Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
79.06 MB
2021-01-13 15:53:55
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
1167
1417
Rövid leírás | Teljes leírás (804.04 KB)

Kanizsa 1991. 036-039. szám szeptember

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
II. évf. 36. sz. 1991. szept. 6.
Tanévnyitók a városkörnyéken
Takács Balázs polgármester a fityeházi Iskola megnyitóján
A választási hadjáratok idején szinte nem volt olyan párt, mely az oktatás fejlesztését, elsődlegességét nem tűzte volna zászlajára. A jövő zálogát látták a fiatalság nevelésében.
Választottunk, valamennyire kialakultak a politikai erőviszonyok és „Láss csodátl", az iskolák még mindig panaszkodnak, az oktatási törvény már időtlen-idők óta készülhet), ráadásul sok tankönyvről még ez sem mondható el. Amiből azonban a legkevesebb van az oktatásban, az a pénz.
Az 1991-1992-es tanévet tehát majdnem mindenhol a „maradék elv" alapján működő iskolákban kezdik meg tanárok, gyerekek.
Azért csak majdnem mindenütt, mert
ÚJ ISKOLÁT IS AVATTAK
Kanizsától nem messze, Fityehá-zon, az önkormányzat nem egészen fél év alatt alakíttatta ki az idei évben újrainduló nyolc osztályos iskolát.
Még a hetvenes évek végén szűnt meg az önálló iskola a közel 800 lakosú faluban. A magyar falurombolás - amit nálunk körzetesítésnek hívtak - vette el a helyben tanulás lehetőségét.
A község múlt év végi különválásával megteremtődött az elvi lehetősége az önálló iskola létrehozásának. Sok más példától eltérő módon itt az elveket tett is követte, és augusztus 30-án a 79 diák birtokba vehette a régi-új intézményt.
Az eddigi tagiskolából sok-sok társadalmi munkával kialakított 8 tanteremben az oktatás személyi feltételei vetekednek a magániskolákéval, hiszen egy pedagógusra mindössze 5 diák jut. Igazán irigylésre méltó pedagógusi állapot!
Az anyagi feltételek - mint mindenhol az országban - egyelőre még szűkösek, de a továbbiakra garancia lehet Takács Balázs polgármesternek az évnyitón elhangzott gondolata: „Ha egy falunak nincs iskolája, akkor nem tudom mivel foglalkozhat az önkormányzat. Az oktatás a legjobb befektetés, a község jövőjének alapfeltétele."
(Folytatás a 7. oldalon.)
Minden
héten 16 oldalas
TVR
műsormelléklet
Önkormányzati zsemlemorzsák
(prézlik)
A hétfői közgyűlés időtartama 8 óra 15 perc, azaz 29.700 másodperc.
A hozzászólások száma (a 3 órás zárt ülés kivételével) 123 darab.
A szavazások száma (a zárt ülés kivételével) 18 darab.
Az elhasználódott agysejtek száma: a fentiek együtt a négyzeten.
-e
(Részletes beszámolónk a lap 4. és 5. oldalán)
DÉL-ZALAI HETILAP
ÁRA: 19 FT
Vannak olyan napok, amikor egy család életében nem megy minden simán.
Előfordulhat: Az otthonában elemi kár, betöréses lopás, rablás, vandalizmus, üvegtörés, baleset; ön felelős a másnak okozott kárért; kutyája okoz kárt.
Persze nem kell az ördögöt a falra festeni, de egy ilyen nap nem érheti felkészületlenül. Önnek, a családjának és mindannak, amit megteremtett az életben, védelemre van szüksége. Mindezt kedvező áron kínálja Önnek a PROVIDENCIA. Hivjon minket: tanácsot, védelmet, a bajban segítséget nyújtunk.
A PROVIDENCIA PRAKTIKUS, mert:
- új értéken biztosít
- az alulbiztosítottság ellen ajánlja az előgondoskodási biztosítást
- vagyontárgyainak értékelésénél teljes diszkréciót biztosít
A PROVIDENCIA profi, mert:
- magasan kvalifikált munkatársai vannak
- az osztrák biztosítók 130 éves tapasztalataira épít
Keressen bennünket!
PROVIDENCIA Osztrák-Magyar Biztosító Nagykanizsai Kirendeltsége Ady E. utca 8.
2 KANIZSA 11 im. Bzepten ibér 6.
Tanévkezdés
Kis barátom, aki az általános Iskola alsó tagozatának másodikos tanutója, gondtalanul é» « nyári szflnldő boldog napjait, nem gondolva arra, hogy vészesen közeledik M első tanítási nap. Köztudott, a felnőttek kegyetlenek. Enyhe „szadlzmussal" ín is megkérdeztem a kis legényt, hogy mi leh/. három nap múlva. Abban a pillanatban meg Is bántam a kérdést, látva a kisfia arcára fagyott mosolyt.
Nos természetes, hogy a gyermekek döntő többsége nem szereti az Iskolát, mert az túl nagy kötöttséget jelent számukra, de a tömeges ellenért*?, amit itt tspafcz-talnnk, elgondolkodtató, ugy tűnik, az elmúlt években megindult demokratizálódási folyamat nem nyert bebocsátást az Iskolák kapuján. A porosz hagyományok nem* csak kísértenek, de Jelen is vannak. A legtöbb pedagógus rendpárti, a szó konzervativ értelmében. Ha a szülő, vagy a kívülálló szemével szemléljük az Iskolát, olyan at érzésünk, hogy kizárólag a pedagógus, érdekel diktálják ennek a rendszernek a fennmaradását. Pedig legtöbb helyen a fegyelmezett munkavégzésnek, magatartásnak az elemi feltételei sincsenek biztositva. Az értelmetlen magamutogató fegyelem nem szolgálhat minta értékével. A felnőtteknek olyan modelleket kell mutatni a felnövekvő korosztályoknak, ami demokratikus, mert minden ellenkező híresztelés ellenére u demokrácia nem eredményez káoszt, felfordulást. A mögöttünk lévő évszázad pedig arru emlékeztet bennünket, hogy a „rendpártlak" mar nagyon sok bajt okoztuk ebben az országban.
Végül egy példával szeretnék a bevezetőben említettek* re utalni. Kedves ismerősöm Amerikából látogatott haza. Leánya hasonló korú, mint az általam említett fiúcska. Őt is faggattam az Iskolárol, mire 6 derült arccal válaszolta, „óh, nagyon jó, mert ott szabad mindent, és nem szólnak ránk." Ha nem is kóvetendő, de elgondolkodtató lehet, amit a kislány mondott.
Közérzetünk
Hogy van? - kérdeztem a kanizsai járókelők közül A. Katalin 22 éves ifjú hölgyet.
- Három évvel ezelőtt érettségiztem a pécsi idegennyelvtl gimnáziumban, jó eredménynyel. Tanáraim biztattak, hogy menjek egyetemre. Tál fáradt voltam, úgy gondoltam, egy évet kihagyok. Azon a nyáron IBUSZ-útra mentünk a barátommal. ö kint maradt, én nem tudtam megtenni, hazajöttem. Két évre szinte megbénultam ettől. Úgy érzem, ez még ma is tart. Szüleim kívánságá-
ra szakmunkásbizonyítványt szereztem. A szakmámban két hónapig dolgoztam. Jelenleg olyan mindenesféle vagyok egy titkárságon. A fizetésem a központilag megállapított minimum. A szüleimnél lakom, náluk eszem. Sodródom az élettel, s ennek változtatásában Kanizsa sem segít. Teljesen halott város.
- Hogyan tovább?
- Nappalin szeretnék továbbtanulni. Most nagyon erős az elhatározás bennem. Hogy ki finanszírozza? Egyelőre nem tudom! De elkezdtem tanulni!
-kemenes-
DEL-ZALAI HETILAP^J^
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Szerkesztő: Horváth Krisztina Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta és
az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
Forintjaim és szándékaim
Forintjaim kicsinyek és nőt-tön zsugorodnak. Már ami az értéküket illeti. A szándékaim ellenben nagyok és az idő múlásával csak növekednek. A kettő között egyenes ági kapcsolat, összefüggés van.
Nagyon szeretném, ha az adóforintjaimból a helyi óvodát, napközit, iskolákat, könyvtárakat segíthetném hozzá a zavartalan működéshez. Természetesen olyan óvodákat és iskolákat képzelek el, amelyekben mindenféle - tehát párti és vallási - ideológiától mentesen okosodhatnak a jövő emberkéi. Mint már több helyütt kifejtettem: a sintóista, a zen-buddhista, a római katolikus, a maja-kiese stb. vallások történetének oktatását erőteljesen szorgalmazom. De csak az egyetlen vagy néhány felekezet hitével való kötelező ismerkedést - mint minden kizárólagosságot - ellenzem. Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy ebben megegyezik a véleményem a pápáéval, aki augusztus 17-én a Magyar Tudományos Akadémián arra intett, hogy „a kultúrának szüksége van a szabadságra, még a vallásos hittel szemben
is." Valamint azt, hogy „a keresztények nem vették kellőképpen figyelembe a tudomány és a művészet jogos autonómiáját, s ennek nem szabad megismétlődnie a jövőben."
Mindebből bizony az következik, hogy az iskolákban a tudományt - s így a vallások történetét - kell oktatni és nem a hittant, s főképp állami - tehát: adófizetői - pénzen nem.
S itt érkeztem el mondandóm lényegéhez: szabad ország szabad polgáraként hadd dönthessek arról, hogy mire fordítom a magam megkereste pénzemet. Jelenleg az általam befizetett - az állam által elvont - adóm további sorsáról fogalmam sincs. Úgy nagy vonalakban igen, de arról, hogy tételesen az én ezer forintjaimmal hogyan gazdálkodik a
kormányzat, sejtelmem sincs.
Emberközelibbé lehetne tenni az adózást - mondhatnám úgy is: meg lehetne kedveltet-ni ha Kupa Mihály gondolna egy merészet és nagyot, s az adóm egy részét úgy hagyná meg a helyi önkormányzatoknál, hogy én szabhassam meg hovaf ordítás át. Hogy ily-módon nem lehetne létrehozni újabb és újabb budapesti hivatalokat, s nyomukban a megyei fiókokat (lásd: köztársasági megbízotti, kárpótlási, földművelésügyi stb. hivatalok)? Nem ezek által gazdagodik az ország.
De új munkahelyektől, okos gyermekektől igen. Ha szavaznom lehetne, emellett tenném le a garast. Ami visszamaradna az adómból, szándékaim megvalósításához.
F. Gy.
A Kanizsa telefonszáma
93/12-305
Főnök!
Nem cserélhetnénk helyet?
1991. szeptember <$, KANIZSA Ilii 1
Bezárt az uszoda
A hír, meglepő volta ellenére igaz. Beázik a tető, elromlott a víztisztító, vízforgató rendszer. Szökik a víz a csövekből, a medencéből. A lámpákat tartó vas-konzolokat kézzel lehet morzsolgatni. Szeptembertől tehát az uszoda zárva, felújításra vár. Mielőtt azonban valaki a városi uszodára gondolna, hogy: „Hiszen tegnap is ott úsztam!" - eláruljuk, mindössze az Andrejka (Csokonai) úti Általános Iskola (hamarosan már Széchenyi nevét viseli) tanuszodájáról van szó.
Dezső Ferenc az iskola igazgatója:
- Mi már a város idei költségvetésének tárgyalásakor kértünk pénzt az uszoda bizonyos felújítási munkáira. A tanévet még sikeresen végigüzemeltük, júniusban a géprendszerben keletkeztek hibák, most nyár végén pedig a medence szigetelő fóliája repedt meg. A párás levegőtől a beépített vas szerelvények annyira korrodáltak, hogy a múltkor egy lámpatartó konzol le is szakadt. A júniusi gépproblémára még kaptunk volna 200 ezer forintot, de a mostani hibákkal együtt a teljes összeg már több millióra rúgna.
A felújítás lehetőségeit jelenleg a Polgármesteri Hivatal osztályai vizsgálják.
Imre Béla a hivatal csoportvezetője:
- Több jelzés érkezett már az iskola részéről korábban is, de a most augusztusi hiba azt jelenti, hogy egy hosszabb, átgondoltabb felújításra van szükség. Hosszabb, mert a felújítás megkezdéséig újabb vizsgálatokat, megoldási variációkat kell kidolgoztatnunk. Az uszoda gépszerkezetének felújítását úgy tűnik a Hidro-plasztik elvállalja, azonban a medence szigeteléshez, az épületszerkezeti javításhoz még szakembereket kell keresnünk. Az én előzetes becslésem szerint a munka végösszege körülbelül 6 millió forintot tenne ki. Véleményem szerint ez az előkészítés hosszadalmassága miatt csak a
jövő évi költségvetést terhelné, és a munkákat ''92 szeptemberére lehetne befejezni.
Cserti Tibor pénzügyi osztályvezető:
- A keringető rendszer hibája miatt egyszer már beterveztünk 200 ezer forintot, de a mostani felújítási összeg az idei költségvetésben nem áll rendelkezésre, hacsak a közgyűlés pótelőirányzatot nem szavaz meg.
Gerencsér Tibor Humán Osztály vezető:
- Mi azt szeretnénk, hogy a kényszerítővé vált felújítás olyan eredményeket hozzon, ami garantálja a tanuszoda hosszabb távú biztonságos üzemelését. Mi természetesen azt is akarjuk, hogy ez minél előbb megtörténjen, de azt is tudjuk, hogy egy ilyen munka alapos szakmai előkészítést igényel. Addig is a fenntartó iskola vezetésével konzultálunk arról, hogy a tanuszoda bezárásával kieső úszásórákat miképp lehetne a városi uszodába áthelyezni.
Ennek van anyagi vonzata is, hiszen a diákokat utaztatni kell, valamint a belépőjegyeket is meg kell vásárolni. Egyezkednünk kell tehát az uszoda vezetésével.
A csoportbeosztást, az oktatók biztosítását eddig is a fenntartó iskola végezte, ez továbbra is az ő feladatuk marad. Csak remélni tudjuk, hogy a bezárással nem csökken az úszásoktatásban résztvevő diákok száma.
Megkérdeztünk néhány érintett iskolaigazgatót is. ők egyelőre - mivel mást úgy sem tehetnek - várják az úszásoktatással kapcsolatos kérdések megoldását, márcsak azért is, mert valamiféle órarendet nekik is tervezniük kell a tanévre.
Molnár István, a fedettuszoda vezetője:
- Mi minden további nélkül be tudnánk fogadni a megnövekedett tanulólétszámot, akár hosszabb idő biztosításával is. A gondunk egyelőre az, hogy nincs akivel megkössük a szerződést. Eddig mindig a
GAMESZ-szel egyezkedtünk, de a GESZ-szel való összevonásuk óta ők ilyen ügyben nem lépnek. A Polgármesteri Hivatalban azt a tájékoztatást kaptam, hogy utána néznek, ki illetékes az ügyben, addig is türelmet kértek.
Igaz, közben a tanuszoda vezetői megkerestek és jelezték, hogy a tavalyi 135 fős napi létszámot közel 240-re szeretnék emelni, de amíg nincs meg a szerződő fél, mi lépni nem tudunk.
Pénzügyi vonzata is van a szerződésnek, hiszen május elején emelkedtek az áraink, és ezt az idei szerződésben valami módon szeretnénk érvényesíteni. Eddig 6 Ft-ot kaptunk egy diák után naponta, most erre 10 Ft-ot kérünk.
Bízunk abban, hogy néhány nap alatt megoldódik az ügy, hiszen tavaly már szeptember 3-án indultunk az úszásoktatással.
A gyorsaságban mi is csak bízni tudunk.
-nagy-
MEGHÍVÓ
Tisztelettel meghívjuk a
nagykanizsai Magyar-Amerikai
Társaság alakuló ülésére.
Az alakuló ülés helye:
Nagykanizsa, Vasemberház díszterme. Ideje: 1991. szeptember 13. 16.00 óra.
Tisztelettel:
A szervezők V ^
KÖGÁZ akció!
A KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatósága nyeremény akciót hirdetett azon fogyasztói számára, akik szeptember 1. és december 31. között gázdíjuk fizetésére átutalási betétszámlát nyitnak. Az ötlet megszületéséről, az akció részleteiről Szécsi Lászlónét kérdeztük:
- Az akcióval nem a pénzintézeteknek kívántunk reklámot csapni. Egyrészt praktikus, másrészt bizonyos kényszerítő okai vannak a meghirdetésnek. A praktikus okokkal kezdem. Az utóbbi időben a gáz ára teteme-
sen megemelkedett, a nyolc forintos áron számolva, téli időszakban a családi házban élők nem ritka, hogy 15-20 ezer Ft-ot kénytelenek fizetni. Nyáron ez természetesen lényegesen kevesebb. Az átutalási betétszámlával
- a havi befizetés megemelésével
- megelőzhető a téli egyösszegű magas befizetés. A fogyasztók az éves várható gázdíj visszaosztásával gyakorlatilag áttérhetnek az átalányfizetésre. Nyáron többletük keletkezik, ami a téli időszakban a nagyobb összeget fedezheti.
Mi is gondolkodtunk az átalánydíjas fizetésre való áttérésen, de biztonsági okok miatt fonto-sabbnak tartottuk a gázórák rendszeres ellenőrzését.
Mint mondtam, kényszerítő okai is voltak a felhívásnak. Egy-egy gázdíjbeszedési időszakban, munkatársaink nagy összegű kézpénzzel járják a fogyasztókat, és sajnos a közbiztonság romlása miatt rájuk is tekintettel kell lennünk. Ezen kívül az átutalási betétszámla nemcsak a fogyasztónak ad fizetési biztonságot, hanem - be kell valljam, nekünk is, hiszen az áremelkedés miatt egyre több a kintlevőségünk. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem a legrosszabb anyagi helyzetűek közül kerülnek ki az adósaink.
Végül mégegyszer kérem fogyasztóinkat, gondolják végig az átutalási betét előnyeit és vegyenek részt akciónkban.
„Szökik a víz a csövekből, a medencéből" d ás f , , }

[ KANIZSA J
1991. szeptember 6.
Önkormányzati morzsák
Hétfő délután kettőkor minden különösebb egymásraborulás, virággal kedveskedő kiscserkészek sorfala és többrendbeli ünnepi beszéd nélkül elkezdődött a városi közgyűlés őszi Időszaka.
A képviselők láthatóan kipihenten ugyanúgy folytatták, mint ahogy nyár elején abbahagyták. Hozzászóltak, szavaztak, célozgattak, hallgattak, vagy éppen vehemensen vitatkoztak. De mindenek előtt elfogadták a napirendet. A mindig legfontosabb „egyebek" mellett 11 témakör tárgyalására mutattak hajlandóságot. (A meghívott vendégek ekkor indultak el háromnapi hideg élelemért telefonálni.)
A polgármesteri tájékoztató komplexre sikeredett, hiszen egy része szóban hangzott el, a másik felét pedig írásban kapták meg a képviselők. így a közvetítést tv-n nézők néhány dologról lemaradtak. Ezúton közöljük a tájékoztató néhány fonto-sabb pontját.
A polgármesteri tájékoztatóból
Dr. Beleki József a Nagykanizsai Sörgyár volt vezérigazgatója táppénzen tartásának körülményeit és a kifizetett táppénzének összegét a Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság kivizsgálta és az alábbi tájékoztatást adta.
Dr. Beleki József 1990. december 29-től keresőképtelen beteg, táppénzen tartását egészségi állapota indokolja. Az orvosi szakvélemények
szerint állapota még teljesen nem kialakult, tehát munkaképességcsökkenésének megállapítása még nem időszerű.
A folyósított táppénz összegével kapcsolatban az Igazgatóság a Nagykanizsai Sörgyár társadalombiztosítási kifizetőhelyén tartott vizsgálatot, melynek során megállapította, hogy a kifizetőhely nem a jogszabályban előírtak alapján állapította meg a táppénz összegét, s emiatt a megengedettnél magasabb ellátásban részesült a volt vezérigazgató.
Dr. Beleki József napi táppénzének tényleges bruttó összege az első 30 napra 3.010 Ft, a 31. naptól a 90. napig 3.211 Ft és a 91. naptól 3.412 Ft, mely megfelel az 1975. évi II. Törvény 22. paragrafusában, valamint a törvény végrehajtásáról kiadott 89/1990 (V. 1.) MT. sz. rendelet 39. paragrafusában foglaltakkal.
A munkahelyi társadalombiztosítási kifizetőhelynél a tévesen többletként kifizetett táppénz megtérítése iránt intézkedett a Zala Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság.
* * *
A lakbérek fizetésével kapcsolatos támogatásról szóló jogszabályt év közben hatályon kívül helyezték, ezért a III. negyedévre tervezett támogatás kiutalását a gazdasági osztály felfüggesztette. A 97/1991. (VII. 23.) Korm. számú rendelet ismételten intézkedett ezen szociális juttatás folyósításáról. így a gazdasági osztály a ül. negyedévre ese-
dékes állami támogatás kifizetéséről soron kívül intézkedett. Ez a városban 1243 bérlőt, 793
e/Ft összeggel érintett. * * ♦
Az éves költségvetési egyensúly biztosítása érdekében a gazdasági osztály intézkedéseket tett az 50 millió Ft-os hitelkeret szükség szerinti igénybevételének biztosítására. Elkészítette és az OTP Megyei Igazgatóságához elküldte a
szennyvíztisztító bővítéséhez kapcsolódó 45 millió Ft-os, valamint a Cserháti Szakközépiskola Kollégiumának fűtésrekonstrukciójához igényelt 5 millió Ft-os kérelmüket. Az esetleges hitelfelvételt e két cél esetében szerződéses feltételként úgy alakítottuk ki, hogy az részünkre a kedvező kamatfeltételeket biztosítsa, valamint a folyamatos finanszírozás feltételei is bármikor meglegyenek.
Névváltozások
Másodikként végre egy olyan ügyet tárgyalt a közgyűlés, amiben nem kellett pénzekről dönteni. Egyszerűen csak arról, hogy elfogadják-e négy oktatási intézmény névváltoztatási kérelmét. Az előrelátóbbak már a napirend elfogadásánál sejtették, hogy nem fogják megtenni - mármint az elfogadást. Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy az előterjesztő az Oktatási és Kulturális Bizottság volt, akikre már-már törvényszerűen rájár a rúd. Nehéz lenne olyan előterjesztésüket találni, amit eddig a közgyűlés elfogadott volna. Talán egyedül a városi tv vezetőjének kinevezése ment át csont nélkül.
A másik ok, hogy a döntésnek nem volt pénzügyi vonzata, így akár vitakultúra-fejlesztő gyakorlásnak is felfogható volt a névváltoztatások kérdése.
A négy kérelmező intézmény közül végül aztán csak egy maradt név nélkül, az Andrejka (Csokonai) Utcai Általános Iskola, íme a végeredmény:
Régi név
Szabadság (Erzsébet) téri Általános Iskola
Hámán Kató
Középiskolai Leánykollégium
406-os Ipari Szakmunkásképző Intézet
Andrejka (Csokonai) Utcai Általános Iskola
Üj név
Bólyai János Általános Iskola
Középiskolai Leánykollégium
Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola
Válasszon új névadót
Költségvetés
Önkormányzati társasjáték
(Erdei András felvétele)
KANIZSA
1991. szeptember &
■I
Költségvetés
A harmadik napirendről már hetek óta különböző háttérinformációk (ha tetszik pletykák) terjedtek bennfentes körökben, (pártok, hivatal). A városi költségvetés első félévi tájékoztatójának élveboncolására állítólag többen elszántan készültek. Ezzel szemben az éles vitára számítóknak csalódniuk kellett. Igaz, néhány hozzászólásban történt próbálkozás arra, hogy az idei költségvetést, mivel eddig mindenre könnyedén jutott pénz, ne minősítsék „válságosnak", de a testület nagy része nem
vette a lapot és rövid idő alatt elfogadták a tájékoztatót. A válság - nem válság vitához legfeljebb egy, a 80-as években keletkezett anekdotát lehetne még hozzátenni: „A Nagy Fehér Ház ablakán kitekint az akkori Nagy Fehér Atya és így szól:
- Elvtársak! (vállrándítás) Hogyan gondolják, hogy ebben az országban válság van! (vállrándítás) Ez nevetséges! Nézzék meg, a villamosok járnak, az emberek az utcán sietnek. Amíg ez így van, nincs itt kérem válság! (vállrándítás)"
Egy polgármester zakójának magányossága
(Erdei András felvétele)
Független Szakszervezetek Regionális Irodája Nagykanizsa
KMiiiivinm
Érdekvédelmi ügyfélszolgálat!
Minden kedden, 15-18 óra között a Polgármesteri Hivatal alagsori klubhelyiségében. Várjuk!
mm
SZAUIimEIIH
Független Szakszervezetek Regionális Irodája Nagykanizsa
- Pincér! Ehetetlen ez a két szelet hús. „Kiegészítené szóban
ennek az okát?"
- Bocsánat uram! Mi arról nem tehetünk, hogy ön elhanyagolta
a fogalt!
TANACSI ALAPÍTÁS U VÁLLALATOK
Negyedikként került sor az igazi csemegére, a három tanácsi alapítású vállalat átalakításán
llll^^Mllllllllli
A tárgyalásnál a közgyűlés a lehetséges döntési formák teljes fegyvertárát felvonultatta. Volt elnapolás, részdön-tés, zárt iilés stb. Mindezek ellenére végeredmény is született.
A Városgazdálkodási Vállalat ügyében majd késftbb, a vagyoni kérdések tisztázása után döntenek.
A Költségvetési Üzem dolgozóinak engedélyezték a KFT. megalakítását, de az önkormányzat és a KFT. közötti szer. zödést csak később, az előterjesztéshez képest módosított formában kívánják megkötni.
A? IKKV-t megszüntetik. Legalábbis a döntés lényege az, hogy a már a Polgármesteri Hivatal* hoz tartozó Házkezelő-ség kivételével a teljes vállalatot felszámolják. A dolgozók végkielégítést kapnak, ami közel 25 millióval terheli majd a város költségvetését.
Este (éjjel!) tíz óra körül még egy napirendet tárgyalt meg a közgyűlés, egy fegyelmi ügyet. Ezután került sor az est fénypontjára, az ülés elnapolására. Negyed tizenegykor azzal álltak fel a képviselők, hogy egy hét műlva innen folytatják a még megmaradt néhány napirendet..., meg ami még időközben hozzá* jon.
Nagy Imre
| KANIZSA )|
1991, szeptember 6.
Mozaikok a demokráciából
Az EXPO prófétája
Az EXPO megrendezésének hosszú vitájában a kiindulási alap, 100 milliárd körüli költséggel, a hazai ipari, mezőgazdasági termékek teljes körét bemutatandó monumentális vállalkozás volt, melyet Baráth Etele népszerűsített elképesztő energiával a médiákon keresztül.
A gigantikus vállalkozás első fázisában utak, vasutak, telefonhálózat, szociális létesítmények építése valósult volna meg.
A racionális ellenérvek és a pénzügyminiszter programja, a kormánybiztos fanatizmusát némiképpen mérsékelte. A 9l-es év első félévének gazdasági mutatói, például a költségvetési deficit növekedés is igazolja, hogy még nem a svájci kantonokban élünk.
Baráth Etele újabb elképzeléssel, egy mérsékelt programmal, ismét megjelent a hírközlés összes „hullámhosszán". Az új koncepció szerint jelentős mértékben bevonnák a vidéket. Az EXPO hazánk kulturális fejlődését, az etnikumok hagyománytisztelő művészetét lenne hivatott bemutatni. Felvetődik a kérdés, a tovább romló pénzügyi helyzetünk, életszínvonalunk milyen új gondolatokat ébreszt a kormánybiztosban. A következő változatban talán a Hortobágyon lovasbemutatóra és egy „gulyáspartira" invitáljuk a kíváncsi külföldit?
Verseny az olvasókért magyaros szerénységgel
Az Új Magyarország a következőképpen reklámozta a lap első megjelenését: Az országos napilapok az újságírók szubjektív véleményét ismerteti, míg az Új Magyarország a valóságot közli olvasóival. A kormány ismét szereptévesztésbe került, sokadik taktikai vereségét szenvedte el, a már antagonisztikus ellentéteket jelentő helyzetben.
A demokráciában az újságírók az etikai előírások korlátait is mérlegelve, bizonyos értelemben monopol helyzetben működhetnek a kormánnyal, a legitim pártokkal, szervezetekkel szemben.
Az ellentét akkor oldódhat fel, ha joggal bírált politikai, gazdasági döntéseket (öncélú, propagandaízű) revideálva, ésszerűen módosítja a törvényeket beterjesztő testület!
A Népstadion nemcsak a magyar sport szentélye
ben, mint sportversenyek színhelye, fontos szerepet töltött be a társadalmi feszültségek levezetésében.
A sportsikerek, mint „ideológiai érzéstelenítők" az évtized közepéig hatékonynak bizonyultak.
Ez a tömegpszichózis, amely a szentatya látogatásakor is érvényesült a Népstadionban, egy mély humánus kisugárzású, az embert szerető, féltő, intelmekkel szolgáló, magas intelligenciájú Isten követének tulajdonítható.
Az olvasó sem felejtheti el az ünnep záró eseményeit, amikor a fiatalok százai követték a pápa gépkocsiját, dicsőítve a szentatyát, fantasztikus volt az egymásratalálás.
Bizonyára a testőrök szívritmusa felgyorsult, amikor II. János Pál az óvintézkedéseket megszegve, a nézőtér kerítésénél boldogan találkozott a hívőkkel.
Tisztelt politikairányltók: A Gallup intézet felkérése helyett célszerűbb lenne e néhány nap emlékeiből, a szentatya beszédeiből, bölcsességéből, higgadtságától, humanitásából tanulni, és cselekedetekkel bizonyítani a választópolgároknak!
Török invázió
Meglepődve tapasztalhatta a Törökországba látogató magyar turista, hogy a vendéglátók a közel 150 éves közös történelmünket baráti együttélésnek minősítik. A szabadságra haza, majd visszatérő nyugat-európai vendégmunkások görbe kard helyett Mercédeszekkel és ferde szemmel hagyták el határainkat, mert kétszer gyarapította az ország valutakészletét a török munkás. Remélhetően év végéig lesz még váratlan valutanövelő külföldi tranzakció, ami egalizálja a nem tervezett többletkiadásokat!
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki a legnépszerűbb a „Kárpát-medencében"?
Számtalan sportesemény, kulturális rendezvény színhelye volt a létesítmény, amely az 50-es évek-
A választásokat megnyerő MDF elvi, politikai okok alapján alakította ki a kormánykoalíciót, egy keresztény-népies és urbánus irányvonalat megjelölve, figyelem nélkül hagyva a várható gazdasági konfliktushelyzetek megoldásában hatékonyan segítőkész pártokat. Feltűnő jelenség - bár a következő választások távolinak tűnnek -a bizonytalan kormányzópártok és ellenzékiek, például a Gallup intézethez fordulnak, latolgatva pozíciójukat a népszerűségi listán.
A gyakori elemzés igénye valójában önbizalmát vesztett személyeknek, szervezeteknek iránytűje a téves döntések halmazában.
Szomorú tény a kialakult konfliktus Göncz Árpád és Antall József között. (Médiák irányítása.)
A parlamentáris demokráciában
Kinek bajszán nem billeg morzsa...
Az Újpesti Családsegítő Központ (ÚJCSAKÖ) rendszeresen nyilvánosságra hozza létminimum számításait. Ezek a számítások a lakosság szociális helyzetét elemzik, valamint regisztrálják a létminimumszint változását. A közölt adatok 1991. augusztus 1-i árakon lettek kiszámítva, ezek vidéki viszonylatban településektől függően valamelyest eltérhetnek. Az idei évben (hét hónap) négytagú család esetében a minimális megélhetési költségek 7.044 Ft-tal emelkedtek. Ha a családban nincs új jövedelemforrás, akkor le kell mondani a ruházkodásról, a lakás és háztartási gépek karbantartásáról, javításáról, a kultúráról, és gondot okozhat a tanszer megvásárlása vagy a gyógyszer kiváltása.
A családi pótléknál, ha az év eleji vásárlóértéket kívánná a kormány biztosítani, akkor 20%-os családi pótlék emelést kellene végrehajtani. (Erre a késztetése nem túl nagy.) Az országos átlagnyugdíj 7.762 Ft
Családtípus Családtagok létminimuma (Ft) Összesen (Ft) Egy főre (Ft)
Egyedülálló nő 12.018 12.018
Egyedülálló nyugdíjas nő 9.614 9.614
Egyedülálló férfi 11.986 11.986
Egyedülálló nyugdíjas férfi 9.588 9.588
Anya + 1 gyerek 9.671+7.897 17.568 8.784
Házaspár 9.640+9.671 19.311 9.655
Nyugdíjas házaspár 7.712+7.737 15.449 7.724
Házaspár + 1 gyerek 8.977+9.009+7.235 25.221 8.407
Anya + 2 gyerek 9.008+2x7.235 23.478 7.626
Házaspár + 2 gyerek 8.735+8.767+2x6.994 31.490 7.873
Házaspár + 3 gyerek 8.571+8.603+3x6.829 37.661 7.532
A fenti számokból kiderül, hogy a nyugdíjasok döntő többsége él a létminimum alatt. Az iparban dolgozók (bányászat, kohászat, gépipar, vegyipar, könnyűipar, élelmiszeripar) júliusi bruttó átlagbére 15.540 Ft volt. Ha ezt átszámítjuk nettó bérre, kiderül, hogy a lakosság nagyobb része a létminimum alatti munkahelyi jövedelemhez jut, és ahhoz, hogy a létminimum szintjét elérje, többletbevételt kell realizálnia másod- és harmadállásból. A polgárság kialakulása így illúzióvá válik. A többszörösen hátrányos családoknak, a már leszakadt rétegeknek még a létminimum eléréséhez sincs esélyük.
Magyarország kettészakadása a jövedelmek alapján erőteljesen felgyorsult, és ennek megállítása állami feladat és kötelesség. Egyetértek az ÚJCSAKÖ Beszélő c. újságban megjelent véleményével: „Fokozottan aktuálisnak tartjuk, hogy az állam törvényben fogalmazza meg a szociális kötelezettségeit állampolgáraival szemben. Egyébként az a véleményünk, hogy az életben maradáshoz minden magyar állampolgárnak joga van." Úgy tűnik, Magyarországon a szociális védőhálót a pókok szövögetik (a kormány helyett), és ez csak a babonában szokta meghozni a szegény ember szerencséjét.
Röst János
a kormány nem jövőképet alkot, hanem pillanatnyi hatalomgyakorlás közben nem tűri el az ellenzék alternatív javaslatait, ellenvéleményeit. A kizárólagosság, a kontroll nélküli hatalomgyakorlás már a szocializmusban is bizonyította életképtelenségét. A magyar parlamentben döntő mértékben a frak-
ció és pártfegyelem érvényesül, beszűkítve a döntéslehetőségeket, elveszítve okos koncepciókat.
A belpolitikának fel kéne szabadulni a pozíciószerzés görcseitől, teret biztosítva a tudományos, műszaki, gazdasági elemzések valós iránymutatóinak.
Viola György
Tanévnyitók a városkörnyéken
Felsőrajk:
ELSZÁNTSÁG ÉS CSEND VIHAR UTÁN
1991. szeptember 6.
KANIZSA
Miklósfa a gyermekekért
Miklósfának egyetlen játszótere sincs, pedig a lakosságnak körülbelül egynegyede gyermeki -olvasom abban a közművelődési pályázatban, melyet a helyi Közművelődési és Városszépítő Egyesület által működtetett Mindenki Háza nyújtott be ez év tavaszán, a Művelődési és Közoktatási Minisztériumhoz. Hogy azóta mi minden történt, arról örömmel mesél Győrfy Györgyi, az intézmény igazgatója:
Eképzelésünk egy népművészeti játszótér megépítése - azóta valóra vált. Sikerült megnyernünk a pályázatot, melyre 300 ezer forintot kaptunk a minisztériumtól. A teljes költségvetéshez hiányzó mintegy 150 ezer forintot pedig egyéb támogatásból kell kigazdálkodnunk. Olyan játszótér építésére gondoltunk, amely nem fémből készül, a hagyományosnál esztétikusabb, ízlésformálóbb, amely funkcionálisan és művészileg is maradandóbb értéket nyújt településünknek - a lakosok és a gyermekek örömére. Ehhez nem is találhattunk volna szebb környezetet, mint éppen a faluházunk melletti füves területet. A játékok elkészítésére pedig egy nyári alkotótábor keretében a Kanizsa és Környéke Alkotóinak Egyesületéből 8 fafaragó vállalkozott. Ehhez kaptunk még sok segítséget a helyi MGTSZ-től, a nyugdíjas klubtól, a város-szépítőktől és a faluban sokaktól.
Beszélgetésünk időpontjában félidejénél tartott a nyári alkotótábor. A gyerekek türelmetlenül és kíváncsian figyelték miként készül a vikinghajó, a sokféle hinta, a kondicionáló játék és a sok érdekesség.
írta és fényképezte: Tóth Ferenc
Kemény és zajos félévet tudhat maga mögött a felsőrajki Altalános Iskola. A három község (Al-sórajk, Felsőrajk, Pötréte) közös intézményében az igazgatói pályázat viharai a mai napig nem csendesedtek. A történet röviden:
A régi igazgató megbízatása lejárt, így a fenntartó önkormányzatok pályázatot írtak ki az állás betöltésére. Az első határidőig csak egy pályázat érkezett, a régi igazgatóé. A testületek ekkor úgy döntöttek, meghosszabbítják a határidőt, hogy megadhassák maguknak a több jelöltből való választás lehetőségét. Május elején került sor arra a tantestületi ülésre, ahol a pedagógusok szakmai szempontok alapján választottak - az akkor már - két pályázó közül. Végül 2/3-os többséggel a pedagógusok Esterbauer Erzsébet szekszárdi pályázót választották igazgatójuknak. Innentől aztán elszabadultak az indulatok. A kisebbségben maradtak támadták az új igazgatónőt, Felsőrajkon a legvadabb pletykák terjengtek személyével kapcsolatban, a falugyűlésen még a megye-
gyűlés elnökének részvétele ellenére is majdnem kitört a botrány.
Ilyen előzmények után vágtak neki az új tanévnek. Azaz, még az sem volt biztos, hogy nekivághatnak, mivel a szóbeszéd szerint a tanévnyitón az ellentábor élőláncot kívánt szervezni az igazgatónő ellen. Szerencsére erre már nem került sor. Az ünnepséget megtartották, a szemlélőnek legfeljebb az tűnhetett fel, hogy néhány pedagógus kollégáitól távol állta végig a megnyitót. Azt azonban talán ők is (meg)hallották, amiről az igazgatónő megnyitójában elmondott. Nem ígért nagy dolgokat, csak pedagógiai következetességet, és azt, hogy kollégáival együtt bárkivel szemben vállalja az ütközést a gyerekek érdekében. Csendben, de jól akarnak tanítanai, kilépve a magyar közoktatás évtizedes középszerűségéből.
Ehhez már csak nyugalom kell, és csak remélhető, hogy a vihar utáni csend Felsőrajkon, nem a következő összecsapásra való felkészülés időszaka.
N. I.
Adventista istentisztelet -ausztrál fiatalokkal
Az utóbbi napokban gyakran előfordult, hogy ausztrál és magyar fiatalok szólítottak meg az utcán járókelőket, csengettek be házakba azzal a céllal, hogy Tony Campbell ausztrál kutató, tudós zalaegerszegi előadássorozatára érdeklődőket toborozzanak. Tony Campbell szinte beutazta az egész világot, csodálatos felfedezéseket téve ókori országokban - Egyiptomban, Irakban -, régen elfelejtett városokban (Petra, Pompei).
Az adventista egyház szombaton fél 11-re várta a tudóst a református imaházban, hogy a Bibliáról tartson előadást. Tony Campbell sajnos nem érkezett meg
Nagykanizsára repülőgépe késése miatt. A Biblia-magyarázat így elmaradt, helyette ausztrál adventisták muzsikálása ékesítette a szombatos istentiszteletet. A 11 ausztrál fiatal azért jött Magyarországra, amint vezetőjük, a magyar származású Berényi Tibor elmondta, hogy segítsenek Campbell programjának lebonyolításában, magyar fiatalokkal együtt dolgozzanak, s itt szolgáljak Istent. Érdekesség, hogy az útra valameny-nyien önként jelentkeztek, minden költséget maguk fizetnek, és mivel Szingapúrban találkoztak először, így hazánkban ismerkednek meg egymással, formálódnak csapattá.
A szimpatikus, kedves ausztrál fiatalok éneke, zenélése kellemes színfoltja volt az istentiszteletnek.
Horváth Hona
Pályázati felhívás
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala versenytárgyalást hirdet Nagykanizsa, Ady u. 4. sz. épület kivitelezésére.
Az építést a jelenlegi állapottól kell folytatni és szerkezetkészen kell átadni. Kiviteli terv és részletes kiírás szeptember 9-től átvehető a Polgármesteri Hivatal Településellátási és Fejlesztési Osztály II. emelet 15. sz. irodájában. Ajánlatok benyújtása és licitálásos versenytárgyalás 1991. szeptember 20-án, 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalójában. Pályázók az épületet szeptember 13-án (pénteken) 10 órakor tekinthetik meg.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város • Polgármesteri Hivatal
Településellátási és Fejlesztési Osztály
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ YÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
TELEPÜLÉSELLÁTÁSI ÉS FEJLESZTÉSI OSZTÁLYA
nyilvános pályázatot ír ki a Nagykanizsa Hevesi Sándor Úti Általános Iskola konyha épületének tetőszigetelési felújítás kivitelezésére.
A pályázati anyag térítésmentesen a Polgármesteri Hivatal Településellátási és Fejlesztési Osztályán (Földszint 6-os szoba) munkanapokon 8 órától 12 óráig 1991. szeptember 13-ig bezárólag vehető át. A pályázat benyújtásának időpontja: 1991. szeptember 20. A kivitelezési munka kezdése: 1991. szeptember 23. A kivitelezési munka befejezése: 1991. október 30.
Pillanatkép a megnyitóról
Épphogy cnak nem berreg
KANIZSA
Pezsgő klub- és kulturális élet az ERKEL FERENC
OLAJIPARI MŰVELŐDÉSI HÁZBAN
A HSMK után Nagykanizsa legtekintélyesebb kultúrcentru-ma az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház. A városi főposta szomszédságában lévő Intézmény a helyi olajipari vállalatok művelődési és részben szociálpolitikai igényelt elégíti ki.
- Helyiségeinket az egyes vállalatok és üzemegységek különbö-zű rendezvényeikre előzetes bejelentés, majd egyeztetés alapján bármikor igénybe vehetik. Ha kell, tanfolyamokat is tarthatnak. Térítés nélküli hely biztosításával szponzoráljuk az olajipar munkásalkotóit. Legfőbb működtetőnk egyébként a DKG, de jelentős pénzbeli és erkölcsi támogatásban részesülünk a KFV-től, a Rotary Fúrási Kft.-től, a GOV-tól és az SZKFl-től is - tájékoztatott bevezetőben Fehér Imre, a művelődési ház igazgatója.
Az Erkel zavartalan működését tizenegy dolgozó látja el. A HÁZ-hoz szorosan kapcsolódik egy magánbüfé, amely hétfőtől péntekig és vasárnap 15.30-21.30 óra között tart nyitva.
- Számos tartós közösségünk van. A ház „ékessége" a híres Olajbányász Fúvószenekar, amely már 44 éve működik nálunk. A 40 fős kollektíva egyébként kiemelt aranydiplomás minősítéssel ren-
delkezik. Próbáikat kedden és pénteken este tartják. Ifjúsági Zenei Klubunk a város felé is nyitott. A rockzenét kedvelők szombat esti összejövetelein gyakran 150-200 fiatal is részt vesz. Az Olajipari Nyugdíjasok Alapszervezete 750 főt tömörít magába. A havi csekély összegű, mindössze tíz forintos tagsági díj fejében kirándulásokat szervezünk részükre, a rászorulóknak segélyt nyújtunk, szociálpolitikai jellegű összejöveteleket is tartunk számukra, sőt sokan veszik igénybe kedvezményes ebédszolgáltatásunkat is. Az alapszervezeten belül, de azért elkülönülve tevékenykedik a mint-egy félszáz fős Nyugdíjas Klub, amelynek tagjai rendszeresen hatalmas sakk- és kártyacsatákat vívnak egymással. Egyik büszkeségünk a Sporthorgász Egyesület, amelyben 400 fő fejt ki aktív egyéni és közösségi életet. A DKG Természetjáró Egyesülete évtizedek óta lüktető programot nyújt 65 tagja számára. A Nagycsaládosok Klubjában 15 gépgyári és fúrási sokgyermekes család szerda esténként rendszeresen találkozik nálunk, s gyakran szervez színvonalas gyermekrendezvényt is. Fiatal még a zömében kőolaj- és vegyipari szakközépiskolásokból álló, 15-20 főt tömö-
Külsö pillanatkép az intézményről.
(Tóth Ferenc felvétele)
rítő számítógépes klub, amelynek tagjai 4-4 számítógép és tévé igénybevételével vasárnap délelőttönként találkoznak. Az aktív sport is megtalálható: heti négy ízben sokan ütik a pingponglabdákat két asztalunkon, sakkcsapatunk pedig gyakran indul hazai és nemzetközi meghívásos versenyeken - mutatta be dióhéjban az Erkel törzsét jelentő közösségeket az igazgató, hozzátéve, hogy a dolgozók esetenként kedvezményesen vásárolhatnak gombát, csirkét; ősszel pedig burgonya-akciót is bonyolítanak.
A ház mintegy 2 milliós költségvetéssel rendelkezik, amely takarékos gazdálkodással elegendőnek tűnik. A bevételeket terembérleti díjakkal egészítik ki. Az állagmegóvást, az évről évre beüte-
mezett felújításokat a DKG szakemberei végzik.
- Intézményünk gyakran hangos nyitott pódiumelőadásoktól, amelyeken jeles színészek, parodisták, humoristák szórakoztatják a dolgozókat és a város lakosságát. Gyakran lépnek közönség elé írók és költők is. A Fővárosi Meseszínpad fellépésein és a HSMK gyermekműsorain örömteli órák telnek el. Esetenként koncertek, fúvószenekari estek, élménybeszámolók, kiállítások és bemutatók is jelzik pezsgő kulturális és klubéletünket. Az ősz és tél folyamán számos ilyen rendezvénnyel, sőt majd bálokkal is kedveskedünk az olajipar és a város társadalmának. A szervezés már beindult - fejezte be tájékoztatását Fehér Imre.
Tihanyi István
Arany- és Gyémántdiplomák
Ma délután 14 órakor dr. Kereskai István polgármester adja át az Arany- és Gyémántdiplomákat azoknak a - ma már megérdemelt pihenésüket élvező - pedagógusoknak, akik 50, illetve 60 évvel ezelőtt kezdték el hivatásukat.
Az egy élet munkájáért járó kitüntetéseket a szombathelyi tanárképző és a kaposvári tanítóképző adományozta.
Aranydiplomát kapott: Baranyai Gézáné, Csermely Fe-rencné, Somogyvárl Márta, Hercz Lajosné, Feledi Andor-né, Ország Istvánné, Szőcs Béla, Szakács János.
Gyémántdiplomát kapott: Németh János, Pasqualetti Antal.
A diplomaátadási ünnepség után a Zrínyi utcai Általános Iskola diákjai kedveskednek műsorral a kitüntetett pedagógusoknak.
-n-
Pályázati sikerek a Hunyadiban
A szeptember a nagykanizsai Hunyadi János Általános Iskola számára nemcsak a nyár, hanem egy sikeres pályázati sorozat végét is jelenti.
Az iskola könyvtárfejlesztésre a ZMPI-től 25.000,- Ft-ot kapott, a G-2000 szegedi inno-
vációs pályázati alaptól pedig 20.000,- Ft pénzösszegben részesült.
A tanév végén a Közoktatási Alap pályázatán 150.000,-Ft-ot, a Pro Cultura Alapítvány jóvoltából pedig 60.000- Ft-ot nyertek. Az előző összeget nyelvi labor kialakítására, az utóbbit könyvvásárlásra fordítják.
B. E.
Oscar - avagy Stallone új szerepkörben
Mikor jó egy filmvígjáték? Nos, természetesen, ha pergő a cselekmény, egymást érik a félreértések, s esetleg szerepel benne egy drágakövekkel teli táska, amit persze többször is el lehet cserélni egy kevésbé értékes, női fehérnemükkel teli másik táskára. S ha mindehhez hozzáadunk még egy világsztárt ls - jelen esetben Syivester Stallonét -, biztos a siker. (S a kasszasiker!)
Mégis, be kell vallanom, némi fenntartással vegyes izgalommal ültem be a moziba. Valahogyan nem igazán tudtam elképzelni az általam eddig nem éppen kedvelt Rambo-fil-mek hősét a komikus szerepében. (Ráadásul, számomra a hasonló szerepekben Louis de Funes az etalon!) S ekkor ért a kellemes meglepetés: a film vécére Stallone meggyőzött. Meggyőzött mimikájával, gesztusaival, s valóban egész alakításával arról, hogy képes valami többre is, mint a primitív erő (vagy erőszakosság) megjelenítésére. Arról, hogy talán nem csupán hollywoodi fenegyerek, de színész, a szó Igazi értelmében. Félreértések elkerülése végett, nem akarom öt a legnagyobbakkal összevetni, ez talán túl merész gondolat lenne. Mindössze annyit állítok, hogy lendületes és kacagtató játékát figyelve, elfelejtkeztem nemcsak az alkotás egyébként gyermeteg sztorijáról, de személyes gondjaimról is. Nincs e vígjátéknak különösebb mondanivalója (arra nincs is szükség!), de amit a televízió előzetese Ígért, azt megkaptam -másfél óra kellemes kikapcsolódást!
Gyöngy Gabriella
MŰ SORMELLÉKLET
A 16 oldalas TV és Rádió műsor az alábbi illülatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg: DO.Ml.''S, KI''ÁSZ Kft., HKRRMUH K Nagykanizsa Kereskedelmi Kft., Kanizsatex, KÖCÁZ, l''YRl S Kft., ROTAUY Kft., Summutech, Szövetkezeti Müszüki Szolgáltató Vállalat, Toshiba lechnotrade Kft., Zala-HOI\<í.
1991. szeptember 9-szeptember 15.
Repülőtér
A német tévéfilmsorozat ismerős szereplői lépnek színre ezúttal is (a kép jobb oldalán Hans Zander), hogy „nagy fogást" csináljanak -----.
PÉNTEK, 19.00 L?J
Derrick
Szindbád
Latinovits Zoltán születésnapjára emlékezve vetíti a tévé az 1971-ben készült filmet
HÉTFŐ, 22.50
Az epizód címe: Kissler gyilkosa. A képen a Kissiért alakító Peter Bongartz és Evelyn Opela
CSÜTÖRTÖK, 20.50
Cabiria éjszakái
Az Oscar-díjas filmek sorában Federico Fellini alkotása kerül a képernyőre. A főszerepben Giulietta Masina és Francois Perier
VASÁRNAP, 20.15
Hárman a slamasztikában
Goldie Hawn és Chevy Chase főszereplésével igazán jó amerikai filmvígjáték készült 1980-ban
SZOMBAT, 20.20
SZERDA, 19.00
ember című műsorban a vitorlások és a embert próbáló produkcióját csodálhatja
KEDD, 17.40
csatorna
nai este sztárokkal
felléptével rendeztek operaestet a ve-Az estről készült felvételen Carlo Franci
a zenekart
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve: Bach: 11. kantáta
A hét költője: Petrl György 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp. Kulturális programajánlat 11.10 Hagyományápolók
11.34 Jer és lásd
A Talmud könyvei Halljad Izrael -XV/1. 12.00 Dili Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Házunk tája 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Most jelent meg
14.35 Magyar táncok fúvószenekarra
14.55 Egy kevéssé vizsgált, ám lényeges hőstípus 15.05 Találkozásom a népzenével 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Zeneiskolásoknak - zeneiskolások muzsikálnak 16.30 Nyitnlkdk 17.05 Eco-mlx. Gazdasági mag. 17.30 ll|. Rátonyl Róbert és Gadó Gábor az 1991-es Pori Dzsesszfesztlválon 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk
19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.38 A Szederinda együttes játszik 19.50 Gong
20.05 60 óva született Lattnovits Zoltán
A mi erdőnk alján
21.31 Népdalkórusok, hangszer-kettősök
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Menedzser-e, aki menedzsel? 23.05 Nagy mesterek 24.00 Hirek. Időjárás Az Országgyűlés munkarendjéhez Igazodóan a Magyar Rádió a plenáris üléseket a Kossuth rádió urh-sávján közvetíti.
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben 8.50 Délelőtti torna 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Derűre is derű Irány: Moszkva Gyurkovics Tibor hangjátéka 9.28 A Rádió Dalszínháza Egy éj az Aranybogárban Daljáték Mikszáth Kálmán kisregényéből 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni?
Nyugdíjasok műsora 11.35 Berki Géza szerzeményeiből 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Slágermúzeum 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 A Rádió kívánságműsora közben.
15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádlóMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek Időjárás 17.30 Visszajátszás 17.50 A-8/CD 18.20 MIKRO-fon
Tel.: 138-7514 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió. Tel : 138-7600 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs. Tel : 138-8789 20.30 Nótakalendárium 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Zeneközeiben 22.00 Ez elnémult Beppo
Emlékezés Bilicsi Tivadarra (ism.)
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Maximális sebesség nincs...
Forma-1 híradó
23.15-
0.14 Albumajánlat
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Klasszikus muzsika 10.10 A hét zeneműve
Bach: 11. kantáta 10.40 Romantikus muzsika 11.25 Oparaegyüttesek 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Bartók: A fából faragott királyfi - táncjáték 13.00 Kilátó (ism.) 13.45 Zenei Tükör 14.14 Ismerek egy nótafát
Kása Józsefné 14.25 Lovro von Mataclc Wagner-
műveket évezényel 15.10 VIII. Országos Fuvolástalálkozó, 1990 - V/2. 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Renata Scotto énekel 16.40 A Japán Filharmonikus Zenekar hangversenye
18.30 Hangpaletta (ism.) 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Followmel-30/18. 19.20 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak 19.35 Dvoíák müveiből -X/1. Ruszalka
Háromfelvonásos opera közben:
20.31 Kritika két hangra 22.25 Új kompaktlemezeinkből 23.00 A véges végtelen 23.30 A hét zeneműve
24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Világhírű zenekarok felvételeiből
Éjiéi után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Szilágyi János
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.35 Telebutik 9.05 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) A látszat csal
Paul Bryan, a sikeres ügyvéd orvosától megtudja a kegyetlen valóságot: életéből már csak két év van hátra. Bryan nem sokat teketóriázik, azonnal bezárja irodáját, hogy a hátralévő időben bejárja a világot. Első útja Svájcba vezet. 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.55 Az Angyal visszatér
(amerikai sorozat 11.00 Telebutik
11.25 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 Al Mundy (am. krimisorozat)
A zenekedvelő 13.00 Hírek
13.10 Hammer (am. krimisorozat)
Jönnek az ördögök 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfleld-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Gyémánt és üveg 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Görkorcsolya-láz 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk) 18.00 Versenyfutás a halállal (ism.)
18.45 Híradó, időjárás 19.15 A csapat
(amerikai krimisorozat) Érett dinnyék 20.15 A főnök (am. krimisorozat)
Eljátszott álmok 21.15 Üdvözlet Hongkongból
(francia filmvígjáték) 92'' 23.00 Kulturális magazin 23.30 Férfimagazin 23.50 Hírek
24.00 Egy bizonyos őrület
(amerikai akciófilm) 82'' 1.25 Farkasember
(amerikai horrorsorozat) Gátlástalanul
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 A tenger
19.15 Rajzfilm / Híradó I. 20.05 III. Richárd 22.10 Híradó I. 22.40 Hollywoodi filmtár 1.10 Hirek / Műsorzárás
2. MŰSOR 19.30 Hiradó I. / Rajzfilm 20.15 A sport világa 21.45 Humoros sorozat 22.20 Filmsorozat / Hirek 23.25 Az Igazság éji arca
0.15 Jó éjszakát! 0.20 Videolapok
8.35 9.20
PRO 7
6.40 A zsaru és a kölyök (ism.) 7.05 Maxwell ügynökség (ism.) 7.50 Cade seriff (ism.) Rajzfilmek (ism.) Richmond Hlll (ausztrál sor.) 10.10 A bűvész (ism.) 11.05 Cade seriff (am. sorozat) 11.50 Egy görög meghódítja... (sor ) 12.15 Bili Cosby-show (ism.) 12.40 Harttól Hartig (ism.) 13.30 Forró anyag (ism.) 15.05 Rajzfilmek (ism.) 16.00 Hirek, időjárás 16.10 Fiú a másik bolygóról (amerikai sci-fi-sorozat) 17.05 Mi tizen (amerikai sorozat) Hirek, időjárás _ „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai akciófilm-sorozat) 18.35 Rajzfilmek 20.15 Ezt szeretik a lányok
(osztrák zenés film) 86'' 22.00 Éjféli telefonáló (am. krimisor.) 22.55 Pénzszállítók
(ausztrál krimi) 88'' 0.30 Hirek, időjárás 0.40 San Francisco utcáin (ism.) 1.30 Mc Q. (ism.) 3.20 Az autóstopos (am. sor.) 3.45 A lille-i hóhér (ism.)
17.30 17.45
14.25 Dzsesszdélután 17.20 Minihirek 17.30 Wlckle (sorozat)
17.50 Magánruhatár
18.00 Képek NémetorszitW| 18.30 Magazin 19.00 Hiradó i
19.30 Terra-X expedíció . 20.15 Ifjúsági magazin 21.00 Rockzene videón 21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport /Híradó 22.25 Lucky Luclano (olasz)
18.30 Vldeokllpek 16
19.30 Tárcsázzl
20.00 RayCokes Lg
22.30 Újdonságok a mozlim |
23.00 RayCokes
23.30 Riport
23.45 Újdonságok
24.00 Az MTV slágerei
1.00 Kristlana Backer
3.00 Éjszakai videók
12.25 Hirek ^
12.30 Magazin «(
13.00 Vadmacska (brazil sorozni
13.25 Blm-bam-blno
18.05 A melák (amerikai soroz: M
18.30 Hirek
18.35 Rdk-cuk-játék f.
19.30 Hírek
19.45 Hopp vagy kopp-játék q
20.15 Kincs a sivatagban (am A ^
21.50 Hírek
22.00 Éjszakai őrjárat (am sort 1
22.50 Asszonyok városa (ism ) 11
Egy bizonyos őrület
amerikai akciófilm
Scarlet (Tatum 0''Neil,jo fiatal prostituált újra a bíróságé áll. A kihallgatás során két t elveszi a rendőrök fegyverét ési9 völdözni kezd. A zűrzavarban Sa J let és a színesbőrű Tracy (Irene&v ra, balra) kiszökik a bíróság épifi téből. A New York-i csatornamű g szeren át menekülve sikerül leráa k üldözőiket és Scarlet „.f stricijéhez menekülnek. ^
Olvassa el hirdetésünket a 24. oldalon is!
SUPER CHANNEL
M Pirkadat
IIH Evangélisták félórája
1130 Egyveleg
1UI Dokumentumfilm
UN Egyveleg
11N Éie vldeoshow
tlN Honey West (am. sorozat)
M Wyatt Earp (am. sorozat)
U Belföldi magazin
110 Sport
ül Dokumentumfilm 2.00 BBC-hirado, sport ISO Tarzan Manhattanben
(amerikai film) m Kik éj-magazin
EUROSPORT
iltlO Lovaglás M0 Röplabda U0 Eurosport-hirek UO Motorsport
iUO Atlétika / Motorkerékpár
Brazil Nagydíj IU Röplabda ÜN Emsport-hírek »N Műsorzárás

SCREENSPORT
O Nemzetközi sportmagazin IN Birkózás az USA-ból t) US TeNtalélat UN Niiortsmertetés IC Starti
IN bit motorsport M Spanyol hitbeli ÍN Nemzetközi motorverseny U OkAhrtvis a Forumból &N M Európából
Rögbi Franciaországból Nemzetközi sportmagazin ) 1JI írll túraautó-bajnokság Sport Franciaországból Misorzirés
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Iskoletóvó 10.30 Az első csók
(osztrák-NSZK film) 12.00 Nagy gondolkodók: Scho-
penheuer 12.45 Tudományos magazin 13.00 Hirek
13.10 Ügy a kirendeli védőnek
13.40 Túlélés (sorozat)
14.10 Jack ClementJ (sorozat)
15.05 Garfield és barátai (sorozat)
15.30 An-tan-tónusz
16.05 Tiszta boszorkányság (sor.)
16.30 VIF-Zack
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk ven szó
18.30 Két müncheni Hamburgban
(sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 21.25 Hunter
(amerikai krimisorozat) 22.15 Skorpióasszony
(osztrák film) 23.50 Dvofák: Dumky trió 0.30 Táncház
OSZTRÁK 2
16.50 Művészlexlkon 17.00 A világ hét csodája 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Drops-kvlz 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.15 Szibéria (dok.-film) 22.00 Híradó
22.30 Az állatok szenvedése 23.10 Éjszakai stúdió 0.10 Halló, Ausztria - halló, Bics
T
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Iskolatársak voltunk (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze
13.35 Videofilm újdonságok (ism.) 14.00 Thunderai macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) A legbátrabb macska 14.25 Közkórház (am. sorozat)
Joe bosszút áll 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Csak egy pohárkával Gail Lewis még mindig nem biztos benne, hogy volt férje, Jeremy valóban megváltozott. Harold Bishopra és Mrs. Mangelre olyan este vár, amit egyik sem fog egyhamar elfelejteni. 15.35 Teleüzlet
15.50 Dániel Boone (westernsor.)
A nagy kígyó 16.45 Cagney és Lecey (amerikai krimisorozat) Engedetlenek 17.40 Műsorismertetés 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
Komplikációk 18.15 Blngo-játék 18.45 Híradó, Időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Trapper John M. D. (am sor.)
A halál várat megára 21.00 Messze az út
(NSZK filmvígjáték) 85'' 22.35 Hirek, sport 22.50 Újdonságok és történetek 23.35 Cagney és Lacey (ism.) 0.25 így láttuk (ism.) 0.30 Trapper John M. D. (ism.) 1.20 Műsorismertetés
Messze az út
NSZK filmvígjáték
(Freddy Quinn) igazi , aki Ballián élvezi az vést. Mindennek véld, amikor megismerkedik i(Nayantara), az ötéves árai. A férfi lelkiismerete d és teljes odaadással kezd idni a kislányról. Amikor a i súlyosan megbetegszik, elhatározza, _ . __ te fogadja. Zl.00
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Felutévé
6.00 A Reggel- Közérzeti hírműsor 8.30 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Parlamenti Napló
Közvetítés az Országgyűlés ülésszakáról 17.20 Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazin - Nas ekran 17.45 Képújság 17.50 Katolikus krónika
„Veletek vagyok mindennap" 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok Cimbora Vár állott: Léka Esti mese
Füles mackó kalandjai 18.45 Is - Videojátékok - IV/2. rész 19.15 Mini klip-mlx 19.30 Híradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 A forradalom alsószoknyái Francia film Maria Antoinette 98'' (14 éven felülieknek!) Maria Antoinette - Emanuelle Beart (Balogh Erika), XVI. Lajos - Dominique Besnehard (Mikó István), Madame de Po-lignac - Isabelle Gelinas (Szabó Éva), Fersen - Laurent La Doyen (Kautzky Armand), II. József - Christophe Moos-brugger (Kozák András) 22.00 Tíz előtt/után... 22.25 Felkínálom...
Pomezanski György műsora 23.10 Késő esti hiradó 23.15 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Mohai Gábor
16.20 Hirek - Műsorelözetes -
Időjárás 16.30 Délutáni filmajánlat Tom, Dick ás Harrlet
Angol tévéfilmsorozat XII/6. rész: Szülői háromszög 17.00 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora Benne: Torpedó Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.)
1. Tudathasadás
2 Macska a mennyben
3. A macska mocska 18.10 Pop-reál
Magyar könnyűzene napjainkban
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 A Szahara titka
Olasz-angol kalandfilmsorozat VII/7. rész 51'' 19.50 A hét műtárgya: Urnák a rézkorból
Magyar Nemzeti Múzeum 20.00 Telesport 21.00 Híredé 21.25 Napzárta előtt... 21.50 Letlnovlts emlékest
Közvetítés a veszprémi Petőfi Színházból 22.50 Szlndbád
Magyar film (1971) kb. 95''
Fénymásolók! írógépek! Számológépek!
ÁFA ÁFA
89.000 Ft + ÁFA
MITA fénymásolók 49.000 Ft-tól
BROTHER írógépek 22.000 Ft-tól
SHARP számológépek FACIT írógépek, számológépek FUNAI telefax NITSUKO telefonközpontok Faxpapírok és tartozékok
SUPER AJÁNLAT
VT 21800 típusú IBM kompatibilis nyomtató 15.900 Ft + ÁFA (80 karakter/sor, 280 karakter/perc)
Consensus Kelet-Nyugat Kereskedelmi Kft. 8800 Nagykanizsa Pf. 240. Tel./fax: 93-13-319
KANIZSATEX KERESKEDELMI VALLALAT
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, tájak népzenéje 11.38 Jer és lásd
A Talmud könyvei - XV/2. A szombat 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma 7 12.45 Világújság 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Poggyász
14.35 Fllmslágerek a London Star-light Orchestra előadásában 15.05 A Rádiószínház bemutatója Hang-játszma Kányádi Sándor hangjátéka 15.52 Tárogatómuzsika 18.00 Délutáni Krónika 18.15 Királyi hétköznapok V. Ferdinánd udvarában 16.35 Ország - város - hires ember. Tel.: 138-8135 17.05 Olvastam valahol 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 A Kaláka együttes felvételeiből 19.50 Hajszálgyökerek
A magyar szürrealizmus mestere Vajda Lajos 20.05 A privatizáció - nemzeti
program? - VI. rész 20.35 Barangolások régi hanglemezek között 21.05 Az Ifjúsági Rádió bemutatója Fogják meg, kéml Hanokh Levin hangjátéka 21.44 Népdalfeldolgozások Ferencz
Éva előadásában 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Dzsesszarchivum 23.05 Adriana Lecouvreur. Részletek 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldavényben: Anita és
Demjén Ferenc 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Társalgó 10.00 Operettkedvelöknek 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Mit üzen a Rádió? (ism.) 11.33 A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel 11.40 Kikéri király
Óvodások műsora 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Popzene sztereóban 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 A jég hátán
Fél óra életművészet 14.30 Nagy nevettetők 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Csúcsforgalom
Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992
17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Segíthetünk?
Tel.: 138-7200 és 138-7400 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Talpalávaló. Együttesek és szólisták népzenei hangversenye 19.30 Popregíszter 20.00 Vendég tanárként Japánban 20.40 Veszélyben 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Hét bagoly-XV/14.
Krúdy Gyula regénye 21.28 Nóta-Só
22.20 Zarándokúton. Nagyboldogasszony-napi búcsú 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
0.14 Zeneközeiben a hallgató
fi-
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Haydn operáiból 9.41 Viktória Mullova hegedül 10.20 A magyar nyelv századai 10.35 Bicskavásárlás
Tömörkény István novellája 10.50 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Mahler-müvek 13.00 Így emlékezem Babltsra 13.57 VIII. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál hangversenye Debrecenben -V/1. 14.24 Igor herceg. Részletek 15.13 Dobozy Borbála csembalóhangversenye közben:
16.00 Hírek. Időjárás 16.44 Mozart: D-dúr (Postakürt) szerenád K. 320.
17.32 Kórusok II. Világfesztiválja -
XV/11.
18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jezlku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Weber: Oberon - nyitány 19.35 Liszt Ferenc Nemzetközi
Zongoraverseny közben:
20.10 Hadokló őserdők nyomában 21.20 Hangszerszólók 21.58 Barokk zene 23.00 Diszkotéka (ism.) 24.00 Hírek. Időjárás 0.10 Évszázadok muzsikája
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 9.05 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Barátnőm, a kém
Paul a kettéosztott Berlinben viszontlátja fiatalkori szerelmét Eileent. A férfi nem is sejti, hogy az asszonyt több titkosszolgálat is szerződtette, ezért örökös veszélyben van. Egy angol ügynök végül nyílt kártyákkal játszik és arra kéri Bryant, hogy szerződtesse az asszonyt. 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Barátságok 11.00 Telebutik
11.25 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 Al Mundy (am. krimisorozat)
Hőség 13.00 Hirek
13.10 Hammer (am. krimisorozat)
Telitalálat 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Hamis tanúk 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Az utolsó esély 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 Versenyfutás a halállal (ism.) 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 Knlght Rider (am. sorozat)
Új ház, poloskákkal 20.15 Twin Peaks titka
(amerikai krimisorozat) 22.00 Politikai magazin 23.00 Újságírók (amerikai sorozat)
A CIA fogságában 23.50 Hirek, sport 24.00 Tetőpont
(kanadai akciófilm) 86'' 1.30 Farkasember (am. horrorsor.) A halál nyoma
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR
18.45 Horvát kulturális örökség 19.15 Rajzfilm / Hiradó I. 20.05 Három szerelem (filmsorozat) 21.10 Premier plánban 22.40 Hiradó II.
23.10 Eric Rohmer rendező filmjeinek ciklusa 0.40 Tévéválogatás / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Hiradó / Rajzfilm 20.15 Shingen (filmsorozat) 21.10 ötven plusz
22.10 Humoros sorozat /
22.35 Filmsorozat / Hírek
23.40 Dokumentumsorozat
0.10 Jó éjszakái! / Videolapok
PRO 7
8.35 Rajzfilmek (ism.) 9.20 Fiú a másik bolygóról (ism.) 10.15 Shane (am. westernsorozat) 11.10 Cade seriff (am. sorozat) 11.55 Mi tizen (ism.) 12.20 Harry csodálatos büntetése (ism.)
12.45 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
13.35 Ezt szeretik a lányok (ism.) 15.10 Rajzfilmek (ism.) 16.00 Hirek, időjárás 16.10 A majmok bolygója (am. sor.) 17.05 Mi tizen (amerikai sorozat) 17.30 Hirek, időjárás 17.45 Én, a kém (am. sorozat) 18.35 Rajzfilmek 20.15 Repülők, vonatok, autók (amerikai filmvígjáték) 83'' 21.55 A létező
(amerikai horror-thriller) 119'' 0.05 FBI (ism.) 1.00 Hirek, időjárás 1.10 Pénzszállítók (ism.) 2.40 Szürkület (amerikai sorozat) 3.05 Kifizetés bemutatóra
(amerikai film) 84'' 4.30 Zombival sétáltam (am. horror)
14.25 Komolyzene 17.20 Minlhirek
17.30 Brehm: Ember- és é»iMj* ®J 18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hiradó *®J 19.30 Robin Hood (sorozat)
20.15 Külföldi magazin JJ"?
21.00 Dokumentumfilm JJ*j 21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport r-*
22.00 Hiradó Írj
22.30 Klub—2 - talkshow f*"™
utána Tallózás ''•■3I
18.30 Videoklipek 19.30 Tárcsázz! PM
20.00 RayCokes 180
22.30 Újdonságok a moziban 190
23.00 RayCokes
23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágeral 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
20.C 21-C 23.2 241
12.25 Hirek 12.30 Magazin 13.00 Vadmacska (brazil sorozÖ^-13.25 Bim-bam-blno ÍJ 18.05 A melák (amerikai sori®?" 18.30 Hirek 1"''
18.35 A melák (amerikai sorozaŰÍ" 19.00 Ruk-cuk -játék " 19.30 Hírek I!
19.45 Hopp vagy kopp - játék IjJ'' 20.15 Rebecca II. (amerikai fikn)™ 21.40 Hírek í
21.50 A fekete özvegy átka ti (amerikai film) , 23.30 Uj bosszúállók (ism.) Y9
® Tetőpont
kanadai film
Louis Kinney (Richárd Ham jobbra), a munka nélküli könyvi véletlenül ismeri meg Lise Hatcfe (Beverlyd''Angelo, balra). A lánybf teg anyja arra kéri, hogy soförVér és testőrként dolgozzon nekik*" asszony félelme megalapozottá J[ tűnik. Lise apját, a dúsgazdag gyl™ rost a CIA és a maffia emberei!® üldözik, mert elsikkasztott tízmi ° dollárt. Hatcher, hogy lerázzál'' zőit, a gyanút az ártatlan « j m a és naiv Kinney-re tereli.
&
POMtIS
KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!



mmmSm
PER CHANNEL
Í Egyveleg Dokumentumfilm Egyveleg Élö vtdeoshow <11 Honey West (am. sorozat) IIUI Wyitt Earp (am. sorozat) U Belföldi magazin LM Sport !lt BBC-hiradó UO Üzlatl hirek
Ili Warp Speed (amerikai film) IH Kék ej - magazin U Egyveleg
EUROSPORT
U Ritmikus sportgimnasztika U Tenisz U Vízisí
II Motorcsónakverseny IK Motorsport 11 Kosárlabda UO Atlétika - élő IN Műsorzárás
SCREENSPORT
i Hrkizis az USA-bél II Motorsport Uieporblke VB tl Mverseny U Bolf Európából
II hilvivás a Forumból
III Kosárlabda
U Tengerparti röplabda - férfi W Telitalálat ''92 U Proli superblke U Gyorsasági eutóverseny U Tenisz Németországból Pl Rslbajnokságok
Profl ökölvívás - élő UMHka/ Jégkorong
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Bel Air hercege (ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Csodálatos évek (sorozat)
14.00 Waltonék (sorozat)
14.45 A holnap mesterei (sorozat)
15.05 Szórakozás is kell I
15.30 An-tan-ténusz
15.55 Zöld mező
16.05 Tiszta boszorkányság (sor.)
16.30 Zenei műhely
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Kél müncheni Hamburgban
(sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Terry X-expedicIó 21.15 Twln Peaks titka (sorozat) 22.45 Régi Idők asszonya (am. film) 0.25 MacGyver (am. krimisorozat)
OSZTRÁK 2
16.40 Sárga-folyó (sorozat)
17.30 Tájékozódás
18.00 Jog a szerelemhez
(sorozat)
18.30 Szervusz, Ausztria I
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Jolly Joker
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Híradó
22.30 Klub-2 - talkshow utána Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleűzlet 10.10 Messze az út (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Blngo (ism.) 14.00 Police Academy
(amerikai rajzfilmsorozat) Szép kis ajándék 14.25 Közkórház (am. sorozat)
Mindenre elszánva 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Az alkohol ördöge Mrs. Mengel számára eljött élete legkellemetlenebb pillanata. Unokája és Madge nagyon kompromittáló helyzetbe találta. Az asszony meg van róla győződve, hogy mindenről kizárólag Rob Lewis és az alkohol tehet 15.35 Teleüzlet
15.50 Bonanza (westernsorozat) A költő
16.45 Lotto (amerikai sorozat)
Minneapolis 17.40 Műsorismertetés 17.45 Három fiú, három lány (sor)
Iskolatárs 18.15 Blngó- játék 18.45 Híradó, Időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 McGyver (am. krimisorozat)
Egy fegyver, múlttal 21.00 Nem nyerheted meg mind
(angol kalandfilm) 95'' 22.45 Hirek, sport 23.00 Tévétűkör - magazin
Szökésben (am. krimisorozat) Közjáték MacGyver (ism.) Műsorismertetés
23.30
0.20 1.10

Nem nyerheted meg mind
j| angol kalandfilm
"M.
k elsí világháborúnak már fcénttailt az Oszmán Birodalomig tolynak a harcok, mert Iakarják dönteni Kemal Ata-lát. Josh Corey (Charles balra), az Oszmán zsoldosa, megmenti Dyert (Tony Curtis, jobbra) efúlástól. Adam nn 00 Étek Josh-hoz. íl.UU
TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
6.00 A Reggel. Közérzeti hírműsor 8.30 A nö szivét ki ismeri?
Szirmai Albertre emlékezünk (ism.) 9.05 Telelottó 9.10 Képújság
15.24 Napi műsorajánlat
15.25 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin - Nasa obrazovka
15.50 Képújság 15.55 Kanada Kupa
Szovjetunió-Kanada jégkorongmérkőzés. Közvetítés Quebec Cityből, felvételről 17.15 Az utódok reménysége
A magyarországi zsidóság műsora
17.30 Átmenet - A munka világának magazinja dolgozóknak és állást keresőknek 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok
Perpetuum mobile Életűnk a Nap Esti mese Magyar népmesék 18.45 IS - Kölyökidö 19.15 Mini klip-mlx 19.30 Híradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Kerék-bár 20.50 A Guldenburgok öröksége NSZK tévéfilmsorozat (II. sor.) XIII/1. rész: Az új ember 43'' (Ismétlés: holnap, TV1 8.30) 21.40 Unokáink sem fogják látni 20.20 Európa megkísértése 23.00 Késő esti híradó 23.05 BBC-hiradó
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.00-
13.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
14.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa és Dombóvári Gábor
16.20 Hírek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Torpedó
Telefonos játék 17.40 Hármas csatorna
A széllel bélelt ember 18.15 Telesport
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 Meztelen szerelem
Francia film 96'' Claire - Marlene Jobert (Bánsági Ildikó), Simon - Jean-Michel Folon (Máté Gábor), Olga -Anne Zamire (Andresz Kati) 20.35 Richárd Strauss: Négy utolsó ének
Közreműködik a Prágai Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Siegfried Heinrich 21.00 Híradó 21.25 Napzárta előtt... 21.50 Kriminális
Bűnügyi krónika ''91 22.40 Németek a II. világháborúban NSZK-amerikai dokumen-tumfilm-sorozat színes+FF VI/3. rész: Háború Keleten 5a
ISMÉT JÖN A
CSALADI REJT VEN YMA GAZ IN
32 oldalon 55 rejtvény - 10 típusban Horoszkóp, képrejtvény, humor
2. SZÁMA MEGJELENIK SZEPTEMBER KÖZEPÉN
A HERRNBÖCKNÉL MEG VALASZTANI IS OROM!
Óránként: Hfrak. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Hangszemle 8.20 Eco mlx (ism.) 8.45 Levelekre röviden 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Népdalkörök, citorazenekarok 11.37 Jer és lásd. A Talmud könyvel Szombatünnepi példázatok - XV/3. 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Törvénykönyv 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Ötágú síp
Irodalmunk a határokon túl 14.35 Dzsesszmelódlák 15.05 Metronóm 18.00 Délutáni Krónika 18.15 Magatartásformák 17.05 Természetes terméketlenség - ma 17.35 Az Ars Renata együttes felvételeiből 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Sebestyén Márta népdalokat énekel 19.50 Gong 20.05 Európa-stúdió A középhullámon: 20.35 LHyPons operaáriákat énekel 21.05 Feljegyzések Leonardo da Vinciről
Módos Péter hangjátéka 21.39 Filmzene 22.00 Késő esti Krónika
Az urh-sávon 20.35-
22.30 Közvetítés a Magyarország-Írország válogatott labdarúgó-mérkőzésről 22.30 Fiók
23.05 Hallgassuk együtt I 24.00 Hírek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Mellényzseb - slágerekkel
Tel.: 138-8780 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben
Az elmúlt hónapok magyar és külföldi slágereiből 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Böngészde a zenei antikváriumban
10.05 Egy énekes - több szerep
Gulyás Dénes felvételeiből 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Sárga tengeralattjáró
Mélyvízi utazás a színes hírek tengerében 11.40 Ki kopog? 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 A tegnap slágereiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Tea hármasban
Vendégek: Keleti György és Popper Péter 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Pihenőidő. Zenés délután nyugdijasoknak
17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás
17.30 Hatodik érzék Tel.: 138-7110
17.50 A-B/CD
18.20 Histórébusz
19.00 Hirek. Időjárás
19.03 Kölyökrádió
Tel.: 138-7600 19.30 Popregiszter 20.00 Embermesék (ism.) 21.03 Közkívánatra! 22.03 Tövisek és virágok
Zenés irodalmi magazinműsor
23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
0.14 Debreceni Dzsessznapok ''91
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Schubert-müvek 10.05 Magyar Írás (ism.) 10.50 Rahmanyinov: A fösvény lovag 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Kamarazene 13.00 Félemelet
Galgóczi Erzsébet novellája 13.52 Éneklő Ifjúság
14.04 VIII. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál hangversenyei Debrecenben - V/2.
14.38 Carmen 15.24 Lemezmúzeum 16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Kórusok II. Vllágfeszlválja XV/12.
16.56 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 17.40 Szimfonikus zene 18.00 V materinskom jazlku 18.20 in limba materná
18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Nikola Gjuzelev énekel 20.05 A Lausanne-i Kamarazenekar Richárd Strauss-hangverse-nye közben:
20.54 „A megfagyott zene" 21.42 Új Qulttner-lemezeinkböl 22.00 Joan Sutherland énekel 22.35 Liszt Ferenc Nemzetközi
Zongoraverseny - VII/1. 23.05 A Hi-Figyelö különkiadása 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Századunk zenéjéből - X/5. 1.14 Barokk zene
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik 9.05 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Házasságszédelgö
Bryan a Karib-tengeri horgászás közben ismerkedik ösz-sze Ramonnal. Az együtt töltött napok alatt gyorsan ösz-szebarátkozik az ügyvéd és a nőcsábász kalandor. Amikor környezetükben felbukkan a jól szituált és ráadásul elvált asszony, a két férfi riválissá válik.
9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Késői belátás 11.00 Telebutik
11.30 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 Al Mundy
(amerikai krimisorozat) Forradalom 13.00 Hírek
13.05 Hammer (am. krimisor.)
Testvérszív 13.30 Kalifornia klán (am. sor.) 14.20 A Springfield-sztori (sor.) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.) Váratlan találkozás 15.50 CHIP''s (am. krimisor.)
Vetköztetök 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk! 18.00 Versenyfutás a halállal (ism.)
18.45 Híradó, időjárás 19.15 Vissza a múltba (am. sor.)
Csecsemő szökésben 20.15 Micsoda nap! 21.15 Hazai dallamok 22.10 Tévétükör - magazin 22.45 Weyers konzul fogadóórája 23.25 Benny Hill-show 23.50 Hirek, sport 24.00 Twin Peaks titka (ism.) 1.35 Farkasember (am. horrorsor.) Az iszonyat kolostora
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 Videoboom
19.15 Rajzfilm / Hiradó I. 20.00 Tudományos-fantasztikus
filmek ciklusa 22.05 Hiradó II. 23.35 Tévéválogatás / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Hiradó I. / Rajzfilm 20.15 Megamix
21.05 Szárnyak (humoros sorozat) 21.35 Filmsorozat / Hirek 22.45 Filmsorozat 23.40 Jóéjszakát!/ Videolapok
PRO 7
6.10 Három fiam (am. sorozat) 6.35 A zsaru és a kölyök
(amerikai sorozat) 7.00 Shane(ism ) 7.45 Cade seriff (ism.) 8.30 Rajzfilmek (ism.) 9.15 A majmok bolygója (ism.) 10.10 Ház az Eaton téren (angol sor.) 10.00 Cade seriff (am. sorozat) 11.45 Mi tízen (ism.) 12.10 Egy görög meghódítja... (ism.) 12.35 Én, a kém (ism.) 13.25 Gyilkos bolygó (ism.) 15.05 Rajzfilmek (ism.) 15.55 Hirek, időjárás 16.05 Mister Ed (amerikai sorozat) 16.40 Barátom, Ben (am. sorozat) 17.10 Mi tizen (amerikai sorozat) 17.35 Hirek, időjárás 17.50 A madárijesztő és Mrs. King
(amerikai sorozat) 18.35 Rajzfilmek 20.15 Észak és Dél (am. sor) 22.00 Spenser (am. krimisorozat) 23.00 Satyricon
(olasz-francia film) 123'' 1.10 Hirek, időjárás 1.20 Éjféli látogató (ism.) 2.10 A létező (ism.) 4.15 Az autóstopos (ism.) 4.40 Zombival sétáltam (ism.)
14.25 Népzene 17.20 Mlnlhírek 17.30 Wlckle (rajzfilmsi 18.00 Képek Svájcból 19.00 Híradó 19.30 Szerelem, halál éi a m.
(tévéfilm) 21.00 Arany Nica-dij 22.00 Hiradó 22.35 Carl Jákob Burckl ré
23.00 Asszonyok 23.25 Szatirikus bábjáték 23.50 Tallózás utána Hirek
|18.0I 18.31
20.01 bartf21.0i 22.01 22.3! 22.5 24.0 0.3
18.30 Vldeokllpek 14 0
19.30 Tárcsázz! 173
20.00 RayCokes 22.30 Újdonságok a moziba* 20 0 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágeral 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
12.25 Hirek 12.30 Magazin 13.00 Vadmacska (brazil soros 13.25 Blm-bam-blno 18.05 A melák (amerikai soroal -jjj''3
17.1 18.1
18.2 19.1
18.30 Hírek
18.35 A melák (amerikai soroa
19.00 Ruk-cuk - játék
19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék jnr
20.15 Az első szerelem (NSZK! 21''(
21.40 Hirek
21.55 Újdonságok a moziban
22.05 Rebecca II. (ism.)
23.30 A fekete özvegy átka (isi
Al Mundy
amerikai krimisorozat
A Karib-tengeri kis sziget mindenki lázasan dolgozik a fon dalom előkészítésén. Christoph,or< ezredest akarják megválását ezredest az a nemzetközi kartel sor támogatja, amelyik a sziget la (Nii xitkincsének kitermelésében isi bál dekelt. Az Egyesült Államok va Ixx tése mindenáron meg akarja ál nul dályozni a vezetőváltást, ezéití az i Mundyt (Róbert Wag- tis
ner) küldik a helyszínre.
gui
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMOLCSNEKTAR
(??yás1(fL
UPER CHANNEL
II Egyveleg U Dokumentumfilm WD Egyveleg II Éli vldeoshow |S|jt U Honey West (am. sorozat) U Wyatt Earp (am. sorozat) U Belföldi magazin U Sport port "H Dokumentumfilm I* BBC-hiradó II Üzleti hirek
II Sl Benny (amerikai film)
JV Kik i|- magazin II Egyveleg
EUROSPORT
tl Művészi torna 1 Röplabda I Eurosport-hírek I Nemzetközi sport - magazin I Kerékpársport i Labdarúgás I Eurosport-hírek I Műsorzárás
CREENSPORT
izatl „
Dzat): m
U Tengerparti röplabda II Jégkorong
Tenisz Németországból UUíttka
U Profi superblke II Kosárlabda Szörf
II HMroplánverseny II Mai egyetemi futball
6k
K "4Í Motorsport Japánból | Profi golf az USA-ból U Mail , ''I Proli boksz lsrT1 tN Műsorzárás
ízért i 2.10
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Iskolatévé
10.30 Salamon király gyémántjai
(ism.)
12.10 Külföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos évek (sorozat) 14.00 Wicherték (sorozat) 14.45 A világ metrói: Moszkva 15.05 Lubomlr (sorozat) 15.30 A piros labda - bábjáték 16.00 Állatsarok
16.05 Tiszta boszorkányság (sor.)
16.30 Pro és kontra
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
16.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Kél müncheni Hamburgban
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Columbo (amerikai krimi)
Fekete hölgy 21.55 Dallas (amerikai sorozat) 22.40 Délkeleti szél (tévéfilm)
OSZTRÁK 2
16.50 Müvészlexlkon 17.00 Médiák
17.30 Országok és emberek 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Állatkviz 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Az első osztrák űrhajós 21.00 Arany Nlca-nagydij 22.00 Hiradó 22.30 Sport - labdarúgás utána Hirek
T
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Nem nyerheted meg mind
(ism.)
12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Ollie (am. rajzfilmsorozat)
Románc Blber-módra 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Adakozás 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Henry titka
Miért nem akarja Henry senkinek elmondani hol volt azon az estén, amikor betörtek az üzletbe? Olyan titok ez, amit még az anyja sem akar kiszellőztetni. Jim nagyon örül Lucy megérkezésének, de hamar kiderül, hogy a lány nagyon megváltozott Európában. 15.35 Teleüzlet
15.50 Kungfu (am. kalandfilmsor.)
Caine és az aranyrablók 16.45 Stingray (am. krimisorozat)
A banda 17.40 Műsorismertetés 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
Nemes vesengés 18.10 Blngo-játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Hunter (am. krimisorozat)
Emlékszik Rachel? 21.00 És Jlmmy megy a szivárványhoz (NSZK film) 128'' 23.15 Hírek, sport 23.30 Az átok örökösei (am. sor.)
A titokzatos asszisztens 0.20 Filmkészítők 0.35 Hunter (ism.) 1.25 Sport-golf 1.55 Műsorismertelés
Stingray
ímerikai krimisorozat
j''ton iskolaigazgató Stingray-hez ;toph( ^segítségért. Három diákja a gengszter, Floyd Wil-alá került. Stingray iMancuso, jobbra) megpró-rözni a fiatalokat arról, iz oldalon állnak. A tanti akkor értik meg, amikor igazgatóját megölik. Cur-szerepét Mi- _ _ Érez játssza. 10.45
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 A Guldenburgok öröksége NSZK tévéfilmsorozat (II. sor.) XIII/1. rész: Az új ember 43'' (A tegnapi adás ismétlése) 9.15 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 9.45 Képújság
16.24 Napi műsorajánlat
16.25 Német nyelvű nemzetiségi magazin - Unser Blldschlrm
16.50 Képú|ság 16.55 Rabszolgasors
Brazil tévéfilmsorozat XXX/25. rész 36'' 17.30 Kalendárium, 1991
Ismeretterjesztő magazinműsor A hétköznapok tudománya Tel.: 112-6432,112-6659 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok Micimackó-klub Esti mese Pom-Pom meséi 18.45 IS-MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Híradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Zenés tv-szinház
Peches ember ne menjen a jégre I
Zenés vígjáték 102'' Erna - Kováts Adél, Piri - Osz-wald Marika, Tamás - Méhes László, Péter - Kaszás Attila 22.00 Létkérdések
Vitaest 22.45 Szabadok vagyunk
Dokumentumfilm 50'' 23.35 Késő esti híradó 23.40 ZDF-hiradó
Felvilágosítás műsorügyekben - a délutáni adás kezdetétől műsorzárásig -a 131-9799 telefonszámon
A kis fekete vonallal aláhúzott Időpont - emlékeztető és utalás: a műsorról részletes Információt közöl a
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya és Dombóvári Gábor
16.20 Hírek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Torpedó
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Titkos völgy
Angol gyermekfílmsorozat XXVI/19. rész: Kellemetlen ügy 26'' 18.15 Telesport
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Veronalestesztárokkal
Francia film 60'' Közeműködik: Sámuel Ramey, Aprile Millo, Vincenzo La Scola, Mara Zampieri, René Kollo, Sil-vano Carrolli, Marton Éva, Jüan Pons, Antonio Ordonez, lleana Cotrubas, Jósé Carreras 20.00 Művész-tér 10.
Látogatóban Bukta Imre szentendrei otthonában 20.20 Magyarország-Írország Válogatott labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Győrből Benne:
A szünetben kb. 21.15 Hiradó 22.20 Napzárta előtt... 22.45 Tízparancsolat
Lengyel tévéfilmsorozat X/3. rész: Megemlékezzél arról, hogy az Úr napját magszenteljed 55''
Szereplők: Janusz - Dániel Olbrychski (Végvári Tamás), Ewa - Maria Pakulnis (Győry Franciska)
„Barát nélkül aligha élhetünk. Csakhogy azok, akiknek a barátságát csak költséggel lehet ébren tartani, nem tekinthetők barátoknak, hanem vagy élősdi-eknek, vagy lekötelezett szolgáknak; az előbbiektől jó megszabadulni, az utóbbiaktól is, ha nélkülözni tudjuk szolgálataikat."
(Grimmelshausen)
TOSHIBA
MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHENYI TÉR 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-541
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Idö|árás. Útközben 4.30 Reggeli Krénika 8.05 Hangszemle 8.20 Nehéz gyerekek (ism.) 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp 11.10 Népzenetár 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben
Kamaramuzsika 14.05 Farkas Árpád: A szivárgásban
Czine Mihály könyvszemléje 14.15 Veszprémben voltunk
Varga Károly riport-összeállí-tása a Zeneiskolások I. Országos Zenekari Fesztiváljáról 14.33 Vllághirasségek népdalfelvételeiből - IV/3. 15.05 Megmentett hangszalagok
Illyés Gyula - Tamási Áronról 18.00 Délutáni Krónika 18.15 Cslllagközelben
Antoine de Saint-Exupéry csodálatos élete 17.05 Cigányfélóra 17.35 Offenbach operettjeiből 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 A Téka együttes felvételeiből 19.50 Hajszálgyökerak
Svábok találkozója Zsámbékon 20.05 Közvetlen kapcsolat
Tel.: 138-8156 21.05 Három szólamban
Zenéről beszélget Batta András, Komlós Katalin és Kovács Sándor 22.00 Késő esti Krónika
22.30 Korkóstoló 23.05 Hangszerszólók
23.31 Bach: 11. kantáta (Lobét Gott In selnen Ralchen)
24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldavényben 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Útikalauz üdülőknek 9.08 Könnyűzenei stúdiónk új felvételeiből 9.50 Népdalkőrök pódiuma (ism.) 10.15 Édes anyanyelvünk (ism.) 10.20 Operaslágerek 10.50 Peres, poros iratok 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 A mi korunkban
Tel.: 138-7951 11.23 Gramofonsztárok 12.00 Régi nóta, híres nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Nosztalgiahullám
Link Wray 13.45 Időjárás- ás vízállásjelentés 14.00 Lelátó. Sportmagazin 14.30 Nagy nevetettők 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Kapcsoljuk a stúdiót 15.25 Slágerről slágerre 16.00 Találkozás a stúdióban 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne''
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD
18.10 Gordiusz. Tel : 138-7514 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 A Rock Gyermekei 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs. Tel : 138-8789 20.30 Dobos a mikrofonnál. Beszélgetés Szentmihályi Gáborral 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Daráló (ism.) 21.33 Nóták
22.02 A Magyar Rádió Karinthy Színpada
Góbéságok - 2. rész 23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Szalagtárunk titkai - régi dallamok
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 A Jess duó hangversenye 10.13 Bárdos Lajos: Jeremiás próféta könyörgése 10.22 Nádas Péter: Sanyika 10.50 Szimfonikus zene közben:
12.00 Hirek. Időjárás
12.41 Magyar szerzők rézfúvós
kamarazenéjéből 13.00 Hallgassuk újra lAgora 13.59 A Magyar Rádió Vivaldi-ciklusa - X/8.
Őrjöngő Loránd - Opera közben:
16.00 Hirek. Időjárás 16.53 Új kompaktlemezeinkből 17.34 így láttam Bartókot
A mikrofonnál: Gergely Pál 18.00 V materlnskom jaziku 18.20 in llmba materná
18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye
21.09 Szirmay Márta operafelvé-telelböl
21.40 Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny -VII/1. Összefoglaló az elődöntőről
22.10 Napjaink zenéje 23.12 Rádiószínház
Hang-játszma Kányádi Sándor hangjátéka 24.00 Hírek. Időjárás 0.10 Éjszakai dzsesszklub
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Ránki Júlia
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik 9.05 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Nemkívánatos személy
Európában gyakran érdeklődtek Bryannál az amerikai életvitel felől. A kérdésekre nem nagyon tudott mit válaszolni, ezért elhatározta, hogy beutazza az amerikai falvakat. Az első kisvárosban komoly összetűzésbe kerül a korrupt seriffel. A buliban benne van a csinos Almai is, aki szeretne kiszabadulni a kisváros nyomasztó világából. 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Helyes döntés 11.00 Telebutik
11.25 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 Al Mundy (am. krimisorozat)
Két barát a ringben 13.00 Hirek
13.05 Hammer (am. krimisorozat) 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Aranyketrecben 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Kísértés 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 Versenyfutás a halállal (ism.) 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 Jump Street 21. (am. sor.)
A sárkány és az angyal 20.15 Ágyúgolyó-láz
(amerikai filmvígjáték) 90'' Fsz.: John Candy 21.55 Hirek, sport 22.00 McQuade, a farkas
(amerikai akciófilm) 102'' 23.50 Hirek
24.00 A sárkány éve (am. ttiriller) 128''
Fsz.: Mickey Rourke 1.35 Farkasember (am. horrorsor.) Letartóztatva
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 19.15 Főzőcske / Hiradó I. 20.05 Spektrum - belpolitikai műsor 21.10 A város szivében
21.55 Hiradó II. 22.25 Zenés színpad 23.25 Tévéválogatás / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Hiradó I. / Rajzfilm 20.15 Az alkotás csodás háza 20.45 Ez is élet
21.45 Májustól decemberig 22.15 Filmsorozat / Hirek 23.30 Gershwin-koncert 0.30 Jó éjszakát I / Hirek
PRO 7
6.25 Három fiam (am. sorozat)
6.45 A zsaru és a kölyök (am. sor.)
7.10 Ház az Eaton téren (ism.)
7.55 Cade seriff (ism.)
8.40 Rajzfilmek (ism.)
9.20 Mister Ed (ism.)
9.50 Barátom, Ben (ism.)
10.15 Waltonék (amerikai sorozat)
11.10 Bret Maverick (westernsor.)
11.55 Mi tízen (ism.)
12.20 Alice (amerikai sorozat)
12.45 A madárijesztő és Mrs. King (ism.)
13.30 Utazás Arizonába
(amerikai film) 88''
15.10 Rajzfilmek (ism.)
16.00 Hirek, időjárás
16.10 Mister Ed (amerikai sorozat)
16.35 Rossz hírű medvék (am. sor.)
17.05 Mi tizen (amerikai sorozat)
17.30 Hirek, időjárás
17.45 Caulfield özvegyei (am. sor.)
18.35 Rajzfilmek
20.15 Egyéni csúcs (am. film) 119''
22.35 Hawk (amerikai sorozat)
23.30 Álmok (angol thriller) 104''
1.20 Hirek, időjárás
1.30 Spenser (ism.)
2.20 Satyricon (ism.)
4.25 Szürkület (ism.)
3 SAT
14.30 Don Pasquale - opera
16.15 A tánc varázsa
17.20 Mlnlhirek
17.30 Oroszlánfog (sorozat)
18.00 Sport
19.00 Hiradó
19.30 Az öreg (krimisorozat)
20.30 Lakáskultúra
21.00 Politikai magazin
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.25 Vörös diktátor (angol film)
7.0 I0.3 I3.3
14.C I6.1 I8.t
15.!
!i ti.( B.I t2.!
14.1
o.:
MUSIC TV
18.30 Vldeokllpek
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.30 Újdonságok a moziban
23.00 RayCokes
23.30 Riport
23.45 Újdonságok
24.00 Az MTV slágerei
1.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
I4.I 17.; 19.: 20J
tu 21. 12.
23.
24.
TELE 5
12.25 Hirek 9.
12.30 Magazin 9.
13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 11.
13.25 Bim-bam-blno 11.
18.05 A melák (amerikai sorozati 12.
18.30 Hírek 14
18.35 A melák (amerikai soroz: it) 15.
19.00 Ruk-cuk-játék 17
19.30 Hirak 18
19.45 Hopp vagy kopp-játék 19
20.15 Kari Dall-show 20
21.05 Szeretnivaló asszony 21
(francia film)
22.40 Hirek 22
22.50 Szórakoztató magazin 23
McQuade - a farkas
amerikai akciófilm
Megtámadják a katonai szál mányt, McQuade a nyomukta ered. A háttérben Wilkes, volt kata-zé tebajnok áll. A „Farkas" behaüec Wilkes támaszpontjára, de elfogj* el1, és élve eltemetik. Kiszabadul, dtta amikor megtudja, hogy lányát et-ig fogták, fegyvereseket toborotzf A képen: McQuade (Chuck Norris), ti Sally (Dana Kimmell) és -- „. ai Lola (Barbara Carrera). "-Wljá
(D ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-, j
SUPER CHANNEL
7.00 Pirkadat 1130 Egyveleg 13.30 Dokumentumfilm 14.00 Egyveleg 11.00 Éli videoshow 11.00 Honey West (am. sorozat) 11.30 Wyatt Earp (am. sorozat) 1130 Belföldi magazin Sport
Dokumentumfilm BBC-hiradA Üzleti hirek
Paullne veszélyei (am. film) I4JI0 Kik éj - magazin 130 Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Művészi törne 1730 Röplabda 11.30 Eurosport-hirek 11.00 Művészi torna 11.00 Hegyi kerékpir 11.30 Lovaglás 2130 Labdarúgás 830 Eurosport-hirek 11.10 Műsorzárás

SCREENSPORT
100 Brit motorsport 130 Proli golf az USA-ból ) 11.10 Szírt
1130 Hldroplánverseny 1110 Beseball
14.00 Kosárlabda Hollandiából M Golf Európából -élő 11.00 Kosárlabda 1100 Autóverseny 19.00 Argentin futball Ü.N Motorsport
21.10 Belsi sáv - Forma-1 Olaszországból 22.10 Spenyol futball 2130 Golf Európából / Jégkorong
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Pekingi gyermekéveim
(kínai film) 12.00 Rövidfilm 12.15 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Csodálatos évek (sorozat)
14.00 Istenem, lelkész úri (sor.)
14.50 Csodák az állatvilágban
15.05 Lubomlr (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Tiszta boszorkányság (sor.)
16.30 Slágerek
17.00 Mlnihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Két müncheni Hamburgban
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Az ő Idejében 21.30 Idöcsapda (amerikai film) 25!Ü5 A férfi, aki tetszik nekem (francia film)
OSZTRÁK 2
17.05 Művészlexlkon 17.15 Természetűim 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Az igazat mondd I - játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 BeHöldi tudósítások 21.00 Filmújdonságok 22.00 Hiradó 22.30 Emlékek 23.30 Bécsi dzsesszfesztlvál 0.30 Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyeit 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Három fiú, három lány (ism.) 9.30 Teleüzlet
9.50 És Jimmy a szivárványhoz
megy (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Teleüzlet 13.35 Bingo(ism.) 14.00 Thunderai macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) Mandora és a kalózok 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Röviddel a cél előtt 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Rossz kártyák Lucy hazatérve unalmasnak és falusiasnak találja az életet a kisvárosban. Harold azon a véleményen van, hogy Henry-nek fel kell keresnie a rendőrséget. A két férfi összeveszik, Henry dühösen kirohan a házból. Nem sokkal később két rendőr jelenik meg a házban. 15.35 Teleüzlet 15.50 Hazzard megye lordjai (amerikai sorozat) Hlghle Hogg visszatér 16.45 A rendőrnő (am. krimisor.)
A szerelem erösebb a halálnál 17.40 Műsorismertetés 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
Fog tudni anya énekelni? 18.15 Blngo- játék 18.45 Híradó, Időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 A szép és a bestia (am. sor.)
Barátok egy másik világban 21.00 Krokodil Dundee
(ausztrál kalandfilm) 93'' 23.00 Georgia nővér meggyilkolása
(amerikai film) 134'' 1.20 A rendőrnő (ism.) 2.10 Műsorismertetés
Georgia nővér meggyilkolása
amerikai film
iiít-|
;ba i June Buckridge (Beryl Reid, kö-ira- ám az idősödő színésznő körül jtoi jegyre több a probléma. Az asszony íják feseredetten harcol, hogy meg-de krtsa egzisztenciáját. Akkor esik el- pán pánikba, amikor a tévé ve-roz. aeseeihatározza, hogy beszünte-ris), Innak a sorozatnak a sugárzását, in melyben három éve 00 nn Jü to Georgia nővért. tu.UU
TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Verkli - Válogatás a magyar
könnyűzene közelmúltjából 9.00 Jóga-Or.Weninger Antallal 9.20 Képújság
15.24 Napi műsorajánlat 15.30 Román nyelvű nemzetiségi magazin - Ecranul nostru 15.55 Képújság 16.00 Kanada Kupa
1. elődöntő jégkorongmérkőzés 17.30 Gaia
Ökológiai filmújság 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok
„Engedjétek hozzám..." Esti mese
Mesék Mátyás királyról Mozzy comes back
XX/2. rész Clmbórla 18.45 HANG-ár V/V. rész 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Egészségei mindenkinek! Or. Czeizel Endre műsora Az agyvérzésről 20.50 Derrlck
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Klssler gyilkosa 58'' 21.50 Újvilág 22.35 Visszatekintés
Liszt zongoramüvekböl 23.05 Menedzser Magazin 23.50 Késő esti hiradó 23.55 BBC-hiradó
„Mi lehet kellemesebb, mint egy olyan barát, akivel úgy mersz beszélgetni, mint önmagaddal?"
(Seneca)
„Ha az eml>erek negyedrész annyit köl-tenének arra, hogy jót tegyenek másokkal, mint arra, hogy kárt tegyenek maguknak, nyoma sem volna a nyomornak."
(Móra Ferenc)
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Sugár Ágnes és Radics Péter
16.20 Hirek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 Ütről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Torpedó
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Jetson család Amerikai rajzfilmsorozat A berepülő pilóta (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Roncalll
NSZK tévéfilmsorozat VI/6. rész 58'' 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-tel.: 132-9329 Pécs-tel.: (72) 10-533 Szeged-tel: (62) 12-715 21.00 Híradó 21.25 Napzárta előtt... 21.45 (H)arc-képek
Ötven perc... képzőművészetről 22.40 A TV2 Filmklubja Rosselllni-sorozat Róma, nyílt város Olasz film (1945) FF 100'' Don Pietro Pellegrini - Aldo Fabrizi (Szabó Ottó), Gina -Anna Magnani (Czigány Judit)
A kábeltelevízió stúdiók segítségével fogható program:
18.00 Műsorkezdés 18.05 Sráckarika 18.40 Sláger és Horoszkóp
Laár András és Szikora Róbert műsora 19.00 Jolly Joker XV.
NSZK bűnügyi film 20.00 Áramvonal
Autósok műsora 20.15 Vllágtükör - Hajdú János
külpolitikai műsora 20.30 Biblia Pauperum XV. 21.00 Sport 21.20 Sikersztori 21.35 Clvllpálya 21.50 Zenekorzó 22.00 Műsorzárás
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Fűtől fáig 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 Nemzetiségeink népzenéje
11.34 Zsebrádiószínház
Ú, be szép az élet és minden más madár Lázár Ervin hangjátéka 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? - Sárváron 12.45 Külpolitikai arcképcsarnok 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Erről beszéltünk
A Magyar Rádió körzeti stúdióinak műsoraiból
14.35 Orvosi tanácsok
14.40 Búcsújárás, búcsúénekek 15.05 Magyar írás - Irodalmi hetilap 15.50 Beszélni nehéz 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangoló
17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 A zenéről 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Népdalok 19.50 Gong
20.05 Mit üzen a Rádió?-különkiadása
20.35 András Segovia Granados-
müveket gitározik 20.45 „Kizsarolt, nevetséges életünket..." 21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 Beszélni nehéz, (ism.) 22.00 Késő esti Krónika 22.30 A fúga művészete 23.05 Tudom csodálni városaidat 23.50 Ugyanez többször
A Sweet Lorraine (Édes Lor-raine) című szám 24.00 Hirek. Időjárás
6.00 Muzsikáló reggel 9.20 Két barokk szvit i 9.50 Haydn kamarazenéjéből 10.18 Felejthetetlen arcok az Operaházból (ism.) , 10.50 A Vancouver énekegyüttes felvételeiből 11.02 A Berlini Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye közben:
12.00 Hírek. Időjárás 12.49 Praetorius: Wle schön
leuchtet der Morgenstern 13.00 Hallgassuk újra I 14.00 Két szimfonikus költemény 14.32 A Magyar Rádió Meyerbeer-
cikiusa - VII/1. közben:
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Édes anyanyelvünk (ism.)
17.30 Századunk kamarazenéjéből
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben
Magyar lemezújdonságok 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Szeptember
Különös magazin a hónapról
9.31 A Tavaszi széltől a Deres már a határig
10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Slágerfilmek - filmslágerek 11.48 Fúvóslndulók 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől - péntekig
Tel.: 138-8363,138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hírek. Időjárás 17.30 Utcarádió 17.50 A-B/CO 18.20 Jut eszünkbe 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió. Tel.: 138-7600 19.30 Zenés hallomások és vallomások
Telefon: 138-7002 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Folk-rock Magyarországon 21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 A svájci Checkerboard Blues
Band felvételei 22.35 Derűre is derű Irány: Moszkva 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A magyar rock archívuma 24.00-
0.14 Régi fúvószene
18.00 Nyelvleckék 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 JevgenyijMravtnszkij vezényel 20.35 Farkas Árpád: A szivárgásban (ism.) 20.45 Új kompaktlemezeinkből 21.30 Liszt Ferenc Nemzetközi
Zongoraverseny - VII/3. 22.00 Összkiadás
Prokofjev szimfóniái - III/2. 23.30 A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem női énekegyüttese énekel 24.00 Hirek, Időjárás 0.10 Komolyzenei zsákbamacska
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Éjszakai Zeneközeiben, nóták, operettrészletek
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I 8.35 Telebutik 9.05 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Hajszál hiján
Paul részt vesz a Magyarországon megrendezésre kerülő autóversenyen. Magyar barátja, Takács János egyre kel-lemetlenebbül érzi magát Paul társaságában, aki gátlástalanul terjeszti antiszocialista nézeteit. Takácsot nyolc év börtönre ítélik, Bryan Zabor István segítségével próbálja meg kiszabadítani barátját. 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Vallomás 11.00 Telebutik
11.25 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 Al Mundy (am. krimisorozat)
Rejtélyes tranzakciók 13.00 Hírek
13.05 Hammer (am. krimisorozat)
Fodrásznál 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Testvérháború 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat) 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 Versenyfutás a halállal (ism.) 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 214-es repülőszázad (am. sor.)
Fekete bárányok 21.10 Twin Peaks titka (am. sor.)
Nyomok a semmibe 22.05 Sípszó - focishow 23.00 Tutti Frutti 23.50 Hirek, időjárás 0.05 A félelem városa
(amerikai akciófilm) 92'' 1.45 Bekerítve
(amerikai western) 77'' 3.05 Randevú zárás után
(amerikai filmvígjáték) 94'' FF 4.40 Forma-1 (ism.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 Humoros sorozat 19.10 Rajzfilm / Hiradó I. 20.05 Afrika oroszlánja 21.40 Szórakoztató műsor 22.40 Hiradó II.
23.10 Keret nélküli képernyő 0.40 Tévéválogatás / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Hiradó I. / Rajzfilm 20.15 Színház az egész világ 21.45 Humoros sorozat 22.15 Copland
23.15 Hirek / Dinamó 0.05 Jó éjszakáit / Videoiapok
PRO 7
6.15 Három fiam (am. sorozat) 6.30 A zsaru és a kölyök (am. sor.) 6.55 Waltonék (ism.) 7.40 Bret Maverick (ism.) 8.30 Rajzfilmek (ism.) 9.10 Mister Ed (ism.) 9.40 Rossz hírű medvék (ism.) 10.05 Maxwell ügynökség (am. sor.) 11.00 Bret Maverick (westernsor.) 11.50 Mi tizen (ism.) 12.15 Barney Miller (am. sorozat) '' 12.40 Caulfield özvegyei (ism.) 13.30 Perry Mason (am. sorozat) 14.30 Rajzfilmek (ism.) 15.20 Hirek, időjárás 15.30 Utazás Arizonába (ism.) 17.05 Harttól Hartig (am. sorozat) 17.55 Hírek, időjárás 18.05 Rajzfilmek 19.50 Bili Cosby-show (am. sor.) 20.15 Emeljük ki a Tltanicot!
(amerikai kalandfilm) 106'' 22.20 San Francisco utcáin (am sor.) 23.20 Vakrémület (angol Mer) 85'' 0.50 Hírek, időjárás 1.00 Mozgó kórház (am. sorozat) 1.25 Hawk (ism.) 2.15 Ámok(ism.) 4.00 Bajnokok (angol sorozat) 4.50 Pártfogók (angol sorozat)
14.30 Operettdélután
17.20 Minihírek
17.30 Wickie (sorozat)
18.00 3 SAT-börze
18.25 öteletek és Irányok
19.00 Hiradó
19.30 Minden kutya szenti 1
baldot (sorozat)
20.15 Dokumentumfilm
20.45 Körkép
21.30 Fllmújdonságok
22.00 Hiradó
22.30 Ars Electronlca, 1991
18.30 Vldeoklipek 19.30 Tárcsázz I 20.00 RayCokes 22.30 Ú|donságok a moziban 23.00 RayCokes 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Krlstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
12.25 Hirek
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazilsorosat
13.25 Blm-bam-blno I?
18.05 A melák (amerikai soroaC f"
18.30 Hírek
18.35 A melák (amerikai soroafi ü
19.00 Ruk-cuk-játék ™
19.30 Hirek ! "
19.45 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Anyám magánélete "
(amerikai film)
21.55 Küzdősportokmagazkji
22.45 Hirek P"
23 j)0 A gorilla (olasz film) ®JM
■■I
A félelem város
amerikai akciófilm
Matt (Tom Berenger), az í ökölvívó és barátja, Nickyd) ügynökséget vezet, ami ,v; sztri ptíztáncosnőket „száí e,e bárokba. Az üzlet jól megy.el a egy napon feltűnik a gyilkos,merf rettegésben tartja a körni Wheeler nyomozó megprl gyilkosságokat Matt és nyakába varrni. Miután Mi tartóztatták, üzlettársát m kolják. Loretta szerepében Melanie Griffith.
Ft
,EPASZ" KFT.
TŰKOR KAVEHAZ
i0J
OSZTRÁK 1
SAT 1
SUPER CHANNEL
EUROSPORT
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 A legjobb ember (ism.) 12.15 Belföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Csodálatos évek (ism.)
14.00 Kreuzberg (sorozat)
14.45 A holnap mesterei
15.05 Lubomir (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Tiszta boszorkányság (sor.)
16.30 Minlkviz
17.00 Mlnihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Két müncheni Hamburgban
(sorozat) 19.30 Hiradó/Sport 20.15 A rendőrség segitséget kér 21.35 Szemtől szemben
(amerikai film) 23.10 Sport
23.40 A rajongó (amerikai thiller) TÍÜ Hirak
OSZTRÁK 2
14.00 Sport - torna VB 15.55 Álmaim asszonya
(német film)
17.30 Túlélők (sorozat)
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A világ felfedezése 21.00 Tudományos magazin 21.15 Gazdságl magazin 22.00 Hiradó
22.30 Ars Electronica, 1991 2.30 Hirek
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Hazzard megye lordjai (ism) 11.05 A szép és a bestia (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo(ism ) 14.00 Vigyázat, kamarai (ism.) 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Halott a mezőn 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Kellemetlen látogató Veszekedés és viszálykodás uralkodik az utcában. Char-lene azzal vádolja Sue-t, hogy Warrennel megcsalta Henryt. Henry meg van róla győződve, hogy neki senki nem hisz. Lucy ezzel szemben biztos benne, hogy a régi iskolája már nem felel meg az ő képességeinek. 15.35 Teleüzlet
15.50 Magas bozót (westernsor.)
A halál naplója 16.45 Cannon (am. krimisorozat)
Árnyékembar 17.40 Műsorismertetés 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
Forró kemence 18.15 Blngo- játék 18.45 Híradó, Időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Dél csillaga
(francia-angol film) 100'' 21.50 Hirek, sport 22.00 Nyolcadik utas a halál
(angol sci-fi) 112'' 23.55 Hírek, sport 24.00 Szerelem
(NSZK erotikus film) 1.20 Műsorismertetés
SCREENSP0RT
Nyolcadik utas a halál
angol sci-fi
A Nostromo űrhajó személylét segélykérő hívás ébreszti (Jelahibernációból. Az űrhajó is-gjjkietlen bolygón száll le, ahol Jaokatlan és veszélyes élőlé-ia jfflekkel kötnek ismeretséget. Az !öegen lény a kapitány testében ''lj.pl az űrhajóra, és irtja a le-Jyll.kiységet. Repley (Sigourney Jjeaver), a túlélő egye- 00 nft J5 ű küzd az életéért. ".UU
A KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAPBAN megjelenő hirdetése mindig
TELITALÁLAT
a sikerhez.
Hirdessen a KANIZSA
ÚJSÁGBAN!
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Sorstársak 8.45 Fűben-fában 9.00 Dallas
Amerikai filmsorozat 38. rész: A műtét 47'' (Ismétlés: este, 20.15) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Képújság
12.59 Napi műsorajánlat 13.00 Tornász-világbajnokság
Férfi egyéni összetett verseny Indianapolisból, felvételről Kanada Kupa
2. elődöntő jégkorongmérkőzés
Torontóból, felvételről 15.00 Képújság 15.05 Clgánymagazln 15.30 Walt Disney bemutatja (ism) 17.15 Közlemények - előzetesek 17.20 „Trafflc jam" 17.50 Pénzvilág 18.00 Ablak
19.00 „Maradjatok meg szeretetemben..."
Keresztény életkérdések 19.05 Esti mese - Metróegerek 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Híradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Dallas (ism.) 21.10 Panoráma 22.15 Tiz után... 22.40 Jancsó, Jancsó... Isten hátrafelé megy Magyar film kb. 90''
kb.
0.10 Késő esti hiradó 0.15 Antenna 2-híradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Dömsödi Gábor
16.20 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 16.30 Délutáni filmajánlat
Két idős hölgy a gázra lép
NSZK tévéfilmsorozat XII/7. rész:
A gróféknál teázunk 25'' 17.00 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora Benne: Torpedó Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Hupikék törplkék Belga rajzfilmsorozat A kerti beteg 18.15 Telesport
Műsorvezető: Mohai Gábor
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Repülőtér
NSZK tévéfilmsorozat 50'' 19.55 Van öt perce? 20.05 A tudomány határain
Tudományos ismeretterjesztő magazin 20.35 A hónap versel 21.00 Hiradó 21.25 Napzárta előtt... 21.50 VT-TV
Vitray Tamás műsora 22.55 Szökés a semmibe
Amerikai film (1977) 84'' 0.20 Második Országos Szezonnyitó Táncházi mulatság
7.00 Pirkadat
11.30 Egyveleg
13.30 Dokumentumfilm
14.Q0 Egyveleg
11.00 Élő videoshow
11.00 Honey West (am. sorozat)
11.30 Wyatt Earp (am. sorozat)
0-19.30 Belföldi magazin
71.00 Sport
71.00 Dokumentumfilm
22.00 BBC-hiradó
72.30 Üzleti hirak
22.50 Bűnös hitszegés (am. film)
21.00 Kék éj - magazin
130 Egyveleg
14.00 Művészi torna 11.30 Motorsport 17.30 Atlétika 1100 Hegyi kerékpár 19.30 Eurosport-hirek 71.00 Atlétika 2.15 Művészi torna 8.30 Ökölvívás Q.30 Eurosport-hirek 71.10 Műsorzárás
I.30 Golf Európából
UO Amerikai egyetemi lutball
II.10 Euroblcs
11,00 Autóverseny 12.00 Jégkorong
14.00 Kosárlabda Hollandiából 15.00 Golf Európából 17.00 Argentin futball 11.00 Autószörnyek versenye 11.00 Spanyol futball körkép 19.30 Brit Forma-3 21.30 Nemzetkőzi sportmagazin ilOO Starti / Profi ökölvivás 13.00 Belső sáv - Forma-1 100 Jégkorong
i
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör Tel.: 138-7985 9.05 A cloghard-ok művészete 9.10 Szines népi muzsika 10.05 Ismét-a javából I
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.00 Déli Krónika 12.30 Faluról - talura 13.05 Klasszikusok délidőben
Zeneparádé 14.10 Szaván fogjuk! 14.20 Mindennapi Irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt I 15.05 Zátony
Petri György versei 15.10 Hangszerszólók 15.25 Új Zenei Újság 16.00 168 óra
Tel.: 138-7901 és 138-8912 17.30 Túl az Óperencián
Négy földrész muzsikája Karib-szigetek 18.00 Esti Krónika 18.20 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 18.45 Miska bácsi negyedórája 19.05 Közvetítés a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Szinházból Segítsd a királyt! Dráma három részben 21.53 Bogár István leld.: Csereháti
népdalok 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.35 Régi híres énekesek műsorából
Margaret Sheridan operaáriákat énekel 23.05 Hangversenymúzeum
A Magyar Rádió szimfonikus zenekarának Csajkovszkijhangversenye a Zeneakadémia nagytermében (1952. máricus 3.) 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél 5.30 Kakukk. Tel.: 138-7776 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 Sportszombat 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Értékmegőrző - menhelyek 8.30 Népszerű muzsika - világhírű előadók 9.00 Hirak. Időjárás 9.03 Hétvége Gábor Áronéknál 10.30 Tip-top parádé
Madonna felvételeiből 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szombat délelőtt
Tel.: 138-8766 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Más-kép(p) 14.55 Vanezigyl 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Magyarán szólva 15.18 Égigérö fa. Úri magazin 15.55 Vegyes egyedül. Kényszerűen takarékos magazin 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 A Budapesti Koncert Fúvószenekar felvételeiből 17.25 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 18.30 Slágerlista 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Tangótörténet-5/1. 19.50 Ndugu Chancler dzsesszkvar-
tettje játszik 20.10 Népdalesl 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 A Rádió Dalszínháza Egy éj Velencében Johann Strauss operettjének rádióváltozata 22.37 Legrand: Cherbourgi esernyők
Részletek a film zenéjéből 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.16-
0.14 Noktürn. Éjszakai csevegés
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.20 Új kompaktlemezeinkből 9.12 Hangfelvételek felsőfokon 11.12 Arthur Grumiaux kamarazenei felvételeiből 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Zurab Andzsaparidze operaáriákat énekel 12.30 Follow me - 30/ ?. (ism.) 12.45 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak (ism.) 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 Barokk muzsika 15.05 Lemezbörze helyett (ism.) 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 16.45 Szimfonikus táncok 17.05 Thamos, Egyiptom királya 18.00 V materinskom jaziku 18.20 ín iimba materná
18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Heinrich Schiff (gordonka), és Gérard Wyss (zongora) hangversenye 20.32 Mindennapi irodalmunk (ism.) 21.02 Zenekari muzsika 21.55 Kurtág György müveiből 22.40 Liszt Ferenc Nemzetközi
Zongoraverseny - VII/4. 23.19 Döglött macska
Karel Michal novellája (ism.) 24.00 Hírek. Időjárás 0.10 Lemezújdonságok
Éjfét után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 Poptarisznya slágermúzeuma magnósoknak, nóták, köny-nyűzene, operettrészletek
RTL PLUS
6.00 CHIP''s (ism.)
6.45 Transformers (am. sorozat)
Tolvaj az éjszakában 7.10 A szauruszok földjén (sor)
Az időgép 7.35 Kedves Bili nagybácsi (sor.)
Elmaradt mérkőzés 8.00 Konfetti - gyerekeknek Flintstone kölykök Maci Laci Scooby Doo 9.20 Klack- játék 10.05 Jetsonék (am. rajzfilmsorozat)
Judy titka 10.30 Mr. T. (am. rajzfilmsorozat)
Wllliamsburg titka 11.00 Sárkányok földjén (sor.)
Rude Dog és bandája 12.15 N kapitány (am. rajzfilmsor.)
A gonoszok gonosza 12.35 He Man (am. rajzfilmsor.)
Segélyhivás az űrből 13.05 Mutánsok (am. rajzfilmsor.)
A világ elfoglalása 13.30 Super Mario Brothers (sor.) 14.20 Leleplezések (am. sorozat)
Eltűnt a Vadnyugaton 15.10 Daktari (amerikai sorozat)
Jenny apát keres 16.05 Az Angyal visszatér (am. sor.)
A forrás 17.00 Forró nyeremény 17.45 Belföldi magazin 18.15 Filmújdonságok 18.45 Hiradó, időjárás 19.20 Houston Knights (am. sor.) Otthon
20.15 Attila, a hunok királya
(amerikai film) 88'' 21.55 Minden, semmi, vagy - játék 23.00 Katharina, a meztelen cárnő
(NSZK erotikus film) 88'' 0.40 Tittfield pokoli asszonyai
(amerikai film) 79'' 2.05 Katharina, a meztelen cárnő (ism.)
3.35 Mindenki a mennybe jut
(francia filmvígjáték) 106''
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.55 Rajzfilmsor. / Hiradó I. 20.00 A hét interjúja
20.15 Reggeli után / Hiradó II. 22.05 A kitelepült Horvátország 23.25 Sporthírek /Tévéválogatás 0.45 Hírek / Műsorzárás
2. MŰSOR 19.30 Híradó I. / Rajzfilm 20.15 Show-műsor
21.05 Igen, miniszterelnök úri
21.40 Emili (filmsorozat)
22.30 Amerikai krónika
23.00 Sportszombat
24.00 Zenei maraton
PRO 7
6.55 Ausztrál dokumentumfilm 7.40 Papirhold (amerikai sorozat) 8.05 A bűvész (am. krimisor.) 8.55 Muppet-show (am. sorozat) 9.20 Kedves Blber (am. sorozat) 9.45 Egy úr az űrből (am. sor.) 10.20 Barney Miller (ism.) 10.45 Bili Cosby-show (ism.) 11.15 Mozgó kórház (ism.) 11.40 Hardcastle és McCormlck (amerikai akciófilm-sorozat) 12.30 Emeljük ki a Titanlcotl (ism.) 14.30 Ausztrál dokumentumfilm (ism.)
15.20 Észak és Dél (ism.) 17.00 Az Angyal visszatér (am. sor.) 17.50 Hirek, Időjárás
18.04 Dowling atya rejtélye (sor.) 19.50 Bili Cosby-show (am. sor.) 20.15 Észak és Dél (am. sorozat)
22.05 Félrelépések (olasz filmvígjáték)
23.35 San Francisco utcáin (ism.) 0.30 Hirek, időjárás 0.40 Mozgó kórház (am. sorozat) 1.05 Vak terror (ism.) 2.35 Perry Mason (ism.) 3.25 A Dél kék csillaga
(osztrák filmvígjáték) 95'' 5.00 Szabad nevetni (am. sorozat)
13.10 Ifjúsági magazin L
13.55 Túra az Alpokban L
(sorozat) \
14.40 Dick Donald nyomozó (
(sorozat) !
15.30 A favorit (amerikai film) .
17.00 Sport -
19.00 Hiradó jj 19.30 Giacomo Meyarbeer-po^
20.30 A hugenották - opera j 23.50 A hónap könyve 0.05 Sportstúdió 1.25 Tallózás
13.00 XPO 14.00 RayCokes 17.00 Yol 18.00 Rockhét 18.30 A nagy kép 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat ép 22.00 Házibuli övezet 0.30 KrisUane Backer 3.00 Éjszakai videók
13.00 Bim-bam-blno L,
16.40 P. O. P. - magazin WT.
17.40 Küzdősportok magad*,
18.10 Motorsport-extra
18.30 Hírek
18.35 Bradbury színházi (am
19.00 Ruk-cuk-játék L,
19.30 Hirek ;
19.45 Hopp vagy kopp-játék
20.15 Vadvilág (sorozat)
21.15 A törvény fegyverei (sora, ,
22.05 Wothorby (angol film) jí
23.45 Szeretni való asszon) (C .
1.20 A gorilla (olasz film) jí
2.50 Kincs a sivatagba* (anj jj
í
PRO 7
Észak és Dél
amerikai sorozat
A montroyali bál - amljí George Hazzard és családja is íí vesz-jól indul, de csúfosan ín , get. Billy beleszeret Orry testit, be, Ashtonba. A lányt ar* csak a szex érdekli. Virgilía, G testvére segít Gradynak, a rí gának a szökésben, későbbi* megy feleségül. MadelinemegCT'' ja, hogy egyik őse rabszolgai •
A képen filmből.
jelenet a
21 ft alé;

KÖZPONT - KIÁLLÍTÓTEREM - MINTABOLT: ÜZEM: Murakeresztúr
Nagykanizsa, Ady u. 68s Telefon/fax: 0036-93-W
() N I K () N Y V A i^^^^Z
ortréL,
X
SUPER CHANNEL
Egyveleg
Klasszikus táncok videón Sport
Vizlsportok Sportmagazin Ifjúsági magazin Egyveleg
Dokumentumfilm VUeodivat
Warp Spedd (amerikai film)
BBC-hiradó
Sport
Kldd kapitány (amerikai film)
EUROSPORT

i. sor.
1.10 Nemzetközi motorsport U0 Labdarúgás 1J0 Atlétika LH Lovaglás 110 Művészi torna UO Teremhoki
UO Nemzetközi motorsport LM Művészi torna UO Röplabda 0.43 Ökölvívás 110 Műsorzárás
SCREENSPORT
UIO Jégkorong 110 Motorsport IJO Atlétika
UO Nemzetközi sportmagazin 110 Tenisz Németországból IJO Jégkorong UO Argentin futball |U0 GoH Párizsból - élő IN Lőerők versenye
„,, IN Sport Franciaországból
a,) uo l H
i. film
Profi superblke .. m,(ua Tenisz -élő (,sm ,MI Brit motorsport
UN GoH Európából I Amerikai egyetemi futball
nelyen is részt íérvé-
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Iskolatévé 11.00 Columbo (ism.) 12.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Nápolyban kezdődött
(amerikai film) 15.15 Varázsdoboz 15.30 Jocotobl vállalkozás (sor.) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Mlnlhirek 17.10 Nincs folytatást (sorozat) 18.00 Hírek 18.05 Labdarúgás 18.30 Két müncheni Hamburgban
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Rudi Carell-show 22.00 Kábítószer-kereskedelem
(sorozat) 22.55 A besúgó (olasz thriller) 0.50 Hirek 0.55 Holt lelkek háza (amerikai horror) 2.45 Hirek 2.50 Ex libris
OSZTRÁK 2
13.00 Sport
16.00 Utazás egy ismeretlen országba
17.00 Pontok, méterek, másodpercek
17.45 KI akar engem?
18.00 Jog a szerelemhez (sor.)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Sakknovella (tévéfilm)
21.55 Hírek / Sport
22.30 Teljesen normális - kabaré
23.05 Slágerek ''91 / Hirek
SAT 1
7.30 Jó reggelt a SAT 1-gyell
8.30 Magas bozót (ism.)
9.30 Gazdasági fórum 10.00 Dél csillaga (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Bingo(ism ) 13.20 Hotel (amerikai sorozat)
Ékszerek 14.10 Velencei románc (osztrák film) 90'' Andrea von Bruggern közelgő házassága elől Velencébe menekül. Itt ismerkedik össze a hires zongoristával, Stefan Schröderrel. A férfi el akar válni, hogy feleségül vehesse a lányt. Amikor azonban Andrea megtudja, hogy a férfi nős, azonnal elhagyja Velencét és visszamegy apja birtokára. Itt hozza világra Stefan kisfiát. 15.45 Privát program 16.15 Nyereményjáték 16.40 Mancuso, FBI (am. sorozat)
Kilátástalan ügy 1. 17.40 Műsorismertetés 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
Válság 18.15 Blngo- játék 18.45 Hiradó, Időjárás 18.50 Quadrlga - politikai magazin 19.30 Szerencsekerék 20.15 Haza (NSZKfilm) 84'' 21.45 Hirek, sport 21.55 Dekoltázs - divatmagazin 22.20 A profik (angol krimisorozat)
„Khadi" vállalkozás 23.10 Iskolás lányok - riport VI. (NSZK erotikus film)
0.40 Szerelem az ajtók mögött (ism.)
1.55 Iskolás lányok - riport VI.
(ism.)
3.20 Műsorismertetés
3a'' 0.1!
Iskolás lányok - riport VI.
NSZK erotikus film
te osztályfőnök rendkívüli születet hívott össze, mert Achimot és Sybille-t :ésen kapták az iskolá-A szülők beszélgetései kap-sok minden felszínre kerül. Itt például a leszbikus hajlamú i, aki titokban készített zsarolja fia- 9« in csinos tanárnőjét. • U
TV
0
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamit I Alvin és a mókusok
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 7.55 Jó reggelt adj, Istenemi
Református gyermekhittan
FILMNAP
8.00 Perec-percek
8.17 Klasszikusok bábszínházban Carmen
NSZKfilm 23'' 8.40 Perec-percek 8.50 Grace Jones
Angol zenés film 9.16 Perec-percek 9.23 Dot és a bálna
Ausztrál gyermekfilm 70'' 10.33 Kis herceg
Angol kisfilm 11.00 Perec-percek 11.20 Egy csepp víz
Angol ismeretterjesztő film
11.45 Perec-percek 12.00 Tigris a háztetőn
Angol rövidfilm 12.30 Laskagomba
Csehszlovák ismeretterjesztő film
12.46 Perec-percek
13.00 Garden party a zöld gyepen
Angol tenisztörténeti sportfilm
13.23 Perec-percek 13.38 Hollywood
Angol filmsorozat. XIII/2. rész 14.30 Perec-percek 14.40 Páger Antal szerepeiből Egy éjszaka Erdélyben Magyar film (1941)88'' 16.08 Perec-percek
16.10 Benny Hlll-show 16.22 Perec-percek
16.30 Filmklncstár. Válogatás a Színház- és Filmművészeti Főiskola vizsgafilmjeiből 17.53 Perec-percek 18.00 A nyitás nyitja
Francia rövidfilm 18.15 Perec-percek 18.25 Gyereksarok Esti mese Pumukll kalandjai NSZK-magyar gyermekfilmsorozat
Pumukll és az egér 18.51 Perec-percek 19.30 Hiradó 20.00 Telesport
20.11 Perec-percek
20.20 Hárman a slamasztikában
Amerikai film (1980) 98'' 22.00 Perec-percek 22.35 A csók
Angol film 49''
23.24 Perec-percek 23.35 A köd
Amerikai film (1979) 86''
1.01 Perec-percek 1.10 Codex
Francia balettfilm 26'' 1.36 Záróra
2
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
7.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 10.05 Prizma
Életmódmagazin 10.30 Nemcsak zöldség 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Maja, az életmentő 11.25 Kulturális piac Óbudán
Helyszíni közvetítés 11.40 Erdőjárók
Ismeretterjesztő műsor 3. rész: Gulyásleves Nagyhl-deghegy módra, Börzsöny 12.00 Gyere bel
Budapesten, az V. kerületben, a Belváros szívében áll a szerb templom. Ma ebbe, a sokak számára ismeretlen épületbe látogatunk. 12.20 Tornász-világbajnokság Női egyéni összetett verseny Közvetítés Indianapolisból, felvételről 13.30 Kulturális piac Óbudán Helyszíni közvetítés
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
15.05 Hirek - Müsorelőzetes -
Időjárás 15.15 Katts és kutyája
Amerikai tévéfilmsorozat XXII/3. rész: Madarat tolláról 23'' 15.40 Útkereső (3.) 16.05 Segítőtárs 16.25 Azok a csodálatos állatok 16.40 Nézze meg az emberi 16.45 Kulturális piac Óbudán
Helyszíni közvetítés 17.15 Cirkusz-világbajnokság
Angol film 17.40 Gyerekeknek
Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat XXXIV/25. rész: Nincs új a nap alatt 18.10 Telesport
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 A botrány szele
Amerikai film 94'' Olympia - Sophia Loren (Básti Juli), Fülöp - Maurice Cheva-lier (Szabó Ottó), Charly-John Gavin (Kautzky Armand) 20.40 A Budapest Light Symphonic
koncertje 64'' 21.45 Kulturális piac Óbudán
Helyszíni közvetítés 22.00 Híradó
22.30 Szenvedély végszóra
Francia film 99'' Dale - Clio Goldsmith (Kovács Nóra), Maurice - Roger Hanin (Avar István)
V
ASÁRNAP

« 511
KOSSUTH
II
Óránként: Hirak. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel.: 138-7915 és 138-7296 8.30 Világira
Külpolitikai újságírók heti magazinja 9.05 Helyettem irták...
A mikrofonnál: Forgács Pál 10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk 11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális hetilapja 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
Nemzetközi magazin 12.50 Vegyes savanyúság 13.05 Radloton korongok
Rádiófelvételek hanglemezen 13.30 Szonda
Tudományos magazin 14.10 Müvészlemezek 15.05 Kortársunk, Széchenyi
Vetélkedő - Döntő 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Dr. Zslvágó
Részletek Maurice Jarre filmzenéjéből 18.00 Esti Krónika 18.20 Romantikus muzsika 19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.17 Ramakirók hangszalagon A tüzas vas
Hans Sachs farsangi komédiái 20.00 Magyar művészek
Veres Sándor 20.30 Latlnovits Zoltán verset mond 21.05 Örökzöld dallamok 22.00 Késő astl Krónika 22.25 Kapcsoljuk a stúdiót
A Keller vonósnégyes játszik
kb.
23.45 A müncheni Capalla Antiqua ének- és hangszeregyüttes lelvételelböl 24.00 Hirak. Időjárás. Totó
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.15 Komolyzenei kívánságműsor 10.20 Új Zenei Újság (ism.) 10.50 Eszperantó hiradó 11.00 Európa hangversenytermeiből 12.13 Hirek. Időjárás 12.18 A lombardok. Részletek 13.00 „...ha szárnyacskáját lebbenti..." Petri György versei 13.05 Szemle (ism.) 13.30 Új kompaktlemezeinkből 14.20 Stephane Grappelli és Yehu-di Menuhin hegedül, kisér: Nelson Riddle zenekara 15.00 A Bostoni Szimfonikus Zenekar felvételeiből 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Agora. Vitaműsor 17.00 Ünnepek zenéje
6.00 Hirek. Időjárás
6.03 Dallamkoktél
7.00 Hírek. Időjárás
7.03 A református egyház félórá|a
7.33 Vasárnapi orgonamuzsika
Reger-művek 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 A félszárnyú tündérek völgye
Simái Mihály mesejátéka 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Sanzonalbum 9.40 Ladnovlts Zoltán emlékmüsor 11.00 Hirek. Időjárás
11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Tudósítás az MTK-VM-VI-
deoton-Waltham bajnoki labdarúgó-mérkőzésről 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Stúdióvilág
Rádiós magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Lázár Ervin: A legkisebb boszorkány 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Táskarádió 16.00-
21.00 Poptarisznya
Közben: tudósítás a DVTK-Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzésről 17.00 Hirak. Időjárás 19.00 Hirek. Időjárás 21.00 Hírek. Időjárás 22.03 Hit bagoly
A történet vége - befejező rész Krúdy Gyula regénye 21.29 Wlcca
Fantasy-magazin
22.09 A mai dzsessz
John Scofield felvételeiből 23.00 Hirek. Időjárás. Toló 23.03 Sporthíradó 23.10-
0.14 Zenés jitékokbil
18.00 V materinskom jazlku 18.20 in llmba materná 18.40 Na matern|em jazlku 19.00 Hirek. Idöférás 19.05 In dar Muttersprache 19.25 Hangverseny 20.30 Akiből Caruso lehetett volna XI/7.
21.30 Magyar zeneszerzők 22.15 Zámbi István vazinyel 22.30 Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny - VII/5.
23.12 Weinlnger. Jehoshua Sobol, Ingmar Bergmann és Ottó Weininger írásai (ism.) 24.00 Hirak. Időjárás 0.10 Magyar előadóművészek
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalg
RTL PLUS
6.00 Mr. T. (ism.)
6.20 Flintstone kölykök (ism.)
6.45 Jetsonék (ism.)
7.10 Maci Laci (ism.)
7.35 Scooby Doo (ism.)
8.00 Gyerekműsor
9.30 Ha Man. A varázskard tttka
(amerikai rajzfilm) 75'' 10.55 Művészet is küldetés 11.00 Talkshow
12.10 Óriások (amerikai sorozat) 12.35 Elly és Jools (ausztrál sor.)
Szeretet és szellemek 13.00 Azapámföldőnkivül(am.sor.) A Munster család (am. sor.) Titkos énem (am. sorozat) 14.20 Bevetis Los Angelesben (sor.)
A fantom 14.45 Rendörsigi beszámoli (amerikai krimisorozat) Bádogos
Vic Daniels és Carl Molina egy betörő nyomában van, aki bádogosnak adva ki magát, szabad bejárást élvez a lakásokba. A hamis bádogos nem csak „kiváló" betörő, de különös viselkedésével is figyelmet kelt.
15.10 Az erdőkerülő (NSZK film) 79'' 16.35 Német countryzene 17.50 Dr. Westphal főorvos (amerikai sorozat) Titkok 18.45 Híradi, Idöjirás 19.10 Különleges nap - utazási magazin
20.15 Szabadlábon Valencában
(francia-olasz filmvígjáték) 86'' Fsz.: Jean-Paul Belmondo 21.55 Tivitűkőr 22.30 Kisői kiadis 22.50 „Pompon Rouga" kastily (NSZK sorozat) A mir
23.20 Playboy Lata Nlght 0.20 Tivimagazln 0.45 Adim bordija
(amerikai filmvígjáték) 96'' FF Fsz.: Spencer Tracy, Katherine Hepburn
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 19.30 Híradó I. / Nagy ugrás 21.10 Dokumentumsorozat 22.10 Hiradó II.
22.40 Zenei műsor / Sporthírek 23.50 Tiviválogatás / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Hiradó / Rajzfilm 20.15 A hetedik éjszaka 21.45 Kedves John I 22.15 Szuperzsaruk 23.05 Mágia
23.30 Jó éjszakátl 23.35 Videolapok
PRO 7
5.50 Barney Miller (am. sorozat) 6.10 Kanada vadonjaiban (sor.) 6.35 Vadállatok birodalma (sor.) 7.20 Három fiam (am. sorozat) 7.40 A zsaru és a kölyök (am. sor.) 8.05 Egy úr az űrből (ism.) 8.30 Muppet-show (am. sor.) 9.00 Szívcsere (am. táncos film) 96'' 10.45 Bili Cosby-show (am. sor.) 11.15 Mozgó kórház (ism.) 11.40 Az Angyal visszatér (ism.) 12.35 Vadállatok birodalma (ism.) 13.30 Dowling atya titkai (ism.) 15.10 Észak és Dél (ism.) 16.50 Hardcastle és McCormick
(ism.) 17.45 Hirek, időjárás 18.00 San Antone barikádjai (amerikai western) 98'' 19.50 Bili Cosby-show (ism.) 20.15 Tai Pan (am. kalandfilm) 119'' 22.35 San Francisco utcáin (sor.) 23.30 Kísérteties találkozás
(kanadai horror) 85'' 1.05 Hirek, időjárás 1.15 Harry csodálatos büntetése
(vidám amerikai sorozat) 1.40 Kobra, ön folytassa! (am. sor.) 2.30 Kaliforniai szimfónia
(amerikai western) 103'' 4.15 Kifulladt vad (am. western) 85''
mmm
3 SAT
13.10 Kalózok a Spree folytad
13.35 Kulturális körkép
14.00 Sport
16.15 Csengő Ausztria
17.15 Keletnémet magazfn
17.45 Kulturills magazin
18.15 Osztrikok Portugál*
19.00 Hiradó
19.30 Színházi tőrtánetek
21.10 Kulturális kvizmüsor
22.10 Mesil a bűnügyi múzi
(sorozat)
23.25 Hirek
23.40 Walter Jens-őnarckép \
23.55 Hírek
13.30 XPO 14.00 A nagy kip 14.30 RayCokes 18.30 Rockhit 19.00 Amerikai top 20 21.00 120 perc 23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
1.30 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
1 1
i
6.40 Jó reggelt, Binol
11.00 Lány a hadseregben (I
12.40 BeszimoMk, vé
13.00 Müsorelözetes
13.15 Magazin
13.40 Blm-bam-bino
16.00 Az alső szerelem (NSZKtf
17.30 Vadvllág (sorozat)
18.30 Információk, véieménnt1
19.05 Hirak
19.20 Ú| bosszúillók (sorozat)1
20.15 Tassik mosolyogni!
21.05 Tőkilatessig (amerikai Dr
22.40 É|szakal őrjárat (sorozat)"
23.30 Anyim magánélete <ism.)
PRO 7
Tai Pan
amerikai kalandfilm
Dirk Struan (Bryan Brown),» a kínaiak Tai Pan-nak neve; leghatalmasabb európai kei dő Kínában. Ha üzletről van s nem válogat a módszerek Pan legnagyobb ellenfele I Az ópiumháború idején a Sírjaj és a Brock családnak me kell, végül Hongkongot kövi mint brit kolóniát. Dirk May-May (Joan Chen) .. jj fontos szerepet játszik.
MJIillilAicCH
KERESKEDELMI ES SZOLGALJATO KFT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSEG
Cím: Magyar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012
SUPER CHANNEL
11.00 A hatalom órája 12.00 Egyveleg 15.00 Írva vagyon 15.30 Turisztikai magazin 16.00 Vízisportok 16.30 Sportmagazin 17.00 Ifjúsági magazin 17.30 A világ holnap 11.00 Üzleti hét 19.00 Vldeodlvat 19.30 Dokumentumfilm 20.00 Tarzan Manhattanben
(amerikai film, ism.) 22.00 BBC-hiradó 22.30 Egyveleg
EUROSPORT
100 Nemzetközi hirek 1100 Röplabda 1130 Röplabda 1!.!0 Művészi torna li.00 Földbokl - élő W Motorsport U0 Röplabda 1)30 Lovaglás 20.30 Művészi torna 1230 Röplabda 2H5 Művészi torna
SCREENSPORT
IJO Autóverseny
5.00 Amerikai egyetemi futball 1J0 Jégkorong JÉ Lóeröverseny UO Golf Párizsból M Oowllng fjdtliO Amerikai egyetemi futball
UO Belső sáv - Forma-3 k 7.00 Start!
1-00 Brit motorsport Ul Revü
ÍM Motorsport az USA-ból - élő m UO Jégkorong
n CM Atlétika Nagy-Britanniából Bowling
OSZTRÁK 1 SAT 1
9-00 Hirek 7.30 Jó reggelt a SAT 1-gyell
9.05 Lövés a sötétben 7.55 Három fiú, három lány (ism.)
(amerikai film) 8.20 Ollie (ism.)
10.40 A bohóc (rövidfilm) 8.45 Thunderal macskák (ism.)
11.00 Sajtóóra 9.10 Drops (ism.)
12.00 Pillantás a hétre 9.35 Zapp (ism.)
12.30 Tájékozódás (ism.) 10.00 AUTOmobil - magazin
13.00 Hírek 10.30 Utazási magazin
13.10 Jog a szerelemhez (ism.) 10.55 jgy láttuk
13.35 Dr. Fröhllch gyerekorvos 11.05 Haza (ism.)
(NSZK film) 12.45 Bingo (ism.)
15.25 A Biblia gyerekeknek (sor.) 13.10 Hotel
15.30 Szellemüzők (sorozat) (amerikai sorozat)
16.10 Daktari (amerikai sorozat) Viszonyok
17.00 Mlnlhirek 14.30 Nlckelodeon
17.10 X-Large (amerikai film) 106''
18.00 Hirek Fsz.: Ryan O''Neal, Brian
18.05 X-Large Keith, Jane Hitchcock, Burt
18.30 Két müncheni Hamburgban Reynolds, Tatum O''Neal
(sorozat) 16.20 Strandkalózok
19.30 Híradó (kanadai sorozat)
19.48 Sport Születésnapi meglepetés
20.15 UNICEF-gála 16.45 Drops - játék
21.50 Szereti ön a klasszikusokat? 17.15 Gringónak hívták
22.50 MaxErnst (tévéfilm, 11/1) (NSZK-spanyol western) 83''
23.40 Bernsteln vezényel Fsz.: Götz George
0.35 Hirek 18.45 Hiradó, Időjárás
18.50 Sportklub
19.30 Vigyázat, kamera I
OSZTRÁK 2
11.00 Mozart-kalendárium
13.00 Haza, idegen otthon
13.30 Képek Ausztriából
14.15 Sport
16.30 A maori hercegnő álma
17.15 Idősek klubja
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Tetthely (krimisorozat)
21.50 Hirek
21.55 Twin Peaks titka (sorozat)
22.45 Valentino (angol film)
20.00 Almaim asszonya
(amerikai film) 117'' 22.05 Talkshow 23.20 Hirek, sport 23.30 Segítség, még sziiz vagyok I
(NSZK erotikus film) 90'' 0.55 Műsorismertetés
„Amíg valaki pénzét tárjában tartogatja, nincs baj, de ha szívében hordja, kárára van az illetőnek, akárki legyen az."
(Spurgeon)
naim asszonya
amerikai film
i), ak^ tage Webber (Dudley Moore) iuI lép be barátja sötét-házába. Hirtelen fel-Inak a fények, és mindenki lel gratulál George negy-születésnapjára Más-sggel - munkába menet -a nagy ő-t (Bo Derek), Hihetetlen szépséget, menyasszo- __ __ it visel. 20.00
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Menedzser Magazin (ism.) 7.30 Hagyd aludni a papát I Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 7.55 Muzzy comes back (ism.) 8.00 „így szól az Úri A Biblia üzenete 8.05 Kávé habbal
Műsorvezető: Szilágyi János 8.30 Vasárnapi turmix 150''
Benne: Cimbórla 11.00 Tornász-világbajnokság Női-férfi szerenkénti döntő Közvetítés Indianapolisból, felvételről Kanada Kupa
Jégkorongmérkőzés, I. döntő Közvetítés Montrealból, felvételről
12.35 A Financial Times heti üzleti
híradója 13.00 Bűvös hatos
Rózsa György játéka 13.25 Álljunk meg egy szóra 13.35 Drehschelbe Europe Európai forgószínpad 14.05 Át-állás
Endrei Judit műsora 14.35 Klip-percek 15.05 Kortársunk - Széchenyi 16.35 Képújság
16.40 ürömhír - A magyarországi
református egyház műsora 17.00 Walt Disney bemutatja 1 Kacsamesék Vadnyugati kacsák
2. Ausztrál expressz Léggömbök, légvárak
3. A Csipet csapat
A vágy titokzatos egere (Ismétlés: péntek, TV115.00) 18.45 Örökségünk - A mestergerendák 19.00 A HÉT
Benne: Híradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Oscar-díjas filmek Cablrla éjszakái Olasz film kb. 107'' FF 22.05 Rejtélyes randevú 22.50 Nulladik típusú találkozások Sci-fi magazin Déri János műsora 23.30 Képújság
„Majdnem azt lehetne mondani, hogy nem létezem, csak abban a mértékben, amelyben más számára létezem, azaz kiélezve: létezni annyi, mint szeret-
ni.''
(Mournier)
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 9.00 Profit - Befektetési tanácsadó 9.20 Kéménymesék
Óvodások filmműsora XIII/2. rész 9.45 Közös kedvenceink Maci Laci kincset keres Amerikai rajzfilmsorozat XIII/11. Az aranyfazék 10.05 Kánon - Vallás és kultúra A tartalomból: A Szent Kereszt felmagasztalása 10.35 Katolikus templomok Magyarországon A szegedi püspökség 10.45 Kulturális piac Óbudán
Helyszíni közvetítés 11.05 Észbontó
Ismeretterjesztő magazin gyerekeknek 11.25 Keménykalap és krumpliorr Tévéfilm (1974) 51'' IV/1. rész:
Valódi oroszlánbögés 12.15 Kulturális piac Óbudán
Helyszíni közvetítés
Műsorvezető: Radványi Dorottya
13.50 Hírek - Müsorelőzetes -
Időjárás 14.00 SOrSok
Munkavállalók magazinja 15.00 Hangosfilm
Magyar dokumentum-film 15.45 Mi történt a jövő héten? 15.55 Kulturális piac Óbudán
Helyszíni közvetítés 16.25 Filmmúzeum
Louls de Funes sorozat A csendőr és a csendötlányok Francia filmvígjáték (1982) 95'' 18.05 Delta
Tudományos híradó
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 A gyilkosok nem Ismerik a félelmet
NSZK film 60'' 20.05 Agárdi Pop-parádé
Rock koncert
Közreműködik: Beatrice, Ko-már László, R-GO, Viktória, Bíborszél, Pa-Dö-Dö, Illés Melinda, Moho Sapiens, Lerch István, AD Stúdió, Tátrai Band, Csutka, Napoleon Bld., Zoltán Erika, Bikini, Zorán 21.30 Ez történi a héten 22.30 Telesport
Labdarúgó-összefoglaló 23.30 Németek a II. világháborúban
NSZK-amerikai dokumen-tumlilmsorozat. Színes+FF VI/4. rész: Visszavonulás minden fronton 53''
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
( fNAGYKANIZSA ))
Középdunán túli Gázszolgáltató Vállalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság
Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy U-442
KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára
Nagykanizsa, Erdéaz u. 28. Tel.: 93/13-140
UJ NEV! UJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331 Postacím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 75
A Kft. megnyitotta állandó
bútorkiállítását. A kiállításon bemutatott termékek
megvásárolhatók, illetve megrendelhetők. Termékkínálatunk: PROGRESS irodaszisztéma
Samina, Elastica alvási rendszerek A KIÁLLÍTÁS NYITVATARTÁSA: szombat és vasárnap kivételével minden nap 8.00-17.00 óráig.
rri •• 1 • •
Tűkor Kávéház
AZ ÁTVITT ERTELEM -FÉNYMÁSOLÓK, TELEFAXOK, LAP TOP SZÁMÍTÓGÉPEK
Tanácsadás, értékesítés, szerviz. i m , Mtl,
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. |í3 I UoHIdA
Tel./fax.: 93/11-541
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
SZMSZKV VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLETÉNEK AJÁNLATA
(Nagykanizsa, Sugár út 8.)
- Autó- és lakásriasztó berendezések árusítása és felszerelése
- MANN1BEST mesterfestő készlet 2.400,- Ft
- MANNIBEST gépkocsi-, lakástisztító- és takarító eszközök
- Zenélő gördeszka 2.900,- Ft
- Görkorcsolya cipővel 2.900,- Ft
A HERRNBOCK-nél még választani is öröm!
i
MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Somogyi B. u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
MJfilíilAícCH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Nagykanizsai Kirendeltség Cím: Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012

KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
ícttE]
NYEREMÉNY-AKCIÓ!

Értékes dijat nyerhet minden földgázfogyasztónk, aki a gázdíjszámláját a Jövőben átutalási betétszámlájáról Hzetl ki.
Sorsoláson vesz részt minden, a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága ellátási területéhez tartozó fogyasztónk, aki 1991. szeptember 1. és december 31. között bármely pénzintézetnek (takarékszövetkezet, bank, takarékpénztár) átutalási megbízást ad gázdíjszámlája kiegyenlítésére, és erről üzemigazgatóságunkat értesíti.
NYEREMÉNYEK: Gold Star mikrohullámú sütő, TEFAL olaj sütő, BRAUN gőzölős vasaló, 7 nyertesnek 100 m'' gázdíjked-vezmény
SORSOLÁS: 1992. január
A nyertesek névsora megjelenik a Kanizsa februári első és a Zalai Hírlap 1992. február 1-i számában valamint megtekinthető a KÖGAZ Dél-zalai Üzemigazgatósága, Nagykanizsa, Király u. 2. szám alatt.
A nyeremények 1992. március 20-ig átvehetők a fenti címen.
KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága
............................,;.............................................................................................—
KANIZSA
|i|||||||||Í||l|«r Hl
Ili
Kanizsa Napok ''91
Kulturális és sportprogramja
SZEPTEMBER 13. PÉNTEK
11.00 Orosz István grafikusművész kiállításának megnyitója HELYŐRSÉGI KLUB MINI GALÉRIA
11.15 Csávás Csaba és Ferkovlcs József nagykanizsai amatör képzőművészek kiállítása HELYŐRSÉGI KLUB
14.00-18.00-ig Helytörténeti Konferencia Program
HSMK FELNŐTT KLUB
15.00 Magyar Groteszk ''91. képzőművészeti kiállítás megnyitója VÁROSI KÉPTÁR ÉS KIÁLLÍTÓTEREM
15.00 Gazdáné Olasz Ella kovásznál iparművész kiállításának megnyitója VÁROSI KÉPTÁR ÉS KIÁLLÍTÓTEREM
16.00 Magyar-Amerikai Társaság alakuló ülése
VASEMBERHÁZ DÍSZTEREM
18.00 Kustár Zsuzsa kiállításának megnyitója
HSMK KIÁLLÍTÓTEREM
SZEPTEMBER 14. SZOMBAT
9.00-20.00 Kanizsa Kupa országos kispályás labdarúgó torna középdöntők MINDENKI SPORTPÁLYÁJA
9.00-11.00 Teljesítménytúra és terepfutóverseny
(10 és 20 km) rajtja MINDENKI SPORTPÁLYÁJA
9.00-20.00 Amatőr teniszverseny OLAJB. TENISZPÁLYA
14.00 Kiss László sakkmesteri sakkszimultánja HSMK
16.00 Bohócvarázslat Bajjazzó bábegyüttes gyermekműsora
HSMK SZÍNHÁZTEREM
16.00 Kisebbségek Európában Fábián Ernő kovásznál történész előadása HSMK FELNŐTTKLUB
19.00 Edith Piaf sanzonest. Vári Éva színművésznő estje (Jegyek a HSMK pénztárában kaphatók)
HSMK KAMARATEREM
SZEPTEMBER 15. VASÁRNAP
9.00-12.00 Kanizsa Kupa Országos kispályás labdarúgó torna elődöntők és döntők eredményhirdetése
MINDENKI SPORTPÁLYÁJA
9.00-12.00 Amatőr teniszverseny döntők, eredményhirdetés
OLAJBÁNYÁSZ
15.00 A Benkó Dixiland koncertje (Jegyek a HSMK pénztárában kaphatók) HSMK SZÍNHÁZTEREM
16.30 Olajbányász - III. ker. TTVE NB Il-es labdarúgó mérkőzés OLAJBÁNYÁSZ PÁLYA
18.00-21.00 A hatvanas-hetvenes évek Nosztalgia diszkó vendéglátással. Belépés ingyenes
HELYŐRSÉGI KLUB TÜKÖR-TEREM
21.00-24.00 Táncest Vígadó zenekar vendéglátás (a belépés ingyenes) HELYŐRSÉGI KLUB TÜKÖR-TEREM
PÉCS AKADÉMIAI BIZOTTSÁG NAGYKANIZSAI MUNKACSOPORTJÁNAK és a TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT NAGYKANIZSA HELYTÖRTÉNETI KONFERENCIÁT SZERVEZ A KANIZSA NAPOKRA Konferencia ideje: 1991. szeptember 13. 14.00-18.00 Konferencia helye: Hevesi Sándor Művelődési Központ Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-7. sz. PROGRAM
1. Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsa munkaerő és szabadpiaci
vonzása
2. Dr. Dobó László: Fejezetek a város színházi múltjából
3. Lovrencsics Lajos: A Magyar Nemzeti Bank története
4. Dr. Róna Miklós: Mesterlegények vándorkönyvel
a nagykanizsai Thury György Múzeumban
5. Dr. Horváth György: Fejezetek a város
sajtótörténetéből
6. Lehota János: Madách: Az ember tragédiájának
értelmezése
7. Dr. Tolnai Sándor: A tűzoltóság története Nagykanizsán
A VAKÁCIÓ UTOLSÓ NAPJAI
Bezárta kapuit a Csónakázó-tó melletti Zöldtábor, s azóta már újból az iskolapadokat koptatják a nebulók. Képeink az utolsó tábori programon készültek, amikor is a helyi tűzoltók tartottak bemutatót a gyerekeknek.
(Erdei András képösszeállítása)
Kéz- és lábtörést!
Akár így is köszönthetnék a kedves utasokat a kanizsai autóbuszjáratok gépkocsivezetői. Legalábbis ez jutott eszembe, mikor ismerősöm mesélte kalandját, amely egy vasárnapi 32-es járaton történt. A kocsi belseje tiszta volt, a padlót borító gumiszőnyeg feketén ragyogott. Gazdája gondosan olajozta, úgy lássék, mintha új lenne. Nem is áll meg a lábán, aki erre gyanútlanul rálép. Mint mondja, őt is csak a jóisten, na meg egy utas lélekjelenléte mentette meg a kéz- és lábtöréstől.
Egy felszálló kismamát kezében szatyrokkal „uram ne hagyj el" sóhajok közepette segítettek a kocsi belsejébe. Egyik kedves barátomnak pedig világos nadrágja és kabátja bánja, midőn más esetben egy másik járat gépkocsivezetője küldte őt padlóra egy váratlan fékezés alkalmával.
A sok utast szállító mozgó járműveken alkalmazott balesetveszélyes „karbantartási technológia" helyett nincs más megoldás? Erre válaszol a ZALABUSZ Személyközlekedési Leányvállalat nagykanizsai üzemvezetője:
- Autóbuszaink karbantartása során gondoskodunk azok portalanításáról, valamint fé-regmentesítéséröl. Ebből a
Pf.: 154.
A kedves Olvasók tájékoztatására!
Sokat gondolkoztam azon, hogy a -ri jellel, a KANIZSA című hetilapban 1991. augusztus 16. napján megjelent, engem és a családomat becsmérelő újságcikkre — amely nagyon silány iromány -válaszoljak-e. Mégis úgy döntöttem, hogy a cikkre nem válaszolok, mert nem tartón arra érdemesnek. Ellenben, a nevét elhallgató Vízvári József liszói lakos cikkírót leleplezem a hamis, igaztalan irományaival együtt. írja többek között, hogy én, mint ügyész a pártállam idején elítéltem a vádlottakat. Továbbá írja, hogy a mai bírák és ügyészek igazságosan járnak el. Ennek bizonyítéka Dezső Jánosné pere. Ez az állítása hamis, így:
- Az ügyész nem ítél, nem ítélhet el senkit sem, csak a vádat képviseli. A büntetést, az ítéletet a bíróság szabja ki.
- Én nem büntető, hanem általános felügyeleti ügyekkel foglalkoztam. A vállalatok, szövetkezetek, intézmények működésének törvényességét ellenőriztem. Törvénysértés esetén megtettem a szükséges intézkedést. Iránymutatást adtam a törvényes működés
célból használtuk az utasaink által kifogásolt olajozást. A sorozatos panaszokat tudomásul véve, ezentúl a tisztításra és fertőtlenítésre más anyagot használunk, mely biztosítja továbbra is a jármüvek higiéniai követelményeit és utasainknak sem okozunk kellemetlenséget.
A válasz rövid és határozott. Mi utasok köszönjük, és bízunk abban, hogy az intézkedést követő végrehajtás is hasonló lesz.
Tóth Ferenc
Irányt jelezni tilos?
Autóhoz vagyok kötve. Nap mint nap több tucat kilométert vezetek, immár közel két évtizede. Az, hogy nőtt a forgalom, a gépjárművek száma, megszoktam. Sajnos ezzel együtt nőtt a balesetek száma is. Most meg úgy tűnik, új szokást honosítanak meg a vezetők. Feltűnően megnőtt azok száma, akik nem jeleznek sem kanyarodáskor, sem előzéskor.
Először a nyugati kocsicsodák hagyták el az irányjelzést, gondolom azért, mert a keleti csotrogányok vezetői úgyis a fékre léptek ámulatukban az ilyen masinák láttán. Azután a Ladák, Dáciák, Wartburgok és a Trabantok is átvették az új stílust. Igazuk lehet, mert így
érdekében. Amennyiben bűncselekményt tártam fel, az elkövető ellen büntető eljárást kezdeményeztem.
- Sem én, sem a családom, nem voltunk az MSZMP-nek tagjai. Az ügyészségeken nagyon sokan dolgoztunk párton kívüliek. Az elsőrendű követelmény a szaktudás, a munkavégzés és a munkabírás volt, nem a párttagság. Én is csak úgy szolgáltam a pártállamot, mint a párton kívüli főkönyvelő, igazgató, orvos, mérnök, szakmunkás, vagy a segédmunkás. Aki ebben az országban élt, nem tehette magát az állam fölé, ha tetszett vagy nem, dolgozniuk kellett.
- Csak úgy megjegyzem, hogy szüleim alapító tagjai voltak a Független Kisgazda Pártnak. Ez meghatározó volt az én számomra is. Szüleimtől megtanultam az emberek tiszteletét, megbecsülését és az Isten szeretetét is. Mindenkor ennek megfelelően éltünk és élünk.
- Vízvári írja, hogy tapasztalatai szerint a mostani bírák és ügyészek igazságosan járnak el. Ez az állítás is hamis. Csak egy kicsit körül kellett volna néznie. Ugyanazok a becsületes bírák és ügyészek járnak el ma is, mint a pártállam idején. A különbség mindössze csak annyi, hogy a mai állam megbecsüli a bírákat és az ügyészeket, nem úgy, mint a pártállam. A megbecsülésük egyik
nem kell vesződni az index kapcsolóval. Én meg törhetem a fejem, ha lassít egy jármű előttem, vajon mit is akar, vajon merre méltóztatik fordulni. Eddig még eltaláltam, de én azt gondolom, inkább tegyük ki az „indexet", mint a keresztet egy sírhalomra. Hogy megéri-e, azt döntsék el az autósok.
V. J.
Jobb cipőfűző választékot!
Nem nagy ügy, csupán a cipőfűzőről van szó. Nagykanizsa érintett kereskedelmi egységeiben csak fekete, fehér és barna cipőfűző kapható, azok is 60 centiméteres vagy annál
legfényesebb bizonyítéka az, hogy a fizetésük a duplája lett a korábbinak.
Vízvári József a cikkeivel -amelyek legnagyobb részben nem felelnek meg a valóságnak - félrevezeti az Olvasókat. Pedig tudhatná már azt, hogy vége a mellébeszélések korának. Lehet, hogy tudja, ezért nem merte a cikkében a nevét adni?
Az 1960-as évek második felétől 1990. december 20. napjáig dolgoztam az ügyészségen. Igyekeztem mindig az igazságot képviselni. A több ezer jogi segítségért hozzám forduló becsületes embernek mindig megadtam a kellő segítséget, mert szeretem a becsületes embereket. Mindig a becsületes emberek érdekét szolgáltam. Soha senkit nem gyaláztam.
A jövőben mint ügyvéd - a törvényesség keretein belül - kívánom szolgálni a hozzám forduló embereket és az igazságot.
Úgy döntöttem, hogy Vizvári József ellen a becsmérlő cikkei miatt nem teszek büntető feljelentést. Nem kívánom a törvény általi megbüntetését, pedig megbántott bennünket. Követem a krisztusi példát. Jézus, amikor a keresztfán függött, s öt a jelenlévők közül egyesek csúfolták és káromolták, így imádkozott: „Uram, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit tesznek."
Ha több ezer forint büntetés
nagyobb méretben. Ezek aztán vagy ollózásra kerülnek, vagy nagy „bajusszal" jelennek meg a cipők felületén.
Mivel az ügy nemcsak városunkban probléma a lakosság körében, a „magyarság" nevében is üzenem a Szalag-és Zsinórgyárnak (Budapest, XIII., Váci út 173.), hogy termelési repertoárjukban teremtsenek jobb cipőfűző választékot, azaz minden szükséges színben és 60 centinél kisebb méretekben is gyártsanak elegendő mennyiségű cipőfűzőt, s árasszák el velük a kereskedelmi egységeket - hogy legalább ezert (se) bosszankodjon a magyar...
(tlh-i)
megfizetésére köteleznék, az a családját sújtaná.
Vízvári Józsefet a tetteiért meg fogja büntetni az Isten. Nem kerülheti el az Isten büntetését és az emberek megvetését sem. Ezt érezhette akkor, amikor a sertéstelepe tönkrement.
Mindenkinek tudomásul kell vennie azt, hogy az igaztalanság felett mindig győzedelmeskedett, és győzedelmeskedni fog az igazság.
Dr. Barbalics József
Nagykanizsa, Sugár út 22. szám
Az írott sajtó szokásaitól eltérően helyt adtunk dr. Barbalics József sokadik levelének. Úgy gondoljuk, tanulsággal szolgálhat mindannyiunknak. Utolsó mondatához pedig emlékeztetőül hozzáfűzzük a „vitatott" írás ideülő bekezdését.
„Fellebbezés után, 1991. július 16-án a zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság hirdetett ítéletet. Különböző szabálytalanságok miatt az elsőfokú ítéletet megsemmisítette, helyt adott D. J.-né elbocsátott óvónő keresetének és visszahelyezte eredeti állásába. Egyben kötelezte az igazgatónőt (dr. Barbalics Józsefnél - a szerk.) a perköltség megtérítésére és az óvónő elmaradt jövedelmének kifizetésére. Az ítélet jogerős!"
Előadás az oktatásról
1991. szeptember 12-én (csütörtökön) 18.30 órai kezdettel a nagykanizsai iroda vendége lesz: dr. Kelemen Péter, az SZDSZ oktatási szakértője. Téma: „Az Önkormányzatok szerepe az oktatás irányításában"
1991. szeptember 6. KANIZSA 27
„A vevőkért folytatott küzdelemben szeretnénk versenyben maradni"
15 éves a Kanizsa DOMUS
A nagykanizsai DOMUS ez évben „kisjubileumhoz" érkezett: 15 esztendős. Ebből az alkalomból felkerestük a Magyar u. 189. sz. alatti kereskedelmi egységet, ahol Értekes Katalin igazgató és Galamb Sándor áruforgalmi igazgatóhelyettes társaságában tekintettük át a múltat, a jelent és a közeljövőt.
- Az akkori Bútorértékesítő Vállalat 1976-ban 3 kirendeltséget hozott létre az országban. Ezek közül az egyik a nagykanizsai volt. 1976 augusztus 2-án nyílott meg ünnepélyes keretek között a Kanizsa DOMUS Áruház. A kirendeltség nagy- és kiskereskedelmi tevékenységgel egyaránt foglalkozik. Egy 5600 négyzetméter alapterületű és 8 méter belmagasságú bázisraktárral, valamint egy 1280 négyzetméter területű áruházzal rendelkezik. A nagykanizsai kirendeltség a saját áruház, valamint négy megye - Baranya, Somogy, Tolna, Zala megyék - területén lévő bútoráruházak és boltok részére történő lakberendezési cikkek értékesítését kapta feladatul a vállalattól - indította el a tájékoztatást Galamb Sándor.
- Az elmúlt 15 év viszonylag kiegyensúlyozott gazdálkodást mutat, bár a piaci helyzet gyakorta változott. A kirendeltség 100 fő körüli létszámmal évente 1 milliárd forint körüli árbevételt ért el. Az éves nyereség átlagosan 25 millió forint volt - folytatta Értekes Katalin. - Már 1990-ben is érezhető volt a bútor iránti kereslet csökkenése, de 1991-ben az életszínvonal érezhetően visszaesett, az értékesítési gondok fokozódtak. Nagykanizsa különösen jól ellátott bútorboltokkal, ezért az értékesítés nem könnyű feladat, egyre nagyobb versenyt kell folytatnunk a vevőkért. Évek óta meg
kell küzdenünk a nagykereskedelemben az iparnak a boltok felé történő közvetlen értékesítésével is.
• A kereskedelmi egységeknél milyen szervezeti változásokra került sor az elmúlt 15 évben? Történt-e profilbővítés?
- A megnyitáskor már üzemelő Zala DOMUS és Kanizsa DOMUS Áruház mellett a megyei iparcikk kereskedelmi vállalatokkal közös beruházással újabb DOMUS áruházak nyíltak Pécsett és Kaposváron, valamint a Tolna megyei Népbolt Vállalat saját beruházásaként Szekszárdon. így a Dél-Du-nántúl minden megyéjében nagy alapterületen, kulturált körülmények között vásárolhatott a lakosság bútort és lakberendezési árukat.
A Bútorértékesítő Vállalat 1982-ben minisztériumi döntés alapján két önálló vállalattá alakult át: Bútorkereskedelmi Vállalattá és DOMUS Lakberendezési Áruház Vállalattá. így a belső verseny átalakult külső versennyé. A nagykanizsai kirendeltség a DO-MUS-hoz került.
A 80-as években a kirendeltség saját kiskereskedelmi egységei számának bővítését tűzte maga elé célul. Elkészült Nagykanizsán a belvárosban a Bazár DOMUS, majd Barcson a Dráva DOMUS, Siófokon pedig a SIÓ DOMUS.
1991 fordulópont a vállalat életében. Június 1-én a DOMUS Lak-
azár DOMUS-ban fiatat csalid ismerkedik a Chieco-cég termékeivel.
A Kanizsa OOML''S
(Krtfel András felvételei)
berendezési Áruház Vállalat átalakult DOMUS Kereskedelmi Részvénytársasággá. Ma már valódi tulajdonosok döntenek a részvénytársaság további sorsáról. Az új tulajdonosok jelenleg tájékozódnak, felmérik a részvénytársaság helyzetét, konkrét döntéseik az elkövetkezőkben várhatók - mondta Értekes Katalin, majd így folytatta: - Az áruház nyitásától kezdve elsősorban bú-tor- és lakberendezési cikkek forgalmazásával foglalkoztunk. Az utolsó években a kirendeltség profilját háztartási elektromos műszaki cikkekkel, kemping és szabadidő bútorokkal bővítette. Ez év augusztus 29-től az olasz Chicco-cég termékeinek árusítását kezdtük meg szakbolt jelleggel a Bazár DOMUS-ban, kedvező árakkal és széles választékkal.
• Vannak-e nemzetközi kapcsolatok?
- Külföldi szállítóink nagy részével személyes kapcsolatot alakítottunk ki, de üzleti kapcsolatainkat a központi külkereskedelmi osztályon keresztül tartjuk, mivel a kirendeltség még nem rendelkezik önálló külkereskedelmi joggal - informált Galamb Sándor.
• Napjainkban mi képezi munkájuk magvát?
- Szeretnénk megfelelni a piacgazdálkodás kihívásának, a gazdasági versenyben pedig a túlélők és a fejlődők között maradni. Ez a jelenlegi piaci helyzetben nagyon nehéz, az életszínvonal alakulása a fizetőképes kereslet csökkenése miatt. így szinte arra sem maradt időnk, hogy a 15 éves évfordulót megünnepeljük. A protokolláris ünnepség helyett különféle akciók lebonyolításán munkálkodunk. így július utolsó három napjában 10%
Tihanyi István
árengedményt adtunk minden vásárlónknak. A vásárlási kedv fokozására saját kiskereskedelmi egységeinkben az áru vételárának 50%-ára kamatmentes hitel lehetőséget biztosítunk, 30 ezer Ft feletti értékű vásárlásoknál. Sikeresnek bizonyult a két hónappal ezelőtt indított lakástextil és lakásvilágítási árucikkekkel kapcsolatos engedményes vásárunk, amelyet diszkont raktárunkon keresztül tovább folytatunk. A közelgő Kanizsa Napokon egy vállalkozás jellegű tevékenységgel szeretnénk bemutatkozni. Szeretnénk résztvenni az őszi BNV-n is, és találkozni ipari partnereinkkel. - válaszolt Értekes Katalin.
• Milyenek a közeljövő kilátásai?
- A jelenlegi válságos gazdasági helyzetben az eddiginél hatékonyabb, költségkímélő munkával szeretnénk eleget tenni a nagyobb nyereség elvárásoknak. Folytatni kívánjuk a diszkont rendszerben történő értékesítést bizonyos árucsoportoknál, bővítjük tevékenységünket a különböző létesítmények lakberendezési cikkekkel történő berendezésére, vállalkozás formájában - szólt az igazgatóhelyettes.
- Reméljük, hogy a DOMUS Kereskedelmi Részvénytársaság szervezete tovább korszerűsödik, növekedni fog a kirendeltség önállósága, és rugalmasabban tudunk alkalmazkodni a piaci helyzet alakulásához. A vevőkért folytatott küzdelemben szeretnénk versenyben maradni, amely a jelenlegi helyzetben nem könnyű feladat -fejezte be a tájékoztatót az igazgatónő.
28 !|1 ||í KANIZSA 1991. szeptember 6.
MURPHY TÖRVÉNYE
A rejtvényt készítette: Szirovicza Miklós.
Beküldési határidő: szeptember 13.
Könyvajánlat
Kurt Mündl formálta könyvvé a Nobel-díjas természettudós, Konrád Lo-renz gondolatait a „Mentsétek meg a reményt" című művében.
A könyv 25%-os kedvezménnyel megvásárolható az Almanach Könyvesboltban! Nagykanizsa, Zrínyi u. 20.
''Kpszönjükj Hogy náíunüi vásároít!
Lapunk 34. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: „Tévedni emberi dolog, másra kenni még emberibb!"
A sorsoláson Cseke László, Farkas Gábor és Róth Ferencné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat,
vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
Baluszter (Erdei András felvétele)
í KANIZSA 1 llllilii 19
1991. s zep tember III
Már a honeckeri N1)K-I)an is tanították = A 115 még mindig nem ismeri el a kiropraktikát
Dr. CSONTKOVACS
Érdekesnek tűnő apróhirdetésre bukkantam a minap: „Csontkovács rendelés Kis-kanizsán minden szerdán a Rozmaring u. 22-ben..."
Egyből magam elé képzeltem az idős bácsikát, aki sántát, bénát egy-egy erőteljes rántással egészségessé tesz. Lám, már megint az őstehetség és a népi bölcsesség. Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor csontkovácsi minőségben egy harmincas évei közepén járó fiatalember, Berey Artisz jött ki elém a nappaliból átalakított rendelőből.
Bemutatkozunk egymásnak, kezet fogunk, majd ő rögtön rákezdi: - Uram ön beteg, látom magán. Náthás, fáj a torka, láza van és ..., aztán sorolja tovább a diagnózist, néhány latin kifejezéssel fűszerezve. Végül azért el tudom mondani, hogy itt most nem éppen rólam lenne szó, akármennyire is bajlódom a makacs megfázással.
- Nekem van némi elképzelésem arról, ki a csontkovács, mit csinál, de mintha ön többre vállalkozna, mint kificamodott testrészek helyrerakására.
- A csontkovács az igazából népies kifejezés, és én nem is hagyományos csontkovács vagyok, hanem kiropraktikus. Az ilyenfajta gyógyításokban van aki a csontokkal foglalkozik, van aki az izmokkal, a kiropraktikus mindezekkel együtt.
Ránézek a páciensre, diagnosztizálom, megállapítom, mi lehet a baj. Elkezdem kérdezgetni, mit mondott az orvosa, mit lehet segíteni. Arra soha nem hagyatkozom teljesen, hogy a beteg mit mond, hanem először az egész testet végigvizsgálom. Közben persze kérdezgetem az életmódjáról, munkájáról. Ezek is nagyon lényegesek, egyrészt mert fontos, hogy az emberek érezzék a lelkükkel való foglalkozást, másrészt pedig a betegségek nagy része összefügg az életmóddal, a napi munkával.
A diagnózis megállapításában az a legfontosabb, hogy a jobb kezem három ujjában ki van fejlesztve az úgynevezett sejtérzés. Végighúzom a kezemet a beteg hátán, és ha egy kicsit melegebb részhez érek, rögtön megkérdezem, mikor volt májvizsgálaton, nőgyógyásznál és így tovább. Ha megállapítottam a bajt, akkor kezdődhet a kezelés. Hozzám általában gerincpanaszokkal jönnek, de ez félrevezető lehet. Van akinek veseprobléma miatt fáj például a térde.
- Hogyan lett kiropraktikus?
- 1978-ban kerültem ki a berlini Humboldt egyetem orvosi karára. Az általános szak mellett minden hallgatónak egy fakultációs szakot kellett felvennie. Én a kiropraktikát választottam, ezt tanultam hat évig. A diploma után ott maradtam az egyetem klinikáján és csak pár éve jöttem haza. Az akkori NDK-ban nagy hagyománya volt már a kiro-praktikáiiak. Az ottani „Poli-klinikákon" - ez a magyar SZTK megfelelője - külön szakemberek foglalkoztak ezzel a gyógymóddal. Igaz, ők csak hároméves képzést kaptak, és csak szakorvos utasítására végeztek manuális gyógyítást. A hatéves képzésen nagyon kevesen végeztünk -a mi évfolyamunkból például csak ketten. Ennek oka a szakmai követelmények mellett az volt, hogy szükséges ehhez a munkához bizonyos biológiai adottság is.
Magyarországra visszaérve masszőrként dolgoztam hosz-szabb ideig, mivel különböző okok miatt a diplomámat nem honosították, így nem folytathatok orvosi tevékenységet.
Nem olyan régóta, ezzel a nagy társadalmi szabadsággal együtt, itthon is előtérbe kerültek a természetes gyógymódok, a természetgyógyászat. Én az Életfa Egyesület keretében dolgozom, gyógyítom a betegeket.
- Mit jelent önnek a kiro-praktika? Szakma, hivatás, küldetés?
- Mindegyiket egyszerre. Nagyon sok a beteg ember. Én eddig is gyógyítottam, de eddig ez a fajta gyógyítás nagyon háttérbe szorult, csak egy szűk réteg számára volt ismert. Ma már egyre jobban terjed, de most meg a megfi-zethetősége jelent akadályt a legtöbb embernek. Ez nagyon szomorú. Én élnék úgy is, hogy a társadalombiztosítás, vagy valamilyen hivatalos intézmény munkahelyet biztosít, és ingyen gyógyítanám a betegeket.
Nemrég költöztem Keszthelyre, próbáltam keresni a lehetőségeket, hogyan lehetne ezt SZTK keretben megoldani. Azt szeretném, ha 0-tól a 100 éves korig mindenki hozzájutna ehhez a kezeléshez, anyagi helyzetétől függetlenül.
Régi vágyam a gyerekkori szűrések bevezetése. A gerincferdülések 75%-a csecsemőkorban alakul ki. A mai szűréseket nem tartom megfelelően alaposaknak. Én például a terhes anyánál 100%-os biztonsággal meg tudom állapítani, hogy a szülésnél lesz-e gond a gyerek tartásában, gerincénél. Rettentő fontos lenne egy ilyen jellegű szűrés, mert sajnos hozzám már csak a betegségek végső stádiumában jönnek a betegek, akiknél a gyerekkori szűréssel megelőzhető lett volna a baj.
Visszatérve, a társadalombiztosítási rendszerben nem ment a dolog, így maradt az Életfa Egyesületen belüli munka. Sajnos ez számomra gazdasági kényszer, hisz el kell tartanom a családomat. Ez az egyedüli dolog, amihez értek, ez a hivatásom. Sokszor bizony rosszul esik elfogadni pénzt olyan betegtől, akin látszik, hogy nem éppen dúskál a javakban. Nem fogok ezen meggazdagodni, az biztos.
- ön eredeti diplomája szerint orvos, de itthon mégsem az. Ezzel a területtel nálunk hivatalosan az ortopédia foglalkozik. Van-e határ a két terület között, és ha van, hol húzná meg?
- Nincs határ, vagy annyira finomak, hogy egybemosódnak az orvosi teendőkkel.
- Példát mondana?
- Most volt egy betegem. Lumbális rész kizáródva, sérv ... kész, operáció. Az orvos már máshogy nem nyúlhat a beteghez, mint a műtőasztalon. A beteg eljön hozzám, megnézem, megvizsgálom. Oldalára fordítom, csontokat kilazítom, izmokat kiszedem. Visszarakom a kizáródott részt, az izmokat, a csontokat visszareccsentem és kész. Az orvosnak viszont velem szemben egy csomó olyan lehetősége van, ami nekem nincs. Van olyan felszereltségi háttere, amivel vérvizsgálatot, röntgent és egyéb vizsgálatokat csináltathat, ezekre támaszkodhat a gyógyításnál. Én csak a három ujjamat használhatom.
- Nem fél ilyen veszélyes betegségekhez hozzányúlni?
- Nem tudok félni. Megmondom őszintén, megérzem az eset súlyosságát. Volt olyan ember, akinek a vizsgálat után megmondtam: Nem nyúlok hozzá. De nem félek. Vagy tudom biztosan, hogy ehhez hozzá lehet nyúlni, vagy ha bizonytalan vagyok, inkább ötször meggondolom, újravizsgálom. Ha viszont hozzá lehet nyúlni, megcsinálom.
- A többoldalú vizsgálati háttér hiánya miatt viszont Önnek sokkal nagyobb a felelőssége.
- Igen, legalább tízszeres, de embereken nem lehet tévedni.
Nagy Imre
30 KANIZSA asa l /litiwitiMitititi 1991. szeptember ||
SPORT • SPORT • SPORT
Jó rajt után kevésbé jó folytatás
Olajbányász-BKV Előre 0-0
Labdarúgás
Az Olajbányász labdarúgói a Szekszárd elleni sikeres rajt után hasonló folytatásban bíztak, amikor kezdetét vette a BKV Előre elleni mérkőzés. A közönség is hasonlóban bízott, hisz két és félezren voltak kint a mérkőzésen.
Németh Lajos edző változtatott a Szekszárd ellen győztes csapaton, helyet kapott a sérüléséből felépült Hegedűs az újonc Rituper helyett.
A piros-kékeknek ezen a találkozón nem ment a játék, nagyon idegesek voltak, játékuk rendkívül kapkodó volt. A közönség abban reménykedett, hogy kezdeti görcs majd csak feloldódik és a felkészülés során mutatott jó játék jellemzi majd a csapatot. Nos, most hiába vártak változást, a szekér sehogy sem akart szaladni. Különösen a középpályások gyenge játéka volt fel-
tűnő, főleg Hegedűs és Farkas lógott ki a sorból. Persze voltak a mérkőzésnek olyan szakaszai, amikor fel-felvillant a remény, helyzetek is akadtak, de a góllövés sehogy sem sikerült. Szünet után is voltak még lehetőségek, viszont az utolsó negyedóra egyértelműen a vendégeké volt.
Nehéz magyarázatot találni a csapat gyenge játékára, nyilván a vezetés is keresi a megoldás kulcsát. Sok idő nincs a hibakeresésre, hisz vasárnap már újabb komoly feladat vár a társaságra. Dunaújvárosban kell helytállniuk.
Németh Lajos edző szomorúan mondta a találkozó után: Érthetetlen számomra, hogy 3-4 kulcsjátékos 8 méterre sem volt képes jól lepasszolni a labdát. így azt kell
mondanom, hogy az a 0-0-ás eredmény most ránk nézve hízelgőnek tekinthető. Remélem,
a Dunaferr ellen sikerül majd javítanunk.
-kázé-
Győzelemmel mutatkozott be a Kiskanizsa
A Kiskanizsa labdarúgócsapata vasárnap játszotta első mérkőzését, mivel az első fordulóban kiírt H. Bottyán SE elleni mérkőzése elmaradt. Az újonc Becsvölgyét fogadták, akik a vártnál is nehezebben adták meg magukat. Végül 2-0-ra nyert a kiska-nizsai gárda, Pati és Szerdahelyi találatával. Képünkön Csordás (jobbról) jó helyzetből leadott lövése ezúttal elkerülte a jobb sarkot.
(k)
Kajak-kenu
Éremszállító kanizsai kajakosok
Fadd-Domboriban bonyolították le a hagyományos GÉM Kupa kajak-kenu versenyt, amelyen népes mezőny rajtolt.
Az egyre szebb eredményeket elérő kanizsai versenyzők, a Bútorgyár tehetségei ezúttal is nagyszerűen képviselték az egyesületet, amelyről így vélekedett Héder István, a bútorosok edzője:
- Remek formában vannak a versenyzők. Igaz, hogy a kajakosok rengeteget dolgoznak, kora reggel és délután is nagyon fegyelmezetten, lelkesen „rójják" a köröket. Nos, ezúttal tanítványaim szállították az érmeket, akik 13 dobogós helyet szereztek, köztük nyolc aranyat, két ezüstöt és három bronzot. Tulajdonképpen minden versenyzővel elégedett vagyok, igen jól teljesítettek, akik közül kitűnt a válogatott kerettag Varga Gábor, aki aranyjelvényes minősítést szerzett.
A kanizsaiak eredményei:
K-l. Ifjúsági férfi 500 m. Ezüst: 2. Varga Gábor. K-l. Női ifjúsági 500 m. Ezüst: 1. Bődör Katalin. K-2. Ifjúsági férfi 500 m. Ezüst: 3. Horváth-Varga G. K-l. Serdülő fiú 500 m: 4. Keményfi Tamás. K-2. Ifjúsági férfi 500 m. Bronz: 3. Palotás-Mecsén. K-2.
Női ifjúsági 500 m. Ezüst: 1. Bő-dör-Remete. K-4. Ifjúsági férfi 500 m: 3. Varga G.-Palotás-Hor-váth-Mecséri.
K-l. Serdülő fiú 1000 m: 1. Varga Péter. MK-1. Fiú III. korcsoport, 2000 m: 5. Kulcsár Gábor. K-2. Ifjúsági féri 1000 m. Ezüst: 1. Varga G.-Horváth. K-2. Ifjúsági férfi 1000 m. Bronz: 1. Palotás-Mecséri.
K-l. Serdülő fiú 2000 m: 1. Varga Péter,... 4. Keményfi Tamás. K-l. Ifjúsági női 5000 m: 1. Bődör Krisztina. K-2. Ifjúsági férfi 5000 m: 1. Varga G.-Horváth, 2. Palotás-Mecséri.
(-gh)
A KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAPBAN megjelenő hirdetése
mindig TELITALÁLAT a sikerhez.
HIRDESSEN A KANIZSA ÚJSÁGBAN!


Fotó: Erdei András


Az Olajbányász kevés lehetőségeinek egyike. Dómján (fekvő helyzetben) fejéről szállt kapu fele a labda.
(Erdei András felvétele)
1991. szeptember 6, KANIZSA 1 31
Apróhirdetés
Győzelemmel rajtolt a bajnokesélyes
Dunaföldvár-N. Tungsram SE 21-29 (6-12)
kézilabda
NB I B-s férfi mérkőzés a Nyugati csoportból. A lámpagyáriak legjobb dobói: Kovesnyikov 9, Kurusta 8.
A kanizsaiak számára szokatlan szabadtéri pályán került sor az idénynyitó találkozóra, amelyen bemutatkozott a bajnokjelöltnél a szovjet idegenlégiós Kovesnyikov és a Komlóról átigazolt Schwarcz.
A csapat igazolta az előzetes várakozást, amely biztosan vette az első akadályt. A jelentősen megerősített újonc dunaföldváriak ellen a mérkőzés döntő részében a lámpagyáriak irányítottak, végig kézben tartották a találkozót és végül magabiztos játékkal arattak biztos győzelmet.
- Felkészültünk az újoncból, hiszen a Balaton Kupán már talál-
koztunk velük. Azóta azonban tovább erősítettek, s többek között náluk szerepel Takács, az NB l-es Dunaferr csapatából. A fiúk okosan, taktikusan játszottak a korrekt játékvezetés mellet sorrakerült találkozón, maradéktalanul betartották Jéki Zoltán edzőnk utasításait - kezdte a beszámolót Pintér István szakágvezető, majd az edző vette át a szót:
- Amint várható volt, a hazaiak 400 néző előtt, nagy lendülettel kezdtek, de aztán 0-1 után 4-1-re fordítottunk, s ez „lehűtötte" a hazai kedélyeket. Nos, ezután még
ránk jöttek, de a 20. perctől már nyilvánvaló volt, hogy taktikánkat rájuk tudjuk kényszeríteni. A védekezésben és támadásban határozottak és türelmesek voltunk, a vezéregyéniségüket kikapcsoltuk, s ezúttal jól alkalmazkodtunk a számunkra szokatlan körülményekhez. A csapat biztatóan játszott, a játékosok közül Kovesnyikov, Kálóczy, Kurusta és Krichenba-um külön is rászolgál a kiemelésre, ám a többiek is hozták magukat.
-balogh-
Gondokkal teli felkészülés a MÁV NTE női kosarasainál
Az elmúlt bajnoki évben sikerrel birkózott meg a feladatokkal a MÁV NTE NB l-es női csapata. Most, augusztus első felére tervezték a felkészülés megkezdését, a sorrendben negyedik NB l-es évadjukra.
Nos, a Lázár Béla edző által kimunkált felkészülési tervből alig valósult meg valami, mivel a csapat nem akart összeállni, nem voltak játékosok. Azért hét végére már kilencen voltak. A kerettagok közül családi okok miatt hiányzott a meghatározó játékos, Szabó Ica. Abbahagyta a játékot a makacs sérüléssel bajlódó Szakács, valamint Pongrácz, míg a harmadik pécsi játékos Móró lapzártakor még töpreng, hogy hol folytatja a játékot.
Természetesen az ilyen helyzetben nagyon nehéz teljesértékű munkát végezni, készülni a közelgő bajnokságra. A MÁV NTE, s ezzel a szakosztály is szegény, a szűkös anyagiak miatt a csapat nincs irigylésre méltó helyzetben. Nagyon kellenének játékosok, ám szerződtetésük a pénzhiány miatt elmaradt. Ez történt az egyik ro-
mán játékossal, aki végül is Kanizsa helyett Sopront választotta.
A rendelkezésre álló játékosok viszont lelkesen dolgoztak, köztük Simonné, Gyarmati, Bogyay, Keresztény, Petényi, a fiatal Farkas, Golecz és Pintér. Egy héttel ezelőtt a szovjet Ivanova került a vasutasokhoz, aki az első idegenlégiós, s már bemutatkozott a Göcsej Kupán.
Lázár Béla edzőt nehezen sikerült szólásra bírni: - A ma helyzete nagyon elszomorító, bizonytalansággal telített. Szeretnék valami biztatót mondani, de erre, ebben a helyzetben nincs reális esély. Túl sok a gond, ami főként abból ered, ami összefügg az egyesület anyagi helyzetével. Jól tudom, hogy erősíteni kell, de azt is tudom, hogy ez irtózatosan nehéz. Pénz kellene, meg néhány meghatározó játékos ahhoz, hogy az NB I-ben megálljuk helyünket. Úgy hiszem, hogy ez közös városi érdek, s ennek eléréséhez többeknek kellene felsorakozni.
Mindenesetre igen sok a tennivaló a közelgő bajnoki rajtig. A ma rendelkezésre álló keretnek jó
alkalom volt a hétvégi Göcsej Kupa a felkészülésre, melynek újabb állomása ma kezdődik, amikor sor kerül a hagyományos Kanizsa Kupa női tornára.
Az NB l-es keret közel 2 órás edzése után viszont benépesült a MÁV NTE munkacsarnoka. A küzdőiért a Gábor Erzsébet utánpótlás edző vezette társaság, a közvetlen utánpótlás vette birtokba. A 14(1) játékos, a többségében 14-16 éves kislányok korábban a mini-bajnokságban, majd az OSK-ban tűntek ki, akik jó hangulatban, nagy kedvvel dolgoztak. Az NB l-es bemutatkozásra azonban még vámi kell, ám mindenképpen figyelemre méltón fejlődik a keret, köztük Mayer, Bedő, Csontos, Pintér Á., Németh és társaik, akik egyszer talán erősségei lehetnek a kanizsai vasutasoknak.
Úgy tűnik, hogy az 1991/92-es bajnokság első szakasza megint irtózatosan nehéz lesz a kanizsaiaknak, akiknek jelenleg még nagyon sokat kell tenni annak érdekében, hogy az NB l-es szereplés, a helytállás ne forogjon veszélyben.
Balogh Antal
Sporthétvége
PÉNTEK
Kézilabda: Tungsram SE-Pilisvö-rösvár. Olajbányász munkacsarnok, 19.00.
Kosárlabda: Kanizsa Kupa női torna (8 élvonalbeli csapattal). MÁV NTE munkacsarnok, 10.00 óra: PVSK-MÁV NTE. 11.30 óra: Sabária-Szabadka (jugoszláv). 13.00 óra: Ünnepélyes megnyitó. 13.30 óra: BSE-Sz. Ikarus. 15.30 óra: MÁV NTE-Szabadka. 17.00 óra: BSE-TFSE. Cserháti SZKI sportcsarnok, 14.00 óra: Maribor
(jugoszláv)-TFSE. 15.45 óra: PVSK-Sabária. 17.15 óra: Sz. Ika-rus-Maribor.
SZOMBAT
Kosárlabda: Kanizsa Kupa női torna. MÁV NTE munkacsarnok. 9.00 óra: Sabária-MÁV NTE. 10.30 óra: Szabadka-PVSK, majd utána elődöntők 14.00, 15.30 és 17.00 órakor. Cserháti SZKI sportcsarnok 9.00 óra: TFSE-Sz. Ikarus. 10.30 óra: Maribor-BSE, majd 14 órakor elődöntő. Labdarúgás: MÁV NTE-Boglár-lelle, MÁV NTE pálya, 16.30. Motocross: Európa Kupa egyéni és csapatverseny (8 ország) és az
OB II. osztály bajnoki fordulója (125-250 kcm), Petőfi úti versenypálya. Szabad- és időmérő edzések: 13.00 óra.
VASÁRNAP
Kosárlabda: Kanizsa Kupa női torna. Helyosztó mérkőzések, MÁV NTE munkacsarnok. 7-8. helyért: 8.00 óra. 5-6. helyért: 9.30 óra. 1-2. helyért: 11.00 óra. Cserháti SZKI sportcsarnokban 3-4. helyért: 9.30 óra. Ünnepélyes eredményhirdetés: MÁV NTE munkacsarnok, 12.45 óra. Motocross: Petőfi úti versenypálya. Edzések: 8.00 óra. EK és bajnoki futamok: 10.00 óra.
Garázst bérelnék a Keleti városrészben. Ajánlatokat a 14-350/39-es telefonon vagy személyesen, Nagykanizsa, Csengery úti autóértékesítő telepen lehet adni.
Eladó háromszobás, fürdőszobás, családi ház telekkel, gyümölcsfákkal. Vendégfogadásra is alkalmas. (Zalakarosi utca.) Irányár: 2.200.000,- Ft. Érdeklődni délelőttönként a 13-327-es telefonon vagy személyesen, Galambok, Ady E. 76. sz. alatt. Marton Dezsőné.
Zalakarosi zártkertben 8 éves lugas szőlő pincével eladó. Irányár: 350.000,-Ft. Érdeklődni: Galambok, Ady E. 76. Martonné.
Gyékényes, Kossuth u. 23. alatt régi, falusi ház, gazdasági melléképületekkel, közel a tsz-horgásztóhoz, eladó. Érd.: Gyékényes, Hunyadi u. 15. Ésti órákban.
Eladó 50 ccm-es, kéthónapos THOMAS motorkerékpár. Érdeklődni: Nagykanizsa, Munkás u. 6/D. 1/4., vagy 14-570-es telefonon.
58 négyzetméteres II. emeleti lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: 93/14-570-es telefonon.
Nagykanizsa belterületén családi ház építésére alkalmas telket vennék. Ajánlatokat: „Gyors megoldás" jeligére a Kanizsa szerkesztőségébe, Pf.: 154-be kérem.
Rover 2600-as, 5 ajtós személyautó reális áron eladó. Érd.: 93/13-288-as telefonon vagy egész nap Nagykanizsa, Fő u. 10. sz. alatt. (Húsáruház udvar. Hangszer Bizományi boltban.)
14 hónapos benzines ARO kevés kilométerrel, olcsón eladó. Érdeklődni: 94/22-030-as telefonon.
Családi ház jellegű, négyszobás, garázsos társasházi lakás eladó, illetve elcserélhető hétvégi házzal, nyaralóval vagy új, nyugati típusú személyautóval. Érdeklődni: Nagykanizsa, Dózsa Gy. utca 114/5. Napközben: 14-618-as telefonon.
32 KANIZSA 1991, szeptember 6.
Naptár
125 évvel ezelőtt, 1866-ban adott lehetőséget és Indította kultúrpolitikusi útra a Zala-Somogyl-Közlöny főszerkesztője a 14 éves, tehetséges Wlasslcs Gyulát
Wlassics Gyula életútja nem ismeretlen. 1852. március 17-én született Zalaegerszegen. A gimnázium és a jogi egyetem elvégzése után, egy rövid kanizsai bírósági szolgálatot követően az Igazságügy Minisztérium törvényelőkészítő osztályán dolgozott, majd főügyész lett. 1891-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 1885-ben levelező, majd rendes tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. Hivatali munkája mellett közvádlói szerepet vállalt híres sajtóperekben. Közel ezer kisebb értekezése mellett európai visszhangot kiváltó jogi kötetei jelentek meg. („A tettesség és a részesség tana", „A bűnvádi eljárás tervezete", „A bűnvádi eljárás alapelvei", „A pénzbüntetés jogi természete", „Új irányok. a büntetőjogban", „A hatásköri összeütközések bíróságáról szóló törvényjavaslat")
Mindezek után 1895-ben, a magyar társadalom számára is váratlanul, a vallás- és közoktatásügy miniszteri tárcát vette át.
Győrffy János szerint - ami az életrajzokból is általában kimarad -, akik a fiatal Wlassics Gyulát Kanizsán ismerték, azok számára érthető volt ez a lépés.
1854-ben a kétéves kisfiúval a szülők Nagykanizsára költöztek. (Édesapja, W. Antal is kiváló jogász volt.) Wlassics Gyula 1862-ben lett a kanizsai gimnázium első osztályos tanulója és 1866-ban jelent meg első cikke a Bátorfi Lajos szerkesztette „Zala-Somogyi-Köz-löny"-ben, Oláhfi Gyula álnéven. Ezt további cikkek követték, melyek elsősorban társadalmi és közművelődési kérdésekkel foglalkoztak, színikritikák és egyéb művészeti témák voltak. Később már a fővárosi lapokban is ismert volt a neve, még a gimnáziumi tanulmányok befejezése előtt.
A jogi egyetem befejezése után, több európai nyelv ismeretében, beutazta Nyugat-Euró-pát, ahol elsősorban a művészeti és kulturális intézményeket, galériákat, tudományos és közintézményeket látogatta, illetve tanulmányozta.
1903-ban újból az egyetemi katedrát választotta. 1906 és 1935 között a Közigazgatási Bíróság elnöke. 1898 és 1901 között a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke. 1916-ban kapta a bárói címet. 1918-ban a főrendiház, 1927 és 1935 között a felsőház elnöke. 1920-ban megkapta a MTA nagy-dí-ját. 1923-ban a hágai választott bíróság tagja lett.
1937 március 30-án halt meg Budapesten.
Műsorajánló
18 óra: Lakossági fórum, a kárpótlási törvény végrehajtásának egyes kérdéseiről, a HSMK kamaratermében. Előadó: Dr. Fitos József, a Nagykanizsai Földhivatal vezetője.
Szeptember 10. (kedd)
16 óra: Gyermek játszóház Kiska-nizsán, a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.
VÁROSI TELEVÍZIÓ
Mozicsatorna
Szeptember 9. (hétfő): 20 és 22 órakor filmvetítés.
VTV-csatorna Szeptember 6. (péntek) és szeptember 9-től (hétfőtől) szeptember 12-ig (csütörtökig): 5.30-7.30: Rádió Extra - Jó reggelt Kanizsa! 15.30-17.30: Rádió Extra -Kellemes délutántl Szeptember 6. (péntek): 18.00 órától: VTV Extra - Hétvégi magazin.
Szeptember 8. (vasárnap): 8.00-12.00: TV-tévé (a csütörtöki adás ismétlése).
Szeptember 9. (hétfő): 18 órától: Extra-Sport.
Szeptember 11. (szerda): 18.00-19.00: VTV Extra - A mi városunk. 19 órától: Casino Aquincum.
KANIZSAI NAPOK ''91
1991. szeptember 13-15.
Magyarország délnyugati kapuja, NAGYKANIZSA bemutatkozik!
Ipari kiállítás és vásár több mint 60 résztvevővel az Olajbányász sportcsarnokban.
Kulturális és sportprogramok. Három nap azért, hogy Ön jól érezhesse magát! Várjuk a Kanizsai Napok ''91 rendezvényein!
Kanizsai Napok Alapítvány Kuratóriuma
Nagykanizsai Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Apolló mozi:
Előadások kezdete; 16, 18 és 20 óra.
Szeptember 6-9.: A Riviéra vadorzói (amerikai). Szeptember 10-12.: Hudson Hawk - Egy mestertolvaj aranyat ér (amerikai).
Stúdiómozi
Előadások kezdete: 16.30 és 18.15 óra.
Szeptember 6-8.: Tortúra (amerikai).
Szeptember 9-12.: Vérengző madarak (videó, amerikai). Erotikus filmek 20.15 órától, csak 18 éven felülieknek: Szeptember 6-12.: Örömparti (angol).
Matiné (gyermekeknek): Szeptember 8-án 14 óra: Hamupipőke (videó, amerikai).
ÉLJEN A LEHETŐSÉGGEL NAGYKANIZSÁN AZ ATI-NÁL!
Személy gépkocsivezetői tanfolyam indul szeptember 10-én 52 órás elméleti és 20 órás gyakorlati képzéssel. Ára csak: 7.500,- Ft.
Aki a kivágott hirdetéssel Jelentkezik, 500,- Ft kedvezményt kap.
HIVATÁSOS GÉPKOCSIVEZETŐKNEK! - Tehergépkocsivezetői,
- nemzetközi és ADR tanfolyam indul.
Jelentkezési határidő: szeptember 10-ig!
Diákok figyelem!
Ismételten elindítjuk a szombati tanfolyamot
részetekre, amivel a zavartalan heti iskolai munkátokat szeretnénk biztosítani és 1.000,- Ft kedvezményt adunk, így a tanfolyami díj csak 6.500,- Ft.
Jelentkezés és felvilágosítás: Nagykanizsa, Zrínyi út 62. Telefon: 12-300.
Szeptember 6. (péntek)
18-22 óra: a HSMK előtti téren (rossz időjárás esetén a kamarateremben) JAZZ PARTY. Játszik: a Tiborcz Qvartett.
Szeptember 9. (hétfő)
Szeptember 12. (csütörtök): 18 órától: TV-tévé (részletes program a műsormellékletünkben).
APOLLÓ FILMCENTRUM
DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
I. évf. 37. sz. 1991. szept. 13.
Kanizsai Napok 1991.
Ma, amikor megjelenik a Kanizsa újság 37. száma, nyitjuk meg a Kanizsai Napok ''91 rendezvénysorozatot. Péntek, 13-án! El kell, hogy mondjam, az időpont kiválasztásakor néhányan utaltak arra, ez a nap, 13-a, talán nem a legszerencsésebbek közé tartozik, de a szervezők között nem volt babonás ember, és így az időpont körül ilyen szempontból vita sem merült fel. Mindez két hónappal ezelőtt történt. Az akkor összeállt csapat töretlen hite és lelkesedése eredményezte azt, hogy sor kerülhetett erre a rendezvényre, melynek sikere, netán kudarca csak a jövőben derül ki.
Sok mindent terveztünk, de az idő kegyetlen ellenfélnek bizonyult. Ha most visszalapozzuk a megjelent tudósításokat, akkor bizony kialakulhat bennünk hiátus érzés. Talán az egyik legfájóbbnak tűnik, hogy nem tudtunk nagy esti ünnepélyes színházi előadást prezentálni a városnak. Nem tudtuk megvalósítani a Kanizsai Közéleti Klubnak azt az ötletét, hogy a rendezvénysorozatra megszervezzük a külföldön és más városokban élő kanizsaiak találkozóját, és a lista ezzel még nem teljes. Mégis azt kell mondanom, hogy az előkészítő, szervezőmunka sikeresnek bizonyult, hiszen kisebb-nagyobb zökkenőkkel ugyan, de pénteken délelőtt 10 órakor megnyitásra kerül a Kanizsai Napok 1991.
Amit a kuratórium nevében hangsúlyozni szeretnék, az az, hogy nagyon fontos dolognak tartjuk azt, hogy a vásár és a kiállítás, valamint a kulturális és sportrendezvények ne különüljenek el egymástól. A termékbemutató nyeresége mindig kell, hogy biztosítsa a színvonalas rendezvények lebonyolítását. Júliusban az újság hasábjain megpróbáltam vitát provokálni a Kanizsai Napok lehetséges jövőjéről. Talán a nyári uborkaszezonnak tudható be, hogy senki nem reagált az akkor felvetettekre. Már most vannak olyan dolgok, amit célszerű a
jövőben iftégegyszer átgondolni.
A Kanizsai Napokat el kell he-az országos, valamint az Munkaközösség reniífczvénynaptárába, mert ez önmagában is egy reklámlehetőség, amit botorság lenne nem kihasználni. Kulturális téren célszerű lenne a Budapesten szervezett Tavaszi Fesztiválhoz csatlakozni.
A városon belül szükséges átgondolni, melyek azok a rendezvények, melyet össze lehet kapcsolni a Kanizsai Napokkal. Az üzlet fontos dolog, de a kultúra nélkül nem tudunk eleget tenni az alapítványban megfogalmazott gondolatoknak. A jövőben talán az is elkerülendő, hogy párhuzamos rendezvények fussanak egymás mellett másmás szervezésben. Itt azt azért szeretném megjegyezni, hogy nem az a legfontosabb, hogy a Kanizsai Napok legyen a város egyetlen kiemelkedő rendezvénye. A hasonló céllal létrejövő szerveződéseket is segíteni ajánlatos, csak arra kell ügyelni, hogy ezek a rendezvények ne szerveződjenek egymás rovására, lehetőleg egészítsék, és erősítsék egymást, mert a város és lakóinak érdeke egyértelműen azt kívánja.
A Kanizsai Napok 91. szervezői most abban bíznak, hogy elindítottak valamit, ami a város életében egy üde színfolt lesz. Ha csak ennyit sikerült elérnünk, hogy városunk polgárai ebben a három napban valóban jól érzik magukat, megismerik a kiállítókat, netán köttetik egy-két üzlet, akkor már nem dolgoztunk hiába.
Az alapítvány kuratóriuma nevében kívánok minden vendégünknek és polgártársamnak jó szórakozást.
Jászberényi László
Ismét tanácskoztak a városatyák
Irodalmi módszereket vettek át a hétfői városi közgyűlésen a képviselők. Na nem ó-görög verselési technikákban hangzottak el a felszólalások, hanem az összejövetel szerkezete sikeredett „keretes"-re. A múlt hétfőről (szept. 2.) elmaradt napirendek tárgyalását zárt üléssel kezdték és azzal is fejezték be. A kezdet és a vég között pedig ismét jókat vitatkoztak - hozzászóltak, érveltek, ellenérveltek, döntöttek, és döntést halasztottak.
Részletes tudósításunk a 4. és 5. oldalon
Európa Kupa helyett meghívásos verseny a crossozóknál _
A múlt hétvégére rangos motocross futamra számíthattak az érdeklődök, de ez elmaradt. A szervezők azonban így is útnak indították a mezőnyt, s a nézők nem maradtak izgalmak nélkül.
Eredmények: Nemzetközi meghívásos 1. Balogi Zoltán (Honda), 2. Levans Maris (lett) (Honda).
II. osztály: 125 ccm: 1. Grilmaier Gábor (Honda), 2. Ivánfy Norbert (Honda).
250 ccm: 1. Tóth Tamás (Kawasaki), 2. Oláh Tamás (Honda).
(Erdei András felvétele)
KANIZSA
1991. szeptember 13.
A strucc és a politika
A strucc latin nevén: Struthlo camelus Afrika, Arábia pusztáin élő, 2,5 méter magasra is megnövő bosszú nyakú és lábú futómadár. A továbbiakban ennek a hatalmas állatnak a biológiai tulajdonságai számunkra érdektelenek. Van viszont valami, ami miatt érdemes vele tovább foglalkozni, mégpedig az, hogy egyes szituációkban a homokba dugja u fejét, nctn akar tudomást venni bizonyos dolgokról. Különösen a veszélyhelyzetekben próbál így védekezni a külvilág támadásaival szemben.
Jízt a viselkedésmódot, magatartást, hogy valaki elzárkózik a valóságtól, a tények élői, nem akar tudomást venni a bajokról, veszélyekről, struccpolitlkának nevezzük. Politikusaink, és itt most nem az országos nagyságainkra gondolok elsősorban, hanem a helyi pártokra, képviselőkre, kezdenek úgy viselkedni, mint a strucc. A nem túlságosan terjedelmes helyi tömegkommunikációban megjelenti észrevételekre, netán bírálatokra nincs reagálás, a feltett kérdésekre nem érkezik válasz, nem érezzük a közvélemény erejét. Politikusaink elkülönültek, egy külön kasztot alkotnak, mert arról már hallottam, hogy az országgyűlési képviselő informál, fogadóórát tart, de hogy a helyi képviselőtestület tagjai milyen módon, milyen formában és kitől szerzik a döntésekhez szükséges Információkat, fogalmam sincs, de másnak sem nagyon lehet. Persze nem tudom, meddig lehet ezt csinálni.
A struccnak sem lehet tartósan kifizetődő az a fajta magatartásforma, s félő, hogy politikusaink még rosszabbul Járnak. A közvélemény egyszer megtöri a sivatagi csendet és szembefordul a véleményére fittyet hányó politikacsinálókra.
Hogy vagytok? - kérdeztem az utcasarkon beszélgető fiúkat és lányokat. Aki válaszolt: Lévai Richárd, a Batthyány Lajos Gimnázium érettségi előtt álló tanulója.
- Szavaitokból úgy veszem ki, hogy politizáltok.
Nem politizálunk! Ameddig lehet, kerüljük! Csak néha előkerül egy-egy téma. Most például a Szovjetunióbeli események.
- És mi erről a véleményetek?
- Nem tudom megérteni a puccsistákat, hogy ezt miért csinálták! Nem értem, hogy mi volt ezzel a céljuk!
- A magyar politikai változásokból mit észleltek?
- Egyre nehezebb megélni. De feltétlen jobb, mint ami korábban volt.
- És mi a jobb?
- A régi rendszerben sok-
kal kötöttebbek voltak a dolgok. Ha csak a nyelvtanulást vesszük: régen kötelező volt az orosz, ma választani lehet!
- Mi a fontos számotokra?
- Én mindenképpen szeretnék továbbtanulni a Kereskedelmi és Vendéglátó Főiskolán. Most a német nyelvvizsgára készülök. Az idén külön nyelvórákra is fogok járni.
- Szüleid támogatnak a továbbtanulásban?
- Feltétlenül!
- Akkor is, ha ez rengeteg pénzbe kerül?
- Ezt most hallom először, hogy a tanulás sok pénzbe kerül.
- Mit csinálsz szabadidődben?
- Szeretek focizni, zenét hallgatni és olvasni. Ha tehetem!
- Sikeres érettségi vizsgát és felvételit kívánok!
-kemenes-
DEL-ZALAI HETILAP^
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Szerkesztő: Horváth Krisztina Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, az Almanach Könyvkereskedelmi Vállalkozás és Információs Kft., és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. V ISSN 0865-3879
VBMHnaanaanHHa^
Alpok-Adria Jazz Fesztivál Nagykanizsán
A pénzügyi lehetőségek csökkenése ellenére, sűrű őszi program várható a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
A 26 folyamatosan működő művészeti és közismereti kiscsoport mellett, nem maradnak el a színházi előadások, hangversenyek, koncertek, kiállítások és egyéb rendezvények.
A színházi előadásokra három bérletet bocsát ki a HSMK. A költségek növekedése miatt egyedül a kedvezményes bérleteknél tudták tartani a tavalyi árakat. A szervezők azonban a veszprémi színház belépésétől változatosságot, színvonalasabb előadásokat várnak.
Ízelítőként néhány a lekötött előadások közül:
„Sok hűhó semmiért", „Kőműves Kelemen", „Én és a kis-öcsém...", „My fair lady".
Folytatják a Sztárok a pódium sorozatot is, ahol a tervek szerint fellép: Piros Ildikó, Huszti Péter, Hernádi Judit, Oszter Sándor.
A filharmóniai hangverseny sorozatra két bérletet adnak ki. A felnőttek részére négy, a fiataloknak három hangverseny szerepel a programban.
Az Ifjúsági Ház megszűnésével bővült a HSMK gyermekprogram ajánlata. A színházak gyermek-
előadásai mellett, beindul a családi délután, havonta egy alkalommal szombaton, valamint a gyermek teaház is tovább működik.
Az „egyéb rendezvények" keretében Vlagyimir Paszternák gyógyító kurzusától kezdve, lakossági fórumokon keresztül Koncz Zsuzsa és Zorán koncertekre kerül sor.
Az 1991-es ősz egyik kiemelkedő kulturális rendezvénye pedig az Alpok-Adria Jazz Fesztivál lesz. A még tavasszal létrehozott „Ka-
nizsai Jazz Hétvége alapítvány" az anyagi nehézségek ellenére szinte az egész hazai élmezőnyt összehozta az október 25-26-i rendezvényre. Az MTV 2-es csatornáját sikerült az egyik legnagyobb szponzornak megnyerni, így több előadóról tv-felvétel is készül. Néhány nagyobb név a programból: Zbigniew Namyslowsky, Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla.
Sajnálom, de erre már nem áll módunkban hitelt adni.
Közérzetünk
1991. szeptember 13, KANIZSA i> é 3
A CENTRÁL zászlója félárbocon?
A közelmúltban számtalan változat volt hallható a városban, a Centrál Üzletigazgatóság értékesítési egységeinek: a bár, az étterem, a shop és a Pannónia szálloda bezárásával kapcsolatban.
A létesítmény városunk elsőszámú vendéglátó komplexuma, több évtizedes szakmai hírnévvel, tradícióval rendelkezik. Közérdekűnek tekinthető, tehát bármilyen nagyságrendű változás a „ház" életében.
A lehangoló hírek hátterének tisztázása érdekében a „Kanizsa" interjút készített Ceglédi László üzletigazgatóval, és információkat továbbított a polgármester úrnak.
- Milyen ütemben történik a föntebb említett helyiségek bezárása, és hány dolgozót érint a kényszerű kapacitáscsökkentés?
- A Pannónia szálloda már bezárt, a bár és a shop üzlet sem működik. Kilenc fő kapta eddig kézhez a munkakönyvét. Október elsejétől pedig az étterem sem áll a vendégek rendelkezésére folyamatosan. Az utóbbi döntés következtében még 18 személy válik munkanélkülivé.
- A „tiike" kanizsaiak, valamint a közel 25 évet - kiváló munkával - letöltött törzsgárda számára nehéz észérveket felsorakoztatni, vagy mégsem?
- A vállalat központjának döntéseit, amely nincs összefüggésben a jugoszláviai események negatív hatásaival, bármennyire kínos feladat, végre kell hajtani. A Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat az első privatizációs program keretében, október elsejétől részvénytársasággá alakul. A privatizáció lebonyolítását megbízás alapján az angol G. P. Morgan Banktársaság végzi. Az átalakulás országos viszonylatban három szállodát érint. Kizárólagos ok egy létesítmény bezárására a folyamatos veszteséges működés.
Vendéglátóipari szempontból a 7-es út elkerülő szakaszának megépítése jelentősen csökkentette a „tranzit forgalmat". A „ház" adottságai: 40 szoba, valamint a túlméretezett értékesítési terület aránya irreális, objektíve kizárja a nyereséges üzemeltetést.
- Üzletpolitikai szempontból nem lett volna célszerű mérsékelni az ételek és italok árait?
- Az árak megállapításánál a nyersanyagok beszerzési árai meghatározóak, itt pedig 30%-os emelkedés érzékelhető. A korábbi években - állami támogatással - a viszonylag olcsó beszerzési források lehetővé tették az elfogadható árszínvonal tartását. Kihangsúlyozandó, a Centrál Üzletigazgatóság hat éve nem emelte a haszonkulcsot.
- Az elbocsátott dolgozók egzisztenciája, a bezárt helyiségek hasznosítása felmerült-e a tárgyalások során?
- A vállalat szakszervezete - megelőzve a kormány döntését - a kollektív szerződés-
ben rögzített megállapodás alapján végkielégítést fizet az eltöltött évek alapján. Az étterem, a jelenlegi és a várható életszínvonal ismeretében néhány évig alkalomszerűen fog működni. A keresetcsökkenés, költségek növekedése miatt a város lakói „képtelenek" kihasználni az értékesítési adottságainkat. Évente közel 40 rendezvény, valamint a turista csoportok étkeztetéséből adódó bevételek összesítésével is milliós nagyságrendű veszteségek regisztrálhatók. Vállalati központi támogatás esetén, a söröző részleges átalakításával, a helyi és szálló vendégek számára - optimális alapterületen - színvonalas éttermet kívánunk működtetni. A bezárt étterem, igény esetén (nagy létszámú rendezvény) a vendégek rendelkezésére áll, az eszközök és a személyzet biztosítható.
- Felmerült-e a bezárt helyiségek bérbe, illetve eladása, volt-e jelentkező konkrét célokkal?
- Központi döntés, a vezetés nem kívánja értékesíteni,
sem bérbeadni a helyiségeket. Egy amerikai érdeklődő jelentkezett. Az információszerzés mértékéig jutottak a tárgyalások.
* * *
Az interjú elkészítése után dr. Kereskai István polgármester urat is megkerestük. Az ő tudomása szerint szóba került az egységek bérbe adása, emiatt nem foglalkozott az események elemzésével. A Polgármesteri Hivatal anyagi megfinanszírozással nem tudja feloldani a kényszerhelyzetet.
A vállalati privatizáció ismeretében levélben fordul a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat vezetőségéhez, tájékoztatva a vállalatvezetést a nagy múltú létesítmény beszűkülő működésének konzekvenciáiról.
Megjegyzés: A Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat jogi vonatkozásban nincs függőségi viszonyban a Polgármesteri Hivatallal, következésképpen csak formális szerepe lehet az ügyben ez utóbbinak.
Viola György
^ütmt
■''•^Wi
Karcsúsítás alatt a Centrál. Mit szólna hozzá a régi tulaj?
(Erdei András felvétele)
■ KANIZSA 1 U>5>1, szeptember 13.
Városatyák tárgyalták
„Katona dolog'' zártülés I.
Magas rangú vendégek miatt a nyilvánosság kizárásával kezdődött a napirendek tárgyalása. Gyu-ricza Béla altábornagy, a társaságában érkezett Preininger Ambrus vezérőrnagy és Poprádi Zoltán ezredes a kanizsai katonai létesítmények várható sorsáról tájékoztatta a közgyűlést. A Magyar Honvédség vezetői elé lapunk megjelenésének időpontjában kerül döntésre az előterjesztés arról, miként hasznosítják majd a Kanizsán tatálható katonai objektumokat.
Sok szóbeszéd járt körbe az utóbbi időben arról, hogy a lenti alakulat Kanizsára költözik a honvédség, átszervezése miatt. Gyuri-cza Béla elmondta, hogy a jelenlegi hivatalosnak tekinthető vélemények szerint a helyzet pont fordított lesz. 1992 nyarától kerül sor arra az átszervezésre, melynek keretében a Kanizsán lévő három laktanyából a Thury-t (volt Dózsa - a szerk.) teljes egészében, a Kossuth-ot pedig jelentős részében kiürítik. A megüresedő laktanyák későbbi hasznosításáról kormány-kuratórium dönt. Mivel az objektumok állami tulajdonban vannak, eladásukról nem lehet szó, csak bérbeadásra kerülhet sor. A honvédség szándéka szerint a hasznosítási módok kialakításakor mindenképpen támaszkodni kívánnak az önkormányzat véleményére, igényeire.
Napirend előtt
Az elfogadott napirend előtt két napirendet tárgyalt a közgyűlés.
Takács Zoltán a Szervezeti Működési Szabályzat módosítására tett két javaslatot. Az SZMSZ 12. paragrafus 3 bekezdését kérte módosítani úgy, hogy a képviselők az eddigi 5 nap helyett legalább 4 munkanappal előbb kapják meg a közgyílés írásos előterjesztéseit. Indoka az volt, hogy a mostani helyzetben, mivel a közgyűlést mindig hétfőn tartják, gyakorlatilag csak egy nap áll rendelkezésére a képviselőknek a szakértőikkel való konzultációra.
A második javaslatában azt kérte a közgyűléstől, hogy „ne büntessék a polgármestert vagy távol-
létében az alpolgármestert". Javasolta, hogy bővítsék ki azok körét, akik jogosultak a közgyűlés levezetésére. Indokaiban többek között arra apellált, hogy a többségében 5-8 órás ülések levezetése egy ember számára nagyon kimerítő.
A közgyűlés az első javaslatot elfogadta, a másodikról pedig úgy nyilatkoztak a képviselők, hogy az Ügyrendi Bizottság vizsgálja meg a változtatás lehetőségét.
Takács Zoltán javaslataival a tudósító is csak egyet tud érteni. Még végigülni is fárasztó a közgyűlés összejöveteleit. Sőt annyira fárasztó, hogy a tudósítónak is csak másnap jutott eszébe az a gondolat, hogy talán lehetne rövidebben is tárgyalni.
A másik napirend előtti napirend a kiskanizsai csapadékvíz elvezetésének kérdése volt. A képviselők rövid úton megegyeztek abban, hogy a csapadékvíz elvezetésének megoldását össze kell kapcsolni a már megindított csatornázási munkálatokkal.
Vízdíj
A Víz- és Csatornamű Vállalat vezetői akár még azt is gondolhatnák, hogy Palotás Tibor képviselő valamiért haragszik rájuk. „A víz- és csatornadíjaknak a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérlőire való áthárításáról szóló 8/1991. (El. 25) sz. rendelet módosítására" benyújtott önálló indítványának tárgyalása során ugyanis többször feszegette a Vízmű felelősségét az ügyben.
Rendeletmódosításának lényege az, hogy a bérlők vízdíj-átalány fizetésének alapja az 1990. évi díj 70%-a legyen, és a lakásban lakók száma alapján csökkenő mértékben emelkedjen. Túlzottnak találta ugyanis az eredeti rendelet alapján fizetendő vízdíjakat. Ezzel elméletben a közgyűlés többsége is egyetértett, azonban az azonnali bevezetéssel és annak módjával már nem.
A vita során előkerült a vízfogyasztás mérésének problémája is - Palotás Tibor ekkor hangsúlyozta a Vízmű felelősségét. A nehezen követhető vitában aztán kiderült, hogy a „vízügynek" három szereplője van:
1. A bérlő, aki a vizet fogyszt-ja, és az éppen érvényes rendelet alapján valamilyen átalányt fizet a házkezelőségnek.
2. A házkezelőség, amely a lakásbérleti díjjal együtt, a rendelet alapján megállapítja a fizetendő díjat, beszedi azt. A beszedett pénzekkel pedig elszámol a Vízmű Vállalat felé, a tényleges fogyasztás alapján. Az már a házkezelőség gondja, hogy a beszedett összeg fedezi-e a tényleges fogyasztás értékét vagy sem.
3. A Víz- és Csatornamű Vállalat, akik az általuk a bérlemény telekhatárán elhelyezett vízórák alapján megállapítják a fizetendő összeget. A telekhatáron belül elhelyezett vízórákat a Vízmű nem tudja elfogadni, hiszen ebben az esetben felelősséget kellene vállalnia a többlakásos épületek belső vezetékrendszeréért. (Csőtörés, csere stb.)
A képviselők megegyeztek abban, hogy most igazán igazságos rendeletet nem lehet alkotni, legfeljebb minimálisra szűkíteni az aránytalanságokat. Az akarat tehát megvan, hogy „tiszta víz kerüljön a pohárba", de a rendelet teljes módosításához még további egyeztetésekre van szükség.
Szociális támogatások
A közgyűlés határozatot hozott „Az önkormányzat szociális, valamint gyermek- és ifjúságvédelmi feladatai gyakorlásának átruházásáról". A képviselők a polgármesterre, illetve rajta keresztül a hivatalra ruházta a feladatok végrehajtását. Végeredményben tehát a segélyre, vagy egyéb szociális juttatásra jogosultak ezek után is a polgármesteri hivatal illetékes egységénél, gyakorlatilag az eddigi módon kérhetik a támogatásukat. Az előterjesztés mellékletéből kiderült, ha nem így dönt a közgyűlés, úgy évente közel 5000 egyedi esetet kellett volna elbírálnia a testületnek.
A korábbi - a tanácsrendszerben működő - helyzethez képest annyit módosult a támogatások módja, hogy az I. fokú fellebbezési hatóság szerepét ezek után a városi közgyűlés tölti be. fgy várható, hogy a problémás ügyek hamarosan a közgyűlés napirendjére kerülhetnek.
A döntéshez igazán rosszmájú megjegyzésnek tűnne azt hozzátenni, hogy a fellebbezési ügyek tárgyalásával is közelebb kerül egy-
Megalakult az Erzsébet tér Alapítvány
Az alapítók: Nagykanizsa közgyűlés 20 önkormányzati képviseld.
Az alapítvány induló tőkéje: A 20 képviselő által felajánlott 3-3 ezer forint, valamint, ehhez a közgyűlés által hozzárendelt újabb 60 ezer forint.
A testület úgy döntött, hogy addig is, míg az alapítvány megfelelő tőkével nem rendelkezik, a munkálatok pénzigényét az önkormányzat előlegezi meg. így semmi akadálya annak, hogy október 23-ra a katona lekerüljön az emlékműről.
Arról is döntöttek, hogy a tér átalakításának befejeztével az alapítvány megszűnik és a maradék alapítványi tőkét közösségi, kulturális célokra a városnak ajánlják fel.
Létrehozták a kuratóriumot
is.
Elnök: Szabó Bakos Szilárd
Tagok: Lovrencsics Lajos, Berezeli Emília, Csibi György, Makrai Mártonná
Az alapítvány működik, várja a felajánlásokat, melyekből átalakulhat az Erzsébet tér képe.
máshoz a testület és a város lakossága .
Egyebek
* Beruházási célokmányok jóváhagyása. A testület 76 millió 840 ezer forintnyi beruházás célokmányainak jóváhagyásáról döntött. A 10 millió feletti beruházásokról vita nélkül döntöttek. Vita volt azonban a Középiskolai Leánykollégium fűtésrekonstrukciójának I. üteméről. Félreértést okozott, hogy a képviselők előtt nem volt tiszta, hogy a Colosseum Kisszövetkezet miképpen érdekelt az ügyben. Miután tisztázódott, hogy Palotás Tibor egy korábbi, az intézmény vezetőjétől kapott megbízás alapján végezte el a tervezést, a vita már csak arról folyt, hogy a 4 millió Ft eredeti tervhez képest mit jelent a plusz 1,2 millió. Végül az segített, hogy újra elővették az írásos előterjesztést, amiből kiderült: Most csak az I. ütem elfogadása a tét, ami tényleg csak 4 millióba kerül, az 1,2 millió a jövő évben indítandó II. ütem költségvetési igénye. A tisztázás után aztán az előterjesztést elfogadták.
Tisztelt Szerkesztőség!
Megdöbbenve hallottam a nagykanizsai önkormányzati ülést figyelve, hogy a Csónakázó-tónál a part egy részének eladását egy képviseld úr szorgalmazta a bútorgyárnak, mivel az anyagi gondokkal küzd, így a gyár a területet az épülettel együtt jobb áron tudná tovább értékesíteni.
Hogy a tó környékén, a parttól egy kicsit távolabb hogy
alakulnak a tulajdonviszonyok, az engem mint nagykanizsai " lakost nem zavar. De, hogy a partnak egy darabját is bárki (magánszemély vagy szervezet) kizárólag birtokolja, kerítéssel a város polgárai el<51 elzárja, az számomra felháborító.
Annak a képviselő úrnak pedig, aki az eladást szorgalmazta csak annyit: szégyellje magát! Nagykanizsa, 1991. szeptember 11.
Név és cfm a szerkesztőségben.
_ ^
1991. szeptember K 111 1'' KANIZSA 5
• A záportározó rekonstrukciója címszó alatt újabb félreértéseket kellett a képviselőknek tisztáznia. Az objektumot a Víz- és Csatornamű Vállalat kezeli, és talán ezért véletlenül újfent Palotás Tibor volt az, aki a beruházás végösszegét megkérdőjelezte. Képviselőtársai és a pénzügyi osztály vezetője aztán közös erővel meggyőzték őt, hogy a 6 millió forintos beruházási végösszegből mindössze 1,2 millió terheli az önkormányzatot. Állami céltámogatásként 3,6 milliót kap a város, a Vízmű Vállalat pedig magára vállalta a fennmaradó összeg felét. Többen felhívták a figyelmet, hogy ez tulajdonképpen szerepel az előterjesztés 3. számú mellékletében.
* Egyöntetű pozitív visszhangja volt Göndör István önálló indítványának a helyi adók bevezetéséről. A hozzászóló képviselők mind elmondták, hogy az anyag előterjesztésének módját jónak és követendőnek tartják.
Göndör István javaslata arra épül, hőgy az 1991 decemberében megszűnő, eddigi helyi adóformák helyébe szükséges beállítani olyan bevételi forrásokat, melyek kiegészíthetik a "város költségvetését. Két adófajta bevezetését javasolta, hangsúlyozva, hogy egyik sem lakossági adó, így nem terhelik a munkavállalókat. Csak a város területén működő vállalkozások - állami és magáncégek - lennének adófizetésre kötelezve. A kommunális adó esetében a vállalkozás minden alkalmazottja után 2000 Ft-ot fizetne évente. Az iparűzési adó pedig az éves nettó árbevétel 3 ezrelékét tenné ki. Ez minden 100 Ft bevételből 30 fillérrel terhelné a vállalkozásokat. Á helyi adókat természetesen a vállalkozások leírhatják éves adóalapjukból.
Az előterjesztő szóbeli kiegészítésében elmondta, hogy a mostani alkalommal kár lenne a javaslatról részletes vitát nyitni, hiszen olyan horderejű kérdésről van szó, amit széles körű érdekegyeztetés nélkül, a pontos szakmai háttér kidolgozásának hiányában nem szabad érdemben tárgyalni.
Rövid vita után a közgyűlés eldöntötte a helyi adókról szóló rendelet elkészítésének me-netredjét. Szeptember 30-ig a pénzügyi osztály kidolgozza a szakmai változatot, majd ezt előbb a testület bizottságai, majd az érdekvédelmi szervezetek tárgyalják meg és csak ezek után kerül a közgyűlés elé.
* A parkolók bérbeadásának ügye úgy látszik még mindig nem jutott nyugvópontra. A hétfői ülésen az Erzsébet téri parkoló bérlője fordult a közgyűléshez azzal a kéréssel, hogy a testület módosítsa a vele kötött szerződést. Arra hivatkozott, hogy időközben a többi három parkolónál új pályázatok kiírásával, új szerződések megkötésével lényegesen módosult az eredeti bérleti díj. Mivel az Erzsébet téri parkoló bérlője nem akar lemondani bérleti jogáról, azt javasolta, hogy a jelenlegi egy parkolóra jutó éves összeget a közgyűlés csökkentse 10 ezer forintra. Ez éves szinten még mindig negyedmillió forinttal több, mint a többi parkoló díja.
A testület elvi vitát folytatott arról, hogy el kell kerülni annak a veszélyét, hogy a szerződés módosításával precedenst teremtsenek. Egy ilyen döntéssel ugyanis a pályázati rendszerek komolyságát kérdőjeleznék meg.
Az előterjesztésről döntés aztán nem született, további tanulmányozásra a kérdést visszaadták az illetékes bizottságnak, illetve hivatalnak.
* Egy előterjesztésben két kérdésről kellett döntenie a testületnek. Először arról, hogy engedélyezi-e a pénzátcsoportosítást a Hevesi és a Zemplén általános iskolák között. Az átcsoportosítást az tette szükségessé, hogy a Hevesiben a létszám csökkenése miatt meg kellett szüntetni, a Zemplén iskolában pedig a növekedés miatt be kellett indítani egy napközis csoportot. Ezeket a változásokat év elején nem lehetett pontosan tervezni, így most vált szükségessé a kérdés megoldása.
A testület megoldotta, mint ahogy azt is, hogy az ilyenfajta döntések pusztán technikai jellege miatt, ezek után a polgármester hatáskörébe utalja 1 millió forintig az intézmények közötti pénzátcsoportosításokat.
Két zsemlemorzsáiéit
hogy az egyik szünet után a független képviselő helyet változtatott és az MDF mellett foglalt helyet. Az alpolgármester kérdésére, hogy ez végleges-e, a válasz úgy hangzott, ez csak ideiglenes. így is volt, hiszen a következő szünet után már ismét a régi helyén, a KDNP-sek mellett ült Dömötörfi Sándor.
2. Harsányi Tamás képviselőről igazán nem mondhatják képviselőtársai, hogy szószátyár. Talán ezért is kapták fel többen a fejüket, mikor a Szociális Bizottság előterjesztésének tárgyalásakor viszonylag hosszan hozzászólt.
Franka Tibornak kellene lenni annak, aki kitartó és szívós munkával, véve a fáradságot utánanézne, hogy ez hányadik nyilvános felszólalása volt a képviselőnek. (Franka Tibor neve azért került a hasonlatba, hisz ő volt az, aki az ellenzék támadására reagálva újra végignézte a parlamenti közvetítéseket, hogy a kor-mánypárt-ellenzék megjelenési egyensúlyát bizonyítsa. - A szerk.)
Zárt ülés II.
A keretes szerkezetű közgyűlés utolsó fordulójáról a döntésen kívül a tudósítás elkészítéséig nem szivárgott ki semmi. Ez persze nem jelenti azt, hogy később fog.
Két sláger-kérdést tárgyaltak a képviselők.
A kollégiumok örökzöld témájában talán végleges döntés született. A Cserháti és Zrínyi kollégiumok vitájában az iskolakollégium koncepciója került ki győztesen. Ezek után tehát az intézmény a Cserháti Szakközépiskola részeként működik tovább. Mivel a döntéshez minősített többségre volt szükség, így éppen elég volt az iskolakollégiumra leadott 16 igenlő szavazat.
A másik „zárt" probléma az IKKV-hoz kapcsolódik. A múltkori ülésen döntés született, hogy a Zrínyi utcai telepet egy majdan megalakuló gyorsjavító részlegnek bérbeadják. A szerződések, bérleti rendszer kidolgozására most ad hoc bizottságot alakított a testület a polgármester vezetésével.
1. Utoljára a történelemkönyvekben Winston Chur-chill-ről jegyezték fel, hogy hosszú politikusi pályafutása alatt többször váltott pártot. Sőt, neki sikerült egyedül presztízsveszteség nélkül elhagyott pártjába visszakerülni.
A hétfői közgyűlésen először meglepetést, majd - a levezető elnöknek Dömötörfi képviselő által adott válasz -derültséget keltett. Az történt.
Tisztelt Polgármester Úr!
Megdöbbenéssel értesülünk a városi önkormányzat zárt ülésén az IKKV megszüntetéséről való határozatról.
A kizárásunkkal hozott döntést nem értjük. Eddig csak vállalatunk átalakításáról és nem felszámolására vonatkozó javaslatokról, pályázatokról volt tudomásunk. A július 15-i közgyűlésen is csak két lehetőség között nem sikerült dönteni: rt. vagy kft.-k.
Nem értünk egyet a 130 fő elbocsátásával, hogy határidőre benyújtott pályázatunkat még csak nem is értékelték, kifogásaikat nem ismertették velünk. Nem tartjuk helyesnek, hogy kollektív véleményüket elsősorban olyan személyek véleményére alapozták, akik a városban működő építőipari kft.-kben érdekeltségekkel rendelkeznek.
1991. augusztus 23-án a Központi Telephelyen tartott munkásgyűlésen olyan határozat született, hogy a vállalat dolgozóit kérdezzük meg a szándékaikról. Ez a szándéknyilatkozat megtörtént, a közgyűlésen ismertetve lett az eredményével együtt (81 fő közüzemi építőipari vállalat, 50 fő végkielégítés). A név szerinti jegyzéket bemutattuk, de senki nem vett róla tudomást. Az előbb leírtakat a munkásgyűlésen készült jegyzőkönyv bizonyítja.
Nem értjük, hogy kollektívánk véleményét nélkülözve hoztak olyan határozatot, ami a városra, a vállalatra és a munkavállalókra is hátrányt jelent. Bíztunk, hogy közel egy éve a körülöttünk lévő csatározások az önkormányzathoz tartozó dolgozók javára, és nem kárára dőlnek el, a sok biztató ígéret miatt is, de ebben alaposan tévedtünk.
Kérjük a Polgármester urat, hogy levelünket a mai közgyűlésen ismertetni szíveskedjék, amelyet a KANIZSA újsághoz is eljuttattunk, és részünkre a választ mielőbb megküldeni szíveskedjék.
Nagykanizsa, 1991. szeptember 9.
Tisztelettel:
A szándéknyilatkozatban szereplő 81 dolgozó nevében:
Farkas Károly IKKV FSZ elnök
A levél szövege a közgyűlésen nem hangzott el.
Legújabbkori történelmünkben, 1988-89-ben került sor a ma is működd pártok megalakulására vagy újjáalakulására. A prularizmus talajára lépett társadalmunk 1989-ben teljesen új pártot ismerhetett meg: a Vállalkozók Pártját.
E pártnak Nagykanizsán is van alapszervezete, amelynek jelenlegi elnöke Szakony Szilárd autószerelő kisiparos,, aki egyben a helyi ipartestület társadalmi elnöke is. Az alapszervezet életét - kérésünkre - ő mutatta be.
- Szervezetünk a megalakulás, illetve a választások óta eltelt időben - akárcsak a legtöbb párt - „karcsúsodott".
A hó elején - Tóth László miklósfai kisiparos tolmácsolásával - német vendégei voltak a zalai ipartestületeknek. A dortmundi iparkamara két gazdasági szakemberének.
Tagságunk létszáma jelenleg csupán 120 fő. őszintén bevallom, hogy tagjaink közül többen is rendszertelenül tesznek eleget tagsági díj fizetési kötelezettségüknek, s jócskán vannak olyan személyek is, akik több hónapja nem fizettek tagdíjat. A 3 főből álló vezetőség általában havonta, szükség szerint azonban gyakrabban is ülésezik. Taggyűlést eddig félévenként tartottunk. E hó végére ismét tervezzük a tagság összehívását, a felgyülemlett problémák megvitatása céljából - mondta bevezetőben.
Az elnök ezután ecsetelte, hogy a párt megyei és orszá-
Bernhard Jungermann és Manfréd Reimann uraknak négynapos látogatása folytatása volt a testületek között elmúlt évben kialakult kapcsolatoknak.
gos szerveivel telefonon és levelezés útján rendszeres - általában heti - kapcsolatban állnak. Korábban néhány környékbeli településen - pl. Zalakaroson, Murakeresztúron, Szepetneken, Semjénházán -segítették a VP-alapszervezet létrehozását, s a kötődésük velük nem szakadt meg. A város más pártszervezeteivel való viszonyukat jónak, illetve megfelelőnek ítéli.
- Munkánk jelenlegi magvát a szeptember végi taggyűlés alapos előkészítése jelenti. Alapszervezetünk nem igényelt az önkormányzattól külön párthelyiséget, mivel a Berzsenyi utca 2-ben lévő
A két német szakember Nagykanizsán kezdte tevékenységét. Erről számolt be Doucha Ferenc, a Nagykanizsa és Vidéke Ipartestület társadalmi elnöke.
- Szeptember 3-án ipartestületünk Berzsenyi úti tanácskozó termében egésznapos szemináriumot tartottunk a városi és városkörnyéki iparosság, valamint egyéb érdeklődők számára. A mintegy félszáz főnyi hallgatóság az előadások első felében nagyon hasznos információkat szerezhetett a német kisiparosok életéről, munkájáról, gazdálkodásáról, szakmai lehetőségeiről. A délután folyamán gyakorlati kalkulációk és rezsi óradíj számítások részletes ismertetésére került sor. A nap folyamán időt szakítottunk vendégeinknek arra, hogy megismerkedjenek néhány átlagos és korszerű kanizsai kisipari műhellyel - tájékoztatott.
Jungermann és Reimann urak a következő napokat Zalaegerszegen, Keszthelyen és
ipartestületnél „házon belül" oldottuk meg a kérdést. Szerény összegű költségvetésünk forrása a tagdíj. A bevétel fokozása érdekében újabban szóba került valamilyen önálló vagy társult gazdasági tevékenység végzése. Közeli fő célunk a szétesett tagság egységbe kovácsolása, és taglétszámunk növelése, távlatokban pedig megkezdjük a felkészülést a következő választásokra - fejezte be tájékoztatását
Szakony Szilárd.
*
Mivel néhány kisebb párt (pl. Agrárszövetség, Szabadságpárt) városunkban ideiglenesen vagy véglegesen beszüntette működését, a nagykanizsai pártszervezetek bemutatásáról készített sorozatunk lezárult. Ez persze nem jelenti azt, hogy a jövőben nem foglalkozunk eredményeikkel, problémáikkal.
Tihanyi István
Zalaszentgróton töltötték el, hasonló programokkal. A négy napon tapasztaltak gyors összegezésére és a további feladatok, tervek meghatározására német kollégáink Zala-szentgrótról visszatértek Kanizsára.
- Vendégeink megállapították, hogy a magyar kisiparosok a volt NDK-s kisiparosokhoz hasonló „cipőben" járnak. Felvetették a kibontakozást nálunk hátráltató tőkeszegénységet és a normális kamatokkal járó banki hitelek hiányát, a megfelelő háttérpolitika és a bizalom szükségességét. Elmondták, hogy a mélyebb értékelést otthon folytatják, amely után majd visszajelzéseket foganatosítanak felénk - mondta az alelnök.
A német kapcsolatok az év hátralévő részében egyébként a zalai - benne kanizsai - kisipari csoportok eddig is nagyon hasznosnak bizonyult kéthetes ciklusú dortmundi képzésével folytatódnak.
T. I.
A német kapcsolatok folytatódnak
Kisipari szemináriumok Zalában - dortmundi előadókkal
A kanizsai ipartestület tanácskozó termében tartott egyik előadáson a résztvevők egy csoportja.
(Erdei András felvétele)
A Vállalkozók Pártja helyi szervezetének fő célja: a tagok egységbe kovácsolása és növelése
1991. szeptember 13. KANIZSA 7
Gróf Széchenyi István nevét kapta a 406. Sz. Ipari Szakmunkásképző
Iskola
1991. szeptember 2-án tartotta nyári szünet utáni első közgyűlését az önkormányzat, és ezzel kezdetét vette az őszi időszak. A napirendi pontok között szerepelt négy oktatási intézmény névváltoztatási kérelme. Az előzetesen kiszivárgott hirek szerint a Széchenyi névre két iskola is pályázatot nyújtott be. Az Andrejka Úti Általános Iskola és a 406. Sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola, a volt Polai.
A dolog pikantériájához tartozik az is, hogy a Kulturális és Oktatási Bizottság állásfoglalásában az általános iskolának javasolta a név odaítélését.
Tóth Lászlóval, a most már Széchenyi István Ipari Szak-
A hét végén tartotta Zalaegerszegen megyegyűlését az MDF. Mivel a párt álláspontja szerint a mostani időszakban megtartott megyegyűlések nem nyilvánosak, ezért Czupi Gyulától, a nagykanizsai szervezet elnökétől kértünk utólag tájékoztatást.
- Az Országos Elnökség elhatározása volt, hogy minden megyében tartsunk ilyen összejövetelt. Az elnökség törekedett arra, hogy minden megyegyűlésen egy miniszter, vagy minisztériumi képviselő, illetve egy elnökségi tag vegyen részt. Nálunk Meggya-szai László elnökségi tag és Szabó Tamás államtitkár képviselte az országos vezetést.
A gyűlésen Szabó Tamás tartott hosszabb előadást, amiben elmondta, hogy az elnökség úgy látja, a magyar politikai helyzetben valamiféleképpen módosulás tapasztalható az előzőekhez képest. Ennek oka elsősorban a szovjet eseményekben keresendő, mert a sikertelen puccs után úgy tűnik, hogy külső veszélyeztetettség kevésbé van.
munkásképző és Szakközépiskola igazgatójával erről beszélgettünk.
• Hogyan érintette a testületnek ez a kedvező döntése?
- Nagyon örülök, hogy a közgyűlés mellettünk döntött, különösen azért, mert versenyhelyzetben sikerült ezt kivívni. Indokainkat sikerült ismertetni a képviselő-testület szinte minden tagjával. Mi középiskola vagyunk, és sok szállal kötődünk a gazdasághoz, az iparhoz, a közlekedéshez, amiért a reformkor géniusza olyan sokat tett. El kell mondani azt is, hogy nem tudtunk találni ezen a néven kívül jobbat, hiszen az utca nevét, hol az iskola működik, több okból sem választhattuk, hiszen Hunyadi nevéről elnevezett iskola van
Most elérkezett az idő - Szabó Tamás szerint - arra, hogy az igazságtételi elképzeléseket, amik nem valósultak meg, azokat valamilyen módon újra elővegyék. Az elnökség és a pártvezetés a frakción keresztül megpróbálja ezeket érvényesíteni.
- Hadd kérdezzek még a megváltozott helyzetről. A külső okok emlegetése mellett elhangzott-e utalás a belső körülmények megváltozására?
- Szabó Tamás a belső változásokra nem igazán hozott példákat. Kónya Imrének a -végül is - nyilvánosságra került nyilatkozatában volt egy ilyen utalás - bár ezt az érvelést Szabó Tamás nem használta -, hogy a külső megítélésünk már olyan stabil, hogy az ellenzék már nem tudja rossz hírünket kelteni, ezért határozottabb intézkedéseket is megpróbálhat a kormányzat.
Számomra inkább úgy tűnt, hogy amit eddig a tagság végig és folyamatosan erőltetett, nevezetesen azt, hogy igazságtétel ügyben lépni kell, most
a városban. A névválasztással azt is merem remélni, hogy az iskola történetében is új szakasz indul.
• Kossuth azt mondta Széchenyiről, hogy a „legnagyobb magyar". Egy ilyen névvel a hátuk mögött, hogy képzelik el az iskola jövőjét?
- Ismerjük Széchenyi eszméit, elképzeléseit, célkitűzéseit magunkévá kívánjuk tenni, de egymagunkban mi megvalósítani nem tudjuk. Azzal is tisztában vagyunk, hogy nem teljesen Széchenyi hagyatéka a szakmunkásképzés, hanem inkább a pénz, a bankvilág, a közgazdaság, de szeretném hangsúlyozni, hogy iskolánk sok profilú, és az iparhoz, a közlekedéshez kötődünk, és az ő örökségét méltón tudjuk ápolni.
# Az erkölcsi nyereség mellett jelent-e valami egyéb hasznot, netán gyarapodást az iskolának a név felvétele?
az elnökség is fontosnak tartja.
Elhangzott a megyegyűlésen is, hogy úgy tűnik, az emberek közérzetét sokkal jobban meghatározza az igazságtétel elmaradása, mint a gazdasági helyzet, a munkanélküliség. Úgy tűnik, hogy valami nem történt meg, aminek meg kellett volna történnie. Például, hogy még mindig jobban él az, aki ütött, mint akit ütöttek.
A későbbi hozzászólásokban is arról beszéltek, hogy az emberek közérzete azért igazán rossz, mert azok indulnak ebben az új világban eséllyel a versenyben, akik korábban is pozícióban voltak, azokból lesz ma kapitalista, akik korábban egyéb kapcsolataik révén, az előző rendszer előnyeit kihasználva jutottak hatalomhoz. E körül forgott alapvetően a vita.
Én úgy ítélem meg, hogy eddig a kormány az életképesség megtartására törekedett, valamiféle működés elsajátítását tűzte ki célként maga elé. Most úgy tűnik, arra is figyelni kívánnak, hogy a közérzetjavító kérdéseket is megoldják. Szerintem ehhez gyűjtöttek össze most muníciót
- A név választásakor kikértük a tantestület, a szülők, társadalmi szervezetek véleményét, akik az elképzeléseinket támogatták. Támogatást kaptunk a Magyar Hitel Bank városi igazgatóságától, a megyei Széchenyi Emlékbizottságtól, az Ipartestület helyi szervezetétől. Reméljük azt, hogy ezek a szervezetek a jövőben is támogatják az iskola törekvéseit, megvalósítandó terveit. A jövőben pedig szeretnénk csatlakozni a Széchenyi nevét viselő iskolák közösségéhez, mely elősegítheti gyarapodí-sunkat.
J. L.
azok, akik részt vettek a megy egyűléseken. Kiderült, hogy az igazságtételt valóban akarják az emberek.
A megyegyűlésen még a megyei elnök számolt be arról, hogy a létrehozása óta a megyei választmány min dolgozott, mit csinál. Képet kaptunk arról, hogyan állnak a megye szervezetei.
- Úgy tudom a kanizsai szervezetnek fenntartásai voltak egy megyei szervezet létrehozásával szemben. Ma mik a tapasztalatok a „megye" működéséről?
- Mi akkor úgy gondoltuk, hogy a megyei szervezés túlságosan leképezi azt a közigazgatást, amivel szemben nekünk ellenérzéseink voltak. A megyei alapú szerveződés eléggé lehűtötte a helyi szervezet hangulatát. Az más kérdés, hogy ez a felépítés praktikusnak tűnik. A rendszer kialakítása óta azért bizonyítékát látom annak, hogy a megyei szervezet nem akar ránktelepedni. Egyelőre nem érezzük negatív hatását. A fenntartásaink megvannak, de eddig nem rosszak a tapasztalataink.
Nagy Imre
Megyegyűlés után az MDF
KANIZSA
I99K szeptember 13.
Szoliva János:
Angyali képzelet
Május van, vagy június megint? - összefolyik bennem az Idő. Naptáramban nincs Is határ, velem telel a nyár.
E csillagszórós éjszakán angyali képzelet a karácsony.
Vendégségben Angliában
Cserhátis diákok vakációja
Június végén a Cserháti Sándor Szakközépiskola 15 tanulója két kísérő tanárral Angliába utazott két hétre. Az út élményeit eleveníti fel tanár és diák.
- Hol jártak? - kérdeztem dr. Éberling DezsAnét, a csapat egyik kísérőjét.
- Egy új városban - Milton Keyness - voltunk - kezdte a beszélgetést a tanárnő -, amely Londontól egy órányi autóútra van. 25 éve mesterségesen tervezték, hogy új munkalehetőségeket biztosítsanak a környéken lakóknak. A városban nagyok a távolságok, csak autóval célszerű közlekedni, nincsenek sétálóutcák. Egy hatalmas, modern üzletközpont van, üveggel borított, pálmafákkal díszített.
- Hogyan fogadták Önöket vendéglátóik?
- Milton Keyness egyik iskolája, a Radcliffe meghívására jutottunk ki. Tulajdonképpen együttesük, a „Steel Band" hívott meg bennünket. (Képösszeállításban tudósítottunk ittjártukról. - A szerk.) Ők nagyon különleges jamaikai zenét játszanak, ami nálunk kevéssé ismert. Egész másképp képzeltük el ezt a stílust, de dallamos, fülbemászó muzsikát hallottunk. Hangszereik is nagyon különlegesek, erre a cél-re speciálisan átalakított hor-
Az angliában járt csoport
(Erdei András felvétele)
KÖSZÖNTŐ A VÁROSHÁZÁN
Amint azt már múltkori lapszámunkban hírül adtuk, Arany* és Gyémánytdiplomák átadására került sor a Polgármesteri Hivatalban azoknak a pedagógusoknak, akik 50, illetve 60 évvel ezelőtt kezdték el hivatásukat. Most íme hozzá a kép.
(Erdei András felvétele)
dók. Valamennyien családoknál voltunk elszállásolva.
Nagy várakozással tekintettek jövetelünk elé, ugyanis magyarok eddig még nem jártak a városban. Kicsit féltek tőlünk, ezt utólag vallották be, de kellemesen csalódtak a magyar diákok viselkedésében, meg is dicsérték őket. Annyira újak voltunk ott, hogy a város polgármestere személyesen fogadta a csoportot, zsúrt rendezett nekünk, s maga vezetett végig bennünket a Városházán.
- Mivel teltek napjaik?
- Különféle kirándulásokon vettünk részt. Legnagyobb élményünk az volt, amikor láttuk, ahogy Londonban a To-wer-hidat felnyitották a hajók előtt. Jártunk egy patinás angol városban, Shrewsburryben is.
- Volt-e lehetőségük a diákoknak nyelvtanulásra?
- Erre a legjobb alkalmuk a családoknál volt, mivel egynél csak egy tanuló lakott, így rákényszerült a beszédre. A hétvégéket külön töltötték a családok, a gyerekek nem találkozhattak. Iskolában pedig kétszer volt mód angol tanárral való tanulásra.
- Értékelje szakmai szempontból a kint töltött két hetet!
- Feltétlenül hasznosnak tartom. A gyerekeket mélyvízbe dobtuk: kénytelenek voltak
olyanok is angolul megszólalni, akik eddig órán visszahúzódtak. A fejlődést már most észrevettem, a nyelvi gátlások oldódtak. Hozzá kell tenni, hogy tulajdonképpen négy hétig gyakorolhattak tanulóink, mivel augusztusban mi is vendégül láttuk az angolokat, akik nagyon jól érezték magukat nálunk. Sok élménnyel és több kilóval gyarapodva tértek haza. A magyar családok nagyon kitettek magukért. Szinte bejártuk velük az egész Dunántúlt. Angol vendégeink hallottak a híres magyar vendégszeretetről, ezt megerősítve mentek haza.
Szíjártó Roland, Horváth László és Molnár Gábor II. D. osztályos tanulók az utazó csapat tagjai voltak. Tőlük azt kérdeztem először, hogy menynyiben különbözik egy angol diák egy magyartól.
- Ők sokkal nyugodtabbak, nem olyan kötöttek, mint mi -
felelték. - Elkéshetnek az óráról; a tanár elmondja az anyagot, nem törődik a gyerekkel. Ha hazamennek az iskolából, nem tanulnak. Úgy láttuk, nem olyan hajszoltak, mint a magyarok. Több lehetőségük van sportolásra, hobbikra, csak pénz kell hozzá.
- Meséljétek el egy napotokat!
- 8 órakor volt ébresztő, utána elfogyasztottuk a tipikus angol reggelit. Délelőtt és délután a programokon vettünk részt, közben hideg ebédet ettünk. Az első meleg étel este volt. Vacsora után még diszkóban, házibulikban voltunk, korcsolyáztunk. Fél egy felé feküdtünk le. Az angol gyerekek iskolaidőben is csak 11-1<2 körül mennek aludni.
-Mi tetszett nektek Angliában a legjobban?
- A mienkhez képest sokkal nyugodtabb élet - mondták egyetértően.
Horváth Ilona
MU SORMELLEKLET
\ 16 oldalas TV cs Kúdio műsor a/ alábbi Halatok is \allalko/asok lámo»alásá\al jelenik nu''»: DOMI S. KIVVS/ KII.. 111 UKMHK k N;t»>kani/.sa kircskitklmi kit.. kani/.sati\. KOC A/.. |»VRI S KII.. •<>I''\RY kit.. SiimmaUch. S/oulke/cti Műszaki Szolgáltató \ állatai, l oshilia I cilinoliatk KII., /.ala IIOI Ati.
!)91. szeptember 16-szeptember 22.
arsangi királyság
i városi szeretetotthonban játszódik a történet, áltozat főszerepét Trude Breitschopf játssza
Én és az ezredes
Sorozat kezdődik Danny Kaye (a képen jobbra) filmjeiből
■ SZERDA,
A betörés nagymestere
Két összebilincselt fogoly megszökik a börtönből - így kezdődik a történet. Főszereplők: Gerard Lanvine és Patrick Lecanté
Rabszolgasors
Lassan végéhez ér Isaura (Lucelia Santos) romantikus története. A felmérések szerint az ismétlés is sok nézőt vonzott
CSÜTÖRTÖK, 16.55
Két idős hölgy a gázra lép
Helma (Oagmar Altrichter, balra) és Hanna (Hanna Brug-witz, jobbra) friss kalandjában egy grófnőt szabadít meg zsarnokától. Középen a grófnő (Alice Treff)
PÉNTEK, 16.25
®
SZOMBAT,
,19.00 ÖL''

El Dorado
John Wayne egy öregedő revolverhőst játszik az 1966-ban készült amerikai filmben

ÉTFÖ
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.0S Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve: Beethoven: Esz-dúr zongoraszonáta A hét költője: Nagy Gáspár 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp. Kulturális programajánlat 11.10 Hagyományápolók 11.38 Jer és lásd - XV/4. 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Házonktája 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Túlpart
14.35 A Holland Királyi Tengerészet
zenekara indulókat játszik 14.50 Száll a rosta
Simon István versei 15.05 Kóruspódium 15.25 Fülszöveg 15.30 Zenei Tükör 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Zeneiskolásoknak - zeneiskolások muzsikálnak 16.30 Nyitnlkék 17.05 Eco-mix
Gazdasági magazin 17.30 Örökzöld filmmeiódiák 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 A Muzsikás együttes játszik 19.50 Gong 20.05 Agora
21.05 A Camerata Hungarica
együttes játszik 21.25 Világszínház
Pathelin mester 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Rádiókabaré Kft. 23.30 Aureliano Pertile operafel-
vételelből 24.00 Hirek. Időjárás Az Országgyűlés munkarendjéhez Igazodóan a Magyar Rádió a plenáris üléseket a Kossuth rádió urb-sávján közvetíti.

6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Orosz muzsika 10.10 A hét zenemüve 10.40 Magyar zeneszerzők müveiből 11.00 Gioconda - Részletek 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Klasszikus kamarazene korabeli hangszereken 13.00 Kilátó (ism.) 13.45 Labirintus 14.00 Romantikus muzsika
14.52 A Magyar Rádió Meyerbeer-ciklusa - VII/2.
Ördög Róbert - Opera közben:
16.00 Hirek. Időjárás
17.53 Mexikói zene 18.30 Cardano és kora 18.45 Chipetnyi program 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Followmel-30/19.
4.30 Reggeli zenés műsor
6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628
7.37 Sportreggel
8.00 Hirek. Időjárás
8.05 Rivaldafényben
8.50 Délelőtti torna
9.00 Hirek. Időjárás
9.03 Derűre is derű
Zsemlye Atkövező manója Karel Michal novellája 9.26 A Rádió Dalszínháza Gésák
Sidney Jones és Lionel Monk-ton operettjének rádióváltozata 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni? - Bölcskén
11.35 Sanzonok
12.00 Nóták
13.00 Hírek. Időjárás
13.03 Slágermúzeum
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés
14.00 A Rádió kívánságműsora
közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek Időjárás
17.30 Kamaszpanasz. Tel.: 138-7400
17.50 A-B/CD
18.20 Üzenő. Tel : 138-8319
19.00 Hirek. Időjárás
19.03 Kölyökrádió. Tel : 138-7600
19.30 Popregiszter
20.00 Garázs. Tel : 138-8789
20.30 Nótakalendárium
21.00 Hirek. Időjárás
21.03 Albumajánlat
A Mano Negra King of Bongo című lemeze 21.53 Dublin rózsái
Részletek Vladimir Cosma filmzenéjéből
22.04 Rockújság - VIII. évf. 20. sz. 23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthíradó 23.10-
0.14 Debreceni dzsessznapok ''91
19.20 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak 19.35 Lendvay Kamilló müveiből 20.20 Maria Chiara operaáriákat énekel
20.54 Géher István versszemináriuma
21.09 Salzburgi Mozart Hét, 1991 22.30 Liszt Ferenc nemzetközi
zongoraverseny - VII/6. 23.00 Szavak csapdájában 23.30 A hét zenemüve 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Világhírű zenekarok felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Molnár Dániel
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik 9.05 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Leleplezve
Pampolában Paul találkozik azzal az asszonnyal, akivel Berlinben ismerkedett meg. Paul öreg barátja, Mike is feltűnik a színen és bevonja a férfit abba az ügybe, amelyen éppen dolgozik. Paul és Mike hamar kideríti, hogy a fiatalasszony a KGB ügynöke. 9.50 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Az Angyal visszatér (am. sor.)
A látomás 11.00 Telebutik
11.30 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 Al Mundy (am. krimisorozat)
Halk oroszlán 13.00 Hirek
13.10 Hammer (am. krimisorozat)
Hammer elvtárs 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfteld-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Alejandro elveszti önuralmát 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Ellenfelek a strandon 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 A csapat (amerikai sorozat) Míg a halál el nem választ 20.15 A főnök (am. krimisorozat)
Angyalcsinálók 21.15 Hullámlovasok (am. film) 91'' 23.00 Kulturális magazin 23.25 Férfimagazin 23.50 Hirek
24.00 Kígyóasszony harapása
(angol horrorfilm) 89'' 1.30 Farkasember (am. horrorsor.) Letartóztatva
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR
18.45 Csak sétálok és filmezek 19.15 Rajzfilm / Híradó I. 20.05 Shakespeare: VI. Henrik 22.10 Híradó II. 22.40 Hollywoodi filmtár:
Berepülő pilóta 0.10 Tévéválogatás 1.10 Hírek / Műsorzárás
2. MŰSOR 19.30 Hiradó
20.00 Jó estéti / Rajzfilm
20.15 A sport világa
21.45 Humoros sorozat
22.20 Filmsorozat / Hírek
23.25 Az igazság éji arca
0.15 Jó éjszakátl
0.20 Videolapok
PRO 7
6.10 Három fiam (ism.) 6.30 A zsaru és a kölyök (ism.) 6.55 Maxwell ügynökség (ism.) 7.45 Bret Maverick (ism.) 8.30 Rajzfilmek (ism.) 9.10 Richmond Hill (ausztrál sor.) 10.05 A bűvész (ism.) 11.10 Bret Maverick (westernsor.) 11.45 Egy görög meghódítja...
(amerikai sorozat) 12.10 Bili Cosby-show (ism.) 12.35 Harttól Hartig (ism.) 13.25 Kaliforniai szimfónia (ism.) 15.15 Rajzfilmek (ism.) 16.10 Fiú a másik bolygóról (amerikai sci-fi-sorozat) 17.05 Mi tizen (amerikai sorozat) 17.30 Hirek, időjárás 17.45 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai akciófilm-sorozat) 18.35 Rajzfilmek 20.15 Benjámin közlegény (amerikai film) 103'' 22.15 Éjféli telefonáló (am sor) 2f]Ö Az éjfél szive
(amerikai krimi) 101'' 1.00 Hirek, időjárás
3 SAT
14.45 Alla Pugacsova-Udo II j
denberg-koncert
17.20 Minihirek
17.30 Wlckle (rajzfilmsorozat)
17.50 Magánruhatár 18.00 Képek Németországból 19.00 Hiradó 1 19.30 Terra-X expedíció (sorozfí 20.15 X-Large 21.30 Klipek 21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport S 22.00 Híradó 22.25 Nincs kiút (amerikai film)4o
0.10 Tallózás ,3
MUSICTV
18.30 Vldeokllpek
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.30 Újdonságok a moziban
23.00 RayCokes
23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
.0 ül .31 .01 .01 .01 31 31 ,31 4!
TELE 5
12.25 Hirek Í00
12.30 Magazin 00
13.00 Vadmacska (brazil soroza 00 13.25 Bim-bam-blno 00
18.05 A melák (amerikai sorozató 100
18.30 Hírek
18.35 A malik (amerikai soroza|.02
19.00 Ruk-cuk-játék
19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp -
20.15 Radhapura elátkozottjai ÜK)
(NSZK film)
21.35 Hirak
21.45 Éjszakai őrjárat (am. sor. 00
22.35 Wetherby (ism.)
GÖD
Kígyóasszony harapása
angol horrorfilm
Angus Flint, a skót régész á leletre bukkan a Mercy farn őskori koponyának nyoma v ezzel egy időben különös di ténnek a környéken. Emb nek el, és akik életben n azokat lidérces álmok kínt A történések hátterében a t tos Lady Sytvia Mersh (Amanda Donohoe) áll.
Frit
Olvassa el hirdetésünket a 24. oldalon is!
szat]
SUPER CHANNEL
Un- ll Pirkadat
10 Evangélisták félórája 10 Egyveleg .10 Dokumentumfilm .10 Egyveleg üli Éli vldeoshow Honey West (am. sorozat) Wyatt Earp (am. sorozat) Belfildl magazin / Sport Dokumentumfilm BBC-híradó, sport Kathy McCormtck magánélete (amerikai film) Kék é| - magazin Egyveleg
EUROSPORT
tl Nemzetközi motortport U Labdarúgó EB - selejtezők il Atlétika H BMX VB
«Művészi torna VB 1! Röplabda EB n Nemzetközi motortport II Művészi torna VB IN Röplabda EB IS Ökölvivit
SCREENSPORT
orozal)
ü Brit Forma-3
It Profi ikölvivát az USA-ból
I Bowllng
II lóverseny Franciaországból jrozat) ü Nemzetközi sportmagazin
»Birkózás az USA-ból
orozat) 12 Starti 11 LM
»Belső sáv - Forma-1 Olasz-áték országból ittjai ü Ökölvívás a Forumból 11 Golf Európából 10 Rögbi Franciaországból n. sor.) M Nemzetközi sportmagazin 30 Brit bowllng
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirak / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Dr. Fröhllch gyerekorvos
(ism.)
12.00 A dalai láma előadása 13.00 Hirak
13.10 Ügy a kirendelt védőnek (sor.)
13.40 Túlélők (sorozat)
14.15 Jack ClemenU (sorozat)
15.05 Garfleld és barátai (sorozat)
15.30 An-tan-lénutz
16.05 Titzta botzorkánytág (sor.)
16.30 Dlng-dong
17.00 Mlnlhírak
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirak
18.05 Rólunk van tzó
18.30 Két müncheni Hamburgban
(sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
21.25 Hunter (am. krimisorozat) 2F75 Baritok között (osztrák film) 23.45 Slgl Finkel 0.30 Hirak
OSZTRÁK 2
15.00 Sport
17.00 A világ hét ctodája 17.30 Hirtfa utca (sorozat) 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Dropt-kvíz 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvot (sorozat) 21.15 Európa-magazin 22.00 Híradó
22.30 A KGB, a komputer ét én
(film)
23.30 Irodalom ét tzabadtág 0.30 Halló, Autzlria - halló, Béct I
T
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Gringónak hívták (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szaranctekerék (ism.) 12.45 Telebörze
13.35 Újdonságok a moziban (ism.) 14.00 Thunderal macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) Krittályklrálynő 14.25 Kőzkórház (amerikai sorozat) Magérkazét
15.10 Szomtzédok (ausztrál sor.) Nagyvilági hölgy
Lucy, aki európai körútja során igazi nagyvilági hölgy lett, nem hajlandó tudomást venni régi ruháiról, cipőiről és barátairól. Harold véleménye megváltozik Henryről, Jeremy Gailhez költözik, Scott pedig mindent elkövet, hogy végre átadhassa Charlene-nek a gyűrűt. 15.35 Teleüzlet
15.50 Dániel Boone (westernsor.)
Csalétek 16.45 Cagnay ót Lacey (amerikai krimisorozat) Megtorlás telefonon 17.40 Müsorltmartetót 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
Magánbár 18.15 Blngo-játék 18.45 Híradó, időjárás 19.15 Szaranctekerék 20.00 Trapper John M. D. (am. sor.)
Három túl sok 21.00 Freddy ót a milliomot (NSZK-olasz film) 89'' 22.35 Hírek, tport 22.50 Újdontágok és tőrténetek 23.35 Betzélgetót 0.05 Cagnay ót Lacey (ism.) 0.55 Így láttuk (ism.) 1.00 Trapper John M. D. (ism.) 1.50 Mötoiitmerlelét
Freddy és a milliomos
NSZK-olasz film
ftMeyer Edith-tel szeretné gész óriftaí szabadságát. A lányt farmon, I róan a főnöke nem engedi el, na vész, a férfi egyedül megy. A ten-° ; doigokts iparton ismerkedik össze Lion iberek ti t aki otthon felejtette hitel-i maradi tjájál. Fritz kisegíti, mire Lion ; kínozz; rt vja a villájába. Az ott tölti a trtokzjtlKte után Fritznek az az érzé-i 0, rogy Lion urat 0i nn ^Íé kihasználja. tl.UU
5.45 Jó reggelt, Magyarortzágl
Benne: 5.50 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Barangolás a művészetek tájain - Umbrla (ism.) NSZK ismeretterjesztő film 43'' 9.15 Képújság
13.29 Napi műtorajánlat
13.30 Tornitz-viligbajnoktig
Női, férfi szerenkénti döntők Közvetítés Indianapolísból 15.00 Parlamenti Napló
Közvetítés az Országgyűlés ülésszakáról 17.20 Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazin - Nai ekran 17.45 Képújtág 17.50 Katolikus krónika
.Veletek vagyok mindennap" 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyeraktarok Cimbora
Franciaországi utazás -11/1. Esti mete
Fűlat mackó kalandjai 18.45 IS - START - IV/3. rész
A játékotok ét környezetük 19.15 Mini klip-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Teletport 20.05 Erztébet-díj, 1991 20.10 Közlemények 20.20 Baletet a tengerparton Francia-olasz film (1970) Marina - Romy Schneider (Tóth Enikő), Serge - Maurice Ronet (Szakácsi Sándor) 21.40 Tiz elölt...
22.05 Szemtől tzemben Sára Sándorral 23.05 Kétő esti hiradó 23.10 BBC-híradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Sugár Ágnes és Mohai Gábor
16.25 Hirak - Müsorelözetes -
Időjárás 16.35 Délutáni filmajánlat Tom, Dlck it Harrlat
Angol tévéfilmsorozat XII/7. rész:
Kiadó tzoba tzip kilátással
17.00 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Ötőd-ölö
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Tom it Jarry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 1. Babacica 2 Kutyabajok 18.10 Pop-rock fahiran feketin
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Műtorelőzelat 18.40 Esti egyenleg 19.00 Tanamera
Angol-ausztrál tévéfilmsorozat VII/1. rész 50'' 19.50 Van 5 perce?
Verdi: A végzet hatalma Nyitány 20.00 Teletport 21.00 Hiradó 21.20 Napzirta elölt... 21.50 Stúdió 91
A TV2 kulturális hetilapja 22.50 Fartangi királyság NSZK tévéfilm 97'' (Feliratos!)
Torsten - Sigfrit Steiner, Fine - Trude Breitschopf, Ignaz -Manfréd Steffen
ISMÉT JÖN A
tv*hJBJ,próba
CSALÁDI REJTVÉNYMAGAZIN
32 oldalon 55 rejtvény -10 típusban Horoszkóp, képrejtvény, humor
"liÉJpróba
2. SZÁMA MEGJELENIK SZEPTEMBER KÖZEPÉN
KANIZSATEX KERESKEDELMI VALLALAT
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331
f
mi
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, tájak népzenéje 11.38 Jer és lásd
A Talmud könyvei - XV/2. Örömünnepek és az Engesztelés napja 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Világújság 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Siklós Istvánra emlékeznek
barátai 14.35 Dzsesszmelódiák 15.05 A Rádiószinház dokumen-tummühelyénak bemutatója Lujzi
Szendrő József munkanaplója 15.43 Beethoven: Esz-dúr szonáta 16.00 Délutáni Krónika 16.15 A mi utcánk
Az Üllői út 16.35 Szivem felröpitem
Kínai versek 17.05 Jogállam nem középiskolás fokon
17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 A Zsarátnok együttes játszik 19.50 Hajszálgyökerek
Brahms és a magyar táncok 20.05 A szülőhaza és a befogadó haza
20.35 Ádám Jenő és Tiltai Aurél
népdalfeldolgozásaiból 21.05 Ctakana vagyok kíváncsi 11/1 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Felhang. Zenepolitikai mag. 23.35 Régi hires énekesek műsorából
Ezio Pinza operaáriákat énekel 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldavónyben: Külföldi
előadók 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Társalgó 10.00 Operettkedvelőknek
Simándy József énekel 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Helykereső. Tel : 138-7973
11.20 Apró-cseprő - gyerekekről Tel.: 138-7400
11.40 Óvodások műsora 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Popzene sztereóban 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Betűtenger 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Csúcsforgalom
Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992
17.00-
19.00 RádióMa
Tel : 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Helykereső - folytatás 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Táncházi muzsika 19.30 Popregiszter 20.00 Másvilág
Kísérletek a megbomlott harmónia helyreállítására 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Orvosok
Bíró Lajos novellája (ism.)
21.21 Nótakedvelőknek Muzeális felvételek
22.20 Miért nem kedvelem?
Déry Tibor: A befejezetlen mondat 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A magyar rock archívuma 24.00-
0.14 Toronyzene
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Nómethy Attila (zongora) és a Danubius vonósnégyes hangversenye 10.26 A magyar nyelv századal 10.41 Hogyan lett Musset-ből akadémikus? - novellája (ism.) 10.54 Zenekari muzsika 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A vadorzó - Részletek 13.00 Rádióöínház Walser úr hollói
14.04 Vili. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál hangversenye Debrecenben - V/3.
14.30 Vonószenekari muzsika 15.30 Éneklő Ifjúság 15.39 Muzsikus ABC 16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Magyar zeneszerzők 16.50 Schubert: g-moll szonatina
17.06 Kórusok II. Világfesztiválja
XV/13.
18.00 V materlnskom jaziku 18.20 In limba materná 18.40 Na maternjem jaziku 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Új lemezeinkből közben:
20.36 Társadalom és iskola 21.40 Barokk kamarazene 22.17 Zenekari muzsika 23.30 Liszt Ferenc nemzetközi
zongoraverseny - VII/7. 24.00 Hirek. időjárás 0.10 Évszázadok muzsikája
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Zelki János
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 9.05 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Gyilkossági per Paul egykori társát, Martin Shawe-t képviseli a gyilkossági perben. A tapasztalt ügyvéd hamar észreveszi, hogy kollégája súlyos hibákat követ el a tárgyalás során. Miután Shawe nem hajlandó a bizonyítékokat rendelkezésre bocsátani, Paul panaszt tesz a kamaránál. 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Szerepcsere 11.00 Telebutik
11.30 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 Al Mundy (am. krimisorozat)
Barmann utolsó esete 13.00 Hirek
13.10 Hammer (am. krimisorozat)
Az igazság kalapácsa 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfleld-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.) 15.50 CHIP''s (am. krimísorozat)
Az új őrparancsnok 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk l 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó, Időjárás 19.15 Knight Rlder (am. sorozat)
Orrhossz 20.15 B. L. Stryker (am. krimisor.)
Rablás a Grand Hotelben 22.00 Robbanékony 22.55 Újságírók (amerikai sorozat)
Egy tanú élete 23.50 Hírek, sport 24.00 Éhség (amerikai horror) 92'' Fsz.: Dávid Bowie, Catherine Deneuve, Susan Sarandon 1.40 Farkasember (am. horrorsor.) A félelem utcája
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 Dokumentumfilm 19.15 Rajzfilm / Hiradó I.
20.05 Három szerelem (filmsorozat) 21.00 Lottósorsolás 21.10 Premier plánban 22.40 Hiradó II.
23.10 Eric Rohmer rendező filmjeinek ciklusa 0.40 Tévéválogatás / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Híradó
20.00 Jó estéti / Rajzfilm
20.15 áhingen (filmsorozat)
21.10 Ötven plusz
22.10 Humoros sorozat
22.35 Filmsorozat / Hirek
23.40 Dokumentumsorozat
0.10 Jó éjszakát l/Videolapok
PRO 7
6.10 Három fiam (am. sorozat) 6.30 A zsaru és a kölyök (am. sor.) 6.55 Richmond Hill (ism.) 7.40 Bret Maverick (ism.) 8.30 Rajzfilmek (ism.) 9.10 Fiú a másik bolygóról (ism.) 10.05 Shane (am. westernsorozat) 11.00 Brit Maverick (westernsor.) 11.50 Mi tizen (ism.) 12.15 Harry csodálatos büntetése (ism.)
12.40 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
13.30 San Antonio barikádjai (ism.)
15.20 Rajzfilmek (ism.)
16.10 A majmok bolygója (am. sor.)
17.05 Mi tizen (amerikai sorozat)
17.30 Hírek, időjárás
17.45 Én, a kém (am. sorozat)
lD5 Rajzfilmek
20.15 Jutalomüdülés
(NSZK filmvígjáték) 89'' 22.05 Giulia (olasz erotikus film) 23.40 Kobra, ön folytassa I (ism.) 0.35 Hirek, időjárás 0.45 Véres Dél (ism.)
14.30 Ludwlgsburgi Zenei Ját !
•90 - Nyitókoncert T 17.20 Mlnlhirek 17.30 Állatmagazln
18.00 Képek Ausztriából 118 19.00 Hiradó
19.30 Robin Hood (sorozat) I®
20.15 Külföldi tudósítások »
21.00 Dokumentumfilm 1
21.45 Kulturális magazin 2
21.51 Sport 2.
22.00 Hiradó 4
22.30 Klub—2 - talkshow || utána Tallózás
18.30 Vldeokllpak
19.30 Tárcsául
20.00 RayCokes
22.30 Újdonságok a moziban
23.00 RayCokes
23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Krlstiane Backar 3.00 Éjszakai videók
10, 13.
II.
19.
20.
B. 3.
12.25 Hirak
12.30 Magazin ^
13.00 Vadmacska (brazil som |j''
13.25 Blm-bam-bino
14,
18.05 A melák (amerikai soroic
18.30 Hírek 16
18.35 A melák (amerikai soroi n
19.00 Ruk-cuk-játék
19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játéig
20.15 Antonieta (francia film) »
22.00 Hiradó jjí
22.10 Dracula (amerikai film) »
23.50 Új bosszúállók (ism.) «4
0.40 A melák (ism.)
s
Rablás a Grand Hotelh
amerikai krimisorozat
Strykert (Burt Reynolds)! Beachbe küldik, hogy feliig) az ott kiállított értékes ékszei nj, Oz.McGee és Lynda elkísérik. ^ telben találkoznak Stryker a ^ ségével, aki barátjával van. Al J másnap holtan találják. St ^ hamar kideríti, hogy a férfi a land Yardnak dolgozott, és tü előtt bizonyos kövek megvételéről beszélt. ''
h iki
DOMUS
KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
ei Játéi
t
zat) ok
SUPER CHANNEL
Egyveleg Dokumentumfilm U.00 Egyveleg UO Éli vldeoshow ° UO Honey West (am. sorozat) M) Wyatt Earp (am. sorozat) IJO Belföldi magazin Sport
BBC-hiradó Üzleti hirek .15 Lucifer komplexus (am. film)
Kék é| - magazin 1.30 Egyveleg

EUROSPORT
izlban
Nemzetközi sport Röplabda EB Művészi torna VB utána Motorsport UO Röplabda EB 1.30 Lovaglás UO Művészi torna VB a Röplabda EB US Művészi torna VB
SCREENSPORT
u
M
m
zil sorozat jjj 34,00
ai sorozat u U
ai sorozat gjg ILOfl U
i-játék |jjj ia film) mg
Eurobics
Birkózás az USA-ból Atlétika Nagy-Britanniából Lóverseny Franciaországból
ai film) ism.)
Golf Európából ökölvívás a Forumból Lierik
Tengerparti röplabda
IMO W NI
J
Sport Franciaországból Tenliz Németországból Rilikrosszbajnoktigok Proli ökölvívás Jégkorong
SAT1
nolds) Pal l felügyel ;ékszeri kísérik. A! ryker e: I van. A fi ják. Sti i férfi a
Dtt, és 3k 20.
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelémhez
(ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Ádám bordája (ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Csodálatos évek (sorozat)
14.00 Waltonék (sorozat)
14.45 A holnap mesterei (sorozat)
15.05 Közvetítés egérrel
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Tiszta boszorkányság (sor.)
16.30 Minitárlat
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Kit müncheni Hamburgban
(sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Trópusi erdők (dok.-film) 21.15 Nagy szabadság (német film) 23.00 Az elfelejtett völgy
(amerikai film) 1.00 Hirek
OSZTRÁK 2
16.50 Művészlexikon 17.00 Iskolatévé 17.30 Tiiékozódis 18.00 Jog a szerelemhez
(sorozat) 18.30 Szervusz, Ausztriai 19.00 Tartominyl élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális mag''azln 20.15 Igen vagy nem - játék 21.07 Külföldi tudósitisok 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Kőzkórhiz (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Freddy is a milliomos (ism.) 12.00 Műsorlsmertetis 12.05 Szerencsekerik (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Pollce Academy
(amerikai rajzfilmsorozat) A világ előkelő pusztulisa 14.25 Kőzkórhiz (amerikai sorozat)
Bryan munkija 15.10 Szomszidok (ausztrál sor.) A robbanás
A benzin, amit Greg Charlene lakókocsija alá rejtett, észrevétlenül kifolyik a tartályból, miközben Scott és Charlene éppen grilleznek. A fiú a veszekedés után dühében ott akarja hagyni a lányt, amikor a benzin berobban. Charlene életveszélyben van. 15.35 Teleüzlet
15.50 Bonanza (westernsorozat)
A tengerész 16.45 Lotto (amerikai sorozat)
Los Angeles 17.45 Hirom fiú, hirom liny (sor.)
Csak kedvesen kireml 18.15 Blngó- játék 18.45 Hiradó, időjiris 19.15 Szerencsekerik 20.00 McGyver (am. krimisorozat)
Hamis baritok 21.00 Navarone kommandósai újra akcióban (angol film) 114'' 23.00 Tivitükőr - magazin 23.30 Hirek, sport 23.45 Szökisben (am. krimisorozat) Faragatlan emberek között 0.35 MacGyver (ism.) 1.25 Műsorlsmertetis
Navarone
télbe kommandósai ozat újra akcióban
angol film
Navarone ágyúinak megsem-t csak ketten élték túl, őrnagy és Miller tizedes, kapják következő feladatu-r.aForce—10 nevű kommandóit! kell robbantaniuk a Balká-gy hidat. A csapatot az ame-Barnsby ezredes .. mFord)vezeti. fcl.UU
TV 1
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutivi
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Előny Borgnil
Amerikai rövidfilm (ism.) 9.00 Kipújsig
15.39 Napi műsorajinlat
15.40 Szlovik nyelvű nemzetlsigl magazin - Nasa obrazovka
16.05 Kipújsig 16.10 Kanada Kupa
Közvetítés Hamiltonból, felvételről 17.30 Szószóló
Emberi jogi figyelő 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pinzvilig
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok Terepjiró
Természetvédő magazinműsor Esti mese Magyar nipmesik 18.45 IS - Egyesült kipek 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közleminyek 20.15 Metropolis Játékok 1.
Többet ésszel, mint pénzzel 20.50 A Guldenburgok öröksége NSZK tévéfilmsorozat XIII/2. rész: Titkos esküvő (Ismétlés: szerda, TV1 8.30) 21.40 Vállalkozót keresünkl
Vetélkedőműsor 22.40 „S szinisz benne minden
férfi s nő / Fellép, lelép" 23.35 Kiső esti híradó 23.40 BBC-hiradó
2
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.00-
13.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
14.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Kudlik Júlia és Dömsödi Gábor
16.20 Hírek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Ötöd-Őlö
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Hármas csatorna 11/1.rész: Nyalinksigok 27'' 18.15 Telesport
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Hajnali ígérőt
Francia film (1978) 98'' Melina Mercouri, Assaf Dayan, Francois Raffoul, Didier Hau-pedin
20.40 Rachmanlnov: Variációk
egy Corelll-témira 21.00 Hiradó 21.25 Napzirta előtt... 21.45 Lyukasóra
Mészöly Dezső műsora 22.30 Németek a II. vHóghiborúban NSZK-amerikai dokumentum-film-sorozat színes+FF VI/5. rész: Légi is tengeri hadvlselis kb. 50''
Fénymásolók! írógépek! Számológépek!
ÁFA ÁFA
89.000 Ft + ÁFA
MITA fénymásolók 49.000 Ft-tól
BROTHER írógépek • 22.000 Ft-tól
SHARP számológépek FACIT írógépek, számológépek FUNAI telefax NITSUKO telefonközpontok Faxpapírok és tartozékok
SUPER AJÁNLAT
VT 21800 típjisú IBM kompatibilis nyomtató 15.900 Ft + ÁFA (80 karakter/sor, 280 karakter/perc)
Consensus Kelet-Nyugat Kereskedelmi Kft. 8800 Nagykanizsa Pf. 240. Tel./fax: 93-13-319
A HERRNBÖCKNÉL MÉG VÁLASZTANI IS ÖRÖM!


Óránként: Hirak. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Ecomlx(ism.) 8.45 Levelekre röviden 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben
Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Népdalkörők énekelnek 11.38 Jer és lásd
A Talmud könyvel - XV/6. 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Törvénykönyv 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Ötágú sip
ja ember mondja a magáét" Farkas Árpád romániai magyar költő 14.33 Vllághirességek népdalfel-
vételelből - IV/4. 15.05 Metronóm 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Magatartásformák
Beszélgetés Pozsgay Imrével 17.05 Poggyász
Tel.: 138-8972 17.30 Így láttam Bartókot
A mikrofonnál: Ferencsik János (hangfelvétel) 18.00 Esti Krónika 18.00 urh-n: Levszkl Szófia-FTC
KEK labdarúgó-mérkőzés 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nam volt... 19.40 A Vízöntő agyüttaa játszik 19.50 Gong
20.00 urh-n: Közvetítés a Bp. Hon-véd-FC Dundalk BEK labdarúgó-mérkőzésről 20.05 Ami a hírekből kimaradt 20.35 Hangazarizólók 21.05 Születésnapi beszélgetés Sl-
méndy Józseffel 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Szellemtörténetek 23.05 A Rádió lamazalbuma 24.00 Hirak. Időjárás

4.30 Reggeli zenés műsor
6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-6828 7.37 Mellényzseb - slágerekkel 8.00 Hirak. Időjárás °
8.05 Tudósítás a Challenge Day magyarországi eseményeiről 8.10 Rivaldafényben 9.00 Hirek. Időjárás
9.04 Slágerfilmek - filmslágerek 9.49 Karai Valdauf fúvószenekara Valdauf polkákat és kerin-gőket játszik
10.00 Tudósítás a Challenge Day magyarországi eseményeiről 10.05 Operettparádé 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.04 Sárga tengeralattjáró 11.40 KI kopog? 12.00 Nóták 13.00 Hírek. Időjárás 13.04 A tegnap slágereiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Zenerulett közben:
15.00 Hirek. Időjárás. Sport 15.50 Közvetítés a Váci Izzó-DIna-mo Moszkva UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzésről és a Challenge Day magyarországi eseményeiről
17.00-
19.00 RádlóMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777 17.00 Hirek. Időjárás. Sport 17.30 Helycsere, avagy így lépnék én 17.50 A-B/CO
18.20 Zöld lalzés. Tel.: 138-7514 19.00 Hirak. Időjárás. Sport 19.04 Kőlyökrádló. Tel.: 138-7600 19.30 Popreglszter 20.00 Párkereső 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 TüdósHés a Challenge Day magyarországi eseményeiről 21.15 Szív küldi... 22.09 Ablakból a fák (ism.) 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
0.14 Hiánypótló

6.00 Muzsikáló reggel 9.10 A pünkösdi királyság
Részletek Verdi operájából 10.05 Magyar frát (ism.) 10.50 VIII. Országos Fuvolástalál-
kozó, 1990 - V/3. 11.47 ATavemer Énekegyüttes Pa-
lestrlna motettákat énekel 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Szimfonikus táncok 13.00 Hallgassuk újra I 13.45 Magyar szerzők rézfúvós
kamarazenéjéből 14.00 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Wagner operáiból 16.55 Kapcsoljuk a 22-as stúdiót 18.00 V materlnskom jazlku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku
19.00 Hirak. Időjárás 19.05 In dar Muttersprache 19.25 Schumann: Spanyol daljáték 19.50 Új kompaktlemezeinkből 20.38 Zsebrádiószínház 20.54 Az MR Vivaldi-ciklusa 22.50 Liszt Ferenc Nemzetkőzi
Zongoraverseny - IV/1. 23.21 A Rádiószínház Dokumentumműhelyének műsora Lujzl (ism.) 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Századunk zenéjéből 1.41-
2.00 Az IMusicidi Roma Kamarazenekar felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Narancsik Ágota
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik 9.05 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) A „Keresztapa" fogságában
Paul viszonyt kezd a csinos stewardesszel, így - tudtán kívül - kapcsolatba kerül a maffiával. Amikor az illegálisan szállított kétszázezer dollár nyomtalanul eltűnik, Pault gyanúsítják a tett elkövetésével. A .Keresztapa" emberei félholtra verik az ártatlan Pault. 9.50 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.15 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Elfelejtett hős 11.00 Telebutik
11.25 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 Al Mundy (am. krimisor.)
Kétszemélyes megbízatás 13.00 Hirek
13.05 Hammer (am. krimisorozat) Minden jó, ha rossz a vége 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Sprlngfield-sztorl (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.) 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Görkorcsolyák 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz valünkl 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó, Időjárás 19.15 Vissza a múltba (am. sor.)
Szerelem helyett irodalom 20.15 Népdalest 21.15 Hazai dallamok 22.10 Tévétükőr - magazin 22.45 Fogadóóra 23.20 Banny Hlll-show 23.50 Hirek, sport 24.00 A kapu (am. horrorfilm) 81'' Al szülei elutaztak a hét végére. A gyerekek bulival ünneplik meg rövidke .szabadságukat". A fiúk a kertben talált kristályt akarják feltömi, próbálkozásukat iszonyatos dolgok követik. 1.30 Farkasember (am. horrorsor.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR
18.15 Filmsorozat gyerekeknek 18.45 Útijegyzet 19.15 Rajzfilm / Hiradó I. 20.05 Tudományos-fantasztikus
filmek sorozata 22.05 Hiradó II. 22.35 Dokumentumműsor 23.35 Tévéválogatás / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Hiradó
20.00 Jó estéti / Rajzfilm 20.15 Megamix
21.05 Szárnyak (humoros sorozat) 21.35 Filmsorozat / Hirek 22.45 Poirot
23.40 Jé éjszakátl / Videolapok
PRO 7
6.20 Három fiam (am. sorozat) 6.45 A zsaru és a kölyök (am. sor.) 7.10 Shane(ism ) 7.55 Bret Maverick (ism.) 8.45 Rajzfilmek (ism.) 9.25 A majmok bolygója (ism.) 10.20 Ház az Eaton téren (angol sor.) 11.15 Bret Maverick (westernsor.) 12.00 Mi tizen (ism.) 12.35 Egy görög meghódítja... (ism.) 12.50 Én, a kém (ism.) 13.45 Jutalomüdülés (ism.) 15.20 Rajzfilmek (ism.) 16.15 Mister Ed (amerikai sorozat) 16.40 Barátom, Ben (am. sorozat) 17.10 Mi tízen (amerikai sorozat) 17.35 Hirak, időjárás 17.50 A madárijesztő és Mrs. King
(amerikai sorozat) 18.35 Rajzfilmek 20.15 Észak és Dél (am. sorozat) 22.00 Spenser (am. krimisorozat) 22.55 Nyolc és fél
(olasz-francia film) 132'' 1.15 Hirek, időjárás 1.25 Éjféli látogató (ism.) 2.15 Hárman a varietéből (NSZK film) 90''
14.30 Népdal-délután
17.20 Mlnlhirek
17.30 Wlckle (rajzfilmsorozat) tBg
17.50 A szolgám és én (sorozat) >og 18.00 Képek Svájcból 19.00 Híradó
19.30 A kalapácsos gyilkos
(tévéfilm)
21.00 Találkozások
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport /Híradó 22.25 Svájci asszonyok 22.50 Kastélyok az erdőben 23.20 Szatirikus bábjáték 23.45 Jom klppur
MUSIC TV
18.30 Videoklipek 19.30 Tárcsázz I 20.00 RayCokes 22.30 Újdonságok a moziban 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
1.00 II i.00 l 7.30 t 1.30 t
1.30 1.00 .00 .30 .30 1.00
TELE 5

1.30 1.00
12.25 Hirek
12.30 Magazin 13.00 Vadmacska (brazil soroz%o0
13.25 Bim-bam-bino 18.05 A melák (amerikai sorozatigo 18.30 Hirak
E T J S T
_ H
18.35 A málék (amerikai sorozat||,3o a S
1.00
19.00 Ruk-cuk - játék
19.30 Hirak
19.45 Hopp vagy kopp
20.15 A szenátor Indlszkrét vot
(amerikai film) FF
21.35 Hirak
21.45 Ú|donaágok a mozlbin j.gg b
21.55 Radhapura elátkozottal |[gg b
.00
I.30 H .00 A .00 R .00 N ,00 G
Nyolc és fél
olasz-francia film
i
A sikeres filmrendező, GÉ Anselmo (Marcello Mastroiai A vii válságban van. Új film forgatásáítesze kapott megbízást, de igazán jóiJtár ar; te nincs. A sok sikertelen kíséieiy na után végül bevonul a gyógyiidí etnam be, hogy elmeditáljon eddigi ékfri, aki ről és tevékenységéről. Merengi Halni í közben összekeveredik a vakolatára és a fantázia, a múlt és a jd iomáb; Elvesztve tájékozódási képesa tgyapjc gét, Guido már az ön- sőt, gyilkosságra gondol. ndó m
fafm- PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
SUPERCHANNEL
30 Egyveleg
30 Dokumentumfilm
t) uo Egyveleg
uo Élő vldeoshow
,10 Honay Watt (am. sorozat)
30 Wyatt Earp (am. sorozat)
30 Belföldi magazin
LtO Sport
11 Dokumentumfilm
UO BBC-híradó
30 Üzleti hirek
!.S0 Magánszám (amerikai film)
.10 Kék éj - magazin
uo Egyveleg
EUROSPORT
Művészi torna M Hoki 10 Motorsport 10 Birkózás 130 Eurosport-hirek 10 Nemzetközi sport - magazin 10 Szörf
10 Motorkerékpársport 30 Labdarúgás 10 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
ozat) izat) ízat) jj
ék volt
.30 Eurobics
Tengerparti röplabda N Jégkorong .10 Starti
00 Tenisz Németországból
00 Motorverseny
30 Atlétika Nagy-Britanniából
00 Szörf
.30 HMroplánvertany
00 Amerikai agyatemi lutball
.00 Rögbi világkupa
.00 Nemzetközi motorverseny
.00 Golf az USA-ból
.00 Beieball
.00 Brit bowllng
OSZTRÁK 1
9.00 Hirak / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 A sakknovella (ism.) 12.10 Külföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatot évek (sorozat) 14.00 Wicherték (sorozat) 14.45 A világ metrói: Szingapúr 15.05 Kacsafalva (sorozat) 15.30 Metebell herceg - bábjáték 16.00 Állattarok
16.05 Tiszta boszorkánytág (sor.)
16.30 Heuréka I
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Két müncheni Hamburgban
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Columbo (amerikai krimi)
Az elfelejtett halott 21.55 Dallat (amerikai sorozat) 22.40 Menekülés Varennet-be (film)
OSZTRÁK 2
16.50 Művétzlexikon 17.00 Irodalmi körkép 17.30 Ortzágok ét emberek 18.00 Jog a szerelemhez
(sorozat) 18.30 Állatkviz 19.00 Tartományi ólat 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Bűnőt (tévéfilm) 21.45 Újdontágok a moziban 22.00 Híradó
22.30 Sport - labdarúgó EB
T
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyall 8.35 Szomtzédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.5Q> Teleüzlet
10.10 Navarone kommandótai újra akcióban (ism.) 12.00 Müaoritmertetés 12.05 Szerencsekerék (ism) 12.45 Telebörze 13.35 Blngo(ism ) 14.00 Ollie (am. rajzfilmsorozat)
Ollie álma a repülésről 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Hiábavaló fáradozás 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) A gyújtogató
Scott és Charlene mindenáron össze akar költözni. Jeremy megkéri Gail kezét, de csak azért, hogy a lány végre kölcsönt adjon neki. Eközben Scottnak sikerül kézre kerítenie a gyújtogatót. 15.35 Teleüzlet
15.50 Kunglu (am. kalandfilmsor.)
Calne és az emberrablók 16.45 Stingray (am. krimisorozat)
Visszatérés Saigonba 17.45 Három fiú, három lány (sor)
Normális család 18.10 Blngo- játék 18.45 Híradó, Időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 Hunter (am. krimisorozat)
A gyilkos adásban van 21.00 A szerelem csak agy szó
(NSZK film) 107'' 22.55 Hirak, sport 23.05 Az átok örökőtel
(amerikai krimisorozat) Villamottzék 23.55 4-et csatorna - beszámolók 0.20 4-et ctatorna a helytzinen 0.45 Sport - Davis Kupa 1.45 Sport-golf 2.15 Műtorzárás
TV
D
5.45 Jó reggeli, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
Tíz perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 A Guldenburgok öröksége NSZK tévéfilmsorozat (ism.) XIII/2. rész: Titkos esküvő 9.15 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 9.45 Képújság
14.29 Napi műsorajánlat
14.30 Német nyelvű nemzetiségi magazin - Unser Bildschirm
14.55 Váci Izzó-Oinamo Moszkva
Labdarúgó UEFA Kupa mérkőzés 16.50 Képújság 16.55 Rabszolgasors
Brazil tévéfilmsorozat XXX/26. rész 17.30 Kalendárium, 1991 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok Micimackó-klub Esti mese Pom-Pom mesél 18.45 IS-MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Danny Kaye filmjeiből Én és az ezredes Amerikai film (1958) FF 97'' 21.55 Tízelőtt... 22.20 Tény-képek
Társadalmi riport 23.05 Késő esti hiradó 23.10 ZDF-hiradó
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Radics Péter
16.20 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Ötöd-őlölerc Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Titkos völgy
Angol gyermekfilmsorozat XXVI/20. rész: A rossz megjavul 18.15 Telesport
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Klspest-Honvéd-Dundalk
Labdarúgó BEK-mérkőzés Közvetítés a kispesti Bozsik Stadionból
Riporter: Vitray Tamás 21.00 Hiradó 21.25 Napzárta előtt... 21.50 Az én mozim
Friderikusz Sándor műsora 22.45 Nyitott erkély
Spanyol tévéfilm 90'' A költő hangja - Jósé Luiz Gomez (Balkay Géza) További szereplők: Antonio Flores, Berta Riaza, Amparo Munoz, Alvaro de Luna Magyar hangok: Tóth Tamás, Timár Éva, Györgyi Anna, Me-lis Gábor
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHÉNYI TER 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-541
Stingray
amerikai krlmlsorozat
Gukk
roianii A vietnami származású Co-atásáfe szeretné megszerezni a csá-íjóötWr aranyból készült szobrát, kíséiely nagyapja tulajdonában van lyüdüjetnamban. Stingray segítségét gi életqéri, aki eleinte nem hajlandó el-rengésialni a megbízást. A lány érvei valósátfatára mégis elindul a szobor jetayomába. Trangh-nál, Colette épessÉegyapjánál meg is találja a szob-
(0 pá sót, az öreg haj-
megválni is tőle. 10.40
^TOSHIBA
MAGYARORSZAGI KEPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
A KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAPBAN megjelenő hirdetése mindig
TELITALÁLAT
a sikerhez.
Hirdessen a KANIZSA
ÚJSÁGBAN!
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Szonda
Tudományos magazin (ism.) 8.50 Külpolitikai flgyelö 9.05 Napközben
Közérdekű magazin Tel.: 138-7951 11.Í5 Tipp 11.10 Clteraszó 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben Muszorgszkij operáiból 14.05 Újraolvasva
Márai Sándor: Füveskönyv 14.15 Népzene mindenkinek Solymosi János műsora 15.05 Legenda Szabó Lőrincről 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Névadók nyomdokában A tapolcai Bárdos Lajos Altalános Iskola 16.45 Labirintus
Zenei rejtvény fiataloknak (ism.) 17.05 Cigányfélóra 17.35 Barlay Zsuzsa és Miller Lajos operettfelvételelből 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 A Kalama|ka együttes látszik 19.50 Hajszilgyökerek 20.05 Rádiószínház
A konzervmester vasirnap|a Vészi Endre rádiódrámája 20.52 Haydn: F-dúr divertimento No. 15.
21.05 Csak arra vagyok kivincti...
II/2. rész 22.00 Kiső esti Krónika 22.30 Paszlinsz 23.05 Évszizadok mestermüvei 24.00 Hírek. Idöjiris
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Htok. Idöjiris 8.05 Rlvaldafinyban: a country-
muzslka 9.00 Hírek. Idöjiris 9.03 Útikalauz üdülőknek 9.08 Komolyzene - könnyedin 9.35 Ja emlikezis katedrillsa" Amadeo Minghi hangversenye (ism.) 10.15 Édes anyanyelvünk (ism.) 10.20 Operasligerek 10.50 Peres, poros Iratok 11.00 Hirek. Idöjiris 11.03 A ml korunkban
Tel.: 138-7951 11.23 Újdonsigalnkból 12.00 Nólaparidi 13.00 Hirek. Idö|iris 13.03 Nosztalglahullim 13.45 Idöjiris- és vizillisjelentis 14.00 Leliti. Sportmagazin 14.30 Szórakoztató antikvirlum 15.00 Hirek. Idöjiris 15.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 15.20 Magnósok, figyelem I 16.00 Ridiókviz. Tel.: 138-8363 17.00-
19.00 RidióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne■
17.00 Hirek. Idfijárás 17.50 A-B/CD
18.10 Qordlusz. Tel : 138-7514
19.00 Hirek. Idöjiris
19.03 Ahogy ml zenilünk
19.30 Popregiszter
20.00 Garázs. Tel.: 138-8789
20.30 „Reggae"
21.00 Hírek. Idöjiris
21.03 Daráló (ism.)
21.33 Tip-top paridi. A Manhattan
Transfer felvételeibél 22.05 Ridlókabari kft. (ism.) 23.00 Hirek. Idöjiris 23.03 Sporthíradó 23.10-
0.14 Zeneközeiben a magnósok
Melléklet hangvadászoknak
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Szizadunk zenijiből 10.23 Latlnovtts Zoliin verset mond 10.50 Beethoven: Esz-dúr szonita 11.07 Jullus Caesar - Részletek 12.00 Hirek. Idöjiris 12.05 Francia kamarazene 13.00 Hallgassuk újra I 14.00 Szimfonikus zene 15.00 Zongoratanirok nemzetközi talilkozója Budapesten (ism.) 15.32 Leontyne Prlce operaáriákat
inekel 16.00 Hirek. Idöjiris 16.05 Zenekari muzsika 17.15 Kórusok II. Világfesztiválja XV/14. rész: A tokiói Fonté Kórus énekel 18.00 V materinskom jaziku 18.20 In llmba malerni 18.40 Na maternjem jeziku
19.00 Hirek. Idő|iris 19.05 In der Mutterspracha 19.25 Új kompaktlemezeinkből 20.32 Újraolvasva (ism.)
20.42 Akiből Caruso lehetett volna Giuseppe Di Stefano élete és művészete - XI/8.
21.43 Napjaink zenije
23.00 Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny - IV/2. Összefoglaló a középdöntóröl 23.29 Kutyahús bidogban
Tóth Gábor Akos hangjátéka 24.00 Hirek. Idöjiris 0.10-
2.00 Éjszakai dzsesszklub
Éjiéi után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MRzenis műsora hajnalig
A mikrofonnál: Visy László
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Nimetorszigl 8.35 Telebutik 9.05 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Viros fiielemben
Paul kocsija lerobbant, emiatt kényszerszünetet tart az amerikai kisvárosban. Mialatt kocsiját javítják, Paul körülnéz a városban. Egy fiatalember provokálja, mire a két férfi csúnyán összevész. Nem sokkal később megtalálják a fiatalember holttestét. 9.50 Gazdag is szip(am. sorozat) 10.15 Az Angyal vlsszatir (am. sor.)
Nem várt gyermekildis 11.00 Telebutik
11.25 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 AI Mundy (am. krimisorozat)
Hamis jitik 13.00 Hirek
13.05 Hammer (am. krimisorozat)
Bambula az Iskoliban 13.30 Kalifornia klin (am. sorozat) 14.20 A Springfleld-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klán|a (mexikói sor.)
Keresztanya 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Bosszúsig a bankkal 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Jitssz velünk I 18.00 A vad Rizsa (ism.) 18.45 Hiradó, Idöjiris 19.15 Jump Street 21. (am. sor.)
Sztrájk 20.15 Liglfarkas
(amerikai akciófilm-sorozat) 21.55 Hirek
22.05 Órlispikok Inváziója
~~ (amerikai horror) 75'' 23.25 Virfagyaszti ijszakik (amerikai horrorsorozat) Emeleti szörny 23.50 Hirek, sport 24.00 Alomdimon
(angol horror) 85'' 1.30 Farkasember (am. horrorsor.) A bokszbilviny
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR
19.15 Energia, ökológia, gazdaság 19.30 Hiradó I.
20.05 Spektrum - belpolitikai műsor 21.10 A viros sziviben 21.55 Híradó II. 22.25 Zenis színpad 23.25 Tévivilogatás / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Hiradi
20.00 Ji estül / Rajzfilm 20.15 Az alkotás csodis hiza 20.45 Ez isilet 21.45 Humoros sorozat 22.15 Filmsorozat / Hirek 23.30 Koncert
0.30 Jó ijszakitl / Videolapok
PRO 7
6.30 Hirom fiam (am. sorozat)
6.55 A zsaru is a kölyök (am. sor.)
7.20 Ház az Eaton tiren (ism.)
8.05 Bret Maverick (ism.)
8.50 Rajzfilmek (ism.)
9.30 Mister Ed (ism.)
10.00 Barátom, Ben (ism.)
10.25 Waltonik (amerikai sorozat)
11.20 Bret Maverick (westernsor.)
12.05 Ml Üzen (ism.)
12.30 Alice (vidám am. sorozat)
12.55 A madárijesztő n Mrs. Klng (ism.)
13.45 Boldogság mindenen tűi (ism.)
15.20 Rajzfilmek (ism.)
16.10 Mister Ed (amerikai sorozat)
16.35 Rossz hirfi medvék (am. sor.)
17.30 Hirek, Időjárás
17.45 Caulfleld özvegyei (am. sor.)
18.35 Rajzfilmek
20.15 Salzburgi ivad
(osztrák filmvígjáték) 100"
22.25 Hawk (am. akciófilm-sorozat)
23.20 A jóslat (amerikai horror) 98''
1.05 Hirek, idöjiris
1.15 Spenser (ism.)
2.00 Nyolc és fii (ism.)
4.15 Szürkület (ism.)
3 SAT
14.30 A törők Itáliában - opera
16.10 A tánc varázsa
17.20 Mlnlhírek
17.30 Oroszlinfog (sorozat)
18.00 Sport
19.00 Hiradó
19.30 Az öreg (krimisorozat)
20.30 Lakiskultúra
21.00 Politikai magazin
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.25 A linc (angol film) 2155 Hírek, tallózás
MUSIC TV
18.30 Vldeokllpek 19.30 Tircsizzl 20.00 RayCokes 22.30 Újdonsigok a moziban 23.00 RayCokes 23.30 Riport 23.45 Újdonsigok 24.00 Az MTV sligerel 1.00 Kriatlana Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirak / Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat 13.25 Blm-bam-blno 18.05 A malik (amerikai sorozat 18.30 Hirek 18.35 A melák (amerikai sorozal 19.00 Ruk-cuk-játék 19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Kari Dall-sltow 21.05 Minden Idők leg|obb|i
(amerikai film) 22.50 Hirek
23.05 Szórakoztató magazin 23.35 Fllmújdonsigok
invazioja
amerikai horrorfilm
Sam és felesége késő estei ablakból azt látja, amint a te mögül óriási tűzgömb emeU fel. Az áram kimarad, a B-5!f bombázó magatehetetlenül leaft újra csend borul a tájra A házasa nak nem történik semmi baja Mi nap birtokuk átvizsgálása krá több, kőhöz hasonló golyót tatáb A férj megpróbálja az egyiket felnyitni. «,l|
0 ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
DISZKONT K () N Y V A
Nagykanizsa. Béke u. 22.
K
SZEPTEMBER 1
pera
SUPER CHANNEL
7.00 Pirkadat
10.30 Egyveleg
13.30 Dokumentumfilm
14.00 Egyveleg c
16.00 Élő videoshow
18.00 Honey West (am. sorozat)
1S.30 Wyatt Earp (am. sorozat)
19.30 Belföldi magazin
20.00 Sport
21.00 Dokumentumfilm 22.00 BBC-híradó 22.30 Üzleti hírek
22.45 Suzanne újra eljön (am. film) 24.00 Kék íj-magazin 0.30 Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Művészi torna
16.00 Jégkorong
17.00 Motorsport / Szörf
19.00 Motorsportújdonságok
19.30 Eurosport-hírek
20.00 Jégkorong
21.00 Lovaglás
22.00 Motokrossz
22.30 Labdarúgás
23.30 Eurosport-hírek
■I
0.30 Kosárlabda
an
orozat Drozatl Drozat)
áték
cin
a ház TielkB B—52-
ázasp
9.30 10.30 11.00 11.30 12.00 14.00 15.00 10.00 10.00 19.00 20.00 21.00 22.00 23.30 1.30
Profi golf az USA-ból
Eurobics
Szörf
Hldroplánverseny Baseball
Ralikrosszbajnokságok Rögbi Franciaországból Tenisz
Autóverseny Argentin futball Motorsport
Brit ralikrossz - döntő Spanyol futball Jégkorong Brit bowling
SAT1
ajató • kosság \ i közli találni;
>2.ll
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Országok ás emberek (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Nagy szabadság (ism.) 12.15 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Csodálatos évek (sorozat)
14.00 Istenem, lelkész úri (sor.)
14.50 Csodák az állatvilágban
15.05 Volt egyszer... az élet (sor.)
15.30 An-tan-ténusz
10.05 Tiszta boszorkányság (sor.)
10.30 Slágerek
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Két müncheni Hamburgban
(sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Tele-As- játék 21.30 A Los Angeles-i nagy földrengés (amerikai film, 11/1.) 23.00 Az ördög legkisebb lánya (amerikai film)
OSZTRÁK 2
16.05 Művészlexikon 16.15 Sport 17.15 Természetfilm 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Az Igazat mondd I - játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 21.15 Belföldi tudósítások 21.30 Kulturális körkép 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hírek
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Három fiú, három lány (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 A szerelem csak egy szó
(ism.)
12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerák (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Blngo(ism.) 14.00 Thunderai macskák (amerikai rajzfilmsorozat) Leo második vizsgája 14.25 Közkórház (amerikai sorozat) Sally
15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Hamis játék
Jim azon gondolkozik, beírassa-e Lucyt a magániskolába. Henry és Sue nézeteltérése veszekedésbe torkollik, és Jeremy, aki állítólag Gailt akarja feleségül venni, telefonhívást kap egy másik asz-szonytól. 15.35 Teleizlet 15.50 Hazzard megye lordjai (amerikai sorozat) Taxi a gazdasághoz 16.45 A rendőrnő (am. krimisor.)
Korrupció 17.45 Három fiú, három lány (amerikai sorozat) Óh, Rómeó 18.15 Blngo- játék 18.45 Híradó, Időjárás 19.15 Szerencsekerék 20.00 A szép és a bestia (am. sor.)
A hagyaték 21.00 Meztelenek és bolondok
(amerikai film) 114'' 23.00 Hírek, Időjárás 23.10 A Grlssom banda
(amerikai film) 109'' 1.05 Sport - Davis Kupa 2.05 Műsorismertetés
Meztelenek és bolondok
amerikai film
Hat nappal Japán Pearl Har-bor-i támadása után Kalifornia partjainál megjelenik egy japán llezuty tengeralattjáró. Pillanatok alatt kitör a pánik és a hisztéria a la-körében. A tengeralattjáró parancsnoka, Mitamura kapitány (Toshiro Mifune, balra) megsemmisítő csapást akar „j nn mérni Hollywoodra. tl.UU
TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Verkli - Válogatás a magyar
könnyűzene közelmúltjából 9.00 Jóga-Dr.Weninger Antallal 9.20 Képújság
16.24 Napi műsorajánlat
16.25 Román nyelvű nemzetiségi magazin - Ecranul nostru
16.50 Képújság 16.55 Rabszolgasors
Brazil tévéfilmsorozat XXX/27. rész 17.30 Zöldhullám
Környezetvédelmi magazin 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok
.Engedjétek hozzám..." Esti mese
Mesék Mátyás királyról Muzzy comes back
XX/3. rész Clmbória
18.45 Beszámoló a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkájáról 19.15 Mini kllp-mix 19.30 Híradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Szomszédok Teleregény
(Ismétlés: szombat, TV115.40) 20.50 Mozimámor 21.20 Telesport
- Labdarúgó kupanap
- Kanada Kupa 22.50 Menedzser Magazin 23.35 Késő esti híradó 23.40 BBC-híradó
Sokszor csak azért nem adjuk át magunkat egyetlen rossz szenvedélynek, mert több van belőle.
(La Rochefoucauld)
„Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep."
(Márai Sándor)
.cs
mmmm^
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa és Dombóvári Gábor
16.20 Hírek - Müsorelözetes -
Időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Ötöd-ölő
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Jetson család Amerikai rajzfilmsorozat Astro, a milliomos (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Zárt kör
Amerikai tévéfilm 51'' 19.50 A hét műtárgya
Három márványszobor a kykládokról 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-tel.: 132-9329 Pécs-tel: (72) 10-533 Szeged-tel: (62) 12-715 21.00 Híradó 21.25 Napzárta előtt... 21.45 ötven perc... zenéről Fellegi Ádám műsora 22.40 A TV2 filmklubja Rosselllni-sorozat Paisa
Olasz film (1946) FF 128'' Feliratos!
A kábeltelevízió stúdiók segítségével fogható program:
18.00 Műsorkezdés 18.05 Maja, a méhecske 18.40 Sláger és Horoszkóp
Laár András és Szikora Róbert műsora 19.00 Jolly Joker XVI.
NSZK bűnügyi film 20.00 A világ sportja 20.20 Világtükör - Hajdú János
külpolitikai műsora 20.35 Biblia Pauperum XVI. 21.00 Sport 21.20 Clvllpálya 21.45 Szociofotó 22.00 Műsorzárás

KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Pasziánsz (ism.) „ 8.50 Külpolitikai flgyeia 9.05 Napközben
Tel.: 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 A népzene hagyományőrzői
Moldvai csángók Magyarországon 11.33 Halott-világítás
Bözödi György novellája 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? - Kőszegen 12.45 Címlapon 13.05 Klasszikusok délidőben
Nagy mesterek - világhírű előadóművészek 14.05 Erről beszéltünk
14.40 Placido Domingo operettdalokat énekel
15.05 Magyar Írás - irodalmi hetilap 15.50 Az élő népdal
Egerfarmos 3. (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangoló
17.05 Magyarországról jövők...
Tel.: 138-7951 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Olvastuk
Irodalomkritika 19.30 Hol volt, hol nem volt...
19.41 A Zengő együttes (elvételeiből 19.50 Gong
20.05 Pénz és gondolat-10. 20.35 Virágénekek 20.50 „Vajh kl ö, és merre van hazája?"
A Doppler fivérek 21.05 A magyar dráma ünnepe Budai Nagy Antal
Kós Károly színművének rádióváltozata 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Mérleg 24.00 Hirek. Időjárás
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Ha|dú Gábor orgonahangversenye
10.13 Széchenyi és a muzsika 10.48 Zenekari muzsika 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Operarészletek 13.00 Hallgassuk újra I 14.00 A Vili. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál hangversenyei Debrecenben - V/4. 14.30 Körmendi Klára zongorázik 15.00 Erkel: Hunyadi László közben:
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Édes anyanyelvünk (ism.)
17.52 Hidas Frigyes: Fantázia és
tughetta 18.00 V materinskom jazlku 18.20 In limba materná 18.40 Na maternjem jeziku
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Jorgosz Dalarasz és Melina Mercouri 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 3x10
9.30 Ami a képrázat mögött van
Jayne Mansfield 10.00 Kertbarátok műsora 10.05 idősebbek hullámhosszán 10.50 Hajszálgyőkerek (ism.) 11.00 Hirek. időjárás 11.08 „Ó, ó, ó, nagymami..."
Tel.: 138-7919 12.00 „Vallomásra küldöm a szivem néked..." 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől - péntekig
Tel.: 138-8363,138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádlóMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Szoclo-krimi
Egy rém-valódi esetről 17.50 A-B/CD 18.20 A messziről jött ember Utazástörténetek rejtvénykedvelőknek 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádló
Tel.: 138-7600 19.30 Fiataloknak I 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 A MALÉV Interfolk Fesztivál
hangversenyeiből-11/1. 21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 Tangótörténet - VI/2. 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
0.14 Könnyűzene - esti hangulatban
19.00 Hírek. Idő|árás 19.05 In der Muttersprache 19.25 A Monteverdl Kamarakórus énekel
20.05 Kocsis Zoltán (zongora) és az Amadlnda fitőegyüttes hangversenye
közben: kb.
20.45 Gyermekek között
22.00 összkiadás
23.20 Liszt Ferenc Nemzetközi
Zongoraverseny - IV/3. 24.00 Hirek, Időjárás 0.10-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Poplabor éjszaka, nóták, Suppé-operettek
.EPASZ" KFT.
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.05 Versenyfutás a halállal (sor.) Árnyék
Paul vitorlázórepülés közben ismerkedik meg a kedves és fiatal Lisával. A fiatalok egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Egyik találkozásuk alkalmával Lisa segítséget kér Paultól anélkül, hogy elmondaná, miről is van szó tulajdonképpen. A férfi hamar rájön, hogy a lány az izraeli titkosszolgálatnak dolgozik. 9.50 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Szerelem második látásra 11.00 Telebutik
11.30 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 Ai Mundy (am. krimisorozat)
Kis és nagy halak 13.00 Hirek
13.05 Hammer (am. krimisorozat) Hammer védőszárnyal alatt 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Váratlan támadás 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Oktalan baleset 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Híradó, időjárás 19.15 214-es repülőszázad (am. sor.)
Harc a századért 20.15 Léglfarkas (amerikai sorozat)
A nagy blöff 21.10 Twin Peaks titka (am. sor.)
Zen-buddhizmus 22.05 Sípszó - focishow 23.00 Tutti Frutti 23.50 Hirek, időjárás 0.05 Null—null szex (am. szexfilm) 1.20 Óriáspókok inváziója (ism.) 2.35 Mindenkinek a maga pokla
(francia-NSZK thriller) 97'' 4.15 A hegyek törvénye (am. film) 5.35 Power kapitány (kanadai sor.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.45 Humoros sorozat 19.15 Rajzfilm / Híradó I. 20.05 Joe családja (amerikai film) 21.40 Szórakoztató műsor 22.40 Híradó II.
23.10 Korképek 0.10 Tévéválogatás / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Híradó
20.00 Jó estéti / Rajzfilm
20.15 Színház az egész világ
21.10 Humoros sorozat
21.40 Nosztalgia / Hirek
23.00 Coplan (filmsorozat)
0.30 Dinamó
1.00 Jó éjszakát I / Videolapok
PRO 7
6.25 Három fiam (am sorozat) 6.50 A zsaru és a kölyök (am. sor.) 7.15 Waltonék (ism.) 8.05 Bret Maverick (ism.) 8.50 Rajzfilmek (ism.) 9.30 Mister Ed (ism.) 10.00 Rossz hírű medvék (ism.) 10.25 Maxwell ügynökség (am. sor.) 11.20 Bret Maverick (westernsor.) 12.05 Mi tizen (ism.) 12.30 Bamey Miller (am. sorozat) 12.55 Caulfleld özvegyei (ism.) 13.45 Perry Mason (am. sorozat) 14.45 Rajzfilmek (ism.) 15.35 Halk gitárszó az éjszakában
(osztrák filmvígjáték) 84'' 17.05 Harttói Harög (am. sorozat) 17.55 Hirek, időjárás 18.05 Rajzfilmek 19.50 Bili Cosby-show (am sor.) 20.15 Paradicsom klub (amerikai film) 88'' 22.00 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) 23.00 A 373-as jelvény
(amerikai krimi) 99'' 0.45 Hirek, időjárás 0.55 Mozgó kórház (am. sor.)
14.30 Könnyűzene
17.20 Minlhirek
17.30 Wickle (sorozat)
18.00 3 SAT-bőrze
18.25 ötletek és Irányok
19.00 Híradó
19.30 Minden kutya szereti Thm-
baldot (sorozat)
20.15 Emberi kéz alkotta Paradicsom
21.00 Körkép
21.51 Sport/Híradó
22.25 Oldalpillantások
22.50 Láthatatlan ellenfél (film)
0.35 3 SAT-bőrze
MUSIC TV
18.30 Videokllpek 19.30 Tárcsázz I 20.00 Ray Cokes 22.30 Újdonságok a moziban 23.00 Ray Cokes 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
I
14.1
19.3 20.1 21.3 22.3 23.3 24.0
12.25 Hírek
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat)
13.25 Blm-bam-bino
18.05 A melák (amerikai sorozat)
18.30 Hirek
18.35 A melák (amerikai sorozat)
19.00 Ruk-cuk - játék
19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék
20.15 A Playboy-nyuszi (am film)
21.55 Küzdősportok magazinja
22.45 Hirek
22.55 Titokzatos látogató (am. film)
0.35 A törvény fegyverei (am sor.)
11.0 12.0 14.0 15.0 16.0 17.0 18.0 19.0 20.0 20.3 21.0 22.0 23.0 24.0 1.0<
A 373-as jelvény
amerikai krimi
CJ arra''
U:
A kábítószer-kereskedők elleni razzia nem a várakozásnak megfelelő eredménnyel zárult. A rendőrség figyelmetlensége keztében az egyik férfi életéi me9
vesztette, ezért az akció______
vezetőjét azonnal felfüggesztik ál- sz^n lásából. Búslakodásra azonban ffl0zt nem marad sok ideje. Amikor megtudja, hogy kollégáját és rátját meggyilkolták, Eddie Ryan (Róbert Duvall) bosz- .. •■ szúhadjáratot indít. tu.UU Hí
íogy ba- tan, ■ ársa nint ím
TŰKOR KAVEHAZ
SUPER CHANNEL
7.00 Pirkadat
ID.30 Egyveleg
13.30 Dokumentumfilm
14.00 Egyveleg
16.00 Éli vldeoshow
18.00 Honey Watt (am. sorozat)
18.30 Wyatt Earp (am. sorozat)
19.30 Belföldi magazin
20.00 Sport
21.00 Dokumentumfilm
22.00 BBC-híradó
22.30 Üzleti hirak
22.50 Búcsú a fegyverektől (film)
21.00 Kék éj - magazin
0.30 Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Tenisz - Davis Kupa
utána Golf 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Atlétika
21.30 Tenisz - Davis Kupa 22.30 Ökölvívás 23.30 Eurosport-hirek ».00 Műsorzárás
SCREENSPORT
11.00 Autóverseny az USA-ból 12.00 Jégkorong
14.00 Nemzetközi motorverseny 15.00 Brit ralikrossz 11.00 Kickboksz Svájcból 17.00 Argentin futball 11.00 Autószömyek varsenye 19.00 Amerikai futball 20.00 Széllovasok magazinja 20.30 Nemzetközi sportmagazin 21.00 Starti
22.00 Profi ökölvívás az USA-ból 23.00 Biliárd VB - élő 24.00 Kickboksz Svájcból 1.00 Profi golf az USA-ból
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirak / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Iskolatévé
10.30 A Los Angeles-i nagy földrengés (ism.) 12.05 Kína története 12.15 Belföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hirak
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos évek (ism.) 14.00 Kreuzberg (sorozat) 14.45 A holnap mesterei (sorozat) 15.05 Raccoons (rajzfilmsorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Black Beauty kalandjai
(sorozat) 16.30 Minikvíz 17.00 Mlnlhírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Falcon Crast (sorozat) 1935 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Derrick (krimisorozat) 21.35 A Los Angeles-I nagy földrengés (amerikai film, II/2.)
OSZTRÁK 2
13.00 Sport
16.00 El Greco (olasz-francia film) 17.30 A Föld felfedezése (sorozat) 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) ÍOÜ Nyereményjáték 19.00 Tartományi ólat 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A kövatkazö rengés biztosan
jön, de mikor? (dok.-film) 21.00 Tudományos magazin 21.15 Schilling - magazin 22.00 Hiradó 22.30 Showműsor 23.15 Futótűz (osztrák film)
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyall 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Hazzard megye lordjai (ism.) 11.05 A szép és a bestia (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Vigyázat, kamarai (ism.) 14.25 Közkórház
(amerikai sorozat) Haladás 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Gőg
A Harold és Rob közötti vita továbbgyűrűzik Jimig, aki tulajdonképpen közvetítő akart lenni a két férfi között. Lucy elhatározza, hogy elegáns partit rendez, így bizonyítandó, hogy már igazi nagyvilági hölgy. 15.35 Teleüzlet 15.50 Magas bozót (westernsorozat) Tolvajnők 16.45 Cannon
(amerikai krimisorozat) Halott tanúk nem beszélnek 17.45 Három fiú, három lány (amerikai sorozat) Kis nagy ambar 18.15 Blngo-játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.15 Szerancsakerók 20.00 Serafino
(olasz-francia film) 93'' Fsz.: Adriano Celentano 21.40 Hírek, sport 21.50 Sport - Davis Kupa élő közvetítés utána Hirek

Cannon
amerikai krlmisorozat
Cannon Millie lokáljában ül, és arra vigyáz, nehogy újra kirabolják az üzletet. A türelmes várakozás meghozza gyümölcsét. A ven-5ben megjelenő fiatalember szándéka félreérthetetlen. A nyomozó pontosan emlékszik rá, hogy látta már a férfit a lokálban, méghozzá egy fiatal lány társaságában, aki nem más, mint kollégájának, Arlo 1fi Hemingnek a lánya. 10.40
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutóvó
6.00 A Raggal- Közérzeti hírműsor 8.30 Sorttártak
Rehabilitációs magazin 8.45 Segítség I
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás 9.00 Dallat
Amerikai filmsorozat A gyógyulás (Ismétlés: este, 20.15) 9.50 Lottótortolát 9.55 Képújtág
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Cigánymagazin Romala shavale 15.25 Képújság
15.30 Walt Disney bemutatja (ism.) 17.15 Közlemények - előzetesek 17.20 „Trafflc jam"
Könnyűzenei kívánságadó 17.50 Pénzvilág 18.00 Ablak
19.00 „Maradjatok meg szeretetemben..."
Keresztény életkérdések 19.05 EtU mate - Metróegerek 19.15 Mini kllp-mix 19.30 Hiradó 20.00 Teletport 20.05 Közlemények 20.15 Dallat
Amerikai filmsorozat A gyógyulás (ism.) 21.10 Panoráma 22.15 Tíz után... 22.40 Nomenestomen avagy a név kötelez Fejezetek a Széchenyi család történetéből -11/1-2. rész 0.20 Késő ettl híradó 0.25 Antenna 2-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya és Dömsödi Gábor
16.10 Hírek - Müsorelözetes -
Időjárát 16.25 Délutáni filmajánlat
Kél Időt hölgy a gázra lép
NSZK tévéfilmsorozat XII/8. rész: Ne fordulj hátrál 25'' 16.50 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.20 Ötőd-ölő
Telefonos játék 17.35 Vásártévé 17.45 Gyerekeknek Hupikék törplkék Belga rajzfilmsorozat A jövendőmondó kő 18.15 Telesport
Műsorvezető: Sugár Ágnes
18.35 Műsorelözetet 18.40 EtU egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Demptey ét Makepeaca
Angol bűnügyi tévéfilmsorozat Nam alkuszunk 48'' (ism.) Dempsey - Michael Brandon (Harsányi Gábor), Makepeace - Glynis Barber (Kovács Nóra), Spikings - Roy Smith (Buss Gyula) 19.55 Pető-gála - Részletek 21.00 Híradó 21.25 Napzárta elölt... 21.50 Apropó
Kepes András műsora 22.55 Atlétika Nagydíj - döntő Közvetítés Barcelonából
Ha könyvet akar vásárolni, kezdje nálunk!
(Nagykanizsa, Csengery út 22.)
Könyvraktárunkban több tízezer féle könyvből választhat 30% ENGEDMÉNNYEL.
És ez a legfrissebb kiadványokra is igaz.
Nyitva: hétfőtől péntekig 10-17 óráig.

Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör. Tel.: 138-7985 9.05 Irodalmi jegyzet 9.10 Színes népi muzsika 10.05 Ismét-a javából I 12.00 Déli Krónika 12.30 Falugazda
A Falurádió és a Magyar Gazda közös műsora 13.05 Klasszikusok délidőben
Zeneparádé 14.10 Szaván lógjuk I 14.20 Mindennapi Irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt I Budai Ilona műsora 15.05 „Pár órára mindig .leejtett'' Isten Detroitban" Nagy Gáspár versei 15.10 Új Zenei újság 16.00 168 óra
Tel.: 138-7901 és 138-8912 17.30 Túl az Óperencián
Négy földrész muzsikája Amerikai Egyesült Államok 18.00 Esti Krónika 18.20 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 18.45 Miska bácsi negyedórája 19.05 200 éve született Széchenyi István
A Rádiószínház bemutató|a A híd
Herczeg Ferenc színművének rádióváltozata 20.09 Zenélő városaink
Szolnok
21.05 Az Állami Népi Együttes (elvételeiből 21.45 Verseit elmond|a: Nagy Gáspár
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.35 Dzsesszarchivum
Charlie Christian felvételeiből 23.05 Hangversenymúzeum
Paul Robeson hangversenyei Budapesten 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél 5.30 Kakukk. Tel.: 138-7776 7.00 Hírek. Időjárás 7.03 Sportszombat 8.00 Hirek. Időlárás 8.10 Kopogtató
8.30 Népszerű muzsika - világhírű előadók 9.00 Hirek. Időjárás 9.08 Más hullámhossz 10.00 Heavy metál magazin 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szombat délelőtt
Tel.: 138-8766 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Ez érdekes 14.55 Van ez igyl 15.00 Hírek. Időjárás 15.03 Magyarán szólva 15.20 Kapcsolatok 15.55 Vegyes egyedül 17.00 Hírek, időlárás 17.10 A MALÉV Interfolk Fesztivál ''91 hangversenyeiből - II/2. 17.30 Közvetítés a Vasas SC-VácI Izzó, a PMSC-UTE és a BVSC-DVTK bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 17.50 Rock gyermekei tábor Tokajban -11/2. 18.30 Slágerlista 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 A Rádió Dalszínháza
Kálmán Imre: A bajadér 19.57 Körkapcsolás ba|nokl labdarúgó-mérkőzésekről 20.50 A sárga Rolls-Royce. Részletek Ortolani filmzenéjéből 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Zenekanál 22.05 Rockmobil 22.37 Derűre Is derű (ism.)
Zsemlye útkövező manója 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Éjszakai koktél
IIAfil''^IÍ
6.00 Hírek. Időlárás 6.03 Népszerű muzsika koránkelőknek 8.00 Hirek. Időjárás 8.20 Ú| kompaktlemezeinkből 9.14 Opera-müvészlemezek 10.00 Hangfelvételek felsőfokon 11.19 Bach kamarazenéjéből 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Operanégyesek 12.30 Follow me - 19. 12.45 Science in the News -13. 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 Dvorák müveiből - X/2. 15.05 Lemezbörze helyett 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 A New York-i Filharmonikus Zenekar népszerű balettzenét játszik 17.10 Bemutató - komolyzenei újdonságainkból
18.00 V materinskom jazlku 18.20 In llmba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Szimfonikus zene 21.05 Mindennapi irodalmunk (ism.) 21.35 Sába királynője - Részletek 22.35 Liszt Ferenc Nemzetközi
Zongoraverseny - VII/4. 23.03 Apám, Szlndbád
Rádiókompozíció Krúdy Zsuzsa könyvéből -11/1. 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 Az Éjszakai koktél folytatása, nóták
RTL PLUS
6.00 CHIP''s (ism.)
6.45 Transformers (am. sorozat)
7.10 Mesék a nagyvilágból (sor.)
Okos Manka 7.35 Kedves Bili nagybácsi (sor.)
Bili bácsi barátja 8.00 Konfetti - gyerekeknek Fllntstone kölykök Maci Lad Scooby Doo 9.20 Klack-játék 10.05 Jetsonék (am. rajzfilmsorozat)
Boy George 10.30 Mr. T. (am. rajzfilmsorozat)
Az éhség titka 11.00 Pókasszony (amerikai sorozat) Sárkányok birodalma (sor.) Rude Dog és bandája (sor.) 12.05 N kapitány (am. rsyzfilmsor.)
A nagy játszma 12.35 He Man (am. rajzfilmsor.)
Gépek rabszolgái 13.00 Mutánsok (am. rajzfilmsor.)
A világ elfoglalása 2. 13.25 Super Marlo Brothers (sor.) 13.50 Ragazzi - ifjúsági magazin 14.25 Katts és kutyája (am. sor.)
Tolvaj szarka 14.50 Daktari (amerikai sorozat)
Judy, a pótmama 15.45 Forma-1 - előfutamok 16.05 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Az év embere 17.00 Forró nyeremény 17.45 Csodálatos évek (am. sor.) A jelölt
18.15 Újdonságok a moziban 18.45 Híradó, időlárás 19.20 Houston Knlghts (am. sor.) Titkok
20.15 Csendőrök titkos küldetésben
(francia-olasz filmvígjáték) 22.05 Dall-As - talkshow 23.05 Chariy unokahúgai (NSZK szexfilm) 75'' 0.30 Motorpszlchó
(amerikai thriller) 1.50 Chariy unokahúgai (ism.) 3.05 Motorpszlchó (ism.) 4.20 Csendőrök titkos küldetésben (ism.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.55 Rajzfllmsor. / Híradó I. 20.00 A hét Interjúja
20.15 Senki bolondja (am. film) 21.45 Híradó II. / Ex libris 23.25 Sporthírek / Tévéválogatás 0.45 Hirek / Műsorzárás
2. MŰSOR 19.30 Híradó
20.00 Jó estéti / Rajzfilm 20.15 Show-műsor 21.10 Igen, miniszterelnök úri 21.40 Emili (filmsorozat) 22.30 Amerikai tőrténetek 23.00 Sportszombat 24.00 Zenei maraton
PRO 7
5.50 Dusty (amerikai sorozat) 6.15 Murphy Brown (am. sor.) 6.40 Kanada vadonjaiban
(am. dokumentumfilm-sor.) 7.05 Ausztrál dokumentumfilm 7.50 Papirhold (amerikai sorozat) 8.15 A bűvész (am. krimisor.) 9.00 Muppet-show (am. sorozat) 9.30 Kedves Blber (am. sorozat) 9.55 Egy úr az űrből (am. sor.) 10.25 Barney Miller (ism.) 10.50 Bili Cosby-show (ism.) 11.20 Mozgó kórház (ism.) 11.45 Hardcastle és McCormlck (amerikai akciófilm-sorozat) 12.30 Salzburgi évad (ism.) 14.20 Ausztrál dokumentumfilm (ism.)
15.20 Észak és Dél (ism.) 17.00 Dowting atya titkai (am. sor.) 17.50 Hírek, időjárás 18.05 Az incidens
(amerikai tévéfilm) 95'' 19.50 Bili Cosby-show (am. sor.) 20.15 Észak és Dél (am. sorozat) 22.00 Aki legyőzte Al Caponét
(amerikai krimi) 114'' 0.10 San Francisco utcáin (ism.) 1.05 Hírek, időjárás
3 SAT
13.10 Kulturális kvizműsor 14.10 Az álomautó 14.40 Dlck Donald nyomozó (sor.) 15.05 Francia receptek 15.30 Kivánságkoncert 17.30 Férd az árban (NSZK film) 19.00 Híradó 19.30 Zsidó nő Toledóból (színházi közvetítés) 21.50 Franz Grlllparzer élete fa
munkássága 23.20 Kulturális magazin 0.05 A hónap könyve 0.20 Sportstúdió 1.40 Tallózás
13.00 XP0 14.00 Ray Cokes 17.00 Yol 18.00 Rockhét 18.30 A nagy kép 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat é|jel 22.00 Házibuli övezet 0.30 Krtstiana Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.40 Magazin 13.00 Blm-bam-bino 16.40 P. 0. P. - magazin 17.40 Küzdősportok magazinja 18.10 Motorsport-extra 18.30 Hirek
18.35 Bradbury szinháza (am. sor 19.00 Ruk-cuk-játék 19.30 Hírek
19.45 Hopp vagy kopp-játék 20.15 Vadvllág (sorozat) 21.15 A tőrvény fegyverei (sorozd 22.05 Angyalok üdvözlete (film) 23.30 Antontota (francia film) 1.15 Minden Idők legjobbja (film)



KOZPONT - KIALLITOTEREM ÜZEM: Murakeresztúr
Csendőrök titkos küldetésben
francia-olasz filmvígjáték
Cruchot-t (Louis de Funes) nyugdíjazzák. Unalmas hétköznapjaiba váratlanul betoppan eg kori főnöke, Gerber (Michel Galab-ru), és elmeséli, hogy kollégájuk baleset következtében elvesztett emlékezőtehetségét. Elhatároz zák, hogy megszöktetik a betegei a kórházból, és elviszik St. Tropez-be, hátha a megszokott ^ környezet segít rajta. tU.li
MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/B, Telefon/fax: 0036-93-13-37i
I) I S Z K O N T K Ö N Y V A R U H Á Z
Nagykanizsa, Béke u. 22.


SZEPTEMBER 21«

SUPER CHANNEL
sor.)
te és

6.00 Egyveleg
13.00 Klasszikus táncok videón
14.00 Sport
16.00 Vizisportok
16.30 Ifjúsági magazin
17.30 Egyveleg
18.30 Dokumentumfilm
19.00 Vldeodlvat
20.00 Lucifer-komplexus
(amerikai film)
22.00 BBC-hiradó
22.30 Sport
22.40 A Kisértet-tó szörnye
(amerikai film)
EUROSPORT
n|a
tv sor.) ék
íorozat)
film)
0
■ (film)
9.00 Nemzetközi motorsport 10.00 Autóverseny 10.45 Tenisz - Davis Kupa utána Atlétika utána Golf 19.30 Nemzetkőzi motorsport 21.30 Tenisz - Davis Kupa 23.30 Ökőlvivás 1.00 MSsorzárás
SCREENSPORT
9.30 Nemzetközi sportmagazin
10.00 Tenisz Németországból
11.00 Kosárlabda
12.00 Német motorsport
13.00 Brit Forma-3
14.00 Argentin futball
14.00 Golf Párizsból - élő
15.00 Biliárd VB - élő
11.30 Lóverseny Írországból
11.00 Biliárd VB
11.00 Lóerők versenye
19.00 Különleges sportok
20.00 Amerikai egyetemi futball
2JJM Profi ökölvívás - élő
1.00 Biliárd VB
ben
íték
Funes) hétköz-anegy-ilGalab-llégájuk esztette határoz* beteget Tropez-
20.15
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Iskolatévé 11.00 Columbo (ism.) 12.30 Halló, Ausztria-halló, Bécsi 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Wronskl kapitány
(NSZK film) 15.15 Rövidfilm 15.25 Biblia gyerekeknek 15.30 Jocotobl vállalkozás (sor.) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Mlnihírek 17.10 Visszaszámlálás 18.00 Hirek 18.05 Labdarúgás 18.30 Falcon Crest (sorozat) 153Ü Híradó 20.00 Sport
20.15 Fogadjunk I-játék 22.05 Kábítószer-kereskedelem
(sorozat) 23.00 Madlgan (amerikai krimi) "TT35 Hirek
0.45 Kedvenc évem (amerikai film) JM Hírek
OSZTRÁK 2
12.00 Sport - Atlétika 17.00 Pontok, méterek, másodpercek
17.45 Ki akar engem 7 18.00 Jog a szerelemhez (sor.) 18.30 Alpok-Adria magazin 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Kerül, amibe kerül
(tévéfilm, 11/1.) 21.55 Hirek/Sport 22.30 Beszélgetés 23.00 Az Elvls-akta 0.30 Maríanne Falthfull
SAT 1
7.30 Sport - Davis Kupa 9.30 Gazdasági fórum 10.00 Serafino (ism.) 11.40 Dekoltázs (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Blngo(ism ) 13.10 Hotel (amerikai sorozat)
Következmények 14.00 A sorban a legutolsó (osztrák film) 101'' Fsz.: Hans Alberts, Romy Schneider
Kari Knesebeck évtizedeken át dolgozott főpincérként a Hö-velmann szállodában. Hogy az évek alatt vezetői gyakorlatra is szert tett, akkor bizonyosodik be. amikor a szálló igazgatónője megbetegszik, és Karinak kell átvennie szerepét. 15.45 Privát program 16.15 Nyereményjáték 16.40 Mancuso, FBI (am. sorozat)
Bonyolult ügy 17.40 Műsorismertetés 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
Csoportkép 18.15 Blngo-játék 18.45 Híradó, Időjárás 19.05 Szerencsekerék 19.50 Sport - Davis Kupa 22.05 A profik (angol krimisorozat)
Kevert kettős 23.00 Angelina (olasz erotikus film) Angelina, bár szereti férjét, gyakran félrelép. Marco rájön, és otthagyja feleségét. Az asszony élvezi szabadságát, de nem sokáig. Hamar rádöbben, hogyha nincs szeretet, nem ér az egész semmit. Marco is hasonló cipőben jár, így karácsony este tele várakozással becsenget feleségéhez.
A profik
angol krimisorozat
Az angol kormány és az arab sejkség között szerződés aláírására kerül sor. Persali sejk személyesen érkezik Londonba. Rio, íz egyik terroristacsoport vezetője minden eszközzel meg akarja akadályozni a szerződés aláírását. Cowley (Gordon Jackson, jobbra) két kollégáját. Bodie-t (Lewls Collos, középen) és Doyle-ot (Mártii Shaw, balra) bízza .„ meg a sejk őrzésével. ".UD
TV
D
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamit I Alvln és a mókusok
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.)
1. Bűbájos este
2. GoH a javából
7.55 Jó reggelt adj, Istenemi Unitárius gyermekhittan 8.00 Follow mel (ism.) 8.30-
11.00 Korhatár nélkül 8.30 Cimboráljunk I
Szolgáltató műsor gyerekeknek
8.45 Hónapsoroló - Baranya 9.20 Az álmos boszorkány
NDK rajzfilm (ism.) .9.25 Anyajegy
Csehszlovák kisjátékfilm VII/1. rész: Kutyadada 10.00 Bak-ellt
Bakai Mátyás és a McDonald''s slágerei 10.30 Hol-ml?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagisztar 13.00 Panoráma (ism.)
15.08 Napi műsorajánlat 15.10 Amőba
Tudományos műsor gyerekeknek 15.40 Szomszédok
Teleregény (ism.) 16.10 Képújság 16.15 XX. századi portrék
Külföldi televíziós műhelyekből Ottó Klemperer NSZK film 87'' 17.45 Dimenzió
Tudományos magazin 18.15 Gyereksarok Esti mese Pumukll kalandjai NSZK-magyar gyermekfilmsorozat
A felhasadt hüvelykujj 18.45 Mezítláb
Iparművészek a divatban 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Krimiben tudós 7
Játékos bűnügyi vetélkedő I. rész
A szomszédasszony halála 21.50 KamEra Varieté
Játékos show 22.50 Trieszti Gondolatok
Közvetítés Triesztből a szeptember 20-t Térfesztivál gálaműsoráról, felvételről A műsorban főleg a Pentago-nale országok jeles művészei és együttesei lépnek fel a RAI UNO rendezésében.
kb.
0.50 Késő esti hiradó
Q
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
7.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 10.05 Prizma - Életmódmagazin 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Ma|a, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Maja és Jlmmy, a szentjánosbogár 11.25 Tűrhető Lajos
Ifjúsági tévéfilm (ism.) 12.25 Calyp-show (ism.)
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
14.15 Hírek - Müsorelőzetes -
Időjárás 14.25 Gazdit keretünk 14.40 Katts és kutyája
Amerikai tévéfilmsorozat Gyerekjáték 24'' 15.05 Aki homokból épít - filmet Beszélgetés Cakó Ferenccel 15.25 Melyiket a 3 közül? 15.55 Mozi top 10 16.25 Nézze meg az emberi 16.30 Széchenyl-fllm
Filmesszé a .legnagyobb magyaréról 17.30 Gyerekeknek
Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat Robot-rock és dlno-rock 17.55 Vésártévé 18.10 Telesport
Műsorvezető: Mohai Gábor
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 A betörés nagymestere
Francia film kb. 100'' 20.40 Örült nők az Operettben
Próbától a bemutatóig 21.30 Rockstúdió - Könnyűzenei
összeállítás újdonságokkal 22.00 Hiradó
22.30 Széchenyi meggyilkoltatása
Tévéfilm (1971) (ism.)
Felvilágosítás miisorügyekben - a délutáni adás kezdetétől műsorzárásig -a 131-9799 telefonszámon
A kis fekete vonallal aláhúzott Időpont - emlékeztető és utalás: a műsorról részletes Információt kőzöl a

Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel.: 138-7915 és 138-7296 8.30 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja
9.05 Forral Katalint köszöntjük
születésnapján 10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk 11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális hetilapja 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
Nemzetközi magazin 12.50 Jegyzet 13.05 Népdalkörők pódiuma 13.30 Mit üzen a Rádió? 14.10 Művészlemezek 15.05 Irén húgom gyönyörű volt
Mohás Lívia hangjátéka 16.05 Mi a titka?
Rudolf Morált karmester művészete
16.50 A világ líra gyöngyszemel
Török költők versei-11/1. 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Filmzene 18.00 Esti Krónika 18.20 Muzsikáló nagyvilág 19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.19 Világszínház
Az ember hivattatása Ismeretlen angol szerző misztériuma a XV. századból 20.10 Emlékek szárnyain 21.05 Örökzöld dallamok 22.00 Késő esti Krónika 22.25 Népszerű dallamok - esti hangverseny
Pitti Katalin és Oaróczy Tamás énekel, Nagy Sándor brá-csázik, Kancsár Vera és P. Szabó Anikó zongorázik 23.35 Szimfonikus táncok 24.00 Hirek. Időjárás. Totó
wmmm
, íS
■ISI
6.00 Hirak. Időjárás 6.03 Dallamkoktél 7.00 Hírek. Időjárás 7.03 A római katolikus egyház félórája
7.33 Vasárnapi orgonamuzsika Pierre Bárdon felvételeiből 8.00 Hirek. Időjárás 8.10 Első Rollerklrálynő Jan Werich meséje 8.52 A csókái csóka
Móra Ferenc versei gyermekeknek 9.00 Hirek. Időjárás 9.08 Híres szórakoztató zenekarok műsorából 9.52 Az MR Karinthy Színpada Férjhez megy a feleségem Békeffy László kabaréja 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírek. Időjárás 13.08 Stúdióvilág. Rádiós magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.05 Júliusi éjszaka
Hunyady Sándor vígjátéka 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Táskarádió
Az Ifjúsági Rádió műsora
16.00-
21.00 Poptarfsznya
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 19.00 Hirek. Időjárás 21.00 Hirek. Időjárás 22.03 A Próféta rokona
Fromaget regénye - VII/2. 21.31 Társalgó - irodalomkedvelőknek (ism.) 22.28 A mai dzsessz
A stúdió vendége: Vukán György
23.00 Hirek. Időjárás. Totó 23.03 Sporthíradó 23.10-
0.14 Nyári csókok, őszi könnyek
Könnyűzene őszi hangulatban
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.15 Farsangi lakodalom
Részletek Poldini vígoperájából 9.10 A kamarazene kedvelőinek 10.05 Új Zenei Újság (ism.) 10.50 Eszperantó hiradó 11.00 Európa hangversenytermeiből 12.15 Hirek. Időjárás 12.19 Klasszikus kamarazene 13.00 „Halála kellett, halála jel volt" Nagy Gáspár versei
13.05 Szemle (ism.)
13.30 Új kompaktlemezeinkből
14.06 Alternatív diszkó 15.00 Faust - Részletek 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Nevek ürügyén. Voltaire 17.05 Ünnepek zenéje 18.00 V materlnskom jazlku
18.20 in limba malerná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 in der Muttersprache 19.25 Hangverseny-különlegessé-gek
20.40 Koncert - két hangra 21.00 Beethoven kamarazenéjéből 21.56 Kari Ridderbusch operaáriákat énekel 22.20 Kritikus füllel 23.19 Apám, Szindbád (ism.) 24.00 Hírek. Időjárás 0.10-
2.00 Magyar előadóművészek felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Petress István
RTL PLUS
6.00 Mr. T. (ism.)
6.20 Flintstone kölykök (ism.)
6.45 Jetsonék (ism.)
7.10 Maci Lad (ism.)
7.35 Scooby Doo (ism.)
8.00 Gyerekműsor
9.30 Földönkívüli vagyok I
(amerikai filmvígjáték) 73'' 10.55 Művészei és küldetés tt.00 Talkshow
12.05 Óriások (amerikai sorozat) 12.35 Elly és Jools (ausztrál sor.) Jools és a szellemek Feral továbbra is azon fáradozik, hogy elűzze a Traveller családot a házból. Elly és Jools újra találkoznak. Elly elmeséli, hogy annak idején Feral ölte meg. 13.00 Az apám földönkivül (am. sor.) A Munster család (am. sor.) Titkos énem (am. sorozat) 14.15 Bevetés Los Angelesben (sor.)
Motoros szellem 14.40 Rendőrségi beszámoló (amerikai krimisorozat) Veszély az automatáknál 15.30 Forma-1 - riport 16.00 Forma-1 - Olasz Nagydíj 17.50 Dr. Westpball főorvos (amerikai sorozat) Terror és könnyek 18.45 Hiradó, időjárás 19.10 Különleges nap - utazási
magazin 20.15 Harapj meg, kedvesem (NSZK filmvígjáték) 80'' 21.50 Tévétükör - magazin 22.30 Késői kiadás 22.45 „Pompon Rouge" kastély (NSZK sorozat) A mágus 23.15 Playboy Late Night 0.20 4-es csatorna 1.05 Forma-1 - összefoglalók 1.25 Rendőrségi beszámoló (ism.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 19.10 Tv-szerencsekerék 19.30 Hiradó I. / Nagy ugrás 21.10 Dokumentumsorozat 22.05 Hiradó II.
22.35 Zenei műsor / Sporthírek 23.45 Tévéválogatás / Hírek
2. MŰSOR 19.30 Híradó
20.00 Jó estét! / Rajzfilm 20.15 A hetedik éjszaka 21.45 Kedves Johnl 22.15 Dokumentumsorozat 23.05 Filmsorozat 23.30 Jó éjszakát! 23.35 Videolapok
PRO 7
5.35 Dusty (amerikai sorozat) 6.00 Barney Miller (am. sorozat) 6.20 Kanada vadonjaiban (sor.) 6.45 Vadállatok birodalma (sor.) 7.30 Három fiam (am. sorozat) 7.55 A zsaru és a kölyök (am. sor.) 8.20 Egy úr az űrből (ism.) 8.45 Muppet-show (am. sor.) 9.10 Sohase kapj gazdagot!
(amerikai zenés film) 84'' 10.45 Bili Cosby-show (am. sor.) 11.15 Mozgó kórház (ism.) 11.40 Dowling atya titkai (ism) 12.35 Vadállatok birodalma (ism) 13.25 Az incidens (ism.) 15.10 Észak és Dél (ism.) 16.50 Hardcastle és McCormick (ism.)
17.40 Hirek, időjárás 17.55 Idegen hölgy a városban
(amerikai western) 103'' 19.50 Bili Cosby-show (ism.) 20.15 Perry Mason visszatér
(amerikai krimi) 89'' 22.05 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) 23.05 Kutat és pusztít
(amerikai akciófilm) 79'' 0.30 Hirek, időjárás
3 SAT
13.10 Kalózok a Sprae folyón (sor )
13.35 Kulturális körkép
14.00 Az autó jövője
15.00 Beszélgetés
16.30 A felszin alatt (dok.-film)
17.15 Keletnémet magazin
17.30 Mozlmagazln
18.00 Léghajó Németország felett
(tévéfilm)
19.00 Híradó
19.30 Berry őrmester (német film)
21.15 Kurt (NSZK dok.-film)
21.30 Politikai magazin
22.30 Hétköznapi történetek
23.30 Hirek
MUSIC TV
13.30 XPO 14.00 A nagy kép 14.30 RayCokes 18.30 Rockhét 19.00 Amerikai top 20 21.00 120 perc 23.00 XPO
23.30 Haadbangars Ball 1.30 Kristfana Backar 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
6.40 Jó reggelt, Blnol
11.00 Az Indlszkrét szenátor (ism.)
12.25 Beszámolók, vélemények
13.00 Müsorelözetes
13.15 Magazin
13.40 Bim-bam-bino
15.50 Playboy-nyuszl (ism)
17.30 Vadvilág (sorozat)
18.30 Információk, vélemények
19.05 Hirek
19.20 Új bosszúállók (sorozat)
20.15 Tessék mosolyogni! (sor.)
21.05 Tegyél ajánlatot! (am. film)
22.50 Éjszakai őrjárat (sorozat)
I
11J 12. 15.
15.
16. 16. 17. 17. 18.1 19J
19.:
20.
22. 22.
I
9J 10.1 12.1 14J
19.; 21.1 1.1

8J 9.1 9.: 10.1 11.1 13.1 14.1 15J 18. 18. 19.1 20.1 22J 24.1 1.1
MllillilAiECH
KERESKEDELMI ES SZOLGALTATO KFT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSEG
Harapj meg, kedvesem!
NSZK filmvígjáték
A faluban működő házassági és szexuális tanácsadó fogadószobája mindennap tele van csalódott asszonyokkal. Egyik napon a doktor döbbenten látja, hogy nincs beteg a váróban. A faluba új és fiatal postás érkezett, és .minden igényt" kielégítően végzi munkáját A doktor elhatározza, hogy megszabadul a konkurenciától, nn -ip méghozzá méreggel. tU.lu
Cím: Magvar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012
NI
nyc lyói a ti ját* lyo:
SUPER CHANNEL
11.00 A hatalom órája 9.00
12.00 Egyveleg 9.05
15.00 Írva vagyon
15.30 Turisztikai magazin 10.40
16.00 Vizitportok 11.00 12.00
15.30 Sportmagazin
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 A világ holnap 13.00
18.00 Üzleti hét 13.10
19.00 Videodivat
19.30 Dokumentumfilm 14.40
20.00 Kathy McCormlck magánélete 16.00
(amerikai film, ism.) 16.10
22.00 BBC-híradó
22.30 Egyveleg 17.00 17.10

EUROSPORT 17.50 18.30
9.00 Nemzetközi hírek 19.30
10.00 Tenisz - Davis Kupa 19.48
12.00 Atlétiks 20.15
U.00 Tenisz - Davis Kupa 21.05
utána Golf 23.05
utána Loveglás
19.30 Atlétika 23.55
21.30 Tenisz - Davis Kupa 0.20
1.00 Műsorzárás
SCREENSPORT
I.00 Lóeröverseny
9.00 Lóverseny Írországból
9.30 Lóverseny
10.00 Különleges sportok
II.00 Amerikai egyetemi futball 13.00 Profi ökölvívás
14.00 Motorverseny 15.00 Biliárd VB-élő 18.00 Brit ralibajnokság 11.30 Lóerők 19.00 Lóverseny
20.00 Autóverseny az USA-ból - élő
22.30 Biliárd VB
24.00 Brit Forma-3
1.00 Profi ökölvívás az USA-ból
agi dó-aló-ina ncs fiadén íját. sza-
OSZTRÁK 1
(angol film)
(német film)
(amerikai sorozat)
(sorozat)
(tévéfilm, II/2.)
OSZTRÁK 2
11.00 Operakalauz 12.00 Mozart-kalendárium 13.00 Haza, idegen otthon 13.30 Képek Ausztriából 14.15 Sport 18.00 Hirek
18.05 Jog a szerelemhez (sorozat) TOÖ Ausztria-kép 19.00 Ausztria ma 19.30 Híradó
19.48 Ügy a kirendelt védőnek 20.15 Tetthely (krimisorozat) 22.20 Hírek, sport 22.30 Twin Peaks titka (sorozat) 23.20 Willie és Phll (am. tilm)
SAT 1
7.30 Törd a fejed (ism.)
7.55 Három fiú, három lány (ism.)
8.20 Ollie (ism.)
8.45 Thunderai macskák (ism.)
9.10 Sport - Davis Kupa
Összefoglalók 10.00 Géndetektivek
Az olyan halálos betegségnél, mint a rák, a szklerózis multiplex, a magas vérnyomás, vagy az immunrendszer zavarai, mindig örökölt génváltozás az okozó. Eddig ennyit sikerült megállapítani a genetikusoknak. 10.30 A hegyek varázsa 10.55 így láttuk 11.05 A sorban az utolsó (ism.) 12.45 Blngo(ism ) 13.10 Fantázia sziget (am. sorozat)
A herceg és a seriff 14.05 Videofilm-újdonságok 14.30 Csodálatos Bomberg
(NSZK filmvígjáték) 92'' 16.05 Strandkalózok (kanadai sor.)
Relic, a ml emberünk 16.30 Drops- játék 17.05 Rio Beni aranyozott Istennője (NSZK-spanyoMrancia film) 87'' 18.45 Híradó, időjárás 18.50 Sportklub 19.20 Vigyázat, kamera I 19.50 Sport - Davis Kupa
1.00 McMIchael (amerikai film)
Miss McMichael tanárnő a szellemi fogyatékosok iskolájában. ő az egyetlen a tanári karban, akinek mindig sikerül felkelteni diákjai érdeklődését. Legnagyobb ellensége maga az igazgató, aki nem teljes értékű emberekként kezeli a gyerekeket.
Rio Beni aranyozott istennője
NSZK-spanyoMrancia film
Jim és Tom már második hete hiába kutatja eltűnt bajtársuk piát az Amazonas mellékfolyóin. Egyetlen kiindulási alapjuk i térkép, amelyet Harry szobá-jában találtak, s amelyen homá-lyos utalás található .... egy kincs lelőhelyéről. lf-UO
14.00
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Menedzser Magazin (ism.) 7.30 Hagyd aludni a papát! Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 7.55 Muzzy comes back (ism.) 8.00 .így szól az Úri A Biblia üzenete 8.05 Kávé habbal 8.30 Vasárnapi turmix Benne: Clmbórla 11.00 Álljunk meg agy szóral 11.10 Gyökerek 11.50 „Ameddig a harang szól" Erdélyi János és Zsigmond Dezső sorozata 12.00 A Financial Times heti üzleti híradója
12.25 Soproni VSE-MTK VM bajnoki női kosárlabda-mérkőzés
Közvetítés Sopronból Képújság 14.05 Alpok-Adria magazin 14.35 Kllp-mix 15.05 Hollywood
Angol filmsorozat XIII/3. rész: Szimpla ágyak-kettős mércék 52'' 16.00 Van benne valami
Barkochbajáték 16.40 Örömhír
A magyarországi evangélikus egyház műsora 17.00 Walt Disney bemutatja 1 Kacsamesék A gonosz bálna
2. Ausztrál expressz Egy szép nap
3. A Csipet csapat Neemand a fellegekben
(Ismétlés: péntek, TV115.00) 18.45 Pavarottl a Hyde parkban 19.00 A HÉT
Benne: Híradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 El Dorado
Amerikai film (1966) 121'' 22.20 Csevegés 22.45 Széchenyi emlékére
1791-1991 23.25 Képújság

Nyomtatványra van szüksége?
KERESSE A KANIZSAI NYOMDÁT!
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 16. Tel.: 93/11-452)
OTT MINDIG SEGÍTENEK!
Műsorvezető: Radványi Dorottya
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 9.00 Vásártévé 9.10 Prolit
Befektetési tanácsadó 9.30 Kéménymesék
Óvodások filmműsora Benne:
Galambetetők
Angol filmsorozat A gumimatrac Csehszlovák filmsorozat 9.55 Közös kedvenceink Mici Laci klnciat keres Amerikai rajzfilmsorozat Mézet enni, vagy nem enni 10.15 Kánon
Vallás és kultúra 10.45 Katolikus templomok Magyarországon
A székesfehérvári püspökség 10.55 Észbontó
Ismeretterjesztő gyermekmagazin
11.15 Keménykalap és krumpliorr
Tévéfilmsorozat gyerekeknek (1974) (ism.)
IV/2. réez: Kell egy véreb 54''
Műsorvezető: Sugár Ágnes
13.25 Hírek - Müsorelözetes -
Időjárás 13.35 SOrSok
Munkavállalók magazinja 14.35 Ml történt a jövő héten? Gazda István tudomány- és művelődéstörténeti műsora 14.45 Forma-1 Portugál Nagydij
Közvetítés Estorilból 17.05 Az oroszlánok ura
Angol dokumentumfilm 18.05 Delta
Tudományos híradó
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Csokonai:
Az özvegy Kamyóné
Bemutatja a Csiszár Imre Társulat
Közreműködik: Timár Éva, Bregyán Péter, Kubik Anna, Gáspár Tibor, Hunyadkürti István, Halmágyi Sándor, Gal-kó Balázs, Dóczy Péter 21.00 „Tüzzel-vassal"
Lehoczky János-portré 21.30 Ez történt a héten 22.30 Telesport
Labdarúgó-összefoglaló 23.25 Németek a II. világháborúban NSZK-amerikai dokumentum-film-sorozat (szInes+FF) VI/6. rész:
A birodalom bukása 56''
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
Középdunán túli Gázszolgáltató Villalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság
Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442 KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára
Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/13-140
UJ NEV! UJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331 Postacím: 8801 Nagykanizsa,| Pf.: 75
A PROGRESS irodabútor-szisztéma biztosltja
az EMBERKÖZPONTÚ - ELETHŰ munkahelyi környezetet A PROGRESS a jó minőség garanciája, mely hozzájárul
az Üzleti sikerekhez A PROGRESS irodabútor az első hasznos beruházás
a vállalkozás beindításához A PROGRESS irodabútor biztosítja munkahelyén a rendet
és az áttekinthetőséget, mely megkönnyíti a munkavégzést

Nagykanizsa, Ady u. 68/B. Tel.: 93/13-376
AZ ÁTVITT ERTELEM -FÉNYMÁSOLÓK, TELEFAXOK, LAP TOP SZÁMÍTÓGÉPEK
Tanácsadás, értékesítés, szerviz. 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Tel./fax.: 93/11-541
gj TOSHIBA
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
SZMSZKV VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLETÉNEK AJÁNLATA
(Nagykanizsa, Sugár út 8.)
- Autó- és lakásriasztó berendezések árusítása és felszerelése
- MANNIBEST mesterfestő készlet 2.400,- Ft
- MANNIBEST gépkocsi-, lakástisztító- és takarító eszközök
- Zenélő gördeszka 2.900,- Ft
- Görkorcsolya cipővel 2.900,- Ft
A HERRNBÖCK-nél még választani is öröm!
*
MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Somogyi B. u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
MJIilIilAicCH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Nagykanizsai Kirendeltség Cím: Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012
KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
] NYEREMÉNY-AKCIÓ!
Értékes díjat nyerhet minden földgázfogyasztónk, aki
...............betétszámlájáról fizeti
KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazga-
a gáz-
I kT.
t nve
díjszámláját a jövőben átutalási betéti
Sorsoláson vesz részt minden, a
tósága ellátási területéhez tartozó fogyasztónk, aki 1991. szeptember 1. és december 31. között bármely pénzintézetnek (takarékszövetkezet, bank, takarékpénztár) átutalási megbízást ad gáz-dfjszámlája kiegyenlítésére, és erről üzemigazgatóságunkat értesíti.
NYEREMÉNYEK: Gold Star mikrohullámú sütő, TEFAL olajsütő, BRAUN gőzölős vasaló, 7 nyertesnek 100 m> gázdíjkedvezmény
SORSOLÁS: 1992. január
A nyertesek névsora megjelenik a Kanizsa februári első és a Zalai Hírlap 1992. február 1-i számában valamint megtekinthető a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága, Nagykanizsa, Király
u. 2. szám alatt. A nyeremények 1992. március 20-ig átvehetők a fenti címen.
KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága
Ilii! Ilii 111 ibér (|| KANIZSA 25
Ahol a hat sem sok...
CSALÁDI KÖR VÖRCSÖKÖN
Két évvel ezelőtt benépesült Vörcsök egyik faluszéli háza. Bacsa Istvánná és férje úgy döntöttek, állami gondozott gyerekeknek adnak otthont, s hivatásos nevelőszülők lesznek. Amikor híre ment ennek a környéken, mindenki csodájára járt. Megjegyzések és tágranyílt szemek kísérték őket, ha kiléptek a házból.
Azt mondják, minden csoda három napig tart. A „vörcsöki csoda" azonban ma is él; csak most már több a családnak kijutó elismerő és mosolygó tekintet.
Bacsánénak és férjének, aki gépkocsivezető a ZALAVO-LAN-nál, két felnőtt fia van, ők a gyerekek keresztszülei. Most hat apróságot nevelnek nagy-nagy szeretettel. A gyerekekről, az anyaságról Bacsa Istvánnéval beszélgettünk.
- Mikor határozták el, hogy ezt a hivatást választják?
- Dátum szerint nem is tudnám megmondani, úgy négy éve. A lakásból a szüleim kihaltak, üresen maradt. A férjem egész nap dolgozott, az egyik fiam katonaidejét töltötte, én pedig egyedül voltam itthon. Olyan tevékenységet akartam folytatni, ahol a szeretetemet megoszthatom azokkal a gyerekekkel, akik eddig nem élvezték a szülői gondviselést.
- Önök előtte nevelőszülők voltak.
- Hagyományos nevelőszülőként kezdtünk foglalkozni két gyerekkel. Azután viszont nagyon hosszú volt az út addig, amíg megkaptam a többieket. írtam húsvétra, írtam karácsonyra, hogy ezeken a szép ünnepeken már nálunk legyenek a gyerekek. Pontosan két évvel ezelőtt, szeptember elején egészült ki a családunk három kicsivel. Tímea, Tünde és Jani akkor 3, Laci 2, Gerti pedig 1,5 éves volt. A nevelőotthont azóta elfelejtették vagy el akarják felejteni.
- A család azóta tovább gyarapodott.
- Májusban került hozzánk Julika, a hatodik gyerek. A lányok páratlanul voltak, Tündi nem tudott kivel játszani, ezért kértünk még egy kislányt, aki nagyon szépen beilleszkedett.
- A gyerekek már óvodások.
- Igen, tavaly augusztus óta. Egy évig előtte itthon voltak. Én viszem és hozom őket minden nap busszal. Tor-nyiszentmiklósba járnak, amely csak 3 km-re van tőlünk, de nem hagyom őket egy percre sem egyedül, inkább mindig értük megyek.
Az óvodára nincs pana-
szunk, jól fogadták a kicsiket, az óvónők nem kivételeztek senkivel.
- Mi volt a legnehezebb az elmúlt két esztendőben?
- A kezdés, amíg a gyerekek nem mentek sehova. Valamennyien pelenkásak voltak, így be voltunk zárva a lakásba. Most már könnyebb egy kicsit, hiszen szobatiszták, szépen nőnek, segítenek a konyhában.
- Mit tart a legszebbnek ebben a hivatásban?
- A sok szeretetet, amit ezektől a gyerekektől kapok, és amit egy közösségben sem
kapnék meg. Nem tudnám elképzelni nélkülük az életemet. Ha még egyszer választani kellene, újra kicsikkel kezdeném, mert ők bennem ismernék fel először az édesanyjukat...
A házból kilépve megállapítom: nincs itt semmiféle csoda. Csak van egy CSALÁD, amelyik úgy gondolta, hátat fordít napjaink családbomlasztó világának, amelyik úgy gondolta, egy kis fényt visz a hétköznapokba, azzal, hogy segít hat gyereken, akik nem kellettek szüleiknek.
Horváth Ilona
Vöröskeresztesként Kovásznán
Nagyon örülök, hogy tagja lehettem a kanizsai vöröskeresztes küldöttségnek. Autóbuszunk 44 fővel augusztus 21—25-ig Kovásznán és környékén járt. Az útitársak üzemi, intézményi titkárok, vezetőségi tagok voltak, s néhány olyan család, akik itthon erdélyi gyerekeket láttak vendégül.
Erdély csodálatos! Igaz, hogy már Hollandiáig Európa jelentékeny részét bejártam, de a természeti szépségeknek ezt a bőségét így együtt, kevés helyen találtam. Jártunk Gyergyószentmiklóson, Brassóban, Szepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, a Szent Anna tónál és a Békás-szorosban. Ezek a helységnevek a magyar fülnek zengő szavakként duruzsolnak, a sokat emlegetett tavak hullámzása valami évszázados, erős magyarságtudatot váltottak ki belőlünk. Ezt az érzést nem tompította el az a tény sem, hogy mindenütt látnunk kellett, hogy sem a természetvédelem, sem a történelmi emlékhelyek gondozása nem áll azon a szinten, mint a világon másutt, mint illendő és gazdaságos. Ezt különösen akkor éreztem, amikor nemzeti szalaggal átkötött virágcsokrunkat Gábor Áron sírjára letet-
tük. Míg élek, el nem felejtem azt, hogy a magyarlakta falvakban hogyan integettek autóbuszunk után, s ha megálltunk, hogyan szorongatták kezünket. Valami olyan érintett meg, amit nem pótol egy Erdélyről szóló film vagy újságcikk.
Kovásznán családoknál laktunk. Én Csutak Gyula számítógépkezelő vendéglátását élveztem. így viszonozták ők két kislányuk 1 hónapos nagykanizsai nyaralását.
Az ottani városi vöröskeresztes titkár, Fábián Ernőné szervezésében tapasztalatcseréken is részt vettünk, s megbeszéltük a mozgalom tennivalóit. Ajándékainkat: a kötszert, ruhaneműt, az egyszer használatos injekciós tű-
ket nagy örömmel fogadták. Meglátogattuk a kovásznai kórházat, ahol elsősorban légzőszervek és az érrendszer megbetegedését gyógyítják. Azt hiszem, egy rövid gyógyvíz-kúrán mindnyájan résztvettünk, hiszen Kovászna -lévén üdülőváros - gyógyvizéről is híres.
A búcsúzáskor - megköszönve Fábián Ernő író kellemes idegenvezetését - arra gondoltam, minden alkalmat meg kell ragadnunk itthon, hogy őket ott, Erdélyben megtarthassuk magyarságukban, emberségükben.
Elmondta: Horváth Ákosné vöröskeresztes tanár-elnök Lejegyezte: Büki Erzsébet
Együtt a vendégek és vendéglátók Kovásznán
(Karsai András felvétele)
Sörgyári tapasztalatok Németországban és Angliában
Interjú Furák Zoltán ügyvezető igazgatóval
■11
r
KANIZSA
1991. szeptember 13.
Furák Zoltán ügyvezető Igazgató
(Erdei András felvétele)
A Kanizsa Sörgyár Kft.-nél szinte napi beszéd tárgya a Holsten-kapcsolatokkal összefüggd egyhetes csoportos tapasztalatszerző kiküldetések folyamata. A kft. vezetői rövid angliai útjának híre is eljutott a dolgozók körébe.
Mindezekről kértem interjút Furák Zoltántól, a kft. ügyvezető igazgatójától.
- Az 1984-ben aláírt német HOLSTEN cég és az akkori Nagykanizsai Sörgyár közötti licenc-szerződésnek van egy olyan pontja, amely szerint a letermelt és értékesített Holsten sör arányában kap a kanizsai sörgyár megfelelő tanulmányi keretet - kezdte tájékoztatását. - A felhasználás célja, hogy kanizsai szakembereink Hamburgban és más Holsten-gyárakban szerezzenek tapasztalatokat sörtermelési, műszaki és kereskedelmi szakterületeken. Ez a program gyakorlatilag 1985-86-ban indult be. Több szakemberünk volt a hamburgi, nürnbergi, dortmundi és kölni sörgyárakban. Az ezt követő években - a növekvő termelés és értékesítés ellenére - a kapcsolatok megszakadtak. Mint a kft. új ügyvezető igazgatója ez év márciuséban szükségesnek tartottam a kapcsolatok ez irányú
felújítását a Holsten-céggel. Felmérésünk szerint a fel nem használt 129 ezer márka 12 csoport idei kiutazását tette lehetővé. Az elmúlt hónapokban 8 csoport kiküldetése már megtörtént, s az elkövetkező két hónapban még 4 csoport kel útnak. Az idei program összesen 120 dolgozó továbbképzését tette, illetve teszi lehetővé.
• - Milyenek a kiküldött dolgozók visszajelzései?
- Mindhárom szakterületről rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptunic dolgozóinktól. Német kollégáink a rájuk jellemző alapos programokat állítottak össze. Az öt munkanapon általában 8-10 órában színvonalas előadásokra, magyarázatokkal színesített gyárlátogatásokra kerül sor.
# - A kapcsolatok jövője miként alakul?
- Sajnos 1992-ben nem lesz lehetőségünk az ideihez hasonló számú csoport kiküldetésére, ugyanis „csak" 84 ezer márkát használhatunk fel a 420 ezer hektoliter Holsten-teljesítmé-nyünk fejében. Számításaink szerint e keret terhére mintegy 70-80 dolgozónk utazhat majd a német ^gyárakba.
• - Úgy tudjuk, hogy szeptember 2-4 között a kft. négy
vezetője Angliában járt. Milyen célja volt ennek az útnak?
- Rajtam kívül Tóth István általános igazgatóhelyettes, dr. Takács Árpád kereskedelmi és jogi igazgatóhelyettes, valamint Krihó József gazdasági igazgatóhelyettes vett részt az utazással együtt bizony rövid időtartamú, háromnapos angliai kiküldetésen. Gyakorlatilag a Holsten cégnek az értékesítésen kívül a világ több országában licenc termelése is van. Ezek közül a legrégebbi és a legnagyobb az angliai termelés, amely a Hamburgból kivitt export sörrel együtt meghaladja az egymillió hektolitert. Nemrég Nigériában telepítettek a németek egy sörgyárat, jelenleg pedig Kínában folyik egy sörgyár létesítése. Visszatérve a
rövid angol útra, rendkívül hasznos szakmai konzultációkat és tárgyalásokat folytattunk. Főleg marketing politikájuk lepett meg bennünket. Szinte hihetetlen számadatokat tártak elénk. Az egymillió hektoliter Holsten sör értékesítéshez 16 millió font(!) reklámköltséget használnak fel, amely az árbevételnek mintegy 14 százaléka. Az ilyen magas költségfelhasználás ellenére, mégis tekintélyes nyereséget érnek el - persze korszerű technológiákkal, alapos munkaszervezéssel, rendkívüli hatékonysággal. Jó lenne mielőbb követni őket, nálunk mindez azonban egyelőre csak ábránd... - fejezte be tájékoztatását az ügyvezető igazgató.
Tihanyi István
Ahol a mosoly sem hiánycikk
Tóth Ferenc
Nagy formátumú nyomdagépek Kanizsán
Nemrégiben hírül adtuk, hogy a Zalai Nyomda Nagykanizsai Telepe a vállalat zalaegerszegi központjában néhány éve használaton kívül helyezett hagyományos ólomnyomású nyomdagépek beszerelését kezdte meg az Erzsébet téri telep közelében lévő Arany János utcai UNI-VERZÁL Ipari Szövetkezettói bérelt 180 négyzetméteres alap-területű munkacsarnokban.
- Augusztus 12 óta a kézi szedőterem és a gépszedő üzembe helyezésével párhuzamban a két darab B/l-es nagy formátumú, magasnyomógéppel beindult a termelés. Ezzel hosszú idő után újra lehet városunkban maximum 70x 100-as méretű plakátokat és egyéb nyomtatványokat készíteni. Á fejlesztés a bérelt munkaterületeken még nem fejeződött be, ugyanis hamarosan itt is lesz könyvkötészetünk.
Kuckó Mária gépkeze.ő az egyik
nagy formátumú magasnyomógépen g"? VastafBéla telepvezető
ellenőrzi a Kanizsai Napokra készített 6 ''
óriás plakátok nyomását. .,
(Erdei András felvétele) t"nanyi>
VEGYESBOLT - olvasható a nagybetűs útmenti táblán Miklósfán, a Miklósfai út 2. számú ház bejáratánál. Tulajdonosa Tivolt Zsoltné vállalkozó, a Dél-Zalai Áruház élelmiszer osztályának egykori pénztárosa. Az ízlésesen be-
rendezett kis üzletben a vegyiárutól a cukrászsüteményig minden kapható. A helybélieknek kedvező a 6 órai kezdés és a 19 órai zárás, valamint a szombat és vasárnap délelőtti nyitvatartás. Meglepetés lesz majd a gyerekeknek a svéd és a Schöller fagylaltkészítmények jóné-hány különlegessége. Az első nap sok izgalommal és biztató forgalommal telt -mondta az újdonsült boltvezető.
KANIZSA B
mm: szeptemb 11 13. ii
Megkérdeztük:
MIÉRT SZPONZORÁLJA AZ FTC-T A KANIZSA SÖRGYÁR KFT.?
A Kanizsa Sörgyár Kft. ügyvezető igazgatója, Furák Zoltán augusztus elején házi gyártású szórólapok kiadását határozta el a gyár területén. A TÁJÉKOZTATÓ című közleményt a kft. dolgozói és nyugdíjasai olvashatták a KANIZSAI SÖRHARANG című havilap augusztusi számának 3. oldalán is. íme a teljes szöveg:
„Ezúton tájékoztatom a Kanizsa Sörgyár Kft. tisztelt dolgozóit, hogy a Veszprémi Naplóban, a Nemzeti Sportban és a Foci 7-ben megjelent, a Veszprémi Sportclub támogatásáról szóló hírek minden alapot nélkülöznek. Soha nem kívántuk és nem is kívánjuk szponzorálni a VFC-t. A hír tehát NEM IGAZ! A sajtóban kezdeményeztük a hír helyreigazítását. A Holsten AG-vel 2/3-1/3 részben közösen szponzoráljuk viszont az FTC-t, 1991. július 1-től 1993. június 30-
Mivel az ügyben különféle kósza hírek terjedtek el Nagykanizsán, felkerestük dr. Takács Árpádot, a kft. kereskedelmi és jogi igazgatóhelyettesét, aki az ügyvezető igazgató megbízásából - Takács László,
a kft. egyik területi igazgatója társaságában - vett részt a szerződés aláírásán.
- Gyors, de alapos előkészítés után augusztus 1-én Budapesten, a Pilvax Étteremben került sor a szerződés aláírására és az azt követő sajtótájékoztatóra. Ezeken a német Holsten Brauerei AG, a Kanizsa Sörgyár Kft. és a Ferencvárosi Torna Club vett részt. A sportszerető, természetbarát, más országokban is szponzori szerepet vállaló, hamburgi székhelyű, 500 éves múlttal rendelkező világhírű német sörgyárral karöltve két évre szóló, 24 millió forint öszegű szponzorálási szerződést kötöttünk az fTC-vel. Az összeg 1/3 része, vagyis 8 millió forint a ránk eső rész, amelyet majd két részletben utalunk át a legnépszerűbb magyar sportegyesület labdarúgó szakosztályának.
• - Miért a Fradit támogatják, miért nem inkább az évek óta NB I. kapuját „döngető" helyi Olajbányász SE NB Il-es labdarúgó csapatát? - kérdeztem dr. Takács Árpádtól.
- Már hét éve annak, hogy jogelődünk, a Nagykanizsai Sörgyár - hazánkban egyedül
- licenc-szerződést kötött az észak-német sörgyártó részvénytársasággal Holsten sör gyártására és értékesítésére. Az idén várható mintegy 420 ezer hektoliter Holsten sör forgalmazása és az egyéb gyümölcsöző kapcsolatok kialakulása szorosan összeköt bennünket. Német üzlettársainkkal együtt úgy látjuk, hogy a népes szurkolótáborral rendelkező zöld-fehér klub bevonásával, a kitűnő minőségű Holsten sör reklámozása révén a fogyasztás tovább növekedhet. Döntésünkben nem szociális érdekek, hanem kizárólag piaci hatású elvárások érvényesültek. Nagykanizsa városát egyébként gyárunk sok tekintetben és jelentősen támogatja, így több alapítványban veszünk részt, jelentős összegekkel. Az Olajbányász SE-t nagyra becsüljük. Kevesen tudják, hogy a sporttelepükön elhelyezett reklámtábla ellenében már régóta évente több tízezer forinttal támogatjuk a focistákat.
• - A szerződésben milyen ellenszolgáltatásra kötelezte magát az FTC?
- A Fradi-pályát övező nézőtér mentén és a villanyújság
alatt elhelyezett hatalmas táblán feltűnő „Holsten" és „Kanizsa Sörgyár Kft." feliratú táblákat helyeztek el. A játékosok mezén, melegítőjén két helyen is látható már a Holsten név - kivéve majd az UEFA-találkozókat, amelyeken csak a főszponzor neve viselhető (szó volt arról, hogy a Holsten AG. a két éves szerződés lejárta után ezt a szerepet is magára vállalja. A szerk.). Az FTC mérkőzésein a hangosbeszélő és a villanyújság rendszeresen propagálja a két támogató céget és termékeit. A labdarúgókat szállító autóbuszra is felkerült a Holsten név. Az FTC vendéglátó helyein kizárólag Holsten és egyéb kanizsai söröket árusítanák. Az FTC vállalta, hogy évenként egy-egy barátságos mérkőzésen vesz részt a szponzorok által kijelölt csapatok ellen (itt a lehetőség az Olajbányász SE számára! A szerk.). Meghatározott számú állandó pályabelépőket is kaptunk, s még sorolhatnám tovább a Fradi egyéb szolgáltatásait... - mondta dr. Takács Árpád.
(tih-i)
Nemcsak a postás csenget!
PROVIDENCIA
írásunk címéül választott szó jelentése: gondviselés, előrelátás, gondoskodás. Tartalmából adódóan e nevet vette fel a Magyarországon már egyre népszerűbb új biztosítótársaság. Amit még erről tudnunk kellene, abban segít a KANIZSA olvasóinak Szili Dezső nagykanizsai irodavezető.
- Mikor és hogyan alakult az új biztosító?
- A Providencia Osztrák-Magyar Biztosító Rt. 1990. januárjában alakult Budapesten. Az 1 milliárd forint alaptőkéből a Wien Allianz (Ausztria egyik legnagyobb biztosító társasága) 59%-ban, a Postabank és Takarékpénztár Rt. 26%-ban, a Magyar Posta Vállalat pedig 15%-ban részesedik. Az új vegyes vállalat célja, hogy olyan nyugat-európai színvonalú, korszerű szolgáltatást nyújtson a biztosítás terén, amely alkal-
mazkodik a megváltozott gazdasági követelményekhez és egészséges konkurenciát teremt ebben a szférában. Nem elhanyagolható emellett a korrekt és gyors ügyintézés, a kedvező áron nyújtott minőségi szolgáltatás sem. Amit pedig helyi vonatkozásban tudni kell: Nagykanizsán ez év januárjában kezdtük meg működésünket, irodánk az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház egyik helyiségében várja ügyfeleit. Működési területünk a városon kívül Letenye, Keszthely, Zalaszentgrót és környéke.
- Milyen biztosítások kötésére vállalkoznak?
- Tevékenységi körünk az élet-, gépjármű-, ipari és lakossági biztosítások teljes köre, kivételt képeznek viszont a mezőgazdasági biztosítások. Fő működési területünkhöz tartozik még az életbiztosítás mellett a kisvállalkozások,
polgárjogi társaságok, kft.-k teljes vagyonbiztosítása, felelősségbiztosítások, szállítmánybiztosítások, ezen kívül az elektronikus berendezések és gépi adatfeldolgozó egységek teljes biztosításba vonása. Ami új az, hogy tevékenységünket kiterjesztettük a Providencia-Premier családi otthon biztosításra is.
- Milyen hálózatot épített ki a társaság Magyarországon?
- A Providencia Osztrák-Magyar Rt. két külön hálózat kiépítését tűzte ki célul, amely területileg együtt egy-egy iroda vezetésével működik. Mint már említettem, a Magyar Posta Vállalat mint részvényes 15%-kal tagja biztosítónknak, ezért a postás megbízotti hálózat képezi egyik egységünket. Ők az ország 3000 községében és városában jelen vannak. A másik egységünk a privát hálózat, amely 5-7 főállású üzletkötőből és irodánként kb. 50-60 megbízottból tevődik össze. A megbízotti hálózat koordinálását a főállású alkalmazottak, míg a postáshálózat koordinálását kimondottan
postás főállású üzletkötők végzik.
- Bejött-e a biztosító elképzelése?
- Bátran mondhatom, hogy igen. Tevékenységünket Zala megyében tavaly október közepén kezdtük meg, eddig több mint 1700 életbiztosítást kötöttünk, 12.750.000 forintos állománydíjjal. Január közepétől foglalkozunk CASCO-biz-tosítással, amely úgyszintén fellendülőben van. Vagyonbiztosításunk és lakásbiztosításunk február első hetében indult, így teljes körű, mindenre kiterjedő biztosítási ajánlatot tudunk nyújtani partnereinknek. Munkánk jelentős hányada a július 1-től indult gépjármű felelősségbiztosítás.
- Mit tanácsolna leendő ügyfeleiknek?
- A Providencia kártyával ellátott megbízottjainkat és üzletkötőinket fogadják bizalommal, mert kiképzésük kimondottan korrekt és a tényeknek megfelelő tájékoztatásra irányult. Mögöttük egy nagyon jól bevezetett és komoly szakmai háttérrel rendelkező biztosító intézet áll.
Tóth Ferenc
1111
[
KANIZSA
1V91, szeptember 13.
VAUVENARGUES MEGALLAPITASA
A rejtvényt készítette: Szirovicza Miklós
Beküldési határidő: szeptember 20. Lapunk 35. számában
megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: „Nincs az a tudatlan, akitől a világ legnagyobb tudósa ne tanulhatna valamit."
A sorsoláson Balázs Ferenc, Geiszl Zoltán és Pálinkás Gézáné kanizsai, valamint Kele Erzsébet sormási olvasóink
nyertek könyvjutalmat, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
Könyvajánlat
A könyvben található 14 novella vélhetőleg sokszázezer olvasónak fog mosolyt csalni az arcára, de féltjük azt a néhány tízezret, akinek rekeszizom-görcse és láza lesz. A szerző ugyanis Rejtő Jenő nyomdokain haladva, egészséges humorral közelíti meg saját életének jelentősebb katonai eseményeit.
Megvásárolható 25% árkedvezménnyel az ALMANACH Könyvesboltban, Nagykanizsa, Zrínyi u. 20.
Nézőpont
(Erdei András felvétele)
1991. saeptcmber 13.
[
KANIZSA
]
111!
Jurikné ma már csak álmában
pingpongozik
mmmm
Kis hazánkban kevés hasonló méretű város rendelkezik annyi első osztályú sportegyesülettel, illetve szakosztállyal, mint Nagykanizsa. Ősztől azonban eggyel kevesebb vesz részt a legjobbak küzdelmében. No, nem azért, mert kiestek volna az élvonalból. Sőt, ismét a vidék legjobbja lettek, ötödik helyen végeztek a bajnokságban. A Kanizsa Bútorgyár NB l-es női asztalitenisz csapatáról van szó. A gyár vezetése már az év elején jelezte, hogy anyagiak hiányában nem tudja tovább finanszírozni a működést. Újabb szponzorokat nem sikerült szerezni, s így, amit sokan nem akartak elhinni, bekövetkezett. A játékosok szétszéledtek, aki tudott átigazolt más egyesülethez, míg mások jobb híján tanítani kezdtek. Jurik Gyuláné edző munkanélküli lett.
- Teljesen megszakadt a kapcsolata az asztalltenisz-szel? - kérdeztem a minap otthonában a versenyzői múlt emlékeit idéző számtalan serleg, érem és emléktárggyal teli polcrendszer előtt üldögélve Juriknét.
- Gyakorlatilag igen, hacsak azt nem számítom, hogy álmomban még elő-előjön egy-egy mérkőzés, s szinte újrajátszom őket. Ilyenkor fáradtan ébredek, mintha valóban lejátszottam volna.
- 109-szer volt válogatott, a Fradi és a válogatott örökös bajnoka, EB-ken aranyérmes, VB-ken bronzérmes helyeken végzett, a Sportérdemérem ezüst fokozatát is megkapta, hogy csak
a legkiemelkedőbbeket említsem. Ilyen befejezés megfordult a fejében?
- Hát ilyen soha. Én az asztaliteniszre tettem fel az életem. Már gyermekkoromban is izgő-mozgó gyerek voltam. Apám tornász volt, de engem a labdajátékok vonzottak. Rákospalotán kezdetben még kézilabdáztam, majd amikor ott megalakult a férfi asztalitenisz szakosztály, eljárogattam az edzésekre, s akkoriban köteleztem el magam ehhez s sportághoz. Ez még az 50-es évek elején volt. 1956-ban volt az első rangos versenyem, az Ifjúsági EB, ott aranyérmes lettem. Ekkor már az FTC-nél sportoltam. 13 évig játszottam a Fradiban - a fiam születése miatti kihagyást is beszámítva -, legkiemelkedőbb sikereimet itt értem el. Kétszer nyertünk VVK-t, négyszer lettem első a Tízek bajnokságán, s válogatottként is sok szép siker részese voltam, 1973-ban történt visszavonulásomig.
- Nem akkor kellett volna abbahagyni, a csúcson?
- Én úgy is terveztem, de 76-ban hívtak a Dunai Kőolajhoz, hogy segítsem őket feljutni az NB I-be. Nem tudtam ellenállni. 1979-ben kerestek meg a Kanizsa Bútorgyártól hasonló kéréssel, s úgy éreztem, van még bennem annyi, hogy eleget tegyek az elvárásoknak.
- Először még játékosként szerepelt?
- Igen, az első megállapodás négy évre szólt. A játék mellett mint SZTK ügyintéző dolgoztam a gyárban, s foglalkoztam az utánpótlással is.
Végül maradtam tovább, de akkor már mint edző.
- Idekerülése után egy évvel feljutottak az NB I-be, ahol megszakítás nélkül szerepeltek a megszűnésig. Leginkább kész Játékosokat szerződtettek, gondolom jó pénzért. Nem lett volna kifizetődőbb kanizsai Ifjakat „felhozni" erre a szintre?
- Dehogynem. Több tehetséges fiatal is volt, mint Baj Anikó, Beck Szilvi, Keller Kriszta, Mike Vera és még sorolhatnám. Csupaszív gyerekek voltak, fijúságiként szerepeltek is, de akkor még nem ütötték meg az NB l-es szintet. Mire érett játékosok lettek, elmentek más városokba továbbtanulni, és maradt minden a régiben. Egyre csökkent a támogatás a gyár részéről, más nem segített, s ez lett a vége.
- Mikor a Fraditól elbúcsúzott Aranydiplomát kapott, amellyel a nők közül csak hárman dicsekedhetnek ez idáig. A bútorgyári búcsú?
- Az évadzárón a szövetség képviselőinek jelenlétében bejelentették, hogy nincs tovább. Más semmi...
- Most mivel foglalkozik?
- Van egy kis telkünk, oda járogatok ki, és itthon elvégzem azokat a házi munkákat, amiket tíz éven keresztül eléggé elhanyagoltam.
- Ha valami csoda folytán Ismét feléledne az asztalitenisz, és felkérnék dolgozni. Újrakezdené?
- Nagyon megggondolnám - mondja tekintetét a díszes vázákra és serlegekre emelve, s úgy láttam, kicsit könnyes lett a szeme.
Bacskay Zoltán
EGY KANIZSAI KALIFORNIÁBAN
Két hete megkezdődött az új tanév, a gyerekek lassan visszaszoknak az iskolapadba. Az elmúlt szünidő emléke, élményei azonban még frissen élnek bennük. Ki munkával, ki sporttal, ki nyaralással töltötte a vakációt.
Bódl Szabolcs, a Cserháti Sándor Szakközépiskola n. D. osztályos tanulója a két utóbbit összekötötte. Hogy hogyan, erről ő mesél:
- 2-2,5 éve foglalkozom sport-akrobatikával a Hevesi DSE-ben, előtte szertornáztam. Az akrobatika annyiban különbözik a tornától.
hogy itt emberekkel és zenére dolgozunk. /
Minden nap van edzésünk, 1,5-2 óra. Nyáron is edzettem, mivel július 27-e és augusztus 8-a között Kaliforniában vettem részt a nemzetközi akrobata bajnokságon, erre kellett készülni.
- Hányan utaztatok Amerikába?
- Kanizsáról nyolcan mentünk. Pestről pedig még tizen jöttek. Én a legjobb magyar férfi négyes tagjaként jutottam ki Kaliforniába.
- Mesélj a versenyről!
- Négy ország sportolói indultak: Anglia, USA, Németország és Magyarország akrobatái. A férfi négyesek versenyében 8 csapat szerepelt, egy angol, hat amerikai és mi, magyarok, akik ezüstérmet szereztünk.
- Gondolom, különféle programokat is szerveztek nektek vendéglátóitok.
- Kivittek minket az óceánra, részt vettünk autóbuszos körúton. Ellátogattunk egy indiánmúzeumba, amelynek a kertjében bemutatót is tartottunk.
- Hogyan tovább?
- A csapatunkból elment egy tag Pécsre továbbtanulni, az ő helyére kell beépíteni másik embert. Ez lesz most a feladatunk...
- ...amelyhez sok sikert kívánok I
H. I.
Bódi Szabolcs
(Erdei András felvétele)
Jurikné (akkor még Heirits Erzsébet) Bérezik Zoltán nal a Bp. Bajnokság vegyespáros döntőjében (1ÍW3)
■ KANIZSA 199í, szeptember 13,
SPORT • SPORT • SPORT
A fővárosba került a Kanizsa Kupa
A városi Kosárlabda Szövetség a főszponzor ION Szerviz Kft.-vel közösen szervezte és rendezte meg a Kanizsa Kupa női nemzetközi tornát, amelyen ezúttal jegyzett csapatok szerepeltek.
- Már hónapokkal ezelőtt eldöntöttük, hogy Kanizsára nívós csapatokat hozunk, hiszen már több éve nem szerepelt városunkban „A" csoportbeli NB l-es együttes. Az akarat és a tett egysége aztán biztosított lett, s ehhez kellő városi összefogás bontakozott ki. A feltételek adottak, s így aztán nagy örömünkre szolgált, hogy a felkért csapatok többsége elfogadta meghívásunkat
- mondta dr. Pintér Ferenc, a szövetség elnöke.
A szervezők alapos és eredményes munkát végeztek, s akkor sem volt gond, amikor néhány nappal a kupaküzdelem előtt az ismert jugoszláv események miatt a Szabadka lemondta szereplését. Helyette nem más, mint a tavalyi bajnok BEAC, az átalakult egyetemista csapat jött el Kanizsára.
A résztvevő 8 csapatot, köztük a versenynek nemzetközi jellegét biztosító Maribor együttesét két csoportba sorsolták. Ezen belül körmérkőzés volt, majd a középdöntők után alakult ki a helyosztók mezőnye. A döntőt a BEAC és a BSE vívta, s közülük az esélytelenebb egyetemisták az utolsó percben kerekedtek felül, s így övék lett a Kanizsa Kupa, a velejáró 35 ezer forinttal együtt.
Eredmények.
Az „A" csoportban a BEAC biztosan szerezte meg a győzelmet a válogatottakkal kiálló PVSK, a Sabária és a MÁV NTE előtt.
A kanizsaiak alakuló csapata - amelyben bemutatkozott a szovjet Ivanova és a Szekszárdról átigazolt Verteticsné
- sorrendben a következők szerint szerepelt:
PVSK-MÁV NTE 83-73 (47-37). Várakozás felett sze-
repelt a hazai csapat, melynek legjobbja Simonné volt, aki 24 pontot szerzett. BEAC-MÁV NTE 92-55 (46-33). A tavalyi bajnok a II. félidőben ellenállhatatlan volt. Ld.: Simonné (14), Keresztény (12). Sabária Carbon-MÁV NTE 83-68 (38-35). A vasiak jól hajráztak. Ld.: Ivanovna (14), Simonné (13), Farkas (12), Gyarmati (11).
A „B" csoportban az esélyes BSE végzett az élen, megelőzve a Maribor, TFSE és az Ikarus előtt.
A középdöntőben az 5-8. helyért a MÁV NTE a TFSE ellen mérkőzött és izgalmas hajrában 67-65 (40-30) arányban nyert. Ld.: Ivanovna és Gyarmati (17-17), Simonné (13). A Sabária 65-42-re verte az Ikarus csapatát. Az 1-4. helyért lejátszott mérkőzésen a BEAC 88-68-ra verte a Maribort, a BSE csapata 77-72-re nyert a PVSK ellen.
A kupaverseny befejező, harmadik.versenynapján a helyosztókra került sor, amelyen a kanizsaiak az 5-6. helyért mérkőztek: Sabária Carbon-MÁV NTE 87-49 (39-23)
MÁV NTE: Simonné (2), Keresztény (16), Gyarmati, Ivanovna (14), Farkas (10). Csere: Verteticsné (4), Pintér K. (4), Golecz. Edző: Lázár Béla.
Ezen a találkozón elfoglaltság miatt Petényi és Bogyay nem szerepelt. Ráadásul a mérkőzés elején Gyarmati megsérült, s így a vasiak könnyen nyertek.
A 3-4. helyért a PVSK a Mariborral mérkőzött, amelyet 87-72 (49-33) arányban győzött le Sztojkovics (27) és Halász (23) remek játékával.
A kupadöntőben: BEAC-BSE 63-62 (28-33). Jv.: Major Gy., Szűcs. Színvonalas és fordulatokban bővelkedő mérkőzést vívott a két fővárosi együttes. Az egyetemisták remekül hajráztak és 60-60-as állás után, az utolsó percben fordították a maguk javára a mérkőzést. Ld.: Bíró (18), Pásztói (15), illetve Dénes (21), Rausch (12).
A pénzdíjas Kanizsa Kupa élcsoport végeredménye:
1. BEAC (edző: Buttás Pál),
2. BSE, 3. PVSK, 4. Maribor, 5. Sabária Carbon.
Az ünnepélyes eredményhirdetéskor Szányi Gáborné versenytitkár ismertette az eredményeket, míg a díjakat Tálo-si János, az ION Szerviz Kft. ügyvezető igazgatója, fővédnök és dr. Pintér Ferenc adta át.
A győztes BEAC 1 évre elnyerte a Kanizsa Kupát, melynek edzője is díjat kapott. Tiszteletdíjazásban és ugyancsak pénzjutalomban részesült Sztojkovics Éva (PVSK), a torna legeredményesebb játékosa, aki elvitte a legjobb mezőnyjátékosnak felajánlott díjat, valamint Halász Judit (PVSK), a legjobb irányító játékos.
A kupaküzdelem végén, immár lehiggadtan a szakvezetők így vélekedtek.
Vertetics István (PVSK): -
Jó mezőny gyűlt össze, habár 1-2 külföldi csapat bevonása még tovább erősítené a tomát. A külső körülményekre egy kicsit jobban oda kell figyelni, köztük nem értem, hogy a közönség miért maradt el. Az én csapatom a körülményekhez képest biztatóan szerepelt, no még sok a teendő. Annak meg külön örülök, hogy a játékosaim a különdíjakat mind elvitték. Itt leszünk jövőre is.
Buttás Pál (BEAC): - Minden elismerésem a lányoké. A csapat alakul, remélem, hogy a kanizsai rendezők is, mert azért egy kicsit fura, hogy a döntős csapatok közül nem kaptak különdíjat a játékosok.
Dr. Pintér Ferenc, a versenybíróság agilis elnöke: - A tanulságokat összegezzük, és jövő év szeptember első hetében sorrakerülő kupaversenyen még tovább tökéletesítjük munkánkat. A különdíjak szavazás útján dőltek el.
Balogh Antal
Támadásban a hazaluk
(JbnJel András felvétele)
1991. szeptember 13. kanizsa .....v /„ 31
Teke
Kanizsai és soproni sikerek az I. Holsten Kupa versenyen
Szeptember 7-én a Kanizsa Sörgyár SE négypályás tekecsarnokában került sor az /. Holsten Kupa női és férfi tekeversenyre, összesen 8 csapat részvételével. Ünnepélyes megnyitót Tóth Istvtfn, a Kanizsa Sörgyár Kft. általános igazgatóhelyettese tartott, majd elkezdődtek a küzdelmek.
A viadalon mind a csapat-, mind pedig az egyéni versenyben kanizsai és soproni sörös sikerek születtek.
Eredmények:
NŐK:
Csapat (2): 1. Kanizsa Sörgyár (Némethné 412, Csillag M. 409, Majorosné 400, Szentes 396, Tu-bolyné 395, Vágvölgyiné 391 fa) 2403 fa, 2. ZTE-Épitők 2322 fa.
Kc/.ilahda
NB I B-s férfi mérkőzés a Nyugati csoportban. A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Krichenbaum (10), Tiba és Ku-rusta (7-7), Kovesnyikov (4).
A lámpagyáriak az új bajnokság második fordulójában mutatkoztak be hazai környezetben, akik a fiatal, energikus vendégek ellen úgy készültek a sikerre, hogy a győzelem mellett igazi játékkal akartak kedveskedni a sportági rajongóknak.
A közel 300 néző előtt sorrakerült találkozón lámpalázasan kezdtek a kedvencek, köztük a Kuncevo Moszkva bajnokcsapatból szerzett új „ász", Kovesnyikov. Az akciók az elején még nem sikerültek, de aztán 3-4 után jobban odafigyeltek a fiúk, akik 9-4-re átvették a vezetést. A lendület azonban megtört, mert az izzósok túlzottan is a látványra és nem az eredményességre összpontosítottak.
A szoros első 30 perc után Musits Ferenc, a kanizsaiak szakosztály-elnöke így vélekedett: - A fiúktól nem azt kaptuk, amit joggal elvárhatnák. Egy ki-
Vívás
Kanizsai ezüstérem Frankfurtból
A MÁV NTE vívói közül négy tehetség, 3 fiú és 1 leány versenyző vett részt a Frankfurtban sorrakerülő I. Elekro Ebért Kupa nemzetközi versenyen, amelyről Bálits Károly és Kiss György tájékoztatott:
- Hatalmas mezőny gyűlt össze
Tungsram SE-Pilisvörösvár 36-19 (13-9)
csit lazán vették az első félidőt, túlságosan is a közönségnek játszanak. Egyébként a szovjet fiú lázas, betegen is vállalta a játékot, mert sokan azért jöttek ki, hogy láthassák.
A szünetben Jéki Zoltán edző „lehordta" a társaságot, amely aztán a II. félidőben mindenkit kárpótolt. Olyan játékkal lepte meg az ellenfelet és a közönséget, amelyet a bajnokjelölttől, az NB I-be készülő csapattól joggal elvárható.
Gyorsaság, keménység, látványosság, pazar gólok és remek akciók jellemezték az izzósok játékát, akik zsinórban 6 góllal terhelték meg a pilisiek hálóját, miközben a remekül védő Ká-lóczynak nem kellett maga mögé nyúlni. A végén aztán joggal ünnepelt a lelkes publikum.
(1)
a versenyre, melynek során fegyvernemenként több mint félszázán indultak. Kisgyura István csapatvezető és versenyzőink saját költségükön vettek részt a nemzetközi viadalon, a mikrobuszt a MÁV NTE biztosította. A versenyre a nemzetközi, nálunk érvényes szabályok szerint készültek fel versenyzőink, ám Frankfurtban kiderült, hogy a német szabályok szerint csak minőségi felszerelésben lehet vívni. Vagyis, Maraging penge, Kevlar ruha és FIE fejvédő használata kötelező, de nekünk csak az utóbbi áll rendelkezésre, így aztán a házigazdák siettek segítségünkre, és így kölcsönszere-lésben vívtak versenyzőink.
A nemzetközi versenyen 4 országból érkeztek vívók, akik korcsoportos versenyen mérték össze tudásukat. A mintaszerűen rendezett színvonalas versenyen aztán nagyszerűen szerepeltek a jól felkészített kanizsai vívók, akik a kölcsönszerelésben is „otthonosan" mozogtak, remekül vívtak.
Férfi tőrben Pataki Zoltán és Balázs Endre remekelt a juniorok mezőnyében, akik közül az előző a 2. helyet, míg az utóbbi versenyző a 4. helyet szerezte meg, s figyelemre méltó, 20. helyet szerzett Horváth Jácint. Az ifjúságiak mezőnyében Horváth Jácint a 22. helyen végzett.
Egyéni (12): 1-2. pálya: 1. Németh Gusztávné (Kanizsa Sörgyár) 412 fa. 3-4. pálya: 1. Csillag Mária (Kanizsa Sörgyár) 409 fa.
FÉRFIAK:
Csapat (6): 1. Soproni Sör SE 2511, 2. Kanizsa Sörgyár SE 2436,... 4. Kanizsa Üveggyár SE 2378 fa.
Egyéni (36): 1-2. pálya: 1. Lukvár Ferenc (Kanizsa Sörgyár) 448, 2. Nagy T. (Soproni Sör) 432, 3. Nagy B. (Soproni Sör) 423 fa. 3-4. pálya. 1. Sobor Sándor (Soproni Sör) 446, 2. Vajda (Kanizsa Sörgyár) 431, 3. Szerdahelyi Z. (Kanizsa Üveggyár) 426 fa.
A verseny után Bende József, a Nagykanizsai Városi Teke Szövetség elnöke hirdetett eredményt, a vándorserlegeket és a díjakat pedig Tóth István, a Zala Megyei Teke Szövetség titkára, Kovács Sándor a MURAFÉM Kft. (Nagykanizsa) elnöke és az értékelő záróbeszédet tartó Tóth István, a Kanizsa Sörgyár Kft. általános igazgatóhelyettese adta át a csapatoknak és az élen végzett versenyzőknek.
(tihanyi)
Férfi párbajtőrben, junior korcsoportban Pataki Zoltán a 11., Balázs Endre a 13. helyen végzett.
Női tőrben a kanizsai színeket Tersztenyák Tünde képviselte, aki nagyszerű vívással a 11. helyet szerezte meg.
(gh)
A MAV NTE labdarúgói megszerezték első győzelmüket a Boglárlelle ellen. Képünkön Bernáth (a kép előterében) örült a három gól egyikének.
(Erdei András felvétele)
Megszerezte első győzelmét a MÁV NTE
A legtöbb találatot elért Krichenbaum növeli góljainak számát.
(Erdei Andris felvétele)

'' kanizsaT
1991. szeptember 13.
105 évvel ezelőtt, 1896-ban lett tanára az eperjesi evangélikus kollégiumnak Kapy Gyula.
Kapy Gyula Surdon született 1869-ben. Középiskoláit Sopronban végezte, majd ének- és zenetanári képesítést szerzett Budapesten a polgári iskolai tanárképzőben. 1896-ban került Eperjesre, ahova az evangélikus kollégium igazgató választmánya hívta meg tanárnak.
Az első világháború után az intézettel együtt Miskolcra költözött, s egészen nyugdíjbavonulásáig, 1925-ig ott tanított.
Elméleti munkái közül kiemelkedik a „Jankó-féle kromatikus zongoráról" és a Wagner-féle egyszerűsített hangjegyírásról", valamint az „Evangélikus egyházi éneklésről" írott értekezése.
Saját kiadásban jelentette meg a „Nyolcvan ág. h. ev. dallam"-ot magyar, német és tót nyelven, a „Zengjen a dal" c. népdalgyűjteményét és a Tiszai Evangélikus Egyházi Kar megbízásából, a felvidéki ev. gyülekezetek számára az „Evangélikus egyházi zene-könyv"-et.
Saját szerzeményei is ismeretesek.
vlüsorajanlo
Szeptember 13-15. (péntek, szombat, vasárnap):
A KANIZSA NAPOK ''91 kulturális és sportprogramját lásd szeptember 6-i lapszámunkban, és szeptember 13-i vásári különszámunkban.
Szeptember 17. (kedd):
16 óra: Gyermekjátszóház a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban.
Szeptember 19. (csütörtök):
18 óra: „Természet és táj Izraelben". ESHAI GINOTT izraeli festőművész október 19-ig tartó kiállításának megnyitója a Helyőrségi Klubban. A megnyitót tartja: Izrael magyarországi nagykövete.
18 óra: Csodálatos felfedezések ókori országokban (háromrészes ingyenes előadássorozat). I. rész: Egyiptom. Toni Chambell ausztrál keresztény tudós diaképes előadása a HSMK kamaratermében.
VÁROSI TELEVÍZIÓ
Mozicsatorna
Szeptember 13. (péntek): 19
óra: a VTV-adás után egy film vetítése.
Szeptember 16. (bétfő): 20 és
22 órakor filmvetítés.
VTV-csatorna
Szeptember 13. (péntek): 5.30-7.30: Rádió Extra - Jó reggelt Kanizsa! 11.00-18.00: Rádió Extra - KANIZSA NAPOK ''91. 18.00-18.45: VTV Extra - Hétvégi magazin.
Szeptember 14. (szombat): 9.00-18.00: Rádió Extra - KANIZSA NAPOK ''91. Szeptember 15. (vasárnap): 9.00-18.00: Rádió Extra - KANIZSA NAPOK ''91. Szeptember 16-tól (hétfőtől) szeptember 19-ig (csütörtökig): 5.30-7.30: Rádió Extra - Jó reggelt Kanizsa! 15.30-17.30: Rádió Extra - Kellemes délutánt! Szeptember 16. (hétfő): 18 órától: Extra-sport.
Szeptember 18. (szerda): 18.00-19.00: VTV-Extra - A mi városunk. 19 órától: Casino Aquincum.
Szeptember 19. (csütörtök): 18
órától: TV-tévé (részletes program műsormellékletünkben).
APOLLÓ FILMCENTRUM
A KANIZSA NAPOK ''91 filmes különprogramja:
Apolló mozi:
Szeptember 13. (péntek): 10
óra: A szél harcosai. 12 óra: A Nílus gyöngye. 14 óra: Müncha-usen báró kalandjai. 22 óra: A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője.
Szeptember 14. (szombat): 10
óra: Willow. 12 óra: Ovizsaru. 14 óra: Ovizsaru. 22 óra: Mon-siure Hirre.
Szeptember 15. (vasárnap): 10
óra: Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag. 12 óra: A kis egyszarvú. 14 óra: Ovizsaru. 22 óra: Oltalmazó ég.
Stúdiómozi
Szeptember 13. (péntek): 9 óra: Aquire Isten haragja. 11 óra: Viszontlátásra gyerekek. 13 óra: A rádió aranykora. 15 óra: A bolond és a királynő. 17 óra: Rose Hill asszonya. 19 óra: Pilieszter. 21 óra: Számokba fojtva. Szeptember 14. (szombat): 9 óra: Rose Hill asszonya. 11 óra: Üvegszív. 13 óra: Számokba fojtva. 15 óra: Aquire Isten haragja. 17 óra: Poliester. 19 óra: Az amerikai birodalom hanyatlása. 21 óra: Üvegszív. Szeptember 15. (vasárnap): 9 óra: Polieszter. 11 óra: Számokba fojtva. 13 óra: Aquire Isten haragja. 15 óra: Viszontlátásra gyerekek. 17 óra: Az amerikai birodalom hanyatlása. 19 óra: A bolond és a királynő. 21 óra: Rose Hill asszonya.
A hagyományos előadások:
Apolló mozi:
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra.
Szeptember 13-16.: Magas szőke + 2 szőke (amerikai). Szeptember 17-19.: Tűzmadár akció (amerikai).
Stúdiómozi
Előadások kezdete: 16.30 és 18.15 óra.
Szeptember 16.: Kegyetlen horizont (videó, amerikai fantasztikus).
Szeptember 17-19.: A rendőr bosszúja (amerikai). Erotikus filmek 20.15 órától, csak 18 éven felülieknek: Szeptember 16-19.: Johanna, a tüzes (angol).
Apróhirdetés
összkomfortos, másfélszobás, bútorozott lakás október 1-től kiadó. Érdeklődni: Nagykanizsa, Liszt F. u. 3/B. 1/3. Varga László. (Esti órákban.)
Másfélszobás tehermentes, köz-pontifűtéses lakásomat eladom vagy nagyobbra cserélném. Nagykanizsa, Zemplén 5/A. VI/39.
Nagykanizsán szoba-konyhás, különbejáratú üres albérletet keresek. Ajánlatokat: „Szeptember" jeligére Pf.: 154-be kérek.
Családi ház jellegű, négyszobás, garázsos, társasházi lakás eladó, illetve elcserélhető hétvégi házzal, nyaralóval, vagy új, nyugati típusú gépkocsival. Érdeklődni: Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 114/5. Napközben: 14-618-as telefonon.
Nagykanizsán, a Kazanlak körúton 2 + 2 félszobás lakás eladó. Érdeklődni: KANIZSA Szerkesztőségben, Tel.: 12-305.
Zastava, 6 éves, vizsgáztatott, fehér, tetőablakkal, 120 ezer kilométerrel eladó. Megtekinthető: Nagykanizsa, Zrínyi u. 13. sz. alatt.
Babetta kismotor - alig használt - eladó. Érdeklődni: 93/12-493 telefonon az esti órákban.
CÖMODOR 64 számítógép magnóval, 2 db vezérlővel és játékprogramokkal eladó. Érdeklődni 93/12-264-es telefonon 7-14-ig vagy 93/13-971-es telefonon 16 óra után.
14 hónapos benzines ARO kevés kilométerrel, olcsón eladó. Érdeklődni: 94/22-030-as telefonon.
600 ccm-es kispolszkihoz új hengerfej, szelepekkel féláron eladó. Érdeklődni napközben a 12-305-ös telefonszámon.
Rover 2600-as, 5 ajtós személyautó reális áron eladó. Érd.: 93/13-288-as telefonszámon vagy egész nap Nagykanizsa, Fő u. 10. sz. alatt. (Húsáruház udvar, Hangszer Bizományi boltban.)
EGA (640 x 350 HYUNDAY, 16 COLOR) MICRO EGA kártyával, (256 KB RAM) december végéig garanciális, 30.000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: 08-16 óráig a 92/12-466-os, 17-21 óráig a 92/18-916-os telefonon.
ARA: 19 FT
évf. 38. sz. 1991. szept. 20.
Képviselő, aki felülemelkedik a pártérdekeken
Beszélgetés Tarnóczky Attilával
Az aktuális belpolitikai események, a túlhevült parlamenti légkör okul szolgált egy rövid interjúkérésre városunk képviselőjétől.
- Figyelemmel kísérve parlamenti interpellációid, szavazataid, nem szürkültél el a kormányzópártok „szavazógéprendszerének" pszichózisától. Az egyik önkor-mányzati törvény, a privatizálandó létesítmények földterületének hasznosítása kapcsán, a képződő pénzösszeg 50%-át az önkormányzat kapná, 50%-a ala-pot képezne az elszegényedett régiók finanszírozására. A javaslatod, amely kiterjedne a tröszti vállalatokra, és az államigazgatási felügyelethez tartozó intézményekre, valószínűleg nem okozott osztatlan örömet a frakción belül, kivált Kónya Imrénél.
- A frakcióvezető nem az interpelláció tartalmát firtatta, hanem a javaslat elfogadásának 126:125-ös arányát, ugyanis a házelnök nem szavazott, így kialakulhatott volna egy patthelyzet.
- A kormány erősödő hatalmi törekvéseinek vagyunk
tanúi, amivel az MDF frakciójának_demokratikus
szemléletű politikusai nem azonosulnak. Az MDF napjainkig nem tért el programjától tevékenységével, de az újszerű nyilatkozatok, stílusváltás, belpolitikai viharokat gerjeszt. Gondolok itt Kónya Imre és Csurka István megnyilatkozásaira. A frakción belül pedig megalakult a Program Platform, aminek tagja vagy. Kapcsolatba hozható-e ez a frakcióvezető agresszív magatartásával, szélsőséges nézeteket tartalmazó program-jával?
- Nem értek egyet Kornis Mihály vésztjósló nyilatkozataival, nincs új diktatúra kialakulóban. A Program Platform céljai: a parlamenti frakciónak nagyobb befolyást kell gyakorolni a kormány működésére. Meg kell szüntetni a pártok közti gyűlölködést, csökkenjen a demagógia, az észérvek nagyobb szerepet kapjanak. A 26 képviselőt számláló mozgalom, az MDF irányzataival azonos programot elfogadja, de a politizálási stílus, valamint a programmegvalósítás célravezető út-
jai különböznek a párton belül. Az egyeztetések során ki kell alakulni egy közös platformnak. A Program Platform már tényező a frakción belül, léte átmeneti, hatékonysága hitelességétől, stílusától függ, amelyet a közeljövő igazolhat.
- A diszkriminatív kárpótlási törvény terheli az államháztartást, szavazatoddal más véleményt képviseltél.
- Az MDF választási programja a magángazdaságok létrejöttét ígérte. A földkérdés megoldásának a gazdaság szempontjain kívül erkölcsi, társadalmi, morális okai is léteznek. A kárpótlási jegyek kiadása például a részvénytársaságokban kistulajdonosi réteg megjelenését eredményezi. A kárpótlás, az anyagi és erkölcsi károk bizonyos mértékű kompenzációját jelenti.
- Az EXPO pénzügyi fedezete nem garantálható a költségvetésből. 40%-os az infláció, 1991 féléves költségvetési deficit nem várt emelkedése és a pénzügyminiszteri program is kizárja az EXPO-t. A kormány a fentiek ellenére a parlamentbe beterjeszti elfogadásra a világkiállítás meg-rendezését.
- Az EXPO megrendezésével a gazdaság élénkítése, a vállalkozások fellendülése és új munkahelyek létrehozása érhető el. Az EXPO egy lehetőség az infrastruktúra, a műszaki színvonal fejlesztésére. A vállalkozások sikerének nemzeti méretet jelentő pozitív hatása nyomán önmagunk megítélése, és imagenk (imázsunk) is javulhat a gazdasági nagyhatalmak számára.
Viola György
''Minden loiCön értesítés fieíyett ez úton közőCjüíi Kedves OCvasóiníifcaC, hogy Capunfi megjeCentttésében csendes jubiíeumhoz érf&ztünti. % sorolj oCvcAakpk ugyanis 100. számukat tartja fezében a ''Tiszteit Oívasó!

n
KANIZSA
1991, szeptember 20.
f
Információ, reklám
A i elmúlt hétvégén kellemesen stórakozbattak a vá-r\ ros polgárai a Kanizsai Napok 1991 rende/vénjeto. Vásár, kiállítás, mozi. színház, tárlatok, sport, szórakozás, mindez bárom n.ipra koncentrálva,
A városi TV, a Kanizsa újság, és a mostaniban özeink melő Extra rádió mindent elkövetett, hogy a város lakosságát megfelelten informálja a rendezvényekről, programokról. A váhár területén Mólt a rádió, terjesztették a helyi lapot, a reklámújságot, az Információs iroda állandóim a kiállítók és « látogatók rendelkezésére állt. Tudjuk, mindez egyre foutosabb szerepet tölt be a hétköznapokban U. A vásárban tapasztaltam, hogy kimondottan reklámanyagból tájékozódva kerestek bizonyos árucikkeket a vevők, de az eladóknak legalább Ilyen fontos, hogy tudjanak róluk, Ismerjék az áltáluk forgalmazott termékeket.
A fentiekkel kapcsolatban mégis volt hiányérzetem. /"V Kata megye egjetlen napilapja véleményem szerint nem tudósított olyan bőséggel a rendezvénysorozatról, mint ahogy azt vártuk. Nem közölték a részletes kulturális, sport- és szabadidőprogramokat, nem jelentettek meg külön vásári mellékletet, ahogy ez Ilyenkor szokás. {Lásd: egerszcgl vásár.) Pedig Jó lett volna, ha a környező települések többet tudnak a Kanizsai Napokról, és a hétvégén egy kellemes délelőtt, vag> délutáni program keretében eljöttek volna Kanizsára.
A vásár szervezői mindent elkövettek, bog) ez ne £\ így történjen, hiszen a Zalai Hírlapot kiadó Jurnál Kft. igen kedvező feltételekkel kapott külön standot a csarnokban
sx&i-
DEL-ZALAI HETILAP^
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Szerkesztő: Horváth Krisztina Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügy vezető-igazgatój a. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, az Almanach Könyvkereskedelmi Vállalkozás és Információs Kft., és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. V ISSN 0865-3879
^■■■■BaHMnMHHRBBHnWHHMl
Nem a győzelem volt a fontos
A jól felázott talaj, a vizes fű sem volt akadály annak a 42 természetkedvelőnek, akik részt vettek a DKG Természetbarát Egyesületének - a KANIZSAI NAPOK ''91 rendezvénysorozat keretében -szeptember 14-én megrendezett túranapján. 10 és 20 kilométeres sétatúra, illetve középnehéz túra volt a tét. A végig jó hangulatban telt túranapon meglepő eredmények is születtek. A 20 kilométeres túrán 25 résztvevő indult. Két 12 éves kisfiú Szilágyi Gábor és Sneff Gábor, akik mindketten a Csokonai utcai (volt Andrejka) iskola tanulói, futva tették meg a 20 kilométert. A legfiatalabbak közül Ferencz Gábor és Dénes Zoltán - mindketten 11 évesek - a legrövidebb idő alatt gyalogolva teljesítették ugyanezt a távot. A 32 évével „legidősebb" Valter Géza, és a legnagyobb csapatot indító Batthyány Gimnázium III/C. osztályos résztvevői Plander Márta vezetésével ugyancsak oklevél díjazásban részesültek.
T. F.
Közérzetünk
Hogy van? - kérdeztem Horváth Zoltánt, a KÖGÁZ rendészet-vezetőjét.
Általában, mint minden ember ma Magyarországon, egy kicsit bizonytalannak érzem a körülöttem lévő világot. De személy szerint nem panasz-kodhatom! Családom rendezett körülmények között él. Mindkettőnknek van munkahelye és hellyel-közzel tisztességes fizetést kapunk. Fiam most kezdte meg tanulmányait a ba-latonboglári kertészeti szakközépiskolában. Az iskolakezdés meglehetősen keményen érintette a család költségvetését, de bízom benne, hogy a tanulásra szánt pénz az ő számára később kamatozni fog. Azt
gondolom, hogy nagyon jó volna, hogyha rajtunk kívül nagyon-nagyon sok ember hasonló módon élhetne. Ez nem azt jelenti, hogy a csúcsokat verjük! De ha belegondolok abba, hogy nagyon sok munkanélküli él a városban, akkor valahol jó érzés, hogy az ember tudhatja magáról, hogy holnap is tud vásárolni kenyeret.
- Mit nem tud megvalósítani ma? Mi az, amire vágyik?
- Nagyon sok mindenre vágyom, de most az az első, hogy a fiam befejezze az iskolát... hirtelen nem is tudok mást mondani.
- Ezek szerint a körülményekhez képest elégedett?
- Igen.
- Köszönöm a beszélgetést!
-kemenes-
Pályázatok
A Polgármesteri Hivatal Településellátási és Fejlesztési Osztálya a közelmúltban két pályázatot írt ki. Az ajánlatok beérkezése után megtörtént a pályázatok elbírálása.
Kárbecslő Bizottság
A „Mezőgazdasági Kárbecslő Bizottság létrehozására" című napirend vitájában két kérdésnél időztek csak rövid ideig a képviselők. Az egyiket Palotás Tibor vetette fel, hogy a bizottságban miért nem kapnak helyet a biztosítók képviselői. A jegyző-nő érvelésében elmagyarázta, hogy ennek a bizottságnak teljesen más feladatai vannak, mint a biztosítónak. Az adóelengedés lehetősége nem keverendő össze a kártérítéssel.
A másik kérdés a bizottság páros létszámát (4 fő) feszegette. Ugyancsak a jegyzőnő fejtette ki válaszában, hogy a páros szám nem lehet akadálya a hatékony munkának, hiszen vitás esetekben az elnök szavazata dönt - aki minden esetben a legilletékesebb, az adóhatóság képviselője.
Ezután megválasztották a bizottság tagjait. Két szervezet kapott delegálási jogot - az APEH és a hivatal illetékes osztálya, a testületből pedig Czotterné Ivády Zsuzsa és Kovács János vesz részt a munkában.
(n)
A kiskanizsai szennyvízcsatorna-hálózati rendszerrel kapcsolatos fővállalkozói pályázatot 12 pályázó közül a DÉL-VIÉP Nagykanizsai Főépítésvezetősége, a miklósfai tornaterem tervezésére kiírt pályázatot 16 pályázó közül pedig a helyi STÍLUS Kft. nyerte el.
(t-i)
Önálló ovik
Könnyen és szinte vita nélkül döntött a testület az Ady úti és a Bajcsai Napközi Otthonos Óvodák szakmai önállóságának kérdésében. Könnyen, hiszen egyszer már ugyanilyen kérdésben dönteniük kellett, így hagyatkozhattak a korábbi tapasztalatokra. A pa-lini óvodához képest legfeljebb annyiban volt más az ügy, hogy a mostani döntés egy állás megszüntetését is jelenti. A jelenlegi jogszabályok értelmében csak a négy vagy annál több csoportos óvodák esetében engedélyezik a vezető óvónői státuszt. A szakmai önállóság kimondásával pedig az Ady utcai óvoda esetében a vezető óvónői státuszt meg kell szüntetni. De ez már az illetékes hivatali osztály gondja lesz.
(n)
1991. szeptember 20. KANIZSA 111 3
Protézisről vándorgyűlésen
„Vestibulumplasztika buccá-ból vett szabad nyálkahártya lebennyel", vagy „Részleges madibula rezorpcióval járó rendszerbetegség protetikai kezelése". Egyszerű halandónak ez legalább olyan magas, mint pigmeusnak a Himalája. Ráadásul még érthetetlen is. Nem így van persze ezzel a Magyar Fogászok Egyesületének Fog-pótlástani Szakosztályának IX. Vándorgyűlésén résztvevő, közel 250 résztvevője.
A péntektől hétfőig tartó rendezvény, a laikusok számára csak annyira lehet hír, amennyiben, a fogászati székben ülve is egyre kevesebb fájdalommal, több bizalommal tudunk „szorongani".
A Nagykanizsán először megrendezett vándorgyűlésen azonban felcserélődtek a szerepek. A szervezők között szorongó fogászokkal találkoztunk. Közülük is a legnagyobb stresszben Erdős Zoltán a rendezvény fő szervezője volt:
- Jelen pillanatban, amikor mind a fogtechnika, mind a fogászat helyzete teljesen kilátástalan, nem tudni, hogy milyen rendelkezések fogják befolyásolni a jövőnket. Ebben a helyzetben összehozni egy ilyen országos rendezvényt, ahol minden költség a résztvevőt terhel, nagyon kiszámíthatatlan. Főleg úgy, hogy annak az orvosnak, aki rendelőintézetben dolgozik, nem folytat magánpraxist, ez a részvételi díj szinte erőn felüli lehet.
- Pedig mint a tapasztalatok mutatják, pont ez a területe az egészségügynek, ahol a legjobban érvényesül a piac.
- Itt tényleg piaci tevékenységről van szó. Kérek-kapok, amit kérek az jó minőségű legyen, tehát ezért fizetek.
- Ahogy laikusként átnéztem a konferencia programját, nem találkoztam olyan előadásokkal, amik az egészségügy szükségszerű átalakulásában a
szakma jövőjével foglalkoznának.
- Pedig van. Legfeljebb első olvasatban nem tűnik ki a programból. A múlthoz viszonyítva egy csomó új dolog van. Például három vagy négy olyan előadás is készült, mely kifejezetten a fogászati munka számítógépes tervezésére alapoz.
A jövő szempontjából a fogászatban a technológia a felhasznált anyagok nagyjából adottak, most már a színvonal emelése a feladat. Ennek persze legfontosabb feltétele az anyagi háttér. Egy öntőgép például 500 ezer és 1 millió forint körüli áron szerezhető csak be.
Az, hogy a fogászati tevékenység jövője nem kerül szóba az egész egészségügyi rendszer átalakításának keretében, annak az az oka, hogy az átszervezésről, a jövőnkről még a minisztérium képviselője - aki Surján miniszter urat képviselte külföldi útja miatt - sem tudott konkrétumokkal szolgálni. Annyira kiforratlan,
nem megalapozott az a majdan kialakítandó rendszer, hogy ma még kár lenne erről bármit is elmondani, vitára bocsátani. A társadalombiztosítási rendszer hiányában kár lenne erről bármit is mondani, vitát kezdeni.
Ezt aztán e sorok írója azzal tudja megerősíteni, hogy a minisztérium képviselőjével folytatott beszélgetés során sem jutott újabb információkhoz. Nagy tehát a bizonytalanság fogász körökben, kettősségben élnek, dolgoznak. Egyrészt a három nap alatt megismerkedhetnek a résztvevő orvosok, fogtechnikusok a legújabb technikával, az új eredményekkel, miközben pénzszűkében kénytelenek az elavult technikát alkalmazni velünk szemben az SZTK-ban. Mi meg fogfájósán vágjunk jóképet az egész társadalombiztosítási rendszerhez -míg végre egyszer majd minden érdekelt örömére átalakul
-e
„A pápa érintését lakásába viheti."
(Magyar Hírlap hirdetés, 199L szept. 17. S. old.)
Mostanában sok mlnde-nem nincs. Néhány napja azonban a legjobban egy httvalló reformer hiányzik. Hiányzik a maga százegynéhány reformációs pontjával. Egy-kettőt azok közöl én is szívesen kifüggesztenék - ha nem is templomkapura -», de annak a Jó pár mindenből pénzt-eslnálnl-akaró, hirtelengazdaggá váló embertársunk kabáthajtókájára, akik a pápa lábnyomából Is üzletet csinálnak. Viseljék büszkén, mint rangos kitüntetést, Luther búcsú-cédulákat ostorozó programpontjait.
Vlseyék, miközben pénzt, energiát nem sajnálva azt hirdetik úton-ütfé-len - sőt országos napilap-bao hogy térítés elleni ben bárki megszerezheti ft szőnyeg egy sorszámmal ellátott darabját, mélyen !L János Pál pápa Járt.
Hirdetésükön nem bosszankodom, mert hiá-ba!... csak végre jól jönne már egy „luthermárton"!
Urnában gyűjtik az adományokat
A Nemzeti Emlékhely Alapítvány és a Történelmi Igazságtétel Bizottság levelet küldött az ország összes önkormányzatának. Ebben azzal a kéréssel fordulnak a testületek felé, hogy lakosonként két-két forinttal támogassák a 301-es parcellában építendő emlékművet.
Kanizsa esetében ez az összeg 110 ezer forintot tenne ki. A közgyűlés, mivel a helyszínen nem tudták eldönteni, honnan szerezzenek ehhez az összeghez forrást kompromisszumos megoldást fogadott el. Vállalták a lakosonkénti két forint összegű támogatást, de úgy, hogy az Erzsébet téren felállítandó urnában egy záros határidőig összegyűlt pénzt fogja a testület a későbbiekben kiegészíteni.
(n)
OKBT-díj Kanizsának
Az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács által meghirdetett „A legbiztonságosabb közlekedésű város" című pályázat második (utolsó) szakaszának értékelésére június hónapban került sor. Az OKBT-ből és a pályázatot finanszírozó intézményekből álló zsűri Nagykanizsát a IV. települési kategóriában első díjjal jutalmazta. Az ezzel járó 1000000 Ft-ot tegnap délután dr. Ke-reskai István és Karmazin József vette át Budapesten.
Mint megtudtuk, a pályázati díj összege kizárólag a település közlekedésbiztonsági céljaira fordítható. A díj felhasználásáról az OKBT Elnöksége írásban kap majd tájékoztatást.
Öt vízmű vállalat Sportnapja
A verseny ideje: 1991. szeptember 21. (szombat)
Találkozás: 9.00 és 9.20 óra között Mindenki Sportpályája, Nagykanizsa, Kaán K. u.
Megnyitó-. 9.30 óra Mindenki Sportpályája (eső esetén Cserháti)
Versenyek sportáganként:
1. Kispályás labdarúgás - Mindenki Sportpályája (eső esetén Olajbányász cs.)
2. Röplabda (férfi, női) - Mindenki Sportpályája (eső esetén Cserháti)
3. Asztalitenisz (férfi, női) - Bútorgyár csarnok Nagykanizsa, Csengery u.
4. Sakk - Vízmű központi telephely Nagykanizsa, Kisfaludy u. 15/a.
5. Teke - Olajbányász csarnok Nagykanizsa, Stromfeld u.
Versenyek kezdési időpontja: 10.00 óra A sportvetélkedők kb. 15.00 óráig tartanak.
I
[ Kanizsa!
1991. szeptember 20,
A kaktusz virága
„Zongoraszónál szebb zongorafödélen a lakk"
(Szilágyi Domokos) Az elmúlt héten a városban több virágboltban gyönyörű, bimbós és virágzó kaktuszokat árultak. A kaktuszoknak egyetlen szépséghibájuk volt; ami az első, felületes ránézésre föl sem tűnt; de a tüzetesebb megfigyelés és az avatott szem fölfedezhette: a virágok nem a növény testéből nőttek ki, hanem ügyes kezek ragasztották föl vevőcsalogató díszül, nem törődve olyan apróságokkal, hogy esetleg sárga, nagyvirágú fajra apró, bordó bimbók kerülnek.
Mindez Kónya Imre, az MDF parlamenti frakciójának vezetője napokban nyilvánosságra került tanulmánya kapcsán jutott eszembe. Eme iromány - mivel belső használatra szánták - leplezetlen cinizmussal beszél arról, hogy véget kell vetni azoknak a látszatintézkedéseknek, melyekkel a Nyugat szimpátiáját immáron sikerült biztosítani, itt az ideje, hogy az MDF kihasználja a pozíciójából fakadó előnyöket. Annak adjon információt, aki - Kónya Imre szerint - objektíven tájékoztat (a hír szabad?), gyökeresen át kell alakítani a rádió és a televízió szellemiségét (valószínűleg piros-fehér-(tulipán)zöld-re, de ki látott zöld tulipánt?)
Mint az MDF vezetői többször hangsúlyozták, a sajtó nem akar az eredményekről, csak a nehézségekről írni, így valószínűleg a rózsaszín jövőkép is része az objektív tájékoztatásnak. (Kár, hogy ezért a színért a politikai paletta legkülönbözőbb oldalairól megin-
és akinek tüske juthat
„5. A nyugdíjak kiszámításánál azokat az éveket, amelyeket a nyugdíjas függetlenített mozgalmi állásban (párt-, KISZ-, szakszervezeti, Hazafias Népfront-, munkásőr stb. aktivistaként) töltött el, figyelmen kívül kell hagyni. Akinek az ily módon megállapított nyugdíja nem éri el a minimális nyugdíjat, annak a minimumot kell biztosítani."
Kónya Imre
Mivel a tanulmányban leírtaktól az MDF részéről senki nem határolta el magát, így akár hivatalos kormánypárti álláspontnak is tekinthetnénk. Ezt persze tegye meg mindenki saját belátása szerint. De ha már született egy ilyen tanulmány, a fent idézett gondolatnak itt Kanizsán jártunk utána. Érintetteket kerestünk meg, közülük Czotterné Ivády Zsuzsa elmondta véleményét, míg a szintén MDF tag Harangozó Éva nem élt a felkínált lehetőséggel.
Czotterné Ivády Zsuzsa:
- Épp most olvastam az Új Magyarországban, hogy egyszerűen
dult a versenyfutás, kérdés, hogy a létrejövő színkeverékek mennyire esztétikusak?)
Eredmények persze kétségkívül vannak. Én az utolsó optimista megnyilvánulást idős paraszt ismerősömtől hallottam, aki büszkén közölte, hogy sikerült meginnia, illetve a családdal megitatnia a ta-
nem lehet végigjátszani. Én úgy értelmeztem, amikor először hallottam, hogy ez a vezetőkre vonatkozik, különböző apparátusoknak a régi vezetőire. Bár én annyira - hála istennek - nem ismertem őket, de rájuk vonatkoztatva a Kónya féle gondolatot, azzal egyet tudok érteni. De talán -mint ahogy minden más esetben sem - nem lehet egy kalap alá venni mindenkit. Rengeteg szempont van, amit vizsgálni kellene. Milyen alapokkal lett apparátusi vezető, melyik időszakban lett az.
A másik dolog az, hogy én azt hiszem, nagyon sokan voltak a fiatalabb generációból, akik legalábbis jószándékúként kezdtek. Aztán, hogy mennyire voltak jellemben erősek, mennyire maradtak tisztességesek meg becsületesek, meg mennyire hagyták magukat korrumpálni a hivatásukból vagy beosztásukból adódóan - ez megint más kérdés.
Abban, hogy ez a kérdés felme-
valy termett háromszáz liter borát - amit eladni manapság képtelenség lenne -, és felkészülten, üres hordókkal várja az új szüretet.
Kónya úr tanulmányát valószínűleg már a következő választásokat szem előtt tartva fogalmazta meg. Egy dologról megfeledkezett: az MDF-ről kialakított kép
rült, bizonyára volt egy társadalmi nyomás. Az mégiscsak igaz, hogy kettős hatalom van az országban. Egyrészt a parlament meg a kormány, akik választás útján kerültek a helyükre, másrészt a gazdasági hatalom, ahol zömmel a régi lobby mentette át magát. Miután pedig a megélhetési helyzet rosszabbodik, ilyenkor az emberek egy része törvényszerűen fordul arrafelé, hogy jogos igazságok szülessenek. Csak itt megint nemigen látszik kikristályosodva, hogy ezt a határt hol lehet meghúzni. Nincs pontosan kifejtve, hogy meddig elszámolás és honnan leszámoláí. Az elszámolásnak maximálisan híve vagyok, a leszámolásnak viszont nem. Utóbbival nem oldunk meg semmit, azzal csak rosszabbodik a helyzet.
Ha a tanulmányban leírt gondolat törvényerőre emelkedik, és adott esetben ez rám is vonatkozik, én állok elébe. Én még sze-
nemcsak exportáru volt, hanem a tavalyi választások idején itthon is keresett fogyasztási cikk. Kérdés az, hogy eme - megtévesztésül fölaggatott - virágok nélkül továbbra is keresett marad-e, vagy a vevők nem a tüskékért, hanem épp a virágokért vásárolták meg?
Végezetül egy személyes megjegyzés: a szerzőt a fenti asszociációért enyhe lelkiismeretfurdalás kínozza, mivel a kaktuszok kedvenc növényei közé tartoznak.
-csák
retném is, mert lehetne olyan dolgokat tisztázni, amiket eddig nem lehetett. Sok mindenre kíváncsi lennék én is, mit, hol, hogyan csináltam jól, rosszul, mit tettem helyesen vagy mit rontottam el. Erre egy ilyen „átvüágítás" jó alkalmat adna.
Ha azonban egy általános sémát húznának rá mindazokra, akik 45 óta ilyen helyeken dolgoznak, ezt nem fogadnám el - nem azért, mert engemet is érint, hanem -, mert láttam jópár olyan embert ezekben a berkekben, akiknek sokkal rosszabb volt a helyzete, mint bárki másnak.
Nem lehet egy kalap alá vonni mondjuk egy Grósz Károlyt egy akármilyen társadalmi szervezet utolsó homokszemével.
Czotterné Ivády Zsuzsa a rendszerváltozás előtt a Hazafias Népfront főállású munkatársa volt, jelenleg munkanélküli.
Nagy Imre
1991. szeptember 20.
KANIZSA

Szeptember 12: Pedagógusnap
„A vitára bocsátás nem is szándéka az oktatás irányítóinak"
déssel számol. Prognosztizálható ebból, hogy milyen katasztrofális helyzetbe juthatnak így az intézmények. Már a tavalyi pénzek sem voltak elegendók, hiszen év végén kellett 180 milliót az iskolák számára külön átcsoportosítani, hogy egyáltalán működni tudjanak. Az idén sem lesz elég a pénz, hiszen az első energia-száfiilák még csak most várhatók.
Én azt mondom, hogy a jelenlegi helyzet legalább fenntartható legyen, minimálisan az inflációt követő növekedést kell az iskolák támogatásánál számolni. Ezt legalább meg kellene lépni a kormánynak, a parlamentnek, de én nem látok túlságosan nagy hajlandóságot részükről.
- Az országos botrányokból úgy tűnik, mintha az önkormányzatok sem lennének mentesen a „maradék-elv" gondolkodástól.
- A gondolkodásmódjukban ugyanaz a mechanizmus érvényesül, mint a kormányzatnál. Pedig az önkormányzati törvényben Te van írva, mik azok a feladatok, amiket mindenképpen végre kell hajtania a település vezetőinek. Amikor egy önkormányzat költségvetést készít, csak akkor jár el helyesen, ha előveszi a törvényt, és megnézi miket ír le feladatként.
- Régóta készül az új Oktatási Törvény. Nem tudni, hányadik változat forog már közkézen. Ön mint érdekvédelmi vezetó, mit tartana rossznak, veszélyesnek, ha ebbe a törvénybe belekerülne?
- Nagyon félek attól, hogy az új törvény elfelejti majd felsorolni azokat a feladatokat, amiről az államháztartásnak bármi áron is, de gondoskodni kell. Ha az óvoda, a diákotthon, a gyógypedagógia nem kerül felsorolásra, mint állami feladat, akkor hovatovább oktatás alatt mindenki csak egy „fapados" általános iskolát ért.
Félek attól, hogy a törvényben nem rendeződik a pedagógusok jogállása. A pedagógusok munkaviszonyáról, végkielégítéséről, bérrendszeréről valamilyen törvényi szabályozás szükséges.
Attól is félek, hogy a törvény elfogadása előtt nem történik meg az érdekegyeztetés, nem jön létre egy szakmai konszenzus. Ha minden igaz, szeptember végén a tárca előterjeszti a törvényjavaslatot, ami információim szerint gyökeresen eltér az eddig kidolgozott két variánstól. Ez utóbbi tervezetet eddig még nem láttuk, sőt a minisztérium információja szerint a vitára bocsátás nem is szándéka az oktatás irányítóinak.
Csütörtök délután, három óra után néhány perc. Szöllősi Istvánná, a Pedagógus Szakszervezet főtitkára éppen befejezte tájékoztatóját az érdekvédelmi szervezet helyzetéről. A teremből már szállingózik kifelé a szépszámú hallgatóság.
- Még a parlamenti választások előtt, egy fiatalokkal, oktatással foglalkozó szociológus jósolta a következőt: „Az új parlamentbe akárhány pedagógus, értelmiségi is bekerülhet, a kultúra, az oktatás helyzete attól semennyire nem fog megváltozni." Mennyire érzi betel-jesültnek ezt a jóslatot?
- Azt gondolom, hogy bárki, bármilyen körülményeié között fogalmazta meg ezt a gondolatot, iól látta előre a jövőt. Nagy-iából igaza van, bar életveszélyes lenne általánosítani. Vannak olyanok a parlamentben, akik képviselőként is pedagógusok, értelmiségiek maradtak. Sajnos ők vannak kevesebben.
A jelenlegi költségvetés tárgyalása előtt mi négy alkalommal tettünk kísérletet arra, hogy a pedagógus parlamenti képviselőkkel tárgyaljunk a szakma helyzetéről, esélyeiről. Szerettünk volna legalább annyi módosítást elérni, hogy a bérfejlesztésre szánt pénzt válasszák külön a dologi összegektől. Egyszerűen csak azért, hogy a szinte lehetetlen anyagi helyzetben levő iskolák ne tudjanak a peda-gógus-béreken spórolni.
jövő évi költségvetés tárának már az első fordulóirészt vettünk. Érdekeink képviseleténél nem azt néztük, hogy a képviselő orvos, jogász vagy éppen pedagógus, hanem, hogy a konkrét kérdésben megegyeznek-e véleményeink.
- Beszámolójában említette, hogy az oktatás „elhagyatottsága" nagyrészt a Világbank, az IMF követelésének köszönhető. Emellett nem mentette fel a kormányzatot sem a felelősség alól. Milyen okát látja annak, hogy a kormányzat nem mer, vagy nem tud lepni egy modern és működő oktatási rendszer létrehozásáért?
- A mostani költségvetési előterjesztés, egy várhatóan 25%-os infláció mellett az iskoláknál 5%-os anyagi támogatás-növeke-
„A kormányzópártok nem akarják leépíteni az államapparátust"
Csütörtök délután, hat óra előtt néhány perc. Már szállingóznak a vendégek Kelemen Péter „Az önkormányzatok és az oktatási rendszer kapcsolata" című előadására. A rendezvény előtt jutott idő néhány rövid kérdésre.
- Milyen lehetősége van az önkormányzatoknak az oktatás helyzetének javítására?
- Az önkormányzatok borzasztó nehézségek előtt állnak. Az oktatás egész válsága a nyakukba szakadt. A központi kormányzat pedig sajnos semmilyen vonatkozásban nem siet a segítségükre. Még azokat a feladatokat sem vállalja magára, amiket mindenképpen nekik kellene megoldani.
- Mi lehet az oka annak, hogy többen mondják, hogy döntéseiben a parlament oktatás-ellenes?
- Azt lehet mondani, hogy a kormánytöbbség által hozott határozatok több esetben tényleg kultúraellenesek. Konkrét példája volt ennek a pedagógusok béremelése, összesen 30%-os emelést határoztak el, de ebből csak 20% volt a fejenkénti automatizmus, a többit pedig az önkormányzatok belátásuk szerint használták fel.
A kultúraellenes döntések abból is fakadnak, hogy a kormányzó pártok nem akarják leépíteni az államapparátust. Ezért borzasztó nagy költségvetéssel dolgoznak. Olyan dolgokat is központosítanak, központosítva hagynak, amiket már régen privatizálni kellett volna. Ilyen módon olyan ágazatok vesznek részt az újra elosztásban, amiket már régen el kellett volna hagyni. Ezért a két legnagyobb újraelosztási rendszer - az egészségügy és az oktatás - állandóan hátrányba kerül.
Az SZDSZ a költségvetési vita során 40 milliárd forint lefaragását javasolta, aminek az egészségügyben vagy az oktatásban való felhasználása megoldotta volna a jelenlegi finanszírozási gondokat.
Sajnálatos következménye a mai válságos oktatási helyzetnek, hogy kormányzati döntések hiányában olyan problémák is az önkormányzatok nyakába zúdultak, amik megoldásához nincs igazán kompetenciája. Nem szüntetheti meg a jelenlegi tantervi diktatúrát, nem változtathatja meg azt a félelmetes túl-képzési igényt, ami az oktatásügyben uralkodik. Nálunk például középiskolában tanítják azt, amit jobb helyeken az egyetemen, általános iskolában középiskolai szintű ismereteket kérünk
számon és így tovább. Ezek jellegzetesen tartalmi kérdések, és ezeket az önkormányzatok - mivel semmiféle jogosítványuk nincs - nem tudják kezelni, az ilyen problémákat megoldani. Ők legfeljebb csak támogatni tudják alternatív oktatási programok létrejöttét, kipróbálását, de igazi beleszólásuk nincs a kérdésekbe.
Tény ugyanakkor, hogy az önkormányzatok rosszul értelmezett takarékosságból szétverik a háttérintézményeket. Hallottam már arról, hogy megszüntettek megyei pedagógiai továbbképző központokat, nem fizetik a tantárgyi munkaközösségek vezetőit és így tovább. Pedig éppen most lenne arra szükség, nogy ez a pedagógiai fejlesztő tevékenység minél jobban fejlődjék ki. Az oktatás tartalmának, minőségének jövője függhet az ilyen jellegű intézmények hatékony működésétől. Ráadásul ezek fentartása az összes pénzek pár ezrelékét teszik csak ki. Ilyen esetekben a takarékosság rosszul értelmezett, szűklátókörűséget takar.
Ha az önkormányzatok nem is tudják megoldani a válságot, legalább ne mélyítsék tovább.
- A kormányzat részéről mik lennének ma a legfontosabb megoldandó kérdések?
- Egy új oktatás-finanszírozá-si rendszer létrehozása ma a legsürgetőbb feladat. Erre a szellemi kapacitás már a Németh-kormány idejében megvolt, és már akkor is lehetett volna lépni. Voltaképpen, ha az MDF-es kormány nem játszik kiszórí-tósdit a Gazsó bizottsággal, akkor már előrébb járnánk. Ha fél évvel ezelőtt már megszületett volna az új oktatási törvény, ami a finanszírozást is megoldotta volna, sokkal jobb helyzetben lennénk már. Sajnos a bizottság - a különféle nyomások hatására - már nem tudta kompromisszumok nélkül megfogalmazni a saját gondolatmenetét, szándékait.
Addig azonban, míg a kormányzat ezeket az alapfeladatokat nem oldja meg, az önkormányzatok szintje teljesen lehetetlen helyzetben vannak, és csak belátásukra van bízva mennyire törődnek az oktatással.
Nagy Imre
6
KANIZSA
1991. szeptember 20.
Wiener Walzer Kanizsan
Bécsi diákok érkeznek ma vendégségbe a „ batthyányis" középiskolásokhoz. Az osztrák főváros XII. kerületének és a kanizsai gimnáziumnak ez év tavaszán kezdődött - a remélhetőleg hosszú távú - partnerkapcsolata. Áprilisban kanizsai diákok vettek részt tíz napon keresztül intenzív nyelvi képzésen a bécsi középiskolában. Hogyan és miért jött létre a két intézmény közötti tanulmányi kapcsolat? Erről kérdeztük Szebenyi Mária igazgatónőt:
- Iskolánk külföldi kapcsolatainak alakítását, az az egyszerű, ma már mindenki előtt talán nyilvánvaló tény határozza meg, hogy az idegen nyelv ismerete és tudása létkérdéssé vált minden fiatal számára. Iskolánkban mi kétféle módon fogjuk fel a nyelvtanítás jelentőségét. Az egyik, hogy a fiatal leendő szakmájaként fogja fel a nyelv tanulását. Mi emellett szorgalmazzuk a nyelvtudás másik jelentőségét, hogy mint eszköz, egy adott szakmához kapcsolódva hatalmas helyzeti előnyt jelenthet mindenki számára. Az idegen nyelvek ismerete nyújtja azt a lehetőséget, hogy akár egyetemi ösztöndíjakhoz lehessen hozzájutni, akár végzettként külföldi tanulmányutakra, továbbképzésekre nyíljon lehetőség.
Az természetes, hogy a nyelvtanulás egyik fokmérője, hogy mekkora heti óraszámban tanulja valaki. De igazán csak anyanyelvi környezetben lehet a beszédkészséget jól és hatékonyan fejleszteni. Ezért igyekeztünk olyan kapcsolatokat kiépíteni, amivel megteremthetjük azt a lehetőséget, hogy diákjaink csere útján nyelvi képzésben vehetnek részt anyanyelvi területen. Megpróbáltuk mi a hivatalos, állami változatait ennek a kapcsolatteremtésnek, de kevés sikerrel pályáztunk.
A jelenleg élő és működő kapcsolataink döntő része, ki-
zárólag személyes ismeretségek révén jött létre. Tanáraink nyári szabadságán, vagy különböző továbbképzéseken szerzett ismeretsége révén alakult ki a jelenlegi három partnerkapcsolatunk. Kettő német nyelvterületen, a fürstenfeldi és bécsi gimnáziummal, egy pedig Angliában, a norwich-i iskolaközponttal.
ket oldottunk meg, verseket fordítottunk, rengeteget beszélgettünk.
- Tanáraink persze nem tudtak magyarul, így rákényszerültünk arra, hogy állandóan németül beszéljünk - folytatja Skoda László. - De nemcsak a délelőtti órákon, hanem bárhova mentünk is napközben -mivel osztrákokkal voltunk
Az eddigi tapasztalatok alapján, igazán jónak a bécsi gimnáziummal való kapcsolat mutatkozik. A tíznapos kurzuson résztvevő diákok délelőtt órarend szerint, négy-ötfős csoportokban intenzív nyelvtanuláson vesznek részt. Családoknál laknak, tehát ha akarják, ha nem, német nyelvi környezetben kénytelenek eltölteni a kinti időszakot.
Mennyire hasznos ez a tíz nap? Erről már beszéljenek a diákok. Csatlós Csilla, Skoda László, Szabó Szilárd, Rónay Szabolcs áprilisban töltött el tíz napot az osztrák fővárosban.
- Minden délelőtt volt négy-öt óránk. Beosztottak bennünket kisebb csoportokba, nyelvtudásunk alapján - kezdi Csilla. - A csoportvezetőnk segítségével különböző teszte-
A Liberális Egészségügyi Klub meghív minden érdeklődőt az 1991. szeptember 25-én (szerdán) 18.00 órai kezdettel rendezendő találkozóra. Vendég: dr. Weltner János (az I. sz. Sebészeti Klinika orvosa) Téma: „Cselekvési program" a Népjóléti Minisztérium
által közölt program megtárgyalása, valamint az „Önkormányzatok és az egészségügy kapcsolata".
SZDSZ iroda
Nagykanizsa, Hevesi S. u. 6. (Szolgáltatóház)
„körülvéve" - kénytelenek voltunk mindent megérteni, mindent németül elmagyarázni.
- Jó pár év tanulás után szinte már profik vagytok németből. A kinti tíz nap alatt tapasztaltatok-e olyat, hogy más a beszélt nyelv és megint más, amit itthon tanítottak?
- Először is furcsa volt a bécsi dialektus - válaszol Rónay Szabolcs -, de nemcsak ez volt más, hanem az is, hogy a köznyelvben sok mindent kihagynak, a nyelvtani szabályokkal nem törődnek annyira, mint ahogy mi tanuljuk. Sokkal pergőbb a beszélt nyelv, sokszor csak az egész szövegből, mondatból derül ki, hogy egy-egy szót milyen nyelvtani alakban is kellett volna használni.
- Itthon mindig kötelező használnunk a névelőket, ott például alig-alig hallottuk, hogy mondták volna beszéd közben - vág közbe Szabó Szilárd. - Úgy érzem, amit itthon tanulunk, az sokkal elméletibb. Tankönyv alapján haladunk a nyelvtanulásban, míg odakint rengeteget beszélgettünk az órákon, különböző beszédszituációkat gyakoroltunk.
- Azért gondolom nemcsak tanulással telt el a tíz nap -tettem fel gyanútlanul a kér-
dést. Jöttek is a válaszok szépen sorban, de ember legyen a talpán, aki megmondja négyük közül, ki mikor és melyik élményt tartotta a legfontosabbnak. így aztán „ömlesztve" következzenek a tíz nap élményei:
- Burg Theater, bécsi szimfonikusok, óriáskerék, Schön-brunn, múzeumok. Farkasokkal táncoló, elcserélt telefonszám, minden reggel feketeri-bizke dzsem...
Vida László a csoport egyik kísérő tanára volt. A pedagógus szemszögéből 6 hogyan látja a tíznapos kurzus tapasztalatait?
- önmagában a tíz nap nem túlságosan hosszú idő. Arra viszont bőségesen elég, hogy meglássák a diákok, miért van szükség a nyelvtudásra. Fontos, hogy érezzék, a nyelvtudással el tudnak boldogulni egy olyan orszságban - a mindennapi szituációkban, utcán, boltban, családoknál -, ahol más nyelvet beszélnek. A tíz nap bőven elég arra, hogy ne csak a „Maria Hilferen" menjen végig, vagy az oberwarthi bevásárlásokat intézze el, hanem kicsit az ottani életbe betekintsen. A mostani időszakban nagyon fontos, hogy a gyerekek meglássák a másságot. Tapasztalják azt, hogy mennyiben más egy olyan európai kultúrkör, ahol az oktatásban a gyakorlati életre való nevelésre törekednek. A diákoknak a délelőtti nyelvi órák mellett volt lehetősége arra, hogy bármilyen más szaktantárgyi órákon részt vehessenek. Ezeken aztán például látták, hogy mennyivel másabb a kémia oktatása. A tananyag úgy áll össze, hogy tudománytörténet, ismeretanyag és a gyakorlati életben való hasznosítás. Ez utóbbiról a kőolaj esetében azt tanulják meg, hogyan kell egy benzinkútnál tankolni. Ennyire a mindennapi gyakorlatra készít fel az ottani oktatási rendszer.
Emellett persze azt is látták diákjaink, hogy mennyire más az ottani életritmus. Tapasztalták a nyugodtságot, a „keveset vállalj, de azt teljesítsd" elvet, az egymásra való odafigyelést, és hogy mindenre jut idejük. Példaként hozhatták haza ezeket a tapasztalatokat, melyeket én legalább olyan fontosnak tartok, mint a nyelvtudásban való gyarapodásukat.
na-im
Bécsben a „batthyányis" diákok
1991. szeptember 20, KANIZSA 111 J............. 7
„...a dixielandnak az igazi hatása testközelben van."
Néhány perc Benkó Sándorral
Vasárnap délután a HSMK-ban adott nagy sikerű koncertet a Benkó Dixieland Band. A műfajtól szokatlan időpont ellenére a nézők Jól szórakoztak, s a „matiné" után lemezekért és autogramokért ostromolták meg az együttes öltözőjét. Ez alatt beszélgettünk Benkó Sándorral, a dixielandfőnökkel.
- Művész úr, mint hallottuk, valami új műfajra készül a Benkó Dixieland. Elmondaná, hogyan született meg a dixieland-mise gondolata?
- A Benkó Dixieland öt éve dolgozik azon, hogy egy római katolikus liturgiát megzenésítsen new orleansi hagyományokkal. Ez az európai emberek számára szokatlan, mert a néger istentiszteletek mások. Egy teljesen furcsa dolog, úgy néz ki, mintha egy házibuli lenne, énekelnek, mulatoznak, tapsolnak, táncolnak, tehát az istent máshogy dicsőítik, mint Európában. Mi részt vettünk az Egyesült Államokban ilyen miséken, sőt Magyarországon is csináltunk ilyet, s felötlött bennünk, hogy ez nem tökéletes így, mert nem sok köze, kapcsolódási pontja van a liturgiához. Ezért komponáltunk egy misét, amely a világon az első new orleansi mise. Hogy ennek a hangzása igazán jó legyen, egy kétszáz tagú kórust kértünk fel a közreműködésre, harangjátékok, csőharangok erősítik még ezt a hangzást. Két amerikai művész segítette az alkotás folyamatában, az egyik Joe Murányi, aki Luis Amstrongnak volt a klarinétosa, a magyar közönség a sokat játszott Won-derful World-ből ismerheti, a másik Mike Webbs, aki Californiából érkezett, aki trombitán játszott. A lemez november közepén már kapható lesz a boltokban, és ha a televízióban komoly változások nem lesznek, akkor Karácsony első napján a TV 1 főműsorában lesz látható-hallható a dixieland-mise.
- Mondhatjuk azt, hogy a dixieland egy örömzene?
- Igen az, két ok miatt. Mi örömmel játsszuk, másrészt ez a zene úgy született, hogy 1900 tájékán New Orleansben a négerek saját örömükre játszották, mindenféle „manír" nélkül. Később, mikor másoknak megtetszett, a mások örömére is játszották mulatókban, utcán, rendezvényeken, tehát nem egy-egy ember önmagába befelé forduló művészete, hanem kimondottan nagy tömegeknek szóló, eszményi mondanivalót nem tartalmazó, könnyed szórakozási forma.
- Amikor reggel úgy kel föl, hogy min-
denből elege van, hogyan tud hangulatot váltani, ha aznap éppen egy koncerten kell fellépni?
- Nagyon érdekes dolog, ha köhögök, tüsszögök vagy akármilyen élettani funkciózavar, bármi bajom is van -, ha felmegyek a színpadra, akkor a teljes koncert időtartamára ez leáll. Jókedvű vagyok, úgy látszik az ember szervezete át tud állni, rááll arra, hogy a közönséget ki kell szolgálni, játszani kell. Ezek látványos külső funkciók, léteznek belső funkciók is, de én, ha klarinét van a kezemben, teljesen ki tudok kapcsolni minden zavaró tényezőt.
- Dixie-muzsikát nem láttam még mélabús zenészektől. Ide alapvetően extrovertált, kitárulkozó emberek - alanyok kellenek?
- Valószínű, hogy mindenki, aki ilyen muzsikát játszik, lassan ráhangolódik a zenére, de olyan típusú emberek is tudnak dixielandet nagyon jól játszani, akik különben nagyon levert képet mutatnak általában, de zenélés közben teljesen felszabadulnak.
- Rétegzene ez?
- Ha Magyarországon a Sportcsarnokot mi többször meg tudtuk tölteni tizenháromezer emberrel, akkor azt mondom, hogy itt ez nem rétegzene. A rétegzene 200-300 embert tud összegyűjteni. Negyvenezer tagja van az adatbankunknak, akik effektív Benkó-rajongók, ez legalább két-háromszázezer aktív rajongót jelent.
- Amerikába még mindig hazamegy ez a zene, vagy már kozmopolita lett a dixie is?
- Erről a zenetudósok azt állítják, hogy maga a muzsika nagyvárosi folk-zene, zavaros körülmények között született New Orleansben, s onnan indult el Chicagóba, New Yorkba és a világ minden pontjára. A nagyvárosi zene magában hordozza, hogy ilyen értelemben nemzetközi, ahol ezt a közeget megtalálja, a fiatalságot, a városi hangulatot, ott a dixielandnek mindenhol „hazája" lesz.
- Rádióban többször halljuk ezt a muzsikát, tv-ben elvétve, nem tudom, van-e dixie-videoklip? Ez a zene inkább a személyes kontaktusra épít?
- Valójában személyes kapcsolatra épít, de vannak videoklipjeink is, például a Ti-ger, amelyen a világon nagyon sok helyen, a Sky Channelen is ment, és legalább 500 millió ember látta a tv-ben. De a dixielandnek az igazi hatása testközelben van, ha média kerül közénk, már egy kicsit manírozott, nem süt át úgy például a képernyőn. De én a klasszikus zenével is így vagyok, jobban szeretem élőben.
- Hívják még Dixie-tanár úrnak?
- Azt hiszem, a Dixie szó kezd lekopni, Tanár úrnak szólítanak. Általában minden emberrel tegeződöm, idős, fiatal emberekkel egyaránt, de ez bizonyítja azt, hogy a tegeződés mély tiszteleten, jó emberi kapcsolaton is alapulhat. Én az egyetemen, a diákok közül is sokkal tegeződöm, és soha semmi konfliktus nem adódott belőle.
- Manapság, ha vidám műfajokról, könnyedségről beszélünk, a sok társadalmi probléma, napi nehézség hatására feltehetik az emberek, hogy van képük vidámnak lenni, nyilvánosan örömködni?
- Már hogy van-e pofám játszani ezt a műfajt? Inkább máshogy fogom föl. Egy művész igazából átalakítani a világot nem tudja, de ha csak annyit elérünk, hogy rövid időre az emberek búját-bána-tát egy picit kikapcsoljuk, legalább az idegrendszerüket egy kötetlen formában „üzemeltethetik" - mert azért a mindennapok nehézsége, nyomora nagyon megviseli őket -, akkor azt hiszem, egy nagyon nagy eredményt érünk el. Tehát a művészeteknek sok feladata van, az optimista művészeteknek pont az, hogy az élet abszolút nyomott hangulatú közegeiben és időszakaiban, mint amiben most Magyarország is van, mi azzal segítsünk, hogy ebből megpróbáljuk kikapcsolni az embereket. Ma, ha lenézek a nézőtérre, a szemekből tükröződik a levertség, fáradtság, a nihil, de minden koncerten 30-40 perc után a közönség átalakul. Ez egy csoda, ami történik, eszébe nem jut a holnapi villanyszámla; amikor kimegy a színházból, akkor vágja fejbe megint a mindennapok gondja. Na, ha ennyit elértünk, egy órát pihentek, kikapcsolódtak - úgy érzem már jót tettünk.
Lukács Ibolya
Benkó Sándor
(Erdei András felvétele)
il mm KANIZSA Ili II 1991. szeptembe r 20.
Megalakult a
Nagykanizsai Magyar-Amerikai Társasági?)
Pénteken a Vasemberház Házasságkötő termében tartotta alakuló ülését a Nagykanizsai Magyar-Amerikai Társaság. Az alakuló ülésen megjelent Roland McCarthy, a Nemzetközi Amerikai Iskola elnöke, Berényi György, a Budapesti Társaság elnöke és Csókás Péter, a Nemzetek Háza képviseletében.
Mint a bevezetőből megtudtuk, a magyar-amerikai kapcsolatok már rendelkeznek bizonyos gazdasági-történelmi múlt-
tal városunkban, hiszen a két világháború között működő MA-ORT, valamint a TUNGSRAM 75%-os résztulajdonosa, a General Electric létező gazdasági kapcsolatot jelentett/jelent.
Emellett nem kis számú személyes, családi összekötő kapocs is létrejött az elmúlt évtizedek során, s e háttértényezők kedvező alapot jelenthetnek a Társaság megalakulásához, működéséhez. A célokat keretjelleggel az Alapszabály tartalmazza, felölel-
ve a kulturális, közéleti, sport-és gazdasági, vállalkozói területeket, remélve, hogy a célok megvalósításával elért eredményekből a város is profitálhat.
McCarthy úr hangsúlyozta, hogy a Társaság működése, megítélése, eredményessége nagyban azon múlik, hogy az egyes emberek hogyan képviselik az egyesületet, milyen a résztvevők hozzáállása, hiszen ez nehéz társadalmi munka nem reprezentálás és deklarációk ki-
nyilvánítása. A Nagykanizsai Társaság következő ülését szeptember 26-án tartja, amelyen el kell fogadni az Alapszabályt, hiszen addig hivatalosan nem alakulhat semmilyen társaság, egyesület, amíg az alapdokumentumot meg nem szavazzák.
További felvilágosítást a Király u. 46. szám alatti irodában, valamint a 14-723-as telefonszámon adnak.
L. I.
BAJAZZÓK
ItohócYurn/.sInt nemesük gyerekeknek
A Kanizsai Napok gazdag kulturális programajánlatában a Bajazzó Bábegyüttes feketeszínházi előadását a szervezők a gyerekek szórakoztatására szánták.
A bábegyüttes, melynek tagjai pedagógusok, olyan műsorral kápráztatta el a látogatókat, amely mind tartalmát, mind technikai kivitelét tekintve a legnagyobb elismerést érdemli.
Az úgynevezett „feketeszínházi" produkció lényege, hogy teljes elsötétítésben, fekete háttér előtt a bábok, figurák, jelmezes szereplők speciális infrafénytechnikával megvilágítva, jellegzetes világító színekben pompázva jelennek meg a sötétben. Az egyébként is varázslatos mesevilág így még színesebbé, titokzatosabbá válik, a látvány új, képzelt világba röpíti a nézőt. Az élmény azonban nem marad a vizualitás szintjén, minden produkciónak története van, és a kompozíció a hangszórókból áradó zenével vá-
lik teljessé. A zene nem aláfestés, hiszen a létrehozókban eredetileg ez indítja az alkotó munkát, újrafogalmazva Ravel Boleróját, Beethoven Sorsszimfóniáját, operákat a Traviátától a Carmenig, népdalokat, tánczenét. A produkció a legfinomabb mozdulatokat kívánja meg, s ehhez elengedhetetlenül szükséges a mozgásművészet alapos ismerete. Látvány, sztori, jó zene, humor - mi kell még? Persze, ha biztos sikert akar elérni valaki a gyerekek szórakoztatásában, nem árt, ha megjelenik a bohóc, erőművész és állatok serege is az előadáson. Bajaz-zóék is ezekre a szereplőkre építettek, s a „jutalom" nem is maradt el. Ez a jutalom a gyerekek visító-ugráló-nevető tetszésnyilvánítása volt, mégis azt hiszem, talán az őket elkísérő szülők, nagyszülők, felnőtt látogatók voltak a műsor igazi értekelői, élvezői, akik a bohócvarázslat alatt újraálmodták saját és gyermekeik régi és új meséit, álmait.
L. I.
MAGYAR GROTESZK ''91. A „Rendszerváltás cipői" (A kiállítást bemutató írásunk a lap 26. oldalán olvasható.)
McCarthy Úr és az alakuló ülés résztvevői.
(Erdei András felvétele)
MV SORMELLEKLET
A 16 oldalas TV és Rádió műsor a/, alábbi > llalalok és vállalkozások támogatásával jelenik ini''<>: DO.Ml''S, l l''ÁSZ Kft., III KUM?<)( K Nag\kimi/.sa kereskedelmi Kft., Ranixsatcx, RÖtíÁZ, l''YRl S Rft., • I''.VRY Rft., Summatcch, Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat, Toshiba Tichnotrade Rft., Zala-IIOI A(i.
I >91. szeptember 22-szeptember 29.
Az idegenlégió
Az 1935-ben készült francia filmben Jean Gabin játssza a főszerepet
■■■^■■■■^^■■■■^■■■■B HÉTFŐ,
Az örök megbízható
Lynn Redgrave alakítja az amerikai tévéfilm egyik főszerepét. A történet két nővér szellemes pénzszerzési akciójáról szól
CSÜTÖRTÖK,
K, 19.00 ©
SZERDA, 20.05
Súlyemelő VB
Teljes héten át közvetíti a Telesport a világ legjobb súlyemelőinek versenyét - az első alkalommal nők részvételével. A képen: Sudár Anikó
í PÉNTEK, 22.40
Heves jeges
A jó szórakozást ígérő francia filmben Louis de Funes (a képen jobbra) száz alakban jelenik meg
I VASÁRNAP, 20.15
ierék bár
Iúj műsorrendben vasárnapról hétköznapra, fő mű-d6be került a színvonalas vetélkedő. Vágó István lus karikatúrája), a műsor vezetője
Zenei Hetek
és Liszt-művek szerepelnek a nyitó A zenekart Joó Árpád vezényli
Love Story
Kiváló művészek közreműködésével vitték filmre Eric Segal világhírű regényét. A képen a két főszereplő: Ryan O''Neal és Ali MacGraw
SZOMBAT, 20.15

ÉTFÖ
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve: Bartók: Négy szlovák népdal A hét költője: Nemes Nagy Ágnes 9.05 Napközben
Közérdekű magazin Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
Kulturális programajánlat 11.10 Hagyományápolók 11.37 Jer és lásd
A Talmud könyvei - XV/7. 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Házunk tája 13.05 Klasszikusok délidőben
Sándor Judit ária- és dalfelvé-teleiből
14.05 Terepasztalon a 2000 c. folyóirat
14.35 Amerikai filmsztárok énekelnek
14.55 Nemes Nagy Ágnes verse 15.05 Kóruspódium 15.30 Latinovits Zoltán verset mond 16.00 Délutáni Krónika 16.15 A Nyltnlkék postája 17.05 Eco-mlx
Gazdasági magazin 17.30 Benny Goodman dzsessz-
egyiittese játszik 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 A vajdasági Batyu együttes
felvételeiből 19.50 Gong 20.05 Útelágazás 21.05 A művész alkonya? 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Kék mezőben ötven csillag 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.10 Rivaldafényben: külföldi újdonságok 8.50 Délelőtti torna 9.00 Hirek. Időjárás 9.08 Derűre is derű Utazik a pápa
Gyurkovics Tibor hangjátéka 9.34 László Margit operettdalokat énekel 10.00 Görög melódiák 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Hogy tetszik lenni? 11.35 Sanzonok 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.08 SlágermAzeum 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kívánságműsor közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hírek. Időjárás
17.30 Kapaszkodó
17.50 A-B/CD
18.20 MIKRO-fon
19.00 Hirek. Időjárás
19.03 Kölyökrádló. Tel : 138-7600
19.30 Popregiszter
20.00 Garázs. Tel : 138-8789
20.30 Nótakalendárium
21.00 Hirek. Időjárás
21.03 Albumajánlat
22.03 Székelyek, góbék, mócok
22.48 Ugyanaz többször
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Maximális sebesség nincs...
Forma-1 híradó 23.15 Kedvencek a múltból
A Baccara, a Carpenters, a Super és a Walkie-Talkie együttes felvételeiből
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Klasszikus muzsika 10.08 A hét zeneműve 10.34 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Anyegin - Részletek 13.00 Kilátó - világirodalmi hetilap 13.45 Zenei Tükör (ism.) 14.14 Concertino Praga 14.25 Igor Sztravinszkij saját müveiből vezényel 15.00 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
16.00 Hirak. Időjárás 16.05 Beszélgetés - novella 17.00 Szimfonikus táncok 17.24 Magyar zeneszerzők rézfúvós kamarazenéjéből 17.48 Weber:Abu Hasszán-Opera
18.30 Mesterségünk címere 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Foilow mel - 30/20. 19.20 A Voice of America sorozata 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.30 Kritika két hangra 21.30 Operarészletek 21.58 A Magyar Rádió Vivaldiciklusa - X/10. rész 23.00 Embertan-középhaladóknak 23.30 A hét zeneműve (ism.) 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Világhírű zenekarok felvételeiből
Éjiéi után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Kolozsi Béla
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik 9.05 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) A szép ismeretlen
Párizs egyik kocsmájában egy gyönyörű nő Paul segítségét kéri. Valakik üldözik, el kell őt bújtatni. Paul és Gina egymásba szeretnek. Nem sokkal később a szép idegen híres operaénekes lesz, első nagy sikerét éppen San Franciscóban éri el. Paul elmegy Gina előadására, majd eltűnik az életéből. 9.50 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.15 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Kibékülés 11.00 Telebutik
11.30 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Al Mundy (am. krimisorozat)
Finom család 13.00 Hírek
13.05 Hammer (am. krimisorozat)
Szeretett Susi 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Sprlngfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.) 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Go-cart terror 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk l 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó
19.15 A csapat (amerikai sorozat)
Váltságdíj 20.15 A főnök
(amerikai krimisorozat) Tökéletes gyilkosság 21.15 „Szent bestia"
(olasz kalandfilm) 84'' 22.50 Kulturális magazin 23.20 Férfimagazin 23.50 Hírek
24.00 A domb (angol film) 118'' 2.00 Forma-1 (ism.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 19.15 Rajzfilm / Híradó I. 20.05 VI. Henrik
21.40 Hét nap a világban 22.10 Hiradó II. 22.40 Hollywoodi fllmtár:
New Orleans (am. film) 0.10 Tévéválogatás 1.10 Hirek / Műsorzárás
2. MŰSOR 19.30 Híradó
20.00 Jó estéti / Rajzfilm
20.15 A sport világa
21.45 Humoros sorozat
22.20 Filmsorozat / Hirek
23.25 Az igazság éji arca
0.15 Jó éjszakátl
0.20 Videoiapok
PRO 7
6.20 Három fiam (ism.) 6.45 A zsaru és a kölyök (ism.) 7.10 Maxwell ügynökség (ism.) 7.55 Bret Maverick (ism.) 8.45 Rajzfilmek (ism.) 9.25 Rlchmond Hill (ausztrál sor.) 10.15 A bűvész (ism.) 11.10 Bret Maverick (westernsor.) 11.55 Egy görög meghódítja...
(vidám amerikai sorozat) 12.20 Bili Cosby-show (ism.) 12.45 Harttól Hartig (ism.) 13.35 Parry Mason visszatér (ism.) 15.15 Ra|zfllmek (ism.) 16.10 Fiú a másik bolygóról (amerikai sci-fi-sorozat) 17.05 Ml tizen (amerikai sorozat) 17.30 Hirak, időjárás 17.45 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai akciófilm-sorozat) 18.35 Rajzfilmek 20.15 Ez igenl (amerikai film) 85'' 22.00 Nyereményjáték 22.10 Éjféli telefonáló
(amerikai krimisorozat) 23.05 Csúszómászók éjszakája (amerikai horror) 84''
3 SAT
14.30 Vendég a stúdióban 14.45 Joe Cocker-koncert 16.40 Benny Goodman 17.20 Minihirek 17.30 Wickie (rajzfilmsorozat 18.00 Képek Németországbé 18.30 Magazin 19.00 Híradó 19.30 Terra-X expedíció 20.15 önállóvá válás 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport 22.00 Hiradó
22.25 Az első bűn a legszebb
I MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I
20.00 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok
23.45 Háromból egy
24.00 Show
2.00 Krlstiane Backer
3.00 Éjszakai videók
f TELE 5
12.25 Hirak 12.30 Magazin 13.00 Vadmacska (brazil soro; 13.25 Bim-bam-bino 18.05 A melák (amerikai soro; 18.30 Hirak 18.35 A melák (amerikai soroz 19.00 Ruk-cuk-játék 19.45 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Hármas kereszt (am fik 21.50 Hirek 22.00 Éjszakai őrjárat (am. so 22.50 Angyalok üdvözlete (isi
0.15 A melák (ism.)
1.05 Hírek
A domb
angol film
í(
A hadsereg büntetőtáborai rikai sivatagban épült. A láger zepén lévő homokdombot a ta lyoknak a tűző napon kell int ® gyobbítaniuk. A kínzások vei laj Wilson őrmester, akinek kei an lenkedésétől leginkább Joe ne berts (Sean Connery, balra) s & ved. Roberts azért került atáte mert nem volt hajlandó végre^ ni az ostoba parancsot. Az öiijj^ tereihatározza, hogy „ki- -.tó, csinálja" a renitenskedőt. « ori
Olvassa el hirdetésünket a 24. oldalon is!
SUPER CHANNEL
Pirkadat
Evangélisták félórája
Egyveleg
Dokumentumfilm
Egyveleg
Éli videoshow
Honey West (am. sorozat)
Wyett Earp (am. sorozat)
Belföldi magazin
Sport
Dokumentumfilm BBC-híradó
Álom az aranyról (am. film)
Kék éj - magazin
EUROSPORT
í Tenisz - Davis Kupa 11.30 Gyephoki 19.30 Eurosport-hirek M0 Motorsport
Tenisz - Davis Kupa Birkózás 13.30 Eurosport-hirek M.00 Műsorzárás
SCREENSPORT
Brit ralikrossz I Profi boksz az USA-ból I KMeges sportok i Széllovasok magazinja Nemzetközi sportmagazin Birkózás az USA-ból Starti / Brit motorsport I Spanyol futballkörkép J Brit ralikrossz m. filnfaio Profi ökölvívás
Brit túraautó-bajnokság i Autók egymás ellen Lóverseny
Nemzetközi sportmagazin Széllovasok magazinja
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Iskolatévé
10.30 A nagy Los Angeles-i földrengés (ism.) 12.00 Tisztelt ház (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Ügy a kirendelt védőnek
(ism.)
13.40 Túlélők (sorozat) 14.10 Jack Clementi (sorozat) 15.05 Garfield és barátai (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Black Beauty újabb kaland-lal
16.30 VIF-Zack
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Falcon Crest (sorozat)
Í335 Hiradó
20.00 Sport
21.25 Hunter (am. krimisorozat) 22.15 Félénk emberek (am. film) 0.10 Plerre Boulez: Nemzetek
OSZTRÁK 2
16.50 Müvészlexlkon 17.00 A világ hét csodája 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Jog a szerelemhez (sor.) TÖ5 Drops-játék 19.00 Tartományi élet / Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Két müncheni Hamburgban
(sorozat) 21.15 Károly, a trónörökös
(angol dokumentumfilm) 22.00 Hiradó
22.30 Oroszország és a vallás 23.15 Ellentétek
0.15 Halló,Ausztria-halló,Bécsi
T
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórhéz (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.05 Hírek
10.10 Sport - tenisz-összefoglaló 10.25 Rio Beni arany istennője (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Videofilm-újdonságok 14.00 Thunderai macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) Galaktikus macskavadász 14.25 Közkórhéz (amerikai sorozat)
Egy cipőben 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) A látszat csal
Harold, Rob és Jim újra kibékülnek. Madge öröme csak rövid ideig tart, mert elvesztette eljegyzési gyűrűjéből a gyémántot. Jeremy igéretét megszegve ismét a versenyautó volánja mögé ül, bár a kocsinak még a műhelyben lenne a helye. 15.35 Teleüzlet
15.50 Dániel Boone (westernsor.)
Az öregség nem mentség 16.45 Cagney és Lacey
(amerikai krimisorozat) Apák és lányok 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
Jenny néni 18.15 Blngo- játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időlárás
20.15 Trapper John M. O. (am. sor.)
Komplikációk nélkül 21.10 Hirek
21.15 Honvágy (NSZK film) 98'' 23.00 Hirek
23.10 Újdonságok és tőrténetek 23.55 Cagney és Lacey (ism.) 0.45 Így láttuk (ism.) 0.50 Trapper John M. D. (ism.) 1.40 Műsorismertetés
bora az t Iái
bot a
Cagney és Lacey
amerikai krimisorozat
Tanton úr öngyilkos lett. Am a toncolás eredménye azt bizonyítja, e" m%igy a férfit meggyilkolták. A ki-ik veze iaJ|gatáson az özvegy (Gail Strick-!k ke® rt) bevallja, hogy férjét ő ölte Joe neg. Tettének okát nem árulja el. alra) sj Cagney (Sharon Gless) és Lacey tatábo Tyne Daly) tovább nyomoznak, ^égr^ fezéinek az elhunyt lányával, Az őm lane-nel is, akitől megdöbben-24 (jtö és hátborzongató in-
kapnak.
16.45
TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 U.K. Today
Angol nyelvű országismereti sorozat 9.00 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Parlamenti Napló
Közvetítés az Országgyűlés ülésszakáról 17.20 Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazin Na* ekran 17.45 Képújság 17.50 Katolikus krónika
„Veletek vagyok mindennap..."
18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok Cimbora
Franciaországi utazás - II/2. Esti mese
Füles mackó kalandjai 18.45 IS - START - IV/4. rész 19.20 Mini klip-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Szinhézleste Gyurkovlcs Tibor: Fekvőtémasz Komédia két részben Közvetítés a Pesti Színházból Az előadás előtt, a szünetben és a végén beszélgetések 22.45 Új színházak 17
Évadkezdő beszélgetés 23.35 Késő esti hiradó 23.40 BBC-híradó
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya és Radics Péter
16.15 Hírek - Müsorelözetes -
Időjárás 16.25 Délutáni filmajánlat Tom, Dick és Harriet Angol tévéfilmsorozat XII/8. rész: Bababúbánat 16.50 ötről hatra
Benne: Dominó 17.35 Vásártévé 17.45 Gyerekeknek I
Miért fehér a róka farkának a vége? (ism.) Finn rajzfilm A tücsök és a tyúk Csehszlovák rajzfilm 18.00 Pop-raál 18.25 Hatoslottó-sorsolás
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 Tanamera
Angol-ausztrál tévéfilmsorozat - VII/2. rész 50'' 19.50 A hét műtárgya
Boiótiai archaikus agyagszobrocskák 20.00 Telesport 21.00 Hiradó 21.25 Napzérta előtt... 21.50 Stúdió''91
A TV2 kulturális hetilapja 22.50 Az Idegenlégió
Francia film (1935) 97''FF Pierre Gilieth - Jean Gabin (Szacsvay László), Aischa -Annabella (Vándor Éva)
MEGJELENT A
^tiÉtprába
CSALÁDI REJTVÉNYMAGAZIN
32 oldalon 55 rejtvény -10 típusban Horoszkóp, képrejtvény, humor
"^hétpróba
2. SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL
KANIZSATEX KERESKEDELMI VÁLLALAT
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krinika 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 8.50 Külpolitikai figyeli 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, tájak népzenéje 11.37 Jar és lásd
A Talmud könyvel - XV/8. 12.00 Déli Krénika
12.30 KI nyer ma?-a budai Várban 12.45 Világújság
13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Poggyász 14.35 Dzsesszmelédiák 15.05 Rádlészinház A hasonmás Zarko Petan rádiójátéka
15.31 Fúvósátiratok 16.00 Délutáni Krénika 16.15 Vesszőparipám 16.25 Kenguru
Sportműsor gyerekeknek 17.05 A bűvös tükörben: Róheim Géza
17.25 A Szabi család
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.15 Láttuk, hallottuk
19.30 Hol volt, hol nem volt...
19.41 A bajai Citanlca tamburaze-
nekar játszik 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Alperes a falu 20.35 A Magyar Rádió Énekkara
énekel 21.05 Pegazus Istállója
Szavakból épített katedrálisok Válogatás Füst Milán műveiből 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Kapcsoljuk a 22-as stúdiót 23.40 Szimfonikus miniatűrök 24.00 Hirek. időjárás

6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Hándal: Salamon - oratórium közben:
10.06 A magyar nyelv századai 10.21 Farkaskaland - novella 10.36 Az oratórium közvetítésének
folytatása 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Két zongorás trió 13.00 „Emlékezz Arzamaszral"
Lev Tolsztoj írásai 13.43 Carlo Bergonzi énekel
14.17 Magyar zeneszerzők 15.00 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
16.00 Hirak. Időjárás 16.05 Pilinszky János versel 17.00 Hangszerszólók
17.18 Vajda János kórusmüveiből 17.40 Holnap közvetítjük
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.10 Rlvaldavényben: Új country-
felvételek 9.00 Hírek. Időjárás 9.08 Társalgó
10.05 Operettkedvalöknek
Házy Erzsébet - Pompadour és llosfalvy Róbert - Bob herceg szerepében 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Mit üzen a Rádió? (ism.) 11.40 Óvodások műsora 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hírek. Időjárás
13.06 Popzene sztereóban 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 A pozzuoll lány. Sophia Loren 14.30 Mintavöcsök
Allatok
14.50 Én csak agy buta nő vagyok 15.00 Hirek. Időjárás 15.08 Csúcsforgalom
Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992
17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Tárcsázz I 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Talpalávaló 19.30 Popregiszter 20.00 összjáték
Korhatár 1-99 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Együqyü Náthán története
Tóth Árpád novellája 21.20 „Nóta-só" 22.20 Ml kőzöm hozzá?
A közírás értelméről 23.00 Hirak. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A magyar rock archívuma
A KFT együttes 24.00 Toronyzene
18.00 V materlnskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jaziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.30 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.30 Veszélyben a bioszféra 21.30 Operaáriák 21.45 Új kamarazene-felvételekből 22.30 Az Ulrlkk—Hess dzsessz-
kvartett játszik 22.55 Rádiószínház. A híd 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Évszázadok muzsikája
Éjiéi után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Kőszegi Gábor
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik 9.05 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) A kincses sziget
A csendes-óceáni szigeten Paul régi barátokkal találkozik. Hardie Rankin vadász, aki nagyvadra és cápákra specializálta magát. Felesége csodálattal adózik férje bátorságának, így óriási csalódás éri, amikor férje visszautasítja a fiatalok meghívását. A fiúk kincset keresnek a tenger fenekén.
9.50 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Fájó sebek 11.00 Telebutik
11.25 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 AI Mundy (am. krimisorozat)
Szép kém 13.00 Hirek
13.10 Hammer (am. krimisorozat)
Piros cipők 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Sprlngfleld-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.) 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Sziklák alatt 1. 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 16.45 Hiradó, Időjárás 19.15 Knight Rider (am. sorozat)
KITT eltűnt 20.15 B. L. Stryker
(amerikai krimisorozat) Éjszakai vonat 22.00 Robbanékony - magazin 22.50 Újságírók (amerikai sorozat)
Egy karrier vége 23.50 Hirek 24.00 Hanoi Hilton
(am. háborúellenes film) 120''
1. MŰSOR 18.45 Múlt a jelenben 19.15 Rajzfilm / Hiradó I.
20.05 Három szerelem (filmsorozat) 21.00 Lottósorsolás 21.10 Premier plánban 22.40 Hiradóll.
23.10 Erich Rohmer rendező filmjeinek ciklusa 0.40 Tévéválogatás / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Híradó
20.00 Jó estét I / Rajzfilm 20.15 Shingen (filmsorozat) 21.10 ötven plusz 22.10 Humoros sorozat 22.30 Filmsorozat / Hirek 23.55 Dokumentumsorozat 0.25 Jó éjszakátl / Vldeolapok
PRO 7
6.00 Három fiam (am. sorozat) 6.25 A zsaru és a kölyök (am. sor.) 6.50 Richmond Hill (ism.) 7.35 Bret Maverick (ism.) 8.25 Rajzfilmek (ism.) 9.05 Fiú a másik bolygóról (ism.) 10.00 Shane (am. westernsorozat) 10.55 Bret Maverick (westernsor.) 11.45 Mi tízen (ism.) 12.10 Harry csodálatos büntetése (ism.)
12.35 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
13.25 Idegen hölgy a városban
(ism.)
15.15 Rajzfilmek (ism.)
16.10 A majmok bolygója (am. sor.)
17.30 Hírek, Időjárás
17.45 Én, a kém (am. sorozat)
Í05 Rajzfilmek
20.15 Szilem alejkum
(NSZK filmvígjáték) 86'' 22.00 Dundeeirnagy
(amerikai western) 114'' 0.05 Szórakoztató műsor 0.50 FBI (ism.)
14.30 Klasszikusok
17.20 Minlhirek
17.30 Állatmagazin
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hiradó
19.30 Peter Voss (tévésor.)
20.20 Külföldi magazin
21.00 Paracelsus (tévéfilm)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.30 Klub-2 - talkshow utána Tallózás
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Ú|donsigok a moziban 23.30 Újdonsigok 23.45 Hirombil agy 24.00 PIpDann 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai vldaik
12.25 Hirek
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil soro
13.25 Blm-bam-blno
18.05 A melik (amerikai soron
18.30 Hirak
18.35 A melik (amerikai soroza
19.00 Ruk-cuk -játék
19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp-játék
20.15 Dakota (amerikai film)
21.45 Hirek
22.00 Frankenstein (am. film)!
0.10 Új bosszúállók (ism.)
1.00 A melik (ism.)
Hanoi Hilton
■ami
amerikai háborúellenes filip0ss
Wiliamson hadnagy 1964^ kerül az észak-vietnami börtön Cltyt Arra gondol, hogy néhány M 3 belül kiszabadul, de máriomslk Ke 1973-ig tart Átéli a kín mindenig''1'' máját: ütik-verik, gyötrik, testiPer lelkileg „sárba tiporják". Óriásiine9n raterejének és életösztönériek lr"ny" szönheti, hogy túléli a borzaimái0®nf Sorstársai közül azonban solí m1"'' nem rendelkeznek eny- P''hc nyi erővel és kitartással. «*er
& KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
SUPER CHANNEL
D.30 Egyveleg 3.311 Dokumentumfilm 4.0(1 Egyveleg 100 Élő vldeoshow .00 Honey West (am. sorozat) 1.30 Wyatt Earp (am. sorozat) 9.30 Belföldi magazin 1.00 Sport U0 BBC-híradó 2.30 Ozletl hirek {US P. S. I. tényező (am. film) .00 Kék é] - magazin 1.30 Egyveleg
EUROSPORT
1.10 Golf
''10 Tenisz- Davis Kupa Labdarúgás Eurosport-híre Nemzetközi sport Atlétika Labdarúgás Eurosport-hirek Műsorzárás
r
zat) tat) zat)
SCREENSPORT
.00 Birkózás az USA-ból 00 Széllovasok magazin|a 30 Lóverseny Írországból ,00 Superblke VB Léerök
Brit Forma-3 Profi ökölvívás Autók egymás ellen 1.30 Spanyol futballkőrkép Profi superblke Brit Forma-3 Tenisz Németországból Autóverseny az USA-ból Profi ökölvívás - éló Biliárd / Műsorzárás
SAT1
sfiln
OSZTRÁK 1
9.00 Hirak / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Kedvenc évem (ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos évek (sorozat) 14.00 Waltonék (sorozat) 14.45 A holnap mesterei (sorozat) 15.05 Szórakozás Is kell I 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Black Beauty újabb kalandjai
16.30 Zanal műhely 17.00 Mlnihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Falcon Crest (sorozat) 1Í35 Hiradó 20.00 Sport
20.15 A völgyek országa 21.15 A kopó (NSZK film) 2133 Óvakodj a törpétől
(amerikai film) 0.40 MacGyver (am. krimisorozat)
OSZTRÁK 2
16.50 Művészlexikon 17.00 Iskolatévé 17.30 Tájékozódás 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Szervusz, Ausztriai 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Izé-kvíz 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Honvágy (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Blngo (ism.) 14.00 Police Academy
(amerikai rajzfilmsorozat) Rendőr-RAP 14.25 Közkórház (am. sorozat) Heather
15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Utazás a halálba
Scott abba akarja hagyni tanulmányait, Lucy ezzel szemben újra régi iskolájába akar járni. Madge bevallja Harold-nak, hogy elvesztette a gyémántot. Gail, aki Jeremy halálos balesete miatt még mindig sokkos állapotban van, váratlan látogatót kap. 15.35 Teleüzlet
15.50 Bonanza (westernsorozat)
öt az egyhez 16.45 Lottó (amerikai sorozat)
New York 17.40 Műsorismertetés 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
Szellemek és Indiánok 1. 18.15 Bingó- játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
20.15 McGyver (am. krimisorozat) A fal
21.10 Hirak, sport
21.15 Negyven karát (am. film) 104''
23.05 Tévétűkör - magazin
23.35 Hirek, sport
23.45 Szökésben (am. krimisorozat)
Gátlástalan asszony 0.35 MacGyver (ism.)
Bonanza
amerikai westernsorozat
IRoss Dugan (Philip Pina, balra) profi ökölvívóval érkezik Virgi-Citybe. Az egyik, Charlie Po-törtetö fiatalember, a másik, Kelly már túl van karrierje l Hoss Cartwright (Dan középen) kiáll Hank ellen, ínyeri a mérkőzést. Ellenfe-fira megsérül, hogy soha nem állhat szorítóba. Du-minden eszközzel igyekszik íi,hogy Hoss még ter ringbe lépjen. ÍO.OU
TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
6.00 A Reggel. Közérzeti hírműsor 8.30 Deutschlandspiegel
Német nyelvű országismereti sorozat
8.45 Operettről operettre (ism.) 933 Képújság
16.19 Napi műsorajánlat
16.20 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin - Naia obrazovka
16.45 Képú|ság 16.50 Rabszolgasors
Brazil tévéfilmsorozat 17.30 Átmenet - A munka világának magazinja dolgozóknak és állást keresőknek 18.00 Közieményak - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok
Perpetuum mobile Esti mese Magyar népmesék 18.45 IS - Kölyökldő 19.20 Mini kllp-mix 19.30 Hiradó 20.00 Talesport 20.05 Közlemények 20.15 Kerék-bár 20.50 A Guldenburgok öröksége NSZK tévéfilmsorozat 43'' XIII/3. rész: Anyai barátnő (Ismétlés: szerda, TV1 8.30) 21.40 Tíz előtt... 22.05 Lőrinc
Dokumentumfilm 23.10 Rock-kalapács 23.35 Késő esti hiradó 23.40 BBC-hiradA
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.00-
13.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
14.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Dömsödi Gábor
16.20 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Dominó - Telefonos játék 17.45 Hármas csatorna
Nyalánkságok - II/2. 18.15 Talesport
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 Vége a nyárnak
Olasz film (1987) 96'' (Feliratos!)
A srácok: Fiorenza Tessari, Leonardo Ferrantini, Sven Kruger, Daysuke Kurihara, Barbara és Daniela Gimmelli A felnőttek: Angelo Infanti, Valéria Ciangottini, Anna Gali-ena, Renato Scarpa 20.35 Vásártévé 21.00 Hiradó 21.25 Napzárta előtt... 21.45 Kriminális
Bűnügyi krónika ''91 22.40 Futballdezső
Egy menedzser emlékei
A KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAPBAN megjelenő hirdetése mindig
TELITALÁLAT
a sikerhez.
Hirdessen a KANIZSA
ÚJSÁGBAN!
A HERRNBÖCKNÉL MÉG VÁLASZTANI IS ÖRÖM!
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Ecomix(ism) 8.45 - Levelekre röviden 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Népdalkörök, citerazenekarok 11.37 Jer és lásd
A Talmud könyvei - XV/9. 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Törvénykönyv 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 ötágú sip
Irodalmunk a határokon túl Gion Nándor jugoszláviai magyar író
14.35 Offenbach operettjeiből
15.05 Metronóm
18.00 Délutáni Krónika
16.15 Magatartásformák
17.05 A Tau Kapuja
17.35 Vavrlnecz Béla feldolgozása:
Magyar képeskönyv 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Népdalok
Fábián Éva és Juhász Zoltán előadásában 19.50 Gong 20.05 Európa-stúdió 20.35 Részletek az Eper és vér ci-
mű film zenéjéből 21.05 Moro-iigy
Dokumentumok egy politikai gyilkosság történetéből 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Tanúvallomás-V/1.
Sosztakovics emlékirataiból 23.05 Évszázadok mestermüvei 23.42 Régi hires énekesek műsorából - Erna Berger operaáriákat énekel 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Mellényzseb - slágerekkel
Tel.: 138-8780 8.00 Hirek. Időjárás 8.10 Rivaldafényben
Könnyűzene gyerekeknek 9.00 Hirek. Időjárás 9.08 Rácsos panoptikum
Méregpohár 10.00 Egy énekes - több szerep Kováts Kolos (elvételeiből 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Sárga tengeralattjáró 11.40 Ki kopog? 12.00 Nótaarchivum 13.00 Hirek. Időjárás 13.08 A tegnap slágereiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Vásárrádió 14.30 Gőz
15.00 Hirek. Időjárás 15.08 Poplabor
16.03 Slágerfilmek - filmslágerek
A Keep On Running (Nem áll meg) című film zenéje -11/1.
17.00-
17.55 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.35 Visszajátszás 17.55 Szovjetunió-Magyarország Európa-bajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzés közben:
19.00 Hirek. Időjárás 20.00 Hatodik érzék
Kapcsolatkeresés egy rejtett világgal 21.00 Közkívánatra I 22.00 „A csillagok örökké élnek" Zenés beszélgetés Ruttkai Évával (1986) 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Gospel magazin
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 A koppenhágai vonósnégyes dán szerzők müveiből játszik 10.05 Magyar Írás (ism.) 10.50 Szimfonikus zene 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Mefistofele - Részletek
13.00 Rádiószínház 13.52 Éneklő Ifjúság
14.01 A Mertens rézfúvósötös felvételeiből
14.21 Szabó Miklós Bartók-kórus-
müveket vezényel 14.39 Három zenekari szvit 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 A VIII. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál hangversenyei Debrecenben 16.55 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná
18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Kamarazene 20.00 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben: 20.45-
21.05 Kihívás mindennap 21.50 Operaáriák 22.03 Schumann: d-moll trió 22.33 Magyar színház a két világháború között 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Századunk zenéjéből 0.50 Mozart kamarazenéjéből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Bárdos András
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik 9.05 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Gyilkossági vád A Mexikóban tartózkodó Pault felkeresi iskolatársa, és a segítségét kéri. Gyilkossággal vádolják, de Johnny be tudja bizonyítani ártatlanságát. Paul tizenöt év után visszatér Almeirába, hogy kinyomozza az ügyet. Valakik azonban mindenáron meg akarják akadályozni, hogy kiderüljön az igazság. 9.50 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Az emlékezés éjszakája 11.00 Telebutik
11.30 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.15 Al Mundy
(amerikai krimisorozat) Sakk-matt 13.00 Hirek
13.05 Hammer (am. krimisor.)
Nácik az egyetemen 13.30 Kalifornia klán (am. sor.) 14.20 A Sprlngfield-sztori (sor.) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sorozat) 15.50 CHIP''s (am. krimisor.)
Sziklák alatt 2. 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk l 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó, Időjárás 19.15 Vissza a múltba (am. sor.)
Isten jobb keze 20.15 Gyilkosság a hobbija (sor.)
A halál aktja 21.15 Hazai dallamok 22.10 Tévétükör - magazin 22.45 Asszonyok magazinja 23.20 Benny Hlll-show 23.50 Hirek, sport 24.00 Stukák London felett
(olasz-francia-spanyol film) 1.50 Farkasember (am. horror) Lázálom
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR
18.15 Filmsorozat gyerekeknek 18.45 Sorsok 19.15 Rajzfilm / Hiradó I. 20.05 Tudományos-fantasztikus
filmek ciklusa 20.10 Amerikai játékfilm 22.05 Hiradó II. 22.35 Tudományos fórum 0.05 Tévévélogatás / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Hiradó
20.00 Jó estéti / Rajzfilm 20.15 Megamix 21.05 Humoros sorozat 21.35 Filmsorozat / Hirek 22.45 Polrot
23.40 Jó éjszakátl / Videolapok
PRO 7
6.25 Három fiam (am. sorozat) 6.50 A zsaru és a kölyök (sor.) 7.15 Shane(ism ) 8.00 Bret Maverick (ism.) 8.50 Rajzfilmek (ism.) 9.30 A majmok bolygója (ism.) 10.25 Ház az Eaton téren (angol sor.) 10.20 Bret Maverick (westernsor.) 12.05 Mi tizen (ism.) 12.30 Egy görög meghódítja... (ism.) 12.55 Én, a kém (ism.) 13.55 Jóban, rosszban (ism.) 15.15 Rajzfilmek (ism.) 16.05 Mister Ed (amerikai sorozat) 16.40 Barátom, Ben (am. sorozat) 17.10 Mi tizen (amerikai sorozat) 17.35 Hirek, időjárás 17.50 A madárijesztő és Mrs. Klng
(amerikai sorozat) 18.35 Rajzfilmek 20.15 Észak és Dél (am. sor) 22.00 Spenser (am. krimisorozat) 22.50 Róma
(olasz-francia film) 114'' 0.50 Hirek, Időjárás 1.05 Éjféli látogató (ism.) 1.55 Dundee őrnagy (ism.)
3 SAT
14.00 Svájci ifjúsági szezon
17.20 Minihírek
17.30 Rövidfilm
18.00 Képek Svájcból
19.00 Híradó
19.30 Arany (német film)
21.15 Strichelők
(dokumentumfilm)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.25 Asszonyok (sorozat)
22.50 Beszélgetés
23.50 Szatirikus bábjáték
0.15 Tallózás
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
12.25 Hírek / Magazin |m 13.00 Vadmacska (brazil soroijj, 13.25 Blm-bam-blno 18.05 A melák (amerikai soroi 18.30 Hirek 18.35 A melák (amerikai soroz 19.00 Ruk-cuk-játék 19.30 Hírek 19.45 Hopp vagy kopp 20.15 Csodaország éjszaka
(NSZK film) 21.45 Hirek
21.55 Újdonságok a moziban 22.05 Hármas kereszt (ism.) 23.40 Frankenstein (ism.)
Stukák London felett
olasz-francia-spanyol háborús film
Dünkirchen, 1940. AKrit Martin vezette különlegese nek sikerül tőrbe csalnia azé előőrs vezetőjét, Stevens: dost. Az elfogott angolok e háját felöltve német kator gyűlnek el a szövetségesek^
George Taylor őr- A nagy: Van Johnson.
fffyfüsltft.
PYRUS KFT. - KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
SUPER CHANNEL
11.30 Egyveleg 13.30 Dokumentumfilm 11.00 Egyveleg 16.00 Élö vldeoshow 100 Honey West (am. sorozat) 11.30 Wyatt Earp (am. sorozat) 19.30 Belföldi magazin 20.00 Sport
Dokumentumfilm BBC-hiradó Üzleti hirak
Párizsi vakáció (am. film) Kék éj - magazin 1.30 Egyveleg
EUROSPORT

ban
Golf
!U0 Tenisz - Davis Kupa 11.30 Birkózás 9.30 Eurosport-hirek U Nemzetközi sport M0 Trlatlon K 30 Eurosport-hirek Íl.00 Műsorzárás
SCREENSPORT
111
soroza m 1.00
sorozati s,01 IU0
soroza 16.30 U 11.00
-játék mg
aka 20.00 1.00 12.00
izlban >3.00
;ism.) n.)
Tangerparti röplabda
Biliárd Start 1
Tenisz Németországból Motorverseny Sport Franciaországból Kosárlabda
Szuperkrossz Toklóból Amerikai egyetemi futball Rögbi világkupa Forma-3 Japánból Motorsport Baseball 1.00 Kosárlabda 2.10 Műsorzárás
ir
SAH
tt
ínyol
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Iskolalóvé
10.30 A kopó (ism.)
12.05 Hajdanában
12.10 Külföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirak
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Csodálatos évek (sorozat)
14.00 Wicherték (sorozat)
14.45 A világ metrói: Washington
15.05 Kacsafalva (sorozat)
15.30 Bábjáték
16.00 Állatsarok
16.05 Black Beauty újabb kalandjai
16.30 Pro és kontra
17.00 Minlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirak
18.05 Rólunk van szó
16.30 Falcon Crast (sorozat)
ÍOÜ Hiradó
20.00 Sport
20.15 Columbo
(amerikai krimi)
21.55 Dallas (amerikai sorozat)
22.40 A madarak színe (osztrák film)
OSZTRÁK 2
16.50 Művészlexikon 17.00 Kulturális élet 17.30 Országok és emberak 18.00 Jog a szaralemhez
(sorozat) 18.30 Állalkvíz 19.00 Tartományiélat 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Érvek 21.30 Fehéren-leketén 22.00 Híradó 22.30 Sport
utána Hirak
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyeli 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Negyven karét (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo(ism ) 14.00 Ollle (am. rajzfilmsorozat)
Különös virágok 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Emlékek 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Prima üzlet
Gail kénytelen megbarátkozni a gondolattal, hogy Jeremy nös volt. Scott, Charlene és Henry új pénzkereseti forrást találnak, igaz, ehhez ötszáz dollár kezdőtökére van szükségük. 15.35 Talaüzlet
15.50 Kungfu (am. kalandfilmsor.)
Caine kereszttűzben 16.45 Stingray (am. krimisorozat)
Tökéletes forgatókönyv 17.40 Műsorismertetés 17.45 Három fiú, hirom liny (sor.)
Szellemek is Indiánok 2. 18.10 Blngo- játék 18.45 Hiradó, Idöjiris 19.20 Szerencsekerik 20.05 Időliris
20.15 Huntar (am. krimisorozat)
ördögi kör 21.10 Hírek, idöjiris 21.15 Az anyag, amiből az ilmok
vannak (NSZK film) 134'' 23.35 Hirak, időliris 23.45 Halló, Berlini - magazin 0.10 Fllmkiszitők 0.25 Az itok örökösei (am. sor.)
A szakta titka 1.15 Műsorismertetés
Stingray
amerikai krimisorozat
Stingray sokat ígérő tervet dol-lottki az Amerikában élő orosz iTOlesszor kiszabadítására. Sting-és a professzor lánya tudja, Klimovskyt ládába zárva ik" a Victoria Alvarez fe-i, Az akció végrehajtásához segítőkre van szüksé-aertielkeresi Carlát, a profi pó-(Judith Chapman), s arra liliogy egy alkalom- .. tegyen a felesége. '' 0.40
TV
a
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutivé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 A Guldenburgok öröksége
NSZK tévéfilmsorozat -XIII/3. Anyai baritnő (ism.) 9.15 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 9.45 Kipújsig
16.24 Napi műsorajánlat
16.25 Nimet nyelvű nemzetisig! magazin - Unser Blldschlrm
16.50 Kipújsig 16.55 Rabszolgasors
Brazil tévéfilmsorozat XXX/29. rész 17.30 Kalendirlum, 1991
A hitköznapok tudominya 18.00 Közieminyak - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok Micimackó-klub Esti mese Pom-Pom mesél 18.45 IS-MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 19.20 Mini klip-mlx 19.30 Híradó 20.00 Telesport 20.05 Köziaminyak 20.15 Szaszilyes ivszakok Szórakoztató magazin A tartalomból: Maksa-híradó, Mr. Beán, Antal-show, Defekt duó, Benny Hill-show, özön-viccek 21.20 Tíz előtt...
21.45 Létkérdések - Televíziós vitaest a munkanélküliségről 22.30 Kép-Szin-Tir
Képzőművészeti folyóirat 23.10 Késő esti híradi 23.15 ZDF-hiradó
2
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Sugár Ágnes és Mohai Gábor
15.45 Hirek - Müsorelőzetes -
Időliris 15.55 ötről halra
Benne: Visirtivi 16.55 Dominó
Telefonos játék 17.10 Gyerekeknek Titkos völgy
Angol gyermekfilmsorozat Eltévedve
Műsorvezető: Radványi Dorottya
17.40 Müsorelőzetes 17.55 Szovjetunió-Magyarorszig Európa-bajnoki sele|tező labdarúgó-mirközis
Közvetítés Moszkvából A szünetben:
kb.
16.45 Esti egyenleg
19.50 Visirtivi
20.05 Budapesti Zenal Halak
Nyitóhangverseny Közvetítés a Zeneakadémiáról Bartók: Két kip Kodály: Budavári Te Daum Liszt: Haláltánc Bartók: A csodálatos mandarin A szünetben: 21.00 Hiradó 22.10 Napzirta előtt... 22.35 Tízparancsolat
Lengyel tévéfilmsorozat X/4. rész: Atyádat is anyi-dat tiszteijedi 55'' Anka - Adrianna Biedrzynska (Fazekas Zsuzsa), Michal -Janusz Gajos (Perlaky István)
Fénymásolók! írógépek! Számológépek!
49.000 Ft-tól 22.000 Ft-tól
ÁFA ÁFA
89.000 Ft + ÁFA
MITA fénymásolók BROTHER írógépek SHARP számológépek FACIT írógépek, számológépek FUNAI telefax NITSUKO telefonközpontok Faxpapírok és tartozékok
SUPER AJÁNLAT
VT 21800 típusú IBM kompatibilis nyomtató 15.900 Ft + ÁFA (80 karakter/sor, 280 karakter/perc)
Consensus Kelet-Nyugat Kereskedelmi Kft.
8800 Nagykanizsa Pf. 240. Tel./fax: 93-13-319
TOSHIBA
MAGYARORSZAGI KF.PVISELET - TECHNOTRADK KFT.
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHÉNYI TER 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-541
D I S / K \ I 1 O N % V \ k I H X
- /í.-
KOSSUTH
Óránkért: Hirak. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Pénz és gondolat -10. (ism.) 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben
Közérdekű magazin Tel.: 138-7951 11.(Í5 Tipp
11.10 „Énekeltem én: B. Nagy Fe-rene"
11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben
Kamarazene 14.05 Könyvszemle 14.15 Déryné, Blaha Lujza és a többlek
Népszínművek dalai -111/1. 14.48 Ottó Ferenc: Nagy fanfár 15.05 Vízkereszttől szilveszterig 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Neked széli 17.05 Cigányfélóra 17.35 Nlno Rota filmzenéiből 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Néptáncok
Szakály Ágnes cimbalmozik 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Tanakodó
A szocialista embertípus alkonyáról
21.05 Egy rádiós naplójából 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Tér-Idő
Tudományos figyelő 23.05 Zenekari muzsika 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.10 Rivaldafényben 9.00 Hirek. Időjárás 9.08 Könnyűzenei stúdiónk új felvételeiből 9.50 Népdalkörök pódiuma (ism.) 10.15 Édes anyanyelvűnk (ism.) 10.20 Operaslágerek 10.50 Peres, poros iratok 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 A mi korunkban
Tel.: 138-7951 11.28 Gramofonsztárok 12.00 Muzsikánál nincs jobb barát 13.00 Hirek. Időjárás 13.08 Nosztalgiahullám 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Lelátó. Sportmagazin 14.30 Muzsikusok az Újságíró-
klubban 15.00 Hirek. Időjárás 15.10 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 15.25 Slágerről slágerre 16.05 Zenés játékokból 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD
18.10 Gordiusz. Tel : 138-7514 19.00 Hirak. Időjárás 19.03 A Rock Gyermekei 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs. Tel.: 138-8789 20.30 Könnyűzene a 60-as évekből 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Daráló (ism.) 21.33 A MALÉV Interfolk ''91 Fesztivál hangversenyeiből 21.52 A Magyar Rádió Karinthy Színpada
Férjhez megyafeleségem(ism.) 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Nemes Nagy Péter blues-
sorozata 23.40 Popzene Brüsszelből
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Szimfonikus zene 10.23 Esti beszélgetés halott apámmal - novella 10.48 Martin Haselböck Bach-mű-veket játszik a bécsi Augus-tln-templom Bach-orgonáján 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Zenekari muzsika 13.00 Hallgassuk újra l 14.00 Leoncavállo: Bajazzók 15.14 VIII. Országos Fuvolástalálkozó, 1990 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Francia muzsika 16.46 Kórusok II. Világfesztiválja
Brahms: Német Requiem 18.00 V materinskom jazlku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jazlku 19.00 Hirek. Időjárás
19.05 In der Muttersprache 19.25 Mozart: Szöktetés a szerájból - Constanza áriája 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben: 20.20-
20.40 Hangszerészképzéstől a zenei nevelésig 21.40 Operaegyűttesek 22.15 Napjaink zenéje 23.05 Fabula rasa
Bölcsőtől a koporsóig 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Éjszakai dzsesszklub
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Perjés Klára
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik 9.05 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Nyomok a dzsungelben
Paul régi barátja nyomtalanul eltűnt Új-Guinea dzsungelében. Paul azonnal a helyszínre utazik, és egy ottani kalandorral megkezdi a kutatást. Amikor Paul kísérete rálő egy bennszülöttre, a maroknyi csapatnak komoly nehézségei támadnak. 9.50 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Szellemet szeretni 11.00 Telebutik
11.30 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 Al Mundy (am. krimisorozat)
Aki kétszer hall meg 13.00 Hirek
13.05 Hammer (am. krimisor.)
Látogató a múltból 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfleld-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.) 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Vadászrepülő 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 Vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó, Időjárás 19.15 Jump Street 21. (am. sor.)
Kalapács 20.15 Zene, zene
(NSZK filmvígjáték) 85'' 21.55 Hirek, sport 22.00 Leopárd kommandó
(NSZK-olasz akciófilm) 99'' 23.50 Hirek 24.00 Tobruk
(amerikai háborús film) 105'' Fsz.: Rock Hudson
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 19.15 Főzőcske 19.30 Hiradó I.
20.05 Spektrum-belpolitikai műsor 21.10 A város szivében 21.55 Hiradó II. 22.25 Zenés színpad 23.25 Tévéválogatás / Hírek
2. MŰSOR 19.00 Zenei hétköznapok 19.30 Hiradó
20.00 Jó estéti / Rajzfilm 20.15 Az alkotás csodálatos háza 20.45 Ez Is élet 21.45 Humoros sorozat 22.15 Filmsorozat / Hirak 23.30 Koncert
0.30 Jó éjszakátl / VMeolapok
PRO 7
6.30 Három fiam (amerikai sor.) 6.55 Vicki (am. sor.) 7.20 Ház az Eaton téren (ism.) 8.05 Bret Maverick (ism.) 8.50 Rajzfilmek (ism.) 9.30 Mister Ed (ism.) 10.00 Barátom, Ben (ism.) 10.25 Waltonék (amerikai sorozat) 11.20 Bret Maverick (westernsor.) 12.10 Ml, tizen (ism.) 12.35 Alice (amerikai sorozat) 12.55 A madárijesztő és Mrs. King (ism.)
13.45 Száléin alejkum (ism.)
15.20 Rajzfilmek (ism.)
16.00 Hirek, időjárás
16.10 Mister Ed (amerikai sorozat)
16.35 Rossz hírű medvék (am. sor.)
17.05 Mi, üzen (amerikai sorozat)
17.30 Hirek, időjárás
17.45 Caulfield özvegyei (am sor.)
18.35 Rajzfilmek
20.15 A tizenegyedik áldozat
(amerikai krimi) 91'' 22.05 Hawk (amerikai sorozat) 23.00 Chris
(spanyol horror) 108''
3 SAT
14.30 Don Pasquale - opera
16.20 Balerinák
17.20 Mlnihírek
17.30 Oroszlánfog (sorozat)
18.00 Sport
19.00 Hiradó
19.30 Az öreg (krimisorozat)
20.30 Lakáskultúra
21.00 Politikai magazin
21.45 Kulturális magazin
22.00 Hiradó
22.25 Ed Murrow (angol film)
0.10 Tallózás
j MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I 20.00 RayCokes 22.30 Újdonságok a moziban 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Újdonságok 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Kristiana Backar 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin 13.00 Vadmacska (brazil sorozati 13.25 Bim-bam-blno 18.05 A melák (amerikai sorozat) 18.30 Hirak
18.35 A melák (amerikai sorozat) 19.00 Ruk-cuk-játék 19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játi 20.15 Kari Dall-show 21.05 A hadsereg legjobb embtn
(angol film) FF 22.45 Hirek
22.55 Szórakoztató magazin
Leopárd kommandó
NSZK-olasz akciófilm
A dél-amerikai államban l» gyetlen diktatúra uralkodik.« uralkodó eszköze: a korrupció,} erőszak és a kizsákmányolás. Las san megkezdődik a szervezett! lenállás. A gerillák Carrasco, azffl „Leopárd" (Lewis Collins) vezet sével felveszik a harcot a diktatí ellen. Maria szerepé- .. i ben: Christina Donadio. "■«
(JJ ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,

1 SUPER CHANNEL
7.00 Pirkadat
10.30 Egyveleg
13.30 Dokumentumfilm
14.00 Egyveleg
10.00 Élő vldeoshow
10.00 Honey West (am. sorozat)
18.30 Wystt Earp (am. sorozat)
19.30 Belföldi magazin
20.00 Sport
21.00 Dokumentumfilm
22.00 BBC-hiradó
22.30 Üzleti hirek
22.45 Sógornők (amerikai film)
24.00 Kék éj - magazin
0.30 Egyveleg
1 EUROSPORT
14.00 Golf
15.00 Tenisz - Davis Kupa
11.30 Evezés
19.00 Motorsport
i 19.30 Eurosport-hirek
20.00 Tenisz
21.30 Lovaglás
22.30 Labdarúgás
24.00 Eurosport-hirek
0.30 Műsorzárás

SCREENSPORT
rozat) ozat) ozat)
lék
1.00 9.30 11.00 12.00 14.00 15.00 10.00 10.00 19.00 20.00 21.00
imbert
22.00 24.00
In 1.00
Brit motortpori Tenisz Németországból Szuperkrossz Toklóból Baseball
Autóverseny az USA-ból Rögbi világkupa Formfr-3 Japánból Motorsport az USA-ból Argentin hitbeli Teherautó-verseny Belgiumból Belső sáv
Fomia-1 Portugáliából Spanyol futballkörkép Biliárd VB
Kosériabda / Műsorzárás
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Érvek (ism.) 11.45 Fehéren, feketén (ism.) 12.20 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Csodálatos évek (sorozat)
14.00 Istenem, atyám I (sor.)
14.50 Csodák az állatvilágban
15.05 Egyszer volt az élet
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Black Beauty újabb kalandjai
16.30 Slágerek
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Falcon Crest (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Show-egyveleg
21.45 Magányos harcos (am. film)
23.15 ír intermezzo (francia film)
OSZTRÁK 2
17.05 Művészlexlkon
17.15 Természetfilm
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Az igazat mondd I - játék
19.00 Tartományiélat
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
21.00 Fllmújdonságok
21.30 Újdonságok a kultúrában
22.00 Híradó
22.30 Kéksapkások kereszttűzben 23.15 Klub-2 - talkshow Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Három fiú, három lány (ism.) 9.30 Telefizlet 9.45 Hirek
9.50 Az anyag, amiből az álmok
vannak (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebőrze 13.35 Bingo(ism ) 14.00 Thunderai macskák (amerikai rajzfilmsorozat) A merénylet 14.25 Közkórhéz (amerikai sorozat)
Visszavágók 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Csodaszer
Gail végre elhatározza, hogy mégiscsak hozzámegy Paul-hoz. Jim meg akarja venni azt a versenyautót, amivel Jere-my halálos balesetét szenvedeti. Charlene, Scott, Henry és Jane megkezdik a csodaszer árusítását. 15.35 Teleüzlet 15.50 Hazzard megye lordjai (amerikai sorozat) Traktorok, sebességek, álmok
16.45 A rendőrnő (am. krimisor.)
Asszonygyllkos 17.40 Műsorismertetés 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
Szellemek és Indiánok 3. 18.15 Blngo- játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Mike Krüger-show 21.15 Aranyeső Yuccában (olasz western) 88'' Fsz.: Bud Spencer 22.50 Hirek, sport 23.05 Pokol a Csendes-óceánon
(amerikai film) 97'' 0.45 A rendőrnő (ism.) 1.35 Műsorismertetés
Pokol a Csendes-óceánon
amerikai film
A japán tengerésztiszt hajótörést szenved, és egy szigeten talál menedéket, ahol meglát egy mentőcsónakot. Csakhogy az az amerikai haditengerészet felségjelét viseli. Megkezdődik a harc a csónakért az amerikai és a japán között, lassan azonban rájönnek, egymás nélkül nem mennek semmire. A két ; főszereplő:Toshiro Mi- .. .. fune és Lee Marvin. to.Uu
TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Verkli - Válogatás a magyar
könnyűzene közelmúltjából 9.00 Jóga-Dr.Wenlnger Antallal 9.20 Képújság
16.19 Napi műsorajánlat
16.20 Román nyelvű nemzetiségi magazin - Ecranul nostru
16.45 Képú|ság 16.50 Rabszolgasors
Brazil tévéfilmsorozat XXX/30. rész 17.30 Gala
Ökológiai filmújság 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok
„Engedjétek hozzám..." Esti mese
Mesék Mátyás királyról Muzzy comes back
XX/4. rész Clmbórla 18.45 IS - „Légy jó mindhalálig"
IV/1. rész 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Egészséget mindenkinek I Dr. Czeizel Endre műsora Szélsőséges kedélyállapot: depresszió 20.50 Tetthely
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Az új felűgyelönő 22.25 Uszt Ferenc Zongoraverseny 23.15 Menedzser Magazin
(Ismétlés: vasárnap, TV1 6.45) 24.00 Késő esti hiradó 0.05 BBOhiradó
„A szeretet a hűség csontvelője, a jámborság ütőere, a lelkierő izma, úgyszólván maga az élet."
(Spurgeon)
„Két föllebbezési fórum van: egyik a nép, másik az idő. A nép szuverénül választja, mi tetszik neki, mi kell neki, s az idő kérlelhetetlenül kiszűri, ami élettelen vagy romboló."
(Kodály Zoltán)
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kudlik Júlia és Dömsödi Gábor
16.10 Hirek - Müsorelözetes -
Időjárás 16.20 útről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.20 Dominó
Telefonos játék 17.35 Vásártévé 17.45 Gyerekeknek Jetson család Amerikai rajzfilmsorozat A kicsi ember (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 Az örök megbizható
Amerikai tévéfilm 52'' 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora
Budapest-Tel.: 132-9329 Pécs-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel.: (62) 12-715 21.00 Hiradó 21.25 Napzárta előtt... 21.45 Mesék az írógépről 50 perc... irodalomról Vinkó József műsora 22.40 A TV2 FILMKLUBJA Rosselllnl-sorozat Németország, nulla év Olasz film (1947) 67'' FF Edmund - Edmund Maschke (Haumann Máté), Apa - Ernst Pittschau (Velenczey István), Eva - Ingetraud Hinze (Csere Ági), Karl-Heinz - Franz Grü-ger (Szabó Sípos Barna)
t\r
ITEVEI
A kábeltelevízió stúdiók segítségével fogható program:
18.00 Műsorkezdés 18.05 Maja, a méhecske 18.40 Sláger és Horoszkóp
Laár András és Szikora Róbert műsora 18.50 Áramvonal 19.00 Jolly Joker XVII.
NSZK bűnügyi film 20.00 Trans World International 20.20 BNV - TV-TÉVÉ 21.00 Törzsasztal - Bárdy György 21.05 Technikai sport 21.15 Filmajánlat 21.25 Clvllpálya 21.50 Zenekorzó
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Tér-idö
Tudományos figyelő (ism.) 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 Nemzetiségeink népzenéje
Szlovák népdalok 11.42 Zsebrádiószínház Küldj angyalokat I Birtalan Ferenc kishangjátéka 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? - Szegeden 12.45 Külpolitikai arcképcsarnok 13.05 Klasszikusok délidőben
Zenei ábécé 14.05 Erről beszéltünk
A Magyar Rádió körzeti stúdióinak műsoraiból 14.35 Orvosi tanácsok 14.40 Népzenetár 15.05 Magyar írás - irodalmi hetilap 15.50 Beszélni nahéz 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangoló
17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 A zenéről 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 A Viola együttes játszik 19.50 Gong 20.05 Médiahajó ''91
Helyszíni közvetítés a Táncsis hajó fedélzetéről 21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 Beszélni nehéz (ism.) 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Dzsesszarchívum 23.05 Vegyes egyedül:
Verebes István 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.10 Rivaldafényben Balázs Ferenc 9.00 Hirak. Időjárás 9.05 Az értelmező szótár értelmezése
9.31 Mister X.-től Mister Celo-phanig
10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Magyar zeneművészek a
nagyvilágban 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.08 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig
Tel.: 138-8363, 138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hírek. Időjárás 17.30 Drogambulancia 17.50 A-B/CD 18.20 Telis-telefondorlat 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió
Tel.: 138-7600 19.30 Mozimagazin ''91. október 20.15 Filmpremier 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Kapcsoljuk a 8-as stúdiót
A Stúdió 11 játszik 21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 Azok az ötvenes évek
Moldova György színdarabjának rádióváltozata 22.45 Ugyanaz többször 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Póttarisznya
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Vladimír Askenazi - zongora, Itzhak Perlman - hegedű, Lynn Harrel - gordonka Beethoven-felvételeiből 10.14 Felfedező úton muzsikáló
városokban: Sopron 10.50 Hidas Frigyes műveiből 11.35 Gaiina Boriszova énekel 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Két barokk szvit 13.00 Hallgassuk újra I 14.03 A Magyar Rádió Mayerbeer-ciklusa: A hugenották Ötfelvonásos opera közben:
15.50 Hirek. Időjárás 15.55 Édes anyanyelvünk (ism.) 18.00 V materinskom jaziku 18.20 ín llmba malerná 18.40 Na maternjem jezlku
19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Dvorak müveiből - X/3. rész 20.55 Könyvszemle (ism.) 21.05 Századunk kórusmuzsikájából
A Stockholmi Rádió énekkara és a stockholmi kamarakórus énekel
21.29 Zenekari operarészletek 22.00 Összkiadás
Brahms kamarazenéje - X/1. 23.31 Régi fúvósmuzsika 24.00 Hírek, Időjárás 0.10-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A Póttarisznya folytatása, nóták, operettrészletek
,EPASZ" KFT.
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I 8.35 Telebutik 9.05 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Két csavargó
Paul kocsija elromlott. Gyalog indul el az első falu felé, ahol sem busz nem jár, sem a vonat nem áll meg. így felkapaszkodik egy tehervonatra, ahol csavargók utaznak. Miután segít az egyiken, mindkettőjüket kidobják a vonatból. Paul és Bret együtt folytatják az utat. 9.50 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Fair küzdelem 11.00 Telebulik
11.30 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 AI Mundy (am. krimisorozat)
Szombat este Velencében 13.00 Hírek
13.05 Hammer (am. krimisorozat)
Halálos érzelmek 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztorl (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.) 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Gyújtogatás 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 Vad Rózsa (ism.) 18.45 Híradó, időjárás 19.15 214-es repülőszázad (am. sor.)
Veszélyes menekülés 20.15 Légifarkas (am. sor.)
Őrület Miami felett 21.10 Twin Peaks titka (am. sor.)
Nyugalom 22.05 Sípszó - focishow 23.00 Tutti Frutti 23.50 Hirek, időjárás 0.05 Mennyi szarelem kell?
(amerikai szexmelodráma) 1.20 Siklás (amerikai thriller) 92'' 2.55 Mindig teliholdkor
(NSZK krimi) 78'' 4.15 Forma-1 (ism.)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 19.15 Rajzfilm / Hiradó I. 20.05 Felkelő nap
21.40 Szórakoztató műsor 22.45 Hiradóll. 23.10 Keret nélküli képernyő 0.10 Tévéválogatis / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Hiradó
20.00 Jó estét I / Rajzfilm 20.15 Színház az egész vNág 21.10 Humoros sorozat 21.40 Naftalin / Hirak 23.00 Coplan (filmsorozat) 0.30 Jó éjszakátl / Vldeolapok
PRO 7
6.25 Három fiam (am. sorozat) 6.50 Vkki (am. sor.) 7.10 Waltonék (ism.) 8.00 Bret Maverick (ism.) 8.45 Rajzfilmek (ism.) 9.25 Mister Ed (ism.) 9.55 Rossz hírű medvék (ism.) 10.20 Maxwell ügynökség (am. sor.) 11.15 Brat Maverick (westemsor.) 12.00 Mi, tizen (ism.) 12.25 Bamey Miller (am. sorozat) 12.50 CaulfieM özvegyei (ism.) 13.40 Perry Mason (am. sorozat) 14.40 Rajzfilmek (ism.) 15.30 Ha ezt a bátyám tudnál (osztrák filmvígjáték) 87'' 17.05 Harttól Harög (am. sorozat) 17.55 Hirek, időjárás 18.10 Rajzfilmek 19.50 Bili Cosby-slww (am. sor.) 20.15 Bíbor és fekete
(angol háborús film) 138'' 22.50 San Francisco utcáin (am. sor.) 23.50 Az utolsó harcos
(amerikai sci-fi) 89" 1.25 Hirek, időjárás 1.35 Mozgó kórtláz (am. sorozat) 2.00 Hawk (ism.) 2.50 Chris Miller megvesztegetése (ism.)
3 SAT
14.30 Gasparona - operett
16.14 Az operett világa 17.20 Mlnihirek 17.30 Wickie (sorozat) 18.00 3 SAT-börze 18.25 ötletek és Irányok 19.00 Hiradó
19.30 Minden kutya szereti Thao-baldot (sorozat)
20.15 A csepp varázsa (sorozat) 21.00 Körkép
21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport /Híradó 22.40 Az asszonyok és a társadalom (osztrák film)
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz!
20.00 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Újdonságok 23.45 Háromból egy 24.00 PIpDann 1.00 Krlstiane Backar 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirak 12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 13.25 Blm-bam-blno 18.05 A melik (amerikai sorozat) 18.30 Hírek
18.35 A melik (amerikai sorozat) 19.00 Ruk-cuk-játék 19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék 20.15 A nagy kik orszigút
(olasz-francia-NSZK film) 21.55 Küzdősportok magazinja 22.45 Hírek 23.00 Talfln (angol film)
RTL
//JS Siklás
fcÉIÉÉ S|
f amerikai thriller
Dick Kanipsiának (James Caen, középen), az egykori labdarúgósztárnak egy időre be kell vonulnia a börtönbe. Haldokló cellatársái megtudja, hová rejtette legutóbbi zsákmányát, több mint háromszázezer dollárt. Szabadon bocsátása után Dick rábeszéli egyik haverját, hogy kísérje haza Belépvea lakásba, gépfegyversorozat várja Dick halála előtt két 1 Jt nevet suttog társának. 1«<1
TŰKOR KAVEHAZ

rheo-
:at)
tada-
SUPER CHANNEL
7.00 Pirkadat
10.30 Egyveleg
13.30 Dokumentumfilm
14.00 Egyveleg
11.00 Éld videoshow
11,00 Honey West (am. sorozat)
11.30 Wyatt Earp (am. sorozat)
19.30 Belfdldl magazin
11.00 Sport
11.00 Dokumentumfilm 12.00 BBC-hiradA 12.30 Üzleti hirek
2.50 Angyal a villámon (am. film) 24.00 Kék éj - magazin 1.30 Egyveleg
EUROSPORT
f os] Qoll
.00 Tenisz
1.30 Eurosport-hirek
20.00 Tenisz
1.30 Ökölvivis
12.30 Golf
S.30 Eurosport-hirek
24.00 Golf
SCREENSPORT
0 Motorverseny 11.30 Amerikai egyetemi futball 3zat) $1.30 Euroblcs
1.00 Autóverseny az USA-ból !zat) 112.00 Tenisz / Motorsport
00 Biliárd VB izat) 119.00 Teherautó-verseny Belgiumból 00 Argentin futball ;k |!00 Autószörnyek versenye
Röplabda Párizsból ilm) 9.00 Autók egymás ellen íja 030 Nemzetközi sportmagazin Starti/Prof) ökölvívás Belső sáv - Forma-1
■i
utóbbi lárom-WCSá-
épvea várja
I.20
SAH
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Iskolatávi
10.30 Nápolyban kezdődött (ism.)
12.15 Belföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Csodálatos ivek (ism.)
14.00 Kreuzberg (sorozat)
14.45 A holnap mesterei
15.05 Raccoons (sorozat)
15.30 An-tan-tinusz
16.05 Black Beauty újabb kalandjai
16.30 Mlnlkviz
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Falcon Cresf (sorozat)
T05 Híradó / Sport
20.15 Kát férfi, egy eset (sorozat)
57SS Pledone Afrikában
(olasz film)
23.10 Sport
23.30 A hát mesterlövisz halilos útja (amerikai western)
OSZTRÁK 2
15.55 O''Orgal gróf bálja (film) 17.30 A Föld felfedezése (sorozat) 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 7D5 Nyereményjáték 19.00 Tartományi álet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Rövidfilm 21.00 Tudományos magazin 21.15 Schilling - magazin 22.00 Híradó 22.30 Szatirikus bábjáték 23.00 Brlan élete (angol film) 0.30 Quartett (angol (ilm) 2.05 Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyelf 8.35 Szomszidok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Hazzard megye lordjai (ism.) 11.05 Mlke Krüger-show (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Blngo(ism ) 14.00 Vigyázat, kamera I 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Egy ú| nyom? 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Drága jótanács A csodaszer, melyet Charlene és üzlettársai árulnak, rövid idő után ragacsos masszává változtatja a kezelt felületet. A négy elkeseredett .kereskedő" a csodaszer terjesztőjéhez fordul, ahol kellemetlen meglepetés éri őket. 15.35 Teleüzlet
15.50 Magas bozót (westernsor.)
A Kllroy nevű fickó 16.45 Cannon (am. krimisorozat)
Nincs üzlet rizikó nilkül 17.40 Műsorlsmertetis 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
A csónak 18.15 Blngo- játék 18.45 Híradó, Időjárás 19.20 Szarencsekerik 20.05 Időjárás
20.15 Freddy, állatok is szenzációk
(NSZK krimi) 95'' 22.00 Hirek, sport 22.10 A bolygó neve: Halál
(amerikai sci-fi) 131'' 0.30 Hirek, sport 0.35 Tejszín
(NSZK-am. erotikus film) 85'' 2.10 Műsorlsmertetis
Cannon
amerikai krimisorozat
Caen,
arúgó- RoQer és Linda Dean szállo-inulnia iba akarja fektetni megtakarítótól 1 pénzét. A hegyek között inek ki megfelelő telket, ikor Dean lezuhan a szikláról, sebesülten ott is marad. Mire

a 5
-
a
fik ha- elesége visszatér a helyszín-
a segítséggel, Deannek csak helyét találja. Az asszony nnont (William Con- ^ hívja segítségül. I0.4D

TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévi
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Sorstirsak
Rehabilitációs magazin 8.45 Fűben-fiban
Természetgyógyászati magazin 9.00 Dallas
Amerikai filmsorozat Az örökösnö 46'' (Ismétlés: este, 20.15) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Clgánymagazln 15.25 Képújság
15.30 Walt Disney bemutat|a (ism.) 17.15 Közlemények - előzetesek 17.20 „Trafflc jam" 17.50 Pinzvllág 18.00 Ablak
19.00 „Maradjatok meg szeretetemben..." 19.05 Esti mese - Metróegerek 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Híradó 20.00 Talesport 20.05 Közlemények 20.15 Dallas
Amerikai filmsorozat Az örökösnö 46'' (ism.) 21.10 Panoráma
(Ism.: szombat, TV1 13.00) 22.15 Tíz után... 22.40 Női ás férfi súlyemelő VB Közvetítés Donaueschingen-ből, felvételről 23.20 A Balázs Béla Stúdió bemutatja:
Alombalzsam
Dokumentumfilm 53'' 0.15 Kiső esti híradó 0.20 Antenne 2-hiradó
2
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Radics Péter
16.15 Hirek - Műsorelözetes -
Időjárás 16.25 Délutáni filmajánlat
Kit Idős hölgy a gizra lip
NSZK tévéfilmsorozat -XII/9. Ezentúl szolidak leszünk 25'' 16.50 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora Benne: Dominó Telefonos játék 17.35 Vásártivi 17.45 Gyerekeknek Huplkik tőrplkik Belga rajzfilmsorozat Tőrpapa esküvő|e 18.15 Telesport
Műsorvezető: Sugár Ágnes
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 Szupercsoport
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat
A bosszú 49''
Szereplők: Peter Graves, Thaad Penglis, Tony Hamil-ton, Phil Morris, Jane Badler, Marshall Napier 19.55 Operát Szmlrnába?
Zenés játék (1984) 48'' (ism.) 20.45 Vásártivi 21.00 Hiradó 21.25 Napzárta előtt... 21.50 VT-TV
Vitray Tamás műsora 22.55 A nép nevében Jugoszláv film 109''
Ha könyvet akar vásárolni, kezdje nálunk!
(Nagykanizsa, Csengery út 22.)
Könyvraktárunkban több tízezer féle könyvből választhat 30% ENGEDMÉNNYEL.
És ez a legfrissebb kiadványokra is igaz.
Nyitva: hétfőtől péntekig 10-17 óráig.
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör Tel.: 138-7985 9.05 Irodalmi jegyzet 9.10 Színes népi muzsika 10.05 Ismét-a javából I
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.00 Déli Krónika 12.30 Világkosár 13.05 Klasszikusok délidőben
Zeneparádé 14.10 Szaván fogjuk I 14.20 Mindennapi Irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt I 15.05 Nemes Nagy Ágnes versei 15.10 Új Zenei Újság 16.00 168 óra
Tel: 138-7901 és 138-8912 17.30 Túl az Óperencián
Amerikai Egyesült Államok Country 18.00 Esti Krónika 18.20 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 18.45 Miska bácsi negyedórája 19.05 Közvetítés a veszprémi Petőfi Színházból Különc
Illyés Gyula történelmi drámája (1972)-es előadás felvétele) 21.15 Találkozásaim a népzenével A mikrofonnál: Kallós Zoltán 21.45 Verseit elmondja
Nemes Nagy Ágnes 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.35 Kamarazene 23.00 urh-n: BBC-híradó 23.05 Hangversenymúzeum
Dávid Ojsztrah Beethovenműveket hegedül Berlinben 23.45 urh-n: Könnyűzene - hang-
. szerszólók 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél 5.30 Kakukk. Tel : 138-7776 6.50 Orvosi tanácsok 7.03 Sportszombat 8.00 Hirek. Időjárás 8.10 Erdőkerülő Vácrátóton 8.30 Népszerű muzsika - világhírű előadók 9.00 Hírek. Időjárás 9.08 Látogatás a múltunkban Básti Lajosra emlékezünk 10.00 Pákozd, 1848. szeptember
29. - mai szemmel 10.30 Tip-top parádé 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szombat délelőtt
Tel.: 138-8766 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Más-kép(p) 14.55 Van ez igyl 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Magyarán szólva 15.20 „Egyik kutya, másik eb" 16.00 Franciák 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről és közvetítés a kötöttfogású birkózó, valamint a súlyemelő VB-ről 18.00 A MALÉV Interfolk ''91 Fesztivál hangversenyeiből 18.30 Slágerlista 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Nótaest 19.50 Tangótőrténet - V/3. 20.50 Sajtópáholy az FTC-KIs-pest-Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés után 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 A Rádió Dalszínháza Jacobl Viktor: Sybill 22.34 Derűre Is derű
Utazik a pápa (ism.) 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Akit érdekel
6.00 Hírek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika
8.20 Wldor orgonamüveiből
9.00 Emlékezetes előadások a Magyar Állami Operaházban Puccini: Gianni Schicchi
10.00 Hangfelvételek felsőfokon
11.27 Barokk kamarazene
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Az MR énekkara énekel
12.30 Follow me - 30/20. (ism.)
12.45 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak (ism.)
13.00 Kívánságműsor szombaton
14.00 Milos Sadlo gordonkázik
15.05 Lemezbörze helyett
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 A zene világnapja előtt
18.00 V materinskom jazlku
18.20 In limba materná
18.40 Na maternjem jeziku
19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.30 Mindennapi Irodalmunk (ism.) 20.00 Kapcsoljuk a Berlini Filharmónia Kamaratermét közben: 20.50-
21.10 Színháznyitó
21.50 Michael Rabin Paganini-
caprice-okat hegedül 22.03 így láttam Bartókot
A mikrofonnál: Végh Sándor 23.05 Barbera Denerlein dzsessz-
egyűttese játszik 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 Szombatról vasárnapra
RTL PLUS
6.00 CHIP''s (ism.)
6.45 Transformers (am. sorozat)
Vörös varázsló 7.10 Mesék a nagyvilágból (sor.)
Mózes és a mészégető 7.35 Kedves Bili nagybácsi (sor.)
Mr. French 8.00 Konfetti - gyerekeknek Flintstone kölykök Maci Laci Scooby Doo 9.20 Klack-játék 10.05 Jetsonék (am. rajzfilmsorozat)
Családi banda 10.30 Mr. T. (am. rajzfilmsorozat)
A ládák titka 11.00 Pókasszony (am. sorozat) Sárkányok birodalma (sor.) Rude Dog és bandája (sor.) 12.05 N kapitány (am. rajzfilmsor.)
Mutánsok házassága 13.00 Mutánsok (am. rajzfilmsor.) Zöldek
13.30 Super Marto Brothers (sor.)
Sérthetetlenek 13.50 Forma-1 - tréning 14.10 Ragazzl - ifjúsági magazin 14.40 Katts és kutyája (am. sor.)
Igaz szaretet 15.05 Daktari (amerikai sorozat)
Oroszlánszívű Clarence 16.05 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Korhatár 17.00 Forró nyeremény 17.45 Belföldi magazin 18.15 Újdonságok a moziban 18.45 Hiradó, Időjárás 19.20 Houston Knlghts (am. sor.)
Vad hajsza 20.15 Három Idegenlégiós
(amerikai film) 22.05 Minden, semmi, vagy - játék 23.05 Az első szerelem
(olasz szexfilm) 0.35 Élvezetek kertje (am. szexfilm) 2.05 Az első szerelem (ism.) 3.50 Molly, az aranyásó (amerikai zenés film) 123''
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 18.55 Rajzfllmsor. / Hiradó I. 20.00 A hét Interjúja
20.15 Amerikai játékfilm 21.45 Hiradó II. 22.05 Szives szolgálatukra 23.25 Sporthirek / Tévéválogatás 0.45 Hirek / Műsorzárás
2. MŰSOR 19.30 Híradó
20.00 Jó estéti / Rajzfilm 20.15 Show-műsor 21.10 Igen, miniszterelnök úri 21.40 Emili (filmsorozat) 22.30 Amerikai történetek 23.00 Sportszombat 24.00 Zenei maraton
PRO 7
6.05 Dusty (amerikai sorozat) 6.30 Murphy Brown (am. sor.) 6.55 Kanada vadonjaiban
(am. dokumentumfilm-sor.) 7.20 Bomeó (ausztrál dok.-film) 8.10 Papirtrald (amerikai sorozat) 8.35 A bűvész (am. krimisor.) 9.20 Muppat-show (am. sorozat) 9.50 Kedves Blber (am. sorozat) 10.15 Egy úr az űrből (am. sor.) 10.45 Bamey Miller (ism.) 11.10 Bili Cosby-show (ism.) 11.40 Mozgó kórház (ism.) 12.05 Hardcastle és McCormlck (amerikai akciófilm-sorozat) 12.50 Ha ezt a bátyám tudná (ism.) 14.30 Bornaó (ism.) 15.25 Észak és Dél (ism.) 17.05 DowNng atya titkai (am. sor.) 17155 Hirek, Időjárás 18.10 Jessa (amerikai film) 89'' 19.50 Bili Cosby-show (am. sor.) 20.15 Észak és Dél (am. sorozat) 22.00 Lady Chatterley szeretője (angol-francia erotikus film) 23.50 San Francisco utcáin (ism.) 0.45 Hirek, időjárás 0.55 Mozgó kórház (ism.)
3 SAT
13.10 Politikai magazin
14.10 A galéria
14.30 Kaktusz
14.40 Dick Donald nyomozó (sor.)
15.05 Francié receptek
15.30 Sport
17.30 Egy férd elfelejti e szereimet
(NSZK film)
19.00 Hiradó
19.30 János király (szính. közv.)
21.15 Qualtingar - portré
22.50 Rossinl-fesztlvál
23.25 Georg Schramm - portré
0.10 Sportstúdió
MUSIC TV
13.30 XPO
14.00 Ray Cokes
17.00 Yol
18.00 Rockhét
18.30 A nagy kép
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éjjel
22.00 Házibuli övezet
0.30 Kristlane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
6.30 Jó reggelt, Blnol
10.30 Ruk-cuk-játék
13.00 Blm-bam-bino
16.40 Pop-magazin
18.10 Motorsport-extre
18.30 Hirek
18.35 Bradbury színháza (am. sor.)
19.00 Ruk-cuk-játék
19.30 Hírek
19.45 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Vadvllág (sorozat)
21.15 A törvény fegyverei (sorozat)
23.30 Egy féifl a seregből (film)
2.05 Vissza Waterlooba
Három idegenlégiós
amerikai film
Dagineau (Teíly Savalas, jobbra), a francia idegenlégió őrmestere biztos kézzel tartja a gyeplőt Egyszer névtelen levelet kap, melyben életveszélyesen megfenyegetik. A hirtelen haláltól való félelem az őrület szélére kergeti. Zsarnokká válik, kegyetlenkedésétől leginkább Beau Geste (Guy Stockwell, balra) és öccse, John (Doug -n McClure) szenved. tU.lD

KÖZPONT - KIÁLLÍTÓTEREM ÜZEM: Murakeresztúr
MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/B.
Telefon/fax: 0036-93-13076


SZ R PTEMBER 28* mm
SUPER CHANNEL
6.00 Egyveleg
13.00 Klasszikus táncok videón
14.00 Sport
16.00 Vízisportok
16.30 Ifjúsági magazin
17.30 Egyveleg
18.30 Dokumentumfilm
19.00 Vldeodlvat
20.00 P. S. I. faktor (amerikai film)
22.00 BBC-híradó
22.30 Sport
22.40 Horror expressz (am. film)
EUROSPORT
9.60 Nemzetközi motorsport
10.60 Tenisz
14.00 Golf
17.60 Kosárlabda
19.30 Namzatközl motorsport
22.36 Golf 1.60 Műsorzárás
SCREENSPORT
11.66 Motoriport 12.60 Autóverseny az USA-ból 13.66 Autószörnyek versenye 14.00 Argentin futball 1S.66 Sport Franciaországból 15,30 Atlétika Nagy-Britanniából 17.66 Lóerők 11.66 Brit motorsport 18.36 Profi superblke 19.06 Röplabda 26.66 Kickboksz Svájcból 21.06 Rallkrossz a Lydden Hlllröl 22.66 Rögbi világkupa 23.60 Amerikai egyetemi futball 1.66 Röplabda Párizsból
PRO 7
OSZTRÁK 1
9.00 Hirak / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Iskolatévé 11.00 Columbo (ism.) 12.30 Halló. Ausztria - halló, Bécs I 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Ellenállhatatlan
(színházi közvetítés) 15.05 Rövidfilm 15.30 Jocotobl vállalkozás
(sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Mlnlhirek 17.10 Tudományos kvízmfisor 17.35 Ha angam kérdezel 18.00 Hirak 18.05 Labdarúgás 18.30 Falcon Crast (sorozat) ÍOÜ Híradó 20.00 Sport 20.15 Népdalok 22.05 A főnökük nö (sorozat) 22.55 Szuperfőnök (francia film) 0.55 A zabkása szexissé tesz (film) 2.25 Hirak 2.30 Ex libris
OSZTRÁK 2
14.35 Müvétzlaxlkon 14.45 Zenei kívánságműsor 15.30 Jlri Mucha - portré 16.00 Népzenei kívánságműsor 17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 KI akar engem 7 18.00 Jog a szerelemhez (sor.) ÍI35 Ausztria-kép 19.00 Tartományi ólat 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Kerül, amibe karűl (II/2.) 21.55 Bécs világvárossá lasz 22.55 Hirak 23.30 Popzene
SAT 1
7.30 Jó reggelt a SAT 1-gyeit 8.30 Magas bozót (ism.) 9.30 Gazdasági fórum 10.00 Freddy, állatok, szenzációk
(ism.)
11.40 A Fekete Gárda (rövidfilm) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Blngo(ism ) 13.20 Fantázia sziget (amerikai sorozat) Nehéz autók, könnyű lányok 14.10 Vámmentes szerelem
(osztrák film) 91'' 15.45 Privát program 16.15 Zapp-játék 16.40 Mancuso, FBI (amerikai sorozat) Szerencsejáték-szindikátus Mancuso titkárnőjének elvált férje belehal a lövés okozta sebesülésbe. Mancuso nyomozni kezd a gyilkos után. Munkája során illegális játékszervezet nyomára bukkan, melynek vezetői magas beosztású pénzügyi emberek. 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
Koccanás 18.15 Blngo-játék 18.45 Hiradó, ldő|árás 18.50 Quadrlga - politikai magazin 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Utazás a kalandokba
(NSZK film) 97'' 22.00 Hírek, sport 22.10 A profik (angol krimisorozat)
Chrlstina 23.00 Iskolás lányok - riport VII.
(NSZK erotikus film) 0.30 Tejszín (ism.) 2.00 Iskolás lányok - riport VII. (ism.)
3.30 Műsorismertetés
Lady Chatterley szeretője
ingoMrancia erotikus film
D. H. Lawrence műve alaposan felborzolta annak idején az angol olvasók kedélyét. A történet: a férjet háborús sebesülése akadályozza a házastársi kötelezettség teljesítésében. A Lady legalább annyira igényli a testi szerelmet mint a lelkit, ezt a férj meg sérti, és bátorítja Constance-t (Syl-via Kristel), hogy keres- .. nn sen magának valakit. ".UU
TV
D
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamit I Alvin és a mókusok
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 7.55 Jó reggelt adj, Istenem I
Unitárius gyermekhittan 8.00 Followmet
A BBC angol nyelvlecke-soro-zata kezdőknek (ism.)
8.30-
11.00 Korhatár nélkül: 8.30 Cimboráljunk I
Szolgáltató műsor gyerekeknek
8.45 Mese a félszeg pókról
Szovjet bábfilm (ism.) 8.55 Anyajegy
Csehszlovák filmsorozat -VII/2. rész Szilveszter 9.30 Asz
Köszönjük, hogy segítettél szándékunkban! 10.30 Hol-ml?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Távémagitztar 13.00 Panoráma (ism.) 14.00 Zöld béka
Környezet- és természetvédelmi gyermekműsor 14.30 aki A-t mond, mondjon B-t Is t Közlekedésbiztonsági magazin 15.00 Képújság 15.10 Hollywood
Angol filmsorozat XIII/4. rész
Hollywood háborúba magy 16.10 Világ-példa-tár
Riói kalandok 16.55 Felhőköpenyben cslllagko-ronával
Jankovics Marcell beszélgetőtársa Tarján Tamás irodalomtörténész 17.45 Útban 2000 leié
Mesterséges és természetes intelligencia 18.15 Gyereksarok Esti mese Pumukll kalandjai NSZK-magyar gyermekfilmsorozat 18.50 Euro-kontaktus
Riportfilm 19.30 Hiradó 20.00 Talesport 20.05 Közlemények 20.15 Love Story
Amerikai film (1970) 100'' 22.00 Bongó
Szeptemberi sorsolás 23.10 NŐI és férfi súlyemelő VB Közvetítés Donaueschingen-ből felvételről 23.50 Késő esti hiradó
2
Műsorvezető: Radványi Dorottya 7.00 Napkelte
10.05 Prizma - Életmódmagazin 10.30 Nem csak zöldség 11.00 Klasszikusok rajzfilmen
Maja, a méhecske 11.25 AP RekoRd-TS magasugrógála
11.55 Délidőben
Vastaps Máté Ottlllának
Műsorvezető: Kudlik Júlia
14.05 Hírek - Műsorelőzetes -
Időjárás 14.15 Katts és kutyája
Amerikai tévéfilmsorozat Kutyából nam lesz szalonna 14.40 Útkereső
Vitaműsor kamaszoknak 15.05 Három kívánság 15.55 Azok a csodálatot állatok 16.05 Angol nyelvlecke 16.35 Nézze meg az emberi 16.40 Tá-ti-ka - Sztárok kicsiben 17.30 Gyarekaknak
Denvar, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat 17.55 Vásárlóvá 18.10 Talesport
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 FTC-Klspest-Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés 21.05 Derűs tv-évtár
Emlékezés a televízió (h)ős-korára 22.00 Híradó 22.35 Parabola
23.05 A rockpódiumon a Tátrai
Band 23.45 Emmanuelle
(2. rész)
Francia erotikus film 90'' (Feliratos!)
„A boldogtalanság arra kényszerít, hogy valóságnak tekintsük azt, amit nem tartunk lehetségesnek."
(Simoné Weil)
„Bármely ritka is az igazi szerelem, még mindig nem oly ritka, mint az igazi barátság."
(La Rochefoucauld)
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel : 138-7915 és 138-7296 8.30 Világóra. Külpolitikai újságírók heti magazinja 9.05 Húszas stúdió 10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk 11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális hetilapja 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld
körül. Nemzetközi magazin 12.50 Vasárnapi jegyzet 13.05 Radioton korongok
Rádiófelvételek hanglemezen 13.30 Szonda
Tudományos magazin 14.10 Müvászlemezek 15.05 „Versek egy regényből" Irodalmi összeállítás Borisz Paszternak verseiből és And-rej Voznyeszenszkij esszéjéből 15.54 A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel 16.05 A szülőföld muzsikája
Foglalkozások dalban és táncban
16.50 A világlira gyöngyszemei Török költők versei - II/2. 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Bruno Nicolai zenekara Mor-rlcone-filmzenéket játszik Esti Krónika 18.20 A Liszt Ferenc Kamarazenekar játszik 19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.20 Remekírók hangszalagon Szószátyárok Cervantes közjátéka A javasasszony Lope de Vega közjátéka 20.05 Három szólamban 21.05 Örökzöld dallamok 22.00 Késő esti Krónika 22.25 Klasszikus kamarazene 23.00 urh-n: BBC-hiradó 23.05 Zenekari muzsika 23.45 urh-n: Debreceni Dzsessz-
napok ''91 24.00 Hírek. Időjárás. Totó
18.00
PETŐFI
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Dallamkoktél 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 Az evangélikus egyház fái-órája
7.33 Vasárnapi orgonamuzsika
Pachelbel műveiből 8.00 Hírek. Időjárás 8.10 Bulányvölgyi állomások
Kamarás István rádiójátéka 9.00 Hirek. Időjárás 9.08 Rockmobil 9.35 Oxigén 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta - a BNV-n
12.50 Közvetítés az MTK-VM-Új-pesti TE bajnoki labdarúgó-mérkőzésről 13.00 Hírek. Időjárás 13.08 Stúdióvilág
Rádiós magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Többet ésszel 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Táskarádió 16.00-
21.00 Poptarisznya
Közben: közvetítés a kötöttfogású birkózó- és a súlyeme-lő-világbajnokságról közben:
17.00 Hirek. Időjárás 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. Időjárás 21.00 Hirek. Időjárás 22.03 A Próféta rokona
Fromaget regénye-VII/2. 21.32 Társalgó - irodalomkedvelőknek (ism.) 22.24 A mai dzsessz 23.00 Hírek. Időjárás. Totó 23.03 Sporthíradó 23.10 Szentimentalizmus brazil módra
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.15 Komolyzenei kívánságműsor 10.20 Új Zenei Újság (ism.) 10.50 Eszperantó híradó 11.00 Európa hangversenytermeiből közben:
11.57 Hírek. Időjárás 12.33 Machaut: Notre Dame-i mise 13.00 Nemes Nagy Ágnes versei 13.05 Szemle (ism.) 13.30 Százéves a Carnegie Hall -XV/1.
14.45 Magyar szerzők népzenei
feldolgozásaiból 15.00 Orfeusz - Részletek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Agora. Vitaműsor 17.00 Ünnepek zenéje 18.00 V materinskom jaziku
18.20 In limba malerná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25—
22.05 A zene világnapja előtt 19.25 A zongora poétája 20.10 Kapcsoljuk a Magyar Rádió
márványtermét 21.00 Pozsonytól Talahasse-ig 22.05 Akiből Caruso lehetett volna XI/9.
23.07 Rádiószínház (ism.) 24.00 Hírek. Időjárás 0.10 Magyar előadóművészek felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh. Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Lukácsi Béla
RTL PLUS
6.00 Mr. T. (ism.) 6.20 Flintstone kölykök (ism.) 6.45 Jetsonék (ism.) 7.10 Maci Laci (ism.) 7.35 Scooby Doo (ism.) 8.00 Gyerekműsor 9.30 Az Olsen-banda (dán film) Egon Olsen, a banda vezére, óriási tervet forgat a fejében. Társaival együtt el akarja rabolni Nagy Vilmos értékes szobrát. A tervbe hiba csúszik, Egon és barátai elhatározzák, hogy ezentúl csak „rendes" munkát fognak végezni. 10.55 Művészet és küldetés 11.00 Talkshow
12.10 Úriások (amerikai sorozat) 12.35 Elly és Jools (ausztrál sorozat) A félős rendőr 13.00 Az apám föidönkivüli (amerikai sorozat) Polgármesterek párbaja 13.30 Forma-1 - Spanyol Nagydíj 15.50 Leleplezések (amerikai sorozat) A szép kémnő 16.45 Német countryzene 17.50 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) AIDS-hisztéria 18.45 Híradó, időjárás 19.10 Különleges nap - utazási
magazin 20.15 Sárga szerzetesek titka
(olasz-osztrák film) 22.00 Tévétükör - magazin 22.40 Késői kiadás 22.55 „Pompon Rouge" kastély (NSZK sorozat) Zsolozsma 23.25 Playboy Late Night 0.25 Forma-1 - összefoglaló 0.50 Végtelen préri (am. western)
JUGOSZLÁV
1. MŰSOR 19.30 Híradó I. / Nagy ugrás 21.10 Városok a háborúban 22.05 Híradó II.
22.35 Zenei műsor / Sporthírek 23.45 Távéválogatás / Hirek
2. MŰSOR 19.30 Híradó
20.00 Jó estéti / Rajzfilm 20.15 A hetedik éjszaka 21.45 Humoros sorozat 22.15 Dokumentumsorozat 23.05 Filmsorozat 23.30 Jó éjszakát I 23.35 Videolapok
PRO 7
5.35 Dusty (amerikai sorozat) 6.00 Barney Miller (am. sorozat) 6.20 Kanada vadonjaiban (sor.) 6.45 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sor.) 7.30 Három fiam (am. sorozat) 7.55 Vlcki (amerikai sorozat) 8.20 Egy úr az űrből (ism.) 8.45 Muppet-show (am. sor.) 9.15 Ismeretlen imádó
(amerikai zenés film) 94'' FF 10.55 Bili Cosby-show (am. sor.) 1125 Mozgó kórház (ism.) 11.50 Dowling atya titkai (ism.) 12.45 Vadállatok birodalma (ism.) 13.40 Jesse(ism.) 15.15 Észak és Dél (ism.) 16.55 Hardcastle és McCormick (ism.)
17.45 Hirek, időjárás 18.05 Bolond nyár
(amerikai filmvígjáték) 89'' 19.50 Bili Cosby-show (ism.) 20.15 Perry Mason (amerikai krimi) 22.10 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) 23.10 A leghosszabb yard (am. film) 1.15 Hirek, időjárás 1.25 Harry csodálatos büntetése (vidám amerikai sorozat)
3 SAT
13.00 Hirek
13.10 Kalózok a Spree folyón (sor.)
13.35 Kulturális körkép
14.00 Sport
16.25 Franciaország
17.00 Keletnémet magazin
17.30 Zenei magazin
18.00 Vasárnapi show
19.00 Híradó
19.30 Magazin
20.15 Hamis súly (tévéfilm)
22.35 Fritz Wunderlich-portré
23.20 Egyház a Szovjetunióban
0.05 Hirek
MUSICTV
13.30 XPO
14.00 A negy kép
14.30 Ray Cokes
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
1.30 Krlstlane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
6.40 Jó reggelt, Binol
11.00 Lány a hadseregben (ism.)
12.40 Beszámolók, vélemények
13.00 Műsorelőzetes
13.15 Magazin
13.40 Bim-bam-blno
16.00 Dakotai ítélet (am. film)
17.30 Vadvilág (sorozat)
18.30 Információk, vélemények
19.05 Hirek
19.20 Új bosszúállók (sorozat)
20.15 Tessék mosolyogni I
21.05 Felejtsd el a tegnapotl
(amerikai film)
22.40 Éjszakai őrjárat (sorozat)
PRO 7
iCH
KERESKEDELMI ES SZOLGALTATO KET. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSEG
A leghosszabb yard
amerikai akciófilm
Paul Crewe (Búrt Reynolds) egykori labdarúgósztár apróság miatt kerül börtönbe. Agyafúrt módszerekkel akarják felbosszait tani és kikészíteni. A börtön igazgatója arra kényszeríti, hogy szerva-zen csapatot az elítéltekből, aki majd kiállnak az őrök csapata elta A foglyoknak nincs semmi esélyűk mert a felügyelők csa- ««, patában sok a profi. 1
Cím: Magvar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012
(sor.)

11.00 A hatalom órija
12.00 Egyveleg
15.00 írva vagyon
15.30 Turisztikai magazin
15.00 Vízi sportok
16.30 Sportmagazin
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 A világ holnap
18.00 Üzleti hit
19.00 Videodlvat
19.30 Dokumentumfilm
20.00 Úszó lakosztály (amerikai film)
22.00 BBC-hiradó
22.30 Egyveleg
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi hirek
10.00 Motorkarikpir
13.00 Tenisz
14.00 Golf
17.00 Motorkarikpir
18.00 Tenisz
20.30 Motorkarikpir
22.30 Golf
1.00 Müsorziris
I
;m.) ek
SCREENSPORT

1.00 11.00 13.00 14.00
15.00 16.00 17.00 18.00 11.30 19.00 22,00 13.00 24.00 1.00
Forms-3 Japánból Amerikai egyetemi futball Birkózás az USA-ból Belső sáv
Forma-1 Portugáliából Profi ökölvívás Brentwoodból Motorverseny Starti
Brit Forma-3
Gyorsasági autóverseny
Motorsport
Rögbi világkupa
Motorverseny
Klckboksz Svájcból
Röplabda
SAT1
olds) óság afúrt >zan-izga-rvez-akik ellen, lyük,
.10
9-00 Hirek
9.05 Szerelem és halál
(amerikai film) 10.35 Pan-Optikum 11.00 Választások 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hírek
13.10 Jog a szerelemhez (ism.) 13.35 Férfi árnyékban (osztrák film) 15.25 A Biblia gyerekeknek
(sorozat) 15.30 Szellemüzök (sorozat) 16.15 Egy, kettő vagy három 17.00 Minlhirek 17.10 X-Large 18.00 Hírek 18.05 X-Large 18.30 Falcon Crest (sorozat) 19.30 Hiradó 19.48 Sport
20.15 Víziók - beszélgetés 21.55 Buddha tanai 22.00 Mozart-kalendárium 22.05 Figaró házassága - opera 1.15 Hirek 1.20 Ex libris
OSZTRÁK 2
11.00 Belvedere-gála 13.00 Haza, idegen otthon 13.30 Sport
16.30 Kalandjaim a viz alatt (sor.)
17.15 Idősek klubja
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
19.48 Ügy a kirendelt védőnek 20.15 Tetthely (krimisorozat) 22.20 Hírek
Egy angyal, három csibész
(francia filmvígjáték) Hirek
23.20
0.55
7.30 Törd a fejed I (ism.)
7.55 Három fiú, három lány (ism.)
8.20 Ollie (ism.)
8.45 Thunderai macskák (ism.)
9.10 Drops (ism.)
9.35 Zapp (ism.) 10.00 Antarktisz
(dokumentumfilm) 10.55 Így láttuk 11.05 Utazás a kalandba (ism.) 12.45 Bingo(ism ) 13.10 Fantázia sziget (amerikai sorozat) Zsebmetszök és kalózok 14.05 Újdonsigok a moziban 14.30 Mennyire szeretlek?
(amerikai film) 103'' 16.15 Strandkalózok (kanadai sorozat) Görög nemes 16.40 Drops-játék 17.15 Cirkuszfesztivál 18.00 Hirek 18.50 Sportklub 19.20 Szerencsekerik 20.05 Idöjiris 20.15 Rendőrakadimla I.
(amerikai filmvígjáték) 93'' 21.55 Hirek 22.00 Baszélgetis 23.15 Hirek, sport 23.30 A gorilla
(francia sorozat) Repülés a Napba
0.55 Műsorismertetés
„Mihelyt elkezdünk önmagunknak ellentmondani, mások rögtön helyeselnek."
(Wojtek Bartoszewski)
Mőrakadémia I.
amerikai filmvígjáték
Az újonnan megválasztott olgármester első intézkedése, hogy bárki jelentkezhet a rendőr-idémiára. A kiképzők legnagyobb megdöbbenésére egymás után érkeznek az újoncok: fajan-stréberek, bűnözők, pszi-topaták és szoknyavászok. Az újoncok kiképzésében Harris hadnagy (G. W. Bailey, jobbra) és Callahan Srmester jeleskedik. tU.10
TV
6.43 Napi műsorajinlat 6.45 Menedzser Magazin (ism.) 7.30 Hagyd aludni a papát I Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 7.55 Muzzy comes back (ism.) 8.00 „így szól az Úri A Biblia üzenete 8.05 Kávé habbal 8.30 Vasirnapl turmix
Kapcsoljuk a vajtai gyermeküdülőt Benne: 8.50 Cimbória
11.00 Álljunk meg egy szóra I
11.15 Hazanizö
12.00 Zenebutik - zenehid
Juhász Előd műsora 13.00 A Financial Times heti üzleti
híradója 13.25 Képújság 13.30 Drehscheibe Európa Euripai lorgószinpad 14.00 Paraván
Endrei Judit műsora 14.30 Kipasnótikkivánsigmüsora 15.00 Nekem ne lenne hazim? Egy operatőr honismereti sorozata - Majk 15.15 Telis-televldeo ''91 15.30 Bűvös hatos
Játék kockákkal és filmekkel 16.10 Súlyemelö-vliigbajnoksig Közvetítés Donaueschingen-ből, felvételről 16.40 Örömhír - A magyarországi
református egyház műsora 17.00 Walt Disney bemutatja
1. Kacsamesék
A múmia bosszúja
2. Ausztrál expressz Amerika
3. A Csipet csapat Pimpikének nem volt gyerekszobija
(Ismétlés: péntek, TV115.00) 18.45 Örökségünk 19.00 A HÉT
Benne: Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közleminyek 20.15 Heves jeges (Hibernatus)
Francia film (1969) 79'' 21.40 Nulladik tipusú találkozások Sci-fi magazin Déri János műsora 22.20 Pavarotti a Hyde parkban
Nyomtatványra van szüksége?
KERESSE A KANIZSAI NYOMDÁT!
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 16. Tel.: 93/11-452)
OTT MINDIG SEGÍTENEK!
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
7.00 Napra-forgi
Magazin a reggelihez 9.00 Profit-Befektetési tanácsadó 9.20 Kéménymesék Benne: Migus harca A kincs 9.45 Közös kedvenceink Maci Laci kincset keres Amerikai rajzfilmsorozat Bolygiközl bolyongás 10.05 Kánon - Vallás és kultúra 10.35 Észbontó - Ismeretterjesztő
gyermekmagazin 10.55 Néprajzi értékeink
Kuruc tárogató 11.00 Keminykalap is krumpliorr Tévéfilmsorozat (1974) IV/3. rész:
A tettes lépre megy 54'' (ism.) 11.55 Nipzanei magazin - Folklór 12.25 SOrSok - magazin 13.25 Ml törtint a jövő héten?
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
13.35 Hírek - Müsorelőzetes -Idöjiris
13.45 Forma-1 - Spanyol Nagydíj
Közvetítés Barcelonából 16.00 Vásirtévé 16.10 „ZAPPApest" 16.40 Filmmúzeum
Gyimintvadászok Amerikai film (1949) FF 76'' 18.05 Delta
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 A Rocky horror show Budapesten 19.35 Van szerencsimi 20.30 Mozart-est
Közvetítés a Zeneakadémiáról Mozart: Requlem 21.35 Ez történt a hiten 22.35 Telesport
Labdarúgó-összefoglaló Kötöttfogású birkózó-világbajnokság Virniból
Felvilágosítás müsorügyekben - a délutáni adás kezdetétől műsorzárásig -a 131-9799 telefonszámon
A kis fekete vonallal aláhúzott Időpont - emlékeztető és utalás: a műsorról részletes információt kőző! a
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
Középdunán túli Gázszolgáltató Vállalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság
Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442
KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára
Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/13-140
/ / /
UJ NEV! UJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
/ Nagykanizsa,
w/ Dózsa Gv. u. 73-75.
''/ Telefon/fax:. 93/14-550
'' Telex: 33-331
gKANIZSATEX Postacím: 8801 Nagykanizsa,
Pf.: 75
A PROGRESS irodabútor-szisztéma biztosítja
A PROGRESS A PROGRESS A PROGRESS
>dabutor-szisztema biztosítja EMBERKÖZPONTÚ - ÉLETHŰ munkahelyi környezetet a jó minőség garanciája, mely hozzájárul az Üzleti sikerekhez irodabútor az első hasznos beruházás a vállalkozás beindításához irodabútor biztosítja munkahelyén a rendet és az áttekinthetőséget, mely megkönnyíti « munkavégzést
Nagykanizsa, Ady u. 68/B. Tel.: 93/13-376

AZ ÁTVITT ERTELEM -FÉNYMÁSOLÓK, TELEFAXOK, LAP TOP SZÁMÍTÓGÉPEK
TOSHIBA
Tanácsadás, értékesítés, szerviz. 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Tel./fax.: 93/11-541
gj TOSHIBA
KANIZSA
r f t •• "* ••
Tűkor Kávéház
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
SZMSZKV VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLETÉNEK AJÁNLATA
(Nagykanizsa, Sugár út 8.)
- Autó- és lakásriasztó berendezések árusítása és felszerelése
- MÁNNIBEST mesterfestő készlet 2.400,- Ft
- MÁNNIBEST gépkocsi-, lakástisztító- és takarító eszközök
- Zenélő gördeszka 2.900,- Ft
- Görkorcsolya cipővel 2.900,- Ft
A HERRNBOCK-nél még választani is öröm!
i
MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Somogyi B. u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, .. --iLeM és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását, mu--^
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
MJIillilAkECH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Nagykanizsai Kirendeltség Cím: Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012

KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Nagykanizsa, Csengery íit 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
i
GüEl
NYEREMÉNY-AKCIÓ!
(öÖD
Értékes dfjat nyerhet minden földgázfogyasztónk, aki a gáz-.... a jövöben ituUUsi betétszámlájáról fizeti kl.
Sorsoláson vesz riszt minden, a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazga-
dfjszámláját
tósága ellátási területéhez tartozó fogyasztónk, aki 1991. szeptember 1. és december 31. között bármely pénzintézetnek (takarékszövetkezet, bank, takarékpénztár) átutalási megbízást ad gázdíjszámlája kiegyenlítésére, és erről üzemigazgatóságunkat értesíti.
NYEREMÉNYEK: Gold Star mikrohullámú sütő, TEFAL olajsütő, BRAUN gőzölős vasaló, 7 nyertesnek 100 m» gázdíjkedvezmény
SORSOLÁS: 1992. január
A nyertesek névsora megjelenik a Kanizsa februári első és a Zalai Hírlap 1992. február 1-i számában valamint megtekinthető a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága, Nagykanizsa, Király u. 2. szám alatt.
A nyeremények 1992. március 20-ig átvehetők a fenti címen.
KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága
A Kanizsai Napok ''91 tudományos részét a PAB Nagykanizsai Munkabizottsága és a TIT által szervezett helytörténeti konferencia jelentette. Színház- és banktörténet, ipar- és sajtótörténet által elevenedett meg a város közel- és régmúltja, talán utat mutatva a jelennek, a jövönek.
Az előadások sorát dr. Dobó László nyitotta meg Fejezetek a város színháztörténetéből című beszámolójával. Tanulmányai 1781-től indult, amikor is Kanizsán bemutattak egy magyar nyelvű pásztorjátékot,
és ezzel kezdetét vette a város színházi élete, s végül napjaink diákszínjátszásáról is beszélt.
A második előadó, Lovren-csics Lajos a Magyar Nemzeti Bank történetét elevenítette fel - természetesen kanizsai vonatkozásban. Számadatokkal erősítette meg, hogy a Hitelbank Rt. milyen komoly szerepet játszik a város életében.
A múltban jártunk, amikor dr. Rózsa Miklós elénk tárta kutatási eredményeit, s ismertette a mesterlegények vándorkönyveit, bemutatta szerepüket.
A „hatodik nagyhatalomról", a sajtóról (Napóleon szerint) tartotta előadását dr. Horváth György. Az 1862-73 között létező Zala-Somogyi Közlönyről beszélt, amellyel megindult a rendszeres megyei sajtó, éppen Kanizsán. Példákkal, idézetekkel mutatta be a lap szellemét, hangulatát.
A sajtótörténeti dolgozat után premier következett. Lehota János először mondta el gondolatait közönség előtt Madách Imre Az ember tragédiájának értelmezéséről.
Dr. Cseke Ferenc Nagy-
kanizsa munkaerő és szabadpiaci vonzását vizsgálta az 1960-as években.
A konferencia utolsó előadója, dr. Tolnai Sándor egyedi ötlettel lépett a hallgatók elé. Azt javasolta, hogy a résztvevők tekintsék meg a tűzoltóság épületében berendezett tűzvédelmi kiállítást. így rendhagyó tárlatvezetéssel ért véget a tudományos ülés, mely felvillantotta Kanizsa gazdag történelmi múltját, hajdani virágzó, pezsgő életét.
H. I.
A KISEBBSEÍJ KÉPVISELŐJE SZÓLT HOZZÁNK...
Fábián Ernő tanár úr előadása
Telt ház előtt a HSMK felnőttklubjában Fábián Ernő kovásznai tanár beszélt és vitázott önmagával, gondolataival. Sajátos előadói stílusa nemes szándékkal párosult. Kiinduló tételmondata szokatlan és figyelemfelkeltő volt: „A kisebbségi sorsban lehet-e teljes értékű az ember?" A kérdést megerősítette azzal az adattal, hogy Európában ma 45 millió ember él kisebbségben. Történeti visszapillantásban utalt arra, hogy a Habsburg-birodalom védőbástyája, összetartó ereje volt a nemzetiségeknek. Meglepően hangzott indoklása, mely szerint az ott élő népek többsége soha nem volt önálló nemzet.
Teljesen új gondolatnak hatott a nacionalizmus osztályozása. Fábián tanár úr megkülönböztetett volks-típusú nacionalizmust. Ezeknek a népeknek „ki kellett találni" történelmét, és a többség ki is találta. Ők feltétlenül agresszívvé váltak. A nemzetállam nacionalizmus liberális volt, nem üldözött senkit, csak elvárták a nyelvi asszimilációt. És éppen magyar, 1848-as és utáni
példa nyomán a politikai nemzethez tartozást.
Mit tehet a kisebbség? Az előadó szerint az autonómia felé kell haladnia.
Általános terminológia a keresztény állam és nemzetállam fogalma Európában. Mindenképpen a nemzeti gőg levetése kellene, de a múlt kísért, hat. Új gondolkodásmódra lenne szükség, de a mai emberé -az előadó szerint - még mindig a 19. századi.
Utalt az 1919-ben kitalált államokra (Csehszlovákia, Jugoszlávia). Fogalmakra alkottak a nagyhatalmak országokat.
Féltéssel szólt a magyarság jövőjéről. Ma nemzetünk 1/3-a külföldön él. Ha ez a rész teljesen asszimilálódik, a 2/3-dal is baj lesz. Beszélt arról, hogy a magyar kormánynak milyen politikát kellene folytatnia.
A bevezetőjében feltett kérdésre a válasza a következő volt: „így nem lehet teljes a kisebbségi ember. Nem lehet szellemi gettóban éini. A magyar nemzetiségek nem élnek teljes emberi sorsban."
Fájdalmasan szólt az Erdélyből Magyarországra jött, nem menekült, hanem „elfu-
tott" magyarokról. Keserűen beszélt az erdélyi értelmiség egy részéről is. A nemzetiségi felemelkedést így nem lehet véghezvinni.
Az előadóval a kérdezők egyetértettek, polemizáltak, de minden résztvevő a jót, a felemelkedést akarta.
jelenlegi feladata Erdélyben?
- Minőségi munka végzése. Semmi egyéb. Bekapcsolódni alkotó módon a közéletbe.
- Mit üzen a történész tanár Nagykanizsának, lakóinak?
- Nagykanizsát csak a jó ol-
- Tanár úr! Hogyan változott a magyarságnak mint nemzetiségnek a helyzete a forradalom utáni Romániában?
- A szólásszabadság adott, nem vonnak senkit felelősségre azért, amit mond. Több a magyar iskola, bár ezek egy részét igyekeznek felszámolni. Alapvető változás azonban nem következett be helyzetünkben.
- Mi a magyar értelmiség
daláról ismerem. Polgárosodjon és úgy gazdagodjon. Nagy legyen a szociális gondoskodás a városban. Szellemi potenciáját növelje. És nevezzenek el valamiféle kulturális intézményt Deák Ferencről. Megérdemelné.
A Kanizsai Napok rendezvénysorozatához méltó volt Fábián tanár úr előadása és a résztvevők érdeklődése, aktivitása is.
Horváth György
HELYTÖRTÉNETI KONFERENCIA KANIZSÁN
Fábián Ernő kovásznai történész előadás közben.
(Erdei Andris felvétele)
26 ( KANIZSA 1991. szeptember 20.
KÉPZŐMŰVÉSZETI ÜNNEPNAPOK KANIZSÁN
Városunk kulturális életének egyik ünnepnapja volt szeptember 13-a. E napon négy olyan kiállítás nyílt meg, amely külön is kiemelkedő eseménye lett volna a képző- és iparművészet iránt érdeklődőknek. A Helyőrségi Klubban kanizsai fafaragók - Rorhback Jenő, Csávás Csaba, Horváth István - munkált láthattuk, használati és dísztárgyakat egyaránt, ízelítőt kapva a fa emberközeli tulajdonságaiból, évezredes művészeti hagyományvilágából.
A fafaragókkal együtt mutatkozott be Ferkovics József, kanizsai amatőr grafikus is.
A Minigalériában Orosz István grafikusművész alkotásain a múlt, jelen, jövő, emberben jelet hagyó képeivel találkozhattunk. Az ő munkája volt a világszerte ismertté vált plakát,
Magyar Groteszk ''91 címet viseli, s keretében találkozhatunk a montázstechnikától a fényképen át a kínai barackos konzervdobozig mindennel, még a rendszerváltás cipői sem maradhatnak ki a megjelenítés eszközei, formái, módjai közül. Láthatunk olyan képet, amelyen bizonyára nemcsak Leonardo da Vinci csodálkozna el, hiszen „Az utolsó vacsora a XX. században" egy kicsit más, mint a nagy mester alkotása. Ezen a képen, a
Kustár Zsuzsa kiállítása a HSMK-ban
amely a rendszerváltozás kezdeti szakaszában hirdette egy tányérsapka és egybenyak alatt: Tovarisi, konyec!
A Városi Képtár egyszerre két-két kiállításnak ad otthont. A belső termekben Gazdáné Olosz Ella, kovásznál textiltervező művész alkotásait tekinthetik meg a látogatók. A szőnyegek, faliképek azt a harmóniát sugallják, ami után a zaklatott mindennapok embere áhítozik. A végzet, a sors, a tragikus lét
kommunizmus utolsó vacsoráján a kelet-európai pártvezérekkel találkozhatunk, Lenint láthatjuk Krisztus képében és a többieket Hruscsovtól Kádárig, Jaruzelskitől Honeckerig. A művek ötletekben, fantáziában tobzódnak, a közönségdíj nyertesét a Kanizsai Napok Alapítvány díjazni fogja.
Ezen a megnyitón közreműködött a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Virág Benedek Kórusa is; pontosan kidolgozott, magas színvonalú előadásukkal, a jó akusztikai környezetben tovább emelték a rendezvény sikerét.
Este a HSMK kiállítótermében Kustár Zsuzsa iparművész gobelinjeiből, üvegmozaikjaiból, üvegablakterveiből, rajzaiból nyitott tárlatot Papp Gábor művészettörténész. A szimbólumok világát, a meséket, misztikumot idéző műalkotások tiszta, ragyogó színei, és az önmagukban titokzatos melegbarna krétarajzok Kustár Zsuzsa, az ember lelki-gondolati gazdagságának és művészi küldetésének megvalósult álmai. A miniatúra technikával készült Névadó Világtükör posztere meg is vásárolható, s így hazavihetünk valamit abból az élményből, amelyet ez a kiállítás jelent.
L. I.
Egy jellegzetes Kustár Zsuzsa kép,
szele lengi körül a szemlélőt, akár a Temesvár című falikép reménykedő, drámai pasztelljeit, akár az Életkorok négyrészes kompozíciójának színakkordjait „szívja magába". Itt nem látunk szétszabdalt formákat, sem polgárpukkasztást, hanem a színek, formák, ritmusok által összeforrasztott érzéseket.
A polgárpukkasztást, meghökkentést az a kiállítás vállalja magára, melyet Pogány Gábor művészettörténész nyitott meg, s amely a Képtár külső helyiségeiben tekinthető meg. Ez a gyűjtemény a
Látogatók a Groteszk Kiállításon,
A Kanizsai Napok ''91 rendezvénysorozatában számos sporteseményre ls sor került. így többek között a képünkön láttató Kiss László sakkmester szimultánjára is.
(Erdei András felvételei)
1 s
1991. szeptember 20. KANIZSA i un i V d 27
CROIX-ROUGE
HONGRIE
Még július 15-én reggel 7.30 óra tájban történt. Dr. Buzásl Sándorné, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Városi Vezetőségének titkára nyári szabadságának befejeztével személygépkocsijával balatoni nyaralójából Nagykanizsa felé tartott a 7-es főközlekedési úton. A Keszthely-Marcali elágazónál - Marcali felől Jövet -egy német házaspár személygépkocsival oldalról figyelmetlenül belerohant dr. Buzásiné jármüvébe. Az ütközés következtében dr. Búzást Sándorné totálkáros Járművében szörnyethalt, a járműt vezető német hölgy súlyos, mellette ülő férje pedig könnyebb sérüléseket szenvedett (az utóbbiak a Marcali kórházban történt néhány hetes ápolás után térhettek haza Németországba).
Uj titkár, régi és új feladatok a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Városi Szervezeténél
Dr. Buzási Sándorné titkár utóda a kanizsai vöröskeresztnél Antal Istvánné lett, aki a szervezet Sugár úti székhelyén készséggel mutatkozott be.
Erdélyi, pontosabban gyergyószentmiklósi származású vagyok. A 11. világháborút kővetően költözött családunk Nagykanizsára. Gimnáziumi tanulmányaimat Zalaegerszegen végeztem, majd Kanizsán sikeresen vizsgáztam az asszisztens- és ápolónőképző tanfolyamon. Kezdetben körzeti orvosi rendelőben dolgoztam, mint asszisztens, majd a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Járási Szervezetének munkatársa lettem. A Járási Hivatal felszámolása után, 1982 őszén a városi vezetőséghez helyeztek át munkatársnak. Később titkárhelyettes lettem. Családi életem mozgalmas. Férjem mentős-tiszt. Két fiúgyermekünk van. Az egyik nős, s már van kis-unoka, a másik a helyi olajipari szakközépiskolában készül az életre - mondta.
A jövőben Antal Istvánné irányításával folyik majd a szervezeti élet: a hagyományos vezetőségi és alapszervezeti titkári értekezletek, a feladattervek készítése, az önkéntes véradás szorgalmazása, az egészségügyi felvilágosítás és nevelés, az iskolai tanárelnökökkel való rendszeres kapcsolattartás, a fogászati hónap előkészítése, a káros szenve-
délyűekkel való foglalkozás, az iskolai elsősegélynyújtó és csecsemőgondozási tanfolyamok intézése, a családsegítés, az ifjúságvédelem, a városkörnyéki szervezetekkel való szoros együttműködés, a partnervárosi kapcsolatok (Ko-vászna, Gleisdorf, Puchheim) kiépítése, a gazdasági ügyek (tagdíjak, kapott áruk olcsó értékesítése) bonyolítása stb.
- A közeljövőben erőfeszítéseket teszünk az utóbbi két évben elhanyagolt városi és községi tisztasági mozgalom újraindítására, a visszaesett önkéntes véradás újjászervezésére, a környezetvédelmi bizottsággal való együttműködésre, az egyházakkal való kapcsolatok kiépítésére, munkahelyi pénzadományok gyűjtésére. Hamarosan megkezdjük az előkészületeket az 1992 májusában sorra kerülő VIII. országos kongresszusra is -vázolta a titkár a friss teendőket.
• - Tettek-e lépéseket egy esetleges horvát vagy szlovén menekülthullám érkezésének esetére?
- Igen. Máris folyik melegruhák, gyermekeknek játékok gyűjtése a menekülttáborokban lévők részére. Egy helyi vállalkozó, a Fő út 21. számú épület emeletén öt szobát, konyhát és mellékhelyiségeket ajánlott fel a cél érdekében. Most folyik az átalakítás és a berendezés, amelyhez a Kani-zsatex máris takarókat ajánlott fel térítés nélkül. A napokban megérkeztek az első jugoszláv menekültek: egy Szlovéniába kényszerült szlavóniai asszony jött útlevéllel Ljubljanából városunkba, két gyermekével. Nappal egy ismerős család látja őket vendégül, éjszaka pedig a leánykollégiumban szállásoltuk el őket. Szükség esetén a helyi határőrség is felajánlotta szállással kapcsolatos segítségét.
• - Mi a „helyzet" a hajléktalanok körül?
- Sajnos városunkban a számuk 40-45 főre tehető. A rászorulók ruhát, cipőt, ingyenes étkezést kapnak tőlünk. Nagy gond, hogy az éjszakát a MAV és a VOLÁN pályaudvarok várótermeiben töltik. Jó lenne őket a Fő út 21-ben elhelyeznünk... Megpróbáljuk.
• - Hogyan épül fel a szervezet?
- A város és a városkörnyék 195 vállalati, intézményi, iskolai és községi szervezetét 21 fős városi vezetőség irányítja és 5 fős számvizsgáló bizottság ellenőrzi. Húsz nagyobb munkahelyen több alapszervezet működik. Ezek munkáját mindenhol 9-11 fős csúcsvezetőség koordinálja. A városi vezetőség társadalmi elnöke dr. Nemesvári Márta, a Polgármesteri Hivatal csoportvezetője; társadalmi alelnöke pedig Szirtes Lajos za-
lakarosi polgármester. Mellettem egy gazdasági ügyintéző van főállásban foglalkoztatva, s rövidesen a hiányzó adminisztrátorral egészül ki a kollektíva - tájékoztatott az új titkár.
Végezetül a miheztartás végett egy külön kérésnek teszünk eleget: a szociális órák, az áru- és adomány-átvételek, a ruha- és cipősegélyek kiadásának időpontja: kedden és csütörtökön egyaránt 8-12 és 14-16 óra között a Sugár út 8. sz. alatt van.
Tihanyi István
Antal Istvánné, az új titkár.
(Erdei András feltétcli-j
A Széchenyi István Ipari Szakmunkáskép-1 ®fp ző és Szakközépiskola Nagykanizsa, kéri azokat a munkáltatókat, akik az 1992/93. tanévben szakmunkástanulókat kívánnak képezni, hogy igényüket az iskola címére, Nagykanizsa, Hu-
Kanizsán utcanév változás már van, utcanévtábla még nincs. Hacsak a „Mesében" nem.
(Erdei András felvétele)

KANIZSA
1991. szeptember 20.
VAUVENARGUES gondolata
^^^Kamm^Kmmmmmmmmmmammmm^^.
Könyvajánlat
Antal Imre ebben a könyvében legszemélyesebb dolgait meséli el. A sok-sok sziporkázó humorú epizód, történet során egy élményekben gazdag, fordulatos életpálya tárul az olvasók elé.
Megvásárolható 25% árkedvezménnyel az ALMANACH Könyvesboltban, Nagykanizsa, Zrínyi u. 20.
Xpszönjükj hogy nálunk
Lapunk 36. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: „A siker titka az őszinteség, ha már ezt is
színlelni tudod, befutottál."
A sorsoláson Dénes Ferenc-né, Zadravecz Rita és Wolf
Éva kanizsai olvasóink nyer-
tek könyvjutalmat, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
A rejtvényt készítette: Szi-rovicza Miklós
Beküldési határidő: szeptember 27.
HUMORZSAK
Egy idős üzletember fiatal, feltűnően csinos lányt vesz el feleségül. A barátja aggódva figyelmezteti.
- Ez a lány minden nap meg fog csalni!
- Lehet - hangzott a válasz de inkább vagyok benne egy jó üzletben tíz százalékkal, mint egy rosszban százzal.
Árnyék
(Erdei András felvétele)
KANIZSA
1991. szeptember 20.
■II
A Nevelési Tanácsadó...
Pár évvel ezelőtt Beke Kata tanulmányában az oktatási rendszer végóráiról írt. Lássunk csodát! - valamiért a magyar oktatás még mindig működik. Legalábbis olyan meg-
Í;ondolásbol, hogy ha valamit ehet kritizálni, akkor az VAN.
Az idei tanév sem kezdődött gondok, kisebb-nagyobb viharok nélkül. Néhány ezek közül Kanizsára is legyűrűzött. Még mindig nem oldódott meg a megyei Pedagógiai Intézet sorsa, az iskolaigazgatókat pedig egy újabb centrális oktatásfelügyelő szervezettel riogatják. Mindehhez már csak adalék a gyakorló szülők iskolakezdési kiadásai!
A rengeteg megoldatlan gond, továbbgörgetett probléma mellett szinte a béke és nyugalom szigetének tekinthető a kanizsai Nevelési Tanácsadó. Csendben dolgoznak, különösebb felhajtás nélkül, akik nem kerülnek mindennapi kapcsolatba az intézet dolgozóival, szinte alig tudnak valamit a munkájukról.
Balassáné Tüske Ágnest arról kérdeztük, hogyan illeszkedik munkájuk az oktatási rendszerbe:
- Tulajdonképpen pedagógiai, oktatási tevékenységet mi nem végzünk, így a sokak által jobban ismert pedagógiai intézetekhez semmi közünk sincs.
Négy főállású és két félállású munkatársunkkal azokat a tanulóknál egyre sűrűbben tapasztalható tanulási zavarokat igyekszünk megszüntetni, melyek egyrészt a jelenlegi oktatási feltételekből, másrészt a környezet által okozott idegrendszeri zavarokból keletkeznek. Elsődleges feladatunk tehát a terápia, az egyéni vagy kiscsoportos kezelés. Hangsúlyozom azonban, hogy mi nem szellemileg visszamaradott gyerekekkel, orvosilag idegrendszeri betegségekben szenvedőkkel foglalkozunk, hanem olyan gyerekkorban kezelhető zavarokkal, melyek a későbbi életükben okozhatna gondokat.
3-tól 18 éves korig foglalkozunk a gyerekekkel. Már az óvodákban különböző pszichológiai-pedagógiai vizsgálatokat végzünk, ezzel próbálva kiszűrni azokat a gyerekeket, akiknek segítségre lesz szüksége. A vizsgálatok eredményeképp már iskola előtt elkezdhetjük a különböző terápiákat. Javíthatjuk a beszédzavarokat, a matematikai gondolkodás már korán kiszűrhető zavarait, sőt bizonyos jelekből már a diszlexiára - az olvasási zavarokra - is következtethetünk.
A jelenlegi létszámunkkal szinte állandó „telt házzal" dolgozunk, hisz nemcsak kanizsai gyerekek kerülnek hoz-
zánk, hanem az egész régi „kanizsai járásból". Mindezzel a leterheltséggel együtt a tavalyi évben 1700 eseti vizsgálatot végeztünk el a terápiás munka mellett.
Két évvel ezelőtt a fokozódó igények miatt a tevékenységünket bővítenünk kellett. Igaz, ebből mi is profitálunk munkánk során. Szolgáltatásként beindítottuk az oktatásmódszertani tevékenységünket. Pedagógusoknak, tantestületeknek próbáljuk átadni azokat a módszertani tapasztalatokat, melyek segíthetnek csökkenteni a tanulási zavarokat, úgy látjuk, hogy az iskolák, a pedagógusok többség szívesen vállalja ezeket a konzultációkat.
1992-től két területen kívánjuk munkánkat bővíteni. Az egyik egy új kezelés, amit szaknyelven szenzoros integrációs terápiának hívnak. Olyan gyerekek számára szervezzük, akiknél az írás, olvasás, számolási nehézség, túl mozgékonyság valamilyen érzékszervi zavarból vagy az érzékszervek nem megfelelő összhangjából fakad.
A másik fontos újdonság, hogy az általános iskolai igazgatói munkaközösségekkel együtt kidolgozzuk annak a 3-4 felzárkóztató osztálynak a tantervi módszertanát, melyek 92 őszétől indulnak. Eddig is működtek hasonló kezdeményezések - korrekciós osztályok -, de ezek egyrészt csak az általános iskola első osztályára korlátozódtak, másrészt olyan vélemény alakult ki az odajáró gyerekekről, hogy azok szellemileg elmaradottak. Ezen a helyzeten kívánunk változtatni úgy, hogy a felzárkóztatás nyolc éven keresztül történne, minden gyereknek minden évben meghagyva azt a lehetőséget, hogy más osztályba menjen át, teljesítményétől függően. Változtatni kívánunk azon a helyzeten is, hogy ezek a gyerekek bármiben is visszamaradottabbak a többieknél. Ezt azonban csak a pedagógusokkal, szülőkkel együtt tudjuk megtenni -mondta befejezésül a Nevelési Tanácsadó vezetője.
N. I.
Pályázat!
KEDVES GYEREKEK!
Vége a vakációnak. Sok új élménnyel lettetek gazdagabbak. Kár lenne, ha ezt a sok izgalmas eseményt nem tudnátok mások számára is átadni, megmutatni.
Arra kérünk benneteket, jelenítsétek meg, mi történt veletek a nyáron, mit láttatok, mi tetszett, s mi nem. Úgy lesz érdekes ez a játék, ha a falun élő gyerekek a városi élményeikről, a városi gyerekek pedig a falusi nyári élményeikről számolnak be. A falusi gyerek azt mutassa be, hogy mi az, ami a városban tetszett, vagy amitől idegenkedett, milyenek ott az emberek, hogyan néz ki a környezet, szeretne-e ott élni és miért stb. A városi gyerek pedig ugyanezt mesélje el a faluról, falusi nyaralásáról
Hogyan mutassátok ezt be? Tiétek a döntés joga! Lerajzolhatjátok, lefesthetitek - persze nem egy rajzot várunk, hiszen sorozatban, egy teljes kollekcióban jobban megjeleníthető a sok-sok élmény. De beküldhettek dolgozatot, novellát, verset, hangjátékot, fotósorozatot is. Elkészítheti ezeket egy gyerek, egy testvérpáros, barátok vagy tágabb közösség is. A lényeg az, hogy a munkátok jól kifejezze azt, amit el szeretnétek mondani, s hogy valóban a ti ügyességetek, okosságotok tükröződjön benne.
Természetesen kategóriánként és korosztályonként külön-külön fogjuk értékelni a beküldött pályázatokat. Októberben kiállítást rendezünk munkáitokból, hogy minél többen lássák, hallják azokat.
A legjobb pályázatokat értékes díjakkal jutalmazzuk.
Munkáitokat 1991. szeptember 30-ig küldjétek vagy hozzátok el a következő címre: Zalai Falvakért Egyesület, 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10.
Ha további kérdéseitek vannak, fölhívhatjátok irodánkat a 92/11 -010-es telefonszámon.
Zalai Falvakért Egyesület
pluszSPORT
Tenisz
A „Kanizsai Napok ''91" rendezvénysorozat keretében a
Nagykanizsai Olajbányász SE amatőr teniszversenyt rendezett szeptember 14-15-én, Nagykanizsán, férfi egyes és páros számokban.
A versenyen 28 egyéni és 16 páros indult, kanizsaiakon kívül keszthelyi és zalakarosi versenyzőkkel. Sajnos a megyeszékhely amatőr versenyzői hiányoztak.
Eredmények: férfi egyesben győztes Szabó Péter, Keszthely, második helyezett Cseh-németh István, Keszthely, harmadik helyezettek: dr. Füle Lajos, Nagykanizsa és Kocsis Ferenc keszthelyi versenyzők.
Párosban első a Polozgay Ernő-Csehnémeth István, második a Kocsis Ferenc-Szabó Péter keszthelyi párok, harmadikak Lelkes András-Nyakas László és dr. Füle Lajos-dr. Füle Attila kanizsai párok.
A döntőt a Kocsis-Szabó pár, az elődöntőt a dr. Füle páros időhiány miatt feladta, az eredmény azonban megfelelt az erőviszonyoknak.
Szabó Péter az egyéni győztes.
OB II-ES LETT AZ OLAJBÁNYÁSZ FÉRFI CSAPATA
A Magyar Tenisz Szövetség felemelte az OB Il-es csapatok létszámát, így az OB III-as férfi csapatbajnokok mellett a csoportjában II. helyezett Nagykanizsai Olajbányászt, mint a legjobb eredményt elért II. helyezettet, besorolták az OB Il-es csapatbajnokságba.
A férfi csapat 16 évig játszott az OB III-ban, többször dobogós helyezéssel, de eddig a magasabb osztályba még nem sikerült feljutnia.
Gratulálunk és sok sikert kívánunk nekik a II. osztályban, melyben a bennmaradás számukra a cél.
B. J.
30 r i . - KANIZSA 1991. szeptember 20.

SPOR T • SPORT • SPORT
Labdarúgás
Olajbányász-Ili. ker. TTVE 2-0 (0-0)
Megszületett az olajos-fiúk első hazai győzelme, amelyet a tabella-szomszéd óbudaiak ellen értek el. Nos, a találkozó nem úgy indult, hogy megszületik az első őszi hazai siker, hiszen a mérkőzés első 45 percében nem villogtak a piros-kék fiúk. Sőt, ebben a szakaszban a focit, a játékot a vendégek mutatták be, s ehhez asszisztáltak a kanizsaiak. Nem találták magukat, igen gyengén vették az akadályokat, s hibát hibára halmoztak. A vendégek azonban nagy lendülettel támadtak és számos helyzetet kidolgoztak, de azokat rendre kihagyták.
Németh Lajos, az olajosok mestere a szünetben joggal tartott „fejmosást", szinte mindenkihez volt néhány kritikai megjegyzése. A fiúk letörten üldögéltek az öltözőben, hiszen „pattogott" a mester, jó szót alig hallottunk tőle. Tanácsot annál inkább, s ebből kijutott a védőknek, a középpályásoknak és a csatároknak egyaránt.
A „gyámoltalan" legények aztán megemberelték magukat, hiszen közel 2500 néző várta a hazai győzelmet. A folytatás így aztán merőben más volt. Kepe, a középhátvéd egy baloldali szabadrúgásnál gondolt egyet, előre merészkedett és
Győzelmekkel javítottak a kanizsai csapatok
várta Fuisz baloldali beadását. Nos, jött a labda és Kepe bólintott. Az eredménye 1-0 az olajosok javára. Ezután nem sokkal emberelőnyhöz jutottak az olajosok és jött a második, immár megnyugtató második gól. Ennek szerzője nem más, mint a gólkirály-jelölt Dómján, aki egy védelmi baki után nem hibázott. Az események a befejező 5 percben sűrűsödtek. Az erőnlétileg és idegileg alaposan elfáradt vendégek vették át a vezető szerepet, akik most már durva és kíméletlen játékmodorukkal tűntek ki. A zárás előtt 5 perccel Jankov belerúgott Farkasba, s máris villant az újabb piros lap, majd a befejezés előtt 1 perccel újabb vendégjátékos mehetett zuhanyozni.
A találkozó végén a szakvezetők így összegeztek.
Németh Lajos: - Nehéz, változatos mérkőzést vívtunk. Az első félidőben a vendégek akár eldönthették volna a találkozó sorsát, de nagy helyzetekben hibáztak. Mi a II. félidőre feljavultunk és igen értékes győzelmet arattunk. Azt viszont sajnálom, hogy a végére az óbudaiak „kikészültek", elvesztették a fejüket.
Eich László: - Saját magunkat okolhatjuk a vereségért.
Kepe megszerzi a Bányász első gólját
hisz számos ziccert kihagytunk. Azt, hogy a végére nyolcan maradtunk, nemcsak magunknak köszönhetjük, hanem
Barcs-MAV NTE 0-1 (0-1)
NB III-as labdarúgó-mérkőzés a Dráva-csoportból. A vasutasok gólját Kéri szerezte 1 l-esből.
Már a találkozó elején eldőlt a két bajnoki pont sorsa, melyre végig jellemző volt, hogy a hazaiak nagy erővel támadtak, a kanizsaiak védekeztek. Ugyanakkor a ritka ellentámadások mindig veszélyesek voltak. A vasutasok végül is bravúros győzelmet arattak, a hazaiaknak „csak" 5 kapufára tellett.
(-logh)
kézilabda
NB I B-s férfi mérkőzés a Nyugati-csoportból. A lámpagyárlak legeredményesebb játékosai: Kriehenbaum (8), Tiba (5), Rodek és Kurusta (4-4).
A kanizsaiak ismét újonccsapatnál vendégeskedtek, amely ellen hosszú időn át nagy küzdelmet folytattak. Negyedórai játék után azonban egyre nyugodtabbak és magabiztosabbak lettek a kanizsai fiúk, akik ekkor már 2-3 góllal vezettek, így kevésbé mentek bele a „verekedős-stí-lusú", hazaiak által kedvelt harcmodorba. Ez jót tett a csapatnak, mert ezután csak a labdával foglalkoztak, s a játékban megmutatkozott a két csapat közötti különbség. Az izzósok
Gödöllő-N. Tungsram SE 20-25 (8-11)
a második félóra elején rákapcsoltak, elhúztak már 7 góllal is, akik végül biztosan aratták harmadik győzelmüket.
- Az újonc mindig veszélyes, s ez így volt most is. Néhány neves, ám kiöregedett játékossal erősítették meg a hazaiakat, akik bizonyítani akartak. Ellenünk azonban még nem sikerült, annak ellenére, hogy azért akadozott a mi gépezetünk is. Ennek ellenére nem volt gond a betervezett győzelem megszerzése, de mindenképpen javulnunk kell - értékelt Jéki Zoltán, az izzósok szakvezetője.
Pintér István, szakágvezető néhány érdekességről tájékoz-
tatott: - A vezetés jelentős erőfeszítést tesz a kitűzött cél elérése érdekében, tehát tovább erősítjük a csapatot. Az egyik változás, hogy Szentes, a jobbszélső Komlóra tart, így helyét a csapatban Kurusta, az eddigi balszélsö foglalta el. Ugyanakkor örömmel mondhatom, hogy már Kanizsán van Bjelov, a Kuncevo Moszkva bajnokcsapat bal szélsője, aki Kolja klubtársa, s aki a holnapi, Soltvadkerten sorra kerülő bajnokin mutatkozik be. Bjelov Gödöllőn már velünk volt, ám a papírjait nem sikerült arra lerendezni, technikai okok miatt.
(gh)
Sporthétvége
SZOMBAT
Kosárlabda: NB l-es női mérkőzés: MÁV NTE-EGIS OSC, MÁV NTE munkacsarnok, 17.00.
Labdarúgás: NB III-as mérkőzés: MÁV NTE-Sik-lósi Tenkes, MÁV NTE pálya, 15.30.
Teke: NB l-es női mérkőzés. Sörgyár-OKGT BSE, Sörgyári csarnok, 11.00.
VASÁRNAP
Teke: NB III-as férfi mérkőzés: Sörgyár-Szombathelyi Építők, Sörgyári csarnok, 10.00.
a játékvezetőnek is, bár nem az ő nyakába varrom a vereséget.
(-logh)
1991. szeptember 20. KANIZSA 31
SPORT
kc/i labda
SPORT
Rajtolnak a nők is
SPORT
Túrázóknak
A hétvégén már teljes lesz a nagyüzem a kézilabdázásban, miután megkezdődik a bajnoki pontvadászat az NB I-ben is.
A nők mezőnyében a zalai sportot a Nagykanizsai Olajbányász együttese képviseli, amely már ma megkezdi második élvonalbeli szereplését: a kanizsai olajosok a Herz-FTC vendégei lesznek a fővárosban.
- Az új rendszerű, többszakaszos bajnoki küzdelemre július közepén megkezdtük a munkát. Sajnos, erősíteni nem tudtunk, habár erre nagy szükség lenne. Az egyesületet elérte a pénzhiány, pénz nélkül viszont ezt a sportágat sem lehet működtetni, holott az NB I azért több törődést érdemelne - vélekedett Deregl László szakedző, aki most a tanári pálya mellett „vezényli" az olajos-lányokat.
Ismert, hogy az NB I-ben az alapbajnokságot két csoportban bonyolítják le, s így a résztvevő 16 csapatot „A" és „B" csoportba sorsolták. Nos, a kanizsaiak az erősebb csoportban kezdenek, ahol több neves csapat is esélyes a bajnoki címre, a jobb helyezésért küzdő nyolcak táborába (az A és B csoport 1-4. helyezettei részvételével). Az olajosoknak természetesen nincsenek, nem lehetnek merész terveik, ők majd egy későbbi időszakban vizsgáznak, akkor, amikor a 9-16. helyért folynak a csatározások.
- Tény, hogy az alapbajnokságban bőven van idő az „építkezésre", ám téved az, aki azt hiszi, hogy nem figyelünk oda az első szakaszra. Az igaz, hogy most csak az dől el, hogy melyik csapat hol folytatja, de azért a közösségnek, s ebbe beleértem a lelkes közönségünket és a csapatot is, kell a sikerélmény, hogy majd a nagy feladattal minél jobban tudjunk megbirkózni -hangoztatta a szakvezető.
Az olajosok egyáltalán nincsenek irigylésre méltó helyzetben, sőt... Minőségben és mennyiségben is nagy a lemaradás. A riválisok jóval előrébb tartanak. A szűkös keretből korábban már ketten kiváltak, a napokban meg tovább csökkent a keret.
Az 5 kapus (Skrach, Kri-
chenbaumné, Sulyokné, Nagy, Böjti) közül Sulyokné, a többször visszahívott „portás" végleg úgy döntött, hogy abbahagyja a játékot. Krichen-baumné, a munkanélküli segélyen lévő hálóőr pedig a Kö-fém SC elleni mérkőzésen úgy megsérült, hogy hosszabb időre kidőlt a sorból. A mezőnyjátékosok közül a „mag" adott. A felnőtt válogatott kerettag az. NB l-es gólkirály még 1 évig az olajosokat erősíti, Siti Bea, a junior válogatott, Horváthné Juhász Irén, Buza, Szántó, Gombor, Vass, Szloboda, Siti E., valamint a visszatért Tokorcsi készül a
Kosárlabda
helytállásra. Nem lesz könnyű dolguk.
- Felelősséggel állítom, hogy a kerettagok döntő többsége az ismert helyzet ellenére is nagy szorgalommal, odaadással dolgozott. A számos előkészületi és kupamérkőzésen biztatóan játszottak, ám ahhoz, hogy bentmaradjunk, mindenkinek erőn felül kell teljesíteni. Sokat és hatékonyan dolgoztak a lányok, akiktől az első szakaszban, tisztes helytállást várok, s ez vonatkozik a mai fővárosi évadkezdésre is - mondta Deregi László.
(ha)
természetjáróknak!
A Dr. Mező Ferenc Gimnázium ODK szakosztálya a KANIZSA SÖRGYÁR KFT. támogatásával idén első alkalommal, majd ezentúl minden év októberének első hétvégéjén rendezi meg a KANIZSA teljesítménytúrákat. A túrázni vágyók az alábbi távok közül választhatnak:
A „KANIZSA 50" elnevezésű túrát a profiknak ajánljuk, hiszen a résztvevőkre 50 km megtétele vár a Nagykanizsa - Nagybakónak - Csapi - Zalaszentjakab - Bagola - Romlottvár - Nagykanizsa útvonalon. Indulás: 1991. október 5-én 5.30-8.00 óra között a Mező-Gimnázium elől.
A „KANIZSA 30" szintén a Mező-Gimnázium elől indul, s Nagybakónak, Csapi érintésével a zalaszentjakabi vasútállomáson fejeződik be. Indítás: október 5-én 7.00-11.30 percig.
A harmadik túra, a „KANIZSA 20" 20 km megtételét ajánlja az érdeklődőknek. Indulás: október 5-én 7.00-11.30 között a Mező-Gimnáziumtól, érkezés Zalaszentjakab-ra Romlottváron és Bagolán keresztül.
Előzetes nevezéseket a rendezők 1991. szeptember 28-ig várnak (Dr. Mező Ferenc Gimnázium ODK Nagykanizsa, Platán sor 3.), de a helyszínen is lehet jelentkezni a túrákra. Nevezési díj az első két esetben 100 Ft/fő, míg a harmadik részvételi díja 80 Ft/fő.
A kirándulók a táv közben frissítőt, a szintidőn belül érkezők emléklapot és jelvényt kapnak. Kérésre szállást is biztosít az iskola tornatermében.
A Zala Megyei Természetbarát Bizottság támogatásával a rendezők vándorserleget ajánlanak fel a legnagyobb csapattal induló általános és középiskolások részére.
-csarankó-
Hazai környezetben kezd a MÁV NTE
A kanizsai vasutasok rossz előjelekkel vágnak neki sorrendben negyedik NB l-es évadjuknak.
- Sajnos, elfogytak a játékosok, s így megint hasonló körülmények között kezdünk, mint 1 évvel ezelőtt. Visszavonult Németh R., Szakács és Móró, míg Pongrácz a 2 gyermek mellett nem vállalta a kosárlabdát. Am hiányzik Szabó Ica, a meghatározó játékos, aki családi okok miatt vált ki időlegesen a keretből - tájékoztat Csőgör József, a vasutasok technikai vezetője.
A rendelkezésre álló szűkös kerettel kezdte meg a munkát Lázár Béla, míg az egyesületi és szakosztályi vezetés a kialakult helyzet enyhítése érdekében tett kísérletet néhány játékos megszerzésére.
, - Válságos évad elé nézünk, de szó sincs feladásról. Jó dolognak tartom, hogy időközben a mi játékosunk lett Ivanovna (center, Kisinyovból), a szovjet idegenlégiós, valamint nálunk folytatja Verteticsné (Szekszárd), aki szülés után, 1 éves kihagyással tért vissza a kosárlabdához. Ugyanakkor a további átigazolási szándékot nem adjuk fel, még akkor sem, ha jól tudjuk, hogy szegény az egyesület. Reméljük, hogy találunk segítőtársakat, szponzorokat, akikkel együtt képesek leszünk az NB l-es helytállásra - magyarázta Lázár Béla, a vasutasok edzője.
A mindig is optimista szakvezető csapata bizony nehezen állt össze. Tulajdonképpen a Göcsej Kupán kezdték felmérni a lehetőséget, majd aztán igen jól jött a Kanizsa Kupa, ahol már biztató jeleket láthattunk a rajtoló csapattól.
- Örülünk annak, hogy jegyzett, VA" csoportbeli csapatokkal találkozunk a felkészülés során. Ugy ítélem meg, hogy ezek voltak az igazi felmérők, a lányok testközelben győződhettek meg, hogy adott szituációban mi a teendő. Egyszóval sokat tanultunk a minőségi ellenfelektől, és remélem, hogy azokat majd kamatoztatjuk is a bajnoki találkozókon - vélekedett Lázár Béla.
Az MKSZ megint változtatta a bajnoki lebonyolítást. Egyesek szerint bonyolultabb, mások szerint egyszerűbb lett a bajnoki rendszer, amely viszont mindenképpen sok újdonságot hoz a csapatok és a közönség számára.
A kanizsaiak célja, hogy továbbra is az élvonalban szerepeljenek. A holnapi, hazai idénynyitón az ÉGIS OSC lesz az ellenfél.
Balogh Antal
32
KANIZSA
1991, szeptember 20.
Naptár
90 évvel ezelőtt, 1901-ben nyert felvételt a budapesti Képzőművészeti Főiskolára Pfeifer Elek festőművész, középiskolai tanár.
Pfeifer Elek 1882-ben született Nagybecskereken. Középiskoláit Temesvárott végezte, majd felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára. 1905-ben szerzett tanári oklevelet, s ez évtől a nagykanizsai reálgimnázium rajztanára lett. Később Szegedre költözött és a szegedi Baross Gábor reáliskola rajztanári állását töltötte be.
Münchenben, Velencében és Firenzében volt hosszabb tanulmányúton. Részt vett több kiállításon a Nemzeti Szalonban, valamint külföldi
és vidéki reprezentatív tárlatokon. Aligazgatója és igazgatósági tagja volt a szegedi Képzőművészeti Egyesületnek, ügyvezető igazgatója az Alföldi Művészek Egyesületének és képzőművészeti kritikusa a szegedi „Új nem-zedék"-nek. Több fővárosi és vidéki lapnak is munkatársa volt.
Jelentős képzőművészeti értéket elsősorban portréival alkotott. Ezek közül a legjelentősebbek: „Károly király arcképe", „Berzsenyi Sándor", „Bálás főispán" és a nagykanizsai „Babóchay polgármester".
18-21 óra: Szabadtéri DISCO a HSMK előtt.
19-02 óráig: Záray Márta és Vámosi János nosztalgia showja a Helyőrségi Klub színháztermében. Közreműködik a Vígadó zenekar.
Szeptember 22. (vasárnap)
9.30-12.00 óra: Aprók tánca a kis-kanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Közreműködik a Bojtár együttes.
Szeptember 24. (kedd)
15 óra: Gróf Széchenyi István élete és zalai kapcsolatai c. előadás a HSMK kamaratermében. Előadó: dr. Németh József, a Zala Megyei Múzeumok igazgatója.
Szeptember 26. (csütörtök)
18 óra: Csodálatos felfedezések
ókori országokban (Pompej utolsó éjszakája). Tony Champbeíl ausztrál keresztény tudós diaképes előadása. A belépés díjtalan!
VÁROSI TELEVÍZIÓ
Mozicsatorna Szeptember 20. (péntek): a VTV-adás után egy film vetítése. Szeptember 23. (hétfő): 20 és 22 órakor filmvetítés.
VTV-csatorna
Szeptember 20. (péntek) és szeptember 23-tól hétfőtől szeptember 26-ig (csütörtökig): 5.30-7.30: Rádió Extra - Jó reggelt Kanizsai 15.30-17.30: Rádió Extra -Kellemes délutánt! Szeptember 20. (péntek): 18 órától: VTV Extra - Hétvégi magazin. Szeptember 22. (vasárnap): 8.00-12.00 TV-tévé (a csütörtöki adás ismétlése).
Szeptember 23. (hétfő): 18 órától: Extra - Sport. Szeptember 25. (szerda): 18.00-19.00: VTV Extra - A mi városunk. 19 órától: Casino Aquincum. Szeptember 26. (csütörtök): 18 órától: TV-tévé (részletes program műsormellékletünkben).
Másfélszobás, tehermentes, központi fűtéses lakásomat eladom, vagy nagyobbra cserélem. Nagykanizsa, Zemplén 5/A. VI/39.
Nagykanizsa központjában háromszobás, tehermentes, társasházi lakás garázzsal, valamint Látóhegyen 1292 négyzetméter (360 négyszögöl) zártkert tárolóval eladó. Érd.: KANIZSA Szerkesztőségben, tel.: 12-305.
Családi ház jellegű, négyszobás, garázsos, társasházi lakás eladó, illetve elcserélhető hétvégi házzal, nyaralóval, vagy új, nyugati típusú gépkocsival. Érd.: Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 114/5. Napközben: 14-618-as telefonon.
Nagykanizsán, Berzsenyi u. 14/A-ban másfélszobás, összkomfortos lakás azonnal beköltözhetően családi okok miatt sürgősen eladó. Érdeklődni: 85/61-347-es telefonszámon lehet.
APOLLÓ FILMCENTRUM
Apolló mozi
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra.
Szeptember 20-23.: Lánglovagok (amerikai).
Szeptember 24-26.: Spion fióka (amerikai).
Szeptember 21-22-én 14 órakor: Robin Hood (amerikai).
Studiómozi
Előadások kezdete: 16.30 és 18.15 óra.
Szeptember 20-22.: Hiúságok máglyája (amerikai). Szeptember 23.: Rejtélyes baleset (videó, amerikai). Szeptember 24-26.: Spion fióka (amerikai).
Erotikus filmek 20.15 órától, csak 18 éven felülieknek: Szeptember 20-22.: Johanna, a tüzes (angol).
Szeptember 23-26.: Szexlövés (angol).
Matiné (gyermekeknek): Szeptember 22-én 14 órától: A kis hableány (videó, japán).
Nagykanizsa, Munkás u. 16/B. II/7. alatt 1 + 2 félszobás lakás garázzsal vagy anélkül eladó. Érd.: péntek, szombat, vasárnap 17 óra után.
Kétszobás, gázfűtéses családi ház eladó. Érdeklődni: Nagyrécse, Petőfi u. 15. 17 óra után.
ALKÉKLET
Összkomfortos, másfélszobás, bútorozott lakás október 1-től kiadó. Érdeklődni: Nagykanizsa, Liszt F. u. 3/B. 1/3. Varga László. (Esti órákban.)
Nagykanizsán szoba-konyhás, kü-lönbejáratú üres albérletet keresek. Ajánlatokat: „Szeptember" jeligére Pf.: 154-be kérek.
Egyszobás, összkomfortos lakás albérletbe kiadó. (Bútorozott.) Ér-deklődni: minden nap 19 óra után. Nagykanizsa, Zemplén Győző 11. A lépcsőház. (Nováczkiné)
(i AKA/S
Garázst bérelnék a Keleti városrészben. Ajánlatokat a 14-350/39-es telefonon vagy személyesen, Nagykanizsa, Csengery úti autóértékesítő telepen lehet adni.
(ÍONDOZÁS
Középkorú, egyedülálló nő idős személy gondozását vállalná lakásért cserébe. Ajánlatokat: „Ősz" jeligére a KANIZSA szerkesztőségébe, Pf.: 154-be kérek.
JÁKMÍ
600 ccm-es kispolszkihoz új hengerfej, szelepekkel féláron eladó. Érdeklődni napközben a 12-305-ös telefonszámon.
Zastava, 6 éves, vizsgáztatott, fehér, tetőablakkal, 120 ezer kilométerrel eladó. Megtekinthető: Nagykanizsa, Zrínyi u. 13. szám alatt.
Babetta kismotor - alig használt -eladó. Érd.: 93/12-493 telefonon az esti órákban.
Rover 2600-as, 5 ajtós személyautó reális áron eladó. Érd.: 93/13-288-as telefonszámon vagy egész nap Nagykanizsa, Fő u. 10. sz. alatt. (Húsáruház udvar, Hangszer Bizományi boltban.)
14 hónapos benzines ARO kevés kilométerrel, olcsón eladó. Érdeklődni: 94/22-030-as telefonon.
DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
Végső megoldás(?)
III. évf. 39. sz. 1991. szept. 27.
tn meg nem tudja? A Kanizsában a lakossági apróhirdetés
:ngyenesi
mr
Európa ''92
Hamarosan pont kerül (legalábbis az első) két kanizsai közlekedési mizéria végére.
Szinte megépítése óta gond a Hevesi utca - régi 7-es és az átkötő szakasz kereszteződése. Nyári időszakban a heti átlag eléri a napi egy törött autót. Többnyire az átkötő szakaszról száguldanak be a figyelmetlen autósok.
Október 30-dikával ennek talán vége. Többszöri egyeztető tárgyalás után, hétfőn (23-án) végre minden illetékes áldását adta az átalakításra. A jövő hónap végéig tehát a kereszteződésben felszerelésre kerülnek az ún. rázóprizmák - hivatalosan burkolatszegek - az út fölött átnyúló konzolokra több figyelmeztető tábla kerül, és hogy mindez még ne legyen elég, a veszélyes kereszteződést jelezendő, minden útburkolati jel sárga színű lesz. Talán így már mindenki észreveszi, hogy „Tán meg kéne állni!"
A másik, eddig megoldatlan ügy a régi 7-esen, a keleti városrész mellett parkoló kamionok problémája. Külön „élmény" az ott lakóknak a birkák bégetése, az éjszakai dudálás. Az önkormányzat többszőr is foglalkozott már az üggyel, a rendőrség is tett próbálkozásokat. A Közúti Igazgatóság pedig szinte már feladni látszott a küzdelmet. A közlekedési táblák sorsa kicsit hasonlított Déva váráéra. Amit kiraktak reggel, fekete festékkel lefújták éjjel.
Az út mellett sokszor nem volt ritka a hét-nyolc kamion, annak ellenére, hogy a KRESZ-ből legalább két tiltó szabályt megszegtek.
Az illetékesek ez ügyben is újabb próbálkozást tesznek. A parkolás megakadályozására betonba ágyazott korlátokkal zárják le az útpadkát, terelőtáblákkal lerövidítik a Hevesi utcáról kanyarodok gyorsítósávját, valamint a rendőrség is ígéretet tett a fokozottabb ellenőrzésre.
A két ügyben egyelőre ennyire tellett. Az eredmény?... meglátjuk november 1-től.
- e
Dr. Kereskai István polgármester és a két vállalkozó szellemű fiatalember
(Erdei András felvétele)
Szerda délelőtt kisebb feltűnést keltett az Erzsébet téren egy reklámokkal teleragasztott Opel Vect-ra. Aki még a rendszámára is rápillantott, az már igazán meglepődött, mert betűk és számok helyett mindössze ez állt rajta: HUNGARY.
Két székesfehérvári fiatalember, Újhá zi László és László István nem kevesebbre vállalkozott, mint, hogy az Európához való csatlako-
zásról nemcsak beszél, de a gondolatot tettekre váltja.
Vállalkozásuk első fordulójában Magyarország 27 nagyvárosát keresik fel, majd ezután következik az igazi erőpróba. Húsz nap alatt - ami a futásidőt tekintve világcsúcs beállítás is - felkeresik Európa összes fővárosának polgármestereit. Mottójuk talán az is lehetne: Szabad utakon a Közös Házba!
A régi Ady E. úti Papírbolt helyén PAPÍR-NYOMTATVÁNY-ÍRÓSZER
Értesítjük Tisztelt Vásárlóinkat, hogy az „ÉPÁSZ" Kft. 1991. október 1-én Nagykanizsa, Ady E. út 1. sz. alatt megnyitja Papír-nyomtatvány- és írószer boltját.
Széles áruválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat. Az első 100 vevő 200.- Ft feletti vásárlás esetén ajándékot kap.
Nyitva tartás: 7.00 órától-16.30 óráig.

Lesz megoldás?
(Erdei András felvétele)
AZ ÍGÉRET FÖLDJE...
Képzeletben lapozgatom a parlamenti pártok által ki-adott oktatási programokat, amit a választásokra kés/ítel-tck. Szinte kivétel nélkül csodálatos dolgokat ígértek az. oktatás, a kultúra napszámosainak, a szülőknek, diákoknak. Nem kívánom példákkal untatni az olvasót, mert felesleges lenne, hiszen már mindenki tudja, bog} a nag\ ígéretekből semmi sem lett, és a közeljövőben láthatólag n«m is várható javulás. A humán szféra tehát újra megelégedhet az ígéretekkel. Persze a vállveregetés most sem maradhat el, újdonsült közgazdák, vállalkozók, gazdasági szakemberek oktatnak, hogy kérem először a gazdaságot M
(Hogy is tanították a marxista tanszékeken? Először az alap, majd a felépítmény!) Közben a HVG közli az ors/ág leggazdagabb vállalatainak listáját. Nem fogják elhinni, az 41en a kőolajtermékeket forgalmazó, valamint a/ abszolút monopolhelyzetben lévő távközlés áll. Pontosan azok, akik semmit nem kockáztatnak, akik minősíthetetlen szolgáltatásaikkal ~ lásd a város telefonhelyzetet - csak a pénzt Söprik he a fogyasztóktól. Valóban ezt jelenti a gazdaság helyretétele? Nem hiszem, talán a fenti monopolhelyzeteket kí»é megszűntetni, *$ a valódi, termelő vállalkozásokat támogatni.
Már az általános Iskolás gyermek is tudja, hogy Ma-gyarors/ág nyersanyagokban szegény, mi csak a szellemi tőkénkkel tudunk megjelenni a világpiacon, de isak akkor, ha Ide invesztálunk, nem pedig oda, ahol ezután ls elfolyik a pénz számolatlanul. Talán nekünk ls megérné, úgy mint például Tajvannak.
Most Széchenyi István születésének 200. évfordulóján újra aktuálisak gondolatai. A magyar szellem felemelkedése Itélkü] kis hazánk elsüllyed a szürkeségben, és soha nem l*st valódi megujulás.
-s/áj-
KANIZSA
1991. szeptember 27.
Információ, reklám -dezinformáció, hitelrontás
Bartell
/---N
in i ................ ^^^_
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Szerkesztő: Horváth Krisztina Felelős kiadó: az Almanach . Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügy vezető-lgazgatój a. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta és
az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
A Kanizsa című Dél-Zalai Hetilap szeptember 20-i számában „Információ, reklám" címmel -száj - aláírással olyan írás jelent meg, amely véleményünk szerint sérti a Zalai Hírlap és a Journal Kiadói Kft. jó hírét, s az általa sugalltak nem felelnek meg a valóságnak. „-száj-" miután megdicséri a Kanizsai Városi TV, a Kanizsa újság és a mostanában üzemelő Extra-Rádió Kanizsai Napokkal kapcsolatos tevékenységét, elmarasztalja a Zalai Hírlapot a rendezvényről írottakért. Az olvasó pontos tájékoztatása miatt idézem a leírtakat:
„A fentiekkel kapcsolatban mégis volt hiányérzetem. Zala megye egyetlen napilapja véleményem szerint nem tudósított olyan bőséggel a rendezvénysorozatról, mint ahogy azt vártuk. Nem közölték a részletes kulturális, sport- és szabadidőprogramokat, nem jelentettek meg külön vásári mellékletet, ahogy ez ilyenkor szokás. (Lásd: egerszegi vásár.) Pedig jó lett volna, ha a környező települések többet tudnak a Kanizsai Napokról, és a hétvégén egy kellemes délelőtt, vagy délutáni program keretében eljöttek volna Kanizsára.
A vásár szervezői mindent elkövettek, hogy ez ne így történjen, hiszen a Zalai Hírlapot kiadó Journal Kft. igen kedvező feltételekkel kapott külön standot a csarnokban..."
Nem tudjuk, hogy mit ért „-száj-" ez alatt, hogy „nem tudósított olyan bőséggel a rendezvénysorozatról, ahogy azt vártuk". A tényhez tartozik azonban, hogy a Journal Kft. ismerve a Zalai Hírlap reklámhatékonyságát, a Ka-
nizsai Napok Kuratóriuma Pályázati felkérése alapján reménnyel pályázta meg a rendezvény reklámkampányának megszervezését. Felajánlottuk egy, az Egerszegi Vásárhoz hasonló reklámmelléklet összeállítását, amelyből két oldalt (nettó 234.400 - Ft) ingyen bocsátottunk volna a szervezők rendelkezésére. A pályázatunkra semmilyen válasz nem érkezett. Ettől függetlenül úgy döntöttünk, hogy a Kanizsán és környékén lakó olvasóink számára bőséggel írunk a rendezvénysorozatról. Ezért készítettünk interjút a Kanizsai Napok Alapítvány Kuratóriumának elnökével, Jászberényi Lászlóval, akinek lehetősége volt részletesen szólni a rendezvényről.
Jászberényi László az interjúban felsorolta mindazokat az információkat - gazdasági, kulturális és sportprogramokat -, amelyek alapján olvasóink tájékozódhattak. Ugyanebben a lapszámunkban a 4-es oldalon közöltük azt a reklámmellékletet, amelyet a vásáron kiállítók kérésére állítottunk össze.
Szeptember 13-i (pénteki) számunkban a sportoldalon időpont szerint közöltük a főbb sportrendezvényeket. Szeptember 14-i (szombati) számunkban 3 képpel első oldalas tudósításban számoltunk be a rendezvény megnyitásáról. A szeptember 16-i (hétfői) számunkban ugyancsak az első oldalon indítva, 3 képet mellékelve készítettünk tudósítást a rendezvényről. A szeptember 17-i (keddi) számunkban a teljes 4-es oldalt szenteltük a Kanizsai Napokat lezáró tudósításnak, amikoris a nagy kedvezménnyel felvett kanizsai vásári lakossági hirdetések
mellett a tudósítást 4 képpel jelentettük meg. Mivel -száj- megemlíti a hirdetési melléklet dolgát, meg kell jegyezni, hogy ezt Egerszegen üzleti alapon szervezte a vásárt rendezőkkel a Journal Kft. reklámirodája. Hasonlóra a kanizsai szervezők nem tartottak igényt, így ennek elmaradását számonkérni enyhén szólva nem fair, sőt érthetetlen.
Ha viszont a mellékletet nem számítjuk, akkor a tudósításokkal kapcsolatos puszta tények a következők: a Kanizsai Napokról öt alkalommal, összesen 244 sort és 11 képet közöltünk, míg az egy nappal hosszabb, áprilisi Egerszegi vásárról 3 alkalommal, 234 sort és 8 képet.
Ami a Zalai Hírlapot kiadó Journal Kft. „igen kedvező feltételekkel kapott" külön standját illeti, arról csak annyit, hogy a kiállítóterület ellenértékét a rendezők a Zalai Hírlapban közel lehirdették. Az általunk igénybevett érték 54 ezer 900 forint + ÁFA volt, a ZH-ban közölt hirdetések értéke pedig 57 ezer 600 forint + ÁFA.
A szerkesztőség rendelkezésére bocsátottuk a következő dokumentumok másolatát:
1. Pályázati felhívás.
2. A válaszra sem méltatott pályázat, amelyet Jászberényi Lászlónak, a kuratórium elnökének küldtünk el.
3. A kanizsai kiállításon igénybevett szolgáltatások bizonylata.
4. A hirdetések árának összegét tartalmazó levél.
Tisztelettel:
Győrffy István a Zalai Hírlapot kiadó JOURNAL Kft. ügyvezetője
Képviselők fóruma
Tizennyolc nappal a nagykanizsai önkormányzat első születésnapja előtt, hét képviselő vállalkozott arra, hogy közgyűlési és bizottsági munkájukról lakossági fórumon, közvetlenül a választóknak is beszámoljanak.
Marton István, Takács Zoltán, Kovács János, Czotterné Ivády Zsuzsa, Czupi Gyula, Magyar József és Németh László 1991. október 1-én (kedden) este 6 órától várja a választópolgárokat a Hevesi Altalános Iskola ebédlőjében.
KANIZSA
1991. szeptember 27.
Az 1991/92-es színházi évad elé
KÖZÉPPONTBAN A KÖZÖNSÉG
Dobó László tanár úr a „Kanizsai Napok"-on megrendezett helytörténeti konferencián azt mondta előadásában, amikor az egykori Városi Színház műsorpolitikájáról beszélt, hogy a szervezők olyan darabokat választottak, amelyekkel biztos közönségsikerre számíthattak.
Ha végignézzük a HSMK bérlethirdetését, hasonló tendenciát figyelhetünk meg. Túlsúlyban vannak a vígjátékok, a zenés darabok, a korábban már sikerrel játszott, népszerű előadások (Nagymama, Én és a kisöcsém, My Fair Lady).
Az új évadban 10 produkciót láthat a kanizsai közönség, és az előző évekhez hasonlóan három bérlet közül választhat. A kaposvári és az egerszegi színház mellett idén a veszprémiek mutatkoznak be az „Ipafai lakodalom" című zenés bohózattal. Ezen kívül alig találunk ismeretlen művet a darabok között. Dürrenmatt-tól a Fizikusok vagy Az öreg hölgy látogatása című drámák gyakran szerepelnek műsoron. A Csiky Gergely Színház az első igazi dürrenmatti komédiát mutatja be - „A nagy Romulus" -t -, amely groteszkül ábrázolja az utolsó római,császárt, aki tyúkokat tenyésztve számolja fel a birodalmat. Új dráma Pozsgay Zsolt „Mindszenty" című műve. A fiatal és tehetséges Pozsgai lassan az egerszegiek háziszerzőjének számít, hiszen Horatio című drámáját már játszották a Hevesi Színházban. Szintén zalaegerszegi produkcióban látunk majd egy Shakespe-are-vígjátékot (Sok hűhó semmiért) és Sarkadi Imre Kőműves Kelemenjét. Az örökzöld Kakuk Marcii a kaposváriak hozzák Kanizsára, mint ahogy az évadnyitó előadást is.
Az 1991/92-cs szezon október elején Paso „Hazudj inkább kedvesem" című bűnügyi komédiájával indul, amely remélhetőleg igényes szórakozást fog nyújtani a közönségnek.
A darabokon végigtekintve megállapíthatjuk, hogy a műsorterv készítői maximálisan a nézők várható igényét tartották szem előtt, s kellemes estéket kínálnak a színházbarátoknak.
Horváth Ilona
Ingyenes vérnyomásmérés
Vérnyomásos ország vagyunk. Nemcsak nyomása van vérünknek, hanem általában magas, Különösen akkor, ha éppen nem számítunk rá. Éppen sehol egy orvos, sehol egy kórház. Ha nem Is oldja meg a magas árak miatt felszaladó vérnyomásunk gondjait, de legalább megtudjuk mekkorára szókik az idegességünk akkor, ha bevásárlás után betérünk a Mic-rosyston bazárudvari üzletébe. Ekkora Infláció mellett „mam akármi" az ingyenes vérnyomásmérés.
(Erdei András felvétele)
Fiatal pedagógusok esküje
Pályakezdd pedagógusok ~ óvónők, tanítók, tanárok « tettek fogadalmat dr, Kereskai István polgármester el«tt, pénteken délután kettőkor a Vasember-ház Dísztermében.
Feladatukról mindannyian tudják, szép és magasztos, ezért elhívatott* ságuk a konfliktusokhoz, az oktatási válság leküzdéséhez is erőt ad nekik.
(Erdei András felvétele)
Gyermek- és ifjúsági klubok, szakkörök
Pénteken este a magyar könnyűzen* „örökzöld aagy öregjei" léptek közönség elé a Helyőrségi Művelődési Hízhat:. A Záray-Vá-mosi énekes házas-par nosztalgia slmw-ján a Vígadó zene«-kar közreműködött.
(Erdei András felvételt)
TONY CAMPBELL ELŐADÁSA
Eredetileg a
HSMK Kamaratermébe tervezték múlt hét csütörtökjén Tony Campbell előadását. A majdnem 350 fős hallgatóság aztán csak a színházteremben fért cl, és figyelte végig az ősi Egyiptomról szóló diaképes előadást.
(Erdei András felvétele)
Ismeretes, hogy a városi polgármesteri hivatal által meghatározott feladatnak megfelelően az 1991/92-es tanévben - a városi Ifjúsági Ház jogutódjaként - az egykori Úttörő-, majd Ifjúsági Házba költözött Zemplén Győző Altalános Iskola 16 városi gyermek- és ifjúsági klubot, csoportot, szakkört
kíván szervezni a város általános és középiskolás tanulói részére, október hó első hetében.
A tanulók saját tanintézetüknél szeptember 30-ig jelenthetik be részvételi szándékukat, ahol a lehetőségekről részletes felvilágosítást ls kapnak.
T. I.
A taszári légibenjutató előtt, múlt szerdán Kanizsán adott szabadtéri koncertet az amerikai légierő fúvószenekara. Felvételűnk akár a megvalósult világbéke szimbóluma is lehetne: Együtt az US Air Porcé és a Szovjetszkaja Armija.
(Erdei András felvétele)
III 11 ■■■■ KANIZSA 1991. szeptember 27
Kanizsaiak a Müncheni Vásáron
A pletyka természetrajzát szinte lehetetlenség meghatározni. Van benne egy jó adag rosszindulat, felelőtlenség és sokszor nem kevés beidegződött gyanakvás. Elég egy apró, félremagyarázható információ, és azonnal, szinte gáttalanul terjed a szóbeszéd. Ez történt a Müncheni Ipari Vásár és a kanizsai EXIM KFT. esetében is.
Kár lenne most felsorolni a híreszteléseket, miszerint a kft. pénzt csinál a kanizsaiak ingyenes kiállítási lehetőségéből, hogy ki mindenki szerez jogtalan előnyöket. Nézzük inkább a tényeket az érintettek oldaláról.
A kft.-vei kapcsolatos szálak első körben Csontos Miklóshoz, a Polgármesteri Hivatal előadójához vezettek:
- Arról van szó, hogy egy véletlen folytán kerültem össze Rolf Moser és Gyetvai Zoltán úrral. A puchheimi partnerváros vezetőinek legutóbbi ittlétekor egy találkozót szerveztek a kanizsai és városkörnyéki péküzemi vállalkozók részére. A német fél különböző szakmai, technológiai ismertetéssel kívánt segíteni. Ez akkor techni-
Az elmúlt héten 40 fős svéd erdészeti küldöttség járt hazánkban, amely szeptember 19-én néhány órára érintette Zala megyét, benne Nagykanizsát is. A küldöttség két vezetője, Leif Ström-qulst úr, az EUROFOREST erdészeti szaktanácsadó vállalkozás kereskedelmi igazgatója; és Gorán Rlngels úr, a SKOGSSÁLS-KAPET Vanensborg-i erdészeti magánvállalkozás igazgatója a ZEFAG Sneff téri központjában a megyei napilap, a városi tévé és hetilapunk riportereinek kérésére villám-sajtótájékoztatót tartott. A feltptt kérdésekre felváltva válaszoltak.
• Kérjük, mutassák be a tanulmányutat szervező céget.
kai okok miatt nem jött létre, viszont a németek már akkor felvetették, hogy a gazdasági jellegű kapcsolatokat szeretnék tovább bővíteni. Többször jöttek, informálódtak, keresték a további lehetőségeket.
Egy ilyen beszélgetés során vetődött fel a kanizsai vállalkozók, üzemek részvételének lehetősége a müncheni kiállításon. Rolf Moser, aki egy rádióállomás tulajdonosa, egyben vásárigazgató is. Először felajánlotta, hogy a kanizsai cégek kedvezményes feltételekkel állíthatnak ki, később a tárgyalások során eljutottunk odáig, hogy első alkalomról lévén szó, a vásárigazgatóság valamivel több mint 200 négyzetméteres területet ingyen biztosít számunkra.
- Az EUROFOREST 1912-ben alakult, szaktanácsadó vállalkozóként. Különböző cégek alapítványaiból hozták létre erdőkezelési célból, a minél eredményesebb erdőgazdálkodás érdekében. Az időközben svéd-német vegyesvállalattá átalakult vállalkozásunk azóta megszakítás nélkül eredményesen működik, stockholmi székhellyel. Mintegy félmillió hektár erdőterület tartozik kezelésünkbe - mondta Strömquist úr.
• Miért választották most Magyarországot tapasztalatszerző kőrútjuk során?
- (ltjaink rendszeresek. Európa számos országában voltunk már, így Önöknél is. Még tavaly elhatároztuk, hogy hazájukban tovább bővítjük tapasztalatainkat. Ennek keretében új, főleg lombos erdőképeket kívánunk látni. Célunk az is, hogy meglátásainkkal segítsük a magyar erdők kezelését - válaszolt Göran Ringels.
• Hogyan érzik magukat hazánkban?
- Nagyon jól. Ezúttal is kellemes fogadtatásban részesültünk. Magyar barátaink érdekes programot állítottak össze részünkre. Az ellátásra sem panaszkodhatunk.
A mostani jogszabályok bonyolultsága, a külkereskedelmi jogosítványok nehézkessége miatt vált szükségessé, hogy az ügy bonyolításába belépjen egy külker.-joggal rendelkező cég. Ez lett az EXIM KFT., aminek való igaz, tagja vagyok. Mielőtt azonban elvállaltuk volna a szervezést, mindezt munkahelyi vezetőmnek bejelentettem.
Beszélgetésünk közben érkezett meg az EXIM KFT. másik tagja, Dömötörfy Sándor.
- Az egész ügy bonyolítását mindenféle anyagi haszon nélkül vállaltuk. Csak a felmerülő költségeket - telefonok, szállítás, ellátás megszervezése - hárítjuk át a kiállítókra. Nagyon sok olyan kisebb cég van, akik nem rendelkeznek külkereskedelmi tapasz-
talatokkal. Mi minden a kiállításon való részvétellel kapcsolatos feladatot magunkra vállaltunk. Azért tesszük ezt, mert kanizsaiak vagyunk, és a város érdekében egy ilyen lehetőséget, mint a müncheni kiállításon való részvételt, nem szabad kihagyni. Bennünket nem a saját hasznunk érdekel, hanem, hogy segíthessünk a gazdasági kapcsolatok kialakításában és bővítésében.
• Meddig tartózkodnak Zala megyében?
- Ma délelőtt érkeztünk Lentibe, a fűrészüzembe. A most következő ebéd elfogyasztása után a Nagykanizsa közelében lévő parkerdőbe látogatunk, majd kora este Pécsre utazunk - folytatta az erdőigazgató, majd a kereskedelmi igazgató vette át a szót.
• Milyen különbséget látnak a svéd és magyar erdőgazdálkodás között?
- A fakitermelés vonalán - főleg az erdei fenyők vonatkozásában - egyszerű körülmények között is mi svédek előbbre tartunk. A magyarok a biológiai ismeretek terén állnak jobban, amelyekből sokat meríthetünk. A két nemzet erdőgazdálkodását eltérő súlypontok jellemzik.
• További magyar terveik?
- A Balaton-felvidék, Letenye környéke, s Mecsek után a svéd erdészetek vezetőivel a vendégszerető, szép országukba jövő júniusban látogatunk el, s akkor elsősorban a Bükk hegységben végzünk tanulmányokat.
• Svédországban is tapasztalható környezetszennyeződés?
- Sajnos igen, amely főleg a talajok elsavanyúsodásában nyil-
- Ön egyben önkormányzati képviselő is. Nem fél attól, hogy a kft.-ben való működését és a képviselőséget néhányan összeférhetetlennek tartják majd, és ezért támadások érik?
- Nem hiszem, hogy támadás érhetne. Én úgy gondolom, nekem, mint a Gazdasági Bizottság vezetőjének, illik élenjárnom a gazdasági külkapcsolatoknak az erősítésében, bővítésében. Hogy ebben az esetben a személyes érdekek és a város érdekei egybeesnek, én nem hiszem, hogy ez gond lenne. Én azt sajnálom, hogy néhányan még nem így fogják fel ezeket a kérdéseket. Nálunk még azt hiszem a szemléleten sokat kell változtatni.
Mint képviselő nem hiszem, hogy egy ilyen gazdasági kapcsolatot segítek erősíteni. Ezek a kapcsolatok elsősorban nem nekem lesznek jók, hanem az egész város kamatoztathat majd belőle, és hozzájárul ahhoz, hogy Nagykanizsa a kereskedelmi központ jellegét visszaszerezze.
Nagy Imre

Göran Ringels a Skogssálls-kapet erdőigazgatója
vánul meg. A szennyeződés 80 százaléka más környező országokból „importálódik" hozzánk, amely ellen védekezni egyelőre lehetetlen. A megoldás érdekében komoly nemzetközi összefogásra és összehangolásra van szükség, mégpedig sürgősen. A károsodás nálunk abban nyilvánul meg, hogy a déli országrészben az egyébként szegényes talajban lévő fenyőink tűi a fertőzéstől szinte teljesen lehullanak. Ezért egyre komolyabban vesszük a mésszel való trágyázást, a sava-nyúsodás következtében előállt veszteségek pótlására - mondta befejezésül Strömquist úr.
(tihanyi)
Leif Strömquist kereskedelmi igazgató
Svéd erdészeti küldöttség a ZEFAG-nál

1991. szeptember 27. KANIZSA ''11 liii^lillii 5
Korszerűsítés 2 millióért
Üzembe helyezték a Csengery úti vasúti fénysorompót
Szeptember 19-én délelőtt 10 órakor üzembe helyezték Kanizsán a Csengery úti gyalogos és közúti vasúti átjáró fénysorompóit. Az ilyenkor megszokott avatásra, ünnepi beszédekre, szalagvágásra nem került sor, pedig az „esemény történelmi jelentőségű" a város életében.
Az üzembe helyezés előtt Szentes Lászlóval, a MÁV kanizsai állomásfőnökével beszélgettünk.
- Tudtuk, hogy a vasúti átjáró a város legforgalmasabb útvonalán rengeteg „mérget" okozott - főleg az utóbbi években - a gyalogos lakosságnak és a különböző járműveken közlekedőknek. Ezen a nemzetközi vasútvonalon a személy- és teherforgalom is nagyon sűrű, s a gyakran leengedett „szakállas" sorompók miatt tekintélyes hosszúságú járműsor hosszú perceken át
volt kénytelen várakozni. Jelentős volt a zajszint és a levegőszennyeződés is. Ez az áldatlan állapot most megszűnik - mondta örömmel.
• Az új fénysorompó-rendszer üzembe helyezése miként érzékelhető a forgalomban?
- Ha például a főváros felől 80 kilométeres megengedett sebességgel érkezik a vonat, akkor az általa működtetett fénysorompó piros jelzését követően 25-30 másodperc múlva már ott is van az átjárónál. Ha például a sebesség csak 40 kilométeres, akkor az idő kétszeresére növekszik. A Budapest irányába tartó vonatok esetében az állomáson lévő ki-járati jelző állításakor zár a fénysorompó, mintegy 2-3 perc múlva.
• Mennyire biztonságos az új technika?
- Járművezetőknek és gyalogosoknak egyaránt ajánlom
a kellő körültekintés utáni áthaladást, mert bár a műszaki hiba a gyakorlatban elenyésző, a berendezés esetleg meghibá-sodhat. A tragédia elkerülése végett a környékbeli általános iskolákban és óvodákban a gyermekeknek külön felhívjuk majd a figyelmét az óvatos közlekedésre. Mivel az aluljáróra már nem lesz szükség, ezért azt mindkét oldalán lezárjuk - tájékoztatott Szentes László.
Miközben figyeltük a forgalom zavartalan hömpölygését, Tamási László, a MÁV Pécsi Igazgatóság Közgazdasági és
Fejlesztési Osztályának egyik vezetője vázolt néhány gazdasági és műszaki jellemzőt:
• Hosszas előkészületek után a fénysorompó effektív munkái három hónapot vettek igénybe. A pécsi igazgatóság területén 250 ilyen működik nagy biztonsággal. A költségkihatás egyébként megközelíti a kétmillió forintot, amelyhez a helyi önkormányzat 280 ezer forinttal járult hozzá. Az összeg magában foglalja a még hátralévő tereprendezés költségkihatását is.
Tihanyi István (Fotó: Erdei András)
Olcsóbban nem éri meg - Öt megye szükségletéi is biztosítanák naponta - Igazgatótanácsi döntés dobozostej-ügyben a Zalatejnél
Mi lesz veled dobozos tej?
«fc».<v« a
Lapunk hasábjain már foglalkoztunk a zacskós, kontra dobozos tej problémájával. A kanizsai tejüzem idén hozta forgalomba a korszerű, környezetbarát csomagolású, a zacskósnál 2 nappal hosszabb szavatossági idejű dobozos tejet.
A töltést egy osztrák cégtől bérelt PKL típusú automata gépen végzik, amely óránként 5000 dobozt tud megtölteni fél, vagy literes kiszerelésben.
A lakossági érdeklődés meglehetősen mérsékelt, főleg azért, mert drágább, mint a hasonló mennyiségű zacskós tej. A boltosok is ennek megfelelően óvatosabban rendelnek, nehogy a nyakukon maradjon.
- Miért nem adják olcsóbban a dobozos tejet, mondjuk egy árban a zacskóssal? - kérdeztem Zabó Lászlót, a kanizsai tejüzem üzemigazgatóját.
- Sajnos a jelenlegi ár, a literenkénti 25,- Ft sem fedezi az előállítási költségeket.
- Tulajdonképpen mennyibe kerül Önöknek?
- A vállalat közgazdásza részletes elemzést végzett, amelyből a következő derült ki: a 2,8%-os tej ára 13,25 Ft/liter, a doboz (import) 7,48 Ft/db, a ráfordított munkabérrel, energiával, amortizációval összesen 21,84 Ft-ra jön ki. A járulékos költségek - fűtés, általános költség, kamatok, stb. hozzáadásával 28,50 Ft lenne egy liter önköltsége. Ebben van már 5%-os nyereség is, de ez az első béremelésnél már például el is tűnne.
- Mennyiért érné meg akkor Önöknek forgalomba hozni?
- Közgazdasági számítások szerint 35,60 Ft-ért.
- Akkor pláne nem vennék meg, nemde?
- így igaz, és ezért nem is adjuk ennyiért.
- Ezek szerint naponta veszteséget termelnek a dobozos tejjel. Elbirja a vállalat?
- Az igényekhez alakítottuk
a termelést. A napi mennyiség mindösz-sze 2%-át képezi a dobozos tej. Ez a vállalat milliárd Ft-os nagyságrendű eredményében nem tesz ki számottevő veszteséget. A jövőre is gondolunk, hogy nem lesz mindig ilyen gyenge a vásárlóerő, s a lakosság is mindinkább befogadja, megvásárolja az újat, a korszerűt. Ezt az áldozatot meg kell hoznunk, még ha picit rontja is az eredményességet.
- No, de ez nem mehet az idők végezetéig, gondolom?
- Valóban nem. Vállalatunk igazgató tanácsa a közelmúltban tárgyalta a dobozos tej gyártásának jövőbeni sorsát. Arra a megállapodásra jutottunk, hogy a veszteség ellenére is folytatjuk - legalábbis ebben az évben - a korábbi mennyiségben a gyártást.
- Es jövőre?
- Akkor is, ha lényegesen nem változnak a gazdasági
Melyiket szeressem?
(Tóth Ferenc felvétele)
mutatók, nem rosszabbodik a helyzet.
- Ha netán privatizálásra kerülne sor, és önálló lenne a kanizsai tejüzem. Akkor Is vállalnák ilyen áron?
- Ez merőben más szituáció lenne, hiszen a 170 fős kanizsai üzem már jóval nehezebben viselné el ezt a veszteséget. Ez a gépsor egy egész termet lefoglal, amiben hasznot hozó tevékenységet is lehetne folytatni. Á döntés akkor sokkal nehezebb lenne. Jómagam, és a vállalat vezetése is optimista a jövőt illetően. Reméljük, egy meglévő, korszerű dolgot nem kell megszüntetni rövidtávú gazdasági nehézségek miatt.
Bacskay Zoltán
6 KANIZSA 1991. szeptember 27.
Lakótelep
C^EEZZD Lakótelep
Hogy van? - kérdeztem Németh Ferencet, a nagykanizsai Állami Zeneiskola hegedűtanárát
- Köszönöm jól! Jól vagyok a magán és szakmai életemben is! Amit pár évvel ezelőtt kezdtem építeni, az most „üzemel".
- A XX. sz. végén, a pop-őrületben, hogyan lehet megszerettetni a gyerekekkel a hegedűt?
- Úgy, hogy poppal kell kezdeni! A tanárnak azt is tudni kell, hogy a pop-bói mi a legjobb. A nyári vándortáborban templomban hegedültem nekik, este meg együtt szalonnáztunk. A legvadabb Heavy Metál rajongók is el tudtak fogadni! A másik része a dolognak, hogy soha nem gyötörtem a gyerekeket egy magasabb művészet kialakításáért! Az első évek lámpalázán - mivel hegedülni megtanulni nem könnyű - az együtt-zenélés erejével segítem át őket. A célom az, hogy szeressék és tudják a zenét!
- Vagyis „megéri" az Ön számára tanárnak lenni!
- Anyagiakban nem nagyon! A biztos betevőt, a mindennapit megadja. A többiért ki kell találni valamit. Bár részben idealista vagyok, így döntéseimben nem az anyagiak dominálnak! Inkább az, hogy mi viszi tovább az egészet! Akár a szerelmet, akár a hivatást.
Szeretek bemenni az iskolába! Van egy vizes, hideg termem, amit nem cserélnék el senkivel, mert én voltam a culáger, amikor átalakítottuk. Azért én megküzdöttem!
- A zene jelenti a magánéletét is?
- Eddig igazán nem volt magánéletem! Most van, és abba is belecsempésztem a zenét!
- kemenes -
A nagykanizsai önkormányzat szeptember 30-i Közgyűlésének napirendjeiből:
- Tájékoztató a nagykanizsai munkanélküliség helyzetéről
- Beszámoló a GESZ és GAMESZ összevonásáról
- Javaslat a vezetékes antennarendszer önkormányzati tulajdonba vételéről
- Tájékoztató a Tanuszoda felújításáról
- A Népjóléti Bizottság javaslata a kamatadóval kapcsolatos pótigényekről
A Közgyűlés hétfőn délután 14.00-kor kezdődik a HSMK Kamaratermében. Az ülés nyilvános.
Mindhárom kezem tele csomagokkal. Battyogok lefele az autóhoz. Fogam közé szorítva a kulcsot sikeresen ki is nyitom. Betuszkolok minden szatyrot, majd magamat is. Nem lebecsülendő, de autóm elsőre indul. Kuplung, sebességváltó, irányjelző, tükör... a fene ette volna meg! Hol az oldaltükör?! Tegnap még megvolt. Apró fekete műanyagcsonk van a helyén. És akkor ilyenkor ne káromkodjon az ember? ... megtörtént.
Picit már lehiggadtam, sőt megnyugtató öröm tölt el. Még szerencse, hogy nem az autómat törték le a visszapillantó tükörről, mert akkor igazán nagy bajban lennék. Teljesen nyugodt vagyok immár. Nem kell telefonálnom. Sőt, nem kell kék-fehér hívóoszlopon a rendőrséget értesítenem!
Hála istennek, csak az oldaltükröt törték le!
na-im
Dél-Zala Turistatérkép kiadását tervezik...
A Kanizsa Természetbarát Sportegyesület szeretné kiadni Dél-Zala turisztikai térképét. Strausz Ferencet az egyesület képviselőjét arról kérdeztük, hogyan képzelik ennek a nagy munkának a megvalósítását?
- A Kanizsa Természetbarát Sportegyesület megalakulása óta foglalkozik a kiadás tervével. A gondolat, és a terv megvalósítása érdekében tárgyalásokat folytattunk a Kartográfiai Vállalattal, melynek első látható eredménye, hogy az általunk megjelölt területről elkészítettek egy úgynevezett „makettet". Ez régi alaptérképek másolatának összeragasztásával készült. Méretarányában (1:60.000) csatlakozik a már meglévő Göcsej térképhez, és befedi a Söjtör-Felső-rajk-Sármellék vonalától délre, és a Zalavár-Balatonma-gyaród-Zalakomár vonalától
nyugatra eső, az országhatárig húzódó területeket. A térkép újdonsága lesz, hogy rákerül a Kis-Balaton már elkészült tározója, a sármelléki volt katonai repülőtér (ez szovjet tulajdonban volt), valamint Zalakaros, és a méneséről híres Rádiháza is.
- A térkép mellett tervezik-e tájékoztatók megjelentetését a nevezetesebb történelmi, turisztikai helyekről?
- Igen, a térkép hátoldalán a városról - Nagykanizsa -ill. az ábrázolt területről összeállított történelmi, földrajzi, idegenforgalmi, turisztikai ismertetést kívánunk megjelentetni. A szöveges részeket német, esetleg angol nyelven is, hiszen a térképet külföldön is terjeszteni szeretnénk.
- Hallottuk, hogy az esetleges szponzorok számára hirdetési felületet bocsátanak rendelkezésre. Van-e konkrét
elképzelésük a reklámmal kapcsolatban?
- A térkép hátoldalán az ismertető szövegek mellett, emblémákból, egyszerű grafikákból készített hirdetéseknek is biztosítunk helyet.
- Milyen információkat fog közölni a térkép, és ezeket hogyan gyűjtik össze?
- Azt szeretnénk, ha a térkép minél több és pontosabb információt közölne. Ezért felhívással fordulunk a város és környéke lakóihoz, az itt működő egyesületekhez, segítsenek összegyűjteni az egyes területek, erdőrészek, mezők, hegyhátak, utak, dűlők népi neveit, történelmi emlékhelyeket, a turisztikai látványosságokat, vagy bármely olyan adatot, amely segíti az idelátogató vendégeket a pontosabb tájékozódásban, szabadidejük tartalmas eltöltésében.
- Kik fogják finanszírozni ezt a vállalkozást, egyáltalán hogyan lehet erre előteremteni a szükséges anyagiakat?
- A vállalkozókat, vállalatokat arra kérjük, támogassák
anyagilag munkánkat, cserébe hirdetési helyet biztosítunk a 15000 példányban megjelenő térképen. Úgy gondoljuk, mivel Nagykanizsa elnyerte a megyei jogú városi címet, ehhez méltóan szívügyének tekinti a vonzáskörzetéhez tartozó települések idegenforgalmának segítését. A térkép elkészítése talán első lépés lehetne ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk a környék szépségeihez, és ezen keresztül lakóihoz. Eddig minden térkép elkészítését az állam finanszírozta, munkánkkal országosan is úttörő szerepet vállalunk. A sikerhez, a jövő tavaszi megjelenéshez szponzorokra van szükségünk. Minden segítőkész polgártársunkat szívesen látjuk magunk között, nyitottak vagyunk.
Várjuk a jelentkező vállalatokat, intézményeket, egyesületeket, magánszemélyeket a következő címen:
Nagykanizsa, Ifjúság út 21., vagy telefonon: 11-136 Kiss László
- J. L. -
Kitört rendőrségi hívóoszlop
(Erdei András felvétele)
1991. szeptember 27.
KANIZSA
Az Altamírai barlangtól a Vénuszig...
Interjú: Dr. Horváth László múzeumigazgatóval
Az emberiség fejlődéstörténetének meghatározói: a tudomány, a művészet, a kulturális értékek feltárása, megőrzése, a hagyománytisztelete szolgáit alapul a XX. század gigantikus fejlődésének. Az ember és a természet kapcsolatából, az ösztönös önvédő reflexektől, a megfigyelésen alapuló tapasztalatszerzésből jutottunk el a kőbaltától a számítógépekig.
Az ember vele született tulajdonsága az utánzás élménye révén társadalmi konfliktusokat volt képes reprodukálni, a töretlen fejlődés igazolható Aiszkhülosz-tól Shakespeare-ig. Napjainkban a tudomány különböző területein a kutatómunka, például a régészet társadalmi elismerése várat magára. A fentiek, és a kevéssé érdeklődő lakosság, a múzeum munkájáról fontos kérdéseket hozott a felszínre a beszélgetés során.
Dr. Horváth László munka közben
(Erdei András felvétele)
- A Nagykanizsa és környékének kutatása során feltárt leleteknek milyen történelmi konzekvenciái rögzíthetők?
- 1975-ig városunkban nem dolgozott régész. A kutatás hiánya a szakemberekben téves feltevéseket okoztak, így azt, hogy a régió alkalmatlan volt emberi életre - hosszabb letelepedésre -, amelyet a rendkívül csapadékos időjárás okozott. - Akkor valóban hatalmas erdők, mocsaras területek voltak e térségben.
A tévhitet egyértelműen bizonyítja, hogy Nagykanizsa környékén 567 régészeti lelőhelyet tartanak nyilván, amely hasonló nagyságrendű Keszthely és Tapolca környékével. Egy-egy földtörténeti korszakból azonban hiányoznak leletek. Például a középső bronzkor, a korai vaskor, a korai népvándorlás időszaka. A klimatikus viszonyok miatt ekkor jelentéktelen a lakottság.
A középső rézkori balatoni kultúra idején, időszámítás előtt 2700 körül, legsűrűbb a lakottság, 2 km-ként volt egy-egy település zalai területi központtal. Hasonlóan sűrű la-
kottság jellemezte a római korban Nagykanizsa környékét, falusi majorságok, villagazdaságok, települések voltak, melyeket Sormás, Hosz-szúvölgy (katonai tábor), inkei sírkápolna III-IV. sz. (villagazdaság működött) lelőhelyek bizonyítanak. A római kor után a települések fejlődéstörténetét döntően politikai viszonyok alakították. A Kis-Balatontól nyugatra eső terület más képet mutat. (Törzsek határa a bronzkorban.)
- A régészeti kutatások népszerűsítése hogy valósul meg, kivált az oktatási intézményekben?
- A kutatási eredményeket az általános és középiskolákban ismertettem a múzeumi történelmi órák keretében. (Mintegy 70 órában). A folyamat megszakadt, nem a múzeum hibájából! A régészeti kutatási tevékenység „elismerését" számokkal bizonyíthatom: A múzeumban 9 főfoglalkozású dolgozó van, 1990 évben 312 külső kutató dolgozott megbízásunk alapján! Ami folyamatos szakmai instrukciónak számít a szakirányú egyetemi felkészítésben, az amatőr kutatók irányításában.
Szomorú tény, hogy a Nagykanizsa története kiállítás (300. évforduló alkalmából) közel egyévi nyitvatartás időtartama alatt mindössze 4000 érdeklődő volt!
A kiadványok is a tájékoztatást szolgálják: Nagykanizsa monográfiája, Dr. Vándor László: Kanizsa középkorban (őskortól - a török kiűzéséig 1690-ig) kötet első részét szerkesztene.
A közigazgatás számára fontos tájékoztató készül: Nagykanizsa környékének régészeti lelőhelyei címmel, 1992 tavaszán lesz kiadva. (Főépítész, valamint az Építési Hatósági Osztály munkáját is hivatott könnyíteni.)
- Milyen szerepet tölt be a számítástechnika a sokrétű feladataik megoldásában?
- A technikai felszereltségünk alkalmatlan volt a kutatómunka tempójával, volumenével lépést tartani. Személyes (szakmai) kapcsolatok révén leértékelt számítógépet sikerült beszerezni. Számunkra óriási jelentősége van a gyűjtemény feldolgozásának, 190.000 leletet őrzünk. A napokban kapunk fénymásolót, amelynek fontosságát az eredeti dokumentumok megőrzése bizonyíthatja. (A kutatók másolatokat kapnak kézhez igény szerint.)
- A csúcstechnika korszakában milyen perspektívát lát a kutató?
- Valószínűleg a kultúra területén dolgozók a csúcstechnika bevezetésének utolsó fázisában érzékelhetik annak hasznosságát.
A jövő században is a múzeumok feladata: megőrizni a tárgyakat, dokumentumokat. A kutatómunka technikai eszközei segítséget nyújtanak, de az emberi individuum nem helyettesíthető a kultúra, a tudomány világában. Rómer Flóris, Kepler vagy Newton zsenialitását nem homályosíthatja el a „Hold komp", egy űrrepülőgép-
Viola György
Intim szféra
Van Önnek la. Keked is, nekem is. A példa egyszerű: Menjünk be egy áruházba csúcsforgalom Idejín, és próbáljuk meg oldalsó közép tartásba helyezni kezűnket. Ha nem sikerül, ne keseredjünk el, nem ettől vagyunk tömegben Idegesek, nem ettől kap. juk fel a vizet, ha valaki a lábunkra lép, nem ettől pislantunk Ingerülten oldalra egy-egy oldalba kapott ko-nyék után. Mindez csakis az Intim szféránk miatt van. Ami van. Ha akarjuk, ha nem.
Könnyű az angoloknak. Ők már több mint 300 éve tanulnak, ezzel az ősidőkből származó kellemetlenségünkkel egyúttélni, Mondjuk Is rájuk sokszor: hűvösek, kimértek, nehezen barátkozik. Naná! Még a kézfogást lg feltétetekhez kötik. Nem Is beszélve az Ismerkedésről, Megválogatják kit engednek Intim szférájukba. „Csak semmi vállverege-tés öregem! .Nem vagyunk még rokonok!"
Ml persze még közel sem tartunk itt, Ha akarjuk, ha nem, mindig akad egy tói közvetlen, lerázhatatlanül szívélyes „jóbarát" (Csak tudnék már megszabadulni tőle!), egy a buszon a vesémbe furák vő bevásárló szatyor (Nem tud odébb húzódni!), vagy egy állandóan segíteni akaró szomszéd, aki mindig a legrosszabbkor csenget
(Anyukám vegyél már fel valamit!).
Van tehát intim szféránk és még sincs, mert akarva akaratlanul mindig megsértik. Betüremkednek, beleayo. módnak, jószáadékbói meg* sértik & láthatatlan határt. (Lásd: oldalsó középtartás!)
Statisztikai adat: Magyarország lakosságának közel 70%-a neurotikus tünetekkel küzd. Nem orvosi kezelésre szorulnak, egyszerűen csak együttélési zavaraik vannak... még talán még 300 évük, hogy eltanuljunk valamit az angoloktól.
-e
8 KANIZSA 1 11 991. szeptember 27.
Zenés körkép az 1991/92-es évad kezdetén
kaimat természetesen önálló koncerttel kívánják méltóképpen megünnepelni novemberben. Külön karácsonyi koncertre is készülnek, s rendszeresen énekelnek továbbra is a kanizsai református és evangélikus templomokban, Serfőzőné Horsetzky Márta vezetésével.
Zeneiskola
Hatvanhatodik oktatási évük kezdődött el az idén. ötszáztizen-két növendékük közül legtöbben -csaknem kétszázan - zongorázni tanulnak. Bár költségvetési gondokkal küszködnek, mindennapos oktatómunkájuk mellett az idén is számos rendezvényre készülnek, amelyekre szeretettel várják a zenebarátokat.
Zenei pályára készülő B tagozatosaik és a sima A tagozat legügyesebb növendékei karácsonyi hangversenyt fognak adni, s ugyancsak ők a második félévben egy házi kamarafesztiválon is szerepelnek. Eddigi hagyományaiknak megfelelően jövő év februárja és májusa között körülbelül húsz növendékhangversenyt is szerveznek, amelyek természetesen nyilvánosak. Az idén is megrendezik zongoristanövendékek számára a Dunántúli Négykezes Találkozót, s több növendéket készítenek fel a Keszthelyi Diáknapokra. Hat növendékük fog részt venni az V. Országos Zeneiskolai Fafúvósver-seny területi válogatóján, s lesz kanizsai résztvevője a VI. Országos Zeneiskolai Zongoraversenynek is. Bányai Irén igazgatónőtől megtudtuk továbbá, hogy a nagy-radai mellett az idén Zalakaroson is beindult a hangszeres oktatás hegedű és zongora szakon, a Zeneiskola kihelyezett osztályaként.
A Zeneiskola kiváló kamaraegyüttese, a Tanári Fúvósötös is mozgalmas évad elé néz. Szerencsére ezt némileg sikerült anyagilag is megalapozni, hiszen a Kulturális Minisztérium közművelődési pályázatán 63.000 Ft-ot nyertek el. Szokásos, általános iskolásoknak és óvodásoknak adott idei tíz hangversenyük mellett külön koncertet adnak az ifjúsági filharmóniai sorozat gyermekközönségének, és külföldi vendégszereplésekre is készülnek. Október 10-én Puchheimbe utaznak, s újdonsült német partnervárosunkban önálló koncertet adnak. 1992. tavaszán pedig a franciaországi Chalon-sur-Marne-ban lépnek fel önálló esten. Ennek a hangversenynek a műsorát elutazásuk előtt a HSMK-ban is bemutatják.
Ez tehát vázlatosan az idei zenei évad programja. Reméljük, hogy a felsoroltakon kívül lesznek még más zenei események is. S talán abban is reménykedhetünk, hogy valamivel népesebb közönség előtt zajlanak majd le ezek az esték, mint az elmúlt években.
Kocsis Katalin
A gleisdorfl és kanizsai muzsikusok élén Kari Schafal (Archív felvétel)
Az új hangversenyévad nyitánya előtt sorra jártuk zenei és közművelődési intézményeinket, művészeti csoportjainkat, s terveikről és az idei év programjáról érdeklődtünk. Arról, hogy mi újság a zenét művelők házatáján, s mit kínál 1991/92 a zenekedvelő kanizsaiaknak.
Filharmóniai hangversenyek
Az elmúlt évadhoz hasonlóan az idén is négy bérleti hangversenyre kerül majd sor. A sorozatot Elekes Zsuzsa orgonaestje nyitja november 5-én az Alsótemplomban. 1992 februárjában igazi zenei csemege szerepel műsoron: Banchieri zenés farsangi „vacsorája", ami egy jelmezes, táncos, énekes, zenés barokk madrigálkomédia. Márciusban a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar lép fel Gellért Zoltán vezényletével, s egy kiváló fiatal hegedűs. Szabadi Vilmos lesz a szólista. A hangversenysorozat zárásaként jövő év áprilisában Szokolay Balázs ad zongoraestet.
Praktikus tudnivaló, hogy a négy estére szóló bérlet ára 350 Ft, megvásárolható a HSMK-ban szeptember 23-tól.
Ugyancsak folytatódik a Nemzeti Filharmónia ifjúsági hangversenysorozata. Novemberben a Hegedős együttes népzenei műsorát hallgathatják a gyerekek. Januárban Fellegi Ádám adja elő Mu-
szorgszkij népszerű zongoraművét, az Egy kiállítás képeit, s a zenét diaképek illusztrálják. A harmadik koncerten pedig Némethy Attila játszik Mozart-műveket, még a zeneszerző halálának bicentenáriu-mához kapcsolódva.
Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar
A most már két éve a Zeneiskola fenntartásában működő zenekar - Gellért Zoltán karmester irányításával - gazdag évad elé néz. Október 21-én a Magyar Hitelbank anyagi támogatásával reprezentatív Mozart hangversenyt ad a HSMK színpadán. Egy operanyitány és egy versenymű mellett Mozart Koronázási miséje szerepel majd műsoron, s ez alkalommal együtt lép fel a zenekar a Városi Vegyeskarral és a Zalaegerszegi Vegyeskarral. A szólókat az Operaház magánénekesei éneklik: Csavlek Etelka, Takács Tamara, Rozsos István és Bordás György.
Decemberben a Felsőtemplomban kerül majd sor hagyományos karácsonyi hangversenyükre. A tavalyihoz hasonlóan ismét vendégül látják a gleisdorfi szimfoni-
kus zenekar tagjait, viszonozva a kanizsai zenekar júniusi ausztriai látogatását, és közös koncertet adnak, a tervek szerint január-február folyamán. Márciusi filharmóniai hangversenyük és évadzáró koncertjük mellett több ifjúsági hangversenyt is adnak Keszthelyen, Letenyén és természetesen Kanizsán.
Városi Vegyeskar
A kórus számára az idén korán kezdődött az évad. Első szereplésükön már túl is vannak: szeptember 1 -jén Bánokszentgyörgyön énekeltek egy emlékműavatáson. E bemelegítő fellépés után most már az október 21-i Mozart hangversenyre készülnek, ahol a Koronázási mise előadásán először lépnek fel közösen az egerszegi vegyeskarral. Ebben az évadban is meghallgathatjuk majd karácsonyi és farsangi hangversenyüket. Szépen alakulnak külföldi kapcsolataik is: 1992 nyarán várják vissza a finn Harjavalta város női karát, s szervezés alatt áll cserekapcsolat kialakítása az ausztriai Andorf kórusával is (a két város táncosai már korábban barátságot kötöttek). A vegyeskarba folyamatos a tagfelvétel. A két karvezető, Baráth Yvette és Katona Noémi szívesen vár minden énekelni vágyót.
Pedagógus Női Kar
1991 ősze számukra jubileumot hoz: most ünneplik fennállásuk tizedik évfordulóját. Ezt a jeles al-
MU SORMELLEKLET
A 16 oldalas TV és Rádió műsor az alábbi Halatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg: DO.YUS. Í''I''ÁSZ Kft., HKRRNBÖCK Nagykanizsa Kereskedelmi Kft.. KanizsaU-x, KÖÍJÁZ, PYRt S Kft., OTARY Kft., Summatccli, Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat, Toshiba Tech no trade Kft., Zala-HOiAC.
1991. szeptember 30-október 6.
Az idegenlégió
Az 1935-ben készült francia filmben Jean Gabin játssza a főszerepet
HÉTFŐ,
I, 22.50 ®
Az örök megbízható
Lynn Redgrave alakítja az amerikai tévéfilm egyik főszerepét. A történet két nővér szellemes pénzszerzési akciójáról szól
CSÜTÖRTÖK,
K, 19.00 ®
lapesti Zenei Hetek
tók, Kodály és Liszt-művek szerepelnek a nyitó versenyen. A zenekart Joó Árpád vezényli
SZERDA, 20.05
Heves jeges
A jó szórakozást ígérő francia filmben Louis de Funes (a képen jobbra) száz alakban jelenik meg
I VASÁRNAP, 20.15
Love Story
Kiváló művészek közreműködésével vitték filmre Eric Segal világhírű regényét. A képen a két főszereplő: Ryan O''Neal és Ali MacGraw
SZOMBAT, 20.15
Súlyemelő VB
Teljes héten át közvetíti a Telesport a világ legjobb súlyemelőinek versenyét - az első alkalommal nők részvételével. A képen: Sudár Anikó
PÉNTEK, 22.40
ierék bár
| műsorrendben vasárnapról hétköznapra, fő mű-idöbe került a színvonalas vetélkedő. Vágó István allus karikatúrája), a műsor vezetője
KEDD, 20.15
mm
n
ÉTFÖ
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve: Brahms: a-moll trió A hét költője: Goethe 9.05 Napközben. Közérdekű mag.
Tel.: 138-7951 11.05 Tipp. Kulturális programajánlat 11.10 Hagyományápolók 11.37 Jer és lásd
A Talmud könyvei - XV/10. 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma ? - Kemenessöm-
jénben 12.45 Házunk Iája 13.05 Klasszikusok délidőben
Onczay Csaba gordonkázik 14.05 Előjegyzés
Irodalmi szolgáltató műsor 14.35 Rossa László népzenei fel-
dolgozásaiból 14.55 Goethe versei 15.05 Kóruspódium 15.30 Zenei Tükör 18.00 Délutáni Krónika 16.15 Az Óbudai Ifjúsági Vonószenekar játszik 18.30 Nyitnlkék- Kisiskolások műsora
17.05 Eco-mix. Gazdasági magazin
17.30 James Bond-filmek slágerei
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.15 Láttuk, hallottuk
19.30 Hol volt, hol nem voll...
19.40 Népdalok, néptáncok
19.50 Gong
20.05 Agora (ism.)
21.05 Húszas stúdió
Klapka és a szomszéd tehene 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Beszélgessünk I 23.00 urh-n: BBC-krónlka 23.30 Nicola Rossi-Lemeni operaáriákat énekel 23.45 urh-n: Debreceni Dzsessz-
napok ''91 24.00 Hírek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.10 Rivaldafényben: A Oueen együttes 8.50 Délelőtti torna 9.00 Hírek. Időjárás 9.08 Derűre is derű Kutyabaj
Szakonyi Károly hangjátéka 9.30 A corneville-i harangok
Részletek Planquette operettjéből
10.10 Gyulai Gál János szerzeményeiből 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás
11.05 Hogy tetszik lenni? 11.35 Sanzonok
12.00 Nóták
13.00 Hirek. Időjárás
13.08 Slágermúzeum
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés
14.00 Kívánságműsor
közben: Közvetítés a kötöttfogású birkózó-világbajnokságról 15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777 közben: Közvetítés a kötöttfogású birkózó-világbajnokságról
benne:
17.00 Hirek. Időjárás
17.30 Kamasz-panasz
17.50 A-B/CD
18.20 Üzenő. Tel. 138-8319
19.00 Hírek. Időjárás
19.03 Kölyökrádió. Tel.: 138-7600
19.30 Popregiszter
20.00 Garázs. Tel : 138-8789
20.30 Nótakalendárium
21.00 Hirek. Időjárás
21.03 Albumajánlat
22.06 Rockújság 23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Maximális sebesség nincs... 23.15 Az Apostol és a Gemíní együttes felvételeiből
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Szimfonikus zene 10.10 A hél zenemüve 10.40 Százéves a Carnegie Hall 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Beethoven: III. (Eroica)
szimfónia 13.00 Kilátó (ism.) 13.45 Labirintus
14.00 Az I Musicl di Roma Kamarazenekar két concertót játszik 14.20 Magyar fuvolaművészek felvételeiből 14.50 Az MR Meyerbeer-cíklusa
A próféta - Opera közben:
16.00 Hírek. Időjárás 18.30 Törd a lejed I 18.45 Utazás Matériába - A kő 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Followmel-30/21
19.20 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak 19.35 Búvárharang 19.50 Kapcsoljuk a Magyar Rádió
Márványtermét közben:
20.35 Mozart és Magyarország 21.30 Operaáriák 21.40 Holnap közvetítjük 22.00 Bach kantátái 22.30 Bach: Magnifical 23.00 Szavak csapdájában 23.30 A hét zenemüve (ism.) 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Világhírű zenekarok felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.1&-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Szilágyi János
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggeli,
Németország! 8.35 Telebulik 9.05 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Bújócska Rióban Paul barátnőjének apját meggyilkolták. Larry Carter, a gyilkos Brazíliában talált menedéket. Paul összebarátkozik Larryvel, hogy adandó alkalommal átvigye a határon. Az események azonban hirtelen váratlan fordulatot vesznek. 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Elegáns társaság 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Al Mundy (am. krimisorozat) 13.00 Hirek
13.05 Hammer (am. krimisorozat)
Megmentett skalp 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Egy nagy szerelem vége 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Karate 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 A csapat (amerikai sorozat)
Maria anyja 20.15 A főnők (am. krimisorozat)
A hatodik áldozat 21.15 Örült küldetés
(hongkongi akciófilm) 75'' 22.35 Terminátor 2. - Arnold Schwarzeneggerrel a kulisz-szák mögött 22.55 Kulturális magazin 23.20 Férfimagazin 23.50 Hirek
24.00 Bruce Lee a Superman ellen
(hongkongi kungfufilm) 87'' 1.20 Forma-1 (ism.) 1.40 Farkasember (am. sorozat) Két magányos barát
PRO 7
6.15 Három fiam (ism.)
6.40 A zsaru és a kölyök (ism.)
7.05 Maxwell ügynökség (ism.)
7.50 Bret Maverick (ism.)
8.40 Rajzfilmek (ism.)
9.20 Ríchmond Híll (ausztrál sor.)
Összeesküvés 10.10 A bűvész (ism.) 11.05 Bret Maverick (westernsor.)
Hajsza életre, halálra 11.50 Egy görög meghódítja... (sor.)
Osztályelső 12.15 Bili Cosby-show (ism.) 12.40 Harttól Hartig (ism.) 13.30 Perry Mason (ism.) 15.15 Rajzfilmek (ism.) 16.10 Fiú a másik bolygóról (sor.)
Matlhew anyja 17.05 Mi tizen (amerikai sorozat)
A húgom barátja 17.30 Hirek, időjárás 17.45 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai akciófilm-sorozat) Rockerek főnöke 18.35 Rajzfilmek Superman
Scooby Doo és Scrabby Doo Tapsi Hapsi Flínlslone család 20.15 Kemény emberek
(olasz-francia krimi) 87'' Fsz.: Lino Ventura 22.00 Nyereményjáték 22.10 Éjféli telefonáló (am. krimisor.)
Álomország 23.05 Embertől emberig (olasz western) 110'' Fsz.: Lee van Cleef 1.00 Hirek, időjárás 1.10 San Francisco utcáin (ism.) 2.00 Lady Chatterley szerelője (ism.)
3.45 Az autóstopos (am. sorozat)
A fogadás 4.15 Josephíne és a férfiak
(angol filmvígjáték) 93''
A jugoszláv televízió műsora lapzártáig nem érkezett meg. Olvasóink szíves megértését kérjük.
3 SAT
14.25 Klasszikusok
17.20 Mínihírek
17.30 Wickie (rajzfilmsorozat)
18.00 Képek Németországból
18.30 Magazin
19.00 Hiradó
19.30 Terra-X expedíció (sorozat
20.15 X-Large
21.30 Videokllpek
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.25 Hamupipőke szabadsága
(film)
0.15 Tallózás
MUSIC TV
18.30 Videokllpek 19.30 Tárcsázz I 20.00 Ray Cokes 22.30 Újdonságok 23.00 Ray Cokes 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin 13.00 Vadmacska (brazil sorozat)] 13.25 Bim-bam-bino 18.05 A melák (amerikai sorozat) 18.30 Hirek
18.35 A melák (amerikai sorozat) 19.00 Ruk-cuk-játék 19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Az igazság Frank Mannatártl
(olasz film) 21.50 Hírek
22.00 Éjszakai őrjárat (am. sor.; Hamis nyom
Őrült küldetés
hongkongi akciófilm
Az Interpol híres-hírhedt nyomozóját azzal bízzák meg, hogy dfr rítse ki a több mint egymillió dollá értékű gyémánt eltűnésének titkát és szerezze vissza a zsáki A tolvaj nem sokáig örülhet szí menyének, mert az egyik kii gengszter, Sam (Sámuel Hui) ellopja tőle. A zsákmány eredeti .tulajdonosa" hajtóvadá- .j szatot indít Sam ellen. Z1.H
r ( Olvassa el 1 1 hirdetésünket a 24. oldalon is!
SUPER CHANNEL
7.00 Pirkadat
10.00 Evangélisták félórája
10.30 Egyveleg
13.30 Dokumentumfilm
14.00 Egyveleg
16.00 Élővideoshow
11.00 Honey West (am. sorozat)
11.30 Wyatt Earp (am. sorozat)
19.30 Belföldi magazin / Sport
21.00 Dokumentumfilm
22.00 BBC-híradó, sport
22.50 Álom az aranyról (am. film)
24.00 Kék éj - magazin
1.30 Egyveleg
EUROSPORT
M.00 Golf 16.00 Tenisz
19.00 Motorkerékpársport 19.00 Ejtőernyős ugrás 19.30 Eurosport-hirek 21.00 Vitorlázás 21.00 Autóverseny 22.00 Labdarúgás 23.00 Szörf
23.30 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
14.00 Argentin futball 15.00 Klckboksz Svájcból 16.00 Sport Franciaországból 16.30 Nemzetközi sportmagazin 17.00 Birkózás az USA-ból 11.02 Starti
19.00 Brit túraautó-bajnokság 19.30 Spanyol futballkörkóp 20.00 Belső sáv - Forma-1 Portugáliából 21.00 Ökölvívás a Forumból 21.30 Porsche Carrera Kupa Németországból 22.00 Golf Európából 23.00 Rögbi Franciaországból
SAH
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 A királyért és a hazáért
(angol film) 12.00 Magazin 13.00 Hirek
13.10 Ügy a kirendelt védőnek
(ism.)
13.40 Túlélők (sorozat)
14.10 Jack Clementi (sorozat)
15.05 Garfleld és barátai (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Black Beauty újabb kalandjai
16.30 Olng-dong
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Falcon Crest (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
21.25 Hunter (am. krimisorozat) 22.15 Sllkwood (amerikai film) 0.20 Dzsessz 1.20 Hirek
OSZTRÁK 2
16.50 Müvészlexikon
17.00 A világ hét csodája (sorozat)
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.00 Jog a szerelemhez (sor.)
18.30 Drops-játék
19.00 Tartományi élet / Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Két müncheni Hamburgban
(sorozat) 21.15 Az ünnep után (dok.-film) 22.00 Hiradó
22.30 Háromdimenziós animáció 23.15 Disputa
0.15 Halló,Ausztria-halló,Bécsi
0.45 Hirek
>
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Cirkuszfesztlvál (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze
13.35 Újdonságok a moziban (ism.) 14.00 Thunderai macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) Veszélyben a harmadik Föld 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
A varázsló 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Charlene a hibás Jane, Charlene, Scott és Henry a rendőrséghez fordul, ahol megtudják, hogy nem ők az egyedüliek, akiket becsaptak a csodaszerrel. Madge Paul és Gail eljegyzésén tudja meg, milyen károkat okozott a szer. 15.35 Teleüzlet
15.50 Dániel Boone (westernsor.)
Az utolsó híd 16.45 Cagney és Lacey
(amerikai krimisorozat) Oda a bizalom 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
Clndy és udvarlója 18.15 Bingo- játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
20.15 Trapper John M. D.(am. sor.)
Bay City maraton 21.10 Hirek 21.15 A szép kaland
(NSZK filmvígjáték) 95'' Fsz.: Róbert Grat, Liselotte Pulver 23.00 Hirek, sport 23.10 Újdonságok és történetek 23.55 Cagney és Lacey (ism.) 0.45 így láttuk (ism.) 0.50 Trapper John M. D. (ism.) 1.40 Műsorismertetés
Cagney és Lacey
amerikai krimisorozat
A New Yorkban garázdálkodó gyilkos taxisokra specializálta magát. A harmadik áldozat után Cagney és Lacey taxisofőrnek álcázza magát, s így próbál a gyilkos nyomára bukkanni. Lacey kilencéves kisfia álmában holtan látta anyját, ezért ébredés után megígérteti vele, hogy nem csinálja tovább ezt amunkát. Lacey, igére- .. te ellenére kocsiba ül. '' 0.40
TV
a
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 ZOOM 9.00 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Parlamenti Napló
Közvetítés az Országgyűlés ülésszakáról 17.20 Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazin Nai ekran 17.45 Képújság 17.50 Katolikus krónika
.Veletek vagyok mindennap..."
18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok Cimbora
Nemzetközi játékfesztivál Jó éjszakát kivan a Disney 18.45 FrIS magazin 19.15 Mini klip-mix 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Erzsébet-díj, 1991 20.10 Közlemények 20.20 A magányos futó Amerikai film 74'' John Curtis (12 éves) - Lance Kerwin (Minárovics Péter), John Curtis (felnőtt korában) - Michael Landon (Koroknay Géza)
21.40 Szeresd a hétfőt I
Pop, rock, dzsessz - a javából Közvetítés az Arany János Színházból 22.25 Tíz után...
22.50 Ádám - Dokumentumfilm 58'' 23.50 Késő esti hiradó 23.55 BBC-híradó
2
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Sugár Ágnes és Radics Péter
16.25 Hírek - Müsorelözetes -
Időjárás 16.35 Délutáni filmajánlat Tom, Dick és Harriet Angol tévéfilmsorozat XII/9. rész: Vidéki élet 17.00 ötről hatra 17.30 Kérdezz, felelek I 17.45 Gyerekeknek I
Mese a fiúról, aki félni tanult NSZK rajzfilm 18.10 Calyp-show
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Tanamera
Angol-ausztrál tévéfilmsorozat - VII/3. rész 50'' 19.50 A hét műtárgya
Előkelő egyiptomi férfi halotti szobra 20.00 Telesport
Benne: Súlyemelő-világbajnokság 21.00 Stúdió''91
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt... 22.50 Egy rendkívüli nő (Majomasszony) Olasz-francia film (1964) FF 93''
Antonio - Ugo Tognazzi (Tor-dy Géza) Maria - Annié Girar-dot (Kiss Mari)
MEGJELENT A
"Hétpróba
CSALÁDI REJTVÉNYMAGAZIN
32 oldalon 55 rejtvény - 10 típusban Horoszkóp, képrejtvény, humor
"Hétpróba
2. SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL
KANIZSATEX KERESKEDELMI VALLALAT
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331

KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krénika 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 8.50 Külpolitikai figyeli 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, tájak népzenéje 11.40 Jer és lásd
A Talmud könyvei - XV/11. 12.00 Déli Krénika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Világújság 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Magyarország kívülről és belülről nézve: torzképek és tények kőzött 14.35 Dzsesszmelédiák 15.05 A Rádlészinház dokumen-tummühelyének bemutatója Úgyis megkapjuk a magunkét Szendrő Józsefre emlékezik Raksányi Gellért 15.43 A Vujlcslcs együttes felvételeiből
16.00 Délutáni Krónika 16.15 Muzsikáló természet 16.20 A ml utcánk. A Haller utca 16.40 Test-örségen 17.05 Bioritmus »
17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Szőkefalvi Nagy Katalin
(ének) és Szakály Ágnes (cimbalom) felvételeiből 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Sokszemközt az egészségről 20.35 Örökzöld dallamok
21.26 Rádiószínház A torony
Christian Hűssel hangjátéka 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Felhang. Zenepolitikai magazin 23.00 urh-n: BBC-krónika 23.45 urh-n: Lakatos Dezső dzsesszfelvételeiből 24.00 Hirek. Időjárás
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 A kamarazene kedvelőinek 10.20 A magyar nyelv századai 10.35 Hajnóczy Péter: Freedom 10.49 Smetana operáiból 11.20 Zenekari muzsika közben:
12.00 Hirek. Időjárás 12.34 Ali. Francia Légierő zenekara játszik 13.00 Li San-jln, avagy búcsúzni nehéz
14.19 Éneklő Ifjúság 14.30 Hegyek alján
Részletek D''Albert operájából 15.22 JörgRemy gitárhangversenye közben:
16.00 Hirek. Időjárás 16.48 Szimfonikus zene 18.00 V materinskom jazlku
18.20 in llmba materná
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.10 Rivaldafényben: Megzenésített versek - magyar előadókkal 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Társalgó 10.00 Operettkedvelőknek 10.50 A Moravanka fúvósegyüttes
polkafelvételeiböl 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Helykereső 11.20 Apró-cseprő - gyerekekről
Tel.: 138-7400 11.40 Úvodások műsora 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hírek. Időjárás 13.08 Popzene sztereóban 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Nemcsak zene 14.30 Iránytű 15.00 Hirek. Időjárás 15.08 Csúcsforgalom
Találkozóhely: Budafoki Autójavító
Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992
17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hírek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Helykeresö - folytatás 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Táncházi muzsika 19.30 Popregiszter 20.00 A véges végtelen 21.30 Dokumentum-összeállítás 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Birkózó mészárosok
Gelléri Andor Endre novellája 21.20 Nótakedvelöknek 22.20 Műforditva
Sófényü csillagok 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A magyar rock archívuma
18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Zenei Világnap 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.20 Beszélgetés a Zene Világnapjáról
21.30 Bemutatjuk új opera-és dalfelvételeinket 22.30 Hangszerszólók 23.40 A bűvös tükörben: Róheim Géza
24.00 Hírek. Időjárás 0.10 Évszázadok muzsikája
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Zelki János
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.05 Versenyfutás a halállal (sor.) Veszélyes szerelmek
Paul Monacóba utazik, hogy részt vegyen az autóversenyen. Itt találkozik régi barátjával, Ramonnal, aki jelenleg egy dúsgazdag amerikai nővel él együtt. Charlotte váratlanul megvádolja barátját, és rács mögé juttatja. Paul hamar rájön az asszony furcsa viselkedésének mozgatórugójára. 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Rossz vicc 11.00 Telebutik
11.30 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 Al Mundy (am. krimisorozat)
Caprit látni és meghalni 13.00 Hirek
13.10 Hammer (am. krimisorozat)
Tanácsok 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfleld-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Az unoka 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Az „új" 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 Knlght Rider (am. sorozat)
A 19. lyuk 20.15 B. L. Stryker (am. krimisor.)
Rendszámtábla 22.00 Politikai magazin 22.50 Újságírók (amerikai sorozat)
Kettős éiet 23.50 Hirek 24.00 Cleopatra Wong
(Fülöp-szigeteki karatefilm) 86'' 1.30 Farkasember (am. sorozat) Hozományvadász
PRO 7
6.50 Richmond Hill (ism.) 7.35 Bret Maverick (ism.) 8.25 Rajzfilmek (ism.) Szuperman
Scooby Doo és Scrabby Doo 9.05 Fiú a másik bolygóról (ism.) 10.00 Shane (am. westernsorozat)
Egyedül 11.00 Bret Maverick (westernsorozat) Dárius nyolc testvére 11.50 Mi tizen (ism.) 12.15 Harry csodálatos büntetése (ism.)
12.40 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
13.30 Josephine és a férfiak (ism.) 15.10 Rajzfilmek (ism.) Tapsi Hapsi Flintstone család 16.05 A delfinek titka (ausztrál sor.)
A világ végén 17.00 Mi tizen (amerikai sorozat)
Életem játéka 17.25 Hirek, időjárás 17.40 Én, a kém (am. sorozat)
Leonardo 2. 18.30 Rajzfilmek Szuperman
Scooby Doo és Scrabby Doo Charlle Brown Mexikó leggyorsabb egere 20.15 A bosszú rózsái
(amerikai film) 126'' Fsz.: Lisa Hartmann 22.45 Bolero (am. erotikus film) 83'' Fsz.: Bo Derek, George Kennedy
0.20 Szórakoztató műsor
Kabaré és szatira 1.05 Kobra, ön folytassa! (ism.) 2.00 Hírek, időjárás 2.10 Embertől emberig (ism.) 4.05 Szürkület (amerikai sorozat) 4.30 Kemény emberek (ism.)
3 SAT
14.30 Rock-pop
17.20 Minlhirek
17.30 Állatmagazln
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hiradó
19.30 PeterVoss
(tévésorozat)
20.20 Külföldi magazin
21.00 Dokumentumfilm
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.30 Klub—2 - talkshow
MUSIC TV
18.30 Vldeokllpek 19.30 Tárcsázz I 20.00 Ray Cokes 22.30 Újdonságok a moziban 23.00 RayCokes 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
12.25 Hirek \
12.30 Magazin 1
13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 1
13.25 Bim-bam-blno 1
18.05 A melák (amerikai sorozat) 1
18.30 Hirek 1
18.35 A melák (amerikai sorozat) ji
19.00 Ruk-cuk -játék f
19.30 Hirek u
19.45 Hopp vagy kopp - játék n
20.15 Egy ház fele (amerikai film 21
21.35 Hirek 2''
21.45 Dr. Jekyli és Mr. Hyde kfo
nös története (am. horrorsor 2;
23.50 Új bosszúállók (am. sorozi
Cleopatra Wong
Fülöp-szigeteki karatefilm
Cifr
Cleopatra Wong (Marrie ü Ke az Interpol egyik legcsinosabb! zaí legtitokzatosabb ügynöke. U ^ ] tet elárasztják hamis péra amit a bankok minden tr jJ nélkül elfogadnak. NyiEv; hogy valamilyen szervezet lásba akarja taszítani az országok nemzetközi kai tát. Mivel mindegyik ügynök döt mondott, Cleopat- -. rát küldik a „csatába". ''4,
DOMUS
KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!

SUPER CHANNEL
10.30 Egyveleg
13.30 Dokumentumfilm
14.00 Egyveleg
16.00 Éiővideoshow
19.00 Honey West (am. sorozat)
18.30 Wyatt Earp (am. sorozat)
19.30 Belföldi magazin
29.00 Sport
22.00 BBC-hiradó
22.30 Üzleti hirek
22.45 Kis ember (amerikai film)
21.00 Kék éj - magazin
0.30 Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Golf
15.30 Motorkerékpársport
19.00 Tenisz
19.00 Labdarúgás
19.00 Lovaglás
19.30 Atlétika
20.00 Motorsport 21.00 Súlyemelő VB 21.30 Eurosport-hirek 22.00 Birkózás / Klckboksz 24.00 Motorsport
SCREENSPORT
9.30 Rögbi Franciaországból
10.00 Birkózás az USA-ból
rozat) 11.00 Motorsport
13.00 Lóerők
14.00 Golf Ausztriából
ozat) 15.00 Motorverseny Svédorezágból
ozat) 16.00 Autósport
16.30 Spanyol tutballkörkóp
17.00 Enduro VB
ék 19.00 Európai ralkrosszbajnokságok
19.00 Lovaspóló Svájcból
i film) 20.00 Brit Forma-3
b külö- 21.00 Proli ökölvívás Nagy-Britan-
niából
rorsor.) 23.00 Biliárd
orozat)
SAT1
ig
film
e Lee) abbés Kele-ínzzel, Dvábbi invaló, l rom-irintett icsola-k csö-
I.OO
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Iskolatévé
10.30 Freddy, állatok, szenzációk
(ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Csodálatos évek (sorozat)
14.00 Waltonék (sorozat)
14.45 A holnap mesterei (sorozat)
15.05 Közvetítés egérrel (sorozat)
15.30 An-tan-tónusz
16.05 Black Beauty újabb kalandjai
16.30 Mlnltárlat
17.00 Minlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Falcon Crest (sorozat)
1935 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Afrika vadonjaiban 21.15 Ég tudja, Mr. Alllson
(amerikai film) 22.55 Puntacavallo nyomozó (sor.) 0.20 MacGyver (am. krimisorozat)
OSZTRÁK 2
16.50 Müvészlexikon 17.00 Iskolatévé 17.30 Tájékozódás 18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Pillanatkép (sorozat) 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Honvágy (NSZK film) 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Hiradó 22.30 Klub—2 - talkshow utána Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 A szép kaland (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Blngo (ism.) 14.00 Police Academy
(amerikai rajzfilmsorozat) Halál a sivatag fiára 14.25 Közkórház (am. sorozat) Egy gyilkossággal több 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Veszekedés
Scott és Charlene elhatározása, hogy összeköltöznek, heves vitákat vált ki nemcsak a családban, hanem az egész szomszédságban. Henrynek kipattan az „isteni szikra", hogyan tudna mégis túladni a .folyékony szépségen". 15.35 Teleüzlet
15.50 Bonanza (westernsorozat) Laurie
16.45 Lottó (amerikai sorozat)
Kansas City 17.40 Műsorismertetés 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
A sajtó hatalma 18.15 Blngó-játék 18.45 Hiradó, időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
20.15 McGyver (am. krimisorozat)
A gonosz tanai 21.10 Hirek, sport 21.15 Mr. Milliárd
(amerikai filmvígjáték) 89'' Fsz. : Terence Hill 22.50 Hirek
23.00 Távétükör - magazin 23.30 Szökésben (am. krimisorozat) Hollywoodot látni és meghalni
1.10 Műsorismertetés
Lottó
KANSAS CITY
Flaherty és Rush ezúttal Kansas Cityre üríti bőségszaruját. A három szerencsés nyertes: a Hanson házaspár, Harriet Day, a könyvtáros, és Morris Sloane, a szívbeteg nyugdíjas. Todd Hanson (Róbert Pine, balról a második) nem örül a fejleményeknek. A bíróságon tett perdöntő tanúvallomása után új körülmények állnak elő. Harriet rút kiskacsából gyönyörű hattyúvá változott. Sloane-nál nem tudni, mit vált ki az öröm. 10.40
TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Beethoven: C-dúr zongoraverseny Op. 15. (NSZK film) 9.10 Képújság
16.34 Napi műsorajánlat
16.35 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin - Naia obrazovka
17.00 Képújság 17.05 Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat A hirdetés
Francis - Francis Perrin (Sztankay István), Franfoise - Elisa Servier (Prókai Annamária) 17.30 Szószóló
Emberi jogi figyelő 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok Terepjáró
Természetvédő magazinműsor Esti mese Magyar népmesék 18.45 IS-Az aukció 19.15 Mini kllp-mix 19.30 Híradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Metropolis játékok
Többet ésszel, mint pénzzel! 20.50 A Guldenburgok öröksége NSZK tévéfilmsorozat XIII/4. rész: A hires vendég (Ismétlés: szerda, TV1 8.30) 21.40 Vállalkozót keresünk I 22.40 Vldeovllág 23.25 Késő esti hiradó 23.30 BBC-hiradó
2
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.00-
13.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
14.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Kudlik Júlia és Dombóvári Gábor
16.20 Hirek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora
17.30 Kérdezz I Felelek
Egri János műsora 17.45 Hármas csatorna Szupermesék
11/1. rész:
A gonosz bennünk lakik? 18.15 Telesport
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Oempsey és Makepeace Angol bűnügyi filmsorozat Makepeace, avagy békét köss, ne háborúzz 144'' (ism.) 19.45 A Zene Világnapja 20.05 Helló, Világi
Utazási magazin 20.55 A reménytől a hírnévig
Fiatal tehetségek gálahangversenye
Műsorvezető: Gregor József 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... 22.50 Nürnberg, 1946 75''
Magyar dokumentumfilm FF
ITT A LEGÚJABB, AZ OKTÓBERI
| | w^pr |
Ms

A tartatomból: Hány Arit töltünk szexszel életünkben? Egy meghökkentő felmérés adatai a legtitkosabb perceinkről * Jane Seymour pornólelvételel: a hollywoodi csúcssztár élvezettel csinálta * Szemszex: az u| sjexa|zóazer * Pornó-party Hollywoodban: ú|abb képriport Amerikából, Jolw StaglanórtM * .Mlaztérlkus, morbid, elbűvölő-: ú| kultusz az erotikus művészetben * A végy postá|a: szerelmes levelek titkai * Titkos találkahelyek Ausztriában
* Pályázatunk: ötvenezer torlnt szene kész pároknak I * Úvszerbotrány Rómában * Ubldó az egekben: szerelem egy lókha|tásos fedélzetén * Dr. ÖKM a potandazavar gyógyításáról és a transzvesztita operációról * Szexi bőrruha és ttkanyarok: Dolly Suster a versenypályán
★ Újra erotikus katalógus, újra 1W forintos vásárlási utalvány...
Ara még mindig a tavaly augusztusi - 140 forint Keresse a hírlapárusoknál, az Iflságos-standokonl
A HERRNBÖCKNÉL MÉG VÁLASZTANI IS ÖRÖM!
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Ecomix(ism ) 8.45 Levelekre röviden 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Népdalkörök énekelnek 11.37 Jer és lásd
A Talmud könyvei - XV/12. 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Törvénykönyv 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 ötágú sip
Ács Károly jugoszláviai magyar költő 14.35 Fúvós átiratok 15.05 Metronóm 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Magatartásformák 17.05 Poggyász 17.30 Örökzöld fllmmelódiák 18.00 Esti Krónika 18.00 urh-n: Közvetítés a Dinamó Moszkva-Váci Izzó UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzésről 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.30 urh-n: Közvetítés a Ferencvá-ros-Levszki Szófia KEK és a Dundalk-Kispest-Honvéd BEK labdarúgó-mérkőzésekről 19.40 Régi magyar dallamok lanton 19.50 Gong 20.05 Európa-stúdió 20.35 Népdalkórusok, hangszer-
kettősök 21.05 Riportmüsor 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Szellemtörténetek 23.00 urh-n: BBC-krónika 23.05 Barangolás régi hangleme-
zek között 23.45 Monteverdi: Litaniae dalia
Beate Vergine 23.45 urh-n: Hawaii dallamok 24.00 Hirek. Időjárás
mimmM
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Mellényzseb - slágerekkel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: George Ha-milton, Dolly Parton és Jim Reeves 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Kié a mikrofon?
Ma: Kondor Kataliné 10.00 Operettparádé 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Sárga tengeralattjáró 11.40 Ki kopog? 12.00 Nóták 13.00 Hírek. Időjárás 13.08 A tegnap slágereiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 „A vájt fülű kutya meséi" 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Zenerulett
Szórakoztató zenés délután
17.00-
17.55 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hírek. Időjárás 17.30 Helycsere
avagy így lépnék én 17.50 A-B/CD
18.20 Zöldjelzés 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió
Tel.: 138-7600 19.30 Pop-regiszter 20.00 Párkereső
Üzlet - játék - szerelem... együtt 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Derűre is derű Kutyabaj
Szakonyi Károly hangjátéka (ism.)
21.30 Zenés kívánságműsor
22.21 Fogják meg, kéml
Hanokh Levin hangjátéka (ism.) 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A dzsessz világa
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Mahler: I. szimfónia 10.05 Magyar írás (ism.) 10.50 Rahmanylnov:Francescada Rimini - Egyfelvonásos opera 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Triószonáták 13.00 Emberi dolgok (ism.) 14.00 Salzburgi Mozart Hét, 1991 15.21 Berlioz operáiból 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Luka Sorkocevic szimfóniái No. 1-7.
16.55 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót Hangverseny rom?ntikus zeneszerzők műveiből 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in llmba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache
19.25 Otelló
Részletek Verdi operájából 20.30 Kapcsoljuk a genfi Victoria Hallt. A Suisse Romande zenekar hangversenye közben: 21.15-
21.35 „A" Lajos bácsi
Egy óvodagondnok portréja 22.30 Vonós hangszerszólók 22.45 Rousseau és a muzsika-III/! 23.30 Segítők 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Századunk zenéjéből 1.32-
2.00 Kamarazene
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Molnár Dániel
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Versenyfutás a halállal (sor.) A terror éjszakája
Paul New York-i barátnője partiján ismerkedik meg Harryvel. A különös férfi még aznap éjszaka meghívja őket saját „kísértetházába". Paul boldogan elfogadja a meghívást, nem is sejtve, mi vár rá az éjszaka hátralévő részében. 9.45 Gazdag és szép (am sor.) 10.10 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Színház 11.00 Telebutik
11.30 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Al Mundy (am. krimisorozat)
Kék Duna 13.00 Hirek
13.05 Hammer (am. krimisorozat)
Felülnézetből 13.30 Kalifornia klán (am sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Vészjelző 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 Vissza a múltba (am sor.)
Egymás között 20.15 Gyilkosság a hobbija (am. sor.)
Elnapolt titok 21.15 Hazai dallamok 22.10 Tévétükör - magazin 22.45 Fogadóóra 23.15 Benny Hill-show 23.50 Hirek
24.00 Részeges karatés
(hongkongi karatefilm) 83'' 1.25 Farkasember (am. horrorsor.) Halhatatlan
PRO 7
6.20 Shane (ism.) 7.10 Bret Maverick (ism.) 7.55 Rajzfilmek (ism.) Szuperman
Scooby Doo és Scrabby Doo 8.40 A delfinek titka (ism.) 9.35 Ház az Eaton téren (angol sorozat) Gyávaság 10.30 Bret Maverick (westernsor)
Megvilágosodás 1. 11.15 Mi tízen (ism.) 11.40 Egy görög meghódítja... (ism.) 12.05 Én, a kém (ism.) 13.00 A bosszú rózsái (ism.) 15.15 Rajzfilmek (ism.) Charlie Brown Mexikó leggyorsabb egere 16.10 Mister Ed (amerikai sorozat)
Körmenet 16.35 Barátom, Ben (am. sorozat) Tűz
17.05 Mi tizen (amerikai sorozat)
Nem számit! 17.30 Hirek, időjárás 17.45 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) Béke a Földön 18.35 Rajzfilmek Szuperman
Scooby Doo és Scrabby Doo Titokzatos mókus Flíntstone család 20.15 Észak és Dél (am. sorozat)
Lehullanak a láncok 22.10 Spenser (am. krimisorozat)
Tűz ellen tűzzel 23.05 Piknik a Hanging Rocknál
(ausztrál film) 111'' 1.05 Hírek, időjárás 1.15 Éjféli látogató (ism.) 2.05 A fehér öltönyös ember (angol filmvígjáték) 80'' 3.30 Az autóstopos (ism.) 4.00 Az öreg „bűnöző" (ism.)

3 SAT
14.30 Népdalok
17.20 Minihírek
17.30 Wickie (rajzfilmsorozat)
17.50 A szolgám és én (sorozat) 18.00 Képek Svájcból
19.00 Híradó
19.30 Meier (NSZK film)
21.05 A fal (dokumentumfilm)
21.51 Sport 22.00 Hiradó 22.25 Kabaré
23.40 André Heller: Flreworks
0.25 Szatirikus bábjáték
0.50 Tallózás
MUSICTV
18.30 Videokllpek 19.30 Tárcsázz I 20.00 Ray Cokes 22.30 Újdonságok a moziban 23.00 Ray Cokes 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hírek / Magazin 13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 13.25 Bim-bam-bino 18.05 A melák (amerikai sorozat) 18.30 Hirek 18.35 A melák (amerikai sorozat) 19.00 Ruk-cuk - játék 19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Ketten a millióból
(NSZK film) 21.50 Hirek 22.00 Filmújdonságok 22.10 Az igazság Frank Mannatí ról (ism.)
Részeges karatésj
hongkongi karatefilm
Cheng Lungot (Jackie Chan) nagybátyja tanítja meg a kungf«| legújabb fogásaira. A jó tes adottságokkal rendelkező fii szorgalmasan gyakorol, így fiamar és jól elsajátítja a legújabb fogásokat. Mire a „tanfolyam'' befejeződik, szinte mindent tud, így hamarosan kiállhat a rel gett karategyilkos ellen, Cheng apját életveszé-lyesen megfenyegeti.

PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR
tfyyr&s^í,
K

I
It)
I
I
zat) zat) zat)
natá-
SUPER CHANNEL
10.30 Egyveleg
13.30 Dokumentumfilm
14.00 Egyveleg
16.00 Élő videoshow
{18.00 Honey West (am. sorozat)
1S.30 Wyatt Earp (am. sorozat)
19.30 Belföldi magazin
10.00 Sport
21.00 Dokumentumfilm
22.00 BBC-hiradó
12.30 Üzleti hirek
22.45 Topper visszatér (am. sor.)
24.00 Kék éj - magazin
0.30 Egyveleg
EUROSPORT
17.00 Motorsport
18.00 Birkózás
19.00 Sportmagazin
19.30 Vitorlázás
20.00 Modern ötpróba
21.00 Súlyemelő VB
21.30 Eurosport-hirek
22.00 Szuperkrossz
23.00 Labdarúgás
2400 Motorsport
SCREENSPORT
8.00 Spanyol futballkörkép
8.30 Goll Ausztriából
9.30 Eurobics
10.00 Motorverseny Svédországból
11.00 Biliárd / Starti
14.00 Rögbi Franciaországból
15.00 Lovaspóló Svájcból
16.00 Brit túraautó-bajnokság
18.30 Sport Franciaországból
17.00 Szuperkrossz / Golfhírek
18.00 Amerikai egyetemi futball
19.00 Ökölvívás a Forumból
19.30 Tenisz
21.00 Forma-3 Franciaországból 22.00 Baseball
tés
ian)a ungfu testi i fiú y ha-újabb lyam" t tud, rette-aki
L00
SAH
Stingray
amerikai krimisorozat
Stingray barátja nagy bajban van. Az öreg Mitchell arra kéri Stingrayt, vigyázzon lányára. Ginny (Barbara Williams) talpraesett, egyedülálló fiatal nő, aki tíz éve hiányolja apja társaságát. Stingray (Nick Mancuso) nehezen, de meg tudja győzni a lányt, hogy segítsen megkeresni Mitchellt. 16.45
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.45 Iskolatévé
10.30 Puntacavallo nyomozó (ism.)
12.00 1000 mestermü
12.10 Külföldi ludósitások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Csodálatos évek (sorozat)
14.00 Wlcherték (sorozat)
14.45 A világ metrói: London
15.05 Kacsafalva (sorozat)
15.30 Bábjáték
16.05 Black Beauty újabb kalandjai
16.30 Heuréka
17.00 Mlnihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Falcon Crest (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Pezsgödinasztia (sorozat)
21.55 Dallas (amerikai sorozat)
22.40 Szafari (ausztrál film)
0.10 MacGyver
(amerikai krimisorozat)
OSZTRÁK 2
16.50 Művészlexikon 17.00 Kulturális életűnk 17.30 Országok és emberek 18.00 Jog a szerelemhez
(sorozat) 18.30 Állatkvíz 19.00 Tartományi élei 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Bangkoki sztori (tévéfilm) 22.00 Hiradó
22.30 Sport - labdarúgó EB utána Hírek
.SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Mr. Milliárd (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Ollie (am. rajzfilmsorozat)
Aludj, Jancsi, aludj I 14.25 Közkórház (amerikai sorozat) Életjel
15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Balszerencse
Charlene és Scott megnéznek egy lakást, Paul kölcsönt ad Scottnak az előlegre. Helen kétségbeesik, amikor megtudja, milyen környékre akarnak költözni a fiatalok. Scottot kellemetlen meglepetés éri, amikor el akarja adni az autóját. 15.35 Teleüzlet 15.50 Sport-tenisz
Közvetítés Sydneyből 16.45 Stingray (am. krimisorozat)
Glnny és apja 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
Emma őrmester 18.15 Blngo-játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
20.15 Hunter (am. krimisorozat)
Alkusz 21.10 Hirek, időjárás 21.15 Testvérek (NSZK film) 105'' 23.05 Hírek, sport 23.15 Az átok örökösei (am. sor.)
Az inkvizítor 0.05 4-es csatorna 0.30 Hullámhossz 0.55 Rövidfilmek 1.05 Hunter (ism.) 1.55 Műsorismertetés
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 A Guldenburgok öröksége
(A tegnapi adás ismétlése) 9.15 Évgyűrűk 9.45 Képújság
13.24 Napi műsorajánlat
13.25-15.20/
16.00 Pécsi MSC-Vfb. Stuttgart
UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzés
(Hosszabbítás lehetséges!) 16.00 Német nyelvű nemzetiségi magazin - Unser Blldschlrm
16.25 Képújság 16.30 Paletták
Alain Jaubert tévéfilmsorozata Árulkodó kártyák 17.00 Képújság 17.05 Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat A születésnap 17.30 Kalendárium, 1991
A hétköznapok tudománya 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok Micimackó-klub Jó éjszakát kíván a Disney 18.45 IS-MOST 19.15 Mini kllp-mix 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Danny Kaye filméiből Nyomoz a vőlegény Amerikai film (1963) 96''FF 21.55 „Műrész" - Kulturális lap 22.20 Tény-képek 23.05 Késő esti híradó 23.10 ZDF-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya és Radics Péter
16.20 Hirek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora
17.30 Kérdezz I Felelek 17.45 Gyerekeknek Titkos völgy
Angol gyermekfilmsorozat Póni expressz
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.10 Müsorelőzetes 18.25 FTC-Levszkl Szófia
Labdarúgó KEK mérkőzés Közvetítés az Üllői útról A szünetben: Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló (Hosszabbítás lehetséges!) 20.20 Zene mindenkinek NSZK zenés film (A mérkőzés hosszabbítása esetén a film elmarad!) 21.10 Új Hullám 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... 22.50 Nem rajtunk múlik
Csehszlovák film (1987) 108'' Tomás Jaki - Emil Horváth (Koroknay Géza), Viola - Pet-ronela Vanciková (Szalay Krisztina), Jirina - Magda Va-saryová (Simon Mari)
A KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAPBAN megjelenő hirdetése mindig
TELITALÁLAT
a sikerhez.
Hirdessen a
KANIZSA ÚJSÁGBAN!
Isa
TOSHIBA
MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHÉNYI TER 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-541
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Szonda (ism.) 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Archív felvételeinkből 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Újraolvasva
Krúdy Gyula: Etel király kincse 14.15 Déryné, Blaha Lujza és a többiek
Népszínmüvek dalai - III/2. 14.53 Richárd Strauss: A johannita rend lovagjainak ünnepi bevonulása 15.05 Megmentett hangszalagok Oéry Tiborral beszélget Tóbiás Áron
16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangpaletta 16.45 Labirintus (ism.) 17.05 Cigányfélóra 17.35 Így láttam Bartókot
A mikrofonnál: Rajeczky Benjámin (hangfelvétel) 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nam volt... 19.40 Czövek Lajos: Hortobágyi képek
19.50 Hajszáigyökerek
20.05 Rlportmüsor
21.05 Magyar zeneművészek a
nagyvilágban 21.45 Titkok titkai. Verseit elmondja: Utassy József 22.00 Késő esti Krónika 22.30 STOPIA szerelem nevében! 23.00 urh-n: BBC-krónika 23.05 Évszázadok mesterművel 23.45 urh-n: Tete Montollu felvételeiből
24.00 Hirek. Időjárás

4.30 Reggeli zenés műsor
6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628
7.37 Sportreggel
8.00 Hírek. Időjárás
8.10 Rivaldafényben: A 70-es
évek magyar slágerei 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Útikalauz üdülőknek 9.08 Látvány és muzsika
Bráda Tibor és Deák Ilona festőművészek 10.08 Hanssen: Humoreszk 10.15 Édes anyanyelvünk (ism.) 10.20 Operaslágerek 10.50 Peres, poros iratok 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Bioritmus (ism.) 11.23 Dzsesszarchívum 12.00 Nótaparádé 13.00 Hírek. Időjárás 13.08 Nosztalgiahullám 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Lelátó
A magányos sakkozó: Mádl Ildikó
14.30 Szórakoztató antikvárium
15.00 Hirek. Időjárás
15.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót
15.20 Magnóról magnóra
16.00 Rádiókviz
17.00-
19.00 RádlóMa
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Gordiusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Ahogy mi zenélünk
Km.: a Manhattan együttes 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs. Tel.: 138-8789 20.30 Játszik a Zouk Machine
együttes 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Daráló (ism.) 21.33 A MALÉV Interfolk ''91 Fesztivál hangversenyeiből 22.00 Kabarécsütörtök 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Hiánypótló
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Bach-müvek 10.20 Zsebrádiószínház
Békés Pál: Annyi mindent összeálmodik az ember 10.48 Richárd Strauss kamarazenéjéből 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Elena Sullotis áriákat énekel 12.30 A Bécsi Filharmonikus Zenekar játszik 13.00 Hallgassuk újra I 14.00 VIII. Országos Fúvóstalálkozó, 1990
15.15 Ondrej Lenard vezényel a Pozsonyi Rádió szimfonikus zenekara élén 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Olasz zeneszerzők kórus-
művelböl 16.30 Francia balettzene
17.20 Magyar zeneszerzők 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in llmba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Bemutatásának 200. évfordulóján. Mozart: A varázsfuvola - Kétfelvonásos opera közben:
20.42 Takács Gyula költeménye 22.15 Napjaink zenéje 23.05 Vízkereszttől szilveszterig
(ism.)
24.00 Hírek. Időjárás 0.10 Éjszakai dzsesszklub
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Fiala János
RTL PLUS
6.10 Mesék a nagyvilágból (sor.) Minu
6.35 Veszélyes barátság (sor.) 7.45 Dinoszauruszok völgye
(amerikai rajzfilmsorozat) 8.10 Jetsonék (am. rajzfilmsor,) 8.30 A canterville-l kísértet
(amerikai filmvígjáték) 76'' FF Sir Simon de Canterville, akit apja annak idején élve befalazott, arra vár, hogy valamelyik leszármazottja megszabadítja őt az átoktól. Amikor 1944-ben amerikai katonák szállásolják el magukat a kastélyban, és egyikükről kiderül, hogy rokon, Sir Simonban feléled a remény. 9.50 Stan és Pan - Légóparancs-
nokok (am. filmvígjáték) 11.10 Kim (am. kalandfilm) 108'' 13.00 Az apám földönkívüli (amerikai sorozat) Csecsemőnyelv 13.30 A Munster család (am. sor.) Hemann kényszerzubbonyban
13.55 Tarzan, a majomember
(amerikai film) 15.20 20. Slágerfesztivál 16.55 Gyilkosság a hobbija (amerikai krimisorozat) Maxim úr 17.45 Peter Kraus-slágerek 18.45 Híradó, időjárás
19.14 Szervusz - népdalok
20.15 Mini Playback Show 21.15 Visszatérés a jövőbe (sor.) 22.25 Gyengéd unokatestvérek
(NSZK-francia film) 86'' 24.00 „B"-terv
(hongkongi kungfufilm) 93'' 1.35 Farkasember (am. sorozat) Gyilkos összeesküvés

6.35 Bret Maverick (ism.) 7.20 Rajzfilmek (ism.) Szuperman
Scooby Doo és Scrabby Doo Titokzatos mókus Flintstone család 8.55 Aki megölte Liberty Vaience-t
(amerikai western) 112'' Fsz.: James Stewart, John Wayne
10.55 Bret Maverick (westernsor.)
Megvilágosodás 2. 11.45 A madárijesztő és Mrs. King
(ism.)
12.35 öten Casablanca ellen
(NSZK—olasz—francia film) 82'' 14.05 Egy örült naplója
(amerikai horror) 92'' 15.45 Starsky és Hutch (amerikai krimisorozat) Ellenméreg 16.35 Ezerszer meghalok (amerikai krimi) 105'' Fsz.: Jack Palance, Shelley Winters 18.30 Hirek, időjárás 18.45 A kút és az inga (NSZK horror) 80'' Fsz.: Lex Barker, Karin Dor, Christopher Lee 20.15 A kicsi kocsi
(olasz-spanyol film) 96'' Fsz.: Terence Hill, Bud Spencer 22.20 Hawk (amerikai sorozat)
Követés 23.15 A nagy csend
(olasz-francia western) 98'' Fsz.: Jean-Louis Trintignant, Klaus Kinski 1.00 Hirek, Időjárás 1.10 Spenser (ism.) 1.55 Piknik a Hanging Rocknál
(ism.) 3.50 Szürkület (ism.) 4.15 A fehéröltönyös ember (ism.)
13.10 Berlin születésnapja - ünnepségsorozat 16.15 Búcsú nélkül (dok.-film) 18.00 Sport 19.00 Hiradó 19.30 Csillagtalan égbolt
(NSZK film) 21.15 Váltás (rövidfilm) 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport 22.00 Hiradó
22.25 Csodaország (tévéfilm) 0.05 Tallózás utána Hirek
jj MUSICTV
18.30 Videoklipek
19.30 Tárcsázz I
20.00 Ray Cokes
22.30 Újdonságok
23.00 Ray Cokes
23.30 Riport
23.45 Újdonságok
24.00 Az MTV slágerei
1.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
| TELE 5
12.25 Hírek
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat)
13.25 Bim-bam-bino
18.05 A melák (amerikai sorozat)
18.30 Hirak
18.35 A melák (amerikai sorozat)
19.00 Ruk-cuk- játék
19.30 Hírek
19.45 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Kari Dall-show
21.05 Hawaii (amerikai film)
22.45 Hirek
23.00 Magazin
23.30 Filmújdonságok
® „B" terv
hongkongi kungfufilm
Dragon Ma (Jackie Chan) felügyelőt a városba küldik, hogj felderítse a rendőrfőnök, Chun piszkos üzelmeit. Chun nyakig! a korrupcióban, és a bűnben i ügynökét - mindkettő nő - rí uszítja Dragon Mára. A két nőnek rövid időn belül sikerül rács mögé job juttatnia a felügyelőt. Chun meg- mo fizeti az egyik őrt, hogy fl(| Ne tegye el láb alól a rabot. Z4.0II| mit
1
SUPER CHANNEL
7.00 Pirkadat >
10.30 Egyveleg
13.30 Dokumentumfilm
14.00 Egyveleg
16.00 Élövideoshow
18.00 Honey West (am. sorozat)
18.30 Wyatt Earp (am. sorozat)
19.30 Belföldi magazin
20.00 Sport
21.00 Dokumentumfilm
22.00 BBC-hiradA
22.30 Üzleti hirek
22.45 Bowery (amerikai film)
24.00 Kék éj - magazin
0.30 Egyveleg
EUROSPORT
1
14.00 Atlétika 15.30 Sportmagazin 16.00 Tanlsz 18.00 Nemzetközi sport 19.00 Motorsportújdonságok 19.30 Allétlka 20.09 Lovaglás 21.00 Súlyemelő VB 21.30 Eurosport-hirek I 22.00 Labdarúgás
SCREENSPORT
9.30 Eurobics
10.00 Szuperkrossz Atlantából 10.50 Golfhirek 11.00 Baseball
13.00 Forma-3 Franciaországból 14.00 Rögbi világkupa 16.40 Lóerők 17.20 Golfhirek 17.30 Golf Németországból 18.30 Rögbi világkupa 20.00 Belső sáv - Forma-1 Spanyolországból 21.00 Golf Németországból 21.30 Rögbi világkupa 22.30 Spanyol lutball
SAT1
ifel-logy ;hun ig ül i két - léinek nögé neg-
.00
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Pezsgödinasztia (ism.) 12.10 Hajdanában 12.15 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos évek (sorozat) 14.00 Istenem, atyám I (sorozat) 15.05 Volt egyszer... az élet
(sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Black Beauty újabb kalandjai 16.30 Slágerek 17.00 Hirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Falcon Crest (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Zengő Ausztria - népdalest 21.30 Zebra állomás (am. film) 23.50 MacGyver (am. krimisorozat) 0.35 Hírek
OSZTRÁK 2
17.05 Müvészlexlkon 17.15 Randevú
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Az igazat mondd I-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósítások 21.00 Filmújdonságok 21.30 Kulturális körkép 22.00 Hiradó 22.30 Klub—2 - talkshow utána Hírek
7.30 Három fiú, három lány (ism.) 7.55 Thunderal macskák (Ism.) 8.20 Police Academy (ism.) 8.45 Szomszédok (ism.) 9.10 Közkórház (ism.) 10.10 Testvérek (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.10 Thunderal macskák (amerikai rajzfilmsorozat) A hatodik érzék 13.35 Közkórház (amerikai sorozat)
Heather Intrikál 14.20 Szomszédok (ausztrál sorozat) Családi tanács Scott balszerencséjének nem akar vége szakadni. Kocsiját ellopták, benne Paul 300 dollárjával. A fiatalok el vannak keseredve, még mindig nem találtak megfelelő lakást, és most már pénzük sincs. 14.45 Sport-tenisz
Közvetítés Sydneyből 15.50 Rio Bravó
(amerikai western) 135'' 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó, időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Mlke Krüger-show 21.10 Hirek, sport 21.15 Volt egyszer egy Vadnyugat I.
(olasz-amerikai western) 78'' 22.40 Hirek, sport 22.50 Volt egyszer egy Vadnyugat II.
(olasz-amerikai western) 78'' 0.15 Keresztneve Carmen
(francia film) 85'' 1.40 Sport-tenisz 2.10 Műsorismertetés
Rio Bravó
amerikai western
Rio Bravó seriffje elfogta a gyilkost. Miután letartóztatta Joe Burdette-t, a férfi bátyja bosszút esküszik. Körülzáratja a várost, így John T. Chance (John Wayne, középen) nem tudja elvinni foglyát a bíróságra, de segítséget sem tud kérni. Ketten mégis segítenek neki: Dude (Dean Martin, jobbra) aki állandó alkoholmámorban lebeg, és Colorado (Rick Nelson,balra),akidina- .... mitszállítmányt kísér. lO.öU
TV
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.50 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Verkli - Válogatás a magyar
könnyűzene közelmúltjából 9.00 Jóga-Dr.Weninger Antallal 9.20 Képújság
16.34 Napi műsorajánlat
16.35 Román nyelvű nemzetiségi magazin - Ecranul nostru
17.00 Képújság 17.05 Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat A meccs 17.30 Zöldhullám
Környezetvédelmi magazin 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok
„Engedjétek hozzám..." Esti mese Pom-Pom meséi Muzzy comes back XX/5. rész Cimbória 18.45 IS - „Légy jó mindhalálig" Az erkölcsről IV/2. rész 19.15 Mini klip-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Szomszédok Teleregény
(Ismétlés: szombat, TV114.35) 20.50 Mozimámor 21.20 Országúti bisztró
Ausztrál rövidjátékfilm 21.40 Telesport 23.10 Menedzser Magazin
(Ismétlés: vasárnap, TV1 6.45) 23.55 Késő esti hiradó 24.00 BBC-hiradó
„Keli ahhoz bizonyos neme az áldott ostobaságnak, hogy az ember a pénzzel bánni tudjon."
(Jókai Mór)
„Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek, sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep."
(Márai Sándor)
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Dömsödi Gábor
16.20 Hirek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Kérdezz I Felelek 17.45 Gyerekeknek
Jetson család '' Amerikai rajzfilmsorozat Las Venus (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.00 Az ígéret földje
Amerikai tévéfilm 51'' 19.50 Van 5 perce?
Chopin: a-moll keringő 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-Tel.: 132-9329 Pécs-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel.: (62) 12-715 21.05 Hogy volt...
50 perc... színházról Vámos Miklós műsora 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... 22.50 A TV2 FILMKLUBJA Rossellini-sorozat Szerelem
Olasz film (1948) 76'' FF Emberi hang Csoda
A kábeltelevízió stúdiók segítségével fogható program:
18.00 Műsorkezdés 18.05 Maja, a méhecske 18.35 Sláger és Horoszkóp
Laár András és Szikora Róbert műsora 18.50 Áramvonal: A Land Rover 19.00 Jolly Joker XVIII. Forróvérű alku NSZK bűnügyi film 20.00 Trans World International 20.20 Vllágtükür - Hajdú János
műsora 20.35 Biblia pauperum 20.55 Törzsasztal - Bárdy György 21.00 Technikai sport 21.10 Filmajánlat 21.20 Civllpálya 21.45 Zenekorzó 21.50 Sikersztori: A Békakirály
p
ÉNTEK
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Sokszemközt az egészségről (ism.) 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 A népzene hagyományőrzői 11.32 Rádiószinház Szökés
Maróti Lajos kishangjátéka 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? - Hódmezővásárhelyen 12.45 Van új a Nap alatt 13.05 Klasszikusok délidőben 14.05 Olijremények 14.20 Együtt - egymásért 14.35 Orvosi tanácsok 14.40 Nemzetiségeink zenéjéből 15.05 Magyar írás - irodalmi hetilap 15.50 Dalok Somogyból 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangoló
17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Olvastuk. Irodalomkritika 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Klasszikus Indiai zene 19.50 Gong
20.05 Transzlogika avagy... 20.35 Régi hires énekesek műsorából
21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 „Vajh, ki ö, és merre van hazája"
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Tanúvallomás - V/2.
Sosztakovics emlékirataiból 23.00 urh-n: BBC-krónika 23.05 Maholnap
Műsor a ma egyetemistáiról a holnap értelmiségének 23.45 urh-n: Könnyűzene 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Ray Conniff együttese és Mauriat zenekara
9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Apropó
Bárdos András műsora
9.31 A Tavaszi széltől a Deres már a határig
Dévai Nagy Kamilla műsoré 10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán
Dallamok, emlékek 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 A rock gyermekei klubja 12.00 Nóták 13.00 Hírek, időjárás 13.08 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig
Ajánlóműsor sok muzsikával Tel.: 138-8363,138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hírek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Szocio-krimi 17.50 A-B/CD 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió
Tel.: 138-7600 19.30 Fiataloknak! 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Tip-top parádé
Julio Iglesias felvételeiből 21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 Máról holnapra - a sportról közben:
23.00 Hírek. Időjárás 23.03-
23.10 Sporthíradó
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Leonard Bernstein vezényli a New York-i Filharmonikus zenekart 10.33 Muszorgszkij: Borisz Godunov Szobajelenet 10.57 Almásy László Attila orgonahangversenye 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Svájci zenekarok felvételeiből
13.00 Hallgassuk újra I Űnracképvázlat
Mezey Mária műsora 14.08 A Kölni Musica Antiqua
Együttes játszik 14.53 Rossini: Olasz nö Algírban
Kétfelvonásos opera közben:
16.00 Hirek. Időjárás
16.05-
16.10 Édes anyanyelvünk (ism.) 17.13 Szöllösy András müveiből 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná
18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Dvorák-müvek 20.31 Újraolvasva (ism.)
20.41 Zenekari muzsika 22.00 Összkiadás
Brahms kamarazenéje 23.17 Lassus-zsoltárok 24.00 Hirek, Időjárás 0.10 Komolyzenei zsákbamacska
Éjfél után (Kossuth kh, Petőti urh): 0.15-
4.20 A Máról holnapra című műsor folytatása
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I 8.35 Telebutik 9.00 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Világrekord
Alex Staphos görög iparos Észak-Afrika sivatagában akarja megdönteni az autós világrekordot. Alex sofőrje balesetet szenved, így Paul ugrik be helyette. Helyzete akkor lesz igazán veszélyes, amikor rájön az iparos különös viselkedésének okára. 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 11.10 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Menekülés az álomba 11.00 Telebutik
11.30 Vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 Al Mundy (am. krimisorozat)
Egy asszony fegyverei 13.00 Hírek
13.05 Hammer (am. krimisorozat)
Minipillantó 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Tekintet nélkül 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Íj és nyíl 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 Vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 214-es repülőszázad (amerikai sorozat) Paiimadár 20.15 Légifarkas (am. sorozat) Másolat
21.10 Twin Peaks titka (am. sor.)
Az egykarú 22.05 Sípszó - focishow 23.00 Tutti Frutti 23.50 Hirek, időjárás 0.05 Vixen (amerikai szexfilm) 1.25 Vádol a rendőrség
(olasz thriller) 86'' 2.55 Vixen (ism.) 4.05 Forma-1 (ism.)
PRO 7
6.45 Ház az Eaton téren (ism.) 7.30 Bret Maverick (ism.) 8.20 Mister Ed (ism.) 8.45 Barátom, Ben (ism.) 9.10 Maxwell ügynökség (am. sor.) Bizalom
10.05 Bret Maverick (westernsor.)
Bankrablás 11.00 Mi, tízen (ism.) 11.25 Alice (vidám am. sorozat)
Vágyálom 11.50 Barney Miller (am sorozat)
Bűnözés, mint a tévében 12.15 Starsky és Hutch (ism.) 13.10 A kút és az inga (ism.) 14.40 Perry Mason (am sorozat) Az eltűnt repülőgép esete 15.40 Tirol nevet (NSZK film) 75'' 17.00 Harttól Hartig (am. sorozat)
Szívügyek 17.50 Hírek, időjárás 18.05 Rajzfilmek Szuperman
Scooby Doo és Scrabby Doo Casimir és társa Flintstone család 19.50 Bili Cosby-show (am sor.)
Szobabiróság 20.15 Titkos szenvedély
(amerikai-kanadai horror) 92'' 22.10 San Francisco utcáin (am. sor.)
Elveszettek légiója 23.10 Piszkoskezű ártatlanok (NSZK-francia-olasz krimi) 119''
Fsz.: Romy Schneider 1.20 Hirek, időjárás 1.30 Mozgó kórház (am. sorozat)
Más is ember 1.55 Hawk (ism.) 2.40 A nagy csend (ism.) 4.25 Öten Casablanca ellen (ism.) 5.50 A kék cseppek titka (amerikai sorozat) A búvóhely

3 SAT
14.30 Slágerek
17.20 Minihirek
17.30 Wlckie (rajzfilmsorozat)
18.00 3 SAT-börze
18.25 ötletek és irányok
19.00 Hiradó
19.30 Minden kutya szereti Theo-
baldot (sorozat)
20.15 A csepp varázsa (sorozat)
21.00 Politikai körkép
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport /Hiradó
22.25 Oldalplllantások 22.50 Szerelem a gyakorlatban (osztrák film)
MUSICTV
18.30 Videokllpek 19.30 Tárcsázz I 20.00 Ray Cokes 22.30 Újdonságok a moziban 23.00 Ray Cokes 23.30 Riport 23.45 Újdonságok 24.00 Az MTV slágerei 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat)
13.25 Bim-bam-bino
18.05 A melák (amerikai sorozat),
18.30 Hirek
18.35 A melák (amerikai sorozat)
19.00 Ruk-cuk-játék
19.30 Hírek
19.45 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Törvényen kívüliek (am. fili
21.30 Küzdősportok magazinja
22.20 Hirek
22.30 Halálos versenyfutás (krim
24.00 A törvény fegyverei (sor )
■i
RTL
Vádol a rendőrség
olasz thriller
Híres politikusok rejtélyes öngyilkossága rázza meg Olasza- qí szágot. Dr. Mannio államügyész n{ Solgni felügyelőt (Luc Meranda) k|< elküldi Rómába, hogy az ottani fe titkosszolgálattal karöltve derít [0 senek fényt a halálesetekre w Solgni hamar rájön, hogy vala Nf mennyien gyilkosság áldozata 1)| lettek. A gyilkosságsorozat a tál s; előkészített állam- ^ ''j csíny első felvonása.
,EPASZ" KFT.
TÜKÖR KAVEHAZ
I
60-
I
SUPER CHANNEL
7.00 Pirkadat
10.30 Egyveleg
13.30 Dokumentumfilm
14.00 Egyveleg
16.00 Élő videoshow
11.00 Honey West (am. sorozat)
1S.30 Wyatt Earp (am. sorozat)
19.30 Belföldi magazin
20.00 Sport
21.00 Dokumentumfilm
22.00 BBC-hiradó
22.30 Üzleti hírek
22.45 A fiú és kutyája (am. film)
24.00 Kék éj - magazin
0.30 Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Labdarúgás 15.30 Motorsport 19.00 Tenisz
19.00 Motorsportújdonságok 19.30 Műrspülés 21.00 Asztalitenisz n.90 Súlyemelő VB 21.30 Eurosport-hirek 22.00 Ökölvívás 23.30 Nemzetközi sport
I
zat) zat) zat)
k
i. film) íja
[krimi) or.)
SCREENSPORT
I.30 10.00
II.00 12.00 12.30 13.00 11.00 14.45 16.40 17.40 19.15 19.45 22.30
23.30
Eurobics Rögbi világkupa Enduro VB
Golf Németországból Széllovasok magazinja Brit Forma-3 Argentin futball Rögbi világkupa Starti
Tenisz Németországból Nemzetközi sportmagazin Rögbi világkupa Belső sáv - Forma-1 Spanyolországból Golf Németországból
SAT1
seg
es on-laszor-
^yésp,
randa) M ottani derít-etekre. l vala-jozataí at a jól
1.25
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 Egy angyal, három csibész
(ism.)
12.05 Vldeoképeslap
12.15 Belföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Csodálatos évek (sorozat)
14.00 Kreuzberg (sorozat)
14.45 A holnap mesterei
15.05 Raccoons (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Black Beauty újabb kalandjai
16.30 Mlnlkvíz
17.00 Minlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Falcon Crest (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Az öreg (krimisorozat)
21.35 Látszatházasság
(kanadai film)
23.25 Ártatlanok (angol film)
1.00 Hírek
OSZTRÁK 2
15.50 Művészlexikon
16.00 A szép molnárné (olasz film)
17.30 A Föld felfedezése (sorozat)
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Nyereményjáték
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Ukrajna (dok.-film, II/2.)
21.15 Schilling - magazin
22.00 Hiradó
22.30 A művészvilág meghódítása 23.25 Medea (rövidfilm) 0.45 Bűncselekmény (dán film) 2.25 Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Három fiú, három lány (ism.) 9.50 Teleűzlet 9.50 Rio Bravó (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Blngo (ism.) 14.00 Dinoi (sorozat) 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Irány New York 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Drága tévedés Daphne elmeséli Madge-nek, hogy az eljegyzési gyűrűbe, amit az asszony a tengerbe dobott, az eredeti gyémánt lett visszatéve. Mrs. Mangel, aki Daphnénak segít a gyerekszoba kitapétázásában, le-, esik a létráról, és nem tudja, hogy kicsoda. 15.35 Teleüzlet 15.50 Sport-tenisz Összefoglalók 16.45 Cannon (am krimisorozat)
Veszélyes örökség 17.45 Három fiú, három lány (amerikai sorozat) Do, re, mi 18.15 Blngo-játék 18.45 Hiradó, időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
20.15 Superman (angol sci-fi) 137''
22.40 Hirek, sport
22.50 Egy maréknyi dollárért
(olasz-NSZK-spanyol western) 90''
Fsz.: Clint Eastwood 0.25 Hirek, sport 0.30 Háziasszonyok - riport (NSZK erotikus film) 82'' 1.55 Műsorismertetés
Cannon
amerikai krímisorozat
Frank régi barátnője segítségéri lordul Cannonhoz. Bevallja I hogy férjének házasságon I született egy fia. A fiú már felnőtt, és lehet, hogy most zsa-olni akarja. Cannon valóban meg is találja a fiút, aki Martin Newcomb néven él. Alighogy megtalálta, Cecília máris visz-szavonja megbízását. A e . -(Jelenet a filmből.) 10.40
TV
D
5.45 Jó reggelt, Magyarország I
Benne: 5.50 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 8.45 Segítség I
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás 9.00 Dallas
Amerikai filmsorozat Ellle megmenti a napot 47'' (Ismétlés: este, 20.15) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Tells-televldeó ''91 (ism.) 10.05 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Cigánymagazln 15.25 Képújság
15.30 Walt Disney bemutatja (ism) 17.15 Közlemények - előzetesek 17.20 „Trafflcjam" 17.50 Pénzvilág 18.00 Ablak
19.00 „Maradjatok meg szeretetemben..." 19.05 Jó éjszakát kíván a Disney 19.15 Mini klip-mix 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 Dallas
Amerikai filmsorozat Ellie megmenti a napot 47'' 21.10 Panoráma
(Ism.: szombat, TV1 13.00) 22.15 Tíz után... 22.40 Jancsó, Jancsó... A pacifista
Olasz-francia-NSZK film magyar hangalámondással (1970) 84'' 0.05 Késő esti hiradó 0.10 Antenne 2-hiradó
Q
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa és Dombóvári Gábor
16.25 Hírek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.35 Délutáni filmajánlat
Két idős hölgy a gázra lép
NSZK tévéfilmsorozat - XII/10. Kinek a művészet, kinek a szerelem 17.00 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Kérdezz I Felelek 17.45 Gyerekeknek Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat A legkisebb óriás 18.15 Telesport
Műsorvezető: Mohai Gábor
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 PeterStrohm
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Strohm partnere 53'' 19.55 A tudomány határain túl
Műsor kételkedőknek az intuícióról
20.25 Szigliget-Egy alkotóház? 20.55 Exkluzív
Mester Ákos műsora 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt... 22.50 Frau Berta Garlan
Osztrák tévéfilm 98'' Berta Garlan-Birgit Doll (Kútvölgyi Erzsébet), Rupiusné -Kitty Speiser (Borbáth Ottilia), Rupius - Hans-Michael Reh-berg (Buss Gyula)
Ha könyvet akar vásárolni, kezdje nálunk!
(Nagykanizsa, Csengery út 22.)
Könyvraktárunkban több tízezer féle könyvből választhat 30% ENGEDMÉNNYEL.
És ez a legfrissebb kiadványokra is igaz.
Nyitva: hétfőtől péntekig 10-17 óráig.
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
OMBAT
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör Tel.: 138-7985 9.05 Ismét-a javából I
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 11.05 Rádiókabaré 12.00 Déli Krónika 12.30 Fogyatkozó sertéshús - növekvő árak 13.05 Klasszikusok délidőben
Zeneparádé 14.10 Szaván fogjukl 14.20 Mindennapi Irodalmunk 14.50 Énekeljük együttl Budai Ilona műsora 15.05 J. W. Goethe versei 15.10 Új Zenei Újság 16.00 168 óra
Tel.: 138-7901 és 138-8912 17.30 Túl az Óperencián
Négy földrész muzsikája Egyesült Államok - Gospel 18.00 Esti Krónika 18.20 Szemle
Tallózás hetilapokbar^és folyóiratokban 18.45 Miska bácsi negyedórája 19.05 Háború és béke
Lev Tolsztoj regényének rádióváltozata-VIII/1. 20.05 Emlékek szárnyain 21.05 HÍD
Magyar-román kulturális körkép
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.35 Brahms: a-moll trió 23.00 urh-n: BBC-krónika 23.05 Hangversenymúzeum
Astrid Varnay áriaestje Bécsben (1951. június 19-20.) 23.45 urh-n: Könnyűzene 24.03 Hirek. időjárás
PETŐFI
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél 5.30 Kakukk. Tel : 138-7776 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 Sportszombat 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Hátrányos helyzetű helységek - Kalló 8.30 Színes népi muzsika 9.00 Hirek. Időjárás 9:03 Tövisek és virágok
Zenés irodalmi magazinműsor 10.00 Tangótörténet - V/4
Csermely Zsuzsa és Sylvia Leidemann műsora 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Szombat délelőtt
Tel.: 138-8766 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés
14.00 Életreform magazin
14.55 Van ez így I
15.00 Hirek. Időjárás
15.03 Magyarán szólva
15.18 „Kékharisnya"
15.55 Vegyes egyedül
17.00 Hirek. Időjárás
17.03 Cherbourgi esernyők
Részletek Michel Legrand filmzenéjéből 17.30 4x4-játék 18.30 Slágerlista 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 19.50 A MALÉV Interfolk ''91 Fesztivál hangversenyeiből 20.20 A francia sanzon Ismeretlen arcai
Jane Birkin 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 A Rádió Dalszínháza
Lehár Ferenc: A mosoly országa
Operett két részben 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Éjszakai klub
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika koránkelőknek 8.00 Hirek. Időjárás 8.20 André Isolr Dandrlau-müve-
ket játszik 9.24 Sámuel Ramey operaáriákat énekel
10.00 Hangfelvételek felsőfokon 11.26 Barokk kamarazene 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Magyar Rádió énekel 12.30 Foilowme-30/21. 12.45 A Volce of America sorozata
nyelvtanulóknak 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 Klrl Te Kanawa Mozart operáiból énekel 14.30 HI-FIgyelő 15.05 Lemezbőrze helyett 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Zubin Mehta vezényel 16.50 Aranyalbum - komolyzenei archívumunkból Réti József énekel 18.00 V matertnskom jazlku 18.20 In limba materná 18.40 Na maternjem jezlku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Opera-művészlemezek 20.30 Mindennapi Irodalmunk (ism.) 21.00 Zenekari muzsika 22.17 Rácz György 80 éves
Fejes Endre: Vonó Ignác 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 Az Éjszakai koktél folytatása, nóták
RTL PLUS
6.00 CHIP''s (ism.)
6.45 Transformers (am. sorozat)
Szellem a robotban 7.10 Mesék a nagyvilágból (sor.)
Virágkosár 7.35 Kedves Bili nagybácsi (sor.) Emlly
8.00 Konfetti - gyerekeknek Fllntstone kölykök Scooby Doo 9.20 Klack-játék 10.05 Jetsonék (am. rajzfilmsorozat)
Bűnügyi játékok 10.30 Mr. T. (am. rajzfilmsorozat)
Rajzfilmalakok titka 11.00 Pókasszony (am. sorozat) Sárkányok birodalma (sor.) Rude Dog és bandája (sor.) 12.05 N kapitány (am. rajzfilmsor.)
Igazi és hamis hősök 13.00 Mutánsok (am. rajzfilmsor.)
Disznó és orrszarvú 13.30 Super Mario Brothers (sor.)
Művészek 14.00 Ragazzl - ifjúsági magazin 14.40 Katts és kutyája (am. sor.)
Elveszett kutya 15.05 Daktarl (amerikai sorozat)
Becsvágy 16.05 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Az ígéret 17.00 Forró nyeremény 17.45 Csodálatos évek (am. sor.)
Törött szivek 18.10 Újdonságok a moziban 18.45 Hiradó, Időjárás 19.20 Houston Knights (am. sor.)
Valakit szeretni 20.15 A tisztelendő úr szemet huny
(NSZK filmvígjáték) 90'' 22.00 Dail-As - talkshow 23.00 Pussycat szindróma (görög szexfilm) 80'' 0.30 Lorna (am. szexfilm) 79'' FF 1.55 Pussycat szindróma (ism.) 3.15 Lorna (ism.) 4.35 Argentin nagynéni
(izraeli filmvígjáték) 61'' 5.35 Power kapitány (am. sorozat)
PRO 7
6.15 A vadonban
(amerika sorozat) 6.45 Ausztrál dokumentumfilm 7.40 Papirhold (amerikai sorozat)
Megtérítés 8.05 A bűvész (amerikai sorozat)
Az öreg hölgy 8.50 Muppet-show (am. sorozat) 9.20 Kedves Biber (am. sorozat)
Bejárónő kerestetik 9.45 Egy úr az űrből (amerikai sorozat) Csodaországban 10.15 Barney Miller (ism.) 10.40 Bili Cosby-show (ism.) 11.10 Mozgó kórház (ism.) 11.35 Hardcastie és McCormick (amerikai akciófilm-sorozat) McCormick alias Slattery 12.25 Nevető Tirol (ism.) 13.55 Ausztrál dok.-film (ism.) 15.05 Észak és Dél (ism.) 16.45 Dowling atya titkai (amerikai sorozat) Maffialelkész 1. 17.40 Hirek, időjárás 17.55 Dodge City
(amerikai western) 99'' Fsz.: Erről Flynn 19.50 Bili Cosby-show (amerikai sorozat) Ha az ember kicsi 20.15 Észak és Dél (am. sorozat) Bosszú
22.10 Ágyúgolyó (amerikai-hongkongi akciófilm) 80'' Fsz.: Dávid Carradine 23.45 San Francisco utcáin (ism.) 0.40 Hírek, időjárás 0.50 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Adományok 1.15 Ártatlanok (ism.) 3.20 Perry Mason (ism.) 4.10 Titkos szenvedély (ism.)
3 SAT
13.10 Magazin
13.55 Tóra az Alpokban
14.10 Áchim
14.40 Dlck Donald nyomozó (sc
15.05 Francia receptek
15.30 Kivánságkoncert
17.00 Sport
17.25 Dr. Welby főorvos (soroz:
19.00 Hiradó
19.30 Audiencia (színházi közv.)
21.00 Kulturális körkép
22.00 Papircsillag - zenés műs
23.20 Kultúra
0.05 Bécsi Történeti Múzeum
MUSIC TV
20.00 RayCokes 21.00 Spandau Ballet 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Ú|donságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.40 Magazin
13.00 Bim-bam-blno
16.40 P. O. P. - magazin
17.40 Küzdősportok magazinji
18.10 Motorsport-extra
18.30 Hirek
18.35 Bradbury színháza (am
19.00 Ruk-cuk-játék
19.30 Hírek
19.45 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Vadvilág (sorozat)
21.10 A törvény fegyverei (soro
22.00 Fiatal fegyverek (am fili
23.45 Egy ház fele (amerikai fi
1.05 Felejtsd el a tegnapot (f
GÖD
A tisztelendő úr szemet huny
NSZK filmvígjáték
Himmelreich atya egész él annak szentelte, hogy igazsága békét teremtsen a földön. Nem utasítja vissza a hozzá segítsé fordulókat. Munkája közben tempót diktál, hogy még az úr is a helyszínre igyekszik. Az legsürgősebb feladata össze Barbarát (UschiGlas) és on Michaelt (Roy Black). "
y>»\ I W \Yí fi} r^/Afe^ KÖZPONT-KIÁLLÍTÓTEREM-MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/
ÜZEM: Murakeresztúr Telefon/fax: 0036-93-13-J
SUPER CHANNEL
sor,
>zat)
v.)
üsor
TI
6.00 Egyveleg
13.00 Klasszikus táncok videón
14.00 Sport
16.00 Vízisportok
16.30 Ifjúsági magazin
17.30 Egyveleg
18.30 Dokumentumfilm
19.00 Vldeodlvat
20.00 Patyomkln páncélos
(szovjet film)
22.00 BBC-híradó
23.00 Pislákoló fény
L (amerikai film)
EUROSPORT
9.00 Euroblc
9.30 Nemzetközi motorsport
10.30 Ökölvívás
11.30 Sportmagazin
12.00 Birkózás
13.00 Tenisz
22.00 Ökölvívás
23.00 Tenisz
23.00 Súlyemelő VB
1 1.00 Műsorzárás
SCREENSPORT
Inja
m. soi
ték
soroza . film)
ai
it (film 22-30 23.30
1.00 3.00 7.00 S.00 8.30 9.00 10.30 11.00 12.00 12.45 16.40 17.40 19.45
Baseball
Motorsport / Snooker Lovaspóló Svájcból Széllovasok magazinja Nemzetközi sportmagazin Tenisz Németországból Rodeo
Superbike VB Argentin futball Rögbi világkupa Lóerők
Golf Németországból Rögbi világkupa Golf Németországból Profi ökölvívás
ur
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Iskolatévé 11.00 Érdekházasság (ism.) 12.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (Ism.) 13.35 Az özvegy és öt lánya
(NSZK filmvígjáték) 15.10 1000mestermű 15.30 Jocotobi vállalkozás (sorozat) 16.00 Gyermekwurlltzer 17.00 Mlnihirek
17.10 Magazinműsor gyerekeknek 18.00 Hirek 18.05 Labdarúgás 18.30 Falcon Crest (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Kivánságkoncert 22.05 Újdonságok a moziban 22.10 A fönökünk nő (angol sor.) 23.00 A Biggels-hatás (angol sci-fi) 0.30 Hirek
0.35 Madame Mayflower
(amerikai film) 2.05 Hírek
OSZTRÁK 2
14.20 Művészlexikon 14.30 Könnyek Oroszországért
(dokumentumfilm) 16.00 Tisztelt házi 17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 Ki akar engem? 18.00 Jog a szerelemhez (sor.) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Hurrikán (amerikai film) 22.10 Hirek 22.45 Magazin
T
4.30 Sport-tenisz 7.30 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Cannon (ism.) 9.30 Gazdasági fórum 10.00 Sport - tenisz összefoglaló 10.45 Sport-tenisz 12.45 Blngo(ism.) 13.20 Fantázia sziget (amerikai sorozat) Költök, sírok és tudósok 14.20 Perry Rhodan (NSZK-olasz-spanyol sci-fi) 85'' 1971 -ben Perry Rhodan vezetésévei amerikai űrhajósok landolnak a Holdon, ahol földönkívüliekkel találkoznak. A két értelmes lény a földlakóktól remél segítséget a bolygójukon tomboló titokzatos betegség ellen. Rhodan visszakíséri a két segélykérőt a Földre. 15.45 Privát program 16.15 Zapp- játék 16.40 Mancuso, FBI (amerikai sorozat) A kilencedik szavazat 17.35 Nyereményjáték 17.45 Három fiú, három lány (sor.)
Hölgyválasz 18.15 Blngo-játék 18.45 Hiradó, időjárás 18.50 Quadriga - politikai magazin 19.20 Szerencsekerik 20.05 Időjárás 20.15 Az ezüst félhold titka
(NSZK-olasz film) 21.45 Hirek, sport 21.55 A profik (angol krimisorozat)
Acorn-szindróma 22.50 Bűnös lányok fogadója (NSZK erotikus film) 83'' 0.20 Háziasszonyok-riport (ism.) 1.45 Bűnös lányok fogadója (ism.) 3.10 Műsorismertetés
A profik
angol krimisorozat
Doyle (Martin Shaw, balra) és >z étet Bodíe C-ewis Collins, jobbra) fel-ságotl Wkét''a tilosban parkoló fércem fira. Amikor egyikük meglátja, gítségé ^ Doyle-nál fegyver van, két-en olyí»sW)eesetten bemenekül társá-32 érse ral a közeli házba, ahol túszul ^gtjjsji a családot. Amikor el akar-sszeaj| iiak menekülni, ismeretlen tetteink lelövik őket. Az egyik halott-20.1N .titokzatos" te- 01 __ Telonszámot találnak. tl.uD
TV
D
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamit I Alvln és a mókusok
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.)
1. Az apák napi fánk
2. Alvln a jégen
7.55 Jó reggelt adj, Istenemi
Unitárius gyermekhittan 8.00 Followmel
A BBC angol nyelvlecke-sorozata kezdőknek (ism.)
8.30-
11.00 Korhatár nélkül 8.30 Cimboráljunk I
Szolgáltató műsor gyerekeknek 8.45 Mihasznácska
Szovjet bábfilm (ism.) 8.55 Holló a kacsák között
NDK bábfilm (ism.) 9.00 Anyajegy
Csehszlovák filmsorozat VII/3. rész: Orvvadászok 9.30 MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 10.30 Hol-ml?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 13.00 Panoráma (ism.) 14.00 Amőba
Tudományos műsor gyerekeknek 14.35 Szomszédok
Teleregény (ism.) 15.05 Képújság 15.10 Hollywood
Angol filmsorozat XIII/5. rész: Hazárdjátékosok 52'' 16.10 Világ-Példa-Tár
Brazil-magyar „meccsek" az életben
16.55 Súlyemelő-világbajnokság
Közvetítés Donaueschingen-ből, felvételről 17.45 Dimenzió
Tudományos magazin 18.15 Gyereksarok Esti mese Pumukli kalandjai NSZK-magyar gyermekfilmsorozat
Pumukli, a boszorkányvadász 18.45 Top-modell 19.15 Mini kllp-mix 19.30 Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.20 Olivér Story
Amerikai film (1978) 90'' 21.55 Simándy József köszöntése 22.55 Déri János éjszakai műsora 0.25 Rózsaszín sorozat Francia erotikus film X/7. rész: Elnáspángolás 0.55 Kiső esti híradó
2
Műsorvezető: Palcsó Brigitta 7.00 Napkelte
10.05 Prizma - Életmódmagazin 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat A távolugróverseny 11.25 Dús király madara
Bábjáték (ism.) 12.25 Pop-rock fehéren, feketén (ism.)
Műsorvezető: Kudlik Júlia
14.20 Hirek - Müsorelözetes -Időjárás
14.30 Frankfurti autószalon, 1991 15.00 Az állatok védelmében
Kudlik Júlia műsora 15.20 Katts és kutyája
Amerikai tévéfilmsorozat Versenyben az Idővel 15.45 Melyiket a 3 közül? 16.15 Rockstúdió 16.40 Nézze meg az emberi 16.45 Angol nyelvlecke
Family Album USA 17.10 Autlsta - Holland rövidfilm 17.40 Gyerekeknek
Oenver, az utolsó dinoszaurusz - Amerikai rajzfilmsor. Kié lesz a kormánypálca? 18.10 Telespori
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 Új Angyal
Angol bűnügyi tévéfilmsorozat A brazil kapcsolat 96'' 20.40 Színházavatás
Díszelőadás az újjáépített Pécsi Nemzeti Színházból Ünnepi beszédet mond: Göncz Árpád
Részletek Erkel Ferenc Bánk bán című operájából 22.00 Hiradó
22.30 Az elmúlt nyár édes játékai
Csehszlovák tévéfilm (1969)
Felvilágosítás müsoriigyekben - a délutáni adás kezdetétől műsorzárásig -a 131-9799 telefonszámon
A kis fekete vonallel aláhúzott Időpont - emlékeztető ós utalás: a műsorról részletes Infor-máelót kőzöl a
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
r
KOSSUTH
S X;
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel.: 138-7915 és 138-7296 8.30 Világóra. Külpolitikai újságírók heti magazinja 9.05 Embermesék 10.05 Ballada az aradi tizenháromról
10.20 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk 11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális hetilapja 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld
körül. Nemzetközi magazin 12.50 Vasárnapi jegyzet 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Mii üzen a Rádió?
14.10 Művészlemezek 15.05 Hűtlen hűség
Devecseri Gábor műveiből összeállította és rendezte: Huszár Klára 16.05 Diszkotéka
Lemeztáratok magazinja 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Marlene Dietrich dalai a Kék
angyal című filmből 18.00 Esti Krónika 18.20 Muzsikáló nagyvilág 19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.20 Háború és béke
Lev Tolsztoj regénye - VIII/2.
20.11 Csajkovszkij: Éjszakai virrasztás - részletek
20.22 Orbán Balázs emlékezete 21.05 Örökzöld dallamok 22.00 Késő esti Krónika 22.25 Szenthelyi Miklós és Szabadi Vilmos hegedül, Gulyás Márta és Szenthelyi Judit zongorázik 23.00 urh-n: BBC-krónika 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek 23.45 urh-n: Szakcsi Lakatos Béla
zongorázik 24.00 Hirek. Időjárás. Totó
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Dallamkoktél 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 Az evangélikus egyház félórája
7.33 Vasárnapi orgonamuzsika
8.00 Hirek. Időjárás
8.05 Hétköznapi csoda-11/1.
Jevgenyij Svarc mesejátéka 8.50 A Magyar Rádió gyermekkórusa Decsónyi János kórus-műveiböl énekel 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 A 48-as szabadságharc dalaiból
9.23 Hollywoodi örökzöldek 10.00 Párbeszéd
Beszélgetés Demszky Gábor főpolgármesterrel 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Stúdióvilág
Rádiós magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Hétköznapi csoda - II/2.
Jevgenyij Svarc mesejátéka 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Táskarádió
Az Ifjúsági Rádió műsora
16.00-
21.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Hírek. Időjárás 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. Időjárás 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 A Próféta rokona
Fromaget regénye - VII/3. 21.31 Társalgó - irodalomkedvelöknek (ism.) 22.28 A mai dzsessz
Kevin Eubanks felvételeiből 23.00 Hirek. Időjárás. Totó 23.03 Sporthíradó 23.10 „Az élet dolgai"
Zorán, Dusán és a többiek... Beszélgetés az új lemezről 0.05 Locke: Zene őfelségének
BARTÓK
6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hírek. Időjárás 8.15 Barokk zene 10.00 Zászlós Levente versei 10.05 Új Zenei Újság (ism.) 10.50 Eszperantó hiradó 11.00 Európa hangversenytermeiből közben:
11.52 Hirek. Időjárás 12.32 Házy Erzsébet énekel 13.00 J. W. Goethe versei 13.05 Szemle (ism.) 13.30 Haydn kamarazenéjéből 14.10 Rockújság (ism.)
15.04 A Bécsi Concentus Musicus Kamarazenekar felvételeiből
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 A magyar színház a kél világháború között
17.06 Ünnepek zenéje
18.00 V materlnskom jaziku 18.20 In limba malerná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.05 Nem „rendpárti" beszélgetés a rendről 21.35 Hangszerszólók 21.58 Akiből Caruso lehetett volna
-XI/10. 22.57 Rádiószínház 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Magyar előadóművészek felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Az MR zenés műsora hajnalig
RTL PLUS
6.00 Mr. T. (ism.) 6.20 Flintstone kölykök (ism.) 6.45 Jetsonék (ism.) 7.10 Maci Laci (ism.) 7.35 Scooby Doo (ism.) 8.00 Gyerekműsor 9.30 Taxi, cirkuszkocsi és bikaviadal
(francia filmvígjáték) 77'' Fsz.: Louis de Funes 10.55 Művészet és küldetés 11.00 Talkshow
12.10 Úriások (amerikai sorozat) 12.35 Elly és Jools (ausztrál sor.)
Pénzt vagy csókot 13.00 AzapámföldönkivüN(am.sor ) Munsler család (am. sorozat) Titkos énem (amerikai sorozat) 14.20 Bevetés Los Angelesben (amerikai sorozat) 211 pizza
Doyle és Grant a közlekedési baleset kivizsgálása közben rablógyilkosság miatt körözött tettesek nyomaira bukkan. 14.45 Rendőrségi beszámoló (amerikai sorozat) Áldozat mint tettes 15.10 Tomboy (am. filmvígjáték) 83'' 16.45 Peter Kraus-slágerek 17.50 Dr. Westphall löorvos (amerikai sorozat) Eggyel több lépés 18.45 Hiradó, időjárás 19.10 Különleges nap - utazási
magazin 20.15 Aki utoljára nevel...
(NSZK filmvígjáték) 82'' 21.50 Tévétükör - magazin 22.30 Késői kiadás 22.50 „Pompon Rouge" kastély (NSZK sorozat) Viszony 23.20 Playboy Late Night 0.20 Abelard (NSZK film) 82''
PRO 7
5.55 A vadon
(kanadai dokumentumfilm) 6.20 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sor.) 7.05 Preston őrmester (amerikai sorozat) Sóvárgás 7.30 Vicki
(amerikai sorozat) Az első hódoló 7.55 Egy úr az űrből (ism.) 8.20 Muppet-show (am. sorozat) 8.50 Top Hal
(amerikai zenés film) 93'' Fsz.: Fred Astaire, Ginger Ro-gers
10.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Majdnem egy évszázad 11.00 Mozgó kórház (ism.) 11.30 Dowling atya titkai (ism.) 12.20 Vadállatok birodalma (ism.) 13.15 Dodge City (ism.) 15.10 Észak és Dél (ism.) 16.50 Hardcastle és McCormick (ism.)
17.50 Hírek, időjárás 18.05 Dudu, a csodabogár
(NSZK filmvígjáték) 88'' 19.50 Bili Cosby-show (ism.) 20.15 Perry Mason
(amerikai krimisorozat) Az önfejű apáca esete 22.15 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) Titokzatos ház 23.15 Tűzkeresztség
(angol háborús film) 91'' 0.55 Hirek, időjárás 1.05 Harry csodálatos büntetése
(vidám amerikai sorozat) 1.30 FBI (amerikai krimisorozat) Menekülés ^
2.20 A férfi, aki lelőtte Liberty Va-
lance-l (ism.) 4.15 Egy örült naplója (ism.)
3 SAT
13.00 Hirek
13.10 Kalózok a Spree folyón (sor.
13.35 Kulturális körkép
14.00 Sport
16.15 Elzász és vidéke
17.00 Keletnémet magazin
17.30 Színházi magazin
18.00 Divatmagazin
19.00 Hiradó
19.15 Napló
19.30 Kövek nyomában (NDK tiki
21.40 Törzsasztal - beszélgetés,
22.55 Kari úr (tévéfilm)
23.55 Hírek / Tallózás
MUSICTV
11.30 Amerikai top 20 13.30 XPO 14.00 Dire Slraits 18.00 Rockhét 18.30 A nagy kép 19.00 Európai lop 20 21.00 Szombat éjjel 22.00 Házibuli övezet 0.30 DireStraits 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
6.40 Jó reggelt, Binol 11.00 Hawaii szigetén (am film 12.40 Beszámolók, vélemények 13.00 Programmagazin 13.15 Magazin 13.40 Bim-bam-bino 15.55 Ketten (NSZK film) 17.30 Vadvilág (sorozat) 18.30 Információk, vélemények 19.00 Hírek
19.15 Új bosszúállók (sorozat) 20.15 Tessék mosolyogni I 21.05 Micsoda csapat (am. filmi 22.50 Éjszakai őrjárat (am. sor.); 23.40 A pokol tüze (am. film)

Abelard
NSZK film
Simon riportja során isméi meg dr. Georg Rauh-val (Chij Kohlund, balra). A szimpatikus! talember megtetszik Simoni azonnal bemutatja a baráti is. Georgnak is megtetszik | helyzet és mindkét lánnyal sz< viszonyt kezd. Amikor Rauh ismerkedik Nanával (Chri: Buchegger, jobbra), elfelejti és Andreát. A két lány -, kegyetlen bosszút áll.
MimiilAkECH
KERESKEDELMI ES SZOLGALTATO KFT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSEG
Cím: Magvar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012
i

sor.)
film) és
SUPER CHANNEL
A hatalom órája Egyveleg Írva vagyon Turisztikai magazin Vízi sportok Sportmagazin .00 Ifjúsági magazin 17.30 A világ holnap
Üzleti hét |U0 Dokumentumfilm Farkasok napja (amerikai film) BBC-hiradó Egyveleg
EUROSPORT
100 Eurobic 19.30 Sportmagazin
I.30 Lovaglás
1130 Motorsportmagazin 12.00 Ökölvívás
II.00 Súlyemelő VB Tenisz Birkózás
m Sportmagazin 1.00 Műsorzárás
SCREENSPORT
IW Brit Forma-3 , 7.00 Golf Németországból
fllm> 1.00 Lósport
*ek 19.45 Amerikai egyetemi futball 1.45 Belső sáv - Forma-1 Spanyolországból !.I5 Rögbi világkupa 140 Brit túrabajnokság , 7.10 Lóerők ''*ek 7.40 Motorsport
Golf Németországból Rillbajnokság Nemzetközi sportmagazin Rögbi világkupa Autóverseny az USA-ból
:at)
film) sor.)
n)
11.10 U 1.00 1.30 1.30
SAH
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Reggeli a nászágyban
(amerikai film) 10.40 Rövidfilm 11.00 Európa-stúdió 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hirek
13.10 Jog a szerelemhez (ism.) 13.35 Idő kérdése (amerikai film) 15.25 A Biblia gyerekeknek
(sorozat) 15.30 Gyerekeknek 10.10 Daktari (amerikai sorozat) 17.00 Minlhirek 17.10 X-Large 18.00 Hirek 18.05 X-Large 18.30 Falcon Crest (sorozat) 19.30 Hiradó 19.48 Sport 20.15 Magamról
21.15 Szereti ön a klasszikusokat? 22.20 Különváltan
(színházi közvetítés) 0.20 Leonard Bernsteln vezényel 0.40 Hirek
OSZTRÁK 2
11.15 Mozart-kalendárium
13.00 Haza, idegen otthon
13.30 Képek Ausztriából
14.15 Zenére szomjazva
15.00 Sport
16.30 Kalandjaim a viz alatt (sor.)
17.15 Idősek klubja
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Pezsgődinasztia (sorozat)
22.35 Twln Peaks titka (sorozat)
23.25 Milyen az életi (francia film)
SAT 1
4.00 Sport-tenisz 7.30 Dino(ism )
7.55 Három fiú, három lány (ism.) 8.20 Ollle (ism.) 8.45 Thunderal macskák (ism.) 9.10 Drops (ism.) 9.35 Zapp (ism.) 10.00 Felhasználók magazinja 10.30 A hegyek varázsa 10.55 így láttuk
11.05 Sport - teniszösszefoglalók
12.45 Blngo (ism.)
13.10 Fantáziasziget (am. sorozat)
Pénz és lányok 14.05 Videofilm-újdonságok 14.30 A kudarc (amerikai film) 96'' Fsz.: Lee van Cleef Az idősödő ékszertolvaj még egyszer hagyja magát rábeszélni az „óriási lehetőségre". Chris Gretchko túl későn veszi észre, hogy a bűn és intrika áthatolhatatlan hálójába került. 16.05 Tele-piac
16.10 Strandkalózok (kanadai sor.)
A tenger 16.35 Drops-játék 17.10 Tájfun hadmüvelet (NSZK-spanyol-francia-olasz film) 87'' Fsz.: Vivi Bach, Klausjürgen Wussow 18.45 Hiradó, időjárás 18.50 Sportklub 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 A fekete özvegy
(amerikai krimi) 98'' 22.00 Hirek, időjárás 22.05 Beszélgetés 23.20 Hirek, sport 23.30 A gorilla (francia sorozat)
Gyémántláz 0.55 Sport - sportkocsi VB 1.55 Műsorismertetés
A fekete özvegy
amerikai krimi
nerkedi Cattierine (Theresa Russell, Christia tóira) csinos, elegáns és meg-tikuslí özelíthetetlen. Akinek mégis si-innaM Ét, titokzatos módon lelte ha-itnőjéne lát, igaz, olyankor, amikor az zik az ifcszony távol volt. A fekete öz-szerelntsov nyomtalanul eltűnik az el-teljes vagyonával. Alexandra (Debra Winger, balra) ól Catherine iára bukkanni. 20.15
auhmi ;hristii jti Simt
0.2
TV
D
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Menedzser Magazin (ism.) 7.30 Hagyd aludni a papát I TomésJerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 7.55 Muzzy comes back (ism.) 8.00 „így szól az Úri A Biblia üzenete 8.05 Kávé habbal 8.30 Vasárnapi turmix
Benne: 8.50 Clmbórla
11.00 Álljunk meg egy szóra I 11.10 Expo''96
13.13 Napi műsorajánlat 13.15 A Financial Times heti üzleti
híradója 13.40 Képújság 13.45 Muzsikál a mozi
Sárdy János-különszám 14.15 Tájak, városok, emberek...
Angola 14.45 Klip-percek 15.15 Súlyemelő-világbajnokság Közvetítés Donaueschingen-ből, felvételről 16.00 Van benne valami
Barkochbajáték 16.40 Örömhír - A magyarországi
baptista egyház műsora 17.00 Walt Disney bemutatja
1 Kacsamesék Tengeri kaland
2 Nehéz napok a Föld nevű bolygón
Idegen az idegen löidön 3. A Csipet csapat A hamis Sziporka hamis vulkánja
(Ismétlés: péntek, TV115.00) 18.45 Örökségünk
Gyímesi betlehemesek 19.00 A HÉT
Benne: Hiradó 20.00 Telesport 20.05 Közlemények 20.15 A kölcsön ára
Amerikai film 86'' 21.45 Targallyak
Emlékműsor október 6-ra 22.15 Csevegés 22.40 Táncmagazin 23.10 Képújság
„A tragikus hősök nem esznek, nem isznak, nem melegszenek, sőt amennyire lehetséges, le sem ülnek. Aki szavalás közben leül, elárulja, hogy eszébe jutott a teste."
(Henri Bergson)
2
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 9.00 Profit-Befektetési tanácsadó 9.20 Kéménymesék
Benne:
Végső kiárusítás A tojás 9.45 Plk egérke
Szovjet rajzfilm 10.05 Kánon - Vallás és kultúra 10.35 Észbontó - Ismeretterjesztő
gyermekmagazin 10.55 Nemzetközi kerékpárverseny
12.10 Keménykalap és krumpllorr
Tévéfilmsorozat (1974) tV/4. rész (ism.) Éljen Bagaméri Eleméri
Műsorvezető: Sugár Ágnes
14.15 Hírek - Müsorelőzetes -
Időjárás 14.25 SOrSok - magazin 15.25 Amazónla - egy égető kérdés
Angol ismeretterjesztő film 16.20 Mi történt a jövő héten? 16.30 Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei - VI. rész 17.20 Filmmúzeum
A felejthetetlen komikus, Ka-bos Gyula Magyar film 37'' FF 18.05 Delta
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 Pavarotti énekverseny 20.00 Tizennégy vértanú
Tévéfilm (1970) FF 21.30 Ez történt a héten 22.30 Telesport
Labdarúgó-összefoglaló
„Barát nélkül aligha élhetünk. Csakhogy azok, akiknek a barátságát csak költséggel lehet ébren tartani, nem tekinthetők barátoknak, hanem vagy élősdi-eknek, vagy lekötelezett szolgáknak; az előbbiektől jó megszabadulni, az utóbbiaktól is, ha nélkülözni tudjuk szolgálataikat."
(Grímmelshausen)
-012
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
Középdunántúli Gázszolgálutó Vállalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság
Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442
KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára
Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/13-140
UJ NEV! UJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331 Postacím: 8801 Nagykanizsa, Pf.i 75
A PROGRESS irodabútor-szisztéma biztosítja
A PROGRESS A PROGRESS
A PROGRESS
Mlabutor-szisztema biztosítja EMBERKÖZPONTÚ - ÉLETHŰ munkahelyi környezetet a jó minőség garanciája, mely hozzájárul az üzleti sikerekhez irodabútor az első hasznos beruházás a vállalkozás beindításához irodabútor biztosítja munkahelyén a rendet és az áttekinthetőséget, mely megkönnyíti a munkavégzést
Nagykanizsa, Ady u. 68/B. Tel.: 93/13-376

rwri • • T • •
Tűkor Kávéház
AZ ÁTVITT ERTELEM -FÉNYMÁSOLÓK, TELEFAXOK, LAP TOP SZÁMÍTÓGÉPEK
Tanácsadás, értékesítés, szerviz. 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Tel./fax.: 93/11-541
gj TOSHIBA
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.

SZMSZKV VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLETÉNEK AJÁNLATA
(Nagykanizsa, Sugár út 8.)
- Autó- és lakásriasztó berendezések árusítása és felszerelése
- MANNIBEST mesterfestő készlet 2.400,- Ft
- MANNIBEST gépkocsi-, lakástisztító- és takarító eszközök
- Zenélő gördeszka 2.900,- Ft
- Görkorcsolya cipővel 2.900,- Ft
A HERRNBOCK-nél még választani is öröm!
f
by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Somogyi B. u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, -ííjm és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
Cím:
MJfilfilAiECH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Nagykanizsai Kirendeltség Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257

NYEREMÉNY-AKCIÓ!

Értékes díjat nyerhet minden földgázfogyasztónk, aki a gáz-dijszámIáját • Jövőben átutalási betétszámlájáról fizeti kl.
Sorsoláson vesz részt minden, a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága ellátási területéhez tartozó fogyasztónk, aki 1991. szeptember 1. és december 31. között bármely pénzintézetnek (takarékszövetkezet, bank, takarékpénztár) átutalási megbízást ad gáz-díjszámlája kiegyenlítésére, és erről üzemigazgatóságunkat értesíti.
NYEREMÉNYEK: Gold Star mikrohullámú sütő, TEFAL olajsütő, BRAUN gőzölős vasaló, 7 nyertesnek 100 m> gázdíjkedvezmény
SORSOLÁS: 1992. január
A nyertesek névsora megjelenik a Kanizsa februári első és a Zalai Hírlap 1992. február 1-i számában valamint megtekinthető a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága, Nagykanizsa, Király u. 2. szám alatt.
A nyeremények 1992. március 20-ig átvehetők a fenti címen.
KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága
ZSXXSSSSSi~
1991. szeptember 27. 11 KANIZSA 25
ÚJ REZSIM? RÉGI VERSEK*
DÁNIEL ATTILA
RABSZOLGAFELSZABADÍTÁS
NEM KELL A LÁNC, HA JÓ ERŐS A KÖTÉL.
A társadalmi együttlét nyilvánvalóságáról avagy az örök mozgatóerő
Sokan úgy vélekednek magukról, mintha nem is én lennék.
Egy önváltozás lehetősége
PALACSINTAFEJBEN LAPOSTETEJŰ-NÁDFEDELES AGYVELŐ te lódd ki cinkosaid szemét
ha még a lét
tudata buta felmérni
de még elmérni is: PALACSINTAFEJBENLAPOSTETEJŰNÁDFEDELES
Vízió a civilizáció haladásáról (R. S.-nak)
életünk:
jobb lett
a mosogatórongynál
HALADUNK
ez közzé tétetik:
- eszközzé tétel eszköze az ember -első homo-sapiens:
BÖLCSELŐ utolsó homo-sapiens:
ESZKÖZ drága tüdőhólyagocskáim: ÁCIÓ KÁCIÓ AKÁCIÓ
REPRESSZÍV CIVILIZÁCIÓ
Egy hatalom fényszórói
kirajzolódik a szabadság árnyéka - megfoghatatlan -árnyékába kuporodva nézek át a szabadságon - valami e pillanatban láthatatlan - a hatalom fényszóróira
Téli csendélet
a tudat álmot vasal a fákra
mozdulatlanság
a közösség-üreg magánnyá fogalmazódik
VÁGTÁZÓ PARIPÁK DÜBÖRGÉSE DOBHÁRTYÁMON az asztalon porcelán
ablaküveghez pattant szemgolyók szertefoszlanak
nem a dübörgése
nem a pattanás
A PORCELÁN
erővel el akarom vinni
meg akarom törni a mozdulatlanságot
szemgolyómmal látom
szemgolyóm az ablaküvegen
ELMOSÓDÓ HÓESÉS
Dosztojevszkij ürügyén
EM...-LÉLEK MORBID FÁJDALOM
PSZICHOPATA
EMLÉKEK FÉLEK
GYŐZELEM HARSONÁJA PORSZEM ELÉG VOLT
LEFEKSZEM
* Ezek a versek 1981 júniusában a Mozgó Világban jelentek meg. (A szerk.)
26 I KANIZSA 1 1991. .szeptember 27.
ÖNMAGUNKÉRT - KÖRÖSI CSOMA SÁNDORRA EMLÉKEZVE
Addig vagyunk, ameddig emlékezni tudunk!
Egy nép, egy nemzeti közösség - főleg, ha veszélyeztetett helyzetben él fokozottan érzi ezt. Érezzük mi, a „szomszéd államok magyarjai", és érzik bizonyára a nagyvilágba kiszédült, kitántorgott testvéreink is. Ezért akarunk - sokszor hajszoltan, talán túlfűtött romantikával - emlékezni, ébrentartani a lelkünkben a múltat, s nem hagyjuk, nem engedjük, hogy kitörlődjék emlékezetünkből nagyjaink arca, hite, küzdelmes akarása, ránkhagyott öröksége.
Miután a lélekölő, némaságra kárhoztató diktatúra megdőlt, alig három nap múlva már nemzetiségi szervezetünk volt Kovásznán, s rövid idő kellett csak ahhoz, hogy a kulturális cselekvés intézményeként a KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET-et is létrehozzuk. S április 4-én - a vélt születésnapon - már ünnepelt a környék magyarsága. Hat év késéssel ünnepelte meg a bicentenáriumot, (mert akkor, 1984-ben gumibotos rendőrkülönítmények szállták meg a világhírű nyelvtudós szülőföldjét - így példázva, hogy mennyire féli a hatalom a szellemet, főleg, ha az egy kisebbséget testesít meg s biztosította a már előbb elrendelt emlékezési-tilalom betartását) egy-egy szál virággal zarándokoltak az emberek a szülőfalu kegyelethelyéhez, a csomakőrösi szoborhoz. S az idén, április 6-án már nemzetközi méretű ünnepség volt, olyan, amelyen magyarországi intézmények, egyesületek képviselői vettek részt (Körösi Csorna Társaság és Székely Kör Budapestről, Közéleti Klub Nagykanizsáról, Leővey Klára Gimnázium Pécsről), s képviseltette magát a nemzetközi diplomácia is (Julio Ribeiro, India bukaresti nagykövete, Claus Henning, Nagy-Britannia kultúrattaséja, Borsi Kálmán Béla, a magyar nagykövetség első
tanácsosa). És így, az emlékezésnek ebből az önmagunk, lelkünk megmaradását célzó kényszerűségéből nézve talán indokoltnak tűnik, hogy tovább is kellett tekintenünk. Ezért hoztuk létre a KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR ALAPÍTVÁNYT. Akkor így fogalmaztunk:
„Ezzel akarjuk ébrentartani szülőföldünk nagyjának, Körösi Csorna Sándornak a szellemiségét, aki - miközben lemondott mindenről, ami általában az embernek kedves, otthonról, családról, kényelemről, anyagi javakról, hogy az emberiséget szolgálhassa, s idegenben zarándokolva fejtette ki egyetemes jelentőségű orientalisztikai munkásságát, szerkesztette meg az első tibeti-angol szótárt, tárta fel a tibeti kultúra értékeit, s tette hozzáférhetővé azokat az egész emberiség számára -, sohasem felejtkezett el szülőföldjéről, s arról a népről, amelyből vétetett. Szerényen, aszkétikusan élt, s a magától megvontakból olyan alapítványokat tett, melyekből szülőfaluja ifjúságát tankönyvekhez juttatta, s lehetővé tette az értelmes, de szegény fiataloknak, hogy egykori iskolájában, Nagyenyeden, vagy a közelebbi Kézdivásárhelyen, illetve Sepsiszentgyörgyön tanulhassanak. Úgy véljük, az ő szellemében cselekszünk alapítványunk létrehozásával, melynek célja a kegyelet, a nagy tudós emlékének az ápolása és a szülőföld kultúrájának az ösztönzése..."
A kegyeletápolással járó munkát, anyagi áldozatok meghozását mi, szülőföldiek szent kötelességünknek érezzük. De CSOMA nemcsak a miénk. Ő a világban szétszóródott népünk egyik legegyetemesebb magyarság-szimbóluma. Ezért jegyeztettük be alapítványunkat Budapesten is, s hisszük, hogy méltán számíthatunk az egész magyarság támogatására, éljen az
bárhol a nagyvilágban. Céljainkat az ALAPÍTÓ OKIRAT a következőképpen jelöli meg:
Az Alapítvány célja: Körösi Csorna Sándorral kapcsolatos tárgyi emlékek felkutatása, s alap teremtése további tudományos kutatások számára.
Az Alapítvány vagyonának gyarapodása esetén Körösi Csorna Sándor emlékmúzeum és dokumentumközpont építése, berendezése és működtetése Kovásznán, a nagy tudós-vándor szülőföldjén. Ilyen módon látjuk elérhetőnek azt, hogy a szülőföld valóban ápolhassa nagy fia emlékét.
Az Alapítvány ezért is nyitott, csatlakozhatnak hozzá mindazok a hazai és külföldi természetes és jogi személyek, akik a célkitűzésekkel egyetértenek."
Közeleg Csorna halálának 150. évfordulója (1992. április 11.), melyre Csorna-kőrös és Kovászna várja a világ magyarságának képviselőit. S az erre az alkalomra meghirdetett IRODALMI, ZENEI és KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT-unkra, melynek témája: KÖRÖSI CSOMA SÁNDOR KÖZÖTTÜNK ÉL, várjuk a legkülönbözőbb felfogásban, stílusban született műveket, melyeket kiállításon, illetve díszelőadáson szeretnénk bemutatni, s a legjobbakat - lehetőségeink szerint - díjazni is fogjuk. És terveink valóraváltásához várjuk ALAPÍTVÁNYUNK támogatását.
(Forint-folyószámlánk: OTP, XII. ker, Böszörményi út 9-11, 530-011795-5; Va-luta-folyószámlánk + OTP, XII. Ker. Lé-kai tér 1-3, B 092617)
Egyesületünk címe: Románia, 4055, Covasna-Kovászna, Petőfi út 59. sz.
Gazda József (A szerző a kovásznai testvérlapunk szerkesztője)
Tisztelt Szerkesztőség!
Szülőföldem régi nevének visszaállítása alkalmából írtam e kis versfaragványomat. Ha jónak találja T. C., szeretném, ha leközölné.
Tisztelettel, olvasójuk:
Szakáll Miklósné
Nemespátró, Rákóczi u. 2. 8857
Nemespátró
Visszakaptuk nevünk... De vájjon a hitünk Ki adhatja vissza? Örülnünk kellene, Ám a gond fellege Arcunk elborítja.
Ó, de sokszor kezdte Kicsiny falum népe Újra az életet,
Bízva két karjában És erős Urában, Szántva a földeket.
Most ismét itt állunk. Megcsonkítva szárnyunk. Miként a „rab gólya" A telek lábjába, Pedig már a pálya Nincs előtte zárva.
Harmincnyolc* év eltelt.. Mint Bethesda mellett A béna férfiú. Akit Jézus vitt be A gyógyító vízbe. Tűrt, várt ez a falu.
Kifosztva, megfogyva, Létéért harcolva Most segélyért kiálltl De senki nem hallja. Számára az óra Ott a HÁZ-ban megállt.
A nagy Üléseknek Értekezleteknek Se szeri se száma. De a kis falvakat, Az elnyomottakat Nincs, ki patronálja.
Mit ér a nemesség, Ha mindezt szegénység. Sivárság tarkítja? Elherdált javaink, Ősi birtokaink Nem kaphatjuk vissza...
Kicsiny falum népe Ne várj segítésre, Azt úgysem kapod megl Bízzál két karodban És erős Uradban S lesz még becsületed!
Mindenható Isten, Ki vagy a mennyekben, Te jöjj mentésünkre! És ne add népünket. Árva nemzetünket Bitangok kezére...
Szakáll Miklósné
* Harmincnyolc évig volt a falu neve „csak": Pátró. 1953-tól 1991-ig-
A közlés ténye nem minősítés a szerkesztőség részéről. Egyszerűen csak szeretnénk hozzájárulni ahhoz az eseményhez, hogy Pátró „visszakeresztelkedett".
Szoltva János;
Hogy lássák
gyalogos tekintetemet
Mintha éjféltájt
kocsmából indulnék haza,
nótázni volna kedvem,
üvölteni az éjszakába,
hogy a hétalvók is fölébredjenek
és megkérdezzék: „mi van veled?"
Mámoros fejjel mint öngyilkosjelölt
akár a járdáról is lelépnék, tántorognék az út közepén, hogy lássák gyalogos tekintetemet azok is,
akik a záróvonal mentén veszélytelenül repesztenek.
1991. szeptember 27.
KANIZSA
27
Bach és az improvizáció
Koncert előtti beszélgetés Xavér Varnus orgonaművésszel
- Kiválóan beszél magyarul. Neve alapján azonban kétségeim támadnak. Milyen állampolgárságú Ön?
- Ha jogilag lehetséges lenne, akkor hármas állampolgárságom lenne. Jelenleg kanadai-francia kettős állampolgárságom van, a harmadik lenne a magyar, hiszen itt születtem és itt éltem 17 éves koromig. Apám francia, anyám magyar. Magyar állampolgárságomat kanadai tartózkodásom alatt cseréltem fel kanadaira.
- A zene pedig úgy gondolom a negyedik állampolgársága lenne?...
- Három éves koromban kezdtem el zongorázni, a zenével foglalkozni. Apám zongorista volt, ezért ahogy mondják, már a terhesség alatt meg fertőződtem a zenével. Hat éves koromban határoztam el, hogy orgonista leszek.
Tizenhárom évesen korengedménnyel kezdtem el a konzervatóriumot. Négy évvel később főleg kalandvágyból - felhasználva francia állampolgárságomat -Párizsba mentem. Nagy szerencsém volt, hiszen rövid idő múlva Pierre Cochereau növendékei közé fogadott, annak ellenére, hogy pénzem nem igazán volt. A tandíjamat így a francia állam és tanárom vállalta magára, egészen húsz éves koromig. Ekkor anyámék már Kanadában éltek, gondoltam egy nagyot, és utánuk mentem.
Kint összehoztak egy impresszárióval, aki szervezett számomra pár koncertet. Nem volt semmi különös az egészben, a kanadaiak nagyon kedvesek, aranyosak voltak, de ennyi. Úgy számoltam, nagyjából két hónapig leszek Kanadában, majd hazajövök Magyarországra. Végül is a szerelem közbeszólt. Házasságom miatt ott ragadtam. Anyagi gondjaim nem voltak, mert havonta három-négy koncert általában összejött. Ez ott egy jó szakmunkás szintjének felelt meg. Szerencsére feleségem gazdag volt, így magasabb szinten tudtunk élni.
- Az eddigiek alapján akár maradhatott volna egy átlagos, kisebb sikerekkel koncertező orgonista is.
- Igen, de jöttek a szebbnélszebb véletlenek. Az egyik nyaralásunk előtt már az autóból léptem vissza a telefont felvenni. New York-ból hívtak, hogy az egyik templomban az eredetileg tervezett orgonista valamiért visszalépett, és kérdezték nincs-e kedvem elvállalni a fellépést.
„Bődületes" tömeg előtt lejátszottam a koncertet, voltak vagy harmincötén. A furcsa az volt, hogy az egyik úr rettenetesen sokat kérdezősködött tőlem. Nem tűnt fel semmi, azt hittem valami tipikusan rosszmájú zenekedvelő. Másnap döbbentem meg, amikor elolvastam a New York Times zenei oldalát. Kiderült, hogy az úr ennek az újságnak a zenekritikusa volt, és valami csodálatosan jó kritikát kaptam tőle. Volt egy mondata, ami megint csak egy véletlen szerencsének bizonyult. Azt írta, én vagyok az orgona Horowitz-a. Valószínűleg Horowitz is olvashatta a kritikát, mert nemsokára különböző csatornákon - impresszáriók, közvetítők révén -megkeresett és meghívott magához.
Én akkor nagyon keveset tudtam Horowitz-ről. Itthon valószínűleg politikai okok miatt szinte csak annyit hallottunk róla, hogy egy élő legenda, és mindig csokornyakkendőben jár. Az akkori tudásom róla a mainak talán ha 30%-a volt. Nagyon kedves volt akkor hozzám, és később is ez határozta meg a kapcsolatunkat.
Még ugyanabban az évben megnyertem San Franciscóban egy improvizációs versenyt, és ettől kezdve felkerültem egy iszonyú futószalagra. Koncert, koncert hátán, szinte alig volt megállás.
- Szóval karrier, hírnév. Vagy úgy is lehetne mondani, amerikai sikertörténet. Most mégis itt van Magyarországon, ha már csak az anyagiakat nézem, akkor Is göröngyösebb egy orgonista pályája. Arról nem is beszélve, hogy a közelmúltban ültek el a „Lehotka ügy" hullámai.
- Megmondom őszintén, Le-hotkával szemben ez az egész vádaskodás rém badarság volt.
Én viszonylag első kézből kaptam az információkat. Amikor az impresszáriónk megkapta a kitiltásról szóló levelet, mivel éppen vacsorára voltam meghí-va Lehotkáékhoz, én vittem ki neki.
Van egy furcsa mozzanata ennek az ügynek. Múltkor olvastam a fénymásolatát annak a feljelentésnek, amit 19 egyházzenész írt alá. Ebben az első vádpont, hogy Lehotka harcos párttagságával kiérdemelte, hogy az Országos Filharmóniánál csak ő kapjon koncertet. Tudni kell azonban, hogy a Filharmóniánál abban a tizenöt évben - már mint az említettben - a szó szoros értelmében attól a Kolozs Istvántól függött, ki kap koncertet, aki ma a pesti Bazilika orgonistájaként aláírta a feljelentést.
- Nagyon elkanyarodtunk a zenétől, pedig hát gondolom ez Önnek is fontosabb, mint az előbbihez hasonló intrikák, botrányok.
Jó pár évvel ezelőtt egy rádióbeszélgetés riportalanya mondta, hogy az ő zenei fejlődése Bach-tól indult, és a XX. századi zene megértése után
újra Bach-hoz ért vissza. Önben játszódott-e le hasonló folyamat művészi pályafutása során?
- A zenei fejlődés mindenkinél egyértelműen Bach-tól indul. Bach az egyetlen, aki annyira univerzális, annyira stílusos, annyira ..., szóval ő a nem vitás kérdések közül való. Az orgonarepertoár, az erre a hangszerre írt művek száma, végtelen szerencsétlenségére, rettentően szegény. Gyakorlatilag a legnagyobb zeneszerzők - Mozart, Beethoven - egy sort nem írtak orgonára. Van egy-két átirat ilyen-olyan művekből.
Gyakorlatilag tehát vagy „NB Il-es" szerzőket játszunk - akik egyébként nagyon jó műveket írtak, de hát a közönség abszolút nem ismeri -, vagy Bach-ot játszunk, és kizárólagosan barokk zenét. A harmadik lehetőség -én magam is ezt választottam -, hogy magunk írunk átiratokat. Én már több száz átiratot készítettem Wagner-tői Csajkovszkijig. Ebben az is a jó, hogy a közönség számára ismerős dallamokat hall megszólalni az orgonán.
- Az Ön műsorainak nagy része improvizációval zárul. Szokatlan ez a komolyzenében, ráadásul még orgonán teszi mindezt.
- Már gyerekkoromban nagyon sokat improvizálgattam magamban, de nyilvánvaló, hogy a kamaszkori ömlengések nem
számítanak igazi komolysággal. Amikor Párizsban tanultam, nekem a fő szakom az improvizáció volt, hiszen a rögtönzésnek is vannak olyan írott és íratlan szabályai, amiket meg lehet tanulni. Az egész dolog egy bizonyos pontig közös vágányon fut a zeneszerzéssel.
Az improvizációban a legnagyobb a kiválasztás művészete. Míg egy zeneszerző arról és addig ábrándozik, amíg akar, addig én akkor, abban a pillanatban meg is kell, hogy szólaltassam mindazt. Ráadásul megvan az a kötöttségem, hogy a koncert végére általában kialakul valamiféle kapcsolat a közönség és köztem. Ez már bizonyos mértékig meghatározza az adott rögtönzé-si témát. Durva példát mondok; ha a koncert színhelyén aznap éppen valami nagy szerencsétlenség történt, nyilvánvaló, hogy nem lehet könnyed, vidám dallamokat megszólaltatni. A hely hangulata, kisugárzása, a közönség reagálása mind meghatározza az improvizációt.
- Remélem, itt Kanizsán a koncert második részében nem szólalnak meg komor hangok. Az előadáshoz jó hangulatot kívánok önnek és a közönségnek egyaránt.
Nagy Imre
■II Iflllll Itlllll lí KANIZSA 1 lil^SBll 1991, szeptember 27.
FONTENELLE gondolata
A rejtvényt készítette: Szirovl-cza Miklós
Beküldési határidő: október 4. Lapunk 37. számában megjelent
keresztrejtvény helyes megfejtése: „Ntacs az az ember, aki elég elmés volna ahhoz, hogy sohase legyen unalmas." A sorsoláson Illés Edit, Mán-
Könyvajánlat
Dr. Weininger Antal módszere segítségével elnyerhető a nyugalom pillanatnyi varázsa, a belső béke vigasztaló csendje. Zaklatott korunkban ez nem kevés, sőt valóságos csodaszer!
Megvásárolható 25% árkedvezménnyel az ALMANACH Könyvesboltban, Nagykanizsa, Zrínyi u. 20.
Kpszönjükj Hogy nálunk vásárolt!
doki Anna és Szabadi Sándorné
kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
Ugyancsak ebben a jutalomban részesült Balázsné Dús Edit, Full Lászlóné és Knausz Györgyné, akik a vásári különszámra küldtek be helyes megfejtést.
HUMORZSAK
Irodalom órán a gyerekek a meséről tanulnak. Magyarázata után a tanító néni visszakérdez.
- No, Béla, akkor hogy is hívják azt az írásművet, amit csak kigondol az ember, de nincs semmi alapja?
- Azt az írásművet adóbevallásnak hívják! -, hangzik a szakszerű válasz.
Lóháton
(Erdei András felvétele)
1991. szí 27, kanizsa
fptember
m
Két testnevelő vállalkozása - Húsz foglalkozás 7-12 éveseknek -Sok a tehetséges fiatal - Télen teremben folytatják
Focisuli a Volán-Dózsa pályán
„FOCISULI KANIZSÁN! 1991. szeptember 10-én labdarúgó-tanfolyam indul 1-2., 3-4. és 5-6. osztályos tanulók részére. Jelentkezés: minden kedden és csütörtökön 14-16 óráig a volt Volán-Dózsa pályán (Nagykanizsa, Oswald utca)."
A megyei napilap egyik számában fedeztük fel a fenti szövegű keretes hirdetést. Mivel városunkban ilyen még nem volt, elhatároztuk, hogy részt veszünk az őszi megnyitón, s bepillantunk az újszerű kanizsai kezdeményezésbe.
Nyarat idézd verőfényes napsütés derűt sugárzott Orosz József hajdani több évtizedes „birodalmában", a helyi Volán-Dózsa SK „kihaltnak" tűnd sporttelepén. Néhány nappal korábban még közel méteres fű és gaz lepte be a mindig gyepes labdarúgópályát, a focisuli rajtjára azonban gondos kezek tették sportolásra alkalmassá a hónapokon át elhanyagolt labdarúgópályát.
14 óra 15 perc:
A pályán már lükteti foglalkozás folyt. Egy csapatra való 7-9 éves fiú kergette a bőrlabdákat. A pálya szélén egy nyúlánk fiatalember körül gyereksereg. Megszólítottuk.
- Faller Zoltán testnevelő tanár vagyok, a Zrínyi Miklós általános iskolából. A pályán társam, Sneff Ferenc galamboki testnevelő tanár foglalkozik a kiskorúakkal. Mindketten középfokú labdarúgóedzői képesítéssel rendelkezünk - mutatta be a két főből álló „vezérkart" a tanfolyamvezető, aki egyébként a 4-6. osztályosok népesebb csoportját irányítja.
- A focisulit tavasszal indítottuk be. A két hónapon át tartó 20 órás komplex tanfolyamnak 65 résztvevője volt. A játékos jellegű foglalkozá-
sokon a gyerekek megismerkedhettek a labdarúgás alapelemeivel. Az oktatás eddig csak gyakorlati volt. Elméleti oktatásokat is tervezünk az őszi ciklusban, amelyre kedvezőtlen időjárás esetén kerülhet sor, videóval történő oktatófilmek vetítésével - tájékoztatott Faller Zoltán, miközben a pályán a pöttömnyi srácok óriási akarással „dolgoztak".
Feltűnő volt, hogy Sneff Ferenc minden egyes gyakorlati elemet labdával végeztetett, ugyanis valamennyi fiúra jutott egy foci vagy nagy gumilabda.
A beiratkozottak egyébként csekély összegű tanfolyamdíjat fizetnek. A vállalkozás ebből fedezi a pályabérlet díjat, ebből vásárol labdákat.
A november közepéig tartó focisuli célját Faller Zoltán így fogalmazta meg:
- Alapvető feladat a mindennapos iskolai testnevelés hiányának pótlása. Cél még, hogy idejében felkutassuk a tehetségeket, akiket aztán a Zrínyi általános iskolába igyekszünk irányítani, a város egyetlen iskolás labdarúgó-osztályába, ahol irányításommal a tehetségek „gondozása" is folyik. A kallódó pálya kihasználásával mozgásigényt is elégítünk ki. Mivel az Olajbányász SE serdülő csapatánál is edzősködöm, a noteszomba került legjobbakat bevonom az ott folyó szakosztályi munkába is.
14 óra 40 perc:
Közben a pályán Sneff Ferenc a kicsiket két csoportra osztotta. Megkezdődött az annyira várt kétkapus játék, persze felesre szűkített kispályán. A gyerekek a szülők által vásárolt műanyag stoplis kis „focicsukákban" nagyon ügyesen kergették a labdát, s
Ismerkedés a labdával. Pillanatkép a „kicsik" foglalkozásáról.
(Erdei András felvétele)
ha gól született, azt óriási üdvrivalgás kísérte...
- Ilyenkor szemeljük ki a legjobbakat, akik a focisuli válogatott csapatába kerülnek. Tavasszal - a szülők külön költségén - már voltunk Ausztriában egy mérkőzésen. A közeljövőben Kaposvárral és Keszthellyel keresünk kapcsolatot, oda-vissza mérkőzésekre. A hazai találkozókat jó lenne az olajosok NB Il-es mérkőzései előtt lejátszani - mondta a tanfolyamvezető.
Az ambiciózus szakvezető tájékoztatása szerint sok a tehetséges fiatal a suliban. Tavasszal a „kicsiknél" Plander
Balázs, Gazdag Jancsi és Szabó Gabi hívta fel magára a figyelmet, a nagyoknál az egyetlen(!) kapus Rékli Marci; aztán Vajda Jancsi, Szabadi Gergő, Szabadi Karcsi, Gyarmati Tibi, Hajdara Pista, Kiss Tibi, valamint Szőke Gyuszi bizonyította képességeit.
14 óra 55 perc:
A tanfolyamvezető elbúcsúzott, mert a szülőkkel több új gyermek érkezett beiratkozásra és „debütálásra". Aztán a második csoportba sorolt 32 fiúval és ugyanennyi labdával Faller Zoltán is elkezdte az egyórás foglalkozást...
Tihanyi István

s. o. s.
telefonos lelkisegély-szolgálat
a 12-214-es telefonszámon
Vegye fel a TELEFONT, ha:
- bármely olyan gonddal, problémával szembekerül, mely pszichológiai (lélektani) tanácsadást igényel
- gondjait nem tudja megbeszélni
- gyakran kerül másokkal konfliktusba
- gátolt, szorongó, túlzottan érzékeny
- nehezen barátkozik, nehezen létesít kapcsolatot
- úgy érzi, környezete nem érti meg stb.
Hívását várják a telefonos lelkisegély-szolgálat mentálhigiénés szakemberei. Minden szerdán: 16—18-ig Minden szombaton: 18-21-ig
\
30 KANIZSA 1991. szeptember 27.
SPORT • SPORT • SPORT
Labdarúgás
Labdarúgócsapataink közül a MÁV NTE és a Kiskanizsa nyerni tudott, míg az Olajbányász legénysége vereséggel volt kénytelen elhagyni a játékteret.
A piros-kékek Baján vendégszerepeltek és 1-0-ás vereséget szenvedtek. Nem sok hiányzott legalább az egyik pont megszerzéséhez, hisz a 84. percben született a hazaiak győztes gólja. A találkozó első félidejében néhány alkalommal lett volna lehetőség betalálni az ellenfél kapujába, de a jobbnál-jobb lehetőségeket is elpuskázták az olajosok. Szünet után felváltva kerültek veszélybe a kapuk, és már-
Két
már úgy tűnt, az Olajbányásznak sikerül „pontosan" hazatérni, amikor a bajai csatár Vén nagy gólt ragasztott Vla-szák kapujába. A hátralévő hat percben kétszer is egyenlíthetett volna az Olajbányász, de Rituper és Hegedűs is hibázott. Németh Lajos edző a vereség okát abban látta, hogy ezúttal néhány kulcsjátékos mélyen tudása alatt játszott, így aztán nem sikerülhetett a betervezett pont megszerzése.
***
A MÁV NTE legénysége folytatta jó szereplését. A múlt heti idegenbeli sikert
igen, egy
most hasonló hazai követte. Ezúttal Siklós csapatát győzték le, igaz nagy küzdelemben. A vendégek kétszer is vezettek, de mindkétszer csak rövid ideig. Szünet után nagy harc folyt a győztes gólért, és ezt változatos játék után a vége előtt öt perccel lőtt találattal a vasutasoknak sikerült megszerezni.
***
A megyei bajnokságban szereplő Kiskanizsa a hét végén rangadó jellegű mérkőzést vívott Tótszerdahelyen. A kiska-nizsaiak egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mivel az első fordulóban nem léptek
nem
pályára. A Tótszerdahely rajtja a vártnál is jobban sikerült, így nagy csatára volt kilátás. A találkozó első felében a hazaiak harcoltak ki fölényt, és lehetőségük is több volt, mint a kiskanizsaiaknak. Szünet után fordult a kocka, a kiska-nizsaiak átvették a játék irányítását és számos helyzetet dolgoztak ki. A vezetést mégis a hazaiak szerezték meg, a vendégek azonban nem adták fel. Előbb Szerdahelyi nagyszerű szabadrúgásával egyenlítettek, majd az utolsó percben Felső remek szóló után bombázott a kapuba.
-kázé-
Sporthétvége
SZOMBAT
Kézilabda: NB l-es női mérkőzés: Olajbányász SE-Debre-ceni VSC, Olajbányász munkacsarnok, 15.00. NB I B-s férfi mérkőzés: Tungsram SE-Hőgyész, Olajbányász munkacsarnok, 16.30.
VASÁRNAP
Labdarúgás:
NB Il-es mérkőzés: Olajbányász SE-ESMTK, Olajbányász pálya, 15.30. Megyei bajnokság: Kiskani-zsa-Páka, Kiskanizsa, Sport-kert, 10.45.
Kosárlabda
MÁV NTE-EGIS OSC 60-84 (25-44)
NB l-es női mérkőzés a „B" csoportból. A vasutasok legeredményesebb játékosai: Ivanovna
(21), Simonné (16), Petényi (11).
Az 1991/92. évi bajnokság nyitómérkőzésén a várakozásnak megfelelően született meg a vendéggyőzelem. Ugyanis a hazai csapat, a jelentősen átalakult, no és meggyengült vasutasok még nem álltak össze. Nem tudták pótolni a kiesett játékosokat, s ráadásul nyomban az egyik legjobb B-csoportos csapatot látták vendégül.
A találkozó tulajdonképpen már az első félidőben eldőlt. A repülőrajtot vett fővárosiak percek alatt elmentek 10-2-re, majd „felállt" a hazai csapat, de aztán egy újabb kisiklás, néhány perces rövidzárlat után jelentős előnyre tettek szert a vendégek.
A gyengécske első játékrész után összeszedte magát a kanizsai együttes, s különösen az új szerzemény, a szovjet Ivanovna volt elemében, aki eredményes játékával lépést tartott a fővárosiakkal. Negyedórán át felváltva estek a kosarak, majd a hajrában növelték előnyüket a vendégek, akik jó csapat benyomását keltették és könnyű győzelmet arattak.
Lázár Béla, a vasutasok edzője: - Tény, hogy még sok a tennivaló a csapat házatáján. Nagy lemaradásban vagyunk, de bízom abban, hogy a rendelkezésre álló szűkös állomány mielőbb beérik, s akkor lelkes közönségünket ki tudjuk szolgálni. A nyitányon elszenvedett vereségért nem vagyok elkeseredett, mert ellenfelünk jóval nagyobb erőtudással rendelkezik. Azt viszont sajnálom, hogy aránylag könnyen megadtuk magunkat, s néha bosszantó védekezési hibát vétettünk. Nos, lesz ez még jobb is.
(-ha)
Pánczél (TIP-TOP) megszerzi a TIP-TOP negyedik gólját az Ipartestület elleni dontfln.
{Fotói Erdei András)
A helyi TIP-TOP csapata nyerte a Kanizsa Kupát
Szeptember 14-15-én a Mindenki Sportpályáján rendezte meg a Nagykanizsai Vá-
rosi Labdarúgó Szakszövetség a Kanizsa Kupa meghívásos országos kispályás labdarúgó-
tornát. A hajnali záporoktól felázott csúszós, sáros talajon 26 csapat kezdte el a küzdelmeket, 10 csoportban. Több forduló után a következő végeredmény alakult ki:
Kanizsa Kupa: 1. TIP-TOP (Nagykanizsa), 2. Ipartestület (Nagykanizsa), 3. Bakony Művek (Veszprém), 4. TUBIFEX (Nagykanizsa).
Tisztelet Kupa (a csoportmérkőzések 2. helyezetteinek küzdelme): 1. KVGY (Kaposvár),
2. Fekete Sas (Nagykanizsa),
3. AS Roma (Budapest), 4. AFHK (Mosonmagyaróvár).
Vigasz Kupa (kiesett együttesek összecsapása): 1. Kanizsa Bútorgyár (Nagykanizsa), 2. KÖGÁZ (Nagykanizsa), 3. Dózsa Pikkoló (Nagykanizsa),
4. Reduktor (Nagykanizsa).
(tih-i)
1991. szeptember 27. ( KANIZSA 31
Sakk
Rajt az OB I-ben
A Nagykanizsai Tungsram SE újonc OB l-es férfi sakkcsapata a sportág történetében első alkalommal szerepel a legmagasabb osztályban.
- A sportági bajnoki rendszer változása miatt, az őszi-tavaszi sorozatra történt átállás miatt tulajdonképpen most kezdődik el a tét-baj-nokság küzdelemsorozata. Az első félévben, az egyidényes bajnokságban csak ismerkedés folyt, fel- és rákészülés a tétbajnokságra - hangoztatta Kassai Zoltán, az izzósok versenyzője, csapatvezetője.
A kanizsai újoncok az eddig eltelt időben sem tétlenkedtek. Erősítették a szervezeti kereteket, no és a csapatot, amely élvezi a bázisszerv, a Tungsram-vezetés bizalmát, kiemelt támogatását.
- Kanizsa, a szakosztály, a sportág új vidéki fellegvára. Ebből következik, hogy nekünk mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az OB I ne tiszavirág életűnek bizonyuljon. Nos, már az egyidényes bajnokságra leigazoltuk Faragó Iván nk. nagymestert, olimpiai bajnokot, Schneider Attila nk. mestert. Ujabban pedig már örömmel mondhatom, hogy a vasárnap kezdődő 1991/92-es bajnokságban bennünket erősít Csonkics Tünde nk. nagymester és Kádár Gábor FIDE mester is - kapcsolódott a beszélgetésbe dr. Pintér Ferenc, az OB l-es újonc versenyző, a szakosztályvezető.
A 14 csapatos OB I-ben erős mezőny gyűlt össze, jegyzett versenyzők alkotják a csapatokat. így aztán nagy feladat hárul a kanizsai újoncokra, akik ugyan tartós élvonalbeli szereplésre készülnek, ám most nem lehet más a célkitűzés, mint bentmaradni ebben a minőségi osztályban.
- Az újonc-csapatban 2 nk. nagymester, 1 nk. mester és 3 FIDE mester szerepel, a többi versenyzőtárs mind mesterjelölt, akiknek a legfőbb vágyuk,
hogy a vonal fölött végezzenek, vagyis el kell kerülni az utolsó három helyet, hisz az ott végzők lesznek a kiesők. A tervteljesítés nehéz lesz, de én biztos vagyok abban, hogy versenyzőink mindent megtesznek a sikeres szereplés érdekében. A hazai találkozókat a Hevesi Sándor Művelődési Központban, ideális környezetben bonyolítjuk le, ahova várjuk az érdeklődő sportbarátokat, akik jelenlétükkel is erősítenek bennünket - vélekedett Kiss László versenyző, vezetőedző.
A sikeres bemutatkozásra népes versenyzőgárda készül. A már említett versenyzők-vezetők mellett Bagonyai Attila, Rausz Attila, Gerencsér József, Krutti Valér, Rezsek Győző, Ragats József, Csikár Brúnó, Papp Nándor, Sziva Antal, Nádasi Tamás, Kercs-marics József, Domsa Valéria, s a többiek várnak „bevetésre", akik sajátos módon készültek fel a feladat megoldására. Számosan vettek részt nemzetközi és hazai versenyeken, s ott nagyszerűen teljesítettek.
Kanizsán komolyan gondolják a tartós, nívós sportági munkát. Ennek egyik bizonyítéka, hogy kiemelt figyelmet fordítanak az utánpótlásnevelésre, a saját tehetségek kinevelésére.
- A hozzáállás, a figyelem, a tenniakarás szép példája, hogy három általános iskolában mintegy 100 gyerek bevonásával megkezdtük a képzést. Képességfejlesztő tantárgyként, heti l-l órában megindult a sakk- és logikai oktatás. A Templom tériben 2, a Hevesiben és Andrejkában l-l osztályban folyik az alapok lerakása, s ebben többségében második osztályos fiúk és lányok vesznek részt - újságolta nagy örömmel a főszervezőoktató Kiss László, a lámpagyáriak vezetőedzője.
Balogh Antal
Teke
Az 1991/92. évi bajnokságban újoncként rajtolt a női NB I-ben a Kanizsa Sörgyár együttese, amely az NB II-ben bajnokságot nyert csapattal küzd a bentmaradásért, a további élvonalbeli szereplésért.
Az NB I Nyugati csoportjában szereplő kanizsai lányok az alapbajnokság eddig lebonyolított három fordulójában a várakozásnak megfelelően szerepeltek. Annak ellenére, hogy a nyitányon vereséggel zárták a Kanizsán sorrakerült zalai rangadót:
- A játékostársak jó formában várták a rajtot, ám az addig kétszer is legyőzött ZTE-Építők „feltámadt" most és 7 fával, 5-3 arányban legyőzött bennünket. Balszerencsés vereséget szenvedtünk, de ez nem tört le bennünket - vélekedett a rangadóról Majoros-né.
A bajnokság 2. fordulójában a bajnok BKV Előre vendégei voltak, ahol a sörösök tisztes helytállást értek el, nagy küzdelemben maradtak alul 5-3 arányban.
Legutóbb az OKGT BSE csapatát fogadták a felújított csarnokban, amelyen meglett az első győzelem. Nagy volt a boldogság a csapat házatáján a 6-2-es győzelem (2397-2378) megszerzését követően, amelyről a törzsszurkoló Vág-völgyi Tamás így összegezett:
- Nagy elszántsággal készültek a lányok a mérkőzésre, amely végig rendkívül iz-
Meglett az első NB l-es győzelem
galmas volt. Az első körben a fővárosiak jutottak előnyhöz, majd a sörösök ledolgozták a hátrányt, és a befejező, harmadik körben remekül hajráztak. Bátorítottuk, buzdítottuk versenyzőinket, akik jó formában versenyeztek és győzelemmel kedveskedtek. Gratulálok mindenkinek.
Az első NB l-es győzelemhez Vágvölgyiné 420, Né-methné 412, Tubolyné 401, Majorosné 394, Szentes 390, Csillag M. 380 fás teljesítménnyel járult hozzá.
***
Az NB III Nyugati csoportjában is megkezdődött a pontvadászat, melynek 12 csapatos mezőnyében a kanizsai színeket az Üveggyár és a Sörgyár gárdája képviseli. A nyitó fordulóban az Üveggyár 6-2-re nyert Sárváron, majd hazai pályán ugyancsak 6-2-re verte a Gellénháza csapatát. A sörgyári fiúknak még várni kell a sikerre, akik Szentgotthárdon 7-1-re vesztettek, majd legutóbb Kanizsán maradtak alul 5-3 arányban az Sz. Építők ellen.
(-ba)
Rendezési tervek lakossági fórumok ütemezésére
1. Nk.-Miklósfa egyszerűsített rendezési terve - Miklósfa, Mindenki Háza, 1991. október 2. 17 óra.
2. Nk. Észak-Keleti városrész I. ütem beépítési terv módosítása - Nk. Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyaló, 1991. október 3. 17 óra.
3. Nk. Munkásőr úti (Garai u.) lakóépület-együttes befejező szekció beépítési tervjavaslata
- Nk. Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyaló, 1991. október 3. 17 óra.
4. Nk. kül- és belterületének hasznosítási javaslata, tanulmányterve - Nk. Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyaló, 1991. október 9. 17 óra.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának Kw&győlése 199J. október 7-én (hétfőn) 14 órakor a Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaratermében
KÖZMEGHALLGATÁST tart,
amelyen az állampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek ktyviselőí KÖZÉRDEKŰ KÉRDÉS-eket Intézhetnek a képvisetőkhftz és JAVASLATOT tehetnek a közgyűlésnek.

l
KANIZSA
1991. szeptember 27.
Naptár
1848. március 19. ''Pozsony (Magyarország vagy inkább a magyar faj most van forduló ponton. Vagy ragyogva éíni fog, vagy bukik, örökje. ■■
Egy és más bizonyosan történni fog! Mikor dói eí? hét múlva már mutatkozni fognak. oly szimptómákj melyek, alapján biztosan lehet ítélni.
Miként állanak. az esélyek?
A halál bizonyosnak, látszik, mert 1. szalmaviszonyok. közt élünk, minden tekintetben; 2. az erkölcsiség a legalacsonyabb fokpn áll; 3. a jelenlegi vezetik, sokkal inkább az ördöggel állnak, szövetségben, mint Istennel; 4. ''Európa lángol; miért ne perzselődne fel Magyarország is - a potiori (a fontosabb alapján) —?
''Ellene vetni ennek, (a menekvés szimbólumaiként) a kpvet-
kfzít lehet. A gondviselés 1. a legcsodálatosabb módon karolja fel gyakprta a gyermekfkj itta-sok. is lelkiszegények, ügyét. MAQyxnp''K ISTENE! 2. Ama magból, melyet az ördög hint el, Isten gyakprta a legnemesebbet, a leg-erkplcsösebbet sarjasztja - mint példának, okiért %f>mából etc. etc.
3. Mol legnagyobb az ínség, ott legközelebb a segély.
4. fajunk, ifjúságai?). í. Valószínűsége annakj hogy a mongol faj általunk, kfll, hogy képviseltessék,
Enfin c''est as-sez faible! (Mát ez bizony gyöngécskf!)
Én: ''Becsületesen rajta maradok. a bárkjín, melyen a magyar vagy elsüllyedni fog, vagy boldogsági?) is a nemzeti kibontakozási!) révébe behajózni!
Enyéimet, néptörzsemet, végezetül önmagamat kdeidbe teszem le, ó, Istenem!...
gróf Széchenyi István
Műsorajánló
Szept. 29. (vasárnap)
9.30-12.00 óra: Aprók tánca a kis-kanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Közreműködik a Bojtár együttes.
10 órától: Új gyermekrajzfilmek vetítése a HSMK kamaratermében (a belépés díjtalan). 19 órától: Szüreti bál a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban.
Október 2. (szerda)
18 óra: Petrasovits Anna, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnökének beszámolója a HSMK kamaratermében.
Október 3. (csütörtök)
18 óra: Csodálatos felfedezések ókori országokban (Holttengeri tekercsek). Tony Champbell ausztrál keresztény tudós diaképes befejező előadása. A belépés díjtalan!
VÁROSI TELEVÍZIÓ
Mozicsatorna
Szeptember 27. (péntek): a VTV adás után egy film vetítése. Szeptember 30. (hétfő): 20 és 22 órakor filmvetítés.
VTV-csatorna:
Szeptember 27. (péntek) és szeptember 30-tól (hétfőtől) október 3-lg (csütörtökig): 5.30-7.30: Rádió Extra - Jó reggelt Kanizsai 15.30-17.30: Rádió Extra - Kellemes délutánt I
Szeptember 27. (péntek): 18 órától: VTV Extra - Hétvégi magazin. Szeptember 29. (vasárnap):
8.00-12.00: TV-tévé (a csütörtöki adás ismétlése).
Szeptember 30. (hétfő): 18 óra: Extra - Sport. 19 órától: A városi önkormányzati közgyűlés közvetítése felvételről.
Október 2. (szerda): 18.00-19.00 óra: VTV Extra - A mi városunk. 19 órától: Casino Aquincum. Október 3. (csütörtök): 18 órától: TV-tévé (részletes program műsormellékletünkben).
A Nagykanizsai Családsegítő Központ felsőfokú végzettséggel (államigazgatási főiskola, gyógypedagógiai főiskola) rendelkező munkatársat keres főállású munkakör betöltéséhez. Jelentkezni: Családsegítő Központ Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. sz. alatt, az intézmény vezetőjénél.
LAKÁS - TLLIÍK
Családi ház eladó. Nagykanizsa-Palin, Alkotmány u. 137. Érdeklődni: egész nap a helyszínen.
Másfélszobás, tehermentes, központi fűtéses lakásomat eladom, vagy nagyobbra cserélem. Nagykanizsa, Zemplén 5/A. VI/39.
Nagykanizsa központjában háromszobás, tehermentes, társasházi lakás garázzsal, valamint Látóhegyen 1292 négyzetméter (360 négyszögöl) zártkert tárolóval eladó. Érd.: KANIZSA szerkesztőségben, tel.: 12-305.
Nagykanizsa, Berzsenyi u. 14/A-ban másfélszobás, összkomfortos lakás azonnal beköltözhetően családi okok miatt sürgősen eladó. Érd.: 85/61-347-es telefonszámon lehet.
Kétszobás, gázfűtéses családi ház
Apolló Filmcentrum
Apolló filmszínház
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. Szeptember 27-30, kivételesen 16.30 és 19.30 órai kezdéssel: The Doors (amerikai). Szeptember 28-29-én 14 órakor: Nicsak, ki beszél még. Október 1-3.: A gyönyör rabjai (amerikai).
Stúdiómozi
Előadások kezdete: 16.30 és 18.15 óra.
Szeptember 27-29.: Csendes terror (amerikai).
Szeptember 30-október 2-ig: Dühöngés a becsületért (videó, magyar). Október 3.: Berlin felett az ég. A Filmbarát Kör tagjainak „A"-bérlet. Erotikus filmek 20.15 órától, csak 18 éven felülieknek: Szeptember 27-30.: Szexlövés (angol).
Október 1-3.: A vágy sötét oldala (angol).
Matiné (gyermekeknek): Szeptember 29-én 14 órától: Csizmás kandúr (videó, amerikai).
eladó. Érdeklődni: Nagyrécse, Petőfi u. 15. 17 óra után.
Nagykanizsa, Munkás u. 16/B. II/7. alatt 1 + 2 félszobás lakás garázzsal vagy anélkül eladó. Érd.: péntek, szombat, vasárnap 17 óra után.
ALBÚRLII
Összkomfortos, másfélszobás, bútorozott lakás október 1-től kiadó. Érd.: Nagykanizsa, Liszt F. u. 3/B. 1/3. Varga László. (Esti órákban.)
(i ARÁZS
Garázst bérelnék a Keleti városrészben. Ajánlatokat a 14-350/39-es telefonon vagy személyesen Nagykanizsa, Csengery úti autóértékesítő telepen lehet adni.
Nagykanizsa, Városkapu u. 2. sz. alatti garázssorban garázs eladó. Érd.: Városkapu u. 1/C. 1/4. Hétköznap 17 óra után, szombat, vasárnap egész nap.
(ÍONDOZÁS
Középkorú, egyedülálló nő idős személy gondozását vállalná lakásért cserébe. Ajánlatokat: „Ősz" jeligére a KANIZSA szerkesztőségébe, Pf.: 154-be kérek.
JÁRMI!
600 ccm-es kispolszkihoz új hengerfej, szelepekkel féláron eladó. Érdeklődni napközben a 12-305-ös telefonszámon.
Rover 2600-as, 5 ajtós személyautó reális áron eladó. Érd.: 93/13-288-as telefonszámon vagy egész nap Nagykanizsa, Fő u. 10. sz. alatt. (Húsáruház udvar. Hangszer Bizományi boltban.)
14 hónapos benzines ARO kevés kilométerrel, olcsón eladó. Érdeklődni: 94/22-030-as telefonon.
M( SZAKI CIKK -BÚTOR
Nagyképernyős, színes televízió (infracolor 2000, 29 programos, távirányítós) eladó vagy kisképer-nyősre cserélhető. Nagykanizsa, Teleki u. 9/b./ll. Szabó.
Colonial íróasztalt vásárolnék. Cím a szerkesztőségben.
Október 2-án:
Petrasovits Anna Kanizsán
A hazai szociáldemokrácia sokat vitatott személyisége, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke, Petrasovits Anna a párt nagykanizsai szervezetének meghívására városunkba látogat, és október 2-án (szerdán) 18 órai kezdettel a HSMK kamaratermében beszámolóval összekötött nyilvános lakossági fórumot tart, amelyre a szervezők várják az érdeklődőket.

Insert failed. Could not insert session data.