Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
100.63 MB
2021-01-13 15:55:21
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
730
1681
Kanizsa 1991. 044-048. szám november

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
56-ra emlékeztün
Az október 23-i megemlékezések sora szerda délelőtt 10 órakor a HSMK-ban vette kezdetét. Bethlen István országgyűlési képviselővel találkozhattak a város polgárai. A képviselő bevezetőjében az ''56-os forradalom jelentőségéről szólva hangsúlyozta, hogy az akkor kitűzött célokat - 35 év után - mára sikerült elérnie az országnak. Van szabadon választott parlamentünk, területünkön nem állomásozik egyetlen idegen hadsereg, megvalósult nemzeti függetlenségünk, a lét-
ja után, csak súlyos áldozatok árán lehet a magyar gazdaságot helyrehozni, új vágányra terelni. Bármennyire súlyosak is azonban a lakosság terhei, az átállás pozitív jelei már ma mutatkoznak. Példaként a külkereskedelmi mérleg kedvező alakulását hozta fel. A találkozó záró részében Bethlen István az érdeklődök kérdéseire válaszolt.
Délután öt órakor fáklyák, gyertyák fénye világította be a Városi Köztemetőt. A város lakosai, az önkormányzat, a pár-
A gőgből is a kishitüségböl lármázik az a ma szemetszúró, bántó, olykor félelmetes veszedelem is, melyet én a csoportsovinizmusok föltörésének nevezek. Soha ilyen indulatos, vad, elfogult nem volt a közéletünk, mint ma. Sajnos most nem gondolatrendszerek csapnak össze, hanem érzelmi állapotok, mint ahogyan ma inkább érzelmi pártjaink vannak, semmint gondolati rendszerekre épülök.
(Interjúnk a 3. oldalon)
Dornbach Alajos az országgyűlés alelnöke az ''56-os kopjafánál mondott ünnepi beszédet.
(Erdei András felvétele)
November 8-9-10.
Regionális (Alpok-Adria) konferencia és kiállítás Nagykanizsán
Már a nyár elején megrendezett Regionális Menedzserkonferencia idején eldöntött tény volt, hogy a szervezők egy a térségben megindított folyamat részeként, ősszel újabb hasonló jellegű találkozót hoznak össze. A jövő hét végén sorrakerülő konferencia és kiállítás céljairól, programjáról Rajnai Miklóst, a rendezvény egyik főszervezőjét kérdeztük.
(Cikkünk a 7. oldalon.)
rejött demokratikus jogállam minden magyar állampolgárnak biztosítja a szabadság lehetőségeit. Bethlen István elmondta, az alakuló demokrácia legfontosabb fokmérője, hogy az emberek mekkora aktivitással vesznek részt alakításában. Ezután szűkebb szakterületéről, a gazdasági helyzetről szólt röviden. Kifejtette, hogy a 4 évtizedes kommunista diktatúrakatasztrofális gazdaságpolitiká-
tok, a társadalmi szervezetek képviselői néma tiszteletadással rótták le kegyeletüket az Ismeretlen Katona emlékműve előtt, emlékezve a 35 év előtt elesettekre, kivégzettekre, a megtorlások áldozataira. A fáklyás menet ezután a mozi előtt álló „56-os kopjafához" vonult, ahol Kereskai István polgármester köszöntője után Dornbach Alajos, az országgyűlés alelnöke mondott ünne-
pi beszédet. Felidézve személyes emlékeit az ''56-os októberről, az elmúlt rendszer érték- és erkölcspusztító tevékenységéről szólt. A 35 év alatt felnőtt korosztályok nem tudhatták meg a magyar forradalom igazi okait, nem ismerhették meg céljait. Szerencsésebbek voltak azok, akik családjuk, szűkebb környezetük révén hozzájuthattak az események igaz tudásához. Sokan - főleg idősebbek - vetik ezeknek a korosztályoknak a szemére, hogy nincs igazi azonosulásuk
az ünneppel. Dornbach Alajos ezzel állította szembe, hogy a felnövekvő nemzedékeknek már megvan az a lehetősége, hogy a forradalom eseményeit sokkal tárgyilagosabban ítéljék meg, a hagyományok szellemében közelítsenek a ma problémáihoz.
Az ünnepi beszéd elhangzása után korabeli dokumentumokból válogatott irodalmi összeállítás következett, majd a megemlékezés zárásaként gyertyák gyúltak a kopjafa tövében.
N. I.

KANIZSA
1991. november 1.
1956...

któber 23-a a Köztársaság Napja, valójában az 1956-o& forradalom ünnepe. E* alkalommal fl-'' nyelemmel kísértem a televízió adásait, mit közvetítenek, milyen műsorokat sugároznak, mit tudnak nyáj tani 35 év után. Sajnos semmi különöset, Illetve láttam egy riportfilmet, melyet középiskolás tanulókkal ké-azitettek, s ez felkeltette érdeklődésemet. A* újságírók az után kérdezősködtek, hogy mit tudnak a mai tizenévesek az ötvenhatos eseményekről. Ismerve a* elmúlt bárom évtized történelem tananyagát, nem voltak ma-zlölm. A nyilatkozó fiák és lányok ismerete szegényes, pontatlan és talányos *oJt. Persze ezen nem kell csodálkozni, hisz* ez a témakör az elmúlt rendszerben tabu volt, Nem a gyerekeknek kell ezért szégyenkezel, hanem * felnőtt társadalomnak, a „létező szoclaUzmittaak"* Én még a pedagógusokat .sem hibáztatom. Kép/elj&k el, mit tehetett elmondani a forradalomról abban az Iskolában, hol 10-15 éve még az is gyanús volt, aki olvasta az Élet és Irodalmat, vagy a Mozgó Világot. Olyat is hallottam, bogy a rendszert bíráló tanárokat feljelentették, ügyükkel a hírhedt IlI/III-as ügyosztály foglalkozott. Es ml lehetett ott, ahol a mindig mindent túlUhegó kollégák legszívesebben a történelem tanítását is megszüntették volna, mondván nem a múltba, hanem a Jövőbe kell tekinteni. Milyen volt az az ország, ahoi a világon egyedülálló módon a hetvenes években a középiskolás érettségi tárgyak között nem szerepelt a történelem.
a tanulság keserves, és nébány korosztály esetében A tragikus, mert a hiány nem pótolható. Most arra X Jkkeil koneentrálnl, hogy újabb generációk ne kerüljenek hasonló helyzetbe, ne kelljen zavartan, szégyenkezve pislogniuk a kamerák előtt nemzetünk történelmének hiányos Ismerete miatt.
-száj-

KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügy vezető-lgazgatój a. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József Igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
-J- jlök az írógép előtt, t / rendezgetem a horvát-országi menekültekről összegyűlt anyagot, közben szól a rádió: „A központi hadsereg totális támadást indított a horvát nemzeti gárda ellen. Dubrovnikot szárazföldön, vízről, levegőből egyaránt támadják. A front szinte minden pontján harcok folynak... Ma Hágában újabb békéltető kísérletre ülnek össze a felek..." Mikor és hogyan lesz már ennek vége? És főleg hogyan? Folynak a harcok és várhatóan tovább érkeznek a menekültek. Kibombázták őket lakásukból, bevonulás elől menekülnek, vagy egyszerien csak félnek, mert elszabadult indulatok közben a géppuskasorozat nem válogat.
Aki a zöldhatáron érkezik, nem sokat válogathat. Az érvényes rendeletek szerint az egyre zsúfoltabb menekülttáborokba kerül. Annak ellenére, hogy ott ruhát, élelmet kapnak, mégis félnek odamenni. Büntetőakcióktól félnek, nagy tömegben együtt kiváló célpontot nyújtanak egy elvadult repülősnek. A táborok helyett megpróbálnának észrevétlenek maradni, csendben
várni, hátha történik valami odaát és hazatérhetnek.
- Akik érvényes útlevéllel érkeznek, azoknak a legnagyobb részét hozzánk irányítják - mondja Antal Istvánné, a Vöröskereszt kanizsai elnöke. - Eddig ötven-egynéhány menekült fordult meg nálunk, jelenleg 15-en vannak. Sokukról nem tudunk, mert vagy itt él<5 rokonoknál húzzák meg magukat, vagy ismerőseiktől kapnak segítséget.
A lehetőségeink szűkösek. Az összegyűjtött ruhákbók adunk nekik melegebb holmikat. Hetente 500 Ft értékben vásárolhatunk élelmiszert számukra, havi 100 Ft-ért pedig tisztálkodó szereket. Ezt az összeget egyelőre a Polgármesteri Hivatal előlegezi meg.
- A Menekültügyi Hivatal rendelkezései szerint jár ez az összeg a nem táborban élő menekülteknek - tájékoztat dr. Henczi Edit jegyző. - A Hivatal a számlák alapján utalja át a pénzt a Vöröskeresztnek, amit várhatóan jövőre tudunk csak visszaigényelni.
Megjegyzés: Remélhetőleg az összeg nem lesz túl nagy, a helyzet konszolidálása után már nem sok menekült érkezik. Az azonban mindenképpen furcsa, hogy a XX. század végén még mindig a bürokrácia akadályozza a gyors segítséget.
- A menekültek elhelyezésében Szabó Imre vállalkozó segítségével sikerült előbbre jutnunk - folytatja előző gondolatát Antalné. - A Fő út 21-ben bérelt irodahelyiségeit té-
rítésmentesen adta át, átmeneti szállás céljára. A berendezésben, a felújításban több vállalat, intézmény segített, így ma már több családot el tudunk ott helyezni. A szállás rezsiköltségeit a Polgármesteri Hivatal fizeti, a bérleti díjról még nem született megállapodás.
Beszélgetés közben idős házaspár lép a szobába. Nevüket, eredeti lakóhelyüket érdekükben elhallgatjuk, elég annyi: menekültek. Mindketten jól beszélnek magyarul, szállóban laknak. A néni szólal meg először:
- Marikám, kitakarítottam a folyosót, lesöpörtem a lépcsőt. Mit tudok itt bent segíteni? -majd a választ meg sem várva, férjével együtt a másik
szobába megy és segít szétválogatni a ruha-adományokat.
- A menekültek élelmezésében sok segítséget kaptunk a Húsipartól, a Tejipartól és a környező falvakban működő szervezeteinktől. A két vállalat reggelit szállít naponta, illetve kétnaponta. A menekültek a városi népkonyhán ebédelnek, ahol a községekből kapott nyersanyagokkal térítjük a költségeket - sorolja Antalné. - A legnagyobb gondunk a menekültek pénztelenségével van. Anyagi lehetőségeink nincsenek, munkát meg a mai helyzetben lehetetlenség szerezni. Néha sikerül alkalmi munkákat ajánlani, de amíg státuszuk nem tisztázódik -tartózkodási, munkavállalási engedély nélkül - nem sokat tehetünk. Ráadásul többségük még nem is tudta eldönteni, hogy mit akar a jövőben. Meg akarják várni - és ez természetes -, hogy mi lesz otthon.
- Mondja meg mit csináljak? Három hónapja műtötték a gerincemet, a férjem egy szót sem tud magyarul. Itt van a két kicsi gyerek. Mihez kezdjünk? - panaszkodik sírva egy fiatalasszony.
Nem irigylem Antalnét. önkéntes szervezetet képvisel, szinte mindent csak kérhet, hivatalos döntésekhez nincs joga. Sokszor a menekültek helyzetét látva, csak jó szót, megnyugtató biztatást adhat.
A kapitányság képviselője lép be. Örömmel újságolja, hogy a legutolsónak érkezett családnak megnyugtatóan rendeződött a sorsa. Befogadta őket egy magyar család, gondoskodnak ellátásukról, legalább addig, míg eldöntik - maradnak vagy hazamennek.
Egy délelőtt édeskevés arra, hogy bárki is teljes valójában megismerje a hazájukból menekültek, elüldözöttek sorsát. Bánat és öröm feszül egymásnak. Öröm, hogy az emberek jönnek, segítenek, keresik a lehetőségeket. Bánat, hogy keveset tehetnek. A Menekültügyi Hivatal messze van, pedig a rendeletek alapján az ő kezükben van a megoldás. Nem hivatalos információk szerint a megyei önkormányzatnak van valamiféle kapcsolata a szervezettel, de a kanizsai Polgármesteri Hivatal eddig csak levelező kapcsolatban áll a menekültügyesekkel. Le-küldik az instrukcióikat - innen meg megy a válasz.
Eközben a menekültek itt vannak nálunk, félnek, reménykednek és várnak...
Nagy Imre
Hazájukból menekültek
1991. november l.
KANIZSA
Hegyi Lóránt művészettörténész mellett (a képen jobbra) a kanizsai Aradvári Renáta.
GŐG ÉS KISHITŰSÉG VAGY ALÁZAT ÉS MAGABIZTOSSÁG
Beszélgetés Bodor Pállal erkölcsről, érdekekről
A Bólyai János Altalános Iskola névadó ünnepségén Bodor Pál erdélyi származású író, a Magyar Újságíró Szövetség elnöke tartotta az ünnepi beszédet. Emberi értékekről, erkölcsi tartásról szólt, melyek megléte erőt adhat a társadalomnak, a nemzetnek a mélypontról való elmozduláshoz.
- Manapság szinte már közhellyé koptatták az Európához való csatlakozásunk, felzárkózásunk, vagy ha úgy tetszik visszatérésünk gondolatát. Ünnepi be-izédében ön azt a szót, hogy Európa, nem mondta ki, a gondolatok mögött mégis ott érződött az egyetemes értékek tisztelete.
- Én azt hiszem, amikor arról beszéltem, hogy először vagyunk egy család tagjai, azután a közösségé, azonképpen vagyunk először magyarok és azután emberek - akkor az európaiság és magyarság mély összekapcsoltságára is gondoltam.
Az európaiság fogalma elsősorban erkölcsi kérdés és csak másodsorban szellemi kategória. Úgy érzem, az erkölcsi eszmények fon-tosabbak a szellemi értékeknél. Bár tudom, hogy egy iskola névadó ünnepségén nem illik arról beszélni, hogy én a jóságot fonto-sabbnak tartom a műveltségnél, ezért ezt a tételemet, legalább vázlatosan bizonyítanom kell. Én meg vagyok győződve arról, hogy a műveltségtől nem fejlődik a jellem, vagy hogy még durvábban fogalmazzak; láttam nagyon sok jellemtelen, de művelt embert, és fordítva. Az a meggyőződésem, hogy az ismeret, a szellem pallé-rozottsága nem föltétlenül hat vissza az erkölcseinkre. Ezért állítom azt, hogy fontosabb számomra az erkölcs, a humánum, a tárgyi tudásnál. Mindig azt szoktam mondani, hogy az a derék tibeti láma, aki Körösi Csorna Sándor Tanítómestere volt, a szó európai értelmében műveletlen ember volt. Az egész kultúrája az európai kultúrkörtől nagyon távol esett, de ő mégis egy igen kultu-
rált lélek volt, az erkölcsnek és a jóságnak egy rendkívüli jelensége.
Majdnem mindegy, hogy milyen tárgyi tudás a szellemi tornánk eszköze. Úgy, ahogy a reggeli tornához mindegy, hogy a súlyzóm vasból, ólomból vagy éppen aranyból van, azonképpen mindegy, hogy milyen lexikális anyagon edzem az elmémet.
Az európaiságon ezért értek én elsősorban erkölcsiséget.
- A gógről és kishitüségröl, mint a magyarságot sújtó évszázados veszélyekről szólt...
- A gőgből és a kishitűségből származik az a ma szemetszúró, bántó, olykor félelmetes veszedelem is, melyet én a csoportsovinizmusok föltörésének nevezek. Soha ilyen indulatos, vad, elfogult nem volt a közéletünk, mint ma. Sajnos most nem gondolatrendszerek csapnak össze, hanem érzelmi állapotok, mint ahogyan ma inkább érzelmi pártjaink vannak, semmint gondolati rendszerekre épülők. Én nagyon féltem a versenyképességünket ettől a gyűlöletáradattól, amely most megoszt minket. Azt mondottam volt az
Újságíró Szövetség közgyűlésén, hogy ez a világtörténelmi kavarodás, amelynek tanúi vagyunk, ez tulajdonképpen egy világtörténelmi fordulat előkészítő szakasza. Ahogy a Forma l-es versenyeket megelőzi egy előverseny a rajtkockákért, úgy ebben a kavarodásban most kell nekünk is kiküzde-nünk a helyünket a majdani rajtnál. Nagyon félek, hogy ez a fajta indulatos gyűlölködés, mely nem tévesztendő össze a jogos felelősségrevonással, ez csökkenti az esélyeinket.
- Hogyan látja, a politika - és itt általában véve a politika működésére gondolok - képes-e elfogadni az ön által hangsúlyozott erkölcsi értékeket? A politikai gyakorlat tudja-e mindenkor ezekhez tartani magát?
- Keserves helyzetben vagyok, mert az Újságíró Szövetség elnökeként köteles vagyok távol tartani magam mindenféle pártpolitikai meggyőződéstől. Ez azt is jelenti, hogy sem közelebb nem kerülhetek egyikhez-másikhoz, sem ítéletet nem mondhatok. Szövetségünk egyébként is a szakmai és erkölcsi
értékek védelmére hivatott szervezet. Most nem engedhetem meg magamnak, hogy kibújjak a bőrömből, és újságíróként, vagy szépíróként nyilatkozzam. Attól tartok, hogy félreértenék, vagy félremagyarázhatnák a véleményemet. Azt hiszem, a politika akkor tisztességes, ha azokra az állandó értékekre épül, amelyek ennek a kicsiny magyarságnak a jövőjét szavatolhatják. Többször kifejtettem, és szent meggyőződésem, hogy az emberiség története mintegy a reinkarnálódó jellemkategóriák története. Azt akarom ezzel mondani, hogy nagyjából ugyanazok a jellemcsoportok, politikai irányok ütköznek meg különböző korokban. Ezek fölött és ezek alatt megtalálhatjuk az állandó értékeket, amikre a politikának oda kellene figyelni.
Nagy Imre
Díjat nyerni „profik" között
Néhány napja érdekes telefonbeszélgetés zajlott a Bat-thyány-Gimnáziumban. Budapestről, a Z/ART Alapítványtól érdeklődtek, hogy a gimnázium mióta foglalkozik képzőművészeti szakképzéssel, merthogy ők erről még nem tudnak.
A kérdés apropóját és egyben jelentőségét az adta, hogy az alapítvány által meghirdetett „Lyra" szín- és formakísérleti pályázaton, melyet művészeti szakközépiskolások, tagozatos iskolák diákjainak hirdettek meg, Aradvári Renáta a Képzőművészeti Alap 5.000 Ft-os díját nyerte el. Rajta kívül a pályázatra beér-
''Nerorégib*n kerüli a* oi-elé Hayln Hatevv , Donin Zsidónak leírni... című munkája. A zsidóság tél* bcvwcW Wmj* kanizsai vonatkozással Is bír, hiszen tipográfiái tervezése lapunk :>korl Ifjúsági n»atve»W-nek, Tiszai Szilárdnak a munkáját dicséri! (d)
kezett pályamunkák közül még három iskolatársa - Farkas Anita, Bartal Hajnalka és Lukács Tímea - pályamunkáját is kiállításra alkalmasnak találták a rendezők.
Mindezzel együtt a Stamler
Lajos által felkészített közősség még mindig „csak" az általános képzést adó Batthyány Lajos Gimnázium tanulója. Pont ezért az elért eredmény is - talán?! - többet ér!
j: 4 KANIZSA 1991. november 11
SZÜLTíVtSüiAT <B09&0£>JZL<MA9CK&L
Önkormányzati morzsák
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése október 28-án reggel 9-kor kezdte meg rendes ülését. A képviselők még a napirend elfogadása előtt megegyeztek abban, hogy 13.30-kor mindenképpen befejezik a tárgyalást, hiszen a délután folyamán egyéves születésnapjukról való megemlékezésen vesznek majd részt.
Hosszas vita után elfogadtak
A hétfői közgyűlés bővelkedett Shakespeare-i fordulatokban, az Ahogy tetszik-től a Vi-har-ig. Az utolsó napirendi pont az IKKV utódszervezetének vezetői kinevezése volt. Az egyik pályázó, dr. Szőllősi Edit mondandójába beleszőtte nevemet, mint SZDSZ-es ügyvivőt, (gy reagálásra késztetett. A pályázatok értékelését, a pályázók meghallgatását a városüzemeltetési bizottság végezte, ahol jómagam a bizottság tagjaként és nem az SZDSZ delegáltjaként vettem részt.
Ezt dr. Szőllősi Editnek is tudnia kell, hiszen lassan egy éve már, hogy bizottságunk munkakapcsolatban áll az IKKV-val.
Az IKKV átalakulásának vizsgálata tavaly decemberben kezdődött. Az akkori vállalatvezetés több alkalommal készített javaslatot az rt.-vé történő átalakulásra. Ezek azonban nem kerültek elfogadásra. A bizottság tavasszal javasolta a megbízott vezető felmentését és önkormányzati biztos kinevezését, egyúttal Jesch Aladár bizottsági elnök vezetésével kidolgozta az átalakulási koncepciót, amely az önálló egységek kft.-vé történő átalakítását, vagyonkezelői szervezet létrehozását jelentette. Ezzel bízta meg a közgyűlés Marton Istvánt, ő a kft.-k megalakítását nem készítette elő, ehelyett egy többváltozatos, a város egész vagyonát kezelő rt.-re tett javaslatot. (Munkájában a kft.-k alakítását 12 mondatban megemlítve.) A közgyűlés ezt a javaslatot sem fogadta el, (gy Dormán Istvánt bízta meg vezetői feladatokra. Az IKKV utódszervezetére ház-kezelőségi intézményként vezetői pályázatot írtak ki, amire két pályázat érkezett. Mivel a
16 napirendi pontot, ebből végül 3 és felet sikerült döntéssel lezárniuk.
Néhány kérdéssel, kiegészítéssel elfogadták a polgármesteri tájékoztatót.
A költségvetés tervezéséről szóló előterjesztés keretében döntöttek jópár beruházási céltámogatás pályázatáról, illetve jövőre indítandó beruházásokról. Ezek között szerepelt a záporkiömlő-záportározó. Katona rét csatornázása, Kiskani-zsa csatornázása, Petőfi utca csatornázása, kórház-egészségügy gép-műszer beszerzé-
kiírásóknak csak az egyik felelt meg, új pályázatot hirdettek meg, ahol Dormán István visszalépett. Az új pályázat alapfeltétele volt az 5 éves szakmai, vezetői gyakorlat. Az intézmény neve eközben „törzsfejlődésen" ment keresztül, és felvette a Házkezelési és Va-gyongondnokság nevet. A pályázati kiírás nem az önkormányzati határozat szerint történt. A három pályázat közül az egyik határidőn túl érkezett be, a másik kettőnél hiányzott az 5 év vezetői gyakorlat. Dr. Szőllősi Edit esetében a jogtanácsosi munkakör csak fizetési, besorolási kategóriaként minősül vezetőnek. A kiírás „vezetői gyakorlatra" szólt. Dr. Szőllősi Edit pályázata a város összes vagyonának kezelését célozta meg, melyek felsorolásában a Városgazdálkodási Vállalat és a volt Költségvetési Üzem vagyona is szerepel, az erdők, részvények stb. mellett. A pályázat tartalmi része és a vállalati felépítési sémája (négy osztályvezető + hat csoportvezető) lényegében az eddigi „nagy" rt. szűkített változata, amelyet korábban „kacsacsőrű emlősnek" neveztem el. Részemről ez a változat ugyanúgy nem fogadható el, hiszen az intézmény ilyen széles körű vagyonkezelési jogosítvánnyal bármikor átalakítható rt.-vé. Kérdésemre, hogy vállalná-e az IKKV jelenlegi vagyoni keretein belül az intézmény vezetését, dr. Szőllősi Edit egyértelmű nemmel válaszolt. A bizottságban az volt a javaslatom, hogy a közgyűlés először értelmezze a vagyongondnokság kereteit, azt rögzítse, mert mind a pályázók, mind a képviselők mást-mást értettek alatta. írjon ki új pályázatot az 5 éves ve-
se. Hunyadi iskola tornaterem építése, miklósfai iskola tornaterem építése, Fakos vízellátása, Bolyai iskola tornaterem építése.
Harmadik napirendi pontként a helyi adókról vitázott a testület. A több tárgyalási forduló után bevezetendő vállalkozói és lakossági adók közül most azokat választották ki, melyeket egy következő lépcsőben társadalmi érdekegyeztetésre visznek. így vitára bocsátják az iparűzési adó, a vállalkozói kommunális adó, és a lakossági építmény adó
álruhában
zetői gyakorlat törlésével, mert ez a kikötés jelentősen beszűkíti a pályázók körét. A kinevezés 1-2 évre szóljon. Az IKKV házkezelési osztálya jelenleg is működik, az új pályázat kiírása azt nem befolyásolja. Az önkormányzat és a polgármesteri hivatal illetékesei fokozottan figyeljenek az IKKV-nál történő eseményekre, mert egyébként az IKAVE-ból önkor-mány-zacc lesz.
Közel fél éve, hogy ezt írtam: „Véleményem szerint, amíg az IKKV-nál legalább
tervezeteit. A testület csak az érdekegyeztetések után dönt véglegesen az 1992-ben bevezetendő helyi adókról.
A negyedik napirendi pont több ok miatt félbeszakadt. Egyrészt a vita - finoman szólva - kissé elfajult, másrészt a testületnek tartania kellett magát az eredeti időponthoz, a fél kettőhöz. A közgyűlés tehát, ha tizenöt perc késéssel is, de megkezdhette a születésnapi megemlékezést a Csónakázó-tavi vendégházban.
N. I.
1990. jan. 1-től kezdődően egy átfogó, független pénzügyi revízió el nem készül, a képviselők felelősen nem tudnak dönteni. A személyi felelősséget vizsgálni kell, hogy azok, akik az IKKV-t idáig juttatták, kft.-nél vagy egyéb átalakulási formánál vezető szerephez ne juthassanak." Ezt több fórumon, bizottsági ülésen is javasoltam. A vizsgálat nem történt meg. Lassan egy éve lesz, hogy az IKKV átalakulási kísérlete elkezdődött. A születésnapi tortára a felirat ugyan még nem készült el, de egy biztos, a cehhet a város állja.
Röst János
Hej, helyi adó!
A Független Szakszervezetek Regionális Irodája Nagykanizsa tagszervezetei a helyi adók tervezett bevezetése kapcsán felhívják a döntéselőkészítők és a döntéshozatalban érintett képviselők figyelmét, hogy az oly sokak részéről áhított sietség sem lehet mentség - az elemi létfeltételeket veszélyeztető infláció és áremelkedések sodrában - a bérből és fizetésből élők további terheinek súlyosbítására.
A helyi gazdaság krónikus betegségtünetei, a szociális válság és a közmegegyezést elősegítő intézményrendszer kiépülésének késedelmei csaknem kilátástalanná teszik a döntés megalapozott keresztülvitelét, az egyensúlyt célzó arányos közteherviselés megvalósulását.
Az elnyomorodástól való félelem, a kilátástalanság Nagykanizsán is jelen van és naponta érzékeljük, hogy a munkáltatók örökölt szociális szerepkörüket nem képesek hagyományozott tartalommal betölteni.
A helyi adók kérdésköre ma különösen nem választható el a bérezés kérlelhetetlen valóságától, a megélhetés rezsiköltségeinek vágtató mértékétől, a munkahelyi kiszolgáltatottságtól, a pályakezdők reménytelenségétől!
Szükségesnek, elkerülhetetlennek tartjuk a józan önmérsékletet, az adóalanyok körét, az adó mértékét, a konszenzuskeresés irányultságát illetően is.
Mert a változások igenlése csak jobb életkörülményeink reményében és garantált feltételekkel vállalható.
Független Szakszervezetek Regionális Irodája
Nagykanizsa
A „kacsacsőrű emlős"
1991. november í,
KANIZSA
III
Szereplők: Dr. Kereskai István Dr. Szőllősi Edit Takács Zoltán Palotás Tibor Dömötörffy Sándor Balogh György és még 19 képviselő
Történik: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésén, október 28-án, délután 1/2 2 tájban.
Előzmények: Az augusztusi határozattal létrehozott Vagyongond-nokság és Házkezelőségi Intézmény vezetőjét kívánják megválasztani a képviselők. Értelmezési vita után két vélemény kristályosodik ki. Az egyik a teljes városi vagyont az intézményhez tartozónak véli. A másik csak az önkormányzati bérleményeket, valamint a volt IKKV vagyonát kezeltetné az új főnökkel. A vitában hozzászólásról hozzászólásra érezhetően nő a feszültség.
Szín: Közgyűlési terem. Jelen van 24 képviseld, jegyző, több osztályvezető, az egyik pályázó és néhány újságíró.
Dr. Kereskai István: - Kérem szépen. Megkérdezem a testülettől, hogy tudunk és akarunk-e ma dönteni ebben a kérdésben? Van-e valakinek még az elhangzottakhoz valamilyen indítványa, mert így nincs értelme, hogy meddő vitát folytassunk. Arra, hogy milyen feladatköre és jogköre van, erre elmondtam, erre élő határozataink vannak, hogy az IKV jogutódja ez az intézmény, milyen feladatokat fog ellátni, egyelőre. Én ezt most nem kívánom kibővíttetni, mert megmondom, hogy miért, mert nincs is a kezünkben, hogy -konkrétan akarok mondani valamit - itt a Jesch úr mondta, hogy milyen messze vannak még a részvények és egyebek, amikkel majd gazdálkodni kellene. Nem értem, hogy egyik része ragaszkodna -az intézmény leendő vezetője -ahhoz, hogy ilyen feladata is legyen, másrészt pedig még a távolban vannak ezek a dolgok. Én magam részéről azt tudom javasolni, hogy ezzel a feladatkörrel, ami jelenleg ott átmegy, megkérdezni, hogy elfogadják-e, elfogadja-e a jelölt ezt a kérdést is. Ha elfogadja így, akkor utána lehetne a többiről beszélni. Tessék Takács úr!
Takács Zoltán: Azért a részvények nincsenek olyan messze, meggyőződésem. Ez vélemény volt. A másik egy kérdés lenne. Szervezetileg hogy fog a Polgármesteri Hivatalhoz kapcsolódni ez az intézmény?
Dr. Kereskai István: Nem fog a hivatalhoz kötődni, Takács úr. Minden intézmény, minden intézmény vezetője ide kötődik a testülethez. Mi nevezzük ki, mi mentjük fel. A szakmai felügyelete tartozik a hivatalhoz. Hát nem tudok most mást mondani jobbat, kihez tartozhatna, aki, ahol a szakemberek a város üzemeltetését ellátják, a Településellátási és Fej-
lesztési Osztály. Gazdaságilag pediglen, ahhoz a társasághoz, aki a gazdasági osztályon felügyeli. Ez a két társaság foglalkozna vele. Tessék Palotás úr!
Palotás Tibor: Tisztelt polgármester úr, én azt szeretném kérni, a Jesch Aladár úrnak az előbbi szavait kellene fontolóra venni. Például azt, hogy az intézményvezetőnek legyen joga - de énszerintem lehet is természetes joga -kitalálni a saját feladatait, amint a Jesch Aladár elmondta. És én hiszek benne, hogy ha jól találja ki, akkor ezt a közgyűlést meg fogja győzni arról, hogy ez lesz a jó megoldás, mert ez a közgyűlés olyan rugalmas közgyűlés, hogy ha kell havonta változtatja véleményét, ezért tehát itt nagy baj nincs. (A teremben derültség.) A másik pedig azt szeret... és ebben persze hinni kellene a leendő vezetőnek is. A harmadik... a másik dolog pedig, azt szeretném
kérni, hogy igenis döntsünk ma, és kérném az Editet is, hogy ha, hát ha kérhetem, hogy ne nehezítse meg a sorsunkat, hogy legyen vezetője ennek az intézménynek, mert a hírek szerint igen nehéz helyzetben vagyunk, hogy ha... és kerülünk, hogy ha nem lesz vezetője a mai nap. Köszönöm.
Dr. Kereskai István: Kérem szépen. Kíván-e valaki még megszólalni ebben a kérdéskörben? (Rövid várakozás, csend.) Akkor Editet kell megkérdeznem, hogy elvállalja-e ezt, hogy ha úgy dönt a testület.
Dr. SzAIIAsi Edit: (Mosolyogva lép a mikrofonhoz.) A fizetést még nem mondták.
Dr. Kereskai István: Itt most csak arról van szó, hogy ezekkel a feltételekkel, és később dönt arról a testület, hogy egyáltalán ebbe a Vagyongondnokságba mit fogunk értelmezni. Most nem tudjuk ezt eldönteni. Ebben a kérdésben kérem, hogy foglaljon állást.
(Kisebb várakozó csönd.)
Dr. SzAllősi Edit: Tehát végül is december 16-ig ez egy intézmény, tehát most csak a házkezelési feladatokat látja el. Tehát hogy ha, abban az esetben, hogy ha lehetőség van későbbiekben arra, hogy ennek a szervezete létrejöjjön, és hogy ha képviselő uraknak a többsége egyetért azzal, vagyis elfogadja azt, hogy... vagyis tudomásul veszi, hogy az én pályázatom másra szól, akkor én elvállalom november elsejétől. Ha meg tudunk egyezni a fizetésben is.
Dr. Kereskai István: Kérem szépen. Palotás úr fogalmazott jól. Itt nem kevesen vannak, akik meg-
tudják változtatni a véleményüket. Később erről tárgyalni lehet, hogy a Vagyongondnokságnak a feladatköre szélesedjék-e vagy sem. Én most azt kérdezem, így elfogadja-e Edit a Házkezelőség vezetését.
Dr. SzAIIAsi Edit: A... (Zavart félmosoly.) Én nagy..., én megmondom őszintén, nem kéretem magamat, mert egyszerűen nem akarok abba a csapdába beleesni, hogy elvállalok valamit, amire egyszer azt mondtam, hogy nem. Én Házkezelési osztályvezető nem akarok lenni. Most hiába, hogy engem intézményvezetőnek fognak hívni, de nekem önmagában a házkezelés az nem munka, az nem feladat. Én amit leírtam a pályázatomban, abba van egy csomó olyan szép feladat, amit jó lenne megoldani és egy jó időre ellátna munkával bennünket. És azt hiszem, hogy nem... nem válna senkinek a hátrányára, hogy ha... jó tudom
Dr. Kereskai István: (Közbevág.) Én nem így gondolom, hogy a házkezelés az csak egy mellékes feladat, számomra az egyik legfontosabb a városban.
Dr. SzAllősi Edit: (Szintén közbevág.) Jó! Igen-igen, persze, igen.
Dr. Kereskai István: Kérdezem mégegyszer: El tetszik vállalni ilyen módon, mert akkor lesz értelme a vitának.
Dr. SzAIIAsi Edit: Igen, elvállalom akkor, hogy ha a jövőben a vagyonátadás után, amikor megtörténik a vagyonátadás...
Dr. Kereskai István: (Kisegít.) ...akkor visszatérünk.
Dr. SzAllősi Edit: ...akkor visszatérünk rá.
Dr. Kereskai István: Jó, rendben! Köszönöm szépen! Kérem szépen, akkor most kérek javaslatot arra, hogy mennyi időre legyen és milyen fizetéssel... Tessék Dömötörffy úr!
Dömötörffy Sándor: Szeretnék ehhez valamit hozzáfűzni, mint vállalkozó. Hát én rettentő le vagyok sújtva az egésztől. Hát... kiírtunk egy pályázatot, amit egyré-szünk azt hitte, hogy egy házkezelés. Aztán arra pályázott egy, illetve ketten vagy hárman. Én nem tudom, hogy ki mit gondol arra, hogy ez milyen feladat. Azt hiszem, sok embernek fogalma sincs arról, hogy ez egy rendkívül fontos feladat. Itt nem fillérekről, milliókról van szó. Tehát, és akkor jön egy személy, aki életében nem is volt - hogy mondjam -vezető beosztású, talán a konyhapénznél többet nem is bíztak rá az elköltésére - elnézést, de ez, tehát... itt vannak a tények, és...
(Félreszól:) Egy pillanat!... és akkor gyakorlatilag erre rá akarjuk bízni a városnak az egész vagyonát és kéretjük, hogy legyen szíves és fogadja el. Hát nem tudom, hogy ...ő..., hogy ki gondolja itt komolyan ezt az egész képviselői munkát, illetve a városnak az érdekét. Ne haragudjanak azért, hogy milliókat rábízni arra, aki életében nem vállalkozott és nem volt olyan beosztásban, ahol milliók fölött kellett dönteni, vagy tízmilliók fölött kellett dönteni, akkor mi egy olyan személyt kéretünk, illetve arra, hogy fogadja el, hát erre én fel vagyok háborodva...
Dr. Kereskai István: Sándort Utolsó mondataidhoz had... nem dönt ez az intézményvezető! Félreértés. Azt én elfogadom, hogy amit mondtál, hogy Te nem tartod esetleg alkalmasnak a jelölteket arra, hogy ezt a feladatot ellássák.
Dr. SzöllAsi Edit: (Arcán feszülő indulatokkal közbevág.) Annyit azért legyen szíves megengedni, hogy azért egy pár szót érdekemben szóljon, hogy azért egy képviselő énvelem így ne beszéljen. Jó?l Ahogy ő beszélt most itt beszélt... (A végszó nem hallható.)
Dr. Kereskai István: Megkövetem a képviselőtársam nevében is, ha nem megfelelő hangnemben tudja ezt mondani. (Közben döbbent csend, utána is még másodpercekig.)
Dr. Szöllősi Edit kabátját véve kirohan a teremből. Nem köszön. Követi őt Marton István, kinek szavait nem lehet tisztán hallani, de kabátját 0 is felveszi.
Dr. Kereskai István: Kérem szépen! Kérdezem a tisztelt testületet, hogy foglalkozzunk-e ezzel a napirenddel, vagy zárjuk le a vitát, és folytassuk-e az ülést tovább, mert így nem lehet viselkedni, tessék elhinni. (Ujabb csend.) Kérem szépen! Egy kis figyelmet kérek még, akik jelen vannak itt. Kívánják-e, hogy ma ezt az ülést folytassuk? Aki igen, az tartsa fel a kezét! (Páran bágyadtan emelik kezüket.) Szerettük volna befejezni ezt a napirendet.
Balogh György: Mivel patthelyzet alakult ki, pályázónk nem tud nyilatkozni, mert elhagyta a termet...
Dr. Kereskai István: Kéreml Nem folytatjuk tovább a vitát! Itt személyes sértődések is előfordulhatnak, ha tovább így beszélgetünk egymás között. A mai közgyűlésünket bezárom, és jövő hétfőn délután kettő órakor folytatjuk itt a munkát. Nagyon sajnálom, hogy így kellett a mai ülést berekesztenem.
A szereplők elhagyják a színpadot és keresetlen szavakkal próbálják az előadás okozta feszültségeket levezetni magukban vagy egymás közt.
írta az élet.
Lejegyezte szó szerint: i Nagy Imre
KIVONULÁS
Drámai önkormányzati életkép egy felvonásban
Városunkban az ''56-os forradalom ünnepének vendége és szónoka dr. Donibach Alajos volt. E programot praktikusan összekapcsolta az SZDSZ Nagykanizsai Szervezetének meghívásával. A közel másfél órás kérdezz-felelek szenzációmentesen zajlott le. Talán egy rövid, mély konzekvenciák nélküli bemutatkozásként volt értékelhető.
Az érdeklődőkkel való találkozón néhány aktuális belpolitikai kérdés után a fő témakör a közelgő SZDSZ vezetőség-, illetve elnökválasztás volt. Dr. Dombach úr az SZDSZ belpolitikai egyensúlyozó szerepét kiemelkedő feladatnak tartja a parlamentben helyet foglaló ellenzéki képviselők számának figyelembe vételével. (Kedvező konszenzus alakult ki az SZDSZ és FIDESZ között.)
Hangsúlyt kapott a higgadt politizálás, a más vélemények tiszteletben tartása. Dr. Torgyán József koalíción belüli ambíciói tak-
tikai jellegűek - nyilatkozatai alapján ítélve - sem várható konfrontáció a kormányzó pártok között. Az alelnök úr kihangsúlyozta, hogy az SZDSZ változatlanul az egyéni vállalkozás, a komplex egyéni szabadság és jogok érvényesítését kívánja megvalósítani, a gazdaság átalakítás folyamatában az államapparátusnak epizód szerepet szánva, ellentétben a kormány programjával és törekvéseivel. Dr. Dornbach úr - mint SZDSZ elnök aspiráns - a szervezet átalakításáról, személyi kérdésekről tömören nyilatkozott. A hallgatóság meggyőződhetett diplomáciai készségéről. E nyilatkozat lényege: a központi vezetés és a vidéki szervezetek kapcsolatát módosítani kell, az SZDSZ kiváló politikusait és szakembereit meg kell nyerni a közös célok megvalósítására, törekedni kell a szimpatizánsok táborának kibővítésére.
Viola György
• A Vasemberház dísztermében e hét hétfőjén került sor az „ügyfél"-OTP-s találkozóra, amit a takarékossági hónap keretében az OTP és Kereskedelmi Bank Rt. nagykanizsai fiókja szervezett.
• Ismét van Szuperinfó Kanizsán. Az elmúlt hét közepétől két kereskedelmi és
reklám hetilapja is van Kanizsának. Az újra induló Infó mostani szerkesztője Mátyás Ilona. Laptársunkat ezúton is üdvözöljük, noha csalódottan vettük észre, hogy a „legolcsóbb lehetőségként" beharangozott lap nem tartja szavát, hiszen a mi áraink még mindig kedvezőbbek az övénél.
Biztonságú nkért...
A Kanizsáról kivezető Balatoni úton közlekedők manapság újabb „élménnyel" lehetnek gazdagabbak. Nemcsak a keleti városrész panorámájában gyönyörködhetnek, hanem a közelmúltban kihelyezett okkersárga, hajlított fémcső út-padkajelzőkben(?) is.
Föltehetően közlekedésbiztonsági okokból állították oda őket, így gyaníthatóan nem esztétikai szempontok vezérelték az illetékeseket. Vagy mégis? Mert az egyetlen felfedezhető változás az, hogy a kamionok most már nem állnak meg az útpadkán. Nem ám, mert az úttesten, illetve a buszmegállóban teszik ezt. Mi, arra lakók is érezzük az ügy komolyságát. De mi van akkor, ha olyan vészhelyzet adódik, amikor kikényszerülünk az útpadkára? Miért nem lehetett ide is a már bevált mű-
anyag, és éjjel foszforeszkáló útjelzőket kihelyezni? (Mert erre éjszaka bizony töksötét van.) Vagy esetleg folyamatos szalagkorlátot?
Persze tudjuk, mindez pénzkérdés is. (Vagy csak az!) így hát hiába drukkolunk rendőreinknek, csak sziszifuszi munkájukról tudunk beszámolni.
B. I.
A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium és a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium a Terézvárosi zöldek szervezésében „Környezetpolitika-Környezetvédelem" címmel a környezetvédő és természetvédő szervezetek (NGO-k) képviselői részvételével nyílt vitafórumot rendezett október közepén a minisztérium konferenciatermében.
A vitaindító előadást Káinoki Kiss Sándor KHVM helyettes, államtitkár tartotta a Magyar közlekedéspolitika címmel. A vitához felkérték a KTM részéről Szabó Péter szóvivőt, a MÁV részéről Csárádi János vezérigazgatót, valamint a BKV és a MERKÚR vállalat vezérigazgatóját, a Pénzügyminisztérium illetékes főosztályát. Az NGO-k képviselői időben megkapták írásban az anyagot, hogy megfelelően kialakíthassák álláspontjukat a jövő közlekedéspolitikáját illetően.
Kiegészítő előadásában Káinoki Kiss Sándor a tőle megszokott kiváló érvekkel támasztotta alá a minisztérium álláspontját, a kormány, illetve az országgyűlés elé kerülő anyagról, kiemelve azt a környezetbarát tervezést, amit az ökológiai problémák megelőzésében kívánnak érvényesíteni a kivitelezéskor.
Statisztikai adatokkal bizonyította, hogy tranzit ország lévén miként kell alakítani közlekedéspolitikánkat. Mondandóját azzal kezdte, hogy őseink 1100 éve foglalták el a Nyugat-Kelet, Észak- és Dél-Európa közlekedési központját.
Mostani siralmas gazdasági helyzetünket jó irányba tudjuk kormányozni akkor, ha a nyu-
gat-kelet kereskedelmében gyors szállítási (vízi, vasúti, közúti, légi) lehetőséget biztosítunk.
A továbbiakban szólt azokról a tervekről is, hogyan kívánnak új hidakat építeni a Dunán Budapesttől délre. Ezzel kívánják felgyorsítani a személy- és áruszállítást, Budapest levegőszennyezésének csökkentését. Tájékoztatta az NGO-k képviselőit arról, hogy az egyes térségek közlekedési nehézségeit miként kívánják megoldani. Nagyon felvillanyozódott a hallgatóság Csárádi János, MÁV vezérigazgató úr előadásának hallgatása közben. A vasútpárti, víziútpárti „térítők" jó muníciót kaptak tőle agitációs munkájukhoz.
A dél-nyugati NGO képviselőjének nagyon tetszettek azok a tervek, amelyek prioritást élveznek a terület vasútfejlesztésének felgyorsításában. Nevezetesen Nagykanizsa-Kaposvár vasútvonalának, illetve a Balatonfelvidék villamosításának sürgős végrehajtása. Ez utóbbi azonban támadható nem éppen gazdaságossága miatt, de a táj ökológiai értékeinek megvédése érdekében ezt az áldozatot meg kell hozni. Hasonló hangulatú fogadtatásban volt része dr. Szabó Péter KP államtitkár úr korreferátumának is.
Az NGO-k képviselői vita közben megelégedésüknek adtak hangot, és csak kisebb módosításokat kértek. Az azonban most is felháborította őket, hogy a pénzügyi kormányzat rendszeresen kitér a meghívások elől, és az utolsó percben lemondja a részvételt.
Böcskei Géza
Kérdezz-felelek egy elnök aspiránssal
DR. DORNBACH ALAJOS KANIZSÁN
A MAGYAR KÜZM£KKl)ÉSPOIJTIKA 2000-BKN
Erdei András felvételei
Avatás és alapkőletétel a
Tungsramban
KANIZSA
mi. november 1.
Bod Péter Ákos, Georg Varga és Horváth Miklós a csarnokavató és az új üzemrész
alapító okiratainak aláírása közben.
(Erdei András
„Nem nagyon hittem, hogy miniszterként megélem ennek az üzemcsarnoknak az avatását" -Bod Péter Ákos ipari miniszter mondta ezt azon a sajtótájékoztatón, melyre a Tungsram nagykanizsai gyárának új kompaktlámpagyártó üzemcsarnokának átadása elótt került sor. No, nem az esetleges munkahelyváltoztatására utalt a miniszter, hanem a magyar gazdaságban eddig szokatlan gyorsaságra, mellyel az új termelőegység elkészült.
A GE dokumentációs, szakmai segítségével, de többségében a Tungsram saját fejlesztései alapján, a cég által készített gépekkel felszerelt üzemben a próbagyártást nem egészen öt hónappal az alapkőletétel után kezdték meg, és október 25-én az ünnepélyes átadásra is sor került.
Az új üzemcsarnok átadásán
Regionális
(Folytatás a címlapról)
Rajnai Miklós a rendezvény egyik szervezője így nyilatkozott:
- A tavaszi, a mostani és a még csak tervekben szereplő jövő évi kereskedelmi konferencia egy feltérképezési, kapcsolatépítési folyamat szerves része. Legfontosabb célunk az, hogy ebben a térségben saját helyzetünket jól bemérve kell megfogalmazni azt a potenciális lehetőséget, hogy hogyan tudunk együttműködni kereskedelemben, gazdaságban, kultúrában, az Alpok-Adria közösségein belül. Nagykanizsa városnak ebben a folyamatban történelmi helyzete miatt is meghatározó szerepe kell, hogy legyen.
A mostani konferencia előkészületi munkái hamarosan lezárulnak. Jelenleg úgy néz ki, hogy a meghívóban szereplő előadók, vendégek mind vállalják a részvételt, a kapcsolódó kiállításra is érkeznek a jelentkezések. A meghívónkból is látható, hogy nagyon sok világcég képviselteti magát. Rajtuk kívül előadóként vesznek részt az Alpok-Adria régió gazdasági szervezeteinek vezető szakemberei, így a Modenái régió Gazdasági Kamarájának elnöke és az Osztrák iparkamara elnöke.
Alapvetően az a célunk, hogy
az építőkön, a fejlesztőkön, a gyár dolgozóin kívül részt vett Charles Thomas, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, George Varga a Tungsram vezérigazgatója, Horváth Miklós a nagykanizsai gyáregység igazgatója és Bod Péter Akos ipari miniszter, aki a szalag átvágásával felavatta az energiatakarékos fénycsöveket gyártó üzemcsarnokot.
konferencia
a konferencián az előadók és résztvevők közösen gondolják át ennek a térségnek a lehetőségeit. Külön öröm számunkra, hogy a rendezvény fővédnökségét a Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád vállalta el. Ez is emeli annak a jelentőségét, hogy az ilyen és ehhez hasonló vidéki rendezvényekkel talán sikerül ellensúlyozni a hosszú idő óta élő főváros-centrikusságot.
Reméljük, hogy mind az előadók, mind a résztvevők felmérik azokat a lehetőségeket, melyek a térség településeinek együttműködésében kínálkoznak. Ehhez a munkához külön lehetőséget kínálunk a szekcióvitákban, ahol egy-egy gazdasági-ke-reskedelmi kérdést gyakorlati példákon keresztül próbálunk majd boncolgatni. A privatizáció, a technológia és ember kérdése, az emberi erőforrásokkal való gazdálkodás, csupa olyan probléma, amivel a vezető menedzsment nap mint nap szembetalálkozik. A szekciókban ezekre a kérdésekre is keressük a választ.
Bízunk abban, hogy a konferenciákkal elindult együttműködési folyamat az általunk elképzelt irányba halad majd tovább, és ez segítheti a térség gazdasági felemelkedését.
(n)
A kanizsai gyárban most megindult termelés része annak a fejlesztésnek, mely a General Electric magyarországi megjelenésével kezdődött. Az amerikai cég két év alatt 55 millió dollárt költött magyarországi beruházásaira, ebből a most átadott új üzemrész 8 millió dollárba került. Az átadás előtti tájékoztatón szóbakerült, miért is olyan jelentős a kompakt fénycsövek gyártásának beindulása. Gazdasági számítások szerint, ha az országban használt hagyományos égőkből 1 milliót kompakt fénycsőre cserélnének, ez a magyar gazdaságnak 15 milliárd forint erőművi beruházás megtakarítását eredményezné. Ez az összeg majdnem megegyezik az új paksi erőmű-blokk költségeivel. A Tungsram ezért is tesz lépéseket
azért, hogy a fogyasztók valamilyen pénzügyi konstrukció alapján, kedvezményesen jussanak hozzá az új égőkhöz. Ehhez azonban kormányzati szándékra is szükség lenne, ez azonban egyelőre még csak ötletek szintjén van meg.
Pénteken nemcsak új üzemcsarnokot adtak át, hanem egy új normállámpa-gyártó csarnok alapkövét is lerakták. A 4,5 millió dolláros beruházás 3400 négyzetméteren 5 új gépsornak ad majd helyet és ezzel a gyár kapacitása mintegy 15%-al nő. A most elkezdett beruházás a tervek szerint 1992. első negyedévében fejeződik be, és külön öröm, hogy nemcsak a termelés nő, hanem ezzel együtt 200 új munkahely is megteremtődik Nagykanizsán.
- Nagy -
---*--
A konferencia fővédnöke: Göncz Árpád
a Magyar Köztársaság elnöke; elnöke: Jeszenszky Géza külügyminiszter
Előadói (az elhangzás sorrendjében): Pálfi Dénes, Zala Megye önkormányzatának elnöke, Kereskai István polgármester, Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke, Ernst Hofmann a General Motors Hungary vezérigazgatója, Dieter Soltmann a Bajor Iparkamara elnöke, Georg Varga a Tungsram Rt. vezérigazgatója, Albert Mantovanl a Modenái Régió Gazdasági Kamara elnöke, Jeszenszky Géza külügyminiszter, dr. Pohánko-vlcs István az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium államtitkára, Johann Forstinger az Osztrák Iparkamara elnöke, Baráth Etele a Világkiállítás kormánybiztosa, Bogár László a NKGM államtitkára, Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, Hartmann Miklós a Zalai Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezetője.
Szekcióviták vezetői: Illés Miklós a ROTARY Fúrási Kft. ügyvezető igazgatója, Horváth Miklós a Tungsram Rt. Nagykanizsai Fényforrás Gyár igazgatója, Furák Zoltán a Kanizsa Sörgyár Kft. ügyvezető igazgatója, Rajnai Miklós a ROTARY Fúrási Kft. személyügyi osztályvezetője, Varga Zsófia a Zsigmondi Vilmos Műszaki Középiskola igazgatója.
A konferencia szervezői és támogatói:
Alapítvány Nagykanizsáért - Délnyugat-Magyarországért
ROTARY FÚRÁSI KFT., KANIZSA SÖRGYÁR KFT., TUNGSRAM RT., GENERAL Magyar Olaj- és Gázipari RT., HELVETIA MONTRES - HELVETIA S.A., Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetsége.
„Segíts, hogv segíthessünk"
KANIZSA
199U november 1.
Bodri Csaba
RadnAtl-dfjas
versmondó
Anakronizmusaink
című
önálló
estjét
tekinthették
meg
az
órdeklftdök m
elmflit bét
keddjén a HSMK-ban
íFoto:
Erdei Andrási
A Nagykanizsai Családsegítő Központ áprilisban, 5000 Ft alaptőkével hozta létre a „Segíts, hogy segíthessünk" alapítványt.
Városunkban is sok a hátrányos helyzetű fiatal, a kisjövedelmű nyugdíjas, az életkörülmények romlása ellenére több gyerek nevelését vállaló szülő. Nekik kívánnak az alapítvánnyal segítséget adni, akár egyszerű anyagi adományokkal, akár üdülési hozzájárulással, vagy a tehetséges tanulók támogatásával.
Az alapítvány számláján eddig 72 ezer forint gyűlt össze, vállalatok és magánszemélyek adományaiból, valamint két jótékony célú rendezvényből. A nyár elején tartott autókiállítás bevételének legnagyobb része, közel 60 ezer forint, és a zeneiskolások templomi koncertjének bevétele tetemesen gyarapította az összeget. Az igazán érdemi segítségre azonban ez még mindig kevés. Az alapítvány szervezői ezért a napokban levélben keresték meg a városban működő vállalatokat, vállalkozókat, hogy erejükhöz mérten támogassák a célok elérését.
Az ötfős kuratórium egyelő-
Többet ér a kitűnő
A Polgármesteri Hivatal Humán Osztályának elvi támogatásával általános és középiskolai diákok számára kedvezményes vásárlási akciót hirdetett a Herrnböck-Orion Kereskedelmi Kft. 1992. június 15-től július 15-ig 10-20%-os vásárlási kedvezményben részesülnek a legjobb tanulmányi és sporteredményt elért diákok. A jó, jeles és kitűnő bizonyltványúak mellett a tanulmányi versenyeken, sportrendezvényeken kimagasló teljesítményt nyújtók 15% kedvezményt kapnak a 350 féle árucikkből.
Azok a tanulók, akik az előző tanévhez képest a legtöbbet javítottak átlagúkon, díjazásként különböző árucikkeket kapnak. Az egyes intézményeknek három tanuló jelölésére van lehetősége. Az akció meghirdetői hagyományossá kívánják tenni a kedvezményes vásárlási lehetőséget, mert elsődleges céljuk a tanulók közötti versenyszellem fejlesztése. Ezért tervezik azt is, hogy az akcióban résztvevők körét bővítik, más kereskedelmi egységeknek, vállalkozóknak is lehetőséget kívánnak adni, hogy ily módon is segítsék nehéz helyzetben levő oktatásunkat.
(n)
re még nem osztott ki támogatást, jelenleg a legjobban rászorulók felmérése folyik. A mostani összeg arra ad csak lehetőséget, hogy a december 15-ig beérkezett iskolai javaslatok alapján, intézményenként egy-egy tanuló kaphasson támogatást.
A szervezők tudják, hogy ez a segítség még nagyon csekély, ezért is várják az alapítványi hozzájárulásokat az OTP-nél vezetett 002954-8 sorszámú bankszámlára.
N. I.
Nemcsak fodrászoknak
Haj rá!
„Nomen est omen" avagy a tv-reklám alapján vasárnap az Erkel Művelődési Házban minden fejreütés tompa hangot adott volna. Nem írjuk le, melyik reklámról van szó, de az Aphrodité fodrászcikk kereskedés szervezésében megrendezett szakmai napon Hajas Lászlónak és munkatársainak nagy sikere volt a fel nem fedett reklámtól függetlenül.
Egyszerű, fodrászhoz járó halandó nem is gondolná, hogy egy igazán jó, egyéniséghez, öltözethez alkalmazkodó frizura elkészítése mekkora felkészültséget igényel. Bizony ebben a szakmában is lejárt a nullásgépek kora. A Hajas Szalonban például már számítógépes nyilvántartást vezetnek a vendégekről: mi-
lyen dauervizet használtak legutóbb, milyen a haj állapota, melyik sampon a legmegfelelőbb számára. Ha ezt talán nem is lehet minden fodrászüzletben azonnal megvalósítani, a többi elhangzott jótanács azonban sok segítséget adhat szebb frizurák elkészítéséhez.
A tartós hullám elkészítésénél például erősen él a hit, hogy annál jobb a dauer, minél tovább van a fejen a dauervíz. Pedig, mint elhangzott, 30-35 perc után a dauervíz már csak a hajat roncsolja. A tartóshullám minősége elsősorban a csavaróktól, a csavarástól függ. A résztvevők megtudhatták azt is, a mindenkori frizuradivat nem a viselők ízlésétől, hanem sokkal inkább a fodrászati termékeket
gyártó világcégek tervező munkájától függ. A hölgyek már most készülhetnek arra, hogy 1992-ben az egyenes szálú haj lesz a divat.
Persze a délután négyig tartó bemutatón sok egyéb ötlet, szakmai tanács is elhangzott, amiknek eredményét, ha máshol nem, feleségeink, lányaink fején bizton tapasztalni fogjuk.
-n-
Szakmai tanácsok Hajas Lászlótól
MU SORMELLEKLET
A 16 oldalas T\ cs Rádió műsor az alábbi allalalok Os vállalkozások támogatásával jelenik ntej» DOMI S. I l''AS/ KII.. HI.RRNIIÖCK Nagykanizsa Kereskedelmi Kit.. Kani/.sate\. KÖliÁZ, PYRl''S Kit.. ROTARY Kit., Summalech. Szmctkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat. Toshiba I cchnoti udc Kft., Xala-HOKAt;.
1991. november 4-november 10.
A Guldenburgok öröksége
Késői szerelem: Christine (Brigitte Horney) és Baskurin (Dániel Gelin)
KEDD, 20.55
®
Erzsébet-díj
Kallus László karikaturista ilyennek látja az Erzsébet-díj alapítóját, Spéter Erzsébetet ---v
HÉTFŐ, 20.10 L |* J
Forgószínpad
A Budapesti Kamaraszínház előadásában látható a képernyőn Coward: Forgószínpad című vígjátéka. A két főszereplő: Perczel Zita és Lukács Margit ----
SZERDA, 19.35 L ^ J
Sztálin menyasszonya
A címszerepben Básti Juli, a „nyavalyatörős" Paranya. A groteszk és tragikus elemeket egyaránt tartalmazó filmet Bacsó Péter rendezte ^__
CSÜTÖRTÖK, 20.55 LJíJ
Dallas
Tovább peregnek az események: Jockey-t sűrűsödő gondok veszik körül. A képen Jockey Ewing szerepében f''Larry Hagman és szép felesége: Linda Gray
András
A Páger Antal szerepeiből című sorozatban ez alkalommal
Bánky Viktor 1941-ben rendezett filmjét láthatja a néző
®
SZOMBAT, 16.10
A parafenomén
Az izraeli Uri Geller káprázatos képességeit - a televízió jóvoltából - a képernyőn is meg lehet csodálni
VASÁRNAP, 19.05 Qj
Mamfm

ái1*11
^ililliS
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve: Mozart: D-dúr divertimento K. 251. A hét költője: Horváth Imre 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp. Kulturális programajánlat 11.10 Hagyományápolók 11.31 Szerelem csütörtök - XVI/4.
John Steinbeck regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Házunk tája 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Most jelent meg 14.35 Hollywoodi filmslágerek a
30-as évekből 14.55 Horváth Imre versei 15.05 Ars poetica
15.41 A Lipcsei Rádió Énekkara Mendelssohn-kórusokat énekel
16.00 Délutáni Krónika 16.15 Zeneiskolásoknak zeneiskolások muzsikálnak 16.30 Nyitnlkók
17.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 17.30 A magyarországi németek
hangszeres zenéje - IV/4. 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Rossa László népdalfeldolgozásaiból 19.50 Gong
20.15 Rádiókabaré - november 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Háztűznéző az EGK-ban 23.00 urh-n:k BBC magyar műsora 23.05 Lemezmúzeum
23.42 Donizetti: Lammermoori Lucia - Örülési jelenet
23.45 ur/í-n Glenn Miller zenekara
játszik 24.00 Hírek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Katona Klári 8.50 Délelőtti torna 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Derűre is derű Egy kis hotel
Szakonyi Károly hangjátéka 9.28 Victor Máté szerzeményeiből 10.01 Szórakoztatózenei kaleidoszkóp. Farkas Sándor műsora -XVI/1. 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni? 11.35 Dzsesszarchivum 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Slágermúzeum 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kívánságműsor közben:
15.00 Hirek. időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás
17.30 Egyensúly-keresők
17.50 A-B/CD
18.20 MIKRO-fon
19.00 Hirek. Időjárás
19.03 Kölyökrádló. Tel.: 138-7600
19.30 Popregiszter
20.00 Garázs. Tel : 138-8789
20.30 Nótakalendárium
21.00 Hírek. Időjárás
21.03 Zeneközeiben
22.00 A káprázat kézjegyei
Szentkuthy Miklós dedikációi 22.40 Mintavöcsök Történelem Galla Miklós műsora 23.00 Hirek. időjárás 23.03 Maximális sebesség nincs...
Forma-1 -híradó 23.15 „A jövö zenéje" dzsesszhangversenyeiből
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Bach-művek 10.10 A hét zeneműve 10.40 Csajkovszkij: Szextett 11.15 Ludovic Spiess operaáriákat
énekel 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Schwetzingi Fesztivál, 1991 13.00 Kilátó (ism.) 13.45 Holnap közvetítjük 14.80 Gustav Mahler és Alma
Mahler dalaiból 14.39 Zenekari muzsika 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 A Párizsi Légierő zenekara játszik
16.25 Dvorák: Az ördög és Kata
Háromfelvonásos opera 18.30 Hangpaletta 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Followmel- 30/26.
19.20 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak 19.35 Arthur Grumiaux két barokk
szonátát hegedűl 20.00 Kapcsoljuk a Magyar Rádió
márványtermét közben:
20.50 Kritika két hangra 21.50 Operafinálék 22.20 Kurtág György műveiből 23.00 A véges végtelen 23.30 A hét zenemüve (ism.) 24.00 Hirek. időjárás 0.10-
2.00 Világhírű zenekarok felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Szilágyi János
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Osztálytalálkozó 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Főnyeremény
Paul Tokióban értesül róla, hogy félmillió dollárt nyert lottón. A hír hamarosan elterjed, sokan akaszkodnak a nyakába. Hirtelen rengeteg régi és új barátja lesz. Aztán támad egy ötlete, hogyan lehetne befektetni a nyereményt. 11.00 Telebutik
11.30 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Alias Smith és Jones (amerikai westernsorozat) Megvesztegetés 13.00 Hirek
13.05 Egy apával több (am. sor.)
Törvény és rock ''n'' roll 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Az öreg hölgy eltűnik 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Bombariadó 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Híradó, időjárás 19.15 A csapat (amerikai sorozat)
A koronatanú 20.15 Visszatérés a jövőbe (sor.) 21.15 Gumimackók
(NSZK filmvígjáték) 85'' 22.55 Kulturális magazin 23.25 Férfimagazin 23.50 Hírek
24.00 Viaszfigura (am. horror) 87'' 1.30 Alfréd Hitchcock bemutatja
(amerikai krimisorozat) Tragédia ma este
PRO 7
5.55 Maxwell ügynökség (am. sor.)
Zavaró emlékek 6.45 Nyersbőr (ism.) 7.35 Muppet-show (ism.) 8.00 Richmond Hill (ausztrál sor.)
A szökevény 8.50 A bűvész (ism.) 9.45 Nyersbőr (westernsor.)
Asszonygyilkos 10.45 Egy görög meghódítja... (vidám amerikai sorozat) Dörgés 11.10 Last River (ism.) 13.00 Perry Mason (ism.) 14.45 Bili Cosby-show (ism.) 15.40 Automan (amerikai sorozat)
Nincs visszatérés 16.35 Mi, tizen (amerikai sorozat)
Maszat 17.00 Hirek
17.10 „Colt" a biztonság kedvéért
(amerikai akciófilm-sorozat) Az aggódó testvér 18.00 Rajzfilmek Szelleműzök Dr. Doiittle Szuperegér Flintstone család 20.00 Híradó 20.15 A 847-es járat
(amerikai thriller) 96'' Fsz.: Lindsay Wagner 22.20 Éjféli telefonáló (am. krimisor.)
Az apa is ember 23.20 Scirocco
(olasz erotikus tilm) 88'' 0.55 Hirek, időjárás 1.05 San Francisco utcáin (ism.) 1.55 Hírek, időjárás 2.05 Halállovasok (ism.) 3.30 Hirek, időjárás 3.40 Az autóstopos (am. sorozat)
Szemtől szemben 4.10 Marihuána (am. krimi) 82'' Fsz.: John Wayne, Nancy 01-son
A jugoszláv televízió műsora lapzártáig nem érkezett meg.
3 SAT
13.10 Klasszikusok
17.20 Minihirek
17.30 Wickle (rajzfilmsorozat)
18.00 Képek Ausztriából
18.30 Magazin
19.00 Híradó
19.30 Terra-X expedíció (sorozatiig;
20.15 Ifjúsági magazin ?n|
21.00 Rockzene videón
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.25 Stefan Heym - portré
22.55 Az alvilág alkonya
(amerikai film)
9." 13.1 16.1 18.1 18.: 19.1
21.1 21.: 22.I 22.: 22.!
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz!
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Rock-blokk 2.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
14.1 15.: 16.1 18.1 19.1 19.1 20.1 21.1 21.: 22.I
TELE 5
12.25 Hirek iu
12.30 Magazin 12J
13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 14 13.25 Blm-bam-blno 15°
18.10 Lou Grant (amerikai sorozati 15'' 19.00 Ruk-cuk- játék 19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Nyomorultak I.
(francia film) 21.55 Hirek
22.05 Éjszakai őrjárat (am. sor 23.00 Johnson útja a Fehér Házbijt
(amerikai sorozat) 22
0.35 Gyilkos hirek (ism.) 23
WJf
16.
17.
18.
19.
20. 20.
PRO 7
Mariluiana
amerikai film
McLain (John Wayne) és asz-szisztense, Mai Baxter fontos
fele
megbízatással érkeznek Hawaii tze
szigetére. Le kell leplezzék a kábítószer-kereskedelem világszerte körözött főnökét. McLain csellel csalogatja eiő dr. Gelsert aki válaszul megöli Mait. Big Jim ettől a pillanattól nem ismét háj könyörületet, kegyetlen ^ -ju a I
Tar látr re,
SÍtc
val
bosszút áll a bandán.
u lye
r ( Olvassa el I l hirdetésünket a 24. oldalon is!
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élő videoshow 18.00 Dráma
''8.30 Wyatt Earp (am. sorozat) 19.00 Vígjátékok vitriné 19.30 Belföldi magazin 20.00 Sport 21.00 Túlélés
21.30 Francia aktualitások 22.00 BBC-hiradó 22.30 Piacgazdaság 22.50 Wong Ar Chlnatownban
i (film)
utána Egyveleg

EUROSPORT
14.00 Golf
15.30 Dzsúdá
15.00 Tenisz
111.00 Ökölvívás
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Motorsport
21.00 Ökölvívás
121.00 Kerékpársport
21.30 Eurosport-hirek
22.00 Labdarúgás
SCREENSPORT
11.00 Rögbi világkupa
12.00 Amerikai egyetemi futball
11.00 Autéverseny az USA-bél
15.00 Euroblcs
) 15.30 Motorcsónakversenyek
16.30 Díjugratás az USA-ból
1730 Nemzetközi sportmagazin
18.00 Ökölvívás
19.00 Starti
20.00 Belga motorsport
lil.30 Lóerők
Z1.00 1 992-es Téli Olimpia
9 21.30 Brit ralibajnokság
22.00 Ökölvívás az USA-ból
23.30 Spanyol futbalikörkép
I
SAH
^en problémái vannak.
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Isten bal keze (ism.) 12.00 Tiszteit ház (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Ügy a kirendelt védőnek
13.40 Állatmagazin
14.10 Jack Clementi (sorozat)
15.05 Garfield és barátai (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Ebba és Didrlk (sorozat)
16.30 VIF-Zack
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szú
18.30 A négyöklü trió (sorozat)
1935 Híradó
20.00 Sport
21.25 Hunter
(amerikai krimisorozat) 22.10 Lola Montez (francia film) 24.00 Táncház 0.05 Hírek 0.10 Ex libris
OSZTRÁK 2
16.25 Művészlexikon
16.35 Smlthsonlan világa (sorozat)
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.00 Jog a szerelemhez (sor.)
18.30 Szivek lapja
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Kél müncheni Hamburgban
(sorozat) 21.15 Prága 22.00 Híradó
22.30 Európa születése (sorozat) 23.25 Éjszakai stúdió (ism.) 0.25 Halló, Ausztria - halló, Bécs I
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Isten megbocsát, én nem (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze
13.35 Videofilm-újdonságok (ism.) 14.00 Thunderai macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) Értelmetlen küzdelem 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Laurának gondjai vannak 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Aggodalom
Jane a Robinson családhoz költözik, és komolyan aggódik Rob miatt, akit sehol nem találnak. Amikor végre előkerül, Harold magyarázatot követel tőle, miért nem egyeznek az üzleti könyvek. 15.35 Teleüzlot
15.50 Dániel Boone (westernsor.)
Gyerek és férj 16.45 Cagney és Lacey
(amerikai krimisorozat) Bizonytalan játék 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Fester bácsi betegsége 18.15 Bingo- játék 18.45 Híradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Trapper John M. D. (amerikai sorozat) Kicsi, de jó 21.10 Hírek, időjárás 21.15 A szerelmes földműves (színházi közvetítés) 92'' 22.55 Hírek, sport 23.05 Újdonságok és történetek 23.50 4-es csatorna - riport 0.05 4-es csatorna - hullámhossz 0.30 Rövidfilmek 0.50 így láttuk
0.55 Trapper John M. D. (ism.) 1.45 Műsorismertetés
A szerelmes földműves
színházi közvetítés
Blasi Grundler (Peter Steiner) és 5 (elesége, Resi (Gerda Steiner-Pal-ü jtzer, balra) a csőd szélén állnak.
- Tartoznak hitelezőjüknek, és nem
- ötnak kiutat az árverés elkerülésé-i jie, ha nem tudják fiukat összeháza-I. srtani a gazdag földműves lányá-1 val. A leendő ara apja nem ellenzi a r házasságot, igaz, nem is sejti, hogy i i Blasi családnak mi-
21.15
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Baba-ház - Magazin babáknak, mamáknak, papáknak 9.00 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Parlamenti Napló
Közvetítés az Országgyűlés ülésszakáról 17.20 Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin - Naé ekran (Magyarul feliratozva) 17.45 Képújság 17.50 Katolikus krónika
.Veletek vagyok mindennap" 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok Cimbora
Vár állott: Zolyóm-Sárospatak
Balassi Bálint korába látogatunk mai műsorunkban Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 18.45 IS - TE vagyok ÉN
A szerelemről - IV/3. rész 19.15 Ez történt akkor... 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport 20.10 Erzsébet-díj, 1991 20.15 Közlemények - előzetesek 20.25 összeomlás
Orosz film 96'' 22.05 Tíz után... 22.30 Felkínálom A tartalomból:
Korszerű kazánok - Talajhő-hasznosítás - Kirakati információs rendszer - Nemzetközi üzleti ajánlatok 23.15 Késő esti híradó 23.20 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kudlik Júlia
16.35 Hirek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.45 Délutáni filmajánlat Vadcsapások
NSZK ismeretterjesztő filmsorozat
VI/2. rész: A görény 17.30 Torpedó
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek I
Micsoda meglepetés A kásás köcsög Szovjet rajzfilmek 18.10 Popreál
A magyar könnyűzene napjainkban
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.05 A legvidámabb barakk
Magyar dokumentumfilm-sorozat - XII/1. rész 49'' 20.00 Telesport 21.00 Stúdió ''91
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Napfényes kastély Francia tévéfilmsorozat VI/1. rész 51''
Montdeny márki - Jean-Pierre Marielle (Szersén Gyula), Marié-Pierre Beauf roy - Anny Dupe-rey (Földi Teri), Valentine -Edwige Feuillére (Schubert Éva), Eric- Jerome Ange (Jó-zsa Imre)
MEGJELENT A
^tiéJprába
CSALÁDI REJTVÉNYMAGAZIN
32 oldalon 55 rejtvény - 10 típusban Horoszkóp, képrejtvény, humor
tYrhéfpróba
2. SZAMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL
KANIZSATEX KERESKEDELMI VALLALAT
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 8.50 Külpolitikai ügyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, tájak népzenéje
Etiópia
11.32 Szerelem csütörtök - XVI/5.
John Steinbeck regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma?-a budai Várban 12.45 Világújság
13.05 Kassák Lajos: Máglyák énekelnek - Részletek 13.45 Hitélel. Vallási krónika 14.05 Poggyász 14.35 Dzsesszmelódiák 15.05 Ezredforduló: A blokád
Borenich Péter dokumentum-• műsorra 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Királyi hétköznapok III. Károly udvarában 16.35 Ország-város-hiresember
Tel.: 138-813.5 17.05 Magyarországról jövök 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Lukácsi Huba népdalokat
énekel 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Szabadverseny vagy ököljog 20.35 Népdalok
21.05 Zalán Tibor: Jelenetek egy
szalmatanár életéből 21.53 Kamarakórusok felvételeiből 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Mozart: D-dúr divertimento K. 251.
23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.05 Magyar művészek operafelvételeiből 23.45 urh-n: Ben Tavera King gitározik
24.00 Hirek. Időjárás
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből 10.20 A magyar nyelv századai 10.35 Temesl Ferenc: A történet 10.49 A Berlini Filharmonikus Zenekar felvételeiből 12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Bononclni: Griseida - Részletek 13.00 Hangverseny délidőben 14.00 Sousa-lndulók
14.20 Vefsenygyöztes gyerekek
portréja 14.37 Zenei Tükör (ism.)
15.06 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. időjárás 16.05 Magyar zeneszerzők
16.46 Emil Gilelsz zongorázik - XI/4. 18.00 V materinskom jazlku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Stevie Wonder Dzsungelláz (Jungle Fever) c. filmzenéje 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Társalgó - irodalomkedvelőknek
10.00 Operettkedvelöknek
Kettősök operettekből
11.00 Hírek. Időjárás
11.03 Mit üzen a Rádió? (ism.) 11.33 Éneklő Ifjúság
11.44 Óvodások műsora
12.01 Asztali muzsika 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Popzene sztereóban
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kelet-Európa csillagai 15.00 Hirek. időjárás
15.05 Csúcsforgalom
Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992
17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Tárcsázz I
Tel.: 138-7200 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Talpalávaló 19.30 Popregiszter 20.00 Összjáték
Korhatár: 1-99 év Tel.: 138-7092 és 138-8171 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Egy tiszta nö- IX/1.
Thomas Hardy regénye 21.27 „Nóta-só" 22.20 Zarándokúton 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Zeneközeiben a hallgató
19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache
19.25 A Cambridge-i King''s College énekkara Gibbons-műve-ket énekel
19.35 A Szovjet Akadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye közben:
20.26 Veszélyben a bioszféra 21.53 Operaáriák
22.20 Dlszkotéka (ism.) 23.20 Behemót bika története 24.00 Hírek, időjárás 0.10-
2.00 Évszázadok muzsikája
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Kőszegi Gábor
jó reggelt,
6.00 Halló, Európa Németország I 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Gyilkosság 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Hajókár
Paul és barátja, Neil Trotter New Orleansből Trinidad felé hajóznak, hogy ott felvegyék a riói regatta legénységét. Géphiba miatt ki kell kössenek Bonaire szigetén, ahol Neilt meggyilkolják. Mindenki tanácstalan. A hatóságok Pault tartóztatják le gyilkosság vádjával. 11.00 Telebutik
11.30 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Alias Smith és Jones (amerikai westernsorozat) Ketten a vonatban 13.00 Hirek
13.05 Egy apával több (am. sor.)
Agyafúrt kópé 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Veszélyes titkok 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Válaszúton 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játssz velünkl 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Híradó, időjárás 19.15 Knight Rider (am. sorozat)
Az agyalúrt Eliott 20.15 B. L. Stryker (am. krimisor.)
Minden a győztesé 21.55 Robbanékony - magazin 22.55 L. A. Law (amerikai sorozat)
Viszlát, Blllyl 23.50 Hirek
24.00 Egy amerikai gyilkosság
(amerikai thriller) 84'' 1.30 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) A világ legrégibb mozija
6.15 Richmond Hill (ism.) 7.00 Nyersbőr (ism.) 7.50 Rajzfilmek (ism.) Szellemüzők Dr. Dolittle 8.30 Automan (ism.) 9.25 Shane (am. westernsorozat) Echo
10.25 Nyersbőr (am. westernsorozat)
Kitörés 11.20 Mi, tizen (ism.) 11.45 Harry csodálatos büntetése
(ism.)
12.10 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
13.05 Az inkák kincse (ism.) 14.45 Rajzfilmek (ism.) Szuperegér Flintstone család 15.40 A delfinek titka (ausztrál sor.)
Szent föld 16.35 Mi, tízen (amerikai sorozat)
Szívtörök 17.00 Hirek, időjárás 17.10 Én, a kém (am. sorozat) Lori
18.00 Rajzfilmek Szelleműzök Dr. Dolittle Betty Boop
Mexikó leggyorsabb egere 20.00 Híradó
20.15 A megfoghatatlan Webster
(amerikai krimi) 101'' Fsz.: Ryan 0''Neal 22.25 öltések
(amerikai filmvígjáték) 87'' 0.05 FBI (ism.) 1.00 Hirek, időjárás 1.10 Scirocco (Ism.) 2.40 Hirek, időjárás 2.50 Szürkület (am. sor.)
Akarat és képzelet 3.15 Marihuana (ism.) 4.35 Hirek, időjárás
13.10 Pop-rock
17.20 Minlhirek
17.30 Varázsszó
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Híradó
19.30 Robin Hood (sorozat)
20.15 Külföldi tudósítások
21.00 Sas és oroszlán (dok -
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.30 Klub-2 - talkshow utána Tallózás
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I 20.00 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
14.01 15.31 16.01 18.01 19.01 19.31 21.01 21.31 22.01 23.01
TELE 5
12.01
12.25 Hirek 14 0|
12.30 Magazin 15.01
13.00 Vadmacska (brazil sorozati 15.31 13.25 Blm-bam-blno 18.10 Lou Grant (amerikai sorosig jji 19.00 Ruk-cuk-játék ie''31
19.30 Hirek 17 0|
19.45 Hopp vagy kopp - játék ig 31 20.15 Patkányfogó (am. sorozat) fg|oi 22.00 Hirek 19 31
22.10 Carol Enders inváziója 20^01 (amerikai film) 21 01
23.20 Új bosszúállók (ism.) 22j)l 0.15 Lou Grant (ism.) 24 01
1.05 Hirek
es
Egy amerikai gyilkosság
amerikai thriller
H
Mick Drummond (Michael Bt cat < wen, jobbra) meghívót kap apji toga tói, akivel évek óta nem beszél j^na hogy töltse náluk a nyarat Kai njnc; forniában. Megérkezve Midi szer megismerkedik Sarah-val (Clan jSm£ Wren, középen), akivel szenw a kf délyes éjszakát tölt együtt. Mái kap) nap reggel megérkezik apja (Ray | Wise, balra), és Sarah-t - . hOZ feleségeként mutatja be. fcl.UU
POMtIS
KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
r
DISZKONT K () N V V A
Nagykanizsa, Bcke u. 22.
8 I I I A 7,
NOVEMBER
m
SUPER CHANNEL
t 9.10 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
16.00 Élő videoshow
18.00 Dráma
18.30 Wyatt Earp (am. sorozat)
19.00 Vígjátékok vitriné
19.30 Belföldi tudósítások
20.00 Sport
21.00 Túlélés
21.30 Francia újdonságok 22.00 BBC-hiradó 22.50 Szerelmi viszony (amerikai film) utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Atlétika
15.30 Szörfösök magazinja
18.00 Tenisz
18.00 Labdarúgás
19,00 Albertvllle
19.30 Atlétika
21.00 Kerékpársport
21.30 Eurosport-hirek
22.00 Pankráció
23.00 Kerékpársport

SCREENSPORT
12.00 Golf az USA-ból 14.00 Lóerők 15.00 Eurobics ) 15.30 Nemzetközi ugróasztalbajnokság at) 18.00 Sport Franciaországból 18.30 Lósport 17.00 Boksz az USA-ból 18.30 Spanyol futballkörkép 19.00 Profi superblke 19.30 Vízi sportok magazinja 20.00 Női profi bowling 21.00 1 991 IMSA Camel GT 22.00 Profi boksz élőben 24.00 Brit bowling
SAT1
Sokéit, ali-ick ara ve-ás-lay
0
Négyen egy Ave Mariaért
olasz western
Hutch Bessy (Bud Spencer) és CatStevens (Terence Hill) meglátogatják a határszéli város bankjának igazgatóját. Igaz, hogy nincs számlájuk a bankban, ezzel szemben még a régi szép időkből ismerik Harold urat, a bankárt. A két férfi azért jött, hogy megkapja részét a korábbi zsákmányból. Harold Cacopoulos- .j-hoz fordul segítségért. ^1.10
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Mexikói álom (ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Mindenki szereti Kate-et
14.00 Waltonék (sorozat)
14.45 A holnap mesterei (sorozat)
15.05 Szórakozás is kell
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Ebba és Didrik (sorozat)
16.30 Zenei műhely
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 A négyöklű trió
(amerikai sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Írország 21.15 Termlnátor
(amerikai film) 23.00 A táncosnő (tévéfilm) 0.40 Hírek
OSZTRÁK 2
16.50 Müvészlexikon 17.00 Iskolatévé 17.30 Tájékozódás 18.05 Jog a szerelemhez (sorozat) 18.30 Pillanatkép (sorozat) 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Arnold Schwarzenegger-portré 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Hiradó 22.30 Klub—2 - talkshow utána Hírek
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 A szerelmes földműves (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo(ism.) 14.00 Police Academy
(amerikai rajzfilmsorozat) Kételyek 14.25 Közkórház
(amerikai sorozat) Az új szakács 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Jlm új asszonya Rob bevallotta, hogy elsikkasztotta a vállalat pénzét. Jim, Gail és Harold azon töri a fejét Robbal együtt, hogyan lehetne jóvá tenni az okozott kárt. Nem sokkal ezután kerül sor Jim és Beverly első randevújára. 15.35 Teleüzlet 15.50 Bonanza
(amerikai westernsorozat) Tommy
16.45 Lottó (amerikai sorozat) 17.45 Az Addams család (amerikai sorozat) Lóverseny 18.15 Blngó- játék 18.45 Hiradó, időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Szív küldi szívnek 21.15 Négyen egy Ave Mariaért
(olasz western) 117'' 23.20 Tévétükör - magazin 23.50 Hírek, sport 24.00 Szökésben
(amerikai sorozat) Veszélyes recept 0.50 Bonanza (ism.) 1.40 Műsorismertetés
5.45 Jó reggelt, Magyarország I 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Házi gondozás, ápolás
A beteg mozgása, mozgatása 8.50 Paletták
Egy kép története (ism.) Paolo Callarl, azaz Verone-se: Lakoma Lévl házánál 9.20 Képújság
16.29 Napi műsorajánlat
16.30 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin - Nasa obrazovka
16.55 Képújság 17.00 Szextetthely
— Francia tévéfilmsorozat Vidám karácsony 17.25 Tells-televldeó 17.30 Átmenet
18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok
Perpetuum mobile Esti mese Magyar népmesék 18.45 IS - Kölyökidö
Kamaszodó kamaszadó 19.15 Mini kllp-mix 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Kerék-bár - Utazási vetélkedő 20.55 A Guldenburgok öröksége NSZK tévéfilmsorozat-XIII/9. A szép Illúzió 43'' (Ismétlés: szerda, TV1 8.30) 21.45 Unokáink sem fogják látni... 22.25 A Századunk szerkesztőségének gyűjteményéből Király Béla
Tábornok és professzor 23.15 Késő esti híradó 23.20 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.00-
13.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
14.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa és Dombóvári Gábor
16.20 Hírek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 ütröl hatra
Benne: Torpedó 17.45 Gyerekeknek Atomhangya
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.)
1. Ál-Atom Anti
2. Az ebül járt slntér
3. Hogyha kemény a sütemény
18.15 Telesport
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 A tisztességtelen nö
Csehszlovák tévéfilm 44'' 19.50 Múlt idő
Beszélgetés Szűcs Judittal 20.20 Helló világ 21.10 Kriminális
Bűnügyi krónika ''91 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta elölt... 22.45 A harmincas évek világa NSZK-osztrák dokumentumfilm-sorozat - VI/1. rész Kiút az Ínségből és a káoszból 51''
MEGJELENT AZ ŰKM ÚJ, NOVEMBERI SZÁMA
Munka nélkül a Ingó rosszlényok * A grófné ké|n Arikat közvetített: a t Uraiig uaxbotlétal * Szax a levegőben: extázis tízezer méter teleti * Idegen gatya a hitvesi ágyban, avagy 0 kltogés ssaa rossz (ha b«|6n I) * Ha Ki a ké(... Tippek és technikák az Drtnnzerzéaben ★ Szerelmes levelak Utkal, 2. réaz * FelN|t tolások pincérnő módra: áll a per Dói-TirolbanI * Vizsgálat a linzi (Mskolán: mit csinál tn orgazmus után? * A szexlógl pórul |órt: visszafelé sün el a fogyókúra I * A brit plpáskhibban rosszal szívtak I * Itt az ÖKM Vldeomagazln alsó száma - hatvanit perc OKM éltben, videofilmen III ...s még számtalan sztori, szenzáció, képes tudósítás a szex éa az''erotfka végtelen sokszínű világából.
Keresse e hírlapárusoknál I
IRODATECHNIKÁT L Í Z I N G R E IS A HERRNBÖCKTŐL!
WmM

Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Eco-mix. Gazdasági magazin 8.45 Levelekre röviden 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Népdalkörök és citerazene-karok
11.33 Szerelem csütörtök - XVI/6.
John Steinbeck regénye 12.00 Déli Krónika
12.30 KI nyer ma? 12.45 Tőrvénykönyv
13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Ötágú síp
Irodalmunk a határokon túl. Bajor Andor romániai magyar író 14.35 Operettegyüttesek 15.05 Metronóm. Zenebarátok órája 18.00 Délutáni Krónika 18.15 Boldog születésnapot! 17.05 Antonln Dvorak szülőházában
17.31 Fúvósátiratok 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Régi magyar dalok
Bikfalvy Júlia előadásában 19.50 Gong 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Európa-stúdió 20.35 Részletek a Dalol a flotta és a Broadway Melody c. film zenéjéből 21.05 A Rádiószínház bemutatója A két nyíl
Alekszander Vologyin drámája 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fiók
23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek 23.45 urh-n: Thelonlous Monk
szerzeményeiből 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Mellényzseb - slágerekkel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: A Slmple
Minds és a Rembrandts 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Böngészde a zenei antikváriumban. Várhelyi Márton lemezbemutatója 10.05 Egy énekes - több szerep Melis György felvételeiből 10.50 Ha|szálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Sárga tengeralattjáró 11.40 Ki kopog? 12.00 Nótamuzsika 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 A tegnap slágereiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Látogatás a múltunkban 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Pihenőidő
Zenés délután nyugdíjasoknak
17.00-
19.00 RádlóMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne *
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Hatodik érzék - Kapcsolatkeresés egy rejtett világgal 17.50 A-B/CD
18.00 Közvetités az FTC-Werder Bremen KEK labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről 18.50 Könnyűzene 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Hangszerszólók 19.30 Popregiszter 20.00 Tövisek és virágok
Zenés irodalmi magazinműsor 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Közvetités a Sampdorla— Kispest-Honvéd BEK labda-rúgó-mérkőzés II. félidejéről 21.50 Közkívánatra! 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A magyar rock archívuma 24.00 A No-Spa dzsesszkvintett felvételeiből
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Edo de Waart vezényel 10.05 Magyar írás (ism.) 10.50 Hock Bertalan orgonahangversenye 11.48 Zámbó István vezényel 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Mozart: D-dúr divertimento
K. 251. 12.31 Massenet operáiból 13.00 Ál-Petőfi
Lehullt csillag fénye 13.54 Sosztakovlcs: V. szimfónia 14.48 A kamarazene kedvelőinek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Közvetités a bécsi Koncert-hausból
17.40 Az I Musici di Roma Kamarazenekar játszik 18.00 V materlnskom jaziku 18.20 in llmba materná
18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 A Tapiola Kórus énekel 19.35 Kapcsoljuk a Pesti Vigadót közben:
20.20 Vissza a dzsungelbe 21.40 Operarészletek 21.53 A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye 23.07 Fabula rasa Fráter Erzsi 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Századunk zenéjéből 1.15-
2.00 Madrigálok
Éjfél után (Kossuth kh, Petötfurh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Horváth Gita
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Az év embere 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) A kihívás
Duke Smith profi ökölvívó középsúlyban hosszú évek elteltével újra lehetőséget kap, hogy ringbe szálljon az első helyért. 11.00 Telebutik
11.30 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Alias Smith és Jones (amerikai westernsorozat) Színek trükkje 13.00 Hirek
13.05 Egy apával több (am. sor.)
Kiváló Idő 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Sprlngfleld-sztorl (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Gyújtogatás 15.50 CHIP''s (amerikai krimisor.)
Villanófény 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk! 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Híradó, időjárás 19.15 Vissza a múltba (am. sor.)
Háló nélkül 20.15 Hazai dallamok 21.15 Gottschalk-show 22.15 Tévétükör - magazin 22.50 Fogadóóra 23.20 Benny Hlll-show 23.50 Hirek
24.00 Kinjite - Tiltott témák
(amerikai akciófilm) 90'' 1.30 Alfréd Hitchcock bemutatja
(amerikai krimisorozat) Haláltárs
PRO 7
5.55 Shane (ism.) 6.45 Nyersbőr (ism.) 7.35 Rajzfilmek (ism.) Szellemüzök Dr. Dolittle 8.20 A delfinek titka (ism.) 9.10 Ház az Eaton téren (angol sor.) Viszály
10.00 Nyersbőr (am. westernsor.) 11.00 Mi, tizen (ism.) 11.25 Egy görög meghódítja... (ism.) 11.50 Én, a kém (ism.) 12.45 A 847-es járat (ism.) 14.35 Rajzfilmek (ism.) Betty Boop
Mexikó leggyorsabb egere 15.30 Mister Ed (amerikai sorozat)
Egy igazi férfi 16.05 Barátom, Ben (am. sorozat)
Makrancos 16.35 „Colt" a biztonság kedvéért
Egy az semmi 17.00 Hirek
17.10 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) Kövelés 18.00 Rajzfilmek Szellemüzök Dr. Dolittle Winnie itt van! Flintstone család 20.00 Hirek
20.15 A mi Willink a legjobb
(NSZK filmvígjáték) 82'' 21.55 Nyereményjáték 22.15 Spenser (am krimisorozat)
Heroin Smithfieldben 23.10 Rossz időzítés (angol film) 117'' 1.15 Hírek
1.25 Éjféli telefonáló (ism.) 2.15 Hirek
2.25 A megfoghatatlan Webster
(ism.) 4.10 Hirek
4.20 Az autóstopos (ism.)

''PiP
3 SAT
13.10 Népzene
17.20 Mlnihirek
17.30 Wlckie (rajzfilmsorozat)
17.50 A szolgám és én (sorozat) 18.00 Képek Svájcból
19.00 Híradó
19.30 Engem nem akar senkii
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport 22.00 Híradó
22.25 Svájci asszonyok
22.50 Beszélgetés
23.50 Tallózás
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz!
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
9. 13J 16.1 18.1 18J 19J
19.
20. 21. 21.: 22J 22. 22.
I
TELE 5
II
12.25 Hírek
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat)
13.25 Blm-bam-bino
18.10 Lou Grant (amerikai sorozati
19.00 Ruk-cuk-játék
19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Mandragóra (olasz film) 14
21.50 Hirek 1S
22.00 Fllmújdonságok 15
22.15 Nyomorultak (ism.) 16
23.55 Carol Enders inváziója (ism.) 17
1.05 Hirek 18
1.35 Lou Grant (ism.) ig
8. 9.
9. 10.
10. 11. 11. 112.

PRO 7
A mi Willink a legjobb
NSZK filmvígjáték
Willi (Heinz Erhardt, jobbra) vég- ner re nyugdíjba vonult. Megérdemelt talí pihenését azonban megzavarja (Ar unokahúga és a nagypapa akik be- reg költöznek a lakásába Mindketten érti a csőd szélén állnak, és Willitől vár- töt ják az anyagi segítséget. A nyugdj tök azonban nem elég hármójuknak, géj így a férfi kénytelen --munkát keresni. cU.ls péi
(fafusVlt.
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR

í
I
SUPER CHANNEL
I
9.10 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élővideoshow 18.00 Dráma
10.30 Wyatt Earp (am. sorozat) 19.00 Vígjátékok vitriné 19.30 Belföldi magazin 20.00 Sport
21.00 Utazási magazin 21.30 Üzleti hét 22.00 BBC-hiradé 22.30 Amerikai gazdaság 22.50 A felvonó (am. film) utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Labdarúgás
16.00 Thai boksz
11.00 Pankráció
19.00 BeNeLux - magazin
19.30 Dzsúdó
20.00 Tenisz
21.00 Motocross
21.30 Eurosport-hirek
22.00 Tenisz
23.00 Labdarúgás
SCREENSPORT
1.00 9.00 9.30 10.00 10.30 11.00 11.30 12.00 14.00 15.00 15.30 11.30 17.00 11.00 19.00
Euroblcs / Profi superblke Spanyol futballkörkép Nemzetközi sportmagazin Sport Franciaországból Euroblcs Lósport
Vlzisportok magazinja Biliárd Delhiből Starti Euroblcs
Női profi bowllng Brit bowllng IMSA Camel GT Szuperkrossz Amerikai egyetemi futball
SAH
rég-nelt arja ;be-tten vár-igdíj iák,
15
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 Charlie Chaplin fesztivál
(amerikai némafilm
12.10 Külföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Mindenki szereti Kate-et
14.00 Wicherték (sorozat)
14.45 Varázsdoboz
15.05 Kacsafalva (sorozat)
15.30 Bábjáték
16.00 Állatsarok
16.05 Ebba és Didrlk (sorozat)
16.30 Pro és kontra
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Ha ezt a szomszédok tudnák
(ism.)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Szivek párbaja (angol film)
21.55 A fekete szűz (sorozat)
22.50 A kísértés (tévéfilm)
OSZTRÁK 2
16.50 Müvészlexlkon
17.00 Kulturális élet
17.30 Országok és emberek
18.00 Jog a szerelemhez (sor.)
ÍOB Állatkvíz
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Georg Elser (tévéfilm)
21.50 Újdonságok a moziban
22.00 Híradó
22.30 Sport
utána Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Négyen egy Ave Mariaért
(ism.)
12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Ollle (am. rajzfilmsorozat)
Ollle mestermüve 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Alkalmatlan látogató 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Minden a pénz körül lorog Paul anyagi támogatása kisegíti Robot a bajból. Harold kí akar szállni a részvénytársaságból. Henrynek viszont új ötletei vannak, amihez 600 dollárra van szüksége. 15.35 Teleüzlet
15.50 Kungfu (amerikai sorozat)
Caine és a kitaszított 16.45 Mississippi (am. sorozat)
Emlly titka 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Egy bestia látogatása 18.15 Bingo -játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
20.15 Hunter (am. krimisorozat)
Gyámoltalan testvér 21.10 Hírek, Időjárás 21.15 Reggel hétkor a világ még rendben volt (NSZK filmvígjáték) 88'' 22.50 Hirek, Időjárás 23.00 Az átok örökösei (am. sor.)
A véres toll 0.55 Hunter (ism.) 1.45 Mississippi (ism.) 2.35 Műsorismertetés
Reggel hétkor a világ...
NSZK filmvígjáték
A Pentecost-házban három generáció él egy fedél alatt. A legfiatalabb közöttük a hatéves Gaylord (Archibaid Eser, jobbra). Minden reggel hét órakor a szó szoros értelmében kirángatja a család lobbi tagját az ágyból. A kisfiú tökéletesen átlátja a család gyen-it, és ki is használja azokat. A nagypapa szere- .. j,. ben Werner Heinz. tl.lD
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 A Guldenburgok öröksége
NSZK tévéfilmsorozat (ism.) XIII/9. rész: A szép illúzió 9.15 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 9.45 Képújság
16.34 Napi műsorajánlat
16.35 Német nyelvű nemzetiségi magazin - Unser Blldschirm
17.00 Képújság 17.05 Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat A marabu 17.30 Kalendárium, 1991
Ismeretterjesztő magazinműsor A hétköznapok tudománya 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok Micimackó-klub Esti mese
Jó á|szakát kíván a Disney I 18.45 IS-MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 19.15 Közlemények - előzetesek 19.30 HiradA
19.55 Sampdorla-KIspest-Honvéd
BEK labdarúgó-mérkőzés Közvetítés Genovából (Hosszabbítás lehetséges!)
21.50/
22.35 Műrész
A TV1 kulturális hetilapja
22.15/
23.00 Létkérdések
23.00/
23.45 Késő esti híradó 23.10/
23.55 ZDF-hiradó
Keresse fel! Megéri!
A Zrínyi út 20.
alatti Könyvesboltban minden könyv nagykereskedelmi áron kapható.
Nem akció! Állandó! Ne szalassza el!
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Radics Péter
15.45 Hírek - Műsorelözetes -
Időjárás 15.55 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora Benne:
Torpedó - Telefonos játék 16.40 Műsorelözetes 16.55 Ferencváros-Werder Bramen
Labdarúgó KEK-mérkőzés Közvetítés az Üllői úti pályáról (Hosszabbítás lehetséges) A szünetben:
kb.
17.45 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 18.50 Gyerekeknek
Cirkusz-világbajnokság Amerikai-angol film (ism.) 19.25 La Fontaine-masék
NSZK-magyar rajzfilmsorozat A szúnyog és az oroszlán
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
19.35 Noel Coward: Forgószínpad (Waltlng In the Wlngs)
Komoly vígjáték két részben Közvetités a Budapesti Kamaraszínházból Az előadás előtt és a szünetben beszélgetés a színház művészeivel
kb.
22.35 Híradó 23.00 Napzárta
A KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAPBAN
megjelenő hirdetése mindig TELITALÁLAT a sikerhez.
Hirdessen a
KANIZSA ÚJSÁGBAN!
Is
TOSHIBA
MAGYARORSZAGI KEPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHÉNYI TER 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-541
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 0.05 Hangszemle 8.20 Bioritmus 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp 11.10 Népzenetár 11.25 A Szabó család (Ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben
Zenekari muzsika 13.45 Hitélet
Vallási krónika 14.05 Könyvszemle 14.15 Máté Ottilla és Pataki István nótákat énekel, Oláh Ernő gordonkázlk 15.05 Történetek a Magyar Rádió Hangmúzeumából Az 1958-59-es gyűjtésekről 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hát tl mit képzeltek?
Takács Vera hangjátéka 17.05 Cigányfélóra 17.35 Spirituálék és swlngle dalok a Tomkins énekegyüttes műsorából 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Népdalok 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Közvetlen kapcsolat 21.05 Egy rádiós naplójából 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Korkóstoló 23.00 urh-n:k BBC magyar műsora 23.05 Kamarazene 23.45 urh-n: Joe Pass dzsessz-
együttese játszik 24.00 Hírek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Útikalauz üdülőknek 9.08 Gershwin szerzeményeiből 9.50 10 éves a Népdalkörök pódiuma
10.15 Édes anyanyelvünk (ism.) 10.20 Operaslágerek 10.50 Peres, poros Iratok 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 A mi korunkban
Tel.: 138-7951 11.23 Gramofonsztárok 12.00 Régi nóta, híres nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Nosztalgiahullám 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Lelátó - Váci legenda 14.30 őszi hangulatban 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 15.20 Slágerről slágerre 16.00 Találkozás a stúdióban 17.00-
19.00 RádióMa
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Gordiusz 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 A rock gyermekei 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs
20.30 Utazás. Beszélgetés Fábián Évával új gyermeklemezéről 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Daráló 21.33 A Stúdió 11 játszik 22.08 Szerep vagy nem szerep? 1. rész
A Kattogó kabaré különkiadása a 90 éves Fészek Művészklub tiszteletére 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Frank Zappa - VIII/5. 23.56 Régi fúvószene
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Locatelli concertói 10.27 Kultúrharc Tiszaszálláson
Papp Dániel novellája 10.50 Rézfúvós kamarazene 11.12 Sass Sylvia operaáriákat
énekel 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Zenekari muzsika 13.00 Mókák, hősök, félistenek és eszmék
13.49 Purcell: Dldo és Aeneas 14.49 így láttam Bartókot 15.08 A zeneirodalom remekeiből 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Szimfonikus zene 18.00 V materinskom jaziku 18.20 In limba materná 18.40 Na maternjem jezlku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache
19.25 Operanyitányok 20.05 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét
közben: 21.10-
21.30 Hulló csillagok fényében 22.20 Hangszerszólók 22.40 Napjaink zenéje 23.07 Rádiószínház
Nagy magyar szatíra Gróf Széchenyi István 1857-es politikai pamfletjének rádióváltozata 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Éjszakai dzsesszklub
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Zelki János
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Korhatár 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) A szökevény
Paul busszal mdul tovább Kaliforniába. Útközben Tina csatlakozik az utazókhoz. A lány elmeséli Paulnak, hogy elszökött a nagyszüleitől. Most az apjához tart, aki Új-Mexikóban él. A férfi megértőnek mutatkozik, és elkíséri a lányt az apjához. 11.00 Telebutik 11.25 A vad Rózsa
(mexikói sorozat) 12.10 Alias Smlth ás Jones (amerikai westernsorozat) Gyenge fehérnép 13.00 Hirek
13.05 Egy apával több (am. sor.)
Az egyetlen gyerek 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Sprlngfleld-sztorl (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.) .. Shangri La tüze 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Gazdag és gátlástalan 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó, Időjárás 19.15 Jump Street 21. (am. sor.)
Idegek harca 20.15 Mini Playback-show 21.15 Kastély a Wörthl-tónál
(NSZK sorozat) 22.15 Magányos zsaru (francia film) 92'' Fsz.: Jean-Paul Belmondo 24.00 Hideg Iront (am. thriller) 1.35 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) Óvatos megerőszakolás
PRO 7
6.20 Ház az Eaton téren (ism.) 7.05 Nyersbőr (ism.) 7.55 Rajzfilmek (ism.) Szellemüzők Dr. Dolittle 8.40 Mister Ed (ism.) 9.05 Barátom, Ben (ism.) 9.35 Waltonék (amerikai sorozat)
A verseny 10.30 Nyersbőr (westernsorozat)
Halottak napja 11.25 Mi, tízen (ism.) 11.50 Alice (vidám am. sorozat)
Szökésben 12.15 A madárijesztő és Mrs. King (ism.)
13.05 A mi Willink a legjobb (ism.) 14.40 Rajzfilmek (ism.) Winnie Itt van I Flintstone család 15.35 Mister Ed (vidám am. sor.)
Kocsi vagy hintó 16.05 Rossz hírű medvék (am. sor.)
Parti akadályokkal 16.35 Mi, tizen (amerikai sorozat)
A lényeg 17.00 Hirek, időjárás 17.10 Caulfield özvegyei (am. sor.)
Mesteri kombináció 18.05 Rajzfilmek Szelleműzők Dr. Dolittle Kövér disznócska Garfield 20.00 Hirek
20.15 Chicagói patkányok
(amerikai film) 90'' Fsz.: Chris Makepeace 22.15 Hawk (am. akciófilm-sorozat)
Túsz 23.05 Rajzás
(amerikai katasztrófafilm) 111'' Fsz.: Michael Caine 1.05 Hirek, időjárás 1.15 Spenser (ism.) 2.00 Hírek, időjárás 2.10 Rossz időzítés (ism.) 4.10 Hirek, időjárás 4.20 Szürkület (ism.)
13.10 Dzsessz
17.20 Minihírek
17.30 Ellenséges udvarok
18.00 Sport
19.00 Híradó
19.30 Az Öreg (krimisorozat)
20.30 Lakáskultúra
21.00 Politikai magazin
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.25 A Szent Pál órása
(francia film)
0.05 Tallózás
3 SAT
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat)
13.25 Bim-bam-bino
18.10 Lou Grant (amerikai sorozat)
19.00 Ruk-cuk - játék
19.30 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Kari Dall-show
21.05 A szívtörő (francia film)
22.45 Hirek
22.55 Szórakoztató magazin
23.25 Mozifilmek
0.25 Lou Grant (ism.)
1.15 Hirek
PRO 7
Chicagói patkányok
amerikai film
Cliff, a hotelmenedzser tizenöt éves fia új iskolába kerül. Ö is - akárcsak többi iskolatársa -Moody zsarolásának áldozatává válik: fizetnie kell, ha azt akarja hogy békén hagyják. A f iú nem haj landó alávetni magát a követelte . nek, keményen ellenáll. Cliff az isto la legerősebb fiújához, Rickyhez te dul segítségért. A ké-pen: jelenet a filmből. tU.l!
(D ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
r
I
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete
16.00 Élő videoshow
18.00 Dráma
18.30 Wyatt Earp (am. sorozat)
19.00 Vígjátékok vitriné
19.30 Belföldi magazin
20.00 Sport
21.00 Beszéli) fejek
22.00 BBC-híradó
22.30 Amerikai gazdaság 22.45 Salamon király klncst (film)
utána Egyveleg
I
EUROSPORT
14.00 Labdarúgás
15.00 Albertvllle
15.30 BeNeLux - magazin
18.00 Kézilabda
18.00 Lovaglás
19.00 Motorsport
19.30 Hegyi kerékpár
20.00 Nemzetközi sport
21.00 Tenisz
21.30 Eurosport-hirek
jzat) irozat)
SCREENSPORT
11.00 11.50 14.00 15.00 15.30 17.00 18.00 19.00 20.00 21.00
22.00 23.30 0.30 1.40
Szuparkrouz Dallatból Golfhirek / Profi boksz IMSA Camal GT EuroMcs Holland bowllng Kosárlabda Röplabda Argentin futball Némát motorsport Belső sáv
Forma-1 Ausztráliából Spanyol futball IMSA Camol GT Golfhirek
Motorcsóna kversanyek
SAT1
tizenöt I. ö is krsa ->zatává akarja, emhaj-/etelés-azisko-hezfor-
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Országok és emberek (Ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Ének az esőben (Ism.) 12.15 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 14.00 Istenem, atyám I (sorozat) 14.50 Popoye (sorozat) 15.05 Volt egyszer... az élet
(sorozat) 15.30 An-tan-tánusz 16.05 Ebba és Dldrlk (sorozat) 16.30 Slágerek 17.00 Mlnlhirak 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirak 18.05 Rólunk van szó 18.30 Ha azt a szomszédok tudnák
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
21.30 Gyilkos énem (am. film) 23.05 Mary Phagan gyilkosa I.
(amerikai film) 0.55 Hírek
OSZTRÁK 2
17.05 Miivószlexlkon
17.15 Randavú
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat)
18.30 Az Igazat mondd I - játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Belföldi tudósítások
21.00 Fllmújdonságok
21.30 Kulturális élet
22.00 Hiradó
22.30 Halljátok a jelet I (sorozat)
24.00 Disputa / Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Reggel hétkor a világ még
rendben volt (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Blngo(ism ) 14.00 Thundarai macskák (amerikai rajzfilmsorozat) Schnuff döntése 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Laura nem adja fel 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Ramsay-ék újra Itt vannak Mrs. Mangel egyre gonoszabb és elviselhetetlenebb lesz. Módszeresen összeveszik a szomszédsággal. Madge a kellemetlen tapasztalatok hatására úgy dönt, hogy végleg megszakít minden kapcsolatot férjével, és visszaveszi lánykori nevét. 15.35 Teleüzlat 15.50 Hazzard megye lordjai (amerikai westernsorozat) Pénz a folyóban 16.45 A rendőrnő (am. krimisorozat)
A leányfarm 17.45 Az Addams család (am. sor.)
A jósnő 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Mlke Krüger-show 21.10 Hírek, sport 21.15 Porkyll.
(amerikai film) 94'' 23.00 Hírek, sport 23.10 X felügyelő
(NSZK-olasz film) 90'' 0.35 A rendőrnő (ism.) 1.25 Sport - tenisz összefoglaló 1.55 Műsorismertetés
X felügyelő
NSZK-olasz film
Jo Walker magánnyomozót leikeresi Joan Carell és arra kéri, hogy keresse meg eltűnt testvérét, Botot. A férfi magfizikus, és hónapok óta nem adott hírt magáról. Walker első útja Nancy Wrighthoz vezet, aki hajlandó információval szolgálni. A lányt - mielőtt bármit s mondhatott volna - meggyilkollak. A tett színhelyén megjele-, i a gyilkossági cso- «« in U. 13 portfőnöke.Rowlandis. IU
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor
8.30 Verkli
9.00 Jóga -Dr. Wenlnger Antallal
9.20 Képújság
16.34 Napi műsorajánlat
16.35 Román nyelvű nemzetiségi magazin - Ecranul nostru
17.00 Képújság 17.05 Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat Találd kl, kl jön vacsorára? 17.30 Gala
Ökológiai filmújság 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok
„Engedtétek hozzám..." A hitről gyerekeknek Égből pottyant mesék Esti mese Matróegerek Muzzy comas back 18.45 IS - Felemás fesztivál
Nemzetközi diákfesztivál 19.15 Mini klip-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Egészséget mindenkinek I
Dr. Czeizel Endre műsora A szép fogakért 20.55 Sztálin menyasszonya Magyar-német-svájci film (1991) 88'' 22.25 Menedzser Magazin
(Ismétlés: vasárnap, TV1 6.50) 23.10 Telesport
Labdarúgó kupanap 23.40 Késő esti hiradó 23.45 BBC-híradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Sugár Ágnes és Dömsödi Gábor
16.20 Hírek - Műsoreiözetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
Benne: Torpedó 17.45 Gyerekeknek A Jetson család Amerikai rajzfilmsorozat Magántulajdon (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Moselbrűckl történet NSZK tévéfilmsorozat X/5. rész: A regatta 49'' Hanna - Liane Hielscher (Menszátor Magdolna), Martin - Bernd Seebacher (Újréti László), Gunther - Christoph Engen (Lux Ádám), Angelika -Claudia Rieschel (Sunyovszky Szilvia), Michéle - Jocelyne Boisseau (Radó Denise) 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-Tel.: 132-9329 Pács-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel: (62) 12-715 21.05 Hogy volt...
50 perc... színházról Vámos Miklós műsora 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt.. 22.45 A TV2 FILMKLUBJA Rossellini-sorozat India
Olasz dok.-tiim (1958) 90''
A KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAPBAN megjelenő hirdetése mindig
TELITALÁLAT
a sikerhez.
Hirdessen a KANIZSA ÚJSÁGBAN!
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
Iiii«iiiil*i

7-rS
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Fűtől fáig 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 Nemzetiségeink népzenéje 11.31 Zsebrádiószínház
Hubay Miklós: Kalóz 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma?- Tamásiban 12.45 Külpolitikai könyvespolc 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Erről beszéltünk 14.35 Orvosi tanácsok 14.40 A Magyar Rádió énekkara Balázs Arpád-kórusokat énekel
15.05 Magyar írás-irodalmi hetilap 15.50 Beszélni nehéz 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangoló
17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 A zenéről 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 A Csobolyó együttes felvételeiből 19.50 Gong
20.05 A „Mit üzen a Rádió" különkiadása
20.35 Régi híres énekesek műsorából. Anny Schlemm operaáriákat énekel 21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 Beszélni nehéz (ism.) 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Ami intézményesül, az el Is
Idegenedhet 23.00 urh-n. A BBC magyar műsora 23.05 Vegyes egyedül 23.45 urh-n:A TakeSix énekegyüttes dzsesszfelvételelből 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Az izraelita felekezet negyedórája 8.20 Rivaldafényben: Fiatal magyar együttesek 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 A Puszta-foxtól a Honthy-
csárdásig 9.32 Apropó
10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szórakoztatózenei kaleidoszkóp - XVI/2. 11.52 Az Egerlandi Muzsikusok
felvételeiből 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig
Tel.: 138-8363,138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádlóMa
Tel : 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Utcarádió 17.50 A-B/CD 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádló. Tel : 138-7600 19.30 Zenés hallomások és vallomások. Kívánságok a hallgatók kérései alapján 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Nemes Nagy Péter bluesso-rozata
21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Albumajánlat
A Crowded House Woodface (Faarc) című albuma
BARTÖK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Fjodor Saljapln operafelvé-teleiböl
9.40 Magyar szerzők kamarazenéjéből
10.16 Richárd Wagner a magyar
Irodalomban - II/2. 10.50 Zenekari muzsika 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Kamarazene 13.00 Rádiószínház
A vizsgálat 14.21 Barokk muzsika korabeli
hangszereken 14.56 Puccini: A Nyugat lánya közben:
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Édes anyanyelvűnk (ism.) 17.26 Kamarazene 18.00 V materinskom jaziku 18.20 ín limba materná
18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Herbert von Karajan vezényli a Berlini Filharmonikus Zenekart
20.33 Könyvszemle (ism.) 20.40 Állapottöredék 21.00 Opera-művészlemezek 22.00 Összkiadás
Brahms kamarazenéje - X/7. 23.30 Jean-Francois Paillard kamarazenekara játszik 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Éjszakai Zeneközeiben, nóták, operettrészletek
RTL PLUS
6.00 Halló, €urópa - jó reggelt,
Németország! 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Az Ígéret 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal (sor.) Házasság kívántatik I A Saint Michael szigeten nyaraló Paul és Laura Bronson az idő múlásával egyre közelebb kerül egymáshoz. Az idillbe hirtelen belerobban Ralph Bronson, az asszony elvált férje, és százezer dollárt kínál fel Paulnak, ha az hajlandó elvenni Laurát feleségül. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sorozat) 12.10 Alias Smith és Jones (sor.)
Véletlen 13.00 Hirek
13.05 Egy apával több (am. sor.)
Joey anyósa 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Asszonyok hatalmon 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Gyémántakció 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 214-es repülőszázad
(amerikai akciófilm-sorozat) Sikerre ítélve 20.15 Légifarkas (am. sorozat) Másolat
21.10 Twln Peaks titka (am. sor.)
Üveg mögött 22.10 Sípszó - focishow 23.05 Tuttl Fruttl 23.55 Hirek, időjárás 0.10 Amikor az asszonyok elvesztették a farkukat (olasz szexfilm) 1.45 A szökevény (francia thriller) 3.20 A mi modern lányaink (amerikai némafilm)
PRO 7
6.00 Waltonék (ism.) 6.45 Nyersbőr (ism.) 7.35 Rajzfilmek (ism.) Szellemüzök Dr. Dollittle 8.20 Mister Ed (ism.) 8.45 Rossz hírű medvék (ism.) 9.15 Maxwell ügynökség (am. sor.)
Manipuláció 10.10 Nyersbőr (westernsorozat)
Tűzijáték 11.05 Mi, tízen (ism.) 11.30 Barney Miller (am. sorozat)
Julius, a szellem 12.00 Caulfield özvegyei (ism.) 12.55 Perry Mason (am. sorozat)
Az eldugott doboz esete 13.55 Rajzfilmek (ism.) Kövér disznócska Garfield 14.50 Egyszer visszajövök
(NSZK-jugoszláv film) 92'' 16.35 Hirek
16.45 Harttól Hartig (am. sorozat)
A halált jelentő deszkák 17.35 Rajzfilmek Szellemüzök Dr. Dolittle Casimir és társa Flintstone család 20.00 Hiradó 20.15 Zseniális blöff
(angol-NSZK akciófilm) 90'' Fsz.: Telly Savalas 22.10 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) Gyilkosság a kamera előtt 23.10 Véres kezek (angol horror) 81''
Fsz.: Eric Porter 0.40 Hírek, időjárás 0.50 Mozgó kórház (am. sorozat)
Fizetésnap 1.15 Hawk (ism.) 2.00 Hirek 2.10 Rajzás (ism.) 4.10 Csapdában (am. krimi) 70'' 5.20 A kék cseppek titka (am. sor.) Almaklub
3 SAT
13.10 Slágerparádé
17.20 Minihírek
17.30 Wickie (rajzfilmsorozat)
18.00 3 SAT-börze
18.25 Útietek és irányok
19.00 Hiradó
19.30 Müncheni szabadság
20.15 Karibu (dokumentumfilm)
21.00 Körkép
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hiradó
22.25 Szórakoztató magazin
22.55 Középút (NSZK film)
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.45 Háromból egy 24.00 Pip Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 13.25 Blm-bam-bino 18.10 Lou Grant (amerikai sorozat) 19.00 Ruk-cuk-játék 19.30 Hírek
19.45 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Nyomorultak II. (francia film) 22.00 Hírek
22.15 Küzdősportok magazinja 23.05 A csalás (amerikai film) 0.30 A törvény fegyverei (ism.) 1.20 Hirek 1.50 Lou Grant (ism.)
A szökevény
francia-olasz thriller
Thomas (Alain Delon, balra) bajtársa megsebesül az idegenlégiós ütközetben. Amikor a férfi barátját biztonságba akarja helyezni, a súlyos sebesültet újra meglövik. Thomas barátja halála kapcsán újra elgondolkozik a háború értelmetlenségén. Nem sokkal később kiszabadítja Dominique-ot (Lea Massari, jobbra), akit a jobboldali radikális szervezet tartott fogva. Útjaik elválnak, mert u Thomas dezertálni akar. ''1.40
JEPASZ" KFT.
TŰKOR KAVEHAZ
L
NOVEMBER 8.
SUPER CHANNEL
7.00 Pirkadat / Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 13.30 A holnap mögött 14.00 Egyveleg 15.00 Vendégek 16.00 Élö vldeoshow 19.00 Dráma
18.30 Wyatt Earp (am. sorozat) 19.30 Belföldi magazin 20.00 Sport
21.00 Dokumentumfilm 21.30 Hétvége 22.00 BBC-hiradó 22.50 A Bermuda-háromszög mögött (amerikai film)
EUROSPORT
14.00 Labdarúgás
15.30 Motorsporthírek
16.00 Műkorcsolya
16.00 Thai boksz
19.00 Motorsportmagazln
19.30 Műkorcsolya
21.00 Motokrossz
21.30 Eurosport-hirek
22.00 Ökölvívás
23.30 Kerékpársport
SCREENSPORT
10.30 11.30 12.00 14.00 15.00 15.30 16.20 17.00 11.30 20.00 21.30 22.30
24.00
Euroblcs / Lóerők Profi superblkt Túraautó-verseny Motorsport Németországból Euroblcs
Szuperkrossz Dallasból Goifhirek / Brit bowling Argentin futball Belga motorsport / Starti Nemzetközi sportmagazin Biliárd VB Londonból - élö Amerikai kosárlabda-baj-nokság
Belső sáv - Forma-1 Ausztráliából
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez (ism.)
9.30 Iskolatévé 10.30 Szivek párbaja (ism.) 12.05 Természetfilm 12.15 Belföldi tudósítások 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Mindenki szereti Kate-et 14.00 A Guldenburgok öröksége
(sorozat) 14.45 A holnap mesterei 15.05 Raccoons (rajzfilmsorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Ebba és Dldrlk (sorozat) 16.30 Mlnlkviz 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Ha azt a szomszédok tudnák
(sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 A rendőrség hirol 21.35 Újra 18 (amerikai film) 23.35 Mary Phagan gyilkosa II. (amerikai film)
OSZTRÁK 2
15.45 Müvészlexikon 15.55 D''Orgel gróf bálja
(francia film) 17.30 Állatmagazin 18.00 Simpsonék (filmsorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Tudományos show-műsor 21.15 Schilling - magazin 22.00 Hiradó
22.30 Nekrológ egy gyilkosért
(tévéfilm)
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleűzlet
10.10 Hazzard megye lordjai (ism.) 11.05 Mike Krüger-show (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Dino
14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Anne féltékeny 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) összeesküvés
Harold ideiglenesen átveszi a kávéház vezetését, és Beverly helyettesíti Clive-ot. Mrs. Man-gel ismét összeütközésbe kerül szomszédaival. Helen és Jane elhatározzák, hogy megbüntetik az asszonyt. A Daphne-nak szánt jóindulatú meglepetésnek csúnya következményei lesznek.
15.35 Teleűzlet
15.50 Magas bozót (westernsor.)
Tíz kicsi Indián 16.45 Cannon (am. krimisorozat)
Bombát a hölgynek 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Emlákezetklesés 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 A medúza érintése
(angol-francia film) 105'' Fsz.: Richárd Burton, Lino Ventura 22.10 Hírek, sport 22.20 Chato földje
(angol western) 93'' 24.00 Hirek, sport 0.05 Grimm meséje a vágyakozó párocskákról (NSZK erotikus film) 87'' 1.35 Műsorismertetés
Chato földje
angol western
Chatót (Charles Bronson, középen), a büszke félvért a szalonban a seriff provokálja, és revolverrel megfenyegeti, mivel oda indiánoknak tilos a belépés. Chato önvédelemből megöli a férfit. Whit More, a déliek egykori tisztje végre eljönni látja élete nagy lehetőségét: összeszedi az embereket, és hajtóvadá- .n szatot indít Chato ellen.
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
Benne: 5.47 Falutévé 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 8.45 Fűben-fában
Természetgyógyászati magazin 8.55 Tells-televideo (ism.) 9.00 Dallas
Amerikai filmsorozat Az apasági per 47'' (Ismétlés: este, 20.20) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Cigánymagazin - nemcsak cigányoknak
Bagem sama - Ashun kathe -Figyelj rám I 15.25 Képújság 15.30 Walt Disney bemutatja
1. Kacsamesék
Az eltűnt hárfa elrablói
2. Nehéz napok a Föld nevű bolygón
Nemek harca
3. A Csipet csapat
A Csipet csapat akcióba lép
17.15 Közlemények - előzetesek 17.20 „Trafflcjam"
Könnyűzenei kívánságadó 17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 19.00 „Maradjatok meg szeretetemben...''''
Keresztény életkérdések 19.05 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 19.15 Közlemények - előzetesek 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Dallas
Amerikai filmsorozat Az apasági per 47'' (ism.) Ellie - Barbara Bel Geddes (Dallos Szilvia), Jock - Jim Davis (Gera Zoltán), Bobby - Pat-rick Duffy (Csankó Zoltán), Sa-mantha - Linda Gray (Szerencsi Éva), Jockey - Larry Hag-man (Kránitz Lajos), Pamela -Victoria Principal (Simorjay Emese) 21.15 Panoráma
Világpolitika percről percre (Ism.: szombat, TV1 12.30) 22.20 Tíz után... 22.45 A német film új törekvései A macska (Die Katze) NSZK bűnügyi film (1987) 118''. (Csak felnőtteknek!) 0.45 Késő esti hiradó 0.50 Antenne 2-híradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa és Mohai Gábor
16.20 Hirek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 Délutáni filmajánlat Clarence
Angol tévéfilmsorozat VI/3. rész 30''
Clarence - Ronnie Barker (Bodrogi Gyula), Travers - Jose-phine Tewson (Hacser Józsa) 17.00 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora Benne:
Torpedó - Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Hupikék törplkék Belga rajzfilmsorozat A törp, aki király akart lenni A szépség csak egy törpnylt fontos 18.15 Telesport
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Szupercsoport
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat
A tengeralattjáró 48'' 20.00 Dlxle-hajó
Oldsmobile Dixieland Jazz Band 20.20 Gondolkodó
A TV2 tudományos folyóirata 20.55 VT-TV
Vitray Tamás műsora 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Félelem nélkül
Angol film (1985) 95'' Feliratos!
Szereplők: Terence Stamp, John Hurt, Tim Roth, Laura Del Sol
Felvilágosítás míisorügyekben - a délutáni adás kezdetétői műsorzárásig -a 131-9799 telefonszámon
A kis fekete vonallal aláhúzott Időpont - emlékeztető ós utalás: a műsorról részletes Információt kőző! a
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.

OMB AT
K
O x I lí II \ V % \ II. í fl % z
Nagykanizsa, Bckc u. ''22.
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör. Tel.: 138-7985 9.05 Ismét-a javából! 10.15 Rádiókabaré - november
(ism.) 12.00 Déli Krónika 12.00 urh-n: Közvetités az FTC-Kataluna vízilabda KEK-mérközésröl 12.30 Kontinensek, szántóföldek 12.45 urh-n:George Born szintetizátoron játszik 13.05 Klasszikusok délidőben 14.10 Szaván fogjuk! 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt I 15.05 Horváth Imre versei 15.10 Új Zenei Újság 16.00 168 óra
Tel.: 138-7901 és 138-8912 17.30 Túl az Óperencián
Négy földrész muzsikája Amerikai Egyesült Államok 18.00 Esti Krónika 18.20 Szemle. Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 18.45 Miska bácsi negyedórája 19.05 A magyar dráma a két világháború között
Közvetítés a Veszprémi Petőfi Színházból (1979) Hullámzó vőlegény Tamási Áron színjátéka 21.05 A magyar népzene és népköltészet hetei előtt 21.45 Verseit elmondja: Makay Ida 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.35 Bach: D-dúr szvit No. 3. 23.00 urh-n. A BBC magyar műsora 23.05 Hangversenymúzeum
Wagner: A nürnbergi mesterdalnok
Részletek a Magyar Állami Operaház 1949. április 11-i előadásából-11/1. 23.45 urh-n: Vasvári Pál dzsessz-
együttese játszik 24.00 Hirek. időjárás
PETŐFI
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél 5.30 Kakukk. Tel : 138-7776 7.00 Hírek. Időjárás 7.03 Sportszombat 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Értékmegőrző 8.30 Színes népi muzsika 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Szórakoztató antikvárium 10.03 Nemcsak zene 10.30 Tip-top parádé 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szombat délelőtt
Tel.: 138-8766 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Körkapcsolás bajnoki labda-rúgó-mérközésekröl
14.54 Van ez így 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Magyarán szólva 15.18 Égigérő fa. Úri magazin
15.55 Más-kép(p) 17.00 Hirek. Időjárás
17.03 Folk-rock Magyarországon 17.35 Slágerlista
18.05 Közvetités férfi és női kézilabda-mérkőzésekről 18.40 Könnyűzene 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 A Rádió Dalszínháza Gül Baba
Huszka Jenő daljátékának rádióváltozata 20.50 Sporthírek 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Derűre is derű Egy kis hotel
Szakonyi Károly hangjátéka
(ism.)
21.28 A heavy metál kedvelőinek
Bemutatjuk a Skid Row1991-es Slave to the Grind c. lemezét 22.20 Sanzonpódium 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Noktürn. Éjszakai csevegés
BARTÓK
6.03 Népszerű muzsika 8.20 Arturo Saccheti játszik 9.03 Az Új Budapest vonósnégyes Beethoven-kvartetteket játszik 10.00 Hangfelvételek felsőfokon 11.10 Barokk versenyművek 12.05 Gitárduettek 12.30 Follow me - 30/26. (ism.) 12.45 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak (ism.) 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 Olasz operákból 15.05 Lemezbörze helyett 16.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 16.45 A Liége-i szimfonikus zenekar fúvósegyütese játszik 16.45 Zenekari muzsika 18.00 V materinskom jaziku 18.20 In limba materná 18.40 Na maternjem jezlku 19.05 In der Muttersprache
19.25 Auber:MarcoSpada- nyitány 19.35 Mindennapi irodalmunk (ism.) 20.05 Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot
közben:
20.35 Egy világszövetség hétköznapjai
21.25 Kálnoky László versei 21.45 A hangverseny-közvetítés
folytatása 22.15 Hangszerszólók 22.30 Mi újság a régizene világában? 23.11 Havasok könyve 0.10-
2.00 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 A Poptarisznya slágermúzeuma magnósoknak, nóták, könnyűzene, operettrészletek
RTL PLUS
6.15 Ormányok (am. rajzfilmsor.)
Három kívánság 6.40 Transformers (am. sorozat)
Hiperprogram 7.00 Mesék a nagyvilágból (sor.)
A titokzatos bolygó 7.30 Kedves Bili nagybácsi (sor.) Johnny
8.00 Konfetti - gyerekeknek Flintstone kölykök Maci Laci Scooby Doo 9.20 Klack- játék 10.05 Jetsonék (am. rajzfilmsorozat)
Házassági harangok 10.35 Turbo Teen (am. rajzfilmsor.)
Kaland a parkban 11.00 Pókasszony (am. sorozat) Sárkányok birodalma (sor.) Rude Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.35 He Man (am. rajzfilmsorozat) 13.05 Mutánsok (am. rajzfílmsor.)
Feltalálók 13.30 Super Mario Brothers (sor.)
Show-mester 14.00 Ragazzi - magazin 14.35 Katts és kutyája (am. sor.)
Makacs üldöző 15.05 B. J. és a medve (am. sor.)
Gyilkos vírus 16.00 Daktari (amerikai sorozat)
Kemény iskola 16.55 Forró nyeremény 17.45 Belföldi magazin 18.15 Újdonságok a moziban 18.45 Hiradó 19.15 Houston Knights (amerikai sorozat) Egy nagy család 20.15 Fekete farkasok üvöltése
(NSZK kalandfilm) 22.00 Minden, semmi, vagy - játék 23.00 Tiltott játékok a padban
(NSZK szexfilm) 0.20 Amikor az asszonyok elvesztették a farkukat (ism.) 1.50 Férfimagazin 2.15 Tiltott játékok a padban (ism.) 3.30 Egy férfi legyőzi a félelmet (amerikai film) 82''
PRO 7
5.30 Kaland a vadonban (dok.-film) 6.20 A kilencvenes évek
(amerikai dokumentumfilm) 7.10 Gyerekek szigete (am. sor.) Föld
7.35 A bűvész (amerikai sorozat)
Trükk a macskával 8.25 Muppet-show (am. sorozat) 8.50 Kedves Biber (am. sorozat)
Az első csók 9.15 Egy úr az űrből (am. sor.)
Az Exidor-ügy 9.40 Barney Miller (ism.) 10.10 Bili Cosby-show (ism.) 10.35 Mozgó kórház (ism.) 11.10 Hardcastle és McCormick (amerikai akciófilm-sorozat) San Rió-i kaland 12.05 Egyszer visszajövök (ism.) 13.45 A kilencvenes évek (ism.) 14.45 Zseniális blöff (ism.) 16.25 Dowling atya titkai (am. sor.)
A pap látogatása 17.25 Hírek
17.40 Kettő meg kettő egyenlő gyilkosság (am. krimi) 91'' Fsz.: Stephanie Powers 19.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Unalmas előadás 20.00 Hiradó 20.15 Arany gyermek
(amerikai filmvígjáték) 90'' 22.10 A postás mindig kétszer csenget (am. krimi) 116'' Fsz.: Jack Nicholson, Jessica Lange
0.15 San Francisco utcáin (ism.) 1.15 Hirek
1.25 Mozgó kórház (am sorozat) Komoly, de nem reménytelen 1.50 Véres kezek (ism.) 3.15 Hírek
3.25 Perry Mason (ism.) 4.15 Hirek
4.25 Csapdában (ism.)
5.35 Szabad nevetni (am. sorozat)
14.30 Lolka és Bolka (sorozat) 14.40 Dick Donald nyomozó (sor.) 15.05 Francia receptek 15.30 Kivánságkoncert 17.30 Haditörvényszék (NSZK film) 19.00 Hiradó 19.30 Beszélgetés 20.30 Greek-opera 21.50 Kulturális élet 22.50 Művészet és sonka 23.50 A hónap könyve 0.05 Sportstúdió 1.25 Tallózás
MUSICTV
13.30 XPO
14.00 RayCokes
17.00 Yol
18.00 Rockhét
18.30 A nagy kép
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éjjel
22.00 Házibuli övezet
1.00 Krlstlane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
13.00 Bim-bam-bino
16.40 P. O. P. - magazin
17.40 Küzdősportok magazinja
18.10 Motorsport-extra
18.30 Hirek
18.35 Bradbury színháza (am. sor.)
19.00 Ruk-cuk-játék
19.25 Hírek
19.40 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Vadvilág (sorozat)
21.10 A törvény fegyverei (sorozat)
22.00 KGB - a titkos háború (film)
23.30 A szivtörő (ism.)
1.05 Gyilkos hirek (amerikai film)
2.40 Bradbury színháza (ism.)
Arany gyermek
amerikai filmvígjáték
Chandler Jarrell (Eddie Mur-phy, balra) Los Angeles-i szociális gondozó „nyakig" van munkává Aztán megkapja élete nagy lehetőségét: meg kell találnia az arany gyermeket, aki mágikus képességekkel rendelkezik: meg tudja menteni az emberiséget a teljes pusztulástól. Sardo, a sötétség ura mindent elkövet, hogy Jarrell küldetése kudarcba fulladjon
Kee Nang szerepé- nn .<( ben Charlotte Lewis. tU.13
}feV ZtAri KÖZPONT -KIALLÍTÓTEREM- MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/B.j| •XJS^sJ^jpAW üzem-; Murakeresztúr Telefon/fax: 0036-93-13-376
r
I
I
SUPER CHANNEL
10.00 Mqrrls Cerullo
13.00 Egyveleg
14.00 Sport
17.00 ltjúsági magazin
17.30 Egyveleg
18.30 Utazási magazin
19.00 Videodivat
19.30 Víkendezök
20.00 Dániel Boone (amerikai film)
22.00 BBC-hiradó
22.30 Európa-film
23.00 Sport
23.30 Veszélyes fény (am. film)
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi motorsport
10.00 Albertvllle
10.30 Golf
12.30 Sportmagazin
13.00 Birkózás
14.00 Tenisz
20.30 Nemzetközi motorsport
21.30 Kerékpársport
22.00 Tenisz
23.30 Ökölvívás
SCREENSPORT

zat) lm)
lm)
10.00 11.00 12.00 12.30
14.00 15.00 16.30 17.00 18.00 19.00 29.30 22.30 23.00
Díjugratás az USA-ból Motorsport Németországból Spanyol futballkörkép Amerikai kosárlabda-bajnokság
Argentin futball Tenisz - élö Brit férd bowling Lóerők versenye Ökölvívás az USA-ból Tenisz - élö
Biliárd VB Londonbél - élő Profi superblke Amerikai egyetemi futball -
élő
SAH
Vlur-:iális Éival. ehe-rany pes-:udja eljes itség Jar-djon.
.15
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Simpsonék (ism.) 9.30 Iskolatévé
11.00 Marx fivérek a cirkuszban
(ism.)
12.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Hubertus-vadászat
(NSZK film) 15.05 Varázsdoboz 15.15 A világ metrói: London 15.35 Szelleműzök (sorozat) 16.00 Magazin gyerekeknek 17.00 Minihirek
17.10 Fejtörő kicsiknek és nagyoknak
17.35 Nincs folytatás 18.00 Hírek 18.05 Labdarúgás 18.30 Ha ezt a szomdszédok tudnák I (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Kivánságkoncert 22.10 „Arany" lányok (sorozat) 22.35 A barcelonai kapcsolat (film) 0.10 Halálhajó (NSZK film)
OSZTRÁK 2
14.05 Művészlexikon 14.15 Latin-amerikai táncok 15.15 Dokumentumfilm 16.15 Elisabeth von Thüringen 17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 KI akar engem? (sorozat) 18.00 Jog a szerelemhez (sor.) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Gyanúban (amerikai film) 22.10 Hirek 22.20 Sport 23.00 Szatíra
SAT 1
7.30 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Magas bozót (ism.) 9.30 Gazdasági fórum 10.00 A medúza érintése (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.20 Fantázia sziget (amerikai sorozat) Legyőzött múlt 14.10 A szívemet nem kérdezheted (NSZK film) 93'' Anna Lohman azt hiszi, hogy örökre elveszítette kicsi fiát az első világháborúban. Amikor azonban békeidőben elhelyezkedik a Birhausen birtokon, az ifjú Peter úrfiban felismeri saját fiát. 15.45 Privát program 16.15 Zapp- játék 16.40 Pearl Harbor
(amerikai sorozat) 17.45 Az Addams család (amerikai sorozat) Kézrablás 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó
18.50 Quadrlga - politikai magazin 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Szerelem Tirolban
(NSZK film) 98'' 22.00 Hírek, sport 22.10 A profik
(angol krimisorozat) Enyém a bosszú 23.05 Iskolás lányok - riport X.
(NSZK erotikus tilm) 0.30 Grimm meséje a vágyakozó
párocskákról (ism.) 0.20 Iskolás lányok - riport X. (ism.)
3.20 Műsorismertetés
Pearl Harbor
amerikai sorozat
1941. december 5., péntek. Mialatt a japán repülőgép-anyahajó-kon lázas készülődés folyik az amerikai tengerészeti támaszpont megtámadására, addig Honolulu-tan mindenki megszokott életét éli. Forrest ezredes (Dennis Weaver) íjra megpróbálja visszahódítani feleségél Lanford kapitány (Róbert Wagner) virágokat visz a fiatal doktornőnek, és az utolsó pillanatban sikerül lebeszél- ^e jn nie az öngyilkosságról. '' 0.4U
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamit I Mesék napkelettől napnyugatig
Amerikai mesefilmsorozat 7.55 Jó reggelt adj, Istenemi
Baptista gyermekhittan 8.00 Followmel
A BBC angol nyelvlecke-soro-zata kezdőknek (ism.)
8.30-
11.00 Korhatár nélkül 8.30 Darazsak a kaptárban
Csehszlovák filmsorozat VII/1. rész: A bevándorlók 9.00 Álmodozó Károly Svéd rajzfilmsorozat XII/1. rész : Téli gondolatok 9.10 Körtefát ültetni
Kínai bábfilm 9.30 KI fél Itt?
NDK bábfilm 9.35 Názd, elefánt
Lengyel bábfilm 9.45 Hónapsoroió
Balaton-felvidék 10.15 Cimboráljunk I
Szolgáltató műsor gyerekeknek 10.30 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 12.30 Panoráma (ism.) 13.30 Zöld béka
Környezet- és természetvédelmi gyermekműsor 14.00 aki Á-t mond, mondjon B-t is I Közlekedésbiztonsági magazin
14.30 Képújság 14.35 Postabank teniszgála 16.10 Páger Antal szerepeiből: András
Magyar film (1941) FF! 88'' 17.45 A francia Canal+ televízió műsora Benne: 17.50 Babar
Rajzfilm 18.15 Mozidivat Kisfilm
19.10 Hoki a medencében
Kisfilm 19.30 Hiradó 20.00 Telesport
20.05 A francia Canal+ televízió műsora
Benne:
20.10 Palace Hotel -11/1.
Vidám jelenetek 20.40 Lacenaire halála
Játékfilm 22.45 Palace Hotel - II/2.
Vidám jelenetek 23.15 Búcsú - Michel Piatini jutalomjátéka Kisfilm
0.10 Egy nap a párizsi Operaházban. Dokumentumfilm 1.00 Rockkoncert
Könnyűzenei film
7.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya
10.05 Prizma - Életmódmagazin
Itthon-otthon 10.30 Nem csak zöldség 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Thekla elszámította magát 11.25 Erdőjárók
XII/5. rész: Minden napban van öröm 11.45 Délelőtti hangverseny a szegedi Zsinagógából 12.45 Humánum
A pécsi körzeti stúdió műsora
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
13.55 Hirek - Műsorelőzetes -
Időjárás 14.05 Katts és kutyája
Amerikai tévéfilmsorozat Tévedések vígjátéka 14.30 Útkereső
14.55 Azok a csodálatos állatok 15.10 Belső világunk
Japán-svéd ismeretterjesztő filmsorozat
VI/3. rész: A táplálkozás rejtelmei 16.00 Autó 2 16.25 Angol nyelvlecke
Family Album, USA 16.55 Tátika
Sztárok kicsiben 17.40 Gyerekeknek
Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat Kaja-csata 18.10 Telesport
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Irány Trinidad
NSZK tévéfilm 105'' A strasbourgi környezetvédelmi konferencián mindkét német állam képviselője részt vesz. Titkos megállapodás van közöttük, a világ előtt azonban szigorúan elkülönülve képviselik országuk álláspontját. A számításba becsúszó hiba ártatlan okozója a két gépkocsivezető. 20.55 40 éve vidám a Vidám Színpad
Szórakoztató riportműsor 22.00 Híradó 22.30 Keoma
Olasz film (1976) 97''
37 i
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.

1
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel.: 138-7915 és 138-7296 8.30 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja 9.05 Helyettem írták
A mikrofonnál: Kocsis Zoltán 10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk (ism.) 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.00 urh-n: Közvetítés az FTC-Dinamo Moszkva vízilabda KEK-mérkőzésről 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Vasárnapi jegyzet 13.05 Radioton korongok
Rádiófelvételek hanglemezen 13.30 Szonda
Tudományos magazin 14.10 Művészlemezek 15.05 Kollma
Variam Salamov lágertörténeteit rádióra alkalmazta: Győrffy László
16.05 A szülőföld muzsikája
Hegyen-völgyön lakodalom 16.50 A világlira gyöngyszemei William Butler Yeats versei 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Filmzene 18.00 Esti Krónika 18.20 Komolyzenei lemezlovas 19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.20 Remekírók hangszalagon Bánk bán Irta: Katona József 21.48 Vadász László cimbalmozik 22.00 Késő esti Krónika 22.25 Versét elmondja Fodor András 22.33 Évfordulók nyomában
Száz éve született Sebestyén Sándor zenepedagógus 23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.05 Évszázadok mesterművei
Két balettzene 23.45 urh-n: Sleve Turre dzsesszegyüttes játszik 24.00 Hirek. Időjárás. Totó
PETŐFI
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Dallamkoktél 7.00 Hírek. Időjárás 7.03 Az evangélikus egyház félórája
7.33 Vasárnapi orgonamuzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Fekete fülű lehér Bim
Gavril Trojepolszkij kisregénye 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 A nagy rockgeneráció - III/3. 10.00 Tea hármasban 11.00 Hirek. Időjárás 11.00 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Stúdióvilág
Rádiós magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kunigunda hozománya
Muszty Bea és Dobay András zenés mesejátéka 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Táskarádió
Az Ifjúsági Rádió műsora
16.00-
21.00 Poptarisznya
Közvetítés az FTC-Dinamo Moszkva vízilabda KEK-mérkőzésről közben:
17.00 Hírek. Időjárás 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 A mai dzsessz
Chick Corea felvételeiből 21.40 Egy tiszta nö - IX/2.
Thomas Hardy regénye 21.33 Társalgó - irodalomkedvelőknek (ism.) 23.00 Hirek. Időjárás. Totó 23.03 Sporthíradó 23.10 Kedvenceink a múltból
Km.: Johnny Ray, Guy Mitchell, Sue Thompson, Freddy Fen-der, a Fortunes és sokan mások
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.15 Komolyzenei kívánságműsor 10.05 Új Zenei Újság (ism.) 10.50 Eszperantó hiradó 11.00 Európa hangversenytermeiből közben:
11.53 Hirek. Időjárás 12.34 Operaáriák 13.00 Horvát Imre költeménye 13.05 Szemle (ism.) 13.30 Palló Imre felvételeiből 14.05 Százéves a Carnegie Hall 15.00 Kamarazenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Agora 17.00 Ünnepek zenéje 18.00 V materinskom jazlku 18.20 In limba materná 18.40 Na maternjem jeziku
19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Weber: Oberon- Óceán-ária 19.35 Kapcsoljuk a Budapest
Kongresszusi Központot közben:
20.25 Arany János balladái
21.30 Hangszerszólók
21.50 PetrovlcsEmil:C''estlaguerre
Zenedráma egy felvonásban 22.52 Rádiószínház
Az okirathamisitó 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Magyar előadóművészek felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Rékai Gábor
RTL PLUS
6.00 Turbo Teen (ism.) 6.25 Fllntstone kölykök (ism.) 6.40 Jetsonék (ism.) 7.05 Maci Laci (ism.) 7.30 Scooby Doo (ism.) 8.00 Gyerek 9.30 Robinson kalandjai (olasz rajzfilm) 78'' A heves viharban a Jóremény-ség nevű hajó letér útvonaláról. Robinson, az ifjú író elveszti eszméletét. Amikor felébred, döbbenten látja, hogy csak Lip és Lap, a két macska, Polic-chio, a papagáj és Dániel, a kutya maradt életben. Robinson csónakot épít, és azzal száll partra az elhagyott szigeten. 10.55 Művészet és küldetés 11.00 Beszélgetés 12.05 Coach (amerikai sorozat)
Kelly és a professzor 12.35 Eily és Jools (am. sorozat)
Kincs a térképen 13.05 Az apám földönkívüli (am. sor.)
Levélbarátság 13.30 A Munster család (am. sor.)
Ez az én bulim 14.05 Titkos énem (am. sorozat) Túlélés
14.30 Bevetés Los Angelesben (amerikai sorozat) Mondj nemet I 14.55 Rendőrségi beszámoló (sor.)
Az áldozat mint tettes 15.40 Latin-amerikai táncok EB 16.45 Német countryzene 17.50 Dr. Westphall főorvos (sor.)
Régi szerelmek 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Allotria (NSZK filmvígjáték) 21.50 Tévétükör - magazin 22.30 Késői kiadás 22.45 „Pompon Rouge" kastély (NSZK sorozat) Születésnapi ajándék 23.25 Playboy Late Night 0.25 4-es csatorna - magazin 0.50 Török gyümölcsök (holland film) 99''
PRO 7
6.00 Kaland a vadonban (sor.) 6.30 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sor.) 7.15 Preston őrmester (am. sor.)
Honvágy 7.40 Vicki (amerikai sorozat)
Hazugságok 8.05 Egy úr az űrből (ism.) 8.40 Muppet-show (am. sorozat) 8.55 Orchid testvér
(amerikai filmvígjáték) 83'' Fsz.: Edward G. Robinson 10.25 Bili Cosby-show (am. sor.)
Amatörfilmesek 10.55 Mozgó kórház (ism.) 11.20 Dowling atya titkai (ism.) 12.20 Vadállatok birodalma (ism.) 13.10 Kettő meg kettő egyenlő
gyilkosság (ism.) 14.50 Butácska fruskák
(NSZK filmvígjáték) 88'' 16.35 Hardcastle és McCormick
(ism.) 17.30 Hirek
17.50 A Halálfolyó kalózai
(angol kalandfilm) 81'' 19.30 Bili Cosby-show (ism.) 20.00 Hiradó 4
20.15 Perry Mason (amerikai krimi)
A bosszúálló esete 22.15 San Francisco utcáin (am. sor.)
Barbara csecsemője 23.10 Barbara vad, mint a tenger
(NSZK film) 0.50 Hirek
1.00 Harry csodálatos büntetése
(vidám amerikai sorozat) Bull a show-ban 1.25 Kobra, ön tolytassa I (am. sor.)
Halálosztag 2.15 Hirek
2.25 A nagy pénz (am. krimi) 80''
Fsz.: Erről Flynn 3.45 Hirek
3.55 Orchid testvér (ism.)
il
3 SAT
13.10 Kalózok a Spree folyón (sor.) 13.35 Kulturális körkép 14.00 Biztonságot mindenáron? 15.00 Vendégségben 15.30 Kastélyok a Boden-tónál 16.00 Dokumentumfilm 17.00 Keletnémet magazin 17.30 Kulturális magazin 18.00 A tuaregek (dok.-film) 19.00 Hiradó
19.30 Ne vegyél el bécsi lánytl 20.55 Játék
21.55 Theopold Hansen - portré 1.25 Tallózás
MUSICTV
13.30 XPO
14.00 A nagy kép
14.30 RayCokes
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
1.30 Krlstlane Backar
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
6.40 Jó reggelt, Binol 11.00 Patkányfogó (ism.) 12.50 Beszámolók, vélemények 13.00 Müsorelőzetes 13.15 Magazin 13.40 Bim-bam-blno 15.55 Mandragóra (ism.) 17.35 Vadvllág (sorozat) 16.30 Információk, vélemények 19.00 Hirek
19.15 Új bosszúállók (sorozat) 20.15 Tessék mosolyogni I 21.05 Labdarúgás 22.55 Éjszakai őrjárat (sorozat) 23.45 A csalás (ism.)
PRO 7
A Halálfolyó kalózai
angol kalandfilm
Dél-Amerika egyik szigetén az Angliából érkezett hugenotta szökevény kolóniát alapított a tizennyolcadik században. Most brutális hatalmi harcok folynak a leszármazottak között. Jonathon (Kerwir Mathews, balra), aki a büntetőrészlegben tölti idejét, szenved a legjobban. Többszöri próbálkozás után sikerül megszöknie. Bess . - ,.« szerepében Marta Landi. I»-OÜ
MJIillilAiECH
KERESKEDELMI ES SZOLGALTATO KFT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSEG
Cím: Magvar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012
SUPER CHANNEL
6.00 Egyveleg 13.00 A világ holnap 15.00 írva vagyon 15.30 Turisztikai magazin 16.00 Sport 17.00 Ifjúsági magazin 17.30 A világ holnap 18.00 Üzleti hét 18.30 Vallási magazin 19.00 Vldeodivat 19.30 Thalfildl panoráma 29.00 Wong úr Chinatownban 22.00 BBC-hiradó 22.30 Koncert
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi sport
10.00 Szőrfősök magazinja
10.30 Lovaglás
11.30 Motorsport
12.30 Autó-motor magazin
13.00 Ökölvívás
14.00 Tenisz
21.30 Kerékpársport
22.30 Tenisz
24.00 Ökölvívás
SCREENSPORT
9.00 Belga motorsport / Tenisz 11.00 Amerikai egyetemi futball 13.00 Úkölvivás az USA-ból 14.00 Belső sáv
Forma-1 Ausztráliából 15.00 Tenisz - élő 16.30 Profi superblke 17.00 Biliárd VB - élő 19.00 Lóerők
19.30 Nemzetközi sportmagazin 20.00 1992 - Téli Olimpia 20.30 Biliárd VB - élő 22.30 Tenisz
24.00 Amerikai kosárlabda-bajnok-ság

SAH
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 A kém, aki a hidegről jött
(angol film) 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hirek
13.10 Jog a szerelemhez (ism.) 13.35 Mississippi melódia (film) 15.20 Popeye (sorozat) 15.25 A Biblia gyerekeknek 15.30 Octopus vállalkozás
(sorozat) 16.10 Daktari (amerikai sorozat) 17.00 Minlhirek 17.10 X-Large 18.00 Hírek 18.05 X-Large
18.30 Ha ezt a szomszédok tudnák I (sorozat) 19.30 Híradó 19.48 Sport
20.14 Udaipur maharadzsája (film) 21.40 Városi fények 22.25 Buddha tanai 22.30 Tannhauser - opera 1.40 Hirek
OSZTRÁK 2
9.30 Katolikus Istentisztelet
10.15 Írország (sorozat)
11.00 Koncert
13.00 Haza, Idegen otthon
13.30 Képek Ausztriából
14.15 Herbert Albrecht - portré
16.30 Kalandok a víz alatt
17.15 Idősek klubja
18.00 Jog a szerelemhez (sor.)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet / Hiradó
20.15 Tetthely (krimisorozat)
21.50 Hirek
22.25 Twin Peaks titka (am. sor.)
23.10 A férjem, Gottfried (am. film)
SAT 1
7.30 Dino(ism ) 7.55 Az Addams család (ism.) 8.20 Ollle (ism.) 8.45 Thunderai macskák (ism.) 9.10 Drops(ism ) 9.35 Zapp(ism ) 10.00 Elba
(dokumentumfilm) 10.30 Utazási magazin 10.55 így láttuk 11.05 Szerelem Tirolban (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.10 Fantáziasziget (amerikai sorozat) Minden másképp lesz 14.05 Fllmújdonságok 14.30 A nyomozók
Amerikai western 71'' 16.05 Strandkalózok (kanadai sorozat) Függetlenségi nap 16.30 Drops- játék 17.05 Fantomas
(francia sorozat) Randevú 18.45 Hiradó 18.50 Sportklub 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Bombajó bokszoló
(olasz film) 102'' 22.00 Hírek 22.05 Beszélgetés 23.20 Hírek, sport 23.30 A gorilla
(francia sorozat) Hamis rakomány 0.55 Sport-tenisz 2.10 Műsorismertetés
Bombajó bokszoló
olasz film
Bomber kapitány (Bud Spencer, jobbra) verekedés közben viszontlátja egykori ellenfelét, Roscoe Dunnt, az amerikai hadsereg őr- (f mesterét és boksztrénerét. Dunn p volt az, aki egykor megfosztotta Bombert a bajnoki címtől. A kapitány bosszúból nekilát Giorgino fel-készítéséhez, Dunn azonban hasonló módszerekkel akarja harcképtelenné tenni a fiút, * c ] mint egykor Bombert. tü.lO
6.48 Napi műsorajánlat 6.50 Menedzser Magazin (ism.) 7.35 Hagyd aludni a papát I Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 7.55 Muzzy comes back (ism.) 8.00 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.05 Kávé habbal 8.30 Vasárnapi turmix
TV1 -veleg, nemcsak otton-ülőknek Benne: Cimbórla 10.55 FTC-Törley-DInamo Moszkva Vízilabda KEK-mérkőzés 95'' Közvetítés a Komjádi uszodából 12.30 Álljunk meg egy szóra I 12.40 „Míg ün alszik, a tévé dolgozik"
Éjszakai műsorszolgáltatás a BBC-nél
13.00 A Financial Times heti üzleti
híradója 13.25 Képújság 13.30 Drehschelbe Európa Európai forgószínpad 14.00 Tájak, városok, emberek... Zaire
14.30 Rock-kalapács 15.00 Hollywood
Angol filmsorozat - XIII/10. Ember a hangtölcsérrel 16.00 Bűvös hatos 16.40 Örömhír
A magyarországi református egyház műsora 17.00 Walt Disney bemutatja 1 Kacsamesék Kacsaszerencse
2. Nehéz napok a Föld nevű bolygón
A legjobbak
3. A Csipet csapat
A Csipet csapat akcióba lép (Ismétlés: péntek, TV115.00) 18.45 A fafaragó Riportfilm 19.00 A HÉT
Benne: Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Shannon játszmája
Amerikai tévéfilm 92'' 21.55 Nulladik típusú találkozások
Sci-fi magazin 22.35 Bánk bán-szótár 23.35 Képújság
A mellékletet szerkesztette: Talpas János
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 9.00 Profit - Befektetési tanácsadó
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
9.20 Kéménymesék
Benne:
Madárijesztő a pácban Rongybabák
Angol filmsorozat A befőzés Blga csiga
Csehszlovák filmsorozat 9.45 Szórakoztató szórakosgató Nyelvi játékok gyerekeknek 10.00 Kánon - Vallás és kultúra 10.30 Észbontó - Ismeretterjesztő
gyermekmagazin 10.50 Sándor Mátyás
Tévéfilmsorozat (1980) VI/5. rész 56'' (ism.) 11.45 Délidőben Vastaps
Szentendrei Klárinak
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
13.35 Hirek - Műsorelözetes -
Időjárás 13.45 Hármas csatorna
Healthexcel-program II. Ú| gyógyászati lehetőségek 14.15 SOrSok
Munkavállalók magazinja 15.15 Mesterfokú tornászbajnokság
Szerenkénti döntő 16.05 Mi történt a jövő héten? Gazda István tudomány- és művelődéstörténeti műsora 16.15 „Keressük a szépséget"
Gádor István centenáriuma 16.45 Filmmúzeum
Kabos Gyula-sorozat 120-as tempó Magyar film (1937) FF 77'' 18.05 Delta - Tudományos híradó
Műsorvezető: Sugár Ágnes
18.35 Műsorelözetes 18.40 Esti egyenleg 19.05 A parafenomén
Magyar dokumentumfilm Uri Gellerről (1989) 60'' 20.10 A mama
Szigligeti Ede színművének televízióváltozata (ism.) 21.10 Mystfest ''91
Horrorfesztivál 21.30 Ez történt a héten 22.30 Telesport
Összefoglaló az NB l-es lab-darúgó-fordulóról 23.25 Mozart-ciklus a Zeneakadémián
Esz-dúr vonósnégyes K. 428
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
Középdunántúli Gázszolgáltató Vállalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság
Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442 , KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/13-140
UJ NEV! UJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
Nagykanizsa, < Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331 Postacím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 75
A ZALA-HOFAG KFT. 1991. szeptember 25-én megtartotta nyilvános sorsolását, melyet a Városi Televízió is közvetített.
A nyertesek névsora a nyereményekkel együtt az alábbi:
1. díj: 20.000 Ft vásárlási kedvezmény - Bognár Gézt Nagykanizsa, Feny<5 út 7.
2. díj: 15.000 Ft vásárlási kedvezmény - Faupl Ferenc Zalaegerszeg, Lenin út 32.
3. díj: 10.000 Ft vásárlási kedvezmény- Matók Zoltán Székesfehérvár,
Brassói út 86.
4-5-6. díj: 6 db sonkatányér, 2 db zöldségszeletelő, 2 db paradicsomszeleteit, 5 db teflon kanál -Tiíia László Zalaegerszeg, Balatoni út 3. V/4.
rCTÍ/''A[kA5iIíirrtía''''Vrt"P41i Li''zif> Nagykanizsa, Téglagyári út 23.
WJ^-J - Czeglédi László Nagykanizsa. Kazanlak kit. 1
U/A.
r ■ i •• "f ••
Tűkor Kávéház
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
MINDEN HÉTFŐ HERRNBÖCK HÉTFŐ!
A hét első napján 15 és 17 óra között egyes cikkek. 50%-os árengedménnyel kaphatók.
Í MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Király út 53.
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását. Mmm^-
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
MJIilIilAíiCH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Nagykanizsai Kirendeltség Cím: Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012
KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
[V^jfe ; NYEREMÉNY-AKCIÓ! ((j^fc ]
Értékes díjat nyerhet minden földgázfogyasztónk, aki a gáz-.........il betétszámlájáról fizeti kl.
KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazga-
t nve
díjszámláját a jövőben átutalási
Sorsoláson vesz részt minden, a
tósága ellátási területéhez tartozó fogyasztónk, aki 1991. szeptember 1. és december 31. között bármely pénzintézetnek (takarékszövetkezet, bank, takarékpénztár) átutalási megbízást ad gázdíjszámlája kiegyenlítésére, és erről üzemigazgatóságunkat értesíti.
NYEREMÉNYEK: Gold Star mikrohullámú sütő, TEFAL olajsütő, BRAUN gőzölős vasaló, 7 nyertesnek 100 m> gázdíjkedvezmény
SORSOLÁS: 1992. január
A nyertesek névsora megjelenik a Kanizsa februári első és a Zalai Hírlap 1992. február 1-i számában valamint megtekinthe tő a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága, Nagykanizsa, Király u. 2. szám alatt.
A nyeremények 1992. március 20-ig átvehetők a fenti címen KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága
AZ ÁTVITT ERTELEM -FÉNYMÁSOLÓK, TELEFAXOK, LAP TOP SZÁMÍTÓGÉPEK
Tanácsadás, értékesítés, szerviz. 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Tel./fax.: 93/11-541
TOSHIBA
SZMSZKV VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLETÉNEK AJÁNLATA
(Nagykanizsa, Sugár út 8.)
- Autó- és lakásriasztó berendezések árusítása és felszerelése
- MANNIBEST mesterfestő készlet 2.400,- Ft
- MANNIBEST gépkocsi-, lakástisztító- és takarító eszközök
- Zenélő gördeszka 2.900,- Ft
- Görkorcsolya cipővel 2.900,- Fl
190Í november U 1'' KANIZSA II 25
Mozart emlékhangverseny
Mozart halálának kétszáza-dik évfordulója tiszteletére emlékhangversenyt adott október 21-én a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar számos közreműködővel a Hevesi Sándor Művelődési Központ nagytermében. A zenekar - és rajta keresztül gazdája, az Állami Zeneiskola nem először emlékezett meg Mozartról. Az idén: májusi jubileumi hetük során, amikor kettős „házi" évfordulójukat már a Mozartévhez is kapcsolódva ünnepelték, több szép Mozart-inter-pretációt hallottunk tőlük. Mai koncertjüket ugyanúgy, mint az emlékezetes májusi hangversenyt a Magyar Hitel Bank anyagi támogatásával rendezték meg.
Ezen az estén három jellemző portréját villantották fel annak a zeneszerzőnek, akiről édesapja - talán kissé elfogultan - így nyilatkozott: „A csodalény, akinek Isten megengedte, hogy Salzburgban szülessék meg". Mozart alkotásai kristálytiszta, közérthető nyelven, a zenei gondolatok köny-nyen követhető elrendezésével, a szórakoztatás látszatával szédítő mélységekbe és magasságokba kalauzolják a hallgatót. Igaza van George Enescunak, századunk egyik kiváló zene-
szerzőjének, aki Mozart muzsikáját egy működő vulkán lejtőin mosolygó szőlőskertekhez hasonlította.
Az emlékhangverseny programja a népszerű, a könnyed, a mosolygó Mozarttal indult. A színigazgató című, ma már ritkán játszott zenés darab annál gyakrabban hallható nyitányával, amelynek hallatlanul szellemes muzsikáját felkészülten tolmácsolta a zenekar Gellért Zoltán vezényletével.
A műsor a hegedűre, brácsára és zenekarra írt Esz-dúr Szimfónia concertante-val foly-
tatódott, mely Mozart egyik legszemélyesebb hangú és legnagyszerűbb versenyműve. A hegedűszólamot Meleg Károly, a Zeneakadémia hallgatója játszotta; Mozart kedvenc vonóshangszerét, a brácsát pedig a Zeneiskola friss diplomás új tanára, Kemény György szólaltatta meg. Az oboákkal és kürtökkel kiegészített vonóskar s a két szólóhangszer érzékenyen tolmácsolta Mozart beszédszerűen kifejező dallamosságát. Kár, hogy a játék hevében a brácsa néha kissé „kisiklott", viszont igazán szép és kidolgozott volt a két szólista összjátéka.
Szünet után Mozart, az egyházi zenész következett. Koronázási miséjét, amelyet egy Salzburg környéki Mária kegykép ünnepélyes megkoronázásának évfordulójára írt, népes előadóapparátus tolmácsolta. Ennek a műnek az előadásán
lépett fel először együtt a vendég Zalaegerszegi Városi Vegyeskar (karigazgató Far-kasné Perlaky Edit) és a Hevesi Sándor Művelődési Központ Vegyeskara (karigazgató Baráth Yvette és Katona Noémi). A szólókat az Állami Operaház művészei énekelték: Andor Éva, Takács Tamara, Rozsos István és Bordás György. Gyaníthatóan kevés összpróba állt az előadók rendelkezésére, ennek ellenére összeszedett és gördülékeny produkciót hallottunk, jóne-hány szépen megoldott részlettel. Nagy elismerés illeti mindezért a két kórust, a zenekart, s nem utolsósorban Gellért Zoltán karmestert, aki biztos kézzel fogta össze ezt a technikailag nem könnyű művet. Az énekes szólisták szokott formájukat hozták, bár igazi lehetőséget csak a szoprán számára komponált Mozart.
Talán tíz év óta nem fordult elő, hogy teltházas legyen egy hangverseny a HSMK nagytermében, most végre ezt is megértük. Ezt az örömet és a megérdemelt nagy sikert sajnos elrontotta egy félreértés. A közönség - látva, hogy a karmester jelezte az énekkarnak, melyik tételt ismétlik meg - abbahagyta a tapsot, várva a ráadást. A csendet a karmester másként értelmezte, s még egy megjegyzést is tett a közönség érdektelenségéről, így ráadás nélkül, nem túl jó szájízzel távoztunk. Igazán kár volt ezért az utolsó akkordért.
Kocsis Katalin
Cslky Gergely sohasem volt az irodalmárok kedvence. Az irodalomtörténet, ha egyáltalán megemlékezett róla, mindig alaposan leértékelte. Pedig A proletárok című színművével ő teremtette meg a kritikai realista drámát a magyar irodalomban. A lecsúszott dzsentriről és polgárságról szóló darabjait pontos környezetrajz, elnéző kritika, a konfliktusok illúziós feloldása jellemzi. A Buborékok, a Szépleányok, a Petneházy című drámáiból hatásos összkép bontakozik ki a 19. század második felének magyar társadalmáról, a kor jellegzetes alakjairól. Sajátos zárása Csiky életének, hogy legförge-tegesebb és legtartósabb sikerét egyik leggyöngébb művével aratta, amelyet ő maga sem becsült semmire. Ez volt utolsó drámája, A nagymama, amelynek bemutatója 1891-ben volt. Kizárólag szerepda-
rabnak készült öreg barátnője, annyi sikere megvalósítója számára. Csiky alig egy hét alatt írta meg a művet. Amikor próbáim kezdték, megbánta, hogy odaadta, s szerette volna visszavenni. Biztos volt a bukásban, üresnek és naivnak találta. Még az utolsó próbán is azt javasolta, vegyék le a műsorról. De a darab rendezője eleve biztos volt a sikerben, és neki lett igaza. A nagymama annyira tetszett a közönségnek, mint talán egyetlen egy magyar darab sem azelőtt. Ezt a nagy sikert maga a szerző értette a legkevésbé.
Valljuk meg, mi sem értjük. Mi tetszik ezen az édesbús drámán az embereknek - most már kereken 100 éve?! Talán a könnyfakasztó történet a két öregről, akik unokáik házasságában találják meg a késői vigaszt, mert annak idején nem lehettek egymáséi? Talán a mindig
találó szereposztás? Hogy olyan színésznők alakítják a nagymamát, akik tökéletesen azonosulni tudnak a Csiky által megálmodott alakkal?
Az utóbbi évek sikeres tv-játékában például Dayka Margit játszotta a szerepet, Szerafin megfor-málója pedig Töröcslk Mari(!) volt. A Fővárosi Operettszínházban két éve Németh Marlkát láthatjuk a darabban Szerémy grófnőként. At egerszegi nagymama Egervári Klára. Ahogy kell, ő a Hevesi Sándor Színház előadásának motorja, a problémák megoldója. Énekel és táncol tiszta szívből, harcol a fiatalok boldogságáért. Egervári az a színésznő, akire Halasi Imre igazgató (s jelen esetben a darab rendezője) bármikor számíthat. Az elmúlt pár esztendőben akár fő-, akár mellékszerepben láthattuk, mindig meg-
bízható, pontos és élvezetes alakítást nyújtott.
Több előadásban volt partnere Siménfalvy Lajos, aki ezúttal a sértett Örkényi báró megszemélyesítőjeként hasonló szituációban lépett színre. Az emlékezetes „Charley nénje" című produkcióban belépőjét vastaps kísérte már a szám közben, s mostani szólója ugyanilyen sikert aratott. De sikert aratott a Hevesi Színház nagykanizsai premierjén (ismét egy bemutató Kanizsánl) minden és mindenki: az egységes, gördülékeny rendezés, a tetszetős díszletek és jelmezek, a kellemes zeneszámok, az ötletes és eredeti koreográfia. Külön ki kell emelni Pa-lásthy Bea (Szerafin) és Faraghó András (Tódorka) kettősét, akik a legszellemesebb, a legmulatságosabb figurái voltak az előadásnak.
A premier „zajos" sikerrel zárult. Mert (A) a nagymama jó. Mint minden nagymama, aki szereti az unokáját. Az sem számít, hogy már 100 éves.
Kívánunk neki boldog születésnapot, s további hosszú (színpadi) életet!
Horváth Ilona
Ismét egy premier Kanizsán
Ó, drága Nagymami!
■■
I
KANIZSA
1991. november 1.

Nagy várakozás előzte meg az elmúlt hétvégén megrendezésre kerüld „Alpok-Adria" Jazz Fesztivált, hisz'' idestova hat éve nem volt városunkban jelentősebb jazz-esemény. Persze voltak, akiknek csalódást okozott az előre kiadott program, pontosabban a fellépő zenészek, zenekarok névsora,
mert azt első ránézésre méltatlannak tartották a hangzatos fesztivál névhez, főként akkor, amikor kiderült, hogy az előzetesben feltüntetett nemzetközileg is méltán elismert Zbigniew Namislowsky lemondta a fellépést. A szervezők mentségére legyen mondva, mindezek oka valószínűleg
rMILES DAVIS^ (1926-1991)
Minden idők egyik legjelentősebb jazz-trombitása, aki a 60-as évek végétől néhány évig a jazz-rock fejlődésére jelentős befolyást gyakorolt. Zenei pályáját New Yorkban kezdte, nevet 1945 után a Charlie Parker quintettben szerzett. Davis a New York-i undergrund értelmiség számára nemcsak a nagy innovátor volt, de a lázadó hős is, a cool zenélési forma és magatartás kidolgozója. 1969-ben készült IN A SILENT WAY, majd 1970-es BITCHES BREW című munkája tekinthető a jazz-rock alaplemezének. Ezen az albumon az irányzat több neves képviselője, így CHICK COREA, JOE ZAWINUL, WAYNE SHORTER, LARRY COR-RYELL, AL Dl MEOLA is szerepelt. Ma már „zenetörténeti" tény, hogy MILES DAVIS lemezein improvizáltak először jazz-muzsikusok elektromos hangszereken. 1972-ben a LIVE-EVIL című lemezével zárta a jazz-rockkal fuzionáló korszakát. MI-LES DAVIS lassan két éve már, hogy felejthetetlen, nagy sikerű koncertet adott a Budapest Sportcsarnokban. Halálát tüdő- és szívelégtelenség okozta, 65 éves volt.
anyagi természetű volt. A kívülállók csalódottan vették tudomásul azt is, hogy a szervezők, illetve a szponzorok közül ezennel a Magyar Rádió kimaradt. Jól értesültek azonban tudni vélték, a dolog mögött személyes ellentétek húzódtak.
A fesztivál zenei porgramját Nagykanizsa ausztriai testvérvárosából érkezett Gleisdorf Big Band nyitotta. A helyenként esztrád jellegű produkcióik kétségkívül szorgalmas csapatmunkára engednek következtetni, szólistáik azonban rendkívül gyenge, helyenként bosszantó produkciót nyújtottak.
Rövid technikai szünet után a Babos Trió lépett színpadra. Babos Gyulának sikerült elér-
nie, hogy elektromos effektusaival ámulatba ejtse a közönség ama részét, aki még igazi profitól (AL Dl MEOLA) nem látta-hallotta, hogy valójában hogyan lehet élni a technika ördögi fortélyaival. Kísérői azonban kellemes benyomást keltettek. Szerencsés vállalkozás volt a trió produkciójában Agneta Baumann kísérése, aki varázslatos hangjával magával ragadta a közönséget.
Ezt követően Gadó Gábor triója néhány másodperc alatt feledtette Babos Gyula produkcióját, bemutatva azt, hogy egy igazi zenész egy szál gitárral is képes csodákra. Virtuóz gitárfutamai lenyűgözték a közönséget. Az csak később - a JAM SESSION során -derült ki, hogy a trióban doboló Falk Willis igazi sztár. Vasvári Pál ezúttal is a tőle megszokott produkciót nyújtotta.
Az est fénypontjának kikiáltott lengyel basszusgitáros Krzysztof Scieranskinak a mostani műsorával nem mindenkit sikerült meggyőznie arról, hogy valóban a „basszusgitár ördöge", bár a közelmúltban ő volt az év basszusgitárosa.
Az éjfélkor kezdődő JAM SESSION-t Tiborcz Iván együttese nyitotta. Lendületes produkciójukkal hamar jó hangulatot teremtettek. Kellemes benyomást tett a közönségre az új basszusgitárosuk játéka. Az első nap szenzációját azonban az őket követő alkalmi formáció nyújtotta, amely kétségtelenül a nap szuper gruppja volt; Csepregi Gyula, Jukka Perko (szax.), Gadó Gábor (git.), Egri János (b.git.), Falk Willis (dob). Külön kiemelkedő Jukka Perko és Falk Willis duója.
A fesztivál második napját Szakcsi Lakatos Béla zongorahangversenye nyitotta. A tőle megszokott szenvedéllyel adta elő saját kompozícióit, teljesen magával ragadva a hallga-
tóságot, mely vastapssal jutalmazta a hallottakat, imígyen kért és kapott ráadást. Ezt követően az In Line Group hazai színpadon ritkán látható-hallható produkciója következett. Mandel Róbert (electrotary) játéka különleges hangzással egészítette ki a feszes ritmusú kompozíciókat. A Solti János és Zsoldos Béla alkotta ritmus szekció kitűnően működött. Nagy élményt nyújtott a két szólista, Csepregi Gyula és az osztrák Kari „Bumi" Fian játéka.
A jazz-fesztivál koncert sorozatát Vukán György triója zárta. Szólistájuk az előző napon már megismert kitűnő szaxofonos Jukka Perkó volt. A késő éjszaka végződő koncert után ismét Jam Session volt, amelyet Szakcsi Lakatos Róbert és együttese nyitott meg. Sajnálatos módon a hajnali négy óráig tartó örömzenélésen már nem ismétlődött meg az előző napi kitűnő hangulat.
A közönség egy része a fesztiválról vegyes érzelmekkel, de bizakodva távozott, remélve, hogy a következő (nemzetközi) KANIZSAI JAZZ-FESZTIVÁL -ig a város jazz-kedvelőinek nem kell újabb hat évet várniuk.
-cz-
KANIZSA 17
1991. november l.

„Én a multimédia híve vagyok
Beszélgetés Szakcsi Lakatos Bélával
- Szakcsi Lakatos Béla szinte állandó vendége a hazai jazz-fesztiváloknak, eddig azonban többnyire zenekaraival együtt lépett fel. Mi az oka, hogy a kanizsai fesztiválon zenekar nélkül lépett színpadra?
• Mostanában nagyon gyakran játszom szólóban. Ennek az az oka, hogy leszerződtem egy világhírű amerikai lemeztársasághoz, mely az egész világon megjelenteti szólólemezeimet. Most februárban kerül piacra az általuk kiadott harmadik lemezem, ami Magyarországon is kapható lesz.
- Ezek szerint ön külföldön sikeresebb, mint itthon?
• Meg vagyok elégedve a hazai sikereimmel, nem vagyok lázadozó típus. Volt olyan idő, amikor nem kaptam elismerést, de ez már elmúlt. Ma már nem számít.
- Mi szükséges ahhoz, hogy egy művész sikeres legyen?
• Állandó felkészültség, kitartás és természetesen szerencse. Nekem ez utóbbira 45 éves koromig kellett várni.
- Úgy tudom, ön korábban hosszú időt töltött az USA-ban. Jó tíz évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy hazatérése „mérföldkő" volt az életében. Miért?
• Megismertem a Bibliát, elismertem Isten és Jézus létezését. Az élet számos kérdésére én a Bibliában találtam meg a választ. Ezt nemcsak most vallom - mert ma ez a divat -, hanem a kommunizmus alatt is nyilvánosan felvállaltam. Akkor nem dicsértek meg ezért. Sőt néha úgy éreztem, az államtól sem kaptam meg olykor a szükséges támogatást.
- Zongorázás közben önt figyelve, úgy tűnik szenvedélyes, kiegyensúlyozott ember, akinek a lelkében béke van.
• Ez nagyjából így van, bár vannak problémáim - senki sem tökéletes. Kiegyensúlyozott vagyok, boldog családi életet élek. Van két nagy fiam, mindkettő jazz-t zongorázik, Róbert ma este itt lép föl. Boldog embernek vallom magam, aki soha nem érzi magát egyedül. Először is mert hiszek Istenben, rendezett a családi hátterem, s van a zene, amit nem lehet elvenni az embertől. S ha valami bánt, így könnyebb mindent elviselni.
- Ezek a kompozíciók, amiket ma hallottunk, nyilván saját szerzeményei.
• Igen, ezek a most megjelent lemezemről valók, ami köré improvizáltam. Vannak közte klasszikus ihletésűek. Nagyon szeretem Mozartot, Bachot, Bartókot, Sztravinszkijt.
- További tervei? Úgy tudom színpadi müveket is ír, mint például a Piros karaván című musicalt.
• Azt már nagyon régen írtam. Most utóbb a Báthory Erzsébet a bestia című munkámat, amit a Rock Színház mutatott be. A napokban fejeztem be egy 110 perces művet, amit Amerika felfedezésének 500. évfordulójára írtam. Várhatóan februárban lesz a bemutató az Operaházban. Én maximálisan a multimédia híve vagyok, bár sokan nem hisznek nekem, azt mondják a XXI. században olyan zenészek lesznek, akik specialisták, én meg azt vallom, azok maradnak fenn, akik sokoldalúak. A művészet jelenleg csak a multimédia felé tud fejlődni. A színház, a próza, az oratórium, a balett, minden együtt egy színpadon. A közeljövőben írni akarok egy kamaraművet, ahol énekelnek és táncolnak is. Sokat várok ezért a jövő évtől.
Czene Csaba
Kulka János Kanizsa közönségdíjasa
,A legfontosabb; hogy a közönség jól érezze magát. J
Ga<ló Gáborra) a /cnéiésrM
- A neveddel először körülbelül négy-öt ive egy Csehszlovákiában megjelent dupla lemezen találkoztam, amely a Pozsonyi Jazz Fesztivál válogatott anyagát tartalmazta. Ez volt az első lemezfelvételed? Ha igen, akkor a jazz-ben is igaz, hogy senki sem próféta a saját hazájában?
• Ez így kategórikusan kijelentve nem minden esetben igaz. Ezt éppen az adott éra dönti el, s az, ki hogyan tud ebbe az érába beilleszkedni. Nekem valóban ez volt az első lemezfelvételem, amit Dandó Péterrel és Balázs Elemérrel készítettünk. Azóta már itthon is megjelent két nagylemezem.
- Gyakori vendég vagy Nagykanizsán. Szívesen jössz ide játszani?
• Igen. Baráti szálak is fűznek ide. Sok régi zenész barátom van itt. Tinédzser koromban egy amatőr zenekarban játszottam Nagykanizsán. Ennek már lassan húsz éve, de máig is szívesen gondolok vissza erre az időszakra.
- A fellépéseid során mindig más zenei stílussal és más zenekari formációval mutatkozol be. Ez azt jelenti, hogy állandó zenekarod nincs is?
0 A szó valódi értelmében nincs állandó zenekarom. Nyugat-európai minta szerint általában mindig van egy aktuális zeném és ehhez a zenéhez, zenei stílushoz keresek zenészeket, olyanokat, akik erre a stílusra leginkább megfelelőek. Ezekből a zenékből egy projektet, ha lehet lemezfelvételt készítünk, és ezekkel a műsorokkal megyünk turnékra. Ez periódusosán működik. Aztán jönnek az újabb zenei stílusok és az újabb zenészek.
- Beszélgetésünk elején szó esett a Pozsonyi Jazz Fesztiválról. Más jelentősebb külföldi jazz-fesztiválon is részt vettél?
• A legjelentősebb a PORI JAZZ FESZTIVÁL volt, ahol Rátonyi Robival duóban léptem fel. Ez volt számomra a közelmúlt legjelentősebb zenei élménye. Ott igazi világsztárokkal léptünk fel egy műsorban. Sajnos néhány külföldi meghívás technikai okok miatt nem jött össze. Egyébként mindenhová szívesen megyek, ahová hívnak. A meghívásokat azonban nem erőltetem, ez nálam alkati dolog. Bár akkor valószínűleg ismertebb lennék.
- Legközelebbi terveid? Esetleg várható újabb lemez megjelenése?
• Egy nagyon komoly, exkluzív szerződést kötöttem egy olasz hanglemezkiadó céggel, akik a továbbiakban kizárólagos forgalmazói lesznek felvételeimnek. A közeljövőben Olaszországban megjelenik egy CD lemezem, amit még hazai zenészekkel készítettem. A következő lemezeimet nyugat-európai zenészek társaságában képzeli el a kiadóm.
- Hogy érezted magad itt a kanizsai színpadon?
• Nagyon szeretek játszani, de a dolog nem arról szól, hogy én hogy érzem magam. A legfontosabb az, hogy a közönség jól érezze magát. Ma úgy érzem, sikerült megfelelő kontaktust teremteni a közönséggel, aminek nagyon örülök.
MAT összejövetel
1991. október 24-én, csütörtökön tartotta legutóbbi összejövetelét a Nagykanizsai Magyar Amerikai Társaság. Az egyesület vendége dr. Cseke Ferenc volt, aki vetítéssel egybekötött előadást tartott az USA természetvédelmi területeiről. Ezen a napon alakult
meg a társaság Ifjúsági Szekciója is. Az Ifjúsági Szekció szeretettel vár minden érdeklődőt az üléseire, melyet minden csütörtökön délután 5 órai kezdettel tartanak a Tungsram Rt. Sugár úti klubjában.
(J)
Osztálykirándulás a Kanizsával!
Az elmúlt színházi és ad legked\eltehh színesze a kanizsai közönség részérftl kulka János volt. \ dijai a hétfői előadás elölt l''app Ferenc, a Hevesi Sándor Művelődési Központ igazgatója adta át.
Sokba kerül a kirándulás? Több napra akartok elutazni? A Volán Turist és a Kanizsa hetilap elöfizetésgyüjtésl akciója segít! I. d^j 5000 Ft, II. díj 3000 Ft, Hl. díj 2000 Ft.
Részletes felvilágosítást a Kanizsa szerkesztőségétől, vagy az iskoláitokba kiküldött részletes tájékoztatóból kaphattok!
KANIZSA II 1991. novembei Ili
ü Él II
LA ROCHEFOUCAULD AFORIZMÁJA
Könyvajánlat
£i«''(M iQ^sfbhfKfé
William tíolding
Lapunk 42. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Szeretünk átlátni másokon, de nem szeretjük, ha mások átlátnak rajtunk.
A sorsoláson Bükiné Tratnyek Ilona, Hajnal Sándor, Kerekes Józsefné, Molnár Tünde és Né-methné Besznyak Réka kanizsai
olvasóink nyertek könyvjutalmat, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
Az 1983-ban életművéért Nobel-díjjal jutalmazott író klasszikus alkotása A Legyek Ura.
Ezt minden fiatalnak el kell olvasni!
Megvásárolható 25% árkedvezménnyel az ALMANACH Könyvesboltban, Nagykanizsa, Zrinyl u. 20.
"Kpszönjükj hogy nálunk^ vásíroCt!
A keresztrejtvényt készítette: Szirovicza Miklós
Beküldési határidő: november 8.
HUMORZSÁK
A rovarok naggyűlést tartanak. Már mindenki ott van, csak a százlábú hiányzik. Egy óra múlva mérgesen megy be a terembe.
- Ki volt az az őrület, aki kiírta, hogy tessék lábat törölni?
Ellenfény
(Erdei András felvétele)
r T
1991. november 1. KANIZSA b 4 . 29
NAGYKANIZSAI ARTUKOR (Ft) 1991 október ötödik heti
Cikklista tej (2,8%) 1 1 kakaó 1/2 1 tejföl (20%) 2 dl kefir 2 dl tehéntúró 25 dkg tea vaj 10 dkg RAMA margarin 25 dkg
Dél-Zala 21 14,90 21 9,50 24,70 15 28,20
Kiskanizsai ABC 21 14,90 21 9,50 24,70 15 28,20
Fő úti Csemege 21 15 21 9,50 25 15 29
Eötvös téri Csemege 21 14,90 21,40 9,50 24,80 15 28,90
Platán sori ABC 21 14,90 21 9,50 24,70 20,70 28
Rózsa úti ABC 21 15 21 9,50 25 15 29
Hevesi úti ABC 21 15 21 9,50 25 15 28,50
Zemplén utcai ABC 21 14,90 21 9,50 24,70 15 30
Gyermekünk
Amit a tanulási zavarokról tudni kell...
Világszerte nő a tanulási problémákkal küzdő gyermekek száma, friss statisztikai adatok szerint nálunk ez 17%-os gyakoriságot mutat. Ide tartoznak azok az iskolások, akik - noha intelligenciájuk a normál övezetbe tartozik, érzékszerveik épek, a hagyományos pedagógiai módszerekkel nem képesek tanulni, lemaradnak osztálytársaiktól. A tanulási nehézségek okát nem könnyű kideríteni: lehet minimális agykárosodás (pl. szülési sérülés következtében), vagy a központi idegrendszer működési zavarai valamely részterületen, illetve a beszédfejlődés valamilyen rendellenessége: gyenge beszédartikuláció, szegényes, nehézkes kifejezésmód stb.
Tünetek:
Az olvasás zavarai: lassú olvasás, betűtévesztések (b=d, o=ö, u=ü) hosszabb szavak szótagolva olvasása, vagy találgatása, betűk, szótagok kihagyása. Viszonylag gyakoriak az iránytévesztések: nem balról jobbra, hanem jobbról balra kezdenek olvasni (él=li, ól=ló, mos=som stb.). Az olvasás technikájának megfigyelését ki kell egészíteni a szövegemlékezet és megértés vizsgálatával.
Az írás zavarok tünetei: az írás kusza, a betűk nagysága egyenetlen, a tanulóknak nehézségeik vannak az írott és nyomtatott betűk, zöngés, zöngétlen hang-betűpárok, hosszú-rövid magán- és mássalhangzók megkülönbözteté-
sében, a mondatoknak szavakra és a szavaknak szótagokra való tagolásában. Jellemző betű tévesztések is előfordulhatnak: o=u, u=o, 6=0, ü=u, zs=sz, sz=zs, cs=c, z=sz, zs=s, és általában nagyon sok a helyesírási hiba.
A fenti tünetek ismerete hozzásegítheti a szülőket a korai felismeréshez, de mindenképpen tudniuk kell, hogy az írás-olvasás zavarok kezelése évekig tartó folyamatos munkát jelent, amelyben fő szerepet kap az érintett gyermek és a terápiát végző logopédus mellett a család is.
Dr. Csiky Csabáné Nevelési Tanácsadó logopédusa
Híres emberek receptjei
Vidéki jérceleves Kodály-módra
Hozzávalók: 2 kiló jérce, 35 deka vegyes zöldség, 10 deka zeller, 10 deka gomba, 5 deka vöröshagyma, 10 deka mirelit zöldborsó, 1 deka paradicsompüré, só, bors, 1 db gyömbér.
A megtisztított jércét kb. 2 liter hideg vízben tesszük fel főni. Ha felforrt, lehabozzuk, hozzáadjuk a megtisztított, s hasábokra vágott zöldséget, zellert. A vöröshagymát egészben tesszük a levesbe. Hozzáadjuk a paradicsompürét, enyhén sózzuk, törött
borssal ízesítjük, majd a gyömbért adjuk hozzá és lassú főzéssel főzzük. Mikor már maidnem megfőtt a jérce, a levesbe beletesszük a cikkekre vágott gombát és a zöldborsót. Az egészet készre főzzük. Sóval utánízesítjük. Tálalásnál vigyázva kiemeljük a levesből a jércét, feldaraboljuk, levesestílba tesszük, főtt finommetéltet és burgonyagombócot, személyenként 3 darabot teszünk a tálba, majd ráöntjük a zöldséggel a forró levest.
A könyv 30% kedvezménnyel megvásárolható a Diszkont Könyváruházban Nagykanizsa, Csengery (Béke) u. 22,___
Horoszkópés horoszkóp november 1—7-ig
Kos: III. 21-IV. 20.
Ma már tudod, hogy a vasfüggönyt felváltó jóléti függöny lezárta nyugati orientációd. Próbálj privát kapcsolat révén vegyes vállalatot létrehozni. (Könnyűipar előnyben.)
Bika: IV. 21-V. 20.
A héten el kell döntened a veszélyes háromszög és a család jövőjét. Magánéleted izgalmait az uszodában oldhatod fel.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Most minden sikerül munkahelyen és az „intim szférában". Távoli kapcsolatod ne értékeld túl, pláne, ha fiatalabb a barátod.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Már most készítsd el a karácsonyi ünnepek forgatókönyvet, mert sok vendégre számíthatsz. Téli sítúrát ne vállalj, mert megsérülhetsz hiányos tudásod miatt.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
Vendégházad fűtését old meg. A téli hónapokban váratlan kalandok elbizonytalanítanak. Tartózkodj a roulett játéktól, nagy veszteségek érhetnek.
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
öreg családtagjaid furcsa természetét csendben vi-■ív seld el, biztosan örömök-ben is részesülsz. A családban túlértékeled önmagad, kritikus helyzeteket csak bölcs társad tudja megoldani.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Ne zavarjon, ha barátnőd új ruhája azonos a tiéddel. A lényeg, hogy titkos barátaitokat ne cseréljétek fel. (Különösen, ha munkahelyi karriered a barátod irányítja.)
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Vannak lehetőségeid, kellőképpen légy figyelmes, akikhez érzelmileg kötődsz. Szakíts a visszavonult életformával.
Nyilas: XI. 23-XII. 21.
Nem érzed, hogy egysíkú az életed? Anyagi sikerek ellenére, most valami hiányzik életedből, talán érdemes lenne nosztalgiázni.
Bak: XII. 22-1. 20.
Vitalitásod csodálandó, mégis készíts heti programot. A sokadik feladat ingerültté tesz. Gyermekeiddel, könnyű játékkal kapcsolódj ki.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Túl sokat adtál önmagádból, amellyel visszaélhetnek. Legyél könnyed és nagyvonalú, óriási sikerekre számíthatsz a közéleti szerepléseidben.
Halak: II. 21-111. 20.
Félszemmel figyelj a zavarosban halaszókra. A gátlástalan horgásznak kompromittáló csalit csempész a zsákjába. Jobb ma a tettenérés, mint holnap a mártlrom-ság.
ál
■M
SPORT • SPORT • SPORT
A győzelem elmaradt
Kis* vcsiéljeztetl az ellenfél kupuját.
(Erdei András felvétele)
Az Olajbányász legénysége az elmúlt fordulókban mutatott játéka és eredményessége alapján joggal remélte a sikeres folytatást. A Sabaria Tipo elleni mérkőzésen minden esély megvolt arra, hogy a csapat megszerzi sorrendben harmadik győzelmét.
A szurkolók még akkor sem estek kétségbe, amikor már a 3. percben Csáki hálójába került a labda. Olyan sok idő volt még hátra, hogy mindenki biztosra vette, a csapat fordítani tud. Ez az önbizalom azonban hiányzott a játékosokból, akik nagyon gyengén muzsikáltak. A sok pontatlan átadás csak nehezítette a folyamatos játékot. Hiányzott az átütő erő, s ezen a délutánon még a helyzetek kialakításáig sem tudott eljutni a csapat. A félidő utolsó percében ugyan még sikerült az egyenlítés, de a szünet utáni fordulat elmaradt. Pedig a körülmények „jól" alakultak, hisz az egyébként elég gyen-
Diáksportolók köszöntése
A napokban bensőséges ünnepség keretében köszöntötték a város diáksportolóit. A Vasemberház dísztermében megrendezett ünnepségen azok az általános és középiskolás diákok vettek részt, akik az 1990/91. évi tanévben a legeredményesebben szerepeltek. A meghívott diákokat dr. Ke-reskai István polgármester köszöntötte és gratulált az elért eredményekhez, majd átadta a Polgármesteri Hivatal ajándékát.
(k)
Teke
Újabb vereség a zalai NB l-es rangadón
ZTE Építők-Sörgyár 5-3 (2361-2340)
A zalai rangadó visszavágóján is a szerencsésebb eger-
gén bíráskodó játékvezető teljesen jogosan kiállította a vendégek söprögetőjét. A 10 emberre fogyatkozott Sabaria ellen így a félidő jelentős részében emberelőnyben volt az Olajbányász. Ezúttal ez sem „segített", a piros-kékek győ-
Kosárlabda
Az NB l-es női mezőny B-csoportjában szereplő MÁV NTE az alapbajnokság eltelt hat fordulójában nyeretlennek bizonyult, amely legutóbb az ugyancsak nyeretlen Közgáz-Masped ellen szerepelt a fővárosban.
A találkozó azonban a 8. percben, 12-9-es fővárosi vezetésnél félbeszakadt, amelyről így számolt be Csőgör József, a vasutasok technikai vezetője: - A lehető legjobb összeállításban vettük fel a
szegiek nyertek. A kezdés a hazaiaknak sikerült jobban, de aztán a második körben „feltámadtak" a kanizsaiak, akik 16 fa előnnyel vágtak neki a befejező szakasznak. Ebben a sörösöknek nem dőltek a bábuk, akik 21 fával maradtak alul.
* * *
A teke NB III Nyugati-csoportjában csapataink mérlege:
zelem helyett kénytelenek voltak beérni egy döntetlennel.
Németh Lajos edző véleménye a találkozó után:
- Egyszerűen megfoghatatlan számomra, hogy egy kitűnően sikerült mérkőzés után hogy tudtunk ilyen gyengén
küzdelmet a Kinizsi úti teremben rendezett mérkőzésen. Fej-fej mellett haladt a két csapat, majd az egyetemisták elmentek 3 ponttal a mérkőzés 8. percében. Ekkor Gyarmati Csilla egy összecsapás során ujjsérülést szenvedett, viszont ügyeletes orvos nem volt a teremben. A házigazdák - mert az ő kötelességük orvost állítani - nagy keresésbe kezdtek, s mivel ez nem sikerült, játékosunk nem kapott orvosi segítséget, így a bírói páros ne-
játszani. „Fáradt öregember" benyomását keltette a mai játékunk, amire jelenleg nem találok magyarázatot. Lehet, hogy a fiúk egy kicsit le is becsülték a Sabariát, aminek aztán meg is lett az „eredménye". Remélem, gyorsan túltesszük magunkat ezen a mérkőzésen, mert nehéz erőpróbák várnak ránk. Az az igazság, hogy a most mutatott teljesítményünkkel egyik ellenfelünk ellen sem tudunk eredményesek lenni.
- Iványi korai sérülése után Rituper lépett pályára, akit aztán a 81. percben le is cserélt. Mi indokolta a csere-cserét?
- Ritupertől azt vártam, hogy legyen erőszakos és próbáljon zavart okozni a vendégek védelmében. Sajnos ösz-szesen talán, ha háromszor találkozott a labdával, persze ez nemcsak az ő hibája. Úgy gondoltam, arra a rövid időre lehetőséget adok Némethnek is, aki most debütált a csapatban.
-kápolnás-
gyedóra után befejezettnek nyilvánította a találkozót. Az ügy folytatása a versenybíróságra tartozik, ám a szabály egyértelmű, a vétkes csapatnak bűnhődnie kell, tehát a győzelmet, a két bajnoki pontot nekünk kell ítélniük. Tény, hogy jó lett volna „tiszta" körülmények között nyerni, ám a hazaiak hibájáról mi nem tehetünk. A zöld asztal melletti győzelmünk így is értékes!
-b-
1 győzelem, 1 vereség. A sörgyári fiúk a Szombathelyi LA-TEX gárdáját fogadták, s az utolsó párban alaposan elmentek. Nyertek 6-2-re (2436-2365).
Az Üveggyár SE csapata elszenvedte második vereségét. Egy hallatlanul izgalmas, szoros mérkőzésen 7(!) fával vesztett Kőszegen 6-2 (2473-2466) arányban.
-ba-
Sport hét vége
SZOMBAT
Kézilabda: NB I. Nők: Olajbányász SE-Győri Eurokommerz-Sportközpont SE, Olajbányász munkacsarnok, IS óra. Kosárlabda: NB I. Nők: MÁV NTE-Szolnoki MÁV NTE, MÁV NTE munkacsarnok, 17 óra. Labdarúgás: NB ÜL MÁV NTE-Nagyatád, MÁV NTE pálya, 13 óra.
Megvan az első győzelem?
1991. november 11 KANIZSA | 31
SPORT • SPORT • SPORT
Tenisz
OB II-be
jutott csapatok ünneplése
Mint már korábban hírt adtunk róla, a Nagykanizsai Olajbányász csoportelsőként végzett női csapata mellett a 17 évig az OB III-ban szereplő férfi csapata is felkerült a II. osztályba. A feljutott csapatok tagjai és vezetői részére a volt Helyőrségi Tiszti Klub emeleti kistermében rendeztek rövid háziünnepséget. Itt dr. Füle Lajos szakosztályelnök köszöntötte a megjelenteket és vázolta mindazon erőfeszítéseket, melyek e sikerek eléréséhez vezettek. Ezután Russay Olivér, a női csapat edzője számolt be a csapata eredményeiről és a felmerült nehézségekről. Majd Stankovics János, a férfi csapat kapitánya és edzője köszönte meg csapattársainak azt, hogy a napi munkájuk végzése mellett időt szenteltek a csapatmérkőzésekre való felkészülésre és eredményes szereplés elérésére. Külön kiemelte Füle Zsolt teljesítményét, aki a bajnokság során minden egyes és páros mérkőzését megnyerte. Stankovics sporttárs ezután leköszönve az edzői tisztségéről, további sikeres szereplést kívánt csapatának a II. osztályban.
Az ünneplést követően a csapatok tagjai és vezetői kétnapos ausztriai és itáliai autóbusz kiránduláson vettek részt, amely során felkeresték az I. világháborús doberdói hadszínteret, ahol Cseke Zoltán, a tenisz alapítvány kuratóriumi elnöke koszorút helyezett el Redipugliá-ban, az osztrák-magyar hősök temetőjében. Hazautazásuk előtt Velencét tekintették meg a sportolók.
Sikeresen szerepeltek az Olajbányász teniszversenyzői utánpótlás tagjai az idényzáró szabadtéri versenyeken.
A siófoki Pannónia Kupa korosztályos versenyen Kánya Tibor az újonc fiú korcsoportban 28 induló közül 3. helyezést, Tá-losi Dániel pedig a gyermek II. korcsoportban 18 induló közül 2. helyezést ért el.
A Bogláron rendezett korosztályos versenyen a gyermek II. korcsoportban, 16 induló közUl Kertész Tibor és Tálosi Dániel III. helyezést értek el.
B. J.
kézilabda
Tungsram SE-TFSE 35-21 (18-8)
NB I B-s férfi mérkőzés. A kanizsai csapat legeredményesebb játékosai: Krichenbaum (11), Becskei (5), Rodek és Kurusta
Az őszi idény zárása előtt 3 fordulóval rangadó-jellegű találkozóra került sor, ahol a bajnokesélyes lámpagyáriak az egyetemistákat látták vendégül.
A kanizsaiak a nagyszámú közönség előtt az első 30 percben igazán korszerű játékot mutattak be. Ragyogóan védekeztek és szellemesen támadtak, akcióikat jó lövőeredménnyel zárták. A második félidőben már inkább csak a támadást erőltették, s megfeledkeztek a védekezésről.
Pintér István, a lámpagyáriak szakágvezetője: - Csapatunk tovább folytatta nagyszerű menetelését, és a 9. fordulóban a 9. győzelmét szerezte meg. így már őszi bajnok. Jéki Zoltán edzőnk irányításával biztosan haladnak a kitűzött cél felé, s ma is bizonyították, hogy erre a csapatra lehet számítani az NB I-ben is.
Megyei bajnok a Mező-gimn. női csapata. A diákolimpia V. korcsoportjában befejeződtek a megyei" küzdelmek. A kanizsai bajnok Dr. Mező-gimnázium együttese a megyei aranyért a zalaegerszegi Báthory Kereskedelmi SZKI csapatával mérkőzött. A második találkozón 24-9 arányban nyertek, s így fölényes biztonsággal nyerték a megyei bajnoki címet.
Az NB I női mezőnyében, az alapbajnokság első szakasza a hétvégén zárul. Ennek során az Olajbányász nők hazai környezetben lépnek pályára, ellenfelük a győri csapat lesz.
Fekete Zoltán, az új szakvezető így összegezett: - Az átalakulóban lévő együttesben pályára lép két „új" játékos is. Szókéné Pintér Jolán, valamint a tavaszi idényben is szerepelt Pető. Nagy harcra, küzdelemre és győzelemre készülünk.
(-ha)
L lőröplabda
Az 1991/92. évi ülőröplabda I. osztályú csapatbajnokság második versenynapját a házigazda kanizsaiak rendezték meg, akik a Zrínyi iskola tornacsarnokában fogadták a Pécsi Lendület és a Tatabányai Humanitás együttesét. Eredmények:
Nk. Hamburger SK-Pécsi Lendület 3-0 (3, 11, 2)
Nk. Hamburger SK-Tatabányai Humanitás 3-0 (6, 7, 6)
A kanizsai csapatban Balog, Czimmermann, Földi J., Földi B., Pölcz és Taródy szerepelt kezdő-
Teljes kanizsai siker
ként, míg csereként jutott szóhoz Pőcze, Palicz és Varga. A bajnokság állása:
1. Nagykanizsa 4 3 19-47
2. Nyíregyháza 3 3-9-06
3. Tatabánya 3 2 16-55
4. Pécsi Lendület 5 - 5 3-15 5
5. Vác 3 12 4-74
(balogh)
Sakk
Tungsram SE-Debreceni SE 4-10
Az 1991/92. évi bajnokság 3. fordulójában hazai környezetben mutatkoztak be a kanizsai újoncok. Rausz távolmaradása miatt felborult az előzetesen összeállított kanizsai csapat sorrendje, amely aztán az erős, nagyszerű játékerőt képviselő debreceniek ellen jóval a várakozás alatt teljesített. Érdekesség, hogy az első 10 táblán a kanizsai sakkozók erejéből két döntetlenre futotta, míg az utolsó 4 táblán a lámpagyáriak 3(!) pontot szereztek.
A kanizsaiak közül Csonkics Tünde nemzetközi nagymester és Csikár Brúnó nyert, döntetlent ért el az első táblán Faragó Iván nemzetközi nagymester, a negyedik táblán Bagonyai Attila, a tizenegyediken Kercsmarics József és a tizenkettedik táblán Kádár Gábor FIDE mester.
(-al)
^—:-
Uj sportágak
az új
Sportrevüben
Túl a bűvös 10. számon is különleges érdekességekkel szolgál a Zalai Sportrevü ma, pénteken megjelenő száma.
Mindenek előtt Zalában eddig sohasem volt sportágakkal ismerteti meg az olvasókat. Zalaegerszegen íjászok kezdték meg működésüket félszázán, Nagykanizsán pedig a baseball (=bézból) kezd gyökeret verni. Itt, a mindenki sportpályáján játszották le Magyarország első hivatalos mérkőzését. Ha már Kanizsa sportjánál tartunk, meg kell említeni a lap Gyémántbányász edző című írását, amely Parti Tibor olajbányá-szos edzőt és sikeres tanítványát, Szemerédi Esztert mutatja be. A mellőzött játékosok arcképcsarnokából a tungsramos kézilabdás Tiba Imre szólal meg a lap hasábjain, amely jó hírrel szolgál az olvasóknak: mégis folytatódik a teke olaj kupa, így december 6-án megkezdődik a 31. verseny.
Érdekes, meggondolandó gondolatokat mond el Tóth Sándor zalaegerszegi sportfő-orvos a Zalai Sportrevü 11. számában.

IS
KANIZSA
1991. november 1.
Az Alpok-Adria Nemzetközi Jazz Fesztivál kanizsai támogatói voltak:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város önkormányzata,
KÖGÁZ, KANIZSA Sörgyár Kft.,
OTP és Kereskedelmi Bank Rt.L
ROTARY Fúrási Kft., Dél-Zalat Áruház, ZEFAG,
NADISZ, MAXWELL Mérnöki Iroda,
Horváth Tibor, Mércz István, Korona Fogadó,
Tóth Sándor.
Segítségüket a rendezők nevében ezúton is megköszönöm.
Papp Ferenc, a HSMK igazgatója ®

T V/Ilí c< • / ■ it 1A
Q 1 Dia jan 10 0
r-> " L c
november 1. (péntek)
Nov. 1—7-ig 8-17 óráig Samsung árubemutató és vásár az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
November 2. (szombat)
10-12 óráig: Rajz-szakkör a HSMK-ban.
15 órakor: Jónás Judit színművész műsora a HSMK-ban. 18-23 óráig Rock and roll klub az Erkel F. Olajipari Művelődési Házban.
November 3. (vasárnap)
10 óra: Aprók tánca a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. 10-12 óráig: Számítógépes játékok és videó gyerekeknek az Erkel F. Olajipari Művelődési Házban.
November 4. (hétfő)
Várótermi Tárlat: Kisgyörgy Erzsébet képeslapgyűjteményéből kiállítás a Kodály Zoltán Művelődési Házban.
15 órakor: Reginald Rose: Tizenkét dühös ember, a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka a HSMK-ban. (Középiskolásoknak) 19 órakor: Reginald Rose: Tizenkét dühös ember, a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka a HSMK-ban. (Bérleten kívüü)
November 5. (kedd)
16.30 óra: Kertbarát Klub nyilvános programja a HSMK-ban. 19 óra: A Nemzeti Filharmónia hangversenye az Alsóvárosi templomban. Elekes Zsuzsa orgonaestje.
November 6. (szerda)
15 óra: Nyugdíjas Klub - Videofilm vetítés a Kodály Z. Művelődési Házban.
VÁROSI TELEVÍZIÓ
Mozicsatorna
(A NELKA közreműködésével) November 4. (hétfő): 18 óra: Amerikai rajzfilmösszeállítás gyerekeknek. 20 óra: A szorító hőse (amerikai játékfilm).
VTV-csatorna
November 1. 18 óra: VTV adás. Ez történt a héten. November 2. 9-12 óráig: AGRO-tévé műsora.
November 3. 8-12 óráig TV-tévé ismétlés.
November 4. 18 óra: VTV-sport. November 6. 19 óra: FILMEX KFT. műsora.
November 7. 18 óra: TV-tévé műsor (Részletes program a műsormellékletünkben.)
APOLLÓ FILMCENTRUM
Apolló Filmszínház
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra.
November 1-4.: Point Break (amerikai), szombat és vasárnap 14 órakor isi
November 5-7.: ők is a fejükre estek (amerikai).
Stúdiómozi
Előadások kezdete: 16.30 és 18.15 óra.
November 1-3.: Folytassa doktor (angol vígjáték).
November 4-10.: Utcai vadász (amerikai akciófilm). November 7.: Oltalmazó ég (olasz). Filmbarát Klub „B" bérlet.
Erotikus videofilmek 20.15 órától, 18 éven felülieknek I November 1-7.: Biszexuális feleségek (angol erotikus film) Matiné (gyermekeknek) 14 órától: November 3.: Csizmás kandúr.
Ingyenes
APRÓ
Lakástakarítást, illetve pótmama szolgálatot vállalok. Érd.: KANIZSA szerkesztóségében, tel.: 12-305.
I \k\S - illik
Zalakaroson 744 négyszögöl szóló-gyümölcsös földterület megosztva is, építési lehetőséggel eladó. Érd.: Balatonmagyaród, Pe-tófi u. 117., vagy munkanapokon 8-15 óráig a 93/18-322 telefonszámon.
Nagykanizsán, városközpontban I. emeleti, háromszobás, étkezős öröklakás garázzsal együtt eladó. Érd.: 93/14-968-as telefonon.
Nagykanizsa, Berzsenyi úti, I. emeleti két-szoDás lakást cserélnénk egyszobásra ráfizetéssel, vagy eladnánk. Minden megoldás érdekel. ÉrdT: Berzsenyi 2/C. Horváth. Tel.: 12-256.
Gyékényes, Kossuth u. 23. alatti régi, falusi ház, gazdasági melléképületekkel 1100 négyszögöl telekkel (közel a tsz-tóhoz) eladó. ÉrdT: Gyékényes, Hunyadi u. 15. Esti órákban.
Bagolai hegyen, volt szeszfőzdéhez közel 200 négyszögöl telek pincével, szólóvei reális áron eladó. Érd.: Kiss. Nagykanizsa, Péterfai u. 11/E.
Elcserélném 2,5 szobás tanácsi lakásom 1-1,5 szobásra. Érd.: Nagykanizsa. Városkapu krt. 11/C. II/2. Molnár, 17 óra után.
Csónakázó-tó után, buszmegálló mögötti 550 négyszögöl telek eladó vagy bérbeadó. Érd.: Ha^as Györgyné, Nagykanizsa, Erkel F. u. 9.
Városközpontban kétszintes családi ház garázzsal eladó vagy kisebbre cserélhető. Lakást, nyaralót beszámítok. Nagykanizsa, Rákóczi u. 1.
Családi ház jellegű, négyszobás, kertes, ga-rázsos társasház eladó, illetve elcserélhető. Beszámítunk vidéki házat, hétvégi házat, nyaralót, vagy új személygépkocsit. Érd.: Szántó Gábor Nagykanizsa, Dózsa Gy. 114/5. Napközben: 14-618 telefonon.
Eladó Nk-Korpaváron, Egerszegi u. 24. alatt kétszobás, fürdőszobás családi ház. (Vezetékes vízzel és ipari árammal ellátott.) Nagy udvar és kert van. Érd.: Döme Jánosné, Nagykanizsa, Korvin O. 8/A. II/6.
Családi ház eladó. Nagykanizsa-Palin, Alkotmány u. 137. Érd.: egesz nap a helyszínen.
Nagykanizsa központjában háromszobás, tehermentes, társasházi lakás garázzsal, valamint Látóhegyen 1292 négyzetméter (360 négyszögöl) zártkert tárolóval eladó. Érd.: KANIZSA szerkesztőségben, tel.: 12-305.
Kétszobás, gázfűtéses családi ház eladó. Érd.: Nagyrécse, Petőfi u. 15. 17 óra után.
Nagykanizsa, Munkás u. 16/B. II/7. alatt 1 + 2 félszobás lakás garázzsal vagy anélkül eladó. Érd.: péntek, szombat, vasárnap 17 óra után.
58 négyzetméteres lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: naponta de. 8-10 óráig; du. 17-19 óráig. Nagykanizsa, Munkás u. 8/A. II/8.
Háromszobás, összkomfortos OTP lakás áron alul eladó. Érd.: 18 óra után, Nagykanizsa, Zemplén Gy. 3/B. IX/55.
Eladó kétszobás 55 négyzetméteres, tehermentes, egyedi fútéses öröklakás és egyszobás 40 négyzetméteres tehermentes, egyedi fítéses öröklakás, vagy értékegyeztetéssel pécsire cserélhető. Érd.: Dr. Wágner. Telefon: Zalaszentbalázs 2.
AIIÍIRIII
Félig bútorozott lakás albérletbe kiadó, esetleg eladó. Érd.: Nagykanizsa, 11-231-es telefonon reggel 7-8 óráig.
IRODA -
i zi.ilIli iisi t;
Nagykanizsa centrumában két szoba irodának, üzletnek bérbeadó. Nagykanizsa, 93/12-216. Érd.: 16-18 óráig.
Nagykanizsa központjában iroda vagy magánvállalkozás céljára egyszobás, telefonos lakás bérbeadó hosszú időre. Érd.: dr. Wágner. Zalaszentbalázs 2 telefonon.
JÁRMI
Ford Sierra 2000-ei benzines. 5 éves, garantáltan 80000 km-rel eladó. Érdeklődni: 93/14-350/39 melléken.
Hároméves Fiat Uno eladó vagy értékkülönbözettel Trabant kombira cserálhetó. Érd.: Nagykanizsa, Városkapu 5/C. 111/13.
4 éves grafitmetál 2500-as turbó diesel FIAT Croma reális áron eladó. Érd.: 93/14-350/39 melléken.
1500-as LADA - sötétkék -, kitin<5 állapotban eladó. Nagykanizsa, Platán sor (Bolgár Hadsereg) 9. IW2. Némcthné.
Ötajtós, fekete, nyugatra gyártott LADA SAMARA extrákkal, igényesnek eladó. Érd.: Esti órákban a 93/14-510-es telefonszámon.
(ÍARÁZS
Ikergarázs fele eladó. Nagykanizsa, Városkapu krt. 4. sz. Érdeklődni: Nagykanizsa, Városkapu krt. 5/C. 111/13.
Ml SZAKI CIKK -ItllOR
Keveset használt ülőgarnitúra és Harmónia elemes bútor jó állapotban áron alul eladó. Érd.: telefonon: a 93/14-350/39 melléken vagy személyesen, Városkapu krt. 14/C. III/3. Sámik.
Silver-cross babakocsi eladó. Nagykanizsa, Takarék u. 6/B.
Bonanza hálószoba garnitúra és 2 db Barba kétajtós szekrény eladó. Nagykanizsa-Bagola, Bagoly u. 9/A. Simon.
GABI gyermekheverő eladó. Érd.: Nagykanizsa. Városkapu krt. 11/C. II/2. Molnár. 17 óra után.
Bontásból származó pala, 110 x 120-as ablak, ajtós, üvegezett, üveg portálok, valamint 2 db fotelágy eladó. Nagykanizsa, Téglagyári út 4.
Colonial íróasztalt vásárolnék. Érd.: KANIZSA szerkesztőségében, tel.: 12-305.
Közepes nagyságú íróasztal eladó. Érdeklődni: Nagykanizsa, Teleki u. 7/D. II/8. Pappné. Tel.: 14-474, 19 óra után.
Világos diákszekrénysor és 6 személyes ebéd-lőgamitúra eladó. Nagykanizsa, Rákóczi u.
160 literes betonkeverő és 380 Voltos felvonó eladó. Érd.: Esti órákban a 93/14-510-es telefonszámon.
DISZIA
Tuják reális áron eladók. Megtekintheti: Szeszfőzdéi buszmegállónál - Burjánéknál -hétvégén egész nap.
Szólóoltványok - gyümölcsfák - bogyósok nagy választékban kaphatók. Nagykanizsa, Magyar u. 150/A. alatt.
Kéthónapos törzskönyvezett
dalmata kölykök eladók.
Nagykanizsa, Tárház u. 5. Tel.: 13-398.
ALAPÍTVÁNY kontra „ALTERNATÍVOK"
Folytatás az előző hétről...
Ülésezett az önkormányzat
A múlt hétfőn ideges hangulatban félbeszakadt városi közgyűlés folytatására, 18 (tizennyolc!) napirend megtárgyalására került sor november 4-én a Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaratermében.
A képviselők ismét tudtak újat nyújtani a város lakosságának, hiszen egy éves fennállásuk óta most fordult elő először, hogy egy délután (este, éjszaka) tizennyolc napirendről döntöttek. Ráadásul, ha a félbeszakadt ülést is számoljuk, már huszonkettő a döntések száma.
(Folytatás a 4. oldalon)
Nem hivatalos információk szerint az Aerocaritas polgári pert kezdeményez a Zala Megye Mentésügyért Alapítvány ellen, egy a kanizsai SZUPER Info-ban megjelent fizetett hirdetésük miatt. Hitelrontással vádolják az alapítványt. De nemcsak ők vannak felháborodva, hanem a kanizsai Segítőkéz Mentőszolgálat vezetői is. Megyes Kálmán így összegezte panaszukat:
- A hirdetés első részével -egészen a hirdető aláírásáig nincs semmi bajunk. Ami azonban az ezután következő öt mondatban szerepel, azon fel vagyunk háborodva.
Az első mondat: Az országos Mentőszolgálat a többi alternatív szervezettől (Segítőkéi Mentőszolgálat, Aerocaritas...) eltérően ingyen végzi mentési és betegszállítási feladatait.
- Az Aerocaritas olyan mó:
don is karitatív szervezet, hogy dolgozóinak nem fizet bért, az alkalmazottak az adójukból írhatják le munkájuk értékét, mintha fizetést kaptak volna. A Segítőkéz mentőszolgálat az életmentésért, a segítségnyújtásért egyáltalán nem kap pénz sehonnan. Ezt a hivatalos nyilvántartással tudjuk igazolni. Egyetlen olyan szolgáltatásunk van, amiért pénzt kérünk: ha a beteg kéri a hazaszállítását, de ez orvosilag nem lenne indokolt, ilyenkor húsz Ft-ot kérünk kilométerenként.
A második mondat: „A betegszállítás - mint hasznot termelő tevékenység - NEM tartozik az Országos Mentőszolgálat profiljába."
- A kanizsai kórházzal kötött szerződésünk egyik pontja kimondja, hogy a beteg beszállításáért mi egy fillért nem kapunk. Nemcsak a kórháztól, de
eltérően az Országos Mentőszolgálattól, még a Társadalombiztosítás sem téríti meg költségeinket, ők egy métert sem tesznek meg anélkül, hogy a Társadalombiztosítástól ne kapnák meg a költségeiket.
A harmadik mondat: „Állami költségvetésből gazdálkodik."
- Nem értem, ha az első mondatban az áll, hogy ingyen dolgoznak, akkor a költségvetési pénzek hogyan jönnek ide? Nagyon sértőnek találtuk a hirdetésnek az utolsó részét, és azzal, hogy az újság a kanizsai lakások kétharmadába eljut, rontja hitelünket. Számunkra a betegek érdeke a legfontosabb, eddig is legfőbb célunk a gyorsaság, a jó szakmai munka volt, de ezek után félünk attól, hogy az emberek bizalma meginoghat a munkánkban.
N. I.
Hosszú hónapok óta kényszerültek az autósok kerülőt tenni Zalakomárnál a 7-es úton. Az 1952-ben épített vasúti felüljáró felújítási munkái miatt nap mint nap forgalomterelésről tájékoztatott az Útin-form.
Hétfőn reggel aztán jó hírt hallhattunk a rádióban. A múlt szerdai műszaki átadás, terhelési próba után november 4-én a déli órákban átadták a forgalomnak a felújított felüljárót. A több mint tíz millió forintba kerülő munkákat a Zalaegerszegi ■ Közúti Igazgatóság irányításával végezték el. Az átadott felüljáró végleges sorsa azonban még mindig nem dőlt
*
h> u
el, hiszen az elvégzett javítások csak öt évvel hosszabbítják meg élettartamát. A végleges megoldás egy új híd építése lenne, de erre, mint annyi másra, jelenleg nincs pénz. A
pénztelenséghez társul még, hogy máig nincs végleges döntés a majdani M7-es autópálya vonalvezetéséről, így ez is befolyásolhatja a későbbi munkálatokat.
A lényeg azonban, hogy végre ismét kerülő nélkül közlekedhetünk a zalakomári vasúti felüljárón.
N. I.
DÉL-ZALAI HETILAP
ÁRA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN
HÍDAVATÁS
III. évf. 45. sz. 1991. nov. 8.
2 KANIZSA 1 11 III 11 overober H.
A bűnbak...
A politikának innét si-mmj\ kerillt megtalálni a XJk bűnbakot, Igaz, majdnem kit ér kellett boz-iá. Nemrégibea tartotta Összejövetelét a Keresztény Értelmiségiek Egyesülete, s ttt született meg az elmarasztaló ítélet. Az etmúlt 3* év összes hiányosságát, bűneit, ami kapcsolható az UJ ósághoz, megpróbálok a pedagógusi* nyakába varrnk ................reeept temerfe, &
m^elöszór^tSSil
meg ez a sommás ítélkezés. A nemzet napszámosai megint el lettek marasztalva. Utotyára ez 1956-ban történt, araikor a forradalom után kellett keresni egy társadalmi réteget, aki alkalmasnak látszott a bűnbak szerepére. Kádárék nem sokat tétováztak, minden rossz: ét bitf forrósának a tanítókat, tanárokat tették meg. 1957-ben ál-Utótag felelős kormánykörök kijelentették, hogy nagyon sokat keli dolgozni, tűrni a pedagógusoknak, hogy megítélésük pozitívan változzon. Trr-ét éve ez a társada-14 Imi réteg te ttyíKan, JLmitazlnte hittel tekln-
P€L-ZAL*I BITlUfj
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József Igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. és a Medlaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
trtt a jövőbe, mondvón, hosszú kálváriájuk most mór véget ért A kormányzat stratégiai szerepet szánt az oktatásnak, s ez ukkal töltötte el őket önbizalommal. Most megint csalódniuk kellett, hiszen a felelősséget ólra az ő nyakukba akarlák varrni. Mintha a vállalatok, intézmények más értelmiségi csoportjai csupa ellenzékiek lettek
tens ''pedagógusok sulykolták volna a marxizmust a gyerekek fejébe. Sajnálatos, hogy változó világunkban még mindig a régi reflexek dominálnak, még mindig nem todunk meglenni bűnbakok nélkül.
emélnl csak azt lehet, Sehogy ezen a feonfe-JLmrenrián jelenlévő tisztelt oktatási miniszter ár megpróbálja kiköszörülni a csorbát, és végre valóban képviseli azoknak az érdeken, akiket neki elviekben irányítani kéne. Ha pedig ez nem megy, föltételezhetjük, hogy veszi a kalapját, és vtaízatér a néprajztudomány sáncai mögé?
A C7FI RÓ7SA * V dZrfJSjLKtJZrfOA T
EMMANUELLE
- újra -
Emmanuelle újra fölvevőgép elé áll. Illetve fekszik. Mert neki ez áll jobban. Ezt szokta, meg tizenhét évvel ezelőtt. Azóta viszont visszavonultan élt. A ma 37 éves Sylvia Kris-tel, Hollandia pucér lánya most újra kezdi.
A Novoje Vremja idei 41. számában ugyan nem teljesen pucéran, mert kívánatos testét részint nemi, másrészt némi bunda fedi. Némi, ugyanis csak annyira fedi, hogy a lényeget el ne takarja. Azt a lényeget, amelyet éveken át oly megejtő bőkezűséggel mutatott be 85 ország 400 millió nézőjének, akik fölajz-va és lélegzetvisszafojtva követték minden mozdulatát. A mozdulatlanságait nem kevésbé.
Az Emmanuelle című izgatószerek után még 30 egyéb filmben is játszott, amelyekben a hálószobák és a lepedők távolról sem játszottak mellé-
kes szerepet. Közelről még kevésbé.
A szépséges Sylviát azonban ez sem elégítette ki különösebben, mint első filmjei, s lassan halványodni kezdett a filmvásznak meztelen csillaga. A folyamatot fölgyorsította magánéletének számos szomorú eseménye. Mindezek következtében egyre gyakrabban nyúlt a szeszes pohárhoz, az ajzó- és a kábítószerekhez.
Mindezek után Sylvia úgy döntött, hogy újra fölvevőgép elé áll. Vagy, hogy új életet kezdjen, vagy, hogy emlékezzék ifjú éveire.
A művésznőnek csöppnyi kétsége sincs afelől, hogy új filmje is legalább akkora sikereket hoz, mint a régiek. Magabiztosságát növeli, hogy 15 éves fia is ezen a véleményen van, amelyet arra alapoz, hogy szorgalmasan tanulmányozta anyuci megelőző összes film-jét.
RÁKLEGYŐZŐ RUTH
Az 56 éves Ruth Heydrich kétszer volt győztese, négyszer pedig második helyezettje az Ironman (Vasember) elnevezésű hárompróba bajnokságnak.
Mégsem ez a legfőbb győzelme. Pedig az sem akármi, ha a vasember - vagy esetünkben a vasasszony - szusz-szanásnyi szünet nélkül 4 kilométernyi úszás után nyeregbe száll, hogy 180 kilométer után még lefussa a maratoni távot. Hawai szigetén ugyanis ez a hárompróba.
Ruth asszony akkor vetette alá magát ennek a rettenetes megterhelésnek, amikor megtudta, hogy rákja van. Ennek kilenc éve. Az asszony akkor
úgy döntött, hogy rá nagy szüksége van a gyermekeinek és a férjének, tehát hadat üzen a kórnak és figyelmen kívül hagyja az orvosok kórisméjét, Ruth asszony szavaival a halálos ítéletet. Arra a meggyőződésre jutott, hogy ha a lehetetlenen felül is megterheli a szervezetét, az olyan ellenanyagok termelésével válaszol, amelyek leküzdik a halálos kórt, fokozzák a test ellenálló képességét. A szikéhez szokott orvosok a fejüket csóválták, Ruth pedig megkezdte az edzéseket.
Hetente 80-100 kilométernyit fut, 8 kilométert úszik és 6 órát tölt a bicikli nyergében. Mindezt kemény diétá-
val egészíti ki, amely rizsből, gyümölcsökből, zöldségből és zabpehelyből, valamint vízből áll.
Havonta összesen 60 dollárt költ magára. A ruhatára célszerű: melegítőkből, edzőcipőkből és trikókból áll.
- Érzem, hogy a testem at-létikus lett, izmossá vált. A böröm remek, vérellátásban részesül. Az edzettség ráadásul megnövelte nemi igényeimet is - összegezte tapasztalatait a Novoje Vremjában közölt képről ítélve ma is vonzó Ruth Heydrich asszony, aki elől meghátrált a rák. Ez a legfőbb győzelme.
F. Gy.
Vita a helyi adókról
A K;ini/siii kö/eleti klub november 13-án, s/.erdan esle 6 ómkor a IISiMk-ban lakossági lóriimul s/.erve/.. Meghalásra kerül a kanizsai közgyűlés „Helyi adók"-ról s/.óló rendeletterv e/ele. Minden érdeklődő városi polgárt tisztelettel \ árnak.
1ml. november a.
KANIZSA
Gondok a leánykollégium fűtése körül
Hiába készült el határidőre a volt Hámán Kató Leánykollégium kazánház kiépítési fűtésrekonstrukciója, hiszen a kivitelező a hetvenkétórás folyamatos próbafűtést sem tudta elvégezni. Az üzemeltetés során derült ki ugyanis, hogy a belső rendszer elhasználó-dottsága miatt a radiátorok sorra mondják fel a szolgála-
tot. A megoldást a fűtőtestek és a hozzájuk tartozó szerelvények teljes cseréje jelentheti, ami további 3,5 milliós költséget von maga után. A polgármester úr tájékoztatójában ennek az összegnek előteremtési módját is ismertette, de ehhez természetesen szükséges a képviselő testület beleegyezése is. (-)
Ré^i tulajdonosáé a volt miklósfai óvoda
Mint az korábban ismertté vált, a Miklósfai Egyházközség visszaigényelte a Miklósfa, Szentendrei u. 3. szám alatti ingatlanát. Az ügylet végére mostanra pont ke-
rült, hiszen az óvodának használt épület térítésmentesen visszaadásra került az egyházközségnek. Az ingatlan nyilvántartásba tehát ismét a régi-új tulajdonos szerepel. (-)
Bőségszaru
Jelen írásunkban nem a cégek pontos neve, hanem a jelenség maga a fontos. Kérésre természetesen az intézményeket is megnevezzük.
Az ember önként és jószántából megköti a kőtelező felelősségbiztosítást. Választék van biztosítókból, amelyek, ugye szinte azonos feltételekkel kötik meg a jelzett biztosítást. Minthogy e sorok írójának átutalási betétszámlája van, s eddig erről emelték le a biztosítási díjakat a biztosítók, természetesnek vette, hogy ezután is így lesz. Ehhez képest meglepődött, amikor jött a levél a befizetési lappal. Figyelmes felszólítás. Node az ügyfél bízott a biztosító bölcsességében, s nem is csalódott. Külön levélben közölte, hogy az átutalási betétszámláról emeli le a három havi díjat. Aztán megérkezett maga a kötvény is. Mindez bagatell három levél, s mégcsak nem is szabványos, hanem hosszú és ablakos borítékban. Telik a befizetett biztosítási díjból, amely talán ilyesféle levelez-getés híján vagy annak csökkentésével eleve mérsékelhető.
Más. Az ember kiválasztja magának a szerinte megfelelő pénzintézetet, s ott elhelyezi német márkáját. Kap is egy szépséges számítógépes, két oldalán kilyuggatott papírt a
betét igazolására. Aztán másnap jön a posta, benne egy levél. A betét nyugtázását igazoló újabb - az előbbinél kisebb - írással. Telik a betéti díjakból, amelyeknek a pénzintézetre eső haszna tán másra is fordítható volna.
Még mondja valaki, hogy nem élünk gazdag országban. Egyenesen bőségszaruban élünk. De ha így megy tovább, félő, hogy elmarad a bőség, uuu-uu...
F. Gy.
Buszok a régi úton
Lakossági kezdeményezésre közvéleménykutatást végzett Nagykanizsa Polgármesteri Hivatala Katonarét lakói között. A tájékoztató és tájékozódó jellegű kérdőíven a lakókat érintő autóbusz járatok három lehetséges útvonalát szondázták meg. A vizsgálat eredménye szerint az érintettek több mint ötven százalékának a jelenlegi útvonalak felelnek meg legjobban, így a 31, 33 és 34Y jelű autóbuszok a jövőben is a Kórház u.-Teleki «.-Hevesi S. útvonalán közlekednek. (-)
Levél Kovásznára
Mint ahogy lapunk beszámolt már róla, dr. Benkő Gyula kovásznai főorvos hagyományteremtő szándékkal új elismerési formát ajánlott fel a kanizsai diákok számára. Ezek szerint minden tanév végén harminc, maga által faragott kopjafát adományoz azon középiskolás diákoknak, akik a legjobb tanulmányi eredményt érték el. A nemes gesztust viszonozva a közgyűlés és a polgármester nevében köszönő levél íratott Kovásznára, amelyet a nemrégiben Erdélyben járt gazdasági és kulturális küldöttség adott át. (-)
Mindennapi indulataink
„Én már abban az állapotban vagyok, hogy napok óta nem alszom, nem tudom kihez forduljak, ki segít nekem. Nagyon kérem írjanak egy cikket, hogy lássák azok az emberek, mit tettek velem.
Tizennyolc évvel ezelőtt balesetben meghaltak a szüleim. Örökbefogadtak, mostani szüleimtől csak jót, szeretetet kaptam. Felneveltek, nekik köszönhetem, hogy az életben meg tudom állni a helyem. Nemrégen megismerkedtem egy fiatal lány-nyal. Tetszett nekem, többször beszélgettünk, együtt szórakoztunk, párszor hozzájuk is felmentem. A kislánynak van egy bátyja, aki néhány napja megtudta, hogy árva vagyok. Azóta utcán, szórakozóhelyen állandóan molesztál, utánam kiabál: Te lelenc! Hagyd békén a húgomat!
Én ezt már nem bírom. 21 éves vagyok, rendesen dolgozom, sok barátom van. Soha eddig senki nem alázott meg. Gondoltam, hogy felmegyek a lány szüleihez és emberi módon, velük megbeszélve tisztázom a dolgot. Úgy jöttem el onnan, hogy a kislány apja az ajtóban még kétszer fenékbe is rúgott...
Nem az a problémám, hogy a kislányhoz nem engednek közeledni, hanem mert ezt azért tiltják, hogy én szerintük nem vagyok rendes ember.
Mondják meg! Én vagyok túlságosan érzékeny, hogy ilyen dolgokat ennyire a szívemre veszek?... Mondják: Lehet ebből újságcikket írni? Érdemes-e az én problémámmal foglalkozni?"
Gyurik Irén:
: HALOTTAINK EMLÉKÉRE
Könnyek ömlenek feletted
síri hajlékon gyászhantok megdermedt tetején fényözön gyúl fejfák keresztjén kegyelet koszorúja billen
seb nyílik fel lelkünk aranyozott emlékveretén
''91 október
KANIZSA
1991. november S.
Önkormányzati niorzsák
(Folytatás a címlapról)
Elmarasztalás
Elsőként Spingár Ferencné miklósfai óvodavezető fegyelmi ügyében született „elmarasztaló ítélet". Az óvoda területén kivágott 34 fa miatt megrovást kapott a vezető. Bár a fák kivágásához semmiféle hatósági engedélyre nem volt szükség, a testület a kivágott fák számát túl soknak találta ahhoz, hogy szó nélkül hagyhassa.
Kollégiumok
Zrínyi kontra Cserháti, testület kontra szakszervezet, x kontra y, és így tovább... A kollégium összevonás ügyben „bemondott" kontrák és re-kontrák száma most a Pedagógus Szakszervezet vétójával szaporodott. A szakszervezet munkajogi, eljárásbeli hibákat vélt felfedezni a két kollégium összevonásáról és iskolakollégiummá való átalakításáról hozott közgyűlési döntésben. Levelet írtak hát a Köztársasági megbízottnak, aki véleményezéseben semmi jogsértőt nem talált a határozatban, így a képviselők is megnyugodhattak és változatlanul hagyhatták korábbi döntésüket.
Ápolási igazgató sokadszori szavazásra
Másodszori pályáztatás után végre ván Ápolási Igazgatója a kanizsai kórháznak. A testület 16 igen szavazattal Marton Ferencnét bízta meg a feladatok ellátásával. A négy pályázó közül csak harmadszorra sikerült a megfelelő szavazati aránnyal az új ápolási igazgatót kiválasztani, hisz befolyásolta a testületet, hogty az Egészségügyi Dolgozók Független Szakszervezetének közvéleménykutatása szerint nem a megválasztott jelölt a legnépszerűbb. Végül az a képviselői vélemény győzedelmeskedett, hogy a népszerű és a jó vezető ket különböző kategória.
.Érzelmes" IKKV
Az elefántoknál a terhesség ideje két év. Ettől még messze van az IKKV ügye, de a hétfői - sokadik - döntési próbálkozás is csak részeredményt hozott. A múlt hétről áthúzódó napirend tárgyalása bocsánatkérésre való felhívással kezdődött. Dömötörffy
képviselő hozzászólásának „csomagolása" miatt meg is követte dr. Szőllősi Editet, de az elhangzottak tartalmához továbbra is ragaszkodott. A „konyhapénzt tehát visszavonta, de az alkalmatlanságot fenntartotta.
A további vitában aztán már konszolidált formában következtek egymás után a felszólalások. Jancsi György például arról beszélt, hogy az IKKV üggyel immár 13 hónapja foglalkozik a testület, itt lenne tehát az ideje valamiféle következtetések levonásának. Dr. Kereskai István felolvasta Sasvári Gyula (volt) pályázó levelét, melyben arról ertesíti a közgyűlést, hogy a kialakult helyzet miatt- a jelöltségtől visszalép. Innentől tehát arról kellett döntenie a testületnek, hogy elfogadja-e a maradék egy pályázót. Végül ez nem történt meg. Kétszer szavaztak a képviselők, először arról, hogy eredményesnek fogadják-e el a pályazatot. Tizenhárom igennel vették tudomásul, hogy a pályázat sikeres volt. Ezután a név szerinti szavazáson 11 igen, 6 nem és 8 tartózkodás mellett dr. Szőllősi Editet nem nevezték ki a Va-gyongondnokság és Házkeze-Fesi Intézmény élére. Utóbb többen megkérdőjelezték, ha az egy szem pályázatot elfogadta a testület, hogy történhetett meg a pályazatot író személy elutasítása.
Az IKKV sorsa tehát még mindig függőben van. Átmeneti megoldásként az átalakítás vezénylésére a testület december 3Í-i határidővel Szécsi Lászlót bízta meg a cég vezetésével, az átalakítási feladatok végrehajtásával.
Benzinkút
Amennyiben a közgyűlési határozat értelmében a Hivatalnak rövid időn belül sikerül tető alá hozni a szerződést, Nagykanizsa újabb benzinkúttal gyarapodik. Háromezer forintos négyzetméterenkénti áron az ARÁL Hungária Kft. kapja meg a Thury laktanya északi oldalán levő üres közterületet, és itt építik fel az új benzinkutat.
Hatáskörök
A közgyűlés állandó időzavarban van. Az önkormányzati törvény sok olyan feladatot is hatáskörébe utal, melyek megoldására a szakapparátusnak van meg a kompetenciája. Hétfőn a képviselők ezért döntöttek úgy, hogy 24 hatáskört a Polgármesternek ad át, és
ezen keresztül az általa irányított Hivatalra bízza ezeknek az ügyeknek a megoldását.
* Nem egészen egy perc alatt fogadták el a képviselők az SZMSZ módosítását. Ezután a közgyűlés előtt négy munkanappal meg kell, hogy kapják az írásos előterjeszte-seket.
Új munkarend
Megváltozott a Polgármesteri Hivatal munkarendje és ügyfélfogadási ideje. Az elfogadott határozat szerint a hivatali munkaidő 7.30-kor kezdődik, és a szerdai 17 órai meghosszabbítás kivételével 16.00-ig tart. Hétfőn 16-ig, szerdán 17-ig, pénteken pedig 12-ig lesz ezek után ügyfélfogadás.
AZ „ADÓS" FIZET
A források megtalálásával megoldódott a HUMÁN GESZ-nél jelentkezett - még a régi GAMESZ-től származó - adóhiány ügye. A lakossági többletadókból rendezik a tartozást.
Pénzügyi vizsgálatok
A pénzügyi Ellenőrző Bizottság a közeljövőben négy vizsgálatot indít meg. 1991. január 1-től vizsgálják az IKKV vagyonkezelői tevékenységét, különös tekintettel az átalakulási folyamatra. A volt Költségvetési Üzem 1991. évi mérleget 92. február végéig tekinti át a bizottság. A Városgazdálkodási Vállalatnál a tevékenységi körök jövedelmezősége és az esetleges privatizációs lehetőségek vizsgálata a fő szempont. Negyedikként pedig egy régebbi határozat végrehajtásával bízták meg a PEB-et. November 31-ig negyedéves bontásban vizsgálják meg a VOLÁN vállalat év eleji tarifaemelésének hatásait.
VÁSÁRCSARNOK
A vállalkozói alapon megépítendő új vásárcsarnok ügyében több módosítással fogadta el a testület az előterjesztést. Az Alfától Omegáig Kft. által igényelt tesületet nem adja el a város, hanem apportként viszi be a vállalkozásba. Ezáltal az előterjesztésből kiesett a pályáztatási javaslat, illetve a bevétel felhasználási megkötése. Benne maradt viszont egy korábban már sokat vitatott mondat. „A létesítmény átadását követően a jelenlegi élelmiszerpiac funkciója megszűnik, egyéb hasznosítási mód kerül kidolgozásra." A testület értelmezése szerint ez pusztán annyit
jelent, hogy a vásárcsarnok felépülte után a piaci verseny miatt előbb-utóbb (akár több év alatt) magától megszűnik a mostani piactér. Semmiféle külső kényszerről nincs tehát szó.
VGV
A Városgazdálkodási és Kommunális Szolgáltató Vállalat átalakítására a testület határozata értelmében 1992-ben kerül majd sor.
„SZESZ* RENDELET"
A képviselők módosították a közterülethasználatról szóló rendeletet. Ezek után szigorúan tiltják az alkoholok es alkoholtartalmú italok közterületen való árusítását. Az utcai árusok tehát mostantól még reklámáron sem árusíthatják a svéd-cseppet, hisz az is alkoholtartalmú.
FELLEBBEZÉS ELUTASÍTVA
Jogi kerékkötésnek is nevezhető a 14. napirend. A közgyűlés mint másodfokú hatóság egy ápolási díj fellebbezési ügyében a hatályos jogszabályok értelmében nem hozhatott más döntést, mint az elutasítást. Hiába a jószándék, a segítőkészség, a felsőbb szabályozás csak elutasítást engedélyez, a mozgástér ennyi..
ADOK-VESZEK
A testület kisebb vita után 5 ingatlan elidegenítéséről döntött, melyek megvásárlására pályázatot írnak majd ki.
A kamatadó támogatasok elbírálását a kögyűlés a Népjóléti Bizottság hatáskörebe utalta, miután sikerült megteremteni az anyagi fedezetet.
A Dobó I. utcai ingatlan eladás ügyében a testület úgy döntött, hogy a Hivatal folytasson további egyeztetést a leendő vásárlóval, és a későbbiekben kerüljön ismét a közgyűlés elé az ügy.
A Kazanlak 4-10 és 9-11. számú ingatlanok eladásáról is később döntenek. A képviselők megvárják annak az elvi rendszernek a kialakítását, melyet a Hivatal készít el a vállalkozások élénkítésének és az kapcsolódó pályáztatásoknak a gyakorlatára.
A második évét megkezdő kanizsa közgyűlés november 4-én kezdődött és még aznap 11.15-kor végetért ülése a következő összejövetel 9 napirendjének elfogadásával ért véget.
Nagy Imre
j^^^^^^^^^MlilliiBilliBlBilililiC KANIZSA I
A 007 NEM JELENTKEZIK
Helyszín: Nagykanizsa, Dózsa és Petőfi utcák kereszteződése. Időpont: péntek, éjfél után fél kettő. Esemény: a jócskán ittas, randalírozó 4-5 fiatalt mit sem érdekli a környékbeliek éjszakai nyugalma. Rendőri segítség kellene. Egy bátor lakó a garázsok melletti segélyhívó telefonhoz oson. Hiába nyomja a piros gombot, a 007 nem jelentkezik. A berendezés néma, akár a sír. A lakók annakidején örültek a
kocsmaközeli kék-fehér segélyhívónak, de ez nem sokáig tartott. Nincs már ilyen gondjuk a Korvin Ottó és a Kinizsi utcákban lakóknak sem. Ott már a berendezés sincs meg, fél éve, hogy eltűnt, közelebbit senki sem tud róla. A Zemlén utcában és a Kiskanizsán a Templom téren még ott vannak - a fűben pihennek. A Véndiófa Vendéglő előtt mintha új lenne, de az sem jó - a piások használják, hadd ne kerüljön papírra.
A Zalai Sportrevüben
Fontos gondolatokat mond el, mint Hajmási Ferenc, a zalaegeszegi Báthory Szakközépiskola tanára, aki nem adja föl: újra vezetőedző akar lenni NB-s csapatnál.
Miért nem lett Haász Sándor a ZTE edzője, pedig megkeresték az urak a sportkörtől? A kérdésre maga Haász válaszolt. A kanizsai ké-zisek szakasznyitó és záró helyzetét elemzi a lap, amely arra a kérdésre is választ keres, hogy mi lesz a kanizsai vasutasokkal a Mi lesz veled, MÁV NTE? című írásban.
Ugyancsak lezárnak egy szakaszt a kanizsai kosarasok. Milyen érzésekkel? Megtudja, aki elolvassa a Zalai Sportrevü mai, pénteki számát.
hogy mire. Sajnos a többi meglévő sincs jobb helyzetben.
A KANIZSA ez évi május 3-i számában egy olvasói levél kapcsán már szóltunk a rendőrségi segélyhívó telefonokról. Horváth Árpád rendőr-százados, a közlekedési alosztály vezetője akkor úgy nyilatkozott, hogy 9 segélyhívó telefon van a városban, de egy sem működik. Javításuk, karbantartásuk a rendőrség műszerészeinek dolga, és feltétlenül intézkedni kell. Vajon mi történt azóta? Tud-e ebben a kérdésben valaki megnyugtató választ adni? A Nagykanizsai Rendőrkapitányság hivatalvezetőjének megbízottjától telefonon kaptuk a tájékoztatást: az ügy Zalaegerszeghez tartozik. Horváth Ferenc r. őrgy. a Zala megyei Rendőr-főkapitányság híradó alaosztályának vezetője készséggel állt lapunk rendelkezesére. Telefaxon küldött gyors válaszából a következőket tudtuk meg:
- A Nagykanizsa közterületén elhelyezett rendőrségi segélyhívó telefonokkal kapcsolatban, azok műszaki állapotára és az azokban okozott károkra vonatkozóan a következőket állapítottam meg. E berendezések telepítésére 1981-82-ben került sor, mely a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság részére közel 3 millió forint kiadást jelentett. Nagykanizsán 9 db segélyhívó oszlop felállítása és ezzel egyidőben erre a célra egy külön központ létesítése is megtörtént. Időközben a berendezéseket előállító KTSZ megszűnt, emiatt az alkatrészek beszerzése nehézkessé vált. A rongálással okozott kár értéke 80 ezer fo-
f-N
Az Erkel Ferenc Olajiipari Művelődési Házban
1991. november 11-12-én, 8-18 óráig
ENGEDMÉNYES KARÁCSONYI VÁSÁR
- farmeráruk
- szabadidőruhák
- vászon bélelt dzsekik
- női csizmák
- sportcipők.
Minden érdeklő dót szeretettet vámnkj
\_J
rint. A még meglévő készülékek meghibásodásait a selejtezésre kerülő oszlopokból kiszerelt alkatrészek felhasználásával javítjuk. A nagykanizsai központ alkatrész hiányában működésképtelen. A segélyhívó berendezések üzembehelyezése a telefonnal ellátatlan területek és a rendőrségi ügyeletek közötti kapcsolat megteremtését célozta. Ez év tavaszán felajánlottuk a Távközlési Igazgatóságnak, hogy az általunk kiépített érpárra - a segélyhívók helyén - postai nyilvános állomásokat telepítsen. Ez a megoldás szélesebb lakossági érdekeket szolgálna. Az illetékesektől, azt a választ kaptuk, hogy kezdeményezésünket a tervezésnél figyelembe veszik. Más megyékben is ezt a lehetőséget használták fel a nyilvános állomások számának bővítéséhez.
Korvin Ottó utca -vonal még van
A megoldás kulcsa tehát még mindig Zalaegerszegen, ezúttal a Zala Megyei Távközlési Igazgatóságnál keresendő. Egyre romló közbiztonságunk érdeke kívánja: valaki menjen már el érte! írta és fényképezte:
Tóth Ferenc
Tájékoztató
a helyi adórendeletek bevezetésének előkészítéséről
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 143/1991. számú, szeptember 9-én kelt határozatával kötelezte a Polgármesteri Hivatalt, hogy az 1990. évi C. törvény alapján tegyen javaslatot helyi adók bevezetésére. Egyúttal kinyilvánította szándékát arra vonatkozóan is, hogy az adók bevezetését 1992. január 1-től tartja indokoltnak.
A Polgármesteri Hivatal ezen kötelezésnek eleget téve, az előkészítő munkálatokat elvégezte. Teljeskörű áttekintő anyagot adott az egyes helyi adónemek bevezetésének lehetőségeiről.
Széles körű bizottsági előkészítő munkát követően a közgyűlés első fordulóban 1991. október 28-án tárgyalta részletesen a rendelet-tervezet szintjéig kidolgozott koncepcionális anyagot. Figyelemmel a lakosság és a vállalkozók várható teherbíró képességére, három adófajta bevezetését tartotta lehetségesnek és indokoltnak:
- a magánszemélyek nem lakás céljára szolgáló helyiségeinek építményadóval történő adóztatását,
- a vállalkozók kommunális adóval történő terhelését, továbbá
- a helyi iparűzési adó megállapítását.
Ugyanakkor a közgyűlés állást foglalt a tekintetben is, hogy 1992. január 1 -el a lakásingatlanok adóztatását nem vezeti be. Annak indokoltságát az új központi lakásügyi jogszabályok függvényében újra tárgyalja.
A közgyűlés ad-hoc bizottságot jelölt ki azzal a céllal, hogy széleskörű véleményezési és egyeztetési lehetőséget biztosítson az adóztatásban érintettek érdekképviseleti szerveivel. Az ad-hoc bizottság munkájának elvégzésére rendkívül rövid idő áll rendelkezésre, mivel a közgyűlés 1991. november 25-i ülésén dönteni kíván a helyi adóztatás kérdésében.
A rendkívül rövid egyeztetési határidő miatt az ad-hoc bizottság kéri mindazon szervezeteket, akik a munkában részt kívánnak venni, szíveskedjenek egyeztetési szándékukat Farkas Zoltán alpolgármester úrnál, a bizottság vezetőjénél jelezni.
A tervezett egyeztetési időpontjaink: 1991. november 11-én (hétfő) 15-18 óráig 13-án (szerda) 15-18 óráig 15-én (péntek) 15-18 óráig
Természetesen, az egyeztetés érdemi előkészítése érdekében az érdekvédelmi szervezetek részére a megfelelő információs anyag biztosítására az ad-hoc bizottság lehetőséget biztosít.
Nagykanizsa, 1991. november 5.
a Közgyűlés ad-hoc bizottsága
Kiskanizsa kiiktatva
KANIZSA
199 § OOVt-mbM 8.
Hetven sorban
a betegétkefztetésről
iiiiiaiiiM

Nemrégiben egy karikatúra hívta fel magára a figyelmet. A rajzon a beteg élelemmel, ágyneművel és tüzelővel állt a korház felvételi irodája előtt. Nos, ha az utóbbi kettőt nem is viszik magukkal a betegek, majdnem mindenki igényel hazai ennivalót a gyógykezelés idejére. Hogyan működik hát egy 815 ágyas kórház - mint a kanizsai - élelmezése? Hogyan lehet a jelenlegi gazdasági viszonyok közepette rendszeresen ellátni 600 fő beteget és ugyanannyi személyzeti étkezőt? Erre kerestük a választ.
Kovács Zoltán gazdasági igazgató az élelmezés költségvetéséről így tájékoztatott.
A nagykanizsai kórház gazdálkodása bázisfinanszírozási rendszer szerint működik. A Társadalombiztosítási Igazgatóság havonta utalja le a működési költséget. Ennek az ösz-szegnek egy része élelmezésre fordítható. Ugye ez kimondva egy tekintélyes összeg, de igazából az érdekel mindenkit, hogy mennyi is a naponta egy betegre jutó étkezési norma. Március 1. előtt 82 Ft volt. Természetesen napjainkban ez az összeg egyáltalan nem lenne elég. Az év elején a helyi önkormányzat száz Ft-ot javasolt, de a Társadalombiztosítás lehetőségei miatt a 82 Ft-ot csak 90-re tudtuk felemelni.
A dologi költségnél ebben az évben 34,7 millió finanszírozási hiány várható, amit csökkenteni fog a helyi önkormányzat 14 millió Ft-ja. Ez az összeg az előirányzat szerint csak felújításra fordítható. Hogy milyen volumenű lehet
a felújítás a kórházban, azt a legjobban azzal tudom bizonyítani, ha elmondom: egyszerre 600 ablak cseréjére lenne szükség. Energiára, gyógyszerekre, gyógyászati segédeszközökre a Társadalombiztosítási Igazgatóságtól pótelőirányzatot kaptunk. A helyi önkormányzat a fenti ösz-szegen kívül egyéb működési költséghez nem járul hozzá.
- Jelenleg a konyhán is folyik a felújítás - veszi át a szót Kozicz Józsefné élelmezési osztályvezető. Ettől függetlenül megfőzzük azt az 1200 adagot naponta. Bizony előfordul, hogy 15-20 féle ételt készítünk, beleértve a diétások ellátását is. Negyvennégy szakács két műszakban nem tétlenkedhet, a milánói makarónitól a kapor mártásig, széles skálán főznek.
Tudom, hogy sokan pótlást hozatnak be a betegágy mellé. Elismerem, hogy egy kocka sajt nem bőséges reggeli, de az ebéd adagokat megfelelőnek tartom. Hetente kétszer meleg vacsora van, máskor kalács vajjal vagy felvágott. Tejes italt, teát este is mindig '' ap a beteg. Csak azok tudják igazolni, akik mostanában az osztályokon feküdtek, hogy szőlő, alma, zöldpaprika és
Earadicsom is jut a tányérok-a. Persze nem minden nap. Ha napi 100 Ft lenne a betegek étkezési normája, sokkal jobban tudnék gazdálkodni. Az a 10 Ft különbség is nagyon hiányzik. Igyekszünk mindent megtenni, hogy kedvezőbb legyen a kórházi koszt. Kihasználjuk az akciós vásár-
k;
lásokat, magánszemélytől veszünk árut, saját sertéshizlaldánk van.
Szeretnék élni a lehetőséggel, ezért tájékoztatom a rászorulókat - elsősorban a lisztérzékeny betegségben szenvedőket -, hogy speciális kenyeret sütünk, és térítés ellenében rendelkezésükre bocsátjuk.
Az étkezés minőségének javításához az is hozzájárulna, ha valamelyik intézménynek 200 vendégebédet főznénk. A kapacitásunk ezt bőven elbírná.
Végezetül két beteg véleménye.
T. Jenöné: Nekem nincs különösebb problémám a koszttal. Szeretem a főzeléket, ezért főként azt eszem. Evésről fölösleges kérdezgetnie az embereket, mert az ízlések sokfélék. Emlékszem én arra is, hogy háromféle menüből lehetett választani az üdülőben, mégis volt, aki a hurkasütőnéi vacsorázott. Azt azonban írja meg, hogy miért engednek a kórtermek belső ablakpárkányain ennivalót tárolni. Csak azt mondhatom, hogy aki a kórházban éhesen kel fel a tányérja mellől, az vessen magára!
Horváth István: Jóízű ételeket kapunk, de keveset. A férfitársak is mind hozatnak be pótlást. Különösen kenyérfélét, mert az aztán itt nem a legjobb. Meg az sem szerencsés, hogy fél 12-kor van ebéd, 5 órakor meg a vacsora. Alvásig így nagyon megéhezünk. De hát gyógyulni jöttünk, nem hízni.
Büki Erzsébet
{
Világvárosi dugó
Az útfeltúrásokról, egy-egy sáv ideiglenes megszűnéséről, ma már kár is Kanizsán beszélni. A csőtörést, gázszivárgást, útjavítást el kell végezni, ezen vitázni nem lehet.
A havonta egyszer megrendezett nagyvásárról szintén kár szót ejteni. Régi hagyomány, jó hagyomány, kell a városnak.
A kettő közötti összefüggés azonban ma már több mint irritáló. A kulcsszó a közlekedés. Mármint, hogy ilyenkor nincs. Se előre, se hátra.
A belváros közlekedése csendes napokon, „normális" körülmények között is a legnagyobb világvárosok forgalmi dugóihoz hasonlít. Ha meg két
autóval több kerül a forgalomba, csak araszolgatunk, égetjük a kuplungot, gyötörjük a motort, és több kiló ólmot juttatunk a járókelők tüdejébe.
Tényleg nincs megoldás? Ha van, akkor ki az illetékes? És hol vannak ilyenkor?
A zsömle esete a napidíjjal
A zsömle igen sokáig 40 fillér volt. Három friss, ropogós zsömlével már nem éhezett az ember. Aki panaszolta, hogy kevés a 31 Ft-os napidíj, annak azt válaszolták, lehet venni rajta 75 darab zsömlét. Ugyebár kiküldetésben ki bírt volna ennyit felfalni?
A 80-as évek elején a zsömle egyszerre csak elkezdett növekedni. No, nem a térfogata, hanem az ára. Érdekes, hogy elö-ször csak 10, aztán mindig 20 fillérrel kellett többet fizetni érte. Az 50-böl 70, a 70-böl 90 fillér lett, és így tovább. Egyszer csak arra ébredtünk, hogy egy szem - sokszor száraz, pirinyó, fénytelen -zsömle ára már 2 Ft fölé emelkedett. Lett 2,20, aztán hirtelen 2,50-re ugrott az ára. Most itt tartunk.
Képzeljünk el egy 5 tagú családot! Könnyedén elzsömlézgetnénk reggelente 40-50 Ft-ot. Mellé már csak tea juthat, hisz a drága tejre a családi költségvetésből nem futja.
Hát a napidíj? Az 80 Ft lett. így azután a két és félszeresére nőtt ősszegből a 75 darab helyett vehetünk 32-őt.
Igaz, a péksütemények az utóbbi időben nagyobbak lettek, de még nagyobb formájukban se akkorák, hogy áruk és a jelenlegi napidíj összhangba kerülhetne.
Most vagy a zsömle4ára sok, vagy a napidíj kevés. Azt hiszem a többség az előbbire tippelne, mert a mindennapi zsömlénk elve-szejtése igen csak fájó dolog. Nemcsak a gyomrunk-
nak■ B. E.
KANIZSA
1991. november 9►
■I
- ön szerint milyen szerepet tölt be a hit, a vallás az emberiség történetében?
- Én azt gondolom, ha az embereket engedik szabadon hinni, és az egyházak nem a szellem irányítására vállalkoznak, hanem egyfajta bábáskodásra, akkor a hitnek, az isten iránti bizalomnak nagyon fontos szerepe lehet.
A szabad ember mint eszménykép, szerintem úgy határozható meg, hogy egyedül csak istentói függ, cselekedeteit a szeretet korlátozza. Valamilyen módon talán minden vallás erről beszél. Számomra sokkal hangsúlyosabb ez a része, mint az elvont, túlvilági dolgok. Ez utóbbi az a terület, ahol a legtöbb érthetetlenséget lehet mondani, viszont a vallás gyakorlati része, mely szeretetre, a másik ember elfogadására ösztönöz, az rendkívül lényeges és fontos dolog.
- Ma az egyházak egyre aktívabban vesznek részt közéletünkben. Hogyan értékeli ezt a gyakorlatot?
- Az a helyzet, hogy az egyházak nagyon későn eszméltek fel a rendszerváltás idején. Csak egyetlen példája ennek az a március 15-e, mikor már nagyon jól lehetett látni, hogy az egyes csoportok hogyan szerveződnek meg - volt már MDF, SZDSZ stb. - az egyházak még mindig a hivatalos állami ünnepségen vettek részt, a régi rendszer képviselőivel.
Ez a fajta abszolút kormánypártiság jelentkezett később is. Az Antall-kormány megújhodási programjának beterjesztésekor az egyházak szükségesnek érezték, hogy egy közös nyilatkozatban fejezzék ki csodálatukat a program iránt. Nem a programot akarom minősíteni, csak magát a tényt említem, hogy azonnal fel akartak zárkózni. Ezt oly módon próbálta meghálálni a kormány, hogy beterjesztette az egyházi ingatlanokról szóló törvényt. Megítélésem szerint ez hosszú évekre sok zűrzavart és kárt fog okozni az egyházaknak is. Rájuk hárul a hálátlan szerep - visszaszerezni az ingatlanokat olyanoktól, akik gyanútlanul, többnyire jó dolgokra használták azokat.
A kormányzópártokat hallgatva látszik, hogy minél gyorsabban cselekvési helyzetbe akarják hozni az egyházakat. Amiért erre törekszenek az az, hogy szükségük van arra a szavazóbázisra, amely becsületesen eljár - hitéből fakadóan is -szavazni. A becslések szerint ez a választók 15%-át jelentheti.
Úgy vélem, hogy ez húzódik meg igazán a dolog mögött. Nagyon sajnálom, hogy nem az egyházak álltak elő elképzeléseikkel, hanem az állam próbálta őket helyzetbe hozni azzal, hogy rájuk öntötte
99
Lemondunk-e a bosszúról
99
vagy sem,
Beszélgetés Iványi Gábor metodista lelkésszel
ezt az egész ingatlanügyet - és persze még egy sereg más dolgot - amiben fuldokolnak.
- Véleménye szerint milyen lehetne a hit és a politika viszonya?
- A hívő embernek joga - és ha szabad ezt a kifejezést használni, kötelessége -a becsületes politizálás. Ez nem azt jelenti, hogy sodródnia vagy közelharcot kell vívnia. Hadd idézzek egy gondolatot Jeremiás próféta könyvéből. Fogságba induló honfitársainak mondja; „Igyekezzetek a város jólétén, mert annak jóléte a Ti jólétetek!'' Ha lefordítjuk, akkor ez azt jelenti, hogy politizáljatok. Jómagam azt képviselem, hogy a hívő embernek példamutatóan szabad és kell politizálnia, fontos kell legyen számára, hogy mi történik a „városban"
- A Bibliából idézett. A Szentírás egyik legfontosabb értékpárja foglalkoztatja ma talán legjobban a politikai közéletet - a bűnbocsánat és a megbánás.
- Egymásnak mi igazán megbocsájtani nem tudunk. Legfeljebb le tudunk mon-
dani a bosszúról. Sok-sok szónoklat „szállt el" már erről a parlamentben is, mert nem igazán tudjuk, hogy miről beszélünk. Itt csak arról lehet szó, hogy lemondunk-e a bosszúról vagy sem. Egyedül Istennek van joga megbocsátani, embernek nem.
Nagy kérdés most az, hogy az elmúlt rendszer bűnei kapcsán olyan dolgot csinálunk-e, ami a megbékélést és a korszak lezárását jelenti, vagy pedig ezt is el fogjuk rontani, és olyan helyzetet idézünk elő, amikor a már meglevők mellett újabb feszültségeket gerjesztünk.
A Bibliánál maradva, ha csak Jézus történetét nézem végig, a maihoz hasonló problémákat lehet felfedezni. Ott van a keresztje alatt a kivégzést irányító tiszt, aki döbbenten ébred rá, hogy mit tett. Ott van a tömeg, akik Jézus halálakor eszméltek rá, hogy mit csináltak. Ott vannak a főpapok, akik egy adott pillanatban, személyes bosszúvágyuk alapján döntöttek. Ott van Pilátus, aki egy furcsa zsákutcába került saját tehetetlensége, gyávasága miatt.
Megtörtént tehát a szörnyűség. És mit csinál Jézus? Imádkozik azokért, akik ezt tették, és részéről a dolog le van tudva. Mária, a tanítványok sem kérik, hogy a bűnösöket vonják felelősségre. A probléma mégsincs megoldva, mert ebből a helyzetből nyeri immár két évezrede az antiszemitizmus a táptalaját. A későbbi korokban tehát igazságot akarnak tenni és azt mondják, most megfizetünk Krisztus gyilkosainak. Ezzel a jelszóval kergetik végig Európán a zsidókat.
Mindezt a bibliai példát végig nem gondolni, egy magát kereszténynek nevező kormánynak nemcsak botorság, hanem felelőtlenség is. Felelőtlenség rászabadítani a társadalomra kezelhetetlen perek ezreit.
Én azt hiszem, az lenne a megoldás, hogy az elmúlt évtizedek történetét feltárva, a maga valóságában megmutassuk, és mondjunk le arról, hogy bíróságosdit játszunk, igaz ehhez nagy belső erő szükségeltetik.
Nagy Imre
Demokratikus Charta ''91 kanizsai aláírói
Ambrus Antal tengerész Balassa Béla építész Balogh György tanár Balogh Györgyné tanító Bencze Ildikó laptitkár Böröcz Zoltán üzemgazdász Czene Csaba vállalkozó Czobor Zoltán vállalkozó Cserti Tibor közgazdász Deiszinger József kör. ellenőr Dóró János szerkesztő Erdei András fotóriporter Emszt Katalin népművelő Farkas Zsuzsa grafikus Gaál József nyugdíjas Gaál Józsefné zenetanár Gilincsek Lajos építész m. ell. Göndör István üzemgazdász
Halász Gyula elektr. műszerész Dr. Harsányi Tamás főorvos Horváth Gabriella tanár Hosszúné Tesinszky Mária kisiparos
Iváncsits Jánosné tanár Iványi Gábor lelkész Jancsi György építészmérnök Jászberényi László tanár Dr. Kereskai István polgármester Kocsis Katalin könyvtáros Kovács Jánosné tanár Kovács József autószerelő
Dr. Kovács László orvos Krémer József ügyv. ig. Lehota János tanár Lovrencsics Lajos gazdasági üv. Ludvigné Tihanyi Klára tanító Mike József tanár Molnár László üzletvezető Nádasi Tamás ber. oszt. vez. Nagy Imre újságíró Orsós Ferenc Amalipe országos elnök
Dr. Paál Marietta orvos Papp Győzőné kép. könyvelő
Petró Gyuláné tanár
Pilczer Éva vállalkozó
Dr. Pintér Ferenc tanár
Proszenyák József műsz. ell.
Röst János üzemmérnök }
Röst Jánosné tanár
Solti Károly mérnök
Solti Károlyné szervező
Szabó István beállító műszerész
Szabó Istvánné irodavezető
Szabó József üzletkötő
Szerecz László mérnök
Tóth Gyula ép. gép. technikus
Vargovics Miklós körjegyző
Viola György épületgépész üzemm.
Wilmann Zsolt tanár
Zibriczky István nyugállományú
Zöldvári Antal raktárvezető

KANIZSA
1991. november 11

Ismét Zoránnak tapsolhatott a közönség Kanizsán. Tizenöt éves szóló-pályafutásának legsikeresebb dalait, generációjának életérzéseit, gondolatait tolmácsolta a több mint kétórás, szünet nélküli koncerten. A beszélgetés ez alkalomból készült.
„Az élet dolgai
Koncert előtti beszélgetés Sztevanovity Zoránnal
- Milyenek az élet dolgai?
-Az élet dolgaiból az a tíz körüli, ami ezen a lemezen szerepel..., hát azokról nem igazán tudok prózában bármit mondani.
- Akkor másképp teszem fel a kérdést, hisz'' az előbb nem a legújabb lemezedre gondoltam. Hogy érzed ma magad?
- Vegyesen. Egyszerűen úgy érzem, sok olyan hatás ér, amiben van már annyi sansz, hogy előbb-utóbb kilábaljunk bajainkból. Elkezdünk egy kicsit nyugodtabban élni. Már* nemcsak arra gondolunk, hogy még mindig lefelé megyünk. Persze ez még nehezen megy. Amikor a múlt rendszerben kezdték bevallani nekünk az ország helyzetét, akkor olyanokat ígérgettek, hogy két évig még megyünk lefelé, de aztán jön a felemelkedés. Elkezdünk kilábalni. Azóta már jó pár év eltelt és csak egyre azt hallja az ember, még mindig...
Közben kopognak az öltözőajtón. Idősebb hölgy lép be és autogramot kér egy lemezborítóra.
- Gondoltad volna valaha, a Metró indulásakor, hogy az idősebb korosztály egyik kedvence leszel?
- Hát... nem! De visszatérve az előbbi kérdéshez, még mindig nem látom igazán az alagútban a fényt. Picit optimistán kezdtem a dolgot, de úgy látszik végig kell járnunk az utat, amivel a kapitalizmus az első periódusában küzdött. Egyre jobban nyílik az olló, a szegények még szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak lesznek. Az ember sokáig abban az illúzióban ringatta magát - mivel a modell máshol már áll -, hátha nem muszáj nekünk is végig menni az úton. Sikerülhet a dolgokat egy-két nagyobb ugrással is végigcsinálni. De ahogy én látom a szo-
ciális helyzetet, a munkanélküliséget, a millió megoldatlan problémát, egyre inkább az az érzésem, hogy nem tudjuk kikerülni ezt a hosszú gyötrelmes utat. Szóval valami ilyesmi érzelmeim vannak úgy általában ma.
- Ezek az érzések valahol a dalaidban is benne vannak, de úgy gondolom, a közönséged is hasonló hangulatban ül be a koncertedre. Zenei pályádat figyelve, elgondolkodtató számomra, hogy miközben a hozzád hasonló korú előadók többsége a fiatalabb korosztályokhoz szól, addig Te szinte viszed magaddal a korosztályodat.
- Én ezt vállalom. Tény és való, hogy a nyugati show-businessben, ahol mindent a pénz dönt el - mert az eladhatóság az egyedüli szempont - miközben természetesen egy bizonyos szint alá nem mennek, egy Paul McCartny nem engedheti meg magának, hogy silány dolgot produkáljon. Azért persze nagyon is érezhető, hogy amentén folyik a dolog, hogy minél nagyobb példányban eladható legyen a zenéjük.
Nálunk az egész műfaj soha nem jelentette az igazi meggazdagodás lehetőségét. Többek között ezért is maradhatott meg néhány előadó amellett, hogy a generációjukkal együtt, nem a divatirányzatokra pislogva, halad. Egyébként mi van akkor, ha megpróbálok két-három évenként megújulni, valami teljesen mást csinálni? Ez engem sose vonzott. Egyszerűen azért, mert úgy érzem - és ezt büszkén állíthatom, Dusánnal és kollégáimmai együtt -, hogy nekünk mindig az volt a legfőbb szempontunk, hogy valami saját magunknak elvállalhatót produkáljunk. Amiért az ember vállalja a felelősséget, amit büszkén mer eljátszani, mert nem fél attól, hogy megtámadható a dolog. Igyekeztünk szinkronban maradni önmagunkkal és a generációnkkal. Most már ennyi év után úgy érezem, ez hosszú távon mindenképpen megéri. Megéri, hogy az ember nem próbál álarcokba bújni, nem próbál más lenni, mint amilyen.
- Ha visszagondolok a szóló karriered előtti pályafutásodra, akkori zenéidben nem nagyon volt felfedezhető a mai, mindennapi problémáinkra, az „Élet dolgaira" odafigyelő Zorán. Első önálló lemezeden 1977-ben azonban egy teljesen más előadó jelent meg. Van valami megfogható, megmagyarázható oka ennek a váltásnak?
- Van, persze. Egyszerűen a felnőtté válás időszaka volt ez. Volt egy másfélkét éves kihagyásom, és ez idő alatt váltam felnőtté. A Metró időszakhoz kötődő, teljesen bohém és az élet nehézségeivel nem igazán törődő periódus után jött a család, jött maga az élet. Velem szembe és kikerülhetetlenül. Azt már tapasztaltam magamon jópár dologban, hogy későn érő típus vagyok. A 70-es évek végén voltam
a harmincas éveimben, és ekkor történt meg az a változás, ami azt hiszem az első dalaimban is megszólal. Úgy is mondhatnám, a szó szoros értelmében, hogy gyerekek voltunk a Metró időszakban és felnőttek lettünk a 70-es évek végére. Nagyon sokszor megkérdezik, hogy vállalom-e azt a korai időszakot. Nos, abszolút mértékben. Azért, mert én hiszem azt, és szeretném is, ha minden fiatal korosztálynak megadatna, hogy legyen lehetősége gyereknek lenni. Ne sújtsa le őket rögtön az élet összes problémája. Nem jó dolog csak úgy „belevarrni" mindjárt a fiatalokat az életbe. Sok politikus azzal vádolja őket, hogy nem eléggé közéletiek, nem eléggé törődnek az állam nagy dolgaival. Szerintem nem is kell, hogy törődjön. Nem véletlen, ahogy a kisgyereknél is azt tanácsolják, minél tovább játékon keresztül neveljük. Legyen, maradjon fiatalságuk.
- Miről szeretnél szólni legszívesebben a következő lemezeden?
- Fogalmam sincs arról, miről fog szólni az a lemez. A mostaniról nekem teljesen más elképzeléseim voltak. Egymásfél évvel ezelőtt én elhatároztam, hogy most már a politika a profiké. Ha egy mód van rá, mi ne nagyon foglalkozzunk ezzel. A művészetnek nem az a dolga. Az élet azonban ránkcáfolt, mert any-nyi minden történt, történik úgy, hogy az embernek maradtak gondolatai. Nem véletlen, hogy ebben a lemezben is megmaradt egy csomó a politikumból is.
Nagy Imre
A múlt szerdai Zorán-koncertnek a jó zenén kívül volt még egy jellegzetessége. Hosszú éveken keresztül megszoktuk, hogy az előadók lemezbemutató turnéját néhány - szinte monopóliummal rendelkező - cég szervezi, és üzletük alapját a koncertbevételek és a lemezeladások jelentik. Tapasztalhattuk, hogy ez a belépők, a lemezek árain bizony jócskán meglátszott.
A hétfői koncert - és majd a decemberi Koncz Zsuzsa előadás is - ebből a szempontból kicsit más volt, lesz. Megjelentek ebben a műfajban is a mecénások - a ma divatos szóval élve -, szponzorok. Neményi Béla esetében ez talán érthető is, hiszen nagy könnyűzenei sikerekkel a háta mögött kezdte meg néhány előadó turnéjának támogatását. A Neményi Rt. mellett a másik cég, a Trendex Kft., akik csak egyes előadásokat támogatnak. Lassan tehát nekünk is meg kell szoknunk, ami máshol már természetes. S talán nem is lesz nehéz, ha az eredmény egy jó koncert.
MU SORMELLEKLET
A W> oldalas TV és Rádió műsor a/ alábbi ilblatok és vállalkozások támogatásával jelenik meg: DOMt S. Í''.I''AS/ Kft.. IIIUUMUHK Nagykanizsa Kereskedelmi Kit.. Kanizsatex, KtXiÁZ. l''VRI''S Kit., ROiAUY KII.. Summalech, Szmctke/.eti Műszaki Szolgáltató Vállalat, Toshiba lethnotrade Kft., Zulu-HOI- AC.
1991. november 11-november 17.

legvidámabb barakk
Czinege Lajos mint szemtanú emlékezik a pártappará-''tus 1956-os életére és Kádár Jánoshoz fűződő kapcsoltára „-v
öröksége
jelenet is arról tanúskodik, hogy ismét sűrű-a felhők a Guldenburg birtok fölött. A képen és jószágkormányzója r~~T~~\
KEDD, 20.55 LJüJ
Derűs tv-évtár
A színes filmösszeállítás a televízió hőskorára emlékezik. A műsorban a korabeli idők dalaival lép fel Koós János
SZERDA, 19.35
Donna (Susan Howard) oldalán ___
®
PÉNTEK, 9.00 és 20.20
Hálószobaablak
Az izgalmas és igényes amerikai krimi 1987-ben készült. A film szerelmespárja: Isabelle Huppert és Steve Guttenberg ---^
SZOMBAT, 20.25 L ** J
Zenebutik - Zenehíd
A műsor első alkalommal 1981 őszén jelentkezett. Tíz év emlékezetes mozzanatait eleveníti föl Juhász Előd
VASÁRNAP, 12.00
Dallas
Ray (Steve Kanaly) talán révbe jut
Moselbrücki történet
Az epizód címe: A bor-botrány. A képen Liane Hielscher és Christoph Engen „----
CSÜTÖRTÖK, 19.05
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve: Mozart: D-dúr (Postakürt) szerenád A hét költője: Jínosy István 9.0S Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp. Kulturális programajánlat 11.10 Dunántúli népművészek énekelnek és muzsikálnak 11.33 Szerelem csütörtök - XVI/7.
John Steinbeck regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Házunk tája 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Túlpart. A vidéki szellemi műhelyek szemléje 14.35 Zenei Tükör 15.05 Kóruspódium 15.20 A népdal dicsérete 15.54 Jánosy István versei 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Zeneiskolásoknak - zeneiskolások muzsikálnak 16.30 Nyitnikék
17.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 17.30 A sárga Rolls-Royce
Részletek Riz Ortolani filmzenéjéből 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 Ádám Jenő: Cédrusla-népdalfeldolgozások 19.50 Gong 20.05 Agora(ism ) 21.05 In memóriám Katona József 22.00 Késő esti Krónika 22.30 A biztonság bizonytalansága 23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.05 A Sulsse Romande Zenekar
felvételeiből 23.45 ur/>-/7. Johann Strauss melódiából 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Halász Judit 8.50 Délelőtti torna 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Derűre is derű Az alpinista
Kopányi György hangjátéka 9.33 Sanzonok
9.54 Szórakoztató zenei kaleidoszkóp - XVI/3. 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni? 11.35 Deseö Csaba szerzeményeiből 12.00 Nótakalendárium 12.30 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Slágermúzeum 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kívánságműsor közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Kamasz-panasz 17.50 A-B/CD
18.20 Üzenő - ...azoknak, akiknek
közük van az iskolához 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió. Tel : 138-7600 19.30 Talpalávaló
Fiatalok hangversenye 20.00 Garázs. Tel : 138-8789 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Albumajánlat
A Pere Ubu együttes World of Collision (Összeütköző világok) című lemeze 21.53 Filmzene 22.05 Rockújság 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Zoller Attila hangversenye a Merlln Dzsesszklubban
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Handel operáiból 10.10 A hál zenemüve 10.40 Századunk kamarazenéjéből 11.30 Szimfonikus zene közben:
12.00 Hirek. Időjárás 13.00 Kilátó (ism.) 13.45 Flotow: Márta
Négyfelvonásos opera közben: 15.05-
15.10 Áprlly Lajos verseit elmondja Kálmán György 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Ránki György fúvószenekari
műveiből 16.32 Jean-Francois Paillard kamarazenekarának felvételeiből 17.08 A kamarazene kedvelőinek 18.30 Tördafejedl
18.45 Utazás Matériába 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Followmel-30/27. 19.20 A Voice ol America sorozata
nyelvtanulóknak 19.35 Kát versenymű 20.05 Kapcsoljuk a ZAK nagytermét közben:
20.50 „Kell-e költészet'''' 22.00 Hangszerszólók 22.22 Bartók és Kodály kórusaiból 22.59 Szavak csapdájában 23.30 A hét zeneműve (ism.) 24.00 Hírek. Időjárás 0.10-
2.00 Világhírű zenekarok felvételei
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Szilágyi János
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Felesleges áldozat? 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) 50 mérföld északra
Paul San Franciscóban élő barátaival akarja tölteni az ünnepeket. Hazafelé a gép pilótája kényszerleszállást hajt végre. Útban a szálló felé Paul megismerkedik Harryvel, a taxisofőrrel, aki kilenc évvel ezelőtt elhagyta a családját. Utasa rábeszélésére most együtt mennek meglátogatni őket. 11.00 Telebutik
11.30 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Alias Smith és Jones (amerikai westernsorozat) Harry Briscoe 13.00 Hirek
13.05 Egy apával több (am. sor.) Nicole
13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
A halolt visszatér 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Segélyhívó 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó
19.15 A csapat (amerikai sorozat) Plágium
20.15 A főnök (am. krimisorozat)
Eve és az újságíró 21.15 Tizenhat gyertya (amerikai film) 88'' 22.55 Kulturális magazin 23.20 Férfimagazin 23.50 Hírek
24.00 Keetje Tippel (holland film) 1.30 Alfréd Hitchcock bemutatja
(amerikai krimisorozat) Állatbarátok
6.05 Maxwell ügynökség (ism.) 6.50 Nyersbőr (ism.) 7.40 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzök Dr. Dolittle 8.25 Richmond Hlll (ausztrál sor.)
Bankrablás túszokkal 9.15 A bűvész (ism.) 10.10 Nyersbőr (westernsor.)
Spanyolnátha 11.10 Egy görög meghódítja... (vidám amerikai sorozat) Marvin, a bomba 11.35 Bili Cosby-show (ism.) 12.00 Hadtól Hartig (ism.) 12.55 Perry Mason (ism.) 14.35 Rajzfilmek (ism.) Casimir és lársa Flintstone család 15.35 Automan (amerikai sorozat) Gyilkosság a zenei csatornán 16.30 Az osztály feje (am. sorozat)
Az új 17.00 Hirek
17.10 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai akciófilm-sorozat) Howie a ringben 18.00 Rajzfilmek Szelleműzők Dr. Dolittle Szuperegér Flintstone család 20.00 Hiradó 20.15 33° árnyékban
(amerikai-angol film) Fsz.: Peter Fonda 22.05 Éjféli telefonáló (am. krimisor.)
Jack dzsekije 23.05 Freebie és Beán
(amerikai film) 108'' 1.00 Hirek
1.10 San Francisco utcáin (ism.) 1.55 Hirek 2.05 Barbara (ism.) 3.40 Hirek
3.50 Az autóstopos (am. sorozat)
Az álmok hatalma 4.20 A Halálfolyó kalózai (ism.)
7.00 Antenne 2-hiradó 8.00 Európa-híradó 9.05 Francia nyelvtanfolyam , 9.30 Paulina hogy van? (film| 11.00 Rövidfilmek és vldeokllg 11.35 Válogatás a One World ^
tornából 16.15 Hétről hétre 17.45 Francia konyha 17.40 Gyermekprogram 18.10 Játék a betűkkel 19.30 Svájci tévéhíradó 20.00 Kanadai aktualitások 21.30 Varieté Patrick Sabattei 23.20 Irodalmi magazin
MUSIC TV
4.0I 5.3I 6.0I 8.0I 9.0 9.3 0.0 1.0 1.3 2.0
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Háromból egy 24.00 Rock-blokk 2.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin 13.00 Vadmacska (brazil sorozatn.o 13.25 Bim-bam-blno 12.0
18.05 Hirek 14.0
18.10 Lou Grant (amerikai soroztlS.3 19.00 Ruk-cuk- játék 16.0 19.25 Hirek 17.3
19.40 Hopp vagy kopp-játék ''8C 20.15 Legjobb baritok (am. filmF-J 21.40 Hirek
21.50 Éjszakai őrjárat (am sor.)£*-® 22.40 Nyomorultak (ism.) „; 0.30 Labdarúgás J,
8.3 9.0
Tizenhat gyertya
amerikai film
Samantha Baker (Molly Ring wald) nem így képzelte el tizei hatodik születésnapját. Testvég esküvője miatt ugyanis az egésj sar család elfeledkezett róla. Ráadime sul a lány beleszeretett Jackbd Kel az iskola egyik jóképű diákjábt ten aki hallani sem akar róla. Ted na mé gyon szeretne együtt járni Siigrn manthával, róla viszont a Ián): Szé nem vesz tudomást. Mike (Justi Me Henry) jókedvre akarja jLei deríteni testvérét. ''''fkos
Olvassa el hirdetésünket a 24. oldalon is!
SUPER CHANNEL
9.10 13.00
i) 1600 KP
119.00 19.30 20.00 21.00 11.30 12.00 12.30 rrel 12.50
Egyveleg
Japán üzleti élete Élő videoshow Dráma
Wyatt Earp (am. sorozat) Vígjátékok vitriné Belföldi tudósítások Sport Túlélés
Francia aktualitások
BBC-hiradó
Piacgazdaság
Mr. Wong titka (am. film)
utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Műkorcsolya
IS,30 Motokrossz
(16.00 Atlétika
11.00 Ökölvívás
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Atlétika
11.00 Ökölvívás
11.00 Sisport
11.30 Eurosport-hirek
12.00 Labdarúgás
SCREENSPORT
1.30 1.00 :at) 11.00
ozat) 15.30 16.00
lm)
Női profi bowling Tenisz / Euroblcs Röplabda
Amerikai egyetemi futball Szuperkrossz / Euroblcs Evezős világkupa Tenisz
Nemzetközi sportmagazin Tomászbajnokság Holland motorsport Lóerők / Pllote Téli Olimpia, 1992 Ökölvívás az USA-ból Golf Európából Biliárd VB Londonból
PRO 7
15!
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Az állatok paradicsoma (ism.) 9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Férjem, Gottfried (ism.) 12.00 Éjszakai stúdió (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Ügy a kirendelt védőnek 13.40 Állatmagazin 14.10 Jack Clementl (sorozat) 15.05 Garfield és barátai (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 18.05 A siker felé 17.00 Mlnihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Ha ezt a szomszédok tudnák I (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
21.25 Hunler (am. krimisorozat) 22.10 Fllmújdonságok 22.40 A rakparton
(amerikai film) 0.25 Rövidfilm 0.35 Hirek
OSZTRÁK 2
16.25 Művészlexikon
16.35 Smithsonlan világa (sorozat)
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.00 Jog a szerelemhez (sor.)
18.30 Szivek lapja
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Két müncheni Hamburgban
21.15 Magyarország
22.00 Hiradó
22.30 Európa születése (sorozat) 23.25 Sport
0.25 Halló, Ausztria - halló, Bécs I 0.55 Hirek
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleűzlet 10.10 A gorilla (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze
13.35 Újdonságok a moziban (ism.) 14.00 Thunderal macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) Megjelenés 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Csak álca 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Betörők
Beverleynek alkalma nyílik orvosi teendők ellátására: Daphne elesett, Jimnek szilánk állt a lábába. Ezalatt Henry és Jane titokban belopakodik Mrs. Mangel fészerébe, amiért az asszony betörőknek tartja őket. 15.35 Teleüzlet
15.50 Dániel Boone (westernsor.)
Szokatlan kereskedelem 16.45 Cagney és Lacey
(amerikai krimisorozat) Stressz
17.45 Az Addams család (am. sor.)
Válság 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Trapper John M. D. (amerikai sorozat) Gyerekek 21.10 Hirek
21.15 A Szent Wolfgang-I hercegnő
(NSZK filmvígjáték) 89'' 22.55 Hírek, időjárás 23.05 Újdonságok és történetek 23.50 Királyi gondolatok 0.25 így láttuk (ism.) 0.30 Trapper John M. D. (ism.) 1.20 Műsorismertetés
ra Freebie és Beán
amerikai film
íing-
zei> Freebie (James Caan, jobbra) véretsBean (Alan Arkin, balra), a két BészjSan Franciscó-i szuperzsaru sze-a(tá-ie előtt egyetlen cél lebeg: el :kbe'' tll fogni Red Meyerst, a gengsz-iába,h. Céljukat a szó szoros értel-'' na" lében tűzön-vízen át el akarják Sa-foi, az üldözés során ugyanis ''ány létrombolják a fél várost. jstinieyers elfogásával sietniük l mert egy bérgyil- n_ lis a nyomában van. fcO.Uu
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Barangolás a művészetek tájain - NSZK ismeretten, film Umbria 9.15 Tells-televldeó 9.25 Telelotló 9.30 Képújság
14.59 Napi műsoralánlat 15.00 Parlamenti Napló
Közvetítés az Országgyűlés ülésszakáról 17.20 Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin - Nai ekran 17.45 Képújság 17.50 Katolikus krónika
„Veletek vagyok mindennap" 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok Cimbora Esti mese
Jó éjszakát kiván a Disney I 18.45 IS - TE vagyok ÉN
A szerelemről - IV/4. rész 19.15 Közlemények - előzetesek 19.30 Híradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Színházi este
Dürrenmatt: A nagy Romulus
Tragikomédia két részben A kaposvári Csiky Gergely Színház előadása Főbb szereplők: Kelemen József, Karácsony Tamás, Zna-menák István, Kulka János A szünetben és az előadás végén: Beszélgetés az előadás alkotóival 23.00 Késő esti hiradó 23.05 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
16.35 Hirak - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.45 Délutáni filmajánlat Vadcsapátok
NSZK ismeretterjesztő filmsorozat
VI/3. rész: A róka 17.30 ütöd-ölö
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek I Vidám búvárok Román rajzfilm A kis elefánt, akinek nem volt ormánya Kubai rajzfilm
Balanel, az akaratlan szülő
Román rajzfilm FF 18.10 Pop-rock fehéren, feketén
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 A legvidámabb barakk
Magyar dokumentumfilm-so-rozat
XIV/2. rész 49'' 20.00 Telesport 21.00 Stúdió ''91
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Napfényes kastély Francia tévéfilmsorozat VI/2. rész 51''
Szereplők: Jean-Pierre Ma-rielle, Anny Duperay, Edwige Feuillere, Jerome Ange
MEGJELENT A
"-hétpróba
CSALÁDI REJTVÉNY MAGAZIN
32 oldalon 55 rejtvény - 10 típusban Horoszkóp, képrejtvény, humor
hétpróba
2. SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL
KANIZSATEX KERESKEDELMI VALLALAT
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 A Dunántúl dalai, táncmeió-
diái, feldolgozásban 11.33 Szerelem csütörtök - XVI/8.
John Steinbeck regénye 12.00 Dili Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Világújság 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Rákóczi a lovát ugratja Kuruc kori népköltészet 14.35 Dzsesszmelódiák 15.05 A Rádiószínház bemutatója Amikor a kóp elsötétül Győrffy László hangjátéka 18.00 Délutáni Krónika 18.15 A ml utcánk
A Frankéi Leó utca 18.35 Színi-tanoda 17.05 Magyarországról jövök 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt...
19.39 Balassi Bálint versei - Ismeretlen szerző megzenésítésében
19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Szép új telekommunikációs világ
20.35 Találkozásom a népzenével 21.05 Rádiószínház
Lépted a fövenyen Szakonyi Károly hangjátéka 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 23.00 urh-n: A BBC magyar műsora
23.40 Régi híres énekesek műsorából
23.45 urh-n:h Bianchard-Harrlson
dzsesszkvlntett játszik 24.00 Hírek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel. 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Rivaldalényben: A tűz, jég és dinamit c. Roger Moore-film zenéje 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Társalgó - irodalomkedvelöknek
10.00 Operettkedvelőknek 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Helykereső. Szociálpol. mag. 11.20 Apró-cseprő - gyerekekről
Tel.: 138-7400 11.40 Óvodások műsora 12.00 A madocsai szegény csárdás nyomában
12.39 Nóták
13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Popzene sztereóban 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Betütanger
Film - színház - muzsika 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Csúcsforgalom
Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992
17.00-
19.00 RádióMa
Tel : 138-8666 és 138-8777
b6nn6
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Helykereső - folytatás 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Táncházi muzsika 19.30 Popregiszter 20.00 „Macska az úton"
20.40 Veszélyben 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Egy tiszta nő - IX/3.
Thomas Hardy regénye 21.28 Nótakadvelöknek 22.20 Ml közöm hozzá? 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 A magyar rock archívuma 24.00 Az Ambrosian kamarakórus felvételeiből
BARTÓK
8.00 Muzsikáló reggel 9.10 Romantikus muzsika
10.20 A magyar nyelv századai
A nyelvművelő Kisfaludy Sándor 10.35 A megváltót Is jajjal szülik
Bálint Tibor novellája 10.51 A Budapesti Koncert Fúvószenekar játszik 11.14 Glenn Gould zongorázik 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Lakmé - Részletek 13.00 Ezredforduló
A blokád (ism.) 13.55 Labirintus 14.10 Éneklő Ifjúság
14.21 Barokk muzsika 15.21 Új lemezeinkből 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Operarészletek 16.24 Magyar zeneszerzők 17.08 Énekeljenek a népek - IV/1.
17.35 Egy népdal több nézőpontból
Tari Lujza műsora - llí/1. 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jaziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Schwetzlngi Fesztivál, 1991 20.37 Zenekari muzsika 21.35 Társadalom és Iskola 21.55 Berg:Wozzeck 23.30 Freud az esztétikai gondolkodásban 24.00 Hírek. Időjárás 0.10-
2.00 Évszázadok muzsikája
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Visy László
Halló, Európa - jó reggelt, Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Csodálatos megbízás 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Mindenkinek a saját szerepe
Paul meglátogatja Madridban élő barátnőjét. Találkozik Anna exvőlegényével, Charley-val is. A filmszínész még mifi-dig szívesen feleségül venné a lányt, de menedzsere és ügynöke túl nagy befolyást gyakorolnak rá. Paul megjelenése váratlan lépésre készteti Charleyt. 11.00 Telebutik
11.30 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Alias Smith és Jones (amerikai westernsorozat) Az örökség 13.00 Hirek
Egy apával több (am. sor.) Változás
... Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Sprlngfleld-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Rejtély a rejtvényben 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Gyorsan szerzett pénz 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó, Időjárás 19.15 Knlght Rider (am. sorozat)
Hamis játék 20.15 KojakAriana
(amerikai krimi) 91'' 21.55 Robbanékony - magazin 22.55 L. A. Law (amerikai sorozat)
Repülő pepi 23.50 Hírek 24.00 Oránlai katonák
(holland film) 109'' 1.55 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) Houdini a 4-es csatornán
13.05
13.30
6.10 Richmond Hill (ism.) 6.55 Nyersbőr (ism.) 7.45 Rajzfilmek (ism.) Szellemüzök Dr. Dolittle 8.30 Automan (ism.) 9.20 Shane (am. westernsorozat)
A héja napja 10.20 Nyersbőr (am. westernsorozat)
Az öreg bokszoló 11.20 Az osztály feje (ism.) 11.45 Harry csodálatos büntetése (ism.)
12.10 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
13.05 Ellopott órák (angol film) 92'' 14.45 Rajzfilmek (ism.) Szuperegér Flintstone család 15.40 A delfinek titka (ausztrál sor.)
Viharos nap 16.35 Az osztály leje (am. sorozat)
Vissza a jövőbe 17.00 Hirek
17.10 Én, a kém (am. sorozat)
A Plokin-kézirat 18.05 Rajzfilmek Szellemüzök Dr. Dolittle Betty Boop
Mexikó leggyorsabb egere 20.00 Hiradó 20.15 Indul a postakocsi
(NSZK zenés film) 87'' 22.10 Trükkös halál
(amerikai krimi) 104'' Fsz.: Bryan Brown 0.05 Kobra, ön folytassa I (ism.) 1.00 Hirek
1.10 Freebie és Beán (ism.) 3.00 Hirek
3.10 Szürkület (amerikai sorozat)
Üzlet a halállal 3.35 A nagy vesztegetés (ism.) 4.55 Hirek
7.40 Kanadai tévéhíradó j13 9.00 Rövidhírek 9.30 Forrongás a kultúrában 18.05 Tévéhíradó 16
17.15 Francia konyha j ig 18.00 Expedíciók, vadászat, hi 19 szat 2G
20.00 Különtudósitások - maga) 21 21.00 Tévéhíradó 21.30 A farkas
(krimisorozat) 23.20 Az én szabad keddem
121 22 22 22
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Ú|donságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból agy 24.00 Plp Dann 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin 13.00 Vadmacska (brazil sorozat 13.25 Blm-bam-blno 18.05 Hirek 18.10 Lou Grant (amerikai soron 1
l! li T 1i V
19.00 Ruk-cuk- játék 19.25 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Régen (amerikai tévéfilm) 21.50 Hirek !
22.05 Szörny az űrből (am. film], 23.20 Az új bosszúállók (am. soi 0.10 Lou Grant (ism.)
Kojak Ariana
amerikai krimi
Kojak felügyelő (Telly Sav™ R New York-i sétája során-látszol ^ véletlenül - megismerkedik a} ^ rög kislánnyal, Arianával (Carohi g Wilde), aki eltévedt a nagyvára si ban. A kislány árvaházba kerüi.m e: meg nem találják a szüleit. M fc Ariana édesanyja előkerül Róm B ban töltött szabadságá- : e ról, a kislányt elrabolják. ''20.11 ri
I
POMCIS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
SUPER CHANNEL
1.10 13.00 16.00 18.00 18.30 19.00 lalí) 19.30 20.00 jazil 21.05 21.30 22.00 22.30 22.45
Egyveleg
Japán üzleti élete Élő videoshow Dráma
Wyatt Earp (am. sorozat) Vígjátékok vitriné Belföldi tudósítások Sport
Titkok show-|a Kelet-európai riport BBC-hiradó Piacgazdaság Dániel Boone (am. film) utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Műkorcsolya
15.30 Szörfisik magazinja
15.00 Kizllabda
15.00 Labdarúgás
19.00 Albertvllle
19.30 Motorkerékpársport
20.00 Motorsport
21.00 Szörf
21.30 Eurosport-hirek
22.00 Pankráció
SCREENSPORT
5.00 9.00 10.30 zat| 11,00 12.00 14.00 rozaj 15.00 15.30 15.30 15.00 19.00 20.00
lm);M0
Euroblcs / Brit bowling
Tenisz
Euroblcs
Tornászba|nokság
Biliárd VB Londonból
Lóerők
Euroblcs
Golf Európából
Ökölvívás az USA-ból
Tornászbajnokság
Röplabda
Női bowling
Belső sáv
Profi ökölvívás - élő Biliárd Delhiből
-
PRO 7
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Jog a szerelemhez
(ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Halálhajó (ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Mindenki szereti Kate-et
14.00 Waltonék (sorozat)
14.45 A holnap mesterei (sorozat)
15.05 Kőzvetités egérrel
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Az in ötletem
16.30 MlnHárlat
17.00 Mlnihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Trapper John M. D. (sorozat)
1535 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Új-Zéland szele
21.15 Ha ezt a szomszédok tudnik
22.05 Cartouche
(francia-olasz film)
23.40 Sport
1.00 Hirek 15.35 15.50
OSZTRÁK 2 16.15
16.45
14.45 Müviszlaxlkon 19.00
14.55 Sport 19.15
17.00 Iskolatévé 20.00
17.30 Tájékozódás 22.00
18.00 Jog a szerelemhez (sorozat) 22.10
ÍO0 Plllanatkip (sorozat) 0.40
19.00 Tartominyi ilet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin 1.30
20.15 Izé - kvízműsor
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Hiradó
22.30 Klub-2 - talkshow utána Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyeil 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 A Szent Wolfgang-i hercegnő (ism.) 12.00 Műsorismertetis 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Pollce Academy
(amerikai rajzfilmsorozat) Farkasok üvöltése 14.25 Közkórhiz
(amerikai sorozat) Nagy kibékülés 15.10 Szomszidok (ausztrál sorozat) Vegetirlinus idők A szomszédok kis és nagy problémákkal küzdenek: Daphne orvosi tanácsra szülésig nem kelhet fel, a kávézóban kitör a .hét szűk esztendő". Lucy kétértelmű szituációban látja Pault.
(amerikai sorozat) A csembaló Blngó - játék
Sport - tenisz Frankfurtból
(amerikai krimisorozat) Tanú

Indul
a postakocsi
NSZK zenés film
i/alaá Wl"y (Adrlan Hoven) tulajdon-. óképpen komolyabb örökségre szá-iz0la mított Azonban csak egy öreg au-a 0 tóbuszt kapott. Ez a járgány is kise-''foiii gíti a bajból, Willy ugyanis énekver-/áro senyt hirdetett, melynek győzteseit il, m ezzel a busszal kívánja délre szállí-Mi tani. Az utasok között van Petra és Barbi (Vivi Bach) is. A lányok szülei egyáltalán nincsenek el- on •| ragadtatva az úttól. tU.lD
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Házi gondozis, ipolás Távtanulási sorozat A beteg gyermek otthoni gondozása 8.50 Paletták
A Nap színjátékai Lorraln: Kikötő alkonyatkor (ism.) 9.15 Kipújság
16.24 Napi műsorajánlat
16.25 Szlovik nyelvű nemzetiségi magazin - Naia obrazovka
16.50 Képújság 16.55 Szextetthely
Francia filmsorozat A szekriny
Francis - Francis Perrin (Sztan-kay István), Frangoise - Elisa Servier (Prókai Annamária), Michel - Jean-Michel Farcy (Bajor Imre), Valérie - Olivia Dutron (Kováts Adél), Anne-eiaire - Marié Bunel (Simorjay Emese), Jean-Stéphane - Dávid Brecourt (Csonka András) 17.15 Az utódok reminysige
A magyarországi zsidóság műsora
17.30 Szószóló - Emberi jogi figyelő 18.00 Közleminyek - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok
Terepjáró - Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek Esti mese Magyar népmesék 18.45 IS-Szkéné
MozgásTánc... Színház 19.15 Mini klip-mix 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telespart
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Metropolis játékok
Többet ésszel, mint pénzzel 20.55 A Guldenburgok öröksége NSZK tévéfilmsorozat XIII/10. rész: A közös csónak Hertha von Guldenburg - Bii-gitte Horney (Tolnay Klári), Christine - Christiane Hörbi-ger (Timár Éva), Evelyn - Iris Berben (Kovács Nóra), Lauri-tzen - Wilfried Baasner (Szilágyi Tibor), Margót Balbeck - Ruth Maria Kubitschek (Moór Marianna) 21.45 A Magyar Művészetirt díj
átadása 22.15 Tíz után... 22.40 Mozart útja
XIII/1.: Mozart Londonban Az első utazás A-dúr zongoraverseny K. 414. 23.25 Kásö esti híradó 23.30 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.00-
13.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
14.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Radványi Dorottya és Dombóvári Gábor
16.20 Hírek - Müsorelőzetes -
Időjáris 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.45 Gyerekeknek Atomhangya Amerikai rajzfilmsorozat XXVI/4. rész (ism.) 1 Elrablás 2. A titkos fegyver 3 Mormoghy merülő repülője
18.15 Telesport
Műsorvezető: Sugár Ágnes
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Sok hűhó Emmlirt
Magyar film (1940) FF 75'' Szereplők:
Szeleczky Zita, Jávor Pál, Csortos Gyula, Kiss Manyi 20.25 Új Hullám 21.10 Lyukasóra
Mészöly Dezső műsora Közreműködik: Gyurkovits Tibor, Lator László, Lukácsy Sándor, Mácsai Pál, Ráckevei Anna 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt... 22.45 A harmincas ivek világa NSZK-osztrák dokumentum-film-sorozat - VI/2. rész Utópia is szabadság 50''
Felvilágosítás műsorügyekben - a délutáni adás kezdetétől műsorzárásig -a 131-9799 telefonszámon
A kis fekete vonallal aláhúzott Időpont - emlékeztető és utalás: a műsorról részletes Információt közöl a
IRODATECHNIKÁT LÍZINGRE ISA HERRNBOCKTÖL!

Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Eco-mix. Gazdasági magazin 8.45 Levelekre röviden 8.50 Külpolitikai ügyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Népdalkörök énekelnek
11.32 Szerelem csütörtök - XVI/9. John Steinbeck regénye
12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Törvénykönyv 13.05 Klasszikusok délidőben
Két szonáta 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Csángóföldön, Moldvában Killyén Ilka balladaműsora
14.33 James Bond-fllmek slágerei 15.05 Metronóm. Zenebarátok órája 18.00 Délutáni Krónika
18.15 Kié a mikrofon? 17.05 Poggyász
Tudnivalók utazóknak 17.30 Bach: h-moll szvit BWV1067. 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 Agay Karola és Réti József
virágénekeket énekel 19.50 Gong 20.05 Európa-stúdió 20.35 Ady Endre és a magyar népdal
Hegyi Füstös István műsora 21.05 Ezredforduló Pro Patria, 1956 Csaba Klári dokumentumműsora (ism.) 22.00 Kásö esti Krónika 22.30 Szellemtörténetek 23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.05 Mozart: D-dúr (Postakürt)
szerenád K. 320. 23.48 Német madrigálok 23.45 urh-n:könnyűzene orgonára 24.00 Hirek. Időjárás

PETŐFI
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Romantikus kamarazene 10.05 Magyar írás (ism.) 10.50 Ewald: Rézfúvós szimfónia 11.02 Banda: A falusi vásár Egyfelvonásos opera 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Szimfonikus zene 13.00 Egyetlenünk a maga nemében Kompozíció Katona Józsefről, születésének 200. évfordulóján 13.52 Az Osztrák Rádió és Televízió énekkarának hangversenye 14.42 Orosz szerzők műveiből 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kamarazene 17.10 Kónya Lajos operaáriákat énekei
17.35 Külföldi előadók magyar
népdalokat énekelnek 18.00 V materinskóm jaziku
4.30 Reggeli zenés műsor
6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628
7.37 Mellényzseb - slágerekkel
8.00 Hirek. Időjárás
8.05 Rivaldafényben: Zorán
9.00 Hirek. Időjárás
9.03 Ádám Jenő és Bárdos Lajos
népdalkórusaiból 9.32 Vangelis lemezeiből 10.05 Egy énekes - több szerep Anneliese Rothenberger felvételeiből 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Sárga tengeralattjáró 11.40 KI kopog? 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 A tegnap slágereiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Sokféle
Szórakoztató irodalmi magazin 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Zenerulett
Szórakoztató zenés délután
17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hírek. Időjárás 17.30 Helycsere •
avagy így lépnék én 17.50 A-B/CD 18.20 Zöld jelzés 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kőlyökrádló
Tel.: 138-7600 19.30 Popregiszter 20.00 Párkereső
Üzlet-játék-szerelem ...együtt 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Szív küldi... 22.07 Ház a pataksoron
Fekete Gyula novellájának rádióváltozata 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Zeneközeiben a magnósok
18.20 In limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből 20.52 Opera-művészlemezek 21.34 Dvorák műveiből 22.54 Évfordulók nyomában
90 éve született Rajeczky Benjámin 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Századunk zenéjéből 1.40-
2.00 Monteverdi: Magnificat
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Vass István Zoltán
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Családi viszály 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Csalimadár
Paul Tiranában elvállalja barátja védelmét, akit kémkedéssel vádolnak. Capo arra kéri ügyvédjét, hogy titkos dokumentumokat csempész-szen ki az országból. Az ügy egyre bonyolultabbá válik, amibe Paul belekeveredik. 11.00 Telebutik
11.30 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Alias Smith és Jones (amerikai westernsorozat) Indiánok földje 13.00 Hirek
13.05 Egy apával több (am. sor.)
Tanács és beleegyezés 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztorl (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.) Titkok
15.50 CHIP''s (amerikai krimisor.)
A pénz átka 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünkl 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó, időjárás 19.15 Vissza a múltba (am. sor.)
Esküvő a tengeren 20.15 Hazai dallamok 21.15 Gottschalk-show 22.15 Tévétükör - magazin 22.50 Fogadóóra 23.25 Benny Hill-show 23.50 Hirek
24.00 Kívülállók Amszterdamban
(holland film) 80'' 1.25 Alfréd Hitchcock bemutatja
(amerikai krimisorozat) Prizma
PRO 7
6.15 Shane (ism.) 7.05 Nyersbőr (ism.) 7.55 Rajzfilmek (ism.) Szellemüzök Dr. Dolittle 8.40 A delfinek titka (ism.) 9.30 Ház az Eaton téren (angol sor.)
Kései illúzió 10.20 Nyersbőr (am. westernsor.)
Spanyol hölgy 11.20 Az osztály feje (ism.) 11.45 Egy görög meghódítja... (ism.) 12.10 Én, a kém (ism.) 13.05 Indul a postakocsi (ism.) 14.40 Rajzfilmek (ism.) Betty Boop
Mexikó leggyorsabb egere 15.35 Mister Ed (amerikai sorozat)
A legeslegszebb ház 16.05 Barátom, Ben (am. sorozat) A világ legerősebb medvéje 16.35 Az osztály leje (am. sor.)
Csodálatos, Mr. Moorel 17.00 Hirek
17.10 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) Forró áru 18.00 Rajzfilmek Szelleműzők Dr. Dolittle Winnie itt vanl Flintstone család 20.00 Hirek
20.15 Felhatalmazás emberölésre
(osztrák-angol film) 92'' 22.10 Spenser (am. krimisorozat)
Hallgatás 23.10 Madárka (am. film) 115'' 1.15 Hirek
1.25 Éjféli telefonáló (ism.) 2.15 Hirek
2.25 Ellopott órák (ism.) 4.00 Hirek
4.10 Az autóstopos (ism.) 4.40 Missouri rossz fiúk
(amerikai western) 64''
7.00 Antenne 2-hiradó g
9.30 Felfedezés - magazin a
mészetről 16
10.00 A valóság képekben 1R 10.30 Fiatalok képsora °
11.00 Magellán -gyermekprogram® 16.15 Francois Mltterrand - II/if 9l 17.15 Szakácsművészet 17.40 Kim és Klip - gyermekmű! 19.00 Hegymászók magazin|a 19.30 Svájci tv-híradó 20.00 Teli Quel - gyermekműsor 21.30 A sevillai gazfickó - komi 23.20 Irodalmi újdonságok 0.10 Színház
MUSIC TV
14
15
16 17
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban jjg
23.30 Hírek
23.45 Háromból egy
24.00 PIpDann
1.00 Krlstlane Backer
3.00 Éjszakai videók
19 19
eo
11 21
TELE 5

12.25 Hírek 12.30 Magazin 13.00 Vadmacska (brazil sorozat 13.25 Bim-bam-blno 18.10 Hirek 18.15 Lou Grant (amerikai sorozafo 19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Kémek (francia film) 21.55 Hírek
22.05 Újdonságok a moziban 22.15 Legjobb barátok (ism.) 23.40 Szörny az űrből (ism.) 0.55 Lou Grant (ism.)

Felhatalmazás emberölésre
osztrák-angol film
Alan Curtis (Dirk Bogarde), a j» ak leti titkosszolgálatok egyesület e|; nek" munkatársa fontos megbízási féi kap: meg kell akadályoznia, hogj^ Alexander Diakim visszatérjen szúj ka lőtiazájába Az emigrációban éíő pnj mi litikus nem illik a keleti politiu terveibe. Diakim politikai meggy! sz ződése és felelősségtudata mej|,a követeli, hogy országát védje meg a diktatúrától.
mi
foyfusV[t.
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMOLCSNEKTAR

SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg " 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élő videoshow 18.00 Dráma
i8.30 Wyatt Earp (am. sorozat) 19.00 Vígjátékok vitriné 19.30 Belföldi tudósítások r 20.00 Sport 21.00 Utazási magazin 21.30 Üzleti hét 22.00 BBC-hiradó a 22.30 Piacgazdaság Í2.50 Nyílt város (am. tilm) utána Egyveleg
EUROSPORT
1400 Labdarúgás
15.00 Kerékpársport
16.00 Thai boksz
17.00 Német túrakocsi-bajnokság
11.00 Pankráció
19.00 BeNeLux-magazIn
19.30 Albertvllle
20.00 Golf
21OG Motocross
21.30 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
9.00 Euroblcs / Lóerők
9.00 Pilote
9.30 Goll Európából
10.30 Euroblcs
11.00 Tornászbajnokság
112.00 Biliárd Delhiből
14.00 Starti
15.00 Euroblcs
15.30 Tutajverseny Európából
15.00 Jégkorong
15.00 Szuperkrossz Dallasból
19.00 Amerikai egyetemi tutball
20.00 Holland bowling
21.00 Forma-3 Japánból
22.00 Golf az USA-ból
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez
(ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 Cartouche (ism.)
12.05 Külföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Mindenki szereti Kate-et
14.00 Wicherték (sorozat)
14.45 Az üveg története (sorozat)
15.05 Kacsalalva (sorozat)
15.30 Bábjáték
16.00 Állatsarok
16.05 Az én ötletem
16.30 Heuréka I
17.00 Mlnlhírak
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Trapper John M. D. (sorozat)
TOÖ Hiradó
20.00 Sport
20.15 Mozart (osztrák film)
22.05 A fekete szűz (sorozat)
22.55 Szemétmánia (tévéfilm)
0.20 MacGyver (amerikai sorozat)
OSZTRÁK 2
15.30 Művészlexikon
15.40 Sport
17.00 Kulturális élet
17.30 Országok és emberek
18.00 Katts és kutyája (sor.)
TOÖ Állatkviz
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó .
20.00 Kulturális magazin
20.15 Érvek
21.30 Fehéren-feketén
22.00 Hiradó
22.30 Dokumentumfilm
23.15 Sport
1.00 Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Sport - összefoglalók 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Olile (am. rajzfilmsorozat)
A kedves nagybácsi 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Keserű tapasztalatok 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Munkaebéd
Paul és Gail végre meghívják Mr. Udugawát vacsorára. Abban reménykednek, hogy így kedvező döntésre bírják üzletfelüket. Minden a terv szerint halad, mig váratlanul be nem robban a részeg Rob. 15.35 Teleüzlet
15.50 Az Addams család (am. sor.)
A kenyérkereső 16.15 Bingo-játék 16.45 Sport-tenisz 19.00 Híradó 19.15 Szerencsekerék 20.00 Sport-tenisz 22.00 Hírek, Időjárás 22.10 Sport-tenisz 0.10 Az átok örökösei (am. sor.)
A szamuráj majmai 1.00 Filmkészítők 1.15 Műsorismertetés
„Ahhoz, hogy éljünk, kevés életre van szükségünk. Ahhoz, hogy szeressünk, sokra."
(Joseph Joubert)
Az átok örökösei
amerikai krimisorozat
Jack, Micki és Johnny vissza '' akarja szerezni Mushashitól az '' elátkozott teáskészletet. A japán '' férfi nem hajlandó megválni a '' készlettől addig, amíg meg nem '' kapja a három majomszobrot, '' mely Tanaka birtokában van. 1A majmok nem jelentenek veszélyt a bölcsekre, sőt óriási tatalommal ruházzák fel őket, aki viszont „csődöt . mond", arra halál vár. U.lU
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 A Guldenburgok öröksége
NSZK tévéfilmsorozat (ism.) XIII/10 : A közös csónak (ism.) 9.15 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 9.45 Képújság
16.34 Napi műsorajánlat
16.35 Német nyelvű nemzetiségi magazin - Unser Blldschlrm
17.00 Képújság 17.05 Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat A barátaim barátai 17.30 Kalendárium, 1991
Ismeretterjesztő magazinműsor A hétköznapok tudománya 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok Micimackó-klub Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 18.45 IS - MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - Előzetesek 20.20 Jobb ma egy nő, mint holnap három
Francia film 83'' 21.50 Európai Utas 22.15 Műrész
A TV1 kulturális hetilapja 22.40 Tény-képek
Társadalmi riport 23.25 Késő esti hiradó 23.30 ZDF-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kudlik Júlia és Dömsödi Gábor
16.00 Hírek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.10 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.00 Ötöd-ölö
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek
A szabadság gyermekei Francia rajzfilmsorozat VIII/1. rész
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
17.55 Magyarország-Görögország
Férfi EB-elődöntő kosárlabdamérkőzés A szünetben:
kb.
18.30 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.35 Derűs tv-évtár
Emlékezés a tévé (hjőskorából 20.35 Spot-Llght - Miniportrék hazai popsztárokkal 21.10 Ú| Reflektor Magazin
Érdekvédelmi riportműsor 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Tízparancsolat
Lengyel tévéfilmsorozat X/7. rész: Nelopjl 55'' Ewa - Anna Polony (Margittai Ági), Majka - Maja Barel-kowska (Jani Ildikó), Stefan -Wladyslaw Kowalski (Melis Gábor), Wojtek - Boguslaw Linda (Haás Vander Péter)
A KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAPBAN megjelenő hirdetése mindig
TELITALÁLAT
a sikerhez.
Hirdessen a KANIZSA ÚJSÁGBAN!
TOSHIBA
MAGYAR()RSZA(iI KEPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHENYI TÉR 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-541
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krénika 8.05 Hangszemle 8.20 Szonda. Tudományos mag. 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Alföldi népművészek énekelnek és muzsikálnak 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Újraolvasva
Móricz Zsigmond: Forró mezők 14.15 Népzene mindenkinek 15.05 Megmentett hangszalagok „A befejezetlen mondat" , Déry Tiborral beszélget Tóbiás Áron 18.00 Délutáni Krónika 18.15 Muzsikus házak
Látogatás Doborjánban, Liszt Ferenc szülőházában 16.45 Labirintus 17.05 Cigányfélóra 17.35 Lehár operettdalaiból 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 A debreceni Tücsök együttes
felvételeiből 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Beszélgetés Hatvany Lajos-néval
21.05 Találkozásom a népzenével
A mikrofonnál: Mohayné Ka-tanics Mária 21.45 Verdi: Traviata- Violetta és Germont kettőse a II. felv.-ból 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Pasziánsz
23.00 urh-n:k BBC magyar műsora 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek 23.45 urh-n. Astrud Gilberto énekel 24.00 Hírek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: a country-
muzsika 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Útikalauz üdülőknek 9.08 Szórakoztató zenei kaleidoszkóp - XVI/4.
10.02 A Német Lovagrend Nagymestere fúvósegyüttes játszik
10.15 Édes anyanyelvünk (ism.) 10.20 Operaslágerek 10.50 Peres, poros Iratok 11.00 Hirek. Idő|árás
11.03 Ami korunkban Tel.: 138-7951
11.23 Dzsesszarchivum 12.00 Nótaparádé 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Nosztalgiahullám 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Lelátó 14.30 Szerei-mese 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Ifjú népművészek hangversenye
15.25 Magnósok, figyelem I 16.00 Rádiókvíz 17.00-
19.00 RádióMa
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Gordiusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Ahogy ml zenélünk 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs
20.30 Könnyűzenei stúdiónk új felvételeiből 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Daráló (ism.) 21.33 Tévésorozatok zenéi
A Moonlighting (Holdfény) című sorozat zenéje 22.05 Rádiókabaré Kft. (ism.) 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Késő esti könnyűzene
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Széli György vezényli a Clevelandi Szimfonikus Zenekart 10.20 Zsebrádiószínház
Londoni mindenszentek Tandori Dezső hangjátéka 10.38 A Magyar fúvósötös játszik 11.07 Regina Resnik operafelvéte-leiböl
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Zenekari muzsika
13.00 Embermesék (ism.)
14.00 Kamarazene
14.53 A St. Martin-in-the-Fields
Kamarazenekar játszik 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Énekeljenek a népek - IV/2. 16.35 Egy népdal több nézőpontból
Tari Lujza műsora - III/2. 17.00 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 18.00 V materinskom jaziku
18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Kalmár László hatvanéves 20.15 Százéves a Carnegie Hall 21.35 Gyerekek között 21.57 Romantikus zene 22.23 Napjaink zenéje 23.09 Pegazus istállója
Népdalok, népköltészet, népzene. Közvetítés az óbudai Zichy-kastély koncertterméből 24.00 Hírek. Időjárás 0.10-
2.00 Éjszakai dzsesszklub
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Ránki Júlia
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Barátságok 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Enyhitő körülmény? Paul elvállalja Corbett őrmester védelmét a hadbíróság előtt. Védencét hazaárulással vádolják, és ha bebizonyosodik bűnössége, halálra ítélik. Paulnak minden ügyességét és rátermettségét össze kell szednie, hogy Corbettet megvédje a haláltól. 11.00 Telebutik 11.25 A vad Rózsa
(mexikói sorozat) 12.10 Alias Smith és Jones (amerikai westernsorozat) Cowboylányok 13.00 Hirek
13.05 Egy apával több (am. sor.) 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Sprlngfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Vilma vallomása 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Mérges gáz 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rúzsa (ism.) 18.45 Híradó 19.15 Jump Street 21.
(amerikai krimisorozat) A hatalom árnyéka 20.15 Mini Playback Show 21.15 Kastély a Wörthl-tónál (NSZK sorozat) Kettős játék 22.20 Vörös rózsák egy callgirlnek
(NSZK film) 23.50 Hirek
24.00 Az autóstopos (am. thriller) 93'' 1.35 Alfréd Hitchcock bemutatja
(amerikai krimisorozat) Az ellopott sziv
PRO 7
6.10 Ház az Eaton téren (ism.) 6.55 Nyersbőr (ism.) 7.45 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzők Dr. Dolittle 8.30 Mister Ed (ism.) 9.05 Barátom, Ben (ism.) 9.25 Waltonék (amerikai sorozat)
Pónikocsl 10.20 Nyersbőr (westernsorozat)
A tizenkettedik esküdt 11.15 Az osztály feje (ism.) 11.40 Alice (vidám am. sorozat)
Felszolgálóin lett 12.05 A madárijesztő és Mra. King (ism.)
12.55 Ave Maria (NSZK film) 9C 14.35 Rajzfilmek (ism.) Winnie itt van Flintstone család 15.35 Mister Ed (vidám am. sorozat)
Le a szakállal I 16.05 Rossz hhü medvék (am. sor.)
Rossz tréfa 16.35 Az osztály feje (am. sorozat)
Bátorság 17.00 Hirek, időjárás 17.10 Caulfield özvegyei (am. sor.)
A sálas gyilkos 18.05 Rajzfilmek Szelleműzők Dr. Dolittle Kövér disznócska Garfield és barátai 20.00 Hiradó 20.15 A jövő zsaruja
(amerikai krimi) 69'' 21.40 Nyereményjáték 22.05 Hawk (am. akciófilm-sorozat)
Mohóság 23.00 Éjjel a Reeperbahnon
(NSZK krimi) 93'' 0.40 Hirek 0.50 Spenser (ism.) 1.35 Hirek
1.45 Felhatalmazás emberölésre
(ism.) 3.20 Hirek 3.30 Szürkület (ism.) 3.55 Fedezem az alvilágot
(amerikai krimi) 67''
7.00 Tévéhíradó !
8.00 Európa-híradó 1''
9.05 Francia nyelvtanfolyam 11
9.30 Karakter - irodalmi magi 11
10.45 Válogatás a televíziók» 11
sálból
16.05 Rövid hirek
17.15 Francia konyha
17.40 Gyermekprogram
19.00 Turisztikai magazin
20.00 Hibátlan álom - magazin
21.00 Antenne 2-hiradó
21.30 Első az egészség
23.20 Cargo - magazin
0.20 Az Igaztág dossziéja
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV (lágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Pip Dann 1.00 Krlstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
12.25 Hírek
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat
13.25 Bim-bam-bino
18.05 Hirek
18.10 Lou Grant (amerikai soros
19.00 Ruk-cuk - játék
19.25 Hírek
19.40 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Kari Dall-show
21.05 Micsoda csapati (am fili
22.50 Hirek
23.00 Szórakoztató magazin
23.30 Filmújdonságok
0.30 Lou Grant (ism.)
A jövő zsaruja
amerikai krimi
Cleaver (Ernest Borgnine, jobb ra) tapasztalt zsaru, huszonhárom éve teljesít szolgálatot Los utcáin. Egy nap új kollégát Haven (Michael Shannon, ball személyében. Amit az öreg z: nem is sejt: partnere a ki munkájának eredménye, egy rol aki semmiben sem különbö; az embertől - külsőre. Haven a jövő zsaruja. 20.1
<D ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
É
SUPER CHANNEL
9.10 13.00 16.00 aziit 18.00 idá 18.30 19.00 19.30 20.00 21.00 21.30 22.00 22.30 22.45
Egyveleg
Japán üzleti élete Élö videoshow Dráma
Wyatt Earp (am. sorozat) Vígjátékok vitriné Belföldi tudósítások Sport
A holnap mögött
Beszélő fejek
BBC-hiradó
Piacgazdaság
őrült ember (amerikai film)
utána Egyveleg
14.00 Kosárlabda
15.00 Aibertvllle
15.30 BeNeLux - magazin
16.00 Kerékpársport
17.00 Karate
18.00 Lovaglás
19.00 Motorsporthirek
19.30 Karókpársport
20.00 Nemzetközi sport
21.00 Atlétika
:at)
Dzat
lm)
8.30 9.30 11.00 11.50 14.00 15.30 16.00 16.30 18.00 19.00 20.00 21.00 22.00 23.30 8.30
Profi női bowling
Golf az USA-ból / Euroblcs
Szuparkrossz Dallasból
Golfhirek / Profi Ökölvívás
Forma-3 Japánból / Euroblcs
Tutajverseny Európából
Ugróasztal EB
Copa America
Lóerők
Argentin futball Di|ugratás az USA-ból Motorsport Japánból Copa America Holland bowNng Golfhirek / Golf az USA-ból
SAT1
obb-írom jeles kap kaira) :saru atók obot, lözik
.15
OSZTRÁK 1 j | SAT 1
9.00 Hírek / Jog a szerelemhez 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei I
(ism.) 8.35 Szomszédok (ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.) 9.05 Közkórház (ism.)
10.00 Iskolatévé 9.50 Teleüzlet
10.30 Érvek (ism.) 10.10 Sport - összetoglalók
11.45 Fehéren feketén 12.00 Műsorismertetés
12.15 Idősek klubja (ism.) 12.05 Szerencsekerik (ism.)
13.00 Hírek 12.45 Telebörze
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Bingo (ism.)
13.35 Mindenki szered Kate-et 14.00 Thunderai macskák
14.00 Istenem, atyám I (sorozat) (amerikai rajzfilmsorozat)
14.50 Állatbébik Afrikából Excallbur
15.05 Volt agyszer... az élet (sor.) 14.25 Kőzkórház
15.30 An-tan-ténusz (amerikai sorozat)
16.05 Az én ötletem Csalások
16.30 Slágerek 15.10 Szomszédok
17.00 Mlnlhirak (ausztrál sorozat)
17.10 Wurlitzer Vevőcsalogató
18.00 Hirek Paul tombol mérgében, mert
18.05 Rólunk van szó Rob megjelenése miatt kudarc-
18.30 Trapper John M. D. (sorozat) ba fulladt a Mr. Udugawával el-
19.30 Hiradó tervezeti üzlet. Henry ezzel
20.00 Sport szemben a legjobb hangulatban
20.15 Csengő Ausztria van, Jane segítségével újabb és
21.30 A maffia menyasszonya (film) újabb vevőket szerez a fűnyíró-
23.30 Szívtörők (amerikai film) szerviznek.
T55 Hirek 15.35 Teleűzlet 15.50 Az Addams család
(amerikai sorozat)

OSZTRÁK 2 Ember az űrből 16.15 Bingo-játék
16.45 Sport-tenisz
15.30 Művószlexlkon 19.00 Hiradó
15.40 Sport 19.15 Szerencsekerék
17.15 Természetvédelem 20.00 Sport-tenisz
18.00 Katts és kutyája (sorozat) 22.00 Hirek, Időjárás 22.10 Sport-tenisz 0.10 X felügyelő
ÍOÖ 19.00 19.30 Az Igazai mondd I Tartományi élet Híradó
20.00 Kulturális magazin (NSZK-olasz-francia film) 90''
20.15 Belföldi tudósítások 1.45 Műsorismertetés
21.00 Rlmújdonságok
21.30 Kultúra
22.00 Hiradó
22.30 HaUjátok a jelent i
24.00 Disputa
1.25 Hirek
X felügyelő
NSZK-olasz-francia krimi
Ceylonban a buddhista ünnep kavargását kihasználva elrabolják az amerikai állampolgár Babs Lincolnt. Az apa Jo Luis Waiker magánnyomozót (Tony Kendall, balra) bízza meg a lány leikutatásával. Rowland bűnügyi nyomozó is Ceylonba érkezik, hogy kivizsgálja az amerikai képviselet egyik munkatársa ellen elkövetett merényletet. A kapitány (Brad Marris, jobbra) itt n H n találkozik X felügyelővel. U-lü
5.45 Jó reggelt, Magyarország I 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Verkli - Válogatás a magyar
könnyűzene közelmúltjából 9.00 Jóga-Dr.Weninger Antallal 9.20 Képújság
16.35 Román nyelvű nemzetiségi magazin - Ecranul nostru 17.00 Képújság 17.05 Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat A lánykérés 17.30 Zőldhullám
Környezetvédelmi magazin 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok
„Engedjétek hozzám..." A hitről gyerekeknek Esti mese Matróegarek Muzzy comes back Égből pottyant mesék 18.45 IS-Szépség
Alakváltozatok a természetben IV/1. rész 19.15 Mini kllp-mix 19.30 Híradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Szomszédok
Teleregény
(Ismétlés: szombat, TV114.30) 20.55 Mozimámor 21.25 Első szerelem 22.15 Újvilág
Külpolitikai képes krónika 23.00 Menedzser Magazin
(Ism.: vasárnap, TV1 6.50) 23.45 Késő esti hiradó 23.50 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Radics Péter
16.20 Hírek - Műsorelőzetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Űtöd-ölö
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek A Jetson család Amerikai rajzfilmsorozat Üdülőbolygó 18.15 Telesport
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Moselbrückl történet NSZK tévétilmsorozat X/6. rész: A bor-botrány 47'' 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-Tel.: 132-9329 Pécs-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel.: (62) 12-715 21.05 (H)arc-képek
50 perc... képzőművészetről Szemadám György műsora 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Irány Nyugati Magyar körkép, Dokumentumfilm
Fénymásolók! írógépek! Számológépek!
49.000 Ft-tól 22.000 Ft-tól
ÁFA ÁFA
89.000 Ft + ÁFA
MITA fénymásolók BROTHER írógépek SHARP számológépek FACIT írógépek, számológépek FUNAI telefax NITSUKO telefonközpontok Faxpapírok és tartozékok
SUPER AJÁNLAT
VT 21800 típusú IBM kompatibilis nyomtató 15.900 Ft + ÁFA (80 karakter/sor, 280 karakter/perc)
Consensus Kelet-Nyugat Kereskedelmi Krt. 8800 Nagykanizsa Pf. 240. Tel./fax: 93-13-319
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Széchenyi 1848-ban (ism.) 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 Az Alföld dalai, táncmelódiái
feldolgozásban 11.35 Ecc, pecc, kimehecc...
Magyar kiszámolók 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? - Kecskeméten 12.45 Címlapon 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Erről beszéltünk
A körzeti stúdiók műsoraiból 14.35 Orvosi tanácsok 14.40 Fúvósátlratok 15.05 Magyar Írás - irodalmi hetilap 15.50 Népdalok Zalából 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangoló
17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 18.00 Esfi Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Olvastuk... 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 Népdalok a Kollnda együttes
előadásában 19.50 Gong
20.05 Koncepciós perek a hidegháború korában 20.35 Kömives Kelemen és Kelemenné
A népballadáról és Sarkadi Imre elbeszéléséről 21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 „Vajh, kl ö, és merre van hazája?" 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Mérleg
23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.45 urh-n: Paul Bley zongorázik,
Paul Motian dobol 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 3x10
9.31 A Tavaszi széltől a Deres már a határig
Dévai Nagy Kamilla műsora 10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 „Ó, ó, ó nagymami..."
Nagymamák, nagypapák és unokák műsora 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig
Tel.: 138-8363,138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hírek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Szoclo-krimi
Egy rém-valódi esetről 17.50 A-B/CD 18.20 A messziről jött ember 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádló. Tel : 138-7600 19.30 Fiataloknak I
Komjáthy György kívánságműsora 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Tlp-top parádé 21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 Járdányi Pál és Maros Rudolf népdalkórusaiból 22.29 Magyar könnyűzenei felvételek
23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Hiánypótló
hHI
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Lortzing operáiból 10.18 Muzsikáról versben, prózában. George Sand 10.51 Aurélé Nicolet Bach-müve-
ket fuvolázlk 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Zenekari muzsika 13.00 Beszélgetés Kosáry Domokossal
14.00 Kalmár László műveiből 14.47 Zenekari muzsika 15.29 Palló Imre felvételeiből. VII/4.
Verdi: Falstaff közben:
16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Édes anyanyelvünk (ism.) 17.45 Magyar-kínai népzenei párhuzamok 18.00 V materinskom jaziku 18.20 In limba materná
18.40 Na matemjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Ih der Muttersprache 19.25 Istvánffy Benedek-motetták 19.35 A MR Szimfonikus Zenekarának Beethoven-hangversenye
közben:
20.33 A vlláglíra gyöngyszemei
Jonathan Swift 20.43 Újraolvasva (ism.) 21.25 Régi fúvószene 22.00 összkiadás
Brahms kamarazenéje - X/8.
23.06 Operaflnálék 24.00 Hirek. Időjárás
0.10-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
6.00 Halló Európa - jó reggelt,
Németország 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.) Belátás
9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Sötét múlt
Nagynénje temetésén Paul találkozik egykori iskolatársával, aki férje meggyilkolása miatt hét évet ült börtönben. Az asz-szony megesküszik ártatlanságára és arra kéri Pault, keresse meg az igazi tettest. Az ügyvéd nyomozása felborítja a kisváros nyugalmát. 11.00 Telebutik
11.30 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Alias Smith és Jones (amerikai westernsorozat) Bubi vagy király? 13.00 Hirek
13.05 Egy apával több (am. sor.)
Michael húga 13.30 Kalifornia klán (am. sor.) 14.20 A Springfleld-sztori (sor.) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Szőke méreg 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Különleges osztag 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó
19.15 214-es repülőszázad (am. sor.)
Letarolva 10.15 Légifarkas (am. sor.) Csapda
21.10 Twin Peaks titka (am. sor.)
Laura titkos naplója 22.10 Sípszó - focishow 23.05 Tuttl Fruttl 23.55 Hirek
0.10 Csábítás az iskolapadban
(NSZK szexfilm) 1.25 Rúzs (am. thriller) 81'' 2.50 Kell a szerelem (am. film) 4.25 Jupiter kedves (am. tilm)
6.25 Waltonék (ism.) 7.10 Nyersbőr (ism.) 8.00 Rajzfilmek (ism.) Szellemüzök Or. Dolittle 8.45 Mister Ed (ism.) 9.10 Rossz hírű medvék (ism.) 9.40 Maxwell ügynökség (amerikai sorozat) Csalás
10.35 Nyersbőr (westernsor.)
Vadászok háza 11.35 Az osztály feje (ism.) 12.00 Bamey Miller (am. sor.)
Nick vakbele 12.25 Gaulfleld özvegyei (ism.) 13.20 Perry Mason (am. sor.)
Az elcserélt pisztolyok esete 14.20 Rajzfilmek (ism.) Kövér disznócska Garfleld és baráta 15.15 A jövő zsaruja (ism.) 16.35 Hirek
16.45 Harttól Harüg (am. sor.)
Kihívás a dzsungelben 17.35 Rajzfilmek Szellemüzök Dr. Dolittle Casimir és tsa. Flintstone család 19.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Házi muzsika 20.00 Hiradó
20.15 Az Ezüst-erdő vadásza
(NSZK film) 93'' 22.15 San Francisco utcáin (amerikai krímisorozat) Menekülés közben 23.10 Don Jüan ''73
(francia-olasz film) 90'' 0.50 Hirek
1.00 Mozgó kórház (am. sor.)
Anyák napja 1.25 Hawk (ism.) 2.15 Hirek 2.25 Madárkák (ism.) 4.20 Hirek
4.30 Missouri rossz fiúk (ism.)
8.00 Tények Európából
9.05 Francia üdvözlet
11.00 Dívány - beszélgetés Js Roucas marionett-művéssii
11.30 Rövidhírek
17.15 Francia konyha
17.55 Nyelvlecke
18.10 Játék a szavakkal
19.00 Állatmagazln
20.00 Francois Mltterrand
II/2. rész
23.00 Tv-hiradó
21.30 Varieté Star 90 " sl
23.35 Ellenállás-e
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Ú|donságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók

14.0 15.3 16.0 18.0 19.0 21.3
22.C
23.! 0.!
12.25 Hirek / Magazin 13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 13.25 Bim-bam-blno 18.05 Hírek
18.10 Lou Grant (amerikai sorozat) 19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Josepha (francia film) 22.10 Hírek
22.20 Küzdősportok magazinja 23.15 Francia négyes (am. film) 0.50 A törvény fegyverei (am sor ) 1.40 Hirek
13.
14.
15.
15.
16. 17, 18 18
19
20 21 22 22
24
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A Hiánypótló folytatása
.EPASZ" KFT.
Az Ezüst-erdő vadásza
NSZK film
Christian Pachegg (Rudolf Lenz, jobbra), az új erdész Edlauba érkezve megismerkedik Josefával, a csinos özveggyel. Az asszonytól félnek a férfiak a faluban, mert a férje gyanús körülmények között lelte halálát. Azt beszélik, hogy Rupert Frenz keze is benne van a dologban. Az erdész, nem törődve a szóbeszéddel, «« - c az asszony mellé áll. éU.ID
TŰKOR KAVEHAZ
SUPER CHANNEL
7.00 Pirkadat / Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 13.30 A holnap mögött
14.00 Egyveleg
15.00 VMeoklIpek
16.00 Élö videoshow
11.00 Dráma
11.30 Wyatt Earp (am. sorozat)
19.30 Belföldi tudósítások
20.00 Sport
21.00 Dokumentumfilm
22.00 BBC-hiradó
22.50 Aki menekül a valóságtól
(amerikai film)
EUROSPORT
14.00 Labdarúgás 15.30 Motorsport-hírak 16.00 Tenisz 11.00 Thai boksz 19.00 Motorsport-magazin 21.30 Eurosport-hirek 22.00 Ökölvívás 23.30 Motorkerékpársport 0.30 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
13.30 Lóerők
14.00 Motortport Japánból 1S.OO Euroblcs
15.30 Tutajverteny Európából
11.00 Golf az USA-ból
17.00 Argentin futball
11.00 Téli Olimpia 1992
11.30 Pllote
19.00 Copa America
20.30 Nemzetközi sportmagazin
21.00 Starti
2200 Forma-1
22.30 NBA - Amerikai kosárlabdabajnokság 24.00 Boksz
SAH
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Katts ét kutyája
(ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 Mozart (ism.)
12.15 Belföldi tudósítások
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van tzó (ism.)
13.35 Mindenki tzeretl Kata-et
14.00 Guldenburgok öröksége
14.45 A holnap mesterei
15.05 Raccoont (sor.)
15.30 An-tan-tánusz
16.05 Az én ötletem
16.30 Mlnlkviz
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van tzó
18.30 Trapper John M. O. (sor.)
TOS Hiradó
20.00 Sport
20.15 Két férfi, agy eset
5735 Az öröktág (francia film)
2l2Ü Sport
23.50 Figyelmeztetőt nélkül
(am. horror)
OSZTRÁK 2
14.10 Sport
15.40 Fiú a delfinen (am. film) 17.30 Motómedvék 18.00 Slmptonék (sor.) lOü Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Dlagnózlt 21.15 Schilling - magazin 22.00 Hiradó
22.30 Szívtelen anya (monodráma) 23.30 Dúlt lelkek (am. film) 1.20 Rövidfilm
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyeit 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Kőzkórház (ism.) 9.50 Teleűzlet 10.10 Sport - összefoglalók 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Dlno
14.25 Közkórház (amerikai sorozat) Játék
15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Szabadtág
Helen meghívást kap, hogy a hegyekben megrendezésre kerülő festótovábbképzésen vegyen részt. Az asszony visszautasltja a meghívást. A család erre elhatározza, hogy bebizonyítja, Helen nélkül is tökéletesen boldogul. Gail döbbenten veszi észre, hogy apja nyomtalanul eltűnt. 15.35 Teleüzlet
15.50 Az Addamt ctalád (am. sor.)
Fiam, a csimpánz 16.15 Blngö- játék 16.45 Sport-tenisz 19.00 Hiradó 19.15 Szerencsekerék 20.00 Sport-tenisz 22.00 Hirek, ldő|árát 22.10 Sport-tenisz 0.10 Hírek, Idöjárát 0.15 Lányok a nőgyógyásznál (NSZK erotikus film) 79'' 1.40 Müsorltmertetát
„Ugyanazt akarni, ugyanazt nem akarni -elvégre ez az igazi barátság."
(Sallustius Críspus)
Közkórház
amerikai sorozat
Rose nem helyesli Joe és Lüke tervét, mert illegális jégbarlangba akarnak elláto-i, ahelyett, hogy közelgő vizsgáikra készülnének. Rose azzal érvel, hogy a fiúk-ük a legkevésbé sem hiányzik, hogy tiltott szerencsejátékban való részvétel miatt a
bíróság elé kerüljenek. 14.25
5.45 Jó reggelt, Magyarortzágl 5.47 Falutévé 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Sorttártak
Rehabilitációs magazin 8.45 Segítség I
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás 9.00 Dallat
Amerikai filmsorozat Jenna visszatér 47'' (Ismétlés: este, 20.20) 9.50 Lottótortolát 9.55 Képújtág
14.59 Napi mütorajánlat 15.00 Clgánymagazln Romaié Shavale 15.25 Képújtág
15.30 Walt Disney bemutat|a (ism.)
1. Kactamaték Kactatzerancte
2. Nehéz napok a Föld nevű bolygón
A legjobbak
3. A Csipet ctapat
A Csipet ctapat akcióba lép
17.15 Közlemények - előzetesek 17.20 „Trafflc jam"
Könnyűzenei kívánságadó 17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 19.00 „Maradiatok meg szeretetemben..."
Keresztény életkérdések 19.05 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Ditneyl 19.15 Közlemények - előzetesek 19.30 Híradó 20.00 Müaorltmertetét 20.05 Teletport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Dallat
Amerikai filmsorozat Jenna vlstzatér 47'' (ism.) Ellie - Barbara Bel Geddes (Dallos Szilvia), Jock - Jim Davis (Gera Zoltán), Bobby - Pat-rick Duffy (Csankó Zoltán), Sa-mantha - Linda Gray (Szerencsi Éva), Jockey - Larry Hag-man (Kránitz Lajos), Pamela-Victoria Principal (Simorjay Emese), Lucy - Charlene Til-ton (Balogh Erika), Ray - Steve Kanaly (Melis Gábor), Cliff -Ken Kercheval (Végh Péter) 21.15 Panoráma
Világpolitika percről percre (Ism.: szombat, TV1 13.00) 22.20 Tíz után... 22.45 TV1 mozi
Várotbú|óctka Magyar film (1985) kb. 96''
kb.
0.20 Kétő esti hiradó 0.25 Antenne 2-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Sugár Ágnes és Dombóvári Gábor
16.20 Hirek - Műsorelözetet -
Időjárás 16.30 Délutáni filmajánlat Clarence
Angol tévéfilmsorozat VI/4. rész
Clarence - Ronnie Barker (Bodrogi Gyula), Travers - Jose-phine Tewson (Hacser Józsa) 17.00 ötről halra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 ötöd-ölő
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknak Hupikék törplkák Belga rajzfilmsorozat Törpollmpla 18.15 Talatporl
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
18.35 Műsorelözetet 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Demptey át Makepeace Angol bűnügyi tévéfilmsorozat Kactkáre a káposztát! 49''
(ism.)
Dempsey - Michael Brandon (Harsányí Gábor), Makepeace - Glynis Barber (Kovács Nóra), Spikings - Ray Smith (Buss Gyula), Chas - Tony Osoba (Gáti Oszkár), Van Gel-der - Hugh Ross (Helyei László), Paul Davis - Eric Deacon (Kautzky Armand) 20.00 Manhattan
Zenés beszélgetés a Manhattan együttessel 20.35 A tudomány határain
Konferencia-híradó 21.10 Apropó, boldogság...
Kepes András műsora 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Udércet éjjel
Spanyol film (1989) 89''
Nyugdíjas gépkocsivezetőt keresünk hivatásos jogosítvánnyal.
ÉRDEKLŐDNI:
Csengery út 27./A. Almanach Kft.
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
i s / o % 1 K 0 N Y V
Bcfce u. 22.

■■■
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.00 Hirek. Időjárás. Lapszemle 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tűkor. Tel : 138-7985 9.05 Irodalmi jegyzet 9.10 Határainkon túl élő magyar zeneszerzők feldolgozásaiból
10.05 Ismét-a javából I 12.00 Déli Krónika 12.30 Faluról - falura 13.05 Klasszikusok délidőben 14.10 Szaván fogjuk l 14.20 Mindennapi Irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt I 15.05 Jánosy István versel 15.10 Új Zenei Újság (ism.) 18.00 168 óra
Tel.: 138-7901 és 138-8912 17.30 Túl az Óperencián
Négy földrész muzsikája Amerikai Egyesült Államok -Hawaii 18.00 Esti Krónika 18.20 Szemle. Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 18.45 Miska bácsi negyedórája 19.05 A magyar szinház a két világháború között A nagy ember
Tersánszky Józsi Jenő színművének rádióváltozata (ősbemutató) 20.41 A Bécsi Filharmonikus Zenekar játszik 21.05 Találkozásom a népzenével A mikrofonnál: Zelnik József 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.36 Francia muzsika 23.00 urh-n. A BBC magyar műsora 23.05 Hangversenymúzeum
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok
Részletek a Magyar Állami Operaház 1949. április 11-i előadásából 23.45 urh-n: A Benkó Dixieland
Band új felvételeiből 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél 5.30 Kakukk. Tel.: 138-7776 7.03 Sportszombat 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Hátrányos helyzetű helységek
8.30 Észak-magyarországi népművészek énekeinek és muzsikálnak 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Más hullámhossz. Vendégszerkesztő: László György 10.00 Heavy metal-magazin 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szombat délelőtt
Tel.: 138-8766 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről
14.55 Vanezigyl 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Magyarán szólva 15.18 Kapcsolatok 16.00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 Folk-rock műhely 17.30 Ez érdekes I
Az Interpress Magazin és a Rádió közös műsora 18.30 Slágerlista 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 A Rádió Dalszínháza Banditák
Offenbach operettjének rádióváltozata 20.38 Popzene Rómából 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Irigylem a lányomat 22.00 A mai dzsessz
Art Farmer felvételeiből
22.36 Derűre is derű Az alpinista (ism.)
23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Éjszakai koktél
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.20 Matthlas Eisenberg játszik 9.17 A longjumeau-i postakocsis Részletek Adam operájából 10.00 Hangfelvételek felsőfokon 11.17 Zenetörténeti érdekességek 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Magyar Rádió énekkarának legszebb lemezeiből 12.30 Follow me - 30/27. (ism.) 12.45 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 Új lemezeinkből 15.05 Lemezbörze helyett 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Bemutató
17.23 Hándel:E-dúr szonáta Op.1. No. 15.
17.35 Egy népdal több nézőpontból
Tari Lujza műsora - III/3. 18.00 V materinskom jaziku 18.20 ín limba materná 18.40 Na maternjem jezlku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache
19.25 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 20.23 Mindennapi irodalmunk (ism.) 20.53 A Tabernacle Kórus énekel
21.26 Mozart: D-dúr (Postakürt) szerenád K. 320.
22.16 így láttam Bartókot 23.12 Egy királynő halála 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 Az Éjszakai koktél folytatása, nóták
RTL PLUS
6.15 Ormányok (am. rajzfilmsor.)
Egyszer a tévében 6.40 Transformers (am. sorozat) Ha nem küzdesz, meghalsz 7.00 Mesék a nagyvilágból (sor.)
Meglepő ajándék 7.30 Kedves Bili nagybácsi (sor.)
Klubház 8.00 Konfetti - gyerekeknek Flintstone kölykök Maci Laci Scooby Doo 9.20 Klack-játék 10.05 Jetsonék (am. rajzfilmsorozat)
Zöld veszély 10.30 Turbo Teen (am. rajzfilmsor.)
Nagy, zöld és koszos 11.00 Pókasszony (am. sorozat) Sárkányok birodalma (sor) Rude Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.35 He Man (am. rajzfilmsorozat)
Labirintus 13.05 Mutánsok (am. rajzfilmsor.)
Eljátszva 13.30 Super Mario Brothers (sor.)
Mario, a majom 14.00 Ragazzl - magazin 14.35 Katts és kutyája (am. sor.)
A meztelen tóival 15.05 B. J. és a medve (am. sor.)
Minden jó, ha jó a vége 16.00 Daktari (amerikai sorozat)
A szökevény 17.00 Forró nyeremény 17.45 Csodálatos évek (sor.) Buster
18.10 Újdonságok a moziban 18.45 Hiradó
19.15 Houston Knights (am. sor.) A kő
20.15 Special Terminator CIA
(amerikai akciófilm) 90'' 22.00 Dail-As - talkshow 23.00 Intim órák a padban (NSZK szexfilm) 83'' 0.35 Csábítás az Iskolapadban
(ism.) 1.45 Férfimagazin 2.20 Asszonyt megérzés (am. krími) 3.50 Gigi (am. zenés film)
PRO 7
5.30 Kaland a vadonban
(dokumentumfilm) 6.20 A kilencvenes évek
(amerikai dokumentumfilm) 7.10 Gyerekek szigete (am. sor.)
Egyszer hazamegyünk 7.35 A bűvész (amerikai sorozat)
Lándzsahegyek 8.20 Muppet-show (am. sorozat) 8.45 Kedves Blber (am. sorozat)
Az élet megy tovább 9.10 Egy úr az űrből (am. sor.)
Exidor házassága 9.35 Barney Miller (ism.) 10.00 Bili Cosby-show (ism.) 10.25 Mozgó kórház (ism.) 11.00 Hardcastle és McCormlck (amerikai akciófilm-sorozat) Az utca hóhéra 11.50 Az Ezüst-erdő vadásza (ism.) 13.35 A kilencvenes évek (ism.) 14.45 Ave Marta (ism.) 16.30 Dowiing atya titkai (am. sor.)
Testvér 17.25 Hirek
17.40 Gond a paradicsomban
(amerikai kalandfilm) 88'' 19.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Szalmaözvegy 20.00 Hiradó 20.15 Amerikába jöttem
(amerikai film) 22.30 Vérvonal
(amerikai-NSZK krimi) 112'' Fsz.: Audrey Hepburn, Ben Gazzara, Irene Papas 0.30 San Francisco utcáin (ism.) 1.25 Hírek
1.35 Mozgó kórház (am. sorozat)
Hasat be, mellet kii 2.00 Éjszaka a Reeperbahnon
(ism.) 3.40 Hirek
3.50 Perry Mason (ism.) 4.40 Hirek
8.30 Észak-Dél (sorozat) 1 10.00 Oradour I® 00 Ml
II/2. rész: EmlékműwP-llO E« 13.15 Látóhatár ''93 - magafl.00 S| 13.45 Kulturális újdonságotlr.OO lf| 14.30 Mozart (sorozat) 7.30 E| 16.15 8-12 éveseknek 030 u 16.45 A jövő hírességei .''„„ v 17.00 Félix-szórakoztatóm *,„ u 17.40 Rádió 21 - zene ,
18.15 A nézők írják 20 00 * 20.00 Magazin a tengerről 22.00 B 21.30 Mozart (sorozat) 22.30 E 23.20 Karakterek-irodalmiÉ3.00 23.30 (
13.30 XPO
14.30 RayCokes
17.00 Vol
18.00 Rockhét
18.30 A nagy kép
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éjjel
22.00 Házibuli övezet
1.00 Krlstlane Backer
3.00 Éjszakai videók
19.30 I.30 •4.00 1.00
TELE 5
12.40 Magazin 13.00 Blm-bam-bino 16.40 P. 0. P. - magazin 17.40 Küzdősportok magazinja; 18.10 Motorsport-extra 18.30 Hirek
18.35 Bradbury színháza (am.i 19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hirek 19140 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Vadvilág (sorozat) 21.10 A tőrvény fegyverei (sorai , 22.00 Törvénytelenek tőrvénye
(olasz film) 24.00 Nagyon régen (am. film)
Gigi
amerikai musical
Gigi nagyanyja, Madame Alw rez és nagynénje oltalmában rí fel. A két hölgy Gigit (Leslie Cáron jobbra) a családi hagyományoknak megfelelően neveli: egy fiatal hölgy szeressen, de ne házasod jon. Amikor Párizs körülrajongott bálványa, Gaston Lachaille (Louis Jourdan, balra) szakít barátnőjével Alicia elhatározza, hogy _ összehozza a fiatalokat. 3.50

KOZPONT - KIALLITOTEREM ÜZEM: Murakeresztúr
MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/B.
Telefon/fax: 0036-93-13-376
Za hu ke k£ dc k< e;
r<
S''
L
SUPER CHANNEL
10.00 Morris Cerullo
13.00 Egyveleg
14.00 Sport
17.00 Ifjúsápi magazin
17.30 Egyveleg
18.30 Utazási magazin
19.00 Vldeodivat
19.30 Víkendezők
20.00 Az utazás (amerikai film)
22.00 BBC-hiradó
22.30 Európa-film
23.00 Sport
23.30 Dementia 13 (am. film)
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi motorsport 10.00 Albertvllle 11.00 BeNeLux - magazin 12.00 Pankráció 13.30 Asztalitenisz
Lovaglás 19.30 Nemzetközi motorsport 20.30 Szuparkrossz 24.00 Ökölvívás 1.00 Műsorzárás
SCREENSPORT
10.00 10.50 11.00 12.30
14.00 15.00 16.30 17.00 11.00 19.00 20.30 22.00 23.00
Szuparkrossz Dallasból
Golfhirek
Tanlsz
NBA-Amerikai kosárlabda-bajnokság Argentin futball Ökölvívás az USA-ból Autóverseny Franciaországból Lóerők versenye Forma-3 Japánból Copa America Ökölvívás Ralibajnokságok Amerikai egyetemi futball -
PRO 7
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Slmpsonák (ism.) 9.30 Iskolatévé 11.00 Latlgo (am. film) 12.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I 13.00 Hírek
13.10 Egy szegény keresztény kalandjai (tévéfilm) 15.30 Salamon király mondásai 15.35 Szelleműzők
(amerikai sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Mlnlhírek 17.10 Sportábócé 17.30 Visszaszámlálás 18.00 Hírek 18.05 Labdarúgás 18.30 Trapper John M. D. (sor.) Í53S Híradó 20.00 Sport
20.15 Aki A-t mond...-játék 22.05 Újdonságok a moziban 22.15 .Arany" lányok (sorozat) 22.40 Halálos |átók (am. film) "515 Hírek
0.15 Én tudom, hogy tudod, hogy
tudom (olasz film) 1.55 Hírek
OSZTRÁK 2
14.15 Az elsüllyedt kontinens 14.45 Koncert 16.00 Tisztelt ház 17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 Ki akar angam 7 (sorozat) 18.00 Katts ás kutyá|a (sorozat) 705 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19:30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Sophle döntése (am. film) 22.40 Hirek 22.50 Sport 23.30 X-Large 1.00 Hírek
SAT 1
7.30 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Pollce Academy (ism.) 9.00 Az Addams család (ism.) 9.30 Gazdasági fórum 10.00 Sport - teniszösszefoglaló 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.10 Az Addams család (amerikai sorozat) Árvarés
13.40 Éjszaka a Mont Blancon
(osztrák krimi) Vigo rendőrfelügyelő kábítószer-csempészeket üldöz a Mont Blanc havas csúcsai között. Menyasszonya, Mónika közben viszontlátja régi szerelmét, akit gyilkossággal gyanúsítanak. A féltékeny vőlegény azonnal lecsap riválisára.
15.05 Privát program 15.35 Zapp- játék 16.05 Bingo-játék 16.35 Nyereményjáték 16.40 Hírek 16.45 Sport-tenisz 19.00 Hírek, Időjárás 19.15 Sport-tenisz 21.15 Szerencsekerék 22.00 Hirek 22.10 A profik
(angol krimisorozat) Férfi a tetőn 23.05 A bűnös ágy
(NSZK erotikus film) 0.35 Lányok a nőgyógyásznál (ism.)
1.55 A bűnös ágy (ism.) 3.20 Műsorismertetés
Amerikába jöttem
amerikai film
Akeem herceg (Eddie Murphy), Zamunda eljövendő uralkodója huszonegyedik születésnapja alkalmából különleges meglepetést kap szüleitől: megismerheti leendő feleségét. A hercegnek más elképzelései vannak a feleségről, ezért elutazik New Yorkba, hogy i - mint szegény diák - megkeresse élete párját. Hosszú kere-jfl sés után végre rátalál on ; Lisára (Shari Headley). íU.IÖ
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamit I Mesék napkelettől napnyugatig
Amerikai mesefilmsorozat 7.55 Jó reggelt adj, Istenemi Metodista gyermekműsor 8.00 Follow mai (ism.) 8.30-
11.00 Korhatár nélkül 8.30 Darazsak a kaptárban
Csehszlovák filmsorozat VII/2. rész: A klubhelyiség 9.00 Álmodozó Károly Svéd rajzfilmsorozat Ruha- és cipővásárlás 9.10 Naszredin Hodzsa
Kínai bábfilm 9.40 A kis hernyó
NDK animációs film 9.45 Cimboráljunk I
Szolgáltató műsor gyerekeknek
10.00 Bak-ellt - Slágerműsor 10.30 Hol-mi 7
Ifjúsági magazin 11.00 Tévémagiszter 13.00 Panoráma (ism.) 14.00 Amőba
Tudományos műsor kamaszoknak 14.30 Szomszédok
Teleregény (ism.) 15.00 Képújság
15.10 „Köszönöm, hogy Imádott.."
Születésnapi találkozó a Fészekben a 60 éves magyar hangosfilm tiszteletére 16.20 Telis-televldeó ''91 16.30 Széchenyi Ifjúsága
A leveleket elmondja: Ter-nyák Zoltán 17.45 Dimenzió
Tudományos magazin 18.15 Gyereksarok Esti mese Pumukli kalandjai NSZK-magyar gyermekfilmsorozat
A titokzatos hinta 18.45 „...az én váram"
Lakáskultúra mindenkinek 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.25 Hálószobaablak
Amerikai film (1987) 108'' 22.20 KamEra Varieté
Játékos show 23.20 Jancsó, Jancsó...
Magánbűnök, közerkölcsök Olasz-jugoszláv film (1975) 93'' 0.55 Késő esti híradó
7.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya
10.05 Prizma - Életmódmagazin
Tini-gond: A kamaszkor 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske
NSZK rajzfilmsorozat Valami bűzlik 11.25 Kacagóra a látszóházban
Szórakoztató gyermekműsor Közreműködik: Harkányi Endre, Straub Dezső, Sára Bernadett, Kishonti Ildikó, Csákányi László, Bajor Imre, Győry Ilona, Cseke Péter, Kovács Titusz, Borbás Gabi, Horváth Gyula 12.25 Calyp-show (ism.) 12.50 Humánum
A pécsi körzeti stúdió műsora
Műsorvezető: Kudlik Júlia
14.25 Hírek - Müsorelőzetes -Időjárás
14.35 Segítőtárs - Sérült emberek
érdekvédelmi magazinja 14.55 Mi tőrtént a jövő héten 7 Gazda István tudomány- és művelődéstörténeti műsora 15.05 Katts és kutyája
Amerikai tévéfilmsorozat Túszok 15.30 Gazdit keresünk
Kudlik Júlia műsora 15.45 Melyiket a 3 közül?
Játékos vetélkedő 16.15 Angol nyelvlecke
Family Album, USA 16.40 Nézze meg az emberi 16.45 Rockstúdió 17.10 Mozi top 10 17.40 Gyerekeknek
Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat Befejező rész: Denver, a golfbajnok 18.10 Telesport
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esd egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Vacsora hat személyre
Francia tévéfilm 80'' Nora - Sabine Haudepin (Balogh Erika), Corinne - Vero-nique Genest (Andresz Kati), Sylvain - Carlo Brandt (Balá-zsovits Lajos), Tarak - Lila Dadi (Bor Zoltán) 20.30 Operagála
A Budapesti Operabarátok Egyesületének újjáalakulása alkalmából 22.00 Hiradó 22.30 Klnak ml |árl
NSZK tévéfilm 87''
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
V
ASÁRNAP
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel : 138-7915 és 138-7296 8.30 Világára
Külpolitikai újságírók heti magazinja 9.05 Neveletlenek 10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk (ism.) 11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális hetilapja 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Vasárnapi jegyzet 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Mit üzen a Rádió? 14.10 Müvészlemezek 15.05 A Hold Omaha Beach fölött Jean Amile regénye - II/2. 16.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót Népmese- és népdaldélután 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Hires filmzenék a Bostoni Szórakoztató Zenekar előadásában 18.00 Esti Krónika 18.20 Muzsikáló nagyvilág 19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.22 Remekirók hangszalagon A vármegye rókája Mikszáth Kálmán elbeszéléséből írta Turi András 20.15 Örökzöld dallamok 20.45 Verseit elmondja: Jánosy István
21.05 Azok a rádiós évek
Sebestyén János műsora 22.00 Késő esti Krónika 22.25 Felhang
Zenepolitikai magazin 23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.35 Zenekari operarészletek 23.45 urh-n: Joe Zawlnul szintetizátoron játszik 24.00 Hirek. Időjárás. Totó
PETŐFI
6.00 Hirek. Időjárás
6.03 Dallamkoktél
7.03 A református egyház félórája
7.33 Vasárnapi orgonamuzsika
8.00 Hirek. Időjárás
8.05 Minden agár szereti a sajtot
Urbán Gyula mesejátéka 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Bemutatjuk a Z''ZI Labor legújabb lemezét 9.50 A Magyar Rádió Karinthy Színpada
Suttyomban - 2. rész Kaposy Miklós riportszatírája 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Közvetítés az MTK-VM-Václ Izzó bajnoki labdarúgó-mérkőzésről 13.00 Hirak. Időjárás 13.03 Stúdióvilág
Rádiós magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Szerpentin 14.55 Muzsikáló természet
Madárhangok Angliából 15.00 Hirek. időjárás 15.03 Táskarádió 16.00-
20.35 Poptarlsznya
közben:
17.00 Hirek. Időjárás
18.45 Sportösszefoglaló. Totó
19.00 Hirek. Időjárás
20.35 Palló Imre és Török Erzsébet
népdalfelvételelből 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Egy tiszta nő - IX/4.
Thomas Hardy regénye 21.24 Társalgó - irodalomkedvelőknek (ism.) 22.21 Keresztmetszet J. Bock-G. Dénes György Hegedűs a háztetőn című musicaljéből 23.00 Hirek. Időjárás. Totó 23.03 Sporthíradó 23.10 Frank Zappa - VIII/6.
Egy 25 éves karrier története 0.01 Toronyzene
BARTÓK

6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.15 Róbert Devereux - Részletek 9.11 Emil Gllelsz zongorázik 10.05 Új Zenei Újság (ism.) 10.50 Eszperantó híradó
11.00 Európa hangversenytermeiből közben:
12.01 Hirek. Időjárás 13.00 Jánosy István versei 13.05 Szemle (ism.)
13.30 Elizabetti Schwarzkopf énekel 14.10 Alternatív diszkó 15.00 Barokk zene 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 A Rádiószínház Dokumen-tummühelye Áldozat és szeretet 16.53 Beszélgetés Bach kantátálról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest-belvá-rosi Főplébánia-templomot
18.00 V materlnskom jaziku 18.20 ín llmba materná 18.40 Na maternjem jaziku 19.00 Hirak. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Hangversenykfilöntogességek közben:
20.35 Szantlcska feltámadása 22.00 Prokofjev: Rómeó és Júlia -
balettszvit 22.30 Ligeti György és Veress
Sándor népdalkórusaiból 23.00 Nevek ürügyén 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Magyar előadóművészek felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Rékai Gábor
RTL PLUS
6.00 Turbo Teen (ism.) 6.25 Flintstone kölykök (ism.) 6.40 Jetsonék (ism.) 7.05 Maci Laci (ism.) 7.30 Scooby Doo (ism.) 8.00 Gyerekeknek Dávid, a manó (spanyol rajzfilmsorozat) 9.30 A fantom és a három testőr
(olasz kalandfilm) 79'' 10.55 Művészet és küldetés 11.00 Talkshow 12.05 Coach (amerikai sorozat)
Hayden asszonyai 12.35 Elly és Jools (ausztrál sorozat) A kártyák titka 13.05 Az apám földönkivüll (amerikai sorozat) Broadway Denny 13.30 A Munster család (amerikai sorozat) Az arcomat akarom I 14.00 Titkos énem (am. sorozat)
Tiltott terület 14.25 Bevetés Los Angelesben (amerikai sorozat) Taxit a gyilkosnak 14.50 Mlnlsztárok 15.45 Latin-amerikai táncok -
amatőrök VB-je 16.45 Örökzöld slágerek 17.50 Dr. Westphall főorvos (sor.)
Az év orvosa 18.45 Hiradó, Időjárás 19.10 Különleges nap 20.15 Vadászat a világ végéig (amerikai kalandfilm) 89'' 21.55 Tévétükőr - magazin 22.35 Késői kiadás 22.50 „Pompon Rouge" kastély
(NSZK sorozat) 23.25 Playboy Late Nlght 0.25 Spetters
(holland film) 122''
PRO 7
5.00 Kaland a vadonban
(kanadai dokumentumfilm) 5.30 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sor.) 6.15 Preston őrmester (am. sor.)
A sereg szolgálatában 6.40 Vicki (amerikai sorozat)
Örökbefogadás 7.05 Egy úr az űrből (ism.) 7.30 Muppet-show (am. sorozat) 7.55 Idegenek háza (am. krími) 93''
Fsz.: Edward G. Robinson 9.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Láthatatlan kutya 10.20 Mozgó kórház (ism.) 10.55 Dowling atya titkai (ism.) 11.55 Vadállatok birodalma (ism.) 12.45 Gond a paradicsomban (ism.) 14.25 Apa, anya és kilenc gyerek
(NSZK filmvígjáték) 91'' 16.10 Hardcastle és McCormick (ism.)
17.05 Hírek, időjárás 17.15 Algírtól délre
(angol kalandfilm) 86'' Fsz.: Eric Portman, Van Heflin 19.00 Bili Cosby-show (ism.) 20.00 Hiradó 20.15 Perry Mason
(amerikai krimisorozat) A tóba esett hölgy esete 22.15 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) Halálos arany 23.15 Vad évek (amerikai film) 105'' 1.10 Hirek
1.20 Harry csodálatos büntetése
(vidám amerikai sorozat) Modern Idők 1.45 FBI (amerikai krimisorozat)
Versenyfutás az idővel 2.35 Hirek
2.45 Don Jüan ''73 (ism.) 4.15 Hirek
4.25 Idegenek háza (ism.)
i koncul 17.00
7.00 TF 1-híradó 7.35 Jóga
9.30 Élővilág - magazin 10.00 Zenélő bolygó 11.00 Emmanual Krlvine 12.05 Szlndbád - arab magazin
12.30 Maghivás a szerkesztőség 18
13.10 Varieté gyerekeknek
14.30 A farkas (krimisorozat)
18.30 A TV 5 hirak, Időjárás
20.00 Hétről hétre -
21.30 MatUan Cornar (film) 23.20 Irodalmi magazin
MUSIC TV
13.30 XPO
14.00 A nagy kép
14.30 RayCokes
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Haadbangars Ball
1.30 Krlstlane Backar
3.00 Éjszakai videók
politikai mafljg.oo 5
I
17.30 A I.00 C 18.30 > 19.00 V 19.30 1
TELE 5
6.40 Jó reggelt, Blnol 11.00 Csodacsapat (ism.) 12.45 Beszámolók, vélemények 13.00 Müsorelőzetes 13.15 Magazin 13.40 Bim-bam-blno 15.50 Kémek (ism.) 17.30 Vadvilág (sorozat) 18.30 Információk, vélemények 19.00 Hirek
19.15 Új bosszúállik (sorozat) 20.15 Tessék mosolyogni I 21.05 Labdarúgás 22.55 Éjszakai őrjárat (ism.) 23.45 Francia négyes (ism.)
22.00
9.00 10.00 10.30 11.30 12.00 13.30
21.00 22.00 23.00
7.30 9.00 10.00 11.00 13.00 14.00 16.00 18.00 18.30 16.40 22.30 23.00 23.30 24.00
Vadászat a világ végéig
amerikai film
Eve (Bess Armstrong, jobbra) felfogadja O''Malley pilótát (Ton Selleck, balra), hogy kétfedeles repülőgépével induljon eltűnt a|> ja keresésére. A lánynak meg kel találnia az apját, aki milliomos, meri az üzlettársa halottá akarja nyilvánítani, így szeretné megkaparintani a hatalmas nn Tozer-vagyont. éU.ID
MJIÍIIÍIAleCH
KERESKEDELMI ES SZOLGALTATO KFT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSEG
Cím: Magvar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012
Ci két édes és
gozil sokc ra r (Mic ret \ line
SUPER CHANNEL
i.OO Egyeleg
13.00 A világ holnap
15.00 írva vagyon
18.00 Sport
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 A világ holnap
18.00 Üzleti hét
18.30 Német nyelvű vallási magazin
19.00 Vkleodlvat
19.30 Thaiföldi panoráma
20.00 Sherlock Holmes és a titkos
fegyver (amerikai film)
22.00 BBC-hlradó
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi sport 10.00 Szörfösök magazinja 10.30 Kanta
11.30 Motorkerékpársport 12.00 Ökölvívás 13.30 Lovaglás
öttusa 21.00 Asztalitenisz EB 22.00 Motortport 23.00 Műkorcsolya
SCREENSPORT
7.30 Copa America
9.00 Pilóta / Lósport
10.00 Formfr-3 Japánból
11.00 Amerikai egyetemi futball
13.00 Holland bowllng
14.00 Brit profi ökölvívás
11.00 Japán motorsport / Starti
11.00 Téli Olimpia, 1992
11.30 Golfhirek
11.40 Motorverseny Atlantából- élő
22.30 Nemzetközi sportmagazin
13.00 Lóerők
23.30 Autóverseny Franciaországból
24.00 NBA - amerikai kosárlabdabajnokság
PRO 7
Vad évek
amerikai film
Colly, az idősödő playboy és két barátja Malibun élvezi az édes életet. Alkohol, kábítószer És szex, ezenkívül más nem érdekli őket. Egyikük sem dolgozik, idejük nagy részét fogadásokon töltik. Minden egy csapásra megváltozik, amikor Denny (Michael Sarrazin, jobbra) beleszeret Vickie-be (Jacque-line Bisset, balra). Z3.15
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Az elvarázsolt vászon
(olasz film) 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 TáfékozAdát 13.00 Hirek 13.10 Oklahoma
(amerikai musical) 15.25 A Biblia gyerekeknek 15.30 Octopus-vállalkozás 15.55 Műsorelözetes 16.10 Daktari (sorozat) 17.00 Mlnlhirek 17.10 Slágerek 18.00 Hirek 18.05 X-Large 18.30 Tripper John M. D.
(sorozat) 19.30 Hiradó 19.48 Sport
20.15 Rlgolatto nyomában 21.20 Magamról
22.20 Hat szerep keret agy szerzőt
(színházi közvetítés) 0.10 Utzl: Let Preludet 0.25 Hírek
OSZTRÁK 2
11.00 Mozart-kalendárium 13.00 Haza, Idegen otthon 13.30 Képek Autztriábél 14.15 Rövidfilm 14.45 Sport
16.30 Kalandjaim a tenger alatt 17.15 Időtek klubja 18.00 Kattt ét kutyája (sorozat) Í535 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó
20.15 Kénytzerietzállát (am. film) 21.50 Hirek, tport 22.00 Twin Peakt titka (sorozat) 22.45 Bombayben találkoztak (film)
IBillP
SAT 1
7.30 Dino(ism ) 7.55 Az Addams család (ism.) 8.20 Ollle (ism.) 8.45 Thunderal macskák (ism.) 9.10 Drops(ism.) 9.35 Zapp(ism.) 10.00 AUTOmobll - magazin 10.30 A hegyek varázsa 10.55 igy láttuk
11.05 Sport - teniszösszefoglalók 12.45 Bingo (ism.) 13.10 Fantáziatzlget (amerikai sorozat) Bátortág a szivekben 14.05 Videofilm-újdontágok 14.30 Krakatau
(amerikai film) 122'' Fsz.: Maximilian Schell 16.35 Strandkalózok (kanadai sorozat) Az öreg tvéd 17.00 Dropt-játék 17.30 Az Addamt család (amerikai sorozat) Gomez 18.05 Hirek 18.10 Szerencsekerék 19.00 Sport-tenisz 21.55 Hirek 22.00 Beszélgetői 23.15 Hirek 23.25 A gorilla
(francia sorozat) Korzikalak 1.00 Mösoritmertetéi
„Ha barátaink megcsaltak, csak közömbösséggel tartozunk barátságuk jelei iránt, de szerencsétlenségük iránt mindig tartozunk részvéttel viseltetni."
(La Rochefoucauld)
6.48 Napi műsorajánlat 6.50 Menedzter Magazin (ism.) 7.35 Hagyd aludni a papát I Tom ét Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 7.55 Muzzy comet back (ism.) 8.00 „igy szól az Úri" A Biblia üzenete 8.05 Kávé habbal 8.30 Vatárnapl turmix Benne: CimbAria 11.00 ÁJI|unkmegegytzéral 11.10 Gyökerek
Hétfalusi csángók 11.50 Ameddig a harang tzil
Ctorda a Rókáton 12.00 Zenebutik - Zenehid 13.00 A Financial Timet heti üzleti
híradó|a 13.25 Képújtág
13.30 Otl-Wett folkfetzüvál, Kőszeg ''91 14.00 At-állát
Endrei Judit műsora 14.30 Klip-percek 15.00 Hollywood
Angol filmsorozat-XIII/11. A kamera mesterei 16.00 Van benne valami 16.40 Örömhir - A magyarországi evangélikus egyház műsora 17.00 Walt Dltney bemutatta
1. Kactameték Az aranygyapjú
2. Nehéz napok a Föld nevű bolygón
Amíg a halál al nem válatzt
3. A Csipet csapat Botzorkánybottzantó
(Ismétlés: péntek, TV115.30) 18.45 Örökségünk 19.00 A HÉT
Benne: Híradó 20.00 Műtoritmertetét 20.05 Teletport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Új Gálvölgyl-thow El Sztálin
Angol dokumentumfilm-sorozat 111/1. rész: A forradalmár 22.15 Csevegés 22.40 Impro-vizló
Tomsits Rudolf és a Kőszegi Force 23.10 Képújtág
„Ahogy a regényíró nem léphet túl a szavakon, a filmszak-ember sem léphet túl a képeken... A filmkép néma kérdés, melyre felelet nincs: a szó a nézőre tartozik."
(B. Pingaud)
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 9.00 Profit - Befektetési tanácsadó
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
9.20 Kéménymeték
Benne:
Karáctonyi meglepetét Rongybabák
Angol filmsorozat A vízvezaték Blga ctiga
Csehszlovák filmsorozat 9.45 Szórakoztató tzórakotgató
Nyelvi játékok gyerekeknek 10.00 Kánon - Vallás és kultúra 10.30 Észbontó - Ismeretterjesztő
gyermekmagazin 10.55 Magyarország-Izland
Férfi kézilabda kupamérkőzés Közvetítés Győrből
kb.
12.15 Sándor Mátyás
Tévéfilmsorozat (1980) VI/6. rész 58'' (ism.)
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
14.25 Hirek - Műsorelözetes -
Időjárás 14.35 Hármat ctatorna
CiHicirtMihnotooia kézközodMo Hl/1.: Mindent a szemnek? 15.05 SOrSok
Munkavállalók magazinja 16.05 Ketten a zongoráknál 16.30 Filmmúzeum
Kabot Gyula-sorozat Úrilány tzobát keret Magyar film (1937) FF 83'' 18.05 Delta - Tudományos híradó
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Műtorelőzelet 18.40 Ettl egyenleg 19.00 Familia Kft. 1535 Héttzer hét
Olasz film (1968) 105'' 21.30 Ez történt a héten 22.30 Telasport - Összefoglaló az NB l-es labdarúgó-fordulóról 23.25 Mozart-clklut a Zeneakadémián
g-moll zongoranégyet K. 478.
Előadja: a Bartók vonósnégyes
„Az ember életében az első és az utolsó szakasz a legjobb, vagy legalábbis a legtiszteletreméltóbb; amaz az ártatlanság kora, emez az értelemé."
(Joseph Joubert)
A mellékletet szerkesztette: Talpas János
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
Középdunán túli Gázszolgáltató Vállalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság
Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442 , KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/13-140
UJ NEV! UJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
Nagykanizsa, < Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331 Postacím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 75
A ZALA-HOFAG KFT. 199X. szeptember 25-én megtartotta nyilvános sorsolásit, melyet a Városi Televízió is közvetített.
A nyertesek névsora a nyereményekkel együtt az alábbi:
1. díj: 20.000 Ft vásárlási kedvezmény - Bognár Gézt Nagykanizsa, Feny<5 út 7.
2. díj: 15.000 Ft vásárlási kedvezmény - F«upl Ferenc Zalaegerszeg, Lenin út 32.
3. díj: 10.000 Ft vásárlási kedvezmény- Matók Zoltán Székesfehérvár,
Brassói út 86.
4-5-6. díj: 6 db sonkatányér, 2 db íBldségsttltttli, 2 db paradicsomszeleteié, 5 db teflon kanál- Takács László Zalaegerszeg, Balatoni út 3. V/4.
rCTÍ/''A[kM5iIíirrtía''''Vrt"P41i Li''zíf> Nagykanizsa, Téglagyári út 23. I&p****! - Czeglédi László Nagykanizsa. Kazanlak krt. 1
U/A.
r ■ i •• "f ••
Tűkor Kávéház
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
MINDEN HÉTFŐ HERRNBÖCK HÉTFŐ!
A hét első napján 15 és 17 óra között egyes cikkek 50%-os árengedménnyel kaphatók.
Í MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Király út 53.
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását. Mmm^-
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
MimiilAíiCH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Nagykanizsai Kirendeltség Cím: Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012
KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257

[j^jk ; NYEREMÉNY-AKCIÓ! )
Értékes dijat nyerhet minden földgázfogyasztónk, aki a giz-.........li betétszámlájáról fizeti ki.
KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazga-
t nve
díjszámláját • Jövóben átutalási
Sorsoláson vesz részt minden, a
tósága ellátási területéhez tartozó fogyasztónk, aki 1991. szeptember 1. és december 31. között bármely pénzintézetnek (takarékszövetkezet, bank, takarékpénztár) átutalási megbízást ad gázdíjszámlája kiegyenlítésére, és erről üzemigazgatóságunkat értesíti.
NYEREMÉNYEK: Gold Star mikrohullámú sütő, TEFAL sütő, BRAUN gőzölős vasaló, 7 nyertesnek 100 m> gázdíjkedvezmény
SORSOLÁS: 1992. január
A nyertesek névsora megjelenik a Kanizsa februári első és a Zalai Hírlap 1992. február 1-i számában valamint megtekinthe tő a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága, Nagykanizsa, Király u. 2. szám alatt.
A nyeremények 1992. március 20-ig átvehetők a fenti címen KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága
Szeretném elmondani röviden, hogy miről szólt nekem a kaposváriak Nagy Romolus előadása. Nem részletes és főképpen nem szakmai elemzést szándékozok adni. Azt különben sem tartom annyira lényegesnek mindaddig, amíg homályos és tisztázatlan az, hogy végUl is miről szól a műalkotás.
Előzményként elmondanám, hogy közel harminc éve ismerem a darabot, láttam a Madách Színházban a hatvanas években. Jól ismerem Dllrrenmatt drámáját, „színházát", filozófiáját, bizonyos pontokon egyet is értek vele: az egyén teljesen kiszolgáltatott, tehetetlen, következésképpen csak a komédia illik hozzá. A Nagy Romolus is következetesen fejezi ki az írónak ezt a felismerését, Róma utolsó császára tudatosan nem csinál semmit, hiszen a történelem nagy mozgását úgysem tudja befolyásolni. Ám ez a tyúktenyésztő alapvetően különbözik nagy ellenfelétől, aki hasonlóképpen tyúktenyésztő. Romolus mégiscsak fölül akar emelkedni a történelmen, Róma bírája akar lenni, mert az megérett a bukásra, tehát jöjjön a pusztító erő, a germán. Odvaker viszont bölcs, tudja, hogy most pillanatnyilag neki kedvez a történelem, de holnap már ellene fordul. Ami Romolusnak cél, az Odvakernek kényszerűség. Birodalmak pusztulnak, birodalmak emelkednek. Nagyon tömören így foglalhattam össze a mű dürrenmatti gondolatát.
Igazából arról kellene szólnom, hogy ez a mű nekünk mennyire aktuális. A nekünkre helyezem a hangsúlyt, mert aktualitása mindig volt a műnek: a németek birodalomról ábrándoztak, a szovjetek építettek birodalmat. Most készül-e valaki birodalmat teremteni?! Miért volt nekünk aktuális ez a darab a hatvanas években, de ezt követően még sokáig, amíg a Kádár-rezsim és vele együtt ez a nevén nem nevezhető rendszer meg nem bukott? Azért, mert jólesően és illuzórikusán tekinthettünk ki belőle. Majd a történelem elvégzi a magáét, úgy kell a birodalmaknak, a nagyoknak, a le-győzheteüeneknek. A szovjetek is talán így járnak. Nagyszerű érzés ezt hallani, látni a színpadon. Kész örömünnep volt a hatvanas évek előadása. Miért nem azonosultunk soha Romolussal, aki ugyanolyan teheteüen, mint mi, aki elszabotálta a védekezést, ahogy mi is csak szabotálni tudtuk a szocializmus építését. Arra azonban akkor nem került hangsúly, hogy ez a romolusi életforma jól illik a kényelmünkhöz, kispolgári jólétünkhöz, amit a Kádárrezsim a szánkba dugott. A hatvanas évek Dürrenmattját nem a magunk kritikájára, hanem a magunk illúziójára fordítottuk le. A Madách Színház intellektuális előadást hozott létre, az éterbe vitte a mű gondolatát, és jólesett érteni annak, aki értette. Aki nem értette, az is szórakozott, mert Dürrenmatt dramaturgiája, stílusa élvezetes.
A kaposváriak újból elővették a művet. Nagyon vártam az előadást, hiszen jól ismerem azt a színházat, talán elfogódottan szeretem is. Ne feledjük, ez a színház akkor is keményen aktuálisan politizált, amikor a Hofi „Színháza" képviselte az ellenzéket. Amikor a Marat halálát először láttam, azt mondtam egyik kollégámnak, ha a közönség értené is, amit a darab és az
előadás mond, azonnal betiltanák. De általában nem értette, mert Peter Weis drámája nem könnyű olvasmány. De ott voltam néhány kollégámmal együtt azon a kaposvári premieren is, amikor Komis Mihály Kozma című drámáját a borotvaélen táncoltatta, mert az egy fokkal érthetőbben volt „rendszerellenes", és a pesti cenzorokon múlott, hogy lesz-e további előadás. Nem sorolom a Bul-gakovokat, az avantgarde szovjet drámákat, egyszóval engem -ha a Kaposvári Színház játszik, főleg, ha jelentős alkotást mutat
be - mindig az aktuális helyzettel szembesít. És mindig előbbre járt nálam egy fél kakashosszal, mert hát ők választják a művet, ők mélyednek el benne, tehát egy kicsit mindig meghökkent, megsokkol. Tehát korántsem a régi élményeket vártam az előadástól, nem is a darab teátrális bemu-'' tatását, hanem kíváncsi voltam, mit látnak a világról ma a kaposváriak, és hogyan láttatják azt velünk. A teljes igazsághoz hozzátartozik azonban az is, hogy a keddi előadásra, amikor megnéztem, már a hétfői előadás visszhangjával ültem le. Erőteljes ellenhatás hangzott ki, tehát alaposan kilendített a normális színházlátogatói kíváncsiságomból.
Miért is vállalhatták ezt a darabot a kaposváriak? A válasz - azt hiszem - nagyon egyszerű: aktuális a mű. No, de mi a mű aktualitása? Az, hogy egy haldokló birodalom végnapjairól és annak lehetséges küzdelmeiről szól? Arról is. Az, hogy egy birodalom, ha elbukik, jön helyette egy másik, és lehet, hogy az még rosszabb is, mint az előző? Arról is. Az előadás valójában nekem arról szólt, szerintem a színház azt vállalta, hogy mindez most maga az élet, a kíméletlen valóság, amelyben, ha akarunk, ha nem, benne vagyunk. És ha benne vagyunk, akkor abban nincs semmi illúzió, semmi intellektuális fölemelkedés. Ami vágyálom volt húsz, huszonöt éve, az olyan valóság lett, amelyben nincs sok gyönyörködni való. A valóság az valóság, és nem színház. És most a színház elvállalta a maga eszközeivel, hogy a mai életünket mintegy kiállítsa. Mint ahogy Zola naturalizmusa tette ezt, mert hát nem az írás a gusztustalan, a szennyes a büdös.
Lehet mai életünk tartalmáról vitatkozni. Ha szépnek látjuk, nincs igazuk a kaposváriaknak. Ha nem, akkor ne az előadás effektusaiban keressük a hibát. De ki mondja azt, hogy Ceaucescu rendszere után jobb rendszer következett. Hogy Tito rendszere után harmónia lett. Ki mondja azt, hogy a nevén nem nevezhető rendszer agonizálása nem bűzlik, mint egy hatalmas döglött állat, és ki mondja, hogy a helyébe lépő új azt eltakarította, vagy hogy élő gyönyörű paripát szökelltet a magasba? Szörnyen benne vagyunk a világ piszkos és már el nem dugható szennyesében. Szörnyen. A bölcs Odvakereknek meg vannak számlálva a napjaik. Az akarnok Theodorik ott leselkedik, várja, mikor vegye át a hatalmat.
Szörnyen, de nem egészen tehetetlenül. Ebben Dürrenmattal nem értek egyet. Az előadással magával igen. Nem szórakoztam, mert nincs nagyon min szórakoznom. De a színházat ezért nem szabad bántani.
Leliota János:
Színházi levél a Nagy Romolusról
KANIZSA
1991. november 8.
Szoliva János
Attrakció
A lét feszített trapézán egyensúlyozol. Fejre állított ipszilon vagy:
egyenesben a ferdeség, a vízszintesre figyelő torz merőleges.
Tobb mint ezer gyerek látta az Állami Bábszínház előadásában a Gidabáz az erdőszélen című mesejátékot. A Hevesi Sándor Művelődési Központban tartott két előadás egyikén kapta lencsevégre fotósunk a „szereplőket",
(Erdei András felvétele)
1 26 KANIZSA 1 1111 Ili retolwr II
Kis honunk a csodwierck országa. Wör<U*Ídftrc találunk magunknak mindent-megoldó, mindenre használható csodaszert. Napjaink egyik slágere « pályázati rendszer. KaiattKtói a bankigazgatóig pályáz-tatunk, mert így objektívebb a kt-vftituutAs, bl/losabb, hogy a legalkalmasabb ker&l a megfelelő poszt-||£
A Tungsram Nagykanizsai Fényforrásgyára nemrégiben pályázatot írt ki „személyzeti vezetői" állásra. A mikéntről nyilatkozik Horváth Miklós igazgató:
- A GE üzleti filozófiájában hatalmas jelentősége van a személyzeti politikának, vagy ahogy a cégen belül nevezik „az emberi erőforrások" felhasználásának.
Szinte minden magasabb szintű vezetői poszt kiválasztásánál a tudományosan kidolgozott pályázati rendszert alkalmazzuk. Így történt ez a „személyzeti vezetői" állás meghirdetésénél is. Több körben mérjük meg a pályázók alkalmasságát. Elsőként egy háromtagú bizottság hallgatta meg a jelölteket, ahol a mintegy kétórás beszélgetésen előre elkészített kérdéseket tettek fel. Minden pályázó ugyanazokat a kérdéseket kapta, és a meghallgatás végén a bizottság egy pontrendszerben összegezte a véleményét. Ezután került sor a jelöltek belgyógyászati vizsgálatára, ami annyira alapos volt, hogy még a családban előfordult örökletes betegségekre is rákérdeztek. Az orvosi vizsgálat után komplex személyiségvizsgálaton estek át a pályázók.
A három részből álló megméretés eredményét kapja majd meg az a bizottság, amelyik a végső döntés kimondására jogosult. Ebben a GE fényforrás ágazatának személyzeti vezetője, Tungsram igazgatója és személyzeti vezetője vesz részt. A három írásbeli vélemény és újabb szemé-
lyes elbeszélgetés alapján ők döntenek a kinevezésről.
A nem túl egyszerű elbírálási rendszer lényege, hogy hiába van kezünkben a legmodernebb technika, ha nem azok az emberek működtetik, akik arra a legrátermettebbek. Nálunk a szubjektivitás minimálisra csökken és nagymértékben előtérbe kerül a pályázók objektív, tudományosan mérhető kiválasztása.
... és hogyan látja mindezt egy pályázó?
- A háromtagú bizottsággal való közel egyórás beszélgetésen nyilvánvaló volt, hogy a feltett kérdéseket előre megfogalmazták. Mindegyik célirányosan a pályázott munkakörre vonatkozott... Nálunk a karrier szónak inkább pejoratív tartalma van. A GE-nél azonban pozitívan értékelik az önbizalommal, határozott életcéllal rendelkező munkatársakat. Ezért is nem lepődtem meg, amikor azt a kérdést kaptam, hogy milyen karriert akarok elérni a vállalatnál. Szerepelt arra vonatkozó kérdés is, hogy miként oldanám meg azt a problémát, ha netán engem neveznének ki a vezetői posztra, hogy rajtam kívül más, velem egy üzemben dolgozó kollégám is pályázott. Arra kellett válaszolnom, hogy az ilyen esetekben valószínűsíthető konfliktusokat, emberi „tüskéket" miként rendezem le.
Az orvosi vizsgálat olyan alapos volt, amilyenben nekem eddig nem volt részem. Hasznosnak tartom, hiszen olyan lappangó betegségek kiderítésére is kiterjedt, melyek egy nagyobb stresszhelyzet esetén jönnének csak elő.
A személyiségvizsgálatnál ki kellett töltenünk egy száz-valahány kérdésből álló tesztet, amiben a problémamegoldáson volt a fő hangsúly. Ilyen kérdések voltak: Hány barátom van? Mennyire fontos nekem az emberek barátsága? Milyen társaságot szeretek, hangosat vagy visszafo-
gSe tenni
Pályázati esettanulmány
gottat?... Fölírtak három tárgyat: tégla, ceruza, kulcs. A feladat az volt, minél több olyan cselekvést soroljak el, ami teljesen ellenkezik ezeknek a tárgyaknak az eredeti rendeltetésével... A második részben egy 300 pontból álló kérdéssort töltöttünk ki. Ezután egy pszichológussal való beszélgetés következett. A beszélgetésben előkerült, hogy életem során milyen nagy döntések előtt álltam, és utólag hogy értékelem azokat. Mit csináltam jól, mit rosszul.
A harmadik részben színtesztet kellett megoldanunk. Volt olyan például, hogy feketét, fehéret és háromféle szürkét tettek elénk azzal, hogy állítsuk az ötféle színt a nekünk legjobban tetsző sorrendbe. A cél itt bizonyára a jelöltek érzelmi beállítódásának vizsgálata volt.
A vizsgálat utolsó részében egy szakmai és általános műveltségi tesztet töltettek ki. Négy területre kérdeztek rá: általános műveltség, protokoll ismeret, közgazdasági jártasság és jogi felkészültség. Az általános műveltségi részben irodalom, képzőművészet, általában a kultúrával kapcsolatos kérdések szerepeltek. A protokoll résznél elénk tettek egy meghívót és meg kellett mondani, mit jelent a „Black tie" és a „White tie" jelzés, ez alapján a meghívóban szereplő rendezvényen milyen öltözetben illik megjelenni. Rákérdeztek a különböző társasági konvenciókra, például arra is, hogy a kézcsóknak hányféle fajtája van és melyik mit jelent egy adott társaságban.
A bizottsági meghallgatás, az orvosi vizsgálat és a pszichológiai tesztek után dönt majd az értékelő bizottság, hogy melyik pályázót tartja alkalmasnak. Az elbírálás folyamatában végig védik minden pályázó személyes érdekeit. A személyiségvizsgálat eredményét például csak akkor küldik tovább, ha ebbe a jelölt beleegyezik és aláírásával elismeri annak jogosságát. Lehetőségünk van arra, hogy a számunkra hátrányos jellemzés esetén új vizsgálatot kérjünk.
Nem tartottam tortúrának a pályázati rendszert, mert végig éreztem, hogy az egész arra irányul, hogy a legalkalmasabbat válasszák ki, és lehetőleg esélye se legyen annak, hogy valamiféle személyes szimpátia alapján döntsenek. A megméretés korrekt és a magam számára is hasznos volt, az eredménytől függetlenül.
A leírtakhoz tulajdonképpen nem illene zárszót írni, annyi megjegyzés azonban talán megengedhető, hogy a világhoz való felzárkózásban ilyen aprónak tűnő módszerekben - mint a pályázati rendszer -sem kellene elfelejtenünk: mindenfajta termelés legfontosabb láncszeme az ember.
N. I.
1991. 11 ^ember 8. ||[ KANIZSA aili
A hangszerek Rómába mentek?
Tétova kutatás a kanizsai könnyűzene
FGY
*,j VJp E
CSAPAT
A mai tízenévesek valószínűleg némi szkepticizmussal fogadnák a hatvanas és hetvenes évek sikeres zenekarainak bravúros fellépéseit - az Erkel, a Művelődési Ház (Sugár úton), a Vasutas Klub épületekben lezajlott nagy bulik hangulatát.
A korabeli zenészek Beatles, Cream, Rolling Stones, Kings „zenéjén nevelkedtek". A pezsgő zenei élet már történelmet írt zenekarai közül is kiemelkedett a Flamingó, melynek alapfelállása így festett: Draskovics György (orgona), Simon István (gitár, ének). Fehér Vilmos (akkord gitár, ének), Soós Mihály (basszus gitár) és Molnár Attila (dob).
A nyári szezonban Balatonbogláron a Zanzibárban kergették őrületbe a szórakozó fiatalokat, és gyakran megforduló pesti profi zenészeket. A zenekar technikai-műszaki színvonalának garanciáját Szá-nyi Gábor elektroműszerész jelentette. A csapat számos koncerten - hazai nagyvárosban - bizonyította, hogy az élvonalba tartozik. Nosztalgikus és progresszív nótákat mély szuggesztivitással, elementáris energiával, tiszta hangszerjátékkal jelenítette meg - a Met-
Baseball
Ez év júniusában jegyezték be az Ants Baseball Clubot Nagykanizsán, amely október 23-án sporttörténelmet írt, amikor is az első hivatalos mérkőzést vívták hazánkban, a nagykanizsai Mindenki Sportpályáján. Az ellenfél a Dark Horses Baseball Club (Győr) volt.
- A klub, a csapatalapítás gondolata több mint 2 évvel ezelőtt vetődött fel, amikor egy 50 éves érettségi találkozón Stephen A. Karakay, az iskola volt tanítványa részéről jött az ötlet. Később ehhez csatlakozott a Williamsport -kezdte Ivancsits János, a Thury Kereskedelmi SZKI tanára, a kanizsai „hangyák" menedzsere.
- Hogy találtak rá a Willi-amsportra?
- Az időközben megalakult Magyar B. B. Club, a ligaelnök Nagy Márta révén jöttünk
ro együttest Kanizsán túljátszva -, örök emlék marad, a krónikás Molnár Attila szerint is. A zene szeretete, a kiváló interpretációk sem jelenthettek akkoriban biztos egzisztenciát.
Kanizsán
össze a világhírű céggel, amely közel félszáz országgal tart kapcsolatot. Kérésünkre maximális támogatás érkezett: 4 csapatra elegendő szerelést, a sportághoz szükséges kellékeket kaptunk, majd három héttel ezelőtt újabb szállítmány érkezett. Ezek összértéke mintegy 10 ezer dollárt tesz ki.
A kanizsai szervezők közben nagy munkához kezdtek. Toborzót tartottak és mintegy félszáz fiú közül választották ki azt a 25 fős keretet, amellyel megkezdődött a munka Gondl Zoltán irányításával:
- A leendő játékosok nagy szorgalommal dolgoztak. A tornatermi és szabadtéri edzéseken erőteljesen folyt a felkészülés a többségében 14-18 éves fiatalokkal. A lényeg, hogy őröm velük dolgozni, s
Horváth Antal (gitár) és a basszus gitáros Molnár Csaba.
A könnyűzenei élet elsorvadását elsősorban a vendéglátás vezetőinek negatív szemlélete okozta. A mai gépzene a ven-
most már nagy dolog, hogy túl vagyunk az első hivatalos mérkőzésen. Kezd „beérni" a munka gyümölcse, s a sok-sok gyakorlás mellett lesznek, jönnek a sikerek - kezdte az edző, majd így folytatta:
- Az amerikai segítség mellett igen fontosnak tartom, hogy a Thury SZKI vezetése, élén a klubelnök Csordásné Láng Éva irányításával mellettünk van, de segít a Tungsram Rt., Sponzor Kft., több vállalkozó és a feltételek biztosításában oroszlánrészt vállal a Thury György laktanya parancsnoksága.
A baseball kanizsai vezetői, szervezői és a játékosok érthetően nagy örömmel fogadták a jól sikerült kanizsai bemutatkozást, amelyet megtekintett az országgyűlés alelnöke, Dornbach Alajos, a városi polgármester és alpolgármester is, akik ugyancsak gratuláltak a kanizsai csapatnak.
- Hogyan tovább? - érdek-
25-26-án megrendezett jazz fesztivál, amelynek nagy múltja van városunkban, dr. Beke Árpád zenei fanatizmusának köszönhetően. Ez - a korábban nemzetközi fesztivál - olyan egyéniséget hozott el Kanizsára, mint a prágai Jiri Stivin, aki ma már az Északamerikai jazz világba berobbant fantasztikus játékával. Őszintén reméljük, hogy régi tehetséges zenészeink álma manifesztálódik. Talán jövő év tavaszán egy szabadtéri koncerten - szponzorok segítségével - ámulatba ejthetik a negyvenen aluli generációt is. Hiányos és egyoldalú lenne a nosztalgia, ha a múlt sikeres zenekaraként csak a Flamingó kerülne szóba, mert jó „banda" volt a Musztáng, a Fix, Fontana és a Mephisto. A Centrálban hosszú éveken keresztül játszott kiválóan, szinte minden műfajban a Garzó-Ár-kus duó. A nyolcvanas évek végén remek hangulatot varázsoltak naponta a Centrálban a pesti fiatalok: Bucsi Kálmán, Várhegyi Attila és Juhász László. Többször ért el sikert az étteremben és a bárban Maurer János zenekarával.
Viola György
lődtünk a menedzsertől.
- A szervezeti és szakmai munkát is erősítjük, hozzáláttunk az utánpótlásneveléshez, s ehhez a Williamsport biztosította a védőfelszerelést. A 9-12 éves fiataloknak is van két garnitúra felszerelése. A versenypálya is kialakul, no meg erősítjük kapcsolatainkat a győri és budapesti klubbal, sőt felvettük az osztrák kupadöntős grazi csapattal is a kapcsolatot. Szeretnénk átmenteni, illetve fokozni a mai lendületet, újabb fiúkat megnyerni ennek a reményeim szerint egyre népszerűbb sportágnak. Természetesen fokozzuk a tájékoztató munkát, hogy a mérkőzéseinkre kilátogató szurkolók mindjobban megismerjék szeretett sportágunkat. Terveink kőzött szerepel, hogy jövőre nemzetközi kupamérkőzést szervezünk -mondta végezetül a nagy ügyszeretettel munkálkodó Ivancsits János menedzser.
Flamingó
A zenészek életpályájának módosulása gyakran jelentett név, illetve tagváltozást a baráti légkörben működő csapatnál, melynek alapítója és vezetője Draskovics György volt. így került a zenekarba Dér László (billentyű), Lévai Péter (ének).
déget már csak az elfogyasztott ételek és italok árára, és nem a vendéglátó létesítmény hangulatára emlékezteti. Szemlélet változtatásra volna szükség, amely serkentené a zenei fejlődést, népszerűsítést.
Örömteli változás az október

[ KANIZSA ] 1991. wmjnber 8.
József Attilát idézzük
A keresztrejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: november 15. Lapunk 43. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Senki nem követ el annyi hibát, mint az, aki csakis megfontoltan cselekszik.
Könyvajánlat
Az ALMANACH Könyvesbolt nemcsak új, hanem használt és antikvár könyvek nagy választékával is várja vásárlóit!
Címünk: Nagykanizsa, Zrínyi u. 20.
''Kpszönjükj hogy nálunk, vásárolt!
A sorsoláson Kálmán Gábor, Laczkó Hajnalka, Nagy Ferencné, Németh Tiborné, Németh Szabolcs és Steinitzné Németh Erika kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HUMORZSÁK
A cukrászdában sakkozik egy ló a gazdájával, amikor belép egy cirkuszigazgató.
- Ez fantasztikus! - kiált fel.
- A sakkozó ló! Ez világszám!
- Ez magának sakkozó ló? Nyolc partit játszottunk, és csak egy döntetlent csinált - méltatlankodik a gazda.
„Mézeskalácsház"
(Erdei András felvétele)
190L november 8.
KANIZSA
■II
NAGYKANIZSAI ÁRTÜKÖR (Ft) 1991 november első heti
Cikklista Flóra-szept 450 g Biomix 450 g Ózon 450 g Unilux 600 g Ideál ''9 600 g Tomi Gála 600 g Omo 600 g
Dél-Zala 49,60 48,60 67,70 81,80 92,40 - 155
Kiskanizsai ABC - 56,80 67,70 - 82,90 116 -
Fő úti Csemege 49 55 65,50 80 80,50 112,50 -
Eötvös téri Csemege 52 58,50 69,50 84,50 85 - -
Platán sori ABC 49 55 65,50 - 80,50 - 150,50
Rózsa úti ABC 49 55 65,50 79,50 80,50 112 -
Hevesi úti ABC 49 55 65,50 80 80,50 112,50 164
Zemplén úti ABC 50,40 56,80 67,10 81,80 89 116 165
A kezdeti teljesítményzavarok - nehézkes, ügyetlen mozgás tornaórán, maszatos rajzok, göcsörtös, szálkás írás, s talán ezekből következően nyugtalan viselkedés, vagy túlzott félénkség - akkor is jól érzékelhetők a gyermek és társai számára, ha a pedagógus a legnagyobb tapintattal kezeli azokat. A teljesítményzavarral küzdő gyermek igen korán tapasztalni kényszerül, hogy nem tudja úgy, vagy annyi idő alatt megoldani a feladatait, mint társai. Ha nem is kap elmarasztalást, természetesen nem is dicsérheti a pedagógus.
Ezeknél a gyermekeknél teljesítményproblémáikhoz rendszerint viselkedési zavarok is
Amit a teljesítményzavarok személyiségfejlődésre gyakorolt hatásáról tudni kell...
társulnak. Az a mindennapi tapasztalat, hogy nem tud úgy teljesíteni, mint társai, eljuttatja ezeket a tanulókat az alacsony önértékeléshez, önbizalomvesztéshez. A kevés dicséret rontja a gyermekek közösségi helyzetét, hiszen társaik értékelése, elfogadása, elutasítása a pedagógustól kapott értékelés függvényében alakul ebben az életkorban. Nem fejlődhet ily módon harmonikusan a pedagógus-gyermek kapcsolat sem, hiszen a pedagógusnak objektíven kell értékelnie a tanulók teljesítményét.
Ezek a gyermekek a legkülönbözőbb módon próbálják
meg a pedagógus és társaik figyelmét magukra irányítani, s próbálkozásaik sokszor torz viselkedéshez vezetnek.
Ilyen viselkedés nyilvánulhat meg bohóckodásban, érdektelenségben. Ez a „másság" nehezíti a gyermek iskolai közösségbe való beilleszkedését, s elindíthat antiszociális fejlődés irányába is.
Mindezeket végiggondolva, arra a következtetésre juthatunk, hogy a lehető legkisebb arányúra kell leszorítani a potenciálisan tanulási zavarral küzdő gyermekek iskolába kerülésének lehetőségét.
Balassáné Tüske Ágnes Nevelési Tanácsadó vezető
Híres emberek receptjei
Kossuth-kifli
Hozzávalók: 13 deka vaj, 5 darab tojás, 25 deka porcukor, 2 deka élesztő, 20 deka liszt, 1/4 rúd vanília, 5 deka mandula.
13 deka vajat, 5 tojássárgáját, kevés vaníliát egy negyedkiló porcukorral habosra keverünk. Lassanként
belemorzsolunk 2 deka élesztőt, 20 deka lisztet és az 5 tojás kemény habját. Kikent és kilisztezett tepsibe tesszük, hámozott darabos mandulával megszórjuk, lassú tűznél kisütjük, ha kisült, kifli formákra szaggatjuk.

A könyv 30% kedvezménnyel megvásárolható a Diszkont Könyváruházban Nagykanizsa, Csengery (Béke) u. 22.
Horoszkóp
november 8—14-ig
„Színház az egész világ, amelyben élünk..."
Kos: III. 21-IV. 20.
Kiválóan konspirálsz, mesterkélt szónoklataid már sikertelenek. Másként élsz, mint ahogy hirdeted. Politikai ambícióid zsákutcába vezettek. Ideje lenne a közszerepléstől visszavonulni.
Bika: IV. 21-V. 20.
Az önkormányzat zsenijének nevezted ki magad. Fantom ötleted most más személlyel kívánod megvalósítani. Szimpátia kinyilvánításával nyíltan is leleplezted céljaid, érzelmi kötődésed. Most gondolj a választópolgárok reakciói ral
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Romantikus alkat vagy, már belátod, hogy más társat kellett volna válasz-tanod. Hajlamos vagy az elfogadhatatlan kompromisszumokra, egzisztenciális olcok miatt. Ugy tűnik az „édes bűnök" éltetnek a közeljövőben.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Mély gondolkodású vagy, mégis maginéleted ösztönszerű reflexek irányítják. A gyermek és a család „rabja'' vagy. Régóta ábrándozol baráü összejövetelekről, színházról, kirándulásokról. Lazíts a vélt kötelékeken.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
_Jó szándékod ellenére
gyakran félreértenek. Félre a hiúsággal, valld partnerodnak, hogy soxkal fontosabb számodra, mint ahogy ő gondolja. Nyíltságod átütő sikerek övezik.
Szűz: VIII. 23- IX. 23. mrmm Vallásos családban kaptad ''JjL^JI a „nagy életre szóló in-telmekét. Gyermekeid MBk\ próbáld - bigott szemléleted mellőzve - a valós életre nevelni.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
A magánszférában tovább növelheted anyagi sikereidet. Hétvégeken sportolj, kapcsolódj ki monoton életedből.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Tévedtél néhány ismerős jellemének megítélésében, igazságérzeted legyőzi asszimilációs adottságaidat. Harcolj az objektív igazságokért.
Nyilas: XI. 23-XII. 21.
^Zavaros magánéleted képtelen vagy „normálissá" tenni. Bar nem kizárt, hogy elveszítenéd identitásodat. Próbálj logikusan gondolkodni, és programjaid e szerint összeállítani.
Bak: XII. 22-1. 20.
Karizmatikus képességeid tudatos menedzseléssel kamatoztathatod. Fogadd el barátaid segítségét.
Vízöntő: I. 21—11. 20.
Legendás konokságod rossz tanácsadó. Elhanyagoltad barátaid. Utazz el „feltöltődni". A viszontlátás számodra is nagy örömmel, várakozással párosul.
Halak: II. 21-111. 20.
Az ügyeskedők, pisztrángok es „nagyhalak" megszerzésére szervezkednek. A tömegek számára csak ..aneolna-talanítás" jut osztályrészül. Követelj nagyobb nyilvánosságot a várost, illetve a dolgozók érdekeit érintő beruházásoknak, kulturális rendezvényeknek, munkahelyteremtő átszervezéseknek!
30 KANIZSA Iliig 15W. november Ili
SPORT • SPORT • SPORT
FELEMÁS MÉRLEG
Lalxlaru^as
Labdarúgó csapataink közül kettő idegenben, egy pedig hazai környezetben lépett pályára a hétvégén. Az Olajbányász az elmúlt fordulóban csak sovány döntetlent tudott elérni hazai pályán, így feltétlen szükségessé vélt a bizonyítvány kijavítása. Az ellenfél az az Oroszlány volt, amelyik ebben a bajnokságban még nem tudott nyerni és a tabella utolsó előtti helyén kullogott. A csapat összetételében változás történt, mert a Sabaria ellen súlyosan megsérült Iványi (akit szalagszakadással meg is operáltak már Budapesten) nem léphetett pályára, így kezdőemberként lehetőséget kapott a bemutatkozásra a MÁV NTE-től igazolt Németh István is.
Simon József, a csapat technikai vezetője így elevenítette fel a mérkőzés legizgalmasabb eseményeit:
- Arra készültünk, hogy az eddig nyeretlen Oroszlány ellenünk mindent egy lapra feltéve rohamoz majd. Ez a szándék meg is volt a hazaiak részéről, azonban próbálkozásaik - szerencsére - nagyon erOtlenek voltak, (gy védőinknek könnyű dolguk volt azok hárítása. Úgy érzem, nagyon jókor rúgtuk a gólt, ami egy gyors összjáték eredménye volt és Hegedűs nevéhez fűződik. A mérkőzésen kapusunk Csáki csak néhány lövést védett, azokat is többnyire pontrúgásokból végezték el a hazaiak. Mi a második játékrészben is sokkal veszélyesebbek voltunk, előbb Páli, majd Fu-isz is jó helyzetben hibázott. Később sem változott a játék képe, végig mi irányítottunk és csak csatáraink ügyetlenségén múlott, hogy nem szereztünk több gólt. Na de lényeg a győzelem, hisz ezzel sikerült be-
hoznunk a Sabaria ellen elvesztett egyik pontot.
» • •
Győzelmi esélyekkel várta vasárnapi ellenfelét a MÁV NTE gárdája, azonban a sokadik hete erre váró szurkolóknak továbbra „böjtölniük" kell. Ismét kikapott a vasutas gárda, úgy hogy 80 percnyi játék után a Nagyatád már három góllal vezetett. Csak ekkor ébredtek fel a vasutasok, akik nagy hajrába kezdtek, ám csak a szépítésre futotta már erejükből. Mentségként említhető, hogy a találkozó elején két nagy helyzetet is kihagyott a csapat, sőt az első félidőben még büntetőt is hibáztak. Ez nagy luxus, nemcsak idegenben, de hazai pályán is. * • *
A kiskanizsaiak ismét vereséget szenvedtek, egyszeri
megszakítással sorozatban az ötödiket. Ebből kétszer hazai környezetben, háromszor pedig idegenben kényszerítették térdre a jobb szerepléshez szokott kiskanizsaiakat. Pedig úgy indult a bajnokság, hogy a tavalyi bronzérem ezúttal is elérhető közelségbe kerülhet. Most hullámvölgyben van a társaság, pedig vasárnap Zalaszentgyörgyön is megvolt az esély a jó szereplésre. Az első negyedóra végén kapott büntetőt persze illett volna értékesíteni. Mint ilyenkor lenni szokott, ha nem megy a szekér, a büntető is kimarad. így járt a Kiskanizsa is, ami aztán szárnyakat adott a hazaiaknak, és az eredmény már nem volt kétséges. Vasárnap újabb nehéz erőpróba vár a csapatra, Tótszentmártonban nem
könnyű helytállni...
- kápolnás -
Csak két pontot szereztek csapataink
Mátyás gólerftssége ts kevésnek bizonyult a győzelemhez
(.Fotó: Ertfel Andris)
Labdarúgás
Az NB I-ben szereplő Olajbányász SE női együttese újra hazai pályán kísérelte meg a jó folytatást, míg a bajnoki címre törő Tungsram NB I B-s férfi gárdája idegenben készillt a bajnoki pontok begyűjtésére. A tervezett 4 pontból a kanizsaiak csak kettőt szereztek, miután az olajosokat az azonos „súlycsoportos" győrieknek sikerült megállítani.
Olajbányász SE-Győrl SKSE 18-20 (9-6) Az előző két fordulóban 3 pontot szerzett olajosok ezúttal csak NB l-es szerelésben játszottak, de a mutatott játék messze elmaradt a kívánalmaktól. A lányok az első félórában kitettek magukért, akik nagyobb arányban is elhúzhattak volna, de néhány nagy ziccert elpuskáztak. Szünet után leült a csapat, rengeteg hiba csúszott a játékba, s így aztán a vendégeknek sikerült fordítani. Fekete Zoltán az „új" játékosokat, Petőt és Szőkénét (Pintér Jolán) is bedobta a „mélyvízbe", de nem sikerült a terv, elmaradt a joggal várt olajos győzelem.
Pestlörlnc-Tungsram SE
22-40 (12-19) Az izzósokkal 5 percig tudott
csak lépést tartani a hazai csapat, amely után beindult a bajnokjelölt izzósok gépezete.
- Az első 30 perc még küzdelmes játékot hozott, ám így is könnyedén húztunk el 7 góllal. Fordulás nagy sebességre kapcsoltak a fiúk, akik remekül védekeztek, szellemesen és eredményesen támadtak. Egyre nagyobb fölényben játszottunk, fokozatosan húztak el a játékosok és végülis az állva hagyott lőrinciek ellen nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. Továbbra is remek a csapat, amely az eltelt 10 fordulóban 10 győzelmet aratott, utcahosszal vezet. Az idényzárón a 11. győzelemre készülünk - mondta Pintér István, a kanizsaiak szakágvezetője.
Minőségi csapataink holnap délután kettős mérkőzéssel kedveskednek a sportági rajongóknak. Az olajosok a csoport első Vasas CNC (az egykori olajos Hajdú Lajos szponzorálta csapat) együttesét látják vendégül, míg a lámpagyáriak a női NB l-es mérkőzés után lépnek pályára az Ajka ellen.
(-gha)
Sporthétvége
SZOMBAT
Kézilabda. NB I Nők: Olajbányász-Vasas, Olajbányász csarnok, 16.30. NB I B. Fér-
fiak: Tungsram-Ajka, Olajbányász csarnok, 18.00. Kosárlabda. NB I Nők: MÁV NTE-Székesfehérvári Ikarus, MÁV NTE csarnok, 15.00. Labdarúgás. NB III: MÁV NTE-Marcali, Vasutas pálya, 13.00.
1991. Doveftlrc Ili KANIZSA III
| SPORT • SPORT • SPORT
Nagy harc a bajnoki címért
Élesednek a küzdelmek a városi egyéni nyílt bajnokságon, ahol már csak két forduló van hátra. A résztvevők, a 32 fő nagy küzdelmet folytat a fél, illetve egészpontokért, s különösen éles a harc az élcsoportban a bajnoki elsőségért az OB l-es lámpagyáriak között.
Az utóbbi fordulók érdekesebb eredményei:
Dr. Pintér-Vlasics 1-0, Bel-lán-Domsa 1-0, Kiss László-Hegedűs F. 1-0, Sipos-Papp 0-1, Marosvölgyi-Vellák 1-0, Tamás-Borsfai 1-0, Óry-Len-key 0-1, Németh-Daróczy döntetlen, Tófalvi-Kiss Lajos
0-1, Traub-Tóth 1-0, Molnár-Kiss J. 0-1, Dr. Pintér-Bellán
1-0, Papp-Kiss László 0-1, Domsa-Marosvölgyi döntetlen, Lenkey-Sipos 0-1, Hegedűs F.-Vlasics 1-0, Tamás-Földesi döntetlen, Kercsma-rics-Balogh döntetlen, Hegedűs Zs.-Simon 0-1, Daróczy-őry 0-1, Tóth-Kovács 1-0, Domina-Kiss J. döntetlen, Kiss Lajos-Szabó 1-0, Gerencsér K.-Molnár 0-1, Bedő-Tó-falvi döntetlen, Kiss László-Dr. Pintér döntetlen, Bellán-Papp 0-1, Sipos-Domsa 1-0, Földesi-Simon döntetlen, Né-meth-Vellák 1-0, Vlasics-Kercsmarics 0-1, Balogh-Tóth 0-1, Őry-Kiss Lajos 1-0, Ko-vács-Daróczy 0-1, Szabó-Do-mina 0-1, Molnár-Bedő 1-0.
A bajnokság állása a 7. forduló után: Kiss László és dr. Pintér 6-6, Papp, Hegedűs F.
és Sipos 5,5-5,5 pont. ***
Az országos I. osztályú férfi csapatbajnokságban a 4. fordulón jutottak túl a csapatok, köztük a Tungsram SE újonc együttese, amely a Hungaroil-Honvéd vendégeként szerepelt a fővárosban.
A kitűnő erőkből álló fővárosiak (a hat magyar válogatottból öt szerepel a bajnokcsapatban) ellen újabb két versenyzővel erősítettek a kanizsaiak, akikhez Szalánczy nk. mester (volt Bp. Spartacus) és
Kosárlabda
A kanizsaiak az első hazai győzelem megszerzésére készültek, akik a találkozó előtti napon örömmel fogadták a Magyar Kosárlabda Szövetség versenybíróságának döntését, a megítélt 2 bajnoki pontot.
- A fővárosban sorrakerült Közgáz elleni mérkőzés a 8. percben félbeszakadt, a hazaiak hibájából, mivel sérült játékosunkat nem lehetett ápolni. Az ügy világos volt, s most már hivatalosan is a miénk a 2 pont - újságolta a Szolnok elleni mérkőzés előtt Csőgör József technikai vezető.
A Vasutas-rangadón biztosan született meg a kanizsaiak első győzelme. Az eredmény és a játék is minden igényt kielégített, mert most nagyszerűen teljesített a csapat, amely végig nagy kedvvel, akarással és helyenként kitűnően játszott.
A mérkőzés után boldogan fogadta a gratulációkat Lázár Béla, a kanizsaiak szakvezetője: - Örülök annak, hogy a csapat kezd összeállni, s ma már 8-10 játékosunk is van. Lehet dolgozni és biztos vagyok abban, hogy megkezdtük a „feltámadást". A szolnokiak ellen remekül játszottak a lányok, s ennek a folytatását várom a holnapi (szombati) mérkőzésen is. Ekkor a Székesfehérvári Ikarus együttesét fogadjuk, amely ellen a harmadik győzelem elérésére készülünk - hangoztatta az edző.
(-al)
MÁV NTE-Szolnok 92-70 (42-37)
OyarwatJ tör he a palánk alá
(JErdel András felvétele)
Bacsó FIDE mester (Debrecen) került, akik sikeresen mutatkoztak be.
- Csapatunk igen jól állt helyt, amely 10-4 arányban maradt alul. Ezt azonban nagyszerű eredménynek tartom, hiszen eddig rajtunk kívül csak 1 csapat volt eredményesebb a bajnok ellen, az is csak félponttal szerzett többet, mint mi. Nagy erősségnek tartom a két új szerzeményt -értékelt Kassai Zoltán, a kanizsaiak csapatvezetője.
A kanizsai izzósok közül Szaláczy szerezte az egyedüli győzelmet, döntetlent ért el Faragó Iván, Papp, Bacsó, Kádár, Csonkics és Csikár.
Úszás
Jó formában a Vízmű versenyzői
Az elmúlt hetekben a Vízmű SE tehetséges úszói két jelentős versenyen is rajthoz álltak, akik további jó szerepléssel tűntek ki.
Eredmények:
Kaposvárott. Fiúk, 200 m pillangó, utánpótlás: 1. Szabó Dénes. 200 m serdülő vegyes:
2. Szabó Szilárd. 200 m gyermek mell: 3. Révész Tamás. 4x50 m serdülő vegyesváltó:
3. K. Vízmű. Lányok. 50 m delfin gyors: 1. Major Zsófia, 2. Süle Orsolya. 50 m béka hát: 2. Kovács Patrícia. 100 ifi mell: 3. Orbán Krisztina. 4 x 50 m ifi vegyesváltó: 1. K. Vízmű.
Balatonfűzfőn. Lányok, Gyermek. 50 m gyors: 3. Vág-völgyi Viktória. 100 m hát: 4. Bányász Ilona. 100 m mell: 2. Holló Adrienn. 200 m pillangó: 3. Horváth Ágnes. 400 m gyors: 4. Vágvölgyi Viktória. 4 x 200 m vegyesváltó: 3. K. Vízmű.
(-h)

KANIZSA
1991. november 8.
Lakástakarítást, illetve pótmama szolgálatot vállalok. Erd.: KANIZSA szerkesztőségében, tel.: 12-305.
A Nagykanizsai Családsegítő Központ felsőfokú végzettséggel (bölcsészkar, főiskola) rendelkező munkatárs jelentkezését várja főállású (családgondozó, menthalhigienes szakember) munkakör betöltéséhez. Jelentkezni lehet: Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. sz. alatt az intézmény vezetőjénél.
November 8. (péntek)
14.30 órától Mesél még az erdő című mesejáték a budapesti „Meseszínpad" előadásában a HEK-ben.
November 9. (szombat)
18 órakor: MOBY DICK koncert az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
19 órakor: SLOBODA VIS táncegyüttes és a KANIZSA Táncegyüttes közös műsora a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.
November 11. (hétfő)
19 órakor: Shakespeare: Sok hűhó semmiéit, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása a HSMK-ban. (Hevesi bérlet)
November 12. (kedd)
19 órakor: Shakespeare: Sok hűhó semmiért, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása a HSMK-ban (Bródy bérlet) 18 órakor: Az öröklődés és a környezet összefüggése című előadás a HSMK-ban (Pszichológiai Szabadegyetem - a TIT és a HSMK szervezésében.)
18,30 órakor: „A magyar szent korona és az évkör" - a Patkó népművészeti műhely összejövetele az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
November 13. (szerda)
17 órakor: Bécsi út élménybeszámolója, a Kertbarát Klub programja a Kodály Zoltán Művelődési Házban.
VÁROSI TELEVÍZIÓ
I \k\S-TI I I k
Zalakaroson 744 négyszögöl szőlő-gyü-mölcsös földterület megosztva is, építési lehetőséggel eladó. Érd.: Balaton-magyaród, Petőfi u. 117, vagy munkanapokon 8-15 óráig a 93/18-322 telefonszámon.
Nagykanizsán, városközpontban I. emeleti, háromszobás, étkezős öröklakás garázzsal együtt eladó. Érd.: 93/14-968-as telefonon.
Nagykanizsa, Berzsenyi úti, I. emeleti kétszobás lakást cserélnénk egyszobásra ráfizetéssel, vagy eladnánk. Minden megoldás érdekel. Érd.: Berzsenyi 2/C. Horváth. Tel.: 12-256.
Gyékényes, Kossuth u. 23. alatti régi, falusi ház, gazdasági melléképületekkel 1100 négyszögöl telekkel (közel a tsz-tóhoz) eladó. Erd.: Gyékényes, Hunyadi u. 15. esti órákban.
Mozicsatorna
(A NELKA közreműködésével) November 11. (hétfő): 18 óra: Aladin (amerikai játékfilm). 20 óra: Látogatási idő (amerikai krimi).
VTV-csatorna
November 8. 18 óra: VTV adás. Ez történt a héten. November 10. 8-12 óráig: TV-té-vé ismétlés.
November 11. 18 óra: VTV Sport. November 13. 19 óra: FILMEX Kft. műsora.
November 14. 18 óra: TV-tévé műsor. (Részletes program a műsormellékletünkben.)
APOLLÓ FILMCENTRUM
Apolló Filmszínház
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra.
November 8-11. 16 órától: Termi-nátor 2. - Az ítélet napja (amerikai). 9-10-én 14 órától is! November 8-11. 18 órától: Farkasokkal táncoló (amerikai). November 12-14.: Tigristánc (amerikai). Stúdiómozi
Előadások kezdete: 16.30, 18.15 óra.
November 8-10.: Utcai vadász (amerikai akciófilm). November 11-13.: A bankár (amerikai krimi).
November 14.: Filmbarátok Napja „A"-bérlet: Zsákutca (amerikai). Erotikus videofilmek 20.15 órától, 18 éven felülieknek! November 8-14.: A nagyobb a jobb (angol).
Matiné (gyermekeknek) 14 órától: November 10.: Hamupipőke.
Bagolai hegyen, volt szeszfőzdéhez közel 200 négyszögöl telek pincével, szőlővel reális áron eladó. Érd.: Kiss. Nagykanizsa, Péterfai u. 1 l/E.
Elcserélném 2,5 szobás tanácsi lakásom 1-1,5 szobásra. Érd.: Nagykanizsa, Városkapu krt. 11/C. H/2. Mohái, 17 óra után.
Csónakázó-tó után, buszmegálló mögötti 550 négyszögöl telek eladó vagy bérbeadó. Érd.: Hajas Györgyné, Nagykanizsa, Erkel F. u. 9. TeC: 14-226;
Városközpontban kétszintes családi ház garázzsal eladó vagy kisebbre cserélhető. Lakást, nyaralót beszámítok. Nagykanizsa, Rákóczi u. 1.
Családi ház jellegi, négyszobás, kertes, garázsos társasház elaoo, illetve elcserélhető. Beszámítunk vidéki házat, hétvégi házat, nyaralót, vagy új személygépkocsit. Érd.: Szántó Gábor Nagvka-nizsa, Dózsa Gy. 114/5. Napközben: 14-618 telefonon.
Eladó Nk-Korpaváron, Egerszegi u. 24. alatt kétszobás, fürdőszobás családi ház. (Vezetékes vízzel és ipari árammal ellátott.) Nagy udvar és kert van. Érd.: Döme Jánosné, Nagykanizsa, Korvin O. 8/A. H/6.
Családi ház eladó. Nagykanizsa-Palin, Alkotmány u. 137. Érd.: egész nap a helyszínen.
Nagykanizsa központjában háromszobás, tehermentes, társasházi lakás garázzsal, valamint Látóhegyen 1292 négyzetméter (360 négyszögöl) zártkert tárolóval eladó. Érd.: KANIZSA szerkesztőségben, tel.: 12-305.
Másfélszobás, tehermentes, központi fűtéses lakásomat eladom, vagy nagyobbra cserélem. Nagykanizsa, Zemplén 5/A. VI/39.
Kétszobás, gázfűtéses családi ház eladó. Érd.: Nagyrécse, Petőfi u. 15. 17 óra után.
Nagykanizsa, Munkás u. 16/B. II/7. alatt 1 -I- 2 félszobás lakás garázzsal vagy anélkül eladó. Érd.: péntek, szombat, vasárnap 17 óra után.
58 négyzetméteres lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: naponta de. 8-10 óráig; du. 17-19 óráig. Nagykanizsa, Munkás u. 8/A. II/8.
Háromszobás, összkomfortos OTP lakás áron alul eladó. Érd.: 18 óra után, Nagykanizsa, Zemplén Gy. 3/B. IX/55.
Murakeresztúr, Szigeti u. 26. alatt felújításra szoruló ház, gazdasági épülettel eladó, vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Ajánlathat: „Szerencse" jeligére KANIZSA szerkesztőségbe, pf.: 154-be kérem.
Eladó kétszobás 55 négyzetméteres tehermentes, egyedi fűtéses öröklakás és 1 szobás 40 négyzetméteres tehermentes egyedi fűtéses öröklakás vagy értékegyeztetéssel pécsire cserélendők. Érd.: dr. Wágner. Telefon: Zalaszentbalázs 2.
Nagykanizsa, Zemplén út 5. az. alatt III. emeleti 1,5 szobás lakás eladó, vagy nagyobbra cserélhető. Érd.: 17 óra után: Berzsenyi u. 14/A. IX/54.
Elcserélném 4 szobás, egyedi gázfűtéses kanizsai lakásomat a városban vagy környéken lévő családi házra. Ajánlatokat a KANIZSA szericesztőségebe kérek, „Egyenlő érték" jeligére levélben vagy a 12-305-ös telefonon.
Al.ltl ULI I
Félig bútorozott lakás albérletbe kiadó, esetleg eladó. Érd.: Nagykanizsa, 11-231 -es telefonon reggel 7-8 óráig.
Nagykanizsa, Zemplén Gy. utcában tehermentes, másfélszobás lakás kiadó vagy eladó december 3-tól. Érd.: Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 93.
IKODA-
i zlktiiii \ isi.í,
Nagykanizsa centrumában két szoba
irodának, üzletnek bérbeadó. Nagykanizsa, 93/12-216. Erd.: 16-18 óráig.
Nagykanizsa központjában iroda vagy magánvállalkozás céljára egyszobás telefonos lakás bérbeadó hosszú időre. Érd.: dr. Wágner. Zalaszentbalázs 2 telefonon.
20 négyzetméteres üzlethelyiség mellékhelyiséggel, raktározási lehetőséggel kiadó. Érd.: 93/11-924-es telefonon.
JARMÍ
Ford Sierra 2000-es benzines, 5 éves, garantáltan 80000 km-rel eladó. Érdeklődni: 93/14-350/39 melléken.
Három éves Fiat Uno eladó vagy értékkülönbözettel Trabant kombira cserélhető. Érd.: Nagykanizsa, Városkapu 5/C. 111/13.
600 ccm-ess kis polszkihoz új hengerfej, szelepekkel féláron eladó. Erd.: napközben a 12-305-ös telefonszámon.
4 éves grafitmetál 2500-as turbó diesel FIAT Croma reális áron eladó. Érd.: 93/14-350/39 melléken.
1500-as LADA - sötétkék -, kitűnő állapotban eladó. Nagykanizsa, Platán sor (Bolgár Hadsereg) 9. II1/2. Némethné.
ötajtós, fekete, nyugatra gyártott LADA Samara extrákkal, igenyesnek eladó. Érd.: Esti órákban a 93/14-510-es telefonszámon.
Huszonötezer kilométert futott Trabant Limusin eladó. Nagykanizsa, Csengery út 11.
(ÍAKÁZS
Ikergarázs fele eladó. Nagykanizsa, Városkapu krt. 4. sz. Érdeklődni: Nagykanizsa, Városkapu krt. 5/C. m/13.
MŰSZAKI ( IKK -ItŰTOK
Keveset használt ülőgarnitúra és Harmónia elemes bútor jo állapotban áron alul eladó. Érd.: telefonon a 93/14-. 350/39 melléken vagy személyesen, Városkapu kit. 14/C. II1/3. Sámik.
Silver-cross babakocsi eladó. Nagykanizsa, Takarék u. 6/B.
Bonanza hálószoba garnitúra és 2 db Barba kétajtós szekrény eladó. Nagyka-nizsa-Bagola, Bagoly u. 9/A. Simon.
GABI gyermekheverő eladó. Érd.: Nagykanizsa, Városkapu krt. 11/C. II/2. Molnár. 17 óra után.
Bontásból származó pala, 110 x 120-as ablak, ajtós, üvegezett. Üveg portálok, valamint 2 db fotelágy eladó. Nagykanizsa, Téglagyári út 4.
Colonial íróasztalt vásárolnék. Érd.: KANIZSA szerkesztőségében, tel.: 12-305.
Közepes nagyságú íróasztal eladó. Érdeklődni: Nagykanizsa, Teleki u. 7/D. II/8. Pappné. Tel.: 14-474, 19 óra után.
Világos diákszekrénysor és 6 személyes ebédlőgarnitúra eladó. Nagykanizsa,
Rákóczi u. 1/6.
160 literes betonkeverő és 380 Voltos felvonó eladó. Érd.: Esti órákban a 93/14-510-es telefonszámon.
Japán képcsöves színes televízió 15000 Ft-ért eladó. Nagykanizsa, Vörösmarty
u. 57. Erdei.
DÍSZFA
Tuják reális áron eladók. Megtekinthető: Szeszfőzdéi buszmegállónál - Bur-jánéknál - hétvégén egész nap.
Szőlőoltványok - gyümölcsfák - bogyósok nagy választékban kaphatók: Nagykanizsa, Magyar u. 150/A. alatt.
Műsorajánló
i i. •numimf^ \ I mtmrAtm \
tÖVftítlCS LAJOS ; NÉMÍTH 6VÖ8CY
litémrw ÍAHO«> UHfcíCZ K.JÓXSS* ilntfMECz wAreAs Mwta 6¥Ő«»
IjZSiJFB* íAwOS
rcMÉrs éaöROY SUftGA* UU05 KOVÁCS
U3VHKK KAKCJUf MALCK GWKGY
mtuext novík ÍSTVAN
TAKÁCS FERENC
TAKAC$ JÁNOS
Tudósításunk a lap 6. oldalán
< sak niiHiivktdni tudunk, li<><• > a ki-pen lalha-lii ..\alosáy" iih''»ji''lí''iu''sunk pillanatában is a/ les/. A hahont liatárkö/.i-li állapotai a lap 7. oldalait képriportunkból isnurlulik nu''».
Menedzser konferencia másodszor
„Az alapítvány szervezőtitkára útján megkaptam a menedzser konferenciára szóló meghívásukat. Eredetileg szerettem volna a tanácskozás munkájában részt venni. A közbejött, halaszthatatlan, más irányú elfoglaltságom miatt azonban kedves meghívásuknak - bármennyire is szeretnék - sajnos nem tudok eleget tenni..."
Göncz Árpád köztársasági elnök - a Regionális (Alpok-Adria) Konferencia és Kiállítás fővédnöke - köszöntő levelének felolvasásával kezdődött pénteken délelőtt a Hevesi Sándor Művelődési Központ színháztermében a Nagykanizsáért - Délnyugat-Magyarországért Alapítvány kétnapos rendezvénye. i
Ezek után Pálfi Dénes a me- | gyegyűlés elnöke köszöntötte a ^ konferencia résztvevőit, aki be- £
DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
ICSKKTORNYA-VARASD
. 1991. november 10.
(l. VILÁGHÁBORÚS HALÓT?***

szédében azokra a veszélyekre hívta fel a figyelmet, melyeket a megye, a szűkebb régió területén levő különböző településtípusok elszakadása okozhat. Szólt a két megyei jogú város felelősségéről abban, hogy a zalai kistelepülések mennyire zárkóznak fel vagy szakadnak le a fejlődésben.
Dr. Kereskai István kanizsai polgármester megnyitó beszédével kezdődött meg a Regio-
nális (Alpok-Adria) konferencia és Kiállítás, melynek első előadását Ernst Hofman a General Motors Hungary vezérigazgatója tarotta. Amennyire az üzleti élet titoktartási szabályai megengedik, vázolta a GM piaci törekvéseit, ezen belül részletesebben szólt a magyarországi tőkebefektetéseikről a szentgotthárdi összeszerelő üzem beindításáról.
Folytatás a 4. oldalon
F i t y e h á z
háborúban elesettjeire emlékezett
KANIZSA
1991. november 15.
FÉLELEM
_-.urópában negyvenét év elteltével újra háború van. Döbbenten hallgatjuk u tudósításokat, Jugin JL^szUivlaban fél éve dörögnek a fegyverek, több ezer halott, tízezernél tobb sebesült, százezres nagyság-remid menekültáradat.
A Balkánon tobb évszázados sebek szakadtuk fel, az Itt élő délszláv nCpek kiásták a csatabárdot, hogy a kommunizmus bukása után egymásnak hatatfordltva próbálkozzanak új életet kezdeni önállóan. Házasságok, több évtizedes barátságok, ismeretségek bomlanak fel, a szeretet és tisztelet írmagját sikerült kürtaml, * gyűlölet mindent elborít.
A háború után született nemzedékek értetlenül áll-\ nak u/ események előtt, nem hlrják felfogni ml* xmért van szükség erre az esztelen rombolásra. Ml Itt a határszélen kezdünk Idegesek lenni, az Idősebbeken pedig lassún úrrá lesz a félelem. Gránátok hullanak egy magyar város lakott területére, aknákat telepítenek a határra, lövik a magyar hajókat. Kanizsán lehet hallani rakéták becsapódását, rémhírek keringenek egy esetleges bomba tára adásról. A félelem eluralkodik.
-f-i magyarok, a Dunántúlon, Duna-Tisza között, [\/| a "I is/ántúkin és a Kelvidéken békét Szeretnénk, Xt JLbízva abban, hogy ez a gyilkos testvérháború hamarosan befejeződik. Ismét tervezhetjük tengerparti nyaralásainkat, várhatjuk a szomszédból érkező szerb, horvát, szlovén turistákat, testvéreinket, akik most a Vajdasaghan a poklok poklát élik meg.
^^ ízünk a/ európaiságban, abban, hogy a józan ész l-f legyő/i a háború ördögét, és a sebek Jugoszlávia JLM minden népében gyorsan gyógyulnak.
<Í!j$ÍHll!!
❖ SZÉLRÓZSA »
Baccini betiltott koton-dala
Francesco Baccini olasz dalénekesre sok minden jellemző. Mindenek előtt az, hogy betiltották a koton-dalát.
De menjünk sorjában.
A 30 éves olasz fiú a zeneművészeti főiskola elvégzése után három éven át azon törte-gyötörte magát, hogy dalénekesként fusson be. Ennek a vágyának hamarosan be kell teljesülnie. Ugyanis az első botrányát már sikerült életre gyötörnie.
A zongora-szakos dalnak eleddig csupán a csekélyke 250 ezres példányszámot érte el nagylemezével, s bár egyesek szerint mint kezdő énekes ezzel igazán meg lehetne elégedve, Baccini ennél többre vágyik.
A génuai főiskola ugyan Rahmanyinovval bocsájtotta útjára - szívesen játssza az orosz zeneszerző műveit de inkább Freddy Mercury felé trillázik manapság. Illetve még ennél is tovább lépett.
Szegény szüleit azzal búsítja a Francesco fiú - írja a.No-voje Vremja idei 42. száma -, hogy saját maga ír dalokat, s azokat természetesen ő maga is adja elő.
A többi között a gumióvszerről. Az olasz demokrácia nagyobb dicsőségére azonban egyes szégyenlős katolikus szervezetek a bolognai dalfesztiválon elérték a dal betiltását.
- Jellemem szerint inkább szomorkás vagyok, búra hajló - mondotta a zeneszerző-dal-nok-zongoramüvész. - Dosztojevszkij és Kaffka lehangoló müvei állnak hozzám közel.
Meg a botrányok. Azt ugyanis senki sem tudja, hogy az olasz dalszínpadon mi lesz Baccini következő szereplése. De a botrány-tudósok előrejelzése szerint még egy-két ilyen kotonos húzás, és Baccini csillagzata úgy iramlik fölfelé, mintha lökös géppel húznák.
ML-ULAI HETILAP.
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
Mitterrandné sajtódíja
Franciaország első asszonya, Danielle Mitterrand megkapta a nemzetközi sajtóintézet díját mindazokért az erőfeszítésekért, amelyeket az emberi jogok védelmében és kiteljesítésében tett. Ugyanis megalapítója, egyszersmind elnöke is Párizsban székelő emberjogi szervezetnek a Francé Liberté Alapítványnak. Ez a szervezet természetesen teljesen független az ország elnökétől, s így nem is áll annak sem nyomása, sem ellenőrzése alatt.
Danielle Mitterrand legfőbb feladatának a nemzeti kisebbségek jogaiért folyó harcot tartja. Tavaly körutazást tett az iraki-perzsa határon létesí-
tett sátortáborokban, majd Vietnamban (ahonnan annak idején Ho Si Minh csapatai kiverték a franciákat...), Kambodzsában és Laoszban.
- Lehet kihívásnak is tartani, amikor valaki az erőszaknak ebben a világában minden erővel az emberi jogokért küzd, ráadásul még azt erősítgeti, hogy az emberi élet megjavításának egyetlen módja az egymás iránti tisztelet, az együttérzés és a kölcsönös megbecsülés, vagyis az örök emberi értékek összessége -fejtegette Mitterrand asszonya, majd hozzátette: - De hát magam választottam ezt az utat.
A mai francia elnök 47 év-
dr. Kovács László
tüdőgyógyász Magánrendelése: Nagykanizsa, Kossuth tér 6. Asztmás, légúti allergiás és más légzőszervi betegek ellátása. Eszközös vizsgálati lehetőségek: - légzésfunkció, EKG, bőrpróba (allergia vizsgálat), kislabor Rendelési idő: hétfő 17.00-18.30-ig,
csütörtök 15.30-17.30-ig. Minden hónap utolsó csütörtökén a rászorulóknak díjtalan
vei ezelőtt vette feleségül ezt a remek asszonyt. Azóta is afféle példaképnek tartják őket országszerte. Két fiúk van.
Emlékezzünk: nemrégiben intézett üzenetet Mitterrand francia elnök a magyar néphez. A központi gondolat ugyancsak az emberi jogok • körül forgott. Tehát maga Mitterrand is harcosa mindannak, amit a neje a zászlajára tűzött. Csak azok az algériai évek ne volnának az életükben. Mert akkor a fegyvereké volt a szó, s kevés szó esett az algériaiak emberi jogairól... A mai elnök pedig akkor ott kormányzó volt.
F. Gy.
Nyugdíjas gépkocsivezetőt k ere s ii nk hiva tó so s jogosítvánnyal.
KRDKKLÖDN1: ( sengery út 27/A.
Almanach Kft. lel.: 13-319

november 15.
KANIZSA
Történelmi önbecsülésünkért
A Nemzeti Emlékhely Alapítvány felhívása
1989 májusában tette közzé a Történelmi Igazságtétel Bizottság a felhívását, amely a „kivégzettek méltó eltemetését és egy nemzeti emlékmű felállítását" sürgette a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában. A magyar társadalom 1989. június 16-án megadta azonosítható halottainak a végső tisztességet és a forradalom nemzeti emlékhellyé vált parcellájában elkezdődött a síremlékmii építése. Alapítványunk célja, hogy az országos pályázaton nyertes tervet, Jovánovics György alkotását a megvalósuláshoz segítse. Nem kis feladat ez. Nemcsak a szobrász monumentális müvét kell elkészíteni, hanem a nemzeti emlékhelyhez méltó környezetet is, mellyel legújabbkori történelmünket becsüljük meg.
Minthogy az 1956-os forradalomban és szabadságharcban szinte az egész ország lakossága részt vett, azt szeretnénk, ha az emlékmű és környezete is a nemzet közös cselekvésének lenne az eredménye.
Mi nem a nagyösszegU, egyedi támogatásokban reménykedünk; azt szeretnénk, ha minden állampolgár 2 forinttal járulna hozzá!
Arra kérjük Önöket, hogy csatlakozzanak az Alapítványhoz!
Csekkszámlaszámunk: MNB 219-98636 Postabank Rt.
021-10428-4004 „Nemzeti Emlékhely Alapítvány" Tisztelettel köszönti az alapítók nevében
Budai György az alapítvány igazgatója
Roma Rádió Budapest!
^Magánérzctiink^
Hogy van? - kérdeztük Zsoldos Ferencet, Nagykanizsa város volt tanácselnökét.
- Köszönöm jól! - válaszolja nyugodt derűvel.
- Úgy tűnik, hogy nem viselte meg a nyugdíjbavonulás.
- A nyugdíjbavonulás? Erre fel kell készülni! Egy adott politikai szituációban egy választott tisztségviselőnek a nyugdíjra is gondolni kell, ez természetes.
- Hogyan telnek napjai?
- A napjaimat most is meg kell szerveznem. Például ma egy órára Önhöz jöttem, fél háromra a Pedagógus Kórushoz megyek, egy, a 10. évforduló kapcsán megbeszélt egyeztető értekezletre. Fél ötkor a „Vivere Alapítvány" társadalmi aktivistáival találkozom a Polgármesteri Hivatalban. így azután nagyon is változatosak a napjaim. A közé-letiséget nem lehet abbahagyni. De módom sincs rá, mert van tennivaló. Soha nem tudtam unatkozni, és ma sem tudok. Természetesen többet vagyok otthon, több időt töltök a családdal, ami nemrégiben gyarapodott. Boldog nagypapa vagyok! Csodálatos kis unokám van. Aztán Kanizsa és Balatonmária között ingázok. Olvasok, amire az elmúlt években soha nem volt módom és időm.
- Mit üzen a ma politikusainak?
- Saját tapasztalataimról tudok beszélni! A közéleti embernek nagyon nyíltnak kell lennie, nem lehet takargatniva-lója. Tudjon könnyen emberi kapcsolatokat teremteni és tudja azokat megőrizni. Nagyfokú türelemre van szüksége, az emberi tartással együtt nagyfokú szerénységre. Ma különösen a tolerancia az, ami sokszor fájóan hiányzik. Mindehhez tartozik még a határozottság, amely mögött egy alapos felkészültségnek kell lenni. Ezek nélkül szervezni, vezetni, majdhogynem elképzelhetetlen.
- Tett-e valami olyat életében, amit utólag megbánt?
- Nekem az iskolától való elszakadás okozta a legnagyobb traumát. Tanárként, igazgatóként a város legrégibb iskolájában tölthettem el szép éveket. Talán ebből is adódik, hogy ismerősök százai üdvözölnek az utcán. De talán ettől is érzem jól magam, mert itthon érzem magam.
- kemenes -
Az AMALIPE szervezet kezdeményezésére, a frekvencia moratórium feloldása után cigány rádió kezdi meg működését, tudtuk meg Orsós Ferenctől az AMALIPE elnökétől. A továbbiakban azt is elmondta, hogy a tervezett adásidő reggel 8 órától este 10-ig
Napjainkban az óriási adatmennyiség és információ áradat közepette a gazdálkodó szervezetek tehetetlenek lennének modern számítástechnikai eszközök nélkül. Nem kivétel ez alól városunk Polgármesteri Hivatala sem, ahol a jelenlegi tizenkét IBM kompatibilis számítógép segítségével a népességet, az adóigazgatást, az ügyviteli és számviteli iktatást, valamint a szociálpolitikai támogatásokat tartják nyilván. Ám ez még mindig csak a hivatal által kezelt adatok húsz százaléka, így nem csoda, hogy szükségessé vált a számítógép rendszer korszerűsítése.
Mivel a ZALASZÁM Szervezési, Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft. szoftverfejlesztési tevékenysége kötődik legjobban az önkormányzati munkához, a fejlesztési koncepció kidolgozását is e cégre bízták. A ZALASZÁM a Polgármesteri Hivatal információs vagyonát felmérve négy ütemben javasolta a teljes kiépítést, amely összesen mintegy 22 millió forintba kerülne.
Hamarosan a közgyűlés elé terjesztik a hivatal számítógépes rendszerének korszerűsítésére ki-
tartana. Ennek 70%-a cigányul, 30%-a magyarul hangzana el. Az induláshoz szükséges pénz nagyrésze már együtt áll, s már szervezik a tudósítói hálózatot is. Bár arról még nincs döntés, hogy Budapesten vagy Debrecenben legyen az állandó stúdiójuk. (-)
dolgozott terveket, illetve az 1992-es évre tervezett 7 millió fo-
Vállalkozni jó!
Ezzel a címmel tartanak immár második éve fakultációs képzést a Batthyány Lajos Gimnáziumban.
Az oktatási forma anyagi hátterét jelentő SEED alapítvány angol érdekeltséggel a kisvállalkozások fejlesztésére jött létre. Tavaly az alapítvány 11 magyar pedagógus átképzésére vállalkozott, köztük volt a „batthyány-is" Horváth Tamás és Pintér Ferenc is. Azóta ők oktatják a vállalkozókedvű harmadéveseket a gazdasági élet rejtelmeire.
Múlt pénteken egy vetélkedő keretében került sor a képzés egy hosszabb szakaszának lezárására. A játékban egy elképzelt vállalkozás öt napját élték végig a csapatok a mindennapi gazdasági élet összes velejárójával együtt. Volt bank, hitel, kamatváltozás, át nem vett áru, fizetésképtelen kereslet - szóval minden, ami ma megkeserítheti egy vállalkozó életét. Az élethelyzetekre épülő fakultációs oktatás célja nem magasszintű szakmai képzettség megszerzése, hanem egyszerűen csak a minimális támpontok megadása egy leendő vállalkozónak.
A képzés sikerét jelzi még, hogy hamarosan más kanizsai középiskolában is beindítják a Vállalkozni jó! fakultációt.
-e
rintos pénzügyi igényt, amelyből ötven munkahelyes számítógép hálózatot lehetne kialakítani.
Előzetes tervek szerint a teljesen kiépített hálózat öt-hat éven belül készülne el.
F. V. B.
Számítógéprendszer korszerűsítés a Polgármesteri Hivatalban
Kőtárlat
Egydarabos szabadtéri kőíárlat a kanizsai MÉH Vállalat bejárata melletti üres telken. Bárki megnézheti - de el is viheti.
IfMlllHiif ■''■■MSm^y^ ■ v Tóth'' Ferenc
eddig is többet tett, mint a főváros.
Bogár László államtitkárhelyettes képviselte a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumot. Előadásában Magyarország múltbeli és jelenlegi külgazdasági kapcsolatairól szólt, felvázolva a jövő tendenciáit.
A konferencia záróelőadásaként került volna sor a résztvevők által legjobban várt előadásra, melyre az előzetes program szerint Siklós Csaba közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztert várták a szervezők. Ó azonban a Miskolcon tartott kormányfórum miatt lemondta részvételét és helyette dr. Gyurkovics Sándor államtitkár beszélt a régió közlekedési, távközlési és vízügyi koncepcióiról. Előadása után a kíséretében levő szakterületi vezetők válaszoltak a kérdésekre. A résztvevők némiképp csalódottan vették tudomásul, hogy mind az útfejlesztésre, mind a telefonhelyzet javítására vonatkozó kérdéseikre a minisztérim képviselői kitérő választ adtak. Arra azonban ígéretet tettek, hogy a kanizsai közgyűlés levelében leírt kéréseket, melyben a város a távközlési program gyorsítását kéri, támogatni fogják a MATÁV-val folytatandó tárgyalásokon.
A Regionális (Alpok-Adria) Konferencia és Kiállítás dr. Hartman Miklós, a Zalai Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezetőjének összegzésével, zárszavával ért véget.
Nagy Imre
(Folytatás a címlapról.)
A következő előadást dr. Die-ter Soltman a Bajor Iparkamara elnöke tartotta volna, ő azonban - valószínűleg a jugoszláv események miatt - lemondta részvételét. így a ,.Modern menedzser" című előadás került előbbre a programban. Georg Varga a Tungsram Rt. vezérigazgatójának távollétében előadását dr. Martin György a GE Tungsram alelnöke olvasta fel. Részletesen szólt a GE minta alapján a Tungsramnál is bevezetett munkaerőpolitikáról. Ennek lényege, hogy a hagyományos irányító-beosztott viszony helyett a felelősségek leosztásával aktív dolgozói kapcsolatokat alakítanak ki. A rendszerben így nagyobb jelentőséget kap a kreativitás, döntésképtelenség, az önállóság.
Délután a Modenái Régió Gazdasági Kamara elnökének távolléte miatt egy következő napról előrehozott előadással folytatódott a tanácskozás. Ed-ward F. Wilmsen az Osztrák Kereskedelmi Kamara alelnöke előadásában elsősorban egy majdan megvalósuló Egyesült Európa gazdasági lehetőségeiről
szólt. Hangsúlyozta, hogy történelmi múltja, potenciális lehetőségei miatt az Alpok-Adria térség államainak az egységes Európában a jelenleginél lényegesen nagyobb lehetőségei lesznek.
Az első napra tervezett előadások sorát dr. Jeszenszky Géza külügyminiszter Magyarország és az Alpok-Adria Közösség együttműködésének jövője című előadása zárta.
Este hat órakor a résztvevők 5 szekcióban folytatták a munkát, most a gyakorlati kérdések
Vélemények a Menedzser Konferenciáról
Edward F. Wilmsen az Osztrák Iparkamara elnökhelyettese.
- Wilmsen úr! Ön az előadásában kiemelte az oktatás fontosságát. Ötletként említette, hogy az adott időpontban - például délelőtt 10 órakor - mindenütt bekapcsolják a tv-t, ahonnan nap mint nap friss, hasznos ismeretekre tehetnek szert diákok, felnőttek.
- Ez egy lehetőség, és nem feltétlen fontos, hogy neves professzorok előadásai hangozzanak el. Nem elméleti ismeretek elsajátítására van leginkább szüksége a mai felgyorsult életben mondjuk egy vállalkozónak. A menedzserek azok, akik naprakész információkkal, gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek, s ezek továbbadása mindenki számára elérhetően így valósítható meg a legegyszerűbben.
- Az osztrák iparkamarában hogy képzelik el a mások számára - így nekünk magyaroknak - a segítségnyújtást?
- Semmi esetre sem úgy, hogy mi vagyunk az okosak, ti meg a buták és megmondjuk mit és hogyan kell csinálni. Partneri, korrekt kapcsolat kell, ahol őszintén elmondják, hogy mi az, amiben segítséget kérnek, s mi lehetőségeinkhez képest önzetlenül igyekszünk segíteni.
- Mi magyarok kiemelten szerepelünk ebben a programban, mondjuk az egykori közös múlt miatt is?
- A közös múlt nem játszik szerepet ebben. Mi a jövőbe is nézünk, és ebben Magyarország egy fontos üzleti partner. De nem az egyetlen. A többi kelet-európai országgal is hasonlóképpen kívánunk eljárni, hiszen ha majd egyszer nem lesznek országhatárok, fontos a jó kapcsolat és a közel azonos fejlettségi szint. Egy sportbéli hasonlattal élve; egy futóváltó - melynek tagjai egy-egy országot képviselnek -olyan gyors lehet csak, mint a leggyengébb futó.
(B. Z.)
V__>
felé orientálódva, hiszen mindegyik szekció valamilyen - a ma magyar gazdaságát érintő -problémára szerveződött. A szekcióknak a ROTARY Fúrási Kft., a Tungsram Rt., a Kanizsa
Sörgyár Kft., a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola és a KÖGÁZ adott otthont.
Szombat délelőtt az előre kiadotthoz képest fél órával később kezdődött meg dr. Pohán-kovics István az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium államtitkárának előadása az Alpok-Adria térség kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztési lehetőségeiről. Az államtitkár Magyarország szempontjából vette sorra a térségben levő országokkal való kapcsolatok lehetőségeit. Számadatokkal alátámasztva mutatta be gazdasági kapcsolataink fejlődését, és a tendenciákra alapozva vázolta a lehetséges kitörési pontokat. Kiemelte, hogy a kapcsolatépítésben óriási szerepe lehet az idegenforgalomnak, ehhez azonban a Balaton térsége mellett más területek kiépítése is fontos. Külön és részletesebben szólt a magyar és bajor kapcsolatokról, hangsúlyozva ezek fontosságát.
Baráth Etele kormánybiztos, akinek neve a köztudatban már egybeforrott az 1996-os EXPO problémakörével, elöljáróban a világkiállítás lehetséges céljáról szólt. Véleménye szerint ez a legfejlettebb technológiák, tudományos eredmények bemutatása mellett nem lehet más, mint a „Kultúrák találkozása". Hangsúlyozta, hogy a több éve tartó vita és változtatás egyik fő eredménye a vidék bevonása, részvétele a kiállítás megrendezésében. Külön gesztusnak is tekinthető, hogy a kormánybiztos véleménye szerint az EXPO megrendezéséért a vidék már
MENEDZSER KONFERENCIA MÁSODSZOR
HELYCSERE NEGATÍVBAN
Ni''in cserélnék ejjy alpolgármesterrel sem, hu felültetnek ejjv elnökségbe, majd elfelejtenek köszönteni.
Nem eseteinek egy kuratóriumi elnökkel sem, akinek a nevelten a szervezőtitkár liiv ja men a ko/lat sasáfí elnökét.
Ni''m cserélnek egy protokollfőnökkel sem. akinek a/ előadók sorrendjét kell iney-liataro/nia. fölei; akkor, ha i''Kj ikuk (lonlésem miatt inassal olvastatja lel előadását.
Nem cserélnék egyetlen szervezővel sem. akinek al kell élnie liarom előadás el-in.uadas.it. négy előadó meg-v alto/asát.
Nem cserélnek egyetlen mi-iiis/lériiimi képviselővel sem. aki Ita dönteni nem is tud. a/ert válaszolnia kell valamit.
Nem csereinek olyan vállalatvezetővel sem. aki hclízclelt penze ellenére is lemarad a díszvacsora protokoll-listá járói.
Nem cserélnék villany kör-léi sem a/, állölúmpáliun. ha a feleségem már nem sokadszor szolt volna érle.
1991. november 15,
KANIZSA ]j
II!
„Magyarország most újra a térség legtekintélyesebb államává kezd válni..."
Péntek délutáni előadása után Jeszenszky Géza külügyminiszter, sűrű programja ellenére időt szakított arra, hogy Kanizsa polgáraival lakossági fórumon találkozzon.
Bevezetőjében sorra vette az általa, külügyminiszterként átélt időszak legfontosabb külügyi kérdéseit. Szólt a keleti piac összeomlásáról, de hangsúlyozta, hogy „sok külső megfigyelő azt állapítja meg, hogy sokkal sikeresebb Magyarország átállása a Nyugat felé, mint ennek a térségnek" .
Óvott attól, hogy bárki is lélekszám alapján ítélje meg egy adott ország politikai jelentőségét. Országunk kapcsán példaként hozta fel Finnországot és Svédországot. Lélekszámukat tekintve kisebbek mint Magyarország, azonban egy nép súlyát a teljesítménye határozza meg. Kifejtette, hogy országunk politikájával és teljesítőképességével tekintélyt vívott ki. „Magyarország most újra a térség legtekintélyesebb államává kezd válni, azért mert a szomszédságban súlyos bajok vannak."
Szólt arról, hogy a környező országokban zajló folyamatokat, felszínre kerülő problémákat hogyan ítéli meg. „Én ezeket gyermekbetegségeknek minősítem, tehát nem haldokló nemzetek vesznek bennünket körül, hanem a pubertás korban élők. Ezek a fiatalabb nemzetek, vagy függetlenné vált nemzetek, ezek nem követnek egy olyan okos, mérsékelt politikát, amit nem volt módjuk még megtanulni. Azonkívül megnyomorodottan jöttek ki a kommunista diktatúrából, türelmetlenül, ugyanakkor irreális várakozásokkal. Pillanatnyilag ezek az országok nem stabilak."
A külügyminiszter beszélt arról, hogy véleménye szerint mik azok az okok, ami miatt a nyugati tőke előnyben részesíti a magyar befektetést. „Nem látszik szerencsére az, hogy Magyarországtól félnének, fáznának a külföldi befektetők, mert konfliktusövezetnek tekintik. Sőt még magában az egész régióban nagyobb lesz még az érdeklődés. De ugyanakkor az a töke, amelyik nem tud tenni Jugoszláviában a
Vélemények a Menedzser Konferenciáról
Dr. PálH Dénes a megyei közgyűlés elnöke
- Milyennek ítéli meg a konferncia jelentőségét?
- Először is nagy érdemnek tartom, hogy sikerült mér a másodikat nemzetközivé tenni. Eredményei között kiemelem, hogy szinte minden előadó rávilágított, hogy mennyi még a teendő, s mennyire jó lenne már minél előbb a gazdaságra koncentrálni. Mint a megyei közgyűlés elnökének is, komoly tanulsággal szolgált mindenekelőtt az, hogy mennyire hiányzik egy információs rendszer, amelyhez bátran fordulhat vállalkozó, kereskedő, vevő, azaz a gazdaság alapinformáció bázisának megteremtése. Ez a közeljövő egyik elengedhetetlen feladata.
- A világkiállítás és az Alpok-Adria együttműködés lehetőségeit miben látja?
- Az Expo-val kapcsolatban sok újat nem hallottam, meglepő talán csak az, hogy politikai érdekek motiválnak egy, az ország számára létfontosságú rendezvényt és nem észérvek. Itt Zalában két területen vagyunk felkészülve a világkiállítással kapcsolatban; a gyógyidegenforgalom, és a nagy tavak találkozója. Ami az Alpok-Adria gazdasági kapcsolatait illeti, úgy érzem egy kis csalódás érte a hallgatóságot, mert nem kapott konkrét recepteket. De minden út rögös, az emberi, személyi kapcsolatokon alakul a gazdasági kapcsolat is, és ebben feltétlen pozitív volt a menedzserek találkozója, konferenciája.
. Bacskay Zoltán
háború ellen, nem tud Romániába menni - pedig sokkal gazdagabb ország mint mi -, mert olyan körülményei vannak, mert olyan politikai vezetés van, mely nem gerjeszt bizalmat. Nem tud Csehszlovákiába menni, mert nem tudja meddig lesz Csehszlovákia. Nem tud Lengyelországba menni, mert nincs piac. Ilyen viszonyok között Magyarországnak igen erősödő jelentősége van."
Persze mint az előadó mondta, ennek az általunk nem szándékosan létrehozott helyzetnek nemcsak előnyei, de hátrányai is vannak. Az önállóság, a függetlenség azt is jelenti, hogy „magunk vagyunk sorsunk kovácsolói!"
A magyar külpolitika eredményeiről szólva elmondta, hogy szomszédaiankkal való viszonyunkban van ellenpélda is, hiszen a stabil Ausztriával kapcsolataink megnyugtatóak. Példaként hozta még Csehország, Lengyelország példáját, valamint az ezzel összefüggő „Visegrádi hármak" kapcsolatát.
„Azt hiszem, hogy ez az
Jeszenszky Géza külügyminiszter
együttműködés a szlovákokat is le fogja higgasztani. Pontosabban látni kell, hogy a demokrácia a hangos kisebbségeknek nagyon jó esélyeket ad arra, hogy kiabáljon, telekürtölje a sajtót, megijessze az embereket, és különösen olyan társadalmakat, melyek nincsenek hozzászokva a szabad véleménynyilvánításhoz, nincsenek hozzászokva a nyílt ellentmondásokhoz."
A Magyar Köztársaság külügyminisztere előadása után lakossági kérdésekre válaszolt.
Nagy
Baráth Etele az EXPO-ról
- Hogyan látja az EXPO megrendezése körüli huzavonát?
- Óriási információs gátakat kell áttörni. A sajtónak elképesztő felelőssége lett, amiről nem tehet. Azt tapasztalom, hogy az utóbbi pár hétben a döntéshozók is a sajtóból értesülnek dolgokról, nem a dokumentációkból. Az újságot mindenki olvassa, egy szalagcímmel befolyásolni lehet olykor százezrek véleményét egy adott témakörben.
- A VOSZ által kezdeményezett aláírásgyűjtés már 200 ezres nagyságrendnél tart. Ez a végső megoldás, a népszavazás?
- Biztos vagyok benne, hogy normális információs rendszer közepette az ország lakosságának többsége az EXPO mellé állna. De nem fognak elmenni, mert még ez az ügy sem olyan, hogy megmozduljanak, ez is túl lett politizálva. Az aláírásgyűjtés ennek ellenére nagyon jó hatással van a parlamentre, a kormányra is, mert ettől a pillanattól kezdve az ügy már átment a személyi politikából a nagypolitikába. Ha a parlament igent mond és nem mennek el az emberek szavazni, akkor nincs katasztrófa. Ha a döntéshozók nemet mondanak, akkor a dolognak csak költségei vannak, mert kizártnak tartom, hogy a lakosság 51%-a elmenjen és 51%-a megszavazza.
- Bacskay -
KÓNYA IMRE KANIZSÁN
Lapunk megjelenésének napján, november 15-én este 6 órakor a Kanizsai Demokrata Kör lakossági fórumán dr. Kónya Imre az MDF parlamenti frakcióvezetője várja az érdeklődőket. A fórumra a HSMK felnőtt klubjában kerül sor.
Koncert
Noutnber 15-cii. péntekén I1'' órakor az Ki kel Mü-\elü{lt''M Ha/hun a ..kispál és a bor/." eguittes ad koneei''lel. \ programban vendégként fellép a ..Ne-mesapalia".
6
KANIZSA
1991. november 15.
A háborúban elesettekre emlékeztek Fityeházon
Vasárnap délelőtt Fityeházon fölavatásra került az I. és II. világháborúban elesettek emlékműve. Az önkormányzati testület társadalmi munkájával és a hivatal pénzügyi támogatásával elkészített emlékművet a helyi általános iskola tanulóinak műsora után Takács Balázs polgármester ajánlotta a község polgárainak kegyeletébe, szeretetébe. Beszédében kiemelte, nagy öröm mindenki számára, hogy mostanra lehetőség nyílott az idegen földben nyugvó hozzátartozóinknak méltó emléket állítani. S mivel Fityeház horvát lakta község, az elmondottakból nem maradhatott ki a déli határunkon túl dúló háború veszélyeinek megemlítése sem.
Ezek után a hivatalok és egyesületek nevében Takács Balázs polgármester. Tatai István alpolgármester. Takács Istvánná óvónő, Forgács Lajos
iskolaigazgató, Mikocsics Ár-pád polgárőrparancsnok, Dosz-poth Vilmos edző, Kocsis Istvánná, Süveges Gyuláné, Farkas István önkéntes tűzoltó, dr. Hóbor Erzsébet a Köztársasági megbízott Zala megyei hivatalának vezetője és Zsupa-nek Péter a Megyei Közgyűlés Hivatalának osztályvezetője helyezte el az emlékezés koszorúit. Az ünnepi szentmise előtt helyezték el gyertyáikat, virágjaikat a község lakói, az elesettek hozzátartozói is.
A szentmise után került sor a most alakult Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Polgárőrség tagjainak az eskütételére, valamint a község által adományozott díszpolgári oklevelek átadására, amelyeket ezúttal Krammer Raffael plébánosnak és Doszpoth Vilmosnak a helyi sportegyesület edzőjének adott át Takács Balázs polgármester.
- dóró -
Gondolatok egy FIDESZ-tanácskozásról
Bacsó Mihály, a FIDESZ Önkormányzati Irodájának vezetője és Körössi Koppány, a budapesti iroda vezetője az önkormányzatokról: Az önkormányzatoknak nincs igazán múltjuk, küzdelmes a jelenük, bizonytalan a jövőjük, önkormányzati fejlődés helyett helyhatósági típusú fejlődés van kibontakozóban, ami ártalmas az önkormányzatokra nézve. Olyan önkormányzati törvények látnak napvilágot, amelyek a helyhatósági típusú fejlődést segítik elő, ráadásul az alkotmánybíróság döntései is ezt az utat egyengetik. A törvényalkotásban egyértelműen kidomborodik az ország vezetésében érvényesülő MDF-túlsúly - ez a költségvetésben is erősen érződik. „Nem természetes dolog, ami ebben az országban folyik." A köztársasági megbízottak is megpró-
mértékben befolyásoló pályázatokról későn szereznek tudomást, nem megfelelő a tájékoztatás.
Bacsó Mihály: A céltámogatások valóban 10-15 napos határidővel buknak elő, s szinte lehetetlen ennyi idő alatt igényelni azokat. Ráadásul a megyei közgyűléseken - országos szinten -hatalmas lobbyzások folynak. A testületek tagjai elosztják egymás közt amit lehet, eltussolják a „dolgaikat", és ezeket nem is igen szellőztetik. Ennek főleg a kis falvak isszák meg a levét. (Túl nagy a megyék szerepe, erősíteni kellene az önkormányzatokat!) Sajnos a Megyei Jogú Városok Szövetsége is ezt az irányvonalat képviseli (az SZDSZ vállalkozó lobbyja a vezetőség), a FIDESZ-nek éppen ezért nem jó a kapcsolata a szövetséggel. Az olyan megyei jogú városok is rossz helyzetben vannak, amelyek nem megyeszékhelyek, például Nagykanizsa. Az illeték - felesleges, de kötelező pénzkidobás - gyakran eléri a 40-50 millió forintot, a megyei rangú intézmények nem itt vannak, ilyen helyzetből nehéz feljebb kapaszkodni.
Bacsó Mihály, a FIDESZ-SZDSZ viszonyról: - Mindig is az SZDSZ volt a FIDESZ egyetlen szóbajöhető partnere. Sajnálatos módon a „Szadi" nyilvánosan nyírja magát. Több irányvonal bontakozik ki a párton belül. Az egyik az SZDSZ vállalkozói által
képviselt vonal, ami főleg a helyi önkormányzatokban érvényesül. Ezzel a vállalkozó réteggel a FIDESZ nem tud közösséget vállalni. A FIDESZ-nek ki kell alakítania egy olyan politikát, ami lényegesen más, mint az SZDSZ-é, nem úgy, hogy más lesz a végkövetkeztetés, hanem egy saját utat kell végigjárnia, ebben az önállóságát karakterisztikusan meg kell jelenítenie, a saját elképzeléseit meg kell teremtenie.
Körössi Koppány: A FIDESZ komolyan veszi az SZDSZ-t, nem egyetlen, de potenciális partnere. A helyi politika szintjén mindig a helyi viszonyok és események határozzák meg a FIDESZ és az SZDSZ közötti együttműködést. A központi politika szintjén a FIDESZ-nek, mint potenciális partnerre szüksége van az SZDSZ-re. Egy erős SZDSZ-re. Ennek érdekében a FIDESZ most egyet tehet, hogy csöndben marad és ezt meg is teszi.
Bacsó Mihály: Nem érdekünk, hogy egy olyan elmozdulás legyen az SZDSZ-en belül, amely Jekis-gazdásítaná" w. egészet, és az sem érdekünk, hogy szakadjon a „Szadi".
BalogI. György (SZDSZ ügyvivő): Valóban úgy fest a dolog, hogy kétféle irány mutatkozik a párton belül, és lehet, hogy szétszakad az SZDSZ. A FIDESZ-nek egy középerős vagy inkább egy középgyenge SZDSZ lenne jó.
Horváth Zoltán
bálják - a lehetőségeiket kihasználva - úgy fúrni, alakítani a törvényeket, hogy megkössék az önkormányzatok kezét. Az önkormányzati jogfejlődés gyerekcipőben jár még. Az MDF-nek és a kormánynak az az érdeke, hogy az önkormányzatoknak ne legyen túl nagy életterük, ellenben a hivatalok, a helyi apparátusok erősödjenek meg. Ezzel a módszerrel azt fogják elérni, hogy lesz egy ellentmondásos, kötött, túl merev államszervezetünk, mely előbb-utóbb megbénul, és egy lépést sem tud majd tenni előre. Az ötlet már akkor halott volt, mikor még meg sem született, a kivitelezés pedig reméljük elmarad.
Rejtélyiné Nagy Gabriella Valkonya polgármestere a kis falvak súlyos helyzetéről beszélt. Sérelmezte, hogy a falu létét nagy-
Már most vásároljon szeretteinek ajándékot!
KEDVEZMÉNYES
KÖNYVVÁSÁR
30-50-70%-os árengedménnyel
1991. november 14—16-ig az Erkel Ferenc Művelődési Házban Nagykanizsa, Ady Endre út 8.
AKCIÓ - AKCIÓ - AKCIÓ
A díszpolgárok. Takács Balázs polgármesterrel szemben krammer Raffael és Doszpoth Vilmos.
A* önkéntes tűzoltók és a Polgárőrség esküié.
(Erdei András felvételei)
1991. november 15.
KANIZSA
Déli autópálya
Már több mint egy éve felvetődött egy Olaszországot -hazánk déli részén keresztül -a Szovjetunióval összekötő autópálya létesítésének terve, melynek megvalósítása esetén a dél-magyarországi megyék is jól járnának, hiszen ma az ország főúthálózata teljesen főváros centrikus.
Az építkezés szervezését elvállaló debreceni Konnexus Rt. már több ízben tárgyalt az érintett megyék és városok önkormányzataival, megpróbálta őket az építkezésben érdekelt gazdasági társaság részeseivé tenni, s meggyőzni az útépítés hasznosságáról. Más városokkal egyetemben Kanizsa is fordítana e célra költségvetéséből. Azonban a terveket eddig még semmilyen hivatal sem hagyta jóvá, az ügyben illetékes Közlekedési Minisztérium pedig nem tartja indokoltnak az autópálya építését. Ausztriával sem sikerült megegyezni arról, hogy az új sztráda hol csatlakozzon az osztrák autópálya hálózathoz.
Nem elképzelhetetlen, hogy az építkezésből semmi sem lesz, ugyanis a környezetvédelmi hatóságok véleménye szerint az út gazdaságos használata esetén óriási környezetszennyezés lépne fel az út környékén. A végső döntés így egyelőre még várat magára.
Varga Barbara
Kanizsai siker a fővárosban
Negyedik alkalommal rendezték meg a fővárosban az országos pedagógus kupát, amelyen a zalai sportot a Hevesi iskola csapata képviselte, Kiss László és lánya, Judit személyében.
- Az országos versenyen első alkalommal indultunk. A csapatban az egyik versenyző a tanár, a másik a diák volt. Közel 400-an jöttünk össze, s a 7 fordulós, svájci rendszerű egyéni és csapatversenyen a 7. helyet szereztük meg - tájékoztatott Kiss László, aki három általános iskolában is oktatja a tanulókat a sportágra.
Az egyéni versenyben remekelt a tehetséges kanizsai kislány, a Hevesi-iskola IV. osztályos tanulója, Judit. A lányoknál a legjobbnak bizonyult. A fiúk mezőnyében is kitűnt, hiszen holtversenyben a 2-4. helyen végzett Kiss László pedig, aki FIDE mester és a Tungsram SE OB l-es versenyzője a 4. helyet szerezte meg.
B. A.
CSAKTORNYA-VARASD
A Jiatürmenti településeinket érintő polgárvédelmi intézkedések nyomán Kanizsán Is megindult u szóbeszéd* A pletykák szerint némelyek munkahelyükről szabadságra mentek, mások pedig minden apró résztetet megszervezve kidolgozták családjuk evakuálási tervét, a határzónához távolabb lévő megyékben élő rokonaikhoz, ismerőseikhez. Az igazán Jót értesültek már tudni vélték Nagykanizsa bombázásának időpontját Is. Természetesen ezen időpontok aktualitásukat vesztvén mindi)} néhány nappal eltolódtak. Ez adta iu apropóját, hogy szétnézzünk az országhatár túlsó aldulán, elsősorban Csáktornyán és Varasdon. A Nagykanizsától 60-70 km-re lévfl városok azonban még messze vannak az „igazi" háborús zónától, de mint felvételeinken látható, már felkészültek egy esetleges támadásra. A boltokban szinte minden (meglehetősen olcsón) kapható, viszont \á-sárlás esetén a pénztárnál + 5%-ot felszámolnak háborús kiadások fedezésére. Varasdon a fontosabb útkereszteződésekben Járó motorral állnak készenlétben a tűzot-tókocsik. Esténként elsőiét!-tési rendelet vun érvényben. Kintlétünkkor azonban légi-riadó nem volt. Úgy tapasztaltuk, a körülményekhez képest nyugalom van. Felvételeink a hétvégi állapotot tükrözik.
Szöveg és fotó:
Czene
Képeink fentről lefele:
- Homokzsákok Csáktornya egyik hivatali helyiségének bejáratánál
- VarasdI üzlet kirakatának szilánk mentesítése" ragasztószalaggal egy esetleges detonáclo ellen.
- Éjszakai forgalomra átalakított Wartburg. Fényszóró a lámpákon.
- Csáktornyái kirakat. Gyermekrajz a háború ellen.
L
KANIZSA
1 8
A Kanizsa újság hasábjain az elmúlt két esztendőben többen próbáltak vitát provokálni a város oktatási helyzetéről. Sajnálatos tény, hogy ezek a polémiának induló írások meddőek maradtak, hozzászólás hiányában csíráiban elhaltak. Be kell vallanom, hogy én sem először próbálkozom a kérdés napirendre tűzésével, de vitát provokálnom eddig nem sikerült. Most mégis teszek még egy kísérletet, talán sikerül megtörnöm a hallgatás kővé merevedett falait.
Az első kérdés vagy inkább problémakör: lehetséges-e a városi oktatási koncepció felrajzolása az új oktatási törvény elfogadása előtt? Abban mindenképpen egyet kell értenünk, hogy az oktatás törvényei szabályozására feltétlenül szükség van, és az is biztosnak látszik, hogy erre előbb vagy utóbb sor fog kerülni. Ismerve a mai parlamenti viszonyokat, úgy érzem, nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy a parlamenti vita inkább a távoli, mint a közeli jövőben fog lezajlani. Halogatja a kérdés gyors napirendre tűzését a gazdasági törvények primátus helyen való szerepeltetése, valamint a pártok között még meglévő koncepcionális különbségek. Mivel a törvénytervezetet a szakembereknek módjában volt megismerni, és abból az is kiderült, hogy a parlamenti pártok egyetértenek egy plurális törvény meghozatalában, ami azt jelentheti, hogy az állam nem fog kiemelten támogatni egy-egy elképzelést, netán szélsőséges teóriát a többi rovására. Mindezeknek a tényeknek az ismerete lehetőséget biztosít minden településnek, hogy megkezdje saját elképzeléseinek vitára bocsátást. Ezért számomra elfogadhatatlan az az érvelés, hogy az oktatási törvény hiányára való tekintettel megpróbáljuk a szőnyeg alá söpörni a problémát. A felelősség nemcsak a választott és hivatalban lévő szerveket terheli, hanem mindenkit, aki a kérdésben kompetensen véleményt képes mondani. Mivel nincs, és nem is lehet kizárólagos modell, érthetetlenek azok a görcsök, amivel ezen a területen találkozunk. A városi koncepció kialakítását elősegítő vitát meg kell kezdeni, és ebben minden felelősen nyilatkozó személy véleményét kellő komolysággal kell fogadni.
Másodikként érdemes szemügyre venni a város struktúráját. Ez a szerkezet már ma sem megfelelő, de a jövőben biztos, hogy teljes működőképtelenség fogja jellemezni. Megjegyzem, hogy már ma is mutatkoznak ezek a
jelenségek. Néhány példát is szeretnék idézni: az alapfok és a középfok aránya anakronizmust tükröz - mamutintézmények megléte, a választhatóság szűkössége a középfokon, a kollégiumi helyzet megoldatlansága -, hogy csak a legkirívóbb példákat említsem. Mindezekből logikusan következik, hogy a kanizsai iskolahelyzet csak komplexen kezelhető problémakör, bármelyik elemét kiemelve torz képet kapunk a helyzetről. A komplex kezelés mellett szól az a sajátos tény is, hogy a rendelkezésre álló anyagi feltételek szűkösek, és feltehetően a közeljövőben na-
gyobb beruházásra, például iskolaépítésre, nem kerülhet sor. Ismerve a rendelkezésre álló demográfiai adatokat, úgy tűnik, hogy a közeljövőben a nagyobb nyomás a középfokú oktatást érinti, ezért amennyiben szükségesnek tűnik egy rangsor felállítása, akkor az oktatás előterébe ezeket az intézményeket szükséges helyezni. Ez most már nem jelentheti azt, hogy az alapfokú oktatást jó magyar szokás szerint teljes egészében háttérbe szorítsuk. A változásokat az is elősegítheti, hogy az országos közoktatási koncepcióban is felmerült az alapfokú oktatás átalakítása, mert a jelenlegi nyolc osztályos modell nem mondható korszerűnek, különösen azért nem, mert ehhez modern szakképzést nehéz kapcsolni. Érdemes lenne ezeket a kérdéseket az iskolai autonómia tiszteletben tartásával körbejárni, és az érdekeltek véleményét kikérni.
Harmadszorra, megkerülhetetlen problémának látszik az optimális nagyságú oktatási intézmények kialakítása. Jelen pillanatban a város oktatási struktúrája, az intézmények nagysága egyértelműen mennyiségi igényeket elégít ki, és a minőség szinte mindenhol háttérbe szorul. A helyzetet súlyosbítja, hogy gazdaságossági, pénzügyi meggondolásokból tartják szükségesnek a rendszer fenntartását. Úgy gondolom, a pedagógusok és a szakemberek egyértelműen a minőség mellett voksolnak a jövőben. Az is közismert tény, hogy az iparban és a szolgáltatási szférában arra törekednek, hogy a tehetetlen mamutszervezeteket lebontsák, gondolom az oktatás sem lehet kivétel ez alól, különösen nem, ha egyszer ezt az ágazatot is stratégiai szereppel ruházzák fel, ahogy ezt a pártok választási küzdelemben ígérték. Városunk
oktatási felépítése ezen a területen is rosszabbnak tűnik az átlagosnál. Ha megnézzük a középiskolákat - tisztelet a kivételnek - akkor lehetünk csak elkeseredve, ha látjuk az áttekinthetetlen, működési zavarokkal küszködő dzsungelállapotokat. Meg kéne szabadulni attól a szemlélettől, hogy csak a nagy a szép és a hatékony. Sajnálatos tény, hogy ezeket a vertikumokat még most is azon meggondolásból tartják fenn, hogy ez így a leggazdaságosabb. Most félretéve azt az alapvető pedagógiai elvet, hogy az iskolában minden az oktatás és a nevelés érdekében történik, azt, hogy az iskolát soha nem lehet teljes egészében pia-cosítani. Megkockáztatom, hogy gazdasági szempontból is olcsóbb és hatékonyabb egy kisebb iskola, mint a meglévők. Ezért tartom fontosnak, hogy ebben a kérdésben is előre lépjünk.
A negyedik problémakör szorosan kapcsolódik az előzőkben említettekhez. A városban jelenleg meglévő öt középfokú oktatási intézmény nem nyújt lehetőséget a nagy választásra a tanulóknak és a szülőknek. Érdemes lenne megvizsgálni hány általános iskolát végzett tanuló folytatja tanulmányait más városban a választási lehetőség szűkössége miatt.. Nem hiszem, hogy egy megyei jogú városban ennyi lenne az optimális iskolaszám. Ehhez nem szükséges összehasonlító adatok közlése. Ha városunk egy kicsit is ad magára, akkor a közeljövőben ezen a területen is megpróbál változtatni. Tudom, ez lesz a legnehezebb kérdés, amit meg kell oldani, de a problémával szembe kell nézni. A felsorolt nehézségek jelentik napjainkban városunkban az oktatás fejlődésének legfőbb akadályát. Szememre lehet vetni, hogy kizárólag tárgyi, gazdasági, pénzügyi kérdésekkel foglalkoztam, és szóra sem méltattam a szubjektumot, a pedagógust. Valóban erről a fontos kérdésről nem tettem említést, de ebben is van tudatosság. Nekem az a véleményem, hogy egészen addig nem tudunk előre lépni ezen a sikamlós területen, amíg alapvető, szemléletbeli változások nem következnek be a struktúra megítélésében. Ebben a meglévő rendszerben még a jó tanárok is megbotlanak. Nekünk a legfontosabb feladatunk, hogy a körülményeken próbáljunk segíteni, mert egy rossz rendszerben a világ legjobb tanárai és igazgatói is elégtelenre vizsgáznának.
Jászberényi László
1991. november 15.
In memóriám Katona József
Az elmúlt hétvégén ünnepeltük a nemzet egyik legnagyobb drámaírójának, Katona József születésének 200. évfordulóját. Az országos megemlékezésre az író szülővárosában, Kecskeméten került sor. Ez alkalomból felavatták Katona felújított emlékházát, megalakult a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Bács-Kiskun Megyei Tagozata. 100. születésnapját köszöntötte a Katona József Társaság, és itt tartotta vándorgyűlését az Irodalomtörténeti Társaság, melyen a Katona József- és a Bánk bán-kutatás szinte valamennyi jelentős alakja: Orosz László, Frled István, Wéber Antal, Bécsy Tamás elmondta gondolatait irodalmunk egyik legfontosabb és legérdekesebb személyiségéről.
De ki volt valójában Katona József?
Déryné ezt írta róla naplójában: „Ez egy igen különös egyéniség volt." A mindössze 39 évet élt költő zárkózott, titokzatos, ügyetlen és félszeg ember hírében állt. Ezekhez a jelzőkhöz egyrészt külseje alapján juthatott hozzá. Gyenge felépítésű, mindössze 170 cm magasságú, nőies vonásokkal rendelkező férfi volt, akinek koponyája viszont nagyobb az átlagnál.
Életéből hiányzott a tartós barátság és a beteljesült szerelem. Déryné iránt érzett vonzalmát csak egy „K. J." aláírási! levélben tudatta a színésznővel, aki a két betűből nem találta ki íróját, s így nem is reagált rá.
Gátlásosságát erősítette társadalmi helyzete. Szegény szüleit szerette, segíteni akart rajtuk, és a vagyontalanok iránti együttérzését Tiboic alakjában formálta meg. Személyisége, érzelmei azonban másik oldalról is jelentkeznek műveiben: elfojtott indulatai, érzései hőseinek magatartásában törnek fel.
Katona Józsefet a Bánk bán tette halhatatlanná. Az irodalmárok azt tartják, a tragédia az író munkásságának csak alapja, a nagy műveknek ezután kellett volna következniük. De Katona elhallgatott, s kimagasló alkotás már nem született tőle.
A Bánk bánt nem értette meg kora, Katonát viszont szerény hivatalnokként, jó cimboraként elfogadta. Az azóta eltelt két évszázad során író és műve méltó helyére került, s most már ott is fog maradni. Ahogy Juhász Gyula mondta: „Fölötte nem megy el a vén idő."
Horváth Ilona
Oktatás 1991
M\J SORMELLEKLET
\ l(> oldalas TV ós Rádió műsor a/, alábbi vállalatok cs vállalkozások támogatásával jelenik meg DO.Ml''S. I''I''ÁS/ KII., IIKRRXKÜCK Nagykanizsa Kereskedelmi Kii.. Kunizsalex. KÖÍÍÁZ, PYRUS Kft., ROTARY KII., Summatech, Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat, Toshiba Teclinotrude Kft., /ala-IIOI A(i.
1991. november 18-november 24.
Twin Peaks
Világhírű, izgalmas filmsorozat indul útjára. A képen Joan Chen, Piper Laurie és Richárd Beymer
CSÜTÖRTÖK, 20.55 f^J
A műsor a nagyváradi Cimbora-koncertet közvetíti, melynek egyik előadója Bródy János _^
18.15 L J
HETFO,
AGuldenburgok öröksége
Aképen látható jelenet tanúsága szerint a sorozat Görbe út című epizódjában Lauritzen gondjai nem csökkentek
KEDD, 20.55
®
Ideális család
Az új vetélkedősorozat forgatókönyvírója és szerkesztője Kállai István ^--
SZERDA, 19.05 L^J
Repülőtér
A sorozat új fejezetében a pénzeskoffer körül forog a történet. A képen Hansjörg Felmy (jobbra) és Thilo Prückner ^--
PÉNTEK, 19.05
_p fejként HPU .....
•^^^''wHÍ MnnH
Bosszú El Pasőban
A most képernyőre kerülő westernkomédiában is megtalálható a műfaj valamennyi kelléke. Bal oldalon Te-rence Hill, jobbról Bud Spencer „_^
SZOMBAT, 19.05
Família Kft.
Kacagtató jeleneteivel gyorsan belopta magát a nézők kegyeibe az új tévésorozat. A képen: dr. Szép és Szép Ágnes (Ádám Tamás és Esztergályos Cecília)
VASÁRNAP, 19.00 f~2J
H
ÉTFÖ
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.0S Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve: Mozart: D-dúr notturno K. 286. A hét költöje: Csorba Gyözö 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp. Kulturális programajánlat 11.10 Észak-Magyarország dalai, táncmelódiái feldolgozásban 11.31 Szerelem csütörtök-XVI/10.
John Steinbeck regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Házunk tája 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 „Hozom a herőcét, a csörő-gefánkot..." Népköltészeti kalandozás a konyha körül 14.35 A Budapesti Koncert Fúvószenekar Indulókai játszik 14.55 Csorba Győző versei 15.05 Kóruspódium 15.30 Fllmslágerek Hollywood
aranykorából 16.00 Délutáni Krónika 16.15 A Nyltnlkók postája 17.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 17.30 Száz éve született Maira
Ivogün 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 Farkas Ferenc: Partlta all''-
ungaresca 19.50 Gong
20.05 Út-elágazás. Gazdasági mag. 21.05 Népszokások muzsikájából 21.39 Sanzonok 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fütölfáig
23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek 23.45 urh-n:A Deák Blgband felvételeiből 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Charles Az-navour spanyol nyelvű dalai 8.50 Délelőtti torna 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Derűre Is derű Lángban álló szív Kopányi György hangjátéka 9.23 Szórakoztató zenei kaleidoszkóp - XVI/5. 10.24 Fúvószane 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva (Ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni? 11.35 Dzsesszarchivum
Serge Chaloff felvételeiből 12.00 Nóták 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Slágermúzeum 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kívánságműsor közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Kapaszkodó
Gyógypedagógiai szerviz 17.50 A-B/CD 18.20 MIKRO-fon 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádló. Tel : 138-7600 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs. Tel : 138-8789 20.30 Nótakalendárium 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Albumajánlat
Toni Childs új nagylemeze 22.05 A Gyurkovics lányok
Vígjáték két részben -11/1. Herczeg Ferenc színműve 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Örökzöld dallamok

BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Két kvartett 10.08 A hét zenemüve
Mozart: D-dúr notturno K. 286. 10.38 Rossini: A házassági kötelezvény. Egyfelvonásos vígopera 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Zenekari muzsika 13.00 Kilátó (ism.) 13.45 Zenei Tükör 14.10 Slmándy József operaáriákat énekel 14.40 Holnap közvetítjük 15.00 Versenyművek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Vivaldi hegedűszonátái Op. 2. 16.53 Decsényl János műveiből 17.40 Népi dallam - változatról
változatra 18.00 Operafinálék 18.30 Mesterségünk címere
19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Followmel-30/28. 19.20 A Volce of America sorozata
nyelvtanulóknak 19.35 Kapcsoljuk a Magyar Rádió márványtermét Egész évben Mozart közben:
20.25 Kritika két hangra 21.20 Madrigálok 21.31 Zenekari muzsika 23.00 Embertan - középhaladóknak 23.30 A hét zenemüve (ism.) 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Világhírű zenekarok felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Szilágyi János
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Helyes döntés 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Az alibi
Útban New York felé Paul egy kisvárosban tölti az éjszakát. Este a moziból kijövet három fiatal megtámadja. Vince Mur-dock exrendör siet a megtámadott segítségére. Cserébe arra kéri Pault, hogy igazolja az alibijét. 11.00 Telebutik
11.30 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Alias Smith és Jones (amerikai westernsorozat) Fejpénz 13.00 Hirek
13.05 Egy apával több (am. sor.)
Két apuka 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Sprlngfield-sztorl (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Vilma vallomása 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Elterelő hadművelet 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó
19.15 A csapat (amerikai sorozat)
Dalcirkusz 20.15 A főnök (am. krimisorozat)
Alkohol és más drogok 21.15 Mozgó célpont (am. film) 82'' 22.50 Kulturális magazin 23.50 Hírek, időjárás 24.00 Éjszakai vadászat
(amerikai akciófilm) 97'' 1.40 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) A nyertes megkap mindent
PRO 7
6.10 Maxwell ügynökség (ism.) 7.00 Nyersbőr (ism.) 7.50 Rajzfilmek (ism.) Szellemüzök Dr. Dolittle 8.35 Ríchmond Híll (ausztrál sor.)
Az év esküvője 9.25 A bűvész (ism.) 10.20 Nyersbőr (westernsor.)
Források vidéke 11.20 Egy görög meghódítja... (vidám amerikai sorozat) Költövadászat 11.45 Bili Cosby-show (ism.) 12.10 Harttól Hartig (ism.) 13.05 Perry Mason (ism.) 14.45 Rajzfilmek (ism.) Casimir és társa Flíntslone család 15.40 Automan (amerikai sorozat) Madame Russos médiuma 16.35 Az osztály feje (am. sorozat)
Szeretettel, Vilma 17.00 Hirek
17.10 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai akciófilm-sorozat) Hóvihar 18.00 Rajzfilmek Szellemüzök Gyilkos paradicsomok Szuperegér Flíntslone család 20.00 Hiradó
20.15 Vadmacskák (am. film) 101''
Fsz.: Goldie Hawn 22.25 Éjféli telefonáló (am. krimisor.)
Egy szál vörös rózsa 23.25 Rillington tér 10. (angol krimi) 106'' Fsz.: Richárd Attenborough 1.20 Hirek
1.30 San Francisco utcáin (ism) 2.20 Hírek 2.30 Vérvonal (ism.) 4.25 Hirek 4.35 Az autóstopos (amerikai sorozat) Az éjszaka törvényei
7.00 Antenne 2-hiradó 8.00 Európa-híradó 9.05 Nyelvlecke 9.30 Haiti negyed 11.00 Rövidfilmek és videokllpet 8.3Í 16.15 Hétről hétre (ism.) 17.15 Főzőcske 17.40 Gyermekműsor 18.10 Játék a szavakkal 19.00 Észak-Dél magazin 20.00 Kanadai aktualitások 21.00 Varieté Patrlck SabaM 23.20 Éjszakai zene Afrikából
MUSICTV
9.10 3.00 6.0C I.OC
9.0( .31 O.Oí 1.0! 1.31 12.0! [2.3 [2.5
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Háromból egy
24.00 Rock-blokk
2.00 Krlstlane Backer
3.00 Éjszakai videók
Is.: 18.1
E
2.1 23.i
12.25 Hírek 12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 13.25 Blm-bam-blno 18.05 Hirek
18.10 Lou Grant (amerikai sorozati 19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 A halál segédmunkása
(angol tévéfilm, 11/1.) 21.30 Hirek
21.40 Éjszakai őrjárat (am. sor.) 22.35 Josepha (ism.) 0.30 Labdarúgás
Éjszakai vadászat
amerikai akciófilm
Matt Hunter egykori CIA-ügynök Amerika-szerte üldözi Glastenburyt, a vallási szekta vezetőjét. A szekta erőszakkal akarja elérni céljait. A tagok meg akarják ölni Larry Richardst (Steve James), a színes bőrű szenátort, aki indul a választásokon. Mattnak sikerül barátját megmentenie az első merénylettől, de Larry kisfia a ter- „. --roristák áldozata lesz.
r ( k. Olvassa el I l 1 hirdetésünket a 24. oldalon is! j
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete
Élő videoshow 18.00 Dráma
ít.30 Wyatt Earp (am. sorozat) 19.00 Vígjátékok vitriné 19.30 Belföldi magazin M Sport M.OO Túlélés
1130 Francia aktualitások 12,00 BBC-hiradó 330 Piacgazdaság M0 Salamon király kincse (ism.) utána Egyveleg
EUROSPORT
Tenisz
.30 Vitorlázás
I.00 Ökölvívás
1900 Szörfösök magazin|a
II.30 Kerékpársport M0 Ökölvívás
11.30 Eurosport-hirek
22.00 Labdarúgás
Í3.D0 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
100 Amerikai egyetemi futball 14.00 Ralibajnokságok / Euroblcs 11.30 Forma-1
I.10 Autóverseny Franciaországból
II.30 Díjugratás az USA-ból
11.30 Nemzetközi sportmagazin 11,00 Motorsport Japánból/Starti &00 Sziklamászó világkupa
Nürnbergből 130 Lóerők
11,00 Téli Olimpia, 1992 1130 Ökölvívás az USA-ból UH) Spanyol lutballkőrkép " Rögbi Franciaországból 1.30 Jégkorong
a, 30
1.30
SAT 1
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Katts és kutyája (ism.)
9.30 Ausztria-kép (ism.)
10.00 Iskolatévé
10.30 Bombayben találkoztak (ism.)
12.00 Tisztelt ház (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Ausztria kincsei
13.40 Csodák az állatvilágból
14.10 Jack Ciementí (sorozat)
15.05 Garfleld és barátai (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Sara, a kis hercegnő
(sorozat)
16.30 Ding-dong
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Trapper John M. D.
(sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
21.15 Peter Strohm (krimisorozat)
22.15 Marco Terzl nem adja fel
(tévéfilm)
23.55 Frledrlch Gulda és együttese
0.30 Hirek
OSZTRÁK 2
15.00 Művészlexikon 15.10 Sport
16.35 Smlthsonlan világa (sorozat) 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Katts és kutyája (sorozat) 18.30 Szivek lapja 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Két müncheni Hamburgban
(sorozat) 21.15 Magazin 22.00 Hiradó
22.30 Dokumentumfilm / Vita 0.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Sport - tenisz összefoglalók 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebőrze 13.35 Videofilm-újdonságok 14.00 Thunderal macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) Leo negyedik vizsgája 14.25 Kőzkórhéz (amerikai sorozat)
Az ajtó előtt 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Visszatérve a nászútról A Ramsey házban általános izgatottság lesz úrrá, amikor Charlene és Scott visszaérkezik a nászútról. GIKzben Paul és Gail megkérdőjelezik házasságukat. 15.35 Teleűzlet
15.50 Dániel Boone (westernsor.)
A csipetnyi só 16.45 Cagney és Lacey (amerikai krimisorozat) Mi az, hogy fair? 1. 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Haladás 18.15 Blngo-játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
20.15 Trapper John M. D.(am. sor.)
Ahol az akarat... 21.10 Hirek, Időjárás 21.15 Hazugságok
(színházi közvetítés) 87'' 22.50 Hirek, Időjárás 23.00 Újdonságok és történetek 23.45 4-es csatorna 0.35 Így láttuk (ism.) 0.40 Trapper John M. D. (ism.) 1.30 Műsorismertetés

Cagney és Lacey
amerikai krlmlsorozat
Lacey (Tyne Dali, balra) várat-lul magába zárkózik. Férje tit-ostalálkozót kér Cagneytől (Sha-onGless, jobbra). Harvey aggódik [feleségéért, attól fél, hogy rákos, «t csomót találtak a mellében, lasszony nem hajlandó specia-istához fordulni. Cagney mindent követ, hogy rábeszélje partnerit, szánja el magát _ lalapos kivizsgálásra 16.45
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 U.K. Today
Angol nyelvű országismereti sorozat
9.00 Antonin Dvorak: Újvilág szimfónia - e-moll Op. 95.
Csehszlovák film 9.50 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Parlamenti Napló
Közvetítés az Országgyűlés ülésszakáról 17.20 Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin - Nai ekran 17.45 Képújság 17.50 Katolikus krónika
.Veletek vagyok mindennap" 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok
Cimbora - Nagyvárad Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 18.45 IS - Az új Pepsi-nemzedék
IV/1. rész:
A mai középiskolások 19.15 Közlemények - előzetesek 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Erzsébet-díj, 1991
Díjkiosztó gálaest az Operában 22.25 Az én hetem
Házigazda: Katona Tamás 22.45 Sztálin
Angol dokumentumfilm-sorozat III/2. rész: A zsarnok 57'' (A líl/3. rész: szerda, TV1 22.35) 23.45 Késő esti híradó 23.50 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
16.35 Hirek - Műsorelőzetes -
Időjárás 16.45 Délutáni filmajánlat Vadcsapások
NSZK ismeretterjesztő filmsorozat
VI/4. rész: A kőszáli kecske 17.30 Dominó
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek I
Ha|nalban az udvaron Szovjet rajzfilm A hangya utazása Szovjet rajzfilm 18.10 Pop-reál
A magyar könnyűzene napjainkban
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Müsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 A legvidámabb barakk
Magyar dokumentumfilm-sorozat
XIV/3. rész 57'' 20.10 Telesport 21.05 Stúdió''91
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Napfényes kastély Francia tévéfilmsorozat VI/3. rész 54''
Szereplők: Jean-Pierre Ma-rielle, Anny Duperey, Edwige Feuillére, Jerome Angé
MEGJELENT A
"TiÉtpróba
CSALÁDI REJTVÉNYMAOAZIN
32 oldalon 55 rejtvény -10 típusban Horoszkóp, képrejtvény, humor
"-hétpróba
2. SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL
KANIZSATEX KERESKEDELMI VALLALAT
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331
K
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, tájak népzenéje 11.31 Szerelem csütörtök - XVI /11.
John Steinbeck regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma ? - a budai Várban 12.45 Világújság 13.05 „A haza minden előtt" 13.45 Hitálet. Vallási krónika 14.05 Poggyász 14.35 Dzsesszmelódiák 15.05 A Rádiószínház bemutatója A kát gyilkos Oldrich Danek hangjátéka 15.50 Árban: Fantaisie brillanté 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Vesszőparipám 16.25 Kenguru
Sportműsor gyerekeknek 17.05 Magyarországról jövök
Tel.: 138-7951 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 Petrovlcs Emil: Magyar gyermekdalok 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Végkielégítés 20.35 Találkozásom a népzenével A mikrofonnál: Buda Ferenc 21.05 Régi erdélyi skólák
Részletek Beke György könyvéből
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót Kassai István Mosonyi Mihály műveiből zongorázik 23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.50 Operakettösök 23.45 urh-n: Szakcsi Lakatos Béla
dzsetszegyüttese játszik 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Menyhárt-
Homonyik—Vikidál 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Társalgó - irodalomkedvelöknek
Könyvkiadó a „végeken" 10.00 Operettkedvelöknek
Kálmán Imre operettjeiből 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Mit üzen a Rádió? (ism.) 11.33 Liszt: Az ébredő gyermek himnusza
11.44 Úvodások műsora 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Popzene sztereóban
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Tea hármasban
15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Csúcsforgalom
Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992
17.00-
19.00 RádlóMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Segíthetünk?
Tel.: 138-7200 és 138-7400 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Talpalávaló. Táncházról, muzsikáról fiataloknak 19.30 Popregiszter 20.00 Más-világ
Kísérletek a megbomlott Harmónia helyreállítására 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Egy tiszta nő - IX/5.
Thomas Hardy regénye 21.22 „Nóta-só" 22.20 Mi közöm hozzá? 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Dalok a szebbik nemről és a szerelemről
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Boito operáiból 9.40 A Philharmonia Zenekar Beethoven-felvételeiből 10.20 A magyar nyelv századai 10.35 Ebéd előkelő környezetben Tóth-Máthé Miklós novellája 10.51 A Magyar Honvédség énekkara énekel 11.03 Százéves a Carnegie Hall közben:
12.00 Hirek. Időjárás
13.00 Hangverseny délidőben
14.00 Hangszerszólók
14.26 Arc poetica
15.00 Zenekari muzsika
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Farkas Ferenc: A bűvös
szekrény közben:
16.56 Mátyás Ferenc versel
17.38 Népi dallamok - változatról
változatra 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás
19.05 In der Muttersprache 19.25 Schubert kamarazenéjéből 20.20 Basszusáriák
20.49 Veszélyben a bioszféra 21.09 Schwetzlngl Fesztivál, 1991 22.20 A változó Mozart-kép - V/1.
23.06 Rádiószínház
Gönz Árpád: Találkozás 24.00 Hírek. Időjárás 0.10 Évszázadok muzsikája
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Kőszegi Gábor
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
A vallomás 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Játék a tűzzel
Tokió egyik bárjában Paul viszontlátja évfolyamtársát. Harry az egyik elektronikai konszern elnökhelyettese és gyakran tartózkodik Japánban. Paul nem kapott szállodai szobát, ezért Harry meghívja magához lakni. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Alias Smith és Jones
(amerikai westernsorozat) Tehenek 13.00 Hirek
13.05 Egy apával több (am. sor.) 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztorí (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.) Méreg
15.55 Tenisz - összefoglalók 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játssz velünk l 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Híradó, Időjárás 19.15 Knight Rider
(amerikai sorozat) Kincskeresők 20.15 KojakAriana
(amerikai krimi) 91'' 22.00 Robbanékony - magazin 22.55 L. A. Law (amerikai sorozat)
Tüz 23.50 Hirek 24.00 A megtorlás
(amerikai háborús film) 84'' 1.30 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) Hippokratészi eskü
PRO 7
6.15 Richmond Hill (ism.) 7.00 Nyersbőr (ism.) 7.50 Rajzfilmek (ism.) Szellemüzök Dr. Dolittle 8.35 Automan (ism.) 9.30 Shane (am. westernsorozat)
Nagy ajándék 10.25 Nyersbőr (am. westernsorozat)
Fehér indián 11.25 Az osztály feje (ism.) 11.50 Harry csodálatos büntetése (ism.)
12.15 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
13.10 Algírtól délre (ism.) 14.45 Rajzfilmek (ism.) Szuperegér Flintstone család 15.40 A delfinek titka (ausztrál sor.) 16.35 Az osztály feje (am. sorozat)
Búcsú 17.00 Hirek
17.10 Én, a kém (am. sorozat) 18.05 Rajzfilmek Szeílemüzök Fenn
Betty Boop
Mexikó leggyorsabb egere 20.00 Híradó 20.15 Használt autók
(amerikai film) 107'' Fsz.: Kurt Russell 22.30 A halál kedden érkezik (olasz-NSZK western) 111'' Fsz.: Lee van Cleef, Giuliano Gemma 0.30 FBI (ism.) 1.25 Hirek 1.35 Vad évek (ism.) 3.25 Hirek
3.35 Szürkület (amerikai sorozat)
A világ ideje 4.00 Rillington tér 10. (ism.) 5.45 Hirek
7.40 Kanadai tévéhíradó
9.00 Hírek röviden
9.30 Zene Atrlkából
11.35 Világmozaik
16.15 Észak-Dél (magazin)
17.15 Francia konyha
17.40 Gyermekműsor
17.55 Francia nyelvoktatás
18.00 Európai kultúra
19.00 Utazás Nunarlkba (som 21''
20.00 Különtudósitóink jelent 22J
21.00 Tévéhíradó 22-
21.30 A karabély tündére (kriré 22■
23.20 Sport Afrikából
9.1
13.0 16.C
18.1 18.; 19.1 19.: 20.I 21.1
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók

18 18
19
20 21 21 2S 2! 2''
TELE 5
12.25 Hirek
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozati
13.25 Blm-bam-blno
18.05 Hirek
18.10 Lou Grant (amerikai soroz
19.00 Ruk-cuk - játék
19.25 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Csodák Ideje (am. tévéfilm
22.15 Hírek
22.30 Gyémántpóker (francia fiki
24.00 Az új bosszúállók (ism.)
0.55 Lou Grant (ism.)
1.40 Hirek
A megtorlás
amerikai háborús film
Vietnam, 1972. James Coopei ezredes (Dávid Carradine) és emberei fellélegeznek: elérkezett a te zatérés ideje. Coopernek azonban még végre kell hajtania egy feladatot, ugyanis elhatározta, hogy kiszabadítja az amerikai foglyokata vietkongok fogságából. Terve jfr nak bizonyul, már majdnem sikerül a szabadítási akció, amikor az utolsó pillanatban ma- -. nfl ga is csapdába esik. t4.UU


1 1 i 1 * I
* * - Nagyktffíízsa, b-- j NOVEMBER 19. I

SUPER CHANNEL
at)
9.10 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
16.00 Élővideoshow
18.00 Dráma
18.30 Wyatt Earp (am. sorozat)
19.00 Vígjátékok vitriné
19.30 Belföldi tudósítások
20.00 Sport
21.00 Titkok show-ja
21.30 Kelet-európai riport
22.00 BBC-híradó
22.30 Piacgazdaság
22.45 Nagy macska (amerikai film) utána Egyveleg
18.00 Labdarúgás
18.55 Eurosport-hirek
19.00 Vitorlázás
20.00 Motorsport
21.00 Műrepülés
21.30 Eurosport-hirek
22.00 Pankráció
23.00 Atlétika
24.00 Magazin
0.30 Eurosport-hirek

at)
ízat)
lm) ílm)
oper em-aha-nban lada-iy ki-kata ''e jó-sike-or az
.00
10.30 11.30 12.00
13.00 15.00 16.00 16.30 18.00 19.00 19.30 20.00 21.00 22.00 24.00
Euroblcs / Lóerő Téli Olimpia, 1992
NBA - amerikai kosárlabdabajnokság Pilóta / Lóerők Euroblcs / Forma-1 Lósport
Ökölvívás az USA-ból Lósport
Spanyol futballkörkép Vízi sportok magazinja Profi női bowllng Sumobajnokság Nagoyából Ökölvívás az USA-ból - élő Biliárd Delhiből
SAT 1
Medve-sziget
angol-kanadai film
Az Egyesült Nemzetek expedíciója úton van a Déli-sark felé. A csapat vezetője Frank Lansing (Donald Sutherland, balra) ten-gerbiológus. Nem sokkal a megérkezés után kiderül, hogy az expedíció résztvevőit nem is annyira a sarki légkör, mint inkább a második világháború idején elsüllyedt tengeralattjáróban elrejtett hatal-mas aranykincs érdekli. 11.10
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Katts és kutyája (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Kényszerleszállás (ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Mindenki szereti Kate-et
14.00 Waltonék (sorozat)
14.45 A holnap mesterei (sorozat)
15.05 Szórakozás is kell
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Sara, a kis hercegnő (sor.)
16.30 Zenei műhely
17.00 Mlnihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Trapper John M. D. (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 A hegyek országa 21.15 Ha ezt a szomszédok tudnák
(sorozat) 22.00 D. B. Cooper üldözése
(amerikai film) 23.25 Piszkos folyó (japán film) 1.05 Hirek
OSZTRÁK 2
16.50 Müvászlexlkon 17.00 Iskolatévé 17.30 Tájékozódás 18.00 Katts és kutyája (sorozat) 18.30 Pillanatkép (sorozat) 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Aki nevet, az nyer - játék 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Hiradó 22.30 Klub—2 - talkshow utána Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei I 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Hazugságok (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Pollce Academy
(amerikai rajzfilmsorozat) Lavina és más katasztrófák 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Igazi férfi 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Az olasz szakács Scott nehezen szokja meg az új lakást, Helen viszont azért nem érzi jól magát otthon, mert családja mindenképpen rá akarja beszélni a festőtanfolyamra. Daphne kávéházában új szakács kezdi meg munkáját. 15.35 Teleüzlet
15.50 Bonanza (westernsorozat)
Menedzser 16.45 Lottó (amerikai sorozat) Miami
17.45 Az Addams család (am. sor.)
Fester bácsi parókája 18.15 Blngó-játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Szív küldi szívnek 21.10 Hirek, Időjárás 21.15 Medve-sziget
(angol-kanadai film) 114'' 23.15 Tévétükör - magazin 23.45 Hirek, Időjárás 23.55 Szökésben (am. krimisor.)
Kis halak 0.45 Műsorismertetés
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Házi gondozás, ápolás 8.50 Deutschlandsplegal-Német nyelvű országismereti sorozat 9.05 Paletták (ism.) 9.35 Képújság
16.34 Napi műsorajánlat
16.35 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin - NaSa obrazovka
17.00 Képújság 17.05 Szextetthely
Francia filmsorozat Nem súlyos, de lehetett volna rosszabb Is 17.30 Átmenet
Érdekvédelmi magazin 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok
Perpetuum mobile Esti mese - Magyar népmesék 18.45 IS - Kölyökldö
Kamaszodó kamaszadó 19.15 Mini klip-mlx 19.30 Híradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Kerék-bár
Utazási vetélkedő 20.55 A Guldenburgok öröksége NSZK tévéfilmsorozat XIII/11. rész: A görbe út 21.45 Merslts Piroska-portré 22.10 Tíz után... 22.35 Mozart útja
XIII/2 : Mozart Mantovában A zene hazájában F-dúr zongoraverseny K. 37 G-dúr zongoraverseny K. 31 23.20 Késő esti hiradó 23.25 BBC-híradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.00-
13.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
14.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Sugár Ágnes és Dombóvári Gábor
16.20 Hirek - Műsorelözetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora Benne: Dominó Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Atomhangya
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 1 A sárkányszeliditő
2. Szomszédasszony, hol a koffer?
3. Háborúsdi 18.15 Telesport
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.35 Műsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 A gyermek és az elnök Francia tévéfilm (1988) 20.40 Útmutató 21.10 Kriminális
Bűnügyi krónika ''91 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... 22.45 A harmincas évek világa NSZK-osztrák dokumentumfilm-sorozat - Színes+FF VI/3. rész:
Az értelem alkonya 51''
Már most vásároljon szeretteinek ajándékot!
KEDVEZMENYES KÖNYVVÁSÁR
30-50-70%-os árengedménnyel
1991. november 14—16-ig az Erkel Ferenc Művelődési Házban Nagykanizsa, Ady Endre út 8.
AKCIÓ - AKCIÓ - AKCIÓ
MŰHOLDVEVŐ VÁSÁR A HERRNBÖCK-NAGYKANIZSA KI T.-NÉL!
sz
sfli!
ERDA

Wk
Óránként: Hirak. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Eco-mlx (ism.) 8.45 Levelekre röviden 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Erdélyi népművészek énekelnek és muzsikálnak 11.32 Szerelem csütörtök -XVI/12.
John Steinbeck regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Törvénykönyv 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 íróvá avatnak
Utassy József indulása 14.35 Fiatalok muzsikálnak 15.05 Metronóm. Zenebarátok órája 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Magatartásformák 17.05 Kurjantások, rikkantások 17.25 Schubert :Arpegglone szonáta 17.25 urh-n: Magyarország-Svédország
Férfi kosárlabda EB-mérkőzés 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 Györe Zoltán: Változatok
egy XVI. századi énekre 19.50 Gong 20.05 Európa-stúdió 20.35 Aki külföldön szerez híveket a magyar népdalnak Czövek István énekművészszel beszélget Szolnoki Gyula 21.05 Vonzódások. A 75 éves Csorba Győzővel beszélget a szerkesztő, Albert Zsuzsa 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Klasszikus operettekről 23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.05 Évszázadok mesterművel 23.45 urfi-n Shella Jordán dzsessz-
felvételeiböl 24.00 Hirek. Időjárás

tm<iy~»<
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Mellényzseb - slágerekkel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Örökzöld
filmmelódiák 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Beszélgetés Suka Sándorral
Sütő Péter műsora 10.00 Operettparádé 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Sárga tengeralattjáró 11.33 Rólunk van szól 11.40 KI kopog? 12.00 Nótaarchivum 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 A tegnap slágereiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Gőz 14.40 Mintavöcsök 15.00 Hirek. Időjárás
15.05 Poplabor 16.00 Tartóshullám 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás
17.30 Visszajátszás
17.50 A-B/CD
18.20 Historébusz
19.00 Hirek. Időjárás
19.03 Kölyökrádló. Tel : 138-7600
19.30 Popregiszter
20.00 Hatodik érzék
Kapcsolatkeresés egy rejtett világgal 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Közkívánatra I
22.06 A Gyurkovlcs lányok Vígjáték két részben - II/2. Herczeg Ferenc színműve
23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Frank Zappa - Vlll/7.
Egy 25 éves karrier története 0.02 Hollós Lajos müveiből
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Mahler: IV. szimfónia 10.05 Magyar írás (ism.) 10.50 Bécsi Orgonanap 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 André Chénier
Részletek Giordano operájából 13.00 Narovcsati krónika. Konsz-
tantyin Fegyin elbeszélése 13.58 A kamarazene kedvelőinek 15.27 Három évszázad muzsikájából közben:
16.00 Hirek. Időjárás
17.09 Énekeljenek a népek - IV/3.
25 év nagydíjasai énekelnek 17.35 Népi dallam - változatról
változatra 18.00 V materinskom jaziku 18.20 In llmba materná 18.40 Na maternjam jezlku 19.00 Hirek. Időjárás
19.05 In der Muttersprache 19.25 Hándel: Julius Caesar
Háromfelvonásos opera közben: 20.44-
20.50 Mátyás Ferenc versel 22.42 Magyar zeneszerzők 23.14 Rádiószínház A két gyilkos
Oldrich Danek hangjátéka (ism.) 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Századunk zenéjéből 1.10-
2.00 A Berlini Filharmonikus Zenekar romantikus szvitmu-zslkát játszik
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Novotny Zoltán
RTL PLUS
6.00 Szélkiáltók repülése
(holland film) 92'' 7.35 A világ legkisebb háborúja
(olasz rajzfilm) 86'' 9.10 A titokzatos dr. Lao (amerikai fantáziafilm) 95'' Az amerikai kisvárosban, ahol botrányok és intrikák keserítik a lakók életét, egy napon megjelenik dr. Lao és cirkusza. Az öreg kínai előadása meglehetősen szokatlan: minden szerepet ő maga ad elő. 10.55 Művészet és küldetés 11.00 Új hangok - az európai énekverseny fináléja 11.25 A kis majom
(amerikai kalandfilm) 96'' 13.00 Az apám földőnkivüll (amerikai sorozat) A moszkltóember 13.30 A Munsler család (amerikai sorozat) Álomifjú
14.00 Titkos énem (am. sorozat)
Minden eszközzel 14.30 Malom a völgyben (NSZK film) 95'' FF 16.00 Amatörök táncversenye 17.00 Tenisz - összefoglalók 18.00 Gyilkosság a hobbija (amerikai krimisorozat) Gyilkosság előszó nélkül 18.45 Hiradó
19.15 A stréberekkel mindig baj van
(NSZK film) 76'' 20.40 Aki utoljára nevet...
(NSZK filmvígjáték) 82'' 22.15 Tévétükör - magazin 22.50 Nők magazinja 23.20 Az emberi természet
(amerikai film) 122'' 1.30 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorpzat) Az ügyész karrierje
PRO 7
6.35 Shane(ism.)
7.25 Rajzfilmek (ism.) Szellemüzök Fenn
Betty Boop
Mexikó leggyorsabb egere
9.05 A delfinek titka (ism.) 10.00 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Kék tüz 11.00 A sivatagi róka
(amerikai háborús film) 83'' Fsz.: James Mason 12.30 A fekete sátor
(angol kalandfilm) 73'' 13.50 Dokumentumfilm 14.50 Port Afrika
(angol kalandfilm) 88'' 16.25 Amerre a keselyű sem száll
(angol kalandfilm) 87'' 18.00 Hirek 18.15 Mombasán túl
(angol kalandfilm) 86'' 20.00 Hiradó 20.15 Afrikai oroszlán
(amerikai kalandfilm) 102'' 22.25 Spenser
(amerikai krimisorozat) Biztos helyen 23.20 Hogyan győztem a háborúban?
(angol filmvígjáték) 105''
1.15 Hírek
1.25 Éjféli telefonáló (ism)
2.15 Hirek
2.25 Amerre a keselyű sem száll
(ism.)
3.55 Hirek
4.05 Az autóstopos (ism.)
4.30 Sivatagi róka (ism.)
8.00 Ob|ektiven Európáról 9.00 Hirek 9.30 Afrikai sportélet 11.00 Iskolások Maliban 11.35 Világmozaik 16.05 Hiradó fenn
16.15 Francois Mitterrand-III 17.15 Jó étvágyatl 1??
17.20 Gyermekműsor 19.00 Iskolások Maliban 20.00 Manu Dlbango az afrll
néről 21.30 Színház 23.00 Hiradó 23.20 Afrikai passiók
rikH:
1.00 ,00 .30 2.00 2.30 2.50

MUSICTV
19.30 Tárcsázz I 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Ú|donságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
Ü4.00
15.00 (15.30 17.0C 18.0Í 19.0!
D.0I
21.01 21.3 22.0
12.25 Hirek 12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 13.25 Blm-bam-blno 18.05 Hirek
18.10 Lou Grant (amerikai sorozat) 19.00 Ruk-cuk - játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Száz gyerekem (am. tévéfilm) 21.55 Hirek
22.05 Ú|donságok a moziban 22.15 A halál segédmunkása (ism) 23.30 Gyémántpóker (ism.) 1.00 Lou Grant (ism.)
10.: 11.: 12. 1*. 15. 17. 17
19
20 21 22
23 2;
Aki utoljára nevet
NSZK filmvígjáték
Leo Frobenius szállodaigazgató és Sabine (Uschi Glas, balra) bajban van. Szállodájuk nem tud konkurálni a vetélytársakkal, így az utóbbi időben vendégek nélkül maradtak. Frobenius utolsó reménye, hogy a konszern megvásárolja a szállodáját, igaz, Martens úr személyesen kívánja az épületet megnézni. A leendő vevő unokaöccse, Roby (Roy Black, jobb- on .n ra) portásállást kap. tU.4U
ffvyfusVll
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR
fffyfus''KfL
J
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 13.00 Élő vldeoshow 11.00 Dráma
11.30 Wyatt Earp (am. sorozat) 19.00 Vígjátékok vitriné
19.30 Belföldi magazin
21.00 Sport
21.00 Utazási magazin
21.30 Üzleti hét
22.00 BBC-hiradó
22.30 Piacgazdaság
22.50 Eső (amerikai film) utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Labdarúgás
15.00 Vitorlázás
15.30 Motokrossz
17,00 Német túrakocsi-bajnokság
19.00 Sporthírek
19.00 Pankráció
21.00 Golf
21.00 Vitorlázás
21.30 Eurosport-hirek
22.00 Kosárlabda
SCREENSPORT
9.30 Ralibajnokságok
10.30 Eurobics / Lósport
11.30 Vizisportok magazinja
12.00 Biliárd Delhiből
11.00 Starti / Euroblcs
15.30 Forma-1 / Női profi bowllng
17.00 Lóverseny Franciaországból
17.30 Sziklamászó világkupa Nürnbergből / Szuperkrossz
19.00 Copa Amerika
20.30 Spanyol futballkörkép
21.00 Sumobajnokság Nagoyából
22.00 Golf az USA-ból / Golfhírek
23.10 Téli Olimpia, 1992
23.40 Baseball Torontóból
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hírak / Katts és kutyája (ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 Az első éjszaka (angol film)
12.00 Varázsdoboz
12.10 Külföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Mindenki szereti Kate-et
14.00 Wlcherték (sorozat)
14.45 Az üveg története (sorozat)
15.05 Kacsafalva (sorozat)
15.30 Bábjáték
16.00 Varázsdoboz
16.05 Sara, a kis hercegnő
(sorozat)
16.30 Pro és kontra
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Trapper John M. D. (sorozat)
íIRff Hiradó
20.00 Sport
20.15 Arséne Lupin (francia film)
22.10 A fekete szűz (sorozat)
23.00 Lucky Luclano (olasz film)
0.45 Hirek
OSZTRÁK 2
16.15 Müvészlexlkon 16.25 Beszélgetés 17.00 Kultúra
17.30 Országok és emberek
18.00 Katts és kutyája (sorozat)
iOS Állatkvíz
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Maca Darac nevetése (film)
21.45 A hónap könyve
22.00 Hiradó
22.30 Magamról
23.30 Sport
SAT 1
7.30 Az Addams család (ism.) 7.55 Thunderai macskák (ism.) 8.20 Pollce Academy (ism.) 8.45 Szomszédok (ism.) 9.10 Közkórház (ism.) 10.00 Bonanza (ism.) 10.50 Lottó (ism.) 11.40 Szív küldi szívnek (ism.) 12.35 Humorzsák 12.55 Szerencsekerék (ism.) 13.35 Blngo(ism.) 14.00 Ollie
(amerikai rajzfilmsorozat) Jó formában 14.25 Közkórház
(amerikai sorozat) Hol van Scotty? 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Miké hírei
Helen elutazik a tanfolyamra, Gail elhatározza, hogy Paul mellett marad. Mike is visszatér Canberrából, és váratlan meglepetéssel szolgai Jane-nek. 15.35 Mississippi
(amerikai sorozat) Tigris a városban 16.30 Fantomas
(francia tévésorozat) 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 időjárás 20.15 Ha a hold alszik
(NSZK film) 21.55 Hírek, Időjárás 22.05 Remo Williams - A kaland megkezdődik (amerikai film) 111'' 0.05 Az átok örökösei (amerikai sorozat) A halálig 0.55 Mississippi (ism.) 1.45 Műsorismertetés
Fantomas
francia tévésorozat
Juve felügyelő (Jacques Dufil-ho, jobbra) biztos tippet kap, amely alapján elfoghatja a párizsi alvilág királyát. A várt akció elmarad, a felügyelő ezzel szemben megtalálja egy ismeretlen iiö holttestét. Dr. Chalek (Helmut Berger, balra) házában folytatják a nyomozást. Az orvos megmagyarázhatatlan okok miattFantomasraem- on lékezteti a felügyelőt. ÍO.ÜU
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel - A műsor telefonszáma: 112-9415 8.30 A Guidenburgok öröksége
NSZK tévéfilmsorozat (ism.) Xill/11.: A görbe út (ism.) 9.15 Évgyűrűk - Nyugdíjasok műsora 9.45 Képújság
15.54 Napi műsorajánlat
15.55 Német nyelvű nemzetiségi magazin - Unser Bildschlrm
16.20 Képújság
16.25 Magyarország-Svédország férfi Európa-bajnoki kosár-labda-mérkőzés 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok Micimackó-klub Esti mese
Jó éjszakát kiván a Disney I 18.45 IS - MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 19.15 Mini klip-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - Előzetesek 20.20 Szeszélyes évszakok
Szórakoztató magazin 21.25 Sztálin
Angol dokumentumfilm III/3. rész:
A generalisszimusz 55'' 22.20 Műrész
A TV1 kulturális hetilapja 22.45 Létkérdések
Vitaműsor 23.30 Késő esti híradó 23.35 ZDF-hiradó
„Barát nélkül aligha élhetünk. Csakhogy azok, akiknek a barátságát csak költséggel lehet ébren tartani, nem tekinthetők barátoknak, hanem vagy élősdi-eknek, vagy lekötelezett szolgáknak; az előbbiektől jó megszabadulni, az utóbbiaktól is, ha nélkülözni tudjuk szolgálataikat."
(Grimmelshausen)
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Dömsödi Gábor
16.20 Hirek - Műsorelőzetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora
Benne: Dominó 17.45 Gyerekeknek
A szabadság gyermekei
Francia rajzfilmsorozat VIII/2. rész 18.15 Telesport
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 ideális család Vetélkedősorozat 1. rész: Az ideális férj Játékvezető: Vitray Tamás 20.15 Sitke''91 20.45 A hónap versei
Válogatás az októberi irodalmi sajtóból 21.15 Lámpák mögött
A nagy ugrás és előkészületei. Piroch Gábor kaszkadőr. Sztárriportok 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Tízparancsolat
Lengyel tévéfilmsorozat X/8. rész: Hamis tanúságot ne szólj felebarátod elleni
„A tragikus hősök nem esznek, nem isznak, nem melegszenek, sőt amennyire lehetséges, le sem ülnek. Aki szavalás közben leül, elárulja, hogy eszébe jutott a teste."
(Henri Bergson)
„... szörnyű, sőt lehetetlen úgy élni, hogy az embernek folytonosan várnia kell a bevételre."
(Mozart)
IBA
MAGYARORSZAGI KEPVISFXET - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHENYI TÉR 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-541

KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Koncepciós perek a hidegháború korában (Ism.) 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 „Énekeltem én: Tasnádi
Jánosné" 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben
Zenekari muzsika 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Könyvszemle 14.15 Erdély magyar dalai és tánc-
melódiái feldolgozásban 15.05 Vízkereszttől szilveszterig Néprajzi kalendárium Szent András havától Karácsony haváig 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Neked szól I
Zenei kalandozás térben és időben 17.05 Cigányfélóra 17.35 Osváth Júlia operettfelvételeiből 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt...
19.39 Az Ifjú Zenebarátok Központi Kórusa Bárdos Lajos kórus-műveiből énekel
19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Tanakodó
21.05 Népszokások fiatalok hangján
21.40 Mozart: D-dúr notturno K. 286. 22.00 Késő esti Krónika
22.30 Tér-idő. Tudományos figyelő 23.00 urh-n. A BBC magyar műsora 23.05 Operaest
23.45 urh-n: Könnyűzene - hangszerszólók
Km.: Paco de Lucia - gitár 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Mikes Éva
és Szécsi Pál 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Útikalauz üdülőknek 9.08 Szórakoztatózenei kaleidoszkóp - XVI/6. 10.06 Fúvóspolkák 10.15 Édes anyanyelvünk (ism.) 10.20 Operaslágerek 10.50 Peres, poros iratok 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 A mi korunkban
Tel.: 138-7951 11.23 Gramofonsztárok 12.00 Muzsikánál nincs jobb barát 13.00 Hirek. Időjárás . 13.03 Nosztalgiahullám 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Lelátó. Sportmagazin 14.30 Mikrofonnál: Barna fivérek 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 15.20 Slágerről slágerre 16.00 A Joy együttes játszik 16.30 Népdalkörök pódiuma 17.00-
19.00 RádióMa
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Gordiusz 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 A Rock Gyermekei 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs
20.30 Tip-top parádé. Az ABBA
együttes felvételeiből 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Daráló (ism.) 21.33 Zenés játékokból 21.50 A MR Karinthy Színpada Suttyomban - 2. rész Kaposy Miklós riportszatírája (ism.)
23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Törzsasztal
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Gabriela Benácková operaáriákat énekel 9.40 Két zongorás trió
10.20 „Egy zöld katonaláda beszél a múltról"
Schelken Pálma összeállítása 10.50 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből 11.46 Századunk kórusmuzsikájából 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Magyar szerzők kamarazenéjéből 13.00 Hallgassuk újra! 14.00 Attila
Részletek Verdi operájából 15.00 MuzsikusABC.DohnányiErnő
15.21 Szimfonikus zene közben:
17.33 Népi dallam - változatról
változatra
18.00 V materinskom jaziku
18.20 In limba materná
18.40 Na maternjem jeziku
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 In der Muttersprache
19.25 Rádióhangversenyekről
19.50 Operarészletek
20.07 Emil Gilelsz zongorázik
21.35 Hang is vagyok, nemcsak
visszhang
21.55 Napjaink zenéje
23.00 Kritikus füllel
24.00 Hírek. Időjárás
0.10 Éjszakai dzsesszklub
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
A látomás 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Régi bajtársak
Paul felkeresi azt a bárt Tokióban, ahová már a koreai háború idején is járt. Mint akkor, most is Morgan vezeti az üzletet. A két bajtárs a régi szép időkre emlékezik. Paul mesél Morgannak reménytelen szerelméről, Janet-ről. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.15 Dalvecchio (am. krimisorozat)
A hallgatás kabátja 13.00 Hirek
13.05 Egy apával több (am. sor.) 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Sprlngfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.) 15.50 Tenisz - összefoglalók 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Híradó 19.15 Jump Street 21.
(amerikai krimisorozat) Sulimámor 20.15 Mini Playback Show 21.15 Kastély a Wörthl-tónál (NSZK sorozat) Kettős könyvelés 22.20 Kóla, cukor, csokoládé (NSZK filmvígjáték) 77'' 23.50 Hirek, időjárás 24.00 Playboy Late Night 0.55 Tenisz - New Yorkból 4.00 Műsorzárás
PRO 7
6.00 Ház az Eaton téren
(angol sorozat) Sztrájk 6.45 Nyersbőr (ism.) 7.35 Dokumentumfilm (ism.) 8.20 Waltonék (amerikai sorozat)
Az utolsó musztáng 9.10 Nyersbőr (westernsorozat)
Halál a fák alatt 10.10 Az osztály feje (ism.) 10.40 Alice (vidám am. sorozat)
Az álom 11.05 Én, a kém (ism.) 12.00 Afrikai oroszlán (ism.) 13.55 Mombasán túl (ism.) 15.30 Mister Ed
(vidám amerikai sorozat) A nagy díj 16.05 Rossz hirü medvék (am. sor.)
Nagy lehetőség 16.35 Az osztály feje (am. sorozat)
Kívülálló 17.00 Hirek, időjárás 17.10 Caulfield özvegyei (amerikai sorozat) Fitnessterror 18.05 Rajzfilmek Szellemüzök Gyilkos paradicsomok Kövér disznócska Garfield és barátai 20.00 Híradó
20.15 Mindig a kerékpárosok
(NSZK-osztrák film) 93'' 22.10 Hawk (am. krimisorozat)
Gyémántok 23.10 Fekete vasárnap
(amerikai thriller) 137'' Fsz.: Róbert Shaw 1.35 Hirek 1.45 Spenser (ism.) 2.30 Hirek
2.40 Használt autók (ism.)
4.30 Hirek
4.40 Szürkület (ism.)
TV 5 SU
7.00 Antenne-2 híradó ''9.10
3.00 6.00 í.0G 8.30
9.00 Rövidhírek
11.00 Könyvajánlat
11.35 Válpgatás az One Channel adásaiból
16.15 Manu Dibango (sorozi ó nc-
18.10 Játék a betűkkel
18.30 Hiradó
19.00 Könyvajánlat
19.30 Svájci tévéhíradó
20.00 Leléa, a legidősebb
21.00 TF1 hiradó
21.30 Beszélgetés az űnni
23.20 Válasz - magazin
0.20 Az igazság dossziéja
MUSICTV I
19.30 Tárcsázz I 16.0G !
20.00 Ray Cokes 18.08
22.00 Az MTV slágerei 19.00
23.00 Riport 9.30
23.15 Ú|donságok a moziban 10.00
23.30 Hírek 11.00
23.45 Háromból egy 21.30
24.00 Plp Dann •2.00
1.00 Kristiane Backer I3.3G
3.00 Éjszakai videók 14.00 1
TELE 5 !
12.25 12.30 13.00 13.25 18.05 18.10 19.00 19.25 19.40 20.15 21.05 22.50 23.00 23.30 0.35
Hirek 8.00
Magazin B.3B
Vadmacska (brazil sorozni 9.30
Bim-bam-blno Hirek
11.00 12.00
Lou Grant (amerikai sond14.00 Ruk-cuk- játék 14.30 Hírek 15.30
Hopp vagy kopp - játék 16.00 Kari Dall-show 17.00
Az utolsó félrelépés (am.1^19.00 Hirek 20.00
Szórakoztató magazin 21.00 Fllmújdonságok 22.00
Lou Grant (ism.) 23.30
PRO 7
Mindig
a kerékpárosok
NSZK-osztrák filmvígjáték
Három érettségiző diák kerékpártúrát tesz az országban. A túra végén elhatározzák, hogy ötévenként újra találkoznak. Azután jött a háború, mindhárman új egzisztenciájuk megteremtésével voltak elfoglalva Hosszú évek teltek el, mire a három jó barát ismét összejön,
Jc feba (Brac tani érke; védje meré elsős
wmmmm''mmrn Kori einatarozasuKnaK. «-«•
13 D ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj gáz-, termálvíz-,


Nagykanizsa,
""
M
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élö videoshow World 13.00 Dráma
13.30 Wyatt Earp (am. sorozat) 19,00 Vígjátékok vitriné 19.30 Belföldi magazin 29.00 Sport
21.00 A holnap mögött 21.30 Beszélő fejek 22.00 BBC-hiradó 22.30 Piacgazdaság 22.4S Éjféli szállítmány (am. film) utána Egyveleg

>t)
;alád skröl
11.00 Kosárlabda
11.00 Lovaglás
19.00 Motorsport
19.30 Vitorlázás
29.00 Nemzetközi sport
21.00 Lovaglás
21.30 Eurosport-hirek
22.00 Labdarúgás
23.30 Sporthírek
21.00 Motorkerékpársport

3.00 Euroblcs
3.30 Profi nöl bowling
zat) 9.30 Goll az USA-ból / Euroblcs
11.00 Szuparkrossz
12.00 Profi ökölvívás
ozat) 11.00 Autóverseny Franciaországból
11.30 Lóerők / Euroblcs
13,30 Forma-1
13,00 Rögbi Franciaországból
17J0 Lósport / Lóerők
film) 19.00 Argentin futball
UO Motorsport Németországból
21.00 Autóverseny Atlantából
12.00 Spanyol futballkörkép
23.30 Golf Japánból
1
SAT1
»k
rék-túra unittá
jón,
15
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Katts és kutyája (ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.)
10.00 Iskolatévé
10.30 Mississippi melódia (ism.)
12.15 Idősek klubja (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Mindenki szereti Kate-et
14.00 Istenem, atyám I (sorozat)
14.45 Popeye (sorozat)
15.05 Volt egyszer... az élet
(sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Sara, a kis hercegnő
(sorozat)
16.30 Slágerek
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Trapper John M. D. (sorozat)
TOÜ Híradó
20.00 Sport
20.15 Show-egyveleg
21.50 Fehér villám (amerikai film)
23.30 Vámpirok harca (rajzfilm)
0.40 Hírek
OSZTRÁK 2
17.05 Művészlexikon
17.15 Természetvédelem
18.00 Katts és kutyája (sorozat)
18.30 Az Igazat mondd I
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Belföldi tudósítások
21.00 Filmajánlat
21.30 Kulturális élet
22.00 Hiradó
22.30 Halljátok a jelenti
24.00 Disputa
1.25 Hirek
Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Ha a Hold alszik (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Thunderal macskák (amerikai rajzfilmsorozat) Nyereményjáték 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Jó együttműködés 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Erőltetett jókedv Harold nagy üzlete elmaradt. Mike és Jane válásuk ellenére együtt mennek el Scotthoz és Charlene-hez. Az este azonban minden csak nem vidám. 15.35 Teleüzlet 15.50 Hazzard megye lordjai (amerikai sorozat) Gyómántláz 16.45 A rendőrnő
(amerikai krimisorozat) A gyanú árnyékában 17.45 Az Addams család (amerikai sorozat) Itt néni 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Mlke Krüger-show 21.10 Hirek, Időjárás 21.15 Testhő
(amerikai film) 98'' 23.15 X falügyelő (osztrák-NSZK-
olasz sorozat) 85'' 0.55 A rendőrnő (ism.) 1.45 Sport-tenisz 2.15 Műsorismertetés
X felügyelő
osztrák-NSZK-olasz krimisorozat
Jo Walker (Tony Kendall, balra) barátja, Tom Rowland kapitány Harris, jobbra) a manhat-li gyilkossági csoporttól azért te^ ikezett Szingapúrba, hogy megél. védje az atomfizikust az esetleges mj_ erényietektől. Akron találmánya dsősorban az idegen hatalmait érdekli, ezért örö- _ _ . _ életveszélyben van. Z3.15
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor
8.30 Verkli - Válogatás a magyar
könnyűzene közelmúltjából
9.00 Jóga-Dr.Weninger Antallal
9.20 Képújság
16.34 Napi műsoralánlat
16.35 Román nyelvű nemzetiségi magazin - Ecranul nostru
17.00 Képújság 17.05 Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat A bejárónő 17.30 Gala - Ökológiai filmújság 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok
.Engedjétek hozzám..." A hitről gyerekeknek Esti mese - Metróegerek Muzzy comes back Égből pottyant mesék 18.45 IS-Szépség Formák és tárgyak IV/2. rész 19.15 Mlnl kllp-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Egészséget mindenkinek I
Dr. Czeizel Endre műsora A szép fogakért 20.55 Twln Peaks
Amerikai tévéfilmsorozat VIII/1. rész 90'' Dale Cooper - Kyle MacLach-lan (Szakácsi Sándor) 22.25 Kllp-mlx 22.55 Menedzser Magazin
(Ism.: vasárnap, TV1 6.50) 23.40 Késő esti hiradó 23.45 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa és Dombóvári Gábor
16.20 Hírek - Műsorelőzetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora Benne: Dominó Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek A Jetson család Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Befejező rész: Elroy és a gengszterek 18.15 Telesport
Műsorvezető: Lfirincz Gabriella
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Moselbrückl történet NSZK tévéfilmsorozat X/7. rész: Az árverés 48'' 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-Tel: 132-9329 Pécs-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel: (62) 12-715 21.05 Ennyi I
50 perc... filmről Kepes András műsora 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... 22.45 A TV2 FILMKLUBJA Szomszédolás Szlovák filmek bemutatója A mezők liliomai Szlovák film-Színes+FF 77'' Krujbel - Vlado Kostovic (Szacsvay László), Paula -Zofia Martisova (Pap Éva)
A KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAPBAN megjelenő hirdetése mindig
TELITALÁLAT
a sikerhez.
Hirdessen a
KANIZSA ÚJSÁGBAN!
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
p
ÉNTEK
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Tér-idö (ism.) 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 Nemzetiségeink népzenéje 11.25 Zsebrádiószínház
A hűség próbája. Kisfaludy Károly történelmi vígjátéka 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma?-Sárospatakon 12.45 Külpolitikai arcképcsarnok 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Nemzetiségeink életéből 14.35 Orvosi tanácsok 14.40 Népzenetár 15.05 Magyar írás-irodalmi hetilap 15.50 Beszélni nehéz 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangoló
17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 A zenéről 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Baross Gábor népdalfeldolgozásaiból 19.50 Gong 20.05 Kitörés ''92
Szentgáli Edit riportja 20.35 Találkozásom a népzenével A mikrofonnál: Daróci Bárdos Tamás
21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 Beszélni nehéz (ism.) 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Nemes Nagy Péter blues-sorozata
23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.05 Látogatás a múltunkban ...ahogy a hangarchívumból látjuk
23.45 urh-n:Könnyűzene trombitára 24.00 Hirak. Időjárás


4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Ray Con-nlff, Ricky Klng és a Baccara együttes 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 November
Különös magazin a hónapról 9.30 Ami a káprázat mögött van
Sean Flynn 10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 „Az élet megy tovább"
Zenés portré Yves Montand-ról 12.00 Egy életúton a népzenével 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig
Tel.: 138-8363,138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás
17.30 Drogambulancia
17.50 A-B/CD
18.20 Telis-telefondorlat
19.00 Hirek. Időjárás
19.03 Kölyökrádió. Tel : 138-7600
19.30 Mozimagazin ''91. december
20.15 Filmpremier
21.00 Hirek. Időjárás
21.03 Könnyűzene Ránki György
szerzeményeiből 21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 Francis Goya gitározik 22.08 Rádiószínház
Ne löj a fecskére! Zalán Tibor hangjátéka 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Póttarisznya
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 A Szovjetunió Állami Szimfonikus zenekarának hangversenye
10.40 Operaegyüttesek 11.10 Barokk kamarazene korabeli hangszereken 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Zenekari muzsika 13.00 Erkeltől Erkelig 13.54 Nikolaus Harnoncourt vezényli a bécsi Concentus Musicus Kamarazenekart 14.59 A Hllllard Énekegyüttes Po-
wer-motettákat énekel 15.20 Századunk kamarazenéjéből 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Édes anyanyelvünk (ism.) 16.10 Mascagni: Parasztbecsület
Egyfelvonásos opera 17.23 Mátyás Ferenc versel
17.30 „Hajnal hasad, csillag ragyog..." -11/1. 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jezlku 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 A Berlini Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye 20.50 Könyvszemle (ism.) 21.00 Opera-müvészlemezek 22.00 összkiadás
Brahms kamarazenéje - X/9. 23.30 Purcell-művek 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Komolyzenei zsákbamacska
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A Póttarisznya folytatása, nóták, operettrészletek
JEPASZ" KFT.
RTL PLUS
6.00 Halló Európa - jó reggelt,
Németország 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Szerepcsere 9.45 Gazdag ás szép (am. sor.) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Szökés
Paul Prágában tartalék versenyző az autóversenyen. A cseh fiatalasszony arra kéri Pault, hogy segítsen neki és szeretőjének a szökésben. Az ügyvéd eleinte hallani sem akar a dologról, barátjának azonban sikerül a lelkére beszélni. A két férfi összeül, hogy elkészítse a szökés tervét.
11.00 Telebutik
11.30 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.15 Delvecchio (am. krimisor.)
Hadiösvényen 13.00 Hírek
13.05 Egy apával több (am. sor.) 13.30 Kalifornia klán (am. sor.) 14.20 A Sprlngfleld-sztori (sor.) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Búcsúlevél 15.50 Tenisz - összefoglalók 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó
19.15 214-es repülőszázad (am. sor.)
Szerelem és háború 20.15 Légifarkas (am. sor.)
Nukleáris támadás 21.10 Twln Peaks titka (am. sor.)
Az orchideák átka 22.10 Sípszó - focishow 23.05 Tutti Frutti 23.55 Hirek
0.10 Playboy Late Nlghl 1.00 Tenisz - New Yorkból 4.00 Az ördög öröksége
(amerikai thriller) 86'' Fsz.: Gene Kelly 5.30 Power kapitány (kanadai sor.)
PRO 7
5.55 Waltonék (ism.) 6.40 Nyersbőr (ism.) 7.30 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzök Gyilkos paradicsomok 8.15 Mister Ed (ism.) 8.40 Rossz hírű medvék (ism.) 9.10 Maxwell ügynökség (am. sor.) Terápia
10.05 Nyersbőr (am. westernsor.)
Himlöváros 11.05 Az osztály feje (ism.) 11.20 Barney Miller (am. sor.)
Probléma az ágyban 12.00 Caulfield özvegyei (ism.) 12.55 Perry Mason (am. krimisor.)
A négylábú tanú esete 13.55 Rajzfilmek (ism.) Kövér disznócska Garfield és barátai 14.50 Mindig a kerékpározók (ism.) 16.35 Hirek
16.45 Harttól Hartig (am. sor)
A gyilkos hölgy és a sofőr 17.35 Rajzfilmek Szellemüzök Fenn
Casimir és tsa. Flintstone család 19.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Chili házilag 20.00 Hiradó
20.15 A River Plate-i csata
(angol háborús film) 109'' 22.35 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) Eddie nagy napja 23.35 A halálos sugarak titka
(olasz thriller) 96'' 1.20 Hirek
1.30 Mozgó kórház (am. sor.)
A nővéren semmi nem múlik 1.55 Hawk (ism.) 2.45 Hirek
2.55 Fekete vasárnap (ism.) 5.10 Hírek
5.20 A kék cseppek titka (am. sor.) Charly
00 Vld 1.00 Élő .00 Dri 10 Wi .00 Vi( 1.30 Be .00 Sp 00 Do
9.05 Francia nyelvtanfolyam -00 £,rl
9.30 Sorozat -10
11.00 John Berry (riportmúsé0® "JaJ
16.15 Mozi délnek (sorozat) ''-30 * "
17.55 Francia nyelvtanfolyam UJ® f®J
18.10 Játék a betűkkel
18.50 Európai kultúra
19.00 Állatmagazin
19.30 Belga tévéhíradó
20.00 A törvény nevében
21.30 Éjszakai teherhajó
22.10 Francovizló
(sanzonfesztivál)
0.20 Tévéhíradó
0.45 Arab kulturális műsor
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Krlstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
12.25 Hírek 12.30 Magazin 13.00 Vadmacska (brazil soroza 13.25 Blm-bam-bino 18.05 Hirek
18.10 Lou Grant (amerikai sora 19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hirak 19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Kennedy (am. tévéfilm, II 22.35 Hírek
22.45 Küzdősportok magazln|a 23.40 Devil''s Hill (olasz film) 1.20 A törvény fegyverei (am a 2.05 Hirek
PRO 7
A River Plate-i csata
angol háborús film
Mi
Hans Langsdorff (Petsjbbr Finch), a Gráf Spee páncélhajó ka-j^ pitánya 1939-ben - tíz nappala (''/> háború kitörése előtt - titkos fel- jze| adatot kap. Az Atlanti-óceán déli e|y részén ellenséges kereskedelmi pf hajókat kell megsemmisítenie... Feladatát sikerrel végrehajtja, az érintett államok hadihajói azon-ban vadászatot indíta- on , nak a Gráf Spee ellen. ÉU.IÖF
TŰKOR KAVEHAZ
NOVEMBER 22.

SUPER CHANNEL
7.D0 Pirkadat
9.10 Egyveleg
3.00 Japán üzleti élete
1.30 A holnap mögött
1.00 Egyveleg UO Vldeokllpek Í OO Élő vldeoshow
.00 Dráma
Wyatt Earp (am. sorozat)
110 Vígjátékok vitriné
1,30 Belföldi magazin
.10 Sport
,10 Dokumentumfilm 00 BBC-hiradó
,S0 Éjszakai látogató (am. film)

EUROSPORT
Labdarúgás Motorsport Kosárlabda Ökölvívás Sporthírek Motorsport f,30 Eurosport-hirek I Ökölvívás l Nemzetközi sport ÍS0 Eurosport-hirek

SCREENSPORT
at)
.10 Lóerők
,11 Autóverseny Atlantából 10 Copa America 10 Lóverseny Franciaországból 10 Német motorsport iza« 30 Forma-1 10 Golf az USA-ból
10 Argentin futball
11 Vízisportok magazinja 11 Pllote
10 Copa America 10 Nemzetközi sportmagazin 10 Starti / Forma-1
IJ0 NBA - amerikai kosárlabda-i bajnokság
1/1
sor.
ka-al a feldéli
snie. , az :on
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek /Katts és kutyája (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Arséne Lupin (ism.) 12.15 Belföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.55 Popeye(ism.) 14.00 Guidenburgok öröksége (sor.) 14.45 A holnap mesterei (sorozat) 15.05 Raccoons (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Sara, a kis hercegnő
(sorozat) 16.30 Minikviz 17.00 Mlnlhírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.10 Rólunk van szó 18.30 Trapper John M. D.
(amerikai sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Az öreg (krimisorozat) 21.35 Amerikai álom (am. film) 23.20 Sport
23.40 Zardoz (angol sci-fi) 1.20 Hirek
OSZTRÁK 2
16.05 Művészlexikon 16.15 Három áruló (am. western) 17.30 Csodák az állatvilágból 18.00 Slmpsonék (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Look
21.15 Schilling - magazin 22.00 Híradó 22.30 Művészek és nézők 1.30 Asszonyok lázadása (am. film) utána Hírek

SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyeil 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Hazzard megye lordjai (ism.) 11.05 Mlke Krüger-show (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo(ism ) 14.00 Dlno
14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Charlle Lutz 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Jane új hódolója Daphne olasz hetet hirdet a kávézóban. Jane még mindig bánkódik Mike miatt, de már akadt egy új hódolója Gino személyében. 15.35 Teleüzlet 15.50 Magas bozót (am. sor.)
A parancs, az parancs 16.45 Cannon
(amerikai krimisorozat) Üzlet a félelemmel 17.45 Az Addams család (amerikai sorozat) Lurch, a popsztár 18.15 Blngo- játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Autóversenyek (ausztrál krimi) 98'' Fsz.: Stacy Keach 21.55 Hirek, Időjárás 22.05 Vaskereszt
(NSZK-angol film) 127'' Fsz.: James Coburn 0.20 Hírek, Időjárás 0.25 Pucéran Bajorországban (NSZK erotikus film) 81'' 1.50 Műsorismertetés
Cannon
amerikai krimisorozat
leg Lucas (Julié Adams, eter jaj felkeresi Cannont és arra hogy kutassa fel eltűnt fér-A házaspár a mexikói határ (lében óriási farmot tart fenn, "ftetcsak nemrég vásároltak. elmi em kívánt látogatók miatt Lucas magánőrséget állí-lel, melynek vezetőjéül Bur ket (Clu Culager, _ 15 épen) bízta meg. 16.45
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 8.45 Fűben-fában
Természetgyógyászati magazin
9.00 Dallas
Amerikai filmsorozat Samantha döntése (Ismétlés: este, 20.20) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Clgánymagazln 15.25 Képú|ság
15.30 Walt Disney bemutat|a (ism.)
1. Kacsamesék Az eranygyapjú
2. Nehéz napok a Föld nevű bolygón
Amig a halál el nem választ
3. A Csipet csapat Boszorkánybosszantó
17.15 Közlemények - előzetesek 17.20 „Trafflcjam"
Könnyűzenei klvánságadó 17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 19.00 „Maradjatok meg szeretetemben...''''
Keresztény életkérdések 19.05 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 19.15 Közlemények - előzetesek 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Dallas
Amerikai filmsorozat Samaniha döntése (ism.) Ellie - Barbara Bel Geddes (Dallos Szilvia), Jock - Jim Davis (Gera Zoltán), Bobby - Pat-rick Duffy (Csankó Zoltán), Samantha - Linda Gray (Szerencsi Éva), Jockey - Larry Hag-man (Kránitz Lajos), Pamela -Victoria Principal (Simorjay Emese), Lucy - Charlene Til-ton (Balogh Erika), Ray - Steve Kanaly (Melis Gábor) 21.15 Panoráma
Világpolitika percről percre (Ism.: szombat, TV1 13.00) 22.20 Tíz után... 22.45 Beszélgetés a színházról 23.25 Samuéi Beckett: Godot-ra várva Szereplők: Koltai Róbert, Jordán Tamás, Helyei László, Lu-káts Andor, Helyei Áron 1.50 Késő esti híradó 1.55 Antenne 2-híradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya és Dömsödi Gábor
16.20 Hirek - Műsorelözetes -
Időjárás 16.30 Délutáni filmajánlat Clarence
Angol tévéfilmsorozat VI/5. rész
Clarence - Ronnie Barker (Bodrogi Gyula), Travers - Jose-
Shine Tewson (Hacser Józsa) trői hatra A TV2 zenés tájékoztató műsora Benne: Dominó Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek
A rongybabák kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Kaland az ormányosokkal 18.15 Telesport
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Repülőtér
NSZK tévéfilmsorozat A pénzeskoffer 50'' A főszerepben: Charly - Hansjörg Felmy (Fülöp Zsigmond), Wolf - Ezard Hausmann (Végvári Tamás) 20.00 NocsakI...
Szatirikus riportműsor 20.20 Férfi-gond
Lehet-e segíteni az impotencián?
20.35 Népzenei magazin 21.10 Az én mozim
Friderikusz Sándor műsora 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt... 22.50 Tedd a szörnyet a címoldalra I
Olasz-francia játékfilm 87'' (1972)
Bizzantí - Gian Maria Volonte (Balkay Géza), Rita - Laura Betti (Soproni Ági)
„A festészet a dolgok végtelenségével foglalkozik, amit a természet nem tud megvalósítani."
(Leonardo da Vinci)
„Csak az erényes ember bír oly tulajdonokkal, melyek érdemessé teszik a barátságra."
(Pellico)
C Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
~íi _..........
sz
OMBAT
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör
Tel.: 138-7985 . 9.05 Irodalmi jegyzet 9.10 Csángó magyar népművészek
énekelnek és muzsikálnak 10.05 Ismét-a javából I
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.00 Déli Krónika 12.30 Pezsgő álmok 13.05 Klasszikusok délidőben
Zeneparádé 14.10 Szaván fogjuk!
Merész kijelentések nyomában
14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt!
Budai Ilona műsora 15.05 Csorba Győző versei 15.10 Új Zenei újság 16.00 168 óra
Tel.: 138-7901 és 138-8912 17.30 Túl az Óperencián
Négy földrész muzsikája Amerikai Egyesült Államok Egyetemi városok, kortárs zene 18.00 Esti Krónika
18.20 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 18.45 Miska bácsi negyedórája 19.05 Közvetítés a Komáromi Jókai Színházból Caligula
Háy Gyula komédiája
21.21 Koncz Zsuzsa énekel 21.45 Verselt elmondja: Csorba
Győző
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.35 Zenekari muzsika 23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.05 Hangversenymúzeum
Ellsabeth Schwarzkopf dalestje Rómában 23.45 urh-n: A Klng''s Slngers lemezeiből 24.00 Hirek. Időjárás
12.00 12.05
12.30
PETŐFI
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.20 Mónika Henking és Maria Grazia Filippi spanyol szerzők műveiből játszik 8.50 Emlékezetes előadások a Magyar Állami Operaházban 10.00 Hangfelvételek felsőfokon 11.09 Kamarazene Hirek. Időjárás A Magyar Rádió énekkara Schuman-kórusokat énekel Follow me - 30/28. (ism.) 12.45 A Volce of America sorozata
nyelvtanulóknak 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 Francia operákból 15.05 Lemezbörze helyett 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Új kamarazenei felvételeinkből
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél 5.30 Kakukk. Tel : 138-7776 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 Sportszombat 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Kopogtató
8.30 Népszerű muzsika - világhírű előadók 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Rácsos panoptikum
A felbujtó 10.00 Ha még nem tudná. Novemberi tudományos mozaik 10.30 BemutaflukMomót és lemezét 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szombat délelőtt
Tel.: 138-8766 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás
13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés
14.00 Más-kép(p)
14.55 Vanezigy!
15.00 Hirek. Idö|árás
15.03 Tudósítás bajnoki labdarúgó-
mérkőzésekről 15.10 Magyarán szólva 15.25 „Egyik kutya, másik eb" 16.00 Vegyes egyedül 16.50 Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről és vízilabda-mérkőzésről közben:
17.00 Hirek. Időjárás 18.00 Europódltim 18.30 Slágerlista 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Török Erzsébet csillagai
20.06 A magyar rock archívuma
A Metró együttes felvételeiből 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Legénybúcsú. Részletek Os-
car Strauss operettjéből 22.40 Derűre is derű
Lángban álló szív (ism.) Kopányi György hangjátéka 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Akit érdekel
16.40 Az I Musici di Roma Kamarazenekar felvételeiből 17.20 „Hajnal hasad, csillag ragyog..."-II/2. 18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Klasszikus kamarazene 20.30 Mindennapi irodalmunk 21.00 Zenekari muzsika 22.15 így láttam Bartókot 23.07 Az aranypolgár
Lövik Károly regénye 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 Szombatról vasárnapra
RTL PLUS
6.00 Rajzfilm
6.15 Ormányok (am. rajzfilmsor.)
Louis és a többlek 6.40 Transformers (am. sorozat)
A sötétség öt arca 7.00 Mesék a nagyvilágból (sor.)
Rablóbanda 7.30 Kedves Bili nagybácsi (sor.)
Hősök születése 8.00 Konfetti - gyerekeknek Flintstone kölykök Maci Laci 9.20 Klack-játék 10.05 Jetsonák (am. rajzfilmsorozat)
A két George 10.30 Turbo Teen (am. rajzfilmsor.)
Mikro-teen 11.00 Pókasszony (am. sorozat) Sárkányok birodalma (sor.) Rude Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.35 He Man (am. rajzfilmsorozat) Olimpia
13.05 Mutánsok (am. rajzfilmsor.)
Mámor, kő és vas 13.30 Super Mario Brothers (sor.)
Akadémia 14.00 Ragazzi - magazin 14.35 Katts és kutyája (am. sor.)
Szerelem az első lövésre 15.05 B. J. és a medve (am. sor.) 16.00 Forró nyeremény 16.50 Tenisz - összefoglaló 17.45 Tenisz - New Yorkból 21.00 Gyilkosság a hobbija (am. sor.)
Gyilkosság telefonon 22.00 Minden, semmi, vagy - játék 23.00 Érettségi vizsga az Iskolapadban (NSZK szexfilm) 82'' 0.30 Desiderla
(olasz-NSZK szexfilm) 100'' 2.15 Férfimagazin 2.50 Érettségi vizsga az iskolapadban (ism.) 4.15 Desiderla (ism.)
PRO 7
5.50 Kaland a vadonban (dok.-film) 6.15 A kilencvenes évek (am. sor.) 7.05 Gyerekek szigete (am. sor.)
Hall engem? 7.30 Adderley (amerikai sorozat)
Mint a macska 8.20 Muppet-show (am. sorozat) 8.45 Kedves Biber (am. sorozat)
A legjobb apa 9.10 Egy úr az űrből (am. sor.)
Szindróma 9.35 Barney Miller (ism.) 10.05 Bili Cosby-show (ism.) 10.30 Mozgó kórház (ism.) 11.05 Hardcastle és McCormick (amerikai akciófilm-sorozat) Új áldozat 11.55 A River Plate-i csata (ism.) 13.55 A kilencvenes évek (ism.) 14.55 A vidám falu
(NSZK filmvígjáték) 83'' 16.30 Dowling atya titkai (am. sor.)
Gonosz szellem 17.25 Hirek
17.40 Meghívó dicsőségre
(amerikai sorozat) 92'' 19.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Kézügyesség 20.00 Hiradó 20.15 Az utolsó csepp (amerikai krimi) 110'' Fsz.: Mel Gibson 22.30 Jelszó: Szalamandra (amerikai-angol-olasz krimi) 96'' 0.20 San Francisco utcáin (ism.) 1.15 Hirek
1.25 Mozgó kórház (am. sorozat)
Szabadság 1.50 A halálos sugarak titka (ism.) 3.30 Hirek
3.40 Perry Mason (ism.) 4.30 Hirek
4.40 Bajnokok (angol sorozat)
A kísérlet 5.30 A kék cseppek titka (am. sor.)
10.00 Nagy dokumentumok 12.00 Dél hírei 13.45 Helyesiró verseny 14.30 Mozart (sorozat) 16.15 8-12 évesek műsora 16.45 Fiatal tehetségek 17.00 Félix 18.15 A nézők írják 19.00 Objektív Európa 20.00 Bemard Pirot eredmény
delése 21.00 TF1-hiradó 21.30 Mozart (sorozat) 23.20 Karakterek - irodalmi újc ságok
MUSIC TV
13.30 XPO
14.30 RayCokes
17.00 Yo!
18.00 Rockhét
18.30 A nagy kép
19.00 Európai top 20 21.00 Szombat éjjel 22.00 Házibuli övezet 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.40 Magazin 13.00 Bim-bam-bino 16.40 P. 0. P. - magazin 17.40 Küzdősportok magazln|i 18.10 Motorsport-extra 18.30 Hirek
18.35 Bradbury színháza (am. g 19.00 Ruk-cuk- játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Vadvilág (sorozat) 21.15 A tőrvény fegyverei (sora 22.00 Mindig van egy visszaül
(amerikai film) 23.35 Csodák Ideje (ism.)
PRO 7
Jelszó: Szalamandra
amerikai-angol-olasz krh
Pantaleone ezredes meggy® lása után a titkosszolgálat alezi desét és munkatársát bízzák m a nyomozással. Matucci (Fran Nero, balra) egyetlen kiindulópon egy névjegy, amelyen szalaman látható. Az alezredes meglátoga Lillit, az ezredes barátnőjét, ak lengyel titkosszolgálat munkai sa. Bruno Manzini sze- --, repébenAnthonyQuinn.

KÖZPONT - KIALLITOTEREM - MINTABOLT: ÜZEM: Murakeres/.túr
Nagykanizsa, Ady Telefon/fax: 0036-93-
u. 68/1 >3-13-31
SUPER CHANNEL
10.00 Morris Cerullo 13.00 Egyveleg 14.00 Sport
17.00 Ifjúsági magazin 17.30 Egyveleg 18.30 Utazási magazin 19.00 Vldeodlvat 19.30 Vikendezők '' 20.00 Szerelmi viszony (ism.) 22.00 BBC-híradó 22.30 Európa-film 23.00 Sportmagazin 23.30 Ördögi parti (amerikai film)
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi motorsport 10.00 Albertvllle 10.30 Lovaglás 11.00 BeNeLux - magazin 12.00 Birkózás 13.00 Ökölvívás Tenisz Sí
19.30 Nemzetközi motorsport ,20.30 Tenisz
SCREENSPORT
9.30 Nemzetközi sportmagazin 10.00 Díjugratás az USA-ból 11.00 Német motorsport 12.00 Sziklamászó világkupa Nürnbergből
|12.30 NBA - amerikai kosárlabda-
bajnokság 14.00 Argentin futball 15.00 Golf Spanyolországból 17.00 Lóerők
IS.OO Öreg autók versenye :%00 Copa America / Ökölvívás 22.00 Sumobajnokság Nagoyából 23.00 Lombard Rac Rali 23.30 Baseball
Az üvegszemű
NSZK krimi
ll > A londoni Odeon Színház tán-osnőit gyilkosságsorozat tartja k ittegésben. A Scotland Yard felkelője, Perkins (Horst Tappert, %a) és asszisztense minden n setben egy üvegszemet talál a °pt színhelyén. A biliárdklub ismer-íjele is üvegszem. A nyomozás olyan bizonyítékokat talál-amelyek kokaincsempészésre lánykereskedelemre utalnak. Arthur szerepében .. „ ibert von Meyerinck. tU.lu
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Slmpsonék (ism.) 9.30 Iskolatévé
11.00 Három áruló (amerikai film) 12.15 Természetfilm 12.30 Halló, Ausztria-halló, Bécs! 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Ma esküszik a férjem
(NSZK film) 15.10 Pályaválasztási tanácsadó 15.30 Salamon király mondásai 15.35 Szellemüzök (sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minlhirek 17.10 Kvizmüsor 17.35 Rövidfilm 18.00 Hirek 18.05 Labdarúgás 18.30 Trapper John M. D.
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Népzene
22.00 „Arany" lányok (sorozat) 22.25 FBI gyilkosok (amerikai film) 23.55 A hét mesterlövész bosszúja
(amerikai film)
OSZTRÁK 2
14.15 Müvészlexlkon 14.25 Berlioz: Requiem 16.00 A bécsi stúdió miisora 16.45 Évfolyam
17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 KI akar engem? (sorozat) 18.00 Katts és kutyája (sorozat) 18.30 Alpok-Adria magazin 19.00 Ausztria-kép 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Az anya (tévéfilm) 22.45 Hirek/Sport 22.25 Szórakoztató műsor 22.50 Slágerrevű
SAT 1
7.30 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Police Academy (ism.) 9.30 Gazdasági fórum 10.00 Úti játékok (ausztrál krimi) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.15 Fantázia sziget (am. sorozat)
Vadászláz 14.05 Pont te! (színházi közvetítés) 15.45 Privát program 16.15 Zapp-játék 16.40 Pearl Harbor (sorozat)
1941. december 7. A japán repülőgépanyahajóról elindultak a bombázók Pearl Harbor ellen. Mindenki, aki látta a közeledő gépeket, amerikai gyakorlógépeknek tartja őket. 17.45 Az Addams család (am. sor.)
A francia 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó 18.50 Quadrlga 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Az üvegszemű
, (NSZK krimi) 84'' 21.50 Hirek, sport 22.00 A profik (angol krimisorozat) Próbaidő
Bodie és Doyle jelentkeznek annál a szervezetnél, amely bérgyilkosokat képez ki. Itt találkoznak egy kollégával, ami komoly nézeteltérést okoz az osztályon. A szervezet kizárólag egykori titkosügynökökből verbuválja embereit. 23.00 Iskolás lányok - riport XI.
(NSZK erotikus film) 0.25 Pucéran Bajorországban (ism.) 1.55 Iskolás lányok - riport XI.
(ism.) 3.15 Műsorzárás
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamit I Mesék Napkeletről, Napnyugatról
Amerikai mesefilmsorozat 7.55 Jó reggelt ad|, Istenemi Metodista gyermekműsor 8.00 Follow mel (ism.) 8.30-
11.00 Korhatár nélkül 8.30 Darazsak a kaptárban
Csehszlovák filmsorozat VII/3. rész: Az ellenfelek 9.00 Álmodozó Károly Svéd rajzfilmsorozat XII/3. rész: Betegen 9.05 Fonlocska és bajuszos anyóka
Szovjet rajzfilm 9.15 Cimboráljunk I 9.30 ÁSZ - Dunaújváros 10.30 Hol-ml?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 13.00 Panoráma (ism.) 14.00 Zöld béka
14.30 aki A-t mond, mondjon B-t Isi
Közlekedésbiztonsági magazin
15.00 Bemondóportré
Takács Mária, Tamási Eszter és Kovács P. József 15.50 Képújság 15.55 Zenélő filmkockák
Funny Face (Mókás arc) Amerikai film (1956) 103'' Szereplők: Fred Astaire és Audrey Hepburn Magyar hangok: Újréti László és Kútvölgyi Erzsébet 17.45 Útban 2000 felé 18.15 Gyereksarok
Pumukli kalandjai A gumikacsa
NSZK-magyar gyermekfilmsorozat 18.45 Mezítláb
Iparművészek a divatban 19.15 Mini klip-mix 19.30 Hiradó 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Krimiben tudós?
Játékos bűnügyi vetélkedő 3. rész: Vérkereszt, avagy Ahogy gyilkolni akartok 21.55 Vastyúk Is talál szeget
A L''art pour l''art társulat műsora
22.35 Rejtélyes randevú Utazási vetélkedő 23.15 A forradalom alsószoknyái II. Mirabeau szuronya
Francia film 92'' 0.45 Késő esti hiradó
7.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
10.05 Prizma - Életmódmagazin
Csámborgó - Pécs 10.30 Nem csak zöldség 11.00 Klasszikusok ra|zfllmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat A kabócák hangversenye 11.25 A Magyar Rádió Gyermekkórusa Franciaországban 11.55 Madármaszkos vadászok NSZK ismeretterjesztő film 12.55 Humánum
A pécsi körzeti stúdió műsora
Műsorvezető: Sugár Ágnes
13.55 Hirek - Műsorelözetes -
Időjárás 14.05 Katts és kutyája
Amerikai tévéfilmsorozat Rózsa hercegnő 14.30 Útkereső
Vitaműsor kamaszoknak A pénzről 14.55 Azok a csodálatos állatok 15.10 Belső világunk
Japán-svéd ismeretterjesztő filmsorozat - VI/4. rész Bonyolult vegyi üzeműnk: A máj 16.00 Autó 2 16.25 Angol nyelvlecke
Family Album, USA 16.50 Nézze meg az ember! 16.55 Tátika
Sztárok kicsiben 17.40 Gyerekeknek Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat A nemes szarvas 18.10 Telesport
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.35 Műsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Bosszú El Pasóban
Olasz film (1968) 117'' Cacopoulos - Eli Wallach (Kristóf Tibor), Cat - Terence Hill (Újréti László), Hutch -Bud Spencer (Vajda László) 21.05 Van szerencsém!
A Humorfesztivál győzteseinek műsora 22.00 Hiradó
22.35 Kalandorok kimiljenekl
Kánya Kata társkereső műsora 23.05 Zavart lelkek
Amerikai film (1985) 108''
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
Vasárnap
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel.: 138-7915 és 138-7296 8.30 Világéra
Külpolitikai újságírók heti magazinja 9.05 Húszas stúdió 10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk (ism.) 11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális hetilapja 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Vasárnapi jegyzet 13.05 Radioton korongok 13.30 Szonda
Tudományos magazin 14.10 Müvészlemezek 15.05 A Hold Omaha Beach fölött Jean Amile regénye - II/2. 16.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót Balladák és táncdallamok -záróhangverseny 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Zorba, a görög
Részletek Theodorakisz filmzenéjéből 18.00 Esti Krónika 18.20 Francia muzsika 19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.22 Remekírók hangszalagon Mégsem lesz belőle tekintetes asszony Jókai Mór elbeszélése 20.10 Egy rádiós naplójából 21.05 Találkozásom a népzenével A mikrofonnál: Kóka Rozália 21.50 A világlíra gyöngyszemei James Joyce és Seamus Hea-ney
22.00 Késő esti Krónika 22.25 Házy Erzsébet operaáriákat énekel
23.00 urh-n:k BBC magyar műsora 23.05 Lemezmúzeum
Zathureczky Ede hegedül, Faragó György zongorázik 23.45 urh-n: Cserháti Zsuzsa énekel
24.00 Hirek. időjárás. Totó
PETŐFI

6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.15 Komolyzenei kívánságműsor 10.05 Új Zenei Újság (ism.) 10.50 Eszperantó hiradó 11.00 Európa hangversenytermeiből közben:
11.50 Hirek. Időjárás
12.34 Világhírű zenekarok játszanak
13.00 Csorba Gyözö versei
13.05 Szemle (ism.)
13.30 Palló Imre felvételeiből
14.10 Népi kultúra - egyetemes
kultúra 15.00 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. időjárás 16.05 Agora (ism.) 17.00 Kórusmuzsika 18.00 V materinskom jazlku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku
6.00 Hírek, időjárás 6.03 Dallamkoktél 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 A római katolikus egyház félórája
7.33 Vasárnapi orgonamuzsika
Seger-művek 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 A Tintanyaló és a sárkány Békés Pál nem mese ez gyermekjátéka 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Csángó-magyar dalok, táncmelódiák feldolgozásban 9.35 Oxigén 11.00 Hirek. időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta
Talabér Erzsébet és Csőr József énekel, Rigó Sándor zenekara játszik
12.44 Farkas Ferenc: Tisza partján 12.55 Benyomások a BVSC-UTE
labdarúgó-mérkőzésről 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Stúdióvllág Rádiós magazin
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Többet ésszel
15.00 Hirek. időjárás 15.03 Táskarádió
Az Ifjúsági Rádió műsora
16.00-
21.00 Poptarisznya
közben: Tudósítás a DVTK-Veszprém bajnoki labdarúgómérkőzésről és az ökölvívó-vilagbajnokságról 17.00 Hírek. Időjárás 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. időjárás 21.00 Hirek. időjárás 21.03 Egy tiszta nő - IX/6.
Thomas Hardy regénye 21.27 Társalgó - irodalomkedvelőknek (ism.) 22.24 A mai dzsessz
Paul Motian felvételeiből 23.00 Hirek. időjárás. Totó 23.03 Sporthíradó 23.10 Zenés játékokból
iitr
19.00 Hírek, időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Rossini: A tolvaj szarka -
nyitány
19.35 Hangverseny-küiöniegessé-gek
20.35 Az utolsó tokaji polihisztor:
Papp Miklós 20.55 A Berlini Filharmonikus Zenekar játszik 22.23 Rádiószínház
Tersánszky Józsi Jenő: A nagy ember (ism.) 24.00 Hírek, időjárás 0.10 Magyar előadóművészek felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Lukácsi Béla
RTL PLUS
6.00 Turbo Teen (ism.) 6.25 Flintstone kölykök (ism.) 6.40 Jetsonék (ism.) 7.05 Maci Laci (ism.) 7.30 Scooby Doo (ism.) 8.00 Gyerekeknek 9.30 Mindenki tengerre
. (angol filmvígjáték) 78'' FF Ambrose tengerészcsaládból származik, mégis valahányszor vizet lát, azonnal tengeribeteg lesz. Ennek ellenére mégis mindent szeret, ami a tengerrel van kapcsolatban. Vásárol is magának egy öreg hajót. 10.55 Művészet és küldetés 11.00 Talkshow 12.05 Coach (amerikai sorozat)
Kelly új barátja 12.35 Dad őrnagy (am. sorozat)
Békehadjárat 13.00 Az apám földönkívüli (sor.)
Jönnek az oroszok 13.30 A Munster család (am. sor.)
Hagyd békén a gondolataimat I 14.00 Titkos énem (am. sorozat) Csapda
14.25 Bevetés Los Angelesben (sor.)
Néma tanúk 14.50 Rendőrségi beszámoló (sor.) Millie
15.10 Gyilkosság Afrikában
(NSZK kalandfilm) 16.45 Német countryzene 17.50 Dr. Westphall főorvos (sor.)
Gőg 18.45 Hiradó
19.00 Tenisz - New Yorkból 20.45 Különleges nap 21.50 Tévétükör - magazin 22.30 Késői kiadás 22.50 Pompon Rouge kastély (sorozat) Casanova 23.20 Playboy Late Night 0.20 4-es csatorna 1.05 Miért nem!
(francia filmvígjáték) 91''
PRO 7
6.00 Kaland a vadonban
(kanadai dokumentumfilm) 6.30 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sor.) 7.10 Preston őrmester (am. sor.)
Hamupipőke 7.35 Vicki (amerikai sorozat)
Csodagyerek 8.00 Egy úr az űrből (ism.) 8.25 Muppet-show (am. sorozat) 8.50 A 606-os kísérlet (amerikai film) 94'' 10.30 Bili Cosby-show (am. sor.) Nőnap
11.00 Mozgó kórház (ism.) 11.25 Dowlíng atya titkai (ism.) 12.25 Vadállatok birodalma (ism.) 13.15 Meghívó a dicsőségre (ism.) 14.55 Természetesen az autóvezetők (NSZK filmvígjáték) 79'' 16.30 Hardcastle és McCormick
(ism.) 17.25 Hirek 17.45 Salambo
(olasz-francia film) 87'' 19.30 Bili Cosby-show (ism.) 20.00 Hiradó 20.15 Perry Mason
(amerikai krimisorozat) A halálos fegyver esete 22.15 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) Connor utolsó célja 23.15 Édes hölgyek
(olasz filmvígjáték) 96'' 1.00 Hirek
1.10 Harry csodálatos büntetése
(vidám amerikai sorozat) Különös ágybérlö 1.35 Kobra, ön folytassa !(am. sor.)
A mártír 2.30 Hírek
2.40 Django (amerikai western) 88'' 4.10 Hirek
4.20 Ati06-os kísérlet (ism.)
7.35 Jóga M0
9.30 Környezetvédők magazinjaB.OO 11.00 Pierre és Loup 5.00
13.10 Varieté gyerekeknek $.30 14.30 A karabély tündére (sorozil.00 16.25 Sportmagazin 7.00
17.30 II. világháború Belgiumba^ 20.00 Hétről hétre-politikaima! zin
21.00 TF1-hiradó 21.30 Hamisítók (film) 23.00 Tévéhíradó 23.20 Oball (film) 0.20 Rövidfilmek és videók
.00 I.00 30 .00 .00 .30
MUSIC TV
13.30 XPO
14.00 A nagy kép
14.30 RayCokes
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
1.30 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók

I.30 I.30 I.00 I.00 1.00
D.30 .30 !.00 3.30
TELE 5
6.40 Jó reggelt, Binol 11.00 Az utolsó félrelépés (ism ) 12.45 Beszámolók, vélemények 13.00 Műsorelözetes 13.15 Magazin 13.40 Bim-bam-bino 15.55 Lena(ism.) 17.30 Vadvilág (sorozat) 18.30 információk, vélemények 19.00 Hirek
19.15 Új bosszúállók (sorozat) 20.15 Tessék mosolyogni I 21.05 Labdarúgás 22.55 Éjszakai őrjárat (ism.) 23.45 Mindig van egy visszaút (ism
.30 9.00 1.30 1.00 (.00 .00 1.30 .00 1.30 .00 1.00 1.00 1.30
1.00
RTL]
Gyilkosság Afrikában
NSZK kalandfilm
De
Mombasa, Kenya. Alvin Tliojodei waldot életfogytiglani kénysz%tő munkára ítélték, bár ártatlannal • 5 vallotta magát. Azzal vádolják r''gy hogy megölte barátnőjét, Kariul (j|k( Csak apja, az iparmágnás his ^^ ártatlanságában. Megbízza BoL(f Roberts riportert, hogy szabadít J,'' sa ki fiát. Bobot elkíséri Alvii testvére, Rita (Júlia H K«nt) és annak férje is. 10.1 1,0
MJIillilAicCH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSÉG
Cím: Magvar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012
I
SUPER CHANNEL
3.00 Egyveleg
ja A világ holnap
3.00 írva vagyon
3.30 Turisztikai magazin
:at) 3.00 Sport
7.00 Ifjúsági magazin
an 1.30 A világ holnap
iga- i.00 Üzleti hét
1.00 Vldeodlvat
9.30 Thaiföldi panoráma
1.00 Mr. Wong titka (am. film)
12.00 BBC-hiradó
2.30 Koncert
I
EUROSPORT
130 Golf 1.30 Magazin .00 Ökölvívás 3.00 Atlétika 1.00 Si
Ökölvívás .30 SIVB
1,30 Autó-motor sport 100 Ökölvívás 130 SIVB
SCREENSPORT
TI
U)
ak
ek
(ism.)
Lombard Rac Rali Lóverseny Franciaországból Vlzlsportok magazinja Proli ökölvívás Cardlffból Augusta Masters dekád Starti / Lóerők Lombard Rac Rali Copa America Téli Olimpia, 1992 Rallba|nokságok Sumobajnokság Nagoyából Lombard Rac Rali Nemzetkőzi sportmagazin NBA - amerikai kosárlabda-bajnokság
SAT 1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Családi élet (amerikai film) 10.35 Pan-Optikum 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hirek 13.10 Tengeri varázs
(amerikai musical) 15.25 A Biblia gyerekeknek 15.30 Octopus-vállalkozás 16.15 Egy, kettő vagy három 17.00 Mlnlhirek 17.10 X-Large 18.00 Hirek 18.05 X-Large 18.30 Trapper John M. D.
(sorozat) 19.30 Hiradó 19.48 Sport
20.15 Megvásárolt menyasszonyok 21.50 Az Iszlám hangja 21.55 Szereti ön a klasszikusokat 7 22.45 Történetek, melyeket az élet
irt (tévéfilm) 23.30 A kairól liba 0.30 Hirek
OSZTRÁK 2
11.00 Koncert
13.00 Haza, Idegen otthon
13.30 Képek Ausztriából
14.15 Alfréd Rubin - portré
14.45 Kalandjaim a tenger alatt
15.30 Sport
17.20 Idősek klubja
18.00 Katts és kutyája (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
19.48 Ausztria kincsestára
20.15 Izzó égbolt (francia sorozat)
22.00 Hiradó
22.10 Twln Peaks titka (sorozat)
SAT 1
7.30 Olno(ism ) 7.55 Az Addams család (ism.) 8.20 Ollie (ism.) 8.45 Thunderal macskák (ism.) 9.10 Drops(ism ) 9.35 Zapp(ism.) 10.00 Az állatok és ml 10.30 Megbilincselt folyó 10.55 így láttuk 11.05 Az üvegszemű (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.10 Fantáziasziget (amerikai sorozat) Akik árnyékban vannak 14.05 Újdonságok a moziban 14.30 Szerencsekerék - születésnapi parti 14.55 Yuma
(amerikai film) 72'' Dave Hármon önvédelemből lelövi Sam King állattenyésztőt. Rolt, a halott elitéit testvérét szökés közben lelövik. Arch, a harmadik testvér kegyetlen bosszút esküszik Hármon ellen. 16.10 Strandkalózok (kanadai sorozat) Gonosz pillantások 16.35 Drops-játék 17.10 Fantomas
(francia tévésorozat) 18.45 Híradó 18.50 Sportklub 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Lángoló tengerpart
(olasz—francia—NSZK sorozat) 21.55 Hirek, Időjárás 22.00 Beszélgetés 23.15 Hirek, sport 23.25 A gorilla
(francia sorozat) Tőzsdei csőd 0.55 Műsorismertetés
Fantomas
francia tévésorozat
: Vibray bárónőt (Danielle Thor-Jiet) holtan találják a párizsi /szer-k műtermében. A férfit elíté-annak j azonban nem várja meg a iolják, yalást, hanem cellájában ön-<a[int tos lesz. Holtte te titokzatos 5 imények között eltűnik. Fan-1 Boí (Pierre Malet) hamar kideríti, 1 j^j ja börtön és Párizs csatorna-Ikre között össze-i átjárók vannak. 17.1U
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Menedzser Magazin (ism.) 7.30 Hagyd aludni a papát I Tom és Jerry
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) 7.55 Muzzy comes back (ism.) 8.00 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.05 Kávé habbal 8.30 Vasárnapi turmix Benne: Lutra-sorsolás Clmbórla 11.00 Álljunk meg egy szóra I 11.15 Hazanéző 12.00 Ebédeljen nálunk I
Randevú a Patkó csárdában -Tökön
13.00 A Financial Times heti üzleti
híradója 13.25 Képújság 13.30 Drehschelbe Európa Európai forgószínpad 14.00 Alpok-Adria magazin 14.30 Képes nóták 15.00 Hollywood
Angol filmsorozat Xllt/12. rész: Sztársorsok 16.00 Bűvös hatos
Játék kockákkal és filmekkel 16.40 Örömhír - A magyarországi
református egyház műsora 17.00 Walt Disney bemutatta
1. Kacsamesék
Egyszer fönt, egyszer lent
2. Nehéz napok a Föld nevű bolygón
A hot dogos ember
3. A Csipet csapat Sajtcsapda
(Ismétlés: péntek, TV115.30) 18.45 Örökségünk
Gyimesl betlehemesek 19.00 A HÉT
Benne: Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Célpont (Target)
Amerikai film (1985) 112'' Főszereplők: Gene Hackman, Matt Dillon, Gayle Hunnicut 22.15 Nulladik típusú találkozások
Sci-fi magazin 22.55 Táncvilág
Évadkezdés a győri, a pécsi és a szegedi balettnél 23.25 Képújság
0 $
A kk fekete vonallal alihúzott Időpont - emlékeztető''ós utalás: a műsorról részletes Információt kőző! a
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 9.00 Profit - Befektetési tanácsadó
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
9.20 Kéménymesék
Benne:
A barátság próbája Blga csiga repülni tanul 9.45 Szórakoztató szórakosgató
Nyelvi játékok gyerekeknek 10.00 Kánon - Vallás és kultúra 10.30 Észbontó - Ismeretterjesztő
gyermekmagazin 10.50 Néprajzi értékeink
Pománá8 edények az Avasságból
10.55 BVSC-Mávtranssped-Újpestl TE bajnoki labdarúgó-mérkő-
zás - Közvetítés a Szőnyi útról
Műsorvezető: Radványi Dorottya
13.50 Hirek - Műsorelözetet -
Időjárás 14.00 Hármas csatorna
Csúcstechnológia kózkőzelben
IV/2. rész: Kapcsolat... 14.30 SOrSok
Munkavállalók magazinja 15.30 Ml törtónt a |övő héten? 15.40 Indiánok, lappok, beduinok között
NDK dokumentumfilm Három kívánság
_ Filmmúzeum
Kabos Gyula-sorozat Pillanatnyi pénzzavar Magyar film (1938) FF 64'' 18.05 Delta - Tudományos híradó
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 Família Kft. 1535 „Illúzió nélkül"
Koncz Zsuzsa show -1991 20.25 Szépség Háza
Tévéjáték (1976) (ism.) 21.35 Ez tőrtént a héten 22.35 Telesport - Összefoglaló az NB l-es labdarúgó-fordulóról 23.30 Mozart-ciklus a Zeneakadémián -XII/6. rész: G-dúr vonósnégyes K. 387.
16.0$ 16.55
Felvilágosítás mösoriigyekben - a délutáni adás kezdetétől műsorzárásig -a 131-9799 telefonszámon
A mellékletet szerkesztette: Talpas János
12
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
Középdunántúli Gázszolgálutó Vállalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság
Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442 , KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/13-140
UJ NEV! UJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331 Postacím: 8X01 Nagykanizsa Pf,: 75
A ZALA-HOFAG KFT. 1991. szeptember 25-én megtartotta nyilvános sorsolását, melyet a Városi Televízió is közvetített.
A nyertesek névsora a nyereményekkel együtt az alábbi:
1. díj: 20.000 Ft vásárlási kedvezmény - Bognár Géza Nagykanizsa, Fenyő út 7.
2. díj: 15.000 Ft vásárlási kedvezmény - Faupl Ferenc Zalaegerszeg, Lenin út 32.
3. díj: 10.000 Ft vásárlási kedvezmény - Matók Zoltán Székesfehérvár,
Brassói út 86.
4-5-6. díj: 6 db sonkatányér, 2 db löldségsieletelS, 2 db paradicsomszele-teli, 5 db teflon kanál -Takács László Zalaegerszeg, Balatoni út 3. V/4. RnmM~Páli Lísz16 Nagykanizsa, Téglagyári út 23. [XJsS^IM _ Czeglédi László Nagykanizsa, Kazanlak krt. 11/A.
rri •• T ••
Tűkor Kávéház
AZ ÁTVITT ERTELEM -FÉNYMÁSOLÓK, TELEFAXOK, LAP TOP SZÁMÍTÓGÉPEK
SHI BA
Tanácsadás, értékesítés, szerviz. 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Tel./fax.: 93/11-541
gj TOSHIBA
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
SZMSZKV VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLETÉNEK AJÁNLATA
(Nagykanizsa, Sugár út 8.)
- Autó- és lakásriasztó berendezések árusítása és felszerelése
- MANNIBEST mesterfestő készlet 2.400,- Ft
- MANNIBEST gépkocsi-, lakástisztító- és takarító eszközök
- Zenélő gördeszka 2.900,- Ft
- Görkorcsolya cipővel 2.900,- Ft
MINDEN HÉTFŐ HERRNBÖCK HÉTFŐ!
A hét első napján 15 és 17 óra között egyes cikkek 50%-os árengedménnyel kaphatók.
f MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Király út 53.
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását. ■Lm-*-
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
Cím:
MJIÍIIÍIAieCH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Nagykanizsai Kirendeltség Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012
KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257

NYEREMÉNY-AKCIÓ!
jü3Z]
Értékes díjat nyerhet minden földgázfogyasztónk, aki a gáz-díjszámláját a Jövőben átutalási betétszámlájáról fizeti kl.
Sorsoláson vesz részt minden, i KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága ellátási területéhez tartozó fogyasztónk, aki 1991. szeptember 1. és december 31. között bármely pénzintézetnek (takarékszövetkezet, bank, takarékpénztár) átutalási megbízást ad gázdíjszámlája kiegyenlítésére, és erről üzemigazgatóságunkat értesíti.
NYEREMÉNYEK: Gold Star mikrohullámú sütő, TEFAL olajsütő, BRAUN gőzölős vasaló, 7 nyertesnek 100 m'' gázdíjkedvezmény
SORSOLÁS: 1992. január
A nyertesek névsora megjelenik a Kanizsa februári első éi a Zalai Hírlap 1992. február 1-i számában valamint megtekinthető a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága, Nagykanizsa, Király u. 2. szám alatt.
A nyeremények 1992. március 20-ig átvehetők a fenti címen.
KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatóiág*
IBI november 15, KANIZSA 25 ......(

Műsorajánló
November 15. (péntek)
14.30 óra: Találkozás a Megyei Alkotói-Díjasokkal a HSMK-ban. Vendég: dr. Németh József, a Zala Megyei Múzeumok igazgatója.
November 16. (szombat)
November 17. (vasárnap)
November 20. (szerda)
18 óra: A Nap-Isten nyomában, egyiptomi, perui útibeszámoló a HSMK-ban.
November 21. (csütörtök)
16 óra: Gyermekteaház: a Rózsa úti iskola műsora a HSMK-ban.
17 órakor: „Életet az éveknek". A Kanizsa Táncegyüttes és az általános iskolai csoportok műsora időseknek a Móricz Zsigmond Művelődési Házban.
18-23 óráig: Rock and roll klub, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
17 óra: Márffy János karika-turista-grafikusművész december 8-ig tartó kiállításának megnyitója a Helyőrségi Klubban.
19 óra: Zoltán Erika koncertje a HSMK-ban.
VÁROSI TELEVÍZIÓ
Mozicsatorna
10-12 óráig: Számítógépes játékok és videó gyermekeknek az Erkel Ferenc Ólajipari Művelődési Házban.
15 óra: Vasutas Nyugdíjas Klub közgyűlése a Kodály Zoltán Művelődési Házban. 17 óra: A Vasutas Kertbarát Klub programja a Kodály Zoltán Művelődési Házban.
(A NELKA közreműködésével)
November 18. (hétfő): 18 óra: Szupermen 4. (amerikai). 20 óra: Dühöngő majom (amerikai).
VTV-csa torna
November 15. 18 óra: Ez történt a héten.
November 17. 8-12 óráig: TV-tévé (ismétlés). November 18. 18 óra: SPORT. November 20. 19 óra: FIL-MEX KFT. műsora. November 21. 18 óra: TV-tévé műsor (részletes program a műsormellékletünkben).
Az elmúlt héten Békés András rendezésében, a budapesti Nemzeti Színház vendégjátékaként Reginald Rose: Tizenkét dühös ember clmü darabját nézhették meg a kanizsai színházkedvelők a HSMK színháztermében.
APOLLÓ FILMCENTRUM
Stúdiómozi
Apolló Filmszínház
Előadások kezdet: 16, 18 és 20 óra.
November 15-18.: Kebelbarátok.
November 16-17. 14 órától: Belevaló papa-pótló. November 19.: A király ágyasa.
November 20-21.: Kipurcant a bébicsősz, de anyának egy szót se.
Előadások kezdete: 16.30, 18.15 és 20.15 óra. Csütörtök: filmbarátok napja. November 15-18.: A király ágyasa.
November 19-20.: A bronxi halálosztó, „B" bérlet. November 21.: Ébredések „A"-bérlet.
Erotikus videofilmek 20.15 órától, 18 éven felülieknek! November 15-21.: Lolita. Matiné
November 17.: Asterix Britanniában. (14 óra)
TŰZVÉDELMI KERESZTREJTVÉNY
A Magyar Tűzvédelem történetéből idézünk neveket és mozzanatokat a rejtvény vastag betűs soraiban.
Vízszintes: 1. A II. világháború előjeleként rendeztek ilyet 1935-
ben hazánkban (zárt betűk: O, M, O) 13. Menyasszony. 14. Ámbár. 15. A torkán leereszt. 16. A fejet a törzzsel összekötő testrész. 18. Tied - németül. 20. Mutatószó. 21. Zsargon. 23. Hibáztat. 25. Ta-
tabánya környékén Alsó- és Felső-is van belőle. 27. Cselekedhetné. 29. Élen. 31. NM. 32. Női név. 33. Rovat a kérdőíveken. 35. Hullik. 38. Dudahang. 39. Női név. 41. Versz. 43. Siess! - németül (Eile). 45. Szerszámmal földbe tette. 47. Püfölj I 49. Szép hangot bocsát ki. 51. Vásárol. Í3. 1000 grammonként kimért. 55. Ez a másik, ha az egyik kutya. 56. Elöl. 58. Arab államfő. 60. Parancsnok - rövidítve. 61. Bortermő vidék. 63. Férfi - és női becenév is lehet. 65. Nobélium és rénium vegyjele. 67. Nagyon jól - bizonyos korosztályoknál. 69. Lejegyzőn. 71. Pénzt költ. 72. Az ő szorgalmazására vásároltak Hévízen 1938-ban tűzoltóüdülőt (zárt betű: L).
Függőleges: 1. Zárószerkezet. 2. Vércsatorna. 3. Ebbe a bajorországi helységbe hurcolták a budapesti tűzoltószereket a n. világháború elvesztésének nyüvánvaló-vá válásakor. 4. Luxemburgi, norvég és osztrák autók jele. 5. Tartón. 6. Régies indulatszó. 7. Nyelvész, János, az utónévkönyv szerzője. 8. Becézett női név. 9. Éppen csak hogy élő. 10. Szovjet re-pülőgépmárka. 11. Honfoglalás kori fegyver. 12. Autókerék része. 17. Ittrium, oxigén és erbium vegyjele. 19. Battéria. 22. Ránc.
24. Kellene. 26. Alezredes - rövidítve. 28. Távolkeleti mértékegység. 30. Padlóra küld ellenfelet. 34. Földbe reit. 36. Világra hoz. 37. Díszes kendőcske. 38. 1936-ban tűzrendészeti törvényt fogadtak el, melynek az év törvényei között ez volt a sorszáma (zárt betű: I.) 40. A sivatag hajója. 42. Vadon élő lófajta, de ha van egy Takács nevű ismerősünk, azt is becézhetjük így. 44. A végrehajtást küátasba helyezed. 46. Szövetséges Ellenőrző Bizottság. 48. Az 1930-as népszámlálás szerint az önkéntes tűzoltók e városban segítettek a legnagyobb arányban a hivatásos osztagoknak. 50. Debrecen melletti településre való. 52. Belát, a mondás szerint ezt teszi az okosabb. 54. Betűt róni-e? 57. Tüzelne. 59. Kérdőszó. 62. Bróm és tallium vegyjele. 64. ANÉ. 66. Szaglószerv. 68. Szigetlakó nép. 70. Tojás - németül.
Nyeremények: Tűzvédelmi témájú könyv, Szent Flórián szobor, Flóriánt ábrázoló korsó és negyedéves Kanizsa újság előfizetés. Beküldési határidő: november 30.
Tűzoltóság Városi Parancsnokság Kossuth tér 25.
1 26 ( KANIZSA ] 1991. november IS.
Benzinhiány áremelés után?
Azt ma már türelmesen elviselik az autósok, hogy kitartó munkával sikerült az üzemanyagok árát a „taxisblokád" előtt kívánt mértékre feltornázni. De az már mégis csak bosszantja őket, ha emelt áron sem kapható benzin, mert Kanizsán a múlt héten néhány napig szinte mindenhol az „Üzemen kivül" tábla fogadta a kiszáradó benzlntankokat. Mit mondanak erről az illetékesek?
Horváth Ferenc, a MOL Rt. Vas és Zala Megyei Üzemigazgatóságínak vezetője:
- Az egerszegi, a kanizsai, sőt a letenyei töltőállomásokat egyaránt érintette az üzemanyaghiány. A központunktól kapott információink szerint a MÁV-nak tartálykocsi-problémái vannak, ezért az üzemanyag nem jut el azokra a helyekre, ahol vasúti beszállítások vannak. így a zalaegerszegi finomítóba és a vépi telepünkre.
Mai információim szerint (nov. 7. csütörtök) Egerszegre még mindig nem érkezett meg a Fehérvárról feladott kisegítő szállítmány. Áthidaló megoldásként a vépi telepünkről segítünk be Zala megyének. A mai napon Keszthely és Hévíz térségébe szállítottunk tartálykocsival üzemanyagot, igaz minimális mennyiséget.
A magyar állami vállalatok jelentős része napjainkban az átszervezés, s a privatizáció időszakát éli. Ezek közé tartozik a zalai állami élelmiszer-kereskedelem is. A szervezési változásokról a cég első számú vezetőjével, Pataki Károllyal beszélgettünk.
• Igaz-e a hír, hogy a 40 éves Zala Megyei Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat részvénytársasággá alakult át?
- Igen. A privatizáció felé vezető út első lépcsőjeként 1991. október 1-i visszamenőleges hatállyal részvénytársasággá alakultunk át. Az új jogutód cég rövid, jól csengő neve: ZÉTA Kereskedelmi Rt., változatlanul nagykanizsai székhellyel. A részvénytársaságba az előprivatizáció során nem érintett 10 főnél több dolgozót foglalkoztató számos üzlet, a központi irányítás, az Ady úti nagykereskedelmi raktár és karbantartó részleg, valamint a zalaegerszegi kirendeltség tartozik - mondta bevezetőben az elnök ügyvezető igazgató.
• Miként alakul az rt. vagyonának megoszlása?
- Az Állami Vagyonügynökség közel 400 millió forint vagyonértéket hagyott jóvá. Ez három részre fog tagolódni. Az rt. tagjai lehetnek a dolgozók, akik 50 százalékos értéken jegyezhet-
A helyeztünk jelenleg az, hogy az 1200 tonnás tároló kapacitásunkból a kiadható mennyiség nulla.
- Mi lehet a megoldás?
- Addig, amíg Székesfehérvárról az úton levő négy vasúti tartálykocsi meg nem érkezik, innen a vépi telepünkről próbáljuk meg ellátni a zalai térséget. Ma 50 ezer litert adtunk át. Persze ez csak egy időleges megoldás.
- Csak ebben a két megyében jelentkezik a benzinhiány?
- Nem, sajnos való igaz, hogy minden telepünkön, ahová vasúti beszáEítás van, jelentkeznek ezek a gondok.
Böldl László, a MÁV Szombathelyi Igazgatóságának képviselője:
- Utánanéztem a Vépre induló szerelvényeknek. 1-én, 3-án és 5-én összesen 60 vagonból álló szerelvény indult el Almásfüzitőről.
nek részvényeket. Itt mintegy 5 százalékos tulajdonosi hányaddal számolunk. A bonyolítás már megkezdődött. A tulajdonosi körbe tartoznak településenként a helyi önkormányzatok, a belterületi földingatlanok értékével. Ezek mértéke 12 százalék. A fentmaradt több mint 80 százalékos többségi hányad tulajdonosa az ÁVÜ, amely rövid időn belül ezt a vagyonrészt értékesíteni kívánja. Ennek egyik lehetősége a tőzsde, a másik pedig a tender kiírás. Nálunk a jövő év közepére ez utóbbi várható. Az új fő-tulajdonos valószínűleg olyan nyugat-európai cég lesz, amely hazánkban komoly kereskedelmi hálózati láncot kíván kialakítani. E tekintetben már folytattunk tájékozódó tárgyalásokat, a döntés azonban majd az ÁVÜ-t illeti.
• Hol tartanak az előprivatizációval?
- 1991-re több mint harminc egységet hirdettünk meg. November 10-ig két versenytárgyalásra került sor, amelyek során tucatnyi 5 fő alatti személyzettel rendelkező üzletet értékesítettünk. Eddigi értékesítési eredményeink jobbak az országos átlagnál. November 6-án például csak egy boltunk nem kelt el. A kis üzletek többségét a korábban is ott dolgozók vásárolták meg. Kíváncsian várjuk az 5-10 fős egy-
A 140 km-es távot figyelembe véve mindegyik határidőn belül megérkezett. Kétnapos határidőnk van a szerelvények továbbítására, de ebben a három napban 8 óra volt a leghosszabb szállítási időnk. A vépi telepen a forgalomirányítás jelentése alapján mondhatom, hogy a tartálykocsik lefejtésével sem volt gond.
- Önök szerint akkor mégis miért nincs benzin?
- Korábban voltak olyan problémáink, hogy pályafelújítási munkákat végeztünk a szállító vonalon, de ez ma már nincs, sőt a szerelvényeknek elsőbbséget adunk.
Az nem lehet igaz, hogy a MÁV vonóerő hiányában nem tudja elvégezni a szállítást, hiszen jópár mozdonyunk kapacitását sem tudjuk kihasználni.
ségeink decemberi versenytárgyalásait, amelyek során több külső vállalkozóra is lehet számítani. A többi szerződéses és bérletes üzleteinket az előprivatizáció a szerződés lejáratakor érinti.
• Mi történik az előprivatizáció során felszabaduló munkaerőkkel?
- Ezen boltvezetők, boltvezető-helyettesek, pénztárosok és eladók egy részének számolnia kell a felmondásra és a végkielégítésre. A jó munkaerőket minőségi cserékkel a megmaradó 10 fő feletti létszámú egységekbe helyezzük át. Az rt.-nél a jövő év elején tervezünk egyéb létszámgazdálkodással összefüggő változást is, így a részmunkaidőben, négy-hat órában történő foglalkoztatást - persze, ha a kereskedelmi forgalom az ideihez hasonló kedvezőtlen irányzatot mutat. Ez a hálózati dolgozók mintegy 10-20 százalékát érintheti. Az rt. igazgatóságának szeme előtt a
\ IIM.OI I LVI/MiL-klSZÍ TI.S reális áron, közületeknek is. kérjen ajanlatot! 17 óráin: 13-040 16-12 mellek. I tana: Hajdú, Naj;\kani/sa, /cniplcn <>/,\.
* * *
A kört nem sikerült bezárni, de talán nem is szükséges, hiszen különösebb kommentár nélkül is lehet következtetéseket leszűrni a két nyilatkozatból. Egy biztos, hogy a benzin azért nem párolog olyan gyorsan ilyen kis országban sem, hogy ekkora távolságokon egyszerűen csak elillanjon. Mindenesetre felelősök hiányában az alacsony oktánszámú benzin miatt Kanizsa útjain egyre több a csörgő-kígyó...
Megjegyzés:
Közvetlenül lapzárta előtt még-egyszer körbejártunk benzinügyben. A kutasoktól kapott információk szerint múlt hét keddjétől akadozik az ellátás. Normál benzinből, keverékből és gázolajból van elég, a gondol a 92-es és 98-as oktánszámú üzemanyag hiánya jelenti. Szombat (nov. 9.) délután 92-esből érkezett ugyan szállítmány, de ez is lényegesen kevesebb volt a megszokottnál.
na-lm
profit-orientált gazdálkodáson túlmenően a tisztességes mentalitású, a vevőket messzemenően kiszolgáló dolgozók tekintetében a kenyér, a megélhetés biztosításának célja lebeg!
• Mikorra tervezik a működési struktúra átalakítását?
- 1992. második negyedévében.
• A jövőben helyileg hogyan alakúi a cég központi irányítása?
- Az egységes, megkülönböztethető és racionális hálózat kialakításához feltétlenül szükséges, hogy a központi irányítás egy helyen legyen. így a korábbi három kanizsai, a Király úti, a Fő úti és az Ady úti épületekben lévő központi osztályok, csoportok is az Ady Endre út 1. sz. alatti épület első és második emeletére költöznek. Terveink szerint így 1992. februárjában már együtt lesz itt a teljes irányító apparátus.
Tihanyi István
Szeretettel meghívjuk
MÁRFFY JÁNOS
grafikusművész „Korunk és kórunk" című
karikatúra-kiállításának
ünnepélyes megnyitójára 1991. november 21-én 17 órai kezdettel.
Megnyitóbeszédet mond: dr. Lőkös Zoltán, a „Vasárnapi Hírek" főszerkesztője
A cég neve: ZÉTA Kereskedelmi Rt.
Részvénytársasággá alakúit át a Zala Megyei Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat
Kétéves a Közéleti Klub
mi. november
ii*
KANIZSA
■1
Kulkay a közönségdíjas
Idén a kaposvári Csiki Gergely Színház tagjai közül a kanizsai közönség nívódíját Kulka János nyerte el. A nagy Romulus című. előadás előtt ültünk le beszélgetni a harminchárom éves színművésszel.
- Nagyon örültem a díjnak. Nem dicsekvésként mondom, de mái másodszor kaptam meg. A mostanit egy nagyon jó külsejű Zsolnay váza képében. Már úgy járunk ide, mintha haza jönnénk. Tudjuk, olyan emberek várnak itt, akik tényleg szeretnek és örülnek nekünk. Kinevelődött egy gimnazista korú közönség, aminél jobbat nagyon régen nem láttam. Korábban féltünk a kamaszoktól. Féltünk, hogy nem figyelnek, szétröhögik, szétfütyülik az előadást. Vagy a világ változott, vagy az előadások lettek olyanok, hogy tényleg érdemes odafigyelni rájuk, de öröm nekik játszani. Olyan öröm, ami a díj mellé még egy külön ajándék. Számomra különösen kedves ez a közönség. Legyűri azokat a nehézségeket, amiket a „tájba" járás jelent. Itt minden más, mint Kaposváron. Rosszabbak a körülmények, nem fér be a díszlet, nem férünk el az öltözőben. De egy jó közönség mindig elfelejteti ezeket a gondokat.
- Ezt a díjat a kaposvári színész vagy a tv-ből ismert személyiség kapta?
- Persze szeretném azt gondolni, hogy én kaptam. Szeretném azt hinni, hogy azokért a szerepekért, amiket itt eljátszottam. Hiúbb vagy büszkébb vagyok a színházi munkámra. A színészetnek a legfontosabb része az, ami a színházban történik. De a döntésbe nyilvánvalóan belejátszott a Szomszédokban eltöltött négy és fél év.
- Nem unod még a Szomszédokat?
- Azt, hogy unom, nem mondanám, mert ^mindig adódik valami megoldandó feladat
benne, ami továbblendíti az embert ezen a megszokáson, ezen az unalmon. Inkább attól félek, hogy elszürkülök benne, vagy nem tudok eléggé új, eléggé más lenni.
- Milyen darabbal érkeztek legközelebb?
- A My fair lady-re készülünk. Elég szűk lett rá az idő. Egy főpróba hét kellős közepében vagyunk és kicsit elmaradtunk a dologgal.
- Az utóbbi időben egyre több zenés darabban lát-
I hatunk. Minek ér-ized magad inkább, | prózai vagy musi-1 cal színésznek?
- Nagyon jó a kettőt keverni, mindkét félét játszani. Ideális eset, ha jut az évadban egy jó, zenés feladat is. Pedig az sokkal nehezebb, mint egy prózai szerep, mert többféle figyelmet igényel. Számomra nagy öröm tud lenni egy jót énekelni vagy kitáncolni magam. Szórakoztat. Csak hát bosszant, hogy így vén fejjel mindig fölfedeznek: „Nézz oda, tud énekelni meg táncolni." De nagyon szeretem csinálni. A My fair lady is hihetetlenül nagy öröm lesz.
- Más kapcsolatod is van a zenével.
- Nagyon szeretem a zenét. Mindenfélét boldogan hallgatok, az operától a Padödöig bármit. Állandóan kísér még az autóban is. Nemrég pedig énekeltünk egy szép dalt Ma-lek Andreával. Azóta éjjel-nappal azt hallgatom, annyira tetszik. Pedig nem szokásom ilyent mondani. Egyébként, a dalt eredetileg Barbra Streisand és Don Johnson adta elő, a címe Till I love you, s hamarosan lemezen is megjelenik majd.
- por -
Közel hatvan érdeklődő jelent meg a HSMK ifjúsági klubjában, hogy meghallgassák a K. K. K. 1991-ben végzett tevékenységének értékelését és a jövendő feladatait. A megjelentek száma jelzi, a két éve alakult egyesületnek sikerült gyökeret verni a város közéletében.
Az értékelő beszámolót Jászberényi László, az egyesület elnöke tartotta, aki bevezetőjében visszatekintett az alakulásukig. Többek között elmondta, hogy a Kanizsai Közéleti Klub még a rendszerváltás előtt, 1991 decemberében szerveződött meg. Különböző pártállású városi polgárokból, elsősorban értelmiségiekből. Politikai értelemben a rendszerváltás az országgyűlési és helyhatósági választásokkal teljesedett be, de ez/nem jelenti azt, hogy kialakult egy valódi, jól működő polgári demokrácia. A civil társadalom ilyen rövid idő alatt nem tudott megszerveződni, hiszen az előző rendszer kínosan ügyelt arra, hogy minden olyan szerveződés létrejöttét megakadályozza, ami nem az engedélyezett csatornákon keresztül jött létre. A hatalommal szemben az állampolgárnak ma sem lehetnek illúziói - mint mondta az elnök -, hiszen minden politikai akarat maga alá kívánja gyűrni a polgárt, ha az nem képes megszervezni a politikai szférán kívül eső társadalmat. Ezek után így folytatta. Az elmúlt évben a helyi sajtó gyakran tudósított a klub munkájáról. A K. K. K. igyekezett távol tartani tagságát a közvetlen politizálástól, de ez néhány esetben nem sikerült. Ilyen közvetlen politikai munkaként fogható fel a téli és a koratavaszi programok, ahol egy-egy alkalommal vendégül láttak önkormányzati képviselőket, a város országgyűlési képviselőjét, a polgármestert és az alpolgármestert. Nagy visszhangjuk volt ezeknek a „meghallgatásoknak", de ez elsősorban azért történhetett meg, mert a képviselők nem rendelkeztek megfelelő rutinnal, nem voltak hozzászokva, hogy a nyilvánosság előtt számot adjanak elképzeléseikről. Ennek ellenére a klub tagsága eredményesnek ítélte ezeket a fórumokat, és a jövőben is folytatni kívánják.
A politikai munka mezsgyéjén mozgott a helyi médiákkal való intenzív foglalkozás. A K. K. K. segítette a Kanizsa újság, a VTV, valamint az ideiglenesen működő Extra Rádió munkáját. Mindezt azért, hogy a tájékoztatás elmozduljon a holtpontról. Köztudott az is, hogy a megyei lappal nem éppen zökkenőmentesek a kapcsolatok, de a helyi tudósítókkal jó viszonyt sikerült kialakítani. A többségi vélemény szerint ez az a terület, ahol még sokat lehet tenni, mert ezek a médiák nem működnek a kívánt hatékonysággal. A város lakossága kívánta a függetlenséget ezen a területen is, most a kanizsaiak nagyobb áldozatvállalással segíthetnének, legalább úgy, hogy érdeklődnek a sajtó, televízió munkája iránt. A tények azt bizonyítják, hogy változatlanul áldozni kell azért, hogy a tömegtájékoztatás helyzete javuljon városunkban. A továbbiakban szó esett arról, hogy a klub gaz-
dasági kérdésekkel foglalkozó szakemberei véleményt mondtak a város 1991-es költségvetéséről, és minősítettek egyéb önkormányzati anyagokat. Amennyiben erre a munkára az önkormányzat és a hivatal a továbbiakban igényt tart, akkor az érintettek változatlanul folytatják ezt a tevékenységet. Ez egyben Balogh Tibor képviselő munkájának segítését is jelenti.
A testvérvárosi kapcsolatok ápolásában eredményes évet mondhat magáénak az egyesület. Az erdélyi Kovászna városa maradéktalanul élvezi a Közéleti Klub támogatását. A beszámolóból az is kiderült, hogy ami ezen a területen történik, az példa értékű lehet. (A Kanizsa hetilap rendszeresen tájékoztatja a város közvéleményét a kovásznaiak és kanizsaiak közös rendezvényeiről, tárgyalásairól.) A beszámolóban az is elhangzott, hogy a Romániáért Alapítvány kasszája kiürült.
Mivel a városnak több part-
nerkapcsolata is van, igényként jelentkezett, hogy a Közéleti Klub keresse meg ezeket a városokat, felhasználva a már meglévő személyes ismeretségeket.
A gyűlés résztvevői az 1991-es év legsikeresebb rendezvényének a klub által tervezett Kanizsai Napok-at ítélték. A hosszú és fáradságos munka árán létrejött Kanizsai Napok Alapítvány kuratóriuma jól végezte a közvetlen szervező és lebonyolító munkát, így egy jól sikerült szeptemberi hétvégével ajándékozták meg a város lakóit. Itt hangzott el az is, hogy a Közéleti Klub jelentős segítséget nyújtott a Nagykanizsai Magyar-Amerikai Társaság létrejöttéhez is. A beszámolót követő vita után dr. Dull Gábor és Balogh Tibor javaslatára megtárgyalták a helyi önvédelmi csoportok létrehozásának lehetőségét. Erről következő számunkban adunk részletes információt.
- jéel -
1 ■ KANIZSA 1991. november 15.
KI AZ ABSZOLÚT NAÍV FÉRJ?
A sorsoláson Arivóczy József, Farkas Istvánné, Kiss Róbertné, Kopár Ágota, Molnár Melinda, Papp Attila és Sámlk Ibolya
kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
A keresztrejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: november 22.
Lapunk 44. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Mások hiúsága azért elviselhetetlen, mert sérti a miénket.
Könyvajánlat
A „Múló pillanat" című regény írójának újabb nagysikerű könyve!
Megvásárolható 25% árkedvezménnyel az ALMANACH Könyvesboltban, Nagykanizsa, Zrínyi u. 20. !Kpszönjükó üojiv náíu-nfi vásárolt!
HU-MOR-ZSÁK
- Mi a különbség a katicabogár és a ZTE közt?
- ???
r- Az, hogy a katicanak het pontja van, a ZTE-nek meg csak kettő.
Ráró
(Erdei András felvétele)
KANIZSA
1991. m>\ember 15,
Üli
NAGYKANIZSAI ÁRTÜKÖR (Ft) 1991 november második heti
Cikklista Karaván 250 g Omni a 250 g Jakobs 250 g Lipton tea 37,5 Otthon kávé 200 g Garzon tea 45 g Sósmogyoró 100 g
Dél-Zala 109 157 169 51,60 45 48,90 35
Kiskanizsai ABC 113 162 - - 46,60 46,50 35
Fő úti Csemege 107 156 166 54,50 53 49 37
Eötvös téri Csemege 113 159 - 54,50 46,80 48,90 36,40
Platán sori ABC 107 153 166 55,50 46,60 49 37
Thury úti ABC 107 162 - 51,60 45 49 35
Hevesi úti ABC 101 163,50 169 55,50 39 49 37
Zemplén úti ABC 113 162 166 51,60 46,60 48,90 40
Gyermekünk
Bizonyos tanulási zavarok okai érzékszervi és mozgásos funkciók fejletlenségében, illetve ezen funkciók integrációs zavarában keresendők.
Az ilyen problémával küzdő gyermekek még 6-7 éves koruk között is gyakran mutatják az alábbi tüneteket:
O Általános ügyetlenség tapasztalható mozgásukat megfigyelve. >«^Nagy mozgásukra jellem-tííző, hogy
- képtelenek arra, hogy ellenkező kezüket és lábukat egyszerre mozgassák
- képtelenek féllábon szökdécselni
- képtelenek arra, hogy a talpuk külső élén járja-
Amit a tanulási zavarok megelőzéséről tudni kell...
nak, miközben a karjuk mozdulatlanul marad az oldalánál
- képtelenek arra, hogy a lábukat térdben behajlítva a másik combjuk mögött tartsák
^Nehézségek mutatkoznak i/az ujj olyan finom mozgásainak kivitelezésében mint:
- koordinált ujjmozgás
- ujjak gördülékeny zárása kezdve a kisujjal
- hüvelykujj hegyével megérinteni minden más ujj hegyét, miközben 1-4-ig számolnak.
>Nehézség abban, hogy a karjukat tenyérrel fölfelé, majd lefelé tartsák.
©Képtelenek arra, hogy elvégezzenek bizonyos mozgásokat a test egyik oldalán a másik oldali nem kívánt mozgások nélkül (például az egyik kéz ujjait nem tudják mozgatni a másik kéz bizonyos mozgásai nélkül).
Azoknál a 6-7 éves gyermekeknél, akiknél a fenti tünetek közül három vagy több észlelhető - sürgős szükségük van tervszerűen alkalmazott mozgásfejlesztésre, tanulási zavarok megelőzése céljából.
Balassáné Tüske Ágnes Nevelési Tanácsadó vezető
Híres emberek receptjei
Damjanich tormás csukája
A csukát megtisztítva besózzuk, egészben hagyva, s farkát a szájába csíptetve. Egy lábatlanban megfőzzük, s ha megfőtt, tejfölbe lisztet ha-

X
bárunk, és reá eresztjük a csukára, mint szintén egy kis reszelt édes tormát is. Midőn betálaljuk, még jócskán meghintjük tejföllel és tormával.
A könyv 30% kedvezménnyel megvásárolható a Diszkont Könyváruházban Nagykanizsa, Csengery (Béke) u. 22.
Horoszkóp
november 15-21-ig
Az élet a törvényszerűségek és véletlenek sokszínű spektruma Kos: III. 21-IV. 20.
Megfoghatatlan belső erő irányítja mostanában vágyaid. Beláthatod, hogy jelen helyzetben nyíltan közeledni az „új reményhez veszélyes és kínos következményekkel párosulna. Zárd ki életedből a hamis illúziókat.
Bika: IV. 21-V. 20. mi*] Jól sikerült üzletből hasz-Rj^-ííj nod ne fektesd be bizony-E J talan vállalkozásba. A jö-■s^B vő év tavaszán baráti ötletek segíthetik karriered. Karácsonyi bevásárlást halaszd decemberre.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Kissé mélyre zuhantál lelkileg. Talán rosszul ítélted l»\ia meg megszűnt kapcsolatod értékeit. Indulatosan képtelenség megújulni, meggyőzni bárkit személyiségedről.
Rák: VI. 22-VII. 22. ■KÍSS A héten privát munkát ne ByjjQ vállalj. Szerencsenapod a L/h-YTii szerda, ezen a napon vá-wé SAH sárolj magadnak és családtagjaidnak elegáns ruhadarabot.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
Fantasztikus szerencséd volt a magánéletedben. Ne értékeld túl a helyzeted, a fölényesség konfliktusokat okozhat.
Szűz: VIII. 23-IX. 23. ■^ffi Végre értékelni fogja kör-nyezeted becsületes mun-IfiftV kád. Változtatni kéne a VsBSn I szerény magatartásodon, jobban menedzseled magad, átütő sikerekre számíthatsz.
Mérleg: IX. 24-X. 23. •
Régóta él benned valaki. Tudod családi kötelezettségeid, és nagyon racionálisan irányítocí életed. Lehet, hogy ismét „égni fpgsz".
Skorpió: X. 24-XI. 22.
A heti túlterhelést a hétvégén sportolással oldhatod fel. Az igaz barátok melletted lesznek egy új vállalkozásban.
Nyilas: XI. 23-XII. 21.
Célszerű lenne baráti összejöveteleken megje-Bü&l lenni. Egy váratlan talál-kozás bizonytalanná tehet. Okosan szervezd meg a hétvégi kirándulást.
Bak: XII. 21-1. 20.
Cinikus modorod mögött az idegenek nem érzik közönyösséged. Ne téveszd meg az embereket, lehet, hogy váratlan segítséggel életpályád, hivatásod felfelé ívelő szakaszba jut.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Munkatársi kapcsolataid meggyőződésed szerint alakítsd. Vonzó vagy és vidám, az ártatlan flórtök színesíthetik a szürke hétköznapokat.
Halak: II. 21-111. 20.
Az őszinte barátság érdekében neked most sokat kell adnod önmagadból. Számítanak rád, önzéssel elindíthatsz egy visszafordíthatatlan negatív folyamatot. Tetteid minősítenek a baráti körben.
30
| KANIZSA ^

19J>1, november 15,
SPORT • SPORT • SPORT
Bajnokok egymás mellett Balról jobbra: Koller Gyula (Chemotox), Holasz László (Autójavító), Szántó Károly (TubHVx), Bognár Jóxsef (Bútorgyár)
{Erdei András felvétele)
Labdarúgás
Kispályás labdarúgás
NEGY OSZTÁLY - NÉGY BAJNOK
Az elmúlt hetekben befejeződött a városi kispályás labdarúgó-baj -nokság, amelynek küzdelmeiben 52 csapat vett részt. Mint minden évben, úgy most is, rendkívül nagy érdeklődés kísérte a kispályások küzdelmét, akik hétről hétre a Mindenki Sportpályáján játszottak a bajnoki pontokért. A küzdelem hevességére jellemző volt, hogy egyik osztályban sem volt előre lefutott mérkőzés, s a bajnoki cím sorsa csak az utolsó fordulókban dőlt el.
Az I. osztályban új bajnok született, a tavalyi címvédő TIP TOP helyett most a Bútorgyár állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.
Bognár József, a csapat vezetője így vall a sikerről:
- Csapatunkat 1972-től vezetem, így elég sok idő telt el, míg sikerült bajnokságot nyernünk. A mostani gárda már négy éve együtt játszik, így célkitűzésűnk volt a bajnoki cím megszerzése. A csapat egységét bizonyítja, hogy ősszel mindössze egy döntetlent játszottunk, a többi mérkőzést mind megnyertük. Ez úton szeretnénk köszönetet mondani a vállalati vezetésnek, akik minden támogatást megadtak a sikeres szerepléshez. Nagyon örülünk a sikernek, de tudjuk, nagyon nehéz lesz
a bajnoki cím megvédése. Mivel a csapat együtt marad, így természetesen az a célunk, hogy megvédjük a bajnoki címet.
Akik figyelemmel kísérik a bajnokságot, azok tudják, hogy a Tu-bifex gárdája néhány évvel ezelőtt a negyedik osztályban kezdte meg szereplését, s azóta minden évben eggyel feljebb tornászta magát. Mostani sikere azt jelenti, hogy 1992-ben már a legjobbak között szerepelhet.
- Csapatunk 1988-ban alakult és minden évben eggyel feljebb kerültünk. A mostani küzdelemben sikerült bajnokságot nyernünk, s ezzel feljutottunk az első osztályba. Végül is ez volt a célunk, ezért hajtottunk végig. Nagyon sokat köszönhetünk támogatóinknak, név szerint Zavaczki Lajosnak és Habjanecz Györgynek. Az évek során természetesen szükségünk volt kisebb erősítésekre, de mindig ügyeltünk arra, hogy a baráti közösségünk megmaradjon. Most, hogy feljutottunk a legjobbak közé, már nem fogunk erősíteni. Szeretnénk megállni helyünket, hogy ne essünk ki, de merészebb elképzeléseink egyelőre nincsenek - mondta Szántó Károly, a csapat menedzsere,
aki maga szponzorálja a gárdát.
A III. osztály bajnoka az Autójavító lett. Több évi szereplés után sikerült a bajnoki cím, aminek eredményeként az Autójavító jövőre egy osztállyal feljebb játszhat.
Holasz László, az Autójavító egyik vezetője mondta:
- Csapatunk 1987 óta van együtt és évekig a negyedik osztályban próbálkoztunk sikereket elérni. Ebben az osztályban erre az évre értek meg a feltételek, hogy megpróbálkozzunk a feljebb-jutással. Játékosállományunkat is képesnek tartottuk magasabb feladatokra és a vállalattól is minden támogatást megkaptunk. Sajnos a munkahelyen is egyre nehezebb a helyzet, mégis bízunk abban, hogy a csapatot sikerül együtt tartanunk és a II. osztályban egy tisztes helyezést elérni.
A IV. osztály távolról sem azt jelenti, hogy itt szerepelnek a leggyengébb csapatok. Itt fűti a legnagyobb ambíció a csapatokat, hisz mindenkinél az a cél, hogy egyre magasabbra jusson. így nem véletlen, hogy talán itt van a legnagyobb küzdelem, ahol két csoportban folyt a versengés. Az alapbajnokság után a csoportgyőztesek ugyan feljutottak a harmadik osztályba, a bajnoki cím sorsát viszont egy mérkőzésen döntötték el. Itt a Chemotox bizonyult a legjobbnak, így ő lett a IV. osztály abszolút bajnoka.
- Két éve alakultunk Gyár- és Gépszerelő Vállalat néven. Később változott a nevünk, majd közvetlen a bajnokság előtt kettészakadt a társaság, a csapat fele másik gárdához igazolt. Ezzel kicsit gyengültünk, de nem annyira, hogy a kitűzött célunkat ne teljesítsük. Veretlenül lettünk bajnokok, úgy, hogy mindössze öt pontot vesztettünk. Nagyon jó barátok is vagyunk, s ez is hozzásegített bennünket a sikerhez. Ami a jövő terveit illeti, egy év múlva is szeretnénk a díjkiosztón részt venni, vagyis egy osztállyal feljebb kerülni - értékelte csapata teljesítményét Koller Gyula, a Chemotox vezetője.
- kápolnás -
A piros-kékek a sorsolás szeszélye folytán a hét végén ismét idegenben léptek pályára, ezúttal a Mohács vendégeként. A múlt fordulóban Oroszlányban elért siker további önbizalmat adott a csapatnak, így a pontszerzés reményében utaztak a játékosok. A csapatba visszakerült a sérüléséből felépült Dómján, a Vasúttól igazolt Németh viszont sérülés miatt nem lehetett ott a csapatban.
A találkozó összképét tekintve tulajdonképpen az történt a pályán, amit az Olajbányász akart. Hogy mégsem sikerült nyerni, azt csak saját maguknak köszön-
A szabadtéri bajnokság befejezése után megkezdődött a hagyományosnak tekinthető teremlabdarúgóbajnokság szervezése. A tervek szerint már vasárnap indul a játék, amelyre összesen 38 csapat nevezett. A szervezők a nevezett csapatokat három csoportba osztották, akik körmérkőzéseken mérik össze erejüket. A bajnokság érdekessége, hogy a csoportok a szabadtéri bajnokságban kialakult erőviszonyok figyelembe vételével lettek kialakítva. A csoportmérkőzések után a csoportokból az első három jut tovább, s játszik a bajnoki címért. A bajnokság folyamatosan zajlik majd, s várhatóan február elején derül ki, hogy ki lesz a legjobb a teremben.
- k -
Az Olajbányászt elkerülte a „mohácsi vész"
hetik a fiúk, akik végül „elszórakozták" a mérkőzést. Pedig bőven volt lehetőségük a góllövésre, azonban főleg az első félidőben sorrendben Dómján, Páli, Fuisz majd Hegedűs hibázott. Szünet után Kepe nyitotta meg a kihagyott helyzetek sorát, majd a fiatal Kis F. végre betalált az ellenfél kapujába. A pi-
ros-kékek nem sokáig örülhettek, mert mindössze öt perc telt el Kis F. találata után, s Hrotkó máris egyenlített. így győzelem helyett maradt a döntetlen.
Vasárnap már hazai környezetben játszik a csapat, ellenfél a listavezető Csepel gárdája lesz. A több hete tartó veretlenségét a csapat szeretné megőrizni.
Vlsnovlcs László játékos így látja az esélyeket:
- A Csepel legyőzése minden csapat számára elismerést kiváltó teljesítmény. Vasárnap szeretnénk jó játékkal és győzelemmel örömet szerezni a remélhetőleg szép számú közönségünknek.
-kázé-
Indul
a teremfoci-bajnokság
SPORT • SPORT • SPORT
1991. november 15.
I
KANIZSA
31
Kézilabda
Olajbányász-
Vasas 14-23 (7-10)
NB l-es női mérkőzés a B-csoportból. Az olajosok közül Mátyás volt a legeredményesebb, aki 7 gólt lőtt.
Nagy várakozás előzte meg a csoportelső fővárosi piroskékek játékát, amelyben három A-válogatott is szerepelt. A Csik-csapat repülőrajttal kezdett, s ezt nyugodtan megtehette, mert az olajos lányok a kezdeti percekben csak szemlélői voltak az eseményeknek. Még 5 perc sem telt el, amikor 4-0-ra vezettek a vendégek.
- A közönség csodálatos, a szavalókórus tökéletes, ám a csapat kapkod, ideges, s rosszul játszik. Eladják a labdát, leindítják őket, vagyis most nagy a különbség a két csapat között - vélekedett Nagy Tibor szurkoló.
A vasasok már 6 góllal vezettek a 23. percben (10-4), amikor a hazaiak nekiláttak kézilabdázni. „Megfogták" a védekezést, türelmesek voltak a támadójátékban és eredményesek. Fokozatosan dolgozták le a hátrányt, s ebben viszont csak Mátyásra lehetett számítani, aki 7 méteresekből és akcióból betalált a Vasas kapuba. Hét percig nem kaptak gólt az olajosok, ugyanakkor hármat lőttek, s így szorosan alakult az első 30 perc.
A II. félidő várakozás fölött kezdődött, hiszen a közel 400 fős szurkolósereg űzte-hajtotta a lányokat, akik megtáltosodtak. A 3. percben már csak 1 góllal vezettek a vendégek, majd felváltva estek a gólok. A 10. percben 13-12-re vezettek a vendégek, ám a folytatás elmaradt, mert ezután a Vasas CNC rendezte sorait, és így könnyedén elhúztak, és biztosan nyertek a visszaesett kanizsaiak ellen, akiknek ezúttal csak fellángolásai voltak.
Tungsram SE-Ajkai Hungalu 26-21 (12-14)
NB I B-s férfi mérkőzés a Nyugati csoportból. A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Krichenbaum 9, Ku-rusta 6, Bjelov 5, Tlba 4.
Az őszi idényzárón a népes nézősereg már az őszi bajnokot éltette, amely eddig 100 százalékos teljesítményt nyújtott. A pályára lépő csapatokat, a női "bírópárost (Hasz-man, Ihászné) nagy ovációval fogadták. Az ünneplés már a kezdeti percekben megkezdődött, mivel a kanizsai kedvencek ragyogóan kezdtek, akik a 4. pereljen 3-0-ra vezettek. A folytatás azonban elmaradt. A volt veszprémi-várpalotai, jól megtermett és ügyes, rutinos vendégek a 13. percben átvették a vezetést, majd 10 perccel később már két góllal elhúztak.
- Remek ellenfél jutott az idényzáróra, de nem lesz gond. Biztos vagyok a győzelemben - mondta a szünetben Musits Ferenc, a hazaiak szakosztály-elnöke.
A szünetben rendezték a sorokat a lámpagyáriak, akik ugyancsak remekül kezdtek. A 3. percben Tiba egyenlített, majd Bjelov fél perccel később már a vezetést is megszerezte, miközben Kálóczy többször is remekelt, bravúrt bravúrra halmozott. Az izzósok már 4 góllal vezettek, majd a 8. percben érték el II. félidei első góljukat a vendégek, akik a hajrában egyszer két gólra felzárkóztak (27. perc: 23-21), de ezután csak az izzósok voltak eredményesek.
- A hálás közönség nagyszerű sikernek lehetett részese. Tudtuk, hogy az Ajka remek együttes, ezt most is bizonyította. Az „ismerkedésre" ráment az első félidő, de aztán begyűjtöttük a betervezett két bajnoki pontot, amelyért meg kellett küzdeni, s biztatóan várhatjuk a tavaszi bajnoki folytatást, illetve most van még egy nagy feladat: a Cegléd ellen bekerülni az MK nyolcas mezőnyébe - értékelt Jéki Zoltán, a sikeredző.
(balogh)
Kosárlabda
MÁV NTE-Ikarus SE 83-77 (53-42)
NB l-es női mérkőzés a B-csoportból. A vasutasok legjobb dobói: Simonné (24), Podkoritova (23), Ivanovna (21).
Az 1991/92. évi küzdelemsorozat alapbajnokságának első szakaszzárójára került sor a dél-zalai városban, ahol megnövekedett szurkolótábor fogadta a pályára lépő csapatokat. Ugyanis az utóbbi két fordulóban a nehéz helyzetben lévő vasutasok két győzelmet arattak, tehát úgy tűnt, hogy megkezdődik a kanizsaiak „feltámadása", s ennek részesei lehettek a sportági kedvelők.
Az első kosarat ugyan a vendégek szerezték, ám a 2. percben már 6-5-re a hazaiak vezettek. A félidő derekáig viszont változatos játék alakult ki, miközben a két szovjet já-
Úszás
Székesfehérváron bonyolították le a Vármegye utánpótlás csapatbajnokság soron következő, 5. fordulóját, amelyen a Vízmű SE korosztályos úszói kitettek magukért. Közülük is kitűnt a válogatott Holló Adrienn, aki nagyszerű versenyzéssel nyerte versenyszámait.
A kanizsaiak jobb eredményei: Lányok. 50 m pillangó.
1983-as születésűek: 3. Major Zsófia 45,44. 200 m pillangó. 1980-as: 2. Révész Katalin 2:54,72. 1979-es: 1. Holló Adrienn 2:43,25, ... 4. Horváth Ágnes 2:48,39. 50 m mell.
1984-es: 4. Kovács Patrícia 1:01,57, ... 5. Jakab Andrea
Sporthétvége
SZOMBAT
Kézilabda. NB I Nők: Olajbá-nyász-TFSE, Olajbányász csarnok, 15.00.
tékos vitte a kanizsai vasutat. Ezt követően elmentek a hazaiak, akik megnyugtató előnnyel tértek pihenőre. A második játékrész is jól kezdődött, nagyon eredményesek voltak a vasutasok, akik már 62-44-es vezetésre tettek szert, de a félidő közepén is vezettek 11 ponttal. Ezután felváltva estek a kosarak, miközben biztosan tartotta 10-11 pontos előnyét a kanizsai együttes. A végén a vendégek percei következtek, akik minden helyzetből tüzeltek, többségében eredményesen, s ezzel sikerült a hátrányt csökkenteni.
Lázár Béla, a MÁV NTE
edzője: - A fehérváriak nagyon „felszívták" magukat erre a számukra is hallatlanul fontos találkozóra. Szerintem is nagyon jól játszottak, ám a mieink ezúttal még jobbak voltak, a lányok alaposan kitettek magukért. Különösen a két szovjet kislány, no meg Simonné volt elemében, de a többiek is megtették a magukét. Meglett tehát a harmadik győzelmük, s várom a jó folytatást - összegezett a szakvezető.
(-gha)
f
Ilolló remekelt
1:04,39. 1983-as: 5. Major Zsófia 49,44. 200 m mell. 1980-as: 6. Révész Katalin 3:33,17. 1979-es: 1. Holló Adrienn 2:56,09, ... 6. Horváth Ágnes 3:15,57. 1976-os: 1. Orbán Krisztina 3:09,93. 8 x 50 m gyorsváltó: 4. K. Vízmű 4:52,95.
Fiúk. 200 m pillangó. 1978-as: 5. Szabó Dénes 2:42,46. 1975-ös: 3. Szabó Szilárd 2:35,70. 200 m mell. 1977-es: 3. Révész Tamás 2:53,31. 1975-ös: 3. Szabó Szilárd 2:53,14. 8 x 50 m gyorsváltó: 6. K. Vízmű 4:36,46.
(-gh)
VASÁRNAP
Labdarúgás. NB II: Olajbá-nyász-Csepel, Olajbányász pálya, 13.00.
Sakk. OB I Férfiak: Tungsram-Törekvés, HSMK, 10.00. Teke. NB III Férfiak: Üveggyár-Szombathelyi Latex, Május 1 úti csarnok, 9.30. Sörgyár-Lovászi BSK, Sörgyári csarnok, 10.00.
32 KANIZSA
1991. november 15.
VII. vs
Lakástakarítást, illetve pótmama szolgálatot vállalok. Érd.: KANIZSA szerkesztőségében, tel.: 12-305.
A Nagykanizsai Családsegítő Központ felsőfokú végzettséggel (bölcsészkar, főiskola) rendelkező munkatárs jelentkezését várja főállású (családgondozó, menthalhi-gienes szakember) munkakör betöltéséhez. Jelentkezni lehet: Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. sz. alatt az intézmény vezetőjénél.
Nyugdíjas gépkocsivezetőt keresünk hivatásos jogosítvánnyal. Érdeklődni: Csengery út 27/a. Almanach Kft. Tel.: 13-319.
I. AkÁS-IKl.lk
Zalakaroson 744 négyszögöl sző-lő-gyümölcsös földterület megosztva is, építési lehetőséggel eladó. Érd.: Balatonmagyaród, Petőfi u. 117, vagy munkanapokon 8-15 óráig a 93/18-322 telefonszámon.
Nagykanizsán, városközpontban I. emeleti, háromszobás, étkezős öröklakás garázzsal együtt eladó. Érd.: 93/14-968-as telefonon.
Nagykanizsa, Berzsenyi úti, I. emeleti kétszobás lakást cserélnénk egyszobásra ráfizetéssel, vagy eladnánk. Minden megoldás érdekel. Érd .: Berzsenyi 2/C. Horváth. Tel.: 12-256.
Gyékényes, Kossuth u. 23. alatti régi, falusi ház, gazdasági melléképületekkel 1100 négyszögöl telekkel (közel a tsz-tóhoz) eladó. Érd.: Gyékényes, Hunyadi u. 15. esti órákban.
Bagolai hegyen, volt szeszfőzdéhez közel 200 négyszögöl telek pincével, szőlővel reális áron eladó. Érd.: Kiss. Nagykanizsa, Péterfai u. 1 l/E.
Elcserélném 2,5 szobás tanácsi lakásom 1-1,5 szobásra. Érd.: Nagykanizsa, Városkapu krt. 11/C. II/2. Molnár, 17 óra után.
Csónakázó-tó után, buszmegálló mögötti 550 négyszögöl telek eladó vagy bérbeadó. Érd.: Hajas Györgyné, Nagykanizsa, Erkel F. u. 9. Tel.: 14-226.
Városközpontban kétszintes csalá-
di ház garázzsal eladó vagy kisebbre cserélhető. Lakást, nyaralót beszámítok. Nagykanizsa, Rákóczi u. 1.
Családi ház jellegű, négyszobás, kertes, garázsos társasház eladó, illetve elcserélhető. Beszámítunk vidéki házat, hétvégi házat, nyaralót, vagy új személygépkocsit. Érd.: Szántó Gábor Nagykanizsa, Dózsa Gy. 114/5. Napközben: 14-618 telefonon.
Eladó Nk-Korpaváron, Egerszegi u. 24. alatt kétszobás, fürdőszobás családi ház. (Vezetékes vízzel és ipari árammal ellátott.) Nagy udvar és kert van. Érd.: Döme Já-nosné, Nagykanizsa, Korvin O. 8/A. E/6.
Családi ház eladó. Nagykanizsa-Palin, Alkotmány u. 137. Érd.: egész nap a helyszínen.
Nagykanizsa központjában háromszobás, tehermentes, társasházi lakás garázzsal, valamint Látóhegyen 1292 négyzetméter (360 négyszögöl) zártkert tárolóval eladó. Érd.: KANIZSA szerkesztőségben, tel.: 12-305.
Másfélszobás, tehermentes, központi fűtéses lakásomat eladom, vagy nagyobbra cserélem. Nagykanizsa, Zemplén 5/A. VI/39.
Kétszobás, gázfűtéses családi ház eladó. Érd.: Nagyrécse, Petőfi u. 15. 17 óra után.
Nagykanizsa, Munkás u. 16/B. H/7. alatt 1 + 2 félszobás lakás garázzsal vagy anélkül eladó. Érd.: péntek, szombat, vasárnap 17 óra után.
58 négyzetméteres lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd .: naponta de. 8-10 óráig; du. 17-19 óráig. Nagykanizsa, Munkás u. 8/A. E/8.
Murakeresztúr, Szigeti u. 26. alatt felújításra szoruló ház, gazdasági épülettel eladó, vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Ajánlatokat: „Szerencse" jeligére KANIZSA szerkesztőségbe, pf.: 154-be kérem.
Eladó kétszobás 55 négyzetméteres tehermentes, egyedi fűtéses öröklakás 1 szobás 40 négyzetméteres tehermentes egyedi fűtéses öröklakás vagy értékegyeztetéssel pécsire cserélendők. Érd.: dr. Wágner. Telefon: Zalaszentbalázs 2.
Nagykanizsa, Zemplén út 5. sz. alatt ÜL emeleti 1,5 szobás lakás eladó, vagy nagyobbra cserélhető. Érd.: 17 óra után: Berzsenyi u. 14/A. IX/54.
Elcserélném 4 szobás, egyedi gáz-
fűtéses kanizsai lakásomat a városban vagy környéken lévő családi házra. Ajánlatokat a KANIZSA szerkesztőségébe kérek, „Egyenlő érték" jeligére levélben vagy a 12-305-ös telefonon.
Elcserélném ráfizetéssel 1 szobás komfortos földszinti tanácsi bérlakásom 2 vagy 1 + 1/2 szobás komfortos tanácsi bérlakásra. Érdeklődni: 17 óra után Nagykanizsa, Munkás utca 16/b. I. em. 1. ajtó. Tel.: 14-787.
Háromszobás, összkomfortos OTP lakás áron alul eladó. Érd.: 18 óra után, Nagykanizsa, Zemplén Gy. 3/B. IX/55.
Kisebbre cserélném 1+2 félszobás összkomfortos tanácsi lakásomat értékkülönbözettel. Érd.: KANIZSA szerkesztőségében, tel.: 12-305
AU5I RLKT
Nagykanizsa, Zemplén Gy. utcában tehermentes, másfélszobás lakás kiadó vagy eladó december 3-tól. Érd .: Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 93.
2+1/2 szobás lakás decembertől bútorozatlanul, hosszú időre kiadó. Megtekinthető: vasárnap. Kálmán, Nagykanizsa, Kazanlak krt. 14/A. IV/16.
IROl) A-i /i.i: i in i.visi (;
Nagykanizsa centrumában két szoba irodának, üzletnek bérbeadó. Nagykanizsa, 93/12-216. Érd.: 16-18 óráig.
Nagykanizsa központjában iroda vagy magánvállalkozás céljára egyszobás telefonos lakás bérbeadó hosszú időre. Érd .: dr. Wágner. Zalaszentbalázs 2 telefonon.
20 négyzetméteres üzlethelyiség mellékhelyiséggel, raktározási lehetőséggel kiadó. Érd.: 93/11-924-es telefonon.
JÁRMŰ
Ford Sierra 2000-es benzines, 5 éves, garantáltan 80000 km-rel eladó. Érdeklődni: 93/14-350/39 melléken.
Három éves Fiat Uno eladó vagy értékkülönbözettel Trabant kombira cserélhető. Érd.: Nagykanizsa, Városkapu 5/C. HI/13.
600 ccm-es kis polszkihoz új hengerfej, szelepekkel féláron eladó. Érd.: napközben a 12-305-ös telefonszámon.
4 éves grafitmetál 2500-as turbó
diesel FIAT Croma reális áron eladó. Érd.: 93/14-350/39 melléken. Huszonötezer kilométert futott Trabant Limusin eladó. Nagykanizsa, Csengery út 11.
GARÁZS
Ikergarázs fele eladó, zsa, Városkapu krt. 4. lődni: Nagykanizsa, krt. 5/C. HI/13. Nagykani-sz. Érdek-Városkapu
MŰSZAKI CIKK-
liUTOK
Keveset használt ülőgarnitúra és Harmónia elemes bútor jó állapotban áron alul eladó. Érd.: telefonon a 93/14-350/39 melléken vagy személyesen, Városkapu krt. 14/C. III/3. Sámik.
Silver-cross babakocsi eladó. Nagykanizsa, Takarék u. 6/B.
Bonanza hálószoba garnitúra és 2 db Barba kétajtós szekrény eladó. Nagykanizsa-Bagola, Bagoly u. 9/A. Simon.
GABI gyermekheverő eladó. Érd.: Nagykanizsa, Városkapu krt. 11/C. II/2. Molnár. 17 óra után.
Bontásból származó pala, 110 x 120-as ablak, ajtós, üvegezett, üveg portálok, valamint 2 db fotelágy eladó. Nagykanizsa, Téglagyári út 4.
Colonial íróasztalt vásárolnék. Érd.: KANIZSA szerkesztőségében, tel.: 12-305.
Közepes nagyságú íróasztal eladó. Érdeklődni: Nagykanizsa, Teleki u. 7/D. H/8. Pappné. Tel.: 14-474, 19 óra után.
Világos diákszekrénysor és 6 személyes ebédlőgarnitúra eladó. Nagykanizsa, Rákóczi u. 1/6.
Japán képcsöves színes televízió 15000 Ft-ért eladó. Nagykanizsa, Vörösmarty u. 57. Erdei.
Két darab ágyneműtartós, meghosszabbítható, nagyon jó állapotú gyermekheverőt 2 db fotelágyra vagy emeletes ágyra cserélnék. Érdeklődni: Tóth Zoltán. Nagykanizsa, Városkapu 11/C. n. em.
Öreg bécsi zongora olcsón eladó. Cím a szerkesztőségben.
4 db Rolling Stones CD lemez eladó. Érd.: 93/16-276-os vagy a 17-497-es telefonon.
DÍSZIA
Szőlőoltványok - gyümölcsfák -bogyósok nagy választékban kaphatók: Nagykanizsa, Magyar u. 150/A. alatt.
Ön még nem tudta? A Kanizsában a lakossági apró INGYENES!
Az érdeklődők egy csoportja.
(Erdei András felvételei)
Dr. Kónya Imre MDF frakcióv
Pénteken este az Erkel Ferenc Művelődési Házban mintegy hetvenfőnyi érdeklődő előtt, az eredetihez képest közel félórás késéssel köszöntötte Schmidt István vendéglátó dr. Kónya Imrét. Mint köszöntőjében elmondta, a Kanizsai Demokrata Kör célja, hogy teret
politikájáról szólva kiemelte, hogy tevékenységükben periódusváltás következett be. Elérkezett az ideje, hogy határozottabb kormányzati politikát folytassanak, nem szükséges mindenáron kompromisszumokra törekedni, bátrabban kell élni a parlamenti többséggel. Vélemé-
biztosítson Kanizsa szellemi potenciáljának a pártoktól független találkozásra.
Ezután dr. Kónya Imre vette át a szót és rögtön elnézést kért a késésért, de mint mondta, a délután folyamán még a miniszterelnökkel tárgyalt a kisgazda frakció ügyében.
Rövid előadásában kifejtette, hogy napjainkra elértük, hogy 1956 eszméi megvalósulhattak, végre független demokratikus Magyarországon élhetünk, „Magyarország a béke és stabilitás szigete".
A kormányzat és az MDF
nye szerint egy ilyen hozzáállás az ellenzéket is jobb, konstruktívabb politizálásra kényszerítheti.
Rövid előadása után - melyben még az igazságtétel problémakörére is kitért - a hallgatóság kérdéseire válaszolt. Mielőtt azonban ezekre sor kerülhetett volna, Schmidt István oldandó a légkört, kedves kötelességének eleget téve köszöntötte dr. Kónya Imre édesanyját, akiről kiderült, hogy többnyire elkíséri politikus fiát vidéki találkozóira. Dr. Kónya Imre válaszaiban azután elmondta, hogy a parla-
ment plenáris ülése csak egy része a képviselői munkának, hisz az idő, az energia nagy részét a felkészülés, a bizottsági munkák veszik el. Nyugati példát hozott, ahol előfordulhat, hogy a szónok pusztán az elnök és a jegyzők jelenlétében mondja el véleményét.
Dr. Kónya Imre köszönettel fogadta a politikai foglyok kártérítéséről szóló törvényhez átadott módosító javaslatokat. A javaslatok kapcsán felhívta a figyelmet, hogy a kormányzat az egyes törvényelőkészítéseknél mindig szívesen veszi az ehhez hasonló konstruktív felvetéseket, és felhívta a jelenlevő kanizsai képviselő -Tarnóczky Attila - figyelmét, hogy a törvény tárgyalásánál a javaslatokat ismertesse az MDF frakció tagjaival.
Több kérdés vonatkozott az igazságtétel ügyére. A frakcióvezető válaszaiban hangsúlyozta, hogy az igazságtétel csak a jogállamiság keretein belül mehet végbe és a jelenlegi szabályozás szerint csak a gyilkosságokra és a minősített hazaárulásra vonatkozik az el nem évülés. Arra a kérdésre, hogy
mi lesz az ún. hatalomátmen-tőkkel, a régi rendszerbeli politikai hatalmukat gazdaságira váltókkal, elmondta, hogy a múlt rendszer utolsó éveiben a legjobban képzettek már felismerték a rendszer tarthatatlanságát és a gazdasági életbe való átvonulással többen bizonyították rátermettségüket. A hatalomátmentés ügyében tehát csak konkrét személyre szóló ügyekben lehet eljárni.
A találkozó végén, zárszavában Schmidt István arról szólt, hogy a Kanizsai Demokrata Kör rendszeressé kívánja tenni összejöveteleit, külön hangsúlyozta, hogy mindezt formalitásoktól mentesen családias légkörben kívánja tenni.
N. I.
A kanizsai önkormányzat november 25-i közgyűlésének várható napirendjei:
- Vízdíjakról szóló rendelet módósítása
- Tervezet az Erzsébet téri emlékmű átalakításáról
- Közterületfelügyelet helyzete, átalakítási lehetőségei
- „Nagykanizsa közbiztonságáért" Alapítvány létrehozása
- Nyilvános illemhelyek ügye
- Polgármesteri Hivatal informatikai rendszerének átalakításáról szóló tájékoztató
- Helyi adók társadalmi egyeztetéséről szóló tájékoztató
- Egyebek
A Kanizsai Demokrata Kör vend
DÉL-ZALAI HETILAP
ÁRA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
Mi lesz a hatalomé
Igazságtétel. Jog vagy erkölcs?
[
KANIZSA
1991, november 22.

Pártok...
npjudom, nem népszerű dolog napjainkban a pórtok I mellett agitálni én mégis megteszem. Persze szó JL sem lehet arról, hog> bármelyik tömörülést khú-toezarc, és propagandát csináljak szervezetének. Itt csak elvekről, a demokrácia érdekében emelek szót, mert ágy érzem, hogy a magyar társadalom jelenlegi pártellenes hangulata éppenséggel nem erősíti, hanem gyengíti fiatal demokráciánkat.
ózismertek a kisgazdák, a szocdemek, szabad demokraták belharcai, de megkockáztatom, nap-ainkban egyetlen politikai szervezet sem mentes » viszályok szitásától, sőt némely esetben már az anarchia veszélye Is fenyeget. Mindez negatívan befolyásolja az emberek véleményét, és ezért ma egyetlen párt sincs a politikai palettán, amelyikbe özön lenének az (íj tagok.
A bizalom fagyában van. Itt álljunk meg egy pil-f\ lanatra. Mi történik akkor, ha a pártok feiórlód-JL Jfcnck, meglévő bázisuk Is elolvad? Mi Következik ezután? A történelmi példák alapján Jón, vagy jöhet eg> messiás, teljesen mindegy, hogy jobbról vagy balról. Ha ez megtörténik, az országot és lakólt újra a diktatúra fenyegeti. Ebben az esetben mar nem lehet hivatkozni kül-$0 beavatkozásra, Importált önkénjuralomra, a diktátort a társadalom segíti hatalomra, akaratán kivül. K/ek az érzékelhető válságtünetek még közvetlenül nem fenyegetnek ogy parancsuralmi rendszer bevezetésével, do jó U-nnc mindkét oldalon - pártok és társadalom - levonni a megfelelő tanulságokat, és tudomásul venni, hogy életképes polgári demokrácia csak akkor működőképes, ha a politikai színtéren jelen vannak a pártok, •w-^ zek a szervezetek pedig minél hamarabb rendezzék w4 soraikat, Ígéreteikben pedig tan ásítsanak nagyobb MLJönmérsékletet. Jövőnk csak ebben az esetben garantálható.
- száj -
❖ SZÉLRÓZSA ❖
ÁLLAMI VÁLLALATOK EGYESÜLJETEK!
A 45 éves Igor Artyuh a Tórium nevű tudományos kutató egyesület igazgatója, egyúttal a Moszkvai Vállalatok Szövetségének is vezetője. Nemrég szerződést írt alá egy Jurij Luzskov nevű úrral (bizony, már ott is...). Ebben a szerződésben kötelezte magát, hogy két év alatt a szövetséget alkotó vállalatok az eléjük tűzött állami feladatokon felül is fognak gyártani közszükségleti cikkeket, vagyis megkettőzik termelésüket az országos méretű általános ipari hanyatlás ellenére is.
- Azért egyesültek az állami vállalatok - magyarázta Artyuh, - hogy kidolgozzák a jövendő egyedül célravezető politikáját. Ez azért fontos, mert az utóbbi időkben napvilágot látott törvények új módszerekből, vállalkozói szellemű gyártásról, tulajdonosi szemléletről beszélnek: szövetkezésről,
vállalatok bérbevételéről. Ezzel összefüggésben megfigyelhető a kiváló szakemberek eltávozása az állami iparból nagyobb jövedelemért. Ugyanakkor nem emelkedett a termelékenység sem az új szövetkezetekben, sem a bérleményekben jobban, mint az állami szektorban.
Artyuh amúgy mindenféle tulajdon odaadó híve, csak azt nem akarja, hogy bármelyik is fölénybe kerüljön. Mert erre sok rossz példa volt az eltelt 75 évben.
Ehhez képest mindenesetre figyelemre méltó, hogy a moszkvai városi tanácstól az Artyuh-féle egyesülés máris megkapott egy tucat áruházat, boltot, amelyekben kizárólag az egyesülés vállalatainak gyártmányait árulják. Az egyesülés 105 vállalatában egyébként 700 ezer ember dolgozik.
MI HUI WTILAF^
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
Konrád Kuiau nem csinál titkot abból, hogy a napi betevőjét képhamisítással szerzi meg. Sőt: még kiállítást is nyitott alkotásaiból Stuttgartban!
A mester akkor futott be, amikor megetette a hamburgi Stern (Csillag) című igen színvonalas, világhírű hetilapot Hitler „saját kezű" naplójával. Nem azért etette meg a lapot, hogy neki legyen mit ennie. Ez a legkevésbé érdekelte. Hanem a siker! Az, hogy vizsgálgatták jobbról, vizslatták balról, nagyítóval és anélkül, a náci vezér kezevonását, mégsem derítették ki a derék szakemberek, hogy az bizony hamisítvány. Annak viszont príma áru. És príma áru is, merthogy azért valami kis pénzecske azért csak-csak csurrant-csöppent érte Kuiau úr markába. Tollát egyébként
Szakértő hamisító
akkoron a vadászkutya sportszenvedélye vezette.
- Meg akartam tudni, menynyire profik a mi nagy tiszteletű professzor uraink.
A történészi éberség próbára tétele három év kóterjába került a hamisítványok mesterének. Onnan viszont elismert és bejegyzett szakértőként került szabadlábra. Igen, kitalálták kedves Olvasóink: a hamisítványok szakértője lett. Például 1988-ban különösebb erőfeszítés nélkül megállapította, hogy bizony hamisítványok azok a táviratok, amelyek egy másik hamburgi hetilapban, az ugyancsak világhírű der Spiegelben (A Tükör) jelentek meg. Ezek szerint ugyanis Kurt Waldheim, egy-
Konc/ Zsuzsii decemberi koncertjének megrendezéséhez a HSMK igazgatója tisztelettel kéri vállalatok, magánszemélyek és vállalkozók
támogatását (szponzorálasán. A közérdekű kötelezettségvállalás az adóalapból leírható.
A további részletekről személyesen, >a»\ a 11-454-es telefonon lehet érdeklődni.
kori ENSZ-főtitkár, a mai osztrák államelnök írta volna alá a több ezer polgári személy kitelepítéséről rendelkező táviratokat a háború idején.
Konrád úr mindent tud. Hamisítani. Lehet az II. Vilmos császár kézírása, Hindenburg, Bismark kezevonása, vagy a mai német kancellár, Helmut Kohl aláírása. De ez csak ujjgyakorlat. Az igazi élvezetet a festészet szerzi Konrád úrnak. Csak mulat azokon, akik hónapok izzadságos munkájával gürizik össze a „valódi" hamisítványt, ö alkotó ember, a hamisítvány művésze, nemcsak művészek hamisítója.
S tán nem is igazi hamisítvány az, ha mondjuk Van Gogh módjára fest. Az elkészült kép olyan, hogy akár Van Gogh is festhette volna. Vagy Franz Mark. Legföljebb az tűnik föl, hogy nevezetes képén fordítva száguld a lovas... Mert a csöndes humor sem hiányzik Konrád úrból.
Nem csoda, hogy Stuttgart egyik nevezetessége a hamisítványok képtára. Szójátékkal úgy is mondhatnók: a képtelenségek képtára.
F. Gy.
1991 Ili ü II bír Ifi I|í KANIZSA 11
Villamossági üzletház Nagykanizsán
Múlt hét pénteken nyitotta meg Kanizsán villamos szerelési anyagok műszaki üzletházát a Nyugat Kereskedelmi Kft. Ünnepélyes megnyitó beszédével Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő avatta fel a kft. Magyar utcai épületét. Ezek után bemutatkozott a kft. ügyvezető igazgatója Nóvák László, aki köszöntötte a meghívott vendégeket és röviden vázolta a vállalkozás céljait. Főbb törekvésük - mint nevük is jelzi -, élenjárni a kereskedelemben, és a különleges igényeket is szeretnék kielégíteni. A jövőben vállalják bármilyen villamossági termék beszerzését, ha pedig ez nem lehetséges, megterveztetését és legyártatását is. A későbbiekben bolthálózatot kívánnak kialakítani, de bővíteni szeretnék az ügynöki hálózatot is. A terveik között szerepel, hogy piacfigyelő szolgálatot kívánnak létrehozni. Megtudhattuk, hogy a vállalkozás több mint 7 millió Ft törzstőkéből tevődik össze, ebből 4 millió Ft a Kanizsa Kft. apportja, 3,5 millió Ft pedig tizenhárom magánszemély (van köztük egy USA-beli állampolgár is) pénztőkéje. Ehhez társult 200 ezer Ft értékben Czlnki Ferenc villanyszerelő kisiparos apportja.
Kanizsai Sörki rendeltség Kecskeméten
A Kecskeméthez tartozó peremtelepülésen, Hetényegyhá-zán nagykereskedelmi értékesítési kirendeltséget hozott létre a Kanizsa Sörgyár Kft. Egy helyi szakszövetkezet korábbi központi javítóműhelyét mintegy százezer forint összegű felújítási költséggel alakították át raktárbázissá, amely Kecskemét városát és annak 60-70 km-es vonzáskörzetét, későbbiekben pedig a dél-alföldi és tiszántúli területeket látja el kanizsai sörökkel. Rivalizálva a szintén ide települt kőbányai és borsodi gyárak termékeivel.
Az öt saját dolgozóval és egy helyi szállítmányozási betéti társaság tehergépjárműveinek bekapcsolásával az ezer négyzetméteren alapított kirendeltség november közepén kezdte meg működését. A kft. vezetése jövőre hatvanezer hektoliter sör értékesítését tűzte ki célul.
(tih-i)
Az üzletház és Czinki Ferenc műhelye szinte egybeépült, hogy az együttműködés még gördülékenyebb legyen. így a megjelentek mindjárt meg is tekinthették a kisiparos és alkalmazottai által készített termékeket. Az üzletházban a megnyitáskor csak az árukészlet
A társadalomtudományok művelői üléseztek a napokban a Széchenyi István Szakmunkásképző és Szakközépiskola Kollégiumában. A napirendek között megtárgyalták az elmúlt esztendőben végzett tudományos és kutató tevékenységet. Dr. Ördög Ferenc tanár, nyelvész kandidátus beszámolt a Pécsi Akadémiai Bizottság múlt hónapban tartott üléséről. Tolmácsolta a PAB vezetőinek elismerését a csoport munkájáért, külön kiemelve a Kanizsai Napok 1991 rendezvénysorozatra szervezett tudományos konferenciát.
A továbbiakban a jövő évi programról esett szó. A tervek szerint két jelentősebb konferenciára kerülne sor 1992-ben. A jövő évi Kanizsai Napok keretében tervezik a legújabb kutatási eredményekről szóló előadások megtartását. Az elképzelések szerint ezen a rendezvényen a hazai kutatók mellett külföldiek is részt vennének. A munkacsoport nagyobb vállal-
30%-a volt látható, a teljes készlet csak a nagyközönség előtt való nyitás után, e hét szerdájától várható.
- Mi a Kanizsa Kft. szerepe ebben a vállalkozásban? - kérdeztük Sziva Antalt a Kanizsa Kft. ügyvezető igazgatóját.
- A Kanizsa Kft. kereskedelmi tevékenységet nem folytat, csak építőipari tervezést és kivitelezést vállal, alvállalkozók bevonásával. Ezért volt szükség egy kereskedelmi kft. létrehozására - amit ma-
kozásai között szerepel az erdélyi partnervárosunkban, Ko-vásznán történő bemutatkozás. 1992 áprilisában a Körösi Csorna Sándor Társaság tudományos ülésszakán szerepelnének a nagykanizsai kutatók. Még az idei programok között említendő, hogy a bizottság a Szepetneken működő Értelmiségi Klub vendége lesz.
Természetesen szóba került a társaság régóta húzódó problémája, az önálló tanulmánykötet megjelentetése is. A kéziratok elkészültek, az anyag gyakorlatilag nyomdakész állapotban van. A kiadás költségeinek viselésére támogatást várnak az önkormányzattól, de szívesen vennének egyéb szponzorokat is, akik hajlandók lennének ezt a nemes ügyet felkarolni.
Végül a csoport tagjai javasolták, hogy a következő évben legyen lehetősége egy-egy kutatónak pécsi bemutatkozásra is.
Jászberényi László
gántőke bekapcsolásával meg is valósítottunk -, hogy e vállalkozásból is profitáljunk. Szeretnénk olyan Nyugat-európai technológiát kialakítani, ami még nincs e térségben. Ez saját hasznunkra is dolgozik, hisz a „nyugat" által forgalmazott termékeknek a Kanizsa Kft. piacot is talál. Reméljük, hogy városunkban és környékén hamar felismerik a Nyugat Kereskedelmi Kft.-ben rejlő rugalmas árubeszerzés lehetőségeit.
B. I.
* A Korona a legújabb kutatások tükrében. Ezzel a címmel tartotta legu''óbbi összejövetelét a nemrégiben alakult PATKÓ Népművészeti Műhely. Az Erkel Ferenc Művelődési Házban tartott előadáson Pap Gábor művészettörténész a Szentkoronáról beszélt az érdeklődőknek. Az estet táncház zárta. (-)
* Bagolai Téli Esték. A
Hevesi Sándor Művelődési Központ szervezésében hat előadásból álló belpolitikai, egészségügyi, jogi, közgazdasági és privatizációs problémákkal foglalkozó rendezvénysorozatot indítottak Bago-lán. Az első előadásra hétfőn került sor az ottani művelődési házban. Ezen Papp Ferenc a HSMK igazgatója időszerű belpolitikai kérdésekről beszélt. (-)
* Természetgyógyászok egyesülete. Múlt hét csütörtökjén Nagykanizsán a HSMK kamaratermében tartotta alakuló ülését a Zala Megyei Természetgyógyászok és Egészségvédők Tudományos Egyesülete. Elnöke dr. Pőcze Ti-borné lett. (1)
ÜLÉST TARTOTT A PÉCSI AKADÉMIAI BIZOTTSÁG NAGYKANIZSAI MUNKACSOPORTJA
Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő a szalagátvágás és az ünnepi beszéd
pillanataiban
Erdei András felvételei
KANIZSA
1991. november 22.
Szállítói termékbemutatóval egybekötött vevőankét a Balaton Filszért kanizsai raktárházában
November 14-én érdekes, újszerű, termékbemutatóval egybekötött ankétot rendeztek Kanizsán, a Balaton Füszért Csengery úti raktárházában. Az értekezletre ezúttal nemcsak a város, s a vonzáskörzetébe tartozó zalai és somogyi települések nagyobb kereskedelmi egységeinek vezetőit (vevőket) hívták meg, hanem a szállítókat is. Az előbbiekből mintegy 40 fő,
az utóbbiakból pedig 7 cég jelent meg.
A vendégeket Csendes József helyi raktárházigazgató fogadta, majd a tanácskozóteremben Széles József, a Balaton Füszért kereskedelmi igazgatója (Kaposvár) vázolta az összejövetel célját. Ezután a megjelent szállítók, sorrendben a Johnson & Johnson Kft. (Budapest), a Helia Intemacional
A HELIA Internacionnl fővárosi képviselőnője, Szigethy Tekla termékismertetés közben, Csendes József (balra) és Széles József (jobbra) társaságában.
(Erdei András felvétele)
Tisztelettel meghívjuk
MIACHEL WALTER
puchheimi festő
kiállításának megtekintésére.
Megnyitó: 1991. november 23-án 10 órakor. Megnyitja: Jászberényi László
A kiállítás megtekinthető a HSMK kiállítótermében.
(Budapest), a Budapesti Konzervgyár, a Szerencsi Inter Csokoládé Kft., a Növényolajipari és Mosószer Gyár (Budapest), a ZALACO Kft. (Zalaegerszeg) és a Prokter & Gamble (Budapest) egy-egy képviselője állóképes vetítéssel, sőt videofilmekkel is illusztrálva mutatta be részletesen a termékskálát, az Európa-, sőt világhírű árucikkeket.
A szállító cégek ismertetőjének szünetében a résztvevők a szomszédos teremben „élőben" tekinthették meg a termékbemutatót, amely az élénken érdeklődő áruházi és boltegységvezetők körében osztatlan sikert aratott!
Az ankét befejező részében Széles József közölte, hogy a Balaton Füszért a piacorientált forgalmazás céljából tért át erre az új információs rendszerre, amelyet a jövőben a Somogy és Zala megyékben lévő raktárbázison évente 3-4 alkalommal kívánnak szervezni. A vendéglátó Csendes József zárszava után a vevők képviseletében Deme Zoltán, a Gelsei ÁFÉSZ elnöke köszönte meg a meghívást, s a nagyon hasznos elméleti és gyakorlati bemutatót.
A több mint három órán át tartó ankét után néhány rögtönzött üzletkötésre is sor került.
(tihanyi)
Elnézést kérünk
A Kanizsa III. évf. 45. számában (1991. nov. 8.) „Hetven sorban a betegétkeztetésről" című cikkben sajnálatos módon több hiba is csúszott, így a negyedik bekezdés helyesen a következő: „A dologi költségeknél ebben az évben 34,7 millió Ft finanszírozási hiány várható. Energiára, gyógyszerre, gyógyászati segédeszközökre részleges pótelőirányzatot kapunk a Társadalombiztosítási Igazgatóságtól, ami a fenti összeget csökkenteni
fogja-
A helyi Önkormányzat felújítási célokra 14 millió Ft-ot biztosít részünkre. Hogy milyen volumenű lenne a felújítási igény a kórházban, azt a legjobban azzal tudom bemutatni, ha elmondom: egyidejűleg közel 600 ablak cseréjére lenne szükség. Az Önkormányzat a fenti összegeken kívül egyéb működési költséghez nem járul hozzá."
Ugyancsak pontosításra szorul, hogy a központi konyhában nem negyvennégy szakács, hanem „negyvennégy különféle képzettségű dolgozó két műszakban nem tétlenkedhet,..."
T. Jenöné véleményéhez kap-
HIRDETMENY
Értesítem Nagykanitsa város, illetve Bagola és Bajcsa városrészek lakosságát, hogy a Körzeti Földhivatal Nagykanizsa ingatlannyilvántartásában az aranykorona visszaállítása befejeződött.
A földkönyvet, illetve a tulajdoni lapok I. részét újra elkészítették, amely tartalmazza a termőföldek esetében a területek mellett a minőségi osztályokat és azok aranykorona értékét is. Az aranykorona visszaállítása nem érintette a területek nagyságát, tulajdoni, használati és kezelői viszonyait.
Az ingatlanok tulajdonosai, kezelői és használói az adatokat a KÖRZETI FÖLDHIVATALNÁL (Nagykanizsa, Platán sor 2. Tel.: 11-022, 12-204) ügyfélfogadási időben megtekinthetik.
Nagykanizsa, 1991. november 15.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város
jegyzője
m
_!

m
csolódóan Kovács Zoltán gazdasági igazgató az alábbi tájékoztatást adta.
Hivatalosan nem engedélyezett a kórtermek ablakpárkányain sem belül, sem kívül az ételtárolás. A kórház szerény lehetőségeinek megfelelően minden osztályon biztosítva van a betegek - korlátozott és ellenőrzött - élelmiszer tárolására hűtőszekrény. Ennek igénybevétele nem minden esetben és időpontban történik meg.
Az egészségügyi szolgáltatás európai szintjéhez hozzátartozónak tudjuk elgondolni hotel jellegű ellátást: a szobánkénti komplett vizesblokkot, valamint hűtőszekrényt stb. Ezek megvalósítására a jelenlegi finanszírozási rendszerben, sajnos a közeljövőben sem lesz lehetőségünk. A központi anyagi eszközök hiányát a múltban és a jelen időszakban is részlegesen pótolták-pótolják azok a vállalati, intézményi, alapítványi és magánszemélyektől származó támogatások, amelyekért ezúton is köszönetünket fejezzük ki az érintetteknek.
Az említett cikkben nyilatkozó Kovács Zoltántól és az érintettektől ezúton is elnézést kérünk.
Az illetékes nem
adta nevet a nyilatkozatához
A Kanizsai Közéleti Klub legutóbbi összejöveteléről szóló tudósításunk végén jeleztük, hogy a polgári önvédelmi csoportok kérdésére bővebben visszatérünk. A három önkéntes szervező egyikét meg is kerestük, de interjú mégsem született a beszélgetésből, hiszen ........... nem járult hozzá
a névvel való nyilatkozathoz. Bár a magánbeszélgetésen szereztünk néhány információt -az interjúalany kérését tiszteletben tartva -, a cikket nem közöljük.
jSl pollo Filmcentru m m al?
ZALAI
KERESKEDE L MI KA M AR A
Kedves Olvasó!
A gazdaság mai körülményei között minden vállalat, vállalkozás vezetése kapaszkodókat keres. Szükség van a megbízható információkra, egyfajta összefogásra ahhoz, hogy a piacgazdaság rázúduló törvényszerűségei közepette életképes maradjon. A gazdálkodók számára kinyíltak a csatornák és az áruk, szolgáltatások, tőke, munkaerő áramlásával együtt a konkurencia kemény kihívásai is megjelennek a környezetünkben. Ilyen körülmények között egyre inkább jelentkezik az igény a klasszikus kamarai funkciók ellátására.
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara, amely megyénkben kizárólagosan integrálódik a Magyar Gazdasági Kamara Szövetségi rendszerébe, több mint száz zalai vállalat, szövetkezet, társaság, vállalkozó közössége. Abból az alkalomból köszöntöm a város polgárait, vállalkozóit, cégvezetőit, hogy a lapban kamarai rovat indul és a továbbiakban közgazdasági, üzleti hírekkel, partnerkereső szolgáltatással jelenünk meg. A megjelenés aktualitását az adja, hogy a közelmúltban megnyílt a Kamara Nagykanizsai Képviselete a Vár u. 9. sz. alatt (DKG irodaház). így lehetővé vált, hogy tagjaink és más cégek a külkereskedelmi és információs szolgáltatásokat helyben vegyék igénybe. Ide tartoznak azok az üzleti ajánlatok, címek, amelyek a Kanizsa c. lapban megjelennek. Törekvésünk, hogy a lap olvasóinak segítségére legyünk az önálló külkereskedés gyakorlatának megismerésében, a szükséges okmányolási munkák elvégzésében, az egyes országok vám, külkereskedelmi, szállítmányozási gyakorlatának feltárásával. Az ilyen irányú igények látens módon lappanganak a kapacitás kihasználatlansággal küszködő cégek szakembereiben és feltárásuk munkahelyek megtartását, új munkahelyek kialakítását segíthetik elő. A lapban megjelenő információk részleteiről és a Kamarai tagság feltételeiről munkatársaimmal rendelkezésükre állunk.
Hartmann Miklós ügyvezető igazgató
Üzleti ajánlatok:
Az alábbi ajánlatokhoz tartozó címek igényelhetők a Kamara Képviseletén, Nagykanizsa, Vár u. 9. Tel.: 13-040 (Kálmánná). A Kamara tagjainak ingyenesen.
NK-01. Abbén und Beyer német cég kesztyűt vásárolna NK-02. Agropol német cég étkezési hagymát, gombát vásárolna NK-03. Ajumo GmbH vásárolna késeket és háztartási eszközöket NK-04. Ajungilak Textil GmbH jó minőségű ágyneműt vásárolna NK-05. Akzenta GmbH venne kisbútorokat
Mint tudjuk, a megyei közgyűlés a közelmúltban megszüntette a Moziüzemi Vállalatot. Mindez sajnos városunk kulturális életét is jelentősen befolyásolja, hiszen az Apolló Filmcentrum is a cég irányítása alá tartozott.
1989-ig a Helikon Film az újfajta szakmai kezdeményezések iránt nyitott, progresszív vállalatnak bizonyult, ekkor azonban filmforgalmazással kezdett foglalkozni, s az eladhatatlan - többségében magyar - filmekkel óriási veszteséget termelt. Ennek ellenére Hévízen mozit létesített, amelynek húszmillió forintos költségeit nem tudta fedezni, így kölcsönt kölcsönre halmozott. Adóssága mára már több mint harmincmillió forintra rúg. A megyei közgyűlés tehát a vállalat jogi problémáinak rendezésébe egy megbízott igazgatót nevezett ki dr. Vér-tényi Jenő személyében.
Lehetetlen helyzetbe került hát az Apolló Filmcentrum, hiszen a Moziüzemi Vállalat pénz hiányában képtelen volt fenntartói kötelezettségeinek teljesítésére, így - többek között - az épület felújítási költségeinek finanszírozására is. Mivel a megyei közgyűlés jogutód nélkül szüntette meg a vállalatot, az általa felhalmozott adósság kanizsai mozira eső hányada a leendő új tulajdonos zsebét terheli majd. S hogy ki lesz az új tulajdonos? Jelenleg több variáció lehetséges.
Lehetséges, hogy a mozi a kanizsai önkormányzat tulajdonába kerül - azonban nem
valószínű, hogy az amúgy is szűkre szabott költségvetésből még egy mozi felújítására és fenntartására valót is ki lehet préselni. Ha a filmcentrumot nem veszi át az önkormányzat, az intézmény Zala megye vagy az Állami Vagyonügynökség tulajdona lesz. Azt hiszem, felesleges bizonygatni, hogy ez utóbbi lehetőség milyen hátrányosan érintené Kanizsa kulturális életét.
A legelőnyösebb megoldás talán az volna, ha az Apolló egy tőkeerős forgalmazó kezébe kerülne - különösen ha a forgalmazó ráadásul még kanizsai is -, még olyan áron is, hogy az az intézményt bemutató moziként üzemeltetné a jövőben. Konkrét döntésről azonban még szó sincs ez ügyben. S hogy hogyan tovább? Az Apolló Filmcentrum szakemberei rengeteg érdekes, a kor követelményeinek megfelelő tervet dédelgetnek. Ilyen bizonytalan körülmények között kétség kívül nehéz felelősségteljes, a lakosság ízlését kiszolgáló, illetve azt formáló munkát végezni. Minél korábban születne hát döntés az intézmény jövőjéről, az új tulajdonos személyéről, annál hamarabb élvezhetnénk a Kertmozi leendő szabadtéri színpadán bemutatásra kerülő produkciókat, vehetnénk részt a szintén ott megrendezésre kerülő koncerteken és annál hamarabb lehetnénk résztvevői az Apolló Filmcentrum újszerű kulturális rendezvényeinek.
F. Varga Barbara
KEVÉS A TŐKE
Még mindig nincs bejegyezve
Kanizsa Környezetvédelmi Alapítványa
Köztudott, hogy a környezetvédelem támogatására az országos költségvetésből csak morzsák jutnak, ezért születik egyre több településen, így városunkban is, helyi alapítvány ilyen célok felkarolására.
A kanizsai alapítványtevők feltett szándéka, hogy összehangolják a környezeti és gazdasági érdekeket, felszámolják a környezeti károkat és ezek kialakulását megakadályozzák. Céljaik között szerepel még a levegő tisztaságának védelme, a légszennyezettség rendszeres mérése, a szennyvízelvezetés és kezelés korszerű megoldá-
sa, valamint új szeméttelep létesítése, s az élővizek védelme. Fontosnak tartják még a környezetvédelmi szemlélet formálását és az egészségesebb, szebb városkép és lakókörnyezet kialakításának támogatását.
Bár a „Nagykanizsa Város Környezetvédelméért" alapítvány alapító okiratát a közgyűlés már ez év április 8-án, több mint fél évvel ezelőtt jóváhagyta, bejegyzése azonban mind a mai napig nem történt meg.
A Legfelsőbb Bíróság mind ez ideig azért utasította el a bejegyzést, mert kevésnek ítélte az alaptőkét, valamint nem értettek egyet azzal, hogy az alapító és az alapítványt kezelő azonos. E döntés ellen július 29-én nyújtott be fellebbezést a Polgármesteri Hivatal. Válasz azonban még nem érkezett.
K. R. B.
Közlemény
A Kanizsa Lakásfenntartó Szövetkezet Igazgatósága, Nagykanizsa, Platán sor 5/A. közli az érdekeltekkel, hogy 1991. november 1-től a Szövetkezethez tartozó tizenhárom ház érdekeit nem képviseli. A fenti dátum után sem anyagi, sem erkölcsi felelősséggel nem tartozik. Az önállósodott 13 házban 1991. november 1-től a jegyzőkönyvileg megválasztott elnök a felelős.
Kérem a fentiek tudomásul vételét!
Nagykanizsa, november 18.
Barabás László Igazgatósági tag Tóth Árpád János megbízott elnök
KANIZSA
1991. november 22.
Átalakulás előtt az iskolarendszer
Szakmai körökben hónapok óta ismert, hogy a Művelődési és Közoktatási Minisztérium az oktatást szabályozó új törvénytervezetet kíván a parlament elé terjeszteni. Ezzel egyidejűleg folyik a Nemzeti Alaptanterv kidolgozása is. A már sok változatban elkészült tervezetek alapján valószínű, hogy az új törvény a nyolcosztályos általános iskola bevezetése óta nem látott változásokat hoz a magyar iskolaügy életébe.
Ez természetesen Nagykanizsára is érvényes. Az alapfokú oktatást többféle intézmény is végezheti: működhetnek négy-, hat-, nyolc- vagy tízosztályos rendszerben képző intézmények is. Az ezekből kikerülő diákok ennek megfelelően nyolc-, hat- vagy négyosztályos iskolákban folytathatják tanulmányaikat. (A Batthyány Lajos Gimnázium ez év őszén már két osztállyal, 10 éves gyerekekkel megkezdte a nyolcosztályos gimnáziumi képzést.) Az új oktatási struktúra fontos eleme, hogy a pályaválasztás csak 16 éves kortól esedékes! Az egyes iskolatípusok közötti átjárhatóság a törvényalkotók szándéka szerint biztosított lesz. Megváltozik a szakmai képzés jelenlegi rendszere is.
Az új helyzetre való felkészülés csak az egyes intézmények fejlesztési elképzeléseinek összehangolásával történhet. Ez a munka a Humán Osztály irányításával városunkban megkezdődött. Az oktatási intézmények hagyományosan az október 1-i állapot alapján készítik el statisztikáikat. Ezek összesítése már a birtokunkban van. Az általános és középiskolákat felkértük, hogy dolgozzák ki saját intézményükre vonatkozó szakmai fejlesztési terveiket rövid távra, a következő két tanév időszakára. (Valószínűleg eddig lesznek érvényben a jelenlegi jogszabályok, az új oktatási törvény előreláthatólag az 1993/94-es tanévben lép hatályba.) Emellett kértük, hogy a törvénytervezetek ismeretében dolgozzák ki hosszabb távra az intézménytípusukra vonatkozó fejlesztési elképzeléseiket is.
A középiskolák további feladata volt, hogy vázolják föl, milyen felsőoktatási intézmény letelepítését tartják célszerűnek, illetve lehetségesnek Nagykanizsán.
A tervek, elképzelések többsége már beérkezett a hivatalba. Ezeket felhasználva összeállítunk egy vitaanyagot, melyet természetesen meg kívánunk beszélni az érdeklődő pedagógusokkal és az intézményvezetőkkel is.
Ez úton is kérem mindazoknak a jelentkezését, akiknek a témáról hasznosítható elképzelésük van. Nem szabad veszni hagyni a jó gondolatokat. így remélhetőleg a szerkezeti átalakítás és a tartalmi fejlesztés optimális módozatait tudjuk kidolgozni. Közben - bízunk benne - a törvényalkotó munka is halad és a parlament megalkotja a hiányzó oktatási, majd a szakképzési és felsőoktatási törvényt is. Ezek alapján határozhatja meg aztán a közgyűlés városunk nevelési-oktatási intézményeinek új struktúráját.
Gerencsér Tibor
a Polgármesteri Hivatal Humán Osztályának vezetője
^ A Nagykanizsai Városvédő Egyesület honismereti kö^ re november 26-án 17.00 órakor tartja következő fog lalkozását a Tűzoltóság előadótermében.
A napirenden Pordán László diaképes előadása: Me sélnek a kanizsai házak címmel szerepel. ^_Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Feldolgozott hulladék
- avagy marad-e a ne szagolj, csak lélegezz elv a szeméttelep ügyében
Bár Kanizsa szerencsére nem tartozik hazánkban a környezetvédelmi szempontból legsúlyosabb helyzetben lévő városok sorába, ám nálunk is akad számos olyan probléma, amely fejtörést okoz. Bagolán a szeméttelep már évek óta agonizál. Nem kell szakértőnek lennünk, hogy ezt át-érezzük, elég, ha pusztán szélesre tárjuk az ablakunkat az északkeleti szélnek.
Szaporodnak az illegális szemétlerakóhelyek is, amelyek nem bomló nehézfémekkel, vegyi anyagokkal is szennyezik zöldövezeteinket. Égető szüksége van hát egy új, korszerű szeméttelepre a városnak. E témában már 1986-ban készült egy tanulmány, de azóta a helyzet csak napról napra rosszabbodik.
Önkormányzatunk új szeméttelep és hulladékfeldolgozó létesítésére eddig 5 ajánlatot kapott német, svájci, osztrák és olasz cégektől. Az előzetes tárgyalások során a legelőnyösebb feltételeket ez utóbbi vállalat, a Daneco kínálja. Technológiájuk - a többi céggel szemben - nem kívánja meg


a szelektív szemétgyűjtést, s egy év alatt felépíthető és üzembe helyezhető. 120 tonna/nap kapacitású kommunális hulladékfeldolgozójuk válogatja, aprítja, újrafelhasználhatóvá alakítja a szemetet. A végtermék 2,5%-a fém, 15%-a komposzt és egyharmada brikett lenne, mely eladható vagy speciális kazánban eltüzelhető.
S hogy mennyibe fog ez a városnak kerülni? Az összköltség - 300 millió forint - 85%-át olasz kormányhitelből finanszíroznák, csak a fennmaradó 15%-ot kellene saját erőből előteremteni, melyből a vállalkozás indulásakor 5%-ot kéne kifizetni. A hitelt 10%-os kamattal 8 és fél év alatt törlesztenék.
Biztatóak hát a kilátások, de igazán még semmi sem dőlt el, hiszen az olasz céggel csupán szándéknyilatkozatot írt alá az önkormányzat, melynek értelmében egy tanulmány készül a hulladékfeldolgozó optimális elhelyezésének érdekében. A tervezet csak ezt követően kerülhet a városi közgyűlés elé.
K. R. B.
-
József Attila szavalóverseny
November 29-én pénteken 15 órai kezdettel a Szocialista Párt Zrínyi utcai helyiségében szavalóversenyt rendez a helyi szervezet. A verseny nyílt, nevezni november 25-én 18 óráig lehet a fent említett címen. A szavalóverseny zsűrijének elnöke Nagy Attila színművész lesz, aki ugyanezen a napon 19.00 órától „Irodalmi Kávéházba" várja az érdeklődőket.
Kárpótlási kérelemhez F-adat-lapot kérek a kiskanizsai postán. Nincs, sót, egységcsomag sem kapható, nem is lesz, tessék bemenni a nagypostára! Az orvostól átsietek a patikába, ám éppen délelőtt tartanak zárva, rendelési időben. Ha sürgős a gyógyszer, irány a város! Megszüntettek két kedvelt Hangya-boltot, s privatizálták az alacsony árrése miatt népszerű, Bajcsy-Zs. E. u. elején lévő élelmiszerüzletet is. Aki a drága Templom téri ABC helyett diszkont jellegű helyet keres, máris indulhat a városba. A szolgáltatóházban nincs kozmetikus, pedig a nyitás után jóidéig mű-
ködött ilyen részleg, nagy vendégkörrel. Hiszen ott a város! A könyvtárban szűkös és elavult az állomány. A vizsgákra készülő főiskolásoknak, kőtelező irodalmat kereső kisdiákoknak, szakkönyvekben kutató felnőtteknek gyakran mondják: nézzék meg a nagykönyvtárban! A fölújított Olvasókörben fiataloknak, idősebbeknek való programokat elvétve szerveznek. Aki mondjuk nyelvet akar tanulni, hasznos tanfolyamra lenne igénye, bármilyen érdekes, színvonalas rendez-
vényre kíváncsi, jobb ha elindul a városba. A moziból show-cen-ter lett, állítólag a fél Dunántúl idejár, csak helybéli alig, pedig közösségi tulajdon volt hajdan az épület. Megyünk a városba filmet nézni, vagy megfizethető áron szórakozni. A postahivatal elé két fülkét is telepítettek. Az egyik üres, a másikban kibelezve lóg a készülék. Odabenn engedik a helyi hívást, már ha győzi az ember kivárni a vonalat. A Templom térre nemzetközi és bel-
Megyünk a városba...
földi távhívó fülkét állítottak. Ha éppen működik, egy tízesért vagy húszasért lehet orvosért, mentőért telefonálni, crossbar-hívással, be a városba. A magánvonalak minőségéről, zsúfoltságáról most ne is ejtsünk szót...
Megyünk a városba, apróságokért, kényszerűségből, pluszköltséggel, több idő-, meg energiaráfordítással. Mi egyebet lehetnénk? Persze ha nagyritkán a „város" jön ki ide, hűvös fogadtatásban van része. Egy tény: idén a helyhatósági pótválasztáson a háromezerből 101 sáska polgár meni szavazni. Pont ebben a 14-es körzetben... -km-
Ilii . november 22. KANIZSA 7

Elkel az Erkel?
Privatizációs következmény vagy szakszervezeti presztízsharc?
Pár évvel ezelőtt Nagykanizsáról még elmondható volt, hogy közművelődése - legalábbis intézményi szempontból - jó. Csak a nagyobbakat tekintve, az öt művelődési intézmény országos átlagot tekintve több mint elegendőnek tűnt. Azóta az Ifjúsági Ház anyagi és oktatási megfontolásokból megszűnt, és pár hónapja az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házat is hasonló sors fenyegette.
Az intézmény valamikor a Katolikus Legény Egyleté volt, és az államosítások után kezelői joga a DKG-hoz került. Vékásl János vezérigazgató így beszél a jelenlegi helyzetről:
- A kezelési jog a vállalaté, de a működtetési jogot a bányász szakszervezet kapta meg, a fenntartási költségekkel együtt. Vállalatunk 1991-ig évi 1 millió forintot fordított az intézményre. Az idei évtől kezdve nem terveztük ezt az összeget és a továbbiakban sem áll szándékunkban.
A művelődési ház hasznosítására két megoldás fogalmazódott meg. Amennyiben az intézmény funkciói kiválthatók lennének más intézmény(ek) állal, úgy funkciója megszűnne és a vállalat valamilyen más formában hasznosította volna az épületet. Tájékozódásunk alapján erre nincs lehetőség, a város más hasonló intézményei is túlterheltek, így az értékesítés lekerült a napirendről.
A második megoldás lépett tehát előtérbe, hogyan lehetne gazdaságosan üzemeltetni a jelenlegi funkciókkal. Kerestük azt a lehetőséget, mely biztosítja a működést a tulajdonos mindenkori anyagi helyzetétől függetlenül.
A városi önkormányzat vajon mit tett az intézmény megmaradása érdekében?
Gerencsér Tibor, a Humán Osztály vezetője:
- Már szeptember elején tudomásunkra jutott, hogy a DKG-nak az Erkel Művelődési Ház üzemeltetésére nincsenek meg az anyagi eszközei. Október 4-én a Művelődési Ház igazgatójával és a Bányász Szakszervezet vezetőjével tárgyaltam, ahol elmondták, hogy az intézményt a „Bányász Kultúráért Alapítvány"-nak kívánják átadni. Az én álláspontom az volt, hogy ennek abban az esetben, ha a ház jelenlegi funkciója megmarad, és a további működésnek is
megvannak a garanciái, támogatjuk az átadást.
Cserti Tibor, a Gazdasági Osztály vezetője:
- A telek egy része a városé, ez ügyben konzultáltam kollégáimmal. Kiderült, hogy a Városrendezési Tervben szerepel az Ady 6. és 10. közötti - a Művelődési Ház előtti - üres terület beépítése. így csak úgy egyezhettünk bele a kezelői jog megváltozásába, ha ez a terület kimarad az átadásból, hogy a város által később beépíthető legyen.
A városi önkormányzat hivatala tehát két - teljesen érthető feltétel mellett - áldását adta a kezelői jog változásához.
A tervezett változás nemcsak az intézmény jogállását, de az ott dolgozók jövőjét is érinti. Mi a véleménye a kérdésről Fehér Imre igazgatónak?
- Még a nyár elején - éppen azért, mert az országban sok helyütt a gazdasági változások miatt tönkrementek, bezártak a bányász művelődési házak - létrehoztak központilag egy alapítványt, a Bányászipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége kezdeményezésére, hogy a még működd házakat, művészeti csoportokat fenn tudják tartani.
Mi úgy gondoljuk, hogy a ház működése szempontjából csak haszon lenne ebben a tőkeerős alapítványban való részvétel. A döntésre az idő sürget, hiszen az elodázás azt is jelentheti, hogy elesünk attól a több mint 2 milliós támogatástól, melyet 1992-re az alapítványtól várhatunk.
Egyelőre a vállalat két szakszervezete között folyik a vita. A „ hagyományosok" támogatják az alapítványba vitelt, a független szakszervezet azonban helyi alapítványban gondolkodik.
Könnyen elképzelhető, hogy a Művelődési Ház sorsa a szakszervezetek közötti presztízsharc
KONRÁD GYÖRGY NAGYKANIZSÁN!
1991. november 29-én (pénteken) 18.00 órakor a kanizsai liberális klub vendége KONRÁD GYÖRGY író, a PEN klub elnöke. A beszélgetés színhelye a nagykanizsai Városi Könyvtár (Nagykanizsa, Ady E. u. 14. szám). Az író-olvasó találkozóra minden kedves érdeklődőt várnak a szervezők.
eredményének függvénye lesz? Györkös Lajos, a BDSZSZ vállalati titkára:
- Mi a vállalat vezérigazgatójának előzetes jóváhagyásával megkerestük a „Bányász Kultúráért Alapítvány" kuratóriumát, hogy adjanak ajánlatot a ház további működtetésére. A tárgyalások után elkészült egy szándéknyilatkozat, melyben a DKG a 7 millió forintos ingatlan kezelői jogát, a jelenlegi funkciók megtartásával átadja az Alapítványnak.
Időközben megalakult a vállalatnál a független szakszervezet. Mi teljesen természetesnek találtuk, hogy a további tárgyalásokba őket is bevonjuk, hisz a vállalat összes dolgozójának érdekéről is szó van.
Meglepett bennünket a független szakszervezet képviselőjének első reakciója. Amikor meglátta, hogy ezt az alapítványt a Bányász Szakszervezeti Szövetség hozta létre 100 ezer forintos alaptőkével, anélkül, hogy elolvasta volna, félretette, hogy ez „nem fog átmenni!". Mi hangsúlyoztuk, hogy a művelődési ház soha nem volt szakszervezetünk tulajdona, csak a működtetési jogokat gyakoroltuk. Ráadásul a létrehozott alapítvány kuratóriumában részt vesz az ipari és a művelődési minisztérium képviselője is, a BDSZSZ pedig egy fővel képviselteti csak magát.
Mi ezzel együtt felajánlottuk nekik, ha tudnak jobbat, hasonló kondícióval rendelkező ajánlatot, mi nem zárkózunk el az elől sem. Azzal együtt, hogy mint működtetők magunk is dönthetünk az alapítványba való bevitelről.
Csuha Gyula, a független szakszervezet vezetője:
- Mi november 5-én szereztünk tudomást az egész alapítványi csatlakozás lehetőségéről. Mivel az előkészítésben nem vettünk részt, (gy elegendő információnk sem volt, két hét türelmi időt kértünk.
Mindenképpen támogatjuk, hogy a Ház valamilyen alapítványba kerüljön és talpon maradjon. A „Bányász Kultúráért Alapítvány" -nyal szemben azonban fenntartásaink vannak, hiszen a szakszervezeti vagyonátmentésre megyénkben is volt már példa. Hozzá teszem még, hogy ez az alapítvány sincs a VIKSZ-en keresztül bejelentve.
Ha azonban nincs más mód és ez a dolog tisztességes, akkor nem zárkózunk el az alapítványhoz csatlakozástól.
Az álláspontok tehát a „front" minden oldalán kikristályosodtak, már csak a döntés van hátra. Az interjúk időpontjában még november 19 szerepelt, mint végső dátum, de közben ez különböző okok miatt tolódik... csak tolódik...
Nagy Imre
DR. KOVÁCS LÁSZLÓ
tüdőgyógyász
Magánrendelése: Nagykanizsa, Kossuth tér 6.
Asztmás, légúti, allergiás és más légzőszervi betegek ellátása.
Eszközös vizsgálati lehetőségek:
- légzésfunkció, EKG, bőrpróba (allergiavizsgálat), kislabor.
Rendelési idő: hétfő 17.00-18.30-ig,
csütörtök 15.30-17.30-ig.
Minden hónap utolsó csütörtökjén a rászorulóknak díjtalan.
8 I KANIZSA W -------a m—, Hl
L november 22.
A „Kispál és a borz" együttes adott nagysikerű koncertet múlt pénteken este az Erkel Ferenc Művelődési Házban. A fiatalok szórakoztatására vendégként fellépett a „Nemesapátia" is.
(Erdei András felvétele)
Öregek napját tartottak a múlt hétvégén a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Sajnos az előzetes szervezés ellenére is csak kevesek voltak kíváncsiak a Kanizsa Táncegyüttes és az általános iskolások műsorára.
(Erdei András felvétele)
SHAKESPEARE BARNÁBAN ÉS FEKETÉBEN - Á LA VEREBES
Aki megnézte, ha egyáltalán végig bírta nézni a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Sok hűhó semmiért című előadását Kanizsán, az legelőször a következő kérdést tette fel: Mi köze van az átírt darabnak és a produkciónak Shakespeare-hez?
A shakespeare-i vígjátékok közül ugyanis szinte valamennyi a szerelemről szól. Az új világ romantikája, a fejlődés nagyszerű távlatai jellemzik ezeket a drámákat. Hősei felszabadult férfiak, felszabadult nők. A mesebeli boldogság, melyet jutal- ; mul kapnak, az emberi természetből, az értelmi és érzelmi kultúra realitásából, végsősoron a reneszánsz valóságából fakad. Életöröm, bizakodás sugárzik a művekből, amelyekben minden jól végződik, a félreértések elsimulnak, a szerelmesek egymásé lehetnek. A Sok hűhó semmiért című komédiában két cselekményszálon két szerelem története fut. Az ifjú Hero és Claudio kapcsolatát cselvetéssel akarják megakadályozni, míg Beatrice és Benedek nem akarják bevallani egymásnak érzelmeiket. Végül a szóbeszéd segft a megoldásban, s a darab „Sha-kespeare-vigjátéki" véget ér.
Ezzel szemben a zalaegerszegi előadás illúzióromboló, hangulatrontó volt. A színpad komor, sötét képet mutatptt. Minden fekete volt, a díszlet csupa vasból lévő rácsos ajtóból, kapuból, erkélyből és egyéb vastárgyakból állt. A jelmezek szintén feketéből és a barna legkülönbözőbb árnyalataiból készültek. így már a környezet sem volt alkalmas az életöröm, a felszabadultság, a boldogság, a romantika ábrázolására. Az utóbbi legjobban talán Beatricének Mestér Edit és Benedeknek Farkas Ignác sikerült. Az ő játékukban volt a legtöbb árnyaltság.
A másik szerelmespár hölgytagja, Hero a szerzőnél áldozat, aki némán szenvedi el a méltánytalan üldözést. Ezzel ellentétben Segesvári Gabriella az első felvonásban inkább kukára veszi a figurát, s egyáltalán nem érzünk iránta rokonszenvet. Szerelmese, Claudio Avass Attila sem hiteti el velünk, hogy mindent megtenne kedveséért; az a sejtésünk, sokkal inkább harcolna Don Pedróért. Don Pedro herceg R. Kárpáti Péter az előadás legvitatottabb alakja. Mind külsőségekben, mind belső megformálásban homoszexuális valaki, amit a produkcióban félreérthetetlenül kifejezésre is juttatott, ezzel alaposan eltorzítva az eredeti szerepet.
A kanizsai közönség ismerte Shakespearc-t, s az előadást nem fogadta el. Verebes István hiába próbálta aktuálissá tenni a darabot - ami egyébként felesleges is volt -, (szemmel láthatóan) sok munkája kárba veszett. Sok hűhó volt - semmiért.
Horváth Ilona
KÉSZ-gyülés
Két éve tevékenykedik már a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, melynek kanizsai szervezete októberben alakult meg 18 alapító taggal. A főleg műszaki értelmiségieket tömörítő csoport megbízott titkára
Boros Antal, a Battlwány Gimnázium tanára lett. O fogalmazta meg a KÉSZ I. kongresszusa után tartott hétfői gyűlésükön a kanizsai tagozat céljait, melyek között szerepel tematikus önképzés és továbbképzés meghívott előadókkal, ökomené kifejtése, fiatal értelmiségiek bevonása
Találkozás a Megyei Alkotó Díjasokkal rendezvénysorozat múlt heti vendége dr. Németh József, a Zala Megyei Múzeumok igazgatója volt. A szépszámú érdeklődőt vonzó előadás színhelyéül a HSMK Felnőtt Klubja szolgált.
(Erdei András felvétele)
mozgalmukba. Emellett a középiskolás korosztály számára összejöveteleket, túrákat és lelkigyakorlatokat szerveznek. A politikamentes szervezet kulturális és erkölcsi törekvéseiben számít a hazai történelmi keresztény egyházak munkájára is.
K. R. fi.
Hányan járunk könyvtárba?
Zalaegerszeg (62357 fő)
13693 fő 21,95% Nagykanizsa (53700) fő) 7772 fő 14,47%
Forrás: Zala Megye Statisztikai Évkönyve 1991.
Életet az éveknek"
MU SORMELLEKLET
\ 16 oldalas TV és Rádió műsor az. alábbi illiilalok ós vállalkozások támogatásával jelenik meg DO.Ml''S, l.l''VS''/. Kft., HIÍRRNltÖCk Nagykanizsa Kereskedelmi Kft., kanizsatex, MMÍÁZ, l''YRIS Kft., KŐTÁRY Kft., Sumniatech, Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat, Toshiba Teehnotrade Kft., Zula-HOIAC.
1991. november 25-december 1.
Muzsikál a mozi
A régi mozik muzsikáját idéző sorozatban Kiss Mannyit is láthatjuk-hallhatjuk.
VASÁRNAP,
hősök elfáradtak
Dusty, akit Jared Martin alakít (képünkön), titokban rendszeresen találkozik Samanthával a városban
PÉNTEK, 8.55 és 20.20 I 4. )
morú egybeesés: az Yves Montand főszereplésével [ült film vetítését a művész halála tette időszerűvé
Tartuffe
A Várszínház előadásában látható Moliére komédiája. A képen Kállai Ferenc és Bubik István ^_^
SZERDA, 19.05
IGuldenburgok öröksége
ifimből vett jelenet megbékélést sejtet a családban, juritzent azonban nem olyan fából faragták, hogy bízni illessen benne ___
Peter Strohm
Két részben, szombaton és vasárnap vetíti a televízió a Barátok sose fizetnek című epizódot. Középen Strohm (Klaus Löwitsch) ^---
SZOMBAT, I. rész 19.05 L" J
Twin Peaks
Lara Flynn Boyler alakítja a szépséges Donnát, a városi doktor lányát az izgalmas tévéfilmsorozatban
CSÜTÖRTÖK, 20.55 L j* J
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krénlka 8.05 Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zenemüve: Mozart: d-moll vonósnégyes A hét költője: Rákos Sándor 9.0S Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp. Kulturális programajánlat 11.10 Hagyományápolók
11.34 Szerelem csütörtök-XVI/13. John Steinbeck regénye
12.00 Déli Krönlka 12.30 KI nyer ma? 12.45 Házunk tá|s 13.05 Magyar előadóművészek albuma. Erdélyi Miklós vezényel 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Előjegyzés
Irodalmi szolgáltató műsor
14.35 Népszokások, jeles napok zenéje-11/1.
Hagyományőrzők felvételeiről 15.05 Kóruspódium 15.30 Zenei Tükör 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Fiatalok muzsikálnak 16.30 Nyltnlkék
17.05 Eco-mlx. Gazdasági magazin 17.30 Hires filmzenék. Ferrante és
Teicher együttese játszik 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt.. 19.39 A Zsarátnok együttes felvételeiből 19.50 Gong 20.05 Cilinder 21.05 Boldog bolondok
Hajdú Ferenc rádiójátéka
21.36 Operattrészletek 22.00 Késő esti Krónika
22.30 Beszélgessünk... A mikrofonnál: C. Molnár Emma és Popper Péter pszichológusok 23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.45 urh-n: Henry Manelnl és zenekara látszik ''4.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Az eladott monyasszony
Részletek Smetana operájából 10.11 A hét zeneműve
Mozart: d-moll vonósnégyes 10.41 A Szovjetunió Állami szimfonikus zenekarának Prokof-jev-hangversenye 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Kamarazene 13.00 Kilátó (ism.) 13.45 Zenekari muzsika 14.50 Oflenbach: Hoffmann mesél
Háromfelvonásos opera közben:
16.00 Hirek. Időjárás 17.32 Vivaldi: Tizenkét hegedűszonáta Op. 2. - II/2. 18.30 Törd a fejed I 18.45 Utazás Matériába 19.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Marlah Ca-
rey és Chris Isaak 8.50 Délelőtti torna 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Derűre Is derű Elfogyott a kakaó Gyurkovics Tibor hangjátéka 9.30 Fuvóspolkák, kerlngők 9.50 Szórakoztató zenei kaleidoszkóp - XVI/7. 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni? 11.35 A csavargók
Részletek Ziehrer operettjéből 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Slágarmúzeum 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kívánságműsor közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
t)enne *
17.00 Hírek. Időjárás
17.30 Kamasz-panasz
17.50 A-B/CD
18.20 Üzenő
19.00 Hirak. Időjárás
19.03 Kölyökrádló. Tel : 138-7600
19.30 Popregiszter
20.00 Garázs. Tel.: 138-8789
20.30 Nótakalendárium
21.00 Hirek. Időjárás
21.03 Albumajánlat
21.43 Vadnyugati filmzenék a Blg
City zenekar előadásában 22.05 Rockújság 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Jó estét felnőttek I
Pajzán dalok és versek -11/1. 23.52 Binder Károly és RameshSho-tam Tánczenék c. lemezéről
19.05 Followmel-30/29. 19.20 A Volce of America sorozata
nyelvtanulóknak 19.35 Kapcsoljuk a Magyar Állami
Operaházat közben:
20.35 Búvárharang 20.50 Időutazás
21.50 Narclso Yepes Bach műveiből játszik lanton 22.10 Magyar zeneszerzők 23.00 Szavak csapdájában 23.30 A hét zeneműve (ism.) 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Világhírű zenekarok felvételeiből
Éjiéi után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Lukácsi Béla
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Az elfelejtett hős 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Bosszú
Paul felkeresi Bili Dagent, aki ugyanolyan gyógyíthatatlan betegségben szenved, mint ő. Paullal ellentétben azonban Bili képtelen megbékélni sorsával, sőt minden bajért egykori kollégáját, Phil Colbyt teszi felelőssé. Bili feltett szándéka, hogy megöli Philt. 11.00 Telebutik
11.30 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Delvecchio (am. krimisorozat) Hivatása teljesítése közben 13.00 Egy apával több (am. sor.) 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14 20 A Springfleld-szforl (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Leleplezések 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
A jegesember 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velűnkl 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó
19.15 A csapat (amerikai sorozat)
Forró stílus 20.15 A főnök (am. krimisorozat)
Példakép 21.15 Régiségek
(színházi közvetítés) 22.50 Kulturális magazin 23.20 Férfimagazin 23.50 Hirek
24.00 „Kerekes" bosszú
(amerikai akciófilm) 87'' 1.30 Alfréd Hitchcock bemutatja
(amerikai krimisorozat) Az ajándék
PRO 7
6.05 Maxwell ügynökség (ism.) 6.50 Nyersbőr (ism.) 7.40 Rajzfilmek (ism.) Szellemüzők Fenn
8.30 Rlchmond Híll (ausztrál sor.)
Piszkos üzletek 9.20 Adderly (ism.) 10.20 Nyersbőr (westernsorozat)
Gyilkosság gyanúja 11.15 Egy görög meghódítja... (vidám amerikai sorozat) Appleton nem esik messze... 11.40 Bili Cosby-show (ism.) 12.05 Harttól Hartig (ism.) 13.00 Perry Mason (ism.) 14.45 Rajzfilmek (ism.) Caslmlr és társa Flintstone család 15.40 Automan (amerikai sorozat) Zuhanás következményekkel 16.35 Az osztály feje (am. sorozat)
Akarsz játszani? 17.00 Hirek
17.10 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai akciófilm-sorozat) Barátom, Charlle 18.00 Rajzfilmek Szellemüzők Gyilkos paradicsomok Szuperegér Flintstone család 20.00 Hiradó
20.15 Csalás (amerikai film) 97''
Fsz.: James Garner 22.20 Éjféli telefonáló (am. krímisor.)
A hires Nathan Fíllmore 23.20 Klute (amerikai krimi) 109'' Fsz.: Jane Fonda, Donald Su-therland 1.20 Hirak
1.30 San Francisco utcáin (ism.) 2.20 Hirek
2.30 Az édes hölgyek (ism.)
rns Hírek
4.20 Az autóstopos
(amerikai sorozat) Tolvajok
7.00 Francia és kanadai hiti
8.00 Európai híradókból
9.05 Francia nyelvlecke
9.30 A gyógyítók (játékfilm)
16.15 Hátröl hétre (ism)
17.05 Jó napot, jó étvágyad
17.40 Kim és klip (rajzfilm)
17.55 Francia nyelvlecke
18.10 Vidám nyelvi játék
19.00 Természetvédelmi mag|1
19.30 Svájci hiradó
20.00 Magazin Kanadáról
21.00 Francia hiradó
21.30 Varieté / Hiradó
23.20 Kulturális hirek
MUSIC TV
9.10 3.00 16.00 8.00 8.30 H9.00 19.30 10.00 .00 M.30 22.00 [2.30 22.50
19.30 Tárcsázz I 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Ú|donságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Rock-blokk 2.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
14.00
15.30 16.00 18.00
19.01
19.31 20.01 21.01 21.31 22.01
11.0 , 12.0
12.25 Hirek 12.30 Magazin 13.00 Vadmacska (brazil sorozs ; .''„ 13.25 Blm-bam-blno \\n
18.05 Hirak " 3
18.10 Lou Grant (amerikai sorai 19.00 Ruk-cuk - játék 10 U 19.25 Hirak
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 A halál segédmunkása
(angol tévéfilm, II/2.) 21.30 Hirek
21.40 Éjszakai őrjárat (am. sor]
22.30 Kennedy (amerikai soro; 0.50 Labdarúgás / Hirak
4 1
17.3 18.0
19.0 20.! 21 .t 21.5
23.1
23.;
24.1
„Kerekes" bosszí c
áL. amerikai akciófilm
Az anya két kislányát kocsi val viszi az Iskolába. Útközte.
te
öttagú banda kamionnal üldií ^ őket, mindaddig, amíg háláld balesetet nem szenvednek, k apa és a nagyfiú bosszút aki
ag eg
nak állni. Big Joe nekimegy i nfi fiataloknak, és életveszélyei sérülésekkel kórházba kerül,
Joey (Don Michael Paul) az autí kc bontóban összeszereli OA n(í a „gyilkos" teherautót. t4.Ul
JÖVŐ HÉTTŐL NYEREMENY-AKCIO!
SUPER CHANNEL
adó
110 Egyveleg Japán üzleti élete Éli vldeoshow 1.00 Dráma
Wyatt Earp (am. sorozat) .00 Vígjátékok vitriné Belföldi magazin Sport lazlgpo Túlílís
.30 Francia aktualitások BBC-híradó Piacgazdaság Zöld Ígéret (amerikai (ism.) utána Egyveleg
EUROSPORT
1.00 Si VB
5.30 Autó-motorsport
1.00 Tenisz
1.00 Ökölvívás
9.00 Szörfösök magazinja
9.30 Riportok
100 Ökölvívás
1,00 Motorsport
1.30 Eurosport-hirek
K.OO Labdarúgás
SCREENSPORT
:at)
izat
at)
11.00 12.00 11.00 11.00 15,30 '' 11.00 17.30 100 11.00 m.30 21.00 11.30
aoo
13.30 11.00
Nöl profi bowllng Baseball
öreg autók versenye Euroblcs
Lombard Rac Rali Copi America Nemzetközi sportmagazin Az Északi-sark meghódítása Starti / Lombard Rac Rali Lóerők
Téli Olimpia, 1992 Ökölvívás az USA-ból Lombard Rac Rali Spanyol futballkörkóp Rögbi Franciaországból
:u
SAT 1
:sh len őzt
los;
es
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Katts is kutyája (ism.) 9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Iskolatévé
10.30 Ma esküszik a fírjem (ism.) 12.00 irodalmi magazin 13.00 Hirek
13.10 Pillantás a hétre (ism.) 14.10 Jack Clementl (sorozat) 15.05 Garfleld és barátai (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Sara, a kis hercegnő
(sorozat) 16.30 VIF-Zack 17.00 Minlhírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Trapper John M. D.
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
21.15 Peter Strohm (krimisorozat) 5IÍS Pella, a hódító
(svéd film) 0.40 Amina Claudine Myers -
portré 1.30 Hirek
OSZTRÁK 2
16.25 Müvószlexlkon
16.35 Smithsonian világa (sorozat)
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.00 Katts és kutyája (sorozat)
18.30 Szívek lapja
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Két müncheni Hamburgban
21.15 Julius Raab amiékére
22.00 Hiradó
22.30 Európa születése
23.25 Éjszakai stúdió
0.25 Halló, Ausztria - halló, Bécs I
0.55 Hirek
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyeil 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Lángoló tengerpart (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze
13.35 Újdonságok a moziban (ism.) 14.00 Thunderai macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) A fekete lyuk 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Meglepetések 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Lucy végzetet játszik Gino, Daphne új szakácsa bevallja, hogy egyáltalán nem tud főzni. Madge és Charlene ugranak be helyette, hogy megmentsék a kávézó jó hírét. Lucynak sikerül elérnie, hogy Beverlyt és Jimet is meghívják a partira. 15.50 Dániel Boone (westernsor.)
Kónyszerkötelék 16.45 Cagney és Lacey (amerikai krimisorozat) Ml az, hogy fair? II. 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Mortlcla testvére 18.15 Blngo- játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Lángoló tengerpart II.
(olasz-francia film) 90'' 22.00 Hirek, Időjárás 22.05 Trapper John M. D.(am. sor.)
Jót akartak 23.00 Hirek, sport 23.10 Újdonságok és történetek 23.55 Fiam, Moritz - egy epilepszia
története 0.35 Cagney és Lacey (ism.) 1.25 így láttuk (ism.) 1.30 Műsorismertetés

Cagney és Lacey
amerikai krimisorozat
Lacey orvosa műtétre rendel-be az asszonyt. Cagney barát-igukra hivatkozva arra kéri kolleganőjét, hogy a pontosabb diagnózis érdekében keressen fel ''r" (gy másik orvost. A két rendőrnőnek közben sikerül elkapnia
azt a kábítószer-kereskedőt, aki-} nek Kevin dolgozott. A kisfiú idő-'' közben intézetbe került, mert fl : anyja nem törődött vele. .E Jelenet a filmből. 10.40
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falulévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 ZOOM
Your English Magaziné 9.00 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Parlamenti Napló
Közvetítés az Országgyűlés ülésszakáról 17.20 Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin Nai ekran
(Magyarul feliratozva.) 17.45 Képújság 17.50 Katolikus krónika
.Veletek vagyok mindennap" 18.00 Közieményak - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok Cimbora
Nagyváradi koncert - II/2. Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 18.45 IS - Az ú| Pepsl-namzedék
IV/2. rész 19.15 Kőzlamények - előzetesek 19.30 Híradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 A hősök elfáradtak
Francia film (1955) 108'' Michel - Yves Montand (Reviczky Gábor), - Manuella -Maria Félix (Zsolnai Júlia) 22.15 Az én hetem
Házigazda: Kiss Gy. Csaba 22.35 Szeresd a hétfőt I
Közvetítés az Arany János Színházból 23.20 Vldeovllág 0.05 Késő esti hiradó 0.10 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Sugár Ágnes
16.35 Hirek i Műsorelőzetes -
Időjárás 16.45 Délutáni filmajánlat Vadcsapások
NSZK ismeretterjesztő filmsorozat
VI/5. rész: A kutya -A háziasítás kezdete 17.30 Kérdezzl Felelek! 17.45 Gyerekeknekl Gonoszkodók Csehszlovák rajzfilm 18.00 Calyp-show
Aktuális klipek, hírek, sztorik 18.25 Hatoslottó-sorsolás
Műsorvezető: Sugár Ágnes
18.35 Műsorelőzatas 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 A legvidámabb barakk
Magyar dokumentumfilm-so-rozat
XIV/4. rész 59'' 20.10 Telesport 21.05 Stúdió ''91
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Napfényes kastély Francia tévéfilmsorozat VI/4. rész 52''
Montdeny márki - Jean-Pierre Marielle (Szersén Gyula), Ma-rie-Pierre Beaufroy - Anny Duperey (Földi Teri), Valen-tine - Edwige Feuillére (Schubert Éva), Eric-Jerome Ange (Józsa Imre)
MEGJELENT A
tvvtiÉJprótia
CSALÁDI REJTVÉNYMAGAZIN
32 oldalon 55 rejtvény -10 típusban Horoszkóp, képrejtvény, humor
"TiÉJpróba
2. SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL
KANIZSATEX KERESKEDELMI VALLALAT
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331
K
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 8.50 Külpolitikai figyeli 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, tájak népzenéje
Dominika 11.31 Szerelem csütörtök -XVI/14.
John Steinbeck regénye 12.00 Déli Krónlke 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Világújság 13.05 Klasszikusok délidőben
Gluck operáiból 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Az olvasás gyönyörűsége 14.35 Ozsesszmelódlák 15.05 Ezredforduló
Aki nem lép egyszerre Bokor Péter dokumentumműsora
16.00 Dilutáni Krónika 16.15 Muzsikáló természet
Madárhangok Észtországból 16.20 A ml utcánk...
A Naphegy utca 16.40 Test-örségen 17.05 Magyarországról jövök
Tel.: 138-7951 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Kalocsa és szállásvidékánek dalai
19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Sokszemközt az egészségről 20.33 Mozart: d-moll vonósnégyes 21.05 Síremlék - in memóriám Pilinszky János 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Felhang
23.00 urh-n:k BBC magyar műsora
23.35 Magyar muzsika
23.45 urh-n. Tony Williams dzsessz-
egyűttese játszik 24.00 Hirek. Időjárás
1) I S /. K O N T K Ö N Y V Á R 1
Nagykanizsa. Béke u. 22.
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: a Dolly Roll, Momo és a Madame együttes 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Társalgó 10.00 Operettkedvelőknek
Részletek Johann Strauss Bécsi vér című operettjéből 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Helykereső
Szociálpolitikai magazin 11.20 Apró-cseprő - gyerekekről 11.40 Óvodások műsora 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Popzene sztereóban 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 iránytű. Magazin világjáróknak és otthonülöknek 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Csúcsforgalom
Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992
17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Helykereső - folytatás 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Táncházi muzsika
Zselyk környéki táncok 19.30 Popregiszter 20.00 A véges végtelen 20.30 Tiltsuk vagy támogassuk? 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Egy tiszta nő - IX/7.
Thomas Hardy regénye 21.24 Nótakedvelőknek 22.20 Müforditva 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A magyar rock archívuma Zalatnay Sarolta és a Loco-motív GT 1972-ben készült közös lemezei
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Vlrágh András orgonahangversenye 10.13 A magyar nyelv századai 10.28 Jókora kis temető Spiró György novellája
10.41 Fúvósnyltányok
11.00 Belilni: A puritánok. Részletek 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Lipcsei Gewandhaus Zenekarának felvételeiből 13.00 Rádiószínház
Sivár Arnér: Magány 13.51 A Magyar Rádió énekkara
Brahms-kórusokat énekel 14.10 Labirintus. Zenei rejtvények 14.25 Concertino Praga ''91
14.42 Dvorak: Stabar Mater 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Barokk versenyművek 16.55 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót
18.00 V materinskom jazlku 16.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Richárd Strauss: Arabella
Háromfelvonásos opera közben: 20.34-
20.54 Társadalom és iskola 22.31 Jean-Franfois Palllard kamarazenekarának felvételei 23.03 Petrovlcs Emil müveiből 23.40 Hungarológia, hungaricák 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Évszázadok muzsikája
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Fiala János
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Nem várt áldás 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) A Carpeila-kollekcló
Erich Krieger pénzügyi tranzakciót tervez. A biztos üzlet kedvéért Krieger megkapja a Carpella-gyémántokat. Paul, aki nem régóta ismeri a pénzügyi zsenit és titkárnőjét, véletlenül elcseréli kézipoggyászát. Michele visszakéri a saját táskáját, és közben elmeséli az egész történetet. Említést tesz a bőröndben lévő gyémántokról is. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Delvecchio (am. krimisor.)
Ha törik, ha szakad I. 13.00 Hírek
13.05 Egy apával több (am. sor.) 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfleld-sztorl (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
A farkas sir 15.50 Chip''s (amerikai sorozat)
Családi viszály 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Híradó, Időjárás 19.15 Knight Rider (am. sorozat)
Michael és a jövő 20.15 Kojak-Végzetes kapcsolatok
(amerikai krimi) 90'' 22.00 Robbanékony - magazin 22.55 L. A. Law (amerikai sorozat)
Rejtvénytündér 23.50 Hírek
24.00 Vasárnap a városban
(kanadai akciófilm) 88'' 1.30 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) Halálra röhögöd magad
PRO 7
6.15 Richmond Hill (ism.) 7.00 Nyersbőr (ism.) 7.50 Rajzfilmek (ism.) Szellemüzök Gyilkos paradicsomok 8.35 Automan (ism.) 9.25 Shane (am. westernsorozat)
Hosszú éjszaka 10.25 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) A festő 11.20 Az osztály feje (ism.) 11.45 Harry csodálatos büntetése (ism.)
12.10 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
13.05 Salambo (ism.) 14.45 Rajzfilmek (ism.) Szuperegér Flintstone család 16.35 Az osztály feje (amerikai sorozat) Barátok 17.00 Hirek 17.10 Én, a kém
(amerikai sorozat) A kertész titka 18.05 Rajzfilmek Szelleműzök Fenn
Betty Boop
Mexikó leggyorsabb egere 20.00 Hiradó 20.15 Patton
(amerikai háborús film) 164'' Fsz.: George C. Scott, Kari Maidén 23.40 Szórakoztató műsor 0.25 Kobra, ön folytassa (ism.) 1.20 Hírek 1.30 Klute (ism.) 3.25 Hirek
3.35 Szürkület (am. sorozat)
Az álmok hatalma 4.00 Drango (ism.)
7.00 Francia és kanadai hirnll
8.00 Európai híradókból 3 00
9.05 Francia nyelvlecke 6 00
9.30 Kulturális hirek (ism) >00
16.15 Magazin Kanadáról (ism.) B-30
17.15 Jó napot, jó étvágyat! 8.00
17.40 Kim és klip (rajzfilm)
17.55 Francia nyelvlecke
18.10 Vidám nyelvi játék
19.00 Film az eszkimókról
19.30 Svájci híradó
20.00 Rendkívüli tudósító
21.00 Francia híradó
21.30 Krimi
23.00 Hiradó / Vitaműsor
9.30 U.OO
11.00 (1.30 2.00 !2-30 2.45
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Ú|donságok a moziban
23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann
1.00 KrlsUane Backer
3.00 Éjszakai videók
14.00 •5.30 18.00 18.00 19.00 19.30 20.00 ti .30 .00
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 13.25 Blm-bam-blno 18.05 Hirek
10.30 11.01 12.0C
13.31
18.10 Lou Grant (amerikai sorozat;1.?''„í 19.00 Ruk-cuk- játék 19.25 Hirek J"
19.45 Hopp vagy kopp-játék 20.15 Magányos szivek (olasz film),!''„, 21.50 Hirek zu ul
22.00 Túl fiatal a halálhoz
(amerikai tévéfilm) 23.35 Új bosszúállók (sorozat) 0.25 Lou Grant (ism.)
20.31 21.01 23.01 23.31
Vasárnap a városban
kanadai akciófilm
A
men
Három bankrabló meneküli fela\ rendőrség elől. Hogy kocsihoz egy jussanak, megölnek egy fiatal örök párt. A veszélyes bűnözőkre a Hill) rádió és a televízió is felhívja a rost lakosság figyelmét. Adam Smith Guic farmer (Ernest Borgnine) elbarikádozza magányosan álló házát, hogy így védje -. meg kisunokája életét. t''t.UU
azo szei zik
DOMÜS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
I
r
SUPER CHANNEL
110 Egyveleg 3.00 Japán üzleti élete 1,00 Éli vldeoshow 100 Dráma
1.30 Wyatt Earp (am. sorozat) 1.00 Vígjátékok vitriné 9.30 Belföldi tudósítások UO Sport
100 Titkok show-ja 1.30 Kelet-európai riport 2.00 BBC-híradó 1.30 Piacgazdaság 1.45 Francia négyes (am. film) utána Egyveleg
EUROSPORT
1.00 Si VB 1.30 Szörfmagazln .00 Tenisz .00 Labdarúgás .00 Albertvllle .30 Gördeszka VB 00 Motorsport .30 Eurosport-hirek „00 Pankráció .00 Motorsport
SCREENSPORT
.30 Euroblcs
.00 Az Északi-sark meghódítása
.00 NBA - amerikai kosárlabda-
bajnokság
.30 Lóerők
,00 Lombard Rac Rali
,00 Golf Spanyolországból
.30 Boksz az USA-ból
.00 Az Északi-sark meghóditása
.00 Nöl proli bowllng
.00 Lombard Rac Rali
30 Spanyol futballkirkóp
00 Profi boksz élőben
.00 Lombard Rac Rali
1.30 Biliárd Delhiből
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek /Katts és kutyája (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Angyal trombitával (ism.) 11.45 Az állatok paradicsoma 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hirak
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Mexikó leggyorsabb egere
14.00 Waltonék (sorozat)
14.45 A holnap mesterei (sorozat)
15.05 Közvetités egérrel
15.30 An-tan-tónusz
16.05 Nonnl és Mannl (sorozat)
16.30 Mlnltárlat
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Trapper John M. D. (sorozat)
Hiradó 20.00 Sport 20.15 Meteoritok világa 21.15 Ha ezt a szomszédok tudnák
(sorozat) 22.05 Piszkos kutyák (amerikai film) 0.05 MacGyver (amerikai sorozat) 0.55 Hirek
OSZTRÁK 2
16.50 Művészloxlkon 17.00 Iskolatévé 17.30 Tálékozódás 18.00 Katts és kutyája (sorozat) TO3Ü Pillanatkép (sorozat) 19.00 Tartományi ólat 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Mada In Austrla 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hirak
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Lángoló tengerpart (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Pollce Academy
(amerikai rajzfilmsorozat) A rendőr az rendőr 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Hálaadás napja 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) A kirándulás
Daphne és Des Beverlyvel és Jimmel a szabadba kirándulnak, ahol a két férfi horgászni akar. Beverly és Jim fegyverszünetet köt erre a napra, hogy ne rontsák el Daphne hangulatát. A fiatalasszony egész nap erős hátfájástól szenved, de nem szól senkinek róla. 15.35 Tolaüzlat
15.50 Bonanza (westernsorozat) A menyasszony halála
16.45 Lottó (amerikai sorozat) Danvar
17.45 Az Addams család (am. sor.)
Egy menyasszonnyal több 18.15 Bingó-játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 ldö|árás 20.15 Sziv küldi szivnek 21.10 Hirak, Időjárás 21.15 Mistar Milliárd
(amerikai filmvígjáték) 90'' 22.55 Tóvétükör - magazin 23.25 Hirek, sport 23.35 Szökésben (am. krimisor.)
Végre nyomon 0.25 Bonanza (ism.) 1.15 Műsorismertetés
Mister Milliárd
amerikai filmvígjáték
Anthony Falcon milliomost és enedzsert új toronyházának lavatása közben halálra zúzza iy lezuhanó szobor. Egyedüli ököse Guido Falcone (Terence t ill), aki az olaszországi kisvá-sban autószerelőként dolgozik, jido csak akkor kaphatja meg : örökséget, ha húsz napon belül lemélyesen jelentke- _ kSan Franciscóban. Z1.15
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Házi gondozás, ápolás Távtanulási sorozat Az AIDS-betegek életmódja és gondozása 8.50 Fekete Amerika táncai
Angol film (ism.) 9.55 Kápúlság
16.34 Napi műsorajánlat
16.35 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin - Naia obrazovka
17.00 Kápúlság 17.05 Szextetthely
Francia filmsorozat A loudeacl lány Francis - Francis Perrin (Sztankay István), Frangoise
- Elisa Servier (Prókai Annamária), Michel - Jean-Michel Farcy (Bajor Imre), Héléne -Carole Jelinon (Kocsis Judit)
17.30 Szószóló
Emberi jogi figyelő 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok
Terepjáró - Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek Esti mese Magyar népmasók 18.45 Friss - IS-magazIn 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Híradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Metropolis játékok
Többet ésszel, mint pénzzel I 20.55 A Guldenburgok öröksége
NSZK tévéfilmsorozat XIII/12. rész: A nagy show 43'' Christine von Guldenburg -Christiane Hörbiger (Tímár Éva), Nane - Katharina Böhm (Götz Anja), Thomas - Wolf Roth (Kozák András), Evelyn
- Iris Berben (Kovács Nóra), Lauritzen - Wilfried Baasner (Szilágyi Tibor), Margót Bal-beck - Ruth Maria Kubi-tschek (Moór Marianna), Kitty
- Susanne Uhlen (Eszenyi Enikő), Jan - Sigmar Solbach (Kaszás Attila) (Ismétlés: szerda, TV1 8.30)
21.45 Tizelőtt...
22.10 Pilinszky János-emlékest
Londonban 22.55 Mozart útja
XIII/3. rész: Mozart Milanóban és Bolognában Tanulmányút
D-dúr zongoraverseny K. 175 23.40 Késő esti hiradó 23.45 BBC-híradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.00-
13.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
14.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Orezágházat
Műsorvezető: Kudlik Júlia és Mohai Gábor
16.20 Hirek - Műsorelözetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Kérdezz I Falalek 17.45 Gyarakaknak Atomhangya
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.)
1. Fekélybolha-clrkusz
2. Cukorfalat: Váltságdi|-szedők válságban
3. Mormoghyék: Majomszerelet
18.15 Telesport
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Műsorelözetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Mérsékelt égöv
Magyar film (1970) 77'' Szereplök:
Imre - Somogyvári Rudolf, Mari - Törőcsik Mari, András - Kozák András, Pista - Ben-kő Péter, Tomi - Gellért Marcell, Igazgató - Szirtes Ádám, továbbá: Inke László, Kállai Ferenc, Molnár Tibor, Vadász Zoltán
75 éve született Somogyvári Rudolf - e filmmel rá emlékezik a Magyar Televízió 20.25 Van 5 perce?
Belllnl: Az alvajáró Amina áriája 20.30 Kamaraszínház
Beszélgetés Szinetár Miklóssal, aki Moliére Tartuffe című komédiáját rendezte a Várszínházban. 20.55 Savarla táncverseny ''91 III. Nemzetközi táncvoraeny Részletek a gálaest műsorából Közvetítés Szombathelyről, felvételről 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt... 22.50 A harmincas évek világa NSZK-osztrák dokumentum-film-sorozat - Színes+FF VI/4. rész:
A közeli Távol-Kelet 51''
MŰHOLDVEVŐ VÁSÁR A HERRNBÖCK-NAGYKAMZSA KFT.-NÉL!

Óránként: Hirak. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Eco-mlx (ism.) 8.45 Levelekre röviden 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Népdalkőrök énekelnek
11.33 Szerelem csütörtök -XVI/15. John Steinbeck regénye
12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Törvénykönyv 13.05 Klasszikusok délidőben
Kamarazene 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 ötágú sip
Irodalmunk a határokon túl
14.34 Népszokások, Jeles napok zené|e - II/2.
Hagyományőrzők felvételeiről 15.05 Metronóm. Zenebarátok órája 16.00 Délutáni Krónlke 16.15 Magatartásformák
Beszélgetés dr. Ormos Jenő professzorral 17.05 Poggyász
Tudnivalók utazóknak 17.30 Mese-zene gyerekeknek 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt.. 19.40 Régi magyar táncdallamok Késmárki György feldolgozásában 19.50 Gong
20.05 Ami a hírekből kimaradt
20.35 Borsody László népdalfeldolgozásaiból
21.05 Csak arra vagyok kíváncsi 22.00 Kési esti Krónika 22.30 Szellemtörténetek 23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek 23.45 urh-n: Raymond Boisserie
harmonikázik 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Mellényzseb - slágerekkel 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Julio Iglesi-
as portugálul és németül 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Könnyűzene pánsipra 9.15 Azepizodista
Találkozás Némethy Ferenc színművésszel 10.00 Egy énekes - több szerep Molnár András felvételeiből 10.50 Hajszálgyőkerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Sárga tengeralattjáró 11.40 KI kopog? 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 A tegnap slágereibii 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 A vájtfülü kutya mesél
Az Akár hi-fi, akár nem című sorozat különkiadása 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Zenerulett 17.00-
19.00 RádlóMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne''
17.00 Hirek. Idijárás 17.30 Helycsere
avagy így lépnék én 17.50 A-B/CD 18.20 Zild jelzés 19.00 Hírek. Idi|árás 19.03 Kilyőkrádió. Tel.: 138-7600 19.30 Popregiszter 20.00 Párkeresi. Üzlet - játék -
szerelem... együtt 21.00 Hírek. Idi|árás 21.03 Zenés kivánságmüsor 22.00 Pszlchodrlll
Béres Attila rádiókomédiája 22.36 A Muzsikás együttes játszik 22.44 „Mikor a bárány elkiáltja magát" - Kompozíció Pilinszky János verseiből 23.00 Hirek. Idijárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A dzsessz világa
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Kamarazene hárfával 10.05 Magyar Írás (ism.) 10.50 Két Menner-induló 11.01 Caccini: Euridlke
Egyfelvonásos opera 12.00 Hirek. Idijárás 12.05 Zenekari muzsika 13.00 Nevek űrügyén. Ahmatova 14.00 Századunk kórusmuzsikájából 14.26 Mozart a magyar irodalomban-11/1. 15.00 Orosz muzsika 16.00 Hírek. Idijárás 16.05 Magyar művészek operafelvételeibii 17.00 Kamarazene vonósokkal 18.00 V materlnskom jaziku 18.20 In limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás
19.05 In der Muttersprache 19.25 Hlndemlth: öt dal régi szövegekre
19.35 Kapcsoljuk a Főpolgármesteri Hlvetal Dísztermét
közben:
20.15 Vegyétek, egyétek
Rákos Sándor kishangjátéka 21.20 Operakettősők 21.35 Schwetzingi Fesztivál, 1991 23.05 Vízkereszttől szilveszterig (ism.)
24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Századunk zenéjéből 1.51 A Deller énekegyüttes Wllbye-madrigálokat énekel
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsoré hajnalig
A mikrofonnál: Havas Henrik
PRO 7
RTL PLUS
19.30 Tárcsázz I 14.00
20.00 RayCokes ;s oo
22.00 Az MTV slágerei 15.30
23.00 Riport tg.oo 23.15 Újdonságok a moziban 17 00
23.30 Hirek |8.00
23.45 Háromból egy |g.oo
24.00 Pip Dann ig.30
1.00 Kristiane Backer 20 00
3.00 Éjszakai videók ti 00
TELE 5
12.25 Hirek g
12.30 Magazin g
13.00 Vadmacska (brazil sorozatiig
13.25 Blm-bam-blno 11
18.05 Hirek 12
18.10 Lou Grant (amerikai soroifi
19.00 Ruk-cuk-játék
19.25 Hírek «
19.40 Hopp vagy kopp - játék j;
20.15 Honnan jössz, Johnny? |( (francia film) |(
21.50 Hirek y
22.00 Újdonságok a moziban 3
22.10 A halál segédmunkása (isijj
23.25 Túl fiatal a halálhoz (ism.)E
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Szerelem második pillantásra 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) A túsz
Pault, aki ismét az Államokban tartózkodik, egy Flowers nevű ember túszul ejti. A férfi megszökött a börtönből, ahol gyilkosság miatt töltötte büntetését. Paullal együtt menekülnek az üldözők elől. Útközben a férfi elmeséli, hogy ártatlanul csukták le. Paul szeretné rábeszélni fogvatartóját, hogy önként jelentkezzen a hatóságoknál. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Delvecchlo (am. krimisor.)
Ha törik, ha szakad 2. 13.05 Egy apával több (am. sor.) 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfleld-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Halottak nem beszélnek 15.50 CHIP''s (amerikai krimisor.)
Kutyaegység 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Híradó, idijárás 19.15 Vissza a múltba (am. sor.)
Az utolsó tánc 20.15 Hazai dallamok 21.15 Gottschalk-show 22.15 Tévétűkir - magazin 22.50 Fogadóóra 23.25 Benny Hlll-show 23.50 Hírek
24.00 Stlngray - Kerekeken járó
pokol (am. akciófilm) 87'' 1.30 Alfréd Hitchcock bemutatja
(amerikai krimisorozat) Parti a gyilkosnak
KEREKEKEN JÁRÓ POKOi
l
amerikai akciófilm ... ,
Mick
atáráb
Al és Elmo vásárolt egy p%|yne|. színű Sting Ray gépkocsit. Egyik^sgáln sem tudja, hogy új szerzemény^ am tele van kábítószerrel és doiláuyőtt v Nem sokáig örülhetnek a kocsíjutmúj les nak, mert a gengszterek-akiktfij^a n fekhelyként használták az autót-nei^tt a nyomukban vannak. Vad haj%tném indul a két gyanútlan - , nmi szí kocsitulajdonos ellen. ".Ul||jsmei
Stingray Az
5.50 Shane(ism ) 6.40 Nyersbír (ism.) 7.30 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzik Fenn
8.20 Air Force (ism.)
9.10 Ház az Eaton téren (angol sor.)
Helyettesítés 10.05 Nyersbőr (am. westernsor.)
Wishbone öccse 11.05 Az osztály feje (ism.) 11.30 Egy görög meghódítja... (ism.) 11.55 Én, a kém (ism.) 12.50 Csalás (ism.) 14.40 Rajzfilmek (ism.) Betty Boop
Mexikó leggyorsabb egere
15.35 Mister Ed (vidám am. sorozat) 16.05 Barátom, Ben (am. sorozat)
Reggeli aligátoroknak
16.36 Az osztály feje (am. sor.) Csak hazugság
17.00 Hirek
17.10 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) Godorskyra várva 18.00 Rajzfilmek Szellemüzők Fenn
Wlnnie itt van! Flintstone család 20.00 Hirek
20.15 Gyönyörű idők Spessartban
(NSZK filmvígjáték) 22.25 Spenser
(amerikai krimisorozat) A pusztítás angyala 23.20 A róka (amerikai film) 105'' 1.15 Hirek
1.25 Éjféli telefonáló (ism.)
2.15 Hirek
2.25 Bátor lányok
(amerikai filmvígjáték) 102'' 4.10 Hirek , 4.20 Az autóstopos (ism.)
7.00 8.00 9.05 9.30 16.15 17.15 17.40 17.55 18.10 19.00 21.00 21.30 23.00 23.20
Francia és kanadai hírit 9.11 Európai magazin — Francia nyelvlecke Tudomány és játék A törvény nevében Jó napot, jó étvágyat! Kim és klip (rajzfilm) Francia nyelvlecke Vidám nyelvi játék Hegyek / Svájci Francia hiradó Szinházl este Francia hiradó Irodalmi magazin
(Jfyfusnt PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR fa^t 5
SUPER CHANNEL
adó no
n.)
Egyveleg
Japán üzleti élete ií.00 Élö videoshow i.00 Dráma
M0 Wyatt Earp (am. sorozat) 3.00 Vígjátékok vitriné 1.30 Belföldi tudósítások
Sport ÜM Utazási magazin Üzleti hét BBC-hiradó Piacgazdaság
Veszélyes játék (amerikai film) utána Egyveleg
EUROSPORT
Labdarúgót
1 lOO Ökölvívás
i S.30 Motortport
1 100 Ökölvívót
! ''0 Motortport
IN Pankráció
oo BtNeLux - magazin
3.30 Riportok
i 100 Golf
1 I.OO Motortport
SCREENSPORT
1)0 Spanyol futballkörkép 130 Díjugratás az USA-ból at) uo Euroblcs
IUI0 Az Északi-sark meghódítása 100 Biliárd Delhiből za''WO Starti / Euroblcs Lombard Rac Rali Női proli bowling Sumobajnokság Nagoyából 100 Szuparkrossz 110 Lombard Rac RaN / Forrna—3 U0 Golf az USA-ból / Golfhirek .10 Lombard Rac Rali m.)U0 Téli Olimpia, 1992 ) 110 ökölvívás az USA-ból
>MQ
130 (10
(.10
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Katts és kutyája (ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 Idő kérdése (amerikai film)
12.10 Külföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van tzó (ism.)
13.35 Mexikó leggyorsabb egere
14.00 Wlcherták (sorozat)
14.45 Az üveg története (sorozat)
15.05 Kacsafalva (sorozat)
15.30 Kínai utazás
16.00 Állattarok
16.05 Nonnl ét Mannl (sorozat)
16.30 Heuréka I
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van tzó
18.30 Trapper John M. D.
(sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Izzó égbolt (sorozat)
22.10 Relbach (sorozat)
23.00 A nap hőte
(színházi közvetítés)
1.00 Hirek
OSZTRÁK 2
16.50 Művótzlexlkon
17.00 Kulturális ólét
17.30 Országok ót emberek
18.00 Kattt ót kutyája (sorozat)
ÍF3Ü Allatkviz
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Egy hideg mójutl napon
(olasz film)
22.00 Hiradó
22.30 Sport
utána Hirak
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Mitter Milliárd (ism.) 12.00 Müsoritmertetát 12.05 Szerenctekerók (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Ollle (am. rajzfilmsorozat)
Tehetságkutatát 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Kutyának kéne lenni 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Idő előtt
Kirándulás közben Daphne szülési fájásokra panaszkodik. Des odaadóan törődik állapotos feleségével, miközben igyekszik elleplezni feltörő félelmét. A fiatalasszony világra hozza kisfiát, jóval idő előtt. Madge, Charlene és Scott kétségbeesik, amikor megismeri Henry barátnőjét. 15.35 Teleűzlet
15.50 Kungfu (amerikai sorozat)
Calne ét a kegyelem 16.45 Mississippi (am. sorozat) Aterlff
17.45 Az Addimt ctalád (am. sor.)
Művészi hajlam 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó 19.20 Szerenctekerók 20.05 ldő|árát
20.15 Zöld mező (NSZK film) 86'' 21.55 Hirak, ldő|árát 22.00 Hunter (am. krimisorozat)
A halál orvosa 22.55 Hírek, sport 23.05 Az átok örökötel (am. sor.)
A megtorlót éjszakája 0.15 Huntar (ism.) 1.05 Műsoritmerletót
Az átok örökösei
amerikai krimlsorozat
)L
Micki, Jack és Johnny a falu árában teleszkópot épített, 3S ilynek segítségével meg akarják ik felni azt a különös csillagként amely utoljára tizenhét évvel a!- sitt vott látható. Eközben szem-k"lii tesznek, hogy rockerek cso-fritja megtámad egy fiatal párt lőtt a fiúk a pár segítségére lének, a bandát idős ember |széf, akiben Jack .. --meri saját apját. tu.UD
5.45 Jó reggelt, Magyarortzágl 5.47 Falutóvó 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 A Guldenburgok öröktóge
NSZK tévéfilmsorozat XIII/12. rész: A nagy thow (ism.) 9.15 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 9.45 Képújtág
16.34 Napi műsorajánlat
16.35 Német nyelvű nemzetltégi magazin
Untar Blldschlrm 17.00 Képújtág 17.05 Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat Utazót titokban 17.30 Kalendárium, 1991
A hétköznapok tudománya 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyerektarok Micimackó-klub Esti mete
Jó ó|tzakát kiván a Dltnayl 18.45 IS-MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Híradó 20.00 Mfitorltmertelót 20.05 Teletport
20.10 Közlemények - előzetetek 20.20 Egy Igazi bohóc...
21.20 MOrótz
A TV1 kulturális lapja 21.45 Tóny-kópek 22.30 Ádám Hal, Éva lányai 23.10 Kótő esti hiradó 23.15 ZDF-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Dombóvári Gábor
16.20 Hirak - Műsorelözetet -
Időjárát 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora
17.30 Kérdezz I Felelek 17.45 Gyerekeknek
A szabadság gyermekei
Francia rajzfilmsorozat VIII/3. rész 18.15 Teletport
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Műtorelőzetei 18.40 Etil egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Kamaraszínház Mollére: Tartuffe
Komédia két részben Közvetítés a Várszínházból, felvételről
Orgon - Kállai Ferenc, Elmira - Béres Ilona, Tartuffe - Bubik István, Pernello asszony-Berek Katalin, Damis - Ru-bold Ödön, Mariane - Kováts Adél, Valér - Mácsai Pál 21.20 Sláger - Hotel - Aquincum
(ism.) 22.00 Hiradó 22.25 Ntpzárta előtt... 22.45 Bernaida Alba háza Spanyol tévéfilm
A KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAPBAN megjelenő hirdetése mindig
TELITALÁLAT
a sikerhez.
Hirdessen a
KANIZSA ÚJSÁGBAN!
MAGYARORSZÁGI KEPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHÉNYI TER 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-541
cs
ÜTÖRTÖK
I S Z K O N T K Ö N Y V \ H
Nagykanizsa, Béke u. 22.
''fgmSBtmij
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Szonda. Tudományos magazin 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Archiv népzenei felvételeinkből
11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben
Zenekari muzsika 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Molnár Ferenc: Az aruvimi erdő titka
Domokos Mátyás jegyzete 14.15 Magyar művészek operett-
felvételeiből 14.55 Rákos Sándor versei 15.05 A dráma
Jelenetek Csehov novelláiból 15.48 Éneklő Ifjúság 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangpaletta. Bach-kantáták 16.45 Labirintus 17.05 Cigányfélóra 17.35 Maczkó Mária népdalokat
énekel 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Baross Gábor feldolgozásaiból
19.50 Hajszálgyökerak 20.05 A Magyar Rádió és az Újvidéki Rádió közös hangversenye Táborfalván 22.00 Késő esti Krónika 22.30 PeariHarbor-japán szemmel 23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.05 Emlékek szárnyain
Sebestyén János műsora 23.45 urh-n: Kanadai dzsesszfel-vételeinkből
A Skywalk együttes játszik 24.00 Hirek. időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Steve Win-wood, Nlls Lofgren és a REM 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Útikalauz üdülőknek 9.08 Sanzonok 9.35 Magnóról magnóra 10.15 Édes anyanyelvünk (ism.) 10.20 Operaslágerek 10.50 Peres, poros iratok 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Viharos századforduló 11.23 Jerry Herman-Bradányl Iván: Az őrült nők ketrece cimű musical keresztmetszete 12.00 Nótaparádé 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Nosztalgiahullám 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Lelátó. Sportmagazin 14.30 Betűtenger - az oktatásról 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 „A megénekeli gondolatok kis nagyembere" Lucio Dalia 16.00 Rádlókviz 17.00-
19.00 RádlóMa
benne:
17.00 Hírek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Gordiusz 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Ahogy mi zenélünk 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs
20.30 Az év külföldi listavezető dalaiból -V/1. 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Daráló (ism.) 21.33 Rock-mobil 22.00 Huszárfél-Lóra Rádiósűrítmény 22.30 Mikola Nándor finn festőművész portréja 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Frank Zappa - VIII/8. 24.00 Toronyzene
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Szlmlonlkus zene 10.20 Ausztriában háború után 10.53 A Tallls énekegyüttes Tallis-
motettákat énekel 11.09 A kamarazene kedvelőinek 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Herbert von Karajan opera-
felvételelböl 13.00 Helyettem írták 13.52 Rézfúvósegyüttesek felvételeiből
14.26 Mozart a magyar irodalomban - II/2. 15.00 Százéves a Carnegie Hall -
XV/10. 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Az Esterházy vonósnégyes játszik
17.00 Kortárs zenei portré: Szu-nyogh Balázs
18.00 V materlnskom jaziku 18.20 In limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 in der Muttersprache 19.25 Opera-művészlemezek 20.38 Emil Gilelsz zongorázik
XI/7.: Versenyművek 21.45 Segítők 22.17 Napjaink zenéje 23.05 Nincs titok-11/1.
Nemes György tudofántos utópisztikus-szatirikus regényének rádióváltozata 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Éjszakai dzsesszklub
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Ránki Júlia
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.) 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) A remete
Paul és barátnője, Caroline a galériában olyan képeket fedez fel, melyeket az asszony férje írt alá. Kérdéseikre, melyek a festőre vonatkoznak, csak kitérő válaszokat kapnak. Hosszú keresés után végre rálelnek a férfira, aki távol él minden civilizációtól, és emlékiratain dolgozik. Paul nehezen tudja megértetni Caroline-nal férje állapotát. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.15 Delvecchio (am. krimisor.) Fejpénz
13.05 Egy apával több (am. sor.) 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.) 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Gyilkos verseny 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó, Időjárás 19.15 Jump Street 21. (am. sor.)
Az utcán 20.15 Mini Playback Show 21.15 Kastély a Wörthi-tónál (NSZK sorozat) Utószezon 22.20 Harangok a nászágyban (NSZK erotikus film) 89'' 23.40 Hirek
24.00 Ruckus (am. thriller) 93'' 1.35 Alfréd Hitchcock bemutatja
(amerikai krimisorozat) Aki másnak vermet ás...
PRO 7
5.55 Ház az Eaton téren (ism.) 6.40 Nyersbőr (ism.) 7.30 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzik Fenn
8.20 Mister Ed (ism.)
8.45 Barátom, Ben (ism.)
9.15 Waltonék (amerikai sorozat)
Változások 10.05 Nyersbőr (westernsorozat)
Éjféli mén 11.05 Az osztály feje (ism.) 11.30 Alice (vidám am. sorozat) Mel Sharples nem létezik 11.55 A madárijesztő és Mrs. Klng (ism.)
12.45 Gyönyörű idők Spessartban
(ism.)
14.35 Rajzfilmek (ism.) Winnie itt vanl Flintstone család 15.35 Mister Ed (vidám am. sor.)
Edet eladják 16.05 Rossz hirű medvék (am. sor.)
Életre szóló lecke 16.35 Az osztály feje (am. sorozat)
Ünnepek 17.00 Hirek
17.10 Cauifleld özvegyei (am sor.)
A játéknak vége 18.05 Rajzfilmek Szelleműzők Gyilkos paradicsomok Kővár disznócska Garfield és barátai 20.00 Hiradó
20.15 A 3-as számú űrbázis
(amerikai sci-fi) 83''
Fsz.: Kirk Douglas, Farrah
Fawcett
22.05 Hawk (am. krimisorozat) Kóma
23.00 Egy texasi kisvárosban
(amerikai akciófilm) 91'' 0.40 Hirek
0.50 Szórakoztató műsor (ism.)
1.35 Spenser (ism.)
2.20 Hirek, időjárás
2.30 A róka (ism.)
4.20 Hirek, időjárás
4.30 Szürkület (ism.)
7.00 Francia és kanadai híradú
8.00 Európai híradókból
9.05 Francia nyelvlecke
9.30 irodalmi tévémagazln
17.40 Kim és klip (rajzfilm)
17.55 Francia nyelvlecke
18.10 Vidám nyelvi Játék
19.00 Turistamagazin
19.30 Svájci hiradó
20.00 Nem kell álmodozni
zin
21.00 Francia hiradó 21.30 Prigogine, Nobel-díjas tuM 23.00 Európai magazin
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Ú|donságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Kristlane Backar 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin 13.00 Vadmacska (brazil sorozai'' 13.25 Blm-bam-bino 18.05 Hirak 18.10 Lou Grant (amerikai soros 19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hírek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Kari Dall-show 22.35 Hirek
22.50 Szórakoztató magazin 23.20 Filmhírek 0.20 Lou Grant (ism.)
Ruckus
amerikai thriller
Kyle Manson (Dirk Benedíd vietnami veterán, kalandozás során megérkezik Madoc Cour tyba. A kisváros lakói nem látj! szívesen, és megpróbálják elűzi Tervükbe azonban nem kaM ták bele áldozatukat, így a játéi ból véres valóság válik. Ki egyedül Jenny Bellow-nál, a atal özvegynél talál menedék! akinek férje a vietna- -.. mi háborúban esett el.

SUPER CHANNEL
i 9.10 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
16.00 Élővideoshow
18.00 Dráma
18.30 Wyatt Earp (am. sorozat)
19.00 Vlgjátikok vitriné
19.30 Belfildl tudósítások
20.00 Sport
21.00 A holnap mögött
931 22.00 BBC-híradó
22.30 Piacgazdaság
22.45 Elvls I. (amerikai film) utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Labdarúgás
15.00 Albertvllle
15.30 BeNaLux - magazin
16.00 Motorsport
18.00 Lovaglás
19.00 Motorsport
20.00 Nemzetközi sport
21.30 Eurosport-hirak
22.00 Labdarúgás
23.30 Tenisz
SCREENSPORT
9.00 10.00 10.30 12.00 14.00 15.00 16.00 17.00 18.00 19.00 20.00 20.30 21.00 22.00 23.30
Golf az USA-ból Spanyol futballkOrkép Euroblcs / Szuperkrossz Profi ökölvivás Amerikai egyetemi futball Euroblcs / Lombard Rac Rali Rögbi Franciaországból Sumobajnokság Nagoyából Autósport az USA-ból Argentin futball Lombard Rac Rally Forma-1
Túraautókvarsenye Spanyol futball Golf Japánból
SAH
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek/Katts és kutyá|a (ism.) 9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Charlle Chaplin-kavalkád
(amerikai némafilm) 12.05 Természetfilm 12.15 Idísek klubja (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Mexikó leggyorsabb egere
(sorozat) 14.00 Istenem, atyám I (sorozat) 15.05 Volt egyszer... az élet (sor.) 15.30 An-tan-tánusz 16.05 Nonnl és Mannl (sorozat) 16.30 Slágerek 17.00 Mlnlhlrek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirak 18.05 Rólunk van szó 18.30 Trappar John M. D. (sorozat) TS3Ü Hiradó 20.00 Sport
20.15 Szórakoztató műsor 21.30 A szabadság szárnyai
(amerikai film) 22.50 Szsratlak, AHca (amerikai film) 0.20 MacGyver (amerikai sorozat)
OSZTRÁK 2
16.05 Művészloxlkon 16.15 Sport
17.15 Természetvédelem 18.00 Katts is kutyája (sorozat) 1Í35 Az Igazat mondd I - játék 19.00 Tartományi ilet 19.30 Hlradi 20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudisitások 21.00 Fllmújdonságok 21.30 Kultúra 22.00 Híradó
22.30 Halljátok a jeletl (sorozat) 0.15 Disputa
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszidok (ism.) 9.05 Kőzkirház (ism.) 9.50 Teleüzlet 10.10 Zöld mezi (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerik (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Thunderal macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) Farkaspatkány 14.25 Kőzkirház (amerikai sorozat)
Hallgatózó 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Nem alig |i
Mindenki nagyon örül Daphne és Des kisfiának. Charlene azon a véleményen van, hogy Henry új barátnője nem elég jó a bátyjának. Hosszú gondolkodás után végső elhatározásra jut. 15.35 Telefizlat 15.50 Hazzard magye lordjai (amerikai westernsorozat) .Forró" bundák 16.45 A rendőrnő (am. krimisorozat)
Dlszkógyllkos 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Jághldag kezacska szaralma 18.15 Bingo-játék 18.45 Hlradi, Időjárás 19.20 Szarencsakarik 20.05 Időjárás 20.15 Mlka Krűgar-show 21.10 Hirak, Időjárás 21.15 Indlana Jones is a végzet temploma
(amerikai kalandfilm) 114'' 23.20 Hírek, sport 23.30 X felügyelő (NSZK-olasz sor.)
Három kik leopárd 1.00 A rendőrnő (ism.) 1.50 Sport - tenisz összefoglaló 2.20 Műsorismertetis
Indiana Jones és a végzet temploma
amerikai kalandfilm
Indiana Jones (Harrison Ford), Willie Scott énekesnő és Short Round egy indiai faluba érkezik, ahonnan ellopták a falu szent kövét és az ott lakó összes gyereket. Indiana és barátai elin-dúlnak a kő nyomába 21.15
5.45 Jó reggelt, Magyarországi
5.47 Falutivi
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor
8.30 Verkli - Válogatás a magyar
könnyűzene közelmúltjából 9.00 Jiga-Dr. Wenlnger Antallal 9.20 Kipújsig
16.34 Napi műsorajánlat
16.35 Román nyelvű nemzetisigi magazin - Ecranul nostru
17.00 Kipúlság 17.05 Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat Az alteragi 17.30 Barangoli
Koncz Gábor műsora 18.00 Közleminyek - előzetesek 18.05 Pinzvllág 18.15 Gyereksarok
„Engadjitek hozzám..." A hitről gyerekeknek Esti mese - Metriegerek Muzzy comas back Égből pottyant másik 18.45 IS - Szipsig
IV/3. rész: Az ember 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Hlradi 20.00 Műsorismertetis 20.05 Telesport
20.10 Közleminyek - előzetesek 20.20 Szomszidok
Térigény
(ism.: szombat, TV1 14.30) 20.55 Twln Peaks
Amerikai tévéfilmsorozat VIII/2. rész 47'' (Csak felnőtteknek!) 21.40 Mozlmimor 22.10 Európai utas 22.55 Menedzser Magazin
(Ism.: vasárnap, TV1 6.45) 23.40 Kiső esti hiradó 23.45 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya és Dömsödi Gábor
16.20 Hirek - Műsorelözetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
Benne:
Mennyi az annyi?
Gazdaságpolitikai show 17.30 Kirdezzl Felelek 17.45 Gyerekeknek Melyik az Igazi?
Francia rajzfilm (ism.) 18.15 Telesport
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.35 Műsorelözetes 18.40 Esti egyenleg 19.05 Moselbrűckl történet
NSZK tévéfilmsorozat X/8. rész: Az Operabál 48'' Hanna - Liane Hielscher (Men-szátor Magdolna), Martin -Bernd Seebacher (Újréti László), Gunther - Christoph Engen (Lux Ádám), Michéle - Jocely-ne Boisseau (Radó Denise) 20.00 Körzeti tivistúdlik műsora Budapest-Tel.: 132-9329 Pics-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel.: (62) 12-715 21.05 Úr Ir - 50 perc... Válogatás a téli könyvvásár kínálatából Békés Pál műsora 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt... 22.50 A TV2 FILMKLUBJA Szomszidolis Szlovák filmek bemutatója Egy régi világ kipel Szlovák film (1972) 64''
Fénymásolók! írógépek! Számológépek!
49.000 Ft-tól 22.000 Ft-tól
AFA ÁFA
89.000 Ft + ÁFA
MITA fénymásolók »
BROTHER írógépek SHARP számológépek FACIT írógépek, számológépek FUNAI telefax NITSUKO telefonközpontok Faxpapírok és tartozékok
SUPER AJÁNLAT
VT 21800 típusú IBM kompatibilis nyomtató 15.900 Ft + AFA (80 karakter/sor, 280 karakter/perc)
Consensus Kelet-Nyugat Kereskedelmi Kft. 8800 Nagykanizsa Pf. 240. Tel./fax: 93-13-319
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
p
ÉNTEK
flH
Éililm
mim
fmmBgm
litfifff
Ili?
<7''
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Sokszemközt az egészségről
(ism.)
8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel : 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 A népzene hagyományőrzői 11.32 Szerelem csütörtök -XV/15.
John Steinbeck regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma?-Orosházán 12.45 Van Aj a Nap alatt 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 A vállalkozók városa: Oe-recske
14.20 Pinceszövetség Bükkalján 14.35 Orvosi tanácsok 14.40 Nemzetiségeink zenéjéből 15.05 Magyar írás - irodalmi hetilap 15.50 Népdalok a Dél-Alföldről 18.00 Délutáni Krónika 18.15 Hangoló
17.05 Magyarországról jövők...
Tel.: 138-7951 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Olvastuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 A Táltos együttes felvételei 19.50 Gong
20.05 Pénz és gondolat-12. 20.35 Jussi Björling dalokat és
operaáriákat énekel 21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 „Vajh, ki ő, és merre van hazája"
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Dzsesszarchivum
Gene Ammons felvételeiből 23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.05 Maholnap
Műsor a ma egyetemistáiról a holnap értelmiségének 23.45 urh-n:Csongrádi Kata énekel 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
30 Reggeli zenés műsor 03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 37 Sportreggel 00 Hirek. Időjárás 05 Rivaldafényben: éneklő színészek, zenés színpadok 00 Hirek. Időjárás .03 Az értelmező szótár értelmezése
Déri János műsora 9.31 A Bajza utcától a Bástyasétányig... 10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán 10.50 Hajszáigyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szórakoztatózenei kaleidoszkóp
Farkas Sándor műsora- XVI/8. 12.00 Nótás köszöntő
Zenés beszélgetés Marczis Demeterrel 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig
Ajánlóműsor sok muzsikával Tel.: 138-8363,138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádlóMa
Tel : 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Szocio-kriml 17.50 A-B/CD 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió
Tel.: 138-7600 19.30 Fiataloknak I 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Folk-rock Európában 21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 Máról holnapra közben:
23.00 Hirek. Időjárás 23.03-
23.10 Sporthíradó
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Századunk angol zenéjéből 10.20 Igy láttam Bartókot
A mikrofonnál: Kelemen György ás Sylvia Goldstein (hangf.) 10.50 Mozart: d-moll vonósnégyes 11.20 Wolfgang Anheisser énekel 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Olasz zenekarok felvételeiből 13.00 Egy órában egy élet
Yves Montand 14.00 Wllhelm Kempff zongorázik 14.46 Csajkovszkij: Anyegin Háromfelvonásos opera közben:
16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Édes anyanyelvünk (ism.) 17.30 Magyar szerzők szólómüveiből
. 18.00 V materinskom jaziku 18.20 In limba materná
18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 A Londoni Szimfonikus Zenekar felvételeiből 20.30 Domokos Mátyás jegyzete (ism.)
20.40 Nemcsak a bátyjának az
öccse... 21.00 BoleynAnna
Részletek Donizetti operájából 22.00 összkiadás
Brahms kamarazenéje - X/10. 23.24 Domenico Scarlatti: Stabat
Mater 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Komolyzenei zsákbamacska
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A Máról holnapra folytatása
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Fájó sebek 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) A meglepetés
Spencer Holt azzal a kéréssel keresi meg Pault, hogy vegye fel a kapcsolatot a Berlinben élő népdalénekessel. Karín nemrég levelet írt a férfinak, és azt állította hogy ő Holt törvénytelen lánya. Paul nyomozásai alátámasztják a lány állítását, így mindketten repülőre ülnek, és elutaznak Holthoz. Bármennyire körültekintőek, a sajtó értesül a dologról. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.15 Delvecchio (am. krimisor.)
Kövérebb, mint a viz 13.00 Egy apával több (am. sor.) 13.30 Kalifornia klán (am. sor.) 14.20 A Sprlngfield-sztorl (sor.) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.) 15.50 CHIP''s (am. krimisor.)
Komputerháború 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó
19.15 214-es repülőszázad (am. sor.)
Show-pilóta 20.15 Légifarkas (am. sor.) Átok
21.10 Twin Peaks titka (am. sor.)
Démonok 22.10 Sípszó - focishow 23.05 Tutti Frutti 23.55 Hirek 0.10 Bolondok
(amerikai filmvígjáték) 76'' 1.35 Utógyújtás (francia thriller) 3.00 A lord, aki szolga akart lanni
(angol film) 83'' 4.20 Mademoiselle (francia film)
PRO 7
6.10 Waltonék (ism.) 6.55 Nyersbőr (ism.) 7.45 Rajzfilmek (ism.) Szellemfizők Gyilkos paradicsomok 8.30 Mister Ed (ism.) 8.55 Rossz hírű medvék (ism.) 9.25 Maxwell ügynökség (am. sor.)
Az emberbarát 10.20 Nyersbőr (am. westemsor.)
A hamis ügyvéd 11.15 Az osztály feje (ism.) 11.40 Barney Miller (am. sorozat)
A rendezés I. 12.05 CauMeM özvegyei (ism.) 13.00 Perry Mason (am. krimisor.)
A síró angyal esete 14.00 Rajzfilmek (ism.) Kövér disznócska Garfield és barátai 14.55 A szerelem csak mese (NSZK filmvígjáték) 90'' 16.35 Hírek
16.45 Harttói HarUg (am. sorozat)
Nővérek 17.35 Rajzfilmek SzeHemüzők Fenn
Casimir és társa Fllntstone család 19.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Volt egyszer... 20.00 Hiradó 20.15 Az utolsó gyalogos
(NSZK filmvígjáték) 84'' 22.05 San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) Értelmetlen bosszú 23.05 Black Beit Jones
(amerikai akciófilm) 81'' 0.35 Hirek
0.45 Mozgó kórház (am. sorozat)
A katona és a himnusz 1.10 Hawk (ism.) 2.00 Hirek
2.10 Egy texasi kisvárosban (ism.) 3.40 Hirek
3.50 A vasálarcos hölgy
(amerikai kalandfilm) 75'' 5.05 Pártfogók (angol sorozat) Az esernyő
7.00 Francia és kanadai híradó
8.00 Európai híradókból
9.05 Francia nyelvtanfolyam
9.30 Prigogina (ism.)
16.15 Nem kell álmodozni (ism.)
17.15 Jó napot, jó étvágyat I
17.40 Kim és klip (rajzfilm)
17.55 Francia nyelvtanfolyam
18.10 Vidám nyelvi játék
19.00 Állatbarátok műsora
19.30 Belga tévéhíradó
20.00 A festőanyagokról / Híradó
21.30 ''90 sztárjai (varieté)
23.00 Francia híradó
23.35 ökológiai műsor
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Ú|donságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból agy 24.00 Plp Dann 1.00 Kristlane Backar 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 13.25 Blm-bam-bino 18.10 Hirek
18.15 Lou Grant (amerikai sorozat) 19.00 Ruk-cuk- játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp-játék 20.15 Kennedy (am. sor.) 21.50 Hirek
22.05 Küzdősportok magazinja 23.00 Taffln (angol film) 0.35 A törvény fegyverei (am. sor.) 1.25 Hírek
Bolondok
amerikai filmvígjáték
Négy nehezen nevelhető fiatalember az intézetben folytatja tanulmányait. Érdeklődésük azonban nem a tananyag, hanem a csinos franciatanárnő felé irányul. Az intézet igazgatója fel van háborodva, a fiúk azonban hamarosan rájönnek, hogy a tanároknak is vannak apró titkaik. Képűn-kön: jelenet a filmből. 0.10
.EPASZ" KFT.
TŰKOR KAVEHAZ
1
SUPER CHANNEL
7.00 Pirkadat 9.10 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élő videoshow 18.00 Dráma
18.30 Wyatt Earp (am. sorozat) 19.00 Vígjátékok vitriné 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 21.00 Dokumentumfilm 22.00 BBC-hiradó 22.30 Piacgazdaság 22.50 Elvlsll.
(amerikai film) utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Tenisz
utána Sí VB 19.00 Magazin
19.30 Sí VB 21.30 Eurosport-hirek 22.00 Ökölvívás
23.30 Tenisz 0.30 Eurosport-hirek 1.00 Műsorzárás
SCREENSPORT
9.00 Amerikai egyetemi futball 11.00 Autótport az USA-ból 12.00 Forma-3 13.30 Forma-1 14.00 Túraautók vertenye 15.30 Golf Japánból 17.00 Argentin futball 18.00 Golf Spanyolországból 18.30 Pilóta
19.00 Lombard Rac Rali 20.00 Téli Olimpia, 1992 20.30 Nemzetközi tportmagazln 21.00 Starti / Forma-1 22.30 NBA - Amerikai kotárlabda 24.00 Ökölvívás
SAH
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek /Katts ós kutyója (ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 Szeretlek, Allce (ism.)
12.05 Természetfilm
12.15 Belföldi tudósítások
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Mexikó leggyorsabb egere
14.00 A Guldenburgok öröksége
14.45 A holnap mesterei (sorozat)
15.05 Raccoons (sorozat)
15.30 An-tan-tónusz
16.05 Nonnl és Mannl (sorozat)
16.30 Mlnlkviz
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.10 Rólunk van szó
18.30 Trapper John M. D.
(amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Derrick (krimisorozat)
5T35 Magas szőke...
(francia film)
23.25 Hagytatok ólnl (am. film)
1.20 Hirak
OSZTRÁK 2
15.20 Visszatekintés haraggal
(angol film) 17.30 Természetfilm 18.00 Slmpsonók (sorozat) Í05 Nyeremónyjótók 19.00 Tartomónyl ólat 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Tudomónyos show-műsor 21.15 Schilling - magazin 22.00 Hiradó
22.35 öt perc az örökkévalóságig
(monodráma) 23.30 Dante a tóvóben 0.40 Monty Python színháza (sor.)
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Hazzard megye lordjai (ism.) 11.05 Mlke Krüger-show (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Dlno
14.25 Kőzkórház (amerikai sorozat)
Keresöakcló 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Csak játék
Az újszülöttnek légzési nehézségei vannak, ezért inkubátorba kerül. Beverly véleménye szerint az ügy nem komoly. Scott és Charlene Paul-nál és Gailnél vendégeskednek. A fiatalok olyan kérdezz-felelek játékot játszanak, ahol mindenki köteles őszintén válaszolni. 15.35 Telaüzlat
15.50 Magas bozót (am. sorozat)
Blua a főnök 16.45 Cannon (am. krimisorozat) Dr. Grantnek nincs alibije 17.45 Az Addams csalód (am. sor.)
My Fair Itt 18.15 Bingo - játék 18.45 Híradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 IdBJárás 20.15 Őrjöngés
(amerikai akciófilm) 94'' Fsz.: Róbert Mitchum 22.00 Hírek, sport 22.10 Vaskareszt II.
(NSZK-angol film) 107'' 0.05 Hirak, sport 0.10 Gyere, madárkám...
(NSZK-olasz erotikus film) 89'' 1.45 Műsorismertetés
Vaskereszt II.
NSZK-angol film
Steiner őrmester (Richárd Bur-ton, jobbra) és Stransky százados között elkeseredett vetélkedés folyik. A százados mindenáron meg akarja kapni a vaskeresztet, az őrmester ezzel szemben túl akarja élni a háborút. 1944 júniusában azt a parancsot kapják, hogy a végsőkig védjék a francia falut a szövetsé-gesek támadása ellen. 22.10
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 8.45 Segítség I
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás 8.55 Dallas
Amerikai filmsorozat Visszavont igóratek 47'' (Ismétlés: este, 20.20) 9.50 Lottósorsolós 9.55 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Clgónymagazln 15.25 Képújság
15.30 Walt Disney bemutat|a (ism.) 17.15 Közlemények - előzetesek 17.20 „Trafflc jam"
Könnyűzenei kívánságadó 17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 19.00 .Maradjatok mag szeretetemben..."
Keresztény életkérdések 19.05 Esti mese
Jó éjszakát kívón a Disney I 19.15 Közlemények - előzetesek 19.30 Híradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Teletport
20.10 Közlemények - elözoteiak 20.20 Dallat
Amerikai filmsorozat Vlsizavont ígéretek (ism.) 21.15 Panoráma
Világpolitika percről percre (Ism.: szombat, TV1 13.00) 22.20 Tiz utón...
22.45 A Branford Martallt Quartet a Pori Jazz 1990 fesztiválon 23.25 A Balázt Bóla Stúdió bemutatja: Otthon
Dokumentumfilm 59'' 0.25 Kótö etti híradó 0.30 Antenne 2-hiradó
Felvilágosítás műsorügyekben - a délutáni adás kezdetétől műsorzárásig -a 131-9799 telefonszámon
A kis fekete vonallal aláhúzott Időpont - emlékeztető ás utalás: a műsorról részletes Információt közöl a
6.00-
9.00 Napkelta
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa és Dombóvári Gábor
16.20 Hirek - Műsorelözetet -
Időjárás 16.30 Dólutónl filmajánlat Clarence
Angol tévéfilmsorozat Befejező rész
Clarence - Ronnie Barker (Bodrogi Gyula), Travers - Jose-phine Tewson (Hacser Józsa) 17.00 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Kérdezz I Felelek 17.45 Gyerekeknek
A rongybabák kaland|al Amerikai rajzfilmsorozat Kalózkaland 18.15 Telatport
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Mfiiorelőzetei 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Szerelem Itt, szerelem ott NSZK tévéfilmsorozat
1. Világvége
2. A boldogító gyerek
3. Az álmok attzonya 20.05 Barenbolmmal Budapattan 20.20 A tudomány határain
Tudományos ismeretterjesztő műsor
Atomenergia
Csernobil óta világszerte bizonytalanok az emberek, mennyire fenyegeti az emberiség jövőjét hasonló atomerőműi baleset. Mennyire indokolt ez a félelem? Avagy kizártiatók-e a hasonló katasztrófák? Erről nyilatkozik műsorunknak Teller Ede, Marx György, Pungor Ernő. 20.50 „Vlttzanózót"
Csorba Győző hetvenöt éves 21.10 VT-TV
Vitray Tamás műsora 22.00 Híradó 22.25 Napzárta előtt... 22.50 Találkozót Andrej Tarkovtz-kljjil
Olasz dokumentumfilm 601
„Az ember életében az első és az utolsó szakasz a legjobb, vagy legalábbis a legtiszteletreméltóbb; amaz az ártatlanság kora, emez az értelemé."
(Joseph Joubert)
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.

Nagykanizsa.
KOSSUTH
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör Tel.: 138-7985 9.05 Irodalmi jegyzet 9.10 Színes népi muzsika 10.05 Ismét-a javából I
Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.00 Déli Krónika 12.30 Vllágkosár 13.05 Klasszikusok délidőben
Zeneparádé 14.10 Szaván fogjuk I 14.20 Mindennapi Irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt I 15.05 Rákos Sándor versel 15.10 Új Zenei Újság 18.00 168 óra
Tel.: 138-7901 és 138-8912 17.30 Túl az Óperencián
Négy földrész muzsikája Amerikai Egyesült Államok Hollywood és a Broadway világa
18.00 Esti Krónika 18.20 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 18.45 Miska bácsi negyedórája 19.05 Kicsoda ön, goszpogyln Ka-
renszklj? 20.00 Három szólamban 21.05 HÍD
Magyar-román kulturális körkép
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.35 Régi hires énekesek műsorából
23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.05 Hangversenymúzeum
Arthur Grumiaux (hegedű) és Clara Haskil (zongora) szonátaestje Besanconban (1957) 23.45 urh-n: Zsoldos Imre trombitán játszik 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Hirek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél 5.30 Kakukk. Tel.: 138-7776 7.03 Sportszombat 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Erdőkerülő Erdőtelken 8.30 Népszerű muzsika 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Tövisek és virágok 10.00 Látvány és virágok 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szombat délelőtt 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Közvetités a Veszprém-Vác, a PMSC-Siófok, a Tatabánya-Vasas labdarúgó-mérkőzésről és a Tokaj Expressz férfi párbajtör Világ Kupáról 14.55 Van ez igyl 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Magyarán szólva 15.18 .Kékharisnya" 15.50 Életreform magazin 16.25 Közvetités a Vldeoton-KIs-pest-Honvéd, az UTE-Hala-dás és a Rába ETO-ZTE bajnoki labdarúgó-mérkőzésről 17.00 Hírek. Időlárás 17.03 Tl-top parádé 17.30 4 * 4-játék 18.30 Közvetítés a Ferencváros-Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésről és a Tokaj Expressz lérfl párbajtőr Világ Kupáról 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Slágerlista 19.33 MALÉV Interfolk ''91 Fesztivál hangversenyeiből
20.02 A Rádió Dalszínháza Planquette: Rlp van Wlnkle
közben:
21.00 Hirak. Időjárás 22.15 Esti fúvósmuzsika 22.33 Derűre Is derű (ism.) 23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó 23.10 Éjszakai klub
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.20 André Isolr a Couperln család műveiből játszik 9.25 Beverly Sllls operaáriákat énekel
10.00 Hangielvételek felsőfokon 11.16 Világhírű kamaraegyüttesek
felvételeiből 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Balettzene operákból 12.30 Follow me - 30/29. (ism.) 12.45 A Volce of America sorozata
nyelvtanulóknak 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 A Debreceni Kodály Kórus énekel
15.05 Lemezbörze helyett 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót
17.03 Aranyalbum
Komolyzenei archívumunkból 18.00 V materinskom jaziku 18.20 In llmba materná 18.40 Na matern|em jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Mindennapi Irodalmunk (ism.) 20.00 Kapcsoljuk a berlini Schau-
spielhaust közben:
20.30 A Jászság-Kunság kutatója 21.50 Hangszerszólók 22.25 A változó Mozart-kép - V/2. 23.05 Nincs titok - II/2. 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 Az Éjszakai klub folyt., nóták
RTL PLUS
6.00 Rajzfilm
6.15 Ormányok (am. rajzfilmsor.)
Afrika és vissza 6.40 Transformers (am. sorozat)
A sötétség titkai 7.00 Mesék a nagyvilágból (sor.)
Az elvarázsolt király 7.30 Piff és Herkules
(francia rajzfilmsorozat) Minden jó fentről jön 8.00 Konfetti - gyerekeknek Flintstone kölykök Maci Laci Scooby Doo 9.20 Klack-játék 10.05 Jetsonék (am. rajzfilmsorozat) Judy
10.30 Turbo Teen (am. rajzfilmsor.)
A templom átka 11.00 A hatalmas Thor (sorozat) Sárkányok birodalma (sor.) Ruda Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.35 Ha Man (am. rajzfilmsorozat)
Kettős küzdelem 13.05 Mutánsok (am. rajzfilmsor.)
Szivélyes üdvözlet 13.30 Supar Mario Brothers (sor.)
Az álarcos bosszúálló 14.00 Ragazzl - magazin 14.35 Katts ós kutyája (am. sor.)
Veszélyes flört 15.00 B. J. és a medve (am. sor.)
Zsarolás 16.00 Daktarl (amerikai sorozat)
Judy mint bohóc 16.55 Forró nyeremény 17.45 Belföldi magazin 18.15 Csodálatos évek (am. sor.)
A csavargó széke 18.45 Hiradó 19.20 Houston Knlghts (amerikai sorozat) Kiégve
20.15 Nagynénik (NSZK filmvígjáték) 22.00 Dall-As - talkshow 23.00 Joseflne Mutzenbacher
(NSZK szexfilm) 0.30 Kérek szépen egy nőt
(kanadai szexfilm) 2.10 Férfimagazin
PRO 7
5.50 Kaland a vadonban
(sorozat) 6.25 A kilencvenes évek
(amerikai sorozat) 7.15 Gyerekek szigete (amerikai sorozat) KI akar Kanadába menni? 7.45 Addarty (amerikai sorozat)
Üzlet a halállal 8.35 Muppet-show
(amerikai sorozat) 9.00 Kedves Blber (am. sorozat)
Forró dallam 9.25 Egy úr az űrből (am. sor.)
Hamis barátok 9.50 Barney Miller (ism.) 10.15 Bili Cosby-show (ism.) 10.40 Mozgó kórház (ism.) 11.15 Hardcastle is McCormick (amerikai akciófilm-sorozat) Hangok adjik a zanü 12.10 Az utolsó gyalogos (ism.) 13.45 A kilencvenes ivek (ism.) 14.55 A 3-as szimú űrbázis (ism.) 16.30 Dowllng atya titkai (am. sor.)
A farizeus könyve 17.25 Hirek 17.40 Gyimánt csapda (amerikai krimi) 19.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Parti a pincében 20.00 Híradi
20.15 Miami szuperrendőrök
(amerikai-olasz film) 93'' 22.15 A törvény felett (amerikai krimi) 94'' Fsz.: Steven Seagal 24.00 San Francisco utcáin (ism.) 1.10 Mozgi kirház (am. sorozat)
Rutin kivizsgálás 1.35 Black Beit Jones (ism.) 3.00 Hirek
3.10 Perry Mason (ism.) 4.00 Hirak
4.10 A szerelem csak mese (ism.)
7.00 Francia is kanadai hiradó
9.05 Francia nyelvlecke
9.30 Orvosi hirek
10.00 Dokumentumfilmek / Hindi
13.45 Kulturális hirek
14.30 Mozart (film, 3. rész, ism.)
16.15 Ifjúsigi műsorok
18.30 Francia híradi
19.00 Európai kfirkóp
19.30 Belga hiradó
20.00 Tengerekről / Híradó
21.30 Mozart (film, 4. rész)
23.00 Francia híradó
23.20 Irodalmi hirak
MUSIC TV
11.30 Amerikai top 20
13.30 XPO
14.00 RayCokas
18.00 Rockhit
18.30 A nagy kip
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éljél
22.00 Házibuli övazat
1.00 Krlstlane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.40 Magazin 13.00 Blm-bam-Mno 16.40 P. O. P. - magazin 17.40 Küzdősportok magazinja 18.05 Motorsport-extra 18.30 Bradbury szlnhiza (am sor) 19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Vadvllág (sorozat) 21.15 A törvény fegyverei (sorozat) 22.05 Klems őrmester (olasz film) 23.35 Maginyos szivek (olasz film) 1.10 Devil''s Hlll (ism.)
Miami
szuperrendőrök
amerikai-olasz film
Garrett, aki tizenegy éwel ezelőtt húszmillió dollárt rabolt egy bankból, már nem tud örülni a pénznek, mert szabadulása után megölik Doug Bennet (Terence Hill) és Steve Forrest (Bud Spen-cer) kapja meg az ügyet A két FBI-ügynök örül ennek a feladatnak, mert ez az egyetlenegy bűncselekmény, amit idáig nem sikerült felderíteniük. tU.lD

KÖZPONT-KIÁLLÍTÓTEREM-MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/B. ÜZEM: Murakeresztúr Telefon/fax: 0036-93-13-376


memm.
■T K () N Y
Nagykanizsa, Bóké i
¥ Á E 22.
mmmm
SUPER CHANNEL
10.00 Mortit Cerullo
13.00 Egyveleg
14.00 Sport
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 Egyveleg
1S.30 Utazási magazin
19.00 Vldeodlvat
19.30 Vikendezök
20.00 A nagy macska (am. film)
22.00 BBC-hiradó
22.30 Európa-film
23.00 Sport
23.30 ÉI5 halottak i|szaká|a
(amerikai film)
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi motorsport
10.00 Albertvllle
10.30 Lovaglás
11.30 BeNeLux - magazin
12.00 Pankráció
13.00 Tenisz
19.30 Nemzetközi motorsport
20.30 Tenisz
22.00 OkSIvivás
23.00 Si VB
SCREENSPORT
8.00 Szuperkrossz / Pilóta
9.30 Nemzetközi sportmagazin
10.00 Az Északi-sark maghódftiu
11.00 Golf Japánból
12.30 NBA - amerikai kosárlabdabajnokság
14.00 Argentin futball
15.00 Lombard Rac Rali
16.00 Amerikai egyetemi futball
17.00 Lóerők
11.00 ökOlvivás / Copa America
21.00 Motorverseny Macauról
22.00 Autósport az USA-ból
23.00 Amerikai egyetemi futball -
élő közvetítés
SAT 1
A profik
angol krlmlsorozat
Az afrikai országban katonai junta vette át a hatalmat. A különböző politikai pártok Angliában kívánják megtartani békekonferenciájukat, és itt akarnak tanácskozni országuk jövőjéről is. Ojuka ezredes ellen, aki évek óta él száműzetésben, több merényletet hajtottak már végre, amit a profik minden esetben sikeresen megakadályoztak. Képűn-kön: jelenet a filmből. "-UÖ
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Slmpsonék (ism.) 9.30 Iskolatévé 11.00 Maga szőke... (ism.) 12.20 Rövidfilm
12.30 Halló,Ausztria-halló,Bécsi 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos vagy (NSZK film) 15.05 Popeye (sorozat) 15.10 Forgácsok 15.25 A Biblia - gyerekeknek 15.30 Salamon király mondásai 15.35 Szellemüzők (sorozat) 16.00 Gyermekwurlltzer 17.00 Mlnlhirek
17.10 Rockmusical gyerekeknek 18.00 Hirek 18.05 Labdarúgás 18.30 Trapper John M. O.
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Családi ünnepek 21.55 „Arany" lányok (sorozat) 22.20 Haláltorony (amerikai film) 23.55 A borzalmas szem (francia film)
OSZTRÁK 2
10.00 Sport - tenisz Davis Kupa
15.15 Zenei kívánságműsor
16.00 Tisztelt ház
17.00 A kedves család (sorozat)
17.45 KI akar engem? (sorozat)
18.00 Katts és kutyé|a (sorozat)
ÍOS Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Toko-RI hídja (am. film)
21.55 Hirek
22.05 Sport
22.35 X-Ray
23.05 Tina Turner - koncert
7.30 Jó reggelt a SAT 1-gyeli 8.30 Magas bozót (ism.) 9.30 Gazdasági fórum 10.00 Rampage (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Bingo(ism.) 13.20 Fantázia sziget (am. sorozat) A táncosnő és a végrendelet 14.10 Doktorkisasszony (NSZK film) 88'' Dr. Elisabeth Hansent minden diák szereti. Klinger professzor nagyra értékeli a kisasszony nőiességét, de nem hajlandó elismerni szakmai tudását. Amikor Klinger kórházba kerül, Bi-sabethnek végre alkalma nyílik bebizonyítani rátermettségét. 15.45 Privát program 16.15 Zapp-játék 16.40 Pearl Harbor (am. sorozat) 1941. december 7. A japánok Pearl Harbor elleni támadása teljesen váratlanul érte az amerikaiakat. Zűrzavar uralkodik mindenhol. A csónak, amelyen North hadnagy el akarta érni Pearl Harbort, találatot kapott. 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Boszorkányok éjszakája 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó 18.50 Quadriga 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
20.15 A sohól púpos (NSZK film)
21.55 Hirek, sport
22.05 A profik (angol krimisorozat)
Az oroszlán ellenségei 23.00 Pásztoróra
(NSZK erotikus film) 72'' 0.20 Gyere madárkám (ism.) 1.50 Pásztoróra (ism.) 3.15 Műsorzárás
NOVEMBER 30.
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamit I Mesék Napkeletről, Napnyugatról
A tizenkét hónap
Amerikai mesefilmsorozat 7.55 Jó reggelt adj, Istenem I Metodista gyermekműsor 8.00 Follow mel (ism.) 8.30-
11.00 Korhetár nélkül 8.30 Darazsak a kaptárban
Csehszlovák filmsorozat VII/4. rész: A harc 9.00 Álmodozó Károly Svéd rajzfilmsorozat Károly, a feltaláló 9.10 Cimboráljunk I
Szolgáltató műsor gyerekeknek
9.25 Képú|ság 9.30 MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 10.30 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 13.00 Panoráma (ism.) 14.00 Amőba
Tudományos műsor kamaszoknak 14.30 Szomszédok (ism.) 15.00 Nemzeti Alapítvány gálaműsor -1. rész 16.00 Drakula nyomában
Angol dokumentumfilm 16.50 Nekem ne lenne hazám...
Az Őrség füve 17.05 Rákos Sándor kertjében Versek és néhány párbeszéd (ism.) 17.45 Dimenzió
Tudományos magazin 18.15 Gyereksarok Esti mese Pumukll kalandjai NSZK-magyar gyermekfilmsorozat
Pumukll, az ártatlan bárány 18.45 Médium Sepsiszentgyörgyön
Búcsú a Szent Anna-tónál 19.15 Mini klip-mix 19.30 Híradó 20.05 Teiesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Sátáni ötlet
(Max et les lerrallieurs)
Francia-olasz film (1970) 108'' 22.15 Bongó
A november havi nyerőszámok húzása 23.25 Vivás Tokaj Expressz
Nemzetközi párbajtőrverseny Döntő 0.05 Késő esti hiradó 0.35 Rózsaszín sorozat
Francia erotikus filmsorozat X/9. rész: A melegház
7.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
10.05 Prizma - Életmódmagazin
Természetgyógyászat 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske
NSZK rajzfilmsorozat Maja, a póthangya 11.25 Kacagóra a játszóházban
Szórakoztató gyermekműsor 12.25 Az aranysziget
Ausztrál dokumentumfilm 12.50 Pop-rock fehéren, feketén
(ism.) 13.15 Humánum
A pécsi körzeti stúdió műsora
Műsorvezető: Kudlik Júlia
14.15 Hírek - Műsorelőzetes -
időjárás 14.25 Ml történt a jövő héten?
Gazda István tudomány- és művelődéstörténeti műsora 14.35 A golyó
Francia rövidjátékfilm 14.50 Az állatok védelmében
Kudlik Júlia műsora 15.10 Katts és kutyája
Amerikai tévéfilmsorozat Ne szól) szám, nem fáj fejem 15.35 Melyiket a 3 közül?
Játékos vetélkedő 16.05 Angol nyelvlecke
Family Album, USA 16.30 Nizze meg az emberi 16.35 Rockstúdió 17.00 Mozi top 10 17.35 Cirkuszi álom
Háromdimenziós rövidfilm 17.40 Gyerekeknek Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat Duliluli ölelése Hókuszpók esküvője 18.10 Telesport
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.35 Mösorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 19.05 Peter Strohm
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Barátok sose fizetnek
11/1. rész 49''
fll/2. rész: vasárnap, TV219.35) 20.00 Ótőd-ölö szuperkupa 21.30 Ml lesz veled, Aknásy-palota?
Richárd Demarco skót művészetpártoló vágya és terve szerint Budapesten létrejön egy Kelet-európai Művészeti Alap és Kultúrközpont. 22.00 Hiradó 22.35 Betiltott filmek Tükör
Szovjet film (1974) (ism.) 105'' 0.20 Balázs Ferenc ét együttese a sitkei rockfeszttválon
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
Óránként : Hírek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel.: 138-7915 és 138-7296 8.30 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja 9.05 Embermesék
Lengyel Nagy Anna műsora 10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk (ism.) 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Vasárnapi jegyzet 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Mit üzen a Rádió? 14.10 Müvészlemezek 15.05 Egy lány a századfordulón
Nagy Lajos regénye 16.05 Dlszkotéka
Lemezbarátok magazinja 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Verseit elmondja: Rákos
Sándor 18.00 Esti Krónika 18.20 Muzsikáló nagyvilág 19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.18 Remekirók hangszalagon Tartuffe
Moliére komédiája Közvetítés a Várszínházból (Az 1985-ös előadás felvétele) közben:
20.30 Hirek. Időjárás
21.31 Nóták
22.00 Késő esti Krónika 22.25 Kapcsoljuk a stúdiót
Falvai Sándor (zongora), Sel-meczi János (hegedű), Papp Sándor (mélyhegedű), Éder György (gordonka) hangversenye
23.00 urh-n.H BBC magyar műsora 23.45 Olasz tenoráriák 23.45 urh-n: Hl OM dzsesszegyüttes játszik 24.00 Hirek. Időjárás. Totó
PETŐFI
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Dallamkoktél 7.00 Hirek. időjárás 7.03 A római katolikus egyház félórája
7.33 Vasárnapi orgonamuzsika
Leonyid Roizman felvételeiből 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Berzsián költő mennydörgős mennykövei Lázár Ervin mesejátéka 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 A francia sanzon ismeretlen
arcai - Félix Leclerc 9.45 Joplln-ragtlme-ok rézfúvósok előadásában 10.00 Párbeszéd - Beszélgetés
Demszky Gáborral 10.47 Versarchivumunkból 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szél a nóta 12.55 Tudósítás az MTK-VM-BVSC bajnoki labdarúgó-mérkőzésről 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Stúdlóvilág. Rádiós magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Az Ifjúsági Rádió bemutatója Gombos Jim Michael Ende mesejátéka 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Táskarádió 16.00-
21.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Hirek. Időjárás 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. Időjárás 21.00 Hirek. időjárás 21.03 A mai dzsessz
A stúdió vendége: Mandel Róbert
21.40 Egy tiszta nő - IX/8.
Thomas Hardy regénye 22.03 Társalgó (ism.) 23.00 Hírek. Időjárás. Totó 23.03 Sporthíradó 23.10 Jó estét, felnőttek!
Pajzán dalok és versek - II/2. 23.44 Örökzöld fllmmelódlák
BARTÓK
6.00 Hirek. időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.15 A Budapesti Tavaszi Fesztivál hangversenyeiből 9.33 Székely Mihály énekel 10.05 Új Zenei Újság (ism.) 10.50 Eszperantó hiradó 11.00 Európa hangversenytermeiből 12.24 Schubert: Pisztrángötös 13.00 Rákos Sándor versei 13.05 Szemle (ism.) 13.30 Palló Imre felvételeiből 14.07 Rockújság (ism.) 15.02 A St. Martln-in-lhe-Fields Kamarazenekar felvételeiből 16.05 Rádiószínház
Az elhagyott robot 16.47 Richárd Strauss-müvek 17.00 Beszélgetés Bach kantátáiról 17.30 Kapcsoljuk a Belvárosi Főplébánla-templomot
18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jezlku 19.05 in der Muttersprache 19.25 Hangverseny-különlegességek 20.50 Kamarazene oboával 21.22 Perényl Miklós gordonkázik, a Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik 22.25 Egy 18. századi zenei polihisztor: Christlan Friedrich Dániel Schubart 23.04 A Dirty Dozen Brass Band
dzsesszfeivételeiből 23.20 Rádiószínház
Finom kis tragédia 0.10 Magyar előadóművészek
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
RTL PLUS
6.00 Turbo Teen (ism.) 6.25 Fltntstone kölykök (ism.) 6.40 Jetsonék (ism.) 7.05 Maci Laci (ism.) 7.30 Scooby Doo (ism.) 8.00 Gyerekeknek Dávid, a manó (spanyol rajzfilmsorozat) 9.30 Lucky Star (NSZK film) 73'' Kati minden reggel Butzbichler kocsissal megy iskolába. Amikor az öreg balesetet szenved és kórházba kerül, Dublint, a lovat el akarják adni. Kati kétségbeesésében nagyanyjához fordul segítségért. Az idős hölgy hajlandó megvásárolni kisunokája kedvencét. 10.55 Művészet és küldetés 11.00 Talkshow 12.05 Coach (amerikai sorozat)
Elrontott hétvége 12.35 Dad őrnagy (am. sorozat)
Békeoffenziva 13.05 Adventi énekek 13.35 A Munster család (am. sor.)
Normálisan örült család 14.00 Slágerparádé gyerekeknek 14.20 Biblia-kvíz 14.50 Karácsony a hegyekben 15.20 Három és fél adag
(NSZK filmvígjáték) 82'' 16.50 Német slágerek 17.50 Dr. Westphall főorvos (sor.)
Életmentés 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Tammi ás az orvos
(amerikai filmvígjáték) 84'' 21.50 Tévétükör - magazin 22.30 Késői kiadás 22.45 Pompon Rouge kastély (sor)
A nyakék 23.20 Playboy Late Night 0.15 Lopakodó halál (am. thriller) 1.50 Műsorzárás
PRO 7
6.00 Kaland a vadonban
(kanadai dokumentumfilm) 6.30 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sor.) 7.15 Preston őrmester (am. sor.)
Hazugságok 7.40 Vicki (amerikai sorozat)
Az új főnök 8.05 Egy úr az űrből (ism.) 8.30 Muppet-show (am. sorozat) 8.55 Dr. Clitterhouse kettős élete (amerikai filmvígjáték) 84'' Fsz.: Edward G. Robinson 10.25 Bili Cosby-show (am. sor.)
Mint a tengeralattjáró 10.55 Mozgó kórház (ism.) 11.20 Dowling atya titka! (ism.) 12.15 Vadállatok birodalma (ism) 13.05 Gyémánt csapda (ism.) 14.50 Ugyan, Egon!
(NSZK filmvígjáték) 94'' 16.40 Hardcastle és McCormick (ism.)
17.50 A vasálarcos hölgy (ism.) 19.25 Bili Cosby-show (ism.) 20.00 Hiradó
20.15 Perry Mason (am. krimisor.)
Pénz, sport, gyilkosság 22.20 San Francisco utcáin
(amerikai krimisorozat) Orvlövész 23.20 Forró vér (olasz film) 87'' 1.00 Hirek
1.10 Harry csodálatos büntetése
(vidám amerikai sorozat) Szaglászok ás őrültek 1. 1.35 FBI (am. krimisor.)
A nyomok a vadonba vezetnek 2.25 Hírek 2.35 Konfliktus
(amerikai krimi) 82'' Fsz.: Humphrey Bogart 4.00 Hirek
4.10 Dr. Clitterhouse kettős élete
(ism.)
7.00 Francia és kanadai hiradó
7.50 Rendkívüli tudósító
9.05 Francia nyelvlecke
10.00 A zenéről - hangverseny
14.00 Állatbarátok műsora (ism.)
14.30 Krimi (ism.)
16.25 Sport és szabadidő
17.30 Belgium és a II. világháború
18.30 Hiradó / ENSZ-magazin
19.30 Belga hiradó
20.00 Ez történt a héten
21.00 Francia hiradó
21.30 Játékfilm
23.00 Francia hiradó
23.20 Filmszínészekről
MUSIC TV
11.30 Európai top 20
13.30 XPO
14.00 A nagy kép
14.30 Nemzetközi AIDS-nap
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 parc
23.00 XPO
23.30 Haadbangers Ball
1.30 Kristiane Backar
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
6.40 Jó reggelt, Binol 11.00 A pokol kerekei (ism.) 12.35 Beszámolók, vélemények 13.00 Műsorelőzetes 13.15 Magazin 13.40 Blm-bam-bino 15.55 Honnan jössz, Johnny? (ism | 17.30 VadvUág (ism.) 18.30 Információk, vélemények 19.00 Hirak
19.15 Új bosszúállók (sorozat) 20.15 Tessék mosolyogni I 21.05 Labdarúgás 22.55 Éjszakai őrjárat (ism.) 23.45 Taffin (ism.)
Forró vér
olasz film
A svéd professzor és felesége Olaszországban tölti szabadságát. Itt ismerkednek meg az életvidám műkereskedővel és annak szeretőjével. A két teljesen különböző pár hamar összebarátkozik. A professzort azonban lassan idegesíteni kezdi Giulio (Giu-liano Gemma, jobbra) viselkedése. Margit (Bibi Anderson, balra) különös vonzalmat érez -n «n a fiatalember iránt. ÍO.lW
MJIillilAkcCH
KERESKEDELMI ES SZOLGALJATO KFT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSEG
Cím: Magyar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012
Kei*

j;»PJ||Í|Í|ISjpfSlilS
SUPER CHANNEL
13.00 13.30 15.00 15.30 16.00 17.00 17.30 18.00 19.00 19.30 20.00 22.00 22.30 23.30
A világ holnap Egyveleg Írva vagyon Turisztikai magazin Sport
Ifjúsági magazin A világ holnap Üzleti hét Vldaodlvat Thaiföldi panoráma Kansas City (am. film) BBC-hiradó Riport Európa-film
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi sport
10.00 Szörfösök magazinja
10.30 Golf
12.00 Ökölvívás
13.00 Sí VB
14.00 Tanlsz - Davis Kupa
Sí VB
22.00 Tenisz - Davis Kupa
24.00 Ökölvívás
1.00 Műsorzárás
SCREENSPORT
9.30 Lósport 10.00 Golf az USA-ból 11.00 Amerikai agyatami futball 13.00 Sport Franciaországból 14.00 Profi ökölvivás Londonból 18.00 Ritmikus sportgimnasztika
Japánból 17.00 Starti
18.00 Téli Olimpia, 1992 10.30 Lóerők 19.00 Forma-1
19.30 Ralikrossz-bajnokságok
21.00 Tenisz
Z2.30 Copa America
0.30 NBA - amerikai kosárlabda
SAT 1
sége idsá-élet-nnak i kü-iarát-i las-(Giu-cedé->alra)
.20
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek
9.05 Sztrogoff Mihály
(sorozat) 10.30 Katts ós kutyája (ism.) 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hirek
13.10 Hegedűs a háztetőn
(amerikai musical) 16.00 Ra|zfllm
16.05 Varázsfuvola - röviden
17.00 Mlnlhirek
17.10 X-Large
18.00 Hirek
18.05 X-Large
18.30 Trapper John M. D.
(sorozat) 19.30 Hiradó 19.48 Sport
20.15 Felgördül a függöny 21.10 Dokumentumfilm 22.00 Gólamfisor 24.00 Sport 1.00 Hirek 1.10 Ex libris
OSZTRÁK 2
10.50 Mozart-kalendárium
13.00 Haza, Idegen otthon
13.30 Kópék Ausztriából
14.15 Sport
16.30 Kaland|alm a tenger alatt
17.15 Idősek klubja
18.00 Katts ói kutyája (sorozat)
ÍI39 Ausztria-kép
19.00 Tartományi ólat
19.30 Hiradó
20.15 Izzó égbolt (francia sorozat)
22.00 Hirek
22.10 Twln Paaks titka (sorozat)
22.55 Topper (amerikai film)
0.25 Bellamy (sorozat)
SAT 1
7.30 Dlno(ism ) 7.55 Az Addams család (ism.) 8.20 Ollie (ism.) 8.45 Thunderal macskák (ism.) 9.10 Drops(ism) 9.35 Karácsony Németországban I. 10.00 Piacgazdaság 10.30 A hegyek varázsa 10.55 így láttuk 11.05 A sohól púpos (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.10 Fantáziasziget (amerikai sorozat) Polgórháború 14.05 Vldeofllm-ú|donságok 14.30 Gyerekek kereszttűzben (amerikai film) 94'' Az északír tinédzserek hétköznapjai félelemben, erőszakban és kegyetlenkedésekben telnek. Amikor lehetőségük nyílik egy csereprogram keretében Kaliforniába utazni, rádöbbennek, hogy a szüleik táplálta előítéletek talán nem is helyénvalóak. 16.05 Strandkalózok (kanadai sorozat) Édasvizl matróz 16.30 Dropt-játék 17.05 Fantomas
(francia tévésorozat) 18.45 Hiradó 18.50 Sportklub 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Lángoló tengerpart
(olasz-francia-NSZK sorozat) 21.50 Hírek, Időjárás 22.00 Talkshow 23.15 Hirek, sport 23.25 A gorilla
(francia sorozat) Bécsi keringő 0.50 Műsorismertetés
Fantomas
francia tévésorozat
Fandor, az újságíró szilveszteri mulatságon ismerkedett meg Erdély fiatal uralkodójával, aki bámu-latosan hasonlít hozzá. A két férfi elmegy a trónörökös barátnőjének lakására Fandor, aki nem akarja megzavarni a fiatalok együttlétét, csendesen elhagyja a házat. Kilépve az utcára sikolyt hall, visszafordul és az utca kövezetén meglátja a fiatal lány holttestét. A trónörökösnyomtalanuleltűnt. H7nc Jelenet a filmből. I/.UO
DECEMBER
■ _ —
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Menedzser Magazin (ism.) 7.30 Hagyd aludni a papát I Tini nlndzsa teknöcök Amerikai rajzfilmsorozat Teknőc-nyomor 7.55 Muzzy comes back (ism.) 8.00 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.05 Kávé habbal 8.30 Vasárnapi turmix Benne: Clmbória 10.55 Komlói Bónyósz-Elektro-mos férfi kózllabda-márkő-zós
12.15 Álljunk meg egy szóral 12.25 Útszéli Isten
In memóriám Pilinszky János Táncfilm
13.00 A Financial Tlmaa heti üzleti
híradója 13.25 Képújság 13.30 Muzsikál a mozi
Női sztárok - női kedvencek 14.00 Paraván
Endrei Judit műsora 14.30 Klip-percek 15.00 Hollywood
Angol filmsorozat XIII/13. rész: Egy korszak vóga 16.00 Van banne valami
Barkochbajáték 16.40 Örömhír 17.00 Walt Disney bemutat|a 1 Kacsamesók Az Igazi kacsa
2. Nehéz napok a Föld nevű bolygón
Jetse 15 perce
3. A Csipet csapat
A bikák legrosszabblka (Ismétlés: péntek, TV115.30) 18.45 Mini kllp-mlx 19.00 A HÉT
Benne: Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Bánk bán
Tévéjáték Katona József drámájából (ism.) 148'' 22.55 Kép-Szín-Tér 23.35 Képújság
A legtöbb nő inkább gyengeségből, mintsem szerelemből enged; innét, hogy a merész férfiak általában több sikerrel járnak, mint a többiek, még ha nem is méltóbbak szeretetre.
(La Rochefoucauld)
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 9.00 Profit - Befektetési tanácsadó
Műsorvezető: Radványi Dorottya
9.20 Kómónymesók
Benne:
Rongybaba űnnap Rongybabók A lustaság Blga ctlga 9.45 Szórakoztató szórakoagató Nyelvi játékok gyerekeknek 10.00 Kánon - Vallás és kultúra 10.30 Észbontó - Ismeretterjesztő
gyermekmagazin 10.50 Barátom, Bonca
Tévéfilm (1976) (ism.) 11.55 Nópzanel Magazin Különkiadás
Műsorvezető: Sugár Ágnes
13.30 Hirak - Müsorelőzetes -
Időjárás 13.40 Hármas csatorna
^■■''■■■Imnhnn''1-1- l-X-l.g__11___
wSUwSiBcnnovoota KoZKuzoiDOfi
IV/3. rész
Konyhától a hálószobáig 14.10 SOrSok
Munkavállalók magazinja 15.10 Operamagazin
Nemzetközi műsor 15.55 A cirkusz pillanatai 16.50 Filmmúzeum
Kabos Gyula-sorozat Döntő pillanat Magyar film (1938) FF 69'' 18.05 Delta - Tudományos híradó
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg 19.00 Família Kit. 19.35 PeterStrohm
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Barátok sose űzetnek II/2. rész: 49'' 20.30 Kót hazám van
Portréfilm Mikola Nándorról 21.35 Ez törtónt a héten 22.35 Telesport - Összefoglaló az NB l-es labdarúgó-fordulóról 23.30 Mozart-ciklus a Zeneakadémián - XII/7. rész: Esz-dúr zongoranégyes K. 493.
„Ahogy a regényíró nem léphet túl a szavakon, a filmszakember sem léphet túl a képeken... A filmkép néma kérdés, melyre felelet nincs: a szó a nézőre tartozik."
(B. Pingaud)
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
Középdunán túli Gázszolgáltató Vállalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalal Üzemigazgatóság
Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442 . KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/13-140
A ZALA-HOFAG KFT. 1991. szeptember 25-én megtartotta nyilvános sorsolását, melyet a Városi Televízió is közvetített.
A nyertesek névsora a nyereményekkel együtt az alábbi:
/. díj: 20.000 Ft vásárlási kedvezmény - Bognár Gézi Nagykanizsa, Fenyő út 7.
2. díj: 15.000 Ft vásárlási kedvezmény - Faupl Ferenc Zalaegerszeg, Lenin út 32.
3. díj: 10.000 Ft vásárlási kedvezmény- Matók Zoliin Székesfehérvár,
Brassói út 86.
4-5-6. díj: 6 db sonkatányér, 2 db zöldségszeletelA, 2 db paradicsomszeletei/), 5 db teflon kanál- Takács László Zalaegerszeg, Balatoni út 3. V/4.
[snaZÜÍLÍXatiirOft''Vti -P<Li Lász16 Nagykanizsa, Téglagyári út 23. [XJMLM Czeglédi László Nagykanizsa, Kazanlak kit. 1 l/A.
AZ ÁTVITT ERTELEM -FÉNYMÁSOLÓK. TELEFAXOK, LAP TOP SZÁMÍTÓGÉPEK
Tanácsadás, értékesítés, szerviz. 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9. Tel./fax.: ''93/11-541
gj TOSHIBA
SZMSZKV VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLETÉNEK AJÁNLATA
(Nagykanizsa, Sugár út 8.)
- Autó- és lakásriasztó berendezések árusítása és felszerelése
- MANNIBEST mesterfestő készlet 2.400,- Ft
- MANNIBEST gépkocsi-, lakáslisztító- és takarító eszközök
- Zenélő gördeszka 2.900,- Ft
- Görkorcsolya cipővel 2.900,- Ft
UJ NEV! VJ STÍLUS!
Kanizsatex Kereskedelmi Vállalat
Nagykanizsa, Dózsa (íy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331 Postacím: 8X01 Nagykanizsa, Pf.: 75

KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
MINDEN HÉTFŐ HERRNBÖCK HÉTFŐ!
A hét első napján 15 és 17 óra között egyes cikkek 50%-os árengedménnyel kaphatók.
*
KÍKEIIK by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Király út 53.
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, s^sgsi és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
MJIilIilAícCH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Nagykanizsai Kirendeltség Cím: Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012
KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257

NYEREMÉNY-AKCIÓ!
ícüfcl
Ifjat nyerhet minden földgázfogyasztónk, aki a gázját a jövőben átutalási betétszámlájáról fizeti kl.
i vesz részt minden, a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazga-
Értékes dijat
díjszámlája------------------------------- _
Sorsoláson vesz részt minden, a KOGAZ Dél-zalai üzemigazgatósága ellátási területéhez tartozó fogyasztónk, aki 1991. szeptember 1. és december 31. között bármely pénzintézetnek (takarékszövetkezet, bank, takarékpénztár) átutalási megbízást ad gázdíjszámlája kiegyenlítésére, és erről üzemigazgatóságunkat értesíti.
NYEREMÉNYEK: Gold Star mikrohullámú sütő, TEFAL olajsütő, BRAUN gőzölős vasaló, 7 nyertesnek 100 m'' gázdíjkedvezmény
SORSOLÁS: 1992. január
A nyertesek névsora megjelenik a Kanizsa februári első és a Zalai Hírlap 1992. február 1-i számában valamint meglekinthe tő a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága, Nagykanizsa, Király
u. 2. szám alatt. A nyeremények 1992. március 20-ig átvehetők a fenti címen.
KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága
1991. november 22.
I
KANIZSA
Tíz éves a Pedagógus Női Kar
November 16-án a Pedagógus Kórus jubileumi koncertjére gyűlt össze városunk egyik legrégibb műemlékében, az Alsóvárosi templomban a közönség.
Tíz év látszólag nem hosszú idő egy közösség életében, a Pedagógus Kórus számára mégis meghatározó jelentőségű az első évtized. Ebben a tíz évben váltak - értő vezetéssel, kiváló pedagógiai érzékkel alakított repertoár segítségével - kezdő együttesből érett kórussá.
Annak idején, 1981-ben Varga Gézánénak, a pedagógus szakszervezet kultúrosának elképzelése nyomán jött össze először próbálni harmincöt énekelni szerető pedagógus. Karnagyuk kezdettől fogva Serfőzőné Horsetzky Márta. Ma, tíz év múltán ötvenegyen vannak, az alapító tagok jó része most is énekel. A megye egyetlen női kórusaként fontos szerepet töltenek be Nagykanizsa kulturális életében. Legelső szerepléseik még nem önálló hangversenyek voltak, hanem kiállításmegnyitókon és egyéb városi rendezvényeken énekeltek. Aztán jöttek az egyre nagyobb feladatok. Pedagógus énekkarok országos találkozóin vettek részt, többször szerepeltek a keszthelyi Festetics kastélyban, s olt voltak 1987-ben Budapesten a Kisstadionban megrendezett Vándor Sándor Országos Kórusszemlén. Az alakulásuk utáni évtől kezdve sorjáztak a külföldi meghívások is. Dunaszerdahely, Varasd és Gleisdorf után 1989-ben finnországi vendégszereplésen vettek részt, ami nemcsak úti élményként, hanem erőpróbaként is emlékezetes volt: tíz nap alatt kilencszer léptek pódiumra. Az 1989-es év még egy nagy sikert hozott, az aranyminősítést. Az 1990-es húsvéti hangversenyen, Pergolesi Stabat Materének előadásán már egy felnőtt, érett produkciókat nyújtó együttes állt a közönség előtt.
Ennek hátterében egyrészt a szorgalmas munka és gyakorlás áll, amelyben Serfőzőné Horsetzky Mária segítői a szólamvezetők: Bánki Erzsébet, Gál Rita és Ká-lovics Mária; a szereplések, utazások szervezésében pedig Csor-dásné Láng Éva és Dornbach Borbála. De ami ezt a szorgalmas munkát igazi tartalommal megtölti, az a zene szeretete.
Ezt a szeretetet osztották meg szombat este a zsúfolásig megtelt templom közönségével, akik között ott voltak a kórustagok családtagjai, kollégái, egykori és mostani
tanítványai, a város vezetői,, kulturális életének irányítói és soksok zeneszerető kanizsai. A kórus németországi partnere, a puchhe-im-i Harmonie férfikar képviselői is ott ültek az első sorban. Ezen az esten - ahogy Zsoldos Ferenc, az énekkar régi patrónusa és barátja mondta köszöntőjében - nem a kórus ünnepli önmagát, hanem a közönség ünnepli a Pedagógus Kórust; azt az együttest, amely már tíz éve színesíti, gazdagítja a város életét. Horváth István kon-ferálása nyomán sorra csendültek fel azok a darabok, amelyeket a kórus a legjobban szeret énekelni, melyekhez a legtöbb emlék fűződik. így a műsor nem egyszerű keresztmetszet volt gazdag repertoárjukból, hanem olyan bensőséges összeállítás, ami nekik maguknak is emlékezetessé teszi ezt a jubileumot. Az emlékek között sajnos fájdalmasak is vannak, két társuk, Búzássy Sándorné és Tóth Éva nincs már közöttük, mindketten autóbalesetben veszítették életüket, őértük szólt Paszternak verse a batthyányis Varga Eszter tolmácsolásában, s két szép Sanctus az énekkar előadásában. Az a capella (kíséret nélküli) műsorrészben felhangzott még többek között Kodály 150. genfi zsoltára, ami a kórus kedvence, „kabalája" és Schumann: A vízirém című kórusműve, rendkívül érzékeny, kidolgozott, hangszínekben gazdag előadásban. A reneszánsz kóruséneklés korabeli technikai újítását alkalmazva, igazán hatásos és virtuóz volt Las-sus Visszhangja az énekkar kettéosztásával és a kisebbik csoportnak a kóruson való elhelyezésével a templom kiváló akusztikájú terében. Az első rész zárásaként a Pedagógus Kórus közösen énekelt a Batthyány-gimnázium énekkarával, dr. Stimecz Jánosné tanítványaival, köztük remélhetőleg a felnőtt kórus jövendő tagjaival.
A jubiláló együttes tavalyi karácsonyi és húsvéti hangversenyére emlékezve tűzte műsorára orgonakísérettel Michael Haydn: Landate pueri című müvét és énekelt két tételt Pergolesi Stabat Materéből. Ebben a második részben hallhattuk Galambos Líviát: üde, szép szopránhangon énekelte a Largót Handel Xerxes-éből és egy áriát a Pergolesi-műből.
Szép, bensőséges ünnep volt ez a szombat este, valóra váltva a kórus hitvallását: „Az ének megszépíti az életet - az éneklők megszépítik mindannyiunk életét."
Kocsis Katalin
Műsorajánló
November 22. (péntek)
November 23. (szombat)
November 25. (hétfő)
November 26. (kedd)
November 27. (szerda)
Mozicsatorna
18 óra: Teaház. A Szamaba Trió koncertje a HSMK-ban. 19-03 óra: Katalin bál a Helyőrségi Klubban.
19-02 óra: Nosztalgia Kávéház. Katalin bár a HSMK-ban. 21 óra: Faragó Vera (Vidám Színpad) és Böröczky József parodista műsora. 19 óra: Zenés Humor Koktél, Erzsébet és Katalin napja alkalmából, a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban.
19 óra: Alan Joy Lerner: My Fair Lady - musical, a HSMK-ban (Bródy bérlet), a Csiky Gergely Színház előadásában.
(A NELKA közreműködésével) November 25. (hétfő): 18 óra: Mi-ci mackó (amerikai rajzfilm). 20 óra: Hegylakó (amerikai).
VTV-csatorna
November 22. 18 óra: Ez történt a héten. 20-24 óra: TV-tévé. November 23. 9-12 óra: Víkend című műsor közvetítése. November 24. 8-12 óra: TV-tévé (a csütörtöki adás ismétlése. 20-24 óra: TV-tévé (a pénteki adás ismétlése).
November 25. 18 óra: Sport-adás. 19 órától: a városi önkormányzati közgyűlés közvetítése felvételről. November 26. 19-23 óra: SZÍV TV.
November 27. 19 óra: Filmex Kft. műsora.
November 28. 18-22 óra: TV-tévé.
18 óra: Pszichológiai Szabadegyetem: A család szerepe a személyiség fejlődésében. Dr. Kaszás Gizella előadása.
19 óra: Alan Joy Lerner: My Fair Lady - musical, a HSMK-ban (Rátkai bérlet).
Apolló Filmcentrum
18 óra: A TIT és a HSMK szabadegyeteme a HSMK-ban: A Nap jegyében - Ponori Thewrewk Aurél előadása.
19 óra: Alan Joy Lerner: My Fair Lady - musical, a HSMK-ban (bérleten kívülieknek).
November 28. (csütörtök)
14.00 és 16.30 órakor: Gyermek-színház a HSMK-ban. Diótörő -zenés mesejáték, a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában.
VÁROSI TELEVÍZIÓ
Apolló Filmszínház
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra.
November 22-25. (szombaton és vasárnap 14 órakor is): Kipurcant a bébicsősz, de anyának egy szót se (amerikai).
November 26-28.: Halálcsók (amerikai).
Stúdiómozi
Előadások kezdete: 16.30, 18.15 és 20.15 óra. Csütörtök: Filmbarátok Napja.
November 22-27.: A bronxi halálosztó (videó, amerikai). November 28.: A vörös kocsma (FBK ,,A"-bérlet) (francia). Erotikus filmek 20.15 órától, 18 éven felülieknek!: November 22-28.: Szexgyakorlat (angol).
Matiné (gyermekeknek, 14 órától): Asterix és Cleopátra.
26 II KANIZSA 1VS>I, november 111
A szürke Trabant korát és a KRESZ szabályait meghazudtoló sebességgel vágódik neki a gyalogátkelőhelyet óvatosan megközelítő Ladának. Csörömpölés, óriási csődület, vezetők káromkodása - ahogy ez már lenni szokott. A Ladán - hála erős lökhárítójának - egy karcolás sincs, a vétkes Trabant jócskán összetört. Vezetője láthatóan bajban van, a kára tetemes. Betétlapért könyörög, de a másikat ez nem hatja meg. A nézők közül, mint ahogy ez lenni szokott, mindenki okos, de többen nem tudják, hogy a kis lapot jószívűen, felelőtlenül osztogatni július 1. óta már nagy könnyelműség. Hogy miért? Az 58/1991. (IV. 13.) Kormányrendelet a gépjármű-felelősségbiztosítás általános feltételéit tartalmazó mellékletének 10. paragrafusa ugyanis előírja, hogy a tulajdonos vagy az üzembentartó a szerződéses rendszer bevezetését követően egy biztosítási év elteltével kármentesség esetén díjengedmény (bonus) követelésére lesz jogosult, illetve az általa okozott balesetek számához igazodóan pótdíj (malus) megfizetésére lesz köteles. Bonus és malus. Nemcsak megtanulni kellett az idegen szavakat, azt is tudnunk kellene: hogyan működik az új rendszer. Ebben segít eligazodni a KANIZSA olvasóinak Szili Dezső a PROVIDENCIA Osztrák-Magyar Biztosító Rt. nagykanizsai irodavezetője.
Sokan úgy tudják, megint egy „speciális magyar találmányról" van szó.
- Nem így van. A nyugati országokban a bonus-malus rendszer nagyon régóta jól bevált forma szerint működik. Nem nehéz kitalálni, hogy ezzel a módszerrel sikerül kiszűrni a közutak notórius károkozóit, ugyanakkor a hosszú ideig balesetmentesen vezetők alacsonyabb díjtételek mellett közlekedhetnek. Az autósokat egyre jobban sújtó terhek mellett ez utóbbi már önmagában sem mindegy.
Miben rejlik a már említett kormányrendelet tulajdonképpeni lényege?
- Mint a rendelet kimondja: A bonus-malus rendszer csak az egyedi szerződésekkel rendelkező személygépkocsikra terjed ki. A rendszer szempontjából az első nyilvántartási időszak 1992. június 30-ig tart. Az ezen időszakban bekövetkezett, 1992. július 31-ig kifizetéssel járó károk alapján készítik el a biztosító társaságok a személygépkocsikra egyedi szerződés alapján kötött biztosítással rendelkező üzembentartók vagy tulajdonosok bonus-malus osztályba sorolását. Az új díjbesorolás szerinti díjfizetésre 1993. január 1-től kerül sor. Ez esetben tehát a bonus azt jelenti, hogy balesetmentes vezetésért a vizsgált időszak tartalma alatt kedvezmény keletkezik. 1993. január 1-vel tehát az alapdíjnál kevesebb biztosítási díjat fog fizetni a tulajdonos. A malus rendszer pedig azt jelenti, hogy ugyanezen időszakban - tehát 1991. július 1. és 1992. június 30. között - ha valaki kárt okoz, a biztosítási díj első esetben 15%-kal emelkedik. Ha kettő, vagy ennél több balesetet okoz, akkor a díj mértéke progresszívan nő. Például a második esetnél 35%-kal, a harmadiknál 60%-kal, a negyedik vagy ezt meghaladó károkozás
eseten mar 200%-ra emelkedik. A megállapított díjszabás szerint tehát így 10 év alatt az elérhető legalacsonyabb díj a mindenkori alapdíj 50%-át, míg a legrosz-szabb malus fokozat esetén az alapdíj 200%-át kell fizetni. Jól jegyezzük meg: a vizsgált időszak tehát már ez év július 1-től működik, és magatartásunk a közlekedésben már az 1993. január 1-vel induló díjat befolyásolja.
Mit tanácsol autós olvasóinknak?
- Ha valakinek ténylegesen kárt okozunk, feltétlenül adjuk át betétlapunkat, az esetnek megfelelő hitelességgel és vállaljunk felelősséget a kárért. Ha ezt jóhiszeműen nem tesszük meg, akkor a rendőrségi helyszínelésnél könnyen bűnvádi eljárás alá kerülhetünk, sőt szabálysértés esetén jócskán meg is büntethetnek bennünket. Amennyiben a baleset okozásában nem tartjuk magunkat vétkesnek, még véletlenül se adjunk betétlapot, mert ez komoly következményekkel jár - több díjat fogunk fizetni felelőtlen magatartásunkért.
Kértek-e már ez ügyben önöktől tanácsot?
- Volt rá példa, hogy káresemény bekövetkezésekor a felelősség egyértelművé tétele céljából irodánknál érdeklődtek az ügyfelek és megkérdezték, milyen következményekkel járhat a betétlap átadása. A felvilágosítás alapján úgy döntöttek, hogy a kárt egymás között rendezik le, így egyiküket sem terheli egy későbbi nagyobb mértékű díjfizetés.
Lehet-e kiskapu az új rendszer kijátszására?
- A bonus-malus rendszer kijátszására nincs lehetőség, mert a rendszerben dolgozó 6 biztosítótársaság tájékoztatási kötelezettséggel tartozik egymásnak, a közben másik biztosítóhoz átlépő ügyfél kárairól.
Változik-e a jelenlegi gépjármű-felelősségbiztosítási díj összege, és mi van akkor, ha nem fedezi a kifizetett károk összegét?
- Tudomásunk szerint a megfigyelési időszakban változtatást nem tervez az illetékes tárca. Az biztos, hogy a díj mértéke mindig a kárhányad függvénye lesz (díj-kár arány), ugyanis ezen módozatnak nem képződhet nyeresége. Amennyiben a biztosítók a díjból nem tudják fedezni káraikat, akkor ez a módozat ráfizetéses lesz. Semmilyen támogatás nem várható senkitől és erre állami preferencia sincs.
Kedves autósok! írásunkkal e témában már korábban megjelent közlemények útvesztőiben igyekeztünk eligazodni és időben figyelmeztetni: ugyancsak pénzre megy a játék. Amennyiben a kedves olvasó bővebb felvilágosítást igényel ez ügyben, úgy érdeklődhet riportunk színhelyén, a PROVIDENCIA Biztosító Rt. nagykanizsai irodájánál, az Ady Endre út 8. szám alatt (Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház) vagy a 92-73-214 telefonszámon.
Tóth Ferenc
Bizonytalan hirdetők
Nézi az ember a tévé-reklámot, amelyből - nem épp a magyar törvényeknek megfelelően - megtudja, hogy a szélesen áradó, ünnepélyes zenével aláfestett hirdetéssel fölmagasztalt holmi Európa csúcsterméke, s a minőség garanciája.
Ujabb tévé-reklám. Zsebredugott kézzel - ifjúkoromban a tiszteletlenség jelének tartották, katonakoromban be kellett varrnom a zsebet, hogy meg se kíséreljem, - közli velem az ifjú, hogy a közös ja-
pán-német-magyar társaság kiváló holmikat kínál garantált minőségben.
Kezességet egyik sem vállal. Mert azt esetleg számon lehet kérni, s mert magyarul van.
S még valami: az, hogy valami a minőség biztosítéka, semmit sem mond. A minőség nem egyenlő a kiválóval. A mi-nőség=milyenség, amely lehet pocsék, pompás, vacak és remek.
Miért bízzam akkor hát az ily bizonytalanul és magyartalanul fogalmazó hirdetőbben?
F. Gy.
BONUS ES MALUS \FDGLYAI
Ez az Oltclt egyhetes sem volt, amikor valaki meghúzta. Betétlap természetesen nincs.
(Erdei András felvétele)
1991. n tövember 22 * . 1 KANIZSA -fc .............. 2T : ;
A turbót látva az amerikai szakértőknek is tátva maradt a szájuk
Kialudtak a tüzek Kuvaitban
Az Iraki agresszió során 727 olajkutat robbantottak fel, illetve gyújtottak meg Kuvaitban. Az évszázad legnagyobb méretű olajtüzének oltási és helyreállítási munkáiban magyar szakemberek is részt vettek, köztük a kanizsai Rotary Fúrási Kft. kitörésvédelmi egységének munkatársai. Beszélgető partnereim Illés Miklós a Rotary Fúrási Kft. ügyvezető igazgatója, aki a befejező szakasz munkálatait vezette, Magyar József műszaki igazgató helyettes, a dunántúli kitörésvédelmi csapat vezetője, és Haász György vállalkozási főmérnök, aki a kúttüzek oltásában világszenzációt kiváltó turbó egység szakavatott ismerője is.
- Mennyire volt felkészülve a magyar csapat ilyen jellegű olajtüzek elfojtására?
- Ekkora méretűre érzésem szerint sehol a világon nem készülnek fel, hiszen csak egy hatalmas földrengés, vagy egy elborult elme parancsa tud ilyet produkálni - kezdte a választ Illés Miklós. Hazánkban 1968. óta működik a szénhidrogén mezők kitörésének elhárítására szerveződött alföldi és dunántúli szakemberekből álló csapat. Az évek folyamán mind elméletben, mind gyakorlatban nagy jártasságra tettek szert. A februári kuvaiti események - az olajkutak fel-
robbantása után készültünk a feladatra. Éreztük, hogy a katasztrofális helyzet felszámolására nemzetközi összefogásra lesz szükség, melyben mi is részt vállalhatunk. Már áprilisban készen álltunk a lerobbantott kútfejek sivatagi körülmények közötti, tűzben végzendő munkájához szükséges eszközök kifejlesztésével. Ezek segítségével nagy távolságból, a tűz megközelítése nélkül lehetett dolgozni, illetve később a kiáramló olajsugár elterelésével a kútfejen szükséges munkálatokat végezni.
- Miért csak a végső szakaszban tudtak mégis bekapcsolódni a tevékenységbe?
- Az amerikaiakon kívül bárkinek nehéz volt oda bejutni, hiszen ők voltak a „felszabadítók" és bizonyos előjogokat is élveztek. Először 3 amerikai és egy kanadai csapat kezdte meg a munkát márciusban. Nekünk végül egy Technoimpex-Kőolajkutató Vállalat-Rotary Kft. konzorcium révén sikerült bekerülni. Augusztus 21-én írták alá a szerződést azzal a plusz kikötéssel, hogy a kiszolgáló hátteret is mi biztosítjuk. Szeptember 15-én kezdtük meg a konkrét munkát. 6 hónapra becsültük a tevékenységet 28 napos váltásokkal, végül a tervezettnél jóval hamarabb, november 6-án végeztünk.
- Ennyire hatékonyak voltak?
- Egyrészt hatékonyak is -veszi át a szót Magyar József - hiszen a turbóval szinte pillanatok alatt „elfújtuk" a kutak lángját, s a kútkörüli kokszhegyek eltávolítását nem kellett napokig tűzközelben végezni, ami lassította volna a munkát. Másrészt augusztus közepe után felgyorsultak az események, a kuvaiti kormány kezdeményezésére egyre több nemzet szakemberei kapcsolódhattak be a munkába. A végére már 27 csapat vett részt a tevékenységben, s hamar „elfogytak" az égő kutak. Azt még hozzátenném az előbbiekhez, hogy kezdetben nem is tudott volna annyi brigád dolgozni, hiszen a háború óriási pusztítást végzett a gépeken, infrastruktúrában. A kutakból kijövő olaj olykor több futballpálya méretű területen égett, megközelíteni sem lehetett a helyszínt. Először utakat, víztározókat kellett kiképezni, melyet az amerikai Bechtel cég végzett, a kutak-tól 30 m-es távolságig, onnan a mi embereink és gépeink csinálták a tűzhöz vezető utakat.
- Az a módszer, hogy repülőgép sugárhajtóművel ,Júj-ják" el a lángot, nem mai találmány. Mi volt a különleges ebben a konstrukcióban, aminek láttán az amerikai szakembereknek is tátva maradt a szájuk? - kérdeztem Haász Györgyöt.
- Maga a hajtómű kevés, megfelelően irányítva és vízsugárral kombinálva lesz hatékony. A mi szerkezetünk -amelyet „Big Wind"-nek, azaz „Nagy Szél"-nek kereszteltünk el - egy régi T-34-es tank al-
vázára elhelyezett 2 db MIG 21-es vadászgép hajtómű, mely egyenként 5 tonna tolóerővel rendelkezik. Mikor az amerikaiak meglátták, halkan meg is kérdezték, hogy nem fog-e felszállni. Megnyugtattuk őket is, hogy nem, ez meg lett tervezve. A hajtóművek és a rászerelt vízágyúk együtt mozognak, távirányítással vezérelhetők, melyet a tűzoltó szakember végez. A kabinban ülő a hajtóművek műszereit figyeli és a gázkart kezeli, összhangban a tűzoltó tevékenységével.
- Ez a turbó egység direkt a kuvaiti olajtüzek oltásához készült?
- Nem. Az egész ötlet évek alatt kristályosodott ki, tavaly már az elképzeléseink alapján a BME két mérnöke hozzáfogott a tervezéséhez. A prototípus nyárra készült el - függetlenül a kuvaiti eseményektől - de éppen a legjobbkor. Első - és mindjárt éles bevetése, kipróbálása ott volt. „Elsöprő" sikerrel, összesen 9 kút tüzének eloltását, helyreállítási és elzárási munkáit végeztük el.
- Ez a siker hozzájárulhat, hogy a magyarok, s köztük a Rotary is kedvezőbb pozícióból induljon kuvaiti munkák elnyeréséhez a jövőben?
- Természetesen, jó referenciát jelentett. Már ott elkezdtük a tárgyalást a kuvaiti szakemberekkel - mondja Illés Miklós - készítjük árajánlatainkat. Vállalkozunk mezők rehabilitációjára, új kutak fúrására, sérült kutak javítására. Minden esélyünk megvan, hogy becsatlakozzunk az ott sorra kerülő munkákba, tárgyalásaink intenzíven folynak.
Bacskay Zoltán
Együtt a kanizsai csapat

28 KANIZSA ím. november 22.
MURPHY TÖRVÉNYÉ
A sorsoláson Balázsné Dús Edit, Bebők Katalin, Borsi Csilla, Do-mlnkó Gabriella, Horváth Tiborné, Kálovicsné Molnár Zsuzsa és Szabó Ferencné kanizsaia olvasóink nyertek könyvjutalmat, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
A keresztrejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: november 29.
Lapunk 45. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Tudtam, hogy ősz lesz, s majd fűteni kell, de nem hittem, hogy itt van, ily közel.
Christine Amothy bármennyire is imádja a franciákat, számukra mindig az idegen hangsúllyal beszélő emigráns tanár marad.
Megvásárolható 25% árkedvezménnyel az ALMANACH Könyvesboltban, Nagykanizsa, tZrínyi u. 20. %pszönjüki hogy náíun)vásárolt!
Könyvajánlat
HU-MOR-ZSÁK
- Melyik számot hallgatják legszívesebben a molylepkék?
- ???
- EDDA blúzt.
Légzőgyakorlat
° (Erdei András felvétele)
illll november 1111111 KANIZSA 29
NAGYKANIZSAI ÁRTÜKÖR (Ft) 1991 november harmadik heti
Cikklista Aktív Amodent fogkrém Óceán fogkrém Kolynos fogkrém (kicsi) Blendi gél gyermekfogkrém Hófehérke gyermekfogkrém Gabi gyermekszappan Omo vénusz szappan
Dél-Zala 44,90 36,20 27,60 96 - 26,90 28,40
Kiskanizsai ABC 44,90 36,20 27,60 96 31,60 19,10 27,60
Fő úti Csemege 44,50 35,50 27 93 30,50 18,50 -
Eötvös téri Csemege - 37,20 28,40 99 32 21,10 28,30
Platán sori ABC 43,50 35,50 27 93 - 18,50 27
„Thury" ABC - 34,50 27 93 30 18,50 27
Hevesi úti ABC 47 - 27 93 30,50 18,50 27
Zemplén úti ABC 44,90 36,20 27,60 96 - 19,10 27,60
Gyermekünk
Kedves Szülők, valljuk be, akarva, akaratlanul gyakran összehasonlítjuk gyermekünket a játszótéren, utcán, óvodában az azonos korúval. Meg is kérdezzük magunktól, az én gyerekem miért nem olyan ügyes mint a másik? Tudom, nehéz elfogadni, hogy vannak olyan mozgássorok, amelyek végrehajtásában az én gyermekem ügyetlenebb, bátortalanabb, bizonytalanabb, s nehezebben teljesíti azt, amit a többiek .játszva" megcsinálnak.
Hogyan tudunk segíteni neki? „Játsszunk!"
Első lépésként figyeljük meg, melyik az a terület, ahol szüksége van a segítségünkre, odafigyelésünkre. Nem mindegy, hogyan fejlesztjük azt a gyermeket, aki ugyan remekül rúgja a labdát, de képtelen egy gyöngysort felfűzni, esetleg nem szívesen vesz a kezébe ceruzát, ugyanakkor ügyesen
Mozgásfejlesztésről játékosan
felmászik a csúzdára. Három-hatéves gyermekünk optimális fejlődése érdekében szükséges, hogy megismerjék testüket, irányítani tudják mozgásukat, összehangolják érzékszervi működésüket. Ilyenkor kell a szülő türelmes segítsége. Nem is kell ehhez, csak néhány perc, egy kis fantázia, s szeretetteljes törődés. Mi is gyermekek lehetünk ilyenkor, együtt képzelhetjük mássá a világot. Nem véletlenül írtam s hangsúlyozom a játékosság fontosságát. Életkori sajátosság ez, amelynek végigélésében igazi társává lehetünk gyermekünknek. Ugyan hűvösödik már az idő, de az óvodából hazafelé menet eljátszhatjuk, hogy kismac-kót fogunk kézen, aki mellettünk tipeg. Vagy óriást, aki nagy léptekkel igyekszik hazafelé. Akár a járdaszegélyen is gyakorolhatjuk -figyelve persze a forgalmi helyzetre - a jobb-bal lábváltást, mint
a sánta rókák. Vagy mozgásuk koordinálására, fejlesztésére miért ne szökdelhetnénk velük együtt egy erdei ösvényen, akár az indiánok? Ha az idő rosszra fordul, s bekényszerülünk a lakásba, a kéz mozgását fejleszthetjük. A finommozgások kialakítását elősegíti a tapintás. A gyermek lehetőleg mindent vegyen kézbe, fogalmazza meg, hogy mit érez. Puha, érdes, sima vagy csúszós. Jó program a közös gyurmázás, rajzolás, festés - ujjal is, nemcsak ecsettel - ragasztás, gyöngyfűzés, összerakó játékokból való építés.
Ha elég időt szánunk rá, néhány hónapi türelmes, játékos gyakoroltatás után együtt örülhetünk a várt eredménynek. Gyermekünk mozgása rendezettebb, ügyesebb, magabiztosabb lesz.
Horváth Tamásné Nevelési Tanácsadó munkatársa
Horoszkóp
november 22-29-ig
Ahhoz az ellenzékhez tartozom, melynek neve az élet.
Kos: III. 21-IV. 20.
Sikeresen megoldottad belső konfliktusod, de ne vedd félvállról az egyszerűnek tűnő vitás helyzeteket.
Bika: IV. 21-V. 20.
Almaid királylányát, ha nem szöktetheted meg, temetkezz a munkába, ez az egyetlen terápia.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Hiúság nélkül a szerelem igen gyenge, de hiba, ha csak ez sarkallta szenvedélyed. Gondolkodj az élet alapvető összefüggésein, oelát-hatod, Te hibáztál.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Győztesként kerülhetsz ki egy izgalmas „versenyfutásból". A dicsőség sokba kerülhet és nem tartós „áru".
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
A vágyaidból újra feltámadó vágyak adják lendü-I leted. Ügy érzed győze-I delmeskedsz minden akadályon, melyekkel folytonosan megmérkőzöl. A logikus tervek, melyek szerint élsz, sikereket eredményeznek.
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
Számodra a remény örökké vágyakozó emlékezés. Legyen természetes, ha baráti segítséged viszonozták. Számtalan elismerésben részesülhetsz.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
I Érzelmeid teljesen alávetetted társad és családod akaratának. Félsz a bonyolult helyzetektől, most, amikor dúskálsz az anyagi javakban.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
A csillagképből, annak tulajdonságából is adódhat: „nomen est omen", azaz néha úgy érzed a füstbe ment tervek miatt, hogy nincs értelme életednek. Szerencsére nem sokáig leszel „padlón".
Nyilas: XI. 23-XII. 21.
A váratlan találkozás utóhatásai alatt vergődsz. Most legszívesebben a Luxemburg kertben sétálnál az új kedvessel. Karácsony után szervezz párizsi utat.
Bak: XII. 21-1. 20.
A fiatalság első szakaszában hittél annak örökkévalóságában, a tettrekész időszakban peches voltál. Érdemes rövid ideig túlterhelni magad. Értelmét látod törekvésednek a közeljövőben.
Vízöntő: I. 20—11. 20.
Az állhatatosság jellemed egyik sarkköve. Sokat fáradozol családtagjaidért. Váratlan események örömül szolgálnak.
Halak: II. 21-111. 20.
Ne bíráld azokat, akiket szeretsz. Te is követsz el jelentős hibákat. Akik közel állnak hozzád, segíteni fognak a megoldhatatlan helyzetekben is.
Híres emberek receptjei
Kugler-teasiltemény
17 deka kockacukrot világosbarnára pirítunk folyamatos keveréssel, hozzáadunk 32 deka gorombán összevágott mogyorót. Egy kis ideig együtt pirítjuk, ha kihűlt, megdaráljuk az egész tömeget. 22 deka cukorral, hozzákeverünk egyenként 5 tojássárgáját. Tűzön folyton keverve gyorsan felforraljuk, hozzáadjuk a darált mo-
gyorót, és még melegen karlsbadi lapokra kenjük, másik lappal beborítva, valami nehéz tárggyal leszorítjuk. Ha megkeményedett, mártó gyurmával bevonjuk. 3-4 centis csíkokra vágjuk, és ezt kis háromszögekre. Ebből a mennyiségből két darab lesz, illetve két torta. Körülbelül egyujjnyi vastagságú.
A könyv 30% kedvezménnyel megvásárolható a Diszkont Könyváruházban Nagykanizsa, Csengery (Béke) u. 22.
SPORT • SPORT • SPORT
30 KANIZSA 1991. november 22.
Elhibázott büntetők - elúszott győzelem
Csák> a hazaiak kapusa ment a csepeli csatár eiöl
Labdarúgás
Az elmúlt hetek sikeres szereplésének folytatására készült az Olajbányász labdarúgócsapata. A Csepel elleni várhatóan nehéz küzdelemre megfelelően felkészült a gárda, s szerette volna kétvállra fektetni a jelenlegi listavezetőt.
A rendkívül rossz időjárás ellenére is közel másfél ezren voltak kíváncsiak a mérkőzésre, s akik kint voltak, azok nem csalódtak. Nagyon jól indult a csata, hisz már a 9. percben a vendégek hálójában táncolt a labda. Egy szöglet után az előre lopakodó Kiss I. talált Szieben kapujába. Ez a tény megnyugtatta a hazaiakat, akik továbbra is irányították a játékot. A Csepel ebben az időszakban nem sok vizet zavart, csupán néhány gyámoltalan kísérlete volt. A félidő utolsó negyedórájában aztán ritmust váltott a vendégcsapat, és a kínálkozó két lehetősége közül az egyiket kihasználva kiegyenlített.
A szünetben Németh Lajos edző cserét határozott el, Kis F. helyére Németh jött be.
A csere okát így indokolta a mester a szünetben:
- Taktikai cseréről van szó, Kis F. összességépen nem okozott csalódást. Úgy láttam, a középpályánkat nagyon gyorsan átjátszották a vendégek, így szükségessé vált az erősí-
tés. Ezzel csökkenteni tudjuk majd a vendégek helyzetki-használási lehetőségeit. Persze kérdés, hogy az elöl hagyott két csatárunkkal, az esetleges gyors kontrákra építve, mire megyünk. Majd kiderül.
Szünet után a piros-kékek játszottak fölényben, néhány kisebb lehetőség után, Páli nagyszerű kiugrását követően a csepeli kapus csak szabálytalanul tudott közbeavatkozni, így jogos büntetőhöz jutott a kanizsai csapat. A sértett vé-
Teke
OKGT BSE-Sörgyár 5-3 (2461-2395)
Budapest. NB l-es női mérkőzés. A kanizsaiak pontszerzői: Némethné 419, Majorosné 412, Vágvölgyiné 409 fa.
A kanizsai sörös-lányok erősen fogadkoztak, hogy a rossz sorozatot felszámolják, hiszen nagy szükség lenne már a harmadik győzelem megszerzésére. Nos, ezúttal az éljátékosok hozták formájukat, ők lépést tudtak tartani az olajosokkal, ám a többi versenyzőtársnak
nem jött ki a lépés.
* * *
A kanizsai fiatalok ismét kitettek magukért, akik folytatják kitűnő szereplésüket. Az olajosokat 3-1 (770-766)
gezte el a büntetőt, de félmagas, helyzet lövését Szieben gyors vetődéssel kiütötte. Kimaradt tehát a büntető, s ezzel a várt győzelem is elmaradt. Az elpuskázott lehetőség után már csak felvillanások voltak mindkét oldalon, így újabb gól nem született.
Két vélemény a mérkőzés után:
Németh Lajos edző: - Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen „elpuskáztuk" győzelmi lehetőségeinket.
Keszei Ferenc, az NB l-es Veszprém edzője: - Jó iramú mérkőzés volt, a Csepel talán a mezőnyben valamivel pontosabban játszott, de a kapura a hazaiak voltak veszélyesebbek. A jogos büntetővel megérdemelten nyerhetett volna az Olajbányász, csakhát be kellett volna rúgni. A második játékrészben a Kanizsa zártabban játszott, ezzel elérte, hogy nem volt helyzete az ellenfélnek. Azt is el kell viszont ismerni, hogy az előretolt két támadó közül Fuisz ezen a mérkőzésen gyengébben játszott, s ezért nem tudtak többre menni.
- kápolnás -
arányban verték. A kanizsaiak közül Hornyákné 391, míg
Csillag K. 379 fát ért el. * * *
Az NB III-ban szereplő csapataink ezúttal nagyszerű eredménnyel rukkoltak ki. A sörgyáriak tartják remek formájukat, míg az elmúlt fordulókban gyengélkedő üveggyári csapat végre „feltámadt".
A Sörgyár 6-2-re verte Lovászit (2489-2330), a versenyzők közül remekelt Lukvár (448 fa), Nagy (441), Kovács (436) és Fodor (416). Az Üveggyár gárdája 7-1 (2485-2295) arányban győzött a Szombathelyi Latex ellen, miközben csak 4 fával maradtak el a pályacsúcstól. A versenyzők közül kitűnt Németh S. (439 fa), Zömbik (434), Magyar (424) és Bende József (405 fa), vagyis úgy tűnik, hogy vége van a rossz sorozatnak.
(-al)
1991. november 29-én 19.00 órakor
MŰSOROS DIVATBEMUTATÓ a HELYŐRSÉGI KLUB SZÍNHÁZTERMÉBEN
ZENE, TÁNC, TOMBOLA
Belépőjegy ára (vacsorával) 250,- Ft.
Jegyek a Kanizsa Áruházban és a Helyőrségi Klubban kaphatók.
A belépőjegy felmutatásával december 2-7-ig a Kanizsa Áruházban
10% engedménnyel vásárolhat!
SPORT • SPORT • SPORT
Olajbányász SE-TFSE 21-26 (13-10)
1991. november 22, í KANIZSA 31
NB l-es női mérkőzés a B-csoportból. A kanizsai olajosok legeredményesebb játékosai: Mátyás 8, Siti B. 5, Hor-váthné 3.
Az 1991/92. évi alapbajnokság második szakaszának második fordulójában a kanizsaiak a második győzelem megszerzésére készültek. Az ellenfél az újonc TF csapata volt, amelyet volt kanizsai játékosok, így Németh Helga és Turkalya Katalin erősített.
A mérkőzés kezdete előtt néhány perccel bensőséges ünnepség színhelye volt a munkacsarnok, ahol az egyesület és a szakosztály vezetői, élén Baranyai István, SE ügyvezető elnökkel köszöntötték Mátyást, az elmúlt bajnoki évad NB l-es gólkirálynőjét.
- Kitűnő játékosunkat abból az alkalomból köszöntöttük, hogy a kontinens legjobb „mesterlövészeinek" versenyében az előkelő harmadik helyet szerezte meg, ami kiemelkedő eredménynek számít -hangoztatta az ügyvezető elnök.
Kosárlabda
Biztos továbbjutás
Zalai rangadóval folytatódott a kosárlabda Magyar Kupa küzdelemsorozata, amikor a Zala Volán MTE vendégeként Zalaegerszegen szerepelt a MÁV NTE együttese.
A kanizsaiak biztosan vették az akadályt, és fölényes győzelmet arattak 105-59 (40-32) arányban. A vasutas lányok közül Podkoritova 47, Simon-né 17 pontot szerzett.
Sporthétvége
SZOMBAT
Labdarúgás:
NB III. MÁV NTE-Kaposvári Építők, MÁV NTE pálya, 13.00. Teke.
NB I. Nők: Sörgyár-Tatabá-
A nagy érdeklődés mellett sorrakerült találkozón kezdetben felváltva estek a gólok, majd aztán az olajosok kaptak eldfob lábra, akik elhúztak 3 góllal. A lendület azonban megtört, a játékosok is visz-szaestek, és a bírók sem álltak feladatuk magaslatán, akik számos esetben a kanizsaiak ellen fújták a sípot. Az első félóra hajrájában azonban rákapcsoltak Mátyásék, akik 3 gólos előnnyel tértek pihenőre.
- Az első félidő alapján biztosra veszem, hogy ezt a TF-et le lehet győzni, tehát meglesz a második győzelem -magyarázta Szloboda József, az új szakosztályvezető.
A csapat biztatóan kezdte a II. félidőt, amely már 4 góllal vezetett. Ezt követően azonban megint kiütközött a fogyatékosság, az olajosok kezdetleges hibákat vétettek. Elemi hibák sorával „tűntek" ki, eladták a labdákat, nem ügyeltek a védekezésre. így aztán a vendégek éltek a kapott lehetőséggel, akik Németh Hel-
A női kupamérkőzésről Cső-gör József így vélekedett: -Az NB Il-es hazaiak az első játékrészben nagyon összekapták magukat, s ebben a szakaszban változatos és küzdelmes játék alakult ki. A szünetben tartott eligazítás használt a játéknak, mert csapatunk a II. félidőben ellenállhatatlanul játszott, szebbnélszebb akciókból érték el a kosarakat. Különösen Podkoritova volt elemében, aki a mezőny legjobbjának bizonyult és ritkaság számba menően közel félszáz pontot szerzett. Várjuk a jó folytatást.
(-D
nyai Bányász, Sörgyári csarnok, 10.30. NB III. Férfiak: Bázakerettye-Kanizsa Üveggyár, 15.00.
Városi teremlabdarúgó bajnokság, MÁV NTE munkacsarnok 8-19 óra között.
VASÁRNAP
Városi teremlabdarúgó bajnokság, MÁV NTE munkacsarnok, 8-19 óra között.
ga vezetésével kiegyenlítettek a 8. percben. Ezután összeszedték magukat a kanizsaiak, újra elmentek két góllal, de a 18. percben újra egyenlítettek az egyetemisták. Négy perccel később, 21-20-as hazai vezetésnél 7 métereshez jutottak az olajosok. Az ítéletvégrehajtó az ünnepelt Mátyás volt, aki a büntetőt kapufára lőtte. Ezt követően nagyot változott
A városi asztalitenisz szövetség szervezésében az elmúlt napokban került megrendezésre Nagykanizsa város meghívásos tízek bajnoksága, serdülő és újonc korosztályban.
Eredmények:
Serdülő leány: 1. Szabó Bea (Miháld), 2. Vigh Virág (Mi-háld), 3. Molnár Tünde (Galambok), 4. Gether Anna (Miháld). Serdülő fiúk: 1. Zámbó Tamás (Péterfi isk.), 2. Sipos Norbert (Miháld), 3. Bicsák Attila (Péterfi isk.), 4. Gergely Zoltán (Miháld). Újonc fiú: 1. Varga Zsolt (Péterfi isk.), 2. Rácz Gábor (Miháld),
3. Banda Balázs (Péterfi isk.),
4. Csapó Elemér (Galambok).
* • *
A városi diákolimpia őszi menetrendjében több sportág versenyére került sor. Áz öt-
a játék képe, az olajosok elfelejtettek kézilabdázni, akik a befejezés előtt 5 perccel még döntetlenre álltak, de ezután teljesen szétestek. A hajrára belelendült fővárosi fiatalok végülis könnyedén fordítottak, pedig ezt a csapatot gólokkal kellett volna verni a kanizsaiaknak.
(-gh)
próba bajnokságra hét leány és kilenc fiú csapat nevezett, vagyis 7, illetve 9 iskola képviseltette magát. A lányoknál a Hunyadi iskola vitte el a pálmát, megelőzve a Csokonai és a Rozgonyi iskolát. A fiúk mezőnyében a Hevesi iskola bizonyult a legjobbnak, a Nagyrác és a Hunyadi iskola előtt.
Eredmények:
Leány csapat: 1. Hunyadi, 2. Csokonai, 3. Rozgonyi, 4. Hevesi egyéni összetettben: 1. Molnár Dóra (Hunyadi), 2. Győrfi Veronika (Péterfi), 3. Pintér Anita (Csokonai), 4. Poprádi Eszter (Hevesi). Fiú csapat: 1. Hevesi, 2. Nagyrác, 3. Hunyadi, 4. Bolyai egyéni összetettben: 1. Ku-rucz Gábor (Hevesi), 2. Nagy Zsolt (Hevesi), 3. Go-lecz Tamás (Hevesi), 4. Papp László (Nagyrác).
Diákok a küzdőtéren
32 ss r -i ---------- KANIZSA 1991, november 22.
ALIAS
Lakástakarítást, illetve pótmama szolgálatot vállalok. Érd.: KANIZSA szerkesztőségében, tel.: 12-305.
A Nagykanizsai Családsegítő Központ felsőfokú végzettséggel (bölcsészkar, főiskola) rendelkező munkatárs jelentkezését várja főállású (családgondozó, menthalhi-gienes szakember) munkakör betöltéséhez. Jelentkezni lehet: Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. sz» alatt az intézmény vezetőjénél.
Nyugdíjas gépkocsivezetőt keresünk hivatásos jogosítvánnyal. Érdeklődni: Csengery út 27/a. Almanach Kft. Tel.: 13-319.
i akas-ti l.l.k
Zalakaroson 744 négyszögöl szőlő-gyümölcsös földterület megosztva is, építési lehetőséggel eladó. Érd.: Balatonmagyaród, Petőfi u. 117, vagy munkanapokon 8-15 óráig a 93/18-322 telefonszámon.
Nagykanizsán, városközpontban I. emeleti, háromszobás, étkezős öröklakás garázzsal együtt eladó. Érd.: 93/14-968-as telefonon.
Nagykanizsa, Berzsenyi úti, I. emeleti kétszobás lakást cserélnénk egyszobásra ráfizetéssel, vagy eladnánk. Minden megoldás érdekel. Érd .: Berzsenyi 2/C. Horváth. Tel.: 12-256.
Gyékényes, Kossuth u. 23. alatti régi, falusi ház, gazdasági melléképületekkel 1100 négyszögöl telekkel (közel a tsz-tóhoz) eladó. Érd.: Gyékényes, Hunyadi u. 15. esti órákban.
Bagolai hegyen, volt szeszfőzdéhez közel 200 négyszögöl telek pincével, szőlővel reális áron eladó. Érd.: Kiss. Nagykanizsa, Péterfai u. 1 l/E.
Csónakázó-tó után, buszmegálló mögötti 550 négyszögöl telek eladó vagy bérbeadó. Érd.: Hajas Györgyné, Nagykanizsa, Erkel F. u. 9. Tel.: 14-226.
Városközpontban kétszintes családi ház garázzsal eladó vagy kisebbre cserélhető. Lakást, nyaralót beszámítok. Nagykanizsa, Rákóczi u. 1.
Családi ház jellegű, négyszobás, kertes, garázsos társasház eladó, illetve elcserélhető. Beszámítunk vidéki házat, hétvégi házat, nyaralót, vagy új személygépkocsit. Érd.: Szántó Gábor Nagykanizsa, Dózsa Gy. 114/5. Napközben: 14-618 telefonon.
Eladó Nk-Korpaváron, Egerszegi
u. 24. alatt kétszobás, fürdőszobás családi ház. (Vezetékes vízzel és ipari árammal ellátott.) Nagy udvar és kert van. Érd.: Döme Já-nosné, Nagykanizsa, Korvin O. 8/A. II/6.
Családi ház eladó. Nagykanizsa-Palin, Alkotmány u. 137. Érd.: egész nap a helyszínen.
Nagykanizsa központjában háromszobás, tehermentes, társasházi lakás garázzsal, valamint Látóhegyen 1292 négyzetméter (360 négyszögöl) zártkert tárolóval eladó. Érd.: KANIZSA szerkesztőségben, tel.: 12-305.
Másfélszobás, tehermentes, központi fűtéses lakásomat eladom, vagy nagyobbra cserélem. Nagykanizsa, Zemplén 5/A. VI/39.
Kétszobás, gázfűtéses családi ház eladó. Érd.: Nagyrécse, Petőfi u. 15. 17''óra után.
Nagykanizsa, Munkás u. 16/B. II/7. alatt 1 + 2 félszobás lakás garázzsal vagy anélkül eladó. Erd.: péntek, szombat, vasárnap 17 óra után.
58 négyzetméteres lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd .: naponta de. 8-10 óráig; du. 17-19 óráig. Nagykanizsa, Munkás u. 8/A. H/8.
Háromszobás, összkomfortos OTP lakás áron alul eladó. Érd.: 18 óra után, Nagykanizsa, Zemplén Gy. 3/B. IX/55.
Murakeresztúr, Szigeti u. 26. alatt felújításra szoruló ház, gazdasági épülettel eladó, vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Ajánlatokat: „Szerencse" jeligére KANIZSA szerkesztőségbe, pf.: 154-be kérem.
Eladó kétszobás 55 négyzetméteres tehermentes, egyedi fűtéses öröklakás 1 szobás 40 négyzetméteres tehermentes egyedi fűtéses öröklakás vagy értékegyeztetéssel pécsire cserélendők. Érd.: dr. Wágner. Telefon: Zalaszentbalázs 2.
Nagykanizsa, Zemplén út 5. sz. alatt ni. emeleti 1,5 szobás lakás eladó, vagy nagyobbra cserélhető. Érd.: 17 óra után: Berzsenyi u. 14/A. IX/54.
Elcserélném 4 szobás, egyedi gázfűtéses kanizsai lakásomat a városban vagy környéken lévő családi házra. Ajánlatokat a KANIZSA szerkesztőségébe kérek, „Egyenlő érték" jeligére levélben vagy a 12-305-ös telefonon.
Kisebbre cserélném 1 + 2 félszobás összkomfortos tanácsi lakásomat értékkülönbözettel. Érd.: KANIZSA szerkesztőségében, tel.: 12-305
Csendes utcában kétszintes sorházi, 84 négyzetméteres 3 és félszobás lakás, kis kerttel, két garázzsal eladó. Érd.: 11-697-es telefonon, 18 óra után.
Két család részére is megfelelő családi ház melléképületekkel, kerttel eladó. Ipari áram, víz, gáz van. Érd .: Kardos István, Nagyka-
nizsa-Kisfakos, Sandi út 20. Irányár: 2.700.000,- Ft.
Elcserélném ráfizetéssel egyszobás, komfortos, földszintes tanácsi bérlakásomat 2 vagy 1+2 félszobás komfortos tanácsi bérlakásra. Érdeklődni: 17 óra után. Nagykanizsa, Munkás u. 16/B. 1/1. Tel.: 14-787.
25.000 Ft/m2-es áron 54 m2-es lakás eladó. Érd.: Nagykanizsa, Rózsa u. 18/D. Szécsi András.
Szabadhegyen 1300 négyzetméteres telek (víz, villany van) eladó. Érdeklődndi: hétköznap 8-16 óráig. Tel.: 13-424. Bolla Ferenc.
szolgáltatás
Videofelvétel készítés bármilyen időtartamban. Érd.: 17 óráig a 13-040/1612 melléken, 17 óra után Hajdú, Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 9/A.
albúulki
Nagykanizsa, Zemplén Gy. utcában tehermentes, másfélszobás lakás kiadó vagy eladó december 3-tól. Érd .: Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 93.
2 + 1/2 szobás lakás decembertől bútorozatlanul, hosszú időre kiadó. Megtekinthető: vasárnap. Kálmán, Nagykanizsa, Kazanlak krt. 14/A. IV/16.
1koim-
üzlktiiklyiskg
Nagykanizsa centrumában két szoba irodának, üzletnek bérbeadó. Nagykanizsa, 93/12-216. Érd.: 16-18 óráig.
Nagykanizsa központjában iroda vagy magánvállalkozás céljára egyszobás telefonos lakás bérbeadó hosszú időre. Érd.: dr. Wágner. Zalaszentbalázs 2 telefonon.
20 négyzetméteres üzlethelyiség mellékhelyiséggel, raktározási lehetőséggel kiadó. Érd.: 93/11-924-es telefonon.
jármű
Három éves Fiat Uno eladó vagy értékkülönbözettel Trabant kombira cserélhető. Érd.: Nagykanizsa, Városkapu 5/C. m/13.
600 ccm-es kis polszkihoz új hengerfej, szelepekkel féláron eladó. Erd.: napközben a 12-305-ös telefonszámon.
4 éves grafitmetál 2500-as turbó diesel FIAT Croma reális áron eladó. Érd.: 93/14-350/39 melléken.
Ikarus 256 11 éves 450.000 Ft-ért és 1,5 éves hosszúplatós ponyvás IFA 450.000 Ft-ért eladó, érd.: Velence, Szél u. 40.
Diesel 1700-as ikerlámpás fehér Fiat Ritmo áron alul eladó. Érd.: napközben (93) 14-350/39.
Huszonötezer kilométert futott Trabant Limusin eladó. Nagykanizsa, Csengery út 11.
GARÁZS
Ikergarázs fele eladó. Nagykanizsa, Városkapu krt. 4. sz. Érdeklődni: Nagykanizsa, Városkapu krt. 5/C. 111/13.
Nagykanizsa, Téglagyári úton (Kaán K. úti garázssorban) aknás garázs eladó. Érd.: 93/16-477-es telefonon.
mí s/aki ( ikk-iíhtor
Keveset használt ülőgarnitúra és Harmónia elemes bútor jó állapotban áron alul eladó. Érd.: telefonon a 93/14-350/39 melléken vagy személyesen, Városkapu krt. 14/C. III/3. Sámik.
Silver-cross babakocsi eladó. Nagykanizsa, Takarék u. 6/B.
Bonanza hálószoba garnitúra és 2 db Barba kétajtós szekrény eladó. Nagykanizsa-Bagola, Bagoly u. 9/A. Simon.
Bontásból származó pala, 110 x 120-as ablak, ajtós, üvegezett, üveg portálok, valamint 2 db fotelágy eladó. Nagykanizsa, Téglagyári út 4.
Colonial íróasztalt vásárolnék. Érd.: KANIZSA szerkesztőségében, tel.: 12-305.
Közepes nagyságú íróasztal eladó. Érdeklődni: Nagykanizsa, Teleki u. 7/D. E/8. Pappné. Tel.: 14-474, 19 óra után.
Világos diákszekrénysor és 6 személyes ebédlőgarnitúra eladó. Nagykanizsa, Rákóczi u. 1/6.
Japán képcsöves színes televízió 15000 Ft-ért eladó. Nagykanizsa, Vörösmarty u. 57. Erdei.
Két darab ágyneműtartós, meghosz-szabbítható, nagyon jó állapotú gyermekheverőt 2 db fotelágyra vagy emeletes ágyra cserélnék. Ér-deklődni: Tóth Zoltán. Nagykanizsa, Városkapu 11/C. II. em.
4 db Rolling Stones CD lemez eladó. Érd.: 93/16-276-os vagy a 17-497-es telefonon.
Albalux mosógép alkatrészek eladók. Nagykanizsa, Báthory u. 3. I. emelet.
öreg, bécsi zongora olcsón eladó. Cím a szerkesztőségben.
DÍSZ KA - TKRMKNY
Szőlőoltványok - gyümölcsfák -bogyósok nagy választékban kaphatók: Nagykanizsa, Magyar u. 150/A. alatt.
Héjas mandula nagyobb mennyiségben eladó. Nagykanizsa, Báthory u. 3. I. emelet.
Ön még nem tudta? A Kanizsában a lakossági apró INGYENES!
DÉL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
Á
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
Angol partraszállás?
A BRITISH GAS NAGYKANIZSÁN
III. évf. 48. sz. 1991. nov. 29.
anizsai elnököt választott arországi Sonnenberg Kör
György Pál vezérigazgató és Martin W. Plackett a BG Kelet-európai befektetési Igazgatója a sajtótájékoztatón.
(Erdei András felvétele)
A privatizációs lehetőségek után érdeklődve az elmúlt héten 17 fős delegáció tartózkodott Nagykanizsán a British Gas képviseletében. Az angol szakemberek mind az öt magyar gázipari vállalatot felkeresték, érdeklődésük nemcsak a KÖ-GÁZ-ra terjed ki. Mint azt Martin W. Plackett úr, a British Gas angol gázipari cég Kelet-európai befektetési igazgatójától megtudtuk - sikeres üzletkötés esetén - a BG harminchárom százalékos érdekeltséget kíván magának, a részvények további hányadán az önkormányzat és az állam osztozkodna. A továbbiakban Plackett úr ismertette a British Gas tevékenységét, amiből megtudtuk, hogy cége a gázipar összes tevékenységét - a gázkutatástól az általuk gyártott gázkészülékek szervizeléséig - végzi. Ismertetőjéből az is kiderült, a BG 1986-tól van magánkézben, így egy esetleges KÖGÁZ-zal való házasság esetén az öt éve szerzett privatizációs tapasztalataik jó alapot képeznének a kanizsai átszervezések lebonyolításához. Ilyen irányú ismereteik egyébként bővül-
tek azzal is, hogy a volt NDK területén már vannak üzleti érdekeltségeik. A befektetési igazgató a továbbiakban szólt arról is, hogy ha a jövőben a KÖGÁZ a BG érdekeltségébe kerülne, az nem vonna maga után feltétlenül átszervezést a magyar vállalat életében, hiszen a húsz országban jelen lévő cége nem erőlteti rá senkire a saját struktúráját. Ezt eddig sem tette, ráadásul a magyar gázszolgáltatás irányítása, műszaki felépítése angol szemmel nézve is profi. A meglévő különbségek (például a gázszámlázás) feloldása amúgy sem a cége kompetenciája, hiszen azok kormányszintű döntést igényelnek.
A sajtótájékoztatón azt is megtudtuk, Martin W. Plackett úr optimista a jövőt illetően, s bízik abban, hogy a pályázat kiírása után az ismeretei szerint eddig érdeklődő olasz, francia és osztrák vetélytársakkal szemben a British Gas kerül ki győztesen, hiszen sokoldalúságuk, széles vertikumuk előnyt jelent számukra.
-dj-
1991. november 23-án Budapesten a Villányi úti konferenciaközpontban tartotta alakuló gyűlését a Magyarországi Sonnenberg Kör. Az ülés résztvevőit -köztük az osztrák és a német kör tagjait - dr. Benedek András, a Nemzeti Szakképzési Intézet igazgatója köszöntötte. Ezután dr. Walter Roy a világszervezet elnöke üdvözölte a megjelenteket. Kihangsúlyozta, hogy hazánk az első, amely a volt szocialista országok közül felvételt nyert a Sonnenberg Körbe. Megköszönte mindenkinek a munkáját, akik segítettek a szervezet létrejöttében. Külön kiemelte dr. Pintér Ferenc-né a Cserháti Szakközépiskola matematika-kémia szakos tanárának a tevékenységét, aki a németekkel való kapcsolat ápolásáért tett sokat.
Ezt követően a német és osztrák sonnenbergesek mondtak köszöntő beszédet a születésnap alkalmából.
A magyarországi Sonnenberg Kör alapszabályának elfogadását hosszas, alapos vita előzte meg, majd a résztvevők egyhangúlag
MDF-megyegyűlés Kanizsán
Hétfőn tanácskozásra gyűltek össze Nagykanizsán a zalai Demokrata Fóru-mosok, a napot nyilvános üléssel zárták. Képünkön Lezsák Sándor szól az érdeklődőkhöz; Tudósításunk a lap 5. oldalán olvasható.
elfogadták az okiratot. Ezzel a kör 34 alapító taggal létrejött. Figyelemre érdemes, hogy az egyesület - még ha Pesten is van a székhelye - ezúttal országos jellegű. Különösen erős a nyugat-és dél-dunántúli terület érdekeltsége, s az alapító tagok között négy nagykanizsai személy is van.
A megalakulás után került sor a héttagú elnökség megválasztására. A közgyűlés titkos szavazással elnöknek - teljes egyetértésben - dr. Pintér Ferencnét választotta meg.
A vezetőség megalakulása után az elnökasszony köszöntötte a Magyarországi Sonnenberg Kört, s kívánt hosszas, eredményes munkát az elkövetkező évekre.
A Sonnenberg-eszme lényege, népek barátságának létrehozása, a nemzetek közötti hídépítés, az együttes munka. Az egyesülethez való csatlakozás egy újabb esély hazánknak arra, hogy bekapcsolódjon a -világbéke fenntartásáért más módon vívott harcba, hogy utat találjon Európába.
Horváth Ilona
2 111111 KANIZSA m iii ii 1 er 29.
SZÉLRÓZSA v
||il

Libikóka:., a
A idgytir-ramán kapcsolatok a* ej máit kit «sz-fl tendőben olyan pályán mozogtak, mist a llblkó-XJkka. Egyszer fent, majd lent. Ezt a mozgásteret még * bizonytalansági, klszárotthatatlunttágl tényezők is súlyosbították.
A i elmúlt hetekben a libikóka a mélypontra Jutott.
/% Ismertek az okok; a székelység elüldözte a ro-Xmmánságot saját földjéről, a forradalom alatt * magyarok súlyos bűncselekményeket, gyilkosságokat kft. Tettek el a románság kárára. Minősíthetetlen támadás tndult nemcsak az erdélyi magyarság, hanem az anyaország eltett Is. A hangulat hisztérikus jellegét látbSttük a tv Panoráma elad műsorában. Beavatkozással, gazdasági expozíciós törekvésekkel, Imperializmussal vádolták a magyarságot, átszáll hangnemben. Mindez a program nem külvárosi cscbókból hangzott el, hanem « romániai parlamentben. Igen, és mi kulturált módon hallgattuk, kényszeredetten mosolyogtunk ennyi őrültség láttán.
Persze nem tudni, meddig célszerű ezt a politikát folytatni. Ha egy magyar ember Romániában tu-rlstáskndlk és nyelvét használja, azonnal ellenségként tekintenek rá. A közelmúltban csehszlovák barátaink is kijelentették, hogy szívesen látnák, ha Kárpátalját odncsatotn.A

I nézünk és hallgatunk. Képzelje el Kedves Öl* vaső, mi történne, ba a magyar politikusok -Ilyen hangnemben nyilatkoznának nagyérdemű szomszédainkról? Szerencsére a Józanság uralkodó ezen • téren a magyar politikában.
A zt azonban senki e világon nem követelheti tő-f\ iánk, bogj megtagadjuk nemzeti identitásunkat JL JLcsak azért, mert a tiszteit szomszédok idegesek tőlünk.
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Ady Endre u. 1. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: SZÜV - Zalaegerszeg Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. és a Mediaprint Pressegrosso Kft. Előfizetési dfj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
Ismét Ipari Almanach
Utoljára 1944-ben jelent meg hazánkban ipari almanach, Compass-Ungarn néven. Idéntől a Comp Almanach kiadó az osztrák Compass-köte-tek új tagjaként ismét megjelenteti és német nyelvterületen is forgalmazza a magyar ipari vállalatok évkönyvét.
- Mennyivel nyújt többet ez a kötet, mint a szaknévsor? -kérdeztük Schuch Jánost, a kiadó egyik menedzserét.
- Lényegesen többet „tud". Az alapadatokon kívül tartalmazza a vezető(k) nevét, telefonszámát, adott esetben az alaptőkét, a létszámot, bankszámla számot. A cégek közölhetik azt is, mit gyártanak, mit akarnak eladni. Ezért egy több mint 3000 címszóból álló termékjegyzék is található a kiadványban. A választékban való eligazodást ITJ-kódszám segíti. Mindezek elegendőek ahhoz, hogy konkrét elképzelésekkel lehessen felkeresni egy céget.
- Hogyan lehet az alma-nachba bekerülni?
- Levél útján kerestük meg
Lesz-e új Romeo?
Úgy hírlik, hogy két egész évi tündöklés után a 22 éves amerikai filmcsillag, Julla Roberts kezdi elveszíteni a népszerűségét. Legújabb filmjében egy fiatal lányt alakít, aki súlyos betegségébe lassan-lassan belehal. A megható történet ellenére azonban a filmítészek így is 1991 legnagyobb sikertelenségének tartják az alkotást. Ráadásul a film címe sem az az igazian izgi: Fiatalon meghalni.
Az ifjú művésznő 1988-ban tűnt föl a Misztikus pizza című filmben. Ezt követően egymás után kapta a fölkéréseket. Meg is hozta a 175 milliós kasszasikert a Szép nő című filmje, amely egy milliomos és egy örömlány gyönyörű szerelmét mondja el. A következő két filmjével ugyan ennyit nem sikerült be-kaszírozni, de szépszámú kö-
zönséget vonzott. Kezdett kialakulni az a vélemény, hogy Robertsék Julikája bármilyen filmet sikerre tud vinni. Úgy hírlik, hogy az említett kudarcban sem művészi értékei játszottak szerepet, hanem az, hogy nem tudott szót érteni a vőlegényével. Ha pedig fuccsba megy a lagzi, kit érdekel holmi film...
Steven Spilberg viszont ennek ellenére sem hagyta magába zárkózni Júliát, hanem megbízta az ismert skót szerző, James Barry Peter Penn kalandjainak filmre vitelekor egy érdekes szereppel. Mindhiába. Úgy mondják, Júlia ebben a filmben sem érte el eddigi csúcsteljesítményét.
Most ketten kétfélét várnak. A színésznő producerei a szép Júliát megihlető szerepre, ő maga pedig újabb Rómeóra: vőlegényre.
Nemrég az történt, hogy Barcelona és Moszkva között eltűnt a vonatról a 24 esztendős észak-koreai cselgáncsozó Li Csang Szu. Sőt: ő - volt - Észak-Korea első sportembere, az élenjáró. Még sőtebb: ő - volt - az észak-koreai cselgáncs válogatott kapitánya. Sporttársai eleinte nem is tulajdonítottak az eltűnésnek nagyobb jelentőséget. Viszont a koreai szocializmus vezetői ugyancsak fölkapták a fejüket, amikor Li Csang Szu pár nap múlva Szöulban tűnt föl azzal, hogy ott politikai menedékjogot kérjen.
A fiatal élsportoló nem értett egyet a hazájában kialakult politikai rendszerrel. így hát minden oka megvan rá -magyarázta meg szökésének okát -, hogy hazatérte után
valamelyik szénbányában találja magát a tatami helyett. Pedig hát nem akárhonnan tért volna haza: a spanyolországi világbajnokságról.
Nemrég az édesapjával is az történt, hogy mert nem akart csúszópénzt adni a főnökének, kényszermunkára ítélték. Pedig jó nevű diplomata volt.
Maga a Li Csang Szu-gye-rek 1989-ben a világbajnokságról bronzéremmel tért haza, egy év múlva pedig az ázsiai játékokon az ezüstöt akasztották a nyakába.
A szöuli meleg fogadtatás pedig azt a gondolatot ültette el benne, hogy a közelgő olimpián talán még ennél is magasabbra léphet a győzedelmi dobogón.
F. Gy.
a cégeket, de a kiadónknál is fogadjuk a jelentkezéseket. A kötetbe való bekerülés ingyenes, ez a törzsadatokra és egy sor vastagbetűs gyártmányismertető közlésére vonatkozik. Embléma, illetve további sorok elhelyezéséért térítést kérünk.
- Az ipari mellett idegenforgalmi almanachot is kiadtak. Kiknek ajánlják mindezeket?
- Elsősorban a menedzser rétegnek, és a vállalatvezetőknek.
- A kővetkező kötet mikor jelenik meg?
- Decemberben zárjuk le a kéziratot, s a számítógépes szerkesztést követően februárban már kapható lesz.
- bacskay -
Tatami helyett szénbánya
KANIZSA
üü no vem ber 29- 1111111 wr
BUSINESS
Egy félhományos üzleti találkozó
A múlt hét végén baráti és üzleti találkozóra került sor a nagykanizsai Közéleti Klub képviselői és a kovásznai üzletemberek között a helyi CASCOM szállodában. A ko-vásznaiakat részben a COVA-TEX, COMPAL, CONSIC, Tulipán, TURISM COVASNA kereskedelmi társaságok képviselték, részben pedig magánvállalkozók.
A találkozó céljáról Miklós András kovásznai városi alpolgármester úr kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy „a nagykanizsai Közéleti Klub politikamentes, gazdasági, kulturális, tanügyi kapcsolatokat tart fenn nemcsak Kovászna várossal, hanem számos más országbeli testvérvárosaival, így például Jugoszláviában, Bulgáriában, Ausztriában, Németországban.
A nagykanizsaiak meglátogatták városunkat a Körösi Csorna Sándor emlékünnepély alkalmával is. Mi ezt egy tanárokból, tanulókból és a Vöröskereszt képviselőiből álló csoporttal viszonoztuk. Ma a kovásznai kereskedelmi társaságok vezetői találkoznak a nagykanizsai felekkel üzleti kapcsolatok létesítése érdekében."
Jászberényi László úr, a magyar klub igazgatója a következőket nyilatkozta: „Klubunk tagjai magyarok és románok. Teljesen mindegy, hogy milyen nyelven beszél testvérvárosunk, Kovászna polgára, számunka barát. A mostani kapcsolatokon keresztül is szeretnénk még jobban megismerni egymás ajánlatait.
Ez alkalommal egy kölcsönös piackutatás történik. A kovásznaiak faipari, építőipari termékeket és bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat, például fürdőkezelés, stb.-t kínál-
Az eredeti írás a Cuvintul Nou kovásznai lap október 11-1 számából
Fordította: dr. Csiky Csabáné
nak. A kanizsaiak ajánlatai között számítógépek, megmunkálógépek és felszerelések, különböző élelmiszerek és a kulturális kapcsolatok bővítése szerepel. Megtudtuk azt is, hogy a két fél között előrelépés van az idegenforgalom terén is. A kereskedelmi kapcsolatok, a pénzügyi tranzakciók terén felmerült akadályokról Szombati Károly úr, a Tulipán Kft. részéről azt nyilatkozta, hogy a fizetési módozatok most tisztázódnak nálunk. A cserekereskedelem elesik, ezért az árucserék csakis valutáris fizetésben történhetnek az e téren megjelenő újabb jogi szabályozásokig.
Nyilvánvaló, hogy egyéb problémák is vannak. Mint minden üzleti megállapodásnál, itt is mindkét félnek a nyereség az érdeke. Ismerve a magyarországi ügyfél igényeit és a faáru iránti érdeklődését, felmerül a kérdés, hogy a helyi ajánlatok megfelelnek-e a várakozásnak - tekintettel az ismert kiviteli korlátozásokra -, illetve, hogy a helyi termelő, például a COMPAL európai piaci árakon szerződi-e ezeket a termékeket vagy a két fél közötti kölcsönös megállapodás alapján. Egy veszteséggel történt kivitel ugyanis nyilvánvalóan csökkenti a helyi termelő valutáris erejét.
megfosztván költségeinek fedezésétől és esetleg a külföldi behozatalból történő korszerűsítéstől. Természetesen beleszámítva a saját alkalmazottai bérének biztosítását is. Csak azért említem meg ezt az ügyet, mert egyes termelők teljesen indokolatlanul veszteségeiket fedezik a belpiacon eladandó termékek árának túlzott emelésével. Sőt a kiviteli veszteségeiket is így akarják fedezni. A belföldi vásárló pedig majd egy rakás pénzt kell, hogy fizessen a megmaradt rossz minőségű bútorért - ha egyáltalán fog kapni -, és nemcsak a bútorért...
Doru MOLDOVAN
* Ünnepi hangverseny. 1991. november 29-én 18 órakor az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban kerül sor az Olajbányász fúvószenekar ünnepi hangversenyére. Vezényel Ámon
István karnagy. A rendezvény bevételei az együttes támogatására szolgálnak, ezért a belépőjegyek árát az érdeklődők tehe-tősségükhöz mérten, maguk szabják meg.
* Jubileumi ünnepség. November 29-én és 30-án ünnepli negyvenéves jubileumát a Zsig-mondy Vilmos és Winkler Lajos Műszaki Középiskola. A kétnapos rendezvény fővédnökei Bod
Péter Ákos Ipari és Kereskedelmi miniszter, Andrásfalvy Bertalan Művelődési és Közoktatási miniszter és Kiss Gyula Munkaügyi miniszter lesznek. Az előadásoknak a HSMK ad otthont.
já KANIZSA ''II
4 1991. november 29,
Az önkormányzat, tárgyalta
Víz- és csatornadíjak
Módosításra került az önkormányzat március 25-én hozott döntése a vízdíjakról. Január 1-től a következő módon kell kiszámítani az egy lakásra jutó vízdíjakat. Az egy főre jutó áüagfogyasztást összkomfortos lakásnál 130, komfortosnál 110, félkomfortosnál 60, szükséglakásnál 40%-ra kell módosítani. A lakók számának függvényében pedig a következőképpen alakul a kiszámítás módja. 1 fő esetén 1 a szorzószám, 2 fő esetén 1,9; 3 fő esetén 2,8; 4 fő esetén 3,5; 5 fő esetén 4,1; 6 fő esetén 4,6; 7 fő esetén pedig 5,1 a szorzószám. E fölött minden egyes személy után 0,5-del nő a szorzószám.
Megalakult Nagykanizsa Megyei Jogú Város Környezetvédelmi Felügyelete
Az önkormányzati határozat értelmében öt körzetre osztva a várost, tíz környezetvédelmi felügyelő őrködik ezután Kanizsa rendjére, tisztaságára. A részben önálló költségvetésű intézmény vezetői állására pályázatot írnak ki. Néhány információ, amit jó tudni. A felügyelők a jövőben segédmotor kerékpáron fogják ellátni szolgálatukat. Lesz náluk gázpisztoly és kerékbilincs is. És amiért bírságolhatnak? A 17 közül néhány: Szexuális áruk forgalmazása, hatósági hirdetmény rongálása, veszélyeztetés kutyával, állatkínzás és szabálytalan parkolás.
Józan ésszel és érzelmek nélkül az IKKV-ről
A sokszor előcitált ügy mostani döntései. December 31-el megszűnik az IKKV. A felszámolási Bizottság ugyanezen határidőre elvégzi a vállalat megszüntetésével járó feladatokat. Jogutódjaként január 1-től létrehozzák az Ingatlankezelési Intézményt. Az új intézmény vezetői állására pályázatot írnak ki. Az IKKV ügyében eddig hozott döntéseket a következő ülésen felülvizsgálják, és a mostani határozattal szembenállókat érvénytelenítik.
Informatikai rendszer
Mint azt a múlt heti számunkban megírtuk, a Polgármesteri Hivatal fejlesztési koncepciót dolgozott ki a jelenleg működő információs rendszerének bővítésére. A közgyűlés a koncepciót elfogadta. Dr. Henczi Edit jegyzőnő itt ismertette, hogy az egészségügyben is lehetőségek nyíltak a fejlesztésre, hiszen a Népjóléti Minisztérium minden számítógép árához 40%-kal hozzájárul.
Erzsébet tér
A közgyűlés néhány határidő módosításával elfogadta az Erzsébet tér rendezésének, a sírok áthelyezésének ütemtervét. Ennek egyik információja, hogy a sírok
jövő év május 31-ig átkerülnek a hősi temetőbe. Költsége mintegy 850.000,- Ft lesz. A tér végleges képe az ugyancsak e határidőre kiírt tervezői ötletpályázat eredményétől függ.
Alapítvány Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közbiztonságáért és Közlekedésbiztonságáért
A közgyűlés 200.000,- Ft alaptőkével hozta létre a fenti alapítványt. A vagyon kezelésére 10 főre bővített kuratóriumot hoztak létre, amelynek elnöke Farkas Zoltán alpolgármester lett.
Illemhelyek
A közgyűlés határozatot hozott a városban található három nyilvános illemhelyről. A döntés értelmében az „egységeket" 50 év tartós bérletbe adja, azokra engedélyezi felépítmények építését. Ez egyelőre nem vonatkozik az Erzsébet térire, mert az ottani beépítés lehetősége függ a tér jövőbeni kialakításától is.
Lakásügyi Társadalmi Bizottság
Újjá választották a városatyák a Lakásügyi Társadalmi Bizottság tagjait. Az október 1-én leköszönt régiek után, most 15 tagú bizottságot bíztak meg négy évre a lakások elosztása körüli társadalmi munkák végzésével. A jórészt nyugdíjasokból álló testület elnöke Kelemen Z. Pálné lett.
Palotás Tibor önálló képviselői Indítványai
Palotás Tibor két önálló indítványt is beterjesztett a közgyűlés elé. Az egyik azt sürgette, hogy mielőbb lépni kellene a 74-es sz. főút ügyében. A másikban egy a valamikor fölépülő Vásárcsarnok melletti Városi Sportcsarnokot szorgalmazta. Mindkettővel vihart kavart, végülis Takács Zoltán képviselőnek az SZMSZ előírásaira vonatkozó utalásával sikerült a gordiuszi csomót elvágni. Az ügyekről azonban valószínű, hallani fogunk, hiszen előbb utóbb a „szolgálati úton" is bejutnak a testület elé. __dj_

Az ERAKUN Táncklub gyermek szalontánccsoportja felvételt hirdet 5-8. osztályos tanulók részére.
Érdeklődni és jelentkezni lehet:
december 3-án és 10-én (kedd), 17.00 és 18.30 között a Helyőrségi Klub színháztermében. (Nagykanizsa, Ady u. 7.)
Nyílt levél dr. Horváth Balázshoz, az MDF országos alelnökéhez
Tisztelt Alelnök úr!
Örömmel tapasztaltam, hogy az MDF Zala megyei Szervezete sikeres megyei gyűlést tartott 1991. november 25-én, a nagykanizsai Erkel Ferenc Művelődési Házban.
Ennek kapcsán szeretném kijelenteni, hogy a „...Torgyán mögött álló lumpen elemek..." azok mi vagyunk.
Röviden a tényekre szorítkoznék.
1991. november 16-án, a budapesti Kongresszusi Központban az ország legkülönbözőbb helyein működő 1600 kisgazda szervezet képviselője jelent meg teljesen önként, és támogatásáról biztosította egy törvényes keretek között működő, törvényesen bejegyzett párt országos elnökségét.
Ez a támogatás önkéntes és egyöntetű volt a kongresszusi küldöttek körében, és egy olyan országos vezetésnek szólt, amelynek az örökös tiszteletbeli elnökét 100%-os, a hivatalban lévő működő elnökét pedig 72%-os szavazattöbbséggel választották meg a párt országos küldöttei, szintén teljesen törvényesen és ugyancsak teljesen önkéntesen.
Nos, mit is akarnak ezek az úgynevezett „lumpen elemek"?
Mivel felismerték a szükségességét, a politikai kultúrájukat feltétlenül javítani akarják és egy hangulatpártból komoly programpárttá kívánnak alakulni, mégpedig nagyon rövid időn belül, de ugyanakkor igazságaikról nem hajlandóak lemondani.
Mi köti össze az MDF-et a „lumpen elemek"-nek nevezettekkel? Elsősorban az, hogy a „lumpen elemek" ragaszkodnak az MDF 1990-es országgyűlési választási programjának a megvalósításához, elsősorban a bel-gazdaság és a belpolitika területén.
A „lumpen elemek" meg kívánnak tenni a törvényes keretek között mindent, hogy meggátolják és visszafordítsák a volt pártállami elit gazdasági és politikai hatalomátmentését.
A „lumpen elemek" nem akarják, hogy az ország gazdasági erőforrásai értéken alul legyenek kiárusítva a nyugat számára. A „lumpen elemek" meg kívánják tömi a gazdasági monopóliumok hatalmát és a sok millió kis egzisztencia erkölcsi, gazdasági és politikai rehabilitációját és megerősödését akarják.
Ezekben a kérdésekben állnak a „lumpen elemek" dr. Torgyán József mögött.
Tisztelettel:
Paál Sándor
az FKgP Nagykanizsai Szervezetének elnöke
TOYOTA TOYOTA TOYOTA TOYOTA TOYOTA TOYOTA TOYOTA
VÁLLALKOZIK?!
TOYOTA az ön ideális autója. Gyors, kényelmes, erős. Akciónk ideje alatt olcsóbban vásárolhat
TOYOTA HILUX kistehergépkocsit. Ára most csak 1 032 000,- Ft (ÁFÁ-val) Tekintse meg gépkocsijainkat nov. 25. és dec. 6. között az Erzsébet tér 3. alatti bútorboltban. Minden vásárlónk értékes ajándékot kap.
TOYOTA-KÖGÁZ nyereményakció
Sorsolás a szelvény kitöltői között
dec. 1-én 15.00-kor a KÖGÁZ parkolóban.
Név: ................................................................
Cím: ................................................................
Foglalkozás: ...................................................
A jármüvek megrendelhetők:
KÖGÁZ 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140/18-88 Fax: 93/13-077
TOYOTA TOYOTA TOYOTA TOYOTA TOYOTA TOYOTA TOYOTA
ai*1 * Síiíi:;:;:;
1991. nőve mber %% I KANIZSA 11 s
Nyilvános MDF-megyegyűlés Kanizsán
Hétfőn este Nagykanizsán az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban nyilvános gyűlést tartott a Magyar Demokrata Fórum Zala Megyei Szervezete. Az MDF országos vezetőségének három tagját - a tárcanélküli miniszter dr. Horváth Balázs alelnököt, Lezsák Sándor elnökségi tagot és Mészáros László hivatalvezetőt - telt ház, közel 300 főnyi érdeklődő fogadta. A gyűlést Czupi Gyula, az MDF Nagykanizsai Szervezetének elnöke nyitotta meg.
A decemberi országos gyűlésére készülő párt képviseletében először dr. Horváth Balázs szólt a résztvevőkhöz. Elmondta, hogy az MDF a parlamenti ciklus derekán mérleget akar készíteni az eddig végzett munkáról, s ehhez országos viszonylatban tájékozódni kíván a párttagságtól és a lakosságtól, azzal a céllal is, hogy szükség esetén stratégiai céljait korrigálhassa. Ezután rátért a parlamenti pártok elemzésére, kihangsúlyozva, hogy azok kivétel nélkül elmaradtak választások előtti ígéreteiktől. A koalíciós pártok vonatkozásában kiemelte a KDNP-\el kialakult töretlenül jó kapcsolatukat. Sajnálatosnak nevezte a FKgP-ben kialakult belső viszályt, amely a koalícióra - a 33 fős képviselői történelmi frakció révén - egyelőre nincs hatással. Keresik az együttműködés lehetőségét a 12 fős új frakcióval. Az ellenzéki pártokról alkotott MDF-vélemény kapcsán hiányolta egy tiszta baloldali párt jelenlétét a magyar közéletben! Az MSZP-t61 szólva elmondta, hogy együttműködés nincs velük, a múlttal való leszámolásukra szükség van. Az SZDSZ-szel kapcsolatosan kifejtette: mivel a radikális elszámoltatással kapcsolatos választási célkitűzéseiket nem váltották valóra, a tagság jelentős része elfordult tőlük, s válságba kerültek. Csődöt mondott kormányt megbuktatni szándékozó politikájuk is. Az új elnök, dr. Tölgyessy Péter tekintetében egyelőre várakozási állásponton van az MDF. A FIDESZ-nek pedig nincs konstruktív jövőképe.
Dr. Horváth Balázs érintette a parlament nem könnyű törvényalkotó munkáját, a nehéz helyzetben munkálkodó kormány erőfeszítéseit a szerkezetváltás kibontakoztatására, a privatizáció végrehajtására, valamint a munkanélküliség, az infláció és az elszegényedés megfékezésére. Remé-
T. I.
VÁLLALATI ANYAGBESZERZŐK, VÁLLALKOZÓK, LAKOSSÁGI VÁSÁRLÓK, FIGYELEM!
A NYUGAT KERESKEDELMI KFT. megnyitotta MŰSZAKI ÜZLETHÁZÁT
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 7.30-17.00-ig
szombaton: 7.00-12.30-ig
Ajánlatunk:
VILLAMOS SZERELÉSI ANYAGOK
- Világítástechnikai berendezések,
- Erősáramú kapcsolók,
- Kábelek, csatornák,
- Tokozott berendezések,
- Háztartási elektromos kisgépek, készülékek.
IPARI SZELLŐZÉS
- Humánklíma-létesítés,
- Légtechnikai berendezések forgalmazása,
- Komplett szolgáltatás a tervezéstől a kivitelezésig!
MŰSZAKI ÁRUK
- Kéziszerszámok, készletek,
- Kötőelemek,
- Állvány- és polcrendszerek,
- Hegesztő apparátok, kellékek,
- Lemezek, vasalások,
- Előregyártott kerítéselemek, hajlított, csavart díszítéssel,
- Nyitható, keretes textil fényvédők, napellenzők.
KÜLÖNLEGES LAKKOK, BEVONATOK,
SPECIÁLIS NYUGATI TERMÉKEK a műszaki élet minden területéről.
Rendkívül kedvezményes árak; akciók; egyéb előnyős feltételek! Részletes felvilágosítás, ingyenes szaktanácsadás! Katalógus és minta alapján kiválasztott árucikkek rendelésfelvétele, ezek rövid határidőn belüli teljesítése!
Mindez egy helyen, a NYUGAT KERESKEDELMI ÜZLETHÁZBAN, ahol elképzelései valóra válnak.
nyét fejezte ki, hogy 1992-ben már lassú javulás indul meg az ország gazdasági és társadalmi életében.
Az ügyvezető alelnök hangoztatta, hogy az MDF-nek már most komolyan kell készülni a két és fél év múlva sorrakerülő választásokra, amely kapcsán a tömegeknek jó programot óhajtanak kidolgozni. Erősíteni kívánják a mozgalmi jelleget, s sűríteni a lakossággal való találkozást.
Lezsák Sándor rövid beszédében azt érzékeltette, hogy az MDF tagsága és a velük rokonszenvezők jelentős része némileg csalódott, pedig valójában az MDF stabil politikai erő, s nélküle az ország szétesett volna. Kétségtelen, hogy az ország irányításának átvétele sok nehézséget okozott, s okoz ma is, hiszen a régi rendszer működő elemei részéről sok a gáncsoskodás, a félrevezetés...
A beszámolókat több felszólalás követte. Egy kisgazdapárti állampolgár nem ért egyet dr. Torgyán József „eltakarításával , egy másik FKgP-tag pedig igaztalannak tartja azt a megállapítást, hogy „lumpen elemek" sorakoztak fel Torgyán mögé. Egy keszthelyi MDF-tag a rendszerváltás végrehajtásának visszásságaira hozott fel példákat (pl: egy munkás-őrparancsnokból rendőrségi őrnagy lett). Többek között szóba került még az igazságtétel következetes végrehajtása átszervezett bíróságokkal, a gépjárműbiztosítási díjak és adók fékezése, a vállalkozók kedvezményekkel történő támogatása.
Czupi Gyula, Mészáros László, Lezsák Sándor és dr. Horváth Balázs a kanizsai gyűlésen.
(Erdei Andris felvétele)
KANIZSA
1991. november 29.
MÉGIS, KINEK A JÓLÉTE?
Dr. Csákai Iván adjunktus a helyhatósági választásokon legtöbb mandátumot szerzett Fidesz jelöltjeként, az 5-ös körzetben lett képviselő. Sebészorvosként került 1977-ben a városi kórházba, 48 éves, nős, három gyermek édesapja.
Jómódú katolikus polgári családban született. Édesapját 1949-ben családostul deportálták Balatonfenyvesre, ahol a kitelepítettek külön kis kolóniában éltek az akkor még vad, civilizálatlan tóparton. Azt mondja, csak javára vált az egész. A forradalom után kezdte meg középiskoláit a pannonhalmi bencéseknél. Az apátság elszigetelt, elmélyült eszmei légkörében alapozódott meg liberális keresztény életfilozófiája. Már praktizáló, Afrikát is megjárt orvosként a nyolcvanas évtized fordulóján a sokáig dermedt várakozásba burkolódzó városban egyéni késztetésre csöppent az erjedő ellenzéki mozgolódásokba. A helyhatósági választások előtt több helyi párt is fölkérte jelöltségre: ő a Fideszt vállalta föl, tudatosan.
- Hogy került a hetyke jurátusok közé? Hallgatott a szivére?
- Eleinte érzelmi töltése volt, de később már ésszel kellett csinálni. Jobb lett volna képviselni a helybeli kisgazdák ju-deobolsevizmus elleni kirohanásait? Fölvállalni, hogy a kárpótlást még a gyerekeim is nyögjék? A jog helyett a kollektív emlékezetre bízni, ki volt a gazember, és ki a passzív áldozat? Vagy nyakig merülni a katolikus egyház újonnan éledt ambícióiban, amikkel az oktatásra meg az egyedül üdvözítő erkölcsi életvezetésre telepedik, érezhető felekezeti gőggel? A Fidesz szellemisége amúgy sem volt új nekem: én már Pannonhalmán az ökume-né örökérvényű igazságain nevelődtem. Nemzedékem, köztük a magam mulasztása, de még inkább tragédiája lett, hogy elnyelt bennünket a világ, akár Jónást a cethal gyomra. Mire újre fölbukkantunk, középkorúak voltunk, hordozva a múltunk, egyéni karrierünk vagy éppen egzisztenciális rangvesztésünk, magánéletünk terheit is.
- Elismert sebész a kórházban. Muszáj politizálnia?
- Valakinek muszáj, nem? Sokszor mondják, főleg ha gazdasági ügyekbe nyúlok bele, hogy naiv vagyok, meg kicsit sznob is. Igazából az ember sohasem tudja, mi hajtja előre, de akkor úgy éreztem szakmai kompetenciám már van, emberként is meg kell mérettetni magam. Próbálok logikusan gondolkodni, cselekedni, mégis falakba ütközöm. Nem számít! Amikor a helyhatósági választási kampány alatt hallottam, például a kiska-nizsai esperes a misén fölszólította híveit, szavazzanak a kereszténydemokrata jelöltre, nagyon begurultam! A bencéseknél mindig azt hallottam, az egyház direkt módon nem politizálhat, bízza a civilekre. Ám ha a klérus nem röstellt betörni a vákuumba, fölszippantva megannyi voksot, miért üljenek tétlenül a liberálisok? Sajnos mégis elkéstünk. Sem időnk, sem módunk nem volt elmagyarázni az ifjabb és középkorú generációnak a Fidesz vagy az SZDSZ nyitott pártfilozófiáját. Ezért sokan illendően a neveltetésükre hagyatkozva szavaztak. Mindenképpen okultunk belőle! így is meglepetést keltve 15 mandátumot szereztünk, főleg egyéni körzetekben. Mi kértük föl a polgármestert, később fölállt a koalíciós testület. Meglehet, emberi és szakmai vonatkozásban nem a legszerencsésebben. Majd tanulnak ebből a helyi pártok meg a választók is a következő ciklusban. De a pártállami struktúrát végleg lebontottuk Kanizsán és vonzáskörzetében. Ezt a tényt muszáj méltányolnia mindazoknak, akik most rajtunk szórakoznak!
- Valószínű, méltányolják is. De mit tudnak ezenkívül fölmutatni?
- Hát mit is... nézzük csak! Deficittömeget, kishitűséget, sértődött pózokat. Azért vannak jó példáim is: a kiskanizsai meg a katonaréti csatornázás áthajtása a testületen, még ha mások is profitáltak erkölcsileg ebből. A bagolai hulladékégetés megoldása, most pedig az áldatlan telefonhelyzet rendezése. Terveink szerint regionális szerveződésben, vállalkozói alapon épül majd új központ. Nézze, sokáig én is azt fújtam: Egerszegre a viszonylag fiatal infrastruktúra vonzza az értelmiséget. Akik pezsgő életet találnak ki, tessék föllapozni a megyei újságot, benne van, hogy Kanizsán a költségvetés javát állagmegőrzésre és szintentartásra kell fordítanunk, ezért nem jutunk előbbre! Hogy megkaptuk a megyei jogú városi rangot, s ezzel több finanszírozási csatorna nyílt meg. Bekerültünk az országos szövetségbe, ahol tájékozódhatunk az állami és magántőke befektetési szándékairól. Hogy regionális konferenciákon fölkínáljuk magunkat a vállalkozásfejlesztő erőknek, s mozgósítjuk az itteni pénzügyi-gazdasági köröket is. Mert van itt ész, civil kurázsi, történelmi múlt, polgári értékrend, amiből merítkezhetünk! De könyörgöm, nincs szellemi függetlenség... Van ellenben a „tavalyinál x forinttal töb-
bet adtunk" kezdetű szöveg, a jó öreg bázisszemlélet! Bírálóinknak igaza van, hogy nincs szervezett kapcsolat a hivatalos meg a civil fórumok között. Okos egyéni kezdeményezések szintjén reked meg egy csomó dolog.
- Apropó: mivel készül Kanizsa a Phare-program pénzén menedzselt szociálpolitikai pályázatra, amelyet december 16-ig lehet beadni?
- Mit mondjak? Szerintem nem jön ösz-sze. Tudunk egyébként a konstrukcióról,* az önkormányzatnak 40 százalékos tőkearányt kéne hozzáadni, a többit az alapítvány állja. Pedig nagyon elkelne a mentáihigiénia fejlesztésére, hiszen a sárga irigység esz bennünket, ha a nívós egerszegi pszichológiai kultúráról hallunk! Sajnos momentán rendezetlen a szociálpolitika, de még inkább a mentálhigiéniai ellátás jogi és financiális státusza Kanizsán. A kórházban sem kezelik kiemelten. A szociálpolitika részben hatósági ügy is, megfelelő közigazgatási eljárásokkal. Ez működik, épp most harcoltunk ki egy főgondnoki munkakört, hogy valaki rendesen összefogja a segélyezési, pártfogási és gyámügyi feladatokat. Adunk segélyeket is, például karácsony előtt, viszont képtelenek vagyunk ellenőrizni a fölhasználást. Képzett családsegítő terapeuták, szociális munkások dolga lenne megkülönböztetni a könnyelmű lumpot az emberi méltóságával küszködő, tisztes szegénytől, vagy a megnehezült sorba került nagycsaládosoktól. Mondok mást: egyelőre nincs szervezett bűnözés Kanizsán, ám ha a munkanélküliek szociális rétegezettségét figyelem, félek tőle, sokakat csábít majd alkalmi bűnözésre ez a morálisan föllazult élet. A rendőrség, a családsegítők meg a karitatív szervezetek között mégsincs összehangolt munka!
- Mégis, kinek a jóléte forog Itt kockán?
- Mondhatom, 120 ezer emberé! Ennyien élnek Kanizsán és a vonzáskörzetben. Korábban volt már családsegítő hálózat, dolgoztak itt főállású szakemberek, némelyiket jobb, ha elfelejtjük. A meglévőket kéne segíteni pénzzel, eszközökkel, elvi-gyakorlati támogatással. Kell egy mentálhigiéniai központ, ahová minden lelkileg sérült, egzisztenciálisan lecsúszott, avagy konkrét gondokkal viaskodó ember merjen bemenni! Ne szégyellje, hogy odafordult, mert kellő pszichológiai megközelítéssel bánnak vele, sokféle problémáját orvosolják. Dehát a Családsegítő Központban jelenleg dolgozóknak a szakmai hitelüket kell bizonygatniuk, s a létükért harcolniuk! Akár az irányítói szinteken, akár a lakosság körében kevesen mernek szembesülni a frusztrációkkal. Tán ezért keresi még helyét, arcát, valódi feladatait ez a város.
- Köszönöm a beszélgetést!
-km-
novembfr
KANIZSA

Mi kerül az asztalunkra?
A piacon vagy a bolti elárusítóhelyeken zöldségfélesége-ket vásárló háziasszonyok gyanútlanul viszik éléskamrájukba a főzni vagy télre eltenni valót. Nem is gondolják, hogy ezekben a zöldségfélékben milyen mennyiségben vannak felhalmozódva a különböző kémiai szerek, amelyek túladagolás vagy a bom-lási idő be nem tartása esetén egészségre ártalmas anyagoknak minősülnek. Hasonló a helyzet a búzát, kukoricát, tartalmazó kenyér és péksütemények fogyasztása esetében is.
Mindezeket azonban éberen figyeli az egész országot behálózó Növény- és Talajvédelmi Hatóság. E témával kap-csolatban beszélgettünk a kanizsai állomás vezetőiével. Kupó Józseffel.
- Felügyelőségünk hatóköre Nagykanizsa városára, az egykori nagykanizsai járás teljes területére, és a volt letenyei járás egy részére terjed ki. Felölelve a mezőgazdasági nagyüzemeket, állami gazdaságokat, a fogyasztási és értékesítő szövetkezeteket, valamint a kistermelöket is. Munkánk egyik központi területe a permetezési napló, amelynek vezetése minden mezőgazdasági árutermelő számára kötelező. A nagyüzemeknél ezt külön kiegészíti a táblatörzskönyv vezetése, amely minden megművelt tábláról évente tükörképet ad a táp- és permetezőszer gazdálkodással összefüggő növényvédelemről. Mindezeket havonta szúrópróbaszerűen ellenőrizzük, nyilvántartjuk és számítógépre küldjük.
A felügyelőség külön gondot fordít a kistermelők növényvédelemmel kapcsolatos ellenőrzésére. Néhány évvel ezelőtt minden hatáskörükbe tartozó településen 80 órás alaptanfolyamot szerveztek, amelyen összesen mintegy 2000 gazda vett részt. A tanfolyam befejezése után a résztvevőket ellátták permetezési naplókkal.
- A piacra értékesítő mezőgazdasági kistermelők nyilvántartása és a permetezési naplók vezetésének ellenőrzése a korábbi tanácsi közigazgatási rendszerben a szakigazgatási szervek feladata volt, jelenleg pedig az önkormányzati hivatalok foglalkoznak vele. Megállapításaink szerint az ezzel kapcsolatos munka sok kíván-
nivalót hagyott és hagy maga után. A kistermelők részéről is nemtörődömség tapasztalható. Ezért részünkről ez fokozottabb odafigyelést igényel a jövőre nézve - vélekedett a kirendeltségvezető.
Megtudtuk, hogy a felügyelőség - a piacfelügyelettel és a KOJÁL-lal karöltve - a kanizsai piacon és a felvásárló helyeken gyakran végez mintafelvételt, amelyeket a megyeszékhelyi laborba küldenek elemzésre.
- Mivel a vizsgálatok zöme kedvező adatokat tartalmaz, a lakosság nyugodt lehet, aggodalomra nincs ok. Az utóbbi időben a vizsgálati eredmények kedvezőbbé váltak, amelyek azzal vannak összefüggésben, hogy a jelentősen megdrágult táp- és védőszerekből a nagyüzemek és a kistermelők egyaránt kisebb mennyiséget használnak fel - informált Kupó József.
A felügyelőség tervei között szerepel még, hogy a körzetükbe tartozó településeket hamarosan újra felkeresik, és 2-3 előadás tartásával tájékoztatják a gazdákat a legújabb növényvédőszerek hatékony felhasználásáról és a biológiai tennivalókról.
- Reméljük, hogy ezekkel az oktatásokkal hozzájárulunk a növényvédőszerek emberi szervezetre gyakorolt hatásának minimaiizásához, illetve távlatokban teljes kiküszöböléséhez - fejezte be Kupó József a tájékoztatót.
(tihanyi)
Vevők leszünk az adókra?!
Hálátlan szerepet vállalt magára Göndör István, mikor a Kanizsai Közéleti Klub legutóbbi összejövetelén a helyileg bevezetésre kerülő adóterheket ismertette. Tájékoztatása szerint 1992. januárjától három adónem bevezetését szavazta meg, illetve fogadta el a helyhatósági képviselő testület.
Nevezetesen: - a vállalkozók (vállalatok) kommunális adóját, ami alkalmazottakként évi 2.000,- Ft/fő
- a helyi iparűzési adót, ami a nettó árbevétel három ezrelékét teszi ki
- az építményadót, amit a nem lakás céljára szolgáló helyiségek hasznos alapterülete után kell fizetni (külterületen 25 Ft/négyzetméter, belterületen 50 Ft/négyzetméter)
Göndör István elmondta, hogy személy szerint csak az első két adónem bevezetését javasolta, ám a testület ennek ellenére mindhármat megszavazta. Az adók bevezetésére azért volt szükség, mivel a jövő évi költségvetés 5% dologi és 10% bérautomatizmust tartalmaz, és ez elmarad az infláció mértékétől. A testület tagjai a döntés pillanatában minden bizonnyal átlátták, a három adóteher bevezetése nemcsak a munkaadókat sújtja, hanem az egész lakosságot, hiszen szinte kizárt, hogy a munkaadó akár csak 10%-os béremelést adjon alkalmazottjának. A szép számban jelenlévő vállalkozók (munkaadók) és a helyhatósági képviselők között heves, olykor már a személyeskedésig fajuló vita alakult ki. Volt olyan vállalkozó, aki állampolgári engedetlenségi mozgalom kezdeményezését helyezte kilátásba, némelyek a testület egyes tagjainak lemondását kérték, míg mások szerint a helyhatóságnak nincs erkölcsi alapja arra, hogy bármilyen adót bevezessen. (A képviselő-testület „működése" első időszakában elfogadta, hogy tagjai vagyonnyilatkozatot tesznek, és ez az önkormányzat az egyetlen önmagára nézve kötelező határozatot sem hajtotta végre.)
Az egyik felszólaló kifogásolta a polgármester, valamint az alpolgármester havi tízezer forintos prémiumát, amit a képviselő testület zárt ülésen szavazott meg. Balassa Béla képviselő elmondta, hogy megválasztásakor még nem tudta milyen plusz kiadásai merülnek fel a testületi munkájával kapcsolatban, ezért méltányosnak érzem a havi háromezer forintos költségtérítést. (Azon képviselőknek, akik netán valamely bizottság tagjai, még havi 2000 forint, a bizottsági elnöki tevékenységekkel kapcsolatos feladatok során felmerülő kiadásokra pedig havi 4000 forint költségtérítés jár.)
A helyi adókhoz még annyit, a polgármester úr a választási kampánya során megjegyezte: Amennyiben rajta múlik, nem kíván helyi adókat bevezetni, amíg a központi adóterheket nem csökkentik. - Csökkentették?
Czene Csaba
MUSTRA
<£rtM András felvétele)
Kilométer milliomosok
Rövid, bensőséges ünnepségre került sor a Kanizsa Sörgyár Kft. garázsában, ahol Horváth László műszaki igazgatóhelyettes két tankautóvezetőnek „Balesetmentes vezetésért" emlékplakettet adott át. Tusori Imre 1 millió 250 ezer, Miszlai János pedig 750 ezer kilométer balesetmentes megtételéért érdemelte ki a kitüntetést, (t)
Ingres hegedűje...
Márffy János kiállítására
KANIZSA J 1991. oi »v«raber III
Ingres hegedűje... világszerte használatos szólásmondás. Annak - a főként művészi -tevékenységnek a jelölése, amelyet kiváló alkotók és általában nagy emberek, a maguk fő hivatása mellett űznek. Ingres, a nagy francia festő kiváló hegedűművész volt, Kant verseket írt, Nitzsche Petőfiverseket zenésített meg, Karinthy Frigyes és Tóth Árpád nagyszerű ceruzarajzokat készített, Illyés Gyula gyökérszobrokat faragott.
Márffy János hegedűművész, festő és grafikus, ősi zalai családból származik. Törökbálinton született 1913-ban. Iskoláit Budapesten végezte, ám a vakációk idején a zalai táj különleges varázsa gazdagította képzeletvilág át. Tehetsége korán megmutatkozott a rajzolás terén, és ennek elismeréseként édesapja, aki szobrász volt, neki ajándékozta féltve őrzött hegedűjét. 16 évesen kezdett el hegedülni tanulni és 1937-ben hegedűművészi diplomát szerzett a budapesti Akadémián.
Ezután Nagybányán elvállalta a Zeneiskola igazgatását. Itt találkozott Csók Istvánnal, akinek tanítványaként elsajátította az olajfestészet mesterségét. A második világháborút katonaként küzdötte végig, majd a budapesti Operaház zenekarában dolgozott. A következő állomás Szeged volt. Itt mindkét művészeti ágban tevékenykedett. Volt hegedűtanár, koncertmester a színház zenekarában, állandó hangversenyező szólista, és újságok karikatúrarajzolója, olajfestmények állandó kiállítója.
Művészi sikereit betegsége szakította meg. Jobb karja megbénult és a gyógykezelés miatt Budapestre költözött. A hosszú testi és lelki szenvedésből kigyógyulva a képzőművészet terén kezdett újra alkotni. 1988-ban költözött Pécsre. Itt született a mintegy 250 karikatúra neves közéleti személyiségekről, amiből most nyílt először kiállítás Nagykanizsán.
- Két nagy szerelem. Zene és festészet. Hogyan férnek meg egymás mellett?
- A muzsika templom. Ahol én boldog voltam, az volt a zene. A zene nem szórakoztatott. A zene az életemet, a szívdobbanásomat jelentette. Amit hegedűn nem lehetett, nem szabadott elmondani, azt lerajzoltam. Az emberben ott van az egész élet. Amit tapasztalt, amit látott. Valahogyan ki kell mondani. Minden emberben ott él a másik. Mindenkinek van egy sarka, ahova be szokott húzódni. Hát az enyém a rajz volt. A rajzolást mindig szabad vadászterületnek éreztem, ahol lehet kalandozni, ahol ki lehet mindent mondani. Én a fiókomnak rajzoltam felelőtlenül, felelősséggel.
Karikatúráimmal azt igyekeztem kifejezni, ami van, de amit eltakar a bőr. Nem azt, amit én eltúlozhatok, hanem amit 6 el akar takarni mindenáron. Ha valami sikerült, amiről úgy éreztem, hogy csak én láttam meg, vagy rajtam kívül nagyon kevesek, akkor nekem az nagy boldogság volt. Én kitöltöttem az időt és nem éreztem magam feleslegesnek. Nem veszett kárba a perc. De hogy nem veszett-e kárba? Nem tudom!
És amíg rajzait nézegettük, magnóról szólt előadásában Paganini muzsikája.
- kcmcnes -
Japán pedagógus delegáció Kanizsán
Fekete-fehér képek
Mimiül Wallir kiállilasanak ini''»nviló.ja (alsó ki-punk). I\j>\ jillcin/o kép a tárlatról
(jobbra).
Megnyitót mond Lőkös Zoltán a Vasárnapi Hírek főszerkesztője. Jobbról Márffy János grafikusművész.
(Erdei András felvétele)
Az elmúlt héten szakmai tapasztalatszerzés céljából japán pedagógusok ismerkedtek Kanizsa város oktatási intézményeivel. Képűnk a Batthyány-gimnáziumban tett látogatást örökítette meg.
MU SORMELLEKLET
A l(> oldalas I N i''s K.idiii műsor a/. alábbi Halatok es xailaikn/asok lamn<>atásá\al jelenik int''" DOMIS. I.I''AS/. Kii.. III''.UUMK>( k \a»\kani/sa kereskedelmi Kft., kani/.satev KÖGÁZ. I>\ Ül S kit.. IDI''ARV KII., Suinmateeh, S/.metke/.eli MiisAiki .S/ol«altal<> \ allal.it. l osliiha Teehnotrade KII.. /.ala-IIOi \<í.
1991. december 2-december S.
Dallas
Kristin (Mary Crosby) mindent elkövet, hogy Jockey (Larry Hagman) őt válassza ■■■■■■■■■■^■■■■■■l PÉNTEK, 8.55 és 20.20
iranypava
iz 1943-ban készült magyar film a Páger Antal szere-leit bemutató sorozat része ___
HÉTFŐ, 20.20 UiJ
AGuldenburgok öröksége
(elyn (Iris Berben) római ruhabemutatója rendkívüli Isikért arat. Christine (Christine Hörbiger, a képen jobbra) |s részese mostohalánya örömének
KEDD, 20.55 ®
A műsorvezető
A TV2 megújított programjában hangsúlyosabb szerep jut a bemondóknak, műsorvezetőknek. A képen Radvá-
nyi Dorottya, a szerdai „főszereplő" ____
®
SZERDA
Twin Peaks
Új, felnőtteknek szóló krimi kezdődött a tévében. A képen egy csokor a szereplőgárdából _^
CSÜTÖRTÖK, 20.55 LIlJ
Kínai negyed
Az amerikai film egyszerű kriminek indul, és társadalmi drámává nő. A két főszereplő: Jack Nicholson és Faye Dunaway -—.
r, 20.35 LJiJ
SZOMBAT,
Rozmaring
Turay Ida és Kabos Gyula eleve garancia arra, hogy a néző ne csalódjon a filmben ---
VASÁRNAP, 16.40 L" J
H
f
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Nyitány
A hét zeneműve: Mozart: c-moll mise K. 427. A hét költője: Illyés Gyula 9.0S Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp. Kulturális programajánlat 11.10 Hagyományápolók 11.27 Csák Gyula: Forog a föld 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Házunk tája 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Most jelent meg 14.35 Angol szerzők rézfúvós kamarazenéjéből 14.55 Illyés Gyula verselt elmondja Mensáros László 15.05 „Mlkoron Dávid..."
Ötvenéves a Budapesti Kórus 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Zeneiskolásoknak 16.30 Nyltnlkák
17.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 17.30 Hófehérke és a hét törpe Részletek Frank Churchill filmzenéjéből 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt.. 19.39 Lajtha László: Udvarhelyi
táncok 19.50 Gong
20.05 Kocsár Miklós népzenei feldolgozásaiból 20.32 Isten hozott, Európai
A Rádiókabaré 1990-es szilveszteri műsorának ismétlése közben: 22.00-
22.30 Késő esti Krónika 23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.45 urh-n:Andreas Vollenweider
hárfázik 23.50 Ford: Norvég képek 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Orgonaszentelés: a belvárosi ferences templom új orgonája
10.08 A hét zeneműve
Mozart: c-moll mise 10.38 Weber operáiból 11.20 Zenekari muzsika
közben:
12.00 Hirek. Időjárás 12.30 Romantikus zongoramuzsika 13.00 Kilátó (ism.) 13.45 A Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye 14.58 Magyar zeneszerzők 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Rameau: Platée
Háromfelvonásos opera 16.30 Hangpaletta 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Followmel-30/30.
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene-szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: az 1991-es
év görög slágerei 8.50 Délelőtti torna 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Amerikai fiúk, újra! Stefi unatkozik Bertha Bulcsu hangjátéka 9.30 A Kaláka együttes felvételeiből
9.46 Szórakoztató zenei kaleidoszkóp - XVI/9. 10.40 Fülszöveg 10.45 Magyarán szólva (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Hogy tetszik lenni? 11.35 Sanzonok 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Slágermúzeum 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kívánságműsor közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Visszajátszás 17.50 A-B/CD 18.20 MIKRO-lon 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyőkrádió. Tel : 138-7600 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs. Tel.: 138-8789 20.30 Nótakalendárium 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Zeneközeiben 22.00 Lulgi. Rajczy Lajos színművészre emlékezünk 22.50 Én csak egy buta nő vagyok 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Albumajánlat 23.50 Lakatos Antal dzsesszegyűt-tese játszik
19.20 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak 19.35 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót Egész évben Mozart-XII/12.
közben: 20.05-
20.20 Kritika két hangra 21.20 Fúvós hangszerszóiók 21.40 Marton Éva Wagner-felvéte-
leiből 22.20 Két szerenád 23.00 A véges végtelen (ism.) 23.30 A hét zeneműve (ism.) 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Világhírű zenekarok felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Fiala János
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Érettségi vizsga 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Mutasd meg a halálnak
Paul Jamalban tartózkodik, amikor váratlanul határ menti háború tör ki. A férfi, két amerikai nő társaságában nagy nehezen elvergődik az amerikai követségre. Jennifer kizárólag tudományos kutatásai szemszögéből nézi az eseményeket, sőt azt is felajánlja Paulnak, hogy hajlandó utódát a világra hozni. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.)
12.15 Delvecchlo (am. krimisorozat) Szerencse dolga
13.00 Egy apával több (am. sor.) nflKTil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
Leonora csapdában 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Idegen világ 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk! 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó
19.16 A csapat (amerikai sorozat) Forró konyha
20.15 Dél-Amerika állatvilága BEE Az embervadász (am. film) 92'' 22.55 Kulturális magazin 23.25 Férfimagazin 23.50 Hírek
24.00 Holttesteknek nincs árnyékuk
(olasz western) 73'' 1.15 Alfréd Hitchcock bemutatja
(amerikai krimisorozat) Halálos műsor
PRO 7
6.05 Maxwell ügynökség (ism.) 6.50 Nyersbőr (ism.) 7.40 Rajzfilmek (ism.) Szellemüzők Fenn
8.30 Richmond Hill (ausztrál sor.)
Titkok 9.20 Adderly (ism.) 10.15 Nyersbőr (westernsorozat) Pete és a vénkisasszony 11.15 Egy görög meghódítja...
(vidám amerikai sorozat) 11.40 Bili Cosby-show (ism.) 12.05 Harttól Hartlg (ism.) 13.00 Perry Mason (ism.) 14.40 Rajzfilmek (ism.) Casimir és társa Flintstone család 15.35 Automan (amerikai sorozat)
Gyémántok és piranhák 16.30 Az osztály feje (am. sorozat)
Teljesen elsózva íiliTil „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai akciófilm-sorozat) Brazil grólnő 17.55 Rajzfilmek Szellemüzők Gyilkos paradicsomok Szuperegér Flintstone család 20.00 Hiradó
20.15 Gung Ho (amerikai film) 107''
Fsz.: Michael Keaton 22.35 Éjféli telefonáló (am. krímisor.)
Rebecca babyje 23.35 A kedves gyilkos (amerikai krimi) 91'' Fsz.: John Savage 1.10 Hirek
1.20 San Francisco utcáin (ism.) 2.10 Hirek 2.20 Forró vér (ism.) 3.50 Hirek 4.00 Az autóstopos (amerikai sorozat) Az átok
7.00 Francia ós kanadai hiri
8.00 Európai híradókból
9.05 Francia nyelvlecke
9.30 Kanadai játékfilm
16.15 Ez történt a héten (ism.
17.05 Jó napot, jó étvágyat!
17.40 Gyermekműsor
17.55 Francia nyelvlecke
18.10 Vidám nyelvi játék
19.00 Természetvédelmi magi
19.30 Svájci hiradó
20.00 Aktuális magazin
21.00 Francia híradó
21.30 Varieté / Hiradó
23.20 Kulturális hirek
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz!
20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Rock-blokk
2.00 Kristlane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozal
13.25 Bim-bam-blno
18.05 Hirek
18.10 Lou Grant (amerikai soroz
19.00 Ruk-cuk-játék
19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Lázadás (olasz film)
21.55 Hirek
22.10 Éjszakai őrjárat (am. sor.
23.00 Kennedy (amerikai sorozal
0.35 Labdarúgás
2.20 Hírek
Az embervadász
amerikai film
A rablótámadás során mej ölik Sinclair bankigazgató fiát. A elkeseredett apa vak gyűlöletí ben felfogadja Farrow-t, a ví dászt (Roy Thinnes), hogy keres se meg a mocsárba menekS gyilkost. Farrow riporternek $ cázva felkeresi Clel Bocock csa ládját, így próbál egyre több info máció birtokába jutni a tettesrí Clel felesége belesze- j, ret a jóképű vendégbe.
NYEREMÉNY-AKCIÓNK A 24. OEDAEON !

DECEMEBER 2.
SUPER CHANNEL 1
0 9.10 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
16.00 Élő videoshow
18.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
18.30 Dráma
19.00 Vígjátékok vitriné
19.30 Belföldi tudósítások
20.00 Sport
rli>!1.00 Dokumentumfilm
21.30 Francia aktualitások
22.00 BBC-hiradó
22.30 Piacgazdaság
22.50 Molly és én (amerikai film)
í_ utána Egyveleg
EUROSPORT I
14.00 Vitorlázás
14.30 Tenisz
18.00 Ökölvívás
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Tenisz
23.00 Labdarúgás
24.00 Thaiboksz
1.00 Műsorzárás
._
SCREENSPORT j
9.30 Autósport az USA-ból
.. 10.30 Euroblcs / Lóerők versenye
'''' 12.00 Amerikai egyetemi futball
14.00 Lombard Rac Rali / Euroblcs
, 15.30 Pllote / Tenisz
31 17.30 Nemzetközi sportmagazin
18.00 Starti
19.00 Amerikai egyetemi futball
20.00 Lóerők / Forma-1
21.00 Téli Olimpia, 1992
21.30 Ökölvívás az USA-ból
, 23.00 Spanyol futballkörkáp
'' 23.30 Rögbi Franciaországból
0.30 Európai ralikrossz bajnoksá-
ü L............. gok
SAT 1
it
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek/Katts és kutyája (ism.) 9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Csodálatos vagy I
(NSZK film) 12.00 Tisztelt ház (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Pillantás a hétre (ism.)
13.40 Természetfilm
14.10 A Guldenburgok öröksége
(sorozat)
15.05 Garfleld ás barátai (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Nonnl és Manni (sorozat)
16.30 Dlng-dong
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
fEETi) Wolfgang (tévéfilmsorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
EUffl IPeter Strohm (krimisorozat) 22.15 Közelkép raEEl McCoy a gyilkos
(amerikaifilm) 0.25 Táncház
OSZTRÁK 2
16.35 Művészlexikon
16.45 Smlthsonlan világa (sorozat)
17.30 Hársfa utca (sorozat)
mrflil Katts és kutyája (sorozat)
18.30 Szivek lapja
19.00 Tartományi ílet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Kót müncheni Hamburgban
21.15 Jimmy, a törzsfönök (dok.-f.)
22.00 Hiradó
22.30 Európa születése
23.25 Beszélgetés
0.25 Halló, Ausztria - halló, Bécs I
0.55 Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Lángoló tengerpart (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze
13.35 Videofilm-újdonságok (ism.) 14.00 Thunderal macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) Jó, de ronda 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Minden pénz kérdése 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Látogató Canberrából Charlene bosszankodik Scott miatt, de környezetében nem talál meghallgatást problémáira. Mike váratlan látogatót kap Canberrából, új barátnője, Megan személyében. 15.35 Teleüzlet
15.50 Dániel Boone (westernsor.)
A nyomdász tiana Cagney és Lacey
(amerikai krimisorozat) Lacey döntése 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Gomez, a nép hangja 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
20.15 Lángoló tengerpart (sor.)
22.00 Hirek, Időjárás
22.05 Trapper John M. D. (am. sor.)
Gyanúja beigazolódik 23.00 Hirek, sport 23.10 Újdonságok és történetek 23.55 4-es csatorna - a DEFA
- filmstúdió archívumából 0.55 így láttuk (ism.) 1.00 Trapper John M. D. (ism.) 1.50 Műsorismertetés
Cagney és Lacey
amerikai krimisorozat
Lacey a műtét után alaposan átgondolja visszatérését a hivatali munkába. Sőt, eljátszik azzal I" a gondolattal, hogy mindent ott-'' hagy, ezután csak a családnak és a háztartásnak él. Cagney (Sharon Gless, középen) önzéssel vádolja kolléganőjét, bár indokait meg tudja érteni. Amikor Chris sportkocsiját ellopják, egyedül kénytelen a tol-vájok nyomába eredni. • 0.40
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor IHETi] Baba-ház
Magazin babáknak, mamáknak, papáknak 9.00 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Parlamenti Napló
Közvetítés az Országgyűlés ülésszakáról 17.20 Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin NaS ekran
(Magyarul feliratozva.) 17.45 Képújság 17.50 Katolikus krónika
„Veletek vagyok mindennap" 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág nana Gyereksarok Cimbora
Vár állott: Nándorfehérvár Esti mess
Jó éjszakát kiván a Disney I 18.45 IS - Az új Pepsl-nemzedék
IV/3. rész 19.20 Közlemények - előzetesek 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek ETflFTi] Páger Antal szerepeiből: Aranypáva
Magyar film (1943) 84''FF 21.50 Az én hetem KOna „Lemez születik" 23.15 Késő esti hiradó 23.20 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kudlik Júlia
16.35 Hirek - Müsorelőzetes -
Időjárás nana Délutáni filmajánlat Vadcsapások
NSZK ismeretterjesztő filmsorozat
VI/6. rész: A kutya -A farkasok öröksége 17.30 Torpedó - Telefonos játék 17.45 Gyarekeknekl Huzavona Finn rajzfilm
Hogyan rendezett Ztófl álarcosbált
Csehszlovák rajzfilm (ism.) 18.10 Pop-raál
A magyar könnyűzene napjainkban
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló reiiia A legvidámabb barakk
Magyar dokumentumfilm-sorozat
XII/5. rész 60'' 20.10 Telesport 21.05 Stúdió''91
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... Napfényes kastély Francia tévéfilmsorozat VI/5. rész 53''
Montdeny márki - Jean-Pierre Marielle (Szersén Gyula), Ma-rie-Pierre Beaufroy - Anny Duperey (Földi Teri)
MEGJELENT A
"TiéJpróba
CSALÁDI REJTVÉNYMAGAZIN
32 oldalon 55 rejtvény - 10 típusban Horoszkóp, képrejtvény, humor
"^hétpróba
3. SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL
KANIZSATEX KERESKEDELMI YALLALAT
Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krénlka 8.05 Hangszemle 8.20 Válogatott perceink 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Országok, tájak népzenéje 11.32 A nyáj és pásztora
Móricz Zsigmond novellája 12.00 Déli Krénlka 12.30 KI nyer ma?-a budai Várban 12.45 Világújság 13.05 Stefi unatkozik
Amerikai fiúk, újra 13.35 Révész László Kodály-kórusokat vezényel 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Poggyász 14.35 Dzsesszmelódlák 15.05 A Rádiószínház bemutatója Szolzsenyicin: A szélhámos 15.40 Régi magyar muzsika a Ca-merata Hungarlca együttes előadásában 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Királyi hétköznapok Salamon udvarában 16.35 Ország-város-hires ember 17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 17.25 A Szabó család 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.39 Pászti Miklós népdalfeldolgozásaiból 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Importliberó és piacvédelem 20.35 Hires filmzenék 21.05 Egyetlenünk a maga nemében
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Czanik Zsófia és Petrl Miklós
operaáriákat énekel 23.00 urh-nBBC magyar műsora 23.05 Lemezmúzeum 23.50 Esperanca: Magnificat 23.45 urh-n: Roy Orbison énekel 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel : 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: az Éva Neo-ton és a Benkó Dixieland Bánd új lemeze 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Társalgó 10.00 Operettkedvelőknek
Klasszikus operettekből 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Mit üzen a Rádió? (ism.) 11.33 Szunyogh Balázs: Kis szvit 11.40 Óvodások műsora 12.00 Asztali muzsika 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Popzene sztereóban 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kié a mikrofon?
Ma: Juszt Lászlóé 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Csúcsforgalom
Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992
17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Segíthetünk? 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Talpalávaló
Km: a Tátika énekegyüttes és a Göncöl zenekar 19.30 Popregiszter 20.00 összjáték
Tel.: 138-7092 és 138-8071 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Egy tiszta nő - IX/9.
Thomas Hardy regénye 21.25 „Nóta-Só" 22.20 Zarándokúton
Temető: búcsú Hévízgyörkön 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Zeneközeiben a hallgató
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel
9.10 Bach kamarazenéjéből
10.20 A magyar nyelv századal
10.35 Határ Győző: A szép Palás-thyné a más álmában közösül
10.51 Kamarazenekarok felvételei
11.39 Nikola Nlkolov operaáriákat énekel
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Brahms: D-dúr szerenád
13.00 Hangverseny délidőben
14.00 Operaáriák
14.18 Zenei Tükör (ism.)
14.47 Éneklő Ifjúság
15.00 Zenekari muzsika közben:
16.00 Hírek. Időjárás
16.40 Operakórusok
17.12 A kamarazene kedvelőinek 18.00 V materlnskom jaziku 18.20 In llmba materná
18.40 Na maternjem jezlku 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Glenn Gould három Beetho-
ven-bagatellt zongorázik 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.30 Veszélyben a bioszféra
22.00 Hangszerszólók
22.20 A változó Mozart-kép - V/3.
Mozart az irodalomban 23.04 Kollma
Variam Salamov: Lágertörténet 24.00 Hírek. Időjárás 0.10 Évszázadok muzsikája
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Kőszegi Gábor
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Szellem-szerelem 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Menekülés
Green ezredesnek sikerül elmenekülnie a vietnami fogolytáborból. A kaliforniai kórház kivizsgálásai kimutatják, hogy Green pszichikai állapota rendkívül labilis. Kezelőorvosa Paulhoz fordul segítségért. Paul és Green annak idején egymás mellett harcoltak a koreai háborúban. Paul látogatása azonban nem hozza meg a kívánt eredményt, sőt... 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Delvecchio (am. krimisor.)
A vörös fonal 13.05 Egy apával több (am. sor.) ÍE1ETT Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (sorozat) iMOM Farkasok klánja (mexikói sor.)
Egy asszony fegyverei 15.50 CHIP''s (amerikai sorozat)
Carlos és tsa 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó
19.15 Knlght Rider (am. sorozat)
összeesküvés MiiM Kojak (amerikai krimisorozat)
Egy rendőr halála 22.00 Robbanékony - magazin 22.55 L. A. Law (amerikai sorozat)
Add el a vesédet I 23.50 Hirek, időjárás 24.00 Hét winchester egy mészárláshoz (olasz western) 88'' 1.30 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) Karrier a halál után
PRO 7
5.50 Richmond Hlll (ism.) 6.35 Nyersbőr (ism.) 7.25 Rajzfilmek (ism.) Szellemüzök Gyilkos paradicsomok 8.10 Automan (ism.) 9.00 Shane (am. westernsorozat)
Egy férfi megváltozhat 10.00 Nyersbőr (am. westernsor.)
Lótolvaj 10.55 Az osztály feje (ism.) 11.20 Harry csodálatos büntetése (ism.)
11.50 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
IWEHI Jane és Kathleen (am. sor.) Merénylet következményekkel
14.30 Rajzfilmek (ism.) Szuperegér Flintstone család 15.25 Air Force (am. sorozat) 16.20 Az osztály feje (am. sor.)
Új nap a paradicsomban 16.50 Én, a kém (am. sorozat)
Acapulco 17.50 Rajzfilmek Szellemüzök Fenn
Betty Boop
Mexikó leggyorsabb egere 20.00 Hiradó
EtilE Hardcastle és McCormick
(amerikai krimisorozat) A hazatérés 21.50 Nyereményjáték EHBü Tepepa
(olasz-spanyol western) 94'' Fsz.: Tomas Milian, Orsón Welles 0.10 FBI (ism.) 1.05 Hirek
1.15 Bíbor eső (am. zenés film) 107''
Fsz.: Prince 3.05 Hirek
3.15 Szürkület (am. sorozat)
Ezerarcú ember 3.40 Kedves gyilkos (ism.) 5.10 Hirek
7.00 Francia és kanadai híradi
9.
19. 19. lü. h. h. 12. 12.
ufiuelp''
8.00 Európai híradókból 13
9.05 Francia nyelvlecke 16
9.30 Kulturális magazin (ism.) 18.
16.15 Aktuális magazin (ism.) |8.
17.15 Jó napot, jó étvágyatl
17.40 Gyermekműsor
17.55 Francia nyelvlecke
18.10 Vidám nyelvi játék
19.00 Film az eszkimókról
19.30 Svájci híradó
20.00 Rendkívüli tudósító
21.00 Francia hiradó
21.30 Krimi (R.: Juan-Luis Bunui
23.00 Hiradó / Vitaműsor
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz I 14
20.00 Ray Cokes 14
22.00 Az MTV slágerei 18
23.00 Riport 19 23.15 Újdonságok a moziban 19
23.30 Hirek 20
23.45 Háromból egy 23
24.00 PipDann <24 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
i 11
, 11
12.25 Hirek 12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 13.25 Bim-bam-blno r
18.05 Hirek
18.10 Lou Grant (amerikai sorozat) ]'' 19.00 Ruk-cuk-játék
19.25 Hirek
19.45 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Egy kivégzés jegyzökönyve 11
(amerikai tévéfilm)
21.55 Riport
22.25 Hirek
22.35 Véres színház (am. film)
23.55 Új bosszúállók (sorozat)
11
Kojak -
Egy rendőr halála
amerikai krimisorozat
Kojak (Telly Savalas) kollégáját, Mattyt, aki műkincsrablások ügyében nyomozott, megölik. Kojak kideríti, hogy a nyomok az ír sörözőbe vezetnek, ahol a rablók zsákmányukat fegyverre cserélték. Úgy tűnik, hogy Mattyt lefizették. És nemcsak őt, egy másik rendőrt, Connort is. Molly vezeti nyomra Kojaket. fcU.la
lel)
SUPER CHANNEL
.10 Egyveleg 10 Japán üzleti élete 10 Élő vldeoshow 14)0 Wyett Earp (am. sorozat) U0 Dráma
Vígjátékok vitriné Belföldi tudósítások Sport
1)0 Tudományos magazin 11.30 Kelet-európai riport i.00 BBC-hiradó UO Piacgazdaság L45 Harlequin (am. film) utána Egyveleg

EUROSPORT
it)
i.OO Szörfösök magazinja |uo Tenisz i.OO Labdarúgás .00 Albertville 30 Eurosport-hirek Tenisz Pankráció
Szörfösök magazinja 1130 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
U0 Rögbi Franciaországból 1.30 Euroblcs
1.00 Amerikai egyetemi futball
12.00 NBA - amerikai kosárlabdabajnokság Lóerők
Euroblcs / Forma-1 Lósport
Boksz az USA-ból 00 Amerikai egyetemi futball Spanyol futballkörkép Vízisportok magazinja M Nöl profi bowiing M.OO Európai kosárlabda 12.00 Profi boksz
SAT 1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek /Katts és kutyája (ism.) 9.30 Iskolatévé
10.30 Monokli kényszeredetten
nevet (francia film) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Mexikó leggyorsabb egere
(sorozat) 14.00 A Guidenburgok öröksége
(sorozat)
14.45 A holnap mesterei (sorozat)
15.05 Szórakozás is kell
16.05 Nonnl és Mannl (sorozat)
16.30 Zenei műhely
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
nSÜIil Wolfgang (tévésorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Meteoritok világa
21.15 Ha ezt a szomszédok tudnák
(sorozat) EHTiTil Cassandra kereszteződés (NSZK—olasz thriller)
OSZTRÁK 2
16.50 Művészlexikon
17.00 Iskolatévé
17.30 Tájékozódás ilililil Katts és kutyája (sorozat)
18.30 Pillanatkép (sorozat)
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Joily Joker
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Hiradó
22.30 Klub-2 - talkshow utána Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Lángoló tengerpart (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo(ism.) 14.00 Pollce Academy
(amerikai rajzfilmsorozat) Sweetchuck a legnagyobb 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Idegen a városban 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Az első veszekedés Scott és Charlene túl van az első komoly veszekedésen. Az ifjú férj nem tudja megérteni, hogy hitvese miért cirkuszol állítólagos titkaiért. Amikor a veszekedés hevében közli az asszonnyal, hogy a titok nem más, mint egy neki szánt meglepetés, Charlene összeomlik. 15.35 Teleüzlet
niffffi Bonanza (westernsorozat)
Fegyvertelen város 16.45 Lottó (amerikai sorozat) Honolulu
17.45 Az Addams család (am. sor.)
Mortlcla, az író 18.15 Blngó- játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Sziv küldi szivnek 21.10 Hírek, időjárás 21.15 És még mindig nagyszerűnek nevezik I (olasz western) 120'' Fsz.: Terence Hill 23.25 Tévétűkör - magazin 23.55 Hirek, sport 0.05 Szökésben (am. krimisor.)
Kényszerszünet 0.55 Bonanza (ism.) 1.45 Műsorismertetés
Bonanza
I amerikai westernsorozat
Rowen seriffnek sikerült helyállítani a törvényes rendet és lyugalmat Cobcho városában. Mindenkinek, aki a városkába jön, itt-tartózkodása idejére le kell tennie fegyverét a seriff hivatalá-tan. így kell tennie Bennek (Lorne Green) is, aki régi barátjához, a seriffhez és családjához jött látogatóba. Rowen felesége (Nancy Malone) férje rémál-mairól mesél Bennek. Iw.DU
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Házi gondozás, ápolás Távtanulási sorozat A mozgáskorlátozottak otthoni gondozása, ápolása 8.50 Beethoven: Esz-dúr zongoraverseny Op. 73. No. 5. (ism.) 9.35 Képújság
16.34 Napi műsorajánlat
16.35 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin - Naia obrazovka
17.00 Képújság iFIiE Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat Vizes sztori
Francis - Francis Perrin (Sztankay István), Franfoise
- Elisa Servier (Prókai Annamária), Michel - Jean-Michel Farcy (Bajor Imre), Valérie -Olivia Dutron (Kováts Adél), Minouchka - Michéle Moretti (Halász Aranka), Gilles - Phi-lippe Halluin (Haás Vander Péter), Szerelő - Jean Amos (Buss Gyula)
17.25 Telis-televideo 17.30 Átmenet
Érdekvédelmi magazin 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág 18.15 Gyereksarok
Perpetuum mobile Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I [HE IS - Kölyökidö
Kamaszodó kamaszadó 19.15 Mini kllp-mix 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek mm Kerék-bár
Utazási vetélkedő ETTEEl A Guidenburgok öröksége
NSZK tévéfilmsorozat XIII/13. rész: A késői boldogság 44''
Christine von Guldenburg -Christiane Hörbiger (Tímár Éva), Nane - Katharina Böhm (Götz Anna), Thomas - Wolf Roth (Kozák András), Evelyn
- Iris Berben (Kovács Nóra), Áchim Lauritzen - Wilfried Baasner (Szilágyi Tibor), Margót Balbeck - Ruth Maria Ku-bitschek (Moór Marianna) (Ismétlés: szerda, TV1 8.30)
21.45 Tíz előtt...
22.15 Beszélgetés Fejtő Ferenccel HiliTil Mozart útja
XIII/4: Mozart Mannhelmben Aloysia és Constanze 43'' B-dúr zongoraverseny K. 238. Előadja: Christian Zacharias 23.45 Késő esti hiradó 23.50 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.00-
13.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
14.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Sugár Ágnes és Dömsödi Gábor
16.20 Hirek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora Benne: Torpedó Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek Atomhangya
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.)
1. Doktor Krakéler szörnyszülöttje
2. Cukorfalat:
A kutyaütö kutyafogó
3. Mormoghyók: Mormoghyék az útépítés útjában
18.15 Telesport
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló tEIÍE Az őr
Francia tévéfilm (1987) 63''
Főszereplők:
Braxton - Patrick Skelton (Józsa Imre), Vanessa - Ca-roline Bliss (Fehér Anna) 20.10 Heiló, világ!
Utazási magazin 21.00 A hét műtárgya
Szárnyas oltár Nagyszalókról Nemzeti Múzeum 21.10 Kriminális
Bűnügyi krónika ''91 22.00 Híradó 22.25 Napzárb előtt... EHOii A harmincas évek világa NSZK-osztrák dokumentumfilm-sorozat, színes+FF VI/5. rész:
Régi birodalmak, új körvonalak 51''
A Magyar Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntart/a
MŰHOLDVEVŐ VÁSÁR A HERRNBÖCK -NAGYKANIZSA'' KFT.-NÉL!
I
sz
I
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Eco-mlx (ism.) 8.45 Levelekre röviden 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp
11.10 Népdalkörök és clterazene-karok
11.33 A körülmények hatalma
irta: W. Sommerset Maugham 12.00 Déli Krónika 12.30 KI nyer ma? 12.45 Törvénykönyv 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet Vallási krónika 14.05 ötágú sip
Irodalmunk a határokon túl Szöcs Kálmán romániai magyar költS 14.35 Kecskés Sándor klarinétozlk,
Nyíri Erzsi nótákat énekel 15.05 Metronóm. Zenebarátok órája 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Boldog születésnapot!
Rajhona Ádám színművész 17.05 Dudás - a klarinétos
Beszélgetés Dudás Lajossal 17.42 A Budapest Ragtime Band
játszik 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 Görög dallamok a Szlrtosz
együttes előadásában 19.50 Gong 20.05 Európa-stúdió 20.35 Anton Dermota operaáriákat énekel
21.05 „Kerekszék" beszélgetés Samu Ágoston mártélyi cipészmesterrel 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fiók
23.00 urh-n:Á BBC magyar műsora 23.05 Lemezek kőzt válogatva 23.45 urh-n: Könny G. lemezeiből 24.00 Hirek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Mellényzseb - slágerekkel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: A francia új
hullám 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Böngészde a zenei antikváriumban 10.05 Operettparádé 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Sárga tengeralattjáró 11.40 Ki kopog? 12.00 Nótamuzsika 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 A tegnap slágereiből 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Tea hármasban 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Pihenőidő (élö)
Zenés délután nyugdíjasoknak
Tel.: 138-8962
17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Hatodik érzék 17.50 A-B/CD 18.20 Böngésző 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádló
Tel.: 138-7600 19.30 Popregiszter 20.00 Embermesék (ism.) 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Közkívánatra! 22.03 Tövisek és virágok
Zenés irodalmi magazinműsor (ism.) 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Zenés játékokból
i
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 A windsori víg nők (részletek) 10.05 Magyar Írás (ism.) 10.50 Bach: V. brandenburgi verseny
11.13 Schwetzlngi Fesztivál, 1991
közben:
12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Illyés Gyula versei 13.00 A nagy dobás
Moldova György szerzői estje 13.S8 A Berlini Rádió férfikara Schubert-kórusokat énekel 14.20 Magyar művészek operafelvételeiből 15.00 Amerikai szerzők müveiből közben:
16.00 Hirek. Időjárás 16.30 Zenetörténeti érdekességek 17.33 Selmeczi György vezényel 18.00 V materinskom jaziku
18.20 in llmba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Grleg-kórusok 19.35 Klasszikusok és dzsessz közben:
20.15 Jékely Zoltán versel 21.20 Basszusáriák 21.40 Holnap közvetítjük 22.00 Zenekari variációk 23.02 A Rádiószínház bemutatója
Balázs Béla: Laciimosa 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Századunk zenéjéből 1.24 Régi francia muzsika
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Perjés Klára
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi
8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (sor.)
9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) Második lehetőség
Paul a Cóte d''Azurre utazik, hogy megnézze azt az autóversenyt, melyen barátja, Hank is részt vesz. Paul a versenyen viszontlátja régi nagy szerelmét, Nicole-t. Elhatározzák, hogy Paul betegsége ellenére együtt maradnak. Az asszony életében azonban van egy másik férfi is. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.10 Delvecchio (am. sorozat)
Az vesse rám az első követ... 13.00 Egy apával több (am. sor.) fHEIíl Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztorl (sor.) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sorozat) Túl magas ár 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat) A hercegkisasszony eltűnt 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk! 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Híradó
19.15 Vissza a múltba (am. sor.)
A szakadék szélén 20.15 Hazai dallamok 21.15 Gottschalk-show 22.15 Tévétökör - magazin 22.50 Esélyt a szerelemnek 23.20 Benny Hill-show 23.50 Hirek, időjárás ECTiTi] Egy koporsó dollárért
(olasz western) 78'' WHil Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) Teljes leleplezés
PRO 7
6.05 Shane(ism.) 6.55 Nyersbőr (ism.) 7.45 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzők Fenn
8.35 Air Force (ism.) 9.25 Ház az Eaton téren (angol sor.) Alberto
10.20 Nyersbőr (am. westernsor.)
Veszélyes pezsgő 11.15 Az osztály feje (ism.) 11.40 Egy görög meghódítja...
(ism.)
12.05 Én, a kém (ism.) Blilil Chase professzor esetei
(amerikai sorozat) 14.15 Rajzfilmek (ism.) Betty Boop
Mexikó leggyorsabb egere 15.15 Mister Ed (vidám am. sor.)
Fogjátok meg a tolvajt! 15.40 Sztárok és állataik 15.55 Barátom, Ben (am. sorozat)
Az ajándék 16.25 Az osztály feje (am. sorozat)
Csapatszellem 16.55 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) Titkos küldetésben 17.50 Rajzfilmek Szelleműzők Fenn
Winnie itt van! Flintstone család 20.00 Hiradó
20.15 Cinkkoporsó a fiataloknak
(NSZK-olasz film) 81'' 22.10 Spenser
(amerikai krimisorozat) Tűz ellen tűz EKlIii Kökért (amerikai film) 107'' Fsz.: James Caan, Anjelica Huston 1.05 Hirek
1.15 Éjféli telefonáló (ism.) 2.00 Hirek Effíl Tepepa (ism.) 3.50 Hirek
4.00 Az autóstopos (ism.)
7.00 Francia és kanadai hiradt
8.00 Európai híradókból
9.05 Francia nyelvlecke
9.30 Tudomány és játék
16.15 A festőanyagokról (ism.)
17.15 Jó napot, jó étvágyat!
17.40 Gyermekműsor
17.55 Francia nyelvlecke
18.10 Vidám nyelvi játék
19.00 Hegyek / Svájci híradó
20.00 A svájci fiatalokról
21.00 Francia híradó
21.30 Színházi este
23.00 Francia hiradó
23.20 Irodalmi magazin
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz!
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Háromból egy
24.00 Plp Dann
1.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hírek 12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozati 13.25 Blm-bam-bino 18.05 Hírek
18.10 Lou Grant (amerikai sorod 19.00 Ruk-cuk-játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 A szép Hyppollta
(olasz-francia film) 21.45 Hírek
21.55 Újdonságok a moziban 22.05 Lázadás (ism.) 1.05 Hirek
Egy koporsó dollárért
olasz western
Nevada Kid családja a rablótámadás során megöli Slander test véreit. Amikor a bandita (Klaus Kinski) értesül erről, megbízza lej jobb emberét, hogy bosszulja meg testvérei halálát. Mire Nevada Kid hazatér a polgárháborúból, családja közül már senki nincs életben. Egyetlen túlélő Sam, a fekete szolga, egy órát mutat urá- „. nak, ami a gyilkosé volt
{forMty. PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
1
adó
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
16.00 Élő videoshow
IS.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
IS.30 Dráma
19.00 Vígjátékok vitriné
19.30 Belföldi magazin
20,00 Sport
21.00 Utazási magazin
21.30 Üzleti hét
22.00 BBC-híradó
22.30 Piacgazdaság
22.50 Három férj (amerikai film) utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Albertvllle
14.30 Tenisz
18.00 Pankráció
19.00 BeNeLux - magazin 19.30 Eurosport-hirek
20.00 Tenisz
23.00 Motorkerékpársport
M.30 Taekwando VB
0.30 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
Spanyol futbalikörkép
Tenisz
Eurobics
Amerikai egyetemi lutball Biliárd Spanyolországból Starti / Eurobics Vízisportok magazinja Európai kosárlabda Bowllng Hollandiából Szuperkrossz Oklahomából Amerikai egyetemi lutball Biliárd VB Téli Olimpia, 1992 Profi boksz Manchesterből Bowllng
9.30
at) 9.00
10.30
11.00
zat) 12.00
14.00
15.30
16.00
17.00
18.00
19.00 9fl nn
íU.UU 22.00
22.30
0.30
-1 ■
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Katts és kutyája (ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 Toko-Ri hídja (ism.)
12.10 Külföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Mexikó leggyorsabb egere
(rajzfilmsorozat)
14.00 A Guldenburgok öröksége
(NSZK sorozat)
14.50 Barbara
15.05 Kacsafalva (sorozat)
15.30 Bábjáték
16.05 Nonni és Manni (sorozat)
16.30 Pro és kontra
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
fülem Wolfgang
(tévéfilmsorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Lángoló égbolt (sorozat)
22.10 A nagy Relbach (sorozat)
23.00 Csapda (tévéfilm)
0.45 Hirek
OSZTRÁK 2
16.50 Müvészlexlkon
17.00 Kulturális élet
17.30 Országok és emberek
rciiTíi Katts és kutyája
(amerikai sorozat)
18.30 Nyereményjáték
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Érvek
21.15 A jégkorszak tanúi
(dokumentumfilm)
22.00 Hiradó
22.30 Sport / Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyeli 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Az Addams család (ism.) 9.30 Teleüzlel
9.50 És még mindig nagyszerűnek nevezik I (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo(ism ) 14.00 Ollie (am. rajzfilmsorozat)
Segítség a bajban 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Üdvözlet a skorpiótól 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Új szerencse
Henry megismerkedik Deb-bie-vel, es azonnal lángra lobban iránta. Új kapcsolata azonban hamar zátonyra fut. Jim és Beverly vacsorázni mennek. Az étterembe érkezik a hívás, hogy Daphne újszülöttje nehezen lélegzik. 15.35 Teleüzlet
15.50 Kungfu (amerikai sorozat)
Caina és a skalpvadász 16.45 Mississippi (am. sorozat)
Felebaráti szeretet 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Itt nagybácsi problémája 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
HilB És az eső elmos minden nyomot (NSZK-francia film) 94'' 22.00 Hirek, időjárás EFTTH Hunter (am. krimisorozat)
Laurie és Eddie 23.00 Hirek, sport 23.10 Az átok örökösei (am. sor.)
Álmaim kutyája 0.05 Mississippi (ism.) 0.50 Hunter (ism.) 1.45 Műsorismertetés
Hunter
amerikai krimisorozat
Laurie Sanders (Cristina Rainers Crowe, jobbra), Hunter (Fred Dryer, balra) egykori iskolatársa véletlenül szemtanúja lesz John Haines ingatlanügynök meggyilkolásának. Az asszony elmenekül a színhelyről, de a gyilkosnak sikerül kiderítenie Laurie személyazonosságát. Amikor a gyilkos Al Bürke képe megjelenik az újságban, Laurie mindent elmesél férjének. Dee Dee McCali szerepé- „„ ben Stephanie Kramer. ".Uu
5.45 Jó reggelt, Magyarország! 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 A Guldenburgok öröksége
NSZK tévéfilmsorozat XIII/13. rész: A késői boldogság (ism.) 9.15 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 9.45 Képújság
16.34 Napi műsorajánlat
16.35 Német nyelvű nemzetiségi magazin - Unser Bildschirm
17.00 Képújság tflíB Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat Nincs gyerek 17.30 Kalendárium, 1991
Ismeretterjesztő magazinműsor A hétköznapok tudománya 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok Micimackó-klub Esti mese
Jó é|szakát kíván a Disney! 18.45 IS-MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 19.15 Mini kiip-mix 19.30 Híradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Ez-t-Az
Szórakoztató műsor 21.25 Műrész
A TV1 kulturális lapja 21.55 A próbababák bálja
Tévéjáték 57'' 22.55 Létkérdések 23.40 Életem legboldogabb napja 23.45 Késő esti hiradó 23.50 ZDF-hiradó
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya és Dombóvári Gábor
16.20 Hirek - Műsorelőzetes -
Időjárás 16.30 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora Benne: Torpedó 17.45 Gyerekeknek
A szabadság gyermekei
Francia rajzfilmsorozat VIII/4. rész 18.15 Telesport
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló ES Ismét otthon Angol tévéfilm 103'' 20.50 A színház Olaszországban
Riportfilm 21.10 Új Hullám 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... Tízparancsolat Lengyel tévéfilmsorozat X/9. rész: Felebarátod feleségót ne kívánfad I Feleség - Ewa Blaszczyk (Gór Nagy Mária), Román -Piotr Machalica (Szersén Gyula)
MŰSORVÁLTOZÁS: November 27., szerda 22.45 Bernarda Alba háza
Spanyol tévéfilm
A KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAPBAN megjelenő hirdetése mindig
TELITALÁLAT
a sikerhez.
Hirdessen a KANIZSA ÚJSÁGBAN!
TOSHIBA
MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, SZÉCHÉNYI TER 5-9. TELEFON/FAX: 06-93-11-541
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Bioritmus
Életmód, egészség, környezet 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 11.05 Tipp 11.10 Népzenetár 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben
Kamarazene 13.45 Hitélet
Vallási krónika 14.05 Könyvszemle 14.15 A tegnap magyar zenéje Farkas Ferenc: Szent János kútja
15.05 Vonzódások
Beszélgetés Szilágyi Ferenc irodalomtörténésszel 16.00 Délutáni Krónika 16.15 A Gyermekrádió bemutatója Mezítlábas Mikulás Fenákel Judit hangjátéka
16.44 Concertino Praga ''91 17.05 Cigányfélóra
17.35 Ürökzöld filmmelódiák
A Mantovani zenekar játszik 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 A Vízöntő együttes játszik 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Közvetlen kapcsolat
Tel.: 138-8156 21.05 Zenélő városaink - Eger 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Korkóstoló
Tudomány - társadalom -politika
23.00 urh-n. A BBC magyar műsora 23.05 Célok és eszközök
Leonardo Sciascia regénye
23.45 urh-n: Máté Péter énekel 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Rivaldafényben: Roger Miller és Telly Savalas 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Útikalauz üdülőknek 9.08 Szórakoztató zenei kalai-
doszkóp - XVI/10. 10.15 Édes anyanyelvűnk (ism.) 10.20 Operaslágerek 10.50 Peres, poros Iratok 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 A mi korunkban 11.23 Gramofonsztárok
Bob Crosby zenekarának lemezeiből 12.00 Régi nóta, híres nóta 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Nosztalgiahullám 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Lelátó. Sportmagazin 14.30 Szórakoztató antikvárium 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Kamarazene 15.20 Slágerről slágerre 16.00 Találkozás a stúdióban Vendég: Takács Miklós
17.00-
19.00 RádióMa
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.50 A-B/CD 18.10 Gordlusz 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 A Rock Gyermekei 19.30 Popregiszter 20.00 Garázs
20.30 Kapcsoljuk a 8-as stúdiót
Vendég: Hofi Géza 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Daráló (ism.) 21.33 A MALÉV Interfolk ''91 Fesztivál hangversenyeiből 22.00 Szerep, vagy nem szerep? 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 A Bulevardin Taxi együttes
koncertje 23.55 Magyar rézfúvósok
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Zenekari muzsika 10.15 A fénygép feltalálója
Győrffy László hangjátéka 10.50 Rameau: Quam dilecta 11.11 Zenekari muzsika 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Boito: Nerone. Részletek 13.00 „Ki végtelent ittál, s a lelked égre lázadt"
Epizódok Csáth Géza műveiből 13.50 Lencsés Lajos oboázik 14.30 Olasz szerzők kamarazenéiéből
15.00 Igy láttam Bartókot 15.25 Bende Zsolt énekel 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Rézfúvós kamarazene 16.24 Dang Thai Son (zongora), Jo-sef Suk (hegedű) és Cujosi Cu-cumi (gordonka) hangversenye
18.00 V materinskom jaziku 18.20 ín limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 A Mozart-est elé 19.35 Hangversenyek Mozart halálának 200. évfordulóján közben:
20.10 Beszélgetés a fóti Gyermekváros igazgatójával 21.30 Kapcsoljuk a miskolci Szent
Anna-templomot 23.10 Mozart kamaraműveiből 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Éjszakai dzsesszklub
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Rékai Gábor
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.) 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Versenyfutás a halállal
(amerikai sorozat) A háló
Paul kétéltűt bérelt, hogy meglátogassa St. Andrew szigetén élő néhány barátját, akikkel kardhalra akarnak vadászni. A Paul számára ismeretlen férfi arra kéri, hogy vele mehessen az útra. Amikor a levegőben vannak, Bob pisztollyal a kezében arra kényszeríti Pault, hogy Kuba felé vegye az irányt. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.15 Delvecchio (am. krimisor.)
Veszélyben 13.05 Egy apával több (am. sor.) nflEffi Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztorl (sorozat) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
'' Elferdített igazság 15.50 CHIP''s (am. krimisorozat)
Sztárok a manézsban 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk I 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó
19.15 Jump Street 21. (am. sor.)
A következő áldozat 20.15 Mini Playback Show 21.15 Kastély a Wörthl-tónál
(NSZK sorozat) Kopasz fejek 22.15 A menekülő ember
(amerikai akciófilm) 96'' Fsz.: Arnold Schwarzenegger EEIiTfl A név nélküli idegen (amerikai western) 99'' 1.40 Alfréd Hitchcock bemutatja (amerikai krimisorozat) Kandinsky titka
PRO 7
6.05 Ház az Eaton téren (ism.) 6.50 Nyersbőr (ism.) 7.40 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzök Fenn
8.25 Mister Ed (ism.)
8.50 Barátom, Ben (ism.)
9.20 Waltonék (amerikai sorozat)
Szomorú karácsony I. 10.15 Nyersbőr (westernsorozat)
Cigánykirálynő 11.10 Az osztály feje (ism.) 11.35 Alice (vidám am. sorozat)
A kedves szomszéd 12.00 A madárijesztő és Mrs. King (ism.)
12.50 Vidám vándor (NSZK film) 14.35 Rajzfilmek (ism.) Winnle Itt vanl Flintstone család 15.30 Mister Ed (vidám am. sor.)
Egy fa nem fa 16.00 Rotsz hírű medvék (am. sor.)
Virágcsokor 16.30 Az osztály feje (am. sorozat)
Le a glóriával I tfliTi] Chate professzor esetei (amerikai sorozat) Csalás a pályán 17.55 Rajzfilmek Szelleműzők Gyilkos paradicsomok Kövér disznócska Garfield és barátai 20.00 Hiradó
EliKE Akivel a gyilkos nem boldogul (am. krimi) 103'' Fsz.: Rod Steiger, Lee Rémiek OTRTil Különleges osztag (ausztrál sorozat) Trójai falovak EEM1 Bonnié és Clyde (amerikai film) 106'' Fsz.: Warren Beatty, Faye Du-naway 1.25 Hirek 1.35 Spenser (ism.) 2.20 Hirek, időjárás 2.30 A hullarabló (am. horror) 70'' 3.45 Hirek 3.55 Szürkület (ism.)
7.00 Francia és kanadai híradi 8.00 Európai híradókból 9.05 Francia nyelvlecke 9.30 Irodalmi hirek 16.15 A svájci fiatalokról (ism.) 17.15 Jó napot, jó étvágyai 17.40 Gyermekműsor 17.55 Francia nyelvlecke 18.10 Vidám nyelvi játék 19.00 Turlstamagazln / Hiradó 20.00 Nem kell álmodozni-magazin 21.00 Francia hiradó 21.30 Tudományos magazin Vlva - Modern lakások
0.20 Bírósági Iratok
19.30 Tárcsázz I 20.00 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Pip Dann 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hirek 12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozat) 13.25 Bim-bam-blno 18.05 Hirek
18.10 Lou Grant (amerikai sorozat) 19.00 Ruk-cuk- játék 19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Kari Dall-show 21.05 Most én jövök (am. film) 22.40 Hirek
22.50 Szórakoztató műsor 23.20 Mozifilmek 0.20 Lou Grant (ism.)
A név nélküli idegen
amerikai western
t
Idegen érkezik a kisvárosba.
Lago lakói kezdetben bizalmatla- In
nul kezelik, később, amikor a két k
gazdag bányatulajdonos testőr- jd
nek fogadja, a lakók is befogadják, fi
Az idegen (Clint Eastwood) azon- ív
ban az idő múlásával egyre kiilö- je
nösebben viselkedik. Lago lakói e
lassan rájönnek, hogy a testőr i
nem megvédeni, hanem - . .. a
büntetni akarja őket. i
ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
azin
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
16.00 Élő videoshow
18.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
118.30 Dráma
19.00 Vígjátékok vitriné
20.00 Sport
21.00 A holnap mögött
il.30 Beszélő fejek
22.00 BBC-hiradó
22.30 Piacgazdaság
22.45 Rock Rléban I. utána Egyveleg
I
EUROSPORT
11.00 BeNeLux - magazin 11.30 Tenisz 11.00 Lovaglás 19.00 Motorsport-hírek |t).30 Eurosport-hirek .00 Tenisz 00 Labdarúgás 0.30 Eurosport-hirek 1.00 Műsorzárás
I
SCREENSPORT
130 12.00 I) 11.00 ''5,00
at) ÚO
Eurobics / Szuperkrossz Snooker VB
Motorverseny Macauról Eurobics
Sport Franciaországból
Rögbi Franciaországból
Téli Olimpia, 1992
Pilote
Golfhirek
Golf az USA-ból
Snooker VB
Simagazln
Spanyol futball
Snooker VB Hamburgból
Bowling
a. a-ét ir-k. n-ö-ói őr
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Katts és kutyája (ism.) 9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Érvek (ism.) 11.30 Menj Nyugatra! (dok.-film) 12.15 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Mexikó leggyorsabb egere
(sorozat) 14.00 A Guldenburgok öröksége
(sorozat) 14.45 Természetfilm 15.05 Volt egyszer... az élet (sor.) 15.30 An-tan-tánusz 16.05 Zendülés Krampaniában 17.00 Minlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó tTflETíl Trapper John M. D. (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Show-egyveleg fflETi] Adrián Messlnger névsora
(amerikai krimi) 23.05 Klrk Douglas - portré
OSZTRÁK 2
17.05 Művészlexikon 17.15 Állatok és emberek mtiül Katts és kutyája (sorozat) 18.30 Tartományi élet 19.00 Mozart: d-moll rekviem 21.00 Constanze Mozart cinkelt kártyái
(történelmi tényeken alapuló kriminológiai játék) 22.00 Híradó 22.30 Irodalmi kvartett 23.45 Kabaré és tragédia 0.30 Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.1)5 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 És az eső elmos minden nyomot (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Blngo (ism.) 14.00 Thunderai macskák
(amerikai rajzfilmsorozat) A hangutánzó 14.25 Közkórház (amerikai sorozat)
Borús nap 15.10 Szomszédok (ausztrál sor.) Félelemmel teli éjszaka Jamie állapota nagyon rossz. Még az is bizonytalan, túléli-e az éjszakát. Des súlyos feladat előtt áll, meg kell mondania feleségének a rossz hírt. A kisfiú állapota miatt Mike nem tud igazán örülni új barátnőjének, Megannak, aki odaköltözött hozzá. 15.35 Teleüzlet 15.50 Hazzard megye lordjai (amerikai westernsorozat) Képzelt beteg fTiTfi A rendőrnő
(amerikai krimisorozat) Az utolsó bevetés 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Az első szerelem 18.15 Bingo- játék 18.45 Híradó, Időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás'' 20.15 Mlke Krüger-show 21.10 Hirek, időjárás RIKlü Szellemirtók I.
(amerikai film) 101'' 23.05 Hirek, sport 23.15 X felügyelő (NSZK-olasz sor.)
Három zöld kutya 0.45 A rendőrnő (ism.) 1.35 Műsorismertetés
A rendőrnő
amerikai krimisorozat
A New York-i rendőrség egyik íjját megölik a gengszterek, nyomok Los Angelesbe vezet-i Murphy régi barátjához, Crow-t^-hez (Earl Holliman, jobbra) for-t, akinek segítségével sikerül el-gri a tetteseket akiket vissza kell ni New Yorkba A gép indulása Mt bomba robban, Tedesco, az (ik merénylő megszökik. Pepper Angié Dickinson, balra) és főnöke 1 is megtudja hogy .. nég egy bomba van. ■ 0.40
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévá
Tizenhárom perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Verkli
Válogatás a magyar könnyűzene közelmúltjából 9.00 Jóga-Dr.Wenlnger Antallal 9.15 Képújság
16.34 Napi műsorajánlat
16.35 Román nyelvű nemzetiségi magazin
Ecranul nostru 17.00 Képújság mrna Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat Pár sór neked 17.30 Gala
Ökológiai filmújság 18.00 Közlemények - előzetesek 18.05 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.15 Gyereksarok
„Engedtétek hozzám..." A hitről gyerekeknek Esti mese Jimbó
Muzzy comes back Égből pottyant mesék 18.45 IS-Szépség
IV/4. rész: A műalkotás titkai Közreműködik: Ancsel Éva, Bozsik Yvette, Dér András, Grandpierre Attila, Hegedűs Miklós 19.15 Mini kllp-mlx
Népszerű magyar és külföldi popsztárok videoklipjeiből 19.30 Híradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 Egészséget mindenkinek I
Dr. Czeizel Endre műsora A dohányzásról CTÍüH Twin Peaks
Amerikai tévéfilmsorozat VIII/3. rész 21.45 Írók Pillnszkyröl 22.05 ÚjVilág
Külpolitikai képes krónika 22.50 Menedzser Magazin
(Ismétlés: vasárnap, TV1 6.45)
23.35 Késő esti hiradó 23.40 BBC-hiradó
A mellékletet szerkesztette: Talpas János
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Radics Péter
16.15 Hirek - Műsorelőzetes -
Időjárás 16.25 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora Benne: Torpedó 17.40 Gyerekeknek
Tele-zsák 18.15 Telesport
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló ŰB Moselbrücki történet NSZK tévéfilmsorozat X/9. rész: Az esküvő 49'' Hanna - Liane Hielscher (Menszátor Magdolna), -Martin - Bernd Seebacher (Újréti László), Gunther -Christoph Engen (Lux Ádám) 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-Tel.: 132-9329 Pécs-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel.: (62) 12-715 20.55 Vetélkedő a Mozart-év alkalmából V/1, rész 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta elölt... A TV2 FILMKLUBJA Szomszédolás Szlovák filmek bemutatója Madarak, árvák, bolondok Szlovák film (1969) 78'' Andrej - Philippe Avron (Kaszás Attila), Marta - Magda Vásáryová (Kökényessy Ági), Yorick - Jífi Sykora (Dörner György)
irMi
18.00 18.03
18.30
19.00
19.40 Hililíl
20.56 21.00
21.23 21.25
Műsorismertetés Sráckarika
Maja, a méhecske - rajzfilm BBC ismeretterjesztő sorozat Fekete víz, fehér szikla II. Power kapitány Amerikai sci-fi Sláger is Horoszkóp Justlce game Angol filmsorozat - VII/2. Weekend-meteor Trans World International Sportmagazin Pénteki ajánlat Civilpálya
és vízkutak fúrását, kiképzését és javitasat
H
ÉNTEK

KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.05 Hangszemle 8.20 Fűtől fáig 8.50 Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben. Tel.: 138-7951 közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Tipp
11.10 Nemzetiségeink népzenéje 11.32 A Zsebrádiószínház bemutatója - Fölkél a hold írta: Lady Augusta Gregory 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? - Szentendrén 12.45 Külpolitikai arcképcsarnok 13.05 Klasszikusok délidőben 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Erről beszéltünk 14.35 Orvosi tanácsok 14.40 Országok, tájak népzenéje 15.05 Magyar Írás-irodalmi hetilap 15.50 Beszélni nehéz 13.00-
16.00 urh-n: Útitárs 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Hangoló
17.05 Magyarországról jövök...
Tel.: 138-7951 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.15 A zenéről 19.30 Hol volt, hol nem volt... 19.40 A Tilinkó együttes játszik 19.50 Gong 18.30-
20.00 urh-n: Útitárs 20.05 Gyalogmunkás 20.35 Birgit Niisson operaáriákat énekel
21.05 Kilátó - világirodalmi hetilap 21.50 Beszólni nehéz (ism.) 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Évfordulók nyomában 23.00 urh-n: A BBC magyar műsora 23.05 Vegyes egyedül:
Verebes István 23.45 urh-n: Charlle Marlano
dzsesszegyüttese játszik 24.00 Hirek. Időjárás
4.30 Reggeli zenés műsor 6.03 Reggeli csúcs. Zene szóval
Tel.: 138-8628 7.37 Sportreggel 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Az izraelita felekezet negyedórája 8.20 Mikulás-napi gyermekzene 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Apropó
9.30 A Tavaszi széltől a Deres
már a határig 10.00 Kertbarátok műsora 10.05 Idősebbek hullámhosszán 10.50 Hajszálgyökerek (ism.) 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Népdalkörök pódiuma (ism.) 11.28 Rock-mobil. A Bonanza Ban-
zai együttes hangversenye 12.00 Nóták 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Pophullám
13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Péntektől péntekig
Tel.: 138-8363,138-7345 közben:
14.50 Könyvről - könyvért 15.00 Hirek. Időjárás 17.00-
19.00 RádióMa
Tel.: 138-8666 és 138-8777
benne:
17.00 Hirek. Időjárás 17.30 Utcarádió 17.50 A-B/CD 19.00 Hirek. Időjárás 19.03 Kölyökrádió. Tel : 138-7600 19.30 Zenés hallomások és vallomások. Kívánságok a hallgatók kérései alapján 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 Lengyel vér
Részletek Nedbal operettjéből 21.30 Cigányfélóra (ism.) 22.00 Dzsesszarchivum
Leroy Carr bluesfelvételeiből 22.30 Az-áv listavezető felvételeiből - V/2. 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Könnyűzene Finnországból
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.10 Orosz szerzők müveiből 10.16 Operába hívogató
Mozart: Figaro házassága 10.47 A Finn Rádió szimfonikus zenekara Sibellus-műveket játszik
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 A London Baroque együttes
felvételeiből 12.40 A Magyar Rádió énekkara
énekel 13.00 Hallgassuk újral 14.00 A Magyar Honvédség Központi Zenekara Liszt-Indulókat játszik 14.24 Édes anyanyelvünk (ism.) 14.29 Verdi: Don Carlos Ötfelvonásos opera közben:
16.00 Hírek. Időjárás
18.00 V materinskom jaziku 18.20 in limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Százéves a Carnegie Hall XV/11. rész
Brahms: Német requiem 20.30 Könyvszemle (ism.) 20.40 Felköszöntö helyett 21.00 A Sydney vonósnégyes játszik 22.00 Összkiadás
Haydn szimfóniái 24.00 Hirek. Időjárás 0.10-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 Éjszakai Zeneközeiben, operettrészletek, nóták
RTL PLUS
6.00 Halló Európa - jó reggelt,
Németország 8.35 Telebutik
9.00 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Rossz tréfa 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Versenyfutás a halállal (sor.) Ki a legjobb?
Paul részt vesz Rachel Pike jachtján egy tengeri utazáson. Mallorcán kikötve Paul találkozik régi barátjával, Ramon-nal, aki mindenáron szeretne megismerkedni a hajó dúsgazdag tulajdonosnőjével. Paul figyelmeztetése ellenére a férfinak sikerül meghívatnia magát az út hátralévő részére. 11.00 Telebutik
11.25 A vad Rózsa (mexikói sor.) 12.15 Delvecchio (am. krimisor.)
Gyanúban 13.00 Hírek
13.05 Egy apával több (am. sor.) ílflETil Kalifornia klán (am. sor.) 14.20 A Springfield-sztori (sor.) 15.05 Farkasok klánja (mexikói sor.)
A bross rejtélye 15.50 Chlp''s (am. krimisorozat)
Csavargók 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk! 18.00 A vad Rózsa (ism.) 18.45 Hiradó
19.20 214-es repülőszázad (am. sor.)
Pokol és mennyország között Hflnü Légifarkas (am. sorozat)
Az igazság Hollyról 21.10 Twin Peaks titka (am. sor.)
Magányos lelkek 22.10 Sípszó - focishow 23.05 Tutti Frutti 23.55 Hirek, időjárás 0.10 Catherine (NSZK szexfilm) 91'' 1.50 Zorro Maciste ellen (olasz western) 81'' 3.10 Fra Diavolo
(amerikai filmvígjáték) FF 88'' Fsz.: Stan Laurel, Olivér Hardy 4.40 Párbaj a nyeregben (western)
*".#Sí ÉNMi
PRO 7
6.15 Waltonék (ism.) 7.00 Nyersbőr (ism.) 7.50 Rajzfilmek (ism.) Szelleműzők Gyilkos paradicsomok 8.35 Mister Ed (ism.) 9.00 Rossz hírű medvék (ism.) 9.25 Jane és Kathleen (am. sor.)
Az új élet kezdete 10.15 Nyersbőr (am. westernsor.) 11.15 Az osztály feje (ism.) 11.40 Barney Miller (am. sor.)
Rendezés 12.05 Chase professzor esetei (ism.)
12.55 Perry Mason (am. krimisor.) A bizalmatlan nagybácsi esete
13.55 Rajzfilmek (ism.) Kövér disznócska Garfield és barátai 14.50 Vidám vándor (ism.) íTifli] Harttól Hartig (am. sor.)
Rózsák és tövisek 17.35 Rajzfilmek Szellemüzők
Casimir és tsa. Flintstone család 19.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Miniszabadság 20.00 Hiradó
20.15 Erna (NSZK filmvígjáték) EHffil San Francisco utcáin (sor.)
Drága papírdarab 23.15 Pokoli trió
(francia-NSZK-olasz thriller) Fsz.: Romy Schneider, Michel Piccoli 1.00 Hirek
1.10 Mozgó kórház (am. sor.)
Különös tisztelet 1.35 Különleges osztag (ism.) 2.25 Hirek
2.35 Bonnié és Clyde (ism.) 4.20 Hirek
4.30 Bajnokok (angol sorozat) Diplomatikus betörés
7.00 Francia és kanadai híradó 8.00 Európai híradókból 9.05 Francia nyelvtanfolyam 9.30 Tudományos magazin (isit 16.15 Nem kell álmodozni! (ism.) 17.15 Jó napot, jó étvágyat! 17.40 Gyermekműsor 17.55 Francia nyelvtanfolyam 18.10 Vidám nyelvi játék 19.00 Állatbarátok műsora 19.30 Belga tévéhíradó 20.00 Belga társadalmi magazin 21.30 Varietémüsor 23.20 Hirek az arab világból 23.35 Társadalmi magazin
MUSIC TV
19.30 Tárcsázz!
20.00 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Háromból egy
24.00 Plp Dann
1.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
12.25 Hírek
12.30 Magazin
13.00 Vadmacska (brazil sorozati
13.25 Bim-bam-bino
18.05 Hirek
18.10 Lou Grant (amerikai sorozat
19.00 Ruk-cuk-játék
19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Kennedy (am. tévéfilm, III/:
21.50 Hirek
22.00 Küzdősportok magazinja
22.55 Véres pénz (amerikai film)
0.30 A törvény fegyverei (am. sor)
1.20 Hirek
Légifarkas
amerikai sorozat
A Légifarkas személyzete mozifilmjét forgatja Caitlin 0''Shan-nessy volt rendőrnőt kérik fel az egyik veszélyes jelenet forgatására, és el kell játszania Hawke (Jarv Michel Vincent) barátnőjét, ami nem tetszik Dominic unokahúgának, aki halálosan szerelmes a pilótába. Végső elkeseredésében pisztollyal kényszeríti Caitlint, hogy a helikopterrel a katonai területre vigye. tU.lD
ÉPÁSZ" KFT. TÜKÖR KÁVÉHÁZ
SUPER CHANNEL
9.10 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Éli vldeoshow 18.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 18.30 Dráma 19.00 Vígjátékok vitriné 19.30 Belföldi magazin 20.00 Sport - teniszmagazin 21.00 Természetfilm 21.30 Der Spiegel 22.00 BBC-hiradó 22.30 Piacgazdaság 22.50 Rizsák háborúja II. Richárd utána: Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Motorsport
14.30 Tenisz
18.00 Nemzetkőzi sport
19.00 Motormagazin
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Tenisz
23.00 Ökölvívás
0.30 Eurosport-hirek
1.00 Műsorzárás
SCREENSPORT
9.30 Amerikai egyetemi futball 10.30 Euroblcs 11.00 Lósport 12.00 Biliárd VB 14.00 Motorsport az USA-ból 14.50 Golfhirek 15.00 Euroblcs
15.30 Sport Franciaországból 16.00 Simagazln 17.00 Argentin futball 18.00 Golf az USA-ból 20.00 Biliárd VB -élő 22.00 Nemzetközi sportmagazin 22.30 NBA - amerikai kosáriabdabajnokság
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek /Katts és kutyája (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 McCoy, a gyilkos (ism.) 12.15 Menj Nyugatral
(dokumentumfilm) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Mexikó leggyorsabb egere 14.00 A Guidenburgok öröksége 14.50 Mikulás és krampusz 15.05 Raccoons (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Zendülés Krampanlában
(sorozat) 17.00 Mlnihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó rcüTil Trapper John M. D.
(amerikai sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Megoldatlan bűnügyek 21.35 Mikulás-történetek roflü Skalpvadászok
(amerikai western) 0.10 Megoldatlan bűnügyek iiüJil Sétáló halott (am. horror) 1.25 Hirek
OSZTRÁK 2
15.55 Mfiviszlexikon 16.05 Rablók (osztrák film) 17.35 Flamingók (dokumentumfilm) flíTiTil Simpsonék (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Pearl Harbor (dok.-film) 21.15 Schilling - magazin 22.00 Hiradó/Sport 22.45 Felemelt kezekkel
(lengyel film) 22.55 Zsidók nélküli város (osztrák némafilm)
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Közkórház (ism.) 9.50 Teleüzlet
10.10 Hazzard megye lordjai (ism.) 11.05 Mike Krüger-show (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.35 Bingo (ism.) 14.00 Dino-játék 14.25 Kőzkórház (amerikai sorozat)
Túl korai öröm 15.10 Szomszédok (ausztrál sorozat) Új szülök
Jamie állapota jobbra fordult. Harold videokészüléket kölcsönöz Mrs. Mangel számára. Charlene és Scott azon töri a fejét, hogyan szólítsák a jövőben egymás szüleit. 15.35 Teleüzlet 15.50 Magas bozót (am. sor.)
Túl sok főnök fTTEI Cannon
(amerikai krimisorozat) Elrabolva 17.45 Az Addams család (amerikai sorozat) Fester bácsi iparmágnás 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó, időjárás 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás HilE Torai Torai Torai (amerikai film) 101'' 22.05 Hirek, Időjárás 22.15 Pokolról pokolra (amerikai film) 121'' Fsz.: Nick Nolte 0.20 Hirek, időjárás 0.25 Szerelem három dimenzióban
(NSZK erotikus film) 85'' 2.05 Műsorismertetés
Cannon
amerikai krimisorozat
Len Francisco, a gengszterfőnök olyan módon szeretné elkerülni az ellene folytatott bírósági tárgyalást, hogy embereivel elraboltatja Haynes bíró lányát. Cannont bízzák meg a lány felkutatásával. Frankét (William Conrad) szorítja az idö, hiszen a bírónak ítéletet kell hoznia az ügyben. Cannon első útja Julié barátnőjéhez vezet, --akitől kap egy címet. 10.40
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 8.45 Fűben-fában
Természetgyógyászati magazin ■HEE1 Dallas
Amerikai filmsorozat Válás Ewing módra 47'' (Ismétlés: este, 20.20) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Tells-teievldeo (ism.) 10.00 Képújság
14.59 Napi műsorajánlat 15.00 Clgánymagazin 15,25 Képú|ság
15.30 Walt Disney bemutatja (ism.) 17.15 Közlemények - előzetesek 17.20 „Traffic jam" 17.50 Pénzvilág 18.00 Ablak
19.00 „Maradjatok meg szeretetemben...''''
Keresztény életkérdések 19.05 Esti mese Tintl kalandjai Télapó kislnasa 19.20 Közlemények - előzetesek 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek FTiUil Dallas
Amerikai filmsorozat Válás Ewlng módra (ism.) 47'' 21.15 Panoráma
(Ism.: szombat, TV1 13.00) 22.20 Tiz után... EEüTi] A német film új törekvései Tigris, Oroszlán, Párduc (TTtfer, Löwe, Panlher) NSZK film (1989) 94'' 0.25 Késő esti hiradó 0.30 Antenna 2-hiradó
„Egy átlagos műhöz nem kell más, csak egy téma, de egy jelentékeny műnek olyan csírára van szüksége, amely saját erejéből kisarjad elménkben, akár egy növény."
(Joseph Joubert)
Felvilágosítás műsorügyekben - a délutáni adás kezdetétől műsorzárásig -a 131-9799 telefonszámon
6.00-
9.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
16.20 Hirek - Müsorelőzetes -
Időjárás 16.30 Délutáni fiimajánlat Az emberek is emberek NDK tévéfilm Segíthetek valamiben? A hetedik emeleti akció 17.15 Előttünk a hétvége Hasznos tudnivalók 17.30 Torpedó
Telefonos játék 17.45 Gyerekeknek
A rongybabák kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Kaland a nyuszomokkal 18.15 Telesport
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló iEIflü Dempsey és Makepeace
Angol bűnügyi tévéfilmsorozat (ism.) A bérgyilkos 47'' Dempsey - Michael Brandon (Harsányi Gábor), Makepeace - Glynis Barber (Kovács Nóra), Spikings - Ray Smith (Buss Gyula), Tiffany - Amanda Pays (Farkasinszky Edit), Faith - Patti Boulaye (Spilák Klára), Billy-Billy Murray (Új-réti László), Chas - Tony Oso-ba (Gáti Oszkár) 19.55 „Úgy szállnék..."
Pillanatképek a Z''Zi labor életéből
20.20 Gondolkodó
A TV2 tudományos folyóirata 20.55 Exkluziv
Mester Ákos műsora 22.00 Hiradó 22.25 Napzárta előtt... EESTil Nőfaló férfiak (Meet Markét) Kanadai film (1989) 90''
ItMi
20.00 Műsorismertetés 20.05 Trans World International
Érdekességek a sport világából
20.30 Sztárok
Zenés műsor vendégekkel 21.00 Huhogók
Szinkronizált francia film 23.25 Szoclofotó
Pillanatképek a társadalomról 24.00 Műsorzárás
Ismétlés: vasárnap 20.00-24.00 óráig
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
KOSSUTH
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 6.00-
8.00 w/hj. Útitárs
A Kossuth rádió és a Calypso 873 zenés szolgáltató műsora 8.10 Hangszemle 8.30 Családi tükör. Tel : 138-7985 9.00-
11.55 urh-n: Útitárs 9.05 Ismét-a javából! 10.05 A MR Karinthy Színpada Moldova György: Isten hozta, Hitler úri 12.00 Déli Krónika 12.30-
15.54 urh-n: Útitárs 12.30 Kontinensek, szántóföldek 13.05 Klasszikusok délidőben 14.10 Szaván fogjukl 14.20 Mindennapi Irodalmunk 14.50 Énekeljük együtt I 15.05 Illyés Gyula verseit elmondja: Bessenyei Ferenc 15.10 Új Zenei Újság 16.00 168 óra
Tel.: 138-7901 és 138-8912 17.30 Túl az Óperencián 17.30 urh-n: Kézilabda- és kosárlabda-mérkőzések 18.00 Esti Krónika 18.20-
20.00 urh-n: Útitárs 18.20 Szemle
18.45 Miska bácsi negyedórája 19.05 Remekírók hangszalagon
Egy csésze tea 19.35 Az Állami Népi Együttes felvételeiből 20.00 Egy rádiós naplójából 21.05 Örökzöld dallamok 21.45 Verseit elmondja: Illyés Gyula 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Sporthíradó 22.35 Régi híres énekesek műsorából
23.00 urh-n A BBC magyar műsora 23.05 Hangversenymúzeum 23.45 urh-n: Mandel Róbert
dzsesszegyüttese játszik 24.00 Hírek. Időjárás
PETŐFI
4.30 Hírek. Időjárás 4.33 Dallamkoktél
5.30-
6.00 urh-n: Sztereó mérő és beállító műsor 5.30 Kakukk. Tel : 138-7776 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 Sportszombat 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Értékmegőrző 8.30 Szines népi muzsika 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 Hétvége Ruttka Ferencnél 10.30 Zenés játékokból 11.00 Hirek. Időjárás 11.03 Szombat délelőtt 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hirek. Időjárás 13.05 Daráló
13.35 Hangok és visszhangok 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Más-kép(p) 14.55 Van ez igyl 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Magyarán szólva 15.18 Églgérö fa. Úri magazin 15.55 Egy órában egy élet
Natalie Wood 17.00 Hirek. Időjárás 17.03 Köszöntjük a 80 éves Bágya
Andrást 17.40 Híres bűnesetek Bohó gyilkosok Gosztonyi János feldolgozása a Pitavalból 18.30 Slágerlista 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kapcsoljuk a stúdiót 20.10 Gospel magazin 20.49-
23.00 urh-n:Puskin: BoriszGodunov 20.49 A Caravelli zenekar játszik 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Filmrendezők - filmzenék 22.00 A Ray Conniff együttes, Billy Vaughn zenekara és Ricky King (gitár) felvételeiből 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Noktürn. Éjszakai csevegés
BARTÓK
6.00 Sztereó mérő és beállító műsor
6.30 Hírek. Időjárás
6.33 Népszerű muzsika
8.00 Hirek. Időjárás
8.20 Ton Koopman Bach-műve-
ket játszik 9.33 Jochen Kowalski énekel 10.00 Hangfelvételek felsőfokon 11.32 Ravel kamarazenéjéből közben:
12.00 Hirek. Időjárás
12.30 Follow me - 30/30. (ism.)
12.45 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak 13.00 Kívánságműsor szombaton 14.00 Opera-művészlemezek 15.05 Lemezbörze helyett 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 16.45 Hangszerszólók 17.00 Herbert von Karajan vezényel
18.00 V materinskom jaziku 18.20 In limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Holborne: Öt tánc 19.35 Mindennapi irodalmunk (ism.) 20.05 A lipcsei Gewandhaus zenekarának felvételeiből 20.49 Az MR Kísérleti Stúdiójának
kvadrofon bemutatója 23.00 Stephane Grappelli válogatott felvételeiből 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Lemezújdonságok
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
5.50 A Poptarisznya slágermúzeuma magnósoknak, könnyűzene, operett, nóták
RTL PLUS
6.00 Rajzfilm
6.15 Ormányok (am. rajzfilmsor.)
Szépséges szakállal 6.40 Transformers (am. sorozat)
A sötétség történetei 7.00 Mesék a nagyvilágból (sor.)
Három aranytallér 7.30 Piff és Herkules
(francia rajzfilmsorozat) Az ellopott varázsvessző 8.00 Konfetti - gyerekeknek Flintstone kölykök Maci Laci Scooby Doo 9.20 Klack-játék 10.05 Jetsonék(am. rajzfilmsorozat)
Helyettesítés 10.30 Turbo Teen (am. rajzfilmsor.)
Vldeobosszú 11.00 A hatalmas Thor (sorozat) Sárkányok birodalma (sor.) Rude Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.35 He Man (am. rajzfilmsorozat)
A fény hatalma 13.05 Mutánsok (am. rajzfilmsor.) 13.30 Super Mario Brothers (sor.)
Piroska hercegkisasszony 14.00 Sztárok a drogok ellen 14.30 Ragazzl - magazin 15.00 B. J. és a medve (am. sor.)
Blokkolás 16.00 Daktari (amerikai sorozat)
Mese a harcosról 17.00 Forró nyeremény 17.45 Filmújdonságok 18.15 Csodálatos évek (am. sor.)
Vásárlás akadályokkal 18.45 Híradó
HHBÍ1 Houston Knlghts (am. sor.) Lóvé
20.15 Bel Ami 2000
(osztrák filmvígjáték) 96'' 22.05 Minden, semmi, vagy 23.05 A Nibelungok mesés szerelmi élete (NSZK szexfilm) 0.50 Férfimagazin 1.30 De Sade márki - Justine (NSZK szexfilm) 85''
PRO 7
5.40 Kaland a vadonban (sorozat) 6.10 A kilencvenes évek
(amerikai sorozat) 7.00 Gyerekek szigete (amerikai sorozat) Sajtból van a hold? 7.30 Adderly (amerikai sorozat)
Kritikus tömeg 8.20 Muppet-show
(amerikai sorozat) 8.45 Kedves Biber (am. sorozat)
9.10 Egy úr az űrből (am. sor.)
Itt Mork beszéli 9.35 Barney Miller (ism.) 10.00 Bili Cosby-show (ism.) 10.25 Mozgó kórház (ism.) HKilil Hardcastle és McCormick (amerikai akciófilm-sorozat) Tolvajok iskolája 11.50 Erna (ism.) 13.25 A kilencvenes évek (ism.) Vanina Vanini (francia-olasz film) 109'' Dowling atya titkai (am. sor.) A vakok látnak 17.30 Romeo és Giullana
(olasz film) 95'' 19.25 Bili Cosby-show (am. sor.)
Otthon 20.00 Hiradó 20.15 A nap királyai
(amerikai kalandfilm) 103'' Fsz.: Yul Brynner E Szöktetés (amerikai akciófilm) 92'' 0.15 San Francisco utcáin (ism.) 1.15 Hirek
1.25 Mozgó kórház (am. sorozat)
Alkoholisták 1.50 Pokoli trió (ism.) 3.30 Hirek
3.40 Perry Mason (ism.) 4.30 Hirek
4.40 A hullarabló (ism.)
7.00 Francia és kanadai hiradó
9.10 Francia nyelvlecke
ITiliTi] Dokumentumfilmek
12.05 Külföldi televíziók műsoraiból
13.45 Kulturális hirek
14.30 Mozart (film, 4. rész, ism.)
16.15 Ifjúsági műsorok
18.30 Francia hiradó
19.00 Európai körkép
19.30 Belga hiradó
20.00 Tengeri magazin
21.00 Francia hiradó
21.30 Mozart (film, 5. rész)
23.00 Francia hiradó
23.20 Kulturális hirek
MUSIC TV
13.30 XPO
14.00 RayCokes
17.00 Yol
18.00 Rockhét
18.30 A nagy kép
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éjjel
22.00 Házibuli övezet
1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
I
7.0 14.0 16.3 17.0 17.3 18.3 19.0 19.3 20.0 22.0 22.3 23.0
0.3
I
9.0 10.0
1.C
13.00 Bim-bam-blno
16.05 P. 0. P. - magazin
17.06 Minden lehetséges (dok.-fil 17.35 Küzdősportok magazinja 18.05 Motorsport-extra / Hírek 18.30 Bradbury színháza (am. sor.) 19.00 Ruk-cuk - játék
19.25 Hirek
19.40 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Vadvilág (sorozat)
21.10 A törvény fegyverei (sorozat)
22.00 Hiányzó darabok (am. tévéfilm)
23.35 Klems őrmester (ism.)
1.05 Egy kivégzés jegyzőkönyvi (ism.)
12.C 12.2
14.C 15.1
15.;
16.C
19.C
20.C
21.t
22.C
23.C
24.C O.í
Szöktetés
amerikai akciófilm
Jay Wagner ártatlanul bűnhődik [ Mexikó egyik börtönében, és nem na is sejti, hogy letartóztatását saját szg nagyapjának köszönheti. Felesége, ra (-Ann (Jill Ireland) szeretné kiszabj- t\i; dítani. Az ehhez szükséges pénzt h0g magától Harris Wagnertől szerzi |,an be. Az öreg szívesen fizet egy félté- ked teltei: ha Ann előre értesíti a szökési tervről. Az asszony 250 ezer dollárért felfogadja Nick Col- 00 Qfl ják tont (Charles Bronson). ".OU nj
me: aki

KÖZPONT - KIÁLLÍTÓTEREM - MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/B, ÜZEM: Murakeresztúr Telefon/fax: 0036-93-13-376]
SUPER CHANNEL
7.00 Egyveleg
14.00 Sport
16.30 Utazási ötletek
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 Egyveleg
18.30 Utazási magazin
19.00 Vldeodivat
19.30 Kelet-európai riport
11.00 Zűrzavar (amerikai film)
12.00 BBC-hiradó
72.30 Portugália
23.00 Sport
0.30 Egyveleg
__
EUROSPORT
900 Nemzetközi motorsport
ÍIO.OO Sí VB Birkózás Tenisz
Nemzetközi motorsport
Sí VB
Tenisz
Kickboksz VB Sí VB 1.00 Műsorzárás
SCREENSPORT
12.00 Nemzetközi sportmagazin
12.30 NBA - amerikai kosárlabda
1100 Argentin futball
15.00 Vizisportok magazinja
15.30 Sport Franciaországból
11.00 Golf az USA-ból / Lóerők
11.00 Kerékpárverseny Spanyolországból
11.00 Európai teherautó-fesztivál
11.00 Starti
12.00 Nemzetközi kickboksz Rotterdamból / Forma-1
8.00 Golf az USA-ból / Golfhirek
24.00 Vitorlásverseny Európából
1.30 Bowling
SAT 1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Slmpsonék (ism.) 9.30 Rövidfilm 9.45 Iskolatévé 11.00 Topper (ism.) 12.30 Halló, Ausztria-halló, Bécsi 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Odüsszeusz utazása
(olasz kalandfilm) 15.15 Varázsdoboz 15.25 A Biblia - gyerekeknek 15.35 Szellemüzők (sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minlhirek
17.10 Magazinműsor gyerekeknek 18.00 Hirek 18.05 Sport
fTHRTil Trapper John M. O.
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Rudi Carrell-show 22.00 „Arany" lányok (sorozat) EE3EE1 Gyilkos elit (am. thriller) 0.25 Hirek
liüTil A fekete kesztyű titka
(NSZK krimi)
OSZTRÁK 2
9.55 Sport
12.50 Müvészlexlkon
13.00 Mozart (dokumentumfilm)
14.00 Előkarácsony Salzburgban
16.00 Tisztelt ház
17.00 A kedves család (sorozat)
17.45 KI akar engem? (sorozat)
tEIili] Katts és kutyája (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Martba és én (tévéfilm)
22.00 Hiradó
22.10 Sport
SAT 1
7.30 Jó reggelt a SAT 1-gyeil 8.30 Magas bozót (ism.) 9.30 Gazdasági fórum 10.00 Torai Torai Torai (ism.) 12.00 Műsorismertetés 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.20 Fantázia sziget (am. sorozat)
Hihetetlen élmény 14.10 Űrdögl nő (osztrák film) 87'' Az öregember fiatal feleségével a hegyekben él, csempészésből tartja el családját. A rendőrfőnök az asszonyra szabadítja a hegyivadászokat, így remélve a csempészáru nyomára bukkanni. Terve azonban kudarcot vall. 15.45 Privát program 16.15 Zapp- játék 16.40 Pearl Harbor (am. sorozat) December 7-én és 8-án a japán bombázók második csapata is eléri Pearl Harbort. A mentők egyre több súlyos sebesültet szállítanak a honolului kórházba. 17.45 Az Addams család (am. sor.)
Gomez, a blgámlsta 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó 18.50 Quadrlga 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
20.15 Az iszonyatos hatalmában
(NSZK film) 85'' 21.55 Hirek, sport EHfilü A profik (angol krimisorozat)
Susie-hadmüvelet 23.00 Iskolás lányok - riport XII.
(NSZK erotikus film) 0.30 Szerelem három dimenzióban (ism.) 2.00 Iskolás lányok - riport XII. (ism.)
3.20 Műsorismertelés
A profik
angol krlmisorozat
Raul (Edwan Steward) és Dia-1 a (Alice Krige) összeesküvést 1 ió a papa ellen, aki Escondo-'' 3 hadseregének főparancsnoka.
iiapa Londonba küldi gyerekeit, : iogy ott értékesítsék az ország-
fi un előállított kokaint. Itt ismer-; ''ülnek meg azzal a férfival, aki '' pesterséges úton tudja előállítani .kábítószert. Az ötlet, hogyan tud-apjukat tönkreten- .. szinte kézenfekvő. ".UD
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a mamit I Mesék Napkeletről, Napnyugatról
Amerikai mesefilmsorozat Az elvarázsolt király 7.55 Jó reggelt adj, Istenem I
Metodista gyermekműsor 8.00 Follow mol (ism.) 8.30-
11.00 Korhatár nélkül IHETi) Darazsak a kaptárban
Csehszlovák filmsorozat VII/5. rész: Nagymama 9.00 Trombl és a Tüzmanó
Rajzfilmsorozat 9.10 Trombl-05
Telefonos vetélkedő 9.20 Cimboráljunk I
Szolgáltató műsor gyerekeknek 9.35 Égből pottyant ünnepi játékok
I. forduló 10.30 Hol-ml?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 13.00 Panoráma (ism.) 14.00 Zöld béka - Környezetvédelmi magazin gyerekeknek 14.30 aki Á-l mond, mondjon B-t Is I Közlekedésbiztonsági magazin 15.00 Széchenyi öröksége Műveltségi vetélkedő I. középdöntő 16.00 Képújság 16.05 Tells-televldeo ''91 16.15 Széchenyi & Széchényi
Tévéfilm (1990) (ism.) 69'' 17.25 Nekem ne lenne hazám? Egy operatőr honismereti sorozata
A nyugalom völgye: Parád-fürdö
17.45 Útban 2000 felé
Tudományos ismeretterjesztő sorozat 18.15 Gyereksarok
Pumukll kalandjai
NSZK-magyar gyermekfilmsorozat
Pumukli náthás 18.45 Top-modell 19.15 Mini kllp-mlx 19.30 Hiradó 20.00 Műsorismertetés 20.05 Telesport
20.10 Közlemények - előzetesek 20.20 A zongoránál Víctor Borge
Angol film (Feliratos) UnKB Kínai negyed (Chinatown)
Amerikai film (1974)125'' Szereplők: Jack Nicholson, Faye Dunaway, John Huston Magyar hangok: Tahi Tóth László, Káldi Nóra, Benkő Gyula
KamEra Varieté
Játékos show 23.45 Dresch quartett Dzsesszportrék 0.40 Késő esti hiradó
7.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
10.05 Prizma
Életmódmagazin Az ágy 10.30 Nem csak zöldség 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Tücsökmenekités 11.25 Kőrmend-Hunor-UBM Wln-terthur
Férfi kosárlabda Szuper Liga mérkőzés
Közvetítés Körmendről A szünetben:
kb.
12.10 Néprajzi értékeink
Szorgalomnak édes a jutalma 12.55 Humánum
A pécsi körzeti stúdió műsora
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
14.10 Hírek - Müsorelőzetes -
Időjárás 14.20 Katts és kutyája
Amerikai tévéfilmsorozat A csapás 14.45 Útkereső
Vitatéma: a pénz 15.10 Autó 2
A TV2 autós magazinja 15.35 Belső világunk
Japán-svéd ismeretterjesztő filmsorozat
VI/5. rész: A mozgás világa: csontok, Izmok, Idegek 16.25 Angol nyelvlecke
Family Album, USA 16.50 Nézze meg az emberi íffiEEi Tátika
Sztárok kicsiben 17.45 Gyerekeknek Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat A törpők Időtojása 18.10 Telesport
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.35 Müsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló ICTiE Bluegrass
Amerikai tévéfilm -11/1. 90'' (A II/2. rész: vasárnap, TV2 19.35)
20.40 München - 3D-film 20.55 „Megáll az Idő"
Bágya András 80 éves 22.00 Hiradó
A zsaru és a szex
Francia bűnügyi film 97'' (Felnőtt nézőinknek!) Willie - Richárd Anconina (Rátóti Zoltán), Jo - Ambre (Détár Enikő)
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
Óránként: Hirek. Idijárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság
Tel : 138-7915 és 138-7296 8.30 Világóra. Külpolitikai újságírók heti magazinja 9.05 Helyettem irták
A mikrofonnál: Galkó Balázs
10.00-
11.57 urh-n: Útitárs
A Kossuth rádió és a Calypso 873 zenés szolgáltató műsora 10.05 Énekszóval, muzsikával 10.54 Édes anyanyelvünk (ism.) 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20-
16.00 urh-n: Útitárs
12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Vasárnapi jegyzet 13.05 Radioton korongok 13.30 Szonda. Tudományos magazin 14.10 Művészlemezek 15.05 önarckép szines háttérrel Veres Péter vallomásai tükrében
16.05 A szülőföld muzsikája
Téli este 16.50 A világlira gyöngyszemei
Thomas Kinsella versei 17.05 Rádió Kaszinó 17.45 Filmzene 18.00-
21.21 urh-n: Útitárs 18.00 Esti Krónika
18.20 Komolyzenei lemezlovas 19.05 Hol volt, hol nem volt... 19.19 Remekírók hangszalagon
Teli Vilmos
Schiller drámájának rádióváltozata (1975)
21.21 Hirek. Időjárás 21.26 Népdalest 22.00 Késő esti Krónika
22.25 Egy énekes - több szerep
Alpár Gitta felvételeiből 23.00 urh-n:A BBC magyar műsora 23.05 Mozart: c-moll mise 23.45 urh-n :H\no Marlni trombitán játszik
24.00 Hirek. Időjárás. Toló
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Dallamkoktél 7.00 Hirek. Időjárás 7.03 A református egyház félórája 7.33 Vasárnapi orgonamuzsika Roland Münch a Bach fiúk zenéjéből játszik 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Az erdei kalamajka Mesekomédia
írta és rendezte: Kerényi Miklós Gábor 9.00 Hirek. Időjárás 9.03 A magyar rock archívuma 10.00 Sokféle
Szórakoztató irodalmi magazin
11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.03 Jó ebédhez szól a nóta
Pitti Katalin és Melis György énekel, Déki Lakatos Sándor zenekara játszik 13.00 Hirek. Időjárás 13.03 Stúdióvilág
Rádiós magazin 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kék öböl
írta és rendezte: Tímár Béla (1985) 15.00 Hirek. Időjárás 15.03 Táskarádió 16.00-
21.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Hirek. Időjárás 18.45 Sportősszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. Időjárás 21.00 Hirek. Időjárás 21.03 A mai dzsessz
Gerd Dudek felvételeiből 21.35 Forog a Föld
Csák Gyula szatírája (ism.) 22.03 Társalgó - irodalomkedvelőknek (ism.) 23.0Q Hirek. Időjárás. Totó 23.03 Sporthíradó 23.10 Örökzöld operettdallamok
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika
8.00 Hirek. Időjárás
8.15 Komolyzenei kívánságműsor
10.05 Új Zenei Újság (ism.)
10.50 Eszperantó hiradó
11.00 Európa hangversenytermeiből
12.44 Hirek. Időjárás
12.49 Bourgols: Szonáta
13.00 Illyés Gyula versei
13.05 Szemle (ism.)
13.30 Világhírű előadók Beethoven-
felvételeiből
14.10 Gitármánia
14.48 Palló Imre felvételeiből
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Agora
17.00 Beszélgetés Bach BWV 70/a
kantátájáról
17.30 Kapcsoljuk a Budapest-belvá-rosi főplébánia-templomot
18.00 V materinskom jaziku 18.20 In limba materná 18.40 Na maternjem jeziku 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 In der Muttersprache 19.25 Hangverseny-különlegességek 20.45 Emil Gllelsz zongorázik 21.31 Az I Musici di Roma Kamarazenekar játszik 22.05 Dlszkotéka (ism.) 23.04 Rádiószínház
Miroslav Krlezsa-Josip Be-lovlc: Névjegy három betűvel 24.00 Hirek. Időjárás 0.10 Magyar előadóművészek felvételeiből
Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi urh): 0.15-
4.20 A MR zenés műsora hajnalig
A mikrofonnál: Horváth Gitta
RTL PLUS
6.00 Turbo Teen (ism.) 6.25 Flintstone kölykök (ism.) 6.40 Jetsonék (ism.) 7.05 Maci Laci (ism.) 7.30 Scooby Doo (ism.) 8.00 Gyerekeknek Dávid, a manó (spanyol rajzfilmsorozat) 9.30 Varázscsont
(amerikai rajzfilm) 73'' A gonosz Marvin azzal bízza meg szolgáit, hogy rabolják el az Artúr király birtokában lévő varázscsontot, melynek segítségével az ember megérti a kutya- és macskakölykök beszédét. Zampano és társai elkeseredett küzdelmet vívnak Marvin szolgái ellen. 10.55 Művészet és küldetés 11.00 Talkshow 12.10 Coach (amerikai sorozat) Pesszimisták szerencséje iBEE Dad őrnagy (am. sorozat) A jelölt
13.05 Csendes idő- karácsonyi dalok 13.40 A Munster család (am. sor.)
Osztott ház 14.05 Biblia-kvíz gyerekeknek 14.35 Karácsony a hegyekben 15.05 Marili (NSZK filmvígjáték) 16.45 Német countryzene 17.50 Dr. Westphall főorvos (sor.)
Két asszony 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Seriff az égből (olasz film) 21.50 Tévétükör - magazin 22.30 Késői kiadás 22.45 Pompon Rouge kastély (NSZK sorozat) Az eljegyzés 23.15 Playboy Late Night 0.15 Positive I. D. (amerikai film) 91''
PRO 7
6.10 Kaland a vadonban (sor.) 6.40 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sor.) 7.20 Preston őrmester (am. sor.)
Szerelem szabadlábon 7.45 Vlcki (amerikai sorozat)
Dühkitörés 8.10 Egy úr az űrből (ism.) 8.35 Muppet-show (am. sorozat) 9.00 Lady Lee (amerikai film) 63'' tliKTil Bili Cosby-show (am. sor.)
Comb vagy mell? 10.40 Mozgó kórház (ism.) 11.05 Dowling atya titkai (ism.) 12.10 Vadállatok birodalma (ism.) 12.50 Romeo és Giuliana (ism.) 14.35 Hármas ikrek a fedélzeten
(NSZK filmvígjáték) 79'' 16.10 Hardcastle és McCormick (ism.)
tHHil Top Job (NSZK-olasz-spa-
nyol krimi) 106'' 19.25 Bili Cosby-show (ism.) 20.00 Hiradó EEIE Perry Mason
(amerikai krimisorozat) A zenés gyilkos esete EHHil San Francisco utcáin (amerikai krimisorozat) Hárem 23.20 Szürkület
(amerikai horror) 92'' 1.00 Hirek
1.10 Harry csodálatos büntetése
(vidám amerikai sorozat) Szaglászok és őrüllek 2. 1.35 Kobra, ön folytassa I (amerikai krimisorozat) Fiatalság városa 2.25 Hirek
2.35 Az asszony és a baba
(francia-olasz film) 90'' Fsz.: Brigitte Bárdot 4.05 Hirek 4.15 Lady Lee (ism.)
7.00 Francia és kanadai hiradó
7.50 Rendkívüli tudósító (ism )
9.05 Francia nyelvlecke
10.00 A zenéről - hangverseny
12.30 A TV 5 szerkesztőségébei
13.10 Fiatal zenerajongók
14.00 Állatbarátok műsora (ism.)
14.30 Krimi (XXI/3., ism.)
16.25 Sport és szabadidő
17.30 Belgium és a II. világhábon
19.30 Belga híradó
20.00 Ez történt a héten
21.00 Francia hiradó
21.30 Orvosi esetek (film)
23.20 Filmhírek
13.30 XPO
14.00 A nagy kép
14.30 RayCokes
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
1.30 Krlstlane Backer
3.00 Éjszakai videók
6.40 Jó reggelt, Binol 11.00 A szép Hyppolita (ism.) 12.35 Beszámolók, vélemények 13.00 Müsorelőzetes 13.15 Magazin 13.40 Bim-bam-blno 16.00 Most én jövök (ism.) 17.35 Vadvilág (sorozat) 18.30 Információk, véleményak 19.00 Hirek
19.15 Új bosszúállók (sorozat) 20.15 Tessék mosolyogni! 21.05 Labdarúgás 22.55 Éjszakai őrjárat (sorozat) 23.45 Hiányzó darab (ism)
Top Job
NSZK-olasz-spanyol krimi
Anders professzor (Edwardl Robinson) harminc évig tanítottR de Janeiróban a francia iskol: Ezalatt volt ideje megfigyelni, a szemben levő házba évente szer, meghatározott napokon, mántot szállítanak. Nyugdíj; előtt elhatározza hogy nél „szakember" segítségével ellopja! gyémántokat és gazdagon tér sza az Államokba Segítője Ann (Janet Leigh), a gyé- ^ _ mántraktár titkárnője. •''
MJlfflildkECH

KERESKEDELMI ES SZOLGALTATO KFT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSEG
Cím: Magyar u. 19 Telefon/fax: (93) 14-012
SUPER CHANNEL
13.00 A világ holnap
13.30 Egyveleg
15.00 [rva vagyon
15.30 Turisztikai magazin
16.00 Sport
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 A világ holnap
18.00 Üzleti hit
19.00 Vldeodivat
19.30 Thaiföldi panoráma
20.00 A ml virosunk (am. film)
22.00 BBC-hiradó
22.30 Európa-film
24.00 Egyveleg

I 9.00 Nemzetkőzi sport
10.00 Sí VB
Tenisz
Sí VB
Labdarúgis
20.00 Tenisz
21.20 Sí VB
23.00 Ökölvivis
1.00 Műsorismertetés

i 9.00 Vízisportok magazinja
9.30 Eurobics
10.00 Golf az USA-ból / Golfhírek
11.00 Biliárd VB
13.00 Európai teherautó-fesztivál
14.00 Profi ökölvívás
16.00 Golf az USA-ból
18.00 Téli Olimpia, 1992
11.30 Lóerők / Starti
20.00 Formai Japánból
20.30 Thalboksz - élő
22.00 Belső sáv
23.00 Golf az USA-ból
24.00 Vitorlásverseny Európából
0.30 NBA - amerikai kosárlabda
G. Rio an. W ;ét-yé-
íny aa sz-
SAT 1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Sztrogoff Mihály (sorozat) 10.30 Pillantás a hétre 11.00 Beszélgetés 12.30 Tájékozódás 13.00 Hirek
13.10 Katts és kutyája (ism.) 13.35 Doktor Dolittle
(amerikai musical) 15.45 Octopus vállalkozás
(sorozat) 16.10 Walt Disney nyomában 17.00 Minlhirek 17.10 X-Large 18.00 Hirek 18.05 X-Large nSÜTil Trapper John M. D.
(sorozat) 19.30 Hiradó 19.48 Ausztria-kép 20.15 Népdalok fflB Carollne (tévéfilm) 22.55 WoHgang Amadeus Mozisztár
(dokumentumfilm) 23.55 Mozart: A-dúr szimfónia 0.25 Hirek 0.30 Ex libris
OSZTRÁK 2
9.30 Katolikus istentisztelet
10.30 Sport
12.15 A tökéletesség nyomában
12.45 Sport
13.30 Haza, Idegen otthon
14.00 Mária-énekek
14.45 Sport
17.15 Idősek klubja
íliliTil Katts és kutyája (sorozat)
18.30 Tartományi élet
19.00 Labdarúgó VB sorsolás
20.15 Amadeus (amerikai film)
23.00 Hirek
23.10 Twin Peeks titka (sorozat)
23.55 A mi házunk (amerikai film)
SAT 1
7.30 Dlno(ism )
7.55 Az Addams család (ism.)
8.20 Ollie (ism.)
8.45 Thunderai macskák (ism.)
9.10 Drops(ism)
9.35 Karácsony Németországban
2.: Advent 10.00 Az állatok és mi 10.30 Krimi gyerekeknek - gyerekekről 11.05 így láttuk
11.10 Az iszonyatos hatalmában
(ism.) 12.45 Bingo (ism.) 13.10 Fantáziasziget (amerikai sorozat) A szerencse arcai 14.05 Újdonságok a moziban íFKTil Lana, az amazonok királynője
(NSZK kalandfilm) 77'' 15.55 Strandkalózok (kanadai sorozat) Dinamit Jlm 16.30 Drops-játék 16.55 Sasszárnyak (angol western) Fehér Bika, a kiovák főnöke megöli a komancsok törzsfőnökét, hogy megszerezze fehér paripáját. Pike véletlenül meglátja az állatot a kiovák táborában és kiszabadítja. Fehér Bika bosszút esküszik. 18.45 Híradó 18.50 Sportklub 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
20.15 Havasi gyopár - népdalest 21.55 Hirek, időjárás 22.00 Beszélgetés 23.15 Hirek, sport 23.25 A gorilla
(francia sorozat) Bomba a sivatagban 0.50 Műsorismertetés
Lana, az amazonok királynője
NSZK kalandfilm
Van Vries professzor és unokaöccse az Amazonas vidékére tart, hogy felkutassa az amazo-^a nok lakhelyét. Ugyanide tart Don Geronimo és bandája is. ők az Bdorado nevű várost akarják kiiosztani. Geronimo arra kényszertag ti a tudósokat, hogy velük tartsanak. Az egyik faluban H . on >0 találkoznak Lanával. 14.JU
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Menedzser Magazin (ism.) 7.30 Hagyd aludni a papát I Tini nindzsa teknőcök Amerikai rajzfilmsorozat Zúzó szinre lép 7.55 Muzzy comes back (ism.) 8.00 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.05 Kivó habbal 8.30 Vasárnapi turmix Benne: Cimbória 11.00 Álljunk meg egy szóral 11.10 Expo''96 11.50 Ameddig a harang szól 12.00 Giffoni gyermekfilmfesztivál 12.40 A Financial Times heti üzleti
hiradója 13.05 Képújság 13.10 Drehscheibe Európa 13.40 A sérült gyermekekért
Riportfilm 14.00 Tájak, városok, emberek Zaire
14.30 Rock-kalapács 15.00 Bűvös hatos 15.40 Örömhír tliTili] Walt Disney bemutatja
1 Kacsamesék - Dagapípőke
2. Nehéz napok a Főid nevű bolygón - Rodeó
3. A Csipet csapat - Guml-csuzll
(Ismétlés: péntek, TV115.30) 17.45 Mini kllp-mix 18.00 A HÉT
Benne: Hiradó 18.45 Műsorismertelés - közlemények
18.55 Telesport - Az 1994. évi labdarúgó-világbajnokság sorsolása
20.25 Közlemények - előzetesek EfflEBl A Szépfiú
Francia tévéfilmsorozat 111/1. rész: 83'' (III/2. rész: hétfő, TV1 20.20) 22.05 Nulladik típusú találkozások
Sci-fi magazin EHEE Közvetítés a Hösők templomiból
Ünnepi istentisztelet Chanuka ünnepének záróestjén 35'' 23.20 Képújsig
„A köznapi nyelvben a szavak arra szolgálnak, hogy felidézzék a dolgokat, ám ha a nyelv csakugyan költői, a dolgok szolgálnak arra, hogy a szavakat felidézzék."
(Joseph Joubert)
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 9.00 Profit-Befektetési tanácsadó
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
9.20 Kiminymesik
Benne:
Varizsceruza
Lengyel rajzfilmsorozat Biga csiga is Batka Manó Csehszlovák rajzfilmsorozat 9.45 Észbontó
10.05 Kinon - Vallás és kultúra 10.35 Azok a csodálatos illatok
A kis panda és az ormányos medve
10.50 Legyél te Is Boncai
Ifjúsági tévéfilm (1984) (ism.)
Műsorvezető: Sugár Ágnes
13.10 Hirek - Műsorelőzetes -
Időjárás 13.20 Hármas csatorna
Csúcstechnológia kizközelben
IV/4. rész
.Jó szóval oktasd, látszani Is engedd..." 13.50 SOrSok
Munkavállalók magazinja 14.50 Nemzetkőzi teremkrossz-verseny
15.40 Ml törtint a jövő hiten? tBETi] Veszélyes Játék
Angol ismeretterjesztő film mni] Filmmúzeum
Kabos Gyula-sorozat Rozmaring
Magyar film (1938) FF 79'' 18.05 Delta - Tudományos hiradó
Műsorvezető: Mohai Gábor
18.35 Műsorelőzetes 18.40 Esti egyenleg íCTíTíl Família Kft. 19.35 Bluegrass
Amerikai tévéfilm II/2. rész: 88'' 21.10 A költészet percei
József Attila halálának évfordulóján 21.30 Ez törtint a hiten 22.30 Telesport
23.25 Mozart-ciklus a Zeneakadémián - XII/8. rész: A-dúr vonósnigyes K. 464.
„Ha az emberek negyedrész annyit köl-tenének arra, hogy jót tegyenek másokkal, mint arra, hogy kárt tegyenek maguknak, nyoma sem volna a nyomornak."
(Móra Ferenc)
VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLET
Nagykanizsa, Sugár út 8.
Szövetkezeti Műszaki Szolgáltató Vállalat
Középdunántúli Gázszolgáltató Vállalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság
Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442 . KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára Nagykanizsa, Erdéiz u. 28. Tel.: 93/13-140
UJ NEV! UJ STÍLUS!
Kani/satex Kereskedelmi Vállalat
Nagykanizsa, Dó/.sa (íy. u. 73-75. Telefon/fax: 93/14-550 Telex: 33-331 Postacím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 75
A ZALA-HOFAG KFT. 1991. szeptember 25-én megtartotta nyilvános sorsolását, melyet a Városi Televízió is közvetített.
A nyertesek névsora a nyereményekkel együtt az alábbi:
1. díj: 20.000 Ft vásárlási kedvezmény - Bognár Géza Nagykanizsa, Feny« út 7.
2. díj: 15.000 Ft vásárlási kedvezmény - Faupl Ferenc Zalaegerszeg, Lenin út 32.
3. díj: 10.000 Ft vásárlási kedvezmény- Matók Zoltán Székesfehérvár,
Brassói út 86.
4-5-6. díj: 6 db sonkatányér, 2 db zöldsigszeletelő, 2 db paradicsomszeletel/l, 5 db te/Ion kanál - Takács László Zalaegerszeg, Balatoni út 3. V/4. r^H^.m.-TWüIí.¥awt1 - Páli LÍ''M Nagykanizsa, Téglagyári út 23.
Cz(.glédl Láazió Nagykanizsa. Kazanlak krt. 11/A.
AZ ÁTVITT ERTELEM -FÉNYMÁSOLÓK, TELEFAXOK, LAP TOP SZÁMÍTÓGÉPEK
Tanácsadás, értékesítés, szerviz. 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér Tel./fax.: 93/11-541
5-9.
gj TOSHIBA
KANIZSA
ARUHAZ.
IGAZI OTTHONT TEREMT.
SZMSZKV VAGYONVÉDELMI SZAKÜZLETÉNEK AJÁNLATA
(Nagykanizsa, Sugár út 8.)
- Autó- és lakásriasztó berendezések árusítása és felszerelése
- MANNIBEST mesterfestő készlet 2.400,- Ft
- MANNIBEST gépkocsi-, lakástisztító- és takarító eszközök
- Zenélő gördeszka 2.900,- Ft
- Görkorcsolya cipővel 2.900,- Ft
MINDEN HÉTFŐ HERRNBÖCK HÉTFŐ!
A hét első napján 15 és 17 óra között egyes cikkek 50%-os árengedménnyel kaphatók.
Í MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Király út 53.
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, ■ggnw és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
Cím:
MjmmAüBCH
KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Nagykanizsai Kirendeltség Magyar u. 19. Telefon/fax: 93/14-012
r
KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
fiüfc]
NYEREMÉNY-AKCIÓ!

Értékes díjat nyerhet minden földgázfogyaaztónk, aki a gáz-díjszámláját a jövőben átutalási betétszámlájáról fizeti kl.
Sorsoláson vesz részt minden, a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága ellátási területéhez tartozó fogyasztónk, aki 1991. szeptember 1. és december 31. között bármely pénzintézetnek (takarékszövetkezet, bank, takarékpénztár) átutalási megbízást ad gázdíjszámlája kiegyenlítésére, és erről üzemigazgatóságunkat értesíti.
NYEREMÉNYEK: Gold Star mikrohullámú sütő, TEFAL olajsütő, BRAUN gőzölős vasaló, 7 nyertesnek 100 m'' gázdíjkedvezmény
SORSOLÁS: 1992. január A nyertesek névsora megjelenik a Kanizsa februári első és a Zalai Hírlap 1992. február 1-i számában valamint megtekinthető a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatósága, Nagykanizsa, Király u. 2. szám alatt.
A nyeremények 1992. március 20-ig átvehetők a fenti címen KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatóság*
I
199í. november
KANIZSA
4KÍiÍiÍiÍiÍÍÉÍÉÍÍiiÍÉÍÍÍÍiÍtf
III
Műsorajánló
November 29. (péntek)
18 óra: Olajbányász Fúvószenekar évi ünnepi hangversenye, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban. 19-02 óra: Divat- és táncbemutató a Helyőrségi Klubban.
November 30. (szombat)
18 óra: REPUBLIC koncert az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
December 1. (vasárnap)
10-12 óra: Számítógépes játékok gyermekeknek, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban.
December 2. (hétfő)
11 óra: Kéri László festőművész december 22-ig tartó kiállításának megnyitója a HSMK-ban.
December 4. (szerda)
15 óra: Videofilm vetítés nyugdíjasoknak, a Kodály Zoltán Művelődési Házban.
16 óra: GYERMEKSZÍNHÁZ a HSMK-ban. „A Csizmás Kandúr". A szekszárdi Német Nyelvű Színház előadása német és magyar nyelven.
17 óra: CSILLAGÁSZATI SZABADEGYETEM: „A napórákról". Előadó: ifj. Barta Lajos kutató. (HSMK)
December 5. (csütörtök)
16 óra: Népművészeti hagyományok Kiskanizsán - Móricz Zsigmond Művelődési Ház. 19 óra: „Illúzió nélkül..." címmel Koncz Zsuzsa koncertje, a HSMK-ban.
VÁROSI TELEVÍZIÓ
Mozicsatorna
(A NELKA közreműködésével)
December 2. (hétfő) 18 óra: Világrendőrség (amerikai). 20 óra: Bolero (amerikai).
VTV-csatorna
November 29. 18 óra: Ez történt a héten (városi magazinműsor). 20-24 óra: TV-tévé. November 30. 9-12 óra: VÍ-KEND című műsor közvetítése.
December 1. 8-12.: TV-tévé (a csütörtöki adás ismétlése). 20-24 óra: TV-tévé (a pénteki adás ismétlése). December 2. 18 óra: SPORT-adás.
December 3. 19-23 óra: SZÍV TV.
December 4. 19 óra: FILMEX KFT. műsora.
APOLLÓ FILMCENTRUM
Apolló mozi
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra.
December 1. 14 óra: Ne folytassa felség! (amerikai). December 1-2. 16 és 18 órakor: Városi vagányok - Irány Colorádó (amerikai). 20 órakor: Thelma és Louise (amerikai).
December 3-5.: Nagy durranás (amerikai).
Stúdiómozi
Előadások kezdete: 16.30 és 18.15 órakor. Csütörtök: Filmbarátok napja.
December 1—3-ig és 6-8-ig, valamint 4-én 16.30 órakor: A fekete kobra (videó, amerikai).
December 4. 18.15 óra: Farkasokkal táncoló (amerikai). December 5. Amikoris 13 újhold van egy évben (FBK, német).
Erotikus filmek 20.15 órától, csak 18 éven felülieknek!: December 1-5.: A vágy sötét oldala (videó, angol). Matiné (gyermekeknek, 14 órától):
December 1.: Kincses sziget (videó).
Olvasta?
Bánk bán-szótár
Legnagyobb drámánkról, Katona Bánk bánjáról még mindig lehet újat mondani. Katona hálás olvasmánnyal látta el az utókort, valóságos irodalom Jött létre a Bánk bán-tanulmányokból.
Azt hihetnénk, már minden oldalról megközelítették a művet, minden szempontból elemezték.
Most, 1991-ben azonban talán valami „korszakalkotó" született. A Katona József Társaság megjelentette Beke József tanár Bánk bán-szótárát.
Az effajta szótárkészítésnek a magyar irodalomban nincsenek nagy hagyományai, eddig összesen három készült el: a Juhász Gyula-, a Petőfi- és a Toldi-szótár. Beke József munkájában a Bánk bán szavainak pontos értelmezésére vállalkozott, határozottan azzal a céllal, hogy az írói szótár sajátos eszközeivel a drámát közelebb hozza a mai olvasóhoz. 2882 címszót magyaráz meg a szerző, bemutatja egy-egy szó valamennyi Jelentését, Jelentésárnyalatát, használatukat példákkal illusztrálja. K&lön figyelmet fordit a szerkesztő a helyesírásra, nehogy félreértelmezésre adjon módot akár egy helytelen&l alkalmazott kötőjel is. A Bánk bán-szótár minden bizonnyal a drámáról szóló irodalom egyik alapműve lesz, és új lehetőségeket nyújt majd a mtt értelmezéséhez. De a kötet nemcsak a tudományos elemzést fogja segíteni, hanem nélkülözhetetlen segédeszköze lesz azoknak is, akik a Bánk bánt színpadra állítják, szerepelt Játsszák, akik tanítják, tanulják vagy olvassák.
H. I.
Karácsonyra ajándékozzon a KANIZSA ÁRUHÁZ-ból!
Női rakott és pliszírozott aljak
^gSO^Ff 650 - Ft
Női divat pulóverek; világos és sötét színekben 650,- Ft
Női és férfi pamut béléses szabadidő , garnitúrák divatszínekben J^SŰvsCjT 2.250- Ft
Frottírtörülközők REKLÁM ÁRON 199- Ft-ért.
ZALAIPARKER VÁLLALAT
11!
KANIZSA
1991.

Liberális „fénytörések" a demokráciában
(Az SZDSZ változó energiatartalmú kisugárzásának okai)
Tagadhatatlan az SZDSZ alapítók -a pártállam idején deviáns akcióinak - történelmi értéke, amellyel a demokrácia, az európai gondolkodás letéteményesévé váltak. A baráti kapcsolatokon alapuló ideológiai szövetség szamiz-dat sajtót működtetett, politikai programokat készített, kapcsolatot tartott külföldi liberális körökkel.
A parlamenti választások után, viszonylag rövid idő alatt sikerült az önkormányzati választásokra világos programot állítani és népszerűsíteni, amelynek legfontosabb eleme, hogy az öntevékeny ember alakítja törvényes keretek között életterét, az államhatalom radikális visszaszorításával.
Az első nagy konfliktus objektív okai: az ország megrendült gazdasági helyzete, az egyoldalú kereskedelem és a fejletlen ipari technológiák, mint adottságok léteztek.
Amíg a nyugati országokban az ipari fejlődés, a demokratikus átalakulás, a polgárság megerősödése több évtizedig tartott, addig nálunk a ,.konszolidált szocializmust" villámgyorsan kellett volna átalakítani.
A politikai szabadság létrejöttével, a különböző társadalmi rétegek érdekképviselete bonyolult feladatot jelentett az SZDSZ gazdasági szakértői számára.
A letisztult politikai elvekből ugyanis nem következnek gazdasági törvényszerűségek. Nehezen egyeztethető a bérből és fizetésből „lebegők" igényei, a jelentős tőkével rendelkező vállalkozók érdekeivel, a romokban heverő gazdasági rendszer adottságaival. Az SZDSZ korai radikalizmusa, a létrejött irányító elit „kígyóvonal politikájával" devalválódott bizonyos mértékig a társadalom számára.
Nyilvánvaló hiba volt a kormány rendkívül lassú, koncepció nélküli működését úgy értékelni, hogy mondjon le. (A választások eredménye, az alkotmányos rend szavatolja a következő ciklusig a hatálom gyakorlását, konzekvenciáival
Tölgyessy Péter együtt.) Ezt követően az SZDSZ parlamenti frakciója színtelenné vált. (Utólag is etikátlannak tűnik a volt frakcióvezető leváltása.) Az irányító elit nem tartotta hangsúlyos feladatának a közel 900 szervezet szerepvállalását a részletkérdések megvitatásában. Az SZDSZ kisugárzó racionalizmusának energiája megtört az elvek konfrontációin. A hétvégi választások egyértelműen igazolták, megújulás nélkül meg sem kísérelhető a progresszív szerepvállalás a következő parlamenti választásokig.
Az új ügyvivői testület összetételéből következik, hogy az irányító elit nem azonosul egy karakteres ellenzéki politikával, kivált Tölgyessy Péter koncepciójával.
Az új pártelnök nyilatkozata kompromisszumkészségre utal. Remélhetően a tömegbázisra építő, közérthető SZDSZ politika letompítja a személyi ellentéteket, kialakul az ügyvivői testület és a parlamenti frakcióvezetés között egy ésszerű, kompenzáló együttműködés, amely feltételezi bizonyos alapelvek elfogadását, másrészt önállóságot garantál a frakcióvezetés számára.
A megújuló SZDSZ politikának bizonyítani kell alkalmasságát a következő választásokig az ország kormányzására. A „liberális fénytörések" értelmezésekor nem hallgatható el a lemondott ügyvezetők szomorú döntése, politikai pályafutásuk perspektívája, társadalom, illetve pártformáló szerepük hitelessége.
A pozíciójukról lemondott, közismert SZDSZ politikusok vélhetően mérsékelt aktivitással, de a párt alapvető érdekeinek tiszteletben tartásával politizálnak, hiszen ez össztársadalmi érdek.
Viola György
KONRÁD GYÖRGY NAGYKANIZSÁN!
1991. november 29-én (pénteken) 18.00 órakor a kanizsai liberális klub vendége Konrád György író, a PEN klub elnöke. A beszélgetés színhelye a nagykanizsai Városi Könyvtár (Nagykanizsa, Ady E. u. 14. szám). Az író-olvasó találkozóra minden kedves érdeklődőt várnak a szervezők.
Ne feledje!
Minden pénteken Kanizsa
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási és Kulturális Bizottsága pályázatot hirdet Nagykanizsa város művészei, művészeti csoportjai, kulturális rendezvények és egyéb kulturális tevékenységek támogatására. Egy pályázó több célra is nyújthat be pályázatot. A pályázatot a Polgármesteri Hivatal Humán Osztályán átvehető adatlapon kell benyújtani 1991. december 20-ig.
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL HUMÁN OSZTÁLYA KULTURÁLIS FÓRUMOT rendez 1991. december 3-án (kedden) 17 órakor
a Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaratermében.
A város kulturális életének jobbítása érdekében tisztelettel és sok szeretettel várjuk az észrevételeikkel és javaslataikkal érkező, a kultúra bármely területén dolgozó és a kulturális élet iránt érdeklődő állampolgárokat!
Az elmúlt hét szerdáján « Th«ry %örgy Szakközépig* kólában került sor arra a kárrendezési tájékoztatóra, melyen dr. Sepsey Tamás címzetes Államtitkár, az Országos Kárrendezést és Kárpótlási Hivatal etnóke szólt a kor-rnány ez irányú koncepciójáról. Elmondta, hogy a kérren-dezés, « vagyont-erkOlcsi kárpótlás ügyében mét több fon-tosabb Jogszabály hiányzik. Vázolta ** U, hogy «»elmúlt negyven évben olyaa tulajdont váltások, megttönések voltak, amik lehetetlenné tennék a reprivatizációt, étért döntött úgy a kormány, hogy kárrendezéssel Sjadgáltat Igazságot « kárvallottaknak.
Srdei András felvétele
f KANIZSA
1991. « loveotber 29. , Mt
Ügyvédek új „köntösben''-
Augusztus hóban interjút készítettünk dr. Vári Lászlóval, a Nagykanizsai Ügyvédi Munkaközösség akkori vezetőjével, a Zala Megyei Ügyvédi Kamara alelnökével, aki részletes tájékoztatást adott a kanizsai munkaközösség helyzetéről és a várható változásokról.
A napokban ismét felkerestük dr. Vári Lászlót, aki ezúttal már magánügyvédként nyilatkozott a nemrégiben lezajlott változásokról.
- Jogszabály alapján október 1-én országszerte megszűntek az ügyvédi munkaközösségek. Erre a sorsra jutott a kanizsai munkaközösség is, amelynek 17 fős kollektívája két lehetőség között választhatott: magángyakorlatot folytatunk, avagy ügyvédi irodában dolgozunk tovább. Az eredmény: a többség az egyéni utat választotta, ügyvédi irodában egyelőre mindössze a dr. Noll László-dr. Rin-fel János páros dolgozik tovább. Az állomány időközben néhány nyugdíjas kollégával bővült, akik hozzánk hasonlóan a megyei kamara elnökségétől kértek és kaptak működési engedélyt. A szervezeti változás egyébként nem okozott zökkenőket. Mi -bérlő munkaközösségbe tömörülve - maradtunk a Király út 47. szám alatti épületben, a nyugdíjasok pedig lakásukon végzik tevékenységüket. Az ügyfélforgalom nem változott, az élet megy tovább.
(tihanyi)
HÍREK A GYERMEKVÉDŐ INTÉZET ÉLETÉBŐL
• Az elmúlt héten tartotta szakmai továbbképzését a Zala Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet családgondozói és nevelőszülői felügyelői munkaközössége. Az értekezleten Somos Béláné, a Munkaügyi Központ kanizsai vezetőjének előadását hallgatták meg a munkaerő-gazdálkodásról, a munkanélküliségről. Az általános kép után Somosné betekintést adott a megye, valamint Nagykanizsa és környéke helyzetébe és gondjaiba. Kiemelte, hogy a 18 éven aluliak elhelyezése - amely erősen érinti az intézetet - az egyik legnagyobb probléma. Ennek ellenére felajánlotta további együttműködését és segítségét nemcsak a gyerekeknek, hanem a gondozott családoknak is.
• A hivatásos "pártfogók és utógondozók Keszthelyen a polgármesteri hivatalban tartják kihelyezett ülésüket. A rendezvényen dr. Horváth Sándor fk. ügyész
Horváth Ilona
a fiatalkorú bűnözés helyzetéről beszél, Pózvai Albin pedig Keszthely és környékének bűnügyeit ismerteti a résztvevőkkel. Keszthely gyámügyi előadói, dr. Frank Erzsébet és dr. Gyergyák Ferenc a város ifjúságvédelmét mutatják be, míg Bende Károly a hivatásos pártfogói munka tapasztalatait és eredményeit tárja fel.
• December 5-én Kanizsán lesz az in-
tézet pedagógusai számára nevelési értekezlet. Ennek témája: Készség és képesség a gyermekvédelemben - gyakorlati megközelítésben. Az elő-
adó Sebők Imre, a Letenyei Általános Iskola és Diákotthon igazgatója.
• S végül a legkellemesebb hír: tovább
folytatódik a kapcsolat a magyar és a dán gyermekvédelem között. A Dán Örökbefogadási Központ különféle módon igyekszik hazánk intézeteit támogatni. Ezúttal a kanizsai GYI-VI kapott ajándékba egy VOLKSWAGEN kisbuszt (több intézmény már korábban átvehette), amiért épp útban vannak az intézet képviselői.
r -s
Uüi
Orvosi ügyelet
November 25. éjszaka. Éjszaka sír a 7 éves kislányom. „Anyu, gyere gyorsan nagyon hány a hugi." (5 éves)
Mivel a kislány egyfolytában hányt, egy óra múlva, miután lecseréltem ágyneműt, pizsamákat, úgy gondoltam kihívom az orvosi ügyeletet, mivel a hasát is fájlalta nagyon. Idegességemben a lázát akkor nem mértem meg, de a homloka meleg volt, éreztem. Leszaladtam telefonálni. Többszöri próbálkozásra bejött a telefonvonal, kértem a gyerekügyeletet. Az asszisztens vette fel a telefont.
- Jó estét kívánok, szeretnék az ügyeletes doktornövel beszélni, mivel a kislányom nagyon hány, rosszul van, fáj a hasa.
- Hol lakik?
- Teleki u. 3. sz. alatt.
- Hozza át, közel van.
- Sajnos nem tudom, mert a kislány kisebb szünetekkel egyfolytában hány, azonkívül van egy első osztályos kislányom is, ezért megkérem, hogy a doktornő legyen szíves eljönni.
- Várjon, felébresztem a doktornőt.
Doktornő:
- Tessék, mi a baj?
- Jó estét kívánok, a nevem Fülöp Tiborné, és szeretném, ha a doktornő megnézné a kislányt. Nem tudom elhozni, mert két gyerekem van, egyedül vagyok. -Közben az 5 Ft-os is fogyott, így sietnem kellett a beszéddel is, az igaz. Ismét elmondtam, hogy nagyon hány, nagyon fáj a hasa a gyermekemnek.
- Láza van?
- Sajnos azt nem mértem meg.
Felemelt hangon a doktornő:
- Kérem az ügyelet nem arra való, hogy ilyennel zavarják. Köztudott, hogy" a gyerekek sokszor hánynak, különben is most ilyen járvány van. Vigye reggel el a körzeti orvoshoz, majd az megvizsgálja.
- De doktornő, reggelig mit csináljak, gyógyszert nem adhatok neki. - Mivel ekkor már én is kezdtem ideges lenni, annyit mondtam még: „Legyen szíves doktornő mondja meg a nevét."
- „Semmi köze hozzá". - Telefonvonal megszűnt.
Újabb telefont próbáltam. Kolléganőmet hívtam fel, aki a telefonkönyvéből bemondta nekem Joós doktornő telefonszámát. Nagyon kedves, udvarias volt, de mondta, nagyon sok dolga volt, fáradt, és sokat fog még dolgozni, hívjam ki az ügyeletet, szóljak be a telefonügyeletnek.
Ezután eszembe jutott, hogy a másik lépcsőházban egy ismerősöm lakik, akinek van telefonja.
Elszaladtam hozzá, aki készségesen elővette a telefonkönyvet, de mivel nem akarta elhinni, amit elmeséltem az ügyeletről, ezért ő is felhívta.
- Jó estét kívánok Pozsgainé Deli Szilvia vagyok, egy ismerősöm telefonált, akinek a kislánya beteg.
Doktornő közbevágott:
- Fülöp? Már megmondtam neki, hogy forduljon reggel a körzeti orvoshoz.
Pozsgainé:
- Doktornő, hiszen nem is látta a gyereket, nem tudja mi a baja, nagyobb baj is lehetne belőle, aminek következménye lehet. Doktornő én Pozsgainé Deli Szilvia vagyok, megkérem legyen szíves a nevét megmondani.
- Ahhoz magának semmi köze. - Telefonvonal megszakadt.
Megkértem, hogy hívjuk fel dr. Nagy Marietta doktornőt, akihez körzetileg is tartozunk. Sikerült. Nagyon kedves volt, mondta, hogy azonnal jön.
Egyszer csak jött a „névtelen" ügyeletes doktornő.
- Látom már nem hány a gyereke. (Megfogta a homlokát.) Gondolom, láza sincs. Egyébként is kikérem magamnak azt a hangot, ahogyan az a Pozsgainé beszélt velem. Mit képzel, ki ő?
Közöltem vele, hogy azóta megmértem a lázát, a lázmérőn 38,2 C fok volt.
Orvos: „Megmondtam, nem kell ekkora lármát csapni, már nem
hány a gyereke." (Ezt már eléggé felemelt hangon mondta.) És akkor per pillanat tényleg nem hányt.
Közöltem vele, hogy mivel telefonban nem volt hajlandó elvállalni, hogy kijön, így kihívtam dr. Nagy Mariettát, aki hamarosan jön is. Erre felemelt hangon mondta: „Majd januártól nem ugráltatnak bennünket."
Mire én azt mondtam neki, hogy legyen szíves a hangját lejjebb venni, mert egyrészt két kisgyerek van itt éjnek idején, másrészt tudomásom szerint ez az én lakásom, tehát ne kiabáljon itt, és nem valószínű, hogy januártól őt ki fogom hívni.
Dr. Nagy Marietta hamarosan megérkezett, megvizsgálta a kislányt, injekciót kapott Erzsike, hogy a hányása megszűnjön és láza lemenjen. És receptet is kaptunk.
Mindezzel kapcsolatosan szeretném tudni, az ügyeletes gyerekorvosnak mikor kötelessége a beteg gyerekhez házhoz menni? Milyen indokok alapján dönti el? Titok-e, hogy a nevét megtudja a szülő, ha megkérdi, vagy tényleg „semmi köze hozzá"?
Miért természetes, hogy a szülőnek tudnia kell, hogy a gyerek mitől van rosszul késő éjszaka, mitől beteg.
Fülöp Tiborné Nagykanizsa, Teleki u. 3/B.

Ü mm 1 KANIZSA j IMI. november 29.
ifjú ALEXANDER DUMAS AFORIZMÁJA
A sorsoláson Gelszl Zoltán, Göndics Jánosné, Pálinkás Gé-záné, Pozsgal János, Szekeres Sándor és Tarnóczky Réka
kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
A keresztrejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: december 6.
Lapunk 46. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Aki járatja kocsija motorját, amíg felesése valami apróságot vásárol
Könyvajánlat
A népszerű Bálint gazda egyik sikerkönyvének átdolgozott kiadását vehetik ismét kézbe az olvasók.
Megvásárolható 25% árkedvezménnyel az ALMANACH Könyvesboltban, Nagykanizsa,''Zrínyi u. 20.
Xpszönjük, hogy ná(unk_ vásárolt!
HU-MOR-ZSÁK
A Szafarin egy házaspárt megtámad az orángután. Gyorsan felszaladnak egy-egy fára. Az orángután a nő után veti magát, aki odakiált a férjének:
- Csinálj valamit, mert ez a szőrös majom a magáévá akar tenni!
- Ugyan dragam! Mondd azt neki, amit nekem szoktál, hogy fáj a fejed a migréntől!
Vénusz
(Erdei Andris felvétele)
11 111 ül Ilii 29. 1'' KANIZSA 29
NAGYKANIZSAI ÁRTÜKÖR (Ft) 1991 november negyedik heti
Cikklista Krepto eü. papír (2. tek.) Házt. vatta 100-as papírzsebkendő Kávéházi szalvéta (800 db.) Fetti zsírpapír Import befőző-celofán Hypo (1 1)
Dél-Zala 31,70 104 68,70 128 26 36,90 26,70
Kiskanizsai ABC 34,70 99,90 66,60 117 26 43,50 -
Fő úti Csemege - 69,50 (kicsi) 72 - - 43,50 25
Eötvös téri Csemege 35,40 94 67 128 - 47,30 26,40
Platán sori ABC 33,50 92 67 124,50 26 43,50 25
„Thury" ABC - 84 66,50 124,50 - 43,50 25
Hevesi úti ABC 35 84 70,50 128 26 43,50 25
Zemplén úti ABC 35,60 122 66,60 - 26 39,80 -
Gyermekünk
A mozgásfejlődés, testsémaalakulás (saját testről kialakult tudat) és a térészlelés egymástól el nem választható folyamata. A gyermek érzékeli, észleli a külvilágot, látja, tapintja, „bejárja" környezetét s szerzett ismereteit tudatosítja, összerendezi. Ugye emlékeznek rá, mennyi gondot okozott, hogy kisgyermekünk mindent a szájába vett, megkóstolt, megtapogatott, lerántott, ezzel néha önmagát is veszélybe sodorva, ő így ismerkedett a világgal, mert a gyermek kiindulópontja a saját teste. Ezért fontos annak pontos ismerete. Jó játék, ha a szülők egy nagy csomagolópapírra fektetik gyermeküket, körberajzolják, - aztán következhet a közös alkotás. Meglátják milyen örömmel festi, színezi ki saját magát. Közben
Gyermekünk és a külvilág
persze ránk is szükség van, hogy meséljünk a testről, annak részeiről, a testrészek funkcióiról.
Az első téri világ először csak karnyújtásnyira van, később fokozatosan tágul. A gyermektől a testével való ismerkedés kezdetekor csak fokozatosan várható el, hogy meg tudja különböztetni a jobb-bal irányokat. Ehhez tudnunk kell, melyik kezével dolgozik többet, ügyesebben, melyik a domináns. Figyeljük meg melyik lábával lép először fel a lépcsőn, melyik kezével kap a labda után. Ha nem alakul ki az egyoldalú dominancia, később nehézségek adódnak az olvasás, írás irányának követésében.
Hogyan segíthetünk? A ruha bal oldalára tűzhetünk piros szívet, vagy a bal kézre színes szalagot s kezdődhetnek a játékos
gyakorlatok. Lehet dobni, gurítani a labdát - akár célba is -bal, aztán jobb, majd váltogatott kézzel. Csak egyik kezünket használva minél magasabb tornyot építeni, karikát gurítani. Később, ha már tudatosodott a pontos testséma, következhet a térben való elhelyezkedés gyakorlása. A mindennapi élet sok lehetőséget ad arra, hogy megtanulják és kipróbálják az alatt, fölött, mellett, mögött, túl stb. alkalmazását. Ezek látszólag apróságok, de rendkívül fontosak, főleg az iskola előtt álló gyermekeknél a zökkenőmentes iskolakezdés érdekében is.

Horváth Tamásné, a Nevelési Tanácsadó munkatársa

Híres emberek receptjei
Deák Ferenc-pecsenye
Marhahúsból szép fehérpecsenyét megspékelünk, fazékba teszünk rá sárgarépa-karikákat, egy hagymát, sót, borsot, negyed kilogramm zsírt és
ecetet, azután födő alatt puhára pároljuk. Vékony szeleteket vágunk belőle és minden habarás nélkül, csak a maga barna levét öntjük rá.
A könyv 30% kedvezménnyel megvásárolható a Diszkont Könyváruházban Nagykanizsa, Csengery (Béke) u. 22.

Horoszkóp
nov. 29-dec. S-ig
Késekkel bélelt hordó a világ, amelyben élünk.
Kos: III. 2I-IV. 20.
Azt hiszed, már nincs értelme felújítani, megváltoztatni viszonyod társaddal, tévedtél. Ha jól akarod nevelni gyermeked, azt csak valós eszmékkel lehet.
Bika: IV. 21-V. 20.
Nagy energiáid „minoszi" felhasználása számtalan kínos helyzetet teremtett. Ideje lenne a kisváros etikai elvárásainak megfelelni.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
A múlt szép pillanatai alapul szolgálhatnak egy új, IrtU vagy környezetedben élő szimpatizáns közeledésének elfogadására.
Rák: VI. 22-VII. 22.
A családi kötelék számod-pClgSS ra nem elfogadható. Úgy UWSSM élsz, mint Apollón, tehát *** csalódások is érnek. Tévedéseken alapuló ideológiával önhit-té válsz.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
Szívós munkával töltött, szürke hétköznapjaid eredményesek. A karácsonyi ünnepek előtt baráti és kollegális összejöveteleken korrekt elismerésben részesülsz.
Szűz: VIII. 23-IX. 23. mr rag Rendkívül tárgyilagosságod Qfy? miatt, valótlan állításokat BV is elfogadsz hozzátartozó-id rovására. Az alaposság nem jelent bizalmatlanságot.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
A szerelem és gyűlölet olyan érzés, mely önmagából táplálkozik, általában az utóbbi a hosszabb életű. Tradicionális kötődésed sok tévedésen és hazugságon alapulhat.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
"így jó periódus jön el számodra. Sikerek, szerencsés napok és kellemes órák következnek.
Nyilas: XI. 23-XII. 21.
A nagy szenvedélyek olyan ritkák, mint a remekművek. A sors ajándéka minden cselekvésed befolyásolja. Ha mérlegelsz, elveszted, ami éltetett.
Bak: XII. 21-1. 20.
Amit csinálunk, mindig jól kell csinálni, mé§ az ostobaságot is. Semmi értelme a félmegoldásoknak. A jogos kritikát meg kell szívlelni.
Vízöntő: I. 20-11. 20.
Az elveszett illúziók hatása tartós. Ideiglenes környezetváltozás, téli sportolás a hegyekben, lelki egyensúlyod helyreállíthatja.
Halak: II. 21-111. 20.
„Poszeidon most elnyelte" terveid. A bürokrácia feneketlen kútját a régi tisztviselők mélyítik tovább. Meg kell találnod baráti összefogással a korrekt megoldást.


X.
KANIZSA

wmm if iü i § ili
SPORT
SPORT
SPORT
Labdarúgás
Sopronban hazai helyzet vezette be a mérkőzést, majd negyedóra elteltével feljött az Olajbányász és a 18. percben a vezetést is megszerezte. Farkas szerzett egy labdát, majd Pálihoz játszott, aki mértani pontos átadással ugratta ki Fuiszt, s a kanizsai csatár 10 méterről a kapu jobb oldalába lőtt. Még fel sem ocsúdtak a vendégek, s máris kétgólos előny birto-
Olajbányász-Sopron 2-2 (2-1)
kába jutottak a kanizsaiak. Páli szögletét Kiss I. továbbcsúsztatta és a berobbanó Hegedűs fejjel a kapu közepébe juttatta a labdát. És még nem volt vége, már ami a kanizsai helyzeteket illeti. így például Páli tovább növelhette volna az előnyt, de nagy helyzetben a kivetődő kapusba lőtt, majd Popovics 25 méteres lövése suhant el a jobb kapufa mel-
lett. Aztán ahogy ilyenkor lenni szokott, a kihagyott lehetőségek az ellenfelet hozzák fel, s ez így történt Sopronban is. A 30. perc táján egy bal oldali beadás után Biró szépített közelről.
Sajnos a második félidőre „felébredtek" a hazaiak, s már az 50. percben Balaton révén kiegyenlítettek. Ezt követően elég nagy nyomás nehezedett
a kanizsai védőkre, de jól állták az ostromot. Sőt a 75. percben három kanizsai támadó is lépéselőnyben volt, Fuisz azonban lesre futott, s így oda lett a helyzet.
Németh Lajos edző a találkozó után:
- Jöttünk, láttunk és majdnem győztünk...
- kz -
Javában zajlik a teremfoci
A Polgármesteri Hivatal Sportcsoportja és a Városi Labdarúgó Szövetség szervezésében javában zajlik a városi teremlabdarúgó bajnokság. A nonstop programban 38 csapat vesz részt, akik három csoportban körmérkőzéses formában küzdenek a bajnoki pontokért. Eddig három versenynapot bonyolítottak le a szervezők, és közel 100 mérkőzésen vannak túl a csapatok. Különösebb meglepetés eddig még nem volt, ha csak figyelembe nem vesszük, hogy több I. osztályú csapat egy-egy pontot már leadott. Persze még nagyon sok mérkőzés hátra van, így az esélyeket illetően most még csak jósolni sem lehet. A hét végén ismét lesz forduló, szombaton és vasárnap is parkettre lépnek a csapatok.
(k)
Diákok a küzdőtéren
A Diákolimpia versenyrendszer keretén belül a városi iskolák részére nagypályás labdarúgásban rendeztek bajnokságot. A Polgármesteri Hivatal Sportcsoportja szervezésében
lebonyolított versenyen hét iskola indult. Az iskolák között a végső sorrend így alakult: 1. Zrínyi I., 2. Péterfy, 3. Zemplén, 4. Zrínyi II., 5. Hevesi, 6. Andrejka. (k)
MAV NTE-Kaposvári Építők 2-0 (0-0)
Az elmúlt forduló bólyi döntetlenje után - mint az várható is volt - a MÁV NTE csapata mindent megtett a sikeres befejezés érdekében. Családias légkörben (néhány törzsszurkoló, ifisták, munkahelyről „ledobbantott" néhány vasutas) kezdődött a találkozó, a vártnál is jobb minőségű pályán. Már a 2. perc kellemetlen szituációt hozott, egy összecsapást követően a hazaiak fürgelábú csatára Kovács A. egy összecsapás után megsérült, olyannyira, hogy nem is tudta tovább folytatni a játékot. Helyette Mózsi jött be, akinek kényszercseréje végül jó húzásnak bizonyult. Az első játékrészben mindkét csapat a helyzetek kihasználatlanságában jeleskedett, Német L. például egy kapufát is fejelt, majd egy másik alkalommal is biztató helyzetben hibázott. Szerencsére a vendégek is hadilábon álltak a góllövéssel, így maradt a békésnek mondható döntetlen.
Szünet után gyors döntést erőszakoltak ki a hazaiak. Előbb Mózsi egy csel után kilőtte a jobb felső sarkot, mintegy 22 méterről. Nem sokkal később Mózsi végezhetett el egy szögletet a jobb oldalról, és az érkező Németh L. ezúttal a kapufát is érintve már a hálóba juttatta a labdát. Ezt követően jól ment a hazaiak szekere, még egy Mózsi helyzetet kellett feljegyeznünk. Kis idő után feljöttek a vendégek, állandósult a támadásuk, de átütő erő nélkül játszottak. Egy hazai kontra támadás eredményeként Zsiguli-csot lerántották a 16-oson belül. A nyilvánvaló büntetőt Szőke lőtte, de félmagas lövését a vendégek kapusa a kapufa segítségével hárítani tudta. így maradt a kétgólos hazai előny, ami a biztos győzelmet jelentette a sikertől már eléggé elszokott vasutasoknak.
- kz -
Képűnk a H. Tbury-Autájavító mérkőzésen készült. A Tbnrj csatárának kapáslövése utat tatát a kapuba.
(Erdei András felvétele)
Kéri közelről a kapusba Hitte a labdát
{Erdei András felvétele)
I KANIZSA ] 31
BRAVÚR ES FIASKÓ
Kézilabda
A kanizsai minőségi csapatok az elmúlt héten érthetően kerültek az érdeklődés középpontjába, amelyek közül a Tungsram SE NB I B-s férfi gárdája, a Nyugati csoport bajnoka, az őszi első a legjobb 8 közé jutásért mérkőzött, míg az Olajbányász SE NB l-es női együttese sűrített fordulókon szerepelt.
Csapataink közül a lámpagyári fiúk nagy bravúrt hajtottak végre, akik bekerültek a Magyar Kupa legjobb 8 csapata mezőnyébe, első alkalommal. Az olajos-nők viszont nem vették sikerrel az akadályt, akik két idegenbeli mérkőzésükön egyaránt vereséget szenvedtek.
• » *
Az 1991/92. évi Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a Tungsram legénység az NB I-es Komlói Bányász legyőzése után az ugyancsak NB I B-s ellenfelét, a Keleti csoport őszi bajnokot fogta ki.
Az oda-visszavágó rendszerű találkozón a kanizsaiak 3 pontot gyűjtöttek, akik Cegléden, a Biokontakt ellen 27-26 arányban nyertek, majd a visszavágón 22-22-re végeztek.
A nagy sikerről így vallanak a kanizsaiak.
Rodek Attila csapatkapitány: - A kétszer 60 perces játékban mind a két csapat bizonyítani akart. A ceglédiek, meg mi is az NB I-be igyekszünk, vagyis ez a kupaderbi igazi felmérést jelentett. A mi csapatunk jobb, egységesebb és boldogan mondhatom, hogy nagy öröm a legjobb 8 magyar csapat között lenni.
Kálóczy László, a kitűnő kanizsai „portás": - Sok nagy sikert megértem, de a mostani a legemlékezetesebb. Örülök, hogy 37 évesen is jól tudom szolgálni ezt a remek csapatot. A legjobb 8 között lenni, az kérem valami csodálatos dolog, erre már felfigyelnek a kézilabda berkekben. Kanizsa megint a csúcsra került.
Jékl Zoltán edző: - Amire készültünk 1991-ben, azt teljesítettük. A bajnokságban veretlen az izzós csapat, az eredmények mindenben igazolnak, hogy jó úton haladunk előre. Most már nyugodtan mondhatom, hogy nem lehet bennünket megállítani. A Magyar Kupában hatalmas harcot vívtunk és szerintem Cegléden alapoztuk meg a 8 közé jutást, ahol 1 gólos előnyt szereztünk. A csapat minden dicséretet megérdemel.
Pintér István szakágvezető:
- Jó, hogy vége van az idei évadnak. Tény, hogy a végén egy kicsit idegileg és fizikailag elfáradtunk, ám ennek ellenére sikerült a nagy terv. Vagyis, 100 százalékos teljesítménnyel lettünk őszi bajnokok és megítélésem szerint különösebb gond nélkül jutottunk be a legjobb nyolcba.
Muslts Ferenc szakosztályelnök: - A Cegléd, meg mi is bizonyítani akartunk. Riválisunk az Ózd NB l-es csapata ellen, míg az ugyancsak élvonalbeli Komló ellen jutottunk túl, s majd a két azonos osztály „mérlegelt". Ebben nekünk sikerült a nagy bravúr, amely dicséri csapatunkat, amelyből a két mérkőzés alapján a név szerinti kiemelésre rászolgál: Kálóczy, Kovesnyi-kov, Bjelos, Rodek, Krichen-baum, Bilicz, de a többiek is mindent megtettek a sikerért,
a remek helytállásért. • * *
Az NB I B csoportjában sűrített fordulókkal folytatódott a női mezőnyben a bajnoki pontvadászat. A kanizsai olajosoknak a duplázás nem járt eredménnyel, akik az Alföldi Porcelán, majd a Győri SKSE vendégeként is vereséggel hagyták el a küzdőteret.
- A két mérkőzésen sajnos pontnélkülinek bizonyultunk, ami után egyértelművé vált, hogy a rájátszáson majd a kiesés ellen kell mennünk, tehát az alsó-ágon folytatjuk majd 1992. január közepétől. A velünk azonos vásárhelyiek ellen Mátyást teljesen kikapcsolták a játékból, ott még valahogy elfogadható a teljesítmény. Ugyanakkor a győriek ellen sajnálatos, egyéni hiba fosztott meg bennünket a jó eredménytől. Ennek oka Siti Bea, aki egyébként húzóember, az egyik meghatározó játékos, s akinek döntő szerepet szántam ezúttal is. Nos, a tehetséges versenyző Győrben megmakacsolta magát, a 10. perc táján cserét kért. Nem tudom miért, most sincs még magyarázat. A hajrában bedobtam, de teljesen passzív volt, s így aztán a találkozót tulajdonképpen emberelőnnyel játszotta végig a hazai csapat, amely így 24-20 arányban nyert. A mi lányaink közül Mátyás 14 gólt szerzett, de jól játszott Skrach kapus, a 4 gólos Gombor, a 2 gólos Buza is, vagyis egy használható Sitivel mi hagytuk volna el győztesként a küzdőteret -hangoztatta Fekete Zoltán, a kanizsaiak mestere.
Balogh Antal
HIRDETMENY
Értesítem Miklósfa városrész
lakosságát, hogy a Körzeti Földhivatal Nagykanizsa ingatlannyilvántartásában az aranykorona visszaállítása befejeződött.
A földkönyvet, illetve a tulajdoni lapok I. részét újra elkészítették, amely tartalmazza a termőföldek esetében a területek mellett a minőségi osztályokat
és azok aranykorona "értékét is. Az aranykorona visszaállítása nem érintette
a területek nagyságát, tulajdoni, használati és kezelői viszonyait.
Az ingatlanok tulajdonosai, kezelői és használói az adatokat a KÖRZETI FÖLDHIVATALNÁL (Nagykanizsa, Platán sor 2. Tel.: 11-022, 12-204) ügyfélfogadási időben megtekinthetik.
Nagykanizsa, 1991. november 27. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA pályázatot hirdet
az Ingatlankezelési Intézménye vezetői állása betöltésére.
Pályázati Teltételek:
- felsőfokú állami iskolai végzettség,
- büntetlen előélet.
A kinevezés határozott időre, maximum 3 éves időtartamra szól, de meghosszabbítható.
DÍJAZÁS: MEGEGYZEÉS SZERINT.
A pályázat benyújtásának határideje:
1991. december 10. A pályázó mellékelje a képesítésre vonatkozó dokumentumokat, illetve azok másolatát, valamint az erkölcsi bizonyítványt.
A pályázó ismertesse a városi lakás- és nem lakás céljára szolgáló ingatlanvagyon kezelésével és hasznosításával kapcsolatos elképzeléseit.
A pályázattal kapcsolatban további tájékoztatást ad:
Farkas Zoltán alpolgármester. Telefon: 11-171.
A pályázat benyújtásának helye:
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármestere Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Tel.: 11-040. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a vezetői gyakorlat.
32 KANIZSA november 29.
■ Kétszobás, gázfűtéses családi ház eladó.
Érd.: Nagyrécse, Petőfi u. 15. 17 óra Utfa- (15 K)_
Nagykanizsa, Munkás u. 16/B. II/7. alatt 1 + 2 félszobás lakás garázzsal vagy anélktll eladó. Érd.: péntek, szombat, vasárnap 17 óra után. (16 K)
ÁLLÁS
Lakástakarítást, illetve pótmama szolgálatot vállalok. Érd.: KANIZSA szerkesztőségében, tel.: 12-305. (1 K)
A Nagykanizsai Családsegítő Központ felsőfokú végzettséggel (bölcsészkar, főiskola) rendelkező munkatárs jelentkezését várja főállású (családgondozó, menthalhigienes szakember) munkakör betöltéséhez. Jelentkezni lehet: Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. sz. alatt az intézmény vezetőjénél. (2 K)
Nyugdíjas gépkocsivezetőt keresünk hí vatásos jogosítvánnyal. Érdeklődni Csengery út 27/a. Almanach Kft. Tel. 13-319. (3 K)
LAKÁS-TELEK
Zalakaroson 744 négyszögöl szőlő-gyümölcsös földterület megosztva is, építési lehetőséggel eladó. Érd.: Balaton-magyaród, Petőfi u. 117, vagy munkanapokon 8-15 óráig a 93/18-322 telefonszámon. (4 K)
Nagykanizsán, városközpontban I. emeleti, háromszobás, étkezős öröklakás garázzsal együtt eladó. Érd.: 93/14-968-as telefonon. (5 K)
Nagykanizsa, Berzsenyi úti, I. emeleti kétszobás lakást cserélnénk egyszobásra ráfizetéssel, vagy eladnánk. Minden megoldás érdekel. Érd.: Berzsenyi 2/C. Horváth. Tel.: 12-256. (6 K)
Gyékényes, Kossuth u. 23. alatti régi, falusi ház, gazdasági melléképületekkel 1100 négyszögöl telekkel (közel a tsz-tóhoz) eladó. Erd.: Gyékényes, Hunyadi u. 15. esti órákban. (7 K)
Bagolai hegyen, volt szeszfőzdéhez közel 200 négyszögöl telek pincével, szőlővel reális áron eladó. Érd.: Kiss. Nagykanizsa, Péterfai u. 11/E. (8 K)
Városközpontban kétszintes családi ház garázzsal eladó vagy kisebbre cserélhető. Lakást, nyaralót beszámítok. Nagykanizsa, Rákóczi u. 1. (9 K)
Családi ház jellegű, négyszobás, kertes, garázsos társasház eladó, illetve elcserélhető. Beszámítunk vidéki házat, hétvégi házat, nyaralót, vagy új személygépkocsit. Érd.: Szántó Gábor Nagykanizsa, Dózsa Gy. 114/5. Napközben: 14-618 telefonon. (10 K)
Eladó Nk-Korpaváron, Egerszegi u. 24. alatt kétszobás, fürdőszobás családi ház. (Vezetékes vízzel és ipari árammal ellátott.) Nagy udvar és kert van. Érd.: Döme Jánosné, Nagykanizsa, Korvin O. 8/A. D/6. (11 K)
Családi ház eladó. Nagykanizsa-Palin, Alkotmány u. 137. Érd.: egész nap a helyszínen. (12 K)
Nagykanizsa központjában háromszobás, tehermentes, társasházi lakás garázzsal, valamint Látóhegyen 1292 négyzetméter (360 négyszögöl) zártkert tárolóval eladó. Érd.: KANIZSA szerkesztőségben, tel.: 12-305. (13 K)
Másfélszobás, tehermentes, központi fűtéses lakásomat eladom, vagy nagyobbra cserélem. Nagykanaiza, Zemplén 5/A. VI/39. (14 K)
58 négyzetméteres lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: naponta de. 8-10 óráig; du. 17-19 óráig. Nagykanizsa, Munkás u. 8/A. II/8. (17 K)
Háromszobás, összkomfortos OTP lakás áron alul eladó. Érd.: 18 óra után, Nagykanizsa, Zemplén Gy. 3/B. IX/55. (18 K)
Murakeresztúr, Szigeti u. 26. alatt felújításra szoruló ház, gazdasági épülettel eladó, vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Ajánlatokat: „Szerencse" jeligére KANIZSA szerkesztőségbe, pf.: 154-be kérem. (19 K)
Eladó kétszobás 55 négyzetméteres tehermentes, egyedi fűtéses öröklakás 1 szobás 40 négyzetméteres tehermentes egyedi fűtéses öröklakás vagy értékegyeztetéssel pécsire cserélendők. Érd.: dr. Wágner. Telefon: Zalaszentbalázs 2. (20 K)
Nagykanizsa, Zemplén út 5. sz. alatt III. emeleti 1,5 szobás lakás eladó, vagy nagyobbra cserélhető. Érd.: 17 óra után: Berzsenyi u. 14/A. DC/54. (21 K)
Elcserélném 4 szobás, egyedi gázfűtéses kanizsai lakásomat a városban vagy környéken lévő családi házra. Ajánlatokat a KANIZSA szerkesztőségébe kérek, „Egyenlő érték" jeligére levélben vagy a 12-305-ös telefonon. (22 K)
Csendes utcában kétszintes sorházi, 84 négyzetméteres 3 és félszobás lakás, kis kerttel, két garázzsal eladó. Érd.: 11-697-es telefonon, 18 óra után. (23 K)
Két család részére is megfelelő családi ház melléképületekkel, kerttel eladó. Ipari áram, víz, gáz van. Érd.: Kardos István, Nagykanizsa-Kisfakos, Sandi út 20. Irányár: 2.700.000,- Ft. (24 K)
Elcserélném ráfizetéssel egyszobás, komfortos, földszintes tanácsi bérlakásomat 2 vagy 1 t 2 félszobás komfortos tanácsi bérlakásra. Érdeklődni: 17 óra után. Nagykanizsa, Munkás u. 16/B. 1/1. Tel.: 14-787. (25 K)
Szabadhegyen 1300 négyzetméteres telek (víz, villany van) eladó. Érdeklődni: hétköznap 8-16 óráig. Tel.: 13-424, Bolla Ferenc. (26 K)
25000 Ft/négyzetméteres áron 54 négyzetméteres lakás eladó. Érd.: Nagykanizsa, Rózsa u. 18/D. Szécsi András. (27 K)
Zalakarostól 5 km-re 2400 négyszögöl fiatal telepítésű szőlő, présházzal, melléképületekkel, felszereléssel eladó. (Esetleg megosztva ii.) Érd.: Zalako-már, Árpád u. 29. Karó József. (28 K)
Nagykanizsa, Munkás u. 7/a. II/8. alatt két és félszobás, 62 négyzetméteres, tehermentes OTP lakás eladó, garázzsal vagy anélkül. Esetleg nagyobbra cserélném értékegyeztetéssel. Csere esetén legalább plussz fél szoba szükséges. Érdeklődni a fenti címen, 17 óra után, Nagy János. (29 K)
ALBÉRLET
Nagykanizsa, Zemplén Gy. utcában tehermentes, másfélszobás lakás kiadó vagy eladó december 3-tól. Érd.: Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 93. (30 K)
1 + 2 félszobás lakás kiadó Nagykani-
zsán. Érdeklődni: Kazanlak krt. 10/B. 1/7., december 1-én egész nap. (31 K)
IRODA-ÜZLETHELYISÉG
Nagykanizsa centrumában két szoba irodának, üzletnek bérbeadó. Nagykanizsa, 93/12-216. Érd.: 16-18 óráig. (32 K)
Nagykanizsa központjában iroda vagy magánvállalkozás céljára egyszobás telefonos lakás bérbeadó hosszú időre. Érd.: dr. Wágner. Zalaszentbalázs 2 telefonon. (33 K)
20 négyzetméteres üzlethelyiség mellékhelyiséggel, raktározási lehetőséggel kiadó. Érd.: 93/11-924-es telefonon. (34 K)
Kispiacon Motorosbolt árukészlettel vagy üresen is kiadó, esetleg eladó. Érd.: Nagykanizsa, Sugár u. 8/A. (35
JÁRMŰ
Három éves Fiat Uno eladó vagy értékkülönbözettel Trabant kombira cserélhető. Érd.: Nagykanizsa, Városkapu 5/C. Hl/13. (36 K)
600 ccm-es kis polszkihoz új hengerfej, szelepekkel féláron eladó. Erd.: napközben a 12-305-ös telefonszámon. (37 K)
4 éves grafitmetál 2500-as turbó diesel FIAT Croma reális áron eladó. Érd.: 93/14-350/39 melléken. (38 K)
Huszonötezer kilométert futott Trabant Limusin eladó. Nagykanizsa, Csengery út 11. (42 K)
Ikarus 256, 11 éves, 450.000 Ft-ért és 1,5 éves hosszúplatós ponyvás IFA 450.000 Ft-ért eladó. Érd.: Velence, Szél u. 40. (39 K)
Diesel 1700-as ikerlámpás fehér Fiat Ritmo áron alul eladó. Erd.: napközben 93/14-350/39. (40 K)
Suzuki GSX 400 F karambolos motorkerékpár 70 ezer Ft-ért, 2 db Puch 50 ccm-es segédmotorierékpár 20-20 ezer Ft-ért eladó. Nagykanizsa, Sugár u. 8/A. (41 K)
S 105-ös SKODA friss műszakival eladó. Érd.: 93/17-454 telefonon. (62 K)
LADA 1600-as szgk. sok extrával eladó. Irányár: 140 ezer Ft. Nagykanizsa, Zemplén Gy. 4/D. Horváth. (63 K)
AUDI 80-as, katalizátoros, 89. évszá-mú, új állapotban eladó. Irányár: 1.100.000,- Ft. Érd.: Egész nap, Nagykanizsa, Garay u. 16. n/6., Kuczkó. (64 K)
GARÁZS
Ikergarázs fele eladó. Nagykanizsa, Városkapu krt. 4. sz. Érdeklődni: Nagykanizsa, Városkapu krt. 5/C. III/13. (43 K)
Nagykanizsa, Téglagyári úton (Kaán K. úti garázssorban) aknás garázs eladó. Érd.: 93/16-477-es telefonon. (44 K)
MŰSZAKI CIKKBÚTOR
Keveset használt ülőgarnitúra és Harmónia elemes bútor jó állapotban áron alul eladó. Érd.: telefonon a 93/14-
350/39 melléken vagy személyesen, Városkapu krt. 14/C. fi 1/3. Sámik. (45 K)
Silver-cross babakocsi eladó. Nagykanizsa, Takarék u. 6/B. (46 K)
Bonanza hálószoba garnitúra és 2 db Barba kétajtós szekrény eladó. Nagyka-nizsa-Bagola, Bagoly u. 9/A. Simon. (47 K)
Bontásból származó pala, 110 x 120-as ablak, ajtós, üvegezett, üveg portálok, valamint 2 db fotelágy eladó. Nagykanizsa, Téglagyári út 4. (48 K)
Colonial íróasztalt vásárolnék. Érd.: KANIZSA szeritesztőségében, tel.: 12-305. (49 K)
Közepes nagyságú íróasztal eladó. Érdeklődni: Nagykanizsa, Teleki u. 7/D. II/8. Pappné. Tel.: 14-474, 19 óra után.
(50 K)
Világos diákszekrénysor és 6 személyes ebédlőgarnitúra eladó. Nagykanizsa, Rákóczi u. 1/6. (51 K)
Japán képcsöves színes televízió 15000 Ft-ért eladó. Nagykanizsa, Vörösmarty
u. 57. Erdei. (52 K)
Két darab ágyneműtartós, meghosszabbítható, nagyon jó állapotú gyermekheverőt 2 db fotelágyra vagy emeletes ágyra cserélnék. Érdeklődni: Tóth Zoltán. Nagykanizsa, Városkapu 11/C. II. em. (53 K)
4 db Rolling Stones CD lemez eladó. Érd.: 93/16-276-os vagy a 17-497-es telefonon. (54 K)
Albalux mosógép alkatrészek eladók. Nagykanizsa, Báthory u. 3. I. emelet. (55 K)
öreg, bécsi zongora eladó. Cím a szerkesztőségben. (56 K)
Alig használt sarok ülőgarnitúra, plüss huzattal eladó. Érd.: 17 óra után. Kiss József. Nagykanizsa, Erdész út 4. II.
em. 15. (66 K)
VEGYES
Szőlőoltványok - gyümölcsfák - bogyósok nagy választékban kaphatók: Nagykanizsa, Magyar u. 150/A. alatt. (57 K)
Héjas mandula nagyobb mennyiségben eladó. Nagykanizsa, Báthory u. 3. I. em. (58 K)
Nagyon szép fazonú 3/4-es vörös róka-bunda áron alul eladó. Érd.: 93/13-782 telefonon, 16 óra után. (59 K)
Törzskönyvezett dalmata kölyök eladó. Nagykanizsa, Tárház u. 5. (60 K)
Videofelvétel készítés bármilyen időtar- . tamban. Érd.: 17 óráig a 13-040/16-12 melléken, 17 óra után. Hajdú, Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 9/A. (61 K) ^mmammammmammm—
Hölgyek FIGYELEM!
Megérkezett a húzható, nyúzható, téphető
harisnyanadrág 335,- Ft-os áron.
Csak a KANIZSA Áruház-ban kapható!
r—*-
Ön még nem tudta? A Kanizsában a lakossági apró INGYENES!