* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.
7.51 MB | |
2008-03-13 09:04:33 | |
Nyilvános 518 | 2835 | Kanizsa 1989. 010-013 szám - március | Cím: Kanizsa Alcím: Dél-Zalai Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével: DEL-ZALAI HETILAP ARA: 19 FT . évf. 10. sz. 1992. márc. 6. MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN Az ellenzéki politika nem szolgálhat látványos eredményekkel Villáminterjú Pető Iván SZDSZ parlamenti képviselővel Jaj a monopolhelyzetben lévőknek MONOPOLY KLUB KANIZSÁN 1992. február 26-án Pető Iván volt frakcióvezető előadá-sán szűknek bizonyult a helyi SZDSZ iroda. A szépszámú ér-deklődő a Hevesi úti iskolában hallhatta a népszerű politikus elemző előadását a közelmúlt és jelen aktuális politikai és gazdasági kérdéseiről. Ezt kö-vetően intellektuális humorral válaszolt a feltett kérdésekre. A késő esti, rövid interjúban készséggel válaszolt a KANI-ZSA hetilapnak a képviselő úr. - Az SZDSZ évenkénti elnök- és ügyvivői testületválasztása nem befolyásolja-e a hatékony- ságot, nem lenne-e célszerűbb kétévenként tartani a párton belüli választásokat? - Szóba került a hosszabb Lapunk január 24-i számá-ban beszámoltunk arról, hogy városunkban is megkezdődött a Monopoly Klub szervezése. A napokban már azt a hírt kap-tuk, hogy a csoport létrejött, s túlestek a vezetőségválasztó taggyűlésen is. - Mely célok megvalósítása érdekében alapították a Mono- poly Klubot? - kérdeztük a klub három vezetőségi tagját: dr. Bálint Jánost, a Monopoly Klub menedzserét, valamint Csuha Gyulát és Patyi Zol- tánt, akik a tagság szervezését vállalták magukra. - Elsődleges célunk bekap- csolódni a monopolellenes küzdelembe, mert mindenfajta monopolhelyzet gátolja a gaz- dasági kibontakozást, a társa- dalmi átalakulást. Együttműkö- ciklus is, de a tagság vélemé-nye szerint régi reflexedet kon-zerválna a hosszabb ideig tartó vezetői pozíció. A választáso-kat követően 1991 novemberé-ig nem volt jelentős változás az irányító testületben. Úgy gondolom azonban, konszoli-dált állapotban kialakulhat más választási szisztéma is, igazod-va a nyugat-európai normák-hoz. - A rádió és tv alelnöki ki- nevezésnek van-e burkolt poli- tikai célja? - Van politikai szándék, mert az intézményeknek nincs szervezeti működési szabályza- ta, így nem lehet tudni a ha- tásköröket, a kialakuló vi- szonyt a rádió és tv elnökei- dünk mindenkivel, aki a piac-gazdaság és az esélyegyenlő-ség megteremtésén fáradozik -mondja dr. Bálint János beve-zetőül. - Tevékenységünk ezért a monopolhelyzetből fakadó előnyök letörésére, a monopol-helyzet kialakulásának megelő-zésére irányul. - Milyen formában szándé- koznak fellépni a monopolhely- zetben lévők ellen? - Nagykanizsa térségében fel szeretnénk tárni a vállalkozá- sokat, az egyéni kezdeménye- zéseket gátló minden olyan té- nyezőt, melynek hátterében va- lamely személy vagy szervezet monopolhelyzete húzódik meg. Természetesen nyilvánosságra is hozzuk majd e jelenségeket. Figyelemmel kísérjük a priva- tizációs folyamatokat, különö- vel. A közeljövőben elkészül a médiatörvény, tehát előtte ér-telmetlen dolog a kinevezés. A politikai cél ezért könnyen tet-tenérhető. A kinevezések után már nem tűnhet sürgősnek a médiatörvény beterjesztése és annak elfogadása a parlament-ben, vagy már a kormány által elképzelt emberek alkalmazzák az elfogadásra kerülő törvényt. - A kétharmados törvények száma meghatározható-e tar- talmuktól, céltól függően? - A demokráciában általában szűk a kétharmados törvények köre. A kormánypárti képvise- lők támogatására kevésbé lehet számítani. A lényegnek azt ér- zem, hogy ne törvény határoz- za meg, hogy konszenzust kell sen abban az esetben, ha álla-mi tulajdont érintő objektum-nak vagy vagyontárgynak az elidegenítésére kerül sor. Tör-vényadta lehetőségeinkkel él-ve, mintegy társadalmi kont-rollt szeretnénk gyakorolni pél-dául egyes versenytárgyalások lebonyolításának törvényessége felett. Hangsúlyozom, hogy nem kívánunk beavatkozni sem a hatóságok, sem a bíróságok munkájába - ezt nem is tehet-nénk -, egyéni állampolgári ügyekkel pedig csak az eset-ben foglalkozunk, ha az érdek-védelem mögött valamely mo-nopolhelyzetben lévő érdek hú-zódik meg, és gátolja az esély-egyenlőség érvényesülését. Tö-mören: nem kívánunk lakossá-gi panaszfórum lenni. (Folytatás a 7. oldalon.) keresni bizonyos alapintézmé-nyeket szabályozó törvényeknél, hanem ez politikai törekvés és szándék legyen. Nálunk alapve-tő gond ennek hiánya. - Dornbach Alajos három hónap után lemondott ügyvivő testületi tagságáról, noha ko- rábbi nyilatkozatai szerint az elnökválasztás eredményétől függetlenül, bármilyen pozíció- ban részt kívánt venni az SZDSZ céljainak megvalósítá- sában. - Nem tartom furcsának döntését, mert nem feltételek nélkül kívánt együttműködni a leendő elnökkel. Tardos Már- ton nyilatkozatát követően ki- alakult (Tölgyessy-Antall dia- lógus) „bizalmi viszony" gátol- ja az elnök és Dornbach Alajos ügyvivői tevékenységét. - Megosztottságot jelent-e a létrejött két platform a Szabad- elvű Kör és a Liberális Kon- zervatív Unió a szervezeten be- lül? - A nyugati demokráciákban az elvi politizálás sokszínűsé- gét teljesen természetesnek íté- lik meg a választó polgárok. Egy párt belső politikai fejlő- dése, időnkénti megújulása, több nézet összehasonlításá- nak, ütköztetésének tulajdonít- ható. Remélhetően a következő választásokon ez érzékelhető is lesz a közvélemény számára. Viola György 2 KANIZSA imZ, március b. EXPO LHEGY Kiállítások A IDEGENÜL MEGBÉLYEGEZVE p világkiállítás rendest jogát, vita atáa jíeröit po^ a* ügy ni$ttt 8»l ««» Jegyen, s* legyett * itódasági* pgj p A* eínKitt b«tt 4fo*tés otán « további vitáknak stncs helye, üleazékl és kormány* pőrtl wöfc *gyftr*aí elosztják a csatabárdok**, 4» fttíöl A pillanattól k«x&\\& készülni keli a Jriáflftósra, meri m mm fesa fcőaayő fel«öat Mlv«l * rendssés jogát Budapest kapta, ds jmn « *4- FOS, itasrcm » Kormán; remfezi »as &X3PCM, 4gy goado* lom, * vidéknek saját érdekéfeeo célszerő Öss*eiogBÍ hogy T*Iaa»ít kamatoztatni tiidjoa « ren&^ajHwrra&t* ból. Merem remélni, hogy aiok az; teetitvszttéwlL melyek remélhetőleg rövid WÖn belül a vidék részéről jte nitödnek* meghallgatásra tatáinak AH Illetékeseit te. JEHeak«a* esetben tovább aflwfaafk »z « g^ aw«iy «apjai»k1aft léttetntí a főváros 4s a vidék, fejlettségi té Ö ki ji k y y keli cselekedni, ha« és líoIdaávarábaB a ielietőségekéf, el keresve tt reaáeíüöke^ bfcuyíijtva a kívá Latokat. Célsnertok látsasifc tehát^ ita a összefognak, egyeattetlk éggmis írttekelt^ tervea^íelt A *ö« fel tóh«t terjeszteni a n*t#f*KO& Í6?r* í$, Alkalom leaeí, aogy az ötasz, »sztrákt ízlovéö, aorvát tőke íaesJeteajea ebben a térségben* Bíznak abfea», hogy a koraaány lg g ezeket az erőfeszítéseket, és »emesak szavakbaa^ áe btó eéazQigyl táatogatásbaa Is részesít! a ttákJá 4 a Az ember olvassa a legfris-sebb Extra újságot (minő ős-magyar elnevezés!) és meg-döbben. Az új távbeszélő" szá-mokról van szó. Illetve azok-ról a cégekről, amelyeknek új száma kerekedett. íme, egy kis mustra - nem a reklám kedvéért: Avenzor, Caniso, Castor, Colonia, Elteco, Exim, Faunus Traeding, Fluxus, Hid-rofilt, Inferno, Ion Szerviz (van, ahol servis, másutt ser-vice, merthogy oly műveltek Valaha voltak az apró, ke-cses kis bélyegek. 20 fillér, 40 fillér, 60 fillér névérték-ben. A kis borítékra egyet kel-lett fölragasztani belőlük, az-tán huss! - már repült is a levél. Aztán ahogyan előbbre ha-ladtuk a fejlettségben, egyre több és egyre nagyobb bélye-get kellett volna elhelyezni az ugyanakkora borítékon úgy, hogy azért a - nyilván mellé- vagyunk...), Journal (bizony: Á-val), Nág-Pyrus, No-teut, Pannonglass, Providencia, Pu-mi Tours, Rotary, Summatech, Taurína stb., stb. Különben Magyarországon vagyunk, pontosabban: Nagy-kanizsán. Nyilván azért ez a sok idegen elnevezés, mert csak úgy csődül eme cégeknek az a rengeteg angol, francia, meg egyéb „művelt" népség vásárlóként, megrendelőként. Vagy mégsem? kes - címzésnek is jusson va-lamicske hely. Most aztán ott vagyunk, hogy akkora bélyegekkel kell(ene) teleragasztani a borí-tékot, akár egy jegyzetfüzet. A címzés még mellékesebb lett; a legfontosabb a bélyeg. Szép is, nagy is, drága is. Hát csoda, ha az ember visszasírja a régi szép időket, amikor pici volt a bélyeg, meg az ára is? IDOMÍTVA KANIZSA Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika: Borda Menyhért, Foga Kálmán Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 14-390/49 Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és az Almanach Könyvkereskedelmi Vállalkozás és Információs Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879 Nádas- és avartííz Február 26-án mozgal-mas napja \\ olt a na^ ka-nizsai Tü/.oltúsán;ik. Dél-után 13 óráiul kösd estig cselben riasztották őket. l\'.bből kettő léM\'S jelzés \\olt, kctU\'í peilifi /.ulacfjcr-sze;; területéről érkezett. Mixel a liasztás a kárhe-l\\en és \\onulás közben is érte őket. erőiket inejos/.t-\\a kellett a tűzzel megbir-kózni. \\alamenn\\i tüzeset szabadban történő tüz- att keletkezett. Szerenesé- vnsúti felüljárótól délre, minte\\ 15 hektár terüle- ten cjctt nádas és a\\ar. A hatalmas Ián J;II\\ éhek megbénították a telefon-összeköttetést is a vezetek leégése miatt. Személyi sé-rülés nem tortént. A tüz keletkezésének körülmé-nyeit vizsgálják. Az államnak - nem az enyémnek! - megint szüksége van a pénzemre. Kitalálta hát a súlyadót a kötelező felelős-ségbiztosításon kívül. Ekkora ötletre nyomban meg is ittam egy kupa bort. Súlyosat. No mármost, a dolgok rend-je szerint, akinek pénzre van szüksége, az megkeresi. A ke-reseti lehetőséget, meg a pénzt. Nem így az állam. (Nem az enyém.) Ő úgy csinál-ja, hogy elkészít pár ezer tonna nyomtatványt (nemrég még nem volt elég papír a megyei napilapok kinyomtatására...), amelyen megkérdezi, hogy mi-lyen (sza)márkájú a kocsim, hány kilót nyom, aztán meg,-hogy hívnak, hol lakom, mi a személyi számom (az a titkos), mi a kocsim rendszáma. Nem mintha a hatóság mindezt nem tudná. Minden valamire való tankönyvben, műszaki leírás-ban, prospektusban benne van a kocsi önsúlya. A forgalmi-ban pedig a nevem, a kocsim márkája, súlya, rendszáma stb., s ez a rendőrségen nyil-ván is van tartva. A lakcíme-met pedig a tanácson (opar- don: az önkormányzatnál) szá-mítógép őrzi. No mármost: az ember elza- rándokol a Bevallás című pa- pírért az önkormányzathoz, ki- tölti és leadja. Nem ám az ál- lam zarándokol el hozzám, hogy kicsalja a zsebemből a pénzt. Nem. Én megyek vígan és dalolva, hogy megkopasz- szanak. Sőt! Valószínűleg kapni fogok egy befizetési postautalványt, amelyet ugyancsak ki kell majd tölte-nem, elballagni vele a postára, hogy repeső örömmel befizet-hessem az ezreseket. Hogy az állam jelenne meg nálam, ha már egyszer ilyen tollfosztó törvényt hoztak a honatyáink és anyáink, s ott helyben át is venné a pénzt. Nem. Nekem kell legalább kétszer föláldoznom a szabad-időmből pár órácskát. És megyek, megyünk, mert mi hű meghallói vagyunk a törvényeknek. Jól vagyunk idomítva. De ha sokáig így megy, fel-kopig az állam(az enyém)ház-t artásunk. F. Gy. ÍSWL m&víw & [ KANIZSA 3 A hír igaz: jönnek a piaristák In nomine Patri et filii... Úgy vélem, minden mélyen érző ember szive szomorúság-gal telik meg, amikor az újságokban, vagy a televízióban tragikus gyermekbalesetek hírét olvassa, hallja. Azt hiszem, mi szülök - gyakran felelőtlenségből - mégsem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy e szomorú hírek aránya csökkenjen. Meggyőződésem, egy már bekövetkezett gyer-mekbaleset után a legtöbb szülőben úrrá lesz a lelkiisme-retfurdalás: „...ha jobban odafigyelünk, nem következhetett volna be...". Minden veszélyforrásra, ami gyermekeink éle-tét, testi épségét fenyegeti, olykor a legnagyobb gondosko-dással sem figyelhetünk oda. A meteorológiai tavasszal egyidőben úgy tűnik, az igazi tavasz is beköszöntött. Ennek következtében egyre több „emberpalánta" játszik a parkok-ban, tereken, és sajnos az utcákon is. Mint tudjuk, gyer-mekeink fantáziája - különösen, ha játékról van szó - ha-tártalan. A fizika törvényeire hamarabb rájön és alkalmaz-za, mint azt az iskolában tanulná. Kedves Szülök! Ha ké-telkednének ezen állításom hitelességében - s természetesen akkor, ha idejük úgy engedi - a kora esti órákban meghí-vom Önöket Nagykanizsa Keleti városrészébe; a Városkapu és a Péterfai utcát összekötő nem épp\' fényárban úszó, erősen lejtős, néhány útkereszteződéssel tarkított „színpadá-ra". Ott ugyanis meggyőződhetnek arról, hogy az Önök féltett csemetéi a gyárilag fék és világítás nélküli egysze-mélyes gördeszkákon gyakran kettesben, vagy szűk baráti körben összekapaszkodva, lélegzet elállító mutatványokra képesek. A jelenleg is érvényben lévő KRESZ szabályok sze-rint ez az útszakasz is közútnak minősül... czene A pletyka futótűzként ter-jedt. Eleinte a tanári szobákba lopódzva kergette pánikba az érintett intézmények nevelőit, majd a diákok körében keltet-te a bizonytalanság érzetét, míg végül - mint az jó plety-kához illik - a város minden apró szegletébe befészkelte magát. A hírforrástól függően egyesekhez csupán kisebb vál-toztatásokkal, míg másokhoz egészen drámai köntösbe bur-kolódzva jutott el. A Kanizsa olvasói most a lecsupaszított valóságot olvashatják. A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezé-séről alkotott, 1991. évi XXXII. törvény rendelkezik a volt egyházi tulajdonú, vagy kegyúri jogviszony folytán egyházi vagy rendi használat-ban volt ingatlanok visszaadá-sáról. E törvényre hivatkozott a Piarista tartományfó"nökség is, amikor városunk polgár-mesterét felkeresve - majd ké-sőbb természetesen írásban is - bejelentette igényét a Hu-nyadi János Általános Iskola, a Kőolajbányászati Műszaki Szakközépiskola, a Winkler Lajos Vegyipari Szakközépis-kola, a Szent Imre Egyházköz-ség temploma, illetve a Köl-esei utca 3. szám alatti lakó-ház épületére. Igaz, az iskolák épületkomplexuma nem állt a rend tulajdonában, ám kegyúri jogviszony alapján használati joga volt rá. A piaristák a fo-kozatosság elvét követve kí-vánják az épületeket birtokba venni. Szándékunkban áll egy katolikus általános iskola lét-rehozása, amely kezdetben 3-4 osztállyal működne, majd felmenő\' rendszerben gimnázi-ummá egészülne ki. Tervezik egy egyházi zeneiskola kiala-kítását is. E tervek megvalósítása per-sze az ominózus épületekben működő intézmények életére is rányomná bélyegét. A Hu-nyadi iskola tanulóinak jelen-tős része feltehetően nem kí-ván katolikus iskolába járni. Ezen intézmény diákjai többnyire az északi városrész-ben laknak, s mivel a belvá-rosi iskolákban a szabad isko-laválasztás következtében már most is jelentős a túljelentke-zés, a forgalmas belvároson keresztül jóval távolabbi okta- tási intézménybe kellene járni-uk. Beköltözésre alkalmas, üres iskolaépületet nem tud a város biztosítani. Ezen intéz-ményben beindult az ún. „Ér-tékközvetítő és Képességfej-lesztő Program szerinti taní-tás", amely csak az e célra ki-képzett pedagógusközösséggel vihető tovább, tehát csak a ta-nári karral együtt telepíthető át más intézménybe. Nem be-szélve arról, hogy a körzet gyermekei részben szociálkul-turálisan hátrányos helyzetű családokból származnak, s így más diákoktól eltérő bánásmó-dot igényelnek. Erre pedig ez az iskola készült fel. Ugyancsak itt indul kislét-számmal a felzárkóztató osz-tály. A Vegyipari és Kőolajbá-nyászati Szakközépiskolában óriási, speciális vegyészeti, gépészeti jellegű beruházások történtek. Berendezéseik nagy része az épülettel egybeépített. Az intézmény kiköltöztetése esetén e beruházások kárba vesznének. Az egykoron egy-házi használatban lévő épüle-teket azóta emelet ráépítéssel, toldással, új épület építésével bővítették. Ezek ipari jellegű beruházások és kizárólag a je-lenlegi célra használhatók. Mivel az ingatlanok átadása után új helyen történő kialakí-tásuk rendkívül gazdaságtalan, nem valószínű, hogy a kor-mány ki tudná elégíteni az ön-kormányzat kártalanítási igé-nyét. Ezért a Polgármesteri Hiva-tal illetékesei felkeresték a piarista rend tartományfőnökét és más, remélhetőleg mindkét felet kielégítő megoldást java-soltak. Elmondták, hogy a He-vesi Sándor Általános Iskolá-ban, ahol már működik kato-likus szellemű osztály, a vég-leges megoldás megvalósításá-ig biztosítani tudnák a katoli-kus szellemű oktatás felmenő rendszerrel történő működteté-sét az állami, ideológiailag semleges oktatás mellett. Egyébként ebben az iskolában dolgoznak azon tanárok is, akikkel mint leendő munkatár-sakkal számol a rend. Végle-ges megoldásként pedig a je-lenlegi Thury György Lakta-nya Hevesi úttal párhuzamos területén lévő épületeket java-solták, hogy ezeket mint cse-reingatlant kérje a piarista rend. így a katolikus szellemű oktatás is egy tömegben kapna helyet, a már meglévő iskolá-kat sem kellene áttelepíteni és talán a keleti városrészre jel-lemző iskolahiány okozta fe-szültség is enyhülne. Ugyan-akkor ez a terület a város más részeiről is autóbusszal, át-szállás nélkül megközelíthető. Jelenits István a Piarista Rend tartományfőnöke, előze-tesen egyetértett a kanizsaiak javaslatával, ám megjegyezte, hogy a döntés nem egyedül az ő kezében van. Mindenesetre március elején a rend képvi-selői társaságában Jelenits úr városunkba látogat a helyszín részletesebb felmérése végett. Arról pedig, hogy a Hevesi iskolában felmenő rendszerrel működhet-e katolikus szellemű oktatás vagy sem, a rend in-gatlan igénylésének végleges kielégítéséig, s hogy az önkor-mányzat egyetért-e azzal, hogy a jelenleg HM kezelésé-ben lévő Thury György Lak-tanya nyugati oldalán fekvő épületek és földterület birtok-ba vételével, mint csereingat-lannal elégítsék ki a rend igé-nyeit, március 9-én dönt a közgyűlés. F. Varga Barbara Nem károsodik az ügyfél Bizonyára sokan észlelték meg-rökönyödve, hogy átutalási betét-számlájukról olyan hiteltörlesztő részletek is levonásra kerültek, amelyek decemberben, januárban vagy februárban már kiegyenlítet-tek. Mint azt Giber Zoltánnétól, az Országos Takarékpénztár Nagyka-nizsai Fiókjának szakemberétől megtudtuk, a többletlevonás tech-nikai okokra vezethető vissza. Ma-gyarországon egyetlen rendszer dolgozza fel a több tízezer hitel-számlát. December 31-én van a hitelzárlat, s hogy azt az év végi zárásnál figyelembe vehessék, a december utolsó napjaiban fizető ügyfelek törlesztő részletét is be kell várniuk. Mivel a nagy mennyiségű hitelszámla miatt még a számítógépeknek is nagy munkát jelent a hitelzárás, a hitelszámlák zárásáról történő visszajelzés ké-sőbb érkezik meg a kanizsai fiók-ba, mint ahogy a törlesztő részle-tek átutalási betétekről való levo-nása esedékes. Akik ilyen helyzetbe kerültek, nyugodjanak meg, mert a fent em-lített okok miatt semmiféle hát-rány sem éri őket. Amennyiben a hitelszámlán az átutalási betétjük-ről levont összeg feleslegesnek bi-zonyul, az visszakerül az átutalási betétszámlára, méghozzá - hogy az ügyfél semmilyen módon sem érezze magát megkárosítva - ka-mataival együtt. fvb 4 \' ! KANIZSA m2 március $* A főmérnök íróasztalán egy tekegolyó nagyságú rozsdás gömb díszeleg. Amíg a Dél-Zalai Víz-. Csatornamű és Fürdő Vál-lalatnál Tóth Ágostonra várok, kíváncsian szemlélem a furcsa levélnehezéket. - Próbálja meg fölemelni - lép be mo-solyogva a főmérnök. Megpróbálom. Ágyúgolyó az íróasztalon Ami a csigánál is lassúbb volt - Hát bizony ez sokkal nehezebb, mint egy kugligolyó! - A súlya jelenleg 18 kg, valamikor 20 kilós lehetett. Egyébként egy török iddkbeli ágyúgolyó. - És hogyan került a csizma, illetve ez a vastömeg az asztalra? - Érdekes története van. Amikor a Mol- nári-Nagykanizsa közötti távvezetéket fertőtlenítették, majd öblítették a dolgo- zóink, ki kellett nyitniuk az M7-es úttól mintegy 50 méterre lévő tolózárat. Leg- nagyobb meglepetésükre nemcsak a víz ömlött, hanem ez a gömb is kigurult, és majdnem eltörte az egyik dolgozónk lá- bát. - Elnézést, de hogyan kerülhetett a zárt vezetékbe egy ötszáz évvel ezelőtti ágyú- golyó? - A már említett távvezetéket az 1970-es években kezdték építeni. Akkor az árok ásása közben találta az egyik dolgozó, és meg akarta menteni magának. A parton már ott voltak az 500 mm-es csövek, és beletette az egyikbe. Mielőtt azonban el- vitte volna, a csöveket lefektették, és be- temették. Aztán elfeledkezett róla min- denki, amíg a leghosszabb (ágyú)csőből elő nem bújt. Ugyanis most már tudjuk, hogy akkor körülbelül hol találták, és ezek szerint több mint egy kilométert uta-zott a vezetékben. A sebességét nehéz lenne kiszámítani, de a csigák biztosan gyorsabban haladnak. - Ezek szerint ez a világ leglassúbb ágyúgolyója? - Lehet. Bár minden ágyúgolyó így működne! - És ennyi év alatt nem okozott gon- dot? - Nem, mert mint már említettem, a vezeték átmérője 500 milliméter, a golyóé pedig „csupán" 165. - Van benne két apró lyuk. Csak nem a kukacok kezdték ki? - Nem! Kíváncsiságból elküldtük a DKG Műszaki Ellenőrzési Osztályára. A \' hivatalos vizsgálati jegyzőkönyv szerint a széntartalma 0,09, a kéntartalma 0,01, a foszfortartalma pedig 0,02 százalék. A jegyzőkönyv utolsó mondata: „A vizsgált nagytisztaságú acélban a fenti elemeken kívül mást nem találtunk." - A múzeumot nem értesítették? - De, természetesen igen. Azt mondták, hogy ágyúgolyóból „elegük van..." - zámbó - Nemcsak állt a bál... A volt Ifjúsági Ház a múlt hét péntek estéjén újra zsúfolásig megtelt. Nem véletlenül, mert a nagykanizsai Petőfi Sándor Általános Iskola ott tartotta kulturális bemutatóját. A szülőket, a régi diákokat és a többi vendéget népi játékkal, humoros jelenetekkel, népballada előadással, aerobic bemutatóval, farsangi verses összeállítással, színvonalas hangszerjátékkal szórakoztatták. A kicsik és nagyok önfeledten és sok bájjal adták elő műsorszámaikat, amelyekkel heteken keresztül lázasan készültek lelkes nevelőik irányí-tásával. A műsor tényleg szemet, lelket gyönyörködtető látványt nyújtott. A szülők boldogan láthatták, hogy ebben az iskolában nemcsak az oktatásra, hanem a gyermekek szabadidejének értelmes, hasznos, kultu-rált eltöltésére is nagyon odafigyelnek a pedagógusok. A „palotás" nyi-tótánc még egy ráadást jelentett, ami az „Alapítványi bál az iskoláért" kezdetét jelezte. - zá - Válási tanácsadás „Válni, vagy nem válni?" Ha a házassága nem boldog, és nyíltan vagy titkon foglalkozott már a válás gondolatával, de nem tud dönteni, keressen fel bennünket. Adjon önmagának és gyerekeinek esélyt az újrakezdésre. Ha ez már nem lehet, abban segítünk Önnek, hogy a válás nehéz helyzetében a mindenki számára legjobb kompromisszumokat megtalálják. Családsegítő Központ Nagykanizsa Erzsébet tér 21. Telefon: 12-214 AGROTOURS UTAZÁSI IRODA PROGRAMAJÁNLATAI Tarvisio márc. 14., 27. 1.000,- Ft Szafari-park ápr. 13. 740,- Ft + belépő Bécs ápr. 6. 680,- Ft Trieszt ápr. 30. 1.350,- Ft Spanyolország (teljes ellátással) máj. 28-jún. 7. 17.800,- Ft Velence-Rimini-San Marino-Padova az érettségi szünetben máj. 10-13. 4.500,- Ft/felndtt, 4.000,- Ft/18 év alatt Spanyolország jún. 26-júl 5. 19.290,- Ft/félpanzió 20.800,- Ft/teljes panzió Görög, olasz apartmanokra megrendelést folyamatosan felveszünk! Címünk: Nagykanizsa, Király út 47. fsz. Tel.: 12-394 Ügyvédi Mk. * * * Grazi vásár április 27-május 1. Mezőgazdasági bemutató 600 Ft + belépő (170,- Ft) Egyéni utasoknak belépőjegyet 170,- Ft-os áron tudunk biztosítani " - 5 A FELÉPÜLŐ JÖVŐ ÖN ÚGY GONDOLJA NEHEZEN HIHETŐ? Társaságunk tájékoztatni kíván minden érdeklődőt az új piaccsarnok-bevásárlóközpont építésével kapcsolatban! Ez év tavaszán kezdődik az építése, és 1993. május 1-én megnyílik a jövő évszázadban is korszerű városközponti építészeti alkotás a vásárlók szolgálatára. Az épület jellemző adatai: 3000 mégyzetméter fedett piac 6000 négyzetméter üzlethelyiség Üzlethelyiség vásárlására még elfogadunk jelentkezést, ezek kiválasztása a jelentkezés sorrendjében történik. Irányár 1992. május l-ig: 60.000 Ft/négyzetméter Az üzlettulajdonosok az üzlet nagyságának arányában a fedett piacnak is tulajdonosai lesznek! Érdeklődni és jelentkezni lehet: Építőipari Szövetkezet, Nk. Űrhajós u. 1. Vándor Péterné főkönyvelőnél. Tel.: 14-480 Alfától az Omegáig Kft. Pf.: 159. KANIZSA Centenáriumi ünnepségre készül a Kanizsa Sörgyár Rt. A privatizálás előtt álló Kani-zsa Sörgyár Rt. gazdasági veze-tése az idei feladatok meghatá-rozásához mélyrehatóan elemez-te a cég elmúlt évi tevékenysé-gét. Az új, fiatal vezetők leszűrték azt a tanulságot, hogy komoly gazdasági eredményeket csak na-gyon gyors, határozott és rugal-mas intézkedésekkel lehet meg-valósítani, erős hatást gyakorol-va az országos sörpiacra, első-sorban a kirendeltségeken és a nagykereskedőkön keresztül. A kereskedelmi vezetés ennek ér-dekében fokozta marketing ak-cióit (piacfelmérés, hirdetések, nyereményakciók, stb.), ezzel is ösztönözve a vevőpartnereket és a fogyasztókat a sör vásárlására. A 36 millió forintot kitevő, a tervezett összeg másfélszeresére emelkedő Teklám- és propaganda költségük növekedését annak tu-datában tették, hogy a rövid távú nyereségvesztés hosszú távon többszörösen megtérül. Ez is közrejátszott abban, hogy az ér-tékesítési tevékenységben elért pozíciókat sikerlllt megtartani. 1991 évben a legtöbb problé-mát a pénzügyi-hitelgazdálkodás okozta. Itt csapódott le a gazda-sági döntések jó vagy rossz ki-menetelének hatása. Fokozódó likviditási nehézségekkel küzdöt-tek, s az adósságállomány rend-kívül magasra szökött. Ezért a vevő partnerek szelektálását ha-tározták el, s a fizetésképtelen vevők kiszolgálását leállították. A dolgozók zöme elégedetten nyugtázta a 29%-os - differen-ciáltan végrehajtott - éves bér-fejlesztést. Beruházás-fejlesztési tevékenységük tervszinten (190 millió Ft) alakult. A nettó árbe- vétel tényszáma 3 milliárd 503 millió Ft volt - mérsékelt ter-mékárak mellett. Mérlegük 156,3 millió nyereséggel zárult, amely módosított eredményter-vüket 4%-kal haladta meg, azon-ban IS millió Ft-tal elmaradt a bázis időszaki nyereség nagysá-gától. Az 1991 évi gazdálkodást - valamennyi körülmény figye-lembe vételével - jónak értékel-te a vezetés. * Az 1992 évi kereskedelempo- litikai irányelvek meghatározásá- nál - figyelemmel az elmúlt évi problémák kiküszöbölésére - több új elemet iktattak be. Ilye- nek: az országos hálózat bővíté- se; a „kapuár"-rendszer általáno- sítása a vevőkörben (ez azt je- lenti, hogy ha a vevő közvetle- nül a gyárból vagy kirendeltség- ről saját járművel szállítja el a terméket, akkor nem fizet a cég fuvarköltség-térítést, hanem meghatározott árengedményt ad); a vevőkkel kötött szerződések-ben megszabták a fizetési felté-teleket, így a maximális fizetési határidőt és a fizetési formákat; a szerződéskötések előtt - a fi-zetőképesség biztosítása érdeké-ben - alaposan „körüljárják" a partnercéget; az 1992. január 20-i általános söripari áremelésnél a lehető legcsekélyebb mértékű ár-emelést alkalmazták, hogy ter-mékeik az egész országban ked-vező fogadtatásban részesülje-nek; március 1-től - létszám és bértömeg megtakarítási célból -a balatonbogiári, nagyatádi és körmendi kirendeltségeket kft.-vé alakították át; ugyancsak március 1-től előzetes licit alap-ján megváltoztatták feltöltő fu-varoztatásaikat, a tavalyinál 10%-kal alacsonyabb díjakkal; a korábbinál ütőképesebb, négy főből álló Marketing Osztályt alakítottak ki; országos szinten 200 új söröző beindítását tervez-ték be, bízva abban, hogy a ta-valyi 400 márka-söröző száma az év végére így majd 600-ra emelkedik; a pozitív eredmény-nyel zárult tavalyi karácsonyi akcióhoz hasonló, értékesítést növelő nyereményakciókat ter-veznek az év folyamán. Élénk Ütemben folynak az elő- készületek az idei centenáriumi ünnepségekre, amelyeket a Mar-keting Osztály irányít. A 100. évfordulót sörfesztiválok lebo-nyolításával kötik egybe az or-szág területén. Kétnapos ünnep-ségeket és fesztiválokat tervez-nek Budapesten, Zalaegerszegen, Nagyatádon, Körmenden, Kapos-váron, Balatonbogláron és Fo-nyódon (ez utóbbi összevont lesz), Keszthelyen, Siófokon, Veszprémben és Kecskeméten. A központi ünnepségre - várha-tóan 7-9 napon át, egybekötve a Kanizsa Napok programjával -szeptember hóban Nagykanizsán kerül sor. Folyamatban van egy évkönyv szerkesztése és egy ki-állítás rendezése is. (tl-nyl) amennyiben e napon elsőként született, s a szülei ezt bizo- nyítani is tudják. Aki pedig tavaly a megnyitás napján szü- letett, az folyamatosan 10% kedvezménnyel vásárolhat. Ugyanilyen kedvezményt kap- Nem is akárhogyan, hiszen tiszteletbeli szülőnek nevezte ki magát megnyitásának első évfordulója alkalmából. A Terv utca 6-ban várják annak a kisbabának a szüleit, aki március 4-e első újszülöttje volt. Ez a baba fogja megkap-ni az ajándék babakelengyét, a Tuti Üzletház nak azok is, akik tegnapelőtt vásároltak. Az üzletvezető Kovácsné Fö-dő Erika nem titkolja, hogy lelkes híve a vásárlók becsalo-gatásának, hiszen édesanyja butikjában már gyermekkorá- ban figyelgette az üzleti fogá-sokat. Elve, hogy mindent egy helyen találjon meg a vásárló, hiszen a kismamákat már szü-lés előtt is várják nekik való ruhákkal, harisnyákkal, kozme-tikumokkal. Aztán, mire a baba megszü-letik, már beszerezhető a kis-ágy, a babakocsi, pelenkák, ápolási cikkek és még számos dolog. A választék bővítése céljából két olasz céggel is jó üzleti kapcsolatot alakítottak ki. Az üzletvezetőtől megtudom, hogy karácsony előtt jótékony-sági divatbemutatót szerveztek, s a befolyt pénzt átadták az önkormányzat Humán Osztályá-nak. Ezt a hagyományt az idén is folytatni szeretnék. A most megkezdett második évben azt szeretnénk, hogy üz-letünk a visszajáró vásárlók üzlete legyen. Ez ugye üzleti nyelven valami olyasmit jelent, hogy elégedett a vásárló. G. I. m. BérviiM «, [ KANIZSA Monopoly Klub Kanizsán Nyílt levél a KDNP kanizsai szervezetéhez! Tisztelt Vezetők! Megdöbbenve olvastam tiltakozásukat a február 28-án megjelent Ka-nizsa újságban. Csak így értesültem arról, hogy az önök helyi szerve-zetének elnöke milyen pozitívan nyilatkozik munkánkról. Örülök annak is, hogy ilyen félre-értelmezhetetlenül leírták, hogy semmi kapcsolat nincs a párt és az Adventista Egyház között. Egy dolgot azonban en-gedjenek meg: az Idegen szavak szótára a következőt említ a szekta kifejezés alatt: „...többnyire nem bevett vallási csoport,...külvilágtól el-különülő csoport..." Helyi vezetőjük nyilatkozata alapján az Adventista Gyülekezet nem egy ilyen csoport, legalábbis nem így jellemzett ben-nünket. Ugyanakkor már 1958 óta hivatalosan elismert egyház vagyunk! Mindenesetre jólesett elismerő szavuk munkánkról I Isten áldását kívánva maradok tisztelettel: Nagykanizsa, 1992. március 3. Kormos Tivadar a H. N. Adventista Egyház lelkésze (Folytatás a címlapról) - A jelenlegi monopóliumok zö- me a múlt rendszerben épült fel, - veszi át a szót Csuha Gyula. - Többek között ezeken is szeret- nénk a nyilvánosság segítségével, s természetesen a törvényes kere- teket betartva, tisztességes eszkö- zökkel változtatni. - Valószínűleg nemcsak a múlt rendszerből „átnövő"\' összefonódá- sok fogják felkelteni a figyelmün- ket, - kapcsolódik a beszélgetésbe Patyi Zoltán. — Úgy gondolom, hogy a jelenlegi Vagyonügynök- ség működése is szül majd néhány említésre méltó ügyet. - Elképzelhető, hogy az Önök által feltárt ügyek a bíróságon végződnek? - Ha olyan esettel találkozunk, amely a törvényesség kereteit sér- ti, akkor e dologra felhívjuk a tör- vények megtartatására hivatott szervek figyelmét, - mondja Csu- ha Gyula. - Amennyiben elegendő bizonyíték kerül a kezünkbe, akár a bíróságon is folytatódhat az ügy. Ám mi nem akarunk az igazság- osztó szerepében tetszelegni. El- sődleges célunk a megelőzés. - Eszleltek-e már olyan össze- fonódást, amelyről a közeljövőben le kívánják rántani a leplet? - Természetesen van néhány tippünk, ám írásban még semmire sem hívhatta fel a lakosság a fi- gyelmünket, hiszen eddig kevesen tudtak a Monopoly Klub létrejöt- téről, - válaszol dr. Bálint János. - Mindenesetre meglehetősen fur- csának tartjuk például azt, hogy ha a közgyűlés egyes határozatai- nak nem képes érvényt szerezni, akkor azokat egyszerűen hatályon kívül helyezi. Ilyen alapon - mon- dom egy kis túlzással - akár a Büntető Törvénykönyv hatályon kívül helyezését is kezdeményez- hetnénk. Egyelőre erről ennyit. De azt megígérhetjük, hogy a Klub profiljába vágó ügyek tisztázása érdekében - állampolgári minősé- günkben - ha kell, akár a legma-gasabb fórumig is elmegyünk, és visszásságokra szükség esetén a köztársasági megbízott figyelmét is felhívjuk. - Mit tehetnek a Klub tagjai a cél érdekében? - A tagoktól olyan információ- kat várunk, amelyek a lakosság egy-egy tagját vagy csoportját ki- szolgáltatott helyzetbe kényszerítő összefonódásokra hívják fel a fi- gyelmünket. - Kit várnak soraikba? - Jelenleg 22 nyilvántartott ta- gunk van, ám várunk minden olyan magánszemélyt vagy szerve- zetet, aki céljainkkal azonosulni tud. Nemcsak értelmiségieket, ha- nem más rétegeket is. Tagdíjat nem szedünk, s fontosnak tartjuk kihangsúlyozni azt is, hogy a volt népi ellenőrzéshez éppúgy nincs semmi közünk, mint az MDF-es parlamenti képviselők által alapí- tott Monopoly Csoporthoz. Ezt a nevet csak azért vettük fel, mert a monopolhelyzet elleni küzdelem kifejezésére nem találtunk megfe- lelőbbet. És ami még nagyon fon- tos: a mi Monopoly Klubunk pár- toktól teljesen független, - sorol- ják a Klub vezetői. - Mi módon lehet a Klubba je- lentkezni? - Aki klubunk tagja kíván lenni bármelyik taggyűlésünkön beje- lentheti csatlakozási szándékát. A gyűléseket - a munkától függően - 2-4 hetente, pénteki napokon tartjuk. A soron következő taggyű-lésünk - melyre minden céljaink-kal egyetértő polgárt tisztelettel várunk - március 20-án (pénte-ken) este 18 órakor lesz, a Pol-gármesteri Hivatal alagsorában. Nyitottunk egy postafiókot is, melynek címe: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 363. Ide várjuk a figyelem-felhívó észrevételeket. F. Varga Barbara ZALAI KERESKEDELMI -;:| ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykaniasa, Vit u. & Információ külkereskedőknek Az Európai Közösséggel aláírt társulási szerződés részét képezd kereskedelempolitikai megállapodás számos változást hoz az export és az import területén. Változnak mindkét fél részérói az alkalmazott vámtételek. A megállapodás előírja a származási kritériumokat és az okmányolás szabályait. 1992. március 1-tól kizárólag az EK tagországokra vonat-kozóan új származást igazoló okmányokat kell alkalmazni, amelyek megnevezése EUR 1 és EUR 2. A korábbi bizonyítványokat nem fogadják el a származás igazolására. Az EUR 1 és EUR 2 nyomtatványok kamaránknál is be-szerezhetők. Kálmánná Gáspár Mária referens ÜZLETI AJÁNLATOK A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti cí-mekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi tit-kárságon, Kosztolányi u. 10. Tel.: 92/11-042, nagykanizsai képviseleten (Vár u. 9.) Tel.: 93/13-040 Kálmánné. Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-56 Román cipőgyár kínál valódi vagy fordított borból készült gyerek, női és férficipőket. Nk-57 Román cég vásárolna nyers marhabőrt, cserzőanyago kat, kaucsuk, műanyag, kémiai segédanyagok, mű-szőrme, géptű, villámzár. Nk-58 Kolozsvári tejfeldolgozó vállalat venne teljes gép-sort tej- és tejtermékcsomagolásra, friss sajtfélesé-geket, festékanyag, csomagolóanyag, fagylaltgyártó-és csomagoló gépeket. Nk-59 Görög cég kínál gyümölcsleveket, ánizspálinkát. Nk-60 Görög vállalat adna el kemping gázkészülékeket. INFORMÁCIÓ A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képvi-selete a Manager OTK-val közös szervezésben középfokú vámügyintézői tanfolyamot indít Nagykanizsán, melyre még lehet jelentkezni. A tanfolyam 1992. március 9-én kezdődik. Képzési idő: 6 hónap Tanfolyami díj: 17.500 Ft Képesítés: középfokú vámügyintéző. A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük küldeni: Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete Kálmánné Gáspár Mária DKG Irodaház 8801 Nagykanizsa, Vár u. 9. (Ügyfélfogadás: keddtől péntekig 15-17 óráig. Telefonszám: 93/13-040) s. o. s. Vegye fel a telefont, ha: - gondjait nem tudja mással megbeszélni; - nehezen barátkozik, nehezen létesít kapcsolatot; - gátlásos, szorongó, túlzottan érzékeny vagy - gyakran kerül másokkal konfliktusba; - úgy érzi, hogy környezete nem érti meg. A Családsegítő Központ Lelkisegélyszolgálata szerdán 16-18 óráig szombaton 17-20 óráig Z 93/12-214 KANIZSA HA KAP EGYET A KORMÁNY, KAPJON EGYET AZ ELLENZÉK IS Toporogva vártam az Új Ludas szer-kesztőségi szobájának ajtajában. Közben egy bohó ranglétrát böngésztem arról, hogy e helyen a titkárnő" a Teremtő" felett álló személy. A szobában - melynek alapterülete testvérek között sem haladja meg a 12 négyzetmétert - három íróasz-tal, két fogas és egy tucat ülőalkalmatos-ság volt bezsúfolva. Peterdi Pálnak már csak egy huzatos ablak mellett jutott hely. A titkárnő" pedig meglehetősen ké-nyelmetlen pozitúrában gépelte az aznapi „penzumát". Úgy látszik, errefelé az is-teneknek sem jár különszoba. Árkus József csendesen, kicsit feszeng-ve invitált be magához, megváltozott kül-seje miatt bizonyára érezte már az embe-rek sajnálatba hajló kíváncsi pillantásait. • Egy órát beszélgethetünk, mert 11 órakor megbeszélés lesz. - Törte meg az elsó" pillanatok kényszerű némaságát. - Mire kíváncsi? - Mindenre gondoltam magamban, de a lap összképét ecseteltem, melyben megjelenik az interjú. • A Kanizsai Sörgyárban születtem, 1930-ban. Apám ott dolgozott, munkás volt. Nem akarok az alkoholnak propa- gandát csinálni, de én nagyon jófajta há- zisörön nőttem fel. Na, nem sokat ittam, de málnaszörp helyett öntöttek időnként a poharamba egy kis habos, barna nedűt. Úgy gondolom, egy humorra fogékony ember a családjában szívja magába a de-rűt. Önöknél is így volt? • Nem voltunk különösebben vicces fa- mília. Talán azért, mert soha nem voltunk abban a helyzetben, hogy túl sokat ne- vethessünk. Gondjaik voltak? • Igen, voltak. Részben anyagi termé- szetitek. Apám 1946-ban került haza ha- difogságból, mindent elölről kellett kez-deni. Hogyan tette meg az elsó" lépéseket az újságírói pálya felé? • 1950-ben katona lettem, de roppant kényelmetlennek éreztem az egészet, ezért elhatároztam, az első adandó al- kalommal elmegyek tanulni, bárhová küldenek is. így kerültem a Népművelési Intézet újságíró iskolájába, amely gyorstalpaló volt, két évig tartott. 1952- ben pedig a Honvédelmi Minisztérium Sajtóosztályán kezdtem el tevékenyked- ni. 1956-ban nem írtam alá azt a hű- ségnyilatkozatot, melyben a szovjet csa- patok behívását deklarálták a munkás-pa- raszt hatalom megvédésére. Leszereltek. Na, nem mintha bántam volna. Miként kezdte újra mundér nélkül? • 1957-ben az Autóbusz című üzemi lapot szerkesztettem, majd az ELTE Egye- temi Lapok című orgánumát. 1964-ben a rádióhoz kerültem, a külföldi adások szer- kesztőségéhez. A politika ezek szerint meghatározó volt az életében? • Igen, amikor nem politikáról írok, akkor a kutyámról. Hány van? • Mindig egy. Spániel. Nemrég pusz- tult el a tizennégy éves, helyette lett egy fiatal jószág. Úgy szoktam mondani, hogy a kutyámba dobálom a szeretet filléreket, ami később nekem kamatozik. Mindig di- csérem, ezért irigykedik is a többi gazdi, mikor rekedtre ordítják magukat, de a ku- tyájuk csak rohan héthatáron át. Én vi- szont halkan szólok és máris ott csóválja a farkát, a lábam előtt. Visszatérve a szakmához, minek vallja magát? Humorista? Újságíró? Tv-s műsor-vezető"? • Humorral foglalkozó ember vagyok, akinek a politika meghatározó az életé- ben. Ebből táplálkozom. A Népszabad- ságban 21 évig írtam az adott hét ese- ményeihez politikai kommentárt. Ma is kritikus szemmel figyelem a történése- ket, de ez a rendszer nem kedveli a kri- tikát. A régi talán kedvelte? • Nem, ők sem szerették a gúnyoros bírálatokat, de jópofát vágtak hozzá. Sikk volt szerepelni egy-egy karikatúrán. A cenzúra nem működött a Ludas Ma-tyi irányába? • A Kádár-rendszerben a lakájhad óvatoskodott. Maguk a vezetők nem szól- tak, de az őket körül vevő emberek gyak- ran buzgólkodtak és megróttak minket. Ma ez hogy működik? Miből érzik az ellenszenvet? A miniszterelnök titkárságá-ról odaszólnak: Ejnye, fiúk! Antall úr or-ra túl hosszúra sikerült, legközelebb ez ne forduljon eló"! • Persze, ez nem így van. De az ember jár-kel... Visszahall egyet, s mást. A Par- lament folyosóján megtárgyalják a nem tetsző dolgokat. Egy kis pletyka, miegymás? Na, na. - Nevetjük el magunkat egy szene. - A szobában megkezdődik a jövés-menés, ér-zem, nem sok időnk van az értekezletig. Gyorsan elröpült az egy óra. - Beszéljünk egy kicsit a humorpiacról - úgy tűnik soványka a kínálat, a lap árak magasak. Megdöbbenve vettem észre, hogy az Új Ludas számos rajza fekete-fehér. Mi en-nek az oka? • A fekete-fehér rajzok nemcsak a sze- génység jelei. Gyorsak, aktuálisak aka- runk lenni, ezért választottuk ezt a meg- oldást. A nyomdai átfutási idő sokkal rö- videbb, így a csütörtökön leadott rajzok már a keddi számban benne vannak. A humorpiac? Nem üzlet, nem tartozik a közszükségleti cikkek közé. Pedig köztudottan vidám nép vagyunk, a nemzetet ért csapások ellenére. Talpra fog még állni ez a műfaj? • Szerintem négy-öt év kell. Addigra a régiek is megtalálják helyüket a pályán. A mostani formában már elvesztette tar- talmát a rendszert bíráló humor. Hozzá vagyunk szokva, hogy mindenki egyenlő arányban kapjon: Ha kap egyet a kor- mány, kapjon egyet az ellenzék is. Persze, ez így lehetetlen... Pénzszűkében is va- gyunk, hiszen nincs állami támogatás. Ki- lincselünk, kopogtatunk, szponzorok után kajtatunk, megalázó helyzetbe hozzuk ma- gunkat. Kié ez a nemes feladat? • Hol az ügyvezető igazgató a soros, hol meg én. Szokatlan ez még nekünk, de talán pár év múlva ez is kialakul. Köszönöm a beszélgetést. Kármán Irén Télbúcsóztató farsang! bált rendeztek múlt pénteken • Helyőrségi Klub színháztermében. A Vígadó zenekar muzsikája mellett a mulatságon fellépett Dobos Attila tánedalénekes-zeneszerzö és Katona János humorista is. (Erdei András felvételei) KANIZSA MUSORMELLEKLET \\ ld oldalas T\\ i\'s Uadio műsor a/ al.ihbi Millnhitok i\'s vállalkozások lamo«jatasa\\al jt-k-nik nu\'«: IM-/.;il;ii Ni/mii. DOMIS. IIIKKMHHk VIÍ;\\ k;ini/s:i kereskedelmi Kit.. ■k;mi/Mii NMHIKIÍI. kAM/.S \\ Inml. kOdA/. I\'M{1 S kft., KorVIO kll.. S/cit kilis I■\'o-jliilko/.liito, /l I \\(i. 1992. március 9-iiiárcius 15. Szevasz, Vera! A film 1967-ben készült, a történet középpontjában - mint annyi más filmben - két fiatal szerelme áll. A képen Neményi Mária és Bálint Tamás CSÜTÖRTÖK, 22.45 Szerelmi történet A rendőrség szerelmespár holttestére talál. Innen indul a francia film, amelynek egyik jelenete látható a képen | HÉTFŐ, 22.50 C~Q~~) Egy céltudatos asszony A képen az idős Emmát alakító Jenny Seagrove. Az angol tévéfilmsorozat negyedik epizódjában megszüle-i Emma kislánya I KEDD, 19.00 A cigánytábor az égbe megy A cigányerkölcs különös törvényei állnak két fiatal sze-relmének útjában. A női főszerepet Szvetlan Torna (a képen) alakítja A rózsa közössége A kétrészes amerikai tévéfilm a nemzetközi hírszerzés izgalmas világában játszódik. A képen balról jobbra: Dávid Morse, Róbert Mitchum és Péter Strauss Jolly Joker A talányos kérdés: hol lehet a legbiztonságosabban tárolni az értékes uránércet ? Egy roncshajón ? A képen: Stefan Fleming, Katja Ardito és Lilo Salemme Föltámadott a tenger A nemzeti ünnepen a Nádasdy Kálmán rendezte sikeres történelmi filmet újítja fel a televízió VASÁRNAP, 15.45 (2 J ÉTFÖ MÁRCIUS Í6M, tSM 20.15 «ra: RTL PLUS A bronxl haláioszté Mély twayomások PRO 7 KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Mihelyt gyertyámat eloltom -XV/1. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 A népzene hagyományőrzői 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Popregiszter 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Összeállította: Lázár Ervin 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Társadalomtudomány 23.05 Lemezmúzeum URH-ADÓN 6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Szavak csapdájában (ism.) 11.30 Szonda (ism.) 13.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből 14.30 Nyitnikék 15.00-19.00 Közvetítés az Országgyűlés plenáris üléséről 19.00 V materlnskom jazyku 19.30 In limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 FollowThrough-XV/14. 5.00-5.55, 9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben. A Diploma előtt (The Graduate) című dustin Hoffmann-film zenéje 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 Hogy tetszik lenni? Budapesten Körkép a fővárosi utcákról 13.20 Operettparádé Tiboldi Mária felvételeiből 14.00 Kettőtől ötig A Rádió kívánságműsora közben: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Garázs 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Táncházi muzsika 19.30 Kölyökrádió 20.00 Más-kép(p) 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Jazzmagazin 22.00 Magyar lemezbemutató Beszélgetés Gergely Róbert-tel új albumáról 22.30 Jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 4.50 Napforduló benne: 23.15 1967. Slágerek, hangulatok -jelen időben 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Verbunkosok, csárdások 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.05 Murphy atya (am. sorozat) A fehér kamilla lovagjai 9.55 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.20 Dr. Marcus Welby (am. sor.) A második tavasz 11.10 Kedves Bili nagybácsi (sor.) Szabadság Spanyolország-ban 1. 11.35 Játék 12.00 Családi párbaj 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Jailhouse rock 12.55 Hírek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) „Szabadság\'-gyilkosok fHETi] Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) iHlil.1 Dallas (amerikai sorozat) Halálfélelem 15.55 CHIP\'s (am. krimisorozat) Csavargók 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 A csapat (amerikai sorozat) Az erdő ura 20.15 Sielmann 2000 (sorozat) 21.10 Aligátor (am. horror) 87\' 22.50 Kulturális magazin 23.20 Férfimagazin 24.00 Vietnami szolgálat (am sor.) Vietkongok fogságában 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.) Kellemetlen meglepetés 1.40 Szürkület (am. sci-fi-sorozat) Hamis Isten 2.05 A megnyergelt szél (amerikai western) ■(Mii Csendes éj, magányos éj (amerikai film) 87\' 4.50 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) 6.05 Adderly (ism.) 6.55 Rajzfilmek (ism.) Koalamackók kalandjai Captain Future Casimir és társa Flintstone család 8.35 Muppet-show (am. sorozat) 9.05 Starsky és Hutch (amerikai sorozat) Szeretlek, Rosey Malone 10.05 Egyenlő igazság (ism.) 11.10 A keresők (angol kalandfilm) 79\' Fsz.: Glynis Johns 12.50 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.) 13.40 Vihar Ceylon felett (ism.) 15.05 A madarijeszto és Mrs. King (amerikai sorozat) Fehér méreg 16.00 Óriások bolygója (amerikai sci-fi-sorozat) Futóhomok 17.00 Rajzfilmek Boubou, az állatok királya Scooby Doo Szellemüzök Szuperegér 19.00 A mester (amerikai sorozat) Magas tét 20.00 Híradó aiWB Csápok (olasz horror) 94\' CTIii Éjféli telefonáló (amerikai krimisorozat) Kizárva 23.05 Szemet szemért (amerikai akciófilm) 99\' Fsz.: Chuck Norris 0.55 Hírek 1.05 Álarcosbál (ism.) 1.55 Az autóstopos (amerikai sorozat) A forgatás vége 2.20 Hírek KETil A modellüzlet (am film) 4.05 Hírek 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai híradó 9.00 Európai híradókból 1 10.00 A kamlzárdok (ism) 16.15 Hétről hétre (ism) 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Játék 19.00 Természetvédelmi n 19.30 Svájci híradó 20.00 Aktuális magazin 21.00 Francia híradó 21.30 Varletémüsor 23.20 Humoros vltaműsors MUSICTV 19.00 Yot 19.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a mozlbaj 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Rock-blokk 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (is 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru f 13.50 Bim-bam-blno 17.50 A modell és a zsaru láma 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hírek 19.35 Hopp vagy kopp - 20.15 Saját szakádra (am L EHiEl A Bermuda-háromszög (lengyel film) 22.45 Hírek 22.55 New York védöangyall (s 23.50 Fiatalkorúak bírája (ism.) 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Nyitány 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 A Collegium Aureum Kama-razenekar játszik 11.00 A bibliás ember - Részletek 11.40 Zoltán Aladár népzenei fel-dolgozásaiból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 A Lassus énekegyüttes hangversenye 12.58 Komlós Katalin (forteplano) Mozart-hangversenye 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Bankett Blitvában Miroslav Krleza regénye 15.02 Zenekari muzsika 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kóruspódium 16.35 Versenyművek 17.00 Új Hangoló 17.35 Labirintus 17.50 Petőfi Sándor versei 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 19.05 Az emberiség nagy kalandja 19.35 A Berlini Szimfonikus Zene-kar hangversenye közben: 20.12 Hírek. Időjárás 20.17- 20.35 Kritika két hangra 21.10 XVIII. századi operákból 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Új Zenei Újság (ism.) 22.50 A Szegedi Canticum Kama-rakórus énekel 23.04 A Rádlószinház bemutatója Egy disznó suttogása 24.00 Hírek. Időjárás 0.05- 2.00 Évszázadok muzsikájából Kanizsai műsor A Reneszánsz. Kstek című koncertsorozat elsíí előadója a Tomkins A HSMK-beli műsorukon a reneszánsz kórusirodalom JJJ ónj»vs/.cm A FOGYASZTOK SZOLGALATÁBAN 18 és 29 érát 18 Spottadás MÁRCIUS 9, íPER CHANNEL I Egyveleg I Japán üzleti élete I Dokumentumfilm I Élő videoshow I Wyatt Earp (am. sorozat) j 11,30 Én, a kém (am. sorozat) lfi30 Belföldi tudósítások I Sport I Természetfilm I Francia aktualitások I Hirek 122.35 Európai riportok I Amerikai film EUROSPORT f IN Műkorcsolya 111.00 Nemzetközi motorsport |M Szuperkrossz ■14.00 Rögbi 111.00 Tenisz 11100 Ökölvívás ■19.00 Szörfösök magazinja ■19.30 Tenisz I Eurosport-hirek I Labdarúgás SCREENSPORT | IN Eurobics / Motorsport I Kerékpárverseny Stuttgartból I Eurobics / Lóerők I ökölvívás Hamburgból I Klckboksz Svájcból I Start 1/ Eurobics I Amerikai kosárlabda I Allétlka Hollandiából I Nemzetközi sportmagazin I Body building I Sí az USA-ból ) Jégkorong/Jégmotorverseny I Ökölvívás az USA-ból I Spanyol futballkörkép [ 3.30 Golf Európából / Táncverseny 1.30 Pllote / Műsorzárás Csápok olasz horrorfilm Adél-kaliforniai kisváros bé-|$te egy csapásra véget ér, r összetört hajók roncsait i a partra a hullámverés, (tűnnek el nyomtalanul, | megcsonkítva újra partra veti | Itta víz, Will Gleason oceanoló-an meg is találja a ma-hatalmas polip vadá-z emberekre. A polip elpusz-atett minden ki- on .,_ kudarcot vall. cü.lü OSZTRÁK 1 9.00 Hirek / Doogie Howser (ism.) 9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Columbo (ism.) 12.00 Éjszakai stúdió (ism.) 13.00 Hirek 13.10 Konfliktusok (ism.) 13.35 Természetfilm 14.05 Popeye(ism) 14.10 Wicherték (sorozat) 15.05 Nils Holgerson (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Állatklinika (sorozat) 16.30 Ding-dong 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 A boldog család (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport EBBi! Miami Vice (amerikai krimisorozat) 22.10 Arnyak Moszkva felett (szovjet film) 0.40 Hirek OSZTRÁK 2 16.55 Művészlexikon 17.00 A világ útjai (sorozat) 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Doogie Howser (sorozat) 18.30 Szívem csücske 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.15 Dokumentumfilm 22.00 Hiradó 22.30 Sol nővér és a manilai öröm-lányok (dokumentumfilm) 23.15 Rövidfilm 0.15 Halló, Ausztria-halló, Bécsi SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT 1 -gyei I 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hirek 9.05 A nevelő (ism.) 10.40 Klip-klub (ism.) 11.10 Csodák az állatvilágból (ism.) 11.40 Szerencsekerék (ism.) 12.20 Stan és Pan (ism.) 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Felfedezés fEKTii Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Ismerős vagyok 14.55 Hirek 15.05 Falcon Crest (am. sorozat) Társak 16.00 MacGyver (am. sorozat) Lassú halál MacGyver Indiában tartózko-dik, ahol néhány fontos infor-mációt kell átadnia. Utazását félbe kell szakítania, mert Hassan, a kis falu főnöke fel-robbantotta a vasúti sineket, így akarja kézre keríteni azo-kat a csalókat, akik halált ho-zó mérget hoztak a faluba gyógyszer helyett. 16.55 Hirek 17.05 Minden, semmi, vagy - játék 18.15 Blngo - játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 A sógun (amerikai sorozat) CTE A kacsa %8-kor csenget (NSZK-olasz film) 22.55 Hírek 23.05 Újdonságok és történetek EKüffl Négyes csatorna 0.45 MacGyver (ism.) 1.40 Műsorismertetés 5.47 Falutévé 6.00 A Reggel Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Deutschlandspiegel Német nyelvű országismereti sorozat 8.50 Doktor Faustus NSZK tévéfilmsorozat Hl/1. rész 58\'(ism.) 9.50 La Sept - Paletták Alain Jaubert filmje (ism.) Háraklész és Antaiosz Euphroniosz vázaképe 10.20 Szextetthely Francia tévéfilmsorozat A meccs (ism.) 10.45 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 16.10 A Bakony az én Párlzsom Kopátsy Sándor sorozata 16.30 Terepjáró Ismeretterjesztő műsor gye-rekeknek 17.00 Képújság 17.05 Reggeli plusz (ism.) 17.25 Nők negyven felett NSZK filmsorozat Befejező rész: Szabadság hármasban 17.50 „Veletek vagyok mindennap" Katolikus krónika 18.00 Átmenet Érdekvédelmi magazin 18.40 Pénzvilág 18.50 Mini klip-mix 19.00 Játék - Bűvös hatos 19.15 „Engedjétek hozzám I" A hitről gyerekeknek 19.20 Esti mese Jó éjszakát kíván a Disney! 19.30 Cimbora Egyiptom-Vl/1. 20.00 Híradó 20.25 Telesport FTiFE John Millington Synge: A nyugati világ bajnoka Komédia két részben Közvetítés a Veszprémi Petőfi Színházból 22.45 Közjáték (ism.) 22.50 Az én hetem 23.10 Videóvilág 23.55 Késő esti híradó 24.00 BBC-hiradÓ „Azok a gondolatok a legnemesebbek, ame-lyek, ha szépnek akar-nak látszani, nem szo-rulnak a kifejezés szépségére." (Joseph Joubert) 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) 15.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Országházat Műsorvezető: Radványi Dorottya 17.05 Műsorelözetes - Időjárás 17.10 Nasekran Horvát és szerb nyelvű nem-zetiségi magazin (magyar nyelvű feliratozással) 17.35 Gyerekeknek Clpöcskék Szovjet rajzfilm Egy fehérlovacska Szovjet bábfilm 17.53 Hatoslottó-sorsolás 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.14 Pop-reál A magyar könnyűzene napja-inkban Műsorvezető: Berkes Zsuzsa 18.40 Dominó Telefonos játék 19.00 „Én mindig szerettem a fényt" Beszélgetés Wittner Máriával 19.42 Bartók Béla: Magyar képek 20.00 Telesport 21.00 Stúdió\'92 A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló A műsor telefon- és faxszáma: 153-2652 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... EHEffl Szerelmi történet Francia film (1950) FF 91\' Főszereplők: Louis Jouvet, Dany Robin, Dániel Gelin „Barát nélkül aligha élhetünk. Csakhogy azok, akiknek a ba-rátságát csak költ-séggel lehet ébren tartani, nem tekint-hetők barátoknak, hanem vagy élősdi-eknek, vagy leköte-lezett szolgáknak; az előbbiektől jó megszabadulni, az utóbbiaktól is, ha nélkülözni tudjuk szolgálataikat." (Grimmelshausen) Kereskedelmi és Kte&M Kft. 4r*x \\tOBY MCK koncert »% Erkel Ferenc IV EDD MÁRCIUS 10, 1Í.3O, 18.ÍS éra: & kukkotó Egyvel Sport ..... Japán 16.00 Élővlí 18.00 Wyatt 18.30 Én, a l 19.30 Betföl 20.00 Sport 21.00 Sclem 21.30 Európ 22.00 Hirek 22.30 Fókui 22.45 Piacg 23.00 TBA 11.00 Blatl 12.00 Si 13.30 Szöi 14.00 Gyoi ,15.00 Ászt ! 16.00 Tenl 18.00 Lab 19.00 Rali 21.30 Euri 22.00 Pan 8.00 Eui 8.30 Sti 9.30 Jé| 11.00 Bo 12.00 An 14.00 Ló 15.30 Ri 16.30 Öt 18.00 G( 19.00 S| 19.30 Vi 20.30 Jl 21.30 Ö 23.30 B 1.30 S 2.00 N KOSSUTH - KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Mihelyt gyertyámat eloltom Részletek Ács Gedeon napló- jából (1856-1861)-XV/2. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népi táncmuzsika 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Századunk zenéjéből 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Rockújdonságok 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekekl 19.35 Összeállította: Lázár Ervin 20.05 Zenefórum. Népzenei híradó 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum - a kultúráról 23.05 Egy énekes - több szerep Melis György felvételeiből URH-ADÚN 6.55 Körzeti információs magazinok 9.00-19.00 Közvetités az Országgyűlés plenáris üléséről A szünetben: kb. 13.00-14.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materlnskom jazyku 19.30 In limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 AufDeutschgesagt?- 26/10. 5.00-6.55,21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben. Gilbert Bécaud 8.50 Helykeresö 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Asztali muzsika 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Szórakoztató antikvárium 13.30 Örökzöld filmmelódiák 14.00 Karriertörténet 14.30 Hidegkúti 70 éves 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Visszaszámlálás 15.35 Betűtenger 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 A magyar rock archívumából: Illés-ritkaságok 18.30 Helykeresö 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból, tán-caiból 19.30 Testörségen 20.00 Naplóm 20.30 Blues. Chicago Bluestars 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Miért nem kedvelem? 21.45 Adamo énekel 22.00 Albumajánlat 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10- 4.50 Napforduló benne: 23.15 Kéregvasút 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 0.10- 1.00 Hiánypótló 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Cigánynóták RTL PLUS 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország I 9.05 Murphy atya (am. sorozat) Víz a kútban 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.20 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Önámítás 11.10 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Szabadság Spanyolország-ban 2. 11.35 Játék 12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Hammer védelme alatt 12.55 Hírek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) nflETil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) miini Dallas (amerikai sorozat) Időzített bomba 15.55 CHIP\'s (am. krimisorozat) A viking 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Knight Rider (am. sorozat) A játék komolyra fordul 20.15 Columbo (am. krimisorozat) Az elfelejtett hölgy 22.00 Robbanékony - magazin 22.45 L. A. Law (amerikai sorozat) A válás fáj 23.50 Hírek 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) Valaki fölösleges 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.) Egy újabb küzdelem 1.35 Szürkület (amerikai sorozat) Az idő sodrában 2.05 Zelenagora csúcsai (jugoszláv háborús film) iflEE! Emily amerikanizálása (amerikai filmvígjáték) 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) r PRO 7 5.20 Adderly (ism.) 67.10 Rajzfilmek (ism.) Boubou, az állatok királya Scooby Doo — Szelleműzök Szuperegér 7.45 Muppet-show (amerikai sorozat) 8.15 A madárijesztö és Mrs. King (ism.) 9.15 Óriások bolygója (ism.) 10.20 A csoda (ism.) 12.25 A mester (ism.) 13.25 A Neptun-faktor (ism.) 15.10 Air Force " (amerikai sorozat) ...is csak ember 16.05 A négyöklű trió (amerikai sorozat) Összeszokott csapat 17.00 Rajzfilmek Riporter blues Betty Boop Szelleműzök Tapsi Hapsi 19.00 Lábmunka (amerikai sorozat) Nincs barátság bizalom nélkül 20.00 Híradó ETilE Braun bíboros kalandjai (NSZK-olasz-francia krimi) 91\' CTIi) Összetört jelvények (amerikai sorozat) 23.55 Starsky és Hutch (ism.) 0.55 Hirek 1.05 A modellüzlet (ism.) 2.40 Hirek 2.50 Szürkület (amerikai sorozat) Egy marék por 3.20 Hatos szám (ism.) 4.10 Hirek A televíziós társaságok a műsor-változtatás jogát fenntartják. TV 5 SÜPE, 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke 13.00 8.00 Kanadai híradó 9.00 Európai híradókból 10.00 Irodalmi vltamíisonr 11.15 Európai kulturális mii 16.15 Aktuális magazin (sa 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Játék 19.00 Kanada két keréken 19.30 Svájci híradó 20.00 Rendkívüli tudósító FUtffl Funeraria, funerarig(i 23.20 Kulturális magazin \' MUSICTV 19.00 Yol 19.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságoka 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Pip Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 11.30 Ruk-cuk (ism.) j 12.00 Hopp vagy kopp fism.)^ 12.35 Magazin * 13.00 A modell és a zsaru isr 13.50 Blm-bam-bino 17.50 Hírek 17.55 A modell és a zsaru (am. 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hirek 19.35 Hopp vagy kopp-iát 20.15 Hill Street blues (am 21.05 Elárulva (amerikai tilmj 22.50 Hirek 23.00 New York védöangyali 23.55 Saját szakádra (i BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Nem bi-i-roml-novella 10.35 Helen Donath, Péter Schreier és Dietrich Fischer-Dieskau operafelvételeiböl 11.40 Országok, tájak népzenéje 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidöben 13.45 A Tallér Zyriab Együttes énekel 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Fabula rasa Bölcsőtől a koporsóig Kosztolányi Dezső írása 14.59 Barokk zene 15.45 A Magyar Rádió gyermekkó-rusa énekel 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kíváncsiskodó 16.35 Magyar zeneszerzők rézfú-vós kamarazenéjéből 17.00 Kilátó 17.50 Pécsi pihenő 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Rossini műveiből A sevillai borbély közben: 19.43 Hirek. Időjárás 19.48 Küldöm a mikrofont 21.20 Vonós kamarazene 21.40 Chopin: Változatok Mozart Don Giovanni c. operájának egy témájára 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Diszkotéka 23.00 Alternatív diszkó 24.00 Hirek. Időjárás 0.05- 2.00 Magyar előadóművészek fel-vételeiből Emily amerikanizálí amerikai film London, 1944. Madison (Ji Gamer, jobbra) amerikai r kább admirálisa szervezésével foglalkozik, r életét kockáztassa a fronton. E beszerzőkörútja során meg Emilyvel, aki - miután féijefl ja és bátyja elesett a f ronton-bi ápolóként dolgozik. Bár Charles M az a férfi, akire Emily vá-gyott, mégis beleszeret. 194 patoki építettt körül. I benp offenz alatt V Antwf nyuga (Henr neme figyel KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT! Mozi; ör«; TAKTIKA MÁRCIUS ld» K UPER CHANNEL HM Egyveleg U Sport U Japán üzleti élete HM Élő vldeoshow AH Wyatt Earp (am. sorozat) IN Én, a kém (am. sorozat) ttit Belföldi tudósítások HMM Sport ItM Sclence-show Európai média Hírek 8J0 Fókusz Piacgazdaság TBA 1M0 Biatlon tUOSÍ ttW Szörfösök magazinja 1Í00 Gyorskorcsolya IBM Asztalitenisz 1100 Tenisz 1100 Labdarúgás tUO Rali EB UN Eurosport-hirek flJO Pmkrácló SCREENSPORT UO Euroblcs U0 Start! UO Jégkorong / Eurobics ftJO Body building 8J0 Amerikai kosárlabda HJO Lóerők / Euroblcs IU0 Rallbajnokságok tUO Ökölvívás az USA-ból ttO Golf Európából IN Spanyol futballkörkép tUO VizI sportok magazinja 1M Jégmotorverseny HJO ökölvívás Manchesterből MO Biliárd UO Spanyol futballkörkép UO Műsorzárás OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Doogle Howser (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 A tizedik férfi (ism.) 12.05 Sport 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Rabszolgasors (sorozat) 14.00 Magas bozót (sorozat) 14.50 A holnap mesterei 15.05 Közvetítés egérrel 15.30 An-tan-tónusz 16.05 Állatklinika (sorozat) 16.30 Minitárlat 17.00 Mlnlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Wlcherték (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Az élet játékai (sorozat) CTEl Az éjszaka csendje (amerikai film) EHEB A váltóőr (holland film) 0.20 Max Headroom (sorozat) 1.05 Hírek OSZTRÁK 2 16.10 Művészlexikon 16.15 Iskolatévé 16.45 Biblia képekben 17.30 Tájékozódás 18.00 Doogie Howser (sorozat) 18.30 Gaudlmax - viccbajnokság 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Igen vagy nem 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hírek SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hírek 9.05 A kacsa %8-kor csenget (ism.) 10.35 A sógun (ism.) 11.30 Szerencsekerék (ism.) 12.15 Utazási magazin (ism.) 12.40 Anaptippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Zene és gyertyafény tnEIil Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Jeannie és az Idő 14.55 Hírek 15.05 Falcon Crest (am. sorozat) Vallomás Chase visszatér Falcon Crest-re, de életét - Angéla kérésé-re - Lance nagyon megnehe-zíti. Júlia tárgyalásán Philip megpróbálja elérni, hogy a lányt pszichikai megfigyelés alá helyezzék. Mielőtt azon-ban a bíró meghozná a dönté-sét, Júlia minden vádpontban bűnösnek vallja magát. 16.00 A szép és a bestia (am. sor.) Sötét hatalmak 17.05 Minden, semmi, vagy - játék 18.15 Bingo- játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Népzenei slágerparádé BWa A halál 50 órája (amerikai film) 131\' 23.40 Környezetvédelem 0.10 Hírek 0.20 Szökésben (am. krimisor.) Hamis túsz 1.15 Műsorismertetés 5.47 Falutévé 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Follow throughl 9.00 Üröm az örömben Amerikai tévéfilm (ism.) 10.00 Szextetthely Francia tévéfilmsorozat Quitt Kennot (ism.) 10.25 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Ez is dzsessz Scott Cossu trió 16.35 Képújság urain A tengerre szállt erdő Angol rövidfilm 17.05 Látogatók Csehszlovák filmsorozat (ism.) XVI/1. rész: Föld, 2484 17.35 Édes hazámnak akartam szolgálni Domokos Pál Péter-portré (ism.) 18.25 Az utódok reménysége A magyarországi zsidóság műsora 18.40 Pénzvilág 18.50 Mini kllp-mlx 19.00 Játék - Cimbórla 19.15 Esti mese Magyar népmesék 19.25 IS- Fennköltek és lennköltök IV/2. rész1 20.00 Híradó 20.25 Telesport HflHü Twin Peaks Amerikai tévéfilmsorozat XXX/11. rész 21.25 Közjáték (ism.) 21.30 Kerék bár 22.10 Havi mérleg 22.55 Calcio Körkép az olasz bajnokságról 0.35 Késő esti híradó 0.40 BBC-híradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) 10.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Országházat Műsorvezető: Kudlik Júlia és Dombóvári Gábor 16.10 Műsorelözetes - Időjárás 16.15 Nasa obrazovka Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 16.40 Ötről hatra A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.40 Gyerekeknek Az én pld pónlm (My Llttle Pony) Amerikai rajzfilmsorozat Ropp, a kőkutya 2. 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 Telesport 18.38 Dominó Telefonos játék Műsorvezető: Mohai Gábor íEIiTii Egy céltudatos asszony Angol tévéfilmsorozat VI/4. rész 49\' A főszerepben: Emma - Jenny Seagrove (Kovács Nóra) 20.00 Hello, világi Utazási magazin 20.45 SpotLight Miniportrék hazai popsztá- rokkal BEE Aki keres, az talál? 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... TfXR Arafat - a mítosz mögött Angol dokumentumfilm 60\' A halál 50 órája amerikai film 1944 végén a szövetséges csa- * [Hlok összehangolt stratégiával ki-IpMék állásaikat Németország Ji Hitler végső kétségbeesésé-parancsot adott az ardennes-i Ötven óra leforgása kell a Wehrmachtnak eljutnia éket vágva ezzel a fronton. Kiley hadnagy Fonda) figyelmeztetését a támadásáról OH .,_ kívül hagyják. £1.13 Fityeház község Önkormányzati Képviselő-testülete PÁLYÁZATOT HIRDET Általános Iskola igazgatói állás betöltésére Pályázati feltételek: - Egyetemi vagy főiskolai szakirányú végzettség - 5 év pedagógiai (szakmai) gyakorlat - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány - részletes önéletrajz. A pályázatnak tartalmaznia kell az intézmény ve-zetésére vonatkozó elképzelést, kiemelve a képzés irányait (vezetési program). PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 1992. április 15. Részletesebb tájékoztatás Fityeház község polgár-mesterénél kapható. Fityeház, Alkotmány tér 10. Tel.: Murakeresztúr 8. Pályázatokat az alábbi címre kérjük benyújtani: Takács Balázs polgármester 8833 Fityeház, Alkotmány tér 10. A HERRNBÖCK-NEL MEG VÁLASZTANI IS ÖRÖM! 1? Ör»s tttmésmttm és vsáiéms «rfcöles a Mórica Zstgatöad MŰretöttésí PRO 7 RTL PLUS KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Mihelyt gyertyámat eloltom - XV/3. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népzenei emlékeim 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Slágermúzeum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Összeállította: Lázár Ervin 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Tér-idő 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek URH-ADÚN 6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Derűre is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Látatlanul 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in Ilmba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Porfavor-XV/10. 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonosa középhullámú műsorral 5.00 Naplnditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Válogatás magyarnóta-leme-zekről 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Derűre Is derű Csák Gyula: Pitymallat 13.30 Berki Tamás és a Stúdió 11 hangversenye az Óbudai Tár-saskörben 14.00 Rockszerda. Pop-, rockhírek, pletykák, érdekességek közben: 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Fémvilág 16.00 Poplabor 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Rockhullám 18.30 Drogambulancia 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Népdalkörök és citerazene- karok felvételeiből 19.30 Kölyökrádió 20.00 Talán álmodni Ray Bradbury novellája 20.38 Zenés játékokból 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Más-világ 22.00 Aktuális zenei csemegék 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló benne: 23.15 Fejtámasz 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 0.10 Jazz-show 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36 Magyar nóták, csárdások 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi 9.05 Murphy atya (am. sorozat) A kém 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.20 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Kibékülés 11.10 Kedves Bili nagybácsi (sor.) Szabadság Spanyolország-ban 3. 11.35 Játék 12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Visszaszámlálás 12.55 Hírek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Milliomosok előnyben nflETil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) íEfiB Dallas (amerikai sorozat) Idegek harca 15.55 CHIP\'s (am. krimisorozat) „Ördög"-űzök 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Vissza a múltba (am. sor.) Álarcok 20.15 Hazai dallamok 21.15 Gottschalk-show 22.20 Tévétükör - magazin 23.00 Esélyt a szerelemnek 23.30 Benny Hill-show 23.50 Hirek 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) Anderson felismerése 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.) Zuhanás 1.40 Szürkület (amerikai sorozat) Egy idegen világ szülötte 2.05 Pokoli sziget (jugoszláv háborús film) ■CUCIII New Orleans angyala (ism.) 4.45 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) 5.50 Jane és Kathleen (ausztrál sorozat) Házassági évforduló 6.35 Rajzfilmek (ism.) Riporter blues Betty Boop Szelleműzök Tapsi Hapsi 8.10 Muppet-show (amerikai sorozat) 8.40 Air Force (ism.) 9.40 A négyöklű trió (ism.) 10.45 Női érintés (ism.) 12.20 Lábmunka (ism.) 13.20 Csápok (ism.) 15.00 A kék lovag (amerikai sorozat) Gengszterek és csibészek 15.55 Szivdobogás (amerikai sorozat) Az utolsó lehetőség 16.55 Rajzfilmek 20.00 Brémai muzsikusok Scooby Doo Winnie itt van Kövér disznócska 19.00 Összetört jelvények (amerikai sorozat) Halálos örökség Híradó ETJWE1 Távoli dobok (amerikai western) 96\' Fsz.: Gary Cooper CTEi Jaké és McCabe (amerikai sorozat) Egy igaz barát 23.10 Az új centuriók (amerikai krimi) 99\' Fsz.: George C. Scott 1.00 Hírek 1.10 Éjféli telefonáló (ism.) 1.55 Hírek 2.05 Braun bíboros kalandjai (ism.) 3.40 Hirek 3.50 Az autóstopos (ism.) 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke j 8.00 Kanadai híradó 9.00 Európai körkép (is 9.30 Európai magazin 10.00 Ifjúsági műsorok 16.15 Riportmagazln (is 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke; 18.00 Játék 19.00 Turlstamagazln 19.30 Svájci híradó 20.00 Moszkva ma 21.30 Igen, főnök (vígjáték)! 23.20 Irodalmi magazin MUSICTV 19.00 Yol 19.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Pip Dann 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 SCI 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 1 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (isr 13.50 Blm-bam-bino 17.50 Hirek 17.55 A modell és a zsaru (am.^ 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hirek 19.35 Hopp vagy kopp-jí flilia Malevil {francia-NSZK fi 22.20 Hirek 22.35 Sammy és Rosi i (angol film) 0.15 New York védöangyalift BARTÚK 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 A hét zenemüve 10.35 Sába királynője - Részletek 11.40 Népdalkórusok, hangszerket-tősök 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Fabula rasa Petőfi özvegye 14.49 Szervánszky Endre összes rádiófelvétele -XII/11. 15.42 Delalande: 12. zsoltár 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Jack Kerouac: Mominu -avagy a spontán próza elemi szabályai 16.35 Operaslágerek 17.00 Metronóm 17.50 Most olvastam 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai 19.35 A Lausanne-i Kamarazene-kar hangversenye közben: 20.25 Hírek. Időjárás 20.30-20.45 „Hogy hajthatnék én végre bármiféle hőstettet?" 21.25 Együttesek és finálék ope-rákból 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Hallgassuk együtt I 23.00 Rádiószinház Mi történt? 23.25 Jazz 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből 1.09- 2.00 A régi muzsika kedvelőinek Kanizsai műsor A LOS ANDINOS Kí;uttis tli IIH Az esten kö/.mmiködütt ;i (iuliha PYRUS KFT. - KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR Sí-\'\' óra: HELY FÍLMKLÜB KAKÍ22SATV: tí 6r*t MÁRCIUS 11 ÜPER CHANNEL tOO Egyveleg \' 1130 Turisztikai magazin 13,00 Japán üzleti élete 11.011 Élő videoshow 11.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 11.30 Én, a kém (am. sorozat) 11.30 Belföldi tudósítások Ü.OO Sport 21.00 Utazási magazin RN Üzleti hét 22.00 Hírek 12.35 Európai riportok 22.45 Piacgazdaság 2U0 Érkezés (amerikai tilm) EUROSPORT 1100 Gyorskorcsolya 12.00 Szörfösök magazinja 12.30 ökölvívás 1U0 Labdarúgás ftOOGolf 1M0 Asztalitenisz 11.00 Pankráció 1100 Motorsport ; A30 Biliárd !U0 Eurosport-hirek SCREENSPORT UO Eurobics 130 Vízi sportok magazinja 100 Spanyol futballkörkép IJO Táncverseny 1130 Eurobics / Labdarúgás tUO Biliárd / Jégkorong tUO Eurobics / Jégmotorverseny 1130 ökölvívás 11.00 Amerikai egyetemi kupa 11.30 Lósport Booker 2U0 Kerékpáros magazin !U0 Símagazin 22.00 Goll Európából 23.15 Nagy amerikai sportesemé-nyek /Jégkorong MOSi az USA-ból/Műsorzárás amerikai krimisorozat Dennis Bookernek (Richárd jobbra) kell megvédenie Bili ffiudworth (Stephen Shellen, bal-a)jégkorongozót, aki életbiztosí-kötött a Teshimánál. Bili olyan ■, aki nehezen tud uralkodni magán. Agresszivitása a jégen tö-megverekedéshez vezet. Blud-wrtti maga is érzi, hogy nincs ez miben így, ezért Booker segítsé-gével próbálja megta- ..« nn a kivezető utat. ÍO.UU OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Doogle Howser (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Párbajozók (angol film) 12.10 Külföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Rabszolgasors (sorozat) 14.00 Magas bozót (sorozat) 14.50 Divat 15.05 Niklaas (sorozat) 15.30 Bábjáték 16.00 Állatsarok 16.05 Állatklinika (sorozat) 16.30 Pro és kontra 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Wicherték (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Svejk, a derék katona (NSZK film) 22.05 A modell és a zsaru (amerikai sorozat) 22.55 Szabadon, mint a madár (színházi közvetítés) OSZTRÁK 2 16.55 Miivészlexikon 17.00 Kulturális élet 17.30 Országok és emberek 18.00 Doogie Howser (sorozat) 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin MUHI Egy hideg májusi reggelen (olasz film) 21.50 A hónap könyve 22.00 Híradó 22.30 Sport utána Hírek a* WÖ SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT1-gyei I 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Szökésben (ism.) 10.00 A szép és a bestia (ism.) 10.55 Népzenei slágerparádé (ism.) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Újdonságok a moziban 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Gary Dallasban fEüTii Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Használtautó-kereskedő 14.55 Hírek 15.05 Falcon Crest (amerikai sorozat) Melissa vallomásával veszé-lyes helyzetbe sodorta Júliát. Miközben az ügyész a vádbe-szédét tartja, a vádlott közli, inkább meghal, mintsem bör-tönben töltse életét. rnWTTTI Booker (amerikai sorozat) Betonfej 17.05 Minden, semmi, vagy - játék 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó 19.15 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 A Duna mellett, amikor a szölö érik (osztrák film) 21.50 Akut - politikai magazin 22.25 Beszélgetés 23.25 Hírek 1.15 Sport 1.45 Műsorismertetés A televíziós társaságok a műsor-változtatásjogát fenntartják. n 5.47 Falutévé 6.00 A Reggel Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermek-műsor-sorozat (ism.) 9.35 Az aranyműves boltja Tévéjáték (ism.) Elmélkedés a házasság szent-ségéről, olykor drámai fordu-latokkal. 10.15 Évgyűrűk Nyugdijasok műsora 10.45 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Válaszúton az építészet Angol dokumentumfilm-sorozat X/6. rész: Japán: Építés a Zen jegyében (ism.) 16.50 Képújság 17.00 Az unyi pap-költö Nagy Miklós versei és börtön-naplója Közreműködik: Bánffy György, Merényi Judit, Téri Sándor fHBü Látogatók Csehszlovák filmsorozat (ism.) Expedíció a múltba 18.05 Dimenzió Tudományos magazin 18.40 Pénzvilág Hírek, tények, információk 18.50 Miniklip-mix 19.00 La Fontaine-mesék NSZK-magyar rajzfilmsorozat A róka és a macska 19.15 Esti mese Jó éjszakát kíván a Disney I fEEEl Kölyökidö Kamaszodé kamaszadó Szereplők: a kölykök (Acél Réka, Bányai Borbála, Dom-bóvári Kristóf, Dózsa Gergely, Korompay Márk, Kovács Ró-bert, Láss Beáta, Pausch Bri-gitta, Szekeres Nóra, Wallot Dan Yannick), valamint Her-nádi Judit, Schwimmer János 20.00 Híradó 20.25 Telesport OflEPl Zürichi páncélterem NSZK filmsorozat Hamis hangok 21.30 Közjáték (ism.) 21.35 Beszélgetés Göncz Árpáddal 22.20 Az Apokalipszis gyermekei Dokumentumfilm Budapest rendező pályaudvar H/1. rész (H/2. rész: csütörtök, TV1 22.00) 23.15 Bocsánatl 23.25 Késő esti híradó 23.30 ZDF-hiradó 6.0O- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) Műsorvezető: Berkes Zsuzsa i és Dömsödi Gábor 16.00 Müsorelözetes - Időjárás 16.05 Unser Blldschlrm Német nyelvű nemzetiségi magazin 16.30 Ötről hatra A TV2 zenés tájékoztató műsora íHflii Gyerekeknek Cápali és Cápetl Francia rajzfilmsorozat 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 Telesport 18.38 Dominó Telefonos játék Műsorvezető: Palcsó Brigitta ttlilil A cigánytábor az égbe megy Szovjet film (1976) 94\' (ism.) Rada - Szvetlan Torna (Kiss Mari), Lojko Zobar - Grigore Grigoriu (Szersén Gyula) HflKEI Hollywoodi interjúk Vinx 21.05 Az én mozim Friderikusz Sándor műsora 22.00 Esti egyenleg Napi képes hirösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... ranü Kelet-Nyugat válogatott NBA kosárlabda-mérkőzés A körzeti tévéstúdiók műsorának hívószámai: Budapest: 132-9329 Pécs: 72/24-504 Szeged: 62/12-715 Hívhatók az adás idején. „Az volna az üdvös, ha a gazdagok a gyönyö-röket a szegényeknek hagynák, maguknak csak az erényeket tar-tanák meg." (Joseph Joubert) TOSHIBA MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET - TECHNOTRADE KFT. 8800 NAGYKANIZSA, Ady E. u. 37/A. TELEFON/FAX: 06-93-11-958 etöadös* * ESMK-baa. ÍQiMgi táncház a Kiértet Müv. 20 6ra; PRO 7 KOSSUTH ■ KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Mihelyt gyertyámat eloltom Részletek Ács Gedeon napló-jából (1856-1861)-XV/4. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Hagyományápolók 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek A Tátrai vonósnégyes játszik 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Híres filmdalok 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek) 19.35 Összeállította: Lázár Ervin 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Jelen időben 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Világtérkép 23.05 A Rádió lemezalbuma URHADÓN 6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből 14.30 Eszperantó híradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt? (ism.) 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral PETŐFI 5.00 Napindító. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben Anita és Kisszabó Gábor 8.50 Helykereső. Munkáról, esélyek-ről, boldogulásról - percekben 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótaparádé. A Budapest 100 tagú cigányzenekar muzsikál 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Fúvósmuzsíka 14.00- 17.00 Kabarécsütörtök közben: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 eMeRTon díjasok. A Ladány-bene 27 együttes felvételeiből 18.30 Helykeresö 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból 19.30 Észkerék. Telefonos nyere-ményjáték gyerekeknek 20.00 Idézetek. „Gobbi Hilda..." 20.30 Ez érdekes 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál híradó 22.00 Sanzonfélóra 22.30 Jazzllsta 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 4.50 Napforduló 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 2.06- 3.00 Mélyrepülés 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Operaénekesek nótafelvéte- leiböl RTL PLUS 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi 9.05 Murphy atya (am. sorozat) Nehéz döntés 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.20 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Egy karrier vége 11.10 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) 11.35 Játék 12.00 Családi párbaj-játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Szeretett Susi 12.55 Hírek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Nőknek is kell a szórakozási. nflEIi] Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) ÍHIIKI Dallas (amerikai sorozat) Üldözök és üldözöttek 15.55 CHIP\'s (am. krimisorozat) Egy másik világból 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Jump Street 21. (amerikai krimisorozat) Titkos viszony 20.15 Sztárok és rajongók 21.15 S. O. S. hívás (NSZK sor.) 22.15 Ölj meg újra (am. thriller) 23.50 Hírek 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) Hatalmasan és egyedül 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.) Leszámolás 1.40 Szürkület (amerikai sorozat) Szerencse az álomban 2.05 Doktor Miaden (jugoszláv háborús film) 80\' WWE\\ Zsarolás (amerikai krimi) 78\' 4.45 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) 5.20 Jane és Kathleen (ausztrál sorozat) Bizonyítékok nyomában 6.05 Rajzfilmek (ism.) Brémai muzsikusok Scooby Doo Winnie itt van! Kövér disznócska 7.50 Muppet-show (am. sorozat) 8.20 A kék lovag (ism.) 9.25 Szivdobogás (ism.) 10.30 Nyújtsd a kezet, élet (osztrák film) 96\' 12.15 Jaké és McCabe (ism.) 13.15 Távoli dobok (ism.) 15.00 Mr. Belvedere (amerikai sorozat) Születésnapi meglepetés 15.30 Doogie Howser (am. sorozat) Az öregedésről 15.55 Sztárok és háziállataik 16.05 BenCropp (ausztrál dokumentumfilm-sor.) 17.05 Rajzfilmek Mázlid volt I Enterprise Szelleműzők Egérvadászat és macskajaj Garfield és barátai 19.00 Kőkemény ötös (am. sorozat) Koronáért és jogarért 20.00 Híradó 20.15 Navarro módszere - Peri- phe lánya (francia krimi) 79\' Efltflii Különleges osztag (ausztrál sorozat) Az utolsó parti 23.00 Vér az ajkon (NSZK-belga- francia horror) 85\' 0.35 Hírek 0.45 Összetört jelvények (ism.) 1.35 Hírek 1.45 Az új centurlók (ism.) 3.30 Hírek 3.40 Szürkület (ism.) 4.05 Összetört jelvények (ism 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke \\ 8.00 Kanadai híradó 9.00 Európai híradókból 10.00 Kulturális magazinig; 16.15 Moszkva ma (ism) 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Játék 19.00 Turistamagazin 19.30 Svájci híradó 20.00 Nem kell álmodozral-r 21.30 Közlekedés a tengem; 23.20 Oresztész kalandja 0.10 Bírósági iratok 19.00 Yol 19.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 PIpDann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism) i 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (isi 13.50 Blm-bam-bino 17.50 Hírek 17.55 A modell és a zsaru fan ^ 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hírek 19.35 Hopp vagy kopp -jttkj 20.15 Kari Dall-show 21.10 Beszélgetés 21.45 Hírek EHTffii Arizonai kánikula (ami) 23.30 New York védőam BARTÓK Zsarolás amerikai krimi John R. Ingram (EdwardGJ binson) évekig ártatlanul ült f tönben, majd sikerült mei Új egzisztenciát épített i nak, családja van, az égő c eloltásának keresett lett. Környezetéből senki i 1J§. meri a múltját. Egy napon f ■ " William Ramey (Gene aki annak idején-hamist kok segítségével - bor- - * tönbe juttatta Ingramot. «■« 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Rádiószínház Egy disznó suttogása Dave Dick hangjátéka (ism.) 11.00 Lendvay Kamilló műveiből 11.40 Bemutatjuk új kórusfelvéte-leinket 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidöben 13.24 Kamarazene 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Fabula rasa Fráter Erzsi Madách Imréné levelei alapján 14.57 Operarészletek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Éneklő Ifjúság 16.13 Zenekari muzsika 17.00 Gordiusz 17.50 Népzenekutatók műhelyében 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 19.05 Évfordulók nyomában 19.35 Szvitek a Budapesti Koncert Fúvószenekar előadásában 20.00 Hírek. Időjárás 20.05 A hét költője: Petőfi Sándor 20.20 Zenekari muzsika 21.20 Anton Dermota operaáriákat énekel 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 A zene üzenete Melodráma II. 22.25 Napjaink zenéje 23.10 Kódexek zenéje 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-2.00 Éjszakai jazzklub A Montreux-i Jazzfesztivál emlékezetes felvételeiből ROTARV Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz. KANIZSA TV: 1%-tl IX ŐT8Í Mély beajötnísett MÁRCIUS 12 és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását SUPER CHANNEL 10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 13.30 Utazási magazin 1100 Élő videoshow 1IJ0 Wyatt Earp (am. sorozat) 11,30 Én, a kém (am. sorozat) 11.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 21.00 A holnap mögött ÍUO Xelet-eurépal riport 22.00 Hirek 22.30 Fókusz 22.45 Piacgazdaság 2M0 Én, a .kém (am. sorozat) EUROSPORT 11JM Tenisz 1100 Pankrácié 1U0 Amerikai teremlabdarúgás m Lovaglás f/JKI Autó-motor sport HU) Nemzetközi sport MO Kosárlabda EB 2130 Eurosport-hírek 22.00 Labdarúgás 23.30 Biliárd SCREENSPORT 1.00 Eurobics 130 Símagazln 100 Atlétika Amszterdamból 10.30 Eurobics 11.00 Gólt Európából 12.00 ökölvívás Manchesterből 1U0 Kerékpárosok magazinja 1SJ0 Eurobics 15.30 Body building 11.30 Sí az USA-ból 1M0 Jégkorong A30 Argentin labdarúgás 2130 Lóerők / Simagazin £30 Spanyol labdarúgás !,00 Amerikai egyetemi kupa 100 Műsorzárás OSZTRÁK 1 9.00 Hirek/DoogieHowser (ism.) 9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Svejk, a derék katona (ism.) 12.05 1000 mestermii 12.15 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hirek 13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Rabszolgasors (sorozat) 14.00 Magas bozót (sorozat) 14.50 Varázsdoboz 15.05 Volt egyszer az élet (sor.) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Állalklinika (sorozat) 16.30 Slágerek 17.00 Mlnlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Wlcherték (sorozat) 19.30 Híradó 20.15 Népzenei kívánságműsor EHTÍ1 Jackie és Denise (amerikai film) 23.00 A vadkacsa (ausztrál film) 0.30 Hirek OSZTRÁK 2 17.10 Művészlexikon 17.15 Memphis (dokumentumfilm) 18.00 Doogie Howser (sorozat) 18.30 Az igazat mondd I - játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósitások 21.00 Filmújdonságok 21.30 Vigyázat, kultúrál 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hírek SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.30 Varázslatos Jeannle (ism.) 9.00 Hirek 9.05 A Duna mellett, amikor a szőlő érik (ism.) 10.25 Booker (ism.) 11.25 Szerencsekerék (ism.) 12.10 Pont, poni, pont (ism.) 12.40 Anaptippje 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (am. sor.) Minden kezdet nehéz íCTiTii Varázslatos Jeannle (am. sor.) Tony a legerősebb 14.55 Hirek 15.05 Falcon Crest (am. sorozat) A végrendelet Júlia megkezdi börtönbünte-tése letöltését. Nehéz dolga van, mert a felügyelőnőnek személyes leszámolnivalója van a Channings családdal. Melissa viszonyt kezd Ri-chárddal és azonnal fel is ajánlja az Agretti termést. Jacqueline végrendeletét fel-olvassák. 16.00 Visszatérés Edenbe (am. sor.) A megzsarolt zsaroló 16.55 Hírek 17.05 Minden, semmi, vagy - játék 18.15 Blngo- játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 2J5E Összeesküvők (am. sorozat) Gyilkos módszer 21.15 Hunter (am. krimisorozat) A gonosz szeme 22.15 Tévétükör - magazin 22.50 Hírek 23.00 Nyugdíjas hölgyek (am. tilm) 0.40 Akut (ism.) 1.10 Sport 1.40 Műsorismertetés 5.47 Falutévé Tizenhárom perc szolgáltatás 6.00 A Reggel Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Verkli Válogatás a magyar könnyű-zene közelmúltjából 9.05 Walt Disney bemutatja (ism.) Kacsamesék Amerikai rajzfilmsorozat Furakacsa hotel A suli Amerikai filmsorozat IX/8. rész Gumimacik Amerikai rajzfilmsorozat A robbanó buborékok Az álomkobold nyomában 10.50 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Nulladik típusú találkozások Sci-fi magazin Déri János műsora (ism.) 16.50 Képújság fHfiTil A hang hatalma Angol ismeretterjesztő rövid-film íHRTil Látogatók Csehszlovák filmsorozat (ism.) A látogatók megérkeznek 18.00 Menedzser Magazin 18.45 Pénzvilág Hírek, tények, információk 19.00 Mini kllp-mix Népszerű magyar és külföldi popsztárok videóklipjeiből 19.15 Esti mese Trombl és a tűzmanó 19.25 MOST A sokoldalú fiatalok műsora 20.00 Híradó 20.25 Telesport HilcEl Twln Peaks Amerikai tévéfilmsorozat XXX/12. rész (Felnőtt nézőknek) 21.25 Közjáték (ism.) 21.30 AKTuáliS 22.00 Az Apokalipszis gyermekei Dokumentumfilm Ideiglenes megállók il/2. rész 22.50 MIDEM \'92 Zene és üzlet a Riviérán 23.30 Késő esti hiradó 23.35 BBC-híradó A Magyar Televízió a műsorvál-toztatás jogát fenntart/a. 6.00- 4 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) Műsorvezető: Lugosi Viktória és Radics Péter 16.05 Műsorelőzetes - Időjárás 16.10 Ecranul nostru Román nyelvű nemzetiségi magazin 16.35 ötről hatra A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.35 Gyerekeknek Atomhangya Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Légből kapott történet A kikészített kiképző Lep-kelepce 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás 18.15 Telesport 18.38 Dominó Telefonos játék Műsorvezető: Sugár Ágnes roiilil Testestöl-lelkestől NSZK tévéfilmsorozat A sötét múlt 43\' 19.44 Látogatóban a 90 éves Mat-tlonl Eszternél, a himes kö-vek mesterénél 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-Tel.: 132-9329 Pécs-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel.: (62) 12-715 21.00 Össztűz Aktuális közéleti vitafórum 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... H3na A TV2 filmklubja Herskó János-sorozat Szevasz, Varai Magyar film (1967) FF 99\' Szereplők: Neményi Mária, Horváth Teri, Mensáros László, Bálint Tamás, Békés Rita, Úri István és mások 18.00 Műsorismertetés 18.05 Sráckarika Maja, a méhecske 18.33 A természet világa Angol ismeretterjesztő sorozat XX/18. rész: A félelem erdeje II. 19.00 Power kapitány Amerikai sci-fi-sorozat XXII/17. rész: Éden utca 19.30 Civllpálya Az önkormányzatok műsora 20.00 Sláger és Horoszkóp 20.20 Mit csinált felséged 3-5-lg? Magyar filmvígjáték 22.00 Műsorzárás p, ónu Í}A magyar groittffeaJ: átaiaknlás^ címmel jlg& Attila ej&tdása a #S!tfg«ii*B. ENTEK MARCiuS 13, **m&iM&(*mabvn. KOSSUTH PETŐFI RTL PLUS PRO 7 - KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Mihelyt gyertyámat eloltom Részletek Ács Gedeon napló- jából (1856-1861)-XV/5. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népdalok 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Pillantás az európai diszkókba 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Összeállította: Lázár Ervin 20.05 Zenefórum. A hét muzsikusa 20.30 Határok nélkül. Az irodalomról 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Történelmi tükör 23.05 Hangversenymúzeum URH-ADÚN 6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Irodalmi világjárás 11.30 Zsidó vallási félóra 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 A magyar széppróza századai 14.45 Beszélni nehéz 15.05 Hír-vidék. Heti összefoglaló 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Voice of America sorozata 5.0O-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben 8.50 Helykeresö 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 Ú, ó, ó nagymami 13.30 Nosztalgia 14.00- 17.00 Péntektől péntekig közben: 14.50 Poggyász 15.00 Hírek. Időjárás 15.05- 15.15 Ki nyer ma?-Zsámbékon 16.50- 16.55 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Magyar slágerlista 18.30 Szocio-krimi 18.50 Bermuda-háromszög 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Népdalok, népdalfeldolgo-zások 19.30 Kölyökrádió 20.00 Életreform-magazin 20.40 Veroníque Sanson és Demis Roussos énekel 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Párkeresö 22.00 Filmpremier I Részletek a Hot Shots (A nagy durranás) című film zenéjéből (1991) 22.30 Jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10- 4.50 Napforduló. Métáié) 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Magyar nóták, csárdások 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország I 9.05 Murphy atya (am. sorozat) Isten kezében 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.20 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Kölcsönadott élet 11.10 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Virághatalom 11.35 Játék 12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Az öregember és Hammer 12.55 Hírek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Nőknek is kell a szórakozás 2. íCTiTii Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) IHiM Dallas (amerikai sorozat) Halálos párbaj 15.55 CHIP\'s (am. krimisorozat) Ponch mint idomár 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 214-esrepülöszázad(am.sor.) Bevetés 20.15 Trópusi hőség (am. sorozat) Tara 21.15 Kastély a Wörthi-tónál (NSZK sorozat) Fitness-klub 22.15 Sípszó - focishow 23.05 Tutti Frutti 0.05 Görög kérdések (NSZK szexfilm) 1.30 Tegnap (kanadai film) KliTii A Kék Dália (amerikai krimi) 4.35 Magányos harcosok 5.20 Power kapitány (kanadai sorozat) 5.45 Rajzfilm 5.50 Richmond Hill (ausztrál sor.) Minden másképp lesz 6.30 Rajzfilmek (ism.) Mázlid voltf Enterprise Szellemüzők Egérvadászat ás macskajaj Garfield és barátai 8.00 Muppet-show (am. sorozat) 8.30 Harry csodálatos büntetése (vidám amerikai sorozat) A jövő embere 9.00 Doogie Howser (ism.) 9.35 Ben Cropp (ism.) 10.40 A milliomos paraszt (osztrák filmvígjáték) 91\' 12.20 Kőkemény ötös (ism.) 13.25 Navarro módszere - Peri- phe lánya (ism.) 14.55 Perry Mason (am. sorozat) A kilenc baba esete 15.55 Egyenlő igazság (am. sor.) A király átka 16.55 Rajzfilmek Koalamackók kalandjai Captain Future Casimir és társa Flintstone család 19.00 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Az ezerarcú férfi 20.00 Híradó 20.15 Luitpold gróf (NSZK film) EHTiTi] Álarcosbál (amerikai sorozat) Tűzijáték Marseille-ben 23.00 Az örjöngő (olasz horror) 81\' 0.30 Hírek 0.40 Különleges osztag (ism.) 1.30 Mozgó kórház (am. sorozat) Szép, régi darab 1.55 Hírek 2.05 Vér az ajkon (ism.) 3.40 Hírek 3.50 Női érintés (ism.) .00 Egyve 13.00 Japán 13.30 Aholr 16.00 Élövli Wyatt Én, a Beitől Sport Termi Der 8 Hírek Euró| 22.45 Plac{ 23.00 Futói 100 [22.35 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai híradó 9.00 Európai híradókból 10.00 Dokumentumfilméin 16.15 Nem kell álmodoznllf 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Játék 19.00 Állatbarátok műi 19.30 Belga híradó 20.00 Belga társadalmi 21.30 Boyard erőd - |ál 23.20 Hírek az arab világból 23.35 Társadalmi magazin MUSICTV 19.00 Yo! 9.00 Jégk 19.30 Ray Cokes 1.00 Lovt 22.00 Az MTV slágerei 12.00 Ászt 23.00 Riport 13.00 Szu| 23.15 Újdonságok a mozikig 14.00 Lab 23.30 Hírek 15.30 Nerr 23.45 Egytől három 16.00 Kos 24.00 Pip Dann 18.00 ökö 1.00 Kristiane Baeker 19.00 Ten 3.00 Éjszakai videók j 120.00 Hul TELE 5 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism) \\ 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (isi 13.50 Blm-bam-bino 17.50 Hírek 17.55 A modell és a zsarud 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hírek 19.35 Hopp vagy kopp-játékj 20.15 Tamás „halála" (színházi közvetítés) 21.55 Küzdősportok magazl 22.45 Hírek 23.00 Sammy ás Rosi mq (ism) BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Betiltott könyvek Méhes Zoltán feltámasztása és más furcsaságok 10.35 Luciano Pavarotti operafel-vételeiből 11.30 Ugrin Gábor vezényel 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidöben 13.15 Zenei ábécé. Magnificat 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Fabula rasa Mentség Misztótfalusi Kis Miklós em-lékirata 14.49 A XVI—XVIII. század tánc-dallamaiból 15.03 A kamarazene kedvelőinek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Elfeledett irodalom? 16.20 Mendelssohn: III. (Skót) szimfónia 17.00 Kritikus füllel 17.50 Petőfi Sándor műfordításaiból 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Cherubini halálának 150. év-fordulója alkalmából A vizhordó Háromfelvonásos opera 19.30 Magyar zeneszerzők 20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Regensburgi Tavasz, 1991 21.33 Martba Argerich és Stephen Bishop Kovacevic zongorázik 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Esti muzsika 23.00 Mennyei kávéház 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-2.00 Lemezújdonságok A Kék Dália amerikai krimi Johnny Morrison (Alán I pilóta a háború után hazatérd géhez Los Angelesbe. Helent l elegáns lakosztályban találja, i közli férjével, hogy Eddíe h nak, a Kék Dália mulató tula sának szeretője. Johnny t az asszonyt. Másnap reggel r holtan találják, a gyanú azonnal a férjre terelődik. ODÁ LÁTOGASSA A U, 19, 29 Ora; 16.36, 1845 20.15 órás Mozf: A szakas»«iefő MÁRCIUS |5U PER CHANNEL WO Egyveleg 1100 Japán üzleti élete 1130 A holnap mögött HDD Éli videoshow tUO Wyatt Earp (am. sorozat) 11,30 Én, a kém (am. sorozat) 1U0 Belföldi tudósítások MO Sport 1U0 Természetfilm 1U0 Der Spiegel - magazin S.0O Hírek &.3S Európai riportok 2US Piacgazdaság Futéhomok (amerikai film) EUROSPORT IN Jégkorong M Lovaglás Asztalitenisz IN Szuperkrossz IN Labdarúgás [» Nemzetközi sport IN Kosárlabda Ut Ökölvívás IN Tenisz HÓ Nullámlovasok CREENSPORT I Eurabics I Kerékpárosok magazln|a I Jégmotorverseny / Eurobics I Lósport / Jégkorong I Simagazin / Eurobics I Amerikai egyetemi kupa i Golfjelentés I Argentin labdarúgás I Pllote / Simagazin I Amerikai kosárlabda lí.00 Nemzetközi sportmagazin I Start! I Klckboksz Hollandiából I Amerikai kosárlabda I Ökölvívás az USA-ból I Műsorzárás "Akcióban eltűnt amerikai film vi fogság után Brad-lezredesnek (Chuck Norris) i megszöknie a vietnami fo-nrból. Washingtonban be-I a hivatalosan eltűntnek , de fogságban tartott katonák kínzásairól. 3 felderítőcsapatot küld tre. A diplomáciai tár-k csalódást okoznak Brad-ik, ezért maga «« 1(-Skézbeaz akciót. «■ lö OSZTRÁK 1 9.00 Hirek/DoogieHowser (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Jackie és Oenise (ism.) 12.10 Popeye (sorozat) 12.15 Belföldi tudósítások (ism) 13.00 Hirek 13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Rabszolgasors (sorozat) 14.00 Magas bozót (sorozat) 14.50 A holnap mesterei 15.05 Raccoons (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.55 Villámhárító 16.05 Állatklinika (sorozat) 16.30 Minikvíz 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Dalunk van szó 18.30 Wicherték (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport ETilE Két férfi, egy eset (krimisorozat) gKüi Őrült nök ketrece III. (francia filmvígjáték) 23.25 Az aranykulcs (francia film) OSZTRÁK 2 16.05 Művészlexikon 16.10 Méreg az állatkertben (NSZK film) 17.30 Noé bárkája vállalkozás 18.00 Simpsonék (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Ukrajna (dokumentumfilm) 21.15 Schilling - gazdasági mag. 22.00 Hiradó 22.30 John Waters - portré 23.25 Az animáció klasszikusai 23.50 Szatira SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30 Varázslatos Jeannle (ism.) 9.00 Hirek 9.05 Visszatérés Edenbe (ism.) 10.00 Összeesküvők (ism.) 10.55 Hunter (ism.) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai film) A fellépés íEKTi] Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Jeannie a legjobb 14.55 Hírek 15.05 Falcon Crest (amerikai sorozat) Kitaszítva Júlia nagy nehezen feladja Angéla iránti viszolygását, és arra kéri az asszonyt, szaba-dítsa meg rabtartóitól és fo-golytársaitól. Angéla megfize-ti a felügyelőnőt, hogy az va-lamivel elviselhetőbbé tegye Júlia számára a fogságot. 16.00 Cagney és Lacey (amerikai krimisorozat) Gyilkosság vagy baleset 17.05 Minden, semmi, vagy - játék 18.15 Bingo- játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás HuTE Kicsorbult tör (amerikai film) rana Akcióban eltűnt (amerikai film) 86\' Fsz.: Chuck Norris 23.50 Hirek 0.05 Szex az irodában (NSZK erotikus film) 1.40 Műsorismertetés 5.47 Falutévé 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Sorstársak Rehabilitációs magazin 8.50 Fűben-fában Természetgyógyászati magazin BTilil Dallas Amerikai filmsorozat Az elhanyagolt feleség 47\' (Ismétlés: este, 20.35) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Híres ünnepek Fasnacht: Az őrület napjai Baselben Angol rövidfilm (ism.) 10.20 Szextetthely Francia tévéfilmsorozat (ism.) A multl ügynök 11.45 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló iliWil Az esés Angol balettfilm 16.20 Képújság 16.25 Minden dolgoknak rendelt Ismeretterjesztő műsor Az idő történelmi, politikai és pszichológiai vonatkozásairól beszélget Szilágyi Ákos és Vekerdy Tamás 17.15 Látogatók Csehszlovák filmsorozat (ism.) Cél az első fűzet 17.45 Pénzvilág 18.00 Ablak Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradjatok meg szerete-temben I..." Keresztény életkérdések 19.00 Játék-Trió 19.15 Esti mese Jó éjszakát kivan a Disney I 19.25 „Trafik Jam" Könnyűzenei kívánságadó 20.00 Hiradó 20.25 Telesport anna oaiias Amerikai filmsorozat Az elhanyagolt feleség (ism.) Ellie - Barbara Bel Geddes (Dallos Szilvia), Jock - Jim Davis (Gera Zoltán), Bobby -Patrick Duffy (Csankó Zoltán), Pamela - Victoria Principal (Simorjay Emese), Jockey -Larry Hagman (Kránitz Lajos), Samantha - Linda Gray (Sze-rencsi Éva) 21.30 Panoráma Világpolitika percről percre (Ism.: szombat, TV1 12.30) 22.35 Közjáték (ism.) 22.40 TV1 mozi Botrány Japán film (1950) FF 100\' Feliratos 0.20 Késő esö híradó 0.25 Antenne 2-híradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében fogható) 12.00-15.20 Szieszta A szegedi stúdió szórakoztató információs műsora Műsorvezető: Radványi Dorottya 15.25 Műsorelözetes - Időjárás íHRii Délutáni filmajánlat Prága város panoptikuma Csehszlovák tévéfilmsorozat X/1. rész: A temetés 61\' íTUjffl Repülőnap \'91, Taszár 17.30 Gyerekeknek Vaui Angol filmsorozat IV/3. rész (ism.) 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás 18.15 öt szines karika Olimpizmus, olimpisztika 18.43 Dominó Telefonos játék Műsorvezető: Sugár Ágnes íETifi Két férfi, egy eset NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Apai szeretet 58\' 20.05 Népzenei magazin 20.35 EnnyiI 50 perc... filmről Képes András műsora 21.25 Gondolkodó A TV2 tudományos folyóirata 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... BüSTil A rózsa közőssége Amerikai tévéfilm 11/1. rész 89\' Eliot - Róbert Mitchum (Pa- thó István), Saul - Péter Stra- uss (Gáspár Sándor), Chris - Dávid Morse (Forgáts Péter), Erika - Connie Sellecca (Tóth Enikő) (II/2. rész: szombat, TV2 22.30) 20.00 Műsorismertetés 20.05 Trans World International A labdarúgás története 20.30 A magyar fotóművészet tör-ténete-Hl/1. 20.55 Politikai biliárd Frei Tamás műsora 21.35 Szociofotó Látlelet a társadalomról 22.00 Volt egyszer egy Amerika Amerikai film 11/1. Rendezte: Sergio Leone 24.00 Műsorzárás MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279 s * mm ZOMBAT MÁRCIUS U t* ktete «z Erkel Müv. 7.30 Egy 14.00 Spo 16.30 Uta 17.00 Fial 18.30 Uta 19.00 Vld 19.30 Kel 20.00 Mr. 22.00 Hír 22.30 Eui 23.00 Spi 23.30 KO! 0.30 Spi 0.40 Eg 4.30 Si 7.00 Sl 9.00 Ji 10.30 N 11.00 K 12.00 N 12.30 N 14.00 Ai 15.00 P bi 18.00 L 19.00 0 20.30 A 22.00 G 24.00 F 2.00 Ik BARTÓK Hár megTa Mounti (Paul Bickfoi keztek állatok a Fiú életét. Johnrv KOSSUTH ■ KÖZÉPHULLÁMON • Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt közben: 10.05- 10.15 Szaván fogjuk. Merész kije-lentések nyomában 11.05 Eco-mlx. Gazdasági magazin 12.00 Déli Krónika 12.30 Kopogtató 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Földkinálat. Faluról falura 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin 15.05 Mindenes 16.00 168 óra 17.30 Visszhang. A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Határok nélkül. Benne: Mis-ka bácsi levelesládája 20.05 Rádiószinház VII. Gergely Németh László drámája 21.38 A müncheni Capella Antiqua ének- és hangszeregyüttes felvételei 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti pop-mix URH-ADON 8.30 A római katolikus egyház félórája 9.00 Körzeti információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 17.05 Rádiószínház Csiki László: Álkulcsok 19.00 V materinskom jazyku 19.30 In Ilmba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 21.05 Verbunkosok, katonadalok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Beszélni nehéz (ism.) 5.00-8.30,11.00-16.00,18.00-19.00, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon 11.30 Barokk operákból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Repriz 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Énekeljük együtt! 14.15 Vízkereszttől szilveszterig 15.00 Opera-művészlemezek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk a Bartók-emlék-házat Zeneház Zenekedvelő gyerekek és gyermekkedvelő művészek találkozója 17.30 Jazz. Joe Venuti hegedül, Earl Hines zongorázik 18.00 Hírek. Időjárás PETŐFI 5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportszombat 8.30 Slágermúzeum 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Színe-java. Az elmúlt hét rá-dióműsoraiból 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Csillagparádé Herbert von Karaján vezényel, Mario Lanza énekel 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 Daráló 13.35 Csak fiataloknak! 14.00 Valahol, valaki Portré negyven percben 14.40 Komár László énekel 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Nagy nevettetők 15.30 Zenés sikerek magyar opera-színpadokon 16.00 Van ez így I 16.05 Közvetítés a vízilabda Ma-gyar Kupa döntőjéről, kör-kapcsolás bajnoki labdarú-gó-mérkőzésekről, a Matúra Mihály kötöttfogású birkózó emlékversenyről közben: 17.00 Hírek. Időjárás 18.30 Történetesen - a tehetségről 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 A híres Vadnyugat -3. Indiánok 20.00 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Beszélgessünk! A mikrofon-nál C. Molnár Emma és Pop-per Péter pszichológusok 22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 5.50 Napforduló. Éjszakai koktél 0.10- 5.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 5.03-5.50 Nótacsokor 18.05 Aranyalbum 19.05 Évfordulók nyomában 150 éve halt meg Cherubini 19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenye Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik közben: 20.20 Hírek. Időjárás 20.25- 20.40 Verseit elmondja: Ballá István 21.50 Régi fúvószene 22.00 Hírek. Időjárás 22.03 Összkiadás Haydn szimfóniái -XX/15. A Philharmonia Hungarica ját-szik 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-2.00 Komolyzenei zsákbamacska RTL PLUS 6.00 Rajzfilm 6.20 Ormányok (am. rajzfilmsor.) Sandy elszökik 6.45 Cubitus (am. rajzfilmsorozat) Te vagy a szerencsecsillagom 7.10 Mesék a nagyvilágból (sor.) A kis koldus 7.35 Piff és Hercule (rajzfilmsor.) A tortaasztal lovagjai 8.00 Konfetti Flintstone kölykök Maci Laci Scooby Doo 9.20 Klack-játék 10.10 New Kids on the Block (amerikai rajzfilmsorozat) 10.35 Péter Pan (am. rajzfilmsor.) Wendy órája 11.00 Szupercsapat (sorozat) Dino (am. rajzfilmsorozat) Rude Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.35 Michael Vaillant (amerikai rajzfilmsorozat) Prototípus 13.05 Mutánsok (am. rajzfilmsor.) 13.30 Super Mario Brothers (sor.) Denevérek a pincében 14.00 Daktari (amerikai sorozat) Váratlan vendégek íüfiTii Lobo seriff (am. krimisor.) Egyből kettőt imaa B. J. és a medve (am. sor.) Sötét múlt 16.55 Forró nyeremény 17.45 Belföldi magazin 18.15 Gophers (angol sorozat) 18.45 Híradó [HHjj Bolondokháza (am. sorozat) Varázslat HiWa A szabadság szárnyai (amerikai filmvígjáték) 79\' 21.45 Minden, semmi, vagy - játék 23.00 Ketten Tirolban (NSZK szexfilm) 0.25 Görög kérdések (ism.) 1.45 Férfimagazin 2.10 Ketten Tirolban (ism.) 3.25 Nebraska Jim (olasz western) 4.45 Vaklárma (angol rövidfilm) 5.10 Nepál (angol útifilm) PRO 7 5.30 Lassie (amerikai sorozat) A méhkas 5.55 Ausztrál dokumentumfilm 6.40 Nyersbőr (am. westernsorozat) Vándorcirkusz 7.30 Adderly (am. krimisorozat) Kémek fesztiválja 8.20 A kis bárka (am. kalandfilm) 10.05 Mr. Belvedere (ism.) 10.40 Mozgó kórház (ism.) nilil Hardcastle és McCormick (amerikai sorozat) Csináld vagy hagyd! 12.10 Kaland a ballonban (amerikai kalandfilm) 83\' 13.45 Ausztrál dok.-fllm (ism.) 14.30 Nyereményjáték 14.40 Madeinltaly (olasz filmvígjáték) 97\' 16.30 Eredeti színek (am. sorozat) Infarktus 17.05 Dowllng atya titkai (am. sor.) Ne mondj valótlant! Karén Howard gyilkosság vád-jával áll a bíróság előtt. A vád egyetlen tanúja Lenny Roth-stein, aki ezoterikus könyvek-kel kereskedik. Az esküdtek között ott ül Dowling is. Az atya az egyetlen, aki kételke-dik Karén bűnösségében. 18.05 Effie Briest (NSZK film) 20.00 Híradó HilB Együtt lovagoltak (amerikai western) 104\' Fsz.: James Stewart, Richárd Widmark raBü Kamtonosokfam. akciófilm) 94\' Fsz.: Péter Fonda 0.10 Világok háborúja (sci-fi-sor) Csendes a tenger 1.10 Hírek 1.20 Az őrjőngő (ism.) 2.45 Mozgó kórház (am. sorozat) Hazai hirek 3.15 Hirek 3.25 Perry Mason (ism.) 4.15 Hirek 4.25 Bajnokok (angol sorozat) Papagáj 5.15 Szabad nevetni (am. sorozat) 7.00 Francia híradó / J6n 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai híradó 9.00 Kanadai vállalkoztak 10.00 Töprengés a lövörfl 11.00 Amíg folynak a folyik 12.05 A déli félteke fllmjei 13.30 Kulturális aktualltiHk 14.30 Isten örömére (ism.) 16.15 lf|úsági műsorok 19.00 Autó-vizió 19.30 Belga híradó 20.00 Tengeri magazin 21.30 Isten örömére (sora 13.30 XPO 14.30 RayCokes 17.00 Yol 18.00 Rockhét 18.30 A nagy kép 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat éjjel 22.00 Házibuli övezet 1.00 Krlstiane Backer 3.00 Éjszakai videók 23.20 Irodalmi magazin TELE 5 6.30 Jó reggelt, Blnol 10.20 Apának sikerül (ism.) 10.50 Kart Dall-show (ism) 11.45 Tessék mosolyogni!!: 12.35 Magazin 13.00 Bim-bam-bino 16.55 P. 0. P. - magazin 17.55 Hirek 18.00 A szomszéd esel (sorozat 18.30 Vadvilág (sorozat) 19.25 Hirek 19.45 Ruk-cuk- játék 20.15 Terror a tengeren (olasz-francia film) 21.50 HalfMoon Street (am. amerikai western A Tascosa nevű kisvárosba Guthrie McCabe marsall (Jan Stewart, jobbra) vigyáz a remi Belle Aragon mindenáron akar menni hozzá, ezért elvállal egy olyan megbízást messze viszi őt a kisvárostóLA sereg megbízásából vissza kel sárolnia azokat a fehéreket, komancsok fogságába kerültek jára elkíséri Jim Gary (Richárd mark, balra), a hadse- „-reg idealista hadnagya. \'U KÖZPONT - KIALLITOTEREM - MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68 ÜZEM: Murakeresztúr Telefon/fax: 0036-93-13 **. v\'1* \\ s Matit 16, U, 2* ÓTB: Mozk MÁRCIUS KÁMZSA TV Vöwwi ll Kii SUPER CHANNEL 7.30 Egyveleg ■ 14.00 Sport 18.30 Utazási ötletek 17.00 Fiatalok magazinja 11.30 Utazási magazin 1910 Vldeodivat 19.30 Kelet-európai riport 20.00 Mr. Wong titkai (am. film) 22.00 Hírek 22.30 Európa-film 23.00 Sport , : 23.30 Koncert 1.30 Sport 1.40 Egyveleg EUROSPORT 9.00 Sí Pankráció Nemzetközi motorsport Tenisz Sí 20.00 Nemzetközi motorsport 11.00 Hullámlovasok találkozója 23.00 Atlétika 1.00 Műsorzárás SCREENSPORT (.30 Símagazln / Biliárd Start) / Simagazln Jégmotorverseny / Pilote NBA - amerikai kosárlabda 11.00 Klckboksz Hollandiából 12.00 Nemzetközi sportmagazin 12.30 NBA - amerikai kosárlabda Argentin labdarúgás Profi biliárd Nagy-Britanniá-déi-élő Léerők 19.00 ökölvívás az USA-ból 2130 Atlétika Birminghamből U Goll az USA-ból - élő ».00 Profi biliárd Nagy-Britanniából Műsorzárás arzan kalandjai New Yorkban amerikai film fehér betolakodó zavarja dzsungelének békéjét. (Chili Wills), Shields ) és Rand (Charles I) oroszlánvadászatra ér-Afrikába. Mountfordot az megtámadják, és csak ügyességének köszönheti -ic {fjei A képen balra: H_ n_ .13 15™, weissmüller. IO.U5 OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Slmpsonék (ism.) 9.30 Iskolatévé 11.00 Harmonikus emberek (olasz film) 12.30 Halló, Ausztria-halló, Bécsi 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó 13.35 Ruha teszi az embert (német film) 15.15 Vidám percek 15.30 Boule és Bili (sorozat) 15.35 Brémai muzsikusok (sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minlhirek 17.10 Lassie (sorozat) 17.35 Nincs folytatás (sorozat) 18.00 Hírek 18.05 Labdarúgás 18.30 Wlcherték (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Rudi Carrell-show 21.55 „Arany" lányok (sorozat) 22.20 Moon 44 (NSZK sci-fi) 24.00 Szenvedélyes virágok (NSZK film) OSZTRÁK 2 13.55 Müvészlexikon 14.00 Allegro - zenei kvízjáték 14.50 Sport 16.00 Tisztelt ház 17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 Ki akar engem? 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Játékok háza (am. krimi) 21.55 Hírek, sport 22.35 X-large 0.20 Scorpions (koncertfilm) 1.05 Hírek SAT1 6.00 Grísu, a sárkány (ism.) Krumplifejü kölykök (amerikai rajzfilmsorozat) Az én pici pónim (rajzfilmsor.) Ollie (am. rajzfilmsorozat) Tavaszi nagytakarítás Silverhawks (am. rajzfilmsor.) Segélykérés Batman (amerikai sorozat) Hamis arc 2. Megbabonázva (am. sorozat) Szerelmi bájital Zo\'rro (am. kalandfilmsorozat) Mendoza ellenfele Stan és Pan (am. sorozat) A hírnév 10.00 Cagney és Lacey (ism.) 10.55 Szív küldi szívnek (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Gazdasági fórum 13.00 Hírek 13.05 A hegyek varázsa 13.35 Enterprise űrhajó (amerikai sci-fi-sorozat) Halálos felhők 14.25 Páratlan páros (am. sorozat) Oscar, mint nevelő 15.00 Hírek íEfiia Tarzan kalandjai New York-ban (amerikai film) 67\' Fsz.: Johnny Weissmüller 16.20 Csodák az állatvilágból 16.45 Divatmagazin 17.15 Klip-klub 17.45 Pont, pont, pont - szójáték 18.15 Szív az adu-játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.15 A vörös kör (NSZK krimi) 88\' 22.00 Hírek . 22.10 Kari Dali és vendégei 23.10 Forró vágy (svájci erotikus film) 76\' 0.25 Sport 1.55 Erotika az irodában (ism.) 3.20 Műsorismertetés 6.17 Falutévé 6.30 A Reggel-Közérzeti hírműsor Benne: 7.30 Hagyd aludni a mamit I Mesék Napkeletről, Napnyu-gatról Amerikai mesefilmsorozat A tiltott ajtó 7.55 Jó reggelt adj, Istenemi Evangélikus gyermekműsor 8.30 Közjáték 8.35- 11.00 Korhatár nélkül IflKfi Az Edison testvérek Amerikai filmsorozat XIII/3. rész 9.00 Trombl-05 Telefonos vetélkedő 9.10 Amöba Tudományos műsor kama-szoknak 9.30 KI miben tudós? Földrajz-ökológia vetélkedő középiskolásoknak II. elődöntő 10.30 Hol-mi? Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 12.30 Panoráma (ism.) 13.30 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermek-műsor-sorozat 14.30 Klippercek 15.00 Hőmérő Politikai show-műsor 16.00 Képújság 16.05 Budapesti Tavaszi Feszti-vál \'92 16.20 Talpra magyar... Dokumentumösszeállítás (ism.) 17.00 A zenén túl Sebők György zongoraművész 17.55 Gyereksarok Esti mese Egyszer volt, hol nem volt... az Élet Francia rajzfilmsorozat (ism.) A csontvelő 18.25 „...az én váram" Lakáskultúra mindenkinek íEIiTii Jolly Joker NSZK filmsorozat Kettős játék 52\' Szereplők: Paul Hubschmid, Stefan Fleming, Maja Maranow 20.00 Híradó 20.25 Telesport 20.35 Stradivarl Olasz-francia film 11/1. rész (H/2. rész: hétfő, TV1 20.35) 22.00 Közjáték (ism.) 22.05 Volt egyszer egy fesztivál VIII/6. rész EHETii Vadon Magyar film (1989) 127\' Szereplők: Mária Gladkows- ka, Oszter Sándor, Reviczky Gábor, Andorai Péter 1.00 Késő esti híradó 7.00-10.00 Nap TV Reggeli információs magazin Műsorvezető: Palcsó Brigitta 10.00 Műsorismertetés 10.05 Prizma - Életmódmagazin 10.30 Nem csak zöldség 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Maja és Wlllie a hóban 11.25 A csodálatos nyúlcipő Bábjáték (ism.) 12.05 A szabadság gyermekei Francia rajzfilmsorozat VIII/1. rész (ism.) 12.30 Erdőjárók íHETii Moonfleet Angol ifjúsági filmsorozat VI/6 rész: Mind a hullámok-ba vesztek, oly közel a hazai partokhoz 13.20 Foci angol módra Műsorvezető: Kertész Zsuzsa 13.40 Műsorelőzetes - Időjárás 13.50 Útkereső Vitaműsor kamaszoknak 14.15 Azok a csodálatos állatok 14.30 Autó 2 A TV2 autós magazinja 14.55 Angol nyelvlecke Family Album U.S.A. 15.20 Rockstúdió - Könnyűzenei összeállítás újdonságokkal nana Az egyetlen Föld Japán ismeretterjesztő film-sorozat- XII/11. rész: Védernyőnk a légkör 16.35 Telesport 16.59 Gyerekeknek Hupikéktörplkék Belga rajzfilmsorozat (ism.) Az arany törp-dij 17.22 Nézze meg az emberi IHRIil Knight Rlder Amerikai filmsorozat Törvényt mindenáron 47\' Műsorvezető: Kertész Zsuzsa 18.27 Időjárás 18.30 Március 15. Dokumentumfilm 19.00 Magyar novellák Mikszáth Kálmán: Egy áj az Arany Bogárban Tévéjáték 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia Nagytermét - Budapesti Ta-vaszi Fesztivál \'92 Nyitó gálakoncert kb. 21.35 Benny Hlll-show Angol film 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás FHETii A rózsa közössége Amerikai tévéfilm - 11/2. 89\' KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója ASÁENAP MÁECÍÜS 15 18, 29 ér*; Slftss. Báz&uu RTL PLUS PRO 7 KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra 10.05 Kirakat 11.05 A nemzet ünnepén 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül 12.50 Jegyzet 13.05 „Egy vallás van a földön: Szabadság!" Beszélgetés Szabad Györggyel, az Országgyűlés elnökével 14.05 Szonda. Tudományos magazin 14.35 A Szabó család 15.05 Örökzöld dallamok 16.10 Müvészlemezek 17.05 Magyarországról jövök-ün-nepi kiadás 18.00 Esti Krónika 18.30 Harminc perc alatt a Föld körül (ism.) 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 A 48-as szabadságharc da-laiból 20.05 Zenearchivum 21.05 Válogatott perceink 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Régi magyar operákból 22.40 A magyar zene estje (A Bartók Rádió műsorának folytatása) Hangverseny az Európai Rá-diók Uniója (elkérésére URH-ADÚN 8.30 Körzeti információs magazinok 10.00 Református istentisztelet köz-vetítése 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 In limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Petőfi Sándor versei 6.00-8.30, 11.00-16.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Ludas Matyi Fazekas Mihály elbeszélő köl-teménye alapján 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Helyettem írták A mikrofonnál: Pesthy László 10.00 Folk-rock a színpadon 10.30 Világvevö 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Tudósítás a Matúra Mihály kötöttfogású birkózó emlék-versenyről 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Leporoló. Március volt... 14.00 Országtérkép - hangjegyek-ből 15.00 Hirek. Időjárás \' 15.05- 20.00 Poptarisznya közben: 15.25- 16.15 Körkapcsolás sportmérkö-zésekröl 17.00 Hirek. Időjárás 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 20.00 Elmés és mulatságos rövid anekdoták Részletek András Sámuel gyűjtéséből 20.34 Vidám csárdások 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 A Rádió Dalszínháza Kókai Rezső: Lészen ágyú Daljáték 22.45 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó . 23.10- 4.50 Napforduló 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.31- 4.51 Nóták 6.00 Péter Pan (ism.) 6.25 Flintstone kölykök (ism.) 6.40 Tom és Jerry (ism.) 7.05 Maci Laci (ism.) 7.30 Scooby Doo (ism.) 8.00 Gyerekeknek Lila hercegnő (rajzfilmsor.) 9.35 Holdcsapda (am. sci-fi) 83\' 11.10 Művészet és küldetés 11.15 Beszélgetés 12.05 Edelhart-magazin [HETil Dad őrnagy (am. sorozat) A mi őrnagyunk a legjobb íFfiTii Az apám földönkívüli (am. sor.) Hétköznapi örömök iKIHIil A Munster család (am. sor.) Cseréljünk flflEff Titkos énem (am. sorozat) Andrew színész lesz 14.20 Biblia-kvíz 14.50 Slágerek 16.00 Az első vágy (francia erotikus film) 17.45 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Dr. Fa Chandler és Fiskus egy törött lábú férfiba botlanak a kórház bejárata előtt. Chandler látja, hogy a férfi bevesz valamit, amit egy természetgyógyász-tól kapott. A laboranalízis sze-rint, az orvosok várakozása ellenére, a szer hatásosnak bizonyul. 18.45 Híradó 19.10 Különleges nap 20.15 Álomházasság 21.50 Tévétükör - magazin 22.35 Késői kiadás 22.55 Playboy Laté Night 23.25 Pásztoróra 23.55 Pompon Rouge kastély (NSZK sorozat) Kellemes hír 0.20 4-es csatorna \' 0.45 Csoszogás (am. filmvígjáték) 2.05 Illúziók városa (am. film) ■CMIKI Moszkva és Sanghaj között (NSZK film) 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) 5.35 Lassie (amerikai sorozat) - Babonák 6.00 Vadállatok birodalma (am. dokumentumfilm-sor.) 6.45 Nyersbőr (amerikai westernsorozat) A férfi és a halak 7.35 Adderly (amerikai krimisorozat) A hamis nunclus 8.25 Preston őrmester (amerikai sorozat) Gyémánt nyakék 9.00 Kopogj valamelyik ajtón (amerikai krimi) 95\' Fsz.: Humphrey Bogart, John Derek 10.50 Eredeti színek (ism.) 11.15 Mozgó kórház (ism.) 11.45 Oowling atya titkai (ism.) 12.45 Vadállatok birodalma (ism) 13.45 A szerelemnek sok arca van (amerikai film) 100\' Fsz.: LanaTurner 15.35 A vas Gusztáv (NSZK filmvígjáték) 97\' 17.25 Hardcastle és McCormick (ism.) 18.30 Ellenfelek és árulók (amerikai western) 77\' 20.00 Hiradó HiKIü Wall Street woman (amerikai-olasz film) 90\' FHtiE A szitakötő (amerikai akciófilm) 122\' Fsz.: Diane Keaton 0.20 Hatos szám (angol sorozat) Big Ben harangjai 1.20 Hirek 1.30 Harry csodálatos büntetése (ism.) 1.55 Made in Italy (ism.) 3.40 Hírek \' 3.50 Világok háborúja (ism.) 4.35 Hirek 7.00 Francia híradó / Jógi | 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Rendkívüli tudóst j 10.00 Hangversenyek 12.05 Európai körkép 13.15 yarieté fiataloknak 9 14.00 Állatbarátok míisoii| 14.30 Funeraria, funeiarioj 16.25 Töprengés a jö1 17.30 Háborús napok 19.00 Vidám nyelvi játék 19.30 Belga híradó 20.00 Hétről hétre RCTtTii Kublaj kán (film) 23.40 Hírek a filmvilágból MUSICTV 11.30 Európai top 20 13.30 XPO 14.00 A nagy kép 14.30 RayCokes 18.30 Rockhét 19.00 Amerikai top 20 21.00 120 perc 23.00 XPO 23.30 Headbangers Ball 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 6.30 Jó reggelt, Bino! 10.35 A szomszéd esel (ísm.|| 11.05 Terror a tengeren (is 12.30 Az első szerelem (is 13.00 Magazin 13.30 Vadvilág (sorozat) 14.30 Ruk-cuk (ism.) 15.00 Bim-bam-blno 18.20 Az első szerelem (a 18.55 Krimikrónika 19.25 Hirek 19.45 Apának sikerül (sí 20.15 Tessék mosolyogni! 21.05 Gépkocsitolvajok (ami 22.40 Labdarúgás 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Történelmi fúvósindulók 8.37 Bárdos Lajos: Kossuth-szvit 8.49 Emlékezetes előadások 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az ige..." 11.05 Kapcsoljuk a gyulai Erkel Fe- renc Zeneiskola nagytermét 12.10 Hirek. Időjárás 12.15 Petőfi Sándor verseiből 12.25 Kettősök olasz operákból 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Új lemezeinkből 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Muzsikáló nagyvilág 15.00 Csajkovszkij operáiból 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Szalon. Kulturális magazin 17.00 Beszélgetés Bach kantátájáról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest bel-városi föplébánia templomot 18.00 Hirek. Időjárás 18.05- 22.39 A magyar zene estje 18.05 Lajtha László emlékhang-verseny 19.00 Történelmi jelképek a XIX. század magyar zenéjében 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémiát közben: 20.15 Hirek. Időjárás 20.20 Újraolvasva 21.20 Magyar előadóművészek 22.00 Hirek. Időjárás 22.04 Domokos Pál Péterre emlé-kezünk 22.39 Petőfi Sándor: Tigris és hiéna 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Híres zenekarok felvételeiből l# " " 1 K Ilii műsor Kipunkim ,1/ iskulások rcndhaui ZALAI EFAG - Csaphornyos parkettát tőlünk! : ftlf 2&15 -árai KANIZSA TV; 8-12 óra: 29-24 óra- Itapis MAKC1U& tV.tóvé piatekf film) ■zat) SUPER CHANNEL 1010 Egyveleg 15.30 Turisztikai magazin 16.00 Sport 17.00 Fiatalok magazinja 11,30 A világ holnap 18.30 Üzleti hét 11.30 Német nyelvű magazin 19.00 Videodivat 11.30 Humor 20.00 Amerikai film 8.00 Hírek B,30 Koncert 13.30 Európa-film 11,00 Egyveleg EUROSPORT 100 Nemzetközi sport U Si tt.t0 Hullámlovasok találkozója U ökölvívás Sí Kerékpársport Sí 111 Hullámlovasok találkozója M Sí U ökölvívás SCREENSPORT 110 Jégkorong - NHL II Amerikai egyetemi kupa S31 ökölvívás II NBA - amerikai kosárlabda !.!! Pilote / Lósport 1.10 Golf az USA-ból 11.10 Vízi sportok magazinja 11.31 ökölvívás Manchesterből U Biliárd H Atlétika Birminghamből n Jégmotorverseny US! a: USA-ból/ Start I !u Vitorlásverseny / Motorsport jM Golf az USA-ból -élő NBA-amerikai kosárlabda Műsorzárás A szitakötő amerikai film Chartie-t (Diane Keaton), a fia-tíangol színésznőt egy nap fel-lesi a2 izraeli titkosszolgálat. tekerik, hogy jelentkezzen a tatin Felszabadítás! Front tnorszervezeténél, és ölje meg mak vezetőjét, Khalilt. Charlie-ikomoly katonai kiképzésben i feszt vennie, hogy szerepe les legyen. Összekötője, Jo-#ttatjaelaterro- oo nc ü»főhadiszállására. CC.UÜ OSZTRÁK 1 9.00 Hirek 9.05 Vigyázat, kultúrál 9.30 A boldogság titka 10.15 Beszélgetés 10.30 Az elsüllyedt kontinens 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hirek 13.10 Az állatok paradicsoma 13.35 Moby Díck (amerikai film) 15.25 Biblia gyerekeknek 15.30 Octopus vállalkozás (sorozat) 16.10 Kislány a városból (sorozat) 17.00 Minihirek 17.10 X-large 18.00 Hirek 18.05 X-large 18.30 Wicherték (sorozat) 19.30 Híradó 19.48 Sport 20.15 Regina a lépcsőn (sorozat) 21.10 Andre Heller - portré 22.00 Samgorodl per (színházi közvetítés) 23.55 Schumann-művek OSZTRÁK 2 9.30 Varázslatos Jeannie (sor.) 10.15 Az ezüstoroszlán birodalma (NSZK-spanyol film) 11.45 Természetfilm 12.30 Kulturális életünk 13.00 Haza, idegen otthon 13.30 Képek Ausztriából 14.15 A múlt jövője 15.00 Sport 16.30 Grönlandi expedició 17.15 Idősek klubja 18.00 Roseanne (sorozat) 18.30 Ausztria-kép/Tartományi étet 19.30 Híradó / Konfliktusok 20.15 Tetthely (krimisorozat) 22.00 L. A. Law (sorozat) SAT1 6.00 Neon Rider (kanadai sor.) Magányos harcos Az én pici pónim (rajzfilmsor.) Grisu, a sárkány (olasz rajzfilmsorozat) Foglalkozások Police Academy (rajzfilmsor.) Egyetlen hazugság Batman (amerikai sorozat) Macska és egér Megbabonázva (am. sorozat) Őrület Zorro (amerikai sorozat) Elrabolt örökség Stan és Pan (am. sorozat) Végzet egyenruhában Drops - játék 11.00 Latin-amerikai táncok né-met bajnoksága 12.40 Újdonságok a moziban 12.55 így láttuk 13.00 Hirek 13.05 Egészségügyi magazin 13.35 Enterprise űrhajó (amerikai sci-fi-sorozat) Lyuk a világűrben 14.30 Páratlan páros (am. sorozat) Meztelen igazság 15.00 Hirek 15.05 Black, a fekete villám (amerikai sorozat) Édes titok nana A hölgy a férj (amerikai film) 80\' 17.05 Hírek 17.10 Old Surehand (NSZK-jugoszláv film) 87\' 18.45 Híradó 18.50 Sportklub 19.20 Szerencsekerék 20.15 A császár és a mosodáslány (osztrák film) 89\' 22.00 Beszélgetés 23.20 Hírek 23.35 Sport 1.20 Műsorismertetés 6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin A tartalomból: Faluvilág -TS+FTV- Alföldi körkép -Vállalkozások-Vendég 5 perc - Dunántúli körkép - Kakas- hálózat - Lóról lóra - Kukoré- kok - Nótaküldő - Arcposta 7.30 Hagyd aludni a papát I Tini nindzsa teknöcök Amerikai rajzfilmsorozat 7.55 „így szól az Úri" A Biblia üzenete liTilii Kávé habbal 8.25 Közjáték 8.30 Vasárnapi turmix A tartalomból: Horoszkóp -Tili-toli - Texo info - Telekert - Tévébébi - Família olimpia - Névjegy - Vasárnapi kony- ha - Pop 20 - Sztárfotó Benne: Cimbórla - Telefonos játék 11.00 A Financial Times heti üzleti híradója 11.25 Képújság 11.30 Közvetítés a Múzeum-kert-böl 12.20 Álljunk meg egy szóra I 12.30 Budapesti Tavaszi Feszti-vál \'92 13.00 Közvetités a Március 15-e térről kb. 13.35 Muzsikál a mozi Fényes Szabolcs emlékére 14.10 Váci Izzó-Siófok Bajnoki labdarúgó-mérkőzés Közvetítés Vácról 16.00 Időgép Történeti vetélkedő 16.40 Örömhír - A magyarországi református egyház műsora 17.00 Walt Disney bemutatja Kacsamesék Amerikai rajzfilmsorozat Kvák kapitány polgárhábo-rúja (ism.) A suli Amerikai filmsorozat - IX/9. Gumimacik Amerikai rajzfilmsorozat A kővé vált macik Az első varázsige (Ism.: csütörtök, TV1 9.05) 18.45 Góóól Labdarúgó-összefoglaló 19.30 A Hét Benne: Híradó 20.25 Telesport 20.35 Magyar szónoklat Kossuth Lajos országgyűlési beszéde 1848. július 11-én 20.50 Egy diáktüzér naplója Tévéjáték Sarkadi Imre Száz éve Segesvárnál című elbe-szélése nyomán 21.50 Közjáték (ism.) 21.55 Építette: Ybl Miklós 22.50 Ünnep és közösség 23.20 Képújság 7.00 Napra-forgó Magazin a reggelihez Műsorvezető: Lőrincz Gabriella 9.05 Kéménymesék Óvodások műsora 9.35 Észbontó - Ismeretterjesztő gyermekmagazin 9.55 Március 15. Közvetítés a Kossuth térről kb. ílitEl A nagyenyedi két fűzfa Tévéjáték (1979) (ism.) 12.05 Aprók tánca Keleti palóc táncok (ism.) 12.25 Kánon - Vallás és kultúra 12.55 Vízilabda Magyar Kupa-döntő Közvetítés a Komjádi uszodából Műsorvezető: Lőrincz Gabriella 14.00 Műsorelőzetes - Időjárás 14.05 SOrSok Munkavállalók magazinja 15.05 Mi történt a jövő héten? 15.15 „15-dik Martzius 1848" - Petőfi - Forradalmi mozaik iram Föltámadott a tenger Magyarfilm (1953) 107\'(ism.) Petőfi Sándor - Görbe János, Bem József - Makláry Zoltán, Kossuth Lajos - Básti Lajos Műsorvezető: Sugár Ágnes 17.35 Delta - Tudományos híradó 18.00 Dixie-hajó Lucky Boys Dixieland Bánd 18.20 A szabadság fővárosa-1848 Március 15-ről a magyaror-szági nem magyarok 18.50 Riport az országos középis-kolai Petőfi szavalóverseny gödöllői gálájáról 18.58 Időjárás íETiEl Família Kft. A pekingi kacsa íliigii A máltai sólyom Amerikai film (1941) FF 101\' 21.15 A Széchenyi- és Kossuth-díjak kiosztása Összefoglalás 21.40 Az 1848/49-es magyar for-radalom és szabadságharc emlékhelyei - Ráday Mihály és Katona Tamás műsora 22.30 Időjárás 22.35 Telesport SliE Kis esti zene A TV2 és a LocoMusic ko-molyzenei sorozata „A becsvágy könyörte-lenül bánik mindazzal, ami nem szolgálja; minden érdemet, ami-ből nem tud hasznot húzni, megvet." (Joseph Joubert) NE FELEJTSE! JÖVŐ HÉTEN ISMÉT KANIZSA! Középdunántúli Gázszolgáltató Vállalat Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077 KÖGÁZ Dél-Zalal Üzemigazgatóság Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442 KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/13-140 IGAZI OTTHONT TEREMT. gj TOSHIBA A SAMINA azért különleges, mert természetes! A SAMINA alvási koncepciója biztosítja i KÜLÖNLEGES - TERMÉSZETES - EGÉSZSÉGES pihenést. A SAMINA puha, száraz, meleg ágyklímát biztosít, mely elősegíti az ÜDÍTŐ ALMOT. A SAMINA a természet és a tudomány harmóniáját valósítja meg, mely legjobb az egészséges alváshoz. Nagykanizsa, Ady u. 68/B. Tel.: 93/13-376 POLGÁRMESTERI HIVATALOK, ISKOLÁK, KISVÁLLALKOZÁSOK, KFT-k, GMK-kt Az ÖNÖK IDEÁLIS MÁSOLÓGÉPE A Tanácsadás, értékesítés, szerviz 8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 37/A Tel./fax.: 93/11-958 \\ ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását. Naj»yk;mizsn, Krzsóbol tor 22. Tol.: 93/13-140 l-;i\\.: 9.V 14-266 A HERRNBOCK-nél még választani is öröm! * MARKETING by HERRNBÖCKRT Nagykanizsa, Király u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253 Ű& ítíATkftí lícW tér 16, TtMmt Wtl-4S3t »3/73 KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR Nagykanizsa, Csengery út 90. Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257 NAUJNK BIZTOSAN NYKR HA RKNDKL YM.AS/TI.KA Ml \\7vMii II \\/. Ml II.KMI.KI.K III TI.UMI.I.ÖI \\lt()\\ XSOO \\A(íVKAM/.S.V ■I.: W/11-457 \\aj 12-277 l\'ax: (2/73-27« KANIZSA TREND KFT KANIZSA Trend az életre való bútorok gyártója. : Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk. ZALAI EFAG Csaphornyos parkettát tőlünk! Vásárolható: Nagykanizsai Fafeldolgozó Üzem Csengery u 88. Telefon/fax: 93/12-264 Lenti Fafeldolgozó Üzem Táncsics u. 11. Telefon/fax: 92/51-072 REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL. Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat A KANIZSA TELEFONSZÁMA 93/12-305 1992. március «. KANIZSA ÁLLÓ tőség 1980-tól évente választotta pénztárosának. Bélyeggyűjtő szenvedélyében az egyesületért végzett munkájában amolyan megszállott. Mint utolsó monda-tával megfogalmazta: szeretem a szépet, ilyen a bélyeg, a bé-lyeggyűjtés, és a vele való fog-lalkozás is. Ehhez kell még annyit adni - az elnökségben mindenkinek -, hogy merész vállalkozásunknak értelme le- Tóth Ferenc Vaska István rajza .^ A napokban megalakult Nagy-kanizsán a Városi Bélyeggyűjtők Egyesülete, mint önálló szerve-zet. Hogy mik voltak az előz-mények, mi tette szükségessé egy önálló szervezet létrehozá-sát, milyen elképzelésekkel tel-nek a megalakulás első napjai, arról Zibriczky István alapítóta-got kérdeztük. - Van-e történelme Nagykani- zsán a bélyeggyűjtésnek? - Igen. Amit én erról tudok - nem hivatalos adatok alapján - 1933-ban alakult meg itt a vá- rosban a Munkás Bélyeggyűjtő Egylet. A második történelmi dátum 1952. május 15., ugyanis ekkor alakult meg a MABEOSZ Városi Köre 406-os számmal. Jó ideig egyedüli szervezetként mű- ködött, aztán a 60-as évekre már 10-12 körrel bővült a bélyeg- gyűjtők tábora. Ezek jórészt vál- lalati körök voltak, melyek kö- zül talán a legismertebb az Olaj- ipari Kör volt. A Városi Kör a 80-as években már 80-100 fő körüli létszámával, sok elisme- réssel a legtekintélyesebb volt a városban, hiszen nem véletlenül közreműködése révén került megrendezésre az 1982. évi he- lyi bélyegkiállítás. - Mik voltak az önállósulás előzményei? - 1988-ban egy év eleji köz- gyűlésen vetődött fel először, hogy függetlenítsük magunkat a MABEOSZ-tól. Mivel a külön- válás feltételei elég szigorúak, akkor elutasították kérelmünket. Hosszú ideig tartó várakozás, számtalan próbálkozás, nem ke- vés adminisztrációs ügyintézés után végül is 1991 szeptemberé- ben kaptuk meg a lehetőséget a függetlenítéshez. Hamarosan sor került a bírósági bejegyzésre is. Az 1991. november 11-i közgyű- lésünkön 43 fős létszámmal megalakítottuk önálló egyesüle- tünket 6 fős elnökséggel, Tátrai László vezetésével. - Mit jelent önálló szervezet- hez tartozni? - Zala megyében az első sike- res próbálkozás a miénk. Vállal- nunk kellett, hogy a Magyar Pos- ta helyi hivatalán keresztül bizto- sítjuk gyűjtőink részére a megje- lent új bélyegeket, kiadványokat. A tagsági díj, melynek kétharmad részét azelőtt a MABEOSZ-nak fizettünk, most már teljes egészé- ben a miénk. így tagjainknak akár tagdíjfizetési kedvezménye- ket is adhatunk. A régi szerve- zetben jócskán megkésve kaptuk, most előzetes megrendelésünk alapján a Posta már a megjelenés napján küldi az újonnan kiadott bélyegeket, blokkokat. - Mi az, amit jó ha tudunk az egyesületről? - Talán mint érdekességet em- lítem, hogy tagságunk ötven szá- zaléka női gyűjtő. A korosztály vegyes. Minden hónap első hét- főjén tartjuk összejöveteleinket - feltétel mentesen - az MSZP Bazár-udvari helyiségében. Tag- jaink között vannak képeslap- gyűjtők, a bélyegek közül csak motívumgyűjtők, carte-maximum (valamilyen alkalomra kiadott boríték bélyeggel, emblémával, első napos bélyegzéssel), hasz- nált bélyeg-, és alkalmi levele- zőlapgyűjtők, futott leveleket és egyéb filatéliai ritkaságokat gyűjtők. Ez a mi kis világunk, belső pályán mozgunk, úgy lá- tom megtaláltuk számításainkat, van perspektívánk és egy életre- való egyesület lesz a miénk. - Ez lett volna az utolsó kér- dés. - Egyelőre azt kell tudatnunk, hogy vagyunk. Jólesik tudomá- sul venni, hogy ebben az önök lapja ajánlott fel segítséget. A következő lépés, hogy tisztes- séggel rendbehozzuk magunkat: tisztázzuk a gazdasági ügyeket, megbeszéljük a szervezeti fel- adatokat, és meghatározzuk ten- nivalóinkat. Egyelőre nem cé- lunk, hogy a létszámot növeljük, de ha van érdeklődő, szeretettel várjuk sorainkba - akár új gyűj- tőket, akár régieket más egyesü- letből is. Tervezzük, hogy fel-vesszük a kapcsolatot hasonló egyesületekkel. Távlati elképze-lésként külföldi kapcsolat is szó-ba jöhet. Közben készülünk a jogelőd szervezetünk fennállásá-nak 40. évfordulójára. Mi termé-szetesen a többi kanizsai szerve-zet sorsát befolyásolni nem tud-juk, nem is akarjuk. Szívesen együttműködünk velük, segítünk ahol tudunk, akár a miénkhez ha-sonló elképzelések megvalósításá-ban is. Amit szeretnénk - mivel elég sok helyen voltunk már -egy olyan állandó helyet, ahol senkit nem zavarunk. Bízom ben-ne, hogy a tagság megelégedésére most már egyenesben leszünk. gyen. Zibriczky István 1970-tól ma-ga is szervezett gyűjtő. A veze- MÁRCIUS 8. - Lukáts Antal: Meghatározás Szemetek tükrében szép csak a napfény varázsa, Ti vagytok a tavaszt s a földi boldogságunkat teremtő életünk, örök kútforrása... KANIZSA 1992. »árci«S 6, Nem fegyveres, de rablás volt Sajtótájékoitaté * megyei rendőrségen a megyei rendőrfőkapitányság in-formatikai alosztálya rendkívül bőséges és átfogóan elemző tájé-koztatót is kiadott, amelyet dr. Hantos Ferenc megyei főkapitány szóban még ki is egészített, egyes adatokat, s a belőlük leszűrhető összefüggéseket értelmezett is. Tény, hogy a bűnözés megyénk-ben, s így Nagykanizsán is terjed, s a közlekedési erkölccsel, szoká-sainkkal, fölfogásunkkal nőtt az ittasan vezetők száma a mind több halálos végű közlekedési baleset ellenére is. Pedig ezekről minden kocsivezető olvashat. Még sajná- Ilyen sem fordult még elő, de talán jól jelzi a sajtó és a rendőr-ség új - a munkatársai felé hajló - kapcsolatát. Az történt, hogy sajtótájékozta-tót tartott dr. Hantos Ferenc ezre-des megyei rendőrfőkapitány, va-lamint Szekér József a közleke-dési és dr. Horváth Ottó alezredes, a bűnügyi helyettes. Kanizsai kol-légánk, Molnár László kérdésére: igaz-e, hogy 60 ezer forintos kö-veteléssel fegyveres rablótámadás zajlott le az egyik utazási irodá-ban, a bűnügyi helyettes válasza úgy hangzott, hogy erről nincs tudomása, ám azonnal utána néz-nek. Valóban: az illetékes mun-katárs a nagykanizsai városi ren-dőrkapitányságtól kapott értesü-lést nyomban tovább is adta: - A hír igaz, némi módosítás-sal. Nem volt fegyveres a rabló-támadás, viszont zsaroló jellegű. Február 26-án följelentés érkezett a nagykanizsai rendőrkapitányság-ra a Duo Travel magánutazási iro-da vezetőjétől, hogy a Kórház úton lévő irodába február 25-én kilenc óra körül négy ismeretlen személy behatolt, ott inzultálta a személyzetet és megfenyegette a távol lévő üzletvezetőt: elintézni valójuk van vele. Az egyik alkal-mazottól pénzt kértek azzal, hogy akkor nem fogják őket bántalmaz-ni. Át is adtak ezért a támadóknak egy kisebb összeget, 6 ezer forin-tot. Ezt tartalmazta a följelentés. A tanúk kihallgatása most folyik. A kanizsai kapitányság elrendelte a nyomozást ismeretlen tettes(ek) ellen. Viszont nem volt szó fegy-verről, s az eset után még kávét is adtak a „banditák"nak az iroda alkalmazottai, igaz, nem jószán-tukból. Állítólag maga az irodave-zető többször is megfordult a helyszínen, csak a támadók nem ismerték föl, bár, mint állították, tartozott nekik pénzzel. Minden-esetre tény: a látogatók nem tün-tették ki megszólításukkal. A Kanizsa kérdésére: van-e szervezett bűnözés Zalában, s a városban, s ha van milyen jellegű, esetleg kialakult-e már nemzetközi kapcsolatrendszer is, eképp hang-zott a válasz: - Ha a kérdés arra vonatkozik, amikor több ember bűncselekmény elkövetésére szövetkezik, akkor a válasz: igen. Zalában is fölütötte a fejét a szervezettszerű bűnözés, elsősorban a vagyon ellen, főképp betöréssel. Tavaly 10 olyan bűn- cselekményt derítettünk föl, amelynél a szervezettszerű elköve- tés bizonyítható volt. Itt azonban mindjárt meg szeretném jegyezni azt is, hogy a szervezettszerűség még korántsem úgy és olyan mér- tékben mutatkozik mint az ország más területein vagy Budapesten. A gazdasági bűncselekmények eseté- ben is tapasztalható a szervezett- szerűség, de pillanatnyilag kevés- bé mint a vagyon elleni bűncse- lekmények terén, bár lehet, hogy a mi ismereteink nem elég széles körűek. Ami a nemzetközi jelleget illeti, ezt sem meg nem cáfolom, sem meg nem erősítem. Viszont 1991-ben Zala megyében történt olyan bűncselekmény, amelyről el lehet mondani, hogy szervezettsze- rű elkövetésről van szó, és voltak külföldi vonatkozásai is. Egy másik kérdésre Horváth alezredes elmondta, hogy a rejté-lyes kanizsai gyilkosság, amely-nek áldozata az ismert Punger László még nincs teljesen tisztáz-va. - önök ismerik Punger Lászlót és azt is tudják, hogy mivel fog- lalkozott (egy hang az újságírók közül: lányokkal...). Pillanatnyilag ott tartunk a nyomozásban, hogy az elkövetőként szóbajöhetők kö- rét sikerült leszűkíteni. Folyamat- ban van a bizonyítékok beszerzé- se, de időre van szükség, hogy az elkövető(k)re vonatkozó föltevése- inket bizonyítani tudjuk. A sajtótájékoztatóra egyébként latosabb, hogy 17 százalékkal nőtt a megyében a fiatalkorú bűnelkövetők száma. Biztató viszont, hogy az ismeretlen tettest földerí-tési mutató majdnem kétszerese az országos átlagnak; a nagykanizsai rendőrkapitányságon ez 43,3 százalék volt tavaly. A nyomozáseredményességi mutató városunkban 55,6 százalék, mintegy 15 százalékkal haladja meg az országos átlagot. Érdekes bejelentés is elhangzott egy kérdésre: ha ma még nem is, de pár év múlva föltehetően mindenkit megillet az alapvető közbiztonsági védelem. Ha valaki ennél többet akar, például különleges vagyonvédelmet igényel a rendőrségtől, habozás nélkül megkaphatja. Csak fizesse meg. Kezd a rendőrség is megpiacosodni. F. Gy. Bűnözés Zalában Az jó, hogy Zala megye az utolsó helyen áll, mert ezzel az élre került. Mert bár 268-ra emelkedett 218-ról a tízezer lakosra jutó bűn-cselekmények száma, ezzel az országos rangsorban a 20. helyet foglalja el. Emelkedett a jogsértések száma a közrend, a vagyon, a közlekedési szabályok és a személyek ellen, de csökkent a gazdasági bűncselekmé-nyek száma. De: bár emelkedett a vagyon elleni bűncselekmények száma 26 százalékkal, de ez is az országos átlag alatt marad, amely 34 szá-zalékos növekedést mutat. Viszont itt, a déli végeken az összes bűn-cselekményekhez viszonyított arány ebben az osztályban 71 százalék; vezetnek a betöréses lopások, a rablások, s gépkocsikat is szép számmal - 120-szal - kötöttek el tavaly. Mindez a Zala megyei Rendőrfőkapitányság sajtótájékoztatóján hang-zott el. Dr. Hantos Ferenc ezredes főkapitány és helyettesei elemző és sokoldalú felvilágosítást adtak az újságírók kérdéseire. Olyan megyéről van szó, amely tavaly a hazai kriminalisztika történetében párját ritkító bűncselekmény-sorozatot „állított elő". Szinte valamennyi lap foglalko-zott a gyenesdiási esettel: gépkocsi-robbantás, gyújtogatás, majd gyil-kosság sújtotta ugyanazt a családot. A tettesek valószínűleg nem válnak kámforrá; egyre szűkül a kör, s tán hamarosan ennél jóval többet mond-hatnak a zalai rendőrök. Zala határ-megye: Szlovénia a közvetlen szomszéd, és közel van a Rábafüzes-Szentkereszt (Heiligenkreutz) határátkelő is. Mindez kezdi éreztetni a hatását: esetenként szervezettszerűség is fölfedezhető a bű-nözésben, amelynek néha nemzetközi jellege is van. Ugyancsak nem tesz jót a zalai közbiztonságnak és erkölcsi viszonyoknak a megnöve-kedett kamionforgalom, s a jövő kilátásai sem sokkal rózsásabbak, ha a megépítendő déli autópályára gondolunk. Mindenesetre tény, hogy míg 1987-ben 4302 bűncselekményt jegyeztek föl - ó, boldog békeidők! -, addig tavaly 8171-ben kellett intézkedni. Az sem megnyugtató, hogy 1 év alatt 45-ről 43 százalékra esett vissza az ismeretlen tettesek földe-rítési mutatója. Sajnos. De ez is jobb - majdnem kétszeres - az országos átlagnál. Szerencsére. Ferencz Győző Doniul! a V ersciivlaniícs 250.000,- Ft-ra büntették a siófoki Somogy megyei Településtisztasági és Kertészeti Vállalatot Hosszabb idő óta panaszkodtak a dél-balaton-menti üdülőtulajdono-sok, hogy a siófoki Településtiszta-sági Vállalat nem a valóságnak megfelelően - tehát nem a valóban elszállított szemét és hulladék mennyisége szerint számítja fel a szemétdíjakat, hanem helyiségekre vetíti, függetlenül a szemét mennyiségétől és függetlenül attól, hogy ott egyáltalán van-e szemét vagy nincsen. A múlt évben már sokan nem fizették ki a „szemétdí-jat", mondván, hogy csak a valós mennyiségek után hajlandók fizetni, fiktív mennyiségek után nem. Köz-ben a díjakat lényegesen emelték is. Az ügyet ez év február 6-án tárgyalta a Gazdasági Versenyta-nács és megállapította, hogy a vállalat gazdasági erőfölényével visszaélt. E magatartás folytatá-sát a versenytanács megtiltja. A vállalatot 250.000 Ft bírsággal sújtja. Sajnos még ma is néhány ön-kormányzat megengedi, hogy terü-letén a Köztisztasági Vállalat fik-tív módon helyiségekre vetítse ki a szemétdíjat. A lakóhelyiségek-ben, ahol nem dolgoznak, szemét nem keletkezik, legfeljebb némi por. Hasonlóan egyes irodákban. Szemét csak egyes munkahelyeken és konyhákban keletkezik, ott sem egyforma mennyiségben, ezért a helyiségekre kivetés mindig irrea-litást eredményez. Értesülésünk szerint, néhány önkormányzat és Budapest egyes kerületei is áttér-tek a kukánként, illetve konténe-renkénti elszámolásra. Budapesten például a Xn. kerületben (Szabad-ság-hegy), ahol a legmeredekebb és kacskaringós utak vannak, 1 kuka szemét elszállítása 30,- Ft. Nem olcsó, de elfogadták, mert mindenki az általa termelt szemét mennyisége szerint fizet. A helyi-ségekre kivetítést az érintettek igazságtalannak és törvénytelen- nek tartják, amely sérti a jog-egyenlőséget. Nyugati jogállamokban el sem lehetne képzelni, hogy fiktív mó-don helyiségekre vessék ki a sze-métdíjat. Ez ellenkezne a demok-ráciával. Azonkívül a Btk-ba is üt-közik. Csak valós mennyiségek számlázhatók, melyeket valóban elszállítottak. Mivel Kanizsán is ez a rendszer működik, elképzel-hető, hogy az ügynek nálunk is lesz folytatása, hiszen Balaton környéki „szemétügyet" jórészt kanizsai illetőségű üdülőtulajdono-sok vitték a Versenytanács elé. H. J. KANIZSA Folytassa TUNGSRAM! - 1990 volt a „fordulat" éve - A város is profitál a beruházásokból A Tungsram Rt. Nagykani-zsai Fényforrás Gyára az utób-bi időszakban jelentős változá-son ment keresztül. A kisebb fejlesztések, rekonstrukciók mellett országos méretekben is figyelemre méltó beruházások kezdődtek, és folynak jelenleg is. Az elmúlt évben két új gyárcsarnok alapkőletételére került sor, s azóta a kompakt-fénycső gyárban már folyik a termelés. - Mikorra datálódik a ked- vező fordulat indulása? - kér- deztem Horváth Miklós igaz- gatót. - Majdnem napra pontosan két évvel előttre. Akkor mondta Varga György vezér- igazgató úr ittjártakor, hogy a Tungsramból egy korszerű, versenyképes vállalatot fognak csinálni. Természetesen tisztá- ban voltak azzal, hogy ehhez jelentős beruházásokra lesz szükség. Évi 30 millió dollár- ra gondoltak. Az elmúlt 2 év- re visszatekintve elmondhat- juk, hogy amit a vezér- igazgató úr elmondott, az nem egy rózsaszínű álom, hanem valóság. - 1990 volt tehát a „fordu- lat" éve. A General Electric- nek milyen szerepe volt ben- ne? - Meghatározó. Ha a GE nem veszi meg akkor a Tungs- ramot, elsüllyedt volna a mélybe. Ez ma már egészen biztosan állítható. Sőt az is, hogy a GE-n kívül más lám- pagyártó cégnek nem is állha- tott érdekében, hogy ha a Tungsramot megveszi, tovább is fejlessze. Az OSRAM-nak és a PHILIPS-nek nagyon sok gyára van Európában, többre nincs szükségük. A GE Ame- rikában az első volt, s az an- gol THORN és a TUNGS- RAM megvásárlásával világvi-szonylatban is az első helyre lépett elő, európai gyártóbázi-sainak megteremtésével. - Feltételezem, hogy volt némi rizikója is a GE-nek, például abban, hogy a Tungs-ramot jelölte ki a kompakt-fénycső gyártás bázisává Eu-rópában? - Feltétlenül volt, hiszen az OSRAM és a PHILIPS a kom-paktfénycsó* gyártásban és for-galmazásban az európai pia-con előbbre álltak. Ha a Tungsramnak itt Nagykanizsán nem sikerül ezt a feladatot megoldania, óriási veszteség lett volna, hiszen a legdinami-kusabban bővülő lámpa piac a kompakt fénycsőé. Hibázni, belekezdeni egy fejlesztésbe, ami sikertelen lesz, az egy tra-gédia lett volna GE-nek, de azt hiszem még inkább a ka-nizsai gyárnak, vezetőknek, dolgozóknak egyaránt. Egy nagy fekete pont keletkezett volna Tungsram becsületén. - Mikorra várható a nagy betörés az európai piacra, mennyire versenyképesek ter-mékeik? - A márkanév elismertetése egy hosszabb folyamat, ami- nek az elején tartunk, de re- méljük, hogy a GE segítségé- vel minél előbb megtörténik. Versenyképesek vagyunk, hi- szen termékeink legalább 20%-kal olcsóbbak a többi nagy lámpagyártóénál. Nem ti- tok, hogy ez az olcsó magyar munkaerőnek is köszönhető. Nálunk és a hasonló magyar cégeknél 2 dollárnál általában nem magasabb az órabér, míg nyugaton 12 dollár fölött van. - Tavaly október 25-én megtörtént a kompakt fénycső- gyár avatója, s egy új, hagyo- mányos lámpagyártó csarnok alapkőletétele. Hogy haladnak ez utóbbi munkálatai, s az in- nen majd kijövő termékeknek lesz-e piaca? - Elmondhatom, hogy „me- netrend" szerint haladunk. E hónap folyamán megkezdődik a gépek telepítése. Piaci lehe- tőségeink pontosan a beruhá- zások révén javultak, a fej- lesztések révén költségeink csökkentek, a termékeink mi- nősége javult. Vannak olyan berendezéseink is már, ame- lyek kimutatják, hogy egy lámpa jó-e, sőt azt is, hogy körülbelül hány óráig fog ég- ni. Az új csarnok telepítésénél korszerű elveket követtünk, javítani fogja a dolgozók ké- nyelmét, közérzetét is. - Hogyan oldják meg a munkaerő szükségletet? Gon- dolom „utcáról" behozott em- bereket nem lehet egyből a gyártósorok mellé állítani? - Egyrészt belső létszám át- csoportosítással, és új dolgo- zók alkalmazásával. Az elmúlt évben a legnagyobb problémát nem az új csarnok megépítése okozta, hanem a fölvett új em- berek megtanítása a lámpa- gyártásra. Külön tanfolyamo- kat indítottunk képzésükre. Hiába van korszerű gépsor, ha nincs megfelelő szakismeret. A költség és minőség ezen múlik. - A város mit „profitál" mindezekből? - A város számára is fon- tosak az ilyen, és ehhez ha- sonló beruházások. Van egy olyan lehetőség, hogy amelyik gyár érdemlegesen több új munkahelyet teremt, pályáz- hat. A pályázat révén pénzt nyerhet. Nem magának, hanem a városnak. Tavaly ezt meg- tettük - közel 200 főt vettünk fel -, s 24 millió forintot kap- tunk, ami a városé lett. Ez a pénz az infrastruktúra - tele- fon, út, villamos- és szenny- vízhálózat - fejlesztésére, és csak arra fordítható. Reméljük ebben az évben is sikerül leg- alább ekkora összeget a város számára elnyerni. Bacskay Zoltán KANIZSA GOLENOR GONDOLATA KÖZTERÜ-LET 1 NINCS CL-KÉmÉE 4DMDGVI LAKÓJA BRAZIL ItNEKAR GOHBA-FAJTA VtvóKEL- LÉKEK WÁTRIUM ii A" SZA-LAGCSr-KOR RESI GW6& HÓRoS Y KIVZAB 1 \' KALAUZ SIERiZA\'MA - NÉPIESEN &ERTES LftKWElYE SIO\'FOKI FOCISTA &Y.YT VIClÉK FÉLIt-i &EMONDAT ... FAi VA /NAVWVO/ V r ► V IJÍVILK6BOL HAIATEftT IIVA\'KIIIOIiLé FÉRFINÉV fÖLÖ^LEGÍS RÉ$2Elí FL-TAVol ITA\'5A VACd\'íl-KUTVílK MIN1SITÍ-RIUM Rö-VlIÍTÉiE VOLT ZACSKÓ AMVAGA ÉMEKFSNÓ\' r KIRfK RÉStE MAGASRA JUTTAT- JA\'K LoPAKoCIK V K/HMJW CiOPoRTOK TILTo F«T ME-GYEI FALU IÓ\'FE&V- VER GA\'RDONYI GE\'IA DÜH JEL-7Ó*JE TESSÉK, ITT VAN1. JÓD VABSOI REMIÉT! KA\'RTVS- 4ZIU AlONOS BETUk OLASZ VÁRob AZONO& BETÍK KUTYA TESTI TARTA\'SDl\'J-RÉ6IES.EN AHTftLITE-NltI-"E«-VEIÉT OLA» ETiórifti VA\'BOS, V KLÓR, BECE7ETT ERIKA DEo &ETŰI VARRÓ -ESZKÖZ VÉSIPRÉM M. FALU S.ÁVMTÜI KEVERVE r ARftMV ÉS JOD FÖLOET MEGMUNKAl r I&EVÉG-ZÓ\'DÉS. * ZÓNA FELE WSVÉCNÉ-MET G4-JEl OLA« NE\'VELÓ\' TELT | IDOMÚ ■ 1 V SA\'RGA KELfTI NÍPty bCKA\'lG CRÓ\' FÉRF1KÍ- &UGÁR ■ L Ha kedd, akkor kedvezmény a Nagykanizsa és Vidéke ÁFÉMSZ Dél-Zalai Áruházának Bútorosztályán! Minden kedden, minden bútort 10%-kal olcsóbban árusttunk! Új szolgáltatásként megkezdtük a használt bútorok bizományi felvásárlását és értékesítését. Ha el kívánja adni bútorát, vagy olcsón szeretne vásárolni, forduljon hozzánk! Vas-Műszaki Osztályunk ajánlata: STIHL elektromos láncfűrész: 22.700,- Ft STIHL láncfűrész (021, 026, 028, 038, 064, 0,76 típusú) 39.900-72.400,- Ft STIHL motoros permetező: 46.700,- Ft Vető- és virágmagvak nagy választékban kaphatók! Az olimpiai akció tovább folytatódik áruházunkban. Színes televíziók, videomagnók, sportruhák és sporteszközök vásárlása esetén olimpiai sorsjegyet adunk ajándékba, mellyel értékes nyeremények nyerhetők! Várjuk kedves vásárlóinkat! A rejtvényt készítette: Szlrovicza Miklós Beküldési határidő: március 13. HU-MOR-ZSÁK Kórházban: - Nővérke, csókoljon meg, rebegi a beteg. - De hát kedves uram, már az is szabálytalan, hogy maga alatt fekszem. (Erdei András felvétele) Lapunk 8. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejté-se: Csak a halált közvetlenül kiváltó okok különböznek. A sorsoláson Arató János, Benczlk Marianna, Boncz Tamás, Prépost András, Pusztai Istvánná és Szabó Adrienn kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat, vagy negyedéves Kanizsa új-ság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át. KANIZSA (■ verni ekünkért Az anya-gyerek kapcsolat zavarai (2.) elutasítással reagálhatnak. Felnőtt-korukban viszont társas kapcsola-taikban nagyhangúnak, erőszakos-nak mutatkozhatnak. A gyermekek lelki fejlődésében komoly követ-kezményeket okozhat, ha életük korai szakaszában gyakran érik őket úgynevezett „kettős informá-ciók". Ez alatt azt értjük, hogy a szülő egy időben ellentétes közlé-seket ad át gyermekének szóbeli és gesztikus síkon. Ilyen eset az, amikor a kisgyer-mek éjszaka sír és anyját hívja, az odafut és átöleli gyermekét, de mindezt haraggal teszi. Eközben esetleg békítő szavakat mond, azonban mindezt a haragot tükrö-ző gesztusok érvénytelenítik. Az anya ölelése egyrészt azt közli: „Gyere, nyugodj meg". Ugyanak-kor gesztusai más tartalmat fejez-nek ki: „Rossz gyerek, már megint felébresztettél". Mindez a gyermeknek súlyos konfliktust okoz, hiszen bárho-gyan reagál, egyaránt másként tesz, mint az anyja szeretné. Bár-hogyan cselekszik, mindig bünte-tést várhat: így nem tudja megta-nulni azt, hogy egy helyzetben mi-ként viselkedjék. Az anya-gyerek kapcsolat, vala-mint a gyermek fejlődési zavarát okozhatja, ha az anya pillanatnyi szeszélyeinek, hangulatának meg-felelően babusgatja, kényezteti vagy bünteti gyermekét. Az ilyen légkörben nevelkedő gyermek nem mer bízni édesanyja segítségében. Fokozatosan kiala-kulhat a gyermekben egy olyan el-képzelés, hogy minden érzelem ideiglenes, múló, törékeny. Emiatt görcsösen kapaszkodik környeze-tébe, ugyanakkor ellenséges érzé-seit nem meri kifejezni. Fokozot-tan ragaszkodik anyjához, nem mer önállósulni. Számára az önál-lóság az anya elvesztését jelenti. Mindezek a későbbiek során sok-féle családi és társas problémák kialakulásához vezethetnek. Ritkán az is előfordul, hogy egy anya saját érzései ellenére (példá-ul családi egyetértés kedvéért, „férj megtartása érdekében") meg-szüli gyermekét. Az ilyen anyák sokszor csökkent szeretetüket úgy próbálják pótolni, hogy játékok-kal, ajándékokkal, ruhákkal hal-mozzák el gyermeküket - szere-tetük helyett. Az ilyen gyermek társaik közeledésére közönnyel, Mindezek következményeként, hogy a gyermek rászokik az apró gesztusok megfigyelésére, reakció-it azokra építi, a beszéd jelen-tésével, tartalmával nem törődik. Nagy az esélye, hogy ilyen gyer-mekből felnőtt korában gyanakvó, bizalmatlan, mindenkit fokozottan figyelő, állandóan „készenlétben álló" ember válik. Ha viszont a gyermek a szava-kat kísérő gesztusok értelmezésé-ről mond le, akkor érzelmi életét súlyosan beszűkíti, nem fogja tud-ni értelmezni mások közléseit. Sok tévedés, csalódás, kudarc ér-heti. Ez kirekesztheti az emberi örömökből, sőt később kialakíthat-ja a teljes elzárkózás, befelé for-dulás veszélyét. Ez az úgynevezett autizmus szerű jelenség, amelyben a beteg bezárul saját világába, és „nem érinthető meg" semmilyen úton Mindezekből kitűnik, hogy az anya szeretete milyen fontos té-nyező a gyermek fejlődésében, s bizonyos anyai hatások alapot te-remthetnek gyermekünknél későb-bi lelki zavarok kifejlődéséhez. Balassáné Tüske Ágnes pszichológus, Nevelési Tanácsadó NAGYKANIZSAI ÁRTÜKÖR 1992. MÁRCIUS 1. HETI Cikklista Étkezési zselatin 50 g Fűszerkö-mény (egész) 25 g Babérlevél 20 g Morzsolt majoranna 10 g őrölt fahéj 20 g Fekete bors (őrölt) 20 g Fekete bors (egész) 25 g Dél-Zala 35,30 11,- 16,50 8,60 12,50 14,30 13,30 Kiskanizsai ABC 32,10 10,10 15,50 8,40 12,10 13,40 13,30 Fő úti Csemege 35,50 11- 16- 8,50 12- 13,50 13- Eötvös téri Csemege 34,10 19,60 16,40 8,60 12,40 14,10 — Platán sori ABC 35,50 10,50 16,- 8,- 12,- 13,50 13,- „Thury" ABC 32,- 10,50 16- 9,50 12,- 13,50 13,- Hevesi úti ABC 32,- 10,50 16.- 8- 12,- 13,50 13,50 Zemplén úti ABC 34,90 11- 16,70 8,60 12,50 14,30 13,40 CtiWRN\'Z \'ESÍQÍVÓÍ ruhakpCcsönző Nagykanizsa, Zrínyi út 20. NYITVA TARTÁS: hétfőtől péntekig 10-17 óráig. wjfuS^X Szeretettéi ^Wljy érdekíóíőtl VEGYES BOLT Nagykanizsán, Magyar u. H/A. alatt. NYITVA TARTÁS: hétköznap 5.30-20.00 óráig, szombat, vasárnap és ünnepnap 6.00-14.00 óráig. Élelmiszer, hentesáru, vegyiáru és zöldségfélék széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat! ÚJRA MEGNYÍLT „GABI-MÉRI" DE MOST MÁR A fETI MÉRI! GABI-FAGYIZÓ NAGYKANIZSA, KINIZSI u. 94. Horoszkóp! 1992. március 6-tól | március 12-ig. l;| A fanatikusok veszélyesek, ÍS-figyelmük olyasvalamire irányúig. ami tál van az embereken. :S: Rokonszenv csak amiatt ébredhet irántuk, mert nagyon sokat jíí! Kos: III. 21-IV. 20. Sikeres napok következ-nek a munkahelyen, me-lyet anyagi elismerés is követ. Különösen az első 10 nap szülötteire kellemes élmé-nyek várnak a magánéletben. Bika: IV. 21-V. 20. Rossz közérzet, ellent-mondásos kapcsolatok za-varják a hétköznapokat. Tartózkodj bizonytalan kimenetelű vállalkozástól, új kap-csolat kiépítésétől. Ikrek: V. 21-VI. 21. I Remek formában vagy, bátran kezdeményezd öt-leteid megvalósítását. A szerelemben légy mérték-tartó, flörtjeid nem mindig öröm-teliek. Rak: VI. 22-VII. 22. I Konszolidálódnak a mun-kahelyi „küzdelmek". Űj kollektíva nagyon lendü- I letes lesz. A szerelemben harmonikus napok következnek. Oroszlán: VII. 23-VIII. 22. i Számtalan öúet közül megfontoltan kell kivá-I lasztani a megvalósítha-I tót, mert néhány téves in-formáció bonyodalmakat okozhat. Toleráns partnered elviseli hangu-lataidat. Szűz: VIII. 23-IX. 23. Célszerű egy feladatra koncentrálni. Néhány sze- rencsés esemény részese lehetsz. A szerelemben átütő sikerekre, egy „csúcs" kap-csolatra számíthatsz. Mérleg: IX. 24-X. 23. A Vénusz hatása negatí-van érvényesül. Türelmet-len, bizonytalan vagy, és a rosszkedv nem párosul szakmai sikerekkel. A szerelemben a kiváló társ újjávarázsol. Skorpió: X. 24-XI. 22. Nagy önuralommal lehet a kellemetlen eseménye-ket elviselni. Továbbra is a nivós munka lehet az érvényesülés kulcsa. Nyilas: XI. 23-XII. 22. Elfogadhatatlan a légkör munkahelyeden. Nem lá-tod a megoldást. A lelki krízised olyan mértékű, hogy generális változásokra gon-dolsz. „Nyilad" valószínű célt té-veszt. Bak: XII. 23-1. 20. Kiegyensúlyozott, kreatív napok következnek hiva-tásodban. Kellemes új él-ményekre számíthatsz az intim szférában. Vízöntő: I. 21-11. 20. Kissé fáradt vagy, és fá-sult. Felesleges most a nagy feladatok vállalása. A magánélet melankóliája sem inspirál új kapcsolatok létesí-tésére. Halak: II. 21-111. 20. Hivatás: nyugodt időszak, tartózkodj most az új be-ruházásoktól. A régi ked-ves most számtalan él-ményben részesít, már majdnem gyanútkeltően. 30 KANIZSA 1992, njárcíus & SPOR1 SPORT SPORT Labdarúüás Az Olajbányász Magyar Kupa mérkőzésére szép számú közönség volt kíván-csi. Akik a kellemes, tava-szias időben kilátogattak, azoknak nagyszerű élmény-ben volt részük. A piros-ké-kek bravúros teljesítménnyel biztosították helyüket a leg-jobb 16 között. Az élvonal egyik siker-csapata, a Videoton semmit sem akart a véletlenre bíz-ni, így mindjárt az elején döntésre akarta vinni a dol-got. A kezdeti nagy nyo-mást sikerült átvészelnie az Olajbányásznak, majd a fél-idő hátralévő részében már kiegyenlítetté vált a játék. Szünet után a gyors Vi-deoton találat azt sejtette, hogy eldőlt a továbbjutás sorsa, ám egy öngól telje-sen megváltoztatta a játék A LEGJOBB 16 KÖZÖTT AZ OLAJBÁNYÁSZ menetét. Az egyenlítő gól után szinte szárnyakat kapott a hazai gárda, és rövid idő alatt kétgólos előnyre tett szert. Persze a vendégek sem adták fel, az egyre inkább fáradni látszó Olajbányász ellen sorra vezették veszélyesnél veszélyesebb támadásaikat. Helyzeteik is akadtak bőven, azonban csak szépíteni tudtak. Hogy az egyenlítés nem sikerült, abban nagy szerepet játszott a piros-kékek kapuvédője Csáki, aki két ízben is nagy bravúrral mentette meg kapuját. Az ő és társai teljesítménye juttatta a legjobb 16 közé az Olajbányász csapatát. - kázé - ÁFÉMSZ Nagykanizsa ÁFÉMSZ Nagykanizsa ÁFÉMSZ Nagykanizsa Keresse fel üzleteinket, érdemes! A TAURUS MÁRKABOLT (Nagykanizsa, Ady u. 3.) kínálatából: - gumiköpenyek, - akkumulátorok, - ékszíjak nagy választékban, - személygépkocsi üléshuzatok rendkívüli engedménnyel. A MEZŐGAZDASÁGI SZAKÜZLETBEN (Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.) - vetőmagok, - műtrágyák és növényvédő szerek, - mezőgazdasági kisgépek. A FESTÉK SZAKÜZLETBEN (Nagykanizsa, Erzsébet tér 10.) - hazai és import beszerzésű, kiváló minőségű festékáru, - festéshez, mázoláshoz, tapétázáshoz szükséges kellékek, szerszámok, - háztartási vegyiáruk. A CENTRUM DISZKONTBAN (Nagykanizsa, Fő út 7. az udvarban) - különféle élelmiszerek, háztartási műanyag- és vegyiáruk diszkont áron, - engedményes savanyúság - befőtt- és konzerv vásár, amíg a készlet tart! SZÍNES ÁRUVÁLASZTÉKUNKKAL EGÉSZ ÉVBEN VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! l lói oplalula Kanizsai ezüst a Magyar Kupában Az 1991/92. évi ülőröplabda Magyar Kupa országos döntőjét Vásárosnaményben rendezték meg, amelyen a kanizsai Hamburger SK együttese nagyszerűen vette az akadályokat. Az előzd évi negyedik hely mi-au a HSK gárdájának előselejte-zőn kellett részt venni, ami azt je-lentette, hogy a nagy riválisokkal szemben a kanizsaiaknak több mérkőzésen kellett szerepelni. Nos, ez a végén erősen meglát-szott a csapaton. A HSK együttese a kupaküzde-lem során 3:1 arányban nyert a Vásárosnamény, majd a Vác ellen is. Ezt követően a kanizsaiak re-mekül vették a Tatabánya elleni akadályt, és 3:0-ra nyertek. A kupadöntőben a Nyíregyházi Piremon, a magyar bajnok ellen remekül kezdtek, s már 2:1 arány-ban vezettek. Azonban ismét foly-tatódott a hagyomány, a bajnok 1:2-ről fordított és az elfáradt ka-nizsaiak ellen nagy harcban kere-kedett felül 3:2 arányban, s ezzel megvédte a kupát. (■bal) Torna Február végén a balatonbogiári „BB" Szertorna Kupán szerepelt a Hevesi DSE Eredmények: I. korcsoport, leány csapat I. Hevesi 135,7 ponttal. Egyéniben első: Horváth Niko-lett 27.05 Hevesi. Második: Kondor Andrea 27.00 Hevesi. III. korcsoport csapatban: első a Hevesi leány csapata 142,5 ponttal. Egyéniben első: Gajcsi Réka 28.35 Hevesi. Második: Kreiner Aida 28.05 Hevesi. Harmadik:\' Pernecz Paula 28.00 Hevesi. RENAULT SZEKSZÁRDI Nagykanizsa, Vaiasdi u. 73. Telefonszám: 93/16-408 • Személy- és haszonjárművek teljéi típusválasztéka G Lízing • Alkatrészforgalmazás • Teljes körű javítás AKCIÓ március 31-lgü! R5 Five 3 ajtós 799.000 Ft R5 Five 5 ajtós 830.000 Ft CLIO RL 1,1 5 ajtós 934.000 Ft 1992* március & ^ tV-AINl/jöA 31 SPORT SPORT SPORT Olajbányász-Bp. Spartacus 22-33 (7-20) Kézilabda A kétfordulós rájátszás első szakaszának ötödik mérkőzé-sét hazai környezetben vívta az Olajbányász együttese. Az ellenfél az a fővárosi együttes volt, amelyik az olajosokhoz hasonlóan a kiesés ellen küzd, s amelynek a mérkó"zés előtt 2 bajnoki pontja volt, míg a kanizsaiaknak eddig nem sike-rült „pontosnak" lenni. így aztán alsóházi „rangadó-ra" került sor az olajos-csar-nokban, ahol a gyér számú né-zősereg csak a kezdeti percek-ben láthatott elfogadható játé-kot - az olajosok részéről. A fővárosiak magassági fölény-ben lévő csapata ugyanis 2:2-es állás után állva hagyta a gyen-gélkedő pályaválasztókat. A döntő fordulat a vendégek 10:6-os vezetésénél követke-zett be, amikor 10 perc alatt a „Szpari" 8 góllal terhelte meg Skrach, majd Krichenba-umné által őrzött kaput, míg a kanizsaiak képtelenek voltak bevenni a vendégek kapuját. Jobbná jobb helyzeteket, zic-cereket, büntetőket hibáztak, sőt, amikor emberelőnyös helyzetben voltak, akkor is a fővárosiak növelték előnyüket. A hibát-hibára halmozó ola-josok már az első félóra után nagy hátrányba kerültek, sőt a befejezés előtt 10 perccel a vendégek már 17(!) góllal ve-zettek. Ezután kezdett „élni" a hazai együttes, ám ehhez a fővárosi szakvezetés is hozzá-járult, hiszen több fiatal cse-rejátékosnak adtak lehetőséget a tapasztalatszerzésre. Az NB l-es bajnoki mérkőzés edző-mérkőzéssé süllyedt, s ebben jó partner volt a kanizsai csa-pat, amely a hajrában csök-kentette a vereségarányt és a végén már annak is örülni le-hetett, hogy a vendégek csak 11 góllal nyertek. Azok, akik ugyancsak a kiesés ellen küz-denek... Az olajosok jelenlegi csapa-ta, az átigazolt Mátyás kiesé-sével kezd igen nehéz helyzet-be kerülni. Ez a mostani fiatal gárda sajnos egyik csapattal sem tudja felvenni a harcot, s ha nem jön valami csoda, kül-ső segítség, akkor ez az olajos társaság nem tud megfelelni az NB l-es követelményeknek, holott egy kis plusszal ebben a mezőnyben az Olajbányász benttartása nem okozott volna nagy gondot. így azonban könnyen elképzelhető, hogy a kanizsai sikersportág néhány forduló után végleg bekerül a leszálló ágba... A fiú kézilabdázás utánpót- lásának fontosságára a Tungs-ram vezetése is felfigyelt, melynek egyik kihelyezett ta-gozata a Zrínyi iskolában mű-ködik Marczinka Csaba, az egykori kitűnő játékos NB I B-s edző irányításával. - A 7-8. osztályosok részé-re ma rendezzük meg a Zrínyi Kupát, amelyen 6 csapat sze-repel. Ez amolyan dunántúli seregszemle, hiszen a jegyzett csapatok randevúznak az Olaj-bányász munkacsarnokban. Az erőfelmérés, a játékosok rendszeres és folyamatos já-téka egyben rámutat arra is, hogy miként állunk az után-pótlás nevelésben - véleke-dett Marczinka Csaba testne-velő tanár, az iskolai csapat edzője. (-al) Kosárlabda A két csapat közötti, harmadik s egyben döntő fontosságú találkozón a vasutas lányok az első 10 perc-ben elfogadható teljesítményt nyúj-tottak. Változatos, küzdelmes játék alakult ki és nagyon szoros volt a találkozó. Ezt követően alaposan visszaestek a kanizsaiak, számos hibát vétettek, s ezeket könnyen használták ki a fehérváriak. A második félidő első felében rákapcsoltak a vendégek. Ekkor azonban sérülést szenvedett az irá-nyító Gyarmati, aki egy ütközés során bokaszalag-szakadást és bo-katörést szenvedett (a kitűnő játé-kost azonnal megműtötték Székes-fehérváron). Ezután már nem tu-dott „felállni" a MÁV NTE együt-tese, és végül is könnyedén meg-adta magát. Sporthétvége PÉNTEK Kézilabda. Zrínyi Kupa serdülő fiú teremtorna (7—8. osztályos csa-patokkal), Olajbányász munkacsar-nok, 8.30. SZOMBAT Kosárlabda. NB H Nők: MÁV NTE II - Dr. Mező-Dunaújváros, MÁV NTE munkacsarnok, 10.30. Két nap alatt nagyot változott a két csapat játéka. A Kanizsán sor-rakerült találkozón még remekelt a vasutas-együttes, fölényesen ver-te a riválisokat. Most azonban messze elmaradtak a korábbi tel-jesítménytől, így aztán kezdődik a nehéz időszak, hiszen a csapat visszakerült az alsóházba, ahol a kiesés ellen kezdi meg a playoff-rendszerű csatározást, amely há-rom győzelemig megy a Közgáz-Masped ellen. A végső győztes bentmaradt az NB I-ben, a vesztes búcsúzik az NB I-től. (■gha) Teke. NB l-es női rájátszás (Sör-gyár, ZTE-ZÁÉV, Dréher Sör-gyár), Sörgyári csarnok, 10.00. VASÁRNAP Labdarúgás. NB II Olajbányász-Szekszárd, Olajbányász pálya, 14.30. Természetjárás. A DKG Szakszer-vezeti Természetbarát Egyesületé-nek túrája. Indulás: autóbuszállo-más, 12.25. Gyalogtúra: Korpa-vár-Zsigárdi erdő-Erdészház-Pa-lin. Táv: 12 km. Visszaérkezés: 17.25. Túravezető: Szűcs Rózsa. KANIZSA KFT az alábbi tevékenységekre szabad kapacitását felajánlja: □ Villamos felülvizsgálatok, tervezések, kivitelezések. □ Építőipari tervezés, kivitelezés. □ Szakipari munkák kivitelezése és lebonyolítása. □ Épületek átalakítása, felújítása, fővállalkozásban is. KANIZSA KFT. Nagykanizsa, Teleki út 40. Tel.: 93/14-169 92/73-125 Fax: 92/73-125 32 [ KANIZSA INGYENES lakossági apró Feladható: Nagykanizsa, , Király u. 47. I. emelet. Telefon: Magasépítési technikumot végzett nő illiat keres Nk-in vagy környékén. Érd: l szer-kesztőségben. (194 K) Független, munkanélküli fiatalember munkát keni kereskedelem, vendéglátás, szolgáltatás területén. Minden mii íjinlit i érdekeli Cím a szerkesztőségben. (193 K) Gyermekfelügyeletet teljes ellátással lakáso- mon vállalok. Érd.: Nk. Munkái u. 4/B. fsz/1. (207 K) Harmincéves, éretuégizett fiatalember délutá-nonként, hétvégeken hogeiztéit, lakatosmun-kát vagy bármilyen Kgéd- él kertimunkát tisztességei bérért elvállalna. Cím a szerkesz-tőségben. (232 K) Kezdd műszerész vagy forgácioló segédet fel-veszek. Érdekl«dni a KANIZSA szerkesztő-ségében. (22S K) Ön mcEvtlósíth&tJA niimíiirt mi már sikerült. Mert a siker csak azokra talál, akik vállalkoznak, és elkerüli mindazokat, akik csak álmodoznak. Rajtunk keresztül játszva tartozhat a gondtalanul élők sorába. Levélcím: „CSÓKA Co" Nk. Péterfai u. 37/B. III/4. (254 K) Üzleti érzéki munkatársat köriünk hosszú tá-vú, fttggeúen szellomi munkára. Menedzser-képzést és karrierlehetőséget biztosítunk. Fel-tétel: tárgyaló- és kapcsolatteremtő1 képesség. Levélcím: „NETWORK" Nk. Városkapu krt. 11/C. III/2. (221 K) LAKÁS - 2 szobás összkomfortos lakás Nk. Teleki u. 1. VI. em. 38. sz. alatt eladó. Érd.: 17 óra után a fenti elmen. (147 K) Zalakarosl fürdőhöz 5 percre, panorámás, 246 négyszögöl Isiken, szerkezetkész, kétszintes + teljesen alápincézett, szintenként 120 négy-zetméteres alapterület* cssládi ház üdülőnek, irodának is alkalmas, sürgősen eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 16/B. IV/3. (161 K) Nk.-án, nyugodt környezetben 1+2 félszobás, tehermentes, egyedi fűtései lakás fizetési könnyítéssel eladó. Nk. Péterfai u. S/D. 1/1. Kovács. (180 K) Egyszobás, gázas, földszinti lakás eladó, vagy nagyobbra cserélhető\'. Érd.: Pusztai, Nk. Ki-rály u. 53. Hl/5. (213 K) Miháldon, Dózsa Oy. út 42. sz. alatt hátas ingatlan eladó. Érd.: Nk.-i Bíróság, Végrehaj-tó Iroda, vagy Miháld, FJ út 101. sz. (211 Bajcsán 2+2 félszobás, komfortos lakai 500 négyszögöl telekkel 1.400.000,- Ft-ért eladó. Érd.: Bajcsa, Törökvári u. 107. (210 K) Zalaksroson, központi helyen nysraló eladó. Érd.: egész nap: 93/12-495-ös telefonszámon. (209 K) Az autóspihenővel szemben, galamboki Rigó-hegyen 621 négyszögöl telek eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 14/B. 1/5. Oazda. (206 K) Nk-tól 15 km-re izólő él gyümölcsöt pin-cével eladó. Érd.: napközben ll-105-öi, ei-ti órákban a 11-361-es telefonszámon. (198 K) Kisksnizsán kétszobás családi ház eladó. Érd.: egész nap, Jakabkuti u. 11. (197 K) Nagykanizsán a városközpontban, Stromfeld úti I. emeleti, háromszobás, étkezős teher-mentes öröklskás garázzssl eladó. Érd.: 14-968. (196 K) Nagykanizsa, Rózsa u. 4. I. emeleti, kétszo-bás lakás eladó. Érd.: Platán sor 4. 1/4. Cson-dor. (230 K) Látó-hegyen, a régi szeszfőzde mellett 270 négyszögöl telek eladó, fényivel és gyü- mölcsfákkal. Érd.: Nk. Teleki n. 1. VI. em. 39., hétköznap 17 óra után. (228 K) Olcsón, sürgősen eladó betegség miatt. Szent-györgyvári-hegyen, második hegyháton 790 négyszögöl telek, rajta lugasszóló, vetemé-nyes, fele kaszáló. Kész alsópince van. Eset-leg bérbe is kiadó, vagy kisebb hétvégi haj-lékra cserélhető-! Horváth Mária, Nk., Sugár út 2/A. 2/4. (222 K) Eladó 3 szobás, egyedi központi fűtéses csa- ládi ház melléképülettel, gazdasági épülettel, őszi beköltözéssel, Fityeház, Petőfi út 31. szám alatt. Érdeklődni: napközben 93/13-319, 92/73-197-es telefonszámokon, Nagykanizsa, Csengery út 22. Hétközben 18 órától, szóm- btt—vuáxiuip ooéiz íup i fityeházi cfcmi (219 K) 1 + két félszobás lakás reális áron eladó. Nk. Kazanlak krt 2/A. IV/17. Érdeklődni estén-ként. (218 K) Kiscserfei hegyen 255-ös pince szőlővel, gyü-mölcsössel megosztva is eladó. Érd.: a hely-színen vagy Nk. Berzsenyi u. 4/C. fsz/4. Oaz-da. (217 K) Látó-hegyen, a szeszfőzdéi megállótól kb. 300 m-re 316 négyszögöl bekerített telek, dombóvári faházzal eladó. Érdeklődni: Boros, Nk. Zárda u. 7. 16-19 óráig. (233 K) Nagykanizsán, kétszobás kertes családi ház be- idó. Érd.: II költözéssel eladó. : Ifjúság u. 32. (234 K) Nagyrécsén, befejezés előtt álló, padlástér be-építésű családi ház eladó. Bgy- vagy máifél-szobás gsrzont beszámítunk, ráfizetéssel. Érd.: Nagyrécse, Kossuth u. 93. (235 K) Petőhenye, Dózsa u. 21. sz. alatti családi ház, gazdálkodásra alkalmas területtel elsdó. Érd.: Kapocsi Imre, Alibánfa, Vasút út 12. (236 K) 4. emeleti, kétszobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat nagyobbra cserélném. OTP csere ii érdekel. Nk. Városkapu krt. 16/B. IV/3. (237 K) Eladnám vagy elcserélném kétszobás, teher-mentes II. emeleti lskásomat és a Szent-györgyvári IV. hegyháton lévő szőlőmet lak-ható, panorámás, emeletes épülettel, kanizsai vagy kiskanizsai családi házra. Nk. Rózsa u. 21/D. II/6. (238 K) 290 négyszögöl telek eladód Miklósfán. Érd.: Vida. Nk. Csokonai (Andrejka) u. 2/2. (239 K) Nagykanizsán, Platán sor 12/B. 111/13. alatt kétszobás, egyedi fittesei lakás eladó. Érd.: esti órákban a helyszínen vagy a 17-416-01 telefonszámon. (240 K) Szentgyörgyvári hegy, IV. begyháton 440 négyszögöl zártkerti ingatlan kis faházzal, ve-zetékes vízzel, gyümölcsössel eladó. Érdek-lődni: naponta 17 óra után, Nk. Kazanlak krt. 2/C. fsz/1. (241 K) Bajcsán kétszintes, cssládi ház eladó vagy nagykanizsai belvárosira cserélhető. Érd.: Tö-rűkvári u. 1/2. (255 K) Csónakázó-tó mögött telek, lakható épülettel eladó. A telken van villany és kút. Érd.: Nk. Magyar u. 11/A. alán. (256 K) Nagykanizsán, Zemplén 5/B., VI. emeleti, 63 négyzetméteres, 3 szobás, tehermentes OTP lakás eladó. Városkapu 16/B., II. eme- leti kétszobás, 54 négyzetméteres, összkom- fortos, tanácsi lakást 3 szobás tanácsi la- kásrs cserélnék. Érd.: Nk. Városkapu 16/B. 3. ajtó. Varga Rudolfné, 17 óra után. (257 K) Nk. Berzsenyi úti kétszobás lakásomat elad-nám. Érd.: Nk. Zemplén Oy. u. 9/A. I. eme-let. 8. 18 óra után. (258 K) Nagykanizsától 7 km-re Nagyrécsén, 3 szo-bás, összkomfortos, gázfűtéses családi ház gazdalági épülettel, 400 négyszögöl telekkel eladó. Érd.: Nk. Csengery u. 30/a. naponta 16 óra után. (259 K) Nk-án kétszobás, egyedi fűtésű, tanácsi laká-somat elcserélném másfélszobás tanácsi lakás-ra. Érd.: Nk. Bartók B. 6. IV/4. Faupl Fe-rencné. (260 K) Másfélszobás, bútorozott albérleti lakás ki-adó. Érd.: Snacky büfé, Nk. Hunyadi u. 10. (164 K) Egy vagy másfélszobás lakást, esetleg búto-rozva, albérletnek keresek. Ajánlatokat Pf.: 154-re, vagy a 93/12-305-ös telefonra kérek. (160 K) JAUMl Skoda Favorit - nyngati exportra gyártott -136 LS típus, kétéves, fehér, nagyon jó ál-lapotban eladó. Érd.: 18 óra után a 14-393-as telefonon, vagy dr. Bálint János, Nk. Zrínyi u. 20/G. címen. (156 K) 3000 km-t futott FIAT TIPO diesel eladó 870.000 Ft-ért Érd.: Nk. Csengery u. 94. Tel.: 93/14-350/39. (162 K) Honda CBX 550 F motorkerékpár, 84-es ki- adású, áron alul eladó. Irányár: 120 ezer Ft. Szinyéri Szabolcs, Nk., Herkules u. 52. (176 K9) 1200-as Zsiguli, felújított motorral, új rend- számmal eladó. Érd.: Nk. Kodály u. 5. VI/37. (178 K) 126-os kis Polskihoz felújított seb.váltó el-adó. Nk. Táncsics tér 8/A. (185 K) Kétéves Alfa Rómeó 164 TD 1.200.000 Ft-ért eladó. Érd.: 93A4-350/39. (208 K) 5 éves, sárga izíni Trabant kombi eladó. Érd.: Tóm József, Nk. Péterfai l/O. 17 óra után. (204 K) UE rendszámú 1200-as LADA reális áron el-adó. Érd.: napközben a 12-360-as telefonszá-mon lehet. (216 K) Kiváló állapotban lévő NISSAN MICRA el-adó. Érdeklődni: Németh György. Nk. Dózsa Oy. u. 140. alatt, vagy az Ady Vendéglőben lehet. (215 K) Honda Accord személygépkocsi kittfnő ál- lapotban, összes extrával eladó. Érd.: Tót- szerdahely, Petőfi u. 13., 18 óra után. (226 K) Jó állapotú, 93-ig műszakizott, 8 éves DA-CIA reális áron eladó. Érdeklődni: Csengery u. 1. II. em. Pócza. 14 óra után. (227 K) Honda Accord 1,8 ezüst metál, FULL, extrás, 1986-os, sürgősen, áron alul eladó. Tótszer-dahely, Petőfi u. 13. Érd.: egész nap. (246 K) Másfél éves, háromajtós, pirol LADA SA-MARA 5000 km-el, extrákkal felszerelve, sürgősen eladó. Marton József, Nk. Liszt F. u. 2. Tel.: 17-393. (247 K) Eladó 9 éves Wartburg, áprilisig érvényei műszaki vizsgával. Jó állapotú, 43 ezer ko-lométerrel. Irányár: 60 ezer Ft. Érdeklődni: egész nap, Kuni Andrásné, Nk. Kodály Z. u. 6/A. IV/3. (248 K) TF forgalmi rendszámú 126-os Pollid Fiat el- adó. Érd.: Nk. Liszt F. 2/B. IV. em. Szálai. (266 K) TM rendszámú Trsbsnt Hycomat érvényes mű-szakival eladó. Irányár. 30 eFt. Érd.: egész nap 12-808 telefonon. Gergely Sándor. (229 K) Garázst vásárolnék az Erdész utcában vagy a környékén. Esetleg Takarék utcait cserél- nék érte. Érd.: Nk., Erdész u. 51/1. Hajnal. (155 K) Oarázs eladó a Muskátli úti gsrázssorbsn. Érd.: Pus József, Nk. Kaán K. 2/C/6. (192 K) Nagyméretű, aknás garázs olcsón eladó a Mindenki Sportpályájánál. Érd.: Muskátli u. 16., vagy a Rózsa úti Patyolat üzletben. (261 K) Garázst vennék a Munkás utca környékén. Ajánlatokat: 14-734-es telefonon kérek. 17 óra után. (166 K) Ml SZAKI (IKK IU TOU Colonial íróasztalt vásárolnék. Érd.: Kanizsa szerkesztőiégben, tel.: 12-305. (49 K) Kifogástalan állapotú Bonanza öltözóasztal eladó, reális áron. Nk. Vörösmarty u. 25. Érd.: esti órákban. (203 K) Eredeti NSZK gyártmányú Commodore-64 számítógép és japán Floppy Disc-1541 kitűnő állapotban eladó. Érd.: 14-988-as telefonon, az esti órákban. (201 K) Egy háromelemes és egy négyelemos szok-rénysor eladó. Érd.: egész nap a 14-620-as telefonszámon vagy a Kórház u. 10. sz. alatt. Királyné. (212 K) Videoton színei tévé eladó. Nk. Platán sor 9. II. lépcsőház, II. em. 1. Krénusz Ferenc. Érd.: 18 óra után. (251 K) 1 éves kifogástalan állapotban lévő, automata gyorsfagyasztóvá ellátott, energiatakarékos, 260 literei mélyhűtő láda eladó. Irányár: 28 eFt. Érd.: 93/16-109. (252 K) Erika táskalrógép, KANIZSA szekrénysor, heverő, rekamié, Íróasztal olcsón elsdók. Érd.: Bartók B. 6. IV. em. 4. ajtó. Faupl Ferencné. (267 K) EUR1KA félautomata mosógép olcsón elsdó. Érd.: Nk. Rózsa F. 20. sz. alatti NATURA boltban. (223 K) Törött édes paprikát 250 Ft/kg áron szállítok. Seres Lászlóné 6100 Kiskunfélegyháza, XII. ker. 116. (242 K) 2 db beszélő Nimpfa papagály kalickával együtt olcsón eladók. Gyurik Iitvármé, Zala-sárszeg, Dózsa tér 6. (243 K) Elveszett Dixi névre hallgató drótszórű foxim tavaly május 20-án, fehér-fekete folttal a há-tán, a megtalálónak 10000 Ft jutalom. Cím a szerkesztőségben. (244 K) Francia tetóeserép eladó. Érd.: 11-814-es te-lefonon, 17 óra után. (249 K) Német nyelvoktatást, korrepetálást vállalok. Érd.: 93/14-889-ei telefonszámán lehet (250 K) Új, sport babakocsi, egytűágyas kötőgép, 13-135-ös autógumi Fiat Pandára, 2 darab eladók (5000 Ft/db). Érd.: Nk. Fáy A. u. 13. Balázs. (184 K) Telefonügyeletet vállalok. Tel.: 93/17-444. (187 K) Horgászcsónakok (2 és 4 szmélyes), vala- mint tehergépkocsi spoilerek megrendelhe- tők. 8801 Nk.-Miklósfa, Szentendrei u. 55. (200 K) Olasz babakocsi teljes kiegészítő felszerelés-sel, kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Nk. Dózsa Oy. u. 120. Horvámné. (202 K) 2 db gázkonvektor eladó. Érd.: Szepcmek, Sormási út 18. 16 óra után. (231 K) Elsdó menetfúrógép, élhajlltó, hengeritő, zik-nigép, gépi elektromos vágóolló. Érd.: Geren-csér László, Nk. Vörösmarty út 65. (262 K) Trabant alkatrészek eladók. Érd.: 16.30 után, Nk. Kazanlak krt. 9/A. Qöntér. (263 K) Rajnai rizling nagyobb tételben féláron elsdó. Érd.: 76/25-048 telefonon, Koncz. (264 K) Öreg, bécsi zongora és mély babakocsi ol-csón eladó. Érd.: Kanizsa szerkesztőségben, tel.: 12-305. (268 K) 4 db LADA felni gumikkal eladó. Tel.: 93/11-577. (224 K) I\'AKTNI UKI RISO 164/58, 48 éves független, fiatalos nő keresi azt a jó megjelenésű, intelligens férfit, aki szerető társa lenne. Leveleket „Szeretni akar-lak" jeligére Nk. Pf.: 226-ba kérek. (195 K) Magányosok kluoja minden szombaton dél* után 3 órától a HSMK felnőtt klubjában. Sze-retettel várunk mindenkit, aki egyedül él, vagy magányosnsk érzi magát, és társaságra, barátokra vágyik. (130 K) 58 évos özvegyasszony keresi 60-70 évesig szolid férfi ismerettségét házasság céljából, aki hozzá költözne. Leveleket: „Húsvét" je-ligére a szerkesztőségbe, Pf.: 154-be kérek. (253 K) 37 éves, független vállalkozó, önálló lakással, gépkocsival, keresi vállalkozó kedvű hölgyek ismeretségét. Leveleket: „Társasági ember" jeligére a Pf.: 154-be kérek. (265 K) 45 éves, ogészségügyben dolgozó, független nő társaság hiányában ezúton keresi korbsn hozzáillő, káros szenvedélyektől mentes férfi ismeretségét Leveleket „Bizalom" jeligére a Kanizsa szerkesztőségébe, Pf.: 154-be kérek. (214 K) ARA: 19 FT DEL-ZALAI HETILAP MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN V. évf. 11. sz. 1992. márc. 13. Gleisdorf - Nagykanizsa dr. Franz Nussmayer, dr. Kereskal István polgármesterek.j és Farkas Zoltán alpolgármester MÁRCIUS 15-1 ÜNNEPSÉGEK Ünnepi emlékező séta állomásai: március 15-én 17.45 órakor: gyülekező a Kazinczy utcában (a Ze-neiskola mellett). 18.00 órakor: a Deák Ferenc emléktábla megkoszorúzása. 18.45 órakor: a Deák-téri emlékmű megkoszorúzása. Itt helyezik el emlékező virágaikat a város polgárai, pártjai és tár-sadalmi szervezetei. 19.20 órakor: a Zrínyi Miklós Általános Iskola falán elhelyezett 1848-as emléktábla megkoszorúzása. 19.45 órakor: emléktűz és közös éneklés a Vasemberház udvarán. 1956-os emlékérmek és emléklapok adományozása a HSMK Felnőtt Klubjában március 14-én 9.30 órakor. Az emlékérmeket és emlék-lapokat átadja: dr. Hegedűs Tamás, köztársasági megbízott. LS A SZÓZAttAL tymzeti jelképeink, kpzül legsanyarúbb sorsa talán a "Himnusznak, is a Szózatnak, van. Ünnepélyes alkfilmakkpr gyakran megelégszünk, egy recsegő, ki-kihagyó hanglemez nyújtotta műsorszám élvezetivel, ritkán énekeljük,a nemzet tiszteletére és állampolgári önbecsülésünkje. Kölcsey és Vörösmarty müve nemcsak, nemzeti irodalmunk, jelentős alkfitása, hanem érzelmi, gondolati mondanivalójuk, megértése, megfor-málásuk,szépsigének,iszrevitetise, a mához szóló üzenetük.megfejtése talán az ünneplés egyik, legfontosabb velejárója. A közelgő március lí-én is! \'Magyarországnak, sokáig nem volt nemzeti himnuzsa. A 18. századtól jelentős ünnepeken az Ah, hol vagy, magyarok, tündöklő csillaga és a \'Boldogasszony anyánk, kfzdetú vallásos népéneket, k£-sőbb az osztrák, császári himnuszt énekelték^ 1823-ban - a reformkpr haladó nemesi mozgalmainak, hatására - írta meg Szatmárcsekjn Kpl-csey a ^Himnuszt. A cím egyben műfaji megjelölést is jelent, vagyis istenséget, eszmét magasztaló kplteményt. A jól tagolt, klasszicista szerkezetű, versben a kpltő a történelmi múltat, saját kprát, a bűn és bűnhődés viszonyát vizsgálja. A vers kulcsfogalma a haza, amely minden kprban élővé, emberkö-zelivé kfll, hogy tegye a nemzeti himnuszunkat. Vallásos motívumai az Isten, az áldás, a bűn, a balsors. Szander József megállapítására napjainkban pedig igencsak. nagy szükségünk, lehet, hiszen 6 .a hit és a kritika hatalmas szimfonikus versé\'-nek, tartja. \'Először 1823-ban az Auróra című zsebkönyvben, kptetben pedig 1832-ben jelent meg. "Kéziratát az Országos Széchenyi "Könyvtár őrzi. "Eddig több, mint 20 nyelvre fordították, le. Zenéjét a tymzeti Szín-ház pályázatára "Erks-l {Ferenc készítette. A Szózatnak, már már a keletkezési körülményei is szólhatnak, vál-tozó kprunkhoz. 1836-ban - a vers születése idején - (Magyarországon a függetlenségért és a polgári átalakulásért folyó harc fordulópontjá-hoz érkezett. A válságos időszakján Vörösmarty a nemzethez intézi hazafias ódáját, s rendületlen húségre szólít fel. Miért létfeltétel a rendületlen húsig? Mert a szülőföld bölcső és sír is, ahol élni és halni kell. Míg az Istenhez fohászkodó Kölcsey a bún és a büntetés kérdését vizsgálva vallatja történelmünket, addig Vörösmarty a dicső múlt, a sivár jelen, a bizonytalan jövő hármas-ságál megfogalmazva szólít minden magyart helytállásra. Vele együtt ma is vallhatjuk: /Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált!" A Szózatnak, nemcsak, a címe, hanem a múfaja is szózat, a fenséges tárgyat ünnepélyes hangon megszólaltató vers. "Eredeti kéziratát szin-tén az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzik- \'Eddig 23 nyelvre for-dították, le. Zenéjét - ugyancsak. «■ "Hpnzeti Színház pályázatára -"Egressy \'Béni szerezte verbunkps stílusban. Tudom, hogy mindkét magasztos, felemelő költeményt az állampol-gárok, többsége ismeri, de elgondolkodtak^e az iskoláskoron túl egyszer is a versek, kprhoz kötöttségén és kprtalanságán, mondanivalójuk, összetettségén, képeik, gazdagságán, megformálásuk, szépségén? Már-cius idusán jó alkalom lenne erre is! "Hí a gépzene, hanem a szívzene hangolja lelkűnkéi ünnepre, hiszen miért szégyellnénk, átérezve elénekelni nemzetünk, legfőbb dalát, állami Ütünk, történelmi hagyományaink, jelképét. B. E. Az elmúlt év novemberében értékelte Nagykanizsa és Gle-isdorf több éves kapcsolatát a két város polgármestere, dr. Kereskai István és dr. Franz Nussmayer. Megállapodtak abban, hogy az elmúlt évekre jellemző", jobbára kulturális kapcsolatokat kiszélesítik a városok életét érintó" más te-rületekre is. Ennek értelmé-ben hét szakbizottság létreho-zását határozták el: Ifjúsági, oktatási, nyári iskola; Zene és kultúra; Sport; Városterve-zés-, építés, kommunális ügyek; Energia és környezet-védelem; Szociális ügyek, öregek problémái, egészség- ügy, valamint Gazdaság, keres-kedelem, ipar. A négytagú, szakemberekből álló magyar-osztrák közös bi-zottságok első találkozójára március 5-én került sor a Vas-emberház dísztermében. A köl-csönös üdvözlések és bemutat-kozások után kezdődött meg bizottságonként a szakmai kon-zultáció és tapasztalatcsere. A vendégek szakterületenként több intézményt is meglátogat-tak. A késő* délutánig tartó programsorozat végére körvo-nalazódtak azok a témák és módszerek, amelyek alapján a tényleges együttműködés a ké-sőbbiekben megkezdődhet. 2 ( KANIZSA Tanulás A professzori tujna A* «v ttöseo italok. gfe« k«dődik &g Iskolákban, ft mi általánosban & végstős nyolcadikos ía«-italok, számára. Január végéa a szokásos télért &tó ami egy&ea meghatározó a tanulók tJából A ?t*tel&it k$ő továbbtanulások elbírálása következik, 4$ ÍZ sainte min-denki Idegiéit megviseli. A gysirraek már «leve stresszben van, hiszen sok helyen - szint* tol6dio fc&típfefcola speciális tagm*tán - felvé* teli vizsgát keli fettitk Ettől a ténytöt az idegesség a»ár a szőlőkre Is átragad. Est kővetően jöanek a pedagógu-sok, ** igazgatok, akik szintén gondterheltek, mert mm tudják, bogy mindén tebetstoes gymník beketfil-e az iskolába. K&ttemert, hogy a 14. életkor »em igazan al* feaimas arra* kogy a kamasz eldöntse milyen pályát vagy szakmát válasszon. A d&níés a szülök tejéében vasa, dk felelnek » tegalabb Is egy ftfeig - a kmtke;í!nényekétr a szenvedő alany pedig a gyermek* Mtedexík a tények ismételtéé felvetik az oktatási tór- fontosságát, azt, hogy az illetékesek érezxék át a * $íi8kSégfiSSég4t A2 «r» mlndes évbeu egy-egy kor* osastáiy kárára ketyeg. Mlndea korlátóiíá% vagy arra való hivatkozás a taaalók rovására megy. Úgy goadolöm^ hogy 14 é«s étetkorbau a gyern*íkftkiHk és a sxöl^knek «gy civiiijíáit társadalomban célszerű bixtosítani aj ísko* kYálasitá* sxabadságát, mert téi6 h«gy elienkezö eset^ bea reng«t«g tehetség kallódik et, s. «z egyetlen kíncsfiak, ökáilí táát jlti A kínai Gao I-min megszámlálhatatlan cím, rang és beosztás birtoko-sa: a kínai egészségügyi minisztérium gyógyszeré-szeti bizottságának tagja, a pekingi tűszúrásos gyó-gyítók társaságának alel-nöke, a kínai tudományos akadémia gyógyszerkutató intézetének tanácsadója, a hagyományos kínai és nyugati gyógymódokat ku-tató pekingi társaság ve-zetőségi tagja, a pekingi népi gyógymód-vezetőség tanácsosa és még - gya-korló orvos is. A fenti fölsorolásból is kitűnően: a hagyományos, a népi gyógymódok kedvelője. Nem akarja vegyi készít- menyekkel mérgezni gyó-gyulni szándékozó bete-geit. Nemrég előadásokat tar-tott, amelyeken bemutatók sorával bizonyította be, miként lehet eredménye-sen meggyógyítani gyúrás-sal és dörzsöléssel a köz-ponti idegrendszeri meg-betegedéseket, a végtagok vérellátási elégtelenségeit. A gyógymódnak tujna a neve. Kiegészítőként a tű-szúrásos gyógyítás bemu-tatását sem hagyta ki. Ami nem volt a fegyver-tárában: a nálunk oly di-vatos sok-sok „dilibogyó". A természetességet nép-szerűsíti Ga I-min pro-fesszor. A JENKIK FELELME KANIZSA Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika: Borda Menyhért, Foga Kálmán Zeg., Mártfrok u. 42-44. Tel.: (92) 14-390/49 Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és az Almanach Könyvkereskedelmi Vállalkozás és Információs Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879 Mi foglalkoztatja manapság az USA derék polgárait? Per-sze, persze, az előválasztás. Bush elnök szereplése és az új jelöltek fölbukkanása, sőt: váratlanul remek szereplése. Node ezen kívül? A kérdésre a választ a No-voje Vremje című lapból tud-hatjuk meg. A különtudósító -amúgy a történettudomány doktorjelöltje, Jevgenyij Ru-szakov kereste és találta meg. A hetvenes években már dol-gozott New Yorkban, s most összeveti akkori tapasztalatait legfrissebb élményeivel. Nos tehát: mitől fáj a jenkik feje? A gazdasági romlástól? Nem! A bűnözés új hullámá-tól? Csak picit. Talán a kiala-kulóban lévő új világrendtől, amelyben politikailag, katonai-lag és gazdaságilag akár egye-duralkodó is lehet, s ezért el-őbb-utóbb meg kell semmisí-tenie fegyverzete zömét? Ettől már kissé jobban - hiszen mil-liós nagyságrendű új munka-nélküliség üthetné föl a fejét -, de nem annyira. Nos akkor mitől? Kérem szépen: a koleszterin- től. Attól bizony. Ma minden-ki az egészségéért aggódik. - Tudják, ez akkor történt, vagy harminc éve, amikor még nem volt koleszterin - tréfál-kozik a népszerű komikus Bili Cosby és a közönség hálás derűvel veszi a lapot. De nem veszi azokat az élelmiszereket, amelyekben túl sok a koleszterin. És minden élelmiszerben túl sok, ame-lyikben egyáltalán van. Hiszen mind több reklám sugallja, hogy csakis az egészséges élelmiszert vásárolják. Termé-szetesen a második legna-gyobb élelmiszer-forgalmazó cég hirdetéseiről van szó. A csomagolásokon, a dobozo-kon, üvegeken, tasakokon egy-re többször virít a nagy betűs fölirat: Koleszterin nélküli. Most épp a kaliforniai ma-zsola a legnépszerűbb, mert a hírverés szerint minden fogyó-kúrás étel kiváló kiegészítője, s tökéletesen megfelel a mai mozgékony életformának. És természetesen koleszterin-hiá-nyos, s alig van benne zsír, szóda is kevés, viszont bősé-gesen tartalmaz káliumot és egyéb anyagokat, amelyek kedvezőek a szívműködésre, gyorsan visszaadja az eltávo-zott energiát. Mindez nem csupán mazsola-reklám. Nem. Ez életfölfogás. Amerikában mindig is ural-kodó eszme volt a sokáig tartó fiatalság, s vele a frissesség, életöröm. Az állandó mosoly, a keep smiling, hogy művelt nyelven mondjuk. A zsiradék elleni harc másfél évtizedre tehető, s már jószerint meg-szokottá is vált. Hanem a leg-újabb: a dohányzás és az iszá-kosság elleni küzdelem csak most kezdi fölvenni az üzemi hőfokot és fordulatszámot. Ez úgy folyik, hogy alig vásárol-nak szeszt vagy cigit. A füstölőket pedig kitiltot-ták a liftekből, a repterekről, á-ltalában a munkahelyekről is. Lám csak, a szabadság hazá-jában eképp korlátozzák az elemi szabadságjogokat - min-denki egészsége érdekében. Megvan rá az ok. Most jelent meg a legújabb megállapítás egy vizsgálat után: a dohányzás nemcsak gyakoribbá teszi a gyomor és a torokrákot, hanem csökkenti a nemi teljesítményt is. Mit mondjak, lankasztó a hír... F. Gy. msmmtm ■■■■■\'ViíSíiííSSíSÍÍ KANIZSA 1 ERIK A NARANCS Orbán Viktor szerint: hallgass az ... eszedre! mindenhol. Tegnap Debrecen-ben a diákok az utcára vonul-tak, 53.000 tanár írta alá a pe-tíciót a Parlamenthez, és foly-tathatnám a sort. Azt gondo-lom, hogy a kormánynak ez az erőszakos kísérlete itt is megbukott. A negyedik offen-zíva, ahol komolyan megpró-bálták túllépni az alkotmá-nyosság kereteit, az a bírák kinevezése volt. Balsai úr jog-sértő módon nevezett ki né-hány bírát a megyei bírói tes-tületek élére, és a bírói karok ellenállnak mindenhol. Ebből botrány lesz, és Balsai úrnak ez még az állásába is kerülhet. Tehát én azt tapasztalom, hogy az MDF próbálkozik és Szombaton Nagykanizsán járt Orbán Viktor, a FIDESZ parlamenti frakcióvezetője. Nem nagygyűlésen mondott beszédet, nem előadást tartott, nem díszvendége volt egy rep-rezentatív rendezvénynek, ha-nem a Területi Koordinációs Tanács ülésén vett részt, ame-lyen az aktuális helyi és me-gyei feladatokról, szervezeti kérdésekről folyt a vita. A ta-nácskozás után válaszolt kér-déseinkre. - A kongresszuson elhang- zottak szerint a kormány of- fenzívát indított a FIDESZ el- len: Ez azt jelenti, hogy a po- litikai ellenfelek szerint is fel- nőttkorba lépett a FIDESZ? - Igen, ez azt jelenti. - „Szabad választásokon nyugvó politikai váltógazdál- kodás" van Magyarországon. Ez egyenlő azzal, hogy ugrás- ra készen áll egy párt, amely átveheti a hatalmat. Ma me- lyik ez a párt(ok)? - Én a hatalom átvétele tí- pusú kifejezést nem szerettem, abból fakadóan, hogy a hata- lom átvétele nem demokrati- kus rendszerekben használt terminológia - a választások megnyerésére kell ugrásra ké- szen állni. Szerintem három párt gondolja magáról azt, hogy ugrásra készen áll az ügyben, hogy jól szerepeljen a választásokon. Én azért sze- rényebb lennék és nem mon- danám, hogy mi készen állunk arra, hogy megnyerjük, de ug- rásra készen állunk arra, hogy többszörösen olyan jól szere- pelünk, mint a 90-es választá- sokon. Hogy a végén hánya- dik helyre kerülünk a pártok közötti versengésben, azt nem lehet tudni, de három olyan párt is van a kormánnyal szemben, ami három alternatí- vát feltételez: egy MSZP-s, egy SZDSZ-es meg egy FI- DESZ-es. Ezek egymással sok ponton érintkező alternatívák, de nyilván sok ponton külön- bözők is. Ebből a háromból jelen pillanatban csak az SZDSZ lóg ki, mert az egy országos méretekben tekintve bénult pártnak tekinthető - belső problémái miatt -, de remélem, hogy ezen hamar túl fog majd jutni. így most sze- rintem kettő azoknak a (köre) száma, akik úgy gondolhatják, hogy jól fognak szerepelni a következő választáson - és er- re minden esélyük megvan -, ez az MSZP és a FIDESZ. Ha az SZDSZ úrrá tud lenni a belső gondjain, akkor van egy harmadik is... - Most, hogy az Alkotmány- bíróság alkotmányellenesnek ítélte a Zétényi-Takács féle törvényt, sokakban felmerül- het, hogy e nélkül a „mankó" nélkül a kormány az erős kéz politikájához fog nyúlni, s ez óhatatlanul diktatórikus kor- mányzáshoz vezet. Elég erős a magyar jogállam ahhoz, hogy ezt ki lehessen védeni? - Ez egy nagyon fontos, alapvető kérdés, és nem hi- szem, hogy nagyon sokan van- nak, akik azt merik állítani magukról, hogy tudják erre a választ. Én sem tudom, ellen- ben látok néhány dolgot, ezt pedig a következő: az elmúlt néhány hónapban úgy is leír- ható, az ami a politikában tör- tént, hogy az az MDF kísér- lete arra, hogy az alkotmá- nyosság kereteit feszegesse, az alkotmányosság keretein túl- lépjen. Itt három-négy ilyen nagyobb dolog is szóbakerül: Az egyik volt az Alkotmány- bíróság elé került Zétényi-Ta- kács ügy, ahol egyszerűen az Alkotmány jogállami klauzu- máján próbáltak túllépni saját politikai érdekeiknek megfele- lően. Ezt a kísérletet az Al- kotmánybíróság meghiúsította, ami azt mutatja, hogy ezen a ponton, az MDF-offenzíva megtorpant. Az offenzíva má- sodik része a Magyar Televí- zió volt az elmúlt napokban, ahova egy alelnököt próbáltak politikai komisszárként belök- ni, és a köztársasági elnök - arra való hivatkozással, hogy ez egy elfogadható embernek látszik - hozzájárult a kineve- zéséhez. Ezáltal megfizette egyébként a tanulópénzt a ma- ga részéről - azt gondolom -, de módot is adott arra, hogy egy hatalomátvétel történjen a televízióban, s így a független tv-ből kormánypárti tv-t csi- náljanak. Ez megbukott, mert a tv elnökének jogállása lehe- tővé teszi azt, hogy ennek el- lenszegüljön. A harmadik of- fenzíva ebben a pillanatban a pedagógusoknál tapasztalható, az oktatási törvényt próbálják olyan formában ráerőltetni a magyar társadalomra, hogy az ideológiai semlegességet meg akarják tagadni. A pedagógu- sok ellenállnak, jól látható nemcsak az ellenzék az, amely ezzel szembeszegül, hanem a társadalomnak azok a részei -amelyeket hátrányosan érintenek, jogaikban kurtítanak az MDF intézkedései - mind fölébrednek, összeszedik magukat, szerveződnek és ellenállnak. Ezért én azt mondom, hogy ebben a pillanatban van ellenzék, van alkotmányosság, és a társadalom képes magát oly mértékben mozgósítani, hogy megvédje saját érdekeit az ilyenfajta kormánytörekvésekkel szemben. Ezért azt kell mondanom, úgy tűnik, mintha ezek a garanciák meglennének. Biztosat az ember persze sohasem állíthat. Úgy néz ki, hogy azokon a területeken, amelyeket eddig szabályozni kívánt a kormány, vagy törvénytervezetet próbált kidolgozni - mindig konfliktus született. (Folytatás az 5. oldalon.) A valódi rendszerváltás Dr. Iván Géza országgyűlési képviselő, az FKgP 10-ek frakciójának a tagja 1992. március 20-án, szombaton 17.00 órai kezdettel a Hevesi Sándor Művelődési Ház felnőtt klub-jában közérdekű tájékoztató előadást tart „A valódi rend-szerváltás" címmel. Avar- és erdőtüzek Mozgalmas napja volt március 3-án a nagykanizsai Tűz-oltóságnak. Délelőtt 11-töl este 21 óráig kilencszer kellett kivonulniuk. Kbböl egy esetben Inkére szalmakazaltüzhöz mentek segítséget nyújtani a nagyatádiaknak. A többi sor-jában. Kistolmácson avar- és fenj \\cserdőtüz. Nagykanizsa város avarégés, korpaváron égeriiltct\\énv kapóit lángra. Semjénházán szénakazal, míg lieleznán 15 hektár fenyves és tölgyes erdő égett. Azután ismét Kanizsa, ahol a volt MHSZ Kitér mögötti bokros égcrülteUény gyulladt nieg. A krónikához hozzátartozik, hogy a számtalan Ili/, eloltá-sához szükséges volt az egerszegi és marcali tűzoltók se-gítsége is, hiszen a helyi tűzoltó szertár annyira kiürült, hogy a készenlét fenntartásához Lentiből kellett fecsken-dőt kölcsön kérni. Az pedig külön kiemelendő, hogy ere-jüket megfeszítve, dicséretre méltóan avatkoztak be a tü-zek oltásába a letenyei, bázakercttyei és niurakeresztúri önkéntes tűzoltók. * * * Március 5-e sem volt nyugodtabb nap, hiszen ekkor mé; műszaki mentéshez is segítségül hívták a tűzoltókat. A Vár utcai busz-IFA ütközésekor két fő súlyosan és két |(i könnyebben sérültet kellett kimenteniük az osszeroncsoló-dott jármüvekből. * * * Március 6-án 15 óra után ismét kiürült a nagykanizs tüzoltószertár. Négy nagy kiterjedésű tűzhöz kellett kivo-nulniuk Nk-Sormás, Liszó, Kcrccseny-Lujzahegy és Zala-komár térségben. Az utóbbi tűzesethez Keszthely is moz-gósítva lett. Az avartüzet /alakomul- önkéntes tűzoltósága oltotta el. Dicséretes munkájuknak köszönhetően a keszt-helyi legénység beavatkozására már nem volt szükség, hisz a tüzet ott helyben még időben körülhatárolták. Mind a négy tüzesetet szabadban tüzelés, avarégetés okozta. A fenti esetekben a keletkezés körülményeit vizsgálják. 4 { KANIZSA 1 Ülésezett az önkormányzat nyilvánítások után végül kiderült, hogy Jeleníts István, a piarista tar-tományfőnök szerdán városunkba érkezik az ügy tisztázása végett, így e napirendi pont tárgyalására is majd jövő héten kerül sor. ♦ * ♦ Ezután a Hunyadi út 17 és a Rozgonyi út 2. sz. alatti ingat-lanok csereszerződése került jóvá-hagyásra, igaz nem az előszerző-désnek és a lakók érdekeinek megfelelően. Ugyanis 1986-ban beépítési terv készült a Rozgonyi— Hunyadi utcai tömb beépítésére, amely többek között a Hunyadi u. 17. sz. alatti területet is érintette. A telekértékesítés során a Műsza-ki Osztály a beépítési tervet és az annak alapján készült engedélye-zési tervet mutatta meg az érdek-lődőknek, amelyen a Hunyadi út 17. szám alatti épület már nem szerepelt. Ebből a tényből az épí-tőközösség arra a következtetésre jutott, hogy az épület kisajátítása folyamatban van, s ez, valamint a kivitelezési hibák „eredménye-ként" a megvásárolt területen a külső közművek egy része nem építhető meg. Végleges megoldást Városatyáink eleve két fordu-lósra tervezhették az e hét hétfő-jén kezdődd márciusi közgyűlést, ugyanis a meghívón feltüntetett 13 tárgyalásra váró témakör mellett még nyolc újabb napirendi pont megvitatását hagyta jóvá a testü-let. Mielőtt azonban rátértek volna a roppant mennyiségű anyag tár-gyalására Czupl Gyula kért szót, hogy elmondhassa nőnapi köszön-tőjét az MDF nevében. így aztán az időrendben utána felszólaló Ba-lassa Béla már csak a fent emlí-tett kategóriából kirekesztett höl-gyeket köszönthette - az MDF ál-tal egyébként is ideológiai meg-fontolásokból március 25-re átte-lepített - nőnap alkalmából. • * * Dr. Kereskai István a lejárt határidejű önkormányzati határo-zatok végrehajtásáról szóló jelen-tésében - többek között - ismer-tette, hogy a Csokonai utcai tan-uszoda felújításának tervezésére tavaly kiírt nyilvános tervpályázat-ra két tervező kollektíva nyújtotta be ajánlatát. A pályázatok elbírá-lását követően a tervezési munkák elvégzésére a Lékai és Pulai Mér-nöki Iroda kapott megbízást, 1992. február 25-i tervszállítási határidő-vel. A kiviteli tervek határidőre elkészültek, a felújítási munkák vállalkozásba adásának előkészíté-sét elkezdte az önkormányzat. Március elején kerül sor a pályá-zat kiírására. Elmondta még, hogy a „Nagy-kanizsa Erzsébet tér rendezése" című tervpályázat kiírásának ter-vezetét a tizenegy tagú bírálóbi-zottság megtárgyalta és elfogadta a végleges kiírást. A tervpályázat „Nagykanizsa Erzsébet tér re vita-lizációja" címmel került meghirde-tésre. A pályaművek benyújtásá-nak határideje 1992. június 29. • • * Második napirendi pontként az önkormányzati tulajdonú házingat-lanok értékesítéséről tárgyalt a testület, előre is hangsúlyozván, hogy ez csak a vita első fordulója. Hiába javasolta Balogh György előrelátóan, hogy az anyag terje-delme miatt csak bizonyos téma-köröket tárgyaljanak a képviselők; így például első ízben állapítsák meg azt, hogy 5200 bérlakásból mennyit kíván értékesíteni az ön-kormányzat, vagy melyik az a la-kásállomány, amelyet szociális és egyéb célokra feltétlenül meg kell tartani. Végül is hosszú, meddő vita után a testület nem kívánt e napon tovább foglalkozni e témá-val. * * * Ezután az érdekegyeztető fóru-mok megalakítására került sor. A helyi érdekegyeztető fórumok a termőföldnek a különböző tulajdo-nú földalapok céljára történő el- különítésével kapcsolatban megha-tározott feltételek megvalósításá-nak ellenőrzésére alakíttatnak, a településen földdel rendelkező szövetkezetenként. E fórumok munkájában a helyi önkormányzat megbízottja, a kárpótlási igénybe-jelentők közül a képviselők által megválasztott három-tizenegy sze-mély, a szövetkezetek megbízottja és a részaránytulajdonosok képvi-selője vesz részt. Mivel városunk területén két MGTSZ működik, két érdekegyeztető fórumot kellett alakítani, amely a hétfői közgyű-lésen meg is történt. ♦ ♦ ♦ Negyedikként az önkormányzat 1992. évi költségvetéséről szóló 3/1992./II. 03 ./sz. rendelet módo-sítására tett javaslatot tűzték napi-rendre. A képviselők elfogadták az Oktatási és Kulturális Bizottság azon javaslatát, mely szerint a rendeletben céltartalékként terve-zett tételek közül az intézményi feladat megszűnés esetén létszám-csökkenésből adódó végkielégí-tést, az általános iskolai gazdasági vezetők bérrendezését, az intéz-ményvezetők vezetői pótlékát és a minimum bérszínvonal elérését polgármesteri hatáskörbe utalják. * * * Ötödik napirendi pontként a Népjóléti Bizottság által beterjesz-tett, a térítési díjak emelésével kapcsolatos rendelethez kapcsoló-dó javaslat került terítékre. A kép-viselők egy része azonban fogal-mazási hibákat vélt felfedezni az írásos javaslatban, így javasolták, hogy a témát vegyék le a napi-rendről. Erre a képviselők zöme nem adta áldását, ám a néhányuk szerint nem megfelelően előkészí-tett javaslatról nem tudtak tovább tárgyalni. Ekkor állt elő Palotás Tibor mentő ötletével, hogy e té-ma megbeszélését halasszák el a jövő heti üléséig és addig a fel-merülő fogalmazási hibákat is kor-rigálni lehet. Miután ezzel már a testület egyetértett, rátértek a Pia-rista tartományfőnökség ingat-lanigénylésének megoldására irá-nyuló határozati javaslat elemzé-sére. Mint várható volt, mindenki egyetértett azzal, hogy az egyházi ingatlanigénylés miatt nem szűn-hetnek meg már működő iskolák, s hogy a piaristáknak fel kell ajánlani a Thury György laktanya egyes épületeit csereingatlanként. Azonban ahogy Marton István mondta, ez egy nagyon távoli, bi-zonytalan lehetőség, ezért más megoldás után is kellene nézni. Többen javasolták, hogy először nem ártana afelől tájékozódni, hogy az önkormányzat megkapja-e a laktanya épületét, s hogy az épület egyáltalán alkalmas-e arra, hogy ott piarista általános iskola működjön. Hosszú felszólalások, vélemény- pedig csak a Hunyadi 17. sz. alatti ingatlan tulajdonjogának megszerzésével lehet biztosítani, melynek tulajdonosaival a Polgármesteri Hivatal ingatlancsere előszerződést kötött. E szerint a Hunyadi út 17. szám alatti lakóház és telek ellenértékeként a Rozgonyi út 2. szám alatti jelenleg átmeneti szállás épületében egy háromszobát (71 négyzetméter) lakás tulajdonjoga, valamint értékkiegészítésként 600.000 Ft került volna kifizetésre az idős, már a harmadik házuk kisajátítását átélő tulajdonosoknak. Hangsúlyozom: került volna. Ugyanis a képviselők elfogadták Marton István azon javaslatát, hogy a Rozgonyi úti lakáson felül - az előszerződésben szereplő 600.000 Ft helyett - 200.000 Ft-ot kapjanak a tulajdonosok. Kérdés, hogy a lakók elfogadják-e ezt a megoldást? ♦ * * A továbbiakban a testület egyhangúlag elfogadta a Dél-Zalai Víz-, Csatorna és Fürdő Vállalat szervezeti változásának előkészületeiről szóló tájékoztatót és végül a környezet alakításáról, fejlesztéséről és védelméről szóló önkormányzati rendelet megalkotására tett javaslatot is. F. Varga Barbara Nyílt levél a Kanizsai Közgyűléshez Március 9-én kitartó türelemmel kivártam és végignéztem a piarista iskola visszaadásával foglalkozó napirendjük tár-gyalását. Ne értsék félre a Tisztelt képviselők - a lehető legjobb értelemben - Aesopus (Aisopos) állatmeséire asszo-ciáltam, méghozzá a libákra. Merthogy a libák köteles-ségszerüen mindig zajongnak is, ha a disznó zavarja meg őket és akkor is, ha a gazdaasszony eteti őket. (A kutyák mások, azok ugatnak, ha jön a karaván, ha a hold, vagy égiek felé tekintenek, de a „gazdihoz" mindig hűségesek...) Noshát, miért e bevezetés? Mert Önök közül egyetlen egy (vagy talán egy?) sem volt, I aki ne szólt volna jó szándékkal, érvekkel a pluralizmust, a rendszerváltást megtestesítő egyházi tanítás mellett. Ugyan-akkor szinte csak azt hallottam másfél órán keresztül, hogy j miként nem lehet megoldani! Határozatuk már eleve dekla-rálja: „Egyházi ingatlanigénylés miatt az önkormányzat is-| kólát megszüntetni nem kíván." A másik határozati pontban viszont megbíznak egy társaságot, hogy tárgyaljon a piaris-tákkal, de eleve kizárják azt a valóban döntésképes felet, amely biztosítani tudná a laktanya visszaadásával az iskola működésének feltételeit. Még jó, hogy egy harmadik pontként „üdvözlik" a piaristák letelepedési szándékát. Úgy éreztem, hogy Önök sokszor nem is egymás szavait, szándékát és a megoldás lehetőségeit figyelték, hanem, hogy ki mondja, kinek lehet betartani. (A nagy gágogás közben mindenki saját hang-ját akarta csak hallani.) De tessék már el nem felejteni: Önöket egy rendszerváltás reményében azért választották meg két évvel ezelőtt, hogy érvényt szerezzenek a sokszínűségnek, a demokráciának és választóik akaratának. És bizony ilyenkor a változtatás moz-gással, a megmerevedett görcsök oldásával jár... Tehát Önök ne a gágogásra koncentráljanak. A libáktól alapvetően nem kell tartani! Legfeljebb ...néha ...a disznók-nak... Üdvözlettel: (azaz gá... gá...) Takács János Ady u. 40. KANIZSA L J 5 ERIK A NARANCS (Folytatás a 3. oldalról.) Ez alapvetően politikai vagy szakmai okokra vezethető vissza? - Ezek mind politikai okokra vezethetők vissza. Az MDF stra- tégiája a következőképpen írható le az elejétől fogva: állapodjunk meg az MSZP-vei, kössünk komp- romisszumokat - ugye emlékezhet mindenki, hogy az MDF úgy in- dult, mint sem nem kormányzó- párt, sem nem ellenzék, hanem va- lahol a kettő közötti szürke zóná- ban - tehát kössünk kompro- misszumokat a mindenkori kor- mánypárttal - ez megtörtént 1989 szeptemberében a háromoldalú tár- gyalások után aláírt megállapodá- son -, vegyük át a hatalmat egy kompromisszumos módon, azután csináljunk jó kis forradalmakat. Az, hogy csináljunk jó kis forra- dalmakat, azt jelenti, hogy lépjünk túl az éppen hatályos jogi szabá- lyozáson, jogállami elveken, és a rendszerváltásra való hivatkozás- sal saját embereinket ültessünk be - a magyar demokrata elvtársakat - minden pozícióba. Ez volt az MDF stratégiájának egyszerű, lé- nyegi, csupasz váza. Ilyen szem- pontból ez a stratégia ütközött meg a társadalom különböző\' szeg- menseivel — ellenzékkel, Alkot- mánybírósággal, pedagógusokkal - , és láthatóan az Alkotmánybíró- ság döntése után elvesztette jogi alapját: nem lehet egy megegye- zésen alapuló rendszerváltás után kisforradalmakat csinálni oly mó- don, hogy figyelmen kívül hagy- juk a hatályos törvényeket, me- lyek az előző rendszerben szület- tek. Tehát nincs forradalom, ahhoz előbb el kell söpörni először a jogrendet. Összefoglalva; igen, az MDF törekvése mögött puszta ha- talmi-politikai szándékok húzód- nak. - A kormánykoalícióval ellen- létben sok helyi önkormányzatban liberális többség van. Ha fordulna a kocka, fordított felállás esetében melyek azok a hibák, amiket az önkormányzatokkal szemben egy FIDESZ-es kormánynak nem sza- badna elkövetni? - Több ilyen is van, de én nem vagyok szakértője ennek a terület- nek. Annyit azonban megkockáz- tatok, hogy egy teljesen új önkor- mányzati koncepcióra van szük- ség. Lényegében egy SZDSZ- MDF megállapodás döntötte el, hogy Magyarországon önkormány- zati rendszere ma ilyen. Ez rossz, működésképtelen, tisztázatlan pon- tok vannak benne. Ilyen például: a megyék szerepe - teljesen ren- dezetlen ebben a pillanatban, és szerintem több, mint ami megillet- né őket. A köztársasági megbízot- tak jogköre viszont túl sok, túlsá- gosan erősen tudják befolyásolni a helyhatóságok működését, a de-centralizált államigazgatási szer-vek száma is túl nagy, súlyuk is túl sok - láthatóan az MDF poli-tikai ellenőrzését, politikai direk-tíváinak végrehajtását szolgálják. Ilyen például, amiről most folyik a vita, a TOK - a Területi Okta-tási Központok -, legyenek vagy ne legyenek? Jól látható, hogy az MDF az oktatást akarja önmaga alá gyűrni, ennek az eszköze len-ne a TOK. A következő probléma a főváros,, ahol teljesen új tör-vényt kell csinálni, mert a kerü-letek és a főváros viszonya telje-sen kiegyensúlyozatlan, ezért a fő-város lényegében működésképte-len, nagyobb lépéseket csak hihe-tetlen nehézségek árán képes meg-tenni. Az önkormányzatok válasz-tási rendszere szintén rossz, a módszer, ahogyan a megyei köz-gyűléseket választják tragikus, a nagyobb települések ki vannak szolgáltatva a kistelepüléseknek. Ezeken a pontokon hozzá kell nyúlni. A FIDESZ ezt úgy gon-dolja, hogy most már látható, hol kell változtatni az önkormányzati rendszeren, önkormányzati kabi-netünk Bán Laci vezetésével dol-gozik is azon, hogy egy új önkor-mányzati koncepciót tegyen le az asztalra, ami a legteljesebb felfor-gatása ennek a mostaninak, de ké-pes kijavítani ennek a rossz rend-szernek a hibáit. - Az álülések tovább színesítik a politikai palettát. A FIDESZ esetében további SZDSZ-es, sőt vannak olyan hírek, hogy MDF-es jelöltekről, illetve önjelöltekről is szó van. Ez nem jelenti azt, hogy hígul a frakció? - Nem tudom, hogy azt jelen- ti-e, de nem hiszem, hogy csak a FIDESZ-frakcióban ülnek kiváló emberek, és bárki is jönne be kí- vülről, az automatikusan csak hí- gulásnak lenne tekinthető. Azt hi- szem, hogy erősödni is képesek vagyunk, a minőség is javulni fog egy-egy átüléssel. Az átülésnek a rendje egyébként olyan, amely ga- ranciát ad arra, hogy gyenge ké- pességű emberek ne tudjanak hoz- zánk átkerülni. A FIDESZ-prog- ram alapvető pontjait el kell fo- gadnia, és a már létrejött frakció- nak kétharmados többséggel kell elfogadnia a jelentkezőt. Egyénen- ként döntünk mindenkiről, hosszas mérlegelés után - ezek lehetővé teszik, hogy alkalmatlan emberek ne szüremkedhessenek be a FI- DESZ-frakcióba. De azért vannak jócskán olyan kiváló emberek, akik csak emelnék a frakció mű- ködésének színvonalát. - Mennyire cserélődött ki or- szágosan a tagság? Gondolok ar- ra, hogy a kezdeti szalmaláng-tag-ságot mennyire váltotta fel egy olyan, amelyre hosszabb távra is számíthat a FIDESZ? - Azt gondolom, hogy alapvető cserék nem történtek, inkább szű- külésről beszélhetünk. A választá- si kampány során fölfutott a tag- létszám, idénymunka jelleggel na- gyon sokan kapcsolódnak be, akik azonnal tagnak is beléptek, és amikor ennek a munkának vége lett, akkor kezdtek visszatérni a normális, civil életbe és kevesebb politikai kapcsolatra tartottak már igényt, majd lassan elmaradtak a FIDESZ-től: Tehát lefarigcsálódás van, nem pedig csere. Ami cseré- nek minősülhet - és ez nagyon jó csere —, hogy a helyhatósági vá- lasztások miatt be kellett hoznunk jónéhány olyan embert, aki har- mincöt évesnél idősebb, és aki az- óta FIDESZ színekben működik: ők egyfajta új színt hoztak és a FIDESZ-en belül nagy értékeket képviselnek, jómagam nagyon tá- mogatnám, hogy ilyen megoldá- sokhoz folyamodjunk. - Az úgynevezett választási pár- tok kialakulásának mi az oka? A mai helyzet vagy az elmúlt negy- ven év? - Erre nagyon nehezen tudok választ adni. Úgy látom, egyetlen pártnak sincs arra esélye, és a pol- gárok sem tartanak igényt olyan pártra, amely most hihetetlen, többszázezres taglétszámot gyűjte- ne össze. Lehet, hogy az elmúlt negyven év is az oka. A politiká- tól az elmúlt évtizedek tapasz- talatai távol tartják az embereket, de hát nyugaton is megfigyelhető egy ilyen irány egyébként, hogy a nagy tradicionális tagsággal ren- delkező pártok is csökkennek lét- számunkban, és valamifajta, in- kább a választók szimpátiájára épülő párt irányába haladnak. - Az „Érik a narancs" - szlo- gen a következő kampány kezdetét jelenti már? - Nagyon nem szeretném, ha valamilyen hosszú választási kam- pányt nyitna a FIDESZ. Nem hi- szem, hogy ilyen idénymunkákkal kellene növelni a respektünket, szerintem úgy kell ráfutnunk a kö- vetkező választásra, hogy egy na- gyon nyugodt, de intenzív műkö- dés eredményeként a következő másfél év után már alig legyen szükségünk kampányra. Vidám, fölszabadult kampányt szeretnék látni, amikor már nem a kampány- ban kell bizonyítanunk, hogy mire vagyunk képesek, hanem a most még előttünk álló idő alapján a polgárok azt mondják, hogy mi úgy gondoljuk, a FIDESZ alkal- mas arra... - „Gondoljuk"? Szóval most már ne a szívünkre hallgas-sunk? - Nem véletlenül mondtam a kongresszuson is azt, hogy most már a FIDESZ-ről el kell kezdeni gondolkodni úgy, hogy ez egy le- hetséges kormánypárt. Tehát nem amelyik megnyeri a választásokat - mert azt nem tudjuk, hogy mi- lyen sorrend lesz -, de a melynek a népszerűsége megnövekedhet olyan mértékben, hogy komoly szerep hárulhat rá a kormányzás- ból is. Lehet, hogy túlságosan nagyképűnek gondolnak bennün- ket, de az emberek kezdjenek el gondolkodni azon, hogy ne csupán az érzelmeik döntsenek a köveike- ző választáson, hanem az eszükkel is mérlegeljenek. Mert felelős- séget is rakhatnak ránk, és nem lenne jó, ha ezt utána megbánnák, mert a szívükre hallgattak az eszük helyett. Most kell elkezdeni gondolkodni, hogy az eszükkel is a FIDESZ-t akarják. - Van valamilyen törvény, ren- delet vagy más jogszabály arra vonatkozóan, hogy milyen életkorú politikus tölthet be bizonyos ma- gas állami tisztséget? - Nincsen. Egyetlen ilyen jog- szabály van a nagykorúságon túl, az, hogy a köztársasági elnöknek 35 év fölöttinek kell lennie, illet- ve szabály van az Alkotmánybí- rákra is. - Ha sikerül megnyerni a vá- lasztásokat, akkor a FIDESZ vi- lágkiállítást fog rendezni? - Ha nem nyerjük meg, akkor is lehetséges, hogy benne leszünk a következő kormányban, és akkor bizony az előző kormány kötele- zettségeit végre kell hajtani, és annak ellenére, hogy a FIDESZ a világkiállítás koncepciójával éle- sen szembehelyezkedett, azon kell dolgoznia majd, hogy a világkiál- lításból az országnak a lehető leg- nagyobb haszna vagy a legkeve- sebb kára jöjjön ki. - Orbán Viktor szerint Kónya Imre a gyűlölet karmestere. - A Pető-Kónya vita alapján érett meg bennem ez a hasonlat. Beintett időnként a közönségnek. - Te kinek vagy minek a kar- mestere szeretnél lenni? - Én a kispályás focicsapatom- nak szeretnék leginkább a karmes- tere lenni. Jó lenne, ha a közép- pályán megilletne ez a titulus, ha- bár a legutóbbi meccsen gyaláza- tosán kikaptunk, úgyhogy semmi- fajta karmesterkedésról szó sem volt. Egyébként senki másnak a karmestere nem akarok lenni. - Akkor a FIDESZ a fociban kezd gyengülni, nem a politiká- ban? - Nem hiszem, kicsit bizonyta- lan vagyok ebben a kérdésben. Egy kisiklásból nem kell messze- menő következtetéseket levonni... majd a jövő héten! Lukács Ibolya KANIZSA ménim egy ÁHárfa tevém*) A Liberális Egészségügyi Klub vendége volt Solt Ottília és Hor||| z. okta|||| Múlt héten városunkban járt Beké Kata országgyűlési kép-viselő", Surányi Bálint, az Or-szágos Közoktatási Intézet szakmai tanácsadója és Horn Gábor, a Pedagógusok De-mokratikus Szakszervezetének alelnöke. A szerda esti talál-kozón az oktatás legégetőbb feladatairól esett szó. Beké Kata bevezetőjében hangsú-lyozta, hogy Magyarországnak olyan oktatási rendszerre van szüksége, amelyben a diákok, a szülők és a pedagógusok ér-dekei érvényesülhetnek. Sajná-latos módon a közoktatási tör-vénykoncepció nemcsak a vál-ságkezeléssel nem foglalkozik, Solt Ottíliával találkozhattak az érdeklődők múlt csütörtö-kön az SZDSZ irodában. So-kan keresték fel személyes problémáikkal délután három órakor kezdődő fogadóóráján a képviselőnőt, így aztán az este hétre hirdetett találkozó majd egy teljes órát váratott magára. S mert a maréknyi, orvosokból és társadalom-biztosítási szakemberekből ál-ló, hosszú várakozásra ítélt közönség kérdéseivel lerohan-ta a helyiségbe lépő ország-gyűlési képviselőt, a beharango-zott társadalombiztosításról szó-ló előadásra nem került sor. Ám hamarosan végtelennek tűnő vita bontakozott ki a tár-sadalombiztosítás képviselői és Solt Ottília között. Az előbbiek nonszensznek minő-sítették az SZDSZ azon tervét, hogy állampolgári jogon min-denkinek járjon egészségügyi ellátás, hiszen így mindenki a társadalombiztosításból merít, ugyanakkor nem mindenki fi-zet. Solt Ottília véleménye szerint az állampolgárok szá-mára először meg kell terem-teni a fizetés jogát, tehát min-den egyes magyar lakosnak meg kell keresni a járulékfor-rását. Vonatkozik ez az alkal-mi munkásokra is, hiszen, ha ők jövedelmükből adódóan de egy olyan jellegű iskola-rendszerre utal, amely válto-zatlanul alárendelt helyzetbe sodorja az iskolát és a szülő, a diák, a pedagógus javát szolgálja legkevésbé. Horn Gábor is csalódottsá-gának adott hangot. Elmondá-sa szerint néha az a kísérteties érzése támad, hogy semmi sem változott az 1987-es álla-potokhoz képest, talán csak annyi, hogy akkor rossz szán-dékú profik voltak a kormány képviselői, akik legalább azzal tisztában voltak, hogy mi fo- csak minimális TB-t fizetnek is, jobban jár a társada-lombiztosítás, mintha egy fil-lért sem kap tőlük. A képviselőnő ésszerűtlen-nek tartja az olyan törvénymó-dosítást, amely gyakorlatilag mit sem változtat az 1975-ös törvény struktúráján, holott az az állami foglalkoztatás leírá-sára épült, s a változások kö-vetkeztében ma már egyre többen lógnak ki a régi, bü-rokratikus skatulyákból. Sok-kal egyszerűbb lenne hát kije-lenteni, hogy a kötelező TB befizetésére mindenkinek ala-nyi joga van. Kapja meg min-denki automatikusan az ellá-tást, aztán utána legfeljebb fel lehet jelenteni az illetőt jöve-delme eltitkolása miatt. Solt Ottília elmondta m^g, hogy a társadalombiztosítás, illetve az egészségügy szem-pontjából szinte a legnagyobb gondot okozza az ellenőrizhe-tetlen fekete munka és a pa-raszolvencia „intézményesíté-se", egyenlőtlen eloszlása. Ez utóbbi probléma megoldását jelenthetné, ha a beteg legáli-san szabott árakat fizetne. A továbbiakban is társada-lombiztosítási kérdésekről esett szó az illető terület szakemberei és a képviselőnő között. - fvb - lyik a saját területükön. Ezzel szemben a mai művelődési kormányzatot a hozzá nem ér-tés jellemzi, s tagjai - tisztelet a kivételnek - rossz szándékú amatőrök. Ráadásul ez a hoz-zá nem értés egy olyan, szinte elvakult centralizálási hajlan-dósággal párosul, amely a ma-gyar oktatásügy egészét fenye-geti. Surányi Bálint hangsúlyozta, hogy a közoktatás sorsa mos-tanában fog eldőlni. Ugyanis a nagyobb létszámú korosztá-lyok fogadására egy olyan, nagy befogadó képességű is-kolai hálózat alakult ki, amely arra épít, hogy a korosztály fele érettségi vizsgát tesz. Azonban hamarosan egy ki-sebb létszámú korosztály válik iskolás korúvá, s akkor két dolog történhet. Ha változatla-nul a korosztály fele tanul to-vább teljes értékű középisko-lában, akkor a középfokú ok-tatási hálózat összezsugorodik. Viszont, ha a pedagógusok és az önkormányzatok összefog-nak annak érdekében, hogy a jelenlegi abszolút számok a kisebb létszám idején is fenn-maradjanak, abban az esetben a gyerekek nagyobb százaléka fog érettségizni, nem beszélve arról, hogy a tanárok sem vál-nak munkanélkülivé. Tehát olyan nagy döntési szabadság van a városok ke-zében, amely más demográfiai helyzetben lehetetlen lenne. A vitaindítók után a hallga-tóság kérdéseire próbált kielé-gítő feleletet adni a három meghívott. Horn Gábor megkérdőjelezte annak ésszerűségét, hogy az egyháznak jelenleg is jól mű-ködő iskolák épületét adják vissza a kárpótlás kapcsán. Véleménye szerint a magyar egyházak még nem készültek fel arra, hogy iskolákat mű-ködtessenek, az állampolgárok nagy része pedig nem kívánja gyermekeit egyházi iskolákba járatni. „Félő, hogy most egy újabb ideológiai áramlat pró- bál úrrá lenni felettünk." -mondta. A LIGA alelnöke szerint nem a már működő iskolák épületeit kell visszaadni, ha-nem a parlament által az egy-házi ingatlanok kárpótlására elkülönített pénzből kellene új épületeket létrehozni az egy-házi iskolák számára. Szó esett arról is, hogy a helyi tantestületeknek kell el-dönteniük azt, hogy az olcsó általános, vagy a drága alter-natív tankönyvekből kívánnak tanítani. Mindenki egyetértett azzal, hogy Magyarországon olyan nagy mennyiségű tan-anyag elsajátítását várják el a diákoktól, amelyre csak kis ré-szük képes. Szükséges volna az óraszámok korlátozása is, hiszen felháborító, hogy egy 15 éves gyerek 33-34 órán köteles megjelenni hetente. Horn Gábor szerint a mun-kanélküli fiatalok számát az iskolákban töltött idő feleme-lésével lehet a legegyszerűb-ben megoldani. így a gyere-kek is érettebben, 16, 18 éves korukban választhatnak szak-mát. Beké Kata hangsúlyozta, hogy ez a törvénykoncepció soha vissza nem. térő alkalom arra, hogy a pedagógusok kö-telező óraszámát is lejjebb szállítsák. Horn Gábor szerint végre tisztázni kellene már az isko-laigazgatók feladatát és már régen létre kellett volna hozni egy olyan vezetői tanfolya-mot, melynek elvégzéséhez kötnék a vezetői állás megpá-lyázását. Beké Kata ésszerűtlennek tartotta azt is, hogy a törvény-koncepció felvetése szerint 5-7 éves korig állapítható meg az iskolaérettség. Vajon mi lesz a még nem iskolaérett, de a hetedik évét már betöltött gye-rekkel? Az óvodákat viszont a ma-gyar közoktatás sikerágazata-ként emlegették a vendégek. F. Varga KANIZSA L Á 1 avo tat RUHÁBAN KÉNYELMESEN A MUNKÁBAN! Tisztelt Hölgyeim, Uraim! Életünk nagy részét munkahelyünkön töltjük, ezért lényeges, hogy munkaruhánk kényelmes, divatos, a célnak megfelelő legyen. Mi ezeket az igényeket elégítjük ki munkaruháinkkal. Rendelkezésére állunk: - női divatköpenyek, férfi köpenyek - kétrészes munkaruhák, overallok - lángálló, savvédő munkaruhák - esőköpenyek - műbőr, dublé molinó - téliesített munkaruhák - húsipari speciális munkaruhák - bőr és műbőr munkavédelmi kesztyűk - férfi flanel ingek - egyéb kiegészítők - sapka, kendő, kötény gyártásával. Keressen fel bennünket az alábbi címen: 8800 Nagykanizsa, Csengery (Béke) u. 119/a, vagy hívjanak telefonon bennünket a 93/12-341, 11-067 telefonszámokon. Telex: 12-702, telefax: 93/13-095 SZENZÁCIÓS JÁTÉKVÁSÁR 40% engedménnyel, amíg a készlet tart! INTER-FERDI KFT. Nagykanizsa, Csengery u. 113. Telefon: 93/11-579, 92/73-248. Nyitva: hétfőtől szombatig 9-17 óráig. ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Vér u, 9. Információ külkereskedőknek Az Európai Közösség országaiba irányuló külkereskedelmi tevékenység bonyolításában március 1-én jelentős változások következtek be. A Közösség országaiban a származás igazolására az EUR 1 és EUR 2 szállítási bizonyítvány került bevezetésre. Az áru származásigazolásának új rendje a kezdeti időszakban na-gyobb körültekintést követel az export bonyolításért felelős szakemberektől és a vámtisztviselőktől egyaránt. A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az EUR 1 és EUR 2 szállítási bizonyítványról Tájékoztató kiadványt jelentetett meg, amely a kitöltéshez segítséget nyújt. A kiadvánnyal segítséget szeretnénk nyújtani az érintettek-nek, mivel az EUR bizonyítvány kiadását az exportőr kérel-mezi az előírt nyomtatványon és minden felelősség őt terheli. A két kötetből álló Tájékoztató és az EUR nyomtatványok beszerezhetők a kamara nagykanizsai képviseletén is. Kálmánná Gáspár Mária referens ÜZLETI AJÁNLATOK A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti cí-mekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a Zalaegerszegi tit-kárságon, Kosztolányi u. 10. Tel.: 92/11-042, Nagykanizsai képviseleten (Vár u. 9.) Tel.: 93/13-040 Kálmánná. Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-61 Osztrák cég keres magyarországi szállítót polyacryl kevert és szakadt-tépett pamutfonal újrahasznosításá-ra. Nk-62 Egyiptomi cég 400 tonna kalciumkarbidot venne 100-110 kg-os acélhordókban. Szemcsenagyság: 25-50 mm. Nk-63 Román bányaipari vállalat különböző kőzetekből ké-szült lapokat, őrölt mészkövet adna el, vásárolna: autóköpenyeket, díszítő kövek feldolgozásához szük-séges felszerelésekhez akkumulátorokat. Nk-64 Kolozsvári vállalat adna el húst, belet, vágóhídi melléktermékeket, vásárolna műmembránt. Nk-65 Román borászati vállalat venne borokat, glicerint, azbeszt szűrőlemezeket. INFQRMACIO A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képvi- selete a Manager OTK-val közös szervezésben középfokú vámügyintézői tanfolyamot indít Nagykanizsán, melyre már- cius 16-ig még lehet jelentkezni. Képzési idő: 6 hónap Tanfolyami díj: 17.500 Ft Képesítés: középfokú vámügyintéző A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük küldeni: Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete Kálmánná Gáspár Mária DKG Irodaház 8801 Nagykanizsa, Vár u. 9. (Ügyfélfogadás: keddtől péntekig 15-17 óráig. Telefonszám: 93/13-040) VÁNDORKIÁLLÍTÁS Az SZDSZ Nagykanizsai Területi Irodájának szervezésében 1992. március 10-én a Helyőrségi Klubban képzőművészeti vándorkiállítás nyílt. Megtekinthető: a Minigalériában 1992. március 10-április 02-ig, naponta 10-18 óráig. $ KANIZSA Nem hiszek a csapatszellemben A HET FOTÓJA FICHLKR JÓZSEF (Kuni/sa Fotóklub) Vihar után S. 0. S. TILEF0R0S 93X12-214 Szerda: 16 órától 12 óráig Szombat: 17 órától 20 óráig Balázsovits Lajos 1946-ban született Nagykani-zsán. 1965-ig szülővárosá-ban koptatta az iskolapa-dokat, majd felkerült a fővárosba színészmestersé-get tanulni. Visszatekint-vén az elmúlt huszonöt évre, szemrebbenés nélkül mondhatja, hogy igazi ru-tinus versenyző a pályán. Számtalan színpadi mű-ben szerepelt és a rende-zők közül szinte az összes hazai nagyágyúval dolgo-zott már együtt. - Hogyan tovább, túl a pálya- futása felén? - vágunk bele a beszélgetés közepébe, miután ki- viharzunk a Várszínház kapuján. A Halálsakk című darab próbá- járól jön, mely Széchenyi gróf döblingi vesszőfutásáról szól. - Felén? - kérdez vissza mo- solyogva. - Ad még húsz évet, aztán függöny le? - Rosszul fogalmaztam: élete derekán. így viszont kegyes va- gyok.- - Érzem, hogy régóta csiná- lom, amit csinálok. Néha nagyon fáradt vagyok és legszívesebben hátat fordítanék a mutatványos életformának. Két éve meg is tettem, egy esztendeig Németor- szágban dolgoztam, egészen más területen. De mit csináljak, ha a színészet a mesterségem, ehhez értek. Igaz, debütálhattam rende- zőként is, ami változatosságot, érdekes felfrissülést jelentett. - Mi volt az első rendezé- se? - Szegeden egy Joe Orton da- rabbal mutatkozhattam be négy éve, de ez pont akkor történt, mikor a szegedi színház össze-omlott, így a „Szajré"-nak - ez volt a darab címe - nem volt nagy visszhangja. A „Faun", ami most megy a Kamara Színház-ban, azt nagyon szeretem... Klasszikus vígjáték, három fel-vonás, függöny le, függöny fel... A közönség a szünetben lemegy a büfébe, iszik egy kávét, jól ér-zi magát. Megőrzi a hagyomá-nyos színházi atmoszférát. - Miért fontos egy színésznek, hogy rendezzen? - A hatalomért. Kimondva vagy titkolva, komoly hatalmi játszmák folynak a színfalak mögött. A mi generációnk most jutott el oda, hogy lehetősége van megerősíteni pozícióit. Igé- nyünk van arra, hogy az egzisz- tenciánkat, jövőnket bebiztosít- suk. Ledőlt az a háttér, ami a rendszerváltásig megengedte, hogy kiengedjük kezünkből a dolgokat. Ezért találkozhat a kö- zönség színész direktorokkal, rendezőkkel. - Mindenki úgy próbálkozik, ahogy tud? - így van. Viszont nem va- gyunk klasszikus értelemben vett üzletemberek. A megkeresett pénzt nem tudjuk jól forgatni. Most kezd kialakulni egy mene- dzseri, segítő háttér. - Milyen próbálkozások van- nak a színházak részéről a vál-ság áthidalására? - Egyféle értékzavar van a színházcsinálók és a befogadók részéről. Ezt ki lehet használni, tehát olyan darabokat játszani, ami garantáltan telt házat ered- ményez. Főleg a könnyű műfaj- ban tapasztalható jelenség ez. Vannak olyan színházak, ame- lyek a darabszériás megoldást választják. A sikeres színpadi művet addig játsszák, amíg igény van rá. Egyes prózai szín- házak emellé beiktathatnak pár kísérleti darabot, ami ha megbu- kik, nem jelent komoly érvágást. - A színházaknak kell repro- dukálniuk a fennmaradáshoz szükséges pénzt? - Kellene, de csak kis százalék- ban sikerül. Létezik állami szub- venció, ami nélkül ma nem mű- ködhetne egyetlen színház sem. - Nagyon belemélyedtünk a szakmai dolgokba, de ide tarto- zik még a Magyar Színész Ka- mara, melynek Ön az egyik ügy- vivője. - A Kamarának körülbelül a színésztársadalom fele tagja. Nyugati országokban ellenben minden művész, mert ez feltéte- le, hogy r működési engedélyt kapjon. Érdekvédelmi munkát végzünk, szeretnénk megteremte- ni a korrekt szerződési rend- szert, csökkentvén a kiszolgálta- tottságot. A Kamara javaslata volt például, hogy egyes rende- zőket ne öt évre nevezzenek ki, hanem rövidebb időre. Eddig a színházi vezetés nem érezte a bukást, több évre be voltak biz- tosítva. - Mi van az új arcokkal? Fel- készültek a megmérettetésre? - Az új politikai vezetés sze- retne új arcokat látni, de ez nem megy olyan könnyen. Nem lehet egyik napról a másikra minden- kit lecserélni. Az viszont biztos, hogy mi a főiskolán világosab- ban megtanultuk a színházi alap- fogalmakat, szakmai fogásokat. Igaz, ennél ma több kell, mert az önmenedzselés elengedhetet-len az érvényesüléshez. Csak az egyéni értékek számítanak, nem hiszek a csapatszellemben. Vi-szont a talentumot meg kell ta-nulni eladni és tovább kell tudni lépni. - Sértődés, harag nélkül? Ön is otthagyta a Madách Színházat. - Nem megy mindig indulatok nélkül, de ez nem baj. -Mit csinál szívesen, amikor nem játszik vagy rendez? - Utazok, pihenek. Van egy kis házunk a Mátrában, szívesen megyek oda kiszellőztetni a fe- jem. Nemrég Tajvanon jártam, hatalmas élmény volt. Szeren- csém van, mert bejárhattam Európát és tervezek egy afrikai körutat is. A családom eddig jól viselte a nyughatatlan termé- szetemet. Tizenhat éves lányom rendszeres színházba járó, igazi kritikus. - Afrikából elefántagyarat hoz majd? - A cukrászda, ahol letö- röltük az elfogyasztott túrótorta utolsó morzsáját, igazi nézőkö- zönséggé vált. Balázsovits Lajos ideköszön, odabólint, közben megjegyzi, hogy aki neki köszön, annak vissza kell köszönni. - Elefántra már nem lehet va- dászni, de talán oroszlánra vagy kisebb vadra. - Szívesen itthagyná a nagy- várost? Nagykanizsáról felkerül- ve Budapestre vérbeli fővárosi lett, aki nem szívesen cserélné el komfortos életét, vagy vissza- húz szíve szülőföldjére? - Sokkal közelebb áll hozzám a kisvárosi életforma, de mit te- gyek, ha csak itt van igazi szín- házi pezsgés. - A Vár macska- köveit kopogtatva nem is tűnik zajosnak, rohanónak a mi világ- városunk. A színész, az ismert arc viszont, még ha csak csepp az oázisban, akkor sem bújhat el a kíváncsi, érdeklődd tekinte- tek elől. Tudnia kell viselni, hordani a kópiákról visszaköszö- nő arcát. , Kármán Irén .,** PA ■:;:-r:-:-:-::K-x-:.:-:::::í::X-:\':-:-:-:::::::;y::-:-:-:-::í:::;::-::-x-:-:::-- _______ ■■y+yyy-y-----y+:y.[yy,i IIIIZS A MV SORMELLEKLET A 16 oldalas TV cs Rádió míisor a/ alalthi allalatok cs \\;illalko/asok lamo;alasaal jelenik im\'» Del-Zalai Vi/m«, DoMIS. IM.KUMUX K Naj kani/.sa Kereskedelmi Kit.. kanizsai \\\\nmtla. KAM/.SA liend, KOCA/.. \\\'\\\\U S KM. KŐTÁR V KI!., S/ocialis I (."lalkn/tato. /l.l\\(;. 1992. március 16 A skorpió gyűrűje A négyrészes, izgalmas ausztrál tévéfilmsorozat egzotikus helyszíneken játszódik. A férfi főszereplő: Jack Scalia PÉNTEK, 19.05 itradivari i messze földön híres hegedűkészítő mester szerepé- en Anthony Quinn nyújt felejthetetlen alakítást az itasz—francta koprodukciós filmben ~—^ HÉTFŐ, 20.35 LjffJ Fwin Peaks Hosszú hetek óta tartja izgalomban a kisvárost a rejté- yesgyilkosság. A képen a film két ifjú szereplője: Gary Hershberger (balra) és Dana Ashbrook -—^ KEDD, 20.35 L _* J A képzelt beteg Moliére komédiáját a fővárosi Radnóti Színpadról közve-títi a televízió. A képen Argan szerepében Kern András. Partnerei: Tóth Ildikó, s a háttérben Egri Kati SZERDA, 19.05 Párbeszéd 1964-ben mutatták be a mozik Herskó János filmjét. A két főszereplő: Judit (Semjén Anita) és László (Sinko- vits Imre) CSÜTÖRTÖK, 22.50 L ~ J Búcsú Moszkvától A megrázó film egy moszkvai zsidó asszony meghurcol-tatásának történetét dolgozza föl. A főszerepben: Liv Ullmann Kabaré Húsz év óta - akkor forgatták a filmet - semmit sem vesztett fényéből. A főszerepben és a képen Liza Minnelli és Joel Grey .. . VASÁRNAP, 20.35 LJ__J I H ÉTFŐ MÁECIUS 16. 16, 1&, 20 éra; Moxh Í£3Ö$ 18-JÜ órai Huiiámok hercege Dupla gy5raydr PETŐFI RTL PLUS PRO 7 - KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Mihelyt gyertyámat eloltom - XV/6. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 A népzene hagyományőrzői 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Popregiszter 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Összeállította: Zalán Tibor 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Lemezmúzeum URH-ADÖN 6.55 Körzet] információs magazinok 11.00 Betiltott könyvek (ism.) 11.30 Szonda (ism.) 13.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből 14.30 Nyitnikék 15.00-19.00 Közvetítés az Országgyűlés plenáris üléséről 19.00 V malerinskom jazyku 19.30 Ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Follow Through - befejező rész 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben Az Expressz együttes 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma?-a Molnár C.Pál Múzeumban 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 Hogy tetszik lenni? 13.20 Operettparádé A Bécsi Johann Strauss Zene-kar Lehár-keringőket játszik 14.00 Kettőtől ötig A Rádió kívánságműsora közben: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Garázs 18.30 Tárcsázz! 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Táncházi muzsika 19.30 Kölyökrádió 20.00 Más-kép(p) 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Rockújság 22.00 Magyar lemezbemutató „Az utca kövén" Beszélgetés a Lord együttes új albumáról 22.30 Jazz. A Fourplay együttes Fourplay című CD-je 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10- 4.50 Napforduló benne: 23.15 1967. Slágerek, hangulatok - jelen időben 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Verbunkosok, csárdások 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi 9.05 Murphy atya (am. sorozat) A nagy nap 9.55 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.20 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Következő generáció 11.10 Kedves Bili nagybácsi (sor.) A méltóság tárgya 11.35 Játék 12.00 Családi párbaj 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Jönnek az ördögök 12.55 Hírek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Téves kapcsolás iKlKlil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) iWil.1 Dallas (amerikai sorozat) Belövés alatt 15.55 CHIP\'s (am. krímisorozat) Visszatérés a halál kapujába 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.20 A csapat (amerikai sorozat) Drogok és krokodilok 20.15 Gyilkosság a hobbija (amerikai krimisorozat) Bosszúság az Édenben 21.10 Ahol a folyó csörgedez (NSZK film) 22.55 Kulturális magazin 23.25 Férfimagazin 23.50 Hírek 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) Majom orvos 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.) A cél szentesíti az eszközt 1.40 Szürkület (am. sci-fi-sorozat) Lelkek segélykiáltása Mlil Gable és Lombard (amerikai film) 111\' 4.00 Két csibész a pokolban (olasz film) 5.25 Adderly (ism.) 6.15 Rajzfilmek (ism.) Koalamackók kalandjai Captain Future ■ Casimir és társa Flintstone család 7.50 Muppet-show (amerikai sorozat) 8.20 Starsky és Hutch (amerikai sorozat) Tettleges bántalmazás 9.25 Egyenlő igazság (ism.) 10.30 Effi Briest (ism.) 12.20 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.) 13.20 Együtt lovagoltak (ism) 15.10 A madárijesztö és Mrs. King (ism.) 16.05 Óriások bolygója (amerikai sci-fi-sorozat) A bűntény tanúi 17.05 Rajzfilmek Boubou, az állatok királya Scooby Doo Szellemüzök Oscar, a szuperegér 19.00 A ninja mester (amerikai sorozat) 20.00 Híradó 20.15 Charley nénje (NSZK filmvígjáték) 22.05 Éjféli telefonáló (amerikai krimisorozat) Kid Selinas BcIiTil A végrehajtó (amerikai akciófilm) 92\' Fsz.: Clint Eastwood 0.45 Hírek 0.55 Álarcosbál (ism.) 1.45 Az autóstopos (amerikai sorozat) Eredeti az átlag között 2.10 Hírek 2.20 Kamionosok (ism.) 4.00 Hírek 4.10 Kopogj valamelyik ajtón (ism.) 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlKki) 8.00 Kanadai híradó 9.00 Európai híradókból 10.00 Kublaj kán nsm i 16.15 Hétről hétre (ism) 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Játék 19.00 Természetvédelmi» 19.30 Svájci híradó 20.00 Aktuális magazin 21.00 Híradó/Va 23.00 Francia híradó 23.20 Humoros vitamütor MUSICTV 19.00 Yo! 19.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a i 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Rock-blokk 1.00 Kristiane Backtr 3.00 Éjszakai videók TELE 5 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (isi 12.35 Magazin 13.00 A modell és a ZJIN fi 13.50 Bim-bam-blno 17.50 A modell és a zsarum 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hírek 19.35 Hopp vagy kopp -20.15 Saját szakállraiams FUTiE Egy védöangyal neheztj (amerikai tévéfilm) 22.40\'Hírek 22.50 New York védöanjydKs 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Nyitány A hét zeneműve: Kodály: Magyar népdalok A hét költője: Stéphane Mal- larmé 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Mascagni operáiból 11.00 Zenekari muzsika 11.40 Rossa László népzenei fel-dolgozásaiból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidöben 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Elza pilóta. Babits Mihály re-gényének rádióváltozata 15.00 Barokk kettősversenyek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kóruspódium 16.35 Hidas Frigyes: Balettzene 17.00 Új Hangoló 17.50 Mallarmé költeménye 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 19.05 A véges végtelen 19.35 Kapcsoljuk a Magyar Állami Operaházat. A Budapesti Fil-harmóniai Társaság zeneka-rának hangversenye közben: 20.30 Hírek. Időjárás 20.35- 20.50 „Kell-e költészet?" 21.40 Hangszerszólók 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Új Zenei újság (ism.) 22.48 Zenei panoráma 23.32 A Rádiószínház bemutatója Takeda izumo: Terakoja, avagy egy falusi iskola 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikájából A végrehajtó amerikai akciófilm Calahan felügyelőnek1! Eastwood) elege van a városi) rupt rendőrségéből, amelyj* hátráltatja a munkáját. I konzekvenciákat és s tatja magát. Nem tart s henés, elöljárói visszahívják.! az egyetlen, aki képes megbi azzal a terroristacsoporttal, a bombatámadásokkal és e lássál tartja sakkban .. San Francisco polgárait. « A FOGYASZTOK SZOLGALATÁBAN Moziesatoraaí KANIZSA TV: 18 és 20 óra: 18 19 Filmvetítés közvetítése H SUPER CHANNEL 11.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 11.30 Dokumentumfilm 16.00 Élö videoshow 11.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 11,30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi tudósítások M.00 Sport 21.00 Természetfilm ».30 Francia aktualitások 8.00 Hírek 22.35 Európai riportok 22.45 Piacgazdaság 23.00 Atrika sikolya (am. film) EUROSPORT 1.00 Sí 11.00 Tenisz 13.00 Kerékpársport 14.00 Atlétika ISI Si Ifi Hullámlovasok találkozója 18.00 Ökölvívás 11.30 Kerékpársport 20.00 Ökölvívás 11,30 Eurosport-hirek SCREENSPORT 11.00 Argentin labdarúgás 12.00 Motorsport 1100 Klckboksz Hollandiából 11.00 Start I / Eurobics 15,30 Pllote 1110 Atlétika Birminghamből 17.30 Nemzetközi sportmagazin 18.00 Body building 1)10 Si az USA-ból U Jégkorong / Lóerők MII ökölvívás az USA-ból Ü10 Spanyol lutballkörkép 2130 Rögbi Franciaországból 1.30 Lóverseny 1,30 Amerikai kosárlabda áras Szívek párbaja angol film Lady Caroline Faye véletlenül öltözik Gerves Warlinhammal, itó meg akarja szerezni unoka-lord Vane Brecon (Bene-lylor, jobbra) címét és í Gerves csapdát állít, de és Vane megmenekül. i, aki időközben beleszere-lordba, álnéven beköltözik m-rezidenciára. Segítője Miller(Geraldine „^ .._ ilin) házvezetőnő. 11.10 OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Roseanne (ism.) 9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Új élet (tévéfilm, H/1.) 12.00 Tisztelt ház (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Konfliktusok (ism.) 13.35 Noé bárkája vállalkozás 14.05 Magas bozót (sorozat) 14.55 Popeye (sorozat) 15.05 Nils Holgerson (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Állatklinika (sorozat) 16.30 VIF-Zack 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Wlcherték (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport EHE Miami Vice (amerikai krimisorozat) 22.10 Filmújdonságok 22.40 May Károly (film, 11/1.) 0.10 Hirek OSZTRÁK 2 16.55 Müvészlexikon 17.00 A világ nagy utcái (sorozat) 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Roseanne (sorozat) 18.30 Szivem csücske 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.15 A nagy nemzet (sorozat) 22.00 Híradó 22.30 Bécs-Zürich-Boston 23.15 Éjszakai stúdió 0.15 Halló, Ausztria-halló, Bécsi 0.45 Hirek SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hirek 9.05 A császár és a mosólány (ism.) 10.40 Klip-klub (ism.) 11.10 Csodák az állatvilágból (ism.) 11.40 Szerencsekerék (ism.) 12.20 Stan és Pan (ism.) 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Bizalmatlanság ttüTil Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Tony, a titkos futár 14.55 Hirek 15.05 Falcon Crest (amerikai sorozat) Elterelő hadmüvelet Angéla elhatározza, hogy minden eszközzel igyekszik megvédeni magát, amikor ér-tesül róla, hogy Chase és Mi-chael rájöttek manipulációira, melyet dr. Lantryval folytatott. Lánc elindul, hogy rábizonyítsa Melissára a hűtlenséget. tüfilil MacGyver (amerikai sorozat) A pokol tüze 16.55 Hírek 17.05 Mindent vagy semmit-játék 18.15 Blngo- játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 A sógun (amerikai sorozat) CTE Szívek párbaja (angol film) 23.00 Hirek 23.10 Újdonságok és történetek 23.55 Sport-tenisz 1.55 Filmkészítők órája 2.10 Műsorismertetés 5.47 Falutévé - törvénytippel 6.00 A Reggel Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték A héten: Dosztojevszkij írá-saiból 8.35 U.K. Today Angol nyelvű országismereti sorozat Doktor Faustus NSZK tévéfilmsorozat 111/2. rész (ism.) 10.05 La Sept - Paletták Alain Jaubert filmje (ism.) Claude Monet (1840-1926) 10.35 Szextetthely Francia tévéfilmsorozat Monsieur Róbert (ism.) 10.55 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 16.10 A Bakony az én Párizsom Kopátsy Sándor sorozata 16.25 Ez is jazz Scott Cossu trió 16.50 Képújság 16.55 Reggeli plusz (ism.) IHRil Látogatók Csehszlovák filmsorozat (ism.) Feltűnés nélkül 17.50 „Veletek vagyok mindennap" Katolikus krónika HiliTi] Útban 2000 felé A múlt jövője - Régészet 18.40 Pénzvilág 18.50 Mlnikllp-mlx 19.00 Játék - Bűvös hatos 19.15 „Engedjétek hozzám!" A hitről gyerekeknek 19.20 Esti mese Jó éjszakát kíván a Disney I 19.30 Cimbora Március 15. 20.00 Híradó 20.25 Telesport FTiliEl Stradivari Olasz-francia film 11/2. rész Stradivari már messze földön híres, igazán megbecsült pol-gár. Gazdag, de őt még mindig csak és kizárólag a hegedűké-szítés érdekli. Szinte megszál-lottan törekszik arra, hogy mi-nél szebb hangú hangszert ké-szítsen. Felesége betegségét is későn veszi észre, az asszo-nyon már nem tudnak segíteni. Évek telnek el, míg akad vala-ki, akivel újból össze tudja köt-ni a sorsát, s akivel hátralévő életét boldogságban élheti. 22.00 Közjáték (ism.) 22.05 Az én hetem 22.25 Nulladik típusú találkozások Sci-fi magazin Déri János műsora 23.05 Bombay 3 tételben 23.40 Késő esti híradó 23.45 BBC-híradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) 15.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Országházat Műsorvezető: Kudlik Júlia 17.10 Műsorelözetes - Időjárás 17.15 Nasekran Horvát és szerb nyelvű nem-zetiségi magazin (magyar nyelvű feliratozással) 17.40 Gyerekeknek Hüvelyk Matyi Szovjet rajzfilm (ism.) 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.14 Calyp-show Aktuális klipek, hírek, sztorik Műsorvezető: Palcsó Brigitta 18.40 Kérdezz I Felelek 18.55 A Tavaszi Fesztiválról je- lentjük HüiEl „Idefigyeljenek, emberekI" 80 éve született Alfonzó 20.00 Telesport 21.00 Stúdió\'92 A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló A műsor telefon- és faxszáma: 153-2652 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... 22.50 Farkasok közt Lengyel tévéfilm Jan - Piotr Dejmek (Végvári Tamás), Denis - Grazyna Sza-polowska (Császár Angéla), Teresa - Katarzyna Gniew-kowska - (Andresz Kati) „A szellem hamissága a szív hamisságából következik; abból, hogy titkon a magunk véleményének, nem az igaz véleménynek ki-fejtése a célunk." ^ (Joseph Jouben) „Vannak emberek, akik úgy tisztelik a ha-talmat, mint mások az erényt: mindenkit, aki hatalmas, egyaránt tisztelnek, szeretnek, bámulnak." (Joseph Joubert) K EDD MÁRCIUS U, 18, 2$ ér*: Istünek UM, 18.15 Óra; A ctówfáss a RTL PLUS PRO 7 KÖZÉPHULLÁMOM Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben S.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Mihelyt gyertyámat eloltom Részletek Ács Gedeon napló-jából (1856-1861)-XV/7. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism) 13.20 Népi táncmuzsika 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Rockújdonságok 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Összeállította: Zalán Tibor 20.05 Zenefórum. Talpalávaló 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Fültanú 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum - a kultúráról 23.05 Egy énekes - több szerep Wieslaw Ochman felvételeiből URH-ADÓN 6.55 Körzeti információs magazinok 9.00- 19.00 Közvetítés az Országgyűlés plenáris üléséről A szünetben: kb. 13.00- 14.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materlnskom jazyku 19.30 ín Ilmba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 AufDeutschgesagt?- 26/11. 5.00-6.55,21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 5.00 Napindító. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben A T. Rex együttes 8.50 Helykeresö 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 KI nyer ma? 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 „Nóta-só" 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 Nagy nevettetök 13.30 Híres filmzenék 14.00 Galaktika-sci-fi-kedvelöknek 14.40 Bernstein zenés játékaiból 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Visszaszámlálás 15.35 Március Különös magazin a hónapról 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 A magyar rock archívumából: Illés-ritkaságok 18.30 Helykeresö 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból, tán-caiból 19.30 Kamasz-panasz 20.00 Naplóm 20.30 Blues. Son Haus 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 A karosszékben Lázár Ervin 21.45 Josephine Baker énekel 22.00 Albumajánlat 22.30 Jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 4.50 Napforduló benne: 23.15 Kéregvasút 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Cigánynóták 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi 9.05 Murphy atya (am. sorozat) Állatszeretet 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.20 Dr. Marcus Welby (am. sor.) 11.10 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Férjem, a sztár 11.35 Játék 12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat) 12.55 Hírek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Ki visz el engem? mmn Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) ikliKl Dallas (amerikai sorozat) Halál a családban 15.50 CHIP\'s (am. krimisorozat) Sebességláz 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Knight Rider (am. sorozat) Halálos baktériumok 20.15 Columbo (am. krimisorozat) Töprengés egy súlyos sebe-sülésen 21.40 Robbanékony - magazin 22.45 L. A. Law (amerikai sorozat) A bíró vége 23.50 Hírek 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) Logikus következtetés 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.) Lidércnyomás 1.40 Szürkület (amerikai sorozat) Az apák öröksége FTiEl Claudia (amerikai film) 3.30 Esömadarak repülése (holland film) 93\' 5.05 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism) 6.00 Adderly (ism.) 6.50 Rajzfilmek (ism.) boubou, az állatok királya Scooby Doo Szelleműzök Oscar, a szuperegér 8.25 Muppet-show (amerikai sorozat) 8.55 A madárijesztö és Mrs. King (ism.) 9.55 Úriások bolygója (ism) 11.00 A szerelemnek sok arca van (ism.) 12.50 A ninja mester (ism.) 13.50 Ellenfelek és árulók (ism.) 15.15 AirForce (amerikai sorozat) Az ég ajándéka 16.10 A négyöklű trió (amerikai sorozat) Gyilkosságra programozva 17.05 Rajzfilmek Riporter blues Betty Boop Szellemüzök Tapsi Hapsi iTIiTii Lábmunka (amerikai sorozat) Könnyek 20.00 Híradó 20.15 Jane és az elveszett város (angol kalandfilm) 86\' 22.05 „W" (amerikai krimi) 91\' Fsz.: Twiggy, Michael Witney 23.50 Starsky és Hutch (ism.) 0.50 Hírek 1.00 Wall Street woman (ism.) 2.30 Hírek 2.40 Szürkület (amerikai sorozat) Törpék inváziója 3.10 Hatos szám (ism.) 4.10 Ezüstkirály (amerikai western) 71\' 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai híradó 9.00 Európai híradókból 10.00 Irodalmi magazin (ism) 11.15 Svájci magazin (ism) 16.15 Aktuális magazin (ism) 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Játék 19.00 Kanada két keréken 19.30 Svájci híradó 20.00 Rendkívüli tudósító EUcffi Mágikus vérpad (film) 23.20 Kulturális magazin MUSICTV 19.00 Yol 19.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a moziba :Í 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 PipDann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 11.30 Ruk-cuk(ism) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (isi 13.50 Bim-bam-bino 17.50 A modell és a zsaru (am.sj 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hirek 19.35 Hopp vagy kopp-jí 20.15 Hill Street blues (am s mini Alabama (amerikai t 23.10 Hirek 23.25 New York véd6angyala{9 0.15 Saját szakádra (ism.) 1.05 Hírek 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Barry Tuckwell (kürt) 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Mind a vízig szárazon John Updike novellája 10.35 XX. századi operákból 11.40 Országok, tájak népzenéje 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 A Pécsi Vasutas Koncert Fú-vószenekar játszik 12.30 Kapcsoljuk a Magyar Nem-zeti Galéria kupolatermét 13.30 Tlllai Aurél vezényel 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Halálfiai- Hl/1. Babits Mihály regénye 14.56 Fiatalok muzsikálnak 15.05 Beethoven: Esz-dúr zongo-raverseny 15.47 A Bécsi Motettakórus énekel 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Neked szól) 16.35 Magyar zeneszerzők művei-ből 17.00 Kilátó 17.50 Retorika és hangszeres zene 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Busoni: Turandot Kétfelvonásos opera 19.25 Handel: Esz-dúr triószonáta 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét közben: 20.30 Hírek. Időjárás 20.35 Küldöm a mikrofont 21.40 Négykezes zongoramuzsika 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Felhang 23.00 Emberi dolgok 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművészek fel-vételeiből Claudia amerikai film Claudia (Deborah Raffin), a| csinos, fiatal olasz elárusítónőéi Howard, a sikeres üzlete három éve él látszólag boldog h zasságban. A fiatalass azonban lassan rájön, hogyafl je nem felel meg ig ezért elhagyja őt. Amikor r merkedik Péterrel, Howarde veszett féltékenységében i öleti a fiút. Claudia kegyetlen bosszút áll. KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT! Most: KANIfcSA TV 18 Óra? dr»; ttapia TA&TIÍCA v«í#feed« mös«r SZÍV TV K JPER CHANNEL IH Egyveleg 131 Sport HÍD Japán üzleti élete UOÉIövIdeoshow IN Wyatt Earp (am. sorozat) Ul Én, a kém (am. sorozat) UD Balföldi tudósítások W Sport !U0 Sclence-show Mű Európai média W Hírek !» Fókusz U! Piacgazdaság IN Theresa nővér szigete (film) EUROSPORT UN Kerékpársport U Hullámlovasok találkoz6|a INSi IN Atlétika III Labdarúgás U Tenisz IN Eurosport-hirek IN Kosárlabda IN Pankrácié Ul Motorsport CREENSPORT Eurobics 1* Rögbi Franciaországból US Jégkorong Eurobics Body building Amerikai kosárlabda Lóerők / Eurobics Si az USA-ból Nemzetközi sportmagazin Ökölvívás az USA-ból Kerékpárosok magazinja Spanyol futballkörkóp KJckboksz Hollandiából Motorsport Ökölvívás Londonból - élő Biliárd OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Roseanne (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Új élet (H/2.) 11.50 Varázsdoboz 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hírek 13.10- Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos évek (am. (sor.) 14.00 Magas bozót (sorozat) 14.50 A holnap mesterei 15.05 Szórakozás is kell 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Sport ábécé 16.30 Zenei műhely 17.00 Minlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Wicherték (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Az élet játékai (sorozat) EtEIil Az incidens (amerikai krimi) 22.50 May Károly (film, H/2.) 0.25 Max Headroom (sorozat) 1.15 Hírek OSZTRÁK 2 16.10 Müvészlexlkon 16.15 Iskolatévé 16.45 A Biblia képekben 17.30 Tájékozódás 18.00 Roseanne (sorozat) 18.30 Gaudlmax - viccbajnokság 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Made in Austria 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hírek SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT1-gyei I 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Szívek párbaja (ism.) 10.40 A sógun (ism.) 11.35 Szerencsekerék (ism.) 12.15 Egészségügyi magazin 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Veszélyhelyzet IEKIII Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Az ezredes hippije 14.55 Hírek 15.05 Falcon Crest (amerikai sorozat) Bújócska Lantry doktort letartóztatják és börtönbe csukják, így most különösen veszélyessé vált Angéla számára, aki attól fél, hogy Lantry vádlottként ellene fog vallani. Philip elintézi, hogy az orvost óvadék ellenében szabadlábra helyezzék és kito-loncolják az országból. 16.00 A szép és a bestia (amerikai sorozat) A néma szemtanú 17.05 Mindent vagy semmit-játék 18.15 Bingo- játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Halló, Heinol CTEl A sztálingrádi orvos (NSZK film) 103\' 23.15 Környezetvédelem 23.45 Hírek 24.00 Sport-tenisz 2.00 Szökésben (am. krimisorozat) A seriff is hibázik 2.50 Műsorismertetés 5.47 Falutévé - adótippel 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Followthroughl 9.00 Telelottó 9.05 Pódium Bencze Ilona műsora „Hinni taníts, Uraml" (ism.) 9.45 Szextetthely Francia tévéfilmsorozat A feltalálók (ism.) 10.05 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Drehschelbe Európa 16.40 Képújság 16.45 A kékcinkék magánélete Angol rövidfilm 17.10 Tells-televldeó \'92 Látogatók Csehszlovák filmsorozat (ism.) A nagy tanító titka 17.45 Zene, táj, város Gödöllő 18.40 Pénzvilág 18.50 Mlnikllp-mlx 19.00 Játék - Clmbórla 19.15 IS-Fennköltek és lennköltök IV/3. rész: „...azért a víz az úri" 19.40 Esti mese Magyar népmesék 20.00 Híradó 20.25 Telesport ffiKEl Twin Peaks Amerikai tévéfilmsorozat XXX/13. rész 46\' 21.25 Közjáték (ism.) 21.30 Szív utca Dokumentumfilm 85\' 23.00 Calcio Körkép az olasz bajnokságról 0.40 Késő esti híradó 0.45 BBC-hiradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) 10.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Országházat Műsorvezető: Sugár Ágnes és Dombóvári Gábor 16.10 Műsorelözetes - Időjárás 16.15 Nasa obrazovka Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 16.40 ötről hatra A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.40 Gyerekeknek Az én pici pónlm (My Llttle Pony) Amerikai rajzfilmsorozat Jupiterlámpák árnyékában 1. 17.52 A Tavaszi Fesztiválról je-lentjük 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 Telesport 18.38 Kérdezz I Felelek Műsorvezető: Berkes Zsuzsa innni Egy céltudatos asszony Angol tévéfilmsorozat VI/5. rész 51\' 19.51 Ajánlatok a Tavaszi Feszti- yál programjából HiWa Új Reflektor Magazin Érdekvédelmi riportműsor fJKTii Lyukasóra Mészöly Dezső műsora 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... HMHII A boldog ember Kosa Sándor, Sonkád Dokumentumfilm 52\' sztálingrádi orvos NSZK film grád, 1943. Dr. Fritz er, ezer más társával együtt it fogolytáborba került. Bár t vezetése szigorúan meg- ; 1 mindenféle operációt, Böh-j tilalom ellenére néhány mű-tr segítségével elvégzi a szűk- I1 sműtétet egyik fogolytársán. ns orvos ősz- OH H_ : a vezetőkkel, ti. 10 Fityeház község Önkormányzati Képviselő-testülete PÁLYÁZATOT HIRDET Általános Iskola igazgatói állás betöltésére Pályázati feltételek: - Egyetemi vagy főiskolai szakirányú végzettség - 5 év pedagógiai (szakmai) gyakorlat - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány - részletes önéletrajz. A pályázatnak tartalmaznia kell az intézmény ve-zetésére vonatkozó elképzelést, kiemelve a képzés irányait (vezetési program). PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 1992. április 15. Részletesebb tájékoztatás Fityeház község polgár-mesterénél kapható. Fityeház, Alkotmány tér 10. Tel.: Murakeresztúr 8. Pályázatokat az alábbi címre kérjük benyújtani: Takács Balázs polgármester 8833 Fityeház, Alkotmány tér 10. A HERRNBÖCK-NEL MEG VÁLASZTANI IS OROM! s 19 óra? ■? í 8 őr ZERDA MÁRCIUS 18. is Én és a fcisöcsém - Színházi cJöadás a HSMK-ban. fin Fodor István képvteeitf tílöaáása, a BSJStÍi&-batt^ Z««áfl ktf aSásitaafc iacgay8éí» a HSMK-fean, RTL PLUS PRO 7 TV 5 SUPER KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Mihelyt gyertyámat eloltom - XV/8. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népzenei emlékeim 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Pophullám 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Összeállította: Zalán Tibor 20.05 Zenefórum. Házimuzsika 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Európa-stúdió 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Nagy mesterek - világhirű előadóművészek URH-ADÚN 6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Derűre Is derű (ism) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Kapaszkodó 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 ín Ilmba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jezlku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Porfavor-XV/11. 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 5.00 Napindító. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Régi nóta, hires nóta 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Derűre is derű Hajdú Ferenc: Trumbi 13.30 Kedvencek a múltból. 75 éve született Nat King Colé 14.00- 17.00 Pihenőidő közben: 15.00 Hírek. Időjárás 16.05 Karády Katalin amerikai le-mezeiből 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Rockhullám 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Népdalkörök felvételeiből 19.30 Kölyökrádió 20.00 Rácsos panoptikum Sántha Dezső: A gáláns költő -H/1. 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Hatodik érzék 22.00 Magnósok, figyelem I 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 4.50 Napforduló benne: 23.15 Fejtámasz 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 0.15- 1.00 Jazz-show 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Magyar nóták, csárdások 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi 9.05 Murphy atya (am. sorozat) Fiatal hajtások 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.20 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Sikamlós üzletek 11.10 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Zenei diszharmónia 11.35 Játék 12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Sztereohammer 12.55 Hirek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Bundy a világ ellen iMtm Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) iMiM Dallas (amerikai sorozat) A Ewing OH csődje 15.50 CHIP\'s (am. krimisorozat) A verseny 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Vissza a múltba (am. sor.) Fekete mágia 20.15 Hazai dallamok 21.15 Gottschalk-show 23.00 Esélyt a szerelemnek 23.30 Benny Hill-show 23.50 Hirek 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) A hetedik mennyországban 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.) Új hangok 1.40 Szürkület (amerikai sorozat) Befejezetlen történet 2.05 Mocsár (amerikai horror) 83\' 3.25 Apuci butaságokat csinál (NSZK film) 85\' 4.50 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) 5.45 Jane és Kathleen (ausztrál sorozat) Új ember 6.30 Rajzfilmek (ism.) Riporter blues Betty Boop Szelleműzök Tapsi Hapsi 8.05 Muppet-show (amerikai sorozat) 8.35 Air Force (ism.) 9.35 A négyöklü trió (ism.) 10.35 Kék éjszakák (amerikai zenés film) 96\' Fsz.: Pat Boone 12.20 Lábmunka (ism.) 13.20 Jane és az elveszett város (ism.) 14.55 A kék lovag (amerikai sorozat) Candyman 15.55 Szivdobogás (amerikai sorozat) Segítség a rács mögött 16.55 Rajzfilmek Brémai muzsikusok kalandjai Scooby Doo Winnie itt van Kövér disznócska 19.00 Összetört jelvények (amerikai sorozat) Vörös és veszélyes 20.00 Híradó HiEEl Távoli trombitaszó (amerikai western) 96\' EMIM Jaké és McCabe (amerikai sorozat) Menekülés a múlt elől Htim Szent Lőrinc éjszakája (olasz film) 100\' 1.00 Hirek 1.10 Éjféli telefonáló (ism.) 1.55 Hirek 2.05 A végrehajtó (ism.) 3.40 Hirek 3.50 Az autóstopos (ism.) D0 Egyvele Turisztll Japán ű Élő vidc WyattI Én, a ki Benőid) D0 Sport Utazási Üzleti I Hirek Európa 15 Piacga f23.00 LongJ 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvleeki j 8.00 Kanadai híradó 9.00 Európai körkép (n 10.00 Ifjúsági műsorok 16.15 Belga társadalmi | (ism.) 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvleeki ] 18.00 Játék 19.00 Hegyek-maga: -19.30 Svájci híradó Hililil Adják vissza a g 21.30 J.Renard:AzéMM 23.20 Irodalmi magazin MUSICTV TELE 5 i) SCR 8.00 Eurot 8.30 Néma 9.00 Span 9.30 Lóeri 110.30 Eurol M2.00 Billái 15.00 Eurol 16.30 Ököl\' 18.00 Atlét 19.30 Rodf 20.30 Keré 21.30 Si aj 22.00 Golf 23.15 Golfl 23.30 Jégl 2.00 Műs 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hoppvagykoppiisml! 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsarui 13.50 Blm-bam-blno 17.50 Hirek 17.55 A modell és a zsaru iwi 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hírek 19.35 Hopp vagy kopp -ji 20.15 Bradbury színháza (sí 20.45 Labdarúgás Barcelona-Dinamó Kijev 22.35 New York védQangyala is 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 A hét zeneműve 10.35 Alfréd Brendel Haydn-szo-nátákat zongorázik 11.15 Operanyitányok 11.40 Népdalkórusok, hangszerket-tösök 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidöben 13.45 Holst: Mocsári szél - szvit 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Halálfiai - NI/2. Babits Mihály regénye 14.58 A MR Gyermekkórusa Lend-vay Kamilló müveket énekel 15.10 A kamarazene kedvelőinek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Karinthy Gábor versei 16.27 Operaslágerek 17.00 Metronóm 17.50 Most olvastam 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai 19.35 Rossini műveiből 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Szimfonikus táncok 21.29 Bartók-Kodály: Magyar nép-dalok No. 1-10. 21.45 „Olyan szépek azok a kalan-dok" 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Hangversenybérlet 23.00 Rádiószinház Hermész experiens Bodor Béla hangjátéka 23.25 Jazz 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből 1.40-2.00 Rézfúvós kamarazene Távoli trombit amerikai western Hazard hadnagy (Troy hue, jobbra) egyenesen a Wi Pointról érkezik a Delivery erfldb Óriási feladat vár az ifjú hadnagyi össze kell rázza a szétzüllött, dt moralizált legénységet. Minded mellett Hazard beleszeret H feleségébe, Kittybe (Suzanne shette, balra). Nem Kitty férjnél van, ráadásul a hat] nagy is vőlegény. Nem is kell ■ káig várnia, megérkezik Laura, a menyasszonya re Tizenö töltött év ny Ghidr; szeme ei Chinchin, bizonyíté ta. Nigro Roccóho nak a tői banda vt PYRUS KFT. - KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR J«- «ra: (wneK iegjv. K li. ,5 6ra: A k&Kydrtefca 20* Dupla *■***;■■*** i: Casín sait Kanizsai or lí műsor UPERCHANNEL 11.00 Egyveleg l.) E-magazh i- 12.30 Turisztikai magazin tUO Japán üzleti élete 1100 Éli vldeoshow 11.00 Wyati Earp (am. sorozat) • tt.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 21.00 Utazási magazin Üzleti hét 810 Hírek ekemetl [vígjáték): BJ5 Európai riportok £45 Piacgazdaság 23.00 Long John Silver (am. film) EUROSPORT .V ■ 11.00 Kosárlabda 13.00 Ökölvívás 4.\'\' U.00 Labdarúgás 15.00 Szörfösök magazinja 1S.30 Kosárlabda 17.00 Pankrácló ?■■ 1100 Tenisz \'■ \' 2U0 Autó-motor sport \'■1 ■■\'■ \'\'t 2U0 Teremhoki tuo Eurosport-hirek SCREENSPORT 1.00 Eurobics 1,30 Nemzetközi sportmagazin 9.00 Spanyol tutballkörkép 9.30 Lóerők 1130 Eurobics / Start I 12.00 Biliárd / Jégkorong „ftOO Eurobics / Vitorlásverseny 130 Ökölvívás 11.00 Atlétika Birminghamből 1130 Rodeó 20.30 Kerékpáros magazin 21.30 Sí az USA-ból 22.00 Golf az USA-ból 23.15 Golfhírek 23.30 Jégkorong U0 Műsorzárás OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Roseanne (Ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Ruha teszi az embert (ism.) 12.10 Külföldi tudósítások 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó 13.35 Csodálatos évek (sorozat) 14.00 Magas bozót (sorozat) 14.50 Divatmagazin 15.05 Niklaas (sorozat) 15.30 Bábjáték 16.00 Varázsdoboz 16.05 Szupernagyi (sorozat) 16.30 Heuréka I 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Wicherték (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Erdészfiúk (osztrák film) 22.10 A modell és a zsaru (amerikai sorozat) Hcmin A Renee/RIchard-sztori (tévéfilm) 0.35 Hirek OSZTRÁK 2 11.25 Sport 16.55 Müvészlexikon 17.00 Kulturális élet 17.30 Országok és emberek 18.00 Roseanne (sorozat) 18.30 Állatkvíz 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Tévéfilm 22.00 Híradó 22.30 Sport utána Hirek SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT1-gyei I 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hírek 9.05 A sztálingrádi orvos (ism.) 10.50 Halló, Heino! (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Abby döntése [Eltlii Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Dupla Tony 1. 14.55 Hirek 15.05 Falcon Crest (am. sorozat) Elárulva és eladva 16.00 Booker (amerikai sorozat) Párbaj a profival Az állapotos Linda arra kéri Bookert, keresse meg Raoul Santiagót, gyermeke apját. Booker hosszas keresés után egy szállodában talál rá a fér-fira, aki azonnal fegyvert ránt. Dennis azonban gyorsabb ná-la, lelövi támadóját. Csak a rendőrségen értesül róla, hogy jól kitervelt csapdába sétált bele. 17.05 Mindent vagy semmit - játék 18.15 Blngo- játék 18.45 Hiradó 19.15 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Ha vasárnap este játszik a zenekar (NSZK film) 22.00 Akut - politikai magazin 22.35 Beszélgetés 23.35 Hirek 23.45 Sport - tenisz lüflil Ballada egy revolverhösröl (NSZK-olasz film) 93\' 1.55 Műsorismertetés 5.47 Falutévé - géptippel 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermek- műsor-sorozat (ism.) IHEE Derrick NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat A repülő madár (ism.) 10.35 Évgyűrűk Nyugdíjasok műsora 11.05 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Válaszúton az építészet Angol dokumentumfilm-sorozat X/7. rész: Állítsuk meg a bul-dózereket! (ism.) 16.50 Képújság 16.55 Beethoven: B-dúr zongora- verseny op. 19. íFüTil Látogatók Csehszlovák filmsorozat (ism.) Éjszakai fények 18.00 Kalendárium, 1992 Ismeretterjesztő magazinműsor 18.40 Pénzvilág Hírek, tények, információk 18.50 A zongoránál: Vlctor Borge Angol film (ism.) 19.15 Esti mese Jó éjszakát kivan a Disney I 19.25 Micimackó-klub 20.00 Hiradó 20.25 Telesport ETilflü Művészportré Pécsi Sándor 21.35 Közjáték (ism.) 21.40 Úton - Spanyolország 22.55 A Dávid Sanborn Bánd a Pori Jazz 1990 fesztiválon 23.40 Életem legboldogabb napja 23.45 Késő esti híradó 23.50 ZDF-híradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) Műsorvezető: Sugár Ágnes és Dömsödi Gábor 16.00 Miisorelőzetes - Időjárás 16.05 Unser Bildschlrm Német nyelvű nemzetiségi magazin 16.30 ötről hatra A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Gyerekeknek Cápall és Cápetl Francia rajzfilmsorozat 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 Telesport 18.38 Kérdezz I Felelek Műsorvezető: Radványi Dorottya 18.55 A Tavaszi Fesztiválról le-lentjük iEIiEl Mollére: A képzelt beteg Komédia egy részben Közvetítés a Radnóti Miklós Színházból Az előadás előtt és után be- szélgetés az alkotókkal Portréfilm (ism.) 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 2225 Napzárta előtt... KWkiii Trauner Sándor-sorozat A sátán követel Francia film (1942-43) FF (Felújítás) 115\' Szereplők: Arletty, Marié Dés, Fernand Ledoux, Alain Cuny, Jules Berry, Pierre Labry BOG der Emzel von Alt Ballada egy revolverhösröl NSZK-olasz film ■Tizenöt ártatlanul rács mögött év után Roccónak (Antho-Ghidra) csak egy cél lebeg a előtt: bosszút akar állni lin, a banditán, aki hamis lyítékokkal börtönbe juttat-Nigros, a fejvadász is társul ftccóhoz, hogy ketten indulja-atörvényen kívüli n -te véres nyomába. U.IO A KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAPBAN megjelenő hirdetése mindig TELITALÁLAT a sikerhez. Hirdessen a KANIZSA ÚJSÁGBAN! TOSHIBA MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET - TECHNOTRADE KFT. 8800 NAGYKANIZSA, Ady E. u. 37/A. TELEFON/FAX: 06-93-11-958 C^ SÜTÖRTOK MÁRCIUS Matti 16f íé, 40 irat 16,30, ISJÉ? RTL PLUS PRO 7 - KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Mihelyt gyertyámat eloltom - XV/9. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Hagyományápolók 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek Magyar művészek operafel-vételeiből 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Hollywoodi örökzöldek 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekekl 19.35 összeállította: Zalán Tibor 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Világtérkép 23.05 A Rádió lemezalbuma — URH-ADÓN 6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből 14.30 Eszperantó híradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na mafernjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagf? (ism.) 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben A zeneszerző: Presser Gábor 8.50 Helykeraső. Munkáról, esélyek-ről, boldogulásról - percekben 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Kinyer ma? 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakedvelöknek 12.45 Expo-rádió 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Fúvóstáncok 14.00-17.00 Kabarécsütörtök Zenés délután közben: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 eMeRTon dijasok. A Republic együttes a 8-as stúdióban 18.30 Helykeresö 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból 19.30 Az én újságom. Irodalmi folyó-irat 10-14 éves gyerekeknek 20.00 Kattogó Kabaré 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál híradó 22.00 Sanzonfélóra. Magyar költők megzenésített verseiből 22.30 Jazzlista 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 4.50 Napforduló 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 2.06- 3.00 Mélyrepülés 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Operaénekesek nótafelvéte- leiböl 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi 9.05 Murphy atya (am. sorozat) Az első csoda 1. 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.20 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Élj, hogy meghalhass 11.10 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Születésnapi fiú 11.35 Játék 12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Fodrásznál 12.55 Hírek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Szakállal vagy anélkül EBEIii Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztorl (am. sor.) Dallas (amerikai sorozat) Tízszázalékos szerencsétlen-ség 15.50 CHIP\'s (am. krimisorozat) Ingyencirkusz 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Jump Street 21. (amerikai krimisorozat) Volt egyszer... 20.15 Sztárok és rajongók 21.15 S. O. S. hívás (NSZK sor.) Efln? A sógun árnyéka (japán film) 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) A Ho Si Minh ösvény 0.55 Harc a maffia ellen (am. sor.) A nagy blöff 1.45 Szürkület (amerikai sorozat) örök ifjúság 2.10 A légelhárító ágyú (am. film) MflEEI A düsseldorfi vámpír (francia-olasz-spanyol film) 5.05 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) 5.30 Jane és Kathleen (ausztrál sorozat) A szerelem nem adja fel 6.15 Rajzfilmek (ism.) Brémai muzsikusok kalandjai Scooby Doo Wlnnie itt van Kövér disznócska 7.55 Muppet-show (am. sorozat) 8.25 A kék lovag (ism. 9.30 Szivdobogás (ism.) 10.35 Az ördög nem alszik (angol film) 119\' 12.45 Jaké és McCabe (ism.) 13.45 Ezüstkirály (ism.) 15.05 Mr. Belvedere (am. sorozat) Az utolsó polka 15.40 Doogie Howser (am. sorozat) Agglegényárverés 16.05 Ben Cropp (ausztrál dokumentumfilm-sor.) 17.05 Rajzfilmek Mázlid voltl Enterprise Szelleműzők Egérvadászat és macskajaj Garfield és barátai 19.00 Kőkemény ötös (am. sorozat) Három óra az örökkévalósá-gig 20.00 Híradó 20.15 Navarro módszere (francia sorozat) Pigalle strlp EHTO3 Különleges osztag (ausztrál sorozat) A patikus Hetiül A taxisofőr (amerikai akciófilm) 108\' Fsz.: Róbert de Niro 1.00 Hirek 1.10 Összetört jelvények (ism.) 2.00 Hirek 2.10 Távoli trombitaszó (ism.) 3.50 Hirek 4.00 Szürkület (ism.) 7.00 Francia hiradó 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai hiradó 9.00 Európai híradókból 10.00 Kulturális magazin (i$«i|I 16.15 Adják vissza a metl (ism.) 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nye 18.00 Játék / Turistám 19.30 Svájci hiradó 20.00 Nem kell álmodozni!-! 21.30 Az évszázad haladéit f 23.20 Éjszakai szállítmány -i 0.10 Bírósági Iratok MUSICTV 19.00 Yol 1 19.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 PIpDann 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (is 13.50 Bim-bam-bino 17.50 A modell és a zsaru (ami 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hirek 19.35 Hopp vagy kopp-játék 20.15 Kari Dall-show 21.10 Magazin 21.35 Hirek Büffi Veszélyességi fokozat (amerikai film) 23.30 New York védöangyalad 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Rádiószinház Terakoja, avagy egy falusi iskola Takeda Izumo kabukijátéká- nak rádióváltozata 10.32 Barokk zene 11.25 Magyar muzsika 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidöben 13.25 A kórusirodalom remekmű-veiből 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Halálfiai - Hl/3. Babits Mihály regénye 14.56 Szervánszky Endre összes rádiófelvétele -XII/12. 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Éneklő Ifjúság 16.14 Szelényi László Liszt-műve- ket zongorázik 17.00 Gordiusz 17.50 Népzenekutatók műhelyében 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 19.05 Rádióhangversenyekből 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét közben: 20.30 Hírek. Időjárás 20.35- 20.50 Verseit elmondja Tóth Bálint 21.45 Régi fúvósmuzsika 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.25 Napjaink zenéje 23.15 A „Tegnap" magyar zene- szerzői 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub A sógun árnyéka japán film A17. század első felében Teri-su, a Tokugawa klán harmadik só-gunja uralkodik a birodalom felett\' Az intrikák nagymestere hírhedt^ gátlástalan kegyetlenségéről. R6-" viddel Temitsu halála előtt légi* sebb fia és trónörököse ellen i#j rényletet kísérelnek meg. chiyos lélekjelenlétének és bát# ninjáinak köszönhető, hogy ben maradt. Az apa a fővárosba rendeli fiát. ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-. Mozi KANIZSA TVí 18-22 2% útid gyönyör Iferefere zsaru szava francia krimi il Pratt (Alain Delon) egy-legjobb rendőre volt. Tíz Sezelőtt, mikor feleségét meg-és a tettesek büntetlenül a dolgot, Pratt leszerelt, p ,~- elhagyta az orszá- tfvekkel később Mylene visz-Lyonba, hogy ott folytassa »tanulmányait. A lányt ha-meggyilkolják. Az egyko-elindul, hogy oo nn :e a gyilkost. td.UU UPER CHANNEL 10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete tUO Utazási magazin 1M0 Élő videoshow IMO Wyatt Earp (am. sorozat) tUO Én, a kém (am. sorozat) 1130 Belföldi tudósítások IMO Sport 21.00 A holnap mögött Kelet-európai riport UH Hírek Ü30 Fókusz ÍUS Piacgazdaság ÉN Én, a kém (am. sorozat) EUROSPORT I.M Sí 130 Szörfösök magazinja UW Pankrácló 100 Labdarúgás IM Teremhoki N Lovaglás ÍJ0 Motorsport UH) Tenisz 130 Kézilabda EB N Eurosport-hirek CREENSPORT I Eurobics I Sí az USA-ból I Golf az USA-ból I Eurobics I Rallbajnokságok I Ökölvívás Londonból I Rodeó / Eurobics I Body building I Rögbi Franciaországból I Jégkorong I Argentin labdarúgás I Motorsport I Símagazln I Spanyol labdarúgás I Atlétika Birminghamből I Műsorzárás OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Roseanne (Ism.) 9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Erdészfiúk (ism.) 12.10 Popeye (sorozat) 12.15 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos évek (sorozat) 14.00 Magas bozót (sorozat) 14.50 Varázsdoboz 15.05 Volt egyszer az élet (sor.) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Szupernagyi (sorozat) 16.30 Slágerek 17.00 Mlnlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Wlcherték (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Először, másodszor, har- madszor FEKIi] Brock utolsó ügye (am. krimi) 0.05 FBI (amerikai sorozat) 0.50 Hírek OSZTRÁK 2 11.55 Sí 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A Kaltenbach-papirok (tévéfilm, H/1.) 21.50 Újdonságok a moziban 22.00 Híradó 22.25 Sport 22.50 Emlékek 23.50 Koncert 0.10 Hírek A televíziós társaságok a műsor-változtatás jogát fenntartják. SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT 1 -gyei I 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Ha vasárnap este játszik a zenekar (ism.) 10.35 Booker(ism) 11.30 Szerencsekerék (ism.) 12.10 Pont, pont, pont (ism.) 12.40 Anaptippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) A találkozás iEKiii Varázslatos Jeannie (am. sor.) Dupla Tony 2. 14.55 Hírek 15.05 Falcon Crest (am. sorozat) A játéknak vége Dr. Lantry halálán van, és Chase attól retteg, hogy az or-vos halálával sírba száll egyet-len és utolsó lehetősége, hogy Angélát rács mögé juttassa. Lance Angélát és Melissát is zsarolja egyszerre. Chase fel-fedez egy záradékot nagyapja végrendeletében, mely feljogo-sítja öt arra, hogy Angélát elza-varja Falcon Crestről. 16.00 Visszatérés Edenbe (am. sor.) A játéknak vége 17.05 Mindent vagy semmit-játék 18.15 Blngo- játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Összeesküvők (am. sorozat) Tettes önkívületben 21.15 Hunter (am. krimisorozat) A gonosz szeme 2. 22.15 Tévétükör - magazin 22.50 Hírek BcIiTil A zsaru szava (francia krimi) 93\' Fsz.: Alain Delon 0.40 Sport-tenisz 2.10 Akut (ism.) 2.40 Műsorismertetés 5.47 Falutévé - blotippel 6.00 A Reggel Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Verkli Válogatás a magyar könnyű-zene közelmúltjából 9.05 Walt Disney bemutatja (ism.) 10.50 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Tasnády László dalai 16.55 Képújság 17.00 A kék emberek Lengyel film A marokkói sivatag népével ismertet meg a film. 17.30 Látogatók Csehszlovák filmsorozat (ism.) Tömlöcben a géniusz Az előző részben történt: A látogatók az éj leple alatt kapcsolatot teremtenek a Bá-zissal. Az energiakoncentrá-ció következménye: magától elindulnak a vurstli játékai. 18.00 Menedzser Magazin 18.45 Pénzvilág 19.00 Mini kllp-mix 19.15 Esti mese Trombl és a tűzmanó 19.25 Most A sokoldalú fiatalok műsora 20.00 Híradó 20.25 Telesport 20.35 Szomszédok Teleregény (Ismétlés: péntek, TV110.00) 21.05 Friderikusz-show (Ismétlés: péntek, TV110.30) 22.25 Közjáték (ism.) 22.35 AKTuális BBiTii Vezényel: Arturo Toscanlni Amerikai filmsorozat FF 54\' X/1 rész: 1948. március 20. Toscanini 1948-52 között élőben sugárzott televíziós hangversenyeinek kép- és hanganyagát az NBC televízió újította fel és tette adásra al-kalmassá. Szenvedély, élet-erő, a muzsika mélyére hato-lás jellemzi valamennyi felvé-telét. Köztudott, hogy zeneka-rával elképesztően sokat és alaposan dolgozott. De ho-gyan dirigált? Valóban képes volt szuggerálni muzsikusa-it? Kortársai közül kevesen élnek már, akik erről vallhat-nak, de most meggyőződhet róla a néző maga is. Hihetet-len erő, sugárzás és puritán-ság jellemzi. Wagner, Brahms, Beethoven, Rossini és mások művei hallhatók - többségét először láthatják a nézők - a Maestro tolmácsolásában. 0.10 Késő esti híradó 0.15 BBC-hiradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) Műsorvezető: Berkes Zsuzsa és Radics Péter 16.05 Műsorelözetes - Időjárás 16.10 Ecranul nostru Román nyelvű nemzetiségi magazin 16.35 ötről hatra A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.35 Gyerekeknek Atomhangya Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Észvesztő élesztő Mit zabái a kannibál Ha több van egy kerékkel 18.00 Híradó 18.12 ldő|árás 18.15 Telesport 18.38 Kérdezz I Felelek Műsorvezető: Lőrincz Gabriella nsiili] Teslestől-lelkestai NSZK tévéfilmsorozat A drága élet 43\' íEIEl Oscar előtt 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-Tel.: 132-9329 Pécs-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel.: (62) 12-715 21.00 Össztűz Aktuális közéleti vitafórum 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... EHETii A TV2 filmklubja Herskó János-sorozat Párbeszéd Magyar film (1964) FF 144\' Szereplők: Semjén Anita, Sin-kovits Imre, Sztankay István, Törőcsik Mari, Csákányi László, Pécsi Sándor, Berek Kati, Molnár Tibor, Avar István 18.00 Műsorismertetés 18.05 Sráckarika Maja, a méhecske Rajzfilm 18.33 A természet világa Angol ismeretterjesztő sorozat XX/19. rész: Állati döntéshozók I. 19.00 Power kapitány Amerikai sci-fi-sorozat XXII/18. rész 19.25 TV-tévé autó-motor magazin Dávid Sándor műsora 20.20 Ajándék ez a nap Magyar film Szereplők: Esztergályos Cecí-lia, Pogány Judit 22.00 Műsorzárás és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását 13-16,30 éráig: Bosatorkánytatótkoz^ 8 HSMK-ban. *ÍM« ér41gí VÍGADÓ » HEE-tem Vendég: Sándor György 1*.3» ára: f^tb Antal festő kiállításának megnyitója az Értei MÜv. Hfc p, PRO 7 ENTEK MÁRCIUS 20, RTL PLUS 10.00 E 13.00 J 13.30 A 16.00 É 18.00 V 18.30 É 19.30 E 20.00 S 21.00 1 21.30 22.00 22.35 22.45 23.00 9.00 13.00 14.00 15.30 16.00 17.00 18.00 20.00 21.00 21.30 KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Mihelyt gyertyámat eloltom Részletek Ács Gedeon napló-jából (1856-1861)-XV/10. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népdalok 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Pillantás az európai diszkókba 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Összeállította: Zalán Tibor 20.05 Zenefórum. A hét muzsikusa 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Hangversenymúzeum URH-ADÓN 6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Bárány Tamás: Kora ösz 11.30 „Tanúim lesztek" Katolikus félóra 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 Délután hatkor 15.05 Hír-vidék 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Voice of America sorozata 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben. Fiatal ma-gyar énekesek és együttesek 8.50 Helykeresö 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták 12.45 Expo-rádió 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 Mit üzen a Rádió? 13.30 Gramofonsztárok Chappy zenekarának leme-zeiből - II. rész 14.00- 17.00 Péntektől péntekig közben: 14.50 Poggyász 15.00 Hírek. Időjárás 15.05- 15.15 Ki nyer ma? 16.50- 16.55 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Magyar slágerlista 18.30 Utcarádió 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Népdalok, népdalfeldolgozá-sok 19.30 Kölyökrádió 20.00 Rácsos panoptikum - H/2. 20.50 Én csak egy buta nö vagyok 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 4x4-játék 22.00 Filmzene 22.30 Jazz. Lionel Mampton együt-tesének felvételeiből 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 4.50 Napforduló. Póttarisznya 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Magyar nóták, csárdások 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország I 9.05 Murphy atya (am. sorozat) Az első csoda 2. 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.20 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Nyúl és teknősbéka 11.10 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Cissy lakosztálya 11.35 Játék 12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Hammer elvtárs 12.55 Hírek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Tetoválás tltltTii Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) iHH.1 Dallas (amerikai sorozat) Kellemetlen meglepetések 15.50 CHIP\'s (am. krimisorozat) Mozgó időzített bomba 16-40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.20 214-es repülöszázad (amerikai sorozat) Jönnek a farkasok 20.15 Trópusi hőség (amerikai sorozat) Szerencsejátékok 21.15 Kastély a Wörthi-tónál (NSZK sorozat) Plasztikai sebész 22.15 Sípszó - focishow 23.05 Tutti Frutti 0.10 Josefine Mutzenbacher (NSZK erotikus film) 85\' 1.40 A sógun árnyéka (ism.) KWü A vad nyár (olasz-francia film) 93\' 4.50 Exlady (amerikai film) 5.45 Richmond Hill (ausztrál sor.) Csak a szerelem számít 6.25 Rajzfilmek (ism.) Mázlid volt I Enterprise Szellemüzők Egérvadászat és macskajaj Garfleld és barátai 7.55 Muppet-show (am. sorozat) 8.25 Harry csodálatos büntetése (vidám amerikai sorozat) Becsapva 1. 8.55 Doogie Howser (ism.) 9.30 Ben Cropp (ism.) 10.35 Szent Lőrinc éjszakája (ism.) 12.25 Kőkemény ötös (ism.) 13.30 Navarro módszere (ism.) 15.00 Perry Mason (am. sorozat) A mostohafiú esete 16.00 Egyenlő igazság (am. sor.) Rendőrgyilkosság 17.00 Rajzfilmek Koalamackók kalandjai Captain Future Casimir és társa Fllntstone család 19.00 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Max 20.00 Híradó OBIi! Amerikai gerillák a Fülöp-szigeteken (amerikai háborús film) 101\' EHEIil Álarcosbál (am. sorozat) A müncheni vakondok HHRii Nővérek (amerikai krimi) 88\' 1.00 Hírek 1.10 Különleges osztag (ism.) 2.00 Mozgó kórház (am. sorozat) Paradicsomlé 2.25 Hírek 2.35 Suttogó árnyak (amerikai thriller) 83\' 4.05 Hírek 4.15 Bajnokok (angol sorozat) Hangfalán halál 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai híradó 9.00 Európai híradókból 10.00 Az évszázad haladása 16.15 Nem kell álmodoznil 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Játék 19.00 Állatbarátok magazinja 19.30 Belga híradó 20.00 Magazinműsor 21.30 Varietéműsor 23.20 Hírek az arab világból 23.35 Egyenesben-társadalmim MUSICTV 19.00 Yol 19.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 PipDann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) \\ 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (ism.) 13.50 Bim-bam-bino 17.50 Amodell és a zsaru (am saj I 18.45 Ruk-cuk - játék 19.15 Hírek 19.35 Hopp vagy kopp -j; 20.15 Szerelem második liláin (színházi közvetítés) 22.00 Küzdősportok magazln|l\';] 22.50 Hírek 23.00 A szervezet, mely elltMf | gélt elevenen befalazza (olasz film) 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Emlékezés Bretter Györgyre 10.35 A MR énekkara énekel. Kóru-sok Shakespeare-szövegekre 10.56 Kamarazene 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidöben 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Nyulak a zongorában -A kiskertben Bohumil Hrabal novellái 14.35 Régi magyar muzsika 15.00 XX. sflzadi operákból 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Elfeledett irodalom? Helmeczy Mihály 16.20 Szöllösy András müveiből 17.00 Musica Sacra Egyházzenei magazin 17.50 Világlíra 100 éve született Cézár Val-lejo perui költő 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Auber: Fra Dlavolo Háromfelvonásos opera 19.21 Kenneth Gilbert barokk mü-veket csembalózik 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét közben: 20.20 Hírek. Időjárás 20.25- 20.40 Újraolvasva Babits Mihály: Kártyavár 21.30 Operakettösök 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Hi-Figyelő 23.00 Csapongó 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Lemezújdonságok A vad nyár olasz-francia film Olaszország, 1943 júliusa Mi-közben az országban háború dúl Carlo (Jean-Louis Trintignant,joW-ra) és barátai a strandon lustáikat nak. Carlo itt ismerkedik meg Fto-bertával (Eleonóra Rossi-DragoVlp fiatal hadiözveggyel, akibe az»" nal beleszeret. A fiatalasszony #-szonozza érzelmeit. Egyik éjS2£ kai randevújuk során a _ rjÉ járőrök igazoltatják őket. 3.W I Kanizsai műsor MmV, H, 1$, 29 $r»t Hartey öavWsou Mamii 16,30, 18.15 órai Sí&mizt szemért 20»15 óra: A nagyobb a KANIZSA TV: 18 óra: Ez történt a is » P SUPER CHANNEL 10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 13.30 A holnap mögött 16.00 Élő videoshow 18.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 11.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 21.00 Természetfilm 21.30 Der Spiegel - magazin 22.00 Hírek 22.35 Európai riportok 22.45 Piacgazdaság 23.00 Az éjszaka szeme (am. film) EUROSPORT 9.00 Sí Tenisz 13.00 Lovaglás 14.00 Labdarúgás 15.30 Motorsport 11.00 Kézilabda 17.00 Ökölvívás 18.00 Tenisz 20.00 Autó-motor sport 21.00 Lovaglás 21.30 Eurosport-hirek SCREENSPORT 8.00 Eurobics 3.30 Vitorlásverseny 9.00 ökölvívás az USA-ból 10.30 Eurobics / Rodeó 12.00 Jégkorong 14.00 Motorsport / Eurobics 15.30 Golf az USA-ból 16.45 Golfjelentés 17.00 Argentin labdarúgás 18.00 Pllote / Simagazin 19.30 Amerikai kosárlabda 20.00 Nemzetközi sportmagazin 20.30 Start! / Kickboksz VB 22.30 Amerikai kosárlabda 24.00 Ökölvívás az USA-ból 1.30 Műsorzárás Amerikai gerillák a Fülöp-szigeteken amerikai háborús film 1942 tavaszán elkeseredett Küzdelem folyik az amerikai és a japán seregek között a Fülöp-szigeteken. Az elsüllyesztett torpe-dóromboló legénysége Chuck Pal-mer (Tyrone Power, jobbra) vezeté-sével szerencsésen partot ér. Kap-csolatba kerülnek a bennszülöt-tekkel, akik harcot foly- «« vi-tatnak a japánok ellen. tU.lD OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Roseanne (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Az incidens (ism.) 12.05 Rajzfilm 12.15 Japán és az amerikai hatás 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos évek (sorozat) 14.00 Magas bozót (sorozat) 14.50 A holnap mesterei 15.05 Raccoons (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Szupernagyi (sorozat) 16.30 Minikviz 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 A rendelő (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport MiKM Derrick (krimisorozat) 21.35 Hold Parador felett (amerikai film) 23.15 Sport 23.35 Dzsungelharcosok (olasz film) 1.10 Hírek OSZTRÁK 2 18.00 Simpsonék (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Knoff-hoff - show 21.15 Schilling - gazdasági magazin 22.00 Híradó 22.30 Meztelen Hollywood (sorozat) 23.25 Az animáció klasszikusai 23.50 Rózsaszín flamingók (amerikai film) 1.25 Hírek SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT 1 -gyei I 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Visszatérés Edenbe (ism.) 10.00 Összeesküvők (ism.) 10.55 Hunter(ism) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Anaptippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Válás a láthatáron 14.30 Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Rodeó 14.55 Hírek 15.05 Falcon Crest (amerikai sorozat) Határátlépés Chase a nagy nyilvánosság előtt harcol Richárd Channing ellen, aki autópályát akar épí-teni a völgyben. A végleges döntés természetesen a lakók kezében van. Angéla meghiú-sítja Chase kísérletét, hogy hozzáférjen az üzleti köny-vekhez. Hiiim Cagney és Lacey (amerikai krimisorozat) A pénz 17.05 Mindent vagy semmit - játék 18.15 Bingo- játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 2ÍIE Pillangó (amerikai film) 145\' 22.55 A követ (amerikai krimi) 92\' Fsz.: Róbert Mitchum 0.35 Hírek 0.50 Sport-tenisz 2.00 Műsorismertetés 5.47 Falutévé - útjelzőtippel 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Sorstársak Rehabilitációs magazin 8.50 Segítség I Szorongás, neurózis, pszichés ^^ zavarok - segítségnyújtás Fiiul Dallas Amerikai filmsorozat Az út eleje 47\' (Ismétlés: este, 20.35) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Telis-televideó \'92 (ism.) 10.00 Szomszédok Teleregény (ism.) 10.30 Friderikusz-show Garantáltan politikamentes talkshow (ism.) 11.50 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Sajtófesztivál 17.10 Képújság QE Látogatók Csehszlovák filmsorozat (ism.) Középpontban a látogatók 17.45 Pénzvilág Hírek, tények, információk 18.00 Ablak Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradjatok meg szerete-temben I..." Keresztény életkérdések 19.00 Játék-Trió 19.15 Esti mese Jó éjszakát kíván a Disney I 19.25 „Traffic Jam" Könnyűzenei kívánságadó 20.00 Híradó 20.25 Telesport lüiiiE Dallas Amerikai filmsorozat Az út eleje (ism.) Ellie - Barbara Bel Geddes (Dallos Szilvia), Jock - Jim Davis (Gera Zoltán), Bobby -Patrick Duffy (Csankó Zoltán), Pamela - Victoria Principal (Simorjay Emese), Jockey -Larry Hagman (Kránitz Lajos), Samantha - Linda Gray (Sze-rencsi Éva), Lucy - Charlene Tilton (Balogh Erika), Gary -Ted Shackelford (Kaszás Atti-la), Ray - Steve Kanaly (Melis Gábor, Muriéi - Karlene Cro-ckett (Nyírő Bea), Kristin -Mary Crosby (Orosz Helga) 21.30 Panoráma Világpolitika percről percre (Ism.: szombat, TV1 12.30) 22.30 Közjáték (ism.) 22.40 Aréna RflEEI Tibor de Nagy Fejedelem a New York-i galé-riák világában 0.05 Késő esti híradó 0.10 Antenne 2-hiradó v \' 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) 12.00-15.15 Szieszta A szegedi stúdió szórakoztató körzeti információs műsora 13.45- 15.15 Nyert! „21" A pécsi stúdió szórakoztató körzeti magazinja Műsorvezető: Radványi Dorottya 15.20 Műsorelözetes - Időjárás 15.25 Bagem sama - Ashun kathe Figyelj rám! Cigánymagazin íEüTil Délutáni filmajánlat Prága város panoptikuma Csehszlovák tévéfilmsorozat X/2 rész: A tanácsos úr Pá- rizsban59\' ílüffl Regöcziatya Dokumentumfilm 17.23 A Tavaszi Fesztiválról jelent-jük 17.30 Gyerekeknek Vaui Angol filmsorozat IV/4. rész (ism.) 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 Üt színes karika Olimpizmus, olimpisztika 18.43 Kérdezz I Felelek Műsorvezető: Kertész Zsuzsa íEIflü A skorpió gyűrűje Ausztrál tévéfilmsorozat IV/1. rész 50\' (IV/2. rész: szombat, TV2 19.05) 20.00 Rockpódium - Skorpió 20.37 (H)arcképek 50 perc... képzőművészetről Szemadám György műsora 21.27 A tudomány határain 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... EHETil Angyalpor Francia film (1987) 98\' 20.00 Műsorismertetés 20.05 Itt és mást Szórakoztató magazin 21.00 A szabadság határai Szex, erkölcs, ideológia Rózsa Péter műsora 22.00 Volt egyszer egy Amerika Amerikai film H/2. Szereplők: Róbert de Niro, James Woods, Elizabeth McGovern, Treat Williams MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON M«zti 16, 18, 28 óra: Hatfey BavMson & s ZÚMBAT MÁRCIUS RTL PLUS PRO 7 BARTÓK KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt közben: 10.05- 10.15 Szaván fogjuk 11.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 12.00 Déli Krónika 12.30 Kopogtató 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Földkínálat. Szóra érdemes... 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin 15.05 Mindenes 16.00 168 óra 17.30 Visszhang. A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Határok nélkül. Benne: Mis-ka bácsi levelesládája 20.05 Rádiószinház Elveszett paradicsom Sarkadi Imre drámája 21.42 Magyar sanzonok a 60-as évekből 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti pop-mlx ■ URH-ADON 8.30 „Tanúim lesztek" Katolikus félóra 9.00 Körzeti információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 17.00 Hetven éve született Pécsi Sándor Romáin Rolland: Colas Breu- gnon. Rádióváltozat (1970) 19.00 V materinskom jazyku 19.30 ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 21.05 Örökzöld dallamok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Leltár hava 5.00-8.30,11.00-16.00,18.00-19.00, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon 11.25 Berlioz operáiból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 A Bartók Rádió kívánságmű-sora 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Énekeljük együtt I 14.15 A szülőföld muzsikája 15.00 Opera-művészlemezek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 16.45 Hangszerszólók 17.00 Három Vivaldi-versenymű 17.30 Hatmérföldes Kolumbusz árbockosara Összeállítás Kányádi Sándor verseiből 18.00 Hírek. Időjárás 5.00 Napinditó Zenés ébresztő 8.00 Sportszombat 8.30 Népszerű muzsika - világhí-rű előadók Barbara Streisand énekel 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Színe-java 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Athéntól Barcelonáig Olimpiatörténeti sorozat 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 Daráló 13.35 Csak fiataloknak! 14.00 Valahol, valaki Portré negyven percben 14.40 Gergely Róbert énekel 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Gratulálunk I Kitüntetettek társaságában közben: 15.55 Körkapcsolás bajnoki labda-rúgó-mérkőzésekről 17.00 Hírek. Időjárás 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Talpalávaló Együttesek és szólisták nép-zenei hangversenye 20.00 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Az én 1968-am (Vámos Miklós) 22.00 A BBC archívumából Sade 1985-ös koncertje a lon-doni Hammersmith Odeonban -II/2. 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10-5.50 Napforduló Újra a pódiumon Zorán és a Metró. Kapcsoljuk a Budapest Sportcsarnokot 0.10- 5.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 5.03- 5.50 Nótacsokor 18.05 Dlszkotéka (ism.) 19.05 Vendégjárás Pesten és Budán Tallózás a múlt század zenei sajtójában 19.35 B. Nagy János operaáriákat énekel 20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét közben: 20.45- 21.05 Mallarmé versei 21.50 A Klng\'s Singers együttes felvételeiből 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 összkiadás Haydn szimfóniái 23.49 Knudsvig: Szvit Handel nyo-mán 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákbamacska 6.00 Rajzfilm 6.20 Ormányok (am. rajzfilmsor.) Időutazás 6.45 Cubitus (am. rajzfilmsorozat) Ide az egerekkel I 7.10 Mesék a nagyvilágból (sor.) A nagy szív 7.35 Piff és Hercule (francia rajzfilmsorozat) Aranyláz 8.00 Konfetti Flintstone kölykök Maci Laci Scooby Doo 9.20 Klack- játék 10.10 New Kids on the Block (amerikai rajzfilmsorozat) Majd jön egy hajó 10.35 Péter Pan (am. rajzfilmsor.) Minden nap születésnap 11.00 Szupercsapat (sorozat) Dlno Riders (am. rajzfilmsor.) Rude Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.35 Michael Vaillant (amerikai rajzfilmsorozat) 13.05 Mutánsok (am. rajzfilmsor.) A japán szellem 13.30 Super Mario Brothers (sor.) íEIilil Daktari (amerikai sorozat) A riporternö iBWlil Lobo seritf (am. krimisor.) Apró ajándékok ílüiffl B. J. és a medve (am. sor.) Ötmillió dollár 16.55 Forró nyeremény 17.45 Belföldi magazin 18.15 Gophers (angol sorozat) 18.45 Híradó 19.15 Bolondokháza (am. sorozat) Elvis gitárja HiKB Sikerem titka (am. film) 106\' 22.10 Tessék?! 23.05 Több alvásra van szüksé-gem! (NSZK szexfilm) 0.35 Josefine Mutzenbacher (ism.) 2.10 Férfimagazin 2.30 Több alvásra van szüksé-gem! (ism.) 3.55 Malachi öble (angol film) 84\' 5.20 Power kapitány (kanadai sor.) 5.20 Lassie (amerikai sorozat) Családi portré 5.45 Ausztrál dokumentumfilm 6.30 Nyersbőr (westernsorozat) Népszámlálás 7.20 Adderly (am. krimisorozat) A lovat ellopták 8.10 Barátok egy életre (olasz-francia film) 89\' 9.50 Mr. Belvedere (ism.) 10.25 Mozgó kórház (ism.) tTflEfi Hardcastle és McCormick (amerikai sorozat) 11.55 Rajnai lányok (NSZK filmvígjáték) 88\' 13.30 Sztárok és állataik 13.40 Ausztrál dok.-fllm (ism.) 14.25 Nyereményjáték 14.35 Az ördög nem alszik (ism.) 16.50 Eredeti színek (am. sorozat) Egy másik temetés 17.15 Dowling atya titkai (am. sor.) Igyál és legyen merszed Dowling atya szabadságról ha-zatérőben ismerkedik meg Lu-cy Aspellel. A lány elmeséli neki, hogy rokonai ki akarják sem-mizni nagynénjét a vagyonából. 18.20 Vadkacsák szava (osztrák film) 20.00 Híradó ETilEl Excalibur (angol film) 132\' 22.50 Zero boy (am. horror) 85\' 0.25 Világok háborúja (sci-fi-sor.) Rózsák 1.25 Hírek 1.35 Amerikai gerillák a Fülöp-szigeteken (ism.) 3.20 Mozgó kórház (am. sorozat) Agyrázkódás 3.50. Hírek 4.00 Perry Mason (ism.) 4.50 Hírek 5.00 Pártfogók (angol sorozat) Aukció az éteren át 5.25 Szabad nevetni (am. sorozat) 7.30 Egyv 14.00 Sport 16.30 Utaz; 17.00 Ifjúsi 18.30 Utaz; 19.00 Videi 19.30 Kelé 20.00 D. O 22.00 Hírei 22.30 Euré 23.00 Spoi 23.30 Kom 0.30 Spoi 0.40 Egy 7.00 Francia híradó / Jóga 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai híradó 9.00 Kanadai magazin 10.00 Töprengés a jövőről 12.05 A déli félteke filmjeiből 13.15 Horizont 93 14.00 Divan - beszélgetés 14.30 Isten örömére (ism.) 16.15 Ifjúsági műsorok 19.00 Autó-vízié 19.30 Belga híradó 20.00 Tengeri magazin 21.30 A szép vasárnapok (I.rt 23.20 Irodalmi magazin MUSICTV 13.30 XPO il 9.00 Sí 14.30 Ray Cokes 1 Fon 17.00 Yo! 1 Rög 18.00 Rockhét m Lov 18.30 A nagy kép w Kéz 19.00 Európai top 20 J Ker 21.00 Szombat éjjel I Ten 22.00 Házibuli övezel 1 20.00 For 1.00 Kristiane Backer 1 21.00 Kéj 3.00 Éjszakai videók ■ 22.00 Öki TELE 5 9.00 Rö| 10.00 Pili 10.30 Am 11.00 Kic 12.00 Ne 12.30 Am 14.00 Ar( 15.00 Ra 16.00 Bo 17.00 M( 19.00 Ök 20.30 He 21.30 Ne 22.00 Go 24.00 Pr bó 6.30 Jó reggelt, Binol 10.20 Apának sikerül (ism.) 10.50 Kari Dall-show (ism.) 11.45 Tessék mosolyogni! (ism,) 12.35 Magazin 13.00 Blm-bam-bino 15.10 Szerelem második pilla* ra (ism.) 16.55 P. 0. P. - magazin 18.00 A szomszéd eset (sorozat) 18.30 Vadvllág (sorozat) 19.25 Hírek 19.45 Ruk-cuk- játék ETilE Zorro kontra Macisle (olasz film) Sikerem titka amerikai film Lond élvező bukkam dig ott nárcisz. Fuchsbi biztonsÉ gyanúsi töltött ciszoka Brantley Foster (Michael J.Fox, jobbra) a nagy karrierről álmod Hamar ráébred, hogy tornacipőben és farmerban nem tud labdába rúg-ni Christy Willsnél (Helen Slater," balra) sem. Felismerését tett köve-ti. Brantley öltönyt kölcsönöz, be-költözik az irodaház egyik üresen álló szobájába, s a konszern ta-nácsadójának adja ki magát. Senki sem sejti, hogy az elegáns fiatal-ember nem más, mint «« JR az irodaház kézbesítője. tU.15 KÖZPONT - KIÁLLÍTÓTEREM ÜZEM: Murakeresztúr MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/B. Telefon/fax: 0036-93-13-376 Szemet A aagyobb 4 TV SUPER CHANNEL 7.30 Egyveleg 14.00 Sport 16.30 Utazási ötletek 17.00 Ifjúsági magazin 18.30 Utazási magazin 19.00 Vldeodlvat 19.30 Kelet-európai riport 20.00 D. 0. A. (amerikai film) 22.00 Hírek 22.30 Európa-film 23.00 Sport 23.30 Koncert 0.30 Sporthírek 0.40 Egyveleg EUROSPORT 9.00 Sí Forma-1 Dnfihl nogoi Lovaglás Kézilabda Kerékpársport Tenisz 20.00 Forma-1 21.00 Kézilabda 22.00 Ökölvívás SCREENSPORT 9.00 Rögbi Franciaországból 10.00 Pilote 10.30 Amerikai kosárlabda 11.00 Kickboksz VB 12.00 Nemzetközi sportmagazin 12.30 Amerikai kosárlabda 14.00 Argentin labdarúgás 15.00 Ralibajnokságok 16.00 Body building 17.00 Motorsport / Lóerők 19.00 Ökölvívás az USA-ból 20.30 Hegyi kerékpár 21.30 Nemzetközi sportmagazin 22.00 Golf az USA-ból - élő 24.00 Profi biliárd Nagy-Britanniá-ból / Műsorzárás A sárga nárciszok titka NSZK-angol film Londonban sorra kábítószer-élvező fiatal lányok holttestére bukkannak, tetemük mellett min-dig ott fekszik egy szál sárga nárcisz. Jack Tarling (Joachim Fuchsberger), a Global Airways biztonsági főnöke Raymond Lyne-t gyanúsítja, akitől kábítószerrel tt sárga műnár- on HC tiaokat koboztak el. tU. 10 U.30, ÍS.15 áras OSZTRÁK 1 9.00 Hirek / Slmpsonék (ism.) 9.30 Iskolatévé 11.00 Jesse (amerikai film) 12.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 A csók (osztrák filmvígjáték) 14.55 Csodák az állatvilágból 15.30 Boule és Bili (sorozat) 15.35 Brémai muzsikusok (sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Mlnihirek 17.10 Magazin gyerekeknek 18.00 Hirek 18.05 Labdarúgás 18.30 A rendelő (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Nemzetközi cirkuszfesztivál Monte-Carlóból 21.55 „Arany" lányok (sorozat) EEUi] Támadás (angol film) 0.10 Hirek 0.15 Rövidfilm 1.35 Hirek 1.40 Ex libris OSZTRÁK 2 8.50 Sport 15.25 Művészlexikon 15.30 Beszélgetés 16.30 Vorarlberg 17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 Ki akar engem? 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Film 21.50 Hirek 22.00 Sport 22.40 Bilgeri-show 23.25 34. Grammy-dijkiosztó ün-nepség / Hirek SAT1 6.00 Grisu, a sárkány (ism.) Krumplifejii kölykök (amerikai rajzfilmsorozat) Az én pici pónim (amerikai rajzfilmsorozat) Halló, Bobby (am. rajzfilmsor.) Silverhawks (am. rajzfilmsor.) Megérkezés Limbóba Batman (amerikai sorozat) Megbabonázva (am. sorozat) Te jó ég I Zorro (am. kalandfilmsorozat) Családi ügyek Stan és Pan (amerikai sorozat) Pénzhajhászok 10.00 Cagney és Lacey (ism.) 10.55 Sziv küldi szívnek 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Gazdasági fórum 13.00 Hírek 13.05 Álomutak 13.35 Enterprise űrhajó (amerikai sci-fi-sorozat) Epigonok 14.35 Páratlan páros (amerikai sorozat) Csapdában 15.10 A magányos Tarzan rejtélye (amerikai film) 67\' 16.40 Csodák az állatvilágból 17.15 Klip-klub 17.45 Pont, pont, pont - szójáték 18.15 Sziv az adu-játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás HilM A sárga nárciszok titka (NSZK-angol film) 22.00 Hírek 22.15 Ki a legjobb férfi? 23.10 Olasz üdvözlet (olasz erotikus film) 0.45 Sport-tenisz 1.45 Olasz üdvözlet (ism.) 3.10 Műsorismertetés 6.17 Falutévé - faludoktorral 6.30 A Reggel-Közérzeti hírműsor Benne: 7.30 Hagyd aludni a mamit I Mesék Napkeletről, Napnyu-gatról Amerikai mesefilmsorozat A mindent tudó pap 7.55 Jó reggelt adj, Istenemi Evangélikus gyermekműsor 8.30 Közjáték 8.35- 11.00 Korhatár nélkül 8.35 Az Edison testvérek Amerikai filmsorozat XIII/4. rész 9.00 Trombl - 05 Telefonos vetélkedő 9.10 Perpetuum mobile Sportblrodalom - Yamaha 9.30 KI miben tudós? Földrajz-ökológia vetélkedő Középdöntő 10.30 Hol-mi? Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 12.30 Panoráma (ism.) 13.30 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermek-műsor-sorozat 14.30 Sajtófesztfvál 15.00 Hőmérő Politikai show-műsor 16.00 Sajtófesztivál tI3Ril Családi mozidélután a Dis-neyvel Akár az angyalok Amerikai film (1962) 90\' 17.55 Gyereksarok Egyszer volt, hol nem volt... az Élet Francia rajzfilmsorozat (ism.) A vér 18.25 Mezítláb Iparművészek a divatban 19.00 Apropó Képes András műsora 20.00 Hiradó 20.25 Telesport CTiWna Lovejoy Angol tévéfilmsorozat A vlagyimiri Fekete Madon-na 102\' Lovejoy - lan McShane (Gáti Oszkár), Eric - Chris Jury (Ke-rekes József), Tinker - Dud-ley Sutton (Végvári Tamás), Lady Jane - Phyllis Logan (Tóth Enikő) 22.25 Közjáték (ism.) EflEIii Uborka - Politikai saláta 22.50 Volt egyszer egy fesztivál VIII/7. rész EEEE1 Jól fésűit pióca Francia tévéfilm 86\' Michael - Michael Sarrazin (Fülöp Zsigmond), Joanna -Linda Smith (Bencze Ilona), Carey - Ron Lea (Kautzky Ar-mand) 1.10 Késő esti híradó 7.00-10.00 Nap TV Reggeli információs magazin Műsorvezető: Sugár Ágnes 10.00 Műsorismertetés 10.05 Prizma - Életmódmagazin Kondigond: A fül 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Újra Itt a tavasz 11.25 Gyalogcsfllag Mesejáték (ism.) 12.30 Ürgék Angol gyermekfilmsorozat Xlfl/1. rész: A költözködés napja 12.55 A szabadság gyermekei Francia rajzfilmsorozat VIII/2. rész (ism.) 13.17 Pop-rock fehéren, feketén (ism.) Műsorvezető: Kudlik Júlia 13.37 Müsorelözetes - Időjárás 13.45 A Tavaszi Fesztiválról je-lentjük 13.55 Az állatok védelmében Kudlik Júlia műsora 14.15 Az egyetlen Föld Japán ismeretterjesztő film-sorozat-XII/12. rész: A törékeny bolygó 15.04 Angol nyelvlecke Family Album USA 15.29 World Press Photo 15.50 Vásárban utazunk 16.00 Mozi top 10 16.29 Utazás\'92 16.50 A Tavaszi Fesztiválról je-lentjük 17.04 Gyerekeknek Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat (ism.) Ügylfogyi, az agyágyú A jó vendég ÜKE! Knlght Rlder Amerikai filmsorozat Merénylet 47\' Műsorvezető: Kudlik Júlia 18.35 Telesport 18.59 Időjárás 19.05 A skorpió gyűrűje Ausztrál tévéfilmsorozat IV/2. rész 50\' (IV/3. rész: vasárnap, TV2 19.40) EJiliTi] Az ideális család VII/5. rész: Az Ideális nagymama 21.15 Lámpák mögött 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás WWR Búcsú Moszkvától Olasz film (1987) 97\' Szereplők: Liv Ullmann, Dá-niel Olbrichsky, Aurore Cle-ment, Francesca Ciradi KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója J ASÁRNAP MÁECIÜS 22, 16, J&, M óra: prat# W«d*te * Sfjssadi 20.15 óra: A aagrolto » RTL PLUS PRO 7 KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra Külpolitikai újságírók heti ma-gazinja 10.05 Kirakat 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül 12.50 Jegyzet 13.05 Névjegy 14.05 Szonda Tudományos magazin 14.35 A Szabó család 15.05 Örökzöld operettdallamok 16.10 Müvészlemezek 17.05 Válogatott perceink 18.00 Esti Krónika 18.30 Harminc perc alatt a Föld körül (ism.) 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekekl 19.35 Színes népi muzsika 20.05 Zenearchivum Azok a rádiós évek 21.05 Legenda Sarkadi Imréről 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót Horváth László klarinétozik 23.35 Régi híres énekesek műso-rából Erna Berger operaáriákat éne-kel URH-ADÓN 8.30 Körzeti információs magazinok 10.00 Római katolikus szentmise közvetítése 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Csokonai Vitéz Mihály versei 6.00-8.30, 11.00-16.00, 17.00- 19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Szegény Dzsoni és Árnika Lázár Ervin mesejátéka 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Énekszóval, muzsikával 9.35 A Bergendy együttes dalai a 70-es évekből 10.00 Karinthy Ferenc emlékezete 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta Pitti Katalin és Melis György énekel, ifj. Sánta Ferenc zene-kara játszik 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 A primadonnák mindig bol-dogok? Zenés beszélgetés 1 Tiboldi Máriával 14.00 Mozimagazin \'92 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00- 20.00 Poptarisznya közben: 17.00 Hirek. Időjárás 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 20.00 Huszárok Beh gyöngyélet Békés Pál hangjátéka 20.52 GyöreZoltán: Citera concer-tino 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 A Rádió Dalszínháza Egy éj Velencében Joliann Strauss operettjének rádióváltozata 22.39 Jazz Az In Line együttes játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 4.50 Napforduló 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.31- 4.51 Nótamuzsika 6.00 Péter Pan (ism.) 6.25 Flintstone kölykök (ism.) 6.40 Tom és Jerry (ism.) 7.05 Maci Laci (ism.) 7.30 Scooby Doo (ism.) 8.00 Gyerekeknek Lila hercegnő (rajzfilmsor.) 9.15 Rövidfilm 9.35 A világ vége (am. sci-fi) 83\' 11.10 Művészet és küldetés 11.15 Beszélgetés 12.00 Forma-1 - tréning iram Dad őrnagy (am. sorozat) Régi szerelem iMilil Az apám földönkivüli (am. sor.) Régi szerelem íFFTil A Munster család (am. sor.) A láda iKMii Titkos énem (am. sorozat) Kalózadó 14.25 Biblia-kviz 14.55 Slágerek 16.00 Kemény idők (NSZK filmvígjáték) 17.45 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Hazatérés Lois Wagner Kínából hazatér-ve arról értesül, hogy lánya sú-lyos mérgezéssel fekszik a kórházban. Az asszony exfér-je, a kislány édesapja hajlandó átadni saját máját, hogy meg-mentse a beteg gyerek életét. 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Álomházasság 21.50 Tévétükör - magazin 22.35 Késői kiadás 22.55 Forma-1 23.25 Playboy Laté Night 23.55 A tökéletes nö 0.25 Pompon Rouge kastély (NSZK sorozat) 0.55 4-es csatorna 1.20 Macskaemberek (am. horror) 3.15 Férfiak, mint az ördög (amerikai háborús film) 76\' 4.35 Forma-1 (ism.) 5.05 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) 5.45 Lassie (amerikai sorozat) A különc 6.10 Vadállatok birodalma (am. dokumentumfilm-sor.) 6.55 Nyersbőr (amerikai westernsorozat) Karácsony augusztusban 7.45 Adderly (amerikai krimisorozat) Naplemente 8.35 Preston őrmester (amerikai sorozat) Segítség a bajban 9.10 Annál súlyosabb a bukásuk (amerikai film) 104\' Fsz.: Humphrey Bogart, Rod Steiger 11.05 Eredeti szinek (ism.) 11.30 Mozgó kórház (ism.) 12.00 Dowllng atya titkai (ism.) 13.00 Vadállatok birodalma (ism.) 14.00 Sundance Kid barátnője (amerikai western) 89\' 15.40 Vasárnapi gyerek (NSZK filmvígjáték) 92\' 17.20 Hardcastle és McCormick (ism.) 18.25 Santa Fe (amerikai western) 83\' Fsz.: Randolph Scott 20.00 Hiradó 20.15 Cheyenne (amerikai western) 128\' Fsz.: Richárd Widmark &XR Az utolsó sárkány (amerikai akciófilm) 100\' 0.35 Hatos szám (angol sorozat) Pas de deux 1.35 Hirek 1.45 Harry csodálatos büntetése (ism.) 2.10 Nővérek (ism.) 3.45 Hirek 3.55 Világok háborúja (ism.) 4.40 Hirek 7.00 Francia híradó / Jógi 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Rendkívüli tudósító (ISII 10.00 Zenés műsorok, h 12.05 Európai körkép 13.15 Ifjúsági varietémüsor 14.00 Állatbarátok miisora | 14.30 Mágikus vérpad (isiu)J 16.25 Nagydok 17.30 A szabadság kalandjai 19.00 Vidám nyelvi játék 19.30 Belga hiradó 20.00 Hétről hétre FUtTi] Gömböc (film) 23.50 Filmhirek MUSICTV 13.30 XPO 14.00 A nagy kép 14.30 RayCokes 18.30 Rockhét 19.00 Amerikai top 20 21.00 120 perc 23.00 XPO 23.30 Headbangers Ball 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 6.30 Jó reggelt, Binol 10.30 A szomszéd eset (ism)\' 11.00 Zorro kontra Macist! iisn 12.30 Az első szerelem (ism.).,, 13.00 Magazin 13.30 Vadvilág (sorozat) 14.30 Ruk-cuk (ism.) 15.00 Bim-bam-bino 18.20 Az első szerelem (sí 18.55 Krimikrónika 19.25 Hirek 19.45 Apának sikerül (sorozat) i 20.15 Tessék mosolyogni! 21.05 Walter Mitty kettősé (amerikai film) 6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika korán ke-löknek 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Helmut Walcha Bach-műve-ket orgonái 9.05 Nagy magyar operaénekesek Svéd Sándor 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az ige..." 11.05 Európa hangversenytermeiből 12.16 Hirek. Időjárás 12.21 Palocsay Zsigmond versei 12.30 Debussy kamarazenéjéből 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Az ezred lánya Részletek Donizetti operájából 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Klasszikusok délidöben 15.00 Új lemezeinkből 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Szalon. Kulturális magazin 17.00 Beszélgetés Bach BWV. 80/a. kantátájáról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest bel-városi föplébánia templomot 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Poggyász 18.35 Montserrat Caballé opera-áriákat énekel 19.05 Magyar zeneszerzők 19.35 Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Vonós kamarazene 21.40 Cigány népdalok a Kalyi Jag együttes előadásában 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 A Sárkány. Mesejáték 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Híres zenekarok felvételeiből Az utolsó sárká amerikai akciófilm Leroynak (Taimak, jobbra)|| ifjú karatézónak már csak.e) len lépcső hiányzik a tökéi séghez, amit tanára szerinte helyen fog megtalálni, még nem keresett. Míg eztii számtalan kalandot él át. Kis; dítja Laurát (Vanity, balra), a | nos diszkókirálynőt az embi lók fogságából. Azonnal I ret a lányba, aki mág-nesként vonzza a bajt. ZALAI EFAG - Csaphornyos parkettát tőlünk! Mozi: 14 fttliggft műsor UPER CHANNEL 10.00 Egyveleg 1S.30 Turisztikai magazin 11.00 Sport 17.00 Ifjúsági magazin 17.30 A világ holnap 11.00 Üzleti hét 1130 Német nyelvű magazin iiMO Videodivat Humor Hétköznapi hősök (am. film) B.M Hírek 22.30 Koncert 23.30 Európa-film 11,00 Egyveleg EUROSPORT 1.00 Si Forma-1 Nemzetközi sport Szörfösök magazinja Tenisz Kézilabda Lovaglás 111.00 Tenisz I Ü.00 Forma-1 koosi SCREENSPORT I Jégkorong I Rallbajnokságok I ökölvívás az USA-ból I Léerők / Pilote i Rodeó I Golf az USA-ból I Táncverseny Németországból I ökölvívás Londonból I Biliárd - élő I Klckboksz VB / Start I I Si az USA-ból / Pilote 119.00 Amerikai labdarúgó világ li-ga - élő Hogan hősei amerikai sorozat | A sorozat a második világhábo-f idején játszódik az egyik német jolytáborban. Innen még kinek sem sikerült megszöknie, Kling ezredesnek (Walter ír, középen), és Schultz őr-iek köszönhető. Az ameri-i Hogan ezredes és emberei újra jsújrablamalják az alkalmatlan né-I katonákat, akiknek minden : túlélni a háborút. A ké-pjobbra: León Askin oo .. altér ezredes). CÓAV I Golf az USA-ból - élő I Amerikai kosárlabda I Műsorzárás OSZTRÁK 1 9.00 Hírek 9.05 Élő kulisszák 10.15 A yeti nyomában 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hírek 13.10 Roseanne (sorozat) 13.35 Scott utolsó útja (angol film) 15.20 Humorzsák 15.25 Biblia gyerekeknek 15.30 Octopus vállalkozás (sorozat) 16.10 Kislány a városból (sorozat) 17.00 Minihirek 17.10 Slágerek 18.00 Hírek 18.05 X-large 18.30 A rendelő (sorozat) 19.30 Hiradó 19.48 Sport HiKE Az utolsó császár (IV/1.) 21.05 Dokumentumfilm 21.50 Hírek 22.00 L. A. Law (amerikai (sorozat) FHETii Tanfolyam (am. filmvígjáték) 0.25 FBI (amerikai krimisorozat) OSZTRÁK 2 9.25 Az aztékok kincse (NSZK-francia film) 11.00 Bécsi filharmonikusok 13.30 Haza, Idegen otthon 14.00 Sport 17.15 Idősek klubja 18.00 Roseanne (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 19.48 Konfliktusok 20.15 Három szökevény (am. film) 21.55 Sport 24.00 Hírek SAT1 6.00 Krumplifejii kölykök (ism.) Neon Rider (kanadai sor.) Őrangyal Az én pici pónim (rajzfilmsor.) Grisu, a sárkány (amerikai rajzfilmsorozat) Kellemes napok Pollce Academy (rajzfilmsor.) Első osztályú emberrablás Megbabonázva (am. sorozat) Serena Zorro (amerikai sorozat) Robbanékony keverék Stan és Pan (am. sorozat) Két koporsó rendeli Drops - játék 11.00 A sárga nárciszok titka (ism.) 12.40 Újdonságok a moziban 12.55 így láttuk 13.00 Hírek 13.05 Vigyázat, kamerái 13.35 Enterprise űrhajó (amerikai sorozat) Lélek keresi a testet 14.25 Páratlan páros (amerikai sorozat) 15.00 Black, a fekete villám (amerikai sorozat) Szikrányi remény 15.30 Ott megy a szivem (amerikai film) 17.00 Herkules (olasz-amerikai film) 96\' 18.45 Hiradó 18.50 Sportklub 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Zürichi eljegyzés (NSZK film) 22.10 Beszélgetés 23.30 Hírek flflETil Hogan hősei (amerikai sorozat) Aki másnak vermet ás... 0.10 Sport-tenisz 1.10 Műsorismertetés 6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a papát I Tini nlndzsa teknőcök Amerikai rajzfilmsorozat Cicababa a hatos csatornán 7.55 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.00 Kávé habbal 8.25 Közjáték 8.30 Vasárnapi turmix Benne: Clmbória 11.00 Álljunk meg egy szóra I 11.15 Paraván Endrei Judit műsora 11.45 Nekem ne lenne hazám? Egy operatőr honismereti so-rozata A csúcson nézzünk körbei Zengő íCTiTii Zenebutik - zenehíd Washingtoni színekkel Juhász Előd műsora 13.00 A Financial Times heti üzleti híradója 13.25 Képújság 13.30 Sajtófesztlvál 14.00 Válaszúton az építészet Angol dokumentumfilm-soro-zat -X/9. rész: Texas: Hirtelen nőtt városok retTü Érzékelés felsőfokon Angol ismeretterjesztő film-sorozat - VI/5. rész: Az Idő sodrában 15.15 Sajtófesztlvál 16.00 Van benne valami Barkochbajáték 16.40 örömhír A magyarországi egyházak ökumenikus tanácsának mű-sora 17.00 Walt Disney bemutatja Kacsamesék (ism.) Barangolás Berágujában Kalóz Jack száz élete Amerikai filmsorozat VIII/1. rész: Kalóz Jack szel-leme megjelenik Gumimacik A hétmérföldes sárkányláb A bűvös síp (Ism.: csütörtök, TV1 9.05) QX23 Góóól Labdarúgó-összefoglaló 19.30 A Hét Benne: Hiradó 20.25 Telesport BB33 Zenélő filmkockák Kabaré Amerikai zenés film (1972) Feliratos 118\' Szereplők: LJza Minnelli, Michael York, Helmut Griem, Fritz Wepper, Marisa Berenson, Joel Grey 22.40 Közjáték (ism.) 22.45 Csevegés 23.10 Budapesti Tavaszi Fesztivál Mahler: II. szimfónia 0.45 Képújság 7.00 Napra-forgó Magazin a reggelihez Műsorvezető: Palcsó Brigitta 9.05 Kéménymesék Óvodások műsora 9.35 No, megállj csak I Szovjet rajzfilmsorozat 9.45 Észbontó Ismeretterjesztő gyermekma-gazin 10.05 Alpok-Adria magazin 10.35 A Tavaszi Fesztiválról je-lentjük 10.40 Vásárban utazunk 10.55 Férfi röplabda bajnoki döntő 12.30 Humánum A pécsi körzeti stúdió mene-kültügyi műsora 13.10 Kánon Vallás és kultúra Műsorvezető: Mohai Gábor 13.40 Műsorelözetes - Időjárás 13.50 Hármas csatorna Városok, országok Dominikai Köztársaság II. 14.20 SOrSok Munkavállalók magazinja 15.20 Ml történt a jövő héten? 15.30 Melyiket a 3 közül? Játékos vetélkedő 16.00 Foci angol módra 16.23 70 éve született Pécsi Sándor [13813 Dandln György, avagy a megcsúfolt férj Magyar film (1955) 80\' Háromszor is túljár Dandin György eszén a báró Lükehá-zy család, mire megtanulja végre a leckét: kár volt a ne-mesekhez törleszkednie, azok csak a pénzét akarták, ő ugyan nem kell nekik. 17.55 Utazás\'92 Műsorvezető: Lőrincz Gabriella 18.25 Delta Tudományos híradó 18.50 A Tavaszi Fesztiválról je-lentjük 18.58 Időjárás 19.05 Família Kft. Őszi szerelem tavasszal rotlii A skorpió gyűrűje Ausztrál tévéfilmsorozat IV/3. rész 50\' (IV/4. rész: hétfő, TV2 19.00) 20.35 Van szerencsém I Balázs Péter műsora 21.25 Időjárás 21.30 Ez történt a héten 22.25 Telesport Forma-1 Mexikói Nagydíj NE FELEJTSE! JÖVŐ HETEN ISMÉT KANIZSA! KANIZSA Középdunántúll Gázszolgáltató Vállalat Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077 KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442 KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára Nagykanizsa, Erdész u. 28. Ts^: 93/13-140 ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT. 03 TOSHIBA A S AMIN A azért különleges, mert természetes! A SAMINA alvási koncepciója biztosttja a KÜLÖNLEGES - TERMÉSZETES - EGÉSZSÉGES pihenést. A SAMINA puha, száraz, meleg ágyklímát biztosít, mely elősegíti az ÜDÍTŐ ALMOT. A SAMINA a természet és a tudomány harmóniáját valósltja meg, mely legjobb az egészséges alváshoz. Nagykanizsa, Ady u. 68/B. POLGÁRMESTERI HIVATALOK, ISKOLÁK, KISVÁLLALKOZÁSOK, KFT-k, GMK-k! Az ÖNÖK IDEÁLIS MÁSOLÓGÉPE A Tanácsadás, értékesítés, szerviz 8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 37/A Tel./fax.: 93/11-958 \\ ROTARY Fúrási Kit. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkiitak fúrását, kiképzéséi, javítását. tor 22. N;i"\\ k; VJ-J lel.: 93/13-140 I;i\\.: 93/14-266 Nagykanizsa, Király u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253 A HERRNBOCK-nél még választani is öröm! * MARKETING by HERRNBÖCRRT KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR Nagykanizsa, Csengery út 90. Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257 NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RLNDLL ,\\n \\K,iKI ii.w. \\TI II:R.\\IÍ:KI:S TI:IJI:S \\ i/.,\\s/.ií.h\\ Tl.UMEI.ÖI ÁKOS! ÉS KIADÓI KFT, 8«00 Nagykanizsa, Srxsébet tér U, SZOCIÁLIS líXíLALKOZI A I XXOO NAGYKANIZSA lel.: 93/11-457 vajj 12-277 l"n\\: \')2/73-27 KANIZSA TREND KFT KANIZSA Trend az életre való bútorok gyártója. Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk. ZALAI EFAG Csaphornyos parkettát tőlünk! Vásárolható: Nagykanizsai Fafeldolgozó Üzem Csengery u 88. Telefon/fax: 93/12-264 Lenti Fafeldolgozó Üzem Táncsics u. 11. Telefon/fax: 92/51-072 REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL. Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat A KANIZSA TELEFONSZÁMA 93/12-305 [ KANIZSA ) Egy hely, ami a HELY Egy, a kanizsai ifjúság ed-dig szinte kielégítetlen igényeit szemelőtt tartó, rétegigényeket is figyelembe vevő program-tervezetre bukkantam. S minő véletlen: még mielőtt meddő találgatásokba bonyolódtam volna a kultúra és a művészet népszerűsítéséből profitálni kí-vánó személyét illetően, fény derült a terv szülőatyjának kilétére. De miről is van szó? - „HELY" néven egy ifjú- sági klub kialakítását tervez- zük, a FIDESZ, a Mátrix Stú- dió és az IQART Gmk. rész- vételével - mondja Horváth Zoltán. - Bár elsősorban kul- turális programokkal szeret- nénk meghódítani a közönsé- get, megpróbáljuk rugalmas keretek között működtetni a klubot, arra fogunk törekedni, hogy a tagok minden reális el- képzelésüket megvalósíthas- sák, s ezáltal a HELY-et a sa- ját kis „dühöngőjüknek" érez- hessék. - Miért pont a HELY nevet választottátok? - Mert ez a szó egyszerű, könnyen érthető és a rengeteg variációs lehetőség miatt talán még poénosnak is nevezhető. - Milyen rendezvényeknek adtok majd otthont? - Többek között neves al- kotók és előadóművészek köz-reműködésével beindítanánk egy irodalmi kávéházat, sze-retnénk létrehozni egy - min-den profizmust nélkülöző -„öröm" táncházat. Helyet sze-retnénk biztosítani érdekesnek és értékesnek tűnő zenei ren-dezvények lebonyolításához, különös tekintettel a fiatalok által kedvelt, „másodvonalbe-li" zenei stílusok képviselőire. Rendszeresen tartanánk reggie, underground, alternatív zenei napokat, jazz sorozatokat, rock and roll esteket. Tehát elsősorban az elit zenei kultú-ra és az igénytelen zene kö-zötti, optimális utat keressük. Az önkormányzat folyamatban lévő ügyei, az ország gazda-sága, pénzügyei, s a környe-zetvédelem képeznék a hírne-ves politikusok és helyi kép-viselők által tartandó politikai, gazdasági szemináriumok té-máját. Szeretnénk bemutatko-zási lehetőséget biztosítani ha-zai és külföldi, fiatal képző-és iparművészeknek. Igény szerint szakmai tanfolyamokat is szervezünk majd. Gondol-tunk arra is, hogy klubunkban az érdeklődők részére napila-pokat, magazinokat és egyéb sajtótermékeket biztosítunk, hiszen ezek egyre több ember számára elérhetetlenek. Szeret- nénk létrehozni egy saját szín-játszó csoportot a Városi Diákszínpaddal karöltve, s szándékunkban áll egy újság kiadása is. Mindezekre azon-ban csak akkor kerül sor, ha a közönség is igényli. - Hol lesz a HELY helye? - Eredetileg egy saját pénz- ből, önkormányzati támogatás- sal létesített helyet szerettünk volna, ám - mint azóta kide- rült - erre vonatkozó igényün- ket még tavaly, a költségvetés tárgyalása előtt az önkormány- zat elé kellett volna terjeszte- nünk. Ez sajnos nem történt meg, így utólag pedig csupán a programok szervezéséhez kaptunk volna némi hozzájá- rulást. Fehér Imre, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház igazgatója ingyen rendel- kezésünkre bocsátana az intéz- mény pincéjét, amelyet ne- künk csak fel kellene újítani, ám sajnos e helyiség túl kicsi a HELY Klub számára. De most úgy tűnik, hogy sikerül egy nagyobb, az előbbinél lé- nyegesen jobb állapotban lé- vő, jelenleg kihasználatlan pincehelyiséget találnunk a Kőolajbányászati SZKI épüle- te alatt. így valószínűleg az iskola lesz a klub tulajdonosa, mi pedig az üzemeltetői. Hogy a pincét mikor tudjuk birto- kunkba venni, azt még nem tudom. Ám ettől függetlenül rendezvényeink már március-ban elkezdődnek. - Konkrétan milyen rendez- vényekről van szó? - Március 11-én indult a HELY filmklub, melynek elő- adásait kéthetente tekinthetik meg az érdeklődők a Stúdió moziban. E programra egyéb- ként 80 db bérletet is kiad- tunk, melyek ára 180 Ft és hat előadást foglal magában. Filmvetítéseink természetesen jeggyel is látogathatók. 13-án (ma) az Erkelben tart élménybeszámolót a Kovász-náról nemrégiben hazatért Báli Judit, az Igricek együttes és dr. Dúll Gábor. 14-én szombaton a rock and roll klub keretén belül az S-Modell együttes, 27-én vasárnap pedig Molnár László tart előadást Egyiptomról. Azt hiszem ennyiből is látható, hogy mi nem kötődünk kate-góriákhoz, minden érdekesség-re vevők vagyunk. Rendezvé-nyeink viszonylag olcsók, a diákok számára is megfizethe-tők, mi pedig nem vagyunk profitcentrikusak. Remélem, hogy sikerül a diákság szim-pátiáját és érdeklődését felkel-tenünk, annál is inkább, mert Kanizsán nincs más, akár ku-riózumokkal is a fiatalok ízlé-sét és igényeit kiszolgáló, for-máló intézmény - mondja vé-gül Horváth Zoltán. F. Varga Kakuk Marci A Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégszerepelt Nagy-kanizsán Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci című regényéből készült színművével. A Kakuk Marci századunk első felének polgári életébe vezeti az olvasót (nézőt), s a mű igazi tartalma az emberek tiltakozása a kapitalizmus el-len, menekülésük a kapitalista robot elől. Marcit nem is annyira a kizsákmányolás, a nyomor, az alacsony bér bánt-ja, hanem inkább a hétköznapi élet, melynek kötöttségeit, szürke egyhangúságát, a füg-getlenség elvesztését nem tud-ja és nem is akarja elviselni. Tiltakozása jogos! Kakuk Marcit szakadatlanul megalázzák, vagy önmaga alázkodik meg egy falat ke-nyérért, így az emberi méltó-ságnak töredéke sem marad meg benne. És ebben az élős-di létben csupa beteges vonás fejlődik ki az emberekben: erőszakoskodás, részegesség, eltorzult szexualitás. Különös élességgel testesíti meg ezt a magatartást Marci állandó kí-sérője és kísértője, Soma. Ne-ki ugyan van felesége, lakása (fészke?), de olyan, mintha nem lenne; mindkettőt maga ajánlja fel - csupa barátságból - Marcinak. Tersánszky újdonsága abban rejlik, hogy egy addig teljesen ismeretlen társadalmi, helye-sebben társadalom kívüli réteg oldaláról mutatja be a kapita-lizmus kizsákmányoló világát. Csavargó koldusok, züllött diákok, csaló kártyások, nyo-morékok és bohémok élete tá-rul elénk Tersánszky kötetlen-közvetlen, szókimondóan sza-bados stílusán keresztül. A Gothár Péter által színre-vitt előadás helyenként fino-man árnyalt, jelzésszerű ké-pekből áll, időnként erősen naturalisztikus, de mindenkép-pen hiteles. Ez kérem az 1920-as, 30-as évek magyar valóságának egy szelete a kis-városok lumpenjai, csavargói szemszögéből, a kapitalizmus tükörképe úgy, ahogy azt a Kakuk Marcik látják, a fészket rakni nem tudó, a munkától húzódozó, a nőhöz mindig vonzódó férfiak. A kérdés az, mennyire érdekel bennünket a sorsuk. A produkció fogadta-tása alapján: alig. A nézők nagy része közömbösen ülte végig a háromórás, kicsit von-tatott, de a darab mondaniva-lóját pontosan visszaadó elő-adást, amely a megszokott ka-posvári csapatmunka. A fősze-replő, Znamenák István alkati-lag megfelel a figurának, be-tartja a rendező utasításait, de belülről, önmagából keveset ad, így nem emelkedik szim-bólummá, s jelentéktelen sze-mély marad a néző szemében. A - főleg diákokból álló - kö-zönséget nem nyerte meg Ma-gyar Attila sem, pedig Ter-sánszky biztosan így képzelte el Somát. Magyar Attila az igazi Kakuk Marci a darab-ban, aki különösen a második felvonásban hiteti el velünk az amorális - munka és fáradság nélküli - élet jogosságát. A többi szereplő szürke marad, de csak annyira, amennyire a valóságban szürkének kell len-nie. Pogány Judit, Csákányi Eszter, Bezerédy Zoltán és Spindler Béla mellett a friss diplomás Börcsök Enikő nyúj-tott karakteres alakítást. Az előadás végén egyetlenegyszer erősült meg a gyér taps, ami-kor a bolond Jánoskát játszó Némedi Árpád hajolt meg. El-gondolkodtató, hogy most, 1992-ben csak ezt mondja a Kakuk Marci a nézőknek? Horváth Ilona Gyurik Irén: Létjegén Létjegén korcsolyázik a rengeteg szemében morc idő rettegve őgyeleg busongó imát szőve a gyötrődés alól mind sorsra aggatva rongyos tüzet KANIZSA Itfck, márkim 13+ Ludvig Zoltán festőművész önálló kiállítása elé Kis János Kanizsán A helyi SZDSZ vendége lesz Kis János, akivel beszélgetést szerveznek a rendezők „SZDSZ egy alapító szemével" címmel. Helye: Nagykanizsa SZDSZ iroda Hevesi S. u. 6. Ideje: 1992. március 20. 18 óra. Nagykanizsa-Palin, Felsőer-dő u. 32. Hófehér, kétszintes családi ház. A kapun belépve tágas terembe érünk. Bútor alig van benne, inkább galé-riához hasonlít. Fehér falain Ludvig Zoltán festményei és grafikái. Itt él a négytagú csa-lád, itt zajlanak a baráti összejövetelek, itt jönnek össze a kollégák valamely je-les művészeti esemény után. A terem végében egy kis ajtó nyílik az udvarra nézd műte-rembe. Benne az állványok, festékek, keretek, vásznak, félig kész festmények rendet-lensége fogad. Itt kerestünk helyet, hogy beszélgessünk. - Több, mint húsz évvel ezelőtt végeztél reklámgrafi- kusi szakon a Pécsi Művé- szeti Gimnáziumban, és mint festő lettél a Képzőművészeti Alap tagja 1984-ben. Mint szabadúszó ma mind a két műfajt müveled, nem kevés sikerrel. Mi ennek a titka, mi az elmúlt húsz év története? - A történet ott kezdődik, hogy a Pécsi Művészeti Gim- náziumban Erdó"s János volt a mesterem, aki kiváló reklám- grafikus, és mint festő is nagyszerű eleganciával dolgo- zik. Az ő szakmai tudása, a mesterséget átadni tudása, szak- mai és emberi magatartása, íz- lésvilága, valamint dániai és svédországi tapasztalatainak át- adása jó alapot és indulást biz- tosított a számunkra. - Mi történt az iskola be- fejezése után? - Egy rövid ideig a ZALA- IPARKER-nél dolgoztam, majd a Béke Mozi reklámgra- fikusa lettem. - A nagyméretű filmplaká- tokra még sokan emlékezünk. Ha jól tudom a technikája egyedülálló volt az országban. - Ez igaz. Arra törekedtem, hogy a dolgunkat művészi szinten csináljuk. A rengeteg grafikai technika, mint például a szárazecsetelés, a színes ce-ruzarajz vagy a pasztell, de ezek ötvözése is, látványos technikát eredményezett. - A hetvenes évek derekán két év katonaság következett. - A zalaegerszegi és a szé- kesfehérvári módszertani köz- pontba osztottak be, ahol rek- lámgrafikusi feladatokat kap- tam. Politikai plakátjaimmal és szabad témájú grafikáimmal szinte minden díjat elnyertem a megyei és az országos tár- latokon egyaránt. A leszerelés után, 1975-ben visszakerültem a Béke Mozi-ba. Ekkor már erősen foglal-koztatott a festészet és hajtott az a belső kényszer, hogy ki-mondjam, amit szerintem már születésemtől hordoztam ma-gamban. Izgatott az organikus világ, a születés, a csírázás, a természet minden mozgása, az örök létezés, a földet mozgató magmák, azok, a számomra szinte megmagyarázhatatlan tektonikus erők, amelyek egy örök törvény szerint mozog-nak. Ez hajtott engem belül-ről, ez hajtotta és hajtja a ké-peimet is. Ehhez kellett aztán megtalálnom az ezt kifejező, egyenesek nélküli technikát. - És kialakult, létrejött a „ludvigi technika", amely annyira jellegzetes és egyedi. - Nem tudok arról, hogy ezt bárki is csinálja. Esetleg vé- letlenül rájöhet valaki. Nekem hosszú évekbe került, rengeteg rajzolással és rengeteg techni- ka kipróbálásával, míg rátalál- tam. - Mi ennek a technikának a lényege? - Amikor leülök a vászon elé és felviszem rá a festéket, az elkezdi önálló életét: mo- zog, folyik fröccsen, megta-pad. Ebben a pillanatban meg-indulnak bennem a gondola-tok, amelyeket a festékben színesceruzával és grafittal ér-telmezek. Mindez akkora len-dülettel, olyan gyorsan és im-provizatíve történik, hogy ma-ga a kép is izgalmassá válik. - Több képednek plasztiká- ja is van. - Ezeknél a festéket homok- szerű, rücskös anyaggal egé- szítem ki. Ezzel tudok ruszti- kusabb felületet, harmadik di- menziót létrehozni, amely to- vább fokozza a dinamikát és a képet még közelebb viszi a természethez. - Tehát elkezdtél festeni. Milyen lehetőséged volt a be- mutatkozásra? - Több megyei amatőr kiál- lításra küldtem képeket. Majd Szelestei László zalaegerszegi újságíró segítségével, aki egyébként nagyon sokat segí- tett abban, hogy megtaláljam önmagamat, a megyeszékhe- lyen nyílt meg az első önálló kiállításom. Később aztán or- szágos amatőr kiállításokra is bekerült egy-egy képem. - Az alkotás mellett aktív részese voltál a város művé- szeti élete szervezésének is. - Megálmodója, majd az egyik szellemi megfogalmazó- ja és alapító tagja vagyok a nyolcvanas évek elején létre- jött Kanizsai Képzőművészeti Stúdiónak. A szakmai irányí- tást Szekeres Emil vállalta fel és ő bíztatott bennünket - Kotnyek Istvánnal együtt - az alaptagság megpályázására. - Mit jelentett számodra, hogy ezt sikerült is elérned? - Egyrészt a munkám elis- merését, de ami ennél fonto- sabb, hogy sokkal nagyobb eséllyel vehettem részt külön- böző tárlatokon. Sőt az 1980- as években alakult budapesti magán-galériákba is bekerül- tek a képeim. Ezeken keresz- tül egyfajta anyagi támogatást élvezhettem, ami feltétlenül szükséges volt a további mun- kához. 1984 után aztán évente állítottam ki önállóan külön- böző városokban - Budapes- ten, Zalaegerszegen, Körmen- den, Nagyatádon -, amelyek közül a lendvai vár több ter- mében megrendezett kiállítá- som volt a legnagyobb és leg-sikeresebb. - És mindemellett és a filmplakátokon kívül csináltál és csinálsz meghívókat, emb- lémákat, reklámfeliratokat, érettségi tablókat, helytörté- neti kiállításokat. Voltak és vannak a városban belsőépí- tészeti tervezéseid és megvaló- sításaid. Te készítetted az első Kanizsai Vásár esztétikai és reklámgrafikai tervét és vál- laltad kivitelezését is. Tudok arról is, hogy a budapesti Puskin Moziban tavaly egy ötven négyzetméteres plakátot festettél. - Meg kell élni, és meg le- het élni a művészetből, de eh- hez rengeteg lábon kell állni. Úgy érzem persze, hogy egy kicsit szerencsém is van, mert az emberek általában szeretik amit csinálok. A festészetem elvont, de van emberi kötődé- se, vonatkozása. A grafika szakmám és bármely megrende- lés izgalmas kihívást jelent szá- momra ma is. Egyszerűen jó, hogy a festészet mellett mást is csinálok. Nekem ez a kettő na- gyon jól megy így együtt. - Alkotás, tervezés, szerve- zés. Hogyan tolerálja ezt a család? - Tulajdonképpen az én te- vékenységem határozza meg a család életritmusát, de úgy ér- zem, hogy természetesnek fog- ják fel ezt a kissé különös, hol csendes alkotó, hol moz- galmas életet. A feleségem pe- dagógus, aki a hivatása mel- lett a legnagyobb támogatóm, a legigazibb kritikusom és „rendszertelen" életünk min- den mozzanatának szíves fel- vállalója. Számomra nagyon fontos és hasznos társ. Két fiam is - egy elsős gimnazista és egy ötödik osztályos - szere- tik amit csinálok, talán egy ki- csit büszkék is rám. Mindket- tőnek van valamely készsége a rajzhoz, a művészethez. Va- lójában a kisebbiket érdekli jobban. Talán ő lesz majd a szakmám folytatója. Már búcsúzom Ludvig Zol-tántól, hisz minden perc fontos lehet a nagy esemény, az első nagykanizsai önálló kiállítás megnyitása előtt. Aztán még szóba kerül, hogy a kiállítás-hoz színes katalógus is készül. - A képviselő-testület, ille- tőleg a kulturális bizottság anyagi támogatásával. Köszö- net érte! Ez rendkívül fontos a művésznek, a látogatóknak és a városnak is! Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok! Horváth Krisztina KANIZSA Katolikus gyermekszínház Kiskanizsán Értesítjük kedves vásárlóin-kat, viszonteladóinkat, hogy változatlanul állunk rendelke-zésükre 1992-ben is a KANIZSA rostos nektáritalainkkal, nyolcféle ízben. Folytatjuk az étkezési alma értékesítését telephelyünkön. Felhívjuk az ital-nagykereske-delmi raktárakat, illetve azok kezelőit, hogy többfajta osztrák, valamint borsodi sörök bő választékával állunk rendelkezésükre. Megrendelést elfogadunk telefonon illetve személyesen. Címünk: Nagykanizsa, Csengery út 90. Telefon: 93/14-352, 92/73-103 Egyre-másra olvashatjuk az országos és helyi lapokban az egyház növekvő szerepét a köz-oktatásban. Mint tudjuk ezt a közelmúltban végbement társa-dalmi, gazdasági, politikai válto-zásoknak köszönhetjük. Már vá-rosunkban is több általános is-kolában folyik hitoktatás. Azon-ban, hogy egy gyermekszínház, mint „katolikus gyermekszínház" legyen feltüntetve, ez még egy kicsit furcsán hangozhat fülünk-ben. Pedig immáron két éve ilyen is létezik Kiskanizsán. Az ötlet kitalálóját és véghezvivőjét, Császár Antalnét kerestük fel, hogy választ adjon a talán nem-csak bennünk felötlő kérdésekre. - Mint a színdarabok rende- zője olvashatjuk az Ön nevét a műsorfüzetekben, és utána egy státuszt, hogy hitoktató. Hogy lesz ma egy fiatal, többgyerme- kes családanya hitoktató? - Évekkel ezelőtt a Szolgálta^ tó Szövetkezetnél dolgoztam, mint épületgépész művezető, majd munkavédelmi vezető. A hitélet mindig is érdekelt, és mi- kor tudomást szereztem arról, hogy Kaposváron nyílt egy hit- oktató képző, én mindjárt jelent- keztem és el is végeztem. Persze akkor még nem olyan céllal, hogy a továbbiakban főállásban folytassak ilyen irányú tevékeny- séget, hisz úgy érzem a munka- helyemen sikeres voltam. Kez- detben a kiskanizsai templomban tartottam a felnőtteknek biblia- magyarázatot, és a gyerekeknek hittant. Mikor lehetőség nyílt ar- ra, hogy főállásban adjak órákat az általános iskolában, akkor mégis elvállaltam, mert nagyon szeretem ezt csinálni. így most az egyház alkalmazásában a Templom téri és a Nagyrác úti iskolákban oktatom a diákokat hitre. (Ez természetesen nem kö- telező óra a gyerekeknek, de az érdeklődők száma egyre növek- szik.) - Mi adta az ötletet a szín- játszókör létrehozására? - A gyerekek között járva rá- jöttem, mennyi hamis ideál után fordulnak. Úgy éreztem tennem kell valamit, és akkor ötöltem ki a színjátszósdit. Tudvalevő, a gyerekek játszva tanulnak a leg- könyebben. Ekkor kezdtem olyan darabok után kutatni, ame- lyekből igaz ideálokat kaphat- nak. Mivel ezek nem voltak iga- zán gyerekanyagok, kénytelen voltam a gyerekekhez szabni. Ekkor kezdtem darabokat írogat- ni. Egyébként gyakran előfor- dult, hogy az előadott dalokat is én komponálom, és a szöveget is én írom. - Kik járhatnak az Ön társu- latába, csak katolikus gyerekek? - Tulajdonképpen mindenki, aki kedvet érez a szerepléshez, a színjátszáshoz, azt én befoga- dom. Nincs korhatár sem, jár ide 5 éves óvodástól kezdve a 15 éves középiskolásig gyerek, mi-vel a korábbi neveléseim is megmaradtak. Nem kell, hogy vallásos legyen, ez nem feltétel. Igaz, egy idő után úgyis mind-egyik magától szeretne közénk, vallásosakhoz tartozni. Megtaní-tom őket imádkozni, Istent/ és embertársainkat szeretni. Úgy érzem, nagyon sok problémát megoldunk azáltal, hogy ját-szunk, és ez talán több, mint egyszerűen színpadot szolgáltat-ni másoknak. Tehát elsősorban magunknak játszunk. Elsődleges célom, hogy a rengeteg gátlásos gyereknek segítsek. Ezért jelent-kezhet ide beszédhibás gyerek is. Volt már rá példa, hogy a dadogós kisfiú megtanult a szín-padon helyesen beszélni, és az-tán már nem félt kinyitni a szá-ját, és ezáltal a mozgása is ma-gabiztosabb lett. Ez azt hiszem nagyobb sikerélmény, mint a legnagyobb vastaps, mert a gye-rekek nagyon hálásak tudnak lenni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minőségi játékot mi nem tudunk és nem akarunk nyújtani. Igaz, a különböző is-kolai színpadok előnyösebb helyzetben vannak ilyen téren, hisz ők a legtehetségesebb gye-rekek közül válogathatnak, és a legjobbakat produkáltathatják. - Mitől katolikus ez a szín- ház? Csak bibliai témákat dol- goznak fel? - Errő szó sincs. Az anyák napjától kezdve az iskolai ünne- peken keresztül igyekszünk min- denre valami kis műsort produ- kálni. De elsődleges célunk az „Árpádházi szentek"-nek a be- mutatása. A premier előadást mindig a kiskanizsai templom- ban adjuk elő. -Hány gyerekkel foglalkozik? - A törzsgárda 30 fő körül mozog, de a nem rendszeresen járókkal közel 100-an vagyunk. Ez a nagy létszám vonja maga után azt, hogy a szerepeket nem egyetlen gyerekre osztom, ha- nem 4-5 gyerek tudja ugyanazt a feladatot, így cserélgethetem őket. - Vannak anyagi támogatóik? - Nincsenek. De nincs is szükség ilyenre, mert mi ma- gunk mindent meg tudunk olda- ni. A szükséges jelmezeket én készítem. A szülőktől nem kérek segítséget, mert félek, hogy így elveszítem a gyerekeket. Viszont a legnagyobb segítséget - és ez többet ér bármilyen anyagi se- gítségnél - a Móricz Zsigmond Művelődési Ház igazgatójától kapjuk, aki hetente két alkalom- mal, szombaton és vasárnap in- gyen rendelkezésünkre bocsátja a színháztermet, ahol próbálunk. Ezenkívül az iskolai szaktanárok is segítenek, például, ha egy be- szédhibás gyerekre szerepet osz- tok, ők külön foglalkoznak vele óráikon. - Előadásaikon sem szednek belépődíjat? - Soha nem szoktunk. A gye- rekeknek meg kell tanulni, hogy nekUnk önzetlenül, szeretetből kell szolgálni másokat, és örü-lünk, hogy ha valakinek adha-tunk a szavaink által valamit. Most, a március 15-iki fellépé-sünk kivételt képez. Erre azért árusítjuk a jegyeket, mert a Templom téri iskola igazgatója, Silló Zsolt meghirdette az „Is-koláért" Alapítványt. Szeretné bevezetni az oktatásba a nyelve-ket és a számítástechnikát, vi-szont nem áll rendelkezésre az anyagi háttér. Ehhez szeretnénk egy kis segítséget nyújtani, ezért a teljes bevételt az alapítvány ja-vára ajánljuk fel. Ezt a darabot - Egy királylány története - di-rekt erre az alkalomra tanultuk. Remélem a felnőttek is szép számmal képviseltetik majd ma-gukat. Bár nem mondhatom, hogy könnyű őket rávenni, jöj-jenek el. Pedig én a gyermeke-iket csak a jóra, a szépre taní-tom. Azt szoktam mondani a kis emberkéknek, hogy a mi lelkünk olyan, mint egy szántóföld, és a köztünk elhangzott szó egy-egy mag. Vigyázzunk, csak jó mago-kat vessünk el, mert ha rossz mag kerül a szántóföldbe, az is kikel. Bencze Ildikó 28 l KANIZSA J wn wárttim ia* JOSEPH JOUBERT MEGÁLLAPÍTÁSA HEVE 6 M. FALU APORT FÜG&ELÉV- BoR&oDI ít 01 MZ TUDÁST ATVEVÖ FlMN AUTÓJEL V RUHA-MA\'RKA V VONÍ1 LtKEZELO MÉMA\'N IJCD! NEM ÁLLAT] SAKKNAGYMESTER /ISTVA\'M/ 1 J— ^ 7 —7— iitRvEzrn EGYSÉG MáRiltE^ ÜÍV EURÓ-PAI TfWGER GAÜONA- MEG LEHtT VA\'SA\'ROLWI • REPÜLŐGÉP SÉÍZLETJ Sí6**" ..POETICA r~ ZlT© ^TETÍ°r lwcs,tJEí" NtMl JELLEG FoRDiToTT NAPSZAK - ANTILLÁK ÍZIStTE KIRA\'LYI rí- TIStTVlSÍ-Lö VOLT »2. ÜZEMI 6AIATON... W,MÍ LEMEZ A\'LOM E6Y- V SÜL AETtft, KEVERVE KA\'VE \\ ELŐD, NÉV-ELŐVEL EGYE ! ötíopi BAl-l^ANI T4ÉP TWJA BtC.FFlNEV ,A" 5TEN-VEDÉS ANGOL FÉRFINÉV y TÖMEGET CiENDtS 2&T0R I tLEKTRONl- RÓMftl 101.9 IFJÚ6A&I LAP — LYEN VAJ |S VAN SATU ... RUGÓTÖ-REDÉK I HLEMl r 1 F1M0H - SUOA!R 1 BALATON-PARTI LfrWU Ha már egyszer utazunk... Valaha január első hétfőjétől féltünk, pontosabban az előtte lévő vasárnap esti Hét műsorától... Annak utolsó perceiben nyelt egy jó nagyot a bemondó, s elkezdte olvasni az az évre szóló árrendezéseket. Hü, de tudtuk, hogy itt általában áremelésről volt szó, mégis másképp hangzott, ha ellentételként megemlítették, hogy 20%-kal csökkentették ■■ a szalonnaforgató villa árát. Aztán ugye, a fejlődés nem állt meg, ami abban állott, hogy nem-csak a januári hétfő volt az áremelés napja. Elég volt, hogy hétfőnek hívták azt a szerencsétlen napot az év bármelyik hónapjában. Álta-lános gyakorlattá vált, hogy e napon illendő árat emelni. Sőt, már-már ott tartunk, hogy a hét többi napja sem kivétel, sőt már a következő nap reggelét sem kell megvárni. A főnök leszól Micikének, és már ütik is rá az új árakat, ha háromnegyed tizenegy van, akkor háromnegyed tizenegytől. No, vasutasaknál, s általában a közlekedésben - dicséretükre le-gyen mondva - nem így csinálják. ők időben szóltak, hetekkel előbb közhírré tették előre megfontolt szándékukat. Ki-ki indítsa el hazafelé év végi ünnepekről itt ragadt anyósát, mert ha meghallja az új jegyárakat, itt várja meg az új esztendő végét. Hogy most mért éppen velük pörlekedem, annak oka abban kere-sendő, hogy úgy látszik, csak mi, gyarló utasok készülünk úgy iga-zából az áremelés jeles napjára. Mondtunk egy cifrát, húztunk egyet a derékszíjon, és mentünk je-gyet venni. A csalódás a vonaton ért bennünket, amikor kinéztünk az ablakon. Azaz néztünk volna, mert bizony nemcsak a februári köd miatt nem láttunk ki. Zúzmarás fák, kopár mező helyett láttunk az ablakon októberi légypiszkot és számos jelét annak, hogy a MAV derék dol-gozói nemhogy az ablaktörlő rongyot, de még a kisujjukat sem moz-dították azért, hogy pénztárcánk újabb vékonyodása után legalább a tiszta környezet jobb kedvre derítsen bennünket. Tudom, az ablak-tisztítás nem tartozik a legszórakoztatóbb dolgok közé. Bár vasutas nem voltam, megtanultam boldog katonakoromban. Mégis felajánlom szerény szolgálataimat az általam ismeretlenül is igen tisztelt MÁV igazgató úrnak. S ígérem, hogy egy hétfői reg-gelen Zalaegerszegtől Nagykanizsáig utazva akár menet közben is segítek neki lemosni azokat a fránya ablakokat. Ha ez mégsem jönne össze, egy általam ismeretlen ok miatt, úgy júniusig szüneteltessék az áremelést... Akkor úgyis lehúzzuk az abla-kokat, s talán a vasút menti fák sem lesznek zúzmarásak. Gombás Imre A rejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: március 20. Lapunk 9. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejté-se: Aki hegyeket akar elmozdítani, az apró kövekkel kezdi. A sorsoláson Csere Vilmosné, Farkas Lászlóné, Geiszl Zoltán, Orosz Kata és Tarpay Richárd kanizsai olvasóink nyertek könyv-jutalmat, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át. HU-MOR-ZSAK - 1992-ben kik az igazi pesszimisták? - A jól informált optimisták. Erdei András felvétele KANIZSA "J Horoszkóp 1992. március 13-tól március 19-ig. H vaíísigtU való nuntlqiUst, at, igtusAgtíí való ctrugaszkfiíájjmf, íjik amtíy fyistgfouM ÍK-. Korai szociális fejlődés Ma Magyarországon nem léteznek menedzserek... (i vermek ün kéri A család egyik legfontosabb funkciójának a szocializációt tekintjük. A szocializáció fo-lyamat, amely által a gyermek olyan tudásra, képességekre és állapotokra tesz szert, amely alkalmassá teszi őt arra, hogy a különböző csoportoknak és a társadalomnak többé-kevés-bé hasznos tagjává váljon. A gyermek szocializálása azonban nem akkor kezdődik, amikor már beszélni lehet ve-le, hanem a születés pillanatá-ban induló szakadatlan folya-mat, amelyben az élet korai szakaszának meghatározott, rendkívül nagy jelentősége van. A gyermek életének a legelső szakaszát ezért tekint-jük kritikus szakasznak. A gyermek elsősorban az anyjá-val való korai kölcsönös kap-csolatában tanul meg közeled-ni más emberek felé, és a szü-lei iránti korai kötődései ala-pozzák meg későbbi szociális kapcsolatait. A méhen belüli élet utolsó harmadában a magzat az új-szülöttnek már jónéhány ké-pességével rendelkezik; az új-szülött szenzoros (érzékelő) képességei már épek és funk-cionálnak. Már egyhetes kor- Hölgyeim és Uraim! önök közül is azok, kik a Nemzet-közi Jazz Fesztiválokon csu-pán azért vesznek részt, hogy a legújabb nagyestélyi ruhái-kat, szmokingjaikat prezentál-ják, sajnálhatják amiért lema-radtak egy élő legenda kitűnő koncertjéről. Azt hiszem, az a közel 150 ember, aki részt vett a HSMK-ban GADÓ GÁ-BOR koncertjén, felejthetetlen élménnyel gazdagodott. Gadó Gábornak ugyanis ezen az es-tén sikerült felülmúlnia a kö-zel fél éve adott káprázatos kanizsai koncertjét. A produk-ció zenei anyagát a virtuóz gi-táros itthon megjelent két nagylemeze, valamint Olaszor-szágban időközben napvilágot látott CD felvétele, s néhány jazz-standard szolgáltatta. tói a csecsemők előnyben ré-szesítik a mintázott felületet a sima felületekkel szemben, szívesebben nézik a mozgó tárgyakat, mint a mozdulatla- nokat, 3-4 hónapos korban előtérbe helyezik az emberi arcot a látási ingerek között. Az élet ötödik hetétől anyjuk hangjára hatékonyabban vála-szolnak hangadással. Az anya és a gyermek kap-csolata egy sajátos párbeszéd-del, az újszülött sírásával, il-letve az azokra adott reakci- A koncert után kérdeztük Gadó Gá-bort, hogyan sike-rült az első Olaszor-szágban megjelent CD lemeze, milyen volt a fogadtatása? Szerencsémre szé-pen fogynak a leme-zeim, így nagy valószínűség szerint legkésőbb a nyáron megjelenik második CD felvé-telem. A kiadóm Amerikában és Japánban is nagy példány-számban terjeszti lemezeimet. Jelenleg így többet tartózko-dom külföldön mint itthon, rengeteget turnézom Európá-ban. Ennek ellenére Magyar-országon is szeretnék egy ze-nekari formációt fenntartani, mert közben itthon is szeret-nék játszani. - Kifürkészhetetlen okokból nem lehet Gadó Gábor leme-zeit megvásárolni - vagyis nincs a boltokban. A birtokom-ban lévő egyetlen Gadó lemezt sem Kanizsán vásároltam. E le-mez címe: SPECIAL TIME. A másik lemezednek sajnos még a címét sem tudom. ókkal kezdődik. A gyermek sí-rása, hangadása és mosolya fontos társas szignálokat je-lentenek, melyek felhívják az "anya figyelmét, s társas kap-csolatokat kezdeményezhet-nek. A gyermekek több, kü-lönböző típusú sírással él-nek, melyeket a szülők képe-sek megkülönböztetni egy-mástól. Ha a gyermek és az anya között jó a kapcsolat, akkor ez megfelelő anyai vá-laszt eredményez, az anya önkéntelenül azt teszi, ami síró gyermeke lecsillapítására legalkalmasabb. Általában azok a gyermekek sírnak töb-bet, ahol az anya nem veszi tekintetbe a csecsemő hívá-sát. Azok a csecsemők, akik első életévük végén a keve-set sírok közé tartoztak, más területeken is jobban kom-munikálnak anyjukkal. Való-színű, hogy azok az anyák, akik jól reagálnak gyerme-kük sírására, a gyermek más-féle kommunikációs igényeit is jobban megértik. # Nagyné Sipos Edit pszichológus Nevelési Tanácsadó A második lemezem címe magyarul azt jelenti; keresz-tül, vagyis át a kultúrákon. E lemezen lévő felvételeket egy skót énekesnövel készítettem. A kérdés első részére azt vá-laszolom, én tudom mi a dol-gom és azt csinálom - zené-lek. Gondolom a kiadóm és a forgalmazóm is tudja a saját dolgát!? Ami ebben az ország-ban folyik e téren, arra egész egyszerűen nem vagyok kíván-csi. - Nem gondolod, hogy itt- hon Magyarországon is egy menedzserre lenne szükséged? Ma Magyarországon nem lé-teznek menedzserek, nem is voltak soha, így tradíciója sincs, úgy tűnik nem is lesznek még egy ideig. - Előfordulhat, hogy vala- hol Nyugat-Európában valaki felfigyel Rád, és Gadó Gábor számunkra többé elérhetetlen lesz? Volt már hasonlóra példa. Ez is könnyen elképzelhető... Harmincöt éves vagyok és még nincs lakásom... Czene Csaba Kos: III. 21-IV. 20. Továbbra is jó lehetőségek adódnak a hivatásodban. Ér-demes energiatartalékaid moz-gósítani. A magánéletben sztároknak „kijáró" élményekben, sike-rekben lesz részed. Bika: IV. 21-V. 20. Kiváló szakmai felkészültsé-ged ellenére nincs teljes sike-red, emiatt feszült vagy. Haj-lamos vagy agresszivitásra, kritikusaid „letárolására". A szerelemben szeszélyes mentalitásod ér-vényesül a héten. Ikrek: V. 21-VI. 21. I Merkúr hatása továbbra is kedvezően érvényesül. Jól és eredményesen dolgozol, az el-ismerés sem marad el. A ma-gánéleted is kellemesen ala-kul, amely hangulati javulást is ered-ményez. Rák: VI. 22-VII. 22. ■ Hullámzónak tekinthető a | munkahelyi tevékenységed. I Néhány vita kissé elfajul, | emiatt most nem szívesen fej-ted ki álláspontod. A hónap első hetének szülöttei óvakodjanak a kalandoktól. Az utolsó hét szülöttei vi-szont nagy élmények részesei lesznek. Oroszlán: VII. 23-VIII. 22. IA Nap-tevékenység most I rossz hatással van rád. Komo-I lyabb feladatot ne vállalj, la-I zíts egy keveset. A magán-életben sem célszerű belebo-nyolódni komolyabb kapcsolat kialakí-tására. Szúz: VIII. 23-IX. 23. ^gwm Lelkiismereti okokból haila-JiStsS mos vagy többet vállalni, mint amennyit elvárnak tőled. Fáradtságod miatt hajlamos vagy ingerülten viselkedni családtagjaiddal. Mérleg: IX. 24-X. 23. i Nem tudsz igazán feladataidra koncentrálni, anyagi károk sem kizártak, ha nem „fegyel-mezed" magadl Magán-életedben szeszélyes, és kissé önző vagy. Skorpió: X. 24-XI. 22. A Mars és Plútó együttes ha-tása „kettősséget" okoz. Jól végzett munka és kellemetlen külvilági hatások jellemzőek. Szerelemben csak az első dekád szülöt-teinek lesz szerencséjük. Nyilas: XI. 23-XII. 22. Viszonylag nyugodt napok következnek a munkahelyen, különösebb eredmények nél-kül. Az első tíz nap szülöttei-nek kedvező, a többieknek nem tartogat örömöket az „intim szféra". Bak: XII. 23-1. 20. Az első hét szülöttének ve-gyes hatásokat ígér a hét. A második dekádban születet-tekre nagy szakmai és anyagi sikerek várnak. Az utolsó dekádban születettek lendületesen és eredménye-sen tevékenykednek fizikai és szellemi foglalkozásúak egyaránt. Vízöntő: I. 21-11. 20. Jól kezdődik a hét. Sikeres vállalkozás nagy energiákat felszabadíthat. Az első hét szülöttei harmonikus hétre számíthatnak, a többiek tartós kapcso-latra nem számíthatnak. Halak: II. 21-111. 20. Jupiter és Neptun mozgásának koordinátái most sok örömet és sikeres egzisztenciális elő-retörést garantálnak. Szere-lemben: a meglévő tartós kapcsolatban remekül érzik magukat. 30 KANIZSA k. Á SPORT SPORT SPORT Kiszenvedett győzelem Olajbányász-Szekszárd 1-0 (1-0) OLCSÓN SZERETNE BÚTORT VENNI? Nálunk megteheti, ha felkeresi nagykereskedelmi raktárunkat, a Sörgyár feletti raktárbázison. Telefonon érdeklődhet: 93/12-860 vagy 92/73-329 számokon. Ha szeretteire gondol, gondoljon ránk, megoldjuk ajándékozási gondját! Nagykanizsán, a Városkapu krt. 10. • alatt várjuk Önöket keddtől péntekig 9-18 óráig szombaton 8-13 óráig. Ajánlatunk: Lámpák, kerámiák, bőrdíszművek, zoknik, fehérneműk, stb. ROYAL RT. KOORDINÁCIÓS IRODA Nagykanizsa, Városkapu krt. 10. Labdarúgás Az Olajbányász labdarúgói közül a sérüléséből felépült Fuisz is elfoglalta helyét, így mint az várható volt, Gyulai került ki a csapatból. Nyert az Olajbányász, de a vártnál is nehezebben. Valahogy sehogysem akart menni a játék, pedig az első negyedóra azt sej-tette, hogy sima lesz a mérkő-zés. Lehet, hogy túl gyorsan jött a vezető gó*l, de tény, hogy utá-na nagyon leengedett a csapat. Persze az is lehet, hogy a Szek-szárd jött fel, mindenesetre az A Kanizsa Sörgyár Sport-egyesület nemrégiben rendkívüli vezetőségválasztó közgyűlést tar-tott. A küldöttek elfogadták a tar-tós betegállományban lévő Hüveli Jenő SE-elnök és a teljes elnökség lemondását, majd megválasztották az új 6 fős elnökséget, amelynek összetétele a következő: Tiszteletbeli elnök: Furák Zol-tán, a Kanizsa Sörgyár Rt. ügyve-zető igazgatója. Ügyvezető SE-el- első félidő hátralévő részében az Olajbányásznak nem sok köze volt az események alakulását il-letően. Szerencsére a vendégek sem találták góllövőcipőjüket, így a piros-kékeknél maradt az előny. Sajnos jelentős javulás a má-sodik félidőben sem volt észlel-hető az Olajbányász játékában, csupán felvillanások jelezték a gárda játéktudását. Ahogy telt az idő, úgy vált egyre nyilvánva- nök: Nádasi Tamás beruházási osztályvezető. Elnökhelyettes: Szloboda Józsefné gondnokság ve-zető. Gazdasági felelős: Sajtos Jó-zsefné pénzügyi osztályvezető. El-nökségi tagok: Kovács Sándor, a MURAFÉM Kft. ügyvezető igaz-gatója, és Biczó László, a teke-szakosztály technikai vezetője. A számvizsgáló bizottság elnöke: Dé-nes Miklósné pénzügyi dolgozó. (t-i) lóbbá, hogy a minimális győze-lemmel is teljesen elégedett len-ne játékos, vezető és szurkoló egyaránt. Ezt sikerült is elérni, így a csapat tovább folytatta ta-vaszi diadalmenetét. Magyar ku-pában (csak el ne kiabáljuk) a legjobb nyolc között(?), ha ne-héz, de mégiscsak két pontos rajt a nyitómérkőzésen. Kell-e ennél jobb kezdés? Csak így to-vább... - kázé - Kézilabda FTC-Herz-Olaj bányász 24-20 (11-8) A 9-16. helyért sorrakerülő rájátszás első szakaszának utolsó előtti fordulóját vívták az érde-kelt csapatok, köztük az Olajbá-nyász NB l-es női csapata. A kanizsai olajosok a fővárosban, az FTC-Herz ellen léptek a küz-dőtérre, és a csapatban már sze-repelt az új szerzemény, az orosz Skorobogatyka, akit pél-dátlan gyorsasággal szereztek meg a kanizsai egyesületi veze-tők. - A mérkőzés előtti napon lett véglegesítve, hogy az orosz já- tékos, a 29 éves átlövő nálunk folytatja szereplését. A kitűnő játékos Spanyolországból érke- zett, akivel a klub 5 éves szer- ződést kötött. Ezt követően, a mérkőzés napján rendeződtek le a papírok, Zalaegerszegen ke- resztül az MKSZ-ben került pe- csét az átigazolásra, s így a re- mek versenyző bemutatkozott a csapatban - kezdte Szloboda József szakosztályvezető, majd a mérkőzésről így összegezett: - Meglepték a lányok a ma- gabiztos zöld-fehéreket, akik el- len már 3-0-ra vezettünk. Ezt követően alábbhagyott a lendü- let, majd a fővárosiak fordítot- tak, akik elmentek 3 góllal az első félórában. Szünet után igen változatos volt a játék, felváltva estek a gólok, de a fordítás nem sikerüli, mivel néhány kulcsjáté- kos mérsékelt teljesítményt nyúj- tott. A csapat legjobbja az orosz játékos volt, aki 9 gólt lőtt, de jól teljesített a csapatkapitány Horváthné is, aki 5 alkalommal volt eredményes. (-gh) Kosárlabda Megvan az első MÁV NTE-Közgáz Masped 92:66 (48:33) A női kosárlabda NB I-ben megkezdődött a plaoff-rend-szerű rájátszás hosszúnak ígér-kező küzdelemsorozata, mely-nek során a riválisok három győzelemig mérkőznek egy-mással. A kanizsai vasutasok a ki-esés ellen az egyetemisták csapatával viaskodnak, s a bajnoki tabellán elfoglalt hely alapján a kanizsaiak az előnyö-sebb helyzetben lévők. Azaz, a tervezett 5 mérkőzés közül 3 alkalommal lesznek pályavá-lasztók, ám ha valamelyik csa-pat előbb eléri a bentmaradást jelentő három győzelmet, ak-kor nincs folytatás. Nos, a vasutasok az első akadályt a várakozás fölött vették, pedig a súlyosan sé-rült, bokatörést, szalagszaka-dást szenvedett Gyarmati Csil-la az irányító, a 3 pontos spe-cialista már nem lehetett ott a küzdőtéren. A találkozó első 10 percé-ben akadozott a vasutas-gépe-zet, a csapatok nehezen lendül-tek játékba. Szerencsére a kani-zsaiak nyugodtak meg előbb, s ebben nagy részt vállalt Pod-koritova, aki már ekkor szórta a kosarakat, míg a többieknek kevésbé ment a játék, gyakori lépéshibák gátolták a folyama-tos játékot. így is 15 pontos előnyre tettek szert az első félidőben, majd aztán jött Iva-novna (a szakvezetés Podkori-továt pihentette), aki átvette a vezető szerepet és irányításá-val egyre jobban elhúztak a hazaiak. A küzdelmes találkozón könnyen született meg a fölé-nyes győzelem, amelyben oroszlánrészt vállalt a két orosz vendégmunkás, a 34 pontos Podkoritova és a 22 pontos Ivanovna. (-gha) KANIZSA 31 SPORT SPORT SPOR1 Arcok a háttérből Simi, a technikai vezető Alig múlt 40 éves Simon József, a népszerű Simi, az Olajbányász labdarúgó szak-osztályának technikai vezető-je, aki jól ismert a sportági berkekben. Korábban játékos-ként, napjainkban pedig sport-vezetőként tevékenykedik, aki-nek pályafutásáról, munkássá-gáról csak a legfelső fokon le-het szólni. A szerény, következetes, hallatlanul lelkes és küzdőké-pes, mindig is megbízható egykori játékos immár hat éve új szerepkörben tevékenyke-dik. Ő a technikai vezető, a fáradhatatlan sportvezető, aki-re ma is bármikor lehet szá-mítani, s aki e szerepkört is nagy lelkesedéssel, hozzáállás- sal végzi. Szerényen, megbíz-hatóan, nagy-nagy felelős-séggel s ügyszeretettel. - Palinban nevelkedtem, s most is ott élek, ahol diáktár- saimmal a mindennapi szóra- kozást, az igazi kikapcsolódást a foci jelentette. Már kisrác koromban vágytam arra, hogy Nagykanizsa valamelyik csa- patában szerepelhessek. - Az álomból mikor lett va- lóság? - Az egykori NTE megyei bajnokságban szereplő csapa- tának lettem igazolt játékosa, 1964-ben, akkor 13 éves vol- tam. A csapat megszűnéséig - ez 1966-ban volt - az ifiben és a nagyok között szerepeltem. - Hol folytatta ezután? - A csapat feloszlása után Készei Feri, a későbbi csapat- társ, hívó szavára nagy bol- dogan jöttem a Bányász ifibe, ahol akkor Csöngei Pali bácsi volt az edző, aki időt és ener- giát nem kímélve foglalkozott velünk. - Mikor mutatkozott be az Olajnál? - Az 1968-as őszi idényben eljött az a pillanat, amikor az akkori nagyokkal - Hajdú, Hegedűs F., Bokán, Szigeti, Meszes - pályára léptem baj- noki mérkőzésen a Z. Dózsa ellen. Szép bemutatkozás volt, hiszen 3:0-ra nyertünk. Ettől kezdve, az 1982-es pályafutá-som végéig közel 400 hivata-los mérkőzésen szerepeltem az Olajban. - Kik voltak a legkedvesebb edzői? - Mindenkor hálás szívvel gondolok vissza a szakvezető- imre, köztük is Németh Lajos (az NB H-esek jelenlegi edzője — a szerk.), Kunos Ferenc, Lantos Mihály, Kerekes Imre kívánkozik az élre. - Melyik időszak volt a leg- emlékezetesebb? - Németh Lajos vezetésével az 1970-73-as időszak volt a csúcs, amikor az NB 111-ból az NB I B-be jutottunk. - Hogy állt fel akkor a csa- pat? - Leggyakrabban a Vla- szák-Patyi, Doszpoth, Simon Müller-Bokán, Kománovics, Németh A.-Pávlicz, Söjtör (Hullmann), Sulyok csapat szerepelt. - Meddig szerepelt az Olaj- bányásznál? - 1982 tavaszán kerültem át a helyi vasutasokhoz, majd végleg abbahagytam az aktív játékot. 1986-ig a DKG volt a munkahelyem, autóvillamossá-gi műszerész voltam, s hosszú időn át tagja voltam a gyári kispályás csapatnak is. Az Olaj-bányásznál 1986-tól vagyok fő-foglalkozású technikai vezető. - Munka, sport, tanulás hogy fért össze? - A Landler-gimnáziumban 1969-ben érettségiztem, majd szakmát tanultam. A munkát és a sportot mindig is össze- egyeztettem, nem volt gond. Kitartás kérdése. Sőt, 1983-tól serdülő edzőként is tevékeny- kedtem, s közben segédedzői és középfokú sportszervezői képesítést is szereztem, amit kamatoztatni tudok. - A család? - Rengeteg időt vesz el a sport, ám a család megértő, segítőkész, helyettem is sokat vállalnak. Egy lányunk van, aki rövidesen érettségizik a Batthyány-gimnáziumban, s aki egyébként ugyancsak spor- tos, a vasutasoknál kosárlab- dázik - mondta befejezésül Si- mon József, az olajosok tech- nikai vezetője. Balogh Antal Sakk Teke A kanizsai lányok a 4-6. helyért folyó rájátszás utolsó előtti fordulóját hazai környe-zetben vívták, amelyen ismét sikerrel vették az akadályt: megnyerték a hármas tornát a rivális ZTE-ZÁÉV előtt, s ez-zel átvették a vezetést a hol-nap Zalaegerszegen rendezen-dő befejező forduló előtt. A Dréher Sörgyár már búcsúzott az NB I-től. - Minden úgy alakult eddig, ahogy azt elterveztük. A ráját-szást a három csapat közül az egerszegiek 8, a két sörös-csa-pat pedig 2-2 ponttal kezdte. Nos, az eddigi 5 forduló során versenyzőink nagyszerűen tel-jesítettek, s most legutóbb is biztosan vették az akadályt, bár az egerszegiekkel végig nagy harcot folytattunk. A csapat 20 pontos, másfél pont- tal megelőztük a ZTE-ZAEV csapatát, s így aztán a ráját-szás újabb presztizs-csatával végződik. A lényeg, hogy to-v.ábbra is NB l-esek vagyunk, s most arra készülünk, hogy a záráson is a csúcson marad-junk - vélekedett Biczó Lász-ló, a sörgyáriak boldog szak-osztályvezetője. A kanizsai versenynapon a sörösök 2330 fát ütöttek, akik közül Vágvölgyiné 407, Szi-váné 402, Tűbolyné 399 fával volt a legeredményesebb. (-logh) Sporthétvége SZOMBAT Kosárlabda. NB I Nők: MÁV NTE-Közgáz Masped, MÁV NTE munkacsarnok, 17.00. Labdarúgás. NB Il-es ifjúsági mérkőzés: Olajbányász-BKV Előre, Olajbányász pálya, 12.30 (serdülő: 11.00). NB IH MÁV NTE-Pécsi VSK, MÁV NTE pálya, 14.30. Teke. NB I Női ifjúsági ráját-szás az 1-4. helyért. Sörgyári csarnok. NB III Férfi: Üveggyár-Sárvár, Május 1 úti csarnok, 10.00. VASÁRNAP Labdarúgás. Városkörnyék, I. osztály: Bajcsa-Gelse, 14.00. Teke. NB m Férfi: Sörgyár-Szentgotthárd, Sörgyári csar-nok, 9.00. Tungsram-bravúr A sakk OB I-ben újonc Tungs-ram együttese Miskolcon vendég-szerepelt az utóbbi fordulóban, ahol a nagyszerű játékerőt képvi-selő Borsod-távhő SC-vel ült asz-talok mellé. A kanizsaiak remekül vették az újabb akadályt, és 7:7-re végeztek. — Szenzációs sikert értünk el, hiszen a 7 pontot egy olyan csa-pattól szereztük meg, amely ná-lunk lényegesen nagyobb játékerői képvisel. A mi versenyzőink eiúl-tal siintt tgymást múlták felül, Nagyszerűen kezdtünk, 2:l-re, majd 4:2-re is vezettünk, s már-már levegőben lógott a még na-gyobb meglepetés, a csapatgyőze-lem, de a végén nagy csatában alakult ki a döntetlen. A sikerünk értékét az is növeli, hogy a mis-kolciak a legjobb csapattal szere-peltek ellenünk - összegezett a név-napi ajándékot kapott Kassai Zol-tán, a- Tungsram csapatvezetője. A kanizsaiak közül bravúros győzelmet aratott Szirmai, Kádár és Csikar, hallatlanul értékes fél- pontot szerzett Faragó, Schneider, Kiss, Bagonyai, Szalánczi, Papp, Bacsó és Csonkics. (-al) ( KANIZSA^ INGYENES lakossági apró Feladható: Nagykanizsa, KirAly u. 47. I. emelet, Telefon: 03/12-305 Gyermekfelügyeletet teljéi ellátással lakáso- mon viUilok. Érd.: Nk. Munkái u. 4/B. fsz/1. (207 K) Harmincéves, érettségizett fíitalember délutá-nonként, hétvégeken hegesztést, lakatosmun-kát vagy bármilyen segéd- és kertimunkát tisztességes bérért elvállalna. Cím a szerkesz-tőségben. (232 K) Kezdő műszerész vagy forgácsoló segédet fel-veszek. Érdeklődni a KANIZSA szerkesztő-ségében. (225 K) ön megvalósíthatja mindazt, ami másoknak már sikerült. Mert a siker csak azokra talál, akik vállalkoznak, és elkerüli mindazokat, akik csak álmodoznak. Rajtunk keresztül játszva tartozhat a gondtalanul élők sorába. Levélcím: „CSÓKA Co" Nk. Péterfai u. 37/B. III/4. (254 K) Üzleti érzéki munkatársat kersünk hosszú tá-vú, független szellomi munkára. Menedzser-képzést és karrierlehetőséget biztosítunk. Fel-tétel: tárgyaló- és kapcsolatteremtő képesség. Levélcím: „NETWORK" Nk. Városkapu krt. 11/C. III/2. (221 K) LAKÁS Zalakarosi fürdőhöz 5 percre, panorámás, 246 négyszögöl telken, szerkezetkész, két- szintes -f teljesen alápincézett, szintenként 120 négyzetméteres alapterületű* családi hiz üdülőnek, irodának is alkalmas, sürgősen eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 16/B. IV/3. (161 K) Egyszobás, gázas, földszinti lakás eladó, vagy nagyobbra cserélhető. Érd.: Pusztai, Nk. Ki-rály u. 53. III/5. (213 K) Miháldon, Dózsa Oy. út 42. sz. alán házas ingatlan eladó. Érd.: Nk.-i Bíróság, Végrehaj- tó Iroda, vagy Miháld, Fő út 101. tz. (211 K) Bajcsán 2-1-2 félszobás, komfortos lakás 500 négyszögöl telekkel 1.400.000,- Ft-ért eladó. Érd.: Bajcsa, Törökvári u. 107. (210 K) Zalakaroson, központi helyen nyaraló eladó. Érd.: egész nap: 93/12-495-ös telefonszámon. (209 K) Az autóspihenővel szemben, galamboki Rigó-hegyen 621 négyszögöl telek eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 14/B. 1/5. Gazda. (206 K) Nk-tól 15 km-re szőlő és gyümölcsös pincé-vel eladó. Érd.: napközben 11-105-ös, esti órákban a 11-361-es telefonszámon. (198 K) Nagykanizsán a városközpontban, Stromfeld úti I. emeleti, háromszobás, étkezős teher-mentes öröklakás garázzsal eladó. Érd.: 14-968. (196 K) Nagykanizsa, Rózsa u. 4. I. emeleti, kétszo-bás lakás eladó. Érd.: Platán sor 4. 1/4. Cson-dor. (230 K) Látó-hegyen, a régi szeszfőzde mellett 270 négyszögöl telek eladó, fenyővel és gyü-mölcsfákkal. Érd.: Nk. Teleki u. 1. VI. cm. 39., hétköznap 17 óra után. (228 K) Olcsón, sürgősen eladó botegség miatt, Szent-györgyvári-hegyen, második hegyháton 790 négyszögöl telek, rajta lugasszólő, vetemé-nyes, fele kaszáló. Kész alsópince van. Eset-leg bérbe is kiadó, vagy kisebb hétvégi haj-lékra cserélhető! Horváth Mária, Nk., Sugár út 2/A. 2/4. (222 K) Eladó 3 szobái, egyedi központi fűtéses csa-ládi ház melléképülettel, gazdasági épülettel, őszi beköltözéssel, Fityeház, Petőfi út 31. szám alatt. Érdeklődni: napközben 93/13-319, 92/73-197-es telefonszámokon, Nagykanizsa, Csen-gery út 22. Hétközben 18 órától, szombat-va-sárnap egész nap a fityeházi címen. (219 K) Kiscserfei hegyen 255-ös pince szőlővel, gyü-mölcsössel megosztva is eladó. Érd.: a hely-színen vagy Nk. Berzseny; u. 4/C. fsz/4. Gaz-da. (217 K) Látó-hegyen, a szeszfőzdéi megállótól kb. 300 m-re 316 négyszögöl bekerített telek, dombóvári faházzal eladó. Érdeklődni: Boros, Nk. Zárda u. 7. 15-19 óráig. (233 K) Nagykanizsán, kétszobás kertes családi ház beköltözéssel eladó. Érd.: Ifjúság u. 32. (234 K) Nagyrécsén, befejezés előtt álló, padlástér be-építésű családi ház eladó. Egy- vagy másfél-szobás garzont beszámítunk, ráfizetéssel. Érd.: Nagyrécse, Kossuth u. 93. (235 K) Petőhenye, Dózsa u. 21. sz. alatti családi ház, gazdálkodásra alkalmas területtel eladó. Érd.: Kapocsi Imre, Alibánfa, Vasút út 12. (236 K) 4. emeleti, kétszobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat nagyobbra cserélném. OTP csere is érdekel. Nk. Városkapu krt. 16/B. IV/3. (237 K) Eladnám vagy elcserélném kétszobás, teher-mentes II. emeleti lakásomat és a Szent-györgyvári IV. hegyháton lévő szőlőmet lak-ható, panorámás, emeletes épülettel, kanizsai vagy kiskanizsai cialádi házra. Nk. Rózsa u. 21/D. II/6. (238 K) 290 négyszögöl telek eladód Miklósfán. Érd.: Vida. Nk. Csokonai (Andrejka) u. 2/2. (239 K) Nagykanizsán, Platán sor 12/B. 111/13. alatt kétszobás, egyedi fűtéses lakás eladó. Érd.: esti órákban a helyszínen vagy a 17-416-os telefonszámon. (240 K) Szentgyörgyvári hegy, IV. hegyháton 440 négyszögöl zártkerti ingatlan kis faházzal, ve-zetékes vízzel, gyümölcsössel eladó. Érdek-lődni: naponta 17 óra után, Nk. Kazanlak krt. 2/C. fsz/1. (241 K) Bajcsán kétszintes, családi ház eladó vagy nagykanizsai belvárosira cserélhető. Érd.: Tö-rökvári u. 1/2. (255 K) Csónakázó-tó mögött telek, lakható épülettel eladó. A telken van villany és kút. Érd.: Nk. Magyar u. 11/A. alatt. (256 K) Nagykanizsán, Zemplén 5/B., VI. emeleti, 63 négyzetméteres, 3 szobás, tehermentes OTP lakás eladó. Városkapu 16/B., II. eme- leti kétszobás, 54 négyzetméteres, összkom- fortos, tanácsi lakást 3 szobás tanácsi la- kásra cserélnék. Érd.: Nk. Városkapu 16/B. 3. ajtó. Varga Rudolfné, 17 óra után. (257 K) Nk. Berzsenyi úti kétszobás lakásomat elad-nám. Érd.: Nk. Zemplén Gy. u. 9/A. I. eme-let. 8. 18 óra után. (258 K) Nagykanizsától 7 km-re Nagyrécsén, 3 szo-bás, összkomfortos, gázfűtéses családi ház gazdasági épülettel, 400 négyszögöl telekkel eladó. Érd.: Nk. Csengery u. 30/a. naponta 16 óra után. (259 K) Csömycföldön kétszobás családi ház aszta-losműhellyel, vezetékes víz-gáz, ipari áram-mal eladó. Nk. Péterfai u. 3/A. Horváth. Tel.: 93/17-236. (273 K) Miklósfán 290 négyszögöles telek eladó. Érd.: Vida. Nk. Csokonai (Andrejka) u. 2., az esti órákban. (281 K) Nagykanizsai két és félszobás lakás nyári ki-költözéssel és garázzsal (Munkás úti soron) eladó. Érd.: hétvégén, Nagykanizsa, Városka-pu krt. 2/C. H/7. Tóth. (280 K) 1,5 szobás lakás a Zemplén utcában eladó. Irányár: 850.000,- Ft készpénz. Érd.: Nagy-kanizsa, Dózsa György út 93. Büki. (278 K) Miklósfán családi ház 800 négyszögöl telek-kel eladó. Érd.: Miklósfa, Mátyás király u. 2. (276 K) Nk-án kétszobás, egyedi fűtésű, tanácsi laká-somat elcserélném másfélszobás tanácsi lakás-ra. Érd.: Nk. Bartók B. 6. FV/4. Faupl Fe-rencné. (260 K) Al.HKRLKT Másfélszobás, bútorozott albérleti lakás ki-adó. Érd.: Snacky büfé, Nk. Hunyadi u. 10. (164 K) Zemplén utcában 3 szobás, telefonos lakás bútorozottan vagy anélkül albérletbe kiadó. Érd.: Gábor Á. u. 6. 16 óra után. Munka-időben 13-040/13-58 telefonszámon lehet. (279 K) Április 1-től bútorozott albérleti szobát kere-sek. Címeket „Megbízható" jeligére a Kanizsa szerkesztőségébe kérek. (277 K) JAK ML Skoda Favorit - nyugati exportra gyártott -136 LS típus, kétéves, fohér, nagyon jó ál-lapotban eladó. Érd.: 18 óra után a 14-393-as telefonon, vagy dr. Bálint János, Nk. Zrínyi u. 20/G. címen. (156 K) 3000 km-t futott FIAT TIPO diesel eladó 870.000 Ft-ért. Érd.: Nk. Csengery u. 94. Tel.: 93/14-350/39. (162 K) Honda CBX 550 F motorkerékpár, 84-es ki- adású, áron alul eladó. Irányár: 120 ezer Ft. Szinyéri Szabolcs, Nk., Herkules u. 52. (176 K9) 1200-as Zsiguli, felújított motorral, új rend-számmal eladó. Érd.: Nk. Kodály u. 5. VI/37. (178 K) 126-os kis Polskihoz felújított seb.váltó el-adó. Nk. Táncsics tér 8/A. (185 K) Kétéves Alfa Rómeó 164 TD 1.200.000 Ft-ért oladó. Érd.: 93/14-350/39. (208 K) UE rendszámú 1200-as LADA reális áron el-adó. Érd.: napközben a 12-360-as telefonszá-mon lehet. (216 K) Kiváló állapotban lévő NISSAN MICRA el-adó. Érdeklődni: Németh György, Nk. Dózsa Gy. u. 140. alatt, vagy az Ady Vendéglőben lehet. (215 K) Honda Accord személygépkocsi kitűnő álla-potban, összes extrával eladó. Érd.: Tótszer-dahely, Petőfi u. 13., 18 óra után. (226 K) Jó állapotú, 93-ig műszakizott, 8 éves DA-CIA reális áron eladó. Érdeklődni: Csengery u. 1. II. em. Pócza, 14 óra után. (227 K) Honda Accord 1,8 ezüst metál, FULL, extrás, 1986-os, sürgősen, áron alul eladó. Tótszer-dahely, Petőfi u. 13. Érd.: egész nap. (246 K) Másfél éves, háromajtós, piros LADA SA-MARA 5000 km-el, extrákkal felszerelve, sürgősen eladó. Marton József, Nk. Liszt F. u. 2. Tel.: 17-393. (247 K) Eladó 9 éves Wartburg, áprilisig érvényes műszaki vizsgával. Jó állapotú, 43 ezer ko-lométcrrcl. Irányár: 60 ezer Ft. Érdeklődni: egész nap, Kuni Andrásné, Nk. Kodály Z. u. 6/A. IV/3. (248 K) TF forgalmi rendszámú 126-os Polski Fiat el-adó. Érd.: Nk. Liszt F. 2/B. IV. cm. Szálai. (266 K) 4 éves Trabant eladó. Nk. Corvin u. 4/C. fsz/1. Érd.: esti órákban. (274 K) 2105-ös, másfél éves LADA eladó. Érd.: Nagyrada, Petőfi út 38. (270 K) TM rendszámú Trabant Hycomat érvényes milszakival eladó. Irányár: 30 eFt. Érd.: egész nap 12-808 telefonon. Gergely Sándor. (229 K) (.ARAZS Garázs eladó a Muskátli úti garázssorban. Érd.: Pus József, Nk. Kaán K. 2/C/6. (192 K) Nagyméretű, aknás garázs olcsón eladó a Mindenki Sportpályájánál. Érd.: Muskátli u. 16., vagy a Rózsa úti Patyolat üzletben. (261 K) Garázst vennék a Munkás utca környékén. Ajánlatokat: 14-734-es telefonon kérek, 17 óra után. (166 K) MŰSZAKI CIKK BÚTOR Colonial íróasztalt vásárolnék. Érd.: Kanizsa szerkesztőségben, tel.: 12-305. (49 K) Kifogástalan állapotú Bonanza öltözőasztal eladó, reális áron. Nk. Vörösmarty u. 25. Érd.: esti órákban. (203 K) Eredeti NSZK gyártmányú Commodorc-64 számítógép és japán Floppy Disc-1541 kitűnő állapotban eladó. Érd.: 14-988-as telefonon, az esti órákban. (201 K) Egy háromelemes és egy négyclemes szek-rénysor eladó. Érd.: egész nap a 14-620-as telefonszámon vagy a Kórház u. 10. sz. alatt. Királyné. (212 K) Videoton színes tévé eladó. Nk. Platán sor 9. II. lépcsőház, II. em. 1. Krénuiz Ferenc. Érd.: 18 óra után. (251 K) 1 éves kifogástalan állapotban lévő, automata gyorsfagyasztóval ellátott, energiatakarékos, 260 literes mélyhűtő láda eladó. Irányár: 28 eFt. Érd.: 93/16-109. (252 K) Erika táskaírógép, KANIZSA szekrénysor, heverő, rekamié, íróasztal olcsón eladók. Érd.: Bartók B. 6. IV. em. 4. ajtó. Faupl Ferencné. (267 K) Stalker IX CB rádió antennával eladó. Érdek-lődni: Nk. Árpád u. 26. (275 K) EURIKA félautomata mosógép olcsón eladó. Érd.: Nk. Rózia F. 20. az. alatti NATURA boltban. (223 K) VIK.YI.S 2 db beszélő Nimpfa papagály kalickával együtt olcsón eladók. Gyurik Istvánné, Zala-sárizeg, Dózsa tér 6. (243 K) Elveizett Dixi névre hallgató drótszőrű foxim tavaly májul 20-án, fehér-fekete folttal a há-tán, a megtalálónak 10000 Ft jutalom. Cím a izerkeiztőségben. (244 K) Francia tetőciorép eladó. Érd.: 11-814-ei te-lefonon, 17 óra után. (249 K) Német nyelvoktatást, korrepetálást vállalok. Érd.: 93/14-889-ei telefonszámon lehet. (250 K) Telefonügyeidet vállalok. Tel.: 93/17-444. (187 K) Horgászcsónakok (2 és 4 szmélyes), valamint tehergépkocsi spoilerek megrendelhetők. 8801 Nk.-Miklósfa, Szentendrei u. 55. (200 K) Olasz babakocsi teljes kiegészítő felszerelés-sel, kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Nk. Dózsa Gy. u. 120. Horváthné. (202 K) 2 db gázkonvektor eladó. Érd.: Szépeinek, Sormási út 18. 16 óra után. (231 K) Eladó menetfúrógép, élhajlító, hengerltő, zik-nigép, gépi elektromos vágóolló. Érd.: Geren-csér László, Nk. Vörösmarty út 65. (262 K) Trabant alkatrészek eladók. Érd.: 16.30 után, Nk. Kazanlak krt. 9/A. Gűntér. (263 K) Rajnai rizling nagyobb tételben féláron eladó. Érd.: 76/25-048 telefonon, Koncz. (264 K) Öreg, bécsi zongora és mély babakocsi ol-csón eladó. Érd.: Kanizsa szerkesztőségben, tel.: 12-305. (268 K) Nk-tól 10 km-re jól felszerelt pincével szőlő megművelésre bérbeadó. Érd.: 11-520-as te-lefonon. (271 K) Gombbehúzó gép tartozékaival együtt eladó. Érd.: 11-520-as telefonon lehet. (272 K) NSZK sport babakocsi esővédővel eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 14/C. Erdei And-rásné. (282 K) Vásárolnék 2 db régi (nem antik) nagy mé-retű fotelt. Minden ajánlat érdekel. Ajánlato-kat Nk. Városkapu krt. 14/C. 111/3. címre ké-rek. Sámik Ibolya. (269 K) 4 db LADA felni gumikkal eladó. Tel.: 93/11-577. (224 K) IWRTNKRKKRKSO 164/58, 43 éves független, fiatalos nő keresi azt a jó megjelenésű, intelligens férfit, aki szerető társa lenne. Leveleket „Szeretni akar-lak" jeligére Nk. Pf.: 226-ba kérek. (195 K) Magányosok klubja minden szombaton dél-után 3 órától a HSMK felnőtt klubjában. Sze-retettel várunk mindenkit, aki egyedül él, vagy magányosnak érzi magát, és társaságra, barátokra vágyik. (130 K) 58 éves özvegyasszony keresi 60-70 évesig szolíd férfi ismercttségét házasság céljából, aki hozzá költözne. Leveleket: , .Húsvét" jeligére a szerkesztőségbe, Pf.: 154-be kérek. (253 K) 37 éves, független vállalkozó, önálló lakással, gépkocsival, keresi vállalkozó kedvű hölgyek ismeretségét. Leveleket: „Társasági ember" jeligére a Pf.: 154-be kérek. (265 K) 45 éves, egészségügyben dolgozó, független nő társaság hiányában ezúton keresi korban hozzáillŐ, káros szenvedélyektől mentes férfi ismeretségét. Leveleket „Bizalom" jeligére i Kanizsa szerkesztőségébe, Pf.: 154-be kérek. (214 K) DEL-ZALAI HETILAP ARA: 19 FT MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN évf. 12. sz. 1992. márc. 20. Az ünnepi menet, valamint dr. Kereskái István polgármester és Farkas Zoltán al-polgármester az emlékezés koszorújával Könyv és konferencia a 48-as zalalakról 1848/49-re emlékeztek Kanizsa polgárai Március 15-ét az idén emlé-kező sétával ünnepelték a ka-nizsaiak. Először két-három-száz ember ajkán csendült fel nemzeti Himnuszunk a Hunya-di iskola előtt, majd az idő-közben kigyúló fáklyák néma fényében, az említett iskola diákjai által előadott, az alka-lomhoz illó" versek, dalok, va-lamint a Vince Ferenc és Hor-váth István által felolvasott ko-rabeli dokumentumok követ-keztek. Miután Deák Ferenc emléktáblájánál a diákok ko-szorúzással lerótták tiszteletü-ket, a Rozgonyi utcán, az Er-zsébet téren és a főutcán végig vonult az ünnepi menet a Deák térre. Ott a Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanulóinak műsora, s a Bedő Csaba által elszavalt Nemzeti Dal után a városunk-ban működő pártok, társadalmi szervezetek, illetve az önkor-mányzat képviselői koszorúz- Csertán Sándor kormánybiztos sírját Gelsén ápolják. Csány László szobra Zalaegerszeg egyik ékessége. Tán Nagykani-zsán is a jelenleginél méltóbb emléket állít a közakarat 1848-49 hőseinek. A most megjelent A szabadságharc za-lai honvédéi 1848-1849 című könyv mindenesetre bőséges segítséget nyújt ehhez: több ezer, Nagykanizsáról mintegy 500 szabadságharcos katona nevét közli helységenkénti megosztásban. A kötettel már-cius 13-án a zalaegerszegi volt zsinagógában ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Ugyanitt előadásokat is hallgathatnak meg a fenti tárgykörben. ták meg az emlékmű talapza-tát. A séta utolsó előtti állo-mása a Zrínyi Miklós Általá-nos Iskola épülete volt, ahol az 1848-as emléktábla megko-szorúzására került sor. Végül a Dr. Gyimesi Endre, az egyik rendező szerv, a Zala Megyei Levéltár igazgatója így beszélt a könyv és a rendez-vény nagykanizsai vonatkozá-sairól. - Maga a kötet különleges-ség az országban, mert még sehol sincs teljességre törek-vő honvéd névsor. Azért is párját ritkító teljesítmény, mert az egész, történelmi Za-la megyét felöleli, vagyis Ba-latonfüredtől Muraszombatig és Csáktornyáig. A kötet ma-ga két részből áll: Bona Gá-bor a teljes zalai tiszti élet-rajzot adja közre, például a méltatlanul elfelejtett Gyulai Gaál Miklós honvéd táborno- Vasemberház udvarán gyújtott emléktűz melegénél olvasztgat-ták fel a séta résztvevői hideg széltől átfagyott tagjaikat. fvb két, aki a hadmérnöki szolgá-lat vezetője volt. Asbóth Sán-dor Kossuth, Prágai János Klapka hadsegéde volt, mind-ketten alezredesi rendfokozat-ban. Ez utóbbi arra is utal, hogy a zalai és köztük a nagy-kanizsai honvédek a szabad-ságharc Világos utáni legutol-só percéig harcoltak. A könyv további része annak a három zászlóaljnak a történetét dol-gozza föl, amelyekben zalaiak szerepeltek. A többi között Ka-nizsa védelmében, illetve a horvát támadások fölfogásá-ban, a Mura vonalának védel-mében vett részt a 7. zászlóalj. A 47. zászlóalj talán még en-nél is jobban kötődik Nagyka-nizsához; kizárólag önkénte-sekből, vagyis nemzetőrökből állott eleinte és Perczel Mór seregének részeként védelmez-ték a Mura vonalát. F. Gy. KANIZSA Mecénás* itt á&g patrícius, ki hatalmas tudományok és a mtviszttek Kurvából védőangyal I 9 w* m |ö!(8, íüT«ípj#fnhlwB * Városunkban az *imüli két &s2te»d8b«a 0 kitf&tfefttó égy^ jelenség, mert ex a tő Tét ba tataira blitos Jelé- t nehéz, %f itt J* j«i#ník«znek ftoom&Uák, víssrásságoik. Gazdaságnak kfia:isí»i«rt állapot*, a reöászeívaiítás aetiéífiégéi, ttst \' damásyos katatás ttatasMromls helyasete arra aü ott dp]^0^kát, &o^y M áJJftm 4lt*l B*ÖÍ btóösííött aayaglakat ebben * formábaa próbálják vaki»üy«a szla^- ten ^ítolöL Zg$t&mi\\ **-*-\'* ** ugyesttleteJí fordulnak » gazdasági szféra slee^ a gazdag váttalfcoxők, társaságok fs , p g is bébatáföltakj , aSapítváayokrtak ezek«t a t íigyeleiabe kelt venal, és más foosákat, találni,, Hogy ha vagya&iikal gyafépttoat l& Ílkí fe J az : segítsenek szorult lielyzeíttkőn. Csak aát az"& : íeay* h«fy ezeknek a gazdasági egységeknek * löBt« töfehségé gigáSJít Jtü^defmet fBíytat azért, aogy egyáltalán fennmaradjoö, a dolgozötnak ja«akát^ tifdjoa nagyobb v«tsy» 4 atecéitási gondolatnál, aaax * reitdkívfti mővészttl ^s sport teliesítméöyelt \' meMeít, A dús keblű - majdhogy nem tö"gyű - Domenikát a maga 45 évével Németország legismertebb és legtapasztal-tabb örömlányának tartják. A tapasztalataival együtt szépen megnőttek a keblei, s boldog volt, akit rájuk ölelt. Mindez múlt időben értendő", minthogy az örömök szolgáltatója fölha-gyott a szolgáltatással, s nagy örömmel vetette magát egy másik műfajba. Védőangyallá nemesedett. - Nem lehet egy életen át csak a férfiak alárendeltje ma-radni, ideje, hogy a munkatár-saimnak is örömöt szerezzek -magyarázta döntése okát a kö-zösségi érzelmű Domenika. Mindez nem jelenti ám azt, hogy ezután ez a szárazföldi romboló többé nem látható a kikötő város Hamburg Reeper-bahn elnevezésű utcáján föl és alá sétálni. Csak éppen más célból. Eddig a palifogás volt a lényeg, most az érdekvéde-lem. Ugyanis ebben az utcá-ban találhatók azok a mulatók, bárok és - de finom elneve-zése - kontakthőfok, amelyek-ben folyik a nagy élet. Dome-nika mostanság a kábítószerek tényleges és leendő rabjainak védelmével foglalkozik. Domenikának szilárd állása van a hamburgi jóléti hivatal-ban, ahol nem sokat kukacos-kodtak, amiért nincs a hölgy-nek sem felsőfokú, sem a tárgykörhöz tartozó különleges képzettsége, iskolai végzettsé-ge. A gyakorlat a legfontosabb. Az pedig van neki. A csillagjós telitalálata KANIZSA Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika: Borda Menyhért, Foga Kálmán Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 14-390/49 Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és az Almanach Könyvkereskedelmi Vállalkozás és Információs Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879 Tüzesetek a hétvégén Március I5-ÓI1. 16 óra után tü/..ji\'1/.cs í\'rkií/.ctt a n;iü\\ kani/.sai tu/.oltósá^ra, ,.) Na^jratla cs Kisba-laton ko/.otti kiüktcn avar (.\'•, amoh ó«cr erdft-rés/.t Ncs/.óljL\'/.tct. A jel-zett területen 1,5 hektár kapott láncra, amehhöl 0.2 hektáron 8-10 eves ;er és 0.3 hektáron I éves nvár ültetvény káro-sodott. A tüzet a nagyka-nizsai tűzoltók kézi szer-számokkal, ró\\ icl idó alatt eloltották, de a becsült kár Í!\\ is elérte a M) ezer L}aiie/.en a napon 2i óra után ismét riasztották a nagykanizsai tűzoltókat. Kkkor a Kisfakos-i he-gyen ejjy hétvégi ház égett. A tüzet rövid időn bclul eloltották, de a be-csült kár így is 500 ezer Ft. A tüz keletkezésének körülményei még ismeret-lenek. A 38 éves szakállas orosz Pável Globa különleges, bár napjainkban mind közismer-tebbé váló, tudományosnak nem, hasznosnak annál inkább mondható „tudománnyal" fog-lalkozik: csillagjós. Nem te-nyérből vagy kávézaccból sejti meg az ember jövőjét, hanem a csillagképek állásából az emberiségét. Vagy az emberiség egy ré-széét. Például a saját hazájáét. Annakidőtt, amikor még egyben volt a Szovjetunió, csupán 1 hónapot tévedett a puccskísérlet kirobbanásával. Vagy talán a Janajev-csapat, ismerve Globa jóslatait, nem akart csalódást okozni a pá-lyakezdő fiatalnak? Minden-esetre Globa személyi csillag-pályája kezd fölfelé ívelni. Azzal kezdte, hogy másod-szor is megnősült. A boldog ara a kakas hónapjában szüle-tett a Novoje Vremja híradása szerint. Eszes asszony lehet, mert Pável eképp vélekedik a nőkről: - Ha egy nö buta liba, ak- kor ott is a helye, ahol a li-báknak — a baromfiudvarban. Vagyis. Pável Globa az okos asszonyok hódolója. Et-től függetlenül elvált az éles elméjű Tamarától, s nem má-sért, minthogy két dudás egy csárdában nem férhet meg. Dudás csak Tamara volt, de a kijelentést úgy kell érteni, hogy két személyiségnek nincs hely egy fedél alatt. Minthogy az első asszony is csillagjós volt, a válás nem akadálya annak, hogy együtt szemléljék az éjszakai égbol-tot. Tapasztalatait úgy össze-gezte, hogy 1992. februárjá-ban újabb politikai fordulat következik be Moszkvában. - Ha méltóképpen éljük meg a februári eseményeket, már könnyebb lesz minden. Nos, ha a tavaly augusztusi eseményeket előrejelző találati valószínűségét, az 1 hónapot nézzük, bizony van mit vár-nunk márciusban. Pável Globa egyébként Jel-cin híve. F. Gy. 1992. március 20, KANIZSA 3 _J ügy érdekében hetente kétszer a saját költségemen megyek Zala-egerszegre. - Miből gazdálkodik az önvé- delmi csoport? - Arra számítunk, hogy a Köz- biztonsági Alapítványból nekünk is csurran-cseppen valamennyi pénz. Számítunk az állami, ön- kormányzati támogatásokra és várjuk a jogi- és magánszemé- lyek felajánlásait, hozzájárulása- it. A csoport tagjaitól pedig havi tíz forintos tagdíjat szedünk, melyből legalább a postaköltsé- get fedezni tudjuk. Várjuk ezért olyan szakemberek jelentkezését is, akik társadalmi munkában vállalnák leendő eszközeink eset- leges javítását. - fejezte be a tá- jékoztatást Tusják Pál. F. Varga Barbara Kanizsán is startol az önvédelmi csoport Hosszas szervezési munka, né-ha egymásnak ellentmondó hírek után városunkban is megalakult az első önvédelmi csoport. Erről, azaz a „Nagykanizsa Közbizton-ságáért" elnevezésű csoport mun-kájáról érdeklődtünk. - Ki lehet e csoport tagja? — kérdeztük Tusják Pált, az Orszá- gos Polgárőr Szövetség Zala me- gyei bizottságának tagját, akit városunk közbiztonságvédelmi csoportjának megszervezésével bízott meg a Kanizsa Közéleti Klub. - Tagtársunk lehet minden büntetlen előéletű, 18. életévét betöltött, magyar állampolgár, il- letve személyigazolvánnyal ren- delkező külföldi. Tehát akár Ön is. - Nem hiszem, hogy az általam lefülelt bűnöző szívében oly mér- tékű rettegés ébredne, hogy hagyná magát nyakoncsípni, le- fegyverezni, aztán mondjuk közö- sen értesítenénk a rendőrséget. - Csoportunk tevékenysége nem korlátozódik pusztán a bű- nözők kézrekerítésére. Elsődleges feladatunk a bűncselekmények megelőzése, a bűnalkalmak kor- látozásával a közbiztonság javí- tása, a lakosság bizton- ságérzetének növelése és a bűn- cselekmények elkövetését előse- gítő körülmények felderítése, va- lamint az illetékes önkormányzati szervek, hatóságok informálása. - Mit ért az illetékes szervek informálásán? - Azt, hogy a bűnmegelőzés érdekében jelzéseket adunk az il- letékes szerveknek a bűncselek- mények elkövetését elősegítő kö- rülményekről, a gyermekek, fia- talkorúak értelmi, erkölcsi, testi fejlődését súlyosan veszélyeztető magatartású emberekről, csopor- tokról, a környezetet szennyező tevékenységről, parkrongálásról és természetesen a tetten ért bűn- elkövetőkről. Ezen kívül persze mással is foglalkozunk. Városunk területén lakossági járőrszolgála- tot szervezünk az ingó és ingat- lan vagyontárgyak, személyek biztonságának védelmére, külö- nös figyelmet fordítunk a bűn- ügyileg fertőzött területekre. Bűnmegelőzési felvilágosító, ta- nácsadó tevékenységet folytatunk a lakosság, illetve a vállalkozók felé a rendőrség bűnmegelőzési szervével, profi vagyonvédelmi szervezetekkel együttműködve. Nyilvános reklám- és propaganda tevékenységet kívánunk folytatni a bűnmegelőzés, az ifjúság-, va- gyon- és környezetvédelem érde- kében. - Milyen jogok illetik meg a szolgálatellátás során a polgár-őröket? - Jelen pillanatban ugyanazon jogok, amelyek bármelyik ma- gánszemélyre vonatkoznak. Ám, ha a polgárőrségről szóló törvény elkészül, reméljük a jogaink is növekednek. Elképzelhető, hogy a polgárőröket felruházzák az igazoltatás jogával, és elmehet- nek a kézrátételig. A gumibot vagy a gázspray használatának joga sem tisztázódott még. - Milyen jogi védelmet élvez- nek a polgárőrök? - A polgárőrt megilleti a jogi védelem, ha feladatai törvényes ellátása során, vagy tagsági vi- szonya miatt személyét, vagy közvetlen hozzátartozóját jogsé- relem, joghátrány éri. Nem el- képzelhetetlen, hogy egyes bizto- sító társaságok valamilyen speci- ális biztosítási módot tennének lehetővé a polgárőrök számára. Ez ügyben most folynak a tár- gyalások Budapesten. - Hány tag munkája szükségel- tetik ahhoz, hogy városunk köz- rendje, közbiztonsága javulásnak induljon? - Húsz-huszonkét körzet kiala- kítását tervezzük, amely körülbe- lül 200 polgárőr működését fel- tételezi. - Eddig hányan jelentkeztek? - Mintegy 26-27 fő. Ám, ha csak húsz olyan ember állna ren- delkezésünkre, aki él és mozog, már akkor is elkezdhetnénk a munkát. - Sokan az önkéntes rendőri szolgálat feltámadását vélik fel- fedezni az alakuló polgár- őrségben. - A két szervezet között egy nagyon jelentős különbség van. Mégpediglen az, hogy az önkén- tes rendőrséget a rendőrség szer- vezte, míg a polgárőrség egy la- kossági önszerveződésű, politikai pártoktól független szervezet. Igaz, a rendőrséggel mi is együttműködési megállapodást fogunk kötni, hiszen mivel mind- ketten a közrend védelméért te- vékenykedünk, ők fontos szakmai tapasztalatokkal, információkkal segíthetik munkánkat. Tervezzük egy közös rádiórendszer kialakí- tását is. A rendőrség már készíti a CB-központokat, ám nekünk még nincsenek eszközeink. - Bizonyára több ex-önkéntes rendőr kapcsolódott be az önvé- delmi csoport munkájába. - Ezt mi nem tudjuk, és nem is nyomozunk tagjaink múltja után. Ha a volt munkásőr, önkén- tes rendőr, vagy netán a volt ál- lampárt oszlopos tagja egyetért céljainkkal, ugyanúgy tagja lehet a Nagykanizsa Közbiztonságáért önvédelmi csoportnak, mint bárki más. - Számomra érthetetlen, hogy Ön miért vállalta az önvédelmi csoport szervezését. Hiszen a Monitor Bt. egy vagyonvédelem- mel foglalkozó magán cég. Nem rontja az Önök üzletét a polgár- őrség tevékenysége folytán - re- mélhetően -javuló közbiztonság? - Én a szervezést a Közéleti Klub felkérésére vállaltam, mert egyetértek az önvédelmi csoport céljaival. Különben is a profi va- gyonvédelem az kemény anyagi- akért megy, a polgárőrség pedig társadalmi munka. - Azzal tisztában vagyok, hogy a polgárőröknek társadalmi mun- ka. De vajon a szervezőkről is elmondható ugyanez? - Mindenkiről. Én például az ÚJ LEHETŐSÉG! HASZNÁLT BÚTOROK, LAKBERENDEZÉSI TÁRGYAK, MŰSZAKI CIKKEK VÉTELE ÉS ELADÁSA. Az áruk átvétele bizományban történik. Vállalatok, közületek részére szakbecslést vállalunk. HOL-MI BT. Nagykanizsa, Ady E. út 17-19. (Szolgáltató Szövetkezet udvarában) Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 8-17 óráig, szombaton 8-12 óráig. HIRDETMÉNY A Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala értesíti a város lakosságát, hogy a megemelt hiteltartozáshoz nyújtandó támogatás ügyében megkezdte az igények felmérését. Az igényeket az erre rendszeresített nyomtatványon kell bejelenteni. A nyomtatvány a Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztályán (Erzsébet tér 7. fsz. 13. és fsz. 6. számú szobájában) áll rendelkezésre. Igényüket azok az adósok nyújthatják be, akiknek hitelük kamata 3,5%-nál alacsonyabb volt. Az igényt 1992. március 31-ig kell bejelenteni. A határidő pontos betartását kérjük, mert a később beérkező igényeket elbírálni nem áll módunkban. Az igények felmérése után a Közgyűlés dönt a támogatás módjáról és mértékéről. POLGÁRMESTERI HIVATAL *J KANIZSA 1992, március 20 ÜLÉSEZETT KORMÁNYZAT Magyarországi Szociáldemokrata Párt Országos Ellenőrző Bizottsága HATÁROZAT Az MSZDP Országos Ellenőrző Bizottsága 1992. március 14-én vizsgálta és megtárgyalta a Magyarországi Szociálde-mokrata Párt kongresszusa összehívásának a lehetőségeit. Megállapította, hogy a magyarországi szociáldemokrata mozgalom egységének létrehozása érdekében feltétlenül szük-séges egy egységes - rendkívüli kongresszus megtartása. Az idő rövidsége miatt az MSZDP OEB felhívással fordul az MSZDP összes alapszervezetéhez, követeljék a televízió, a rádió és a sajtó útján is (a Szervezeti és Működési Sza-bályzat rendelkezéseinek betartásával) az egységesítő rendkí-vüli kongresszus összehívását. Budapest, 1992. március 13. Az Országos Ellenőrző Bizottság nevében: Dr. Borbély Lajos elnök Bakonyi István Kovács Károly Kovács Zoltán Rosta Sándor Dr. Vajkay Kálmán a bizottság tagjai E hét hétfőjén került sor a március 9-i közgyűlés folyta-tására. Első pontként az elmúlt ülé-sen már napirendre tűzött, ám a rendelettervezet nem egyér-telmű megfogalmazása miatt elnapolt téma került terítékre: rendeletalkotás a szociális in-tézményekben fizetendő téríté-si díjakról. Ezúttal a testület megszavazta a már pontosított tervezetet, melynek értelmé-ben az önkormányzat tulajdo-nában lévó" szociális intézmé-nyekben a térítési díjak jelen-tős mértékben emelkedtek. Cserti Tibor javaslatát elfo-gadva egy újabb, e témával kapcsolatos határozat is szüle-tett, mely szerint a Népjóléti Bizottságnak meg kell vizs-gálnia, hogy a rendelethozatal-nak milyen költségvetési kiha-tása lesz. • Ezután a piac hatékonyabb üzemeltetésére tett javaslat megvitatása következett. Mint tudjuk, a közgyűlés tavaly év végén, a Gazdasági Bizottság javaslatát elfogadva, intézke-dett a piac bérbeadásáról, majd később e határozat vég-rehajtási határidejét 1992. III. 31-ig meghosszabbította. A Gazdasági Bizottság azóta több ízben foglalkozott a kér-déssel, s végül úgy foglalt ál-lást, hogy a piac hatékonyabb működtetését a jelenlegi mű-ködés keretei között kell biz-tosítani, ezért határozati javas-latát a közgyűlés elé terjesz-tette. Farkas Zoltán - arra hi-vatkozva, hogy e téma kap-csán esetleg a lakosságra nem tartozó gazdasági információk jutnak nyilvánosságra - a piac-ügy zárt ülésen való tárgyalá-sát javasolta, de a testület in-kább a nyilvános vita mellett döntött. Balogh György szerint vég-re el kellene dönteni, hogy a piacot megszüntetik, vagy a régi helyén egy élelmiszer- és virágpiacot képzelnek el. A döntést nehezítő tényezőként jelentkezett, hogy a piactömb rendezésére időközben egy or-szágos tervpályázatot írtak ki, s a pályázati kiírásban nem esett szó arról, hogy e terüle-ten a továbbiakban is piac üzemelhetne. Többen a piac megmaradása mellett kardos-kodtak, sokan a vásárcsarnok felépülése után már feles-legesnek tartanák a régi piac működését, míg mások szerint a funkciók megfelelő elkülö-nítése esetén a piacra és a vá-sárcsarnokra egyaránt szüksé-ge van a városnak. Végül a képviselők - Farkas Zoltán ja-vaslatát elfogadva - névsze-rinti szavazással úgy határoz-tak, hogy a piac bérbeadás út-ján történő hasznosítására ho-zott 224/1991. számú határo-zatot - a határidő módosításá-ra vonatkozó februári döntés-sel együtt - hatályon kívül he-lyezik. A Polgármesteri Hiva-talt pedig megbízták azzal, hogy dolgozza ki a piac mű-ködési rendjét és azt május 1-ig terjessze a közgyűlés elé. • Harmadikként városunk Tár-sadalmi, Gazdasági Programjá-nak - melynek vitaanyaga már lapunkban is megjelent - ké-szítéséről esett szó. E témával kapcsolatban a közgyűlés úgy döntött, hogy felhatalmaz egy - a közgyűlés bizottságainak delegáltjaiból, a város más kö-zösségeiből és a Polgármesteri Hivatal szakembereiből álló -munkacsoportot arra, hogy az ÖKO RT. képviselőivel to-vább egyeztessen és vizsgálja meg az rt. referenciáit. A köz-gyűlés szükségesnek tartja, hogy a készítendő anyag tar-talmazza a világkiállítás kap-csán térségünket érintő lehető-ségeket is. Elfogadták Magyar József és Balogh György arra irányuló javaslatát is, hogy a tervezett társadalmi-gazdasági program megalapozásába, en-nek eredményétől függően más külső szervezeteket is be-vonjanak. • Ezen az ülésen arról is dön-teni kellett, hogy a közgyűlés támogatja-e a Templom téri iskola által létrehozott alapít-ványt, melynek számítógépek vásárlása az alapvető célja. Mivel a városatyák zöme az alapítvány támogatása mellett voksolt, ám nem kívántak rög-tön dönteni arról, hogy a tá-mogatás mekkora összegű le-gyen és milyen forrás terhére történjen, a Kulturális és Ok-tatási Bizottságot bízták meg a kérelem megvizsgálásával és az összegszerű javaslat köz-gyűlés elé terjesztésével. • Némi módosítás után a tes-tület azzal is egyetértett, hogy az 1992. évi külföldi utazások forintfedezetére a Polgármes-teri Hivatal költségvetéséből 400.000 Ft-ot különítsen el, a hivatal a külföldi utazásokhoz szükséges valuta biztosítására alkalmanként nyújtson be pá-lyázatot a BM közigazgatási helyettes államtitkárhoz. • Ezután a Palotás Tibor ál-tal benyújtott önálló képvise-lői indítvány megvitatására került sor, a KBMSZ tornate-rem építésével kapcsolatban. Palotás úr arra kérte a köz-gyűlést, hogy hozzon olyan határozatot, mely szerint az építési engedélyt csak a Vá-rosfejlesztési Bizottság által szakvéleményezett és a köz-gyűlés által elfogadott tervre lehessen kiadni. Kérte még, hogy a testület vállaljon fele-lősséget a KBMSZ tornaterem ügyében, hiszen ez a város ér-deke is. A képviselők meg-egyeztek abban, hogy az épí-tési engedély kiadása előtt a Városfejlesztési Bizottság vé-leményét ki kell kérni. • Hetedikként a vásárcsarnok hosszú idő óta húzódó ügye került napirendre. Miután a testület úgy látta, hogy Palo-tás Tibor, az épületet tervező az „Alfától az Omegáig Kft." vezetője nem rendelkezik az egyik korábbi ülésen a téma további tárgyalásának feltéte-léül szabott bizottsági vizsgá-lati anyagokkal, nem kívánt foglalkozni a vásárcsarnok rendezésének programtervével. Elvetették Dömötörffy Sándor azon javaslatát is, mely sze-rint a közgyűlés a földterület apportként történő beviteléről szóló határozatát helyezze ha-tályon kívül. Viszont megsza-vazták Farkas Zoltán és Mar-ton István azon javaslatát, amely arra irányult, hogy az apportként történő bevitelért határozzon meg az önkor-mányzat egy tulajdoni hánya-dot és folytassa a tárgyalást a kft.-vel. Időközben azt is eldöntöt-ték, hogy mivel Palotás Tibor érdekelt a témában, az össze-férhetetlenség esete forog fenn, tehát ő nem szavazhatott a továbbiakban. Eldöntötték még, hogy az engedélyeztetéshez szükséges környezetvédelmi hatásvizsgá-lat költségeinek fedezését -Stamler Lajos javaslatának megfelelően - tulajdoni há-nyadának arányában az önkor-mányzat vállalja magára. • Támogatták a képviselők a Dr. Mező Ferenc Gimnázium bővítésével kapcsolatos célok-mány aláírását, és egyetér-tettek a Bolyai iskola célok-mányának elfogadásával is. • Végül zárt ülést rendeltek el, egy a múlt heti ülésen már megtárgyalt téma, a Hunyadi út 17. sz. és a Rozgonyi úti ingatlanok csereszerződésével kapcsolatos vitára. Mint tud-juk, az önkormányzat a Hu-nyadi út 17. szám alatti házért és telekért cserébe egy Rozgo-nyi utcai lakást ajánlott fel, ám a lakók nem írták alá a csereszerződést. 1992* mércios 20. KANIZSA ] 5 BeitzeÜ Emflla főépítész tájékoztatója közben (Erdei András felvétele) A HSMK kamaratermében tartott lakossági fórumot Berc-zeli Emília városi főépítész. Itt bemutatásra kerültek Nagykanizsa kül- és belterüle-teinek a közelmúltban már la-kossági fórumokon ismertetett részletes rendezési terveinek változtatásai. Az érdeklődők így ismét lát-hatták az Észak-keleti város-rész beépítési tervmódosítását, - a sokat emlegetett Volán pá-lyaudvar környéki részletes rendezési tervjavaslatot az új vásártér, illetve csarnokkal, a 74-es út mellé tervezett keres-kedelmi egységek tervét Palin-ban, s a Garay utcai lakóépü-let együttes befejező szekció beépítési javaslatát. E tervek bemutatása után a főépítésznő az úthálózat fej-lesztési terveket ismertette. Legfontosabb ezek közül az M-7-es autópálya, mely Palin alatt keresztezi majd a váro-sunk területét, továbbá a 6l-es út Kelet-déli irányban kiépí-tendő szakasza és a 74-es fő-közlekedési út új nyomvonala, ami már a legújabb tervek szerint a Principális mellé ke-rülne. Az úthálózat fejlesztési ter-veket és a Volán pályaudvar környékének beépítési tervja-vaslatát ezután Palotás Tibor önkormányzati képviselő is-mertette részletesen, aki maga is foglalkozik ezek tervezésé-vel. Hozzászólások során többen bírálták a Volán pályaudvar környékének rendezési tervét, így például nem helyeselték az öregek otthonának elhelye-zését sem e területen. Pócza Attila a vásárcsarnok mielőbbi megépítése mellett, az itt tervezett sportcsarnok szükségességét is hangoztatta. Szóba került a zajos teherfor-galom a Csengery és Kisfa-ludy utcákban, mely csak ak-kor csillapítható majd, ha a 64-es út kerülő szakasza elké-szül a Farkas József utcai fe-lüljáróval együtt. Palotás képviselő úr közlése szerint a város igényeit és a lakosságnak az úthálózattal kapcsolatos észrevételeit és ja-vaslatait maximálisan figye-lembe fogják venni a tervek készítésénél. Egy felszólaló azt kifogásol-ta, hogy nem kaphat lakóház építésére engedélyt Szabadhe-gyen, mások a Csónakázó-tó-nál elrendelt építési tilalom feloldását sürgették. E felszólalásokra Kenyeres Borbála építészmérnöknő vá-laszolt és elmondta, hogy a szabadhegyi telkek a legszük-ségesebb közművesítéssel sem láthatók el egyelőre, ezek egyébként zártkertnek minő-sülnek és csak az OÉSZ ide vonatkozó előírásai szerint le-het ott építkezni. Sokakat érdekelhet azonban az, hogy az OÉSZ-nek a zárt- kertekre vonatkozó előírásai február l-jétől megváltoztak, a kormányzatnak a farmergazda-ságok létesítését elősegítő in-tézkedései következtében. Ezekről részletes felvilágo-sítást az érdeklődők a város-házán kaphatnak, de tájékoz-tatásul megemlítette, hogy a zártkertekben 720 négyzetmé-ter alapterületig csak fóliasá-tor létesíthető, e teleknagyság felett pedig maximum 3%-os beépítést engedélyeznek. Több felszólaló a Múzeum tér (volt Sneff tér) túlzott igénybevételét kifogásolta az ott parkoló gépkocsikkal, má-sok a Rozgonyi utcai régi Népmozi épületének a bontá-sát sürgették. Az előadó bemutatta még a közelmúltban itt járt gleisdorfi küldöttségtől kapott városren-dezési tervet, melyet ott széles körben ismernek a városlakók. - Előírásait szigorúan betart-ják és öt évenként kerülhet sor a tervek felülvizsgálatára és módosítására. Az érdeklődők végül megte-kinthették az Erzsébet tér ren-dezésére kiírt tervpályázat is-mertető füzetét, melyet a pá-lyázók 300 Ft lefizetése elle-nében a városházán megkap-hatnak. A főépítésznő, mint mondta reméli, hogy a május 27-én záruló tervpályázaton sok értékes megoldást javasol-nak majd a pályázók a tér ren-dezésével kapcsolatban. Megtudtuk azt is, hogy a jö- vőben a lakossági fórumok rendszeresen ismétlődnek majd és azok tárgysorozatát a Kanizsában előzőleg ismertet-ni fogják, ezzel talán elérhető lesz, hogy ne csak a szakem-berek, a magántervezők és az elsősorban érdekelt műszaki-ak, vállalkozók jöjjenek el és szóljanak hozzá, hanem a vá-ros minden érdeklődő polgára részt vehessen azon és hasz-nos javaslataival elősegítse a minél tökéletesebb tervek lét-rejöttét. B. J. Cigányoknak a cigányokról Az utóbbi időben szerencsére egyre gyakrab-ban adhatunk hírt olyan speciális, iskolai kez-deményezésekről, amelyek a tanulók jövőjét is meghatározó jelentőséggel bírnak. Talán hason-lóan fontos szerepet tölt be az a Petőfi álta-lános iskolában működő - nevezzük így -szakkör is, melynek elsődleges feladata a ci-gány identitástudat javítása. - Sajnos a szülői háttér, a szégyenérzet mi- att a cigány gyerekek többnyire titkolják szár- mazásukat, s ha ezt a külső megjelenés alapján nem tudják takargatni, akkor mélyen hallgat- nak róla - mondja Orsós Ferenc, a cigány identitás javítási órák vezetője. - Mit tehetnek e cél érdekében az identitás javítási órák? - A cigány gyerekek jelentős része otthon nem szívhatott magába semmiféle kultúrát. így aztán nem hogy a magyarság kultúrájával nincs tisztában, de a saját népének történetét sem ismeri, nem tudja, hogy honnan jöttünk, hogyan éltünk, nem ismeri a cigányság kiemel-kedő személyiségeit - pedig ilyenek is voltak és vannak -, s ebből kifolyólag azt sem tudja, hogy valójában ki is ő. Ezeken az órákon nyol-can, kilencen összeülünk, kötetlenül beszélge-tünk és közben igyekszem a gyerekekkel meg-ismertetni a cigány írók, költők, képzőművészek munkásságát. Ez azért is fontos, hogy a gye-rekek példaképre találjanak saját népük köré-ben. A jó példa az egész további életüket meg-határozhatja, de sajnos a rossz példa is. - Miért pont ebben az iskolában működik a cigány identitás javítás? - Azért, mert a Zrínyin és a Bolyain kívül csak a Petőfi iskola merte felvállalni azt, hogy az itt tanuló diákok ne szégyelljék cigányságu- kat. Pedig ezeken az órákon szükség esetén olyan tevékenységre is sort kerítek, mint pél- dául a matematika, magyar, vagy történelem korrepetálás. Véleményem szerint nem szabad azt megengednünk, hogy az átlagos vagy jó képességű cigány diákok az otthoni gondok, a helytelen nevelés következtében lemaradjanak a tanulásban a magyar gyerekektől. Ezért pró-bálom a családjukkal is tartani a kapcsolatot és megbeszélni az éppen adódó problémákat. Remélem, hogy év végéig az érdemjegyek is emelkedő tendenciát mutatnak majd. - Sok mindenről tanulunk itt - kapcsolódik a beszélgetésbe a gyerekek legbátrabbika, a hó-fehér bőrű Ricsi. - Én például azt is most tudtam meg, hogy cigány vagyok. Anyukámék soha nem beszéltek erről. Arról pedig végképp nem tudtam, hogy cigány irodalom, költészet és képzőművészet is van a világon. Mint ahogy azt is itt tanultam meg, hogy a cigányság nem egységes, hanem különböző csoportokból áll, amelyek különböző módon éltek, különböző idő-ben jöttek az ország területére. Az anyanyelvét csak a Renáta érti közülünk, de 6 sem tud oláhul beszélni. Azért mi nagyon sokat köszön-hetünk a Feri bácsinak, mert igaz, hogy néha megszid, hogy ejnye Ricsi, már megint inkább videóztál az olvasás helyett, de azért a pálya-választástól kezdve a hétköznapok apró prob-lémáiig mindenben segít. f vb 6 ( KANIZSA^ 1992. március Az 1956-os emlékérmek, emléklapok kanizsai kitüntetettjei Sötét öltönybe bújt, ősz ha-jú férfiakból állt az ünnepel-tek tábora múlt szombaton a HSMK Felnőtt Klubjában, ahol az 1956-os emlékérmek és emléklapok adományozásá-ra került sor. Az ünnepségen részt vett dr. Hóbor Erzsé-bet, a köztársasági megbízott Zala megyei hivatalának veze-tője, dr. Hegedűs Tamás köz-társasági megbízott, Tar-nóczky Attila országgyűlési képviselő", dr. Kereskai Ist-ván polgármester és azok az emberek - egyeseknek már csak a hozzátartozói -, akik az S6-os forradalom alatti tet-teikért érdemeltek elismerést, s azt most, 36 évvel később meg is kaphatták. A Báli Judit által előadott, Farkas Tibor gitárjátékával kí-sért, fájdalmasan szép versek hatására bizony sokak szemé-ben megcsillantak a régmúlt nagy tetteire, a borzalmakra, az elveszítettekre való emléke-zés könnyei. Bertók Balázs, a POFOSZ helyi szervezetének tagja ün-nepi beszédében méltatta a magyar történelem e jeles ese-ményét, „mikor a megalázott, de még meg nem tört nemzet állt talpra határtalan lelkese-déssel és szállt szembe az el-nyomással, a magyarság nem-zettudatát kiirtani akaró, ide-geneket kiszolgáló zsarnokság-gal", s „mi ezt a csodálatos egymásra találást, nemzeti összefogást, önfeláldozást, a hazáért tenni akarást látva né-hány napig büszkék lehettünk magyarságunkra, erre a csodá-latos tizennégy napra..." A di-csó" napok emlékei azonban sajnos összefonódnak az olyan személyekre való emlékezés-sel, akik „az idegen elnyomó hatalom árnyékában, annak vazallusaiként fegyvertelen tö-megeket mészároltak, utána a megtorlás során vertek vagy verettek, akik mindent elkö-vettek annak érdekében, hogy nemzettudatunkat, magyarság-tudatunkat kiirtsák, akik több mint harminc éven át tunkol-ták az internacionalizmus ha-ladó voltát, akik a magyarsá-got valami szélsőséges nacio-nalizmusnak vallották." Az ünnepi beszéd a véres-kezű vazallusok szörnyűséges tetteinek felsorolása után így folytatódott: „...ma ugyanők ok-tatnak ki nap mint nap a mé-diákban, hogy az európai libe-ralizmus haladó, magyarnak lenni, magyarul érezni az vala-mi mucsaiság... igen, ők az el-lenzék padsoraiból... a liberaliz-mus álarca mögé bújva... meg-alázott, megcsonkított, gyűlöl-ködő ellenségtől körülvett kis ország vagyunk, olyan belső el-lenzékkel, amely valójában el-lenség." Azután így folytatta Bertók tanár úr: egy nép gyökerek és nemzettudat nélkül könnyen manipulálható..." Bertók Balázs hangsúlyozta még, hogy a kiosztandó emlékérmek és emléklapok a kormány elismerését tükrözik, ám „amíg a teljes igazságot meg nem ismeri az ország és az ifjúság, addig amíg 1956 résztvevői közül olyan sokan létminimum alatt vagy a nyo-mor határán tengődnek, addig amíg a bűnösök legalább a nemzet megvetését ki nem ér-demlik, addig amíg 56 eszméi - az a bizonyos 12 pont -nem teljesülnek, addig a küz-delem nem érhet véget. Ehhez az eszmei küzdelemhez kérek én a Jóistentől az önök szá-mára sok-sok erőt és hosszú életet" - mondta végül Ber-tók Balázs, aztán az ünnep fénypontja következett: az em-léklapok és emlékérmek kerül-tek kiosztásra. Cseke István, Dávid And-rás, Fekete György, dr. Ge-lencsér Gyula, Papp György, Solti Jenő és Tóth Ferenc hozzátartozói már csak poszt-humusz emlékérmet vehettek át dr. Hegedűs Tamástól. Bodnár Béla, Dara Géza, Horváth János, Horváth Je-nő, Kovács Ferenc, Kováts Miklós, Kuczegi Lajos, Me-cséri József, Molnár Dezső, Mózsi Lajos, dr. Paizs Fe-renc, Reichert Tibor, Sipos János István és Szarj as Ist-ván 1956-os emlékérem kitün-tetésben részesültek. A köztársaság elnöke emlék-lapot adományozott dr. Nol Lászlónak, dr. Schmidt Mik-lósnak és dr. Szűcs Gézának. A kitüntetések átadása után dr. Hegedűs Tamás köszöntöt-te az 56-os események részt-vevőit. Mint mondta, esélyünk sem lenne atyáink céljainak megvalósítására, ha „nem lett volna 56 lángoló forradalma, amelynek nagyszerűségét csak 1848 március tizenötödikéjé-nek csodájához lehet hasonlí-tani". Hiába követte ezt a Ká-dár, Marosán és társai nevével fémjelzett vérbosszú, az 56-os eseményeket nem tudták az emberek emlékezetéből kiik-tatni, hiszen „a kuruc magyar-ság lelke az március és októ-ber tüze által hevített." Majd a köztársasági megbízott szen-vedélytől fűtött hangon sorolta a forradalmi eszméket sárba-tipró mészárosok bűntetteit, s végül a következő szavakkal zárta beszédét: „Én most a Ma-gyar Köztársaság elismerését nyújtottam át önöknek küzdel-meikért, szenvedéseikért, 56 eszméinek ápolásáért. Kérem Önöket, hogy legyenek tovább-ra is segítségünkre, támogassák ezt a nagyon nehezen vajúdó magyar demokráciát, mutassa-nak nekünk utat, ahogy 1956-ban is példát mutattak." F. Varga Barbara Jeleníts István tájékoztatója a Kanizsai piarista iskoláról Múlt szerdán rövid sajtótá-jékoztató keretében a piarista rend kanizsai oktatási terveiről értesülhettünk Jeleníts István tartományfőnöktől, aki az ön-kormányzat által felajánlott csereingatlan megtekintése vé-gett érkezett városunkba. Jeleníts úr elmondta, hogy polgármesterünkkel és a Hu-mán Osztály vezetőjével foly-tatott beszélgetések meggyőz- ték arról, hogy a rend és az önkormányzat képes békében, egyetértésben előrelépni a pia-rista iskola ügyében. Erre en-ged következtetni egyébként vá-rosatyáink azon állásfoglalása, meggyőződése is, mely szerint a piarista oktatás beindulása Nagykanizsa szellemi gyarapo-dását segítené elő. A tartományfőnök hangsú-lyozta, hogy a közeledést ők sem szeretnék már meglévő értékek lerombolása árán meg-valósítani. Sok múlik azon, hogy a rend számára - akkor még ismeretlen - felajánlott ingatlanokat megfelelőnek tartják-e a leendő iskola szín-helyéül. Az alapvető perspek-tíva kirajzolásán kívül azon-ban olyan ideiglenes megol-dást kell keresni, amely bizto-sítja az oktatás megkezdését és az iskola lépésről lépésre történő gyarapodását. S talán mire az intézmény számára az ideiglenes épület szűkösnek bizonyul, addig sikerül végle-ges megoldást találni. A rend tagjai bíznak abban, hogy szeptembertől egy-két első osztállyal már megkezdheti tényleges működését a piarista irányítás alatt álló katolikus iskola. Igaz a rend tagjai ke-vesen vannak az oktatáshoz, s amúgy is mindannyian közép-iskolai tanárok, ám bíznak ab-ban, hogy a volt tanítványaik, a katolikus pedagógusok és a nagykanizsai tanárok között is akadnak olyan, leendő munka-társak, akik képesítésüknek megfelelően a kisebb gyerekek oktatására alkalmasak. Felmerült egy egyházi zeneiskola alapításának gondo-lata is, ám Jeleníts István sze-rint ennek részletes megvitatá-sára még nem érett meg a helyzet. - fvb - 1992. március 20, KANIZSA Több mint 72 milliós nyereség! Eredményes évet zárt a KANIZSA Trend ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Vét «♦ & Kamarai vámtagozat alakul hogy meg kelljen rendelniök mindazon közlönyöket - van ilyen vagy félszáz -, amelyekben kihir-detik az említett jogszabályokat. A zalai cégek körében eléggé sokan állnak üzleti kapcsolatban a Gazdasági Közösség egyes szerve-zeteivel, ezért nagy figyelmet kell A KANIZSA Trend Kft. mindössze két éve működik, de már az első évben is ked-vező eredményeket ért el. Fő profiljuk a kárpitos bútorgyár-tás, de létrehoztak egy porán-habgyártó üzemet is. Vajon az elmúlt évet milyen ered-ménnyel zárták? Takács Já-nos ügyvezető első mondatai mintha némi pesszimizmust tükröznének. - A magunknak nagyon ma- gas szintre irányzott mennyi- ségi terveket nem tudtuk teljes egészében teljesíteni. Nem érte el a bűvös húszezres nagyság- rendet a legyártott garnitúra mennyiség, és habból sem ér- tük el a tervezett értékesítés mennyiségét. Közismert, hogy az 1991 -es év az egyik leg- gyászosabb éve volt a bútor- iparnak. - Ennek ellenére úgy tu- dom, hogy ismét eredményes évet zártak. - Valóban igaz, hogy még ilyen körülmények között is nemcsak talpon tudtunk ma- radni, hanem sikerült az élvo- nalba felküzdeni magunkat. Csupán néhány adat: az ár-bevételünk több mint 200 mil-lióval lett több az előző évi-nél. Azaz, 536 millió forinttal szemben 743 milliót értünk el. Ez a 720 milliós tervet is meghaladja. - Ezek szerint ismét nyere- séges lett a kft. - Igen. A 34 millió forintos tervvel szemben 72 millió 700 forint lett a nyereségünk. - Ebből a dolgozók mit fog- nak érezni? - Már érezhették, hiszen az átlagkeresetük az országos, és a városi átlaghoz viszonyítva Fontos változások zajlanak le manapság vámügyekben. Nemrég a Vám- és Pénzügyőrség hivatásos állománya kapott át- vagy to-vábbképzést a légfrissebb tudniva-lókból, március 12-én pedig a Za-lai Kereskedelmi és Iparkamara rendezett egész napos „fejtágítót" tagjainak ugyancsak a legújabb vámügyi tudnivalókból. Többi kö-zött a külgazdasági kormányzat erőfeszítéseinek is köszönhetően csatlakozásunk nyomán a szerve-zethez az Európai Közösség orszá-gaiba irányuló külkereskedelem lebonyolításában március 1 -jétől nagyobb mértékben emelke-dett. A tiszta bérre vetítve ez 47 százalékot jelent. - A rövid múlt, a két év ezek szerint szép eredménye- ket hozott; vajon mit hoz a jövő? - Az 1991-es évben sikerült a helyzetünket stabilizálni - veszi át a szót Wilheim Gá- bor ügyvezető. - Az idei év feladata az, hogy a pozíción- kat tovább erősítsük. Belföl- dön és külföldön egyaránt leg- alább tíz-tízezer garnitúra kárpitos bútort szeretnénk ér- tékesíteni. Ez nem kis feladat, hiszen Magyarországon a „részünk" ezzel mintegy 10 százalék len-ne. Éppen ezért olyan exkluzív színvonalú bemutatótermeket hozunk létre - közös finanszí-rozással a kereskedelmi part-nerekkel -, ami a forgalomnö-vekedésnek a további feltétele-it biztosítja. - Hogy mindez hogyan va- lósítható meg? Takács János- nak van magyarázata. - Természetesen ahhoz, hogy a közérzetünk jó legyen, nemcsak az kell, hogy a dol- gozóink legyenek egyre jobban megelégedve. Kell az is, hogy a vállalat maga egy olyan hír- nevet tudjon fenntartani kap- csolataiban, amilyeneket most egyre nehezebb megteremteni. Nekünk eddig sikerült, mert a pénzügyi egyensúlyunk sta-bil volt, fizetőképességünk ki-váló, hitel nélkül gazdálko-dunk. Ez azt jelenti, hogy a partnerek messzemenőleg bíz-nak bennünk, és a vevők is biztonságban érezhetik magu-kat. Zámbó Árpád jelentős változások következtek be. Ezért a zalai kamara úgy döntött, hogy megalakítja országszerte pár-ját ritkító kezdeményezésként a vámügyi tagozatot, amelynek a ka-mara tagjai alanyi jogon külön tag-díj nélkül lehetnek tagjai. Az a ka-mara vezetőségének szándéka — mondotta Hartman Miklós ügyveze-tő igazgató, - hogy a tagozat a vámügyintézőié munkáját segítse. Például a legfrissebb, a külkereske-delemmel összefüggő jogszabályok értelmezésében. Ezzel a kamaratag-szervezetek mentesülnek attól, Ausztria beviteli rendszeréről (1.) A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek Ausztriába történő bevitelét - a hazai termelés érdekében - előteljes védelmi intézkedések korlátozzák. A rendszer alapját a hazai termelés szabályozása, a külkereskedelmet szabályozó tör-vények és a végrehajtásukra felállított szervek képezik. Az importkorlátozás három fő eleme az engedélyezési rend-szer, a vámok, lefölözések és a láttamozási eljárás. Az importengedélyezés a legfontosabb ágazatokban (marha-és sertéshús, tej és tejtermékek, gabona és cukor) a végre-hajtásukra feljogosított bizottságok hatáskörébe tartozik. Ma-gát az engedélyt a gazdasági vagy mezőgazdasági miniszté-rium adja ki. Erre általában csak belföldi hiányhelyzet esetén kerül sor. Magasabb árfekvésű, feldolgozottabb termékekre csak ki-sebb mennyiségekben, általában negyedéves kvótákat adnak ki, vagy államközi megállapodás alapján kölcsönösségi ala-pon. A friss zöldség-gyümölcs szektorban az engedélyezést a mezőgazdasági minisztérium végzi, a következők szerint: Az évet három szakaszra osztják: 1. Zárlati időszak, a belföldi termés ekkor érik be, ilyenkor nem adnak ki engedélyt. 2. A szezon megítélésétől, lefutásától függően adnak ki en- gedélyt. 3. A harmadik periódus, amikor szabadon importálhatók a termékek. A bor importja éves kontingens rendszerben bonyolódik. A termékek elvámoltatásához szükséges az importengedély, melyet az osztrák importőr szerez be. Kálmánná Gáspár Mária referens ÜZLETI AJÁNLATOK A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti cí-mekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a Zalaegerszegi tit-kárságon, Kosztolányi u. 10. Tel.: 92/11-042, Nagykanizsai képviseleten (Vár u. 9.) Tel.: 13-040 Kálmánná. Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-66 Román cég adna el: textil felületű PVC szőnyeg, formálható vinil poliklorid fóliák, befecskendezéssel készült iskolai felszerelés, háztartási üvegtermékek. Nk-67 Román cég vásárolna: szerves és szervetlen színezőanyagot fröccsöntő gépekhez, cserealkatrészeket. Nk-68 Felújítanak egy szállodát Badgasteinben, az építkezés a harmadik negyedévben kezdődik. Nk-69 Egészségügyi műszerek és berendezések, komputerek, irodatechnikai berendezések, szoftverek, anyagvizsgáló műszerek exportját kínálja orosz vállalat. Nk-70 Orosz cég importálna elektro- és rádiótechnikai műszerekhez alkatrészeket, egységeket, tartozékokat, információ ki- és beviteli egységeket, memória egységeket. INFORMÁCIÓ: 1992. április 25-május 3. GRAZI NEMZETKÖZI TAVASZI VÁSÁR „Látható siker" - Ez a legtalálóbb jelszó ehhez az univer-zális vásárhoz, beépített szakvásárokkal. A nagy nemzetközi részvétellel formált bemutatón a grazi vásári terület nemzetközi jelentősége különösen nagy nyoma-tékot kap. EUR Nyomtatvány és Tájékoztató kapható kamaránknál. fordítani az áruk származását igazoló tanúsítványokra. Ezek a kamaránál kaphatók a kitöltésükkel kapcsolatos ingyenes tájékoztatással együtt. Az Eur-1 jelű okmány csak a kamaránál kapható, s 80 forintba kerül. F. Gy. 8 KANIZSA S99& március 2h „Körösi Csorna Sándor a magyar és az egyetemes kultúra szimbóluma. koktól származik. Április 4-én lesz az ünnepségsorozat csúcs-pontja, amikor Csomakőrösön és Kovásznán megemlékezések, ko-szorúzások lesznek. Ezeken jelen lesz Románia és Magyarország kulturális minisztere is. Képvi-seltetik magukat a Körösi Cso-rna Sándorhoz kötődő országok diplomáciai testületei is, így In-dia, Japán, Kína, Anglia. Jönnek tudós társaságok tagjai, és ter-mészetesen a testvérváros Nagy-kanizsa képviselői is. Meghívtuk a Körösi Csorna Sándor nevét viselő iskolákat, ezért előrelát-hatólag több száz vendégünk lesz. Mit jelent 1992-ben a magyar-ságnak Körösi Csorna Sándor? 1992-ben véleményem szerint Körösi Csorna Sándor egy szim-bólum. Jelenti magyarságunkat, jelenti azt a kötelességünket, hogy ne nézzük közönyösen és tétlenül azt, hogy kik vagyunk, tehát jelenti önbecsülésünket, Gazda József kovásznai bará-tunk Báli Judit és a Közéleti Klub meghívására egy hetet töl-tött Nagykanizsán. Itt tartózko-dása alatt órákat tartott a Bat-thyány Lajos Gimnáziumban Er-dély kultúrájáról, művészetéről, tudományos életéről, az ott élő magyarság helyzetéről. Előadá-sain elsősorban Körösi Csorna Sándor életéről és munkásságá-ról beszélt. Tanár úr! Itt Nagykanizsán is tudjuk, hogy április 4-én nagy-szabású Körösi Csorna ünnepsé-gek lesznek Kovásznán a tudós halálának 150. évfordulóján. Közismert, hogy Ön a rendez-vénysorozat főszervezője. Mit és hogyan ünnepelnek a jövő hó-napban Csomakörösön és Ko-vásznán? Körösi Csorna Sándor halálá-nak évfordulója tiszteletére már-cius utolsó és április első heté-ben nagyszabású ünnepségsoro-zatot tervezünk. Erőnkhöz és ké-pességünkhöz mérten igyekszünk .az esemény rangjához felnőni a megvalósításban. Talán az a ki-fejezés nem is jó, hogy ünnep-ség, inkább emlékezést monda-nék. Emlékezés erre a nagyszerű emberre, aki a magyarság szim-bólumává nőtte ki magát a vi-lágban szétszórt népünk szemé-ben. Igyekszünk úgy emlékezni, hogy az maradandó nyomot hagyjon a szülőföld népében, és mindenkiben, aki ott jelen lesz, bárhonnan érkezett is. Azért mondtam először a szülőföld, Erdély népét, mert azt hiszem itt van Csornára a legnagyobb szük-ség, azért, hogy tudjunk emlé-kezni, egyáltalán legyen kire emlékeznünk, mert maga az em-lékezés megtartó erő. Szükséges, hogy büszkék tudjunk lenni va-lakire, érezzük emberi méltósá-gát, mert akkor több esélyünk van a túlélésre, a megmaradásra. Milyen módon kötődik Körösi Csorna Sándor Kovásznához? Kovásznától két és fél kilomé-terre van az a kicsi, jelenleg 430 lakosú falucska, Csomakőrös, mely adta őt a magyarságnak és az egész emberiségnek. Csoma-kőrös a maga kis erejéből gyen-ge ahhoz, hogy kellőképpen meg tudja szervezni ezt az ünnepsé-get. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy a falu Kovászna közigaz-gatási része, így az ottani nagy szülöttet mi is a magunkénak te-kintjük, nyilván tudva és tiszte-letben tartva, hogy Csorna Sán-dor nem Kovásznán, hanem. Kő-rösön született. Kovásznán hallottam, hogy Körösi Csorna iskolai tanul-mányain keresztül Kovásznához is kötődik. Mi ebben a kérdés-ben az igazság? Ez a hír nem felel meg a va-lóságnak, mert miután ő elvé-gezte Kőrösön a falusi iskolát, a híres nagyenyedi kollégiumban folytatta tanulmányait. Tehát ilyen jellegű direkt kötődése nincs a városhoz. Viszont nyil-vánvaló a mindennapi kapcsolat, hiszen ide járt a piacra nap mint nap, sőt ügyes-bajos dolgait is itt intézte, habár a valósághoz az is hozzátartozik, hogy abban az időben Kőrösön jegyzőség mű-ködött. Mégis azt gondolom, hogy a kicsi falu szervesen kö-tődött a nagyobb községhez, ezért is érezzük magunkénak Körösit. Mi lesz az ünnepség program-ja? A rendezvénysorozat sokarcú, változatos lesz. Ez alkalomból pályázatot hirdettünk irodalmi, képzőművészeti, zenei művekre. Elsősorban a képzőművészeti résztől várjuk a nagyszámú je-lentkezést. Tudomásom szerint Magyarországról is jön anyag, de főleg az erdélyi magyar kép-zőművészek készülnek nagy elánnal. A pályázat anyagából kiállítást szeretnénk rendezni. A pályázatok mottója, Körösi Cso-rna Sándor szellemisége. A művészetek mellett a tudo-mány is méltó képviseletet kap. A tudományos ülések fő témája a Csorna kutatások jelenlegi helyzete, illetve a megemlékezé-sek. A konferenciára várjuk az Európában, Magyarországon élő jeles kutatókat, valamint a hazai szakértőket. Ezen kereteken be-lül szeretnénk vendégül látni a Nagykanizsán működő Pécsi Akadémiai Bizottság Munkacso-portját, kutatóit bemutatkozó lá-togatásra. Dédelgetett elképzelésünk egy Körösi Csorna Emlékház létreho-zása. Ezzel szeretnénk méltó emléket állítani a szülőföld nagy tudósának. Itt szeretnénk össze-gyűjteni minden anyagot, ami kapcsolható az emberhez és a tu-dóshoz. Ez egyben egy kultúr-centrum is lenne Kovásznán. Úgy gondoljuk, hogy egy szim-bolikus alapkő letétellel meg-gyorsíthatjuk az építkezést, azt a folyamatot, amely csak úgy válhat valóra, ha a világ ma-gyarsága segítséget ad ehhez a munkához, mert a rendkívül ne-héz körülmények között élő szü-lőföld lakossága erre most kép-telen. Az ünnepség keretén belül kerül sor egy emléktábla lelep-lezésére, amelyet a Körösi Cso-rna Sándor Líceum falán helye-zünk el. A kezdeményezés a diá- önmagunk megbecsülését, a múltunk iránti tisztelet adását. Ugyanakkor jelenti azt a nagyszerű példát, amely mindnyájunk előtt ott kell, hogy legyen, ha méltók akarunk lenni önmagunkhoz. Egy nagy példát, példaképet, hogy mit tehet az ember, ha akar, ha van akaratereje, elszántsága, kitartása, és mindenek felett hite, hisz abban, hogy küldetést teljesít, felülemelkedik az akadályokon, nehézségeken. Jelenti a helytállás példázatát, az emberi tudás nagyszerűségét Úgy érzem, hogy a tudós elme tisztelete mellett azért tiszteljük Körösi Csornát, mert emberként és magyarként is egyaránt nagy volt, és lett, légyen is bármi a feladata, ő ezt elvégezte, nem megfeledkezve eredeti céljáról, a magyarság, népünk gyökereinek felfedezéséről. Mint a tibeti angol szótár alkotója a nyelv és kultúra kutatója nagyban hozzájárult az egyetemes emberi kultúra gyarapításához, ezért egyetemes jelentőségű az ő munkás- Sok sikert, jó egészséget kívánunk az áprilisi viszontlátás reményében. Jászberényi László Dr. Péteri Pál kanonok Természetes és vallásos erkölcs § című előadásával kétszer is zsúfolásig megtöltötte a kis- \\ kanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házat a múlt hé- i ten. Képeinken a felnőttekhez szóló előadás érdeklődői, . valamint a kanonok úr látható : (Erdei Andris felvételei) f A bolondgyógyasz Totó, a népszerű olasz komikus főszereplésével sorozat kezdődik a TV2 programján VASÁRNAP, 16.50 L^ J A költészet percei Cserhalmi György régi magyar költők, Balassi, Csoko-nai, Kisfaludy Sándor és Berzsenyi verseit adja elő Dempsey és Makepeace Spikings felügyelő (Ray Smith) évek óta nyomoz a talán leghírhedtebb kábítószer-kereskedő után. A Ragadozó madár című folytatásban fontos nyomra talál PÉNTEK, 20.40 A skorpió gyűrűje Az ausztrál tévéfilmsorozat befejező epizódjában kide-i, a három, sok kalandot átélt lánynak sikerül-e bos/-sÉállnia sorsuk megrontóján. A képen jelenet a filmből HÉTFŐ, 19.00 Í~Q~) Atejtettek A képen látható jelenetet sem kell komolyan venni. A német krimikomédiában mindenki, a néző is „át van ejtve" ; ® SZOMBAT, 22.30 Karajan-müsor A berlini és a bécsi filharmonikusok Herbert von Karaján vezényletével Mozart-, Csajkovszkij-, Strauss- és Vival- di-müveket szólaltatnak meg .- KEDD, 21.25 L^ J N. N., a halál angyala Herskó János filmrendezői munkásságának legizgalma-sabb terméke ez az 1970-ben forgatott produkció. A ké-pen látható jelenetben Vitray Tamás és Gábor Miklós CSÜTÖRTÖK, 22.50 ( Q ) H ÉTFŐ MÁECIUS 2% IS éra: Jfowfc Német Sasiakéi etöadása a „Mítosz, vagy valóság * parapsxfchotógía?\'* ; Micsoda n RTL PLUS PRO 7 D Egyveleg Japán űzi Dokumen Élő videó Wyatt Ea Én, a kél Belföldi I 00 Sport 00 Termesz 30 Francia 00 Hírek 35 Európai 45 Piacgaz ,00 DanPal ,00 Si .00 Kézilat] .00 Nemze L00 Tenisz Sí 1.00 Keréki 1.00 Kézilal 1.00 Forma 1.30 Tenisz 1.30 Eurosi 11.00 Arger [12.00 Hegy 13.00 Kickl 14.00 Nem; 15.00 Eurol 15.30 Amei 17.30 Nem 18.00 Bodi 19.00 Si a; 19.00 Jégk I.30 Lóéi I.30 Ame Gólt I.30 Tán 2.00 Mű! BARTÓK ibe ;ete kapitám ban me sát. Ai ránt, a: Rodngi •-mielc thorne-ja, az E Az Állami Bábszínház társulata vendégszerepelt a múlt hét közepén a HSMK-bu, Műsorukon A gyáva kistigris című kétfelvonásos bábjáték szerepelt. (Erdei András felvétele] KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.0S Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Mihelyt gyertyámat eloltom -XV/11. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Tőrvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 A népzene hagyományőrzői 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Popregiszter 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekekl 19.35 A Magyar Nyelv Hete 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Lemezmúzeum URH-ADÓN 6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Hatmérföldes (ism) 11.30 Szonda (ism.) 13.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből 14.30 Nyitnikék 15.00-19.00 Közvetítés az Országgyűlés plenáris üléséről 19.00 V materlnskom jazyku 19.30 in limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 The English Channel - XV/1. 5.00-6.55,9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Nyitány A hét zenemüve: Bartók-Ko-dály: Húsz magyar népdal A hét költője: Walt Whitman 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Rossini-művek - XVI/5. 11.29 Szőnyl Erzsébet: Öt régi tánc fúvószenekarra 11.40 Daróci Bárdos Tamás nép-zenei feldolgozásaiból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.25 Barokk zene 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 A pármai kolostor-11/1. Stendhal regénye 15.04 Cld Részletek Massenet operájából 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kóruspódium 5.00 Naplnditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben A Manhattan Transfer együt-tes 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nétakalendárium 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé Ábrahám Pál műveiből 14.00 Kettőtől ötig A Rádió kívánságműsora közben: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Garázs 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Táncházi muzsika 19.30 Kölyökrádió 20.00 Más-kép(p) 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Jazzmagazin 22.00 Magyar lemezbemutató Beszélgetés Kovács Erzsivel új albumáról 22.30 Jazz Charlie Hadén Dream Keeper című CD-je 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10- 4.50 Napforduló benne: 23.15 1967 Slágerek, hangulatok - jelen időben 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Verbunkosok, csárdások 16.35 A Budapesti Kamaraegyüt- tes játszik 17.00 Új Hangoló 17.36 Labirintus 17.50 Walt Whitman versei 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 19.05 Kalandos évek 19.35 Kapcsoljuk a Budapest Kong-resszusi Központot közben: 20.10 Hirek. Időjárás 20.15 Kritika két hangra 21.40 Operakettősök 22.00 Hirek. Időjárás 22.5 Új Zenei Újság (ism.) 22.50 Részletek Bartók-Kodáty: Ma- gyar népdalok c. sorozatából 23.5 Jókai Mór: A hulla férje 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikájából 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország I 9.05 Murphy atya (am. sorozat) Utánpótlásnap 9.50 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.15 Or. Marcus Welby (am. sor.) Kővetkező generáció 11.05 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) A Jody-ügy 11.30 Játék 12.00 Családi párbaj 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Bírósági kalapács 12.55 Hirek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Reggeli Tiffanyval EBJ] Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat) Párbaj a bíróságon 15.50 CHIP\'s (am. krimisorozat) Komputerháború 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 A csapat (amerikai sorozat) A halott mérnök feltámadása 20.15 Gyilkosság a hobbija (amerikai krimisorozat) Indián lándzsa Min A szerelemforrás (osztrák filmvígjáték) 79\' 22.50 Kulturális magazin 23.20 Férfimagazin 23.50 Hírek 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) Vagyok, amilyen vagyok 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.) Jó fogás 1.40 Szürkület (am. sci-fi-sorozat) Parti következményekkel 2.10 A rémület kiáltása (amerikai thriller) 3.45 Nagy lábon élve (amerikai filmvígjáték) 89\' 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) Kanizsai műsor 5.15 Adderly (ism.) 6.10 Rajzfilmek (ism.) Koalamackók kalandjai Captain Future Casimir és társa Flintstone család 7.35 Muppet-show (amerikai sorozat) 8.05 Starsky és Hutch (amerikai krimisorozat) Senki nem tudta 9.10 Egyenlő igazság (ism.) 10.15 Santa Fe (ism.) 11.45 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.) 12.45 Excalibur (ism.) 15.10 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) Halálos megbízás 16.05 Úriások bolygója (amerikai sci-fi-sorozat) A miitét 17.05 Rajzfilmek Boubou, az állatok királya Scooby Doo Szelleműzök Oscar, a szuperegér 19.00 A ninja mester (amerikai sorozat) Bűnöző egyenruhában 20.00 Híradó 20.15 Hazugság, háború, halál (amerikai film) 107\' EHH3 Éjféli telefonáló (amerikai krimisorozat) (amerikai horror) 92\' 1.10 Hírek 1.20 Álarcosbál (ism.) 2.10 Az autóstopos (amerikai sorozat) Egy darab magamból 2.35 Hirek 2.45 Zero boys (ism.) 4.15 Hirek 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlKM 8.00 Kanadai híradó 8.30 FilmösszeállHii 9.00 Európai híradókból 10.00 A gömböc (ism.) 16.15 Hétről hétre (ism | 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvtan 18.00 Játék 19.00 Természetvédelmi 19.30 Svájci híradó 20.00 Aktuális magazin 21.00 Híradó / Varietém! 23.20 Humoros vitamin MUSO 19.00 Yol 19.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságoka 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 SCR 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (®í 13.50 Bim-bam-blno 17.50 A modell és a zsaruim 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hirek 19.35 Hopp vagy kopp 20.15 Saját szakádra (am OTiia Cassldy (amerikai 22.55 Hirek 23.05 New York 24.00 Wllliam Mltty (ism.) A FOGYASZTOK SZOLGALATÁBAN isaí íanizsai tor műsor Mozi: 16.30, I&lS ora Kémek csatája 20.15 óra: A nagyot* a Jobb KANIZSA TVs 1« óra: írjtíságt adás, Sportadás W 1« és "M 4rat Filmvetítés 11 ÜPER CHANNEL M) Egyveleg 11.00 Japán üzleti élete 13.30 Dokumentumfilm liJO Élő videoshow 11.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 11.30 Én, a kém (am. sorozat) 11.30 Belföldi tudósítások 3.00 Sport ii.00 Természetfilm !U0 Francia aktualitások 1100 Hírek S.35 Európai riportok !M5 Piacgazdaság Dan Patch (amerikai film) EUROSPORT WSi 11.00 Kézilabda 11,00 Nemzetközi motorsport 1U0 Tenisz ISI Kerékpársport 11.00 Kézilabda 17.00 Forma-1 tUO Tenisz Eurosport-hirek SCREENSPORT 11.00 Argentin labdarúgás 12.00 Hegyi kerékpár 93.00 Kickboksz Hollandiából 14.00 Nemzetközi motorsport ISI Euroblcs 15.30 Amerikai labdarúgó viiágllga 17.30 Nemzetközi sportmagazin 11.00 Body building ISM Sí az USA-ból 1!I Jéokorong-NHL,összefoglaló U Lóerők 2130 Amerikai labdarúgó világliga 23.00 Spanyol futballkörkép 23.30 Golf Európából OJO Táncverseny Németországból LM Műsorzárás A sógun amerikai sorozat jVisitator atya személyesen kí-lavak Blackthorne-t (Richárd iberlain) a kikötőbe. Itt áll a hajó, fedélzetén Ferriera ínyal. Visitator atya azon-ta megtagadja az angol kladá-É. Amikor Ferriera pisztolyt p,a szamurájok lelövik. Vasco Idrigues lesz az új kapitány, aki j-mielőtt elhajózik — közli Black-\'Iwme-nal, hogy hajó- «n 1K ,az Erasmus kiégett, £■»•1" OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Roseanne (ism.) 9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 A király és négy dáma (ism.) 11.50 Rövidfilm 12.00 Éjszakai stúdió 13.00 Hírek 13.10 Konfliktusok (ism.) 13.35 Noé bárkája vállalkozás 14.05 Magas bozót (sorozat) 14.55 Popeye (sorozat) 15.05 Nils Holgerson (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Szupernagyi (sorozat) 16.30 Ding-dong 17.00 Mlnihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 A rendelő (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 21.25 Miami Vice (amerikai krimisorozat) 22.10 Közelkép KHEM Sandra (olasz film) 0.20 Hírek OSZTRÁK 2 16.25 Müvészlexikon 16.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I (ism.) 17.00 A világ nagy utcái (sorozat) 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Roseanne (sorozat) 18.30 Szivem csücske 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.15 Halálos örökség (dok.-film) 22.00 Híradó 22.30 Didó (sorozat) 24.00 Hírek SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei! 8.30 Varázslatos Jeannie (ism) 9.00 Hírek 9.05 Zürichi eljegyzés (ism.) 10.50 Klip-klub (ism) 11.20 Csodák az állatvilágból (ism.) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Okos enged [JEj] Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Láthatatlan ház eladó 15.05 Falcon Crest (am. sorozat) Ellenséges testvérek Richárd megnyerte a szava-zást, így megépítheti az autó-pályát. Chase nem tud meg-barátkozni a döntéssel, és mint egy megszállott igyek-szik Richárd terveit megaka-dályozni. Júlia hisztériás ro-- hámot kap a pszichiátriai kli-nikán, amikor Richárd el-mondja neki az igazat. iimni] MacGyver (amerikai sorozat) A szerelem nem ismer hatá-rokat 17.05 Mindent vagy semmit-játék 18.15 Blngo- játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás mim A sógun (amerikai sorozat) HKlil Deslrée (amerikai film) 94\' Fsz.: Marion Brando, Jean Simmons 23.10 Újdonságok és történetek 23.55 Hírek 24.00 4-es csatorna 1.00 MacGyver (ism.) 1.55 Műsorismertetés 5.47 Falutévé - törvénytippel 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték A héten: Kosztolányi Dezső írásaiból 8.35 ZOOM Your English Magaziné Blilü Doktor Faustus NSZK tévéfilmsorozat Hl/3. rész 58\' (ism.) 10.05 La Sept - Paletták Alain Jaubert filmje A feldarabolt oltárkép (ism.) 10.35 Szextetthely Francia tévéfilmsorozat A pletyka (ism.) 10.55 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Nulladik típusú találkozások Sci-fi magazin Déri János műsora (ism.) 16.50 Képújság 17.00 Reggeli plusz (ism.) 17.20 Látogatók Csehszlovák filmsorozat Szükségállapot (ism.) Az előző rész tartalmából: A látogatók a bálban vannak, kivéve a dokit, aki kúrálja ma-gát. A szobalány észreveszi ezt, és orvost hív. A körhintás betör a látogatók szobájába, ahol rengeteg pénzt talál. 17.50 „Veletek vagyok mindennap" Katolikus krónika 18.00 Átmenet Érdekvédelmi magazin 18.40 Pénzvilág 18.50 Mini klip-mix 19.00 Játék - Bűvös hatos 19.15 „Engedjétek hozzáml" A hitről gyerekeknek 19.20 Esti mese Jó éjszakát kíván a Disney I 19.30 Cimbora Vár állott: Vajdahunyad vára 20.00 Hiradó 20.25 Telesport EffiEE! Páger Antal szerepeiből Az orvos halála Magyar film (1966) FF 91\' 22.10 Közjáték (ism.) 22.15 Az én hetem 22.35 Kép-Szin-Tér Képzőművészeti folyóirat 23.15 Mesterségem címere „Sic itur ad astra" 11/1. rész Miniportré - beszélgetés az Egyesült Államokban élő ki-lencvenéves Bay Zoltán pro-fesszorral. A nagy tapasztala-ti! tudós gondolatait ismerhe-tik meg a nézők: múltról, je-lenről és a jövőről. (H/2. rész: III. 30., hétfő, TV1 23.15) 23.40 Késő esti hiradó 23.45 BBC-hiradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) 15.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Országházat Műsorvezető: Mohai Gábor 17.00 Műsorelőzetes - Idajárás 17.05 Nai ekran Horvát és szerb nyelvű nem-zetiségj magazin (magyar nyelvű feliratozással) 17.30 Gyerekeknek Hárman a szigeten Szovjet rajzfilm (ism.) 17.48 Hatoslottó-sorsolás 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.14 Pop-reál A magyar könnyűzene nap-jainkban Műsorvezető: Berkes Zsuzsa 18.40 Torpedó Telefonos játék 19.00 A skorpió gyűrűje Ausztrál tévéfilmsorozat IV/4. rész 50\' A három „bepalizott", tönkre-tett sorsú lány bosszút akar állni sorsa megrontóján. Ma kiderül, tervük sikerül-e. 19.50 Meteorológiai Világnap Az időjárás története 20.05 Telesport 21.00 Stúdió\'92 A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló A műsor telefon- és faxszáma: 153-2652 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... A Meteorológiai Világnapon 22.45 Teliholdas éjszakák Francia film (1984) 97\' Louise és Rémy együtt élnek, de a lánynak sokkal több füg-getlenségre van szüksége. Rendbe hozatja hát párizsi la-kását, hogy legalább az éjsza-kai bulik után ne kelljen a kül-városba hazavonatoznia. Bár talál egy újságírót, aki jó társ az éjszakai kóborlásokban, és egy másik fiút, akibe rövid időre beleszeret, nemsokára mégis úgy érzi, az egyedüllét mégsem olyan izgalmas, mint gondolta. Szereplők: Pascalé Ogier, Tscheky Karyo, Fabrice Lu-chini EDD MÁRCIUS 24. %9 éra: SING-SING Együttes kwiíertje » HSMK-ban RTL PLUS PRO 7 0.00 E| 2.30 S 3.00 J; 1.00 É 8.00 V 1.30 É 9.30 B -í 1.00 S 1.00 S 1.30 2.00 fi.30 [2.45 23.00 9.00 19.00 11.00 12.00 14.00 15.00 18.00 17.30 18.00 19.00 20.00 KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Mihelyt gyertyámat eloltom Részletek Ács Gedeon napló-jából (1856-1861)-XV/12. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népi táncmuzsika 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Rockújdonságok 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 A Magyar Nyelv Hete 20.05 Zenefórum. Népzenei híradó 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Mérleg 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Egy énekes - több szerep Kincses Veronika felvételeiből URH-ADÓN 6.55 Körzeti információs magazinok 9.00- 19.00 Közvetítés az Országgyűlés plenáris üléséről A szünetben: kb. 13.00- 14.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 AufDeutschgesagt?-26/12. 5.00-6.55,21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben A Kormorán együttes 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Asztali muzsika 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Szórakoztató antikvárium 13.30 Örökzöld filmdalok Holly-wood fénykorából 14.00 Egy órában egy élet Marion Brando 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Visszaszámlálás 15.35 Betűtenger 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 A magyar rock archívumából: Illés-ritkaságok 18.30 Helykeresö 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból, tán-caiból 19.30 Kátaposta 20.00 Naplóm 20.30 Blues 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Ml közöm hozzá? 21.45 Lucienne Boyer énekel 22.00 Rockpanoráma 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10- 4.50 Napforduló benne: 23.15 Kéregvasút 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Cigánynóták 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.00 Murphy atya (am. sorozat) Mindenki apja 9.50 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.15 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Charlie 11.05 Kedves Bili nagybácsi (sor.) Ezzel a gyűrűvel 11.30 Játék 12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Minden jó, ha... 12.55 Hirek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Jobb, ha kivárod nflEffl Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat) Az újság hasábjain 15.50 CHIP\'s (am. krimisorozat) Ellenségek 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Knight Rider (am. sorozat) Születésnapi ajándék 20.15 Columbo (am. krimisorozat) Becsületben ügy 21.40 Robbanékony - magazin 22.45 L. A. Law (amerikai sorozat) Pech 23.50 Hírek 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) Szabadesés 0.55 Harc a maffia ellen (am. sor.) Eljátszva 1.45 Szürkület (am. sci-fi-sorozat) Távoli boldogság 2.10 Fehér agyar és az aranyásók (olasz film) 94\' tg Ki Fekete-fehér-vörös mennye- zetes ágy (NSZK filmvígjáték) 89\' 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) 6.10 Lassie (amerikai sorozat) Átvágás 6.35 Ausztrál dokumentumfilm 7.20 Nyersbőr (am. westernsor.) A kémnő 8.10 Adderly (am. krimisorozat) Kicsoda Porchenko? 9.00 Athénban történt (ism.) 10.35 Mr. Belvedere (ism.) 11.10 Mozgó kórház (ism.) írem Hardcastle és McCormick (amerikai sorozat) A múlt strandja 12.40 A manőver (ism.) 14.10 Ausztrál dok.-film (ism.) 14.55 Nyereményjáték fEfTE Blackbeard, a kalóz (amerikai kalandfilm) 94\' ÍIÍM.1 Eredeti színek (am. sorozat) Csinos baba 17.25 Dowling atya titkai (am. sor.) Sok úr szolgája Éjszaka betörtek a paplakba. Mivel nem hiányzik semmi, Foster hadnagy egy szót sem hisz az atyának. Másnap is-meretlen tettes merényletet követ el Dowling ellen. Foster még mindig nem hajlandó lé-péseket tenni. 18.30 Lucrezia Borgia (osztrák-olasz film) 77\' 20.00 Híradó BilEi Sebesűlési érmek (amerikai háborús film) 110\' Fsz.: Ken Wahl, Cheryl Ladd 22.30 A hekus (amerikai krimi) 104\' 0.25 Világok háborúja (amerikai sci-fi-sorozat) A múlt nyomai 1.25 Hírek 1.35 Áttörés pirkadatkor (ism.) 3.10 Mozgó kórház (am. sorozat) Frank B. teherautója 3.40 Hirek 3.50 Perry Mason (ism.) 4.30 Hirek 4.50 Pártfogók (angol sorozat) Rejtély Velencében 5.15 Szabad nevetni (am. sorozat) 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai híradó 8.30 Filmösszeállítás 9.00 Európai híradókból 10.00 Irodalmi magazin (ism.) 16.15 Aktuális magazin (ism.) 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Játék 19.00 Kanada két keréken 19.30 Svájci híradó 20.00 Rendkívüli tudósító 21.30 Fantomas (sorozat) 23.20 Kulturális magazin MUSICTV 19.00 Yo! 19.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a moziba* 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Plp Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (isr 13.50 Bim-bam-bino 17.55 A modell és a zsaru (« 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hirek 19.35 Hopp vagy kopp-jí 20.15 Hill Street blues (am s EHÍEi Cassldy (amerikai tévédíj 22.55 Hirek 23.05 New York védöangyali(i 24.00 Saját szakádra (ism.) " 0.45 Ruk-cuk BARTÓK Egy királylány története címmel a Kiskanizsai Katolikus Gyermek Színjátszókor elt-tj adását tekinthették meg a múlt héten az érdeklődök a Móricz Zsigmond Műve Házban. (Erdei András felvél 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 ThomasMann: Út a temetőhöz 10.29 Magyar zeneszerzők rézfú-vós kamarazenéjéből 11.00 Kónya Lajos operaáriákat énekel 11.40 Országok, tájak népzenéje 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidöben 13.28 Régi vokális muzsika 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 A pármai kolostor- II/2 Stendhal regénye 15.01 A bagdadi borbély Részletek Cornelius operájából 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Muzsikus ABC. Kosa György 16.25 Barokk kamarazene 17.00 Kilátó 17.50 Mozart Japánban 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 De Fallá: Rövid élet Kétfelvonásos opera 19.16 Rahmanyinov: Változatok egy Corelli-témára 19.35 Kapcsoljuk a Budapest Kong-resszusi Központot közben: 20.25 Hirek. Időjárás 20.30 Küldöm a mikrofont 21.45 A Purcell énekegyüttes Weel-kes-madrigálokat énekel 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Zenélő városaink - Szolnok megyében 23.00 Zenei panoráma 23.34 Jazz 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművészek fel-vételeiből Kanizsai műsor És mi ho na pr bí; tó Ai te h jé ionizsai inasor Mozi: 20.1$ óra A nagyobb a Jofob KANIZSA TV: lg óra TAKTIKA vetélkedő műsor 1*49 «r»í SZÍV TV K ■ JPER CHANNEL 110 Egyveleg 131 Sport IN Japán üzleti élete U Éli vldeoshow 110 Wyatt Earp (am. sorozat) 110 Én, a kém (am. sorozat) W Bellölili tudósítások UO Sport IJO Sclence-show UO Európai média LM Hírek UO Fókusz US Piacgazdaság UO Érkezés (amerikai film) EUROSPORT UO Si UO Kézilabda UO Síugrás LN Tenisz KM Si U Ökölvívás IM Kézilabda IMI Forma-1 - riport UO Labdarúgás UO Lovaspóló UO Kosárlabda SCREENSPORT UO Eurobics UO Nemzetközi motorsport UO Jégkorong-IMHL összefoglaló UO Eurobics HJO Body building IU0 NBA - amerikai kosárlabda 1U0 NBA - összefoglaló MM Lóerők / Eurobics UO Táncverseny Németországból t» Amerikai labdarúgó világliga tW Golf Európából UO Spanyol futballkörkép UO Vízi sportok magazinja &N Sf az USA-ból UO Német túraautóverseny, 1991 IU0 Ökölvívás / Biliárd OSZTRÁK 1 9.00 Hirek / Roseanne (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Három szökevény (ism.) 12.05 Sport (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos évek (sorozat) 14.00 Magas bozót (sorozat) 14.50 A holnap mesterei 15.05 Közvetítés egérrel 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Szupernagyi (sorozat) 16.30 Minitárlat 17.00 Mlnihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 A rendelő (sorozat) 19.30 Híradó 20.01 Sport 20.15 Az élet játékai (sorozat) CTEI. Steven (tévéfilm, 11/1.) 22.50 Utu (új-zélandi film) 0.30 FBI (amerikai sorozat) 1.15 Hirek OSZTRÁK 2 16.10 Művészlexikon 16.15 Iskolatévé 16.45 A Biblia képekben 17.30 Tájékozódás 18.00 Roseanne (sorozat) 18.30 Gaudlmax - viccbajnokság 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Jolly Joker 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hirek SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hirek 9.05 Desirée (ism.) 10.40 A sógun (ism.) 11.35 Szerencsekerék (ism.) 12.15 Álomutazás (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Las Vegas-i esküvő íHEIil Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Szellemek szerelme 15.05 Falcon Crest (amerikai sorozat) A múlt árnyai Michael Ronsonnak le kell küzdenie múltbéli félelmeit és meg kell operálja Robbins se-riffet, hogy megmentse annak életét. A műtőben azonban mégsem érzi elég erősnek magát, hogy a szükséges be-avatkozást elvégezze. 16.00 A szép és a bestia (amerikai sorozat) Mellékzöngék 17.05 Mindent vagy semmit-játék 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Népdalslágerek VXKR Két tűz között (amerikai film) 98\' 23.10 Környezetvédelmi riport 23.40 Hirek 23.50 Szökésben (amerikai krimisorozat) Önbíráskodás 0.45 A szép és a bestia (ism.) 1.40 Műsorismertetés 5.47 Falutévé - adótippel 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Followthroughl OiTil A vörös urna Finn tévéfilm (ism.) íTflOflü Szextetthely Francia tévéfilmsorozat A betörés (ism.) 10.40 „...az én váram" (ism.) 11.10 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Mozart: Gran Partlta B-dúr szerenád K. 361 17.00 Képújság fFüEi Pingvinek városa Angol rövidfilm tCTcTii Látogatók Csehszlovák filmsorozat Majd holnap (ism.) 18.00 Európai utas - Magazin 18.40 Pénzvilág Hírek, tények, információk 18.50 Mini klip-mlx 19.00 Játék - Clmbória 19.15 Esti mese Magyar népmesék 19.25 IS-Fennköltek és fennköltök IV/4. rész 20.00 Híradó 20.25 Telesport giltia Twin Peaks Amerikai tévéfilmsorozat XXX/14. rész 46\' 21.25 Közjáték (ism.) 21.30 Kerék bár Utazási vetélkedő 22.10 Tény-képek Társadalmi riport 22.55 CalciO Körkép az olasz bajnokságról 0.35 Késő esti híradó 0.40 BBC-hiradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) 10.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Országházat Műsorvezető: Kudlik Júlia és Dombóvári Gábor 16.10 Műsorelőzetes - Időjárás 16.15 Nasa obrazovka - Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 16.40 Ötről hatra A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.40 Az én pld pónlm (My Little Pony) Amerikai rajzfilmsorozat 17.52 A Tavaszi Fesztiválról je-lentjük 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 Telespori íTnEffl Torpedó Telefonos játék Műsorvezető: Lőrincz Gabriella fEIiTil Egy céltudatos asszony Angol tévéfilmsorozat VI/6. rész 47\' 19.47 A Tavaszi Fesztiválról je-lentjük 20.05 Új Hullám Szórakoztató magazin 20.55 Útmutató Közös hitünk Istenben KWR Karaján sajtófőnöke: Csobádl Péter 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... 22.50 Két férfi, egy eset NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Testvérgyűlölet 59\' (ism.) Két tűz között amerikai film :Ah!r, mely szerint a kínaiak az Hi-sarkon atomfegyver-tá-lot létesítettek, lázba a nemzetközi tudósokat, katonákat. Montéi ■pWesszort és kollégáját, Gerardot M meg, hogy folytasson kuta-tta helyszínen. Taylor kapitány Mam Jones (Richárd Widmark) [{ngeralattjáró-kapitányt kéri fel, tudósokat a.j JF helyre vigye, fcl.lö IH A LEGÚJABB, AZ ÁPRILISI A tatalomból: Peches gyáros KMiban: Saxvmdetta » elvesztett ártatlanság miatt * Dlsznólkodé professzor: Tanér úr, nem Mik zaklatni a ttmUnyokatl * Pajzánkodés a becsi UN0-CITY árnyakában: nemzetközi szaiparty franciéi alaphanggal * ÖKM-pársorozatunk e havi privát sztár|al megmutatják: a túlsúly nem feltétlen (alant hátrányt a szexben * Robi, a magy» transzvtszma: Miért nem Inkább a lányokkal kezdesz, haver.,.71 ...s persze szexMrak, pornopletykák, ínyencségek több száz párkeresö Nnietássel, no meg az 0KM legbelső titkait feltáré ú| kazettaszanzádéval, melyen először nyilatkoznak a honi szexszakma képviselői - első kézből... 78 ezernél több otvasé kíváncsi már ránkl TEGYEN ÖN IS MAGÁÉVÁ BENNÜNKET - A HÍRLAPÁRUSOKNÁL I A HERRNBOCK-NEL MEG VÁLASZTANI IS OROM! RTL PLUS |íA MÁRCIUS 2S.«™* *t* wfm mmam m&m* PETŰFI PRO 7 TV 5 UPER Ü0 Lovast .00 KosárU I.30 Kézllal 2.30 ökölvii 4.00 Labdái 1.00 Lovasi 1.00 Kézllal 7.30 Szöria 1.00 Pankr 1.00 Lovas S.00 Eurot 8.30 Vízi s 9.00 Span 9.30 Tánci 10.30 Eurol 11.00 Nem: 12.00 Blllái 14.00 Jégk 15.00 Euro 15.30 Ném 16.30 Ököl 18.00 Klek 19.30 LÓSI 21.30 Sím 23.15 Goli 2.00 MŰI Zabkása angol filmvígjáték Beale-t, az új őrt végigvezet) Slade börtönön. Mackey, az ga gató különösen Fletcherre hlvjaK új munkatársa figyelmét. A fogct) minden hájjal megkent visszás) bűnöző. Amikor a börtön lelkésze focimeccset szervez a foglyok is az előkelő tizenegy között, többfe-golynak is alkalma nyílik a szW re, többek között Fletchernek & Beale pánikszerűen igyekszik via-szatérni a börtönbe. Ké-4, pünkön: jelenet a filmből. KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.0S Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Mihelyt gyertyámat eloltom -XV/13. 12.00 Oéll Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népzenei emlékeim 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Slágermúzeum 17.05 Magyarországról lövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó é|szakát, gyerekek I 19.35 A Magyar Nyelv Hete 20.05 Zenetórum. Házimuzsika 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Nagy mesterek - világhirű előadóművészek URH-ADÚN 6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Derűre is derű (ism) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Látatlanul 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materlnskom jazyku 19.30 In limba materni 20.00 In der Mutterspraehe 20.30 Na maternfem jezlku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Por lavór-XV/12. 5.00-4.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10:Azoraak6ttc*«irw műsorral 6.00 Muzsikáló raggal 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 A hét zeneműve. Bartók-Ko-dály: Húsz magyar népdal 10.35 Bruch: g-moll hegedűverseny 11.00 Pergolesl: Llvletta és Tra-collo. Egyfelvonásos opera 11.41 Népdalkórusok, hangszerket-tősők 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.33 Decsényl János műveiből 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Armance-ll/1. Stendhal regénye 14.55 Zenetörténeti érdekességek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Sonkoly Gergely, Isten nyu-gosztalja meg szegényt Jókai Mór novellája 5.00 Napindító. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Válogatás magyarnóta le-mezekről 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Derűre is derű 13.30 Kedvencek a múltból 14.00 Rockszerda közben: 14.00 Hirek, pletykák, érdekességek 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Hiánypótló 16.00 A rock gyermekei 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Rockhullám 18.30 Drogambulancia 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Népdalkőrök és citerazene- karok felvételeiből 19.30 Kölyökrádió 20.00 Zenés játékokból 20.25 Közvetítés a Magyarország-Ausztria válogatott labdarú-gó-mérkőzésről 21.20 Hírek. Időjárás 21.25 Világhangköltészeti Revue 22.00 Magyar könnyűzenei felvé-telekből 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 4.50 Napforduló benne: 23.15 Fejtámasz 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 0.10 Jazz-show 4.03 Határok nélkül (Ism.) 4.36 Magyar nóték, csárdások 16.35 Operaslágerek 17.00 Metronóm 17.50 Most olvastam 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai 19.35 Kapcsoljuk a Budapest Kong-resszusi Központot közben: 20.15 Hirek. Időjárás 20.20 Pilinszky János: Kánikula 21.30 Szimfonikus táncok 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Híres zeneművek Bartók: Cantata Profana 23.00 Rádiószínház Lady Augusta Gregory: Föl-kel a hold 23.23 Jazz 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből 1.24 Kamarazene gitárral 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi 9.00 Murphy atya (am. sorozat) Harc az igazságért 9.50 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Kicsi nagyasszony 11.05 Kedves Bili nagybácsi (sor.) Két utazó völgye 11.30 Játék 12.00 Családi párbaj-játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Piros cipők 12.55 Hírek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Régi Idők nflEffl Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfleld-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat) Borús kilátások 15.50 CHIP\'s (am. krimisorozat) Motorláz 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.20 Vissza a múltba (am. sor.) Háló nélkül 20.15 Hazai dallamok 21.15 Gottschalk-show 22.20 Tévétükőr 23.00 Asszonyok magazinja 23.30 Benny Hill-show 23.50 Hírek 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) Zöld karácsony 0.55 Harc a maffia ellen (am. sor.) Énekelj vagy halj meg! 1.45 Szürkület (am. sci-fi-sorozat) Az örökkévalóság dala KEHI Zabkása (angol filmvígjáték) 3.40 Glaszékesztyűs gyilkos (amerikai thriller) 71\'FF 4.50 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) 5.55 Jane és Kathleen (ausztrál sorozat) Veszekedések 6.40 Rajzfilmek (ism.) Riporter blues Betty Boop Szelleműzök Tapsi Hapsi 8.20 Muppet-show (am. sorozat) 8.50 Air Force (ism.) 9.50 A négyöklű trió (ism.) 10.50 Sundance Kid menyasszonya (ism.) 12.30 Lábmunka (ism.) 13.30 Csempészhercegnö (angol filmvígjáték) 87\' 15.05 A kék lovag (am. sorozat) Santos, az énekes 16.00 Szívdobogás (am. sorozat) Egy csepp boldogság 17.00 Rajzfilmek Brémai muzsikusok kalandjai Scooby Doo Beetlejuice Kövér disznócska 19.00 Összetört jelvények (amerikai sorozat) Csinos partik 20.00 Híradó BiIEl Háború férfiak és nők között (amerikai filmvígjáték) 100\' Fsz.: Jack Lemmon, Barbara Harris EHRi] Jaké és McCabe (amerikai sorozat) Egy asszony fegyverével 23.15 Szórakoztató műsor Kabaré és szatíra 24.00 A gyilkos haláltánca (angol krimi) . " 2.00 Hirek 2.10 Éjféli telefonáló (ism.) 2.55 Hirek 3.05 Annál súlyosabb a bukásuk 4.55 Hirek 5.05 Az autóstopos (ism.) Egyvelet 30 Turlsztlk Japán ül .00 Élő vldei .00 Wyatt Ei ,30 Én, a ké .30 Belföldi ,00 Sport i.OO Utazási I.30 Üzleti h .00 Hírek Európai .45 Placgai I.00 Kétsza 7.00 Francia híradó Ilii Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai híradó 8.30 Filmösszeállítás 9.00 Európai körkép (ism) 10.00 Ifjúsági műsorok 16.15 Magazinműsor (ism 17.15 Főzőcske íHETil Francia nyelvlecke 18.00 Játék 19.00 Hegyek - magazinmúi 19.30 Svájci híradó ÍZtttOh 35 20.00 A francia válás: 21.30 Színházi közvetítés 23.20 Irodalmi magazin MUSICTV EUR 19.00 Yol 19.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a moziba 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 PIpDann 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 SCR 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsarum 13.50 Bim-bam-blno 17.50 A modell és a zsaru (am: 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hirek 19.35 Hopp vagy kopp HiKEi Amerikai álmodozó (ami 22.05 Hirek 22.20 Amerikai autós mozi (ami 23.40 Acélháló (német kríi 0.20 Hill Street blues (ism) 1.10 Hirek PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMOLCSNEKTAR 2045 &ft A KÁMZSA TVi t» Óm HT OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Roseanne (ism.) 9.30 Iskolatóvé 10.30 Abeba nyomában (olasz film) 12.05 Popeye (sorozat) 12.10 Külföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos évek (sorozat) 14.00 Magas bozót (sorozat) 14.50 Divat 15.05 Nlklaas (sorozat) 15.30 Bábjáték 16.00 Állatsarok 16.05 Szupernagyi (sorozat) 16.30 Pro és kontra 17.00 Minlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 A rendelő (sorozat) 19.30 Híradó 20.01 Kulturális magazin ElilEi Csodálatos vagy, Jullal (osztrák-francia film) 22.00 A modell és a zsaru (amerikai sorozat) 22.50 Gerard kalandjai (angol film) OSZTRÁK 2 16.55 Mfivészlexlkon 17.00 Kulturálisaiét 17.30 Országok és emberek 18.00 Roseanne (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 21.15 Dokumentumfilm 22.00 Híradó 22.25 Sport 22.50 Dldo (sorozat) 0.20 Hírek Történelemből versenyeztek a megye középiskolásai Csapat: 1. Mező Ferenc Nagykanizsa 2. Deák Zalaegerszeg 3. Ganz Zalaegerszeg 4. Cserháti Nagykanizsa 5. Nagyváthy Keszthely 6. Csány Zalaegerszeg Csapat: 1. Batthyány 2. Mező 3. Vajda 4. Ságvári 5. Zrínyi 6. Béri-Balogh A Zalai Megyei Pedagógiai Intézet szer-vezésében történelmi verseny volt a két vi-lágháború közötti magyar történelemből. Az írásbeli forduló után 20-20 gimnazista és szakközépiskolás került a szóbeli döntőbe. Mind a két iskolatípus tanulói kiváló tel-jesítményt nyújtottak. JPER CHANNEL III Egyveleg !ÜO Turisztikai magazin 11.10 Japán üzleti élete 11,10 Éli vldeoshow !U0 Wyatt Earp (am. sorozat) IMO Én, a kém (am. sorozat) 11.30 Belföldi tudósítások 3.00 Sport Í1.D0 Utazási magazin ÍUO Üzleti hét m Hírek 13! Európai riportok S.Í5 Piacgazdaság 9,00 Kit szereti (amerikai film) EUROSPORT 1.10 Lovaspóló U Kosériabda IMI Kézilabda IU0 Ökölvívás I.00 Labdarúgás 15.00 Lovaspóló 1100 Kézilabda 1130 Szörfösök magazln|a 11.00 Pankráció 1M0 Lovaspóló SCREENSPORT Euroblcs VIzl sportok magazinja Spanyol futballkörkép Táncveneny Németországból Euroblcs Nemzetközi motorsport Biliárd Jégkorong - NHL összefoglaló Euroblcs Német túraautóverseny, 1991 ökölvívás Klckboksz Hollandiából Lésport / Hegyi kerékpár Slmagazin / Golf az USA-ból Golfhírek / Jégkorong -NHL Műsorzárás SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei I 8.30 Varázslatos Jeannle (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Két tűz között (ism.) 10.45 Népdalslágerek (ism.) 11.45 Szerencsekerék (ism.) 12.25 Újdonságok a moziban (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörza 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Az új család HKfii Varázslatos Jeannle (amerikai sorozat) Harapós porcelánkutya 15.05 Falcon Crest (amerikai sorozat) Keserű szölö Melissa lába alól kicsúszik a talaj, amikor Philip közbeavat-kozik és arra kényszeríti az asszonyt, hogy neki adja el az Agretti-szüretet. Richárd ellen merényletet követnek el. Maggie riportkészítés közben borzalmas titok nyomára buk-kan. iTiliTil Booker (amerikai sorozat) Viszontlátás 17.05 Mindent vagy semmit-játék 18.15 Blngo- játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 St. Michael lelkésze (NSZK film) 91\' 22.00 Akut - politikai magazin 22.35 Beszélgetés 23.35 Hírek 23.45 Élni a halálig Nagykanizsa Nagykanizsa Keszthely. Zalaegerszeg Zalaegerszeg Zalaszentgrót (amerikai film) 82\' 1.15 Sport-tenisz 2.15 Műsorismertetés 5.47 Falutévé - géptlppel 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Szezám utca (ism.) sTHR?. Derrick NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Bosszúhadiárat 59\' (ism.) 10.35 Évgyűrűk Nyugdíjasok műsora 11.05 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Válaszúton az építészet Angol dokumentumfilm-sorozat X/8. rész: Jó házakat az em-bereknek (ism.) 16.50 Képújság íraaa Látogatók Csehszlovák filmsorozat Pénz a csillagokból (ism.) 17.25 Van benne valami 18.05 Dimenzió Tudományos magazin 18.40 Pénzvilág 18.50 A zongoránál: Vidor Borge Angol film (ism.) 19.15 Esti mese Jó éjszakát kivan a Disney I ŰJE] Kölyökidö Kamaszodé kamaszadó 20.00 Híradó 20.25 Telesport HflKEl Szeszélyes évszakok Szórakoztató magazin 21.40 Közjáték (ism.) 21.45 Ú| világ 22.30 Mákvlrágok Szenvedélymentesen szenve-délybetegségekről 23.10 Budapesti Tavaszi Fesztivál Bartók-est Kocsis Zoltán zongorázik 23.50 Bocsánat I 24.00 Késő esti híradó 0.05 ZDF-híradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) Műsorvezető: Palcsó Brigitta 16.00 Műsorelőzetes - Időjárás 16.05 Unser Bildschlrm - Német nyelvű nemzetiségi magazin 16.30 ötről hatra A TV2 zenés tájékoztató műsora Benne: Mennyi az annyi? A nyugdíjról 17.30 Gyerekeknek Cépall és CépetJ Francia rajzfilmsorozat 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 Telesport 18.38 Torpedó Telefonos játék 18.53 A Tavaszi Fesztiválról je-lentjük Műsorvezető: Kertész Zsuzsa nsiflii A költészet percei Régi magyar versek Cserhal-mi György előadásában 19.20 Magyarország-Ausztria vá-logatott labdarúgó-mérkőzés 2B2 Mlss Universe Hungary 2135 A Tavaszi Fesztiválról je-lentjük 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Felkínálom... Pomezanski György műsora 23.10 Belvárosi Jazzfesztlvál Válogatás az 1991. augusz-tus 20-i műsorból 11/1. rész Gimnazisták Egyéni: 1. Solty Szilárd 2. Schmidt Attila 3. Skoda László 4. Benkő Tünde 5. Csetneki Gábor 6. Lassányi Gábor Batthyány, Mező, Batthyány, Mező, Batthyány, Vajda, Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Keszthely Szakközépiskolások Egyéni: 1. Andróczi Krisztina 2. Kiss Zoltán 3. Tóth Rita 4. Fater Rita 5. Bíró Gábor 6. Baranyi Zsolt Mező Nk. Ganz Zeg. Mező Nk. Deák Zeg. Deák Zeg. Csány Zeg. A verseny jó erőfelmérés volt a nagyrészt IV. évfolyamosok részére, bizonyosan jól segítette a továbbta- nulást is. - Csarankó MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET - TECHNOTRADE KFT. 8800 NAGYKANIZSA, Ady E. u. 37/A. TELEFON/FAX: 06-93-11-958 c a HSMK-feao FBK) i 10.00 Egyvc 13.00 Japái 13.30 Utazá 16.00 Élő vl 18.00 Wyat 18.30 Én, a 19.30 Beltö 20.00 Spor 21.00 A no 21.30 Kelé 22.00 Hírei 22.30 Foki 22.45 Piac 23.00 Én,; 10.00 Kos 11.00 Kéz 12.30 Un 13.30 Eui 15.00 Mo 16.00 Loi 17.00 Mi 19.00 Lo 20.00 KO 21.30 Eu 8.00 Ei 9.00 Gi 10.15 G 11.00 R 12.00 ö 14.00 L 15.00 E 16.30 S 17.00 V 17.30 J 19.30 / 20.30 ! 21.00 \' 22.00 24.00 5.40 KOSSUTH KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hirak. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Mihelyt gyertyámat eloltom -XV/14. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Hagyományápolók 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek Brahms-művek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Filmslágerek - magyarul 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 A Magyar Nyelv Hete 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 A Rádió lemezalbuma URH-ADÚN 6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből Szlovén és horvát dallamok 14.30 Eszperantó híradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt? (ism.) 5.00-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 5.00 Naplnditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben Magyar zenés játékokból 8.50 Helykeresö. Munkáról, esélyek-ről, boldogulásról - percekben 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Kinyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótaparádé 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Fúvósmuzsika 14.00- 17.00 Kabarécsütörtök közben: 15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 eMeRTon dijasok A Tátrai Bánd felvételeiből 18.30 Helykeresö 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból 19.30 Észkerék 20.00 Ami a káprázat mögött van Rita Hayworth 20.30 3x10 Okkultizmus, sport, humor 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál híradó 22.00 Sanzonfélóra 22.30 Jazzlista , 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 4.50 Napforduló 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 2.06- 3.00 Mélyrepülés 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Operaénekesek nótafelvéte- leiből RTL PLUS 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi 9.00 Murphy atya (am. sorozat) Örökség akadályokkal 9.50 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Kicsit más család 11.05 Kedves Bili nagybácsi (sor.) Diplomás lány 11.30 Játék 12.00 Családi párbaj-játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Nácik az egyetemen 12.55 Hirek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Egércsapda iKKlil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat) Vád alatt 15.50 CHIP\'s (am. krimisorozat) Rókacsapda 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Jump Street 21. (amerikai krimisorozat) Halálraítélt 20.15 Sztárok és rajongók 21.15 S. O. S. hívás (NSZK sor.) 22.15 Rettegő város (amerikai akciófilm) 92\' 23.55 Hirek 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) Az elrabolt hercegnő 0.55 Harc a maffia ellen (am. sor.) Az utolsó lehetőség 1.45 Szürkület (am. sci-fi-sorozat) Böttönmuzsika WXÍi\\ Shalako (angol western) 100\' Fsz.: Sean Connery, Brigitte Bárdot 3.50 Halott testem felett (NSZK-angol thriller) 80\' FF 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) PRO 7 5.45 Jane és Kathleen (ausztrál sorozat) Visszautalás 6.30 Rajzfilmek (ism.) Brémai muzsikusok kalandjai Scooby Doo Beetlejuice Kövér disznócska 8.10 Catweazle (angol sorozat) 8.35 A kék lovag (ism. 9.40 Szívdobogás (ism.) 10.45 Apa is jön (angol filmvígjáték) 89\' 12.25 Jaké és McCabe (ism.) 13.25 Athénban történt (amerikai filmvígjáték) 88\' 15.00 Mr. Belvedere (am. sorozat) „Madam" 15.30 Doogie Howser (am. sorozat) A legjobb ajánlással 16.00 Sztárok és háziállataik 16.05 Ben Cropp (ausztrál dokumentumfilm-sor.) 17.05 Rajzfilmek 1 Mázlid volt! Enterprise Szellemüzök Egérvadászat és macskajaj Garfield és barátai iumw Kőkemény ötös (am. sorozat) A főnök búcsúja 20.00 Híradó 20.15 Navarro módszere (francia sorozat) Párizs cápái EHBIi] Különleges osztag (ausztrál sorozat) Izompacsirta EHEEi A fáraó bosszúja (angol horror) 77\' 0.25 Hirek 0.35 Összetört jelvények (ism.) 1.25 Szórakoztató műsor (ism.) 2.10 Hírek 2.20 A gyilkos haláltánca (ism.) 4.10 Hirek 4.20 Szürkület (ism.) 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai híradó 9.00 Európai híradókból 10.00 Kulturális magazin 16.15 A választásokról (isit 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Játék 19.00 Turistamagazin 19.30 Svájci hiradó 20.00 Nem kell álmodozi-í 21.30 Bábel — társadalmi ~H 23.20 Viva - Egy bohóc ptai 0.10 Birósági iratok | MUSICTV 19.00 Yol 19.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 PipDann 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism i 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru isr 13.50 Bim-bam-bino 17.50 A modell és a zsaru (au 18.45 Ruk-cuk - játék 19.15 Hirek 19.35 Hopp vagy kopp—játék 20.15 Kari Dall-show K*mn A menyasszony apja (am* 22.50 Hirek 23.00 Acélháló (német krimisoroü 23.35 Cassidy (ism.) 1.25 Hirek FQMNI KELL H 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.04 Rádiószlnház Jókai Mór: A hulla térje 10.58 A kamarazene kedvelőinek 11.50 Bozza: Szonatina 12.00 Hirek. Időjárás 12.04 Hangverseny délidöben San Sebastiani Fesztivál, 1991 13.24 A kórusirodalom mestermű- veiből 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Armance - II/2. Stendhal regénye 14.47 Sibellus: Kullervo szimfónia Op.7. 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Éneklő Ifjúság 16.14 Wagner operáiból 17.00 Gordiusz 17.50 Népzenekutatók műhelyében 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót Mária Teresa Űribe énekel, Papp Sándor brácsázik, P. Szabó Anikó zongorázik 19.05 Magyar zeneszerzők 19.35 Szimfonikus zene 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Kapcsoljuk a Mátyás-temp-lomot 21.10 Verseit elmondja Parancs János 21.25 Operarészletek 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.25 Napjaink zenéje 23.12 Kódexek zenéje 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-2.00 Éjszakai jazzklub „I tyá ve A m$ etöfi ban túr létére a , Az isié hatot Petőfi ven labads ábrázolni., tra a Győző isid \\ is ki A beüli kat Já tí elst értékelte, (Petőfi), niRozgc zösségénel I harm (Petőfi) lé A 4-54; 7-8. ismeri \\(Mi6fit?" télkedőn veBÍ. A Horváth Esib és ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-, 20.15 «ra KAM/SA TV; TV-tévé Ter«f«re e| Hét" Petőfi tiszteletére a Petőfiben Március 10-én szavalóversenyt rendeztek Petőfi verseiből, majd utánna az 1-3. osztályos kisdiá-kok játékos sportvetélkedővel szórakoztatták a szülőket. A Petőfi életét és korát felölelő szellemi vetélke-dőn a 8. a osztály tanulói szerepeltek a legjobban, a helyesírási versenyt Hegedűs Nikoletta 4. a nyerte. Pénteken az iskola folyosóján felavatták a né-vadó, Petőfi Sándor portréját, Ludvig Zoltán fes-tőművész alkotását, a 6. a osztályban pedig kor-történeti kiállítás nyílt. Az ünnepségsorozat március 29-én egy buda- pesti kirándulással zárul. A diákok és az őket kísérő pedagógusok az Operaházban megtekintik a Bánk bán előadást, és ellátogatnak a Nemzeti Múzeumba. z. á. SUPER CHANNEL 10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 13.30 Utazási magazin 16.00 Élő vldeoshow 18.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 18.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 21.00 A holnap mögött 21.30 Kelet-európai riport 22.00 Hírek 22.30 Fókusz 22.45 Piacgazdaság 23.00 Én, a kém (am. sorozat) EUROSPORT 10.00 Kosárlabda 11.00 Kézilabda 12.30 Lovaspóló 13.30 Euro-top 15.00 Motorsport 16.00 Lovaglás 17.00 Műkorcsolya 19.00 Lovaspóló 20.00 Kosárlabda 21.30 Eurosport-hirek SCREENSPORT 8.00 Eurobics / Simagazln 9.00 Goll az USA-ból 10.15 Golfhirek / Eurobics 11.00 Rallbajnokságok 12.00 Ökölvívás 14.00 Lósportmagazln 15.00 Eurobics / Body building 16.30 Sí az USA-ból 17.00 Vízi sportok magazinja 17.30 Jégkorong - NHL 19.30 Argentin labdarúgás 20.30 Spanyol lutballkörkép 21.00 Simagazin 22.00 Golf az USA-ból - élő 24.00 Spanyol labdarúgás 5.40 Goll az USA-ból - élő \\rkü6fi Sándor Általános Iskdlá-apcjá vált március 15-e tiszte-\'efc* megrendezése. éaalot hirdetett, a gyerekeknek it,(itbadságharc eseményeit kellett 1 jura a Rozgonyi-, és a Zemplén aíns küldtek munkáikból. otxtat Járási Ildikó képzőművész mmt első helyezett Hajnal Petra ístibigonyi Általános Iskola kö- t\\krmadik pedig Vajda Judit .,\\l-8. osztályos tanulók „Ki mtlfit?" címmel ötfordulós ve-unt. A két kategória győztesei: Simon Tímea 8. a. A nagyofcb » 2% OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Roseanne (ism.) 9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Scott utolsó útja (ism.) 12.15 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos évek (sorozat) 14.00 Magas bozót (sorozat) 14.50 Varázsdoboz 15.05 Muppet bébik 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Szupernagyi (sorozat) 16.30 Slágerek 16.55 Videojáték 17.00 Mlnihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 A rendeli (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Show-egyveleg BEE Steven (tévéfilm, M/2.) 23.20 Roadle (amerikai zenés film) 1.00 Hirek OSZTRÁK 2 17.10 Művészlexikon 17.15 Randevú emberrel és állattal 18.00 Roseanne (sorozat) 18.30 Az Igazat mondd I-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 19.57 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósitások 21.00 Filmújdonságok 21.30 Vigyázat, kultúrál 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hirek SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT1 -gyei I 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hírek 9.05 St. Mlchael lelkésze (ism.) 10.40 Booker(ism) 11.30 Szerencsekerék (ism.) 12.10 Pont, pont, pont (ism.) 12.40 Anaptippje 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Másnap reggel íCTítii Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Ornátha és következményei 15.05 Falcon Crest (am. sorozat) ökölcsapások Melissa és Lance zsarolással akarja elérni célját. Lance azt állítja a bíróságon, hogy Colé verte össze, ezzel arra készte-ti a bírót, hogy elvegye Colé-tól és Lindától Joseph fel-ügyeleti jogát. 16.00 Visszatérés Edenbe (am. sor.) Árverés 17.05 Mindent vagy semmit - játék 18.15 Blngo-játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás ETiKEi összeesküvők (am. sorozat) Bestiák egymás között 21.15 Hunter (am. krimisorozat) Visszhang 22.15 Tévétükör - magazin 22.50 Hirek Htlilii A szerzetes (francia-olasz film) 88\' Fsz.: Franco Nero, Nathalie Delon 0.40 Akut (ism.) 1.10 Sport-tenisz 2.10 Műsorismertetés 5.47 Falutévé - blotlppel 6.00 A Reggel Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Verkli Válogatás a magyar könnyű-zene közelmúltjából 9.05 Walt Disney bemutatja (ism.) 10.50 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Dárldó aranygála Lagzi Lajcsi és barátai 16.40 Képújság 16.45 Mlchael Calne a filmszíné-szeiről Angol film 17.15 Liszt: Don Jüan parafrázis Előadja: Leonid Kuzmin 17.30 Látogatók Csehszlovák filmsorozat Nyílt lapokkal (ism.) Az előző rész tartalmából: A kutatók pénzt várnak a jö-vőből, de hiába érkezik meg, száz évvel korábban nyomott bankókat kapnak. 18.00 Menedzser Magazin 18.45 Pénzvilág Hírek, tények, információk 19.00 Minlklip-mlx 19.15 Esti mese Trombi és a tűzmanó 19.25 Most A sokoldalú fiatalok műsora 20.00 Hiradó 20.25 Telesport 20.35 Dallas Amerikai filmsorozat Az út vége Lucy és Mitch esküvőjét a család nem ússza meg gon-dok nélkül. A fiú azt akarja, hogy feleségével olyan lakás-ban lakjanak, amelyet nem a Ewingok tartanak fenn, ha-nem ők. Végül is az történik, amit a feleség akar. Az eskü-vőre érkező Gary miatt aggó-dik az anyja, s attól fél, hogy ha Ray betelepszik South-forkba, a harmadik fia soha nem tér vissza, végleg elvesz-ti. Samantha - látva férje újabb hűtlenségét - nem ko-sarazza ki régi hódolóját. Bob-by bebizonyítja a világnak, hogy a Ewing név kötelez, mégis feladja a cég vezetését, rájön, hogy nagyon kegyetlen és könyörtelen az üzleti világ. (Ismétlés: péntek, TV1 9.00) 21.30 Panoráma (Ismétlés: szombat, TV112.30) 22.30 Közjáték (ism.) 22.40 AKTuáliS ESIiE Volt egyszer egy fesztivál VIII/8. rész 23.55 Késő esti híradó 24.00 BBC-hiradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) Műsorvezető: Radványi Dorottya és Dömsödi Gábor 16.05 Müsorelözetes - Időjárás 16.10 Ecranul nostru Román nyelvű nemzetiségi magazin 16.35 ötről hatra A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.35 Gyerekeknek Atomhangya Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) A hangyalovag Siklik Nagyi a fényes havon Mars a Marsra 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás 18.15 Telesport 18.38 Torpedó Telefonos játék Műsorvezető: Kudlik Júlia íEIiTii Testestől-lelkestől NSZK tévéfilmsorozat A belső hang 43\' 19.43 A Tavaszi Fesztiválról le-lentjük 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-Tel.: 132-9329 Pécs-Tel.: (72) 10-533 Szeged - Tel.: (62) 12-715 UliTii Össztűz Aktuális közéleti vitafórum 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... EHETTi A TV2 filmklubja Herskó János-sorozat N. N„ a halál angyala Magyar film (1970) 99\' Szereplők: Gábor Miklós, Ruttkai Éva, Törőcsik Mari, Darvas Iván, Mensáros László 18.00 Műsorismertetés 18.05 Sráckarlka Maja, a méhecske - rajzfilm 18.33 A természet világa Angol ismeretterjesztő sorozat XX/20. rész: Állati döntéshozók II. 19.00 Power kapitány Amerikai sci-fi-sorozat XXII/19. rész 19.30 Clvllpálya Az önkormányzatok műsora 20.00 Sláger és horoszkóp 20.20 Rosszemberek Magyar film Főszereplők: Cserhalmi György, Dörner György 22.00 Műsorzárás és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását \'2*f Mwáí Í$t í»t feattgatóaít reálisan" Kanizsai műsor KlfR RTL PLUS PRO 7 \' KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 9.50 Lottósorsolás 11.05 Válogatott perceink 11.35 Mihelyt gyertyámat eloltom -XV/15. 12.00 Dáll Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népdalok 13.45 Hitélat. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Pillantás az európai diszkókba 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 A Magyar Nyelv Hete 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Kési esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Hangversenymúzeum 6.55 Körzeti Információs magazinok 11.30 Az evangélikus egyház fél-órája 14.00 Cigányfélóra (ism.) T4.30 A magyar széppróza száza-dal - 5. 15.05 Hfr-vldék 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 In Ilmba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem |ezlku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Voice of America sorozata 5.00-6.55, 9.0D-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonosa középhulámú műsorral 5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben. Délhúsa Gjon 8.50 Helykereső 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 11.00 Hfrek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti fdő|árás 13.05 Ó, ó, ó, nagymami... 13.30 Nosztalgia. A Kinks együttes 14.00- 17.00 Péntektől péntekig közben; 14.50 Poggyász 15.00 Hírek. Időjárás 15.05- 15.15 KI nyer ma?-Érden 16.50- 16.55 Poggyász 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Magyar slágerlista 18.30 Szocio-krlml 18.50 Bermuda-háromszög 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Népdalok, népdalfeldolgozá-sok 19.30 Kölyőkrádló 20.00 Tövisek és virágok 20.40 Zenekari operettrészletek 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Párkereső 22.00 Filmpremler. Részletek a Hul-lámok hercege c. film zenéjéből 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10- 4.50 Napforduló benne: 23.15 Bagoly 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Magyar nóták, csárdások 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi 9.00 Murphy atya (am. sorozat) Nehéz út 1. 9.50 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Nagyobb, mint a nagyok 11.05 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Sir nagyapa 11.30 Játék 12.00 Családi párbal-játék 12.30 Hammar (am. krimisorozat) Múltbéli látogató 12.55 Hirek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) A kutyám hitele íHETi! Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat) A Ewlng ház esete 15.50 CHIP\'s (am. krímisorozat) Görög hetek 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.20 214-es repülőszázad (amerikai sorozat) Az elv és a gyakorlat 20.15 Trópusi hőség (amerikai sorozat) Qyorsabb, mint az FBI EHE Kastély a Wörthl-tónál (NSZK sorozat) Úszógumi 22.15 Sípszó - focishow ■ 23.05 Tutti Fruttl 0.10 Csináld velünk I (NSZK szexfilm) MFTii Édes anyafild (amerikai film) 132\' 4.00 Gonosz társ (am. thriller) 90\' 5.30 Forma-1 (ism.) 5.55 S. O. S. Charterboot (angol sorozat) Oldőzés 6.45 Rajzfilmek (ism.) Mázlid voltl Enterprise Szelleműzők Egérvadászat és macskajaj GarMeld és barátai 8.15 Catweazle (ism.) 8.45 Harry csodálatos büntetése (vidám amerikai sorozat) 9.15 Doogle Howser (ism.) 9.50 Ben Cropp (ism.) ŰJBj] Egy nyáron át szerettek (NSZK-olasz film) 12.25 Kőkemény ötös (ism.) 13.30 Navarro módszere (ism.) 15.00 Perry Mason (am. sorozat) A piros lovaglócsizma esete 16.00 Egyenlő igazság (am. sor.) Mély szakadékok 17.00 Rajzfilmek 19.05 20.00 Koalamackók kalandjai Captain Future Caslmir és társa Flintstone család Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Ozzie nem hagyja magát Hiradó 20.15 Manőver (NSZK filmvígjáték) SE] Álarcosbál (amerikai sorozat) Geiger-számláló Madridban 22.55 Áttörés pirkadatkor (amerikai háborús film) 89\' 0.35 Hirek 0.45 Különleges osztag (ism.) 1.35 Mozgó kórház (am. sorozat) 2.00 Hírek 2.10 A fáraó bosszúja (ism.) 3.35 Hírek 3.45 Csempészhercegnő (ism.) 5.15 Bajnokok (angol sorozat) A párduc árnyékában 7.00 Francia hiradó 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai hiradó 9.00 Európai híradókból 10.00 Bábel - magazin (ism.) 16.15 Nem kell álmodozni I (ism.) 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Játék 19.00 Állatbarátok magazln|a 19.30 Belga híradó 20.00 Közelkép - magazin 21.30 A Boyard erőd-játék 23.05 Hirek az arab világból 23.20 Egyenesben - magazin MUSICTV 19.00 Yol 19.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Plp Dann 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (ism.) 13.50 Bim-bam-bino 17.55 A modell és a zsaru (am sori 18.45 Ruk-cuk - játék 19.15 Hirek 19.35 Hopp vagy kopp-játék 20.15 Kényes pont (szlnh. közv.) 21.55 Küzdősportok magazinja 22.45 Hirek 22.55 Amerikai álmodozó (ism.) 0.45 A menyasszony apja (ism.) 2.25 Hírek Színházi Világnap 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hfrek. Időjárás 10.05 Operarészletek 11.10 Zenekari muzsika 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidűben 13.15 Zenei ABC. Madrigálok 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Színházi Világnap Közvetítés a Vígszínházból Amerikai Elektra Eugene O\'Neill drámája három részben közben: 15.20 Szimfonikus táncok 15.42 Hírek. Időjárás 15.47 A szinházl közvetítés folyta-tása 17.00 Operamagazln 17.50 Arthur Qrumlaux két Tele-mann-fantázlát hegedül 18.00 Hirek. Időjárás 18.05- 18.28 Üzenet Lékay Ottó, Mesterházi Már-ton és Szigethy Gábor beszél-getése a darabról, utána a színházi közvetítés folytatása 19.35 Kapcsoljuk a Budapest Kong-resszusi Központot közben: 20.20 Hirek. Időjárás 20.25 Teleobjektív 21.30 Lortzing operáiból 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Magyar muzsika 22.50 Emlékek szárnyain 23.50 Toronyzene 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Lemezújdonságok Kastély a Wörthi-tónál NSZK sorozat l| Stlne és Meísenheim elhatá-rozza, hogy fölösleges kilóik el-tüntetése érdekében aktív test-mozgást folytatnak. A Karnerhoí nevű gyógyszállóban rengeteg futással, szaunázással és diétá-val szeretnék elérni az eredményt. A sok megpróbáltatásnak meg-lesz a jutalma. Legalábbis így gon-dolták, de kellemetlen «- « meglepetés vár rájuk. ti.la LÁTOGASSA Martit 16.30, 1M£ öra Bruce Lee visszatér 29.1$ Óra A vágy nmét oldata KANIZSA TV; 18 óra: Ez törtéét a héten P SUPER CHANNEL 10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 13.30 A holnap mögött 16.00 Élő videoshow 18.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 18.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 21.00 Természetfilm 21.30 Der Spiegel - magazin 22.00 Hirek 22.35 Európai riportok 22.45 Piacgazdaság 23.00 Gung Hol (amerikai film) EUROSPORT 9.00 Lovaspóló 10.00 Kosárlabda 13.00 Tenisz Kézilabda Műkorcsolya Labdarúgás 20.30 Tenisz 21.30 Eurosport-hirek 22.00 Ökölvívás 23.30 Műkorcsolya SCREENSPORT Rocky I. amerikai film Rocky (Sylvester Stallone) is-meretlen bokszoló Philadelphiá-ban, aki Gazzo uzsorásnak hajtja be a pénzt. Otthona tulajdonkép-pen Mickey (Burgess Meredithi ökölvívóterme. Amikor Apolló Creed nehézsúlyú világbajnok menedzserei olyan mérkőzést hirdetnek meg, melyre bárki, még egy „senki" is jelentkez-het, Rocky úgy érzi, on 1K elérkezett az ő ideje. tü. lu 6.00 Euroblcs / Si az USA-ból 9.00 Amerikai labdarú világliga 10.30 Euroblcs / Hegyi kerékpár 12.00 Jégkorong - NHL 14.00 Símagazin 14.30 Vizi sportok magazinja 15.00 Eurobics / Golf az USA-ból 16.45 Gotfjelentés 17.00 Argentin labdarúgás 18.00 Belga motorsport / Simagazin 19.30 NBA - amerikai kosárlabda-bajnokság, összefoglaló 20.00 Nemzetközi sportmagazin 22.00 Golf az USA-ból - élö 24.00 Nemzetközi motorport 1.00 Műsorzárás OSZTRÁK 1 9.00 Hirek / Roseanne (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Aranyhintó (olasz-francia film) 12.05 Rajzfilm 12.15 Belföldi tudósitások (ism.) 13.00 Hirek 13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos évek (sorozat) 14.00 Testestöl-lelkestöl (sorozat) 14.45 A holnap mesterei 15.05 Volt egyszer az élet (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Szupernagyi (sorozat) 16.30 Mlnlkvíz 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 A rendelő (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Európai zsaruk (sorozat) EBEEl A szívtipró (francia film) 23.05 Rövid úton (NSZK krimi) 0.40 Hírek OSZTRÁK 2 14.15 Művészlexikon 14.20 Sport 15.55 Kedves Brigitte (am. film) 17.30 Dokumentumfilm 18.00 Slmpsonék (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Vadállatok és mi (sorozat) 21.15 Schilling-gazdasági magazin 22.00 Híradó 22.30 Sport 1.00 Hirek SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hirek 9.05 Visszatérés Edenbe (ism.) 10.00 Összeesküvők (ism.) 10.55 Hunter(ism) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Halott a parton íEFIil Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Ágnes tud repülni? 15.05 Falcon Crest (am. sorozat) Magas ár Melissa nemcsak a lelkét, ha-nem a fiát is eladja Angélá-nak. Az asszony a kisfiúért cserébe Giobertisék földjét kéri. Melissa eleinte megdöb-ben, hogy gyerekét egy darab földre cserélik, de aztán gon-dolkodóba esik. il.Hilil Cagney és Lacey (amerikai krimisorozat) Kirándulás L. A.-be 17.05 Mindent vagy semmit-játék 18.15 Bingo- játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás Eima Rocky I. (amerikai film) 114\' Fsz.: Sylvester Stallone 22.25 Dieter Hallervorden-show 23.00 A mechanikus (amerikai film) 96\' Fsz.: Charles Bronson, Jill Ire-land 0.45 Hirek 0.55 Háziasszonyok - riport (NSZK erotikus film) 2.25 Műsorismertetés 5.47 Falutávé - útjelzötlppel 6.00 A Reggel Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Sorstársak Rehabilitációs magazin 8.50 Fűben-fában Természetgyógyászati magazin 9.00 Dallas Amerikai filmsorozat Az út vége 47\' (ism.) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Híres ünnepek Mórok és keresztények ösz- szecsapása Alcoyban Angol rövidfilm (ism.) 10.20 Szextetthely Francia tévéfilmsorozat Az ápoló (ism.) 10.45 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Örökségünk Mestergerenda (ism.) 16.20 Befejezetlen portré Ragályi Elemér operatőrről (ism.) 17.05 Képújság 17.10 Látogatók Csehszlovák filmsorozat Utánunk az özönvíz (ism.) 17.45 Pénzvilág Hírek, tények, információk 18.00 Ablak Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradjatok meg szerete-temben I..." Keresztény életkérdések 19.00 Játék-Trió 19.15 Esti mese Jó éjszakát kíván a Disney! 19.25 „TrafflcJam" Könnyűzenei kívánságadó Fiatalok popzenei összeállítása, toplista a fiatalok levelei alapján 20.00 Híradó 20.25 Telesport HflHü Színházi világnap Legenda a Varázsfuvoláról Zenés színpadi mű két részben Közvetítés a Szolnoki Szigli-geti Színházból 23.10 Közjáték (ism.) 23.15 Játék-tér Élő színházi műsor a Komé-diumból A Színházi Világnap ünnepén négy kiváló művésszel: Tolnay Klárival, Törőcsik Marival, Gá-bor Miklóssal és Kállai Ferenc-cel Szigethy Gábor beszélget 0.05 Késő esti hiradó 0.10 Antenne 2-hiradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) 12.00- 15.20 Szieszta A szegedi stúdió szórakozta-tó információs körzeti műsora Műsorvezető: Lőrincz Gabriella 15.25 Műsorelőzetes - Időjárás nücTJI Délutáni filmajánlat Prága város panoptikuma Csehszlovák tévéfilmsorozat X/3. rész: i A Moldva-parti lány 56\' . tBüTii A Bölcsesség Palotája Sá-rospatakon Comenius szerepe a magyar művelődéstörténetben 16.50 A korondi korongozó Portré Páll Antalról 17.30 Gyerekeknek Lehetetlen történetek .. Szovjet rajzfilm (ism.) Incselkedök Csehszlovák bábfilm (ism.) 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás 18.15 Öt színes karlka Olimpizmus, olimpisztika 18.43 Torpedó - Telefonos játék Műsorvezető: Sugár Ágnes eltűnt nnma Elsüllyedt világok, életek nyomában Dávid Attenborough sorozata IV/1. rész: Csodák a közetekben 40\' 19.45 Úr irl 50 perc... írókkal ^^ Békés Pál műsora ; MiKlil Dempsey és Makepeace Angol bűnügyi tévéfilmsorozat Ragadozó madár 45\' (ism.) 21.25 Belvárosi Jazzfesztivál II/2. rész 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... EEüfil Agyő, haveri Francia film (1975) 87\' 20.00 Műsorismertetés 20.05 Trans World International A labdarúgás története 20.30 A magyar fotóművészet tör\' ténete - Hl/2. rész 20.50 A 3. szem Fantasztikus magazin 21.40 Szociofotó Társadalmi látlelet 22.00 Üdvözítő kegyelem Angol-olasz filmdráma Főszereplők: Tom Conti, Fer- nando Rey, Erland Josephsson 24.00 Műsorzárás MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279 s ZOMBAT MÁRCIUS 10 wr«; «& Eíkít SUtv* Házban. 19- $ras jíazz teocsmft - TRIÓ STENBHAL Egyítttes J KOSSUTH - KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt 10.05 Látogatás Göncz Árpád köz-társasági elnöknél 11.05 Eco-mlx. Gazdasági magazin 12.00 Déli Krónika 12.30 Kopogtató 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Földkínálat. Világkosár 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin 15.05 Mindenes 16.00 168 óra 17.30 Visszhang. A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Határok nélkül Benne: Miska bácsi leveles-ládája 20.05 Rádiószinház Az ördög ügyvédje Thurzó Gábor színjátékának rádióváltozata 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a Petőfi Csarnokot Popmeccs Gála \'91 URH-ADÚN 8.30 A római katolikus egyház félórája 9.00 Körzeti információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 17.00 Közvetítés a Madách Szín-ház Kamaraszínházából Karinthy Ferenc: Dunakanyar (felvételről) 19.00 V materlnskom jazyku 19.30 In Ilmba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jezlku 21.05 örökzöld dallamok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Beszélni nehéz (ism.) 5.00-8.30,11.00-16.00,18.00-19.00, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsornl 5.00 Naplnditó Zenés ébresztő 8.00 Sportszombat 8.30 Slágermúzeum 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Szine-java Válogatás az elmúlt hét mű-soraiból 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Athéntól Barcelonáig Olimpiatörténeti sorozat 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 Daráló 13.35 Csak fiataloknak I 14.00 Valahol, valaki 14.40 Az LGT lemezeiből 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Nagy nevettetők 15.30 „Exactly liké us" Beszélgetés a Stúdium Dixie-landdel 16.00 Körkapcsolás bajnoki labda-rúgó-mérkőzésekről 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Sziv küldi... 18.00 Garázs 18.30 Történetesen-a számításról 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 A hires Vadnyugat - IV/4. Mi az, hogy indián ? 20.00 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Magyarán szólva 21.20 Akit érdekel 22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 5.50 Napforduló 0.10- 5.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 5.03-5.50 Nótaesokor RTL PLUS 6.00 Rajzfilm 6.20 Ormányok (am. rajzfilmsor.) Varázslat 6.45 Cubltus (am. rajzfilmsorozat) Jéggép 7.10 Mesék a nagyvilágból (sor.) Az öreg zsák 7.35 Pltf és Hercule (rajzfilmsor.) Ahol nincs akarat 8.00 Konfetti Fllntstone kölykök Maci Laci Scooby Doo 9.20 Klack-játék 10.10 New Klds on the Block (amerikai rajzfilmsorozat) Táncverseny 10.35 Péter Pan (am. rajzfilmsor.) John szerelmes 11.00 Szupercsapat (sorozat) Dlno Riders (am. rajzfilmsor.) Rude Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.35 Mlchael Vaillant (rajzfilmsor.) 13.05 Mutánsok (am. rajzfilmsor.) Félelemgép 13.30 Amerikai gladiátorok (sor.) íEFEI Bevetés Los Angelesben (sor.) A második ember iMiiii A csapat (amerikai sorozat) Az elsüllyedt város 1. íIJiTii A csapat (amerikai sorozat) Az elsüllyedt város 2. 17.00 Forró nyeremény 17.45 Belföldi magazin 18.15 Gophers (angol sorozat) Születésnapi parti 18.45 Hiradó 19.15 Bolondokháza (am. sorozat) Elvis gitárja 2. 20.15 James Bond - Dr. No (angol krimi) 95\' Fsz.:SeanConnery 22.10 Minden, semmi, vagy 23.10 Dirndll és jódll (NSZK szexfilm) 85\' 0.45 Az utolsó hárem (olasz film) 3.20 Férfimagazin 3.45 Dirndll és jódli (ism.) 5.10 Fenyegető csend (amerikai rövidfilm) r PRO 7 5.20 Adderly (ism.) 6.05 Rajzfilmek (ism.) Boubou, az állatok királya Scooby Doo Szelleműzök Oscar, a szuperegér 7.40 Muppet-show (amerikai sorozat) 8.10 A madárijesztö és Mrs. King (ism.) 9.10 Úriások bolygója (ism.) 10.15 Vasárnapi gyerek (ism.) 11.55 A ninja mester (ism.) 12.55 Cheyenne (ism.) nsgm Air Force (amerikai sorozat) Szeretök 16.05 A négyöklű trió (amerikai sorozat) Lopakodó halál 17.05 Rajzfilmek Riporter blues Betty Boop Szelleműzök Tapsi Hapsi [CTíTil Lábmunka (amerikai sorozat) Tolvajlás 20.00 Hiradó HilP Merénylet és hajsza I. (kanadai-francia film) 90\' 22.00 Hirek 22.10 Merénylet és hajsza II. (kanadai-francia film) 94\' 23.55 Starsky és Hutch (ism.) 0.55 Hirek 1.05 Hazugság, háború, halál (ism.) 2.55 Hirek 3.05 Szürkület (amerikai sci-fi-sorozat) Lecke 3.35 Hatos szám (ism.) 4.25 Hirek A televíziós társaságok a műsor-változtatás jogát fenntartják. 7.00 Francia hiradó / Jóga 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Kanadai magazin 10.00 Nagy dokumentumfilmek 12.05 Filmek Afrikáról 13.00 Francia hiradó 13.15 Horizont 93 - Marokkó 14.00 Dlvan 14.30 Szép vasárnapok (ism.) 15.25 Ifjúsági műsorok 19.00 Autó-vízió 19.30 Belga hiradó 20.00 Tengeri magazin 21.30 A szép vasárnapok (sorozafj 22.30 Irodalmi magazin MUSICTV 13.30 XPO 14.30 RayCokes 17.00 Yol 18.00 Rockhét 18.30 A nagy kép 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat éjjel 22.00 Házibuli övezet 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 6.30 Jó reggelt, Binol 10.20 Apának sikerül (ism.) 10.50 Kari Dall-show (ism.) 11.45 Tessék mosolyogni I (ism.) 12.35 Magazin 13.00 Blm-bam-bino 15.15 P. 0. P.-magazin 16.15 Kényes pont (ism.) 18.00 A szomszéd eset (sorozat) 18.30 Vadvllág (sorozat) 19.25 Hirek 19.45 Ruk-cuk- játék 20.15 Robin Hood örült kalandjai (amerikai tévéfilm) 22.00 Borzalmak színházi (angol film) 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó. Ötvenöt perc iroda-lomkedvelöknek 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon Frans Brüggen vezényli a 18. század zenekarát 11.10 Bach: Musikalisches Opfer 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Repriz A Bartók Rádió ismétlő válo-gatása 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Énekeljük együtt! 14.15 Kandi utókor Művelődéstörténeti magazin 15.00 Opera-müvészlemezek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk a szombathelyi Bartók-termet Zeneház 17.30 Jazz 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Quintana 19.05 Tánc(fél)óra 19.35 Kapcsoljuk a Budapest Kong-resszusi Központot A King\'s Singers énekegyüt-tes hangversenye közben: 20.20 Hirek. Időjárás 20.25- 20.40 Whitman versei 21.40 Régi fúvószene 21.55 Hirek. Időjárás 22.00 Összkiadás Haydn szimfóniái-XX/17 A Philharmonia Mungarica ját-szik 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-2.00 Komolyzenei zsákbamacska A 243-as járat amerikai film A filmvilágban divattá lett a rfr j pülőterek, repülőjáratok katasztó-1 fáinak képernyőre vitele. A 243-as; járat is ebbe a kategóriába vató. Már a repülőgép indulása etöt I a r érezhető a feszültség, hiszen sok J olyan utas találkozik a fedélzet%J akinek puszta jelenléte is „garafcl tálhatja" a váratlan fordulatokat "yi A kérdés: vajon a repülőgép s» mélyzete vagy talán egy csemhy a utas válik-e a vész- iftJÜ f°f helyzet főszereplőjévé. JUJ KÖZPONT-KIÁLLÍTÓTEREM-MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/H f ÜZEM: Murakeresztúr Telefon/fax: 0036-93-13-371 Mo/A: M, 18, 29 óra A bárányok hallgatnak MM, JUU5 ér* BSNHSB lee vissxatér $64$ fe* A *3gJ sötét oldala TVs 9~U ét&i TV VŰEÉÍMI Kanizsai műsor SUPER CHANNEL 7.30 Egyveleg 14.00 Sport 16.30 Utazási ötletek 17.00 Fiatalok magazinja 18.30 Utazási magazin 19.00 Videodivat 19.30 Kelet-európai riport 20.00 G. Man (amerikai film) 22.00 Hirek 22.30 Európa-film 23.00 Sport 23.30 Koncert 0.30 Sporthírek 0.40 Egyveleg EUROSPORT 9.00 Nemzetközi motorsport 10.00 Műkorcsolya Pankráció Szuperkrossz Tenisz Kerékpársport Golf Tenisz 20.00 Nemzetközi motorsport 21.00 Tenisz SCREENSPORT 1.00 Si az USA-ból / ökölvívás 3.30 Vízisportok magazinja 4.00 Biliárd / Golf az USA-ból 7.00 Motorsport / Simagazln 9.00 Német túraautóverseny, 1991 10,00 Pllote 10.30 NBA - amerikai kosárlabda 11.00 Kickboksz 12.00 Nemzetközi sportmagazin 12.30 NBA 14.00 Argentin labdarúgás 15.00 Jégkorong - NHL 17.00 Start I / Lóerők 19.00 Kickboksz / Nök a gyepen 22.00 Golf az USA-ból - élő Ökölvívás / Műsorzárás A rémület bandája NSZK krimi Shelton, a gyilkos és csekkha-misrtó kivégzése után valóra válik a halálraítélt utolsó átka. Minden érintett előtt megjelenik a „Fekete kéz", mielőtt titokzatos körülmé-nyek között életét veszti. A Scot-land Yard képtelen véget vetni a gyilkosságsorozatnak. Long főfelügyelő végül fel-nyittatja Shelton sírját. 20.15 OSZTRÁK 1 9.00 Hirek / Simpsonék (ism.) 9.30 Iskolatévé 11.00 A grófnő és az ezredes (ism.) 12.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I 13.00 Hirek 13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 A derék bűnöző (német film) 14.55 Vidámságok 15.10 Gyerekeknek 17.35 Ha engem kérdezel... 18.00 Hirek 18.05 Labdarúgás 18.30 A rendelő (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Fogadjunk... 22.10 „Arany" lányok (sorozat) 22.35 Kígyó a szivárványban (amerikai horror) 0.10 Hirek 0.15 C. C. és tsa (amerikai akciófilm) 1.35 Hirek OSZTRÁK 2 11.25 Művészlexikon 11.35 Műkorcsolya VB 13.05 Mozart-opera 15.45 A tévének írni 16.00 Tisztelt ház 17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 Ki akar engem? 18.00 Roseanne (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Astoria kávéház (film) 21.55 Hirek/Sport 22.40 A vörös dívány SAT1 6.00 Grisu, a sárkány (ism.) Krumplifejü kölykök (amerikai rajzfilmsorozat) Az én pld pónim (amerikai rajzfilmsorozat) Halló, Bobby (am. rajzfilmsor.) Sllverhawks (am. rajzfilmsor.) Bolygózabáló Batman (amerikai sorozat) Viaszgyűrű 2. Megbabonázva (am. sorozat) Serena 2. Zorro (am. kalandfilmsorozat) Tudósok egymás között Stan és Pan (am. sorozat) Herceg a liftaknában 10.00 Cagney és Lacey (ism.) 10.55 Szív küldi szívnek 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Gazdasági fórum 13.00 Hirek 13.05 A hegyek varázsa 13.35 Enterprise űrhajó (amerikai sci-fi-sorozat) Utazás Bábelbe 14.35 Páratlan páros (am. sorozat) A feleség szeretője 15.05 Tarzan és fia (amerikai film) 79\' Fsz.: Johnny Weissmüller 16.40 Csodák az állatvilágból 17.15 Klip-klub 17.45 Pont, pont, pont 18.15 Szív az ász - játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás HilB A rémület bandája (NSZK krimi) 22.05 Kari Dali és vendégei 23.05 Marylin szerelmem (svájci-francia erotikus film) 0.20 Hírek 0.30 Háziasszonyok - riport (ism.) 2.00 Marylin szerelmem (ism.) 3.10 Műsorismertetés 6.17 Falutávé - faludoktorral 6.30 A Reggel-Közérzeti hírműsor Benne: 7.30 Hagyd aludnia mamitI Mesék Napkeletről, Napnyu-gatról Amerikai mesefilmsorozat Majd a kalap 7.55 Jó reggelt adj, Istenemi Evangélikus gyermekműsor 8.30 Közjáték 8.35- 11.00 Korhatár nélkül 8.35 Az Edison testvérek Amerikai filmsorozat XIII/5. rész 9.00 Trombi-05 Telefonos vetélkedő 9.10 Zöld béka Környezetvédelmi magazin gyerekeknek 9.30 KI miben tudós? Földrajz-ökológia vetélkedő Döntő 10.30 Hol-mi? Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévámagiszter 12.30 Panoráma (ism.) 13.30 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermek-műsor-sorozat 14.30 Rockkalapács Rock- és heavymetal-rajon- gók műsora 15.00 Hőmérő Politikai show-műsor 16.00 Képújság 16.05 Operapáholy Humperdinck: Jancsi és Juliska 16.50 KamEra Varieté Játékos show-műsor 17.55 Esti mese Egyszer volt, hol nem volt... az Élet Francia rajzfilmsorozat A vérlemezkék (ism.) 18.25 NOVO MODA tCTiTil Jolly Joker NSZK filmsorozat Veszélyes játék 54\' 20.00 Híradó 20.25 Telesport RTHRtrl Hongkong bugyrai Amerikai film (1989)93\' (Felnőtt nézőinknek) Zách - Jim Youngs (Csernák János), Gilliam - Jane Sey- mour (Orosz Helga), Jonathan - Omar Sharif (Mécs Károly), Crispen felügyelő - Denholm Elliott (Láng József) 22.15 Közjáték (ism.) 22.20 Bongó A március havi nyerőszámok húzása gflEEi A forradalom alsószoknyái Francia film Madame Talllen 81\' 0.55 Késő esti híradó 7.00-10.00 Nap TV Reggeli információs magazin Műsorvezető: Mohai Gábor 10.00 Műsorismertetés tliliia Prizma Életmódmagazin Életmód és kultúra , 10.30 Nem csak zöldség 11.00 Kacagóra a játszóházban Szórakoztató gyermekmagazin 12.05 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Jack, az éjjeli lepke 12.30 A szabadság gyermekei Francia rajzfilmsorozat VIII/3. rész (ism.) [HEB Vonzásban Balogh János Portréfilm \' Műsorvezető: Kertész Zsuzsa 13.25 Műsorelőzetes - Időjárás 13.35 Azok a csodálatos állatok A langur és a colobus nflETfl Charlle Chaplin Német portréfilm 15.15 Nézze meg az emberi 15.20 Autó 2 A TV2 autós magazinja 15.45 A vágy hosszú útja Jan Amos Komensky élete és munkássága 16.38 Ürgék Angol gyermekfilmsorozat A villanyszámla 17.04 Gyerekeknek Hupikéktörplkék Belga rajzfilmsorozat (ism.) Egy kis tőrpblzalom A szerelmes szimfónia fCTcB KnlghtRIder Amerikai filmsorozat „Nem nagy ügy" 47\' Műsorvezető: Palcsó Brigitta 18.25 Időjárás 18.30 Telesport 19.00 „Oroszlánkörmök" Főiskolás vizsgafilmek a kép-ernyőn Zsúr(1976) Rendezte: Monori M. András 19.35 A Klng\'s Slngers énekegyüt-tes hangversenye A koncert első részének köz-vetítése a Budapest Kong-resszusi Központból 20.15 A hónap versel 20.40 Portland Tralrblazers-Chl-cago Bulls NBA kosárlabda-mérkőzés 21.40 Országos Táncház Találkozó 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás EHKTii Átejtettek Német tévéfilm 107\' KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója ASÁRNAP MÁRCIUS 29. Jra: Aprók táoca « Mtafes Zs. Mür. Házban 14 «r* Dkk Tracy 16, 18, 2# óra A bárányok Masát 14 ára - statteéí tVans2ÍonH«r«k RTL PLUS PRO 7 TV 5 ISUPI BARTÓK KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra ., Külpolitikai újságírók heti ma-gazinja 10.05 Evangélikus Istentisztelet 11.05 Gondolat-jel A Rádió kulturális hetilapja 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül 12.50 Jegyzet 13.05 Névjegy 14.05 Szonda (ism.) 14.35 A Szabó család 15.05 örökzöld operettdallamok 16.10 Müvészlemezek 17.05 Válogatott perceink 18.00 Esti Krónika 18.30 Harminc perc alatt a Föld körül (ism.) 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Az Állami Népi Együttes (el-vételeiből 20.05 Zenearchivum 21.05 Borostyán út 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót Prunyi Ilona zongorázik 23.45 Operaáriák UBH-ADÓN 8.30 Körzeti Információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in limba materná 20.00 in der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Walt Whitman versei 6.00-8.30, 11.00-16.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Orgonamuzsika 9.05 Híres operakarmesterek 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az Ige..." 11.05 Európa hangversenytermeiből 12.16 Hirek. Időjárás 12.21 Wall Whitman versei 12.30 Dvorak: F-dúr vonósnégyes 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Új operalemezeinkből 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Muzsikáló nagyvilág 15.00 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Szalon. Kulturális magazin 17.00 Beszélgetés Bach BWV. 23. kantátájáról 6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Nem ér a nevem Marcel Aymé meséi 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Folkzene A skót Pogues folk-rock együttes felvételeiből 9.35 Frank Sinatra énekel 10.00 Mínuszban A Helykereső melléklete 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Magyar Rádió Karinthy Színpada Színészek mesélik - 4. 14.00 Böngészde a zenei antikvá-riumban 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00- 20.00 Poptarlsznya közben: 17.00 Hirek. Időjárás 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 20.00 Élet a Végtelennek I Mindszenty József bíboros hercegprímás emlékezete 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 A Rádió Dalszínháza Vincze Ottó: Az új Lady Zenés vígjáték 20.20 Jazz Alpok-Adria \'91 Fesztivál 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10- 4.50 Napforduló 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.31- 4.51 Nóták 17.30 Kapcsoljuk a Budapest bel-városi főplébánla templomot 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Vendégségben Kolozsvári Grandpierre Emil írónál 19.05 A Beaux Árts trió felvételeiből 19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál - záróhangverseny közben: 20.05 Hírek. Időjárás 20.10 Újraolvasva 21.40 Az Egyszólam együttes fel-vételeiből 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Beszámoló a Frankfurti Nem-zetközi Hangszerkiállitásról 22.50 Rádiószinház Rómeó - Shakespeare - játék Szőcs Géza színműve 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Híres zenekarok felvételeiből 6.00 Péter Pan (ism.) 6.25 Flintstone kölykök (ism.) 6.40 Tom és Jerry (ism.) 7.05 Maci Laci (ism.) 7.30 Scooby Doo (ism.) 8.00 Gyerekeknek Lila hercegnő (rajzfilmsor.) 9.30 Rajzfilm 9.40 Lézerroham (am. sci-fi) 79\' 11.10 Művészet és küldetés 11.15 Beszélgetés 12.05 Biblia-kvíz CHRE1 Dad őrnagy (am. sorozat) Téves riasztás [RTiTii Az apám földönkívüli (am sor) Látogató az űrből nflETii A Munster család (am. sor.) Dr. Frankenstein IMÍM Titkos énem (am. sorozat) Hóvihar 14.25 Rendőrségi beszámoló (sor.) Millle A fényes nappal elkövetett be-törés stílusa Benny Peytonhoz vezeti a nyomozókat. De kide-rül, hogy több mint tíz éve ha-lott. Az, hogy fia lépett volna nyomába, hihetetlennek tűnik. Az ifjabb Peyton lelkész. Most már csak az özvegy maradt. 14.50 Slágerek 16.05 Gyengéd, de szemtelen (NSZK filmvígjáték) 17.45 Dr. Westphall főorvos (sor) Pásztoróra 18.45 Híradó 19.10 Különleges nap 20.15 Álomházasság 21.50 Tévétükör - magazin 22.35 Késői kiadás 22.55 Playboy Laté Nlght 23.25 Három rövidfilm 23.55 Pompon Rouge kastély (sor.) Államcsíny 0.25 4-es csatorna 0.50 A néger (am. filmvígjáték) 2.20 Szeress, vagy hagyj békén I (amerikai film) 4.20 A látogató (rövidfilm) 4.55 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) 5.35 Lassie (amerikai sorozat) A csont 6.00 Vadállatok birodalma (am. dokumentumfilm-sor.) 6.45 Nyersbőr (amerikai westernsorozat) Woolsey, a szolga 7.35 Adderly (amerikai krimisorozat) Micsoda játék I 8.25 Preston őrmester (amerikai sorozat) A szótlan tanú 9.00 Amerikai lapzárta (amerikai krimi) 83\' Fsz.: Humphrey Bogart 10.35 Eredeti színek (ism.) 11.00 Mozgó kórház (ism.) 11.30 Dowling atya titkai (ism.) 12.30 Vadállatok birodalma (ism.) iKMil Odongo (angol kalandfilm) 81\' Fsz.: Rhonda Fleming 15.05 Egy kisebb Isten gyermekei (amerikai film) 113\' 17.10 Hardcastle és McCormlck (ism.) HilEi A köpenicki kapitány (NSZK filmvígjáték) 89\' Fsz.: Heinz Rühmann 20.00 Híradó EliTE A világ legveszedelmesebb embere (amerikai-angol film) 92\' 22.10 ElCondor (amerikai western) 97\' 23.55 Hatos szám (angol sorozat) Leleplezés 0.55 Hirek 1.05 Harry csodálatos büntetése (ism.) 1.35 Amerikai lapzárta (ism.) 3.05 Hirek 3.15 Világok háborúja (ism.) 4.00 Hirek 7.00 Francia híradó / Jóga 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai híradó 9.00 Rendkívüli tudósító (isi] 10.00 Zenei műsorok 13.10 Ifjúsági varletémísM 14.00 Állatbarátok műsora 14.30 Fantomas (ism.) 16.25 Az igazság órája 17.30 Nagy dokumentumfilm* 19.00 Vidám nyelvi játék 19.30 Belga híradó 20.00 Hétről hétre 21.30 Film (fsz.: Dániellé Dani 23.20 Filmhirek MUSICTV 13.30 XPO 14.00 A nagy kép 14.30 RayCokes 18.30 Rockhét 19.00 Amerikai top 20 21.00 120 perc 23.00 XPO 23.30 Headbangers Ball 2.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 6.45 Jó reggelt, Blnol 10.20 A szomszéd eset (ism.) 10.50 Robin Hood örüli (ism.) 12.30 Az első szarelem (ism.) 13.00 Magazin 13.30 Vadvllág (sorozat) 14.30 Ruk-cuk (ism.) 15.00 Blm-bam-bino 18.20 Az első szerelem (sorozat).. 18.55 Krlmikrónlka 19.25 Hirek 19.45 Apának sikerül (sorozat) ; 20.15 Tessék mosolyogniI 21.05 Apa kis osztaléka (amM A világ legvi delmesebb em amerikai-angol film A légi felvételek bizonyt hogy a tibeti hegyekben arák termesztenek, a dél-kínai dzsun-gelben búza nő. Nyilvánvaló, hopy a kínaiak olyan szenzációs leik\' dezést tettek, melynek segítség vei megoldható lenne az éhező* lág összes problémája. A tte szolgálat John Hathaway kai biofizikust (Gregory on Peck) küldi a helyszínre. U 10.00 Egy 15.30 Tur 16.00 Sp( 17.00 Ifjú 17.30 A v 18.00 Üzl 18.30 Nél 19.00 Vld 19.30 Hu 20.00 Gy 22.00 Hh 22.30 Ko 23.30 Eu 24.00 Eg ZALAI EFAG - Csaphornyos parkettát tőlünk! Kanizsai műsor MM, 18.15 ftra Sroce Lee 20.15 &8 A v*&y sötét oldala KANIZSA TV: S-12 *nu TV-tévé cs&örtftcl adás Ism. TV4*f* pfettkf V A Helyklub vendége volt az Erkel Ferenc Művelődési Házban az Igricek együttes. A kötetlen beszélgetés verssel, zenével színesítve az erdélyi testvérvárosban, Kovásznán tett látogatásról szólt. (Erdei András felvétele) SUPER CHANNEL 10.00 Egyveleg 15.30 Turisztikai magazin 16.00 Sport 17.00 Ifjúsági magazin 17.30 A világ holnap 18.00 Üzleti hit 18.30 Német nyelvű magazin 19.00 Vldeodivat 19.30 Humor 20.00 Győzök (amerikai film) 22.00 Hírek 22.30 Koncert 23.30 Európa-film 24.00 Egyveleg EUROSPORT 9.00 Műkorcsolya Motorkeréksport Tenisz Kézilabda Nemzetközi sport Goll Műkorcsolya 22.00 Motorkerikpársport 24.00 Műkorcsolya 2.30 Műsorzárás SCREENSPORT 1.30 Body building 2.30 Amerikai labdarúgó vllágllga 4.30 Nöl tenisz az USA-ból 6.30 Hegyi kerékpár 7.30 Pilote 8.00 Lésportmagazln 9.00 Golf az USA-ból 11.00 Vízi sportok magazinja 11.30 ökölvívás / Biliárd - élő 16.00 N5I tenisz 18.00 Amerikai labdarúgó vllágllga 20.00 NSi tenisz 22.00 Golf az USA-ból - élő 24.00 NBA - amerikai kosárlabda-bajnokság 2.00 Műsorzárás Kanizsai műsor OSZTRÁK 1 9.00 Hírek 9.05 Kulturális élet 10.15 Afrika vadonjaiban 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hírek 13.10 Roseanne (ismétlés) 13.35 Kedves Giorgio (amerikai film) 15.20 Gyerekeknek 17.00 Hírek 17.10 X-Large 18.00 Hírek 18.05 Roseanne (sorozat) 18.30 A rendeli (sorozat) 19.30 Híradó 19.48 Sport 20.15 Az utolsó császár (sorozat) 21.10 Bécs az Bécs 22.50 Látomások 22.55 Színházi közvetítés 0.30 Hírek OSZTRÁK 2 12.30 Revü 13.0 Haza, Idegen otthon 13.30 Képek Ausztriából (ism.) 14.15 Művészet 15.0 Sport 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Columbo (amerikai krimi) 21.50 Hírek 22.00 L. A. Law (amerikai sorozat) 22.50 Pikáns ajándék (olasz-francia film) 0.35 FBI (amerikai sorozat) SAT1 6.00 Batman (ism.) Neon Rider (kanadai sor.) A múlt árnyal Az én pici pónim (rajzfilmsor.) Grisu, a sárkány (amerikai rajzfilmsorozat) Police Academy (rajzfilmsor.) Tolvajok, mint ml Batman (amerikai sorozat) A maharadzsa Megbabonázva (am. sorozat) Zorro (amerikai sorozat) Tanárok és tanulók Stan és Pan (am. sorozat) Az őrület határán Drops - játék 11.00 A rémület bandája (ism.) 12.40 Újdonságok a moziban 12.55 így láttuk 13.00 Hírek 13.05 Egészségügyi magazin 13.35 Enterprise űrhajó (amerikai sorozat) Kö és por 14.30 Páratlan páros (amerikai sorozat) Születésnapi parti 15.05 Black, a fekete villám (kanadai-francia sorozat) Úrlásl csalás 15.35 A házvezetőnő lánya (amerikai film) 17.05 Szafarl (angol film) 88\' 18.45 Híradó 18.50 Sportklub 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás HilE Királyi fenség (NSZK film) 22.10 Beszélgetés 23.40 Hogan hősei (amerikai sorozat) Elveszett páncélos 0.10 A házvezetőnő lánya (ism.) 1.30 Műsorismertetés 6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a papát I Tini nindzsa teknőcök Amerikai rajzfilmsorozat A technodrom visszatérése 7.55 „így ÍZÓI azúr I" A Biblia üzenete 8.00 Kávé habbal Csevegések kora reggel 8.25 Közjáték 8.30 Vasárnapi turmix Benne: Cimbórla 10.55 Tungsram-Bp. Honvéd Bajnoki férfi kosárlabda-mérkőzés Közvetítés a Megyeri útról 12.30 Ebédeljen nálunk I 13.20 Képú|ság 13.25 A Financial Times heti üzleti híradója 13.50 Álljunk meg egy szóra I Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora 14.00 Expo\'96 Riportműsor 14.30 Válaszúton az építészet Angol dokumentumfilm-soro-zat X/10. rész: Merre tovább? Érzékelés felsőfokon Angol ismeretterjesztő film-sorozat VI/6. rész: Az érzékeken túl 15.45 Tells-televldeó \'92 16.00 Időgép Párhuzamos történeti vetél-kedő 16.40 Örömhír A magyarországi református egyház műsora 17.00 Walt Disney bemutatja Kacsamesék Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Három kacsa Kondorral Kalóz Jack száz élete Amerikai filmsorozat VIII/2. rész: Az életmentés megkezdődik Gumimacik Amerikai rajzfilmsorozat Az ősmacik üzenete (Ism.: csütörtök, TV1 9.05) 18.45 Góóól Labdarúgó-összefoglaló 19.30 A Hét Benne: Híradó 20.25 Telesport 20.35 Jti Édesanya" Emlékműsor Mindszenty (Petim) József születésének századik évfordulójára 21.40 Közjáték (ism.) gliü Oscar-dijas filmek A remény útja Svájci film (1990) Feliratos! Szereplők: Nur Sürer, Nec-mettin Cobanoglu, Emin Sivas 23.35 Nulladik típusú találkozások Sci-fi magazin Déri János műsora 7.00 Napra-forgó Magazin a reggelihez Műsorvezető: Radványi Dorottya 9.05 Kéménymesék a padláson Óvodások műsora 9.33 Aprók tánca Nyírség - Kótaj (ism.) 9.52 Észbontó Ismeretterjesztő gyermekma-gazin 10.12 „Maraton - Fontanll" Egy 24 órás futás krónikája 10.35 Útkereső A diákok jogai 11.00 Mindszenty József-emlék- mlse Közvetítés Csehimindszentről 12.15 Eurokllck Élet és munka Európában 12.45 Ml történt a jövő héten? Gazda István tudomány- és művelődéstörténeti műsora 12.55 Hármas csatorna Városok, országok Dominikai Köztársaság III. 13.25 Foci angol módra 13.45 Három kívánság Műsorvezető: Berkes Zsuzsa 14.35 Műsorelözetes - Időjárás 14.45 SOrSok Munkavállalók magazinja 15.45 Derűs tévé-évtár Emlékezés a tévé (h)őskorára fliHii Filmmúzeum Totó-sorozat A bolondgyógyász Olasz film (1954) 83\' A főszerepben: Totó (Kézdy György) ( Műsorvezető: Sugár Ágnes nafla oeita Tudományos híradó 18.50 A Tavaszi Fesztiválról je-lentjük 18.58 Időjárás reiilü Família Kft. Az újság 19.40 Metró-koncert a Budapest Sportcsarnokban 21.35 Hollywoodi Interjúk Sztárcslnálók Hogyan készülnek a filmsztá-rok? Mitől félnek a színész-nők? Hogyan működik a hollywoodi filmipar sztárgé-pezete ? Erről beszél - többek közt - a Kim Basingert is fel-fedező sztárügynök, valamint a tévéfilmsztár és a színész-nő. Az interjúkat filmbejátszá-sok, hollywoodi .hátterek" is színezik. 22.12 Időjárás 22.20 Ez tőrtént a héten 23.15 Teletport VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! KANIZSATEX KANIZSA Dél-Zalai Üzemigazgatóság 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442 ■ gázszolgáltatás ■ gázömlések elhárítása ■ gázkészülékek javítása ■ gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése ■ belső gázszerelések ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT. gg TOSHIBA A SAMINA azért különleges, mert természetes! A SAMINA alvási koncepciója biztosftja a KÜLÖNLEGES - TERMÉSZETES - EGÉSZSÉGES pihenést. A SAMINA puha, száraz, meleg ágyklímát biztosít, mely elősegíti az ÜDÍTŐ ALMOT. A SAMINA a természet és a tudomány harmóniáját valósítja meg, mely legjobb az egészséges alváshoz. Nagykanizsa, Ady u. 68/B. Tel.: 93/13-376 POLGÁRMESTERI HIVATALOK, ISKOLÁK, KISVÁLLALKOZÁSOK, KFT-k, GMK-k! Az ÖNÖK IDEÁLIS MÁSOLÓGÉPE A Tanácsadás, értékesítés, szerviz 8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 37/A Tel./fax.: 93/11-958 \\ ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, lerniá és M/kutak fúrását, kiképzését, javítását. - ini/.su, Ir/silul trr 22. lel.: 93/13-140 I;i\\.: 93/14-266 Nagykanizsa, Király u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253 A HERRNBOCK-nél még választani is öröm! * MARKETING by HERRNBÖCKRT KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR Nagykanizsa, Csengery út 90. Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257 NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA KKNDKL! \\ ,1/..t,SZ77.A t Ml\\KAHl IIV/.ATI II-H.MI-IÓI .\\KO.X: KIADÓI KFT, ítegyisaimsa, &»*#M$ tér 14 SZOCIÁLIS !•\'();LALKOZ\'I\'A\'I\'O SSOO NAGYKANIZSA Itl.: «3/l 1-457 van.t 12-277 l"a\\: 92/73-279 KANIZSA TREND KF KANIZSA Trend az életre való bútorok gyártója. Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk. Fenyő és örökzöld fácskák, cserepes vagy fóliatasakos dísznövények nagy választékban vásárolhatók a Zalai EFAG surdi díszfaiskolájában. Árusítás: hétfőtől péntekig 8-15 óra között. "Líőzttts tijéfoztatás: Swrí 2 teCefonszámon REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL. Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR, NÁLUNK LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR! KANIZSA \' * %B Az idei hang verseny évadban a nagykanizsai zenekedvelők nemcsak a filharmóniai este-ken tapsolhatnak kiváló elő-adóknak és együtteseknek. A Hevesi Sándor Művelődési Központ külön sorozatot indí-tott a reneszánsz zene jegyé-ben. Ennek elsó" rendezvényén a Tomkins énekegyüttes szere-pelt, a második alkalommal pedig a Mandel kvartett lépett fel „ötszáz év zenéje" című műsorával. A tekerőlantos Mandel Ró-bertet körülbelül másfél évti-zeddel ezelőtt egy Ki Mit Tud-on ismerhette meg a nagyközönség. Azóta saját együttest alapított, amely im-már európai rangúvá fejlődött. Mandel sokoldalú muzsikus: középkori, reneszánsz és ba-rokk zenét ugyanúgy játszik együttesével és muzsikustársa-ival, mint jazzt, népzenét vagy éppen kortárs zeneszerzők mű-veit. Mint hangszerkészítő is tevékenykedik: ő építi saját tekérőlantjait, s kifejlesztette tén lélegzetelállítóan virtuóz variációkkal, Lorenz Dávid gi-tárkíséretével. A hangverseny megragadó, közvetlen légköre - az együt-tes vezetőjének műsorvezeté-sével, s kiváló zenei teljesít-ményekkel - igazi forró sikert hozott. Üröm az örömben azonban, hogy a Mandel kvar-tett délután is tartott egy elő- év muzsikája A Manciéi kvartett Nagykanizsán ennek a középkori eredetű, Franciaországból elterjedt hangszernek modern, elektro-nikus változatát, az „elektro-tary"-t. Ezen az esten a kvartett mű-sora a középkortól a korába-rokk zenéig ívelt. Hallhattunk középkori táncokat, zarándok-énekeket, magyar és magyar vonatkozású reneszánsz tánco-kat, a népzenéhez közel álló hajdútáncokat és egy francia barokk szvitet. A tekerőlant mellett az együttes korabeli hangszerek mai kópiáin játszik: blockflö-téken, rebeken, kiegészítve gi-tárral, csellóval és ritmushang-szerekkel. Ennek megfelelően a kvartett minden tagja több-féle hangszert is megszólalta-tott. Közülük is kiemelkedett sokoldalúságával Kállay Gá-bor. Ő nemcsak remek énekes, hanem a blockflöte igazi mű-vésze. Az est legmegragadóbb percei az 6 nevéhez fűződtek: a „Greensleeves" című régi angoJ dalt játszotta blockflö- adást gyerekeknek, hasonló műsorral, s hangszerbemuta-tással egybekötve, amire - az igazán gondos és körültekintő propaganda ellenére - méltatla-nul kevesen voltak kíváncsiak. A reneszánsz zenei estek következő rendezvényén, má-jus elején a Camerata Hunga-rica együttest hallhatja a kö-zönség. MA ESTE! MTV 2. 20.37 órakor (H)arc-képek \' 50 perc képzőművészetről Szemadám György műsora Vendégek: Haris László, Jankovics Marcell és Kotnyek István nagykanizsai képzőművész. A műsorban a képzőművészet és az animáció kapcsolatáról lesz szó. Vetítésre kerül Kotnyek István: „G" című filmje is. FEGYVER- és GÁZKÉSZÜLÉKGYÁR Gázkészülékjavító és Szolgáltató Leányvállalat Márkaszerviz 8800 Nagykanizsa, Csengery u. 6. Tel.: 93/12-121 92/73-318 SZERETNÉNK, HA ÖN TAKARÉKOSKODNA! Gondoskodjon gázkészülékeinek folyamatos karbantartásáról! Fég Gázkészülékjavító Márkaszervizünk: Nagykanizsa, Csengery U. 6. Tel.: 93/12-121, 92/73-318 szám alatt vállalja konvektorok, vízmelegítők, cirkogeizerek és Vestale kazánok felülvizsgálatát, javítását, karbantartását, tüzeléstechnikai mérések elvégzését. A legolcsóbb cementet a nagykanizsai vasútállomás kereskedelmi raktárából. ÁFA nélkül 512,- Ft/mázsa. ÁFÁ-val 640,- Ft/mázsa. Ingyenes házhoz szállítás - a város területén: 2-5 mázsáig egy héten belül, 6-20 mázsáig 3 napon belül, 21 mázsától a vásárlás napján - nemcsak a város területére, hanem 30 km-es körzetben. Érdeklődni: 93/11-055, 93/12-393, 93/13-163-as telefonon. P- ERGONETT RT. _. | MUNKARUHÁZATI \\ BOLTJÁBAN FERFICIPÖK ÉRKEZTEK TÖBBFÉLE VÁLTOZATBAN Továbbra is kedves vásárlóink rendelkezésére állunk munka- és védőruháinkkal. Nagykanizsa, Zrínyi u. 20. Telefon: 93/14-547 KANIZSA 1992, március 2Q* A TUNGSRAM Rt.-ből jelentjük: A HÍR IGAZ, DE!... A közelmúltban a Tungsram Rt. nagykanizsai tevékenységéről szóló cikkben kedvező képet olvashattunk lapunkban. Elterjedt a hír, hogy a kép mégsem ilyen rózsaszínű az Rt. egészét tekintve. A valóságos helyzetről kértünk tájékoztatást a társaság illetékeseitől. - Mi jellemzi a Tungsram jelenlegi helyzetét? - A TU sajnos még idén is veszteséges lesz. A hiány valamennyit csökkent. A veszteség 1,1 milliárd az idén, míg tavaly 1,5 milliárd volt. - Mi magyarázza az eredménytelenséget? - Az infláció és a forint mesterségesen magasan tartott árfolyamának együttes hatását egyetlen olyan cég sem képes ellensúlyozni, amely nagymértékű exportra rendezkedik be. Az infláció az elmúlt két évben összesen kb. 65% volt, a forint leértékelése ez idő alatt pedig 25%. A különbség 40%. Minden százaléknyi különbség a TU-nak - így a GE-nek - 1,5 millió dollárjába kerül. A költségeink ennyivel nőnek belföldön, nyugaton viszont nem emelhetünk ugyanilyen mértékben árat, mert drágábbak leszünk a versenytársainknál. Ezt a különbséget a hatékonyság növelésével és hallatlanul jó tavalyi termelési eredményeinkkel sem tudtuk kiegyenlíteni. (Példa: 1991-ben 18% volt a termelésben a költségmegtakarítás, és 86%-kal nőtt a fejenkénti darabelőállítás.) - Milyen megoldásokat kívánnak alkalmazni a helyzet javítására? - Az eszközök végesek. A beruházások időleges visszafogása, átszervezés, a készletek csökkentése. Az adminisztratív állományból 25%-os létszámcsökkenést tervezünk. A fényforrásgyárak közül két hétre leáll a budapesti és a kisvárdai gyár, és részben a nagykanizsai is. - Miért van szükség a leállásra? - Az ok elsősorban, hogy bizonyos fényforrástermékek iránt nyugaton csökkent a kereslet, ami jelentősen növelte a készleteket. A másik ok, hogy a nyugat-európai érdekeltségeknél az egyébként jól eladható termékeinkből is sok esetben 4 hónapot meghaladó készletek halmozódtak fel. Ez olyan sok pénzt köt le, amit a társaság nem nélkülözhet. - Milyen eredményt várnak a leállástól? - Azt, hogy a készletek a normális szintre álljanak vissza, és hogy készpénz folyjon be. - Mit tesznek azért, hogy a jövőben ne kényszerüljenek ilyen intézkedésekre? - A hosszútávú megoldás érdekében általános felülvizsgálat indult minden érdekeltségben és kereskedelmi fiókban. A 4-6 hetes munka után derül ki, hogy szükség lesz-e gyártási átcsoportosításokra. - Mit várnak a vizsgálattól? - A vizsgálattól azt várjuk, hogy a jövőben folyamatosan alacsony szinten tartott raktárkészlettel, a piaci igényekhez pontosabban igazodó tervek alapján dolgozhassunk. Ha nem javulnak az állapotok, a GE sem engedheti meg magának, hogy milliárdokat veszítsen egy üzleten. - Ezek az intézkedések mennyiben érintik a kanizsai gyár termelését, beruházását? - ezt konkrétan Horváth Miklós gyárigazgatótól kérdeztük. - A 2 hetes leállás csak a hagyományos lámpagyártást érinti. Kihasználjuk az időt a karbantartásra. A tervezett beruházási programunkat ez a stop nem érinti, sőt az elmúlt héten született döntés egy újabb nagy beruházás indításáról. .egy ragyogóbb világért llllllllllllll KANIZSA Akiket a körte tett híressé... Kéregetünk* kéregettafc? Vasárnap Miután a r&sáíáft&más felé ballagtam), ami* ~ Vmm, u0mn ti t$y temet, mentitek kévét foni a rtsMen » 4$rmB&« könyörgöm* - N#cs«kf - néztem rá meglepőévé* Ilyen Jc&ldusmt; még nem tatáikúzt*m &ki kd?4r# $yfyti « $infr &gy &szíüte kéw$4W. N*m m mvnójö, kitgy #«** munkája, vagy kogy ébernek # g$*r*keí, $*mt # nem akar film* vezetni w gattdalfam. $f*M van kényért^ *»» rukáj# -csak * fafví hiányzik. ~ Tudja mit, tt t & yg p Alkalmi útitársam mm 4ruU ét magárfö stmmit% « restiig meg s* széMt* Csafc a bejárat elöU kezééit *I újra dMörÖgnl ~ Vrttm, Ha mér tóéi& ttkftért* fröccsöt a ftktie Hetyttt? Egy világ omlott 8$$z* benmm. Emberölésből fölmentve Mindössze egy évre tekint-het vissza a Nagykanizsai Ál-lami Gazdaság területén ala-kult Pyrus Kft. Mivel a nyolc-vanöt fő nem idegenként ke-rült össze, már kezdetben va-lamennyire garanciát jelentett az összeszokottság, hogy le tudják gyó"zni az indulás ne-hézségeit. - Ha már a beszélgetésünk elején az eredmények kerülnek szóba, pontos összeget is mondhatok, összesen 5,7 mil- liót produkáltunk az elmúlt év- ben - tájékoztat a gazdasági szakember, Boksay Endre, ügyvezető. - A létszámot tudták tarta- ni? Nem kellett karcsúsítani? - Többé-kevésbé tudtuk tar- tani, de tevékenységünk termé- szeténél fogva vannak holt időszakok a munkánkban. Ilyenkor bérmunkát keresünk a számukra. Jók a kapcsola- taink ez ügyben a Cola-üzem- mel és a Kanizsa Trend Kft.- vel. Nálunk a fő munkák ugyanis augusztustól novem- ber végéig tartanak. Ez alatt közel 600 vagon körte került feldolgozásra. - S az idén is várható ha- sonló szép eredmény? - Erre nem könnyű vála- szolni. Mivel a gazdaság pri- vatizáció előtt áll, ma még bi- zonytalan az új tulajdonos személye. Mi bízunk benne, hogy az új tulajdonos is part- nerünk lesz, hiszen a körtefák Halottról vagy jót vagy semmit. A mondás ismerős, csak hogy akkor nem lesz tár-gyalótermi riport. Pedig alig-hanem még jogászi ésszel föl-mérve is rendkívül érdekes eset zajlott le részint a hely-színen, részint a bíróságon. Mint hogy a két eset egymás-tól elválaszthatatlan, a hely-szín szerinti kettéválasztás le-hetetlen. Meg az is, hogy a halottról rosszat idézzünk föl. Ugyanis a tárgyalás során Nyőgéri La-josné így beszélt róla; meg a vádlottról: - Augusztus 25-én kulcsra zártam a kaput, mint máskor. Úgy 11 óra tájban este a ku- a helyükön maradnak, s a ter-mést hűteni és feldolgozni is kell. A hUtőházat még évekig mi béreljük, és nem titok, hogy szándékunkban áll meg-vásárolni is. - De nemcsak körtéből ké- szült termékeket forgalmaz- nak? - Természetesen nemcsak körte, hanem alma, ősziba- rack, szilva, sárgabarack, meggy és narancs nektárt és narancs koktélt is. A laikusok számára talán meglepő, hogy rostos ivóleveinket üvegekben hozzuk forgalomba, de nyuga- ton is újra ez a módszer van elterjedőben. - Mennyire tudják tartani az árakat? - Elkerülhetetlen volt, hogy mi is az áremelés eszközéhez nyúljunk egyszer, de a mosta- ni árainkat nagyon szeretnénk egész évben tartani. - Termékeikkel az egész or- szágban lehet találkozni. - Ez valóban így van, vi- szont a Balaton közelségét is kihasználva a Borsodi Sör- gyárral is gyümölcsöző kap- csolatot építettünk ki. Sőt, hogy még nagyobb legyen a választék, osztrák sört is for- galmazunk. Bértárolást, va- gonberakást végzünk a Kapos- vári Cukorgyárnak, sőt, meg- bízásból Jugoszláviába is ex- portálunk cukrot, megfordítva az elmúlt évek gyakorlatát. Gombás Imre tya ugatni kezdett, mert Varga és Kalányos úr rázni kezdte a kaput. Kívülről világítottam meg az udvart, úgy kérdeztem meg: mit akartok? Bort aka-runk, mondták azok és meg-zörgették a zsalut is. Vagy öt percig alkudoztak, én meg azt kiabáltam, hogy ilyenkor este már aludni köll, mert másnap dolgozni kell menni. Meg azt is mondtam, hogy szólok a rendőrségnek. Kérem, én fél-tem, mert a Vargától mindenki félt a faluban. Az időseket megverte az utcán, s nem kel-lett annak a kapu, átmászott a kerítéseken. A védő: No és a Tóth La-josnak milyen híre van? Nyőgériné: - Annak nagyon jó. Ha nincs az a védelmi csa-pat, már mindenki elmenekült volna a faluból. A két név a tárgyalás két kulcsneve. Volt egy italozó, garázda, félelmet keltő férfi, Varga Gyula, aki Kalányos István nevű - a tárgyalásra tanúként megidézett - barátjával tavaly augusztus 25-én előbb jól fel-öntött a garatra, aztán, mint-hogy nem kapott bort a Nyő-gérinétől, elment föltehetően tyúkot lopni. Mindenesetre va-lószínűleg ezért feszegette Varga egy jókora akáckaróval Kovácsné tyúkóljának ajtaját. Ekkor szólt rájuk a zajra már korábban is fölfigyelt ön-védelmi csoportvezető Tóth Lajos, aki kocsmáros is. Ezért is haragudott rá Varga, mert nem szolgálta ki itallal. Kovács Lajosné tanú: - A Varga Gyulától mindenki félt, én is. A szomszédos Kovács Józsi bácsit, a hetvenéves öregembert is megverte, meg-rugdosta, meg elvitte tőle a nyulát. Dolgozni nem szere-tett, enni-inni azt nagyon, de a másét. Beszélték, hogy Tóth Lajost is megfenyegette, mert az nem szolgálta ki a kocsmá-ban. A Tóth Lajos jutalmat ér-demel, nem büntetést. Ugyanis Tóth Lajos több emberen elkövetett gyilkosság bűntette kísérlete miatt állt február 12-én a megyei bíró-ság dr. Mesterházy István ta-nácsa előtt. Amikor azon a végzetes augusztusi estén rá-szólt a két tyúktolvaj-jelöltre, azok azonnal támadni kezdték. Varga a karóval Tóth felé csa-pott. Tóth ellépett a támadás elől, amely azonban tovább folytatódott. Ekkor elővette a kését, s állandóan mozogva, körbe-körbe csapkodni kezdett vele. Eközben úgy megsebesí-tette Varga Gyulát, hogy az a kórházban belehalt a sérülé-seibe, Kalányosnak pedig két súlyos, szúrt sérülést okozott, nagyon rossz látási viszonyok között; a felhőkben bujkáló Hold fényénél. A vádbeszédben elhangzott: van egy becsületes, szorgalmas ember, akiről csupa jót mond-tak, s talán életében nem ölt volna embert, ha a körülmé-nyek nem kényszerítik. Van két garázda, Varga többször is állt már a törvény előtt, ráadásul életveszélyesen megfenyegette az őket tetten érő Tóth Lajost. - A kurva anyádat! Most megdöglesz, végzek veled! -rohant Tóthra a karóval Varga Gyula. A megyei bíróság az ügyé-szi indítvány ellenére is föl-mentette Tóth Gyulát az elle-ne fölhozott vádak alól, mert fenyegetettségében nem lépte túl a jogos önvédelem határát, egyik szúrása sem volt irányí-tott, hiszen össze-vissza csap-kodott halálfélelmében; Varga élet elleni támadásnak fölfog-ható kijelentést tett, ő és Ka-lányos István is szándékegy-ségben cselekedett mindvégig az idegen javak védelmében föllépő Tóthtal szemben, aki nem volt köteles mérlegelni védekező cselekménye súlyát. Csak a támadás tényét, s a tá-madó kijelentett szándékát ve-hette figyelembe. A vád képviselője három nap gondolkodási időt kért. Ferencz Győző 2$ KANIZSA FOGORVOSNÁL -W DE TETSZIK N^~ 7 A RÖDIUM ILYÉM üto—~— KÉSJI\'T! AZ TITKA KEM AZ AKIS Fof ÓBÁLKOZ - .CLARK VE/S6AT ín. VOLT IEW.HAM&OK ftHÉW YoRlíl OPERÖ ftoViD NEVE tPANVoL &K-JEL VEGYJELE ADJA KEZELÉS ILUZlk A PULÓ-VERT /IFJÚSA\'GI SOROZAT piSZEi Z-UltoNV TV-FILM- VOLT/ -HP!T PR FRANCIA ARANY- V V - y V \' FOLYT ■ „ft„. "1 íí SPANVoL KISVAlRoS c,í svíc KolíoWA A\'«Ú !»«KI MUN-K&JEnőjE Ilii! AZ USft-tW V SEL MEtJTP ■iíHííííííiS :| ;x;:;:ö:;:ö:;:;: Tö\'66 RéiZ- SI\'T A FE- :::;::::::::.;::vö: •y.-y.iS.yys.yiy RE TAtoLfi HÍILTÍÍGVŐL S&YET- NCVtS KöI SZ.OFAJ ÍR1ETT /NA\'N uoi?y R5NfeY-FoSILÁMVJ KRIVOJ ... FEL ÖT 1 E\'«LCTl [ VElő BETÖK HELVRA& ... MAIL ABOMiíSZE IVfrLCN IELÉBE nép KÉiT ffLEÍÍT KE6EH-TÖLSZÓR viíZKiő VoLT| IZOM EGYNEMy WEMET VA\'ROÍ —► V A\'LLAM V JiETUi KIRÁLY ATHCMI .. PAULO V BEC.HMHÓ tYEiÜLET KEN, ÚLiUM OXI&ÉN. ÓN CIA OKJfL iili MiKRoWJL- LPIHO NVHE V .■:::::::\'^:::\'.■:■:■:\': ELEKTRON ERDÉLY ÜAVft fi:-: í.v öií: ATÍÍRAI ! VAil fALy ATLRW SIS n /ŰZŐ/ V lilll HOZZÁ NEM ÉRTŐ, LC c TTRlUM csinál egy szexológus az ágyban?" A szexualitás vitathatatlanul életünk legintimebb szférá-jába tartozik, olykor ugyan tabuként kezeljük, ennek elle-nére mégis gyakran beszélünk róla. Tipikusan napjaink azon témaköréhez tartozik, miről embertársaink túlnyomó többsége - saját meggyőződése szerint - maximálisan tájé-kozott, de mégis majd\' mindenkiben él a kíváncsiság és vágyik arra, hogy új ismereteket szerezzen. Már csak azért is, mert a szex anyagi terhektől roskadozó hétköznapjaink szinte egyetlen díjtalan örömforrása. Úgy gondolom üzleti szempontból hálás dolog lehet e kérdésben mindenféle szak-irodalom megjelenése, forgalmazása. Főleg akkor, ha - a reklám szerint - ezirányú ismereteink hiányától a forgal-mazó (nem tetszés, vagy záros határidőn belüli visszaküldés esetén) díjtalanul kíván megszabadítani. Éltes korom elle-nére bevallom jó-magam is csapdába estem. Szexcentrikus-ságomnak köszönhetően bedőltem egy újsághirdetés kétes, szemforgató, hamis hitelének. Azért, hogy szexualitásomban ne csak az alantas, buja vágyaim, ösztöneim uralkodjanak, megrendeltem a „Mit csinál egy szexológus az ágyban?" című felvilágosító, tájékoztató könyvet. Nem a kiadvány tar-talmát szeretném elsősorban minősíteni, de mégis hamisí-tatlan nosztalgiával gondoltam vissza serdülő koromra, ami-kőris e tárgykörben Veres Pali bácsi nem minden humort nélkülöző, olykor gyakorlatias előadásai elkápráztatták « még felvilágosulatlan hallgatóságot. A könyv ezekhez az előadásokhoz képest számomra hallatlan csalódást okozott. Éppen ezért igyekeztem a kérdéses szakirodalmat sürgősen (a szerződési feltételek figyelembevételével, betartásával) visszajuttatni a feladónak. Rá kellett döbbennem, a szexo-lógus sem csinál mást az ágyban, mint bárki más. A for-galmazónak viszont arra vonatkozóan, hogy kivel és mit csináljon az ágyban, adnék néhány praktikus tanácsot, mi-vel a visszajáró pénzem (1.029,- Ft) még ezidáig sem kap-tam meg. czene A rejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: március 27. Lapunk 10. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfej-tése: Az igazság nagy kincs, ezért sokan fukarkodnak vele. A sorsoláson Boncz Tamás, Hajnal Sándor, Hobok Ferenc, Szabó Adrienn és Tarpay Richárd kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, me-lyet szerkesztőségünkben vehetnek át. HU-MOR-ZSÁK Favicc: Erdei András felvétele - Mit csinál egy szent, ha náthás? - Tüsz-szent! 20. [ KANIZSAIT NAGYKANIZSAI ÁRTÜKÖR 1992. MÁRCIUS 3. HETI Cikklista Vaníliarúd 10 g Gyömbér 20 g Szerecsen-dió 10 g Étkezési szódabi-karbóna 50 g Befőzési szalicil 30 g Koriander 20 g Tortadara 100 g Dél-Zala 110,- 16,70 12,30 7,50 — — — Kiskanizsai ABC — — — 7,50 — 11- 46,80 Fő úti Csemege — 16,- 12,- 7,50 25,- 10,50 43- Eötvös téri Csemege 109,- 16,40 12- 7,20 21,90 — 47,- Platán sori ABC — 16- 12- 7.- 20,- — 44,50 „Thury" ABC — — — 7- 20- — — Hevesi úti ABC 93,- 16,- 20- 7,50 20,- 10,50 47.- Zemplén úti ABC 110,- 16,50 12,30 7,50 22,50 11- 46,80 A csecsemő hatása az anyai magatartásra Horoszkóp 1992. március 20-tól március 26-ig. »Jl tapasztalat aiiii iU, kegy u m&tr itlli, amiről nem (jvánna SAJTKOLBASZ Gyermekünkért A gyermek és a szülő közti kapcsolat kétirányú folyamat, hi-szen a szülő viselkedését befolyá-solja, meghatározza a csecsemő válasza. Kezdetben a gyermek for-málja az anyát, és ez teszi lehe-tővé, hogy később anyja formálja őt. Azok az anyák, akiket a szü-letés utáni periódusban elválasz-tottak kicsinyeiktől, az elkövetke-ző hónapokban kevesebb magabiz-tosságot és kompetenciát mutattak az anyaság némely vonatkozásá-ban. Feltehetőleg a születést kö-vető legkorábbi napok alkotják a gyermek iránti anyai kötődés ki-fejlődésének szenzitív periódusát. Ha az anyának ebben az időszak-ban módjában áll kapcsolatot lé-tesíteni gyermekével, a szülő-gyermek viszony melegebbé, sze-retetteljesebbé válik, aminek hatá-sára a gyermek értelmi, érzelmi fejlődése is kedvezőbben alakul. A csecsemő jelzi szükségletét, s amennyiben ez kielégül, nyugodt, elégedett magatartása megerősíti a felnőttet, hogy jól végezte gondo- RECEPTÖTLET HOZZÁVALÓK: 5 db tojás, 4 e. k. gríz, 6 e. k. zabpehely, 30 dkg sajt (15 dkg füstöltsajt, 15 dkg trappista sajt), 15 dkg darált dió, 1 e. k. pirospaprika, 1 e. k. vegeta, 1 csapott e. k. őrölt kömény, 4-5 gerezd fokhagyma, pici só. zói tevékenységét. A csecsemő születésekor rendelkezik néhány tulajdonsággal, mely kiváltja a szülők gondoskodó magatartását. Ilyenek a bébi-vonások. Az arc kereksége, a pici orr, pici száj, kis pocak, az apró végtagok egyaránt pozitív érzelmeket keltenek, „ezt gondozni kell, mert gyámoltalan". A csecsemő testmozgása is függő-ségét mutatja, s hasonló viselke-dést vált ki a szülőből. Néhány csecsemőkori reflexnek is hasonló hatása van. Ha egyik oldalon meg-simogatjuk a csecsemő arcát, fejét elfordítja az érintés irányába. Ha tenyeréhez hozzáérintjük ujjúnkat, szorosan megmarkolja. A szülő ezt a gyermek aktív cselekvése-ként, kölcsönös együttműködése-ként éli meg. Fontos szerepet játszik a szociá-lis kapcsolatok fejlődésében a mo-soly. A mosoly olyan kölcsönös társas jel, ami bármilyen fajta tár-sas kapcsolat meghosszabbítását és továbbfejlesztését szolgálja. Az élet első heteiben a csecsemők rá- A tojást, grízt és zabpelyhet összekeverjük, villával jól fel-verjük, majd egy óra hosszáig állni hagyjuk. A sajtot nagy-lyukú reszelőn lereszeljük. Egy óra elteltével hozzákever-jük a pirospaprikát, vege tát, őrölt köményt, darált diót, fokhagymát, pici sót. Végül a reszelt sajtot keverjük hozzá. Vizes kézzel rudakat formá-lunk, és forró olajban nagy lángon pirosra sütjük mindkét oldalát, majd levesszük a tűz-ről és 2 dl hideg vizet öntünk mosolyognak egy pár szem-jellegű pöttyre. Néhány héttel később azonban az emberi arcnak már döntő jelentősége van a mosoly kiváltásában. A harmadik hónapra a mosolygást leginkább a fölöttük levő arc váltja ki, 5 hónapos kor-tól fontossá válik az arc kifejezése is, és 7 hónapos kortól a mosolyt csupán bizonyos emberek arca váltja ki, akik a gyermek számára ismerősek. Ugyanakkor már 2-3 hónapos korban a kicsik gyakrab-ban mosolyognak anyjukra, mint más idegenekre. A korai fizikai kontaktus nem-csak az anya szülői viselkedésé-nek kioldója. Ugyanilyen hatással van az apai viselkedésre is. Megfigyelések .szerint, ha az apák jelen vannak a szülésnél, ak-tívan részt vesznek benne, s azon-nal kézbe kapják gyermeküket, sokkal jobban kötődnek hozzá, kapcsolatuk intenzívebb lesz. * Nagyné Sipos Edit pszichológus Nevelési Tanácsadó bele. Visszatesszük a tűzre és takarék lángon, fedő alatt ad-dig sütjük, míg elfövi a vizet. Melegen fasírt helyett na-gyon jó, ha kihűl, szeletekre vágva kenyérre, kolbász gya-nánt nagyon finom. Néhány jó tanács: Ha a sajt-kolbász alapanyagot lágynak találjuk, egy pici grízt kever-jünk hozzá, ha pedig kemény-nek találjuk, egy pici vizet öntsünk hozzá. Sütésnél annyi olaj legyen a lábasban, hogy a kolbászt félig ellepje. Kos: III. 21-IV. 20. Feladataid sikeresen befe-jezheted, bár néhány je-lentéktelen „élő akadály" lassítja a munkavégzést. A szerelemben konokságod szakí-táshoz is vezethet, érdemes mérle-gelni I Bika: IV. 21-V. 20. Az „V-ös ház" szerint je-lentős szerencse sem ki-zárt. Győztesnek hiszed magad, fölényes és könnyelmű lehetsz. A szerelem a mennyekbe repíti Ikrek: V. 21-VI. 21. I A „Vll-es ház" informá-| ciói szerint nyerhetsz a szerencsejátékokban, űsz-1 tönös reakcióid mély ér-zelmi kitörést okozhatnak. Rák: VI. 22-VII. 22. i Reménytelennek látod pá-lyafutásod jelenlegi mun-kahelyeden. A magán-I életed sokkal derűsebb lesz. Tüzes szerelem perzsel, ki-térni nem tudsz, és nem is kell. Oroszlán: VII. 23-VIII. 23. I Személyiséged kisugárzá-sa hatással van környeze-tedre. Élvezed a bizalmat, 1 ezért ne légy felületes a munkahelyeden. Szűz: VIII. 24-IX. 23. Sohasem mások egyenget-ték karriered. Becsületes, magas színvonalú munkád gyümölcse beérik. A sze-relemben: ne energikusan, hanem szellemesen oldd meg a konflik-tust partnereddel. Mérleg: IX. 24-X. 23. A mély egzisztenciális és érzelmi válságból nem könnyű a kiút. Fizikailag fölerősödve, hangulatod javulásával kiléphetsz a kátyúból. Skorpió: X. 24-XI. 22. Szerencsés és peches ese-mények váltakoznak. A magánélet viszont egyér-telműen sikereket tartogat a héten. Nyilas: XI. 23-XII. 22. Néha gondolatban játsza-dozol az elmúlt élmények felidézésével. Hajlamos vagy a pánikba esésre. A problémák középszerű meg-ása nyugtatóan fog hatni. Bak: XII. 23-1. 20. Szakmai és közéleti tevé-kenységed pozitívan érté-kelődik. Egy új románc veszélyekbe sodorhat. Le-het, hogy a racionális felfogásod csődöt mond? Vízöntő: I. 21-11. 20. Az Uránusz és Szaturnusz elementáris hatása fan-tasztikus energiákat sza-badít fel belőled. Az el-érhetetlennek látszó célok megva-lósulnak. A szerelem rég tapasz-talt örömöket rejteget számod-Halak: II. 21-111. 20. Az „V-ös ház" meglepő eseményekről informál. Kétes üzletben is sikerre számíthatsz, de a továbbiakban megfontoltan fektestd be a nyere-ményt. 30 KANIZSA W9& március Z&* SPORT SPOR1 SPOR1 HEVESI FÖLÉNY A ZALAI TORNADÖNTŐN BKV Előre-Olajbányász 3-3 (l-l) Az idegenben pályára lépő Olajbányász góljait Páli, Dómján és Kiss szerezte. Kosárlabda A női kosárlabda NB I-ben a további élvonalbeli szereplé-sért küzd egymással a MÁV NTE és a Közgáz-Masped csa-pata. - Az első két mérkőzés ta-pasztalatai alapján reményke-dem abban, hogy ma délután begyújtjuk a számunkra fontos harmadik sikert. Termé-szetesen nyerni szeretnénk és a győzelemre képesnek tartom a csapatot - mondta a talál-kozó előtt Vágvölgyi Tamás, a vasutasok szaktanácsadója. Nos, a kanizsaiak jól kezd-tek, akik 2-0-ra, majd 9-6-ra elhúztak, de aztán az 5. perc végén már az egyetemistáknál volt az előny. Ezt követően belelendültek a hazaiak a re-mekül játszó Simonná vezérle-tével, aki szórta a kosarakat. Már 12 ponttal is elhúztak, majd a félidő hajrájában erő-sítettek a fővárosiak. A II. fél-idő 5. percében 60-48-as ve-zetés után leült a MÁV NTE, 6 percen át képtelenek voltak betalálni a kosárba. A befeje-zés előtt 9 perccel 61-60-ra visszavették a vezetést, majd a lefújás előtt még 3 ponttal Tovább tart a verseny* futás a hazaiak vezettek. A hajrában azonban a türelmesebb egyete-misták fordítottak, akik 75-74-re nyertek. Lakits György, az egyete-misták edzője a mérkőzés vé-gén így összegezett: - Nagy csatát hozott a 3. mérkőzés, amelyen nagyon visszaesett a kanizsai csapat a II. félidő-ben. Mi éltünk a kapott lehe-tőséggel, s a lányok rácáfol-tak az előzetes várakozásra, akik megérdemelten állították meg a győzelemre éhes kani-zsaiakat. Mi, őszintén mon-dom, nem számítottunk siker-re, nem is rendeztük le a 4. mérkőzés színterét, s így aztán most gyorsan intézkedni kell, mivel mi vagyunk a házigaz-dák. Tehát, újra éles lett a ki-esés elleni küzdelem. (-tal) Az ideális feltételt biztosító Hevesi úti iskola tornacsarno-kában, ünnepélyes külsőségek között rendezte meg a torna diákolimpia I., illetve II—III. korcsoport megyei döntőjét a Zala Megyei Diáksport Tanács és a Kanizsai Diáksport Bi-zottság. A jól előkészített, pergő rit-musú zalai fináléban zalaeger-szegi és nagykanizsai tehetsé-gek vettek részt, valamint meghívottként a pápai és kő-röshegyi diákok. A hagyomá-nyok ezúttal is folytatódtak, hiszen a versenyzők közül most is kitűntek a kanizsaiak, a Hevesi iskola ügyes ver-senyzői (edzők: Gajcsi József és S. Kutasi Margit). A kanizsai versenyzők közül a következők végeztek dobo-gós helyeken: I. korcsoport. Fiúk. Csapat-ban: 1. Hevesi (Szekeres, Hor-váth, Por, Tálos, Szabó, Nyiri, tartalék Szever) 132,85. 2. Csokonai 125,35. Egyéniben: 1. Szekeres László 27,20. 2. Horváth Milán (mind a kettő Hevesi) 26,95. 3. Vincze Ká-roly (Csokonai) 26,40. Lá- nyok: Csapatban: 1. Hevesi (Szabó Cs., Prunner, Sós, Hor-váth, Nagy, Kondor) 129,5. 3. Csokonai 125,9. Egyéniben: 1. Kondor Andrea 26,6. 2. Nagy Andrea (mind a kettő Hevesi) 26,2 pont. II-III. korcsoport. „A" kate-gória. Lányok. Csapatban: 1. Hevesi (Zóka, Prunner, Gré-dics, Zakó, Peterka, Hénics). Egyéniben: 1. Hénics Mónika 25,9. 2. Peterka Henrietta 25,8. 3. Zakó Lilla (mind a három Hevesi) 25,6. „B" kategória. Fiúk. Csapat-ban: 1. Hevesi (Rodek, Barics, Sziklai, Vízvári, Király, Szi-jártó) 135,85. Egyéniben: 1. Szíjártó Csaba 27,8. 2. Király András 27,7. 3. Vízvári Krisz-tián (mind Hevesi) 27,2. Lá-nyok. Csapatban: 1. Hevesi (Holicska R., Holicska A., Kovács, Kreiner, Gajcsi, Per-necz) 133,0. Egyéniben: 1. Pernecz Paula 27,4. 2. Kreiner Aida 27,3. 3. Gajcsi Réka (mind Hevesi) 27,2 pont. A megyei bajnokságot nyert csapatok és egyéni versenyzők bejutottak az országos döntő-be. (-ha) A „KANIZSA" RUHAIPARI SZÖVETKEZET eladásra felkínálja a Nagykanizsa, Árpád u. 5. sz. alatti 233 négyszögöl területen lévő ingatlanát. Érdeklődni lehet: 11-536 telefonon az elnöknél, 13-206 telefonon a főkönyvelőnél. „KANIZSA" RUHAIPARI SZÖVETKEZET NAGYKANIZSA Sporthétvége SZOMBAT Kosárlabda. NB H. Nők: MÁV NTE H-Dr. Mező-Paks, MÁV NTE munkacsarnok, 14.30. Torna. Területi középiskolás döntő (fiúk, lányok), Hevesi iskola, 9.00. VASÁRNAP Kosárlabda. Szántó Zoltán emlékverseny, Dr. Mező-gim-názium és Cserháti sportcsar-nok, 10.00. Labdarúgás. NB II: Olajbá-nyász-Dunaferr SE, Olajbá-nyász pálya, 15.00. Városkör-nyék, II. osztály: Palin-Mik-lósfa, 14.00. Torna. Területi középiskolás döntő (fiúk, lányok), Hevesi, 9.00. március 20. [ KANIZSA^ SPOR1 SPOR1 SPOR1 Arcok a háttérből TIZ EV AZ AUTOKROSSZ SZOLGÁLATÁBAN TISZTELT LEENDŐ ÜGYFELEINK! GYORSAN, MEGBÍZHATÓAN SZERETNE FUVAROZTATNI KÜLFÖLDRE? MI MEGOLDJUK PROBLÉMÁJÁT. Cégünk 8 db új VOLVO F12-es, ABS-es, légrugós, minden extrával felszerelt szerelvénnyel rendelkezik. FUTÓSZALAGON •" A megyei szakszövetség a Rózsa úti teremben bonyolította le a megyei egyéni felnőtt vívóbajnokságot, amelyen több mint 100 ver-senyző szerepelt. A MÁV NTE tehetséges versenyzői közül a tározó* Horváth András bajnokságot nyert, míg Balázs Endre és Pataki Zoltán holtversenyben végzett a 3. helyen. A nőknél Vukmann Kornélia lett a legjobb kanizsai, aki ezüstérmes, Babay Ildikó az 5. helyen végzett. A kardozóknál nagy meglepetésre a zalaegerszegi Hadnagy nyert baj-nokságot, az esélyes kanizsai Palotás, Szabó Balázs és Tamás Attila előtt. •" A női kosárlabda NB II-ben, a Nyugati-csoportban szereplő MÁV NTE II.-Dr. Mező F. Gimnázium együttese Szombathelyen, a Tanárképző ellen szerepelt, ahol 81:43 arányú vereséget szenvedett. •■ A labdarúgó NB III Dráva-csoportjában, a Kanizsán sorrakerült MÁV NTE-PVSK vasutas rangadón „pontos" lett a kiesés ellen küzdő kanizsai gárda, amely a 2. helyen álló pécsiek ellen 0:0-ra végzett. A mezőny legjobbjának Kovács Z., a kapus bizonyult. «" Az NB-s ifjúsági és serdülő bajnokságban szereplő kanizsai lab-darúgócsapatok a tavaszi idény 2. fordulójában a következő eredmé-nyeket érték el: NB II Ifjúsági: Olajbányász-BKV Előre 2-0. Serdülő: Olajbányász-BKV Előre 2-2. NB III Ifjúsági: MÁV NTE-Pécsi VSK 1-3. (Ba) TELEFONON ÉRDEKLŐDHET: 93/13-111 vagy 92/73-102 számokon. Személyesen megkereshet bennünket: Nagykanizsán, a Csengery u. 113. sz. alatt. Telefax: 93/11-564 Telex: 12-700 ION-SZERVIZ KFT. Nagykanizsa, Csengery u. 113. Alig több, mint 10 éve új sportág született Zalában, pon-tosabban Nagykanizsán, ahol pár megszállott, lelkes sport-barát hathatós szervez5 mun-kájával útjára indult a techni-kai sportág egyik legnehe-zebbje, az autókrossz. A sportági születéstől a csú-cson, a tevékenység közép-pontjában van a fáradhatatlan társadalmi sportvezető", az egykori kézilabdás Németh Zoltán, aki oroszlánrészt vál-lalt s vállal napjainkban is a szakági feladatok megoldásá-ban. - A Cserháti SZKI-ben jár-tam, ahol az 1970-es évek ele-jén kézilabda-nagyüzem volt, s ahol tagja voltam a Gazdász csapatának. Olyan kiváló edzőim voltak, mint Russay Olivér, majd később Uzsoki László - kezdte a Dél-Zalai Áruház osztályvezetője, aki 17 évesen mutatkozott be az NB I fi-s csapatban. - Mikor és miért hagyta ab- ba a kézilabdát? - A katonaság után nem tér- tem vissza a régi sikerek szín- helyére, s ezt elsősorban ma- gamnak köszönhetem. - Mióta tart a barátság a technikai sportszakággal? - Évekig nem csináltam semmit, mármint a sportban. Egyszer aztán, az 1970-es évek végén összeszövetkeztem a régi barát Radák Sándorral és megalakítottuk a szakosz- tályt a Sörgyárnál. Gyorsan ment minden és 1980-ban már bemutatkoztunk a MAMSZ Ku- pán, ahol a fiúkat szakosztály- vezetőként segítettem. Aztán eljött az első hivatalos autó- krosszbajnokság 1981-ben. Mi azóta ott vagyunk a „spic- cen". Sok segítséget kaptunk, köztük Darázs Feritől is, no meg aztán mi is rengeteget tettünk. Autót, majd aztán pá- lyát építettünk Radák Sanyi- val, Csizmadia Tiborral, meg a többi lelkes sportbaráttal. Ezzel nagyüzem lett Kanizsán, ahol évek óta a legjobbak küz- denek a bajnoki pontokért. - Milyen erősségű a kani- zsai pálya? - A sánci versenypálya im- már 6 éves, amely gyors, tech-nikás és biztonságos, ám sok munkát követel, de megéri. - Miként változtak a kani- zsai „bázisok"? - A sportköri színek ugyan változtak, de a tevékenység nem. A Sörgyárnál 1984-ig működött a szakosztály, utána a helyi Autókrossz SE-nél összpontosultak az erők, majd újabb profiltisztítás történt. Most Radákék az Autókrossz SE-nél, Szekeresek az Ipartes- tület SE-nél versenyeznek, mi- vel keressük a „bázisokat", az anyagi háttért. - Milyen tisztséget töltött be? - Dolgoztam technikai veze- tőként, ügyvezető elnökként, szakosztályvezetőként. Jelenleg is az utóbbi vagyok az Autó- krossz SE-nél, míg közben, 1986-88 között a magyar vá- logatottnál technikai vezető- ként is tevékenykedtem. Ott is remek kollektívában dolgoz- tam, sok barátot szereztem és számos országba eljutottam a szakág révén. - Milyennek ítéli meg a szakág helyi helyzetét? - Rendkívül pénz- és mun- kaigényes az autókrossz. Igen nehéz a megfelelő háttér biz- tosítása, s egyre nehezebb a csúcson maradni versenyző- inknek. Pedig Radák Sanyi személyében magyar bajnok- kal, kategória-elsővel rendel- kezünk. Tavaly ugyan csak 2. lett, ám az is nagyszerű ered- mény. Támogatók kellenének, s akkor a szakággal nem vol- na probléma. - Munkahelyi segítség? - Jóleső érzéssel mondha- tom, hogy vezetőim maximális segítséget adnak a társadalmi sportvezetői munkám végzésé- hez, ők is értékelik azt a pluszmunkát, amit az autó- krosszért kanizsai színekben, vagy címeres mezben - mond- ta végezetül az ügyszeretó" Né- meth Zoltán. Balogh Antal 32 KANIZSA INGYENES lakossági apró Király u. 47. I. emelet. 03/12-3O5 Feladható: Nagykanizsa, , Telefon: ÁLLAS Gyermekfelügyeletet teljes ellátással lakáso- mon vállalok. Érd.: Nk. Munkás u. 4/B. fsz/1. (207 Kj Feltalálók! Iparjogvédelmi kutatást adott té-makörökben vállalok - szakképesítéssel. Cím: Lengyel István, 8800 Nagykanizsa, Csengery u. 58. (286 K) Mindennemű fuvart vállalok. (Platós billencs IFA.) Nagykanizsa, Honvéd u. 10. (288 K) Harmincéves, érettségizett fiatalember délutá-nonként, hétvégeken hegesztést, lakatosmun-kát vagy bármilyen segéd- és kertimunkát tisztességes bérért elvállalna. Cím a szerkesz-tőségben. (232 K) LAKÁS - TKLKK Zalakarosi fürdőhöz S percre, panorámís, 246 négyszögöl telken, szerkezetkész, kétszintes + teljesen siápincézett, szintenként 120 négy-zetméteres alapterületű családi ház üdülőnek, irodának is alkalmas, sürgősen eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 16/B. IV/3. (161 K) Zalakaroson, központi helyen nyaraló eladó. Érd.: egész nap: 93/12-495-űs telefonszámon. (209 K) Az autóspihenővel szemben, galamboki Rigó-hegyen 621 négyszögöl telek eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 14/B. 1/5. Gazda. (206 K) Nk-tól 15 km-re szőlő és gyümölcsös pincé-vel eladó. Érd.: napközben 11-105-ös, esti órákban a 11-361-cs telefonszámon. (198 K) Nagykanizsa, Rózsa u. 4. I. emeleti, kétszo-bás lakás eladó. Érd.: Platán sor 4. 1/4. Cson-dor. (230 K) Látó-hegyen, a régi szeszfőzde mellett 270 négyszögöl telek eladó, fenyővel és gyü-mölcsfákkal. Érd.: Nk. Teleki u. 1. VI. em. 39., hétköznap 17 óra után. (228 K) Olcsón, sürgősen eladó betegség miatt. Szent-györgyvári-hegyen, második hegyháton 790 négyszögöl telek, rajta lugasszőlő, vetemé-nyes, fele kaszáló. Kész alsópince van. Eset-leg bérbe is kiadó, vagy kisebb hétvégi haj-lékra cserélhető! Horváth Mária, Nk., Sugár út 2/A. 2/4. (222 K) Eladó 3 szobás, egyedi központi filtéses csa- ládi ház melléképülettel, gazdasági épülettel, őszi beköltözéssel, Fityeház, Petőfi út 31. szám alatt. Érdeklődni: napközben 93/13-319, 92/73-197-es telefonszámokon, Nagykanizsa, Caengery út 22. Hétközben 18 órától, szom- bat-vasárnap egész nap a fityeházi címen. (219 K) Kiscserfei hegyen 255-ös pince szőlővel, gyü-mölcsössel megosztva is eladó. Érd.: a hely-színen vagy Nk. Berzsenyi u. 4/C. fsz/4. Gaz-da. (217 K) Látó-hegyen, a szeszfőzdéi megállótól kb. 300 m-re 316 négyszögöl bekerített telek, dombóvári faházzal eladó. Érdeklődni: Boros, Nk. Zárda u. 7. 16-19 óráig. (233 K) Nagykanizsán, kétszobás kertes családi ház beköltözéssel eladó. Érd.: Ifjúság u. 32. (234 K) Nagyrécsén, befejezés előtt álló, padlástér be-építési családi ház eladó. Egy- vagy misfél-szobás garzont beszámítunk, ráfizetéssel. Érd.: Nagyrécse, Kossuth u. 93. (235 K) Petőhenye, Dózsa u. 21. sz. alatti családi ház, gazdálkodásra alkalmas területtel eladó. Érd.: Kapocsi Imre, Alibánfa, Vasút út 12. (236 K) 4. emeleti, kétszobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat nagyobbra cserélném. OTP csere is érdekel. Nk. Városkapu krt. 16/B. IV/3. (237 K) Eladnám vagy elcserélném kétszobás, teher-mentes II. emeleti lakásomat és a Szent-györgyviri IV. hegyháton lévő szőlőmet lak-ható, panorámás, emeletes épülettel, kanizsai vagy kiskanizsai családi házra. Nk. Rózsa u. 21/D. II/6. (238 K) 290 négyszögöl telek eladód Miklósfán. Érd.: Vida. Nk. Csokonai (Andrejka) u. 2/2. (239 K) Nagykanizsán, Platán sor 12/B. 111/13. alatt kétszobás, egyedi fűtéses lakás eladó. Érd.: esti órákban a helyszínen vagy a 17-416-os telefonszámon. (240 KJ Szentgyorgyvári hegy, IV. hegyháton 440 négyszögöl zártkerti ingatlan kis faházzal, ve-zetékes vízzel, gyümölcsössel eladó. Érdek-lődni: naponta 17 óra után, Nk. Kazanlak krt. 2/C. fsz/1. (241 K) Csónakázó-tó mögött telek, lakható épülettel eladó. A telken van villany és kút. Érd.: Nk. Magyar u. 11/A. alatt. (256 K) Nagykanizsán, Zemplén 5/B., VI. emeleti, 63 négyzetméteres, 3 szobás, tehermentes OTP lakás eladó. Városkapu 16/B., II. emeleti két-szobás, 54 négyzetméteres, összkomfortos, ta-nácsi lakást 3 szobás tanácsi lakásra cserél-nék. Érd.: Nk. Városkapu 16/B. 3. ajtó. Var-ga Rudolfné, 17 óra után. (257 K) Nk. Berzsenyi úti kétszobás lakásomat elad-nám. Érd.: Nk. Zemplén Gy. u. 9/A. I. eme-let. 8. 18 óra után. (258 K) Nagykanizsától 7 km-re Nagyrécsén, 3 szo-bás, összkomfortos, gázfűtéses családi ház gazdasági épülettel, 400 négyszögöl telekkel eladó. Érd.: Nk. Csengery u. 30/a. naponta 16 óra után. (259 K) Csömyeföldön kétszobás családi ház aszta-losműhellyel, vezetékes víz-gáz, ipari áram-mal eladó. Nk. Péterfai u. 3/A. Horváth. Tel.: 93/17-236. (273 K) Miklósfán 290 négyszögöles telek eladó. Érd.: Vida. Nk. Csokonai (Andrejka) u. 2., az esti órákban. (281 K) Nagykanizsai két és félszobás lakás nyári ki-költözéssel és garázzsal (Munkás úti soron) eladó. Érd.: hétvégén, Nagykanizsa, Városka-pu krt. 2/C. H/7. Tóth. (280 K) 1,5 szobás lakás a Zemplén utcában eladó. Irányár: 850.000,- Ft készpénz. Érd.: Nagy-kanizsa, Dózsa György út 93. Büki. (278 K) Miklósfán családi ház 800 négyszögöl telek-kel eladó. Érd.: Miklósfa, Mátyás király u. 2. (276 K) 1+2 félszobás lakás reális áron eladó. Nk. Kazanlak krt. 2/A. IV/17. Érd.: Esténként. (218 K) Bagolai hegyen, volt szeszfőzdéhez közel, 200 négyszögöl telek faházzal, szőlővel, gyü-mölcsössel reális áron eladó. Érd.: 17 óra után. Kiss. Nagykanizsa, Péterfai u. 11/E. (289 K) Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháton 200 négyszögöl telek, kordonos szőlővel, tégla-épülettel eladó. Víz, villany van. Kiss József. Nk. Városkapu 8/A. Érd.: Esti órákban. (298 K) 300 négyszögöl hétvégi telek Kisrécsén el-adó. Érd.: Borsos Erzsébet, Városkapu krt. 11/D. Esd órákban. (294 K) Bajcsán kétszintes, összkomfortos családi ház, garázzsal, melléképülettel, 300 négyszögöl te- lekkel eladó, - összeköltözőknek is alkalmas - vagy nagykanizsai (belvárosi) lakásra cse- rélhető első emeletig, megegyezéssel. Érd.: hétvégeken. Bajcsa, Törökvári u. 1/2. (296 K) Városközponthoz közel, kétszobás, egyedi központifűtéses, teraszos lakás eladó. Érd.: bármikor, Nk. Rózsa u. 10/E. 30. ajtó. (295 K) 2 és félszobás, tehermentes lakás ikerga-rázzsal vagy anélkül eladó. Nk. Kazanlak krt. 2/B. 111/12, Bajor Tibor. (300 K) Nk-án kétszobás, egyedi fűtésű, tanácsi laká-somat elcserélném másfélszobás tanácsi Ilkái-ra. Érd.: Nk. Bartók B. 6. IV/4. Faupl Fe-rencné. (260 K) ALBERLKT Másfélszobás, bútorozott albérleti lakás ki-adó. Érd.: Snacky büfé, Nk. Hunyadi u. 10. (164 K) Április 1-tól bútorozott albérleti szobát kere-sek. Címeket „Megbízható" jeligére a Kanizsa szerkesztőségébe kérek. (277 K) JARMU 3000 km-t futott FIAT TIPO diesel eladó 870.000 Ft-ért. Érd.: Nk. Csengery u. 94. Tel.: 93/14-350/39. (162 K) Honda CBX 550 F motorkerékpár, 84-es ki- adású, áron alul eladó. Irányár: 120 ezer Ft. Szinyéri Szabolcs, Nk., Herkules u. 52. (176 K9) 126-os kis Polskihoz felújított seb.váltó el-adó. Nk. Táncsics tér 8/A. (185 K) Kétéves Alfa Rómeó 164 TD 1.200.000 Ft-ért eladó. Érd.: 93/14-350/39. (208 K) Kiváló állapotban lévő NISSAN MICRA el-adó. Érdeklődni: Németh György, Nk. Dózsa Gy. u. 140. alatt, vagy az Ady Vendéglőben lehet. (215 K) Honda Accord személygépkocsi kitűnő ál- lapotban, összes extrával eladó. Érd.: Tót- szerdahely, Petőfi u. 13., 18 óra után. (226 K) Jó állapotú, 93-ig műszakizott, 8 éves DA-CIA reális áron eladó. Érdeklődni: Csen-gery u. 1. II. em. Pócza, 14 óra után. (227 K) Honda Accord 1,8 ezüst metál, FULL, extrás. 1986-os, sürgősen, áron alul eladó. Tótszer- dahely, Petőfi u. 13. Érd.: egész nap. (246 K) Másfél éves, háromajtós, piros LADA SA-MARA 5000 km-el, extrákkal felszerelve, sürgősen eladó. Marton József, Nk. Liszt F. u. 2. Tel.: 17-393. (247 K) Eladó 9 éves Wartburg, áprilisig érvényes műszaki vizsgával. Jó állapotú, 43 ezer ko-lométerrel. Irányár: 60 ezer Ft. Érdeklődni: egész nap, Kuni Andrásné, Nk. Kodály Z. u. 6/A. IV/3. (248 K) TF forgalmi rendszámú 126-os Polski Fiat el-adó. Érd.: Nk. Liszt F. 2/B. IV. em. Szálai. (266 K) 4 éves Trabant eladó. Nk. Corvin u. 4/C. fsz/1. Érd.: esti órákban. (274 K) 2105-ös, másfél éves LADA eladó. Érd.: Nagyrada, Petőfi út 38. (270 K) Daihatsu Charade 1,0 kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Nk. Muskátli u. 16., 19 óra után. (292 K) 1,5 éves Trabant kifogástalan állapotban sür-gősen eladó. Érd.: Nk. Corvin u. 12/A. Ga-dányi. 17 óra után. (293 K) Alfa Rómeó 33-as 1985-ös, sok extrával áron alul sürgősen eladó. Nk. Varasdi u. 3/B. (297 K) LTZ 251 típusú motorkerékpár megkímélt ál-lapotban, extrákkal igényesnek eladó. Érd.: 16 óra után. Nk. Munkás u. 6/D. fsz/2. Hor-váth. (287 K) SB 51-es Simson eladó. Érd.: Nk. Cigány u. 67. Milei. (301 K) (iARAZS Garázs eladó a Muskátli úti garázssorban. Érd.: Pus József, Nk. Kaán K. 2/C/6. (192 K) Garázst bérelnék vagy vennék a Platán sor, Attila utca, Teleki utca, Rózsa utca környé- kén. Ajánlatokat: Gosztonyi Ilona, Nk. Platán sor 5/A. I. em. címre kérek, vagy a 92/73- 283-as telefonszámon 20-22 óra között. (290 K) Nagyméretű, aknás garázs olcsón eladó a Mindenki Sportpályájánál. Érd.: Muskátli u. 16., vagy a Rózsa úti Patyolat üzletben. (261 K) MŰSZAKI CIKK BÚTOR Colonial íróasztalt vásárolnék. Érd.: Kanizsa szerkesztőségben, tel.: 12-305. (49 K) Kifogástalan állapotú Bonanza öltözőasztal eladó, reális áron. Nk. Vörösmarty u. 25. Érd.: esti órákban. (203 K) Eredeti NSZK gyártmányú Commodore-64 számítógép és japán Floppy Disc-1541 kitűnő állapotban eladó. Érd.: 14-988-as telefonon, az esti órákban. (201 K) Egy háromelemes és egy négyelemes szek-rénysor eladó. Érd.: egész nap a 14-620-as telefonszámon vagy a Kórház u. 10. sz. alatt. Királyné. (212 K) Videoton színes tévé eladó. Nk. Platán sor 9. II. lépcsőház, II. em. 1. Krénusz Ferenc. Érd.: 18 óra után. (251 K) 1 éves kifogástalan állapotban lévő, automata gyorsfagyasztóval ellátott, onorgiaukmrékos, 260 literei mélyhűtő láda eladó. Irányár: 28 eFt. Érd.: 93/16-109. (252 K) Erika táskaírógép, KANIZSA szekrénysor, heverő, rekamié, Íróasztal olcsón oladók. Érd.: Bartók B. 6. W. em. 4. ajtó. Faupl Fcrcncné. (267 K) Stalker K CB rádió antennával eladó. Érdek-lődni: Nk. Árpád u. 26. (275 K) EURIKA félautomata mosógép olcsón eladó. Érd.: Nk. Rózsa F. 20. sí. alatti NAT URA boltban. (223 K) 2 db beszélő Nimpfa papagály kalickával együtt olcsón eladók. Gyurik Istvánné, Zala-sárszeg, Dózsa tér 6. (243 K) Elveszett Dixi névre hallgató diótszőrű foxim tavaly május 20-án, fehér-fekete folttal a há-tán, a megtalálónak 10000 Ft jutalom. Cím a szerkesztőségben. (244 K) Francia tetőcserép eladó. Érd.: 11-814-es te-lefonon, 17 óra útin. (249 K) Német nyelvoktatást, korrepetálást vállalok. Érd.: 93/14-889-ei telofonszámon lehet. (250 K) Horgászcsónakok (2 és 4 szxnélyes), vala- mint tehergépkocsi spoilerek megrendelhe- tők. 8801 Nk.-Miklósfa, Szentendrei u. 35. (200 K) Olasz babakocsi teljes kiegészítő felszerelés-sel, kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Nk. Dózsa Gy. u. 120. Horváthné. (202 K) 2 db gázkonvektor eladó. Érd.: Szepetnek, Sormás! út 18. 16 ón után. (231 K) Eladó menetfúrógép, élhajlító, hengerltő, zik-nigép, gépi elektromos vágóolló. Érd.: Geren-csér László, Nk. Vörösmarty út 65. (262 K) Trabant alkatrészek eladók. Érd.: 16.30 után, Nk. Kazanlak krt. 9/A. Oöntér. (263 K) Öreg, bécsi zongora ét mély babakocsi ol-csón eladó. Érd.: Kanizsa szerkesztőségben, tel.: 12-305. (268 K) NSZK sport babakocsi esővédővel eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 14/C. Erdei And-rásné. (282 K) Nk-tól 10 km-re jól felszerelt pincével szőlő megművelésre bérbeadó. Érd.: 12-307-es te-lefonon lehet. (271 K) Gombbehúzó gép tartozékaival együtt eladó. Érd.: 12-307-es telefonon lőhet. (272 K) 3 éves szép fenyőcsemete eladó. Érd.: Ga- lambok, Honvéd u. 18/B. Sólyomvári. (284 K) Húsvétra félkész terepasztal, irányítópult, „PI- KO" típusú mozdonyok, vagonok, személyko- csik, valamint olasz croii gyormokkerékpárok olcsón eladó. Érdeklődni: hétköznap 18 óra után, Nk. Zemplén 3/A. V1II/53. Horváth. (285 K) Jó állapotban lévő mély Biemme és alig hasz-nált sport babakocsi napernyővel, és teljesen új lábzsákkal eladó. Érd.: délelőtt vagy esti órákban. Varga Ferenc. Nk. Munkai u. 10/C. IV. em. (291 K) 2 személyes, 2 légkamrás gumicsónak eladó. Érd.: Nk. Teleki út 3. IX/S6. Rajna. (303 K) Vásárolnék 2 db régi (nem antik) nagy mé-retű fotelt Minden ajánlat érdekel. Ajánlato-kat Nk. Városkapu krt. 14/C. III/3. címre ké-rők. Sámik Ibolya. (269 K) .\'AUTNIKklRISŐ 164/58, 48 éves független, fiatalos nő keresi azt a jó megjelenésű, intelligens férfit, aki szerető társa lonne. Loveleket „Szeretni akar-lak" jeligére Nk. Pf.: 226-ba kérek. (195 K) Magányosok klubja minden szombaton dél-után 3 órától a HSMK felnőtt klubjában. Sze-retettel várunk mindenkit, aki egyedül él, vagy magányosnak érzi magát, él társaságra, barátokra vágyik. (130 K) 58 éves özvogyasszony keresi 60-70 évesig szolid férfi ismerettségét házasság céljából, aki hozzá költűzne. Leveleket: „Húsvét" je-ligére a szerkesztőségbe, Pf.: 154-be kérek. (253 K) 37 éves, független vállalkozó, önálló lakással, gépkocsival, keresi vállalkozó kedvű hölgyek ismeretségét. Leveleket: „Társasági ember" jeligére a Pf.: 154-be kérek. (265 K) DEL-ZALAI HETILAP ARA: 19 FT Á MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN évf. 13. sz. 1992. márc. 27. NÉPI KULTÚRA jan művelődési miniszter isa Kanizsán Andrásfalvj^ Berj Mint elmondta, Ma-gyarország az írásbeli-ség terjedésével na-gyon hamar bekapcso-lódott Európa vérke-ringésébe, hazánk fiai már a korai középkor-ban jelen voltak a kontinens különböző* egyetemein, a magyar műveltség tehát hozzá-tartozott Európa szel-lemiségéhez. Azonban a refor-máció előtt orszá-,^ ^ t- J . » J A ■■ gunkban is megjelenő" ■ Fotó: Erdei András) írásbeliség nem csak A múlt pénteken városunk- pozitív irányba formálta éle-ban járó dr. Andrásfalvy Ber- tünket, hanem számos szellemi talán művelődési és közokta-tási miniszter Népi és nemzeti kultúra címmel tartott előadást a HSMK-ban. érték eltűnéséhez is vezetett. Hiszen nem ölelhette fel a ma-gyar kultúra egészét, nem vál-lalta fel a néphagyomány köz- vetítését, sőt szinte szembehe-lyezkedett a szájhagyomány út-ján terjedő műveltséggel. Az emberek a rációra épülő írás-beliség terjedésével szinte tel-jesen elszakadtak az érzelmek kifejezésében döntő jelentőség-gel bíró néphagyományoktól és egészen Bartók és Kodály mű-ködéséig várniuk kellett a száj-hagyomány útján terjedő kultú-ra újra felfedezésére. Ma már csak Európa néhány szegletében lelhető fel azon népi műveltség töredéke, amely lassan halódva kíséri az írásbeliséget. Magyarországon viszont - elsősorban politikai okokból - a polgárság műve-lődésétől elszakadó néphagyo-mány visszavonult, önálló élet-re kényszerült. Tehát míg az európai országok jelentős ré- szében a népi hagyományok fokozatosan összeolvadtak a polgárság kultúrájával, addig a magyar népi műveltségen egy autonóm kultúra élt tovább, amely most a szemünk láttára oldódik fel, veszíti el társadalmi bázisát, pedig a népi művészet nélkül az ember ki van szol-gáltatva az érzelmeinek vagy éppen az érzelmek hiányának. Hiszen a népi művészet lénye-ge abban áll, hogy megszaba-dít bennünket a gondoktól, azáltal, hogy azokat kimondatja és megfoghatóvá teszi. Már csak ezért is fontos, hogy nemzeti kultúránk visz-szanyúljon a népi hagyomá-nyokhoz. - mondta előadása végén Andrásfalvy Bertalan. - fvb - A Monopol) Klub támogatja „patkányfészek" felszámolását Hétvégi programok után kutat-va bizonyára Önök is észrevet-ték, hogy múlt pénteken egyidő-ben több neves személyiség elő-adására is sor került városunk-ban. Bizonyára az időpontok egye-zésének rovására írható, hogy a Monopoly Klub március 20-i gyűlésén csak 25 tag, illetve szimpatizáns jelent meg, s fejtet-te ki véleményét a három napi-rendre tűzött témakörrel kapcso-latban. Pedig ezen az ülésen állították össze a klub működési szabály-zatát, amelyben a tagsági vi-szonytól kezdve a klub céljáig, minden fontos kérdésről szó esett. Még a gyűlés elején há-romról öt főre emelték a vezető-ségi tagok számát, s megegyez- tek a havi ötven forintos tagdíj befizetéséről. A Monopoly Klub megalakulá-sa óta már sokadszor bebizonyo-sodott, hogy nem volt szerencsés a névválasztás annyiban, hogy sokan a parlamenti Monopoly Csoport helyi bástyáját vélik fel-fedezni a kanizsai szervezetben. A félreértéseket „nyílt színen" tisztázza a következő taggyűlés, amelynek vendége lesz Zacsek Gyula, a fővárosi Monopoly Cso-port elnöke. Egyúttal a klub tag-jai is hangot adnak majd ellenér-zésüknek, nagyító alá veszik Za-csek úr azon elgondoldását, mely szerint a fővárosi Monopoly Cso-port társadalmasítani kívánja a szakszervezeti vagyont. A taggyűlés résztvevői meg-döbbenésüket fejezték ki váro- sunk képviselő testületének a legutóbbi közgyűlésen napirend-ként szereplő piac-ügy tárgyalása során tanúsított viselkedésével kapcsolatban. E témában egyéb-ként több kérdés vetődött fel múlt pénteken. így például az, hogy vajon milyen érdekek hú-zódhatnak meg az újabb módosí-tó indítvány és az azzal kapcso-latos döntés mögött, amikor min-den valószínűség szerint egy új, korszerű vásárcsarnok létesülhet-ne Kanizsán? Komolyan gondolják-e a piac meghagyása mellett érvelő képvi-selők, hogy ez a piac illik váro-sunk központjához? Vajon akad-e majd olyan kép-viselő, aki tiszteletdíjából fel-ajánl bizonyos összeget - ahogy a kérdést feltevő fogalmazott - ennek a patkányfészeknek a fel-számolására? Lesz-e majd olyan vállalkozó, aki az önkormányzat gyakori koncepció változtatását figyelem-be véve nem félti Kanizsán be-fektetni a pénzét? Vajon megalapozottak a testü-leti döntések? És végül egy tanács is elhang-zott: célszerű lenne, ha az általunk választott képviselők a fontosabb kérdésekben választóik vélemé-nyét kikérve, nem a pártérdekeket szem előtt tartva szavaznának, de legalább annyi fáradtságot venné-nek, hogy a saját - a városköz-pont közlekedésszervezési - el-gondolásaikat ne rúgják fel. A Monopoly Klub következő ülésére már a Helyőrségi Művelő-dési Otthonban kerül sor, ugyanis az intézmény vezetője felajánlotta, hogy otthont ad a klubnak, segít-séget ajánlott különböző előadók meghívásához, programok szerve-zéséhez. A klub ezt a gesztust kö-szönettel elfogadta. - f. varga - a • , i KANIZSA TIP-TOP divatbemutató és jótékonysági diszkó a Casablanca mulatóban Privatizáció.,* Zajlika taznj is tényleges a gazdaságban, IcHSnfc&tt ami érthető* mert most történik újraelosztása* £2 a privatizáció faossző Idttre íneghatározxa «st egyén iteiyéi a manfea- vlssaatetszö jelenségekkel szettiIKÉSÓLhfetaott m$ wiat ^ Az átlagpolgár érthetetieMl szemléi! « történéseké^ és KMt éééJí ií ál TJj4jt iíl*l g jj$ jogviszonyt cserél a sarki feoltt az esapressasS, a butik Kiárusítják a könyvestwlt raktárkészletét, riadt tekinteti tedájfc ftM Mti 6i«lók ststfcítíinak s í lehúzásához. A tehetősebbek készülnek a ygy síőveiségefc kötődné^ &vttttt Nigy fcéstfbn éjr* mindenki a maga Stjáe járjeia. 1« így tarotantM^ semmi jnem az ftaftifggtt *ifc%ttt&e« Sprint fört&tilt* Y*a Wífck *£? aggaszt^ jelenség, amire érdemes odafigyelni, Kehe* zen indul i termelő egységek, gyárait prlvatMeiája, Itt mtég tttlndlg áll # víjtj senki neia ttlván koekéztíttaL Az ipari termelés óriást S2akfttdástt lnt«Higens» preefo |«dlg tudomásai véhétjök, tani «SA1( *ít tehet, Minit megteriaelt&afe, iltetv* létesíié?* e$ megftrifSse »em«ssk moráli* sxeropoatofe mi-att fottíot, ftönsto zhte$ Jé! f«ífogtí érÖ*S*fe k^tftdBík, mert a ntankahettyel, keresettet reatteJkexdk jp.otenclátis aJ6flietök, míg « monlcaRelMUefc |SraüiékfeóI élnek, Bia^nttk bűn»« iu*gy & jóvő poiitjy ^tozásolcat tart©* gat, mert «st képezi íwbáogulásajtk alapját« KANIZSA Felelős szerkesztő: Dóró János Laptitkár: Bence Ildikó Reklámmenedzser: Gombás Imre Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. , Telefon/fax: 93/12-305 Computer-technika: Borda Menyhért, Foga Kálmán Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 14-390/49 Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és az Almanach Könyvkereskedelmi Vállalkozás és Információs Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879 A tavasz beköszöntő napján jó hangulatú divatbemutató és disz-kó volt a Casablanca bárban. Ezt az akalmat felhasználva beszél-gettünk a rendezőkkel, ifj. Kó-nya Antalnéval, ifj. Kónya An-tallal, a TIP-TQP Üzletház ré-széről, és ifj. dr. Nagy Kál-mánnal és Vfgh Tiborral, az INFERNO KFT. tulajdonosaival. - Milyen alkalomból történt a rendezvény szervezése, milyen célok érdekében? - kérdeztük ifj. dr. Nagy Kálmánt. A TIP-TOP és az INFERNO KFT. közös rendezésében került lebonyolításra egy nagyszabású divatbemutató a Tavasz \'92. A bemutatón a TIP-TOP kollekció-ját láthattuk profi manökenek közreműködésével. A divatbe-mutató teljes bevételét a kórház gyógyászati berendezésének fej-lesztésére ajánlottuk fel. Ezzel szeretnénk segíteni a betegel-látási rendszer fejlesztését. Nekünk az INFERNO KFT.-nek már két éve kapcsolatunk van a kórházzal a vagyonvédel-men keresztül. Az egészségügy problémái városszerte közismer-tek, ezért örömmel fogadtuk Kó-nya Antalék ajánlatát. A nemes célokon kívül, az emberek szín-vonalas szórakoztatása is rende-ző elv volt. - Kik léptek itt fel ma este, hogyan tetszett Önnek a bemu- tató? - kérdezem ifj. Kónya An- talnét a divatház vezetőjét. - Tetszetős tavaszi ruhakol- lekciót állítottunk össze, a be- mutató csapat pedig a zalaeger- szegi Afrodithe Kft. volt, akik- kel hosszabb ideje üzleti kapcso- latban állunk. A jótékonykodás mellett a rendezvény azt a célt szolgálta, hogy a fiatalok ismer- jék meg ruháinkat, ötleteket, se- gítséget adva az ízléses modern öltözködéshez. Olyan ruhákat mutattunk itt be, melyek - a mai szűkös anyagi viszonyokat is fi-gyelembe véve - elérhetők, vi-szonylag széles vásárlóközönség körében. Áruink jó árfekvésűek, és szeretném kihangsúlyozni, hogy jó minőségűek is. - A divatnak különböző vonu- latai vannak, az Önök kollekció- ja milyen irányzatot követ? - Mi az olasz divat felé ori- entálódunk, mert általában ez az irányvonal felel meg a fiatalok ízlésvilágának. Ezt szeretem én is, ezt tudom lelkesen ajánlani a vevőknek. - A helyet az Inferno Kft. biz- tosította. Milyen tevékenységgel foglalkozik a cég, kérdezem ifj. dr. Nagy Kálmánt? - A kft. profiljába két fő te- vékenységi kör tartozik. Elsőd- leges a vagyonvédelem, a másik pedig a vendéglátás. Igyekszünk több lábon állni, hogy talpon maradhassunk. A vagyonvéde- lem területén pénzszállítással, vagyon és értékőrzéssel, szemé- lyi védelemmel, rendezvénybiz- tosítással foglalkozunk, már két éve. Munkánk elismerést váltott ki a megrendelőkben. A vendég- látás területén egy nyugodt, at- rocitásoktól mentes szórakozást biztosítunk, ami nem kevés nap- jainkban. Ezzel a szolgáltatással úgy érzem,, hozzájárulunk a vá- ros közbiztonságának a javításá- hoz. A fő hangsúlyt a megelő- zésre helyezzük. - Térjünk vissza a divatra. Milyen tervei vannak a jövőre nézve a TIP-TOP-nak? - Saját szakmánkban szeret- nénk elsők lenni a városban, szeretnénk, ha a fiatalok és más korosztályok is minél többet vá- sárolnának tőlünk. Ezért tartunk cipőt, felsőruházatot, farmert, selyemárut, alkalmi ruhákat nők- nek és férfiaknak egyaránt. Ná- lunk mindent egy helyen lehet kapni. Rendszeresen adunk ked- vezményeket, szervezünk árcsök- kentő akciókat. Január hónapban minden árucikkre 20%-os ked- vezményt biztosítottunk, február, augusztus és szeptember hóna- pokban 20-50% lesz a kedvez- mény mértéke. A törzsvevőink- nek rendszeresen biztosítunk hi- telvásárlásra lehetőséget. - Hogy látják a jövőt, milye- nek lesznek a lehetőségek az el- következő években? ifj. dr. Nagy Kálmán, Vígh Tibor: A közbiztonság mindig függvénye a gazdasági helyzet-nek, ha ez romlik, akkor ezen a területen sokasodnak a problé-mák, ha javul, akkor itt is érzé-kelhető a javulás. ifj. Kónya Antalné, ifj. Kó-nya Antal: Bízunk a jövőben, abban, hogy boltjaink forgalma fellendül. Tudjuk, ha ezt a pár évet átvészeljük, nem lesz okunk panaszkodni. Jelenleg olyan ala-csony a vásárlóerő, hogy ennek bukás nélküli átvészelése is ko-moly sikernek számít. Úgy gon-dolom, ennél rosszabb helyzetbe már nem kerülhetünk. Változat-lanul keményen kell dolgozni, mert csak ebben az esetben bíz-hatunk a jövőben. Most, hogy a szomszédban, Horvátországban konszolidálódik a helyzet, és on-nan is érkezik a vásárlóerő, op-timisták lehetünk, mert ennek segítségével terheink csökken-hetnek. A távolabbi jövő a vi-lágkiállítás lehetősége nekünk sem lesz kihasználhatatlan. Összefoglalva, mi itt mindnyájan bízunk a jövőben, az üzleti fel-lendülésben. J. L. Í992L március 2?* [ KANIZSA 3 a tt ÚJRAKEZDÉS A KANIZSAI MÉH-nél Sok % Dél-Dunántúli „MÉH" Nyers-anyaghasznosító Vállalat 2. sz. telepe, Nagykanizsa, Ki-rály u. 15. Nem a titkárnő fo-gad, Tóth Dezső telepvezetőt sem az íróasztalnál, hanem kinn a „birtokon" intézkedés közben találom. Mielőtt előho-zakodnék kérdéseimmel, rövid sétára invitál. Hulladékhegyek nem állják utunkat, a forga-lom sem számottevő. Bizony jobb lenne, ha mozdulni sem tudnánk - mondja kísérőm. Nekem is úgy tűnik, valaha szebb napokat látott a sok év-tizede működő telephely. A szerényen berendezett vezetői irodában folytatott beszélgetés teszi teljessé a kinti képet. Azt beszélik a városban, hogy a közelmúltban egy va-gyon elleni bűncselekmény kapcsán mée a takarítónőt is leváltották. így van? — A hír - ha nem is a ta- karítónőig bezárólag - igaz, ahogy arról nemrégiben olvas- hattunk a Zalai Hírlapban. A rendőrségi vizsgálat még tart, annak befejeztével talán bő- vebb tájékoztatásra is sor ke- rül. Mint a telephely újonnan kinevezett vezetője, az új kol- lektíva, jócskán érezzük a megtörtént események súlyát. Hogyan került ide mint veze-tő, és milyen egységet vett át? - Pályázat útján - melyre öt jelentkező volt - kerültem a telephely élére. Azelőtt az Egyesült MGTSZ bánokszent- györgy-borsfai vasüzemének vezetője voltam. A leltár után, január 5-én lettem anyagilag is felelőssé az új munkahely élén. A létszámunk most 18 fő. Profilunkhoz tartozik az adagolható vas-, laza lemez-, különféle réz-, alumínium hul- ladékok exportra történő for- galmazása, azonkívül műanya- gok, üveghulladékok, mosott textíliák gyűjtése, belföldi for- galomban történő felhasználás- ra. A kanizsain kívül egy fel- vevőhelyünk van, a Csurgói MÉH Telep, mint átvevőhely, a miénkhez hasonló profillal, sajnos eléggé beszűkült tevé- kenységgel, visszaesett forga- lommal. Hasonló nehézségek- kel küszködünk itt Nagykani- zsán is. Az év eleji váltás idő- pontjában a kooperációs kap- csolatok eléggé leromlott álla- potban voltak, ami kétségessé tette a tervezett árbevételünk teljesítését. Erősen érződött induláskor, sőt még napjaink- ban is, hogy az események időpontjában elvesztettük régi partnereinket, olyan nagy vál- lalatokat, mint a DKG, a RO- TARY Fúrási Kft., a Sörgyár, a letenyei gépállomás, a MOL Rt. KFV, hogy csak párat em- lítsek. A korábbi üzleti kap- csolatok megújításával, a szakmában ismerős kollégák megkeresésével, keserves munkával kell új piacokat sze-reznünk. Mennyire érződik az egyre változó piacgazdaság a napi munka során? m i? 1111 - Mivel országos viszony-latban sok helyütt a termelés-sel is gondok vannak, így az-zal egyenes arányban esett vissza a hulladékanyagok ke-letkezése is. Szabott piaci árakkal dolgozunk, így néhány hulladékféle - például a papír - átvételével, forgalmazásával alacsony átvételi áruk miatt Szerencsétlen csillagzat alatt folynak városunk intézményei-ben a fűtésrekonstrukciós munkálatok. Néhány héttel ezelőtti számunkban Fűtés kontra melegvíz címmel, a leánykollégiumban adódó fűté-si gondokról számoltunk be, azóta pedig egy, ugyancsak a diákokat érintő fűtési problé-máról értesültünk. - Mi történt Önöknél való- jában? - érdeklődtünk Csor- dásné Láng Évától, a Thury György Kereskedelmi Szakkö- zépiskola igazgatónőjétől. - Iskolánk nemrégen költö- zött a volt pártbizottság épü- letébe, ahol az egyedi fűtést szintenkénti cirkogejzir kazán- nal központi fűtéssé alakíttat- tuk át. Októberben beköszön- tött a hideg idő, s mivel attól kezdve nem tudtuk biztosítani a megfelelő hőmérsékletet a helyiségekben, a szimpla le- mezradiátorokat duplákra cse- rélve elértük, hogy az adott hőmérsékleten elfogadhatóvá vált az irodák fűtése - mondja az igazgatónő. - Novemberben és decemberben viszont a tor- natermet nem tudtuk 12 fok- nál magasabb hőmérsékletűre felmelegíteni. Ekkor az iskola gondok vannak. Rajtunk kívül ezt a lakosság érzi legjobban. Mindezek hatására voltunk kénytelenek megszüntetni ez év februárjában a Csengery úti átvevőhelyünket, mivel ez már egyáltalán nem volt gazdasá-gos. Hasonló sorsra jutott a telepünkön lévő Olcsó Áruk Boltja, amit bérbeadnánk va-lamilyen kereskedelmi tevé-kenység végzéséhez. Milyen gondok, elképzelések foglalkoztatják még az új kol-lektívát? - Sajnos gépparkunk - gép-kocsik, rakodógépek, bálázó-gépek - eléggé leromlott álla-potban vannak, javítási költsé-gük tetemes. Néhány épüle-tünk állaga sem különb. A te-lefonvonalakról már nem is beszélek, pedig erre megvan a pénzünk. Eléggé lapos terület a miénk, nem ártana legalább egy részét lebetonozni. Mivel vasútvágány közelében va-gyunk, szeretnénk vagonírozá- önhatalmúlag úgy döntött, hogy az épület fűtéséről levá-lasztjuk a tornatermet, és fel-szereltetünk oda egy plusz ka-zánt. Ez a téli szünetben meg is történt. - Gondolom a fűtés azóta prímán üzemel. - Hát éppen ez az. Mint ké- sőbb kiderült, egyáltalán nem biztos, hogy az új fűtés végső megoldást jelent, ugyanis idén nem volt igazából tél. Mivel a rendszert mínusz tizenöt fokra kell tervezni, meg kell várnunk azt az időszakot, ami- kor tartósan mínusz 15 fokra lehűl a hőmérséklet, s majd csak akkor derül ki, hogy ele- gendő volt-e az átalakítás vagy sem. - Mekkora összeget emész- tett fel a rekonstrukció? - Mindent összevetve kö- zel 100.000 Ft-ba került, amelyet intézményünk a saját pénzéből finanszírozott. A fűtésrekonstrukciót a téli szünetben sürgősen véghez kellett vinni, hiszen január elején megkezdődött az okí- tás. Január elején elkezdtük hát az egyeztető megbeszélé- seket a tervezőkkel és a ki- vitelezővel. si lehetőséget teremteni az árutovábbításhoz. Pécsi köz-pontunktól már megrendeltük egy korszerűbb selejt akkumu-látor- és fémforgács-tároló megépítését. Amennyiben arra igény van, negyedévente egy szombati műszak megszerve-zésével adunk lehetőséget ar-ra, hogy a lakosság munka-időn kívül is leadhassa feles-leges hulladékait. Amit már megoldottunk: vagyonvédel-münk éjjel-nappali őrséggel biztosított. Ügyviteli rendünk az előzőnél szigorúbb, gyako-ribb ellenőrzéssel. A korábbi visszaélések elkerülése végett szigorítottuk a rézkábel vétel-eladás szabályait. Folyamatos szolgáltatási tevékenységünk célja pedig, hogy a vállalatok-nál, a lakosságnál keletkezett hasznosítható hulladékok ne a szeméttelepekre kerüljenek. Végezetül amit legjobban sze-retnénk, az irántunk való bi-zalom visszaállítását - ezért kérek ez alkalommal elnézést azoktól, akik mint eladók let-tek vétlen részesei, tanúi az elődeink által elkövetett visszaélés-sorozatnak. írásunknak is ez volt a cél-ja, és köszönjük a tájékoz-tatást. Tóth Ferenc - Úgy értesültünk, hogy a kivitelezők részéről mulasztás történt. - Nevezhetjük mulasztásnak is, ám a kivitelezőket sürgette a határidő és abban az idő- szakban valóban nem volt más megoldás. A kivitelezők a tor- naterem és az épület közötti csövet kisebb átmérőjűre cse- rélték a tervben szereplőnél, és a terv szerinti negyven ki- lokalóriás kazán helyett har- minc kilokalóriásat építettek be. De hát akkor éppen nem lehetett a tervben szereplő ka- zánt kapni, az új fűtésnek pe- dig el kellett készülnie. - Mi lesz a végső megol- dás? - Ha az átalakított fűtés tar- tósan mínusz tizenöt fok ese- tén nem működik megfelelően, akkor visszaállítják a terv sze- rinti, eredeti állapotot. Az esetben egyértelműen kivitele- zési hibáról van szó, a költsé- gek pedig megoszlanak a ki- vitelező és a tervező között. Ha a jelenlegi állapot tartósan mínusz tizenöt fok esetén is megfelelő, akkor pedig a ter- vező vállalja a teljes költsége- ket. - F. V. B. - 4 KANIZSA imt március 2?* Ezt követően a megjelent szál-lító cégek, sorrendben a Compack Douwe Egbert Rt., a Henkel Bu-dapest Vegyi Kft., a Henkel Hun-gária Kft., a Henkel Taurus Ra-gasztóipari Kft. és a Sancella Hungary Kft. kereskedelmi képvi-selői állóképes és videofilmes ve-títéssel is illusztrálva propagálták kiváló minőségű, remek csomago-lású, hírneves árucikkeiket, ame-lyek közül számos termék a kö-zeljövőben kerül a magyar keres-kedelmi hálózatba. így a hazai vá-sárlóközönség hamarosan megis-merkedhet az Omnia és Karaván Ujabb szállító-vevő ankét a Balaton Fűszert Kereskedelmi Rt. helyi raktárházában A tavaly novemberi nyitány is-mét folytatódott Nagykanizsán, a Balaton Fűszert Kereskedelmi Rt. raktárházában rendezett, termékbe-mutatóval egybekötött szállító-ve-vő ankétsorozat. A tanácskozóteremben tartott összejövetelen a meghívott 5 szál-lító cég képviselőit és a város na-gyobb kereskedelmi egységeinek mintegy 30 vezetőjét - vevőpart-nereket - a házigazda Csendes József raktárházigazgató üdvözöl-te, majd Széles József, a Balaton Fűszert Kereskedelmi Rt. (Kapos-vár) kereskedelmi igazgatója adott rövid tájékoztatást a Somogy-Zala megyék „éléskamrájánál" az év elején bekövetkezett szervezeti változásokról, s vázolta az újabb ankét célját, tárgyát. A Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola felvételt hirdet német nyelvtanári állásra. Az állás betöltésének feltétele: felsőfokú nyelvvizsga. Jelentkezni lehet: Nagykanizsa, Hunyadi u. 18. kávék új - szemes, őrölt és instant - termékcsaládjával, a Pickwick gyógy- és ízesített teákkal, a „Horváth Rozi" márkanévvel piac-ra kerülő fűszerekkel, a Sara Lee D. E. háztartási és testápolási cik-kekkel, a finom és tiszta Zwitsal baba-termékekkel; a Henkel-féle foszfátmentes mosóporokkal, öblí-tőkkel; az egyaránt csúcsminőségű Opti, Clin, Sofix, Blub Star, Po-lifix és Csillag ápolószerekkel; a Pattex, Metylan és Pálma ragasz-tófajtákkal; a babák mozgásigé-nyére és étkezési szokásaira ala-pult Picur, Mocorgó, örökmozgó, Tipegő típusú szivárgásmentes pe-lenkákkal, és az új csúcstechnoló-giával készülő női Libresse tam-ponokkal - jobb minőségben, vál-tozatlan áron. Az előadók ismertetője után a szomszédos bemutatóteremben a boltosok megtekintették a szállító cégek termékkiállítását, majd a megrendelők között a szállítók -meglepetésül - ajándékcsomagokat és -tárgyakat sorsoltak ki. A háromórás ankét utolsó har-madában - néhány vevő haszno-sítható hozzászólását követően - a vevők nevében Vadász Lászlóné, a ZÉTA 26. sz. Csemege ABC ve-zetője köszönte meg a meghívást és a tájékoztatást. Az rt. központja részéről Széles József további, 3-4 havonként ismétlődő információ-közvetítést ígért, majd az összejö-vetelt - a Balaton Fűszert 1991. évi munkáját és létesítményeit be-mutató 25 perces színes videofilm levetítése után - Csendes József zárta be. (tihanyi) ML Nagykanizsa Megyei Jogú Város pályázatot hirdet 1 fő gyermek családorvosi, 2 fő ifjúságorvosi állásra. A pályázat feltételei a 13/1984. (yi. 6.) EüM. sz. utasítás szerint. A pályázatokat 1992. április 15-ig a város polgármesteréhez kérjük benyújtani. (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. sz.) TÜZESETEK Március l\')-én lJ alkalommal érkezett tűzjelzés a na kanizsai tűzoltóság ügyeletére. Egyes tűzeseteknél jelentős anyagi kár keletkezett. Sormáson és Nagwadán többéves telepítésű tölgy és éger teriilet égett el. A becsült kárérték meghaladja a 4 millió forintot. Elégett a nagykanizsai RINO KET. bitumenol\\asztója is. A becsült kár itt 150 ezer Et. A nagyrécsei tsz szarvasmarhatelepén 35 mázsa szalma vált a tűz martalékává. A tűz keletkezési okait még vizs-gálják. PRO ŰRBE III. Sajnos mégiscsak igaznak látszik az a szélsőséges meg-állapítás, miszerint a Eekctc-tengcrtől a Balti-tengerig hú-zódik a Italkán. Városunkban is számos apró jele van annak, mi sem hazudtoljuk meg ihen értelmű földrajzi fekvésünket. A piszkosításnak, a szemetelésnek úgy tűnik már tudományos elvi tételei vannak. A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint szemétnek minősül a: „használhatatlan-ná vált szilárd anyag, vag\\ ilyen piszok (tömege)", vala-mint „rendetlenségben heverő dolgok összessége", („hit-vány, aljas - ember -"... vagyis aki ezt teszi!) Városunk utcáit, közterületeit manapság jobb napokat látott, de már Icvitézlctt kétütemű masinák (oszlásnak in- dult tetemei, és alkalmi szeméttelepek díszítik. Kellene már egy nagytakarítás! A közmondás szerint az új söprü jól seper. E probléma megoldására egy újabb SEJ\'RÍ UE kell várnunk? vx= tRBBlf KANIZSA Egy év után - nyereség... Nem kell félni a dolgozóknak a Kanizsatexnél §. 0. S. TELEFOR0S n 93X12-214 Szerda: 16 órától 12 óráig Szombat: 17 órától 20 óráig Egy éve, pontosabban 1991. április elseje óta önálló válla-latként működik a KANIZSA-TEX. A csecsemőit: általában ebben a korban kezdenek el tipegni, és néha meg is szó-lalnak már. Velenczei Ferenc igazgató úr szerint most ők hol tartanak? - Az igazság az, hogy mi a dolgozók kezdeményezésére váltunk ki az URÁNIA Ruhá- zati Kereskedelmi Vállalatból. Nem volt könnyű a kezdet, hi- szen a 240 milliós készletet, és a 120 millió forintos hitel- állományt lényegesen csök- kenteni kellett ahhoz, hogy a vállalat működőképes marad- jon. Az első év elég nehéz volt, hiszen 240 millió forin- tos készlettel indultunk, és ezt az év végére sikerült 190 mil- lióra leszorítani. Új partnere- ket szereztünk, és 400 millió forintos forgalmat sikerült el- érnünk. A nyereség 5 millió forint, ami tudjuk, hogy nem sok, de ebben a gazdasági helyzetben talán nem is meg- vetendő. - Ilyen rövid idő alatt ho- gyan sikerült ez? - Megpróbáltuk - és most is próbáljuk - gyorsítani a „pénzmozgást". Már egy évvel ezelőtt diszkont boltot nyitot- tunk a vállalat területén, ahol a lakosság is nagykereskedel- mi áron vásárolhat. A tapasz- talataink szerint ennek a kez- deményezésnek van létjogo- sultsága. - Ez gyakorlatilag mit je- lent? - A vállalat fölépítése a tel- jes ruházati szakmát átöleli. Értékesítünk férfi-, női-, gyer- mekkonfekciót, lakástextilt, pamut méterárut. Ezen kívül van szerződésünk a Lenti Ter- melőszövetkezettel, ahol szin- tén egy diszkont bolt műkö- dik. Az általunk forgalmazott cikkek kaphatók a lengyeltóti áruházban, de Kőszegen, sőt Cegléden is van már egy-egy ilyen bolt. Távlati terveinkben Budapest is szerepel, hiszen mégis ott van még a legna- gyobb vásárlóerő. - Az itt dolgozóknak van-e félnivalója? - Szerintem nincs. Tervünk az, hogy leépítést csak termé- szetes úton teszünk. Pontosab- ban senkit nem küldünk el, de az lehetséges, hogy a netán kilépők, vagy nyugdíjba me-nők helyett nem veszünk föl új embereket. Az év elején 15 százalékos béremelést hajtot-tunk végre. Ezzel mintegy megelőlegeztük dolgozóinknak az infláció okozta életszínvo-nal-csökkenést. - Hogyan tovább? - A legfontosabb feladat most az átalakulás tényleges végrehajtása. Erre van határo- zat, amely szerint a következő közgyűlésen tegyek javaslatot az átalakulás alternatíváiról. - Ha nem titok, beszélne er- ről? - A részvénytársaság, a kft., és ezeknek a különböző mó- dozatai. Szerintem az rt. az a működési forma, ami a legjob- ban megfelel a mi profilunk- nak. Ebben a fontos kérdésben természetesen nem egyedül fo-gok véleményt mondani. A végső döntést a közgyűlés hozza majd meg, és nálunk a közgyűlés a teljes dolgozói kör. Vállalkozóinknak eddig is adtunk árut bizományba, mert mindent próbálunk megfogni, ami nekünk és másoknak is hasznot hoz. Tulajdonképpen állami vállalat vagyunk, de úgy kell működnünk, mintha a sajátunk lenne. - Pesszimista? - Nem vagyok derűlátó a jövővel kapcsolatban, de alap- vetően optimista ember va- gyok. Remélem, hogy most már a gazdasági életben is egy kis fellendülés várható. Lehet, hogy a külföldi cégek egyelő- re nem állnak sorba értünk, de érdeklődés már van, és ... Zámbó Árpád A rendszerváltás A kanizsai könyvtárosok immár másodszor hívtak meg összejövetelükre szakembert a magyar könyvtárügy irányí-tói, meghatározó egyéniségei közül. Legutóbbi taggyűlésük vendége Soron László, a Művelő-dési és Közoktatási Minisztérium Könyvtári Osztályának ve-zetője volt. Mondanivalójára nemcsak a kanizsai könyv-tárosok voltak kíváncsiak, hiszen számos szakember jött el Zala megye városaiból és Somogy közeli településeiről is. Előadásában Soron László a könyvtárügy és a jog kap-csolatáról, s a rendszerváltás időszakában a könyvtárügy helyzetéről, problémáiról, feladatairól szólt. Leszögezte, bármekkorák is az ország gazdasági nehézségei, fenn kell tartani egy általános nyilvános könyvtári szolgáltatást, ez pedig a lakóhelyi könyvtári ellátás. Az elmúlt két év leg-jelentősebb eredményének tartotta, hogy legalább ezt tör-vény garantálja, bár elismerte, hogy vannak körülötte problémák. Országos helyzetképet adott a lakóhelyi - köz-ségi, városi, megyei - könyvtárak helyzetéről, amelyből kiderült, ezen a téren nem történt visszalépés. Megálla-pítása szerint az önkormányzatok tisztességes gazdái ma-radtak a könyvtárügynek. A munkahelyi könyvtárak, a szakkönyvtárak, a felső-oktatási és iskolai könyvtárak helyzetének áttekintése után részletesen szólt a minisztérium, s azon belül a könyvtári osztály feladatairól a könyvtárügy országos irányításában. Megfogalmazása szerint a könyvtári osztálynak ki kell vonulnia a korábbi direkt irányítási pozícióból, s helyette a garanciális feltételeket, elsősorban a szükséges jogsza-bályokat kell megteremtenie a könyvtárak működéséhez. Ezután Soron László kérdésekre válaszolt, s válaszadás közben komoly szakmai vita bontakozott ki a könyvtárak hálózatokba, együttműködési körökbe szerveződésének kérdéskörében. -is KANIZSA J \' 1992. máTCiu$ í?* A talicska újra indul Drinápolytól Rodostó felé haladva a betonút mellett a fövényen vesztegel egy Ikarusz autóbusz. Nemcsak a gyártmánya magyar, árulkodik a lökhárítón felejtett rendszámtábla is. Útitársam, Géza bácsi meglepődik, mikor mondom neki, hogy ezt a buszt nem a múlt héten felejtették itt. Már régebb óta hirdeti technikánk csapnivaló színvonalát. Egyben trehányságunk-ról is kiállítja a bizonyítványt az arra járók szemében. (Mondjuk, ez már az ide nem is olyan messze lévő Görögországban aligha fordulhatott volna elő. Ahogy hallom, az ottani környezetvédők már rég ideküldték volna a szállítás számlájával együtt.) De én most Géza bácsiról szeretnék írni, aki ott rögvest va-lamelyik kamion után kötötte volna, meg sem állt volna vele a fia házhelyéig. Jól jönne ott felvonulási épületnek. Mert bizony ebben még ebédelni is lehetne, ő a jövő héttől legszívesebben oda is költözne. Ideje bőven lenne rá, hiszen ötvenhat évesen elvesztette ő is a munkahelyét. Bár ígéretet kapott, hogy nem telik el egy év és visszahívják, de ugye addig is egy munkához szokott embernek túl hosszú lenne az idő karbatett kézzel várni. Bár az építkezést későbbre tervezték, de ha már így alakult, ma még olyan erőben van, hogy segíthet a fiataloknak. Mi az, hogy segít! ő vezeti az építkezést. Legalább ezen a házon ne legyenek azok a hibák, amelyeket ö a sajátján húsz évvel ezelőtti tapasztalatlansága miatt bizony csak utólag vett észre. Sikerült egy olyan kőművesre találni, aki magának is építkezik. Meg is egyezett vele: ő két napot culágeroskodik nála a mester itteni egy napi munkájáért. Ja, kérem, a mai pénzszűke világban így is lehet takarékoskodni. Húsz éve a fia még kisiskolás volt. Inkább csak lábatlankodott a nagy segíteni akarásban, de minden talicska betonnál húzott egy strigulát. Esküszik rá, hogy pontosan húzta a vonalkákat, s a végén összeadta és kihirdette, hogy a házban kilenc-százhetvenegy talicska beton van. Ha elmúlik a fagyveszély, hát újra lehet kezdeni a megrakott talicskák számlálását... Gombás Imre TUDOMÁNY és HIT A Petőfi Sándor Általános Iskola természettudományi munkaközössége március 31-én 15.00 órai kezdettel foglal-kozást tart. A téma: „Tudo-mány és hit", előadó Deme Dávid evangélikus lelkész. He-lye: Nagykanizsa, Zrínyi M. út 33. A rendezvényre minden ér-deklődőt szeretettel várnak. Masszázs-Pedikür ^ üzletemet megnyitottam! Szolgáltatásaim: izületi fájdalmak, izomfájdalmak, állandó fej-, derék-, hát- és vállfájdalmak mozgáskorlátozottság enyhítése, megszüntetése, baleset utáni utókezelés, csípőprotézis beoperálása utáni kezelés. Gyógyír a gyógymasszázs! Nyitva: hétfő-péntek: 9.00-18.00 Szeretettéi várom kedves vendégeimet! Nagykanizsa, Attila u. 6. B. (A nőtlen tisztiszállóval szemben!) Ifkáné Fuchs Gabriella Olcsó Golfok rögös útja Nemrégiben a határőrök arra lellek figyelmesek, hogy két Volkswagen (íoll nem az aulók szamára meg-épített jo és egyenes úton iparkodik át a haláron, ha-nem sajátságosán nyúzópró-bának kitéve, a szántáso-kon, erdőn-mezön ál. Ter-mészetesen tárl karokkal várlak a jövevényekéi, akik nvilván eltévedlek. IC/.crl a el is kísérlek őket a határ-átkelőhöz, némi Kalasnyi-kov-bi/losítással. Hogy biz-tosan odaérjenek, ahová kell: a törvény elé. Kgyéb-kénl akár sírva is fakadhat- tárőrok szegény fiúk pana-szaitól. Altul kit. hogy olcsón vették a koesikal - szerintük 17 és 25 ezer forintnak meg- él is vetlek tőink. Sőt: a/t is megtudakolták, ugyan hon-nan volt akár egyeden már-kájuk, schillingjük, és azt hogyan vidék ki? Igy hál a kerülő út nyíl-egyenesen vezetett a bíróság elé. I". (ív. ContoSoft Az Ön partnere a számítástechnikában Kiváló minőség, könnyű kezelhetőség kedvező áron! - Ügyviteli szoftverek az 1992-es számviteli szabályok szerint: - könyvelés, készletgazdálkodás, folyószámla kezelés, számlázás (egyedileg vagy Integrált rendszerben is) - bérszámfejtés - gépjármű menetlevél elszámolás - készletnyilvántartás kereskedelmi egységek- nek - szoftverfejlesztés egyedi igények alapján is. - Számítógépes tanfolyamok kezdőknek és haladóknak egyaránt. (PC-s alaptanfolyam 6000 Ft/fő, munkanélkülieknek és GYES-en lévők-nek kedvezménnyel.) Ne feledje, mi itt, Nagykanizsán segítünk Önnek feladatai megoldásában! ContoSoft Kft. 8800 Nagykanizsa, Vár u. 9. Tel.: (93)13-040/1457, (92)73-140/1457, Fax: (93)13-304 A Pécsi Cipőipari Szövetkezet 1992. március 23-án (hétfőn) Nagykanizsa, Ady Endre u. 17-19. szám alatt MEGNYITOTTA CIPŐN AGYKERESKEDÉSÉT. TiszteCetteC várunk^ minden magán, kis- és nagykereskedőt! -- Pécsi Cipőipari Szövetkezet — KANIZSA k J Amerikában járt Béres Márton, a LIGA helyi ügyvivője - Igyekszünk sokat javítani munkakapcsolataink minősé-gén. Hamarosan olyan városi LIGA-szervezetet kívánunk létrehozni, amely mindenki, így a nyugdíjasok számára is lehetővé teszi a független szakszervezethez való tarto-zást. Ettől az összevont új vá-rosi szervezettől nagyon sokat várunk! - mondta befejezésül a LIGA helyi ügyvivője. Tihanyi István Az USA Szakszervezeti Szövetségének meghívására a Független Szakszervezetek (LIGA) soraiból - Horn Gá-bor alelnök vezetésével -nemrégiben 10 fős magyar küldöttség látogatott az Egyesült Államokba. A dele-gáció egyik vidéki - egyet-len zalai - tagja volt Béres Márton, a LIGA Nagykani-zsai Regionális Irodájának ügyvivője. A sok tapasz-talattal járó kéthetes kikülde-tésről a Hidroplasztik ve-gyésztechnikusa érdeklődé-sünkre röviden így számolt be: - Vendéglátóink a közel-múltban már többször is jár-tak hazánkban, így körülmé-nyeinket - eredményeinket és nehézségeinket - jól is-merik. Küldöttségünket -több dél-amerikai és afrikai nemzet delegációjával együtt - Washington északi részén egy oktatási centrumban he-lyezték el, nagy figyelemmel viszonozva a nálunk tapasz-talt „magyaros" vendégszere-tetet. Végig összkomfortos szállást és pazar ellátást él-veztünk. Egyik fő célunk volt a meghívással, hogy az idei magyarországi szakszervezeti választásokra megfelelő út-mutatásokkal készítsenek fel bennünket. Másik magva volt az együttlétnek azon ér-dekvédelmi módszerek és kommunikációs rendszerek áttekintése, amelyek megho-nosodtak az USA szakszer-vezeteiben. Sok szó esett a tagszervezés fontosságáról, az önfenntartás érdekében. Hosszasan tárgyaltuk a röp-lap- és újságszerkesztés technikáját. Szó volt arról, hogy miként kell segíteni a bajba jutott szakszervezeti társakon, hogyan kell szer-vezni karitatív tevékenysége-ket, milyen módon kell fog-lalkozni a munkanélküliek ellátásával, s a törvényhozás-ban milyen formában kell ér-vényre juttatni a szakszerve-zeti érdekeket. Barátaink nem titkolták, hogy vázolt gondjainkból so-kat merítettek, s - okulásul - nem rejtették véka alá a szervezeti életben elkövetett hibáikat. Ismereteink bővíté-se érdekében fakultatív prog-ramokat is szerveztek. Szabadidőnk mindig prog-ramokkal volt telített. Meg-tekintettük az USA központi szakszervezeti székházát, ahol találkoztunk több pro-minens szakszervezeti veze-tővel is. Az egyik hétvégét New Yorkban töltöttük el, ahol csodálatos élményekben volt részünk. A hatalmas és sokszínű" emberáradat, a ki-tűnően irányított közúti for-galom fantasztikusan tárult elénk. Jártunk az ENSZ-pa-lotában, meglátogattunk egy kínai éttermet, az esti órák-ban pedig egy jazz-kocsmát is. Voltunk a Wall Streeten, a világ kereskedelmi köz-pontjának tetején, ahol meg-szemlélhettük a hatalmas metropolis panorámáját. Egy hajókirándulás során megte-kintettük az óriási Szabad-ság-szobrot, és azt a beván-dorlókkal telített szigetrészt, amelyet a közelmúltban újí-tottak fel. Élményeink közé tartozott a St. Patrick kato-likus székesegyházban az ér-sek által tartott istentisztelet is. Az élménybeszámoló után Béres Márton a LIGA kani-zsai helyzetéről tájékoztatott. Megtudtuk, hogy a kezdet-ben a rendőrségnél, a Sör-gyárban, a Hidroplasztik-nál, a Vízműnél, a TUNGSRAM-nál, a DKG-nál és az IKV-nál létrejött szervezetek után az elmúlt hónapokban három pedagógus csoport (Péterfi és Hunyadi ált. iskolákban, s a Cserháti középiskolában) ZALAI KERESKEDELMI IPARKAMARA É Vét «♦ & Ausztria beviteli rendszeréről (2.) A vámok az élelmiszerek esetében (konzervek, paprika, méz) gyakran részesítik hátrányban a kis kiszerelésű árut, védve ezzel a hazai élelmiszeripart. Jellemző még, hogy sze-szes italoknál súlyvámot alkalmaznak, amely a csomagoló-anyag (palack) súlyát is figyelembe veszi a vám kiszabásakor. A vámokat a termékek jelentős számánál lefölözéssel he-lyettesítik. A lefölözés a későbbi folyamatokban vámként mi-nősül, pl. az import forgalmi adó megállapításának alapja. A lefölözések alkalmazásának jogi kereteit törvények al-kotják. A lefölözések két részből állnak, az ún. fix részből, amelyet %-ban adnak meg, és a mozgó részből, amelyet ab-szolút mértékben ad meg a pénzügyminiszter, általában ne-gyedévenként változtatva. A vámon kívül forgalmi adót vet-nek ki, melyet az importőr fizet. Kb. 200 termékre az osztrák hatóságok láttamozási eljárást alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy a számlát az osztrák Gaz-dasági vagy Mezőgazdasági Minisztériumnak felül kell bé-lyegeznie, mivel ennek hiányában az árut nem vámolják el. A lattamozason kívül árufajtáktól függően egyéb okmányok is szükségesek lehetnek (pl. egészségügyi bizonyítvány, mű-szaki jóváhagyás). Származási bizonyítvány is csatolandó a legnagyobb ked-vezményes, ill. preferenciális vámtételek igényléséhez. Kálmánná Gáspár Mária referens Üzleti ajánlatok A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti cí-mekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a Zalaegerszegi tit-kárságon, Kosztolányi u. 10. Tel.: 92/11-042, Nagykanizsai képviseleten (Vár u. 9.) Tel.: 13-040 Kálmánná. Az infor-mációk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-71 Román vállalat adna el PVC szőnyeget, félmosható tapétát, egyéb PVC termékeket. Nk-72 Román építőanyagipari cég venne PVC feldolgozás-hoz szükséges segédanyagokat. Nk-73 Irodatechnikai berendezésekhez alkatrészeket, ré-szegységeket, szükséges anyagokat vásárolna valutá-ért orosz cég. Nk-74 Acélbugák, hengerelt fémáruk exportját kínálja orosz cég, importálna nyersanyagokat, gépeket, berendezé-seket. Nk-75 Angol cég gyakorlott partnert keres farmerek varrá-sára, díszítésére. INFORMÁCIÓ 1992. április 25-május 3. GRAZI NEMZETKÖZI TAVA-SZI VÁSÁR „Látható siker" - Ez a legtalálóbb jelszó ehhez az univer-zális vásárhoz, beépített szakvásárokkal. A nagy nemzetközi részvétellel formált bemutatón a grazi vásári terület nemzetközi jelentősége különösen nagy nyoma-tékot kap. EUR Nyomtatvány és Tájékoztató kapható kamaránknál. alakult és megindult a párbeszéd a MÁV csomópont dolgozóival is. Tartottak néhány sikeres rendezvényt, és fejlesztették szolgáltatásaikat. Különösen eredményesnek és látogatottnak mondható a nyilvános jogsegélyszolgálat, amelyet az érdeklődőknek minden kedden 16-17 óra között tartanak a Városháza alagsori helyiségében. JL*\' ( KANIZSA „Próbálom mindkét tábor felé kinyújtani a kezem!" - beszélgetés Sándor Györggyel THÜRMER GYULA KANIZSÁN 1992. március 27-én 16 órakor az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban munkásgyűlés lesz. A gyűlés előadója Thürmer Gyula, a MSZMP elnöke, aki a MUNKÁSPÁRT programjáról tájékoztatja az érdeklődőket. A Helyőrségi Klub Vigadó-ji-nak legutóbbi vendége Sándor György humoralista volt. A kö-zel egyórás - rekeszizmokat sem kímélő - előadásán sajátos hu-morával remekül szórakoztatta a hallgatóságot. Az aznap már má-sodik előadását tartó, láthatóan elfáradt humoralistát az előadás után próbáltuk szórabírni: - A \'60-as évek közepén kezd- te a pályafutását. Az országos népszerűséget viszont jóval ké- sőbb érte el. Ám még most sem folyik Sándor György a vízcsap- ból. Nem tudom, jól érzem-e; csak egy bizonyos réteg vevő a humorodra? - Hiába szeretne az ember ilyen, olyan, vagy amolyan len- ni, csak olyan lehet, amilyennek elfogadják. Vitathatatlan, hogy egy szűkebb rétegben, egyetemi klubokban szerepeltem a múlt- ban. A tömegkommunikáció - eb- be a lemezt is beleértem - talán a politikai keménysége miatt, vagy központi utasításra, kicsit háttérbe szorított. A tiltás és a tűrés között voltam, mert nem tettem semmilyen engedménye- ket. Ez az egyik oldala a kér- désnek. A másik, hogy többen teljesítették az oldottabb dolgo- kat - amire nagyon nagy igény, szükség volt és van ma is. fgy én egy kicsit elvontabb, mélyebb lehettem. A harmadik, nem tu- dok kibújni a bőrömből. Ha az effajta humorra óriási érdeklődés volna, nem bánnám, csak a szín- vonalból ne kelljen lejjebb adni. - Elhangzott műsorodból idé- zek: „... szeretném, ha műveim nem hanganyagban, (emezen, kazettán, hanem nyomtatásban jelennének meg ... papíron ... WC-papíron, mert így biztos mindenkihez eljut ... a legeldu- gottabb helyekre is, a legmé- lyebb rétegekhez is...". Úgy tu- dom, ennek ellenére több köny- ved is megjelent. - 1975-ben Alfonzóval egy közös könyvünk jelent meg. Ké- sőbb Nézeteltérítés címen még egy könyv, amely hét önálló es- tem szövegkönyve. Aztán meg- jelent a Mágiarakás című, ezt követően pedig egy válogatás. Azután megjelent egy könyv Ig-ric járt közöttünk címmel, ami-ben én is adtam interjúkat. Ha minden igaz, a Könyvnapra is megjelenik egy könyvem, amely-nek még csak munkacíme van: Durvuló jövő. Nem tagadom, azért néha megjelennek dolgaim, de hát írószövetségi tag vagyok már elég régóta. - És hanganyagban? - Lyukasóra címen megjelent egy lemez és egy kazetta. Nem tulajdonítok ennek olyan nagy hangsúlyt, hogy adminisztráljam. Abszolút nem irigylem, sőt mél- tányolom azokat, akik szorgal- masak és a szó legnemesebb ér- telmében profik, én inkább han- gulatember vagyok. Azért odafi- gyelek mindenre, mindenhol és becsületesen elfáradok. - A beszélgetés elején már esett szó politikáról. Az infor- mációk szerint tagja az MDF- nek. Helytálló ez? - A „Fórum" alapítótagja va- gyok, 512-es számmal. Nem vol- tam a rendszerváltozásig párttag. Most sem vagyok az. - Mint alapítótag, elégedett azzal, amit az MDF eddig meg- valósított? - Inkább azt mondanám el, hogy nem régen találkoztam a Magyar Rádió egyik heti politi- kai műsorának főszerkesztőjével a Rádió épületében, a liftben. Megkérdeztem tőle: „Mondd, hogy van az, hogy te a múltban kormánypárti voltál, én ellenzé- ki, s jobban ment neked? Most én vagyok kormánypárti, te vagy ellenzéki és most is jobban megy neked." Ugy érzem, aki ma Magyaror-szágon művész, értelmiségi vagy karrierista, az mind ellenzéki. Aki hülye, az mind kormánypár-ti. Szóval mondhatom azt, hogy most jobban mellőznek a kor-mánypártiságom miatt a tömeg-kommunikációban, mint régen. Agyonhallgatnak a sajtóban, mert kritikusaim és rajongóim zöme mind SZDSZ-, FIDESZ-vagy MSZP-tag, esetleg szim-patizáns. Pusztán azért, mert a Csengey Dénes temetésén mer-tem meghatódni és ezt szavak-ba önteni is, kigolyóztam ma-gam. Nem beszélve arról, hogy az Új Magyarországba mertem írni. A szakma java része, már-mint az újságíróké nem mer eh-hez a laphoz jönni, mert akkor kiesnek mindenből; az ösztöndí-jakból, a sztárolásból, a futtatás-ból. Egyik gitáros előadóművész barátom évekkel ezelőtt a tv-ben bUszkén újságolta, hogy Kővágó-őrsön MDF-alapszervezetet alapí-tott. Nem is volt hosszú ideig a televízióban. Most már a Csen-gey emlékére rendezett ünnep-ségre sem mert elmenni. így ál-lunk. Más. Teljesen véletlenül telefonon érintkezésbe kerültem egy évtizedeken át híres szerző-páros egyik SZDSZ-szimpatizáns tagjával, aki elkezdett cikizni, hogy megadja a hajdani zene-szerző társának a telefonszámát, aki MDF-szimpatizáns, hogy az-zal barátkozzak. Mondtam neki, ne legyetek őrültek, olyan gyö-nyörű volt, amikor az oroszok kimentek, s Gödöllőn ott volta-tok együtt. Vedd tudomásul, ti ketten vagytok Valakik! Ne eresszétek el egymás kezét, mert ez egy összefogást szimbolizál. Ez egy őrület, ami van. A ba-rátaim kilencvenöt százalékát veszítettem el. Miért nem lehet elfogadni, hogy valaki mást gon-dol és másképp akarja. Én kiél-tem az ellenzéki energiámat. Anyagi helyzetem most nyolc-vari százalékkal gyengébb, mint eddig volt. Régen huszonöt fel-lépésem volt egy hónapban, most három. Félelmetesen meg-fordultak a dolgok. Érthetetlen, hogy egy liberális elvet valló ember miért nem tűri el, ha va-laki mást mond mint ő. Feneket-len indulatok vannak, mérgese-dik a helyzet. Próbálom mindkét tábor felé kinyújtani a kezemet, de azért, hogy én a kormány felé is nyújtom a kezem, vagy inkább onnan nyújtom a másik oldal felé, azért arra az oldalra vagyok eltaszítva. Azt hiszik, ez egy negatív, egy devalvált do- log, s megbélyegeznek érte. Olyan emberek, akik eddig szak-mailag nem produkáltak, gyávák voltak, árulók, azok most úgy ti-tulálnak: „kormánypárti humo-rista". Azt hiszik, ezzel a nem-telen versennyel, megbélyegzés-sel kijátszanak engem és vissza-húznak. Nem magyarosítottam Sándor Györgyről - Kormány-pártira. Vagyok az, aki vagyok. Nem savanyú a szőlő, a mai mű-soromban egy betű politikát sem lehetett hallani, mégis jól szóra-kozott a közönség, kellően szín-vonalas volt az est. Bár ez is politizálás, mert az ember a mi-lyenségével politizál. Huszonöt év után gondolhatja valaki, hogy egyik pillanatról a másikra el-vesztettem a humoromat, a te-hetségemet? Mert úgy tűnik -mivel azok az úriemberek, akik eddig rajongtak értem, pusztán azért, mert nem azt fújom, amit ők, azt mondják -, nem is va-gyok, s összefognak az egykori cenzoraimmal és szót értenek. Pedig a cenzoraim korábban hal-lani sem akartak az ellenzéknek erről az úgynevezett „kömény-magjáról". Ezek őrületek és bu-taságok. Mindig a féltehetségek azok, akik egy új politikai szí-nezetű dologban meglovagolják a lehetőségeket. Akik a múltban karrieristák voltak - nem általá-nosítok -, azok most is karrie-risták, és a karrieristák zömében ott vannak az ellenzékben. Azt mondom; vagyok olyan tehetsé-ges, hogy a kormánypártiságot is elviselem. Miért ne segítsek? Elég drámai a helyzet, egy vi-lágkáosz van. Mi itt egy olyan történelmi, földrajzi légkörben vagyunk - s egyedül vagyunk -, hogy nagyon össze kellene fog-nunk, mert így akár egy új Mo-hács is lehetséges...... Czene Csaba Az elmúlt hétvégén nem a középkori inkvizíció vészter-hes szele repítette seprűnyélen Nagykanizsára a Dunántúl bo-szorkányait, bűbájosait, ku-ruzslóit - elég volt nekik az egyszerű meghívó is. S5t ez-úttal az egybegyűlt boszikat sem kívánta máglyára küldeni. Ez - ha más nem is - ékes bizonyítéka lehet annak, hogy mégsem élünk a középkorban. Az esemény egyik szervezőjét, Marics Zsuzsát kérdeztük, honnan származott ez a bo-szorkányos ötlet a találkozó megszervezésére. - Városunkban is lakik egy jósnó", Orsós Szilvia. Ő járt már Pécsett egy hasonló talál- kozón. Aztán bejött hozzánk, elmesélte, milyen fantasztiku- san jó volt. Ezt követően gon- dolkoztunk el közösen, mi lenne, ha ezt itt Nagykanizsán is megcsinálnánk. Ő nagyon sok jóst, álomfejtőt és termé- szetgyógyászt ismer, így az ötlet, és a meghívottak névso- ra is tőle származik. - Az érdeklődés? - Szombaton este hét óráig nagyon sokan voltak. Sajnos a Boszorkánybálon már keve- sebben. Ennek ellenére remek hangulat volt. Bemutatkoztak a boszorkányok, elmondták ki mivel foglalkozik, ismertették a tenyérjóslást, a kártyavetést. Az ezt követő tombolán pedig felajánlottunk két ingyenes jóslást. így azután késő éjsza- káig remek hangulat volt. Vasárnap délelőtt, nem okulva Jancsi és Juliska tragi- kus példájából sem, megkísé- reltünk a boszorkányok köze- lébe férkőzni. Mi több, egyik- nek másiknak a bizalmát is el- nyerni. Nem rettentünk vissza még attól sem, hogy kérdések- kel zaklassuk az egyáltalán nem vasorrú bábának tűnő jö- vendőmondókat. Elsőként Naszingerné Babi-t kérdeztük, aki Harkányból érkezett. - Mióta foglalkozik jóslás- sal, honnan kapta a jósláshoz a késztetést? - Már gyermekkoromban ér- dekelt a jóslás, mivel a nagy- mamám is foglalkozott kártya- vetéssel. Ez nem volt mindig megengedett dolog, így fel- nőttként csak két éve foglal- kozom komolyan jóslással. - Beteljesül, amit jósol? Vannak visszajáró ügyfelei? - Igen, vannak állandó ügy- feleim, akik megerősítenek ab- ban, hogy „nagyon igaz a kár- tya". Tőlük további biztatást és erőt kapok. Sokan azért jár- nak vissza, mert a kártya nem minden esetben jósol egy élet- re. Előfordul, hogy csak rövi- debb időszakra mutatja meg, mit hoznak a következő hóna- pok, s mit hozhat az elkövet- kező év. Az a tapasztalatom, az emberek szeretik tudni mi- nek néznek elébe. - Ez a főállása? • - Nem, kereskedő vagyok. A jóslást kedvtelésből csiná- lom, s természetesen nagy-nagy szeretettel. Második beszélgető partne-rünk Török Katalin, álomfejtő, Mohácsról érkezett. - Minek, vagy kinek a ha- tására kezdett el álomfejtéssel foglalkozni? - Negyven éve foglalkozom álomfejtéssel. Szüleimtől örö- költem ezt a rendkívüli hajla- mot, az édesapámban és az édesanyámban is meg volt ez a képesség. Ezen kívül az édesapám a föld mélyén a ví- zérek folyását is megérezte. Ezen tudását haláláig az egész ország víz-ellátásában kama- toztatta. Ezen kívül a lakások- ban is megtudta mérni a be- sugárzások helyét. Ez azért is fontos, mert ezeknek a sugár- zásoknak rákkeltő hatásuk van. Édesanyám az álomfejtés- sel foglalkozott nagyon komo- lyan, tőle sokat örököltem és tanultam. - Lehet kategorizálni az ál- mokat? - Igen. Kétféle formában ál- modik az ember, van amikor valóság képében, van mikor jelképekbe. Ez utóbbit a nehe-zebb és érdekesebb megfejte-\' ni. A Bibliában a hét szűk esztendő megálmodása is jel-képekben történt. - Kmdy Álmoskönyvéről mi a véleménye? - Ez egészen egyéni, van- nak benne olyan dolgok, me- lyek nekem is ugyan azt je- lentik, de tartalmaznak olya- nokat, amelyek nekem teljesen mást jelentenek. - Igaz-e: „Anyám az álmok nem hazudnak"? - Az álmok soha nem ha- zudnak. Ebben az az érdekes, hogy vannak álmok, melyek mindjárt másnap beteljesed- nek, vannak melyek később, egy hónap, egy év, sőt ennél is később. Elmondanám a sa- ját példámat, mikor 1945-ben az oroszok bejöttek, én is és édesanyám is megálmodtuk a rendszerváltást, csak az évet nem tudtuk pontosan. Ezért hosszú időn keresztül sokan bolondnak néztek bennünket. Szerencsénkre az álmok nem hazudtak. czene MÁRCIUS Mozi; 16* 18, 20 óra; Morf: 1OQ, 18,15 óra: - 2fcX5 Óra: RTL PLUS A bárányok hallgatnak Brac* Le* Visszatér oldata PRO 7 \' KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Sinlstra körzet -XV/1. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 A népzene hagyományőrzői 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Gál Sándor versei 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Popregiszter 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Összeállította: Csalog Zsolt 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Lemezmúzeum URH-ADÚN 6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 íróperek 1956 után 11.30 Szonda (ism.) 13.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből 14.30 Nyitnlkék 15.00-19.00 Közvetítés az Országgyűlés plenáris üléséről 19.00 V materlnskom jazyku 19.30 ín Ilmba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na matern|em jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 The English Channel - XV/2. 5.00-6.55,9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 5.00 Napinditó Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben Emmylou Harris 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Rólunk van szó! 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé Kónya Sándor felvételeiből 14.00 Kettőtől ötig A Rádió kívánságműsora közben: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Garázs 18.30 Visszajátszás 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Táncházi muzsika 19.30 Kölyökrádió 20.00 Más-kép(p) 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Rockújság 22.00 Magyar lemezbemutató 22.30 Jazz Bob Berg Back Roads című CD-je 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 4.50 Napforduló benne: 23.15 1967 Slágerek, hangulatok - jelen időben 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 4.03- 4.33 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Verbunkosok,csárdások 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi 9.00 Murphy atya (am. sorozat) Nehéz út 9.50 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.15 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Meghiúsult álmok 11.05 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) A hagyaték 11.30 Játék 12.00 Családi párbaj 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Halálos érzelmek 12.55 Hírek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Mondd ki végre I nflETii Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) iHfihi Dallas (amerikai sorozat) Harc a túlélésért 15.50 CHIP\'s (am. krimisorozat) Az idők végezetéig 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játssz velünk 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.20 A csapat (amerikai sorozat) Kitörés 20.15 Gyilkosság a hobbija (amerikai krimisorozat) Halálos viszontlátás gKia Ramóna (NSZK filmvígjáték) 23.05 Kulturális magazin 23.35 Férfimagazin 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) Minőségi próba 0.55 Harc a maffia ellen (am. sor.) Tánc a tűzhányón 1.45 Szürkület (am. sci-fi-sorozat) Halálos vágy 2.10 Nehéz út (angol film) 13E1Ü Mondj le mindenki másról (amerikai filmvígjáték) 4.55 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) 5.50 Adderly (ism.) 6.35 Rajzfilmek (ism.) Koalamackók kalandjai Captain Future Casimir és társa Flintstone család 8.15 Catweazle (angol sorozat) Varázskönyv 8.40 Starsky és Hutch (amerikai krimisorozat) Igazi hősök 9.45 Egyenlő igazság (ism.) 10.45 Blackbeard, a kalóz (ism.) 12.30 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.) 13.30 A világ legveszedelmesebb embere (ism.) 15.10 A madárijesztö és Mrs. King (amerikai sorozat) Zuhanás 16.05 Óriások bolygója (amerikai sci-fi-sorozat) Menekülési terv 17.05 Rajzfilmek Boubou, az állatok királya Dzsungelhercegnö Szelleműzök Casimir és társa 19.00 A ninja mester (am. sorozat) Kim és az árvák 20.00 Híradó gilE Sátán fehérben (amerikai krimi) 100\' EHEül Éjféli telefonáló (amerikai krimisorozat) Hazugságok 2. 23.20 Vénusz bundában (NSZK-olasz erotikus film) 84\' 0.55 Hírek 1.05 Álarcosbál (ism.) 1.50 Az autóstopos (am. sorozat) Igazság a tükör mögött 2.15 Hírek 2.25 A hekus (ism.) 4.15 Hírek Lucrezia Borgia (ism.) 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelv 8.00 Kanadai híradó 8.30 Filmösszeállitéi 9.00 Európai híradói 10.00 Az isteni nö (ism) 16.15 Hétről hétre (ism.): 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke j 18.00 Játék 19.00 Természetvédelmit 19.30 Svájci híradó 20.00 Aktuális magazin 21.00 Híradó/Vari 23.20 Humoros vltamüiK\\ MUSICTV 19.00 Yol 19.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a mozHw| 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Rock-blokk 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (is 12.35 Magazin 13.00 Amodellésazurii 13.50 Bim-bam-bino 17.50 A modell és a zsaru (i 18.45 Ruk-cuk- játék 19.15 Hírek 19.35 Hopp vagy kopp-jj 20.15 Saját szakádra (am | glflü Öt nap hazáig (ai 22.55 Hírek 23.15 Acélháló (sorozat) 23.55 Apa kis osztaléka (is 1.25 Hírek BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Nyitány A hét zeneműve: Beethoven: G-dúr szonáta A hét költője: Kosztolányi Dezső 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Kenessey Jenő: Az arany meg az asszony - Opera 11.12 Új kompakt-lemezeinkből 11.40 Lajtha László népzenei fel-dolgozásaiból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.36 Péter Schreier barokk ope-raáriákat énekel 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 AMesterésMargarita-IV/1 14.50 Fiatalok muzsikálnak 15.00 Chopin-hangverseny az ei-senachi Wartburg várban 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kóruspódium 16.29 Három divertimento 17.00 Új Hangoló 17.50 Kosztolányi Dezső versei 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 19.05 Hunor és Magyar nyomában László Gyula professzor ön-életrajzi visszaemlékezései 19.35 Kapcsoljuk az Operaházat közben: 20.10 Hírek. Időjárás 20.15 Búvárharang 21.40 Jannequin sanzonok 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Új Zenei Újság (ism.) 22.50 A Rádiószinház bemutatója Az égi koffer 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikájából Ramóna NSZK filmvígjáték Tom Kroll, a csőd i Delphi palota sajtófőnöke a ötlettel áll elő, hogy egy igazi a felléptetésével még meg I menteni a show-t. A műv folytatott első tárgyalások i Kroll be is jelenti a nagy s ciót. Ramóna azonban nem I) dó Európába jönni. A lebukj való félelmében Tom menyasszonyát, Yvonne-t (! Berger), hogy vállalja el a sztár szerepét. A FOGYASZTOK SZOLGALATÁBAN K \\NIZSA TV: IS órai Sportattós Mozicsatorna; 18 és 20 óra: FfftnVelft&s Az SZDSZ vándorkiállítása tekinthető meg még egy hétig a Helyőrségi Klub Mini-galériájában. Képünkön egy részlet a tárlatból. (Erdei András felvétele) gazin sm.) n. sor.) irozal] li film! lállc iáin sztár letne növő után enzá-ajlarv ;ástö kén Jenta SUPER CHANNEL 1Ü.00 Egyveleg \'\'\'"\' 1300 Japán üzleti élete 13.30 Dokumentumfilm 1G.00 Élő vldeoshow 11.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 11.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 11.00 Természetfilm 21.30 Francia aktualitások 22.00 Hírek 22.35 Európai riportok 22.45 Piacgazdaság 23.00 Kedvenc barnám (am. film) EUROSPORT 1.00 Műkorcsolya VB 111 Nemzetközi sport 12.00 Nemzetközi motorsport 13.00 Kézilabda VB 11.00 Tenisz 11.00 Műkorcsolya VB 18.00 Motorkerékpársport 20.00 ökölvívás 21.30 Eurosport-hírek 22.00 Labdarúgás SCREENSPORT 11.00 Argentin labdarúgás 12.00 Amerikai labdarúgó világliga 14.00 Nemzetközi motorsport 15.00 Eurobics 15 30 Nöl tenisz az USA-ból 17.00 Belga motorsport 17.30 Nemzetközi sportmagazin 11.00 Body building 19.00 Sí az USA-ból 19.00 Jéokorong-NHL,összefoglaló 20.30 Autósport magazin 21.30 Amerikai labdarúgó világliga 23.00 Spanyol futballkörkép 23.30 Rögbi Franciaországból 0.3O Golf az USA-ból S.30 Műsorzárás Kanizsai műsor OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Roseanne (ism.) 9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Columbo (ism.) 12.00 Tisztelt ház (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Konfliktusok (ism.) 13.35 1000 mestermű 13.45 A falusi tanító 14.15 Testestöl-lelkestöl (sorozat) 15.00 Gyerekeknek 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 A rendelő (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Műkorcsolya VB 21.15 Oldalpillantások 21.25 Miami Vice (amerikai krimisorozat) 22.10 Homeboy (amerikai film) 24.00 Not Mozart 0.30 Hirek OSZTRÁK 2 15.25 Művészlexikon 15.30 Műkorcsolya VB 16.55 A világ nagy utcái (sorozat) 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Roseanne (sorozat) 18.30 Szivem csücske 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.00 Újdonságok a moziban 21.15 Európa-magazin 22.00 Hiradó 22.30 Dido (sorozat) 24.00 Hírek SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hirek 9.05 Királyi fenség (ism.) 10.50 Klip-klub (ism.) 11.20 Csodák az állatvilágból (ism.) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Anaptippje 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Az énekesnő halála íCTcTíl Varázslatos Jeannie . (amerikai sorozat) Csak egy kicsi, piros zongora 15.05 Falcon Crest (amerikai sorozat) Zuhanás 16.00 MacGyver (amerikai sorozat) Az ezerarcú gyilkos MacGyver és Thornton a nem-zetközileg keresett bérgyil-kos nyomában van. Az üldö-zök tudják, hogy Piedro újabb merényletre készül, de azt sen-ki nem tudja, ki lesz az áldozat. MacGyvernek sikerül elfognia Piedrót és a helyébe lépnie. 17.05 Mindent vagy semmit-játék 18.15 Blngo- játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Dr. Kulani (amerikai sorozat) Életre-halálra 21.15 Esőemberek (amerikai film) 98\' 23.10 Újdonságok és történetek 23.55 Hirek 0.05 Filmkészitök órája 0.20 MacGyver (ism.) 1.15 Műsorismertetés 5.47 Falutévé - törvénytippel 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték A héten: Széchenyi István If-júkori Naplójából BIKU1 Lovejoy Angol tévéfilmsorozat (ism.) A Vlagyimirt Fekete Madonna ElilE Híres ünnepek Április elseje Brille-ben Angol ismeretterjesztő film (ism.) 10.40 Szextetthely Francia tévéfilmsorozat Mint az étteremben 23\' (ism.) 11.05 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg fnrii Hogyan bírjuk ki a nap) 8 órát? Angol rövidfilmsorozat IV/1. rész: A stressz, az egy illetlen szó (ism.) A munkahelyen gyakran éri kellemetlen izgalom az em-bert, de olykor a stressz ser-kentőleg is hat, versenyre sarkall, tettekre késztet. A ki-váló angol szakember, Cary Cooper a stressz és a szemé-lyiség közötti kapcsolatot vizsgálja. 16.35 Liszt: II. magyar rapszódla Leonid Kuzmin - zongora 16.50 Képújság 16.55 Reggeli plusz (ism.) ÍHETil Látogatók Csehszlovák filmsorozat Visszatérés (ism.) 17.50 „Veletek vagyok mindennap" 18.00 Sógorok Tirol - „Az Alpok szive" 18.40 Pénzvilág 18.50 Mini klip-mfx 19.00 Játék - Bűvös hatos 19.15 „Engedjétek hozzám!" 19.20 Esti mese Jó éjszakát kíván a Disney I 19.30 Cimbora - Egyiptom - VI/2. 20.00 Hiradó 20.25 Telesport 20.35 Metropolis játékok 21.15 Közjáték (ism.) HKT] Zürichi páncélterem NSZK tévéfilmsorozat A zenélőóra A film „főhőse" egy antik ze-nélőóra, amit tulajdonosától elloptak - ámbár ez talán nem is olyan biztos -, és amely iránt a legélénkebben a neve-zetes cég, a KGB érdeklődik. 22.15 Az én hetem 22.35 Szeresd a hétfőt I 23.20 Mesterségem címere „Sic itur ad astra" Beszélgetés Bay Zoltán pro-fesszorral - II/2. rész 23.40 Késő esti híradó 23.45 BBC-híradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) 15.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Országházat Műsorvezető: Palcsó Brigitta 17.05 Mfisorelőzetes - Időjárás 17.10 NaSekran Horvát és szerb nyelvű nem-zetiségi magazin (magyar nyelvű feliratozással) 17.35 Gyerekeknek Kasper és az oroszlén NDK bábfilm (ism.) 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás 18.14 Pop-rock fehéren, feketén Műsorvezető: Lőrincz Gabriella 18.40 ütöd-ölő Telefonos játék íEIilil Megkésett emlékezés Varga Béla-portré fV/1. rész: „Már korán velem járt az Úr..." Egy kis Győr melletti faluban, Börcsön született Varga Béla, aki a papi pályára lépve Bala-tonboglárra került plébános-nak. Itt ismerkedett össze a község földbirtokosával, Gaál Gasztonnal, aki a Kisgazda-párt országos hírű vezéregyé-nisége volt. „Gaál Gaszton papja\'-ként került be a Kis-gazdapártba és lett annak egyik vezetője. 1939 májusá-tól kisgazda nemzetgyűlési képviselőként a hazánkba menekült lengyelek gondozá-sának egyik kiemelkedő egyénisége. 19.30 PoulenctHétdal Előadja a stockholmi Zenemű-vészeti Főiskola kamarakóru-sa 20.00 Telesport 21.00 Stúdió\'92 A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló A műsor telefon- és faxszáma: 153-2652 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... EHHii A nagy bukfenc Francia tévéfilmsorozat IV/1. rész: Nyitány francia módra 97\' EDD MÁRCIUS 3JL t U, IS, áö &U5 órai A bárányok h rendőr A vágy sötét oldala RTL PLUS PRO 7 A televíziós társaságok a műsor-változtatásjogát fenntartják. KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Slnlstra körzet - XV/2. Bodor Ádám regényének rá-dióváltozata 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népi táncmuzsika 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Somlyó György versei 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Rockújdonságok 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Összeállította: Csalog Zsolt 20.05 Zenelórum. Talpalávaló 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Egy énekes - több szerep - URH-ADÚN 6.55 Körzeti információs magazinok 9.00-19.00 Közvetités az Országgyűlés plenáris üléséről A szünetben: kb. 13.00-14.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jezlku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 AufDeutschgesagt?-26/13. 5.00-6.55,21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 5.00 Napindító. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben. A szerző és előadó: Mihály Tamás 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Kinyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 „Nóta-só" 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Nagy nevettetők 13.30 Filmzene 14.00 Akárhi-fi... 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Visszaszámlálás 15.35 Iránytű 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 A magyar rock archívumából: A Spenót együttes 18.30 Helykereső 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból, tán-caiból 19.30 Kamasz-panasz 20.00 Naplóm 20.30 Blues 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Müforditva 21.45 Kishont! Ildikó énekel 22.00 Rockpanoráma 22.30 Jazz. Jean Luc Ponty együt-tese játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 4.50 Napforduló benne: 23.15 Kéregvasút 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 4.03- 4.33 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Cigánynóták 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi 9.00 Murphy atya (am. sorozat) A barát 9.50 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.15 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Az új testvér 11.05 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Old Cowhand 11.30 Játék 12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Megmentett skalp 12.55 Hírek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Ki az, aki horkol? imcni Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) [JjJiJi] Dallas (amerikai sorozat) Harc a túlélésért 2. 15.50 CHIP\'s (am. krimisorozat) Nelson fivérek 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Knight Rider (am. sorozat) A halál velünk utazik 20.15 Columbo (am. krimisorozat) Gyilkosság a követségen 21.45 Robbanékony - magazin 22.50 L. A. Law (amerikai sorozat) Újra a róka 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) Egy halott kitüntetése 0.55 Harc a maffia ellen (am. sor.) Férfiak köre 1.45 Szürkület (am. sci-fi-sorozat) Különös látogató 2.10 Privát ülés (am. film) 89\' ■ngm Az erőszak törvénye (amerikai thriller) 79\' FF 5.00 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) 6.00 Adderly (ism.) 6.45 Rajzfilmek (ism.) Boubou, az állatok királya Dzsungelhercegnö Szellemüzök Casimir és társa 8.25 Catweazle (angol sorozat) Boszorkányság 8.50 A madárijesztö és Mrs. King (ism.) 9.55 Óriások bolygója (ism.) 11.00 Odongo (ism.) 12.30 A ninja mester (ism.) ílflETil Itáliai emlék (olasz-angol filmvígjáték) 91\' iram Air Force (amerikai sorozat) Apa és fia 16.05 A négyöklű trió (amerikai sorozat) Kemény kötés 17.00 Rajzfilmek Riporter blues Betty Boop Szeilemüzök Tapsi Hapsi 19.00 Lábmunka (amerikai sorozat) A játék komolyra fordul 20.00 Híradó CTiWB Láncreakció (ausztrál akciófilm) 88\' EMUM Georgia (ausztrál krimi) 89\' 23.45 Starsky és Hutch (ism.) 0.45 Hirek 0.55 El Condor (ism.) 2.35 Hirek 2.45 Szürkület (amerikai sci-fi-sorozat) Arany 3.15 Hatos szám (ism.) 4.05 Hirek 4.15 Vénusz bundában (ism.) 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Európai híradókból 10.00 Irodalmi vitamiisor (is 11.15 Svájci életmód* 16.15 Aktuális magazin (ism.)] 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Játék fEIilii Kanada két keréken 19.30 Svájci híradó 20.00 Rendkívüli tudósító 21.30 Fantomas (sorozat) 23.00 Francia híradó 23.20 Kulturális magazin MUSICTV 19.00 Yol 19.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 PipDann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (isr 13.50 Bim-bam-bino 17.50 Murphy törvénye (am s 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hirek 19.35 Hopp vagy kopp-játék 20.15 Oscar-díj, 1992 21.55 Hirek B3nn Itt boldog voltam (am ti 23.45 Acélháló (sorozat) 0.40 Saját szakállra (ism.) 1.25 Hirek l 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Az öcs Mario Vargas Llosa novellája 10.35 Szopránáriák 11.00 Zenekari muzsika 11.40 Országok, tájak népzenéje 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Magyar Honvédség Köz-ponti Zenekara játszik 12.30 Kapcsoljuk a Magyar Nem-zeti Galéria kupolatermét 13.40 A Budapesti Madrigálkórus énekel 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 AMesterésMargarlta-IV/2. Mihail Bulgakov regénye 15.00 Zenekari muzsika 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Városok, zenék 16.35 A Modern rézfúvós együttes magyar zeneszerzők művei-ből játszik 17.00 Kilátó 17.50 „Fiatal életek indulója" 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Rossini műveiből A tolvaj szarka Kétfelvonásos opera közben: 19.49 Hirek. Időjárás 19.54 Küldöm a mikrofont 21.45 Századunk fúvószenéjéből 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Brahms: d-moll zongoraver-seny 23.00 Jazz 23.29 Hátsó szoba 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművészek fel-vételeiből Az erőszak törvénye amerikai thriller Frank Enley (Van Heflin), ázl Air Force volt kapitánya Santa \\ sában sikeres építési válla Senki nem tudja, hogy múl sötét folt van, mely arra k tette, hogy bajtársaival kapcsolatot megszakítson, hírneve veszélybe kerül, amit városban megjelenik egykori I costársa, aki tudja, hogy -Enley a németek áruló lett. «■\' DOHUS KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT! KÁMZSA TV« 1$ őfa Taktika vetélkedő műsor órai Sbtív TV K UPER CHANNEL .00 Egyveleg .30 Sport M Japán üzleti élete .00 Élő videoshow 1.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 1.30 Én, a kém (am. sorozat) 1.30 Belföldi magazin L00 Sport .00 Science-show ,30 Európai média .00 Hírek ,30 Fókusz 45 Piacgazdaság ,00 Fehér komancsok (am. film) EUROSPORT JKJ Műkorcsolya VB .00 Golf .00 Kézilabda VB ,00 Tenisz .30 Szörfösök magazinja .00 Műkorcsolya VB .00 Gólok - magazin 1.00 Párizs maraton 1.00 Squash 1.00 Motorkerékpársport 1.30 Eurosport-hirek SCREENSPORT 1.00 Eurobics 1.30 Rögbi Franciaországból 1.30 Jégkorong-NHL, összefoglaló 1.30 Eurobics / Body building LM NBA - amerikai kosárlabda L30 NBA - összefoglaló 1.00 Autósport magazin Í.00 Eurobics í.30 Kerékpárverseny Stuttgartból i.30 Amerikai labdarúgó világliga 00 Autóverseny az USA-ból 1.00 Spanyol futballkörkép Í.30 Klckboksz 130 Német hiraautóverseny, 1992 .30 Ökölvívás Leicesterből - élő 130 Biliárd / Műsorzárás ■ OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Roseanne (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 A derék bűnöző (ism.) 12.05 Műkorcsolya VB 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos évek (sorozat) 14.00 Testestől-lelkestől (sorozat) 14.45 A holnap mesterei 15.00 Gyerekeknek 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 A rendelő (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 A hegyek országa 21.15 Tisztgyár (NSZK tévéfilm, 11/1.) 0.10 FBI (amerikai sorozat) 0.55 Hírek A televíziós társaságok a mű- sorváltoztatás jogát fenntartják OSZTRÁK 2 16.10 Müvészlexíkon 16.15 Iskolatévé 17.30 Tájékozódás 18.00 Roseanne (sorozat) 18.30 Gaudfmax - viccbajnokság 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Teddy Podgorskí - portré 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Híradó 22.30 Oscar-díj, 1992 24.00 Hírek SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Esőemberek (ism.) 10.45 Dr. Kulani (ism.) 11.45 Szerencsekerék (ism.) 12.25 Újdonságok a moziban (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Beteg a rács mögött tCTcTii Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Tony királysága 1. 15.05 Falcon Crest (am. sorozat) Rossz hírek Michael megtudja az igazsá-got Terry múltjáról. Angéla ötezer dollárt fizet Kate Mars-nak, Terry egykori call-girl kolléganőjének, hogy mindent mondjon el a férfinak. Júlia takarítónőnek öltözve elhagy-ja az intézetet, és autóstoppal visszatér Falcon Crestre. 16.00 A szép és a bestia (am. sor.) Halálhold 17.05 Mindent vagy semmit-játék 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Halló, Helnol 21.15 Nincs idő meghalni (angol film) 80\' 22.55 Környezetvédelmi riport 23.25 Hírek 23.35 Sport - jégkorong 0.20 Szökésben (amerikai krimisorozat) Az életmentő 1.15 A szép és a bestia (ism.) 2.10 Műsorismertetés 5.47 Falutévé - adótippel 6.00 A Reggel Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Followthroughl 9.00 Akslé, egyujjas A Fekete Doboz filmje (ism.) 9.55 A lantfarkú madár birodalma Ausztrál rövidfilm (ism.) 10.45 Szextetthely Francia tévéfilmsorozat A végrehajtás (ism.) 11.10 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Drehscheibe Európa 16.40 Képújság íTigta A zongoránál: Vlctor Borge Angol film 17.00 A nagy vonulás Angol ismeretterjesztő film 17.25 Látogatók Csehszlovák filmsorozat Befejező rész: Látogatás a látogatóknál, avagy hogyan készült a sorozat (ism.) íHECi Sziszlfusztól Prométheuszig 18.40 Pénzvilág Hírek, tények, információk 18.50 Miniklip-mix 19.00 Játék - Clmbórla 19.15 Esti mese Magyar népmesék 19.25 IS-FRISS 20.00 Híradó 20.25 Telesport ffilflü Twln Peaks Amerikai tévéfilmsorozat XXX/15. rész45; 21.25 Közjáték (ism.) EBKIil Oscar-díj \'92 23.00 Calcio (foci) Körkép az olasz bajnokságról 0.40 Késő esti híradó 0.45 BBC-hiradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) 10.00 Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Országházat Műsorvezető: Kertész Zsuzsa és Dömsödi Gábor 16.05 Műsorelőzetes - Időjárás 16.15 Naüa obrazovka - Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 16.40 ötről hatra A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.40 Az én pld pónlm (My Llttle Pony) Amerikai rajzfilmsorozat A jupiterlámpák árnyékában 3. 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 Telesport 18.38 Otöd-őlö - Telefonos játék - Műsorvezető: Berkes Zsuzsa íEfiTil Őrizd az álmot I Angol tévéfilmsorozat IV/1.rész57\' 20.00 Oroszlánkörmök Főiskolás vizsgafilmek a kép-ernyőn Pálion orma (1988) 20.40 Sportsegély \'92 - N/1. rész 21.35 Kameraszínház Beszélgetés Shakespeare Ottiel-lo című tragédiájának kapos-vári előadásáról (Az előadás: szerda, TV2 19.05) 22.00 Esti egyenlet Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt OTEffl Anna Frank utolsó hét hónapja Holland dokumentumfilm Georgia ausztrál krimi Nina Ballley adóellenőr külö-is fényképre figyel fel a mel-Hirne-i fotókiállításon. Nevelő-lyjától, Elizabethtől azt is meg-íja, hogy a képen látható asz-ony az édesanyja, aki titokza-s körülmények között lelte ha-át, amikor Nina még csecsemő It. A lány mindenképpen ki arja deríteni, miért fulladt vízbe anyja. Képünkön: oo n_ ura Antonelli (Nina). CC.UD TV-figyelő Kotnyek Istvánt nehéz szóra bírni. Interjút is csak akkor ad, ha nagyon muszáj. A dolgát szereti csinálni. - A múlt héten péntek estére mégis elfogadott egy meg-hívást az MTV stúdiójába és vendége volt Szemadam György képzőművészeti műsorának, a (H)arc-képeknek. A képzőművészet és az animáció kapcsolatának tör-téneti áttekintése végén szerepelt a kanizsai fotós, film-készítő, grafikus és festő Kotnyek István. - Mert ahhoz, az utóbbi években jelentkező, filmes generációhoz tartozik, aki stúdióháttér nélkül, otthon, magának és a filmfesztiváloknak készíti képzőművészeti igényességi, nonfiguratív és a legkülönbözőbb techni-kákat alkalmazó filmjeit - mondta el róla a műsor há-zigazdája. Most sem beszélt sokat, látszott, hogy zavarja a sze-replés. Néhány mondata után hagyta, hogy filmjei, a „G" és a „Grafitáció" mondják el gondolatait. - hk - A HKRRNBOCK-NEL MEG VÁLASZTANI IS OROM! s ZERDA ÁPRILIS L 15 óra: „Egy bohém nap" # HSMK-ban. Játékos 16 4m Oárdopyí ügffekt Színház: Dorottya ¥, *{&Ht&«» 8 HSMK^tti Disca a HSMK.taan PRO 7 RTL PLUS KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hirek. Idajárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Sinistra körzet - XV/3. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Emlékezetes népdalok 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Rákos Sándor versei 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Pophullám 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 összeállította: Csalog Zsolt 20.05 Zenefórum. Házimuzsika 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-kiub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek URH-ADÚN 6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Derűre is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Kapaszkodó 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Porfavor-XV/13. 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10:Azonosaközéphullámú műsorral 5.00 Napindító. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben Nana Mouskouri 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Régi nóta, híres nóta 12.45 Rólunk van szó! 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 Derűre is derű Jane útlevele Amerikai fiúk, ismét I Bertha Bulcsú hangjátéka (ism.) 13.30 Kedvencek a múltból 14.00- 17.00 Pihenőidő közben: 15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Rockhullám 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Népdalkörök felvételeiből 19.30 Kölyökrádió 20.00 Sokféle 20.40 Zenés játékokból 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Más-világ 22.00 Magnósok, figyelem! 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10- 4.50 Napforduló benne: 23.15 Fejtámasz 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 0.10- 1.00 Jazz-show 4.03- 4.33 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Magyar nóták, csárdások 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.00 Murphy atya (am. sorozat) 9.50 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Dr. Marcus Welby (am sor) Szerelemből történt 11.05 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Család a Paradicsomban 1. 11.30 Játék 12.00 Családi párbaj-játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Tanácsok asszonyoknak 12.55 Hirek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) El a kezekkel a kocsimtól HcIcTil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) íEfilü Dallas (amerikai sorozat) Sokk 15.50 CHIP\'s (am krimisorozat) Forró randevú 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.20 Vissza a múltba (am. sor.) A fejvadász 20.15 Hazai dallamok 21.15 Gottschalk-show 22.20 Tévétükör - magazin 23.00 Esélyt a szerelemnek 23.30 Benny Hill-show 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) Fogolyszállitmány 0.55 Harc a maffia ellen (am. sor.) A szép és a zsaru 1.35 Szürkület (am. sci-fi-sorozat) Álmaim asszonya BfiTii A szélhámos (amerikai film) ■HETil Eltűnt New Yorkban (amerikai krimi) 4.50 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) 5.50 Jane és Kathleen (ausztrál sorozat) Hazugságok órája 6.35 Rajzfilmek (ism.) Riporter blues Betty Boop Szellemüzök Tapsi Hapsi 8.15 Catweazle (angol sorozat) Az idő szeme 8.40 Air Force (ism.) 9.40 A négyöklű trió (ism.) 10.40 Árulás a szerelemben (amerikai film) 106\' 12.30 Lábmunka (ism.) 13.25 Láncreakció (ism.) 15.00 A kék lovag (amerikai sorozat) Tolvaj szfinx 16.00 Szivdobogás (amerikai sorozat) Tökéletes tangó 16.55 Rajzfilmek Brémai muzsikusok kalandjai Katasztrófa Karcsi és szuper nagyi Beetlejuice Kövér disznócska 18.55 Összetört jelvények (amerikai sorozat) Videogyilkos 20.00 Híradó MUHI Jane Doe (amerikai krimi) 92\' CTIil Jaké és McCabe (amerikai sorozat) Az elveszett apa EEIiEi Céltáblák (amerikai film) 86\' 0.40 Hírek 0.50 Éjféli telefonáló (ism.) 1.40 Hirek 1.50 Sátán fehérben (ism.) 3.35 Hirek 3.45 Az „útonálló" (ism.) 10.00 12.30 13.00 16.00 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvletl(l 9.00 Európai körképek 10.00 Visszatükröz 18.00 V É 11.00 Észak-Dél n 18.30 E 19.30 B 20.00 S 21.00 l 21.30 í 22.00 r 22.30 f 22.45 I 23.00 I 11.30 Környezetvédelmi) 16.15 Aktuális magazin 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlacin 18.00 Játék 19.00 Hegyek-turii 19.30 Svájci híradó 20.00 Svájci társadalmin 21.30 Anouilh: A foi 0.15 Irodalmi magazin MUSICTV 19.30 Tárcsázzl | 1 9.00 20.00 Ray Cokes 1 1 11.00 22.00 Az MTV slágerei 1 1 13.00 23.00 Riport 1 1 14.00 23.15 Újdonságok a mufti 1 16.00 23.30 Hirek 1 I 18.00 23.45 Egytől három 1 1 19.00 24.00 Pip Dann f I 20.00 1.00 Kristiane Backer 1 I 21.00 3.00 Éjszakai vidrák 1 I 21.30 TELE 5 8.00 9.00 9.30 10.30 11.00 12.00 14.00 15.00 15.30 16.30 18.00 19.30 20.31 22.0C 23.1Í 1.31 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 Murphy törvénye (ism.) 13.55 Bim-bam-bino 17.50 Murphy törvénye (am. n 18.45 Ruk-cuk - játék 19.15 Hirek 19.35 Hopp vagy kopp - játi CTíKB Orca, a gyilkos bálna (amerikai film) 21.55 Barcelona-Dinamó Kqwl darúgó-mérközós 23.50 Acélháló (sorozat) 0.40 Ruk-cuk-játék 1.10 Hirek PYRUS KFT. - KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 A hét zenemüve Beethoven: G-dúr hegedű-zongora szonáta 10.35 Traviata Részletek Verdi operájából 11.40 Népdalkórusok, hangszerket- 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny 13.12 Az Orpheus Kamarazenekar játszik 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 AMesterésMargarita-IV/3. Mihail Bulgakov regénye 14.56 A MR gyermekkórusa Decsé- nyl János műveiből énekel 15.17 A kamarazene kedvelőinek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Angulimáló - pali legenda 16.29 Operaslágerek 17.00 Metronóm 17.50 Most olvastam 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai 19.35 Klssingeni Nyár, 1991 közben: 20.18 Hirek. Időjárás 20.23- 20.38 Félmúlt 21.17 Operarészletek 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Három szólamban 23.00 Baljósán és tehetetlenül Garaczi László hangjátéka 23.15 Zenei panomára 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből 1.34 A Kuijken kamaraegyüttes felvételeiből Eltűnt New Yorkban1 amerikai krimi Butch Sanders (Pat jobbra) az eltűnt személyek otf lyán rendőr. Egyik nap megetet nála Norma Roberts j balra) és arra kéri, hogy I meg eltűnt férjét. Sanderst Mi a szép és titokzatos nő. Amikn) férjet nem sokkal későbbj találják, Normát gy tel. Lehet, hogy az asz-szony becsapta Butchot? rett fojt doz elte Ali hat ke; isn sái De he; fi Mozi; Mtiütii KANIZSA .TV: » óra: A bárányok hallgatnak A tmá&r bel 18, 20 éra: , 1&J5 ára: TOSHIBA 8800 NAGYKANIZSA, Ady E. u. 37/A. TELEFON/FAX: 06-93-11-958 MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET - TECHNOTRADE KFT. 8.00 9.00 9.30 10.30 11.00 12.00 14.00 15.00 15.30 16.30 18.00 19.30 20.30 22.00 23.15 1.30 I SUPER CHANNEL 10.00 Egyveleg 12.30 Turisztikai magazin 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élö videoshow 18.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 18.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 21.00 Utazási magazin 21.30 Üzleti hét 22.00 Hirek 22.30 Piacgazdaság 22.45 Európai riportok 23.00 Búcsú a fegyverektől (amerikai film) EUROSPORT 9.00 Műkorcsolya VB 11.00 Golf 13.00 Európai gólok 14.00 Röplabda 16.00 Műkorcsolya VB 18.00 Pankráció 19.00 Autó-motor sport 20.00 Squash 21.00 Kamionverseny 21.30 Eurosport-hirek SCREENSPORT Eurobics / Si az USA-ból Spanyol lutballkörkép Autósport magazin Eurobics Nemzetközi motorsport Biliárd Jégkorong—NHL, összefoglaló Eurobics Német túraautóverseny, 1992 Ökölvívás Párizsi maraton Sí az USA-ból / Lósport Nöi tenisz az USA-ból Golf az USA-ból Golfhírek / Jégkorong - NHL Műsorzárás Jane Doe amerikai krimi amerikai kisváros lakóit ;ben tartja az ismeretlen itó. A rendőrség újabb ál-dozatra bukkan. Jane Doe-t félig re találják a kiserdőben. túléli a támadást, a sokk ira azonban elveszti emlé-itségét, saját férjét sem meg. A következő gyilkos-után Quinn hadnagy (William középen) Jane- on HC fordul segítségért. cU.lü Ht OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Roseanne (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 A szívtipró (ism.) 12.10 Külföldi tudósítások (ism ) 13.00 Hirek 13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos évek (sorozat) 14.00 Testestöl-lelkestöl (sorozat) 14.45 Divatmagazin 15.00 Gyerekeknek 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó 18.30 A rendelő (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Kastély Tirolban (NSZK filmvígjáték) 21.55 A modell és a zsaru (amerikai sorozat) 22.45 Harcom (színházi közvetítés) 1.00 Hirek OSZTRÁK 2 16.55 Müvészlexikon 17.00 Fotópanoráma 17.30 Országok és emberek 18.00 Roseanne (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A másik szerető (tévéfilm) 21.50 Újdonságok a moziban 22.00 Híradó 22.30 Sport utána Hírek SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT1-gyei! 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Nincs idő meghalni (ism.) 10.30 Halló, Heino! (ism.) 11.30 Szerencsekerék (ism.) 12.10 A hegyek varázsa (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Az utolsó fénykép [EHJ] Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Tony királysága 2. 15.05 Falcon Crest (amerikai sorozat) Túl késő 16.00 Booker (amerikai sorozat) Komputerjátékok A Teshima amerikai leányvál-lalatánál mindenkinek fel-mondtak, Booker kivételével. Hamarosan kiderül, hogy csak ízetlen tréfáról van szó, Bookernek kell megtalálnia a tettest, aki feltehetőleg belé-pett a központi számítógép-be. 17.05 Mindent vagy semmit - játék 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Hazátlan fiú (NSZK film) 89\' 22.00 Akut - politikai magazin 22.35 Beszélgetés 23.35 Hirek , 23.45 Veszett kutyák (olasz film) 1.10 Műsorismertetés 5.47 Falutévé - géptippel 6.00 A Reggel Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermek-műsor-sorozat (ism.) 9.35 Jónás könyve Tévéjáték Babits Mihály mű-ve alapján, bibliai idézetek fel-használásával (ism.) 10.25 Évgyűrűk Nyugdíjasok műsora 10.55 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Válaszúton az építészet Angol dokumentumfilm-sorozat X/9. rész: Texas: Hirtelen nőtt városok (ism.) 16.50 Képújság CT3ET3 Szalay Lajos 80 éves Portréműsor (ism.) íHRH Kedves Celine Francia filmsorozat XIII/1. rész Celine - Cécile Paoli (Radó Denise), Marc - Francois Marthouret (Kovács István), Jean-Charles - Jean-Pierre Bisson (Perlaky István), Claude - Clementine Amouroux (Pró-kai Annamária), Étienne - Ri-chárd Fontana (Áron László) 18.00 Kalendárium, 1992 Ismeretterjesztő magazinműsor A hétköznapok tudománya 18.40 Pénzvilág 18.50 Miniklip-mix 19.00 Hogyan készül a rágógumi? Ismeretterjesztő műsor 19.15 Esti mese Jó éjszakát kíván a Disney I 19.25 Micimackó-klub 20.00 Híradó 20.25 Telesport EfflEEI Égő titok NSZK film (1988) 101\' Báró- Klaus Mária Brandauer (Kulka János), Sonja - Fay» Dunaway (Földi Teri), Ed-mond - Dávid Eberts (Mináro-vics Péter), Apa - lan Ri-chardson (Pathó István) 22.20 Közjáték (ism.) 22.25 Ariane Mnouchkine Interjú a Theatre de Soleil ren- dezőjével %IiE! Johann Sebastlan Bach: A fúga művészete H/1. rész 59\' A magyarországi ősbemutató felvétele a Dohány utcai zsi-nagógában (A hangverseny második ré-szét vasárnap 23.25-kor su-gározza a TV1.) 0.05 Eletem legboldogabb napja 0.10 Késő esti híradó 0.15 ZDF-híradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) Műsorvezető: Sugár Ágnes és Dombóvári Gábor 15.55 Műsorelőzetes - Időjárás 16.05 Unser Blldschlrm Német nyelvű nemzetiségi magazin 16.30 ötről hatra A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Gyerekeknek Cápall és Cápetl Francia rajzfilmsorozat 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 Telesport 18.38 ötöd-őlö Telefonos játék Műsorvezető: Radványi Dorottya nflfflü Kameraszínház Wllllam Shakespeare: Othello Tragédia két részben A kaposvári Csiky Gergely Színház előadása, felvételföl Othello - Lukáts Andor, Bra-bantio - Koltai Róbert, Cassio - Quintus Konrád, Jago - Kul-ka János, Roderigo - Szta-renki Pál - Velence hercege -Dánffy Sándor, Montano -Csapó György, Gratiano -Krum Ádám, Lodovico - Hu-nyadkürti György, Desdemo-na - Nagy-Kálózy Eszter 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Határtalanul Az MVSZ és az RMDSZ veze-tőinek találkozója Nagyvárad, 1992. február 29. „Az ész durvasága oly-kor épp olyan káros és gyűlöletes, mint a szív durvasága." (Joseph Joubert) „Némelyik elme ter-méke nem a talajból sarjad, hanem a trá-gyából, amellyel a ta-lajt borították." (Joseph Joubert) óra: Váltod p*UUfcBrtk«K * a K?«gtfjas tdttb taglal szaunát* * Órai Répaták Együttes koncertje « HSMK-I»aa ^ 16, l«r & 4r*í Á bárányok h»?tg»tnafc PRO 7 V^SŰTÖRTÖK ÁPMLIS PRBPt RTL PLUS - KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Sinistra körzet - XV 4 Bodor Ádám regényének rá-dióváltozata 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Hagyományápolók 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Ladik Katalin versei 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Örökzöld filmmelódiák 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Összeállította: Csalog Zsolt 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 A Rádió lemezalbuma URH-ADÓN 6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből 14.30 Eszperantó hiradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt? (ism.) 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 5.00 Naplnditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben. Paolo Conte 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakedvelöknek 12.45 Rólunk van szó! 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Fúvósegyüttesek muzsikálnak 14.00- 17.00 Kabarécsütörtök közben: 15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Ginger Baker együttesének hangversenye Budapesten 18.30 Helykeresö 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból 19.30 Észkerék 20.00 A Magyar Rádió Karinthy Színpada Szinészek mesélik - 4. 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál hiradó 22.00 Sanzonfélóra Bemutatjuk Michel Legrand legújabb lemezét 22.30 Jazzlista 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 4.50 Napforduló 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 2.06- 3.00 Mélyrepülés 4.03- 4.33 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Operaénekesek nótafelvéte- leiből 6.25 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország! 9.00 Murphy atya (am. sorozat) 7.10 Különböző testvérek 9.50 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Dr. Marcus Welby (am Lelkifurdalás 11.05 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Család a Paradicsomban 2?*| 8.45 11.30 Játék T 12.00 Családi párbaj-játék 9.15 10.10 12.30 Hammer (am. krimisorozat) 12.40 13.30 15.10 15.40 16.10 17.10 Felülről nézve 12.55 Hirek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Stúdió nflKIii Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) iMiUl Dallas (amerikai sorozat) Elfújta a szél 15.50 CHIP\'s (am. krimisorozat) Kevin álma 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék 19.00 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó 19.15 Jump Street 21. (amerikai krimisorozat) 20.00 Nagyágyú 20.15 Sztárok és rajongók 21.15 S. O. S. hívás (NSZK sor.) FHFTi] Ököljog (amerikai film) 86\' 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) Igazolt hiányzás 0.55 Harc a maffia ellen (am. sor.) 22.55 0.20 0.30 1.20 1.30 3.05 3.15 3.40 A szép és a zsaru 2. 1.45 Szürkület (am. sci-fi-sorozat) A túlélő 2.10 Bátyám, a gazember (amerikai film) 110\'FF 4.00 Gemini Man (am. sorozat) Az oroszlán hazatér 4.45 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) Jane és Kathleen (ausztrál Sorozat) Meghiúsult kisérlet Rajzfilmek (ism.) Brémai muzsikusok kalandjai Katasztrófa Karcsi és szuper nagyi Beetlejuice Kövér disznócska Catweazle (angol sorozat) Mágikus képmás A kék lovag (ism. Szivdobogás (ism.) A nagy pénz (angol filmvígjáték) 82\' Jaké és McCabe (ism.) Jane Doe (ism.) Mr. Belvedere (am. sorozat) Házassági évforduló Doogie Howser (am. sorozat) Az orvos sem Isten Ben Cropp (ausztrál dokumentumfilm-sor.) Rajzfilmek A dzsungel könyve Enterprise Szellemüzök Egérvadászat és macskajaj Garfleld és barátai Kőkemény ötös (am. sorozat) Érmegyüjtemény Hiradó Navarro módszere (francia krimisorozat) Rossz cselekedetek Különleges osztag (ausztrál sorozat) Chen hagyatéka Szerelem a homokban (NSZK erotikus film) 75\' Hírek Összetört jelvények (ism.) Hirek Georgia (ism.) Hirek Szürkület (ism.) Itáliai emlék (ism.) 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai hiradó 9.00 Európai híradókból 10.00 Kulturális magazin (ism.) 16.15 Aktuális magazin (ism) 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Játék 19.00 Turlstamagazin 19.30 Svájci hiradó 20.00 Nem kell álmodozni l-m; 21.30 Egészségügyi magazin 23.50 Kulturális magazin 24.00 Bírósági iratok MUSICTV 19.30 Tárcsázz! 20.00 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 PipOann 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 Murphy törvénye (ism.) 13.55 Bim-bam-bino 17.50 Murphy törvénye (am sor.) 18.45 Ruk-cuk - játék 19.15 Hirek 19.35 Hopp vagy kopp -játék 20.15 Kari Dall-show 21.10 Magazin 21.35 Hírek HKTii Veszélyes játékok (francia film) 23.25 Acélháló (német krimisorozat) 10.00 E( 13.00 Js 13.30 Ul 16.00 Él 18.00 VU 18.30 Él 19.30 B 20.00 S 21.00 A 21.30 E 22.00 H 22.30 P 22.45 E 23.00 É 9.00 I 11.00 ! 11.30 I 13.00 I 14.00 ! 16.00 17.00 19.00 20.00 21.00 8.00 9.00 10.15 11.00 12.00 14.00 15.00 16.30 17.00 17.30 19.30 20.30 21.30 22.30 0.30 2.00 BARTÓK inkábbi I dlsift A kiáÚ okán i vásárolt a szo mondást t a sí _ egy dm \\l kellé ■g évek rei únd-mi " kendtelllfk otth | Hasén vár c 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.04 Rádiószínház Az égi koffer írta: Tor Age Bringvaerd 11.12 Bach és Hándel műveiből 12.00 Hirek. Időjárás 12.04 Hangverseny délidöben 13.37 A Vocale de Francé Fauré- kórusokat énekel 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 AMesterésMargarita-IV/4. Mihail Bulgakov regénye 14.42 Régi magyar muzsika 15.00 Régi híres előadóművészek felvételeiből 15.45 Szimfonikus táncok 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Éneklő Ifjúság 16.23 Durkó Zsolt müveiből 17.00 Gordiusz 17.50 Népzenekutatók mühelyében 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a stúdiót 19.05 Tallózás a múlt század zenei sajtójában 19.35 A Concentus Hungaricus ka-marazenekar felvételeiből közben: 20.22 Hirek. Időjárás 20.27- 20.42 Verseit elmondja: 21.10 Pomádé király új ruhája. Rész-letek Ránki György operájából 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.25 Napjaink zenéje 23.49 Schütz: Attendite, popule meus 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub S2 Trojií héten, t agyag Kórhá. koll ek mliv delmi mia sa iszen c lavassu tokra \' készült »ií feli (No iga \\6 Gyö enged csábi 2Ö45 Arai KANIZSA TV: Í8-22 tfra: 22 érit: Szeplőtlen fogantatás a kanizsai kórházban kó ( igyagszobraiból nyílt kiállítás múlt a \\ Úrház ebédlőjének előterében. óta l kollégái az intézmény munkavé-veu I mfaészi ambícióit, fa, kő, kerá-:obr m az ideihez hasonlóan minden iái i ka vár az amatőr szobrász télen i jelsorakoztató (kór)házi tárlat. í György csak a hideg évszakban kábításának, a napos időszakot gyi ikfa csemetéivel bíbelődve tölti.) Iliik toi megcsodálják müveit, többen duói. 1 nobrok közül, ám a művész el-\\sa t szíve szakadna meg, ha csak irah liillene adnia. így aztán az elmúlt ■emi M-mind lakásában, kertjében, ví- kákra is: a huncut, derűs Papa portréjára, a több Női Fejre, a Gondolkodó Nőre, az Öltözködő Nő hanyagul heverésző alakjára, az Apostol zárt kom-pozíciójú szobrára, a Dózsa-fejre, a Pásztor Puli-val című. alkotásra, a kolduló Munkanélkülire, a kínai bölcset ábrázoló Géniuszra, a spanyol ábrá-zolási módból táplálkozó Szeplőtlen Fogantatásra és a „bagolyszemű" Athéné, a napisten Apolló, a fenséges Poszeidón, az agyag képlékenysége, játé-kossága folytán lágyan omló lepelbe csavart Vénusz szobrára is. De „szülőatyjuk" tulajdonában marad-nak a székelyföldi és a hetési mintákkal díszítettt, valamint a rendkívül munkaigényes, figurális, ró-mai ihletésű vázák is. Trojkó György kiállítása minden nap 15.30-ig várja a szobrászat iránt ér-deklődőket. F. Varga Barbara lkéi onli otthont. é a most közszemlére tett mun- Kanizsai műsor SUPER CHANNEL 10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 13.30 Utazási magazin 16.00 Élö videoshow 18.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 18.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 21.00 A holnap mögött 21.30 Európai riportok 22.00 Hirek 22.30 Piacgazdaság 22.45 Európai riportok 23.00 Én, a kém (am. sorozat) EUROSPORT 9.00 Műkorcsolya VB 11.00 Szörfösök magazinja 11.30 Motorkerékpár VB 13.00 Labdarúgás 14.00 Squash 16.00 Párizsi maraton 17.00 Röplabda 19.00 Lovaglás 20.00 Nemzetközi sport 21.00 Motorsport SCREENSPORT 8.00 Eurobics / Si az USA-ból 9.00 Golf az USA-ból 10.15 Golfhirek / Eurobics 11.00 Párizsi maraton 12.00 Ökölvívás 14.00 Lósport 15.00 Eurobics / Body building 1S.30 Rögbi Franciaországból 17.00 Vízi sportok magazinja 17.30 Jégkorong - NHL 19.30 Argentin labdarúgás 20.30 Motorsport 21.30 IMSA GTP, 1992 22.30 Spanyol labdarúgás 0.30 Női tenisz az USA-ból 2.00 Műsorzárás y Kéjem Tétévé Tereiére OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Roseanne (ism.) 9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Isadora (angol film) 12.35 Az élet sava-borsa 13.00 Hirek 13.05 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos évek (sorozat) 14.00 Testestöl-lelkestöl (sorozat) 14.45 Hideg zónák 15.00 Gyerekeknek 18.00 Hirek 18.05 Rólunk van szó -18.30 A rendelő (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 A holnap cirkusza 21.30 Tisztgyár (NSZK tévéfilm, H/2.) 0.30 FBI (amerikai sorozat) 1.15 Hirek OSZTRÁK 2 17.10 Müvészlexikon 17.15 Varázslók és zomblk (sorozat) 18.00 Roseanne (sorozat) 18.30 Az igazat mondd I-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósítások 21.00 Filmújdonságok 21.30 Vigyázat, kultúra! 22.00 Híradó 22.30 Sport 22.50 Klub-2 - talkshow utána Hirek SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT T-gyell 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hirek 9.05 Hazátlan fiú (ism.) 10.40 Booker(ism) 11.35 Szerencsekerék (ism.) 12.15 Pont, pont, pont (ism.) 12.40 Anaptippje 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Önkéntes áldozat íEüTi] Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Legénybúcsú 15.05 Falcon Crest (amerikai sorozat) Sötét éjszaka Maggie állapota egyre jobban romlik. Az asszonynak dönte-nie kell, vállalja-e a műtétet, vagy sugárkezelésre megy. Látása is romlik, Michael fi-gyelmezteti, hogy ha nem dönt idejében, már nem tud-nak rajta segíteni. 16.00 Visszatérés Edenbe (amerikai sorozat) A vég kezdete 17.05 Mindent vagy semmit-játék 18.15 Bingo-játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Összeesküvők (amerikai sorozat) Álszent bűnöző 21.15 Tiltakozás - vita 22.15 Tévétükör - magazin 22.50 Hirek EEIiül Hideg tűz (amerikai film) 100\' 0.50 Akut (ism.) 1.20 Műsorismertetés 5.47 Falutévé - biotíppel 6.00 A Reggel Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Verkli Válogatás a magyar könnyű-zene közelmúltjából 9.05 Walt Disney bemutatja (ism.) Kacsamesék Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Három kacsa Kondorral Kalóz Jack száz élete Amerikai filmsorozat VIII/2. rész: Az életmentés megkezdődik Gumimacik Amerikai rajzfilmsorozat Az ösmacik üzenete 10.50 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló íTTIil Hogyan csinálta? Angol film (ism.) Irodalmi nyomozás Agatha Christie világsikerének ügyé-ben 17.00 Képújság 17.05 Dániel Chodowiecki, a híres berlini rézmetsző NDK rövidfilm Dániel Chodowiecki XVIII. századi grafikus élete és mű- vei a művész naplója alapján íEItfi Kedves Celine Francia filmsorozat XIII/2. rész 18.00 Menedzser Magazin 18.45 Pénzvilág Hírek, tények, információk 19.00 Miniklip-mix 19.15 Esti mese Trombi és a tüzmanó 19.25 Most A sokoldalú fiatalok műsora 20.00 Híradó 20.25 Telesport FTHEEI Szomszédok Teleregény Szereplők: Zenthe Ferenc, Komlós Juci, Fehér Anna, Frajt Edit, Ábel Anita, Ivan-csics Ilona, Nemcsák Károly, Kulka János, Palócz László, Csűrös Karola", Koltai János, Trokán Péter és mások (Ismétlés: péntek, TV1 9.55) füfiül Friderikusz-show Garantáltan politikamentes talkshow (Ismétlés: péntek, TV110.25) 22.25 Közjáték (ism) 22.35 AKTuális EHEEI A Balázs Béla Stúdió bemu-tatja Belső mozi Magyar film (1990) 55\' 23.50 Késő esti híradó 23.55 BBC-hiradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) Műsorvezető: Lugosi Viktória és Radics Péter 16.00 Müsorelözetes - Időjárás 16.10 Ecranul nostru Román nyelvű nemzetiségi magazin 16.35 Ötről hatra A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.35 Gyerekeknek Atomhangya Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Egérsegély Rémes történet Mormoghy mama madárkája 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 Telesport 18.38 Ötöd-ölö Telefonos játék Műsorvezető: Mohai Gábor tEtilil Testestöl-lelkestöl NSZK tévéfilmsorozat A hideg szív 43\' Kempfert - Günter Strack (Szabó Gyula), Sophie Lieber-mann - Hannelore Elsner (Borbás Gabi), -Annamarie -Barbara Auer (Györgyi Anna) 19.43 PC Abc Tájékoztató a TV2 számítás-technikai távoktató sorozatáról 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-Tel: 132-9329 Pécs-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel.: (62) 12-715 21.00 össztűz Aktuális közéleti vitafórum 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Beszélgetés Herskó Jánossal BEgE A TV2 filmklubja Herskó János-sorozat A város alatt Magyar film (1953) 94\' 18.00 Műsorismertetés 18.05 Sráckarika Maja, a méhecske - rajzfilm 18.35 Fények és hangok Jattéban 19.00 Power kapitány Amerikai sci-fi-sorozat XXII/20. rész 19.30 Szociofotó Látlelet a társadalomról 20.00 Sláger és Horoszkóp Szikora Róbert és Laár And-rás műsora 20.15 Tuti dolog Amerikai filmvígjáték 22.00 Műsorzárás p, ENTEK ÁPRILIS 3, 1730 árat Kisfa és * 8örst koncertje «* Srtcel M. H-ban JÍ szactátpolitikíí M«s»srtt kérrféset" ~ Itó*í JMm Márta szöcfotégtis * HSMÍÍÍ^aa Kairói műsor PETŐFI RTL PLUS PRO 7 - KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben közben: 9.50 Lottósorsolás 11.05 Válogatott perceink 11.35 Sinistra körzet - XV/5. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai ügyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népdalok 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Pillantás az európai diszkókba 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Összeállította: Csalog Zsolt 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Hangversenymúzeum URH-ADÓN 6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Irodalmi világjárás - Szlovénia 11.30 A római katolikus egyház félórája 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 Molter Károly két novellája 15.05 Hír-vidék 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in Ilmba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Voice of America sorozata 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 5.00 Napindító. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben. Ihász Gábor 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Mit üzen a Rádió? 13.30 Gramofonsztárok 14.00- 17.00 Péntektől péntekig közben: 14.50 Poggyász 15.00 Hirek. Időjárás 15.05- 15.15 Ki nyer ma? 16.50- 16.55 Poggyász 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Magyar slágerlista 18.30 Szivacs - fiatalműsor 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Népdalok, népdalfeldolgozá-sok 19.30 Kölyökrádió 20.00 Hires történetek, nagy egyé-niségek 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Hispanorama \'92 21.30 Hangváltás 22.00 Filmpremier. Részletek Miké Nichols Regarding Henry cí-mű filmjének zenéjéből 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10- 4.50 Napforduló 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 4.03- 4.33 Határok nélkül (ism.) 4.36- 4.51 Magyar nóták, csárdások 6.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németország I 9.00 Murphy atya (am. sorozat) A vér joga 9.50 Gazdag és szép (am. sor.) 10.15 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Josh 11.05 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Manhattan style 11.30 Játék 12.00 Családi párbaj-játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Minipillangó 12.55 Hirek 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Add ide a pénzt! íCTiTii Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) IMIM Dallas (amerikai sorozat) Pamela titka 15.50 CHIP\'s (am. krimisorozat) Meglepetés-omlett 16.40 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.20 214-es repülőszázad (am. sor.) Vad üzletek HilM Trópusi hőség (am. sorozat) Az év modellje 21.15 Kastély a Wörthi-tónál (NSZK sorozat) Palimadár 22.15 Sípszó - focishow 23.05 Tutti Frutti 0.10 Topless (olasz filmvígjáték) 1.25 Tűz az óceánon (amerikai kalandfilm) 90\' 3.00 Topless (ism.) KKIii Árnyak az ablakban (amerikai krimi) 5.30 Power kapitány (kanadai sci-fi sorozat) 6.05 S. O. S. Charterboot (sorozat) French úr ajándéka 6.55 Rajzfilmek (ism.) A dzsungel könyve Enterprise Szelleműzök Egérvadászat és macskajaj Garficld és barátai 8.25 Catweazle (angol sorozat) Varázscsont 8.50 Harry csodálatos büntetése (vidám amerikai sorozat) Hiábavaló próbálkozás 9.20 Doogie Howser (ism.) 9.50 Ben Cropp (ism.) 10.55 A Riviérán (amerikai filmvígjáték) 86\' Fsz.: Danny Kaye 12.30 Kőkemény ötös (ism.) 13.30 Navarro módszere (ism.) 15.00 Perry Mason (am. sorozat) A gyanús halott esete 16.00 Egyenlő igazság (am. sor.) Veszélyes szerelem 16.55 Rajzfilmek Koalamackók kalandjai Captain Future Widget, a kis őr Flintstone család 19.00 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Ezer trükk 20.00 Híradó 20.15 A kapitány (NSZK filmvígjáték) Büffl Miké Hammer (am. sorozat) Porból vétettünk, porrá le-szünk 23.05 A fekete skorpió halála (hongkongi-amerikai akciófilm) 0.35 Hirek 0.45 Különleges osztag (ism.) 1.35 Mozgó kórház (am. sorozat) Lázadás 2.00 Hirek 2.10 Céltáblák (ism.) 3.45 Hírek 3.55 A fekete tükör (amerikai thriller) 5.15 A kék cseppek titka (sor) 5.30 Pártfogók (angol sorozat) Rejtély Velencében 7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai híradó 8.30 Filmösszeállítás 9.00 Európai híradókból 10.00 Egészségügyi magazin 16.15 Nem kell álmodozni! |JM)I 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Játék 19.00 Állatbarátok műsora 19.30 Belga híradó 20.00 A Föld lakói 21.00 Híradó / Varietéiül 23.20 Hirek az arab világM MUSICTV 19.30 Tárcsázz! 20.00 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 PipDann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism) 12.35 Magazin 13.00 Murphy törvénye (ism.) 13.55 Bim-bam-blno 17.50 Murphy törvénye (amsor) 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hirek 19.35 Hopp vagy kopp -játék 20.15 Csókok a sötétben (színházi közvetítés) 22.10 Küzdősportok magazty 23.00 A Valachi-papirok (olasz-francia film) 1.10 Hirek LÁTOGASSA 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium Arturo Toscanini vezényli az NBC Szimfonikus Zenekart 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Betiltott könyvek Kegyetlen ifjúság 10.35 Olasz barokk operákból 11.25 Zenekari muzsika 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidöben 14.00 Hírek. Időjárás 14.04 Szegény Dezső Máté Gábor Kosztolányi-estje a Dominó Színházban 15.00 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Elfeledett irodalom? Régi magyar irodalmi szövegek A nyelvújító Jósika Miklós 16.20 Liszt Ferenc: Missa choralis 17.00 Mi újság a régizene világában 17.50 Világlira. Kosztolányi Dezső műfordításaiból 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Mozart: Cosi fan tutte Kétfelvonásos opera közben: 19.38 Hírek. Időjárás 19.43- 19.59 A hét költője: Kosztolányi Dezső 21.30 Beethoven: G-dúr szonáta 21.50 Tallis: Spem in allum 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Pierre Boulez vezényli a Clevelandi Szimfonikus Ze-nekart 23.00 Noktürn. Éjszakai csevegés 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-2.00 Lemezújdonságok [RTL Trópusi hőség amerikai film Jenny Shipman, a világi™- H tómodell Key Mariahba éitaM ^CQ hogy elkészítse a legújabb IMf nem ruhamodell felvételeit. Az egw n^ fényképész, aki aktfotókat ktíj költi tett a lányról, most azzal zsaian New őt, hogy továbbadja a képeketa kor, sajtónak. Jenny félti a karríerjy Az a ezért megbízza Nicket (Robin meh wart), hogy szerezze . J meg vissza a fényképeket ZO.li falat Kanizsai műsor Mezi: 16, Í8 ér*: Mmh J&& Í&IS KANIZSA TV: I* Tok jó, vátaak ax őseim Safeft KtttJ Ei törtíat a héten P SUPER CHANNEL 10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 13.30 A holnap mögött 16.00 Élő videoshow 18.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 11.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi magazin 20.00 Sport 21.00 Természetfilm 22.00 Hírek 22.30 Piacgazdaság 22.45 Európai riportok 23.00 Otthonülö ember (am. film) 0.50 Egyveleg EUROSPORT 9.00 Röplabda 10.30 Motorkerékpársport 11.00 Nemzetközi sport 12.00 Szuperkrossz 13.00 Squash 14.00 Labdarúgás 15.30 Motorsporthirek 16.00 Műkorcsolya VB 11.00 Ayrton Senna - portré 19.00 Forma-1 - Brazil Nagydíj 20.00 Kickboksz SCREENSPORT 8.00 Eurobics / Sí az USA-ból 9.00 ökölvívás az USA-ból 19.30 Eurobics 11.00 Jégkorong - NHL 13.00 Német hiraautóverseny, 1992 13.45 Golfhirek / Motorsport 15.00 Eurobics/Golf Hongkongból 16.30 Argentin labdarúgás 17.30 Regatta Amszterdamból 11.30 IMSA GTP Miamiból 19.30 NBA - amerikai kosárlabda-bajnokság, összefoglaló 28.00 Nemzetközi sportmagazin 20.30 Nemzetközi motorsport 21.30 Kickboksz Hollandiából 22.30 NBA / ökölvívás Drágán add az életed! amerikai akciófilm Holly (Bonnié Bedelia) és John McClane (Bruce Willis) házassága nem mondható éppen tökéletes-nek. Az asszony Los Angelesbe költözött a két gyerekkel, a férj New Yorkban rendőr. Karácsony-kor John meglátogatja a családot. Az asszony még az irodában van, melyet Hans Gruber és bandája megtámad, hogy kirabolja a vál- iti széfet. (Szombat, 22.00) OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Roseanne (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Amerikai western 12.05 Popeye (sorozat) 12.15 Belföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hírek 13.05 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Csodálatos évek (sorozat) 14.00 Testestöl-lelkestöl (sorozat) 14.45 A holnap mesterei 15.00 Gyerekműsor 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 A rendelő (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Az Öreg (krimisorozat) 21.15 Egészségügyi magazin 21.35 Forró rágógumi (izraeli filmvígjáték) 23.05 Sport 23.40 Gázolaj (francia krimi) 1.05 Hírek OSZTRÁK 2 15.30 Müvészlexikon 15.35 Irene Forsyte sorsa (film) 17.25 Noé bárkája vállalkozás 18.00 Slmpsonék (sorozat) 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Vadállatok és mi (sorozat) 21.15 Schilling-gazdasági magazin 22.00 Híradó 22.30 Amerikai álmok (sorozat) 23.50 SatelllteSky 0.45 Olasz futurlzmus 1.35 Hírek SAT1 6.00 Jó reggelt SAT1-gyei I 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Visszatérés Edenbe (ism.) 10.00 Összeesküvők (ism.) 10.55 Tiltakozás (ism.) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 Anaptippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Körözés alatt [Elül Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) A menyasszony zöld vére 15.05 Falcon Crest (amerikai sorozat) Az utolsó remény Michael rábeszéli Chase-t, hogy engedje át neki Melissa operálását. Angéla megpró-bálja rábeszélni Lance-ot, bé-küljön ki a beteg asszonnyal, legyen végre örököse Falcon Crestnek. Melissa azonban átlát a szitán és visszautasítja a férfit. 16.00 Cagney és Lacey (amerikai krimisorozat) Kerek születésnap 17.05 Mindent vagy semmit-játék 18.15 Blngo- játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerák 20.05 Időjárás EIBE Rocky II. (amerikai film) 116\' FE3K3 Félszemíi Jack (amerikai film) 135\' 0.50 Hírek 1.00 Tracy Lord show-ja (amerikai erotikus film) 2.25 Műsorismertetés 5.47 Falutévé - útjelzőtippel 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Sorstársak Rehabilitációs magazin 8.50 Segítség! Szorongás, neurózis, pszichés ^^ zavarok - segítségnyújtás a^lilil Dallas Amerikai filmsorozat Elnökké válás 47\' (Ismétlés: este, 20.35) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Szomszédok Teleregény (ism.) 10.25 Friderlkusz-show Garantáltan politikamentes talkshow (ism.) 11.45 Képújság 16.00 Délutáni egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 16.10 A Cirkuszhercegnö Párizsban Riportfilm 16.30 Képújság 16.35 Nulladik típusú találkozások Sci-fi magazin (ism.) Kedves Cellne Francia filmsorozat XIII/3. rész 17.45 Pénzvilág Hírek, tények, információk 18.00 Ablak Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradjatok meg szerete-temben I..." Keresztény életkérdések 19.00 Játék-Trió 19.15 Esti mese Jó éjszakát kíván a Disney I 19.25 „TrafflcJam" Könnyűzenei kívánságadó 20.00 Híradó 2025 Telesport BflEfi Dallas Amerikai filmsorozat Elnökké válás 47\' (ism.) Ellie - Barbara Bel Geddes (Dallos Szilvia), Jock - Jim Davis (Gera Zoltán), Bobby -Patrick Duffy (Csankó Zoltán), Pamela - Victoria Principal (Simorjay Emese), Jockey -Larry Hagman (Kránitz Lajos), Samantha - Linda Gray (Sze-rencsi Éva), Lucy - Charlene Tilton (Balogh Erika), Ray -Steve Kanaly (Melis Gábor) 21.30 Panoráma Világpolitika percről percre (Ism.: szombat, TV1 12.30) 22.30 Közjáték (ism.) FE3ETÍ Valami vadság (Somethlng Wild) Amerikai film 109\' Charlie - Jeff Daniels (Malcsi-ner Péter), Lulu - Melanie Grif-fith (Vándor Éva), Ray - Ray Liotta (Lamanda László) 0.30 Késő esti híradó 0.35 Antenne 2-híradó 6.00- 9.00 Nap TV Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében) 12.00-15.30 Szieszta A szegedi stúdió szórakoztató körzeti információs műsora Műsorvezető: Berkes Zsuzsa 15.35 Műsorelözetes-Időjárás IEEE Délutáni filmajánlat Prága város panoptikuma Csehszlovák tévéfilmsorozat X/4. rész: Nyári zápor 67\' 16.55 Gondolkodó arcképcsarnok Cseh-Szombathy László szo-ciológus 17.30 Gyerekeknek A szemtelen veréb NDK bábfilm (ism.) A tudós horgászok Szovjet rajzfilm (ism.) A csodálatos hordó Szovjet rajzfilm (ism.) 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 öt színes karlka Olimpizmus, olimpisztika 18.43 Ötöd-ÖIÖ Telefonos játék Műsorvezető: Radványi Dorottya ÍETTE Elsüllyedt világok, eltűnt éle-tek nyomában Dávid Attenborough sorozata IV/2. rész: Az életre keltett csontváz tpETii Rablók és pandúrok Angol tévéfilm 28\' (ism.) 20.15 Sandlno bambino Angol rövidjátékfilm 18\' 20.35 50 perc... színházról Vámos Miklós műsora 21.25 A tudomány határain Tudományos ismeretterjesztő magazin 22.00 Esti egyenleg Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... FflETC Férfi nyár Litván film FF 89\' 20.00 Műsorismertetés 20.05 Itt és mást Szórakoztató magazin 21.00 Reklám, média, nyitott társa-dalom (ism.) 22.00 A lány szelleme Amerikai film Szereplők: Mia Farrow, Kiér Dullea, Tom Conti 23.45 Áramvonal - Divat 24.00 Műsorzárás MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279 s ZOMBAT APMLIS 4, 18 óra: Easton és a FJatrock koncert az Erkel M. H-ban - 14 4r»? |píliv«r és társai RTL PLUS PRO 7 KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Rádiókabaré 11.05 Eco-mix Gazdasági magazin 12.00 Déli Krónika 12.30 Kopogtató 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Földkínálat 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin 15.05 Mindenes A Rádió irodalmi hetilapja 16.00 168 óra 17.30 Visszhang 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Határok nélkül Benne: Miska bácsi leveles- 20.05 Rádiószinház Válás után, Karácsony Benő színműve 21.33 Magyar filmdalok a 30-as, 40-es évekből 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti popmix URH-ADON 8.30 A római katolikus egyház félórája 9.00 Körzeti információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 17.05 „Mindkét hazából kiárvulva..." A kárpátaljai magyar irodalom utóbbi két évtizede 19.00 V materinskom jazyku 19.30 ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 21.05 Örökzöld dallamok - tavaszi estére 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Kosztolányi Dezső versei 5.00-8.30,11.00-16.00,18.00-19.00, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonosa középhullámú műsorral 5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportszombat 8.30 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Színe-java 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Athéntól Barcelonáig Olimpiatörténeti sorozat 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 Daráló 13.35 Csak fiataloknak I 14.00 Valahol, valaki Portré negyven percben 14.40 Vikidál Gyula énekel 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Szórakoztató antikvárium 15.30 Lemezritkaságok Kapitány Annié énekel 16.00 Vanezígyl 16.05 Szív küldi... 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 A Balaton szépétől a Szabin nőkig Rátonyi Róbert műsora 17.30 Körkapcsolás sportesemé-nyekről 18.30 Mit üzen a Rádió? (ism.) 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Talpalávaló 20.00 Körkapcsolás sportesemé-nyekről 20.20 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Tea hármasban 22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 5.50 Napforduló. Éjszakai klub 0.10- 5.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 5.03- 5.51 Nótacsokor 6.00 Rajzfilm 6.15 Mesék a nagyvilágból (sor.) Különös szellem 6.40 Ormányok (am. rajzfilmsor.) Mackóiskola 7.10 Cubitus (am. rajzfilmsorozat) Mount Everest 7.35 Piti és Hercule (rajzfilmsor.) Bolhából elefánt 8.00 Konfetti Flintstone kölykök Maci Laci Scooby Doo 9.15 Klack-játék 10.05 New Kids on the Block (amerikai rajzfilmsorozat) 10.35 Péter Pan (am. rajzfilmsor.) Kalózok fogságában 11.00 Szupercsapat (sorozat) Dino Riders (am. rajzfilmsor.) Rude Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.35 Michael Vaillant (rajzfilmsor.) Henri szabadsága 13.05 Mutánsok (am. rajzfilmsor.) 13.30 Amerikai gladiátorok (sor.) 14.35 Bevetés Los Angelesben (sor.) Boszorkányok, bohócok ÍÜHIKI A csapat (amerikai sorozat) Az igazság napja 16.55 Forró nyeremény 17.45 Forma-1 - tréning 18.05 Belföldi magazin 18.45 Híradó íliTia Bolondokháza (am. sorozat) 20.15 Cassandra keresztezés (NSZK-olasz katasztrófafilm) 123\' 22.05 Tessék?! 23.00 Szerelem telefonhívásra (NSZK szexfilm) 0.30 Bora Bora (francia-olasz szexfilm) 2.00 Férfimagazin 2.30 Szerelem telefonhívásra (ism.) 3.50 Teresa (amerikai film) 5.30 Power kapitány (kanadai sorozat) 6.05 Lassie (amerikai sorozat) Rend 6.30 Ausztrál dokumentumfilm 7.15 Nyersbőr (am. westernsor.) Az asszony becsvágya 8.05 Adderly (am. krimisorozat) Félelmetes virrasztás 9.05 A nagy pénz (ism.) 10.40 Ezüstkirály (am. western) 72\' 12.00 Mr. Belvédere (ism.) 12.30 Mozgó kórház (ism.) 13.00 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.) 14.00 Ausztrál dok.-film (ism.) 15.00 A Riviérán (ism.) iram Miké Hammer (am. sorozat) Egy gyilkosság nem elég 18.30 Eredeti színek (am. sorozat) Fekete este 19.00 Dowling atya titkai (am. sor.) A gyémánt-ügy Dowling atya egyre gyakrabban keveri a szavakat. Marié, aki fül-tanúja az atya nyelvbotlásai-nak, azonnal fel akar mondani. Stephanie éjszakánként leziil-lött kocsmákban látja az atyát. Sőt azt is végignézi, amikor sö-tét alakok megfenyegetik. 20.00 Híradó 20.15 A humanoid (olasz sci-fi) FEIiTii Drágán add az életed (amerikai akciófilm) 122\' 0.30 Világok háborúja (amerikai sci-fi-sorozat) Kitaszítottak 1.25 Hírek 1.35 Szerelem a forró homokban (ism.) 2.55 Mozgó kórház (am\'sorozat) Utolsó viszontlátás 3.25 Hírek 3.35 Perry Mason (ism.) 4.35 Hírek 4.35 Ezüstkirály (ism.) 5.45 Szabad nevetni (am. sorozat) 7.00 Francia híradó / Jóga 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai híradó 9.00 Québeci vállalkozók 10.00 Nagy dokumentumfilmet, 12.05 A déli félteke filmjei 13.15 Horizont 93 14.30 Szép vasárnapok (ism.) 15.30 Tudományos filmek 16.15 Ifjúsági műsorok 19.00 Autó-vízió 19.30 Belga híradó 20.00 Tengeri magazin 21.30 A szép vasárnapok (i 22.30 Irodalmi magazin MUSICTV 13.30 XPO 14.30 RayCokes 17.00 Yo! 18.00 Rockhét 18.30 A nagy kép 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat éjjel 22.00 Házibuli övezet 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 6.30 Bim-bam-bino 10.20 Apának sikerül (ism.) 10.50 Kari Dall-show (ism.) 11.45 Tessék mosolyogni! (ism.) 12.35 Magazin 13.00 Bim-bam-bino 14.50 P. 0. P. - magazin 15.55 Csókok a sötétben (színházi közvetítés) 18.00 A szomszéd eset (sorozat) 18.30 Vadvilág (sorozat) 19.25 Hírek 19.45 Ruk-cuk-játék 20.15 Péter von Scholten (dán film) 22.15 A következő nap este (angol film) Miké Hammer amerikai krimisorozat 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon Július Katchen Brahms-mü-veket zongorázik 11.25 Zene korabeli hangszereken 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 A Bartók Rádió kívánságmű-sora 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Énekeljük együtt! 14.15 A szülőföld muzsikája Farsangvég, Nagyböjt, Húsvét 15.00 Opera-művészlemezek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk az Óbudai Tár-saskört Hamar Gergely oboázik, Sza-bóky Márta zongorázik 16.45 Bárdos Lajos-kórusmüvek 17.00 Bartók: Zene húros, ütő-hangszerekre és cselesztára 17.30 Szavak csapdájában 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Bemutató - komolyzenei új-donságainkból 19.05 Ars poetica. Életéről és műve-iről szól Vass Lajos zeneszerző 19.40 Purcell: A tündér királynő Ötfelvonásos opera közben: 20.36- 20.41 Hírek. Időjárás 21.37 Gounod: Kis szimfónia ki-lenc fúvóshangszerre 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Összkiadás Haydn szimfóniái 23.43 Éji kamaramuzsika 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákbamacska Malcolm Dobbs countryénekesi különös kéréssel fordul barátjához,! Miké Hammerhez (Stacy Keacti). Azt szeretné, ha a magándetektív elkísérné őt egy pókerpartira, ahol igen magas tétekkel játszanak. Miké nem vállalja a feladatot H sőbb értesül róla, hogy a játé kat megtámadták. A rablók n csak a pénzt vitték el, hanem egy*5 szállítmány kokaint is. PatCham-berst, aki tudott az ak- 4fi . cióról, hátulról lelövik. 10.4 KÖZPONT - KIÁLLÍTÓTEREM ÜZEM: Murakeresztúr MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/B.\' Telefon/fax: 0036-93- 13-3Í 20 áru Sstíón 2Ü.1$ 6e»t TVí 5M2 órai TV Vittem* Kanizsai műsor SUPER CHANNEL 8.30 Egyveleg 16.00 Sport 18.30 Utazási ötletek 17.00 Fiatalok magazinja 17.30 Hard rock klub 11.30 Utazási magazin 19.00 Videodivat 19.30 Kelet-európai divat 20.00 Hideg verejték (amerikai film) 22.00 Hírek 22.30 Európa-film Z3.00 Sport !3.3O Koncert D.40 Egyveleg EUROSPORT 9.00 Nemzetközi motorsport 11.00 Lovaglás 11.00 Pankráció 12.00 Ayrton Senna-portré 13.00 Forma-1 11.00 Lovaglás Műkorcsolya VB 11,00 Nemzetközi motorsport 19.00 Forma-1 21.00 Lovaglás SCREENSPORT 130 Amerikai labdarúgó világliga 130 Start! / Biliárd 1.30 Argentin labdarúgás 7.30 IMSA GTP Miamiból !,30 Amerikai kosárlabda 9.00 Német túraautóverseny 945 Golfhirek / Golf Hongkongból 11.00 Kickboksz Hollandiából 12.00 Nemzetközi sportmagazin 1230 Amerikai kosárlabda 1U0 Regatta Amszterdamból m Golf Rómából - élő 11.00 Golf Hongkongból 111 Amerikai labdarúgó világliga [iUO Női tenisz /Golf az USA-ból Női tenisz ilönös grófnő NSZK film t Reddle naponta kap fenyegető telefonokat, |Leonora Móron grófnő tit-;ént dolgozik. Az ellene sikertelen merényle-1 Miké Dorne, a Scotland lügyelője megkezdi a nyo-Hamar kideríti, hogy it Mary Pinders lánya, aki ^.grófnő öccsének felesége " ünkön: Edith on HC lésKlausKinski. ÉU.ID OSZTRÁK 1 9.00 Hírek / Simpsonék (ism.) 9.30 Iskolatévé 11.00 Ha válás, hát válás (cseh film) 12.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I 13.00 Hírek 13.10 Rólunk van szó (ism.) flflHü Agatha, ne gyilkolj! (NSZK filmvígjáték) 15.25 Varázslatos percek 15.30 Boule és Bili (sorozat) 15.35 Kacsafalva (sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minihirek 17.10 Magazin gyerekeknek 18.00 Hírek 18.05 Labdarúgás 18.30 A rendelő (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Aki át mond...-játék 22.05 „Arany" lányok (sorozat) 22.30 A halál dala (olasz western) 0.55 Hírek ■■mi A vörös hajú asszony (amerikai film) 2.15 Hírek 2.20 Ex libris OSZTRÁK 2 14.15 Művészlexikon 14.20 Allegro - zenei magazin 15.05 Jaqueline de Pre 16.30 Hazai barangolások 17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 Ki akar engem? 18.00 Roseanne (sorozat) 18.30 Alpok-Duna-Adria 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 HÚS (film) 22.05 Hírek 22.15 Sport 22.45 X-Large SAT1 6.00 Grisu, a sárkány (ism.) Krumplifejii kölykök (amerikai rajzfilmsorozat) Az én pici pónim (amerikai rajzfilmsorozat) Halló, Bobby (amerikai rajzfilmsorozat) Silverhawks (amerikai rajzfilmsorozat) Mentsétek meg a napot Batman (amerikai sorozat) A maharadzsa Megbabonázva (am. sorozat) Zorro (am. kalandfilmsorozat) Kincskeresés Stan és Pan (am. sorozat) Vak düh 10.00 Cagney és Lacey (ism.) 10.55 Szív küldi szívnek 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Gazdasági fórum 13.00 Hírek 13.05 Utazási magazin fEüE Enterprise űrhajó (amerikai sci-fi-sorozat) Komputer M 5 íEüül Páratlan páros (amerikai sorozat) A madam 15.05 Tarzan titkos kincse (amerikai film) 85\' 16.45 Csodák az állatvilágból 17.15 Vigyázat, kamerái 17.45 Pont, pont, pont 18.15 Szív az adu - játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás Efflna A különös grófnő (NSZK film) 22.00 Ki a legjobb férfi - játék 23.00 Lányok (NSZK film) 0.15 Hírek 0.25 Tracy Lord show-ja 1.45 Lányok (ism.) 2.50 Műsorismertetés 6.17 Falutévé - faludoktorral 6.30 A Reggel Közérzeti hírműsor Benne: 7.30 Hagyd aludni a mamit I Mesék Napkeletről, Napnyu-gatról Amerikai mesefilmsorozat Az elvarázsolt legelő 7.55 Jó reggelt adj, Istenem! Evangélikus gyermekműsor 8.30 Közjáték 8.35- 11.00 Korhatár nélkül 8.35 Jimbo Angol rajzfilmsorozat Jimbo a dzsungelben 8.40 Álmodozó Károly Svéd rajzfilmsorozat Károly vakációzik 8.50 Trombi-05 Telefonos vetélkedő 9.00 Terepjáró Ismeretterjesztő műsor gye-rekeknek 9.30 ÁSZ - Salgótarján 10.30 Hol-mi? Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 12.30 Panoráma (ism.) 13.30 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermek-műsor-sorozat 14.30 Bak-elit 15.00 Hőmérő Politikai show-műsor fEIiül Családi mozidélután a Disneyvel Nemo kapitány Amerikai film (1954) 122\' Ned - Kirk Douglas (Forgách Péter), Nemo kapitány -James Mason (Szakácsi Sán-dor), Professzor - Paul Lukas (Sinkovits Imre), Conseil -Péter Lorre (Balázsi Péter) 18.05 Esti mese Egyszer volt, hol nem volt... az Élet Francia rajzfilmsorozat (ism.) A szív 18.35 Ádám fiai, Éva lányai A pénzről 19.10 Rejtélyes randevú Utazási vetélkedő 20.00 Híradó 2025 Telesport RTiüR Volt egyszer egy fesztivál Hangverseny a Madách Szín-házból 22.20 Közjáték (ism.) WfP, Fantasztikus filmek Menekülés New Yorkból Amerikai film (1981) 98\' Plissken - Kürt Russell (Gáti Oszkár), Hauk - Lee Van Cleef (Reviczky Gábor), Herceg -Isaac Hayes (Vass Gábor) 0.05 Késő esti híradó 6.00- 8.30 Nap TV Reggeli információs magazin Műsorvezető: Kertész Zsuzsa 8.30 Műsorismertetés 8.35 PC Abc Számítógép-kezelői tanfolyam X/1. rész 9.05 Bagem sama - Ashun kathe Figyelj rám! Cigánymagazin 9.30 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Harc a levéltetvekért 9.54 Néprajzi értékeink A gyimesi málékeverő iliimi Prizma - Életmódmagazin Az örökbefogadás II. iiiMii Tizenhat város tizenhat lánya Tévéfilm (1983) 70\'(ism.) Szereplők: Dzsoko Roszics, Juhász Jácint, Temessy Hédi, Horváth Sándor, Lengyel Zsu-zsa, Tyll Attila, Lengyel Kati, Pelsőczy László, Kovács János 12-05 Valter, a lusta egér Lengyel rajzfilm (ism.) 12.20 Kincsek a múltból Amerikai ismeretterjesztő film 13.15 Calyp-show (ism.) 13.35 A szabadság gyermekei Francia rajzfilmsorozat VIII/4. rész (ism.) 14.00 Ürgék Angol gyermekfilmsorozat A gödör 14.25 Útkereső Műsorvezető: Kudlik Júlia 14.50 Műsorelözetes - Időjárás 15.00 Gazdit keresünk Kudlik Júlia műsora 15.15 Mozi top 10 15.45 „öt perc, amíg még élek..." Pártos Erzsi 85 éves Rendhagyó portré 16.30 Nézze meg az ember! 16.35 Rockstúdió 17.00 Gyerekeknek Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat (ism.) Az utolsó törpbogyó íHETil Knight Rider Amerikai filmsorozat „Szédült" Sammy autógyfl- kos parádéja 46\' Műsorvezető: Kudlik Júlia 18.35 Telesport 18.59 Időjárás 19.05 Carreras Budapesten Az 1992. március 14-i kon-cert közvetítése a Budapest Sportcsarnokból 21.05 Markos-Nádas az Erkel Színházban 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Sportsegély \'92 - H/2. rész KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója PRO 7 tánca • Mérte Mtiv. Házban 14 érái U. 30. 18.15 tel *; Zsőt«m RTL PLUS Kanizs műsor KÖZÉPHULLÁMON Óránként: Hírek. Időjárás. 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra Külpolitikai újságírók heti ma-gazinja 10.05 Református istentisztelet 11.05 Gondolat-jel A Rádió kulturális hetilapja 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül 12.50 Jegyzet 13.05 Névjegy 14.05 Szonda Tudományos magazin 14.35 A Szabó család 15.05 Kirakat 16.10 Müvészlemezek 17.05 Válogatott perceink 18.00 Esti Krónika 18.30 Örökzöld operettdallamok 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Színes népi muzsika 20.05 Zenearchivum Egy rádiós naplójából 21.05 Megmentett hangszalagok Visszapillantótükör Kodolányi Jánossal beszélget Tóbiás Áron (a felvétel 1964-ben készült) 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a stúdiót Szenthelyi Miklós Schubert-műveket hegedül 23.50 Operaáriák URH-ADÓN 8.30 Körzeti információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Kosztolányi Dezső versei 6.00-8.30, 11.00-16.00, 17.00- 19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral 6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Adalbi és a segélymanók Berkes Péter mesejátéka 8.49 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Énekszóval, muzsikával 9.35 Világslágerek - zenekari előadásban 10.00 Embermesék 11.00 Hírek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 A jövő zenéje 14.00 Gospel-magazin 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00- 20.00 Poptarisznya Közben: Közvetítés a buda-pesti férfi tör Világ Kupa ver-senyről közben: 17.00 Hírek. Időjárás 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 20.00 A békakirály Kolin Péter rádiójátéka 20.40 Béres János népi kamara-együttese játszik 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 A Rádió Dalszínháza Angot asszony lánya Lecocq operettjének rádióvál-tozata 22.47 Ray Brown triója játszik 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10- 4.50 Napforduló Feszültségoldó, „gondelterelő" műsor időseknek 0.10- 4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 4.03- 4.28 Határok nélkül (ism.) 4.31- 4.51 Nóták 6.00 Péter Pan (ism.) 6.25 Flintstone kölykök (ism.) 6.40 New Kids on the Block (ism.) 7.00 Maci Laci (ism.) 7.25 Scooby Doo (ism.) 8.00 Gyerekeknek Lila hercegnő (rajzfilmsorozat) 9.20 Az utolsó csillagharcos (amerikai sci-fi) 96\' 11.10 Művészet és küldetés 11.15 Beszélgetés íHEIü Dad őrnagy (amerikai sorozat) A vesztes csapat íRITíl Az apám földönkívüli (amerikai sorozat) Irány a Vadnyugat flclflii A Munster család (amerikai sorozat) Willy tEIiffi Titkos énem (amerikai sorozat) Lányok kézikönyve 14.30 Rendőrségi beszámoló (amerikai sorozat) Biztosítás 15.00 Macska a világűrből (amerikai sci-fi) 17.30 Forma-1 - Brazil Nagydíj 19.45 Híradó 20.15 Álomházasság 21.50 Tévétükör - magazin 22.35 Késői kiadás 22.55 Playboy Laté Night 23.25 Szerelmes percek 23.55 Dokumentumfilm 23.55 Forma-1 - összefoglaló 0.20 4-es csatorna - kabaré 1.15 Határőrség (amerikai thriller) 3.00 Házasságszédelgő (francia krimi) 4.25 Ifjúsági magazin 4.50 Forma-1 (ism.) 5.15 Fiatalok magazinja (ism.) 6.05 Lassie (amerikai sorozat) Az óra 6.30 Vadállatok birooalma (am. dokumentumfilm-sor.) 7.15 Nyersbőr (am. westernsor.) A főnök és lányai 8.05 Adderly (am. krimisorozat) Kettős ügynök 9.05 Egy ismeretlen levele (amerikai film) 71\' 10.30 Fejjel a falnak (angol filmvígjáték) 12.10 Eredeti színek (ism.) 12.40 Mozgó kórház (ism.) 13.10 Dowling atya titkai (ism.) 14.05 Vadállatok birodalma (ism.) 15.00 Szakadás a világban (amerikai sci-fi) 92\' 16.45 McGruder és Loud (am. sor.) Malcolm McGruder és Jenny Loud titokban kötött házas-ságot és most együtt járőröz-nek, megszegve ezzel a szol-gálati előírásokat. Egykori kollégájuk állítólagos öngyil-kossága után a házaspár ki-deríti, hogy Kenny törvényte-len üzleteket csinált. 18.35 Superforce (am. akciófilmsor.) Visszatérés a Marsról 19.00 Hardcastle és McCormick (amerikai sorozat) A jéghegy csúcsa 20.00 Híradó RülB Vera Cruz (am. western) 81\' ÍCTE Ablakok (amerikai krími) 89\' 23.55 Az Angyal (angol krimisor.) Templar és a gyémánrtrükk 0.50 Hírek 1.00 Harry csodálatos büntetése (ism.) 1.30 Miké Hammer (ism.) 3.05 Hírek 3.15 Világok háborúja (ism.) 4.00 Hírek 4.10 Egy ismeretlen levele (ism.) 7.00 Francia híradó/Jóga I 7.40 Francia nyelvlecke 9.00 Rendkívüli tudósító (ism) 10.00 Hangversenyek 12.05 Európai körkép 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora [m 14.30 Fantomas (tsm i 16.25 Nagy dokumentumfilmekig) 19.00 Vidám nyelvi játék 19.30 Belga híradó 20.00 Hétről hétre 21.30 Ajar-regény filmen 23.20 Filmesek műsora 0.20 Nyitott kapu MUSICTV 13.30 XPO 14.00 A nagy kép 14.30 RayCokes 18.30 Rockhét 19.00 Amerikai top 20 21.00 120 perc 23.00 XPO 23.30 Headbangers Ball 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók TELE 5 6.30 Bim-bam-bino 10.50 Orca, a gyilkos bálna (ism.) 12.30 Az első szerelem (ism.) 13.00 Magazin 13.30 Vadvilág (sorozat) 14.30 Ruk-cuk (ism.) 15.00 Bim-bam-bino 19.00 Hírek 19.05 Krimikrónika 19.35 Hírek 19.55 Apának sikerül (sorozat) 20.25 Tessék mosolyogni I 21.10 Az első szerelem 21.40 Hírek 21.55 Labdarúgás 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Francia orgonamuzsika 9.05 Az opera csillagai. Leo Nucci 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az ige..." 11.05 Európa hangversenytermeiből közben: 12.09 Hírek. Időjárás 12.14 Kosztolányi Dezső versei 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Hoflmann meséi. Részletek 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Zeneparádé 15.00 Barokk kamarazene 15.50 Dubrovay László: Kvartett harsonákra 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Szalon. Kulturális magazin 17.00 Beszélgetés Bach BWV. 159. kantátájáról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest bel-városi föplébánia templomot 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Poggyász 18.35 Elena Suliotis énekel 19.05 Magyar zeneszerzők 19.35 Hangverseny-különlegességek közben: 20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Újraolva 21.05 A Kolinda együttes felvételei-ből 21.33 Hírek. Időjárás 21.38 Színházi közvetítés a Thália Színházból Örkény István: Tóték (1968) 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Világhírű zenekarok felvéte-leiből Vera Cruz amerikai western Mexikó, 1866. Benjámin Trane (Gary Cooper), a déliek egykori őrnagya és Joe Erin (Búrt Lao caster), a hétpróbás kalandor vé-letlenül találkozik. Hamarosan* jönnek, hogy mindkettőjüket azonos cél vezérli: annak az dalán harcolni a mexikói sa badságharcban, aki többet zet. Számos kaland után végre találkoznak De Labordere mái-val, aki Miksa császár udvarába viszi őket. ZALAI EFAG - Csaphornyos parkettát tőlünk! SUPER CHANNEL 12.00 Egyveleg 15.00 Írva vagyon 15.30 Turisztikai magazin 16.00 Magazin 15.30 Sport 17.00 Ifjúsági magazin 18.00 Üzleti hát 18.30 Sport 19.00 Videodivat 19.30 Humor 20.00 96 láb mélyen (amerikai film) 22.00 Hírek 22.30 Koncert EUROSPORT 9.00 Nemzetközi sport 10.00 Autó-motor sport 11.00 Forma-1 12.00 Ökölvívás 13.30 Forma-1 Lovaglás Vívás Kerékpársport Atlétika Forma-1 SCREENSPORT 2.00 Ökölvívás az USA-ból j 3.30 Jégkorong / Lósport 6.30 Motorsport 7.30 Golf az USA-ból 8.4S Nöl tenisz az USA-ból 10.15 Golf Hongkongból 11.20 Teletalálat 11.30 Profi ökölvívás / Biliárd 15.30 Golf Rómából - élő 17.30 Lóerők 18.30 Sí az USA-ból ! 19.00 Goll Hongkongból ! 20.00 Revs 20.30 Nöi tenisz az USA-ból 22.30 Amerikai kosárlabda 2.00 Műsorzárás A nagyhercegnő NSZK film Jürgen Rosen-Bückburg gróf (HansSöhnker) halálosan szerel-mes Chárlotte Sanden (Friedl Loor) operettdívába. Az eladó-sodott gróf számára komoly anyagi tehertétel a luxushoz szokott sztár barátsága. A ban-kok nem hajlandók tovább hite-lezni, így Jürgen kénytelen belátni, hogy szakítania kell Charlotte-tal A lány azonban más- on ., -képp látja a dolgokat. ÉU.10 OSZTRÁK 1 9.00 Hírek 9.05 Vigyázat, kultúrál 10.15 Afrika vadonjaiban 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hírek 13.10 Yentl (amerikai film) 15.20 Recept 15.25 Biblia gyerekeknek 15.30 Octopus vállalkozás (sorozat) 16.10 Kislány a városból (sorozat) 17.00 Minihirek 17.10 X-Large 18.00 Hírek 18.05 Roseanne (sorozat) 18.30 A rendelő (sorozat) 19.30 Híradó 19.48 Konfliktusok 20.15 Az utolsó császár (sorozat) 21.15 Az iszlám hangja 21.20 Wagner, mint költő 22.05 A Rajna kincse - opera 0.30 Hírek OSZTRÁK 2 9.30 Varázslatos Jeannie (am. sor.) Kim A fekete rózsa (am. film) 11.35 Trauma 12.05 Világrekord a rádióban 13.00 Haza, idegen otthon 13.30 Képek Ausztriából 14.15 Sport 15.45 A sasok országa (sorozat) 16.30 Idősek klubja 17.15 Sport 20.15 Koktél (amerikai film) 22.00 Híradó/Sport 22.10 L. A. Law (amerikai sorozat) 23.00 Zseniális nagyapa (francia filmvígjáték) 0.30 Hírek Jllill SAT1 6.00 Neon Rider (kanadai sor.) A riporter Az én pici pónim (rajzfilmsor.) Grisu, a sárkány (amerikai rajzfilmsorozat) Police Academy (rajzfilmsor.) Batman (amerikai sorozat) Az örült fáraó Megbabonázva (am. sorozat) Mrs. Stephens Zorro (amerikai sorozat) Szerelem Stan és Pan (am. sorozat) A gazdagság rabjai Drops - játék 11.00 A különös grófnő (ism.) 12.40 Újdonságok a moziban 12.55 így láttuk 13.00 Hírek 13.05 Az Addams család (am. sor.) 13.35 Enterprise űrhajó (amerikai sorozat) A Föld nevű bolygó 14.30 Páratlan páros (amerikai sorozat) Örökkévalóság 15.10 Black, a fekete villám (kanadai-francia sorozat) Az utolsó futam 15.35 A mi csapatunk (amerikai film) 17.15 Börharisnya (amerikai film) 72\' 18.45 Híradó 18.50 Sportklub 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás F7nnü A nagyhercegnő (NSZK film) 22.00 Hírek 22.10 Beszélgetés 23.30 Hírek 23.45 Hogan hősei (am. sorozat) Bomba-ünnep 0.15 Rockklasszikusok 1.50 Műsorismertetés 6.43 Napi müsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a papát I Tini nlndzsa teknöcök Amerikai rajzfilmsorozat Az utcák alatt 7.55 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.00 Kávé habbal 8.25 Közjáték 8.30 Vasárnapi turmix Benne: Cimbória 11.00 Álljunk meg egy szóra I Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora 11.10 Átállás Endrei Judit műsora 11.40 Filmkészítés Angol ismeretterjesztő film 12.10 A Financial Times heti üzleti híradója 12.35 Képújság 12.40 Debreceni VSC-Radnickl Beograd Női kézilabda KEK-döntő A szünetben: Nemzetközi női, férfi tor-nászbajnokság 14.05 Tájak, városok, emberek Döglött aknák Kuvait és Kambodzsa háború után 14.35 A jövő Noé bárkája Angol film 15.25 Egészséget mindenkinek I Legyen a szive szívügye Dr. Czeizel Endre műsora 16.00 Van benne valami 16.40 örömhír A magyarországi evangélikus egyház műsora 17.00 Walt Disney bemutatja Kacsamesék Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Kalóz Jack száz élete , Amerikai filmsorozat Gumimacik Amerikai rajzfilmsorozat (Ism.: csütörtök, TV1 9.05) 18.45 GÓÓÓI Labdarúgó-összefoglaló 19.30 A Hét Benne: Híradó 20.25 Telesport 20.35 Makovecz Imre H/1. rész 21.10 Közjáték (ism.) 9XWF Párbajhösök (The Duellists} Angol film (1977) 96\' D\'Hubert - Keith Carradine (Rátóti Zoltán), Feraud - Har-vey Keitel (Gáspár Sándor), Fouche - Albert Finney (Vaj-da László), Colonel - Edward Fox (Gruber Hugó), Adél -Cristina Raines (Györgyi Anna) 23.00 Csevegés 23.25 JohannSebastianBach: A fúga művészete H/2. rész 7.00 Napra-forgó Magazin a reggelihez Műsorvezető: Lőrincz Gabriella 9.05 Kéménymesék Óvodások műsora 9.30 Észbontó - Ismeretterjesztő gyermekmagazin 9.50 Szeleburdi háborúba megy Olasz rajzfilm 88\' 11.20 A Vezúv árnyékában Amerikai ismeretterjesztő film Az évezredek óta aktív Vezúv utoljára 1944-ben tört ki. A film bemutatja a korábbi vulkánkitörések megmaradt nyomait, és arra keresi a vá-laszt, hogy itt, a vulkán szom-szédságában hogyan élnek az emberek. 12.15 Kánon - Vallás és kultúra 12.45 Humánum - A pécsi körzeti stúdió menekültügyi műsora Műsorvezető: Sugár Ágnes 13.15 Műsorelözetes - Időjárás ÍCT3Ü Hármas csatorna Városok, országok Dominikai Köztársaság IV. 13.55 SOrSok Munkavállalók magazinja 14.55 Énekmondó Berecz András-portré 15.25 Melyiket a 3 közül? Játékos vetélkedő 15.55 Foci angol módra 16.15 Segítőtárs Sérült emberek érdekvédelmi magazinja 16.35 Ml történt a jövő héten? nSüfi Filmmúzeum Totó-sorozat Lámpaláz az arénában Olasz film (1948) FF 81\' Nicolinót, a kis patikussegé-det végzetes tévedés folytán összecserélik a kisváros félel-metes gyilkosával, a .nők ré-mével". Hogy mentse a bőrét, kénytelen újabb és újabb sze-repet alakítani, igy élete ismét komoly veszélybe kerül. Műsorvezető: Palcsó Brigitta 18.25 Delta - Tudományos híradó 18.58 Időjárás íETifi Família Kft. Telihold íETffl Egy dühös ember Francia film 94\' Romáin - Linó Ventura (Tol-nay Miklós), Karén - Angié Dicsőn (Bencze Ilona) 21.20 Ez történt a héten 22.15 Időjárás EEUii Telesport Forma-1 Brazil Nagydíj Lokomotív Tours férfi tör Vi-lág Kupa Nemzetközi férfi-női tor-nászverseny VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓ IM^m Dél-Zalai Üzemigazgatóság 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442 gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése - belső gázszerelések IGAZI OTTHONT TEREMT. 03 TOSHIBA A SAMINA azért különleges, mert természetest A SAMINA alvási koncepciója biztosítja a KÜLÖNLEGES - TERMÉSZETES - EGÉSZSÉGES pihenést. A SAMINA puha, száraz, meleg ágyklímát biztosít, mely elősegíti az ÜDÍTŐ ALMOT. A SAMINA a természet és a tudomány harmóniáját valósítja meg, mely legjobb az egészséges alváshoz. Nagykanizsa, Ady u. 68/B. Tel.: 93/13-376 POLGÁRMESTERI HIVATALOK, ISKOLÁK, KISVÁLLALKOZÁSOK, KFT-k, GMK-k! Az ÖNÖK IDEÁLIS MÁSOLÓGÉPE A OSHI Tanácsadás, értékesítés, szerviz 8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 37/A Tel./fax.: 93/11-958 \\ KOTAKY 1 in ;isi KM. \\:ill:il.j;i oliij-, »;«/-, és í/.kiit;ik lunisal. kiképzései. ,ja\\il (H I }■ A HERRNBOCK-nél Nagykanizsa, Király u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253 még választani is öröm! * MARKETING by HERRNBÖCKRT NYOMDAIPARI, KERESKEDELMI ÉS KIADŐI KFF, 8300 Nagykanizsa, ür*seei tér tti. KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR Nagykanizsa, Csengery út 90. Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257 NÁLUNK BIZTOSAN NYKR HA RKNDKL! Uí\',\\A\',lHl II i\'/,\\ II IIlKMÉKEK ///..//. S \\ í/. 1 S/.líik \\ IHKMI.I.ÖI ÁKOM SZOCIÁLIS HHíLALkOZTA\'l XXOO \\A(iVKAM/.SA Tel.: V3/II-4S7 va 12-277 l"n\\: 92/73-279 KANIZSA TREND KF KANIZSA Trend az életre való bútorok gyártója. Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk. Fenyő és örökzöld fácskák, cserepes vagy fóliatasakos dísznövények nagy választékban vásárolhatók a Zalai EFAG surdi díszfaiskolájában. Árusítás: hétfőtől péntekig 8-15 óra között. "Llizttts tájékoztatás: Surf 2 tekfonszámon férhető. REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL. Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR, NÁLUNK LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR! i 1992. 21* [ KANIZSA^ Ludvig Zoltán önálló kiállítása felfogástörvényeinek gyakorla-ti kitárulkozása. Képein ott lüktet az első megvalósulás nagy fehér alak-ja, moccan a lét kezdete, a mindenség eredete, piheg és gyötrődik a jövő lehetősége, nyújtózkodik a megvalósulás virága. Vásznán megjelenik a mélységben rejtező finom vér-erekkel átszőtt lágy burok, és szívével, képzeletével bebocsát a burok mögé, a barnán, zöl-den, kéken, mályván örvénylő nedvekhez, a verdeső embrió-hoz, látni engedi a teremtés csodálatos ünnepét. Műveiben a Zsúfolásig megtelt a HSMK kiállítóterme Ludvig Zoltán festőművész önálló kiállításá-nak nyitóján. Tiborcz Iván és együttesének jazz muzsikája fogta közre a megnyitó gon-dolatait és a festő alkotásai-val rokon Juhász Ferenc vers-sorait. Ludvig Zoltán a teremtés rejtelmeitől, titkaitól megigé-zett festő. Felfogni, megérteni akarja azt a központot, ahol az élet keletkezésének tiszta titkos mélye van. A vászon és a festék önmaga képzeletének, önismeretének, világképének, teremtés rejtelmeinek festéke felhasad, kavarog, kigyűrődik, kiömlik, szétfolyik és rendező-dik a sík térből a plasztikus tér megvalósulásáig. Ludvig Zoltán elkötelezett, céltudatos festő, a megvalósí-tás módszereit tudó mester. A hitetlenség, a közöny, az áru-lás, a rémület, a reménytelen-ség és a remény, valamint a kitárulkozni vágyás történelmi korszakában Ludvig Zoltán képi önvallomása a huszadik század végén az emberiségnek erőt és hitet tud adni. Horváth Krisztina VIZÉN JARO FELHŐK Tóth Antal képei az Erkelben Részlet a Ludvig kiállításból (Erdei András felvételei) A kanizsai Erkel Ferenc Olaj-ipari Művelődési Ház Tóth An-tal festőművész munkáinak be-mutatásával folytatja idei tárlat-sorozatát. A megnyitón Fehér Imre igazgató és Kostyál László művészettörténész köszöntötte a művészt. - örülök, hogy szívesen fo-gadtak, s mivel a rokonság zö-me, számos művészkollégám és barátom él Nagykanizsán, úgy érzem, mintha hazajöttem volna - kezdte Tóth Antal, majd így mutatta be önmagát. - 1937-ben születtem Miskolcon. Tanítókép-zőt és tanárképzőt végeztem orosz-rajz-ének szakon. Szege-den, majd Keszthely környékén éltem, s 1975 óta vagyok keszt-helyi lakos. Gyerekkorom óta szeretek rajzolni. 20 éve festek, rendszeresen járok a nyári mű-vésztelepekre. Két munkámmal 1973-ban mutatkoztam be első alkalommal Veszprémben. Fő-leg akvarelleket készítek, de festek olajjal is. Sosem a hely-színen dolgozom. Vázlatokat készítek, megfigyelek, magam-ban elraktározok, rendszerezek, s a végleges megoldás otthon születik. Ha végigpillantunk a kiállítás képein, mindegyiknél érzünk va-lamilyen belső rezonanciát -kezdte mondandóját Kostyál László művészettörténész. - Azt látjuk, azt gondoljuk, azt érez-zük át, hogy lelke mélyéből igenis nekünk akart valamit mondani Tóth Antal. Olyat akart kifejezni, ami az emberek leg-többjének lelkében ugyancsak benne lakozik. Ehhez a monda-nivalóhoz használ fel olyan ele-meket, melyeket a minket körül-vevő világ kínál, amilyeneket abból lesünk el, és azokat vala-milyen hangulati átformálásssal elénk tár. Az akvarell nehézségi fokát tekintve nem egyszerű mű-faj, de ő tud ezzel a kifejezési eszközzel élni. - Mindig örömmel tölt el, ha olyan művészkollégával találko-zom, aki a magyar táj szépségé-ből meríti témáit - mondta be-vezetőül Bálits Kálmán kanizsai művésztárs, majd így folytatta. - Tóth Antal impresszionista festő. Témaválasztása jó, egyéni látóképessége adja akvarelljeinek utánozhatatlan hangvételét. A hajnal, a nappal, az alkony, az este ábrázolása élesen elkülönül- nek képein, felkínálva a" termé- szét ezernyi színjátékát. A pilla- natnyi hangulatért felad fontos elemeket, miközben a finom ár- nyalatok megfestésével fogja meg a nézőt. Kár, hogy „csak" 20 éve fest. - A sokarcú természet, a ha-zai táj néhány csodálatos darab-káját látni a kiállítóteremben. A vízpartok hangulatának megfes-tése úgyszólván tökéletes. A szeszélyes Balaton felett gyüle-kező sötét felhők szinte éreztetik a vihar közeledtét, s mintha az ember hallaná a suhogó nádas hangját. Az alföldi tanyavilág, a tokajhegyaljai, a megannyi zalai táj, a becehegyi pincék, folyók és tavak környékének látványa egy képzeletbeli kirándulás - vé-lekedett egy látogató. Tóth Antal festő művészi munkásságáról a sok eseményt rögzített saját vendégkönyve ta-núskodik. Több mint 20 kiállí-tás, pályázatok, csoportos bemu-tatók, elnyert díjak ösztönzik to-vábbi munkára. 1978-tól több évig vezette a keszthelyi Egry József Képzőművészeti Kört. Szívesen fest a természetről, de szereti a portrékat is. Az érze-lem, a hangulat, a nyugodtság és az izgalom ellentéte, a színek di-namikája, az őt körülvevő élet tükröződik képein. Tóth Ferenc KANIZSA ntotto* „A munkanélküliség nem átrendeződés, hanem hanyatlás következménye" Kis János ismét Nagykanizsán Erdei András felvétele A múlt héten a helyi SZDSZ irodában Kis János filozofikus elemzéssel ismertette a párt fejlő-déstörténetét, rámutatva az elköve-tett stratégiai hibákra. Mély meg-győződéssel adott hangot egy po-litikai alaptételnek, mely szerint a politikai pártoknak az állampolgá-rok érdekeit kell képviselniök, meggátolva a jelenlegi államhata-lom centralizációs törekvéseit. A KANIZSA hetilap kérdéseire az alábbiakban válaszolt. - A megyei bírósági elnökök ki- nevezése, azonkívül, hogy egzisz- tenciális kötődést jelent az Igaz- ságügyi Minisztériumhoz, milyen negatívumokat rejthet még magá- ban? - Azt gondolom, az egy egyér- telmű üzenet, amikor az igazság- ügy miniszter úgy dönt, hogy a megyei bíróság tagjai által alkal- matlannak minősített személyt ne- vezi ki - több helyen - a bíróság elnökének. A korábbi évtizedek gyakorlatának megfelelően „élet- halál" ura akar lenni a bíróságok felett. Nem tekinti a bíróság füg- getlenségét önmagára kötelezőnek. Ebből az következik, hogy a be- osztott bírák úgy fogják gondolni az ítélethozatal során, hogy a ve- lük közölt, vagy a célszerűi elvá- rásoknak megfelelően kell hogy döntsenek. Ennek következtében pedig a demokratikus rendszer alappillére, a bírói függetlenség meginog. - Elgondolkodtató nagyságren- dű, hogy közel félmillió a munka- nélküli. Ma milyen kiváltó okokra hivatkozhatunk? A kialakult helyzet elsősorban a Kelet-európai, illetve a szovjet piac összeomlásának tulajdonítha-tó, amelyre számítani lehetett, il-letve kellett volna a felelős kor-mánynak. A veszély abban rejlik, hogy amikor a gazdasági konjuk-túra beindul, új munkahelyek lé-tesülnek, ezek nem ott születnek majd, ahol az emberek nagy tö-megben munkanélkülivé váltak, és nem az űzött szakmájukban, ame-lyet végezni képesek. Ilyen körül-mények között évtizedekig tartó-san munkanélkülivé válhat közel félmillió ember. Ezt a súlyos problémát minden kormánynak azonnal kezelni kéne, sajnos a je-lenlegi kormány ez ügyben nem jeleskedik. - A március 15-iki ünnepen in- zultus érte Konrád Györgyöt, to- vábbá két újságírónőt bántalmaz- tak. A tv-ben a BRFK szóvivője derűs, jóhangulatú ünnepségről számolt be a nézőknek. - A Szabadság-téren elszigetelt csoport - jól érzékelhető, hogy nem élvezi a társadalom támoga- tását - szélsőséges megnyilvánulá- sa veszélyes jelenség, mert nyil- vánvaló élvezi a kormányzó párt MDF támogatását. Egy alelnök felhívta a tv előtti demonstrációra a figyelmet. A belügyminiszter a demonstráció vezetőit fogadta, és támogatásáról biztosította őket. A tv-ben Demszky Gábor ünnepi be- szédét bírálat követte, ugyanakkor a Szabadság-téri eseményeket mély hallgatás övezte. Az ország nyugalma, a polgárok biztonsága érdekében a kormánynak az ilyen eseményektől feltétlenül el kellene határolnia magát. - Mi a véleménye Hankiss Ele- mér tv-elnöki működésének, illetve alkalmasságának felülvizsgála- táról? - A parlamenti bizottságokat a miniszterelnök bármilyen vizsgá- latra felkérheti. Ebből azonban nem következik, hogy ez az eljá- rás nem különös. Nyilvánvaló, a média törvény megszületése előtt kell a miniszterelnök bizalmát él- vező, illetve az ő invencióit hűsé- gesen kifejező tv-alelnök, és az is nyilvánvaló, hogy a bizottsági döntés után, ahol MDF-es többség van, nem lesz az intézménynek el- nöke. Ez a „miniszterelnöki mű- veletnek" a lényege. - Mi az SZDSZ álláspontja, il- letve tervezete az abortusz törvény- nyel kapcsolatban? - A magyar lakosság háromne- gyede liberálisabb törvényt akar a jelenleginél. Úgy gondolom, hogy az SZDSZ, mint liberális pártnak kötelessége védelmezni az állam- polgári jogokat. Ezért készített az SZDSZ abortusz törvénytervezetet, amely erkölcsileg elfogadható, nem szélsőséges, ugyanakkor min- den nő számára lehetővé teszi az ésszerű és felelős döntést. Március 23-án a Parlament elé kerül, hogy megszavazzák napirendi pontként az SZDSZ által beterjesztett abor- tusz törvénytervezetet. A kor- mányzó pártok magatartásának fontos próbája lesz, hogyan fog- lalnak állást ebben a kérdésben. Egy hete leszavazták az SZDSZ javaslatát, hogy az állam vállaljon kötelezettséget a szexuális felvilá- gosítás területén. Köztudomású, ahol a szexuális felvilágosításra nagy energiákat fordítottak, a leg- alacsonyabb az abortuszok száma, például Hollandiában. Ott pedig magas, ahol a családtervezési és szexuális ismeretek hiányosak. - Mérlegeli-e az SZDSZ a kö- vetkező választások előtt a politi- kai erőviszonyokat, megoldja-e belső konfliktusait? - Úgy gondolom, hogy a párton belüli platformok és az ügyvivői testület a közeljövőben egészséges kompromisszumra jut. A választá- si kampányig nem takarítható meg egy fájdalmas, de törvényszerű át- alakulási folyamat. Egy liberális pártban nem lehet tekintélyelvűen vezényelni önálló csoportokat. Az egységes, céljaiban letisztult párt- tá való átalakulás folyamatában vagyunk. A platformok létrejötte garantálja a racionálisabb elvek si- keres megjelenítését. Bizonyos va- gyok abban, hogy 2-3 hónap múl- va visszatérünk a kérdésre, és már az SZDSZ szellemiségének, és szociális érzékenységének megfe- lelő, az egyén érdelééit - az ál- lamapparátussal szemben - képvi- selő egységes programról beszél- hetünk. A választási esélyeket il- letően. Két és fél évvel ezelőtt az MSZP jelentős erőfölénnyel in- dult, mint most majd a kormányzó MDF, de a gondolkodó és tapasz- talatokat gyűjtő és mérlegelő ál- lampolgárok bölcsen döntenek szavazataikkal, a parlamenti erővi- szonyok jelentős megváltoztatásá- val. A FIDESZ népszerűségét ne- hezebben fogja szavazókra váltani, mint az SZDSZ. Meggyőződésem, hogy a következő választások után is koalíciós kormány fog működni. A két jelenleg legnépszerűbb el- lenzéki pártnak a FIDESZ-nek és az SZDSZ-nek pedig együtt kell működnie. Viola György Tánadafom, gazdaság, kultúra ISMÉT SZABADEGYETEM A HSMK-baa Ágh Attila politológus, tanszékvezető egyetemi tanár nyitóelőadásával vette kezde-tét múlt szerdán a HSMK szakemberei által szervezett, Társadalom, gazdaság, kultú-ra címet viselő szabad-egyetem. A sorozat első előadója a magyar politikai rendszer je-lentős változásait elemezte előadásában. Mint elmondta, a politilógus szemével nézve, a rendszerváltás első szakasza az átmenetet megelőző krízis. Második szakasza az átmenet időszaka, amelyet legalább két struktúra mozzanatainak keveredése tesz kaotikussá. Az első két szakasz határán pedig az utca embere által is jól érzékelhető hatalomváltás és elitcsere áll. Ágh Attila szerint külföldi példákból is jól látható, hogy az első hatalomváltásnál fel-színre jutott emberek 90%-a nem fog hosszasan a politikai élet színterén maradni, tehát a mostani csupán egy átme-neti elit. Persze ez főként nem a vezetők hibája, hanem a helyzeté. Hiszen az 1989 októberi párttörvény szinte felkérte az embereket arra, hogy minél több pártot ala-kítsanak, s ők aztán éltek is a lehetőséggel. így az elitcse- re folytán rengetegen kerültek magas pozícióba, ám biztos előrejelzés, hogy a magyar parlament 70%-a már a kö-vetkező választások eredmé-nyeként kicserélődik. A né-hány éves átmeneti időszakot a konszolidációs időszak kö-veti majd, amikor az új poli-tikai rendszer megszilárdul és dominánssá válik. Az átmenet időszaka hazánkban 8-10 évet vesz igénybe, tehát az ezredforduló táján elkezdődik a konszolidáció. Az 1989 októberében elfo-gadott alkotmány egy olyan politikai berendezést vázolt fel, amelyben a parlament na- gyon erős, a kormány gyen-ge, a köztársasági elnök és a minisztériumok szintén gyen-gék. E modell lényege az elő-adó szerint az alkotmányozó nemzetgyűlés, vagy a kor-mányzó parlament. Az alkot-mányozó nemzetgyűlés kiala-kításának oka abban keresen-dő, hogy az 1989 nyarán kez-dődő kerekasztal tárgyaláso-kon a különböző politikai csoportosulások még nem le-hettek tisztában saját jövőjük-kel, nem tudhatták, hogy ki kerül kormányra, ezért csu-pán arra törekedtek, hogy a következő rendszerben valami befolyást szerezzenek pártjuk számára, így az ő érdekeik-nek nagyon megfelelt volna egy erős parlament, ahol a törvények többsége kétharma-dos. Ugyanakkor a felek köl-csönös bizonytalansága foly- ■■■■■■■■■■ KANIZSA ] ti Kisgazdák szélsőségek nélkül Dr. Iviki Géza országgyűlési képviseld a Parlament Külügyi Bizottságának és a 10 tagú kisgazda frakciónak a tagja a múlt héten politikai vitaestet tartott a HSMK-ban. A nyolcvanas éveihez közel-járó politikus, az egykori vas-gyári munkás, a jogi doktorá-tussal bíró okleveles gépész-mérnök, a miskolci alapítvá-nyi egyetem angol tanára, a kisgazdák borsod megyei tisz-teletbeli elnöke, korát megha-zudtoló frissességgel tartott vitaindító előadást és válaszolt a feltett kérdésekre. Több, mint 400 kilométert utaztam ma, hogy találkozhas-sam a kanizsai közönséggel -kezdte előadását dr. Iván Géza -, és holnap Miskolcon kell újra lennem, mert délelőtt 10 órakor 100 hallgató előtt kell angol órát tartanom. Tudják, ezek a fiatalok munkanélküli-ek lennének, de így nem azok, hanem tanulnak, tehát valami hasznosat tesznek magukkal. Nekem meg az idegen nyelvek a hobbim. Valamikor fiatal koromban külügyi pályára sze-rettem volna menni, de abban az időben egy bizonyos piros színű könyvecske átvételét kellett volna aláírnom, ezt pe-dig nem tehettem meg, mint régi kisgazda, így lettem diós-győri munkás. Majd arra a kérdésre válaszolva, hogy: Mi az ön véleménye most, hogy a Pásztor-féle frakció kérte az egyes bizottsági helyek felül-vizsgálatát, megmarad az Ön helye a Külügyi Bizottságban? - így folytatta. - A gyakor-latban ez úgy van, hogy a ku- tyának van ugye a farka és nem a kutyafaroknak kutyája. Na most, így van ez a politi-kában is, mert a Pártnak van a parlamenti képviselő cso-portja, és nem a képviselő csoportnak pártja, bár újabban egyesek, pontosabban 35-ök ezt is megpróbálták, nem túl nagy sikerrel, ugyanis a cég-bíróság határozott állásfoglalá-sa az, hogy a Független Kis-gazda-, Földmunkás és Polgári Párt elnevezést az a szervezet használhatja, amelyik eredeti-leg jogosult erre, és nem pe-dig a nagyobb egységből ki-váló kisebb egység. Egyébként is a kisgazdák tömegei a 10 tagú frakció mögött állnak. Ezt bizonyította az 1991 no-vemberi kongresszus, az 1992 januári országos nagyválaszt-mány, és az 1992 március el-sején tartott szegedi nagygyű-lés is. Most már csak az a kérdés, hogy mi a fontosabb, a demokrácia elemi szabályai-nak a betartása, vagy a mi el-távolításunk a parlamenti bi-zottságokból. A politikai foglyok ügyét firtató kérdésre így válaszolt az előadó. A kisgazda 10-ek eszmei közösséget éreznek a POFOSZ-szal, a legelemibb-nek tartják, hogy a volt poli-tikai foglyok, a meghurcoltak, a Nemzet ügyéért súlyos áldo-zatokat hozók helyzete mi-előbb a tisztesség szabályai szerint rendezést nyerjen. A Parlamentben tapasztalható időhúzó és sok esetben már-már obstruáló magatartás nem a kisgazda 10-eken múlik. Mindenféle ellenkező híreszte- lés ellenére mi és a mögöttünk álló tömegek nem szélsősége-sek. Nemzeti és keresztény er-kölcsi alapon állunk, és valódi rendszerváltást, európai lépté-kű demokráciát akarunk. En-nek szerves része a volt poli-tikai foglyok ügyének végle-ges rendezése. A koalícióval politikája, a más ellenzéki pártokkal a magatartása miatt nem tudunk együttműködni. Mi is kilátásba helyeztük az utcára vonulást. De ez nálunk csak végső eszköz. Hiába él-celődött a sajtó az úgyneve-zett Harag Napjá-val, az ut-cára vonulást a kisgazdák csak nyomós okkal teszik, a fölösleges hangoskodás nem méltó kisgazda magatartás. A március l-jén Szegeden tar-tott nagygyűlésünket mi ere-detileg mintegy 800 főre ter-veztük. Arra gondoltunk, hogy a budapesti és a me-gyei szervezeteink egy-egy autóbuszt küldenek 40-40 kisgazdával, és ott meghány-juk-vetjük a Magyarországon kialakult rendkívül nehéz helyzetet, a koalícióból való kilépést előidéző kényszerítő körülményeket, vagyis azt, hogy mik voltak azok a té-nyezők, amelyek a koalíción belül már nem fértek össze a kisgazda lelkiismerettel, végül meg akartuk beszélni a további teendőket. Egy 800 fős rendezvényt nyilván nem lehet eltitkolni. Meg is jelent ott 13 ezer ember. De csak 9 ezer ember fért be a Sport-csarnokba. Még Torgyán Jó-zsef feleségének sem jutott ülőhely. És ez a hatalmas tö- meg 3/4 2-kor, délután fegyel-mezetten befejezte a gyűlést, mert 2-ig szólt a terembérlet, és egy papírszemét nem sok, annyi nem volt a padozaton eldobva. Mi nagyon meggon-doljuk az utcára vonulást, ugyanúgy, mint a koalícióból történő kilépést. Kezdtük elő-ször a kritikát finoman, majd egyre élesebben és végül saj-nos kenyértörésre kellett vinni a dolgot. így vagyunk ezzel az- utcára vonulással is, de úgy néz ki, ha másképp nem tu-dunk eredményt elérni, példá-ul az önök által felvetett kér-désben is, mi ezzel az egyéb-ként nagyon fegyelmezett tö-meggel megyünk ki, de akkor mi leszünk a Hősök terétől egészen a Kossuth térig és ak-kor ennek súlya lesz, és ha nem kapunk a kormány részé-ről meghallgatást, akkor ez nem is olyan soká lesz. A to-vábbiakban szóba került még a kárpótlás, a karitáció, a tör-ténelmi igazságtétel kérdése, amire készségesen válaszolt az előadó a nem túl nagyszámú, de annál érdeklődőbb közön-ségnek. - Pál S. - tán az 1989-es alkotmány lét-rehozott egy olyan jogalkotá-si alkalmasságot is, amely az akkori főhatalmat - az or-szággyűlést - érdemben ellen-súlyozni és felügyelni tudta: ez az alkotmánybíróság. A má-sik változat a kormányzó par-lamenti típus esetében az or-szággyűlés az év nagy részé-ben dolgozik, a képviselők rengeteget vitatkoznak és szin-te mindenben konszenzust kell elérni. E módszer óriási előnye azonban az, hogy a parlament rendkívül stabil és könnyen végrehajtható döntéseket hoz. Bár 89 őszén úgy tűnt, hogy a magyar politikai rend-szer ilyen lesz, az 1990. áp-rilisi paktumban egy olyan modellt választottak, amely mind alkotmányjogi megoldá-sában, mind politikai rend-szerként való működésében teljesen eltér az előbbiektől. Mivel a parlament jogait lé-nyegesen megkurtították, a köztársasági elnököt pedig újabb jogokkal ruházták fel, létrejött egy gyenge ország-gyűlés, egy félerős köztár-sasági elnök, egy erős kor-mány és a magyar politikai rendszer legvitatottabb moz-zanata: a pozitív bizalmatlan-sági indítvány rendszere, mely által kialakult a minisz-terelnöki kormány. Nem a parlamentben, még csak nem is a minisztériumokban össz-pontosulnak hát a hatáskörök, a szakértők, a pénzek, hanem a hatalmasra duzzadt minisz-terelnöki hivatalnál, amely struktúrájával az egész orszá-got lefedi. Kialakult tehát egy miniszterelnök központú ha-talmi centrum. Ebből adódóan a parlament nem az ország működtetésével, hanem alkot-mányozással foglalkozik, te-hát a rövid és hosszútávú po-litikai közelítés összemosódá-sával az alkotmányozás tör-vényként belekerül a napi po-litika rendszerébe. Az ily mó-don, kis többséggel keletkező törvények pedig alkotmányjogi megfogalmazásukban ütköznek a nagykonszenzussal elért al-kotmányos/ modellekkel. „Ha tehát megkérdezik tő-lem, hogy mi történt a rend-szerváltás óta, akkor röviden így válaszolok: 1990 tavaszán létrehoztak egy olyan mo-dellt, amelyben az erős kor-mány, az erős alkotmánybíró-ság és a félerős köztársasági elnök állandóan ütköznek egymással, hatásköreik állan-dóan átfedik egymást. Ezért a kaotikus állapot nemcsak az élet hétköznapi szféráiban ér- Fotó: Erdei András vényesül, hanem a hatalom csúcsán is." - mondta végül Ágh Attila. F. Varga Barbara 2$ KANIZSA 1992* mÁvtím 2% J( LA I M Ol RÍ 1 ] [D E5 ÍZ Ul K 6SIT Gk-JEl KEREWTUL NA\'TRIUM KAMTON A. KoZE- OSZLIK HI\'RUGY- B£y DÜHÖS\' ■- FP . . . ÉP LÉLFK FÉLIG UN1. ilövET ... CULFA DoLGOlÓK V F V V TE^fk i ♦ : SPÉCI AÍLiS TftST VÉGEZ LET \' * SEC.MIHKLY V -DLYC EEL&RÁDM»ÍL REL FoR -DtLMAT ELÜ ««=, ! ÉS ARGcM TILTÓ sró KOMA\'ROMI V ruTBALL " TRÓFEA VONATKOZÓ KESDÍS LA\'M !,1ÉDCK" ilECEPLC- Jt V itlUDU- FtLFfLE V A\'TMÉSCJE V KcDÓ LÉG.Y KETS Ec.Mctr,T HOO — [ S.IELET ! V Eí. KÉN i HéT; EGYIKE "SOR SIÓBA Mcl ÜNITEB"" V V HISZ, KÉPZEL Pft\'MAk - V UZ MÉPUE-RÜTLEW INTÉZ -KEDÉi y t DEL" AHE-CSERJE AZ ALÁBBIAKBAN FELSOROLT ÜZLETEKET TELJES TULAJDONJOG-ÁTRUHÁZÁSSAL ELADÁSRA FELKÍNÁLJUK: Nagykanizsa, Kisberki u. 9-13. 650 négyzetméter ABC áruház (üzletrészenként is) Nagykanizsa, Teleki u. 1. fsz. 3. 56 négyzetméteres üzlet Zalaszentgrót, Batthyány L. u. 2. 153, 59, 46 négyzetméteres üzleteket Badacsony, Egri park 400 négyzetméteres ABC áruház Bővebb felvilágosítás a zalaegerszegi 92/14-565-ös, vagy 92/21-236-os telefonszámon. A rejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: április 3. Lapunk 11. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfej-tése: Aki előzékeny, jobban szereti embertársait, mint meg-érdemlik. A sorsoláson Farkas Istvánné, Mándoki Anna, Szabadi Sán-dorné, Szabó Istvánné és Szekeres Sándor kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfize-tést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át. HU-MOR-ZSAK Erdei András felvétele Műtét közben megszólal az asszisztens: - Doktor úr, ne vágjon olyan mélyen, mert már a műtőasztalnál tart. KANIZSA :;:::;;;iiili Az egészséges beszédfejlődésről, a beszédfejlődés feltételeiről és szakaszairól márc. 27-től ápr. 2-ig (A fejlett emberi tudat arra való, hogy megértsük a ter-mészet működését.) SASAD VIRÁGBOLT ajánlata Húsvéti virágvásár: cserepes-vágott virág. Továbbá megrendelhetők: menyasszonyi csokrok, virágkosarak, exkluzív virágcsokrok kötése és házhoz szállítása. Ajándékcsomagolás. Selyem virágok nagy választékban. Továbbá koszorúk és sírcsokrok készítése. EZ MIND KEDVEZŐ ÁRON! Szeretettéi várjuk kedves vásáHóinkat! SASAD Kertészeti Mg. Termelőszövetkezet 16. sz. virágüzlet Nagykanizsa, Eötvös tér 21. Tel.: 93/13-187 Gyermekünkért Az egészséges csecsemő, bár rendelkezik a beszédkész-ség kialakulásának feltételei-vel, mégsem tanulna meg be-szélni, ha nem élne beszélő környezetben. Indiában farka-sok által nevelt kisgyermekek artikulátlan „farkas"-nyelven beszéltek, amikor rájuk talál-tak. Az iskolázatlan, siket gyermek sem tanul meg be-szélni, mert hallásvesztesége miatt nem fogja fel környezete beszédét. Az ép gyermek be-szédét tehát környezetéből ve-szi át, éspedig olyan formá-ban, ahogy közvetlen környe-zete beszél. Ha a család táj-szólással beszél, a gyermek ezt a tájszólást tanulja meg, ha környezete beszédhibás, a gyermek is beszédhibás lesz. A beszéd elsajátításának fel-tételei: ép idegrendszer, ép hal-lás, anatómiailag ép beszédszer-vek. A beszédfejlődésnek jel-lemző szakaszai vannak, ezeken a szakaszokon minden gyermek átmegy, ezeket kihagyni, át-ugomi nem lehet, de kezdetük és lefolyásuk sokféle lehet. Egyesek az átlagosnál később, mások korábban kezdenek be-szélni, a lányok beszédfejlődése általában valamivel korábban kezdődik, mint a fiúké. Az ép beszédfejlődésben a következő szakaszokat figyel-hetjük meg: - a kiáltozások szakasza, - a gagyogás időszaka, - az utánzás időszaka, - beszéd megértésének időszaka, - a beszéd önálló fejlődésé- nek szakasza. Újszülött korban: A csecse-mő első hangadása a sírás, amely kezdetben hőmérsékleti és más környezeti hatásokra kialakuló reflex-tevékenység, később mindinkább visszatük-rözi a csecsemő hangulatát, kívánságait. A sírás jelentősé-ge a későbbi fejlődésre vonat-kozóan döntő fontosságú, amely, ha elmarad, vagy hosszabb ideig nem követke-zik be, az agy elégtelen oxi-génellátását okozza, ennek pe-dig maradandó idegrendszeri károsodás lehet a következmé-nye. A második hónaptól kezdve a sírás, kiáltozás vál-tozatosabb lesz. A harmadik hónap táján a csecsemő diffe-renciáltan fejezi ki nemcsak kellemetlen, hanem jó, kelle-mes érzeteit is hangadással. A gagyogás időszaka a har-madik, negyedik hónapos kor-ban kezdődik. Ez távolról sem tudatos, szándékos közlés, csupán öncélú játék, eleinte magánhangzókból áll, később ezeket mássalhangzókkal kom-binálja a csecsemő. A mással-hangzók megjelenési sorrend-je: p, m, b, t, d, k, g. Jó tud-ni, hogy siket, vagy súlyosan nagyothalló csecsemők is for-málnak ilyen hangokat. 6 hó-napos korban a csecsemő éneklő hangokat ad, rövid szó-tagokkal (e-e-e, me-me-me, gá-gá-gá) folyamatos gőgicsé-lő monológokat produkál, já-ték közben hangosan nevet, si-kongat. Erre az időpontra te- hető az anyanyelv artikulációs bázisának a kialakulása is. A 9. hónap vége felé kezdődik az utánzás korszaka, eleinte a beszéd ritmusát, hanglejtését, dallamát kezdi utánozni a gyermek, még mindig értelmi cél nélkül. 1 éves korban a kisded gügyögése egyre válto-zatosabb, hangosan, melodi-kusán, szinte megállás nél-kül ismétel mind hosszabb szó tag variációkat. Ekkor el-kezdi azokat a szavakat után-mondani, melyeket környeze-tének tagjai előmondanak, többször megismételnek, de ezek jelentését még nem érti meg. A tulajdonképpeni be-szédmegértés időszakát a lát-szatmegértés korszaka előzi meg, ekkor a gyermek a hely-zetre reagál, a gesztusra, a hanglejtésre és nem a szó ér-telmére. Míg az ép beszédfej-lődésű gyermek gagyogása egyre gazdagodik, egyre vál-tozatosabb, a siket vagy na-gyothallóké fokozatosan el-színtelenedik, náluk nem je-lennek meg a szavak. Amint a fentiekből kitűnik, az anyanyelv elsajátítását nem lehet kizárólag a „természetre" hagyni, feltétlenül szükség van a család segítő közremű-ködésére a kisgyermek passzív és aktív szókincsének gyarapí-tásához. Dr. Csiky Csabáné logopédus Nevelési Tanácsadó Kos: III. 21-IV. 20. Csábító üzleti vállalko-zásra kapacitálnak, ne dőlj be a felszínes ér-veknek. Kíméld magad a fizikai túlterheléstől. Bika: IV. 21-V. 20. Hamis értékrended anya-gi helyzeted okozza. Az intim szférában nemcsak könnyelmű költekezéssel imponálhatsz, az érzelmi aspek-tus sem utolsó megoldás. Ikrek: V. 21-VI. 21. A Merkúr, mint zodiá-kus uralkodója, most kezdvező hatással lesz e csillagjegy szülötteire. Szerencsés dekád következik. Rák: VI. 22-VII. 22. A Hold állása, mint „de-termináló bolygó" most labilissá, nyughatatlanná tesz. A kritikát ne fog-jad fel tragikus végeredménynek. Oroszlán: VII. 23-VIII. 23. A Nap kozmikus hatása rendkívül kedvezően be-folyásolja a vállalkozó oroszlánt. Ne lazíts, ha új lehetőség adódik hamarosan. Szűz: VIII. 24-IX. 23. Vallási alapon is nagyon tartózkodó vagy. Az üz-leti életben gyakran in-zultusok érnek. A szá-modra kellemes, szimpatikus sze-mélyt ne utasítsd vissza. Mérleg: IX. 24-X. 23. A Vénusz, mint jó hatá-sú bolygó „uralkodik". Barátságos, közvetlen természeted néha félreér-tik. Kerüld a konfliktusokat! Skorpió: X. 24-XI. 22. Kizárólag egzisztenciális ügyek foglalkoztatnak. A rád jellemző könnyelmű-ség most a magánéletben gyümölcsöző lehet. Nyilas: XI. 23-XII. 22. A Jupiter mint „megha-tározó" bolygó, kedve-zően befolyásolja napi tevékenységed. Közvet-lenséged alkalmas a baráti kap-csolatok ápolására. Bak: XII. 23-1. 20. Üzleti stratégia módosí-tása előtt érdemes felül-vizsgálni anyagi helyze-ted. A könnyelműség nem Jellemző rád egzisztenciális kérdésekben. Vízöntő: I. 21-11. 20. Fölényes stílusod mun-kahelyi és családi konf-Hktusok kiváltója lehet. Érdemes időnként ön-kontrollt tartani, lehet, hogy ha-mis az értékrended. Halak: II. 21-111. 20. A magánélet örömei tel-jesen lekötik figyelmed. Érdemes lenne képessé-geid alapján új szellemi tevékenység felvállalása. 30 KANIZSA im. minim tf* SPORT SPORT SPORT Labdarúgás Olajbányász-Dunaferr 1-0 (0-0) • A piros-kékek új szerelésben és győzelmi reményekkel léptek pályára. Nem kisebb ellenfél le-győzésére készültek, mint az NB l-es reményeket tápláló Dunaferr skalpjára. A találkozónak az adott még érdekességet, hogy a Duna-fen mindössze egy ponttal szer-zett többet, s ha nyer az Olajbá-nyász, megtörténik a „melegvál-tás". Nos, a győzelem összejött, de nagyon keservesen. Mint arra számítani lehetett, a jó erőkből álló vendégek nem álltak be vé-dekezni, sőt az első húsz perc-ben a vártnál is bátrabb támadó-játékot produkáltak. Szerencsére gólt nem sikerült szerezniük, igaz a piros-kékeknek sem, ami-kor az ő perceik következtek. Szünet után az Olajbányász ak-kor lőtte a győzelmet jelentő F»rk»s elfekteti a k«j«st, jna|d a (Erdei András felvétele) gólt, amikor még sokan a pálya előtti söntésekben oltották szom-jukat. Bizony sajnálhatják, hogy lemaradtak a produkcióról, mert nem mindennapi, szép gólt lát-hattak volna. Dómján ahogy a nagykönyvben meg van írva, úgy tálalt a mélységből érkező, nagyszerű ütemben kiugró Far-kas elé, aki elfektette a kapust, majd nagy nyugalommal belőtte a piros-kékek gólját. Ezután is nyílt volt a játék, ember-ember elleni heves küzdelem folyt a pályán, sajnos a játékvezető nem mindig állt feladata magaslatán. Közben Kiss I. a kiállítás sor-sára jutott, de nem sokáig volt emberhátrányban az Olajbá-nyász, mert a vendégektől Vaj-da sérülés miatt szintén idő előtt elhagyta a játékteret. Tavaszi rajt a kézilabda NB I B-ben Kosárlabda A leglényegesebb, hogy a női kosárlabda NB I-ben meg-kapaszkodott a MÁV NTE együttese. A kiesés ellen a Közgáz-Masped volt a nagy ellenfél, amely ellen aztán meglett a harmadik győzelem - a fővárosban. A vasutas-já-tékosok a Kanizsán sorrakerült harmadik mérkőzésen ugyan 1 ponttal elbuktak, de aztán a javítás sikerült az egyetemis-ták otthonában. - Nagy megelégedéssel mondhatom, hogy a negyedik mérkőzésen a lányok alaposan összeszedték magukat és a fő- városban 84:70 (46:40) arányban nyertek. Örültünk a sikernek, de aztán a vendég- látók óvást jelentettek be, s így aztán a boldogság nem volt felhőtlen - kezdte Szabó Ica, a kanizsaiak volt kitűnő játékosa, aki most technikai vezetőként szállt be segíteni. - Mit tud az óvásról? - A II. félidőben már túlju- tottunk a 12-13. percnél, ami- kor a bírók Ivanovnát kiállí- tották. Ekkor is mi vezettünk, de aztán a büntetők után mi jöttünk előre. Nos, ezt ragad- ták meg a hazaiak a mérkőzés végén. - A bírók hibáztak? - Igen, de abban a feszült, szoros helyzetben erre senki sem figyelt fel. Ugyanis a büntetők után az egyetemisták jöhettek volna előre. Befutott a kanizsai gyors - A döntés ismert. Mit szól hozzá? - A találkozó másnapján már megszületett a döntés, mi- szerint ugyan történt bírói mű- hiba, de ez már nem befolyá- solta az eredményt, s így mi lettünk a nyertesek - a zöld asztal mellett is. Ez pedig azt jelentette, hogy nem kellett le- játszani az ötödik mérkőzést, amire egyébként Kanizsán ke- rült volna sor. A kanizsai gyors tehát be-futott, célba értek a vasutas-lányok, akik rövidesen a 17-18. helyért mérkőznek, két győzelemig. Közben azonban újabb feladat vár a MÁV NTE csapatára, amely a Magyar Ku-pában is érdekelt, s a legjobb 8 közé jutásért a kitűnő Tungs-ram SE csapatával mérkőzik, oda-visszavágó rendszerben. - A kitűnő erőket felvonul- tató fővárosiak ellen április 1- jén (szerdán) mérkőzünk Nagykanizsán (kezdési idő: 17.00 óra), majd a visszavá- góra három nappal később a fővárosban kerül sor. A cél, a tisztes helytállás - vélekedett Vágvölgyi Tamás, a kanizsa- iak szaktanácsadója. (-tal) A kézilabdázás második vonalá-ban a hétvégén rajtol az 1991/92. évi bajnokság tavaszi idénye. A 100 százalékos teljesít-ménnyel őszi bajnok kanizsai Tungsramos fiúk a Nyugati cso-portban a bajnoki cím városmá-nyosai, akik töretlenül haladnak előre, az élvonalbeli szereplés ki-harcolására, s ezzel a sporttörté-neti eseményre. — A második félidőre már janu- ár 6-án megkezdtük a felkészülést, majd erőltetett menetben, kemény munkával telt el a nagyon alapos, 3 hetes alapozás. Ez idő alatt, meg utána is zökkenőmentesen vé- geztük a feladatokat, a kerettagok szinte NB l-es szintű képzésben ré- szesültek, akikre nincs panaszom - mondta Jéki Zoltán edző. A szakosztályi vezetés közben újabb erőfeszítéseket tett a továb-bi erősítés érdekében, s így került Kanizsára Mészáros kapus (PMSC) és újabb fiúval is folytat-nak tárgyalásokat. - A csapat rajtra kész, optimiz- mussal vághat neki a tavaszi idénynek, s úgy ítélem meg, hogy Sporthétvége PÉNTEK Kézilabda. NB I B. Férfiak: Tungsram-Dunai Kőolaj, Olajbá-nyász munkacsarnok, 17.00. SZOMBAT Kézilabda. NB I Nők: Olajbá-nyász-Alföldi Porcelán, Olajbá-nyász munkacsarnok, 10.00. nem lesznek gondjaink. Az NB l-es szereplést én már biztosra veszem, s ehhez mindenképpen adottak a feltételek. Az őszi elsőség, majd a Magyar Kupában a legjobb 8 közé kerülés, meg aztán a felké-szülési tornákon, így Ajkán és Celldömölkön mutatott teljesít-mény alapot ad a tervek megva-lósításához - hangoztatta Musits Ferenc szakosztály-elnök, majd így folytatta: - Ma (pénteken) kezdjük a ta-vaszi menetelést. Hazai környezet-ben, az Olaj csarnokban fogadjuk a Dunai Kőolaj csapatát. Ez a mérkőzés lesz egyben a 100. NB 1 B-s találkozónk, amelyen termé-szetesen győzelmet várok a fiúktól. Az NB I B. folytatására, s az NB l-es szereplés kiharcolására a következő kerettagok készülnek. Kapusok: Kálóczy, Bilicz, Mészá-ros. Mezőnyjátékosok: Bjelov, Oj-tó, Pánczél, Schwarcz, Krichenba-um, Rodek, Tiba, Becskei, Hung-ler. Cseh, Kovesnyikov, Kurusta, Baksa. /■ha Kosárlabda. NB I Nők: MÁV NTE-Ikarus SE, MÁV NTE mun-kacsarnok, 17.00. Labdarúgás. NB Il-es ifjúsági mérkőzés: Olajbányász-m. ker. TTVE, Olajbányász pálya, 13.00 NB m.: MÁV NTE-Barcs, MÁV NTE pálya, 15.00. VASÁRNAP Sakk. OB I. Férfiak: Tungsram-Z. Csutí SK, Hevesi Művelődési Központ, 10.00. 1992. márcítt* 27* [ KANIZSA SPORT SPORT SPOR1 Arcok a háttérből MARGÓ, A SZAKAVATOTT SEGÍTŐTÁRS PANNÓNIA CIPŐIPARI SZÖVETKEZET ajánlata. Divatos női szandálok, cipők REKLÁM ÁRON, NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK Erzsébet tér 8. sz. alatti mintaboltunkban. GYORS, FIGYELMES KISZOLGÁLÁS! „PANNÓNIA" Cipőipari Szövetkezet Nagykanizsa A Hevesi DSE sportakrobati-kusai immár évek óta kiemelke-dő teljesítményt nyújtanak. A fiatalok, a legjobb tehetségek sorra szállítják az eredményeket a hazai és nemzetközi porondon. Az iskolai és sportköri okta-tásban, nevelésben, a testedzés-ben, a végzett tervszerű és kö-vetkezetes szakmai munkában meghatározó szerepet játszik a vezető-edző, a sok sikert elért Gajcsl József, s lelkes, szakava-tott segítőtársa, S. Kutasi Mar-git, a fáradhatatlan Margó, a Hevesi iskola testnevelő tanára, akivel a napokban beszélgettünk a háttérről, a pályáról. - Zalaegerszegen születtem, a ZTE-nél sportoltam. Atlétizál- tam. A főiskola elvégzése után kezdtem meg az oktató-nevelő munkát Murakeresztúron, s már akkor együtt dolgoztam Gajcsi Józseffel, ahol eredményes há- rom évet töltöttem el. - Mikor és hogyan került Ka- nizsára? - A Hevesi iskola indulásakor, ezelőtt 10 éve kerültem ide pá- lyázat útján, s azóta is itt taní- tok. - Kezdetben melyik sportág vonzotta? - Az iskolai sporttal, testne- Futószalagon... w Országos III. osztályú férfi tőrversenyt rendeztek a főváros- ban, amelyen 117 induló közül Balázs Endre, a MÁV NTE ver- senyzője az 5. helyet szerezte meg. i •" A kanizsai tekecsapatok közül az utóbbi két akadályt si-keresen vette az Üveggyár gár-dája, míg a sörgyáriak csak 50 százalékos teljesítményt értek el. A 6. fordulóban csapataink egyaránt 5:3 arányban nyertek. A Sörgyár Szombathelyen, az Építők ellen diadalmaskodott, az veléssel, az összetett feladatok megoldásával mindig is kiemel-ten foglalkoztunk. A fő szám, az alap, természetesen az atlétika volt, ebből edzői képesítésem van. Az iskolai versenyeken a gyerekek remekeltek, de aztán a továbblépés elmaradt, mert a tő-lünk elkerült versenyzők nem tudtak gyökeret vetni a bányász-nál. - Mikor kezdődött a torna- sportba való bekapcsolódás? - Az atlétika mellett gyorsan bekapcsolódtam a tornasportba. Egy előkészítő csoportot vittem a picikkel. Tulajdonképpen alá- dolgoztam az ugyancsak itt kez- dő Gajcsi Józsefnek. A főiskolán egyébként a tornával is komo- lyan foglalkoztam, nem volt ide- gen tőlem. - Mióta van *\\z akrobaükai szakágnál? - Három évvel ezelőtt, az edzőváltozás idején kerültem át az új szakághoz, melynek alapját a torna adja. A hagyományok ápolása, a fajsúly-áttolódás a ki- emelt alapképzés keretében fo- lyik, nagy intenzitással. A torna- sportakrobatikai sportosztályban heti 9 órában nagyon kemény munkát végzünk, ám mellette gyerekeink a városi-megyei atlé- tikában is jeleskednek. - Miként fér el egymás mel- lett a két szakág? - A torna és a sportakrobati- ka nálunk egységet jelent, jól ki- egészíti egymást. Súlyozottan foglalkozunk a rendszerességet és folyamatosságot jelentő akro- batikával, ennek éves verseny- rendszere olajozottan működik. Ugyanakkor a diákolimpiai tor- nadöntők előtt rámegyünk a sa- játos elemekre, amikor csak fi- nomítani kell az ismereteket. üveggyáriak Gellénházán voltak a jobbak. A 7. fordulóban a Sör-gyár hazai pályán vesztett a Szentgotthárd ellen 6:2-re, az Üveggyár ugyanilyen arányban nyert a Sárvár ellen. •" A nagykanizsai városi sza-badtéri labdarúgó-bajnokság két-fordulós küzdelemsorozata jövő hét elején kezdődik a Mindenki Sportpályáján. Az I—III. osztály-ban 12-12, míg a IV. osztályban 8-8 csapat kezdi meg az 1992. évi küzdelmeket. Hétfőn az I., kedden a II., szerdán a III. osz-tály lép. pályára 16.20 órai kez-dettel az I—II. sz. pályán, míg a IV. osztály csütörtökön 16.15 órakor rajtol 4 mérkőzéssel. - Miért váltottak a versenytor- náról? - Jól felfogott érdekből kezel- jük többszörösen is kiemelten az akrobatikát a versenytorna he- lyett. Ugyanis ennek vannak meg a reális alapjai, ezt a társas-já- tékot, ezt az új lehetőséget érté- kelik, élvezik a gyerekek, akik nagy elszántsággal dolgoznak. - Milyen a munkamegosztás Gajcsi Józseffel? - Tervszerű és tökéletes. Gaj- csi a szakmai részt, az irányí- tást, a gyakorlat összeállítását gondozza magasfokon, míg én inkább a kivitelben, a finomítás- ban kapok nagyobb szerepet. Egyébként mindenki végzi azt, ami a feladata. - Leterhelt? - Az iskolai sport, a szakág napi átlagban 10 órai munkát követel. Gyerekünk is idejár a Hevesibe, együtt jövünk, s me- gyünk, hiszen férjem is elfoglalt. A sok munka mellett állandóan képezem magam, számos tanfo-lyamot végeztem. Most éppen az angol nyelvvizsgára készülök. - Hány országban, s merre járt eddig? - A sportakrobatika révén ezelőtt másfél évvel jutottam ki Ausztriába, a gyerekeket saját kocsikkal vittük a sikeres nem- zetközi versenyre. Jártam Német- országban, Lengyelországban és a sors nagy ajándékaként 10 na- pot töltöttünk el Amerikában a nemzetközileg is jegyzett négyes- sel és párossal. - Hogyan tovább? - Az iskolával, a gyerekekkel még nagyon sok szép sikert sze- retnék elérni, s amíg időm, ener- giám engedi, megpróbálok to- vábbra is hatékonyan dolgozni a sportért, a sportban - mondta végezetül a testnevelő tanárnő. Balogh Antal 32 KANIZSA I$5& március 2f, HÚSVÉTI KÖNYVVÁSÁR ÓRIÁSI KEDVEZMÉNNYEL AZ ALMANACH KÖNYVESBOLTBAN Nagykanizsán, Zrínyi u. 20/4. sz. (a vásártér mellett) Telefon: 11-693 1992. március 31-től 1992. április 3-ig. HASZNÁLJA KI! Egyhamar nem lesz ilyen lehetősége. INGYENES lakossági apró Feladható: Nagykanizsa, , Király u. 47. I. emelet. Telefon: Ö3/12-30G ÁLLAS Harmincéves, érettségizett fiatalember délutá-nonként, hétvégeken hegesztést, lakatosmun-kát vagy bármilyen segéd- éi kertimunkát tisztességes bérért elvállalna. Cím a szerkesz-tőségben. (232 K9) LAKÁS - TKLKK Nagykanizsa, Rózsa u. 4. I. emeleti, kétszo-bás lakás eladó. Érd.: Platán sor 4. 1/4. Csőn-dor. (230 K) \' Lató-hegyen, a régi szeszfőzde mellett 270 négyszögöl telek eladó, fényivel és gyü-mölcsfákkal. Érd.: Nk. Teleki u. 1. VI. cm. 39., hétköznap 17 óra után. (228 K) Olcsón, sürgősen eladó betegség miatt, Szent-györgyvári-hegyen, második hegyháton 790 négyszögöl telek, rajta lugasszőlő, vetemé-nyes, fele kaszáló. Kész alsópince van. Eset-leg bérbe is kiadó, vagy kisebb hétvégi haj-lékra cserélhető! Hováth Mária, Nk., Sugár ít 2/A. 2/4. (222 K) Eladó 3 szobás, egyedi központi fűtéses csa-ládi ház melléképülettel, gazdasági épületiéi, őszi beköltözéssel, Figyeház, Petőfi út 31. szám alatt. Érdeklődni: napközben 93/13-319, 92/73-197-es telefonszámokon, Nagykanizsa, Csengery út 22. Hétközben 18 órától, szom-bat-vasárnap egész nap a fityeházi címen. (219 K) Kiscserfci hegyen 255-ös pince szőlővel, gyü-mölcsössel megosztva is eladó. Érd.: a hely-színen vagy Nk. Berzsenyi u. 4/C. fsz/4. Gaz-da. (217 K) Látó-hegyen a szeszfőzdéi megállótól kb. 300 m-re 316 négyszögöl bekerített telek, dombó-vári faházzal eladó. Érdeklődni: Boros, Nk. Zárda u. 7. 16-19 óráig. (233 K) Nagykanizsán, kétszobás kertes családi ház be-költözéssel eladó. Érd.: Ifjúság u. 32. (234 K) Nagyrécsén, befejezés előtt álló, padlástér be-építésű családi ház eladó. Egy- vagy másfél-szobás garzont beszámítunk, ráfizetéssel. Érd.: Nagyrécse, Kossuth u. 93. (235 K) Petőhenye, Dózsa u. 21. sz. alatti családi ház, gazdálkodásra alkalmas területtel eladó. Érd.: Kapocsi Imre Alibánfa, Vasút út 12. (236 K) 4. emeleti, kétszobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat nagyobbra cserélném, OTP csere is érdekel. Nk. Városkapu krt. 16/B. IV/3. (237 K) Eladnám vagy elcserélném kétszobás, teher-mentes II. emeleti lakásomat és a Szent-györgyvári IV. hegyháton lévő szőlőmet lak-ható, panorámás, emeletes épülettel, kanizsai vagy kiskanizsai családi házra. Nk. Rózsa u. 21/D. 11/6. (238 K) 290 négyszögöl telek eladó Miklósfán. Érd.: Vida Nk. Csokonai (Andrejka) u. 2/2. (239 K) Nagykanizsán, Platán sor 12/B. 111/13. alatt kétszobás, egyedi Üléses lakás eladó. Érd.: esti órákban a helyszínen vagy a 17-416-os * telefonszámon. (240 K) Szentgyörgyvári hegy, IV. hegyháton 440 négyszögöl zártkerti ingatlan kis faházzal, ve-zetékes vízzel, gyümölcsössel eladó. Érdek-lődni: naponta 17 óra után, Nk. Kazanlak kit. 2/C. fsz/1. (241 K) Csónakázó-tó mögött telek, lakható épülettel eladó. A telken van villany és kút. Érd.: Nk. Magyar u. 11/A. alatt (256 K) Nagykanizsán, Zemplén 5/B., VI. emeleti, 63 négyzetméteres, 3 szobás, tehermentes OTP lakás eladó. Városkapu 16/B., II. emeleti két-szobás, 54 négyzetméteres, összkomfortos, ta-nácsi lakást 3 szobás tanácsi lakásra cserél-nék. Érd.: Nk. Városkapu 16/B. 3. ajtó. Var-ga Rudolfné, 17 óra után. (257 K) Nk. Berzsenyi úti kétszobás lakásomat elad-nám. Érd.: Nk. Zemplén Gy. u. 9/A. I. emelet 8. 18 óra után. (258 K) Nagykanizsától 7 km-re Nagyrécsén, 3 szo-bás, összkomfortos, gázfűtéses családi ház gazdasági épülettel, 400 négyszögöl telekkel eladó. Érd.: Nk. Csengery u. 30/A. naponta 16 óra után. (259 K) Csörnycföldön kétszobás családi ház aszta-losmilhellyel, vezetékes víz-gáz, ipari áram-mal eladó. Nk. Péterfai u. 3/A. Horváth. Tel.: 93/17-236. (273 K) Nagykanizsai két és félszobás lakás nyári ki-költözéssel és garázzsal (Munkás úti soron) eladó. Érd.: hétvégén, Nagykanizsa, Városka-pu krt. 2/C. H/7. Tóth. (280 K) 1,5 szobás lakás a Zemplén utcában eladó. Irányár: 850.000,- Ft készpénz. Érd.: Nagy-kanizsa, Dózsa György út 93. Büki. (278 K) Miklósfán családi ház 800 négyszögöl telek-kel eladó. Érd.: Miklósfa, Mátyis király u. 2. (276 K) Bagolai hegyen, volt szeszfőzdéhez közel, 200 négyszögöl telek faházzal, szőlővel, gyü-mölcsössel reális áron eladó. Érd.: 17 óra után. Kiss. Nagykanizsa, Péterfai u. 11/E. (289 K) Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháton 200 négyszögöl telek, kordonos szőlővel, téglaé-pülettel eladó. Víz, villany van. Kiss József. Nk. Városkapu 8/A. Érd.: Esti órákban. (298 K) 300 négyszögöl hétvégi telek Kisrécsén el-adó. Érd.: Borsos Erzsébet, Városkapu krt. 11/D. Esti órákban (294 K) Bajcsán kétszintes, összkomfortos családi ház, garázzsal, melléképülettel, 300 négyszögöl te- lekkel eladó, - összeköltözőknek is alkalmas — vagy nagykanizsai (belvárosi) lakásra cse- rélhető első emeletig, megegyezéssel. Érd.: hétvégeken. Bajcsa, Törökvári u. 1/2. (296 K) Városközponthoz közel, kétszobás, egyedi központi filtéses, teraszos lakás eladó. Érd.: bármikor, Nk. Rózsa u. 10/E. 30. ajtó. (295 K) 2 és félszobás, tehermentes lakás ikerga-rázzsal vagy anélkül elsdó. Nk. Kazanlak krt. 2/B. 111/12. Bajor Tibor. (300 K) A régi 7-es út mellett 700 négyszögöl terü-leten szőlő és szántó eladó vagy olcsón bér-beadó. Érd.: Galambok, Honvéd u. 18/B. Só-lyomvári. (310 K) Gyékényesen eladó kétszintes, közművesített horgásztanya a vízparton. Érd.: Nk. Kölcsey u. 12. Szabó. (311 K) Sürgősen eladó új családi ház 1.800.000- Ft-ért, azonnal beköltözhető. Cím: Garabonc, Balatonmagyaródi u. 10. (306 K) Nk-án kétszobás, egyedi fűtésű, tanácsi laká-somat elcserélném másfélszobás tanácsi lakás-ra. Érd.: Nk. Bartók B. 6. FV/4. FaupI Pe-rencné. (260 K) AI.BKRLKT Április 1-től bútorozott albérleti szobát kere-sek. Címeket „Megbízható" jeligére a Kanizsa szerkesztőségébe kérek. (277 K) Más fel szobás albérletet keresek sürgősen. Horváth József né, Garabonc, Balatonmagya-ródi u. 10. (30S K) JÁRMI Honda Accord 1,8 ezüst metál, FULL, extrás, 1986-os, sürgősen, áron alul eladó. Tótszer-dahely, Petőfi u. 13. Érd.: egész nap. (227 K) Másfél éves, háromajtós, piros LADA SA-MARA 5000 km-rel, extrákkal felszerelve, sürgősen eladó. Marton József, Nk. Liszt F. u. 2. Tel.: 17-393. (247 K) Eladó 9 éves Wartburg, áprilisig érvényes milszaki vizsgával. Jó állapotú, 43 ezer kilo-méterrel. Irányár: 60 ezer Ft. Érdeklődni: egész nap, Kuni Andrásné, Nk. Kodály Z. u. 6/A. IV/3. (248 K) TF forgalmi rendszámú 126-os Polski Fiat el-adó. Érd.: Nk. Liszt F. 2/B. IV. em. Szálai. (266 K) 4 éves Trabant eladó. Nk. Corvin u. 4/C. fsz/1. Érd.: esti órákban. (274 K) 2105-ös, másfél éves LADA eladó. Érd.: Nagyrada, Petőfi út 38. (270 K) Daihatsu Charade 1,0 kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Nk. Muskátli u. 16., 19 óra után. (292 K) 1,5 éves Trabant kifogástalan állapotban sür-gősen eladó. Érd.: Nk. Corvin u. 12/A. Ga-dányi. 17 óra után (293 K) Alfa Rómeó 33-as 1985-ös, sok extrával áron alul sürgősen eladó. Nk. Varasdi u. 3/B. (297 K) LTZ 251 típusú motorkerékpár megkímélt ál-lapotban, extrákkal igényesnek eladó. Érd.: 16 óra után. Nk. Munkás u. 6/D. fsz/2. Hor-váth. (287 K) LADA SAMARA fehér színű, 3 éves, 3 ajtós eladó. Érd.: Nk. Garay u. 16/B. 11/6. (304 K) SB 51-es Simson eladó. Érd.: Nk. Cigány u. 67. Milci. (301 K) GARÁZS Garázs eladó a Muskátli úti garázssorban. Érd.: Pus József Nk., Kaán K. 2/C/6. (192 K) Garázst bérelnék vagy vennék a Platán sor, Attila utca, Teleki utca, Rózsa utca, vagy Berzsenyi utca környékén. Ajánlatokat: Gosz-tonyi Ilona, Nk. Platán sor 5/A. I. lépcsőház, vagy a 92/73-283-as telefonszámon 20-22 óra közön. (290 K) Nagyméretű, aknás garázs olcsón eladó a Min-denki Sportpályájánál. Érd.: Muskátli u. 16., vagy a Rózsa úti Patyolat Üzletben. (261 K) MŰSZAKI CIKK -BÚTOR Videoton színes tévé eladó. Nk. Platán sor 9. II. lépcsőház, II. em. 1. Krénusz Ferenc. Érd.: 18 óra után. (251 K) 1 éves kifogástalan állapotban lévő, automata gyorsfagyasztóval ellátott, energiatakarékos, 260 literes mélyhűtőláda eladó. Irányár: 28 eFt. Érd.: 93/16-109. (252 K) Erika táskaírógép, KANIZSA szekrénysor, heverő, rekamié, íróasztal olcsón eladók. Érd.: Bartók B. 6. IV. em. 4. ajtó. Faupl Ferencné. (267 K) Stalker IX CB rádió antennával eladó. Érdek-lődni: Nk. Árpád u. 26. (275 K) VKÍÍYKS Elveszett Dixi névre hallgató drótszőrű foxim tavaly május 20-án, fehér-fekete folttal a há-tán. A megtalálónak 10.000 Ft jutalom. Cím: a szerkesztőségben. (244 K) Francia tetőcserép eladó. Érd.: 11-814-es te-lefonon, 17 óra után. (249 K) Német nyelvoktatást, korrepetálást vállalok. Érd.: 93/14-889-es telefonszámon lehet. (250 K) 2 db gázkonvektor eladó. Érd.: Szepetnek, Sormási út 18. 16 üia után. (231 K) Eladó menetfúrógép, élhajlító, hengerítő, zik-nigép, gépi elektromos vágóolló. Érd.: Geren-csér László Nk., Vörösmarty út 65. (262 K) Trabant alkatrészek eladók. Érd.: 16.30 után, Nk. Kazanlak krt. 9/A. Gontér. (263 K) Öreg, bécsi zongora és mély babakocsi ol-csón eladó. Érd.: Kanizsa szerkesztőségben, tel.: 12-305. (268 K) NSZK sport babakocsi esővédővel eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 14/C. Erdei And-rásné. (282 K) Gombbehúzó gép tartozékaival együtt eladó. Érd.: 12-307-es telefonon lehet. (272 K) 3 éves szép fenyőcsomete eladó. Érd.: Ga- lambok, Honvéd u. 18/B. Sólyomvári. (284 K) Húsvétra félkész terepasztal, irányitópult, „PI- KO" típusú mozdonyok, vagonok, személyko- csik, valamint olasz cross gyermekkerékpár olcsón eladó. Érdeklődni: hétköznap 18 óra után, Nk. Zemplén 3/A. VI1I/53. Horváth. (285 K) Jó állapotban lévő mély Biemme és alig hasz-nált sport babakocsi napernyővel, és teljesen új lábzsákkal eladó. Érd.: délelőtt vagy esti órákban. Varga Ferenc. Nk. Munkás u. 10/C. IV. em. (291 K) 2 személyes, 2 légkamrás gumicsónak eladó. Érd.: Nk., Teleki út 3. IX/56. Rajna. (303 K) Szeretné megváltoztatni a jövőjét? Lehetősé-get kínálunk, hogy egy önálló kereseti tevé-kenységgel, teljesítménytől függő kiegészítő jövedelemre tegyen szert. Érdeklődni: levél-ben válaszborítékkal. Csóka Co. Nk. Péterfai u. 37/B. IH/4. (303 K) Szétszedhetős piaci sátor és hímzett térítők eladók. Érd.: hétfőtől péntekig 17 óra után. Nk. Corvin 12/A. 1/3. (307 K) Philips CD lejátszó fülhallgatóval eladó. Érd.: Nk. Kormos u. 3. Scheier. (308 K) Fiatal házaspár idős személyek gondozását, ápolását vállalja. Cím a „Kanizsa" szerkosz-tőségben. (309 K) Öreg-Förhénc elején jól felszerelt pincével szőlő és veteményes megművelésre bérbeadó. Érd.: 12-307-es telefonon. (271 K) Új, román étkezőgarnitúra (sötétbarna), 6 sze-mélyes, ovális asztallal, egy db propán bután tűzhely gázpalackkal, és egy utánfutó sürgő-sen eladó. Érd.: esti órákban, Nagyrécse, Ha-ladás út 68. (312 K) Otthon végezhető munka, külföldi cégek meg-bízásából. (Pl.: játékallatok összerakása.) Küldjön 165 Ft-ot postai utalványon és rész-letes tájékoztatót és címlistát küldök a jelent-kezés módjáról. Fenyvesi Károly, 8801 Nagy-kanizsa, Pf.: 27. (314 K) Vásárolnék 2 db régi (nem antik) nagy mé-retű fotelt Minden ajánlat érdekel. Ajánlato-kat Nk., Városkapu krt. 14/C. I1I/3. címre kérek. Sámik Ibolya. (269 K) l\'ARTNKRKKRKSO 58 éves özvegyasszony keresi 60-70 évesig szolid férfi ismeretségét házasság céljából, aki hozzá költözne. Leveleket: „Húsvét" jel- igére a szerkesztőségbe, Pf.: 154-be kérek. (253 K) 40 éves diplomás hölgy intelligens, szellemi foglalkozású házastársat keres 40-55 évesig. Leveleket „Szeretet" jeligére, Pf.: 154-be. (313 K) „A LKC.JOBB RI.KLÁM AZ I:LIX,I;DKTI VÁSÁRLÓ" KANIZSA SÖK(.YÁK RT. ...IX\')2 óta |