Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
22.77 MB
2021-01-25 15:17:17
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
672
1456
Rövid leírás | Teljes leírás (872.41 KB)

Kanizsa 1992. 006-009. szám február

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

Én csak kérdezni szeretnék...
ÁRA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
Múlt és jövő...
ÜLÉSEZED VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET HONISMERETI MUNKABIZOTTSÁGA
A 60-as évek városfejlesztési elképzeléseiről tartott előadást dr. Tímár Ede történész kandidátus, Nagykanizsa Városvédő Egyesülete Honismereti Munkabizottságának legutóbbi összejövetelén, a tűzoltóság előadótermében.
A szép számmal megjelent hallgatóság előtt, a város történelmi múltjának ismertetése után a két világháború közti létesítményeket sorolta fel az előadó, s megállapította, hogy a délzalai olajmezők feltárása újabb lendületet adott a város fejlődésének a 30-as évek végén.
A front átvonulása nem okozott nagyobb veszteségeket, viszont a Jugoszláviával kapcsolatban kialakult feszült viszonynak köszönhettük az 50-es években a 7-es út kiépítését a határig, és a városunkból irányított erődrendszer kiépítését is.
Új épület kevés épült az 50-es években, az alsótemplom környékén készült néhány lakóház, kis alapterü-
letű, csökkentett komfortfokozatú lakásokkal. De tervbevették már ez időben nagyobb, összefüggő lakótelep építését is a keleti városrészben.
Az Építésügyi Minisztériumban az 50-es évek végén indult meg a regionális tervezés, Perczel Károly építészmérnök vezetésével, aki nyugati mintára és a fővá-
ros túlnépesedésének ellensúlyozására 9 régióra kívánta felosztani az országot. Elképzeléseit a Magyar Építőművészet c. szaklapban tette közzé a 60-as évek elején.
Nagy feltűnést keltett és osztatlan örömet szerzett városunkban az, hogy a földrajzi helyzetünkre való tekintettel városunkat, mint
tervezett régióközpontot tüntette fel. Nagykanizsának ekkor 34 ezer lakosa volt. A Dunántúlon kívüle Pécs, Győr és Székesfehérvár volt még tervezett régióközpontként feltüntetve, míg Zalaegerszeg, Szombathely és Kaposvár alközpontként szerepeltek.
(Folytatás a 7. oldalon)
Láttad a legújabb Fa deo reklámot?
Elejétől (a) a végéig (Í2)?
Dr. Tímár Ede, kandidátus

KANIZSA
1992. február 7.
jj^HVPPIM
Kellemes meglepetés...
T"<| lőre Is elnézést Kérek az olvasóktól, hogy szemé* M lyes dolgaimmal traktálom őket, de az elmúlt bé-JLitcn olyan élmény hen volt részem, amit szeretnék mindenkivel megosztani. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat nagykanizsai szervezete felkért, hogy a sánci Klubkönyvtárban tartsak előadást az egyetemes és a magyar történelem kiemelkedő eseményeiről. Őszintén meg kell mondanom, tamáskodva fogadtam a felkérést, nem nagyon hittem abban, hogy 1992-ben még akadnak olyan emberek, akik a történelem után érdeklődnek. A szervezők kérésére mégis igent mondtam, gondolván arra, hogy az esetleg ott megjelenő 2-3 emberrel kellemesen elbeszélgetek napjaink problémáinak történelmi gyökereiről. Az első meglepetés a helyszínen ért, Szalal József nyugdíjas pedagógus, kl a könyvtárat vezeti a kultúrotthon előtt szabadkozva várt, hogy sajnos az öt órai Időpont korainak tűnik, mert nagyon kevesen jöttek össze, de nyugodjék meg. mert tíz-tizenöt perces keséssel a közönség megérkezik. Mikor bementünk a helyiségbe, akkor már húsz-huszonöt ember tartózkodott ott, és ez már jóval meghaladta az én előzetes elképzeléseimet. Örömömet nem Is tudtam leplezni. Háromnegyed órát beszéltem elsősorban a huszadik századi magyar történelem eseményeiről, a két év előtti rendszerváltásról, majd a közönség vette át a szót. Értelmes, lényegretörö kérdések és hozzászólások hangzottak el, A valósághű képhez azt is el kell mondanom, hogy két-három fiatait leszámítva, a hallgatóság nyugdíjasokból állt
Nagyon Jól éreztem magam, amit ezúton is szeretnék megköszönni a szervezőknek. Tiszteletem és nagyrabecsülésem pedig az előadást meghallgató szimpatikus közönségé. Köszönöm.
- s/áj -
❖ SZÉLRÓZSA ❖
Ő volt a Numero 1 kém
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika: Borda Menyhért,
Foga Kálmán Tel.: (92) 14390/49 Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
A nagykanizsai Városi Könyvtár
árverés útján értékesíti Barkas típusú vegyes használatú gépkocsiját.
(Motorja 1 éves.) Az árverés helye és ideje:
1992. február 12-én 10 órakor a Városi Könyvtárban.
Csodálatos archeológiai felfedezések 15 ib-liai Földeken címmel diaképekkel illusztrált előadássorozat indult a Hevesi Sándor Művelődési központban. Legközelebb február II-én IX órakor találkozhatnak az érdeklődők a rendezvény előadójával, prof. DRA-
(ÍO OBRADOVIC archeológussal.
Nyugaton legalábbis eképp értékelték a most 67 esztendős Márkus Wolfot, aki a világ egyik legjobb kémszervezetét, a volt NDK titkosszolgálatát vezette vagy három évtizeden át. Annyira kiváló volt, hogy Wolf egyik ügynöke a ''70-es években Willy Brandt nyugatnémet kancellár legközelebbi munkatársai közé tartozott! Ezt a híres-hírhedt szervezetet hívták Staslnak.
Már a német egyesülés előestéjén egyre többen kezdték követelni - nyilvánvalóan nem a nyugati kémszervezetek akarata ellenére -, hogy vonják felelősségre a Stasi ügynökeit, vezető munkatársait. A III/III-as ügy nem kerülheti el a németeket sem, úgy látszik ez beletartozik a társadalmi öntisztulásba. Legföljebb az a kérdés adódhat, hogy ha egy kémszervezet ennyire világhí-res-hírhedt, abban bizony nem akármilyen profik dolgoztak. Annakidőtt Reinhardt Gehlen, a náci kémszolgálat vezetője habozás nélkül átment - mert átvették! - az USA szolgálatába. De ezt csak úgy, a történelmi példa kedvéért említettük meg.
Márkus Wolf nem is rég volt „annakidőtt", s nem is oly rég adtak ki ellene elfogató parancsot az egyesített Németországban, de már akkor bottal üthették a nyomát. A múlt év október 3-án éjszaka berlini lakására siető rendőrök csak hűlt helyét találták. Két hónapig kerestek-kutattak utána eredménytelenül.
Aztán megtalálták november végén - Moszkvában. Igaz, nem azok, akik keresték.
Ki is volt ez a Márkus Wolf?
Annak a kiváló antifasiszta német írónak, Friedrich Wolf-nak a fia, aki a 30-as évek elején kénytelen volt elmenekülni szülőhazájából. A Szovjetunióban telepedett le, középiskoláit Moszkvában végezte el az ifjabb Wolf, aki ezután repülőtiszti főiskolára ment; ez a Komintern iskolája
volt. A háború után a berlini rádióban dolgozott; a nürnbergi perről is ő tudósított. Az NDK megalakulása után két évig az új német állam -amely a szövetségi köztársaság létrehozása után látott napvilágot - moszkvai nagykövetségének tanácsosa lett. Ezután a 29 éves Wolfot kinevezték a hírszerzés főnökévé, rá nemsokára az NDK állambiztonsági minisztere lett.
Amikor vezérezredesi rendfokozattal nyugállományba vonult 1986-ban, ezt mondta;
- Már nem bírtam elnézni, mi megy körülöttem.
Ettől függetlenül - bár irodalmi munkásságra adta a fejét - egy szót sem szólt egykori foglalkozásáról. Első könyve A trojka (=hármasfo-gat) címmel jelent meg és a szovjetunióbeli emigránsok életével foglalkozó dokumentum-kötet.
Ez a könyv sem volt akármi, ám az egykori kémtábornok nemrég az emberi jogok védőjeként és a honeckeriz-mus ellenségeként mutatta magát.
Márkus Wolf, bár erkölcsi felelősséget érez az NDK-ban végbementekért, de „semmit sem követett el sem az emberi jogok, sem a büntetőtörvénykönyv ellen" - jelentette ki. Ezért is kész visszatérni hazájába, hogy válaszoljon a szövetségi ügyészség kérdéseire. Persze, nem kapkodja el, amíg „politikai spekulációk és haj-cihők" kavarognak a neve körül.
Moszkvai tartózkodásának egyszerű oka van; a Progresz Kiadó megjelentette Hárman a 30-asból címmel a Trojka könyv fordítását, s Márkus Wolf kötelességének érezte, hogy személyesen ismertesse meg a (akkor még) szovjet olvasókkal.
No, ez most vajon mi: a legjobb keleti kém finom számítása, vagy a Progresz Kiadó sikere?
F. Gy.
I W*. IWtWI /» l "1111HJL/J1
A ROTARY-NÁL NINCS LAZÍTÁS
A Rotary Fúrási Kft. a KFV-ből kiválva 1990. július 1-vel vált önálló fúrási céggé. Azóta eltelt jó másfél év, s a jelek szerint nemcsak talpon maradt, hanem alapjaiban és felépítményében is egyre erősebbé vált. A másfél év tapasztalatairól, az előttük álló feladatokról beszélgettünk Horváth Gyula gazdasági igazgatóhelyettessel.
- Milyennek ítéli meg az indulást műszaki és gazdasági téren?
- Ez attól függ, hogy milyen szempontból közelítjük meg a kérdést. Az biztos, hogy ezt a lépést előbb vagy utóbb mindenképpen meg kellett tenni a hazai olajiparnak, igazodva a piaci viszonyokhoz, és a világon mindenütt meglévő olajipari szervezéshez. A nagymúltú nyugati, amerikai fúróvállalatokhoz hasonlítva nyilvánvaló, hogy kedvezőtlenebb körülmények között indultunk, de a magyar átlaghoz viszonyítva nem volt rossz a helyzetünk. Az eszközállományunk megvolt, sőt kihasználtuk azt a kedvező lehetőséget, hogy csak azt tartottuk meg, amihez tevékenységünkhöz szükség volt. Könnyebb lett volna az indulás, ha a pénzügyi ellátottság jobb, mert már kezdetben kiegyensúlyozottabb gazdálkodást tudtunk volna végezni. A problémánkat azért megoldottuk, de sokkal nagyobb munkával. 1990 második félévére - azaz indulásunkkor - kapacitásunk már le volt kötve. 1991-ben is sikerült munkával, megrendelésekkel kitölteni az évet.
- Kik a legnagyobb megrendelőik?
- Jelenleg a hazai szénhidrogénipar, a MOL Rt., de a jövőnket a későbbiekben az országhatáron túli tevékenységünk fogja biztosítani minden bizonnyal.
- Hol vannak lehetőségek?
- Szinte az egész világon. Természetesen nem megy könnyen, hiszen a megrendeléseket kemény árversenyeken kell elnyernünk.
- Jócskán aláígérnek a töb- . bi cégnek?
- Azt előre nem lehet tudni, ki mennyiért vállalja a munkát. Az ajánlatbeadásnak megvannak a szabályai. Zárt borítékban kell leadni, nem ismerhetik az ajánlattevők egymás „lapjait". Információkat természetesen lehet előzetesen szerezni, pl. egy adott területen, országban mások hogyan nyertek már munkát, milyenek az árviszonyok és a többi. Számunkra kedvező referenciát jelentett a kuvaiti olajtüzek eloltásában való sikeres részvétel. Azóta intenzív kapcsolatban állunk a kuvaiti féllel, jelenleg is van az olajipari miniszternél egy árajánlatunk kútjavításokra és fúrásokra. Remény van Oroszország keleti részén végzendő hasonló munkákra is. Élő a kapcsolatunk Tunéziával, ahol egyelőre 7 vízkút fúrására van megállapodásunk.
- Ez is egy olyan „bomba" üzlet lesz, mint az olajtüzek eloltása volt?
- Közel sem, hiszen az egy rendkívüli helyzet volt, másfél hónap alatt olyan nyereséget elérni ritkán adatik meg. Elsődleges célunk, hogy jelen legyünk Észak-Afrikában. Innen könnyebben kapcsolódhatunk majd a jobban fizető olajipar felé. Ha hosszabb távon maradunk, jó üzlet lesz ez is. Kalkulációnk szerint mintegy 50 mFt készpénz nyereségre számítunk. A gépek már be vannak csomagolva, Triesztig vasúton, majd onnan hajóval visszük a berendezéseket. Arra várunk, hogy a tunéziai partner átutalja a szerződés szerinti
1 millió dollár előleget, ami a fizetési készségüket is bizonyítja.
- Ez csak egyike, mondhatnánk töredéke az idei feladatoknak. Milyen további tervek, elképzelések vannak még?
- 1992-t pénzügyi szempontból nagyon nehéz évnek tartom. Nagy céljaink vannak, ahhoz pedig pénz kell. A pénzt pedig előre kell „letenni". Kigazdálkodása nem lesz könnyű feladat. Közép-és kisberendezéseink műszaki színvonala jó, eléri a világszínvonalat. Nagyberendezéseinkkel még nem vagyunk külföldön versenyképesek. Éppen ezért idén nagyberendezéseink közül kettőt szeretnénk lecserélni modern, dízel-elektromosra, amellyel már bárhol versenyezhetünk. Ehhez azonban mintegy 200 mFt kell. Konkrét hazai megrendelésekkel első félévre már el vagyunk látva, a második félévre is ismertek a feladatok, noha a MOL Rt.-ben annak finanszírozási részét még nem oldották meg.
- Ezek szerint nem lesz jelentős létszámleépítés, finomabban fogalmazva létszámracionalizálás?
- Ezt most semmi sem indokolja. Ha a gazdasági helyzet kedvezőtlenül változna elképzelhető, de igyekszünk a leglojálisabb megoldást választani, akárcsak az elmúlt időszakban, amikor a kényszer ezt hozta. Törekszünk arra, hogy aki a Rotary Fúrási Kft.-ben dolgozik, annak munkája becsületesen meg legyen fizetve.
Bacskay Zoltán
A napokban új üzlettel gazdagodott Nagykanizsa-Palin Napsugár utcája. A tulajdonos Mi-halitz Jenő így kezdte mondandóját:
- Először cukrászdát szerettünk volna nyitni, de aztán a környékbeli lakosság kifejezett kérésére megváltoztattuk eredeti elhatározásunkat. Úgy gondoljuk, sikeres kereskedelmet csak a vevőkör igénye szerint lehet folytatni. Feleségem, mielőtt gyes-re ment az ÉKV-nál dolgozott, valószínűleg ma már munkanélküli lenne. Boltunkat közel két év alatt saját telkünkre, szinte teljesen önerőből építettük, csak a leglényegesebb munkákhoz hívtunk szakembereket.
- Meglepően alacsonyak az árak, a polcokon találni olyan árut, amely harminc forinttal olcsóbb, mint máshol.
- Áruink nagy része szabadáras, melyekre 2-5% árrést teszünk. Olcsóságunkkal szeretnénk minél nagyobb vevőkört kialakítani, még akkor is, ha befektetésünk csak 4-5 év alatt térül meg.
- A viszonylag kis alapterület ellenére, széles körű a választék...
árut, cukrászsüteményeket, gyümölcsöt árulunk. Ezenkívül az igényeknek megfelelően vegyi-árukat is forgalmazunk.
- Peremkerület lévén, errefelé úgy gondolom, sokan tartanak sertést, baromfit. Van igény a húsipari termékekre?
- Manapság már a környékünkön is alig tartanak sertést, mivel nem éri meg. így a szalámit, kolbászt inkább itt vásárolják meg az emberek.
- A kifüggesztett tábla tanúsága szerint igen rugalmas a nyitva tartás.
- Nyitva tartásunkat igyekeztünk úgy kialakítani, hogy reggel munkába, iskolába menet mindenki meg tudja vásárolni a friss pékárut és más élelmiszereket. Megrendeléseinket úgy alakítjuk, hogy vásárlóinknak munkából hazaérve, este is friss kenyér kerüljön az asztalára.
- Az élelmiszeripari termékeken belül tejtermékeket, húsipari
MINI BOLT -PALINBAN
ÉDES?
(Krdci András lehetek)
Az 1992-es év első soros közgyűlésére került sor hétfőn, a HSMK kamaratermében. Még a napirendi pontok tárgyalása előtt A Dél-Zalai Víz és Csatornamű Vállalat igazgatója a közgyűlés elvi hozzájárulását kérte a cég zártkörű részvénytársasággá alakításához. Minthogy a testület ehhez hozzájárult, a részletes határozati javaslattal majd a márciusi közgyűlésen találkozhatunk.
Dr. Kereskai István jelentést tett a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról, így - többek között - azt is megtudtuk, hogy a Hunyadi iskola tornaterem-építésének fővállalkozásban történő versenyeztetése megtörtént, tavaly év végén elkezdődtek a kivitelezési munkálatok, amelyeknek ez év augusztusig kell befejeződniük a szerződés értelmében. Ismertette azt is, hogy a Katonarét csatornázásának kivitelezése még a múlt évben megkezdődött, s hogy az önkormányzat 65.000 Ft + ÁFA áron, versenytárgyaláson értékesítette a Mindenki Sportpályáján lévő büfét.
Ezek után került sor az 1992-es költségvetés tárgyalására. Dr. Kereskai István előzetesen ismertette, hogy a költségvetésnek, csupán 19%-át fordítják ez évben fejlesztésre, mivel az anyagi eszközök jelentős részét a működési, fenntartási költségek finanszírozására kell majd felhasználni. Ezután a bizottsági vezetők adhattak hangot véleményüknek, javaslataiknak.
Böröcz Zoltán képviselő úr javasolta, hogy az Etnikai és Nemzetiségi Bizottság hatáskörébe, az általános tartalék rovására különítsen el a testület 200.000 Ft-ot.
Jesch Aladár kifogásolta, hogy a városüzemeltetésre szánt összeg egyre csökken. Hangsúlyozta, hogy a jövő évi költségvetés tervezését már a közeljövőben el kell kezdeni oly módon, hogy a város legtöbb pénzt felemésztő intézményeit megtakarításra kell bírni.
Stamler Lajos véleménye szerint a környezetvédelmi célú beruházások 91-92-ben valóban jelentősek, ám a parkok fenntartásáról akár más feladatok rovására is gondoskodni kell.
Minorics Piroska elismerte, hogy az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság hatáskörébe tartozó területek nagyon költségigényesek. Mégis arra kérte a testületet, hogy tekintettel az oktatási és kulturális intézmények elavult eszközeire, bútorzatára, ne csökkentse tovább a beszerzési keretet. Kérte még azt is, hogy a bizottság által javasolt kulturális alapot hagyja jóvá a közgyűlés, hiszen csak e pénzből oldható meg az öntevékeny csoportok támogatása.
Dr. Csákay Iván hangsúlyozta, hogy a Népjóléti Bizottság szkeptikusan fogadta a tervezett fejlesztési célú kiadások jegyzékét, ugyanis az ebben feltüntetett összegek nagyon gyorsan apadnak majd.
Jancsi György szerint a városrendezési és településfejlesztési igények a tervezett összegnél magasabbak, ám reméli, hogy az esetleges növekményből az önkormányzat e területre is fordít majd.
Palotás Tibor kifogásolta azt, hogy a képviselők az előkészítő bizottsági üléseken bizonyos anyagokat nem kaptak kézhez, így az ülések egy része hiábavaló volt. A képviselő elfogadhatatlannak tartotta ama tényt, hogy az önállóan gazdálkodó intézmények jelentős része a tavalyihoz képest alátervezte a saját bevételeit, így az ezekből származó 443.995.000 Ft az 1991. évinél közel 30 millió Ft-tal kevesebb.
A bizottsági vélemények elhangzása után Marton István hangsúlyozta, hogy a tervezés során a bizottsági vezetők csak a saját területüket tartották szem előtt, így hiányzott a komplexitás. Marton úr szerint a bevételek tervezésénél komoly alultervezés történt, mert például a lakás- és telekforgalmazásból származó bevételként a tervezetben 48 millió Ft szerepel, pedig ezt az összeget akár 200.000.000 Ft-ra is lehetne növelni, a tervezett összbevételt pedig 2,9 milliárd Ft-ra kellene átírni.
Palotás Tibor ismét kifogásolta egyes intézmények saját bevételeinek alultervezését. Indítványozta, hogy az intézmények ár- és díjbevételeit 27 millió Ft-tal emelje meg a testület, ám javaslatát a képviselők elutasították.
Nem fogadták el Marton Ist-
ván azon javaslatát sem, hogy az összbevételt 2,9 milliárd Ft-ra emelje a testület.
Ezzel ellentétben egyhangúlag megszavazták Jesch Aladár indítványát, miszerint, ha a tervezettnél legalább egymillió Ft-tal több szabad felhasználású többletbevétel keletkezik, akkor annak felhasználásáról a testület döntsön.
A lakás- és telekforgalmazásból várható bevételek összegét pedig 48 millióról 60 millió Ft-ra emelték.
Az 1992-re tervezett bevételeket 19 igen, 7 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta a testület.
Ezután következett a kiadási oldal.
A képviselő-testület elfogadta dr. Bogár Gáspár indítványát, miszerint a palini orvosi rendelő tervezési díja egymillióról négymillió Ft-ra emelkedjen.
Szintén egyetértésre talált dr. Csákay Iván azon javaslata, hogy ha az illetékbevételekből 25 millió Ft-nál több pénz folyik be, a többlet a kórház felújítására fordíttasson.
A képviselők egyhangúlag egyetértettek Stamler Lajos javaslatával, tehát az önkormányzat megkísérelheti a zsinagóga kiajánlását.
Marton István 2 millió Ft-ot javasolt a Péterfy iskola két
tanteremmel történő bővítésére, ám a testület nem adta áldását a javaslatra.
Ugyanakkor elfogadták Marton úr azon javaslatát, mely szerint az önkormányzat 3 millió Ft-ot biztosít a Zemplén iskola tornatermének felépítéséhez, amennyiben e célra sikerül céltámogatást nyerni.
A képviselő úrnak sikerült még egy indítványát megszavaztatni. Ennek értelmében a Bolyai iskola 6 millió Ft-ot kap elsősorban a világítási gondok megoldására, illetve nyílászárók cseréjére, a palini iskola pedig 4 millió Ft-ot kap vizesblokk kialakítására.
Palotás úr indítványát leszavazta a testület, így tehát a Polgármesteri Hivatal dolgozói nem 20, hanem Marton István indítványára voksolva 18,1%-os béremelésben részesülnek.
Ugyancsak Palotás Tibor javasolta azt, hogy a népkonyha 1 millió Ft-os előirányzata kerüljön át a Humán Gesz költségvetésébe. Erre áldását adta a testület. Ám a képviselő másik indítványát, miszerint a Thury kereskedelmi iskola költségvetésébe - itt Palotás úr összeget nem tudott mondani - kerüljön pénz a céltartalékból, elvetették.
(Folytatás a 6. oldalon)
PRO URlíE II.
Löpiti Gáspár, a Remény kalap és kriimpliorr című televíziós mesejáték rettenthetetlen plakátragaszlója is sárga irigységet kapna, ha Nagykanizsa főutcáján \égigsé-tálva szemügyre \enné az amatőr konkurencia úgy buzgó, minden lehetőséget kihasználó szorgos munkáját. Hiába, ma plakátok dzsungelében élünk! Alkalmi hirdetőtáblává változtak a transzformátorházak, buszmegállók, telefonfülkék. Plakátoktól „roskadoznak" a villanyoszlopok. Ra-gasztmányok egymás hegyen-hátán, meglehet, az összes hely határozó kevés lenne ahhoz, hogy tel jes képet ad junk az emberi leleményesség fékezhetetlen fantáziájáról. Szinte tízméterenként tudomást szerezhetünk arról, hogy amatőr zenekaraink mikor és melyik bálban ,.l>azse\álnak". hol lesz diszkó, vagy épp'' más színes zenei esemény, netán még „működő" politikai pártjainknak éppen milyen illusztris vendége lesz a közeljövőben (vagy jutott. - egy éve). Nem nosztalgiából, de emlékszem, közel két esztendeje az akkori „helyhatóság" már-már az inkvizíció eszközeit felhasználva keresztes hadjáratot indított az amatőr plakátragasztők ellen. Az idő azóta csak múlt. Elkezdődtek az első politikai csatározások, zenekarok alakultak, szűntek meg, pártok nyertek, veszítettek, párttagok (kampányfőnökök) jöttek-mentek, mükódótt a szelekció, a kontraszelekció egyaránt. A plakátok maradtak. Megfontolásra ajánlom a győztesét - ha lehet - az „eddigi érdemei" elismerésééit restaurálni kellene, a Nagy Vesztesét pedig levakarni, de csak akkor, ha titkon nem reménykedik a következő választási „mennybemenetelén". Lehet még más megoldás?
(''zene Csaba
ÜLÉSEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
1992. február 7.
KANIZSA
Terv és valóság
Hozzászólás Nagykanizsa Megyei Jogú Város négy évre szóló (1991-1994) társadalmi-gazdasági programtervezetéhez.
Három hete jelent meg városunk rövid távú fejlesztési programtervezete. Magában a tény örvendetes. Mármint az, hogy az illetékesek - a tervezetben nem derül ki, kik szerkesztették - elkészítettek valamit, ami közvetlenül érinti a lakosságot. Szeretném előrebocsátani, nem kívánom részleteiben elemezni ezt a kis dolgozatot, mert erre a publicisztika igazából nem alkalmas. Másrészt értelmét sem látom az elemzésnek, mivel az alapkoncepcióval, ahogy ez a munka létrejött, nem tudok azonosulni.
Észrevételeim a következők:
O A programtervezet fontosságához nem fér kétség, hi-szenek a város polgárainak minimum lehetőséget célszerű biztosítani ahhoz, hogy betekintsenek, mit várhatnak az elkövetkezendő négy évben, ha már a véleményüket előzőleg nem kérték ki. Az első megállapításom az lehet, hogy a terv elkésett. 1990 novemberében, mikor a választások befejeződtek, és beiktatták az új önkormányzatot, akkor a győztes koalíció - SZDSZ, FIDESZ - választási programját kellett volna előterjeszteni kisebb módosításokkal, mert a lakosság erre a két pártra szavazott többségében, ők kaptak bizalmat a város vezetésére 1994-ig. Csak közbevetve jegyzem meg, hogy merem remélni, volt ilyen egy választási ciklusra szóló programja a két pártnak.
© Nos, ha a győztesek mégsem rendelkeztek ezzel a programmal - egyébként ezt a feltevésemet látszik igazolni az a tény, hogy 1990 telén nem terjesztették be elképzeléseiket -, akkor mi történt itt 1990 novembere és 1992 ja-nuára között? Valóban nem volt városfejlesztési elképzelés erre a négy évre? Ebben az esetben a vezető koalíció, a képviselő-testület, a város társadalmi egyesületei által végzett feltáró munka alapján lehetett volna elkészíteni a tervezetet, kikérve témánként a szakértők és a tudomány képviselőinek véleményét. Tehát városi kívánságlistát lehetett volna megfelelő keretek között megjeleníteni, társadalmi vitára bocsátani. Helyette mi történt? A régi szokásoknak megfelelően - hivatkozva az állandó időhiányra - felülről, nem tudni pontosan milyen körből kaptunk egy apróbetűs irományt, amihez a polgárnak semmi köze nincs. A lelkiismeret megnyugtatására aztán ezt a tervezetet nyilvánosságra hozták, és a hivatal felkérte a tömegkommunikációban a város polgárságát, hogy mondjon véleményt. Előre megjósolható, hogy néhány megszállott kivételével a többség ismételten néma marad. A hivatal és
a testület pedig rossz szájízzel konstatálhatja, hogy bizony az érdekeltek körében nagy a közömbösség, a kanizsaiak is csak protestálni tudnak, de hasznosan segíteni nem.
© A valóságban ez nem így van. Véleményem szerint a város lakói tudják mit akarnak, hol és milyen körülmények között érzik jól magukat. Azt már mindenki megunta, hogy mások mondják meg helyettük, hogy mitől lesznek boldogok, netán büszkék városukra, ahol életüket élik. A polgár végre önmaga szeretné alakítani a körülményeket, a változtatásokat, mert ezt eddig nem tehette, mivel intézményesen kiskorúsítva volt. Ezért lett volna fontos a szondázás a lehető legszélesebb keretek között.
© A várható ellenérvek nem elfogadhatók. A kanizsai polgár csak látszólag közömbös. Kérem, a hivatal és az önkormányzat politikusainak a kötelessége, hogy az általa vélem-lett közömbösséget feloldja, olyan politikai infrastruktúra megteremtésével, ami ezt lehetővé teszi. A képviselőket a város ezért tartja, mi pedig ezért választottunk. Egyébként nem hiszem, hogy valakinek is közömbös lenne, hogy mi-
lyen a kórházi betegellátás, milyenek a város iskolái, nem is beszélve a közbiztonságról. A politikusok feladata, hogy feltárják a városban jelentkező igényeket, és azt megfelelően tálalják, persze nem így.
0 Úgy gondolom, az illetékesek ismét a könnyebb ellenállás irányába indultak el, mintha nem tanultak volna hosszú évek történelmi példáin, amit a saját bőrükön átéltek. Tudjuk, minden olyan próbálkozás, ami felülről vezényelt, halálra van ítélve, illetve előbb-utóbb diktatúrához vezet. Ezért azt javaslom, hogy a polgármesteri hivatal a képviselő-testület segítségével próbálja újragondolni az egész tervezetet, és olyan programot készítsen, amivel meg tudja jeleníteni a városi közakaratot, majd ezt összegyűjtve, tudományos, szakértői véleményezés után álljon a közvélemény elé. Most az idő ne legyen sürgető tényező, hiszen már úgyis késésben vannak.
® Végül az így összeállított anyagot, a szakértők véleménye és az anyagi lehetőségek figyelembe vételével az önkormányzat rangsorolja, a teljes nyilvánosság biztosításával.
Jászberényi László a KKK elnöke
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VAROS ÖNKORMÁNYZATA INGATLANKEZELÉSI INTÉZMÉNYE PÁLYÁZATOT hirdet ingatlankezelési osztályvezetői állás betöltésére.
FELADATKÖRE KÜLÖNÖSEN:
- az IKKV által eddig kezelt lakás és nem lakás bérlemények kezelése, ami magába foglalja azok üzemeltetését, karbantartását, felújítását, valamint ezen ingatlanok elsősorban bérbeadás útján történő hasznosítását,
- bérleti szerződések megkötése,
- bérleti díjak beszedése,
- üzemeltetéssel kapcsolatos feladatok megszervezése, irányítása.
PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:
- felsőfokú állami iskolai végzettség,
- büntetlen előélet (erkölcsi bizonyítvány).
A KINEVEZÉS HÁROM ÉVRE SZÓL. BÉREZÉS MEGEGYEZÉS SZERINT.
A pályázatokat írásban, 1992. február 14-ig,
az önéletrajzot mellékelve kérjük
benyújtani Vágvölgyi Tamás intézményvezetőnél, vagy postán a következő címre elküldeni: 8801 Nagykanizsa, Deák tér 5.
6
KANIZSA
1992. február 7.
Mert övék a hatalom...?!
Az elmúlt héten egymástól független helyszíneken, különféle körökbe tartozó emberektói ért szemrehányás. - A lapotokban bátran és vagányul megragadva a nyilvánosság fegyverét, miért nem „sújtatok" le a városunk közéletét mérgező gazemberekre? Miért nem leplezitek le például a protekció révén előnyös hitelkonstrukcióban részesített úri elitet? A személyi összefonódásokra épülő vállalkozói maffiát? Azokat, akik méltatlanok magas hivatalukra, vagy éppen a népképviseleti mandátumukra? Miért nem derítitek fel, kinek miből és mire telik itt? - Majd hangjukat óvatosra halkítva, talányos ábrázatot öltve, utalásokat tesznek bizonyos esetekre. Körülbelül annyi azonosítható mozzanattal, amennyit egy sí-maszkot viselő bankrablóról készített fantomrajz tartalmaz. A többit nyomozza ki a sajtó, „mert övék a hatalom"...
Én is ebben a városban élek, méghozzá illúziók nélkül. De mert működik az ítélőképességem - egy percig sem vitatva, hogy akadnak korrupt alakok, piszkos bulik, dilettáns figurák a döntéshozatali és irányítói szinteken -, a dolgokat továbbgondolva észreveszek egyebet is.
Például a „fülbesúgók" motivációit.
Erősödő gyanúm, hogy korántsem közérdekűek. Sőt! Az írott sajtót, a nyilvánosság fórumát az egyedül adekvát kont-rollszerep, illetve a tájékoztatási funkció helyett adott érdekcsoportok manipulációira szeretnék fölhasználni.
Mi kell hozzá? Minimális tét, amely maximális nyereséget hoz az informátornak. Teszem azt egy hiteles adatok hiányában bizonyíthatatlan történés, valami kósza értesülés, egy önmagában még keveset mondó tény politikai üggyé történő transzformálása. A stratégia nem túl eredeti, elegánsnak sem mondható, ám azt meg kell hagyni, beválik. Keresünk egy céltáblát, amiről, pontosabban akiről kifürkésszük sebezhető pontjait, emberi gyöngeségeit. (Kinek nincsen ilyen?) Megtervezik a kikészítésére legalkalmasabb csapdákat. Azután jöhetnek a híresztelések, lehetőleg némi valós ág alappal, s majd kellő akusztikával fölerősítik.
Fontos szerep jut az anonimitásnak. Vagyis, hogy a kipellengérezett soha ne juthasson el a forráshoz. Az egész operatív műveletet kidolgozó agytröszthöz. Mikor ugyanis élesbe fordulnak a dolgok - az újságíró méregbe mártva tollát leleplezni indul -, már senki nem tud semmit. Tulajdonképpen hallott valamit, de hol, kitől, így hirtelenjében nem jut eszébe. Különben sem érdekli igazából, csakhát akkor szóba került egy téma, az igaz, hogy mondott valamit - bár, ha visszagondol, semmi különöset...
íme az objektíven földeríthető igazság gyakorlati mechanizmusa. Korántsem helyi jelenség. Ujkeletűnek sem nevezhető. Mit tehet az újságíró? Enged a nyereségelvnek. A „szenzációs botrány" reményében megemelkedő példányszámból származó profittól elbódulva kanyarít egy ízig-vérig bulvársztorit. Ezentúl nem vádolhatják gyáva megalkuvással -amiről botor fejjel azt hitte, pusztán egy mérsékelt álláspont, inkább az ellentéteket elsimítani, mintsem kiélezni akaró -, s azt sem vethetik a szemére, hogy lagymatag, semmilyen a lapja. Persze, hogy nem is kél el a piacon. Rettenthetetlen lesz és vakmerő.
Csakhogy... Az égvilágon semmi nem történik! Illetve mégis... a tömeglélektanban jártas manipulátorok elérték céljukat. Minimális befektetéssel járó tervük meghozza maximális hasznát: a közvélemény fölkorbácsolódott, elégedetlenség, kétely, bizalomvesztés kulmulálódik oly zűrös állapottá, amelyben a kegyvesztett helyére ültetett új ember föl sem tűnik. Egyelőre... Mert később kezdődik minden elölről. Ilyesmi történhet az üzleti világban egymással rivalizáló vállalkozók, ellenlábas pártok, valamilyen konkrét ügyben opponens partnerként föllépő gazdasági szervezetek között egyaránt.
Jómagam nem kívánok asszisztálni ehhez. A BBC etikai kódexét nem olvastam ugyan, de a hamisat az igaztól képes vagyok megkülönböztetni. Ragadjon arkangyalként lángpallost, ki úgy véli, kiérdemesült rá. írjon fejvesztéssel, lemondásra kényszerüléssel, bármifajta bukás kockázatával járó cikkeket az, akinek jogilag helytálló, dokumentálható bizonyítékai vannak, szavahihető tanúi, és mindehhez eszközei. Mondjuk egy saját pénzén kiadott sajtóorgánuma.
Izgatottan várom cikkeiket...
- km -
: •• ''_______
ULESEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
(Folytatás a 4. oldalról)
Szintén elutasították Kocz-fán Ferenc két jaavslatát. Az egyik értelmében a testület a céltartalékot és - a már szinte nem is létező - általános tartalékot vonja össze közgyűlési tartalékká.
A másik javaslat szerint az Erkel F. Olajipari Művelődési Ház 3 millió Ft támogatást kapott volna a Mindenki Sportpályája tetőtérbeépítésének elhagyásával.
Balassa Béla javaslatát a Mindenki Sportpályájának költségvetésben hagyására elfogadták a képviselők.
Palotás úr ezúttal hiába indítványozta a művészek plusz 1 millió Ft-tal való támogatását is.
Palotás Tibor az óvodák, bölcsődék és a könyvtár dolgozói számára 20%-os béremelést javasolt. Ezt elvetette a testület.
Végül a képviselők a költségvetés kiadási részét 18 igen ellenében, 7 nem szavazattal és 2 tartózkodással elfogadták. A céltámogatási igé-
nyeket külön szavazásra bocsátotta dr. Kereskai István. Eszerint az önkormányzat benyújtja céltámogatási igényét a Thury kereskedelmi iskola tornaterem építésére, a Zsigmondi és a Winkler szakközépiskola tornaterem építésére, a Cserháti kollégiumának rekonstrukciójára és a Leánykollégium felújítására.
A költségvetési vita után a testület egyetértett azon határozati javaslattal, miszerint a BM Határőrség Kerületparancsnokság részére, 1992. március 15-e alkalmából csapatzászlót adományoz az önkormányzat.
Elfogadták a Környezetvédelmi Felügyelet vezetői állásra kiírt pályázat eredményét is. így e szervezet vezetője február l-t<Jl Kulbencz Ferenc.
Ezen az ülésen került sor a 4/1991. számú, a helyi közlekedés díjainak és utazási feltételeinek megállapításáról szóló önkormányzati rendelet módosítására is.
fvb.
A NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
munkatársat keres megüresedett
TELEPÜLÉSELLÁTÁSI, SZERVEZÉSI, ELLENŐRZÉSI FŐELŐADÓI
munkakör betöltésére.
Az állás 1992. március 1-től tölthető be.
Feltételek:
- államigazgatási vagy mezőgazdasági felsőfokú képesítés,
- erkölcsi feddhetetlenség.
ÁLLAMIGAZGATÁSI GYAKORLAT ELŐNYT JELENT.
Jelentkezni lehet 1992. február 22-ig a Polgármesteri Hivatal Településellátási és Fejlesztési Osztály vezetőjénél írásban:
- képesítés igazolásával,
- kézzel írott önéletrajzzal,
- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvánnyal.
(Tájékoztatás: 13-080/170 mellék)
1992. február 7. 1'' KANIZSA 7
A 60-as évek tervei Kanizsán
(Folytatás a címlapról)
Nagy lendületet adott a város fejlődésének a keleti városrész építésének megindulásán kívül az Egyesült Izzó gyártelepének az építése. Erre 24 város pályázott és azért esett Kanizsára a választás, mert az északi városrészben megfelelő terület állt rendelkezésre, a gyártáshoz szükséges földgázigényt biztosítottuk és a földrajzi helyzetünk a legkedvezőbb volt. (A vállalat gyártmányainak a felvevő piaca elsősorban a tengerentúli országokban volt, Nagykanizsa viszont a legközelebb fekszik az adriai kikötőkhöz, ezenkívül a szükséges munkaerő is biztosítottnak látszott városunkban.)
A további fejlődés üteme azonban már nem felelt meg a tervezett régióközpontnak, a megyeszékhely, de az alközpontoknak kijelölt szomszédos megyeszékhelyek is fejlődésben elhagytak bennünket.
Az előadáshoz sokan szóltak hozzá. A hozzászólásokban megemlítést nyert, hogy az 1963-ban megjelent Magyar Építőipar c. folyóiratban Kanizsa már csak feltételes régióközpontként van megemlítve, Székesfehérvárral és Szolnokkal együtt. A felszólaló idézte a város négy évre szóló társadalmi-gazdasági programtervezete megállapításait, a város helye és szerepe az országos településhálózatban c. fejezetből, mely szerint Nagykanizsát kiemelten szándékoztak fejleszteni, de végül is a megyeszékhely fejlesztésére helyeződött a hangsúly.
Nagykanizsa csak részleges felsőfokú szerepkört kapott a
megyeszékhellyel azonosan, de a fejlesztési erőforrások elosztásában a megyeszékhely hallatlan előnyökhöz jutott. Az aránytalan fejlesztés következtében nem kívánt strukturális változások mentek végbe megyén belül. Ennek tudható be az, hogy városunk napjainkig mintegy 21 ezer fővel gyarapodott a 60-as évekhez viszonyítva, addig a megyeszékhely a háború utáni állapothoz képest úgy területileg, mint a lakosság számát tekintve négy-ötszörösére növekedett.
A város főépítészének megállapítása szerint a mérsékeltebb fejlődésnek előnyei is vannak. Megmaradt a történelmi városmag, s a további fejlesztés a korábbi célkitűzéseknek megfelelően történhet, melynek tervezésére a szükséges intézkedéseket megteszik.
Amennyiben az 1996-ra tervezett világkiállítás megvalósul, addigra ki kell építeni a 7-es út új elkerülő szakaszát és a 61-es út új bekötő szakaszának építésével a déli városrész további fejlesztése is megindulhat.
Biztató jel az is, hogy a magántőkével tervezett déli autópálya is a korábban tervbevett zalakomári keresztezés helyett Nagyrécse térségében, városunk mellett keresztezi majd a 7-es főközlekedési utat.
A nagysikerű előadás után dr. Tolnai Sándor, a munkabizottság titkára bejelentette, hogy a legközelebbi előadás február utolsó hetének keddjén lesz, és a témája a zalai olajiparral foglalkozik.
Berkes József
Juhász Pál Kanizsán
1992. február 7-én a nagykanizsai SZDSZ vendége lesz Juhász Pál országgyűlési képviselő, a parlament költségvetési bizottságának tagja, az SZDSZ frakció agrárszóvivője, országos ügyvivő, közgazdász, faluszociológus.
PROGRAM: 14.00 óra: Beszélgetés a Szövetkezeti Törvényről Helye: SZDSZ iroda, Nk. Hevesi S. u. 6.
Szolgáltatóház
íMinden szakembert, érdeklődőt tisztetettet várunk]
ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE
Nagykanizsa, Vár ». 9. Te!.: 13-040/1147, Fax: 12*148
Az ATA CARNET kezességi igazolásról
Az ATA CARNET olyan nemzetközi vámokmány, amelynek alapján kiállítója kezességet vállal az ilyen igazolvány alapján behozatali előjegyzésben vámkezelt, valamint továbbított vámáruk után esedékes vám és az egyezmény alapján követelhető egyéb összegek kifizetéséért.
A nemzetközi áruforgalomban számos esetben az áruk nem értékesítés céljából kerülnek kiszállításra a különböző országokba. Kiállítások, sportrendezvények, kulturális események, különböző munkák eszközei és anyagai a külföldön történő használat után visszakerülnek az országba, így nem kerülnek vámolásra. A vámletét devizában történő megfizetése alól mentesít az ATA CARNET kezességi igazolás. A vámhatóságok egyébként belső piacuk biztonsága érdekében vámletétet kérnek a beszállítótól. Az igazolásokat a Magyar Gazdasági Kamara nemzetközi egyezmény alapján adja ki.
Az ATA igazolásért fizetendő összeg lényegesen alacsonyabb, mint a vámletétekből kezelés címén levont devizaösszeg forint ellenértéke. Az ATA igazolás speciális nyomtatványon kerül kiadásra. Ezt minden vámhatósági ellenőrző ponton be kell mutatni és az adott vámállomás példányát át kell adni. Érvényessége 1 év. Meghosszabbítására nincs lehetőség. Kamaránknál beszerezhetők a szükséges nyomtatványlapok, melyek adott útvonalra kerülnek összeállításra.
Kálmánné Gáspár Mária referens
Üzleti ajánlatok
A Zalai kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon, Kosztolányi u. 10. Tel.: 92/11-042, nagykanizsai képviseleten, (Vár u. 9.) Tel.: 93/13-040 Kálmánné.
Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-36 Osztrák cég kínál fejőgépeket, elektromos berendezéseket tehenészetek kis- és középüzemei részére. Nk-37 Osztrák cég eladná komplett használt műanyaggyártó PFTE készítő berendezését. Nk-38 Angol cég elsősorban írószerek, ajándéktárgyak, élelmiszerek területén vállalná magyar cégek képviseletét, valamint elhelyezését. Nk-39 Wolga Export-import Kft. Berlin székhellyel keres kapcsolatot magyar külker cégekkel. Import termékeik: almalékoncentrátum, napraforgóolaj, állatbőr, agancs, pala, színesfémek. Nk-40 Német gépgyártó cég vásárolna évente 150 to szöget és 1000 to csavart jó minőségben. Későbbiekben gyártási együttműködés kialakítására is készek.
Információ
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete a Manager OTK-val közös szervezésben KÖZÉPFOKÚ VÁMÜGYINTÉZŐI
tanfolyamot indít Nagykanizsán, melyre még lehet jelentkezni.
Képzési idő: 6 hónap
Tanfolyami díj: 17.500 Ft, képesítés: középfokú vámügyintéző.
A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük küldeni:
Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete
Kálmánné Gáspár Mária
DKG Irodaház
8801 Nagykanizsa, Vár út 9.
(Ügyfélfogadás: keddtől péntekig 15-17 óráig. Telefonszám: 93/13-040)
gr
8 KANIZSA 19$>2. február 7.
tik az olvasást és megtanulják, hogy egyszerre több könyvből is szerezhetnek ismereteket. Ezt a módszert nagyon élvezik a gyerekek és már többször megesett az is, hogy a tanultakkal kapcsolatban otthon olvastak valamiről, behozták a könyvet, hogy társaik is megismerhessék azt. Mivel egy-egy információt sok oldalról közelítünk meg, s ha a gyerekek igénylik, hosszabb ideig foglalkozunk velük, mélyebb ismeretekre tesznek szert és általában már a tanórán elsajátítják az anyagot. Én az első perctől kezdve alkalmazkodom a tanulók igényeihez, így az óráink mindig rövidebbek vagy éppen hosszabbak 45 percnél. Ha a diákokat az adott foglalkozás nem érdekli, akár az óra kellős közepén is felkelhetnek és elvonulhatnak játszani, a lényeg az, hogy eközben a többieket ne zavarják. Ha valaki nem ért valamit, akkor a társához fordul segítségért és nem hozzám, így sokkal több időm jut a gyengébbekkel való foglalkozásra, a jobb képességűek pedig önállóan dolgozhatnak, nem unatkoznak az órákon. Egyébként a hasonló képességűek már nagyszerűen egymásra találtak, ami annak is köszönhető, hogy nálunk nincsenek padsorok, a saját kis asztalával mindenki ahhoz a csoporthoz csatlakozik, amelyikhez akar.
- Ennyire rugalmas keretek között be tudják tartani a tantervet?
- Persze. A követelményeknek nekünk is meg kell felelnünk, azonban a módszert, amellyel ezt elérjük, a gyerekek igénye és képességei határozzák meg. Egyelőre az a lényeg, hogy jól érezzék itt magukat, szívesen jöjjenek iskolába és kedvet kapjanak a tanuláshoz, ismereteik bővítéséhez. Az eddigi tapasztalataim alapján nyugodtan állíthatom, hogy egy-egy témakört hamarabb megtanulunk, mint a többi osztály, pedig a mi társaságunk nem jobb képességű a többinél.
- A módszer bevált, - veszi át a szót az iskola igazgatója - így terveink szerint a következő tanévben is indítunk a Dob utcai modellt folytató osztályt. Persze ehhez rengeteg olyan dologra lesz szükségünk, amely ma még csak korlátozott mértékben áll rendelkezésünkre. Azonban úgy tűnik, az óvoda és iskola közötti átmenetnek a sok évtizedes problémája e módszer alkalmazásával megszüntethető.
F. Varga Barbara
Bolyai iskola
Ahová örömmel járnak az elsősök
Az utóbbi években az oktatási intézmények egyre több reformmal igyekeznek a diákok és a szülők növekvő, ám változatos igényeit kielégíteni. Viszonylag szűk körben terjedt el, hogy - több merőben új kezdeményezés mellett - az idei tanévben a kanizsai oktatás palettája olyan • színfolttal bővült, amely elsősorban a gyermekek egyéniségének szabad fejlődését tartja szem előtt.
- Mi a módszer lényege? -kérdeztük Sjihai Sándort, a Bolyai Általános Iskola igazgatóját.
- A normál általános iskolai tananyagot a humanisztikai módszerrel tanuló gyerekeknek is el kell sajátítaniuk, ám a hagyományostól eltérő - s mint a nevelési forma elnevezése is mutatja -, a diákok egyéni képességeihez nagymértékben alkalmazkodó módon.
- Hogyan vetődött fel e módszer gyakorlati alkalmazásának lehetősége?
- Tavaly Horváth Györgyné, az Űrhajós Úti Óvoda vezetőhelyettese azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy folytassuk annak az intézményükben végző csoportoknak az iskolai oktatását, amellyel eddig a budapesti Dob utcai óvodáról elnevezett módszerrel foglalkoztak. Felkerestük hát az intézményt, ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy az ominózus csoportokban nem létezik kötelező jellegű foglalkozás, kötelező feladat, hanem a gyerekek önmaguk választják meg a tevékenységi formát, annak időtartamát és intenzivitását. Bár tisztában voltunk azzal, hogy a Dob utcai modellnek iskolai folytatása kevés helyen van, s így irodalma sem áll rendelkezésünkre, megtetszett az ötlet. Igaz, mivel iskolánkban amúgy is túljelentkezés van, nem vettük át az egész csoportot. A szelektálás után maradt félosztálynyi gyerekhez más óvodákból jelentkezőket is fogadtunk, így szem-tembertol 25 fővel beindulhatott a kísérleti osztály.
- A módszer alkalmazásában miként érvényesül a tanító tudatos nevelő szerepe?
- Első hallásra talán úgy tűnik, hogy a tanítónő szerepe a hagyományosnál kisebb. Azonban a gyakorlatban a ne-
velőnek egyidejűleg sokkal több dologra kell koncentrálnia, sokkal közelebb kell kerülnie a tanítványokhoz és mindegyikük érdeklődési körét
- Nyolc éven át tanítottam már első osztályban és óvónői képesítéssel is rendelkezem, így a pici gyerekekkel való foglalkozás nem állt távol tő-
Ahol a padsor ismeretlen fogalom
(Erdei András felvétele)
ismernie kell. Sőt, indirekt módon, ugyanakkor határozottan állandóan be kell avatkoznia az osztályban zajló tevékenységekbe, s el kell émie, hogy a gyerekek azt akarják tenni, ami az ő elképzelései szerint szükséges. Tehát egy látszólag anarchistikus szabadság áll össze egy tudatos nevelési szituációvá.
- Nem - tartanak attól, hogy a Dob utcai modell szellemében nevelt diákok nem bírják majd a középiskolában hirtelen rájuk zúduló kötöttségeket?
- Ez elméletileg valóban elképzelhető, azonban mi annak idején egy e modell alapján tanító általános iskolát is felkerestünk, ahol meggyőződhettünk arról, hogy negyedikes korúkig ezek a diákok sokkal bátrabbakká, kezdeményezőbbekké, öntevékenyebbekké válnak hagyományos osztályokba járó társaiknál, sokkal tágasabb lesz az érdeklődési körük és tartósabb lesz a figyelmük. „Csupán" ennyi a különbség. Az idő múlásával természetesen a kötöttségeket is jobban tűrik majd.
- Nem félt attól, hogy eddigi nevelési elvei ennél az osztálynál csődöt mondanak? -kérdeztük Szikucs Lászlónét, az osztályfőnököt.
lem. Természetesen előzőleg én is részt vettem a gyerekek óvodai foglalkozásán, beszélgettem az óvónőjükkel és a szüleikkel. Bár úgy éreztem, hogy felkészültem az új helyzetre, az első hónap nagyon nehéz volt, s bizony rájöttem, hogy az eddigiektől eltérő módszerekkel kell dolgoznom. Eddigi elsőseim ugyanis végig tudták ülni az órákat, képesek voltak 45 percig rám figyelni, ezzel szemben az új osztályom mászkált és beszélgetett órákon. Közös játékok és hosszas beszélgetések eredményeként sikerült jobban megismernem a gyerekek személyiségét, érdeklődési körét, képességeit és ők is közelebb kerültek egymáshoz, sőt társaik hatására olyan foglalkozásokat is megszerettek, amelyeken eleinte nem kívántak részt venni.
- Hogyan zajlik Önöknél egy tanóra?
- Nézzünk például egy magyarórát, melynek elsődleges feladata az olvasás elsajátíttatása. Először közösen elolvasunk egy mesét, majd a könnyebb megértés kedvéért az olvasottakat lerajzoljuk, el-bábozzuk, énekelünk, táncolunk. Nem egy tankönyvet használunk, hanem négyet-ötöt, így a tanulók megszere-
A gyerekek talán már el sem tudnának aludni, ha nem Disney meseországának szereplői kívánnak jó éjszakát. A képen: Dumbo
HÉTFŐ, 19.35 LJ^J
Nincs béke az olajfák alatt
Raf Valloné (a képen) egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtja a főszerepben, a film a háború utáni olasz falu életét mutatja be
SZERDA, 22.45 ®
Kempfert plébánosnak (Günter Strack) meggyűlik a baja a kisváros néhány előkelőségével. Sophie Liebermann szerepében Hannelore Elsner
CSÜTÖRTÖK, 19.00
Anna Christie
A Greta Garbo-sorozat utolsó filmje feliratos, tehát Garbó a saját hangján szólal meg. Partnere: Marié Dressler _
■■■■■■^■■■■^■■■■■■■l VASÁRNAP, 16.35 L^ J
Testestöl-lelkestöl
Jolly Joker
te heti epizódjának címe: P /laja Maranow és Paul Hut
C£i
A német filmsorozat e heti epizódjának címe: Pénzpóker. A két főszereplő: Maja Maranow és Paul Hubschmid
SZOMBAT, 19.00
Kétségbeesés
A kiváló filmrendező, Rainer Werner Fassbinder és az általa választott kiváló filmszínészek (Bernhard Wicki és Dirk Bogarde, a képen) együtt szavatolják a film sikerét
Átéli sportok kedvelőinek most igazán kijut a jóból: hosz-szú napokon át, reggeltől késő estig tanúi lehetnek a világ legjobb sízői, korcsolyázói és jégkorongozói küzdelmének
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 A szezon vége - XV/6.
Tatay Sándor regénye 12.00 Dili Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai ligyelö 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 A népzene hagyományőrzői 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub. Ütköző 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Popregiszter 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Összeállította: Gönez Árpád 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Barangolás régi hanglemezek között URH-ADÚN
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Szavak csapdájában
Mikszáth Kálmán: Szomorú napok (Jókai Mór élete és kora) 11.30 Szonda (ism.) 13.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből 14.30 A Nyltnlkék postája 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in llmba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jezlku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Follow Through - XV/10. 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-13.00, 15.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
SÖÍ
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Nyitány 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Galuppi: A vidéki filozófus 11.12 Beethoven kamarazenéjéből 11.40 Csenki Imre népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hajdú Gábor orgonahangversenye 12.58 A Berlini Régi Zene Akadémia kamarazenekarának hangversenye 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Az igazi -IV/1.
Márai Sándor regénye 14.55 Szerelmi kettősök operákból 15.34 Haydn :G-dúr (Katona) szimfónia No. 100. 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kóruspódium
5.00 Napindító. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben
A Manhattan együtes 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé
Sárdy János felvételeiből 14.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Garázs 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Táncházi muzsika 19.30 Kölyökrádió 20.00 Más-kép(p) 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Jazzmagazin 22.00 Magyar lemezbemutató „A pillanat emlékműve" Beszélgetés a Bonanza Ban-zai új albumáról 22.30 Jazz
A Debski-Vasvári Group Montreal Ballad c. CD-je 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
benne:
23.15 1967. Slágerek, hangulatok -jelen időben
0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.35-
4.50 Verbunkosok, csárdások
16.35 Magyar előadóművészek
felvételeiből 17.00 Új Hangoló 17.35 Labirintus 17.50 Kányádi Sándor verseiből 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót 19.05 Az emberiség nagy kalandja 19.35 Regensburgi Tavasz, 1991 közben:
20.03 Hírek. Időjárás 20.08 Kritika két hangra 21.32 Nádor Magda énekel 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Új Zenei újság (ism.) 22.50 És vállainkra a sötétség 23.40 Reger: Nyolc egyházi ének
Op. 138. 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Évszázadok muzsikájából
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.55 Az Angyal visszatér (am. sor.)
A legjobb barát 1. 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
A pénz nem gyógyít 11.00 Kedves Bili nagybácsi
(amerikai sorozat) 11.30 Játék 12.00 Családi párbaj 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
Megmentett skalp 12.55 Hirek
13.00 Egy apával több (am. sor.) íBETil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat)
Hajnali levegő 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
A verseny 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 A csapat (amerikai sorozat)
Túlélési tréning 20.15 Gyilkosság a hobbija (amerikai krimisorozat) Az utolsó pohár CTE Másnap (am. katasztrófafilm) 23.15 Kulturális magazin 23.50 Hírek
24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.)
Saigon 1. 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.)
Hatalmi harc 1.35 Szürkület (amerikai sorozat)
Barát a másik bolygóról 2.00 Szeptemberig
(amerikai film) 91'' FŰÉI Az éjszakának el kell múlnia
(angol thriller) 91'' 5.10 Ifjúsági magazin 5.35 Egy apával több (ism.)
6.15 Adderly (ism.)
7.05 Rajzfilmek (ism.) Koalamackók Captain Future Casimir és társa Flintstone család
8.40 Muppet-show (am. sorozat)
9.10 Starsky és Hutch (amerikai sorozat) Starsky hölgye 10.10 Egyenlő igazság (ism.) 11.15 Malaga (ism.) 12.40 „Coll" a biztonság kedvéért
(ism.) 13.35 Konga (ism.) 15.10 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) Az igazság órája 16.05 Óriások bolygója
(amerikai sci-fi-sorozat) Fejvadászok 17.00 Rajzfilmek
Boubou, az állatok királya Scooby Doo Szellemüzök Szuperegér 19.00 A mester (amerikai sorozat)
A szárazság völgye 20.00 Híradó
HilE Fegyveresen veszélyes
(amerikai filmvígjáték) 80'' EtlEfi Éjféli telefonáló
(amerikai krimisorozat) Mollynak nincs nyugalom KHETí] China Rose
(amerikai krimi) 95''
Fsz.: George C. Scott, Ali
MacGraw
0.35 Hirek
0.45 Álarcosbál (ism.)
1.35 Az autóstopos (ism.)
2.00 Hírek
2.10 Ryan ezredes expressze (ism.)
4.00 Hirek
4.10 Johnny ellopja Európát
(NSZK kalandfilm) 92''
7.00 Francia híradó I. .
7.40 Francia nyelvlecke 1"''"
8.00 Kanadai híradó
9.00 Európai híradókból l3-3
10.00 Keserű pezsgő (ism.) ]16 0
16.15 Hétről hétre / FözőcsWlS.O
17.40 Francia nyelvlecke 18.3
18.00 Rajzfilm 19.3
19.00 Természetvédelmi mi»20.C
19.30 Svájci híradó 20.00 Aktuális magazin 21.00 Francia híradó 21.30 Varietéműsor 23.00 Francia híradó 23.20 Humoros vitaműsor
21.( 21.; 22.I 22.'' 23.
MUSICTV
19.30 Tárcsázzl 20.00 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Rock-blokk 1.00 Krlstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
9. 9
13
14
15
16 16 15 2C 22
11.30 Ruk-cuk (ism.) -12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (isi 13.50 Bim-bam-bino 17.50 A modell és a zsaru (am. 18.45 Ruk-cuk - játék 19.15 Hirek 19.35 Hopp vagy kopp -20.15 Saját szakádra (am sora 21.05 Terror az autópályán
(amerikai film) 22.45 Hirek 23.30 New York védőangyiliA 23.50 Harry a zsebedben (isni| '' 1.30 Hirek
i
Másnap
amerikai katasztrófafll
lió-i
Hétvége Kansas Cityben.AI kés idill csalóka, a helyi rádií tévéadások a fenyegető atomU borúról tudósítanak. Nem sokki később megtörténik az, senki sem számított: ledől atombombát. Lökéshulli tűzvész pusztít, emberek ezreil nek el néhány másodperc® Sebesült és sugárfertőzött emk rek milliói vonszolják maguti a kórház felé. Képűn- 1 kön: jelenet a filmből, ''1-H
Átutalási akciónk nyerteseinek névsora a 24. oldalon található
HJIdiMWIdl
110 Egyveleg IUO Japán üzleti élete IUO Természetfilm IUO Élő vldeoshow IUO Wyatt Earp (am. sorozat) IUO Én, a kém (am sorozat) 1130 Belföldi tudósítások 21.10 Sport
Z1.M Dokumentumfilm 21.30 Emberek bajban (sorozat) 22.00 BBC-ltiradó 2.15 Piacgazdaság 23.00 A vörös kalóz (amerikai film) utána Egyveleg
l4U;{«KiU»];l i
9,10 Műkorcsolya (ism.)
9.50 Sí - 30 km / Lestklás
13.45 Napi összefoglaló
14.00 Jégkorong - FÁK-Norvégia
15.30 Sí-férfi lesiklás
16.00 Gyorskorcsolya - női 500 m
15.30 Jégkorong - Franciao.-Cseho.
19.00 Napi összefoglaló
20.00 Jégkorong - Kanada-Svájc
22.45 Sí-férfi lesiklás
SCREENSPORT
I.00 Amerikai Izom/Golf Dubaiból 9.30 Jégmotorverseny
II.30 Amerikai Izom / Lóerők 12.00 Kosárlabda Németországból 13.30 Pllote / Starti
15.00 Amerikai izom / Futball 17.30 Nemzetközi sportmagazin 11.00 Golf Dubaiból 19.00 Sí az USA-ból 19.30 Jégkorong - NHL 21.30 Futball
21.30 Ökölvívás az USA-ból 23.00 Spanyol futballkörkép 23.30 Golf Dubaiból 1.30 Amerikai kosárlabda Z.OO Műsorzárás
1

PRO 7
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Rendőrségi ügyelet
(ism.)
9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Malcolm (ism.) 11.50 Popeye(ism ) 12.00 Beszélgetés 13.00 Hírek
13.10 Konfliktusok (ism.)
13.35 Noé bárkája vállalkozás
14.05 Waltonék (sorozat)
14.50 Természetfilm
15.05 Garfleld és barátai (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Az én ötletem (sorozat)
16.30 Ding-dong
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 MacGyver (amerikai sorozat)
19.30 Híradó/Sport
20.15 A körorvos (sorozat)
21.15 Teleszkóp
22.00 Miami Vice
(amerikai sorozat) 22.45 A lépcső alatt (amerikai film)
■ikUM''lM
9.50 Albertville, 1992
13.30 Vér és homok (am. film)
15.30 A világ utcái (sorozat)
16.00 Albertville, 1992
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.00 Rendőrségi ügyelet (sor.)
18.30 Szivek lapja
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Albertville, 1992
22.00 Híradó 22.30 Albertville, 1992 23.45 Magnum (amerikai sorozat) 0.30 Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Síláz (ism.) 10.40 Klip-klub (ism.) 11.10 Stan és Pan (ism.) 11.45 Szerencsekerék (ism.) 12.25 Anaptippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze
13.35 Kaliforniai nap alatt (am. sor.)
A reklámnak köszönhető tBRIÍI Varázslatos Jeannie (am. sor.)
Ikrek 15.00 Hírek
HüiEl Falcon Crest (am. sorozat)
Nyugtalan éjszaka 16.00 MacGyver (amerikai sorozat) Ha a bomba ketyeg
A tengerjáró hajó kapitányát bombatámadással fenyegetik. Hogy az ismeretlen nagyobb nyomatékot adjon figyelmeztetésének, felrobbantja a hajó időjárást előrejelző állomását. A merénylet során a hajó kapitánya életét veszti. MacGyvert és barátját a hajóra viszik. Az ő feladatok az elrejtett robbanóanyag megtalálása és hatástalanítása 17.00 Hírek
17.05 Minden, semmi, vagy - játék
18.15 Bingo- játék
18.45 Híradó
19.20 Szerencsekerék
20.05 Időjárás
20.15 A sógun (amerikai sorozat) CTF Egy majdnem tisztességes
leány (NSZK-spanyol film) 23.05 Újdonságok és történetek 23.50 Hírek 23.55 Olimpia klub 0.10 4-es csatorna 1.05 MacGyver (ism.) 2.00 Műsorismertetés
Fegyveresen veszélyes
amerikai film
Frank Dooley (John Candy), a kissé naiv rendőr és Norman Kane (Eugene Levy), a kissé elhülyült ügyvéd munkát kap a biztonsági szolgálatnál, melyet O''Connell exrendőr és lánya irányít. Franknak és Normannak feltűnik, hogy mindig azokat az objektumokat lábolják ki, ahol ők nn ügyelnek a biztonságra tU.10
5.45 Jtf reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték
A héten: Paul Klee üzenetei 8.35 Deutschlandspiegel
Német nyelvű országismereti sorozat 8.50 Lovejoy
Angol tévéfilmsorozat Nemzeti vagyon (ism.) 9.40 Képújság
12.03 12.05 16.00
16.10
16.30 16.35
17.20
17.45
18.00
18.10
19.00
19.15 19.10 19.20
tmETíl
20.00 20.25 20.35
kb. 22.45 22.50 23.10
23.35 23.40
Napi műsorajánlat Téli olimpia Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló A Bakony az én Párizsom Kopátsy Sándor-sorozat Képújság Mozart útja XIII/13. rész: Mozart Bécsben Az utolsó év
B-dúr zongoraverseny K. 595.
Előadja: Alexander Madzar Teli Vilmos Francia filmsorozat A mór 2. 23''
Teli Vilmos - Will Lyman (Szakácsi Sándor), Gessler -Jeremy Clyde (Gáti Oszkár), Teli Máté - Dávid Barry Gray (Boros Zoltán)
„Veletek vagyok mindennap..."
Katolikus krónika Pénzvilág
Hírek, tények, információk Átmenet
Érdekvédelmi magazin Bűvös hatos
Játék kockákkal és filmekkel Gyereksarok „Engedjétek hozzámI..." Cimbora
Arany János: Fülemile Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I Híradó Telesport Göncz Árpád: Magyar Médeia Tragédia két részben, FF A József Attila Színház előadása, felvételről Jászóné Deák Médea - Szemes Mari, A rendőr - Kránitz Lajos
Közjáték (ism.) Az én hetem Improvizió A Things együttes Késő esti híradó BBC-híradó
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében fogható)
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
17.05 Müsorelözetes - Időjárás 17.10 Nasekran
Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin (magyar nyelvű feliratozással) 17.35 Gyerekeknek A hős teknős NDK rajzfilm (ism.) 17.53 Hatoslottó-sorsolás 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.14 Pop-reál
A magyar könnyűzene napjainkban
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.40 Dominó
Telefonos játék nSTiTil A legvidámabb barakk
Magyar dokumentumfilm-sorozat
XII/12. rész 38'' 19.40 Veress Sándor: Sonata per violoncello solo
Előadja: Szabó Péter (cselló) 20.00 Téli olimpia 21.00 Stúdió''92
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló A műsor telefon- és faxszáma: 153-2652 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Kárpótoljuk egymást (ism.)
„Minden, amitől sokasodnak az egyik embert a másikhoz fűző kapcsok, jobbá és boldogabbá tesz minket."
(Joseph Joubert)
„Valamennyi érzékünk közül a tapintás nyújtja a leggazdagabb, a legteljesebb élvezetet."
(Joseph Joubert)
A KANIZSA TELEFONSZAMA: 93/12-305
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 A szezon vége - XV/7.
Tatay Sándor regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népi táncmuzsika 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Szimfonikus zene 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Rockújdonságok 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 összeállította: Göncz Árpád 20.05 Zenefórum. Népzenei híradó 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Egy énekes - több szerep
Miller Lajos énekel -URH-ADÚN-
PETÜFI
6.55 Körzeti Információs magazinok 9.00-
19.00 Közvetítés az Országgyűlés plenáris üléséről
A szünetben: 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 Ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt 7 - 26/6.
Német nyelvlecke kezdőknek 5.00-6.55,21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Énekszó
10.35 Marilyn Horné operaáriákat
énekel 11.05 Két trió
11.40 Országok, tájak népzenéje Peru
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.47 Az Orosz Állami Énekkar
énekel 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Az igazi - IV/2.
Márai Sándor regénye 14.56 Dávid Ojsztrah hegedül és
vezényel 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 A Rádió zenei műhelyeiből Az énekkar
5.00 Naplnditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? • 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Asztali muzsika 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti Időjárás 13.05 Szórakoztató antikvárium 13.30 Marlene Dietrich énekel, Mi-klsz Theodorakisz zenekara játszik
14.00 Látogatás a múltunkban 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Visszaszámlálás 15.35 Betűtenger 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra
18.00 A magyar rock archívumában 18.30 Heiykeresö 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból, táncaiból
19.30 Ami a szivedet nyomja 20.00 Naplóm
20.30 Blues. Mike Bloomfield 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Miért nem kedvelem?
Ady Endre: Elbocsátó szép üzenet című verse 21.45 Márkus László énekel 22.00 Albumajánlat 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
benne:
23.15 Kéregvasút 0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh
benne:
4.03 Határok nélkül (ism.) 4.35 Cigánynóták
16.35 Magyar zeneszerzők rézfúvós kamarazenéjéből 17.00 Kilátó
17.50 A nagyközönség találkozása
a kortárs magyar zenével 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Haydn: A lakatlan sziget
Opera két részben 19.38 Tatjana Nyikolajeva zongoraestje
közben:
20.20 Hirek. időjárás 20.25 Küldöm a mikrofont 21.27 Szimfonikus táncok 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Diszkotéka 23.00 Alternatív diszkó 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Magyar előadóművészek felvételeiből
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.55 Az Angyal visszatér (amerikai sorozat) A legjobb barát 2. 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Sok büszkeség egészségtelen
11.00 Kedves Bili nagybácsi
(amerikai sorozat) Arthur, a medve 11.30 Játék
12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
Tanácsok az asszonynak 12.55 Hírek
13.00 Egy apával több (am. sor.) nflKTil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat) Fenyegető nyugtalanság 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Bombariadó 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Knight Rider (am. sorozat)
A zsaroló 20.15 Columbo (am. krimisorozat)
Bűnre kijelölve 22.05 Robbanékony - magazin 22.50 L. A. Law (amerikai sorozat)
Leckék a medencénél 23.50 Hírek
24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.)
Saigon 2. 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.) Lázadás
1.35 Szürkület (amerikai sorozat)
Szivet nem lehet cserélni 2.00 Egy kábitószerügynök halála
(angol thriller) 83'' BflRü Meghívás (am. film) 81'' FF 4.45 Ifjúsági magazin 5.35 Egy apával több (ism.)
PRO 7
6.05 Adderly (ism.) 6.55 Rajzfilmek (ism.)
Boubou, az állatok királya Scooby Doo Szellemüzök Szuperegér 8.30 Muppet-show
(amerikai sorozat) 9.00 A madárijesztő és Mrs. King (ism.)
10.00 Óriások bolygója (ism.) 11.05 Montana vörös ege (ism.) 12.45 A mester (ism.) 13.40 Fegyveresen veszélyes (ism.) tPKTil Air Force
(amerikai sorozat) Megtört hallgatás 16.05 A négyöklü trió (amerikai sorozat) A második arc 17.00 Rajzfilmek Riporter blues Betty Boop Szelleműzök
Mexikó leggyorsabb egere tüTiTil Lábmunka
(amerikai sorozat) A házasság árnyoldalai 20.00 Híradó
KliiH Énekelj, de ne játssz velem!
(osztrák filmvígjáték) 88'' 22.05 Stewardess-akadémia
(amerikai szexkomédia) 89'' 23.40 Starsky és Hutch (ism.) 0.40 Hirek liMil Hasonmás
(amerikai krimi) 111'' FF Fsz.: Bette Davis, Kari Maidén 2.55 Szürkület
(amerikai sorozat) Négy kívánság 3.25 Hatos szám (ism.) 4.15 Hirek
4.25 Az ördög pilótája (ism.)
1.00 I 1.00 J 1.00 I
10 i ,30 I
7.00 Francia híradó
8.00 Kanadai híradó
9.00 Európai híradókból __
10.00 Irodalmi magazin (ism)Jr
11.10 Európáikul!.magazin(f-3
16.15 Aktuális magazin (ism.] *-30
17.15 Főzőcske
17.40 Francia nyelvlecke 1-00
18.00 Rajzfilm 1.30
19.00 Kanada két keréken 2.00
19.30 Svájci híradó 2.30
H Rendkívüli tudósili 2.45
Kemény fickók temetülUj.OO
(Cikk a 11. oldalon) j 23.20 Kulturális magazin
■NIUI4>lll
19.30 TárcsázzI
20.00 Ray Cokes 0(j
22.00 Az MTV slágerei t5 qC
23.00 Riport 16.31
23.15 Újdonságok a moziban J9.0I
23.30 Hírek 19.31
23.45 Egytől három
24.00 Plp Dann
1.00 Kristiane Backer P30
3.00 Éjszakai videók
24.0
11.30 Ruk-cuk (ism.) Bj
12.00 Hopp vagy kopp (ism.) Lg'';
12.35 Magazin ^
13.00 A modell és a zsaru (ism| 12
13.50 Blm-bam-bino 14.
17.50 Amodellésazsaru(am.sii5.
18.45 Ruk-cuk-játék 16.
19.15 Hirek
19.35 Hopp vagy kopp-játék 118
20.15 Hill Street blues (am. sorj'' 19
21.10 A szeretet riválisai (am.l
23.00 Hírek
23.10 New York védőangyili isa
24.00 Saját szakállra (ism.)
0.50 Ruk-cuk ''90
Meghívás
amerikai film
Ellen (Dorothy McGuíre) a dúsgazdag iparmágnás, Simon B» croft lánya. Az orvos a család áh | landó vendége, mert Ellen gyfr i gyíthatatlan beteg. Már csak ej) éve van hátra. Amikor Dan Píerce a fiatal építész megkéri a kezét,! lány mérhetetlenül boldog. Nemi sejti, hogy Dant apja fizette iwj hogy tegye széppé Iá- J nya utolsó hónapjait. 3>fl
DOMUS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
SUPER CHANNEL
10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 10.0(1 Élő vldeoshow 11.00 Wyatt Earp (am. sorozat) I 10.30 Én, a kém (am. sorozat) 110.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 21.00 Sclence-show 21.30 Euripal média 22.00 BBC-hiradó 22.30 Európai riportok 22.45 Piacgazdaság ) (23.00 Titokzatos kettős (am. film) utána Egyveleg
EUROSPORT
0.40 Sl- férfi lesiklások 13.45 Napi összefoglaló 14.00 Si- férfi lesiklás 15.00 Biatlon
10.30 Jégkorong - USA-Németo. 19.00 Napi összefoglaló 19.30 Műkorcsolya - páros Jégkorong
Svédország-Olaszország 23.00 Napi összefoglaló 24.00 Biatlon
SCREENSPORT
I.00 Amerikai Izom / Lóerők 9.31 Jégkorong - NHL
10.30 Amerikai Izom
II.00 Labdarúgás
12.00 NBA-Amerikai kosárlabda
14.00 Lóerők / Amerikai izom
19.30 Labdarúgás
10.30 Sl az USA-ból
17.00 Ökölvívás az USA-ból
10.30 Vlzlsísportok magazinja
19.00 Spanyol futballkörkép
11.30 Monte-Carlo rali
20.30 Labdarúgás
21.30 Profi ökölvívás - élő
23.30 Biliárd / Pllote
2.00 Műsorzárás
PRO 7
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Rendőrségi ügyelet
(ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 Amphitryon (NSZK film)
12.10 Popeye (sorozat)
12.15 Dokumentumfilm
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Rabszolgasors (sorozat)
14.00 Waltonék (sorozat)
14.45 A holnap mesterei
15.05 Szórakozás Is kell
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Az én ötletem
16.30 Zenei műhely
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 MacGyver (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Az élet játékai (sorozat)
CTÍ? Fedőneve Dancer
(amerikai film)
22.45 A végrehajtó újra lecsap (japán film)
OSZTRÁK 2
9.00 Albertville, 1992 16.55 Művészlexikon 17.00 Iskolalévé 17.30 Tájékozódás 18.00 Rendőrségi ügyelet
(sorozat) 18.30 Gaudimax - viccbajnokság
19.00 Tartományi élet 23.30
19.30 Hiradó 24.00
20.00 Albertville, 1992 0.10
22.00 Hiradó 0.25
22.30 Albertville, 1992
0.30 Hírek 1.20
2.10
SAT 1
6.00 8.30 9.00 9.05
10.45 11.45 12.30 12.45 13.00 13.05 13.35
íEMil
15.00 15.05
16.00
17.00 17.05 18.15 18.45 19.20 20.05 20.15 21.15
Jó reggelt a SAT 1-gyell Varázslatos Jeannie (ism.) Hírek
Egy majdnem tisztességes
lány (ism.)
A sógun (ism.)
Szerencsekerék (ism.)
A nap tippje
Telebörze
Hírek
Telebörze
Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat) Tisztességtelen játék Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) A macskáért mindent Hírek
Falcon Crest
(amerikai sorozat) Titkos búcsú
Melissa gyerekének élete hajszálon függ. Négy specialista igyekszik megmenteni a kis Joseph életét. Chase-nek nem sikerül megszereznie az asz-szony beleegyezését Carlo boncolásához. A szép és a bestia (amerikai sorozat) Bukott angyal Hfrek
Minden, semmi, vagy - játék
Blngo - játék
Híradó
Szerencsekerék ldő|árás
Népzenei slágerparádé A háború szele
(amerikai sorozat) Őrségváltás
Környezetvédelmi riport Hírek
Olimpiai stúdió Szökésben (am. krimisor.) Ördögi karnevál A szép és a bestia (ism.) Műsorismertetés
Énekelj, de ne játssz velem!
osztrák filmvígjáték
Lou van Burg tévéshow-jának próbáin Raul Thorsten végre felfedezi azt az angyalarcú lányt, akit régóta keres képeihez. A divattervező nem ismeri fel a lányban saját tanítványát, aki ráadásul halá-osan szerelmes belé. Végül Thorsten húga világosítja fel bátyját Susi igazi kilétéről. Ké- „« pünkön: Sascha Diste). tU.lu
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor CEj] Közjáték 8.35 Follow Through
Angol nyelvlecke haladóknak 9.00 Város a tenger alatt
Amerikai tudományos-fantasztikus film (1970) 88'' (ism.) 10.30 Képújság
13.00
16.00
18.10
18.20 18.25
19.00 19.15
19.40
20.00 20.25
E
Erem
21.45 24.00 0.05
Téli olimpia
Benne:
Délutáni egyenleg
Napi Képes hírösszefoglaló Pénzvilág
Hírek, tények, információk
Telis-televideó
Kerék-bár
Utazási vetélkedő
Műsorvezető: Vágó István
Mini kllp-mlx
IS - Mi van a dobozban?
III/2. rész: Képmágla
Esti mese
Magyar népmesék
Holló Jankó
Híradó
Telesport
A nagy titok
Francia filmsorozat
VI/6. rész 59''
Frend - Claude Rich (Szakácsi Sándor), Jeanne - Louise Marleau (Kútvölgyi Erzsébet), Roland - Peter Sattmann (Rá-tóti Zoltán), Susane - Claude Jade (Andresz Kati), Corbet -Fernando Rey (Szabó Sándor) (Ismétlés: szerda, TV1 9.35) Közjáték (ism.) Téli olimpia Késő esti híradó BBC-híradó
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin
10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Radványi Dorottya és Radics Péter
16.10 Müsorelözetes - Időjárás 16.15 Nasa obrazovka
Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor 16.40 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora ÍHEIil Gyerekeknek Az én pici pónlm (My Llttle Pony) Amerikai rajzfilmsorozat Varázsérmék 4. 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 Együtt a csapat
Komár László műsora 18.38 Dominó
Telefonos játék
Műsorvezető: Radványi Dorottya
ÍEIilil Visszatérés
Angol tévéfilm 75'' 20.20 Wurlitzer - Joe Cocker 20.50 Lyukasóra 21.35 Énekeljetek az Úrnakl
Jótékonysági hangverseny a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megsegítésére a zugligeti plébániatemplomban 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... 22.45 Séta a gyémántúton
- kéz a kézben az első nyugati tibeti lámával, Ole Nydahllal Dokumentumfilm
ITT A LEGÚJABB, A FEBRUÁRI
ffpmm
t u
A tartalomból: Ferde izemü szex: kínai szerelem a Stephanidom árnyékéban * A balerina ké|e> tánca: Izgalom balettclpöben * Tiltott ösvényekre tévedt az atyai Itten szolgálának eiete a Unllánnyal * Szex-rodeo Arizona módra: 12 megerőszakolt autoetoppot I mind férfiak I * Trantzvl portrénkban Amanda mutatkozik be, akinek mindene valódi... ★ Címlaplányunk ét dmlapiztorlnk: a pornó Marlene Dletrlche. az Isteni, az utolérhetetlen német szex-cioda, Sandra Erkln - a pa|zán, bu|a gyönyörök Kék Angyala... . Jnyencaégek, pornócsemegék, Izei szexlalatok * 450 párkereső hlrdetéaiel, az ÚKM Shop vadonatúj áruival Immár 70 ezer példány lelettlll
a hírlapárusoknál várjuk, hogy az öné lehessünk...
Tegye magáévá az ÖKM-etl
rA HERRNBÖCK-NÉL MÉG VÁLASZTANI IS ÖRÖM!
_^
ERDA
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 A szezon vége - XV/8. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népzenei emlékeim 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Slágermúzeum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 összeállította: Göncz Árpád 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Európa-stúdió 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek
-URH-ADÓN-
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Derűre is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Látatlanul 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materlnskom jazyku 19.30 Ín llmba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jezlku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Por favor - XV/6. 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
5.00 Naplnditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra
12.00 Válogatás magyarnóta-leme-
zekröl 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Derűre is derű
Bertha Bulcsú: Amerikai fiúk 13.30 Kedvencek a múltból 14.00-
17.00 Rockszerda
közben:
14.00 Hirek, pletykák, érdekességek
15.00 Hírek. Időjárás
15.05 Fémvilág
16.00 Poplabor
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Napóra
18.00 Rockhullám
18.30 Drogambulancia
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Népdalkörök és citerazene-
karok felvételeiből 19.30 Kölyökrádió 20.00 Életreform magazin 20.40 Westernfilmek zenéiből játszik a London Studlo Or-chestra 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Új Hölgyfutár Hangadó 21.35 Lloyd-Webber zenés játékaiból 22.00 Aktuális zenei csemegék 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló benne:
23.15 Fejtámasz 0.10 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 0.10 Jazz-show 4.03 Határok nélkül 4.35 Magyar nóták, csárdások
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 A hét zenemüve 10.35 Bizet operáiból 11.40 Népdalkórusok, hangszer-
kettősök 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.32 Magyar kórusmuzsika 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Az igazi - IV/3.
Márai Sándor regénye 15.00 Szervánszky Endre összes
rádiófelvétele - XII/7. 15.48 Jacques Lancelot ráadásszámokat játszik klarinéton 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Beszélgetés Csellár Rékával 16.35 Operaslágerek 17.00 Metronóm
17.50 Most olvastam 18.00 Hirek. Időjárás
18.05 A magyar zene évszázadai 19.35 A Wanderer trió hangversenye
közben:
20.04 Hirek. Időjárás 20.09 Csontjaimhoz
21.06 Világhírű karmesterek Ra-vel-felvételeiböl
21.40 Angol madrigálok 22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Hallgassuk együttl 23.00 Rádiószínház
A tengerbe esett férfi Mándy Iván hangjátéka 23.26 Jazz. Dávid Murray bigbandje
játszik 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből 1.25-
2.00 Olasz barokk muzsika
RTL PLUS I I PRO 7
6.00 Halló, Európa - jó reggelt, 6.20 Jane és Kathleen
Németország I (ausztrál sorozat)
8.55 Az Angyal visszatér (am. sor.) Iszonyatos megbízás
Nagy szerelem 1. 7.05 Rajzfilmek (ism.)
9.45 Gazdag és szép (am. sor.) Riporter blues
10.10 Dr. Marcus Weiby (am. sor.) Betty Boop
Szépség Szellemüzök
11.00 Kedves Bili nagybácsi Mexikó leggyorsabb egere
(amerikai sorozat) 8.40 Muppet-show
Kié? (amerikai sorozat)
11.30 Játék 9.10 Air Force (ism.)
12.00 Családi párbaj - játék 10.10 A négyöklü trió (ism.)
12.30 Hammer (am. krimisorozat) 11.10 Éjszaka még a hold sem...
Felülről nézve (angol kalandfilm) 89''
12.55 Hirek 12.45 Lábmunka (ism.)
13.00 Egy apával több (am. sor.) 13.40 Dakota fekete lovasai
nnETi] Kalifornia klán (am. sorozat) (amerikai western) 81''
14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) tCTTil A kék lovag
15.05 Dallas (amerikai sorozat) (amerikai sorozat)
Háromszor az életben Szép kis trió
15.55 CHIP''s (am. krimisorozat) ÍEfiE Szívdobogás
Válaszúton (amerikai sorozat)
16.45 Rizikó-játék Kiűzetés a paradicsomból
17.10 Forró nyeremény - játék 17.00 Rajzfilmek
17.45 Játék Brémai muzsikusok
18.00 Fiatalok magazinja Scooby Doo
18.45 Híradó Winnie itt van
19.15 Vissza a múltba (am. sor.) Kövér disznócska
A zongorista 19.00 Az „útonálló"
20.15 Hazai dallamok (amerikai sorozat)
21.15 Gottschalk-show Látogató a jövőből
22.15 Tévétűkör - magazin 20.00 Híradó
22.50 Esélyt a szerelemnek FTÍTE Russicum
23.50 Hírek (olasz krimi) 108''
24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) EEüEi Jaké és McCabe
Delta csapat (amerikai sorozat)
0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.) Egy anya szerelme
Játék a tűzzel EüEj Városi cowboy
1.40 Szürkület (amerikai sorozat) (amerikai film) 129''
Árnyak az utcán Fsz.: John Travolta
■JiTT Veszélyes őrjárat 1.35 Hirek
(szovjet akciófilm) 77'' 1.45 Éjféli telefonáló (ism.)
iflHi] Egyszer egy tolvaj 2.35 Hírek
(amerikai thriller) 101'' FF 2.45 Hasonmás (ism.)
5.05 ifjúsági magazin 4.40 Hirek
5.35 Egy apával több (ism.) 4.50 Az autóstopos (ism.)
7.00 Francia híradó
7.40 Francia nyelvlecke
8.00 Kanadai híradó
9.00 Európai körkép (ism.)
9.30 Európai magazin
10.00 Ifjúsági műsorok
16.15 Ukrajnáról (ism.) j
17.15 Főzőcske
17.40 Francia nyelvlecke
18.00 Rajzfilm
19.00 Turistamagazin
19.30 Svájci híradó
20.00 A doppingról
21.30 Színházi közvetítet
23.20 Irodalmi magazin
10 12 13 16 18 18 19 2C 21 2'' 21 21 2.
MUSICTV

19.30 Tárcsázz I 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Plp Dann 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) j 12.35 Magazin 13.00 A modell ós a zsaru (ism) 13.50 Blm-bam-blno 17.55 A modell és a zsaru (am a 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hirek
19.35 Hopp vagy kopp-játl 20.15 Castaway (angol film) 22.15 Hirek
22.25 Camorra (olasz film) 0.30 New York védöangytlitf 1.50 Hill Street blues (ism.) V 1.20 Hírek
Veszélyes őrjárat
szovjet film
Néhány fegyvergyáros és I kosszolgálatos végzetes döntést hoz golfozás közben. HassoV kapitány, katonatiszt és tapas talt vietnami veterán a Csentai óceán egyik kis szigetén feiépi-tett tökéletes bázisáról el te! süllyesszen egy amerikai óceár-járót. Az akció célja az, hogy Arra rikát és a Szovjetuniót bele» dórja a harmadik világháborúin A jól előkészített tervbe - J azonban hiba csúszik. ''.UH
PYRUS KFT. - KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR

10.00 Egyveleg 12.30 Turisztikai magazin 13.00 Japán üzleti élete 15.00 Élő vldeoshow 11.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 11.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport
21.00 Utazási magazin 21.30 Üzleti hét 22.00 BBC-híradó 22.45 Piacgazdaság 23.00 Topper visszatér (am. film) utána Egyveleg
EUROSPORT
9.20 Biatlon-férfi 10 km 10.50 Sí-szabad stílus, női lesiklás 13.30 Jégkorong - Kanada-Norvégia 13.45 Napi összefoglaló 10.00 Gyorskorsolya - női 1500 m Jégkorong - Franciao.-Svájc 18.30 Sí - női lesiklás 19.00 Napi összefoglalók 20.10 Jégkorong - FÁK-Cseho. 22.45 Sí-női lesiklás
SCREENSPORT
0.00 Amerikai izom 0.30 Vízisportok magazinja 9.00 Spanyol futbailkörkép 9.30 Táncverseny 10.30 Amerikai izom / Futball 12.00 Biliárd / Jégkorong - NHL 15.00 Amerikai Izom / Futball 17.30 Sí az USA-ból 10.00 Atlétika Glasgow-ból 19.30 Lovasnapok az USA-ból 20.30 Futball / Simagazin 22.00 Sí az USA-ból 22.30 Jégmotorverseny 23.30 Jégkorong - NHL 1.30 Vízi sportok magazinja 2.00 Műsorzárás
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Rendőrségi ügyelet
(ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Egy, kettő, három
(amerikai film) 12.15 Teleszkóp 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Rabszolgasors (sorozat) 14.00 Waltonék (sorozat) 14.55 Popeye (sorozat) 15.05 Niklaas (sorozat) 15.30 Bábjáték 16.00 Állatsarok 16.05 Az én ötletem (sorozat) 16.30 Heuréka! 17.00 Minihírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek
18.05 Rendőrségi ügyelet (ism.) 18.30 MacGyver (am. krimisorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin Miiül Adj cukrot a majomnak I
(olasz film) 22.35 Kitüntetés a csodagyereknek (tévéfilm)
OSZTRÁK 2
6.00 Albertville, 1992 Olimpiai non stop 18.30 Állat-kvíz 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Albertville, 1992 22.00 Hiradó 22.10 Albertville, 1992 23.30 Magnum
(amerikai sorozat) 0.15 Hirek
SAT 1
6.00 8.30 9.00 9.05 11.15 12.05 12.45 13.00 13.05 13.35
14.30
15.00 15.05
16.00
17.00 17.05 18.15 18.45 19.20 20.05 20.15
22.00 22.35 23.35 23.40 23.55
1.45
Jó reggelt a SAT 1-gyell Varázslatos Jeannie (ism.) Hírek
A háború szele (ism.)
Népzenei slágerparádé (ism.)
Szerencsekerék (ism.)
Telebörze
Hírek
Telebörze
Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat) Karácsonyi meglepetések Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Ki akar kalóz ienni? Hírek
Falcon Crest (am. sorozat) Mentés
Booker (amerikai sorozat) A túlélő örököl
Clarissa McKay két férjet élt már túl. Mindkettő magas életbiztosítást kötött, melynek egyedüli kedvezményezettje Clarissa volt. Booker akkor lép akcióba, amikor az asszony jövendőbeli harmadik férje megjelenik a vállalatnál, hogy magas összegű életbiztosítást kössön Clarissa javára. Hírek
Minden, semmi, vagy - játék
Bingo - játék
Hiradó
Szerencsekerék
Időjárás
Próbaéjszaka
(színházi közvetítés) Akut - politikai magazin Beszélgetés Hirek
Olimpia-klub
Bob & Caroline & Ted & Alice
(amerikai film) 105'' Műsorismertetés
Városi cowboy
amerikai film
Amikor Bud (John Travolta, jobbra) vidékről felköltözik a városba, vegyipari gyárnál kap munkát. A fiú nincs elragadtatva, de kárpótolja magát a klubban, ahol mindennap „meglovagolja" az elektromos bikát. A klubban ismerkedik meg Sissyvel (Debra Winger, balra), akit később feleségül is vesz. Hamarosan feltűnik a városban Wes, nn a börtönviselt rodeós. tű. 10
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor
8.30 Közjáték (ism.)
8.35 Szezám utca (Sesame Street)
Amerikai feliratos gyermek-műsor-sorozat (ism.) 9.35 A nagy titok
Francia filmsorozat VI/6. rész 59'' (ism.) 10.35 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 11.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Válaszúton az építészet
Angol dokumentumfilm-soro-zat-X/2. rész: Oszlopok és oromzatok (ism.) 16.50 Képújság
BüEi Koncert a Jugoszláviából menekültek megsegítésére
Petőfi Csarnok, 1991. december 8. 17.30 Teli Vilmos
Francia filmsorozat A négy lovas 23'' 18.00 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.10 Dimenzió
Tudományos magazin 18.45 Gyereksarok Kölyökidö
Kamaszodó kamaszadó 19.10 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 19.30 Hiradó 20.00 Téli olimpia Benne:
Tricotex Kupa nemzetközi fedettpályás atlétikai verseny 23.25 Közjáték (ism.) 23.30 Életem legboldogabb napja 23.35 Késő esti hiradó 23.40 ZDF-hiradó
„Barát nélkül aligha élhetünk. Csakhogy azok, akiknek a barátságát csak költséggel lehet ébren tartani, nem tekinthetők barátoknak, hanem vagy élősdi-eknek, vagy lekötelezett szolgáknak; az előbbiektől jó megszabadulni, az utóbbiaktól is, ha nélkülözni tudjuk szolgálataikat."
(Grimmelshausen)
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében fogható)
Műsorvezető: Sugár Ágnes
15.50 Műsorelözetes - Időjárás 15.55 Unser Bildschirm
Német nyelvű nemzetiségi magazin 16.20 Téli olimpia 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 Gyerekeknek Cápali és Cápeti Francia rajzfilmsorozat
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
18.42 Dominó
Telefonos játék íEIiTT, Ideális család
Szórakoztató vetélkedő VII/4. rész: Az ideális nagypapa CTTil Túloldalon
(Magánballadák) Részletek Huzella Péter műsorából a Thália Stúdióban Közreműködik: ifj. Rátonyi Róbert 21.00 Össztűz
Aktuális közéleti vitafórum 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... EHEE Nincs béke az olajfák alatt Olasz film (1949) FF 98'' Főszereplők:
Lucia - Lucia Bose (Prókai Annamária), Francesco - Raf Valloné (Vass Gábor)
„Amikor megtaláltuk, amit kerestünk, már nincs annyi időnk, hogy kimondjuk: meg kell halni."
(Joseph Joubert)
„Nem építész még, aki felhúzott egy hosszú falat, nem író még, aki papírra vetett egy vastag könyvet."
(Joseph Joubert)
TOSHIBA
MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, Ady E. u. 37/A. TELEFON/FAX: 06-93-11-958
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 A szezon vége - XV/9. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Hagyományápolók 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Nagy mesterek muzsikájából 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Örökzöld filmmelódiák 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 összeállította: Göncz Árpád 20.05 Zenefórum
Népdalportré: Balogh Márton 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Felhang 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 A Rádió lemezalbuma URH-ADÓN
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből 14.30 Eszperantó híradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materlnskom Jazyku 19.30 in iimba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jezlku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt? (ism.) 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
5.00 Napindító. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben 8.50 Helykereső 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótaparádé 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Fúvósegyüttesek felvételeiből 14.00-
17.00 Kabarécsütörtök
közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra
18.00 A Skorpió együttes hangversenye a sitkei Kápolnadombon
(1991. aug. 31-i felvétel) 18.30 Helykeresö
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból 19.30 Észkerék 20.00 Elődeink 20.30 Ez érdekes 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál híradó 22.00 Sanzonfélóra 22.30 Jazzlista 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
benne: 0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh közben: 2.03-
3.00 Mélyrepülés 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.35 Operaénekesek nótafelvéte-leiböl
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Tamanduák éjszakája
Szilágyi Andor hangjátéka 11.51 Leonard Bernstein vezényel 11.56 Latinovlts Zoltán verset
mond (ism.) 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.38 Purcell: Gyászzene Mary királynő emlékére 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Az igazi - IV/3.
Márai Sándor regénye 14.51 Orosz operákból 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Éneklő Ifjúság 16.19 Szimfonikus zene korabeli
hangszereken 17.00 Gordiusz
17.50 Népzenekutatók műhelyében 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 19.05 Verdi-operák Magyarországon 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.20 Hírek. Időjárás 20.25 Isten sírján
Kányádi Sándor versei 21.20 Yo Yo Ma ráadásszámokat gordonkázik
Nlkola Gjuzelev operaáriákat énekel Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete - 6. 22.20 Napjaink zenéje Kódexek zenéje Hírek, időjárás 0.05-
2.00 Éjszakai jazzklub
21.35
22.00
23.09 24.00
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I 8.55 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Egy nagy szerelem 2. 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
Az utolsó esély 11.00 Kedves Bili nagybácsi (sor.)
Olyan vagy, mint Buffy 11.30 Játék
12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
Minipillangó 12.55 Hirek
13.00 Egy apával több (am. sor.) tHEIil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat)
Ellenségek 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Viliámfény 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Jump Street 21.
(amerikai krimisorozat) Gyilkos kölyök 20.15 Sztárok és rajongók 21.15 S. O. S.-hívás (NSZK sor.) ÜHna A Menő (francia film) 95'' 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.)
A háború győztesei 1.40 Szürkület (amerikai sorozat)
Biliárd életre-halálra WfiTil Varázslók (angol horror) 80'' KIm Férfi a fiúk városából (amerikai film) 102'' FF Fsz.: Spencer Tracy, Mickey Rooney 5.05 Ifjúsági magazin 5.35 Egy apával több (ism.)
PRO 7
5.35 Jane és Kathleen
(ausztrál sorozat) A búcsúlevél 6.20 Rajzfilmek (ism.) Brémai muzsikusok Scooby Doo Winnie itt van Kövér disznócska 8.00 Muppet-show (am. sorozat) 8.30 A kék lovag (ism.) 9.30 Szívdobogás (ism.) 10.35 Énekelj, de ne játssz velem I (ism.)
12.10 Jaké és McCabe (ism.)
13.05 Russicum (ism.)
iWHil Mr. Belvedere (am. sorozat)
Tiszta szeretetből iMMil Doogie Howser (am. sorozat)
Egy asszonnyal több 16.05 BenCropp
(ausztrál dokumentumfilm) 17.00 Rajzfilmek Mázlid voltl Enterprise Szellemüzök Oskar, a szuperegér Garfield és barátai fETim Kőkemény ötös (am sor.)
Háborús hős 20.00 Híradó 20.15 A csapda bezárul (ausztrál krimi) 90'' 22.05 Különleges osztag (ausztrál sorozat) A csapda
Kerslake, a magas rangú rendőrtiszt régóta szeretné, ha a különleges osztag az ő parancsnoksága alá tartozna Amikor Tony Dwyer nyomozót lelövik, Kerslake informátora Davist vádolja a tett elkövetésével. 22.55 Gyilkosabb, mint a férfi
(angol film) 94'' 0.40 Hirek
0.50 Az „útonálló" (ism.) 1.40 Hirek
1.50 Városi cowboy (ism.)
4.00 Hirek
4.10 Szürkület (ism.)
4.35 Dakota fekete lovasai (ism.)
TV 5 Sl
7.00 Francia híradó
7.40 Francia nyelvlecke
8.00 Kanadai híradó
9.00 Európai híradókból 13 gi
10.00 Kulturális magazin (ism.) I u 3
10.0( 13.01 116.01
16.15 A doppingról (ism.)
17.15 Főzőcske
17.40 Francia nyelvlecke
18.00 Rajzfilm
19.00 Turistamagazin
19.30 Svájci híradó
20.00 Nem kell álmodozni!
21.00 Híradó / Orvosi magaÉ
119.3 20.0 21.0 21.3 22.0 I 22.! 22.''
23.20 Viva - A vasárnapokról j 23.I 0.20 Bírósági iratok
MUSICTV
19.30 Tárcsázz! 20.00 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Pip Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
9. : 14 15
19 19
2S I
TELE 5
11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (ism) 13.50 Bim-bam-blno 17.55 A modell és a zsaru (am só] 18.45 Ruk-cuk - játék 19.15 Hirek
19.35 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Kari Dall-show 21.10 A nagy kavarodás
(olasz film) 22.50 Hirek
23.00 New York vódőangyals(sor) 23.55 Castaway (ism.) 1.50 Hirek
A Menő
francia film
A nemzetközi alvilágban ismerik és rettegnek a Menőtől (Jean-Paul Belmondo). Legújabb esete az a brutális rablótámadás-sorozat, melyet a Sólyomnak nevezett gyilkos követett el. Costa Valdes a mészárlás egyetlen túlélője, aki rács mögött van, félelmében azonban nem hajlandó beszélni. A Menő bezáratja magát Valdes mellé, remélve, hogy így hasz- «« nos információhoz jut. ".10
ROTARV Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
SUPER CHANNEL
10.00 Egyveleg
10 Japán üzleti élete 10.00 Élő vldeoshow 10.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 10.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport
21.00 A holnap mögött 21.30 Kelet-európai riport 22.00 BBC-hiradó 22.30 Európai riportok 22.45 Piacgazdaság 23.00 Én, a kém (am. sor.) utána Egyveleg
EUROSPORT
9.30 Si-nöi lesiklás, férfi 10 km 14.00 Napi összefoglalók 15.00 Jégkorong
Olaszország-Lengyelország USA-Finnország Gyorskorcsolya férfi 5000 m 19.00 Napi összefoglalók 19.30 Műkorcsolya - férfiak
Jégkorong - Németo.-Svédo. 22.45 Sí-női lesiklás 0.30 Napi összefoglalók
SCREENSPORT
1.00 Amerikai Izom / Simagazin
I.00 Sí iz USA-ból
9.30 Lovasnapok az USA-ból 10.30 Amerikai izom
II.00 Labdarúgás 12.00 Proli ökölvívás
14.00 Start!/Amerikaiizom
15.30 Labdarúgás
15.30 Monte-Carlo rali
17.30 Jégkorong - NHL
19.30 ATP férfi tenisztorna San
Franclscóból 20.30 Labdarúgás 21.30 Simagazin 22.30 Spanyol futballkörkép 0.30 ökölvívás az USA-ból
SAH
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Rendőrségi ügyelet
(ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Iskolatévé
10.30 Adj a majomnak cukrot I (ism.) 12.10 Popeye (sor.) 12.15 Idősek klubja (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Rabszolgasors (sorozat)
14.00 Waltonék (sorozat)
14.45 Természetfilm
15.05 Volt egyszer az élet (sor.)
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Az én ötletem
16.30 Slágerek
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rendőrségi ügyelet (sorozat) 18.30 Most vagy soha! - játék 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Rövidfilmek KBlil Bestseller (amerikai film) 23.00 Hucksterék (amerikai film)
OSZTRÁK 2
6.00
19.00 19.30 20.00 20.15 20.45 21.30 22.00 22.10 0.30
Albertville, 1992
Olimpia nonstop Tartományi élet Hiradó Sport
Albertville, 1992 Belföldi tudósítások Kulturális élet Hiradó
Albertville, 1992 Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hirek
9.05 Próbaéjszaka (ism.) 10.45 Booker (ism.) 11.45 Szerencsekerék (ism.) 12.30 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Titkok
14.30 Varázslatos Jeannie
(amerikai sorozat) Napoleon a hibás 15.00 Hírek
15.05 Falcon Crest (amerikai sor.)
Kettős játék 16.00 Visszatérés Édenbe (am.
sor.)
Egy házasság részvényei 17.00 Hirek
17.05 Minden, semmi, vagy-játék
18.15 Bingo-játék
18.45 Hiradó
19.20 Szerencsekerék
20.05 Időjárás
20.15 Csodák
21.15 Hunter
(amerikai krimisorozat) Dee Dee és a társ 22.15 Tévétükör - magázin 22.50 Hírek 22.55 Olimpia-klub FEWTi] Bosszúvágy II.
(amerikai krimi) 88'' 0.50 Akut (ism.) 1.20 Műsorismertetés
A televíziótársaságok a műsorváltoztatás jogát fenntartják
Bosszúvágy II.
amerikai krimi
Két éve már, hogy Paul Kersey (Charles Bronson, jobbra) New York-i üzletember elvesztette a feleségét, lánya pedig eszét vesztette. Kersey azóta építészmérnökként él Los Angelesben. Amikor ellopják a tárcáját, leüti az egyik tettest. A banda ezt kegyetlenül megtorolja, mire Kersey bosszút esküszik. Barátnőjénél, Geri Ni-cholsriporternél(Jilllre-land) keres támogatást tO.lU
5.45 Jó reggelt, Magyarországi 5.47 Falutévé
Tizenhárom perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Verkli
Válogatás a magyar könnyűzene közelmúltjából 9.05 Walt Disney bemutatja (ism.) Kacsamesék Lószimat
Amerikai rajzfilmsorozat A suli
Amerikai filmsorozat IX/4. rész Gumimacik
A tolvaj kotlós, A vízköpő
Amerikai rajzfilmsorozat 10.50 Képújság 10.55-
15.00 Téli olimpia
16.00 fTTTil
16.55 17.00
17.30
18.00
18.10 19.00 19.15
19.40
20.00 20.25 20.35
21.10
22.05 22.10 22.30
23.15
23.55 24.00
Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló Magyar siker Meaux-ban
Közreműködik: Jacqueline Mayeur (mezzo), Régiónál Vittoria d''lsle de Francé énekkar, Instrumental Jean-Walter Audoli együttes Képújság
La Sept - Paletták
Alain Jaubert és Pascal Vime-net filmje
Héraklész és Antaiosz
i. e. 515-510 Euphroniosz vázaképe i. e. VI. sz.-ból Teli Vilmos Francia filmsorozat A vár 23'' Pénzvilág
Hírek, tények, információk Menedzser Magazin Mini klip-mix MOST
A sokoldalú fiatalok műsora Esti mese
Trombi és a tűzmanó
Híradó
Telesport
Egészséget mindenkinek
Dr. Czeizel Endre műsora Zürichi páncélterem NSZK filmsorozat Tabun és zöld kövek Közjáték (ism.) AKTuális
A Balázs Béla Stúdió bemutatja
Női kezekben A másik oldal x Kisjátékfilmek Pege Aladár és barátai a Pori Jazz, 1990 fesztiválon Késő esti hiradó BBC-hiradó
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében fogható)
Műsorvezető: Kudlik Júlia és Dömsödi Gábor
16.05 Müsorelözetes - Időjárás 16.10 Ecranul nostru - Román nyelvű nemzetiségi magazin 16.35 Ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.35 Gyerekeknek Atomhangya
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) A mexikóiak legvadabbika Madár hamburger Fontos Itten mi az illem 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás 18.15 Kalotaszegi muzsika
Közreműködik: Cilika János és együttese 18.38 Dominó
Telefonos játék
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
[EIÍTi] Testestöl-lelkestöl
NSZK tévéfilmsorozat 44'' „A görbe út" 19.44 A költészet percei 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora
Budapest-Tel.: 132-9329 Pécs-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel.: (62) 12-715 fCTilil Souvenir
NSZK zenés film FF 21.25 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 21.50 Téli olimpia
itMi
18.00 Műsorismertetés 18.05 Sráckarika
Maja, a méhecske
Rajzfilm 18.33 A természet világa
Angol ismeretterjesztő sorozat XX/14. rész:
Sivatagi virágkarnevál II. 19.00 Power kapitány
Amerikai sci-fi-sorozat XXII/13. rész: „...és téboly legyen úrrá rajtatok..." 19.26 Pénteki ajánlat 19.28 TV-tévé autó-motor magazin
Dávid Sándor műsora 20.00 Fáraó
Lengyel film 11/1. rész 21.00 Trans World International Amerikai profi jégkorongbajnokság 21.25 Civilpálya
Az önkormányzatok műsora 22.00 Műsorzárás
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
ÉNTEK
KOSSUTH
-KÖZÉPHULLÁMON-
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Válogatott perceink 11.35 A szezon vége-XV/10. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népdalok 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Pillantás az európai diszkókba 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Összeállította: Göncz Árpád 20.05 Zenefórum. A hét muzsikusa 20.30 Határok nélkül - irodalomról 21.05 Parlamenti ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Hangversenymúzeum
-URH-ADÓN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 A szatír bőre (ism.) 11.30 Zsidó vallási félóra 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 A magyar széppróza századai 14.45 Beszélni nehéz 15.05 Hir-vldék. Heti összefoglaló 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materlnskom jazyku 19.30 in limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jezlku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Volce of America sorozata 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Betiltott könyvek
10.35 Nagy mesterek kamarazenéjéből
11.15 Turandot - Részletek 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.15 Zenei ABC. Libera me 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Parasztdráma
Artúr Lundkvist elbeszélése
14.36 Régi magyar muzsika 15.03 A kamarazene kedvelőinek 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Elfeledett irodalom?
Régi magyar irodalmi szövegek Kuthy Lajos 16.20 Romantikus muzsika 17.00 Kritikus füllel
5.00 Napindító. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben
A portugál sztár: Rui Veloso 8.50 Helykeresö 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták 12.45 Rólunk van szó! 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Ó, ó, ó, nagymami... 13.30 Nosztalgia. Manfréd Mann 14.00-
17.00 Péntektől péntekig
közben:
14.50 Poggyász 15.00 Hírek. Időjárás 15.05-
15.15 KI nyer ma? - Székesfehérvárott 16.50 Poggyász 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Magyar slágerlista 18.30 Szocio-krimí 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Népdalok, népdalfeldolgozások
19.30 Kölyökrádió 20.00 Rádiószínház Az ibolya
Molnár Ferenc jelenete 20.53 Bilicsl Tivadar Zerkovitz Béla dalaiból énekel 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Párkereső 22.00 Filmpremler 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
benne: 0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.35 Magyar nóták, csárdások
17.50 Szitok és laboda
Kányádi Sándor műfordításaiból válogat Csíki László 18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Debussy: Pelléas és Méli-sande
Ötfelvonásos opera közben:
19.45 Hírek. Időjárás 19.50-
20.06 Ismeretlen nagy emberek
Nopcsa Ferenc, paleontológus 21.15 Kamarazene oboával 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Mahler: I. szimfónia 23.00 Mennyei kávéház
Mándy Iván asztalánál Ottlik Géza
24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Lemezújdonságok
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.55 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Remények 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
Szerencse a bajban 11.00 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Valaki 11.30 Játék
12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
Távirányítás 12.55 Hírek
13.00 Egy apával több (am. sor.) iWKIH Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat) Boddy
15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Gazdag és gátlástalan 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 214-es repülőszázad (amerikai sorozat) Párbaj a felhőkben 20.15 Trópusi hőség (amerikai sorozat) Madártolvajok 21.15 Kastély a Wörthi-tónál (NSZK sorozat) Két ember, egy szolga 22.10 Sípszó - focishow 23.00 Tutti Frutti liWil Más vágyak
(olasz erotikus film) 88'' 1.45 Félszemű Charley (amerikai western) 3.20 Emberi kötelékek (angol film) 94'' FF 4.55 Ifjúsági magazin 5.35 Egy apával több (ism.)
PRO 7
nana
6.15 Richmond Hill (ausztrál sor.)
Szerelmes levelek 7.00 Rajzfilmek (ism.) Mázlid volt! Enterprise Szellemüzők Oszkár, a szuperegér Garfield és barátai 8.30 Muppet-show (am. sorozat) 9.00 Harry csodálatos büntetése (vidám amerikai sorozat) Új lakóközösség 9.30 Doogie Howser (ism.) 10.00 Ben Cropp (ism.) 11.00 A vidám falu
(NSZK filmvígjáték) 83'' 12.30 Kőkemény ötös (ism.) 13.30 A csapda bezárul (ism.) Perry Mason (am. sorozat) Az eladott formula esete miül Egyenlő igazság (am. sor.)
Politikai inditóok 17.00 Rajzfilmek Koalamackók Captain Future Casimir és társa Flintstone család .Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Éjszakai landolás 20.00 Hiradó
20.15 Hárman a benzinkúttól
(NSZK filmvígjáték) 89'' 22.05 Álarcosbál (am. sorozat) Apró trükkök
Arab terroristák Kuvaitban amerikai olajmunkásokat fognak el. Azt követelik, hogy engedjék el nyolc bebörtönzött társukat A túszokat az egyik aláaknázott olajmezőn tartják. ESIüi] A rituálé (amerikai krimi) 114'' 1.05 Hírek
1.15 Különleges osztag (ism.) 2.05 Mozgó kórház (am. sorozat)
Levélírás 2.30 Hirek
2.40 Gyilkosabb, mint a férfi (ism.) 4.30 Éjszaka még a hold sem...
(ism.)
6.00 A kék cseppek titka (am sor.)
nnriiii
TV 5
8.00 9.00
17.40 18.00
7.00 Francia híradó 7.40 Francia nyelvlecke Kanadai híradó Európai híradókból 10.00 Orvosi magazin (ism.) 16.15 Nem kell álmodozni (ism.) 17.15 Főzőcske
Francia nyelvlecke Rajzfilm 19.00 Állatbarátok műsora '' 19.30 Belga hiradó 20.00 Aktuális magazin 21.30 A Boyard erőd - játék 23.20 Arab hirek 23.35 Környezetvédelmi miisor
MUSICTV
19.30 Tárcsázz! 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Pip Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
l
1 11 i: 1; ii 11 ! 11 1! í 21 2 2 2! 2 2
TELE 5
■ I
11.30 Ruk-cuk (ism.)
12.00 Hopp vagy kopp (ism.)
12.35 Magazin
13.00 A modell és a zsaru (ism.)
13.50 Blm-bam-blno
17.55 A modell és a zsaru (am. sor.
18.45 Ruk-cuk - játék
19.15 Hirek
19.35 Hopp vagy kopp-játék
20.15 Slágerek
21.15 Küzdősportok magazinja
22.05 Hírek
22.15 Camorra (ism.)
0.20 A szeretet riválisai (ism.)
2.10 Hirek
A rituálé
amerikai krimi
Cal Jamison (Martin Sheen) pszichológus - felesége halála után - New Yorkba költözik, ahol a rendőrség foglalkoztatja. Mái az első eset is rejtély elé állítja Lopez, a fiatal rendőr, aki megtalálta a pokolian megcsonkítoti| fiatalkorú holttestét, úgy tűnik, elvesztette az eszét. Lopez figyelmezteti az orvost, hogy a holttest rituális gyilkosságra utal. Jessica Halliday sze- .. repében.''HelenShaver. tO.Ull
S.O.S telefonos lelkisegély-szolgálat: 93/12-214
FEBRUÁR 14.
P
SUPER CHANNEL
10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 13.30 A holnap mögött 16.00 Élő vldeoshow 10.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 18.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport 21.00 Természetfilm 21.30 Der Spiegel - magazin 22.00 BBC-hiradó 22.4S Piacgazdaság 23.00 Kathy titokzatos élete (film) utána Egyveleg
EUROSPORT
9.50 Szánkó - férfi kettes, biatlon nők
13.00 Jégkorong - Franciao.-FÁK 13.45 Napi összefoglalók Síugrás
10.00 Gyorskorcsolya - női 10OO m 10.30 Jégkorong-Svájc-Norvégia 19.00 Napi összefoglalók 19.30 Műkorcsolya - tánc
Jégkorong - Kanada-Cseho.
SCREENSPORT
0.00 Amerikai izom
8.30 Si az USA-ból
9.00 Német kosárlabda-bajnokság
10.30 Amerikai Izom / Futball
12.00 Jégkorong - NHL
14.00 Simagazin
14.30 Vízisportok magazinja
15.00 Amerikai izom / Futball
10.30 Golf Dubaiból / Pllote
10.00 Simagazin /Amerikai kosár-
labda-bajnokság 19.30 Férfi ATP tenisztorna San
Franclscóból 20.30 Futball / Starti 22.30 NBA - amerikai kosárlabda 24.00 Ökölvívás az USA-ból
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Rendőrségi ügyelet
(ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 A rózsaszín párduc üldözése
(ism.)
12.10 Popeye (sorozat)
12.15 Belföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Rabszolgasors (sorozat)
14.00 Waltonék (sorozat)
14.45 A holnap mesterei (sorozat)
15.05 Raccoons (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Az én ötletem
16.30 Minikviz
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 MacGyver (am. krimisorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
ElilEi Derrick (NSZK sorozat)
21.35 Kerevet felelet (am. film)
23.10 Chicagói mészárlás (amerikai film)
OSZTRÁK 2
6.00 Albertville, 1992 Olimpia non stop 17.30 Noé bárkája vállalkozás 18.00 Simpsonék
(sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Albertville, 1992 23.10 Meztelen Hollywood
(sorozat) 0.05 Rövidfilmek 1.50 Hírek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hirek
9.05 Visszatérés Édenbe (ism.) 10.00 Igazi csodák (ism.) 10.50 Hunter(ism ) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Végre egy kifogás 14.30 Varázslatos Jeannie {amerikai sorozat) Hogyan tovább? 15.00 Hirek 15.05 Falcon Crest
(amerikai sorozat) Dokumentum 16.00 Cagney és Lacey
(amerikai krimisorozat) Minden áron 17.00 Hirek
17.05 Minden, semmi, vagy - játék 18.15 Bingo-játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 időjárás miül A szenzáció áldozata (amerikai film) 113'' Fsz.: Paul Newman, Sally Fields NHMH Vártorony
(amerikai film) 103'' 0.15 Hirek 0.20 Olimpia-klub 0.35 Hollywood - fantázia 1.35 Műsorismertetés
A televíziótársaságok a műsor-változtatás jogát fenntartják
mmm
Vártorony
amerikai film
1944 tele az Ardennekben. Falconer őrnagy ugyan elvesztette egyik szemét a háborúban, mégis magabiztosan és elszántanvezeti csapatát a belga front-, vonalak mögött. A nyolc sebesült" gyalogos rátalál De Maldorais gróf kastélyára, ahol menedéket kapnak. A gróf szívesen fogadja a „vendégeket", akik ki is használják az élet nyúj- „„ totta apró örömöket. ".Zu
5.45 Jó reggelt, Magyarország! 5.47 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 8.50 Füben-fában
Természetgyógyászati magazin Kiflii Dallas
Amerikai filmsorozat A venezuelai kapcsolat 47'' (Ismétlés: este, 20.35) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Telis-televideó (ism.) 10.00 Petra, a sivatagi királyság Spanyol ismeretterjesztő film 11/1. rész (ism.) 11.00 Képújság
14.00 Téli olimpia 16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Bagem sama - Ashun kathe
Cigánymagazin - Nemcsak cigányoknak! 16.35 Képújság
16.40 A Lépcsőház és a Cadillac együttes műsora
Koncert a Jugoszláviából menekültek megsegítésére 17.15 Teli Vilmos
Francia filmsorozat A hercegnő 23'' 17.40 „Maradjatok meg szeretetemben!...''''
Keresztény életkérdések 17.50 Pénzvilág 18.00 Ablak 19.00 Játék-Trió 19.15 „Traffic Jam"
Könnyűzenei kívánságadó 19.40 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney! 20.00 Hiradó 20.25 Telesport EtüKE Dallas
Amerikai filmsorozat A venezuelai kapcsolat (ism.) Ellie - Barbara Bel Geddes (Dallos Szilvia), Jock - Jim Davis (Gera Zoltán), Bobby -Patrick Duffy (Csankó Zoltán), Pamela - Victoria Principal (Simorjay Emese), Jockey -Larry Hagman (Kránitz Lajos), Samantha - Linda Gray (Szerencsi Éva) 21.30 Panoráma
Világpolitika percről percre (Ism.: szombat, TV1 12.30) 22.35 Közjáték (ism.) EBEIi] TV1 mozi
A német film új törekvései Kétségbeesés Német film 114'' Hermann - Dirk Bogarde (Tor-dy Géza), Lydia - Andrea Fer-reol (Moór Marianna), Félix -Klaus Löwitsch (Gáti Oszkár) 0.35 Késő esti hiradó 0.40 Antenne 2-hiradó
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin
12.00-
16.10 Szieszta
A szegedi stúdió szórakoztató információs körzeti műsora
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
17.00 Müsorelözetes - Időjárás íHTP Délutáni filmajánlat Bűvészboit
Angol rövidjátékfilm 22'' Apa -- Kari Johnson (Jakab Csaba), Bűvész - Ron Cook (Szacsvay László), Gip - Paul Erangey (Minárovics Péter) Leon esete
Amerikai rövidjátékfilm 24'' Leon - John Diehl (Felföldi László), Karén - Patricia Ganl (Jani Ildikó), Jenny - Drew Barrymore (Vadász Bea) 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 Gyerekeknek
A rongybabák kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Befejező rész:
Kaland a bűvös szárnyakkal 18.42 Dominó
Telefonos játék
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
fEIilil Repülőtér
NSZK tévéfilmsorozat Fehér méreg 50'' A főszerepben: Wolf - Ezard Haussmann (Végvári Tamás), Charly -Hansjörg Felmy (Fülöp Zsigmond) 19.50 Újra Itt vagyok
Karda Bea műsora 20.10 Téli olimpia Közben:
kb.
22.45 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló Időjárás
lül
20.00 Műsorismertetés 20.07 Sportmagazin 21.00 Fáraó
Lengyel film II/2. 22.40 Szociofotó
Örökbefogadás Hl/3. 23.05 Politikai biliárd
Frei Tamás műsora 24.00 Műsorzárás
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
OMBAT
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként : Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt közben: 10.05-
10.15 Szaván fogjuk
11.05 Eco-mix. Gazdasági magazin
12.00 Déli Krónika
12.30 Kopogtató
13.05 Népdalkörök pódiuma
13.30 Földkínálat. Faluról falura
14.05 Oxigén. Ökológiai magazin
15.05 Mindenes
16.00 168 óra
17.30 Vissz-hang. A hét - zenében
18.00 Esti Krónika
18.25 Szemle
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Határok nélkül
Benne: Miska bácsi leveles-
20.05 Közvetítés a Játékszínből Máli néni
Füst Milán komédiája közben: 21.01-
21.06 Hirek. Időjárás
21.50 Charles Aznavour énekel 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti pop-mix ÓN -
URH-ADI
PETŐFI
8.30 A római katolikus egyház félórája
9.00 Körzeti Információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
17.00 Legenda Füst Milánról 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 21.05 Népdalest 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Beszélni nehéz (ism.) 5.00-8.30,11.00-16.00,18.00-19.00, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon 11.53 Döbrentei Kornél saját verseit mondja el 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Repríz 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Énekeljük együtt I 14.15 Vízkereszttől szilveszterig 15.00 Opera-müvészlemezek 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Zeneház 17.30 Jazz
A Benkó Dixieland játszik 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Aranyalbum - komolyzenei
archívumunkból 19.05 Tánc a barlang előtt
Japán rituális zenedrámák
5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportszombat 8.30 Slágermúzeum 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Színe-java 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Csillagparádé
Joan Sutherland és Brend Weikl felvételeiből 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Daráló 13.35 Csak fiataloknak! 14.00 Valahol - valaki 14.40 Dolák-Saly Róbert új felvételeiből 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Nagy nevettetők 15.30 Europódium 16.00 Vanezigyl 16.05 Szív küldi... 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Nemcsak zene
A pódiumon: E. T. A. Hoffmann 17.35 „Kékharisnya" 18.00 Garázs
18.30 Történetesen - a kockázatról 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kamasz hangjáték
A híres Vadnyugat - IV/1. Aranyásók és telepesek Molnár László Miklós azonos című könyve alapján 20.00 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Beszélgessünk! 22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
5.50 Napforduló. Éjszakai koktél
benne: 0.10-
5.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh
0.10-
5.00 Az Éjszakai koktél folytatása
5.03-
5.50 Nótacsokor
19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét
Starker János (gordonka) és Falvai Sándor (zongora) hangversenye közben:
20.20 Hírek. Időjárás 20.25-
20.40 „Koporsó és megváltó játszol"
Verseit elmondja: Kányádi Sándor (1988) 21.30 Tenoráriák 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Összkiadás
Haydn szimfóniái - XX/11. A Philharmonia Hungarica játszik
23.52 Két női kar 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
RTL PLUS
6.00 Rajzfilm
6.20 Ormányok (am. rajzfilmsor.)
Blinky magányos 6.45 Transformers (am. rajzfilmsor.)
Titokzatos jóslat 7.10 Mesék a nagyvilágból (sor.)
Az elveszett rubin 7.30 Piff és Hercule
(francia rajzfilmsorozat) Macskaspecialista 8.00 Konfetti
Flintstone kölykök (sorozat) Maci Laci (sorozat) Scooby Doo (sorozat) 9.20 Klack-játék 10.05 Tom és Jerry (am. rajzfilmsor.) 10.35 Peter Pan (am. rajzfilmsor.)
Kalózjátékok 11.00 A hatalmas Thor (sorozat) Szupercsapat (sor.) Rude Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.35 Michel Valllant (rajzfilmsor.)
Quincy hajója 13.00 Mutánsok (am. rajzfilmsor.)
Új hangok 13.30 Super Mario Brothers (sor.) ttlílil Daktari (amerikai sorozat)
Gyémántcsempészek 14.55 Lobo serlff (am. krimisor.) A férfiak táncolhatnak pucéran
15.55 B. J. és a medve (am. sor.)
Próbamegbizás 16.55 Forró nyeremény 17.45 Belföldi magazin 18.15 Az élet George nélkül
(angol sorozat) 18.45 Hiradó
19.15 Bolondok háza (am. sorozat)
Foley kontra Foley 20.15 „A baromi komolyság ellen"
Díjátadó-ünnepség 23.15 Háziasszonyok - riport
(NSZK szexfilm) 0.40 Egy asszony erotikus álmai
(ism.)
2.15 Férfiak magazinja
2.55 Háziasszonyok - riport (ism.)
4.10 Nápoly aranya
(olasz film) 105'' FF
PRO 7
6.30 Spanyol dokumentumfilm 6.55 Ausztrál dokumentumfilm 7.40 Nyersbőr (westernsorozat)
Fogadás 8.30 Adderly
(amerikai krimisorozat) Poloskák és ügynökök 9.20 Afrika - Titkos kommandó
(amerikai film) 74'' 10.45 Mr. Belvedere (ism.) 11.20 Mozgó kórház (ism.) mETil Hardcastle és McCormick (amerikai sorozat) A szívem csak a papáé 12.45 Hárman a benzlnkútról (ism.) 14.25 Ausztrál dok.-fllm (ism.) 15.15 Nyereményjáték 15.30 A vidám falu (ism.) íCTTP Eredeti színek (amerikai sorozat) Galileo íHRTíl Dowling atya titkai (amerikai sorozat) Magánelőadás 18.35 Dallas-A kezdett (amerikai film) 70'' Fsz.: Dávid Grant, Dale Mid-kitt, Molly Hagan 20.00 Hiradó HiWB Ezüstnyíl
(amerikai filmvígjáték) 107'' 22.25 A földönkívüli zsaru (amerikai sci-fi) 86'' Fsz.: James Caan, Mandy Pa-tinkin, Terence Stamp 24.00 Világok háborúja
(amerikai sci-fi-sorozat) Irgalmas szamaritánus 0.55 Hirek 1.05 Rituálé (ism.) 3.05 Mozgó kórház (ism.) 3.35 Hirek
3.45 Perry Mason (ism.) 4.35 Hirek
4.45 Bajnokok (angol sorozat) Csupa új arc
7.00 Francia hiradó / Jóga
7.45 Francia nyelvlecke
8.00 Kanadai hiradó
9.00 Québeci vállalkozittt
10.00 Nagy dokumentui
12.05 A déli félteke fllitijeibil
14.30 Isten örömére (1. rész, Is 1.3
16.15 Ifjúsági műsorok
19.00 Autó-vízió
19.30 Belga hiradó
20.00 Tengeri magazin
21.00 Francia hiradó
21.30 Isten örömére (film, 2. rési 23 j
23.00 Francia hiradó ]■<
23.20 Irodalmi magazin ''7,
i
MUSICTV
13.30 XPO
14.00 RayCokes
17.00 Yol
18.00 Rockhét
18.30 A nagy kép
19.00 Európai top 20
21.00 Szombatéijel
22.00 Házibuli övezet
1.00 Krlstlane Backar 3.00 Éjszakai videók
r
9.
13.
14.
15
16
19 19
6.30 Jó reggelt, Blno! 10.50 Kari Dall-show (ism.)
11.45 Tessék mosolyogni! (ism.) ,
12.35 Magazin
13.00 Blm-bam-blno
16.55 P. O. P. - magazin I j
17.55 Hirak u
18.00 A szomszéd eset (sorozat) 1
18.30 Vadvllág (sorozat) 1
19.25 Hirek r
19.45 Ruk-cuk-játék <
20.15 Twin Peaks titka (sorozat) 1
22.05 Pompeji utolsó nap|a! (sor]
23.40 Terror az autópályán (isnt| 1
1.20 Szicíliai házasság (ism.) i2
PRO 7
Ezüstnyíl
amerikai filmvígjáték
George Caldwell (Gene Wílder, középen) életében először utazik az Ezüstnyílon Los AngelesM Chicagóba, húga esküvőjére, Út'' közben megismerkedik Hi Burnsszel, aki főnökét, Schrö-ner professzort kíséri. Caldwell döbbenten látja, hogy a professzor kizuhan a vonatból. Grover Muldoon (Richárd Pryor), a zsebtolvaj az egyetlen, J aki a segítségére siet. tU.ll


KÖZPONT - KIALLITOTEREM ÜZEM: Murakeresztúr
MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/H Telefon/fax: 0036-93-13 3li
SUPER CHANNEL
6.40 Üzleti világ 7.30 Egyveleg 14.00 Sport
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 Hord rock klub
1S.30 Utazási magazin
19.00 Videodivat
19.30 Kelet-európai riport
20.00 Hosszú út hazáig (am. film)
22.00 BBC-hiradó
22.30 Európa-film
23.00 Sport
23.30 Koncert
0.40 Egyveleg
EUROSPORT
1.50 Kettes bob
9.50 Si-15 km férfiak 13.45 Napi összefoglaló 14.00 Jégkorong
Németország-Olaszország 15.30 Sí-női lesiklás 15.30 Jégkorong - Svédo.-Finno.
Sí-10 km női 19.00 Napi összefoglaló 19.30 Műkorcsolya - férfiak Jégkorong - USA-Lengyelo.
SCREENSPORT
I.30 Nemzetközi sportmagazin 2.00 Proli ökölvivás Cardlffböl 4.00 Starti / Billlárd
7.00 ATPIérfl tenisz San Francis-
cibél / Simagazin 9.00 Golf Dubaiból / Pllote 10.30 NBA - amerikai kosárlabda
II.00 Futball
12.00 Nemzetközi sportmagazin 12.30 NBA / Jégmotorverseny 15.00 Golf Európából - élő 17.00 ATPIérfl tenisz San Francis-
cóból / Lóerők 19.30 Futball / Golf Európából 22.30 Proli ökölvivás Cardiffból 1.30 NBA-amerikai kosárlabda
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Simpsonék (ism.) 9.30 Iskolatévé 11.00 Botrány az operában
(amerikai film) 12.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Az utolsó gyalogos (NSZK film)
15.00 Rövidfilm
15.30 Boule és Bili
15.35 A brémai muzsikusok (sor.)
16.00 Gyermekwurlitzer
17.00 Mlnlhirek
17.10 Lassie (sorozat)
17.30 Visszaszámlálás
18.00 Hirek
18.05 Rendőrségi ügyelet (sorozat) 18.30 MacGyver (am. krimisorozat) 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin srnna A férfi, aki túl sokat tudott
(amerikai krimi) 22.15 „Arany" lányok (sorozat) EHnü Fletch (am. filmvígjáték) 0.20 Martalócok (amerikai film) 1.35 Hirek 1.40 Ex libris
OSZTRÁK 2
6.00 Albertville, 1992
17.00 A kedves család (sorozat)
17.45 Albertville, 1992
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Albertville, 1992
22.00 Hiradó
22.05 Szatirikus visszapillantó
22.10 Albertville, 1992
23.30 X-Large
24.00 Rock ''n'' Roll-sztori
0.25 Dávid Bowie-koncert
1.10 Hirek
1.15 Ex libris
SAT 1
6.05 Krumplifejü kölykök
(amerikai rajzfilmsorozat) 6.25 Az én pici pónim
(amerikai rajzfilmsorozat) 6.50 Ollie (am. rajzfilmsorozat)
A szuperedzö 7.20 Thunderai macskák (amerikai rajzfilmsorozat) A reaktor 7.55 Batman (amerikai sorozat)
Pinguin támadása 8.25 Megbabonázva (am. sorozat)
Sikeresen sikertelen 9.00 Zorro (am. kalandfilmsorozat)
Egyszerűen varázslatos 9.30 Stan és Pan (am. sorozat) 10.00 Cagney és Lacey (ism.) 10.55 Állatok a kamera előtt 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.35 Gazdasági fórum 13.00 Hirek
13.05 A hegyek varázsa - magazin 13.35 Enterprise űrhajó (ism.) 14.30 Páratlan páros (am. sor.)
Látogató Alaszkából 15.00 Hirek
15.05 Tarzan, a nagyszerű
(angol-amerikai film) 82'' Fsz.: Gordon Scott 16.45 Csodák az állatvilágból 17.15 Klip-klub
17.45 Pont, pont, pont - szójáték
18.15 Szív az adu - játék
18.45 Híradó
19.20 Szerencsekerék
20.05 Időjárás
ETÍIE A londoni hamisító
(NSZK krimi) 22.00 Kari Dall és vendégei 23.00 Szexriport
(NSZK-osztrák film) 0.30 Hirek 0.35 Albertville
0.50 Hollywoodi fantáziák (ism.) 1.50 Szexriport (ism.) 3.15 Műsorismertetés
A londoni hamisító
NSZK krimi
Peter Clifton (Helmut Lange) és fiatal felesége, Jane (Karín Dor) a Londonhoz közeli birtokán tölti nászútját. A boldogságnak hamar vége szakad. A szomszéd-ián gyilkosság történik, s a helyszínen ott találják Cliftont, igaz, íiultan, de kezében a gyilkos fegyverrel. Felesége és a Scot-M Yard felügyelője azonban neg van győződve qn4E Clifton ártatlanságáról. 10
6.15 Jó reggelt, Magyarországi 6.17 Falutévé
6.30 A Reggel - Közérzeti hírműsor Benne:
7.30 Hagyd aludni a mamitl Mesék Napkeletről, Napnyugatról
Amerikai mesefilmsorozat A szép Hinemona 7.55 Jó reggelt adj, Istenemi
Református gyermekműsor 8.30 Közjáték 8 35
1100 Korhatár nélkül 8.35 Jlmbo
Angol rajzfilmsorozat Jlmbo és az inkák kincse 8.40 Álmodozó Károly Svéd rajzfilmsorozat Károly repülni szeretne 8.50 Trombl 05
Telefonos vetélkedő 9.00 Cimboráljunk I
Szolgáltatóműsor gyerekeknek 9.15 Amőba-Tudományos műsor kamaszoknak A tél
9.45 IS - Különkiadás
Hullám ''92 10.30 Hol-ml?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 12.30 Panoráma (ism.) 13.30 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 14.30 Bak-ellt
Slágerműsor 15.05 Téli olimpia 16.50 Első szerelem 17.55 Gyereksarok Esti mese
Egyszer volt, hol nem volt... az Élet
Francia rajzfilmsorozat (ism.) A sejt
18.25 „...az én váram"
Lakáskultúra mindenkinek [EliTil Jolly Joker
NSZK filmsorozat Pénzpóker 53'' 20.00 Hiradó 20.25 Telesport ETflEfl Pat Garrett és Bllly, a kölyök
Amerikai film (1973) 103'' 22.25 Közjáték (ism.) EflETil New York-Boston-Budapest
George Jinda, Chieli Minucci és Deborah Hanson-Conant koncertje 23.30 Moravagine
Francia-magyar film IV/3. rész 53''
Szereplők: Funtek Frigyes, Maxence Mailfort (Nagy Gábor), Howard Vernon (Kun Vilmos), Papp Zoltán, Für Anikó, Berekovics Dániel, Borók Róbert, Bujtor István 0.25 Késő esti hiradó
7.00-
10.00 Nap TV
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Radványi Dorottya
10.00 Műsorismertetés 10.05 Téli olimpia mra Prizma
Életmódmagazin Csámborgó - A Mátra 11.40 Nem csak zöldség 12.10 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat A nagy menekülés 12.35 G. I. Joe kommandó
Amerikai rajzfilmsorozat 13.00 Útkereső
Vitaműsor kamaszoknak Mindennapi értékeink
Műsorvezető: Kudlik Júlia
13.25 Műsorelőzetes - Időjárás 13.35 Azok a csodálatos állatok A lajhár és az oposszum 13.50 Észbontó
Ismeretterjesztő gyermekmagazin 14.10 Autó 2
A TV2 autós magazinja rnre Moonfleet
Angol ifjúsági filmsorozat VI/2. rész: Legyünk bizalmas viszonyban a halállal I 15.05 Angol nyelvlecke
Family Album, U.SA 15.30 Nézze meg az emberi
15.35 Tátika Sztárok kicsiben III. középdöntő
íBBü Az egyetlen Föld
Japán ismeretterjesztő filmsorozat - XII/7. rész: A dinoszauruszok völgye 49'' 17.15 Gyerekeknek Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat (ism.) Minden tőrp, ha a vége törp tma ...Nincs másikI
Portréfilm Eötvös Gáborról
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.36 Időjárás
18.38 Egy elkéseti levél...
Papp Rita és Bodnár Attila műsora íEIiTil Az óriási nyomozó
Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat A díva 92'' 20.35 (H)arc-képek
50 perc képzőművészetről Szemadám György műsora 21.30 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 21.50 Időjárás 21.55 Téli olimpia
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
V
ASÁRNAP
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra. Külpolitikai újságírók heti magazinja 10.05 Kirakat 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld
körül 12.50 Jegyzet 13.05 Névjegy
14.05 Szonda. Tudományos magazin
14.35 A Szabó család
15.05 Örökzöld dallamok
16.10 Müvésziemezek
17.05 Válogatott perceink
18.00 Esti Krónika
18.30 Harminc perc alatt a Föld
körül (ism.) 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Az Állami Népi Együttes felvételeiből 20.05 Zenearchivum 21.05 Legenda Füst Milánról 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót Falvay Attila hegedül, Roh-mann Imre zongorázik 23.45 Régi hires énekesek műsorából. Rosa Ponselle operaáriákat énekel URH-ADÓN
8.30 Körzeti információs magazinok 10.00 Református Istentisztelet közvetítése a pasaréti református templomból 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in llmba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Egy lírikus naplójából. Verseit elmondja Polgár Julianna 6.00-8.30, 11.00-16.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Szórakoztató vasárnap reg-
Sal és természetesen sport z, a nagy varázsló -11/1. Frank Lyman Baum meseregénye 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Helyettem írták 10.00 Folkzene
A Profán együttes felvételeiből 10.30 Vllágvevő 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Faluzó 14.00 Zenekanál 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-
20.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Hirek. Időjárás 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. Időjárás 20.00 Az aula
Szilágyi Andor hangjátéka 20.30 Verbunkosok, magyar nóták 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 A Rádió Dalszínháza A csavargók
Ziehrer operettje három felvonásban
22.50 Régi magyar muzsika
Közreműködik a Clemencic Consort 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
Feszültségoldó, gondelterelő műsor időseknek
benne: 0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.30-
4.50 Nóták
6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.05 Történelmi orgonák 8.50 Emlékezetes előadások a Magyar Állami Operaházban 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 Kezdetben vala az ige... 11.05 Európa hangversenytermeiből 12.30 Hirek. Időjárás 12.35 Schumann kamarazenéjéből 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Új lemezeinkből 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Muzsikáló nagyvilág 15.00 Farsangi lakodalom. Részletek Poldini Ede operájából 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Szalon. Kulturális magazin 17.00 Beszélgetés Bach BWV. 92. kantátájáról
17.30 Kapcsoljuk a Budapest Belvárosi föpiébánla templomot 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Vendégségben 19.05 Díjnyertes zeneszerzőink 19.35 Hangverseny-különlegességek közben:
20.05 Hírek. Időjárás 20.10 Újraolvasva 21.10 Maria Chiara operaáriákat énekel
21.40 A Karikás együttes felvételeiből
22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Rádiószínház
Istentelen színjáték 23.40 Régi rézfúvós muzsika 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Világhírű zenekarok felvételeiből
RTL PLUS
6.00 Peter Pan (ism.) 6.25 Flintstone kölykök (ism.) 6.40 Tom és Jerry (ism.) 7.05 Maci Laci (ism.) 7.30 Scooby Doo (ism.) 8.00 Gyerekeknek Dávid, a manó (spanyol rajzfilmsorozat) 9.30 Tom és Jerry (am. rajzfilmsor.)
KI a legszebb kandúr? 9.55 Galactlca harci csillag 2.
(amerikai sci-fi) 63'' 11.10 Művészet és küldetés 11.15 Beszélgetés 12.05 Fiatalok műsora fHKTii Dad őrnagy (am. sorozat)
Két vállon ntlüi] Az apám földönkívüli (amerikai sorozat) Karrierkrizis tFWil A Munster család (am. sor.)
Fogadás tKüEl Titkos énem (am. sorozat)
Tudományos szenzáció 14.25 Biblia-kvíz 15.00 Slágerparádé 15.50 Szárny vagy comb
(francia filmvígjáték) 100'' Fsz.: Louis de Funes 17.45 Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Édes álmok 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Álomházasság 21.45 Tévétükör - magazin 22.30 Késői kiadás 22.50 Playboy Late Nlght 23.20 Playboy-magazin 23.50 Pompon Rouge kastély (NSZK sorozat) Vizijátékok 0.15 4-es csatorna 0.45 Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból (NSZK film) 2.10 Kvartett az ágyban
(NSZK film) 3.35 Rövidfilmek 4.55 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
6.40 Lassie
(amerikai sorozat) Vadorzó 7.05 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sor.) 7.50 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Rowdy apja 8.40 Adderly
(amerikai krimisorozat) Jobb napok 9.30 Preston őrmester (amerikai sorozat) Hallgatni arany 10.05 Doktor X. visszatér (amerikai horror) 59'' Fsz.: Humphrey Bogart 11.15 Eredeti színek (ism.) 11.40 Mozgó kórház (ism.) 12.15 Dowling atya titkai (ism.) 13.10 Vadállatok birodalma (ism.) 14.05 Soraya (olasz-francia-spa-
nyol kalandfilm) 89'' 15.50 Az arany kondor kincse (amerikai kalandfilm) 89'' 17.30 Hardcastle és McCormick (ism.)
18.35 Dallas - A kezdet 2.
(amerikai film) 70'' 20.00 Hiradó
CTE Egy revolverhös meghívása
(amerikai western) 86'' 22.05 Critters II.
(amerikai sci-fi) 85'' Fsz.: Scott Grimes 23.35 Hatos szám (angol sorozat) A vád 0.35 Hírek
0.45 Harry csodálatos büntetése
(ism.) 1.15 Ezüstnyíl (ism.) 3.05 Hirek
3.15 Világok háborúja (ism.) 4.00 Hírek
4.10 Doktor X. visszatér (ism.)
7.00 Francia híradó / Jóga
7.35 Francia nyelvlecke
8.30 Szindbád
9.00 Rendkívüli tudósító (ism.
10.10 Zanel műsorok
12.05 Európai hirek
13.10 Ifjúsági varietéműsor
14.00 Állatbarátok műsora (
14.30 Kemény fickók temetije(a
16.25 Az igazság órája
17.30 Amíg folynak a folyók (sa
19.00 Vidám nyelvi játék
19.30 Hiradó / Hétről hétre
21.30 Marhabőr (játékfilm)
23.20 Filmhírek
MUSICTV
13.30 XPO
14.00 A nagy kép
14.30 Ray Cokes
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 parc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball 2.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
6.30 Jó reggelt, Blnol
10.25 A szomszéd eset (ism.)
10.55 Pompeji utolsó napjai (ism
12.30 Az első szarelem (ism.)
13.00 Magazin
13.30 Vadvllág (sorozat)
14.30 Ruk-cuk (ism.)
15.00 Blm-bam-blno
18.20 Az első szerelem (sorozat
18.55 Krimikrónika
19.25 Hirek
19.45 Apának sikerül (sorozat)
20.15 Tessék mosolyogni I
21.05 Szép kisüzlet (franciad
22.45 Labdarúgás
ÜÉÜN
Egy revolverhős meghívása
amerikai western
Matt Weavert, visszatérve i polgárháborúból, kellemetlen mej lepetések érik. Brewster bankári árvereztette apai örökségét, szerei me, Ruth pedig Crane Adams átu-háztulajdonos felesége lett. Brewster és Adams mindenáron azt akarja elérni, hogy Matt elhagyja a tó rost. A két férfi felfogadja Jules Gaspard D''Estaing (Yul ij Brynner) revolverhőst. tU. 1
KIADVANYSZERKESZ TES: 92H4-390149

FEBRUÁR 16.
v
SUPER CHANNEL
13.00 A világ holnap 13.30 Egyveleg 15.00 írva vagyon 15.30 Turisztikai magazin 16.00 Sport
17.00 Ifjúsági magazin 17.30 A világ holnap 15.00 Üzleti hét 19.00 Vldeodivat
20.00 Királyt fogni (amerikai film) 22.00 BBC-hiradó 22.30 Koncert 23.30 Európa-film 24.00 Egyveleg
EUROSPORT
9.55 Biatlon-4x7,5 km férfiak 12.00 Si - óriáslesiklás Jégkorong
Franciaország-Norvégia 15.00 Gyorskorcsolya -1500 m férfi 17.00 Jégkorong
Csehország—Svájc 19.30 Műkorcsolya - jégtánc
Jégkorong - FÁK-Kanada 23.00 Napi összefoglaló 24.00 Kettes bob
SCREENSPORT
1.00 NBA - amerikai kosárlabda 3.00 Jégkorong-NHL/Ökölvívás 0.30 Nemzetközi sportmagazin 7.00 ATP férfitenisz San Francls-cóból
1.00 Lovasnapok az USA-ból
11.00 Vízisportok magazinja 11.30 Profi ökölvivás Cardlffból 13.30 Biliárd / Golf Európából 11.00 Si az USA-ból / Pllote 19.00 Német kosárlabda-bajnokság-élö 20.30 Futball / Golf Európából 23.30 Forma-1
0.30 NBA - amerikai kosárlabda
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Lucky Luké (francia rajzfilm)
10.25 Popeye (sorozat)
10.30 Pillantás a hétre
12.00 Tisztelt ház
13.00 Hirek
13.10 Rendőrségi ügyelet (sorozat)
13.35 Kettős ügynök (amerikai film)
15.05 Rövidfilm
15.25 A Biblia gyerekeknek
15.30 Octopus vállalkozás (sorozat)
16.10 Kislány a városból (sorozat)
17.00 Minihirek
17.10 Slágerek
18.00 Hirek
18.05 Rendőrségi ügyelet (sorozat)
18.30 MacGyver
(amerikai krimisorozat)
19.30 Hiradó
19.48 Konfliktusok
ETIE Tetthely (krimisorozat)
21.50 Regina a lépcsőn
(sorozat)
22.40 Twin Peaks titka
(sorozat)
0.10 Camille Saint-Sáens
0.40 Hirek
OSZTRÁK 2
6.00 Albertville, 1992 16.00 Idősek klubja 16.45 Albertville, 1992 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó
21.50 Hirek 21.55 Albertville, 1992 0.10 Magnum
(amerikai sorozat) 0.55 Hirek
SAT 1
6.05 Neon Rider (kanadai sor.)
A bajnok 6.55 Az én pici pónim (rajzfilmsor.) 7.25 Grisu (am. rajzfilmsorozat) A gazda
8.00 Police Academy (rajzfilmsor.)
Mint a régi szép időben 8.25 Batman (amerikai sorozat)
Frissen grillezve 9.00 Megbabonázva (am. sorozat)
Békakirályfi 9.30 Zorro (amerikai sorozat)
Meghiúsított emberrablás 10.00 Stan és Pan (am. sorozat) Bestiák és banditák között 10.30 Drops- játék 11.00 A londoni hamisító (ism.) 12.40 Újdonságok a moziban 12.55 így láttuk 13.00 Hírek
13.05 Egészségügyi magazin 13.35 Enterprise űrhajó (am. sor.)
Harc Organiáért 14.30 Páratlan páros (am. sorozat) Ha Oskar nem lenne... Félix a konyhában szorgoskodik, amin még Oskar is elcsodálkozik. Aztán megtudja a miértet is. Hobbiszakácsok versenyéről van szó. 15.00 Hirek
rema Black, a fekete villám (sor.)
Nehéz éjszaka 15.35 Stan és Pan (am. film) 74''
Ujjé, a hegyekben nagyszerű 17.00 Hírek
17.05 Robin Hood kihívása
(angol kalandfilm) 92'' Fsz.: Barrie Ingham 18.45 Hiradó 18.50 Sportklub
20.05 Időjárás
Oflnil Sivatagi show (dél-afrikai dokumentumfilm) 87''
22.00 Beszélgetés
23.20 Hirek
23.25 Albertville, 1992
23.40 Gátlástalan szextett
0.10 Stan és Pan (ism.) 1.10 Műsorismertetés
Black, a fekete villám
kanadai sorozat
Napoleon elszökött a legelőről. Miközben megpróbálják a lovat belógni, az súlyosan megsebesíti Caterine-t. Pierre (Jean-Paul Solal, hátul) és Henry (Mickey Rooney, jobbra) attól tart, hogy az állat kóli-kát kap, ezért kihívják dr. Mary Betti állatorvost (Colleen Winton, középen). Alec szerepé- n_ len: Richárd lan Cox. 10.UO
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a papátl Tini nindzsa teknöcök 7.55 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.00 Kávé habbal 8.25 Közjáték 8.30 Vasárnapi turmix Benne: Cimbória 11.00 „Engedjétek hozzám...l"
A hitről gyerekeknek 11.05 A Financial Times heti üzleti
híradója 11.30 Kalákafesztivál 12.00 Téli olimpia Benne:
DVSC-IL Byasen (norvég) női kézilabda KEK-mérkőzés 14.30 Képújság 14.35 Álljunk meg egy szóra I itEKi Válaszúton az építészet Angol dokumentumfilm-sorozat X/6. rész: Japán: Építés a Zen jegyében 15.30 Téli olimpia 16.40 Örömhír
A magyarországi református egyház műsora íflfiTil Walt Disney bemutatja Kacsamesék Amerikai rajzfilmsorozat A Mekcsip kastély átka A suli
Amerikai filmsorozat
IX/5. rész Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A titkos recept (Ism.: csütörtök, TV1 9.05) 18.55 Téli olimpia 19.30 A Hét
Benne: Hiradó 20.25 Telesport FTTKI? Zenélő filmkockák Cherbourgi esernyők Francia-német film (1964) 88'' Feliratost 22.10 Közjáték (ism.) 22.15 Befejezetlen portré
Ragályi Elemér operatőrről 23.00 Nulladik típusú találkozások Sci-fi magazin Déri János műsora 23.40 Képújság
A Hiradó
közönségtelefonja Budapest 132-0900 Hívható mindennap 6.00—22.00-ig Telefonhívásokat kizárólag a Híradót érintő ügyekben kérnek
A mellékletet szerkesztette: Talpas János
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
9.05 A legszebb történet
Angol rajzfilmsorozat X/9. rész: Pál, az utazó 9.20 „J. E. F. Jamboree"
Útifilm
Minden évben az Európai Közösség csúcstalálkozója előtt az ifjú európai föderalisták összejönnek és tartanak egy találkozót. Tavaly decemberben Maastrickben, Hollandiában volt a csúcs. 9.50 Téli olimpia 11.55 Kánon
Vallás és kultúra 12.30 Profit
Befektetési tanácsadó 12.45 Humánum
A pécsi körzeti stúdió műsora 13.45 Nevem: Halmos Béla
Közreműködik: Lányi György, Petrovits Tamás
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
13.55 Műsorelözetes - Időjárás iHiM Hármas csatorna
Találd meg a neked valót! 14.35 Foci angol módra 14.55 SOrSok
Munkavállalók magazinja
MHörtént a jövö hátén?
16.05 Segítőtárs
Sérült emberek érdekvédelmi magazinja 16.25 Néprajzi értékeink Tambura Néprajzi Múzeum íTiftF, Filmmúzeum
Greta Garbo-sorozat Anna Christie
Amerikai film (1930) FF 89'' Feliratos! nnríTü A Garbo-jelenség
Műsorvezető: Sugár Ágnes
ÍE1EE Delta
Tudományos híradó 18.53 Időjárás n-Iüil Família Kft.
Hurrá, síelünk! 19.35 A hónap versei
Válogatás a januári irodalmi sajtóból 20.00 Téli olimpia 23.30 Kis esti zene
Műsorvezető: Presser Gábor Dukay Barnabás improvizál régi korok stílusában Dukay: Ut Sol
Előadja: Lukics Zsuzsanna (ének), Dukay Barnabás, Wil-heim András (zongora) Dukay: A lenyugvó Naphoz
Előadja: az Uj Zenei Stúdió kamaraegyüttese, vezényel: Wilheim András
NE FELEJTSE! JÖVÖ HÉTEN ISMÉT KANIZSA!
Kozépdunántúll Gázszolgáltató Vállalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: Í93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság
Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442
KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára
Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/13-140
A SAMINA azért különleges, mert természetes! A SAMINA alvási koncepciója biztosítja a KÜLÖNLEGES - TERMÉSZETES - EGÉSZSÉGES pihenést. A SAMINA puha, száraz, meleg ágyklímát biztosit, mely elősegíti az ÜDÍTŐ ÁLMOT. A SAMINA a természet és a tudomány harmóniáját valósítja meg, mely legjobb az egészséges alváshoz.
Nagykanizsa, Ady u. 68/B. Tel.: 93/13-376
^pssí/s^sxsfím
KANIZSA
ARUHA?
IGAZI OTTHONT TEREMT.
POLGÁRMESTERI HIVATALOK, ISKOLÁK, KISVÁLLALKOZÁSOK, KFT-k, GMK-k! Az ÖNÖK IDEÁLIS MÁSOLÓGÉPE A
KI I
Tanácsadás, értékesítés, szerviz 8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 37/A Tel./fax.: 93/11-958
TOSHIBA
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, ■m és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását,
Nágjkanizsii, Kr/.scbct tér 22. lel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266

A HERRNBOCK-nél még választani is öröm!
i
MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Király u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
Értesítjük tisztelt fogyasztóinkat, hogy átutalási akciónk sorsolását 1992. január 30-án megtartottuk.
Gold Star mikrohullámú sütőt nyert: Marton Katalin
8800 Nagykanizsa, Platán sor 9/D. 1/2. Tefal olajsütőt nyert: Wágner Jánosné dr.
8800 Nagykanizsa, Platán sor 5/A/l. IV/2. Braun gőzölős vasalót nyert: Szabó Róbert
8960 Lenti, Kossuth u. 4. 87. A 100 m3-es gázkedvezmény nyertesei: Lakatos Péter
8800 Nagykanizsa, Platán sor 4. V/36. Kauzerné Békefi Magdolna
8800 Nagykanizsa, Péterfi u. 37/C. Bagladi Lajos
8800 Nagykanizsa, Alkotmány u. 54. Komámé Gyimesi Éva
8800 Nagykanizsa, Teleki u. 3-5. V/28. Poórné Balázs K.
8800 Nagykanizsa, Bartók B. u. 10/D. II/l. Csöndes László
8800 Nagykanizsa, Ady u. 11. Tóth Béla
8800 Nagykanizsa, Farkas J. u. 27.
A nyeremények 1992. február 5-töl átvehetők a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatóságán, a 100 m3 gáz díját nyerteseink ÓTP számlájára utaljuk.
Kögáz
Dél-zalai Üzemigazgatóság
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
Megrendelem a KANIZSA Dél-Zalai
Hetilapot ..........
példányban, és kérem az alábbi címre kézbesíteni.
Megrendelő neve: ...............................
Címe (város, község): ...........................
(utca, tér): ......................................
(emelet, ajtó): ..................................
Irányítószám: ...................................
Az előfizetés díja: Egy hónapra 82,- Ft
A megrendelőlapot bélyeggel ellátott borítékban a nagykanizsai postahivatal Hírlaposztályára kérjük feladni: 8801 Nagykanizsa, Ady E. u. 10.
KANIZSA
1992. február 7.
■II
Műsorajánló
Február 8. (szombat)
8 óra: Méhészek összejövetele, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban. 16 óra: Játszóház: farsangi álarc készítése, a HSMK-ban. 19 óra: Jazz kocsma a HSMK-ban.
Február 9. (vasárnap)
19 óra: A nagykanizsai és a gleisdorfi szimfonikus zenekarok közös farsangi koncertje, a HSMK-ban.
Február 10. (hétfő)
19 óra: A Nemzeti Filharmónia 2. bérleti hangversenye a HSMK-ban: Cantus Corvi-
Február 11. (kedd)
10 és 13 órakor (igény esetén 15 órakor is): Gyermekszínház a HSMK-ban. Műsoron: Csizmás kandúr, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásában.
18 óra: Szabadegyetem a HSMK-ban, „Pszichoszexuális fejlődés, szexuális magatartás" címmel. Előadó: dr. Kaszás Gizella pszichológus.
Február 13. (csütörtök)
15 óra: Egészségügyi előadás nyugdíjasoknak, a Helyőrségi Klubban.
18 óra: „Mítosz és valóság", avagy a pártáiiám elhárításszerveinek működése. Találkozás Végvári Józseffel, a „Cég árulója" című könyv szerzőjével, a HSMK-ban (a belépés díjtalan).
VÁROSI TELEVÍZIÓ
Mozicsatorna
VTV-csatorna
Február 7. (péntek) 18 óra: Ez történt a héten (városi magazinműsor). 20-24 óra: TV-té-vé (részleges műsort lásd műsormellékletünkben) . Február 8. (szombat) 9-12 óra: TV VÍKEND című műsor közvetítése.
Február 9. (vasárnap) 8-12 óra: TV-tévé (a csütörtöki adás ismétlése). 20-24 óra: TV-tévé (a pénteki adás ismétlése). Február 10. (hétfő) 18 óra: SPORT-adás.
Február 11. (kedd) 18 óra: TAKTIKA című városi vetélkedő közvetítése, 19-23 óra: SZÍV-TV.
Február 12. (szerda) 19 órától: FILM EX KFT. műsora, Casi-no Aquincum.
Február 13. (csütörtök) 18-22 óra: TV-tévé (részletes műsort lásd műsormellékletünkben). 22 óra: TEREFERE.
APOLLÓ FILMCENTRUM
Apolló mozi
Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra.
Február 7-10.: A vadak ura (kard és varázslat, amerikai). Február 8-9, 14 óra: A hercegnő és a kobald (angol-ja-pán).
Február 11-13.: Visszakézből (amerikai, 16 éven felülieknek!)
Stúdiómozi
(A NELKA közreműködésével)
Február 10. (hétfő) 18 és 20 órakor: mozielőadások.
Kanizsai diákok a hó birodalmában
Előadások kezdete: 16.30 és 18.15 óra. Csütörtök: Filmbarátok napja.
Február 7-10.: Krumplirózsa (Frankié és Johnny, amerikai). Február 11-12.: Nindzsa kölykök (videó, amerikai kung-fu akciófilm).
Február 13.: Számokba fojtva (FBK, angol).
Erotikus film 20.15 órától, csak 18 éven felülieknek!: Február 7-13.: Szerelmi vizsgálat (videó, angol). Matiné (gyermekeknek, 14 órától):
Február 9.: Csizmás kandúr (videó, amerikai rajzfilm).
A síelés iránt érdeklődők, a hó szerelmesei természetesen idén sem tagadták még önmagukat. Többségüknek csupán a szolidabb magyar lejtőkön állt módjukban megmozgatni végtagjaikat, míg mások a meredek, hegyi sípályákon csatolták fel léceiket. Ez utóbbi csoportba sorolható az a 29 kis-kanizsai diák is, akik január 11-től, január 19-ig a Cseh és Szlovák Köztársaságban teleltek.
- Hogyan vetődött fel a sí-tábor lehetősége? - kérdeztük Silló Zsoltot, a Templom Téri Általános Iskola igazgatóját.
- Vendéglátóinkkal való kapcsolatunk nem újkeletű, hiszen több mint három éve ismerjük már egymást. Beszélgetéseink során annak idején felvetődött e csereüdültetés lehetősége, s arra is találtunk megoldást, hogy miként lehetne az üdülést a lehető legol-csóbbá tenni. Megegyeztünk, hogy a balatonmáriai tábor iskolánk számára lefoglalt férőhelyeinek egy részét átengedjük a csehszlovák gyerekeknek, mi pedig az ő részükre fenntartott sítábort vesszük telente egy hétre birtokunkba, így három évvel ezelőtt pusztán az útiköltséget és a 400 Ft-os máriai tábor árát kellett kifizetnünk az útért. Mára a költségek sajnos emelkedtek, ám az útért és ott-tartózkodá-sért fizetett 4000 forint a jelenlegi árakhoz képest még mindig olcsónak mondható.
- Hol táboroztak?
- Liptovszki Mikulasban, egy mezőgazdasági szakiskola kollégiumában kaptunk szállást. Ez egy 25-30 ezer lakosú város, amelyre még nem nyomta rá bélyegét a panelépítészet, és gyönyörű, hegyekkel övezett vidéken fekszik. Egyébként lélekszámát tekintve meglepően jól ellátott, a városból nem hiányoznak az uszodák, sporttelepek, jégkorongpályák, s persze a természetadta lehetőségeket kihasználva rengeteg sípálya található a környéken.
- Milyen szempontok szerint válogatták a jelentkezőket?
- No igen. Három évvel ezelőtt még kitüntetést jelentett a csoportba való bekerülés, ám azóta változott a helyzet. A költségkímélés érdekében igyekeztünk egy teljes busznyi csoportot szervezni, s mivel a diákok körében - gon-. dolom főleg anyagi szempont-
ból kifolyólag - nem volt nagy érdeklődés az út iránt, a szülőknek is lehetőségük nyílt a táborozásra. így alakult ki a 29 gyermek és 12 felnőtt alkotta 41 fős létszám.
- Mivel töltötték a kilenc napot?
- Gyakorlatilag két teljes nap az utazás jegyében telt. Sítáborról lévén szó, a Lip-tovszkiban töltött idő jelentős részében a sípályákat koptattuk, persze emellett lehetőségünk nyílt egy második ligás jégkorongmeccs megtekintésére, úszásra, városnézésre is. Az üdülés vége felé egy hosszabb kirándulást terveztünk, melynek során ellátogattunk volna a szomszédos városokba, megcsodáltuk volna a környék természeti és építészeti nevezetességeit, azonban egy hatalmas hóvihar keresztülhúzta számításainkat.
- Miként biztosították a résztvevők számára a sífelszereléseket?
- Természetesen mindegyikünk nem rendelkezett megfelelő felszereléssel, így azt a gyerekek napi száz, a felnőttek pedig napi kétszáz forintért béreltek a Magyar Síelők Egyesületétől.
- Egy meredek sípálya még a profik számára is rejtegethet veszélyeket. Az Önök csoportjában nem történt sérülés?
- Sajnos az utolsó napon egyik felnőtt útitársunk sílécét „megfogta" a hó, a bokája kifordult, s bár kisebb sérülésnek gondoltuk, itthon kiderült, hogy a csontja megrepedt. Ám ennek ellenére az illető - hasonlóan a többi résztvevőhöz
- alig várja, hogy jövőre is együtt síeljünk. Ákkor talán majd az út finanszírozásához is hozzájárulhatunk, hiszen az 1991. novemberében létrehozott „Templom Téri Iskoláért Alapítvány" többek között az iskolai kirándulások támogatását tűzte ki célul, s reméljük, a kuratórium a sítábort is támogatásra méltónak találja majd.
- mondta végül Silló Zsolt.
E télen nemcsak a Templom térisek látogattak el a hó birodalmába. Mint megtudtuk, a Csokonai Úti Általános Iskolába járók közül 30-an, január 17-től január 23-ig a szlovákiai Donovali-ban élvezték a síelés adta izgalmakat s örömöket.
- F. Varga -
26 KANIZSA ] HP Éllll flii 1991. február
„ITT ÁLLOK, S NEM TEHETEK MÁST..."
Interjú Paál Sándorral, a helyi kisgazdák vezetőjével
Paál Sándornak, az FKGP nagykanizsai szervezete elnökének közéleti színrelépése úgy kezdődött, akár egy kompute-rizált karriertörténet. A start 1990 nyarán indult, pár héttel azután, hogy letette az esküt az Antall-kabinet. Ekkor, a nemzetépítő ambíciók robbanásának időszakában, a koalíciós kormányzati tömb tán legmasszívabb és hangját is legharsányabban hallató pártjában, a kisgazdáknál is hozzáláttak a szakértői garnitúra kiépítéséhez. Ezért Dragon Pál frakciótitkár a központban lévő nyilvántartáshoz lépett, majd lehívta az adatbankban tárolt neveket. Olyan technokrata értelmiségiekről vezettek nyilvántartást, akik egyrészt megnyerhetők nemzeti programjuknak, másfelől pedig szellemi innovációs képességeik kibontásával sikerre is viszik azt.
Végül összeállt egy lista, amelyre fölkerült egy Budapesten született, Veszprémben nevelkedett, a Debreceni Agrártudományi Egyetem szarvasi főiskoláján, majd Gödöllőn diplomázott. Balatonbogláron dolgozó, Nagykanizsán lakó, az akkor 35 esztendős mémök, Paál Sándor neve is.
- „Es Wahr zu schön, um wahr zu sein!" - mormogja maga elé interjúalanyom, Paál Sándor a beszélgetésünk színhelyéül szolgáló Fő téri cukrászdában. - Olyan szép, hogy nem is lehet igaz! - pillant föl. Elmosolyodik, valami furcsa, fanyar grimasz kíséretében. - Tehát fölrendeltek a központba, tárgyaltunk, végül én igent mondtam. Nem sokkal később már szakértői feladatokkal bíztak meg a parlament környezetvédelmi bizottságában. Állandó
belépőt kaptam az Országházba. A profilomba vágó területen - üzemszervezés, vízgazdálkodás, melioráció, öntözésfejlesztés, tervezői és kivitelezői szinten egyformán -, elemző háttéranyagokkal segítettem a frakció törvényhozói munkáját. Képviselők módosító indítványaihoz dolgoztam ki gazdasági számításokkal alátámasztott érveket. Legutóbb például a hegyközségek autómiájának visszaállítása tárgyában, amelyet reményeink szerint hamarosan plenáris ülés elé terjesztenek. Bekerültem a dr. Pohánkovics Iván vezetésével Bajorországba küldött, s ott menedzserképző tanfolyamot végzett csoport- . ba is, Tarnóczky Attila országgyűlési képviselőnk támogatása mellett. Ott tanyáztunk a nyilvánosság reflektorának fénykörén kívül eső helyeken: a dokumentációs irattárakban, meg a csöndes könyvtári olvasószobákban. Eközben állandóan ingáztam a főváros, az irányításommal éppen épülő balatonbogiári jachtkikötő, s a kanizsai otthonom között. Meg kell mondjam, egyre fáradtabban.
• Miért vállalt közszereplést, és miért épp a kisgazdáknál?
- Biztosan önérvényesítési szándékból, mi másért?! A kisgazdák fölkérését érzelmileg semlegesen fogadtam. Olvasmányaimból tudtam, ez egy karakteres, történelmi párt, megvan a maga „szenvedéstörténete", tragikus sorsú, de mindmáig karizmatikus erővel ható személyiségekkel, mint például Bajcsy-Zsilinszky, Gaál Gaszton, vagy Varga Béla. Am ez inkább társadalomtörténeti érdeklődésből fakadt, mintsem eszmei elkötelezettségből. Nézze, én egy gazdasági elemző vagyok. Azt hiszem, józan ember. Semmilyen elvont köz-
érdek oltárán nem áldozom föl belső énemet, főképpen a magánszférát. Szűk horizontú aktuálpolitikai szempontok túsza sem kívánok lenni. Ugyanakkor szerettem volna túllépni kicsit a specialisták hideg logikától vezérelt világán. Vonzott a rendszerváltás után fölkínálkozott lehetőség: újrafogalmazni a liberális piacgazdaság talpazatát jelentő paraszt-polgár fogalmát. Szakmai pályafutásom elején, javarészt a Balaton északi partvidékén működő mezőgazdasági üzemeket járva hamar fölfedeztem én is, mekkora fölényben van a háztáji szektor - amelyet ráadásul az extenzív gazdaságfejlesztés közepette, fonák módon, roppant rugalmasan kezelt a kádári agrárpolitika - a kollektív termelői móddal szemben. Ezt én saját „parasztszociológiámban" az eredeti tőkefelhalmozás korának neveztem el. Főszereplője a tulajdona fölött szabadon rendelkező gazdálkodó, illetve familiáris alapon szerveződött társasága. Ök a családi kohézióból adódó munkamegosztás és kölcsönös érdekeltség előnyös pozíciójában önállóan termeltek, csomagoltak, szállítottak, értékesítettek, és fölkutatták a jövedelmező piacokat. Kíméletlenül önkizsákmányoló és egymást is hajszoló tempóban dolgoztak, de emeletes, gará-zsos lakóépületekből álló települések sorát hozták létre. Lehetővé vált, hogy utódaik „osztályt lépjenek", diplomát szerezzenek s urbanizálódjanak teljesen. A helybeli kisközösségekben konzerválták a szokásrendet, megszabták a hitélet meg a viselkedés törvényeit, egyszóval az erkölcsöt. Másfelől kontrollszerepet is játszottak a falvak vagy a kis mezővárosok társadalmi életében.
NEHEZ?
Olvasom a Magyar Hírlapban a ránézésre rokonszenves arcú dr. Surján László miniszter és pártelnök kesergőjét: „Ma Magyarországon nehezebb kereszténynek lenni, több támadásnak van kitéve az ember, mint a Kádár-korszak végén." A rádió-adások és tévéműsorok iránti igényről van szó. Ugyanebben az írásban mondja Surján doktor: „...úgy érezzük, a lakosság széles körének igényéről van szó."
Nos, kérem, hallgatom a rádióműsort, amelyben a kolléga megkérdezi a rádió- és tévéműsort olyan nagy hévvel követelő egyházi embertől: van-e
valamilyen pontos, tudományos igényű fölmérés a lakossági igényekről. Kiderül: nincs. Ha van véleménykérés, akkor az egyházi körökből származik.
Arról szó sem esik, hogy a lakosság legszélesebb köre által adójából pénzelt rádió és televízió műsorából kér részt egy mégiscsak szűk réteg. Surján doktor szerint a kör átmérőjét az érzésükkel mérték meg. Nem túl tudományos módszer, dehát ezt csak mellékesen jegyeztem meg.
Hanem ami ezt az üldözési érzést illeti... Nos, kérem nemrég láttam egy MTI-képet,
amelyben Antall doktor, miniszterelnök munkaidejében vagy hat püspök között foglalt helyet. A megyei lap közli, hogy a falusi vízművet a helyi plébános szenteli föl: megfröcsköli egy kis vízzel. Arról nem szól a hír, vajon mennyit dolgozott vagy fizetett érte isten szolgája... Ha igen, derék dolog, s ez a fontosabb. Aztán: a hadseregben, a rendőrség kebelében is kezd tért hódítani a kereszténység-keresztyénség. Vagy ez is annak a jele, hogy egyre nehezebb ma kereszténynek lenni?
Nemrég, ellenzékiként a mai vezetők még azt követelték, hogy a politikát a munkahelyen kívül kell hagyni, s mindenféle ideológiától mentesen kell dolgozni, intézni az ügyeket. A lakóhelyén, a lakásá-
ban, a munkahelyén kívül bál-ki bármi lehet: hívő vagy istentagadó, szocialista vagy szabadelvű, kereszténydemokrata vagy szabad demokrata. De a munkahelyen csak egy van: orvos, lakatos, bányász és kertész. Akinek a szakmai fölkészültsége számít és nem a vallási vagy pártállása.
Ehhez képest igazán érthetetlen a miniszter úr aggodalma. Ugyan ki tiltja meg bárkinek - neki is -, hogy odahaza vagy a templomban keresztény legyen. A minisztériumban viszont legyen miniszter. A keresztények és a nem hívők javára egyaránt.
F. Gy.
„Az Országos Lelkipásztori Intézet megrendelésére készült tavalyi kutatásból az derül ki, hogy Magyarorszá-
1992. február 7, [ KANIZSA 27
• Ez a manapság nosztalgiával fölidézett, modellértékű kistermelői réteg már gerontokráciának számít. Mit kell okvetlenül átmenteni értékrendjükből, s mi az, ami elenyészik amúgy is a gazdasági szerkezetváltással?
- Az indusztrializáció, vagyis az anyagokat meg eszközöket előállító háttéripar kezdte elsorvasztani a kistermelői bázist a ''80-as évek közepén. Méghozzá úgy, ahogy nem lett volna szabad: gazdaságtalan működésük deficitjét rájuk terhelték. A még parasztnak született-nevelödött idős nemzedék szemünk láttára morzsolódik föl. Sajnos, ezzel megcsappan a bennük lobogó energia, a mindent tűrés szívóssága, az alázatos igénytelenség is. Viszont lassan kihal az a fajta passzív, hallgatag magatartás is, amelyet önkényuralmuk fönntartására kihasználhattak mindenféle téesz-vezérek, pártkáderek meg hivatali urak. A helyükbe lépő középkorú vagy fiatal nemzedékekből hitem szerint már kiformálható a szabad, kvalifikált paraszt-polgár. Az osztrák mintára kifejlesztett árugazdaság irányítója, akiknek eszük igában sincsen fizikumukat és szellemüket elnyüvő plusz terheket vállalni. Nem is kell, hiszen a termény vagy bármilyen nyersáru általuk jól szervezett kereskedelmi láncolatokhoz kerül. Muszáj belátni végre: a földterületek biológiai produkciós képessége napjainkban már nem igényli, hogy minden zegét-zugát megműveljük. Inkább a benne rejlő energia jobb hasznosításán van most a hangsúly! Például az erdősítésen meg a hatékonyabb vízgazdálkodáson. De mondok mást: a tradicionális földművelés értékeit az eddiginél sokkal jobban kiaknázhatnánk a turisztika föllendítésére. Szokatlanul hangzik ez, tudom. A kétkezi paraszti és kézműves-kisiparos tevékenység után meglehetősen iskolázatlanul, nyelvtudás nélkül az idegenforgalom világába belépni... Meggyőződésem, ez lesz a járható út, s a változásokra kényszerülő, az újra affi-nitív ifjú nemzedékek meg is valósítják.
9 Jövőképe óhatalanul Monarchia-reneszánszot sugall!
-A „reneszánsz" kifejezést elfogadom, km csak akkor, ha nem tapad hozzá felségillúzió, valami hajdanvolt idill utáni,
gon a lakosság 16 százaléka vallja magát hívőnek, míg a többiek csak a „maguk módján" vallásosak, elsősorban a legfontosabb családi események alkalmával kötődnek egyházukhoz. A Magyar Gallup Intézet felmérései pedig azt mutatják, hogy még a fenti első csoportba tartozók 61 százaléka is megfelelőnek ítélte a vallási műsorok arányát a rádióban. Ezt a mtt-sormennyiséget emelte azóta négyszeresére a műsorszerkezet támadott átalakítása során a rádió, miközben -vitatható módon - szűkítette e műsorok hallgathatóságát azzal, hogy középhullámról URH sávra helyezte át azokat."
időszerűtlen sóvárgás. Tény, annak ellenére, hogy a dunai Monarchia szívét jelentő Ausztria és Magyarország együttműködésében az I. világháború után két nagy törés mutatható ki. Trianon és szovjet megszállás megszűnése után az egykori szerves kapcsolat végre újraéleszthető. Amennyiben persze megteremtődnek az integrációhoz szükséges szellemi és anyagi feltételek, meg a nélkülözhetetlen lelki hajlandóság. A majdan összekapcsolandó egységeknek legalább hasonló technikai színvonalon kell állniuk, ez pedig egyelőre vágyálom csupán. Fontos, hogy ebben a régióban, ahol minden határt külső erők húztak meg, ne lappangjanak hátsó szándékok. Valamennyi nyelvi-kulturális avagy vallási-etnikai közösségnek egyenlő állampolgári jogokkal kell rendelkeznie. Ehhez vannak kimunkált alapok: Magyarország mindig Európa része volt. Mindig is létezett itt modern államiság - Aranybullánk az angol Magna Chartával egyidőben született. István királyunk intelmeire bátran hagyatkozhatunk. Meríthetünk legújabbkori históriánk nevezetes eseményeiből: az EK-hoz történő társulási szerződés, a Pentagonálé, a közép-, illetve a kelet-európai államokkal kötött gazdasági-kulturális-politikai paktumok fölkínálta lehetőségekből is. Történelmi pillanat ez, amelyik megköveteli az Antall-kormány által igen lassan vezérelt valódi rendszerváltás felgyorsítását. A diktatúrából kiszabaduló, csakis demokráciában kiteljesedni tudó polgár itt, Európa közepén boldogulni akar. Pénzt, legfőképpen emberi méltóságot! Hogy tényleg családja, hazája, Istene lehessen!
• Hangjába először vegyül némi indulat. Erről jut eszembe: a közismerten legszélsőségesebb indulatokat megjelenítő kisgazdapártban csöndesnek, komolynak megismert lényével hogyan éli meg a különféle balhékat: a demagóg kirohanásokat, konspirációkat, a pénzért, presztízsért meg a pozíciókért már-már durva és visszatetsző módon vívott, belső hatalmi harcokat?
- A vezetők, képviselők marakodása nemigen érdekel! Szerintem a zömében vidéki választói bázis, illetve a párttagság
érzelmei érdekesek. Úgy vélem, ez a tanultsági fok, értelmi képesség, lelki beállítódás, politikai mentalitás szempontjából oly tarka képet mutató tagság testesíti meg egyik alkotmányos célkitűzésünket; a néppárt jelleget. A sokszínűség nem hátrány, sőt előny. Különben a szélsőséges viselkedések majd átesnek egy „társadalompszichiátriai kúrán", és letisztul minden. A mostani zűrzavart a posztkommunista időszak nyomorúsága hívta életre. Kétségtelen, jelenleg regresszióban vagyunk, ám Torgyán doktor - aki csöppet sem az a diktátor, akinek próbálják beállítani -, a már 1930-ban megfogalmazott Békési-programot korszerű formában, külföldi, konkrétan Tajvanról származó tőke beáramoltatásával, a nyolc sarkalatos gazdasági törvény realizálásával sikerre akarja vinni. Az őt támogató milliók buzdításától is hajtva. Én itt a kanizsai alapszervezetben a magam lehetőségeivel küzdök ugyanebben a szellemben. Csak azt ismételhetem, amit Kálvin János mondott: - „Itt állok, s nem tehetek mást..."
• Köszönöm a beszélgetést!
- km -
A Biblia beszél a Szentháromságról
A Szentháromság a Biblia alapvető tanítása, így a keresz-tyénséget jellemzi a háromsze-mélyű igaz, élő, Egyistenbe vetett hit. Három különálló, de egységben lévő, egyformán örökkévaló személyes Istenben: az Atyában, a Fiúban és a Szentlélek Istenben hiszünk. E három-személyű Istenség személyei halhatatlanok, mindenhatók és mindentudók. Teljes egységben, egy akaratban és szeretetben vigyázzák a végtelen univerzumot.
Emberi ésszel mindezt nagyon nehéz felfognunk, hiszen sajnos mi általában irigyek vagyunk, ha a másiknak sikerül valami és sokféleképpen kifejezésre juttatjuk szeretetlenségünket.
De vajon mit mond a Biblia a Szentháromságról?
Érdekes módon a Biblia ezt a kifejezést sehol nem említi, hogy „Szentháromság"! Csak egyetlenegy hely van, ami némileg hasonlít ehhez a kifejezéshez: János levele 5:7. „Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a menyben: az Atya, az Ige és a Szentlélek; és ez a három egy." Ennek a szövegnek csak az a problémája, hogy a legrégebbi kéziratokban még nem szerepelt... Dehát akkor mi az igazság: A Szentírás nem beszél a Szentháromság tanításáról, amely a kereszténység alapját képezi? Jóllehet egyetlen igehely sem nyilatkoztatja ki tételesen a Szentháromság tanát, a bibliai írók tényként fogadják el, és számos helyen említést tesznek róla.
Mózes 1. könyve, amikor Istent és Isten Lelkét a Teremtés munkájában ábrázolja, értelmileg tartalmazza ezt a tant. Az Új-szövetség világossá teszi, hogy Jézus is részt vett a teremtésben, sőt ő volt a tényleges Teremtő. (Jn. 1:3. Kol.1:16-17.) A keresztségi parancs is (Mt. 28:19.) az Atyának a Fiúnak és a Szentlélek Istennek a nevében történik. Ugyanakkor Jézus is utal a Szentlélekről szóló beszédében egységükre. (Jn. 15:26.) Pál „apostoli áldása" is a Szentháromság nevében történik. (11. Kor, 13:14.) Összegezve: egy olyan teljes egységben lévő Istenünk van, aki szeret bennünket és gondoskodik rólunk.
Kormos Tivadar
adventista lelkész
Részlet a Nyilvánossági Klub állásfoglalásából
28 KANIZSA 1992. február ?,
RIVAROL AFORIZMÁJA
A rejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: Február 14. Lapunk 4. számában megjelent ke-
Könyvajánlat
[Mssir''i
ÓIM
<.vó\\s
í ■ I
I IliitWt |
Megvásárolható 25%
árkedvezménnyel az ALMANACH Könyvesboltban, Nagykanizsa, Zrínyi u. 20.
"Kflszönjükj fiogy náCuníi vásárolt!
resztrejtvény helyes megfejtése: Maga csak ne oktasson engem, ez most keresztkérdés volt A sorsoláson Isztl Lászlóné sár-
Milyen a magyar belpolitika? - Mint a ringlis. Felül forgatják, lent pedig szédül a ...nép.
bogárdi, Molnár Károly zalaegerszegi, ősz Jánosné mesz-tegnyői, valamint Kovács Jánosné és Tóth Jánosné kanizsai
olvasóink nyertek könyvjutalmat, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
hu-mor-zsák
(Erdei András felvétele)
1III111111IH
( KANIZSA
29
(■vermekiinkért
írtunk már arról, hogy játszani jó, most kicsit részletesebben szólnánk arról, hogy milyen játékkal, milyen területen fejleszthetjük gyermekünket, hogy iskolába kerülve minél könnyebben, örömmel sajátítsa el a tananyagot. A legfontosabb, hogy se a szülőnek, se az óvodásnak ne jelentsen terhet a közös munka, foglalkozás. Csak jó hangulatban, oldott légkörben várhatjuk el a leendő kisiskolástól, hogy sikeresen teljesítsen. A legnagyobb jutalom, ha az elkészült rajzot, szobrocskát, egyéb alkotását a szoba olyan helyén állítjuk ki, ahol még a vendégeknek is szemébe ötlik. Ezzel jó alkalmat teremtünk a dicséretre, összehasonlítva az előző, talán kevésbé jól sikerült művel, hangsúlyozva, hogy ez sok gyakorlás, néha nehézséget okozó munka eredménye. Néha meglep, hogy milyen hiányok vannak az általános tájékozottság terén is. A gyermekek nem ismerik családi viszonyaikat,
TANULJUNK JÁTSZVA!
pl. az unokatestvéreket a testvérekhez sorolják, vagy nem tudják, milyen évszak van, néha azt sem, hány évesek. Ugye, ezen könnyű segíteni? Minden gyermek szívesen nézegeti a családi fotókat, szereti hallani a róla vagy rokonairól szóló történeteket, felidézni, hogy a megörökített pillanat mikor történt.
Az sem ismeretlen, milyen szívesen játszanak szerepjátékot még a nagyobbacskák is. Képzelőerejük szinte kimeríthetetlen, és csak kicsit kell segítenünk a „forgatókönyv" megvalósításában. Ha boltost játszunk, beiktathatunk olyan váratlannak tűnő, de a hétköznapi életben előforduló eseményt, hogy elfogyott a kenyér, vagy nem kaptunk párizsit, mit teszünk ilyenkor? Át-alakulhat a lakás utcává, ahol a gyermeknek kell megkeresnie a Postát vagy a Játékboltot. Ezek és az ehhez hasonló szituációk jó ''alkalmat adnak a szókincsbővítésre is, hiszen na-
gyon fontos, hogy hogyan mesélünk, mennyire éli bele magát a kisgyerek a cselekménybe. így igazi élménnyé válik a cselekvő játékkal összekapcsolt hétköznapi mese is.
& Horváth Tamásné a Nevelési Tanácsadó munkatársa
NAGYKANIZSAI ÁRTÜKÖR 1992. FEBRUÁR 1. HETI Tejtermékek áremelés után
Cikklista Tea vaj 10 dkg Félzsiros tehéntúró 25 dkg Tejföl (poharas) 12% zsírt. Tejföl (poharas) 20% zsírt. Habtejszín poharas Kefir poharas 1/2 tej 2,2% zsírtartalmú
Dél-Zala 23,- 31,30 21,40 24,60 32,60 12,90 12,50
Kiskanlzsai ABC 23,- 32,10 21,40 24,60 32,60 12,90 12,50
Fő úti Csemege 23,50 32,- 22- 25- 33,- 13,- 13,-
Eötvös téri Csemege 24- 33,20 22,70 26,- 34,40 13,60 13,-
Platán sori ABC 23- 32,50 22- 25- 33,- 13- 13-
„Thury" ABC 23,50 32,- 22,- 25,- 33- 13,- 13,-
Hevesi úti ABC 23,50 32,- 22,- 25,- 33,- 13,- 13-
Zemplén úti ABC 23,- 31,30 21,40 24,60 32,60 12,90 12,50
Egyszemélyes szakácskönyv
Rébék gombája
Hozzávalók: 20 dkg gomba, l-l kiskanál olaj és reszelt vöröshagyma, mokkáskanálnál liszt, egy kevés tej, 1/2 dl tejföl, 1 nagy tojás, só, őrölt bors.
Az olajon a reszelt hagymát megpirítjuk, majd a megtisztított, a szokottnál vastagabbra vágott gombát beleforgatjuk. Megsózzuk, megborsozzuk és addig pároljuk, amíg a saját levét el nem fövi. Akkor a liszttel megszórjuk, 1-2 percig kevergetve a tűzön hagyjuk, majd egy kevés tejjel felöntve sűrű mártássá forraljuk. Tűzálló tálba töltjük, a közepébe egy mélyedést nyomunk és ebbe úgy ütjük a nyers tojást, hogy a sárgája épen maradjon. A forró sütőbe tolva addig sütjük, amíg a tojás fehérje meg nem kocsonyásodik, de a sárgája lágy maradjon. Pirított kenyér illik hozzá, de rizzsel is ehetjük.
A könyv 25% kedvezménnyel megvásárolható az ALMANACH Könyvesboltban
Nagykanizsa, Zrínyi u. 20.
Horoszkóp
1992. február 7-től február 13-ig
{A bürokrácia, amely körülvesz bennünket, nagyrészt a tneg-alázások rendszerén alapszik.)
Kos: III. 21-IV. 20.
A héten nem szabad pusztán rutinszerűen dolgozni, a bürokrácia lassítja a munkaprogramod, „hideg fejjel" hárítsd el az akadályokat.
Bika: IV. 21-V. 20. pwnM A magánélet nagy örömet tartogat, add át magad a kellemes napoknak. Kirándulj a hegyekbe, egy időre felejtsd el a szürke hétköznapokat.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
1 Stabil anyagi háttér, kialakult egzisztencia számodra csak félsiker. Az „intim szféra" most édes örömöket tartogat, amely a múltból ered.
Rák: VI. 22-VII. 22. HEK3JI Hajlamos vagy a problé-I^AjK mák felnagyítására. Gaz-Jjfl dag fantáziád most a munkádban hasznosítsd, a siker garantált.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
Sok fejadatot megoldottál, kellőképpen kimerült állapotban vagy. Ne a négy fal között pihenj, kirándulj a hegyekbe.
Szűz: VIII. 24-IX. 23. w-iH Sikeres befektetés után a ^kj^ hasznot nem szabad meg-gondolatlanul elherdálni. Légy mértéktartó, és ne dramatizáld partnerkapcsolataid.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
A munkahelyi sikerek mámorában élsz. Csatát nyertél, nem háborút, te-hát kerüld az ésszerűtlen munkahelyi összeütközéseket.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
A könnyű feladatokat is fegyelmezetten kell megoldani. A magánélet váratlan eseményeket sejtet.
Nyilas: XI. 23-XII. 21. __ Kiegyensúlyozott családi élet a fontos. A szerelem-Htfl ben nem szabad elmélyülni, mert mély csalódások érhetnek.
Bak: XII. 22-1. 20.
Már most meg kell anyagilag alapozni a nyaralást, a nyári programokat. Magánéletben ne adj hitelt a gonoszkodó intrikáknak, a partner álhatatos személy.
Vízöntö: I. 21-11. 20.
Kerüld a fizikai túlterhelést. Fontos döntés előtt ál''sz, most az érzelmi hatás sem elhagyagolható.
Halak: II. 21-111. 20.
Stabil anyagi helyzeted kiegyensúlyozottá tesz. A téli hideg ellen a forró szerelem a helyes „therápia".
SPORT • SPORT • SPORT
FOCIFARSANG - 12 csapattal
r 30 KANIZSA 1992 | február %

■A TIP-TOP a városi bajnok
Befejeződött a városi teremlabdarúgó bajnokság, amelyre összesen 38 csapat nevezett. A csapatok három csoportban körmérkőzéses formában döntötték el a helyezések sorsát, és a csoportok első három helyezettje jogosult a további játékra. A döntőbe kilenc csapat jutott, akik közül a Bútorgyár, a Platán Bombázók és a TIP-TOP játszhatott a bajnoki címért, míg a Vigasz Kupára a Tubifex, az Ipartestület és az ÁFÉMSZ jutott. A szombati játéknapon aztán kialakult a végső sorrend. E szerint a 9. helyet a Hidrofilt, a 8.-at a Dózsa Piccoló, míg a 7.-et a Flamingó-Bolf szerezte meg. A Vigasz Kupa végeredménye: 1. ÁFÉMSZ. 2. Ipartestület. 3. Tubifex.
A hármas döntőben a tavalyi bajnok, Bútorgyár előtt ezúttal a TIP-TOP lett a befutó, így egy évre az ő birtokukba került a kupa. A Bútorgyár mögött a harmadik helyet a Platán Bombázók szerezte meg.
Kónya Antal, a győztes csapat vezetője érthetően boldog volt a döntő után:
- Nagyon örülünk a sikernek, hisz a szabadtéri bajnok Bútorgyár előtt szereztük meg a bajnoki címet. Azért is nagyra értékelem sikerünket, mert nagyon jó csapatokat sikerült megelőznünk.
- k -
A Városi Labdarúgó Szövetség szervezésében a hagyományoknak megfelelően vasárnap kerül lebonyolításra a Focifarsang teremlabdarúgó torna, amelyre 12 csapat küldte el nevezését. Az NB III-as és megyeis csapatokból álló keret részére jó felkészülési lehetőséget teremt a torna, amelyre a versenybizottság a nevezett 12 csapatot négy hármas csoportba osztotta be. A küzdelmekre az Olajbányász és a MÁV NTE csarnokban kerül sor, reggel fél kilenctől. A
Teke
A teke női NB I-ben megkezdődtek a rájátszás küzdelmei, melynek során a Sörgyár együttese az alsóágon érdekelt. Az 1991/92. évi sorozat alapbajnokságában, a Nyugati csoportban (6 csapat) 5. helyen végzett kanizsai lányok a ZTE-Építők és a Dréher Sörgyár társaságában mérkőznek a csoport 4-6. helyéért. A cél: 4-5. helyek valamelyikének megszerzése, s ezzel a további élvonalbeli szereplés biztosítása. A 6. helyen végzett együttes ugyanis kiesik az NB I-ből.
A sörösök felnőtt női csapata a többszakaszos rájátszást tornarendszerben vívja a riválisokkal. Az első játéknapra a fővárosban került sor, amikor a Dréher Sörgyár volt a „házigazda", s oda utazott a ZTE-Építők és a Sörgyár.
A nyitány nagyszerűen sikerült a kanizsai asszonyoknaklányoknak, akik a fővárosi
csoportmérkőzések után a győztesek játszanak majd a Focifarsang Kupáért, míg a csoportok második helyezettjei a Vigasz Kupáért. A győztes csapat egy évre elnyeri a kupát, de díjat kap a legjobb góllövő, kapus, és mezőnyjátékos is. A tervezett program: MÁV NTE csarnok: MÁV NTE-Becsvölgye 8.30. Kaposvári Építők-Csesztreg 9.05. Galam-bok-Becsvölgye 9.40. Letenye-Csesztreg 10.15. MÁV NTE-Galambok 10.50. Kaposvári Építők-Letenye 11.25 óra.
versenynapon csoportgyőzelmet arattak, s ezzel 4 bajnoki ponttal gazdagodtak.
- Jól sikerült a felkészülés, a versenyzők többsége jó formában versenyzett. Nyugodtan játszottunk, bár mindvégig nagy volt a küzdelem, az izgalom. Összegezésként azt mondhatom, hogy minden úgy sikerült, ahogy mi elterveztük - hangoztatta Blczó László, a sörösök technikai vezetője.
A rájátszás nyitányán a csoportgyőztes kanizsaiak csapata 2343 fát ütött, melynek versenyzői egyénileg a következő eredményeket érték el:
Némethné 423 fa, Vágvöl-gyiné 412, Hornyákné 390, Majorosné 387, Sziváné 374, Tubolyné 357 fa.
A rájátszás második versenynapját holnap Nagykanizsán bonyolítják le, ahol a Sörgyári csarnokban verseng a
három csapat.
* * *
Az NB l-es ifjúsági bajnokságban remeklő sörgyári kislányok, az alapbajnokság listavezetői a bajnoki címért, a jobb helyezésekért küzdenek a rájátszás során (az egymás elleni eredményeket ők is viszik magukkal).
A „sörös" lányok eddig három fordulón jutottak túl és mindegyik ellenfelüket legyőzték, s ezzel 100 százalékos teljesítménnyel állnak az élen, a legjobbak mezőnyében.
A kanizsaiak Szegeden a Postás ellen 3-1-re nyertek (Csillag K. 423, Hornyákné 419 fa), majd Kanizsán ugyan-
Olajbányász csarnok: Boglár lelle-B alatonszentgyörgy 8.30. Körmend-Tótszentmárton 9.05. Kiskanizsa-Balatonszentgyörgy 9.40. Csurgó-Tótszentmárton 10.15. Boglárlel-le-Kiskanizsa 10.50. Körmend-Csurgó 11.25 óra.
A csoportmérkőzések után 12.30 órától az Olajbányász csarnokban a továbbjutott nyolc csapat mérkőzik, míg a MÁV NTE csarnokban a csoportutolsók a 9-12. helyért játszanak helyosztót.
- k -
ilyen arányban diadalmaskodtak a Szegedi Építők ellen. (Hornyákné 406, Csillag K. 399 fa.) Legutóbb a fővárosban, az FTC-Dréher ellen gurítottak, ahol 4-0-ra nyertek (Csillag K. 394, Szentes 389 fa).
* * •
Az NB ül Nyugati csoportjában megkezdődött a tavaszi idény, amelyet a Sörgyár a 2., az Üveggyár a 3. helyről folytatott, azonos pontszámmal, vagyis nagy a versenyfutás a két csapat között.
Az eddig lebonyolított két fordulóban a sörösök vették jobban az akadályt, akik két győzelmet arattak, míg az üveggyáriak mérlege: 1 győzelem, 1 vereség. A tavaszi rajton Szombathelyen, a Latex ellen 7-1-re nyertek a sörösök (Lukvár 446, Németh J. 423, Fodor 409 fa), míg az üveggyáriak Kanizsán 5-3 arányban maradtak alul a remekül dobó kőszegiek ellen (Illés 427, Németh S. 419, Tóth J. 416). A tavasz 2. fordulójában a sörös-csapat hazai pályán 5-3-ra verte a Bögöte gárdáját (Kovács 450, Vajda 410, Lukvár 400 fa), de nyertek az üveggyáriak is, akik Zalaegerszegen, a Vasút ellen voltak jobbak 6-2 arányban (Zömbik 405, Bende Zs. 402, Illés 401 fa).
A városi rangadót holnap (szombaton) délután rendezik meg az üveggyári csarnokban.
(-ba)
Sikeres kezdés a rájátszáson
Kónya Antal, a győztes csapat kapitánya. A döntő mérkőzésen a TIP-TOP-os Horváth (sötét mezben) kapura Jő.
(Erdei András felvétele)
1992. február 7. í KANIZSA \ /.......................... 31
SPORT • SPORT • SPORT
Kézilabda
A kézilabda női NB I-ben megkezdődött a mindent eldöntő rájátszás kétszakaszos küzdelemsorozata, amelynek során 8 csapat, köztük az Olajbányász SE együttese küzd a 9-16. helyért, a további élvonalbeli szereplésért.
Kanizsai szemszögből kedvezőtlen fordulat következett be néhány nappal a rájátszás előtt, amikor a pénzben gazdag dunaújvárosiak pár nap alatt „elrabolták" az olajos- és egyben az NB l-es gólkirály Mátyás Augusztát, a zalaiak erősségét.
- A Dunaferr SE vezetői mesés ajánlatot tettek a kitűnő játékosnak, aki egyébként június 30-ig a mi játékosunk. A csábításnak érthetően nem tudott ellenállni a népszerű Gúszta, aki aláírt a dunaújvárosiaknak. Nos, természetesen mi hajlandók lettünk volna kompromisszumra, nevezetesen arra, hogy ezt a rájátszást Mátyás még piros-kék szerelésben hajtsa végig. Ez ugyanis azt jelentette volna, hogy sikerül a terv, a bentmaradás kiharcolása, mert Mátyással a mi csapatunk ebben a mezőnyben képes lett volna eredményes szereplésre. Sajnos, nem jött össze a kívánt egyezség. Mi nem járultunk hozzá a Má-
VERESEG A NYITÁNYON
tyás által aláírt átigazoláshoz, ami azt jelenti, hogy egy időre az NB l-es gólkirály nem léphet pályára. Ez mindenképpen veszteség, nekünk és a sportágnak egyaránt - vélekedett a találkozó előtt Baranyai István, az SE ügyvezető elnöke.
A meggyengített olajosok a rájátszás első mérkőzését a Dunaferr SE ellen vívták. Mátyás nélkül, aki csak szemlélője volt az eseménynek, s aki nélkül a csapat sorsa megpecsételődött már az első találkozón, amelyen
Olajbányász SE-Dunaferr SE 23-29 (10-17)
A kezdeti kapkodás után előbb a vendégek nyugodtak meg, akik könnyedén kihasználták az olajosok gyakori megingásait. A 7. perc táján már 5 góllal elhúztak a len- \ dületes dunaújvárosiak, de ezután összeszedték magukat a hazaiak, akik 1 gólra megközelítették a vasgyáriakat. A fordulópont a félidő közepén következett be, amikor újra a Dunaferr húzott el 9-6-ra, majd sorrendben 4 gólt lőttek, miközben a kanizsai lányok tehetetlennek bizonyultak.
- Sajnálom a kanizsai csapatot, amely Mátyás nélkül nem talál magára. Nincs, aki
A „hűtlen" Mátyás?!
Mátyás Auguszta döntött... Ezt már többszőr megtette, most ügy tűnik egy időre végérvényesen. Aláírt a rendkívül kedvező ajánlatot tevő Dunaújvárosnak. Csak azok kedvéért, akik nem tudnák; Mátyás az Olajbányász kézilabda csapatának kiválósága most körülbelül az ötödik „kérőjének" mondott igent. Valószínű, létrejön a frigy, annál Is inkább, mert Mátyás elhatározása véglegesnek tőoik. Igaz, érvényes szerződés köti az Olaj bányászhoz, és az egyezség is úgy szólt, hogy a bajnokság befejezését követően ahhoz a csapathoz mehet, amelyik a legközelebb áll szívéhez. Most mégis másként döntött, mivel mesésnek tflnö ajánlatot kapott. Ezzel nehéz - talán megoldhatatlan - feladat elé állította eddigi csapatát, amelynek színeiben felnevelkedett és az eddigi sikereit elérte. Persze az Is igaz, hogy ő mindig a maximumot igyekezett kihozni magából, szívvel-lélekkel küzdött az Olajbányász sikereiért.
A piros-kékek számoltak távozásával, mostani - rájátszás előtti - döntése mégis rendkívül nehéz helyzetbe hozta volt társait.
A bajnokság folytatódik, valószínű Mátyás nélkül. A két egyesületnek azonban keresni kell a megoldást, hogy lehetőség szerint mindenki jól járjon...
- kz -
helyettesítheti a kitűnő játékost, ráadásul számos ziccert is elhibáztak az olajosok -mondta a szünetben Tiba Imre, a Tungsram NB I B-s csapatának kitűnősége.
A rövid szünetben Fekete Zoltán igyekezett „feldobni" a csapatot, ám kevés eredménnyel. A félidő közepén ugyanis a vendégek már 25-13-ra elhúztak, így eldöntötték a találkozó sorsát. Ezt követően viszont megkezdte a hajrát a kanizsai csapat, amely védekezésben és támadásban is elfogadhatót nyújtott. Ez azonban csak arra volt elegendő, hogy csökkentsék a vereség arányát.
A mérkőzést követően a szakvezető Fekete Zoltán nehezen állt „kötélnek", de aztán néhány perces megnyugvás után így kezdte: - Ez egy manipulált bajnokság, előre megírták a forgatókönyvet. Elvitték Mátyást, mert a Dunaferr SE-nek nagy szüksége van rá, egyrészt azért, hogy bennünket teljesen legyengítsenek, másrészt, hogy a Dunaferr SE pozícióban maradhasson. Szerin-
tem az NB l-es ligának ezzel és az ehhez hasonló üggyel keményen kellene foglalkozni - vélekedett, majd ezeket mondta: - A Mátyás nélküli csapatnak ma még borzasztóan nehéz a helyzete, bár a II. félidőben nyújtott játék azért jelez valamit. A csábító egyesületet, a módszert mindenképpen elítélem. Mátyás június végéig a mi játékosunk, aki felégetett mindent maga mögött, cserbenhagyta játékostársait, s ezért többszörösen is fizetnie kell. Mátyást a szerződés hozzánk köti, aki becsapott bennünket, bár megértem, hogy nem tudott ellenállni a nálunknál többszörösen is kedvezőbb ajánlatnak. Azonban azt mindenképpen érthetetlennek tartom, hogy a rá-játszásos olajos-játékról még hallani sem akartak, s ezért nincs más út, mint a bűnhődés. Egyébként nagyon, de nagyon sajnálom a bekövetkezett és a bekövetkezésre váró dolgokat. A kezdeményezők nem mi voltunk...
Balogh Antal
Sporthétvége
SZOMBAT
Kosárlabda. NB I. Női rájátszás: MÁV NTE-Közgáz Masped, MÁV NTE munkacsarnok, 17.00. Teke. NB I. Női rájátszás (ZTE-Építők, Dréher Sörgyár, Kanizsa Sörgyár), Sörgyári csarnok, 10.00. NB I. Női ifjúsági rájátszás: Sör-gyár-Szegedi Postás, Sörgyári csarnok, 13.30. NB III. Férfi:
Üveggyár-Sörgyár, Május 1. úti csarnok, 16.00.
VASÁRNAP
Természetjárás. A DKG Szakszervezeti Természetbarát Egyesületének túrája. Indulás: autóbuszállomás, 11.50. Gyalogtúra: Nagyba-kónak-Bacónaki hegy-Felsőerdő-Nagykanizsa. Táv: 14 km. Túravezető: dr. Csizmadia Jánosné. Visszaérkezés: 17.00.
Egyéb: Focifarsang ''92 (NB El-as és megyei csapatokkal), Olajbányász és MÁV NTE munkacsarnok, 8.30.
ISI!
E
KANIZSA
1992. február 7.
Tenisztelepen épülő vendéglátóipari létesítményhez üzlettársat és üzletvezetőt keresek. Ajánlatokat: 13-040/12-94-es vagy a 16-27-es melléken kérek. (98 K)
Otthon végezhető számviteli, adminisztrációs, gépelési munkát végeznék! Karitatív szervezeteknek ingyen! Szabadi Sándor né, Nk., Zrínyi u. 56. (125 K)
Házmesteri állást keresek. Ajánlatokat a
93/11-805-ös telefonon kérek 18-20 óráig. (128 K)
Takarítást vagy más könnyebb alkalmi munkát vállalnék. Ajánlatokat 93/11-805-ös telefonon 18-20 óráig. (129 K)
Jolly Joker sorsjegy árusításához eladókat keresünk. Érdeklődni 93A3-817 telefonon 14-19 óráig. (141 K)
Általános iskolásoknak korrepetálást és német nyelvtanítást vállalok. Cím: Marcsinkó Ildikó. Nk., Fő út 8. I. lépcsh. I. em. 4. (177 K)
Vállalkozni szeretne? Legyen független üzletkötője nemzetközi Bróker cégünknek Magyarországon. Teljesítménytől függő bérezést és magas szintű menedzserképzést biztosítunk. Rövid időn belül vezetővé válhat. Feltétel: tárgyalókészség, minimum: érettségi, és üzleti érzék. Érd.: munkanapokon február 12-ig 13-16 óra között a 93/11-254 telefonszámon lehet. (191 K)
Magasépítési technikumot végzett nő állást keres Nk.-án vagy környékén. Érd.: a szerkesztőségben. (194 K)
Független, munkanélküli fiatalember munkát keres kereskedelem, vendéglátás, szolgáltatás területén. Minden más ajánlat is érdekel! Cím a szerkesztőségben. (193 K)
Gyermekgondozást vállalok. Szakképzettséggel rendelkezem. Érd.: 93/14-585-ös telefonon, esti órákban. (167 K)
LAKAS - TI.LI.K
Nagyrécsén új 135 négyzetmétere, családi ház re ál ii áron sürgősen eladó. Minden megoldás érdekel. Érd.: munkanapokon 93/13-040/14-62 melléken. Németh Éva. (ISI K)
Kétszobás, összkomfortos lakás eladó. Érd.: 18 óra után. Nk., Munkás u. 3/B. 1/5. (104
K)_
Szepetneki parasztházat 800 négyszögöl telekkel elcserélném kanizsai tanácsi lakásra. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni a helyszínen. Szepetnek, Kisfaludy u. 13. Kalányos Erzsébet. (113 K)
Eladó Galambok, Ady E. üt 76. sz. alatt családi ház. (3 szobás + fürdőszobi, Zalakarosi úton.) Irányár: 2.200.000,- Ft. Érd.: minden nap délelőtt. Ugyanitt lugas + pince eladó. (Zalakarosi zártkertben.) (121 K)
Galamboki Rigó-hegyen 600 négyszögöl jól termő lugasszőlő eladó, út, villany, építéai lehetőség van. Buszmegálló 10 percre. Érd.: telefonon, 13-040/16-02 melléken, Fenyvesiné.
(119 K)
Nagykanizsa, Attila u. 12/B. 11/3. alatt másfélszobás lakás eladó. Érd.: 18 óra után a fenti címen. Horváth. (117 K)
Kétszobás, tehermentes II. emeleti, egyedi gázfűtéses lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: személyesen vagy telefonon 14 óra után. Telefon: 11-639. Nk. Béke út 3. Far-kasné. (137 K)
Nk. belvárosában, Király u. 32 az. alatt III. emeleti 125 négyzetméteres öröklakás + garázs, 1 éves kiköltözéssel, részletfizetési lehetőséggel eladó. Dr. Vaaa. Tel.: 93/13-926. (149 K)
2 szobás öaszkomfortoa lakás Nk. Teleki u. 1. VI. em. 38. sz. alatt eladó. Érd.: 17 óra után a fenti címen. (147 K)
Miháldon, Dózsa Gy. út 42. sz. alatt házas ingatlan eladó. Érd.: Nagykanizsai Bíróság, Végrehajtó Iroda. (148 K)
Nk. Kazanlak krt. 11/D. fsz/2. alatt 1 + 2 félszobás, tehermentes lakás áron alul eladó. Érd.: Horotkiné (145 K)
Pécsett az egyetemi vároarészben (Dr. Németh Lászlóné 7624 Pécs, őz u. 1. K/27.) azonnal beköltözhetően eladó vagy nagykanizsaira cserélhető 1 és 1/2 szobás erkélyes, tehermentes öröklakás. Érd.: a hét minden napján 17 óra után. 8800 Nk. Rákóczi u. 1., illetve a fenti pécsi címen. (152 K)
Nk. Berzsenyi úti kétszobás lakásomat eladnám. Érdeklődni Nk., Zemplén Gy. u. 9/A. I. emelet 8. 18 óra után (153 K)
Csurgó, Eötvöa u. 34. alatt családi ház beköltözhetően eladó. Érd.: Dr. Bálint, Nk. Zrínyi u. 20/G., vagy 14-393-ai telefonon 18 óra után. (165 K)
Reália áron eladó 1 + félszobás, tehermentes lakás. Érd.: 19 óra után, Nk. Zemplén Gy. 11/A. X/63. Nováczkyné. (122 K)
Zalakarosi fürdőhöz 5 percre, panorámás, 246 négyszögöl telken, szerkezetkész, kétszintes + teljesen alápincézett, szintenként 120 négyzetméteres alapterületű családi ház üdülőnek, irodának is alkalmas, sürgősen eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 16/B. IV/3. (161 K)
80 négyzetméteres, 3 szobás, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Nk. Petőfi út 84. III. em. 5. Szabó Ferenc (159 K)
Nagykanizsa, Berzsenyi úti, kétszobás lakásomat eladnám. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 49/A. 1/8. 18 óra után. (158 K)
Nk-án, nyugodt környezetben 1+2 félszobás, tehermentes, egyedi fűtéses lakás fizetési könnyítéssel eladó. Nk. Péterfai u. 5/D. 1/1. Kováca. (180 K)
Eladó kétszobás, összkomfortos lakás Nk. Teleki u. 1. VI. em. 38. alatt Érd.: Simon Jó-zaef, 17 óra után. (174 K)
Nk. Dózsa Gy. út 91. az. alatt kétszobás családi ház kerttel eladó. Érd.: Vastag József, Nk. Berzsenyi D. u. 4/C. 1/7. (173 K)
Nk-i kétszobás, 56 négyzetméteres OTP öröklakásomat elcserélném budapesti vagy Pest környéki hasonlóra (esetleg kisebb házra.) Érd.: Cseh Ilona, 2330 Dunaharaszti, Uzsoki u. 11. levélben, vagy a 06/1-252-83-49 és a 06/93-11-231-es telefonszámon. (172 K)
33 négyzetméteres belvárosi, tehermentes lakás sürgősen eladó. (Májusi kiköltözéssel.) Fizetés: két részletben is! Érd.: Nk. Zrínyi u. 45. 111/14. 16-19 óra között. (170 K)
Miklósfán új családi ház (két család részére is alkalmas) nagy telekkel eladó. Nk., Corvin u. l/D. fsz/1 ■ Érd.: 12 óra után. (169 K)
Csurgó központjában nagy telken, vállalkozásra alkalmas, nagyméretű, komfortos családi ház eladó. Erd.: 93/11-500/315-ös telefonszámon, dr. Kovácsy. (Cím a szerkesztőségben!) (181 K)
Zalakarostól 3 km-re, a horgásztótól 500 m-re 400 négyszögöl szőlő és 400 négyszögöl erdős kaszáló eladó. Borbás László, Galambok, Dózsa u. 11. (182 K)
Olcsón, sürgősen eladó betegség miatt Szent-györgyvári hegyen, második hegyháton 790 négyszögöl telek, rajta lugasszőlő, veteményes, fele kaszáló. Kész alsópince van. Esetleg bérbe is adnám, vagy kisebb hétvégi hajlékra cserélném! Horváth Mária. Nk. Sugár út 2/A. 2/4. (102 K)
21.000 Ft/négyzetméter áron eladó másfélszobás, felújított, tehermentes lakás. Érd.: Nk. Zemplén u. 5/A. VI/39 vagy 13-140/13-17-es mellék. (189 K)
Eladó Balatonmárián ikertelek érvényes építési engedéllyel, kis melléképülettel. Érd.: 93/13-817 telefonon, este. (143 K)
ALIiKRLKT
Másfélszobás, bútorozott albérleti lakás kiadó. Érd.: Snacky büfé, Nk. Hunyadi u. 10. (164 K)
Egy vagy másfélszobás lakást, esetleg bútorozva, albérletnek keresek. Ajánlatokat Pf.:
154-re, vagy a 93/12-305-ös telefonra kérek. (160 K)
IRODA -
izlktuklvisix;
Forgalmas helyen üzlethelyiség eladó. Érd.: Nk. Akácfa u. 19. vagy Izzó melletti dohány ajándékboltban. (83 K)
érte. Érd.: Nk., Erdész u. 51/1. Hajnal. (155 K)_
Garázs eladó a Muskátli úti garázssorban. Érd.: Pus József, Nk. Kaán K. 2/W6. (192 K)_
Garázst vennék a Munkás utca környékén. Ajánlatokat: 14-734-es telefonon kérek, 17 óra után. (166 K)
4 éves grafitmetál 2500-as turbó diesel Fiat Croma reális áron eladó. Érd.: 93/14-350/39 melléken. (38 K)
3 éves 126-os Polski Fiat friss műszakival, újszerű állapotban eladó. Érd.: Nk., Akácfa u. 19., vagy Izzó melletti dohány-ajándék boltban. (83 K)
6 éves VW LT 31 D 15 tonna teherbírású, platós teherautó eladó. Erd.: 76/22-278 telefonszámon. Bende István, Kocskemét, Zalka M. u. 5. (154 K)
Ponyvás, vámzáras, 5 t pótkocsi eladó, lízingelhető, bérelhető, szgk.-ra cserélhető. Minden megoldás érdekel. Kclc József, Nk., Kórház u. 3. (90 K)
Trabant alkatrészek eladók. Nk., Kazanlak krt. 9/A. 111/14. Érd.: 16.30 után. (96 K)
Olcsón eladó garázsban tartott 1500-as Polski Fiat. Nk. Kinizsi u. 4. Tel.: 11-974. Érdeklődni a délutáni órákban. (123 K)
Cserélnék 6 éves Skodát 2-3 éves kis Polskira. Nk. Dózsa Gy. u. 68. (Esti órákban.) (135 K)
Öreg, bécsi zongora olcsón eladó. Cím a szerkesztőségben. (56 K)
Grillsütő (alig használt) eladó. Érd.: 93/11-987. (87 K)
Barokk-colonial rekamié, szekrény, 2 fotel asztallal eladó. 93/14-105. Esti órákban. (110 K)_
Világos, modern szobabútor, két rekamié, fotelek, asztal eladók. Vennék Coloniái könyvszekrényt. Nagykanizsa, Csengery út 11. (126
K)_
Colonial íróasztal, székkel eladó. Irányár: 25 ezer forint. Tel.: 8-16 óráig. 11-221, 17 órától: 17-416. (140 K)
4 éves Diesel Mazda zárt furgon 80.000 km-rel 700.000 Ft-ért eladó. Érd.: Snacky büfé, Nk. Hunyadi u. 10. (133 K)
10 éves 207 D. Mercedes zárt kisteher 110.000 km-rel, automata váltóval 600.000^- Ft irányárral tip-top állapotban eladó. Erd.: Snacky büfS, Nk. Hunyadi u. 10. (134 K)
Skoda Favorit - nyugati exportra gyártott -136 LS típus, kétéves, fehér, nagyon jó állapotban eladó. Érd.: 18 óra után a 14-393 telefonon, vagy dr. Bálint János, Nk. Zrínyi u. 20/G. címen. (156 K)
3000 km-t futott FIAT TIPO Diesel eladó 870.000 Ft-ért. Érd.: Nk. Csengery u. 94. Tel.: 93/14-350/39. (162 K)
Honda CBX 550 F motorkerékpár, 84-es kiadású, áron alul eladó. Irányár: 120 ezer Ft. Szinyéri Szabolcs, Nk., Herkules u. 52. (176
K)_
GI írsz. Trabant megkímélt állapotban, friss műszakival és új gumikkal reális áron eladó. Kovács. Nk., Hársfa u. 26. Tel.: 11-231, Nk. (171 K)_
LADA SAMARA kitűnő állapotban eladó. Érd.: Nk. Haladás u. 19. (168 K)
1200-as Zsiguli, felújított motorral, új rendszámmal eladó. Érd.: Nk. Kodály u. 5. VI. em. 37. (178 K)
Megkímélt állapotú Marutit vennék 1 éves korig. Nk. Vörösmarty u. 25. Érd.: esti órákban. (186 K)
126-os kis Polski felújított seb. váltóval eladó. Nk. Táncsics tér 8/A. (185 K)
8000 km-t futott FIAT TEMPRA 1400 köbcentiméteres, benzines, 870.000 Ft-ért eladó. Érd.: Nk. Csengery u. 94. Tel.: 93A4-350/39. (163 K)
\ IXÍYI S
Videofelvétel-készítés bármilyen időtartamban. Érd.: 17 óráig a 13-040/16-12 melléken, 17 óra után. Hajdú, Nk., Zemplén Gy. u. 9/A. (61 K)_
Vásározók, kereskedők figyelem! Guruló konténerek (zárható), árusító asztalok, sátorvasak, komplett sátrak eladók. Érd.: 93/13-319-es telefonszámon lehet. (91 K)
Sürgősen eladó két négyzetméteres mozgó elárusító pult. Érd.: Nk., Rózsa u. 15. IX/6. 17 óra után. (97 K)
Megvételre keresem Fekete Sándor Pál Nost-radamus című könyvét. Ajánlatokat a 14-474-es telefonon kérek naponta 17 óra után. (125
K)_
6 tégelyes fagylaltpult, fagyasztó, tartozékaival eladó. Érd.: 93/19-177 telefonon, 17 órától. (142 K)
15 négyzetméteres, első osztályú gőzölt bükk-parketta áron alul eladó. Érd.: bármikor a 13-040/16-02 melléken. Fenyvesiné. (151 K)
Bükfürdői üdülői jog megállapodáa szerint eladó. Tel.: 93/16-261. Érd.: 17-19 óra között. (179 K)
Kitűnő állapotban lévő kétszálas ipari inter-lock (eredetileg háromszálss, harmadik szál visszaszerelhető), asztallal együtt, sürgősen, áron alul eladó. Irányár: 35000 Ft. Érd.: Nk. Városkapu 4/A. III. em. Kincs, az esti órákban. (150 K)
Február 2-i, vasárnapi Kurír rejtvénymellék-letét vagy az egész újságot megvételre keresem. Szabadi Sándorné, Nk. Zrínyi u. 56. (183 K)
Új, sport babakocsi, egytűágyas kötőgép, 13-135-ös sutóguml Fist Pandára, 2 darab eladók (5000 Ft/db). Érd.: Nk. Fáy A. u. 13. Balázs. (184 K)
Telefonügyeletet vállalok. 93/17-444. (187 K)_
1992-es Országos Szaknévsor eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 8. Vidéki. I. lépcsh. (190 K)
Kisüsti gyümölcspálinka és jó minőségű fehér bor eladó. Zalaszabar, Kossuth u. 20. (157 K)
(ÍARAZS
Keleti városrészben garázst bérelnék. Ajánlatokat: Nk., Munkás u. 3/B. 1/5. 18 óra után. (107 K)
Gázfűtéses garázs eladó Nk.-án a téglagyári garázssorban. Érd.: Nk., Berzsenyi 14/A. IV/28. Világi. (106 K)
Garázs ipari árammal, Kaán K. utcában eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 4/B. II/8. (120 K)
Garázst vásárolnék az Erdész utcában vagy a környékén. Esetleg Takarék utcait cserélnék
164/58, 48 éves független, fiatalos nő keresi azt a jó megjelenésű, intelligens férfit, aki szerető társa lenne. Leveleket „Szeretni akarlak" jeligére Nk. Pf.: 226-ba kérek. (195 K)
Magányosok klubja minden szombaton délután 3 órától a HSMK felnőtt klubjában. Szeretettel várunk mindenkit, aki egyedül él, vagy magányosnak érzi magát, és társaságra, barátokra vágyik. (130 K)
JÁRMŰ
Colonial íróasztalt vásárolnék. Érd.: Kanizsa szerkesztőségében, tel.: 12-305. (49 K))
MŰSZAKI ( IKK -liŰTOR
Üzlethelyiség kiadó. Nk. Kinizsi u. 4. Tel.: 93/11-974. (188 K)
DÉL-ZALAI HETILAP
ÁRA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
IV. évf. 7. sz. 1992. febr. 14.
Együttműködési megállapodás aláírására került sor a Magyar Olaj és Gázipari RT. (volt KFV), a Magyar Villamosművek Tröszt, az osztrák Stojan International GmbH és az osztrák Energieversorgung Niederöster-reich vállalatok között múlt ked-
den délután a MOL RT. nagykanizsai székházában.
Mint azt dr. Szalóki István, a MOL RT. vezérigazgató helyettese elmondta, hazánkban több olyan földgáz előfordulás található, amely eddig nem került hasznosításra, mert mennyisége vagy összetétele folytán kommunális felhasználásra nem alkalmas. Ugyanakkor e gázok gázturbinában elégetve villamosenergiává dolgozhatók fel.
Ilyen tulajdonságokkal bír az "2 az Inke és Liszó térségében .. feltárt gázmező is, amely hasz- o nosítási lehetőségeink részletes elemzésére a négy vállalat kö- tartó biztonságos üzemeltetésé-zötti együttműködési megálla- re. Az együttműködési megál-podás köttetett. Az itt található lapodást aláíró felek - dr. Ru-gázkészlet elegendő egy ötven dolf Gruber, az EVN vezérmegawatt teljesítményű gáztur- igazgatója, Georg Stojan, az binás kiserőmű tizenöt éven át STI vezérigazgatója, dr. Járosi
Márton az MVMT vezérigazgató helyettese és dr. Szalóki István a MOL RT. vezérigazgató helyettese - hangsúlyozták, hogy ha a tanulmányok a gazdaság villa-
mosenergia-termelés lehetőségét igazolják, a négy vállalat a továbbiakban gazdasági társaság keretében valósítja meg és üzemelteti az erőművet.
- fvb -
o
EGYÜTTMŰK
AGYAR I MEGÁLLAPODÁS
Kárpótlás, vagyonnevesítés
JUHÁSZ PÁL A SZÖVETKEZETI TÖRVÉNYRŐL
Múlt pénteken a helyi SZDSZ meghívására városunkban járt Juhász Pál országgyűlési képviselő. A parlament költségvetési bizottságának tagja - aki egyúttal az SZDSZ frakció agrárszóvivője, országos ügyvivő, közgazdász és faluszociológus - a Szövetkezeti Törvény, különös tekintettel a kárpótlás és a vagyonnevesítés során felmerülő előírások helyes értelmezésében próbált segítséget, magyarázatot nyújtani az érdeklődőknek.
Mint elmondta, a Szövetke-
zeti Törvényt alapjában véve jónak tartja, ám egyes paragrafusok nehézkes megfogalmazása miatt ezek több esetben látszólag ellentmondásosnak tűnnek. Hangsúlyozta, hogy a törvénynek nem célja a szövetkezetek megszűnése, hiszen piacgazdasági körülmények között igenis előnyös az - például a kockázatközösség, hitelközösség miatt -, ha a vállalkozások valamilyen jogi közösséget tartanak fenn.
A - részben szakemberek alkotta - közönség elsősorban a
vagyonnevesítéssel és a kárpótlással kapcsolatos információkra volt kíváncsi.
Többen nem voltak tisztában azzal, hogy ha egy tag kiválik a tsz-ből, és természetesen a földjét is ki akarja vonni a közösből, fizetnie kell-e illetéket és kimérési költséget?
Juhász Pál elmondta, hogy a tagnak ez esetben nem kell illetéket fizetnie, ám a kiparcel-lázásért már a zsebébe kell nyúlnia. Válaszában kitért arra is, hogy a tagokkal ellentétben, a kárpótoltaknak nem kell a kimérésért pénzt kiadniuk, ugyanis ők nem állnak jogviszonyban a szövetkezettel.
(Folytatás a 7. oldalon.)
2
I
KANIZSA
1992. február 14.
Navigare necesse est...
TTajázil szükséges, mondták a görögök, és az eJ-8—1 műit két inét történései is azt erősítik még, hogy
XX most is igy gondolják. Igaz nem a Földközi-tengeren, hanem Európa útjain, nem homéroszi bárkákon, de modern Mercedeseken, Volvokon, Fiatokon. A lényeg nem változott.
A ml szerencsénk vagy szerencsétlenségünk, hogy nap-Jainkban az utak Magyarországon kérésztől vezetnek Európába, s a dél-szláv testvérháború miatt kulcspozícióba kerültünk akarva-akaratlan.
A tények a következők: az országgyűlés egy határozata értelmében a Magyarországon tranzit utakon közlekedő kamionok úthasználati díját drasztikusan, ötszörösére emelték január elsejével. Az intézkedés elsősorban a görög és török teher fuvarozókat érintette, A reakció nem sokáig váratott magára, a görög fuvarosok eltorlaszolták a szerb-görög határátkelőket azzal a céllal, hogy megakadályozzák a magyar szállítókat a továbbhaladásban, Az esemény, a módszer nem volt egy demokratikus jogállam törvényes reakciója, enyhén szólva zsarolásszaga volt a dolognak, és ez az, ami visszatetsző. Lehet ugyan vitatni a magyar döntés ésszerűségét, de azt nem, hogy indok nélküli és jogszerűtlen volt az intézkedés, a határozat meghozatala. Magyarország, de egyetlen szuverén ország sem cselekedhet erőszak, zsarolás nyomására. A görögöknek is tudni kéne, hogy a magyar kormány nem jogosult, és nem is akar presszió hatása alatt cselekedni, mert egy Ilyen példa meglépése veszélyes precedenst teremtene, aminek vesztesei ml lennénk.
Tanulság? Úgy Játszik a jogállamiság működésében máshol Is zavarok keletkezhetnek, pedig mi Is tudjuk: Navigare necesse est..
- száj -
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika: Borda Menyhért, Foga Kálmán Tel.: (92) 14-390/49 Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
Az első női polgármester
Nemrég nagy ünnepet ült a japán Aszia város, s főképp egyik lakója, Darué Kitamura asszony. Két gyermek édesanyja ugyanis ezután kissé nagyobb családról lesz kénytelen gondoskodni. Az egész városról, amelynek polgármesterévé választották meg többhönapos választási hadjárat után. libben a tusakodásban természetesen mindig férfiakkal vívta meg a csatákat, ezen kí\ül pedig még a liberális-demokrata párttal is. Ugyanis ennek volt tagja az a férfi, akit végül is legyőzve lett a város polgármestere, eredeti foglalkozására nézve ügyvéd.
Ő Japán első női polgármestere.
- Sokkalta korábban kellett volna nőt választani erre a tisztségre - jegyezte meg, s első dolga volt, hogy oktatási reformot ígérjen.
- t -
* SZÉLRÓZSA *
A derék Derrick
Bizony, immáron 68 éves. Kénytelen is átadni a képernyőt a snájdig olasz Cattagni felügyelőnek.
Horst Tappert 1974-ben tűnt föl Derrick felügyelőként a Tetthely sorozatban elmaradhatatlan szárnysegédjével, Hamvai. Dehát ez így is van rendjén. Már minden nyomozók ősapja, a kockás zakós, nagyító s és - természetesen -mesterdetektívnek, Sherlock Holmesnek is volt állandó árnyéka: Watson doktor.
A derék Derrick a végeláthatatlannak tűnő sorozatnak eddig legkevesebb 200 darabjában üldözte a bűnösöket, s kapta is el őket vagy éles
eszével vagy pontosan lövő pisztolyával. A német kettes csatorna hőse nemcsak magának és az említett tévének hozott igen tisztes hasznot és népszerűséget, hanem a világ 90 országában is közismertté vált. Mindenesetre többen tudnak róla, mint a Shakespeare-színészekről.
- Nem hinném, hogy jó valódi rendőrfelügyelő válna belőlem -vélekedik mindezek ellenére -, és azt sem gondolom, hogy az igazi rendőrmunka olyan látványos és érdekes, mint a filmjeimen. Viszont ennél jelentősen rosszabbul fizetik.
Hinni kell a milliomos Horst Tappertnak.
Peresztrojka-tankönyv
Nem a volt Szovjetunióban, s nem is az új keletű független államokban jelent meg, hanem az USA egyetemein vált tankönyvvé az olasz újságíró, Giulietto Chiesa munkája a peresztrojka időszakáról. Benfentesnek számít, hiszen Moszkvában dolgozik immáron évek óta tudósítóként.
Az is igaz, hogy nem akárkivel, hanem Roj Medvegyev-vel közösen írta meg A Szovjetunió az átalakulások korában című könyvét. Ebben még a 80-as évek közepén nagyon pontos helyzetképet rajzolt az akkori folyamatokról. Ezután jött ki a nyomdából a Gorbacsov forradalma című munkája, amely egészen 1989-ig kíséri figyelemmel a hatalmától olyan ügyesen megfosztott egykori szovjet államelnök és pártfőtitkár által kibontakoztatott kampányokat a kezdetektől fogva. Ekkor kapott meghívást a Georges Cannon kutató központtól. Az USA-ba ment, ott írta meg harmadik könyvét: Átmenet a demokráciába címmel.
A szerző először az olasz l''Unita című lapnál kezdte meg újságírói pályáját, majd
Belgrádba került. Innen nevezték ki moszkvai tudósítónak. Akkoriban ki nem állhatták Moszkvában az Olasz Kommunista Pártot, amelynek lapját képviselte Chiesa, hiszen az OKP az úgynevezett euro-kommunizmus egyik zászlóvivője volt. Akkortájt úgy szólt a magyarázat: kommunizmus csak egy van, legföljebb különböző megjelenési módon. Azóta ez is módosult: semmi módon sincs. Hivatalosan ezért csak 1980-ban jegyezték be a külföldi tudósítók sorába. Dehát már csak ilyen az élet: Moszkvában már elfogadták, a hazájában pedig kezdték kiátkozni. Ugyanis olyan kemény és nyílt tudósításokat küldött, hogy egyszerűen kommunistaellenesnek nevezték az OKP berkeiben.
Az USA-ból 1989-ben tért vissza Moszkvába, de már a Stampa című lap tudósítójaként. Nagyon bizakodik, hogy talán valamelyik könyve oroszul is kapható lesz abban az országban, amelyről szól. Talán nemcsak a jenki, hanem az orosz-ukrán, meg tádzsik diákoknak is hasznos olvasmánya lesz.
F. Gy.
FELHÍVÁS
A Kanizsai Közéleti Klub felhívással fordul a városban és a vonzáskörzetében működő társadalmi, kulturális és sportegyesületekhez, alapítványokhoz.
A KKK 1992. március 13-14-én konferenciát szervez az egyesületek és alapítványok szerepéről.
Ezúton kérjük a szervezeteket, hogy részvételi szándékukat és javaslatukat juttassák el a Kanizsai Közéleti Klub címére, vagy szándékaikat, kívánságaikat telefonon jelezzék.
Cím: Jászberényi László, 8800 Nagykanizsa, Petőfi S. út 5.
Telefon: 93/14-173, 93/14-174
Köszönettel: Kanizsai Közéleti Klub
1992. februá r 14. Ilí KANIZSA I iti:i:i:\ Jir. !!!!! ■1
Sumák lízing
A MURAKAVICS TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA
A kopott, a pazar, meg a magabiztos. Az előbbi kettő az utóbbi vevői köréhez tartozott. Rajtuk kívül természetesen még számosan. Mert a nagykanizsai Murakavics Kavicsbánya Kft. vásárolt és eladott. Ebben természetesen nincs semmi különös. Ha azonban pontosabban fogalmazunk, akkor az ügyletet úgy kellene jellemezni, hogy a Murakavics nem vásárolt, csak eladott. A hosszadalmasan előadott helyzetkép nem az újságíró hibája. Ugyanis maga a folyamat is nehezen bogozható ki, s bizony akadnak benne bonyolult dolgok. Sőt: szinte csakis azok.
Az egész azzal kezdődött, hogy két remek fiatal ember - Gergely László és Papp Lajos - elhatározta, hogy ká-eftét alakít. Ehhez az elhatározáson kívül pénz is kell. Ez utóbbival volt egy kis, később nagyra dagadt zavar. Mert addig rendjén volt, ameddig a fejenkénti 250-250 ezer forintot befizették. Csakhogy egy valamirevaló káefté megalapításához legalább 1 millió forint szükségeltetik. Viszont hitelezésre valók a pénzintézetek, amelyekből most már szép választék kínálja magát. Vettek is föl hitelt, vettek is azon gépeket, el is adták őket szép sorjában.

Mutatós, hirtelenszőke,
mondhatnók: pazar jelenség Judákné Cslpkereki Julianna. Páhiban lakik, a Kiskunságban vállalkozó.
- A férjem kisegítő családtag. Hazajött hét végén a Mura mellől. Azt mondta, hogy van eladó Tátra. Kilátásban volt valami munka Dunaföld-várott, úgy gondoltuk, érdemes volna megvásárolni a gépet. Áfával együtt fizettük. Gergely úr hozta meg Páhiba. A vételárat Nagykanizsán adtuk át Gergely úr kezébe, a nyugtát pár nap múlva hozta el. Egy Tátránk már volt, Le-tenyén dolgozott, útalapba hordott anyagot. A megvásárolt Tátrát egy ideig használtuk is, aztán eladtuk - mondotta tanúvallomásában a bíróság előtt.

Kopott farmer, a zekén mindjárt a nyak alatt hatalmas
kék szem-matrica pillant vissza a mögötte lévőre. Fekete István vállalkozó a zalai Szécsiszigeten. Annak a Kovács Margitnak az élettársa, aki előtte szólt tanúként. Ebből kiderült: gyesen lévő állattenyésztő, nagyon sanyarú körülmények között. Ezért is jött jól, amikor Gergelyek megszánták őket félmillió forint szociális segéllyel. Meg azért is jól jött, mert az élettárs, mármint Fekete úr, hol dolgozik, hol nem, vagyis állandó a pénztelenség.
Fekete István tanúvallomásából.
- Még Magyarföldről ismerem a Gergely urat. El szoktam járni hozzá dolgozni. Mondtam, nem tudna-e valami gépet. MTZ-re gondoltam. Hallottam, hogy a kft. tönkremegy, ezért kérdeztem a gépet. Tolólapos lánctalpast, meg egy műhelykocsit vásároltam áfásan.
A pénztelen Fekete úr gépeket vásárol, közben szociális segélyre szorul! De ez még nem minden. Ugyanis a kft. a megvásárolt gépeket mindjárt bérbe is vette, s kifizette előre az 1 évi bérleti díjat, 1 millió forintot. Ebből is gépeket vásárolt Fekete István: kotrókat. Mindez a bírónak is feltűnt.
Dr. Mesterházy István: - Nem furcsa? Ha olyan nyomorúságos körülmények között éltek, hogyan volt pénzük többszázezer forintos gépekre?
Fekete István: - Igen, bíró úr, de nem akartam hozzányúlni a tartalék pénzünkhöz. Ezért fogadtam el a segélyt. Motort is vettem belőle.
Csiszár Tibor ülnök: - Hogyan tudott összerakni 250 ezer forintot? Az élettársa szerint hol dolgozott, hol nem.
Fekete István: - Kicsit el-züllöttem...

így folyt a kedélyes párbeszéd, amelyben máris akad pár homályos pont. Például: miért vették bérbe a saját, pár perce eladott gépjüket 1 millióért Fekete Istvántól az eladók: Gergely László és Papp Lajos? Nos, ebben a mondatban van a lényeg. Minthogy a gép nem a sajátjuk volt.
A folyamat a következőképp
festett: Gergelyék megrendelésére a Nagyatádi Tszker a Dunaújvárosi Vízgazdálkodási Társulattól megvásárolták a bányaműveléshez szükséges gépeket, s tovább is adták őket. A szerződés szerint a gép mindaddig nem kerül a káefté tulajdonába, amíg az utolsó törlesztő részt is be nem fizette. Másrészt: a gépek visszaváltására, visszavételére nincs lehetőség. Ez a két sarokpont. Mert ugyanis a kft. úgy bánt a gépekkel, mintha azok már a tulajdonában lennének; eladta őket. Tény: a Tátrák forgalmi engedélyében a kft. szerepelt tulajdonosként, pontosabban: üzemeltetőként. Az adás-vételi szerződés ettől még érvényes marad.
A szerződésről.
Dr. Szíjártó Béla a szerződéskötés idején a tszker jogtanácsosa volt. Jelenleg cégvezető egy export-import vállalkozásnál. Jó föllépésű fiatalember, aki új kifejezéssel gyarapította a jogtudományt.
- Külön fölhívtam levélben a figyelmet, hogy a gépek a vételár teljes kifizetése után kerülnek a tulajdonukba. Személyesen is fölkerestük Gergely úrékat. Időpontra érkeztünk, de Gergely urat nem találtuk. Utána többször is megkerestem. Volt, amikor sikerült vele tárgyalnom, volt amikor nem. Mindent megígért, de haladékot kért a fizetésre, minthogy a kavicsbányát bérbeadó tsz-szel gazdasági perben áll. Kérem, a bányában megejtett helyszíni szemlénk során látottak nem utaltak rendszeres gazdasági tevékenységre. Ezután keresni kezdtük a gépeket. Egyet sikerült is visszavinni Fityeházáról, az üzlettársa épp akkor érkezett meg a Tátrával. A másikat Hatvan környékén egy kft.-nél találtuk meg. A többi gép, bányagép mind használhatatlan állapotban van. Például a kavicsosz-tályozónak csak a főbb darabjai vannak meg. A szerződésben szereplő kezelési költségek? Kérem szépen, az egy su-mák-lízing. A kezelési költségek tulajdonképpen a kamat. Viszont költségkímélés céljából szerepelnek kezelési költségként.
Nos, a tszker látva a látni-
valókat, följelentést tett Gergely úrék ellen, akik a bíró kérdésére a tárgyalás kezdetén a következőképp mutatkoztak be:
Bíró: - Gergely László elsőrendű vádlott! Iskolai végzettsége?
A mindvégig magabiztos Gergely László: - Nyolc általános.
- Családi állapota?
- Nős. Öt gyermekem van két házasságomból.
- Beosztása?
- Ügyvezető igazgató.
- Papp Lajos másodrendű vádlott! Iskolai végzettsége?
- Nyolc általános és 3 év ipariskola.
- Családi állapota?
- Nős, 5 gyerekről kell gondoskodnom.
- Beosztása?
- Ügyvezető elnök.
A beosztások, természetesen múlt időben értendők. No és a jövő?

Nagylelkű és nagyvonalú volt a kft. Rokonoknak, de ismerősöknek is azok kérvényére 500-600 ezer forintos szociális segélyt osztott ki összesen 3,6 millió forint értékben, amikor már 14 milliós adósság nyomta. Gergelyék szerint kivétel nélkül valamennyi család rászorult volt; ebben a bíróság nem is kételkedett. Csakhogy az eladott gépekből is előbb a tartozást kellett volna kiegyenlíteni. Ezért is vádolta a bíróság „tartozás fedezetének elvonásával csalárd módon" Gergelyt és Pappot. A többi: különösen nagy értékre folytatólagosan társtettesként elkövetett sikkasztás.
Az APEH megyei ipari osztálya szerint a Murakavics Kft. tartozása meghaladja a 20 millió forintot. A fentiekben idézett perérték összesen 10 millió 867 ezer forint, amelyből 6 milliónál több sikkasztásból, 4,6 millió pedig tartozás fedezetének elvonásából jött össze. Ezért a bíróság az elsőrendű vádlottra 2 év 10 hónapos, a másodrendűre 2 év 4 hónapos szabadságvesztést rótt ki. Az elítéltek és a védő mindenesetre három nap gondolkodási időt kért. E határidőn belül a vádlottak védője föllebbezést jelentett be fölmentés végett, így az ítélet nem jogerős.
Eddig úgy volt, hogy elcsúszni a banánhéjon lehet. Úgy látszik, a kavicson is.
Ferencz Győző
( KANIZSA j
III:
ULESEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT
Városunk képviselő-testüle-te hétfőn folytatta a múlt héten idő hiányában félbeszakadt közgyűlést.
A február 3-i ülésen, a költségvetési vita során a testület tagjai ad hoc bizottságot jelöltek ki - Minorlcs Piroska és Marton István személyében - a polgármesteri hivatal dolgozói számára, 1992-re tervezett bérfejlesztés felülvizsgálására. E héten került sor a bizottság észrevételeinek ismertetésére. Marton István elmondta, hogy a hivatal főfoglalkozású dolgozóinak bére az 1991 évi 33.540.000 Ft-ról, jóváhagyott bérfejlesztéssel a tervezet szerint idén 42.500.000 Ft-ra emelkedett, amely 25,34%-os bértömegnövekedést jelent. így a közgyűlés által elfogadott, összességében 44.094.000 Ft-os béralap a múlt évi 18.700 Ft-os átlag havi bér 23.440 Ft-ra emelését biztosítja. Az ad hoc bizottság szerint a bértételre, valamint a munkavégzésre irányuló 2.969.000 Ft-ra -melynek jogossága érdemben nem vitatható - indokolatlan 1.000.000 Ft-os bérfejlesztést rátenni.
Ezt követően Palotás Tibor, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke elismerte, hogy a legutóbbi ülésen felelőtlenség volt részéről a túlzottnak tűnő, 55%-os bérfejlesztésről beszélni, addig amíg pontos számadatok birtokába nem jutott. E félreértést csupán az okozta, hogy a polgármester úr által bejelentett 2,5 millió Ft összegű életút biztosítás összegét Palotás úr nem számította bele az engedélyezett bértömegbe. Később aztán kiderült, hogy tavaly 3,3 millió Ft-ot átcsoportosítottak az állománybeli dolgozók fizetéséhez, így tehát az 1991-ben engedélyezett 29.230.000 Ft-on felül további 3,3 milliót osztottak ki a
hivatal dolgozói között. Igaz, ezt jogszerűen tették, csak éppen a PEB-et nem tájékoztatták. Míg tavaly a hivatal működésének 34.722.000 Ft-ba kellett kerülnie, idén - a változatlan dolgozói létszám ellenére - 47.094.000 Ft-ot irányzott elő a hivatal vezetése. A két szám között pedig több mint 18,1%-os béremelést szavazott meg a testület.
Farkas Zoltán szerint a bértömeget pontosan 25,34%-kal kellett megemelni ahhoz, hogy a hivatali dolgozók fizetése 18,1%-kal növekedhessen.
E témában több módosító indítvány is elhangzott, ám mivel a testület egyik javaslatot sem fogadta el, a költségvetés végül - a több óráig tartó vita ellenére - nem módosult.
Palotás Tibor javasolta az óvodai és könyvtári dolgozók fizetésének 10%-os emelését. Számításai szerint ehhez az óvodáknál 4,7 millió, a könyvtár esetében pedig 600.000 Ft-ra volna szükség. Indítványát sokan ellenezték. No nem annak tartalma, hanem a javaslat elhangzásának időpontja miatt, hiszen a költségvetést akkor már lezártnak tekintették. így hát Palotás úr azon indítványát is elvetették, hogy a két terület támogatásáról a testület ne most, hanem megfelelő előkészítés után, majd a következő közgyűlésen döntsön.
Ezután Pilczer Éva kért szót. Elmondta, hogy az Ügyrendi Bizottság tárgyalt a képviselők költségtérítésének módosításáról. Erre azért került sor, mert ezek a jövedelmek 1992. január 1-től adóköteles kategóriába tartoznak. A bizottság úgy döntött, hogy a képviselők költségtérítését a mindenkori polgármesteri alapfizetéshez viszonyítja, s az összeget százalékos arány-
ban adja meg. Eszerint a képviselők (bruttó) költségtérítése havonta a polgármesteri fizetés 15%-a, a bizottsági tagoké a polgármester fizetésének 10%-a, a bizottsági elnököké pedig 15%-a lesz. Ha valaki ugyanazon bizottság tagja és elnöke is egyben, akkor természetesen csak a 15% elnöki díjazás illeti őt meg. Nem jogosult költségtérítésre az a képviselő, aki az adott hónapban a közgyűlési vagy a bizottsági munkában nem vett részt.
Több képviselő soknak találta a határozati javaslatban feltüntetett összeget. Takács Zoltán a százalékos arány ellen érvelt, és azt javasolta, hogy a költségtérítést ne ily módon határozzák meg, a témát pedig vegyék le a napirendről. Javaslatát a testület elvetette.
Pilczer Éva eredeti előterjesztése is szavazásra bocsáttatott. Azonban a 12 igen ellenében 6 nem szavazat, 5 tartózkodás mellett nem biztosította a rendeletmódosításhoz szükséges minőségi többséget. Mivel a szavazás több indítvány ellenére sem vezetett eredményre, dr. Kereskai István arra kérte az Ügyrendi Bizottságot, hogy a következő közgyűlésre készítsen újabb határozati javaslatot.
Szőke János a Városgazdálkodási és Kommunális Szolgáltató Vállalat igazgatója a cég által végzett kötelező jellegű szolgáltatások 1992. évi díjait ismertette a testülettel. Mint elmondta, ezek a díjak a lakosság jelentős részét érintik, ezért ezen árakat Szőke János szükségesnek tartotta a közgyűlésnek tudomásulvétel végett bejelenteni. E szerint a lakosság részére rendszeresen és kötelező jelleggel végzett szemétgyűjtés, szállítás és kezelés díja: hálószoba, lakószoba, hall, konyha és garázs után 28 Ft/hó/db. Műhely, iroda, üzlet után 125 Ft/hó/db heti kétszeri gyűjtés esetén. A lakosság részére végzett lakóépületi kémények, füstcsatornák tisztítása folyamatos és idény jellegű használat esetén, háztartási thermofor és mászóké-mény után 100 Ft/db/év. Ez utóbbi munkákat évente kétszer kell elvégezni.
1992. február 14.
Miután a közgyűlés tudomásul vette a bejelentést, Jancsi György ismertette a Városfejlesztési Bizottság véleményét az Autóbusz Pályaudvar mellett építendő vásárcsarnok és fedettpiac rendezési tervéről. Elmondta, hogy a vásárcsarnok és fedettpiac funkciója egyértelmű és meghatározható, tehát a további létesítmények funkciója került vizsgálatra. A bizottság hangsúlyozottan javasolja a lakótömb és az egész házra az állatvásár és a méhtelep funkciók elhelyezésének felülvizsgálatát. A Volán Autóbusz Pályaudvar és környéke rendezési programjavaslatának megalapozásához a környezetvédelmi, földterület- és közlekedési vizsgálat elvégzésének dokumentációjára, valamint a városi főépítésszel, a közgyűlés szakhatóságaival történő egyeztetés dokumentációjára, illetve a Környezetvédelmi Bizottság, a Településfejlesztési és Ellátási Osztály, a Gazdasági Bizottság, a Gazdasági Osztály és a Hatósági Osztály állásfoglalásának dokumentációjára van szükség. A közgyűlés elfogadta a határozati javaslatot. Határidőt szabni azonban ez esetben nem lehet, mert a Városfejlesztési Bizottság csak akkor foglalkozik az üggyel, ha az építtető, az „Alfától az Omegáig" Kft. a felsorolt vizsgálatok eredményeivel jelentkezik.
Czupi Gyula javaslatát ugyancsak megszavazták, melynek értelmében a közgyűlés ad hoc bizottságot hozott létre a Városi Könyvtár funkciójának megfelelő épületben történő elhelyezésével kapcsolatos lehetőségek vizsgálatára. A bizottság - elnöke: Farkas Zoltán, tagjai: Jancsi György, Koczfán Ferenc, Magyar József és Czupi Gyula, külső tag: Pintér Béla az intézmény vezetője -azt kapta feladatul, hogy a Gazdasági Osztály bevonásával terjesszen elő javaslatot a könyvtár elhelyezésére, s előterjesztését véleményeztesse a Városfejlesztési és Oktatási és Kulturális Bizottságokkal április végéig.
Czotterné Ivády Zsuzsa javasolta a Máltai Szeretetszolgálat városunkba telepítését, amelyet a testület is jó ötletnek tartott, így a Népjóléti Bizottság közreműködésével április végéig kell az anyagot előkészíteni.
F. Varga Barbara
„Demokrácia a humorban, humor a demokráciában"
címmel beszélgetést rendeznek a kanizsai Leberális Klubok 1992. február 18-án, 18.00 órai kezdettel a Helyőrségi Klub színháztermében. Vendég: Farkasházy Tivadar humorista, a Hócipő
főszerkesztője, a Demokratikus Charta ''91 szóvivője.
Minden érdeklődőt szeretettel várnát a rendezők]
C-\
Miért elfogadhatatlan?
Általában nem értek egyet azzal, hogy önkormányzati képviselők az újság hasábjain fejtsék ki véleményüket olyan kérdésekről, melyekről a közgyűlésen is lehetőségük van szólni. Most mégis ezt teszem, aminek oka, hogy úton-útfélen ismerős és ismeretlen emberek kérdezik tőlem: Miért nem fogadta el a két szocialista képviselő Nagykanizsa város 1992. évi^ költségvetését?
Úgy gondolom, ezt a kérdést meg kell válaszolni már csak azért is, nehogy úgy gondolja bárki, hogy a nemleges szavazatunk valamiféle obstrukció a liberális többségű önkormányzattal szemben.
A költségvetési egyensúly megteremtése nem matematikai feladvány, nem számsorok és számoszlopok átrendezésével teremthető meg. Egy költségvetési év önmagában nem értelmezhető, minőségét számomra elsősorban az jellemzi, hogy egy hosszabb távú várospolitikai, városgazdálkodási folyamat megvalósítását mennyiben segíti. Ezzel el is jutottunk az első gondhoz a költségvetésünkkel. Milyen hosszabb távú várospolitikát támogatunk az 1992. évi költségvetésünkkel, amikor a jövőre vonatkozóan semmiféle kidolgozott koncepciója, programja nincs az önkormányzatunknak.
Őszintén szólva, engem mélységesen megdöbbent, hogy már a második költségvetést fogadta el liberális többségű önkormányzatunk anélkül, hogy a hova akarunk eljutni kérdésre válaszolt volna.
1990-ben megalakult az önkormányzat és 1992-ben bocsátjuk vitára a város társadalmi-gazdasági programjának tervezetét, pedig enélkül nincsenek ágazati koncepciok, részletes programok.
- Nincs oktatáspolitikai koncepciónk!
Esetlegesen, azonnali döntésekkel építünk, fejlesztünk, felújítunk,, átköltöztetünk iskolákat, tornatermeket, kollégiumokat, de még nem tisztáztuk a holnap valós igényeit. Nem tudjuk, hogy mely iskolák vagy iskolatípusok fejlesztése vagy megszüntetése válik szükségessé a következő években. (Pedig már tudjuk, hogy a gyerekek száma milyen mértékben csökken.) Aggódom, hogy olyan fejlesztéseket hajtunk végre, olyan építményeket hozunk létre, amelyek pár év múlva feleslegesnek bizonyulnak, vagy üzemeltetésük, fenntartásuk -anyagi okokból - lehetetlenné válik.
- Nincs vállalkozásfejlesztési koncepciónk
Értelmezésem szerint a vállalkozásfejlesztés nem azonos azzal, ami városunkban folyik. (Nálunk lobbyk próbálják érvényesíteni érdekeiket, mégpedig elég direkt módon, a képviselőkön és az apparátuson keresztül.) A vállalkozásbarát közgazdasági környezet megteremtéséért szinte semmit sem tettünk, különösen nem a vállalkozási esélyegyenlőség tekintetében.
- Nincs koncepciónk a város tulajdonára!
Nem tisztáztuk, melyek azok a területek, ingatlanok és egyéb tulajdonok, melyeket hosszú távon is a város tulajdonába kívánunk megtartani. Esetlegesen, ad-hoc módon történik az ingatlanok elidegenítése. A vállalatok átalakulása során szinte semmi hatásunk nincs az apportként, vagy tulajdonosként bevitt városi földterületek értékének meghatározásában.
- Nincs kidolgozott iparpolitikai, kereskedelmi, városépítészeti koncepciónk, nincs elfogadható foglalkozáspolitikai, szociálpolitikai elképzelésünk. Nem sorolom!
Mivel nincsenek kidolgozott elképzelések, nincsenek prioritások sem, és nincsenek megállapított fontossági sorrendek. Anélkül, hogy tudnám, hosszabb távon az 1992. évi költségvetésnek milyen hatásai vannak városunkra, számomra nem fogadható el. Különösen nem fogadható el az a költségvetés, amely távlati koncepciók nélkül, a város-üzemeltetésére, fenntartására és egy minimális fejlesztés megvalósítására 65 millió Ft hitelfelvétellel és 50 millió Ft tulajdoneladásból származó bevétellel számol. Ha ez a tendencia évekig tart, akkor előfordulhat, hogy utódainkra egy tulajdon nélküli várost hagyunk üzemeltetési és fenntartási gondokkal.
Hölgyeim és Uraim!
Ezt a várospolitikát én egy önrabló, túléléspolitikának tartom, és tiszta lelkiismerettel nem támogathatom.
Ugye megértik!
Tisztelettel:
Böröcz Zoltán
szocialista önkormányzati képviselő
. UU. március iS-éu a Nemzeti Mázeumnál Jókai Mór
Az első pont; v
'' ''•••:-,,jKfTáftjÍKÉK:,.a:'' sajtó szabadságát, cfettsiára , MosV iiW «őtva, a Magyar Koátátsaságbatt, abol számos feltétele megvan azálkotmányos szabadelvé, de^ mokratikus jogállam létezésének, tetttét veszélyben fáa a sajtószabadság. A kormánykoalíció iwiáíömra kerülése pillanatától módszeresen a sajtig az MTV TV, Rádió kl-: sajátííására, annak blrtókiáííára iőr gázvásárlások, párt-propaganda 4éjifára kisajátított rovatok,, műsorok, adások és most Rádió Mtsaenzus alapján kinevezett el-
nőkéinek lemondatáif szándéka).
Ha az MDF és a KDNP vezető testületei a médiatőrvény megalkotása héljfett az embereket m oteára vezénylik, a* á paradox helyzet átl elő, hogy a kormányzat szervez tSniétésfc. -:••"
. Has lemondatás és (vagy) a tüntetés bekövetkezik, fla-, fal demokráciánk kierííl yeiszéiybéi
Az SZDSZ Örsíágös tanácsa, a sajtószabadság védelmében az alábbi állásfoglalást tette közzé: . sajtószabadság b&teáíték* a sajtó függetlensége a mindenkori hatalomtól. A: közszolgálati médiának függetlenítek, keli Jenáié á mindenkori kormánytól* Sivárjuk, bogy a kormány tte a pártállamtól örökölt jogszabályok aJápjáB, ítanftm * köztársaság alkotmányának szellemében járjon el. Elfogadhatatlan, hogy a sajtóban nem csökken, hanem növekszik az állam befolyása. Rövid időn belül fel kéli számolni az állami tulajdon minden tormáját a nyomtatott, sajtóban. Megengedhetetlen, hogy állami saj-tóvállalat ujabb érdekeltségeket szerezzen. Törvény útján szabaddá keit tenni a rádfó* és tetevizióalapítá* lehetőségét. Kereskedelmi rádiókban és televíziókban nem lehet állami tulajdon. Az'' engedélyek kiadása ne kormányhivatal* banerá kormánytól független szerv kezében legyen. : A szabadságot nemcsak akkor válthatja fel zsarnokság, ha hatályon kivül belyezlk aiaikotmányt, szétkergetik az országgyűlést, felszámolják a pártokat és a szabad érdekkép vfcetetekfií, Kétségessé válik ast alkotmányosság akkor is, ha megmaradnak a demokratikus látszatok, de a hatalmon levők a maguk számára monopolizálják a tömegtájékoztatást, az oktatás eszmei Irányítása, a művelődés fórumai mellett. Ha e törekvésük sikerrel jár, akkor fiatal demokráciánk léte forog kockán, a aügöa lesz a népnek módja választani, amikor legközelebb t^ra szavazd h^-ják,*
Aü M£>F vésető köreiben egyre nagyobb teret, nyernek a szélsőségre hajlamos poíltlkasok.
Ha. Csurka István terve kormányprogrammá válna, az a demokrácia végét jelenthetné, és akkor elkezdődne Magyarország Csurkanizáiődása.
. . Röst lános
$Zf>3Z ÖT-tag ;
FELHÍVÁS Cigányfiatalok!
Érettségivel rendelkező fiatalok jelentkezését várjuk főiskolai előkészítő tanfolyamra. A tanfolyam ingyenes! Személyes megbeszélés után ösztöndíj is kapható a tanfolyam idejére. Jelentkezni lehet: PHRALIPE Nagykanizsa, Király u. 43. sz. alatti irodájában, Orsós Ferencnél lehet.
!
\ KAINIZiSA J
1992, február 14.
„...ki vállalja ezért a jövőt?"
Tej Strasse. Ai egykori sikerágazat fellegvár* az „Ezres telep"
Az Alkotmány MGTSZ -eredményei alapján - Nagykanizsa és környéke egyik legsikeresebb termelőszövetkezete volt éveken keresztül. Látogatásunkkor arra voltunk kíváncsiak, hogy az elmúlt időszakban lezajló gazdasági rendszerváltás mennyiben befolyásolta termelési eredményeiket, és milyen évet zártak. - Kérdéseinkre Miilei József tsz-elnök válaszolt:
- Az előző években, sőt mondhatnám úgy is, a termelőszövetkezet fennállása óta a növénytermesztés soha nem volt veszteséges. Sőt gyakran olyan nyereséget hozott, hogy az állattenyésztés esetleges veszteségét is kompenzálta. Az 199l-es tervünk elkészítésénél figyelembe vettük a csökkenő felvásárlási árakat. A búzát eleve 650,- Ft/q, a kukoricát 800,- Ft/q-ra terveztük, pedig előző évben 1.100,- forintért tudtuk értékesíteni. Már a tervezéskor láttuk, hogy alaptevékenységünk várhatóan 25 mFt veszteséget hoz. Ezt többek között az alkatrészek mintegy 200%-os, az energiahordozók 20-30%-os áremelkedésének köszönhető. Az első vevőink az előállított terményeinkre májusban jelentkeztek. A 650,-Ft-os búzánkért 500,- Ft-ot, a kukoricánkért 640,- Ft-ot ígértek, ezt is csak azért, mert ezeket mi táp formájában visszavásároljuk tőlük. A sörárpa értékesítésével is gondjaink voltak, mivel a csökken-
tett felvásárlási ár ellenére az előző évekhez képest sokkal szigorúbb minőségi követelése volt az átvevőnknek. Májusban a csökkenő felvásárlási árak figyelembevételével
újabb számításokat végeztünk, amikor is kiderült, hogy a tervezett veszteségünk még 15-18 M Ft-tal nőtt. Aztán jött a betakarítás. A sörárpát takarmányként 770,- Ft helyett csak 460,- Ft-ért tudtuk eladni, mert az esőzések miatt romlott a minősége. A cukorrépa felvásárlásánál a gyár kikötötte, hogy október 10-e előtt csak kisebb mennyiségű cukorrépát tud fogadni, így csak a hónap elején tudtuk elkezdeni a betakarítását. A nehézségeket tetézte, hogy -mint a Bibliában - negyven napig esett az eső. A talaj rendkívüli mértékben felázott, a betakarítás így fokozott erőgép kapacitást igényelt, ami tovább emelte a költségeket, mintegy 8 millió forint veszteséget okozva ezzel.
- Milyenek voltak a termésátlagok?
- Termésátlagaink, nyugodtan mondhatom, az eddigi legmagasabbak voltak termelőszövetkezetünk történetében. Búzából 62 q, kukoricából 77 q. Ennek ellenére mintegy 35 M Ft eredményromlás volt a növénytermesztésben.
- Az állattenyésztési ágazatban is hasonló a helyzet?
- Igen. A tehenészet például az 1990-es évben 7 millió forint nyereséget hozott, míg az
elmúlt évben - ha a tehén selejtezéseket is beleszámítom -15-16 millió forint veszteség várható az ágazatban. Egy liter tejet 13,60 forintért vesznek át tőlünk, míg az előállítási költsége 18 Ft/liter. Egy tehén selejtezésénél 35 ezer forint veszteség keletkezik. Az elmúlt évben 150 tehenet kellett selejteznünk. A pulykánál és a csirkénél nem volt ilyen gondunk, mivel zömében kihelyeztük háztájiba az előnevelt állományt. Összefoglalva, két fő ágazatunk, a növénytermesztés és az állattenyésztés közel 40 millió forint veszteséget hozott.
- Az alaptevékenységek vesztesége ellenére hogyan sikerült a tsz-nek fizetőképesnek maradnia?
- Mezőgazdasági tevékenységünk veszteségeit melléküzemágaink nyereségével sikerült kompenzálni. Van egy jól működő dobozüzemünk, egy homokbányánk. Az eddig nyereséget hozó istállóinkat pedig bérbe adtuk. Ezenkívül a földrekultiváció, földeladás billen-
Zalaegerszegen a megyei bíróságon tartották szakmai továbbképzésüket a kanizsai gyermekvédő intézet hivatásos pártfogói és utógondozói. Az útkeresés jegyében lezajlott értekezlet témája a fiatalkorúakkal és a felnőttekkel foglalkozó pártfogók együttműködésének lehetősége volt.
Vitaindító előadást dr. Pápainé dr. Deés Erzsébet büntetésvégrehajtó bíró tartott, aki elmondta, hogy nagyon nehéz a felnőttkorú pártfogoltak helyzete. Ha kikerülnek a börtön-'' bői, nincs munkalehetőségük, mert nem rendelkeznek semmilyen végzettséggel és kép-
tették pozitívra a mérlegünket.
- Vagyis a rekord termésátlagok ellenére, csak a „háttértevékenységnek" köszönhetően rentábilis a működésük?
- Igen, sajnos erről van szó.
- Ilyen gazdasági nehézségek mellett mit várnak a jövőtől?
- Ez egy nagy kérdés, ki vállalja ezért a jövőt? Az új jogszabály szerint a vezetőség vállalja a teljes felelősséget a gazdálkodásért, tehát a saját vagyonával is felel azért, amiről nem ő tehet.
- Végül még egy kérdés, volt-e, várható-e létszámleépítés?
- Akik eddig távoztak, azok önszántukból tették, vagy nyugállományba vonultak. Helyettük nem vettünk fel új dolgozókat. Mivel a dobozüzemünknél nőttek a megrendelések, így oda is tudtunk átcsoportosítani munkaerőt. Már csak humánumból is igyekeztünk mindenkit megtartani, s lehetőleg a megélhetését is biztosítani.
Czene Csaba
zettséggel. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy sokan nem is akarnak dolgozni. A lakáshelyzet megoldatlan, és anyagilag nem kapnak a szabadulók támogatást az indulásnál.
Ezután dr. Kiss Erika ügyész beszélt arról, hogy a vagyon elleni bűncselekmények száma az utóbbi időben kiugróan megnőtt. A Családsegítő Központ egerszegi vezetője pedig arról biztosította a pártfogókat, hogy intézményük segíteni fogja a hajléktalanokat, elsősorban lakás biztosításával.
A két korosztály pártfogói megegyeztek abban, hogy -mivel nagyon gyakran egy családban apa és fia is bűnöző - együtt keresik fel a pártfo-goltakat. Sajnos sok a visszaeső, aki fiatalkorában bűncselekményt követett el, felnőttként is megteszi ezt. A bűnöző újratermelődik a családokban. Ezért fontos a pártfogók közös munkája, az információ kölcsönös átadása.
Végül a résztvevők beszámolót hallgattak meg a Magyar Pártfogók Szövetsége legutóbbi, szombathelyi üléséről, s elhatározták a zalai szervezet megalakítását.
Horváth Ilona
A MOL Rí. Anyagellátó Leányvállalat Készletezési és Forgalmazási Kirendeltségé, nek szervezésében termékbemutatót tartattak a Hevesi Sándor Művelődési Központ, ban. Az érdeklődök többek kőzött előadást hallgattak meg a BTR francia, és az ÁRGUS német cég program* Járói. Képűnkön a BTR Rackvrcü műanyag gomb* csapjaival és a BTR csőtörés hibaelhárító manzsettákkal ismerkednek a szakemberek.
(Erdei András felvétele)
Kialakulóban a családi bűnözés?
1992. február 14.
KANIZSA
A SZÖVETKEZETI TÖRVÉNYRŐL
(Folytatás a címlapról)
Az ő esetükben a procedúra a következő: a szövetkezet kijelöli azokat a területeket, amelyeket „általában" a kárpó-tolandók rendelkezésére bocsát. Ezt egy, az önkormányzat által létrehozott bizottságnak kell jóváhagynia. Ezután a kárpótolandó személyek egyben kapják meg a földterületet, amelyből tetszés szerinti részeket igényelhetnek. Ha ugyanahhoz a földdarabhoz többen ragaszkodnak és egymás között nem tudnak megegyezni, akkor licitálás kezdődik. Az ominózus rész végül annak a tulajdonába kerül, aki a legtöbb kárpótlási jegyet hajlandó adni érte.
Egy résztvevő a mezőgazdasági vállalkozóknak adható hitel összege felől érdeklődött.
Mint megtudta, csak azért, mert ő mezőgazdasági vállalkozó, nem fog hitelt kapni. A kérelem ugyanis banki elbírálás alá esik. Tehát, ha a bank életképesnek, sikerrel kecsegtetőnek találja az ő vállalkozását, akkor 16-18%-os kamattal kaphat majd hitelt. A hitelkeret egyébként várhatóan 10-15 milliárd Ft lesz, ám hogy melyik bank vállalja a hitelnyújtást egyéni vállalkozók számára, az még kérdéses. Egyelőre ennek lebonyolításáért - a rendkívül nagy kockázat miatt érthetően -nem tolonganak a pénzintézetek. Ám helyzeténél fogva néhányuk kénytelen lesz vállalni e feladatot, így például az OKHB, az Agrobank, a Mezőbank és az OTP Bank. Hogy a hitelre mikortól és hol lehet pályázni, arról majd a sajtó útján értesítik a lakosságot.
Többen kíváncsiak voltak arra is, hogy illet-e elővásárlási jog valakit a jelenleg üre-
sen álló, régebben az ő tulajdonát képező épületre?
Az előadó válasza kiábrándító volt. Elővásárlási jog ilyen esetben nincs. Ugyanazt az építményt és környékét többen is igényelhetik. A törvényalkotók a méltányosságban bíztak, tehát az a legegyszerűbb, ha a kárpótolandók egymás között megegyeznek.
A találkozáson résztvevő, vagyonnevesítéssel, és kárpótlással foglalkozó szakemberek tanácstalanságuknak adtak hangot. Ugyanis a törvény értelmében a kárpótlás szerinti kimérésre való kijelöléssel nem érintett valamennyi földet a tagok részére, a vagyonnevesítés szabályainak megfelelően ki kell osztani. Am a Kárpótlási Hivatal a szükséges adatokról még mindig nem tájékoztatta a szövetkezeteket, és félő, hogy február 14-ig már nem is fogja megtenni. Ha ők továbbra sem jutnak a kellő információk birtokába, akkor nem lehetnek tisztában a tagok részére nevesítendő földterület nagyságával sem, a vagyonnevesítő közgyűlésig.
Ezen utolsó felvetés kifejtő-jének Juhász Pál sajnos semmi biztatót nem tudott mondani. Valószínűleg az országgyűlési képviselő - lévén a parlament költségvetési bizottságának tagja, az SZDSZ frakció agrárszóvivője, országos ügyvivő, közgazdász és faluszociológus - rádöbbent arra, hogy biztató szavai ezúttal elvesznének a törvények és határidők kaotikumában. Jobbnak látta hát, ha így szól: „Hm, hm... Erre nem is gondoltam. De sajnos valóban előfordulhat, hogy a vagyonnevesítő közgyűlésig Önök még nagyságrendileg sem fogják tudni a szükséges adatokat."
F. Varga
ZALAI KERESKEDELMI ES IPARKAMARA KÉPVISELETE
Nagykanizsa, Vár u. 9. Tel.: 13-040/1147, Fax: 12-148
A VIS-MAIOR igazolásról
Az üzleti gyakorlatban előfordulhat olyan objektív esemény, amely a szerződött partnerek egyikét megakadályozza vállalt kötelezettségei teljesítésében.
Az objektív akadály az üzletfelek akaratától függetlenül bekövetkező dolog, rendkívüli társadalmi, politikai, időjárási esemény (sztrájk, háború stb.)
A szállító cég kívánságára ilyen objektív akadályoztatások esetén a kamara VIS-MAIOR igazolást ad.
Igénylésekor be kell mutatni a szerződésszegés okát alátámasztó bizonylatokat (káreseti jegyzőkönyv, tűzoltósági, meteorológiai jegy-zőköny, egyéb igazolások).
A VIS-MAIOR igazolás a nemzetközi áruforgalom bonyolításában elterjedt és elfogadott módszer, amely feleslegessé teszi az ügyek bírói útra terelését.
A félreértések elkerülése végett megemlítendő, hogy az eladónak, illetve a szállítónak felróható határidőcsúszások igazolására ez a módszer nem alkalmazható. Ilyen esetben a megkötött szerződés az irányadó.
VIS-MÁIOR fennállása esetén igazolás kamaránknál meghatározott térítés ellenében beszerezhető.
Kálmánná Gáspár Mária referens
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon, Kosztolányi u. 10. Tel.: 92/11-042, nagykanizsai képviseleten (Vár u. 9.) Tel.: 93/13-040 Kálmánné.
Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-41 Spanyol gyártó cég kerámia falicsempéket ajánl. Nk-42 Amerikai nagykereskedelmi vállalat ajánl izzasztó-ruhákat,
feliratos, ill. a nélküli trikókat, atlétadresszeket. Nk-43 Amerikai cég ajánlatokat kér PÁRNÁK USA-piacra történő szállítására.
Nk-44 Indiai cég vásárolna gyógyszeripar számára biokémiai termékeket, enzimeket, aminósavakat. Nk-45 Görög cég kínál oliva olajat, olajbogyókat, salátaönteteket.
INFORMÁCIÓ
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete a Manager OTK-val közös szervezésben középfokú vámügyintézői tanfolyamot indít Nagykanizsán, melyre még lehet jelentkezni. Képzési idő: 6 hónap Tanfolyami díj: 17.500 Ft, Képesítés: középfokú vámügyintéző.
A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük küldeni:
Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete Kálmánné Gáspár Mária DKG Irodaház
8801 Nagykanizsa, Vár út 9. (Ügyfélfogadás: keddtől-péntekig 15-17 óráig. Telefonszám: 93/13-040)
Kielégítéses lyuk az életrajzon?
örülhet, aki végkielégítést kap elbocsájtásakor.
Bosszankodhat, aki végkielégítést kap elbocsájtásakor.
Lehetetlenségnek látszik, pedig igaz.
Az Országgyűlés által -nyilván a mi megbízásunk alapján - lóhalálában elfogadott foglalkoztatási törvény
szerint a végkielégítés nem számít folyamatos munkaviszonynak. A munkanélküli járadék időszaka igen, de a végkielégítés nem. Csak akkor, ha az ember külön havonta befizet 1200 forint TB-járuiékot. Ekkor ez az időszak is szolgálati időnek minősül.
Nomármost, aki munka nélkül marad, amúgy is nehéz helyzetbe kerül. A végkielégítésből így is levonnak 20 százalék adót - most, a végéhez képest jó pénzből, és nem havonta kell adózni, mintha dolgozna az ember. Pedig az egésznek ez a jellege: a havi átlagot kapja a boldog ember, nyilvánvalóan azzal, hogy szépen borítékolja ki magának, s éljen meg belőle. Habár a vásárló értéke nőttön fogy.
De nem is ez a lényeg, ha-
nem a munkaviszonyhoz ződő kapcsolata. Ha később hiányzik majd az a pár hónap, vajon a kedves Országgyűlés ad majd igazolást? Hiszen nem az állampolgár, hanem az Országgyűlés akaratából van így, föltehetően a munkanélküliek megkérdezése nélkül. Márpedig fél millió embernek lehetne adni a szavára. Amíg csak szól. Ez nem nyílt fenyegetés, csupán Petőfi és Ady utánérzete...
_F. Gy J
8 [ KANIZSA ]
1992. február 14.
Új szerepkörében is ellátja régi feladatait a volt Ifjúsági Ház
Tavaly májusban nagy vihart kavart az önkormányzat azon döntése, amely a Zemplén Győző Altalános Iskola birtokába juttatta az Ifjúsági Ház épületét. A gyermekek addigi, hányatott sorsa iránt sajnálatot és felelősséget érzők, illetve az Ifjúsági Ház tevékenységét és szolgáltatásait veszni vélők vívtak egymással hosszas szócsatákat. Kilenc hónap telt el a határozathozatal óta, a Zemplén-iskola egy része azóta már új „otthonába" költözködött.
- Az ominózus döntés óta iskolánk problémái tulajdonképpen megoldódtak - mondja Pát-kai József, az intézmény igazgatója. - Ez az első olyan tanévünk, amikor csupán két épületben dolgozunk. Egyik a Rózsa utcában található, ahova 1-6. osztályos tanulóink járnak, s természetesen ott működnek napközis csoportjaink is, a másik pedig a volt Úttörő, majd Ifjúsági Ház épülete, ahol nyolc tanulócsoportot alakítottunk ki a hetedikesek és nyolcadikasok számára. Tehát most két épületben próbáljuk biztosítani az oktató munka optimális feltételeit. Egy kis szerencsével akár tornateremhez is juthatunk, hiszen nagy örömünkre a múlt héten határozott a közgyűlés arról, hogy amennyiben sikerül e célra céltámogatást nyerni, az önkormányzat hárommillió forinttal támogatja a tornaterem-építést.
• Nem ró túl nagy terhet a nevelőkre az iskola két, egymás-
Stroh Péter öt évet töltött Kanizsán, mint a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat Centrál üzletének vezetője. Jelenleg Bécsben dolgozik a Pannónia Hotel Inter-nacional Wien - magyar üzemeltetésű szálloda éttermi managere-ként.
- A közelmúltban a tv-ben láthattuk, a Magyar Hírlapban olvashattuk, hogy ez a szálloda
tói meglehetősen távol fekvő része közötti ingázás?
- Mindössze három olyan nevelőnk van, aki mindkét épületben tanít, azonban a távolságból eredő gondokat sikerült legyőznünk, ugyanis az órarendet úgy szerkesztettük, hogy a három ingázó tanár egyik nap a Rózsa utcában, másik nap pedig ebben az épületben ad órákat.
• Úgy tudom, hogy Önök több, városunkban egyedülálló tervet dédelgetnek.
- 1992 szeptember elejétől az alsó tagozatban a testnevelés tantárgyat napi egy órában fogjuk tanítani, a második félévtől pedig egyik ötödik osztályunkban bevezetjük a vívás alapismeretek oktatását. Ugyancsak szeptembertől sportcsoportokat szervezünk a futball, a kézilabda és a kosárlabda területén. Tehát az egészséges életmód, a rendszeres testmozgás iránti igényt szeretnénk a gyerekekbe plántálni, ugyanakkor a városban működő minőségi szakosztályok utánpótlás-neveléséhez is hozzájárulnánk. De más, szakmai tervet is szeretnénk megvalósítani a következő tanévben. így például a felső tagozatban bevezetjük a nyolcosztályos gimnázium alsós tantervét, mely az eddiginél na-
94%-os „teljesítménnyel" kontinensünk szálloda toplistáján előkelő helyet foglal el.
- A Pannónia Hotels Rt. leányvállalata, a Panintern GmbH üzemelteti a szállodát, melynek vezetője dr. Erdei János. A sikeres működésnek több alapfeltétele garantált, így például az értékesítés, ahol Pertik Tamás igazgatóhelyettes kiváló szakember, európai „of-
gyobb ismeretanyagot nyújt, tehát diákjaink a továbbtanulásnál nagyobb eséllyel indulhatnak majd.
9 Térjünk vissza a jelenre. Önök annak idején bizonyos kötelezettségekkel vehették birtokukba az épületet.
- Igen, az e helyhez kötött szakkörök működtetését magunkra kellett vállalnunk. E feladatnak nagyon szívesen eleget tettünk és teszünk a jövőben is, olyannyira, hogy az előírt kilenc helyett ma tizenhat, városi szintű szakkörnek adunk otthont. Több mint háromszáz kanizsai diák vesz részt e foglalkozásokon, amelyeket mind neves szakemberek vezetnek. így Bedő Csaba a Kanizsa Színpadot, Szakony Attila a fotószakkört, Kócza András és Papp Csilla pedig a népitánc rejtelmeibe avatja be a gyerekeket és még folytathatnám a sort. Természetesen saját nevelőink is részt vesznek néhány csoport - például a számítástechnika, a kismotor-oktatás -munkájában. A már említett kismotor szakkörösök az év végi vizsga sikere esetén jogosítványt kapnak, a kerámia szakkör keretén belül a nagy érdeklődésre való tekintettel idén két csoportot kellett indítani, rendkívül népszerű - többek között - a
fenzívát" szervezeti a népszerűsítés érdekében. A létesítmény eredményei, többéves tervezői, előkészítői kampány, valamint a szálloda színvonalas működtetése, szakmai igényesség, megfelelő árak kialakítása felértékelődnek, mert Bécsben 350 szálloda van, ebből 4 csillagos 85. Az óriási konkurencia ellenére is nagy perspektívája van a szállodának, a szolgáltatások minősége, korrekt ártartás, a kialakult image alapján. Bár közel 10 nemzetiségű személyzet dolgozik, a munkamorál, az önbecsülés szakmai szempontból messze felülmúlja a hazai vendéglátásban érzékelhető fegyelmet, hivatástudatot. A szállodavezetés magas fokon alkalmazkodik a bécsi körülményekhez.
- A létesítmény tulajdon- és bérleti viszonya hogyan rögzítődött a szerződésben?
- A tulajdonos a német SÚBA Építőipari cég, melynek bérleti díjat fizet vállalatunk. A harmincéves bérleti szerződés lejária után a Panintern-nek elővásárlási joga van, vagy további bérlői viszony megállapodásra jogosult. A telek - az Európa téren van, mellyel szemben a Nyugati pályaudvar ta-
bábcsoportunk, a vívó szakkörünk és az asztalitenisz szakkörünk. Csillagász szakkört is működtetünk, ám a csillagda felszerelése sajnos már elavult, felújításra szorul.
9 Milyen sorsra jutottak az Ifjúsági Ház funkciójának megfelelő helyiségek, gondolok itt például a színházteremre?
- Ezek a helyiségek jelenleg is jól kihasználtak. A színházteremben rendszeresen előadásokat, gyermekműsorokat szervezünk. Már kétszer került megrendezésre a nagy sikert arató Ifjúsági Hangverseny sorozat a Zeneiskola tanárainak közreműködésével. E termet kulturális műsorok, iskolai rendezvények lebonyolítására a belvárosi iskolák is gyakran igénybe veszik. Esetenként üzemek, vállalatok tanácskozásai zajlanak a „nagyteremben", máskor pedagógusok szakmai értekezletei zajlanak itt. Munkanapokon 7-19.30-ig, szombaton pedig 8-13 óráig állunk az érdeklődők rendelkezésére. Szeretnénk, ha mindegyik korosztály hasznos, szórakoztató programra találna iskolánk épületében és parkjában - fejezte be a beszélgetést Pátkai József igazgató úr.
F. Varga Barbara
lálható - már a német cég tulajdona, hasonlóan az épület is.
Személyes tapasztalatok, szakmai megbecsülés?
- Bár osztrák, magyar, argentin, jugoszláv, lengyel, cseh, török stáb dolgozik, rendkívül kedvező a légkör. Nagy fizikai igénybevétel ellenére segítőkészek a kollégák, egy filozófiai tétel - a vendégek maximális kiszolgálása - érvényesül, melynek feltétele a komfort-igények mellett, a szálloda hangulata, légköre, maradandó emlékként rögződjön a vendégekben! Szerénytelenül állíthatom, szakmai megítélésem, emberi kapcsolataim kedvezőek. Működik az intézménynél a szakszervezet és vezető testülete, amely 4 főből áll, üzemi tanácsként is definiálható. A vezető testület 3 tagja osztrák, a negyedik én vagyok.
- Léteznek-e sajátos üzletpolitikai fogások?
- A téli szezonban körülbelül március végéig, ha egy turista 48 órával korábban - érkezés előtt -bejelentkezik, 1490 schilling helyett 699 schillingért szállhat. Vállalatok szerződéskötése esetén 1490 schilling helyett 850 schillinget kell fizetni naponta, a garázs 120 schilling helyett ingyenes, továbbá 90 schilling bécsi közlekedési jegyet kap a vendég, valamint + / fő ellátása, szállással együtt ingyenes! - mondta befejezésül Stroh Péter.
Viola György
VENDÉGLÁTÁS A LAJTÁN TÚL
Centrálbéli beszélgetés Stroh Péter exigazgatóval
MÜ SORMELLÉKLET
A H> oldalas TV ós Uádió műsor az alábbi uillakilok és vállalkozások támogatásával jelenik nu»: KOMIS, IIKKKMU''X K Nagykanizsa Kereskedelmi Kft., K(»i \y., I''YIU S Kft., ROTARY Kft., Toshiba Techiiotrade Kft., Zala-tlOK AC.
1992. február 17-fehruár 23.
KEDD, 19.00
Egy céltudatos asszony
A hatrészes angol tévéfilmsorozat főszereplője: Deborah Kerr
Nincsen nap olimpia nélkül. A tévé egész héten át élő közvetítésekben számol be a téli sportok legrangosabb versenyéről ^_^
CSÜTÖRTÖK, 13.25 L''* J
Testestöl-lelkestöl
A kisváros szinte minden eseménye visszhangot kelt a Szent Ágoston plébánián. Kempfert plébános (Günter
Strack) a képen fiatal rádióamatőrökkel ^_
®
PENTEK, 19.35
A kis halászfalu furcsa és megmagyarázhatatlan dolgok tanúja. Képünkön: Adam Godley, aki az ifjú Johnt alakítja a filmben -—
®
SZOMBAT, 15.20
Esős vasárnap
Kalózok
A képen jobbra: Walter Matthau, aki hatvanöt évesen vállalkozott a számára szokatlan szerep eljátszására
VASÁRNAP, 20.50
Moonfleet
A Páger Antal szerepeiből című filmsorozat keretében ez alkalommal négy gimnazista lány kalandjaival ismerkedhet meg a néző. A képen: Páger Antal és Komlós Juci ___
rr\
Vedd le a kalapod a honvéd előtt!
Dalos, nótás, gyöngyvirágos honvédparádé - így jellemezhető röviden a Budapesti Kamaraszínház előadása
SZERDA, 19.00
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 A szezon vége-XV/11. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 A népzene hagyományőrzői 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Popregiszter 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakái, gyerekek I 19.35 Elődök és kortársak - mesterek és barátok - 1 rész 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Lemezmúzeum -URH-ADÓN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Betiltott könyvek 11.30 Szonda (ism.) 13.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből
14.30 Nyitnikék
15.00-
19.00 Közvetítés az Országgyűlés
plenáris üléséről 19.00 V materinskom jazyku 19.30 ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Follow Through - XV/11 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-13.00, 15.00-19.00, 21.00-23.00: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Nyitány
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Puccini: Gianni Schicchi Egyfelvonásos opera
11.01 Csajkovszkij kamarazenéjéből 11.40 Bojtár László népzenei feldolgozásaiból
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.21 A Kölni Musica Antiqua
Együttes játszik 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Sorstalanság -111/1. 14.54 Fiatalok muzsikálnak 15.03 Fidelio. Részletek Beethoven
operájából 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kóruspódium 16.35 Zenekari muzsika 17.00 Új Hangoló
5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben
A Hungária együttes 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Rólunk van szó! 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé
Johann Strauss műveiből 14.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Garázs 18.30 Tárcsázz! 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Táncházi muzsika 19.30 Kölyökrádió 20.00 Más-képjp) 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Rockújság 22.00 Magyar lemezbemutató Szabadság-dal
Beszélgetés az Exotic együttessel új albumáról 22.30 Jazz
Eliane Elias A Long Story című CD-je 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
benne: 23.15 1967
Slágerek, hangulatok - jelen időben
0.10 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36-
4.51 Verbunkosok, csárdások
17.50 Rilke versei
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót
19.05 Véges végtelen
19.35 A Moszkvai Szimfonikus Zenekar hangversenye közben:
20.06 Hirek. Időjárás 20.11-
20.26 „Kell-e költészet?"
Géher István versszemináriuma 21.10 Marton Éva és Siegfried Je-
rusalem operafelvételeiböl 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Új Zenei újság (ism.) 22.50 Kamarazene 23.10 Szárazopera - emlékezés
írta: Marno János 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Évszázadok muzsikájából
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.55 Az Angyal visszatér (am. sor.)
Remények 2. 9.45 Gazdag és szép (am sorozat) 10.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
Halláskárosult 11.00 Kedves Bili nagybácsi (sor.)
Sztárpor 11.30 Játék 12.00 Családi párbaj 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
Hammer Erdélyben 12.55 Hirek
13.00 Egy apával több (am. sor.) fflETil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Spríngfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat)
Bobby visszatér 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
A gyémánt-ügy 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 A csapat (amerikai sorozat)
A játéknak vége 20.15 Gyilkosság a hobbija (amerikai krimisorozat) Hamis pap 21.15 Vasárnap vitorlázni megyünk
(NSZK filmvígjáték) 23.00 Kulturális magazin 23.25 Férfimagazin 23.50 Hírek
24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.)
Csak a látszat 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.)
A merénylet 1.35 Szürkület (amerikai sorozat) A fal
2.00 Forró jég (am. filmvígjáték) 95'' 3.35 A bűnbak (angol krimi) 88''FF 5.05 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
6.40 Adderly (ism.) 7.25 Rajzfilmek (ism.) Koalamackók Captain Future Casimir és társa Flintstone család 9.05 Muppet-show (am. sorozat) 9.35 Starsky és Hutch (am. sor)
Régen Pittsville-ben 10.35 Egyenlő igazság (ism.) 11.40 Dallas - Ahogy kezdődött (ism.)
12.55 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.)
tElETi] Afrikai királyi lövészezred
(ism.)
15.10 A madárijesztő és Mrs. King
(amerikai sorozat) Emigránsok 16.05 Úriások bolygója
(amerikai sci-fi-sorozat) Aranykalitka 17.00 Rajzfilmek
Boubou, az állatok királya Scooby Doo ''
Szellemüzök Szuperegér 19.00 A mester (amerikai sorozat)
Hamis lány 20.00 Hiradó RTilüü A hagymaföld
(amerikai krimi) 113'' Fsz.: John Savage EHETi] Éjiéli telefonáló
(amerikai krimisorozat) Ördögi kör BüHü Rémület a világűrben (olasz-spanyol horror) 83'' 1.00 Hirek
1.10 Álarcosbál (ism.)
2.00 Az autóstopos (am. sorozat)
Holtbiztos rejtekhely 2.25 Hirek 2.35 Critters II. (ism.) 4.00 Hirek 4.10 Soraya (ism.)
10
7.00 Francia hiradó
7.40 Francia nyelvlecke 113
8.00 Kanadai hiradó 113
9.00 Európai híradókból 1 1R
10.00 Marhabőr (film, ism.) f
16.15 Hétről hétre (ism.)
17.15 Főzőcske
17.45 Francia nyelvlecke
18.00 Rajzfilm { 20
19.00 Természetvédelmi maguk 21
19.30 Svájci hiradó
20.00 Aktuális magazin 2i
21.00 Francia hiradó
21.30 Varietémüsor
23.20 Humoros vitaműsor
MUSICTV
19.30 Tárcsázzl 20.00 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Rock-blokk 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (ism.) 13.50 Blm-bam-bino 17.50 Hirek 17.55 A modell és a zsaru (am. sí 18.45 Ruk-cuk - játék 19.15 Hirek
19.35 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Saját szakállra (am sorozí 21.05 Adele még nem vacsorám
(csehszlovák film) 22.55 Hirek 23.05 New York védöangyala (sor
PRO 7
Rémület a világűrben
olasz-spanyol horror
Az Aura nevű bolygóról külön jelek érkeznek, melyek egyértí miien arra utalnak, hogy a Földi távoli bolygón élőlények vannak Markary kapitány és asszisztens nője, Sanya két űrhajóval indul i Aurára. Röviddel a landolás utár megtörténik az első katasztrófa Bár a bolygó lakatlannak tűnik egykori lakóinak szelle- .. me tovább él és pusztít. "
A FOGYASZTÓK SZOLGALATABAN
20.15 óra Forró kitörés 18 óra Sportadás
IMRfT
mmm FEBRUÁR 17.
H
SUPER CHANNEL
10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 13.30 Természetfilm 16.00 Élő vldeoshow 18.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 18.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi tudósitások 20.00 Sport
21.00 Dokumentumfilm 21.30 Emberek bajban (sorozat) 22.00 BBC-hiradó 22.45 Piacgazdaság 23.00 Tönkrementemi (am. film) utána Egyveleg
EUROSPORT
9.50 Sí Jégkorong
Németország-Lengyelország 13.45 Napi összefoglaló
Sí-északi kombináció 15.30 Sí
16.30 Jégkorong - Finno.-Olaszo.
Gyorskorcsolya - női 5000 m 19.00 Napi összefoglaló 19.30 Műkorcsolya - jégtánc Jégkorong - USA-Svédország
SCREENSPORT
8.00 Amerikai Izom 8.30 Férfi tenisz San Franciscóbói 9.30 Léerök / Amerikai Izom 11.00 Labdarúgás
12.00 Kosárlabda Németországból 13.30 Belga motorsport / Starti 15.00 Amerikai izom / Labdarúgás 17.30 Nemzetközi sportmagazin 18.00 Férfi tenisz San Franciscóbói 19 00 Si az USA-ból 19.30 Jégkorong / Labdarúgás 21.30 Ökölvivás az USA-ból 23.00 Spanyol hitballkörkép 23.30 Golf Európából 1.30 Rögbi Franciaországból 1.30 Amerikai kosárlabda
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Rendőrségi ügyelet
(ism.)
9.30 Tudományos magazin 10.00 Iskolatévé 10.30 Az utolsó gyalogos (ism.) 11.55 Popeye (sorozat) 12.00 Tisztelt ház (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Konfliktusok (ism.)
13.40 Noé bárkája vállalkozás (sor.)
14.10 Waltonék (sorozat)
14.50 Természetfilm
15.05 Nils Holgerson (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Pumukli (sorozat)
16.30 VIF-Zack
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rendőrségi ügyelet (sorozat) 18.30 MacGyver (am. krimisorozat) 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.15 Teleszkóp EEIiTi] Miami Vice
(amerikai sorozat)
OSZTRÁK 2
6.00 15.55 15.30
16.30
17.00 18.30 19.30 20.00 21.07 22.00 22.15 1.00
Albertville, 1992 Müvészlexlkon A világ utcái
(sorozat) Hársfa utca (sorozat) Albertville, 1992 Szívek lapja Híradó Sport
Albertville, 1992 Hiradó
Albertville, 1992 Hirek
SAT 1
6.00 8.30 9.00 9.05 10.45 11.15 11.50 12.30 12.45 13.00 13.05 13.35
mETii
15.00 íETTE
16.00
17.00 17.05 18.15 18.45 19.20 20.05 20.15 BHÜ
23.05 23.50 0.10
0.25 1.20
Jó reggelt a SAT 1-gyell Varázslatos Jeannie (ism.) Hirek
Robin Hood kihívása (ism.)
Klip-klub (ism.)
Csodák az állatvilágból (ism.)
Szerencsekerék (ism.)
A nap tippje
Telebörze
Hirek
Telebörze
Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat) Kései szerencse Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Mesterszakács Hirek
Falcon Crest
(amerikai sorozat) Indiszkréciók
MacGyver (amerikai sorozat) A rút kiskacsa
Ismeretlen külföldi hatalom elrabolta a legújabb légelhárító rakétát. Már csak a vezérlő hiányzik, melyet Willis professzor és asszisztense dolgozott ki. Willis MacGyver segítségét kéri, amikor megtudja, hogy a lányt az elhárítás keresi. Hirek
Minden, semmi, vagy - játék
Bingo - játék
Hiradó
Szerencsekerék Időjárás
A sógun (amerikai sorozat) Évszakok változása (amerikai film) 95'' Újdonságok és történetek Hirek
Filmkészítők MacGyver (ism.) Műsorismertetés
Évszakok változása
amerikai film
Adam Evans bostoni professzor a szeretőjével Kanadába utazik. Eközben felesége, Karén (Shirley MacLaine) összebarátkozik Pettel (Michael Brandon), a lakásukban dolgozó asztalossal, aminek a hazatérő férj egyáltalán nem örül. A házaspár és szeretőik a ver-mounti nyaralóban tisz-Iázzak kapcsolatukat. tl.lO
5.47 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték
A héten: Füst Milán: Ez mind én voltam egykor 8.35 U. K. Today
Angol nyelvű országismereti sorozat 9.05 Mise Rossiniórt (ism.) íFTiTil Derrick
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat A Goos-gyilkosság (ism.) A dúsgazdag és előkelő család kínosan ügyel neve tisztaságára. Nem fogadta be az egyik fiú feleségét, mert az a cirkusz világából érkezett. Thomas Goos tehát joggal gyanítja, hogy az asszony elleni merénylet hátterében saját családja áll. 12.00 Téli olimpia 13.30 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 A Bakony az én Párizsom Kopátsy Sándor sorozata 16.25 Képújság 16.30 A Zenés TV-szinházban:
Mells György 17.20 Teli Vilmos
Francia filmsorozat Lótuszvirág 17.45 „Veletek vagyok mindennap"
Katolikus krónika 18.00 Pénzvilág niWIil Útban 2000 felé
Tudományos ismeretterjesztő sorozat A hipnózisról
A hipnózis hosszú évtizedek óta sokat vitatott területe a pszichológiának. Hogyan vélekedik a tudomány ma erről a jelenségről ? Milyen felhasználási lehetőségei vannak a hipnózisnak a gyógyításban vagy a tanulásban ? 19.00 Bűvös hatos
Játék kockákkal és filmekkel 19.15 Gyereksarok 19.15 „Engedjétek hozzáml"
A hitről gyerekeknek 19.20 Cimbora
Vár állott: Krasznahorka 19.40 Esti mese
Jó éjszakát kiván a Disney I 20.00 Hiradó 20.25 Telesport ETiüE? Páger Antal szerepeiből Esős vasárnap Magyar film (1962) FF 96'' Szereplők: Polónyi Gyöngyi, Tordai Teri, Halász Judit, Béres Ilona, Mécs Károly, Páger Antal, Komlós Juci 22.10 Közjáték (ism.) 22.15 Az én hetem 22.35 Kultúr-Maurer. Műv. magazin 23.15 Késő esti hiradó 23.20 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében fogható)
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Radványi Dorottya
17.00 Müsorelözetes - Időjárás 17.05 Na$ ekran
Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin (magyar nyelvű feliratozással) 17.30 Téli olimpia 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.14 Calyp-show
Aktuális klipek, hírek, sztorik
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
18.40 Kérdezz I Felelek 19.00 Kádár-kerlngö
Kiállításszínház ETiTiTil Téli olimpia
Közben:
A jégkorongmérkőzés után
kb.
21.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló A műsor telefon- és faxszáma: 153-2652
„Valamennyi érzékünk közül a tapintás nyújtja a leggazdagabb, a legteljesebb élvezetet."
(Joseph Joubert)
„Ha az elme gyarlóságának tekinted, ami csak egy nézet gyarlósága ; ha jellemhibának tekinted, ami csak egy kedélyállapot hibája; ha egy embert egyetlen megjegyzése alapján ítélsz meg, egy életet egyetlen cselekedet, egy lelket egyetlen megnyilatkozása alapján, s ha ezek rendha-gyóak, rosszat is teszel, igazságtalan is vagy."
(Joseph Joubert)
A , KANIZSA TELEFONSZAMA: 93/12-305
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON -
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 A szezon vége -XV/12.
Tatay Sándor regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népi táncmuzsika 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Rockújdonságok 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekekl 19.35 Elődök és kortársak - mesterek és barátok - 2. rész 20.05 Zenefórum. Talpalávaló 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Egy énekes - több szerep
Elisabeth Schwarzkopf felvételeiből
URH-ADÓN
6.55 Körzeti információs magazinok 9.00-
19.00 Közvetítés az Országgyűlés plenáris üléséről
A szünetben: 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt?- 26/7. 5.00-6.55,21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
5.00 Napindiló. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben A Brass ad libitum
8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó
10.50 Ki nyer ma?
11.00 Hirek. Időjárás
11.05 Napóra
12.00 Nóta-só
12.45 Rólunk van szó!
12.50 Vízállásjelentés
13.00 Hirek. Körzeti időjárás
13.05 Nagy nevettetők
13.30 Örökzöld filmmelódiák. Henry
Mancini együttese játszik 14.00 Arckép emlékeimből 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Visszaszámlálás 15.35 Február
Különös magazin a hónapról 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Rockhullám 18.30 Helykeresö 19.00 Hirek. időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból, láncaiból 19.30 Kamasz-panasz 20.00 Naplóm
20.30 Bluesénekesnök felvételeiből 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 A karosszékben: Czakó Gábor 21.45 Barbara énekel és zongorázik 22.00 Albumajánlat. A Slade együttes Wall of Hits c. albuma 22.30 Jazz. Sugarcsne Harris
együttese játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.51 Napforduló
benne:
23.15 Kéregvasút 0.10 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36-
4.51 Cigánynóták
6.00 Muzsikáló reggel 16.05 Neked szól!
9.05 Pódium 16.35 Kamarazene fúvós hangsze-
10.00 Hirek. Időjárás rekkel
10.05 Désire lovag vétke 17.00 Kilátó
Breton mese 17.50 Ismeretlen Liszt-művek?
10.37 Gulyás Dénes operaáriákat 18.00 Hírek, időjárás
énekel 18.05 Gluck: Orfeusz
11.05 Zenekari muzsika 19.53 Hírek. Időjárás
11.40 Országok, tájak népzenéje 19.58 Küldöm a mikrofont
12.00 Hirek. Időjárás 20.13 Regensburgi Tavasz, 1991
12.05 A Magyar Honvédség Kalo- 21.53 Az Ambrosian Kamarakórus
csai Helyörségének zeneka- madrigálokat énekel
ra játszik 22.00 Hirek. Időjárás
12.30 Kapcsoljuk a Nemzeti Galé- 22.05 Felhang
ria kupolatermét 23.00 Emberi dolgok
13.30 Szimfonikus táncok Orpheusz
14.00 Hírek, időjárás Korányi Tamás műsora
14.05 Sorstalanság -111/1. 24.00 Hirek. Időjárás
Kertész Imre regénye 0.05-
14.49 Évszázadok mestermüvei 2.00 Magyar előadóművészek fel-
16.00 Hirek. Időjárás vételeiből

16 óra: Ifjúsági láncház a Móricz Művelődési Mozi: 16-18-20 óra Nagy durranás
■ 16.30-18.15-20.15 faém^/^kM
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.55 Az Ángyai visszatér (am. sor.)
A múlt szerelme 1. 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.;
Az indián nem ismer fájdalmat 11.00 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Családi egyesítés 11.30 Játék
12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
Kijátszva 12.55 Hirek
13.00 Egy apával több (am. sor.)
Befejező rész íEIETi] Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat) Lángok
15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Gyors pénz 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Knight Rider (am. sorozat)
Emberrablás 20.15 Columbo (am. krimisorozat)
Végzetes gyakorlat 22.00 Robbanékony - magazin 22.50 L. A. Law (amerikai sorozat)
A Beverly Hills-i hóhér 23.50 Hírek
24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.)
Vadászat 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.)
Új partner 1.35 Szürkület (amerikai sorozat) Generációk játéka Kiflii Párizs rejtelmei
(francia-olasz film) 100'' 3.40 Az ördög ajlónyilása
(amerikai western) 81'' FF 5.05 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
6.35 Adderiy (ism.) 7.25 Rajzfilmek (ism.)
Boubou, az állatok királya Scooby Doo Szellemüzök Szuperegér 9.00 Muppet-show
(amerikai sorozat) 9.30 A madárijesztő és Mrs. King (ism.)
10.25 Óriások bolygója (ism.) 11.30 Dallas - Ahogy kezdődött
(ism.)
12.45 A mester (ism.)
13.40 Az arany kondor kincse (ism.)
naro Air Force
(amerikai sorozat) Eloltott tüz 16.10 A négyöklü trió (amerikai sorozat) Mary Aberdeen átka 17.00 Rajzfilmek Riporter blues Betty Boop Szelleműzök Tapsi Hapsi íEIili] Lábmunka
(amerikai sorozat) Szívtelenek 20.00 Hiradó ETiTF Szövetségiek
(amerikai krimi) 79'' EEffTil Mr. Süket trükkjei (amerikai krimi) 89'' 23.35 Starsky és Hutch (ism.) 0.35 Hirek
iiin? Orfeusz alászáll
(amerikai film) 116'' Fsz.: Marion Brando 2.45 Hirek 2.55 Szürkület
(amerikai sorozat) Tükörképek 3.20 Hatos szám (ism.) 4.10 Hirek
4.20 Rémület a világűrben (ism.)
7.00 7.40 8.00 9.00
Francia hiradó Francia nyelvlecke Kanadai hiradó Európai hiradókból 10.00 Kulturális magazin (ism.) 16.15 Aktuális magazin (ism.) 17.15 Főzőcske 17.45 Francia nyelvlecke 18.00 Rajzfilm 19.00 Kanada két keréken 19.30 Svájci hiradó 20.00 Rendkívüli tudósító 21.00 Francia híradó 21.30 Krimi (r.: Carlo Lizzani) '' 23.20 Kulturális magazin
MUSICTV
19.30 Tárcsázz! 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei Riport
Újdonságok a moziban Hírek
Egytől három Pip Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
23.00 23.15 23.30 23.45 24.00
1
11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) f 12.35 Magazin
13.00 A modell és a zsaru (ism.) 13.50 Bim-bam-bino 17.50 Hirek
17.55 A modell és a zsaru (am sor) 18.45 Ruk-cuk-játék Hirek
Hopp vagy kopp - játék Hill Street blues (am. sor ) Mrs. Delafield férjhez akai menni (amerikai tévéfilm) Hirek
New York védöangyala(soi )
19.15 19.35 20.15 21.05
22.50 23.00
23.50 Saját szakállra (ism.)
PRO 7
Mr. Süket trükkjei
amerikai krimi
Ismeretlen telefonáló hívja lel a 87-es körzet felügyelőit. Azt követeli, hogy másnap délig fizessenek neki ötezer dollárt, különben megöli a város egyik előkelő polgári Steve Carella (Burt Reynolds, fenn) nyomozó és kollégái kezdetben nem veszik komolyan a fenyegetést, míg a kiszemelt áldozatot - bár rendőri védelem alatt állt-meg nem ölik. Az ismeretlen ismét jelentkezik, ezúttal öt- «« venezer dollárt követel. ".UU
DOMUS
KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!
Kanizsa
■I

óra Forró kitérés



10,00 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
16.00 Éld vldeoshow
18.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
1S.30 Én, a kém (am. sorozat)
19.30 Belföldi tudósítások
20.00 Sport
21.00 Science-show
21.30 Európai média
22.00 BBC-hiradó
22.30 Európai riportok
22.45 Piacgazdaság
23.00 Amerikai film utána Egyveleg
EUROSPORT
9.50 Sí-óriásszlalom
13.00 Jégkorong
13.30 Sí-óriásszlalom
13.45 Napi összefoglaló
13.50 Sí-óriásszlalom, 2. futam
15.00 Jégkorong
15.30 Sí-északi összetett
Gyorskorcsolya - férfi 1000 m Jégkorong 19.30 Napi összefoglaló 20.00 Gyorskorcsolya
SCREENSPORT
I.00 Amerikai Izom
6.30 Rögbi Franciaországból 9.30 Jégkorong / Amerikai izom
II.00 Labdarúgás
12.00 NBA - amerikai kosárlabda
13.30 Heti összefoglaló
14.00 Lóarök / Amerikai Izom
15.30 Labdarúgás
16.30 Ökölvívás az USA-ból
16.00 Colt Európából
19.00 Spanyol futballkörkép
19.30 Forma-1 / Labdarúgás
21.30 Profi ökölvívás
23.30 Biliárd
1.00 Belga motorsport
2.00 Műsorzárás
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Rendőrségi ügyelet
(ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 A kettős ügynök (ism.)
12.00 Rövidfilm
12.15 Teleszkóp (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Szeszégetök
13.35 Rabszolgasors (sorozat)
14.00 Waltonék (sorozat)
14.45 A holnap mesterei
15.05 Közvetítés egérrel
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Pumukii (sorozat)
16.30 Minitárlet
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 MacGyver
(amerikai krimisorozat)
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Gálaműsor
CTE Cassandra keresztezés (film)
23.20 A jég fogságában (török film)
0.50 Hirek
OSZTRÁK 2
6.00 Albertvllle, 1992
9.00 Sport (ism.)
9.50 Albertvllle, 1992
18.00 Rendőrségi ügyelet
(sorozat)
18.30 Gaudimax - viccbajnokság
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Albertvllle, 1992
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Hiradó
22.25 Albertville, 1992
0.30 Max Headroom (sorozat)
1.20 Hirek
SAT1
6.00 8.30 9.00 9.05 10.45 11.45 12.30 12.45 13.00 13.05 13.35
fEFTT.
15.00 15.05
16.00
17.00 17.05 18.15 18.45 19.20 20.05 20.15 Etllü
23.35 0.05 0.10 0.25
1.20 2.15
Jó reggelt a SAT 1-gyell Varázslatos Jeannie (ism.) Hirek
Évszakok változása (ism.)
A sógun (ism.)
Szerencsekerék (ism.)
A nap tippje
Telebörze
Hírek
Telebörze
Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat) Közös vállalkozás Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Vadászparti Hirek
Falcon Crest (am. sorozat) Vetélytársak
Angéla, aki még mindig nem tett le arról, hogy megszerezze az Agretti birtokot, Melís-sától próbálja megtudni, miért utasította vissza Philip Erik-son legutolsó ajánlatát. Lance San Franciscóban orvoshoz viszi Josephet. A szép és a bestia (amerikai sorozat) Álarcok éjszakája Hirek
Minden, semmi, vagy - játék
Bingo - játék
Hiradó
Szerencsekerék időjárás Halló, Heinol A háború szele
(amerikai sorozat)
Környezetvédelem
Hirek
Olimpia-klub
Szökésben (am. krimisorozat) Önbíráskodás A szép és a bestia (ism.) Műsorismertetés
A háború szele
amerikai sorozat
Henry az egyik fogadáson megismerkedik Sztálinnal, aki megengedi neki, hogy meglátogassa az orosz frontot. A japán flotta útban van Peari Harbor felé. Natalie visz-szatért Olaszországba. A Pearl Har-borban tartózkodó Janíce (Deborah Winters) is átéli a japán bombázók támadását Férje, Warren (Ben Murphy) megsebesül. A támadás ulán Roosevelt elnök álltadat üzen Japánnak. fcl.10
18.
Kl
5.47 Falutévé 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Foiiow Through
Angol nyelvlecke haladóknak 9.00 A hiányzó láncszem
Amerikai bűnügyi film 95'' (ism.) 10.35 Képújság
13.25-
14.45 Téli olimpia
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Drehschelbe Európa
A Deutsche Welle közép-európai magazinja 16.40 Képújság 16.45 Liszt: h-moil szonáta 17.15 Teli Vilmos
Francia filmsorozat Az orvos 17.40 Az utódok reménysége
A magyarországi zsidóság műsora 18.00 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.10 Klwiland
Riportfilm Új-Zélandról (ism.) 19.00 Mini klip-mix nnra IS - Mi van a dobozban?
III/3. rész: A nap fiai 19.40 Esti mese
Magyar népmesék 20.00 Hiradó 20.25 Közjáték (ism.) 20.35 Uborka
(Az 1991. szilveszteri adás ismétlése) 21.00 Téli olimpia 24.00 Késő esti híradó 0.05 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin
10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Dömsödi Gábor
16.05 Műsorelözetes - időjárás 16.10 Naia obrazovka
Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor 16.35 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora íTF!? Gyerekeknek Az én pici pónim (My Little Pony) Amerikai rajzfilmsorozat Lázadás az Édentanyán 1. 18.00 Híradó 18.12 Időjárás mre Téli olimpia 18.38 Kérdezz I Felelek
Műsorvezető: Lörincz Gabriella
iEIili] Egy céltudatos asszony
Angol tévéfilmsorozat VI/1. rész 50''
Fiatal Emma - Jenny Seag-rove (Kovács Nóra) Idős Emma - Deborah Kerr (Tolnay Klári) 19.55 Stúdió ''92
A TV2 kulturális hetilapja 21.10 Kriminális
Bűnügyi krónika ''92 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 időjárás 22.25 Napzárta előtt... EHFE1 Egy letűnt világ
Leonyid Obolenszkij Orosz portréfilm FF 50''
ITT A LEGÚJABB, A FEBRUÁRI
iw^te • i
I f^r^m
"r*-

I k
A tartalomból: Ferde szemű szax: kínai szerelem a Stephanidom árnyékában * A balerina kéjei lánca: Izgalom balett cipőben * Tiltott ösvényekre tévedi az atyai Itten szolgálának esete a Unllánnyal * Szex-rodeo Arizona módra: 12 megerőszakolt autóstoppos s mind térttakt * Transzvl portrénkban Amanda mutatkozik be, akinek mindene valódi... * Címlaplányunk ét cimlapsztorlnk: a pornó Marlene Dletrlche. az Itteni, az utolérhetetlen német tze>-ctoda, Sandra Erkln - a pajzán, bu|a gyönyörök Kék Angyala... ...ínyenclégek, pornóctemegék, ízet szerfalatok * 450 párkereső hirdetéssel, az ÖKM Shop vadonatúl áruival Immár 70 ezer példány (alatti11
VÁRJUK, HOGY AZ ÖNE LEHESSÜNK...
A HÍRLAPÁRUSOKNÁL
Tegye magáévá az ÓKM-ett
A HERRNBÖCK-NÉL MÉG VÁLASZTANI IS ÖRÖM!
sz
ERDA
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 A szezon vége - XV/13. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népzenei emlékeim 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Pophullám 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Elödök és kortársak - mesterek és barátok - 3. rész 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek URH-ADÚN
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Derűre is derii (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Kapaszkodó 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Por favor - XV/7. 5.00-6.55, 9.00—11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
5.00 Napindító. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben
Bilby''s Country Ramlers
8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás
9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Régi nóta, híres nóta Archív felvételeinkből 12.45 Rólunk van szó! 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Derűre is derű
Joachim jelentkezik Gyurkovics Tibor hangjátéka 13.30 Kedvencek a múltból Rhoda Scott
14.00-
17.00 Pihenőidő
közben:
15.00 Hirek. Időjárás
16.00 Megszólal a francia film - 4.
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
18.00 Rockhullám
18.30 Segíthetünk?
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Népdalkörök és citerazene-
karok felvételeiből 19.30 Köiyökrádió 20.00 Sci-fi magazin 20.40 Zenés játékokból 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Más-világ 22.00 Magnósok figyelem! 22.30 Jazz. A Golden Gate vokál-
együttes felvételeiből 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.51 Napforduló
benne:
23.15 Fejtámasz 0.10 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 0.10 Jazz-show 4.03 Határok nélkül 4.33 Magyar nóták, csárdások
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás 10.05 A hét zeneműve
10.35 Zenekari operarészletek
11.01 Dufay: L''homme armé - mise 11.40 Hangszerkettösök
12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.30 Operába hívogató
Erkel: Hunyadi László 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Sorstalanság - III/3.
Kertész Imre regénye 14.46 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás
„Állj fejem mellé, mikor álmodom!" Operaslágerek 17.00 Metronóm
Zenebarátok órája
16.05
16.24
17.50 Most olvastam
Márai Sándor: Csutora 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai 19.35 A New York-i Filharmonikus
Zenekar játszik közben:
20.00 Hirek. Időjárás 20.05-
20.20 Október
21.10 A trubadúr - Részletek
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 1944-es koncert a New York-i
Metropolitan Operában 23.00 Képek
Sam Shepard hangjátéka 23.27 Indiai tradicionális zene 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből 1.24-
2.00 Kamarazene fúvósokkal
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.55 Az Angyal visszatér (am. sor.) A múlt szerelme 2. (befejező rész) 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
Veszélyes örökség 11.00 Kedves Bili nagybácsi (sor.)
A férfi helye 11.30 Játék
12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
Jégtörő 12.55 Hírek
13.00 Borzalmasan kedves család
(amerikai sorozat) Mustang ''65 tEKTi! Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat)
Sue Ellen visszavág 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
A pénz átka 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék i
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Vissza a múltba (am. sor.)
Megtérés 20.15 Hazai dallamok 21.15 Gottschalk-show 22.15 Tévétükör - magazin 22.50 Esélyt a szerelemnek 23.20 Benny Hili-show 23.50 Hirek
24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.)
Elátkozva 1.35 Szürkület (amerikai sorozat)
A 2426-os cella 2.00 A paradicsom kapui (angol film) ÜTFCT Asszony a tóban
(amerikai krimi) 98'' FF 5.00 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja
5.55 Jane és Kathleen (ausztrál sorozat) A teljes igazság 6.40 Rajzfilmek (ism.) Riporter blues Betty Boop Szellemüzök Tapsi Hapsi 8.15 Muppet-show
(amerikai sorozat) 8.45 Air Force (ism.) 9.45 A négyöklü trió (ism.) 10.45 A hagymaföld (ism.) 12.45 Lábmunka (ism.) 13.40 Szövetségiek (ism.) 15.05 A kék lovag
(amerikai sorozat) Riva
16.05 Szívdobogás
(amerikai sorozat) Veszélyeztetett barátság 17.00 Rajzfilmek
Brémai muzsikusok Scooby Doo Winnie itt van Kövér disznócska fCIiül Az „útonálló''''
(amerikai sorozat) Árulók 20.00 Híradó Frnnü Baseballbikák
(amerikai filmvígjáték) 100'' EHTO Jaké és McCabe (amerikai sorozat) Barnák előnyben ESTre Derszu Uzala
(szovjet-japán film) 136'' 1.35 Hirek
1.45 Éjféli telefonáló (ism.) 2.35 Hirek
2.45 Mr. Süket trükkjei (ism.) 4.20 Hirek
4.30 Az autóstopos (ism.)
7.00 Francia hiradó j 10.01
7.40 Francia nyelvlecke [12.31
8.00 Kanadai hiradó 113.01
9.00 Európai körkép (ism.) I 16.01
10.00 Ifjúsági műsorok 118.01
17.15 Főzőcske (18.3
17.40 Francia nyelvlecke 119.3
18.00 Rajzfilm 20.0
19.00 Turistamagazin W1.0
19.30 Svájci híradó ! 21.3
20.00 Szegények Svájcban } 22.C
21.30 Színházi közvetítés i 22 ''
23.00 Francia hiradó 23.1
23.20 Irodalmi magazin
MUSICTV
19.30 Tárcsázz! 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport _
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Plp Dann 1.00 Krlstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
9. 12. 13 13 13 13
15
16 17 15 2(
I
11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (ism)! 13.50 Bím-bam-bino
17.50 Hírek
17.55 A modell és a zsaru (am.s
18.45 Ruk-cuk-játék
19.15 Hirek
19.35 Hopp vagy kopp - játék {
20.15 Stavisky (francia-olasz ■
22.25 Hirek
22.35 Az albatrosz (francia filmi
0.10 New York védöangyalau
1.05 Hirek
Jgl
PRO 7
Baseballbikák
amerikai filmvígjáték
Anníe minden tavasszal kivi laszt magának egyet a Baseli* bikák játékosai közül, akit egj évadon keresztül boldogít. Ezúttal Ebby (Tim Robbins) a szeret esés. Minden a legnagyobb reiW ben folyik, míg meg nem jeleit a csapatban Crash Davis (Kevi Costner), aki itt akarja befejeai pályafutását. A két férfi nemcsak Annié miatt kerül .. „j
szembe egymással. ''U.1 _
fcfMft PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR
16.30-18.15-20.15 óra Örült Jaké 20.15 óra Forró kitörés
TV: 19 óra Casino Aquincui
Kanizsai
műsor

10.00 Egyveleg 12.30 Turisztikai magazin 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élő vldeoshow 18.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 18.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi magazin 20.00 Sport
21.00 Utazási magazin 21.30 Üzleti hét 22.00 BBC-hiradó 22.45 Piacgazdaság 23.00 Viselkedj rendesen l(am. film) utána Egyveleg
EUROSPORT
9.50 Si - óriásszlalom 12.00 Műkorcsolya - jégtánc 13.00 Jégkorong 13.30 Sí - óriásszlalom 13.45 Napi összefoglaló 13.50 Sí - óriásszlalom 15.00 Jégkorong 16.00 Biatlon 17.00 Jégkorong 19.30 Napi összefoglaló 20.00 Műkorcsolya - nők
SCREENSPORT
8.00 Amerikai izom
8.30 Si az USA-ból
9.00 Spanyol futballkörkép
9.30 Starti / Amerikai izom
11.00 Labdarúgás
12.00 Biliárd / Jégkorong
15.00 Amerikai izom / Labdarúgás
16.30 Ökölvivás
18.00 Löerök
19.00 Nemzetközi sportmagazin
19.30 Díjugratás
20.30 Labdarúgás
22.30 Rögbi Franciaországból
23.30 Jégkorong
1.30 Si az USA-ból
2.00 Műsorzárás
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Rendőrségi ügyelet
(ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 A jég fogságában (ism.)
12.00 Rövidfilm
12.10 Külföldi tudósítások
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Rabszolgasors (sorozat)
14.00 Waltonék (sorozat)
14.45 Rövidfilm
15.05 Niklaas (sorozat)
15.30 Bábfilm
16.05 Pumukli (sorozat)
16.30 Pro és kontra
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 A boldog család
(sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
ETilE Hogyan kell egymilliót lopni?
(amerikai film)
22.55 XIV. Lajos (tévéfilm)
0.25 Max Headroom (sorozat)
OSZTRÁK 2
6.00 16.55 17.00 17.30 18.00
18.30 19.00 19.30 20.00 20.15 22.00 22.25 0.30
Albertville, 1992
Müvészlexikon
Kultúrák
Országok és emberek
Doogie Howser
(sorozat)
Nyereményjáték
Tartományi élet
Hiradó
Sport
Albertville, 1992 Hiradó
Albertville, 1992 Hirek
SAT 1
15.00 15.05
16.00
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hirek
9.05 A háború szele (ism.) 11.15 Halló, Heino (ism.) 12.05 Szerencsekerék (ism.) 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Új lehetőségek lUKli] Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Testvérem, a bestia Hirek
Falcon Crest
(amerikai sorozat) Gyanús nyomok
Booker (amerikai sorozat) Hajszolt fejvadász
Bookernek nagyon gyorsan meg kell találnia Dianne Dunne-t, akinek tanúként kell megjelennie a bíróság előtt. Booker ugyan megtalálja a lányt, de bárhová mennek, mindenütt a nyomukban vannak. Booker végül úgy dönt, hogy a fogda a legbiztonságosabb hely a lány számára. 17.00 Hirek
17.05 Minden, semmi, vagy - játék
18.15 Blngo- játék
18.45 Hiradó
19.20 Szerencsekerék
20.05 Időjárás
20.15 Hazátlanul
(NSZK film) 96'' 22.00 Akut - politikai magazin 22.40 Magazin 23.40 Hírek 23.45 Olimpia-klub fCTiTil Montenegro
(svéd-angol film) 90'' 1.35 Műsorismertetés
Montenegro
svéd-angol film
Marilyn Jordán látszólag boldog házasságban él gazdag férjével és két gyermekével. Szilveszter napján Martinnak sürgősen Brazíliába kell utaznia, ahová felesége is elkísérné, de az asszony lekési a gépet. Marilyn megismerkedik Tirke-kel, a fiatal jugoszláv lánnyal, s együtt indulnak visz-sza Stockholmba. Útközben találkoznak Montenegróval nt nn (Svetozar Cvetkovic). t4.UU
5.47 Falutévé
Tizenhárom perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték
8.35 Szezám utca (Sesame Street)
Amerikai feliratos gyermek-műsor-sorozat (ism.) 9.35 Petra, a sivatagi királyság Spanyol ismeretterjesztő film II/2. rész (ism.) 10.25 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 10.55 Képújság
13.30-
14.45 Téli olimpia
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Válaszúton az építészet Angol dokumentumfilm-sorozat X/3. rész: Iszlám: az identitás keresése (ism.) 16.50 Képújság
H3RÜ Benkö László ás Gerendás Péter műsora
Koncert a Jugoszláviából menekültek megsegítésére Petőfi Csarnok, 1991. december 8. 17.30 Teli Vilmos
Francia filmsorozat A komorna 18.00 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.10 Kalendárium, 1992
Ismeretterjesztő magazinműsor A hétköznapok tudománya Mi történt az elmúlt héten? Hírek a tudomány szemszögéből Út az ismeretlenbe -rejtvény.
Az adás idején hívható telefonszámok: 112-6432, 112-6659
19.00 Mini klip-mix
Népszerű magyar és külföldi popsztárok videoklipjeiból 19.15 Gyereksarok 19.15 Micimackó-klub
A Csillebérci Gyermek- és Ifjúsági Központból 19.40 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 20.00 Híradó 20.25 Közjáték (ism.) 20.35 Téli olimpia 24.00 Életem legboldogabb napja 0.05 Késő esti hiradó 0.10 ZDF-hiradó
A Magyar Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében fogható)
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa és Dombóvári Gábor
16.00 Müsorelőzetes - Időjárás 16.05 Unser Bildschirm - Német
nyelvű nemzetiségi magazin 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Gyerekeknek Cápali és Cápetl Francia rajzfilmsorozat 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás 18.15 Tornafarsang
0-99 éves korig 18.38 Kérdezz I Felelek
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
niliTil Erdélyi Mihály:
Vedd le a kalapod a honvéd előtti
Dalos, nótás, gyöngyvirágos honvédparádé két részben Közvetítés a Budapesti Kamaraszínházból Az előadás szünetében: beszélgetés 21.25 Spot Llght - Miniportrék hazai popsztárokkal 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... FHna Betiltott lilmek Kihallgatás
Lengyel film (1982) 114'' Toniát, a kissé léha és politikával mit sem törődő kabaré-színésznőcskét egy este letartóztatja az államvédelmi hatóság. Azt hiszi, hogy ösz-szetévesztették valakivel, de hamar rá kell jönnie, hogy a pofonok igenis neki szólnak. Tonia - Krystyna Janda (Bánsági Ildikó), Tadeusz - Adam Ferency (Incze József), Nyomozó - Janusz Gajos (Végvári Tamás)
A Híradó
közönségtelefonja Budapest 132-0900 Hívható mindennap 6.00—22.00-ig Telefonhívásokat kizárólag a Híradót érintő ügyekben kérnek
A mellékletet szerkesztette: Talpas János
gg TOSHIBA
BP^ MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, Ady E. u. 37/A. TELEFON/FAX: 06-93-11-958
cs
•E
ÜTÖRTÖK
Kanizsai műsor
18 óra
Mozi:
Horváth István versmondó a HSMK-ban
16-18-20 óra Nagy d«|

KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként : Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 A szezon vége - XV/14. 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Hagyományápolók 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 A hongkongi grófnő
Részletek Chaplin filmzenéjéből 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Elődök és kortársak - mesterek és barátok - 4. rész 20.05 Zenefórum 20.30 Halárok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 A Rádió iemezalbuma -URH-ADÓN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből 14.30 Eszperantó hiradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 In limba materná 20.00 in der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt? (ism.) 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben
A Bee Gees együttes 8.50 Helykeresö
Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben 9.00 Hirek. Időjárás
9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra
12.00 Nótakedvelöknek 12.45 Rólunk van szó! 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Keringök, polkák 14.00-
17.00 Kabarécsütörtök
közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra
18.00 Rockhullám. Pierrot hangversenye a Skatulya-klubban 18.30 Helykeresö
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból 19.30 Az én újságom 20.00 Kattogó Kabaré 20.30 A Budapest Ragtime Band
felvételeiből 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál hiradó 22.00 Sanzonfélóra 22.30 Jazzlista 23.00 Hirek. időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
benne:
0.10 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh
2.06 Mélyrepülés
4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36-
4.51 Operaénekesek nótafelvéte-leiböl
DADTlílf DAnlim
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Szárazopera - eml. (ism.) 10.54 A Benjámin Britten Énekegyüttes énekel 11.05 Új lemezeinkből 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Elekes Zsuzsa orgonahangversenye 12.48 A Szovjet Kulturális Minisztérium Szimfonikus Zenekarának Rahmanyinov-hangver-senye 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 A Rádiószínház bemutatója
Halál a paradicsomban 14.45 Szervánszky Endre összes
rádiófelvétele 15.16 Norma - Részletek 16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Éneklő Ifjúság 16.17 Klasszikus muzsika 17.00 Gordiusz
17.50 Népzenekutatók műhelyében 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiói 19.05 Várnai Pétertől búcsúzunk 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.10 Hirek. Időjárás 20.15 Rilke versei 21.30 Hangszerszólók 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Napjaink zenéje 23.10 Fúvós kamaramuzsika 23.30 Barátságos bölcsességek 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Éjszakai jazzklub
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.55 Murphy atya (am. sorozat)
Aranyláz 1. 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
Labirintus 11.00 Kedves Bili nagybácsi
(amerikai sorozat) 11.30 Játék
12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
Magas vérnyomás 12.55 Hírek
13.00 Borzalmasan kedves család
(amerikai sorozat) Stewardessekkel nem viccelünk
tEETil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat)
Régi és új király 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Gázveszély 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Jump Street 21.
(amerikai krimisorozat) Családi terror 20.15 Sztárok és rajongók 21.15 S. O. S. hívás (NSZK sor.) 22.15 Autópálya
(amerikai akciófilm) 87'' 23.50 Hírek
24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.)
Veszélyes menet 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.)
Megállíthatatlanul 1.35 Szürkület (amerikai sorozat)
Ördögi becsüs 2.00 Ne most, kedves (angol filmvígjáték) 93'' MEEi A pénzcsapda (am. thriller) 5.05 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
5.50 Jane és Kalhleen (ausztrál sorozat) Vissza a gyerekkorba 6.35 Rajzfilmek (ism.) Brémai muzsikusok Scooby Doo Winnie itt van Kövér disznócska 8.20 Muppet-show (am. sorozat) 8.50 A kék lovag (ism.) 9.50 Szívdobogás (ism.) 10.55 Baseballbikák (ism.) 12.45 Jaké és McCabe (ism.) 13.40 Taffy és a dzsungelvadász
(amerikai kalandfilm) 76 15.05 Mr. Belvedere (am. sorozat)
Vízben 15.30 Doogie Howser (amerikai sorozat) Aki szereti az autóját... 16.05 Ben Cropp (ausztrál sor.) 17.00 Rajzfilmek Mázlid volt! Enterprise Szellemüzők Oskar, a szuperegér Garfteld és barátai inni] Kőkemény ötös
(amerikai sorozat) 20.00 Hiradó 20.15 Navarro módszere (francia krimi) 77'' Fsz.: Roger Hanin Különleges osztag (ausztrál sorozat) ''Arányút EEglü Csók a halál előtt (amerikai krimi) 90'' 0.25 Hirek
0.35 Az „útonálló" (ism.) 1.25 Hírek
1.35 Orfeusz alászáll (ism.) 3.35 Hirek 3.45 Szürkület (ism.) 4.10 Viszontlátásra héttőig
(francia-kanadai film) 99'' Fsz.: Carole Lure, Miou-Miou
7.00 Francia hiradó
7.40 Francia nyelvlecke
8.00 Kanadai hiradó
9.00 Európai híradókból
10.00 Kulturális magazin
16.15 Szegények Svájcban (n
17.15 Főzőcske
17.40 Francia nyelvlecke
18.00 Rajzfilm
19.00 Turistamagazin
19.30 Svájci hiradó
20.00 Nem kell álmodozni!-^
21.30 Az évszázad haladása
23.20 Éjszakai szállítmány
0.10 Bírósági iratok
10.0
13.0 16.0 18.0 18.3 19.3 20.0 21.0 21.3 220 22.S 22.''
23.1
19.30 Tárcsázz I 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Pip Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
9.i 11.
13. 13. 13. 15. 15. 17
19
20
11.30 Ruk-cuk (ism.)
12.00 Hopp vagy kopp (ism.)
12.35 Magazin
13.00 A modell és a zsaru (ism.) ]J
13.50 Bim-bam-bino
17.50 Hirek
17.55 A modell és a zsaru (am.saj
18.45 Ruk-cuk - játék
19.15 Hirek
19.35 Hopp vagy kopp -
20.15 Kari Dall-show
21.10 Beszélgetés
21.35 Riport
22.20 Hirek
22.35 Kijárat a semmibe (am. fit
1i V 1Í 1! r 1! 21 2 2
PRO 7
Csók a halál előtt
Robi •átn* Í t talál: I
amerikai krimi
Amikor Bud Corliss (Rőtet Wagner) megtudja, hogy barál terhes, csak egy megoldást talál: I Dorothynak meg kell halnia Ügyes I trükkel ráveszi a lányt, hogy btó levelet írjon nővérének, majd arzén-tablettát kever Dorothy vitamintafc lettái közé. A lány azonban nem veszi be a gyógyszert. Corlisst sürgeti az idő, hiszen a levelet már postára adta Ellen „„ A (Virginia Leith) címére. ".4D
0 ROTARY Fúrási Kft. VALLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-

|.é,3&--Ü.lS-2f),I5 óra 20.15 ért
TV: 18-22 éra
A fodrásznö férje Forró feltörés TV-tévé
SUPER CHANNEL
10.00 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
16.00 Élö videoshow
18.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
18.30 Én, a kém (am. sorozat)
19.30 Belföldi magazin
20.00 Sport
21.00 A holnap mögött 21.30 Kelet-európai riport 22.00 BBC-hiradó 22.30 Európai riportok 22.45 Piacgazdaság 13.00 Én, a kém (am. sorozat) utána Egyveleg
EUROSPORT
1.50 Sí - szlalom
11.30 Biatlon
Gyorskorcsolya
13.30 Sí - szlalom
13.45 Napi összefoglaló
1350 Sí - szlalom
15.00 Jégkorong
1S.30 Gyorskorcsolya
17.00 Jégkorong
11.30 Napi összefoglaló
U Gyorskorcsolya
SCREENSPORT
1.10 Amerikai izom I.M Golf Európából 130 Díjugratás
1130 Amerikai izom / Labdarúgás
12.00 Profi ökölvivás
11)0 Rögbi Franciaországból
Amerikai izom H30 Labdarúgás M Jégkorong 930 Motorsport
130 Labdarúgás >30 Símagazin
530 Spanyol labdarúgás
131 Férfi tenisz San Franciscóból 131 Spanyol futballkörkép
ÍM Műsorzárás
SAT1 Hunter
amerikai krimisorozat
Hunternek (Fred Dryer, balról imásodik) ugyan sikerült letar-.fetatnía Andrew Sealyt (Dániel Swthern, balra), de az orgazda Bdék ellenében hamar szabadta kerül. Dee Dee (Stephanie famer, jobbról a második) azzal pztalja partnerét, hogy Sealy >9 legalább rács mögött ma-Az orgazda, aki nem hajlan-átvenni a követke- „j Imányt, eltűnik. tl.lo
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Doogie Howser (ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.)
10.00 Iskolatévé
10.30 Anastasia (11/1.)
12.05 1000 mestermü
12.15 Idősek klubja (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Rabszolgasors (sorozat)
14.00 Wicherték (sorozat)
14.50 Rövidfilm
15.05 Volt egyszer az élet (sor.)
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Pumukii (sorozat)
16.30 Slágerek
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Doogie Howser (am. sorozat)
18.30 A boldog család (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Három történet
frKTi] Árnyéklovasok
(amerikai western)
EEIiTil Szolgálólány kerestetik (amerikai film)
OSZTRÁK 2
6.00 Albertvllle, 1992
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Albertvllle, 1992
20.45 Belföldi tudósítások
21.30 Vigyázat, kultúrai
22.00 Hiradó
22.10 Albertville, 1992
24.00 Max Headroom
(sorozat)
0.50 Hirek
SAT 1
6.00 8.30 9.00 9.05 10.45 11.45 12.30 12.45 13.00 13.05 13.35
mar
15.00 15.05
16.00
17.00 17.05 18.15 18.45 19.20 20.05 20.15 BÉR
22.15 22.50 22.55 23.10
1.25 1.55
Jó reggelt a SAT 1-gyel! Varázslatos Jeannie (ism.) Hirek
Hazátlanul (ism.)
Booker (ism.)
Szerencsekerék (ism.)
A nap tippje
Telebörze
Hirek
Telebörze
Kaliforniai nap alatt (am sor.) A barátnő
Varázslatos Jeannie
(amerikai sorozat)
Gyémántösvény
Hirek
Falcon Crest (am. sorozat) Hamis Ígéretek
Colé még mindig eszméletlenül fekszik a garázs padlóján, amikor Chase rátöri az ajtót. Azonnal kórházba viszi az eszméletlen férfit, aki azonban súlyos kómában van. Zsebében megtalálják a búcsúlevelet, melyben közli öngyilkossági szándékát. Visszatérés Édenbe (am. sor.) A döntés Hirek
Minden, semmi, vagy - játék
Bingo - játék
Híradó
Szerencsekerék
időjárás
Csodák
Hunter (am. krimisorozat) Dee Dee és a társ Tévétükör - magazin Hirek
Olimpia-klub Heartbreak Ridge
(amerikai film) 125'' Fsz.: Clint Eastwood Akut (ism.) Műsorismertetés
5.47 Falutévé
Tizenhárom perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Verkli
Válogatás a magyar könnyűzene közelmúltjából 9.05 Walt Disney bemutatja (ism.) Kacsamesék Amerikai rajzfilmsorozat A Mekcsip-kastély átka A suli
Amerikai filmsorozat IX/5. rész Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A titkos recept 10.50 Képújság
15.00 Téli olimpia
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 (L)égi vadászok
Kanadai ismeretterjesztő film 16.35 Képújság
16.40 Mozart: a-moll szonáta K. 310
Ránki Dezső zongorázik 17.00 La Sept - Paletták Alain Jaubert filmje A pillanat színe: Claude Monet 1840-1926 17.30 Teli Vilmos
Francia filmsorozat Az újjászületés 18.00 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.10 Menedzser Magazin 19.00 Mini klip-mix 19.15 MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 19.40 Esti mese
Trombi és a tüzmanó 20.00 Hiradó 20.25 Telesport FTíTRT? Szomszédok Teleregény
Szereplők: Zenthe Ferenc, Komlós Juci, Fehér Anna, Frajt Edit, Ábel Anita, Ivan-csics Ilona, Nemcsák Károly, Kulka János, Palócz László, Csűrös Karola, Koltai János, Trokán Péter és mások (Ismétlés: péntek, TV1 9.55) BKiH Friderikusz-show
Garantáltan politikamentes talkshow
(Ismétlés: péntek, TV110.25) 22.25 Közjáték (ism.) 22.30 Téli olimpia 1.10 Késő esti hiradó 1.15 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében fogható)
Műsorvezető: Sugár Ágnes
15.25 Müsorelőzetes - időjárás 15.30 Ecranul nostru
Román nyelvű nemzetiségi magazin 15.55 Gyerekeknek Atomhangya
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) A termesz győztes nem lesz Cukorfalat, szégyelld magad I Mosó, a lopó 16.25 Téli olimpia Benne:
kb.
18.00 Hiradó 18.12 Időjárás
Műsorvezető: Sugár Ágnes
19.40 Kérdezz I Felelek 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora
Budapest-Tel.: 132-9329 Pécs-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel.: (62) 12-715 21.00 össztűz
Aktuális közéleti vitafórum 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... A TV2 filmklubja Szlovák filmek bemutatója A segéd Szlovák film 91'' Feliratos
Volent Lancsarics - Koncz Gábor, Riecan - Elo Roman-cik, Riecanné - Pécsi Ildikó, Filadelfi - Milán Kiss, Dobrik
- Ivan Mistrik, Eva Riecanová
- Marta Sladecková, Török -Ropog József
iíMi
18.00 Műsorismertetés 18.05 Sráckarika
Maja, a méhecske
Rajzfilmsorozat 18.33 A természet világa
Angol ismeretterjesztő sorozat XX/15. rész Power kapitány Amerikai sci-fi-sorozat XXII/14. rész: Az ítélet Pénteki ajánlat 19.30 Sláger és Horoszkóp 19.45 Kaszkadőrök
Amerikai kalandfilm Főszereplők: Róbert Foster, Fiona Lewis, Joanna Cassidy 21.30 Pénteki ajánlat 21.35 A Duna-gate két év múltán Lovas Zoltán riportműsora
19.00
19.26
p
ÉNTEK
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 A szezon vége - XV/15 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai tigyelö 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népdalok 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Pillantás az európai diszkókba 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás -19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Elődök és kortársak - mesterek és barátok - 5. rész 20.05 Zenefórum. A hét muzsikusa 20.30 Határok nélkül - irodalomról 21.05 Parlamenti ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Hangversenymúzeum
-URH-ADÚN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Gyerekszinész voltam a Rádióban
11.30 A református egyház félórája 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 Királyné kedvence
Mikszáth Kálmán novellája 15.05 Hír-vidék. Heti összefoglaló 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in límba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jezlku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Voice of America sorozata 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
Kanizsai műsor
Orvos Katalin zi: 16-18-20 óra 1 zi: 16.30-18.15-20.
kiállítása az Erkel Müv. Házb feghalsz újra
óra Akit nem lehet megáll!
PETŐFI
5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták 12.45 Rólunk van szó! 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Mit üzen a Rádió? 13.30 Gramofonsztárok 14.00-
17.00 Péntektől péntekig
közben:
14.50 Poggyász 15.00 Hirek. Időjárás 15.05-
15.15 Ki nyer ma?-Dunaújvárosban 16.50-
16.55 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Magyar slágerlista 18.30 Utcarádió 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Népdalok, népdalfeldolgozások
19.30 Kölyökrádió 20.00 Rácsos panoptikum
A Liftes és a sírkőfaragó
Martinkó Károly dokumentumműsora 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 4x4-játék 22.00 Esti filmzene 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
benne: 23.10-
4.00 Póttarlsznya
0.10 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36-
4.51 Magyar nóták, csárdások
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Hidak évszázadok között 10.35 Nathan Milstein hegedül, Artúr Balsam zongorázik 11.35 Christa Ludwig operafelvé-
teleiböl 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 A Camerata Hungaríca hangversenye az együttes fennállásának 20. évfordulója alkalmából 13.27 Klasszikus kamarazene 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Komédia? Tragédia?
Thomas Bernhard novellája 14.35 Népzenei feldolgozások kórusra
15.02 A kamarazene kedvelőinek 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Elfeledett irodalom? 16.20 Zenekari muzsika 17.00 Musica Sacra 17.50 Világlira 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Smetana: Az eladott menyasszony
Háromfelvonásos opera közben:
19.30 Hirek. Időjárás 19.35-
19.50 Versek
20.35 John Eliot Gardiner vezényel 21.37 Liszt: Költői és vallásos harmóniák - Részletek 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Hi-Figyelö 23.00 Csapongó 24.00 Hírek. Időjárás 0.05-
2.00 Lemezújdonságok
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.55 Murphy atya (am. sorozat)
Aranyláz 2. 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
Kutyaszeretet 11.00 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Halászok 11.30 Játék
12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
Rock ''n'' Roll 12.55 Hirek
13.00 Borzalmasan kedves család
(amerikai sorozat) Babysitter tFüIil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat) Rejtély
15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Kommandó 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 214-es repülőszázad (am. sor.)
Halálfélelem 20.15 Trópusi hőség (am. sorozat)
Az öregember és a lány 21.10 Kastély a Wörthi-tónál (NSZK sorozat) Két csibész szabadságon 22.10 Sípszó - focishow 23.00 Tutti Frutti 23.55 Hírek
0.10 Forró paprika (am. szexfilm) WETil Percy (angol filmvígjáték)
(Cikk a 14. oldalon) 3.20 Vig özvegy
(amerikai némafilm) 118'' 5.20 Ifjúsági magazin 5.35 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
6.00 Richmond Hill (ausztrál sor.)
Meglepetések 6.50 Rajzfilmek (ism.) Mázlid voltl Enterprise Szellemüzők Oszkár, a szuperegér Garfield és barátai 8.20 Muppet-show (am. sorozat) 8.50 Harry csodálatos büntetése (vidám amerikai sorozat) Halálos keksz? 9.15 Doogie Howser (ism.) 9.50 Ben Cropp (ism.) 10.55 Viszontlátásra héttőig (ism.) 12.40 Kőkemény ötös (ism.) 13.40 Navarro módszere (ism.) 15.05 Perry Mason (am. sorozat)
A telhetetlen tengerész esete 16.05 Egyenlő igazság (am. sor.)
Szemet szemért 17.00 Rajzfilmek Koalamackók Captain Future Casimir és társa Flintstone család íEIiTil „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Szellemrepülő 20.00 Hiradó
20.15 Míg csinos lányok vannak
(NSZK filmvígjáték) 102'' EHEIil Álarcosbál (am. sorozat) Puccsisták hajóútja A zsoldos (olasz western) 99'' 1.05 Hirek
1.15 Különleges osztag (ism.) 2.05 Mozgó kórház (am. sorozat) Császármetszés és kitüntetés 2.30 Hirek
2.40 Csók a halál előtt (ism.) 4.15 Hirek
4.25 Pártfogók (angol sorozat) Harry barátja
TV 5
7.00 7.40 8.00 9.00
Francia hiradó Francia nyelvlecke Kanadai hiradó Európai híradókból 10.00 Az évszázad haladása (i 16.15 Nem kell álmodozni (isi 17.15 Főzőcske 17.45 Francia nyelvlecke 18.00 Rajzfilm 19.00 Állatbarátok műsora 19.30 Belga híradó 20.00 Aktuális magazin 21.00 Hiradó / Varieté 23.20 Hírek az arab világtól 23.35 Egyenesben - társ. maga
MUSICTV
19.30 Tárcsázz! 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Plp Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
11.30 12.00
Ruk-cuk (ism.) Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (ism.) 13.50 Bim-bam-bino 17.50 Hirek 17.55 A modell és a zsaru (am.su, 18.45 Ruk-cuk - játék 19.15 Hírek 19.35 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Csalás (színházi közvi 21.55 Küzdősportok magazinja 22.45 Hirek 22.55 Mrs. Delafield férjhez ikr menni (ism.)
áték
:vetítés)i
izínji
iti
E
PRO 7
A zsoldos
olasz western
Az idealista Eufermio, aki i munkások jogaiért harcol és Bi Douglas revolverhős (Franco Nt ro), aki tudását a legjobban tizetőnek akarja eladni, a texasihatár mentén találkozik eüi A két férfi bankot rabol és fo# kat szabadít ki a börtönből. Amikor a kegyetlen bányatulajdonos visz-szaérkezik a városba Bilinek és társának az életben ma- il radásért kell küzdenie. 15
S.O.S telefonos lelkisegély-szolgálat: 93/12-214
Mozi: Kanizsa TV
SUPER CHANNEL
10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete
13.30 A holnap mögött
16.00 Élővideoshow
18.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
18.30 Én, a kém (am. sorozat)
19.30 Belföldi magazin
20.00 Sport
21.00 Természetfilm
21.30 Oer Spiegel - magazin
22.00 BBC-hiradó 22.45 Piacgazdaság
23.00 A Jayne Mansfield-sztori (amerikai film)
EUROSPORT
9.00 Négyes bob 10.00 Si - női 30 km 12.30 Gyorskorcsolya 13.00 Jégkorong 13.45 Napi összefoglaló 15.30 Műkorcsolya 17.00 Jégkorong 19.30 Napi összefoglaló 20.00 Műkorcsolya - nők
Jégkorong 23.30 Napi összefoglaló
SCREENSPORT
8.00 Amerikai izom
8.30 Si az USA-ból
9.00 Német kosárlabda-bajnokság
10.30 Amerikai izom / Labdarúgás
12.00 Jégkorong
14.00 Motorsport
15.00 Amerikai izom / Labdarúgás 16.30 Atlétika Glasgow-ból 18.00 Belga motorsport 18.30 Simagazin / Amerikai kosárlabda-bajnokság 20.00 Nemzetközi sportmagazin 20.30 Labdarúgás
21.30 Starti / Amerikai kosárlab-
da-bajnokság 24.00 Ökölvivás az USA-ból
■KI;
SAH
Star Chamber
amerikai film
Star Chambernek hívják azt a titkos társaságot, melyet 1487-ben alapítottak Londonban. Tag-■ jaj bírók, akiknek nem sikerül törvényes úton elítélni a vádlottakat. Steve Hardin (Michael Doug-las) bíró, aki bizonyítékok hiányában nem tudta elítélni a vádlottakat, idős kollégájához fordul segítségért. Caulfield elviszi Steve-et a Star Cham- ^r berkövetkező ülésére. la
A vágy trópusa Ez történt a TV-tévé
OSZTRÁK 1
Kanizsai masor ■
9.00 Hírek / Doogie Howser (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Anastasia (II/2.) 12.05 lOOOmestermű 12.15 Belföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hirek 13.10 Rövidfilm 13.35 Rabszolgasors (sorozat) 14.00 Wicherték (sorozat) 14.55 Popeye (sorozat) 15.05 Raccoons (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Pumukli (sorozat) 16.30 Minikviz 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek
18.05 Slmpsonék (sorozat) 18.30 A boldog család (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin HUH Európai zsaruk (sorozat) OTEE1 Veszélyes házasság
(amerikai film) 23.00 Kalózok lázadása
(francia film) 0.30 Hírek
OSZTRÁK 2
6.00 Albertville, 1992 15.15 Müvészlexlkon 15.20 Kövessétek azt a tevét I
(angol filmvígjáték) 16.50 Albertville, 1992 19.30 Olimpiai stúdió 20.15 Albertville, 1992 0.30 Max Headroom
(sorozat) 1.20 Hirek
A televíziótársaságok a műsorváltoztatás jogát fenntartják
SAT 1
6.00
8.30 9.00 9.05 10.00 10.55 11.55 12.40 12.45 13.00 13.05 13.35
mETii
15.00 15.05
16.00
17.00 17.05 18.15 18.45 19.20 20.05 RTiKB 22.15
24.00 0.05 0.20
1.35
Jó reggelt a SAT 1-gyell Varázslatos Jeannie (ism.) Hírek
Visszatérés Édenbe (ism.)
Csodák (ism.)
Hunter (ism.)
Szerencsekerék (ism.)
A nap tippje
Telebörze
Hírek
Telebörze
Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat) Krikett
Varázslatos Jeannie
(amerikai sorozat) A laikus csodálkozik Hirek
Falcon Crest (am. sorozat) Világos figyelmeztetés
Az újságban megjelent cikk, mely szerint Colé Melissa gyerekének apja, sokkot, kellemetlenséget és dühöt vált ki a környezetből. Melissa olyan papírokat mutat Chase-nek, melyekből arra lehet következtetni, hogy Angéla tette el Carlo Andrettit az útból. Cagney és Lacey (amerikai krimisorozat) Tolókocsiban Hirek
Minden, semmi, vagy - játék
Bingo - játék
Hiradó
Szerencsekerék időjárás
Star Chamber (am. film) 104'' Porky II. - Az utolsó nap
(amerikai film) 94'' Hirek
Olimpia-klub Sivatagi szeretök
(francia erotikus film) 67'' Műsorismertetés


k JD
■f "'' ■ " TB m^Hj
''V -
■H9^HnB| m JJ9HHH|
5.47 Falutévé
Tizenhárom perc szolgáltatás 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 8.50 Segítség I
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás üliTíl Dallas
Amerikai filmsorozat A negyedik fiú 47'' (Ismétlés: este, 20.35) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Szomszédok
Teleregény (ism.) 10.25 Friderikusz-show (ism.) 11.45 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Romaié Shavale
Cigánymagazin 16.35 Képújság
16.40 A Roll Stars együttes műsora
Koncert a Jugoszláviából menekültek megsegítésére Petőfi Csarnok, 1991. december 8.
Nők negyven felett
NSZK tévéfilmsorozat XII/1. rész: Anya és lánya 17.40 „Maradjatok meg szeretetemben I..."
Keresztény életkérdések 17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 19.00 Játék - Trió 19.15 „Traffic Jam"
Könnyűzenei kívánságadó 19.40 Esti mese
Jó éjszakát kiván a Disney I 20.00 Hiradó 20.25 Telesport fTHEE Dallas
Amerikai filmsorozat A negyedik fiú (ism.) 47'' Ellie - Barbara Bel Geddes (Dallos Szilvia), Jock - Jim Davis (Gera Zoltán), Bobby -Patrick Duffy (Csankó Zoltán), Pamela - Victoria Principal (Simorjay Emese), Jockey -Larry Hagman (Kránitz Lajos), Samantha - Linda Gray (Szerencsi Éva), Lucy - Charlene Tilton (Balogh Erika), Cliff -Ken Kercheval (Végh Péter) 21.30 Panoráma
Világpolitika percről percre 22.35 Közjáték (ism.) 22.40 Aréna
Élő közvetítés a Globe diszkóból
23.25 Játéktér
Élő színházi műsor a Komé-diumból 0.15 Késő esti híradó 0.20 Antenne 2-hiradó
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs mágazin (Csak Budapest körzetében fogható)
12.00 Szieszta
A szegedi stúdió szórakoztató információs körzeti műsora
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
16.05 Müsorelözetes - Időjárás
16.10 Kérdezz I Felelek
flüiTil Téli olimpia
Közben:
kb.
18.00 Híradó
18.12 Időjárás
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
[ElRü Testestől-lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat A szomorú özvegy 43''
Az előző rész tartalmából: Wernernek meghalt a felesége, így Else elmegy a férfihoz, és vele fog élni. Busche szerelmes Annamarie-ba, és • megkéri a kezét. A lány szerint Leónak hamis elképzelése van az ő életéről és munkájáról, egyelőre nem válaszol a férfinak. Jutta elmegy a püspökhöz, és „beárulja" Kemp-fertet, hogy a pap túlságosan nagy befolyást akar gyakorolni apjára üzleti ügyekben is. Kempfert - Günter Strack (Szabó Gyula), Frau Mann-hardt - Karín Baal (Hámori Ildikó), Annamarie - Barbara Auer (Györgyi Anna), Busche - Siemen Rühaak (Kautzky Armand), Dannecker - Ulrich Matschoss (Gruber Hugó), Jutta - Despina Pajanou (Tóth Enikő) 20.30 Téli olimpia
A jégkorongmérkőzés szünetében :
kb.
21.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló
20.00 Műsorismertetés 20.03 Itt és mást
Szórakoztató magazin Műsorvezető: Kis Gaál Anna 21.00 Állami áruház
Magyar film
Főszereplők: Latabár Kálmán, Gábor Miklós, Petress Zsuzsa, Feleki Kamill, Turay Ida 22.50 Keresztkérdések
Mester Ákos műsora 24.00 Műsorzárás
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
« m
OMBAT

HP
*» ......5 c ■.
IkVJll
UJh mm
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt 11.05 Eco-mix
Gazdasági magazin 12.00 Déli Krónika 12.30 Kopogtató 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Földkínálat 14.05 Oxigén
Ökológiai magazin 15.05 Mindenes
A Rádió irodalmi hetilapja 16.00 168 óra 17.30 Visszhang 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Határok nélkül
Benne: Miska bácsi levelesládája 20.05 Rádiószínház Lorenzaccio
Alfréd de Musset színművének rádióváltozata 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti pop-mix
H-ADÓN-
URH-i
8.30 A római katolikus egyház
9.00 Körzeti információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 17.00 Rádiószínház Éljük túl Micitl Czakó Gábor hangjátéka 19.00 V materinskom jazyku 19.30 In limba materná 20.00 In der Mutlersprache 20.30 Na maternjem jeziku 21.05 Az Állami Népi Együttes felvételeiből 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Versek
5.00-8.30,11.00-16.00,18.00-19.00, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportszombat 8.30 Népszerű muzsika - világhírű előadók Kenny G. lemezeiből 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Szine-java
Válogatás a Petőfi rádió műsoraiból 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Csillagok, sztárok
Shirley Bassey 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Daráló 13.35 Csak fiataloknak! 14.00 Valahol, valaki
Portré negyven percben 14.40 Tolnay Klári és Páger Antal
énekel 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Szórakoztató antikvárium
Sci-fi kedvelőknek 15.30 Lemezritkaságok
Fényes Kató énekel 16.00 Vanezigy! 16.05 Szív küldi... 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 A Tavaszi széltől a Deres
már a határig 17.35 Égigéröfa 18.00 Garázs
18.30 Mit üzen a Rádió? (ism.) 19.00 Hirek. időjárás 19.05 Talpalávaló 20.00 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Az én 1976-om 22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
5.50 Napforduló. Éjszakai klub
benne: 0.10-
5.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh
5.03-
5.50 Nóták
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon 11.53 Versek 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Bartók rádió kívánságműsora
14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Énekeljük együtt! 14.15 A szülőföld muzsikája
Az ördög találmánya 15.00 Opera-müvészlemezek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót
Az OKISZ Monteverdi Kamarakórusa énekel 16.45 Régi fúvószene 17.00 Szimfonikus költemények 17.30 Hatmérföldes
Weöres Sándor: A rázós Föld
18.00 Hirek. időjárás 18.05 Diszkotéka
Lemezbarátok magazinja 19.05 Magyar hegedüvirtuózok 19.35 Adorján András és Marienne
Henkel fuvolaestje közben:
20.25 Hirek. Időjárás 20.30-
20.45 Verseit elmondja: Juhász Ferenc
21.25 Romantikus operákból 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Összkiadás
Haydn szimfóniái - XX/12. A Philharmonia Hungarica játszik
24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
15 ö™
■H
óra Méhészek találkozója az Erkel Művelődési
Nagycsalád 14.00
az Krkel Müv,
RTL PLUS
6.00 Rajzfilm
6.20 Ormányok (am. rajzfilmsor.)
Látogatóban Hamupipőkénél 6.45 Transformers (am. rajzfilmsor.)
Nijika arca 7.10 Mesék a nagyvilágból (sor.)
A vak szépség 7.35 Piff és Hercule
(francia rajzfilmsorozat) 8.00 Konfetti
Fiinlstone kölykök (sorozat) Maci Laci (sorozat) Scooby Doo (sorozat) 9.25 Klack- játék 10.10 Tom és Jerry (am. rajzfilmsor.) 10.35 Peter Pan (am. rajzfilmsor.)
Varrógép 11.00 A hatalmas Thor (sorozat) Szupercsapat (sor.) Rude Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.35 Michel Vaillant (rajzfilmsor.)
Fém az űrből 13.00 Mutánsok (am rajzfilmsor.)
Tévépatkányok 13.30 Super Mario Brothers (sor.)
Maio repülöszönyege íEIilil Daktari (amerikai sorozat)
Csimpánzkölyök 14.55 Lobo seriff (am. krimisor.) 15.55 B. J. és a medve (am. sor.)
Cirkuszhercegnö 16.55 Forró nyeremény 17.45 Belföldi magazin ínre Az élet George nélkül (angol sorozat) Az első nap 18.45 Hiradó
ÍEW? Bolondok háza (am. sorozat)
Felső tízezer ETHTO Indianapolis (am. film) 116'' 22.20 Tessék? 23.15 Háziasszonyok - riport
(NSZK szexfilm) 0.40 Percy (angol erotikus film) 2.20 Férfiak magazinja 3.00 Háziasszonyok - riport (ism.) 4.15 El a kezekkel, Johnny!
(amerikai film) 73'' FF 5.30 Power kapitány
(amerikai sci-fi-sorozat)
PRO 7
5.00 Lassie (amerikai sorozat) A borjú
5.25 Ausztrál dokumentumfilm 6.10 Nyersbőr (westernsorozat)
Tizenkét sir 7.00 Adderly (am. krimisorozat)
Vérvonal 7.50 Taffy és a dzsungelvadász (ism.)
9.15 Mr. Belvedere (ism.) 9.50 Mozgó kórház (ism.) 10.20 Hardcastle és McCormick (amerikai sorozat) Hawaiiba és vissza 11.15 Derszu Uzala (ism.) 13.50 Ausztrál dok.-film (ism.) 14.40 Nyereményjáték 14.50 A volgai hajós
(olasz-francia kalandfilm) 87'' 16.30 Eredeti színek (am. sorozat)
Fogfájás 16.55 Dowllng atya titkai (amerikai sorozat) 18.00 Kettős bűncselekmény (olasz-francia film) 103'' Fsz.: Marcello Mastroianni 20.00 Hiradó
20.14 A Lónak nevezett férfi győzelme
(mexikói-spanyol western) 79" EBEE Düh (amerikai krimi) 113'' Fsz.: Kirk Douglas, John Cas-savetes 24.00 Világok háborúja
(amerikai sci-fi-sorozat) Katja 0.55 Hirek 1.05 A zsoldos (ism.) 2.50 Mozgó kórház (am. sorozat)
Frank és az ellenség 3.20 Hirek
3.30 Perry Mason (ism.) 4.20 Hírek
4.30 Pártfogók (angol sorozat)
Karambol 4.55 Szabad nevetni
TV 5
7.00 Francia hiradó / Jóga 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai hiradó 9.00 Kanadai vállalkozások 10.00 Az arany (dokumentumlih 11.00 Amig a folynak a folyók (Írj 12.05 A déli félteke filmjel 13.15 93 a láthatáron 13.45 Irodalmi műsor 14.30 Isten örömére (ism.) 16.15 Ifjúsági műsorok 19.00 Autó-vizió 20.00 Tengeri magazin 21.30 Isten örömére (3. rész) 23.20 Irodalmi magazin
MUSICTV
13.30 XPO
14.00 RayCokes
17.00 Yo!
18.00 Rockhét
18.30 A nagy kép
19.00 Európai top 20
21.00 Szombatéijel
Házibuli övezet
1.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
22J
TELE 5
6.30 Jó reggelt, Bino!
10.50 Kari Dall-show (ism.)
11.45 Tessék mosolyogni!
12.35 Magazin
13.00 Bim-bam-bino
15.20 Csalás (ism.)
16.55 P. O. P. - magazin
17.55 Hirek
18.00 A szomszéd eset (sorozat)
18.30 Vadvilág (sorozat)
19.25 Hirek
19.45 Ruk-cuk-játék
20.15 Kalózpart (olasz—franciafilm)
WXlil Barfly (amerikai film)
liliE Kijárat a semmibe (film)
Indianapolis
amerikai film
Frank Capua (Paul Newman) autóversenyző megnyeri a rei burne-i versenyt. Még aznap esi megismerkedik Elorával. Együttin-dúlnak Kaliforniába, ahol feleségű veszi az asszonyt, és - hogy boldogságuk teljes legyen - örökbe akarja fogadni Elora tizenhárom éves fiát, Charlie-t. A mézeshetek után azonban jön a keserű éb» dés. A férfi utolsó reménye az li> dianapolisban megren- -- J dezésre kerülő verseny. tU.l(

w
WXk

KÖZPONT - KIÁLLÍTOTEREM ÜZEM: Murakeresztúr
MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68/1 Telefon/fax: 0036-93-13-37ÍI
Mozi: 16-18-20 óra Meghalsz íji*
Mozi: 10,30-18.15-20.15 óra Akit nem lehet
kíS óm A vágy trópusa
TV;- 9-12 óra TV Vlkend
legállitani

SUPER CHANNEL
6.40 Üzleti világ 7.30 Egyveleg 14.00 Sport
17.00 Ifjúsági magazin 17.30 Hard rock klub 11.30 Utazási magazin 11.00 Videodivat 1930 Kelet-európai riport M Amerikai film 22.00 BBC-hiradó B.30 Európa-film 23.00 Sport 23.30 Koncert 1.40 Egyveleg
EUROSPORT
I.50 Si-szlalom
II.1 Négyes bob Jégkorong - 7. és 8. helyért
13.45 Napi összefoglaló 13.50 Si - szlalom 15.00 Műkorcsolya
17.00 Jégkorong - 5. és 6. helyért 11.30 Napi összefoglaló
21.00 Si - szlalom
21.00 Jégkorong - 3. és 4. helyért
SCREENSPORT
130 Simagazin / Profi ökölvívás 1.30 Nemzetközi sportmagazin 5 00 Billiérd / Golf Európából
I.00 Simagazin / Starti
II.00 Belga motorsport
11.30 Amerikai kosárlabda-bajnok-
ság / Motorsport 1200 Nemzetközi sportmagazin 12,30 Amerikai kosárlabda-bajnokság / Díjugratás ISI Si az USA-ból / Labdarúgás 16.30 Ökölvívás az USA-ból /Lóerők 19.00 Atlétika Birminghamből 21,30 Labdarúgás 2131 Tenisz az USA-ból 21.30 Golf az USA-ból-élő
PRO 7
Düh
amerikai krimi
i)
te amerikai titkosszolgálat e ügynökei olyan embereket kutatatók parapszichológiai népességekkel rendelkeznek. Az totókat gátlástalanul mani-és kihasználják. Robin MewStevens) is a kiszemeltek tiltván. Peter (Kirk Douglas) ki Hja szabadítani fiát a fogságból, i tudja, hogy ez szinte lehetetni. hiszen valamikor „n nn laga is ügynök volt. UU
OSZTRÁK 1
11.00 Csodálatos házasság
(amerikai filmvígjáték) 12.00 Halló,Ausztria-halló,Bécsi 13.00 Hirek
13.10 Élet az ég és föld között
(természetfilm) 13.30 Mágikus percek - régi parasztmondák 13.35 Már megint az autósok
(német filmvígjáték) 14.55 A Bibliából gyerekeknek 15.30 ÉN+TE
benne: Brémai muzsikusok Boule és Bili (rajzfilm) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minihírek 17.10 Lassie (amerikai sorozat) 17.30 Starlight express 18.00 Hirek
18.05 Doogie Howser (sorozat) 18.30 A boldog család (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Gottschalk-show 22.05 Idő nyárson (szatirikus műsor) 22.10 „Arany" lányok (sorozat) 22.35 A Valachi-ügy (krimi) 0.35 Hirek
0.40 Caspah - Tiltott utcák
(amerikai krimi)
OSZTRÁK 2
8.50 Téli olimpia 17.30 Stefan Zweig emlékére
Halálának ötvenedik évfordulóján
18.30 Alpok-Duna-Adria 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó / Sport 20.15 Téli olimpia 0.15 Gipsy Kings - koncertműsor 1.35 Hirek 1.40 Ex libris
SAT 1
6.05 Krumplifejű kölykök (am. sor.) 6.25 Az én pici pónim (rajzfilmsor.) 6.50 Ollie (am. rajzfilmsorozat) Fociláz
7.20 Thunderai macskák (am. sor.)
Elcserélt macskák 7.55 Batman (amerikai sorozat)
Grillezve 8.25 Megbabonázva (am. sorozat)
Éljen a királynő 9.00 Zorro (am. kalandfilmsorozat)
Ördögi ellenfél 9.30 Stan és Pan (am. sorozat)
A nadrág 10.00 Cagney és Lacey (ism.) 10.55 Állatok a kamera előtt 11.45 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Gazdasági fórum 13.00 Hirek 13.05 Álomutazás íBEB Enterprise űrhajó
(amerikai sci-fi-sorozat) 14.30 Páratlan páros (am. sor.) Fiatalkorú
Felixet ismét szerelmi bánat gyötri, mert exfeleségének új barátja van. Ezért is örül any-nyira Oskar javaslatának, hogy hagyjanak ott csapotpapot és meneküljenek a természet lágy ölébe. 15.00 Hirek
15.05 Tarzan és pajtásai
(amerikai film) 87'' Fsz.: Johnny Weissmüller 16.45 Csodák az állatvilágból 17.15 Klip-klub
17.45 Pont, pont, pont - szójáték 18.15 Szív az adu - játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás 20.15 Béka álarccal
(dán krimi) 87'' FF 22.00 Ki a legjobb férfi?-játék 23.00 Nina (NSZK erotikus film) 0.25 Hirek 0.30 Olimpia-klub 0.45 Forró szeretök (ism.) 2.00 Nina (ism.) 3.20 Műsorismertetés

6.17 Falutévé
6.30 A Reggel - Közérzeti hírműsor Benne:
7.30 Hagyd aludni a mamitl Mesék Napkeletről, Napnyugatról
Amerikai mesefilmsorozat A dobok szigetén 7.55 Jó reggelt adj, Istenem I
Református gyermekműsor 8.30 Közjáték 8.35-
11.00 Korhatár nélkül 8.35 Jimbo
Angol rajzfilmsorozat Csendet kérek I 8.40 Álmodozó Károly Svéd rajzfilmsorozat Iskolakezdés 8.50 Trombl 05
Telefonos vetélkedő 9.00 Cimboráljunk I 9.15 Perpetuum mobile EEE Az Edison testvérek Amerikai filmsorozat XIII/1. rész 10.10 No, megállj csak I
Szovjet rajzfilm (ism.) 10.20 Sajtváros építői
Bolgár bábfilm (ism.) 10.30 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin mriTil Tévémagiszter 12.30 Téli olimpia 14.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 15.00 Illanó füstfelhök
Angol film 52'' 15.50 Képújság
nüilil Családi mozidélután a Dls-neyvel Rob Roy
Amerikai történelmi kalandfilm (1953) 78'' 17.25 Gyorsabb az időnél
Concorde 17.55 Gyereksarok Esti mese
Egyszer volt, hol nem volt... az Élet
Francia rajzfilmsorozat (ism.) A születés 18.25 Mezítláb
Iparművészek a divatban 19.00 Apropó
Kepes András műsora 20.00 Híradó 20.25 Telesport STiire Krimiben tudós?
Játékos bűnügyi vetélkedő h-moll mazurka 22.10 Közjáték (ism.) Eflna Volt egyszer egy fesztivál
VIII/5. rész 23.00 Halász-szinház Budapest,
1992 23.45 Moravagine
Francia-magyar film IV/4. rész 53'' 0.40 Késő esti hiradó
7.00-
10.00 Nap TV
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
10.00 Műsorismertetés 10.05 Prizma - Életmódmagazin
Szülői szerepben 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Pufit fogyókúrára fogják 11.25 Mindenki repül
Lengyel rajzfilm (ism.) 11.40 „Szent Flórián harsonái...'''' Koncert-vecsernye a ferencvárosi Assisi Szent Ferenc főplébánia-templomban 12.45 G. I. Joe kommandó
Amerikai rajzfilmsorozat 13.10 Pop-rock fehéren, feketén (ism.)
Műsorvezető: Kudlik Júlia
13.30 Müsorelözetes - Időjárás 13.40 Az állatok védelmében
Kudlik Júlia műsora 14.00 Téli olimpia íHRil Moonfleet
Angol ifjúsági filmsorozat VI/3. rész: A hullámok vad moraját visszhangozzák üreges sziklák rflETil Az egyetlen Föld
Japán ismeretterjesztő filmsorozat - XII/8. rész: A jégkorszak nyomában 49''
16.40 Angol nyelvlecke Family Album, U.S.A.
17.05 Rockstúdió 17.30 Gyerekeknek Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat (ism.) Az elveszett város 17.55 Nézze meg az emberi 18.05 Mozi top 10
Műsorvezető: Kudlik Júlia
18.39 Időjárás
18.41 Debussy: Szonáta hegedűre és zongorára
Közreműködik: Kiss András (hegedű), Dráfy Kálmán (zongora) lülüil Família Kft.
Ki a kérő? 19.35 Úr ír? — 50 perc... írókkal
Békés Pál műsora 20.20 Vége a nyárnak
Amerikai rövidjátékfilm 20.55 Téli olimpia Közben:
A jégkorongmérkőzés szünetében
kb.
21.40 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 23.30 Jazz-portré - Dés László
Retrospektív zenei tárlat a Vigadóban
I-■-•üffr*''. ■,
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
rók tánca a Móricz Művelődési Házban
14.00 óra Hamupipőke
14.00 óra Magas barna
16.00-18.00-20.00 óra Meghalsz újra
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra 10.05 Kirakat 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld
körül 12.50 Jegyzet 13.05 Névjegy 14.05 Szonda
Tudományos magazin 14.35 A Szabó család 15.05 Örökzöld dallamok 16.10 Müvészlemezek 17.05 Válogatott perceink 18.00 Esti Krónika 18.30 Harminc perc alatt a Föld
körül (ism.) 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Színes népi muzsika 20.05 Zenearchivum 21.05 Rádiószínház Állomások
Tamás Menyhért rádiójátéka 21.40 A Tarisnyás népzenei együttes felvételeiből 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót
Drahos Béla fuvolázik 23.45 Régi híres énekesek műsorából
Hina Spani operaáriákat énekel -URH-ADÓN-
8.30 Körzeti információs magazinok 10.00 Evangélikus istentisztelet 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Versek
6.00-8.30, 11.00-16.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Oz, a nagy varázsló - II/2. Frank Lyman Baum meseregénye 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Neveletlenek 10.00 Énekszóval, muzsikával 10.30 A messziről jött ember
Utazástörténetek rejtvénykedvelőknek 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta
Kovács Apollónia és Tarnai Kiss László énekel, Boross Lajos zenekara játszik 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Szórakoztató műsor 14.00 Mozimagazin ''92 február 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-
20.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Sporthírek 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. időjárás 20.00 A Rádiószínház bemutatója Disznójáték
Czakó Gábor hangjátéka 20.44 Nóták
Gyurkovics Mária felvételeiből 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 A Rádió Dalszínháza A becsületes megtaláló irta: Semsei Jenő 22.32 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.51 Napforduló
benne: 0.10-
4.51 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.31-
4.51 Nóták
6.00 Hírek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika
8.00 Hirek. Időjárás
8.05 Jacques Oortmerssen Brahms-
müveket játszik 9.05 Nagy magyar operaénekesek 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vaia az ige..." 11.05 Európa hangversenytermeiből 12.20 Hirek. Időjárás 12.25 A kórusirodalom mestermü-veiböl
13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Az Olasz vonósnégyes játszik 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Zeneparádé 15.00 A Chicagói Szimfonikus Zenekar felvételeiből 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Szalon. Kulturális magazin
17.00 Beszélgetés Bach BWV. 181.
kantátájáról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest belvárosi föplébánia templomot 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Poggyász 18.35 Versenymüvek 19.05 Díjnyertes zeneszerzőink - 2. 19.35 Hangverseny-különlegességek közben:
20.17 Hirek. Időjárás 20.22 Újraolvasva 21.45 A London Baroque játszik 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A Komáromi Magyar Területi Színház vendégjátéka a stúdióban 23.40 Bach-müvek 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Világhírű zenekarok felvételeiből
RTL PLUS PRO 7
6.00 Peler Pan (ism.) 5.15 Lassie (amerikai sorozat)
6.25 Flintstone kölykök (ism.) Nehéz gyerek
6.40 Tom és Jerry (ism.) 5.40 Vadállatok birodalma
7.05 Maci Laci (ism.) (am. dokumentumfilm-sor.)
8.00 Gyerekeknek 6.25 Nyersbőr (westernsorozat)
Dávid, a manó öregember
(spanyol rajzfilmsorozat) 7.15 Adderly
9.15 Galactica harci csillag (amerikai krimisorozat)
(amerikai sci-fi-sorozat) Casablancában régen
11.10 Művészet és küldetés 8.05 Preston őrmester
11.15 Beszélgetés (amerikai sorozat)
12.05 Magazin Lázadók kiáltása
12.30 Dad őrnagy (amerikai sorozat) 8.40 Sötét győzelem
Bokszolok lázadása (amerikai film) 91''
13.00 Az apám földönkivüli Fsz.: Bette Davis
(amerikai sorozat) 10.25 Eredeti színek (ism.)
A legenda árnyékában 10.50 Mozgó kórház (ism.)
íflEIil A Munster család 11.25 Dowling atya titkai (ism.)
(amerikai sorozat) 12.20 Vadállatok birodalma (ism.)
Szörfparadicsom 13.15 Végtelen horizont (angol-
mm Titkos énem amerikai kalandfilm) 127''
(amerikai sorozat) Fsz.: Deborah Kerr, Róbert
Nagy üzlet Mitchum
14.25 Biblia-kviz 15.35 Menekülés Zahrainból
14.55 Slágerek (amerikai kalandfilm) 89''
16.05 Wiesbadeni karnevál Fsz.: Yul Brynner
17.45 Dr. Westphall főorvos 17.15 Hardcastle és McCormick
(amerikai sorozat) (ism.)
Domenica nővér 1. tBUil Maradj mellettem!
18.45 Hiradó (amerikai film) 84''
19.10 Különleges nap 20.00 Hiradó
20.15 Álomházasság 20.15 Hamisítvány
21.45 Tévétükör - magazin < (NSZK—francia film) 110''
22.35 Késői kiadás 22.25 Villa Rides
22.50 Playboy Late Night (amerikai kalandfilm) 116''
23.20 Playboy-magazin Fsz.: Yul Brynner, Róbert Mi-
23.50 Pompon Rouge kastély tchum, Charles Bronson
(NSZK sorozat) 0.30 Hatos szám (angol sorozat)
0.20 4-es csatorna 2:2-2
liTEE 48 óra Acapulcóig 1.30 Hírek
(NSZK krimi) 77'' FF 1.40 Harry csodálatos büntetése
2.05 Minden évben újra (ism.)
(NSZK film) 2.05 Düh (ism.)
3.30 Gyengédségben (NSZK film) 4.00 Hirek
4.55 Ifjúsági magazin 4.10 Világok háborúja (ism.)
5.15 Fiatalok magazinja (ism.) 4.55 Hírek

m
7.00 Francia híradó / Jóga
7.40 Francia nyelvlecke
8.00 Kanadai hiradó
9.00 Rendkivüli tudósító (ism.)
10.10 Hangversenyek
12.05 Európai körkép
13.10 Varieté fiataloknak
14.00 Állatbarátok műsora (is
14.30 Krimi (ism.)
16.25 Az igazság órája (ism.)
17.30 Amíg folynak a folyók (3 rés:
19.00 Vidám nyelvi játék
19.30 Belga hiradó
20.00 Hétről hétre
21.30 César-dij kiosztás
MUSICTV
13.30 A nagy kép
14.30 RayCokes
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
2.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
6.30 Jó reggelt, Binol
10.45 Kalózpart (ism.)
12.30 Az első szerelem (ism.) 1
13.00 Magazin
13.30 Vadvilág (sorozat)
14.30 Ruk-cuk (ism.)
15.00 Bim-bam-bino
18.20 Az első szerelem (sorozat)
18.55 Krlmíkrónika
19.25 Hirek
19.45 Apának sikerül (sorozat)
20.15 Tessék mosolyogni I
EtliTü Tökéletes emberek
(amerikai tévéfilm)
22.45 Labdarúgás
1
48 óra Acapulcóig
NSZK krimi
Frank Murán (Dieter Geissier jobbra) élete nagy lehetőségél vár. Kétes üzletemberekkel kai kapcsolatba, akik évek óta folytai ják sötét üzelmüket a nemzeti® üzleti életben. Frank veszélyes jtl tékba kezd. 48 órán belül el kel érjen Acapulcóba, ellenkező esetben az életével fizet. Útközben» merkedik meg Laurával (Christianeí Krüger), aki Frankhez « J hasonló beállítottságú.
.30-18.15-20.15 óra Akit nem lehet megállítani 15 óra A vágy trópusa
á-12 óra TV-tévé csütörtöki adás Ismétlése 20-24 óra TV-tévé pénteki adás ismétlése
Kanizsai műsor
FEBRUÁR 23.

mujjiüMJiJiJi
13.00 A világ holnap 13.30 Egyveleg 15.00 Írva vagyon 15.30 Turisztikai magazin 16.00 Sport
17.00 Ifjúsági magazin 17.30 A világ holnap 18.00 Üzleti hét 19.00 Vldeodivat
20.00 Titokzatos kettős (am. film) 22.00 BBC-hiradó 22.30 Koncert 23.30 Európa-film 24.00 Egyveleg
EUROSPORT
9.30 Gyorskorcsolya
9.50 Bob
10.30 Sí
11.30 Műkorcsolya
12.30 Visszapillantó
14.00 Jégkorong - döntő
17.45 Visszapillantó
18.50 Záróünnepség
20.15 Jégkorong (ism.)
22.15 Záróünnepség (ism.)
SCREENSPORT
1.30 Motorsport / Jégkorong 4.30 Ökölvívás
6.00 Nemzetközi sportmagazin 7.00 Labdarúgás
7.30 Belga motorsport / Díjugratás 9.00 Atlétika Birminghamből 10.30 Táncverseny / Profi ökölvívás 13.30 Biliárd / Golf az USA-ból 17.30 Nemzetközi sportmagazin 13.00 Tenisz az USA-ból 19.00 Német kosárlabda-bajnok-
ság - élő 20.30 Sí az USA-ból 21.00 Tenisz az USA-ból - élő 23.30 Golf az USA-ból - élő 1.30 Műsorzárás

PRO 7
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek
9.05 Vigyázat, kultúrai (ism.)
9.30 Kulturális reggeli 10.15 Stefan Zweig és a tegnap vi-lága
11.00 Sajtóóra 7 Pillantás a hétre 13.10 Csitt-csatt, bang-bang 15.30 ÉN+TE
Octopus vállalkozás (sorozat) 17.10 X-large 18.00 Hirek 18.15 Doogie Howser
(sorozat) 18.30 A boldog család
(sorozat) 19.30 Hiradó 19.48 Konfliktusok 20.15 Regina a lépcsőn
(sorozat) 21.15 Rólunk van szó 22.00 Pillantás előre és hátra
(kabaré) 22.50 Lulu nevelőapja 23.55 Bartók Béla müveiből
0.30 Hirek
OSZTRÁK 2
6.00 Téli olimpia 9.00 Hirek / Rajzfilm 9.30 A csodálatos Jeannie
(sorozat) 10.00 Panoptikum 10.15 Old Shatterhand (western) 12.10 Állatok paradicsoma 13.30 Tartományi élet 14.00 Téli olimpia 18.50 A téli olimpia záróünnepsége 20.15 Kétbalkezes (francia film) 21.50 Hirek/Sport 22.00 L. A. Law (sorozat) 22.50 Belevaló lány
(amerikai filmvígjáték) 0.20 Hirek
SAT 1
6.05 6.35
7.30 7.55
8.30
8.55
9.30
10.00
10.30
11.00 12.40 12.55 13.00 13.05
nana
14.25
14.55
nswiiii
15.30
16.50 íliEEi
18.45 18.50 19.20 20.05 20.15 22.00 23.20 23.25 23.40 0.10
1.25
Ollie (ism.)
Neon Rider (kanadai sor.) Családi banda
Az én pici pónim (rajzfilmsor.) Grisu (am. rajzfilmsorozat) Minden olcsó
Police Academy (rajzfilmsor.) Tökéletes bűntény Batman (amerikai sorozat) A legjobb anya Megbabonázva (am. sorozat) Babák tánca Zorro (amerikai sorozat) Hamis Zorro
Stan és Pan (am. sorozat) Megmenekülve Béka álarccal (ism.) Újdonságok a moziban Így láttuk Hirek
Vigyázat, kamera I Enterprise űrhajó (am. sor.) Kisértetkastély az űrben Páratlan páros (am. sorozat) Glória dicsérete Félix boldog, mert exfelesége, Glória hajlandó találkozni vele. Egy régi sláger azonban ismét mély depresszióba löki. Oskar már nem tudja nézni barátja szenvedését, ezért segít neki. Hírek
Black, a fekete villám (sor.) A vak utas
Stan és Pan - Cigánybecsület
(amerikai film) 68'' Hírek
Az Ezüst tó kincse (NSZK-ju-
goszláv-francia film) 102''
Hiradó
Sportklub
Szerencsekerék
időjárás
Szórakoztató műsor
Beszélgetés
Hirek
Olimpia-klub
Gátlástalan szextett (sor.) Stan és Pan - Cigánybecsület
(ism.)
Műsorismertetés
Maradj mellettem!
amerikai film
fi A történet az ötvenes évek vé-
e gén játszódik egy békés kisváros-
űl ban. Gordie (Wil Wheaton, jobbra)
t- és barátai, Chris (River Phoenix,
a balra), Teddy és Vren maguk épí-
3. lette házikóban ülnek a fa tetején,
> és feszülten figyelik a velük egy-
í- korú fiú eltűnéséről szóló jelenté-
5. seket. A kisfiú málnát szedni in-
ie dúlt, és nem tért haza. A négy barát elhatározza, hogy ^ Q ««
5 kideríti az igazságot, lo.tü
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a papát I Tini nindzsa teknöcök Amerikai rajzfilmsorozat Szecska átváltozik 7.55 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.00 Kávé habbal 8.25 Közjáték 8.30 Vasárnapi turmix Benne: Cimbória 10.30 Nemzeti Könyvesház
Gálaműsor közvetítése a Nemzeti Színházból 11.50 Álljunk meg egy szóra I íCTilil Zenebutik - Zenehid Burmai szinekkel Juhász Előd műsora 13.00 A Financial Times heti üzleti
híradója 13.30 Paraván
Endrei Judit műsora íEIiTO Téli olimpia 17.45 Örömhir - A magyarországi egyházak ökumenikus tanácsának műsora íTilili] Walt Disney bemutatja Kacsamesék Amerikai rajzfilmsorozat Hasonmások (ism.) A suli
Amerikai filmsorozat IX/6. rész Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A kétarcú gumimaci Varázslók vetélkedője
(Ism.: csütörtök, TV1 9.05) 20.00 A Hét
Benne: Híradó ETiüTi1 Kalózok (Pirates)
Francia-tunéziai-amerikai film (1985) 108''
(Nagyothallóknak feliratozva!) Mindenki halottnak hiszi a falábú hírhedt kalózt, Red kapitányt. Pedig Red él, és agyafúrtabb, mint valaha. Ismét sikerül hatalmába kerítenie egy spanyol vitorlás hajót. Waltér Matthau hatvanöt évesen vállalkozott e számára is szokatlan, de'' persze nagyon hálás szerep eljátszására. 22.45 Közjáték (ism.) 22.50 Csevegés 23.10 Képújság
A Magyar Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez
Műsorvezető: Sugár Ágnes
9.05 Kéménymesék
Óvodások műsora Benne:
Varázsceruza
Lengyel rajzfilmsorozat Biga csiga és Batka manó Csehszlovák rajzfilmsorozat 9.30 Erdei jó barátok és a medve
Román rajzfilm (ism.) 9.40 A kacsa
Bolgár bábfilm (ism.) 9.50 A legszebb történet Angol rajzfilmsorozat X/10. rész: Pál fogságban 10.05 Észbontó
Ismeretterjesztő gyermekmagazin
10.25 Foci angol módra 10.45 Néprajzi értékeink
Oroszlános hímmel varrott
Néprajzi Múzeum 10.55 Kánon
Vallás és kultúra 11.25 Humánum
A pécsi körzeti stúdió műsora 12.25 Profit
Befektetési tanácsadó
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
12.40 Müsorelözetes - időjárás iHt.li: Hármas csatorna
A siker titka 13.20 SOrSok
Munkavállalók magazinja 14.20 Ml történt a jövő héten? [EKTil Euroklick
Élet és munka Európában 15.00 Melyiket a három közül?
Játékos vetélkedő 15.30 Három kívánság 16.20 Kapcsoljuk magunkat
(Az 1991. szilveszteri adás ismétlése) 17.25 Eloldva bárkánk
Csák József nápolyi dalokat énekel 17.55 Delta
Tudományos híradó
Műsorvezető: Radványi Dorottya
18.25 időjárás
18.27 La Fontaine-mesék
NSZK-magyar rajzfilmsorozat A róka és a gólya (ism.) 18.45 Téli olimpia
Záróünnepség 20.20 40 éve vidám a Vidám
V/4, rész 21.25 Időjárás
21.30 Budapest - Dubrovnikért
Hangverseny a Mátyás-templomban
Beethoven: Missa solemnis
NE FELEJTSE! JÖVŐ HÉTEN ISMÉT KANIZSA!
Gépészeti Berendezések Gyára
8800 Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 13-140, 13-040
- gáznyomásszabályozók
- gáznyomásszabályozó állomások
- mérőszabályozók
- gázszűrők
- leágazó vezetékrendszer elemei
A SAMINA azért különleges, mert természetes!
A SAMINA alvási koncepciója biztosítja a KÜLÖNLEGES - TERMÉSZETES - EGÉSZSÉGES pihenést. A SAMINA puha, száraz, meleg ágyklímát biztosít, mely elősegíti az ÜDlTŐ ALMOT. A SAMINA a természet és a tudomány harmóniáját valósítja meg, mely legjobb az egészséges alváshoz.
Íai8yk93n/,13S376 dy ^ B''
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
POLGÁRMESTERI HIVATALOK, ISKOLÁK, KISVÁLLALKOZÁSOK, KFT-k, GMK-k! Az ÖNÖK IDEÁLIS MÁSOLÓGÉPE A
Ki I
Tanácsadás, értékesítés, szerviz 8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 37/A Tel./fax.: 93/11-958
TOSHIBA
A ROTARY Fúrási Kft. valialja olaj-, gaz-, termálvíz nn és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását, v—
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. lel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
A HERRNBOCK-nél még választani is öröm!
Í MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Király u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
Értesítjük tisztelt fogyasztóinkat, hogy átutalási akciónk sorsolását 1992. január 30-án megtartottuk.
Gold Star mikrohullámú síitől nyert: Marton Katalin
8800 Nagykanizsa, Platán sor 9/D. 1/2. Tefal olajsütőt nyert: Wágner Jánosné dr.
8800 Nagykanizsa, Platán sor 5/A/l. IV/2. Braun gőzölős vasalót nyert: Szabó Róbert
8960 Lenti, Kossuth u. 4. 87. A 100 m3-es gázkedvezmény nyertesei: Lakatos Péter
8800 Nagykanizsa, Platán sor 4. V/36. Kauzerné Békefi Magdolna
8800 Nagykanizsa, Péterfi u. 37/C. Bagladi Lajos
8800 Nagykanizsa, Alkotmány u. 54. Komámé Gyimesi Éva
8800 Nagykanizsa, Teleki u. 3-5. V/28. Poórné Balázs K.
8800 Nagykanizsa, Bartók B. u. 10/D. II/l. Csöndes László
8800 Nagykanizsa, Ady u. 11. Tóth Béla
8800 Nagykanizsa, Farkas J. u. 27.
A nyeremények 1992. február 5-töl átvehetők a KÖGÁZ Dél-zalai Üzemigazgatóságán, a 100 m3 gáz díját nyerteseink OTP számlájára utaljuk.
Kögáz
Dél-zalai Üzemigazgatóság
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
Megrendelem a KANIZSA Dél-Zalai
Hetilapot ..........
példányban, és kérem az alábbi címre kézbesíteni.
Megrendelő neve: ...............................
Címe (város, község): ...........................
(utca, tér): ......................................
(emelet, ajtó): ..................................
Irányítószám: ...................................
Az előfizetés díja: Egy hónapra 82,- Ft
A megrendelőlapot bélyeggel ellátott borítékban a nagykanizsai postahivatal Hírlaposztályára kérjük feladni: 8801 Nagykanizsa, Ady E. u. 10.
Húszéves álmából felébredt a LOYD''S
A tavalyi év végén megrendezett Bit bulin figyelt fel rájuk a közönség. Eleinte pusztán korukkal lógtak ki az esten fellépő együttesek sorából
- a többi csapat legénységének életkora ugyanis többnyire még a második ikszét kergette
- majd jött az újabb meglepetés, amikor elkezdték játszani a 60-as évek gitárszámait. Pillanatok alatt lázba hozták a zömében tinédzserek alkotta hallgatóságot.
A LOYD''S - húsz évi szünet után - nemrégiben újjá alakult. Mészáros Józseffel, az együttes ritmusgitárosával beszélgetve felelevenedtek a több mint kétévtizedes emlékek, miközben Kanizsa akkori zenei életébe is bepillantást nyerhettem.
- A hatvanas években városunk „beat zenei" életének meghatározója volt a Flamingó együttes - meséli Mészáros „öcsi". Az 1967-ben alakult LOYD''S, hasonlóan a többi zenekarhoz, az egyeduralom megdöntésén fáradozott. Mis-kó János volt a basszus, Horváth László a szólógitáros, Pintér Frigyes pedig a dobosunk. Akkortájt a zenekarok mércéje az országos amatőrzenekari fesztivál döntőjébe jutás volt, amelyet Salgótarjánban rendeztek. Igaz, oda mi sem jutottunk el, de egy ezt követő „gitárpárbajon" na-
gyobb sikert értünk el a közönség és a szakmai zsűri értékelése alapján, mint az a Somogy megyei zenekar, amelyik ott ezüst diplomát kapott.
- Említetted, hogy két évet élt a zenekar. Mi volt a szakítás oka?
- Komolyan vettük a zenélést, egyre magasabbra emeltük a mércét önmagunkkal szemben. Ám a felszerelésünk már képtelen volt a finom és számunkra rendkívül fontos árnyalatokat visszaadni. Hasonló eszközökre vágytunk, mint amivel az Illés, az Omega és a Metró játszott, de sajnos ez különböző, főleg pénzügyi okok miatt nem jöhetett össze, ezért 1969-ben szétváltak útjaink.
- Én Nagykanizsától négyszáz kilométerre, Miskolcon és környékén szinte ugyanabban az időben, ugyanazokat a számokat játszottam, mint itt a LOYD''S -, kapcsolódik a beszélgetésbe Bacskay Zoltán szólógitáros - mi is főleg Sha-dows, Rolling Stones és Beatles számokat adtunk elő. 7 év zenélés után 1971-ben letettem a lantot. 1975-ben Kanizsára költöztem, az OGIL-nál közvetlen munkatársi kapcsolatba kerültem Mészáros „öcsivel". Persze zenész múltunkra hamarosan fény derült, s jó tíz évig próbáltam rávenni arra, hogy alapítsunk egy
együttest. Aztán tavaly ősszel megtudtam, hogy közös ismerősünk, Miskó Jancsi is a LOYD''S alapító tagjai közé tartozik, s elterveztük, hogy felélesztjük húszéves álmából a zenekart. Már csak egy dobos hiányzott. Pintér Frigyes betegsége miatt nem vállalhatta a zenélést. így hát a nemrégiben hazatérő Molnár Attila
- az egykori flamingós dobos, aki évekig fővárosi profizenekarokban játszott - lett a dobosunk.
- Az „Old LOYD''S" első fellépésére tavaly télen, a Bit bulin került sor.
- Igen. Sajnos egy éve meghalt elődöm, a régi LOYD''S szólógitárosa, Horváth László
- folytatja Bacskay Zoltán. Az ő emlékére feltétlenül szerettünk volna adni egy koncertet. Azon a Bit bulin kissé tartottunk, hogy a fiatal hallgatóság, amely a disco zene emlőin nevelkedett, nem tudja majd mire vélni, hogy mit keresnek itt ezek a hatvanas évek gitárzenéjét játszó „ősz jampecek". Végül kellemesen csalódtunk, félórás műsorunk nem várt sikert aratott.
- Milyen távlati célokat tűztetek magatok elé?
- Szeretnénk felpezsdíteni Kanizsa zenei életét és feleleveníteni a hatvanas években divatos „gitárpárbajokat" - veszi át a szót Mészáros József. Manapság a városból hiányoznak a kisebb-nagyobb helyi zenekarok, s a köréjük csoportosuló, összetartó baráti társaságok. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a fiatal együttesek nem kapnak bemutatkozási és fellépési lehetőséget. Mi nagyon szeretnénk e fiatal, tehetséges zenekarokkal közös koncerteket rendezni, ezzel is megkönnyíteni kezdeti lépéseiket.
- A LOYD''S konkrétabb céljait meghatározni a mi helyzetünkben nagyon nehéz, hiszen mindannyian családos emberek vagyunk, a munkahe-
lyünkön is egész emberként kell helytállnunk, s a zenélés mellett egyébb kötelezettségünk és hobbink is van.
Ám nagyon kedvező ajánlatot kaptunk Papp Ferenctől, a HSMK igazgatójától, melyet kihasználva, talán valóban képesek leszünk majd valamit lendíteni városunk könnyűzenei életén - mondja befejezésül Bacskay Zoltán.
Természetesen kíváncsivá tett a LOYD''S szólógitárosának utolsó rejtélyes megjegyzése, így a legilletékesebbtől, Papp Ferenctől érdeklődtem a fent említett, kecsegtető ajánlat felől.
- Intézményünk teret és lehetőséget kíván adni minden olyan kezdeményezésnek, amely városunk kulturális életére pozitív hatást gyakorol, így lehetőségeinkhez mérten az újjáalakult LOYD''S együttest is támogatni kívánjuk -mondja a HSMK igazgatója. -Havi egy alkalommal a zenekar rendelkezésére tudnánk bocsátani a felnőtt klubot, vagy az akusztikailag még előnyösebb kamaratermet egy-egy klubfoglalkozás erejéig. Ugy gondolom, hogy a LOYD''S által játszott muzsikával a középkorosztályt is be tudnánk csalogatni a házba, de remélem, hogy a tizen-, huszonévesek érdeklődését is felkelti majd ez a program. Szeretnénk, ha a többi régi zenekarból is „Jjeszállnának" alkalmanként, netán ők is újjáalakulnának, sőt új zenekaroknak is bemutatkozási alkalom lehetne ez a klub. Tetszik a LOYD''S-osok ötlete, hogy egy közös koncertet szeretnének a városban működő zenekarokkal. Erre áprilisban lehetőség is lenne a színházteremben. Várjuk az iskolákban, garázsokban gyakorló, fellépési lehetőségre váró együttesek jelentkezését itt a HSMK-ban. Ihász Imrét keressék.
Varga Barbara

26 r i
v KANIZSA j 1992. február 14.
Dialógus a jövővel...
Kongresszus utáni beszélgetés Horváth Zoltánnal, a Fidesz megyei irodavezetőjével
Az elmúlt hétvégén, február 7-9 között a Pécsi Orvostudományi Egyetem épületében tartotta IV. kongresszusát a Fiatal Demokraták Szövetsége. A már korábban zajló Na-rancs-fesztiválra odalátogatókat is beleszámítva, legalább félezer - hivatalosan delegált avagy meghívott vendégként, netán szimpatizánsként érkezett -, sárga jelvényes özön-lötte el a pannon nagyvárost, több napon át.
A környezet eleganciája és a műtopis szerelésükben nyüzsgő, friss testi-lelki kondíciójuk tudatában polgárpukkasztó magabiztossággal föllépd „narancsok" látványa között csupán látszólagos volt a kontraszt; éppen ebben a városban az elsők között alakult meg a nonkomform-szemlélet-módot nyíltan fölvállaló, liberális fiatal demokraták pártja. Amelyik aztán húsz százalékos képviseleti arányt szerzett, s két alpolgármestert is állított a helyi önkormányzatban. Ezért is esett a választás a baranyai megyeszékhelyre a kongresszus rendezési jogára ugyancsak pályázó Szolnokkal szemben.
Az ország minden részéből összegyűlt küldöttek azzal a szándékkal ültek le a POTE aulájában tartott plenáris ülésre, hogy az életkori sajátosság okán eddig nemzedéki pártként számon tartott Fidesz a hatalomgyakorlás potenciális esélyeseként versengő politikai tömörüléssé válhasson egy alaposan kidolgozott, cselekvési program sikerre vitelével. □
Mennyi realitása van az idősebbek szemében biztosan túl merésznek, ha éppenséggel nem fölháborítónak minősített terveteknek, miszerint 1994-re kormányzatra képes párttá szerveződtök? - kérdeztem Horváth Zoltánt, a Fidesz megyei irodavezetőjét, aki a 14 fős zalai küldöttcsoport tagjaként vett részt a kongresszus munkájában.
- Szerintünk sok, még ha ezt a kijelentést nagyképűnek is tartják, főleg a populista irányzatok hívei. Egy olyan komoly, eszmei alapvetését meg a pragmatista lépéseit illetően is helytálló koncepcióról van szó, amelyik kellő el-
tökéltséggel majd megvalósítható lesz. A radikális elszántság nem hiányzik a részünkről, ám ez még csak a dolgok érzelmi vetülete. A legtöbb az anyagi-technikai feltételek meglétén vagy hiányán múlik. Taglétszámunkat tekintve a legkisebbnek számítunk a parlamenti pártok között. Ezért a kelleténél kevesebb pénzből gazdálkodhatunk. Márpedig a két év múlva beinduló kampánynak perfekcionistának kell lennie! A szervezésben, a szellemi indíttatásban, az értelmi ráhangolódásban, a befogadókészség fölélesztésében, meg elmélyítésében. Az első színrelépésünket szokás sikeresnek nevezni. Tény, hogy a bár hullámzóan, de mégiscsak a közvéleménykutatás adataival is igazoltan népszerű a pártunk. Frakciónk az ellenzék kemény magját képezi. Vezetőink személyisége is vonzó a legkülönbözőbb társadalmi rétegekben. Nekem azért keserű a szájízem, több okból is. Először, mert idáig valaminek az ellenében politizáltunk, kritikai hangvétellel. Számtalanszor vágták a fejemhez: ez így kényelmes, mindig csak bírálni, mondj végre valami jobbat! Dehát a szabadelvű gondolkodásra alapozott programot mégiscsak az önkormányzati képviselőinknek meg a szakértői gárdának kell érvényesíteni a gyakorlatban. A városi testületben mandátumot szerzett képviselőink között viszont akad egy-két olyan személy, akit én passzívnak ítélek -mindenesetre én nem indítanám újra a képviselőjelöltek között. Kevés a szakmailag kompetens, mentalitásában, emberi voltában is számunkra elfogadható, 30-as, esetleg 40-es évjáratú értelmiségi. A jövőben még tudatosabban próbálkozunk ügyvédek, pedagógusok megnyerésével. Személyre szóló meghívásokkal, s úgy is, hogy a köreikből hozzánk bejelentkezőkkel elbeszélgetve valami értelmes, eredményes együttműködés lehetőségét vázoljuk fel. Csírájában már létező dolog kifejlesztésére törekedünk tehát. Sajnos, a pártépítő munkában még sok a spontenaitás. Egy csomó időnket elviszi az adminisztráció is. Jómagam nem akarok, nem is szeretek funkcionárius
módjára bürokratikus ügyintézéssel bajlódni, mégis kénytelen vagyok. Ugyanakkor látom, mennyi föltér képezendő, fehér folt van még számunkra a városban, s a vonzáskörzetben. Ott vannak a perifériára szorult, életcél, megfelelő társas kapcsolatok híján lézengő gyerekek! Tinédzserkorúak, vagy mondjuk a munkanélküli húszonévesek. Normális, közösségi élet helyett persze, hogy marad a kocsma, a vele járó deviáns viselkedés, az önazonosság teljes elveszítése. Fontos lenne, hogy az egyazon etikai elveket valló, hasonszőrű lelkek egymásra találjanak, hogy kommunikáció legyen. Tudom, az előző generációk tudatán már átáramlott szükségleteket, vágyakat, igényeket fogalmazunk meg. De azt hiszem, mi érettebben, avagy inkább szervesebb egységben megjelenítve tesszük ezt elődeinknél. Ebben van a Fidesz varázsa: mi vagyunk a közvetítő nemzedék az egypárti diktatúrában deprimált, önbizalmát vesztett középkorú korosztály és a helyet kereső, dina-
mikus szellemű kamaszkorból kilépők között. A 35. esztendőben megjelölt életkorplafont én is helyesnek tartom. Problémának látom viszont, hogy urbanizált értelmiségiekből álló pártnak definiálnak bennünket. Ez nem igaz! Nyitottak vagyunk minden, a Fidesz mentalitását vállalni tudó fiatal befogadására. Sajnos, kisebbrendűségi érzést okozva elriasztottunk magunktól jóné-hány kevésbé tanult, verbálisan gátlásos gyereket, akik úgy képzelik mindmáig, túl magasröptűek vagyunk. Egy csudát!
- Hogyan teremthetők meg a szélesebb körű kapcsolatok?
- Aktuális teendők a városi kulturális élet áramába bekapcsolható Narancs-klubhálózat kiépítés lesz. Elképzeléseink szerint az Olajipari Művelődési Ház pincehelyiségét rendeznénk be. Körülbelül márciusra alakul ki minden. Közös kapcsolódási pont a nemzedéki életérzéseinket hitelesen kifejező zene, kortárs irodalom lesz. Sor kerülhet itt avant-gard stílusú filmek vetítésére, érdekes emberekkel való kötetlen eszmecserére. Másik nagy eseményünk áprilisban, a Föld napja alkalmából megrendezésre kerülő Zöld-kong-resszus lesz. Erről idejében informáljuk az érdeklődőket.
- km -
A kanizsai kisgazdák Torgyánt támogatják
A sajtó az elmúlt hónapokban sokat tudósított arról, hogy a „Kisgazdapártiban milyen, a demokráciára veszélyes és eléggé el nem ítélhető folyamatok zajlanak.
Azt vetik dr. Torgyán József országos elnök úr szemére, hogy egyszemélyi diktátori módszerekkel igyekszik a pártját vezetni. No, de kérem, akkor mit lehet szólani a miniszterelnök úr módszereihez, aki nyíltan is kijelentette, hogy csak azokkal hajlandó együtt dolgozni, akik ellenvetés nélkül hajlandók elfogadni tőle minden intézkedést, és a kommunista múltú kormányzati szakemberek, azok márpedig maradnak a helyükön.
A Torgyán felé vádakat zúdítok vajon mit mondanak Su-rányi bankelnök úr leváltásáról, és arról, hogy ezt és más fontos kérdéseket a miniszterelnök úr miként beszél meg a koalíciós pártok vezetésével, például a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt Országos Elnökségével.
A volt kisgazda 33-ak szakadároknak vajon hol a társadalmi bázisuk? Meg kell kérdezni csak az ország 1.600 kisgazda szervezetét, hogy ők hova tartozónak érzik magukat. Az eredmény az lesz, amit már 1991. november 16-án a kisgazdák országos kongresszusa és az 1992. január 11-én országos választmánya is mutatott, amely minden ellenkező híresztelés ellenére törvényes volt. A fentebb leírt tények alapján a nagykanizsai kisgazdák ugyanúgy fognak eljárni, mint eddig, a bizalmukból megválasztott kisgazda Országos Elnökség mögött, és nem más, például a szakadár 33-ak mögé állnak, és utóbbiakat semmi támogatásban nem fogják részesíteni.
Mátés József nyugdíjas földműves 8800 Nagykanizsa, Kisrác u. 15.
TOTUS TUUS jjjí - EGÉSZEN A TIED
1992. február 14. 111 KANIZSA .......- —< * 27
Az idős házaspár a Csányi László utca egyik udvari lakásában él. Varga Józsi bácsi 93, felesége 87 éves, gyermekük nincs. Egyetlen nevelt lányuk, akit valaha árván vettek magukhoz, ma már feléjük sem néz. Állandó vendégük a szegénység, hiszen kettőjük nyugdíjából épp hogy megélnek. Televíziójuk nincs. Esténként a sötét szobában ülnek, együtt a régmúlt idők emlékeivel. Akkor háborúk, nélkülözések, ma a napi gondok és a kegyetlenül rohanó idő. Keserves így - mondják. Egyetlen szórakozásuk a kicsi zsebrádió, ez jelenti számukra a külvilágot. Támogatást soha nem kértek senkitől, egymást segítve telnek az egyre nehezebb hétköznapok. Egyikre, a tavaly karácsony előttire könnyes szemmel emlékeznek. Valaki, valakik megtalálták őket, ajándékot - élelmiszert, kevéske pénzt - hoztak. A csomagban kis vers, az öregek imája. így kívánt boldog karácsonyt és újévet az Egyházközség Karitász szeretetszolgálata. Vajon kicsodák ők, milyen szervezet vállalta magára a szegények, az idősek, a rászorultak segítségét? Aki elmondja, dr. Szakáll István nyugalmazott kórházi osztályvezető főorvos.
- A Magyar Katolikus Püs-püki Konferencia úgy döntött, hogy újra létrehozza az I. Világháború után alapított, és
Kárpótlás -földkijelölés
Értesítjük a lakosságot, hogy a kárpótlási eljárással kapcsolatban földkijelölést egyeztető bizottságot szervezünk, amelynek a feladata a Nagykanizsa Megyei Jogú Város illetékességi területén a földkijelölésekkel kapcsolatos érdekképviselet.
Kérem az érdeklődőket, hogy 1992. február 17-én, vagy 24-én, hétfői napokon az FKgP kiskani-zsai, Szent Flórián (volt Dózsa) téren lévő párthelyiségben 18.00 és 20.00 óra között személyesen jelezzék a bizottság munkájában való részvételi szándékukat.
A személyesen érdekeltek, illetve megbízottjaik jelentkezését várjuk.
Paál Sándor
FKgP ügyvezető elnök
egy negyedszázadon át áldásosán működő Magyar Katolikus Karitászt, mint az Egyház szociális lelkipásztori tevékenységének hivatalos szervezetét. Neve: MAGYAR KARITÁSZ -CARITAS HUNGARICA. A szervezet célja többek között az Egyház szociális-karitatív lelkipásztori tevékenységének megszervezése, aktív szeretetszolgálati munka megvalósítása, tanulmányozni az ország szociális problémáit és javaslatokat tenni azok megoldására, kapcsolatok kiépítése a hasonló célú bel- és külföldi szervezetekkel. E feladatok elvégzésére alakultak országszerte a helyi plébániák Karitász csoportjai. Nagykanizsán az Alsóvárosi Templom Plébánia Hivatala vállalt úttörő szerepet e munkában. 1991 novembere óta él a mozgalom, melyhez azóta már három plébánia hivatal Karitász csoportja csatlakozott. A többi vallásfelekezettel együttműköd''-ve, kéz a kézben kell szélesíteni a mozgalmat. Felhívásunk megértésre talált nemcsak a hívek körében, számos vállalat, intézmény, helyi kft. ajánlotta fel segítségét. A különféle adományokból - pénz, ruhák, élelmiszerek - sikerült az első akció tavaly karácsony előtt, a szegény családok megsegítésére. Ebből következően feladatunk elsősorban a szegényekről, a hajléktalanokról, és most a menekültekről való
gondoskodás. Szervezetünk segíteni kívánja a mozgáskorlátozottakat, orvosi tanácsokat, jogi felvilágosítást kívánunk adni az arra rászorultaknak. Szándékunk, hogy a mozgalom célját megértessük az iskolásgyermekekkel is, akik segíthetik egymást a tanulásban és sok egyébben is. Akinek több van, adjon akinek nincs - ez egyik jelszavunk. A rászorultak felkutatása nem egyszerű feladat. Ezért kell együttműködnünk a Polgármesteri Hivatal illetékes osztályaival, a Vöröskereszttel, a Családsegítő Központtal. Ehhez kell még minden jószándékú ember összefogása is.
Dr. Szakáll István a Karitász szervezet nagykanizsai csoportjának megbízott vezetője. Minden tudását, pályafutásának sok-sok tapasztalatát, idejének jelentős részét áldozza a mozgalomért. Arra a kérdésre, hogy miért vállalta, csak ennyit mondott: az orvosi hivatás szeretete, a szociális érzelmek olyan foka, hogy másokkal is törődjem.
A szervezet egyik lelkes segítőtársa a sok közül Hóbor Lászlóné. Egyedül él, kevéske nyugdíját az Apolló Moziban vállalt munkával egészíti ki. 28 évig volt ápolónő, s öt éve már, hogy tagja annak a hálózatnak, mely az alkoholbetegekkel foglalkozik. Kabátjának hajtókáján egy jelvény, TOTUS TUUS felirattal. Egé-
szen a tied! E mondat jelenti számára mindazt, amiről szenvedéllyel beszél:
- A Magyar Pszichiátriai Társaság lélektani jelenségek és zavarok előadássorozatának hallgatójaként szereztem egy olyan képzettséget, mely eredeti foglalkozásommal szerzett tapasztalatokkal együtt segít abban, hogy alkoholbetegekkel foglalkozhassak. Egy betegség kapcsán magam is átéltem azokat a gyötrelmeket, megismertem azokat a tüneteket, amelyeket most másokon kell felismerni és kezelni. A hit ad erőt mindahhoz, hogy másokon is segíteni tudjak, végigcsináljam, amit önként vállaltam. Sajnos, egyre több a munkanélküli, akiknek egy része az iváshoz menekül. A fiatalok körében terjed a kábítószerezés. Letenni a poharat, abbahagyni a kábítószerezést, hogy helyébe mást tudjunk adni - ezt kell közösen megoldanunk az Egyházzal, a Karitásszal, a családsegítő szervezetekkel, a Vöröskereszttel. Ez a munka sok áldozattal, lemondással jár, de megéri - az életért.
A nagykanizsai Karitász szervezet a régi városi könyvtár épületének első emeletén kapott raktárhelyiséget és egyben irodát is. Hétfőn, szerdán és pénteken 10-töl 11 óráig várják a segíteniakarókat, a rászorultakat.
Tóth Ferenc
A Biblia beszél az Atya Istenről
A Szentháromság első személyisége az Atya Isten. Sokan kételkednek létezésében és megkérdőjelezik szándékait. Az Isten létezését csak hit által tudjuk elfogadni, de hitünket észokokkal is alátámaszthatjuk. A századok alatt a teológusok munkája nyomán kialakultak Isten létének ún. hagyományos bizonyítékai. Ezek az alábbiak:
1. Erkölcsi bizonyíték. Az a tény, hogy minden ember keresi a „legfőbb jót", érzékelteti egy erkölcsi Lény létezését. Az embert az állattól a lelkiismeret és az erkölcsiség különbözteti meg. Az ember erkölcsiségének feltétlenül van önálló, logikusan gondolkodó forrása, és ez Isten!
2. Értelmi bizonyíték. Az
ember lelki képességei, képzelő-ereje és felfogóképessége csak egy feltétlen értelmes Lény létezéséhez vezethető vissza.
3. Kozmológiai bizonyíték. Mivel minden ok feltételezi okozatát, egy végtelen lánc vezet vissza a nagy „ősökhöz", illetve „ősmozgatóhoz". A valami nem származhat semmiből.
4. Teleológiai bizonyíték, (célszerűség) A természetben található szervezetek és szerkezetek bonyolultsága - a pillangótól az emberi agyig - szükségessé teszi egy értelmes Tervező létezését. Egy komputerszerkesztő nehezen tudná elképzelni, hogy amit emberi agynak nevezünk véletlenül alakult volna ki ilyen csodálatossá.
5. Ontológiai bizonyíték.
(Lételméleti) Anselm, a XI. századi Cantercury-i érsek így határozta meg Istent: „Olyan lény, akinél nagyobb nem képzelhető el. Mivel a lét semmiképpen sem független egy ilyen Lénytől, ennek a Lénynek ténylegesen léteznie kell. Ha egy ilyen Lény létezése elképzelhető, akkor az a Lény ténylegesen létezik is."
6. Tapasztalati bizonyíték. A sok-sok lelki élmény tanúsítja, hogy kell lennie mögöttünk Valakinek. Az a tény, hogy mindenütt olyan sok ember megtapasztalta Istent, hihetővé teszi, hogy létezik és fenntartja a világot. Ez az Isten szeret bennünket és azt akarja, hogy boldogok legyünk és jól érezzük magunkat az általa teremtett Földön.
Kormos Tivadar adventista lelkész
111 KANIZSA 1992, február 14.
PASCAL GONDOLATA
Könyvajánlat
A kézikönyvként forgatható kötet hasznos segítője lehet pedagógusnak, szülőnek, gyereknek egyaránt.
Megvásárolható 25% árkedvezménnyel az ALMANACH Könyvesboltban, Nagykanizsa, Zrínyi u. 20.
Xöszönjükj hogy náCunl vásároCt!
A keresztrejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: február 21.
Lapunk 5. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése:
pay Géza kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
A valóság mindig kiábrándító, a művészet arra való, hogy meghamisítsa. A sorsoláson Balázs Ferenc, Borsi Piroska, Pálinkás Gézáné, Szekeres Sándor és Tar-
HU-MOR-ZSAK
A piacon két vásárló beszélget:
- Szerinted melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás?
- Azt nem tudom, csak azt, hogy regebben volt tojás is, meg tyúk is.
(Erdei András felvétele)
1992. február 14.
L
KANIZSA
29
(■vermekiiiikért
Az elmúlt hetekben arról adtunk tájékoztatást a szülőknek, hogy milyen készségekkel, képességekkel kell rendelkezniük az iskolába készülő kisgyermekeknek ahhoz, hogy ott sikeresen, jól teljesítsenek. Ezeknek a készségeknek egy részét otthon, családi körben is fejleszthetjük. Ehhez szeretnénk segítséget adni néhány játék, könyv, újság ajánlásával.
Nagyon jó figyelemfejlesztő eszközök a különféle párosító kártyajátékok. Ma már sokféle témakörben jelenik meg (jelmezbál, állatos kártya, Fekete Péter stb.) Előnyük, hogy szabályrendszerük egyszerű, a gyermekek könnyen megértik a lényegét. A figyelem fejlesztése mellett az emlékező tehetséget is fejlesztik a memória játékok. Ezek is többféle témakörben kaphatók (magyar városok, állatok, növények stb.), és nem túl drágák. Nemcsak a gyermek koncentráló képességét növelik, hanem hasznos ismereteket is nyújtanak az egyes témakörökben. Ügyelnünk kell azonban arra,
Hasznos játékok, könyvek, újságok
hogy kezdetben 5-6 párnál többel ne játszunk a lapocskák közül. Később, ha már jól megy a játék, fokozatosan növelhetjük ezt a számot. Mivel a kártyajátékok és a memóriajátékok is társasjátékok, fejlesztik az együttműködést, segítik a gyermek szabálytudatának kialakulását. A játék során a gyermek megtanulja kivárni, amíg ő következik, megtanulja bizonyos ideig késleltetni kívánságait.
Bár már elég régen jelent meg, mégis érdemes a szülőknek utánajárni könyvtárban, ismerősöknél talán még fellelhetjük és kölcsönkérhetjük az Iskolás lesz a gyermekünk című könyvet. A könyv a sok jó tanács mellett érdekes, játékos feladatlapokat is tartalmaz, melyek segítenek a fonnák, irányok, helyzetek felismerésében, a gyermek szókincsének bővítésében, a számfogalom, emlékezet, figyelem fejlesztésében.
A gyermekek számára megjelenő újságok közül elsősorban a Csodaország és a Buci Maci című kiadványokat ajánljuk. A gyer-
mekek kedvelik a tetszetős, színes rajzokat, szívesen foglalkoznak az érdekes feladatokkal is. Az újságokból a szülők is ötletet meríthetnek játékos, fejlesztő feladatok készítéséhez.
Nagyné Sipos Edit
pszichológus
NAGYKANIZSAI ÁRTÜKÖR 1992. FEBRUÁR 3. HETI j
Cikklista Ecetes almapaprika 5/4 üv. Csemege zöldparadicsom 5/4 üv. Vegyes savanyúság 5/4 üv. Csemege uborka 5/4 üv. Ecetes cseresznyepaprika 5/4 üv. Csemege vöröskáposztasaláta 5/4 üv. Káposztával töltött almapaprika 5/4 üv.
Dél-Zala 66,- 35,- — 70,- 66,20 56,90 85,90
Kiskanizsai ABC 59,- — — 70,20 — — —
Fő úti Csemege 41- — — 88,- 62,- — —
Eötvös téri Csemege 61- 44,20 65,- 59,- 60,- — —
Platán sori ABC 41,- — 49,- 93,50 44,- 31,- —
„Thury" ABC 60,- 43,- 58,50 81- 67,50 31- —
Hevesi úti ABC 60- — 58,50 88- 57,- 44- 86,-
Zemplén úti ABC 59- 42,70 56,- 80,- — 51,20 81,60

Egyszemélyes szakácskönyv
Óvári szelet egybesült sertéshúsból
Hozzávalók: 2-2 szelet sertéssült, gépsonka és sajt,
5 dkg gomba, 2 dkg vaj, só, őrölt bors.
A vaj felével kis tűzálló tálat kikenünk, majd a két hússzeletet egymás mellé belefektetjük. A gombát apróra vágjuk, és a másik deka vajon sóval, borssal addig pároljuk, amíg a saját levét el nem főtte, majd a húsra terítjük. Erre egy-egy szelet sonka, rá sajt kerül, és a tálat a forró sütőbe tolva, addig sütjük, amíg a sajt a tetejére nem olvad. Sok salátával esszük, könyv 25% kedvezménnyel megvásárolható az ALMANACH Könyvesboltban Nagykanizsa, Zrínyi u. 20.
Horoszkóp
1992. február 14-től február 23-ig.
A fait elvesztélével abszurddá válhat a világ, amely miatt alkalmatlanná válnak az emberek az egymásra találásra.
Kos: III. 21-IV. 20.
Bonyolult feladatok, nehezen tisztázható személyes konfliktusok borzolják kedélyállapotod. Érdemes meditálni a helyes megoldásokon, nem a vélt igazságokért konokul küzdeni. Bika: IV. 21-V. 20.
Jól előkészített üzleti program most megvalósítható. Szerencsésen a banki hitel időben felhasználható. A szerelemben nagy sikerek várhatók.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
| Pontatlanul végzett mun-I ka „eredménye" a jogos k*U| kritika. A magánéletben nagy csábítás áldozatává
válhatsz.
Rák: VI. 22-VII. 22. ■BiSJI A bizonytalanságod miatt bUK sokat veszíthetsz. Vannak RmU vissza nem térő lehetősé-gek. Hétvégén baráti társasággal és a .jelölttel" együtt szórakozz.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
Nagy közvetlenséged félreérti partnered. Joggal neheztelsz emiatt, de türelmesen tisztázd a helyzetet. Mostanában mindent sikeresen oldasz meg, népszerű leszel. Szűz: VIII. 23-IX. 23.
Közismert nagylelkűséged fékezd. Szakmai sikerek A garantáltak. A magánéletben váratlan, új találkozás jelent kellemes meglepetést. Mérleg: IX. 24-X. 23.
Agresszivitással nem lehet meggyőzni senkit. Indokolatlan szorongásod zavart okoz a partnerkapcsolatodban.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Kemény küzdelemben szerény sikereket elér-hetsz. Bizonytalan vagy saját és a partnered érzéseiben. Nyíltan tisztázni kell az aggályokat.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
^Jelentéktelen problémákat nem kell dramatizálni. Könnyen elcsábulsz egy szép kirakat előtt. Feleslegesen ne költekezz. Bak: XII. 23-1. 20.
Az elmúlt viharok megvi-SiSÉ seltek. önerővel mindent megoldasz. A szerelemben szép élmények részesévé válsz.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
A munkahelyi konfliktusokat feloldja a magánélet nagy sikere. Régóta várt találkozás repít a „mennyekbe".
Halak: II. 21-111. 20. ■Kg. ■ Sokan irigylik képessége-WMSUi id, kreativitásod. Emiatt L(3j| intrikák kereszttűzébe kerülsz. Higgadtan érvelve mindenkit magad mellé állíthatsz. A magánélet = gondatlan boldogság a következő héten.

30 KANIZSA 1992 február 14.
A hét végén Nagykanizsán rendezték meg a hagyományos Focifarsang Kupát, amelyen 12 NB III-as és megyebajnokságban szereplő csapat vett részt. A sportcsoport és a labdarúgó szövetség által szervezett vetélkedőn a csapatok négy hármas csoportban mérkőztek meg, majd a csoportgyőztesek a Focifarsang Kupáért, míg a csoportmásodikok a Vigasz Kupáért versengtek tovább. Miután a hangsúly a játékon volt, így a csoportokban az utolsó helyen végzettek is további játéklehetőséget kaptak, ők a 9-12. helyért külön mérkőztek. A csoportmérkőzéseken nagyobb meglepetés nem született, egyedül a Körmend gyenge szereplése volt feltűnő. A legjobb négy közé végül a MÁV NTE, a Letenye, a Ba-latonlelle és a Csurgó gárdája ju-
tott, míg a Vigasz Kupán a Galambok, a Kiskanizsa, a Kaposvári Építők és a Tótszentmárton játszhatott tovább. A Focifarsang döntőjét végül a Balatonlelle és a Letenye vívta, kettőjük összecsapásából egygólos győzelemmel a Balatonlelle került ki győztesen, így egy évre az ő birtokukba került a Focifarsang Kupa. A Vigasz Kupán a Kaposvári Építők bizonyult a legjobbnak, a Tótszentmárton gárdáját győzte le a döntőben. Az egész napos viadalon díjazták a legjobb egyéni teljesítményeket is, így a legeredményesebb góllövőnek Horváth Attila (Galambok) bizonyult, a legjobb kapus Zeke József (Balatonlelle), míg a legjobb mezőnyjátékos Rostás Károly (Letenye) lett.
(K)
Kosárlabda
Az 1991/92. évi alapbajnokság befejezése, a kialakult bajnoki sorrend alapján megkezdték a csapatok a többszakaszos bajnoki rájátszást.
- Most jön a neheze, az a sorozat, melynek során a B-aoportban kialakul, hogy melyik lesz a két csapat, amely búcsúzik az NB I-töl. Természetes, hogy mi nem ezek közé szeretnénk tartozni, s így aztán fontosnak tartom, hogy a rájátszás első szakaszában, az összesítésben 17. helyezett csapatunk sikerrel vegye az akadályt a 20. helyen tanyázó Közgáz-Masped ellen — tájé-
MÁV NTE-Közgáz-Masped 77-70 (50-35)
Simonné távolról veszélyezteti a Közgáz palánkját, (Erdei András felvétele)
koztatott a mérkőzés előtt Csőgör József, a kanizsaiak technikai vezetője, megbízott edzője.
A két rivális közül a kedvezőbb helyzetben a vasutasok vannak, akik a tervezett három mérkőzés közül két alkalommal pályaválasztóként lépnek pályára. Két győzelem kell a jobb pozícióhoz, vagyis ha a kanizsaiak az első és második mérkőzést is sikerrel veszik, akkor már nem kell lejátszani a harmadik találkozót.
Mindenesetre, az egyetemisták elleni első rájátszáson meglett a győzelem, de ezért alaposan meg kellett szenvedni a hazaiaknak. A kezdet, az első félidő úgy alalkult, ahogy azt a vasutasok, a szurkolók elképzelték. A kanizsaiak, a beteg, ám kirobbanó formában játszó Podkoritova vezérletével nagyszerű játékot nyújtottak és 15 pontos előnnyel tértek pihenőre.
Szünet után nagyot változott a játék képe. A letámadásra áttért vendégek egyre jobban ledolgozták a hátrányt, sőt a félidő közepén már ők vezettek 65-64-re. Ezt követően feljavultak a vasutasok, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A befejezés előtt 3 perccel még a fővárosiaknál volt az előny, 70-69-re, ám ezután csak a hazaiak voltak eredményesek, akik végül is keserves győzelmet arattak.
A találkozó végén Vágvöl-gyl Tamás, a vasutasok szaktanácsadója így értékelt: - A győzelemnek, az első 20 percben nyújtott játéknak érthetően örülök, no meg annak, hogy kétszer is „felálltunk", nem vesztettük el a fejünket. Sajnos, a letámadásos taktika ellen a játékosok egy időre nem talál-
ták meg az ellenszert, amit bizony gyakorolni kell.
A vasutasok ma délután játszanak a fővárosban, s amennyiben nyernek, akkor az első rájátszásnak vége, ám ha veszítenek, akkor vasárnap Kanizsán lesz a döntő, harmadik mérkőzés.
(-béa)
A női teke NB I-ben, a rájátszás második versenynapját a házigazda Sörgyár női szakosztályvezetése rendezte meg. Ennek során a kiesés ellen küzdő három csapat, a ZTE ZÁÉV, a Dréher Sörgyár és a Kanizsa Sörgyár mérte össze tudását.
Az újabb akadályt ismét nagyszerűen vették a kanizsai lányok, akik remek teljesítménnyel nyerték a kanizsai tornát.
- Versenyzőink kitűnően rákészültek a második tornára. Jobbnál jobb eredményeket értek el, s a végén aztán meglett az új pályacsúcs is. Boldog vagyok, hogy minden versenyzőnk túlteljesített, s ha így folytatják, akkor nem féltem a csapatot a további NB l-es szerepléstől - hangoztatta Bi-ezó László, a sörösök technikai vezetője.
A kanizsai hármas viadalon
a kanizsai lányok 2476 fás összteljesítménnyel végeztek az élen a ZTE-ZÁÉV (2339 fa) és a Dréher Sörgyár (2242 fa) előtt. Az eredményért a házigazdák 4, az egerszegiek
2, míg a fővárosiak 1 pontot kaptak.
összesítésben: 1. ZTE-ZÁÉV 11., 2. Kanizsa Sör 10.,
3. Dréher Sörgyár 5 pont. Vagyis a két zalai csapat jelentős előnyre tett szert.
- A csapat együtt van, jó formában vagyunk, s így aztán nem lehet gond. Úgy ítélem meg, hogy a folytatásra is tartogatunk meglepetést, ami a végső csoportgyőzelem megszerzését jelenti - vélekedett az optimista Majoros Istvánná, a játékosedző.
(B. A.)
Küzdelem a labdáért. BalatonleUe-Letenye 1-0.
{Erdei Andris felvétele)
SPORT • SPORT • SPORT
Teremfoci
Balatonlellére került a Focifarsang Kupa
Teke
Tovább tart a kanizsai lendület
SPORT • SPORT • SPORT
1992. február 14.
KANIZSA
31
„Profi teniszező szeretnék lenni...
Beszélgetés Füle Zsolttal

Füle Zsolt nevét jól ismeri a teniszkedv elő közönség. Az ifjúsági sportoló eddigi pályafutásához jelentős sikerek fűződnek: többszörös városi, megyei bajnokságok, országos, sőt nemzetközi versenyeken elért sikerek. 1991 szeptemberéig az ő élete is hasonló volt kortársaiéhoz, délelőtt iskola, délután pedig a teniszpálya vagy a tornacsarnok. Tavaly ősszel azután kapott egy ajánlatot, amikor is neki és szüleinek el kellett dönteni, hogy a tehetséges fiatalember fejlődését elősegítő profi tenisziskolában Budapesten folytathatja pályafutását.
- Kanizsán úgy tudják, hogy fél éve Budapesten élsz, és profi tenisziskolába jársz.
- A hír igaz, valóban Budapesten élek 1991 szeptembere óta. Augusztus végén volt egy korosztályos országos bajnokság, ott találkoztam Rozsnyai Áronnal, akit már régebbről ismertem. Elmondta nekem, hogy alapított egy tenisz egyesületet ROTE néven, ami egy teniszklub, és ahová szeretne tehetséges fiatalokat toborozni, azért, hogy fejlődésüket elősegítse. Ez a klub teljesen profi alapon működik, célja a fiatalok felkészítése, hogy eredményesen szerepeljenek a nemzetközi porondon. Három nap gondolkodási időt kaptam a válaszadásra. A családi tanács úgy döntött, hogy beiratkozhatok ebbe az egyesületbe, és iskolai tanulmányaimat magánúton folytat-
hatom. így szeptembertől profi teniszezőnek készülök.
- Milyen az élet egy ilyen versenyistállóban, hogyan telik itt egy napod?
- A menedzseremnél lakom, reggel hétkor kelünk, és fél kilenckor már a teniszpályán vagyunk. Fél óra bemelegítés után kezdődik az első délelőtti edzés. Ez hetente két alkalommal egyéni - amikor az edző csak velem foglalkozik - a többi foglalkozás csoportos. Az első edzés 10,30-kor fejeződik be, ezt követően 13 óráig kötelező tanulás van egyéni foglalkozások keretében. Egytől kettőig újabb edzés következik, majd kettőkor megebédelünk. 14 és 16 óra között újabb edzés következik. A délutáni órákban heti két alkalommal futó tréningen, két alkalommal pedig erőnléti foglalkozáson veszek részt. Az este a pihenésé, hiszen ezeknek az edzéseknek az intenzitása nagyon magas.
- Kik foglalkoznak veletek, kik vezetik az edzéseket?
- Több szakember foglalkozik velünk, nekem is három edzőm van, két magyar és egy cseh. A cseh kizárólag velem edz, velem játszik, sokat és intenziven követel. Helyt kell állnunk minden edzésen, na és a tanulást sem lehet elhanyagolni, mert minden félévben vizsgát kell tennem minden tantárgyból, amit a gimnáziumban tanítanak.
- Hallottam, hogy decemberben és januárban Ameriká-
ban turnéztatok. Hol léptetek fel, és milyen eredményeket értél el?
- Öt versenyen szerepeltem. A sorozat december 14-2l-ig tartó floridai versennyel kezdődött Miamiban, ahol egy Dél-Afrika színeiben induló versenyzőtől kikaptam az első fordulóban. Ezt követően elrepültünk Mexikóba. Itt egy olasz, majd egy osztrák versenyzőt is legyőzve kerültem a harmadik fordulóba. Eredményeim közben javultak. Porto Ricoban és Costa Rica-ban már három fordulón keresztül versenyben voltam, és ugyanígy szerepeltem Equa-dorban is a quitói versenyen. Costa Ricaban párost is játszottunk Gelányival, és az elődöntőig jutottunk. Ezeken a versenyeken a világ szinte minden nemzete képviselteti magát. így játszottam olasz, görög, izraeli, spanyol, mexikói, horvát, nigériai versenyzőkkel. Nagy a tülekedés, mindenki a csúcsra szeretne jutni.
- Mi volt az elsődleges célja ennek az amerikai turnénak?
- A legfontosabb az volt, hogy megismerjük a külföldi teniszvilágot, lássuk azt, hogy milyen ellenfeleket kell a jövőben legyőzni ahhoz, hogy pontok gyűjtésével egyre előbbre kerüljünk a nemzetközi ranglistákon. Tapasztalatot, rutint szereztünk az elmúlt egy hónap alatt. Persze emellett azt is elvárták tőlünk, hogy meccset is nyerjünk, a szakmai tapasztalatok mellett.
- Milyen körülmények között játszottatok, milyen pályákon?
- Többnyire kemény, gyors pályákon versenyeztünk. Ezek sima betonnal voltak leöntve. Nekem nagyon tetszett, és úgy érzem, jól is ment rajta a teniszezés. Két alkalommal, úgynevezett zöld salakos pályán játszottunk, s ez nem kimondottan kedvezett nekem, mert itt megcsúsztak az adogatások, és a pálya nagyon lassú volt.
- Milyenek voltak az ellenfelek?
- Nagyon vegyes volt a me-
zőny, szinte mindenütt. Nekem, mivel még nem szerepeltem ilyen versenyeken, mindenért meg kellett küzdenem. Az első két forduló után a 16 közé jutásért többnyire a verseny kiemelt játékosával kellett játszanom, ahol szoros meccseken veszítettem. Sajnos még nem rendelkezek a megfelelő rutinnal. További problémát jelentett az időkülönbség Európa és Amerika között. Több mint egy hét kellett, míg megfelelően tudtam alkalmazkodni a nyolcórás időeltolódáshoz. Sajnos, így nem tudtam koncentrálni, pszichikailag felkészülni a mérkőzésekre.
- A nehézségek mellett, hogy érezted magad a turnén?
- Nagyon jól, hiszen egy új, ismeretlen világot ismertem meg az elmúlt egy hónap alatt. Kiváló társaság, megértő vezetők segítettek át bennünket a nehézségeken. És csodálatos volt a télből a nyárba megérkezni.
- Térjünk vissza Magyarországra. Milyen terveid vannak 1992-ben?
- A programomat a menedzserem az edzők véleményének figyelembe vételével készítette el. Nagyon kemény munkával ebben az évben el kell jutnom saját korcsoportomban a párizsi nyílt salakpályás világbajnokságra, valamint a nagy weembledoni tornára. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, ITF pontokat kell gyűjte-nem. Most olyan versenyekre fogok járni, hol ilyen pontokat lehet gyűjteni. Még ebben a hónapban a Cseh és Szlovák Köztársaságba utazom, ahol két versenyen indulok. Ahhoz, hogy Párizsban és Londonban a két nagy versenyen elérjem a minősítést, legalább ötvenhatvan pontot kell szereznem a tavaszi versenyeken. Ha az egyik cseh versenyen a döntőbe sikerül kerülnöm, akkor már ezen az egy versenyen megszerezném a párizsi és londoni induláshoz a jogot.
A lap nevében kívánom, hogy terveid maradéktalanul teljesüljenek, és mi kanizsaiak nagy versenyeken szurkolhassunk neked a közeljövőben.
Köszönöm a beszélgetést.
J. L.
Futószalagon
A kézilabda női NB I-ben, a 9-16. helyért sorrakerülő rájátszás 2. fordulójában a fővárosban szerepelt az Olajbányász SE együttese. A biztos kiesőnek számító kanizsaiak a BHG SE vendégei voltak, akiktől 29:18 (14:8) arányban
szenvedtek vereséget. » » »
A Tungsram OB l-es férfi sakkcsapata a fővárosban a
Vasas ellen szerepelt, és ragyogó sikert ért el. A kanizsai újoncok fölényes, 11,5:2,5 arányú győzelmet arattak, amellyel jelentősen megerősítették pozíciójukat a középmezőnyben.
* • •
A teke NB III férfi mezőnyében kanizsai rangadóra került sor a tavaszi idény 3. fordulójában. A vendéglátó Üveggyár 5:3 (2447:2412) arányban nyert a Sörgyár ellen egy hallatlanul izgalmas befejezésben.
32
I
KANIZSA
1992. február 14.
INGYENES apró
Feladható: Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet Telefon: 93/12-305
ÁLLÁS
Tenisztelepen épülő vendéglátóipari létesítményhez üzlettársat és üzletvezetőt keresek. Ajánlatokat: 13-040/12-94-es vagy a 16-27-es melléken kérek. (98 K)
Házmesteri állást Jceresek. Ajánlatokat a
93/11-805-ös telefonon kérek 18-20 óráig. (128 K)
Takarítást vagy más könnyebb alkalmi munkát vállalnék. Ajánlatokat 93/11-805-ös telefonon 18-20 óráig. (129 K)
Jolly Joker sorsjegy árusításához eladókat keresünk. Érdeklődni 93/13-817 telefonon 14-19 óráig. (141 K)
Általános iskolásoknak korrepetálást és német nyelvtanítást vállalok. Cím: Marcsinkó Ildikó. Nk., Fő út 8. I. lépcsh. I. em. 4. (177 K)
Magasépítési technikumot végzett nő állást keres Nk.-án vagy környékén. Érd.: a szerkesztőségben. (194 K)
Független, munkanélküli fiatalember munkát keres kereskedelem, vendéglátás, szolgáltatás területén. Minden más ajánlat is érdekel! Cím a szerkesztőségben. (193 K)
Gyermekfelügyeletet teljes ellátással lakásomon vállalok. Érd.: Nk. Munkás u. 4/B.
fsz/1 - (207 K)
Gyermekgondozást vállalok. Szakképzettséggel rendelkezem. Érd.: 93/14-585-ös telefonon, esti órákban. (167 K)
LAKAS - TKLKK
Nagyrécsén új 135 négyzetméteres családi ház reális áron sürgősen eladó. Minden megoldás érdekel. Érd.: munkanapokon 93/13-040/14-62 melléken. Németh Éva. (151 K)
Szepetneki parasztházat 800 négyszögöl telekkel elcserélném kanizsai tanácsi lakásra. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni a helyszínen. Szepetnek, Kisfaludy u. 13. Kalányos Erzsébet. (113 K)
Eladó Galambok, Ady E. út 76. sz. alatt családi ház. (3 szobás + fürdőszoba, Zalakarosi úton.) Irányár: 2.200.000,- Ft. Érd.: minden nap délelőtt. Ugyanitt lugas + pince eladó. (Zalakarosi zártkertben.) (121 K)
Galamboki Rigó-hegyen 600 négyszögöl jól termő lugasszőlő eladó, út, villany, építési lehetőség van. Buszmegálló 10 percre. Érd.: telefonon, 13-040/16-02 melléken, Fenyvesiné. (119 K)
Nagykanizsa, Attila u. 12/B. II/3. alatt másfélszobás lakás eladó. Érd.: 18 óra után a fenti címen. Horváth. (117 K)
Kétszobás, tehermentes II. emeleti, egyedi gázfűtéses lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: személyesen vagy telefonon 14 óra után. Telefon: 11-639. Nk. Béke út 3. Far-kasné. (137 K)
Nk. belvárosában, Király u. 32 sz. alatt III. emeleti 125 négyzetméteres öröklakás + garázs, 1 éves kiköltözéssel, részletfizetési lehetőséggel eladó. Dr. Vass. Tel.: 93/13-926. (149 K)
2 szobás összkomfortos lakás Nk. Teleki u. 1. VI. em. 38. sz. alatt eladó. Érd.: 17 óra után a fenti címen. (147 K)
Nk. Kazanlak krt. 11/D. fsz/2. alatt 1 + 2 félszobás, tehermentes lakás áron alul eladó. Érd.: Horotkiné (145 K)
Pécsett az egyetemi városrészben (Dr. Németh Lászióné 7624 Pécs, óz u. 1. IX/27.) azonnal beköltözhetően eladó vagy nagykanizsaira cserélhető 1 és 1/2 szobás erkélyes, tehermentes öröklakás. Érd.: a hét minden napján 17 óra után. 8800 Nk. Rákóczi u. 1., illetve a fenti pécsi címen. (152 K)
Nk. Berzsenyi úti kétszobás lakásomat eladnám. Érdeklődni Nk., Zemplén Gy. u. 9/A. I. emelet 8. 18 óra után (153 K)
Csurgó, Eötvös u. 34. alatt családi ház beköltözhetően eladó. Érd.: Dr. Bálint, Nk. Zrínyi u. 20/G., vagy 14-393-as telefonon 18 óra után. (165 K)
Reális áron eladó 1 + félszobás, tehermentes lakás. Érd.: 19 óra után, Nk. Zemplén Gy. 11/A. X/63. Nováczkyné. (122 K)
Zalakarosi fürdőhöz 5 percre, panorámás, 246 négyszögöl telken, szerkezetkész, kétszintes + teljesen alápincézett, szintenként 120 négyzetméteres alapterületi! családi ház üdülőnek, irodának ii alkalmas, sürgősen eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 16/B. IV/3. (161 K)
80 négyzetméteres, 3 szobás, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Nk. Petőfi út 84. III. em. 5. Szabó Ferenc (159 K)
Nagykanizsa, Berzsenyi úti, kétszobás lakásomat eladnám. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 49/A. 1/8. 18 óra után. (158 K)
Nk-án, nyugodt környezetben 1+2 félszobás, tehermentes, egyedi fűtéses lakás fizetési könnyítéssel eladó. Nk. Péterfai u. 5/D. 1/1. Kovács. (180 K)
Eladó kétszobás, összkomfortos lakás Nk. Teleki u. 1. VI. em. 38. alatt. Érd.: Simon József. 17 óra után. (174 K)
Nk. Dózsa Gy. út 91. sz. alatt kétszobás családi ház kerttel eladó. Érd.: Vastag József, Nk. Berzsenyi D. u. 4/C. 1/7. (173 K)
Nk-i kétszobás, 56 négyzetméteres OTP öröklakásomat elcserélném budapesti vagy Pest környéki hasonlóra (esetleg kisebb házra.) Érd.: Cseh Ilona, 2330 Dunaharaszti, Uzsoki u. 11. levélben, vagy a 06/1-252-83-49 és a 06/93-11-23l-es telefonszámon. (172 K)
33 négyzetméteres belvárosi, tehermentes lakás sürgősen eladó. (Májusi kiköltözéssel.) Fizetés: két részletben is! Érd.: Nk. Zrínyi u. 45. 111/14. 16-19 óra között. (170 K)
Miklósfán új családi ház (két család részére is alkalmas) nagy telekkel eladó. Nk., Corvin u. l/D. fsz/1. Erd.: 12 óra után. (169 K)
Csurgó központjában nagy telken, vállalkozásra alkalmas, nagyméretű, komfortos családi ház eladó. Erd.: 93/11-500/315-ös telefonszámon, dr. Kovácsy. (Cím a szerkesztőségben!) (181 K)
Zalakarostól 3 km-re, a horgásztótól 500 m-re 400 négyszögöl szőlő és 400 négyszögöl erdős kaszáló eladó. Borbás László, Galambok, Dózsa u. 11. (182 K)
21.000 Ft/négyzetméter áron eladó másfélszobás, felújított, tehermentes lakás. Érd.: Nk. Zemplén u. 5/A. VI/39 vagy 13-140/13-17-es mellék. (189 K)
Egyszobás, gázas, földszinti lakás eladó, vagy nagyobbra cserélhető. Érd.: Pusztai, Nk. Király u. 53. III/5. (213 K)
Miháldon, Dózsa Gy. út 42. sz. alatt házas ingatlan eladó. Érd.: Nk-i Bíróság, Végrehajtó Iroda, vagy Miháld, Fő út 101. sz. (211 K)
Bajcsán 2 + 2 félszobás, komfortos lakás 500 négyszögöl telekkel 1.400.000,- Ft-ért eladó. Érd.: Bajcsa, Törökvári u. 107. (210 K)
Zalakaroson, központi helyen nyaraló eladó. Érd.: egész nap: 93/12-495-ös telefonszámon. (209 K)
Az autóspihenővel szemben, galamboki Rigóhegyen 621 négyszögöl telek eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 14/B. 1/5. Gazda. (206 K)
Nk-tól 15 km-re szőlő és gyümölcsös pincével eladó. Érd.: napközben 11-105-ös, esti órákban a 11-361-es telefonszámon. (198 K)
Kiskanizsán kétszobás családi ház eladó. Érd.: egész nap, Jakabkuti u. 11. (197 K)
Nagykanizsán a városközpontban, Stromfeld úti I. emeleti, háromszobás, étkezős tehermentes öröklakás garázzsal eladó. Érd.: 14-968. (196 K)
Eladó Balatonmárián ikertelek érvényes építési engedéllyel, kis melléképülettel. Érd.: 93/13-817 telefonon, este. (143 K)
Érd.: Snacky büfé. Nk. Hunyadi u. 10. (164
K)_
Egy vagy másfélszobás lakást, esetleg bútorozva, albérletnek keresek. Ajánlatokat Pf.: 154-re, vagy a 93/12-305-ös telefonra kérek. (160 K)
IRODA -IIZLKTIIKLYISKÍÍ
Iroda, üzlet, esetleg műhely céljára helyiség kiadó. Nk. Kinizsi u. 4. Tel.: 93/11-974. (188 K)_
30 négyzetméteres műhely, bármilyen ipari tevékenységre kiadó. Fűtés, villany, külön bejárat van. Nk. Vörösmarty u. 25. Érd.: esti órákban. (205 K)
JARMII
6 éves VW LT 31 D 1,5 tonna teherbírású, platós teherautó eladó. Érd.: 76/22-278 telefonszámon. Bende István, Kecskemét, Zalka M. u. 5. (154 K)
Olcsón eladó garázsban tartott 1500-as Polski Fiat. Nk. Kinizsi u. 4. Tel.: 11-974. Érdeklődni a délutáni órákban. (123 K)
4 éves Diesel Mazda zárt furgon 80.000 km-rel 700.000 Ft-ért eladó. Érd.: Snacky büfé, Nk. Hunyadi u. 10. (133 K)
10 éves 207 D. Mercedes zárt kisteher 110.000 km-rel, automata váltóval 600.000,- Ft irányárral tip-top állapotban eladó. Érd.: Snacky büfé, Nk. Hunyadi u. 10. (134 K)
Skoda Favorit - nyugati exportra gyártott -136 LS típus, kétéves, fehér, nagyon jó állapotban eladó. Érd.: 18 óra után a 14-393 telefonon, vagy dr. Bálint János, Nk. Zrínyi u. 20/G. címen. (156 K)
3000 km-t futott FIAT TIPO Diesel eladó 870.000 Ft-ért. Érd.: Nk. Csengery u. 94. Tel.: 93/14-350/39. (162 K)
Honda CBX 550 F motorkerékpár. 84-es kiadású, áron alul eladó. Irányár: 120 ezer Ft. Szinyéri Szabolcs, Nk., Herkules u. 52. (176 K)
GI frsz. Trabant megkímélt állapotban, friss milszakival és új gumikkal reális áron eladó. Kovács. Nk., Hársfa u. 26. Tel.: 11-231, Nk. (171 K)
LADA SAMARA kitűnő állapotban eladó. Érd.: Nk. Haladás u. 19. (168 K)
1200-as Zsiguli, felújított motorral, új rendszámmal eladó. Érd.: Nk. Kodály u. 5. VI. em. 37. (178 K)
126-os kis Polskihoz felújított seb. váltó eladó. Nk. Táncsics tér 8/A. (185 K)
Kétéves Alfa Rómeó 164 TD 1.200.000 Ft-ért eladó. Érd.: 93/14-350/39. (208 K)
5 éves. sárga színű Trabant kombi eladó. Érd.: Tóth József, Nk. Péterfai l/G. 17 óra után. (204 K)
Megkímélt állapotú Marulit vennék 1 éves korig. Nk. Vörösmarty u. 25. Érd.: esti órákban. (186 K)
(i ARAZS
Garázs ipari árammal, Kaán K. utcában eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 4/B. II/8. (120 K)
Garázst vásárolnék az Erdész utcában vagy í környékén. Esetleg Takarék utcait cserélnél érte. Érd.: Nk., Erdész u. 51/1. Hajnal. (15í K)_
Garázs eladó a Muskátli úti garázssorban Érd.: Pus József, Nk. Kaán K. 2/C/6. (19:
K)_
Garázst vennék a Munkás utca környékén Ajánlatokat: 14-734-es telefonon kérek, 1*3 óra után. (166 K)
öreg, bécsi zongora olcsón eladó. Cím a szerkesztőségben. (56 K)
Grillsütő (alig használt) eladó. Érd.: 93/11-987. (87 K)
Világos, modern szobabútor, két rekamié, fotelek, asztal eladók. Vennék Coloniái könyvszekrényt. Nagykanizsa, Csengery út 11. (126 K)_
Kifogástalan állapotú Bonanza öltözőasztal eladó, reális áron. Nk. Vörösmarty u. 25. Érd.: esti órákban. (203 K)
Eredeti NSZK gyártmányú Commodore-64 számítógép és japán Floppy Disc-1541 kitűnő állapotban eladó. Érd.: 14-988 telefonon, az esti órákban. (201 K)
Egy háromelemes és egy négyelemes szekrénysor eladó. Érd.: egész nap a 14-620-as telefonszámon vagy a kórház u. 10. sz. alatt.
Királyné. (212 K)
Colonial íróasztal, székkel eladó. Irányár: 25 ezer forint. Tel.: 8-16 óráig. 11-221, 17 órától: 17-416. (140 K)
VlíiVIS
Vásározók, kereskedők figyelem! Guruló konténerek (zárható), árusító asztalok, sátorvasak, komplett sátrak eladók. Érd.: 93/13-319-es telefonszámon lehet. (91 K)
Megvételre keresem Fekete Sándor Pál Nost-radamus című könyvét. Ajánlatokat a 14-474-es telefonon kérek naponta 17 óra után. (125
K)_
6 tégelyes fagylaltpult, fagyasztó, tartozékaival eladó. Érd.: 93/19-177 telefonon. 17 órától. (142 K)
15 négyzetméteres, első osztályú gőzölt bükk-parketta áron alul eladó. Érd.: bármikor a 13-040/16-02 melléken. Fenyvesiné. (151 K)
Bükfürdői üdülői jog megállapodás szerint eladó. Tel.: 93/16-261. Érd.: 17-19 óra között. (179 K)
Kitűnő állapotban lévő kétszálas ipari inter-lock (eredetileg háromszálas, harmadik szál visszaszerelhető), asztallal együtt, sürgősen, áron alul eladó. Irányár: 35000 Ft. Érd.: Nk. Városkapu 4/A. III. em. Kincs, az esti órákban. (150 K)
Február 2-i, vasárnapi Kurír rejtvénymellék-letét vagy az egész újságot megvételre keresem. Szabadi Sándorné, Nk. Zrínyi u. 56. (183 K)
Új, sport babakocsi, egytűágyas kötőgép, 13-135-ös autógumi Fiat Pandára, 2 darab eladók (5000 Ft/db). Érd.: Nk. Fáy A. u. 13. Balázs. (184 K)
Telefonügyeletet vállalok. 93/17-444. (187 K)
1992-es Országos Szaknévsor eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 8. Vidéki. I. lépcsh. (190 K)
Koszorú és virágkötő üzletemet megnyitottam Nk. Ady út 33-ban, hátul az udvarban. Fenyő gallyat vásárolok. Czigány Józsefné. (199 K)
Horgászcsónakok (2 és 4 személyes), valamint tehergépkocsi spoilerek megrendelhetők. 8801 Nk-Miklósfa, Szentendrei u. 55. (200 K)
Olasz babakocsi teljes kiegészítő felszereléssel, kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Nk. Dózsa Gy. u. 120. Horváthné. (202 K)
Kisüsti gyümölcspálinka és jó minőségű fehér bor eladó. Zalaszabar, Kossuth u. 20. (157 K)
ALBKRLKT
Maslelszobas, bútorozott alberleti lakás kiadó.
MŰSZAKI CIKK -BÚTOR
Colonial íróasztalt vásárolnék. Érd.: Kanizsa szerkesztőségében, tel.: 12-305. (49 K)
PARTNERKKRKSÖ
164/58, 48 éves független, fiatalos nő keresi azt a jó megjelenésű, intelligens férfit, aki szerető társa lenne. Leveleket „Szeretni akarlak" jeligére Nk. Pf.: 226-ba kérek. (195 K)
Magányosok klubja minden szombaton délután 3 órától a HSMK felnőtt klubjában. Szeretettel várunk mindenkit, aki egyedül él, vagy magányosnak érzi magát, és társaságra, barátokra vágyik. (130 K)
45 éves, egészségügyben dolgozó, független nő társaság hiányában ezúton keresi korban hozzáillő, káros szenvedélyektől mentes férfi ismerettségét. Leveleket „Bizalom" jeligére a KANIZSA szerkesztőségébe, Pf.: 154-be kérek. (214 K)
agógusokkal lkozott Kálmán Attila államtitkár
DÉL-ZALAI HETILAP
ÁRA: 19 FT
MEGJELENIK: MINDEK PÉNTEKEN
IV. évf. 8. sz. 1992. febr. 21.
Február 12-én dr. Kálmán Attila, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai államtitkára tájékoztatót tartott Nagykanizsa és környéke több mint 300 pedagógusa számára. Az oktatási törvénytervezet feldolgozására az országban több szinten fórumokat hoztak létre, hogy a pedagógusok még a nyári parlamenti döntés előtt észrevételeket tegyenek, véleményezzék a sorsukat a későbbi években meghatározó fontos dokumentumot. Ezek közül a rendezvények közül került sor egyre a Thury György Szakközépiskolában.
Kálmán Attila tájékoztatójában először a magyar oktatás örökségéről beszélt. El kell ismerni - hangoztatta -, ami pozitívum volt: a 8 osztályos általános iskolát, a teljesen felsőfokúvá vált óvónő-és tanítóképzést, a felépülő új iskolákat, a megszervezett új egyetemeket és főiskolákat. Sajnos azonban a felülről jött reformok nem igazán lettek reformok, a szép célok megvalósulatlanok maradtak. A pedagóguspálya presztízse csökkent, bérük más értelmiségi rétegektől 23%-kai lemaradt. Az
erkölcsi értékek és a tudás devalválódtak, a család és az egyház szerepe csökkent. Felemás kép alakult ki nemzetközi mezőnyben a magyar gyerekek tudásáról: míg biológiából és fizikából elsőrendű a tudásuk - matematikából, kémiából és énekből is megállják a helyüket -, addig az anyanyelv használata, a kommunikáció mindenfajta módja és az idegennyelv ismerete katasztrofális.
Ezután a változások sorában az állam szerepéről beszélt, je-
Lehet, hogy a gyerekek jövő szeptembertől ismét birtokukba vehetik a Csokonai iskola tanmedencéjét? Valószínűleg igen.
Mint tudjuk, az uszoda tizennégy éve alatt meglehetősen nagy forgalomnak örvendett. Az építmény - tinédzser kora ellenére - mind ez idáig csak egyszer esett át jelentősebb felújításon, amely a csempézésre és a belső tér átrendezésére korlátozódott, így hát nem csoda, hogy a vasváz és a csőrendszer lassan a korrózió áldozatává vált, hogy
kólákban azonos összeget, de igencsak eltérő vonzatokat eredményezhet. Sajnos még a 14%-ot sem éri el az oktatás részesedése a nemzeti jövedelemből, de a helyzetet reménytelennek mégsem nevezné. Nemcsak optimizmust, hanem önmérsékletet is kér a pedagógusoktól bizonyos szervezeti és tartalmi átszervezések során.
Végül a tájékoztató konkrét céljának, az oktatási törvénytervezetnek a megszületéséről, az eddigi vitákról és korrekcióról ejtett szót Kálmán Attila.
(Folytatás az 5. oldalon.)
héjszerkezet pedig egy újabb szigetelő réteggel lesz vastagabb.
Előzetes kalkulációk szerint a rekonstrukció tizenkét millió forintot emészt majd fel, melynek kétharmadát az önkormányzat biztosítja, a hiányzó négymilliót pedig különféle pályázatokon próbálja megnyerni a Csokonai iskola.
Bár a kivitelezők személyéről még nem döntöttek, a tervezők szerint fél év múlva a sportolók ismét birtokukba vehetik a létesítményt.
- F. V. B. -
lezve, hogy az ország gazdasági helyzetétől nem lehet függetleníteni az oktatást. A demokratikus fejlődés jelentősége, a véleményezés és döntés szabadsága mellett kiemelte és többször is hangoztatta, hogy az iskolákban rendet akarunk, nem anarchiát! Türelmet kért a társadalomtól, de elsősorban a pedagógusoktól, hogy a hatékony változásokra szánt 1-2 év helyett 4-5 év is beletelik, míg az állampolgár ténylegesen is érzékelni fogja azt.
A működés feltételeinek biztosítása az első. A tanulói fejkvóta azonban az eltérő körülmények között működő is-
idővel a fólia is kiszakadt, hogy a vízszűrő berendezés lassan kileheli a lelkét, s hogy a medence vizét épp hogy nem az esővíz táplálja, ugyanis néhány helyen az épület szigetelése is jelentős mértékben károsodott. A tervek szerint -tervező a zalaegerszegi Lékai és Pulai Mérnöki Iroda GMK - a vadonatúj gépészeti berendezések az eddig külső öltözőként funkcionáló kőépületben kapnak helyet, a belső tér kissé átalakul, melynek következtében a megmaradó két öltöző mérete is csökken, a kék
Nyolcmilliós önkormányzati támogatás
SZEPTEMBERTŐL ISMÉT ÜZEMEL A TANUSZODA
11 KANIZSA | .1992 21.
. Február
Egy államtitkári látogatás ürügyén.., ák
zerda délelőtt 10 órakor zsúfolásig megtelt a volt munkásőrség, jelenleg Thury György Kereskedel-KJ/ml Szakközépiskola nagyterme, A vendég, dr. Kálmán Attila a Művelődési és Közoktatásügyi Mlnlsztérlnm politikai államtitkára volt, a téma oktatási rendszerünk Jelenlegi állapota.
A sorok között hallgatóként ültem, remélve, hogy első kézből vájasfct Kapok az oktatásügy égető problémáiról. Vártam a magyarázatot, hogy miért nem szerepel sáljának megfelelően a költségvetésben a humán szféra, annak ellenére, hogy államtitkár ür is megerősítette, ezt 4* ágazatot a kormányfcat változatlanul stratégiai kérdésként tekinti, csak a szó ég a tettek ismét nem fedik iíegymásiiass
A fő téma az áj oktatási törvénytervezet volt, melyet a minisztérium által kijelölt csapat állított össze, Ex a tervezet a pedagógusok körében vegyes érzelmeket keltett, felkorbácsolva a kedélyeket. Az államtitkár mindent elkövetett, hogy érveivel meggyőzze a hallgatóságot, hogy a törvény bevezetése esetén a pedagógusok soha nem tapasztalt szabadságot fognak élvezni, de kétséget sem hagyott afelől, hogy a hatalom kinyújtott keze azért nem szavaz korlátlan bizalmat a társadalom ezen részének. Ellenőrizni kell az iskolákat. Nincs tehát korlátlan, fenntartás nélküli bizalom, erről ne Is álmodjon senki, a hivatal kinyújtott keze,, erről a Területi Oktatási Központok gondoskodnak. Ojra szegényebbek lettünk egy Illúzióval, az önálló pedagógus értelmiségi lét elérése tűnt el a ködös Jövőben,
Egyébként jutaimazottjal is voltak az államtitkári látogatásnak, néhány iskola erre a napra tanítási szünetet rendelt el...
- száj -
* SZÉLRÓZSA ♦
Az üzbég kultúrakadémia
Dúshajú, nyírt szakállas fiatalember a 34 éves Tospulat To-zsiddin, aki elhatározta, hogy eszmetársaival közösen megalapítja A kultúra és az emberiség értékeinek népakadémiáját. Ez nemzetközi, kormány(ok)on kívüli szervezet, amely Tozsiddin szavai szerint lehetőséget nyújt az üzbég népnek, a világcivilizáció egyik legősibb erődítményének, hogy bemutassa a legszélesebb körben szellemi értékeit.
Tospulat úgy véli, hogy mindez lehetetlen a többi néptől elszakítva. Éppen ezért a népakadémia vallási örökség részlegében nemcsak az iszlámot, hanem a többi vallást is tanulmányozni fogják: a kereszténységet, a buddhizmust, a judaizmust.
Ez a népakadémia egy vallási-kulturális központ létesítésére, megépítésére 38 millió - még a legújabb áremelkedés előtti értékű - rubelt fordít. Ez a gyönyörűnek ígérkező építmény az ősi Buharát díszíti majd. Mindenfajta agymosás ellen harcolva Tozsiddin akadémiája támogatja a taskenti egyetemet, az iskolákat köztársaságszerte, s nemzetiségüktől függetlenül a legtehetségesebb gyerekeket külföldre küldi tovább tanulni.
Különösen fontos terv is szerepel az akadémia elképzelései között: Uzbégországszerte olyan gyermekrendelők létesítése, amelyek leszorítják a jelenleg igen magas gyermekhalandóságot.
- Nem kérünk mi pénzt senkitől sem - így Tozsiddin. - Megkeressük, ami kell, s szétosztjuk az emberek között.
Maga Tospulat a Taskenti Egyetem keleti karán tanult, éspedig Lenin-ösztöndíjjal. Ezután tanársegéd lett, egyetemi oktató, az iszlám alapjait adta elő. Könyveket is írt, amelyek „szolgálati használatra" minősítéssel jelentek meg. Érdekes, nagy terjedelmű monográfiát is összeállított, A háború és béke problémái az iszlámban címmel.
A fentiekben ismeretetett buzgalmán kívül még arra is akadt ideje, hogy boldog családi életet éljen: 4 gyermek apja.
F. Gy.
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika: Borda Menyhért, Foga Kálmán Tel.: (92) 14-390/49 Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
A vak biciklista
Különös sportágat üz a holland Jan-Villcm Mühldcr. A 35 éves fiutak''inlHT másodmagával pcdáloz. i) vak, a társa látó, s tandemen törnek a világhír felé. A Richárd ItöinuT-Jan-V illem Mühldcr kettős nemrég egy moszkvai versenven megnyerte az országúti üldözéses verseint, s hogy ne teljen az idő potyára, 5 világcsúcsot is fölállított.
A vak fiatalember Ahrncm-hen végezte el a társadalmi
akadémiát, majd Hollandia pénzügyminisztériumában dolgozott számítógép-programozóként. Szabadidejét a bicaj nyergében töltötte, s ennek meg is lett az eredménye. S/.ülöv árosának \ ersenyén 1982-ben elsőként szakította át a célszalagot. Sajnos a mögötte tóduló többi versenyző elsodorta. Már a kórházban tért magához. Az orvosok majdnem teljes vakságot voltak kénjteleitek megállapítani.
Csakhogy kenuin Iából faragták Jan-Willcmct. Először a künintt atlétikába kóstolt bele. Kiderült: meglehetősen nehéz műfaj ez. A felmaratoni futást mégis eredményesen ű/.te: I óra 13 perc alatt futotta le.
Hamarosan egy másik -életfontosságú - verseint is megmert: óriási erőfeszítések után visszatérhetett a számitógépeihez is.
V. (ív.
Séfül
MAGVAR
HITEL
BANK
MOBIL 2 személyes banki pultrendszer és biztonsági üveggel ellátott pénztárfülke eladó.
Magyar Hitel Bank Rt. Nagykanizsa, Fő út 16. Telefon: 93/12-225/18. Érdeklődni: Pfeiffer István műszaki ellenőrnél, 7.30-16.00 óráig.
Ara
m MAGVAR S HITEL V BANK

SZAV" KFT.
SZAMITOGEPES KONYVELEST VÁLLAL
kettős könyvelést vezető kft.-k, kisvállalatok stb. részére
APEH által ellenőrzött program!
Gyors, pontos kiszolgálás!
TELJES DISZKRÉCIÓ!
Jelentkezéseket korlátozott számban fogadunk irodánkban. Nagykanizsa, Eötvös tér 21. Tel.: 93/14-333, 14-355; 92/13-239
1992 február 21 * KANIZSA \ d .................................................... . ....... .. 3
Túlélési stratégia a Pannónia Cipőipari Szövetkezetnél
A költségvetés múlt év végi vitája után, s az idén nyárra tervezett végleges törvényalkotás előtt megszületett a szövetkezetek életét szabályozó átmeneti jellegű törvény.
Örvendetes tény, hogy ebben a hosszúra nyúlt, bizonytalanságokkal teli időszakban is talpon maradt a Nagykanizsai Pannónia Cipőipari Szövetkezet. Senkit sem kellett elbocsátaniuk, s van elég megrendelésük.
Ezzel az információval akár pontot is tehetnék az írás végére, de a háttérben zajló folyamatok magyarázatra szorulnak.
Piac és profilváltás
A dolgozók létszáma 300 fő, ebből a rendszeresen vagy időlegesen távollévőkön kívül kétszázan végeznek közvetlen termelői tevékenységet. Jelentős belső átszervezésre került sor. Képesek voltak a zömmel a Szovjetunióba, illetve a volt szocialista országokba irányuló export kiesését új piacok felkutatásával pótolni. A tavalyi esztendő a nyugati nyitás, a keresgélés jegyében zajlott. Végül sikerrel jártak; jelenleg a Németország nyugati felében működő cégeknek végeznek bérmunkát. Ez exportjuk közel 50 százalékát foglalja le. A cseh és osztrák megbízók körében történő tájékozódás sem volt eredménytelen. Az idei év első felében az elnyert megrendelésekkel lekötötték teljesen gyártókapacitásukat. Bizakodnak abban, hogy megélnek, fönntartják magukat.
A régebben ráfizetésesnek ítélt helyi értékesítés is megoldódott. Saját épületükben megnyitottak egy olyan kis boltot, ahol termékeiket olcsóbban árulják, mint a kereskedelmi vállalatok.
Roppant fontos számukra, hogy a kor követelményeinek megfelelő árukat legyenek képesek előállítani. Ezt részben biztosítja is a bérmunka-export, hiszen a puha felsőrészt, a rugalmas talpat a megrendelő szállítja. A jó minőségű alapanyag birtokában színvonalas munkát kell végezniük.
Egyaránt gyártanak fájós lábú nagymamáknak szánt szandálokat, s ugyanezt a fazont variálva tinédzsereknek való pillekönnyű, ugráló, vagy elegáns kivitelű, nyári lábbeliket. Ezenkívül még női és férfi csizmák, bokacipők, körömcipők kerülnek le a szalagokról.
Cél a menedzser-szemlélet
A szövetkezet életében nehézséget okoz, hogy nem tudnak eleget fordítani műszaki fejlesztésre. Bár gépparkjuk kissé régi, a jelenlegi cipő-gyártási követelményeknek azért megfelelnek. A belföldi ellátásba is bekapcsolódnának, amennyiben megfelelő volumenű megrendelést tudnak szerezni. Törekednek a menedzser-szemlélet kiterjesztésére, a megfelelő szakembergárda kialakítására, illetve megtartására.
Tagjaik fele a törzsgárdához tartozik, már 15-20 éve náluk dolgozik. Az embereik azért is becsülik kenyéradó munkahelyüket, mert az átmeneti fázis-
ban is - tavaly áprilisban és szeptemberben -, a gondok ellenére bérfejlesztésre került sor.
Vezetőikhez a leggyakrabban a következő kérdéseket intézik: - Van piac? Szereztetek? Tudunk egyenletesen dolgozni? - Pozitívumként könyvelhető el, hogy adósságaikat sikerült valamennyire rendezni. Még az idei év elején a hiányzó összeget szeretnék kigazdálkodni.
Felsőrész-gyártásuknak mintegy a fele különböző telephelyeken bonyolódik le. A mu-rakeresztúri, tapolcai, galamboki, miháldi, lenti tűzödék-ben mindig akad legalább 100 ember számára munka.
Az átmeneti időszaknak egyik legvitatottabb, legkényesebb kérdése a vagyonnevesítés volt. A szövetkezetnél már 1988-ban a nettó vagyon 50 százalékát nevesítették. Mind-
ez a gyakorlatban a dolgozóknak juttatott kötvényekben jelent meg. Ezek az emberek a szövetkezeti gazdálkodásban látják jövőjük biztosítékát, mert a jelenlegi gazdasági szabályzók közepette talán ez a forma a legbiztonságosabb számukra. A közgyűlésnek idén június 30-ig kell befejeznie a felosztást, amelynek pénzügyi alapja a részjegytőkével csökkentett 1991. évi mérleg szerinti vagyon.
A Pannónia Cipőipari Szövetkezet tagjai a szövetkezeti megújulás, az arculatváltás reményében folyamatosan szeretnének dolgozni. Termékeik iránt valós igény mutatkozik: Münchenben, Prágában, Aachenben, vagy éppen városunkban, Nagykanizsán egyformán csinos, puha, kényelmes cipőben akarnak jámi az emberek.
Közben, amíg ők a szalagok mellett igyekeznek helytállni, talán az átmenet zűrzavara is megszűnik. Bíznak abban, hogy a majdan véglegesen jóváhagyott törvény reményeik szerint tiszta helyzetet teremt számukra is.
Büki Erzsébet
f > A tekintetünkben van valami...
A múltkor a rádióban valaki azt mondta, hogy a kábítószeresek felismerik egymást, ha egymás szemébe néznek. Nekem elhiheti, erre mi, munkanélküliek is képesek vagyunk... Persze, ezt nem dicséretképpen mondom.
Ahogy így a piacról kifordulnak, én száz százalék pontossággal ki tudom választani, hogy kinek van közülük munkahelye és kinek nincs. És ezt szúrópróbaszerűen akár le is ellenőrizheti. Ez fordítva is igaz. Magát észre sem veszik, de nekem mind biccentenek. Tegezzük egymást első megszólításra, akár a vezérek a fehérházakban.
Lassan harmadik hónapja lesz, hogy közéjük tartozom. Akkor nagyon zavart, ismerősök előtt titkoltam is. Reggel úgy jöttem el hazulról, mint azelőtt. Csak a feleségem tudta, hogy munkát keresni járok. Dehogy is mertem akkor még nyilvántartásba vetetni magam! Szinte nem volt olyan üzem a városban, ahol valaki ismerősöm ne dolgozna. Volt közöttük portás, de volt igazgató is. Sokuknak segítettem házuk vagy nyaralójuk építésénél. Ismernek, tudják, milyen munkaerő vagyok. Lehetetlennek tartottam, hogy legalább egy ne tudna közülük segíteni.
Nem, nem utasítottak el, pontosabban úgy szemtől szembe nem. Majd a jövő héten... Talán tíz nap múlva... Mintha összebeszéltek volna. Ma már tudom, hogy ez kegyetlenebb dolog volt így, mintha kerek perec elutasítottak volna.
Otthon a fiam egyik reggel rámkérdez: „Apu, most te semmi sem vagy?" Nem azt kérdezte, munkanélküli vagyok-e, hanem hogy vagyok-e valami. Ez nagyon mellbe vágott.
A postás is beszól, hogy itt a szokásos heti tíz lottószelvény. Azt válaszolom neki, hoztam a városból. Ezentúl már a sorsolást sem várjuk.
Hallottam a vonaton, hogy vannak boldog munkanélküliek is. Voltak, akik dalolva vették át a munkakönyvüket, hogy ezentúl nem kell korán kelni, s a segélyt a házhoz kézbesítik. Vannak ilyenek? Lehet, hiszen sokféle ember van. Én viszont az egyik éjjel azt álmodtam, hogy elnéztem hajnalban az órát, s rohannom kellett, hogy beérjek a régi munkahelyemre. Olyan szép álom volt, akár a mesében. Kár, hogy fel kellett ébredni.
Gombás Imre
Csöpögött a tartály, égtek a villanyoszlopok
Február 13-án délután 6 óra korul tii/. keletkezett a 7.AF.V nagykanizsai kirendeltségének birtokában lévő, az Olajbanyás/, sportpálya mögött húzódó külterületen. 10 darab használaton kí\ üli. a területen tárolt faanyagú \il-lanyoszlop gyulladt meg idáig ismeretlen okból. \ tü/ átterjedt a száraz avarral borított terepre is. Szerencsére a helyszínre érkező kanizsai tűzoltók idejében megakadályozták a lángok terjedését és lokalizálták a tüzet. A becsült anyagi kár 10 ezer l''t. A tüzeset kiváltó okának felderítése még tart.
Vasárnap a déli órákban a letcnyci Hungarocaniion telephelyére riasztották a tűzoltókat. 1/ esetben azonban müs/.aki mentesről volt szó. Itt ugyanis a/, egyik tartályból klórbenzol csöpögését észlelték. A robbanékony mérgező anyagot rövid időn belül a kanizsai, egerszegi és lenti tűzoltók biztonságos helyre szállították át, így személyi sérülés nem történt.
FŰTÉS KONTRA MELEG VÍZ?
■1
r
KANIZSA
1992. február 21,
Fűtsünk vagy inkább fürödjünk? A zuhanyrózsa meleg vizétől tisztára suvickolódott olvasó számára, midőn a fűtött nappali kényelmes foteljébe süppedve éppen a Kanizsát böngészi, talán kissé extrémnek tűnik a fenti kérdés. Nem így a Középiskolai Leánykollégium lakóinak.
Egy fűtésrekonstrukciós sorozatterv részeként ugyanis elsőként ezen intézményben kezdődött el a felújítás, amelyet a kivitelező cég annak rendje-módja szerint a megadott határidőre be is fejezett. De nézzük sorjában.
- A leánykollégium, a fiúkollégium és a Péterfy-iskola fűtése egy rendszerről működött, mígnem az érintett intézmények vezetői jelezték a közös fűtésről való leválási szándékukat - meséli Imre Béla, a Polgármesteri Hivatal Településellátási és Fejeleszté-si Osztályának szakembere. -Majd a közös kazánról szakvéleményt készíttettek, melynek alapján megrendelték a kiviteli terveket a Colosseum Kisszövetkezettől. Tavaly nyáron a képviselő-testület úgy döntött, hogy az 1991. évi költségvetésbe még belefér a leánykollégium fűtésrekonstrukciója. így miután a Colosseum szeptemberre elkészítette a terveket, a kivitelezés jogát pályázat útján a ZÁÉV nyerte el. A kivitelezőknek a fűtést le kellett választaniuk a régi rendszerről és az épület tetőterében új kazánházat kellett kiépíteniük a fűtési szezon kezdetéig. Október 12-én aztán elindulhatott a próbaüzem. Ekkor még abban a hitben éltünk, hogy három nap múlva a fűtés már végleges formájában üzemelhet, ám ez a vágyunk nem vált valóra.
- Milyen hiba akadályozta a további működtetést?
- Egyszerűen az, hogy a kazánház tetőtérbe kerülése mintegy 0,8-1 bár nyomásnövekedést vont maga után, melynek következtében a már korrodálódott, 18 éves radiátorok szinte egymás után lyukadtak ki. Tehát elérkezett október tizenötödike és a fűtést nem lehetett folyamatosan üzemeltetni. Miután a szakemberek az eloxidálódott szakaszoló tolózárat sem tudták elzárni, új csapokat, szerelvényeket, radiátorokat kellet vásárolnunk.
- Mekkora összegbe került mindez a felújítást megrendelő önkormányzatnak?
- A kazánház cseréje közel 5,4 millió Ft-ba, a belső hálózat újabb szerelése pedig 3,3-3}5 millió Ft-ba került.
- Úgy ám, a fűtési probléma az új fűtőtestek felszerelése után sem oldódott meg.
- Amikor úgy tűnt, hogy a bonyodalom végre véget ér, beállt a hideg idő. Kiderült, hogy a teljes kazánenergia az egyidejű fűtés- és melegvízszolgáltatáshoz nem elegendő. De mivel a kollégium lakói és dolgozói érthetően mindkét szolgáltatásra igényt tartanak, a fűtés ideje alatt elzárják a melegvíztermelő egységet, s a használati melegvizet éjjel, vagy a délelőtti órákban -amikor a diákok az iskolában tartózkodnak - melegítik fel, majd a tartályban betárolják. Természetesen ez csak ideiglenes megoldás. Múlt csütörtökön tartottuk az első egyeztető megbeszélést a tervezőkkel és a kivitelezőkkel, amelyen kiderült, hogy a probléma -többletráfordítással - orvosolható. Mindenesetre én nagyon szeretném, ha a leánykollégium fűtési gondjai végre megoldódnának, annál is inkább, mivel bennünket megrendelőket is ért már támadás a felmerülő hibák miatt.
- Valójában ki a felelős e hibákért?
- A mi álláspontunk szerint a tervező a felelős, aki egy rosszul méretezett tervet adott ki a kezéből. Ezért a többletköltségeket a Colosseum Kisszövetkezetnek kell majd megtérítenie - mondja végezetül Imre Béla.
Ezek után természetesen érdekelt bennünket a tervező véleménye is, ezért felkerestük a Colosseum Kisszövetkezetet is.
- A kifogásolt terv Radics László épületgépész tervezőnk munkája, aki egyébként a Dunántúl egyik legjobb szakembere - mondja Palotás Tibor, a kisszövetkezet elnöke. A többszörösen ellenőrzött számításai szerint a leánykollégium esetében 375.000 cal. hőmennyiségre van szükség, a betervezett négy darab FÉG-VESTÁLE 105 típusú kazánnak, melyeknek összesen 420.000 kalóriát kellene ter-mélnie, a feladatra meg kellene felelniük. Igaz kissé „pontra méreteztük" a tervet. Mi az
intézmény javára próbáltunk takarékoskodni és nem gondoltuk, hogy ebből probléma adódhat. Azonban sajnos éppen most derült ki, hogy a kazán névleges és tényleges teljesítménye nem azonos. Tervező kollégám egyébként ha szükséges azt is vállalja, hogy bírósági tárgyaláson, országvilág előtt derüljön fény arra, hogy a FÉG-VESTÁLE 105-ös kazán valójában csak körülbelül 80-85-ös.
- Milyen többletmunkát szült a kisebb teljesítmény?
- Át kell terveznünk a leánykollégium kazánházát oly módon, hogy a melegvíztermelő és szabályozó modul helyére két fűtőmodult tervezünk. A melegvízellátást és fűtésszabályozást az épület földszintjén lévő hő-központban fogjuk kialakítani. A két új kazán vásárlása természetesen nem jelent pluszköltséget, hiszen - ha ismertük volna a FÉG-VESTÁLE kazán valódi teljesítményét - ezekre eredetileg is szükség lett volna, a melegvíztermelő modul és a szabályozó modul pedig fel-
használásra kerül a fiúkollégium fűtésátalakításának idején.
- Akkor mi jelent többletköltséget?
- Egy újabb kémény kerül beépítésre, ezért -ki kell törni a tetőfödémet, tehát egy, már kész dologhoz kell hozzányúlni. Tulajdonképpen csak e munka költségei jelentenek többletet. Ám cégünk elvállalta, hogy ezen átalakítás terveit és még pluszban a kollégiumi konyha melegvízellátásának terveit ingyen elkészítjük. Itt meg kell jegyeznem, hogy a radiátorok állapotvizsgálata nem volt feladatunk, a korrózió mértékét egy nyomáspróbával ellenőrizni lehetett volna.
- Meddig kell leadni az új tervet?
- Nem kell, csupán azt kérték, hogy március 15-ig készüljön el, én pedig ezt elvállaltam - világosít fel Palotás Tibor.
Ezúttal talán valóra válik az üzemeltetők és a megrendelők vágya, és szeptemberig befejeződik a rekonstrukció.
F. Varga Barbara
Vállaljuk
személy- és tehergépjármű mindennemű javítását, műszaki vizsgára való felkészítését, vizsgáztatását soron kívül is.
Kaphatók
személy- és tehergépjármű új és bontott alkatrészek, autósboltunkban különböző nagy szilárdságú kötőelemek, sasszegek nagy méretválasztékban.
Azonnal megvásárolhatók
gyári új Maruti, Lada Combi 1500-as 5 sebességes váltóval, garanciával, használt ALFA ROMEO, RENAULT 18, FIAT CROMA dízel.
Várjuk ügyfeleinket!
AUTÓJAVÍTÓ Nagykanizsa Telefonszám: 93/12-220
Kálmán Attila Kanizsán
(Folytatás a címlapról.)
Itt elmondta, hogy a magyar és európai hagyományokat figyelembe véve készült, ez már a második koncepció, de sajnos most sincs egymás mellett több alternatív tervezet. Ezután rögtön leszögezett egy rendszerbeli alapkérdést: tételesen azt, hogy senki nem akarja a 8 osztályos általános iskolát szétverni, az iskolaszerkezet átalakításának jelzett tendenciái inkább azt tételezik fel, hogy a gyerekek saját képességeiknek megfelelően egy adott életkorban rugalmas és változtatható iskolatípusban tanuljanak tovább.
A mintegy 70 perces jó ritmusú, hangulatos tájékoztató kitért még a tervezet néhány sarkalatos kérdésére, úgy mint a magyarországi univerzitások hiányára, a hatóság fogalmának értelmezésére és szerepére a közoktatásban, a zavartkeltő és sokat vitatott iskolaszékek ügyére, a továbbképzések új rendszerére és a tanügyirányításra.
Az államtitkár úr tájékoztatóját a jelenlévők nagy figyelemmel hallgatták, reagálásaikban az együttgondolkodás kifejezésre is jutott. Azonban úgy érezhették, hogy néhány kérdésben a tisztánlátás érdekében várakozásaik csak részben teljesedtek. Egyik ilyen alapkérdés egy nemzet oktatási törvényének világnézeti meghatározottsága, eszmei semlegessége vagy hovatartozása. A másik, szintén elmaradt boncolgatás, ha egy közoktatási törvénytervezet a gazdasági feltételektől teszi függővé a közoktatás átalakításának lehetséges mértékét, akkor meddig terjed az állam kötelezettsége? A fel nem vállalt (vagy meg nem határozott?) ellátási területek, mint az egésznapos nevelés, a tanórán kívüli tehetséggondozás, a felzárkóztatás vagy az iskolakönyvtár stb. gondozója, értékeinek átadója és továbbvivője ki lesz? És főként, hogyan lesz? Végül is mekkora az alapfeladatok köre?
A kérdezők közül néhányan kísérletet tettek ennek a kérdésnek a kibontására is.
Nem egyértelmű a törvénytervezetben az sem, hogy az iskoláskor előtti nevelés intézményei (óvodák!) hogyan tartoznak bele az országos közoktatási rendszerbe. A jelenlévő óvónők gyors, határozott és célszerű kérdései elősegítették az óvodák helyzetének és feladatainak pontosabb megfogalmazását.
A tájékoztató után a pedagógusok kérdéseket tettek fel.
Gyógypedagógus és intézményének igazgatója kérdezték:
Hogyan kell értelmezni azt a jogot, hogy minden gyerek a képességeinek megfelelő iskolatípushoz hozzájusson? Változik-e az áttelepítő bizottságok szerepe? A gyógyítva nevelés intézményei az alaptantervben rögzített célokból miért annyit és úgy valósítanak meg, amennyit a speciális igények megengednek? Elfo-gadható-e ez a tág megfogalmazás?
Válasz: Ha az áttelepítő bizottságokban szakértők dolgoznak, nem egy ember dönt, s adott a fellebbezés lehetősége, akkor nem indokolt az aggodalom. A tantervvel kapcsolatban: a megfogalmazás itt valóban nem szerencsés, tény, hogy szükség van a gyógyítva nevelő intézmények számára külön kerettantervre.
Középiskolai tanár kérdezte: Hogyan kell értelmezni az ál-talanos rendelkezések 9. pontja alatti önkormányzati oktatás-ellátási kötelezettséget, ha az egyházi intézmény útján valósul meg?
Válasz: 1948 előtt az iskolák 60%-át az egyház tartotta fenn. Ez az arány napjainkban 1%. Természetesen, ezután növekedni fog az oktatásban is az egyház intézményeinek száma. Intelligens, rugalmas közmegegyezést várunk. A kistelepülések helyzete a legnehezebb. Itt nagyon fontos, hogy az iskola tulajdonjoga a tényleges igényeket és elvárásokat elégítse ki.
Altalános iskolai igazgató és több tanár is kérdezte:
A törvénytervezetben nem derül ki az alapfeladatok köre, nem lehet eldönteni, hogy a normatív támogatásnak fedeznie kell-e az intézmények teljes működését, avagy ez a megfogalmazás már valamennyire bővebb, mint az alapfeladatok köre. Például: lesz-e napközi? Hol legyen a gyerek tanítás után?
Válasz: Valóban nem egyértelmű a törvénytervezetben az alapellátás köre. Pontos határait az MM nagyobbra, a PM kisebbre kívánja kialakítani. Ebbe a körbe tartozik a kötelező órák mértéke, a kötelező órák feletti óramennyiség felhasználásának célfeladata. Napközis ellátásra természetesen a jövőben is szükség lesz, a minisztérium véleménye szerint azonban a jelenle-, ginéi kevesebb csoportot kell működtetni. Honnan lehetne az oktatásra elvenni? Belügytől? _ Hadügytől? Vízügytől? Példák sokaságával bizonyított, hogy miért nem járha-
tó utak ezek. Másodszor, nem érti ezt a nagy ellenállást, hiszen még meg sem alakultak ezek az intézmények. Helyesebb lenne létrehozni minden megyében, a köztársasági megbízott székhelyével egybe-esően, de erre nmcs pénz. Nem pontosított még, hogy milyen régiókat fog át egy-egy ilyen központ. Szükséges, hogy pedagógiai végzettségű dolgozói mellett jogász, gazdasági szakember is legyen! Elsősorban szakmai szolgáltató intézmények lesznek, nem az iskola életébe korlátlanul beavatkozó hatóság. De a minisztérium természetesen visszajelzést vár tőlük az iskolákban folyó munkát illetően. A „bástya" nemcsak bezár, elzár, a bástya védelem is lehet az iskoláknak.
Óvónők közül többen kértek választ az óvódák létét, a tankötelezettség kezdetét, az 5 évesnél fiatalabb népesség ellátását és az óvónők helyzetét illető kérdéseikre.
Az államtitkár úr igyekezett megnyugtatni őket, hogy óvodára továbbra is szükség van, az önkormányzatok ezek fenntartásáról nem mondanak le. Az 5. életévben kezdődő tankötelezettség azt jelenti, hogy ettől az életkortól kötelező a népesség óvodáztatása, de nem azt, hogy 3-5 éves korig ne legyen óvoda. Elismeri, hogy a tervezet itt félreérthető. Természetesen 5 éves kortól, ha kötelező az óvodáztatás, több pénzt is kell rá áldozni. Óvónő csak felsőfokú végzettségű személy lehet, a csak középfokkal rendelkezőket dajkának kívánják visszasorolni vagy tovább kell tanulniuk. Nem iskolásdit játszó óvodákat vár, de az a többi iskolatípusra is vonatkozik, hogy ne egy fokozattal fel-jebbre tendáljon a munka, hanem a gyerekek életkori sajátosságának feleljen meg!
Végül a Zala Megyei Pedagógus Kamara elnöke javasolta, hogy a pedagógiai (pedagógusi) munkaköröknél kapcsolatos koncepciókat ajánlatos lenne újragondolni, hiszen a pedagógus szakértelmisége és autonómiája a jelen koncepcióban nem érvényesül.
Egy kollégiumi igazgató kérdezte: Elfogadja a vizsgarendszer alapelvét, miszerint a vizsgák letétele nem kötelező. Nem ért azonban egyet azzal, hogy a vizsgákat a Területi Oktatásügyi Központ által kijelölt vizsgabiztosok ellenőrzik. Mire szolgál ez a megkülönböztetés? Miért van erre szükség?
Válasz: így a nyilvános vizsga objektívebb lehet. Akár két érettségi vagy a más vizsgatípusokban több elnök is lehet. A vizsgáztató személyét illetően nem szerencsés a tervezet megfogalmazása, hiszen például a vizsgabiztosi jegyzékbe zömmel középiskolai és egyetemi tanárok kerülnének be. Ez pedig problémát okozhat például az általános és az alapiskolai vizsgáztatás során.
A helyi cigányszervezet képviselője kérdezte: Hogyan lehet elérni, hogy az etnikai oktatásra adott költségeket az iskolák valóban erre a célra fordítsák?
Válasz: A kisebbségek érdekeit tudatosan védenünk kell! Ha ezek a gyerekek nem anyanyelvükön tanulnak, akkor lemaradnak. A cigánysággal az is a nagy probléma, hogy nincs anyaországuk, nincsenek pedagógusaik, akik képesek saját kultúrájukat átadni. Számuk jelentősen növekszik, s 10-20 év múlva tetőzni fognak a most meg nem oldott oktatási és közművelődési problémák. Ezért nem szabad ettől, mint oktatáspolitikai kérdéstől elfordulni.
Büki Erzsébet
Tájékoztatjuk a város lakosságát, hogy az alábbi intézmények névváltoztatási kérelemmel fordultak a Polgármesteri Hivatalhoz.
Új név
Hevesi Sándor Általános Iskola Nagykanizsa, Hevesi u. 2.
Zsigmondy Vilmos és Winkler Lajos Műszaki Középiskola
Nagykanizsa, Sugár u. 13.
Jelenlegi név
1. Hevesi Sándor Úti Általános Iskola Nagykanizsa, Hevesi u. 2.
2. Zsigmondy Vilmos Kőolajbányászati és Mélyfúróipari Szakközépiskola
- Winkler Lajos Vegyipari Szakközépiskola
- Gázipari Szakközépiskola
- Finommechanikai és Automatizálási Szakközépiskola Nagykanizsa, Sugár u. 13.
A névváltoztatással az intézmények nevelői, tanulói egyetértenek. Kérjük a város lakosságát, hogy fentiekkel kapcsolatos
véleményüket 1992. március 10-ig a Polgármesteri Hivatal Humán Osztályára szíveskedjenek eljuttatni.
Portré, piros szegfűvel
6 KANIZSA 1 1992. február 2h |

Böröcz Zoltán, a MÁV
Nagykanizsai Vontatási Főnökségének műszaki alkalmazottja, egyike ama két képviselőnek, akik a pártjukra leadott voksok arányában listáról, az MSZP színeiben kerültek be a város önkormányzati testületébe.
A Kis-Balaton vadromantikus hangulatú vidékén, Vör-sön született, saját kis birtokon gazdálkodó parasztcsalád harmadik fiaként, 1955-ben. Nem messzire tőlük kanyargott a Pestet Kanizsával összekötő vasúti fővonal sínpárja.
Áz erőt meg a sebességet demonstráló mozdony látványa, egyáltalán: az embert és a gépet egyaránt a Szolgálat regulája alá rendelő vasúti mechanizmus mély benyomást tett a műszaki dolgok iránt amúgy is fogékony kamaszfiúra. Ezért a hatvanas évtized közepén, az ingyenes oktatás, valamint a továbbtanulás terén megvalósuló esélyegyenlőség ma már csak álomnak rémlő időszakában, amikor bármelyik jófejű falusi gyerekből válhatott „első generációs" értelmiségi, ő mégis a szakmunkásképzőben tanult tovább Kanizsán.
- Nem valami poétikus környezet a vasút. - jegyzem meg. - Csupasz ipari, táj, katonás fegyelem. Hogyan bírtátok megszokni?
- A vasútnak mennie kell, s ez több, mint szlogen! Mondjuk inkább: alaptétel nálunk! Aki ezt képtelen fölfogni, óhatalanul kihull a szigorú szabályzat és a folyamatos működőképesség rendezőelvére épülő gépezetből. így volt ez a gőzösök korában, de most is ez a jellemző, mikorra már jócskán modernizálódott a fűtőház jármű-, és eszközparkja. Azt kérded, hogyan tudtunk beilleszkedni? Elég köny-nyen, ám akadtak konfliktusaink is. Nézd, húsz évvel ezelőtt mi voltunk a lázadó if-
júság. Nemzedékünk - szakmunkások és érettségizett, motorvezetőnek kiképzett srácok egyaránt - egy olyan közegbe csöppentünk, ha úgy tetszik, a kérgeskezűek közé, a munkásélet legsűrűjébe, amelyikben roppant természetesnek tekintették a rangjelzésekkel illusztrált tekintélyrendszert. Mi voltunk a kis vagányok, a fenegyerekek, a hosszú hajunkkal, a farmernadrágunkkal, az időseknek fülsértő zenénkkel, a lezserebb modorunkkal. Az alázatoskodó stílussal szemben bevittünk a légkörbe egy kritikusabb, pimaszabb hangot is. De ezek pusztán külsődleges jelzései voltak a vasúton is elkerülhetetlennek látszó generációváltásnak. Lényegesebb volt a tartalmi vonatkozás; nevezetesen, hogy szaktudásunkkal, fizikai-lelki állóképességünkkel bizonyítani tudtuk, nem vagyunk elődeinknél hitványabb, érdemtelenebb szolgálói a vasútnak. Ezért nem lettünk a valóban kívülről merevnek, katonásnak tűnő hierarchia kitaszítottjai. Sőt, egy idő után elfogadták lazább viselkedésünket is. A hetvenes években pezsgő társaséletet varázsoltunk. Színjátszókört szerveztünk, például a vasutas kultúrházban bemutattuk Tamási Áron „Az énekesmadár" című darabját. Fölvillanyozódon az öregek lelke is. Focimeccsek, brigádbulik, mindenféle vidám KlSZ-összejövete-lek, teszem azt közös faültetések, meg egy sereg más jellegű közösségi megmozdulás igazolta, hogy minőségileg valami mást akar a fiatalság.
- Buzgóságod jutalmául KISZ-titkár, később párttag lettél.
- Nem érdekből léptem be az MSZMP-be. Akkor ez egy sodró erejű folyamat volt, ifjúkori ideálok katalizálták. A végén pedig az egész odáig torkollott, hogy tudatosan fölvállaltam egy eszmerendszert. Mégpedig a baloldaliságot. Tudom, ez a meghatározás tágnak és homályosnak tűnik. Én legfőképpen szociális érzékenységet, szolidaritást, társadalmi igazságosságot értek alatta. S mint ilyen, akár fogalmi absztrakcióként, akár gyakorlati cselekvési programként mindig létezett a világtörténelemben. Olykor tengeralattjáró módjára alámerül a konjunkturális eszmerendszerek felszíne alá, s csak szórványos olajfoltok árulkodnak a létezéséről. De az emberiség
tudatán áthúzódik, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is helye, létjogosultsága lesz. Sürgősen leszögezem; szó sincs itt bolsevizmusról! Mi több, önkényuralmi, militáns hatalmi gépezetről! Inkább egy olyan dinamikus eszmerendszerről, avagy erőről, amely képes nemzetté kovácsolni a megannyi szétszórt, vágyakkal, ambíciókkal, akarásokkal teli egyedet. Gyűjtőmederbe terelni az érzéseket. Célunk, hogy közvetlen szóbeli kommunikáció révén megértsük egymást! Toleráljuk egymás másságát! S amíg még fontosabb, segítsünk egymásnak! Hívhatjuk ezt szociáldemokráciának, polgári liberalizmusnak, radikalizmusnak -oly mindegy! Az MSZP programjából sokféle irányból lehet kapcsolódni, s törekedünk is a baloldali ideológiát gazdagító kötődésekre.
- Valójában most melyik pártbéli szemléletedről beszélsz?
- A magaméról, én mindig elsősorban a magaméról beszélek! Azt gondolod, kétfelé szakadtam, meghasonlottam, netán teljesen kicserélődtem, mert a régi MSZMP megszűnése után pártom szimbóluma a piros szegfű lett, filozófiánkban pedig egy liberális nyitás történt?! Az igaz, hogy idősebb, talán érettebb meg bölcsebb is vagyok, mint 10-15 éve, de alapjában véve up.yanaz a fickó maradtam. Erényeimmel és hibáimmal egyetemben. Milyen is vagyok? Hát... Kisember-párti. Tán ezt érzem a legjellemzőbbnek. Szeretek horgászni, társaságba járni, olvasni, már ha jut rá idő - sajnos, az utóbbi időben a kelleténél kevesebb. Visszatérve a múltbéli időszakra, elhiheted nekem, én a „legvidámabb barakk" időszakában sem éreztem magam túl felhőtlenül. Szenvedtem az emberi butaságtól, az üres szócsépléstől, a körmönfont, ostoba, bürokrata rendeletektől. A köztudatban kevésbé érződtek az MSZMP alapszervezeten belüli kemény viták, vagy a városi-megyei pártbizottsággal való összecsapások. Takargattuk. Utólag úgy látom, hiba volt. De megvívtuk a magunk kis szabadságharcait, kérkedés nélkül állítom. Én nem voltam az a jófiú, aki belesimult a pártelitbe, akit agyondédelgettek, s egy csomó előnyt sajtolt ki magának. Először is végig a
vasútnál dolgoztam. Vagyonom nincs. Fizetésem a legalacsonyabb a városi önkormányzatban lévő képviselők között, a feleségem munkanélküli. Ráadásul szívpanaszaim súlyosbodtak, könnyű munkára kellett áthelyezni. De ezt ne panaszkodásnak vedd! Optimista vagyok. Jó itt az MSZP-ben, barátaim vannak, mozgalmas, élénk pártélet zajlik.
- Egyike voltál Kanizsán a reformkör megalapítóinak. Milyen célból hoztátok létre?
- Érzékeltük, hogy elszürkült, statikus lett az MSZMP a 80-as évtized végére, s fölismertük, sürgős arculatmódosításra van szükség! A külpiaci tendenciák is azt jelezték, nemcsak politikai, hanem gazdasági irányváltásra is szükség lesz. Ennek érdekében le kell tehát számolni a célkitűzéseinket gátló ideológiai béklyókkal. Ne feledd, hogy Jalta élt még, s bár Gorbacsov modellértékű reformlépéseket tett, mi tagjai voltunk még a varsói paktumnak meg a KGST-nek egyaránt. Ilyen körülmények között gondolkodni, lépni, mozogni nem kevés közegellenállásba ütközött, itt a városunkban is. Mégis, Szeged után elsőként alakult meg Kanizsán a reformkör. Sürgettük, hogy egy valóban demokratikus parlament kellő sebességgel teremtse meg az elodázhatatlan politikai-gazdasági szerkezetváltáshoz szükséges jogi és törvényhozási kereteket. Sejtettük, rámegy erre az egy-párti hegemónia. Ámde a tét
- a megújulás jóval nagyobb horderejű volt annál a görcsös szándéknál, amelyet az idősebbek képviseltek, hogy őrizzük az egység látszatát. Később kiderült, az élet túlhaladta az átalakítást célzó reformtörekvéseket. - Oké, legyen akkor többpártrendszer!
- mondtuk. - Legyen szociális piacgazdaság, alakítsunk újfajta szövetségi rendszereket katonai és gazdasági téren egyaránt. Mi, reformkommunisták bántuk a legkevésbé. Kicsit keserűen veszem tudomásul, hogy erről a „győztesek" kissé megfeledkeznek. Kényelmes amnézia a részükről, csak kissé méltánytalan. Mindegy! A jövő számunkra is hozhat még jót...
- Köszönöm a beszélgetést.
- km -
1992. február 21.
KANIZSA
Az igazi kereskedőnek a vásárló a főnöke
Amikor megbeszéltük a találkozásunk napját Liess Lászlóval, az Ergonett Rt. szakboltjának vezetőjével, még egyikünk sem sejtette, hogy nem akármilyen forgalomba csöppenek. Bár még csak délután egy óra, a vásárlók száma felülmúl minden eddigi rekordot.
Fáradtságát nem titkolja, hiszen számla szerint több mint egymilliót, készpénzfizetésben pedig 150 ezret forgalmaztak... összehasonlítási alapként annyit, hogy hét éve, amikor az üzletet megnyitották, havi forgalmuk volt másfél millió forint. Rögzítsük gyorsan a rekord napját: 1992. február 12. Szép, tavaszt sejtető keddi nap.
Mostani helyükre 1988-ban költöztek. Már négyen dolgoznak, sőt egy tanulójuk is van. Tavalyi forgalmuk 78 millió a tervezett 70 millióval szemben. Eredetileg csak munka- és védőruha tartozott a profiljukba. A vásárlók igénye és a piac alakulása miatt azonban alaposan kibővítették az áruválasztékot. Árukészletük harmada a városban gyártott vagy forgalmazott
divatcikkekből áll. Melegítők, farmerek, szabadidőruhák széles választéka várja a vásárlókat. Középfekvésű árak jellemzőek rájuk, miként a cipőosztály termékeire is.
Kiderül beszélgetésünk során, hogy a jónak bizonyuló forgalmazásban nem kis szerepe van annak is, hogy a vállalatokkal szerződést kötöttek a dolgozók között kiosztott utalványok beváltására. Ünneprontó leszek, s megkérdezem, mikor szomorú a sikeres üzletvezető. Elmondja, hogy napjaink egyre gyakrabban előforduló jelensége teszi szomorúvá: jönnek emberek a frissen kapott, új munkaruhával, hogy az üzlet váltsa vissza... Nem a méret a hibás... Nem a fazon nem tetszik... Kenyérre, esetleg más fontos dologra kellene az ára a családnak...
Az Ergonett-bolt kis csapata felkészült a kispénzű vásárlók fogadására is, viszont már nem kell üres kézzel távozni az igényesebb vevőknek sem.
Az eddig elért szép forgalomnak ilyen egyszerű a titka.
KANIZSABER
Építőipari Fővállalkozó, Tervező, Kivitelező, Beruházó Kft.
8800 Nagykanizsa, Hevesi S. u. 6. Tel.: 93/14-123, 92/73-263 Telex: 12-704, Fax: 92/73-263
Vállaljuk:
- beruházások teljeskörű megvalósítását gondolattól a kulcsátadásig, valamint mindennemű építőipari szaktanácsadást
- lakó- és középületek, üdülők, vállalkozói telephelyek, műhelyek, irodahelyiségek, közművek és egyéb építmények
- tervezését
- kivitelezését
- műszaki ellenőrzését
- fénymásolás A/3, A/4, kicsinyítés, nagyítás.
VÁ$jmc w ÉS
J''EL''EÜ^T-XT.Z''ÉS''ÉT!
KANIZSA
1 1 EH
1 1 KI FT.
A kárbiztosi szolgáltatásokról
Az áruk szállítása során felmerülhetnek olyan károk, amelyek a szállító cégnek veszteséget okoznak. Számos esetben előfordul az is, hogy az import áruk már a fémzárnyitás előtt megsérülnek. Ilyenkor a gyors kárbecslés és kárügyintézés a veszteségeket csökkentheti.
A Magyar Gazdasági Kamara kárbiztosi testületéhez elsősorban a külföldről érkező szállítmányokat ért káresemények ügyében fordulnak az érintett cégek. Igény esetén a kamara területileg megbízott szakembere haladéktalanul elvégzi a kárszemlét a helyszínen.
A kárbiztosi testület a külföldi partner megkeresését kezdeményezi és lebonyolítja a biztosítási okmányok cseréjét. A kármegtérítés ügyében a biztosító társaságoknál eljár. Ha lehetséges, javasolja megbízójának a VIS-MAIOR igazolás beszerzését. A megbízó cég érdekeit képviseli.
Az exportált árukat még belföldön ért káresemény rendezésére is van lehetőség.
Kárbejelentést lehet tenni kamaránknál is.
Kálmánné Gáspár Mária referens
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon, Kosztolányi u. 10. Tel.: 92/11-042, nagykanizsai képviseleten (Vár u. 9.) Tel.: 93/13-040 Kálmánné.
Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-46 Elektromos ív-mágnesimpulzus berendezések 4-150 mm átmérőjű csövek összeszerelési, hegesztési műveleteihez exportját kínálja. Nk-47 Német cég ajánl salátákat, majonézeket, dresszingeket
Nk-48 Festékgyártó cég keres magyar partnert termékeinek bevezetésére (felhaszn.: háztartási gép, autók, elektromos felszerelések) Nk-49 Holland cég luxusajándékokat vásárolna (porcelán,
agyag, üveg, nemesfém) Nk-50 Görög cég kínál pékárukészítő gépeket.
INFORMÁCIO
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete a Manager OTK-val közös szervezésben középfokú vámügyintézői tanfolyamot indít Nagykanizsán, melyre még lehet jelentkezni.
Képzési idő: 6 hónap Tanfolyami díj: 17.500 Ft Képesítés: középfokú vámügyintéző. A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük küldeni: Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete Kálmánné Gáspár Mária DKG Irodaház
8801 Nagykanizsa, Vár út 9. (Ügyfélfogadás: keddtől péntekig 15-17 óráig. Telefonszám: 93/13-040)
ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Vár u. 9.
T«U 13-040/1147, Fax: 12-148
Korszerű pedagógia
A kedvenc press/.o elolt sokan \ árakn/.nak az erke/ó aiitóhus/.-ra. ,t /.súl''iill j.irini/re iicfic/cli (iircnikcdiiik lel u/ emberek. I kés\e eike/.íi in urna fiatalember táská ját előrelendít\e próbál utat lunii a tömegben. Már-már célba ér. amikor c-y\ élemedett férfi \ állon ragarija, és szigorúan a s/cinébe né/. \ sorban állok hangosan Icckéitetni kc/riik a lolakoriol. \ bácsika rcnrirciitasilás helyett maga elé tessékeli, és csak cnii\it inonri: - Parancsolj, le \agj a fiatalabb!
S/.. I.

| kanizsa""
1992, február 21.
- Mi a véleményed a devianciáról?
- Ma kormánypártinak lenni deviáns jelenség.
- Akkor Te mennyire vagy kormánypárti?
- Amennyire ellenzéki is. Eldöntöttem, mától kezdve minden párttal szimpatizálok, kivéve a Thílrmer Gyuszi bácsiét.
- Néhány hete egy televíziós interjúban kifejtetted, a rendszerváltás még nem következett be, de a Beatrice majd leváltja a rendszert. Ezen mit értsünk?
- Azt, hogy a jövőben ha valakinek igaza van, azt meg kell dicsérni. Akár GARÁZSMESTERI DICSÉRETET is érdemelhet. Ha pedig hülyeséget mond és tesz, azt le kell váltani. Ezt mi korábban meg is tettük a koncertjeinken, amiért megkaptuk a büntetésünket. Most a jutalomban reménykedünk.
- Dalaitok jelentős része mélyebb értelmű. A koncerteken jelenlévő közönség a Beatrice ideológia miatt, vagy csupán a balhé kedvéért jön?
- Ez olyan, mint az iskolában. Vannak dolgok, amelyeket kötelező módon meg kell tanulni. Jómagam azt hiszem, a gyerekek megértik a dalainkat. Amelyiket esetleg mégsem, az valószínűleg a tudat alatt fog hatni rájuk.
- A ma este elhangzott partizán dalok jópofán hangzanak. Ez csak ciki?
- Nemcsak ciki. Amennyiben az, akkor magunkkal szemben is az. Mi gyermekkorunkban meg .lettünk vezetve. Lélekben hittünk ezekben a dolgokban. Egy rendszerben, ami létezett ugyan, de nem működött. Ennek most fizetjük az árát.
- Lemezterveitek?
- Ennek a dumának most van a premierje. Egy nagyon vidám hangvételű lemezt szeretnénk, amelynek címe: VIDÁM MAGYAROK. Ez egy magyarságtudatot erősítő, lelkesítő, hitet adó lemez kíván lenni. Nem akarunk többé a rothadt, „kibaszott" világgal foglalkozni. Megpróbáljuk azokat a reménysugarakat megtalálni, amelyek esetleg még léteznek.
- Ezek szerint optimista vagy?
- Igen, annak dacára, hogy a rend-
Tiszta vizet a pohárba!
Nagy Feró és a Beatrice ismét Kanizsán járt. Koncertjükön a baboskendővei megpróbálták rendszerváltozásos világunkban kissé megfásult arcunkat tisztára törölni. Legalábbis azokét, akik csordultig töltötték az Erkel Művelődési Házat.
szerváltás még nem zajlódott le tökéletesen. A forint viszont majdnem konvertibilis. Ebben az országban szerintem az a baj; a munkánk minősége - a fogyasztási árakkal ellentétben - még nem érte el a nyugati színvonalat.
- Egy provokatív kérdés. A rendszerváltás - mint mondtad - még nem következett be, de az a valami, ami bekövetkezett, az magával hozta azt, hogy a Beatrice az oly sokáig tiltott együttesből igazi sztár zenekarrá avanzsált.
- Ez így igaz. Az előtt a tv-be alig fértünk be. Most viszont igen. Bár a sportcsarnoki koncertünkön a hatalmas rezsiköltségek miatt szinte végig a szponzorok reklámozásával kellett törődnünk.
- A Beatrice ideológiáról már szó esett. Hogyan fér ebbe bele, hogy néhány dal szövegét jóllehet korábban is Szenes Iván, netán Bródy János írta?
- Ezt ma már nagyon kitűnően meg tudom magyarázni. Ez akkor belefért a Beatrice image-be, de ez nem így igaz. Ugyanis ez volt az egyetlen lehetőség számunkra, hogy bekerülhessünk a Tessék választani vagy néhány tv-s, rádiós műsorba, amelyen keresztül nagy nyilvánosságot kaphattunk. Mire viszont a dal a színpadon megjelent, addigra már teljesen Beatrice lett.
- Úgy tűnik, a zenétek a közönség egy részéből agresszivitást vált ki. Nem lehetséges, hogy a hozzá tartozó SHOW -kizárólag a korábbiakra gondolok - segítette ezt elő? Azaz a Hajógyári Szigeten biztos nem volt csirkedarálás?
- Minden ellenkező híresztelés ellenére mi nem daráltunk! Ezt elsőként állítólag a Berki tanár úrék csinálták egy avant-gard bulin a „FIKA"-ban. Akkor a bűnbak természetesen csak a „Tenkeskapitá-nya" lehetett. De nemcsak ez volt állati ciki ránk nézve, hanem az is, hogy mi náci egyenruhában léptünk föl. A vádakkal szemben ártatlanok vagyunk. Bár ez még ma is hatalmas bélyeg rajtunk. Aki egyébként a csirkedarálást elhiszi rólunk, annak tartozunk egy csirkével.
- Vannak-e sztár-allürjeid? Ha nincsenek, akkor melyek azok?
- Biztos, hogy vannak. Például az, hogy a sajtónak nyilatkozom. Ez természetesen nem igaz. A sajtó nagyon fontos dolog, noha korábban hallatlanul szemtelenek voltunk a tömegkommunikációval szemben. Ma azonban azt mondom, nem volt igaza annak a régi Beatricének, aki korábban ennek nem tulajdonított jelentőséget.
- Indulsz-e a kővetkező képviselőválasztáson? Tartod-e a választási jel-
szót: „Szakadt országnak szakadt elnököt"?
- Nekem - úgy érzem - fontosabb dolgaim is vannak, mint a Parlamentben aludni.
- Ha Nagy Ferónak lehetne három kívánsága, mi lenne az?
- A legfontosabb, hogy a rendszerváltás végre megtörténjen. Azok az emberek, akik a múltban rosszul működtek, egy kicsit menjenek félre. Nem leszámolást kérnék, de az elszámoltatás jó volna.
- Egyet értesz a Zétényi-Takács féle törvénnyel?
- Valami hasonlóra gondolok! Rendezni kéne végre a hazaárulás kérdését, és azt, hogy ki milyen jogcím alatt lőtt és lövetett bele egy fegyvertelen tömegbe. Ezeket az embereket végre kérdőre kellene vonni. Megkérdezni tőlük: Nem látta, hogy ott gyerekek és asszonyok vannak? Ezt azért is rendezni kellene, mert most is ki lehetne menni az utcára lövöldözni, mondván, ha akkor ő lövöldözött, most én is tehetem. Tehát nincs meghatározva a hazaárulás kérdése. Azt szeretném, ha a történelemkönyvekben is nyilvánvaló lenne; ki az, aki vicces embereket hívott be az országba. Mert ez nem volt vicc! Nekem azonban a hárommal szemben csak egyetlen kívánságom lenne: Tiszta vizet a pohárba!
Czene Csaba
Pető Iván Nagykanizsán!
1992. február 26-án (szerdán) 18.00 órától a nagykanizsai SZDSZ irodában (Nk. Hevesi u. 6. - Szolgáltatóház I. em.
balra) találkozhatnak az érdeklődök Pető Ivánnal.
ELŐADÁSÁNAK CÍME: Az SZDSZ parlamenti frakciója ma.
!A. ($UtUn 6eszéCgetésre mindenkit szeretettet várnafi a rendezők]
1992. február 24-március 1
Vasvirág
Herskó János rendezéseiből mutat be sorozatot a televízió. Első filmjét 1957-ben forgatta. A képen látható jelenetben középen Várkonyi Zoltán, a Vasvirág egyik főszereplője
CSÜTÖRTÖK, 22.45 [ Q )
Hitler - Egy karrier története
A kétrészes német dokumentumfilm a fasiszta diktátor életútját kíséri nyomon. A gúnyrajz a Punch című folyóiratból való
SZERDA, 22.25
Hallgass a szívedre!
A képen: Kate Jackson és Ricky Schröder, a romantikus amerikai tévéfilm főszereplői
VASÁRNAP. 19.35
Nászút
1975-ben, remek szereposztásban, francia és olasz művészek készítették a filmet. A képen a film egyik jelenete
PÉNTEK, 22.50
MÜ SORMELLÉKLET
A 16 oldalas I V és Uádió műsor az alábbi Halatok és vállalkozások támogatásával jelenik mej>: IIOMI S, HKRKNItÖCk Nagykanizsa kereskedelmi kit., ktXiÁZ, l''YIU S kit., UOTAUY kft., Toshiba Technotrade kft., Zala-HOI''Ati.
Twin Peaks
Az amerikai filmesek - tekintettel a kedvező fogadtatásra-huszonkét részben folytatják az izgalmas krimit, a már ismert szereplőkkel
KEDD, 21.20
A magyar-német koprodukcióban 1989-ben forgatott film szerelmi történet. A két fiatalt Verena Mayr és Mark Bellinghaus alakítja (a képen)
Mamma Lucia
A három folytatásban vetített olasz családeposz címszereplője Sophia Loren (a képen jobbra), aki a film forgatása idején már érett szépségével hódított^_
SZOMBAT-VASÁRNAP-HÉTFÖ, 20.35 (_ ^ J
filiiii
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Hajnóczy Péter novelláiból
X/1. rész: Szertartás 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 A népzene hagyományőrzői 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Popregiszter 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 öt csepp óceán - 1. 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Lemezmúzeum -URH-ADÓN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Irodalmi világjárás 11.30 Szonda (ism.) 13.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből
14.30 Nyltnikék
15.00-
19.00 Közvetítés az Országgyűlés
plenáris üléséről 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in llmba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jezlku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Follow Through - XV/12. 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-13.00, 15.00-19.00, 21.00-23.00: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Nyitány
A hét zeneműve: Liszt: Be-nadictlon
A hét költője: Baka István 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Haydn: A patikus-Opera 11.24 Fúvós hangszerszólók 11.40 Végvári Dezső népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Luganói Tavasz, 1991 13.24 Világhírű előadóművészek barokk felvételeiből
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Bouvard és Pécuchet - V/1
15.01 Szimfonikus miniatűrök
15.30 isabella Nawe énekel 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kóruspódium
16.31 Tóth István verse
PETŐFI
5.00 Naplnditó
Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben
Neil Diamond és Jósé Feliciano 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé Erdélyi Mihály, Elsemann Mihály és Zerkovitz Béla műveiből 14.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Garázs 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Táncházi muzsika 19.30 Kölyökrádió 20.00 Más-kép(p) 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Jazzmagazin 22.00 Magyar lemezbemutató 22.30 Jazz
Oave Samuels Natural Selec-tion című CD-je 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
benne: 23.15 1967
Slágerek, hangulatok - jelen időben
0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36-
4.51 Verbunkosok, csárdások
16.35 Magyar zeneszerzők 17.00 Új Hangoló 17.35 Labirintus 17.50 Baka István versei 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A Frankfurti Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye 19.05 Kalandosévak 19.35 Angol énekkarok Byrd-mo-
tettalet vételei böl 19.55 Hirek. Időjárás 20.00 Évfordulók nyomában 20.30 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót közben:
21.20 Kritika két hangra 22.25 Hírek. Időjárás 22.30 Új Zenei Újság (ism.) 23.15 Dowland-madrigálok 23.30 Huszárok 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikájából
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 8.55 Murphy atya (am. sorozat)
Tojás, tej és száraz ágy 9.45 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
Veszélyes fellépés 11.00 Kedves Bili nagybácsi (sor.)
Mikor semmi sem történik 11.30 Játék 12.00 Családi párbaj 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
A kedvenc modell 13.00 Borzasztó kedves család (amerikai sorozat) Házassági évforduló tHETi] Kalifornia klán (am. sorozat)| 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat)
Követelés 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Elterelő hadművelet 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 A csapat (amerikai sorozat)
Árnyak 20.15 Gyilkosság a hobbija (amerikai krimisorozat) Nyomok a múltban 21.15 Show-és slágerdijak átadása 22.55 Kulturális magazin 23.20 Férfimagazin 23.50 Hirek
24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.)
Az egyetlen tanú 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.)
Puccskísérlet 1.40 Szürkület (amerikai sorozat) Halott szemek KfiTil Teherán ''43 (francia-szovjet-
svájci film) 97'' Kglil Canon City (am. film) 79'' FF 5.00 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
5.55 Adderly (ism.) 6.40 Rajzfilmek (ism.) Koalamackók Captain Future Casimir és társa Flintstone család 8.20 Muppet-show
(amerikai sorozat) 8.50 Starsky és Hutch (amerikai sorozat) Szerelem, kösz nem I 9.50 Egyenlő Igazság (ism.) 10.50 Volgai hajós (ism.) 12.25 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.)
nflFTil Kettős gyilkosság (ism.) 15.10 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) Éjjeli lepkék 16.05 Óriások bolygója
(amerikai sci-fi-sorozat) Elveszettek 17.00 Rajzfilmek
Boubou, az állatok királya Scooby Doo Szellemüzök Szuperegér ÍCTiTil A mester
(amerikai sorozat) Jávai tigris 20.00 Hiradó ETilE Caddyschack II.
(amerikai filmvígjáték) 89'' ffm. Éjféli telefonáló
(amerikai krimisorozat) Akik hisznek a csodában 23.00 A szitakötő
(spanyol krimi) 0.35 Hirek
0.45 Álarcosbál (ism.) 1.35 Az autóstopos (amerikai sorozat) Örökre együtt 2.00 Hirek
Hűl Villa lovagol (ism.) 4.10 Hirek
7.00 7.40 8.00 9.00 10.30 16.15 17.15 17.40 18.00 19.00 19.30 20.00 3
23.01 23.20
Francia hiradó Francia nyelvlecki Kanadai hiradó Európai híradókból Filmes körkép Hétről hétre Főzőcske Francia nyelvlecke Teleregény Természetvédelmi Svájci hiradó Aktuális magazin Mindenki a cimoldi Francia hiradó Humoros vitamüKK
10.00 Eg 13.00 Ja 13.30 Te 16.00 Éli 18.00 W ■1.30 Éi P.30 Bi .00 S| 21.00 D 21.30 El I.00 B 1.45 P 1.00 E U
MUSICTV
19.30 Tárcsázz I 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Rock-blokk 1.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5 S
13.50 17.50
11.30 Ruk-cuk (ism.)
12.00 Hopp vagy kopp (ism.)
12.35 Magazin
13.00 A modell és a zseni (ism Bim-bam-bino Hirek
17.55 A modell és a zsaru (am i
18.45 Ruk-cuk-játék
19.15 Hirek
19.35 Hopp vagy kopp-játék
20.15 Saját szakállra (am. soroa
EnfiTü Temetősztori (am. film) j
22.55 New York védőanoyeli|si
23.45 Tökéletes emberek (ism)
Canon City
amerikai film
Colorado, 1947. Canon City b tönében több ezer fogoly tii bii tetését. Az életfogytig lanosok hl tartozik a huszonegy éves Jara Sherbondy (Scott Brady), aki izei hét évesen megölt egy rendőitfi golytársai nehezen ugyan, de s tudják beszélni a szökésre. Hüq decemberi éjszakán érkezik el vé} re a megfelelő pillanat, s tizentó fogolynak sikerül megszöknél börtönbői. Időközben .1 azonban kitör a hóvihar.
Jí kerü kelő zik r mint akac jön; rövit meg harc (Che nő í
A FOGYASZTÓK SZOLGALATABAN
SUPER CHANNEL
10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 13.30 Természetfilm 16.00 Élövideoshow 18,00 Wyatt Earp (am. sorozat) 18.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi magazin 20.00 Sport
21.00 Dokumentumfilm 21.30 Emberek bajban (sorozat) 22.00 BBC-hiradó 22.45 Piacgazdaság 23.00 Előőrs Marokkóban (am film) utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Jégkorong - összefoglaló
16.00 Műkorcsolya - összefoglaló
18.00 Ökölvívás
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 AutA-motor sport
20.00 Ökölvívás
21.30 Eurosport-hírek
22.00 Labdarúgás
23.00 Thalboksz
0.30 Eurosport-hírek
SCREENSPORT
8.00
I.30 9.30
II.00 12.00 13.30 15.00 16.30 17.30 18.00 19.00 19.30 20.30 21.30 23.00 23.30
Amerikai izom Tenisz az USA-ból Lóerők / Amerikai Izom Labdarúgás
Kosárlabda Németországból Sí az USA-ból/Starti Amerikai Izom / Labdarúgás Motorsport
Nemzetközi sportmagazin Tenisz az USA-ból Sí az USA-ból Jégkorong - NHL Labdarúgás Ökölvívás az USA-ból Spanyol futballkörkép Golf Európából / Táncverseny
PRO 7
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Doogie Howser (ism.) 9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Iskolatévé
10.30 Természetesen az autósok
(ism.>
11.50 Divat személyesen 12.00 Kis orgonakincsek 12.15 Közép-Európa születési helyei 13.00 Hírek
13.10 Konfliktusok (ism.)
13.35 Ezer mestermű
13.45 Találkozó az állatorvosnál
14.15 A Wicherts család (sorozat)
15.00 Én és te (rajzfilmsorozatok)
17.00 Mlnihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 A boldog család (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
21.15 Oldalpillantások
EHEE Miami Vice
(amerikai krimisorozat) 22.40 M. A. S. H. (amerikai film) 0.30 Max Headroom (krimisorozat) 1.20 Hirek
OSZTRÁK 2
8.30 Időjárási panoráma
16.55 Miivésziexlkon
17.00 A világ nagy útjai (sorozat)
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.00 Doogie Howser (sorozat)
18.30 Szivem csücske
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 A körorvos (sorozat)
21.00 Újdonságok a moziban
21.15 Iránytű - magazin
22.00 Híradó
22.30 Fejek - tud. portrésorozat
23.15 Az idö gondolkodója (film)
0.30 Hírek
SAT 1
6.00
8.30 9.00 9.05 10.45 11.15 11.50 12.30 12.45 13.00 13.05 13.35
mETii
14.55 15.05
16.00
16.55 17.05 18.15 18.45 19.20 20.05 20.15 21.15
23.00 23.10 23.55 0.50 1.45
Jó reggelt a SAT 1-gyel! Varázslatos Jeannie (ism.) Hírek
Szórakoztató műsor (ism.)
Klip-klub (ism.)
Csodák az állatvilágból (ism.)
Szerencsekerék (ism.)
A nap tippje
Telebörze
Hirek
Telebörze
Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat) A legjobb szándék Varázslatos Jeannie
(amerikai sorozat)
Beat
Hirek
Falcon Crest
(amerikai sorozat) Szerelem, becsület
Lance kénytelen megállapítani, hogy a szerelem egyedül nem elegendő a boldogsághoz, így pénzt kell kérni anyjától Maggie egyértelműen közli Darryllel, hogy kizárólag munkakapcsolatot hajlandó létesíteni a férfival. MacGyver (amerikai sorozat) 60 millió a horgon Hirek
Minden, semmi, vagy - játék
Bingo - játék
Hiradó
Szerencsekerék Időjárás
A sógun (amerikai sorozat) Fantom Monte-Carlóban
(angol tévéfilm) 91'' Hírek
Újdonságok és történetek 4-es csatorna MacGyver (ism.) Műsorismertetés
Caddyshack II.
amerikai filmvígjáték
került az életben, már csak az előkelő Country Club tagsága hiányzik neki. Chandler Young viszont minden eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy Jack bekerüljön az elit társaságba. Hartounian rövid úton megoldja a problémát: megvásárolja a klubot. A két férfi harca tovább folyik, míg Ty Webb (Chevy Chase) kitű- on HC nö javaslattal áll elő. íU.lO
5.47 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték-A héten:
Pilinszky János írásaiból 8.35 ZOOM
Your English Magaziné 9.05 A World Music-díjak átadása
(ism.) 11.25 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 A Bakony az én Párlzsom Kopátsy Sándor sorozata 16.25 Képújság 16.30 A Zenés Tv-színházban:
Malis György 17.10 Magyar Intézet Helsinkiben
Riportfilm íWRa Nők negyven felett NSZK tévéfilmsorozat Búcsú a mindennapoktól 17.50 „Veletek vagyok mindennap''''
Katolikus krónika 18.00 Pénzvilág 18.10 Átmenet
Érdekvédelmi magazin 19.00 Bűvös hatos 19.15 Gyereksarok 19.15 „Engedjétek hozzáml"
A hitről gyerekeknek 19.20 Cimbora - Benedek Elek 19.40 Esti mese
Jó éjszakát kiván a Disney I 20.00 Hiradó 20.25 Telesport CTHElü Pókok
Magyar-NSZK film (1989) 90'' 22.05 Az én hetem 22.25 Közjáték (ism.) 22.30 Szeresd a hétfőt I
Közreműködik a Bergendy zenekar 23.15 Késő esti híradó 23.20 BBC-hiradó
„A szellem hamissága a szív hamisságából következik; abból, hogy titkon a magunk véleményének, nem az igaz véleménynek kifejtése a célunk."
(Joseph Joubert)
„Aki szereti az igazságot, mindig gyönyörűséggel hallgatja, ha valaki azt mondja, amit gondol, sőt némi gyönyörűséggel nézi, ha valaki azt teszi, amit tenni akart."
(Joseph Joubert)
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében)
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Sugár Ágnes
17.05 Műsorelözetes - Időjárás 17.10 Nai ekran - Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin (magyar nyelvű feliratozással) 17.35 Gyerekeknek
A macska, a kakas és az egérke
NDK rajzfilm (ism.) 17.48 Hatoslottó-sorsolás 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás 18.14 Pop-reál
A magyar könnyűzene napjainkban
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
18.40 Torpedó
Telefonos játék 19.00 Fagy pusztított
Kuláksorsok Vásárhely környékén
Dokumentumfilm 20.00 Telesport 21.00 Stúdió''92
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló A műsor telefon- és faxszáma: 153-2652 22.20 Időjárás 22.25 Felkínálom
Pomezanski György műsora RCTIil Betiltott filmek
Katerlna és gyermekei 74'' Csehszlovák film (1970) FF Valigurová - Zora Rozsypalo-vá (Molnár Piroska), Katerina - Jana Vychodilová (Varga Mária), Marié - Drahomira Hofmanová (Ráckevei Anna), Andela - Joga Kotrbová (Györgyi Anna), Dornák -Václáv Sioup (Kerekes József)
A Hiradó
közönségtelefonja Budapest 132-0900 Hívható mindennap 6.00—22.00-ig Telefonhívásokat kizárólag a Híradót érintő ügyekben kérnek
A Magyar Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntart/a.
A KANIZSA 1 nELE FŐN SZÁMA. : 93/12-301
KOSSUTH
■ KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Hajnóczy Péter novelláiból
X/2. rész: Pókfonál 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népi táncmuzsika 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Zenekari muzsika 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Rockújdonságok 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Öt csepp óceán - 2. rész Bertók László választásai 20.05 Zenefórum. Népzenei hiradó 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Mérleg 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Egy énekes - több szerep
Charles Kullmann felvételeiből -URH-ADÓN-
6.55 Körzeti információs magazinok 9.00-
19.00 Közvetítés az Országgyűlés plenáris üléséről
A szünetben: 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
19.00 \l materinskom jazyku 19.30 ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jezlku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt? - 26/8. 5.00-6.55,21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Új Jules Verne
Joszif Brodszkij elbeszélő költeményének rádióváltozata 10.22 Cyprien Katsaris zongorázik 11.20 Basszusáriák
11.40 Országok, tájak népzenéje 12.00 Hírek, időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.41 Kórusmuzsika a XVII. századból
14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Bouvard és Pécuchet - V/2. 14.58 Peter Damm kürtön játszik, Hansjürgen Scholze orgonái 15.30 Jelena Obrazcova énekel 16.00 Hirek. időjárás 16.03 Császárok, királyok, fejedelmek és muzsikusok
5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben
A No-Spa Jazz Quintett 8.50 Heiykeresö 9.00 Hirek. időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hírek, időjárás 11.05 Napóra 12.00 Asztali muzsika 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Szórakoztató antikvárium 13.30 Híres filmzenék 14.00 Alfonzóra emlékezünk 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Visszaszámlálás 15.35 Betütenger 16.00 Csúcsforgalom - a stúdióból 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra
18.00 A magyar rock archívumából: az Illés együttes ritkaságai 18.30 Heiykeresö 19.00 Hirek. időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból, táncaiból 19.30 Kataposta 20.00 Naplóm 20.30 Blues
John Mayall és Peter Green 21.00 Hirek. időjárás 21.05 Mi közöm hozzá? 21.45 Udvaros Dorottya énekel 22.00 Albumajánlat 22.30 Jazz. Ack van Roven és Joerg
Reiter együttese játszik 23.00 Hírek, időjárás 23.03 Sporth''waúó 23.10-
4.50 Napforduló
benne:
23.15 Kéregvasút 0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36-
4.51 Cigánynóták
16.35 Magyar zeneszerzők rézfúvós kamarazenéjéből 17.00 Kilátó
17.50 Szükség van-e Budapesten
két Operaházra? 18.00 Hirek. időjárás 18.05 Arrlgo Boito születésének 150. évfordulója alkalmából . Nerone Négyfelvonásos opera közben:
20.02 Hírek. Időjárás 20.07 Küldöm a mikrofont 21.05 Zenekari muzsika 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Zenélő városaink 23.00 Századunk vonós muzsikájából
24.00 Hirek. időjárás 0.05 Magyar előadóművészek felvételeiből
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I 8.55 Murphy atya (am. sorozat) Kezek
9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
Salamoni döntés 11.00 Kedves Bili nagybácsi
(amerikai sorozat) 11.30 Játék
12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
K. 0. 12.55 Hirek
13.00 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat) Miért lőtted le a kutyámat? ílHEffi Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat)
Felügyelet nélkül 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Jegesember 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Knight Rider (am. sorozat)
Repülőgép-eltérítés 20.15 Columbo (am. krimisorozat)
Az ördög ezredese 22.05 Robbanékony - magazin 22.50 L. A. Law (amerikai sorozat)
A holttest 23.50 Hírek
24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.) Az áruló
0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.)
Hamis hősök
1.40 Szürkület (amerikai sorozat)
Macska és egér 2.05 Sinner vére (am. film) 81'' iflRü Az 539-es taxi nem válaszol
(amerikai thriller) 75'' FF 4.45 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.)
5.25 Adderly (ism.) 6.15 Rajzfilmek (ism.)
Boubou, az állatok királya Scooby Doo Szelleműzök Szuperegér 7.50 Muppet-show
(amerikai sorozat) 8.20 A madárijesztő és Mrs. King (ism.)
9.20 Óriások bolygója (ism.) 10.25 Végtelen horizont (ism.) 12.40 A mester (ism.) fCTflü Menekülés Zahrainból (ism.) íEWTi] Air Force
(amerikai sorozat) A H. J.-ügy 16.05 A négyöklü trió (amerikai sorozat) Titkos küldetés 17.00 Rajzfilmek Riporter blues Betty Boop Szellemüzök Tapsi Hapsi tEIiTil Lábmunka
(amerikai sorozat) Gyilkolni nem művészet 20.00 Hiradó 20.15 A dunai lány
(NSZK film) 77'' EHiff Szorítás
(amerikai krimi) 102'' Fsz.: Stacy Keach 23.35 Starsky és Hutch (ism.) 0.45 Hirek
0.55 A szitakötő (ism.) 2.25 Hirek
(amerikai sorozat) Mr. Finchley 3.00 Hatos szám (ism.) 3.50 Hirek 4.00 Szökőév
(svájci film) 5.30 Hirek
7.00 Francia hiradó
7.40 Francia nyelvlecki
8.00 Kanadai hiradó
9.00 Európai híradókból
10.00 Kulturális magazli
16.15 Aktuális magazin I
17.15 Főzőcske
17.40 Francia nyelvlecke
18.00 Teleregény
19.00 Kanada két kerékn
19.30 Svájci hiradó
20.00 Rendkívüli tudósító
21.00 Francia hiradó
wrnil A peches gengszlir
23.20 Kulturális magazin
MUSICTV
19.30 Tárcsázz I 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerai 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Plp Dann 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
114.00 J 16.00 I 18.00 5 20.00 I 20.30 I 21.30 l 22.00 l 23.00 l 24.00 I 0.30 I
u (am.<
11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru 13.50 Btm-bam-Mno 17.50 Hirek 17.55 A modell és a zsaru \Ml M-cuk- lilék 19.15 Hirek 19.35 Hopp vagy kopp 20.15 Hlll Street blues (am s«l 19 00 BWflü Botrány a kisvárosbal 1 1®-30
(amerikai tévéfilm) 1 22.45 Hirek
23.00 New York védőangyalu
8.00 8.30 9.30 10.30 11.00 12.00 14.00 15.00
15.30 15.30 18.00
20.30 21.30 23.30
Az 539-es taxi nem válaszol
amerikai thriller
Érnie Driscoll profi bolc karrierjét kettétörte a Azóta taxisként keresi kenyej felesége nagy bánatára, ugyanis gazdagságról és hírt álmodik. Most azzal fenye jét, hogy elhagyja. Érnie Payne) a veszekedés után ak bárban iszik. Itt ismerkedik i Linda Jamesszel (Evelyn .11 Keyes), a színésznővel. «■
DOMÜS
KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!

FEBRUÁR 25
11.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti ílete 16.00 Éld videoshow 11,00 Wyatt Earp (am. sorozat) 11.30 Én, a kém (am. sorozat) 11.30 Belföldi tudósítások <1.00 Sport 21J0 Sclence-show 21.30 Európai média 12.00 BBC-hiradó 22.30 Európai riportok 22.45 Piacgazdaság 23.00 Amerikai film utána Egyveleg
EUROSPORT
14.00 Jégkorong - összefoglaló 16.00 Műkorcsolya - összefoglaló 13.00 Si - összefoglaló 20.00 Német rallbajnokság 20.30 Lovaspóló 21.30 Eurosport-hirek 22.00 Pankráció
23.00 Gyorskorcsolya-összefoglaló 24.00 Szörfösök magazinja 0.30 Eurosport-hirek
SCREENSPORT
I.00 Amerikai Izom 9.30 Starti
9.30 Jégkorong - NHL
10.30 Amerikai Izom
II.00 Labdarúgás
12.00 NBA - amerikai kosárlabda
14.00 Lóerők
15.00 Amerikai Izom
15.30 Labdarúgás
11.30 Ökölvivás az USA-ból
11.00 Golf Európából
19.00 Spanyol futballkörkép
19.30 Vlzlsportok magazinja
20.30 Labdarúgás
21.30 Profi ökölvivás
23.30 Biliárd
PRO 7
Szorítás
angol krimi
Jim Naboth (Stacy Keach) alkoholista, ezért is bocsátották el a Scotland Yard kötelékéből. Az alkoholelvonó kúráról hazaérve kellemetlen meglepetés várja: Foreman, Jill jelenlegi férje azzal vádolja Jimet, hogy elrabolta feleségét és lányát. A félreértés hamar tisztázódik, Foremannál ugyanis jelentkeznek az emberrablók. Naboth keres- „ ni kezdi a tetteseket, ti.00
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Doogie Howser (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 A sivatagban nincs víz
(angol filmvígjáték) 12.00 Popeye (sorozat) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Rabszolgasors (sorozat) 14.00 A Wicherts család (sorozat) 15.00 Én is te
(rajzfilmsorozat) 16.30 Zenei műhely 17.00 Mlnlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.30 A boldog család
(sorozat) 19.30 Hirek 20.00 Sport 20.15 Világegyetem
(sorozat) 21.07 Oldalpillantások EHE Kleopátra Ml.
(amerikai film) 0.10 Max Headroom
(krimisorozat) 1.00 Hirek
OSZTRÁK 2
8.30 Időjárási panoráma 16.55 Müvószlexlkon 17.00 Iskoláiévá 17.30 Tájékozódás 18.00 Doogie Howser (sorozat) 18.30 Gaudlmax - viccbajnokság 19.00 Tartományi élet 19.30 Hirek
20.00 Kulturális magazin 20.15 Hajdanán 21.07 Külföldi magazin 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hirek
9.05 Fantom Monte-Carlóban (ism.) 10.40 Asógun(ism ) 11.40 Szerencsekerék (ism.) 12.25 Anaptlppje 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Egy öregúr emlékei íEFTil Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Mondd meg, ki vagyok 14.55 Hirek 15.05 Falcon Crest (amerikai sorozat) Válások
Lance és Melissa elhatározza, hogy közösen lép fel Angélával szemben. Az asszony azt akarja, hogy Philip csak neki dolgozzon. A férfi beleegyezik, de továbbra is segít Richárdnak. Maggie hosszú gondolkodás után úgy dönt, hogy beszél Chase-zel. 16.00 A szép is a bestia (amerikai sorozat) Borzalmak ketrece 17.05 Minden, semmi, vagy-játék 18.15 Blngo-játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerik 20.05 Időjárás 20.15 Népzenei slágerparádi A sas leszállt (angol film) 126'' 23.40 Környezetvédelmi riport 0.10 Hirek
0.20 Szökisben (am. krimisor.)
Vidöangyal 1.15 A szip is a bestia (ism.) 2.05 Müsorismertetis
5.47 Falutivi
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor
8.30 Közjátik
8.35 Followthroughl
Angol nyelvlecke haladóknak 9.00 Pókok
Magyar-NSZK film 90'' (ism.) 10.30 Madármaszkos vadászok NSZK ismeretterjesztő film (ism.) 11.00 Kipújság
16.00 Dilutini egyenleg 16.10 Híres ünnepek
Angol kisfilm (ism.) Gondolaverseny Velenciben 16.35 Modlgllanl (ism.) 17.00 Kipújság 17.05 Gergő
Dokumentumfilm (ism.) íHKEl Nők negyven felett NSZK tévéfilmsorozat Iwanka, az Idegen 18.00 Pinzvllág
18.10 Unokáink sem fogják látni...
Ráday Mihály városvédő sorozata 19.00 Mini kllp-mlx 19.15 IS-FRISS 19.40 Esti mese
Magyar nipmesik 20.00 Hiradó 20.25 Telesport 20.35 Kérik bár Közjátik (ism.) El Twin Peaks Amerikai tévéfilmsorozat XXII/1. rész 90'' 22.50 Tiny-kipek
Társadalmi riport 23.35 Calclo
Körkép az olasz bajnokságról
kb.
1.15 Kisö esti hiradó 1.20 BBC-hiradi
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin
10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Radványi Dorottya és Dombóvári Gábor
16.10 Müsorelözetes - Időjárás 16.15 Naáa obrazovka - Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin 16.40 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.40 Gyerekeknek Az in pici pónlm (My Little Pony) Amerikai rajzfilmsorozat Lázadás az Édentanyán 2. 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás 18.15 Telesport
18.38 Torpedó - Telefonos játék Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
íEIili] Egy ciltudatos asszony
Angol tévéfilmsorozat VI/2. rész 48''
A főszerepben: Emma -Jenny Seagrove (Kovács Nóra) 19.50 Szerelem is háború
Dalok életről és halálról 20.15 Foci angol módra 20.40 Új Hullám
Szórakoztató magazin 21.25 Útmutató
Ökumenikus műsor 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás
ES3B? Hitler-Egy karrier története
Német dokumentumfilm 11/1. rész-Színes+FF 89'' (A II/2. rész: szerda, TV2 22.25)
A tartalomból: Érett hölgyek varázsa: Sandra Mllo, az Itáliai szerelemistennő, a hatalmas keblek príma donnáia ★ Erotikus szekta San Franciscóban: a Sárkány-ló szexmágiája ★ Tóparti tzexparty: három lány < egy fiú egy titkos dunántúli tavacska partján, avagy így búcsúztunk a tavalyi nyártól ★ Szepl visszanyerte becsületét: a tiroli jódllbulln mégis hölgy, s nem úr játszott szólót a havasi oboán ★ Jó szexdetektiv lenne Ön? Jelek, melyek feltár|ák a kéj jövöjét... ...s persze szexhirek, pornópletykák, ínyencségek, közel félezer párkereső hirdetés - új áruk az ÖKM Shop választékában, új filmek Vldeo Shopunkbanl 73 ezer olvasó kivánctl már ránkl TEGYEN ÖN IS MAGÁÉVÁ BENNÜNKET - A HÍRLAPÁRUSOKNÁL I
A HERRNBÖCK-NÉL MÉG VÁLASZTANI IS ÖRÖM!
KÖZÉPHULLÁMON -
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
5.00 Reggeli Krónika
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben
11.05 Válogatott perceink
11.35 Hajnóczy Péter novelláiból X/3.: A hangya és a tücsök
12.00 Déli Krónika
12.30 Mindennapi gazdaság
12.40 Külpolitikai figyelő
12.50 Törvénykönyv
13.05 Falurádió (ism.)
13.20 Népzenei emlékeim
13.45 Hitélet. Vallási krónika
14.05 Klasszikusok mindenkinek
15.05 Kossuth-klub (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.20 Slágermúzeum
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 öt csepp óceán - 3. rész
20.05 Zenefórum
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum
23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek URH-ADÓN
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Derűre is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Látatlanul 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materlnskom jazyku 19.30 In llmba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Por favor - XV/8 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra
12.00 Válogatás magyarnóta-le-
mezekröl 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 Derűre is derű
Telefonébresztő, vagy a gépkakas lázadása Irta: Páskándi Géza 13.30 Kedvencek a múltból 14.00-
17.00 Rockszerda
benne:
14.00 Hirek, pletykák, érdekességek 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Hiánypótló 16.00 A rock gyermekei 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Rockhullám 18.30 Drogambulancia 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Népdalkörök felvételeiből 19.30 Kölyökrádió 20.00 Rádiójáték-szin 20.40 Zenés játékokból 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Hatodik érzék 22.00 Magyar könnyűzenei felvételek 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
benne:
23.15 Fejtámasz 0.10 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 0.10 Jazz-show 4.03 Határok nélkül 4.36 Magyar nóták, csárdások
6.00 Muzsikáló reggel 16.35
9.05 Póijium 17.00
10.00 Hirek. Időjárás 17.50
10.05 A hét zenemüve 18.00
10.35 Zenekari muzsika 18.05
11.40 Népdalkórusok, hangszerket- 19.35
tösök 20.00
12.00 Hirek. Időjárás 20.05
12.05 Sirák Péter orgonahangver-
senye 20.20
12.58 Baranya László (zongora),
Kiss András (hegedű) és 21.39
Onczay Csaba (gordonka)
Ravel-hangversenye 22.00
14.00 Hirek. Időjárás 22.05
14.05 Bouvard és Pécuchet- V/3. 23.00
15.00 Szervánszky Endre összes
rádiófelvétele - XII/9. 23.30
15.33 Szimfonikus láncok 24.00
16.00 Hirek. Időjárás 0.05
16.05 Szini-tanoda 1.17
erkölcsi lény..." A Berlini Filharmonik nekar hangversenye
te Dominum - mise
Saul Bellow: Narancsfelfújt
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 8.55 Murphy atya (am. sorozat)
Mennyei győző 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
A japán fiú 11.00 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Babysitter 11.30 Játék
12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
Harci játékok 12.55 Hirek
13.00 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat) A nyeremény HHETi] Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat) Sokk
15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Családi viszály 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Vissza a múltba (am. sor.)
Válaszúton 20.15 Hazai dallamok 21.15 Gottschalk-show 22.15 Távétükör - magazin 22.50 Asszonyok magazinja 23.20 Benny Hill-show 23.50 Hírek
24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.)
Az ígéret földje 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.)
Új kezdet 1.40 Szürkület (amerikai sorozat)
Randevú a halállal 2.00 Joy Ride (amerikai film) 88'' ■nfli) Fegyverek, lányok, gengszterek (amerikai thriller) 67'' 4.40 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.)
| PRO 7 |
6.20 Jane és Kathleen
(ausztrál sorozat)
Politikai karrier
7.05 Rajzfilmek (ism.)
Riporter blues
Betty Boop
Szellemüzök
Tapsi Hapsi
8.40 Muppet-show (am. sorozat)
9.10 Air Force (ism.)
10.10 A négyöklü trió (ism.)
11.10 A dunai lány (ism.)
12.35 Lábmunka (ism.)
ÍEJETi] Sápadtarc fia
(amerikai filmvígjáték) 90''
Fsz.: Bob Hope
nana A kék lovag
(amerikai sorozat)
Veszélyes divat
16.05 Szívdobogás
(amerikai sorozat)
Stressz
17.00 Rajzfilmek
Brémai muzsikusok
Scooby Doo
Winnie itt vanl
Kövér disznócska
reiiiii Az „útonálló"
(amerikai sorozat)
20.00 Hiradó
20.15 Tökéletes
(amerikai filmvígjáték) 110''
Fsz.: John Travolta
22.25 Jaké és McCabe
(amerikai sorozat)
Míg a halál el nem választ
23.15 Szórakoztató műsor
Kabaré és szatíra
24.00 A szív bűnei
(amerikai film) 100''
1.50 Hirek
2.00 Éjféli telefonáló (ism.)
2.50 Hírek
3.00 Szorítás (ism.)
4.45 Hirek
4.55 Az autóstopos (ism.)
7.00 Francia hiradó
7.40 Francia nyelvli
8.00 Kanadai hiradó
9.00 Európai híradók (
10.00 Ifjúsági műsorok
16.15 Belga társadalmim)
17.15 Főzőcske
17.40 Francia nyelvlecke
18.00 Teleregény
19.00 Hegyek/Svájci Mi
20.00 Jog a szeretethet
21.00 Francia hiradó
21.30 Színházi közvetít*
23.00 Francia hiradó
23.20 Irodalmi magazin
MUSICTV
19.30 Tárcsázz I
20.00 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a mozlb
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Pip Dann
1.00 Krlstiane Backer
3.00 Éjszakai videók
10.00 Eg 12.30 Tu 13.00 Ja] 16.00 Éli 18.00 W< 18.30 Én 19.30 Be 20.00 Sf 21.00 Ut 21.30 Ül 22.00 Bl 22.45 Pl 23.00 Dl ut
13.00 Ö 14.00 L 15.00 L 16.00 T 17.30 £ 18.00 f 19.00 I 20.30 l 21.30 I 22.00 I
11.30 Ruk-cuk (ism.)
12.00 Hopp vagy kopp (ism.)
12.35 Magazin
13.00 A modell és a zsaru (o.
13.50 Bim-bam-blno
17.50 Hírek
17.55 A modell és a zsaru (4
18.45 Ruk-cuk-játék
19.15 Hirek
19.35 Hopp vagy kopp -ját|
Miiül Bőség (amerikai film)
22.25 Hírek
22.35 Cheech és Chong újaUI
ja (amerikai film)
0.15 New York védian
8.00 8.30 9.00 9.30 10.30 11.00 12.00 15.00 16.30 18.00 19.30 20.30 21.30 22.00 22.30 23.30
Fegyverek, lányok gengszterek
amerikai thriller | H
baö
Chuck Wheeier alig szabató bolj;
máris a következő fogáson p nak
zik. A Las Vegas-i kaszinók be* renc
telét akarja elrabolni, melyet w a
páncélozott kocsi visz rendszert: A i
sen Los Angelesbe. Chuck töket tán*
si cellatársa feleségét, Vít (Mam Pop
Van Doren). Nála ismerkedik ml. mo;
Joe Darrennel, az asszony szerel mai
jével. Rábeszéli őket voll
hogy társuljanak vele. csii
ff?\)fusV[t.
PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMOLCSNEKTAR
(ffyríisKít
í
SUPER CHANNEL
10.00 Egyveleg 12.30 Turisztikai magazin 13.00 Japán üzleti élete 16.00 ÉI8 vldeoshow 10.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 18.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi magazin 20.00 Sport
21.00 Utazási magazin 21.30 Üzleti hét 22.00 BBC-hiradó 22.45 Piacgazdaság 23.00 Dr. Klldare (amerikai film) utána Egyveleg
EUROSPORT
13.00 Ökölvivás 14.00 Labdarúgás 15.00 Lovaspóló 10.00 Thalboksz
17.30 Gyorskorcsolya-összefoglaló
18.00 Pankráció
19.00 Német rallbajnokság
20.30 Lovaspóló
21.30 Eurosport-hirek
22.00 A hét eseményei
SCREENSPORT
8.00 Amerikai Izom
8.30 VizI sportok magazinja
9.00 Spanyol futballkörkép
9.30 Téncverseny
10.30 Amerikai Izom
11.00 Labdarúgás
12.00 Biliárd / Lóerők
15.00 Amerikai izom / Labdarúgás
16.30 Ökölvivás az USA-ból
18.00 Starti / Si az USA-ból
19.30 Di|ugratás havas pályán
20.30 Labdarúgás
21.30 Sijelentés az olimpiáról
22.00 Spanyol futballkörkép
22.30 Golf az USA-ból
23.30 Jégkorong - NHL
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Doogie Howser (ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 Kleopalra I. (ism.)
11.55 Állatparadicsomok
12.10 Külföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Rabszolgasors (sorozat)
14.00 A Wlcherts család (sorozat)
14.55 Popeye (sorozat)
15.00 Én és te (rajzfilmsorozatok)
15.30 Farsangi boszorkány (bábjáték)
16.00 Állatsarok
16.30 Minllexikon
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 A boldog család (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
ETfln? Nehéz a milliomosoknak
(amerikai filmvígjáték)
21.40 Oldalpillantások
21.55 A modell és a zsaru (am. sor.)
22.40 Összezavart érzelmek (film)
0.10 Max Headroom (krimisorozat) utána Hirek
OSZTRÁK 2
8.30 Időjárási panoráma 16.55 Művészlexikon 17.00 Kulturális élet 17.30 Országok és emberek 18.00 Doogie Howser (sorozat) 18.30 Állatkviz 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Egy hideg májusi reggelen (film)
21.50 A hónap könyvei 22.00 Hiradó 22.30 Sport
utána Hirek
SAT 1
6.00 8.30 9.00 9.05 11.15 12.05 12.45 13.00 13.05 13.35
mETii
15.00 15.05
16.00
16.55 17.05 18.15 18.45 19.20 20.05 20.15
22.00 22.35 23.35 23.45
1.20 1.50
Jó reggelt a SAT 1-gyell Varázslatos Jeannie (ism.) Hirek
A sas leszállt (ism.)
Népzenei slágerparádé (ism.)
Szerencsekerék (ism.)
Telebörze
Hirek
Telebörze
Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat) Végleges búcsú Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Anya, menj hazai Hirek
Falcon Crest
(amerikai sorozat) Utazás Franciaországba
Chase, Colé és a seriff óvatosan közelednek Júlia égő kocsija felé. Szerencsére a lány kiesett a kocsiból, mielőtt az kigyulladt. A későbbi vizsgálatok bebizonyítják, hogy a féket valaki elrontotta. Vicky és Nick már a jövőt tervezi. Booker
(amerikai sorozat) Az oroszlán barlangjában Hirek
Minden, semmi, vagy - játék
Bingo - játék
Hiradó
Szerencsekerék Időjárás
Ha szólnak a harangok
(osztrák film) 87'' Akut - politikai magazin Beszélgetés Hirek
Hálószobaablak II.
(amerikai krimi) 87'' Sport
Műsorismertetés
Ut a túlvilágra
amerikai krimi
Harlemben három rendőrruhábaöltözött színes bőrű fiatal kirabolja a bankot. A rablótámadásnak hét áldozata van, köztük két rendőr. Óriási hajtóvadászat indul a tettesek kézrekerítésére. A nyomozással Mattelli kapitányt (Anthony Quinn, jobbra) és Popé (Yaphet Kotto, balra) nyomozót bízzák meg. A fiatalokat a maffia is keresi, ugyanis az övék volt a pénz. A filmet csütörtökön vetítik.
22.45
5.47 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Szezám utca (ism.) 9.35 Illanó füstfelhők Angol film (ism.) 10.25 Évgyűrűk 10.55 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Válaszúton az építészet
Angol dokumentumfilm-sorozat X/4. rész: Új piacterek (ism.) 16.50 Képújság
16.55 Viktória és a Carmen együttes
Koncert a Jugoszláviából menekültek megsegítésére Petőfi Csarnok, 1991. dec. 8. 17.30 Nők negyven felett NSZK tévéfilmsorozat Ki keresi Itt a pénzt? 18.00 Pénzvilág 18.10 Dimenzió
Tudományos magazin 18.40 Örökségünk 19.00 Mini kllp-mix 19.15 Gyereksarok 19.15 Kölyökidö nntlil Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 20.00 Hiradó 20.25 Telesport 20.35 EZ+AZ
Szórakoztató műsor 21.40 Közjáték (ism.) EHiTi] Mindig és újra
Nádler István festőművész 22.25 Újvilág
Külpolitikai képes krónika ESETi] Dr. John and The City Cres-cent Cadenzas a Pori Jazz 1990 fesztiválon 23.45 Életem legboldogabb napja 23.50 Késő esti hiradó 23.55 ZDF-hiradó
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében)
Műsorvezető: Radványi Dorottya
16.00 Műsorelözetes - Időjárás 16.05 Unser Blldschirm
Német nyelvű nemzetiségi magazin 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Gyerekeknek Cápail és Cápeti Francia rajzfilmsorozat 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 Telespori 18.38 Torpedó
Telefonos játék
Műsorvezető: Kudlik Júlia
íEIilil Fuvolaterápia
Francia tévéfilm 88'' Fred - Richárd Anconina (Rudolf Péter), Isabelle - Ane-mone (Csongrádi Kata), Lise - Fabienne Parineau (Nagy Kálózy Eszter) 20.30 Új Reflektor Magazin
Érdekvédelmi riportműsor EIKTil Látogatóban Végh Sándornál
Portréfilm 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás
22.25 Hitler-Egy karrier története
Német dokumentumfilm 11/2. rész-Szlnes+FF 62'' 23.30 Napzárta
Beszélgetés a neonácizmus veszélyeiről
KERESSE FEL! MEGÉRI!
A Zrínyi u. 20. alatti ALMANACH könyvesboltban minden könyv, kotta, nagykereskedelmi áron 25% kedvezménnyel kapható!
NEM AKCIÓ! ÁLLANDÓ!
TOSHIBA
MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
8800 NAGYKANIZSA, Ady E. u. 37/A. TELEFON/FAX: 06-93-11-958
KOSSUTH
■ KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Hajnóczy Péter novelláiból
X/4. rész: Tréfa 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Hagyományápolók 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Romantikus muzsika 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Örökzöld filmmelódiák 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Öt csepp ócán - 4. rész 20.05 Zenefórum. Népzenei portré:
Jánosi együttes 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 A Rádió lemezalbuma URH-ADÓN
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből 14.30 Eszperantó hiradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt? (ism.) 5.00-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben
A reggae muzsika 8.50 Helykereső. Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben 9.00 Hirek. Időjárás
9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótaparádé 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Fúvósmuzsika 14.00-
17.00 Kabarécsütörtök
Zenés délután közben:
15.00 Hirek. időjárás 17.00 Hirek. időjárás 17.05 Napóra
18.00 A Besenyő Blues Band játszik 18.30 Heiykeresö 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból 19.30 Észkerék. Telefonos nyereményjáték gyerekeknek 20.00 Arcok az Álomgyárból
Henry Fonda 20.30 3x10 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál hiradó 22.00 Sanzonfélóra 22.30 Jazzlista 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
benne: 0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh
2.06 Mélyrepülés
4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36-
4.51 Operaénekesek nótafelvéte-leiböl (monó)
_____ A__

6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Huszárok
Esterházy Péter: így gondozd a magyarodat (ism.) 10.35 Pinchas Zukerman hegedül, Dániel Barenboim zongorázik és vezényli a Párizsi Szimfonikus Zenekart 11.40 A Budapesti Akadémiai Kórustársaság Karai Józsefműveket énekel 12.00 Hírek, időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.43 Fúvószene 14.00 Hírek, időjárás 14.05 Bouvard és Pécuchet - V/4. 14.57 Mozart operáiból 15.42 Liszt: Bénédiction 16.00 Hírek, időjárás
16.05 Éneklő Ifjúság 16.16 Barokk muzsika 17.00 Gordiusz
17.50 Népzenekutatók műhelyében
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót
19.05 Operaegyüttesek
19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.20 Hirek. Időjárás 20.25-
20.40 A hét költője: Baka István 21.30 Makiári József vezényel 22.00 Hirek. időjárás 22.05 A zene üzenete 22.25 A Modern Zenei Egyesület együttesének hangversenye 23.22 Kódexek zenéje 24.00 Hirek. időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I 8.55 Murphy atya (am. sorozat)
A medvénél, aki megharapott 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.10 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
Apám házában 11.00 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Családi portré 11.30 Játék
12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
Életre szóló kötelék 12.55 Hirek
13.00 Borzasztó kedves család
<amerikai sorozat) A szerelem fogyaszt fFKTil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat)
Új leleplezések 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Kutyás osztag 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Jump Street 21.
(amerikai krimisorozat) A besúgó 20.15 Sztárok és rajongók 21.15 S. O. S. hívás (NSZK sor.) 22.15 Három szuperzsaru
(amerikai krimi) 23.50 Hirek
24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.)
Az ökölvívó 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.) Hajsza
1.35 Szürkület (amerikai sorozat)
Majmok 2.00 Kihívás (angol horror) 83'' jflRü Ördög a nyomomban
(amerikai film) 4.55 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
5.35 Jane és Kathleen (ausztrál sorozat) Titkos viszony 6.20 Rajzfilmek (ism.) Brémai muzsikusok Scooby Doo Winnie itt van Kövér disznócska 8.05 Muppet-show (am. sorozat) 8.35 A kék lovag (ism.) 9.35 Szívdobogás (ism.) tlíHil A makrancos hölgy (angol-olasz film) 116'' Fsz.: Richárd Burton, Eliza-beth Taylor 12.45 Jaké és McCabe (ism.) 13.35 Embervadászat a dzsungelben (amerikai kalandfilm) 75'' 15.00 Mr. Belvedere (am. sorozat)
Egy kis éji zene 15.25 Doogie Howser (am. sorozat)
Otis nem adja fel 16.05 Ben Cropp (ausztrál sor.) 17.00 Rajzfilmek Mázlid voltl Enterprise Oskar, a szuperegér Garfield és barátai nililil Kőkemény ötös (am. sorozat)
Az ördög terve 20.00 Hiradó
20.15 Navarro felügyelő - Háború Chinatownban (francia krimi) EtüEl Különleges osztag
(ausztrál sorozat) Jacko
ffZF, Út a túlvilágra (am. krimi) 97'' Fsz.: Anthony Ouinn 0.30 Hirek
0.40 Az „útonálló" (ism.) 1.30 Szórakoztató műsor (ism.) 2.15 Hírek
2.25 Darázsderekú lány
(NSZK krimi) 3.55 Hirek 4.05 Szürkület (ism.)
7.00 Francia hiradó
7.40 Francia nyelvlecki
8.00 Kanadai hiradó
9.00 Európai híradókból
10.00 Kulturális magazin (i
16.15 Jog a szeretethez (m
17.15 Főzőcske
17.40 Francia nyelviecka
18.00 Teleregény
19.00 Turlstamagazin
19.30 Svájci hiradó
20.00 Nem kell álmodoznll-i
21.30 A tengeri köziekei
23.20 Svájci magazin
0.10 Bírósági Iratok
MUSICTV
19.30 Tárcsázz I 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a mozlim 23.30 Hirek 23.45 Egytől három Pip Dann Kristiane Backer Éjszakai videók
24.00 1.00 3.00
TELE 5
11.30 Ruk-cuk (ism.)
12.00 Hopp vagy kopp (ism.)
12.35 Magazin
13.00 A modell és a zsaru (i»
13.50 Bim-bam-blno
17.50 Hirek
17.55 A modell és a zsaru (am.
18.45 Ruk-cuk-játék
19.15 Hirek
19.35 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Kari Dall-show
21.10 Mariani felügyeli
(olasz film)
22.25 Hirek
22.35 New York védőangyda 23.25 Bőség (ism.)
Ördög
a nyomomban
amerikai film
Barney Ross(CameronMÍ ökölvívó karrierje csúcsán zel szórja a pénzt. Amikor megfosztja világbajnoki Barney nem tud megbirkózni* reséggel. Elveszti pénzétésal nőjét is. A japánok elleni megsebesül, így kerül a morfiummal. Kábítószi gétől végül egy nő segítségével szabadul meg.
32
.1
(J) ROTARY Fúrási Kft. VALLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,
1
FEBRUÁR 27,
SUPER CHANNEL
10.00 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
16.00 Élövideoshow
18.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
18.30 Én, a kém (am. sorozat)
19.30 Belföldi magazin
20.00 Sport
21.00 A holnap mögött 21.30 Kelet-európai riport 22.00 BBC-hiradó 22.30 Európai riport 23.00 Én, a kém (am. sorozat) utána Egyveleg
EUROSPORT
12.00 A hit eseményei 13.00 Pankráció 15.00 Lovaspóló
16.00 Jégkorong - visszapillantó
18.00 Lovaglás
19.00 Motorsport
19.30 Si-összefoglaló
211.00 Kosárlabda
21.30 Eurosport-hírek
22.00 Labdarúgás
SCREENSPORT
6.00 Amerikai Izom
8.30 Sfjalentés az olimpiáról
9.00 Nemzetközi sportmagazin
9.30 Goll az USA-ból
10.30 Amerikai Izom / Labdarúgás
12.00 Proli ökölvívás
14.00 Díjugratás havas pályán
tSJW Amerikai Izom / Labdarúgás
16.30 Sí az USA-ból
17.00 Vízi sportok magazinja
17.30 Jégkorong - NHL
19.30 Argentin labdarúgás
20.30 Labdarúgás
21.30 Simagazin
22.30 Spanyol labdarúgás
0.30 Tenisz az USA-ból
K
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Doogie Howser (ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.)
10.00 Iskolatévé
10.30 Nehéz a milliomosoknak (ism.)
12.00 Fogd az órámat I
12.15 idősek klubja
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Rabszolgasors (sorozat)
14.00 A Wicherts család (sorozat)
14.55 Popeye (sorozat)
15.00 Én és te (rajzfilmsorozatok)
16.05 Pumukli (sorozat)
16.55 Videojáték
17.00 Mlnihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 A boldog család (sorozat)
19.30 Hiradó 1 ''
20.00 Sport
20.15 Show-mix
21.20 Oldalplllantások
flflKTi] Vertiga (amerikai krimi)
BflETi] Víz (angol filmvígjáték)
0.55 Hirek
OSZTRÁK 2
8.30 Időjárási panoráma 17.10 Müvészlexlkon 17.15 Állat és ember randevúja 18.00 Doogie Howser (sorozat) 18.30 Mondd az Igazat! 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósítások 21.00 Trailer - filmtippek 21.30 Kulturális élet 21.55 Bécsi operabál 23.00 Hiradó 23.30 Szórakoztató műsor 0.30 Hirek
6.00 8.30 9.00 9.05 10.40 11.35 12.15 12.40 12.45 13.00 13.05 13.35
tnRTii
14.55 15.05
16.00
16.55 17.05 18.15 18.45 19.20 20.05 20.15
21.15 22.15 22.50 ESTiTil
0.50 1.20 1.50
Jó reggelt a SAT 1-gyeil Varázslatos Jeannie (ism.) Hirek
Ha a harangok szólnak (ism.)
Booker (ism.)
Szerencsekerék (ism.)
Pont, pont, pont (ism.)
A nap tippje
Telebörze
Hirek
Telebörze
Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat) A forgatókönyv Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Konkurencia Hirek
Falcon Crest (am. sorozat) Az ultimátum
Lance és Melissa Richárd segítségével felkutatja Tonyt. Mindketten abban reménykednek, hogy rá tudják venni Júliát Falcon Crest elhagyására. Angéla randevút beszél meg Henri DeNault-val New Yorkban.
Visszatérés Édenbe (am. sor.)
Harc a túlélésért
Hirek
Minden, semmi, vagy - játék
Bingo - játék
Híradó
Szerencsekerék Időjárás
Összeesküvők (am. krimisor.) A gyilkos
Hunter (am. krimisorozat) Tévétükör - magazin Hirek
Cirkáló (am. krimi) 102'' Fsz.: Al Pacino Akut (ism.) Sport
Műsorismertetés
Cirkáló
amerikai krimi
Pánik uralkodik a New York-i homoszexuálisok körében, ami-ótaa gyilkos sorozatosan tizedeli soraikat. Steve Burns rendőrt (Al Pacino) álcázva becsempészik a Ixmokosok társaságába. Hamar összebarátkozik új szomszédjával, Ted Baileyvel, akit nem sokkal később meggyilkolnak. Steve Skip Lee-t gyanúsítja, de avizsgálatok kiderítik OQ nn a férfi ártatlanságát. tO.UU
5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Verkli
9.05 Walt Disney bemutatja (ism.) 10.50 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Jean-Pierre Rampal hangversenye az 1991. évi Tavaszi Fesztiválon 17.00 Képújság 17.05 La Sept - Paletták Alain Jaubert filmje A feldarabolt oltárkép 17.35 Nők negyven felett NSZK tévéfilmsorozat XII/5. rész: Nem kell mindjárt férjhez menni 18.00 Pénzvilág 18.10 Menedzser Magazin 19.00 Mini kllp-mix 19.15 MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 19.40 Esti mese
Trombi és a tüzmanó 20.00 Hiradó 20.25 Telesport 20.35 Egészséget mindenkinek I Dr. Czeizel Endre műsora Gyermekkori daganatok 21.10 Közjáték (ism.) OTP Zürichi páncélterem NSZK tévéfilmsorozat Annunzlata 51'' Főszerepben: Róbert Atzorn (Dunai Tamás) 22.05 AKTuálls 2SE Tutajosok
Magyar-francia film (1989) 111/1. rész 50''
(III/2. rész: péntek, TV1 22.40) 23.15 Késő esti híradó 23.20 BBC-hiradó
„Vannak emberek, akik úgy tisztelik a hatalmat, mint mások az erényt: mindenkit, aki hatalmas, egyaránt tisztelnek, szeretnek, bámulnak."
(Joseph Joubert)
„Ha egy történelmi igazság ellentmond egy erkölcsi igazságnak, óvakodni kell tőle, s megvárni, míg magyarázatot kapunk rá."
(Joseph Joubert)
A Magyar Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében)
Műsorvezető: Sugár Ágnes és Radics Péter
16.05 Müsorelözetes - Időjárás 16.10 Ecranul nostru - Román nyelvű nemzetiségi magazin 16.35 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.35 Gyerekeknek Atomhangya
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Menj nyugatra, ifjú hangya I Twist Olivér kutyaélete A megnyúlt nyúl 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás 18.15 Telesport 18.38 Torpedó - Telefonos játék
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
íEIíTíl Testestöl-lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat A rossz lelkiismeret 44'' 19.44 Körűl-belül: Lados Ibolya 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora
Budapest-Tel.: 132-9329 Pécs-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel.: (62) 12-715 21.00 össztűz
Aktuális közéleti vitafórum 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... A TV2 filmklubja Herskó János-sorozat Vasvirág
Magyar film (1958) FF 90''
líIMl
18.00 Műsorismertetés 18.05 Sráckarlka
Maja, a méhecske
Rajzfilmsorozat 18.33 A természet világa
Angol ismeretterjesztő sorozat XX/16. rész: Viasztornyok, papirpaloták 2. 19.00 Power kapitány
Amerikai sci-fi-sorozat A végzet kihivása 1. 19.26 Pénteki ajánlat 19.30 Sláger és Horoszkóp 20.00 Zorro
Olasz-francia kalandfilm, 11/1. Szereplők: Alain Delon, Stanley Baker, Ottavia Piccolo 21.00 íme, az ember
Az Oroszlányi Városi Tévé filmje 21.25 Clvllpálya
A visszamenőleges ítélkezésről A Fekete Doboz filmje 22.00 Műsorzárás
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
5.00 Reggeli Krónika
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben
közben:
9.50 Lottósorsolás
11.05 Válogatott perceink
11.35 Hajnóczy Péter: Hány óra?
12.00 Déli Krónika
12.30 Mindennapi gazdaság
12.40 Külpolitikai figyelő
12.50 Törvénykönyv
13.05 Falurádió (ism.)
13.20 Népdalok
13.45 Hitélet. Vallási krónika
14.05 Klasszikusok mindenkinek
15.05 Kossuth-klub (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.20 Pillantás az európai diszkókba
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakái, gyerekekl
19.35 Öt csepp óceán - 5.
20.05 Zenefórum. A hét muzsikusa
20.30 Határok nélkül - irodalomról
21.05 Parlamenti ütköző
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum
23.05 Hangversenymúzeum -URH-ADÓN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Regényhős Londonból 11.30 Az adventista egyház félórája 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 A magyar széppróza századai 14.45 Beszélni nehéz 15.05 Hír-vidék. Meti összefoglaló 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
19.00 V materinskom jazyku 19.30 ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Voice of America sorozata 5.00-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Ó, ó, ó Nagymami... 13.30 A Them együttes felvételei 14.00-
17.00 Péntektől péntekig
közben:
14.50 Poggyász 15.00 Hirek. Időjárás 15.05-
15.15 Ki nyer ma''-Százhalombattán 16.50-
16.55 Poggyász 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Magyar slágerlista 18.30 Szocio-krimi 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Végvári Rezső népdalfeldolgozásaiból 19.30 Kölyökrádió 20.00 Tövisek és virágok 20.40 A gondolások. Részletek 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Párkereső 22.00 The Hot Spot (1990)
Részletek a film zenéjéből 22.30 Jazz. Tony Scott felvételeiből 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporlhiradó 23.10-
4.50 Napforduló
benne:
23.15 Bagoly 0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh közben:
0.10 Bagoly folytatása 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36 Magyar nóták, csárdások
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Don Jüan búcsúja
'' Bródy Sándor novellája 10.31 Erkel operáiból 11.10 Francia muzsika 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.12 Zenei ábécé 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Bouvard és Pócuchet - V/5. 14.52 A kamarazene kedvelőinek 15.46 A MR gyermekkórusa barokk
szerzők müveiből énekel 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Elfeledett Irodalom?
Régi magyar irodalmi szövegek Széchenyi a magyar nyelvről 16.20 Bartók: Concerto 17.00 Operamagazln
17.50 Világlíra
Joszif Brodszkij versei 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Rossini műveiből Olasz nő Algírban
Kétfelvonásos vígopera közben: 19.07-
19.16 Baka István versei 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Teleobjektív 20.20 Regensburgi Tavasz, 1991 21.49 Moulaert: Fanfarok 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Mendelssohn: Oktett 22.39 Az Amszterdami Zsinagóga
énekkara énekel 23.00 Emlékek szárnyain 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Lemezújdonságok
RTL PLUS PRO 7
6.00 Halló, Európa - jó reggelt, 6.15 Ríchmond Hill (ausztrál sor.)
Németország! Apa és fia
8.55 Murphy atya 7.00 Rajzfilmek (ism.)
(amerikai sorozat) Mázlid volt!
A medvénél, aki megharapott Enterprise
9.45 Gazdag és szép Szellemüzők
(amerikai sorozat) Oszkár, a szuperegér
10.10 Dr. Marcus Welby Garfield és barátai
(amerikai sorozat) 8.30 Muppet-show (am. sorozat)
Jog az élethez 9.00 Harry csodálatos büntetése
11.00 Kedves Bili nagybácsi (vidám amerikai sorozat)
(amerikai sorozat) Segítség, férjhez megyek!
11.30 Játék 9.25 Doogie Howser (ism.)
12.00 Családi párbaj - játék 10.00 Ben Cropp (ism.)
12.30 Hammer 11.05 Szökőév (ism.)
(amerikai krimisorozat) 12.40 Kőkemény ötös (ism.)
Titkok 13.40 Navarro felügyelő - Háború
12.55 Hirek Chinatownban (ism.)
13.00 Borzasztó kedves család 15.05 Perry Mason (am. sorozat)
(amerikai sorozat) A spicces artista esete
A főnök 16.05 Egyenlő igazság
íCTcTíl Kalifornia klán (amerikai sorozat)
(amerikai sorozat) Túlterhelve
14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) 17.00 Rajzfilmek
15.05 Dallas (amerikai sorozat) Koalamackók
Miss Ellie bajban Captain Future
15.55 CHIP''s (am. krimisorozat) Casimir és társa
Gyilkos verseny Flintstone család
16.45 Rizikó - játék roiilil „Colt" a biztonság kedvéért
17.10 Forró nyeremény - játék (amerikai sorozat)
17.45 Játék Egyébként szeretlek
18.00 Fiatalok magazinja 20.00 Híradó
18.45 Hiradó 20.15 Ember, ne mérgelődj!
19.15 A kölni karnevál (NSZK filmvígjáték) 84''
22.05 Sípszó - focishow EHTTH Álarcosbál (am. sorozat)
23.00 Tuttl Fruttl Barcelona elárverezése
23.55 Hirek BSIiTil Hollófekete éjszaka
0.05 Szoknyavadász (amerikai horror) 72''
(NSZK erotikus film) 77'' 0.25 Hirek
1.30 Mennyei testek 0.35 Különleges osztag (ism.)
(amerikai táncos film) 85'' 1.25 Mozgó kórház (am. sorozat)
jtlilil Holnap sírni fogok Ouo vadis, Chandler?
(amerikai film) 119'' 1.50 Hirek
Fsz.: Susan Hayward 2.00 Út a túlvilágra (ism.)
5.00 Ifjúsági magazin 3.45 Hirek
5.35 Fiatalok magazinja (ism.) 3.55 Sápadtarc fia (ism.)
TV 5
7.00 Francia híradó
7.40 Francia nyelvlecke 1
8.00 Kanadai hiradó
9.00 Európai híradókból
10.00 A tengeri közlekedéirilfri 1
16.15 Nem kell álmodozni! (isi h
17.15 Főzőcske
17.40 Francia nyelvlecke
18.00 Teleregény
19.00 Állatbarátok müsore
19.30 Belga hiradó
20.00 A törvény nevében
21.30 Boyard erőd (játék)
23.00 Hiradó / Arab hírek
23.20 Az emberi jogok magul
MUSICTV
19.30 Tárcsázz! 20.00 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírak 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
11.30 Ruk-cuk (ism.) j 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru (ismj 13.50 Blm-bam-blno
17.50 Hírek 1_
17.55 A modell és a zsaru (am.sM 18.45 Ruk-cuk - játék 19.15 Hirak
19.35 Hopp vagy kopp - játék 20.15 Szemérmes József
(színházi közvetítés) i 21.55 Küzdősportok magazln|e 22.45 Hírek EHEEi Áruló arc
(francia-spanyol film)
Holnap sírni fogol
amerikai film
A film Lillian Roth amerila énekesnő önéletrajzi regényí dolgozza fel. Lilliant anyja kies korától úgy nevelte, hogy i show-üzletben sikereket érjendj Lillian híres revüsztár lesz, te zámegy fiatalkori barátjába Davidhez. Boldogságuk rövm ideig tart, Dávid ugyanis mef hal. Lillian mély depresszió zuhan, inni kezd. Képűn- . M kön: jelenet a filmből. O.UU
S.O.S telefonos lelkisegély-szolgálat: 93112-214
SUPER CHANNEL
10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 13.30 A holnap mögött 16.00 Élővldeoshow 18.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 18.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi magazin 20.00 Sport 21.00 Természetfilm 21.30 Der Spiegel - magazin 22.00 BBC-hiradó 22.4S Piacgazdaság 23.00 Fehér oroszlánok (am. film) utána Egyveleg
EUROSPORT
10.30 Sí Atlétika

Asztalitenisz 20.00 Sí
21.30 Eurosport-hirek 22.00 Ökölvivás 22.30 Atlétika 0.30 Eurosport-hirek 1.00 Műsorzárás
SCREENSPORT
8.00 Amerikai izom
I.30 Sí az USA-ból
9.00 Német kosárlabda-bajnokság 10.30 Amerikai Izom / Labdarúgás 12.00 jégkorong - NHL 14.00 Sijelentés az olimpiáról 15.00 Amerikai izom / Labdarúgás
II.30 Atlétika Birminghamből 11.00 Pllote
11.30 Símagazln / Amerikai kosárlabda-bajnokság 20.00 Nemzetközi sportmagazin 21.30 Labdarúgás
21.30 Starti / Amerikai kosárlabda-bajnokság 24.00 Ökölvivás az USA-ból
PRO 7
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Doogie Howser (ism.)
9.30 Iskolatévé
10.30 Kleopatra II. (ism.)
12.15 Belföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Rabszolgasors (sorozat)
14.00 A Wicherts család (sorozat)
14.55 Popeye (sorozat)
15.00 Én és te (rajzfilmsorozatok)
16.05 Pumukll (sorozat)
16.30 Minikviz
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Ez volt a bécsi Operabál
18.30 A boldog család (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Örült nők ketrece
(francia filmvígjáték)
21.55 Oldalpillantások
22.05 Farsang Mazlnből
1.05 Hirek
1.10 Örült hajsza a pénz után
(amerikai film)
2.40 Hirek
OSZTRÁK 2
8.30 Időjárási panoráma 15.45 Művészlexikon 15.50 Kérem, ne zavarjanak I
(amerikai film) 17.30 Noé bárkája vállalkozás 18.00 Simpsonék (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Show-műsor 21.15 Schilling - gazdasági mag. 22.00 Hiradó/Sport Mtmm Capone (amerikai film) 0.30 Max Headroom (krimisor.) 1.20 Hirek
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hírek
9.05 Visszatérés Édenbe (ism.) 10.00 Összeesküvők (ism.) 10.55 Hunter (ism.) 11.45 Szerencsekerék (ism.) 12.20 Álomutazás (ism.) 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze
13.35 Kaliforniai nap alatt (am. sor.) Éjszaka
íflETil Varázslatos Jeannie (am. sor.)
- Bankrablás jogosítvány nélkül 14.55 Hirek
15.05 Falcon Crest (am. sorozat) Forgószél
Richárd nem mutatkozik készségesnek, amikor kihallgatják DeNault halála miatt. Következő este két férfi megtámadja, akik Diana társaságában vannak. Lance megtalálja Tony címét, és azt hazudja anyjának, hogy Tony mindenképpen látni akarja. 16.00 Cagney és Lacey
(amerikai krimisorozat) Lacy apja 16.55 Hírek
17.05 Minden, semmi, vagy-játék
18.15 Bingo-játék
18.45 Hiradó
19.20 Szerencsekerék
20.05 Időjárás
20.15 Bárhogy, ahogy tudod
(amerikai akciófilm) 112'' 22.25 Szatirikus műsor FETTil Gyilkosságra készen
(amerikai film) 101'' 0.50 Hírek
1.00 Erotikus fantáziák
(amerikai erotikus film) 53'' 2.00 Műsorismertetés
Hollófekete éjszaka
amerikai horror
Charley Brewster amerikai kisváros lakója. Egyetemre jár, imádja az autóját és a barátnőjét, Amyt (Amanda Bearsa). A nyugodt életnek Jerry Dandridge (Chris Sarandon) megjelenése vet véget azzal, hogy Charley szomszédságába költözik. Jerry lázába ugyanis életvidám, fiatal lányok érkeznek, 00 nn akk holtan „távoznak". éO.UU
5.47 Falutévé
Tizenhárom perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 8.50 Fűben-fában
Természetgyógyászati magazin ■nriül Dallas
Amerikai filmsorozat Gondok a Ewing 23 körül 47'' (Ismétlés: este, 20.35) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Egy Igazi zseni
A férfi, aki boldoggá tette a nőket
Angol dokumentumfilm (ism.) 10.25 Derrlck
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Néhány szép nap 58'' (ism.) 11.25 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Cigánymagazln - Nemcsak
cigányoknak! 16.35 Képújság
fEtTü Szandi és Fenyő Miklós műsora
Koncert a Jugoszláviából menekültek megsegítésére 17.15 Nők negyven felett NSZK tévéfilmsorozat Viszontagságok egy unokahúg körül 17.40 „Maradjatok meg szeretetemben t..."
Keresztény életkérdések 17.50 Pénzvilág 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 19.00 Játék-Trió 19.15 „Trafflc Jam"
Könnyűzenei kívánságadó 19.40 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 20.00 Hiradó 20.25 Telesport FTHET? Dallas
Amerikai filmsorozat Gondok a Ewing 23 körűi 47'' (ism.)
Ellie - Barbara Bel Geddes (Dallos Szilvia), Jock - Jim Davis (Gera Zoltán), Bobby -Patrick Duffy (Csankó Zoltán), Pamela - Victoria Principal (Simorjay Emese), Jockey -Larry Hagman (Kránitz Lajos), Samantha - Linda Gray (Szerencsi Éva) 21.30 Panoráma
(Ism.: szombat, TV1 12.30) 22.35 Közjáték (ism.) EEHi! Tutajosok
Magyar-francia film (1989) III/2. rész 54''
(III/3. rész: szombat, TV1 23.25) 23.35 Késő esti hiradó 23.40 Antenne 2-hiradó
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében)
12.00-
15.50 Szieszta
A szegedi stúdió szórakoztató információs műsora 15.55 Hol vannak a katonák?
A pécsi stúdió műsora
Műsorvezető: Radványi Dorottya
16.55 Műsorelözetes - Időjárás 17.00 Alpok-Adria Magazin
Öt ország tartományi és körzeti stúdióinak műsora íWRTil Gyerekeknek Vaui
Angol rajzfilmsorozat IV/1. rész (ism.) 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.14 öl színes karlka
Olimpizmus, olimpisztika . 18.42 Torpedó - Telefonos játék
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
19.05 Szupercsoport
Amerikai tévéfilmsorozat Halálos aratás 48'' HnEff Népzenei magazin 20.25 Gondolkodó
A TV2 tudományos folyóirata 21.00 Telesport
Fedettpályás atlétikai Euró-pa-bajnokság Közvetítés Genovából Légfegyveres Európa-baj-nokság
Közvetítés a Budapest Olimpiai Csarnokból 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... EHETil Nászút
Francia-olasz film (1975) 83'' Paul - Jean-Louis Trintignant (Kozák András), Sarah - Ste-fania Sandrelli (Vándor Éva)
Mi
20.00 Műsorismertetés 20.05 Trans World International
A labdarúgás története 20.25 Sztáro(c)k
Könnyűzenei sorozat Vendég: Horváth Charlie 20.45 Törzsasztal
Bárdy György műsora 20.50 Antarktisz-expedíció
Francia dokumentumfilm 21.00 Zorro
Olasz-francia kalandfilm, II/2. 22.45 Szociofotó
Chicago Szekszárdon 23.05 Világtükör 24.00 Műsorzárás
Ne felejts el Kanizsát venni! Csók: Apu.
OMBAT

KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Rádiókabaré 11.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 12.00 Déli Krónika 12.30 Kopogtató Föld-adta sors Bodajk százhúsz kilós történelme
13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Föidkinálat 14.05 Oxigén
Ökológiai magazin 15.05 Mindenes
A Rádió irodalmi hetilapja 16.00 168 óra 17.30 Visszhang 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle. Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Határok nélkül 20.05 Rádiószínház Vérnász 1-2.
Federico García Lorca tragédiájának rádióváltozata 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti pop-mix
DON-
URH-ADÓ
8.30 A római katolikus egyház félórája
9.00 Körzeti információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 17.05 Ház a pataksoron
Fekete Gyula novellája 19.00 V materinskom jazyku 19.30 In limba materná 20.00 in der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 21.05 Népzenei együttesek és szólisták felvételeiből 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Beszélni nehéz (ism.) 5.00-8.30,11.00-16.00,18.00-19.00, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŰFI
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.00 Hirek. időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon
Kari Böhm vezényel 11.26 Réti József operaáriákat
énekel 12.00 Hirek. időjárás 12.05 Repriz. Ismétlő válogatás 14.00 Hírek, időjárás 14.05 Énekeljük együtt! 14.15 Kandi utókor
Művelődéstörténeti magazin 15.00 Opera-müvészlemezek 16.00 Hirek. időjárás 16.05 Kapcsoljuk a Váci Zeneiskola hangversenytermét Zeneház
17.30 Süle László együttese játszik 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Újdonságainkból
5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportszombat 8.30 Slágermúzeum 9.00 Hirek. időjárás 9.05 Szine-java. Válogatás a Petőfi rádió műsoraiból 11.00 Hirek. időjárás 11.05 Csillagparádé 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Daráló 13.35 Csak fiataloknak! 14.00 Valahol, valaki
Portré negyven percben 14.40 Máté Péter énekel 15.00 Hirek. időjárás 15.05 Nagy nevettetők 15.30 Viki és Szandi 16.00 Van ez így! 16.05 Szív küldi... 17.00 Hirek. időjárás 17.05 Ez még mindig február 17.30 Történetesen - a kalandról 18.00 Közvetítés a fedett pályás atlétikai EB-röl, a légfegyveres EB-röl, a labdarúgó Magyar Kupa fordulójáról, a szabadfogású birkózó OB-ról, valamint a Szolnok-ZTE és a Körmend-Tungsram férfi kosárlabda-mérkőzésekről 19.00 Hírek, időjárás 19.05 A híres Vadnyugat - IV/2.
Cowboyok és haramiák 20.00 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Tea hármasban 22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hirek. időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
5.50 Napforduló. Éjszakai klub
benne: 0.10-
5.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh
5.03-
5.50 Nótacsokor
19.05 Évfordulók nyomában
200 éve született Gioacchino Rossini -11/1. 19.35 Falvay Attila (hegedű) és Do-bozy Borbála (csembaló) Bach-hangversenye -11/1. közben:
20.10 Hirek. Időjárás 20.15-
20.30 Verseit elmondja: Baka István (1988) 21.10 Szopránáriák 21.40 Népdalfeldolgozások kamaraegyüttesre 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Összkiadás
Haydn szimfóniái-XX/13. 23.47 Régi fúvószene 24.00 Hirek. időjárás 0.05-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
RTL PLUS
6.00 Rajzfilm
6.20 Ormányok (am. rajzfilmsor.)
Sandy álma 6.45 Transformers (am. rajzfilmsor.)
A felelősség terhe 7.10 Mesék a nagyvilágból (sor.)
A bölcs kalmár 7.35 Piff és Hercule
(francia rajzfilmsorozat) 8.00 Konfetti
Flintstone kölykök Maci Laci Scooby Doo 9.20 Klack- játék 10.10 Tom és Jerry (am. rajzfilmsor.) 10.35 Peter Pan (am. rajzfilmsor.)
John, a kalóz 11.00 A hatalmas Thor (sorozat) Szupercsapat (sor.) Rude Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.45 Forma-1
13.05 Mutánsok (am. rajzfilmsor.) 13.30 Super Mario Brothers (sor.) ttlíTil Daktari (amerikai sorozat) Házőrző
íHEEl Lobo serifi (am. krimisor.)
Győzelem, helyezés és show 15.50 B. J. és a medve (am. sor.)
Házasságszédelgö 16.55 Forró nyeremény 17.45 Belföldi magazin 18.15 Gophers (angol sorozat) 18.45 Híradó
íEKE Bolondok háza (am. sorozati
Frankié bácsi 20.15 Kuvaiti hősök (am. film) 22.00 Minden, semmi, vagy? 23.00 Háziasszonyok - riport Ili.
(NSZK szexfilm) 0.40 Szeretni tudni kell (ism.) 2.05 Férfiak magazinja 2.45 Háziasszonyok - riport Ili. (ism.)
gn? Egyedül vannak a bátrak
(amerikai film) 102'' FF
PRO 7
5.35
6.00 6.45
7.35
8.30
9.55 10.30 11.00
11.55 13.30 14.20 14.30 16.40
nana
íeití] 20.00 20.15 22.25
23.55
0.50 1.00 2.30
3.00 3.10 4.00
Lassie (amerikai sorozat) Domine
Ausztrál dokumentumfilm Nyersbőr (westernsorozat) Kegyetlen bíró Adderly (am. krimisorozat) Drága koporsó Embervadászat a dzsungelben (ism:)
Mr. Belvedere (ism.) Mozgó kórház (ism.) Hardcastle és McCormick
(amerikai sorozat) Óvadék a bírónak
Hardcastle bíró Martin Cher-ney fegyvercsempész nyomában van, aki viszont minden eszközzel szeretne megszabadulni a bírótól. Cherney megöli saját barátnőjét, és úgy rendezi el a helyszínt, hogy a gyanú Hardcastle-ra terelődjön.
Ember, ne mérgelődj! (ism.) Ausztrál dok.-film (ism.) Nyereményjáték Makrancos hölgy (ism.) Eredeti színek (am. sorozat) Messiás
Dowling atya titkai (am. sor.) ... és nem bánta Koszorúslányok (am. film) Hiradó
Cocoon (am. sci-fi) 108'' Antiterror Force (amerikai krimi) 81'' Világok háborúja (amerikai sci-fi-sorozat) Mutánsok játéka Hirek
Darázsderekú lány (ism.) Mozgó kórház (am. sorozat) A hónap katonája Hirek
Perry Mason (ism.) Hirek
TV 5

7.00 Francia hiradó / Jóga [ , ,
7.40 Francia nyelvlecke (
9.00 Kanadai vállalkozik ''„
10.00 Kwal
11.00 Amíg folynak a folyik (is
12.05 A déli félteke filmjelMI I'',
13.15 Horizont 93
14.00 Divan (beszélgetés)
14.30 Isten örömére (ism.)
16.15 Ifjúsági műsorok
19.00 Autó-vízió
19.30 Belga hiradó
20.00 Tengeri magazin
21.30 Isten örömére (4 rész)
23.20 Irodalmi magazin
MUSICTV
13.30 XPO 14.00 RayCokes 17.00 Yol 18.00 Rockhét 18.30 A nagy kép 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat éjjel 22.00 Házibuli övezet 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
19.0 19.3 20.(
22.1 22.: 23.I 23.:
0.''
10.
19. 19. í 20 22
I
6.30 Jó reggelt, Blno!
10.20 Apának sikerül (ism.)
10.50 Kari Qall-show (ism.)
11.45 Tessék mosolyogni I (isin)
12.35 Magazin
13.00 Bim-bam-bino
16.55 P. O. P. - magazin
17.55 Hirek
18.00 A szomszéd eset (sorozat)
18.30 Vadvilág (sorozat)
19.25 Hirek
19.45 Ruk-cuk-játék
20.15 Robin Hood és a kalitok (olasz film)
A svájci ügy (svájci film)
Egyedül vannak a bátrak
amerikai film
Jack Burns (Kirk Douglas)któ telen megszokni a modern életi'' 1953-ban Mexikóba utazik, m kiszabadítsa barátját a börtönbe. Bondit azért csukták le, mert ile» gálisan „szállított" munkásokat! határ túloldalára. Jack, aki szi< dékosan kezd verekedést a tw^ kocsmában, szintén börtönbe k»| rül. Bondi azonban nem . J hajlandó elszökni vele. 4«1

KÖZPONT - KIALLITOTEREM - MINTABOLT: Nagykanizsa, Ady u. 68®, ÜZEM: Murakeresztúr Telefon/fax: 0036-93-13-376]
(.40 Üzleti világ
7.30 Egyveleg
14.00 Sport
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 Hard rock klub
11.30 Utazási magazin
19.00 Vldeodivat
19.30 Kelet-európai riport
20.00 A botrányos tűzeset
(amerikai film) 22.00 BBC-hiradó 22.30 Európa-film
23.00 Sport 23.30 Koncert 0.40 Egyveleg
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi sport 11.00 Si Atlétika Forma-1 Gyorskorcsolya Kerékpársport 11.00 SI
19.30 Nemzetközi motorsport 20.00 Atlétika 22.00 Ökölvívás
SCREENSPORT
I.30 Labdarúgás / Jégkorong 4.30 Rallbajnokságok
S.30 Amerikai kosárlabda 7.00 Vizlsportok magazinja 730 Pllote / Lósport 9.00 Golf az USA-ból 10.00 Labdarúgás / Teletalálat
II.30 Proli ökölvívás 13.30 Biliárd - élő 11.10 Jégkorong
M Rallbajnokságok
19.00 Német kosárlabda-bajnokság
21.30 Siaz USA-ból
illO TenUz Arizonából -élő
23.00 Jégmotorverseny
21.00 Amerikai kosárlabda
SAH
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Simpsonék (ism.) 9.30 Iskolatévé 11.00 Víz (angol filmvígjáték) 12.25 Rajzfilm
12.30 Halló. Ausztria - halló, Bécs I 13.00 Hirek
13.10 Az állatok paradicsoma 13.35 Hármas ikrek a fedélzeten
(NSZK filmvígjáték) 15.10 Pályaválasztási tanácsadó 15.30 Boule és Bili
(sorozat) 15.35 Brémai muzsikusok
(sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minihirek 17.10 Gyerekfarsang 18.00 Hirek 18.30 A boldog család
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Szórakoztató műsor osztrák és nemzetközi sztárok részvételével 2.30 Hirek 2.35 Ex libris
OSZTRÁK 2
13.00 Művészlexikon
13.05 A tolvaj szarka - opera
16.00 Tisztelt ház
17.00 A kedves család (sorozat)
17.45 KI akar engem?
18.00 Doogie Howser (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Zellg (amerikai film)
21.35 „Arany" lányok (sorozat)
22.00 Hirek, sport
22.40 Szellem-sztori (am. horror)
0.25 Hirek
0.30 Casanova ''70 (olasz film)
6.00 Grisu (ism.)
Krumplifejű kölykök (am. sor.) Az én pici pónim (rajzfilmsor.) Ollie (am. rajzfilmsorozat) A kis szemtelen Thunderai macskák (am. sor.) Az álmok ura Batman (amerikai sorozat) A legjobb anya Megbabonázva (am. sorozat) Endora bosszúja Zorro (am. kalandfilmsorozat) Szellem a haciendán Stan és Pan (amerikai sorozat) Férfi szoknyában 10.00 Cagney és Lacey (ism.) 10.55 Állatok a kamera előtt 11.40 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Gazdasági fórum 13.00 Hirek
13.05 A hegyek varázsa 13.35 Enterprise űrhajó
(amerikai sci-fi-sorozat) 14.25 Páratlan páros (amerikai sorozat) Háziorvos 14.55 Hirek 15.05 Tarzan bosszúja
(amerikai film) 16.40 Csodák az állatvilágból Klip-klub
Pont, pont, pont - szójáték 18.15 Szív az adu - játék 18.45 Híradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás EliKEI A kripta
(NSZK krimi) 86'' 21.55 Hirek
22.05 Kari Dall és vendégei 23.05 Nyári szél
(svájci erotikus film) 76'' 0.25 Erotikus fantáziák (ism.) 1.25 Nyári szél (ism.) 2.40 Műsorismertetés
17.15 17.45
A kripta
NSZK krimi
Kattileen Kent édesapját Real, a játékbarlangok tulajdonosa az öngyilkosságba kergette. Real öreg napjaira megbánta tettét, az elszegényedett lányt egyedüli örökösévé teszi meg. Minden vagyona tiáz pincéjében található kripta van elrejtve. Az örökhagyó azonban gondoskodott róla, hogy a nem kívánt látogatókat távol tartsa. George sze- on iK repében: Klaus Kinski. fcU.IO j
6.17 Falutévé 6.30 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne:
7.30 Hagyd aludni a mamit I Mesék Napkeletről, Napnyugatról
Amerikai mesefilmsorozat Szulejmán bolond öccse 7.55 Jó reggelt adj, Istenemi
Református gyermekműsor 8.30 Közjáték 8 35—
11.00 Korhatár nélkül 8.35 Trombi - 05
Telefonos vetélkedő 8.45 Cimboráljunk I
Szolgáltató műsor gyerekeknek
9.00 Zöld béka
Környezetvédelmi magazin gyerekeknek 9.30 ASZ 10.30 Hol-ml?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 12.30 Panoráma (ism.) 13.30 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 14.30 Jégkorong bajnoki rájátszás I. döntő a Budapest Sportcsarnokból, felvételről 15.10 Képújság 15.15 Új Gálvölgyi-show (ism.) 16.05 Pódium
Bencze Ilona műsora 16.45 Telis-televideó 16.50 Beszélgetés Gardellivel 17.15 Arcok és városok
Magyar építészek Kanadában 11/1. rész
(II/2. rész: vasárnap, TV1 18.50) 17.55 Gyereksarok Esti mese
Egyszer volt, hoi nem volt... az Élet
Francia rajzfilmsorozat (ism.) A test őrei 18.25 NOVO MODA tEIilil Jolly Joker
NSZK filmsorozat Búvárállomások 20.00 Hiradó 20.25 Telesport ETTKEi Mamma Lucia Olasz filmsorozat 111/1. rész 92''
Mamma Lucia - Sophia Loren (Pécsi Ildikó)
(III/2. rész: vasárnap, TV1 20.35) 22.10 Közjáték (ism.) 22.15 Bongó
A februári nyerőszámok húzása 23.25 Tutajosok
Magyar-francia film (1989) III/3. rész 48'' 0.15 Késő esti hiradó
7.00-
10.00 Nap TV
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Kudlik Júlia
10.00 Műsorismertetés ilimw Prizma - Életmódmagazin
Örökbefogadás 10.30 Nem csak zöldség 11.00 Klasszikusok rajzfilmen Maja, a méhecske NSZK rajzfilmsorozat Dupla Flip 11.25 Gyere bel
A Zeneakadémiára 11.55 Kacagóra a játszóházban
Szórakoztató gyermekműsor 12.55 G. I. Joe kommandó
Amerikai rajzfilmsorozat 13.20 Útkereső
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
13.45 Müsorelözetes - Időjárás 13.55 Autó 2
A TV2 autós magazinja 14.20 Ml történt a jövő héten? 14.30 Azok a csodálatos állatok
Az orrszarvú, a leguán és a nílusi krokodil íTTT? Moonfleet
Angol ifjúsági filmsorozat VI/4. rész:
Ha szakadékba zuhansz, olyanok állják körül, akikre nem szabad felnézned 15.10 Angol nyelvlecke
Family Album, U.S.A. 15.35 Nézze meg az emberi 15.40 Tátika-Döntő 16.50 Gyerekeknek Hupikék törplkék Belga rajzfilmsorozat (ism.) A komisz trükkök doboza 17.20 Az egyetlen Föld
Japán ismeretterjesztő filmsorozat - XII/9. rész: A terjeszkedő Szahara 18.12 Időjárás 18.15 Telesport
Fedettpályás atlétikai Euró-pa-bajnokság Közvetítés Genovából Légfegyveres Európa-baj-nokság
Közvetítés a Budapest Olimpiai Csarnokból
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
n-Iili] Knight Rlder
Amerikai filmsorozat Nehéz örökség 95'' 20.40 50 perc... zenéről
Fellegi Ádám műsora 21.30 Kalandorok kíméljeneki
Kánya Kata társkereső műsora 22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás
FE3RE1 Az éjszakáim szebbek, mint a nappalaltok
Francia film (1989) 106''
Már megint elfelejtettem Kanizsát venni! Csók: Anyu.
__>_i
ASÁRNAP
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja 10.05 Kirakat 11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális hetilapja 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld
körül 12.50 Jegyzet 13.05 Névjegy
14.05 Szonda. Tudományos magazin
14.35 A Szabó család
15.05 Örökzöld dallamok
16.10 Müvészlemezek
17.05 Válogatott perceink
18.00 Esti Krónika
18.30 Harminc perc alatt a Föld
körül (ism.) 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Az Állami Népi Együttes felvételeiből 20.05 Zenearchivum 21.05 Borostyánút
Közép-európai kulturális magazin
22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 23.45 Régi híres énekesek műsorából
-URH-ADÓN-
8.30 Körzeti információs magazinok 9.59 Pontos időjelzés (kapcsolás) 10.00 Unitárius istentisztelet közvetítése
16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora
19.00 V materinskom jazyku 19.30 in limba materná 20.00 in der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Izlandi költők versei 6.00-8.30, 11.00-16.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen
8.00 Gyerekszinész voltam a Rádióban...
Csellár Réka és Kaszás Gergő 8.35 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Mínuszban
10.00 A Moluccan Moods együttes játszik
10.30 A szórakoztatás világából
Bécs-Párizs 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Színészek mesélik 14.00 Látvány és muzsika 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-
20.00 Poptarisznya közben:
közvetítés a fedett pályás atlétikai EB-röl, a légfegyveres EB-ről és az FTC-UTE vízilabda-mérkőzésről 17.00 Hirek. Időjárás 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 20.00 Rádiószínház Gyalogszerrel 20.45 Demjén Ferenc énekel 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 A Rádió Dalszínháza
Kálmán Imre: Marica grófnő 22.45 Az Alpok-Adria''91 Fesztivál
felvételeiből 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
benne: 0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.31-
4.51 Nóták
BARTÓK
6.00 Hirek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika - korán
kelőknek 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Michel Chapuis orgonál 8.50 Premier után 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az ige..." 11.05 Európa hangversenytermeiből 12.18 Hírek. Időjárás 12.23 A kórusirodalom mestermü-veiböl
13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Új lemezeinkből 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Muzsikáló nagyvilág 15.00 A kegyencnő
Részletek Donizetti operájából 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Szalon. Kulturális magazin
17.00 Beszélgetés Bach BWV. 126.
kantátájáról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest belvárosi föplébánia templomot 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Vendégségben 19.05 Díjnyertes zeneszerzőink - 3. 19.35 Hangverseny-különlegességek közben:
20.10 Hirek. Időjárás 20.15-
20.30 Újraolvasva
Móricz Zsigmond: Tündérkert 21.40 A Falkafolk együttes felvételeiből
22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Kalevala
Finn népi eposz (részletek) 23.23 Esti muzsika 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Hires zenekarok felvételeiből
RTL PLUS
6.00 Peter Pan (ism.) 6.25 Flintstone kölykök (ism.) 6.40 Tom és Jerry (ism.) 7.05 Maci Laci (ism.) 7.30 Scooby Doo (ism.) 8.00 Gyerekeknek Dávid, a manó (spanyol rajzfilmsorozat) 9.30 Galactica Ili.
(amerikai sci-fi) 94'' 11.10 Művészet és küldetés 11.15 Talkshow 12.05 Videoshow 12.30 Forma-1 - Dél-afrikai nagydíj 15.00 Slágerparádé 16.05 Közvetítés Wiesbadenböl tnnü Dr. Westphall főorvos (amerikai sorozat) Isten nevében
Craig doktornak komoly magánéleti problémái vannak. Feleségét elhanyagolja, közben pedig a kórházban szexuális tanácsokkal látja el a rászorulókat. 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Álomházasság 21.50 Tévétükör - magazin 22.35 Késői kiadás 22.55 Playboy Late Night 23.25 Playboy-magazin 23.55 Forma-1 - összefoglaló 0.20 4-es csatorna 0.45 Sütemény és korbács
(NSZK film) 80'' 2.10 Vad lovasok kft.
(NSZK film) 100'' 3.50 Veszély Havannában
(amerikai kalandfilm) 65'' FF 4.50 Forma-1 - összefoglaló 5.15 Ifjúsági magazin
A televíziós társaságok a műsor-
PRO 7
5.30 Lassie
(amerikai sorozat) A rabló 5.55 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sor.) 6.40 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Hontalanok 7.30 Adderly
(amerikai krimisorozat) Amazonok 8.20 Preston őrmester (amerikai sorozat) Az elhagyott aranybánya 8.55 Túl a Csendes-óceánon (amerikai film) 93'' Fsz.: Humphrey Bogari 10.40 Eredeti színek (ism.) tnna Mozgó kórház (ism.) 11.35 Dowling atya titkai (ism.) 12.35 Vadállatok birodalma (ism.) 13.35 Mikos bevonul
(NSZK filmvígjáték) 97'' 15.25 Csavargók a tengeren
(amerikai kalandfilm) 96'' 17.10 Hardcastle és McCormick
(ism.) 18.15 Keresztutak
(amerikai film) 92'' 20.00 Híradó HÍIIü Leszámolás
(amerikai western) 117'' 22.35 Szomszédom, a vámpír
(amerikai horror) 104'' 0.25 Hatos szám (angol sorozat) 3-2-1-0 1.25 Hirek
1.35 Harry csodálatos büntetése
(ism.)
2.00 Antiterror Force (ism.) 3.25 Hirek
3.35 Világok háborúja (ism.) 4.20 Hirek
7.00 Francia hiradó / Jógi10 00
7.40 Francia nyelvlecke P5-30
9.00 Rendkívüli tudósító (a 16 0°
10.00 Zenei műsorok, hang»17.00
12.05 Európai körkép 17.30
13.15 Ifjúsági varietéműsKM8.00
14.00 Állatbarátok műsort 18.30
14.30 Tele kéz (krimi, ism.) >19.00 EflH?. Út a Kwalon át (ism) 19.30
17.30 Amig folynak a folyók
19.00 Vidám nyelvi játék
19.30 Belga hiradó
20.00 Hétről hétre
21.30 Sirokkó (Jancsó M. Sí
23.20 Filmhírek
20.0C 2Z.0C 22.3I 23.31 24.01
MUSICTV
13.30 XPO
14.00 A nagy kép
14.30 Rock ''n'' RAP
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
2.00 Rock ¥ RAP
3.00 Éjszakai videók
TELE 5
6.30 Jó reggelt, Binol
10.35 A szomszéd eset
11.05 Robin Hood és a
(ism.)
12.30 Az első szerelem (ism.)
13.00 Magazin / Divat
14.00 Vadvilág (sorozat)
15.00 Ruk-cuk (ism.)
15.30 Bim-bam-blno
18.20 Az első szerelem (som
18.55 Krimikrónika
19.25 Hírek
19.45 Apának sikerül (sorozat
20.15 Tessék mosolyognll
BWilü Hétszer hét (olasz film]
PRO 7
Leszámolás
amerikai western
Wyatt Earp (Burt Lancaste békebíró a rend és a törvényül Nem könnyű a feladata, a Cl» ton banda ugyanis állandó mi kát ad neki. A városban lakik&t Holliday (Kirk Douglas) egykor fogorvos, akinek Wyatt annak idején megmentette az éteti A két férfi ugyan nem jó barél de amikor a békebírónak segítségre van szüksége, Doc ott van mellette.
KIADVÁNYSZERKESZTÉS: 92114-390149
SUPER CHANNEL
10.00 Egyveleg
15.30 Turisztikai magazin
16.00 Sport
17.00 Ifjúsági magazin
17.30 A világ holnap
16.00 Üzleti hét
10.30 Német nyelvű magazin
19.00 Videodivat
19.30 Humor
20.00 Theresa nővér szigete
22.00 Hirek
22.30 Koncert
23.30 Európa-film
24.00 Egyveleg
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi sport
10.00 Atlétika
Gyorskorcsolya Si
Autó-motor sport
Úszás
Asztalitenisz
20.00 Atlétika
23.30 Ökölvívás
1.00 Műsorzárás
SCREENSPORT
I.30 Atlétika Birminghamből 3.00 Golf az USA-ból
4.00 Argentin futball 5.00 Biliárd / Starti 8.00 Simagazin 9.00 Golf Európából / Pilote 10.30 Amerikai kosárlabda
II.00 Labdarúgás
12.00 Nemzetközi sportmagazin 12.30 Amerikai kosárlabda 14.00 Argentin futball 15.00 Golf az USA-ból/Labdarúgás 17.00 Ökölvívás Hamburgból 18.00 Lóerők /Ökölvívás az USA-ból 20.30 Labdarúgás / Svéd rali 22.30 Jégkorong
SAT1
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek
9.05 Vigyázat, kultúrai 9.35 Gerhard Haderer - portré 10.05 1000 mestermü 10.15 Rövidfilm 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hirek
13.10 Doogie Howser (sorozat) 13.35 Hans Chrlstian Andersen
(amerikai film) 15.30 Octopus vállalkozás
(sorozat)
16.10 Kislány a városból (sorozat)
17.00 Minihirek
17.10 X-large
18.00 Hirek
18.05 X-large
18.30 A boldog család (sorozat) 19.30 Hiradó 19.48 Sport
20.15 Regina a lépcsőn (sorozat) 21.10 Anyák - beszélgetés mim Anna, a gyöngyszem
(tévéfilm) 23.25 Koncert
OSZTRÁK 2
9.35 Winnetou és Old Shatter-hand a halottak völgyében (NSZK-jugoszláv-olasz film) 11.00 Gloacchino Rossinl-évforduló 13.00 Haza, Idegen otthon 13.30 Róbert du Parc - portré 14.00 Sport 17.15 Idősek klubja 18.00 Doogie Howser (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 19.48 Konfliktusok 20.15 Film 21.55 Hírek, sport 22.05 L. A. Law (sorozat)
SAT 1
6.00
11.00 12.40 12.55 13.00 13.05
mETii 15.00
naiii
15.40
16.55 17.05
18.45 18.50 19.20 20.05
onna
22.05 23.25 23.35 0.05 1.15
Ollie (ism.)
Neon Rider (kanadai sor.) Rossz álmok
Az én pici pónim (rajzfilmsor.) Grisu (am. rajzfilmsorozat) Katasztrófák
Police Academy (rajzfilmsor.) Micsoda cirkuszi Batman (amerikai sorozat) Borist elrabolták 1. Megbabonázva (am. sorozat) Golf Baxterrel Zorro (amerikai sorozat) Aki a halottakkal beszél Stan és Pan (am. sorozat) Elsikkasztott jegyek Drops - játék A kripta (ism.) Újdonságok a moziban így láttuk Hirek
Egészségügyi magazin Enterprise űrhajó (am. sor.) Páratlan páros (am. sorozat) Hová karűl a gyerek? Hirek
Black, a fekete villám
(sorozat) Rodeókirály Stan és Pan
(amerikai sorozat)
Rokonok
Hirek
Keselyük között
(NSZK-francia film) 104''
Hiradó
Sportklub
Szerencsekerék
Időjárás
St. Pauli lelkésze
(NSZK film) 98''
Beszélgetés
Hirek
Gátlástalan szextett (sor.) Stan és Pan - Rokonok (ism.) Műsorismertetés
St. Pauli lelkésze
NSZK film
Konrád Johannsen (Curd Jür-gens), a tengeralattjáró kapitánya megfogadja, ha élve megússza a második világháborút, lelkész lesz. Az atya igyekszik segíteni a hitközség minden tagjának, s hamar elnyeri hívei bizalmát, így értesül az egyik híres ügyvéd haláláról is. Luigi Moretti meggyónja tettét, ám feloldozást már nem kikaphat, őt is megölik. tU. lu
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a papát I Tini nindzsa teknöcök Amerikai rajzfilmsorozat Gyilkos pizzák 7.55 „Igy szól az Úri" A Biblia üzenete 8.00 Kávé habbal 8.25 Közjáték 8.30 Vasárnapi turmix Benne: Clmbória 11.05 Álljunk meg egy szóra I 11.15 Hazanézö
12.00 Jégkorong bajnoki rájátszás II. döntö- Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból 13.30 A Financial Times heti üzleti
híradója 13.55 Képújság 14.00 Az ország pénztárcája
A(k)kor (és) most 14.45 Válaszúton az építészet
Angol dokumentumfilm-soro-zat-X/7. rész: Állítsuk meg a buldózereket! tEffS Érzékelés felsőfokon
Angol ismeretterjesztő filmsorozat — VI/3. rész: A természet hangjai 16.00 Időgép
Történeti vetélkedő 16.40 Örömhír - A magyarországi
református egyház műsora 17.00 Walt Disney bemutatja Kacsamesék Szupercsoda (ism.) A suli
Amerikai filmsorozat - IX/7. Gumimacik Az okos pásztorlány Gyagyás a pácban
(Ism : csütörtök, TV1 9.05) Arcok és városok
Magyar építészek Kanadában li/2. rész A Hét
Benne: Híradó Telesport Mamma Lucia
Olasz filmsorozat - III/2. 83'' (A III/3. rész: hétfő, TV1 20.35) Közjáték (ism.) Nulladik típusú találkozások Sci-fi magazin Déri János műsora Rossini: Mózes Négyfelvonásos opera Közvetítés a Magyar Állami Operaházból 1.35 Képújság
18.50
19.30 20.25
22.05 22.10
A mellékletet szerkesztette: Talpas János
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
9.05 Kéménymesék
Óvodások műsora Benne:
Varázsceruza
Lengyel rajzfilmsorozat Biga csiga és Batka manó Csehszlovák rajzfilmsorozat 9.30 Észbontó. Ismeretterjesztő
gyermekmagazin 9.50 A kismackó és a labda
Bolgár rajzfilm 10.00 Dlxle-hajó különkiadás A Brass ad Llbitum II. Vidám show-műsor (ism.) fliUil Hármas csatorna
Csúcstechnika 10.50 Kánon
Vallás és kultúra 11.20 Foci angol módra 11.40 Profit
Befektetési tanácsadó 11.55 Humánum
A pécsi körzeti stúdió műsora
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
12.45 Műsorelőzetes - Időjárás 12.55 Forma-1
Dél-afrikai Nagydíj
Közvetítés Johannesburgból 15.00 Néprajzi értékeink
Háziáldás 15.05 SOrSok
Munkavállalók magazinja 16.10 Élő hócipő
Kárpót medence - kapreál (ism.)
Játszó személyek: Ayala és Brindisi, Bach Szilvia, Bajor Imre, Böröczky József, Déri János, Éles István, Farkashá-zy Tivadar, Fábry Sándor, Horváth Szilveszter, Ihos József, Katona János, Koltai Róbert, Markos György, Nádas György, Nagy Bandó András, Selmeczi Tibor, Szilágyi Tibor, Usztics Mátyás 17.30 Tájkép tüzszünetben
Mintha nem lenne háború... Dokumentumfilm (ism.)
Műsorvezető: Sugár Ágnes
18.25 Delta - Tudományos híradó 18.53 Időjárás ÍETiTil Família Kft.
Az ottfelejtett kabát flHET? Hallgass a szivedre I Amerikai tévéfilm 96'' 21.15 Ez történt a héten 22.10 Időjárás 22.15 Telesport
Fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság Közvetítés Genovából Légfegyveres Európa-baj-nokság. Közvetítés a Budapest Olimpiai Csarnokból
■ • n
NE FELEJTSE! JOVO HETEN ISMÉT KANIZSA!
Dél-Zalal Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
■ gázszolpáltatás
■ gázömlesek elhárítása
• gázkészülékek javítása
■ gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése
■ belső gázszerelések
KANIZSA
ARUHAZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
A SAMINA azért különleges, mert természetes!
A SAMINA alvási koncepciója biztosítja a KÜLÖNLEGES - TERMÉSZETES - EGÉSZSÉGES pihenést. A SAMINA puha, száraz, meleg ágyklímát biztosít, mely elősegíti az ÜDÍTŐ ALMOT. A SAMINA a természet és a tudomány harmóniáját valósítja meg, mely legjobb az egészséges alváshoz.
[Vj^^L^j^j^g Nagyka^nksa^Ady u. 68/B.
POLGÁRMESTERI HIVATALOK, ISKOLÁK, KISVÁLLALKOZÁSOK, KFT-k, GMK-k! Az ÖNÖK IDEÁLIS MÁSOLÓGÉPE A
Tanácsadás, értékesítés, szerviz 8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 37/A Tel./fax.: 93/11-958
TOSHIBA
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, snnaB és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nugykuni/sii, Krzsóbol (ér 22. Tol.: 93/13-140 K;i\.: 93/14-266
A HERRNBOCK-nél még választani is öröm!
J* MARKETING by
rHERRNBÖCKRT
Nagykanizsa, Király u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
A KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAPBAN megjelenő hirdetése mindig
TELITALÁLAT
a sikerhez.
Hirdessen a KANIZSA ÚJSÁGBAN!
Megrendelem a KANIZSA Dél-Zalai
Hetilapot ..........
példányban, és kérem az alábbi címre kézbesíteni.
Megrendeli neve: .....................
Címe (város, község): .................
(utca, tér): ............................
(emelet, ajtó): ........................
Irányítószám: .........................
Az előfizetés díja: Egy hónapra 82,- Ft
A megrendelőlapot bélyeggel ellátott borítékban a nagykanizsai postahivatal Hírlaposztályára kérjük feladni: 8801 Nagykanizsa, Ady E. u. 10.
Farsangi hangverseny Kanizsán
íIZSA
■II
A néhány éve megrendezésre kerülő „Jazz kocsma" legutóbbi vendégszereplője a budapesti Jazz Consort volt. A szép számban jelenlévő hallgatóság körében méltán aratott sikert a Czakó Péter, Faragó Vilmos és Jeszenszky György alkotta formáció. A jazz műfajában nem nagy gyakorisággal előforduló gitár-basszus-dob felállású trió, a szponzor hiányában megjelenésre váró lemeze anyagával és jazz-standardokkal szórakoztatta késő éjszakába nyúlóan a közönséget.
(Erdei András felvételei)
A farsang jegyében rendezett Nosztalgia Káváház vendégei Leboczky Zsuzsa és Harsány! Frigyes
"••:::•''.'' VÖÍfttk,
Immár másodszor lépett együtt színpadra február 9-én a Hevesi Sándor Művelődési Központban a Gleisdorfi Városi Zenekar és a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar. Az osztrák és magyar zenészek egytlttmuzsikálása igazi nemes tartalommal tölti meg a két város partnervárosi kapcsolatát.
A műsort - farsangi hangverseny lévén - a zeneirodalom dallamos, táncos jellegű, szórakoztató műveibíJl állították össze. Gerincét Johann Strauss művei alkották, kiegészítve Brahms, Lehár Ferenc, s a nálunk kevésbé ismert Pa-
ul Lincke és Julius Fucik zenedarabjaival.
Nyitószámként - megemlékezve Rossini születésének közelgő kétszázadik évfordulójáról - A sevillai borbély zseniális invenciójú nyitányát játszották technikailag perfekten, de Rossini igazi szellemét, könnyedségét és szellemességét még nem sikerült teljesen megragadniuk.
Az ezután sorban megszólaltatott Johann Strauss művekben - a Cigánybáró kincske-ringőjében, az Anna-polkában és a Könnyű vérben - egyre kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottak. A jó tem-
lába. Ugyanez mondható el a berlini Paul Lincke operettnyitányáról, bár a zenekarnak technikai szempontból feltétlenül jót tesz ilyen műveket is játszani, s beleillenek a farsangi hangulatba ugyanúgy, mint Lehár ritkán hallható indulói.
A HSMK nézőterét teljesen megtöltő közönség ünneplésére három ráadást is adott az egyesített zenekar, amely legközelebb - ugyanezzel a műsorral - március közepén lép fel Gleisdorfban.
Kocsis Katalin
TE u
>ö *
h
pók, s a kottaképben rögzíthe-tetlen apró jellegzetességek érzékeny megragadása Kari Schabl karmestert dicsérik. A második részben játszott Kék Duna keringőben is ugyanezeket az erényeket mutatták, s szinte nyoma sem volt a tavaly még tapasztalt apró döc-cenőknek. Frappáns volt a cseh Julius Fucik indulójának megszólaltatása. Az Álom-ke-ringőben szép hangszíneket hallhattunk, csak maga a mű nem tartozik igazán a „könnyű" komolyzene élvona-

ÚJRA UTAZNI HÍVJA ÖNT AZ EXPRESS!
Bevásárló és városnéző útjaink:
TARVISIO március 6.
TRIESZT március 20.
BÉCS március 27.
OBERWART április 4.
NYUGDÍJASOKNAK ÉS 20 ÉVES KORIG FIATALOKNAK KEDVEZMÉNY!
A tavaszi szünetben is tartson velünk!
PÁRIZS április 11-15.
ISZTAMBUL április 12-16.
VELENCE április 17-19.
RÓMA március 5, 12, 19,
április 2, 9, 16. Már megkezdtük nyári útjaink értékesítését, programfüzeteink február 20-tól irodánkban rendelkezésre állnak.

NÁLUNK TELJES KÖRŰ IDEGENFORGALMI SZOLGÁLTATÁSSAL EGYIDEJŰLEG A REALBANK A LEGKEDVEZŐBB FELTÉTELEKKEL BIZTOSÍTJA PÉNZE ELHELYEZÉSÉT.
Részletes információk: Nagykanizsa, Deák tér 1.
Telefonszám: 92/73-312, 93/14-375.
26 [ KANIZSA ^
1992. február 21.
Látogatóban
• •
Ördög Ferenc műhelyében
A hosszú, keskeny szoba egyik falán végig könyvespolc, az ablaknál íróasztal. Az ajtó mellett embermagasságban dobozok állnak, bennük neveket és adatokat tartalmazó cédulák tízezrei. Kettőnknek már alig marad kényelmes hely a beszélgetéshez. Ördög Ferenc tanár úr, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete főmunkatársának dolgozószobájában vagyunk. A kis dohányzóasztalon a több, mint 800 oldalas könyv: Ördög Ferenc, Zala megye népességösszeírásai és egyházlátogatási jegyzőkönyvei (1745-1771). Készült és megjelent a „Kulturális és történelmi emlékeink feltárása, nyilvántartása és kiadása" c. program támogatásával, az MTA Nyelvtudományi Intézete és Zala megye önkormányzati közgyűlése kiadásában. Az öt kötetesre tervezett személynév-monográfia első kötetének munkapéldánya nemrégiben hagyta el a nyomdát.
- A kötet 150 községről felvett népességösszeírás szöveghű közlése. Miért publikálja ezt a nyelvész?
- A végső célom az, hogy valamelyest rekonstruáljam Zala megye 18. századi nyelvjárását, valamint megírjam család- és keresztneveinek
rendszerét. Ehhez valamennyi zalai településről 18. századi magyar nyelvű forrásra volt szükségem. Csaknem két évtizeddel ezelőtt találtam rá a Veszprémi Püspöki Levéltárban a zalai egyházlátogatási jegyzőkönyvekre és az 1745-46-ban, az 1754-ben és az 1711-ben készült népesség-összeírásokra. Ezek a források azért nagy jelentőségűek, mert 1785-ig, a II. József-féle népszámlálásig nem volt Magyarországon ilyen alapos népességösszeírás. Még más püspökségek területén sem, csak a veszprémi egyházmegyében Padányi Bíró Márton kormányzása, illetőleg utóda Kol-ler Ignác püspök alatt. A népességösszeírásokban magyar nyelven csak a családnevek szerepelnek. A keresztneveket és az egyéb adatokat már latinul vették fel, mivel mind az állami, mind az egyházi adminisztráció nyelve a latin volt, tehát az előbbiek ma már nyelvtörténeti értékűek.
- Az egyéb adatok közlése ellenére a kötet a „Névtár" alcímet viseli. Mit jelent a névtár ez esetben?
- A névtani forráskiadványok gyakorlatát követve be-tűhűen csak a tulajdonnevek szerepelnek benne. Az etgyéb bejegyzéseket - foglalkozás,
társadalmi helyzet (nemes, zsellér stb.), életkor, vallás, betegség stb. - csak rövidítve tartalmazza. A kötetben szereplő rövidítésjegyzék segítségével azonban jól használhatják ezt az adattárat a legkülönbözőbb társadalomtudományok kutatói is.
- Említene példát?
- A demográfusok történetesen csinálhatnak belőle történeti statisztikát. Rekonstruálni lehet például Zala megye népességének számát az említett években, a születések arányát, a nagycsaládok gyakoriságát. A társadalomorvoslás történetével foglalkozók megállapíthatják az átlagos életkort, a népességszaporulatot. Az összeírások majdnem mindig megjegyezték az illető betegségét, hogy süketnéma vagy szellemi fogyatékos, jelezték az ikreket. Ezek az adatok sok-sok elemzésre adnak lehetőséget. Vagyis mindenki használhatja érdeklődése és tudás? szerint.
Nagykanizsai Városvédő Egyesület Honismereti Bizottsága február 25-én, kedden 18 órakor tartja következő összejövetelét a tűzoltóság előadótermében.
Napirenden: Nagykanizsa vonzásterületének vizsgálata a 60-as évek végén. Előadó: Dr. Cseke Ferenc Az összejövetelre mindenkit szívesen várnak!
Megalakult Nagykanizsán a Városi Bélyeggyűjtők Egyesülete, mint önálló, társadalmi szervezet. Alapító létszáma: 54 fő. Az egyesület jogi személy. Elnök: Tátrai László. Felvilágosítás és levélcím: Zibriczky István, Nagykanizsa, Zrínyi u. 34/a. 1/1. Várjuk az érdeklődőket.
- Visszatérve a nyelvészethez, a tulajdonneveket tehát mint az onomato-dialektológia forrásait használja a tanár úr. Mit jelent ez a legtöbbünk számára bizonyára ismeretlen fogalom?
- Ezt a magam alkotta műszót azért használom, mert sajnos nem találtam magyar megfelelőt. Annyit jelent, hogy névtani-nyelvjárási stúdium.
- Közelebbről?
- Arról van szó, hogy a nyelvjárásban leírt tulajdonnevek nemcsak időben, hanem térben is élnek. Vagyis a névadás indítékait, a családnév kialakulásának módját, a család- és keresztneveket földrajzi elterjedésükben is be kell mutatni. Ugyanis egyik-másik név az egyik vidéken gyakori, a másikon ritkán fordul elő. De természetesen így vagyunk az idővel is. Száz-kétszáz évvel korábban más nevek voltak gyakoribbak, mint később.
Mondok egy példát: a legelterjedtebb keresztnév a vizs-
Reneszánsz életöröm...
A Cantus Corvinus
hang-versenye
II festino - Az únne-pecske. Ezt a címet viselte az az énekes, zenés, tán. cos, korabeli jelmezekben előadott színpadi jnü, amelyet a filharmóniai bérletsorozat közönsége hallhatott a HSMK nagy termében.
Dr. Ördög Ferenc
A hét fotója Kotnvek István (Kani/sa Fotóklub* Matuzsálem
1992. február 21.
KANIZSA
27
gált időszakban Zala megyében a Farkas, amely ma már jobbára csak családnévként él. Ez azért is érdekes, mert szent Woifgangusnak, illetőleg Lu-pusnak (a Farkas latin megfelelői) a magyarság körében nem volt különösebb kultusza. Főleg a fa- és erdőmunkások, ácsok védőszentje volt. Itt tehát sokkal mélyebb okot kell keresni. Ez vezet a 13-14. századi összeírásokhoz, amelyekben a Farkas pogány névként is előfordul, és mint totemállat nemcsak a magyarság körében, hanem a német nyelvterületen is gyakori volt.
- Tanár úr! Miért van szükség, miért fontos a nevek eredetének kutatása?
- Egyrészt azért, mert mindenki kíváncsi, hogy a családneve honnan származik. Mi motiválhatta pár száz esztendővel ezelőtt, a 15. században - amikor a családnevek kialakulása nagyjából lezárult - nevének keletkezését. Másrészt azért, mert minden nép életében a viselt név szinte azonos az ember személyiségével. A családnév motivációja ugyanis lehet a személy tulajdonsága, foglalkozása, a származási hely, az apa keresztneve, és így tovább. Érdekes a vizsgálódásnak egy másik oldala is. Ez azt kutatja, hogy milyen módon teremt egy-egy nyelv a motivációból családnevet. Itt már lényeges különbség van az egyes népek és nyelvek között. A magyarban nagyon gyakori a helynévből lett családnév: Somogyi, Tolnai, Zalai. Vagy egyszerűen a foglalkozást nevezi meg: Pajzsgyártó, Szabó, Kovács, Szíjgyártó. De gyakran használja magát a terméknevet is: Pajzs, Szíj. Ilyenkor csak a „gyártó" szót
hagyja el. A névrövidítésre való hajlam különösen erős nálunk. Gondoljunk csak arra, hogy az iskolában a gyerekek ma is rövidítik társaik nevét. így lesz Kovácsból Koké, vagy Tanzenbergerből Tánci.
- Említene néhány zalai sajátosságot is?
- Zalában a 18. században gyakori volt az „i" képző nélküli helynév, mint családnév. Nem azt írták, hogy Catharina Széplaki, hanem Catharina Sziplak. De gyakori volt a Hahót, Világos, Rada, Pacsa, Rajk puszta helynév is, mint családnév. Ezek zöme később felvette az „i" képzőt, mára csak mutatóban maradt fenn néhány.
De például olyan hiedelmet is eloszlat ez a könyv, mely szerint a Zrínyi név nemesi, sőt főnemesi név. A Zrínyi családnevek nálam 90%-ban szolgálók, 16-20 éves lányok, fiatalasszonyok, cselédek nevei.
- A kötet fülszövegén olvasható, hogy sajtó alatt a II., III. és IV. kötet. Mit tartalmaznak ezek?
- A II. kötet szintén „Névtar", az első kötet folytatása. Újabb 159 település népesség-összeírásait tartalmazza. A két kötetben mintegy 220.000 név szerepel.
A III. kötet a vizitációkat és a statisztikákat közli, aztán, hogy az összeírásokat kik készítették és számos egyéb kérdésre is választ ad. De ezt csak a latinul tudók tudják majd használni. Képtelenség hozzá olyasféle latin-magyar-német szójegyzéket adni, mint az említett rövidítésjegyzék. Kívánatos lenne a kötet magyar nyelven való megjelente-
tése, de ez anyagi okok miatt nem valószínű. A vizitációk nélkül, amint az szakmai körökben köztudott, falu vagy városmonográfia tudományos igénnyel aligha írható meg. A vizitátorok ugyanis tüzetesen leírják szinte valamennyi település egyházi, társadalmi és művelődési viszonyait, a templom, a paplak rendszerint siralmas állapotát. Átüt a sorokon az a mérhetetlen nyomorúság, amelyet a 150 éves török uralom, a kuruc-labanc háborúk, a meg-megújuló pestisjárványok hagytak maguk után. Ugyanakkor azonban szemünk láttára éled újjá nemzetünk és lassan bekövetkezik - immár Mária Terézia korában - az újabb honfoglalás: a nagy gyermekáldás és a még mindig tartó telepítések révén benépesült hazánk.
A IV. kötet a mutatókat tartalmazza. A családnevek, a keresztnevek, a helynevek, a harangnevek, a foglalkozások és egyéb köznevek stb. mutatója segítségével másodpercek alatt megtudhatja a kutató, hogy például melyik faluban élt mészáros vagy tanító, hol fordul elő például a Herte-lendy név, a templomokban melyik szenteknek vannak képei, szobrai és így tovább.
- Mikor vehetjük kézbe a négy kötetet?
- Az első három kötet ez év decemberében talán már kapható lesz a könyvesboltokban, a negyedik kötet megjelenése 1993-ban várható. De szerencsésebb lenne, ha együtt jelennének meg, úgy mint Erdély történetének a kötetei, mivel a IV. nélkül az I—II. kötet szinte használhatatlan.
- Mi lesz a kővetkező nagy munka?
- Amint mondtam, meg kell írnom Zala megye 18. századi névtani és nyelvjárástörténeti sajátosságait, illetőleg e sajátosságok település és művelődéstörténeti hátterét.
- Eddig csak a könyvről és a munkáról beszélgettünk. Tanár úr! Hogy van? Hogyan telnek a tudós mindennapjai? Jut valami másra is idő?
- Az életformám nem érdem, nem bűn, nem erény -ahogyan szoktam volt mondani. Hajnali ötkor kelek, korán fekszem. Ez az életritmusom. Napi 14 órát dolgozom. Többet lehet, de ennyit kell. Közben kisebb-nagyobb megszakításokkal tanítok a pesti egyetemen, itthon most a Batthyány Lajos Gimnáziumban könyvtáros vagyok. Van családom. A társadalmi és közéletben nagyon keveset lehet ott az ember. Ez az életformám, magam választottam.
Horváth Krisztina
Ördög fwnc
ZALA MEGYE
Az első kötet munkapéldánya (Erdei András felvételei}
Szerzője Adrlano Banchl-erl bolognai szerzetes, aki 1608-ban írta madrigáiko-médiáját. A műfaj szinte teljesen Ismeretien a mostani koncertlátogatók előtt, pedig fontos lépcsőfok a zenei formák fejlődéstörténetében: az addig tökéletesre csiszolt madrigált egységes cselekménybe foglalta, s előadásában - csakúgy, mint a később kialakult opera műfajában - a színpadi megjelenítés, a jelmezek, a táncok sem csak tetszetős külsőségek, hanem a mtt lényegéhez tartoznak.
A Cantus Corvinus fiatal együttes, az 1988-as Ki Mtt Tudón tűnt fel. Művészeti vezetője Klembala Géza, aki a Camerata Hungarlca tag-
Jakéot szerzett gyakorlatot a réglzene előadásában. Törekvésük » régi korok mu« zsikájának korhű megszólaltatása. Mégsem múzeumba illő előadást nyújtottak, hanem Igazi, élő, természetes, megragadó közvetlcnségü, örömtelt zenélést. A Cantas Corvinus zenészeinek sorában talán nincsenek hang-szervlrtuózok vagy kiváló adottságú énekesek, s a mozgások, táncok hevében az intonáció sem volt mindig tökéletes. Az együttes azon ban j átekának légkörével nemcsak az előadott mű korának szellemét Idézte fel, hanem minden kor emberének életörömét.
A HSMK színpadán a Cantus Corvinus
(Erdei Andris felvétele)
Katalin
KANIZSA
111)
1992, február 21.
MINDEN SZERELEM HALALOS.
(folytatás a számozott sorokban)
A rejtvényt készítette: Szlrovicza Miklós Beküldési határidő: február 28. Lapunk 6. számában megjelent
keresztrejtvény helyes megfejtése: Mindig barátunkká fogadjuk azt, aki ellenségünk ellensége.
nyertek könyvjutalmat, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
Könyvajánlat
A népszerű Bálint gazda egyik sikerkönyvének átdolgozott kiadását vehetik ismét kézbe az olvasók.
Megvásárolható 25% árkedvezménnyel az ALMANACH Könyvesboltban, Nagykanizsa, Zrínyi u. 20.
Xöszönjükj hogy nálun^ vásárolt!
A sorsoláson Dénes Ádám, Fehér László, Gerócs Attilá-né, Németh Péter és Tóth István kanizsai olvasóink
HU-MÖR-ZSAK
Két barátnő beszélget:
- Miért szakítottál a vőlegényeddel?
- Mert amit én nála lihegő őrült szenvedélynek hittem, kiderült, hogy asztma.
(Erdei András felvétele)
1992. február 21.
KANIZSA
III
Gyermekünkért
A következő hetekben írásainkban végigkísérjük a kisgyermek fejlődését megszületésétől felnőtté válásáig. Tájékoztatjuk a szülőket az egyes életszakaszok főbb jellemzőiről, s olyan sajátosságairól, amik talán kevésbé ismertek.
Szinte minden szülő türelmetlenül várja, hogy a kórházból, szülőotthonból hazatérhessen újszülött gyermekével. Ettől a pillanattól kezdve a szülők vállán nyugszik a felelősség, hogyan fejlődik a gyermekük, milyen ember lesz belőle. Mindenki a legjobbat akarja a babának, mégis van néhány kérdés, amiben néha nehéz megegyezni. Egyik ilyen fontos kérdés, hogy felvegyük-e síró csecsemőnket, vagy várjuk meg míg megnyugszik. Sokan attól félnek, ha gyakran felveszik a gyermeket, ezzel elkényeztetik. Tudományos ada-
A korai anya-gyermek kapcsolat biológiai jelentősége
tok azonban azt igazolják, hogy a gyermek ölbevetele, az anya-val való szoros testi kapcsolat fontos biológiai szükséglete a korai gyermekkornak. Az anya jelenléte, közelsége ugyanis be-mdít egy olyan biokémiai mechanizmust, amely serkentőleg hat a gyermek fejlődésére, fokozza a növekedési hormon termelést. Kutatók azt tapasztalják, hogy az anya megvonásának hatására a növekedési hormontermelés csökken, kialakul a gyermek úgynevezett pszichoszociális törpesége. Ugyanez a gyermek biztonságot nyújtó csaladba kerülve intenzíven nőni kezd.
Az anya érintése, a ringatás, az anya hangja képezik azokat az ingereket, amelyek a fent említett biológiai mechanizmust működésbe hozzák. Ez a mechanizmus azonban nemcsak a növekedést segítik elő, hanem
fontos fájdalomcsökkentő hatást is kifejt. A szülők számára ismert az a jelenség, hogy a kisgyermek minden fájdalmas hatás után (ha megüti magát, ha beteg, ha oltást kap) testi kontaktust keres. Nemcsak megnyugvást keres anyja ölében, hanem fájdalma valóban csökken. Ezért fordulhat elő, hogy a kisgyermek, akit megvertek, odabujik ahhoz a személyhez, akitől a verést kapta. (Ha a verés azonban gyakori, akkor ez a magatartás kioltódik.)
Az élet korai szakaszában is fontos tehát az anya és a gyermek közti testi kapcsolat, hiszen ez az az érzékeny korszak, amikor beindulnak az említett biokémiai mechanizmusok, s ezáltal a gyermek fejlődése har-monikusabbá válik.
Nagyné Sipos Edit pszichológus
Nevelési tanácsadó
NAGYKANIZSAI ÁRTÜKÖR 1992. FEBRUÁR 3. HETI
Cikklista Almabefőtt 5/4 üv. Körtebefőtt 5/4 üv. Vegyesbefőtt 5/4 üv. Szilva-befőtt 5/4 üv. Őszibarackbefőtt (hámozott, egész) 5/4 üv. Ananászkonzerv 580 g Natúr csipeike-gomba 5/4 üv.
Dél-Zala 50,- 46,60 60,- 38,40 57,- 89,- 174-
Kiskanizsa! ABC 50,- 46,60 59,- 48,70 — — —
Fö úti Csemege 61,50 66,50 60,- 58,50 63,50 86,- 203-
Eötvös téri Csemege Tech n i k a i o k o k miatt n i n c a d a t u n k !
Platán sori ABC — 62,50 60,- 64,- — — 167,-
„Thury" ABC 61,50 56,50 60- 60,- — 77,-(darabolt) 182,-
Hevesi úti ABC 66,- 64,- 60- 64,- — 80-(darabolt) 186,-
Zemplén úti ABC 60,40 — 59,- — — 76,-(darabolt) 172,-

Gombamód elszaporodtak kis hazánkban áruikat az állami boltokénál olcsóbban árusító úgynevezett diszkontboltok. Lépcsőházakban, garázsokban, apró bódékban és ki tudja még milyen helyeken lelhet rájuk a szemfüles vásárló. Ezek a legtöbb esetben bizony a legkevésbé sem felelnek meg az egészségügyi előírásoknak, nem beszélve arról, hogy sokszor engedély nélkül működnek. A gazdaság, a piac összevisszaságát és az emberek kényszerű garasoskodását kihasználva egyre több ilyen jellegű bolt nyitásának igényével találkozhatunk a Tisztiorvosi Hivatalban. Az igénylők többnyire
nincsenek tisztában azokkal az egészségügyi előírásokkal, szabályzatokkal, amelyeket a szakminisztérium előír az ilyen jellegű boltok számára. A teljesség igénye nélkül, csupán néhányat idézünk fel ebből a szabályzatból:
Az üzlethelyiség alapterülete legalább 12 m2, belmagassága 2,50 m legyen. A dolgozók részére öltözőt, mosdót, vízöblítéses WC-t kell biztosítani.
A DISCONT jellegű boltnál csak csomagolt élelmiszereket, illetve palackozott italokat lehet forgalmazni. Élelmiszerek, italok kimérése nem lehetséges. Az árukat szakosítva polcokon vagy alá-
Horoszkóp
1992. február 21-töl február 27-ig, Örökké bűntudatban élünk és cselekszünk az alázat megtagadásával.
téteken kell tárolni, illetve forgalomba hozni. A fallal nem érintkezhetnek.
A polcok kiképzésének meg kell felelni a higiéniás előírásoknak.
Élelmiszerek és ital árusítására és tárolására újonnan épülő vagy átépítésre kerülő helyiség terveinek jóváhagyásához és üzembehelyezéséhez az egyéb engedélyeken felül szükséges a közegészségügyijárványügyi szakhatósági engedély, mely magánszemély, gmk, kft. stb. részére 300 Ft illetékköteles.
A részletes szabályzathoz minden érdeklődő hozzájuthat a Tisztiorvosi Hivatalban.
Kos: III. 21-IV. 20.
A siker reményében szinte minden energiád mozgósítottad. A fizikai törvényszerűségek rád is vonatkoznak. Pihenj, regenerálódj úszással, sok vitamin fogyasztással.
Bika: IV. 21-V. 20.
Teljesen elvonta figyelmed a feladatokról, a kellemes hétvégi flört. Több feladat megoldásra vár. Érdemes elmélyülni elméleti kérdésekben.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
A Merkúr hatása pozitívan érvényesül. Sikeres tevékenység mellett külföldi kirándulás is kellemessé teheti hétköznapjaid. Rák: VI. 22-VII. 22. ^■SSS Egzisztenciális kérdések-EnjR ben baráti segítségre szo-[SK^i^ rulsz. Félre a büszkeség-gel, hiszen villámgyorsan bizonyítod képességed a bizalmat előlegezőknek.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
Az égi koordinátarendszer szerint a gyengülő Nap tevékenység miatt labilissá váltál. Fontos döntés előtt először önmagad kell legyőznöd.
Szűz: VIII. 23-IX. 23.
Szakmai megítélésed ki-kS? váló, melyhez párosul a harmonikus magánélet. Hl Engedd el magad, nem várható semmiféle negatívum a közeljövőben. Mérleg: IX. 24-X. 23.
Több kihívás elől nem térhetsz ki. Bátorsággal, határozottsággal minden abszolválható]
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Keményen kell dolgoznod, számtalan feladat megoldásra vár. Lobbanékonyságod fékezd, türelemmel kellemessé teheted a „meghitt órákat". Nyilas: XI. 23-XII. 22.
^A Jupiter állása szerint a feltornyosult problémák megoldása lehetetlen egyedül. A szülői segítség mindig „kéznél" van. Bak: XII. 23-1. 20.
A „házbeosztás" szerint különösen jó passzba kerülsz. Logikus gondolkodásmódod mindenütt elismerést vált ki az emberekből. A szerelem: irány a mennyország, azaz a „Szaturnusz"
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Romantikába hajló napok következnek. A kialakuló új érzések módosítják környezeted megítélését. Ebben az álomvilágban képtelen vagy bármire koncentrálni. Halak: II. 21-111. 20.
A Neptun és a Jupiter „küzdelmében" most reményvesztettnek érzed magad. Baráti segítséggel, önfegyelemmel simán „veszetf az akadályokat.

EGÉSZSÉGÜGYI SAROK
A discont boltokról
SPORT • SPORT • SPORT
A TIP-TOP-é az ÁB Kanizsa Kupa
A nagykanizsai sportvezetés, a városi labdarúgó szövetség és az Állami Biztosító Területi Igazgatósága hétvégén rendezte meg hagyományos versenyét, az ÁB Kanizsa Kupa országos teremlabdarúgó tornát, amelyre az Olajbányász, a MÁV NTE és a Cserháti csarnokban került sor.
A háromnapos tornán közel 70 csapat szerepelt, többszakaszos rendszerben mérkőzve. Mindez nagyszerű lehetőséget adott a szabadtéri felkészüléshez. A csapatok döntő többsége jelesre vizsgázott, nagyszerű összecsapásokat vívtak, s jobbnál-jobb mérkőzéseket láthatott a szépszámú nézősereg.
Teke
Az NB I nói mezőnyében, a Nyugati-csoportban újabb fordulóra került sor a rájátszásban, melynek során a Sörgyár együttese, az előző két torna győztese ezúttal Zalaegerszegen mérte össze erejét a riválisokkal.
A rájátszás félidejében a kanizsai lányok most kissé elmaradtak a várakozástól, mivel a kulcsjátékosoknak ezúttal nem ment a gurítás. A csapat 2358 fát ütött, s ezzel a 3 csapatos mezőnyben a 2. lett és pontjainak száma csak kettővel növekedett. A sörösök közül kitűnt Hornyákné (413 fa), Tu-bolyné (407 fa) és Sziváné (395 fa).
♦ » »
Aí-jNB III Nyugati csoportjában a dobogóra pályázó kanizsai férfi csapatok remekül vették az utóbbi akadályt, s mind a két csapatunk begyűjtötte a 2-2 bajnoki pontot. A sörgyári gárda az egerszegi
Eredmények
Vigasz Kupa
1. Szentes
2. Bakony Művek
3. Nk. Mini Fitt
4. Triton
Tisztelet Kupa
1. Sz. Falco
2. Orvos FC
3. Nk. ÁFÉMSZ
4. Nk. Bútorgyár
ÁB Kanizsa Kupa
1. Nk. Tip-Top
2. Bocacció
3. WIRT 82
4. Martonvásár
vasutasok ellen nyert 6:2-re (2409:2362), miközben mind a 6 versenyző 400 fa fölött teljesített (ld.: Kovács 433, Nagy 411, Németh J. 409 fa).
Az üveggyáriak Szombathelyen folytatták a sikeres menetelést, ahol az Építők ellen nyertek 6:2 (2520:2466) arányban. Ld.: Tóth J. 437, Németh S. 430, Zömbik 417 fa.
Vasárnap mind a két csapat hazai pályán szerepel, közülük a Sörgyár rangadót vív, amely a listavezető Kőszegi Latex
csapatát fogadja.
* * *
Zalaegerszegen rendezték meg a megyei egyéni bajnokságot. A nőknél Némethné aranyérmet szerzett (443 fa), Vágvölgyiné bronzérmes lett 430 fával. A férfiaknál Németh Sándor lett a legjobb kanizsai, aki 429 fával ezüstérmes lett.
(b)
Kosárlabda
A MÁV NTE NB l-es női együttese a rájátszás első szakaszát sikerrel vette, amely a 13-20. helyért küzd az összesített bajnokságban.
A párosításban a Közgáz-Masped volt az ellenfél, amelyet az első, kanizsai találkozón legyőztek, ám balszerencsés, 2 pontos vereséget szenvedtek a fővárosban. így aztán a döntő, harmadik találkozóra újra a vasutas-csarnokban került sor, amelyen a következő eredmény született.
MÁV NTE-Közgáz-Masped 94-87 (77-77, 42-37)
A kanizsaiak legjobb dobói: Ivanovna 29, Gyarmati 20, Bogyai 19, Simonné 13 pont.
/—--~—\
Következik
3 második L szakasz j
Végig nagy küzdelmet, változatos játékot hozott a találkozó. A kanizsaiak féltek a „mumustól", gyakran hibáztak, s csak felvillanások voltak. Ennek ellenére jól tartották magukat, hiszen többségében ők irányítottak és néhány ponttal vezettek is. Ugyanakkor néha elaludtak, elemi hibákat vétettek, s ekkor az egyetemisták lendültek előre. Már-már úgy tűnt, hogy meglesz a győzelem, hiszen a zárás előtt alig 3 perccel 6 ponttal vezettek, de ezzel „megálltak" és a vendégek néhány másodperccel a befejezés előtt kiegyenlítettek.
Az 5 perces hosszabbításban a vasutasok mentek az eredmény után, de aztán jött a fordulat. A 3. percben, 83:85-ös állásnál az addig gyengélkedő csapatkapitány, Simonné régen látott remek egyéni játékot produkált a végig ponterős Ivanovnával és egy hallatlanul izgalmas hajrában, a sírból hozták vissza a mérkőzést.
A győzelemmel a kanizsaiak kedvezőbb helyzetből folytathatják a rájátszást, melynek második szakasza a hétvégén kezdődik és 3(!) győzelemig játszanak a riválisok.
(-logh)
Felemás mérleg
1992. február 21. KANIZSA --- 31
SPORT • SPORT • SPORT
Kézilabda
Az NB I női mezőnyében az Olajbányász SE a 9-16. helyért, tehát a kiesés ellen küzd. A helyzete kezd egyre reménytelenebbé válni, hiszen az átigazolt Mátyás nélkül ez az olajos-csapat ebben a szürke mezőnyben sem számíthat sikerre.
Legutóbb kiesési rangadóra került sor, amikor az olajosok a Borsodi Bányász vendégei voltak, ahol simán, 28:20 arányban szenvedtek vereséget. A játékosok közül csak a kapus Skrach nyújtott élvonalbeli teljesítményt...
Ma (pénteken) délután a Pécsi MSC csapatát fogadják a kanizsai lányok. A pécsiek eddig 5 bajnoki pontot szereztek, az olajosok még pontnélküliek a rájátszásban.
A kanizsaiak hagyományos férfi tornáját, a IV. Tungsram Kupa kétnapos küzdelmeit holnap és vasárnap rendezik meg az Olajbányász munkacsarnokban.
A tornán 5 csapat szerepel: a kupavédő Komlói Bányász, valamint az ugyancsak NB I-
Bajnoki pontok és kupaküzdelmek
es PMSC, az NB I B-s őszi bajnok Cegléd (Keleti-csoport) és Tungsram SE (Nyugati-csoport), valamint az Ajkai Hun-galu NB I B-s gárdája.
A körmérkőzéses rendszerű, pénzdíjas tornán (100, 60 és 30 ezer forintot kapnak a dobogós helyezettek) a Tungs-
ram szombaton 9 órakor a Komlói Bányász ellen kezd, majd délután 3 órakor a Cegléddel mérkőznek. Vasárnap 8.30 órakor az Ajkával játszanak, majd a torna zárómérkőzésén a PMSC lesz az ellenfél (kezdés: 12.15 óra).
B. A.
Serdülő Kosárlabda Kupa
Az elmúlt hétvégén, a KE-RIPSZOLG KFT. által felajánlott kupáért, a Templom Téri Általános Iskola „Lendülj" DSK-ja rendezésében, „Kosárlabda Kupa" fiú serdülő torna került lebonyolításra 6 csapat részvételével. Eredmények:
1. Zalaegerszeg Hamburger Ált. Iskola
2. Zalaegerszeg Eötvös Ált. Iskola
3. Nagykanizsa Templom téri Ált. Iskola
4. TÁSI Pécs
5. Lenti Arany J. Ált. Iskola
6. Keszthely Csány Ált. Iskola Különdíjat kaptak:
A legtöbb pontot dobó játékos: Svélecz Ferenc (Nk. Templom Téri Iskola)
Legjobb center (edzők szavazata alapján) Németh G. (Zeg. Eötvös iskola)
Legjobb mezőnyjátékos: Tuboly I. (Zalaegerszeg Hamburger iskola)
A díjakat a KERIPSZOLG KFT. képviseletében Horváth V^Ferenc adta át.
Úszás
Kanizsai sikerek
Zalaegerszegen bonyolították le a megyei béka és delfin korosztályban az egyéni bajnokságot, amelyen a kanizsaiak közül a következők tűntek ki:
Az 1983-84-es korosztályban Major Zsófia első helyet szerzett 100 m gyorson (1:19,00 mp), 100 m vegyesen (1:30,30) és 100 m háton (1:38,10). Az 1985 és fiatalabbak mezőnyében Szak Viktó-
ria első lett 50 m mellúszásban (1:03,10 mp). * * *
Dunaújvárosban, az ORV első fordulóját rendezték meg az 1979-1980-ban születettek részére, amelyen jól rajtoltak a kanizsai tehetségek.
Holló Adrienn nyert 50 m mellúszásban (38,54 mp), második helyen végeztt az 50 m pillangón (33,83) és 100 m pillangón (1:17,66 mp). Bányász Ilona 200 m vegyesúszásban a 4. lett (3:02,08 mp), míg Révész Katalin 200 m háton az 5. helyet szerezte meg (2:54,67 mp).
(-h)
Ezüstérem Finnországból
A Hamburger SK OB l-es férfi Ulőröplabda-csapata, az élvonalban ezüstérmes kanizsaiak a finnországi Kotkában szerepeltek nemzetközi tornán, ahol a hazai csapatok mellett észt és magyar együttesek is részt vettek.
- A házigazdák hagyományos versenyén, a tizedik alkalommal rendezett tornán összesen 10 csapat lépett a küzdőtérre. A figyelmes szervezők nagy alapossággal dolgoztak, két ötös csoportot hoztak létre, s a csoportokon belül körmérkőzés volt, majd helyosztókra került sor -kezdte a tájékoztatót Taródy József, a kanizsaiak egyik játékosa, majd így folytatta: - Mi az ún. finn csoportba kerültünk, vagyis valamennyi ellenfelünk „hazai" volt, amelyek között megszereztük az első helyet. így aztán a kupadöntőt a másik csoportgyőztessel, a válogatott játékosokat is felvonultató házigazda első csapatával vívtuk, amelytől nagy küzdelemben kaptunk ki, s ezzel ezüstérmet szereztünk.
A HSK csapata a csoportmérkőzések során egyaránt 2:0-ra nyert Lahti, Vantaa és Kotka II. számú csapat ellen, és l:l-re végzett a Lappenranta ellen, de szettaránnyal jobbnak bizonyultak.
A kupadöntőben az elmúlt évi Kanizsa Kupa győztesével, a Kotka I. csapatával mérkőztek és 2:0 (10,12) arányban vesztett a Balogh, Czimmermann, Pölcz, Földi J., Földi B., Taródy (cserék: Palicz, Varga, Kardos) összeállításban szerepelt csapat, amelyből Czimmermann József, a magyar válogatott egyik erőssége kapott különdíjat.
A kanizsai csapat ezzel a kupaversennyel készült fel a Magyar Kupa országos döntőjére, amelyet Vásárosnaményben bonyolítanak le két hét múlva.
(-tal)
Sporthétvége
PENTEK
Kézilabda. NB I. Nők: Olaj-bányász-PMSC, Olajbányász cs. 17.00.
Úszás. Diákolimpia, megyei döntő, Városi Uszoda, 14.00.
SZOMBAT
Kézilabda. IVr Tungsram Ku-
pa (férfiak), Olajbányász csarnok, 9-12.45, illetve 15-18.45 óra között.
Kosárlabda. NB II. Nők: MÁV NTE II-Dr. Mező-Pécsi TÁSI, MÁV NTE munkacsarnok, 8.45.
Labdarúgás. Olajbányász-Nagyatád, Olajbányász pálya, 11.00. MÁV NTE-Lenti TE, MÁV-pálya, 10.30. Egyéb. Városkörnyéki sportnapok - asztalitenisz és sakk döntők, Péterfy iskola, 9.00.
VASARNAP
Kézilabda. IV. Tungsram Kupa, Olajbányász csarnok, 8.30. Eredményhirdetés: 13.30. Sakk. OB I. Férfiak: Tungs-ram-Bp. Statisztika PSC, Hevesi Műv. Központ, 11.00.
Teke. NB III. Férfiak: Sörgyár-Kőszeg, Sörgyári csarnok, 10.00. Üveggyár-Szent-gotthárd. Május 1. úti csarnok, 9.00.
32 '' KANIZSA
1992. I február 21.
Takarítást vagy más könnyebb alkalmi munkát vállalnék. Ajánlatokat 93/11-805-ös telefonon 18-20 óráig. (129 K)
Magasépítési technikumot végzett nő állást keres Nk-án vagy környékén. Érd.: a szerkesztőségben. (194 K)
Független, munkanélküli fiatalember munkát keres kereskedelem, vendéglátás, szolgáltatás területén. Minden más ajánlat is érdekel! Cím a szerkesztőségben. (193 K)
Gyermekfelügyeletet teljes ellátással lakásomon vállalok. Érd.: Nk. Munkás u. 4/B. fsz/1. (207 K)
Gyermekgondozást vállalok. Szakképzettséggel rendelkezem. Érd.: 93/14-585-ös telefonon, esti órákban. (167 K)
Harmincéves, érettségizett fiatalember délutánonként, hétvégeken hegesztést, lakatosmunkát vagy bármilyen segéd- és kertimunkát tisztességes bérért elvállalna. Cím a szerkesztőségben. (232 K)
Kezdő műszerész vagy forgácsoló segédet felveszek. Érdeklődni a KANIZSA szerkesztőségében. (225 K)
Üzleti érzékű munkatársat keresünk hosszú távú, független szellemi munkára. Menedzserképzést és karrierlehetőséget biztosítunk. Feltétel: tárgyaló- és kapcsolatteremtő késség. Levélcím: „NETWORK" Nk. Városkapu krt. 11/C. 111/12. (221 K)
Nagyrecsén új 135 négyzetméteres családi ház reális áron sürgősen eladó. Minden megoldás érdekel. Érd.: munkanapokon 93/13-040/14-62 melléken. Németh Éva. (151 K)
Nagykanizsa, Attila u. 12/B. II/3. alatt másfélszobás lakás eladó. Érd.: 18 óra után a fenti címen. Horváth. (117 K)
Kétszobás, tehermentes II. emeleti, egyedi gázfűtéses lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: személyesen vagy telefonon 14 óra után. Telefon: 11-639. Nk. Béke út 3. Far-kasné. (137 K)
Nk. belvárosában, Király u. 32. sz. alatt III. emeleti 125 négyzetméteres öröklakás + garázs, 1 éves kiköltözéssel, részletfizetési lehetőséggel eladó. Dr. Vass. Tel.: 93/13-926. (149 K)
2 szobás összkomfortos lakás Nk. Teleki u. 1. VI. em. 38. sz. alatt eladó. Érd.: 17 óra után a fenti címen. (147 K)
Nk. Kazanlak krt. 11/D. fsz/2. alatt 1+2 félszobás, tehermentes lakás áron alul eladó. Érd.: Horotkiné. (145 K)
Pécsett az egyetemi városrészben (Dr. Németh Lászióné 7624 Pécs, őz u. 1. IX/27.) azonnal beköltöhetően eladó vagy nagykanizsaira cserélhető 1 és \J2 szobás erkélyes, tehermentes öröklakás. Érd.: a hét minden napján 17 óra után. 8800 Nk. Rákóczi u. 1., illetve a fenti pécsi címen. (152 K)
Csurgó, Eötvös u. 34. alatt családi ház beköltözhetően eladó. Érd.: Dr. Bálint, Nk. Zrínyi u. 20/G., vagy 14-393-as telefonon 18 óra után. (165 K)
Zalakarosi fürdőhöz 5 percre, panorámás, 246 négyszögöl telken, szerkezetkész, kétszintes + teljesen alápincézett, szintenként 120 négyzetméteres alapterületű családi ház üdülőnek, irodának is alkalmas, sürgősen eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 16/B. IV/3. (161 K)
80 négyzetméteres, 3 szobás, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Nk. Petőfi út 84. III/5. Szabó Ferenc. (159 K)
Nagykanizsa, Berzsenyi úti kétszobás lakásomat eladnám. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 49/A. 1/8. 18 óra után. (158 K)
Nk.-án, nyugodt környezetben 1+2 félszobás, tehermentes, egyedi fűtéses lakás fizetési könnyítéssel eladó. Nk. Péterfai u. 5/D. 1/1. Kovács. (180 K)
Eladó kétszobás, összkomfortos lakás Nk. Teleki u. 1. VI/38. alatt. Érd.: Simon József, 17 óra után. (174 K)
Nk. Dózsa Gy. út 91. sz. alatt kétszobás családi ház kerttel eladó. Érd.: Vastag József, Nk. Berzsenyi D. u. 4/C. 1/7. (173 K)
Nk.-i kétszobás, 56 négyzetméteres OTP öröklakásomat elcserélném budapesti vagy Pest környéki hasonlóra (esetleg kisebb házra). Érd.: Cseh Ilona, 2330 Dunaharaszti, Uzsoki u. 11. levélben, vagy a 06/61-252-8349 és a 06/93/11-23l-es telefonszámon. (172 K)
33 négyzetméteres belvárosi, tehermentes lakás sürgősen eladó. (Májusi kiköltözéssel.) Fizetés: két részletben is! Érd.: Nk. Zrínyi u. 45. 111/14. 16-19 óra között. (170 K)
Miklósfán új családi ház (két család részére is alkalmas) nagy telekkel eladó. Nk. Corvin u. l/D. fsz/1. Erd.: 12 óra után. (169 K)
Zalakarostól 3 km-re, a horgásztótól 500 m-re 400 négyszögöl szőlő és 400 négyszögöl erdős kaszáló eladó. Borbás László Galambok, Dózsa u. 11. (182 K)
Egyszobás, gázas, földszinti lakás eladó, vagy nagyobbra cserélhető. Érd.: Pusztai, Nk. Király u. 53. III/5. (213 K)
Miháldon, Dózsa Gy. út 42. sz. alatt házas ingatlan eladó. Érd.: Nk.-i Bíróság. Végrehíj-tó Iroda, vagy Miháld, Fő út 101. sz. (211
K)_
Bajcsán 2+2 félszobás, komfortos lakás 500 négyszögöl telekkel 1.400.000 - Ft-ért eltdó. Érd.: Bajcsa, Törökvári u. 107. (210 K)
Zalakaroson, központi helyen nyaraló eladó. Érd.: egész nap: 93/12-495-ös telefonszámon. (209 K)
Az autóspihenővel szemben, galamboki Rigóhegyen 621 négyszögöl telek eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 14/B. 1/5. Oazda. (206 K)
Nk-tól IS km-re szóló és gyümölcsös pincével eladó. Érd.: napközben 11-105-ös, esti órákban > 11-361-es telefonszámon. (198 K)
Kiskanizsán kétszobás családi ház eladó. Érd.: egész nap, Jakabkuti u. 11. (197 K)
Nagykanizsán a városközpontban, Stromfeld úti I. emeleti, háromszobás, étkezős tehermentes öröklakás garázzsal eladó. Érd.: 14-968. (196 K)
Eladó Balatonmárián ikertelek érvényes építési engedéllyel, kis melléképülettel. Érd.: 93/13-817 telefonon, este. (143 K)
Nagykanizsa, Rózsa u. 4. 1. emeleti, kétszobás lakás eladó. Érd.: Platán sor 4. 1/4. Cson-dor. (230 K)
Látó-hegyen, a régi szeszfőzde mellett 270 négyszögül telek eladó, fenyővel és gyümölcsfákkal. Érd.: Nk. Teleki u. 1. VI. em. 39., hétköznap 17 óra ütán. (228 K)
Olcsón, sürgősen eladó betegség miatt, Szent-györgyvári-hegyen, második hegyháton 790 négyszögöl telek, rajta lugasszőlő, veteményes, fele kaszáló. Kész alsópince van. Esetleg bérbe is kiadó, vagy kisebb hétvégi hajlékra cserélhető! Horváth Mária, Nk., Sugár út 2/A. 2/4. (222 K)
Eladó 3 szobás, egyedi központi fűtéses családi ház melléképülettel, gazdasági épülettel, őszi beköltözéssel, Fityeház, Petőfi út 31. szám alatt. Érdeklődni: napközben 93/13-319, 92/73-197-es telefonszámokon, Nagykanizsa, Csengery út 22. Hétközben 18 órától, szombat-vasárnap egész nap a fityeházi címen. (219 K)
1 + két félszobás lakás reális áron eladó. Nk. Kazanlak krt. 2/A. IV/17. Érdeklődni esténként. (218 K)
Kiscserfei hegyen 255-ös pince szőlővel, gyümölcsössel megosztva is eladó. Érd.: a helyszínen vagy Nk. Berzsenyi u. 4/C. fsz/4. Gazda. (217 K)
Elcserélném nagykanizsai kétszobás, 47 négyzetméteres tanácsi lakásomat másfélszobásra. (Tízemeletesben lévő lakás kizárva!) Érd. Nk. Bartók B. 6. IV/4. Faupl Ferencné,
adó. Érd.: Snacky büfé, Nk. Hunyadi u. 10. (164 K)
Egy vagy másfélszobás lakást, esetleg bútorozva, albérletnek keresek. Ajánlatokat Pf.: 154-re, vagy a 93/12-305-ös telefonra kérek. (160 K)
érte. Érd.: Nk., Erdész u. 51/1. Hajnal. (155
K)_
Garázs eladó a Muskátli úti garázssorban. Érd.: Pus József, Nk. Kaán K. 2/C/6. (192 K)
Garázst vennék a Munkás utca környékén. Ajánlatokat: 14-734-es telefonon kérek, 17 óra után. (166 K)
30 négyzetméteres műhely, bármilyen ipari tevékenységre kiadó. Fűtés, villany, külön bejárat van. Nk. Vörösmarty u. 25. Érd.: esti órákban. (205 K)
JARMli
6 éves VW LT 31 D 15 tonna teherbírású, platós teherautó eladó. Érd.: 76/22-278 telefonszámon. Bende István Kecskemét, Zalka M. u. 5. (154 K)
Olcsón eladó garázsban tartott 1500-as Polski Fiat. Nk. Kinizsi u. 4. Tel.: 11-974. Érdeklődni a délutáni órákban. (123 K)
4 éves dicsei Mazda zárt furgon 80.000 km-rel 700.000 Ft-ért eladó. Érd.: Snacky büfé, Nk. Hunyadi u. 10. (133 K)
10 éves 207 D. Mercedes zárt kisteher 110.000 km-rel, automata váltóval 600.000 Ft irányárral tip-top állapotban eladó. Érd.: Snacky büfé, Nk. Hunyadi u. 10. (134 K)
Skoda Favorit - nyugati exportra gyártott -136 LS típus, kétéves, fehér, nagyon jó állapotban eladó. Érd.: 18 óra után a 14-393-as telefonon, vagy dr. Bálint János, Nk. Zrínyi u. 20/G. címen. (156 K)
3000 km-t futott FIAT TIPO diesel eladó 870.000 Ft-ért Érd.: Nk. Csengery u. 94. Tel.: 93/14-350/39. (162 K)
Honda CBX 550 F motorkerékpár. 84-es kiadású, áron alul eladó. Irányár: 120 ezer Ft. Szinyéri Szabolcs, Nk., Herkules u. 52. (176 K9)
GI frsz. Trabant megkímélt állapotban, friss műszakival és új gumikkal reális áron eladó. Kovács Nk., Hársfa u. 26. Tel.: 11-231 Nk. (171 K)
Lada Samara kitűnő állapotban eladó. Érd.: Nk. Haladás u. 19. (168 K)
1200-as Zsiguli, felújított motorral, új rendszámmal eladó. Érd.: Nk. Kodály u. 5. VI/37. (178 K)
126-os kis Polskihoz felújított seb.váltó eladó. Nk. Táncsics tér 8/A. (185 K)
Kétéves Alfa Rómeó 164 TD 1.200.000 Ft-ért eladó. Érd.: 93/14-350/39. (208 K)
5 éves, sárga színű Trabant kombi eladó. Érd.: Tóth József, Nk. Péterfai l/G. 17 óra után. (204 K)
Megkímélt állapotú Marutit vennék 1 éves korig. Nk. Vörösmarty u. 25. Érd.: esti órákban. (186 K)
UE rendszámú 1200-as LADA reális áron eladó. Érd.: napközben a 12-360-as telefonszámon lehet. (216 K)
Kiváló állapotban lévő NISSAN MICRA eladó. Érdeklődni: Németh György, Nk. Dózsa Gy. u. 140. alatt, vagy az Ady Vendéglőben lehet. (215 K)
Honda Accord személygépkocsi kitűnő állapotban, összes extrával eladó. Érd.: Tótszerdahely, Petőfi u. 13., 18 óra után. (226
K)_
Jó állapotú, 93-ig műszakizott, 8 éves DACIA reális árön eladó. Érdeklődni: Csengery u. 1. II. em. Pócza, 14 óra után. (227 K)
TM rendszámú Trabant Hycomat érvényes műszakival eladó. Irányár: 30 eFt. Érd.: egész nap 12-808 telefonon. Gergely Sándor. (229 K)
Colonial íróasztalt vásárolnék. Érd.: Kanizsa szerkesztőségben, tel.: 12-305. (49 K)
Öreg, bécsi zongora olcsón eladó. Cím a szerkesztőségben. (56 K)
Grillsütő (alig használt) eladó. Érd.: 93/11-987. (87 K)
Kifogástalan állapotú Bonanza öltözőasztal eladó, reális áron. Nk. Vörösmarty ü. 25. Érd.: esti órákban. (203 K)
Eredeti NSZK gyártmányú Commodore-64 számítógép és japán Floppy Disc-1541 kitűnő állapotban eladó. Érd.: 14-988-as telefonon, az esti órákban. (201 K)
Egy háromelemes és egy négyelemes szekrénysor eladó. Érd.: egész nap a 14-620-as telefonszámon vagy a Kórház ü. 10. sz. alatt. Királyné. (212 K)
Colonial íróasztal, székkel eladó. Irányár: 25 ezer Ft. Tel.: 8-16 óráig. 11-221, 17 órától: 17-416. (140 K)
EUR1KA félautomata mosógép olcsón eladó. Érd.: Nk. Rózsa F. 20. sz. alatti NATURA boltban. (223 K)
VK(« YKS
Megvételre keresem Fekete Sándor Pál Nost-radamus című könyvét. Ajánlatokat a 14-474-es telefonon kérek naponta 17 óra után. (125 K)_
15 négyzetméteres, első osztályú gőzölt bükkparketta áron alul eladó. Érd.: bármikor a 13-040/16-02 melléken. Fenyvesiné (151 K)_
Bükfürdői üdülői jog megállapodás szerint eladó. Tel.: 93/16-261. Érd.: 17-19 óra között. (179 K)
Kitűnő állapotban lévő kétszálas ipari inter-lock (eredetileg háromszálas, harmadik szál visszaszerelhető) asztallal együtt, sürgősen, áron alul eladó. Irányár: 35.000 Ft. Érd.: Nk. Városkapu 4/A. III. em. Kincs, az esti órákban. (150 K)
Új, sport babakocsi, egytűágyas kötőgép, 13-135-ös autógumi Fiat Pandára, 2 darab eladók (5000 Ft/db). Érd.: Nk. Fáy A. u. 13. Balázs. (184 K)
Telefonügyeletet vállalok. Tel.: 93/17-444. (187 K)
Horgászcsónakok (2 és 4 szmélyos), valamint tehergépkocsi spoilerek megrendelhetők. 8801 Nk.-Miklósfa, Szentendrei u. 55.
(200 K)
Olasz babakocsi teljes kiegészítő felszereléssel, kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Nk. Dózsa Gy. u. 120. Horváthné. (202 K)
2 db gázkonvektor eladó. Érd.: Szepetnek, Sormási út 18. 16 óra után. (231 K)
4 db LADA felni gumikkal eladó. Tel.: 93/11-577. (224 K)
PA RIN KR k K RKSŐ
164/58, 48 éves független, fiatalos nő keresi azt a jó megjelenésű, intelligens férfit, aki szerető társa lenne. Leveleket „Szeretni akarlak" jeligére Nk. Pf.: 226-ba kérek. (195 K)
Magányosok klubja minden szombaton délután 3 órától a HSMK felnőtt klubjában. Szeretettel várunk mindenkit, aki egyedül él, vagy magányosnak érzi magát, és társaságra, barátokra vágyik. (130 K)
45 éves, egészségügyben dolgozó, független nő társaság hiányában ezúton keresi korban hozzáillő, káros szenvedélyektől mentes férfi ismeretségét. Leveleket „Bizalom" jeligére a Kanizsa szerkesztőségébe, Pf.: 154-be kérek. (214 K)
IRODA -ÜZLKTHKLYISKG
MŰSZAKI CIKK -HLHOR
Iroda, üzlet, esetleg műhely céljára helyiség kiadó. Nk. Kinizsi u. 4. Tel.: 93/11-974. (188 K)
ALBKRLKT
Másfélszobás, bútorozott albérleti lakás ki-
(i ARÁZS
Garázst vásárolnék az Erdész utcában vagy a környékén. Esetleg Takarék utcait cserélnék
ÁLLÁS
INGYENES
apró
Feladható: Nagykanizsa,
Király u. 47. I. emelet. Telefon: B3/12-305

DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 19 FT
Á
A
MEGJELENIK: MINDEN PENTEKEN
Szombaton délután zsúfolásig telt a Helyőrségi Művelődési Otthon terme, ahová a Dél-Nyugat Magyarországért Alapítvány meghívására érkező dr. Habsburg Ottót várta a nagyszámú közönség. Miután Tarnóczky Attila és dr. Keres-kai István a maguk és a város polgárai nevében köszöntötték az Európa Parlament magyar tagozatának vezetőjét, Habs-
Hazánk
- Dr. Habsbui
IV. évf. 9. sz. 1992. febr. 28.
ópai Közösség
előadása Kanizsán -
■mmhmm
Múlt héten városunkban járt Für Lajos, a Kanizsai Demokrata Kör vendégeként. Ezúttal elsősorban nem politikusként vagy honvédelmi miniszterként szólt a hallgatósághoz, hanem történészként kívánt rámutatni az elmúlt negyven évben folyó agymosásra, melynek során a történeti múlt meghamisítva került be a felnövekvő nemzedékek tudatába, s ennek egye-
burg Ottó belefogott előadásába, melynek során hazánk Európai Közösségbe történő felvételének szükségességét ecsetelte.
Mint mesélte, gyakran megkérdezték tőle, hogy miért jár ilyen ritkán Magyarországon. Erre csak egyféle választ adhatott: az ő frontja nem itt van, hanem az Európa Parlamentben, ahol jelen kell lennie akkor, amikor ott hazánk jövőjét meghatározó kérdésekről esik szó. Néhány héttel ezelőtt, amikor felajánlották számára az Európa Parlament alelnöki posztját, nemleges válaszával tanúbizonyságát adta annak, hogy mennyire élvezi és szívügyének tekinti a magyar delegáció elnökeként rá háruló
ELTORZULT TÖRTÉNELMI TUDATUNK
Für Lajos az elmúlt negyven év egyfajta agymosásáról
nes következményeként egy eltorzított történelmi tudat alakult ki a magyarság körében. Für Lajos szerint a múlt rendszerben jónéhány esetben időbeli aránytalanságok létrehozásával, vagy éppen a térbeliséget figyelmen kívül hagyva folyt a történelemoktatás, a szocialista történetszemlélet kialakítása.
(Folytatás az 5. oldalon.)
munkát. Elmondása szerint életcélja hazánk bevonása az Európa Közösségbe, amely egyre sürgetőbb feladat. Rendkívül fontos lenne már az EK tagság biztonságos tudatában élni, az országunkra leselkedő veszélyek miatt. Hiszen a világ még nem szabadult fel teljesen. Elég csak délre tekinteni, arra az országra, amelyet egykoron Jugoszláviának hívtak. Habsburg Ottó tavaly öt ízben járt a horvát fronton, s azt mondja, aki nem látta a saját szemével az ottani eseményeket, fogalma sem lehet a borzalmak, a vérengzés magas fokáról. A történelmet olvasó ember ilyenkor félve tekint a jövőbe, hiszen a hosszú háborúk végén gyakran megesik,
hogy a katonaság nem találja a civil életbe visszamenő utat, a régi kormánnyal szembeni engedelmességet megtagadva hordává válik, és több pusztítást visz véghez, mint maga a háború. Félő, hogy a jugoszláv hadsereg is e kategóriába sorolható.
Keletre tőlünk a hatalmas szovjet hadsereg még létezik. Vitautas Landsbergisnek, Litvánia elnökének szavaival élve Ne feledjük, hogy a történelemben először visszaszorították az oroszokat azon határ mögé, amelyet még Nagy Péter létesített. A szovjet katonai vezetők izzó nacionalisták, és soha nem fogják elfogadni ezt az új határt.
(Folytatás a 4. oldalon.)
AZ ÉV LEGJOBB SPORTOLÓI
A Kanizsa Napok alapítvány báljának keretében vehették át {Ujaikat azok a sportolók, akik 1991-ben a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtották városunkban. Képünkön dr. Kereskal István polgármester a legjobb felnőtt férficsapatnak járó oklevelet nyújtja át Rodek Attilának, a TUNGSRAM SE kézilabdás csapatkapitánynak.
(Erdei András felvétele)
KANIZSA
I
1992. február 2S.
Parafenomén... A
T Trl GeHer a világhfrft magyar származás^ pttra-■ I ftnomén a televízió vasárnap délelőtti műsorává ban felszólította a múlt nyáron eltűnt Farkas Helga elrablóit, hogy engedjék s/ubadon a lányt.
Aggasztó jelenségeknek vágjunk tanúi. Bizonyára a jó-módú szülők kérésére vállalta l''ri a fellépést. Szép dolog a segítségnyújtás, de gyorsan elszaporodtak azok az elemek, akik valamilyen a halandó ember számára felfog* hatatlan képességekkel rendelkeznek. Látják a múltat, a jövőt, és ami még ennél Is veszélyesebb, gyógyítanak Is. Hirdetésekben olvastam olyan tanfolyamról, hol elsajátítható a gyógyítás tudománya kézrátételtei. Igen, 1992* ben *rr« is van vevő.
Tudjukt ha valahol a gazdasági helyzet romlik, infláció, munkanélküliség, szegénység jelentkezik, akkor elszaporodnak azok a jelenbégek, melyek nem feltétlenül magyarázhatók a logika szabályai szerint, Előtérbe kerül a csodák várása az élet minden területén, növekszik a bizonytalanság. Sajnos az is köztudott, hogy mi magyarok nem tartozunk az optimista nációk közé. Itt nagyobb a közöny, a bizalmatlanság, és gyorsan uralkodóvá válhat a pesszimizmus.
Bizonyára vannak megmagyarázhatatlan jelenségek az életben, vannak különleges képességekkel rendelkező emberek, akik eltérnek az átlagtól. Abban sincs semmi kivetnivaló, hogy Helga szülei mindent megpróbálnak, hogy visszakapják leányukat. Mégis úgy gondolom, hogy ebben az tig n a rendőrség embereinek kell játs/ani a főszerepet. Annak örülnék, ha a szegedi rendőrkapitány nyilatkozna az ügyről, feltárva a tényeket, a valóságot.
Csodák manapság nem történnek, 4 cselekedetek a fontosak.
» sxáj »
❖ SZÉLRÓZSA ❖
Sajátszív-szabályozó
A világ első szívátültetője Christian Barnard professzor volt. Azóta nálunk is követték a példáját, éspedig - eddig - teljes sikerrel Szabó professzorék. Úgy mellesleg: Barnard milliomos lett, a nyugalomba vonuló magyar szívátültető orvoscsoport-ve-zető pedig havi mintegy 17 ezer forintra számít...
Barnard most újból a figyelem középpontjába került. Számítógéppel a saját szívműködését tudja szabályozni.
- Csak az elnyűtt szívet kell kicserélni újra - hangzik a világhíresség véleménye. - A legjobb, ha az ember idejekorán és hatásosan a saját orvosává válik. Az egészségügynek csupán annyi a dolga, hogy ehhez hozzásegítse.
Barnard azt ajánlja, hogy miképp az atomerőművekben dolgozókat fölszerelik sugáradag-mérővel, eképp mindenki hordjon a zsebében olyan számítógépet, amely állandóan ellenőrzi a szívműködését. Igaz, hogy ez sem menti meg a szívrohamtól, s a többi betegségtől. Viszont a folyamatos szívműködés-rögzí-tés révén az ember nyomban észreveszi a túlterheltséget. Ezzel pedig megelőzheti a súlyos következményeket.
A Barnard-készülék egyúttal légzés- és érverésmérő is. Ez az apró számítógép nélkülözhetetlenné fog válni a sportolóknál és a nehéz térti munkát végzőknél, de azoknál is, akik hajlamosak a szív- és érrendszeri megbetegedésekre.
Persze, Barnard azt nem mondhatta meg, hogy nálunk, az új egészségbiztosítási rendszerben, amely most lép életbe, kapható lesz-e a kis szerkentyű és mennyiért. S azt sem tudhatja, hogy a megelőző eszközök esetleg olcsóbbak lesznek-e a gyógyítóknál, minthogy ez utóbbiakat tehermentesítik. Talán a népbarát egészségügyi kormányzat gondolkodásmódja is ebbe az irányba fordul, s akkor a Barnard-készülék oly általánossá válik, akár a szemüveg - SZTK-receptre.
KANIZSA
Felelős szerkesztő: Dóró János Felelős kiadó: az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. ügyvezető-igazgatója. Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/12-305 Computertechnika: Borda Menyhért, Foga Kálmán Zeg., Mártírok u. 42^4. Tel.: (92) 14-390/49 Nyomtatás: Zalai Nyomda Felelős vezető: Galla József igazgató Terjeszti: a Magyar Posta, és az Almanach Könyvkereskedelmi
Vállalkozás és Információs Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 82 forint. ISSN 0865-3879
Még a Szovjetunióban ítélték c l másfél évi kein -szcrmiinkára a 21 éves lik-ián S/.erhij Os/.nacsot, amiéit - hite szerint - megtagadta a bevonulást a/, akkor még egységes szovjet hadseregbe. Ra jta K1 \ tiI még tizenketten síin lödnek rabságban, valamennv ien
Megtagadásért kényszermunka
jéhovisták. V hitük köztudottan tiltja a fogj v el fogást.
Az Amnestv International moszkvai szervezete figyelemmel kíséri a fiúk sorsát és abban bízik, hogy az ti.j
katonai vezetőség megtalálja a módját a választható szolgálatnak. I''.s/.crint les/., aki fegyvert fog. más pedig krumplit hámoz - a legy-v erfogóknak.
1. <iv.
Ha kisbabát vár vagy nagymama lesz, fel kell, hogy keressen minket!
Mi mindent kínálunk
Önnek, ami a babaápoláshoz szükséges:
- mózeskosarakat
- babakocsikat
- Chicco termékeket
- kozmetikumokat
- játékokat
- gyermekruhákat.
A boldog baba titka a TUTTI választéka!
TUTTI egy üzlet, amit már Ön is ismer?
TUTTI ÜZLETHÁZ gyermekcentrum Nagykanizsa, Terv u. 6.
KANIZSA
Ü Ili február 28. Ilii!
iViMLftSi ivArUl1 — J&5 lYlU/UnALi
A nagykanizsai, Béke út 27. számú ház előtt Ács Attila nem tartott elég oldaltávolságot és 1990. november 20-án este gépkocsijával elütötte a vele egy irányban kerékpározó Mi-halecz Györgyöt.
A kórház baleseti sebészetén azonnal ellátták. Dr. Fesseha Beraháne, a város népszerű sebésze vette föl a beteget, s a térd alatti, 10 centi hosszú és a sérült ajkán lévő kisebb repedést azonnal össze is varrta.
- Ott, a betegszállító kocsiban, mert nem akartam a műtőbe szállítással is rontani az állapotán - felelt a február 19-i tárgyaláson dr. Rupa Melinda városi bíró kérdésére Zalaegerszegen. - Igen, érzéstelenítő nélkül, mert a beteg végig aludt, semmi jelét sem mutatta a fájdalomnak - idézte föl a másfél évvel ezelőtti eseményt a nagyon rokonszenves, fekete bőrű, szép arcú orvos, akit foglalkozás körében elkövetett, halált okozó, gondatlan veszélyeztetéssel vádoltak.
- Valóban különösebb vizsgálat nélkül bocsátottam el a beteget, mert bíztam abban, hogy előzőleg alaposan megvizsgálták és ellátták - vélekedett a másodrendű vádlott, dr. Kovács Mária.
Mindketten a nagykanizsai kórház baleseti sebészetén dolgoznak havi 16-17 ezer forintért.
Harmadnapra Mihalecz
György meghalt.
Ennek okát akarta kibogozni a Zalaegerszegi Városi Bíróság dr. Rupa Melinda vezette tanácsa a vád és a védelem képviselőivel, valamint a vádlottakkal együtt a tanúk közreműködésével, dr. Dezső László igazságügyi orvos-szakértő meghallgatásával.
- Alaposan és sokoldalúan megvizsgálta a balesetes beteget? - hangzott a kérdés az elsőrendű vádlotthoz.
- Két választásom volt. A második mellett döntöttem: ha majd kijózanodik a beteg, alaposabban is megvizsgálja a szakorvos.
Kiderült: a beteg vérében 3,2-3,6 ezrelék szesz volt. Hétköznapi nyelven fogalmazva: ez már merev részegség.
Sajnálatos módon az autó úgy ütötte el Mihalecz Györgyöt, hogy - mint később kiderült, már a boncasztalon -több bordája is megrepedt-eltö-rött, az egyik pedig behatolt a mellüregbe.
- A mentőktől azt tudtam meg, hogy a beteg kerékpárral esett el, nem volt szó autós elütésről - folytatta vallomását dr. Fesseha Berahane, aki megértette a vádat, de nem ismerte el bűnösségét. - Horkolva aludt a beteg. Ittas volt, láttam és szagoltam is. Először a kocsiban vizsgáltam meg.
- Fölfektette az asztalra? -kérdezte a bírónő.
- Nem. Persze, ha csonttörése lett volna, akkor igen. Megvizsgáltam a felső testét, nem adott semmilyen jelzést sem. Először jobbra, majd balra fordítottam, nem mutatott fájdalmat. Ezért nem is készíttettem átvilágítást a felső testéről. Érzéstelenítőt? Lehetséges, hogy nem adtam. Az ajkára adtam. A lábán összevarrtam a sebet, begipszeltem. Amikor lejött a röntgenről, a központi ambulanciára vitettem. Ide akkor szoktuk küldeni a beteget, ha úgy véltük, hogy nem tudna magáról gondoskodni. Beutalóval szoktuk küldeni a beteget.
- De nem találták a kísérő papírt - emlékeztetett a bírónő.
1 Én sem találtam. De telefonáltam is. Aztán vizsgálatra rendeltem vissza.
- Nem kontrollra?
- Vizsgálatra.
- Mit ért ön vizsgálat és mit kontroll alatt?
- Kontroll az, amikor hozzám jön vissza, vizsgálat, amikor más orvos elé kerül.
- Reggel a főorvosnak tett jelentést az esetről?
- Kétszer is kerestem, nem találtam, csak a titkárnőjét.
- Tudja, hogy milyen iratokat kell küldeni a beteggel annak távozásakor?
- Nem - ingatta a fejét Fesseha Berahane doktor.
- Ismeri a működési szabályzatot?
- Nem kaptam...
- De hiszen mindenütt ki van függesztve - csodálkozott a bírónő.
így folyt a párbeszéd, aztán a vádló és a védő is kérdezett, elmondta véleményét. Kiderült a válaszokból, hogy a beteg a kérdésekre tisztán, világosan válaszolt, viszont megmagyarázhatatlan, miért nem ordított, sőt: semmi jelét sem adta a fájdalomnak ilyen súlyos bordatörés-repedés után. Pedig amikor időről időre elaludt, amikor meg-megrángatták, hogy fölébredjen és tovább lehessen tőle kérdezni.
- Kérem, amikor a betegszállítók meghozták, a betegen semmi különöset sem láttam, nem panaszkodott mellkasi fájdalomra, csak a térdét fájlalta. Az ügyeleti napló és a beteg szerint is elesett a kerékpárral. Nem keltette súlyos beteg benyomását, nem volt elesett, igaz, élénk sem. Bíztam az előző orvos megállapításaiban - beszélt dr. Kovács Mária, aki ugyancsak nem ismerte el bűnösségét. - Az éjszakát a beteg a központi ambulancián töltötte.
- Utána ön engedte haza. Milyen papírokkal kell ellátni ilyenkor a beteget? - érdeklődött dr. Rupa Melinda bírónő.
- Semmilyennel, mert én lettem a kezelő orvosa. Nem látom be, miért kellett volna lelettel és státusszal ^állapot-ismertetéssel) elbocsátani, hiszen magamhoz rendeltem vissza.
Fölmerült a kérdés: no és ha közben rosszul lesz, a körzeti orvoshoz vagy az ügyeletre kell vinni, az ottani orvos(ok) mit tud(nak) kezdeni vele a kórisme hiányában?
Érdekes megállapítások a szakértőtől:
- A vizsgálatnak nem alkalmas módja a betegszállító kocsi, s a hátát sem vizsgálták meg. Már ez sem szabályos, mert az emberi test nemcsak térdből és hónaljból áll. És teljesen le kell vetkőztetni. Ha máskor sem vetkőztették le, akkor máskor is szabálytalan volt a vizsgálat. Hogy a beteg nem üvöltött? Lehetett az ittasságon kívül eszméletlen is, enélkül nem lehetett volna a 10 centis sebet érzéstelenítés nélkül összevarrni. A bajok gyökerét abban látom, hogy a beteg nem lett levetkőztetve, valamint semmi kísérlet sem történt mellkasi sérülés megállapítására. Ha valakit baleset után visznek oda, sokoldalúan kell megvizsgálni, mert nem tudhatják, hol, milyen baja van. A főorvos tudta, valamint leletek, a status és az anamnézis nélkül nem szabad haza-bocsátani, ezt az akkor érvényes működési szabályzat is előírta.
Bírónő: - Az elbocsátás előtti gondos orvosi vizsgálat megelőzhette volna a halálos következményekhez vezető folyamatot?
Dr. Dezső: - A bizalmi elv érvényesült: megbízott az előtte vizsgáló orvosban. De ha
elvégezte volna, nagy valószínűséggel visszafordíthatta volna a folyamatot.
Bírónő: - Tehát önmagában az, hogy a másodrendű vádlott elbocsátás előtt nem vizsgálta meg a beteget, nem tekinthető mulasztásnak?
Dr. Dezső: - Önmagában nem.
Bírónő: - Akkor éjjel a vérvétel 3,2-3,6 ezreléket eredményezett.
Dr. Dezső: - Ez nagyon súlyos alkoholos befolyásoltság és elképzelhető, hogy nem érzett fájdalmat.
Ügyész: Ilyen ittasan a csip-kedéses ébresztés után föl tudta-e ismerni, hogy hol van?
Dr. Dezső: - Nem. Másnap is, ilyen szeszmérgezés utáni állapotban is még szesz volt a vérében.
Ügyész: - A tüdő átfúrása mikor történhetett meg?
Dr. Dezső: Másnap délelőtt is. Nem állítom, hogy az elbocsátáskor a légmellűség, a vérmellűség idején az átfúrás már fönnállt. Volt a tüdőn ugyanis régebbi keletű sérülés is. De pár órával később, otthon már a laikus apa is észrevette, hogy a fia súlyos állapotban volt.
Ügyész: - A kórházból elbocsátáskor nem kellett volna alaposabban megvizsgálni? Egyáltalán: ki bocsáthat el beteget?
Dr. Dezső: A szabályzat szerint az illetékes osztályvezető főorvos dönt. De ilyen részeg beteggel nem lehet beszélni, ezért, mint a kisgyereket, le kellett volna vetkőztetni, s végigkopogtatni a fejétől a talpáig. Nem tudni ilyen balesetben, mennyire súlyos az agyrázkódás és milyen mérvű a részegség. Ezért fokozott gondossággal kellett volna megvizsgálni, hiszen megszólalni sem tudott.
Pedig tudott. Dr. Fesseha Berahane, Balogh Jánosné ápolónő szerint is, sőt: tisztán válaszolt minden kérdésre. Tóth Márton betegszállító is állította: pontosan megmondta a nevét, a lakhelyét, s azt, hogy mit fájlal: a lábát.
Nem csoda, ha ennyi ellentmondás hallatán dr. Rupa Melinda bírónő újabb orvosszakértői vizsgálatot rendelt el, ezúttal a központi intézettől.
Ferencz Győző
KANIZSA
1992. február 28.
HABSBURG OTTO KANIZSAN
(Folytatás a címlapról.)
Szintén a litván elnök panaszolta Habsburg Ottónak, hogy a Litvániában állomásozó 100.000 orosz katona sem hajlandó visszatérni hazájába. E tény is rosszat sejtet. Moldáviában a 15. szovjet hadtest kijelentette függetlenségét. Parancsnokuk, Jakovlev tábornok egy olyan független köztársaságot hozott létre, ahol a legvadabb kommunizmus dúl. Sajnos a magyaroknak is számolniuk kell annak lehetőségével, hogy ez a hadsereg egy napon új területek meghódítására indul. Mivel hazánk Ukrajnával határos, feltétlenül biztosítanunk kell magunkat, s ennek legésszerűbb módja az EK tagság. Az Európai Közösség ugyanis minden esetben megvédi tagországait. Arról nem is beszélve, hogy az EK-n belül 1993- január 1-től létrejön az egységes belső piac. Ezért rendkívül fontos lenne, hogy tíz hónapon belül legalább Magyarország asszociális jogát ratifikálják, amelyre állítólag jó esélyünk van. Nálunk megbukott egy rendszer, melynek következményei előbb-utóbb eltűnnek. Bár e folyamatot sokan lassúnak tartják, ne felejtsük el, hogy még csak három éve szabadultunk fel, hogy negyven év pusztítását nem lehet egyik pillanatról a másikra helyrehozni. Azonban ebből előnyünk is származik, ugyanis országunkat, s annak társadalmi rendjét szinte a nullpontról kell felépítenünk, így törekedhetünk arra, hogy egy középosztályú társadalmat és ahhoz kapcsolódó gazdasá-
got hozzunk létre. Szem előtt kell tartanunk azt, hogy a mezőgazdaság érdeke sok-sok kisgazda egység kialakítását kívánja meg, s ez áll az ipari
Óriási problémát jelent ugyanis az, hogy a világ agrártermelése évente 5%-kal emelkedik anélkül, hogy a piac bővülne.
vállalatokra is. Lebegjen szemünk előtt Japán gazdasága, ahol létezik ugyan néhány nagyvállalat, ám van számos gazdag kisvállalat. S emellett Japán az egyetlen fejlett ipari ország, ahol minimális - 2%-os - a munkanélküliek aránya.
Hazánk EK tagsága a mezőgazdaság számára is rendkívül előnyös volna. Mint tudjuk, a század első évtizedében Oroszország volt a világ legnagyobb agrárimportőre, aztán a kommunizmus „eredményeként" az utolsó helyre szorult, ám számítanunk kell arra, hogy most ismét fellép a világpiacon. Agrárkérdések teszik ki egyébként az Európa Parlament munkájának 60%-át.
Ám Habsburg Ottó szerint aggodalomra semmi ok. Külföldön már jó szemmel tekintenek Magyarországra. De azt soha nem szabad a világnak megengednünk, hogy elfelejtse
tetteinket. Hiszen a magyar volt az a nemzet, amely az első lépést tette a szabadság útján 1956-ban, s hogy később mi indítottuk el azt a dominó reakciót, melynek következtében a szomszédos népek is lerázhatták a kommunizmus igáját. ő még emlékezik arra, hogy a H. világháború alatt Washingtonban, mikor országunk érdekeit próbálta képviselni, rendkívül magyarellenes hangulat uralkodott, ám azóta olyan tetteket hajtottunk végre, hogy hazánk megítélése a világban teljesen megváltozott.
Magyarországnak azért is van esélye a Közösségbe való bejutására, mert a magyar delegáció tagjai, bár különböző 45 pártok képviselői, a magyar ~ ügyért minden pártoskodást " félretéve, egységet képeznek a _ külfölddel szemben. | Végül Habsburg Ottó ígérete tet tett arra, hogy amíg neki -ö Isten erőt ad, addig a magyar j® ügyet szolgálja, és arra kérte a jelenlévőket, hogy bizakodva nézzenek a jövőbe, mert a pesszimizmus semmit sem segít, ám az optimizmus a haladás mozgatója.
F. Varga Barbara
ZSÍRLESZÍVÁS: Dr. Kupa Mihály
Az emberiség két nagy csoportra osztható. (Aki nem kedveli az efféle bugyuta általánosításokat, azonnal hagyja abba az olvasást!) Tehát: akik kedvüket lelik gyomruk alapos megtöltésében, és akik ilyen-olyan testkontroll-láz kapcsán megvonják maguktól az ínyencségeket. A minap közértünk piszkos bejárati ajtaján a nyitva tartási rend alatt egy feliratot fedeztem fel: Dr. Szike Ignác kozmetikai sebész várja mindazokat a kedves pácienseket, akik - sorolom - visszér tágulatban szenvednek vagy zsírleszívást (toka, has, csipő, comb) kívánnak igénybe venni. A fénymásolóval sokszorosított papírlap egyik felkunkorodó végét a falhoz simítottam, hogy alaposabban szemügyre vehessem a hirdetményt. A golyóstollal odabiggyesztett megjegyzés láttán kiesett a cekker a kezemből... A „zsírleszívás" alá valaki - aki az emberiség besorolására nem a fentebb említett kategóriákat alkalmazza - lazán firkantott egyet: Dr. Kupa Mihály.
Egy-két adóreform és jó miniszterünk koldusbotra juttatja az orvostársadalom szépítészeit.
- kármán -
AJÁNLATAINK
Nagykanizsáról autóbusszal
TRIEST március 14-én részv. díj: 1500,- Ft TARVISIO március 20-án részv. díj: 1230,- Ft ISZTAMBUL április 4-9. részv. díj: 9850,- Ft + vízum és költőpénz PÁRIZS április 16-21. és július 23-28. részv. díj: 14.800,- Ft költőpénz: 7800,- Ft
SPANYOL ÜDÜLÉS - Calella június 4-14. (7 félp.) részv. díj: 21.000,- Ft költőpénz: 11.000,- Ft LONDON június 21-26. részv. díj: 26.650,- Ft költőpénz: 7800,- Ft PÁRIZS és a LOIRE-VÖLGYI KASTÉLYOK június 18-23. részv. díj: 15.500,- Ft költőpénz: 7800,- Ft
RÓMA szeptember 6-11. részv. díj: 16.500,- Ft költőpénz: 7800,- Ft Csoportok részére tetszés szerinti programokat szervezünk, részükre kedvezményt biztosítunk, szervezőiket díjazzuk!
EGYÉNILEG UTAZÓKNAK:
görög, olasz, francia és spanyol tengerparti apartmanok, szállodai üdülések programfüzetünkből választhatók. Belföldi üdülések, szállásrendelések bel- és külföldre. Repülő- és vasúti jegyek elővétele - különböző kedvezmények, BERLITZ és POLYGLOTT útikönyvek árusítása. Ne feldje: az utazás felejthetetlen élmény, a legjobb befektetés!
IBUSZ Utazási Iroda yárjuk ÖNT is! Nagykanizsa, Erzsébet tér 21.
Tel.: 93/11-296 és 92/73-274
1992. február 28.
I
KANIZSA
5
(Folytatás a címlapról.)
Az időbeli aránytalanság demonstrálására például kiválóan alkalmas az MTA által 1964-ben kiadott, Magyarország történetét feldolgozó, kétkötetes könyv, melynek első, a másiknál jóval soványabb kötete a magyar nép történetét tartalmazza a kezdetektől 1848-ig, a második része pedig 1849-től napjainkig. Tehát a könyv írói a munkásmozgalom, a marxizmus, a tudományos szocializmus megjelenésétől kívánták a nemzet történetét megismertetni a polgárokkal, az előtte eltelt időt pedig csupán előtörténetemnek tekintették.
Jelentős torzítás a történelem sémákba történő beleerőltetése is, melynek következtében e szakterület éppen a lényegét, a színes, gazdag, változatos emberi világot veszítette el.
A történész sajnálatosnak tartja azt is, hogy számos, a magyar nép európai történelmét meghatározó tényről a szocializmusban egyáltalán nem, vagy csak nagyon keveset és arról is ködösítve beszéltek.
Gondosan titkolták például azt, hogy Magyarország a középkor századai óta, egészen az 1940-es évekig a jogalkotásban és a törvénykezésben kimagasló dolgokat alkotott. Ilyen például az Arany Bulla, amelyről az iskolában jobbára csak annyit tanítottak, hogy a magyar nemesség kialakulásának kezdetét jelzi. Pedig az Arany Bulla valójában jogtörténeti műalkotás. Jogi értékét tekintve felér a vele azonos korban létrejött, híres, angol Magna Cartával.
Vagy itt van a Verbőczi István által alkotott Hármas Könyv, amely a középkori magyar jogalkotás legfontosabb elemeit egyetlen kötetbe foglalva, példátlan rendszerbe szedte össze. Ilyen jogi alkotás nem volt még egy a korabeli Európában. Ezzel szemben e műről csak azt tanultuk, hogy 300 éven át a nemesség bibliája volt, melynek segítségével elnyomták a jobbágyokat és merevítették a feudális rendszert.
Sajnos a magyar vitézség tetteiről is megfeledkeztek. Nem sokat beszéltek arról, hogy a magyarok Európában megjelenve fényes győzelmeket arattak egészen a mohácsi tragédiáig, hogy kitűnő hadszervezők voltak, hogy zseniális hadrendeket hoztak létre.
A magyar nemesség szerepét teljesen eltorzították. Azt a nemességet, amely az Árpád-házi királyoktól a XIX. század végéig meghatározó szerepet játszott a magyar
Für Lajos a történelemtudatunkról
nemzet történetében, csak mint elnyomó, uralkodó osztályt emlegették, pénzpocsékoló, mulatozó életmódját túlhangsúlyozva. Ám arról nem
esett szó, hogy a nemesek -különösen a középnemesség -volt minden nemzeti ügy elindítója és időnként véghezvivője is, hogy a közülük kikerülő írók, művészek, tudósok nélkül ma nem létezne magyar költészet, magyar irodalom és magyar tudomány. Az egyházak szerepének bemutatásában is sok volt a ködösítés. Igaz, ezek története is hordoz magán fekete foltokat, ám az elmúlt negyven év során ajánlatos volt arról megfeledkezni, hogy a középkori egyházak működése nélkül ma nem létezne európai civilizáció, s hogy a X-XII. századtól kezdve olyan rendjei alakultak ki, amelyek többek között az anyagi kultúra megteremtésében is fontos szerepet játszottak.
Für Lajos szerint történelmi tudatunk torzulásához vezetett az a híresztelés is, hogy a magyar népnek nem voltak demokratikus hagyományai. Demokratikus hagyományaink voltak ugyan, csak éppen 1949-50-ben valamennyit szétzúzták. Az országgyűlést statiszta szerepre kárhoztatták, megszüntették a tudományos, kulturális, egyházi stb. egyesületeket, megszüntették a hagyományos önkormányzati formát, s helyette idehozták -a magyar nép számára abszolút idegen - a szovjetektől átvett tanácsrendszert. Mivel a demokratikus intézményeket szétzúzták, szét kellett zúzniuk a demokratikus hagyomány tudatát is.
Népünknek 700 éves országgyűlése van, amely a magyar nemesség akaratából éppen a
királyi akarattal szemben, a ne fogadtunk volna be kisebbtársadalom érdekeinek védel- nagyobb népcsoportokat, ne mére jött létre, s azóta folya- becsültük volna meg őket -matosan jelen volt a közgon- igaz kisebb helyi túlkapások dolkodásban, a törvényalkotás- biztosan voltak -, és ne adtunk volna jogokat nekik. Nem is rendelkeztünk azokkal az államhatalmi eszközökkel, amelyekkel a nemzetiségeket elnyomhattuk volna, hiszen mi sem voltunk függetlenek. Sőt, 1849-ben a magyar nép hozta meg Európa első nemzetiségi törvényét - majd később a másodikat is -, amely jogokkal ruházta fel az ország területén élő kisebbségeket. Ám, míg a szomszédos államokban a magyar nemesség durvasá-43 gát, a nemzetiségekkel való -B bánásmódunkat ócsárló nézet a román, szlovák stb. nemzeti _ öntudatot növelte, addig ná-■o lünk a magyar nemzeti öntu-bS datot zúzta szét az öngyaláz-£ kodás.
ő Trianonról, a magyar törté-nelem legtragikusabb fordulóban. Ennek az ország- pontjáról is csak nagyon kö-gyűlésnek kellett a társadalom dösített információkhoz juthat-mellett a nemzetet, a megma- tak a tanárok és diakok egy-radt magyar államiság érdekeit f™1 az elmúlt negyven év-képviselnie a központi akarat- ?en- A trianoni békeszerződés tal szemben, amikor - 1526 ertelmeben a törtenelmi Ma-után - idegen uralkodó vette gyarorszag területenek több át Szent István koronáját. Ezt ''"V11, kétharmadat, nepessege-az intézményt még a legsöté- n®k kétharmadát, a magyar eltebb korszakokban sem tudták nikumnak pedig egyharmadai teljesen szétzúzni, csak a szakítottak le nemzete törzsekommunista diktatúra idején. r<íl-, Nemzedékek nőttek fel, De demokratikus hagyomá- amelyek tudataból kiesett az nyunk volt még az oly sokat ?r?za8 történelmi területének átkozott megye őse: a híres, on,asi *é.sze 1S> s W, ,a törté" nemesi megye, amely a ma- "elem bizonyos esetekben egy gyar közélet autonóm közigaz- bizonytalan, lebegő kepződ-gatási szervezete volt. Orszá- mennyé alakult, ahelyett, hogy gunknak tehát igenis vannak a nemzeti tudat szerves reszé-demokratikus tradíciói. vé vált volna.
Sokan vádoltak bennünket »Tehat; ha azt akarjuk, hogy azzal, hogy amióta nemzetisé- az ország talpraalljon, nem-gek élnek Magyarországon, csak a gazdasagot a társadal-azóta elnyomottak, és a beol- mat, a politikát kell talpara al-vasztás veszélye fenyegeti lltanl- nanem a történelmi em-őket, Sajnos ezt nemcsak a ékezetünket is a nemzettuda-szomszédaink mondták rólunk, tunk azon részet- a™0^ nelkül hanem mi is ezt terjesztettük n,em lesz nemzeti ujjaszüle-magunkról. Pedig népünk euró- tes- ~ mondta végül Für La-pai megjelenése óta szinte Jos-
nem volt olyan század, hogy Varga
APRÓSÁGOK?
✓ A hölgy, aki a Király utca 53-as számú házat kereste, már tudja, hogy az a NELKA. Nem úgy mások. Az épület ugyanis a Fő út felöli oldalán a 3l-es, az Erzsébet tér felöli oldalán a 33-as számot kapta. Aki nem hiszi, járjon utána.
✓ A piaci konyakárusok mintha összebeszéltek volna. Nem adnak italt háromszázért, pedig dögivei van, talán több is, mint az új vámrendelet előtt. A tanács nem kerül pénzbe: akinek nem tetszik, üljön kocsiba, és menjen ki érte.
✓ Külföldi turisták fényképezik egymást a Szabadság - pardon -Erzsébet téren. Előtérben a szökőkút bádogháza, háttérben az ideiglenesen itt maradt sehogysemnézki-akármi. Kanizsa legszebb tere -ez maga a csúcs.
✓ A fél kilences pesti gyors „csak" 20 percet késett. Úgy látszik, a téli tavasz nemcsak a szívekben, a közlekedésben is zavart okoz. Az állomásfőnökség elnézést kért a késésért. Hogy a váróterem ilyenkor már zárva, és a buszok is elmentek - ugyan kit érdekel?
6 í KANIZSA Iflffl 199: l, február 3
f................................ '' * " " .........
Kovásznál tanárok a kanizsai iskolákban
Hétf<5t<51 négy kovásznai tanár, Gazda József, Szabó Ferenc, Gödri Márta, Pap Márta egy''héten keresztül magyar és testnevelés órákat tartanak a Batthyány Lajos Gimnáziumban, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában és a Zsigmondy Vilmos Szak-
középiskolában. Viszonzásként három kanizsai tanár Kovász-nára utazott egy hetet tanítani az ottani középiskolába.
A több éve fennálló erdélyi kapcsolat ezzel új színfolttal gazdagodott, melynek a tanárokon kívül a tanulóifjúság lesz a nyertese. A kanizsai
diákok ismerkedhetnek Erdély irodalmával, történelmével, kultúrájával. Gazda József előadásában hallani fognak Körösi Csorna Sándor életéről, munkásságáról. Különösen fontos ez, mert a híres magyar tudós születésének 150. évfordulója lesz 1992-ben, melyre a kovásznaiak az egész világ magyarságát mozgósítani kívánják.
A tanárok ismerkednek a kanizsai kollégákkal, tanulókkal. Remélik, hogy hasznos tapasztalatokat szereznek és nyújtanak, kicserélve gondolataikat, módszereiket.
A nagyközönség is találkozhat velük. Gazda József tanár február 28-án pénteken előadást tart a HSMK-ban a Kanizsai Közéleti Klub szervezésében. Az előadás témája: Körösi Csorna Sándor élete és jelentősége a magyarság és az egyetemes kultúra számára.
A tapasztalatokról, élményekről, a végzett munkáról lapunk következő számában tudósítunk majd.
- jászberényi -
Vagyonnyilatkozatok
lakács /olt.in képviselő az I*>*>2. január 10-i közgyűlésen felvetette, hogy a képviselők zöme nem tett eleget a testület egy korábban hozott döntésében foglaltaknak, azaz nem adta le vagyonnyilatkozatát. Az ominózus, I9M0. december 3-i ülés óta a következő képviselőktől érkezett a Polgármesteri Hivatalba \ agy onny ilatkozat: Balassa Béla (SZDSZ) Balogh Tibor (MDF-KKK) Dr. ISogár (íaspar (KDNP)
Czupi (ívnia (MDF) Farkas Zoltán (FII)FSZ) Dr. Kereskai István (SZDSZ)
Marton István (MDF) Sneff Mária (I IDKSZ)
lakács Zoltán (MDF)
O
Alapítványi bál^
- az iskoláért
A romló gazdasági körülmények, a növekvő infláció az iskolákat és a gyermekeiket nevelő szülőket is egyre nehezebb helyzetbe hozza. A nagykanizsai Petőfi Sándor Általános Iskola is hasonló cipőben jár. Természetesen szeretnének kilépni belőle. Hogy hogyan? Benedek Miklós igazgatónak támadt egy ötlete: - A nevelési, oktatási feladatok megvalósításának segítésére tantestületünk létrehozta a Petőfi Sándor Általános Iskoláért Alapítványt. Céljaink megfogalmazásánál nem az állam feladatainak átvétele, hanem a lehetőségek bővítése szerepelt.
- Pontosabban?
- Alapítványunk céljai: a tanulók ösztönzése és segítése az iskolai munkában, az iskolai oktatás anyagi, technikai feltételeinek javítása.
Külföldi cserekapcsolatokat szeretnénk kiépíteni, amihez természetesen hozzájárul a nyelvtanulás és a számítástechnika ösztönzése. Szerepel még a programunkban környezetvédelmi, egészségvédelmi feladatok támogatása, az iskolai és szabadidős programok, kirándulások, sportversenyek patroná-lása.
Az alapítvány kuratóriumának elnöke Szakacsits Károly:
- Alapítványunk nyílt, bárki csatlakozhat hozzá, mindenki a lehetőségeihez mérten támogathatja. Nemcsak a szülők, hanem vállalatok, kft.-k, és akik szívügyüknek tekintik a gyermekek testiszellemi fejlődését, nevelését, oktatását.
Az új kezdeményezésnek van egy még újabb ötlete is. Ma délután 17.00 órai kezdettel ugyanis kulturális bemutatót tartanak a „petőfi-sek" a volt Ifjúsági Házban. Utána pedig Alapítvány-bál lesz. Közben jelmezverseny, tombola, zsákbamacska szórakoztatja a résztvevőket. A szülőkön kívül biztosan az „öreg diákok" sem lesznek hűtlenek az Alma Mater-hez.
- zámbó -
V_J
Vidám hangulat a Kanizsa Napok Alapítvány bálján
Farsang közepén, az elmúlt hét szombatján újra kinyitott a Centrál szállodakómplexum minden helyisége. A Kanizsa Napok Alapítvány bált rendezett a szálló összes helyiségében. Két zenekar, Maros* Sándor együttese és a Csákányi Fogadó zenekara, valamint egy disc-jockey gondoskodott a résztvevők szórakoztatásáról. ''
A szervezők ez alkalommal jutalmazták Nagykanizsa élsportolóit, akik 1991-ben a
legsikeresebben szerepeltek a nemzetközi és hazai versenyeken. A Polgármesteri Hivatal díjai mellett az alapítvány külön ajándékokkal jutalmazta a sportolókat, elismerve átlagon felüli teljesítményüket.
A hajnalig tartó bálon értékes jutalomtárgyakat nyerhettek a tombolán a résztvevők.
A szevezők a jövőre is gondoltak, a bált hagyományosan minden évben szeretnék megrendezni.
- jéel -
HOUSTON
Újra megnyílt a város legnagyobb étterme,
a Holsten
és szeretettel várja kedves vendégeit.
A napi szórakozás mellett -ármegegyezéses alapon -rendezvények szervezését, lebonyolítását is vállalja.
Bicsák István üzletigazgató
Kereskedelmi
Seb a cédruson. Ezzel a címmel tartott nagysikerű Önálló estet Horváth István kanizsai versmondó február 20-án a Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaratermében. A műsorban közreműködtek Németh Ferenc és tanítványai, valamint Gergely Józsefné.
1992. február 28.
KANIZSA
■I
Számítástechnikai Szakmai Napok a Vasember házban
Mosolygós leányok fogadták a Vasember ház díszterme felé igyekvőket múlt csütörtökön. Ezúttal azonban nem egy nívós esküvő pompájának emelése vagy a soronkívüli közgyűlésre tartó városatyák elbű-völése céljából bújtak „egyen-fehérminibe" a kanizsai diákság tájékoztató lapokat osztogató képviselői. Sokkal inkább azért, mert ekkor vette kezdetét a Summatech Osztrák-Magyar Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. által szervezett Számítástechnikai Szakmai Napok.
Mint azt megnyitó beszédében a házigazda, Konrád Lajos területi igazgató elmondta, cégük a legtöbb innovációt igénylő, ám ugyanakkor szűkös anyagiakkal bíró szakterületeket „célozta meg". így elsősorban az egészségügyi, oktatási intézményeknek, a körzeti orvosoknak, valamint a polgármesteri hivataloknak mutatta be az általa forgalmazott, modern számítástechnikai eszközök és rendszerek szűk keresztmetszetét a kétnapos rendezvényen a kft.
Az 1984 óta működő Summatech az Archimedes Számítástechnikai és Innovációs Alapítvány segítségével a modern technikai eszközök és újszerű technológiák alkalmazá-
sának megismertetésével, az idegen nyelvek oktatásának fejlesztésével, valamint a tanulás korszerű módszereinek elterjesztésével hozzá kíván járulni a felnövekvő ifjúság szellemi és kulturális szintjének fejlesztéséhez, a kor igényeinek megfelelő szakemberek utánpótlásához. Ezért kiemelten támogatják a számítástechnikai kultúra terjesztésében fontos szerepet játszó oktatási intézményeket, illetve az egészségügyet az intézményes és alapellátás területén. Azon oktatási, kulturális és egészségügyi intézmények, amelyek az Archimedes alapítványon keresztül szerzik be számítástechnikai berendezéseiket, mentesülnek az ÁFA fizetési kötelezettség alól, tehát ugyanazon keretösszegből 25%-kal több eszközhöz juthatnak.
S hogy a rendezvényre meghívott vendégek rátaláljanak az általuk képviselt terület igényeinek megfelelő eszközökre, arról három fővárosi cég - a MIKRO-V., az INFO-MIX és a COMPUTREND -szakemberei által tartott, szakterületenként más-más teremben zajló konferenciák és gyakorlati bemutatók gondoskodtak.
- fvb -
ZAL a KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE
Tel.: 13-040/1147, Fax: 12-148
A VAMUDVAROKROL
1991. január elsejével kezdhették meg működésüket jogszabályi rendelkezés alapján azok a vámudvarok, amelyek erre a feladatkörre a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságától engedélyt kaptak.
A vámudvarok létrehozását a külkereskedelmi liberalizáció, az ipari és kereskedelmi privatizáció szélesedése, a jelentősen megnövekedett külkereskedelmi forgalom tette indokolttá. A vámudvaron a meghatározott üzemelési időben a vámhivatal képviselője állandóan jelen van és a vámeljárással kapcsolatos feladatokat elvégzi.
A vámudvaroknál optimális esetben a vámkezelés nem több néhány percnél.
A vámudvar üzemeltetője a vámkezelés során az ügyfele (megbízója) helyett és nevében jár el.
Megbízás alapján az alábbi eljárások kérhetők.
a) A külkereskedelmi áruforgalomban beérkező, illetve kiszállításra kerülő termékek belföldi forgalom számára történő vámkezelése, behozatali előjegyzése - ab) pontban megjelölt kivétellel - kiviteli ellenőrzése és kiviteli előjegyzése, valamint az áru továbbítása.
b) Á vámudvaron szolgálatot teljesítő vámhivatal illetékességi területén működő székhellyel, telephellyel rendelkező ügyfél számára a vámkedvezményes-engedélyjegyes eljárás, a bérmunka jogcímén történő behozatali előjegyzés, valamint a vámraktáron kívüli raktározás.
A vámjogszabályban meghatározott különös illetékesség szabályai nem alkalmazhatók a vámudvaron.
A hatóság célja a vámudvarok létesítésével a külkereskedelmi forgalom gyorsítása, a vámeljárások egyszerűbbé tétele.
Kálmánné Gáspár Mária referens
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamra az alábbi üzleti címekkel'' áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon, Kosztolányi u. 10. Tel.: 92/11-042, nagykanizsai képviseleten (Vár u. 9.) Tel.: 93/13-040 Kálmánné.
Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-51 A román Unirea vállalat vásárolna cserealkatrészeket a könnyűiparhoz, (garnitúrák, rugók, préskar, csapágyak, fonógyűrű) Nk-52 Román Cellulóz kombinát exportálna csomagolópapírt. Venne: fenyőfát, cellulóz és papírgyártáshoz szükséges berendezéseket. Nk-53 Német cég keresi a kapcsolatot kis- és nagykereskedőkkel, műhelyekkel, amely egyedüli képviselője az eredeti Wartburg alkatrészeknek. Nk-54 Spanyol margarin-gyártó üzem vásárolna havi 500 t teherautó tartálykocsiban szállított tiszta olvasztott disznózsírt. Ezen kívül vásárolna még faggyút. Nk-55 Német cég keres olyan magyar vállalatokat, amelyek cellulóz vattát tudnak szállítani.
INFORMÁCIÓ
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete a Manager OTK-val közös szervezésben középfokú vámügyintézői tanfolyamot indít Nagykanizsán, melyre még lehet jelentkezni.
Képzési idő: 6 hónap Tanfolyami díj: 17.500 Ft Képesítés: középfokú vámügyintéző. A jelentkezéseket az alábbi címre kérjük küldeni: Zalai Kereskedelmi és Iparkamara Nagykanizsai Képviselete Kálmánné Gáspár Mária DKG Irodaház
8801 Nagykanizsa, Vár út 9. (Ügyfélfogadás: keddtől péntekig 15-17 óráig. Telefonszám: 93/13-040)
Országos Közvetítő Ügynökség Zalaegerszegről jelentkezik!
Ha van önnek eladható áruja, terméke vagy venni akar, keressen fel bennünket! Levélben: Zalaegerszeg 8901 Pf.: 282. Telefonon: 92/15-528
Jól jegyezze föl, mert ez az ajánlat biztos a cél felé.
KANIZSA
■1
Dr. Habsburg Ottó:
„Ha a népek felszabadítása imperializmus, akkor én az imperializmus ügynöke vagyok."
- Elnök úr! Az Akadémiai Kiadó 1962-es Új Magyar Lexikonában megtalálható a Habsburg-dinasztia Magyarországon is uralkodó osztrák ágának családfája, amelyből kiderül, hogy On a Lotharin-giai-ház utolsó sarja. Három sorban a kővetkezőket írják önről: A család jelenlegi feje Habsburg Ottó az USA-ban él, és készséges eszköze az imperialisták hidegháborús politikájának. Hogyan vélekedik erről?
- Először is, akkor már nem éltem Amerikában, csak 1944-ig voltam ott, s mihelyt alkalom adódott visszatértem Európába, mert úgy éreztem, hogy a mi jövőnk Európa, s nekünk magyaroknak meg kell állnunk a helyünket Európában. Az, hogy az imperializmus ügynöke vagyok? Ké-remszépen, ha a népek felszabadítása imperializmus, akkor igenis, én az imperializmus ügynöke vagyok.
- Amíg nem történt meg a rendszerváltás, mit tudott tenni a határainkon túlról az or-
Judlth Ingram két éve él Magyarországon. Újságíró, a New York Times munkatársa. Nemrégiben Kanizsán járt, az országban elsőként felállított, a második világháborúban értelmeüenül elpusztult cigányemberek emlékművének megvalósítójával, Orsós Ferencnél. Ez alkalomból ismerkedtünk meg vele.
- Judith, egzotikus téma számodra a cigányság kérdése, vagy politikailag, szociológiailag is érdeklődsz utána?
- Nem egzotikus téma, persze lehet, hogy a cigánysággal kevesebb írás foglalkozik, ezért egzotikusnak hat. Főleg politikai érdeklődésből jöttem el Kanizsára. Mivel Amerikában nagyon sok zsidó menekült él, azt mindenki tudja - az iskolában is tanítják a holocaust hogy mi történt velük a háborúban, de azt
szágért, hiszen haza nem jöhetett!
- Nézze, először 1989-ben tudtam Magyarországra jönni, de azelőtt is tudtam valamit tenni az országért, mert amikor kellett bizonyos segítség - amelyikről tudtam, hogy csak a magyar nép javára szolgálnak -, azokban mindig közreműködtem.
- Hogyan tanult meg magyarul? -
- Én mindig beszéltem magyarul! Mint kisgyerek is így beszéltem. Tudom, hogy sok ember nem tartja meg a nyel7 vét, de én megtartottam.
- Reménykedett abban -különösen az 50-es, 60-as években, hogy lesz rendszerváltás Magyarországon?
- Biztos voltam benne, hogy lesz. Nem tudtam persze, hogy addig lesz-e, amíg én élek, de hogy lesz itt egy váltás, azt egészen biztosra vettem. Örülök, hogy ebben ilyen politikai szerepem lehetett. Ezt előzőleg nem terveztem, de így alakult. Éppen a legjobb időben bekerültem az Eu-
nem, hogy ebben a sorsban osztoztak velük a cigányok is. Politikai kérdés azért is, mert nálunk hasonló problémái vannak a feketéknek, vagy az amerikai indiánoknak. Már többször publikáltam a cigánysorsról, mind a magyarországi, mind a romániai tapasztalataim alapján, így most konkrétan a cigányemlékmű ügyében jöttem ide. Kíváncsi voltam, miért pont itt állították fel. De ha már itt jártam, érdeklődtem múltjuk, jelenük és jövőjük iránt is.
- Kedvezőek, vagy kedvezőtlenek a benyomásaid?
- Pesten rengeteg gondjuk van a cigányoknak a bőrfejűekkel. Úgy tűnt számomra, itt csendesebb, békésebb a helyzet. Mondták azt is, hogy itt a cigányoknak ugyanolyan lehetőségei vannak, mint a nem cigányoknak. Hallottam arról is, hogy az iskolában már tanítanak a cigánytörténelemről, cigánykultúráról. Igaz, csak cigánydiákoknak. A problémák között említették, hogy vannak olyan szórakozóhelyek, ahová nem szívesen, vagy egyáltalán nem engedik be őket. Ez pedig komoly konfliktus forrás. Ezzel most kell foglalkozni. Amerikában az ilyen diszkrimináció ellen már van törvény, ott lehet harcolni az efféle megkülönböztetés ellen, de itt még nincs, ezért a cigányok jogi úton
rópa Parlamentbe, és ennek folytán alkalmam volt valami egész komolyat tenni a nemzet számára.
- Milyen a magánélete? Egyáltalán van mostanában?
- A magánéletem mindig a politika volt. Régebben azt gondoltam, hogy ha az ember öregebb lesz, több szabadideje is lesz. Az ellenkezője igaz. Mindig kevesebb van. A tavalyi évben még vakációm sem volt. Az idén legalább augusztusban megpróbálok kikapcsolódni. őszintén szólva, nem vagyok biztos, hogy sikerülni fog.
- Lassan nyolcvan éves lesz. Hogy tartja magát ilyen kiváló szellemi és fizikai kondícióban?
- Nem lassan, hanem nagyon gyorsan, már novemberben 80 éves leszek. Rengeteg dolgom van. Mindig, minden napra van feladatom az eljövendő hat hónapra. Mindig van egy célom, és még sok évre volna célom. Nálam ez az egészségnek az alapja.
- Nyilatkozataiból az tűnik ki, hogy optimizmussal tekint
nem tudnak fellépni a megkülönböztetésük ellen. Másik probléma a szegénység. Vendéglátóim elvittek a Dózsa György úti valamikori kaszárnyába. Az ottani lakásokban szörnyű állapotok uralkodnak, és senki sem törődik az ott élőkkel. Azt gondolom, ezzel helyi szinten is, de kormányzati szinten is foglalkozni kell.
- Az amerikaiaknak több a tapasztalatuk a kisebbségek problémáinak kezelésében. Mi milyen úton járunk?
- Nem vagyok politikus, és nem is szeretnék erre minősítésként ható választ adni. Nálunk a feketék békés tüntetéseken elérték,- hogy az iskolákban minden diák tanul a feketék kultúrájáról, azok kiemelkedő történelmi, politikai személyiségeiről. Igaz, ma már nem ők a legnagyobb kisebbség Amerikában, hanem a kínaiak és a spanyolok, akiknek hasonló problémái vannak, mint az itteni cigányoknak. Úgy gondolom, a magyarországi
1992. február 3S.
a ''93-as, illetve az azt követő évekre.
- 1993-ban majd országunk teljes tagsággal bír az európai közösségben. Amikor mi az asszociációs szerződést ratifikáltuk, akkor kezdődnek majd a tárgyalások, amelyek nehezek lesznek. Jómagam most kettőn, a görög és spanyol tárgyaláson estem keresztül. A kvótákról kell majd tárgyalnunk, de a fő dolgom, hogy legyen meg az asszociációs szerződés, mert akkor már egy olyan úton vagyunk, amelyen nem lehet visszafordulni.
- Belpolitikánkban friss esemény a Kisgazda Párt elnökének bejelentése, hogy kiválnak a kormánykoalícióból. Ez nyugaton milyen visszhangot kelt, egyáltalán foglalkoznak ilyen ügyekkel?
- Hogyha én nyugati lapoktól függtem volna, nem is tudtam volna, mi történik Magyarországon. Magyar lapokat olvasok, és így tudom, hogy mi történik. Nézze! A magyar belpolitikáról úgyszólván nem közölnek semmit. Egyes esetekben talán jobb is így...
- Elnök úr! Köszönöm a beszélgetést, további jó egészséget és eredményes munkát kívánok!
Bacskay Zoltán
cigányok észrevették, most lehet tenni valamit. Persze azt is tudom - hiszen mindenki mondja -, hogy akik helyzetük javításában leginkább tenni tudnának, azok származásuk ellenére nem mennek vissza a cigányok közé. Most azért látszik valami, ami komoly, ami előrelépést jelenthet.
- Ennyire odafigyel ránk és a köztünk élő cigányokra Amerika?
- Ez nemcsak magyarországi téma. Két-három éve figyeljük már, hogy milyen a helyzete az európai cigányoknak, hiszen ez a legnagyobb kisebbség, amely mindenhol él. Azt hiszem, helyzetük nem rosszabb Magyarországon, mint más országban. De azt gondolom, a magyaroknak és a kormányuknak nagyon fontos, hogy biztosítsa a kisebbségi jogokat, mert a határain túl élő magyar kisebbségek miatt érzékenyebbnek kell lenniük a határaikon belüli kisebbségek iránt.
- És érzékenyek vagyunk?
- Igen. Komolyan kezelik ezt a kérdést, de ennyi még nem elég.
Dóró János
• Solt Ottília országgyűlési képviselő fogadóórát tart. 1992. március 5-én 17 órától 18.30-ig az SZDSZ nagykanizsai irodájában. Hevesi u. 6. - Szolgáltatóház.
• A Liberális Egészségügyi Klub következő összejövetelének vendégei Solt Ottília országgyűlési képviselő, ifj. dr. Donáth Ferenc kardiológus szakorvos. A beszélgetés témája: A társadalombiztosítási reform követelményei.
Időpontja 1992. március 5-én, 19 óra.
Helye: Nagykanizsai SZDSZ iroda, Hevesi u. 6.
Cigányokról amerikai szemmel
MUS () RMELLEKL E T
A l(> oldalas I \ t;s Uádió műsor .1/ al.ililii Halatok es \ állalko/ások lámo<;;ilás;i\al jelenik 111c: l>il-/.alai \ i/mii. DOMI S. 111 UU\|{<)( K Nuj«\k;ini/.sa kereskedelmi KII., itii/sai \\oiihIu. KANIZSA Irend. kOÍÍÁZ. !''\ Ul S KII UOTAin Ml.. S/oeialis lo^lalko/lalo.
1992. március 2-március <S.
Egy céltudatos asszony
Jenny Seagrove játssza a fiatal Emma szerepét a négyrészes angol tévétilmsorozatban
®
KEDD, 19.05
k, hogy időről időre közkívánatra közöljük a Oisney-mesék szereplőinek képeit. A gyerekek - mint iják - gyűjtik a fotókat .---.
HÉTFŐ, 19.20 L**J
A közelmúltban a budapesti Petőfi Csarnokban adtak koncertet a popegyüttesek a Jugoszláviából meneküllek megsegítésére .---
SZERDA, 16.55 LJlJ
Két emelet boldogság
Herskó János filmjeit veszi sorra a televízió. A héten egy vígjáték látható a képernyőn, amelynek főszereplői között van Törőcsik Mari és Mécs Károly
CSÜTÖRTÖK, 23.10 L " J
Família Kft.
A Szép család Mini ABC-je a szomszédos konkurencia miatt válságba jut. Ám megjelenik egy ügynök (Reviczky Gábor, a képen) egy nagy tétel olajoshallal
VASÁRNAP, 19.05
Sissi
A múlt esztendő végén olyan kedvező fogadtatása volt az osztrák filmsorozatnak és főszereplőjének, Romy Schneidernek, hogy máris megismétlik -
PÉNTEK, 16.15 L T J
Az éjszaka kapui
A francia film 1946-ban készült és két fiatal (Nathalie Nattier és Yves Montand) romantikus szerelméről szól
Az Old Boys együttes
Hétfő március 2.
Mozi: 16, 18, 20 óra: Mozi: 16.30, 18-15, 20.15 óra: 20.15 óra:
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Hajnóczy Péter novelláiból
X/6. rész: Galopp 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 A népzene hagyományőrzői 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Popregiszter 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Az én Arany Jánosom 20.05 Zenefórum 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Ütköző 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Lemezmúzeum URH-ADÚN
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Hatmérföldes 11.30 Szonda (ism.) 13.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből
14.30 Nyltnikék
15.00-
19.00 Közvetítés az Országgyűlés
plenáris üléséről 19.00 V materinskom jazyku 19.30 In limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Follow Through - XV/13. 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00: Azonos a középhullámú műsorral
5.00 Napindító. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben. Katona Klári 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé a párizsi Raphaele Hangversenyzenekar Offenbach-felvételeiböl 14.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Garázs
18.30 Visszajátszás. Dokumentumösszeállítás kapcsolataink kudarcairól és sikereiről 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Táncházi muzsika 19.30 Kölyökrádió 20.00 Más-kép(p) 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Rockújság 22.00 Magyar lemezbemutató
Beszélgetés Soltész Rezsővel új albumáról 22.30 Jazz. Kenny Kirkland Kenny
Kirkland című lemeze 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
benne:
23.15 1967. Slágerek, hangulatok -
jelen időben 0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36-
4.51 Verbunkosok,csárdások
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Nyitány
A hét zeneműve: Erkel: Bánk bán
A hét költője: Arany János 10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Rahmanyinov: Aljeko Egyfelvonásos opera
11.06 Kamarazene
11.40 Borsody László népzenei
feldolgozásaiból 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Sanssouci Fesztivál, 1991 12.54 Sanssouci Fesztivál, 1991 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Bankett Blitvában - VI/1.
Miroslav Krleza regénye 15.05 Faust
Részletek Gounod operájából 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kóruspódium
16.35 Magyar zeneszerzők rézfúvós kamarazenéjéből 17.00 Új Hangoló 17.50 Arany János versei 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a stúdiót 19.05 László Gyula régészprofesz szor visszaemlékezései -1 19.35 A Lausanne-i Kamarazenekar Haydn-hangversenye közben:
20.14 Hirek. Időjárás
20.19 Búvárharang
21.17 Operarészletek
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Új Zenei Újság (ism.)
22.50 Kövics Zoltán vezényel
23.10 A Rádiószinház bemutatója
Milán Jesih: Szeretlek 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikájából
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi 9.05 Murphy atya (am. sorozat)
Téves döntés 9.55 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.20 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
Megkésett ifjúság 11.10 Kedves Bili nagybácsi (sor.)
Barátod, Jody 11.35 Játék 12.00 Családi párbaj 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
Tüzelés 12.55 Hirek
13.00 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat) Biliárd vagy testedzés 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) rOFTí] A Springfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat)
Miss Ellie bajban 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Komputerháború 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 A csapat (amerikai sorozat)
Gyerekjáték 20.15 Gyilkosság a hobbija (amerikai krimisorozat) Jessica mint tanú 21.15 Erősebben, fiúk!
(olasz filmvígjáték) 100'' 23.10 Kulturális magazin 23.25 Férfimagazin 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.)
Késői felismerés 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.)
A halál nyoma 1.35 Szürkület (am. sci-fi-sorozat) ■Jilil A negyedik férfi
(holland thriller) 97'' BflEff Francis (amerikai film) 5.05 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.)
Csapd le csacsi Vacogó viskó Kéjenc
5.40 Adderly (ism.)
6.30 Rajzfilmek (ism.)
Koalamackók kalandjai Captain Fufure Casimir és társa Flinfstone család
8.10 Muppet-show (amerikai sorozat)
8.40 Starsky és Hutch (amerikai sorozat) Ki az örült?
9.40 Egyenlő igazság (ism.) 10.40 Mikosch bevonul (ism.) 12.25 „Colt" a biztonság kedvéért (ism.)
13.25 Mikosch a titkosszolgálatnál
(osztrák filmvígjáték) 86'' 15.00 Kottán felügyelő
(osztrák-amerikai krimi) 111'' 17.05 Rajzfilmek
Boubou, az állatok királya Scooby Doo Szelleműzök Szuperegér [ETTE A mester
(amerikai sorozat) Forró tánc San Franciscóban 20.00 Hiradó 20.15 Körbefordulás
(amerikai film) 107'' Fsz.: Jane Fonda, Kris Kris-tofferson EHEE Jaké és McCabe
(amerikai krimisorozat) Visszatérés lilifl Éjféli telefonáló
(amerikai krimisorozat) 1989. október 17.
1.05 Hirek
1.15 Álarcosbál (ism.)
2.00 Az autóstopos
(amerikai sorozat) A legjobb
2.25 Hirek
2.35 Ketten leszámolnak (ism.)
4.35 Hirek
lí.OO
7.00 Francia híradó
7.40 Francia nyelvlecke
8.00 Kanadai híradó
9.00 Hétről hétre (ism.§_
10.00 Sirokkó (r: JancsóM,|
16.15 Hétről hétre
17.15 Főzőcske
17.40 Francia nyelvlecke
18.00 Játék
19.00 Természetvédelmi i
19.30 Svájci hiradó 20.00 Aktuális magazin 21.00 Hiradó / Varieti 23.00 Francia híradó 23.20 Humoros vitaműsor
19.00 Yol L100 ,
19.30 RayCokes Lqq ,
22.00 Az MTV slágerei L gg
23.00 Riport L 00
23.15 Újdonságok a moziban ^ gg
23.30 Hirek Lg 00
23.45 Egytől három Lg''3g
24.00 Rock-blokk 120.00
1.00 Krlstiane Backer
3.00 Éjszakai videók
11.30 Ruk-cuk (ism.)
12.00 Hopp vagy kopp (ism.)
12.35 Magazin
13.00 A modell és a zsaru (is
13.50 Bim-bam-bino
17.35 Hirek
17.40 A modell és a zsaru (am si
18.45 Ruk-cuk-játék
19.15 Hirek
19.35 Hopp vagy kopp -
20.15 Saját szakállra (am. sin
Etliül Acélkarom (amerikai Hn|
22.45 Hirek
23.00 New York védöangyeiiIsD
23.50 Hétszer hét (ism.)
8.00
10.30 11.00 12.0C
13.31 14.01 15.01 17.31 18.01 19.0 19.3 20.3 21.3 23.0 23.3
1.1
Francis
amerikai film
Peter Sterling amerikai lati nagy sebesülten fekszik a dzs»! gelben. A japánok támadása sej rán elszakadt bajtársaitól. Vá nul felbukkan Francis, a szamár. Az állat odaadóan goo| ™ doskodik Peterről, és biztonsám K helyezi. Francis segítségével Pt ^ ter igazi hőstetteket hajt végre Lehetőségei határtalanok li nek, ha nem mesélné el mii ek, hogy mindent a szamárnak köszönhet.
A FOGYASZTÓK SZOLGALATABAN
SAT 1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hírek
9.05 St. Pauli lelkésze (ism.) 10.50 Klip-klub (ism.) 11.20 Csodák az állatvilágból (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.35 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hirek 13.05 Telebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (amerikái sorozat) Szerelem és csalódás 14.30 Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Jeannie és a zseni 1. Tony és Roger az olaszországi szabadságot készíti elő. Jeannie elbújt a páncélszekrénybe, melyet Tony véletlenül bezárt. Senki nem tudja a kombinációt. A lány fogságban van, mert zárt térből nem tud kiszabadulni. Ha a páncélszekrényt erőszakkal nyitják ki, felrobban. 15.00 Hirek
íETTE Mese a benzinkútról
(NSZK film) 16.55 Hirek
17.05 Minden, semmi, vagy-játék
18.15 Bingo-játék
18.45 Hiradó
19.20 Szerencsekerék
20.05 Időjárás
20.15 Asógun
(amerikai sorozat) 21.15 Minden jóra lordul
(NSZK film) 23.00 Hirek
23.10 Újdonságok és történetek 23.55 Filmkészítők 0.10 Romantikus találkozás III.
(amerikai erotikus film) 1.10 Műsorismertetés
OSZTRÁK 1
SUPER CHANNEL
EUR0SP0RT
9.00 Hirek / Doogie Howser (ism.) 9.30 Ausztria-kép (ism.) 10.00 Iskolatévé 10.30 Zelig (ism.) 12.00 Tisztelt ház (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Konfliktusok (ism.) 13.35 Popeye(ism ) 13.40 Noé bárkája vállalkozás
(sorozat) 14.10 Wicherték (sorozat) 15.05 Nils Holgerson (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Pumukli (sorozat) 16.30 VIF-Zack 17.00 Mlnlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 A boldog család (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
21.25 Gaudlmax - viccbajnokság 22.45 Amazonok a holdon
(amerikai filmvígjáték) 0.10 Zenekari szvit 0.30 Hirek
OSZTRÁK 2
16.50 Művészlexikon 16.55 A világ utcái 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.00 Doogie Howser (sorozat) 18.30 Szívem csücske 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.15 Japán és az amerikai befolyás (dokumentumfilm) 22.30 Dokumentumfilm 23.30 Éjszakai stúdió 0.30 Halló. Ausztria - halló, Bécs I 1.15 Hírek
SCREENSPORT
100 Egyveleg
1Í.IHI Japán üzleti élete
13.30 Dokumentumfilm
1S.OO Élő vldeoshow
11.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
11.30 Én, a kém (am. sorozat)
19.30 Belföldi tudósítások
20.00 Sport
21.00 Természetfilm
21.30 Francia aktualitások
>2.00 Hirek
22.35 Európai riportok
22.45 Piacgazdaság
23.00 Molly és ín (amerikai film)
11.00 Nemzetközi motorsport
12.00 Atlétika
11.00 Tenisz
16.00 Kerékpársport
17.00 Forma-1
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Motorsport
2U» Ökölvívás
21.30 Eurosport-hírek
22.00 Labdarúgás
100 Euroblcs / Jégkorong - NHL 11.30 Euroblcs
11.00 Argentin labdarúgás 12.00 Német kosárlabdaliga 13.30 Vízi sportok magazinja 11.00 Nemzetközi motorsport 15.00 Euroblcs / Tenisz 17.30 Nemzetközi sportmagazin 11.00 Body building 19.00 Féri) óriáslesikiás az USA-ból 19.30 Jégkorong - NHL 20.30 Jégmotorverseny 21.30 Ökölvívás az USA-ból 23.00 Spanyol futballkörkép 23.30 Amerikai egyetemi bowling 1.00 Labdarúgás / Műsorzárás
Mese a benzinkútról
NSZK film
Komoly csalódás vár a szabadságról visszatért három jó barátra. Hans (Heinz Rühmann), Willy íWilly Fritsch) és Kurt (Oskar falweis) lakását elárverezték, bankárjuk csődöt jelentett be. A trió pénzzé teszi egyetlen va-gyonát, a féltve őrzött kocsit. A ka-[Kitt összegből benzinkutat vásárolnak. s a jólét nem .... •árat sokáig magára. lO.Ua
5.47 Falutévé 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték
A héten: Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból IHEEI Babaház
Magazin babáknak, mamáknak, papáknak 9.05 Szeresd a hétfőt I
Km.: a Bergendy zenekar 9.50 La Sept - Paletták
Alain Joubert filmje (ism.) 10.20 Szextetthely
Francia tévéfilmsorozat A hirdetés (ism.) 10.45 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 A Bakony az én Párlzsom Kopátsy Sándor sorozata 16.25 Mendelssohn: Szentlvánéji álom
Holland film (ism.) 17.05 Képújság 17.10 Reggeli plusz (ism.) íHETil Nök negyven felett NSZK filmsorozat A nő, akinek jó dolga van 17.55 „Veletek vagyok mindennap"
Katolikus krónika 18.05 Gala
Ökológiai filmújság 18.40 Pénzvilág 18.50 Mini kllp-mix 19.00 Játék - Bűvös hatos 19.15 Gyereksarok 19.15 „Engedjétek hozzáml"
A hitről gyerekeknek íIHBil Esti mese
Jó éjszakát kiván a Disney I 19.30 Cimbora
Lakatos Menyhért: Bósladarfl 20.00 Híradó 20.25 Telesport 20.35 Mamma Lucia Olasz filmsorozat Ili/3, rész
A gyerekek már mind felnőttek, többen közülük már házasok, és Mamma Lucia is elérte egyik régi vágyát: gyönyörű családi házat vehetett Long Islandon a város egyik előkelő negyedében. Ám szeretete, aggódása gyermekeiért még mindig olyan, mintha azok kicsik, védelemre szorulók lennének. Közben majdnem negyven év telt el, melynek minden vihara ellenére igaz emberségben tudta összetartani a családot 22.10 Közjáték (ism) 22.15 Az én hetem 22.35 Arthur Honegger: Johanna a máglyán A felvétel a Budapest Kongresszusi Központban készült 24.00 Késő esti hiradó 0.05 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében)
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
17.05 Műsorelözetes - Időjárás 17.10 Naiekran
Horvát és szerb nyelvű nemzetiségi magazin (magyar nyelvű feliratozással) 17.35 Gyerekeknek Meteor a ringben Szovjet rajzfilm (ism.) 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás
18.14 Pop-rock fehéren, feketén
Műsorvezető: Mohai Gábor
18.40 ütöd-ölö
Telefonos játék 18.55 A költészet percei
175 éve született Arany János 19.10 Múltidézés
Kővágó Józseffel
Az 1956 óta Amerikában élő Kővágó József emlékezik bajtársaira, akik 1944-ben a nyilasok és 1947-ben a kommunizmus áldozatai lettek. Az egykori kisgazda politikus ezúttal 1956-ig idéz emlékeiből.
20.00 Telesport 21.00 Stúdió''92
A TV2 kulturális hetilapja 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló A műsor telefon- és faxszáma: 153-2652 22.20 Időjárás 22.25 ifapzárta előtt... 22.50 Lángoló ágyak
NSZK film (1988)82'' (ism.) Feliratos
Az angol Harry piromániás, és ezzel a szenvedélyével megviseli családja idegeit. Kikapcsolódásként Nyugat-Németországba megy dolgozni. A német Gina úgy érzi, hogy nem tud kibontakozni a párkapcsolatban, ezért szakít barátjával. A véletlen folytán ez a két ember közös lakásba költözik, és különös szokásaikkal egymás idegeire mennek.
Ez a groteszk humorú vígjáték angol és német nyelven látszódik, így jó alkalom a nyelvgyakorlásra Gina - Pia Frankenberg, Harry - lan Dury, Elaine -Frances Tomelty, Kari -Gerhard Garbers
tr
IV
EDD MÁRCIUS 3.
19 óra: Tersánszky J. Jenő: Kukiik Marci
(Csiky Gergely Színház - Kaposvár) a HSMK-ban. Mozi: 16.30, 19.30 óra: Trükkös halál 2. Mozi: 16.30, 18.15, 20.15 óra: Vacogó viskó
KOSSUTH
■ KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Hajnóczy Péter novelláiból X/7.: Finomfőzelék feltéttel 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népi táncmuzsika 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Rockújdonságok 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Az én Arany Jánosom 20.05 Zenefórum. Talpalávaló 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Jelen időben 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum - a kultúráról 23.05 Egy énekes - több szerep URH-ADÓN
6.55 Körzeti információs magazinok 9.00-
19.00 Közvetítés az Országgyűlés plenáris üléséről
A szünetben: kb.
13.00—
14.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt? - 26/9. 5.00-6.55,21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
5.00 Napindító. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben Marlene Dietrich 8.50 Helykeresö 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 „Nóta-só" 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 Nagy nevettetők 13.30 Örökzöld filmmelódiák 14.00 Akár hi-fi, akár nem 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Visszaszámlálás 15.35 Iránytű 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra
18.00 A magyar rock archívumából:
Illés ritkaságok 18.30 Helykeresö 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból, táncaiból 19.30 Kamasz-panasz 20.00 Naplóm
20.30 Blues. Dana Gillespie és Joa-
him Taldem 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Műforditva 21.45 Guy Béart énekel 22.00 Albumajánlat 22.30 Jazz. A Brecker Brothers zenekar játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
benne:
23.15 Kéregvasút 0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36-
4.51 Cigánynóták
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Pierre Boulez vezényel 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Az éhezőművész
Franz Kafka novellája 10.35 Vonószenekarok felvételeiből 11.05 XVIII. századi operákból 11.40 Országok, tájak népzenéje
Malajzia 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Az Állami Tűzoltóság fúvószenekara játszik 13.30 A Gáchingi Kamarakórus
Schütz-motettákat énekel 14.00 Hírek. Időjárás
14.05 Bankett Blitvában - VI/2. Miroslav Krleza regénye
15.06 Bach-művek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Városok, zenék. Berlin 16.35 XX. századi zene
17.00 Kilátó
17.50 A Nemzetközi Kodály Társa
ság első húsz éve 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Rossini műveiből Angliai Erzsébet Kétfelvonásos opera közben:
19.25 Hirek. Időjárás 19.30-
19.45 Küldöm a mikrofont 20.52 Zenekari muzsika 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Mai magyar szerzők műveiből 23.00 Hátsó szoba - irodalmi kísérletek
Teski Tibi a fürdőszobában 23.30 Éjszakai fúvósmuzsika 0.05-
2.00 Magyar előadóművészek fel vételeiből
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I 9.05 Murphy atya (am. sorozat)
Az aranyhegy szelleme 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.20 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
Gyengéd társ 11.10 Kedves Bili nagybácsi
(amerikai sorozat) 11.35 Játék
12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
Kellemes utat 12.55 Hírek
13.00 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat) ...akkor dolgozom! 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) H.1HM Dallas (amerikai sorozat)
A bomba robban 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Csendes társ 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Knight Rider (am. sorozat)
Szent sírhely MiKH Columbo (am. krimisorozat)
A gonosz fegyvere 22.05 Robbanékony - magazin 22.50 L. A. Law (amerikai sorozat)
Palotaforradalom 23.50 Hirek
24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.)
Minden csak álca 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.)
Nincs füst tűz nélkül 1.35 Szürkület (amerikai sorozat)
A gyanútlan tévésztár 2.00 Rendőrjárvány (angol-kanadai filmvígjáték) 75'' KIÉ Forró aszfalt (am. krimi) 89'' 4.45 Táncszínház 5.05 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
6.20 Adderly (ism.) 7.10 Rajzfilmek (ism.)
Boubou, az állatok királya Scooby Doo Szelleműzők Szuperegér 8.50 Muppet-show
(amerikai sorozat) 9.25 Csavargók úton (ism.) 11.15 Mikosch a titkosszolgálatnál (ism.)
12.50 A mester (ism.) 13.45 Az ezred réme
(NSZK filmvígjáték) 82'' nana Air Force
(amerikai sorozat) Új szelek íEKIfl A négyöklű trió (amerikai sorozat) Expedíció az elmúlásba 17.00 Rajzfilmek Riporter blues Betty Boop Szellemüzök Tapsi Hapsi 19.00 Lábmunka
(amerikai sorozat) Öngyilkosság holttest nélkül 20.00 Híradó
20.15 Naponta számolom a gondjaimat
(NSZK zenés film) 86'' Fsz.: Peter Alexander 22.05 Kentucky zsírban sült mozi (amerikai filmvígjáték) 82'' Fsz.: Donald Sutherland 23.35 Starsky és Hutch (ism.) 0.30 Hirek
0.40 Szomszédom a vámpir (ism.) 2.25 Hírek 2.35 Szürkület
(amerikai sorozat) Templetonnal mindig baj van 3.00 Hatos szám (ism.) 3.50 Hirek
4.00 Túl a Csendes-óceánon (ism.)
7.00 Francia hiradó
7.40 Francia nyelvlecke
8.00 Kanadai hiradó i
9.00 Aktuális magazin 1
10.00 Irodalmi vitaműsor (a(1
11.10 Életmód magazin (ia
16.15 Aktuális magazin (i
17.15 Főzőcske
17.40 Francia nyelvlecke
18.00 Játék
19.00 Kanada két keríkNl
19.30 Svájci hiradó
20.00 Rendkivűli tudósi
BKTil De jól mondod l(l
23.20 Kulturális magazin
MUSICTV
19.00 Yol 19.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport 23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Pip Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
10. 12
13
14 16 M 1! 1! 2 2
TELE 5
11.30 Ruk-cuk (ism.)
12.00 Hopp vagy kopp (ism)
12.35 Magazin
13.00 A modell és a zsaru (isi
13.50 Bim-bam-blno
17.35 Hirek
17.40 A modell és a zsaru (am i
18.45 Ruk-cuk-játék ]
19.15 Hírek
19.35 Hopp vagy kopp-jí
20.15 Htll Street blues (arr
21.05 Clérambard (francia filmi
22.50 Hírek
23.00 New York védöangyali|&
23.55 Saját szakádra (ism.)
Forró aszfalt
amerikai krimi
Christopher Kelvaney (Rober Taylor, jobbra), a korrupt rendi tiszt csúszópénzt fogad el a ban működő egyik szindil Testvérét, Eddie-t is megi belevonni piszkos üzleteibe, azonban nem hajlandó az egyi működésre. Amikor pedig v* mást akar tenni, a gengszterei'' megölik. Chrisnek azonnal kitt lene lépnie a rendőrségtől, deli ladékot kér, hogy meg- . J találja Eddie gyilkosait.
KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT
DOMtííi
I
Moattf
KANIZSA TV;
20.IS óra: Kéjenc
18.00 óra: TAKTIKA vetélkedő mttsor 19-23 óra SZÍV TV
MÁRCIUS 3

11.00 Egyveleg 12.30 Sport
13.00 Japán üzleti élete
11.00 Élő vldeoshow
11.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
11.30 Én, a kim (am. sorozat)
19.30 Belföldi tudósítások
20.00 Sport
21.00 Sclence-show
21.30 Európai média
22.00 Hírek
22.30 Fókusz
22.45 Piacgazdaság
23.00 Győztesek II. (am. film)
EUROSPORT
10.00 Műkorcsolya-visszapillantó
12.00 Szuperkrossz
13.00 Gyorskorcsolya VB
1100 Tenisz
11.00 Atlétika
11.00 Gólok
11.00 Rali
1930 Tenisz
21.30 Eurosport-hirek
22.00 Pankráció
SCREENSPORT
1.30 Nemzetközi motorsport 1.30 Teletalálat
I.40 Jégkorong - NHL
10.30 EuroMcs / Body building 12.00 Amerikai kosárlabda 14.00 Lóerők / Euroblcs 15.30 Svéd rali
II.30 Ökölvívás az USA-ból 11.00 Jégmotorverseny 19.00 Spanyol futbailkörkép 11.30 Ökölvívás Hamburgból
20.30 Kerékpárverseny Stuttgartból 21.30 Ökölvívás Amszterdambél -
élö / Biliárd 1.30 Teletalálat
1.40 Féri) óriásleslklás az USA-ból
SAH
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Doogle Howser (ism.) 9.30 Iskolatévé
10.30 Hármas ikrek a fedélzeten
(ism.) 11.50 Varázsdoboz 12.05 Sport 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Rabszolgasors (sorozat) 14.00 Wicherték (sorozat) 14.45 Popeye (sorozat) 14.50 Farsang
15.00 Te meg én - születésnap
17.00 Mlnlhírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 A boldog család
(sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport 20.15 Vlllachl farsang EHBü Hector
(olasz-francia film) 23.55 Revü vlva Paradls 0.55 Dokumentumfilm 1.25 Hirek
OSZTRÁK 2
16.10 Művészlexikon 16.15 Iskolatévé 16.45 Biblia képekben 17.30 Tájékozódás 18.00 Doogle Howser (sorozat) 18.30 Gaudlmax - viccbajnokság 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Sydney (dokumentumfilm) 21.07 Küllöldl tudósítások 22.00 Hiradó 22.30 Klub-2 - talkshow utána Hírek
SAT 1
6.00 8.30 9.00 9.05 10.50 11.40 12.15 12.40 12.45 13.00 13.05 13.35
fEüTii
14.55 15.05
16.00
17.05 18.15 18.45 19.20 20.05 20.15
gma
23.45 0.15 0.25 0.55
1.50
Jó reggelt a SAT 1-gyell Varázslatos Jeannie (ism.) Hirek
Minden jóra lordul (ism.)
A sógun (ism.)
Szerencsekerék (ism.)
Álomutak
A nap tippje
Telebörze
Hírek
Telebörze
Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat) Zilált kapcsolatok Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Jeannie és a zseni 2. Hirek
Falcon Crest
(amerikai sorozat) A vallomás
Maggie-t súlyos agyrázkódással hozzák haza. Miután Richárd távozott, Melissa átírja Angélára az Agretti-szüre-tet. Falcon Cresten mindenki Nick és Vicky esküvőjére készül. Váratlanul megjelenik Richárd is.
A szép és a bestia
(amerikai sorozat) Kezdet és vég
Minden, semmi, vagy - játék
Blngo - játék
Hiradó
Szerencsekerék Időjárás Halló, Helnol P. T. 109
(amerikai film) 135''
Környezetvédelem
Hirek
Sport
Szökésben (am. krimisor.) Angyalok utazása Műsorismertetés
P.T. 109
amerikai film
AII. világháborúban John Fitz-gerald Kennedy hadnagyot (Cliff Robertson) Tulagi szigetére vezénylik, ahol kinevezik a P.T. 109-es felderítőhajó parancsnokának. Első feladatuk egy eltűnt hajó felkutatása. Nem volt idő üzemanyag-felvételre, így amikor megtalálják a keresett hajó legénységét, nem tudnak visszafordulni. A közelben japán „^ .. rombolók tűnnek fel. 11. lu
5.47 Falutévé
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor
8.30 Közjáték
8.35 Followthroughl
Angol nyelvlecke haladóknak 9.00 EZ+AZ
Szórakoztató műsor (ism.) 10.00 Szextetlhely
Francia tévéfilmsorozat A születésnap (ism.) 10.25 „...az én váram" (ism.) 10.55 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Drehschelbe Európa 16.40 Képújság 16.45 Drakula nyomában
Angol dokumentumfilm (ism.) 17.35 Nök negyven felett NSZK filmsorozat Vissza az építkezésre 18.00 Mozimámor - Filmmagazin 18.40 Pénzvilág 18.50 Mini kllp-mlx 19.00 Játék - Clmbórla 19.15 Esti mese
Magyar népmesék 19.25 IS - Fennköltek és lennköltök
IV/1. rész 20.00 Hiradó 20.25 Telesport fliFfl Twln Peaks
Amerikai tévéfilmsorozat XXX/10. rész 21.25 Közjáték (ism.) 21.30 Metropolis játékok 22.10 XX. századi portrék
Válogatás külföldi televíziók műsorából Gyagilev Angol film 23.25 Calclo
Körkép az olasz bajnokságról 1.05 Késő esti hiradó 1.10 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin
10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
Műsorvezető: Radványi Dorottya és Dömsödi Gábor
16.05 Müsorelözetes - Időjárás 16.15 Naia obrazovka - Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin
Quabecl nap
16.40 ötről hatra
Bemutatkozik Quebec 17.40 Gyerekeknek Az én pici pónlm (My Llttle Pony) Amerikai rajzfilmsorozat Ropp, a kökutya 1. 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás 18.15 Telesport 18.38 Ötöd-ölö
Telefonos játék
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
IEIíE Egy céltudatos asszony
Angol tévéfilmsorozat VI/3. rész 48''
A főszerepben: Emma -Jenny Seagrove (Kovács Nóra)
QuebecI est EJiliTil Bácsikám, Antolne
Kanadai film (1970)104'' 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás
QuebecI est 22.25 Napzárta előtt... 22.45 A magunk ural
Kanadai dokumentumfilm 75''
A KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAPBAN megjelenő hirdetése mindig
TELITALÁLAT
a sikerhez.
Hirdessen a KANIZSA
ÚJSÁGBAN!
A HERRNBÖCK-NÉL MÉG VÁLASZTANI IS ÖRÖM!
_______________A
s
18 óra: Beke Kata C-s Hrctter Zoltán „Merre tart az oktatás?" címmel szakmai vitát tart a Helyőrségi Klubban.
ZFRDA MÁRCIUS 4 19 6ra: Kakttk Mard (Cslkj G. Szính. - Kaposvár) a HSMK-ban,
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Hajnóczy Péter novelláiból
X/8. rész: Mandragóra 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Emlékezetes népdalok 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Pophullám 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekekl 19.35 Az én Arany Jánosom 20.05 Zenefórum. Házimuzsika 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Korkóstoló 23.05 Nagy mesterek - világhirü előadóművészek URH-ADÚN
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Derűre is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Kapaszkodó 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Por favor - XV/9. 5.00-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben
Chilei dalok 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Régi nóta, hires nóta 12.45 Rólunk van szól 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Derűre is derű
Kopányi György: Fogadjunk, hogy felmondasz 13.30 Kedvencek a múltból 14.00-
17.00 Pihenőidő
közben:
15.00 Hirek. Időjárás
16.05 Megszólal a francia film - 5
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
18.00 Rockhullám
18.30 Segíthetünk?
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Népdalkörök és citerazene-
karok felvételeiből 19.30 Kölyökrádió 20.00 Sokféle 20.40 Zenés játékokból 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Fiók
Versösszeállítás 21.35 A Kampec Dolores együttes
felvételeiből 22.00 Magnósok, figyelem! 22.30 Jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló benne:
23.15 Fejtámasz 0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora Kossuth kh, Petőfi urh 0.10 Jazz-show 4.03 Határok nélkül 4.36 Magyar nóták, csárdások
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 A hét zenemüve Erkel: Bánk bán 10.35 Két barokk versenymű 11.00 Boris Christoff operaáriákat énekel
11.40 Népdalkórusok, hangszerket-tösök
12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.42 Kórusmuzsika
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Bankett Blitvában - V/3.
15.01 Schubert: C-dúr vonósötös 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 „iskolabusszal Amerikában" Beszélgetés a 13 éves Inotai Andrással, a könyv szerzőjével 16.35 Operaslágerek
17.00 Metronóm 17.50 Most olvastam 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 A magyar zene évszázadai 19.35 Hangszerszólók 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot közben:
20.50 „Nálunk olykor a legbárso-nyosabb szalonokban..." Egy polgári napilap a századfordulón 22.10 Hírek. Időjárás 22.15 Három szólamban 23.10 Rádiószínház
Király Zsuzsa: Emlék-asztal 23.38 Jazz 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből 1.05 Zenekari muzsika
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I 9.05 Murphy atya (am. sorozat)
Az ember mindig tanul 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.20 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
A fiatalasszony útja 11.10 Kedves Bili nagybácsi (amerikai sorozat) Családi csapat 11.35 Játék
12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
Szerény és ártatlan 12.55 Hirek
13.00 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat) Lidércnyomás 13.30 Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Spríngfield-sztori (am. sor.) 15.05 Dallas (amerikai sorozat)
Bizonyítékok 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Carlos és társa 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Vissza a múltba (am. sor.)
Kettős erkölcs 20.15 Hazai dallamok 21.15 Gottschalk-show 22.20 Tévétükör - magazin 23.00 Esélyt a szerelemnek 23.30 Benny Hill-show 23.50 Hírek
24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.)
Kemény menet 0.50 Harc a maffia ellen (am. sor.)
Gengsztermenyasszony 1.35 Szürkület (amerikai sorozat)
A démon játékai 2.00 A halott, aki nem akart meghalni (angol film) 91'' HETü Játékadósság (am. film) 76'' 4.50 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
13.25
tEfilil
5.55 Jane és Kathleen (ausztrál sorozat) Házassági ajánlat 6.40 Rajzfilmek (ism.) Riporter blues Betty Boop Szellemüzök Tapsi Hapsi 8.15 Muppet-show (am. sorozat) 8.45 Air Force (ism.) 9.50 A négyöklü trió (ism.) 10.55 Az ezred réme (ism.) 12.25 Lábmunka (ism.)
Naponta számolom a gondjaimat (ism.)
A kék lovag (am. sorozat) Bosszú minden áron 15.55 Szívdobogás
(amerikai sorozat) Szerencsés mentés 16.55 Rajzfilmek
Brémai muzsikusok Scooby Doo Winnie itt van Kövér disznócska tCTiül Az „útonálló" (amerikai sorozat) Lázálmok 20.00 Hiradó
20.15 A jobbért vagy a rosszabbért
(amerikai krimi) 90'' EEWil Jaké és McCabe (amerikai sorozat) Kényszerházasság Btlflü Dr. Furcsaszerelem, avagy hogyan tanuljuk meg szeretni a bombát (angol krimi) 90'' Fsz.: Peter Sellers 0.45 Hirek
Éjféli telefonáló (ism.) Hirek
Kentucky zsírban sült mozi
(ism.) 3.20 Hirek
3.30 Az autóstopos (ism.)
0.55 1.45 1.55
7.00 Francia hiradé L. cnvve
7.40 Francia nyelvlecke Rí
8.00 Kanadai hiradó E ,
9.00 Európai körkép to®"
10.00 Ifjúsági műsorok fou tlov
16.15 A törvény nevében (t®00 Wyai
17.15 Főzőcske > 30 En, a
17.40 Francia nyelvlecke (.30 Bélit
18.00 Játék 0.00 Spor
19.00 Hegyek/Svájci M1.00 Utaz
20.00 Svájc és a szerelem 1.30 Üzle
21.00 Francia hiradó 2.00 Híre
21.30 Szinházi közvetítés 2.35 Euri
23.00 Francia híradó g.45 piai
23.20 Irodalmi magazin ggo Hét
■MIUU^
19.00 Yol )2(J0 Te
19.30 RayCokes 1400 Gó
22.00 Az MTV slágerei Kjq r.
23.00 Riport 1600 A
23.15 Újdonságok a mozlbu ^ qq
23.30 Hírek „ „„ „
23.45 Egytől három Lg 3Q p 24.00 Pip Dann Lg30 T
1.00 Krlstiane Backer l^q e 3.00 Éjszakai videók L200 F
11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.)] 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru 14.05 Bim-bam-bino 17.35 Hirek
17.40 A modell és a zsaru (am 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hírek 19.30 Hopp vagy 20.05 New York védőangyeli 21.00 Labdarúgó EB
Benfica-Sparta Praha EHEfi A harmadik szem (ol; 0.25 Hill Street blues (ism.)
Játékadósság
amerikai film
Evelyn Warrent (Linda Darnf az év tanítónőjének választják A csinos fiatal lány kitűnően báni a gyerekekkel, a férfiaknál azonban nincs sikere. Szabadságaidé-jén meglátogatja a játékká! Játszik és veszít. Mivel nem ti fizetni, nincs más választása, elkd fogadnia a kaszinó tulajdono; furcsa ajánlatát. Ledolgoz! adósságát, ha a szünidőben let ügyel Matt Braddock (Ste- « phen McNally) kislányára.
s;
<j<pyfusV[t PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
SAT 1
OSZTRÁK 1
SUPER CHANNEL
11.00 Egyveleg
12.30 Turisztikai magazin 13.00 Japán üzleti élete 16.00 Élő videoshow 13.Q0 Wyatt Earp (am. sorozat) 18.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi tudósitások 211.00 Sport
21.00 Utazási magazin 21.30 Üzleti hét 22.00 Hirek
22.35 Európai riportok
22.45 Piacgazdaság
23.00 Hétköznapi hösök (am. film)
EUROSPORT
12.00 Tenisz
14.00 Gólok
15.00 Rali
16.00 Asztalitenisz 17.00 Ökölvívás 18.00 Rali 10.30 Pankráció 10.30 Tenisz 21.30 Eurosport-hírek 22.00 Forma-1
SCREENSPORT
1.00 Euroblcs
I.30 Nemzetközi sportmagazin 9.00 Spanyol futballkörkép
9.30 Nemzetközi motorsport 10.30 Eurobics / Labdarúgás 12.00 Biliárd
14.00 Jégkorong - NHL
15.00 Eurobics / Kerékpárverseny
Stuttgartból 16.30 Ökölvívás
II.00 Amerikai egyetemi bowling 19.30 Lósport / Svéd rali
21.30 Férfi óriáslesiklás az USA-ból 23.15 Golfhirek 23.30 Jégkorong - NHL 1.30 Spanyol futballkörkép
Dr. Furcsaszerelem, avagy...
angol film
Az őrült Jack D. Riper amerikaiezredes atombombaflottát indít útnak Oroszország felé. Sajnos Muffiey elnök (Peter Sellers) is tehetetlen, ugyanis nem ismeri a visszahívás kódját. A Pentagonban váratlanul megjelenik Dr,Furcsaszerelem (Peter Sellers) német tudós. Lionel Mandrake kapitány szerepében OQ n_ is Peter Sellers látható. tO.UO
9.00 Hirek / Doogie Howser (ism.) 9.30 Iskolatévé 10.30 Másnap reggel (am. film) 11.40 Állatmagazin 12.10 Külföldi tudósítások (ism) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Rabszolgasors (sorozat) 14.00 Wicherték (sorozat) 14.55 Popeye (sorozat) 15.05 Niklaas (sorozat) 16.00 Állatsarok 16.05 Juliana (sorozat) 16.30 Heuréka! 17.00 Minlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.05 Doogie Howser
(amerikai sorozat) 18.30 A boldog család (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
Miiül Fényes nappal történt
(NSZK-svájci film) 21.50 A modell és a zsaru
(amerikai sorozat) 22.40 Dokumentumfilm
OSZTRÁK 2
16.55 Művészlexikon
17.00 Kulturális élet
17.30 Országok és emberek
18.00 Hamvazószerda
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.15 Érvek
21.30 Fehéren feketén
22.00 Híradó
22.30 Sport
utána Hirek
A televíziós társaságok a műsorváltoztatás jogát fenntartják.
8800 NAGYKANIZSA, Ady E. u. 37/A. TELEFON/FAX: 06-93-11-958
gj TOSHIBA
MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET - TECHNOTRADE KFT.
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.30 Varázslatos Jeannie (ism.) 9.00 Hírek
9.05 Szökésben (ism.) 10.00 A szép és a bestia (ism.) 10.50 Halló, Heinol (ism.) 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.25 Újdonságok a moziban 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Telebörze
13.35 Kaliforniai nap alatt (am. sor.)
Nehéz Idők mETi] Varázslatos Jeannie (amerikai sorozat) Bagdadi kaland 14.55 Hirek
15.05 Falcon Crest (am. sorozat) Sötét ébredés
Júlia, miután beismerte Carlo Agretti meggyilkolását, pisztolyával súlyosan megsebesíti Chase-t és megöli anyját, Jacqueline-t. A lány Angéla kísérletei ellenére sem hajlandó kijönni a börtönből. Inkább ott marad, csak ne kelljen egy fedél alatt élnie Angélával. 16.00 Booker (amerikai sorozat)
Valaki ellopta Lucille-t 16.55 Hirek
17.05 Minden, semmi, vagy - játék
18.15 Bingo- játék
18.45 Hiradó
19.15 Szerencsekerék
20.00 Sport - labdarúgó EK
Werder Bremen-Galatasaray Istanbul
22.15 Akut - politikai magazin 22.50 Beszélgetés 23.50 Hirek
24.00 Sport - tenisz-összefoglaló 0.30 Dr. Jekyll két arca
(angol film) 85'' 2.05 Műsorismertetés
5.47 Falutévé
Tizenhárom perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor iiülil Közjáték
8.35 Szezám utca (Sesame Street)
Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat (ism.) 9.35 Derrick
Német bűnügyi tévéfilmsorozat Óriási dolog 59'' (ism.) 10.35 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 11.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Válaszúton az építészet Angol dokumentumfilm-sorozat X/5. rész: Berlin - város az emberért (ism.) 16.50 Képújság
nUSfl Az Old Boys együttes műsora
Koncert a Jugoszláviából menekültek megsegítésére Petőfi Csarnok, 1991. dec. 8. 17.30 Nők negyven felett NSZK filmsorozat Munka nélkül két gyerek 18.00 Kalendárium, 1992
Ismeretterjesztő magazinműsor A hétköznapok tudománya Mi történt az elmúlt héten? Hírek a tudomány szemszögéből, rejtvény. 18.40 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.50 Mini klip-mix 19.00 Nekem ne lenne hazám? Lábamban a világ Emléktöredékek 19.15 Gyereksarok 19.15 Esti mese
Jó éjszakát kíván a Disney I 19.25 Micimackó-klub
A csillebérci Gyermek- és Ifjúsági Központból 20.00 Hiradó 20.25 Telesport 20.35 Akar velem táncolni?
Francia film (1959) 89'' 22.10 Közjáték (ism.) 22.15 Utazás demokratikus koponyák körül 23.00 Igor Sztravinszkij: Petruska Táncjáték négy képben Szereplők:
Balerina - Monique Lou-dieres, Petruska - Thierry Monge, Mór - Jean Guizerix, Bűvész - Alain Bogreau, Urasági kocsis - Olivier Patey, Utcai táncosnők - Virginie Kempf, Brigitte Hermetz, Cigánylányok - Muriéi Halié, Nathalie Rique 23.35 Életem legboldogabb napja 23.40 Késő esti hiradó 23.45 ZDF-hiradó
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében)
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa és Dombóvári Gábor
16.00 Műsorelözetes - Időjárás 16.05 Unser Bildschirm
Német nyelvű nemzetiségi magazin 16.30 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30 Gyerekeknek Cápaii és Cápetl Francia rajzfilmsorozat 18.00 Hiradó 18.12 Időjárás 18.15 Telesport 18.38 Ötöd-ölö
Telefonos játék
Műsorvezető: Lőrincz Gabriella
19.05 Nyári fantázia
Amerikai tévéfilm 93'' A habkönnyű történet a napfényes Dél-Kaliforniában játszódik, ahol két frissen érettségizett barátnő szembesül a felnőtté válás első lépéseivel: a felelősségvállalással, a szülő-gyerek kapcsolat átalakulásával, az önállósággal és a szerelemmel.
Joanna - Julianne Phillips (Györgyi Anna), Carlisle - Ted Schackelford (Vass Gábor), Jackson - Paul Keenan (Schnell Ádám), Ben - Michael Gross (Lux Ádám), Nancy -Dorothy Lyman (Csűrös Karola), Denise - Dinella Von Zer-neck (Makay Andrea) 20.40 Caracaila királynői
Hét primadonna szoprán énekesnő - telbuzdulva Domingo, Pavarotti és Carreras óriási sikerén - nagyszabású hangversenyt adott Rómában. Marton Éva, Aprile Millo, Cecília Gasdia, Mariella Devia, Giu-sy Devinu, Lucia Aliberti, Ma-rilyn Horné az operairodalom legnépszerűbb szoprán, mez-zoszoprán áriáiból válogatott. 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 időjárás 22.25 Kettős portré
Fehér Ferenc-Heller Ágnes li/1. rész
23.15 Detroit Plstons-Chlcago Bulis
NBA kosárlabda-mérkőzés
íííSl
___________ ______________________________________________________________________
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Hajnóczy Péter novelláiból X/9. rész: Szolgálati járat 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi tudomány 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Hagyományápolók 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek
Francia muzsika 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Filmzene
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.30 Jó éjszakát, gyerekek!
19.35 Az én Arany Jánosom
20.05 Zenefórum
Népdalportré: Csapó Károly 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Felhang 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Világtérkép 23.05 A Rádió lemezalbuma URH-ADÓN
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Nemzetiségeink népzenéjéből 14.30 Eszperantó hiradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 Ín llmba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt? (ism.) 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
PETŐFI
5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel
Kupanap volt Európában 8.15 Rivaldafényben
Jony Mitchell és John Farnham 8.50 Helykeresö. Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.50 Ki nyer ma? 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakedvelöknek 12.45 Rólunk van szó! 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Könnyű fúvós melódiák 14.00-
17.00 Kabarécsütörtök
közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Rockhullám
eMeRTon dijasok. Dolák Saly Róbert a 8-as stúdióban 18.30 Helykeresö 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Magyar tájak dalaiból 19.30 Észkerék. Telefonos nyereményjáték gyerekeknek 20.00 Kattogó Kabaré - 26. rész 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál hiradó 22.00 Sanzonfélóra 22.30 Jazzlista 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló 0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh
2.06-
3.00 Mélyrepülés
4.03 Határok nélkül (ism.)
4.36-
4.51 Operaénekesek nótafelvéte-leiböl
BARTÓK
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Rádiószínház
Milán Jesih: Szeretlek (ism.) 10.53 Új lemezeinkből 11.50 Romantikus kórusmuzsika 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Prunyi Ilona Beethoven-zongorahangversenye
13.03 A Weimari Kamarazenekar hangversenye
14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Bankett Blitvában - VI/4. Miroslav Krleza regénye
15.04 Operarészletek 15.45 Fiatalok muzsikálnak 16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Éneklő Ifjúság 16.16 Barokk zene 17.00 Gordiusz
17.50 Népzenekutatók műhelyében 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Kapcsoljuk a stúdiót 19.05 Évfordulók nyomában
200 éve született Gioacchino Rossini
19.35 Az Északnémet Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye
közben:
20.05 Hirek. Időjárás 20.09-
20.24 A hét költője: Arany János 21.14 Bánk bán
Részletek Erkel operájából 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.24 Napjaink zenéje 23.30 Barátságos bölcsességek 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub
RTL PLUS
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 9.05 Murphy atya (am. sorozat)
Willi meglepetése 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.20 Dr. Marcus Welby (am. sor.)
A másik Martin Loring 11.10 Kedves Bili nagybácsi
(amerikai sorozat) 11.35 Játék
12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat)
Hammer-show 12.55 Hírek
13.00 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat) Johnny hamburgere íHETil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfield-sztori (am. sor.) nama Dallas (amerikai sorozat)
Grillparti 15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
A hercegnő eltűnt 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Jump Street 21.
(amerikai krimisorozat) A fiatalság nyomoz 20.15 Sztárok és rajongók 21.15 S. 0. S. hívás (NSZK sor.) 22.15 A sas fiókái (am. film) 88'' 24.00 Vietnami szolgálat (am. sor.)
Szerelem a fronton 0.45 Harc a maffia ellen (am. sor.) Cápák
1.35 Szürkület (amerikai sorozat)
Kérés a túlvilágról 2.00 Elrabolt arany
(amerikai western) KITil Édes bosszú
(amerikai filmvígjáték) 4.45 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.)
PRO 7
5.20
6.05
7.50
Í15.10
remii
20.00 20.15
22.00
22.55
0.35 0.45 1.35 1.45
3.20 3.30
Jane és Kathleen
(ausztrál sorozat) Fájdalmas búcsú Rajzfilmek (ism.) Brémai muzsikusok Scooby Doo Winnie itt vanl Kövér disznócska Muppet-show (amerikai sorozat) A kék lovag (ism.) Szívdobogás (ism.) Kottán felügyelő (ism.) Jaké és McCabe (ism.) A jobbért vagy a rosszabbért (ism.)
Mr. Belvedere
(amerikai sorozat) Viharjelzés
Doogie Howser (am. sorozat) Az első film Ben Cropp
(ausztrál dokumentumfilm-sor.) Rajzfilmek
Mázlid volt! \
Enterprise
Egérvadászat és macskajaj Garfield és barátai ''
Kőkemény ötös (am. sorozat) A halál nyoma Hiradó
Navarro módszere - André lánya (francia krimi) 79'' Különleges osztag (ausztrál sorozat) Gyilkosság a stadionban A Trifftdek napja (angol sci-fí) 90'' Hirek
Az „útonálló" (ism.) Hirek
Dr. Furcsaszerelem, avagy hogyan tanuljuk meg szeretni a bombát (ism.) Hirek
Szürkület (ism.)
7.00 Francia hiradó 7.40 Francia nyelvlecke 8.00 Kanadai hiradó 9.00 Svájc és a szerelem! 10.00 Kulturális magazin (gj 16.15 Svájc és a szereli 17.15 Főzőcske 17.40 Francia nyelvlecke 18.00 Játék 19.00 Turistamagazin 19.30 Svájci hiradó 20.00 Nem kell álmodozni 21.30 Az évszázad haladásin 23.20 Európai kulturális i 0.10 Bírósági Iratok
MUSICTV
10.00 13.00 13.30 16.00 18.00 18.30 19.30 20.00 21.00 21.30 22.00 22.30 ; 22.45 23.0C
19.00 Yol
19.30 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágere!
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Plp Dann
1.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
12.01 14.0 15.0 16.3
17.0 18.11
19.1 19.! 21.! 22.I
TELE 5
11.30 Ruk-cuk (ism.) 12.00 Hopp vagy kopp (ism.) 12.35 Magazin 13.00 A modell és a zsaru 14.05 Blm-bam-blno 17.50 Hirek 17.55 A modell és a zsaru (au; 18.45 Ruk-cuk-játék 19.15 Hirek
19.35 Hopp vagy kopp-játék 20.15 Kari Dall-show 21.10 Magazin 21.35 Hirek
21.50 A véres arany templ
(amerikai film)
ilom
8. 8 9 10 11 12
14
15 1í 1i 1! 21 2 2: 2
Édes bosszú
amerikai krimi
Jeff Sherman (Walter Pidgern újságíró főnöke és kiadója megbízásából nagyító alá veszi Comei Porter (Rosalind Russell) bírói aki Blair válópere során komd| tartásdíj fizetésére kötelezte alj fit. Blair bosszúért kiált. Jeti azt ban hiába kutat bármilyen parány folt után, Cornelia tiszta, mint) hó. Az újságírónak nem maraú más választása, bele-szeret a csinos bírónőbe, "-tv
ROTARY Fúrási Kft. VALLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,]
Mozi: 20.15 óra: Kéjenc
KANIZSA TV: 18-22 óra: TV-tévé 22 óra: Terefere

mag. mag. izln
10.00 Egyveleg 13.00 Japán üzleti élete 13.30 Utazási magazin 16.00 Élő vldeoshow 18.00 Wyatt Earp (am. sorozat) 19.30 Én, a kém (am. sorozat) 19.30 Belföldi tudósítások 20.00 Sport
21.00 A holnap mögött
21.30 Kelet-európai riport
22.00 Hirek
22.30 Fókusz
22.45 Piacgazdaság
21.00 Én, a kám (am. sorozat)
EUROSPORT
12.00 Tenisz
14.00 Labdarúgás
15.00 Forma-1
11.30 Szörfösök magazinja
17.00 Lovaglás
19.00 Szuperkrossz
19.00 Motorsport
19.30 Tenisz
21.30 Eurosport-hlrek
22.00 Labdarúgás
HMJJÍMJiW
sor.)
I,00 Euroblcs
9.30 Férfi órlásleslklás az USA-ból
9.00 Goll az USA-ból
19.15 Qoltjelentés / Euroblcs
II.90 Ökölvívás Hamburgból 12.00 Ökölvívás Amszterdamból 14.00 Lésport / Euroblcs
1U0 Body building 16.30 Labdarúgás 17.30 Jégkorong - NHL 19.30 Argentin labdarúgás 29.30 Motorsport 21.30 Simagazin 2130 Spanyol labdarúgás 24.00 Tenisz az USA-ból 2.00 Műsorzárás
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Doogie Howser (ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.)
10.00 Iskolatévé
10.30 Érvek (ism.)
11.45 Fehéren feketén
12.15 Idősek klubja (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Az élet sava-borsa
13.35 Rabszolgasors (sorozat)
14.00 Wicherték (sorozat)
14.50 Természetfilm
15.05 Volt egyszer az élet
15.30 An-tan-ténusz
16.05 Juliana (sorozat)
16.30 Slágerek
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 A boldog család (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Szerelem postán
(színházi közvetítés)
CTRIíl Az utolsó ártatlan ember (amerikai film) Valahol az Időben (am. film)
OSZTRÁK 2
17.10 Művészlexikon 17.15 A világ leghosszabb lűggö-hidja
18.00 Doogie Howser (sorozat)
18.30 Mondd az igazat l
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Belföldi tudósítások
21.00 Fllmújdonságok
21.30 Vigyázat, kultúrai
22.00 Hiradó
22.40 Irodalmi kvartett
23.55 Dávid király - szimfonikus
költemény 1.00 Hirek
SAT 1
6.00 8.30 9.00 9.05 9.55
10.50 11.40 12.15 12.40 12.45 13.00 13.05 13.35
tEHTil
14.55 15.05
16.00
16.55 17.05 18.15 18.45 19.20 20.05 EtíIEl
21.15
22.15 22.50 23.00 0.40 1.10 1.40
Jó reggelt a SAT 1-gyell Varázslatos Jeannie (ism.) Hirek
Falcon Crest (ism.)
Sport - labdarúgó EK összefoglaló
Booker (ism.)
Szerencsekerék (ism.)
Pont, pont, pont (ism.)
A nap tlppje
Telebörze
Hírek
Telebörze
Kaliforniai nap alatt (am. sor.) Gengsztervadászat Varázslatos Jeannie (am. sor.) Ha fit a szellemóra Hirek
Falcon Crest (am. sorozat) Keserű pirula
Angéla komolyan veszélyezteti Chase gyógyulását, amikor elmeséli neki anyja halálát. Amikor az asszony értesül Lantry doktor mellékkeresetéről, azonnal megzsarolja a férfit. Azt követeli tőle, nyilvánítsa beszámíthatatlannak Chase-t.
Visszatérés Édenbe (am. sor.)
Kés a hátban
Hirek
Minden, semmi, vagy - játék
Blngo - játék
Hiradó
Szerencsekerék Időjárás
Az Igazság nevében
(amerikai krimisorozat) Összeesküvés Hunter (am. krimisorozat) Dee Dee és a társ 2. Tévétűkör - magazin Hirek
Utcai igazság (am. film) 89'' Sport - tenisz Akut (ism.) Műsorismertetés
Az igazság nevében
amerikai sorozat
A város zsidónegyedében Mi. Greebaum üzlete előtt kegyetlenül lemészároltak egy férfit. Warren végignézte az eseményeket, a bíróság előtt azonban Élemből nem tesz tanúvallomást Nick Marshall (Ramy Zada) kénytelen felfüggeszteni a tárgyalást A bíró és csapata saját módszereivel igyekszik fel- kikutatni a tetteseket. tU.10
IS^ÍA^ 1 HJS 5*
iSIc
5.47 Falutévé
6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Verkli
Válogatás a magyar könnyűzene közelmúltjából 9.05 Walt Disney bemutatja (ism.) Kacsamesék Amerikai rajzfilmsorozat Szupercsoda A suli
Amerikai filmsorozat IX/7. rész Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Az okos pásztorlány Gyagyás a pácban 10.50 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Csimpánzcsalád
Holland ismeretterjesztő rövidfilm (ism.) 17.05 Képújság 17.10 Híres ünnepek Az Ould Lammas Angol ismeretterjesztő film (ism.)
17.35 Nők negyven felett
NSZK filmsorozat Ide kell egy férfi 18.00 Menedzser Magazin 18.45 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 19.00 Mini kllp-mlx 19.15 Esti mese
Trombi ós a tüzmanó 19.40 MOST
A sokoldalú fiatalok műsora 20.00 Hiradó 20.25 Telesport EJTKE Szomszédok Teleregény
Szereplők: Zenthe Ferenc, Komlós Juci, Fehér Anna, Frajt Edit, Ábel Anita, Ivan-csics Ilona, Nemcsák Károly, Kulka János, Palócz László, Csűrös Karola, Koltai János, Trokán Péter és mások (Ismétlés: péntek, TV1 9.55) mna Friderlkusz-show
Garantáltan politikamentes talkshow
(Ismétlés: péntek, TV110.25) 22.25 Közjáték (ism.) 22.30 AKTuális 22.55 Előtte vagy utána?
A Fekete Doboz filmje Jurij Zaharov orosz rendező 1991 elejétől az augusztusi puccsig kísérte figyelemmel a Birodalom szétesését. Akiket megszólaltat, majd mindegyike résztvevője volt az utcai harcoknak. Egyszerű, hétköznapi emberek, akik a fordulat után változtatni akarnak életükön. 23.45 Késő esti hiradó 23.50 BBC-hiradó
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében)
Műsorvezető: Lugosi Viktória és Radics Péter
16.05 Műsorelözetes - Időjárás 16.10 Ecranul nostru - Román nyelvű nemzetiségi magazin 16.35 ötről hatra
A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.35 Gyerekeknek Atomhangya
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Heten, mint a gonoszok, meg még kettő 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 Telesport 18.38 Ötőd-ölö
Telefonos játék
Műsorvezető: Kudlik Júlia
nililil Testestől-lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat Szerencsétlen flótás 43'' 19.43 Látogatóban Krupa Józsel
festőművésznél 20.00 Körzeti tévéstúdiók műsora Budapest-Tel.: 132-9329 Pécs-Tel.: (72) 10-533 Szeged-Tel.: (62) 12-715 21.00 össztűz
Aktuális közéleti vitafórum 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Kettős portré
Fehér Ferenc-Heller Ágnes II/2. rész B A TV2 filmklubja Herskó János-sorozat Két emelet boldogság Magyar film (1960) FF 96''
itÍMI
18.00 Műsorismertetés 18.05 Sráckarika
Maja, a méhecske - rajzfilm 18.33 A természet világa
Angol ismeretterjesztő sorozat XX/17. rész: A félelem erdeje I. Power kapitány Amerikai sci-fi-sorozat A végzet kihívása 2. Ellenpontok Rózsa Péter műsora Oktatás 20.00 Sláger és Horoszkóp
Szikora Róbert és Laár András műsora 20.20 Játék a gyilkossággal Francia krimi
Főszereplők: Claudine Auger, Jean-Pierre Cassel, Michael Duchaussoy
19.00
19.30
és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását
RTL PLUS
PRO 7
7.00 Francia hiradó
7.40 Francia nyelvlecke
8.00 Kanadai hiradó
9.00 A törvény nevében (ism.) I
10.00 Az évszázad haiadáu(isnt
16.15 Nem kell álmodozni! (isri
17.15 Főzőcske
17.40 Francia nyelvlecke
18.00 Játék
19.00 Állatbarátok műsora
19.30 Belga hiradó
20.00 Riportok
21.30 ''90 sztárjai - varieté ]
23.20 Hirek az arab vilégbii
23.35 Meneküljön, aki akar-irt)
MUSICTV
19.00 Yol 19.30 Ray Cokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Háromból egy 24.00 Plp Dann 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
® 1
Party girl
KOSSUTH
-KÖZÉPHULLÁMON-
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben közben:
9.50 Lottósorsolás 11.05 Válogatott perceink 11.35 Hajnóczy Péter novelláiból 12.00 Déli Krónika 12.30 Mindennapi gazdaság 12.40 Külpolitikai figyelő 12.50 Törvénykönyv 13.05 Falurádió (ism.) 13.20 Népdalok 13.45 Hitélet. Vallási krónika 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Pillantás az európai diszkókba 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Az én Arany Jánosom 20.05 Zenefórum. A hét muzsikusa 20.30 Határok nélkül. Az irodalomról 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Hangversenymúzeum
-URH-ADÓN-
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Freud az esztétikai gondolkodásban 11.30 A református egyház félórája 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 Rádiószínház. Kálvária 15.05 Hír-vidék. Meti összefoglaló 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
19.00 V materinskom jazyku 19.30 ín iimba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Voice of America sorozata 5.00-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. A Londoni Szimfonikus Zenekar játszik 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Arany János kritikusi örökségéről
10.38 A kamarazene kedvelőinek
A Bécsi Oktett játszik 12.00 Hirek. időjárás 12.05 Ella István orgonahangversenye
13.07 Montserrat Figueras énekel, Rolf Lislevand vihuelán játszik 14.00 Hírek, időjárás 14.05 Bankett Blitvában - VI/5.
Miroslav Krleza regénye 15.02 Szervánszky Endre összes
rádiófelvétele 15.29 James King operaáriákat
énekel 16.00 Hírek. Időjárás
5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportreggel 8.15 Rivaldafényben. Marcellina 8.50 Helykeresö 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták 12.45 Rólunk van szó! 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Mit üzen a Rádió? 13.30 Gramofonsztárok
Chappy zenekarának felvételeiből —11/1.
14.00-
17.00 Péntektől péntekig - Kecskeméten közben:
14.50 Poggyász 15.00 Hirek. Időjárás 15.05-
15.15 Ki nyer ma? 16.50-
16.55 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 18.00 Magyar slágerlista 18.30 Utcarádió 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Népdalok 19.30 Kölyökrádió 20.00 Vaszary János vígjátéka 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Könnyűzene 21.30 Hangváltás 22.00 Filmpremier I Részletek a For The Boys (A fiúknak) című film zenéjéből (1991) 22.30 Jazz. Csík Gusztáv felvételeiből 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.36-
4.51 Magyar nóták, csárdások
16.05 Elfeledett irodalom?
Régi magyar irodalmi szövegek Asbóth János 16.20 Romantikus muzsika 17.00 Mi újság a régizene világában? 17.50 Világlira 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Erkel: Bánk bán
Háromfelvonásos opera 20.18 Hirek. Időjárás 20.23 Regensburgi Tavasz, 1991 A Bajor Rádiózenekar vonós-és fúvósszólistáinak Mozarthangversenye 22.00 Hirek. időjárás 22.05 Esti muzsika 23.00 Noktürn. Éjszakai csevegés 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Lemezújdonságok
6.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország! 9.05 Murphy atya (am. sorozat)
Zongorázni tudni kell 9.55 Gazdag és szép (am. sor.) 10.20 Dr. Marcus Welby (am. sor.) Jason
11.10 Kedves Bili nagybácsi
(amerikai sorozat) A titoktartás tárgya 11.35 Játék
12.00 Családi párbaj - játék 12.30 Hammer (am. krimisorozat) Egymillió dolláros kérdés 12.55 Hirek
13.00 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat) Kasztrálás iKFffi Kalifornia klán (am. sorozat) 14.20 A Springfieid-sztori (am. sor.) IHiM Dallas (amerikai sorozat) Bosszú
15.55 CHIP''s (am. krimisorozat)
Sztárok a manézsban 16.45 Rizikó-játék 17.10 Forró nyeremény - játék 17.45 Játék
18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 214-es repülőszázad (am. sor.)
200 fontos gorilla 20.15 Trópusi hőség (am. sorozat)
Férfi Philadelphiából 21.10 Kastély a Wörthi-tónál (NSZK sorozat) Üdvözlet Velencéből 22.10 Sípszó - focishow 23.05 Tutti Frutti 23.55 Hirek 0.10 Lányok, vigyázz!
(osztrák erotikus film) 75'' WETil Party girl (amerikai krimi) 95'' 3.10 Dávid Copperfield és az Operaház fantomja (francia dokumentumfilm) 4.00 Forma-1 (ism.)
5.45 Richmond Hill (ausztrál sor.)
Andrew mint milliomos 6.30 Rajzfilmek (ism.) Mázlid volt I Enterprise Szelleműzők Garfield és barátai 8.00 Muppet-show (am. sorozat) 8.30 Harry csodálatos büntetése (vidám amerikai sorozat) Állandó bevetésen 9.00 Doogie Howser (ism.) 9.35 Ben Cropp (ism.) 10.35 Táncol a kongresszus (oszt-rák-NSZK filmvígjáték) 100'' 12.25 Kőkemény ötös (ism.) 13.30 Navarro módszere - André
lánya (ism.) 14.55 Perry Mason (am. sorozat)
A hamis hegedűs esete 15.55 Egyenlő igazság (am. sor.)
Kettétört remények 16.55 Rajzfilmek
Koalamackók kalandjai Captain Future Casimir és társa Flintstone család 19.00 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Fekete whisky, fehér hó 20.00 Hiradó 20.15 Cocoon II.
(amerikai film) 106'' ffWE, Álarcosbál (am. sorozat)
Pókerkirályok 23.25 Rémület az Elm utcában IV.
(amerikai horror) 89'' 1.05 Hirek
1.15 Különleges osztag (ism.) 2.05 Mozgó kórház (am. sorozat)
Hurrá, még itt vagyunk! 2.30 Hirek
2.40 A Triffidek napja (ism.) 4.30 Hírek
4.30 Bajnokok (angol sorozat) Az örök jég
........................................................................... JM
LÁTOGASSA A NAGYKANIZSAI USZODÁT1 j
..........................................................***...........mmmmmmmmmmmmmm^M
amerikai krimi
Thomas Farrell (Róbert Tayi jobbra) sikeres ügyvéd híréin áll a chicagói alvilág körében." co Angelo (Lee J. Cobb) ge'' terfőnököt már többször f tette a bajból. Farrell egy ismerkedik meg Vickyvel ( Charisse), akibe halálosan szeret. Hazakíséri a lányt, megtalálják Vicky lakótárs; holttestét. Louis Canetto j szerepében: John Ireland.
-
11.30 Ruk-cuk (ism.)
12.00 Hopp vagy kopp (isin.) 1
12.35 Magazin
13.00 A modell és a zsaru (ism.)
13.50 Bim-bam-bino
17.50 Hírek
17.55 A modell és a zsaru (am.sn
18.45 Ruk-cuk-játék
19.15 Hirek
19.35 Hopp vagy kopp - játék
20.15 Boldogság a legelőn
(színházi közvetítés) 1
21.50 Küzdősportok magazinja
22.40 Hirek
22.50 Acélkarmok (ism.) 3
o
Kanizsai műsor
Mozi*. UM, 18.15, 20.15 óra: 20.15 óra:
KANIZSA TV; 18 óra:
20-24 óra:
SUPER CHANNEL
11.00 Egyveleg
13.00 Japán üzleti élete
13.30 A holnap mögött
16.00 Élő videoshow
13.00 Wyatt Earp (am. sorozat)
13.30 Én, a kém (am. sorozat)
19.30 Belföldi tudósítások
20.00 Sport
21.00 Természetfilm
21.30 Der Spiegel - magazin
22.00 Hirek
22.35 Európai riportok
22.45 Piacgazdaság
23.00 Törvénytelen testvér (am. film)
EUROSPORT
12.00 Tenisz
U.00 Labdarúgás
15.30 Motorsport
16.00 Nemzetközi sport
17.00 Motorsport
11.00 Thalboksz
19.00 Riportok
19.30 Tenisz 21.30 Eurosport-hirek 22.00 Ökölvivás
SCREENSPORT
1.00 Eurobics
I.30 VizI sportojt magazinja
9.00 Német kosarlabda-bajnokság 10.30 Eurobics / Lósport 12.00 Jégkorong - NHL 14.00 Motorsport / Eurobics 15.30 Golf az USA-ból/Golfjelentés 17.00 Argentin labdarúgás
II.00 Belga motorsport/Simagazln 19.30 Amerikai kosárlabda
20.011 Nemzetközi sportmagazin 20.30 Starti
21.30 Klckboksz Svájcból 22.30 Amerikai kosárlabda 2M0 Ökölvivás az USA-ból , 1.30 Műsorzárás
SAH
OSZTRÁK 1
A brooxf halálosztó Mély benyomások Ez történt a héten TV-tévé
SAT 1
9.00 Hirek / Doogie Howser (ism.) 9.30 Iskolatévé
10.30 Milyen nehéz Vittorio Gass-man fiának lenni (olasz film) 12.15 Belföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Rabszolgasors (sorozat) 14.00 Wicherték (sorozat) 14.55 Popeye (sorozat) 15.05 Raccoons (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 16.05 Jullana (sorozat) Mlnlkvíz Minihirek 17.10 Wurlitzer 17.45 Rólunk van szó 18.30 A boldog család (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
ETÍKE Az Öreg (NSZK krimisorozat) EUcEl Örült nők ketrece II.
(olasz-francia film) 23.15 Sport
Belle Starr (olasz western) Hirek
16.30 17.00
23.35
1.10
OSZTRÁK 2
15.40 Müvészlexlkon 15.45 Races (japán-NSZK film) 17.30 Állatmagazin 18.00 Hirek
18.05 Simpsonék (sorozat) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Look
21.15 Schilling - gazdasági mag. 22.00 Hiradó
22.30 Meztelen Hollywood (sor.) 23.25 Játszd újra, Naml (dok.-film) 23.55 Caravaggio (angol film)
6.00 8.30 9.00 9.05 10.00 10.55 11.55 12.40 12.45 13.00 13.05 13.35
msTii
14.55 15.05
16.00
16.55 17.05 18.15 18.45 19.20 20.05 20.15
EHrna
23.45 23.55
1.25 2.00
Jó reggelt a SAT 1-gyell Varázslatos Jeannie (ism.) Hirek
Visszatérés Édenbe (ism.) Az igazság nevében (ism.) Hunter (ism.) Szerencsekerék (ism.) A nap tippje Telebörze Hirek Telebörze
Kaliforniai nap alatt (am. sor.) Dániel
Varázslatos Jeannie (am. sor.)
A próba
Hírek
Falcon Crest
(amerikai sorozat) összeesküvés
Melissa és Lance a gyerek halála után fegyverszünetet köt. Nem sokkal később Angéla és Lance megtudja, hogy Melissa ismét terhes. Dr. Lantry engedve Angéla zsarolásának, közli Maggie-vel és Michaellel, hogy Chase állapotában nem várható javulás. Cagney és Lacey (amerikai krimisorozat) Kitüntetés Hirek
Minden, semmi, vagy - játék
Bingo - játék
Hiradó
Szerencsekerék Időjárás Nagy gond
(amerikai film) 90'' A kíméletlen
(francia krimi) 94'' Hirek
Szélhámosság
(amerikai erotikus film) Sport - tenisz Műsorismertetés
A kíméletlen
francia krimi
Nyolc év telt el azóta, hogy Dar-, nayt (Alain Delon) letartóztatták. Az ékszerüzlet elleni rablótámadás-mely során az üzlet tulajdonosa életét vesztette - körülményei a mai napig tisztázatlanok. Oamayt váratlanul szabadlábra he-yezik. Rouxel felügyelő hatszázezer frankot ajánl fel a fegyencnek, fa segít a nyers gyémántok felkutatásában. Darnay „„ __ azonban hajthatatlan. ".Uu
MÁRCIUS 6

5.47 Falutévé
Tizenhárom perc szolgáltatás 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 8.50 Segítség I
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás BSIÍTi] Dallas
Amerikai filmsorozat A tékozló anya 47'' (Ismétlés: este, 20.35) 9.50 Lottósorsolás 9.55 Szomszédok
Teleregény (ism.) 10.25 Friderikusz-show (ism.) 11.45 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Fülöp-szigetek
Dokumentumfilm 16.35 Képújság
16.40 Bemutatjuk Debrecen konzervatóriumát
Riportműsor 17.15 Nők negyven felett NSZK filmsorozat Karola nagymama 17.45 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradjatok meg szeretetemben I..."
Keresztény életkérdések 19.00 Játék-Trió 19.15 Esti mese
Jó éjszakát kiván a Disney I 19.25 „Trafflc Jam"
Könnyűzenei kívánságadó 20.00 Híradó 20.25 Telesport EtflKfi Dallas
Amerikai filmsorozat A tékozló anya 47'' (ism.) Ellie - Barbara Bel Geddes (Dallos Szilvia), Jock - Jim Davis (Gera Zoltán), Bobby -Patrick Duffy (Csankó Zoltán), Pamela - Victoria Principal (Simorjay Emese), Jockey -Larry Hagman (Kránitz Lajos), Samantha - Linda Gray (Szerencsi Éva), Lucy - Charlene Tilton (Balogh Erika), Ray -Steve Kanaly (Melis Gábor) 21.30 Panoráma
Világpolitika percről percre (Ism.: szombat, TV1 12.30) 22.30 Közjáték (ism.) EEÜil Az erkély
Francia film 87'' 0.05 Késő esti hiradó 0.10 Antenne 2-híradó
6.00-
9.00 Nap TV
Reggeli információs magazin (Csak Budapest körzetében)
12.00-
14.50 Szieszta
A szegedi stúdió szórakoztató információs műsora
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
14.55 Müsorelözetes - Időjárás 15.00 Foci angol módra 15.20 Bagem sama - Ashun kathe Figyelj rámt
Cigánymagazin nemcsak cigányoknak 15.45 Gyerekeknek Vaui
Angol rajzfilmsorozat IV/2. rész (ism.) nana Közkívánatra I Slssl
Osztrák filmsorozat (1955) 111/1. rész 101'' (ism.) (III/2. rész: szombat, TV2 15.15) 18.00 Híradó 18.12 Időjárás 18.15 öt színes karika
Olimpizmus, olimpisztika 18.43 Ötöd-ölö. Telefonos játék
Műsorvezető: Kertész Zsuzsa
tEIiE Repülőtér
NSZK tévéfilmsorozat „Gyémánt lady" 50'' 20.00 Hogy volt...I
50 perc... színházról Vámos Miklós műsora . 20.50 A tudomány határain
Tudományos ismeretterjesztő magazin
Természetgyógyászat és orvostudomány 21.20 Havazás lennék
Közreműködik: Császár Angéla és Koncz Zsuzsa 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Napzárta előtt... 22.50 Zenekari próba
Olasz film (1978) 69''(ism.)
IÜS
20.00 Műsorismertetés 20.05 Itt és mást
Szórakoztató magazin 22.55 Reklám és média a nyitott társadalomban Kerekasztal-beszélgetés 21.40 Szórakoztató műsor 22.00 Az ördög jobb és bal keze Olasz-német kalandfilm Főszereplők: Terence Hill, Bud Spencer 24.00 Műsorzárás
MUNKARUHAZAT TERMELŐI ARON
Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279
s
ZOMBAT
KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 5.00 Reggeli Krónika 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt közben: 10.05-
10.15 Szaván fogjuk
11.05 Eco-mix. Gazdasági magazin
12.00 Déli Krónika
12.30 Kopogtató
13.05 Népdalkörök pódiuma
13.30 Földkinálat
14.05 Oxigén. Ökológiai magazin
15.05 Mindenes
16.00 168 óra
17.30 Visszhang. A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Határok nélkül. Benne: Miska bácsi levelesládája 20.05 Rádiószínház
90 éve született Tímár József G. E. Lessing: Bölcs Náthán 21.50 Két Schubert-kórus berlini
énekkarok előadásában 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti pop-mlx
rt-ADON-
URH-i
8.30 A római katolikus egyház félórája
9.00 Körzeti információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 17.00 Az istennő fia Szomorújáték írta: Márton László 19.00 V materinskom jazyku 19.30 ín limba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 21.05 Az Állami Népi Együttes felvételeiből 23J)0 A BBC magyar műsora 23.45 Tóth Árpád versei 5.00—8.30,11.00-16.00,18.00-19.00, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon 11.35 Kórusok Weöres Sándor-
versekre 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 A Bartók rádió kívánságműsora
14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Énekeljük együtt! 14.15 A szülőföld muzsikája 15.00 Opera-müvészlemezek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Kapcsoljuk az Óbudai Társaskört
A Magyar Honvédség Zeneművészeti Tiszthelyettesképző Szakközépiskolájának fúvósegyüttese játszik 16.45 Régi spanyol muzsika
PETŐFI
5.00 Napinditó. Zenés ébresztő 8.00 Sportszombat 8.30 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Színe-java 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Csillagok - sztárok 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hirek. Körzeti időjárás 13.05 Daráló 13.35 Csak fiataloknak! 14.00 Valahol, valaki 14.40 Corvina-slágerek 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Szórakoztató antikvárium 15.30-
16.20 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről, az országos asztalitenisz-bajnokságról és a vízilabda Magyar Kupa elődöntőiről 16.20 Szív küldi... 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Akiken Bécs és Budapest
összeveszett! 17.30 Van ez így! 17.35 Az én „slágerlistám" 18.00 Közvetítés az FTC-Váci Izzó bajnoki labdarúgó-mérkőzés-röl, az országos asztaltteniszbajnokságról és a vízilabda Magyar Kupa elődöntőiről 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Talpalávaló 20.00 Nemzetközi slágerlista 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Tea hármasban 22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
5.50 Napforduló. Éjszakai klub 0.10-
5.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh
5.03-
5.50 Nótacsokor
17.00 Mendelssohn: IV. (Olasz)
szimfónia 17.30 Szavak csapdájában
Bemard Malamud: A lakók 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Bemutató - komolyzenei újdonságainkból 19.05 így láttam Kodályt 19.42 Szimfonikus miniatűrök 20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Verseit elmondja: Takáts Gyula
20.20 Falvay Attila (hegedű) és Oo-bozy Borbála (csembaló) Bach-hangversenyei - II/2. 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Összkiadás
Haydn szimfóniái - XX/14. 24.00 Hirek. Időjárás 0.05-
2.00 Komolyzenei zsákbamacska
16 óra: Játszóház a HSMK-han. .15 ára: 19 óra: Jaast
az Erkel R Mflv. Háy.bun. Kocsma a HSMK-ban.
RTL PLUS
6.00 Rajzfilm
6.15 Ormányok (am. rajzfilmsor.)
A bölcsek köve 6.40 Cubitus (am. rajzfilmsorozat)
Örült professzor 7.05 Mesék a nagyvilágból (sor.)
Egy asszony két férje 7.35 Piff és Hercule
(francia rajzfilmsorozat) Piff és Co. szállítás 8.00 Konfetti
Fllntstone kölykök Maci Laci Scooby Doo 9.20 Klack-játék 10.10 Tom és Jerry (am. rajzfilmsor.)
Az egér harca 10.35 Peter Pan (am. rajzfilmsor.)
Wendy kalandjai 11.00 Szupercsapat (sorozat) A titokzatos völgy Dlno (am. rajzfilmsorozat) A kaland kezdete Rude Dog és bandája (sor.) Pókember (amerikai sorozat) 12.30 Michael Vaillant
(amerikai rajzfilmsorozat) Az ellopott mosoly 13.05 Mutánsok (am. rajzfilmsor.) Éhség
13.30 Super Marlo Brothers (sor.)
Gladiátorok ünnepe íETiTil Daktari (amerikai sorozat)
Hívatlan vendégek íETiTi] Lobo serlff (am. krimisor.)
Rockerek kongresszusa ílüilíl B. J. és a medve (am. sor.)
B. J. és a boszorkány 16.55 Forró nyeremény 17.45 Belföldi magazin íEKE Gophers (angol sorozat) 18.45 Hiradó
19.15 Bolondok háza (am. sorozat)
Marva üzletel Hflnü Nincs kettő négy nélkül
(amerikai film) 22.05 Tessék?)
23.05 Háziasszonyok - riport IV.
(NSZK szexfilm) 0.35 Lányok a Marsról
(amerikai szexfilm) 87''
PRO 7
5.15 Lassie (amerikai sorozat)
„Szőrös"-űgy 5.40 Ausztrál dokumentumfilm 6.25 Nyersbőr (westernsorozat)
Az új férfi 7.15 Adderly (am. krimisorozat)
Jelszó: Chipmunk 8.05 Az élet csupa csoda
(angol filmvígjáték) 86'' 9.40 Mr. Belvedere (ism.) 10.15 Mozgó kórház (ism.) 10.45 Hardcastle és McCormick (amerikai sorozat) Vízszűrő 11.45 A lesikló (amerikai film) 96'' Fsz.: Róbert Redford, Gene Hackmann 13.40 Ausztrál dok.-film (ism.) 14.30 Nyereményjáték 14.40 Táncol a kongresszus (ism.) 16.35 Eredeti színek (amerikai sorozat) Kisérő kell 17.05 Dowllng atya titkai (amerikai sorozat) Álapáca
18.10 Óh, Jonathan, óh, Jonathan
(NSZK filmvígjáték) 96'' 20.00 Hiradó 20.15 Remagen hídja
(amerikai háborús film) 112'' 22.30 Steele justice
(amerikai krimi) 89'' 0.05 Világok háborúja (amerikai sci-fi-sorozat) Isten hozott Beetonban 1.05 Hirek
1.15 Rémület az Elm utcában IV.
(ism.)
2.50 Mozgó kórház (am. sorozat)
Jönnek a kínaiak 3.20 Hirek
3.30 Perry Mason (ism.) 4.20 Hirek
4.30 Bajnok (angol sorozat) 5.20 Szabad nevetni (am. sorozat)
7.00 Francia híradó / Jóga
7.40 Francia nyelvlecki
8.00 Kanadai hiradó
9.00 Québeci vállalkozó
10.00 Az értéknek nincs In
11.00 Amíg folynak a folyók
12.05 A déli félteke filmjeiből
13.30 Kulturális újdonsí
14.30 Isten örömére (ism) 16.15 Ifjúsági műsorok 19.00 Autó-vízió 19.30 Belga hiradó 20.00 Tengeri magazin 21.30 Isten örömére (5. r 23.20 Irodalmi magazin
MUSICTV
13.30 XPO 15.00 RayCokes 17.00 Yo! 18.00 Rockhét 18.30 A nagy kép 19.00 Európai top 20 21.00 Szombat ó||el 22.00 Házibuli övezet 1.00 Krlsllane Backer 3.00 Éjszakai videók
TELE 5
6.30 Jó reggelt, 1
10.20 Apának sikerül (ism.) I 4
10.50 Kari Dall-show (ism.) |
11.45 Tessék mosolyogni! (isa -j
12.35 Magazin I
13.00 Blm-bam-blno S <
15.20 Boldogság a legelőn (isti; ^
16.55 P. 0. P. - maga2in | v
17.55 Hirek
1!
18.00 A szomszéd eset (sorozat 1( 18.30 Vadvilág (sorozat) j
1!
19.25 Hirek 19.45 Ruk-cuk-játék 20.15 Csodálatos kaland í £ (olasz-francia film) I 2 22.10 Fantomharcosok (am.M j
Nincs kettő négy nélkül
amerikai film
Greg Wonder (Bud Spencetj! Elliot Vance (Terence Hill) nemsi ban hasonlít egymásra, leszáiÉi hogy mindketten öklükkel o meg a problémát. Greg éppenali lyi börtönben ül, Elliot kaszka® ként dolgozik, amikor egy tita szervezet keresi fel. Két, veszély ben lévő üzletember helyébe Új lépniük; a fizetség fejenként egymillió dollár.

KÖZPONT - KIÁLLÍTÓTEREM - MINTABOLT: ÜZEM: Murakeresztúr
Nagykanizsa, Ady u. 68/lÉ Telefon/fax: 0036-93-13-3^
Mozi: 16, 18, 20 óra: Mozi: 16*30, 18.15, 20.15 óra: 20.15 óra:
KANIZSA TV: 9-12 óra:
Farkasokkal táncoló A broaxi halálosztó Méiv benyomások TV Vflwnd
MÁRCIUS 7,
&MJ
I E

7.30 Egyveleg U.C0 Sport
11.30 Utazási ötletek
17.00 Ifjúsági magazin
11.30 Utazási magazin
11.00 VMeodivat
19.30 Kalet-eurApai riport
2M0 Egy testtel több (am. film)
22.00 Hirek
22.30 Európa-film
23.00 Sport
2130 Koncert
0.40 Egyveleg
I ■JII;IIUJII:IM
9.00 Nemzetközi motorsport 10.011 Tenisz 12.00 Pankráció 11.10 Gyorskorcsolya Rögbi Biatlon Si
20.00 Tenisz 22.00 Ökölvívás 21.00 Motorsport
I ilHim.''kiüilnJ
ir) és isok-nítva
>kl ahfr
adft-
titkos
e
1.15
Bi 371
I.10 Labdarúgás / Jégkorong 4.30 Reiiba|nokságok
5.30 Amerikai kosárlabda 700 Vizlsportok magazinja 7.10 Pilote / Lósport 100 Golf az USA-ból IM0 Labdarúgás / Teletalálat 1130 Proli ökölvívás
II.30 Biliárd - élő 11.00 Jégkorong
tlM Rsllbajnokságok
U Német kosárlabda-bajnokság
1030 Sí az USA-ból
flJN Tenisz Arizonából — élő
SOI Jégmotorverseny
21.00 Amerikai kosárlabda
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Simpsonék (ism.)
9.30 Iskolatévé
11.00 Hactor(ism )
12.30 Halló, Ausztria - halló, Bécs I
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó
13.55 A mintaférj (NSZK film)
15.25 Humorzsák
15.30 Boule és Bili (sorozat)
15.35 Brémai muzsikusok (sorozat)
16.00 Gyermekwurlitzer
17.00 Mlnlhírek
17.10 Lassie (sorozat)
17.30 Visszaszámlálás
18.00 Hírek
18.05 Labdarúgás
18.30 A boldog család (sorozat)
19.30 Hiradó
20.00 Sport
20.15 Heinz Rühmann köszöntése
21.25 „Arany" lányok (sorozat)
EIETi] A Sárkány megbizása
(amerikai film)
23.45 Hirek
ESI3Í] Nehézfiú (amerikai krimi)
0.55 Hirek
1.00 Ex libris
OSZTRÁK 2
15.10 Allegro - zenei kvízjáték
16.00 Barangolások
17.00 A kedves család (sorozat)
17.45 KI akar engem?
18.00 Dóogle Howser (sorozat)
18.30 Alpok-Duna-Adria
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 A tizedik férfi (am. film)
21.50 Hirek
22.00 Sport
22.30 A hegy és az ember
24.00 Pop eye - Made in Austria
1.00 Hírek
SAT1
6.00 Grlsu (ism.)
Krumplifejü kölykök (amerikai rajzfilmsorozat) Az én pici pónlm (rajzfilmsor.) Ollle (am. rajzfilmsorozat) Forró nyom Thundarai macskák (amerikai rajzfilmsorozat) Régi ellenségek Batman (amerikai sorozat) Riddler patkányai Megbabonázva (am. sorozat) Aratóiinnep akadályokkal Zorro (am. kalandfilmsorozat) Méreg és ellenméreg Stan és Pan (am. sorozat) A körfürész szélén 10.00 Cagney és Lacey (ism.) 10.55 Szív küldi szívnek 11.50 Szerencsekerék (ism.) 12.30 Gazdasági fórum 13.00 Hírek 13.05 Utazási magazin 13.35 Enterprise űrhajó
(amerikai sci-fi-sorozat) Idomított uralkodó 14.25 Páratlan páros (amerikai sorozat) Oscar új életvitele 15.00 Hirek
15.05 Forró bólé (NSZK film) 16.46 Csodák az állatvilágból 17.15 Klip-klub
17.45 Pont, pont, pont - szójáték 18.15 Szív az adu - játék 18.45 Hiradó 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
ETiWE Apróhirdetés (NSZK film) 22.00 Hírek
22.15 KI a legjobb férfi? 23.15 Alice (svájci erotikus film) 0.30 Sport-tenisz 1.00 Csalás (ism.) 2.30 Alice (ism.) 3.45 Műsorismertetés
Apróhirdetés
NSZK film
Arnolph Archilochos (Heinz Rühnann, jobbra) könyvelő tölte férfi, mégis magányos. Házvezetőnője tanácsára apró-ptést ad fel. így ismerkedik «g Ctiloéval (Irina Demick), a ifrós legszebb asszonyával. Hi-vatalában váratlanul előléptetik, I az érsektől egy kastélyt lap ajándékba. A sok jó bizalmatlanságot ébreszt a on ^ _ Mog vőlegényben. tU.10
l®li!lP'':|ft ^ 1119

6.17 Falutévé
6.30 A Reggel-Közérzeti hírműsor Benne:
7.30 Hagyd aludni a mamit I Mesék Napkeletről, Napnyugatról
Amerikai mesefilmsorozat Mózes és a mészégetők 7.55 Jó reggelt adj, Istenemi
Evangélikus gyermekműsor 8.30 Közjáték 8 35—
11.00 Korhatár nélkül 8.35 Az Edison testvérek
Amerikai filmsorozat XIII/2. rész:
Vajon melyikük téved? 9.00 Trombl - 05
Telefonos vetélkedő 9.10 Terepjáró. Ismeretterjesztő
műsor gyerekeknek IHETil KI miben tudós? Földrajz-ökológia Vetélkedő középiskolásoknak 10.30 Hol-ml?
Ifjúsági szolgáltató magazin 11.00 Tévémagiszter 12.30 Panoráma (ism.) 13.30 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 14.30 Improvízló
Az Új Rákfogó együttes 15.00 Degas
Kanadai dokumentumfilm íEfiTil Családi mozidélután a Dlsneyvel Charley és az őrangyal Amerikai film (1973) 91'' Charley - Fred MacMurray (Bács Ferenc), Nettie - Cloris Leachman (Szabó Éva), Őrangyal - Hary Morgan (Kun Vilmos), Ray- Kurt Russell (Lip-pai László), Leonora - Kath-leen Cody (Kökényessy Ági) 17.35 Képújság
17.40 Az Osztrák Rádió és Televízió estje 17.50 Kinderwurlltzer
Híd a jövőbe 18.50 Checkpolnt Llve
Az ORF popzenei műsora 19.30 Gyereksarok
A répacsősz. Mesefilm Plngu. Gyurmafilm 20.00 Hiradó 20.25 Telesport 20.35 Közjáték (ism.) 20.40 Az Osztrák Rádió és Televízió estje 20.45 Három a kislány
Osztrák film (1958) 98'' Feliratos! 22.25 Mozart-hangverseny D-dúr induló K. 189 D-dúr szerenád K. 185 23.10 Gyanús üzletek Osztrák film 52'' 0.05 ORF-hiradó
7.00-
10.00 Nap TV
Reggeli információs magazin
Műsorvezető: Berkes Zsuzsa
10.00 Műsorismertetés 10.05 Prizma - Életmódmagazin 11.00 Klasszikusok ra|zfllmen Maja, a méhecske
NSZK rajzfilmsorozat Maja megmenti agy bolha életét 11.25 Aprók tánca
Néptáncműsor gyerekeknek 11.45 G. I. Joe kommandó
Amerikai rajzfilmsorozat naii] Moonfleet
Angol ifjúsági filmsorozat VI/5. rész:
Nem mind arany, ami fénylik 12.35 Cimbalmos Világtalálkozó 13.05 Angol nyelvlecke
Family Album U.SA 13.30 Néprajzi értékeink Az olajoskorsó
Műsorvezető: Kudlik Júlia
13.35 Műsorelözetas - Időjárás 13.40 Gazdit keresünk
Kudlik Júlia műsora 13.55 Calyp-show (ism.) 14.15 Nézze meg az ember! 14.20 Az egyetlen Föld
Japán ismeretterjesztő filmsorozat
XII/10. rész: A Föld kincsei nana Közkívánatra! Slssi
Osztrák filmsorozat (1956) III/2. rész:
Az Ifjú császárné 101'' (ism.) (Ili/3, rész: vasárnap, TV2 16.35) 16.55 FTC-Václ Izzó
Bajnoki labdarúgó-mérkőzés Közvetítés az Üllői útról
Műsorvezető: Sugár Ágnes
18.55 Knight Rider
Amerikai filmsorozat A száguldó robot 47'' 19.55 Gyerekeknek Hupikék tőrplkék Belga rajzfilmsorozat (ism.) Sárga sipka Idő Ide-oda 20.25 Az óriási nyomozó
Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat Bumeráng 91'' 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Ismét a koleszterinről
Stúdióbeszélgetés EHEE Trauner Sándor-sorozat Az éjszaka kapui (Felújítás) Francia film (1946) FF 107'' Szereplők: Serge Reggiani, Yves Montand, Pierre Brasseur, Nathalie Nattier, Jean Vilar
P KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója]
V,
ASÁRNAP MÁRCIUS 8,
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra
Külpolitikai újságírók heti magazinja 10.05 Kirakat 11.05 Gondolat-jel
A Rádió kulturális hetilapja 12.00 Déli Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld
körül 12.50 Jegyzet 13.85 Névjegy
14.05 Szonda. Tudományos magazin
14.35 A Szabó család
15.05 Örökzöld dallamok
16.10 Művészlemezek
17.05 Válogatott perceink
18.00 Esti Krónika
18.30 Harminc perc alatt a Föld
körül (ism.) 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Színe népi muzsika 20.05 Zenearchivum
Egy rádiós naplójából 21.05 Rádiószínház Ingatag menedék Rose Tremain hangjátéka 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a stúdiót Pászthy Júlia énekel 23.30 Zenekari operarészletek URH-ADÚN
8.30 Körzeti információs magazinok 10.00 Római katolikus szentmise közvetítése az óbudai Szent Péter és Pál föplébániáról 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 19.00 V materinskom jazyku 19.30 in iimba materná 20.00 In der Muttersprache 20.30 Na maternjem jeziku 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Jékely Zoltán versei 6.00-8.30, 11.00-16.00, 17.00-19.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral
6.00 Zenés szórakoztató vasárnap
8.00 Gyerekszínész voltam a Rá
dióban... Csellár Réka 8.42 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Embermesék 10.00 Énekszóval, muzsikával 10.30 Világvevö 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Tudósítás az MTK-VM-Hala-dás bajnoki labdarúgó-mér-közésröl 12.50 Vízállásjelentés 13.00 Hírek. Körzeti időjárás 13.05 A jövő zenéje 14.00 Gospel-magazin 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-
20.00 Poptarisznya
közben:
17.00 Hirek. Időjárás 18.45 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hirek. Időjárás 20.00 Huszárok
avagy Egy kisvárosi kerthelyiségben
Utó Pista tragibohózata
írta: Eörsi István 20.30 Jazz
In memóriám Kovács Gyula 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 A Rádió Dalszínháza Párizsi élet
Offenbach operettjének rádióváltozata két részben 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10-
4.50 Napforduló
benne: 0.10-
4.50 A MR éjszakai műsora
Kossuth kh, Petőfi urh 4.03 Határok nélkül (ism.) 4.31-
4.51 Nóták

6.00 Hírek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika korán ke-
löknek 8.00 Hírek. Időjárás 8.05 Lionel Rogg Reger-müveket
játszik 9.05 Az opera csillagai
Kiri Te Kanawa 10.00 Hírek, időjárás 10.05 Új Zenei újság 10.50 „Kezdetben vala az ige..." 11.05 Európa hangversenytermeiből közben:
11.41 Hirek. Időjárás 11.46 Arany János versei 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Olasz szerzők kamarazenéje 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Zeneparádé 15.00 Manón Lescaut
Részletek Puccini operájából
16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Szalon. Kulturális magazin Beszélgetés Bach BWV. 22. kantátájáról
Kapcsoljuk a Budapest belvárosi föplébánia templomot 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Poggyász 18.35 Jan Peerce énekel 19.05 Magyar zeneszerzők
Hangverseny-különlegességek Hirek. Időjárás Újraolvasva 21.40 A Kalamajka együttes felvé
teleiből 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Rádiószínház
Déry Tibor: Az óriáscsecsemö 23.48 Toronyzene 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Hires zenekarok felvételeiből
17.00
17.30
19.35 20.20 20.25
10 ára: Aprók tánca a Móricz Zs. Müv. Házban. 18-22 óra: DISCO a HSMK színházi elócsarnokáhan. Mozi: 18.15, 20.30 óra: Esőember
RTL PLUS
6.00 Peter Pan (ism.) 6.25 Flintstone kölykök (ism.) 6.40 Tom és Jerry (ism.) 7.05 Maci Laci (ism.) 7.30 Scooby Doo (ism.) 8.00 Gyerekeknek
Dávid, a manó (rajzfilmsor.) 9.30 A csillagok ura (amerikai sci-fi) 11.10 Művészet és küldetés 11.15 Beszélgetés 12.05 Edelhart-show [HEIil Dad őrnagy (am. sorozat)
Kell a büntetés iFIÜil Az apám földönkívüli (am. sor )
Evie első csókja tKüTi] A Munster család (am. sor.)
A felfelé vezető út íHRü Titkos énem (am. sorozat)
A tudomány érdekében 14.25 Biblia-kviz 14.55 Slágerek
16.05 Karatetigris (am. akciófilm) 17.45 Dr. Westphall főorvos
(amerikai sorozat) Mi egy élet
A Millstein testvéreknél gerinc-velő-átültetést kell elvégezni. A műtétet nehezíti, hogy a testvérek örökösen haragban vannak egymással. Andy kétségbeesetten viszi lányát a kórházba, aki valamilyen vegyszert ivott tévedésből. 18.45 Hiradó 19.10 Különleges nap 20.15 Álomházasság 21.50 Tévétükör - magazin 22.35 Késői kiadás 22.50 Playboy Late Night 23.20 Pásztoróra 23.50 Pompon Rouge kastély (NSZK sorozat) Csodagyerek 0.15 4-es csatorna 0.45 Randevú (NSZK film) 2.15 Engesztelhetetlenek
(olasz-spanyol western) 3.35 Egyes (NSZK film) 5.05 Ifjúsági magazin 5.15 Fiatalok magazinja (ism.)
5.45 Lassie (amerikai sorozat)
Békagondok 6.10 Vadállatok birodalma
(am. dokumentumfilm-sor.) 6.55 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Pásztorok 7.45 Adderly (am. krimisorozat)
Melvill, a szuperkém 8.35 Preston őrmester (am. sor.)
Három férfi feketében 9.10 Kocsik gördülnek az éjszakában (amerikai film) 80'' Fsz.: Humphrey Bogart 10.40 Eredeti színek (ism.) 11.05 Mozgó kórház (ism.) 11.35 Dowling atya titkai (ism.) 12.35 Vadállatok birodalma (ism.) 13.35 A csoda
(amerikai film) 116'' Fsz.: Carroll Baker 15.45 Müller, a postás
(NSZK filmvígjáték) 87'' Fsz.: Heinz Rühmann 17.20 Hardcastle és McCormick (ism.)
18.30 Vihar Ceylon felett
(NSZK-olasz-francia film) 79'' Fsz.: Lex Barker 20.00 Híradó BiKB A Neptun-faktor (kanadai film) 94'' ECTIil A testőr
(olasz-francia krimi) 87'' Fsz.: Scott Glenn 23.45 Hatos szám (angol sorozat)
Öngyilkosság 0.45 Hírek
0.55 Harry csodálatos büntetése
(ism.)
1.20 Steele justice (ism.) 2.50 Hirek
3.00 Világok háborúja (ism.) 3.45 Hirek
3.55 Kocsik gördülnek az éjszakában (ism.)
7.00 Francia híradó / Jóga
7.40 Francia nyelvlecke
15.30 T
19.00 Rendkívüli tudósító (is# 00 s 10.00 Zenés műsorok ".00 11 12.05 Európai hírek 17 30 A 13.15 Ifjúsági varietémül* 18.00 í 14.00 Állatbarátok műsoré (a 18.30 ^ 14.30 De jól mondodl (ism.) 119.00 \ 16.25 Az értéknek nincs éri Is-19.30 I 17.30 Amíg folynak a folyók r 20.00 I 19.00 Vidám nyelvi játék 22.00 I 19.30 Belga hiradó 22 30 I 20.00 Hétről hétre 23
BlTil A kamizárdok (R. AIIíoüsTm i 23.20 Filmhírek
13.30 XPO
14.00 A nagy kép
14.30 RayCokes
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
2.00 Krlstiane Backer
3.00 Éjszakai videók
9.00
Il0.00 112.00
20.00 22.00 23.30
6.30 Jó reggelt, Blnol
10.45 Csodálatos kaland (ism.)
12.30 Az első szerelem (isin.)
13.00 Magazin
13.30 Vadvilág (sorozat) |
14.30 Ruk-cuk (ism.)
15.00 Bim-bam-bino
18.20 Az első szerelem (sc
18.55 Krimikrónika
19.25 Hirek
19.45 Apának sikerül (sorc
20.15 Tessék mosolyognll
21.05 A fiatalkorúak biráje
(NSZK film)
22.45 Labdarúgás
A Neptun-fakto
kanadai film
A víz alatti élet kutatói mái In-napok óta dolgoznak a mélyta, levő laboratóriumban. Az életeíj V a munkához szükséges energtáli Triton nevű ellátóhajótól ka[ melynek fedélzetén Leah Jar (Yvette Mimieux, jobbra) és k" Andrews értékeli az eredménydffl me Egyik nap víz alatti földrengés ljm® ki, mely elsodorja a laboratóriumuk3'' Blake (Ben Gazzara) kapitányi Sui tengeralattjáróval indul Wf az eltűntek keresésére. ''U.Hlna''
KIAD VANYSZERKMSZ TES:
Mozi: 10.30, 18.15, 20.15 óra: A brottxi haiáiosztó
20.15 éra Mély benyomások KANIZSA TV: 8-12 óra: TV«tévé csütörtöki adás ismétlése 20-24 óra: TV-tévé pénteki adás ismétlése
MÁRCIUS 8
Kanizsai műsor
SAT 1
OSZTRÁK 1
SUPER CHANNEL
10.00 Egyveleg
15.30 Turisztikai magazin
16.00 Sport
17.00 Ifjúsági magazin 17.30 A világ holnap 19.00 Üzleti hét
19.30 Német nyelvű magazin ^ 19.00 Vldeodlvat 19.30 Humor
20.00 Egy sikeres ember portréja 22.00 Hirek 22.30 Koncert 23.30 Európa-film 24.00 Egyveleg
EUROSPORT
9.00 Nemzetközi sport 10.00 Tenisz 12.00 Gyorskorcsolya Biatlon

Kerékpársport Si
20.00 Tenisz 22.00 Sí
23.30 Ökölvívás
SCREENSPORT
I.30 Atlétika Birminghamből 3.00 Goil az USA-ból
4.00 Argentin futball S.00 Biliárd / Starti B.00 Simagazin
9.00 Golf Európából / Pllote 10.30 Amerikai kosárlabda
II.00 Labdarúgás
12.00 Nemzetközi sportmagazin 12.30 Amerikai kosárlabda 14.00 Argentin futball 15.00 Golf az USA-ból/Labdarúgás 17.00 Ökölvívás Hamburgból 11.00 Lóerők /Ökölvívás az USA-ból 20.30 Labdarúgás / Svéd rali 22.30 Jégkorong
Olajherceg
NSZK-jugoszláv western
Winnetou (Pierre Brice) és öld Surehand (Stewart Granger) Arizona dombjai között portyázik. Összetalálkoznak egy indiánul, aki telepeseket vezet a Shelly tó környékére. Ez az a vidék, Tielyet az olajherceg is kiszemelt magának. A betolakodókat gáttástalanui lemészárolja. Old Surehand a fehérek segítségére siet, míg Winnetou a .. -avajókat keresi fel. lf.lU
9.00 Hirek
9.05 Kulturális műsor 10.15 Tibeti kultúra 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 Tájékozódás 13.00 Hirek
13.10 Doogie Howser (sorozat) 13.35 A Philadelphia-sztori
(amerikai film) 15.25 Biblia gyerekeknek 15.30 Octopus vállalkozás
(sorozat) 16.10 Kislány a városból
(sorozat) 17.00 Mlnihirek 17.10 X-large 18.00 Hírek 18.05 X-large
18.30 A boldog család (sorozat) 19.30 Híradó 19.48 Sport
20.15 Regina a lépcsőn (sorozat) 21.10 Josef Welnheber - portré 22.00 Tévéfllm 24.00 Mahler: Adagio 0.30 Hirek
OSZTRÁK 2
9.30 Varázslatos Jeannie (sor.) 10.00 Pan-Optikum 10.15 Kurdisztánon át (NSZK film) 11.55 Rövidfilm 12.30 Kulturális műsor 13.00 Haza, Idegen otthon 13.30 Képek Ausztriából 14.15 A múlt jövője 15.00 Sport 17.15 Idősek klubja 18.00 Doogie Howser (sorozat) 18.30 Ausztria-kép 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó / Konfliktusok WiH Columbo (amerikai krimi) 21.50 Hirek/Sport
NE FELEJTSE! JÖVŐ HÉTEN ISMÉT KANIZSA!
6.00 Neon Rider (kanadai sor.) Kivizsgálás
Az én pici pónim (rajzfilmsor.) Grisu (am. rajzfilmsorozat) Rejtélyes
Police Academy (rajzfilmsor.) Mesés gyilkosság Batman (amerikai sorozat) Hamis arc 1.
Megbabonázva (am. sorozat) Dadus kerestetik Zorro (amerikai sorozat) Veszélyes fogadás Stan és Pan (am. sorozat) A borzalom éjszakája Drops - játék 11.00 Apróhirdetés (ism.) 12.40 Újdonságok a moziban 12.55 így láttuk 13.00 Hirek
13.05 Vigyázat, kamera I 13.35 Enterprise űrhajó
(amerikai sorozat) Ürláz
14.25 Páratlan páros (am. sorozat)
Rend a lelke mindennek 14.55 Hirek
15.00 Black, a fekete villám
(amerikai sorozat) Jerlcho nyomában 15.30 Kösz, jól vagyunk I
(amerikai film) 17.05 Hirek mnü Olajherceg
(NSZK-jugoszláv western) 18.45 Hiradó 18.50 Sportklub , 19.20 Szerencsekerék 20.05 Időjárás
20.15 A nevelő (NSZK film) 88'' 22.00 Beszélgetés 23.20 Hirek
23.30 Gátlástalan szextett (sor.) 24.00 Sport-tenisz 1.00 Kösz, jól vagyunk I (ism.) 2.35 Műsorismertetés
6.43 Napi műsorajánlat 6.45 Falutévé magazin 7.30 Hagyd aludni a papát I Tini nindzsa teknőcök Amerikai rajzfilmsorozat Ami a legdrágább 7.55 „Így szól az Ur!"
A Biblia üzenete 8.00 Kávé habbal 8.25 Közjáték 8.30 Vasárnapi turmix Benne: Cimbórla 10.55 Nyíregyházi VSC-BRAMAC SE férfi kézilabda-mérkőzés 12.15 Álljunk meg egy szóra I
Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora 12.25 Képújság 12.30 Expo''96
Riportműsor 13.00 A Financial Times heti üzleti
híradója 13.25 Átállás
Endrei Judit műsora 13.55 Örökségünk
A paprika 14.05 Szószóló
Emberi jogi figyelő 14.35 Válaszúton az építészet Angol dokumentumfilm-sorozat X/8. rész:
Jó házakat az embereknek íEUil Érzékelés felsőfokon
Angol ismeretterjesztő filmsorozat
VI/4. rész: Szuper szimatok 15.50 Telis-televideó 16.00 Van benne valami
Barkochbajáték 16.40 Örömhir
A magyarországi evangélikus egyház műsora mntil Walt Disney bemutatja Kacsamesék Amerikai rajzfilmsorozat Fura kacsahotel (ism.) A suli
Amerikai filmsorozat - IX/8. Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A robbanó buborékok Az álomkobold nyomában
(Ism.: csütörtök, TV1 9.05) 18.45 GÓÓÓi
Labdarúgó-összefoglaló 19.30 A Hét
Benne: Hiradó 20.25 Telesport 20.35 Új Gálvölgyi-show
A nőnapon 21.40 Közjáték (ism.) ggg Százmillióért Francia tévéfilm Dellanay - Jacques Perrin (Fülöp Zsigmond), Florence -Marthe Turgeon (Almási Éva), Collín - Francois Cartier (Gru-ber Hugó), Gerry - Claude Blanchard (Velenczey István) 23.15 Csevegés 23.40 Képújság
7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez
Műsorvezető: Radványi Dorottya
Kéménymesék
Óvodások műsora Benne:
Varázsceruza
Lengyel rajzfilmsorozat Biga csiga és Batka manó Csehszlovák rajzfilmsorozat 9.30 Észbontó - Ismeretterjesztő
gyermekmagazin 9.50 Tátika
Gála a zánkai gyermekvárosban 11.10 Kánon - Vallás és kultúra 11.40 Segítőtárs - Sérült emberek
érdekvédelmi magazinja 12.00 Profit - Befektetési tanácsadó 12.15 Humánum
A pécsi körzeti stúdió műsora 13.05 Foci angol módra
Műsorvezető: Lőrincz Gabric-la
13.25 Műsorelözetes - Időjárás nüflü A Zeppelin léghajó
NSZK dokumentumfilm mail Hármas csatorna
Városok, országok - Dominika I.
14.50 Ml történt a jövő héten? 15.00 Melyiket a 3 közül? 15.30 SOrSok
Munkavállalók magazinja 16.35 Közkívánatra l Slssl
Osztrák filmsorozat (1957) 111/3. rész:
Sorsdöntő évek 106'' (ism.) Sissi már jó ideje Magyarországon tartózkodik, Andrássy Gyula gróf gödöllői birtokán. Szépsége és kedvessége mindenkit lefegyverez, még a magyar ellenzék vezetőit is. Egy vadászat alkalmával azonban meghűl, és súlyosan megbetegszik. Az orvosok az életéért aggódnak. HSW51 Delta - Tudományos híradó
Műsorvezető: Palcsó Brigitta
18.58 Időjárás IBIíEl Família Kft.
Norvég olajoshal 19.40 A szívtipró
Francia film 90'' Vittorio Garibaldi, a mozi szerelmese, egyelőre csak a statisztaságig vitte, ám arról álmodik, hogy egy napon sztár lesz. Az áima teljesülni látszik, mert egy producer magával viszi új filmje forgatására Tahitiba, igaz, egyelőre a főszereplő dublőreként. Vittorio Garibaldi - Aldo Mac-cione (Szilágyi Tibor) 21.15 Ez történt a héten 22.10 Időjárás 22.15 Világsztárok
Federlco Felllnl 55'' 23.10 Telesport
Középdunántúli Gázszolgáltató Vállalat
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/13-140 Telex: 33-316 Telefax: 13-077
KÖGÁZ Dél-Zalai Üzemigazgatóság
Nagykanizsa, Király u. 2. Tel: 93/12-140 vagy 11-442
KÖGÁZ Gépészeti Berendezések Gyára
Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/13-140
A SAMINA azért különleges, mert természetes!
A SAMINA alvási koncepciója biztosttja a KÜLÖNLEGES - TERMÉSZETES - EGÉSZSÉGES pihenést. ! A SAMINA puha, száraz, meleg ágyklímít biztosit, mely elősegíti az ÜDÍTŐ ALMOT. A SAMINA a természet és a tudomány harmóniáját valósítja meg, 1 mely legjobb az egészséges alváshoz.
r^ia^L^TOS^ Nagykanizsa'' Adyu-68/B-
i ^^ I Tel** 93/13-376
KANIZSA
ÁRUHÁZ
IGAZI OTTHONT TEREMT.
POLGÁRMESTERI HIVATALOK, ISKOLÁK, KISVÁLLALKOZÁSOK, KFT-k, GMK-k! Az ÖNÖK IDEÁLIS MÁSOLÓGÉPE A
SHIBA
TOSHIBA
:ti:iItltt:EEIIIIIltl
Tanácsadás, értékesítés, szerviz 8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 37/A Tel./fax.: 93/11-958
A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, —''JlBiSl és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását. Wmm^-
Nagvkani/.sa, Erzsébet tér 22. Tel.: 93/13-140 Fax.: 93/14-266
A HERRNBOCK-nél még választani is öröm!
Í MARKETING by
HERRNBÖCK RT
Nagykanizsa, Király u. 53. Telefon: 93/12-133 Telefax: 93/13-253
NYOMDAIPARI, KERESKEDELMI ÉS KIADÓI KFT.
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér Telefon: 93/11-452 92/73-196
KANIZSA
TREND KF
KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.
REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN. A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat
KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257
NÁLUNK BIZTOSAN NYER HA RENDEL!
Mt \K\Kl II i/MI TERMÉKEK TELJES t i/ ISX// M TI.RMI.I.ÖI ÁRO.W
SZOCIÁLIS I (XÍLALKO/. I VI O 8X00 NAGYKANIZSA lel.: 93/1 1-457 12-277
l''";i\: 92/73-279
Megrendelem a KANIZSA Dél-Zalai Hetilapot
.......... példányban,
és kérem az alábbi címre kézbesíteni.
Megrendelő neve: ....................
Címe (város, község): ................
(utca, tér): ...........................
(emelet, ajtó): ........................
Irányítószám: .........................
Az előfizetés díja: Egy hónapra 82,- Ft
A megrendelőlapot bélyeggel ellátott borítékban a nagyka nizsai postahivatal Hírlaposztályára kérjük feladni: 8801 Nagykanizsa, Ady E. u. 10.
Szinte zsúfolásig megtelt kiállítóterem, a falakon sajátos fényt árasztó olajfestmények, emberi érzéssel teli grafikák, szavakkal alig kifejezhető hangulat. Ezt tapasztalhatta a látogató, aki kíváncsi volt Orvos Katalin festő és grafikus „Fénysugár" című kiállításának megnyitójára, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban. Dr. Kornyék István docens megnyitó beszéde egyben olyan tárlatvezetés is volt, mely aligha engedi feledtetni
ennek a hétköznapnak délutánját. A hűség kedvéért kövessük néhány gondolatát azok számára, akik írásunk nyomán kapnak kedvet a kanizsai művész immáron sokadik önálló kiállításának megtekintésére.
A látogató, ha végignéz a képeken, mindenütt fényt lát, azt a fényt, amely teremtő,
amely az élet alapja, mely nélkül mindennapjaink elképzelhetetlenek lennének. A fény különböző stációkban jelenik meg. Tekinthetnénk ezt talán biblikus időként, vagy inkább a földönjáró ember életidejének is, a valamikori kezdettől a majdani utolsó lépéseken át a reményig, mely a földi élet végén túl reá vár. Az első stáció a várakozásé. Talán egy anya várakozása a majdan őt követőre, az élet, az ő életének folytatására. A második a genezis, melyben a keletkezést, a születést látjuk, amint a világmindenség sok-sok atomja rendeződik egy fénykévébe. A harmadikban egy család, amint beleszületik egy új életminőségbe, indulnak, vagy indulni akarnak az úton a fény ígéretével. A negyedik stáció, amikor az ember megtudja, hogy a genezis ténye mit jelent: az úton végigmenni nem könnyű, az ember mindenkor és mindig csak tettével mond-
| Orvos Katalin
hat a dolgokra igent, vagy nemet. Az ötödik stáció a golgota, a kínszenvedés, a minden út vége, miközben ismét látjuk egy új kezdet ígéretét.
Orvos Katalin sajátos érzésvilága tükröződik az utóbbi két évben született alkotásain. Ahogy azt dr. Kotnyek István megnyitójának utolsó mondatában megfogalmazta: Ő nemcsak szemmel, szívvel is lát, a fény udvarában él, amely fény áradatba, fényudvarba hív másokat, mindnyájunkat is.
Szöveg és fotó: Tóth Ferenc
A népszerű Kató néni ~ Ihos József konferálásávat Magyar Nóta estet rendeztek a múlt héten a HSMK-ban. Képeinken a műsorvezető, valamint Talabér Erzsébet és Hollay Bertalan.
(Erdei András felvételei)
MARIANNA MINI KIÁLLÍTÁSA
A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanulói előtt már ismerősen cseng Kiss Mariaima II. C osztályos diák neve. Iskolai tárlatai után most a Helyőrségi Klub mini galériájában nyílt meg első önálló kiállítása.
A tanítvány alkotásait Zsoldos Péter tanár úr mutatta be. A szépszámú érdeklődő előtt vázolta Marianna eddigi pályafutását a megismerkedéstől a tehetség felfedezéséig. Elmondta, hogy fiatal kora ellenére önálló stílusa van, valamint hozzátette, hogy már az egyik alföldi város is megkereste ajánlatával Mariannát.
A diáklány képei emberekről,
érzelmekről és természetről szólnak. Az apostol, Bence, A szegfű álma, A vihar mindmind a kiállítás értékei.
Dicséretes a kezdeményezés, dicséretes a művelődési ház segítése, amelyet már természetesnek kell tekintenünk. Lehet, hogy ez az első lépcső a magasba vezet.
Értékeinket mindig meg kell becsülni. Az alkotót művei _ mutatják be. Ezek adják port- -g réját, ezek szólnak az ember- w ről és annak egyéniségéről. «
Sokat sejtető alkotásokat lá- h tunk a kiállításon. Ha a tehetséggel további munka és tanulás párosul, akkor valaki útjára indult.
Kívánjuk, hogy célhoz is érjen.
- csarankó -
FÉNYSUGÁR

KANIZSA
1992. február 28.
Országos elsőből segédmunkás
Fiatalok - parkolópályán
Az iskolapadot elhagyva, az életbe kilépve sajnos megesik, hogy a körülmények parkolópályára sodorják a fiatalt, ezért választott hivatásának gyakorlása helyett más munkára kényszerül.
Egy ilyen fiatalembert kérdeztünk helyzetéről.
*
Stróbl Viktor, a Fogtechnikai Vállalat alkalmazottja. Segédmunkásként dolgozik jelenleg. Az eredeti szakmája: szerkezetlakatos.
- Mi az oka a változtatásnak? A fogtechnikusság jelenti inkább számodra az élethivatást?
- Nem, dehogy! Szeretem az eredeti szakmámat, és azt hiszem, nem tartozom a kontárok közé. Akkor viszont itt volt hely, és mivel felvettek, örömmel elfogadtam az állást. Aztán rájöttem, ez mégiscsak segédmunka, ráadásul a pénz is egyre
kevesebb. Nagyon hiányzik a hegesztés, a lakatosmunka, az a jellegzetes légkör, amit az ember egy műhelyben érez.
- Szóval visszahúz a szíved a régi szakmádhoz?
- Igen, azt hiszem, akkor választottam jól, amikor kitanultam a lakatosságot.
- Könnyen sikerült a pályára kerülni?
- Nem egészen! Először autószerelő akartam lenni, de nem jött össze. Ezért a szerkezetlakatosi pályát céloztam meg, most már sikerrel jártam. Halász Károlyhoz kerültem inasnak, s örömmel említhetem, hogy mindennel meg voltam elégedve. Jó munkatársak gyűltek össze, elég jó körülmények között dolgoztunk. A tanulmányi eredményeim is kedvezően alakultak: a városi, majd a megyei szakmai verseny után bejutottam az országos döntőbe, ahol első helyezést értem el. A megmérettetés
előtt a főnököm gyakorlási lehetőséget biztosított számomra a műhelyében, így volt alkalmam rutint szerezni. Mégis váratlanul ért, hogy én győztem- Nagyon boldog voltam, s természetesen a díjazás sem maradt el. Felszabadultam, megkaptam a piros szakmunkásbizonyítványt, melléje pedig egy kis pénzjutalmat is. Az újságban megjelent a versenyről egy kis cikk, felsorolva a győztesek nevét. Kivágtam, s eltettem, máig is büszke vagyok rá.
- Mi történt azután, hogy felszabadultál?
- Továbbra is Halász Károlynál dolgoztam, de már szakemberként, nem tanulóként. A munkakörülmények sajnos rosszabbodtak közben. Például a veszélyesebb műveletekhez nem volt megfelelő védőöltözet, vagy ha akadt is, nem a célnak való. A munkavégzés megbecsülése sem volt a régi, így hát eljöttem onnan. Az Emelőgépgyártó Vállalatnál kaptam állást, 3 hónapos próbaidőre vettek föl. Kevesebb pénzt ígértek, de tetszett a lehetőség. Főképpen az, hogy nem nyaggattak folyton azzal, hogy
A „csendes párt" nem maradhat csendben
A Zalai Hírlap 1992. febr. 18-i számában Arszin György pártelnök nyilatkozott a KDNP tevékenységéről.
Sajnálatos félreértés történt, a cikk nem olyan formában jelent meg ahogy az a nyilatkozatkor elhangzott. A cikk azt sugallja, hogy az adventista szekta és a Kereszténydemokrata Néppárt között szoros kapcsolat van.
Szükségesnek tartjuk kijelenteni, hogy pártunk és az adventisták között semmiféle kapcsolat nincs. A cikk ösz-szeállítása véletlenül vagy szándékosan - félreérthető módon történt, amit részünkről nagyon sajnálatosnak tartunk.
Ezzel szemben jó a kapcsolat viszont a helyi cserkészekkel, akik között több tagunk gyermeke is tevékenykedik. Nagykanizsa, 1992. febr. 19.
Kereszténydemokrata Néppárt nagykanizsai vezetősége
túlórázni kell. Innét viszont a létszámleépítés miatt a próbaidő letelte után muszáj volt elmenni. Ezután jó két hónapig munkanélküli segélyből éltem. Januárban olvastam, hogy jó kézügyességű, érettségizett fiatalokat keresnek a Fogtechnikai Vállalatnál. Odamentem, jelentkeztem, s résztvettem egy kétfordulós, válogató jellegű fölmérésen. Megfeleltem, alkalmaztak. Most még kevesebbet keresek, mint korábban, s egyre jobban hiányzik a hegesztés, meg a régi műhely.
- Szeretnél ismét jó lakatos lenni?
- Természetesen ez a vágyam! De hiába nézek át minden apróhirdetést, nem bukkanok ilyen jellegű álláskínálatra.
- Nem hiányzik az érettségi a jobb elhelyezkedéshez?
- Másfél év múlva meglesz az is! Sőt, ha még egy esztendőt ráhúzok, technikusi minősítést is szerzek. Ez persze még odébb van! De addig is nagyon szeretnék kedvemre való munkát találni...
- Sok szerencsét hozzá!
Simon Judit
FELHÍVÁS
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a saját érdekében jelentse be kárpóüási igényét annál a termelőszövetkezetnél, ahol a kárpótlási jegyei ellenében földet kíván megszerezni.
A bejelentésüket írásban tegyék meg, feltüntetve a nevüket és a pontos címüket, továbbá a remélt aranykorona értéket, amit igényelni kíván Sz adott termelőszövetkezettől.
Jelöljék meg azt is, hogy a község melyik részén kívánják megkapni a termőföldjüket, valamint azt, hogy kívánják-e a szövetkezettel műveltetni. A miklósfai termelőszövetkezet területeit érintő igényeket a miklósfai „Új út" Termelőszövetkezetbe, a nagykanizsa „Alkotmány" Termelőszövetkezet területeit érintő igényeket pedig Tiszai Ferencné, 8800 Nagykanizsa, Varasdi út 67. szám címre, a nagykanizsai „Alkotmány" MgTsz-be küldjék, vagy keressék őt személyesen.
Kérjük bejelentésüket 1992 március 10-ig tegyék meg az ügy jó és rugalmas bonyolítása érdekében.
Paál Sándor elnök
FKgP Nagykanizsai Szervezete
f-"->
Állásfoglalás
A Keresztény Értelmiségiek helyi szekciója és a Kanizsai öregdiákok Szövetsége Körének vezetősége örömmel fogadja a kegyes-tanítórendiek visszatérését városunkba.
Majd félszázados „kényszerszünetük" Nagykanizsán az elmúlt diktatúra oktatási monopóliumának megszerzéséért folytatott egyenlőúen harc „intézkedése" volt.
A történelmi tapasztalat és a rend megcélzott pedagógiai programja egyaránt arra mutat, hogy tevékenységük szellemi, erkölcsi és kulturális színvonal tekintetében is értéktermő lesz ismét.
Felkérjük tehát az önkormányzat közgyűlését, a polgármester urat, hogy támogassák ezt a nemes szándékot! Kétoldalú tárgyalásaikon dolgozzanak ki olyan megoldást, melynek során olyan körülményeket teremtenek, ahol tanítási és pasztorációs feladataiknak - a meglévő épületek adottságait használva - jól megfelelhetnek. Ez egyszersmind a város lakosságának és a piaristáknak praktikus javát szolgálja.
Az előkészítő munkában és a továbbiakban is - természetesen és szívesen - ajánljuk fel szervezeteink közreműködését.
KÉSZ helyi szekciója KÖK Intézőbizottsága
Kovács László
titkár
Dr. Kovács Sándor
eln. helyettes
A HÉT FOTÓJA ZÁÍÍON LÁSZLÓ (Kiini/.s;i Fotóklub) Négy kerék
1992. február 111 Ilii KANIZSA ] 27
Kulturális alapítvány működteti az Erkelt
Úgy tűnik, eloszlottak az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház felett gyülekező sötét fellegek. Mint arról lapunk egyik januári számában beszámoltunk, az intézmény működtetéséhez szükséges anyagiakat a DKG már nem tudja az Erkel rendelkezésére bocsátani, az intézmény által önállóan kigazdálkodott pénzből pedig nem futná a további működtetésre.
Nemrég azonban egy alapítvány formájában sikerült olyan megoldást találni, amely biztosítja a ház zavartalan üzemeltetésének lehetőségét. A polgármesteri hivatal, a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárral, a DKG Vállalati Szakszervezeti Bizottságával és a Gépgyári Dolgozók Független Szakszervezetével karöltve, létrehozta a Dél-nyugat Magyarországi Szénhidrogénipari Kulturális Alapítványt, melynek célja a közösségi és közérdekű tevékenységek és vállalkozások létrehozásához
Népszerű a labdarúgás, városunkban mindig is az volt. Újabban a nagypálya mellett a kispályás foci is hódít. Nagykanizsán már évek óta városi bajnokságot rendeznek ebben a sportágban. Az egyik legismertebb és talán legsikeresebb csapat a Tip-Top. Erről beszélgettünk ifj. Kónya Antallal, a kispályás csapat menedzserével.
- Antal! Hogy kezdődött a történet?
- A hetvenes évek elején, mikor középiskolások voltunk, baráti körben kezdtünk kispályás meccseket szervezni és játszani az Attila utcai pályán. Ötszáz forintokat adtunk össze, amiből fedeztük a költségeinket. A mérkőzéseket vasárnap délelőtt játszottuk. Az iskola befejezése után a csapat szétszóródott a városban induló kispályás bajnokság különböző csapataiban.
- Ki, illetve kik szervezték ezt a bajnokságot?
- Az első bajnokságot az akkori Városi Tanács Sportosztály indította. Ebben a csapatban Szilvás Dezső, Balogh Miklós, Bánáti Lajos, No-váczky Imre, Hofstadter Imre, Varga Károly, Jakab László, Soós Mihály és én szerepei-
szükséges anyagi alap megteremtése.
Jelenleg az Erkel művelődési ház, és annak keretén belül működő szakkörökhöz, egyesületekhez szükséges anyagi forrás éppúgy biztosítottnak tűnik, mint az oktatási, művészeti és szórakoztató tevékenységek feltételeinek megteremtéséhez történő hozzájárulás.
Éppen ideje volt már az Erkel eddig kilátástalan helyzetének rendezése, hiszen pénz hiányában kérdésessé vált volna olyan, városunkban és környékén egyedülálló kulturális csoportok léte is, mint a Patkó Banda népzenei együttes és az általa, 1991 őszén létrehozott népművészeti műhely, melynek tevékenységi körei felölelik a néprajz csaknem valamennyi ágát. Részben az ala-
tünk. Közben katonai szolgálatot teljesítettünk, majd leszerelés után az akkori Április 4. Gépgyár színeiben, DIHID-RON néven indultunk a II. osztályban 1979-ben. A bajnokság megnyerése után az I. osztályba kerültünk, igaz közben a gyár megszüntette támogatásunkat. Ekkor, 1982-ben vettük fel a Tip-Top nevet, és ezzel én vettem át a csapat irányítását. Eddig tartott a hőskor az amatőr korszak. Ebből nőtt ki az a versenyrendszer, ami már régen kilépett a városi és megyei keretből. Ma már komoly országos mozgalom, sőt nemzetközi mérkőzéseket is játszunk. Többször nyertünk országos tornát, lassan az egész országban ismertek lettünk. Debrecenben országos tornát nyertünk többször.
- Az amatőrizmusból profizmus lett, és itt felvetődik a kérdés, hogyan készültök a mérkőzésekre?
- Igen, most már nemcsak buliból játszunk, heti két alkalommal télen, nyáron edzünk, jó időben a Mindenki Sportpályáján, télen pedig a Zrínyi iskola tornatermében. Ez is, mint minden más, egyre több szabadidőt és pénzt emészt fel. Már az is fontos, milyen
pítvány létrehozásának eredményeként azonban továbbra is várják az érdeklődőket a tánc- és népzene megismerését biztosító táncházakba, a népi kézművesség titkaiba betekintést nyújtó kézműves műhelydélutánokra, a népi irodalmat, a népi viseleteket megismertető kutatókkal és művészekkel való találkozásokra, egyszóval a városunk és az egész Dél-Zala népművészeti értékeinek megmentése, ápolása érdekében szervezett rendezvényekre.
Nem marad hely nélkül az a városunkban szintén egyedülálló szervezet sem, amelyet a kanizsaiak Katolikus Legényegylet néven ismerhetnek. Bár e társaság megnevezése az azonos néven működő, „békebeli" egyesület felelevenítésére enged következtetni, ezúttal
szerelésben játszunk. A csapatot az elmúlt évig egyedül szponzoráltam. 1992-től Za-vadszky Lajos a miklósfai ESZKIMÓ cukrászda és Istéf Károly a karosi Gulyás Csárda tulajdonosa is támogat bennünket.
- Két hete megnyertétek a városban rendezett Állami Biztosító Kupát, amit nagy sikernek könyvelhettek el. Milyen út vezetett a győzelemig?
- Az ÁB Kupa országosan jegyzett verseny, hiszen ezen a hétvégén 72 csapat nevezett a versenyre. Azért tartom nagy sikernek, mert az eddigi öt tornán mindig volt kanizsai döntős, de most sikerült először nyernünk. Számunkra az első hely volt elfogadható, úgy érzem, hogy az előzmények, a sikerek erre feljogosítottak bennünket. A döntőbe jutásért olyan ellenfeleket vertünk meg, mint a Kőbánya, a szombathelyi Falco, a kanizsai Progresszor, valamint a budapesti Hangulat. Az elődöntőben játszottuk a legkeményebb mér-
egy merőben új kezdeményezésről van szó. A „katolikus legények és leányok" számára - finn és amerikai lelkészek közreműködésével - az országos szervezetként működő Biblia Szól gyülekezet rendez klubszerű összejöveteleket, melyek keretén belül a zömében városi fiatalok külföldi előadókkal találkozhatnak, co-untry és amerikai egyházi zenét hallgathatnak, vagy éppen „csak" beszélgethetnek egymással, s persze programjaik közül nem hiányzik az igehirdetés sem.
Reméljük, most már nem kell attól tartanunk, hogy a szűkös anyagiak miatt vesznek el olyan kanizsai értékek, amelyek egyébként városunk, s annak polgárai javát szolgálják.
- fvb -
kőzést a Körmenddel, ahonnét hetesrúgással és némi szerencsével bekerültünk a döntőbe. Itt 2-0-ra nyertünk a BOCAC-CIO (Tatabánya) csapata ellen viszonylag könnyed játékkal.
- Most hogyan tovább?
- A csapat most nagyon jól együtt van, sajnos egy játékosunk, Stróber Attila, aki Ausztriában dolgozik, nem tud játszani, és ezt nagyon nehéz lesz pótolni. A helyettesítésre már meg van a jelöltem, de egyelőre maradjon titok. Természetesen résztveszünk a szabadtéri bajnokságban, megyünk Kaposvárra, Sopronba az Ászok kupára, egy-egy pénzdíjas versenyre Debrecenbe, Egerbe. Télen itthon is szeretnénk rendezni egy pénzdíjas tornát, továbbá külföldi kapcsolatokat teremteni, ezért minden meghívást szívesen fogadunk, kölcsönösségi alapon.
- A tervek megvalósításához kívánok kitartást és sikereket. Köszönöm a beszélgetést.
J. L.
1992. március 4-én 18 órai kezdettel a nagykanizsai helyőrségi Klub színháztermében Beke Kata országgyűlési képviselő, Surányi Bálint oktatási szakember (SZDSZ) és Horn Gábor, a Liga oktatási szakértője fejtik ki véleményüket az oktatás jövőjéről.
Minden érdeklődőt szeretettel vár a rendező Liberális Oktatási Klub.
A TIP-TOP SZTORI
( KANIZSA ] 1992. február 28.
KÍNAI KOZMONDAS
HU-MOR-ZSAK
Sztriptízbárban.
A férj odaszól a feleségének a sok csinos lány láttán:
- Drágám, az ember itt szinte étvágyat kap.
- Drágám, étvágyat kaphatsz, de zabálni otthon fogsz.
KLUBTAGSÁGI DÍJ: 250 FT EGY ÉVRE.
Aki ezzel a kivágott szelvénnyel kölcsönöz, klubtagság esetén >
10% kedvezményt kap március 1-től március 15-ig.
Nem klubtagok esetében március 1-től március 15-ig i klubtagsági áron'' kölcsönözhetnek, i
Zárástól nyitásig 100 Ft 4 órára 80 Ft 4 film után egy ajándék film.
Zárástól nyitásig 90 Ft 4 órára 70 Ft 4 film után egy ajándék film.
24 órára 130 Ft
24 órára 110 Ft
Klubtagoknak:
nagy.nanizse
Vf Munkás «.4/A>( 14-721 V
Kölcsönzési díjak:
Lapunk 7. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: A szeretet, vagy a gyűlölet megváltoztatja az igazságot. A sorsoláson Dér Ferencné, Göntér Ferenc, Keie József (Sormás), Kerekes Józsefné és Nagy Ferencné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
A rejtvényt készítette: Szirovicza Miklós Beküldési határidő: március 6.
Erdei András felvétele
1111 februí ir 28. [ KANIZSA 29
Gyermekünkért
Az anya-gyerek kapcsolat zavarai (1.)
Ma már egyre ritkábban fordul elő, hogy egy anya nyíltan és teljesen elutasítja gyermekét. De még mindig magas azon az „anya szerepre éretlen" nők száma, akik gyermekükkel szembeni ellentétes érzéseiket még önmaguk előtt sem tudatos módon fejezik ki. Az ilyen anya gyermekében csak nehézségek okozóját látja (szinte tárgyként kezeli csecsemőjét, mozdulataiban nincs gyengédség).
Az anya feszült, izgatott mozdulatai a csecsemőben is nyugtalanságot keltenek (hiszen még nem tud különbséget tenni saját maga és környezete között) -, s a csecsemő síróssá, nyűgössé válik. A sírós csecsemő pedig még tovább szaporíthatja az anya terheit. Az ilyen baba a betegségekre is fogékonyabbá válhat.
Az anyai magatartás másik gyakori formája a túlzott aggodalmaskodás. Ezen aggodalmaskodás hátterében is sokszor a gyermekkel szembeni ellenséges indulatok húzódnak meg. A valóság ugyanis teljesen más, mint ahogy azt az anya a terhesség előtt elképzelte: a babát folyton szoptatni, pelen-
kázni kell, állandóan sír, nem tudja megmondani, hogy mi a baja.
Gyermekével szemben érzett ellenséges indulatok miatt az anya bűntudatot érez, s ez fejeződik ki
oktalan féltéseiben: „Jaj, ha fejre esik!", „Csak el ne ejtsem egyszer!", „Meg ne égjen!".
Ez az anyai magatartás is okozhat testi zavarokat a csecsemőknél. Az ilyen csecsemők gyakran válnak hasfájóssá. Hiszen a szorongó mama képtelen felismerni, hogy gyermekének mikor mire van szüksége. Akkor ad enni, vagy inni a babának, amikor nem kellene. Az emésztőrendszer túlterhelése miatt a babánál hányás, hasgörcs léphet fel.
A gyermekorvosok szerint a csecsemőkori ekcémák egyes típusai mögött is a túlzott anyai aggodalmaskodás nyomait lelhetjük fel. Ez az anyai magatartás azért ártalmas, mert az anya szorongása feszültséget vált ki a gyermekben. Az ilyenkor keletkező feszültségek hatására következik be valamilyen testi, szervi zavar. Mindez azért veszw.yes, mert ezek a reakciók rögzülhetnek, s a későbbiek során is minden kellemetlen érzésre „betegséggel" reagálhat gyermekünk.
Balassáné Tüske Ágnes pszichológus Nevelési Tanácsadó Vezető
nagykan] 1992. fee [zsai ártükör iruár 4. heti
Cikklista Verpeléti olaszrizling 0,7 1 Badacsonyi szürkebarát 0,7 1 Badacsonyi muskotály 0,7 1 Debrői hárslevelű 0,7 1 Badacsonyi kéknyelű 0,7 1 Egri bikavír 0,7 1 Villányi Cabemet Franc 0,7 1
Dél-Zala 71,30 86,80 94,60 68- 80,60 103- —
Kiskanizsa! ABC — 83,70 — — — 95,90 —
Fő úti Csemege — 81,- 83,- 98,- — — —
Eötvös téri Csemege — 80,- 97.- — 83* 92,- —
Platán sori ABC — 81- 83,- 87,- t'' — —
„Thury" ABC 66,50 81,- 83- 72- — 89- —
Hevesi úti ABC — — 88,- 87,- 88,- 101,- 99,-
Zemplén úti ABC 71,30 93,- 101,- 77,50 85,30 95,90 106,-
k(íi:sxsi:(;u(;yi sarok
Házi lázcsillapítás
A láz mindig valamilyen betegség előtünete, vagy kísérőjelensége. Gyakran okoz gondot főként a kisgyermekes anyáknál, orvoshoz kell-e fordulni vele. Az orvosi segítség sürgőssége mindig a láz mértékétől és a beteg egyéb-kénti állapotától kell, hogy függjön. Bárhogyan is döntünk, egyet azonban mindig meg kell tennünk, ez a láz házilag történő csillapítása. A lázcsillapító csak akkor lehet igazán hatásos, ha a külső mérsékléssel egyidőben megkezdjük a láz gyógysze-
res csillapítását is. Jól bevált módszer felnőtteknél, gyermekeknél egyaránt a hidegvizes borogatás. Nem csuklót, nem bokát és nem homlokot borogatunk, hanem egy nagy, állottvízzel átitatott lepedővel beborítjuk az egész testet. Ezt aztán többször cserélgetjük.
A másik - szintén közismert - módszer a hűtőfürdő. A beteget testhőmérsékletének megfelelő hőmérsékletű vízbe helyezzük, majd a vizet lassan, egyenletesen hűtjük kb. 29 Celsius-fokig.
A külsőleg történő lázcsillapítással egyidőben célszerű megkezdeni a beteg gyógyszeres kezelését is. A gyógyszertárakban sokféle, recept nélkül kapható lázcsillapító gyógyszert, illetve kúpot lehet beszerezni. Minden más gyógvsZerrel ellentétben, ebből nem árt valamennyit a hűtőszekrényben, illetve a gyógyszeres dobozban otthon tartani. Kisgyermekeknél jól bevált a Germicid C, a Ru-bophen kúp, felnőtteknél az Amidazophen és a Rubophen tabletta.
Horoszkóp
1992. február 28-tól március 5-ig.
A tökéletes bizonytalanságban bármi megtörténtetik is égy-sursmind mindennek a realitás-írtikt kérdéses, viszonylagos
Kos: III. 21-IV. 20.
Szakmai megméretés pozitívan értékelődik, pedig kellő intrika előzte meg a riválisok részéről az összehasonlítást.
Bika: IV. 21-V. 20.
A munkád állandó figyelmet követel. Ne rutinszerűen dolgozz, mert hibázhatsz. Több megértést tanúsíts mások iránt. Ikrek: V. 2Í-VI. 21.
A megtévesztő álomvilág eltávolít a hétköznapok fontos teendőitől. Mérsékeld közismert költekezési vágyaid.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Át kéne értékelni kapcsolatod. Űj alapokra helyez-I ve az együttélés követelményeit, megoldódik lelki krízised.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 22.
| Szellemi fölényed nem kéne környezeteddel tudatni. Számtalan „orvtá-1 madás" érhet, tehát félre a fölényes stílussal. Szűz: VIII. 23-IX. 23.
Egy kedvező periódus tartós lesz szakmai és az „intim szféra" területén. Bátran vállalkozz, a kedvező feltételek adottak.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
A Vénusz hatása kedvezően befolyásolja közérzeted, teljesítőképességed. Kapcsold ki a környezeted, koncentrálj a feladatokra, melyeket kiválóan megoldasz. Skorpió: X. 24-XI. 22.
Könnyelmű, csapongó életmódod változtatásra ítéltetett. Vállalni kell a kemény erőpróbákat. A kellemes élmények még távol vannak.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Nem repülhetsz a „Jupiterre". Fékezd vágyaid, „meg kell alapozni" a nyaralás alapfeltételeit. Acapulcón kívül is számtalan paradicsom kínál gondtalan kikapcsolódást, pihenést. Bak: XII. 23-1. 20.
Racionális gondolkodásmódod és filozófiád a házibulik oldott hangulatában kissé taszító. Lazítsd el magad, képes vagy könnyed, humoros stílust is „megjeleníteni". Vízöntő: I. 21-11. 20.
Szakmai önfegyelmed nem párosul a magánéleted „kiegyensúlyozottságával". A gyengébb nem elleni offenzívákkal kívánsz önigazolást nyerni, emlékezve a régi nagy sikerekre.
Halak: II. 21-111. 20.
A külvilág határait nehezen tolerálod. Elbizonytalanodsz a munkavégzésben. Kerüld a héten a konfliktushelyzeteket.
■1
KANIZSA
1992. február 28.
SPORT • SPORT • SPORT
Üzletünkben vásárolhat:
- fényképezőgépeket
- vakukat
- színes fitmeket
- videokazettákat
- audiókazettákat
- fotóalbumokat ~ órákat
- kozmetikai cikkeket
FUJI-STÚDIÓ VÁRJA ÖNÖKET!
Díjátadás a
A hét végén sportolókat köszöntöttek a Centrál nagytermében. Rendhagyó módon ezúttal a Kanizsa Alapítvány bálján adták át a város legjobb sportolóinak a díjakat. Az ünnepségen dr. Kereskai István polgármester köszöntötte a legjobbakat, majd Gerencsér Tibornak a polgármesteri hivatal osztályvezetőjének társaságában átadta az elismerő okleveleket, valamint az értékes ajándékokat. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is hat kategóriába hirdettek eredményt. így 1991. év legjobb leány serdülő sportolója Szemerédi Eszter, az Olajbányász atlétája lett, míg fiúknál Füle Zsolt (Olajbányász) teniszező érdemelte ki a díjat. Az
Kézilabda
Centrálban
ifjúsági kategóriában Kreiner Aida (Hevesi DSE) sportakrobata és Vlaszák Géza, az Olajbányász labdarúgója bizonyult a legeredményesebbnek. Az 1990. évi sikert megismételve a legjobb női felnőtt versenyzőnek a már Dunaújvárosba igazolt Mátyás Auguszta kézilabdázó bizonyult. Ugyancsak kézilabdázó nyerte el a legjobb férfi versenyzőnek járó díjat Krichenbaum Tibor (Tungsram) személyében. A legjobb női csapat a Kanizsa Sörgyár NB I-be feljutott te-kézői lettek, az első osztályba készülő Tungsram kézilabda gárdája pedig a legjobb felnőtt csapatnak járó díjat vehette át.
(k)
A komlóiak visszavitték a kupát
A Tungsram SE elnöksége és kézilabda szakosztályvezetése negyedik alkalommal rendezte meg a Tungsram Kupa férfi tornát, amelyre az Olajbányász csarnokban került sor.
A kanizsaiak ezúttal kitűntek, akik a szervezésben és a küzdőtéren is jelesre vizsgáztak. A két élvonalbeli és a három NB I B-s csapat a két nap alatt remek mérkőzéseket vívott, nagy közönségsikert arattak. Ebből a sorozatban ugyan a válogatott és külföldi játékosokat felvonultató Komlói Bányász, a kupavédő került ki győztesként, ám a nagy győztes mégis
a formálódó Tungsram gárdája volt.
A kanizsaiak pont a nyitómérkőzést játszották a bányászokkal, s egy kicsit későn ébredtek. A riválist a hajrában befogták, de 21:21 után az NB l-esek voltak pontosabbak, akik 1 góllal legyőzték az őszi bajnok lámpagyáriakat. Ezen a találkozón mutatkozott be Mészáros, a kanizsaiak új kapusszerzeménye, aki nem okozott csalódást.
Az izzósok a második mérkőzést a Keleti-csoportbeli őszi bajnokkal, a Cegléd gárdájával vívták, amelyen bemutatót tartottak, s 35:22 arányban nyertek.
Fuji-Stúdió
Nálunk kidolgozott képei után
10% kedvezményt kap, ezen szelvény felmutatásával 1992. április l-ig Cím: Nagykanizsa, Erzsébet tér 21. Nyitva: H-P 8.30-17.00
A kanizsaiak folytatták a menetelést az Ajka ellen is, amelyet 36:24-re vertek, majd aztán következett a zárómérkőzés az NB l-es PMSC ellen.
- A tét a második hely megszerzése, hiszen győzelemmel miénk lehet a 60 ezer forint pénzdíj is. Én bízok a csapatban, mert most nagyon belelendültünk, és képesnek tartom a csapatot arra, hogy elkapjuk a pécsieket - hangoztatta a találkozó előtt Muslts Ferenc, a szakosztályelnök.
A kupasorozat zárásaként kitűnő játékkal rukkolt elő a kanizsai gárda, amely nem tisztelte NB l-es ellenfelét. Már az első félórában is jobbak voltak, két góllal vezettek, de aztán a II. félidőben fokozták a tempót. A befejezés előtt 7 perccel már 7 (!) góllal vezettek, majd a hajrában az élvonalbelieknek sikerült a hátrányt csökkenteni. így aztán 34:29-et mutatott az eredményjelző, amikor az Ihász-Wochner bírópáros véget vetett a mérkőzésnek.
A IV. Tungsram Kupa, a 190 ezer forint összdíjazású férfi tornán a kupagyőzelmet, s ezzel a 100 ezer forintot a Faludi-legény-ség, a Komlói Bányász szerezte meg. Második lett, s ezzel 60 ezer forinttal gazdagodott a Tungsram NB I B-s gárdája, míg a 3. helyezett a Cegléd, amely 30 ezer forint pénzdíjat kapott.
Az ünnepélyes eredményhirdetés során Pintér István, a kanizsaiak szakágvezetője ismertette az eredményeket, a különböző díjakat a szponzorok képviselői ad-
ták át. A játékosok közül a pécsi Kakas János kapta a legtechnikásabb mezőnyjátékosnak felajánlott tiszteletdíjat, míg a kanizsai Ká* lóczy László lett a torna legjobb kapusa, Krichenbaum Tibor pedig a gólkirály.
A kétnapos, jól előkészített tornán a Tungsram csapatában a következők szerepeltek:
Kálóczy, BiÜcz, Mészáros (kapusok), Kurusta, Kovesnyikov, Krichenbaum, Rodek, Becskei, Bjelov, Cseh, Pánczél, Hungler, Ojtó, Schwarz, Baksa (mezőnyjátékosok). Hiányzott az ujjsérüléssel bajlódó Tiba, aki a héten elkezdte az edzéseket, s akire az NB I B-s bajnoki rajton már számíthat Jéki Zoltán edző.
Olajbányász-Pécsi MSC 24-25 (13-16)
A rájátszás 4. fordulójában a meggyengült kanizsaiak gyengén kezdtek a vendégek ellen. A II. félidőben feltámadtak az olajosok, akik a befejezés előtt 8 perccel egyenlítettek, sőt a vezetést is megszerezték. Az előnyt azonban nem sikerült megtartani, mert türelmetlenek voltak, néhány elemi hibát vétettek, s ennek aztán az lett a következménye, hogy a befejező percben ,a pécsiek kerekedtek felül.
A kanizsaiak végül is balszerencsés vereséget szenvedtek, akiknél ha nem sikerül a tervezett erősítés, akkor bizony nagy bajba kerülhetnek.
Balogh Antal
---.--
COUPON
Egy Kurusta gól előtti pillanat.
(Erdei András felvétele)
1992. február 28.
[
KANIZSA
■I
SPORT
SPORT
SPORT
Kosárlabda
Albacomp-MÁV NTE 86:65 (42:31)
A rájátszás második szakaszának nyitómérkőzésén a székesfehérvári csapattal hozta össze a sorsolás a kanizsai lányokat, akik két győzelemig játszanak. A bajnoki tabellán előkelőbb helyen álló fehérváriak kedvezőbb helyzetben vannak, miután most ők kétszer lehetnek pályaválasztók, míg a MÁV NTE egyszer.
A vasutasok az első találkozón gyengélkedtek, különösen a centerek játéka volt rendkívül gyenge, meg a védekezésben is sok hibát vétettek. A találkozó a II. félidő közepén dőlt el, amikor a hazaiak újítottak és biztosan kerekedtek felül.
A második találkozóra ma délután Nagykanizsán kerül sor. A vasutasok bíznak abban, hogy feljavul a csapatjáték, a lányok összeszedik magukat, s akkor meglehet a győzelem. Amennyiben ez nem sikerül, akkor az Alba-comp kerül jó pozícióba, míg a kanizsaiak visszakerülnek az „alsóházba". A kanizsai siker esetén jön a 3. mérkőzés vasárnap, s akkor újra Székesfehérváron találkozik a két csapat.
(-gh)
Sakk
Nagy várakozás előzte meg a kis-rangadót. A 4. helyen álló fővárosiak nagyszerű játékerőt képviselnek, míg az előző fordulóban szenzációs győzelmet aratott lámpagyáriak a folytatásra készültek, akik jó közép-csapati reményekkel kezdték a hajrát.
A találkozó hatalmas küzdelmet hozott, nagy volt a harci kedv, de néha türelmetlenek voltak a hazaiak, s így néhány találkozó „elment". Ennek ellenére sikerült a helytállás, a csapat 6 ponttal gazdagodott.
A kanizsaiak közül győzelmet aratott Szalánczy, Krutti,
Tungsram SE-Statisztika PSC 6:8
Kádár és Csikár, míg a Faragó Iván-Adorján rangadó döntetlent hozott. Ugyancsak fél pontot szerzett Kiss, Bagonyai és Csonkics Tünde nk. nagymester.
Az élversenyzők mellett a gyermekek részére is remek lehetőséget jelentett az első alkalommal sorrakerült Tungsram Kupa nemzetközi gyermektorna, amelyet a Tungsram szakvezetés rendezett.
- A fiatal tehetségek foglalkoztatása kiemelt feladat, ők adják majd a háttért. Ezért is indítottuk útjára a gyermek kupát, amelyen 4 hazai csapat mellett 7 külföldi (szlovén, horvát) együttes is szerepelt. Az erőfelmérésen a Haladás VSE I. csapata végzett az élen a Tungsram I. csapata előtt -tájékoztatott a főszervező Kiss László FIDE mester, a Tungsram játékos-edzője.
(-tal)
Teke
A női teke NB I-ben a rájátszás 4. fordulójában ismét a fővárosban gurítottak a kiesés ellen küzdő csapatok, köztük a Sörgyár jól felkészített csapata.
A kanizsai lányok-asszonyok csapata megint remekelt, akik nagyszerűen dobtak és újra csoportgyőztesek lettek. Ezzel újabb 4 bajnoki ponttal gazdagodtak, tehát most már presztízsharc folyik a két zalai élcsapat között.
A sörgyáriak közül Vágvöl-gyiné 412, Némethné és Hornyákné 398-398 fával bizonyult a legjobbnak. A csapat 2378 fával, közel 40 fás előnnyel végzett az élen, s ezzel csak 0,5 ponttal előzik meg a kanizsaiakat a ZTE-ZÁÉV versenyzői.
Az NB III Nyugati csoportjában rangadóra került sor Nagykanizsán, ahol a 2. helyen álló Sörgyár férfi gárdája a listavezető Kőszeg együttesét fogadta. A találkozó hallatlan nagy küzdelmet, végig változatos játékot hozott és különösen izgalmasan alakult az utolsó pár versenyfutása. Ennek során hol az egyik,
Sporthét vége
PÉNTEK
Kosárlabda. MÁV NTE-Alba-comp, MÁV NTE munkacsarnok, 17.00.
Torna. Diákolimpia, városi és városkörnyéki döntő. Hevesi iskola, 14.00.
Úszás. Diákolimpia, megyei döntő, Városi fedett uszoda, 14.00.
SZOMBAT
Kézilabda. Olajbányász-Bp. Spartacus, Olajbányász munkacsarnok, 11.00.
Sörgyári sikerek
hol a másik csapat vezetett, ám a végén a sörösök hajráztak jobban, akik 6:2 (2408:2395) arányban nyertek. Ld.: Kovács 416, Tóth B. 413, Nagy 404 fa.
Az Üveggyár most rosszul vette az akadályt, melynek csapata hazai környezetben vesztett
az ellen a Szentgotthárd ellen, amelyet ősszel simán legyőzött. Most a vendégek visszavágtak 6:2 arányban (2422:2405). Ld.: Zömbik 439, Tóth J. 420 fa, de a többiek elmaradtak a várakozástól.
(b)
Kosárlabda. NB II Női: MÁV NTE II.-Dr. Mező-Pécsi VSK II., MÁV NTE munkacsarnok, 8.45.
VASÁRNAP
Labdarúgás. Magyar Kupa a legjobb 16 közé jutáséit: Olajbá-nyász-Videoton-Waltham, Olajbányász pálya, 14.00. Természetjárás. A DKG Szakszervezeti Természetbarát Egyesületének túrája. Indulás: autóbuszállomás, 8.30. Gyalogtúra: Petrivente elágazó-Gurgóhegy-Oltárc-Márki rét-Bocska. Táv: 16 km. Visszaérkezés: 17.25. Túravezető: Szűcs Rózsa.
.CF^Cf^n
ÜZLETHÁZ
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 19-20. TeL/Fax: 93/11-952, Tel.: 92/73-198
Kereskedelmi, Szolgáltató és Innovációs Kft.
8800 Nagykanizsa, őrház u. 11. Tel./Fax: 93/11-952 Tel.: 92/73-198
KOMPLEX ENERGETIKAI SZOLGÁLTATÁS EGY HELYEN A TERVEZÉSTŐL A KIVITELEZÉSEN ÁT AZ ALKATRÉSZ ÉS BERENDEZÉS KERESKEDELEMIG
Ajánlataink:
□ Elektromos olajradiátorok
□ Hőtárolós boyler
□ Kazánok
□ Mosogatógép 6 személyes
□ Hősugárzó
□ Autóriasztók
8.600,- Ft-tól 35.950,- Ft 31.000,- Ft-tól 33.900,- Ft 3.105,- Ft-tól 8.300,- Ft-tól
Továbbá foglalkozunk használt készülékek adás-vételével.
32 KANIZSA 1992. február 11
Magasépítési technikumot végzett nő illáit keret Nk-án vagy környékén. Érd.: a szerkesztőségben. (194 K)
Független, munkanélküli fiatalember munkát keres kereskedelem, vendéglátás, szolgáltatás területén. Minden más ajánlat is érdekel! Cím a szerkesztőségben. (193 K)
Gyermekfelügyeletet teljes ellátással lakásomon vállalok. Érd.: Nk. Munkás u. 4/B. f»z/l. (207 K)
Harmincéves, érettségizett fiatalember délutánonként, hétvégeken hegesztést, lakatosmunkát vagy bármilyen segéd- és kertimunkát tisztességes bérért elvállalna. Cím a szerkesztőségben. (232 K)
Kezdő műszerész vagy forgácsoló segédet felveszek. Érdeklődni a KANIZSA szerkesztőségében. (225 K)
Nk. Vár úti tenisz telepre épülő vendéglátóipari létesítményhez üzletvezetőt és tőkéstársat keresek. Érd.: 93A 3-040/12-94 vagy a 16-17 melléken. (245 K)
Üzleti érzékű munkatársat kersünk hosszú távú, független szellemi munkára. Menedzserképzést és karrierlehetőséget biztosítunk. Feltétel: tárgyaló- és kapcsolatteremtő képesség. Levélcím: „NETWORK" Nk. Városkapu krt. 11/C. II1/2. (221 K)
LAKÁS - mik
Nk. belvárosában. Király u. 32. sz. alatt III. emeleti 125 négyzetméterei öröklakás + garázs, 1 éves kiköltözéssel, részletfizetési lehetőséggel eladó. Dr. Van. Tel.: 93/13-926. (149 K)
2 szobás összkomfortos lakis Nk. Teleki u. 1. VI. em. 38. sz. alatt eladó. Érd.: 17 óra után a fenti elmen. (147 K)
Zalakarosi fürdőhöz 5 percre, panorámás, 246 négyazögöl telken, szerkezetkész, kétszintes + teljesen alápincézett, szintenként 120 négyzetméteres alapterületi családi ház üdülőnek, irodának is alkalmas, sürgősen eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 16/B. IV/3. (161 K)
Nagykanizsa, Berzsenyi úti kétszobás lakásomat eladnám. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 49/A. 1/8. 18 óra után. (158 K)
Nk.-án, nyugodt környezetben 1+2 félszobás, tehermentes, egyedi fűtéses lakás fizetési könnyítéssel eladó. Nk. Péterfai u. S/D. 1/1. Kovács. (180 K)
33 négyzetméteres belvárosi, tehermentes lakás sürgősen eladó. (Májusi kiköltözéssel.) Fizetés: két részletben is! Érd.: Nk. Zrínyi u. 45. 111/14. 16-19 óra között. (170 K>
Zalakarostól 3 km-re, a horgásztótól 500 m-re 400 négyszögöl szőlő és 400 négyszögöl erdős kaszáló eladó. Borbás László Galambok, Dózsa u. 11. (182 K)
Egyszobás, gázas, földszinti lakás eladó, vagy nagyobbra cserélhető. Érd.: Pusztai, Nk. Király u. 53. III/5. (213 K)
Miháldon, Dózsa Gy. út 42. sz. alatt házas ingatlan eladó. Érd.: Nk.-i Bíróság, Végrehajtó Iroda, vagy Miháld, Fő út 101. sz. (211
Bajcsán 2+2 félszobás, komfortos lakás 500 négyszögöl telekkel 1.400.000,- Ft-ért eladó. Érd.: Bajcsa, Törökvári u. 107. (210 K)
Zalakaroson, központi helyen nyaraló eladó. Érd.: egész nap: 93/12-495-ös telefonszámon. (209 K)
Az autóspihenővel szemben, galamboki Rigóhegyen 621 négyszögöl telek eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 14/B. 1/5. Gazda. (206 K)
Nk-tól IS km-re szőlő és gyümölcsös pincé-
vel eladó. Érd.: napközben 11-105-öe, esti órákban a 11-361-es telefonszámon. (198 K) Kiskanizsán kétszobás családi ház eladó. Érd.: egész nap, Jakabkuti u. 11. (197 K)
Nagykanizsán a városközpontban, Stromfeld úti I. emeleti, háromszobás, étkezős tehermentes öröklakás garázzsal eladó. Érd.: 14-968. (196 K)
Nagykanizsa, Rózsa u. 4. I. emeleti, kétszobás lakás eladó. Érd.: Platán sor 4. 1/4. Csendőr. (230 K)
Látó-hegyen, a légi szeszfőzde mellett 270 négyszögöl telek eladó, fenyővel és gyümölcsfákkal. Érd.: Nk. Teleki u. 1. VI. em. 39., hétköznap 17 óra után. (228 K)
Olcsón, sürgősen eladó betegség miatt, Szent-györgyvári-hegyen, második hegyháton 790 négyszögöl telek, rajta lugasszőlő, veteményes, fele kaszáló. Kész alsópince van. Esetleg bérbe is kiadó, vagy kisebb hétvégi hajlékra cserélhető! Horváth Mária, Nk., Sugár út 2/A. 2/4. (222 K)
Eladó 3 szobás, egyedi központi fűtéses családi ház melléképülettel, gazdasági épülettel, őszi beköltözéssel, Fityeház, Petőfi út 31. szám alatt. Érdeklődni: napközben 93/13-319, 92/73-197-es telefonszámokon, Nagykanizsa, Csengery út 22. Hétközben 18 órától, szombat-vasárnap egész nap a fityeházi címen. (219 K)
1 + két félszobás lakás reális áron eladó. Nk. Kazanlak krt 2/A. IV/17. Érdeklődni esténként. (218 K)
Kiscserfei hegyen 255-ös pince szőlővel, gyümölcsössel megosztva is eladó. Érd.: a helyszínen vagy Nk. Berzsenyi u. 4/C. fsz/4. Gazda. (217 K)
Látó-hegyen, a szeszfőzdéi megállótól kb. 300 m-re 316 négyszögöl bekerített telek, dombóvári faházzal eladó. Érdeklődni: Boros, Nk. Zárda u. 7. 16-19 óráig. (233 K)
Nagykanizsán, kétszobás kertes családi ház beköltözéssel eladó. Érd.: Ifjúság u. 32. (234 K)
Nagyrécaén, befejezés előtt álló, padlástér beépítésű családi ház eladó. Egy- vagy másfélszobás garzont beszámítunk, ráfizetéssel. Érd.: Nagyrécse, Kossuth u. 93. (235 K)
Petőhenye, Dózsa u. 21. sz. alatti családi ház, gazdálkodásra alkalmas területtel eladó. Érd.: Kapocii Imre, Alibánfa, Vasút út 12. (236 K)
4. emeleti, kétszobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat nagyobbra cserélném. OTP csere is érdekel. Nk. Városkapu krt. 16/B. IV/3. (237 K)
Eladnám vagy elcserélném kétszobás, tehermentes II. emeleti lakásomat és a Szent-györgyvári IV. hegyháton lévő szőlőmet lakható, panorámás, emeletes épülettel, kanizsai vagy kiskanizsai családi házra. Nk. Rózsa u. 21/D. 11/6. (238 K)
290 négyszögöl telek eladód Miklósfán. Érd.: Vida. Nk. Csokonai (Andrejka) u. 2/2. (239
Nagykanizsán, Platán sor 12/B. 111/13. alatt
kétszobás, egyedi fűtéses lakás eladó. Érd.:
esti órákban a helyszínen vagy a 17-416-os telefonszámon. (240 K)
Szentgyörgyvári hegy, IV. hegyháton 440 négyszögöl zártkerti ingatlan kis faházzal, vezetékes vízzel, gyümölcsössel eladó. Érdeklődni: naponta 17 óra után, Nk. Kazanlak krt. 2/C. fsz/1. (241 K)
Elcserélném nagykanizsai kétszobás, 47 négyzetméteres tanácsi lakásomat másfélszobásra. (Tízemeletesben lévő lakás kizárva!) Érd.: Nk. Bartók B. 6. IV/4. Faupl Ferencné.
ALBKRLI T
Másfélszobás, bútorozott albérleti lakás kiadó. Érd.: Snacky büfé, Nk. Hunyadi u. 10. (164 K)
Egy vagy másfélszobás lakást, esetleg bútorozva, albérletnek keresek. Ajánlatokat Pf.: 154-re, vagy a 93/12-305-öa telefonra kérek. (160 K)
IRODA -
íizli:thi:lyisl(;
Iroda, üzlet, esetleg műhely céljára helyiség kiadó. Nk. Kinizsi u. 4. Tel.: 93/11-974. (188 K)
30 négyzetméteres műhely, bármilyen ipari tevékenységre kiadó. Fűtés, villany, külön bejárat van. Nk. Vörösmarty u. 25. Érd.: esti órákban. (205 K)
JAK Ml"
Skoda Favorit - nyugati exportra gyártott -136 LS típus, kétéves, fehér, nagyon jő állapotban eladó. Érd.: 18 óra után a 14-393-as telefonon, vagy dr. Bálint János, Nk. Zrínyi u. 20/G. címen. (156 K)
3000 km-t futott FIAT TIPO diesel eladó 870.000 Ft-ért Érd.: Nk. Csengery u. 94. Tel.: 93/14-350/39. (162 K)
Honda CBX 550 F motorkerékpár, 84-es kiadású, áron alul eladó. Irányár: 120 ezer Ft. Szinyérl Szabolcs, Nk., Herkules u. 52. (176 K9)
GI fríz. Trabant megkímélt állapotban, friss műszakival és új gumikkal reális áron eladó. Kovács Nk., Hársfa u. 26. Tel.: 11-231 Nk. (171 K)
Lada Samara kitűnő állapotban eladó. Érd.: Nk. Haladás u. 19. (168 K)
1200-as Zsiguli, felújított motorTal, új rendszámmal eladó. Érd.: Nk. Kodály u. 5. VI/37. (178 K)
126-os kis Polskihoz felújított seb.váltó eladó. Nk. Táncsics tér 8/A. (185 K)
Kétéves Alfa Rómeó 164 TD 1.200.000 Ft-ért eladó. Érd.: 93/14-350/39. (208 K)
5 éves, sárga színű Trabant kombi eladó. Érd.: Tóth József, Nk. Péterfti l/G. 17 óra után. (204 K)
Megkímélt állapotú Marutit vennék 1 éves korig. Nk. Vörösmarty u. 25. Érd.: esti órákban. (186 K)
UE rendszámú 1200-as LADA reális áron eladó. Érd.: napközben a 12-360-as telefonszámon lehet. (216 K)
Kiváló állapotban lévő NISSAN MICRA eladó. Érdeklődni: Németh György, Nk. Dózsa Gy. u. 140. alatt, vagy az Ady Vendéglőben lehet. (215 K)
Honda Accord személygépkocsi kitűnő állapotban, összes extrával eladó. Érd.: Tótszerdahely, Petőfi u. 13., 18 óra után. (226 K)
Jó állapotú, 93-ig műszakizott, 8 éves DACIA reális áron eladó. Érdeklődni: Csengery u. 1. II. em. Pócza, 14 óra után. (227 K)
Honda Accord 1,8 ezüst metál, FULL, extrás, 1986-os, sürgősen, áron alul eladó. Tótszerdahely, Petőfi u. 13. Érd.: ogész nap. (246
Másfél éves, háromajtós, piros LADA SAMARA 5000 km-el, extrákkal felszerelve, sürgősen eladó. Marton Józsof, Nk. Liszt F. u. 2. Tel.: 17-393. (247 K)
Eladó 9 éves Wartburg, áprilisig érvényes műszaki vizsgával. Jó állapotú, 43 ezer ko-lométerrel. Irányár: 60 ezer Ft. Érdeklődni: egész nap, Kuni Andrásné, Nk. Kodály Z. u. 6/A. IV/3. (248 K)
TM rendszámú Trabant Hycomat érvényes műszakival eladó. Irányár 30 eFt. Érd.: egész nap 12-808 telefonon. Gergely Sándor. (229 K)
(ÍAKÁZS
Garázst vásárolnék az Erdész utcában vagy a környékén. Esetleg Takarék utcait cserélnék érte. Erd.: Nk., Erdész u. 51/1. Hajnal. (155 K)
Garázs eladó a Muskátli úti garázssorban. Érd.: Pus Jóaíf, Nk. Kaán K. 2/C/6. (192 K)
Garázst vennék a Munkás utca környékén. Ajánlatokat: 14-734-es telefonon kérek, 17 óra után. (166 K)
Ml SZAKI (IKK -BÚTOK
Colonial íróasztalt vásárolnék. Érd.: Kanizsa szerkesztőségben, tel.: 12-305. (49 K)
Öreg, bécsi zongora olcsón eladó. Cím a szerkesztőségben. (56 K)
Kifogástalan állapotú Bonanza öltözőasztal
eladó, reális áron. Nk. Vörösmarty u. 25. Érd.: esti órákban. (203 K)
Eredeti NSZK gyártmányú Commodore-64 számítógép és japán Floppy Disc-1541 kitűnő állapotban eladó. Érd.: 14-988-aa telefonon, az esti órákban. (201 K)
Egy háromelemes és egy négyelemes szekrénysor eladó. Érd.: egéaz nap a 14-620 as telefonszámon vagy a Kórház u. 10. sz. alatt. Királyné. (212 K)
Videoton színes tévé eladó. Nk. Platán sor 9. II. lépcsőház, II. em. 1. Krénusz Ferenc. Érd.: 18 óra után. (251 K)
1 éves kifogástalan állapotban lévő, automata gyorsfagyasztóval ellátott, energiatakarékos, 260 literes mélyhűtő láda eladó. Irányár: 28 eFt. Érd.: 93/16-109. (252 K)
EURIKA félautomata mosógép olcsón eladó. Érd.: Nk. Rózsa F. 20. sz. alatti NATURA boltban. (223 K)
\ i <; \ i s
Törött édes paprikát 250 Ft/kg áron szállítok. Seres Lászlóné 6100 Kiskunfélegyháza, XII. ker. 116. (242 K)
2 db beszélő Nimpfa papagály kalickával együtt olcsón eladók. Gyurik Istvánné, Zalasárszeg, Dózsa tér 6. (243 K)
Elveszett Dixi névre hallgató drótszőrű foxim tavaly május 20-án, fehér-fekete folttal a hátán, a megtalálónak 10000 Ft jutalom. Cím a szerkesztőségben. (244 K)
Francia tetőcserép eladó. Érd.: 11-814-es telefonon, 17 óra után. (249 K)
Német nyelvoktatást, korrepetálást vállalok. Érd.: 93/14-889-es telefonszámon lehet (250 K)
15 négyzetméteres, első osztályú gőzölt bükkparketta áron alul eladó. Érd.: bármikor a 13-040/16-02 melléken. Fenyvesiné (151 K)
Bükfürdői üdülői jog megállapodás szerint eladó. Tel.: 93/16-261. Érd.: 17-19 óra közön. (179 K)
Kitűnő állapotban lévő kétszálas ipari inter-lock (eredetileg háromszálas, harmadik szál visszaszerelhető) asztallal együtt, sürgősen, áron alul eladó. Irányár: 35.000 Ft. Érd.: Nk. Városkapu 4/A. III. em. Kincs, az esti órákban. (150 K)
Új, sport babakocsi, egytűágyas kötőgép, 13-135-ös autógumi Fiat Pandára, 2 darab eladók (5000 Ft/db). Érd.: Nk. Fáy A. u. 13. Balázs. (184 K)
Telefonügyeletet vállalok. Tel.: 93/17-444. (187 K)
Horgászcsónakok (2 és 4 szmélyes), valamint tehergépkocsi spoilerek megrendelhetők. 8801 Nk.-Miklósfa, Szentendrei u. 55. (200 K)
Olasz babakocsi teljes kiegészítő felszereléssel, kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Nk. Dózsa Gy. u. 120. Horváthné. (202 K)
2 db gázkonvektor eladó. Érd.: Szepetnek, Sormási út 18. 16 óra után. (231 K)
4 db LADA felni gumikkal eladó. Tel.: 93/11-577. (224 K)
l''AU I NI KKI KI SŐ
164/58, 48 éves független, fiatalos nő keresi azt a jó megjelenésű, intelligens férfit, aki szerető társa lenne. Leveleket „Szeretni akarlak" jeligére Nk. Pf.: 226-ba kérek. (195 K)
Magányosok klubja minden szombaton délután 3 órától a HSMK felnőtt klubjában. Szeretettel várunk mindenkit, aki egyedül él, vagy magányosnak érzi magát, és társaságra, barátokra vágyik. (130 K)
58 éves özvegyasszony keresi 60-70 évesig szolid férfi ismerettségét házasság céljából, aki hozzá költözne. Leveleket: „Húsvét" jeligére a szerkesztőségbe, Pf.: 154-be kérek. (253 K)
45 éves, egészségügyben dolgozó, független nő társaság hiányában ezúton keresi korban hozzáillő, káros szenvedélyektől mentes férfi ismeretségét Leveleket „Bizalom" jeligére a Kanizsa szerkesztőségébe, Pf.: 154-be kérek. (214 K)

Insert failed. Could not insert session data.