Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
9.34 MB
2007-07-09 09:12:35
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
499
3430
Rövid leírás | Teljes leírás (1023.02 KB)

Az újságot digitalizálási gyakorlat alkalmával beszkennelte Jandovics Krisztina

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Kiadás jelzés: Szállító: Helyi terjesztő
Tárgyidő: Hiányok:
Szakjelzet: Hetenként: 1989-től
Cutter: Utolsó: 2007.06.25.
ISSN: 2007.évi számok: 1-25
UK azon.: K
Kivonat: Melléklet:

Következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismeréssel.

Kanizsa 1993 010-013 szám március


ARA: 19 FT
DEL-ZALAI HETILAP
V.óvf. tO.sz. 1993. márc.5.
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN



Sajátos megbeszélésnek adott otthont szerkesztőségünk az elmúlt héten. Mint rendszeres olvasóink már bizonyára tudják, városunkban is elkezdődtek a népszerű televíziós műsor, az ÁSZ szervezési munkálatai. A csütörtökön tartott megbeszélésen a műsor budapesti készítői, Gregorich András és Kovács E. Csilla találkoztak a középiskolák pedagógus képviselőivel, majd ezt követően azokkal a diákokkal, akik vállalták, hogy saját középiskolájukban hírét viszik a műsornak és segítenek a lehetséges jelöltek felkutatásában. (Képünkön.)
Különlegesek! Furcsák! Mások! Figyelem! A szerveződő műsorhoz a ti jelentkezéseteket
Zászlót bont
Kanizsán a Magyarok
Nemzeti Szövetsége
Március 6-án (szombaton) 15 órai kezdettel tartja alakuló ülésén Nagykanizsán, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt városi irodahelyiségében (Kiska-nizsa, Dózsa György téri szolgáltatóház) a Magyarok Nemzeti Szövetségének Nagykanizsai Városi Szervezete.
A pártként bejegyzett, fővárosi központú szövetség a már hónapok óta szervezkedő pártcsoportja révén Zala megyében elsőnek Nagykanizsán bont zászlót, a nemzeti egység megteremtése érdekében.
Az MNSZ helyi szervezete szeretettel vár minden igaz magyart az alakuló ülésre, hogy célkitűzéseikkel, programúkkal megismerkedhessenek.
Az alakuló ülés után mód nyílik új tagok belépési szándékának bejelentésére is.
(tlh-1)
Tüzelő
szukája
segítheti
csak a
.?. oldal



EH]
árÍUKT Ha valai
TE IS LEHETSZ ASZ!
várjuL Ha valamiben eltértek az átlagtól, ebben a műsorban megmutathatjátok magatokat. Ha középiskolások vagytok, akkor a saját sulitokban is jelentkezhettek! Hogy kinél? A Mezőben Horváth Évánál, a Zsigmondyban Báli Juditnál, a Keriben Varga Kláránál, a Batthyányban Pécsi Lászlónál, a Széchenyiben Hackler Jánosnál, a Cserhátiban Johannidesz tanár úrnál. De lehet közvetlenül is jelentkezni. Ezt a KANIZSA újság szerkesztőségében tehetitek meg a 12-305-ös telefonszámon, vagy személyesen.
Szintén szerkesztőségünkbe várjuk azok jelentkezését, akik már nem járnak középiskolába,
vagy még nem érték el a 14 évet. Egyszóval nullától kilencven éves korig várjuk azok jelentkezését, akik különleges produkciójukkal színfoltjai lehetnének a műsornak.
Nem hagyományos „kimittu-dos" tehetségeket várunk, hanem olyan fiatalokat és idősebbeket, akik valamilyen „őrült" dologban jeleskednek.
Várunk és várjuk tehát, ha ÖN/TE macskaidomár, lórepte-tó", ha szimfóniát írt(ál) automata mosógépre és telefonhangra, ha reggeli sétá(dat)ját a háztetőkön teszi(ed), és minden olyan esetben, ha úgy ér-zi(ed), „különcsége(d)" nyilvánosságért kiált.
- dukát -

ELBOCSÁTÁSOK

KANIZSA 15>93* mérőire ff*


MEGHÍVÓ ||i3K<^l>^ise 1 öi. fórum a keleti 5
SIllB^HSIIIIlllf Illttá i" <> s f é s z 1^ e 11 ::l:li;:||||)l||
1993. március 12-én, 18 órától a Liberális Klub vendége lesz
OLÁH SÁNDOR
országgyűlési képviselő - FKgP.
A beszélgetés témája és címe: „Emberi hang a politikában" Házigazda: Dr. Szigethy István Zala megyei országgyűlési képviselő - SZDSZ Helyszín: Helyőrségi Klub étterme (Nk. Ady E. u. 7.)



Múlt hét keddjén tartotta rint már elhagyja a várost, s cépviselői fórumát a keleti vá- egy rövid út megtétele után rosrészben Jancsi György és újra a város területén megy irémer József. A mérsékelt tovább. Vajon kell-e e rövid érdeklődés mellett zajló fóru- szakaszon lámpát használni? mon szó esett a keleti város- Majd kiderül, rész közlekedési anomáliáiról, A képviselői fórumon meg-az eligazodást segítő tájékoz- tudhattuk azt is, hogy a Volán tató táblák hiányosságairól. május 23-án életbe lépő új íol a város vége? - hangzott menetrendjéhez a lakosság öt-el kérdésként az egyik részt- léteit, észrevételeit várja. A javevőtől a március elsejétől vaslatokat az érintettek lakókörváltozó közlekedési szabályok zetük képviselőjéhez juttathat-capcsán, hiszen aki a Balatoni jak el. Az igények teljesítéséről út felől közelíti meg a keleti a Volán szakemberei később városrészben lévő otthonát, az adnak majd tájékoztatást, egyszer a táblák tanúsága sze- -át
MAJDNEM HÚSZ ÉVET VÁRTUNK RÁ...
KOTNYEK-FOTOALBUM KANIZSÁRÓL
Eligazodni a lelkiismeret világában.
Palotás
Tibor
fellebbezett
Február 19-i lapszámunkban közöltük, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt Nagykanizsai Városi Szervezetének Fegyelmi és Etikai Bizottsága a február 10-i fegyelmi tárgyaláson az „eltanácsolás" fegyelmi határozatot hozta - a február 4-i taggyűlés által egyébként alelnöki tisztségéből felmentett - Palotás Tibor ellen, amely gyakorlatilag annyit jelent, hogy nem lehet tagja a KDNP-nek.
A határozat ellen, annak kézhezvételétől számított 15 napon belül Palotás Tibor fellebbezéssel élhetett a KDNP Országos Fegyelmi és Etikai Bizottsághoz. Nos, Palotás Tibor élt a fellebbezés jogával, s így eltanácsolási ügye egyelőre nem zárult le.
A jogorvoslati kérelem tárgyalásának eredményéről a későbbiekben tájékoztatjuk olvasóinkat.
t. I.

Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár:
Bencze Ildikó
Reklámmenedzser:
Gombás Imre
Felelős kiadó:
a Szociális Foglalkoztató
Nagykanizsa
igazgatója.
Szerkesztőség: 8801 Nagykanizsa,
Király u. 47. Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika:
GRAFO BT &
PRINTEXT BT
Zeg., Mártírok u. 42-44.
Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti:
a Magyar Posta,
és a Szociális
Foglalkoztató
Nagykanizsa
Előfizetési díj:
egy hónapra 82 forint.
ISSN 0865-3879

Akik az elmúlt héten a tévé képernyőjén keresztül kísérték figyelemmel a képviselő-testületi ülést, azok már bizonyára felfedezték a Nagykanizsáról készített könyv megjelenését, hiszen nem egy képviselő lapozgatta nagy-nagy buzgalommal a költségvetési vita hevében. Végre megjelent, sok-sok huzavona után, s hamarosan ott lehet a városszerető polgárok könyvespolcán, vagy ajándékként átnyújthatjuk azoknak, akikről úgy érezzük, érdemesek rá.
A kiadvány előkészítési
Olvasóink már bizonyára értesültek arról, hogy megalakult a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége. Dr. Jósfay Györgyöt, az MKÚSZ főtitkárát kérdeztük, vajon mi indokolta azt, hogy a szövetséget létrehozzák?
- A Magyar Újságírók Országos Szövetsége nem töltötte be azt a hivatását, amit elvárt volna általánosságban az újságíró társadalom. Egyoldalúan, egy szemlélet mögé állt, és ezáltal azok, akik másként gondolkodnak a rendszerváltás után, akár újságírók, akár olvasók is, nem érezhették maguk mögött a MÚOSZ-t. Ezért is alakult meg a Magyar Újságírók Közössége, amely más szemléletet hirdet;

munkálatai '91-ben kezdődtek, akkor valamivel több mint negyven gazdálkodó szerv támogatását sikerült megnyerni az ügynek.
A tízezer példányban megjelent kiadványt hétfőn mutatták be a sajtó képviselőinek, s a tájékoztatón megtudhattuk azt is, hogy a kereskedelmi forgalmazás is elkezdődik hamarosan. A könyv árát illetően egyelőre semmi pontosat nem lehet tudni, de a mostani elképzelések szerint ezer forint körüli áron kerül majd a boltokba.
egy sokkal általánosabb, rugalmasabb, konkrétabb, igazabb tájékoztatás híve. A katolikusoknak nagyon sok újságjuk van, és nagyon sok katolikus hívő szeretne a nem kifejezetten egyházi lapokban is olyan tájékoztatást kapni, ami segíti az 6 lelki életét, segíti az ö tájékozódását a lelkiismeret világában. Azok az újságírók, akik katolikus lapoknál dolgoznak, illetve akik magukat hívő katolikusoknak vallják, de más lapoknál, kiadóknál dolgoznak, úgy érezték, hogy szükséges Magyarországon (ahol a vallásos emberek zöme katolikus), egy ilyen szövetséget létrehozni, amelynek egyedüli és fő célja, hogy a lelkiismeretes tá-

Az albumban található 162 színes fotó Kotnyek István munkája. S a város, bizton állíthatjuk, e képeken sokkal szebb, mint a valóságban.
E kiadvánnyal sok éve tapasztalható hiány kerül pótlásra, de vigyáznunk is kell rá, hiszen 5-8 évig biztosan nem lesz helyette más.
ötletként vetődött fel, hogy az albumból kimaradt fotókból akár képeslapok is készülhetnek, amelyek megint csak sok éves hiányt pótolhatnak.
-.■/•■:' '■;/. ■;.-'■■■■ dé
jékoztatás az emberek lelkiépülését, lelkitájékozódását szolgálja. Ez az egyesület most aktivizálódik. Először május 1-én, Munkás Szent József ünnepén konferenciát szeretnénk összehívni, ahol a lelkiismeret és a sajtó szerepét vizsgálnánk meg.
- Ez tulajdonképpen egy ér
dekvédelmi szövetség?
- Nem. Ez kifejezetten egy
szakmai szövetség. Pillanatnyi
lag a tartalmi munkát akarjuk
megoldani, utána az érdekvédel
mi és esetleges más szövetségi
feladatokat oldanánk meg -
mondta dr. Jósfay György, az
MKÚSZ főtitkára.
H. L.

&*»& márvfiME & [ KANIZSA 3


Mivel dolgozzon a kanizsai gyepmester?
Légi figyelmeztetés a városnak!
STRABAd! HUNGÁRIA KFT ZALAEGERSZEG
^ Eladó Körmend, Vasútmellék u. 5. sz. alatti 1162 négyzetméter ingatlan a rajta lévő 3 helyiséges és mellékhelyiséges, 92 négyzetméter alapterületű, utcafronti családi ház jellegű épülettel. A területen iparűzés, raktározás céljára alkalmas, 71 négyzetméter udvari épület van.
^ Eladó Alsógyenes, Sirály u. 3. sz. alatt
5638 négyzetméter vízparti ingatlan a rajta lévő 25 férőhelyes, közművesített, 250 négyzetméter üdülővel, közösségi helyiségekkel és teniszpályával.
Érdeklődni lehet: 06-92/13-558-as telefonon.
Ajánlatokat írásban a hirdetés
megjelenésétől számított 10 napon belül
a STRABAG HUNGÁRIA ÉPITÖ KFT.,
8901 Zalaegerszeg, Pf.: 30 címére kérjük.
STRABAG HUNGÁRIA KFT ZALAEGERSZEG
Rét éve mindén csinnadratta nélkül kelt etette a sportrepülés, Ez platt at idő alatt «z ország újonnan aía~ kuk egyesületei közül önerőből a legmesszebbre jutott, s most heroikus küzdelmet folytat életbenmaradásáért, hiszen * saját energiájukon kívül senki nm támogatja őket
A repülés égy nagyon sajátos teeHntk«i*müszaki sport az egész világon* mivel közel áll a stratégiai ügyekhez, ügy* az egy dolog, hogy egy embercsoport ilyet kitalált 4t elkezdi művelnie í>* azután bekerül egy nemzetközi hálózatba - elsősorban « hazaiba -., j innentől már ntm-esak sportról van szó, hanem egy MEPŰIŐTÉRRÖU
Ezúttal egy egyesület által működtetettről. Minden vala- V&tó ember tudja, att, ahol Ilyen mUkffdik, ott at repülőtérnek állami feladatot is ketl, kötelező vállat-Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy egy egyesület, >ibál saját zsebből, szabadidőben vattaiján olyat* ami ' jhatadja erejét. Ezt tudta uZ egyesület hy így a kanizsai
ikarmányzathoz /wttuU alamizsnáért, hogy a minimális működéshez adjon egy kis segítséget. Később alapítványt is létesítettek, méghozzá a polgármester ár kuratóriumi tagságával jegyzetten. Mondani sem kell, hogy « tagság pétérfllléteibőt titréptt alapítvány egy Jttlér mm sok* any* nyi segítséget sem kapott, de m egyesület így U eredményes: évet zárt.
Igen ám, de az étet nagy rendező. Tffrtént, hogy az országos repülésirányító kSzpOnt a nagykanizsai repülőtér
tl&s vezetőjét kereste, ugyanis az országos mentőszolgá- mentőhelikoptere tm. /ebruár 20-án « déli arákban Budapestről Nagykanizsára indult egy súlyos balesetesért, itt azonban nem volt, aki fogadja, kiszolgálja a áljára bocsássa az előírásoknak megfelelően, és egyébként is, kitől, honnan és mitől tudott volna információhoz jutni a repülésirányító központ? Az önkormányzattól? Érdekli Őket? A nyavalyát!
Az egyesület pályázatot nyújtott be újra « *9h évre egy igazán szolid önkormányzati támogatásra, de már titánt Mett me *nint* füle** at 9nk0tmánytatnak mtkSzben at ország minden valamirevaló települése olyan befektetésnek Ukíntí a repülést* amit más szférában tart megtérülőnek U ntlkütözhetetlennek!
Rég, az átkosbant a világ legtermészetesebb dolga volt « repülőtérnek, hogy a város rfnielkezésfrt állt, embereket mentett, szolgálta a várost, Kanizsát!
M- egyesület tudomása szerint végül is « történet, ahogy mondják, happy enddet végződött, ami az „életet jelentette* a pilóta tudásának kfazSnhetéten.
Vgy gondolom, ezúttal nincs stükség arra, hogy azt so+ rvljttk, ami tSrtént válna* ha.„ Azonban azt hada kfrd#z-zük meg a T. Önkormányzattól és a polgármester úrtól, Hém furdaljad likét önvád? Természetesen nem gondotttnk válaszra, hiszen fontosabb a milliókat szoboráthelyez4srf költeni és a többi.,. Egy tény. Kapott az egyesület baráti főtanácsot, Forduljanak a sportosztályhoz, aki adhat pár* éter forintot akkor, ha minden hét végén bemondják a mémts végeredményét* melyet a sajtóban is le lehet közölni.
Rém raeionálts gondolkodás, máris támogatom. Azonban , tfílszffr amúgy tinkományzatostót szenvedjenek sérülést, és A segítség iiymádan étkezzék.
Amúgy ják a pák, egy-nvtt a javukra. Csakhogy mi* nuszban... Bz a sport nem az a sport* igaz a statisztikában sem szerepel

Évek óta folyamatosan jelentkező probléma az idtfról időre elszaporodó kóborkutya-falkák kordában tartása. Ilyenkor tavasz közeledtén élettani okok miatt nő meg a kóborló ebek száma, akik ösztöneik kielégítését követően megtérnek otthonaikba. Az őszi, téli kóborlások okai többnyire mi magunk, emberek vagyunk, hiszen a telkek téliesítése után már nem nagyon tudjuk hova tenni hűséges háziállatainkat, hát elkerüljük őket. Az egyre szaporodó otthontalan négylá-búakkal pedig a járókelőkön kívül a Hivatalnak is meggyűlik előbb vagy utóbb a baja. Hogy miért? Mert a kóborló ebek begyűjtése az ő feladatuk lenne, de ehhez a rendelkezésre álló eszközök nem felelnek meg a kor követelményeinek. Talán mosolyfakasztó, de mindenképpen elgondolkoztató, hogy a kutyák begyűjtését

végző gyepmesternek egyetlen eszköze egy hurok, amelyet ha elég gyorsan tud futni, akkor talán az iszkoló ebek nyakába vethet, ha nem, akkor a kóbor kutyus továbbra is ijeszteget-heti a járókelőket, lopkodhatja a bevásárlókosarak kikandiká-ló tartalmát.
Természetesen lenne más mód is a kutyák összegyűjtéséhez, de ennek komoly ára van. Az idei költségvetésből sok más tétel mellett az is kihúzásra került, amely egy, a kóborkutyák befogását hatékonyabbá tévő, speciális altató fegyver árát takarta. Igazán nem akarok más várossal példálózni, de Zalaegerszegen több ilyen fegyver is rendelkezésére áll a gyepmestereknek, míg a miénk saját sebességében, vagy legfeljebb tüzelő szukájának bájaiban bízhat.


[ KANIZSA

1993. március f.




Ülésezett az önkormányzat
A könyvtár ügye megoldatlan v Hol és milyen felsőoktatási
iiité/.mény les/. Kani/sán v Csatlako/ik-e a város a/ EXl'O-hoz
*l- Hol és hogviin lehet s/es/.esitalt árusítani a piacon
Tisztelt Főszerkesztő Úr!
A „KANIZSA" c. hetilap f. hó 5-i számában „leveleinkből" rovatban megjelent cikk alapján vizsgálatot folytattam a nagykanizsai mentőállomáson és az alábbiakat állapítottam meg:
Horváth Zoltánná Nagykanizsa, Liszt F. u. 4/D. szám alatti lakos mentőszállítását 1993. január 29-én 19 óra 48 perckor kérték arcsérülés miatt. A mentőállomás telefonügyeletese további információt kért a bejelentőtől, mert a sérülés nagysága nem indokolt mentőszállítást, az ügyeletes orvos is elláthatta volna.
Miután a bejelentő azt is közölte, hogy nevezett alkoholos állapota miatt orvoshoz nem tud menni, 19 óra 49 perckor indult a mentőgépkocsi, amely 19 óra 52 perckor a beteg lakására ért és Horváth Zoltánnét (aki sérülését nem is engedte bekötni) a kórház Baleseti Ambulanciájára szállította, ahol 20 óra 17 perckor átvették. A sérültet a férje is elkísérte.
A cikkben állítottaktól eltérően a mentőgépkocsi nem fél óra múlva ért a helyszínre, a „mentős" injekciót nem adott. Tudniillik orvos, mentőtiszt nem ment a mentőgépkocsival, mentőápoló pedig ilyen esetben nem adhat injekciót.
Alkoholos beteg hordágyra történő szállítása nem célszerű, mert nyugtalansága miatt könnyen leeshet vagy meg kell kötözni.
Emiatt a két mentődolgozó kezére ültetve vitte le a lépcsőn nevezettet.
Mivel ilyen esetben a beteg a dolgozók vállát karolja, leejteni se lehet, csak úgy, ha mindhárman elesnek.
Mivel dolgozóink munkáját a helyszínen ritkán tudjuk ellenőrizni, szívesen vesszük a lakosság észrevételeit, bejelentéseit, hogy a hibákat megszüntessük. De ha ezek a bejelentések valótlan állításokat tartalmaznak, nem segítenek, sőt csak rontják a lakosság és dolgozóink kapcsolatát.
Dr. Tóth Péter
."■...■■ mentőszerv, vez. főorvosa
Hétfőn folytatólagos ülésen fejezte be áz önkormányzati testület a múlt héten megkezdett napirendi pontok tárgyalását. Február 22-én kezdődött az a vita, amely a Városi Könyvtár jelenlegi épülete visszaadásának tárgyában bonyolódik. Megoldás ezen az ülésen sem született, pedig az idő igencsak sürget. Látszólag semmi másról nem esett szó, csak arról, átadja-e az önkormányzat azt a folyosót, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat kér abban az épületben, amelynek tulajdonosa nem is a város. A könyvtár a folyosó átadásával ha lehet még kedvezőtlenebb helyzetbe kerül, hiszen már most is a szükséges alapterület 1/4-én kénytelen működni - olvasható abban levélben, amelyet a könyvtárigazgató juttatott el a közgyűléshez. A könyvtár igazgatójától nem sikerült megtudni, hogy miért most vált oly fontossá az eddig üresen álló folyosó. A rend képviselője viszont elmondta, hogy céljaik megvalósításához - egy ingyenkonyha kialakításához - az ÁNTSZ kötelező érvényű előírásai miatt feltétlenül szükségük van arra a folyosóra. Amennyiben a város nem tudja átadni az általa csupán használt épület kérdéses részét, abban az esetben a Szeretetszolgálat érdemi munkáját teszi lehetetlenné a városban. Ezen az estén a parttalan vita helyett arról kellett volna döntenie a testületnek, hogy mikor és milyen körülmények között kerülhet vissza a könyvtár jelenlegi épülete a rend tulajdonába, amiért cserébe a könyvtárépítés költségeinek egy részét remélhetné a város. Az idő repül, s ha itt a felek nem tudnak megegyezni, és március 28-ig nem tudják a közösen kialakított elképzeléseket az illetékes bizottság elé tárni, akkor a város 19951 előtt nem remélhet kártalanítást, vagyis némi pénzt a könyvtár új épületének elkészítéséhez.
Ezt követően került sor a beruházási szabályzat elfogadására, amely az esélyegyen-

lőség, a demokratikus döntéshozatal biztosítása érdekében, és a fejlesztési, végrehajtási folyamatok szabályozott keretek között történő lebonyolítása miatt vált fontossá. E téma kapcsán került szóba három MDF-es képviselő felvetése nyomán, hogy egy minden képviselőre és a Hivatal dolgozóira is kiterjedő etikai kódexre lenne szükség. Ennek kidolgozására később kerül sor.
Ezt követően tájékoztatót fogadott el a testület a Csónakázó-tó komplex környezetvizsgálatáról. A tájékoztatóból kiderül, hogy a vizsgálatok megítélése szerint a tó környezetének állapota megfelelő, a víz minősége a hosszú meleg nyár után is kielégítő.
Egymillió forintot kapott a költségvetésből az Ipartestület az EXPO iroda létrehozásához, szervezés, előkészítés, lebonyolítás céljára.
Ezt követően egy felsőoktatási intézmény letelepítésének lehetőségeiről tárgyalt a testület. Farkas Zoltán alpolgármester tájékoztatta a nyilvánosságot a minisztériumban és a felsőoktatási intézményekben folytatott tárgyalások eredményeiről. Úgy tűnik, a legkedvezőbb ajánlatot a Pénzügyi és Számviteli Főiskola tette városunknak. A mostani elképzelések szerint kereskedelmi profilú kar működhetne Kanizsán. Az alapítványi főiskola létesítése azért nem látszik megfelelőnek -tudhattuk meg a tájékoztatásból -, mert egyrészt nehéz lenne összeszedni azt a 100-150 millió forintot, amely egy ilyen jellegű intézmény működtetéséhez szükséges, másrészt a felsőoktatás berkeiben sem látják biztosítottnak az alapítványi iskolák létjogosultságát. Arra a kérdésre, hogy hol adhatna helyet a város egy főiskola működéséhez, azt a választ kapták a képviselők, hogy a testület áprilisban tárgyalja majd a város oktatási koncepcióját (amelynek bizonyos adalékanyagai mind a mai napig nem publiku-sakll), s az abban foglaltakból

úgy tűnik, akár 7-8 intézmény is szóbajöhet - tudhattuk meg a polgármester válaszából.
A várakozásokkal ellentétben nem került sor a piacokról szóló rendelet módosítására, vagyis az üzemelő egységekben továbbra is bárki részegre ihatja magát, ha teste-lelke úgy kívánja, de az érvényes engedéllyel rendelkezők továbbra sem árusíthatják portékáikat a piac területén. Hogy ennek a határozatnak jogi következményei lesznek, azzal a döntéshozatal pillanatában számolnia kellett volna a testületnek, hívta fel a képviselők figyelmét a polgármester.
Új helyen kerülnek ezután megrendezésre - egyelőre kísérleti jelleggel - az ünnepi vásárok. A formatervezett „vásár-falu" első ízben a húsvéti vásár idején az Erzsébet téren kerül felállításra. Azt nem lehet tudni, hogy a pénzesz-

közök hiányosságai miatt lesznek-e a vásárt színesítő kulturális programok a téren.
100 ezer forint támogatást szavazott meg a testület a „VIVERE" alapítványnak. Ennek forrását a sportélet finanszírozására előirányzott ösz-szegből kell majd kigazdálkodni.
A testület megszüntette Kovács Józsefné vezető óvónő közalkalmazotti jogviszonyát.
A közgyűlés az eladásra kijelölt önkormányzati lakásokat, illetve a nem lakás céljára szolgáló bérleményeket elidegenítésre átadta az IKI-nek.
Elfogadásra került az az előterjesztés is, amely a Pápai Talajerdő Gazdálkodás vagyonának átadását javasolta.
12 milliós belterületi föld apportként való bevitelével a közgyűlés kinyilvánította azon szándékát, hogy tulajdonos kíván lenni az üveggyár megvásárlása során a Nagykanizsai Üvegipari Kft.-ben.
A munkaterv tárgyalása során elfogadta a testület Kré-mer képviselő azon javaslatát, hogy kéthavonta 3 alkalommal ülésezzen a testület.
- d. é. -

mércím &

[ KANIZSA^






PROVIDENCIA
OSZTRÁK-MAGYAR BIZTOSÍTÓ RT


MINDEN BIZTOSÍTÁSI IGÉNYÉRE LEGYEN ÖNNEK
EVIDENCIA A PROVIDENCIA
ÜGYFELEINKET AZ ALÁBBI CÍMEN VÁRJUK:
8800 Nagykanizsa, Sugár u. 4. Pf.: 46. Telefonok: 93/12-188, 92/73-214
PROVIDENCIA
OSZTRÁK-MAGYAR
BIZTOSÍTÓ RT.

RENAULT SZEKSZÁRDI
Nagykanizsa, Varasdi u. 73.
Nem lehet élni nélküled
Új RENAULT személy- és haszonjárművek
forgalmazása.
Teljes körű szerviz és
javítás, Olaj Castrol GTX-3.
Csak eredeti
gyári alkatrészeket
használunk.






ContoSoft

VÁLLALATOK,VÁLLALKOZÓK, GAZDASÁGI
TÁRSASÁGOK ÉS MAGÁNSZEMÉLYEK
FIGYELEM!





Az ön partnere a számítástechnikában GYORS ÉS PONTOS INFORMÁCIÓELLÁTÁS
AZ ÜGYVITELBEN, EBBEN SEGÍTÜNK ÖNNEK
Már most készüljön fel a következői évre!
Az 1993-as adózási szabályok szerinti és a felhasználói egyedi igényeinek megfelelő" programok rövid határidővel, kedvező" árakon.
Kft.
Keresse fel cégünket, vagy kérje teljes árjegyzékünket!
ContoSoft Kft., 8800 Nagykanizsa, Vár u. 9. Telex: 33-241 • Telefon: 93/13-040/1457, 1289, 92/73-140/1457,1289 • Fax: 92/73-158
SZOFTVEREK:
Fruzsina ügyviteli programcsomag
Számlázásmodul 31.000 Ft
Könyvelésmodul 77.000 Ft
Vevő folyószámla m. 39.000 Ft Szállító folyószámla m. 152.000 Ft Készletgazdálkodás m. 79.000 Ft
DÍJMENTES SZOFTVERKÖVETÉS, GARANCIA!
Bér- és munkaügyi rendszerek
69.000 Ft-tól 200.000 Ft-ig
Tárgyi eszköznyilvántartás
60.000 Ft-tól 140.000 Ft-ig
KÖNYVELŐIRODÁI PROGRAMOK MINDEN VÁLLALKOZÁSTÍPUSRA.

LEPORELLÓK:
240 mmxl2" 1 pld. 0,69 Ft/Ív
240 mmxl2" 2 pld.
vegypapír 2,80 Ft/Ív
382 mmxl2" 1 pld.
vegypapír 1,06 Ft/Ív
382 mmxl2" 2 pld.
vegypapír 4,36 Ft/Ív
AKCIÓÁR:
A/3 4 pld. vegypapír 6,20 Ft/ív
FÉNYMÁSOLÓ PAPÍR:
A/4-es, 80 g-os 270 Ft/500 ív A/3-as, 80 g-os 540 Ft/500 ív
TANFOLYAMOK:
IBM PC-kezeRS (alapt.) 6000 Ft
Adatbázis-kezelés 9500 Ft
MÁGNESLEMEZEK, FESTÉKKAZETTÁK

Ne okozzon önnek gondot az anyagbeszerzés, raktározás és a darabolás.
DKG
az ország összes gyártóművével, valamint külföldi partnerekkel kialakított korrekt üzleti kapcsolattal,
több évtizedes tapasztalattal, felajánlja az alábbi szolgáltatásait:
- Anyagellátás bonyolítása, hazai és import beszerzés:
magas műszaki követelményeket kielégíti alapanyagok,
kovácsolt féltermékek, acélöntvények, kazáncsövek és
egyéb termékek.
- Kovácsszerszám, forgácsolószerszám és öntőminta
gyártatás.
- Darabolás: szalagos és tárcsás fűrészgépekkel,
lemezvágó ollóval és fotocellás lángvágó automata
gépekkel
- daruzási tevékenység, TÁTRA és KRAZ
darusgépkocsikkal
CÍMÜNK: DKG METALL Anyagforgalmazási Kft. 8800 Nagykanizsa, Vár u. 9. Telefon: 92/73-162, 73-454; 93/11-196 Telefax: 92/73-454 93/11-196 Telex: 33-241

KANIZSA 1993. március &


Bevonuló baka blues Kiskanizsán
TURISTAHAZAT AVATTAK VALKONYÁN
Tisztelt Fiókigazgató Úr!
Bátorkodom zavarni Önöket, mert Önök is „zavarnak" En-geml Szólok egyben mindazokhoz, akik az ÜGYEK intézésére hivatottak. Igyekszem röviden közölni kálváriám.
A dolog ott kezdődött, hogy biztosításkötésre kötelezték a gépjárművezetőket. Ha már így esett - bár igyekeztem elkerülni mindenféle biztosítási intézményt -, eleget tettem kötelezettségemnek. A rendelet hatálybalépésekor rendelkeztem kötelező ■■ gépjármű felelősségbiztosítással. A bonyodalom onnét számító-'; dik, amikor autót cseréltem '92 májusában. Addigi töretlen
* „biztosítási karrierem" megroppant, s különböző csorbák ke-
? letkeztek rajt, melyeket részletezés nélkül taglalok. Az ÜGY
* intézője, miután személyesen felkerestem, közölte teendőim, ne-
* vezetésen töltsék ki nyilatkozatot előző autóm sorsáról, továbbá
:j adjak megbízást, ha átutalással szeretném a biztosítási díjat
havi részletekben fizetni. A második negyedévből fennmaradó díjat pedig helyben, a pénztárba fizessem be. Természetesen itt is mindent elkövettem az ÜGYÉRT!
Ezek után háromhavi csend következett az ÜGYBEN, miután gyanús lett a dolog, jelentkeztem az ÜGY intézőjénél, aki közölte teendőim. Fizessem ki az elmaradt díjaimat, mert eddig ezt nem tettem! Mindent az ÜGYÉRT! Kifizettem, s hivatkozva a megbízásomra, kértem vonják havi részletekben. Két nap múlva megkaptam a számlakivonatom, melyről szintén kifizették, az előző autóm díjával együtt! Más teendőm úgy sem akadt, hát újfent felkerestem az ÜGY intézőjét, aki közölte: a tévedést (órákon belül) rendezik, a pénztárnál várakozzak. Időközben postán érkezett több darab nyomtatvány, mind egy céllal: FIZESSEK! Mindezen levelek hibás adatokkal rendelkeztek, egy rendszámra kettő különböző alvázszám jutott stb. Nem részletezem. Az utolsó '92 december 31-i dátummal, annak ellenére, hogy havonta bemutattam az érkezett küldeményeket az ÜGY intézőjének, melyen jókat derültünk és sürü vállvono-f gátasokkal a pénztárhoz irányított, ahol az azóta is rendszeres téves levonásokat visszakaphattam.
4
A következő felháborító ügy a bonus-malus besorolásom, ' mely szerint '92. 02. 16-án 1 db kárt okoztam, melynek ellenértéke 102.031- Ft(!), következésképpen M2 (2. MALUS oszt.) i osztályba sorolnak! Szintén téves adatokkal! A jó adataimmal ]> kitöltött besorolásom, amit egyidöben kaptam az előzővel, AO £ (alapbesorolás) osztályba sorol, indoklásul a szerződésem dá-tuma, állítólag 9 hónapnál rövidebb ideig állt fenn!!!
Türelmem akkor kezdett fogyatkozni, mikor az OTP-nél vezetett számlám után ügyfélkártyát kértem, amit az Önök jóvol-' tából nem kaptam meg, ugyanis januárban a változatosság £ kedvéért három tételt vontak. Az egyik - bár a helyi kiren-^. 'S deltség vezetőjénél telefonon megreklamált és ígéret szerint módosulandó - téves malus-fokozatom, negyedéves(l) díja (itt jegyzem meg, ha a vezető is csak ígér, mit várhatunk a beosztottól), továbbá - szintén telefonon (sok szabadidőm miatt!) ; - érdeklődtem, mi a többi mínusz tétel? Az ÜGY intézője h: ígérte, hogy visszahív..., tehát nem tudom mit fizettem ki. Mel-s* lesleg szólva, nem negyedéves díjat kell vonniuk, nem erre adtam megbízást! Visszatérve, tévedéseik miatt mínuszba került a számlám, s hat hónapig nem juthatok a szolgáltatáshoz és „ előnyeihez, mert megbízhatatlan(!) ügyfél lettem. E sajnálatos y baklövésük miatt hiába bizonygattam, nem az én hibám, hogy Pl lemínuszolták a számlám, nem beszélve a kamatterheiről, ami $ Önöket illeti, a bank belső rendje szerint én vagyok a hibás, " enyém a felelősség (és a biztosítás is). Ja és a kamatok is!!! Köszönve az illetékeseknek! Kitérhetnék a szörnyű bürokráciájukra, s a süket fülekre, melyek nagy hozzáértéssel semmit % nem tesznek, csak elrontatnak, a felelősség hiányára, és a ', többi. Örülök, hogy írhattam Önnek, s levelem írásával meg-!j? kíméltem magam az unalom szörnyű perceitől! Mindenesetre elküldöm a központjukba is e levél másolatát, „bízva" megértőbb fülekre találok.
Egy dolgot szeretnék ezúton is: az EGY darab autóm HELYES besorolás szerinti díjait, HAVONTA vonják a számlám-t ról! K Zalaegerszeg, 1993. március 1.
Tisztelettel:
Kovács Gábor
I

Február 19-én, pénteken este a Móricz Zsigmond Művelődési Házban tartotta három fiatalember a bevonuló buliját. A házigazda a Fiatrock zenekar volt.
A program nyolc óra után kezdődött. A Fiatrock elemi erővel robbant a világot jelentő deszkákra. Szinte az eredetinél jobban nyomtak el számokat a Purple-től, a Sabbath-tól, a Z. Z. Top-tói, Hendrix-től, Hobo-tól és a Flatrock-tól. A vendégek között volt a nagy Zeusz is. Ő Hubertust hozta magával, bár ketten együtt alig fértek be az ajtón. A meglepetésember kétségtelenül Longhaired Árpi volt, a Fiatrock új torka. Hasonló tónusban és világszínvonalon énekel, mint Sipos F. Tamás (Exo-tic), csak rekedtebb, ércesebb a hangja. Bz tette a zenét érdekessé, egyénivé.
Nagykanizsa városközpontjától 25 km-re, a zalai táj erdőkkel övezte dombjai között található az utcányi kis település, Valko-nya. Lakosainak száma 87 fő, az átlagos életkor 60 év feletti. Az idei február végi napsütéses szombat délután sokáig emlékezetes marad a helybeliek életében. Több mint kétszázan jöttek el, hogy részt vegyenek a község önkormányzata és a Kanizsa Természetbarát Sportegyesület által létrehozott és közös üzemeltetéssel működő turistaház avatási ünnepségén.
Reméljük - mondta Rejtélyiné Nagy Gabriella polgármester

Az est fő attrakciója az volt, mikor a basszeros bakajelölt leült egy székre a terem közepén, és Árpi, az énekes lassan, a zene ritmusára elkezdte vágni a haját. A banda többi tagja ez alatt könnyekkel küszködve nyomta a „Tisztelet Muddy Wa tersnek Közép-Európából"-t.
A buli lassan véget ért. A résztvevők hatalmas élménnyel lettek gazdagabbak, és ezt Nekik, a Bevonulóknak köszönhetik. Hej, ha mégegyszer Veletek énekelhetnénk az „Azok a boldog szép napok"-at!... Nem is tudom, illik-e mással, mint a másik Feró klasszikussal elbúcsúzni Tőletek: „Cumi az élet, cumi a tánc..."
SZIASZTOK!!!
Hosszú
P. S.: Talán Veletek, talán jövőre, talán ugyanitt?
asszony -, hogy az esemény egy új fejezet a község történetében. Szeretnénk elsősorban fiatalokat és sok-sok vendéget idecsalogatni. Nincs egyebünk, mint ez a csodálatos környék és az itt élők vendégszeretete.
A volt falusi iskolából kialakított turistaház fél év alatt született szinte pénz nélkül, de rengeteg társadalmi munkával. Az épületben felszerelt konyha, hideg-meleg vizes fürdő, egy óriási társalgó, minden szobában tévé (központi és műholdas antennákkal) várja a pihenni vágyókat.
Tóth Ferenc

1Ü& március & KANIZSA ' 7


BIZAKODÓ ÉVKEZDET
NAGYKANIZSÁN
BÖJTI SZELEK
SZEPETNEKEN
Templom Tótszerdahelyen
ZALAI KERESI IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Csengery u, 82.
Fax; im 73-121
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 11-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-31 Izraeli export-import cég érdekelt szállítók és vásárlók
felkutatásában a következő területeken: cement,
karbamid, cukor, élelmiszerek.
Nk-32 Arany ékszereket kínál eladásra dél-afrikai cég. Nk-33 Feldolgozott és feldolgozatlan gyapjú és moher
fonalakat kínál dél-afrikai cég. Nk-34 Tanácsadás a dél-afrikai piacon működni kívánó
cégeknek: piaci információk, beszerzési források és
potenciális piacok meghatározása. Nk-35 Kozmetikai termékek gyártásával foglalkozó szlovén
cég szeretne piacot találni termékeinek.
INFORMÁCIÓ
IWA
Vadász- és Sportfegyverek és Tartozékaik Nemzetközi
Szakvására Nürnberg, 1993. március 12-15.
A zalai olajipart képviselő nagymúltú Nagykanizsai Olajbányász Sportegyesületet 1945-ben a MAORT alapította 14 szakosztállyal és azzal a céllal, hogy Nagykanizsán és környékén élő, olajbányászatban dolgozók és családtagjaik kulturált sportolási igényeit kielégítse.
Az azóta eltelt 47 év alatt a klub sok változáson ment át. Gazdája volt a DKG és a KFV is. A sportegyesület kezelésében lévó" létesítmények 1976-tól a KÖGÁZ-hoz kerültek. Azóta újak épültek, s a meglévők nagy részét felújították. A működtetésre azonban évről-évre kevesebb pénz jutott, s ennek az lett a következménye, hogy az alapított 14 szakosztállyal szemben jelenleg csak néggyel rendelkeznek.
- Mely csoportban szerepel
nek szakosztályaik és milyen
eredménnyel zárták az 1992-es
évet? - kérdeztük Baranyai Ist
vánt, az Olajbányász SE ügyve
zető elnökét.
- Atlétikai szakosztályunk
„C" kategóriás, a női kézilabda
NB I B-s, a labdarúgó NB Il-es.
Élsportban egyedül a mi labdarúgó szakosztályunk viseli az Olajbányász SE nevet az országban. A női és férfi tenisz az OB
Ahogy nincs két egyforma esztendő, úgy nem létezik két egyforma böjti időszak sem. Kollégám biztat, az idén a húsvétra készülésről többet kellene írnunk, mint eddig. Bocsáttassék meg nekem, nem lelkesedem! Azt is vitatom, hogy mi vagyunk-e az igazi illetékesek az emlékeztetésre, hogy elmúlt hamvazó szerda. Most egyszerre álljunk neki mindahányan bepótolni az elmúlt évtizedeket úgy Hübele Balázs módjára... Mintha ezt tennénk már 3-4 ével S többen térnek be azóta a templomokba?!
Ne áltassuk magunkat!
Nagy a kísértés, az idén sem lesz másképp, vagy mégis jobb, ha avatottabbakra bízzuk.
Félre állni kényelmesebb, kockázatmentesebb.
Aztán elérkezik az első böjti vasárnap. Még a küszöbünk előtt a nyoma a hétköznapi havazásnak, de az előbb kezdődő reggel már jelzi, az időjárás is nemsokára a tavasz irányába indul el.
A Vasárnapi Újság című rádióműsorban egy a főszerkesztőnőnek címzett levelet olvasnak fel. Több mint egy hónapja adták postára in-

l-es, illetve az OB IH-as bajnokságban szerepel.
A közelmúltban kaptuk meg a MOL Rt. levelét, melyben értesítettek bennünket, hogy Subái József vezérigazgató úr - gondjainkat megértve - anyagi támogatásban részesíti az egyesületet. Ez az összeg költségvetésünk 25 százalékát jelenti. Rengeteget számít, mert ennek hiányában bezárhattuk volna a létesítmények kapuit.
- Milyen eredményeket vár el
szakosztályaitól az egyesület?
- Atlétikai szakosztályunk fér
fi és női szakágban elsődlegesen
utánpótlással foglalkozik, 10-18
éves korosztályú versenyzőkkel.
Jelenleg 10 aranyjelvényesünk
van.
Női kézilabdacsapatunk tavasszal még az NB I-ben szerepelt. Rövid időn belül azonban három válogatott játékosunkat igazolták el. Anyagi lehetőségeink híján nem tudtuk pótolni őket. Jelenleg az NB I B középmezőnyben szerepelnek. Ha lehetőségeink engedik, egy-két játékos ideigazolásával visszajuthatunk az első osztályba.
A helyi szponzorokkal, a MOL itteni vezetőivel folytatott tárgyalásaink során megfogalma-
nét a szomszédból, Tótszerdahelyről. Tudtára adván minden rádióhallgatónak, hogy a szerdahelyiek nagy fába vágták a fejszéjüket. Régi vágyukat akarják megvalósítani: templomépítésbe kezdtek. Az országra ma jellemző gazdasági helyzetet ők is ugyanúgy érzik, mégis elérkezettnek látták az időt megkezdeni az Isten házának az építését. Előbb nem lehetett, halogatni pedig nem akarták. Nagy dologra képes egy falu, ha összefog egy nemes cél érdekében. Nagy dolog az is, hogy már a nehezén túlvannak, már-már a felszentelés napja is szóba kerül... Viszont ilyenkor merülnek ki az anyagi tartalékok. Anyagiak híján viszont mégsem lehet a templomot befejezni. S ilyenkor ragad tollat polgármester, országgyűlési képviselő, hogy üzenetet küldjön azoknak, akiknek már kész a templomuk.
Merjük remélni, hogy az üzenetnek itt, Kanizsán is sok hallgatója volt, átérző, megértő hallgatója! Az idei nagyböjt ebben különbözzön az eddigiektől!
- gombás -

zódott, hogy labdarúgó szakosztályunk az NB H-ben az 1-6. helyen szerepeljen (igazi vágyunk az 1-3. hely). Az a tény, hogy a szezon végére a csapat a 7. helyre került, szintén az anyagi gondokra vezethető vissza.
Bízva a MOL jövőbeni támogatásában is, úgy terveztük ez évi költségvetésünket, hogy az NB II-ból hozunk játékosokat. A polgármesteri hivatallal és a KÖGÁZ-zal változatlanul folynak a tárgyalások. Úgy szeretnénk megállapodni, hogy a létesítmények fenntartását - ami a költségvetés 40-45 százalékát teszi ki - a KÖGÁZ finanszírozná, a szakosztályok működését pedig az önkormányzat vállalná.
Női teniszcsapatunk az országos bajnokság első vonalában
Kicsinek bizonyult a terem a szepetneki Egyetértés MgTsz gyűlésén, amelyen bizony felforrósodott a hangulat. Mivel Czommel Béla elnök lemondott, amit azzal indokolt - többek közt -, hogy az utóbbi időkben sokan „alpári módon betartottak" neki, a munkájában egyedül maradt. Ezt követően kiemelte a törvények hiányát, amelyek nélkül egyszerűen képtelenség dolgozni...
Többen szóvá tették, hogy nem fogadják el a lemondást, mondván a tsz a megye egyik legjobb szövetkezete volt, az elnök volt a kormányos, a hajót bevitte a mélyvízbe. Az ő dolga kihozni a járműt. Azonban az elnököt senki sem kényszerítheti maradásra...


szerepel. Ők egyébként a működésükhöz szükséges feltételeket saját szponzoraik révén biztosítani tudják. Ebben a sportágban az elért eredmények megtartása a célunk. Kétpályás, automatiká-val ellátott tekepályánk, a munkacsarnok az olajipari vállalatok dolgozóinak és családtagjainak tömegsportigényét elégíti ki.
Befejezésként szeretnénk köszönetünket kifejezni a MOL Rt. vezetőinek a segítségért, amellyel a fennmaradásunkat biztosították -mondotta végezetül Baranyai István, a sportegyesület ügyvezető elnöke.
Bakonyi Erzsébet
A cikket a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársasiig lapjának, a MOL Hírlapnak februári számából vettük át.
A szövetkezet pénzügyi dolgait nem sikerült tisztázni, mivel azt csak érintőlegesen vázolták. Az azonban bizonyossá vált, hogy az adósságok egálban vannak a szövetkezet vagyonával (90-120 millió forint). Nos két lehetőség közül lehet választani: vagy csődöt jelent a szövetkezet - ez esetben három hónap áll rendelkezésükre, hogy a hitelezőkkel egyezséget kössenek a törlesztésről -, vagy megpróbálkoznak a csődeljárás nélküli adósságrendezéssel. Az utóbbi esetben viszont azt kockáztatják meg, hogy a későbbiekben fel kell számolni a szövetkezetet...
H. L.



KANIZSA



AZ ÉTEKVADÁSZ
Beszélgetés Németh Zoltánnal, a világbajnokságra készülő rádióamatőrrel
.Nemcsak kenyérrel él az ember.
- 1957-ben kezdődött a holtig
tartó szenvedély. Az általános
iskola nyolcadik osztályába jár
tam, amikor kezembe került a
Rádiótechnika című újság. Volt
bene egy rádióvevő készülék
összeszerelési vázlat, amely fel
keltette ifjonc érdeklődésemet. A
készüléket szabadidőmben, szor
gos munkával csakhamar elké
szítettem. Hobbi lett belőle, de
tagadhatatlan, hogy a rádió-, té
véműszerész és híradásipari
technikus szakmáimat, illetve
élethivatásomat is ennek köszön
hetem - vágott bele rögtön a lé
nyegbe Németh Zoltán világhírű
rádióamatőr, akivel Nagykani
zsán, családja Sugár úti otthoná
ban, pontosabban a különböző
készülékekkel, szerkentyűkkel
zsúfolt kis rádiós szobájában be
szélgettem.
Az egyszerű rádióvevő elkészülte után mint megfigyelő rádióamatőr tevékenykedett. Akkor még szüleinél, a Teleki út 4. szám alatt lakott, s itt 1962-1968 között - szigorú műszaki feltételek teljesítésével - rádióadó engedélyt kapott a KPM-től az A, B és a legmagasabb C-fokozatra. Azóta &HA 1 ZH Mvójellel lett ismert a rádióamatőrök között.
- Berendezéseimet állandóan
fejlesztettem. A kezdeti 100
wattos CW-AM készülék után a
60-as évek végén SSB adó-vevőt
építettem, amellyel nagy távol
ságú beszélgetéseket tudtam bo
nyolítani a legtávolabbi földré
szekkel is - Grönlandtól Antark-
tíszig, Japántól a Kanári-szigete
ken át Észak- és Dél-Amerikáig.
A 70-es évektől hazánkban is is
mert lett egy új üzemmód, az
SSTV. Ezzel 1973 óta foglalko
zom. A fekete-fehér képek él-
ményszerűbbé tették, szinte for
radalmasították tevékenységün
ket. Többhónapos munka után
tavaly novemberben fejeztem be
egy korszerű, színes kép adására
és vételére alkalmas készülék
építését. Ez már IBM számító
gépen alapuló rendszer. A vett
és adott képeket mágneslemezre

lehet rögzíteni és továbbítani a világba. Ez a Földön jelenleg csúcstechnikát jelent, s hazánkban a maga nemében - a rádióamatőrök körében - most egyedülálló - mondta.
A rádióamatőrök gyakran vállalkoznak segítségadásra, sőt életmentésre is. Egyik ilyen eset volt például a 70-es években az, hogy a román rádióamatőr, a súlyosan beteg „Bobbi", Németh Zoltán és kanizsai amatőrtársa, Gyimesi Tibor étervadászatának köszönheti életben maradását, ugyanis közreműködésükkel a nagykanizsai kórházból Budapesten át a Magyar Vöröskereszt repülőgépével egy nap leforgása alatt megérkezett a szükséges életmentő gyógyszer Temesvárra.
- Az éter hullámain keresztül számos barátság is szövődött. Közülük nem is egy esetben személyes ismeretségre került sor. Királyi „vadászataim" is voltak:
Ha azt mondanánk, hogy meghívjuk önöket egy Ingyen lakomára, biztosak lehetnénk, hogy közel a fél város a „terülj asztalka" körül tolongana. Ennek ellenére nem csodálkoztunk, hogy hétfő estére csupán a Művelődési Központ felnőtt klubja telt meg (de az szerencsére megtelt), hiszen aki hallott róla, tudta, hogy „csak" szellemi táplálékhoz juthat. A Hevesi Művelődési Központ és a TIT szer-íj vezésében, Harkány László házigazdasága mellett vette kezdetét az a rendezvénysorozat, mely az Ingyen lakoma elnevezést viseli, s melynek első állomásaként a megújult Kortárs folyóirat mutatkozott be. Az est vendégei Szakolczay Lajos irodalomkritikus - szerkesztő, Utassy József költő, Faragó Laura énekművész és Szelecsényi Norbert zongoraművész voltak.

a szintén rádióamatőr Husszein Jordániái uralkodóval többször is találkoztam az éterben. Mi rádiósok egyébként egymásnak visszaigazoljuk a kapcsolatokat, amelyeket kölcsönösen QSL-kár-tyával nyugtázunk. Jelenleg mintegy 20 ezer ilyen kártyát őrzök. Ennél azonban jóval több -közel 30 ezer - kapcsolatot teremtettem az elmúlt 31 esztendőben - vázolta tovább élményeit, tetteit.
A rádióamatőrködés is sportnak minősül, s az egyes szakágakban ők is versenyeznek. Persze Németh Zoltán is. Nemzetközi versenyeken nyert rádióamatőr oklevelei, díjai, diplomái címszavakban felsorolva oldalakat töltenének be. Már 20 éve tagja a „Kaliforniai diplomavadászok" klubjának.
- 1987. március 14-21. között írták ki az USA-ban az SSTV technikával dolgozó amatőrök részére az első világbajnokságot. Engem is felkértek az országhatárokat nem ismerő rangos vetélkedőre. A 47 országból benevezett 324 rádióamatőr persze otthonában versenyzett. Hat földrészen 71 amatőrrel teremtettem kapcsolatot egy hét leforgása alatt, s ez a speciális számítások alapján 471 pontot, világbajnok címet jelentett! A 2-3. helyeken - jelentős ponthátránnyal - csehszlovák és skót
Szakolczay Lajos felhívta figyelmünket, hogy nem véletlen hasonlóság, tudatos választás volt, hogy a Kortárs új „köntöse" a Nyugat folyóiratra emlékeztet. Szellemiségében is a valamikori műhelyt szeretné követni: szemük előtt az ÉRTÉK az egyetlen válogatási szempont. így nem kívánnak prioritást adni egyetlen irányzatnak, ideológiának, párthangnak sem, minden művészi-esztétikai szempontból tartalmas alkotás előtt nyitottak, a határon innen és túl élő magyar alkotók számára egyaránt.
Az elmondottakat erősítendő, Faragó Laura is Ady-dalokat énekelt. Az író-közönségtalálkozó várva várt vendége, Utassy József sem okozott csalódást. A költészet egykori fenegyereke költőktől szokatlan előadói átéléssel tolmácsolta

kolléga végzett. Erre ez a trófea a bizonyíték - mutatott rá az egyik polcra helyezett remek fődíjra.
Azóta a kaliforniaiak minden évben megrendezik a világversenyt, amelyeken 1991 kivételével - amikor egy erős vihar összetörte hatalmas, forgatható antennáját - négyszer is 3. lett, egy svéd öregúr és egy zágrábi versenyző mögött.'
- Idén két áprilisi hétvégén, 3-4-én és 10-11-én, kétszer 48 óra időtartam alatt lesz a világbajnokság, amelyen én is szeretnék részt venni. A felkészülést egyre jobban fokozom, hiszen minden évszakban és minden napszakban más-más a hullámok terjedése. Az újabb jó helyezés - talán a világbajnoki cím visszahó.dítása - érdekében a lehető legjobban szeretném érzékelni, hogy melyik időpillanatban kell majd egyik hullámsávról a másikra váltani, a távoli földrészek gyors elérése érdekében - újságolta Németh Zoltán, akinek dédelgetett terve jelenlegi rendszerének mielőbbi továbbfejlesztése. A megvalósítás elérhető közelségben van, hiszen az állókép továbbítása mellett már javában dolgozik szabadidejében az eddigieknél is érdekesebb, izgalmasabb, színes mozgóképes amatőr televízió megvalósításán...
Tihanyi István
saját verseit, köztük jónéhány újat, meg-megcsillantva remek humorát. Beszélt az Elérhetetlen föld antológa másik nyolc költőjéről is, s készülő harmadik közös kötetükről. A lazán szerkesztett műsorban Bartók, Liszt, Szokolay Sándor és Lendvay Kamilló zenéje emelte a lakoma fényét, s nem akármilyen bravúrt követelt Szelecsényi Norberttől és a rendelkezésére álló pianínótól. Mindent összevéve kellemesen jóllakhattunk „kortárs" művészettel.
De az asztal körül még bőven van hely, reméljük legközelebb önök is a vendégek között lesznek. Hiszen ez olyan különleges eledel, melyből minél többet vesznek, annál több lesz belőle.
ball

KI MIT TUD VÁROSI

ÉS
VÁROSKÖRNYÉKI ELŐDÖNTŐ


táncegyüttes, Kanizsa táncegyüttes, Németh Renáta, Németh Krisztina.
- dé -
Á melléklet tartalmából
Imre
10~17, Ma?
♦ Látni m Úrban
m oldat
Február 28-án került sor a HSMK-ban a Ki Mit Tud városi és városkörnyéi elődöntőjére, amelynek keretében a szép számmal összegyűlt nézőközönség 32 produkciót láthatott. Sokan keserű szájízzel hagyták el ezen az estén a Hevesi Művelődési Központot, hiszen mind a bemutatott produkciók jóré-sze, mind a közönség viselkedése bőven hagyott kívánnivalót maga után. Meglepően alacsony volt a színpadon szereplők átlagéletkora -még a húsz évet is alig érte el -, érthető hát, hogy csak nagyon nehezen tudtak megbirkózni lámpalázukkal, s a közönség érdektelenségével. Külső szemlélő számára úgy tiínt, hogy ezeket a gyerekeket felkészítőik bizony magukra hagyták, már ha egyáltalán volt, aki felkészítette őket. Azért láthattunk, hallhattunk néhány nagyon szép produkciót is, többek között Németh Krisztina énekét, Horváth Hermina prózáját, és Horváth Zoltán cigánytáncát.
Cél
19. oUal
örvendetes volt, hogy a kisebbségben lévők milyen szép számban képviselték kultúrájukat, igaz a produkciók színvonala széles skálán mozgott.
*$►' Hmm...
20-21, oM«J
♦ Lengyel felvágott
22-23. oldal
Az április 3-án megrendezésre kerülő megyei döntőre 13-an jutottak tovább: Fraci-Ior együttes, Horváth Hermina, Czakó János, Pető Anita, Kanizsa csillagai, Kiss Sára, Horváth Zoltán, Mihácsi Judit, Rigó Marianna, Karos


H

ÉTFŐ

M<aí: Ut 18, 20 óra: Mozi: 16JH9, tÜAS óra: 20.15 óra:

Szereteti bűntények
Oltók
Gruppenszex a leánykollégiumban


Kanizsai műsor



KOSSUTH


3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Törvénykönyv
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Agancsbozót-XX/15. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendégaháznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Hitélet
14.05 Klasszikusok mindenkinek
14.55 Első közlés
15.05 Kossuth-klub (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvllág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Összeállította: Csurka István
20.05 A népzene hagyományőrzői
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub. Ütköző
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum. Donáth László
23.05 Lemezmúzeum
URH-ADÓN
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Nyelvemlékező 11.30 Beszélgetés Szondi Lipóttal 13.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora
14.00 Híres filmzenék 14.30 Nyitnikék 15.00-
18.30 Országgyűlés 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in Ilmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjemjeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 GalaxyX-XXX/19. 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral

4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
Az ABBA együttes 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek
13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé 14.00-
17.00 Kettőtől ötig közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Garázs 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Táncházi muzsika 20.00 Tövisek és virágok 20.40 Francia sanzonok - magyar előadók
Császár Angéla, Lukács Sándor, Ronyecz Mária, Huszti Péter, Piros Ildikó és Kútvölgyi Erzsébet énekel 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Jazzmagazin 22.00 Magyar lemezbemutató Beszélgetés Záray Mártával és Vámosi Jánossal új albumukról 22.30 Jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt
Lemezbörze helyett 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Verbunkosok, csárdások

14.15 Chopin fesztivál
15.00 Fiatal tehetségek
15.45 Grieg: Zongoraverseny
16.15 Idősek klubja
17.00 Minihirek
17.10 Maja, a méhecske (sorozat)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Híradó
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Tudományos magazin
20.00 Hideg kezek (színházi közv.)
21.00 Beszélgetés
21.51 Sport
22.00 Hírek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sor.)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfleld-sztori (sor.)
íüBii Kalifornia klán (am. sor.)
14Ü0 Baleseti osztály (am. sor.)
tüfiTii Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó Idők, rossz idők (sorozat)
HilB Columbo (am. krimisorozat)
22.10 Quincy (amerikai sorozat)
23.05 Kulturális magazin
23.40 Gong-show
0.15 Trópusi hőség (ism.)
1.20 Borzasztó kedves család (ism.)
1.55 KI Itt a főnök? (ism.)
2.30 Beszélgetés (ism.)
3.25 Robbanékony (ism.)
3.50 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.35 Jó idők, rossz idők (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)

6.00 Telereggel
8.30 Állatbarátok műsora (ism.)
9.00 Hétről hétre (ism.) 11.00 Az Igazság órája (ism.) 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bitrak parkja (sorozat) 13.40 Az évszázad haladása (ism) 17.05 Hogy van? 17.30 Főzőcske 18.00 Kvízmiisor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Kanadai aktuális magazin ffKTil Cézárok éjszakája T3Ö Éjféli társaság
1.40 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Slágerlista 2.00 KrlstJane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Sport
14.30 Európa-film
15.00 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Eco-record
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A hetedik fátyol (film)

4.30 Ürhalótöröttek (ism.) 5.20 Vickl (amerikai sorozat) Mindenki mindenki ellen 5.45 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Widget, a kis őr Garfield
Flintstone család 7.35 Parker Lewls (ism.) 8.05 Haittól Hartlg (ism.) 9.00 Utazás a tenger fenekére
(ism.)
11.00 Matlock (ism.) 12.00 Riporterek (ism.) 12.30 Dokumentumfilm 12.50 A madárijesztő és Mrs. King (amerikai sorozat) Feltámadás
13.40 Az utolsó elefánt (ism.) 15.20 Halttól Hartlg (am. sorozat)
Izgalmas parti 16.15 Rajzfilmek Heathcliff
Alvln és a mókusok Garfleld
Flintstone család 18.00 Parker Lewls (am. sorozat)
Portré 18.30 Bili Cosby-show. (am. sor.)
Theo gyengéje íETilil San Francisco utcáin (am sor.)
A nők kedvence 20.00 Híradó
20.15 Vannak még csodák (am. film) RCTiTii Steele igazsága (am. krimi) 23.40 Törött jelvények (am. sorozat) Vörös és veszélyes Beau egykori kollégája és szeretője büntetése letöltése után elhagyja a börtönt. Sarah meg van róla győződve, hogy Beau volt az, aki rács mögé juttatta. Mindenki attól tart, hogy az asszony bosszút akar állni. 0.35 Hírek
0.45 A legközelebbi rokon (ism.) 2.30 Hírek 2.40 Serplco (ism.) 3.30 Hírek 3.40 Nyersbőr (ism.)




Gombás Imre:
BERKENYE ÖRVEZETŐ
6.00 Muzsikáló reggel
9.05 Pódium. Krystian Zimerman
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Újraolvasva. Beney Zsuzsa: Versek a labirintusból
10.15 Zenei ABC
10.55 Boris Chrlstoft operafelvételei
11.40 Daróci Bárdos Tamás népzenei feldolgozásaiból
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.40 Pezel intradák és szonáták
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 Anagyratörö-IV/1. Márton László színműve
15.00 Mozart: B-dúr szerenád K. 361.
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Kóruspódium
16.35 Oralia Dominguez énekel
17.00 Új Hangoló

17.50 A hét költője: Ady Endre
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Kapcsoljuk a stúdiót
Hangverseny évszázadok muzsikájából
19.05 Hunor és Magyar nyomában László Gyula régészprofesz-szor visszaemlékezései -12.
19.35 Romantikus zene
közben:
20.00 Hírek. Időjárás
20.05 Kritika két hangra
21.00 Operarészletek
21.49 József Attila minden verse
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Új Zenei Újság (ism.)
22.50 A Rádiószínház bemutatója
Légköbméter
Bereményi Géza színműve
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikájából

Alig egynapos katona koromban már biztos voltam abban, hogy vannak rossz kívánságok, amelyek megvalósulnak. Hányszor kívánták tisztelt hozzátartozóim, hogy a katonaságnál embert faragjanak belőlem!
Első szobaparancsnokom megérdemli, hogy nevét is megörökítsem az utókornak. Úgy tűnt, hogy Berkenye őrvezető elvtárs ezt élete egyik fő céljának tekintette. Nem vesztegette az időt! az első alaki foglalkozásról befelé menet kiszabta rám a büntetést. Százszor leíratta velem, hogy a pa-

rancsnokomat nem nézem hülyének. No, persze, hogy mindezt szabad időben, mikor a társaim első levelüket írták szívük választottjának. Valószínűleg bosszanthatott a büntetés, így követhettem el azt a szarvashibát, hogy megkérdeztem: „És ha ennyiszer leírom, nem lesz^ az?" Kapásból jött a súlyosbítás: „Érdekesebb lesz, ha egyik betűt tintával, a másikat ceruzával írom!"
Még szerencse, hogy a társaim szereztek valahonnan egy tintaceruzát, abban szerepelt ugye tinta is, ceruza is.




A FOGYASZTOK SZOLGALATÁBAN

Kanizsai műsor


Mozicsatorna; 18 és 20 óra: FUnrvctít&í
KÁMZSA TV 18 óra: A hétvége sportja

MÁRCIUS 8.

H





-fi
OSZTRÁK 1


_ DUNA TV

"©•




BERKENYE ŐRVEZETŐ
vagyunk, hacsak nem történik valami
csoda Berkenye elvtárssal. Ha egy
csodát egy szakasz katona annyira
akar, mint mi, annak bizony illik be
következni.
Nos, hogy pontosítsák, a csodát Mariannának hívták, aki nagyon szép, sudár leányzó volt, és ami nem mellékes, az egyik újonctársunk testvér-húga.
A katonai eskü napján jött látogatóba testvéréhez. Gesztenyebarna haja, csodálatos szemöldöke, karcsú termete úgy látszik hatással, s nem is akármilyen hatással volt Berkenye drveze-tő elvtársra is. Ezt nem is titkolta né-
Mielőtt még személyemnek szóló unszimpátiának próbáltam volna betudni az dfrvezető elvtárs irányomba történő" figyelmességét, kiderült, hogy a társaim sem maradtak ki semmi „jóból".
Nálunk a felmosórongy soha nem hűlt ki, s a foglalkozások közötti szünetekben pedig divatba hozta a napi másodszori borotválkozást. Legszebb vasárnapi elfoglaltságnak az ágybevetés gyakorlását tartotta. Miközben más szakaszbeli társaink szurkolhattak Komoráéknak a tokiói olimpia közvetítését nézve. Egy szó mint száz, megállapítottuk, szomorú újonckor elején
9.00 Hirak/ Család minden menynyitégben (ism.)
9.30 Beszélgetés 10.30 HohmiMn kastély (ism.) 12.15 Tevék varsenye (rövidfilm) 13.00 Hírek
13.10 Konfliktusok (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 A nagy völgy (am. sorozat) 15.05 Freggles (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Rebecca és a szomszéd gyerekek (sorozat) 10.15 Villámhárító 16.30 Szelleminek (sorozat) 17.00 Mlnlhirek 17.10 Wurlitzer 17.45 Nemzetközi nőnap 18.30 MacGyver (amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
BBü Ellsabeth Farrell az emberekért (amerikai krimi) Btlflii Öldöklő verseny
(amerikai filmvígjáték)
0.45 A modell és a zsaru (am. sor.)
1.35 Hírek
OSZTRÁK 2
16.30 Nlppon (sorozat)
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.00 Hírek
18.05 Család minden mennyiség
ben (sorozat)
18.30 Szivem csücske
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 A körorvos (sorozat)
21.00 Újdonságok a moziban
21.15 Magazin
22.00 Hírek
22.30 Dokumentumfilm
HJE Morgó hal (amerikai film)

13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Sir Edmund Hillary
15.15 DSF-trénlng
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkvíz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
20.05 Talkshow
21.00 Labdarúgás
22.55 Hírek
23.05 Küzdősportok magazinja
24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUROSPORT
9.00 Biatlon 10.00 Sí VB 12.00 Motorsport 14.00 Lovaglás a jégen 15.00 Műkorcsolya EB 17.00 Atlétika 18.00 Sí VB
19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Labdarúgás
1PLUS
15.00 Hírek
15.03 Egészségügyi magazin
15.45 Qulncy-Egy amerikai város
16.15 Irodalmi műhely
16.45 Marc Aurél
17.30 Beszélgetés
18.00 Slnha Moca (sorozat)
18.30 Hírek
18.40 Zora és bandája (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Génvadászok
20.00 Híradó
20.15 Szenegál
21.15 „Arany" lányok (sorozat)
21.45 Riport

16.00 Hírek, műsorismertetés
16.10 Hajnali háztetők Magyar film (ism.)
17.35 Magyar tájak - Bodrogköz
18.05 Népművészek - Sütő Gyula
18.30 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Közép-kelet-európai filmek Nyirfallget Lengyel film
Szereplök: Dániel Olbrychski, Olgierd Lukaszewicz, Emilia Krakowska, Danuta Wodinska
20.40 Haydn szimfóniái - 6. rész
21.35 Szépművészeti Múzeum-2.
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.55 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.55 Klng Kong (ism.) 11.55 Herrmann - talkshow 12.25 Szerencsekerék (ism.) 13.05 Malibu vízi mentői (ism.) 13.55 Fiatal is nyugtalan
(amerikai sorozat)
Vidor és Vlctoria 14.45 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Alaptalan féltékenység? 15.10 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Jó és rossz hírek 16.00 A négyöklfi trió (am. sorozat)
Gyilkolásra programozva 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Kulcslyuk 19.30 Szerencsekerék 20.15 Apának feleség kell (sorozat) 21.20 Kérlek, jelentkezz I 22.15 Akut
23.00 Újdonságok és történetek 23.45 4-es csatorna 0.45 A négyöklű trió (ism.)

5.40 Faluiévá - törvénytippel, agrometeorológiával és falusporttal
6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor
Benne: 8.05 A Financial Times heti üzleti
híradója 8.30 Közjáték
A héten: Weöres Sándor:
A teljesség felé 8.35-12.05 Napközi
Benne: 9.00 Walt Disney bemutatja (ism.)
Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat
A tengeri szörny
A suli
Amerikai filmsorozat
IX/6. rész
Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat
Egy királylány keservei
Macinak maci a barátja 10.45 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Sajtófesztlvál 16.35 Képújság 16.40 Bűvös hatos
Játék kockákkal és filmekkel
fltüBI Heléna
Olasz tévéfilmsorozat
Kényelmetlen emlék
íHHii Kalendárium, 1993
Ismeretterjesztő magazinműsor
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi-egy műsor és valami más
18.40 Jó éjszakát kíván a Disney I
18.50 „Engedjétek hozzám I"
A hitről gyerekeknek
nntiTii A nagykövet férje
Francia kalandfilmsorozat XIII/4. rész 54' A főszerepben: Pierre-Baptis-te Lambert - Louise Velle (Végvári Tamás), Sixtine -Diane Bellego (Andresz Kati)
20.00 Híradó
20.30 Telesport
20.35 Átmenet
frlilil Hát nem csodálatos... Ausztrál filmvígjáték Kerry - Tracy Mann (Kocsis Mariann), Mark - Jim Holt
(Vitay András)
EHTiTil Zeneszalon
2315 Közjáték (ism.)
23.05 Krónika
A 2. magyar hadsereg a Donnál XXV/25. rész: Hazatérés 0.20 Híradó 0.25 BBC-hiradó
HB©
17.30 Júlia-Amerikai dráma 113' 19.30 És mégis-Dráma 91' 21.05 Üvöltés II.
Amerikai horrorfilm 87' 22.40 A birodalom védelme
Amerikai dráma^ 92'

6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin Telefon: 251-3372,251-0490
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 17.05 Műsorismertetés 17.10 Híradó - Időjárás 17.15 Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat Fészkek
17.21 Cslpegető Gyerekhírek
17.25 A könyvek könyve Amerikai rajzfilmsorozat Egy igaz próféta
17.50 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11-066
18.25 Műsorajánlat Időjárás
18.30 Hatoslottó-sorsolás
18.40 Telesport
19.05 Korkép
Magyarország jelen időben Benne:
Magyarországról jövök kamerával
A vidék rádiós magazinja a televízióban
19.35 Feljegyzés
Oililii Kojak
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat
18 óra félelem 48' Kojak - Telly Savalas (Koncz Gábor), McNeil - Dan Frazer (Pathó István), Crocker-Ke-vin Dobson (Rosta Sándor), Stavros - Demorthenes (Vajda László), Peggy - Lynne
Marta (Ábrahám Edit)
CTiüTii A XXIV. Magyar Filmszemle díjnyertes alkotásaiból Úzd IV/3. rész: Lassítás 62'
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló Telefon: 153-2652
22.20 Időjárás
22.25 Enter
Számítógépes műsor
22.55 A megsebzett fa
Görög film (1986) 66' Feliratos!
Szereplők: Yannis Avdeliodis, Nikos Mioteris, Marina Delivo-ría, Takis Agoris, Dimos Avdeliodis

K

EDD

A metszés jelcntAVge a szőlőtermesztésben - előadás a HSMK-bap Mozt: 16, 18, 20 órai Dől a lé!


Kanizsai műsor



3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Mindennapi tudomány
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Agancsbozót -XX/17. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház
félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Népzenei híradó 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvllág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Összeállította: Csurka István 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. A kultúráról 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek
URH-ADÖN
6.55 Körzeti információs magazinok 10.00-
18.30 Országgyűlés A szünetben: 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku ' 19.00 In limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjemjeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt - 26/10. 4.25-6.55, 9.00-10.00,21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral

4.30 Naplnditó. Zenés ébresztő
8.05 Sportreggel
8.20 Rivaldafényben
8.50 Helykereső
9.00 Hírek. Időjárás
9.05 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Asztali muzsika 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Az én slágerlistám
13.30 A Manclnl Zenekar örökzöld
fllmmelódlákat játszik
14.00 „Mindenki másképp csinálja..." közben: 15.00 Hírek. Időjárás
15.31 Müvészbejáró
16.00 Csúcsforgalom
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordlusz plusz
18.00 A magyar rock archívumából
18.30 Helykereső
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Ami a szivedet nyomja
19.35 Magyar nóták, csárdások a rádióhallgatók kívánságaiból
20.00 Mi közöm hozzá?
Jorge Semprun: De szép vasárnap!
20.40 Haj. Részletek MacDermot zenés játékából
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 Blues
21.45 Közvetítés a Magyarország-Egyesült ÁHamok férfi kézilabda világbajnoki mérkőzésről
22.20 Charlie Parker felvételeiből
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthiradó
23.10 Napforduló - éjfél előtt
Jazzshow 0.10-
4.20 Napforduló-éjfél után (0.1(M.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-4.20 Cigánynóták

15.50 Koncert
16.15 Magazin
17.00 Mlnlhlrek
17.10 X-Large
18.00 Képek Németországból
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Kultúra
MM Merénylet Glasgow-ban (film)
21.30 A hónap könyve
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.30 Klub-2 - talkshow utána Hírek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sor.)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztorl (sorozat)
EEJ Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
[CTÍTii Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 KI Itt a főnök? (am. sor.)
17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sorozat)
20.15 Hegylakó (amerikai sorozat)
HWü Nyomtalanul (sorozat)
22.15 Robbanékony - vita
23.15 Gottschalk-show
24.00 Törvény és rend (am. sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 Ki itt a főnök?
2.15 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.20 Jó idők, rossz idők (ism.)

6.00 Telereggel
9.00 Riportok, tudósítások
12.00 Varletéműsor
13.15 A Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Colette: Napfelkelte (ism.)
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Hogy van?
17.30 Főzőcske
18.00 Kvízmüsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Kanadai és svájci magazin
21.30 Rendkívüli tudósító
23.15 Kulturális magazin
0.35 Beethoven: VI. szimfónia
1.45 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz!
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Pip Dann 2.00 Krlstlane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 VMeodivat
14.30 Arcképcsarnok
15.00 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Helyszín
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Média televízió
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Flóra asszony két férje (film)

4.35 Orhajótöröttek (ism.) 5.25 Vlcki (amerikai sorozat) Látogatás a börtönben 5.50 Rajzfilmek (ism.) Heathcllfl
Alvln és a mókusok Gardáid
Fllntstone család 7.40 Parker Lewls (ism.) 8.10 Harttól Harttg (ism.) 9.05 Az esőcsináló (ism.) 11.20 San Francisco utcáin (ism.) 12.20 Bili Cosby-show (ism.) 12.50 Harry Fox esetei (am. sor.)
özvegyi álmok
13.40 Családi ékszerek (ism.) 15.20 Harttól HarUg (am. sorozat)
Eredeti vagy hamisítvány 16.15 Rajzfilmek Heathcllfl Repülő macik Garfield
Fllntstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat)
Az utolsó szó
QJEE] Bili Cosby-show (am. sor.)
Gyerekjáték I
19.00 San Francisco utcám (am. sor) A Ferguson-banda Angus Ferguson és családja csalásra specializálta magát. A következő generáció azonban már nem elégszik meg ennyivel, ők nagyban akarják űzni az ipart. Amikor Stone és Keller egy gyilkossági ügy kapcsán jut el Angushoz, az felajánlja segítségét. 20.00 Híradó 20.15 Temetői történet
(kanadai krimi)
22.05 Minden lében két kanál (angol sorozat) Anyajegy 23.10 Iszonyatosak
(olasz-spanyol western) 0.45 Hírek 0.55 Serpico (ism.) 1.45 Hírek 1.55 Inga (ism.) 3.40 Hírek 3.50 Nyersbőr (ism.)




BERKENYE ÖRVEZETŐ
6.00 9.05 10.00 10.05 10.20 11.20
11.40 12.00 12.05 13.15 13.30 14.00 14.05 14.55 15.10
16.00 16.05 16.35 17.00

Muzsikáló reggel Pódium Hírek. Időjárás Kritika két hangra (ism.) A kamarazene kedvelőinek Budapesti rézfúvósegyüttesek felvételeiből Országok, tájak zenéje Hírek. Időjárás Hangverseny délldöben Hangszerszólók Barokk muzsika Hírek. Időjárás A nagyratőrő - IV/2. Concertino Prága '92 Bemutatjuk új kórusfelvételeinket A MR énekkara énekel Hírek. Időjárás Muzsikusportré. Tusa Erzsébet Zenekari operarészletek A magyar Irodalom története

17.50 A Uszt Társaság konferenciája 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Gluck: A rászedett kádl. Opera 19.00 A L'École d'Orphés Együttes
Handel-triószonátákat játszik 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia
nagytermét közben:
20.30 Hírek. Időjárás 20.35 Teleobjektív 21.40 Vera Franceschl Cimarosa-
szonátákat zongorázik
21.50 József Attila minden verse
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Lulgi Boccherini műveiből IV/4.: Stabat Mater
22.51 Locke: Zene őfenségének
23.00 Alternatív diszkó
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművészek felvételeiből

hányunk előtt. Marianna testvérétől megérdeklődte, nincs-e még elkötelezve a leányzó valami civil férfiemberhez. Jómagam mint az alakulat újságjának egyik szerkesztője kerültem a képbe. Kiderült, hogy az őr-vezető elvtárs még soha nem levelezett ilyen témában, s így sóhajainak szavakba öntése az én feladatom lett. A piszkozat hófehér levélpapírra írása pedig az írnokunkra várt. Viszont haszonélvezői lettek az őr-vezető elvtárs szerelemre lobbanásá-nak szakaszunk többi katonái is. Ezentúl már csak annyiszor kellett felmosni a körletet, mint más nor-

mális katonának, és elég volt reggelente egyszer ágyazni, egyszer borotválkozni. Szóval bélyeg került a borítékra... Csakhogy arról intézkedtünk, hogy a levél mégse jusson el a címzetthez. Csakhogy a meg nem érkezett levélre ugye nem szoktak válaszolni, bármennyire is epekedett érte Berkenye őrvezető. Ennek az lett a következménye, hogy újra kezdett velünk egyre többet foglalkozni, és mi újra kezdtünk ennek nem örülni. Ekkor született az ötlet, választ kap a levélre Berkenye. Még ott az őrségben megírtuk: „Nagyon örülök, hogy a bátyámnak ilyen szókimondó parancsno-



KANIZSA DOMUS ÁRUHÁZ IGAZI OTTHONT TEREMT!

Kanizsai műsor


Mozi: 16.30, 1*45 6r«
20.15 ént; KANIZSA TV 19 ét»i

Ollók
Gruppenszex a leánykollégiumban
SZÍV-TV magazin

^MÁRCIUS 9.

K




BERKENYE ÖRVEZETÖ
ka van, aki bizonyosan civil emberek közt sem az utolsó ... stb."
Volt öröm a körletben postabontás után! Azon a délutánon kimenőt kaptunk a városba, őrvezető elvtárs pedig ki tudja hányszor olvasta el a szívet melenget(5 sorokat. Már este válaszolt volna, de sikerült meggyőznöm, hogy nem olyan hasznos dolog, ha egy férfiember postafordultával, rögtön válaszol, s a leányzó lábai elé omlik.
Mondhattam ám a magam józan érveit, annyit értem el, hogy Berkenye két napot volt hajlandó várni, hogy újabb levéllel folytassa az ostromot Marianna kicsiny szívének meghódításáért.
Most sok év elteltével is tudom, hogy mi, ott, akkor nagyon embertelen játékot űztünk. Mondtuk is egymásnak, ezért a sors megfizet külön-külön mindegyikünknek. Ezért elhatároztuk, hogy záros határidőn belül megkeményítjük a szívünket és szakítani fogunk.
De valahányszor késett az általunk fogalmazott válasz, parancsnokunk, kit közben tizedessé léptettek elő, mindig bekeményített. Nekünk pedig nem volt kedvünk húsz fokos hidegben páncéltörő löveget hegyre fel, hegyről le tologatni. így aztán, ha különben sajnáltuk is áldozatunkat, el-
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek/Cs
nyiségben (ism.)
9.30 Idősek klubja (ism.)
10.15 Pan-Optlkum (ism)
10.30 Asso (ism.)
12.05 Sport (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy
(amerikai sorozat)
15.05 Heathcllff és Riffraff
(sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Savanyú káposzta
16.30 Játék
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 MacGyver (amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 A nap foglyai (sorozat)
21.20 Milliós örökség (sorozat)
Büiia Vidék (amerikai film)
BflEfl Szívfájdalom (kanadai film)
OSZTRÁK 2
16.30 Magyar nyelvlecke
17.00 Hétköznapok
17.30 Tájékozódás
18.00 Család minden mennyiségben (sorozat)
18.30 Izé-játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Aki nevet, az nyer
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Híradó
22.30 Klub-2 - talkshow
utána A lönökünk egy nő Hirek

13.00 Telebörze
13.35 Sport a nagyvilágból
14.30 A sport története
15.15 DSF-trénlng
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 DSF-stúdló
18.35 Sportkvíz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
19.55 Hirek
20.05 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hirek
23.00 Küzdősportok magazinja
24.00 DSF-stúdió
EUROSPORT
9.00 Biatlon 10.00 Sí VB 11.00 Labdarúgás 12.00 Műkorcsolya VB 15.00 Sí VB 17.00 Labdarúgás 19.00 Eurosport-hírek 19.15 Műkorcsolya VB 22.00 Ökölvívás
1PLUS
15.00 Hirek
15.03 A meghivás (amerikai film)
16.25 Rajzfilm
16.30 Rövidfilm
16.45 Természet és technika
17.15 Arany vasárnap (sorozat)
18.00 Sinha Moca (sorozat)
18.30 Hirek
18.40 Zora és bandája (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin
20.00 Híradó
20.15 Pozsony
21.15 „Arany" lányok (sorozat)
21.40 Mint a villám (krimi)

_ DUNA TV
16.00 Hirek, műsorismertetés 16.10 Erkel
Magyar zenés film (ism.)
17.40 A boldog család
Német tévéfilmsorozat
18.30 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Magyar filmtörténet Kalotaszegi Madonna Magyar film (1944) FF Szereplők: Sárdy János, Adorján Éva, Petrovics Szve-tiszláv, Sallay Kornélia
20.30 Balladák filmje II. rész: 1988.
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.40 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.30 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.15 Egy kis hazugság (film) 11.55 Herrmann - talkshow 12.25 Szerencsekerék (ism.) 13.05 Halli Galli (ism.) 13.55 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Elválni fáj 14.45 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Bizonytalanság 15.10 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
ördög a vállamnál CTüiffl A négyöklű trió (am. sorozat)
Lopakodó halál 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népdalok 21.10 Krimikrónika 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükör - riport 23.40 Forró ágyak (olasz sorozat)


5.40 Falutévé - adótippel 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor
Benne: kb.
8.10 Alternatív gyógyászat 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Telefon: 153-1204
Benne:
Kiflii Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat
ílifíTii Családi titok
Francia tévéfilm 88' (ism.) 11.30 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Miért?
Miért festik magukat a nők?
16.35 Képújság
16.40 Cimbórla
Telefonos vetélkedő
tliüfi Heléna
Olasz tévéfilmsorozat Díva, fekete-fehérben
17.30 Tény-képek Társadalmi riport
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi-egy műsor és valami más
18.40 Derű és ború
Angol rajzfilmsorozat XIII/5.: Hurrikán Harry
19.00 Tells-televideo '93
19.05 Szerencsekerék
19.35 „Veletek vagyok mindennap" Katolikus krónika
20.00 Híradó
20.30 Telesport
Hillii A klinika
NSZK tévéfilmsorozat
XII/2. rész: Szemet szemért, fogat fogért
Brinkmann - Klausjürgen Wussow (Bács Ferenc), Christa- Gaby Dohm (Földes-sy Margit), Udo - Sascha Hehn (Nagy Gábor) (Ism.: csütörtök, TV1 10.00)
21.30 AKTuális
21.55 Siratófalak Táncmeditáció
22.15 Közjáték (ism.)
FHFTÍ1 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai kosárlabda és egyéb csodák
24.00 Híradó 0.05 BBC-hiradó
HB©
17.30 Babar: Próba szerencse
Francia rajzfilm 24' 18.00 Angi Vera - Dráma 92' 19.35 Tűzmadár-akció
Amerikai akciófilm 83' 21.00 Link, a majom
Amerikai horrorfilm 99' 22.40 A Bourne-rejtély
Amerikai bűnügyi film
1. rész 89'


6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
16.05 Műsorismertetés
16.10 Korforduló
17.00 Híradó - Időjárás
17.05 Nem csak zöldség... Életmódmagazin
17.25 Bazillo, a macska és Pik, az egér
Szovjet rajzfilm A tücsök és a hegedű Csehszlovák rajzfilm
17.39 Pif és Herkules
Francia rajzfilmsorozat Pszt! Alszik a babai
17.50 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Műsorajánlat Időjárás
tliüTii Zöldpont
A szabadidősportok magazinja
ICTilü Csengetett, Mylord? Angol tévéfilmsorozat VII/6. rész: Idegen az éjszakában Alf - Paul Shane (Hollósi Frigyes), James - Jeffrey Holland (Konrád Antal), Ivy-Sue Pollard (Hámori Ildikó), George - Donald Hewlett (Somogy-vári Pál), Teddy - Michael Knowles (Benedek Miklós), Mrs. Lipton - Brenda Cowling (Pásztor Erzsi), Lady Laven-der - Mavis Pugh (Gyimesi Pálma), Miss Poppy - Susie Brann (Zsurzs Kati), Miss Cis-sy - Catherine Rabett (Szirtes Ági)
20.00 Stúdió'93
A TV2 kulturális hetilapja
20.55 Magyarország-Egyesült Államok férfi kézilabda VB Közvetítés Göteborgból
kb.
22.15 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló
22.35 Időjárás
EEgTi] A XXIV. Magyar Filmszemle díjnyertes alkotásaiból Ózd IV/4: Miénk a gyári. 58'
_ SZÍV TV
19.00 Műsorajánlat 19.10 Baba-mama torna 19.35 Rajzfilm 20.00 Különjárat
Pop, rock, könnyűzene 20.40 Finom kis háború
Francia filmvígjáték 100' 22.20 Utazzunk együtt Zezuláhozl
Útifilm 22.35 Mindennapi jóga

s

ZERDA

10 óra: Angyal böiömbér - mesejáték
a Móricz Zsigmond Műv. Házban Mozi: U, 18, 20 óra; Dől a lé! Mozi: 16.30, 1845 ór*i OHók


Kanizsai műsor



KOSSUTH

PETÖF!


3SAT

TV5

PRO 7



' KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Törvénykönyv
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Agancsbozót-XX/18 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Kinyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A református egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Házimuzsika 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Összeállította: Csűr ka István 20.05 Emlékezetes Duna-Tisza
közi népdalok
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub. Tanakodó
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum. Történelmi tükör
23.05 A Rádió lemezalbuma
URH-ADÓN
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Derűre is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Látatlanul 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Cubes-XV/2. 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral

4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben Marék és Vacek
8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó
10.55 Gordiusz plusz
11.00 Hírek. Időjárás
11.05 Napóra
12.00 Közvetítés az USA-Magyar-ország válogatott labdarúgó-mérkőzésről
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hírek
13.05 Válogatás magyarnóta-lemezekről
13.38 Derűre is derű Slicc-ügyek Rákosy Gergely hangjátéka
14.00 Akár tii-fi, akár nem
15.00 Hírek. Időjárás
15.05 Rockszerda
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 Rockhullám. Nosztalgia
18.30 Drogambulancia
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Kölyökrádió
19.35 Népdalkörök és clterazene-karok felvételeiből
20.00 Sokféle
20.30 Visszaszámlálás
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 Hatodik érzék. Kapcsolatkeresés egy rejtett világgal
22.00 Filmzenei újdonságainkból
22.30 Herbie Hancock kvartettje játszik
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthiradó
23.10 Napforduló - éjfél előtt Retrospektív, Dávid Bowie berlini lemezei 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-4.20 Magyar nóták, csárdások

15.25 Fúvószenei fesztivál
16.25 Bor és kultúra (sorozat)
17.00 Minihírek
17.10 Michael Lönnebergából (sor.)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Politikai magazin
20.00 Pawlakék (sorozat)
20.40 Toledo (rövidtilm)
20.50 Ön hogyan döntene? - jogi
esetek
22.25 Napfény, hó és szex
(francia film)
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sor.)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (sor.)
imHil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
tüfilil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sorozat)
20.15 Sípszó - focishow
FC Barcelona-Werder Bremen
22.15 Tévétükör - magazin
23.15 Gottschalk-show
24.00 Alaszka (amerikai sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 Ki itt a főnök? (ism.)
2.15 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.20 Jó idők, rossz idők (ism.)

6.00 Telereggel
9.00 Környezetvédelem 10.00 Iskola és tudomány 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 A könyvem nélkül soha I 14.45 Geopolis 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Hogy van? 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizmüsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idő - információk 21.30 Színházi közvetítés 23.25 Le az álarccal!
MUSICTV
18.30 PipOann 20.00 Tárcsázz) 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Eco-rekord
14.30 Helyszín
15.00 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sorozat)
20.00 Környezetvédelem
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Üzleti hét
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
BcliTii Zachary Wheeler feltámadá
sa (film)

5.15 A madárijesztő és Mrs. King
(ism.) 6.00 Vickl (amerikai sorozat)
A sejk
6.25 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Repülő macik Garfleld
Flintstone család 8.15 Parker Lewls (ism.) 8.45 Harttól Hartig (ism.) 9.40 Nem csak egy másik ügy (amerikai filmvígjáték)
11.30 San Francisco utcáin (ism.)
12.30 Bili Cosby-show (ism.)
13.00 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Kalózkincs
EHETii Santa Fé-I fekete sasok (német-francia-olasz western)
15.20 Harttól Hartig (am. sorozat) Fogyókúra
16.15 Rajzfilmek Heathcliff Vadászmacskák Garfleld FHntstone család
18.00 Parker Lewls (am. sorozat) Hideg zuhany
18.30 Bili Cosby-show (am. sor.) Az első flórt
íEIilil San Francisco utcáin (am. sor.) Gyilkosság az Iskolában
20.00 Híradó
20.15 Mattock - A nagykövet (amerikai krimi)
22.10 Jaké és McCabe (am. sorozat) A hasonmás
Steven Mathias szállítási vállalkozó magához rendelte Sagitta-riust Jaké a repülőtéren felismeri a bérgyilkost, lelövi és maga áll a helyébe. Nemsokára Mathias előtt áll, akitől megtudja leendő áldozata, McCabe nevét.
23.05 Az utcalány (amerikai krimi) 0.35 Hírek
0.45 Törött jelvények (ism.) 1.35 Hirek 1.45 Steele törvénye (ism.)
3.15 Hirek
3.25 Harry Fox esetei (ism.)





6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Portugál legenda orosz modorban a művészfeleségekröl
10.27 Operaslágerek
11.00 Kamarazene
11.40 Népzenei feldolgozások
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 A Szent István Gimnázium Szimfonikus Zenekarának hangversenye
12.56 Pécsi Nyár, 1992
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 A nagyratörő - IV/3.
14.48 Muzsikus ABC. Telemann
15.08 Orosz operákból
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Fordulók a líra történetében
16.35 A Modern rézfúvósegyüttes játszik

17.00 Metronóm. Zenebarátok órája
17.50 Újraolvasva (ism.)
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 A magyar zene évszázadai
19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét
A Concentus Hungaricus kamarazenekar hangversenye
közben:
20.25 Hírek. Időjárás
20.30 Halhatatlan magyar vers Vajda János
21.30 Operaegyüttesek
21.50 József Attila minden verse
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Hallgassuk együtt I
23.00 Akusztichon
23.30 Szakcsi Lakatos Béla zongorázik
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből

határoztuk, hogy a tavaszt bevárjuk a szakítással.
Berkenye levelei egyre meghittebbek lettek. Már maga írta, maga fogalmazta vallomásait. Bár mi továbbra is résen voltunk, hogy a naposasztal fiókjából kicsempésszük a leveleit, mielőtt a postára kerültek volna... Egy levelet aztán szemünk láttára a városi postaládába dobott, mikor vonultunk a lőtérre. Szerencse, hogy Marianna bátyjának gyorsan sikerült szabadságot kérnie. S így kénytelen volt úgy ahogy beavatni húgát a mi nagy játékunkba. Csak így sikerült, hogy Marianna elállt attól a szándéktól, hogy


az őt lerohanó levelet néhány általa írt sor kíséretében egyenest az ezredünk parancsnokának küldje el.
Berkenye az újabb találkozást is egyre sürgette. Személyesen is szeretett volna megismerkedni Marianna szüleivel. S végképp nem értette, hogy miért nem jön látogatóba katona testvéréhez, ha már ilyen sok kedvezményt kér számára...
Aztán egy hétfő reggelen lelepleződtünk. Szakaszparancsnokunk a kiképzési tervet az irodában felejtette, írnokunk szabadságon lévén, Berkenye tizedest külde fel érte. S ott, az írnok fiókjában voltak az általa írt,

PYRUS KFT. - KANIZSA GYUMOLCSNEKTAR

Kanizsai
műsor


Mozi: 20.15 óra: Gruppenszcx ÍI leánykollégiumban KANIZSA TV: * órai SZÍV-TV magazin (fcm.)
18 óra; Heti magazinműsor
19 órar SZÍV-TV magazin

MÁRCIUS 10.

Sz






OSZTRÁK 1


_ DUNA TV




BERKENYE ŐRVEZETŐ
az alkalmat, hogy a kezébe fegyver és éles lőszer kerüljön.
Még a héten átvezényelték a kaposvári alakulathoz. Büntetésünket azért mi is megkaptuk, három hónapra mindegyikünket eltiltottak a kimenőtől, szabadságtól. Büntetésünket igazságosnak találtuk, ezért nullás géppel mind megnyiratkoztunk... Erre egy hét múlva mind mehettünk szabadságra. Természetesen kopaszon...
de a címzetthez soha el nem jutó szerelmes levelek. Letette a százados elvtárs asztalára a kiképzési naplóval együtt. Mivel mi a helyesírási hibáit pirossal kijavítottuk, olyan tarkák voltak, mintha valamilyen dekorációnak készültek volna. A kárvallott ott állt előttünk, egyszerre nézett mindegyikünkre anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna. Mi mégis megéreztük, hogy vége a játéknak.
Mindent magunkra vállaltunk ellenvetés nélkül. Csak azt kértük a parancsnokunktól, hogy Berkenyét egy darabig semmi esetre se vezényelje őrségbe, mindenképpen kerülni kell
Leszerelés napján mi is címeket cseréltünk, megfogadtuk, a civil életben szerét ejtjük, hogy egyszer majd
9.00 Hirek/Család minden meny-nyiségben (ism.)
9.30 Dokumentumfilm (ism.) 10.15 Tudományos magazin (ism.) 10.30 A szőke kisértet (ism.) 12.10 Külföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 A nagy völgy (am. sorozat) 14.50 Rajzfilm 15.05 Péter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat) 15.30 Bábjáték
15.50 Rebecca és a szomszéd gyerekek (sorozat) 16.20 Egyszer volt... 16.30 Ding-dong 17.00 Minlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hirek 18.10 Rólunk van szó 18.30 MacGyver (amerikai sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 A spessartl fogadó (film) 22.05 Alaszka (amerikai sorozat) ^jE A Gerflch-akta (film) InBd WangWu,akungfuhőse(film)
OSZTRÁK 2
17.00 Pályaválasztás
17.30 Országok és emberek
18.00 Család minden mennyiségben (sorozat)
18.30 Gaudimax
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Szórakoztató műsor
21.15 Talkshow
22.00 Híradó
22.30 Sport
Műkorcsolya VB Kézilabda VB
0.30 Dave Holland kvartett 1.25 Hirek

13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Viz alatti világ
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
19.55 Hirek
20.00 Sport a nagyvilágból
20.30 Labdarúgás
22.55 Hírek
23.05 Küzdősportok magazinja
24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUROSPORT
9.00 Biatlon 10.00 Műkorcsolya VB 12.00 Sí VB 12.40 Kosárlabda 14.00 Műkorcsolya VB 16.30 Sí VB 19.00 Eurosport-hirek 19.15 Műkorcsolya VB 22.30 Kézilabda VB
1PLUS
15.00 Hirek 15.03 Bakugrás 16.00 A matematika története 16.30 Zenei kollégium 17.15 Koncert 18.00 Sinha Moca (sorozat) 18.30 Hirek
18.40 Zora és bandája (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Kultúra 20.00 Híradó 20.15 Dokumentumfilm 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 FlveCorners (amerikai film)

16.00 Hirek, műsorismertetés 16.10 Az élet muzsikája (ism.)
Magyar-orosz életrajzi film 18.00 Magyar évszázadok
Mátyás törvénykönyve 18.15 Weber: Oberon nyitány 18.25 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 Film és irodalom
Legenda a nyúlpaprikásról
Magyar film 20.25 Fejezetek a magyar képírás
történetéből
4. rész: Nagybánya 20.55 Privát Magyarország
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT1-gyei I 8.50 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.40 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.25 Titkos házasság (film) 11.55 Herrmann - talkshow 12.25 Szerencsekerék (ism.) 13.05 Apának feleség kell (ism.) 13.55 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Ashley bosszúja 14.45 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Kibékülés 15.10 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Otthon, édes otthon 16.00 A négyöklfi trió (am. sorozat)
Kemény kötés 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hirek 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék HilE Freddy, állatok, szenzációk
(német krimi) 22.00 Beszélgetés 23.25 24 óra 23.55 Gyújtóerő (amerikai sorozat)

5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne:
BliTii Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat
ífiliül La Sept
Három szerelem Svéd tévéfilmsorozat VIII/1. rész (ism.) Gösta Nilsson - Sámuel Frö-ler (Zubornyák Zoltán), Egon Nilsson - Ingvar Hirdwall (Makay Sándor), Ester Nilsson - Mona Maim (Győry Ilona), Brita Nilsson - Léna T. Hansson (Kiss Mari)
11.00 Játék Baba-ház
Magazin babáknak, mamáknak, papáknak
12.00 Hirek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Újdonságok
Könnyűzenei magazin 16.35 Képújság
16.40 Parnasszus - Irodalmi játék 17.00 Heléna
Olasz tévéfilmsorozat
Tökéletes másolat
Frank Zappa a Tilos az Á-ban
17.55 KultúrFelelős
18.15 Pénzvilág
18.25 Napközi-egy műsor és valami más
18.45 Jó éjszakát kíván a Disney!
iniiini A simlis és a szende (Moonlighting) Amerikai krimisorozat Gyilkosság postázva
20.00 Híradó
20.30 Telesport
20.40 Őfelsége kapitánya Berlin-ben - Gregory Peck Súlyos nász Francia tévéfilm (1987) 84' Charlie - Christine Boisson (Venczel Vera), Daumal - Jean-Luc Boutté (Szolnoki Tibor), Longeron - Jean-Francois Sté-venin (Dózsa László)
22.30 Közjáték (ism.)
22.35 AKTuáliS
22.55 Krétakör - Vitaműsor
kb.
0.25 Hiradó 0.30 BBC-híradó
HB0
17.30 Állati élet: A sarki ludak
Angol természetfilm 52' 18.30 Végtelen történet
Amerikai ifjúsági film 92' 20.05 Bird
Amerikai életregény 154' 22.40 A Bourne-rejtély
Amerikai bűnügyi film
2. rész 91'

6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.20 Műsorismertetés [EffEl Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat A rossz lelkiismeret 44' (ism.)
16.10 Betűpárbaj
Nyelvi vetélkedő
IffiKE Rinaldo Rinaldini
(A haramiák kapitánya) NSZK tévéfilmsorozat XIII/8. rész: A frontiejai bölcs 24'
17.00 Hiradó - Időjárás
17.05 Együtt a Földért
Környezet- és természetvédelmi ifjúsági magazin
17.25 Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Denver, a lemezlovas
17.50 Elektor kalandor
Számítógépes logikai játék
18.00 Hiradó
18.10 Regionális hiradó
18.25 Műsorajánlat - Időjárás
18.30 Telesport
Bilfla Ismerős ismeretlenek Olasz film FF 102' Peppe - Vittorio Gassman (Szacsvay László), Mario -Re'nato Salvatori (Szabó Si-pos Barnabás), Capanello -Memmo Carotenuto (Pusztai Péter), Tiberio - Marcello Mastroianni (Csankó Zoltán), Norma - Carla Gravina (Dudás Eszter), Carmela - Clau-dia Cardinale (Détár Enikő), Dante - Totó (Kun Vilmos)
20.50 Balogh János-portré Felajánlott élet
21.30 Kánon
Vallás és kultúra
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt...
22.45 Műkorcsolya VB Párosok versenye
__ SZÍV TV
19.00 Műsorajánlat
19.10 Aerobic
19.35 Rajzfilm
20.00 Különjárat - Pop, rock
20.40 Kurír-est
Tóksó a Komédiumból
21.10 Elferdített igazság Amerikai akciófilm 90' (Csak felnőtteknek!) Los Angelesben dúl az erőszak. Már a rendőröknek is megtiltják a fegyverhasználatot. Tuckernek egy gyilkost kell elfognia, de csak kábítólövedéket használhat.
22.40 Mindennapi jóga


8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: 92/73-461, 60/99-196

c

SÜTÖRTOK

11 $ra: Varga Tamás szobrászművész kiállításának megnyitása
a HSMK-ban 19 óra: Szőlészet és a borászat aktuális kérdései - előadás
a Móricz Zsigmond Mttv. Házban


Kanizsai műsor



3SAT

TV5

PRO 7



■ KÖZÉPHULLÁMON -
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Mindennapi tudomány
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Agancsbozót-XX/19 12.00 Oóli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház
félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek
14.55 Első közlés
15.05 Kirakat (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum. A hét muzsikusa
17.05 Magyarországról jövők...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekekl
19.35 Összeállította: Csurka István
20.05 Hagyományápolók
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub. Gőz
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum. Világtérkép
23.05 Egy énekes - több szerep
URH-ADÚN
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Slágermúzeum 14.30 Eszperantó híradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora
18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjemjezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt (ism.) 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonosa középhullámú műsorral

4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben. Szandi 8.50 Helykereső 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 A Petőfi válaszol 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótaparádé 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 A Pro Brass együttes felvételeiből 14.00-
17.00 Kabarécsütörtök közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Rockhullám 18.40 Közvetítés a Magyarország-Izland férfi kézilabda VB mérkőzésről 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Észkerék
19.35 Prímások pódiuma. Oláh Kálmán zenekara játszik 20.00 A francia sanzon ismeretlen
arcai. Florent Pagny 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Daráló.(ism) 21.35 Heavy metál híradó 22.00 Infrahang
lan Dury felvételeiből 22.30 Jazzlista 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó * 23.10 Napforduló - éjfél előtt
Apropó 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 2.03-
3.00 Mélyrepülés 4.03-
4.20 Operaénekesek nótafelvételeiből

14.25 Koncert
15.50 Irodalom mindenkinek
16.00 Családi bandák (ism.)
17.00 Minihírek
17.10 Kamerával a vadonban
17.35 Octopus vállalkozás (sor.)
18.00 Sport
19.00 Hírek
19.20 Beszélgetés
20.00 Koncert
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hírek
22.25 Az építész hasa (angol film)
0.15 Hírek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat) 10.00 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin
12.30 A Sprlngfleld-sztorl (am. sor.) íKUil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.10 Baleseti osztály (am. sor.) íEfilil Gyilkosság a hobbija (sor.) 16.00 Beszélgetés 17.00 KI Itt a főnők? (am. sorozat) 17.30 Borzasztó kedves család (sor.) 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők (sorozat) 20.15 Életre szóló munka (sorozat) 20.45 Segítség, megbolondult a
családom I (sorozat) 21.15 S. O. S. hívás (sorozat) 22.15 Sztárriport 22.45 Dlrk Bach-show 23.15 Gottschalk-show 24.00 L. A. Law (amerikai sorozat)
1.10 Borzasztó kedves család (ism.)
1.45 Ki itt a főnők? (ism.)
2.15 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékony (ism.)

6.00 Telereggel
10.00 Ez a délelőtt a természeté
12.00 Varietémüsor
13.15 A Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Kulturális magazin (ism.)
15.15 Viva - svájci magazin
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Hogy van?
17.30 Főzőcske
18.00 Kvízmüsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Nem kell álmodozni I-mag
21.30 Tudjunk többet I
23.30 Kulturális magazin
0.20 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
18.30 PipDann 20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Kristfane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Utazási magazin
14.30 Média televízió
15.00 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Honey West (sorozat)
20.00 Vldeodivat
20.30 Arcképcsarnok
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Európa-film
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
EEIili] A tőrvényenkivűll (film)

5.10 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.) 5.55 Vicki (amerikai sorozat)
Férfifogó
6.20 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Vadászmacskák Garfleld
Fllntstone család 8.10 Parker Lewis (ism.) 8.40 Harttól Hartig (ism.) 9.35 Az inkák kincse
(német-olasz western) 11.15 San Francisco utcáin (ism.) 12.15 Bili Cosby-show (ism.) 12.50 Vegas (am. krimisorozat) Karácsonyi meglepetés 13.40 Az oroszlán (angol kalandfilm) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
London tavasszal 16.15 Rajzfilmek Heathcliff A dzsungel könyve Garfleld
Fllntstone család 18.00 Parker Lewts (am. sorozat)
Szegény pára 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Terhes apák Ű2JE San Francisco utcáin (am. sor.)
Tlgrisszem 20.00 Híradó
20.15 EskS a hallgatásra (am. krimi) 22.05 T. J. Hooker (am. sorozat) Fizetésnapi kalózok Fizetésnapkor a gyár dolgozói a közeli áruházban végzik el a szükséges havi nagybevásárlást Ezt használja ki Hendricks, aki elrabolja áldozataitól a megvásárolt árut rnajd pillanatok alatt eltűnik. Az egyik hónapban végzetes hibát követ el, Hooker
exfelesegét támadja meg.
ECTiüt Forró fürdő Hollywoodban
(amerikai filmvígjáték) 0.50 Hírek
1.00 Minden lében két kanál (ism.) 1.55 Hfrak
2.05 Iszonyatosak (ism.) 3.40 Hirek 3.50 Vegas (ism.)



6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Rádlószinház
Légköbméter (ism.) Bereményi Géza színműve
11.10 Magyar művészek operafelvételeiből
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidöben
13.27 Francia vokális muzsika
13.40 Régi magyar muzsika
14.00 Hírek. Időjárás
14.04 A nagyratörö - IV/4.
15.00 Kamarazene. Régi híres elő
adóművészek felvételeiből
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Éneklő Ifjúság
16.17 Barokk zene
17.00 Gordiusz
Magazin töprengőknek

17.50 Népzenekutatók műhelyében Egy hortobágyi pásztortörténet
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 NicolahAwindsorivignők Háromfelvonásos opera
20.25 Hírek. Időjárás
20.30 Harc a Nagyúrral
Ady Endre verseit Latinovits Zoltán mondja el
20.45 Zenekari muzsika
21.50 József Attila minden verse
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 A zene üzenete A zene ideje-1.
22.20 Napjaink zenéje. Hangverseny magyar zeneszerzők műveiből
23.17 Richárd Wagner Budapesten, 1875-ben
24.00 Hírek. Időjárás 0.05-2.00 Éjszakai jazzklub

szervezünk egy találkozót. Eltelt egy negyedszázad, hát ez nem jött össze. Jómagam szívesen találkoztam volna Berkenyével, de már azt sem tudom pontosan, melyik Tisza menti városból vonult be. S hogy 6 nem kereste velünk a kapcsolatot, azt nagyon is érthetőnek találom.
Csakhogy néha a véletlen egészen különös dolgokat produkál. Igaz, nem találkoztam Berkenyével, de majdnem...
Az elmúlt év őszén Skopje környékéről igyekeztem békésebb helyre. Egy fél éjszakai utazással Görögországba, Tesszalonikibe érkeztem. Először járván e gyönyörű tájon, az árakat sem ismerve, fontolgattam, jó lenne valahol vacsorázni. Az, hogy elmúlt éjfél, az éttermek, szórakozóhelyek forgalmán egyáltalán

BERKENYE
nem látszott: fiatalok, idősek gyönyörű" ünneplőbe öltözve hallgatták a zenét az egzotikus fák alatt. Mi tagadás, megörültem, mikor egy tangóharmonikán Dankó Pista egyik nótája csendült fel. Még nagyobbat csodálkoztam, mikor kiderült, hogy a zenész egyetlen szót sem tud magyarul, kottáról játszott... Colát és kávét rendeltem. Ezeknek az árából már tudok következtetni, főztek-e ma az én pénzemért vacsorát Görögország egyik legszebb üdülőhelyén. Ugye, drahmám egy darab se, a forintot jól megnézték, s kérték, mutassak helyette valami elfogadható pénznemet. Szóval egy Cola és egy kávé húsz márkámba került, s ez aztán





ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,

y m?-

Kanizsai műsor


Moíi! 16, IS, 20 órai Motf; 16.30, M.15 Ara:
20.15 öra:
KANIZSA TV: » óra: 18 öra:

IXSl a léi
Tél meséje (FBK)
Gruppensicx a leánykollégiumban
SZÍ V-T V magazin (ism.)
SZÍNPÓOIUM - kulturális magazin

MÁRCIUS 11.

Cs






OSZTRÁK 1


_ DUNA TV




6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
Görögországba került férjhez, ennek az üzletnek a tulajdonosához. Két évig éltek itt, mikor a férjet autóbaleset érte. Anyukájára maradt az üzlet. Egyedül vezette mindaddig, míg nagybátyjának egy katonakori ismerőse ide nem talált. Marianna Berkenye már az ő lányuk.
Szülei? Most éppen Magyarországon vannak, csak hét végén jönnek haza.
Ja, a magyar nóta?... Itthon a családban egymás között magyarul beszélnek. A zenész műsorában is minden ötödiknek magyar nótának kell lenni...
Kapkodom a levegőt. Mit mondjak, ki kereste az apukáját?
Én negyed százada bocsánatkérést fontolgatok, s kiderül, hogy gratulálnom kellene.
gyorsan meggyőzött, hogy vacsorát inkább a nálam lévő konzervek közül válasszak. Már indulnék is tovább, amikor kétszer is meg kellett dörzsölnöm a szemem: ott állt előttem fehér pincérruhában Marianna, mintha nem is huszonöt év telt volna el bátyja katonai esküje óta. Ez nem lehet tévedés! S ha mégis, mi történhet, ha megszólítom?!
- Igen - válaszol magyarul -, Mari
anna Berkenye vagyok.
- Micsoda?! - szakadt ki belőlem a
meglepetés. - No, erre aztán nem szá
mítottam!
Egy újabb kávé mellett aztán megtudom a hiteles történetet. Anyukája ide
9.00 Hirek/Család minden meny-
itylségben (ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.)
10.00 Ausztria-kép (ism.)
10.30 A spessartl fogadé (ism.)
12.05 Természetfilm
12.15 Magazin (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szé
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
14.50 Csodák az állatvilágban
15.05 A dzsungel könyve (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Alfréd J. Kwak (sorozat)
16.30 Szellemlrtók (sorozat)
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szé
18.30 MacGyver (amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Duna hercegnő (sorozat)
lüKia Mafflahercegnö
(amerikai film)
EHHü Négercsók (film)
OSZTRÁK 2
15.40 Sport
17.15 A nagy fal (sorozat)
18.00 Család minden mennyiség
ben (sorozat)
18.30 Ki kicsoda7-játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Belföldi tudósítások
21.00 Filmújdonságok
21.30 Vigyázat, kultúrál
22.00 Híradó
22.30 Sport
23.30 Beszélgetés
0.15 Halló, Ausztria - halló, Bécs I
fE ÖRVEZETÖ

13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Vadvilág (sorozat)
15.15 DSF-tráning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp-játék
19.55 Hirek
20.05 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hirek
23.05 Életmódmagazin
24.00 DSF-stúdió
EUROSPORT
12.00 Lovaglás
13.00 SívB
14.00 Műkorcsolya VB
16.30 Szörfösök magazinja
17.00 Si VB
18.00 Nemzetközi sport
19.00 Eurosport-hírek
19.15 Műkorcsolya VB
22.30 Kézilabda VB
23.30 Kosárlabda VB
1PLUS
15.00 Hirek
15.03 Veszélyes örökség
(angol film)
16.40 Rajzfilm
16.45 Elitiskolák
17.15 Arany vasárnap (sorozat)
18.00 Sinha Moca (sorozat)
18.30 Hirek
18.40 Zora és bandája (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Börze
20.00 Híradó
20.15 A természet bajban
21.15 „Arany" lányok (sorozat)
21.40 Holttest szabadságon (film)

16.00 Hírek, műsorismertetés 16.10 Kalotaszegi Madonna
Magyar film FF (ism.) 17.40 Örökségünk - A gyékény 17.50 12 hónap az erdőn-Március 18.20 Budapest-rapszódia
Rövidfilm
18.30 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 Magyarország
Történelmi vetélkedő 19.40 Filmklub
öt este - Orosz film 21.23 Legenda és valóság
175 éve született Görgey Artúr
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT 1 -gyei I
8.35 Kaliforniai nap alatt (ism.)
9.25 Fiatal és nyugtalan (ism.)
10.10 Freddy, állatok, szenzációk
(ism.)
11.50 Szomszédok (ism.) 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.55 Kérlek, jelentkezz I (ism.) 13.45 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
A válás 14.35 Szomszédok (ausztrál sor.)
A jogosítvány 15.00 Kaliforniai nap alatt (am sor)
Ez csak a kezdet 15.55 A négyöklű trió (am. sorozat)
Felepetetlen találkozás 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hirek 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék 20.15 Cluedo - krimishow 21.20 Hallí Galli - szórakoztató
műsor
Eflnü Becsületben ügy (am. film) 23.55 Dracula I. sz. 1972
(angol horror)

5.40 Falutévé-ipartippel és kertész - Músz perc szolgáltatás Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Telefon: 176-7943 Benne:
8.05 A Financial Times keleteurópai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
A TV1 nap-közi tájékoztató műsora - Telefon: 153-1204
Benne:
Blilii Pokoli paradicsom Brazil kalandfilmsorozat
10.00 A klinika
NSZK tévéfilmsorozat - XII/2. Szemet szemért, fogat fogért (ism.)
11.00 Játék
12.00 Hirek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Telesport 16.50 Képújság 16.55 Heléna
Olasz tévéfilmsorozat
Mama kerestetik 17.30 Menedzser Magazin 18.10 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.20 Napközi-egy műsor és valami más 18.40 LeóésFred
Magyar rajzfilmsorozat
Csend
Plngu
Német-svéd rajzfilmsorozat 19.00 Van benne valami
Barkochbajáték
QJEQ Az utódok reménysége
A zsidó hitközségek műsora 20.00 Híradó 20.30 Telesport Hitül Privát kopó
Krimisorozat - VI/5. rész:
Zsarolni veszélyes 21.45 Töltsön velem egy órátl
Egy isteni hang
Vitray Tamás műsora 22.45 AKTuális 23.10 Közjáték (ism.) 23.15 Dlesirae
Egy középkori téma története 23.55 Híradó 24.00 BBC-hiradó
HB0].
17.30 Gyilkosság az Orient exp-resszen
Amerikai krimi 122'
19.45 Clinton elnök beiktatása világsztárokkal 102'
21.30 Felvonó a vérpadra
Francia bűnügyi dráma 87' 23.00 örvényben
Amerikai akciófilm 102' 0.45 Erotikukucs
Amerikai film - 7. rész 25'

15.20 Műsorismertetés
Olasz-magyar tévéfilmsorozat Esmeralda 60' (ism.)
16.25 ötöd-ölő
Telefonos játék
16.40 Nyitott stúdió
Közreműködik: a Heavy Méta együttes
17.00 Híradó - Időjárás
íCTMü Prizma
Életmódmagazin A tüdő
17.45 Nellle, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellle repülőre száll
17.50 Elektorkaiandor
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Regionális magazin
férfi
18.40 Magyarország-Izland kézilabda VB II. félidő
Közvetítés Göteborgból
fEFEI Mentöosztag
Angol-ausztrál tévéfilmsorozat
Angyal munkaidő után Angyal - Steve Bastoni (Ré-kasi Károly), Nicos - Nico Lathouris (Reviczky Gábor), Anya - Ariante Galani (Szabó Éva), Mick - Gary Sweet (Dör-ner György), Béka - Marshall Napier (Papp János), Tarajos - Tim McKenzie (Szerednyey Béla), Georgia - Sonia Todd (Tóth Éva), Kormos - Péter
Brauné (Győri Péter)
PüWTü Ennyi I — 50 perc filmről Képes András műsora
21.08 Össztűz
Aktuális közéleti vitafórum
22.00 Esti egyenleg
Hírek, tények, információk
22.20 Időjárás
22.25 A XXIV. Magyar Filmszemle díjnyertes alkotásaiból Úzd IV/4. rész: Miénk a gyár II.
23.25 Műkorcsolya VB
Férfi szabadon választott
gyakorlatok
Közvetítés Prágából

19.05 Sráckarika
Nyolcvan nap alatt a Föld
körül - Rajzfilm 19.32 Teleshop 20.05 S.A.S.-kommandó
Amerikai film 22.10 Indiai képeslap 22.15 Orvosi turmix 22.25 Az amerikai álom
Gazdaságtörténeti sorozat



és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását

p
ENTEK

10 óra: Emlékkiállítás megnyitása a Nagyrác titt ÁM Iskola alapítása 110. évfordulóján - Móricz Zsigmond Mőv, Ház
16,30 ára: Trojkó György szobrász kiállításának megnyitása az Erkel F. MŰT. Házban
18 óra: AKECA Drakula koncertje a Kodály Zoltán MÜY. Htóban


Kanizsai műsor



KOSSUTH


3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Törvénykönyv
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben
9.50 Lottósorsolás 11.05 Válogatott perceink 11.35 Agancsbozót - XX/20. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma?-Zalaegerszegen 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Zsidó vallási félóra 14.05 Klasszikusok mindenkinek 15.05 Beszélgetés Kemény Zsigmondról
16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Összeállította: Csurka István 20.05 Népdalfeldolgozások 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Hangversenymúzeum URH-ADÓN
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Szavak csapdájában 11.30 Rockújdonségok 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 A magyar széppróza századai 14.50 Beszélni nehéz (ism.) 15.05 Hír-vidék
16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Voice of America sorozata 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral

4.30 Napindító. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
A Four Seasons együttes 8.50 Helykereső
Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó
10.55 Gordiusz plusz
11.00 Hírek. Időjárás
11.05 Napóra
12.00 Nóták
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hírek
13.05 Ó, ó, ó, nagymami...
14.00-
17.00 Péntektől péntekig
közben:
14.45 Poggyász
Tudnivalók utazóknak
15.00 Hírek. Időjárás
16.45 Poggyász
17.00 Hírek. Időjárás •
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 Rockhullám
Magyar slágerlista
18.30 Szocio-krimi
18.50 Bermuda-háromszög
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Kölyökrádió
19.35 Magyar tájak dalaiból
20.00 Poplabor
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 Párkereső
22.00 Filmpremier
22.30 Roy Hargrove együttese játszik
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló - éjfél előtt Katona Klári lemezeiből -VII/6. 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után Éjszakai koktél (0.1(M.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások

17.10 Maja, a méhecske (sorozat)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 3 SAT börze
18.25 Ötletek és irányok
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 Regina a lépcsőn (sorozat)
20.50 Állatriportok
21.00 Csoda a korallzátonyon (sor.)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hírek
22.25 Oldalpillantások
22.50 A gyilkos lány (svájci film)
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat) 10.00 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (sor.) tHBii Kalifornia klán (am. sorozat) 14.10 Baleseti osztály (am. sor.) lEiiTii Gyilkosság a hobbija (sor.) 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat) 17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat) 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Eletre-halálra (sorozat) 21.15 Salzburgi nudli (sorozat) 22.15 Tessék? 23.15 Gottschalk-show 24.00 Fiatal csábítók I.
(német-svájci szexfilm)
1.30 Szeretni tudni kell I (német erotikus film)
2.55 Fiatal csábítók I. (ism.)
4.10 Szeretni tudni kell I (ism.)

6.00 Telereggel
9.00 Jelen idő (ism.) 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Elszámolás (sorozat) 14.30 Varieté fiataloknak 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Hogy van? 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 A közadakozásokról 21.30 Varietéműsor 23.15 Orvosi magazin
0.30 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.30 PipDann 20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Koncert
15.00 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Tudományos show
20.30 Európa-film
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Európa-magazin
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A harcos (film)

5.25 Csillagember (am. sorozat)
Láz 6.10 Vlcki (amerikai sorozat)
Ml a kuncogásoka? 6.35 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff A dzsungel könyve Garfleld
Fllntstone család 8.25 Parker Lewis (ism.) 8.55 Hadtól Harflg (ism.) KlUiil Figyelmeztető lövés (ism.) 11.20 San Francisco utcáin (ism.) 12.20 Bili Cosby-show (ism.) 12.55 Perry Mason (am. sorozat) A becsapott gyermek esete 13.45 MaHock-A nagykövet (ism.) 15.25 Harttól Harag (am. sorozat)
A pólóűtő titka 16.20 Rajzfilmek Heathcliff Wldget, a kis ör Garfleld
Flintstone család 18.05 Parker Lewis (am. sorozat)
Vad élet
flíEEi Bili Cosby-show (am. sor.) Valamit elfelejtettél, Cliff 19.05 Booker (amerikai sorozat)
A sztár 20.00 Híradó FTilR A kicsi kocsi gázt ad
(német-svájci filmvígjáték) 22.05 Miké Hammer (am. sorozat) Halál a parkolóban A nőmagazin főszerkesztőjét a tévé élő adásában valaki halálosan megfenyegeti. Claire Morgan azonnal Mike-hoz fordul. Az ismeretlen ennek ellenére beváltja fenyegetését, igaz, nem Claire az áldozat hanem Nancy, aki Claire kocsijával indult útnak. 23.05 Enigma (angol-francia thriller) 0.55 Hírek
1.05 Jaké és McCabe (ism.) 1.50 Hírek
2.00 Az utcalány (ism.) 3.30 Hírek
3.40 Perry Mason (ism.) 4.30 Gene Bradley (angol sorozat) 4.55 Szabad nevetni (am. sorozat)




Látni az Úrban
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Gundula Janowitz 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 „Székek a Duna fölött"
Legkedvesebb verseiből válogat: Vállai Péter
10.30 Zenekari muzsika
11.30 Lengyel egyházi énekek
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Lendvay József (hegedű) Paganini-hangversenye
13.22 Kosa Gábor (vibrafon, marimba) kamarahangversenye
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 Rádiószínház
Petőfi Mezöberényben Németh László drámája
15.00 Rossini: Otelló. Részletek
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Lendvay Kamilló műveiből
17.00 Kritikus füllel

17.50 Vlláglira
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Gárdonyi Zsolt orgonahangversenye
19.05 lleana Cotrubas énekel
19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál Nyitóhangverseny közben:
20.20 Hírek. Időjárás
20.25-
20.40 Kárpáti Aurél: A császár
21.30 XVI-XVII. századi német dallamok rézfúvósok előadásában
21.49 József Attila minden verse
22.00 Hírek. Időjárás
22.03 Melis László: A mosoly birodalma
23.00 Mennyei kávéház
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Lemezújdonságok

Az emberi fejlődés szükségszerffen hozza magával, hogy az ember mind mesz-szebb, mind világosabban és biztosabban akar látni. S nemcsak a magas kultúrával rendelkező kérdez.
Az ember látni akar.
Látni azonban
Krisztus világossága nélkül lehetetlen. Beletörődni a ködbe és tovább nem kérdezni... azt lehet, ideig-óráig, de látni nélküle nem lehet.
Igazán látni azonban csak az tud, aki vállalja Jézus követését, megmosdik Urunk megváltói „vérében", a bffnbánat szentségében. Amíg az igazi bánatot meg nem találjuk, nem lehet tiszta a látásunk sem. Ez csendül ki a költő soraiból: „Tudom, tudom. Kitárom két karom./ Feléd, ÖRÖK

FÉNY, s szemem, e tört szem/ Reád tekint a gyászban és a ködben,/ s Téged keres síron, félig vakon!" (Juhász Gy.: Hiába). Azonban nem elég kitárni két karunkat, amint a költő írja, hanem azt is hinnünk kell, hogy 6 is kitárta két karját, hogy minket magához öleljen. Ennek a szerető ölelésnek gyógyító erejét érezte meg Tóth Árpád szép soraiban: „Legjobb ölelő a bánat./ Szorítsd szívedre őtet./ A hí bánat visszaölel." E néhány sorban benne van egész nagyböjti feladatunk, benne van a boldogító befejezés is.
A szeretetbe vetett erős hittel öleljük át a Keresztrefeszítettet, s szemünk látni fogja a Húsvét felragyogó fényét.
- hl -

Kanizsai műsor


18 óra: Vörösmarty: Csongor és Tünde - a Helyőrségi Klubban Mozi: 16, 1&, 2é ára: Egerek és emberek Mozi: 16.30, 18,15 óra; Az íj maffiafőnok
20,15 óra: A njulak is hallgatnak

MÁRCIUS 12.

p




Minden reggel, mikor indult a munkába, előtte vonszolta maga után két gyermekét egy nő. Valószínűleg egyiket az óvodába, másikat az iskolába adta be.
A kisóvodás tipikus óvodás volt, akit mindentől tiltottak. A vastagszem-üvegú" kislány pedig sírós hangon mondta az aznapi leckét. Minden reggel. Szorzótáblát, verseket.
Az anyja pedig, ha valamit nem jól mondott, rákiabált. Az utcán, fél hétkor.
Ő, néha már nagyon ideges lett, de nem mert szólni. Belegondolt, mi lesz belőlük? Nem nagyon tetszett neki az eredmény.
Különben is, hol itt a cél?
Kosztclnik Anikó
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek / Család minden meny-
nyiségben (ism.)
9.30 Kultúra
10.00 X-Large (ism.)
10.30 Nizzai találkozó (film)
12.15 Belföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy
(amerikai sorozat)
14.50 A holnap mesterei
15.05 Heidi (sorozat)
15.50 Muppet babák
16.30 VIF-Zack
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.30 MacGyver (amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Az öreg (krimisorozat)
21.15 Gasztronómia
EHüil Szívtelen emberek
(amerikai filmvígjáték)
23.05 A Pokol ház legendája
(angol horrorfilm)
OSZTRÁK 2
14.10 Sport
IHETi] A Villa Fiorita-i csata
(angol film)
17.30 Csodák az állatvilágból
18.00 Család minden mennyiség
ben (sorozat)
18.30 Nyereményjáték
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Knoff-Hoff-show
21.15 Schilling - magazin
22.00 Híradó
22.30 Sport
23.30 Rocklegenda - Paul Simon

13.00 Telebörze
13.35 Sport a nagyvilágból
14.30 Motorok és legendák
15.15 DSF-trénlng
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkvíz
19.25 Hopp vagy kopp - játék
'.3.55 Hírek
20.C5 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hírek
23.05 Küzdősportok magazinja
24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUROSPORT
11.00 Nemzetközi sport
12.00 Forma-1 - Dél-afrikai Nagydíj
13.00 Kosárlabda EB
14.30 Műkorcsolya VB
17.00 Nemzetközi motorsport
18.00 Forma-1 - Dél-afrikai Nagydíj
19.00 Eurosport-hirek
19.15 Műkorcsolya VB
22.30 Kézilabda VB
1PLUS
15.15 Hírek
15.20 Pályaválasztás
15.50 Kelet-ázsiai konyhaművészet
16.05 Spanyol nyelvlecke
16.45 Az Elba
17.00 Európa városai - Prága
17.45 Európai kultúra
18.00 Sinha Moca (sorozat)
18.30 Hírek
18.40 Zora és bandája (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Sport
20.00 Hiradó
20.15 Környezetvédelem
21.15 „Arany" lányok (sorozat)
21.40 Szórakoztató műsor
CEL


__ DUNA TV
16.00 Hírek, műsorismertelés 16.10 Legenda a nyúlpaprikásról
Magyar film (ism.)
17.40 A boldog család
Német tévéfilmsorozat
18.20 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Közép-európai magazin
19.40 Fábri Zoltán-sorozat Isten hozta, őrnagy úri
^^ Magyar film
RBHii A príma donna, mint primadonna
Sass Sylvia operettrészleteket énekel
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.25 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.10 Nagyvárosi éjszaka (film) 11.50 Szomszédok (ism.) 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.55 Cluedo(ism) 13.45 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat) 14.35 Szomszédok (ausztrál sor.)
Az újdonság varázsa 15.00 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Láthatatlan veszély 15.55 A négyöklű trió (am. sorozat)
A szörfös halála 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hírek
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék ETilE Az istenek a fejükre estek II.
(dél-afrikai filmvígjáték) 22.00 Labdarúgás 23.00 Az erotika háza (német film) 0.15 A négyöklű trió (ism.) 1.10 Beszélgetés (ism.) 2.25 Tiltakozás (ism.)

-©■
5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne:
Mini Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 9.50 Lottósorsolás tlililil Dallas
Amerikai filmsorozat
Az anyai akarat
(Ismétlés: este, TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Füben-fában
Természetgyógyászati magazin 11.30 Telis-televideo '93 (ism.) 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 16.40 Heléna
Olasz tévéfilmsorozat
Híres leszek 17.10 Képújság mna TInti kalandjai
Magyar rajzfilmsorozat
A náthás világítótorony
Múmin
Japán rajzfilmsorozat
Nini újra mosolyog 17.45 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradjatok meg szeretetemben!..."
^^ Keresztény életkérdések fETiffl Álljunk meg egy szóra I
Grétsy László és Vágó István
nyelvművelő műsora 19.10 Mozivilág 20.00 Hiradó 20.30 Telesport HflEIil Dallas
Amerikai filmsorozat
Az anyai akarat (ism.) 21.35 Panoráma
Világpolitika percről percre 22.35 Közjáték (ism.) EflEEl Tetthely
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat
A felvétel folytatódik 0.15 Improvizló - Török Ádám 0.45 Hiradó 0.50 BBC-hiradó
HB0
17.30 Babar: Botrány a rádiónál
Francia rajzfilm 24' 18.00 Mindenáron vesztes
Amerikai vígjáték 110' 20.00 Legenda
Amerikai kalandfilm 90' 21.35 Kockázatos üzlet
Amerikai vígjáték 95' 23.15 Angyalszív
Amerikai krimi 108'


6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.00 Műsorismertetés 15.05 Zsebtévé (ism.) untul Aranyfürt királykisasszony és a fürtöcskék
Francia rajzfilmsorozat - X/9. Hatalom és dicsőség Bársonypikkely
16.05 Alpok-Adria Magazin
Öt ország tartományi és körzeti stúdiójának műsora
16.35 Helikopter
Aktuális sztárok a levegőből
17.00 Hiradó - Időjárás
17.05 Műsorajánlat
17.10 Nagylálószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból
18.00 Híradó
18.10 Regionális hiradó
18.25 Mfisorajánlat
Időjárás
Produkciói
Belső világunk
Japán-svéd ismeretterjesztő
filmsorozat - VI/2. rész:
A szív és a keringés (ism.)
19.50 Indul a bakterház
Tévéfilm (1980) 66'(ism.) Bendegúz - Olvasztó Imre, Bakter- Koltai Róbert, Banya - Horváth Teri, Patás - Hau-mann Péter, Anya - Molnár Piroska, Csámpás Rozi - Pécsi Ildikó, Konc bácsi - Bánhi-dy László, Suszter - Zách János, Piócás ember - Szilágyi István, Csendőrök - Harsányi Gábor, Farkas Antal
20.56 Mária evangéliuma
Rockopera a Madách Színházban
21.26 Megáll az ész!
Szórakoztató magazin
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt... .,
22.45 Műkorcsolya VB
Jégtáncverseny 23.45 Távoli tájakon
Angol útifilm
Eunuchok Indiában

20.00 Műsorismertetés 20.05 MusicTV4 21.05 Bolond világ
Amerikai vígjáték
22.40 Európa kávéház .,
23.00 Teleshop ,,
23.20 Trans World International
Golf

MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON

s

ZOMBAT

18 óra: Vörösmarty: Csongor és Tünde ~ Helyőrségi Ktabban
lg öra; Rock and roll kluh a/ KrkeJ F Vfűv. Há/han
18 éra; Alternatív klub tM a koiialy Zoltán Vltlv, Uá/ban
Mozit 14 óra: Az ördög jobb és bal keze 2.
Mozi: 16, 18, 20 ora: Egerek és emberek


Kanizsai műsor



3SAT

TV5

PRO 7



■ KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt
közben:
10.05-
10.15 Szaván fogjuk
11.05 Eco-mlx. Gazdasági magazin
12.00 Déli Krónika
12.30 Kopogtató
13.05 Népdalkörök pódiuma
13.30 Főldkinálat
14.05 Oxigén. Ökológiai magazin
15.05 Mindenes
16.00 168 óra
17.30 Visszhang. A hét-zenében
18.00 Esti Krónika
18.25 Szemle
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Határok nélkül. Benne: Miska bácsi levelesládája
20.05 A polgármester úr Tolnai Lajos regénye
21.43 Magyar tájak táncmuzslká-jából
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Szombat esti pop-mix
URH-ADON
9.00 Körzeti Információs magazinok
16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
17.05 Rádiószinház Hazalátogató Kopányi György hangjátéka
18.20 Réz Pál hangos memoárja
18.30 V materinskom jazyku
19.00 ín limba materná
19.30 In der Muttersprache
20.00 Na materinjemjeziku (horvát)
20.30 Na maternjem jeziku (szerb)
21.05 örökzöld dallamok
23.00 A BBC késő esti. magyar műsora
23.45 Verseit elmondja: Tandorl Dezső (1988)
4.25-9.00,11.00-16.00,18.00-18.20,
22.00-23.00,24.00-fl.10: Azonos a
középhullámú műsorral

4.30 Napindító. Zenés ébresztő
8.5 Sportszombat
8.30 Slágermúzeum
9.00 Hírek. Időjárás
9.5 Színe-java
Válogatás az elmúlt hét rádióműsoraiból
11.00 Hírek. Időjárás
11.05 Csillagok, sztárok
Barbra Streisand, Sammy Davis és Shirley MacLaine felvételeiből
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hírek
13.05 Valahol valaki
Portré negyven percben Tokody Ilona
13.47 Csak fiataloknak I
14.30 Daráló
Folytatásos ifjúsági történet
15.00 Hírek. Időjárás
15.05 Szórakoztató antikvárium
16.00 Szív küldi...
16.45 Közvetítés a Svédország-Magyarország férfi kézilabda VB mérkőzésről
17.25 Hírek. Időjárás
17.30 Van ez így •
17.36 Kékharisnya
18.00 Emlékezés Erdélyi Mlhályra
18.54 Én csak egy buta nő vagyok
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 A vezérlő fejedelem -W/1. Száraz György rádiójátéka
20.05 Nemzetközi slágerlista
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 Beszélgessünk
22.00 A BBC archívumából
22.30 Szombat esti jazz
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló - éjfél előtt 0.10-
5.50 Napforduló - éjfél után (0.10-5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-5.50 Nótacsokor

13.10 Külföldi tudósítások (ism.)
13.40 ötletek és irányok
14.10 Oroszlánfog (sorozat)
14.40 Életem cirkusza (sorozat)
15.05 Gasztronómia
15.30 Kívánságkoncert
fBKTii A tiszteletre méltó bigamista
(amerikai filmvígjáték)
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Zöld Henrik (rövidfilm)
20.00 Halott ház - opera
21.40 Beszélgetés
22.40 Dokumentumfilm
6.00 Belle és Sebastlan (sor.)
6.25 Bob, a szellem (sorozat)
6.50 Lila hercagnő (sorozat)
7.20 Pif és Herkules (sorozat)
7.35 Samurai Pizza Cats (sorozat)
8.00 Játék
8.20 SuperMario,Brothers (sor.)
9.10 Beverly Hllls Teens (sor.)
9.35 Lucky Luké (rajzfilmsorozat)
10.05 A hatmillió dolláros család
(amerikai sorozat)
10.35 Planet kapitány (rajzfilmsor.)
11.05 Sárkányok birodalma (sor.)
11.30 Mutánsok (am. razfilmsor.)
12.00 Wlnspector (japán sci-fi-sor.)
12.30 Harry és Hendersonék (sor.)
12.55 Bolondokháza (am. sorozat)
13.25 Bel Air hercege (sorozat)
13.50 Titkos énem (am. sorozat)
Rendőrségi beszámoló (sor.)
Knight Rider (am. sorozat)
A csapat (amerikai sorozat)
;.40 Jump Street 21. (am. sor.)
17.45 Melrose Place (sorozat)
18.45 Híradó
19.15 Beverly Hllls 90210 (am. sor.)
20.15 Bajor védöangyal
(színházi közvetítés)
gjilii A halál dala (am. thriller)
23.50 Lányok a hírnév útján
(svájci szexfilm)
1.10 Férflmagazln

6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
9.00 Hírek, riportok 12.20 Autóvízió 13.15 93 a láthatáron 16.15 Ifjúsági műsorok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizmüsor 19.00 Felfedezések 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Háborús napok, 1943 23.55 A hatok bandája (sorozat)
0.40 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
13.30 XPO
14.00 RayCokes
14.30 Kristiane Backer
18.30 Rockhét
19.00 Európai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
2.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Koncert 14.30 Jazz
15.30 Utazási magazin 16.00 Természetfilm 16.30 Túl a holnapon 17.00 Vldeodlvat 17.30 Show-műsor 18.30 Arcképcsarnok 19.00 Corregidor (amerikai film) 21.30 Európa-film 22.00 Hírek 22.30 Magazin 23.30 Színhely
24.00 Utolsó asszony a Földön (film)

5.15 Lassie
(amerikai sorozat) Vasárnapi vadászok 5.40 Vadállatok birodalma (amerikai dokumentumfilm-sorozat) 6.25 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) A katonaság szolgálatában 7.30 Ürha|ótöröttek (amerikai sorozat) Szuperandroid 8.15 Az oroszlán (ism.) 10.05 A kicsi kocsi gázt ad (ism.) 11.50 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Ali baba örömháza 12.20 Bookar (ism.) 13.20 Vadállatok birodalma (ism.) 14.15 Csillagember (amerikai sorozat) Láz 15.10 Vihar Everglades felett
(amerikai kalandfilm) 16.55 Dowllng atya titkai (amerikai sorozat) Félelem 17.45 A férfl, aki király akart lenni
(angol film) 20.00 Híradó 2JE A PoszeWon-kalandon túl
(amerikai kalandfilm) 22.35 Action Jackson
(amerikai akciófilm) 0.20 Serpico
(amerikai krimisorozat) Húsz év nem számít 1.15 Hírek
1.25 Hollywood forró fürdői (ism.) 3.10 T. J. Hooker (ism.) 4.00 Hírek
4.10 Mozgó kórház (ism.) 4.35 VTckl (ism.)

BARTÓK


Hmm...
6.00 Muzsikáló reggel
9.05 Társalgó 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Hangfelvételek felsőfokon
Az English Concert játszik
11.00 Hangraforgó
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Repriz
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 Énekeljük együtt I
14.15 Vízkereszttől szilveszterig Néprajzi kalendárium Böjtmás havától Szent György haváig
15.00 Opera-müvészlemezek
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Zeneház. Zenekedvelő gyerekek és gyermekkedvelő művészek találkozója
17.30 George Bensőn és a Count Basie bigband felvételeiből
18.00 Hírek. Időjárás

18.05 Aranyalbum
Komolyzenei archívumunkból 19.00 Az élet kamarazenéje 19.38 Budapesti Tavaszi Fesztivál
Kapcsoljuk a Zeneakadémiát.
A Szombathelyi Szimfonikus
Zenekar hangversenye közben:
20.30 Hírek. Időjárás 20.35 Ember az embertelenségben
Ady Endre verseit Latinovits
Zoltán mondja el 21.49 József Attila minden verse
100/72.: 1933 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 összkiadás
Couperin koncertjei a Kuijken
kamaraegyüttes előadásában 23.29 Zenei panoráma 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákbamacska

Nemtetsző morgás hallatszott az étkezdében. A hús miatt tiltakoztak néhányan. A hús miatt, aminek azon a napon távol kellett volna tartania magát az étlapról.
A közétkeztetésben mindig vannak elégedetlenkedők. Hol a meny-nyiség a gond, hol túl sok a tészta, másnak meg éppen túl kevés. Ismerős szakácsnő mesélte el azt a történetet, aminek a megtörténte után elhatározta, hogy többé nem figyel oda arra, hogy ki mit mond. Az eset főszereplője, az idős hölgy, mindig reklamált. Akkor ép-

pen a finomfőzeléket fitymálta -előre. Morogva vitte el tányérját, aztán az étkezés végén visszahozta -kenyérrel gondosan tisztára törölget-ve. Persze vannak olyanok is, akik belátva a tömegétkeztetés gondjait, azt teszik inkább szóvá, hogy milyen nehéz lehet a jelenlegi élelmiszerárak mellett igényesen, ízletesen, egészségesen főzni...
Az a nap - amikor a hús váltotta ki néhány étkező nemtetszését -szerda volt. Mégpedig hamvazó szerda. A vallásosak többféle módon

EZ A HELY AZ ÖN HIRDETÉSÉRE VAR!

16.30, 1K.15 <>ra: 20.15 óra: MZSA IV H óra: ÍJ 6ra:

Ai uj maffiafönok A nfuíak ÍS hallgatnak ATV-Vfitertd magttrin. ATV 1fjú«á|>i m.i«a/in

MÁRCIUS 13

.Sz





-fi
sem. A tömegétkeztetés az, ami a neve alatt fut: tömegeket lehetőleg gyorsan és elfogadható áron megebédeltetni. Az már külön szerencse, ha az ügyes élelmezésvezető és szakács ezen túl választékos és bőséges ételt produkál megfelelő higiéniás körülmények között.
Hamvazószerda elmúlt, de például péntek minden héten van. Javasolnám azoknak, akiket ez érint, hogy ezen a napon kerüljék el az éttermeket - böjtöljenek. Ez nemcsak hitüknek, de állítólag testüknek is nagyszerűen javára válik.
B. E.
oldották meg hirtelen jött problémájukat: volt, aki csak levest evett, volt aki „viszont feltét nélkül, míg mások semmit, hiszen nyilvánvaló, hogy a levesben is húst, de legalábbis csontokat főztek.
Hogy hányan lehettek azok, akik szóvá tették a hamvazószerdái húsos ebédet, nem tudom. Előrebocsátom, hogy vallásos érzületüket tiszteletben tartom, de ennek ellenére nem érthetek egyet megjegyzéseikkel. A tömegétkeztetés nem alkalmas a böjti eledel előállítására. Ahogy nem vállalhatja fel a diétázókat, az ínyenceket, de még a válogatósakat
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek/Család minden meny-
nylségben (Ism.) 9.30 Aki nevet, az nyer (ism.) 10.15 Euroturlzmus 10.30 A villa Flortia-I csata (ism.) 12.30 Haló,Ausztriai-halló,Bécsi 13.00 Hirak
13.10 Rólunk van izó (ism.) 13.35 örök keringő (német film) 15.10 Dokumentumfilm 15.35 Amikor az állatok elhagytak
az erdőt(sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Mlnihirek 17.10 X-Large 18.00 Hirek 18.05 Ausztria-kép 18.30 MacGyver (amerikai sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Nagylemezek gálája 22.00 „Arany" lányok
(sorozat) 22.25 Út a semmibe
(francia thriller) 24.00 A horror kamrája
(amerikai thriller)
OSZTRÁK 2
9.05 Sport
15.20 Szereti ön a klasszikusokat?
17.00 A kedves család (sorozat)
17.45 Ki akar engem? (sorozat)
18.00 Labdarúgás
19.00 Tartományi élet
19.30 Hiradó
20.00 Kulturális magazin
HilE Charlle Varrick (am. film)
21.55 Hirek
22.10 Sport
22.50 Haza (sorozat)
0.35 A modell és a zsaru
(amerikai sorozat)
1.20 Hirek

11.45 Magazin 12.15 Szabadidő 13.15 E|t6emy8sök 14.00 Műkorcsolya 15.00 Sport a nagyvilágból 17.55 Hirek
18.00 Velence és Barcelona 18.55 Hirek 19.05 Gól (sorozat) 20.00 Sport a nagyvilágból 21.55 Hfrek 22.05 Vitorlásverseny 22.55 Hirek
23.00 Küzdősportok magazinja 0.05 Ejtőernyősök (ism.)
EUROSPORT
9.30 SiVB 14.00 Műkorcsolya 16.30 Sí VB 19.00 Forma-1 20.00 Atlétika 22.00 Kézilabda VB 23.00 Ökölvívás 24.00 Forma-1 1.00 Atlétika 2.30 Műsorzárás
1PLUS
14.00 Autó-motor magazin
14.45 Utazási magazin
15.30 Egyszer volt (sorozat)
16.00 Dokumentumfilm
16.45 Zenés beszélgetés
18.00 Megvalósult álmok
18.30 Hirek
18.45 Tintahal a másodikról (sorozat)
19.10 Mese
19.15 Asszonyok
20.00 Hiradó
20.15 Rocksztárok a fajgyűlölet ellen
22.05 Állatkerti történet (film)

_ DUNA TV
16.00 Hirek, műsorismertetés
16.10 Néprajzi értékeink
16.15 Szolgálok Istenért, egyházért, hazáért- 1. rész
16.55 Légy |ó mindhalálig Magyar film FF
18.35 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 A kőszívű ember fial Magyar film -1. rész
20.30 Elindultam szép hazámból... A Magyar Állami Népi Együttes műsora
20.50 Déryné
Magyar zenés film
SAT1
6.55 A hegyek varázsa (ism.) 7.25 Caplto?-játék 7.55 BuckyO'Hare
(amerikai sorozat) 8.25 Sllverhawks
(amerikai rajzfilmsorozat) 9.00 Péter Pan és a kalózok (amerikai rajzfilmsorozat) 9.30 Superboy (amerikai sorozat) 10.00 Drops 10.30 Gazdasági fórum 11.00 Szerencsekerék (ism.) 11.40 Az Istenek a fejükre estek II.
(ism.) 13.25 A púpos
(francia-olasz kalandfilm) 15.05 Szőke boldogság
(amerikai zenés film) 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.00 Labdarúgás 19.20 Hirek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Diana hercegnő igaz története I. (angol film)
22.00 Kari Dali és vendégei 23.00 Kulcslyuk riport (német erotikus film)

6.10 Falutévé - faludoktorral,
gyógytornával
6.30 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.15 Közjáték 8.20 Jó reggelt adj, Istenemi
Unitárius gyermekműsor
1215 Korhatár nélkül
A Micimackó-klub délelőttié Mukldokl
Holland rajzfilmsorozat XIII/9. rész: Bonyodalmak Torzon, a borz körül Cimbórla
Adrián Mole újabb kínszenvedései
Angol filmsorozat -XII/12. Zöld béka - Környezetvédelmi magazin gyerekeknek
11.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat
12.00 Tévémagiszter
13.30 Zenebolondok Ferenczl György
14.05 Fedettpályás Atlétikai VB -Közvetítés Torontóból, felvételről
15.05 Telis-televideo '93
15.10 Egy 1988-as Interjú Steven Splelberggel Amerikai film (ism.)
15.25 Képújság
15.35-
17.40 Kapcsolataink
Kalandorok kíméljenek!
Kánya Kata társkereső műsora
Rejtélyes randevú
Utazási vetélkedő
Öt kicsi indián
Társasjáték a képernyőn és
otthon
17.45 „...az én váram"
Lakáskultúra mindenkinek
18.10 Az emberi arc
Angol dokumentumfilm
19.10 Szerencsekerék
19.40 Jó éjszakát kivan a Disney I
20.00 Hiradó
20.30 Telesport
20.35 Sztáro(c)k Cliff Richárd
CTIil Oscar-dijas filmek Arábiai Lawrence (Lawrence Of Arabia) Angol film (1962) 0.35 Közjáték (ism.)
■mii] Rózsaszín sorozat
Francia erotikus filmsorozat Almanach: párizsi nők címei (1989) Feliratos! 1.05 Hiradó
17.30 Állati élet: Az elefánt a természet bástyája
Angol természetfilm 51' 18.30 Azok a csodálatos férfiak a
repülömasinájukon
Amerikai filmvígjáték 138' 21.00 Vasmadarak II.
Amerikai akciófilm 96' 22.40 Kétes döntés - Am. krimi 91' 0.15 Erosz a nagyvilágban
Amerikai riportfilm -1.30'


6.00-
8.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) 8.35 PC abc - „Magyarodé" számítástechnika 9.00 Patrin - Üzenet - Vorba
Cigány magazin 9.25 Natekran
Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 9.50 Unser Blldschlrm
Német nyelvű nemzetiségi magazin
10.15 Főnix madár
Dokumentumműsor
10.45 Ecranul nostru
Román nyelvű nemzetiségi magazin
11.10 Slovenskl utrinkl
Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin
11.35 Nasa obrazovka
Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin
12.00 Segítőtárs (ism.)
12.20 Família Kft.
Én jól emlékszem (ism.)
[HHil Útkereső Vitaműsor
13.20 G. I. Joe-kommandó Amerikai rajzfilmsorozat Drága nagyi
13.43 Müsorajánlat-Időjárás
13.50 Azok a csodálatos állatok
tntlia Országjáró suli-buli
14.45 „Én táncolnék veled..." Vlll/8.rész: Twist (ism.)
15.00 Milánói divat 2. rész
15.25 Autó 2 Magazin
15.55 Magyarország-Svédország fém kézilabda VB Közvetítés Göteborgból
17.20 Hupikék törpikék Belga rajzfilmsorozat Hami sztrájkol
17.43 Szombathelyi virtuózok Vieuxtemps: Álmodozás Paganini: c-moll szonáta
Előadja: Molnár Noémi
üilflil Knight Rider
Amerikai tévéfilmsorozat KITT fogságban
18.53 Müsorajánlat-Időjárás
reiiB A polip
Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat
V/1. rész 113'
Silvia- Patrícia Millarder(And-resz Kati), Dávid - Vittorio Mezzogiorno (Vass Gábor), Ta-no - Remo Girone (Végvári Tamás), Espinosa - Bruno Cre-
mer (Huszár László)
gliTil Operamesék
Angol zenés tévéfilm Puccini: Manón Lescaut
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Telesport Benne:
Műkorcsolya VB Női szabadon választott gyakorlatok

( KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártójaT.

ASARNAP

10 óra: Számítógépes Játékok gyerekeknek
az Erkel Ferenc Mflv, Házban
IS óra: Horvát táncház a Mőricz Zsigmond Mflv. Házban Mozi; 14 óra; Az ördög jobb és bal keze 2,


Kanizsai műsor



KOSSUTH

PETŐFI


3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás
6.00 Vasárnapi újság
8.30 Hangszemle
9.05 Világóra
10.05 Református Istentisztelet közvetítése Sajószentpéterről 11.05 Gondolat-jel 12.00 Oéll Krónika. Sport 12.20 Harminc perc alatt a Föld
körül
12.50 Jegyzet
13.05 Névjegy. Finta József építész 14.05 Szonda. Tudományos magazin 14.35 A Szabó család 15.05 Válogatott perceink 16.10 Művészlemezek 17.05 Kirakat. A történelem ellenére 18.00 Esti Krónika 18.20 örökzöld operettdallamok 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Az Állami Népi Együttes felvételeiből
20.05 Zene - archívum 21.05 Legenda Kovács Imréről 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Kapcsoljuk a stúdiót 23.45 Operaáriák
URH-ADÓN
8.30 Körzeti Wormados magazinok 15.00 A BBC délutáni magyar műsora 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora
17.00 Galaxy X (ism.) 17.15 Auf Deutsch gesagt (ism.) 17.30 Cubes(ism) 17.45 A Voice of America sorozata
nyelvtanulóknak (ism.) 18.20 Réz Pál hangos memoárja 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 ín Ilmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjemjeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC késő esti műsora 23.45 Berzsenyi Dániel verselt elmondja: Bessenyei Ferenc 6.00-8.30,10.00-15.00,18.00-18.20, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral

6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Hektor Rektor Kutyapesten Csetényi Anikó mesejátéka 8.52 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Énekszóval, muzsikával 9.35 A Gospel magazin zenés
melléklete
10.00 Helyettem írták 11.00 Hirek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek 13.05 Sztárválasztó 14.00 Leporoló 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-20.00 Poptarisznya
Közben: közvetítés a vívóvilágkupáról és a Szolnok-Körmend férfi kosárlabda-mérkőzésről 17.00 Hirek. Időjárás
18.30 Sportősszefoglaló. Totó
19.00 Hírek. Időjárás
20.00 A vezérlő fejedelem - Hl/2.
Száraz György rádiójátéka 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Magyarán szólva 21.15 A Rádió Dalszínháza
Gésák
Sidney Jones és Lionel Monk-
ton operettjének rádióváltozata
22.31 A Viola együttes felvételeiből
22.40 Jazz
23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt A Pihenőidő kívánságműsora Idősebbeknek 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Nóták

13.10 Pillantás a hétre 14.00 Természettudományok 15.00 Minden lehetséges 16.10 Rudolf Högler - portré 17.00 Természet és orvosság 17.30 Állatmagazln 18.00 Hirek 18.15 Körkép 19.00 Hirek 19.10 Törzsasztal 20.00 A harmadik ember
(angol film)
21.40 Anda Géza-verseny 22.05 Gustav Peichl - portré 23.15 A felügyelő (sorozat)
6.00 Játék (ism.)
6.15 Beverly Hllls Teens (ism.)
6.40 Lucky Luké (ism.)
7.10 Hatmillió dolláros család
(ism.)
7.35 Winspector (ism.) 8.00 Gyerekeknek 8.45 Maci Laci (am. rajzfilmsor.) 9.00 Óriástörténetek (sorozat) 9.30 Scooby Doo (am. rajzfilmsor.) 9.55 Művészet és küldetés
Csodálatos nő (am. sorozat)
Vissza a múltba (am. sor.)
12.00 Sípszó - focishow
12.30 Forma-1 - riport
13.00 Forma-1 - Dél-afrikai Nagydíj
nüíTii Trópusi hőség (am. sorozat)
16.00 Flash (amerikai sorozat)
17.00 Ajándéknak túl drága (amerikai filmvígjáték)
18.45 Híradó
19.10 Különleges nap
20.15 Megteszi, vagy nem - játék
21.55 Tévétükör-magazin
22.40 Késői kiadás
23.00 Playboy Laté Night
23.30 Szerelmes percek
24.00 4-es csatorna 0.35 Forma-1 - összefoglalók 1.10 Borzasztó kedves család (ism.) 1.40 KI Itt a főnök? (ism.) 2.10 Beszélgetés (ism.)

6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek 10.15 Zenei műsorok 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 14.30 Nem kell álmodozni I 15.30 Hegyek - magazin 16.15 Varietémüsor 18.00 Vidám hétvége sok humorral 19.00 Riportok 20.00 Hétről hétre 21.30 Keserű méz (film) 23.25 Filmes magazin
0.20 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
13.30 XPO
14.00 RayCokes
14.30 Kristlane Backer
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
2.00 Krtstiane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
14.00 Egyveleg
14.30 Show
15.30 Jazz
16.30 Sport
17.00 Dokumentumfilm
18.30 Moszkvától nyugatra
19.00 Üzleti hét
19.30 Európa-magazin
20.00 Hétköznapi hősök
(film)
22.00 Hirek 22.30 „Fekete'-sorozat 23.30 Magazin 24.00 Jazz 1.00 Egyveleg

5.35 Lassie (amerikai sorozat)
Hosszú vezeték 6.00 Világszafarl
(ausztrál dokumentumfilmsorozat) 6.50 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Az egykarú 7.40 Ürhajótöröttek (amerikai sorozat) Utazás a robot belsejébe 8.45 Macskaemberek (amerikai film)
10.05 Város a víz alatt (amerikai film)
11.30 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Aprll azt csinál, amit akar
12.20 Bili Cosby-show (ism.)
12.50 DowHng atya titkai (ism.)
13.55 Világszafarl (ism.)
14.55 Joe bácsi utolsó üdvözlete
(angol film) '
Fsz.: John Mills, Péter Sellers
16.55 A tettes Ismeretlen (angol krimi)
18.30 Matlock (amerikai sorozat)
19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó HilE A sas leszállt
(angol akciófilm)
Fsz.: Michael Caine, Donald
Sutherland 22.50 Halálos
(amerikai thriller) 0.30 Serpico
(amerikai krimisorozat)
A koronatanú 1.20 Hirek
1.30 Mlke Hammer (ism.) 2.15 Hirek
2.25 Macskaemberek (ism.) 3.40 Hirek
3.50 Mozgó kórház (ism.) 4.10 Vicki(ism)



6.00 Hirek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika
8.00 Hirek. Időjárás
8.05 Mlchael Murray orgonái
9.05 Emlékezetes előadások a Magyar Állami Operaházban 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az ige..." 11.05 Európa hangversenytermeiből közben:
11.57 Hirek. Időjárás 12.00 Ady Endre verselt Latlnovlts
Zoltán mondja el 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Hires énekesek a Veronai
Arénában
14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Muzsikáló nagyvilág 15.00 Zenekari muzsika 16.00 Hirek. Időjárás

16.05 Szalon. Kulturális magazin 17.00 Beszélgetés Bach: BWV.
80/a. sz. kantátájáról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest-Bei-
városi Föplébánla templomot 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Magyar zeneszerzők 18.35 Mozart: g-moll szimfónia 19.05 Faragó Andrásra emlékezünk 19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál közben: 20.25 „Kezdetben vala az Ige..."
(ism.)
21.30 Szimfonikus táncok 21.50 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Rádiószínház
Déry Tibor: A kék kerékpáros 23.14 így láttam Kodályt 24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Hires zenekarok felvételeiből


Lengyel felvágott


Hamisítatlan böjti szél, pedig húshagyó kedd is csak holnap lesz. Inkább lenne néhány fokos igazi februári hideg néhány centis hóval. Kinek jó ez a volt is nem is tél?! Most legalább a vége felé tartanánk, de így még lehet kicifrázott a vége, amikor aztán igazán nem várjuk. Heti piac délelőttje. A sarki ÁBC megtelik emberekkel. Legalább most elégedett az üzletvezető - gondolom én. Mentségemre szolgáljon, alig néhány perccel ezelőtt érkeztem a boltba. Közben aztán rájövök, hogy nem minden bejövő vásárló is. Úgy kapásból semmi sem kerül a bevásárló kosárba. Nem a minőség megállapítása az alapos vizsgálat célja, hanem az árcédula. Még a tejeszacskót is átvizsgál-

Kanizsai műsor


16, 18, 20 órai Mozi: 16.30, 18.15 óra: 20,15 óra:

Egerek és emberek
Az új maffiafönök
A nyulak Is hallgatnak

MÁRCIUS 14.

v






OSZTRÁK 1


_ DUNA TV




- Hát lenne a képeteken bőr idegen ország parasztjainak disznaibol vásárolni?! Meglássátok, tavasszal újra nyakunkon maradnak a mi állataink... Tudom én, mire megy ki az egész! Újra lenyomják a felvásárlási árakat!
A kosarakba csupán néhány deka lecsókolbász kerül, hogy mégis, ha az asszony otthon rákérdez, legyen mit elővenni...
Utólag megtudom, hogy a „Lengyel" felvágott az Abdái Kft. terméke, ők tudják, miért nevezték el így. Nyomós ok nélkül aligha így döntöttek volna.
De itt, ma délelőtt, ebben az ÁBC-ben nem bizonyult jó reklámnak...
- gombás -
ják, nem változott-e az ára tagnap óta. Valamikor az ellenőrök vizsgálták, és szabták ki a bírságot, ha a legújabb ár nem volt feltüntetve. Most feleslegessé váltak... Számonkérő itt minden utcáról betérő".
Valaki új készítményt fedez fel a húsos pultnál:
- Láttatok már lengyel felvágottat?
— hívja fel a falubeliek figyelmét. —
Kíváncsi lennék, jobb ízű-e, amit len
gyel disznóból, lengyel fűszerezéssel
készítenek!
- Meg kéne kérdezni, kárpótlási je
gyért mérnek-e belőle!
- Majd ha elfogy otthon az utolsó
kétéves tyúk... Akkor lehet, hogy meg
kóstoljuk - mondja a mellette lévő.
9.00 Hírek
9.05 Ma|a, a méhactka (sorozat)
9.30 Simpsonék (am. rajzfilmsor.)
10.00 Pan-OptJkum (ism.)
10.15 Univerzum (ism.)
11.00 Sajtóéra
12.00 Pillantás a hétre
12.30 Hétköznapok
13.00 Hírek
13.10 Pillanatképek az állatvilágból
íütTii Lathatattan pofonok (am. film)
15.10 A tűzoltók élete
15.30 Octopus vállalkozás (sorozat)
16.10 Tlny Toon kalandjai (rajzfilmsorozat)
16.35 Nincs folytatás (sorozat)
17.00 Mlnlhírek
17.10 BevertyHHIs90210(am sor)
18.00 Hírek
18.05 X-Large
18.30 MacGyver (amerikai sorozat)
19.30 Híradó
19.48 Sport
20.15 Átutazóban (sorozat)
21.05 Hétköznapi történetek
21.55 Rlmújdonságok
EHHa Idegenek kényelme (film)
OSZTRÁK 2
9.25 Sport
10.50 Grant kapitány gyermekei (angol film)
12.20 Sport
17.15 Idősek klubja
18.00 Család minden mennyiség* ben (sorozat)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élőt
19.30 Híradó
19.48 Konfliktusok
20.15 Diana hercegnő Igaz története (angol film, 11/1.)
21.50 Hírek, sport
22.00 Apának sikerül (sorozat)
23.50 Saratoga (am. filmvígjáték)

11.45 Magazin
12.15 Szabadidő
13.15 A napenergia
14.00 Táncolj velem I (amerikai film)
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.05 Kari Dall-show
18.55 Hírek
19.05 DSF-stúdió
19.30 Hopp vagy kopp-játék
20.00 Tessék mosolyogni I
20.55 Hírek
21.05 Labdarúgás
22.55 Hírek
23.05 Életmód-magazin
EUROSPORT
9.30 Sí VB
11.00 Nemzetközi sport
12.00 Sí VB
13.00 Forma-1
15.00 Műkorcsolya
17.00 Sí VB
KBrékpársport
19.00 Atlétika
22.30 Forma-1 0.30 Ökölvívás 1.00 Műsorzárás
1PLUS
14.00 Szóváltás
14.40 Nem tudják, mit tesznek
15.15 Piros föld (sorozat)
16.50 Európa-magazin
17.15 Sajtóklub
18.00 Hírek
18.05 Különlegességek show-ja
18.45 Tintahal a másodikról
(sorozat)
19.10 Masa
19.15 Nincs igazi hazánk
20.00 Híradó
20.15 A piros sál (sorozat)
21.50 Haldokló hattyú?
22.50 Hét aranyember (sorozat)

16.00 Hírek, műsorismertetés
16.10 Szolgálok Istenért, egyházért, a hazáért - 2. rész
16.50 Meksel Demeter Bibliája
17.25 Magyar évszázadok A felelős kormány
17.45 Elindultam szép hazámból...
18.10 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 A kőszívű ember fiai Magyar film - II. rész
21.20 Névtelen hősök
Erkel Ferenc operájának tévéváltozata
22.40 Műsorzárás
SAT1
4.50 A púpos (ism.) 6.20 Bueky O'Hare (ism.) 6.50 Superboy (ism.) 7.20 Astrodlnók (rajzfilmsorozat) 7.55 így láttuk 8.00 Szőke boldogság (ism.) 9.50 Diana hercegnő igaz története I. (ism.) ' 11.35 Ég és főid között 12.05 Egészségügyi magazin 12.35 Black, a fekete villám
(kanadai sorozat) tlcina King Kong él
(amerikai kalandfilm) 14.50 Most és mindörökké (amerikai film)
Fsz.: Búrt Lancaster, Montgo-mery Clift, Frank Sinatra 17.00 Tarzan (amerikai sorozat)
Fehér arany 17.30 Mallbu vizimentöi (am. sor.)
Nehéz idők 18.30 Labdarúgás 19.20 Hírek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Diana hercegnő igaz története II. (angol film) 22.00 Beszélgetés 23.25 Beismerem

6.38 Napi müsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamát és a papátl
Boldl, bolygónk fia Francia rajzfilmsorozat A csend ábrája 7.55 „így szól az Url" 8.05 Közjáték 8.10 Muzzy in Gondoland
XX/10. rész (ism.) 8.15 This is the way
XX/10. rész 8.35 Vasárnapi turmix
11.00 Fedettpályás atlétikai VB Közvetítés Torontóból, felvételről
12.00 Foci csúcstalálkozó előtt Összeállítás kupamérkőzésekről
12.10 Történelmi képeskönyvünk Fejezetek Ausztriából 2. rész
12.50 Forma-1 Dél-afrikai Nagydíj (Lapzártakor még folynak a jogdíjtárgyalások)
15.00 Képújság
ŰJE Zürichi páncélterem NSZK tévéfilmsorozat
Egy bokszoló szive
ííüiTii Jelenségek az állatvilágban Angol filmsorozat Életnagyságban
16.30 Az Arany Könyvklub ajánlja
16.35 Örömhír
A református egyház műsora
ffMilil Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Viharos idők A suli
Amerikai filmsorozat i IX/7. rész (ism.) Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A kincskeresők (Ism.: hétfő, TV1 9.00)
18.45 Szerencsekerék
19.20 A Hét
20.00 Híradó
20.20 Telesport
20.25 Nemzeti dal
20.35 Prospero búcsúzik
Mensáros Lászlóra emlékezünk
21.15 Közjáték (ism.)
fSWR Feleségem az utódom Amerikai tévéfilm 90' Alex -Wayne Rogers (Szom-bathy gyula), Ann - Karén Valentiné (Orosz Helga), Fred -Elizabeth Ashley (Andresz Kati)
23.00 Nulladik típusú találkozások Sci-fi magazin
23.40 Vendégségben Gallusz Györgynél Torontóban
17.30 Arthur II.
Amerikai vígjáték 108' 19.30 A kínai part
Amerikai dráma 93' 21.10 Piszkos Harry
Amerikai akciófilm 98' 22.50 Bírd - Am. életregény 154'

7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 8.00 Műsorismertetés 8.04 Aerobic Slmkó Andreával 8.20 Gólyahir
Játék 8.50 Veszélyes öböl
Kanadai filmsorozat
Katle és a bálna 9.20 Három kívánság 10.10 Elektor kalandor 10.15 UNICEFgála 11.25 Tábori lelkészek 11.50 Ameddig a harang szól
Rédics-Kecskéshegy 12.00 Nótaszó a Tanne étteremből
(ism.)
12.15 Gazdaképző 12.45 SOrSok 13.25 K+P
(Kárpótlás és privatizáció) 13.45 Müsorelőzetes - Időjárás 13.50 Duke Elllngton emlékkoncert a Royal Festlval Hallban'
Angol zenés film 55'
[EEJj Másfél millió lépés Magyar
országon
XIV/9. rész:
A Vértes erdejében (ism.) 15.20 Portré(k)
Zámbó György és Faludy
György
15.45 Tlppllsta 15.55 Nézze meg az emberi ilüilil Műkorcsolya VB
Gálaműsor
Közvetítés Prágából
17.00
Csodára várva
Holland rövidfilm 17.30 Delta
18.00 Körzeti tévéstúdiók műsora 18.30 Kedves versem
Kosztolányi Dezső: •>
Szegény anyám
Előadja: Igó Éva 18.33 Müsorajánlat-Időjárás 18.40 Szombathelyi virtuózok
Lalo: Spanyol szimfónia IV.
tétel 18.47 Vizipók csodapók
Magyar rajzfilmsorozat
Az új háló
Família Kft.
Az elveszett frigyláda fősz-'
tógától 112'
Amerikai film (1981)
Indy - Harrison Ford (Cser-
nák János), Marion - Karén
Allén (Vándor Éva) „
21.30 Geopolis
A Francé 2 világpolitikai sorozata
Franciaország-Németország:
egy páros története
Feliratos! 22.15 Luclano Pavarottf gálahangversenye Reggio Emíliából 23.25 Telesport
Benne:
Fedettpélyás Atlétikai VB *
Közvetítés Torontóból



Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2.
Tel.: 13-140, 13-040
Hibabejelentés: 11-442
■ gázszolgáltatás
• gázömlések elhárítása - gázkészülékek javítása
■ gázelosztó vezetékek tervezése,
építése, Özembe helyezése
■ belső gázszerelések


ARUHAZ
KANIZSA
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL



« *
Ez a hely az On hirdetésére vár!


Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
27UJIKÖRTR0LLKIT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196




A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-,
és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495

ÚJ HELYEN! ÚJ HELYEN!
SooUrs FOTO
Vegyen kettőt - hármat kap!
Kanadai filmek, fotóalbumok, képtartók, keretek, fényképezőgépek, műtermi fotók, színes igazolványképek.
Nagykanizsa, Fő u. 9.

KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257




Vásárláskor első útja vezessen a • DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
■S"
Várjuk kedves vásárlóinkat! ~
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.


HA NÁLUNK RKNDKL BIZTOSAN NYKR!
Ml KARI IIÁAATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁROS!
S800 NAGYKANIZSA
lel.: <) .VI1-457 vaji.v 12-277
Fax: (>2/7.í-27(>






KANIZSA
TREND KFT

KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.

AKCIÓ! A GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN!
Régi ár Új ár Étolaj
80,30 59,80 57,00

1/1
Kr. cukor 1/1 Kr. cukor 1 dkg
Ajánljuk magunkat!





REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT
SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat

LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK
A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!

KANIZSA



Nagyon HELY-es!

"'"■"'.vív. 1-^iV-~ Iv.v^v.Tv.v.'lvr

Fegyverletétel
élek.
ez a büntetés vár,
mivel megszülettem.
kedves, te sem vagy már...
lantom eltemettem.
élek?
túl rég.
most még.
pár véna összetart
hordok egy ravatalt.
ÁRION
Onnan jövök, ahonnan a hűs szelek. Ahonnan visszatérnek esténként a csillagok, ahol a fény örök: szeretet világol, és minden törvény én vagyok. Onnan jövök, hol emlék az ébredés.
Sztárokra várva
Jelentős zenei esemény megrendezésére kernl sor már-dos 20-án a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Ugyanis városunkban ad koncertet a Bop-Art Orchestra. Az elsősorban kiemeikedA lengyel Jazz-zenészekből álló #ittp#r grupp a már Magyarországon Is kapható „Clini-cal Pletare" cimü lemezének anyagát mutatja be, A zenekarban olyan világhírű muzsikusokat láthatunk-haitha-tank, mint fchintew Nsmyslotfski ismofomos & Krzywtof SeieranskL Mindkét zenész többször koncertezett ha-záakban. Közel két éve Scieranskl a nagykanizsai At-pok-Adria Jla** Fesztiválnak J$ vendégművésze volt, Namyslowskit sajnos nagyon régen láthattuk városunkban. Akt öt valaha is zenélni látta, hallotta, minden ni-zonnyai emlékezetes marad számára szuggesztív előadói stílusa. Mind a ketten állandó vendégei a nemzetközt lazz-fesztlváloknak. Krzysztof Scleranski basszusgitáros néhány éve a világranglista elstf helyén állt, Namyslowskl egy Ideig a Jazz Föderáció elnöke 1$ yolt. A zenekar neve arra utal, hogy a koncert » bizonyára nagy ttt&mú - közönsége a modern jazz-en belül kemény ritmusú expresszív improvizációkban bővelkedő, színvonalas zenét hallhat.
Czene Csaba

Az elmúlt pénteken - a hétfői műszaki átadás után - végre ténylegesen is felavatták a HELY Pinceklub és Art mozit a Zsigmondy és Winkler Műszaki Szakközépiskolában. A protokolláris megnyitót - melyre a város közintézményeinek vezetői, közéleti személyiségek, igazgatók kaptak meghívást -, VaTga Zsófia, az intézmény igazgatója tartotta. Beszédében kiemelte a klub iskola-jellegét, viszont a város felé való nyitottságot biztosító kulturális, szórakoztató programokról vajmi kevés szót ejtett. Sajnálatos, hogy a klub megalkotói, akik éjt nappallá téve dolgoztak azon, hogy a HELY olyan legyen, amilyen, és akik fejéből maga az ötlet is kipattant, szinte említésre sem kerültek.
Este hat órakor végre a nagyérdemű is birtokba vehette a HELY-et. A belépő kötélkorláttal határolt falépcsőn ereszkedhetett a pince mélyébe, ahol egy égnek - pontosabban mennyezetnek - ágaskodó fa fogadta. Az előtérben, ahol egyébként kezdő alkotók művei is kiállításra kerülnek majd, fiatalok tucatjai álltak, hogy a ruhatárba tehessék kabarjaikat, aztán a büfébe vagy a koncertterembe menjenek tovább. Nemre és korra való tekintet nélkül, láthatóan minden vendég jól érezte magát ezen az estén. Akit éppen nem érdekelt az akkor futó műsor, vagy csak helyet keresett egy diszkrét beszélgetéshez, az a büfé felé vette útját, ahol szendviccsel, süteménnyel, üdítővel csillapíthatta éhét, szomját. A barlangrajzokkal díszített koncertteremben először a M. É. Z. (Meg nem Érett Zenekar) szórakoztatta a közönséget. Rendkívül hitelesen adták elő a skót és ír népzene gyöngyszemeit, méltán arattak

produkciójukkal nagy sikert. őket - rövid szünet után - a Palermo Boogie Gang követte. Fekete blues, rock and roll, boo-gie-woogie, amire mindig vevő volt a fiatalabb és az idősebb korosztály is. Felforrósodott a hangulat, a közönség tapsolt, a lelkesebbek táncra perdültek. Ilyen siker után szinte természetes volt, hogy a nézők ráadást követeltek - és kaptak - a zenekartól.
(Itt álljunk meg egy gondolatra! Bizony néhányan önkéntelenül a korsójuk után nyúltak, de hát ilyen nem volt.) Dicséretes dolog, hogy szesz- és füstmentes a klub, de elképzelhető, hogy alkoholt is lehet kulturáltan fogyasztani. Ismeretes, hogy rendeletek tiltják az iskolák 200 m-es körzetében való szeszesitalmérést, de bízzunk abban, hogy mindenki igényét kielégítő kompromisszumos megoldás születik - születhet - ez ügyben.
Az est további részében Ti-borcz Iván zongorán és szaxofonon szórakoztatta a hallgatóságot. A meglepetés, ami a plakáton nem volt feltüntetve, a „Mesék a járdán" című film vetítése volt. Az éjszakába nyúló klub-avatón folyamatosan cserélődött a közönség, ahol mindenki megtalálta a neki legmegfelelőbb programot, és jól érezte magát.
Sajnálatos, hogy a megnyitón nem esett érdemben szó a HELY másik arcáról, a kulturált szórakoztatásról. Pedig ez az este is bebizonyította, hogy e nélkül nem hely a HELY, hiszen érezhetően nagy az érdeklődés a klub iránt. Bízzunk abban, hogy a HELY - megtalálva az összhangot és a helyes arányt két fő funkciója között - városunk legnépszerűbb kultúrcentrumává válik.
- hosszú -

KANIZSA


KARCSÚSÍTÁS A SÖRGYÁRBAN
Az utóbbi időben a Kanizsa Sörgyár Rt. berkeiből különböző hírek szivárogtak ki. Ezek megalapozottsága vagy kósza jellege tekintetében felkerestük Furák Zoltán vezérigazgatót. Váratlan érkezésünk ellenére irodájában készséggel válaszolt kérdéseinkre.
• Vezérigazgató úr! Igazak-e azok a városban elterjedt hírek, hogy a Kanizsa Sörgyár Rt. létszámkarcsúsítást hajt végre?
- Igen, amely két tényezőből tevődik össze. Az egyik a kirendeltségek önálló kft.-vé történt, november 1-február 28. között végrehajtott tényével van összefüggésben. Kirendeltségeinknél négy hónap leforgása alatt 70 fős létszámcsökkentést hajtottunk végre, majd a több lépcsőben sorrakerült átalakulás közel 200 fővel természetszerűleg apasztotta az rt. létszámát mintegy 880 főre.
A második tényező azzal kapcsolatos, hogy 1992. utolsó negyedévében a sörpiac országos szinten erősen visszaesett. A mi vállalatunknál 1991 és 1992 évek október-december hónapjainak szembevetítésével az értékesítés volumene átlagosan 20-

25%-kal csökkent, főleg november, de még jobban december hóban. Ez a visszaesés 1993. január és február hónapokban tovább mélyült. Sovány vígasz számunkra, hogy a többi hazai sörgyár hasonló „cipőben" járt. Ez egyrészt a tényleges fizetőképes kereslet jelentős visszaesésével, másrészt pedig a központi adórendszer január 1-i változásával, pontosabban a töményszesz mellett a sör fogyasztási adójának borral szembeni növelésével magyarázható. Hazánkban talán még olyan soha nem tapasztalt fura helyzet állt elő, hogy az üzletekben egy liter sörért jóval többet kell fizetni a fogyasztóknak, mint a termelőknél vásárolt egy liter kimért borért!
Ezt a tendenciát látva, már 1992 novemberében bejelentést tettünk a Zala Megyei Munkaügyi Központ helyi kirendeltségéhez, hogy 1993. február hóban várhatóan 50 fővel' csökkentjük a kanizsai gyártelep dolgozóinak létszámát. Titkon azonban bíztunk abban, hogy ezt a kellemetlen lépést nem kell megtennünk. A kialakult és vázolt helyzet mi-

att - alapos elemzés után - február közepén mégis úgy döntött az rt. és az „M+D" Kft. vezetése, hogy végrehajtjuk a mintegy 50 fős létszámcsökkentést, elsősorban az improduktív munkakörben dolgozók érintésével.
A létszámcsökkentést jelentős belső átszervezéssel kombináljuk. Megszüntetünk néhány középvezetői beosztást. így az eddig csak irányító függetlenített csoportvezetők produktív, azaz dolgozó csoportvezetői munkakört töltenek majd be, felelve a beosztottak munkájának koordinálásáért. Néhány munkaterületen kiiktatjuk a művezetői beosztást is, s itt csak az üzemvezetők lesznek a munkairányítók. Az érintett művezetők java más beosztást kap. A felmondás ezért a produktív üzemrészekben főleg csak a betanított- és segédmunkásokat érinti. Az irodai dolgozók vonalán is hasonlóan járunk el egyes osztályoknál, de ezen felül is csökkentjük az adminisztratív állományt. A nyugdíjkorhatár közelében lévő néhány dolgozónk esetében élünk a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségével, vállalva néhány évre

a nyugdíj megtérítését a társadalombiztosításnak. Másoknak nem hosszabbítjuk meg néhány héten belül lejáró, határozott időre szóló munkaszerződését. Mint-, egy 41 főnek március 25-én felmondunk, úgy, hogy legtöbbjüknél eltekintünk a 30-60 napos fizetett felmondási idő ledolgozásától. Ez utóbbiak esetében a kollektív szerződés szerint - a vállalatnál eltöltött 3 éven felüli szolgálati idő alapján, lépcsőzetesen - egy-tizennégy hónap terjedelmű végkielégítést fizetünk ki egy összegben.
Az érintett dolgozókat február 22-én - tehát több mint egy hónappal az előírt határidő előtt -összehívtuk a szociális épület nagytermébe, ahol részletesen indokolva és személyre 'szólóan is közöltük a vezetés elhatározását.
• Van-e alapja azon híreknek, hogy a jelenlegi létszámcsökkentést és belső átcsoportosítást hamarosan újabb követi?
- Ilyen variáció eddig szóba sem került, s közeli terveinkben sem szerepel, tekintettel a közelgő tavaszi-nyári csúcsidőszakra is. Az idei év utolsó hónapjaiban azonban előfordulhat újabb létszámleépítés.
9 A vállalati havilap decemberi száma vezércikkben foglal-





Kisgazda fórum dr. Kávássy Sándor és
dr. Iván Géza országgyűlési képviselőkkel
Február 24-én este lakossági fórumot szervezett Nagykanizsán a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt Zala megyei és nagykanizsai városi szervezete. A közérdekű tájékoztatás meghívott vendégei a dr. Torgyán József pártelnök 7 fős képviselőcsoportjához tartozó dr. Kávássy Sándor és dr. Iván Géza országgyűlési képviselők voltak.
A HSMK felnőtt klubjában a vendégeket, s az összegyűlt mintegy 60 fős mezőgazdasági munkást, szakembert és polgárt dr. Kalamár Béla, az FKgP városi szervezetének elnöke üdvözölte.
Bevezetőt a zalaegerszegi Czoma Kálmán, a megyei pártszervezet elnöke mondott, aki „szalámi-taktikának" nevezte a kisgazdák szétbomlasztására indított MDF-akciókat. Elmondta, hogy a meghívott két országgyűlési képviselő igazi kisgazdának számít."
A kanizsai Paál Sándor megyei alelnök - a Torgyán József országos pártelnök környezeté-

ben lévő, ellenzékivé vált 7 fős kisgazda parlamenti képviselő csoport főmunkatársa - a napirendet ismertette, hozzátéve, hogy Nagykanizsának nem szabad „elszürkülnie", s egyebek mellett kulcsszerepet kell betöltenie a szomszédos délnyugati országokkal folytatandó kereskedelemben.
Dr. Kávássy Sándor országgyűlési képviselő, a Szatmár megyei Sonkád községben élő agrártörténész, a párt országos alelnöke bevezetőben elmondta, hogy az MDF által vezetett kormánykoalíció az elmúlt, közel 3 év alatt tévútra vezette az országot. „Az ilyen elsikkasztott forradalom és rendszerváltás nem kell a magyar népnek" - hangsúlyozta, alátámasztva szavait a jelenlegi közel 700 ezer munkanélkülivel, a családok tízezreinek egyre kilátástalanabb helyzetével.
Mint a Magyar Parasztszövetség elnökségének tagja és a kisgazdapárt Szatmár megyei elnöke is nap mint nap tapasztalja a

lakosság jelentős részének elszegényedését, amely annak is tulajdonítható, hogy az egykori elvtársak boldogan ülnek a „pe-csenyéstál" körül, s zavartalanul szervezik a hatalom visszavételét! Ezt a magyar népnek erélyesen meg kell akadályozni! Szerinte a csendőrséget vissza kellene állítani, a rendőrségnél és a honvédségnél hatékony „vérátömlesztést" kellene végrehajtani, a kommunista, eredetű törvényeket hatályon kívül kellene helyezni, végre kellene hajtani a politikai és vagyoni elszámoltatást - az igazi polgári demokrácia megvalósítása érdekében. „Ha nem állunk a sarkunkra, az 1994-es választásokon a vörösök győznek, s mi kisgazdák is újra üldözöttek leszünk!" - mondta, hozzátéve, hogy az országban - sajnos - forradalmi helyzet érlelődik. „A kommunistákat és álszocialistá-

kat radikálisan csak a kisgazda és polgári tömegek állíthatják meg, megakadályozva a szabadrablás és a diktatúra visszatérését" - érvelt.
Az FKgP belső helyzetének elemzése kapcsán közölte, hogy bizonyos erők tudatos szétforgá-csolási törekvései ellenére a párttagság zöme szilárdan áll a Torgyán-vonal mellett. „Pártunk, tagságunk nem bomlott szét, csak a frakció oszlott meg a parlamentben. A parlamenti 36-os frakció és a többi irányzat mögött csak néhányszáz megtévesztett kisgazda és polgár áll. A jövő évi választásokra való felkészülés során szívós és tudatos szervezésre kell törekednünk. El kell jutnunk minden településre, ahol a parasztság mellett meg kell nyernünk a pedagógusokat, a papokat és a polgári rétegeket is. Szót kell értenünk

KANIZSA 27

kozott azzal, hogy esetleg egyesül az rt. és az „M+D" Kft. Sor kerülhet-e erre a lépésre?
- A témával valóban foglal
koztunk, de mindaddig függőben
tartjuk, amíg megnyugtatóan le
nem zárulnak a hónapok óta zaj
ló külföldi tőkebevonási tárgya
lások. Ha eldől ez a kérdés, az
eredményt és a cég további sor
sát - várhatóan áprilisban - saj
tótájékoztató útján nyilvánosság
ra hozzuk.
Sörgyári látogatásunk során felkerestük a két szakszervezet elnökét is, akik a történtekről így nyilatkoztak:
Pécsek Sándorné, a mintegy 380 gyári dolgozót tömörítő LI-GÁ-hoz kötődő függeüen szakszervezet, a NASÖFSZ elnöke:
- Először az elmúlt év novem
ber havának közepén - még a
munkaügyi központhoz történt
bejelentés előtt - tárgyaltunk a
cég vezetőivel a számszerinti
létszámcsökkentésről. A vezér
igazgató úr érveivel akkor egyet
értettünk. A kihirdetés előtti na
pokban is tárgyaltunk a témáról,
ekkor már a név szerinti lista
áttekintésével. Meglepetéssel ta
pasztaltam, hogy az én nevem is
szerepel a felmondásra szántak
listáján, annak ellenére, hogy az
illetékesek nem kérték ki a fe
lettes szakszervezeti szerv, a LI-
a tömegekkel, s olyan képviselőket kell választani, akik a nép hatalmát testesítik meg - fejezte be mondanivalóját dr. Kávássy Sándor.
Az Abaúj megyei Szikszóról származó dr. Iván Géza országgyűlési képviselő, mérnök - aki közel 60 éve tagja a kisgazda pártnak, s elmondása szerint életében nyolcszor volt állástalan -egy ősi magyar imádsággal kezdte tájékoztatását: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában..."
Mint külpolitikus elmondta, hogy a nemzet újjáéledését nem a határok erőszakos megváltoztatása jelenti. „Ébereknek, erőseknek kell lennünk, mert a körülöttünk lévő soviniszta szlovákok, románok és szerbek le akarnak bennünket igázni! - vélekedett. Szerinte Trianon igazságtalan döntése előbb-utóbb nemzetközi tárgyalóasztalhoz kerül és diadalmaskodni fog a helsinki alapokmány azon kitétele, hogy „a határok tárgyalásos, békés úton megváltoztathatók!..." Üdvözölte a német-magyar barátság feléledését, s azt, hogy gazdasági téren a közel- és távolkeleti országokkal teremtünk gyümölcsöző kapcsolatokat.
A belpolitikáról szólva Ady Endre egyik versét értelmezte: „Hogy ne essünk némán koporsóba, el kell távolítani a nép soraiból a konkolyt..." Sajnálkozását fejezte ki, hogy az általa sok

GA központi vezetésének véle- '. menyét. Mivel rájöttek a tévedésre, töröltek a listáról, s most már nyugodtan dolgozhatok to- ■ vább adatrögzítő-operátor munkakörömben...
Kertész Sándor, a hagyományos szakszervezet, a közel 300 fős ÉDOSZ helyi elnöke:
- A vállalat vezetése a létszámcsökkentés ügyében még . novemberben, de a kihirdetés előtt is kikérte szakszervezeti szervünk véleményét. Mivel jogilag és formailag nem történt törvénysértés, a gyár és szakszervezetünk életében példa nélkül álló fájó döntést sajnos kénytelenek voltunk tudomásul venni. Egyes dolgozók érdekében voltak méltányossági felvetéseink, ezeket azonban csak kis részben sikerült kiharcolnunk...
A vezérigazgatóval és a két szakszervezeti elnökkel folytatott beszélgetésünk után szerettünk volna néhány érintett dolgozótól is nyilatkozatot kérni Próbálkozásunk azonban sikertelen volt, ugyanis többen is betegállományban, vagy fizetett szabadságon voltak, a megkérdezettek pedig valamennyien elzárkóztak a véleménynyilvánítástól!...
T. I.
mindenben nagyrabecsült Antall József miniszterelnök a tisztogatás helyett lepaktált az elvtársakkal. Saját pártjáról: „Mi heten igazi barátok vagyunk, s hűségesen kitartunk legálisan választott elnökünk, Torgyán József mellett."
A beszámolókat tucatnyi hozzászólás követte. Legtöbben az egyre nehezebb helyzetbe kerülő mezőgazdaságot érintették. Volt aki a kalászosok, a kukorica, a burgonya, a gyümölcs és a szőlő termesztése mellett a világpiacon jól értékesíthető gyógynövényekre, olajtökre és hasonló növénykultúrákra hívta fel a figyelmet. Mások a környezet- és erdővédelemmel, a közös községi legelők megvédésével, a belterjes gazdálkodással, a föld állati trágyázását is lehetővé tevő állatállomány növelésével, kedvező hitelekkel, jó és olcsó kisgépellátással, állami dotációval és a farmergazdaság koncepciójával fog- ■ lalkoztak. Többen érintették a kárpótlás, a vagyonnevesítés, a földosztás problémáit és a párt igényelt választási programját is
A közel 3 órás fórum végén a hozzászólásokra dr. Kávássy . Sándor, Paál Sándor és Czoma Kálmán válaszolt, akik többek között hangoztatták: El kell kerülnünk, hogy 5 millió koldus országává váljunk, mellőznünk kell a nyugat-majmolást, s oszt- ; rák példa alapján jóléti demok- i ráciát kell építenünk!
Tihanyi István

Dr. Petmmvits Anna újságíró hu? ;
Mi újság f
a szociáldemokratáknál?
Miután az 1990. évi országgyűlési és helyhatósági képviselői választásokon a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak nem sikerűit számottevő eredményeket elemi, egy-két évvel ezelőtt személyi torzsalkodásokkal hívták fel magukra a közvélemény figyelmét. Azóta a pártvillongások nyugvópontra jutottak, s mostanában arról hallani, hogy a jelenleg több mint ötezer taggal rendelkező MSZDP megújulásra készül.
• Valóban így van? - kérdeztük a minap Domlna Istvántól, az
MSZDP nagykanizsai városi szervezetének elnökétől.
- Igen! Ennek jegyében került sor február 20-án Budapesten, a párt
Dohány utcai székházában az országban működő 90 alapszervezet elnö
keinek és titkárainak összevont 6 órás értekezletére. Ezen Nagykanizsá
ról csak én vettem részt, ugyanis Hackler János titkárunk szinte az
utolsó pillanatban kapta kézhez a meghívót. Az értekezleten először dr.
Borbély Endre országos elnök adott ismertetést a kongresszus óta eltelt
munkáról, a párt jelenlegi helyzetéről és a rövidtávú feladatokról. Ezután
Schalkhammer Antal elnökségi tag, a Bányász Szakszervezet elnöke az
üzemi és társadalombiztosítási tanácsok közelgő választási feladatairól
adott tájékoztatást.
A két beszámolót élénk vita követte. Többen hiányolták, hogy az információáramoltatás a párton belül nem megfelelő, a vezetőség állásfoglalásai pedig a sajtóban nem kerülnek publikálásra. A felszólalók hangneméből - a jövő évi választásokra való tekintettel is - sokkal szervezettebb és élénkebb pártmunka folytatása domborodott ki.
Az értekezlet után valamennyi alapszervezet 17 pontból álló kérdőívmintát vett át azzal, hogy sokszorosítás után osszuk ki a tagság körében. Erre a szükséges lépéseket a február 23-i kanizsai elnökségi ülésünkön megtettük. Alapszervezetünk tagjaitól a március 2-i taggyűlésen vesszük át a kitöltött kérdőíveket, amelyeket a pártközpontba továbbítunk értékelésre - válaszolt.
• Mi történt dr. Petrasovits Anna és Baranyai János volt országos
elnökökkel? Maradtak-e az elnökségben?
- Úgy értesültem, hogy a pártharcok elcsitulása után mindketten csak
„sima" párttagok maradtak, külön egy-egy fővárosi alapszervezetnél (dr.
Petrasovits Anna egyébként a kéthetenként megjelenő PISZT című, ma
gazin jellegű pletykalapnál a politikai szatíra rovat vezetője, tehát új
ságíró lett; Baranyai János pedig nyugdíjas. A szerző.).
• Kapolyi László volt pártállami ipari miniszter milyen szerepet
játszik az MSZDP-nél?
- 11 fős országos elnökség egyik tagja, s a párt iparpolitikájáért
felelős.
• Igazak-e azok a hírek, hogy az MSZDP „fiókpártja" lett a
Magyar Szocialista Pártnak?
- Nem felel meg a valóságnak. Ezt dr. Borbély Endre országos el
nökünk is leszögezte legutóbbi értekezletünkön.
• Van-e kapcsolatuk a Király Zoltán országgyűlési képviselő által
nemrégiben alapított Szociáldemokrata Néppárttal?
- Ez a párt teljesen független az MSZDP-tól. Kapcsolatunk hasonló
velük, mint a többi magyar párttal.
• Mi az MSZDP vezetésének véleménye a legalább féltucat be
jegyzett szociáldemokrata tömörülésről?
- Országos elnökségünk, de az alapszervezetek vezetése és tagsága
is helyteleníti a tagozódást. Éppen ezért pártunk célja, hogy ezeket a
szociáldemokrata irányzatokat a választások előtt egységbe tömörítsük!
Hogy ez sikerül-e, azt a jövő igazolja majd.
(tihanyi)
MEGHÍVÓ
A nagy közönségsikerre való tekintettel
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nagykanizsai szervezete
megismétli a február 3-i műsoros estjét.
A következő műsoros est 1993. március 6-án, szombaton
délután 5 órakor kezdődik
a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban (Hajgató S. u. 1.)
Belépődíj nincs. Önkéntes adományokat szívesen fogad a Szeretetszolgálat.

KANIZSA
AZ EMBERI GYARLÓSÁGRÓL

VAUVENAR GUES, ORALISTA A ILYEN OSZLOP TAKAR -
MA'NY-
NÖVÉNY S-E'N VAN fORDI -TOTT SZE MELYES NÉVMA'S V JUTTATNI ZALM TELEPÜLÉS FELELEM! V A TAors
HAHAL VA'RÓSA A FE -
MÍRTÉK-EGYSÉ&EI 1 ELŐTAGKÉNT^ NAPPAL KAPCSOLATOS
FRANCIA !• GONDOLAT








AUSZTRA'-LIAI TO
TAS BETŰI, KC-VERVE








1 IS VAU
[TÖRTÉNET


RÓMAI
SÍA'MOK
























CSAHOS


60MB.A És HAL 15 VAN ILYEN i
JOGI ÜGY JELZŐJE :•.•:■:■:•:■»•:•:•:■:■. "•■ 'V '" ü
IGEKÖTÍ

















L 111111 &VED
FOCISTA »












Ke. ANG.
FÉRFINÉV






PÉLOA'NY „A" MEGBÍZHATATLAN -







BECÉZETT NÓ'l NÉV




RAGADOZÓ MAOA'R





MEZTETF'S LESZ -RÉGIES SZÓVAL AZONOS &ETÚK RÉSZLE-GES ÖRÖMl V KÖLTŐ
/A'BPA'O/ >
EST ÓMEN






EME BETfll

KÖLTŐ /MIKLÓ5/







ilili DE'L-INDI-
Al VA'RoS ZENÍBEN: SZ-AfcADON > 4Z ARNO
PÁSTJAI!



NYI'LA'SOK




TRIESZTI KÉSZLET!





SZABOLCS-
SZATM.-...


SZESZES ITAL Ilii GORNJI rETRoVCI KA'LILJM V EGYHARMAD! >
NÍLUS -NÉMETÜL


SZERBIAI HE6YÜÉ&








SMET -LATINUL

SZERR
VA'ROS

RÓMAI 1000 LAPFÉLE1 STÍRIAI VANA'DIUM
€s JÓD KETTŐS RE TU, KIEJT, > V


LEA'NYNE-ZÓ'BEN VAN!





















SIMI'TÓ
EGYN. B>ET.





KEZDÓ'DIK A SZÜNET!

NŐI NÉV



IIII!
Ilii NŐGRA'DI
HELY5ÉG 5ECÍZETT NO[ NÉV KETTÓ's BETŰ








1ÉRTÉK



RÉKA EGYNEMŰ E,ET.





VASI HELYSÉG LAKÓJA MEGPILLANT










MUTATÓ M ÉVMA'í.









ÍISKORÚ-
SA'GCAL
KAPCSOLATOS




















w KŐTOSZo'


Beküldési határidő: március 12.
Lapunk 8. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: A bölcsesség a léleknek az, ami a testnek az egészség. A sorsoláson Cziráki Vilmos, Bocskai Sándorné, Kiss Árpád (Tatabánya), Németh Gyuláné és Tihanyi Péterné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZS AK
- Mi a különbség az anyós és a daganat között?
- Az, hogy a daganat lehet jóindulatú is.
Receptötlet
Hagymás sttlt burgonya
Hozzávalók; 8$
margarin, 1 nagy hegy-ma> 3 tojás, 4 át tej> $ó> késhegynyi r«n«it $z*re» csendló,
A meghámozott, megmosott* papírtörülközővel leitatott nyers burgonyát: karikákra vágjak. . ü burgonyakarikákat a margarinnal kikent tűz-

tálba félig egymásra fektetve, szépen wr&a rakjuk, A megtisztított fcis kockákra darabolt hagymával megszórjuk* végül a tojásokkal elkevert, fűszerekkel ízesített tejjel leöntjük. Előmelegített sütőben, közepes lángon körülbelül 40-45 perc alatt szép pirosra



NYUGAT
KERESKEDELMI
KFT.
Telefon: 92/73-126
MŰSZAKI ÜZLETHÁZA
az alábbi árucikkekkel várja a közületi és magán vásárlóit:
- villanyszerelési anyagok, kapcsolók, kábelek,
csatornák
- energiatakarékos lámpatestek, tokozott berendezések
- LUME (olasz) cég villamos termékei
- hegesztőberendezések, trafók, tartozékok
- elektromos gépek, készülékek
- csillárok, falikarok
KEDVEZŐ ÁRAK!
Katalógusos minta alapján is felveszünk
megrendeléseket. Kényelmes parkolási és rakodási lehetőség.
KERESSEN FEL BENNÜNKET!
Nagykanizsa, Magyar u. 162/a. Nyitva: hétfőtől péntekig: 7.30-17 óráig

1#& márciust & KANIZSA


KERTBARÁTOKNAK
•:•:-:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:•:•:•:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:;■:■.
A fikusz gyakoribb betegségei
A fikusz leggyakoribb nem fertőző betegségei közül a le-vélparásodást és a levelek sár-gulását kell megemlíteni.
A levélparásodás, mint betegség a levél fonákán, a levél széle mentén, szinte öltésszerű-en alakul ki. A párás kiemelkedéseket olykor sárga udvar veszi körül. A kórkép hideghatás következménye, és már 10-12 C fok alatti hőmérsékleten bekövetkezik. Súlyosabb esetekben a parásodott levelek a különböző szintekről rendszertelenül hullanak. A betegség megelőzése érdekében kerüljük a hirtelen hőmérséklet változását. A növényeket helyváltoztatás előtt edzük. A fikuszt 12-15 C fok alatti hőmérsékleten nem szabad tartani. Szellőztetéskor viszont a hideg levegőtől takarással óvjuk növényünket A fikusz másik nem fertőző betegsége a levelek sárgulása. Tulajdonképpen ez a betegség talaj-hiba következménye. A sárgulás többnyire az alsó leveleken kezdődik, majd fokozatosan felfelé halad. A sárga levelek érintésre lepattannak. Olykor a hajtáscsúcs levelei is nehezen bontakoznak ki a rügyből, gyen-

gén fejlettek, torzak. Fontos, hogy a fikuszt évente ültessük át és átültetésre csak jó minőségű talajt használjunk!
A gombás betegségek közül a fuzáriumos betegségét említeném a fikusznak. Ez a dugványok rothadását okozza. A beteg dugvány levele megsárgulva lepattan. A rothadó, ráncosodó dugványon vattaszerű gombafonalat és narancsvörös, párnaszerű szaporítóképleteket képez a gomba. Talajlakó, a dugványt a vágási seben át fertőzi. A nagy talpmeleg elősegíti a gomba fejlődését. A fá-sodó és a túl rövidre vágott dugványok fogékonyabbak a betegségre. A betegség elkerülhető, ha a dugványt folyami homokba vagy gőzölt tőzegbe gyökerez tétjük, valamint a talajt dugványozás után 0,2%-os benomil hatóanyagú készítménnyel öntözzük be.
Az állati kártevők közül a pajzstetvek okozhatnak károsodást a növényünkön. A növényünkön megjelenő pajzstetve-ket három csoportba sorolhatjuk. Az első csoportba a fehér, vattaszerű váladékkal borított testűek tartoznak, melyek cso-

portosan szívogatnak a növény levelén, fonákán, az érzúgok-ban és a levélnyél tövében. Bőségesen ürítenek mézharmatot, melyen idővel megjelenhet a korompenész is. Jelenlétüket hangyajárás is jelezheti.
A másik csoportnál a levél fonáki részén, hajtásán sárgászöld vagy barnás pajzsok jelennek meg. Táplálkozásukat szintén mézharmatürítés kíséri. A hangyák a károsított növényt szívesen látogatják.
A pajzstetűk harmadik csoportja a levélen apró szürkésbarna vagy fehéres pajzs alatt szívogat. Hatására a növény fejlődése megáll.
A pajzstetvek elleni védekezést alapos tisztogatással, a pajzsok mechanikai eltávolításával kezdjük. Ezt követi az 1%-os káliszappanos vizes lemosás. Majd egy hét múlva diklórfosz, karbamii, dimetoát, metomil hatóanyagú növényvédőszerek egyikével lemosás-szerűén permetezzük. A permetezést célszerű 2-3 hetenként megismételni. A permetléhez a jó tapadás végett ned-vesítőszert keverhetünk.
A. Kartal Csilla

„...CSAK TISZTA FORRÁSBÓL..."
(Patkó Népművészeti Műhely)
HOL?: Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház
MIKOR?: 1993. március 05-én, 18.00 órakor
MI?: A MAGYAR NÉP MŰVÉSZETE
MALONYAI Dezső Hagyatéka Fotókiállítás
KI?: Megnyitja:
Rajnai Miklós PÁSZTOROK ÉS BETYÁROK
A dunántúli
pásztorművészet
elsó" nagy
korszaka
SZELESTEY
LÁSZLÓ
néprajzkutató
vetítettképes
előadása
Szaktanácsadó:
Pap Gábor
művészettörténész

^^^



ELFOGTÁK A BETÖRŐT
Betörő járt a Pinokkió presszóban Kiskanizsán, s a hivatlan látogató cigarettákkal felpakolva távozott. Szerencsére nem sokáig örülhetett zsákmányának. A nagykanizsai rendőrök hamarosan elfogták a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható Timár Róbertet (Nagykanizsa, Haladás út 1.), aki a kihallgatáskor beismerő vallomást tett. Az ellopott árut a rendőrség lefoglalta.
Nagykanizsán, a Széchenyi téren feltörték az egyik utcai árus könyvtároló szekrényét, miáltal körülbelül háromezer forint kár keletkezett.

A nagykanizsai rendőrkapitányság - súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt -nyomozást rendelt el Kalá-nyos Ferenc (Nagykanizsa, Városkapu krt. 16.) ellen. A magáról megfeledkezett férfi február 20-án annyira megverte élettársát, hogy a szerencsétlenül járt asszony nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
Hivatlan látogatók jártak a gelsei áfész hahóti felvásárló telepén, ahonnan körülbelül tizenöt-húszezer forintnyi értékben tápkeveréket loptak.

FÉNY szalagon
Az utóbbi időben - némi túlzással szólva - szinte naponta változik az időjárás. Egyik nap még kitűnőek az útviszonyok, másnap pedig már nagyon kell vigyázniuk a járművezetőknek. Különösen akkor igényel fokozottabb figyelmet a kormányforgatás, amikor a hó, vagy a havas eső ráfagy az utakra. A közelmúltban Zalaszentbalázs belterületén egy személygépkocsi megcsúszott a havas úton, s emiatt a jármű villanyoszlopnak ütközött. Az autó vezetője a balesetet viszonylag szerencsésen - nyolc napon be-

lül gyógyuló, könnyű sérüléssel - megúszta, ám körülbelül negyvenezer forint kár keletkezett.
Úgy tűnik, az utóbbi időben tyúktolvajok garázdálkodnak Nagykanizsa vonzáskörzetében. Zalakomárban az egyik családi portáról harmincöt, Galambokon pedig huszonöt tyúkot loptak ismeretlen tettesek, jelentős nagyságrendű károkat okozva a házigazdáknak.
Változatlanul veszélyben vannak a hétvégi hegyi hajlékok, pincék. Több helyen jártak betörők, akik jelentős nagyságrendű zsákmánnyal felpakolva távoztak. Ugyanakkor ajánlatos jobban vigyázni a kerékpárokra - különösen a drágább bringákra -, mivel gyakoriak a biciklilopások.
(Völgyi)



KANIZSA

* méním









SPOR1

SPORT

SPORT





'92 LEGJOBBJAI
Sakk
Vasutas harc a bentmaradásért
Az OB II. Asztalos-csoportjában újonc MÁV NTE férfi csapata első alkalommal szerepel a minőségi osztályban, ahol nagy harcot folytat a további OB Il-es szereplésért.
- Mi nagy sikernek tartjuk
az OB Il-es bemutatkozást s
mindent elkövetünk azért,
hogy ősztől is ebben a cso
portban vezessük a bábukat.
Jó a kapcsolatunk az élvonal
beli izzósokkal, ahonnét 8 ver
senyzővel erősítettünk, neveze
tesen az 1-5. táblán szereplő
Sziva Antal, Balogh Imre, He
gedűs Ferenc, Vellák Lajos,
Földesi Zoltán is nálunk ját
szik - kezdte Mátés József, a
mindenes, majd így folytatta:
- Az „ismerkedés" sok pon
tot elvitt, s emiatt, meg az
erős mezőny miatt vagyunk az
„alsóházban". Ugyanakkor bí
zunk abban, hogy a hátralévő
fordulókban összeszedjük azt
a pontot, ami elég lesz a bent-
maradáshoz. Egyébként a régi
és az áj versenyzők egységet
alkotnak, harcosak és küzdő
képesek.
A vasutasok az utóbbi fordulóban Nagyatádon szerepeltek, ahol 6,5:5,5 arányban nyertek. Ehhez győzelemmel járult hozzá Földesi, Kardics, Sipos, Hegedűs Zs., Traub, míg döntetlent ért el Vellák, Minorics és id. Szittár.
A csapatra még 3 mérkőzés vár, s ebből egy alkalommal, a remek Haladás VSE ellen szerepelnek hazai környezetben, azaz a MÁV NTE munkacsarnok emeleti klubjában, a' másik két csb-mérkó"zést idegenben vívják.
(b)
Sporthétvége
SZOMBAT
Kosárlabda. NB n. Nők: Thury DSK-Bp. Államig. SE, Dr. Mező-gimnázium, 11.00. Dr. Mező DSK-Bp. Államig. SE, Dr. Mező-gimnázium, 12.30. Labdarúgás. Megyéi bajnokság: MÁV NTE-Kemendollár, MÁV NTE pálya, 14.30. Úszás. Megyei utánpótlás egyéni bajnokság (fiúk, lányok), Fedett uszoda, 9.30.

A Polgármesteri Hivatal és a sportcsoport bensőséges ünnepséget rendezett az elmúlt évben kitűnt, nagyszerű sikereket elért sportolók, csapatok tiszteletére, akik ezúttal vették át a város legjobb sportolója kitüntető címet a velejáró pénzjutalmakkal.
A mintaszerűen előkészített díjkiosztó ünnepség megnyitójában Kápolnás Zoltán sportcsoportvezető szólt az 1992-es sportév kiemelkedő eredményeiről, a sok szép sikerről, a szá-
Kosárlabda
A vasutas-hölgyek, vezetők állták a szavukat, akik az NB l-es playoff első szakaszában már bebiztosították további élvonalbeli szereplésüket, hiszen meglett a harmadik győzelem a rivális komlóiakkal szemben.
MÁV NTE-Komlói Bányász 75-62 (36-27)
Női mérkőzés a 17-24. helyért. A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Ivanovna 20, Lackner 18, Czigler 11, Simonné 10.
Asztalitenisz. Városkörnyéki sportnap (férfi, női), Péterffy-iskola, 8.30.
0
VASÁRNAP
Labdarúgás. Megyei bajnokság: Galambok-Tótszentmárton, 14.30. Természetjárás. Az Olajipari Természetbarát Egyesület nyílt túrája. Indulás: autóbuszállomás, 12.25. Gyalogtúra: Korpa-vár-Zsigárdi erdészház-Palin. Táv: 8 km. Visszaérkezés: 17.25.

mos választási lehetőségről, mivel bőven voltak remek egyéni és csapat teljesítmények.
Dr. Kereskai István polgármester ünnepi beszédében kiemelte a testnevelés és sport jelentőségét, a rendszeres és folyamatos fejlődést, a kanizsai hagyományok ápolását. Nagy elismeréssel beszélt a meghatározó szerepet betöltő játékosok és csapatok helytállásáról, az őket felkészítő edzők-szakvezetők, az egyesületek és támogatók, s a
Továbbra
is az NB I-ben
A találkozó előtti vélemények.
Egri Nándor edző (Komló): -Jól tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de mi azért szeretnénk a mérlegen javítani és újból eljönni Kanizsára a döntő összecsapásra.
Vágvölgyi Tamás, a 40. születésnapját ünneplő kanizsai szakvezető: - Szültlisnapi győltlmtt várok, s ezzel máris célbaérnénk, hiszen ekkor már nem fenyeget a kiesés réme.
Nos, a csapatok feltűnően idegesen, kapkodva kezdtek, majd megnyugodtak a kanizsaiak és elhúztak 8-10 ponttal Ivanovna és Lakcner ponterős játékával. A folytatásban aztán felváltva estek a kosarak s ez így tartott a küzdelmes II. félidő közepéig (54-42). Ezt követően aztán a vasutasok végre azt játszották, amire képesek, akik szellemes és eredményes játékkal kedveskedtek a nézőknek,

szülők szerepéről, majd befejezésül ezeket mondta: - A most díjazásra kerülő sportolóknak nagy tisztelettel és megbecsüléssel gratulálok. Köszönjük a remek sikereket, a hagyományok ápolását és a város valamennyi sportolóját ezúttal is arra kérem, hogy a nehéz gazdaságipénzügyi helyzet ellenére is szerezzenek még több sikert a városnak, egyesületüknek, iskolájuknak és szüleiknek. Gratulálok és további sikereket kívánok.
A szakértő bizottság döntését Kápolnás Zoltán ismertette, majd a díjakat, jutalmakat dr. Kereskai István adta át.
Az 1992. évi eredmények alapján „Nagykanizsa város legjobb sportolója" kitűntető címet a következők kapták. Felnőttek: Simon Lászlóné (MÁV NTE, kosárlabda), Kálóczy László (Tungsram, kézilabda). Ifjúságiak: Szládovics Tünde (Olajbányász, atléta), Varga Gábor (Bú-torgyár-ROTARY, kajak). Serdülők: Holló Adrienn (Vízmű, úszás), Kandár Zoltán (Olajbányász, atléta). Női csapat: Zalaerdő-Hevesi DSE sportakrobati-kai női páros. Férfi csapat: Tungsram NB l-es kézilabdacsapat.
(bg)
s jelentősen elhúztak. A véghajrában már arra is lehetőség volt, hogy a fiatal cseréknek is bizalmat szavazott a szakvezetés.
A mérkőzés végén: - A lényeg, hogy megvan az NB I, a győzelem. Érthető, hogy a tét miatt igazi, felszabadult játék nem alakult ki, játékosaink közül Simonné és Lackner is betegen vállalta a szereplést. Végeredményben boldog vagyok, hiszen most a győzelem volt a fontos - összegezett Vágvölgyi edző.
* • ♦
Negyedik alkalommal rendezte meg a Thury Kupa zalai női ko-lárlibdi középiskolái tornát i
Thury Kereskedelmi SZKI vezetése, amelyre a Dr. Mező-gimnáziumban került sor.
A kétnapos kupaversenyen 6 csapat szerepelt és a többszakaszos torna élcsoportjában a következők végeztek:
Kupagyőztes: Dr. Mező F. Gimnázium, 2. Z. Ságvári, 3. Batt-hyány-gimnázium, 4. Thury DSK.
Különdíjak. Legjobb dobójátékos: Molnár Dóra (Thury SZKI). Legjobb mezőnyjátékos: Radics Réka (Dr. Mező).
- h -

J9&& .**&*&**.& <^jmim%$m$k KANIZSA 31







SPORT

SPORT

SPOR1





Kanizsa volt a házigazda
Sikeres önkormányzati sportnap
Skrach Tímea
András felvétele)
Torna
A Polgármesteri Hivatal és a Hevesi DSE torna szakosztályának közös szervezésében február végén nagyszabású versenyt rendeztek a Hevesi-iskolában. A 90 versenyző Somogy, Veszprém és Zala megyéből érkezett. A verseny az országos döntd előtti erőfelmérés jegyében zajlott.
Eredmények: I. korcsoport (lány csapatok). 1. Hevesi. 2. Kilián (Zeg.). 3. Barcs. III. korcsoport: 1. Hevesi. 2. Kilián (Zeg.) 3. Barcs.
Fiúknál I. és III. korcsoportban elsó" a Hevesi.
Egyéni. I. korcsoport (fiúk): 1. Nyíri Gábor. 2. Kiss Gyula és Szever Károly. 3. Kovács Attila (mind Hevesi). III. korcsoport: 1. Szíjártó Csaba. 2. Sziklai Gábor. 3. Szekeres László (mind Hevesi).
I. korcsoport (lányok): 1. Kondor Andrea. 2. Nagy Andrea. 3. Pnumer Viktória (mind Hevesi).
III. korcsoport: 1. Gajcsi Réka (Hevesi). 2. Vucsko Krisztina (Zeg. Kilián). 3. Grádics Judit (Hevesi).
kézilabda
Vendégsiker Kanizsán
Két hét múlva már a bajnoki pontokért küzd az Olajbányász NB I B-s együttese, melynek szakosztályvezetése és a Sörgyár közös rendezésében, mintegy hagyományteremtöként bonyolították le az I. Olajbányász-Sörös Kupa női tornát.
A tavaszi folytatásra történő felkészülést segítő tornán három csapat szerepelt, amelyek közül a listavezető Z. Caola alaposan megerősített csapata szerezte meg a kupagyőzelmet.
A kanizsaiak eredményei:
Z. Caola-Olajbányász 25-22 (12-10). A befejezés előtt 4 perccel még az olajosok vezettek, de a véghajrában az előbbre tartó egerszegiek kerekedtek felül. Ld.: Gombor 9, Szakonyi 5, Búza 4.
Olajbányász-Pécsi Lepke 26-21 (14-10). Jv.: Kálóczy, Mar-czinka. Az NB H-es listavezető pécsiek a befejezés előtt 10 perccel 1 gólra felzárkóztak, ám ezután az olajosok ellenállhatat-
Úszás
A fedett uszodában bonyolították le az úszók zalai fináléját a diákolimpia több korcsoportjában, melynek során jeleskedtek a kanizsai versenyzők, akik közül a következők végeztek a dobogón.
ül. korcsoport. A 10x50 m-es váltóban, a fiúk mezőnyében a Csokonai csapat 2., míg a Zrínyi a 3. helyen végzett. A lányoknál a Péterffy bajnokságot nyert, a Rozgonyi bronzérmes lett. 100 m gyorson Karácsony Tibor (Hevesi) l:04,16-tal nyert, a lányoknál Révész Katalin (Péterfy) végzett az élen (1:07,10) a zrínyista Bányász Ilona (1:14,34), és Párta Zsuzsanna (Péterfy) előtt (1:19,06). 100 m háton Bálint Máté (Rozgonyi) második lett, míg Révész Katalin biztosan nyert aranyat (1:15,47), Petrics Viktória (Péterffy), bronzérmes lett.
100 m mellen, a fiúk mezőnyében Wittmann Gábor (Hunyadi) aranyos lett, Kiss Csaba (Zrínyi) bronzos. A lányoknál Holló Adrienn (Zrínyi) l:19,43-mal kimagaslott a mezőnyből, Petrics 3. lett. 100 m pillangón Karácsony Tibor elsőként ütött a célba (1:17,51), míg a lányoknál Holló Adrienn nagy fölénnyel nyert (1:18,07) Bányász Ilona előtt (1:28,27).
IV-V. korcsoport. A 10x50 m váltó nagy kanizsai sikert hozott.

lanok voltak. Ld.: Gombor 8, Szloboda és Búza 6-6.
Végeredmény: 1. Z. Caola. 2. Olajbányász. 3. P. Lepke. Különdíj , (sörgyári ajándék). Legjobb mezőnyjátékos: Sipterné (Caola). Legjobb kapus: Skrach Tímea (Olajb.). Gólkirály: Gombor Ágnes (Olajb.). A díjakat Szloboda József, az olajosok szakosztályvezetője adta át.
(bl)
Jó eredmények
a zalai diákolimpián
A fiúknál: 1. Cserháti (5:14,98).
2. Dr. Mező. 3. Zsigmondy. Lá
nyok: 1. Dr. Mező. 100 m gyor
son Kurucz Attila (Cserháti) nyert
(57,12), Berkes Mihály (dr. Mező)
3. lett. A lányoknál: 1. Márton
Éva (Batthyány) 1:10,01. 2. Lam-
perth Éva (Zsigmondy). 3. Ru-
zsinszky Edina (dr. Mező).
100 m háton Kállai Roland (Zsigmondy) 3. lett, a lányoknál nagy kanizsai fölény: 1. Nagy Tünde 1:18,39. 2. Simon Tímea (mindkettő dr. Mező). 3. Szabó Szilvia (Zsigmondy). 100 m mellen biztosan győzött Ludvig Viktor (Batthyány) l:13,36-tal, Révész Tamás (Batthyány) 3. lett. A lányoknál: 1. Lamperth Éva. 2. Simon Tímea. 3. Orbán Krisztina (dr. Mező).
4x50 m gyorsváltóban a Cserr háti fiúcsapat 2., a Batthyány 3. lett, míg a lányoknál a dr. Mező győzött a Zsigmondy és a Batthyány előtt. A 4x50 m-es vegyesváltóban a Batthyány fiúk 2. helyet szereztek, a lányoknál a dr. Mező győzött a Zsigmondy és Batthyány csapata előtt.
(B. A.)

A zalai városok önkormányzata, polgármesteri hivatala és a különböző bizottságokban tevékenykedő aktivisták második sportnapját városunkban rendezték meg.
A kanizsai szervezők, rendezők nagyszerű házigazdának bizonyultak, akik mintaszerűen készítették elő a rendhagyó sportnapot. Ezúttal már két sportágban - teremfoci és teke - zajlottak a versenyek, ahol nagy küzdelmekben dőltek el a helyezések.
A jó hangulatú, izgalmas és fordulatokban bővelkedő ösz-szecsapások közül kitűntek a kanizsai tekézők. A férfi csapat (Solti, Kiss) kupagyőztes lett (igaz, csak 1 fával), míg a hölgyek csapata (Takácsné, Magyarné Lukács Márta) a 2. helyet szerezte meg. ők csupán 2 fával ütöttek kevesebbet, mint a győztes egerszegiek.
Az egyéni versenyben Takácsné (92 fa) a 3., míg Magyarné (84) a 4. helyen végzett. A férfiaknál Solti Károly (129 fa) alig maradt le a dobogóról, míg Kiss Ernő (116 fa) az 5. lett.
A Farkas Zoltán alpolgármester vezette férfi teremlabdarúgó csapat szereplését nem kísérte szerencse. A remeklő és aztán kupagyőztes Zala-szentgrót ellen 0-0-ra végez-

tek, viszont az egerszegiektől az utolsó percben bekapott góllal kaptak ki, majd a Lenti csapatát Dőmötörffy és Szabó góljával 2-1-re legyőzték. így aztán csoportjukban a győztes grótiak mögött azonos pontszámmal rendelkeztek az eger-szegiekkel, de az egymás elleni eredmény a riválisnak kedvezett.
A kanizsai csapatban a következők léptek a küzdőtérre: Baracskai, Szabó, Gál, Kápol-nás, Dőmötörffy, Czobor, Rost, Balogh, Farkas, Hári, Kulbencz, Cserti.
A sportnapi tapasztalatokról így összegezett a fővédnök, dr. Kereskai István polgármester: - Rendezvényünk minden tekintetben igazolta az előzetes várakozást. A zalai városok megjelent képviselői, sportosai végig nagy lelkesedéssel, helyenként ügyes játékkal tűntek ki és bőven volt izgalom, igazi kupahangulat mind az Olajbányász munkacsarnokban, mind a sörgyári tekecsarnokban. A verseny, a küzdelem, a barátság, a tenniakarás erősített valamennyiünket és máris szó volt arról, • hogy ősszel bővítjük a sportágak körét s valószínűleg Zalaegerszegen már „belép" az asztalitenisz és a sakk is.
' (balogh)


molcsös olcsó áron eladő. Érd.: 93/19-419-ea telefonon. (849 K)
Kiskanizsa, Szent Rókus u. 11. szám il&tt közművesített telek regi épülettel eladó. Érd.: Nk. Petőfi u, 43., vigy 14-090-«• telefonon. Irányár! 800 ezer FL (869 K)
Keleti városrészben elsdó földszinti 2+2 félszobás Ilii. fizetési könnyítéssel. 1,5-2 izobii ciere is lehetséges. Érd.: a azerkesztőségben, 12-305. (870 K)
Zalaszentjakabi Rózit-hegyen zirtkeni ingatlan be-legtég miatt eladó. Érd.: Tóth Ferenc, Nk. Kazan-lak 11/C. 6. (880 K)
A zalasánzegi Anna-begyen 544 négyszögöl telek
eladó. Érd.: Piiü István, Zalaainzeg, Petőfi u. 6.
(885 K)
1+2 félszobás OTP lakii OTP átvállsláisal vagy OTP közreműködésével eladó. Érd.: 17 óra után, Flingor Zoliin, Nk. Városkapu krt. 2/A. 1/4. (885
K)
Elcaerélném Nagykanizaa, Munkás úti, 51 négyzetméteres, másfélszobáj + étkezős, n. emeleti, egyedi gázfűtéses, tehermentes lakiaomat zalaegerazegi vagy keszthelyi hasonlóra. Ajinlatokat a Kanizsa szerkesztőségbe, Nk. Pf.: 154-be vagy telefonon 93/12-305 szimra kérem. (518 K)
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa,
Király u. 47. I. emelet.
KAKAS
Nagykanizsán a belvároshoz közel másfel-, keuzo-bál lakást vásárolnék készpénzen. Érd.: 93/14-096-oa telefonszámon. (828 K)
Kisfaltól előtti, autóbusz megállóval szemben hétvégi ház (téglaépület) pincével, 400 négyszögöl gyümölcsössel eladó. Érd.: Nk. Caokonai u. 6/A. ÜL lph. 1/3. Tel.: 93/16-316. (826 K)
Nk. Rizsa u. 11. VI/41. sz. alatt kétszobás, kél-erkélyes, ebédlós, összkomfortos lakás eladó. Érd: 14 óra után a helyszínen. (820 K)
Bázakerettyén, kétszobás, összkomfortos ház eladó. Tel.: 1-1764-579. (818 K)
JARMU
SKODA 105 S eladó. Irányár: 29.000 Ft Érd.: Nk. Bartók B. 7. Rácz. (713 K)
Tízévea Dácia 1300-as motorral 1310-es karosszériával műsz>ki nélkül eladó. Érd.: Napközben a 93/12-305-0. telefonszámon lehet (792 K)
Garázsban unott, 7 éves Dácia, 32000 km-rel
megkímélt állapotban eladó. Irányár: 95.000,- Ft
Zalaszentbalázs, Kossuth u. 120. Beké Miklós.
(825 K)
1300 S-es LADA személygépkocsi áron alul eladó. Érd.: Bajcsa, Törökvári, u. 59., 16 óra után. (838
K)
PX rendszámú Trabant eladó. Irányár: 25 ezer Ft Érd.: Nk. Rózsa 16/C. IV/13. (836 K)
Mitsubishi Colt 1400 köbcentiméteres, felezővál-tó., sürgősen eladó. Irinyii: 140.000 Ft Érd.: Fi-tyeház, Rákóczi u, 22. (848 K)
1300-as LADA combi 24 éves eladó. Érd.: 18 óra után, Cserjés József, Nk. Kórisfa u. 48. (839 K)
4 éves, 3 ajtós LADA SAMARA eladó. Érd.: Nk. őrház utca 24. (841 K)
Kétéves, 4 ütemű Trabant combi eladó. Éri: 17
óra után, Weier Tibor, Nk. Rózsa u. 10/B. 30.
(864 K)
850-es FIAT kis fogyasztással, 1994. azeptemberig
vizsgáztatva, olcsón eladó. Érd.: Nk. Bartók B.
5/D. te/2. Molnár. (866 K)
JAWA-Babetu kismotor új állapotban eladó. Érd.: Rudolf Zoltán, Nk. Csokonai 8/A. IV/2. (873 K)
Frissen vizsgázott Warbuig combi, 8 éves, 65 ezer Fl-írt, 1500-ös Ziiguli combi rendszám nélkül 20 ezer Ft-ért és 353-as Wsrburg 18 ezer Ft-ért eladó. Nk. Berzsenyi 9/B. 1/5. (Érd.: csak szombat és vasárnap.) (876 K)
1300-as SAMARA, 26000 km-t futott, eladó. Érd.: munkaidőben a 11-423 telefonon, utána: Bagola, Bagoly u. 5. (875 K)
Eladó Lord MC Luxus lakókocsi igényesnek (3-5 személyes, 12-220 V, gáz, mosdó, hűuS, TRUMA-TIC fűtés, és még sok extrával). Ugyanitt dízel R-9-es TD 85-öa évjirat - irinyár: 395000 Ft -kitűnő állapotban eladó. Nk. Dózsa Oy. 73/C. faz/8. (857 K)
DO 75-34 forgalmi rendszámú Wartburg speciál kifogástslsn állapotban eladó. Érd.: Rigyác, Sza-badsig út 27. (797 K)
Nk. Nagyváthy u. 1. IL lph. 3/7. az. alatt 3 szobás
+ ebédlői, egyedi gázfűteaes lakás készpénzért el
adó. Érd.: minden nap 10-18 óráig a fenti címen.
Bánfi.
Igényes kivitelű, új. 140 négyzetméteres családi ház Nk.-án, Postakert u. 3. sz. slatt eladó. Érd.: 18 óra után. (827 K)
Zalakarostól 5 km-re, a galamboki tó partközelében hobby-kert kis alapterületű épülettel, külön horgászstéggel eladó. Viz, villany van. Érd.: 93/17-120-as telefonon 16 óra után. (809 K)
Eladó kétszobis + étkezős, összkomfortos, tehermentes L emeleti lakás. Érdeklődni: minden nap 16 óra min, Nk. Rózsa F. u. 18/A. 1/3. (802 K)
Zalakarosi .Napfény" Üdülőszövetkezetben eladó egy 2x2 hetes turnusra jogosító örökös üdülőhasználati jog. Érdeklódni lehet az MVOYOSZ Bp. 1146 Hermina út 47. sz. alatti székházában, valamint a 1210-440/15 telefonszámon.
Homokkomárom-Alsócsinga hegyen 500 négyszö
göl szólt épülettel, felszereléssel eladó. Érd.: Nk.
Ifjuiági u. 35. (846 K)
Misfélszobis lakás Nk. Zemplén Oy. 9/A. X/63.
szám alatt eladó. Érd.: helyazinen, 17 óra után.
(845 K) .
Keleti városrészben egyszobás, összkomfortos, tehermentes lakás eladó. Érd.: 8-16 óráig az AO-ROTOURS telefonszámán, 93/12-394, illetve Nk. Király u. 47. szám alatti irodájában lehet (844 K)
Blcaerétném kétszobás, összkomfortos bérlakásomat kisebb komfortosra. Alsótemplomnál előnyben. Érd.: Nk. Vároakapu krt 14/A. H/3. Tölliné. (837
K)
Nk-hoz közel, a kiabagolai hegyen 800 négyszögöl terület (szóló, gyümölcsös, szántó) pincével eladó. Út, víz, villany van. Érd.: Bármikor, Nk. Rózaa u, 10/B. 30. ajb címen, Weier Tibornál. (835 K)
Kiscserfői szántó téglsépulettel eladó. Érd.: Nk. Ka-zanlak krt 12/A. fsz/3. Árki, 18 órától. (834 K)
Nk. Magyar utcán új, tetótérbeépfléses családi ház vagy caak a tetőtérbeépítéses házrész eladó. Érd.: a izerk.-ben, 12-305-ö. telefonszámon. (842 K)
Látóhegyen, a Csónakázó-tóhoz közel 672 négy-
szögöl terület épülettel, kúttsl eladó. Részben gyü
mölcsös, részben szóló művelésű. 17, 17/A helyi-
járatos busszal megközelíthető, szeszfőzdéi busz
megállótól 5 percre. Érd.: délutáni órákban, Szen-
»■ István. Nk. Magyar u. 23. (860 K)

L emeleti, kétszobás, összkomfortos önkormányzati
lakásomat legalább 3 azobásra caerélném L eme
letig. Érd.: 17 óra után, Nk. Liszt F. u. l/A. 1/2.
(856 K)
4 órás másodállást vállalnék. (Bármilyen munkát)
Ajánlatokat „Kanizsa" jeligére a szerkesztőségbe,
Nk. Pf.: 154-be kérek. (814 K)
Kereskedelmi és vendéglátóipari végzettséggel középkorú hölgy munkát keres. (Akii gyermekfelügyelet is lehet) Érd.: 93/14-570-es telefonszámon. (861 K)
Kisfakos előtti buszmegállónál kétszobás téglaépü
let pincével, 400 négyszögöl gyümölcsöuel eladó.
Érd.: Nk. Csokonai u. 6/A. IH. lph. 1/3. Tel.:
93/16-316. (852 K)
Bérbeadóm 1980 négyzetméter területű, Oáspár-he-
gyi termőföldemet Érd.: 93/16-244-ea telefonon.
(854 K)
AU.KRLKT
Kétszobás + étkezős, telefonos, H emeleti önkor
mányzati lakásomat 2,5 vagy 3 szobásra cserélnem.
Érd.: Liszt F. u. l/A. U/Z, 17 óra után. Tel.:
93/17-181. (868 K)
Homokkmnárom legszebb részén pince, szóló, gytt- Március 1-tól hosszabb távra, külön bejáratú, egy-

szobás kiadó lakást keresek. Ajánlatokat: Nk. Ma-
ort u. 23S fsz/3. címre kérek. (817 K)
1 szoba két személy részére albérletbe kiadó. Érd.: Nk. Berzsenyi u. 2/A. In/11. 17 óra útin. (824
K)
Kiskanizsa központjában, 50 négyzetméterea caalá-di ház mellékhelyiségekkel együtt kiadó. Lakásnak, irodának, raktárnak megfelel. Érd.: Kiakanizss, Homokkomáromi út 52. Telefon: 93/19-301 (872 K)
Bgyedülállő nő vagy férfi, illetve gyermektelen fiául házaspár részére tágss, búlorozatlan albérleti szoba, fürdőszobs-használatlal kiadó. Érd.: Nk. Csengery u. 34., 15 órs után. (833 K)
Hosszabb időre kiadó telefonos lskást keresnék. Érd.: azemélyesen, Nk. Borz.er.yi 9/A. IV/12. Kiss Zsuzsanna. (813 K)
MHSZAK1 CIKK I51TOR
Új, vámkezelt BELSHAW gyártmányú, amerikai fánksütő automau eladó, vagy kisteherautóra (kivéve ARO) cserélhető. Irányár: 500 oFt Érdeklőd-ni a Kanizsa szerkesztőségében lehet (484 K)
Glória sarok-garnitúra eladó. Érd.: 17 óra után, Nk.
Garay u. 11/A. IV. em. 13. (768 K)
Garzon szekrénysor sok elemmel és üvegezett ászul eladó. Érd.: 93/12-283. (807 K)
Szekrényaor eladó. Érd.: Nk. Rákóczi u. l/A. 16 óra után. (804 K)
Verona típusú franciaágy éjjeliszekrénnyel jó állapotban eladó. Érd.: Rigyác, Szabadság u, 27. (798
K)
Bársonyhuzatú franciaágy újszerű állapotban eladó. Érd.: Nk. Corvin u. 8/A. Horváth Jánoa, 17 óra után. (806 K)
Matt színű szekrénysor jó állapotban eladó. Irányár: 37 ezer Ft Érd.: Nk. Eötvös tér 25. 1/1. 17 óra után. (863 K)
Combi gyerekágy igényesnek eladó. Érd.: a szerkesztőségben, tel.: 12-305 (744 K)

Pingpongaszult vásárolnék. Ajánlatokat a szerkesztőségbe kérek. Tel.: 12-305. (731 K)
Törzskönyvezett jagd terrier kan kutyáimmal pá-rozutást vállalok. Érd.: 16 óra után a 93/16-288-as telefonszámon lehet (830 K)
Akar többet keresni, mint amennyit költ? Otthonában is végezhető, szakképzettséget nem igénylő, másolási munkát ajánlok. Kia azorgalommal, kony-nyű pénzforrása lehet Felbélyegzett válaazborítékot urulmazó levelére tájékozutom. Cím: Benedekné, 8800 Nk. Vörösmarty u. 25. (832 K)
70.000 Ft-ot kérnék 3 hónapra kölcsön. Ajánlatokat: „Viaszafízetés kamatul" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (843 K)
D ATS UN alkatrészként és fapolcok (üzletberende-zé>) eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt 5/B. 1/2. (847
K)
Commodore 64 típusú számítógép magnóval, floppyval, 2 db joystickkel együtt eladó. Éri: napközben 13-040/1358 telefonszámon, vagy 16 ón után, Nk. Gábor Áron út 6. (786 K)
Commodore 64 floppyval 2db joyatíkkal, programokkal eladó. Irányár 30000 Ft Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet (793 K)
Eltartási szerződést kötnék egyedülálló, nagykanizsai, lakással rendelkező nyugdíjassal. Lakásom van, színvonalaa ellátást biztosítok. Leveleket: „Megbízható" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (805
K)
Havi fix öaszeget fizetek elurtásra szoruló, ingat
lannal rendelkező, idős embernek. Ajánlatokat
„Biztoa megélhetés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-
rek. (799 K)
Három tacskó kiskutya eladó. Nk. Teleki u. 3.
VI/38. (816 K)
Garanciális „Luxus" szemfelazedó gép eladó. Né
meth Ferenc, Nk. Berzsenyi u. 14/A. VI/37. (822
K)
Mir most gondoljon a húsvétra! Bárányok 15 kilóstól eladók. Érd.: Kálcsics Ferenc, Kiakanizss, Felső-temető u. 4/a. (823 K)
Nk-tól 10 km-re, jól felszerelt pincével szőlőbirtok megművelésre bérbe adó. Érd.: egész nap, a 11-520-as telefonon. (812 K)

Otthon végezhető, jól jövedelmező adminisztrációs munkát ajánlok. Válaszborítékért tájékozutom. Hermán Elvira, Nk. Munkás u. 8/B. (867 K)
Szereteugényes, segítségre szoruló, idős hölggyel
vagy idős házaspárral eltartási szerződést kötnék
lakhatásért Leveleket „Mindenem van" jeligére,
Nk. Pf.: 154-be kérek. (855 K)
Két hullámos papagáj kalitkával együtt olcsón eladók. Érd.: Dózsa tér 16. (865 K)
Skótjuhász trikolor 6 hónapos szuka kutyák törzskönyvezve, tetoválva áron alul eladók. Érd.: Nk. Bába u. 10. sz. slstl, egész nap. (862 K)
Asztali árkijelzős, hagyományos bolti mérlegek,
minden fajú raktári mérlegek, digitális és mecha
nikus fürdőszoba- éa konyhamérlegek, Ida és nagy
bani eladása. Cím: Keszthely, Brzsébet királyné út
54. Tel.: 12-441. (850 K)
Egészségügyi intézmények részére rendkívül ked
vező áron Ww<lii«]r digitális kijelzésű csecsemő
mérlegeket Cím: Keszthely, Erzsébet királyné út
54. Tel.: 12^41. (851 K)
Passap kéltűigyss, lyukkárlyis kötőgép, 5 szálas
Singer Interloock tisztázógép eladó. Érd.: Nk. ÓV
ház út 28. Egész nap. (853 K)
Jó kereseti lehetőséget kínálok. Ha ön vállalkozó azellemű és jó szervezőkészségű, 2000 Ft befektetéssel nagy jövedelemre lehet szert Válaszboritékén tijékozutom. Tárcsái Bél., Nk. Kazanlak krt 9. (882 K)
Üzlethelyiség a Heveai ABC-nél kiadó. Érd.:
93/17-188-aa telefonszámon. (879 K)
Nk-i fizik, tanárt keresek egyetemi felvételi előkészítőre. Érd.: 93/11-367 vagy 11-368 telefonszámon. (881 K)
IBM gépekre egyéni programszerkesztést vállalunk. Érd.: Nk. Rozgonyi u. 3. Tel.: 12-470. (711 K)
PARTNI.RKKRIISO
Intelligens, értelmiségi férfi (legalább középiskolai
végzettségi!) ismeretségéi keresem házasság céljá
ból, 44-55 evetig. Én ú hasonló adottságú hölgy
vagyok. Leveleket: „Reménység" jeligére, Nk. Pf.:
154-be kérek. Pl5 K)
36 éves, 160 cm magas, független, középfokú vég
zettségű hölgy 12 éves fiúgyermekkel megismer
kedne korban hozzáülő, intelligens, jó megjelenésű
férfival. Leveleket: „Boldogság" jeligére, Nk, Pf.:
154-be kerek, (801 K)
Keresem Keszthelyen annak a 70 év körüli, magas árnak az ismeretségét, aki teljesen egyedül él, nincs senkije, józan életű és elfogadná egy keres* kedelembdl nyugdíjba ment asszony ísmervttégél gondozási, élettársi, esetleg házastársi kapcsolatra. Leveleket „Lakásom van" jeligére, Nk., Pf.: 154-be kérem. (829 K)
37/162/52 értelmiségi hölgy 11 éves leányával in-
telligenf, korrekt, magú úr ismeretségét keresi 43
éves korig. Leveleket: „Szép kilátás" jeligére, Nk.
Pf.: 154-be kérem. (858 K)
Várom azoknak a lányoknak, elvált és özvegy
asszonyoknak és pároknak a fényképes levelét,
akik befogadnának az ágyukba tartót kapcsolatba
szexpartnerként. 35 éves férfi vagyok. Leveleket
„Mókus" jeligére, Nk., Pf.: 154-be kérem. (883
K)
35 éves, 163 cm magú, józanéletú", nemdohányzó
legényember megismerkedne korban hozzáillő lány
nyal, elvált vagy özvegyuszonnyal házusági szán
dékkal. Leveleket „Kék Madár" jeligére, Nk. Pf.:
154-be kérem. (884 K)
Egyedülálló. 30 éves független férfi gyermektelen
barátnőt, élettársat, házutirsai keres, aki hozzá
költözne. Fényképtt leveleket Nk., Pf.; 154-be
Jwmw* jdigirt Itiwk. (878 K)
34/169/83 elvált nő 5 éves fiával keresi korban hozzáilló, józan életviteli! férfi ismeretségét. Leveleket: „Gyöngyvirág" jeligére kérek, (859 K)
VÁLLALOK:
parkettázát, lambériázást,
csiszolást, lakkozást, hideg burkolást, tetőfedést,
bádogozást,
kőműves munkát,
(ÍI.RKNCSLR LÁSZLÓ
Nagykanizsa, ('sonijiry 11. 3
Tel.: 06-93/11-639

ARA: 19 FT
DEL-ZALAI HETILAP
V. évf. 11. sz. 1993. márc. 12.
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN



Hogy a szép még szebb legyen!
I. Nagykanizsai Divat Napok
bál után vasárnap is ellátogattak a Divatnapok fellegvárába. - dukát -
Kanizsa történetében először került sor divattal, öltözködéssel foglalkozó rendezvénysorozat. A háromnapos esemény különleges és egyedi programokat kínált a HSMK-ba látogatóknak.
A „divatszemle" pénteken este ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét, amelyen dr. Ke-reskai István polgármester, mint a rendezvény fővédnöke köszöntötte a résztvevőket. „Örömmel vállaltam el a ren-
Tarnóczky Attila
bizottsági alelnök
a Parlamentben
Józsa Fábián belügyi államtitkárrá történt kinevezése miatt megüresedett a parlament önkormányzatiközigazgatási bizottságának egyik alelnöke tiszte. | Az MDF munkacsoportja Nagykanizsa megyei jogú város országgyűlési képviselőjét, Tarnóczky Attilát javasolta e tisztség betöltésére, amelyet az MDF-frakció Jóváhagyott. Az országgyűlés 23 fős önkormányzati-közigazgatási bizottsága március 3-I ülésén egyhangúlag egyetértett a Jelölésiéi, s így Tarnóczky Attila a bizottság egyik alelnöke lett.
f Érdekesség, hogy az MDF-frakció háromnapos balatonkenesei ülésén a megjelent 105 országgyűlési képviselő 50 Jelöltje között Tarnóczky Attila neve is szerepelt a 8 fős új frakcióelnökségbe Javasoltak között. Mivel a szavazatok összeszámlálása után a 12. helyen végzett, nem sok hiányzott, hogy a frakció vezetőségébe kerüljön. I

dezvény fővédnökségét, mert hiszem, hogy ez közel 60 ezres lakosságú városunknak és a térség lakóinak színvonalas, tartalmas rendezvénye lesz. Alkalmat ad majd a kikapcsolódásra, színes családi programok szervezésére és bonyolítására. Emellett mindenképpen marketing fórummá is válik, hiszen találkozik itt a divatipar, a kereskedelem és a vásárló" - mondta köszöntő" szavaiban.
Ezt kővetően dr. Medgyesi Ildikó, az Ez a divat főszerkesztője köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta, örömmel üdvözli a regionális divatközpontok sorában most már Nagykanizsát is, hiszen íme, itt egy újabb bizonyíték, hogy a divat nem egy központú, hanem regionális sejtek köré csoportosul.
A megnyitót követően tekinthették meg a résztvevők a jórészt kanizsai divatüzletek legszebb darabjait felvonultató kiállítást, amely ugyan apró területen, de annál ízlésesebben került megrendezésre, megcsil-
Magyarok
Nemzeti
Szövetsége
Kanizsán
26. oldal
Hatvanéves
a
kanizsai mágus
31. oldal

logtatva a berendező Art Stúdió munkatársainak tudását.
A szombati program is sok
sok érdekességet kínált a láto
gatóknak. Volt öltözködési ta
nácsadás, fodrász és kozmeti
kai bemutató, hovatovább a
korszerű táplálkozás fortélyai
ról hallhattunk előadást Dömö-
törffy Sándor termé-
szetgyógyász, önkormányzati képviselőtől. Koradélután hangulatos divatbemutató szórakoztatta a közönséget, amelyen a Kanizsa Ruhaipari Szövetkezet termékeit csodálhatták meg az érdeklődők. A bemutató zenéjét a népszerű Manhattan együttes szolgáltatta.
Az este hétkor kezdődő bál külön érdekessége az éjféli exkluzív fehérnemű divatbemutató volt.
A harmadik nap programjai is kínáltak kellemes kikapcsolódási lehetőségeket.
Minden nő tudja, hogy a legszebb ruhához is „fel kell öltözni", egy kis ez meg az, apró csillogás -, nos, ehhez is kaphattak ötleteket, tanácsokat azok, akik az éjszakába nyúló
Tengeri kígyó
Hédi János
fegyelmi
ügyében
Kibédi
a magyar
Hacsek
10. a Idal
ÉRIK A NARANCS
Úgy tűnik, némi huzavona után rendfoődött a Fidew Területi Koordinációs Irodájának kérdése. A választmány többszöri Ülés után, a hat pályázóból végül &«b4 Z*ojt<* választott* az Jr«te élére. Más változások is történtek, hlsMn ezentöl kettó helyeit három ftlkalnutitótt intézi majd Kanizsán a Fidesz ügyelt Az Irodavezető méltóit egy területi szerveaő és egy adminisztrátor, Az űj csapat háromhónapnyi l<Mt kapott arra, hegy bebizonyítsa AZ iroda létjogosultságát varosunkban. (Ax Iroda íj alkalmazót* talval készített Anyagunkat a jövő heti számban olvashatják.)

1

í KANIZSA

Wümi





CSATLAKOZVA AZ ENSZ-HEZ
Készül az új gyermekvédelmi
törvény
ZALAREKlAM STÚDIÓ
• 92/17-287
Németországban harminckét évig dolgoztak rajta, amíg elkészült. Magyarországon közel két esztendeje folyik a munka az új gyermek- és ifjúságvédelmi törvényen, de reméljük, nem kell még harminc évet várni, hogy megvalósuljon. Ennek a törvénynek a tervezetéről tartott előadást Nagykanizsán a Zala Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő' Intézetben dr. Tőke Alajos, a köztársasági megbízott területi irodájának főelőadója. Az alkalom adott lehetőséget arra, hogy közelebbről megismerkedjünk vele dr. Tőke Alajos segítségével:
- Amikor hazánk csatlakozott a gyermekvédelemmel kapcsolatos ENSZ-konvenciók-hoz — kezdte a beszélgetést Tőke úr -, vállalta, hogy azt beilleszti a magyar jogba. A vita csak arról folyt, egy nagy törvény legyen-e vagy több kisebb. Végül két tervezet ké-
KANIZSA
Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár:
Bencze Ildikó
Reklámmenedzser:
Gombás Imre
Felelős kiadó:
a Szociális Foglalkoztató
Nagykanizsa
iga/.gatója.
Szerkesztőség:
8801 Nagykanizsa,
Király u. 47.
Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika: GKAFO BT & PRINTEXT BT
Zeg., Mártírok u. 42-44. Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti:
a Magyar Posta,
és a Szociális
Foglalkoztató
Nagykanizsa
Előfizetési díj:
egy hónapra 82 forint.
ISSN 0865-3879

szült el: az egyiket a felelős szaktárca, a Népjóléti Minisztérium hívta életre, a másik műhely pedig a „Gyermek- és ifjúsági jogok európai normákhoz illesztéséért felelős deregulációs és kodifikációs bizottság" volt. Most a szakmai vita stádiumában vagyunk, a két változat egymáshoz igazításával szeretnénk egy egységes koncepciót létrehozni.
- Várhatóan mire készül el
az új törvény?
- 1993 novemberében kell
Magyarországnak beszámolnia
az ENSZ-hez. Addigra olyan
munkának kell összeállnia,
amely „parlamentképes". Mint
már említettem, jelenleg egy
közbeeső fázisban vagyunk.
Mindkét tervezetnek vannak előnyei, hátrányai. Az alapvető különbség közöttük az, hogy míg a szaktárca a gyámügy és a gyermekvédelem szabályozását egy törvényben képzelte el,
Kézenfekvő megoldás
Mindenre van megoldás. Megoldódott az útlevél-mi/.ériu is. Megszűntek a sor hunállások, megszűnt az utazni vágyók szűnni nem akaró ostroma a hatóságok illetékes osztályai ellen. Az ok roppant egyszerű, égen-földön hiánycikk a/ útlevélkor*! lap. Bezzeg lesz, ha sokszorosára drágul az illeték. Kgy nyomtatvány hiánya súlyos ezreket vehet ki az amúgy sem degeszre tömött pénztárcánkból. Kz történt tavaly is, amikor a lakosság visszaigényelhette építkezéseire, beruházásaira stb. fordított kiadásai „áfáját". Hamarosan eltűntek a holtokból az ÁKA-visszatérítésre szolgáló nyomtatványok. Mire ismét kapható lett, a visszatérítésben érintettek a korábbi járandóságuk 60%-át kaphatták kézhez.
A megoldás ezúttal is kézenfekvő volt.


addig a deregulációs bizottság külön kezelte a gyámszékek felállítását. A fejlődés iránya oda mutat, hogy egy törvény lesz. A tervezetek viszont egységesek abban, hogy a gyermek- és ifjúságvédelem három szintjét azonos módon különítik el. Eszerint a jóléti, szociális ellátásokat a településnek kell biztosítania, a gyermekek intézményes neveléséért a megyei önkormányzat a felelős, a bűnöző fiatalok pedig a minisztériumi irányítás alatt álló nevelőintézetekhez tartoznak.
, Új intézmény a készülő törvényben a gyámszék, melynek feladata, hogy döntést hozzon - a helyi jegyző javaslata alapján - olyan esetekben, ahol a gyermekek jogai érintettek.
- Melyek az alapvető válto
zások a törvényben az említet
teken kívül?
- Gyermekvédelmi törvény
eddig nálunk nem volt, ezért
a leglényegesebb változás az,
hogy a gyermeki jogok védel
me a legmagasabb szinten fog
beépülni a magyar jogrendbe.
Melyek ezek a jogok? A gyer
mekek emberi méltóságához,
identitásához való jog, a csa
ládban történő nevelkedésre, a
differenciált gondoskodásra
való jogosultság. Itt ki kell
emelnünk a fogyatékosok vagy
krónikus betegségben szenve
dők mentálhigiénés ellátásra,
nevelésre szóló jogait. Ezek
tulajdonképpen megvoltak a

magyar jogban, de nagyon alacsony szinten szabályozva, mintegy 100 jogszabályban szétszórva. Ezért van szükség egy szintetizált törvényre. A mai tanácskozásnak is az volt a célja, hogy a kollégák ne csak akkor ismerjék meg, amikor már alkalmazni kell, hanem tapasztalataikkal hozzá tudjanak járulni az elkészítéséhez.
- A tervezetben szerepel a
„helyettesítő család" fogalma,
miszerint a gyermeket befoga
dó új család a régivel tartaná
a kapcsolatot, ha úgy tetszik,
nevelné azt. Jónak látja Ön
ezt?
- Különbséget kell tennünk
az intézeti és az állami neve
lésbe vett fiatalok között.
Előbbi esetben a szülői fel
ügyeleti jog fennmarad, utób
biban nem. Ha az anya és az
apa nem mond le a gyermek
ről, akkor a helyi önkormány
zatnak kell biztosítania az át
meneti gondozást. Ennek egyik
formája a „helyettesítő csa
lád", de kerülhet a gyermek
hetes óvodába, napközibe
vagy bölcsődébe is. Mi remél
jük, hogy ezekkel a lehetősé
gekkel segíteni tudunk, azt pe
dig teljes mértékben megtiltja
a törvény, hogy csak anyagi
ok miatt vegyünk ki valakit a
családból.
- Mi lesz a GYIVI szerepe
az új rendszerben?
- A GYIVI helyébe a gyer
mek- és ifjúságvédelmi igazga
tóság lép. Fő funkciója a
szakértői munka lesz: véle
ményalkotás a nevelöszülők
ről; az örökbefogadás előké
szítése, kezdeményezése; az
utógondozás lebonyolítása,
így ezzel biztosítva lesz a
gyermek- és ifjúságvédelemmel
kapcsolatos szakmai munka,
és ebben mindkét tervezet
egyetért.
Horváth Ilona

WT'

KANIZSA . 3


ROK-ELÖADÁS
SZEMBESÜLÉS
Zajában az elmúlt hónapban két ember vetett véget életének. Mindkét esetben búcsú nélkül. Meghúztak az elstttöblllentyűt, * ravaszt, Ml volt az utolsó gondolatuk, ml játszódott te abban a pár ezrednyt másodpercben? Nem tudhatja s«nkl. Az utólagos kérdések megtálftSJíOlatlanok maradnak. Mondják, gyáva ember az, ki önkezűleg Végez magával. És az talán bátrabb, akt látja és bírál?
E sorok (rója az egyik helyszínen Járt. A golyó mocskos dolgot művelt,., A „látvány", ami fogadta, gyomron vágta, keményen. A mondat, ami elhagyja száját, nem nyomdaképes, viszont e|n*t)g«iki fc fcflrVa életbe! AZ Idegek hamar felmondják á szolgálatót, a „tinte-muvész" padlóra kerül.
Mit mondhat <aefc után « szulöknek, testvéreknek, akik; ötven évet »reg«dtek egy nap alatt. Nehéz szavakat találni. Örül, na ki tud ténfmgot ft friss levegőre. Mert ez nem „hallvőd", ez maga m élet. Csak önmagától kérdez; Mi lett Tolna ha, valaki látván elkeseredettségüket, rákérdez; öreg, valami baj van?
Tudom* az élet néhi f$mtrl azt a szót, hogy „HA"..*
- hl -
BOKBÁS JENŐ
iief>cz<Vképkeretez<i Nagykanizsa, Bajcsy-Zs. K. út 82.
3-as síküveg flott 400 - Ft/m"1 Ragas2tott (iveg 3.900 - Ft/m2
Nyngali gépkocsikhoz, két napon belül tudom
biztosítani a szélvédőkéi! Áraim a 25'/r-os ÁFA-t tartalmazzák!
Múlt hét csütörtökén Nagykanizsán tett látogatást a Regionális Oktatási Központ vezetősége. A szervezetet dr. Fekete István igazgató, Deák Ferenc megbízott igazgatóhelyettes, valamint dr. Somogyi Ferenc és Jangblud Zsuzsa mutatta be a gyér számú hallgatóságnak, majd válaszoltak a kérdésekre.
Dr. Fekete István köszöntötte a jelenlévő pedagógusokat, majd az oktatási törvénnyel kezdte előadását. Sajnálatosnak tartotta, hogy „csúszik" a törvény, de hozzátette, hamarosan parlament elé keiül. A törvényből két dolgot emelt ki. Szorgalmazta az iskolaszékek mielőbbi felállítását, hangsúlyozta e területek létének fontosságát, hiszen a szülők rajtuk keresztül beleszólhatnak az iskola életébe, gyermekeik érdekeit védve. A másik lényeges dolog maga a ROK. Mária Terézia tanterületeinek mintája alapján hazánkat is felosztják egységekre, mégpedig úgy, hogy ezek a területek pontosan fedik a köztársasági megbízotti hivatalok által felügyelt területeket. Minden Regionális Oktatási Központ középszintű információs központ lenne, kapocs az iskolák és a minisztérium között. Idővel az összes iskolát számítógéppel szeretnék ellátni, hogy a technika segítségével közvetlen kapcsolatuk legyen az oktatási központjukkal, azon keresztül egymással és a minisztériummal. Megtudhattuk, hogy a ROK három szintre tagolódik. Az első szint egy 10—15 tagú igazgatóság, a második szint a 100-150 fős tanfelügyelőség. A tanfelügyelői tisztre pályázni lehet. Kitétel: gyakorlati jó minősítés. A harmadik szint a Regionális Oktatásügyi Tanács. A ROT-nak minden önszerveződő pedagógus testület a tagja lehet. Dr. Fekete elmondta még, hogy a Nemzeti Alaptanterv az „összhangzó érte-lem"-re épül.
Deák Ferenc is az oktatási törvényről beszélt. Véleménye szerint a törvény kisebb hibái ellenére jó és gyermekcentrikus. Az iskolák maguk dönthetik majd el, hogy milyen rendszerben (6-8-10 éves) működnek. 6-16 éves korig az oktatás kötelező és ingyenes. Ingyenes, de az állam nem fogja tudni állni a költségek egy részét, ezt áthárítja az önkormányzatokra és a szülőkre. Az iskolarendszertől függetlenül a tanulók 10. osztály után alapvizsgát tesznek. Deák úr beszéde során többször felszólította a pedagógusokat, hogy higgyék el, a rendszer jó, vele jobb lesz. Valakinek fel kellett végre vállalni az Ügyet, ezt ők, a ROK megtették. „Mi a káosz ellen vagyunk. Higgyenek az Ügyben! Higgyenek Bennünk! És ha nem,

úgy hívjanak minket vissza tisztünkből!"
Láda és laptételben üveg eladás:
Dr. Somogyi Ferenc, az emberi szellemi tőke és képességkutatás szakértője saját szakterületét mutatta be pár percben, utána Jangblud Zsuzsa következett. Szerinte a tanítók tönkreteszik azt a munkát, amit az óvónők az óvodákban végeznek. Nem foglalkoznak olyan intenzí-
3-as síkesfk méret 330,- Ft/nr 4-es síküveg flott 500,- Ft/m2
5-ös síküveg 90x160
625,- Ft/m2
5-ös síküveg 700,- Ft/m2
6-os síküveg 80x160
750,- Ft/m2
6-os síküveg 100x160
750,- Ft/m2
8-as síküveg 1.300,- Ft/m2
Fehér ornament üveg
450,- Ft/m2
Sárga ornament üveg
650,- Ft/m2
Sárga ornament üveg
550,- Ft/m2
3-as tükör 1.300,- Ft/m2
Bronz tükör 3-as 1.500,- Ft/m2
Bronz drót 850,- Ft/m2
Fehér drót 900,- Ft/m2
4-es Parsol (szürke)
1.400,- Ft/m2 füstüveg
5-ös Parsol (bronz) füstüveg
1.850,- Ft/m2

ven a gyerekekkel, ahogyan kellene (pl.: ének- és rajzórák elhanyagolása).
5-ös Reflexiós 2.550,- Ft/mJ Homokfutott üveg 500,- Ft/m2
A kérdések feltevésekor a terem a televízió össztűz című műsorára emlékeztetett. A pedagógusok ritkán kaptak kielégítő választ, megoldást észrevételeikre, problémáikra. A négyórás ülés végén Deák Ferenc elmondta, érthetetlen számára a helyi pedagógusok tömeges távolmaradása, a résztvevők elutasító viselkedése, cinikus magatartása. - hosszú -
Szélvédő üvegek (elsők):
LADA Szamara 6.220,- Ft
„sávos" 7.530,- Ft
Barkas , 7.680,- Ft
ARO-24 6.490,- Ft
IFA jobbos-balos/db 6.170,- Ft
Lada 4.990,- Ft
„sávos" 5.740,- Ft
Wartburg 4.790,- Ft
„sávos" 5.180,- Ft
Dácia . 4.990,- Ft
„sávos" 5.820,- Ft
Trabant 2.730,- Ft
„sávos" 3.550,-
Skoda 105-ös, 120-as 5.320,- Ft
„sávos" 6.420,- Ft
P. Fiat 126 3.550,- Ft
„sávos" 4.630,- Ft
Aleko ' 10.680,- Ft
Zasztava 5.480,- Ft
Lada NIVA 5.980,- Ft

Tisztelt Főorvos Úr!
Bízom abban, hogy nem fogunk hónapokon át a Kanizsa újság hasábjain keresztül levelezni, de szeretném felhívni a figyelmét egy-két fontos dologra.
Dicséretes, hogy olvasói levelem alapján Ön vizsgálatot folytatott édesanyám balesete ügyében. Gondolom, ez úgy történt, hogy elolvasta az esetről készült jegyzökönyvet, majd meghallgatta az ügyben érintett mentősöket is. Ám egy jegyzőkönyvbe az illetékes azt ír, amit akar, és ezt szóban is - alátámaszthatja. Nekem 'nincs jogom, megkérdőjelezni az ön munkatársainak állításait, ezért ezt nem is teszem, csak megkérem, olvassa el az én véleményemet is az ügyről.
A bejelentő nem állította határozottan, hogy a sérült alkoholos állapotban van, de nem is tehette ezt, hiszen édesanyám az ágyon feküdt -eszméletlenül. Mikor sikerült „életre pofozni" öt, felült, de csak szédelgett és visszazuhant, újra elájult. Ez lenne az alkoholos állapot? Nem kérem, ez agyrázkódás. A kórházban nem történt olyan vérvizsgálat, ami az alkoholfogyasztást bizonyítaná, viszont ugyanott készült egy zárójelentés (mellékelve a szerkesztőség részére!) az eszméletvesztés lényéről, és a sérülések kezeléséről. Édesanyámat bent akarták fogni a kórházban (egyébként 6 is ebben az intézményben dolgozik), mert sérülése ezt indokolta volna, csak saját felelősségére engedték haza. Még egy héttel a történtek után is fájt a feje, röviddel a baleset után - ha éppen öntudatánál volt - biztos, hogy „forgott vele a világ". Ezért nem tudom megérteni a mentősök „gólya viszi" megoldását. Le is ejtették a sérültet, édesapám segítette vissza őt a kezükbe. Engedtessék meg nekem, hogy ezen információk és tények ismeretében édesapámnak adhassak igazat!
Tisztelt főorvos úr! Távol áll tőlem a gondolat, hogy „túlzott" kritikámmal csorbát ejtsek az Önök hírnevén, hogy aláássam a lakossággal való kapcsolatukat. Sőt, osztom azon véleményét, miszerint ennek a kapcsolatnak jónak kell lennie. A szolgáltatásnak viszont elsöosztályú-nak. Mert valóban mindkét félen múlik a kapcsolat milyensége, a lakosságon is és a mentősökön is. De elsősorban a mentősökön.
ifj. Horváth Zoltán

[ KANIZSA J

12*







„Mielőbb el kell érnünk a jogállamnak megfelelő állapotot!"
A Városi Bíróság új elnöke: dr. Kurta János
A megszűnt MEDOSZ-t
a Zala Megyei Áfészek
Kamarai Egyesülete váltotta fel
TAURINA-KANIZSA
Agrár-Innovációs és Kereskedelmi Kft.
Az ALFA-LAVAL
dél-dunántúli kizárólagos képviselője 8800 Nagykanizsa, Ady E. u. 11. Pf.: 83.
Telefon: 93/13-229 Telex: 33-209, Fax: 92/73-252

Bár elődje, a munkakör átadását végző, majd fizetett szabadságát és hosszas felmondási idejét töltő, dr. Hári Tibor 1993. február 28-i hatállyal távozott öregségi nyugdíjba, a Nagykanizsai Városi Bíróság új elnöke, dr. Kurta János már 1992. június 15-én átvette hivatalát.
- 1951-ben születtem a megye
székhely Kaszaháia városrésziben.
Kezdeti tanulmányaimat Kanizsán
végeztem, mégpedig a Vécsey Ál
talános Iskolában, majd a Dr. Me
ző Ferenc Gimnáziumban. Az
érettségi után 11 hónapon át ka
tona voltam, aztán megkezdtem ta
nulmányaimat a fővárosi Eötvös
Lóránd Tudomány Egyetem állam-
és jogtudományi karán, ahol
1976-ban szereztem diplomát -
vázolta tömören ifjúkori éveit.
Első munkahelye a Nagykanizsai Városi Bíróság volt, amelynek illetékességi területe akkor -de gyakorlatilag most is - a kanizsai járás mellett felölelte a le-tenyei járást is. Kezdetben két éven át bírósági fogalmazó volt, s az előírt szakvizsga után egy esztendőn át titkárként dolgozott, majd 1979-ben polgári szakterületen bíró lett. Pályázatok elnyerése révén 1988-ban a városi bíróság elnökhelyettese, az elmúlt év nyarától pedig - öt évre szóló megbízatással - annak elnöke lett. E két utóbbi munkakörben - továbbra is polgári perekben - folytatta és folytatja az ítélkezési tevékenységet, de már korlátozott mértékben.
- Annak ellenére, hogy a bírói
életpálya nem „édenkert", nem
bántam meg ezt az önálló alkotó
tevékenységet igénylő hivatást. Az
ítélkezési tevékenységben soha
nem engedtem, s a jövőben sem
engedem befolyásolni magam. Sze
retek az emberek sokszor rendkí
vül bonyolult problémáival foglal
kozni, az igazságosság és a pár
tatlanság szem előtt tartásával! -
mondta.
Dr. Kurta Jánosnak többször is lehetősége nyílott sokkal jövedelmezőbb állás - például vállalati jogtanácsos, ügyvéd - betöltésére, ő azonban ragaszkodott célul tűzött hivatásához.
Jelenleg 36 bírósági dolgozó munkáját irányítja. Ebből 1 elnökhelyettes (dr. Csizmadia Jánosné), 9 bíró, 4 jogi végzettséggel rendelkező fogalmazó, 1 bírósági titkár, 12 ügykezelő (leíró), 6 tisztviselő (ebből 2 végrehajtó), 1 hivatalsegéd és 2 takarító. Az állandóan - de jelenleg mérsékelt

ütemben - szaporodó bírósági ügyek ellenére - szerinte - ez a létszámösszetétel - főleg akkor, ha a hiányzó 1 bírói státusz is betöltésre kerül - egyelőre elegendőnek tűnik. Az Erzsébet tér 7. szám alatt lévő Városháza (hajdanán Törvényház) déli szárnyának alagsori, földszinti és 1-2. emeleti helyiségeiben - amelyek felújítása, korszerűsítése egyébként elengedhetetlen - zavartalanul végzi munkáját a városi bíróság.
- A bírósági perek rendkívül sokrétűek. A polgári perek közül a házassági bontóperek, a kötelmi
Március 1-én Zalaegerszegen tartotta alakuló ülését a Zala Megyei Áfészek Kamarai Egyesülete. Az ülésen részt vett Bartus Pál, az ÁFEOSZ (országos szövetség) elnöke is.
Proszenyák Zoltánná, a Nagykanizsai ÁFÉSZ elnöke, mint a szervezőbizottság elnöke is közölte, hogy a legutóbbi megyei küldött közgyűlés kimondta a MÉSZÖV jogutód nélküli megszűnését, s külön-külön ágazati (ÁFÉSZ, takarékszövetkezet, lakásszövetke-
RAKTÁRUNKBA ÉRKEZTEK:
akkumulátoros, szárazelemes, napelemes hálózati villanypásztorok, hozzá tartozó vezetékek.

és a tulajdonjogi perek, a büntetőügyek közül pedig a vagyon elleni bűncselekmények vannak tálsúlyban. Az emberölési pereket első fokon a Zala Megyei Bíróság tárgyalja. Bíróink hetenként átlagosan két munkanapot töltenek el tárgyalásokkal. Sok időt igényel a tárgyalások előkészítése, a határozatok írásba foglalása és az utóiratok intézése. Egy napra bírán-ként polgári ügyszakban 6-7, büntetőben 3-4 ügy tárgyalása jut -tájékoztatott.
A városi bíróság elnöke állandó és jó munkakapcsolatban van a polgármesteri hivatallal, a rendőr-
zet) érdekképviselet alakításáról határozott.
A néhány módosítással elfogadott ÁFÉSZ alapszabály-tervezet megvitatása után került sor a 15 tagú elnökség megválasztására. Az áfészek kamarai egyesületének főállású, zalai elnöke a MÉSZÖV eddigi titkára, Ekler Miklós, a 3 fős ellenőrző bizottság társadalmi elnöke pedig Szita István, a Nagykanizsai ÁFÉSZ elnökhelyettese lett.
TA
(tl-nyi)

kapitánysággal és az ügyészséggel.
A magyar igazságügy helyzetét a maga szemszögéből így látja dr. Kurta János:
- Az igazságszolgáltatásra is jellemző a társadalom forrás alatt lévő átmeneti korszaka, de mielőbb el kell érnünk a jogállamnak megfelelő állapotot! A bírói hatalom önállóságának teljes mértékben meg kell valósulnia - vélekedett.
Dr. Kurta János 1979 óta a bírói munkához elengedhetetlen harmonikus családi életet él. Felesége - aki jelenleg az egészségügyi főiskola szakoktatói karán tanul tovább - a helyi kórház szakasszisztense. Három gyermeket nevelnek nagy szeretettel: a 14 éves Mátyást, a 12 esztendős Gabriellát és a 27 hónapos Lillát. 1988 óta Nagykanizsa Palin városrészének újtelepén laknak, saját erőből épített családi házban.
Tihanyi István
DIÓFATULAJDONOSOK FIGYELEM!
Kiemelt magas áron,
készpénzért,
azonnali fizetéssel
diófa rönköket és
álló diófákat
vásárolok fel.
Érdeklődni telefonon:
16-178, vagy
személyesen:
Nagykanizsa,
Zemplén Győző u. 7/A.
Á
V. em. 31. ajtó. Minden nap délután 5 óra után. Kissné.

KANIZSA * 5

OROKOS ÖRÖKÖSÖK
A kö/.elimillh.m lalotl
nap iláfjot az a hír, mi
s/érint árverésen értéke
sítik Kádár .Jánosné ha-
;>atékát, mehnek értéke
IS millió toriul. Népköz
társaságunk egykori
„l'irsl latly"-je férje puri
tán élel 'itelének köszön
hetően (talán :» „mezítlá-
has" cigarettáin) öss/eku-
pcuu.iloll IS milliói ciii
„csecsebecséit". A tanút
s/.erint az árverés bevéti--
Mi'.í -a a Kádár János alapítványt!'.'!), 40%-a a/, örökösöket illeti mej>.
KedM'S Ilon ti társai ni, x ígadjunk miiiilunin ian, hiszen Mi vng>iink a/ órokősük. Örököltük a/, elmúlt* negyven év összes MMttánvát, s most egre
Nézzük tsn esd rés/, 7,2 n :ii; 11M k rá a/ osztás ve 0.72 forint.
esö részből alapítánt ho/.ok létre. A hclolvl ()ss/('iil)(íl tanfoh anuil


Magánszemélyek, magánkereskedők, figyelem!
Korona
Holsten Bier
0,5 lit. Ásványvíz
30,50 Ft 39,30 Ft 12,50 Ft
MÁRCIUS 1-TŐL A KANIZSAI SÖRÖKET NAGYKERESKEDELMI ÁRON ÁRUSÍTJUK!

Balatoni 26- Ft
Kinizsi 31- Ft
50 lit. hordós Korona 3000,- Ft
Ezen kívül még kapható 0,2; 1/1; 2/1 kiszerelésben Coca-Cola, Fanta, Sprite.
Valamint 2 literes szörpök.
BEKÉ ZOLTÁN szikvíztöltő
Nagykanizsa, Magyar u. 29.
Tel.: 12-105
A ZALAI ALTALANpS EPITESI VÁLLALKOZÓ Rt.
Nagykanizsán, a Péterfai úton 4 és 5 lakásos sorházak építését szervezi.
A társasházak önálló telken helyezkednek el. UGYANITT ELŐKÖZMŰVESÍTETT TELEK IS ELADÓ.



lefme, ho)>y a ránk kény-s/ciiUII i^a/i puritán
ián, hogyan lehet félretenni néhány millióeskát. Kernelem, kezdeményezésemben nem előz meg a Kádár János alapít-


INFORMÁCIÓ:
ZÁÉV Rt. Nagykanizsai Fóépítésvezetóségén, Nagykanizsa, Vár u. 6. Telefon: (93) 12-150
ZÁÉV Rt. Marketing Csoport Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 9-11. : Telefon: (92) 13-260

tibh
rei

A „FÖLDGÉP KFT."
értesíti Önöket, hogy 1992. augusztus 1-től megkezdte működését
az alábbi tevékenységekben.
4> gépi földmunkák (árokásás, tereprendezés stb.)
♦ csatornaépítési munkák (vízvezeték, szennyvízcsatorna stb.)
♦ út-, járdaépítési munkák
♦ árok és felületi burkolatok készítése
Továbbá foglalkozunk lakások gáz-, víz-, központifütés-szerellési munkáinak tervezésével és kivitelezésével. Kérem, ha igénye van most és a későbbiek folyamán bármilyen tevékenységünkre, szíveskedjenek a fenti címen
megkeresni. Bizalmukat és megrendeléseiket előre is köszönjük!
„FÖLDGÉP" Vállalkozási és Mélyépítési Kft.
8900 Zalaegerszeg, Gönczi Ferenc u. 19. .
Telefon: 92/15-640

6 [ KANIZSA 1993* w4ttp!us 12*


Sok múlík a privatizáción!*.,
FONTOS STRATÉGIAI
DÖNTÉSEK ELŐTT A KANIZSA
BÚTORGYÁR RT.
„Tengeri kígyó" Bedi János asztalos fegyelmi ügyében
A közel 900 dolgozót foglalkoztató Kanizsa Bútorgyár Rt.-ról
már régóta különböző hírek szárnyalnak. Éppen ezért az rt. ügyvezető igazgatójával, dr. Tóth Jánossal már több alkalommal is találkozót kerestünk. Ez azonban csak a napokban sikerült. Interjút kértünk tőle.
• Igazgató űr! Bevezetőben
kérjük tájékoztatását az rt.-vé
történt átalakulásról.
- Állami vállalatunk rész
vénytársasággá történő' átalakításá
ra az Állami Vagyonügynökség
megbízásából egy tanácsadó cég
gel kötöttünk szerződést, amely
1992. első negyedévében elkészí
tette az átalakulási tervet. Ezt vé
leményeztettük a vállalati tanács-
csal és a dolgozók érdekképvise
letében a vállalat két szakszerve
zeti szervével. Ezen szervek az át
alakulási tervet jóváhagyták. A
tervet ezután az ÁVÜ-nek küldtük
meg jóváhagyásra. A jóváhagyás
az ÁVÜ-nél elhúzódott, s ezért az
1992. júniusában történt döntés
alapján az átalakulási időpont -
visszamenőleges hatállyal - 1992.
március 31. lett.
• Hogyan zárult az 1992-es
gazdasági év?
- A gyár rendkívül nehéz idő
szakot élt és él át. Kezdem azzal,
hogy a korábbi fejlesztések tör
lesztési terhei még 1993-ban is je
lentős mértékben terhelik a céget.
Komoly gondot jelent az életszín
vonal romlásával összefüggő bel
földi piac visszaesése is. A mér
legkészítés folyamatban van. Elő
zetes számítások szerint az rt. ta
valyi 9 hónapos működése mint
egy 25-30 millió forint veszteség
gel zárul, amely főleg a különbö
ző költségek állandó növekedésé
vel magyarázható. Jelentős össze
geket tettek ki a hitelkamatok is.
• Miként fest a pénzügyi mű
ködés?
- Ez zavartalan volt, amelyet
elsősorban számlavezetőnknek, a
Magyar Hitel Bank Rt. helyi igaz
gatóságának köszönhetünk, amely
hitelekkel többször is enyhítette
finanszírozási gondjainkat. Átla
gos hitelállományunk magas volt:
180 millió forint körül ingadozott.
• Voltak-e zavarok a munka
menetben?
- - A dolgozók foglalkoztatását -eltekintve néhány kisebb mérvű létszámcsökkentéstől - egész évben sikerült biztosítani, s megfelelő volt kapacitáskihasználásunk is.
• 1991-hez viszonyítva miként
alakult az árbevétel?
- A bázisévhez képest belföl
dön 100 millió körüli csökkenés
következett be. A 330 millió fo-

rintot kitevő exportunk megközelítően azonos volt az 1991. évivel.
• Az elmúlt két évben miiyen
mértékű volt a gyár dolgozóinak
bérfejlesztése?
- 1991-ben 27%-os, 1992-ben
pedig 17%-os volt a bérfejlesztés
mutatószáma. Az egy főre jutó
1992. évi bruttó átlagbér egy hó
napra vetítve 15.300 forint volt.
• Készült-e vállalati terv
1993. évre?
- Az idei terv készítése most
van folyamatban. A késés oka el
sősorban a privatizáció elhúzódá
sával, valamint a német és svéd
export volumenének bizonytalan
ságaival indokolható. Különösen
vonatkozik ez a svéd IKEA-piac-
ra, mert a nagymértékű* árfolyam
romlás veszteségessé tette az ex-
Aki közel egy éve a KANIZSA újság állandó olvasója, az 1992. június 12-i és 19-i számaiból megtudhatta, hogy a Kanizsa Bútorgyár első számú vezetője, az akkor még vezérigazgató beosztásban lévő, dr. Tóth János 1992. június 5-i hatállyal „elbocsátás" fegyelmi büntetéssel sújtotta Bedi János asztalost, a gyár dolgozóját, a vállalati tanács egyik volt tagját, szakszervezeti főbizalmit. A fegyelmi határozat indoka volt: lapunk 1992. május 29-i számában a „Mi lesz veled Kanizsa Bútorgyár" címmel megjelent cikkben Bedi János a vállalat megítélését kedvezőtlenül befolyásoló, a munkáltatót hátrányos helyzetbe hozó, több tekintetben valótlan és téves nyilatkozatot tett!
A legsúlyosabb fegyelmi határozat ellen Bedi János Nagybakónak, Arany J. u. 15. sz. alatti lakos a fegyelmi határozat hatálytalanítása céljából kereseti kérelmet nyújtott be a munkáltató mellett működő munkaügyi döntőbizottsághoz, amely azonban jogszabályváltozásra való tekintettel működését megszüntetve az iratokat a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróságnak küldte meg tárgyalásra.
A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság 3 fős tanácsa 1992. szeptember 23-án kelt ítéletével - több mint négy oldalas indoklással alátámasztva - Bedi János keresetét elutasította.
Bedi János az ítélettel nem ér-

portra történő termelést, az árfolyam 26-28%-ra kalkulált csökkenése miatt. Mivel a svéd és német vevő egyaránt elzárkózik áremelésünk hasonló mérvű elfogadásától, valószínűleg kivonulunk a ráfizetésessé fordult export-területekről. A több mint 250 belföldi partnerünk érdeklődése is megcsappant, ugyanis az országba erőteljesen áramlik az olcsó - főleg román gyártmányú - import bútor. Mindezek következtében is komoly stratégiai döntések előtt állunk, amelyek kapacitás- és műszakszám-csökkentésekkel, végső soron jelentős létszámleépítésekkel járhatnak I
• Milyen eredményekkel zárult 1993 első két hónapja?
- Januárban és februárban a gyárban folyamatos munkamenet
tett egyet, s ezért az előírt 15 napos határidőn belül fellebbezett a Zala Megyei Bírósághoz.
A Zala Megyei Bíróság 3 fős tanácsa 1993. február 12-re tűzte ki a fellebbezési tárgyalást, amelyen jogerős határozattal hatálytalanította a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság ítéletét azzal, hogy Bedi János munkaviszonyát visszamenőleges hatállyal helyre kell állítani, s részére kamattal növelve meg kell téríteni elmaradt munkabér járandóságait, és saját, valamint védője felmerült költségeit. Az ítélet ellen a munkáltató felülvizsgálati kérelemmel fordulhat a Legfelsőbb Bírósághoz (az írásbeli ítéletet lapzártáig a felek még nem kapták kézhez).
A szóban kihirdetett jogerős ítélet után Bedi János jelentkezett az üzemorvosnál a munkaképesség megállapítása céljából. Az üzemorvos február 17-én -magas vérnyomás és magas pulzus indokával - nem járult hozzá a munkába álláshoz. Bedi János ezután másnap háziorvosához fordult, aki alaposan megvizsgálta, táppénzre vette és gyógyszeres kezelést írt elő számára. Ennek hatására Bedi János állapota napról napra javult, s a február 25-én végrehajtott újabb vizsgálat után a háziorvos március l-jével keresőképesnek nyilvánította.
Mivel Bedi János 1992. évi ki nem vett 19 nap fizetett szabadságára jogosult volt, ezért március 1-től az üzemrész vezetőjé-

volt, s folyó áron a bázis fölött termeltünk.
• Mikor és milyen mértékben
várható Idén bérfejlesztés?
- Az elmúlt évek gyakorlatához
hasonlóan - január 1-i visszame
nőleges hatállyal - március máso
dik felére ütemeztük az idei bér
fejlesztést, az országos érdek
egyeztető tanács által meghatáro
zott mértéken belül. Mivel a helyi
szakszervezetek 30%-os igényét
túlzottnak tartom, a sorsdöntő kér
désekre való hivatkozással kértem
a bérfejlesztés elnapolását. Az is
„bejátszik", hogy az ÁVÜ szemé
lyemre vonatkozó megbízatása
március 31-én lejár, s ezen körül
mény folytán nem vagyok hajlan
dó felelőtlen döntéseket hoznil
• Mi a helyzet a privatizáció
val?
— Tavaly szeptember óta három
nyüt tenderkört szerveztünk. Je
lenleg egy belföldi pályázat van
az ÁVÜ előtt, amellyel kapcsolat
ban már hetek óta húzódik a dön
tés. Tudomásom van egy gyári
Munkavállalói Résztulajdonosi
Program előterjesztéséről is az
ÁVÜ felé. Mindenesetre sok mú
lik a privatizáción I...
Tihanyi István
nek tudtával fizetett szabadságra távozott, amelynek letelte után korábbi beosztásában felveszi a munkát, bízva járandóságai és költségei megtérítésében.
A hónapok óta húzódó fegyelmi ügyben az érdekelteket szóra kértük.
Az 53 esztendős, a gyárban 1961. május 5. óta alkalmazásban álló Bedi János a következőket mondta: „A II. fokú bíróság döntése ugyan javamra szól, de végső soron az lenne az igazságos, ha magam és jogi képviselőm járandóságait és költségeit a gyár helyett a fegyelmi eljárást elindító személynek saját zsebjéből kellene megfizetni!"
Dr. Tóth János ügyvezető igazgató: „Bár a cégre hátrányos II. fokú határozat és annak Indoklása még nem érkezett meg hozzám, azzal nem értek egyet, s az ügyirat megérkezése után valószínűleg felülvizsgálati kérelemmel fordulok a Legfelsőbb Bírósághoz! A II. fokú bíróság egyébként nem vitatta a Bedi János ellen felhozott érvek jogosságát, csak az elbocsátás büntetés mértékét találta túlzottnak, szemben a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság jóváhagyó ítéletével."
Bedi János fegyelmi ügyében tavaly nyáron elindult „tengeri kígyó" tehát tovább siklik... Az ügy további fejleményeire visszatérünkl
(tih-i)

199}. JDÍirciuS 12. KANIZSA 7

A legkisebb munkáért is érdemes...

Üzlet, műhely Kiskanizsán a Bajcsy-Zs. utcában. Akinek „üveggondjai" vannak, az tudja, hogy érdemes ide betérnie. Bizony, igen csak kellemetlen dolog lenne ilyen időben hosszú ideig nélkülözni az ablakot, ha éppen egy hógolyó telibe találta...
- Úgy hallottam, önöket az egy
szem kitörött ablakhoz is kihívha
tom, nem kell becipelnem meg ha
zacipelnem ebben a jó csúszós
időben?
- így van. Ön megmondja a cí
met, is a legrövidebb időn belül

ott vagyunk. Gyors és megbízható munkát igyekszünk végezni. A hét *vége sem akadály, szombaton délelőtt is ügyeletet tartunk - adja meg a tájékoztatást Borbás Jenő üveges-vállalkozó.
- Hogy is kezdődött? Mármint
a vállalkozás.
- 1991. február 1-én kezdtem
vállalkozásomat, mint üveges,
egyedül nagyon kis tőkével, de
nagy választékkal. Az olcsóbb ára
kat úgy tudtam kalkulálni, hogy az
anyagot nagy tételben a gyártótól
vásároltam. Szakmai tekintetben
számíthattam ugyan baráti segít
ségre, de anyagiakban semennyire
sem. Ezért nagyon sokat dolgoz
tam, inkább többet vállaltam ke
vesebb haszonnal, hogy biztosak
legyenek a megrendelések. A hasz
not pedig nagyrészt akkor is, most
is csak a fizetnivalók fedezésére

emelem ki. Gépeket is kellelt vásárolni, hogy bővíteni tudjuk a tevékenységünket.
- Azt látom, hogy a többesszám
nem véletlen, valóban többen is
dolgoznak. Ez hogy alakult? Ho
gyan bővült a profilja a vállalko
zásnak? Egyáltalán milyen terüle
tei vannak ennek a „törékeny"
szakmának?
- Először még magam voltam.
Épületüvegezéssel és az azzal kap
csolatos javítási munkákkal kezd
tem. Ma már egyedül nem is győz
ném a megrendeléseket. Előbb ket
ten, majd hárman, a múlt év vé
gétől pedig már négyen dolgoz
tunk. Ma már egyedül nem is
győzném a megrendeléseket. Előbb
ketten, majd hárman, a múlt év
végétől pedig már négyen dolgoz
tunk. Ma már csiszolunk is. Pél
dául egy dohányzóasztal üveglapja

2-3 óra alatt elkészül mérettől és alaktól függően. A profilbővítés állandóan napirenden van nálunk, hiszen mondtam, a haszon túlnyomó részét visszaforgatom a vállalkozásba. Ez év januárja óta autószélvédőket is forgalmazunk, s be is építünk. Persze, nyugati gépkocsi esetén várni kell előbb a megrendelt üvegre. Emellett az üvegező kellékek forgalmazását is megkezdtük, így ez évtől ismét hárommal többen dolgozunk.
- Befejezésül arra kérem, arról
szóljon, ami termékeik közül a
legszebb!
- A legszebb egyedi darabjaink
a csiszolt tükrök, szinte bármilyen
formát és méretet tudunk csinálni.
Mégis azt kell mondanom, hogy
bármely a kezünk alól kikerülő
munkadarabra büszkék vagyunk, a
fürdőszobaablaktól a legkülönlege
sebb csiszolt tükörig. Legfonto
sabb, hogy megbízható, pontos és
gyors munkál végezzünk, hiszen a
tevékenységünk elsősorban szol
gáltatás.
G. I.



S/lifflk és kerlilliők
jára azt a 3-4 hónaponként ismétlődő rendezvénysorozatot, ame-
,KERE$K£t>ELJViI ÉS
A kaposvári székhelyű Balaton Fűszert Rt. 1991-ben indította út-

13-Ó4Q/I672, Fax: (92) 7342X
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 11-042) a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek.
Nk-36 Osztrák cég értékesítő partnert vagy vegyes vállalatot keres. A cég műgyantafelvitelt végez régi és új felületekre. Számos területen alkalmazható pl. laboratóriumokban, akkumulátorgyártásban, húsüzemekben, pékségekben stb.
Nk-37 Osztrák cég keres különböző acélépítmény és gépalkatrészgyártásra bérmunka, illetve kooperációs partnert. Határátkelőhelytől ne legyen 80-100 km-nél távolabb. (Acélépítmény-támasztékok, gépkeretek, gépállványok, szitáló- és zúzógép-támasztékok, gépszekrények.)
Nk-38 Uruguay-i cég vásárolna elektromos szerelési anyagokat
Nk-39 Német fűrészüzem eladná leállított komplett berendezéseit vagy működtetésükhöz együttműködő társat keres, joint venture vagy pénzügyi résztulajdon formájában.
Nk-40 Amerikai cég olyan vállalatokkal keres kapcsolatot, amelyek irodabútor-gyártó cég részére fröccsöntést, öntőformák készítését, préselését vállalnák.
INFORMÁCIÓ
NEMZETKÖZI ÉPÍTŐIPARI ÉS ÉPÍTŐANYAG VÁSÁR Szlovénia, Gornja Radgona 1993. március 29-április 2.

lyen a körzetéhez tartozó egy-egy nagyobb településen működő kereskedelmi vállalatok, szövetkezetek áruforgalmi osztályai és a nagyobb boltok vezetői a jobb és eredményesebb munka érdekében közvetlenül náluk találkozhatnak az árucikkeket szállítók képviselőivel.
Ilyen újabb ankétra került sor március 4-én délelőtt a FŰSZERT kanizsai raktárházában. A Csengery úti telephely ebédlőjében összegyűlteket a házigazda jogán Csendes József raktárház igazgató üdvözölte, majd Francia Miklós, a Balaton Fűszert Rt. kereskedelmi főosztályvezetője vázolta a találkozó célját és részletes program-ját.
Az első tájékoztatót a neves osztrák HENKEL cég három hazai képviselője tartotta, akik a SILAN öblögetőszer egy literes új kiszerelésű utántöltő koncentrátumát, a PERSIL Supra mosópor új 60 de-kás változatát, a különböző POLY hajápolási cikkeket, valamint az általános-, papír-, karton- és tapétaragasztókat mutatták be. Megtudtuk, hogy a termékek túlnyomó többsége új technológiákkal magyar gyárakban készül, s a forgalmazók gyakran saját szállítóautóval keresik fel a nagykereskedőket és a boltosokat.
Szenzációval szolgált az USA-beli Johnson & Jonhson világhírű egészségügyi cikkeket gyártó és forgalmazó cég hazai képviselője a Reach fogkefe, fogzselé és szájápoló víz bemutatásával. Ezek -Junior márkajelzéssel - hamarosan forgalomba is kerülnek. Érdeklődés kísérte a két új egészségügyi Ultra-betétet is.

A prímet a hazánkban közel két éve jelenlévő, 80%-os olasz tőkerészesedésű MARTINI-ROSSI cég vitte el, ízlésesen adjusztált italaival. A torinói vállalat 150 gyárában 300 féle terméket gyártanak, újabban a balatonbogiári borkombinátban is. Új termékeik közé tartozik a muskotályos ízű, nagy és kis palackban forgalmazott pezsgőjük. A háncsos kiszerelésű Ruffino boruk a tavalyi világborversenyen 1. helyezést ért el!
A német STOLLWERCK cég 3 magyar gyárnál érdekelt termékeivel. Menedzserük felhívta a figyelmet az Alpia táblacsokoládé termékcsaládra, és a mindössze 18-20 Ft-ért vásárolható 6 féle ízesítésű darabcsokikra. A közelgő húsvéti ünnepekre bőséges kínálattal jelentkeznek nyuszi, bárány, csibe és kakas csokoládé figuráikkal, féltojás alakú zseléjükkel, tojásdrazsékkal és szép kivitelű desszertekkel.
A francia-magyar vegyes vállalat, a TOTAL-HAERING Festékgyártó Kft. a Budalakk volt gyárából alakult át. Képviselőjük lakkbenzinnel hígítható parkettlakkot, mesterzománcot, korróziógátló alapozó-, fabevonó-, és épülethomlokzat festéket mutatott be.
A rövid videofilm reklámokkal is illusztrált tájékoztatót néhány hozzászólás követte, majd az ankét szóbeli részét lezáró Csendes József köszönte meg a nagyon hasznos információt. Érdekes volt azon felvetése, hogy hasonló találkozókat kellene rendezni a vásárlóközönség részére is...
Osztatlan sikert aratott az áruszállítók termékbemutatója, amelyet a boltvezetők részéről helyszíni árumegrendelés követett. A megrendelő boltvezetők között ajándékcsomagokat sorsoltak ki, majd a Martini-Rossi cég nőnapi köszöntője után a vendégek megtekintették a raktárházat.
(tihanyi)

KANIZSA


Pótmama-szolgálat Kanizsán
Minden fiatal gyermekes házaspárnak vagy asszonynak bármikor akadhat fontos elfoglaltsága, hivatalos vagy magánjellegű elintéznivalója, netán szórakozási igénye. S ilyenkor jön a sóhaj: „... de a gyermek(ek)..."
A csecsemő" vagy kisgyermek nem vihető" el mindenhova. S mivel nem mindenhol áll rendelkezésre nagyszülő", rokon, barátnő", jószomszéd -, milyen jó lehet ilyenkor egy olyan megbízható, hozzáértő" személy, aki elvégzi a gyermekiek) ó"rzését...
Nos, most már van ilyen szolgáltatás Nagykanizsán is: az Angliából útjára indult MARY POPPINS Pótmama Szolgálat!
A megyében, só"t a régióban egyeló"re nem található kanizsai szolgáltatás ötletgazdája, Csontos Marianna (férje vezetéknevét használja), akivel Eötvös tér 16. szám alatt, az ÁB AEGON Általános Biztosító Rt.-től bérelt III. emeleti, 305. számú irodahelyiségében beszélgettünk, miután mi is hozzájutottunk figyelemfelhívó szórólapjához.
- Az elmúlt év novemberé
ben indítottam el magánvállal
kozásomat. Felhívásomra
csaknem 40 hölgy jelentke
zett, akik közül mindössze tí
zen feleltek meg az ideális
pótmama kívánalmainak. Ők

valamennyien megbízható, kedves emberek. Erkölcsi és orvosi bizonyítvánnyal rendelkeznek, s fényképes igazolvánnyal láttam el ó"ket. Legtöbbjük egészségügyi területen dolgozik, főleg szakképzett gyermekápoló munkakörben. Szabadidejükben vállalták a pótmama-szolgálatot - mondta a Miklósfán éló", korábban öt éven át óvónőként dolgozó, agilis fiatalasszony.
A pótmama-szolgálat az elmúlt év végén és januárban még a szervezés és propagálás stádiumában volt, februártól azonban egyre jobban fokozódik az érdeklődés a szolgáltatás iránt, s már márciusra is vannak előrendelések.
- Mivel különböző működé
si költségeim eléggé magasak,
vállalkozásom egyelőre ráfize
téses. Bízom abban, hogy
hosszú távon a szolgáltatás ki
forrja magát, s a vállalkozás
idővel gazdaságos lesz -
mondta.
Hogy miként működik a MARY POPPINS Pótmama Szolgálat, arra Csontos Marianna így válaszolt:
- Maximálisan a megrende
lők igényei szerint! A válasz
tott vagy kijelölt pótmama a
megbeszélt időre házhoz
megy, de kérésre a pótmama
lakásán is történhet a felügye
let. A megrendelést első alka
lommal itt az irodában veszem

fel, a továbbiakban azonban telefonon is lehet igényt bejelenteni. A fizetés utólag is történhet.
Apropó, a fizetés: az alapszolgáltatás díja óránként 120 Ft, de ez az összeg hosszabb időtartam igénylése esetén lépcsőzetesen csökken, mini-" mum óránként 85 Ft-ra. Kedvezményesek a havi bérletek és az óraátalánydíjak is, amelyeket részletekben is lehet fizetni. Több testvérgyermek őrzése esetén óránként és gyermekenként csupán 20 Ft a plusz óradíj. Ismerős családhoz- tartozó gyermek(ek) esetében 40%-os engedményt adnak. Ha a felügyelet étkezési időszakra esik, az étkeztetésért nem számolnak fel külön díjat!
- Az alapellátáson kívül plusz szolgáltatások - például séta, pelenkamosás, fürdetés, tanulás - igénybevételére is van lehetőség, az óradíjhoz számított óránkénti plusz 5-10 forintért - tájékoztatott a fiatalasszony, aki hozzátette, hogy külön szolgáltatásként ingyenes barátkozás-órát nyújtanak, amely keretében a kiválasztott pótmama a megrendelő lakásán teremt kapcsolatot a családdal.
A pótmama-szolgálat hétköznap 8-13, szerdán 8-17.30' óra között Nagykaríizsa, Eötvös tér 16. III/305. szám alatt, avagy a 14-137 számú telefon 77-es mellékén áll a családok rendelkezésére, ahol hétvégére (szombatra és vasárnapra) is lehet igényt bejelenteni.
(ti-nyi)


Megjelent
cikkek visszhangja
Kanizsán megtörténtekről
Járdaügy, felmentés, kapzsiság stb... Minden cikkben vezető személyre történő utalás. A cikk nyilvánosságra hozatala után következik a hallgatás, a nagy semmi. A nyilvánosság szeretne tisztán látni. Vagy él még a múlt szelleme a vezetőkkel szemben? Egy semleges bizottságot kellene felállítani, akik az ügyeket kivizsgálnák és nyilvánosságra hoznák a végeredményt. Ezzel meg lehetne állítani a szájról szájra szóló mendemondát, aminek lényege, hogy valahol valami, valamiért történt.
Ne a múlt fejbólogatóit juttassák eszünkbe. Nem szeretném, ha az alábbi idézet valóra válna.
Hérodotosz idézete azoknak szól, akik nem értenek egyet észrevételemmel.
„Ha gonosz fészkelte be magát a közügyekbe, nem gyűlölet támad a gonoszok között, hanem erős barátság. Mert akik a közjó megrontására törekszenek, összetartva cselekszenek."
Tóth Árpád János




Angol munkagép Zalában

A búcsúzni készülő télnek úgy látszik, van még meglepetés a tarisznyájában. Nem törődve a meteorológiai tavasz kezdetével állt neki igazán havazni.
A FÖLD-GÉP Kft. IFÁ-it már reggel hétkor útnak indítják a megye különböző falvai irányába. Pedig az indulás itt nem a munkakezdést jelenti, hiszen az ilyenkori karbantartást, fagyállófolyadék-ellenőr-

zést már elvégezték. És hogy mennyire lelkiismeretesen, az a folyamatos napi munkában kiderül. Tóth László ügyvezetőt megkérem, beszéljen a Föld-Gép Kft.-ről és a vele párhuzamosan működő másik vállalkozásáról.
- Mihez lehetett egy vízgázszerelő, központifűtés-szerelő szakmunkásbizonyítvány-hyal kezdeni húsz, ével Lehetett vele anyagbeszerző a Víz-társulatnál, és jó ajánlólevél lett a katonáskodáshoz. Leszerelés után aztán rögtön a magam gazdája lettem. Mestervizsga után aztán már segédek, szakmunkástanulók is dolgoztak mellettem. így fejlődtünk vállalkozássá.
Tavaly augusztusban aztán

létrehoztuk a Föld-Gép Kft.-t. Komoly beruházással billencs-IFÁ-kat, hathengeres, darukaros teherautókat, KCR-t vásároltunk. Az első'komoly megbízást a Balaton partján, Keszthely és Révfülöp környékéről kaptuk. Nagykanizsa környékének meghódítása Murakeresztúron kezdődött, majd Sormáson, Homokkomáromban, Hosszúvölgyön és végül Kiskanizsán folytatódott.
A géppark aztán öt kanalas markolóval tovább bővült. Most már bátran vállalkozhatunk út-, csatorna-, járdaépítésre rövid határidőn belül. Most éppen a nagykapornaki faluház fűtésszerelését végzi a vállalkozó brigád. De bármikor, ha szükséges, besegítenek

a gépeseknek is. Az elvállalt munka bármely részén megálljuk a helyünket mind a tizennégyen.
- A jövőről, terveikről kér
dezem még befejezésül.
- Most egy angol típusú
markológépet vásárolunk öt és
félmillióért. S ha sikerül meg
nyernünk egy szomszéd megyé
ben kiírt pályázatot, a befek
tetés már akár ezen az egy
munkán megtérül.
Aki a napokban Bucsuszent-lászlón jár, és egy rendezett teret talál a hepehupás templom előtti gödrök helyén. Ez is a mindössze féléves kft.-sek munkáját dicséri. Az elkészített buszforduló megépítésével együtt.
G. I.




„AZ A ROSSZ, AKI ROSSZRA GONDOL"
Beszélgetés Kibédi Ervinnel
Az elmúlt hétvégén, mint ilyenkor szokás, nőnapi ünnepségek sorát tartották országszerte. Ezek egyikén Kibédi Ervinnel is találkozhatott a „nagyérdemű". A fellépése előtti forgatagban szívesen állt rendelkezésünkre „Magyarország Hacsekja".
- Nem azért utaztam ide
„halálfélelmek" között... Mi ez
Zanatórium, Zana? Hova hoz
tál Keleti Pali...? - Bocsánat,
de éppen a sorrenden „vitat
koztunk" - nyugtatott meg Ki
bédi Ervin. - Addig variálunk,
amíg élünk...
- Nos, ha minden rendben,
a „mai" politikai humorról
kérdezném. Szükség van-e rá?
Ha igen és van ilyen, hogy
veszik azok, akikről a poénok
szólnak?
- Rögtön sértődnek! Jönnek
a telefonok, ha Barsiné Pataki
Etelkát vagy Király B. Izabel
lát a szánkra vesszük. Pedig
tudomásul kell venni: kor
mánypárti politikai humor
nincs, csak ellenzéki. Vissza
térve a telefonokra, ilyeneket
utoljára a volt főnöktől az
Aczél úrtól kaptam. Hát már
megint itt tartunk. Nonszensz,
hogy egy parlamenti felszóla
lás a Hacsek és Sajóval fog
lalkozzon. A progresszív ellen
zéki politikai humor célja csak
az, hogy jobb legyen.

- Mennyiben nőnapi ez a
műsor? - folytatom kérdései
met.
- Nőnapi?! Úgy gondolhat
nánk, tudatos, hogy csak fér
fiak szerepelnek a fellépők lis
táján. Nem tudom, nem én
szerveztem a műsort. Egyéb
ként én szívesebben szereplek
nőkkel, pláne, hogy nem tar
tozom a melegek családjába.
- Szeret vidékre járni?
- Igen, de manapság vége
az úgynevezett hakninak.
Nincs művelődési ház, nincs
pénz és nincs igény... - majd
válaszát megszakítva kiszól a
rendező MSZP-seknek: „Máso-
dikok lesztek!... és vegyétek
tudomásul, az én országomat
én szidom. 24-es vagyok és 9
rendszert éltem át. 1. A Vitéz
Nagybányai alatt érettségiz
tem. 2. Jött a Szálasi Fecó,
ez borzasztó volt, de a magyar
nép nem szólt bele. 3. A ko-

alíció: azt hittük Varga Béla jó ember. A Tildyt meg lerúgták a pályáról. 4. Rákosi apánk börtönében guggolva. 5. Nagy Imre rendszer három perc, egy kibontakozás illúziója. 6. Kádár apánk, mint József Nádor jóindulatú emberként. 7. Grósz... 8. Németh... 9. A parókás Antall József úr."
- Végig lehet röhögni min
den rendszert, művész úr?
- Röhögni ezen? Sírni lehet.
- Ha megengedi pár „egy
szavas" kérdés. Művészszín
ház?
- Nagyon jó -, örülök, hogy
újra oroszok rendezhetnek
bennünket...
- Bős-Nagymaros?
- Lőni kell, azonnal! - vi
szont akkor nem kapunk ára
mot...
- Médiák?
- Piszkos ügy...
- Kormány-ellenzék?
- Független vagyok. Amúgy
mind a ketten alulmaradtak,
A melléklet tartalmából
Féltámadásunk előképe
10-li. óidat
* István Oacsy
n-n, oldat
Leleményesség
14, oldat
Balt Miklós verse
15. oldat
TIT részközgyűlés 16-17, oldal
Balesetmentes közlekedést
JS-Jfc oldal
Anyu, mí legyek
2Q»2h oldal
Arutó jel
22, oldal
4* P«Sti busz
2$, oldat

persze ezt nem csodálom. Én se próbálnám meg. A voksot persze már mindenki letette.
- Választás, 94?
- Nem tudom, hogy lesz-e.
Minden esetre, ha G. Maczó
Ágnes meg akarja büntetni a
magyar népet, jó bevételé lesz
a PM-nek.
- Csurka?
- Nagyon jó barátom volt.
Gratulálok neki, hogy először
vetette fel Szabó Dezső nevét
a Parlamentben. Viszont el
kell mondanom, ezen az úton
nem lehet végigmenni, mert
Szabó Dezső meghalt, de ha
élne se azt csinálná, amit ré
gen. Csurka egy halotti vég
rendelethez ragaszkodik.
- Színház?
- Nagy válságban van, mint
az egész világ. Viszont örö-
kebb, mint minden rendszer.
Egy varázs, ami az emberek
szépség iránti vágyát elégíti
ki. Egy fátyol, amit most pi
szokul lerántottak. Pucéran és
szegényen áll, elveszítve régi

díszeit. Az egy, amit tehetünk, hogy megkérjük az embereket, hogy támogassák ezt a Déryné szekerére kényszerült színházat. Ez a végrendeletem is és nem azért, hogy nekem jobb legyen...
- Kibédi Ervin?
- Egy hagyaték. Ha úgy te
kintjük, Villoni, amely arról
szól, hogy hagyjátok meg a
színészeknek azt, ami jár ne
kik: a méltóságukat. Mindenki
azt csinálja, amire hivatott,
így mindketten a néző és a
színész is jók lesznek. Elég,
ha utalunk mindenre, hisz „az
a rossz, aki rosszra gondol" ...
- Hercz Gábor -

H

ÉTFŐ

16 óra: 20 óra:

Vörösmarty: Csongor és Tünde - miktósfai Mindenki Házában NEMZETI ÜNNEPÜNK alkalmából népzenei együttesek műsora a HSMK-ban


Kanizsai műsor



FülW


3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Uránként: Hírek. Időjárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.25 Petőfi Sándor versei 8.30 Hangszemle 9.05 Énekszóval, muzsikával 9.52 Petőfi Sándor versei 10.05 Közvetítés az ünnepségekről 12.00 Déli Krónika. Sport 12.30 48-as dalok, kórusok, indulók 12.55 Petőfi Sándor versei 13.05 Névjegy. Kozma atya 13.55 Petőfi Sándor versei 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Petőfi Sándor versei 15.05 „Hány Bánk volt nálunk..."
Szabó Magda műsora 16.00 Délutáni Krónika 16.20 Mfivészlemezek 17.05 Petőfi Sándor versel 17.22 Találkozásom a népzenével 18.00 Esti Krónika 18.30 A Kossuth-nóta 18.57 Petőfi Sándor versei 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekekl 19.35 Nemzeti olvasókönyv 20.05 A „Népek tavasza" - zenében elbeszélve 20.45 Petőfi Sándor versei 20.55 A Rádlószinház bemutatója Menekülés az este elől avagy a felboncolt szív Összeállítás Ady Endre novelláiból
22.00 Késő esti Krónika 22.30 Örökzöld dallamok 23.05 Závodszky Zoltán énekel
URH-ADÖN
8.30 Körzeti információs magazinok 13.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora
18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in Ilmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjemjeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Nyelvlecke 6.00-8.30,10.00-13.00,14.00-18.30, 20.50-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral

4.25 Naplnditó
Zenés ébresztő 8.05 Felekirály
Ágh István meseregényének rádióváltozata
8.52 A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 A magyar humor és szatíra története
10.13 „Hazám, hazám, Te mindenem"
Reformkori tallózás nemzeti zeneirodalmunk bölcsőjénél
11.00 Hírek. Időjárás
11.05 Szilágyi Enikő színművész
12.00 Nótakalendárium
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hírek
13.05 Hogy tetszik lenni?
13.30 Barabás Sári operettfelvételeiből
14.00-
17.00 Kettőtől ötig
közben:
15.00 Hírek. Időjárás
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Márciusi tarka-barka
17.30 Garázs
18.30 Közvetítés a férfi kézilabdavilágbajnokságról, a magyar csapat mérkőzéséről
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Kölyökrádló
19.35 Táncházi muzsika
20.00 A vezérlő fejedelem - Hl/3.
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 Rockújság
22.00 Magyar lemezbemutató Beszélgetés Szandival új lemezéről
22.30 Jazz
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló - éjfél előtt
Lemezbörze helyett 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.10-4.20-ig Petőfi urh)
benne:
4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások

16.15 Idősek klubja
17.00 Minihirek
17.10 Maja, a méhecske (sorozat)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Híradó
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Tudományos magazin
20.00 Az élet hosszú, nyugodt fo
lyó (francia film)
21.25 Beszélgetés
21.51 Sport
22.00 Hírek
22.25 Az alma (német film)
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Sprlngfleld-sztorl (am. sor.)
nHFJTl Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sorozat)
tHTJTii Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.15 Sípszó - focishow
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sor.)
20.15 Columbo (am. krimisorozat)
22.10 Qulncy (amerikai sorozat)
23.05 Kulturális magazin
23.40 Gong-show
0.15 Trópusi hőség (ism.)
1.15 Borzasztó kedves család (ism.)
1.55 Ki itt a főnök? (ism.)
2.30 Beszélgetés (ism.)
3.25 Robbanékony (ism.)
3.50 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.40 Jó idők, rossz idők (ism.)

6.00 Telereggel
9.00 Hétről hétre (ism.)
11.00 Az Igazság órája (ism.)
12.00 Varietéműsor
13.15 A Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Többet tudni I
15.00 Művészeti magazinok
17.05 Egészségügyi tanácsok
17.30 Főzőcske
18.00 Kvízműsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Kanadai aktuális magazin
21.30 Varletéműsor
23.30 Európa képekben 1.00 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázzl
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Slágerlista 2.00 KrlsUane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Sport
14.30 Európa-film
15.00 Dzsem
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Eco-record
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A szerepjátszó (film)

4.35 Ürhajótöröttek (ism.) 5.25 Vlcki (amerikai sorozat)
A csodaszer 5.50 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Wldget, a kis őr Garfield
Flintstone család 7.40 Parker Lewis (ism.) 8.10 Harttól Hartig (ism.) 9.05 A tettes ismeretlen (ism.) 10.45 Matlock (ism.) 11.45 Riporterek (ism.) 12.15 Dokumentumfilm 12.35 A madárijesztö és Mrs. King (amerikai sorozat) A múlt nyomai 13.25 A Poszeidon kalandon túl
(ism.) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
Tesztrepülés 16.15 Rajzfilmek Heathcliff
Alvin és a mókusok Garfield
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat)
Használd ki a napot I 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Rosszul idézve
nnfiTFI San Francisco utcáin (am. sor.)
Végzetes kilátások 20.00 Híradó
FBI akadémia (amerikai krimi) Rajzás (amerikai film) Törött jelvények (am. sorozat) Elegáns parti Sterling parancsnok legnagyobb bosszúságára a csoport tagjai ismét Beau oldalán állnak munkába. Manipulált hirdetés segítségével igyekeznek megtalálni a lopott holmit. Sikerük megdöbbentő. Számtalan eladó jelentkezik, akinek birtokában a rendőrség által körözött értéktárgyak vannak. 1.00 Hírek
1.10 Action Jackson (ism.) -2.45 Hirek 2.55 Serplco (ism.) 3.45 Hirek




6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.05 Magyar előadóművészek kamarazenei felvételeiből 8.40 A Magyar Honvédség Központi Zenekara játszik 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Most olvastam 10.15 Harnoncourt - portré 11.32 Kodály Zoltán népzenei feldolgozásaiból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délldöben 13.30 Muzsikus házak 14.05 Rádlószinház
Bessenyei György: A filozófus 15.15 Goldmark: a-moll vonósötös 16.05 Petőfi Sándor versei 16.25 Müller József, a szabadságharc karmestere

17.05 Magyar művészek operafel-vételeiböl
17.50 A hét költője: Petrl György
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Kapcsoljuk a gyulai Erkel Ferenc Zeneiskolát
19.10 A Schola Hungarlca gregorián dallamokat énekel magyar szentekről
19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémiát
20.10 Hírek. Időjárás
20.15 Elfeledett irodalom?
21.30 Hangszerszólók
21.50 József Attila minden verse
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Közvetítés a Nemzeti Színházból
Páskándi Géza: Tornyot választok
0.07 Hírek. Időjárás 0.10 Évszázadok muzsikájából


Egy tizenéves fiú azt kérdezte tőlem: - Hogyan lehet megérteni a ha-

lott Lázár feltámasztását? Ha tetszhalott volt, akkor nem volt igazi a feltámasztása, ha pedig „halott" volt, akkor Isten már megítélte lelkét, miként jöhetett akkor vissza az életbe?
Egyfajta szeretet mutatkozik meg Jézusban, aki tudván eljövendő kínszenvedéseiről, mégegyszer feltölti tanítványai lelki akkumulátorait a HIT energiájával. Feltámasztja a halott Lázárt, hogy lássák meg Övéi: lehet benne hinni. Ő ura a halálnak is. Jézus azt is tudja, itt van a hit legnagyobb kérdése: Mi lesz a síron túli sorsunk?...




A FOGYASZTOK SZOLGALATÁBAN

Kanizsai műsor


Mozi: 16, 18, 20 óra: Egerek és emberek
Mozif ltf.30, 18.15 óra; A Sótyomsziget küldetés
20.15 óra: A nyulak is hallgatnak
Mozicsatorna: 1& cs 20 óra: Filmvetítés

MÁRCIUS 15.

H






OSZTRÁK 1


— DUNA TV




telenjét is jelenti. Hasonlóan a forrásból kicsorgó vízcseppre, amely sokezer kilométeren át egyszercsak megérkezik a végtelen tengerbe. Tudjuk, a folyó célratörekvése öntudatlan, ezért felelőtlen is. A miénk viszont felelősségteljes, a küzdelmünkben csak egyetlen igazi rossz van, a bűn. Ezt kell elgörgetnünk most, Nagyböjtben. Lázár feltámadt a sötét sírból, a testi halálból.' Támadjunk fel mi is a romló leiekből, a hitetlenség sötétjéből -a lelki halálból!
- hl -
Ma már nem nehéz válaszolni a fiú kérdéseire. Van klinikai halál, ami után a lélek nem ment el, de készülőben van. Ha a testet sikerül „élő" helyzetbe hozni - például orvos által -, akkor a lélek nem távozik el. Jézus ezt az orvosi szerepet isteni csodával tölti be. Visszahozza a „klinikai halottat" a földi életbe. Csoda történik. De ez a feltámadás nem azonos Jézuséval, sem a mi feltámadásunkkal... A „célbajutáskor" megszűnik számunkra az idő és a tér, a küzdelem, a kötöttség a veszély, elnyugszunk a végtelenben, ami egyúttal a boldogság vég-
9.00 Hírek / Család minden meny-
nylségben (Ism.)
9.30 Tisztelt ház (ism.)
10.30 Diana hercegnS Igaz törté
nete (ism.)
12.15 Schilling (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Konfliktusok (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
15.05 Freggles (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Rebeeca és a szomszéd gye
rekek (sorozat)
16.15 Villámhárító
16.30 Szellemlrtok (sorozat)
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 MacGyver (amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
BnBü Ahol az éjszaka kezdődik
(olasz thriller)
Biliül Sasok szárnyán
(amerikai akciófilm, 11/1.)
OSZTRÁK 2
16.30 Mppon (sorozat) 17.30 Hársfa utca (sorozat) 18.05 Hooperman felügyelő
(sorozat)
18.30 Szívem csücske 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 A körorvos (sorozat) 21.00 Újdonságok a moziban 21.15 Magazin 22.00 Hírek 22.30 Dokumentumfilm 23.35 Chet Baker-portré 1.30 Hírek

13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Malcolm Forbes-portré
15.15 DSF-trénlng
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 DSF-stúdlÓ
18.35 Sportkvíz
19.25 Hopp vagy kopp-játék
20.05 Talkshow
21.00 Labdarúgás
22.55 Hírek
23.05 Küzdősportok magazinja
24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUROSPORT
9.00 Sí VB
11.30 Nemzetközi motorsport 14.00 Műkorcsolya 16.00 SiVB 17.00 Forma-1 18.00 Kézilabda 19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Kézilabda VB 22.00 Labdarúgás
1PLUS
15.00
15.03 Egészségügyi magazin
15.45 Columbia
16.15 A fájdalom határán
16.45 Róma (sorozat)
17.30 Beszélgetés
18.00 Slnha Moca (sorozat)
18.30 Hírek
18.45 Tintahal a másodikról (sor.)
19.10 Mese
19.15 Tudományos műsor
20.00 Híradó
20.15 Korzika
21.15 „Arany" lányok (sorozat)
21.45 Monitor

16.10 48-as katonadalok 16.20 A helység kalapácsa 17.15 A Közép-Európa Magazin
különkiadása
18.15 Kodály három kórusműve 18.35 Mesesarok 18.45 Hírek
19.00 Szabad György köszöntője 19.10 Március- Ünnepi műsor 19.40 80 huszár
Magyar film l-ll. rész 21.50 Történelmi emlékhelyeink 22.40 Szolgálok Istenért,
Egyházért, Hazáért
Hl/3. rész: A per
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.40 Kaliforniai nap alatt (ism) 9.30 Fiatal és nyugtalan (ism)
10.15 Diana hercegnő Igaz története (ism.)
11.50 Szomszédok (ism.)
12.15 Szerencsekérék (ism.)
12.55 Mallbu vízi mentői (ism.)
13.45 Fiatal és nyugtalan (am. sor) A bosszú
14.35 Szomszédok (ausztrál sor.) Mrs. Mangel testvére
15.00 KalfomM nap alatt (am. sor.) Képernyőterror
HŰJE! A négyőklü trió (am. sorozati Robin és Marian
16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék
18.30 Sport
18.45 Híradó
19.00 Kulcslyuk
19.30 Szerencsekerék
20.15 Apának feleség kell (sorozat)
21.20 Kérlek, jelentkezz I
22.15 Akut
23.00 Újdonságok és történetek
23.45 Gasztronómiai beszélgetés 0.05 Sport-tenisz

5.40 Falutévé - törvénytippel, agrometeorológiával és falusporttal 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne: 8.05 A Financial Times heti üzleti
híradója 8.30 Közjáték
Petőfi Sándor: Szabad sajtó 8.35 Bambi gyermekkora
Szovjet rajzfilm 77' 9.55 Ünnepélyes zászlófelvonás és állami tiszteletadás a Kossuth téren
10.20 Beszélgetés Antall Józseffel 10.40 Liszt: h-moll szonáta 11.10 Bartók Béla: Magyar képek 11.25 Közvetítés a Múzeum-kertből 12.30 Nekem ne lenne hazám?
Az Őrség füve
12.45 Megemlékezés a Petőfi-szobornál
13.25 Járdányi Pál: Melódia 13.30 A zsupszfalvi tűzoltók
Gyermekműsor 14.35 Képújság 14.40 Bűvös hatos - Játék 14.55 Magyar Vizllabda Kupa döntő Közvetítés a Komjádí uszodából 16.00 Délutáni egyenleg 16.10 „Ne legyen hamu a szó"
Mai emlékezés 1848-1849-re ÍHHÜ A kőszívű ember fiai Magyar film (1966)
1. rész 78' (ism.)
Baradlay Kázmérné - Sulyok Mária, Baradlay Ödön - Bits-key Tibor, Baradlay Richárd -Mécs Károly, Baradlay Jenő -Tordy Géza, Plankenhorst Al-fonsine - Béres Ilona
íliliTfl A kőszívű ember fiai Magyar film (1966) II. rész 80' (ism.)
19.25 Magyar népmesék
Jó éjszakát kíván a Disney I
19.45 „Engedjétek hozzám I"
20.00 Híradó
20.30 Telesport
flflEia Egy forradalom hétköznapját 1848. március-1848. szeptember
fUJii Szent március Tévéjátékok 1.A kávéház
Szereplők: Rajhona Ádám, Stohl András, Gera Zoltán
2. Szökevény
Szereplők: Temessy Hédi, Szabó Sándor, Stohl András
22.30 Közjáték (ism.)
22.35 Gyertek velünk I
A Fekete Doboz és a TV1 dokumentumfilmje
23.15 Híradó
23.20 BBC-hiradó

7.55 Vörösmarty Mihály:
Szózat
8.00 Műsorismertetés 8.05 A fehér ló mondája
Magyar rajzfilm (ism.) Varjúdombi mesék Magyar rajzfilm (ism.) Mátyást királlyá választják
Magyar rajzfilm (ism.)
■3EB Kinizsi 52'
Bábjáték (1983) (ism.) 9.25 Az én márciusom
Közreműködnek: a Deák téri Általános Iskola 7/c osztályos és a Vörösmarty Gimnázium másodikos színjátszói 9.55 Nyitott stúdió
Km.: a Méta együttes
flililü A csoda keresése Kanadai film 103'
11.50 „Egy kiállítás képei" Képzőművészeti rövidfilm
12.10 Müsorajánlat - Időjárás
12.20 A magyarózdi torony alján
Dokumentumfilm
íRKTii Márciusi mozaik
13.55 80 huszár Magyar film
16.00 Operettbőngészö
Kálmán Imre a nagyvilágban
16.30 Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat Gyíkok
16.40 No, megállj csak I Szovjet rajzfilm
16.50 Elektor kalandor
16.55 A könyvek könyve Amerikai rajzfilmsorozat Tüzes szekerek
17.20 „Communltas fidellsslma" -A leghűségesebb község
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.22 Benkő Dániel gitározik
18.30 Műsorajánlat - Időjárás
18.35 Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékhelyei Ráday Mihály és Katona Ta-
más műsora
íEKEl Budapesti Tavaszi Fesztivál Ünnepi hangverseny Liszt: Rákóczi-induló Bartók-Serly: Brácsaverseny Dohnányi: Szimfonikus percek Kodály: Variációk egy magyar népdalra (Páva-variációk)
20.15 Tudósítás a Széchenyi- és Kossuth-díjak átadásáról
21.25 Telesport
Benne: Férfi kézilabda VB A magyar csapat mérkőzése
22.00 Esti egyenleg
22.28 Időjárás
EHETO Szerelmi lázálom 93' Olasz játékfilm (1980)
17.30 Arthur-Am. vígjáték 93' 19.10 Mindenem a tiéd
Amerikai vígjáték 88' 20.45 A túlélés ára Magyar film 92' 22.20 Hajsza az igazságért
Amerikai krimi 87'

K

EDD

19 óra: Vegyszeres kezelés a szőlészetben és a kertészetben-
- clő.idás a Móric/, Zsigmond Wii. Má/han Mo/i: 16, 18, 20 úta: Dermes/UÍ s/encdélvek Mo/i: 16.30, 18.15 óra: A Sól^oms/igrt küldetés


Kanizsai műsor



PETŐFI


3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Mindennapi tudomány
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Napkönyv-X/1.
Komis Mihály regénye 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház
félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Talpalávaló 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvllág 19.25 Jó éjszakát, gyerekekl 19.35 Nemzeti olvasókönyv 20.05 Emlékezés Seprödl Jánosra 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Mérleg 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. A kultúráról 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek
URH-ADÚN
6.55 Körzeti Információs magazinok 10.00-
18.30 Országgyűlés A szünetben: 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 In Ilmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem|ezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 AufOeutschgesagt- 26/11. 4.25-6.55,9.00-10.00, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral

4.30 Naplnditó. Zenés ébresztő
8.05 Sportreggel
8.20 Rivaldafényben. Ernyei Béla
8.50 Helykereső
9.00 Hírek. Időjárás
9.05 Zene-szó
10.55 Gordiusz plusz
11.00 Hírek. Időjárás
11.05 Napóra
12.00 Nóta-só
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hirek
13.05 Nagy nevettetők
13.30 Karády Katalin filmdalaiból
14.00 „Mindenki másképp csinálja..."
közben:
15.00 Hirek. Időjárás
15.30 Művészbejáró
16.00 Csúcsforgalom
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 A magyar rock archívumában
18.30 Helykeresö
18.50 Közvetítés a férfi kézilabda-világbajnokságról, a magyar csapat mérkőzéséről
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Kamasz-panasz
19.35 Magyar nóták, csárdások a rádióhallgatók kívánságaiból
20.00 A karosszékben: Szász Imre Beszélgetőtárs: Bárdos Pál
20.40 Zenés játékokból
21.00 Hirek. Időjárás
21.05 Blues. Yank Rachell
21.35 Mit üzen a Rádió?
22.00 Rockpanoráma
22.30 Wynton Marsalis együttese játszik
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló - éjfél előtt
Jazzshow 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-4.20 Cigánynóták

15.15 X-Large
16.15 Magazin
17.00 Mlnlhirek
17.10 X-Large
18.00 Képek Németországból
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Berlin
HiTilii Menekülés Londonból (film)
2135 Rövidfilm
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.30 Klub-2 - talkshow
utána Hirek
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - |ó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Spiingfield-sztorl (am. sor.)
ClflHil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sorozat)
tanil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 KI itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sor.)
EJilEj Hegylakó (amerikai sorozat)
21.15 Krlmimagazin
22.15 Robbanékony - vita
23.15 Gottschalk-show
24.00 Törvény és rend (am. sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 KI itt a főnők? (ism.)
2.10 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.25 Jó idők, rossz Idők (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)

6.00 Telereggel
9.00 Riportok, tudósítások 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Keserű méz (ism.) 15.05 Mozlmagazln 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi Játék 20.00 Kanadai és svájci magazin 21.30 Rendkívüli tudósító 23.15 Kulturális magazin
0.35 Beethoven: VII. szimfónia
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Ú|donságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 PIpDann
2.00 KrlsUane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Vldeodlvat
14.30 Arcképcsarnok
15.00 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Helyszín
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Média televízió
22.00 Hirek
22.30 Üzlet) hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Szegénylegények
(magyar film)

4.35 Orhajótöröttek (ism.) 5.25 Vlckl (amerikai sorozat)
Aki utoljára nevet 5.50 Rajzfilmek (ism.) Heathclltf
Alvln és a mókusok Garfleld
Fllntstone család 7.40 Parker Lewls (ism.) 8.10 Harttól HarUg (ism.) 9.05 Vihar Everglades felett (ism.) 10.50 San Francisco utcáin (ism.) 11.50 Bili Cosby-show (ism.) 12.20 Harry Fox esetei (am. sor.)
Nyomozó pórázon 13.10 A sas leszállt (ism.) 15.20 Harttól Harag (am. sorozat)
Rókavadászat 16.15 Rajzfilmek Heathclitf Repülő macik Garfleld
Flintstone család 18.00 Parker Lewls (am. sorozat)
Lldércesálom
nüTil Bili Cosby-show (am. sor.)
Cllff büntetésben
19.00 San Francisco utcáin (am. sor.) Számok és nevek A nyomozóiroda alkalmazottai árgus szemekkel figyelik Dresslor minden lépését. A megfigyelés során fény derül a nagyiparos és a maffia közötti kapcsolatra. Valaki ellopja Dresslor felbecsülhetetlen értékű jegyzetfüzetét, és másnap megtörténik az első gyilkosság. 20.00 Hiradó
HilB Füstös a porba harap (amerikai filmvígjáték) 22.00 Minden lében két kanál (angol sorozat) A halott táncosnő 23.05 Tiltott terület (am. krimi) 0.45 Hirek 0.55 Serpico (ism.) 1.45 Hirek
1.55 Város a tenger alatt (ism.) 3.30 Hirek 3.40 Nyersbőr (ism.)




ISTVÁN GACSY
Egy kalandos étet állomásai
6.00 Muzsikáló reggel
9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 Elfeledett irodalom? (ism.) 10.20 Barokk szonáták 10.55 Operaflnálék 11.40 Országok, tájak zenéje 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidőben 13.15 A kórusirodalom mestermüveiből
14.00 Hirek. Időjárás 14.05 RÉZben-IX/1.
Réz Pál hangos memoárja 14.55 Beethoven-művek 15.46 Concertino Prága'92 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Neked szól I 16.35 Fúvósmuzsika 17.00 Kilátó 17.50 Új magyar kórusművek

18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Tosca
Részletek Puccini operájából
19.05 Kurtág György szerzői estje elé
19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál
közben:
20.15 Hírek. Időjárás
20.20 Teleobjektív
21.15 ítéletidő
Kemény János novellája
22.15 Hirek. Időjárás
22.20 József Attila minden verse 100/75.: 1933-1034
22.30 Szimfonikus táncok
23.00 Új Zenei Újság (ism.)
23.45 Régi híres énekesek műsorából
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművészek felvételeiből

Gyermekkorában ki ne szeremé repülni? Az én álmom is a repülés volt. Az általános iskolából egyenes út vezetett a Rákóczi Ferenc Katonai Középiskolába. Csakhogy a fekete ruhás „kadétok" rosszul vizsgáztak 1956-ban, a rezsim megszüntette az iskolát. Folytatás az Olajipari Technikumban és a kiskanizsai reptéren. Már 16 éves koromban segédoktató voltam az MHSZ-nél.
Jelentős előképzettséggel kerültem a szolnoki Repülőtiszti Főiskolára. Sajnos, a főiskolán nem sokáig maradhattam, 1964-ben - politikai okokból - több társammal együtt kirúgtak. Az olajos szakmában helyezkedtem el, Szegeden a Kőolajtechnoló-giai Osztály vezetője lettem. Ott nagyon

vigyáztak rám, határszélj* „kísérőmet" ritkán tudtam csak lezárni.
(Disszidálásáról még ma sem beszél szívesen, de annyit elárul, hogy jól elő volt készítve. Helikopter várta a túloldalon.)
Olaszország-Róma a következő állomás. Festegetni kezdtem. Szürrealista képeimnek nagy sikere volt, a Képzőművészeti Egyetem tanárai segítettek a mesterségbeli tudás elsajátításában.
(Hobbiját még ma is űzi, gyermekkori barátját, üzlettársát most ajándékozta meg egyik alkotásával.)
Rómában a festészetből éltem, a képkereskedők jól megfizettek. Kocsi, lakás -kényelmes élet.
Ajánlat Kanadából. Az olajkutatáshoz



KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!

Kanizsai műsor


Mo/i: 20.15 óra: A nyulak is hallgatnak
KANIZSA TV 18 óra: Sportműsor
l<> óra: SZÍV-TV magazin

MÁRCIUS 16.

K






OSZTRÁK 1


—. DUNA TV




ber? - Hát a nőkben! - mosolyodik el. -A spanyol feleség nagyon becsapott - kifosztott. De már azt is kihevertem. Tudni kell újrakezdeni...
Névjegykártyáján most a következő olvasható: István Gacsy, director, Marketing Company — Import-Export, Canada.
Hyen az élet! - mondja a francia. Igen, a másik féltekén - tőlünk nyugatra - így alakult egy tehetséges magyar ember élete.
És egy másik vallomás Ferdinandy Györgytől, aki szintén külföldön él több évtizede:
„Igenis, meg kell ismemi a világot, de mindig úgy, hogy az ember tanulmányúton érezze magát. Csak akkor van egyáltalán értelme, hogy az ember megismerje a világot, ha utána hazahozza, amit összeszedett."
hívtak, de megrekedtem Torontóban. A műszaki főiskolán mérnöki diplomát szereztem, majd tervezőmérnökként egy olasz cégnél dolgoztam. Pár év múlva önállósultam, házak építésével, eladásával foglalkoztam. És akkor jött a bomba üzlet; nagy mennyiségű aranyat vásároltam - nagyon olcsón. Az ára hamarosan a többszörösére ugrott. Megkezdtük a feldolgozását. Önálló ékszertervező és feldolgozó céget alapítottam, 48 ember dolgozott a műhelyekben. Gyönyörű" ékszereket terveztem! Foglalkoztam drágakővel és gyémánttal is. - Ez viszont egy speciális szakma, New Yorkba utaztam, hogy megszerezzem a szakértői ismereteket. Bekapcsolódtam a gyémánt-nagykereskedelembe. Megvetettem a lábam a Kanári-szigeteken is - két restaurantot üzemeltettem.
- Szinte hihetetlen ez a sikeres életút!
- Bukások, csalódások nem érték?
— Na igen! — Kikben csalódhat az em-
9.00 Hirek/Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Idatek klubja (ism.)
10.15 Pan-OpUkum (ism.)
10.30 Örök keringj) (ism.)
12.05 Sport (ism.) ,:
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.45 Sinha Moca (sorozat)
14.10 A nagy völgy (am. sorozat)
15.05 Közvetítés egérrel (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Savanyú káposzta
16.30 Játék
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 MacGyver (amerikai sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 A nap foglyai (sorozat)
BEi] Ki szerez baritokat?
(amerikai filmvígjáték)
EHEfll Sasok szárnyán
(amerikai akciófilm, II/2.)
0.25 Hírek
OSZTRÁK 2
16.30 Magyarnyelvlecke 17.00 Hétköznapok 17.30 Tájékozódás 18.00 Hooperman felügyelő
(sorozat)
18.30 Izé-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Aki nevet, az nyer 21.07 Külföldi tudósítások 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow
utána A főnökünk egy nö (sor.) Hírek

13.00 Telebörze
13.35 Sport a nagyvilágból
14.30 A sport története
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 DSF-stúdló
18.35 Sportkvíz
19.25 Hopp vagy kopp-játék
19.55 Hírek
20.05 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hírek
23.00 Küzdősportok magazinja
24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUROSPORT
9.00 Sí VB 12.00 Kézilabda VB 13.00 Labdarúgás 14.00 Műkorcsolya 17.00 Szörf 18.00 Labdarúgás 19.00 Szörfősök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Kézilabda VB 22.00 ökölvívás
1PLUS
15.00 Hírek
15.03 Játssz veleml (amerikai film) 16.45 Természet és technika 17.15 Arany vasárnap (sorozat) 18.00 Sinha Moca (sorozat) 18.30 Hírek
18.45 Tintahal a másodikról (sor.) 19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin 20.00 Híradó
Lejegyezte:
20.15 Zeinab sebei (dok.-film) 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 A kés (krimisorozat) 22.35 Rahmanyinov: Zongoraverseny

16.00 Hírek, műsorismertetés 16.10 Légy jó mindhalálig
Magyar film FF (ism.) 17.50 A boldog család
Német tévéfilmsorozat 18.30 Mesesarok 18.45 Hírek 19.00 Magyar filmtörténet
Tóparti látomás
Magyar film (1940)
Szeeplök: Jávor Pál, Tolnay
Klári, Simor Erzsi 20.40 Csonka-Bereg
Magyar dokumentumfilm 22.20 Műsorzárás
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.40 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.30 Fiatal és nyugtalan (ism.) nma Szív bútorozva kiadó (film) 11.50 Szomszédok (ism.) 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.55 Halli Galli (ism.) 13.45 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Anya és fia 14.35 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Olimpiai csapat 15.00 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
örök álom fH3a A négyöklü trió (am. sorozat)
Veszélyes játék 16.50 5x5
Szoliva János
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népdalok 21.10 Mentők (sorozat) 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükör - riport 23.40 Sport-tenisz

5.40 Falutévé - adótippel 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor Benne: kb.
8.10 Alternatív gyógyászat 8.30 Közjáték
A héten. Csontváry írásaiból 8.35-
12.05 Napközi Benne:
9.00 Telelottó EE Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 10.00 Frlderikusz-show (ism.) 11.20 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló
16.10 „Tratflcjanr
16.35 Képújság
16.40 Cimbória
Telefonos vetélkedő
16.55 Heléna
Olasz tévéfiímsorozat
Egy dal, amit el kell felejteni
17.30 A(k)kor (és) most
Egyházaink a változó Időben 11/1. rész
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi-egy műsor és valami más
18.40 Derű és ború
Angol rajzfilmsorozat XIII/6. rész: Nyári varázslat
19.05 Szerencsekerék
19.35 „Veletek vagyok mindennap..." Katolikus krónika
20.00 Híradó
20.30 Telesport
Bitül A klinika
NSZK tévéfilmsorozat XII/3. rész: Családi élet Brinkmann - Klausjürgen Wussow (Bács Ferenc), Christa - Gaby Dohm (Földes-sy Margit), Udo - Sascha Hehn (Nagy Gábor), Angié -Angelika Reissner (Somlai Edina), Carola - Olivia Pascal (Zsurzs Kati), Miphaelis -Evelyn Hamann (Kiss Mari) (Ism.: csütörtök, TV1 10.00)
21.30 AKTuálls
22.00 Közjáték (ism.)
22.05 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai kosárlabda és egyéb csodák
23.45 Híradó
23.50 BBC-hiradó
HB©
17.30 Babar: Botrány a rádiónál
Francia rajzfilm 24' 18.00 Kémek, mint ml
Amerikai vígjáték 98' 19.45 Nyaraló gyilkosok
Angol krimi 102' 21.30 A Fantom
Amerikai horrorfilm 92 23.05 Golyózáporban
Amerikai akciófilm 87'

6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat
16.05 Műsorismertetés
16.10 Korlorduló
17.00 Híradó - Időjárás
ttMiH Civil kurázsi
Bayer Ilona műsora
17.30 Teleszák
Horgászok műsora
17.40 PH és Herkules
Francia rajzfilmsorozat
PH és Herkules mint tánctanár
17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Műsorajánlat - Időjárás
18.30 Zöldpont
A szabadidősportok magazinja
reiiia Csengetett, Mylord? Angol tévéfilmsorozat VII/7. rész: Royal flush Alf - Paul Shane (Hollósi Frigyes), James - Jeffrey Holland (Konrád Antal), Ivy - Sue Pollard (Hámori Ildikó), George
- Donald Hewlett (Somogyvári
Pál), Mrs. Lipton - Brenda
Cowling (Pásztor Erzsi), Teddy
- Michael Knowles (Benedek
Miklós), Miss Cissy - Cathe-
ríne Rabett (Szirtes Ági), Miss
Poppy - Susie Brann (Zsurzs
Kati), Lady Lavender - Mavis
Pugh (Gyimesi Pálma), Henry
- Perry Bensőn (Tahi József),
Mabel - Barbara New (Bakó
Márta), Noel - Guy Siner (Jó-
zsa Imre)
Hűiül Stúdió '93
A TV2 kulturális hetilapja
20.50 Felkínálom
21.40 Torzó - Török Richárd (1954-1993)
21.50 Műsorajánlat
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Férfi kézilabda VB
Középdöntő, a magyar csapat mérkőzése
Közvetítés Stockholmból, felvételről
_ SZÍV TV
19.00 Müsorajánlat 19.10 Kondibik 19.35 Rajzfilmek 20.00 Top 10
Pop, rock
20.40 Egészségmagazln 21.35 A hölgy egy kissé bogaras
Magyar filmvígjáték
(1938) FF 80' 22.45 Mindennapi jóga

s

ZERDA

IS óra: Tavaszi Ifjúsági Hangverseny a Helyőrségi Klubban
Mozi: 16, 18, 20 óra: Halálos fegyver 3.
Mozi: 16.30, 18,15 óra: A Sólyotnsziget küldetés
20.15 óra: A nyulak is hallgatnak


Kanizsai műsor



KOSSUTH

PETŐFI


3SAT

TV5

PRO 7



■ KÖZÉPHULLÁMON ■
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Törvénykönyv
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben
11.05 Válogatott perceink
11.35 Napkönyv - X/2.
12.00 Déli Krónika
12.30 Vendég a háznál
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 KI nyer ma?
13.15 Falurádió (ism.)
13.30 A református egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek
14.55 Első közlés
15.05 A Határok nélkül naplója
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum. Házimuzsika
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekekl
19.35 Nemzeti olvasókönyv
20.05 Népzenei emlékeim
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum. Korkóstoló
23.05 A Rádió lemezalbuma
URH-ADÚN
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Derűre Is derű (ism.) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Kapaszkodó 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora
18.30 V materlnskom jazyku 19.00 In limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjemjezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Cubes-XV/3. 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.iO:Azonosaközéphu(ámú műsorral

4.30 Naplnditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
Énekegyüttesek
8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Régi nóta, híres nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Derűre is derű
A fizetés ára
Csák Gyula hangjátéka 13.30 Kedvencek a múltból
Bo Diddley 14.00 Pihenőidő. Zenés délután -
nyugdíjasoknak közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Az Andersen és a Sexepll
együttes lemezéről 18.30 Segíthetünk? 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Népdalkörök felvételeiből 20.00 Fiók
Csejdy András: Európa borozó 20.30 Visszaszámlálás 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Galaktlka 21.45 Batucada
Pergő percek dobosoknak 22.00 Magnósok, ügyelem I 22.30 Vidor Burghardt bigbandje
játszik
23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt
A mi slágerlistánk 0.10-4.20 Napforduló - éjfél után
(0.10-4.20-ig Kossuth kh,
Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Magyar nóták, csárdások

15.25 Zenés barangolás
16.25 Bor és kultúra (sorozat)
17.00 Minlhirek
17.10 Michael Lönnebergából (sor.)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Politikai magazin
20.00 Pawlakék (sorozat)
20.45 Az éjszaka asszonyai
21.51 Sport/Hírek
EHEE Van, aki forrón szereti
(amerikai filmvígjáték)
0.25 Zenei magazin
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (am. sor.)
nflHil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sorozat)
ICTTITI Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó Idők, rossz Idők (sor.)
20.15 Gyilkosság, mondta a hölgy
(angol thriller)
22.15 Tévétűkör - magazin
22.45 Sípszó - focishow
23.15 Gottschalk-show
24.00 Alaszka (amerikai sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 Ki Itt a főnök? (ism.)
2.10 Beszélgetés (ism.)
3.05 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.20 Jó Idők, rossz Idők (ism.)

6.00 Telereggel 10.00 Iskola és tudomány 11.00 Európai magazinok 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 A könyvem nélkül soha! 14.45 Geopolls 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idö - információk 21.30 Sacha Guitry-szindarab 23.25 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
18.30 Pip Dann 20.00 Tárcsázz! 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Kristiane Backer -3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Eco-rekord
14.30 Helyszín
15.00 Dzsem
16.30 Élő videoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sorozat)
20.00 Környezetvédelem
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Üzleti hét
22.00 Hírek
22.30 üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Francia négyes (film)

5.25 A madárijesztő és Mrs. King
(ism.)
6.10 Vicki (amerikai sorozat) ,J
Repülni gyönyörű m
6.35 Rajzfilmek (ism.) Heathcllff Repülő macik Garfleld
Fllntstone család 8.25 Parker Lewis (ism.) 8.55 Marttól Hartig (ism.) 9.50 Az ezüst erdő erdésze
(osztrák film)
11.30 San Francisco utcáin (ism.) 12.30 Bili Cosby-show (ism.) [Kliül „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Váltságdíj
14.00 FBI akadémia (ism.) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
Játék, só és gyilkosság 16.15 Rajzfilmek Heathcllff Vadászmacskák Garfleld
Flintstone család 18.00 Parker Lewls (am. sorozat)
Látomások 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
A csere kizárt
ít-'lili] San Francisco utcáin (am. sor.)
Illegális bevándorlók 20.00 Híradó ECTlü Matlock - A polgármester
(amerikai krimi)
22.05 Jaké és McCabe (am. sorozat) Anyám barátja Johnny Alonzo gengsztert a tévériporternő lakásán ölték meg. Alonzo hasonszőrű társai követték el a tettet, vagy a szép Candice ölte meg szeretőjét? Egy biztos, a gyanúsí-
tott hazudott a kihallgatáson.
EEIiE A halál amulettje
(amerikai krimi) 0.35 Hírek
0.45 Törött jelvények (ism.) 1.35 Hírek 1.45 Rajzás (ism.) 3.40 Hírek 3.50 Harry Fox esetei (ism.)

BARTÓK

6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Szerelem - Levél Lolának
Szobotka Tibor novellái 10.25 Operaslágerek 10.55 Barokk versenyművek 11.40 Magyar szerzők népzenei
feldolgozásaiból 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidöben 13.14 Nikola Gjuzelev operaáriákat énekel
14.00 Hírek. Időjárás 14.05 RÉZben - IX/2 14.55 Francia muzsika 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Fordulók a líra történetében 16.35 Vldovszky László műveiből 17.00 Metronóm. Zenebarátok órája 17.50 Most olvastam (ism.)

18.00 Hírek. Időjárás
18.05 A magyar zene évszázadai
19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye
közben:
20.25 Hírek. Időjárás
20.30 Halhatatlan magyar vers
21.40 Hangszerszólók
21.50 József Attila minden verse 100/76.: 1934
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Operabérlet
Verdi: Simoné Boccanegra
23.00 Vllághangkőltészetl Revue Szkárosi Hangadó, II/8.
23.30 Harry Connlck Jr, Neil Larsen és John Tropea felvételeiből
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből


Leleményesség
A Dél-Zalai Áruház főbejáratánál hosszú éveken át, majd az utcafronti részen rövid ideig jól funkcionált a különböző újságok, folyóiratok, képes- és levelezőlapok, bélyegek stb. árusítása. Aztán több mint két éven át szünet következett - az áruház dolgozói, a vásárlóközönség, a környék munkahelyeinek dolgozói és lakói, a piacra járó árusítók és bevásárlók bánatára, akik a belváros más árusítóhelyein voltak kénytelenek ebbéli vásárlásaikat eszközölni. '
Miután a főbejárattal szembeni területen a műanyagzacskót árusító

„maszek" nemrégiben az áruház északi utcai részére helyezte át kibővített kereskedelmi tevékenységét, várható volt, hogy az előtéri részen valaki „felbukkan".
Nos, rövid előkészületek után, március 1-i nyitással Lukács Balázsné ka-corlaki nyugdíjas vállalkozó ütötte fel itt „tanyáját", aki árusító menye közreműködésével pavilont állított fel, ahol ismét kapható újság, folyóirat, képes- és levelezőlap, boríték, bélyeg... Végre, újra, mindenki nagy örömére! Reméljük, hogy nem átmenetileg, hanem hosszú távon...
A városkörnyéki vállalkozó leleményességét csak üdvözölni lehet!
(t-i)

PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR

Kanizsai műsor


KANIZSA TV 8 óra: SZÍV-TV magazin (ism.)
18 óra: Uetí magazinműsor
19 óra: SZÍV-TV magazin

MÁRCIUS 17.

Sz




OSZTRÁK 1 | ■ DSF 1 — DUNA TV
9.00 Hírek / Hooperman felügyeld 13.00 Telebörze 16.00 Hírek, műsorismertetés
(ism.) 13.35 Műkorcsolya 16.10 Tóparti látomás
9.30 KnoH-Hoff-show (ism.) 14.30 Víz alatti világ Magyar film (ism.)
10.15 Tudományos magazin (ism.) 15.15 DSF-trénlng 17.40 A zene mindenkié
10.30 Láthatatlan pofonok (ism.) 15.30 Sport a nagyvilágból Kodály pedagógiai öröksége
12.10 Külföldi tudósítások (ism.) 17.55 Hírek VI/1. rész
13.00 Hírek 18.00 DSF-stúdió 18.35 Mesesarok
13.10 Rólunk van szó (ism.) 18.35 Sportkvíz 18.45 Hírek
13.35 Slnha Moca (sorozat) 19.25 Hopp vagy kopp - játék 19.00 Film és Irodalom
14.00 A nagy völgy (am. sorozat) 19.55 Hírek Makra
14.50 Rajzfilm 20.05 Talkshow Magyar film (1974) FF
15.05 Péter Pan és a kalózok 21.00 Sport a nagyvilágból 21.40 Privát Magyarország
(rajzfilmsorozat) 23.05 Küzdősportok magazinja IV/2. rész
15.30 Bábjáték 24.00 DSF-stúdló (ism.) 22.40 Műsorzárás
15.50 Rebecca és a szomszéd gye-
16.20 rekek (sorozat) Egyszer volt... r EUROSPORT 1 ■ SAT1 ||
16.30 Dlng-dong
17.00 Minlhirek 9.00 Szörf 6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell
17.10 Wurlitzer v 10.00 Atlétika 8.40 Kaliforniai nap alatt (ism.)
18.00
4Q -ffl Hírek
DAIiink uan OTA 12.00 Labdarúgás 9.30 Fiatal és nyugtalan (ism.)
lo.lu HOiunK van szo 13.00 Kézilabda VB 10.15 Gyere vissza (német film)
lo.oU 19.30 BaratOK (sorozat) Híradó 14.00 Műkorcsolya VB 11.50 Szomszédok (ism.)
20.00 Sport 16.00 Motorsport 12.15 Szerencsekerék (ism.)
20.15 Diana hercegnő Igaz törté- 17.00 Karate 12.55 Apának feleség kell (ism.)
nete (angol film, H/2.) 18.00 Kosárlabda 13.45 Fiatal és nyugtalan
22.00 Alaszka (amerikai sorozat) 19.30 Eurosport-hírek (amerikai sorozat)
™ Farkastej (amerikai film) 20.00 Ritmikus sportgimnasztika BE Úgy, mint régen Szomszédok
OSZTRÁK 2 1 PLUS (ausztrál sorozat) Emlékezetes vasárnap
15.00 Kaliforniai nap alatt
17.00 Pályaválasztás 15.00 Hírek (amerikai sorozat)
17.30 Országok és emberek 15.03 Bakugrás (sorozat) Tolakodó rajongó
18.00 Hooperman felügyelő 16.00 A matematika története 15.55 A négyöklfi trió (am. sorozat)
(sorozat) 16.30 Zenei kollégium Idegen megbízás
18.30 Gaudlmax 17.15 Idegengyűlölet Németor- 16.50 5x5
19.00 19.30 Tartományi élet Híradó 18.00 18 ^n szágban Sinha Moca (sorozat)
llírak 17.20 18.30 Mindent vagy semmit-játék Sport
20.00 20.15 Kulturális magazin Szórakoztató műsor 10.OU
18.40 19.10 niruK
Mfilrientali gyerekek (sorozat) Mese 18.45 19.00 Hírek Szív az adu
21.15 Géntechnika 19.15 Kultúra 19.30 Szerencsekerék
22.00 Híradó 20.00 titTaOO 20.15 Apa és anya történetei
22.30 Sport 20.15 Dokumentumfilm (színházi közvetítés)
1.00 Jazz 21.00 Beszélgetés 22.00 Beszélgetés
1.45 Hírek 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 23.25 24 óra
21.40 Union City (amerikai film) 23.55 Sport - tenisz
Báli Miklós:
A megsebzett tövis
Tépett tövisvirág Ő Hajnalban a dér nekilát
Egyke az erdőtűz utár Lustán lemossa a kormot
Ki daccal bálra hív Dermedt, remegő töviseiről,
De szolgája a semminek Melyek csonkán állnak az ég felé
Vicsorog a sebektől, S mire a Nap megérintené
Amiket magán ejtett S hívón jobbj4t nyújtana
Mégis, hogy élőnek lássák Már nem talál ( jtt senkit
A széllel acsarogni kezd Csak a szétszikkadt magányt
Aztán csend, este, homály
S egy elsuhanó denevér
Elviszi keserves könnyeit
Magával fel a Holdra


5.40 Falutévé-géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne:
Kiflii Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat Ej] La Sept
Három szerelem Svéd tévéfilmsorozat VIII/2. rész (ism.) Gösta Nilsson - Sámuel Frö-ler (Zubornyák Zoltán), Egon Nilsson - Ingvar Hirdwall (Makay Sándor), Ester Nilsson - Mona Maim (Györy Ilona), Brita Nilsson - Léna T. Hansson (Kiss Mari), Lilian Melin - Jessica Zandén (Básti Juli), Orvar Nilsson - Gustav Levin (Végh Péter)
11.00 Játék
12.00 Hírek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló
16.10 NovoModa
Divatmagazin (ism.)
16.40 Képújság
16.45 Parnasszus Irodalmi játék
17.00 Heléna
Olasz tévéfilmsorozat Leonardo szökése
17.35 Most
A sokoldalú fiatalok műsora
18.05 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin
18.20 Pénzvilág
18.30 Napközi-egy műsor és valami más
18.50 Jó éjszakát kíván a Disney I Jjj] Miami Vice
Amerikai krimisorozat Veszélyes látogatók
20.00 Híradó
20.25 AC Milan-FC Portó
Bajnokok Ligája mérkőzés Közvetítés Milánóból A szünetben:
kb.
21.15 Telesport
22.20 Újvilág
Külpolitikai képes krónika
23.05 AKTuálls
23.25 Közjáték (ism.)
23.30 Út a csúcsra...
Összefoglaló a kupamérkőzésekről
0.20 Híradó 0.25 BBC-hiradó
HB©
17.30 Állati élet: Az elefánt, a természet bástyája
Angol természetfilm 52' 18.30 Clinton elnök beiktatása világsztárokkal 102' 20.15 Csata a csillagokon túl
Amerikai sci-fi 99' 22.00 Felvonó a vérpadra
Francia bűnügyi dráma 87'


6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.20 Műsorismertetés naB3 Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat Szerencsétlen flótás 44'(ism.)
16.10 Kérdezz I Felelek
ílüffl Rinaldo Rlnaldlni
(A haramiák kapitánya) NSZK tévéfilmsorozat XIII/9. rész: Az álarcosbál 26'
17.00 Híradó - Időjárás
17.05 Észbontó
Ismeretterjesztő gyermekmagazin
17.25 Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) A mozi fantomja
17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Műsorajánlat - Időjárás
18.30 Telesport
reiiB Mentőosztag
Angol-ausztrál tévéfilmsorozat XIV/4. rész: A tartálykocsi Mickey - Gary Sweet (Dörner György), Béka - Marshall Na-pier (Papp János), Tarajos -Tim McKenzie (Szerednyei Béla), Angyal - Steve Bastoni (Rékasi Károly), Georgia - So-nia Todd (Tóth Éva), Kormos - Péter Browne (Győri Péter), Méreg - Doug Scroope (Kiss Gábor), Felügyelő - John
Clayton (Mádi Szabó Gábor)
CTililil Vonzásban
Portréfilm Balogh János cigány népművelőről
20.45 Tipplista
Kulturális ajánlatok
20.55 Hello világi Utazási magazin
EBEE A tudomány határain
Tudományos ismeretterjesztő magazin
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt...
22.45 Betiltott filmek Tűz van, babám I Csehszlovák film (1967) 69'
_ szív TV
19.00 Műsorajánlat 19.10 Aerobic 19.35 Rajzfilmek 20.00 Különjárat
Pop, rock
20.40 Egészségmagazin 21.00 Szuperhekusok
Olasz film 100' Főszereplők: Bud Spencer és Terence Hill 22.40 Mindennapi jóga


8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: 92/73-461, 60/99-196

c

SUTÖRTOK

10.30 és 1330 óra:
Mozi: 16, 18, 20 éra: Mozi: 1630, 18.15 őra;

La/ár Ervin: A kisfiú és az oroszlánok - bábelőadás a HSMK-ban Reszkessetek betörök 2. A kert (FBK)


Kanizsai műsor



PETŐFI


3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Mindennapi tudomány
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Napkönyv - X/3. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház
félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Timár György (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvllág 19.25 Jó éjszakát, gyerekekl 19.35 Nemzeti olvasókönyv 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum. Világtérkép 23.05 Egy énekes - több szerep URH-ADÓN
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Slágermúzeum 14.30 Eszperantó hiradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora
18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt (ism.) 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonosa középhullámú műsorral

4.30 Napinditó. Zenés ébresztő
8.05 Sportreggel
8.20 Rivaldafényben. Bornai Tibor
8.50 Helykereső
Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben
9.00 Hirek. Időjárás
9.05 Zene-szó 10.55 A Petőfi válaszol 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakedvelőknek 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Fúvósmuzsika 14.00-17.00 Kabarécsütörtök
Kettőtől - ötig közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Az AD Stúdió felvételeiből 18.30 Helykereső
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Az én újságom. Kulturális folyóirat 6-10 éves gyerekeknek 19.35 Prímások pódiuma 20.00 Kattogó Kabaré 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál hiradó 22.00 Hangaláfestö 22.30 Jazzllsta 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló-éjfél előtt Petőfi a Pilvaxban
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
2.03-
3.00 Mélyrepülés
Műsor alkoholistáknak
4.03-
4.20 Operaénekesek nótafelvéte-leiböl

15.55 Irodalom mindenkinek
16.05 Üzletelés a betegséggel
17.00 Mlnihirek
17.10 Kamerával a vadonban
17.35 Octopus vállalkozás (sor.)
18.00 Sport
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Beszélgetés
ETiliül Az Öreg (krimisorozat)
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hirek
B3HÜ Szánalom nélküli város (film)
0.05 Hirek
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I
9.00 A Főnök (am. sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Sprlngfleld-sztori (am. sor.)
ilflFTii Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sorozat)
BÜiE Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 KI itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sor.)
20.15 Életre szóló munka (sorozat)
20.45 Segítség, megbolondult a
családom I (sorozat)
21.15 S. O. S. hívás (sorozat)
22.15 Sztárriport
22.45 Dirk Bach-show
23.15 Gottschalk-show
24.00 L. A. Law (am. sorozat)
1.10 Borzasztó kedves család (ism.)
1.45 KI Itt a főnök? (ism.)
2.15 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékony (ism.)

6.00 Telereggel
9.00 Riortok a nagyvilágból
10.00 Ez a délelőtt a természeté
12.00 Varietémüsor
13.15 A Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Kulturális magazinok
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Egészségügyi tanácsok
17.30 Főzőcske
18.00 Kvizmüsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Nem kell álmodozni I-mag.
21.30 Az évszázad haladása
23.35 Vlva - svájci magazin
0.55 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázzl 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 Gary Moore és barátai 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Utazási magazin
14.30 Média televízió
15.00 Dzsem
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza
(amerikai sorozat)
19.30 Honey West (sorozat)
20.00 Videodivat
20.30 Arcképcsarnok
21.00 Belföldi tudósítások
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A megtorlás völgye (film)

5.10 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.) 6.00 Vicki (amerikai sorozat)
Gonosz Leo 6.25 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Vadászmacskák Garfield
Flintstone család 8.15 Parker Lewis (ism.) 8.45 Harttól HarUg (ism.) 9.40 Füstös a porba harap (ism.) 11.15 San Francisco utcáin (ism.) 12.15 Bili Cosby-show (ism.) 12.50 Vegas (am. krimisorozat) [HE Kansas Pacific (am. western) 15.20 Harttól Harag (am. sorozat)
Gyilkos rali 16.15 Rajzfilmek Heathcliff A dzsungel könyve Garfield
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat)
Vásárlóközpont 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Bor, whisky és két nő njEJ] San Francisco utcáin (am sor)
Egy tizenöt éves tévedése 20.00 Hiradó
SÍJE WaH Street woman(am. krími) 22.05 T. J. Hooker (am. sorozat) Rizikó
Jason és két társa fegyverüzletek kirablására specializálta magát. Hooker számára ez a bűnügy is csak egy a sok közül, mindaddig, míg Jasonék meg nem sebesítik az egyik kolléganőjét. Az őrmester bosszút esküszik. 23.05 Króm és forró bőr (amerikai akciófilm) 0.45 Hirek
0.55 Minden lében két kanál (ism.) 1.45 Hirek
1.55 A halál amulettje (ism.) 3.20 Hirek 3.30 Vegas (ism.)



6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hirek. Időjárás 10.05 A grlpsholml kastély
Kürt Tucholsky regénye 11.00 Borisz Godunov. Részletek
Muszorgszkij operájából 12.00 Hirek. Időjárás 12.05 Hangverseny délidöben
A Pforzheimi Kamarazenekar
hangversenye
13.40 Régi magyar muzsika 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 RÉZben - IX/3. 14.55 Barokk versenyművek 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Éneklő Ifjúság 16.15 Kortárs magyar zene 17.00 Gordiusz
17.50 Népzenekutatók mühelyében 18.00 Hirek. Időjárás

18.05 Kapcsoljuk a stúdiót
Keönch Boldizsár énekel, Hajdú Roland és Kemenes András zongorázik
19.05 Magyar képek. Új magyar zeneművek hete, 1943
19.45 Mozart: F-dúr divertimento
20.00 Hirek. Időjárás
20.05 Kapcsoljuk a budavári Mátyás-templomot. A Magyar Rádió énekkara énekel
21.15 Szimfonikus miniatűrök
21.50 József Attila minden verse 100/77.: 1934
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 A zene üzenete
22.20 Napjaink zené|e
23.05 Kontraszthatások a barokk zenében
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub

Kiállítás megnyitóval egybekötött részközgyűlést tartott
a TIT „Öveges József
Ismeretterjesztő Egyesölet
nagykanizsai városi elnöksége
Március 5-én késő délután a HSMK-ban tartotta részközgyűlését a TIT „Öveges József Ismeretterjesztő Egyesület nagykanizsai városi elnöksége.
A küldötteket és a vendégeket Harkány László megyei alelnök, a városi elnökség tagja köszöntötte, majd átadta a szót dr. Kovács Lázlónak, a Szombathelyi Tanárképző Főiskola fizika tanszékvezetőjének, aki UH gnyitotta a teremben rendezett ÖVEGES JÓZSEF KIÁLLÍTÁS-t. Először ismertette az egyesületi névadó, zalai származású

Öveges József (1895-1979) fizikus professzor életútját, hervadhatatlan munkásságát és érdemeit. Ezután a Kanizsán élő, de az eszteregnyei általános iskolában fizikát, kémiát és matematikát tanító Zsoldos Ta-másné, a kiállítás rendezője - aki egyébként vándorkiállításainak megtartásához 35 ezer forint támogatást kapott az egyesülettől - videofilmen mutatta be Öveges professzor egyik legkedvesebb kísérletét.
A tetszést aratott bemutató után Harkány László arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyesületnél szükségszerűvé vált fiatal tagok bevonása. Ennek jegyében mutatta be az egyesület új, legfiatalabb tagját, Németh Ferenc helyi középiskolai tanárt.
A napirend ismertetése és elfogadása után Horváthné Polai Mária, városi irodavezető egészítette ki az 1990. június 2-án átalakult egyesület megyei és városi elnökségeinek



ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,

Kanizsai műsor


Mozi: 20.15 óra; A nyulak is hallgatnak
KANIZSA TV 8 órai SZÍV-TV magazin (isnu) 18 órai IFI-toronv

MÁRCIUS 18.

Cs






OSZTRÁK 1


_ DUNA TV




a takarékosság jellemezte. Ali fős kanizsai elnökség tevékenységét 2 főfoglalkozású dolgozó egészíti ki, akik jól fogják össze a városkörnyéki tudományos ismeretterjesztő munkát is.
Az egyesület jelenlévő tagjai elfogadták a tevékenység továbbfejlesztésére írásban előterjesztett, megyei állásfoglalást, s kisebb változtatásokkal az alapszabály-módosító javaslatot is.
A vitában többek között felszólalt Felházi György megyei igazgató, Papp Ferenc városi elnök és Tüttó István városi alelnök is.
A megyei küldöttértekezlet városi küldötteinek megválasztása után a jelenlévők szerény megvendégelésével zárult a színvonalas rendezvény.
T. I.
közel 3 éves munkájáról készített, a tagoknak előzetesen írásban eljuttatott beszámolót. Megtudhattuk, hogy a 376 tagból álló megyei egyesület Kanizsán jelenleg közel 60 taggal rendelkezik. Tevékenységüket a pártsemlegesség, a politikamentesség mellett a tudományosság igényének alkalmazása jellemzi. Az átalakulás óta a természetes társadalomtudományi előadások száma — elsősorban a taglétszám csökkenése miatt -megközelítően a felére csökkent. A legnagyobb érdeklődés továbbra is az egészségügyi, a mezőgazdasági, irodalmi és történelmi tudományágak iránt mutatkozik, de ápolták a határokon túli magyarok anyanyelvi kultúráját is. Továbbra is jellemző az idegennyelv oktatása, a népfőiskolák tartása, valamint a szakmai képzési és továbbképzési funkció végzése. Az egyesületi gazdálkodást a tervszerűség, a szakszerűség és
9.00 Hírek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.)
10.00 Ausztria-kép (ism.)
10.30 Diana hercegnS Igaz törté
nete (ism.)
12.05 Természetfilm
12.15 Magazin (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
14.50 Csodák az állatvilágban
15.05 A dzsungel könyve (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Alfréd J. Kwak (sorozat)
16.30 Szelleminek (sorozat)
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Duna hercegnő (sorozat)
21.05 A számok világa
fflHü El Dorado (am. western)
23.40 Kávét a tigrisnek (film)
OSZTRÁK 2
17.15 A nagy fal
(sorozat) 18.00 Hooperman felügyelő
(sorozat)
18.30 KI kicsoda?-játék 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Belföldi tudósítások 21.00 Filmújdonságok 21.30 Vigyázat, kultúrál 22.00 Híradó 22.30 Irodalmi kvartett 23.45 Beszélgetés 0.45 Halló,Ausztria-halló,Bécsl

13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Vadvilág (sorozat)
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkvíz
19.25 Hopp vagy kopp-játék
19.55 Hirek
20.05 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hírek
23.05 Életmódmagazin
24.00 DSF-stúdió
EUROSPORT
12.00 Labdarúgás
15.00 Kosárlabda
16.30 Lovaglás
17.30 Sí-riport
18.30 Nemzetközi sport
19.30 Eurosport-hírek
20.00 Kézilabda VB
22.00 Labdarúgás
23.30 Kosáriabda EB
1PLUS
15.00 Hirek
15.03 Marion (német film)
16.30 Zenés terápia
17.15 Arany vasárnap (sorozat)
18.00 Slnha Moca (sorozat)
18.30 Hirek
18.40 Műhlentali gyerekek
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Börze 20.00 Híradó 20.15 A remény utcája 21.15 „Arany" lányok
(sorozat) 21.40 Az álmok háza (film)

ÍD.UO HlTBKi mUSOnSfTKHiBIBS
16.10 Makra
Magyar film FF (ism.) 17.50 Távolból írok, kedvesem...
A Fonográf együttes műsora 18.35 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 XX. század
Mensáros László előadóestje 19.45 Liszt Ferenc: Les preludes 20.00 Filmklub
Tanúk nélkül
Orosz film 20.35 Hollywood, avagy álomgyár
a város felett
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.25 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.10 Apa és anya történetei (ism.) 11.50 Szomszédok (ism.) 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.55 Kérlek, jelentkezz) (ism.) 13.45 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Biztosítások 14.35 Szomszédok (ausztrál sor.)
Titkok 15.00 Kalfomlal nap alatt (am. sor.)
Egyedül az oltár előtt ílüHii A négyőklü trió (am. sorozat)
Az örökség 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hirek 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék 20.15 Cluedo - krimishow 21.20 Halli Galll - szórakoztató
műsor
22.15 Híd a pokolba (olasz film) 23.55 Dracula sáténi rítusai
(angol horror) 1.25 A négyöklű trió (ism.)

5.40 Falutévé - IparUppel és kert-ész
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor Telefon: 176-7943 Benne:
8.05 A Financial Times keleteurópai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
A TV1 nap-közi tájékoztató műsora
Telefon: 153-1204 Benne: EliTil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsoro: 10.00 A klinika
NSZK tévéfilmsorozat
XII/3. rész: Családi élet (ism.) 11.00 Játék
mna ZOOM
Your English Magaziné 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 16.10 Telesport 16.50 Képújság 16.55 Heléna
Olasz tévéfilmsorozat
Az utolsó meccs 17.30 Menedzser Magazin 18.10 Pénzvilág
Hírek, tények, információk 18.20 Napközi-egy műsor és valami más 18.40 LeóésFred
Magyar rajzfilmsorozat
Hóoroszlán
Pingu
Német-svéd rajzfilmsorozat 19.00 Atlanti kerekasztal
Vitaműsor 20.00 Híradó 20.30 Telesport 20.40 Szomszédok
Teleregény
(Ismétlés: péntek, TV1 9.00) 21.10 Frlderlkusz-show
Garantáltan politikamentes
talkshow
(Ism.: március 30., TV1 10.00) 22.35 AKTuáliS 23.00 Közjáték (ism.) 23.05 A holland példa
Dokumentumfilm 23.55 Híradó 24.00 BBC-hiradó
HB©
17.30 A Bourne-rejtély
Amerikai bűnügyi film
I. rész 89'
19.05 A Bourne-rejtély
Amerikai bűnügyi film
II. rész 91'
20.40 Gyomok között
Amerikai dráma 143' 23.00 Áruló fotók
Amerikai bűnügyi vígjáték 100' 0.45 Erósz, a nagyvilágban Amerikai riportfilm 1. rész 30'

6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.55 Műsorismertetés 16.00 Keresztelő a Gyimesben 16.15 Otöd-ölő
Telefonos játék
16.30 Kirakat
17.00 Híradó - Időjárás
íCTilü Prizma
Életmódmagazin A zene mindenkié?
17.45 Nellle, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellie, a színház kedvence
17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Regionális magazin
18.55 Müsorajánlat - Időjárás
19.05 Showzás
Angol komédiasorozat VI/4. rész
Showznak: Mel Smith (Székhelyi József), Gryff Rhys Jones (Kerekes József)
BJEE Budapesti Tavaszi Fesztivál MaurlceAndré és a Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye
Gálaest a zenekar 30 éves fennállásának alkalmából Bach: D-dúr szvit BWV. 1068. Haydn: Trombltaverseny
kb.
20.20 Budapesti Tavaszi Fesztivál Összefoglaló
EffiEffl Férfi kézilabda VB
Középdöntő, a magyar csapat mérkőzése
Közvetítés Stockholmból, felvételről
22.00 Esfi egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Budapesti Tavaszi Fesztivál A gálaest folytatása Mozart: Postakürt szerenád KV. 320. Marcello: Trombltaverseny

19.05 Sráckarika
Nyolcvan nap alatt a Föld
körül
Rajzfilm
19.35 Teleshop 20.05 A szabadság hangja
Amerikai film 21.40 Indiai képeslap 21.45 Orvosi turmix 22.00 Sláger és Horoszkóp 22.25 Az amerikai álom

p,
ENTEK

18 óra: IRODALMI KÁVÉHÁZ - Erkel F, Műv, Házban Mozi: 16, 18, 20 óra: Tű sarok


Kanizsai



KOSSUTH
' KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Törvénykönyv
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben
9.50 Lottósorsolás
11.05 Válogatott perceink
11.35 Napkönyv - X/4.
12.00 Déli Krónika
12.30 Vendég a háznál
12.50 Külpolitikai figyelő
13.05 KI nyer ma? - Pápán
13.15 Falurádió (ism.)
13.30 Az unitárius egyház félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek
14.55 Első közlés
15.05 A magyar irodalom történe
te, 1945-1991 - 5.
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek l
19.35 Nemzeti olvasókönyv
20.05 Népdalok, -feldolgozások
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum. Prága tegnap és ma
23.05 Hangversenymúzeum
URH-ADÓN
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Szavak csapdájában 11.30 Rockújdonságok 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 Hátsó szoba 15.05 Hir-vidék
16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 ín Ilmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjemjezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Volce of America sorozata 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.iO:Azonosaközéphullámú műsorral

PETŐFI
4.30 Napinditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
A Steppenwolf együttes 8.50 Helykereső 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó
10.55 Gordiusz plusz
11.00 Hirek. Időjárás
11.05 Napóra
12.00 Farkas Rozália és Csala Judit énekel, Oláh Vilmos cim-balmozlk
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hirek
13.05 Mit üzen a Rádió? (ism.)
13.30 Gramofonsztárok
Mary Lou Williams lemezeiből
14.00-
17.00 Péntektől péntekig
közben:
14.45 Poggyász
15.00 Hirek. Időjárás
16.45 Poggyász
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 Magyar slágerlista
18.30 Walkman. Lírai és groteszk pillanatfelvételek az utcáról
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Kölyökrádió
19.35 Magyar tájak dalaiból
20.00 Hiánypótló
21.00 Hirek. Időjárás
21.05 Híres történetek, nagy egyéniségek
22.00 A 8 és Vi című film zenéje
22.30 McCoyTyner kvintettje játszik
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló - éjfél előtt Katona Klári lemezeiből -VII/7. 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után Póttarisznya
(0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-4.20 Magyar nóták, csárdások


3SAT
16.20 Közlekedési magazin
17.00 Minihírek
17.10 Maja, a méhecske (sorozat)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 3 SAT börze
18.25 ötletek és irányok
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 A halászat és következményei
20.40 Dokumentumfilm
21.51 Sport
22.00 Hirek
22.25 Oldalplllantások
22.50 Mulungu (svájci film)
6.00 Hiradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi
9.00 A Főnök (am. sorozat) 10.00 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin
12.30 A Springfleld-sztorl (sor.) nnHil Kalifornia klán (am. sorozat) 14.10 Baleseti osztály (am. sor.) lEtíIil Gyilkosság a hobbija (sor.) 16.00 Beszélgetés 17.00 KI itt a főnök? (am. sorozat) 17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat) 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat) 20.15 Eletre-halálra (sorozat) 21.15 Salzburgi nudli (sorozat) 22.15 Tessék? 23.15 Gottschalk-show 24.00 Fiatal csábítók II.
(német-svájci szexfilm)
1.30 Susanne, a fogadósné (német erotikus film)
2.55 Fiatal csábítók II. (ism.)
4.30 A Főnök (ism.)


TV5
6.00 Telereggel 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 Elszámolás (ism.) 14.30 Varieté fiataloknak 15.15 A hatok bandája (sorozat) 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Aktuális magazin 21.30 90 sztárjai - varieté 23.40 Egészségügyi magazin
0.50 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.30 PipDann 20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 Krlstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Koncert
15.00 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Tudományos show
20.30' Európa-film
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Európa-magazin
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Színészek és bűnök (film)


PRO 7
5.20 Csillagember (am. sorozat)
A gyűrű 6.05 Vicki (amerikai sorozat)
Vakság
6.30 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff A dzsungel könyve Garfield
Flintstone család 8.20 Parker Lewls (ism.) 8.50 Harttól Martig (ism.) 9.45 Forró hegyek (am. western) 11.25 San Francisco utcáin (ism.) 12.25 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 Perry Mason (am. sorozat) A különös elmebeteg esete 13.50 Matlock - A polgármester
(ism.) 15.25 Harttól Hartig (am. sorozat)
A szerelem vakká tesz 16.20 Rajzfilmek Heathcliff Widget, a kis őr Garfield
Flintstone család 18.05 Parker Lewis (am. sorozat)
Éljen a királyi
nnEEl Bili Cosby-show (am. sor.)
Éjszakai szendvics 19.05 Booker (amerikai sorozat)
Párbaj a profival 20.00 Hiradó 20.15 Két kicsi kocsi
(német filmvígjáték) 22.05 Mlke Hammer (am. sorozat) Kirándulás Brooklynba Miké titkárnőjét megtámadják és súlyosan megsebesítik. Hammer Velda leírásából felismeri Tony Cable bandavezért. Cable nevelőtisztje ennek ellené-^^ re sem hajlandó segíteni. HCWH Kobra (amerikai akciófilm)
Fsz.: Sylvester Stallone 0.40 Hírek
0.50 Jaké és McCabe (ism.) 1.35 Hírek
1.45 Króm és forró bőr (ism.) 3.25 Hirek
3.35 Perry Mason (ism.) 4.25 Forró hegyek (ism.) 5.55 Szabad nevetni (am. sorozat)

BARTÓK

6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. A Chicagói Szimfonikus Zenekar játszik
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Rádiószínház
A vakok. Michel de Ghelde-rode kishangjátéka
10.26 A kamarazene kedvelőinek
11.21 Szalma Ferenc felvételeiből
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Nemzetközi szólófuvolaverseny
13.25 Mária Teresa Űribe (ének) Vajda Gergely (klarinét), P. Szabó Anikó és Szűcs Lóránt (zongora) hangversenye
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 RÉZben-IX/4.
Réz Pál hangos memoárja
14.55 Zenekari muzsika
16.00 Hirek. Időjárás

16.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót
17.00 MusicaSacra
Egyházzenei magazin
17.50 Tibullus elégiái
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Boito: Mefistofele
Négyfelvonásos opera prológussal és epilógussal
közben:
19.57 Hirek. Időjárás
20.02-
20.16 Petii György versei
20.55 Barokk muzsika
21.49 József Attila minden verse
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 HI-FIgyelö. Magazin
23.00 Emberi dolgok. Az éjszaka Korányi Tamás műsora
24.00 Hírek. Időjárás 0.05-2.00 Lemezújdonságok


Balesetmentes közlekedést!
A tavalyi baleseti statisztika megrázó: 2060 ember vesztette életét az utakon Magyarországon, az anyagi kár is tetemes, 4-5 milliárd forint, de vajon meglehet fizetni egy emberéletet? A KRESZ-t módosították, március elsejei hatállyal. Rajtunk, gondolkodásunkon a sor... Minket is haza várnak.
Szekér József alezredes, a megyei főkapitány közbiztonsági helyettese tájékoztatta a sajtó képviselőit az 1993. már-

cius 1-én életbe lépett, módosított KRESZ szabályok betartásáról, a megyében végrehajtott közúti ellenőrzési akció tapasztalatairól. Március 1-én és 2-án fokozott közúti ellenőrzés volt, amelyben 77 darab személygépkocsi, 330 rendőr és külső segítő vett részt. A két napon 512 bírságolás történt, közel 200 ezer forint értékben. 117 szabálysértést regisztráltak, ebből 108 a közlekedési szabálysértés. Hatan ittasan, és szintén hatan vezetői engedély nélkül ültek a volán mögé, huszonkilencen pedig a közlekedésirányító lámpa piros jelzésénél hajtottak át... Ami mindenképpen pozitívum, személyi sérüléses baleset nem történt a két nap során.
Mindenki igyekezett betartani a lakott területen - ha jelzőtábla mást nem jelez

Kanizsa! műsor


Mozt: 16.30, 18.15 óra: 20.15 óra:

Tccnager Vámpír Ratwonreu és a Macskaláay

MÁRCIUS 19.

p






OSZTRÁK 1


_DUNA TV




- megengedett 50 km/órás sebességet. Zala megyében három helyen (lakott területen) engedélyezett a 70 km/órás sebesség, Zalaegerszeg, Balatoni úton, Bocska területén, valamint Alsófakos-pusztán. A két napos akció negatív csúcsa 33 km/óra „sebesség" volt, a leggyorsabban viszont Vonyarcvashegyen közlekedett egy úr személygépkocsival: „teljesítményük" mindenképp „elismerésre" méltó, 120 km/óra, igaz ezt a „rekordot" nem megyénkbeli állította be.
Sajnos, a szomszédos országok lakói nem tudtak a KRESZ módosításáról, ezért a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a közeljövőben tájékoztatót készíttet szerb, szlovén, horvát és német nyelven. Mint megtudtuk, Zala megyében minden hónapban számítani kell hasonló, kétna-
pos akciókra, ahol már nemcsak figyelmeztetik a vétkes járművezetőket.
A két nap tapasztalatainak összegzése után Molnár Gyula hadnagy ismertette az 1993. január 1-február 28. között történt közlekedési balesetek statisztikáját, amelyet a tavalyi év hasonló időszakával vetettek egybe. A megyében 57 közúti baleset történt (tavaly 32%-kal több), ebből halálos kimenetelű 4 (tavaly 9). Nagykanizsán és környékén 13 baleset történt ezen időszak alatt, amelyből két közlekedési baleset emberéleteket követelt (tavaly 41 baleset, 6 halálos kimenetelű). Az adatok csökkenő tendenciát mutatnak, az év első két hónapjában. Csak el ne kiabáljuk!...
Horváth László
9.00 Hírek / Hooperman felügyelő (ism.)
9.30 Estenl örökség 10.00 X-Large (ism.) 10.30 KI szerez barátokat? (ism.) 12.15 Belföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 A nagy völgy (am. sorozat) 14.50 A holnap mesterei 15.05 Heidl (sorozat) 15.30 An-tan-tánusz 15.50 Muppet babák 16.30 VIF-Zack 17.00 Mlnlhírek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szó 18.30 Barátok (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Európai zsaruk (krimisor.) BlTii Az éjszakában (am. film, 11/2.) Ocüfii Vörös kocsma
(francia filmvígjáték)
1.30 A modell és a zsaru (am. sor.)
OSZTRÁK 2
16.05 Kaland a Grand Hotelben (német filmvígjáték)
17.30 Csodák az állatvilágból
18.00 Hooperman felügyelő (sorozat)
18.30 Nyereményjáték
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Természetfilm
21.15 Schilling - magazin
22.00 Híradó
22.30 Szórakoztató műsor
23.40 Rocklegenda Paul Simon

13.00 Telebörze
13.35 Sport a nagyvilágból
14.30 Motorok és legendák
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 DSF-stúdló
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp-játék
19.55 Hírek
20.05 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hírek
23.05 Küzdősportok magazinja
24.00 DSF-Stúdió (ism.)
EUROSPORT
11.00 Nemzetközi sport
12.00 Labdarúgás
13.30 Kosárlabda EB
15.00 Lovaglás
16.00 Ritmikus sportgimnasztika
18.00 Sí VB
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Kézilabda VB
22.00 ökölvívás
24.00 Kickboksz
1PLUS
15.15 Hírek
15.20 Pályaválasztás
15.50 Kelet-ázsiai konyhaművészet
16.05 Spanyol nyelvlecke
16.45 Az Elba
17.00 Európa városai-Krakkó
17.45 Európai kultúra
18.00 Amszterdam, orvosi központ
(sorozat) 18.30 Hírek
18.40 Mühlentali gyerekek (sor.) 19.10 Mese 19.15 Sport / Híradó 20.15 Aki erőszakot vet... 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 Szórakoztató műsor

16.00 Hírek, műsorismertetés 16.10 Isten hozta, őrnagy úri
Magyar filmszatíra (ism.)
17.50 A boldog család
Német tévéfilmsorozat
18.40 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Közép-európai magazin
19.40 Őseink büszke tánca-A Maros Művészegyüttes műsora
20.10 Ismeri a szandi-mandit? Magyar filmvígjáték
21.35 Versszínház a Komédiumban „Ürökkedlke" Dinnyés József estje
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyei! 8.40 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.30 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.15 Mindegyik nőt szeretem
(német zenés film) 11.50 Szomszédok (ism.) 12.15 Szerencsekerék (ism.) 12.55 Cluedo(ism) 13.45 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Titkolózás 14.35 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
negisegeK 15.00 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Diagnózis 15.55 A négyöklű trió (am. sorozat)
Az eltűnt kézirat 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hirek
19.00 Pénz, halál, szerelem 19.30 Szerencsekerék HilB A fekete özvegy (am. krimi) 22.05 Labdarúgás 23.05 TuWFniW (olasz erotikus film) 0.35 Sport-tenisz

5.40 Falutévé-profittal 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi Benne: 9.00 Szomszédok
Teleregény (ism.) 9.50 Lottósorsolás flilili] Dallas
Amerikai filmsorozat Kötélhúzás
(Ismétlés: este, TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Segitségl
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 16.40 Heléna
Olasz tévéfilmsorozat
Az emlékekkel tele kalap 17.10 Képújság mna Tintl kalandjai
Magyar rajzfilmsorozat
A Déli-tenger hullámain
Múmin
Japán rajzfilmsorozat
A szárnyak 17.45 Pénzvilág 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradjatok meg szeretetemben l..."
Keresztény életkérdések 19.00 Álljunk meg egy szóra I
Grétsy László és Vágó István
nyelvművelő műsora 19.10 Fejek
Birkás Ákos festő . 20.00 Híradó 20.30 Telesport RJigm Dallas
Amerikai filmsorozat
Kötélhúzás (ism.) 21.35 Panoráma
Világpolitika percről percre 22.35 Közjáték (ism.) EEHil Korczak
Lengyel-NSZK-francia-angol
film (1990) FF 113' 0.35 Improvizió - A Joy együttes 1.10 Híradó 1.15 BBC-híradó
HB©
17.30 Babar: Artúr, a feltaláló
Francia rajzfilm 24' 18.00 Mozimánia: Cllnt Eastwood
Amerikai dokumentumfilm 19.05 Piszkos Harry
Amerikai akciófilm 98' 20.50 Rendőrakadómia 1.
Amerikai vígjáték 92' 22.30 A gyors és a halott
Amerikai westernfilm 88' 24.00 A sátán kapuja
Amerikai horror 86'

6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.00 Műsorismertetés Biaiia Zsebtévé (ism.) 15.38 Aranyfürt királykisasszony és a fürtöcskék
Francia rajzfilmsorozat X/10. rész: A tüzlabda
Az aranyvár elfoglalása
íTüiTii Eurokllck
Élet és munka Európában
16.30 Pop-rock fehéren, feketén Mázai videoklipek
17.00 Híradó - Időjárás
17.05 Müsorajánlat
17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Müsorajánlat-Időjárás
18.35 Produkciói
nüflü Belső világunk
Japán-svéd ismeretterjesztő filmsorozat - VI/3. rész: A táplálkozás rejtelmei (ism.)
flilili] TV2 kabarészinháza Apolitikai kabaré Pénz nélkül nem megy Szereplők: Agárdi Gábor, Balázs Péter, Bach Szilvia, Bakró Györgyi, Bánfalvi Ágnes, Bedé Fazekas Anna, Bozsó János, Csala Zsuzsa, Forgács Gábor, Heller Tamás, Hernádi Judit, Kibédi Ervin, Kosa András, Kocsis György, Körmendi János, Lorán Lenke, Strasz-szer Anikó, Szilágyi Tibor, Ul-mann Mónika, Ulmann Ottó
20.55 Vllágvédett lehetne
Szürke marha - Hortobágy (ism.)
21.05 Nótaszó (ism.)
FUJIi] Miss Unlverse Hungary .
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt...
ffglü Boszorkánypéntek, avagy a varázslatok éjszakája a Halak jegyében

20.05 MusicTV4 21.20 Lángoló kereszt
Amerikai film 23.10 Teleshop 23.30 Csábító gyémántok
Erotikus film - VIII/2.
Közreműködik: Pitti Katalin, Voith Ági, Paudits Béla, Sze-rednyei Béla, Varga Miklós, Cinkota Zoltán, illetve a Gun-nin' Dogs együttes és az Operaház táncosai



MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON

Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279

s

ZOMJBAT

10 órai Etttlékmfeor a Nagyrác úti Alt. Iskol* 110. évfordulóján
- Mfóricz Zsigmond Müv. Ház
16 óra: fíycrmektcaha/; a HSMK-ban
15> óra: Ja/./ hangverseny a HSMK-ban
Mozi: 14 óra: Micsoda csapat


Kanizsai műsor



3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Idajárás. Útközben 4.30 Reggeli Krónika 8.20 Mindennapi tudomány 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tűkor 9.35 Szombat délelőtt
közben:
10.05-
10.15 Szaván fogjuk
11.05 Eco-mix. Gazdasági magazin
12.00 Déli Krónika
12.30 Kopogtató. Hátrányos helyzetű helységek - Rakaca
13.05 Népdalkörök pódiuma
13.30 Földkínálat
14.05 Oxigén. Ökológiai magazin
15.05 Mindenes
16.00 168 óra
17.30 Visszhang. A hét - zenében
18.00 Esti Krónika
18.25 Szemle
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekekl
19.35 Határok nélkül. Benne: Miska bécsi levelesládája
20.05 A Rádlószinház bemutatója Az eke és a csillagok Sean 0'Casey színműve
21.52 Filmzene
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Szombat esti pop-mlx
URH-ADON
9.00 Körzeti Információs magazinok
16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
17.05 Rádlószinház A kétlakl Thinsz Géza rádiójátéka
18.20 Kontra Ferenc írása
18.30 V materlnskom jazyku
19.00 ín limba materná
19.30 In der Muttersprache
20.00 Na materinjemjezlku (horvát)
20.30 Na maternjem jezlku (szerb)
21.05 Dallamról dallamra
23.00 A BBC késő esti magyar műsora
23.45 Petrl György versel
4.25-9.00,11.00-16.00,18.00-18.20,
22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a
középhullámú műsorral

4.30 Naplnditó. Zenés ébresztő
8.05 Sportszombat
8.30 Világsztárok - sokszemközt
Josephine Baker 9.00 Hírek. Időjárás
9.06 Színe-java
Válogatás az elmúlt hét rádióműsoraiból
11.00 Hírek. Időjárás
11.05 Már csak ez hiányzott
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hírek
13.05 Valahol valaki
Portré negyven percben
13.47 Csak fiataloknak I
14.20 Daráló
Folytatásos ifjúsági történet
14.50 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről és közvetítés a férfi kézilabda-világbajnokságról
közben:
15.00 Hírek. Időjárás
15.25 Szív küldi...
16.20 Közvetítés az FTC-Klspest HFC bajnoki labdarúgó-mérkőzésről
17.00 Hírek. Időjárás
17.05 Don Quijote, a búsképű lovag
17.25 Sláger születik
18.20 Zsidónak születni-11/1. Róbert László műsora
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Talpalávaló
20.05 Nemzetközi slágerlista
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 Az én évem...
22.00 A BBC archívumából
22.30 Szombat esti jazz
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthiradó
23.10 Napforduló - éjfél előtt 0.10-
5.50 Napforduló - éjfél után (0.10-5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-5.50 Nótacsokor

13.10 Külföldi tudósítások (ism.)
13.40 ötletek és irányok
14.10 Oroszlánfog (sorozat)
14.40 Életein cirkusza (sorozat)
15.05 Gasztronómia
15.30 Kívánságkoncert
17.20 Búcsú a felhőktől
(német film)
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Pillanatképek
20.00 Solness építőmester
(színházi közvetítés)
22.00 Kulturális magazin
22.45 Dokumentumfilm
6.00 Belle és Sebastian (sor.) 6.25 Bob, a szellem (sorozat) 6.50 Lila hercegnő (sorozat) 7.20 PH és Herkules (sorozat) 7.35 Samurai Pizza Cats (sorozat) 8.00 Játék
8.20 Super Mario Brothers (sor.) 9.10 Beverly Hills Teens (sor.) 9.35 Lucky Luké (rajzfilmsorozat) 10.05 A hatmillió dolláros család
(amerikai sorozat)
10.35 Planet kapitány (rajzfilmsor.) 11.05 Sárkányok birodalma (sor.) 11.30 Mutánsok (am. razfilmsor.) 12.00 Wlnspector (japán sci-fi-sor.) 12.30 Harry és Hendersonék (sor.) 13.00 Bolondokháza (am. sorozat) 13.30 Bel Air hercege (sorozat) 13.55 Titkos énem (am. sorozat)
I
Rendőrségi beszámoló (sor.) Knlght Rider (am. sorozat) A csapat (amerikai sorozat) Jump Street 21. (am. sor.) 17.45 Melrose Place (am. sorozat) 18.45 Híradó
19.15 Beverly Hllls 90210 (am. sor.) 20.15 Házasságról szó sem lehet
(színházi közvetítés) 22.00 Istenek fegyverzete (hongkongi akciófilm) 23.30 Ökölvívás 0.45 Bora Bora (francia szexfilm)

6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
9.00 Magazinok 12.20 Autóvizió 13.15 93 a láthatáron 16.15 Ifjúsági műsorok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizmüsor 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Szótirak, lexikonok 23.45 A hatok bandája (sorozat)
0.40 Zenei műsor
1.20 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
14.30 PaulKIng
17.30 Rockhét
18.30 RayCokes
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éjjel
21.30 Sport
22.00 Soulzene
23.00 Házibuli övezet 1.00 KrlstJane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Koncert 14.30 Jazz
15.30 Utazási magazin 16.00 Természetfilm 16.30 Túl a holnapon 17.00 Vldeodlvat 17.30 Show-műsor 18.30 Arcképcsarnok 19.00 Cowboy közlegény
(amerikai film) 21.30 Európa-film 22.00 Hirek 22.30 Magazin 23.30 Színhely 24.00 Ismeretlen világ (film)

6.15 Lassie
(amerikai sorozat) Lassie és a bárány 6.40 Vadállatok birodalma
(amerikai dokumentumfilmsorozat) 7.25 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Vérdij
8.15 Űrhajótöröttek (amerikai sorozat) Lemásolt család 9.20 Kansas Pacific (ism.) 10.40 Két kicsi kocsi (ism.) 12.25 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Hősök és hősnők 12.55 Booker (ism.) 13.45 Vadállatok birodalma (ism.) 14.40 Csillagember (amerikai sorozat) A gyűrű
15.35 Taxisból lett énekes (amerikai film) Fsz.: Sylvester Stallone 17.35 Dowling atya titkai (amerikai sorozat) Két apáca 18.25 A fekete dzsungel rejtélye
(olasz-német kalandfilm) 20.00 Híradó gilB Vérbeli hajsza (amerikai sci-fi) 22.40 Antiterrorlsta csoport
(amerikai krimi) 0.15 Fekete farkasok (amerikai sorozat) Arany pókok 1.05 Hirek
1.15 Wall Street woman (ism.) 2.50 T. J. Hooker (ism.) 3.40 Hirek
3.50 Mozgó kórház (ism.) 4.15 Vicki (ism.)

BARTÓK


Anyu, mi legyek?
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Hangfelvételek felsőfokon Beethoven: IX. szimfónia
11.17 Barokk muzsika
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 A Bartók Rádió kívánságműsora
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Énekeljük együtt I
14.15 A szülőföld muzsikája
15.00 Opera-müvészlemezek
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót A Vox Humana énekkar énekel
16.45 Philip Jones rézfúvósegyüttesének réglzene-felvételelből
17.00 Mozart: Esz-dúr szimfónia K. 543.
17.30 Poggyász

18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Dlszkotéka
19.05 Geszty Szilvia énekel
19.35 Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia Kongresszusi termét. Erika Raum, az 1992-es Budapesti Szigeti József Hegedűverseny győztesének hangversenye
közben:
20.20 Hírek. Időjárás
20.25 Petrl György versei
21.30 Népzenei feldolgozások
21.40 József Attila minden verse
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 összkiadás. Couperin koncertjei a Kuijken kamaraegyüttes előadásában - W/2.
23.26 Zenei panoráma
24.00 Hírek. Időjárás
0.05 Komolyzenei zsákbamacska

Anyu, mi legyek? - kérdi 14 évéhez menthetetlenül közeledő leánygyermekem. Ha nem is gyakran, de naponta. Most légy okos! - mondom magamnak. Időt nyerni!
- Hát elsősorban is felnőtt talán -
felelem nem túl bölcsen.
- Jaj anyu, te olyan komolytalan vagy
- hangzik az enyhe felháborodás.
És akkor minden nap vázolom előtte,, az ismert lehetőségeket.
- Nem tudom, hogy mi legyél, legin
kább azt kellene kideríteni, hogy mire
vagy alkalmas, mihez van érzéked. Azt
lehet tudni, hogy nyelvtudásra szükség

van, tanulj hát nyelvet továbbra is. Meg kellene ismerkedned a számítógépek világával, mert hovatovább minden területen szükség lesz rá. Szakmát nem tudsz tanulni, legalábbis hagyományos értelemben nem, mert arra nincs pénzünk.
A középiskolát kell megcéloznod, arra lenne esélyed, hogy nagy szorgalommal, jó eredménnyel elvégezd. Aztán majd meglátjuk. Ma Magyarországon sok minden változik, új szakmák jelennek meg. Neked még van négy éved, addig talán kirajzolódik előtted valamiféle jövőkép, akadnak lehetőségek ennek megvalósítá-

EZ A HELY AZ ON HIRDETÉSÉRE VAR!

Kanizsai műsor


Mwi: 16, 18, 20- óra: Mo/i: l«.3O, 18.15 óra;
20.15 4ra:
KÁMZSA TV 8 éra: 13 óra

Tűsarok
feenager Vámpír Batwomen és a MacskaUn> ATV-Víkcnd magazin ATV Ifjúsági magazin

MÁRCIUS 20.

Sz






OSZTRÁK 1


— DUNA TV




Most mit válaszoljak? Azt nem felelhetem, hogy fogalmam sincs! A gyerek bízik bennem, a hitelemet nem akarom elveszíteni vele szemben. Készül, mint annyi más tizenéves az életre, pályaválasztásra. Azt mégsem mondhatom neki, hogy itt már rég nem kérdés az, hova érdemes menni tanulni vagy dolgozni. Csak azt tudom, hogy munkanélkülinek nem érdemes lenni. A gyerek készül, terveket sző, tiszta logikával gondolkodva természetes számára: ha felnőtt leszek, pályát választok, dolgozni fogok!
Mi szülők pedig egyre inkább féltjük őket, hisz még határozottan ígérni sem tudunk nekik semmit. Pedig a kérdést holnap is felteszik:
- Anyu, szerinted mi legyek?
Klrsch Vera
- Anyu, te mindig ezt tudod mondani!
De miért nem mondod, hogy lehetnék
tanár? Mert az nem keres sokat, ugye?
Legalább mondd azt, hogy nem bánod,
ha tanár leszek.
- Jó, nem bánom! Legyél tanár!
- De anyu, megint csak rámhagyod!
Te nem is igazán akarod, hogy tanár le
gyek.
- De igazán akarom, hogy tanár légy!
- adom meg magam.
- Vagy legyek inkább színész? Szerin
ted én tehetséges vagyok?
- Nem tudom - emelem fel kissé han
gomat - Majd idővel kiderül. Néhány év
és meglátjuk, hogy milyenek lesznek a
lehetőségek és hogyan fejlődsz te magad.
- Na tessék! Ezt sem tudod. Akkor
szerinted milyen pályára érdemes menni?
9.00 Hirek/Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Jolly Joker (ism.) 10.15 Euroturlzmus 10.30 Féltékenység olasz módra
(olasz film)
12.30 Halló,Ausztria!-halk),Bécs! 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Nagy szerencse (osztrák film) 15.10 Szórakoztató műsor 15.35 Amikor az ellátok elhagytok
az erdőt (sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Mlnlhirek 17.10 Slágerparádé 18.00 Hírek
18.05 Alpok-Duna-Adria 18.30 Barátok (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Fogadjunk, hogy...-játék 22.00 .Arany" lányok (sorozat) CT3Ü Az ultimátum (amerikai thriller) liBB ördögi játszma
(amerikai thriller) 2.05 Hirek
OSZTRÁK 2
9.55 Sport
14.15 Szabadon, mint a szél 15.00 Szereti ön a klasszikusokat? 15.45 Zenés kvizmüsor 16.30 Zenés barangolés 17.00 A kedves család (sorozat) 17.45 KI akar engem? (sorozat) 18.00 Labdarúgás 19.00 Tartományi élet 19.30 Hiradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Kételkedik, ügyvéd úr? (film) 21.50 Hirek 22.00 Sport 22.30 Haza (sorozat)
0.35 A modell és a zsaru (am. sor.)

11.30 Híres sportolók portré|a
11.45 Magazin
12.15 Szabadidő
13.00 Sport a nagyvilágból
15.00 Tenisz
17.55 Hirek
18.05 Mexikó és Új-Zéland
18.55 Hirek
19.05 Gólok (sorozat)
20.00 Jégkorong
21.55 Hirek
22.05 Hegymászók
22.55 Hirek
23.05 Küzdősportok magazinja
EUR0SP0RT
8.30 SiVB 15.30 Kerékpársport
Kézilabda VB
Sí VB
Kézilabda VB 19.00 Sí-riport 20.00 Síugrás 21.00 Lovaglás 23.00 Ökölvívás 0.30 Nemzetközi motorsport
1PLUS
14.45 Mesterművek
15.00 Nincs folytatás (sorozat)
15.30 Egyszer volt (sorozat)
16.00 Divat'93
16.45 Zenés beszélgetés
18.00 Megvalósult álmok -
18.30 Hirek
18.40 Mühlentali gyerekek
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Asszonyok 20.00 Híradó 20.15 Dokumentumfilm 21.15 Barbara Hutton története
(amerikai film, 11/1.)

16.00 Hirek, műsorismertetés 16.10 A legszögedlbb szögedl
Portré Bálint Sándor néprajztudósról
16.50 A Korai együttes műsora
17.10 Jolly Joker
Német tévéfilmsorozat
18.10 Mesesarok Süsü,a sárkány
18.45 Hirek
19.00 A dunai hajós Magyar film
20.35 Egy erkölcsös é|szaka Magyar film
SAT1
6.55 Ég és föld között (ism.) 7.25 Capito?-játék 7.55 Bucky O'Hare (am. sorozat) 8.25 Sllverhawks
(amerikai rajzfilmsorozat) 9.00 Péter Pan és a kalózok
(rajzfilmsorozat)
9.30 Superboy (amerikai sorozat) 10.00 Drops-játék 10.30 Gazdasági fórum 11.00 Szerencsekerék (ism.) 11.40 Miniszter kerestetik
(német film)
13.10 A négy muskétás (francia kalandfilm) 15.00 Költözz át, drágám I
(amerikai filmvígjáték) 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék
18.00 Labdarúgás
19.20 Hirek
19.30 Szerencsekerák
HilB Az árulás I. j
(ausztrál film) 22.05 KI a legjobb féifl? 23.05 Raszputyin
(német erotikus film) 0.45 Tutti FruttJ 2.10 Raszputyin (ism.)

6.10 Falutévé - faludoktorral,
gyógytornával 6.30 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.15 Közjáték 8.20 Jó reggelt adj, Istenemi
Unitárius gyermekműsor 8.30-12.00 Korhatár nélkül
Kőlyökldő-délelött 8.30 Jó reggelt!
A kamaszodó kamaszadó
programajánlata 8.35 Mukldoki
Holland rajzfilmsorozat
XIII/10: A bűvös lédika 9.00 Clmbórla Bllil Marian kisasszony és az ö
vidám cimborái
Angol filmsorozat
XII/1. rész: Hogyan verődött
össze a banda? 9.35 Cimbora 10.05 Terepjáró
Pálfalvi Dorottya természetvédő műsora 10.35 Kölyökldö-délelőtt 11.00 Szezám utca (Sesame Street)
Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat 12.00 Tévémagiszter 13.30 Wurlitzer [HE A türelmes Malgret
Angol krimisorozat 15.25 Képújság 15.30 Tájak, városok, emberek...
Török tengely 16.00 Családi mozidélután
a Disney vei I
Az egymillió
dolláros kacsa
Amerikai film 89' 17.50 Médlamix - Magazin 18.15 Hömérö 19.10 Szerencsekerék 19.40 Jó éjszakát kíván a Disney I 20.00 Hiradó 20.30 Telesport 20.35 Uborka
Politikai saláta
glilil Modern románc
Amerikai film (1981) 90' 22.40 Sztárleltár
Ernyey Béla műsora
(Ismétlés: március 24., TV1
10.00)
23.30 Közjáték (ism.) 23.35 Ada a dzsungelben
Francia-elefántcsontparti film
(1988)88' 1.05 Hiradó
17.30 Állati élet: A szürkemedvék földjén
Angol természetfilm 52' 18.30 Tfizmadár-akcló
Amerikai akciófilm 83' 26.00 Rendörakadémla II.
Az első megbízatás
Amerikai vígjáték 83' 21.25 Frances-Am. film 134' 23.40 A szine-java - Am. film 1.05 Erósz a nagyvilágban
Am. riportfilm - 2. 30'

6.00-
8.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) 8.35 Vldeák
Diákvideósok magazinja 9.00 Patrln- Üzenet -Vorba
Cigány magazin 9.25 Nasekran
Horvát nyelvű nemzetiségi
magazin 9.50 Unser Blldschlrm
Német nyelvű nemzetiségi
magazin 10.15 Merre tovább, szlovákiai
magyarság? 10.45 Ecranul nostru
Román nyelvű nemzetiségi
magazin 11.10 Srpsklekran
Szerb nyelvű nemzetiségi magazin 11.35 Naia obrazovka
Szlovák nyelvű nemzetiségi
magazin
12.00 Sorstársak (ism.) 12.15 Familia Kft. (ism.) 12.45 Poptár 13.10 G. I. Joe-kommandó
Amerikai rajzfilmsorozat
Húsvét-szigetek 13.35 Műsorajánlat - Időjárás 13.40 StanésPan
Amerikai filmsorozat
Házimunka 14.00 Az állatok védelmében
Kudlik Júlia műsora
ÍEWII Légy a falon - A jövő képen 14.55 FTC-Klspest HFC
Bajnoki labdarúgó-mérkőzés
Közvetítés az Üllői útról
tflilii A Gemini-faktor
Angol ifjúsági filmsorozat
VI/1. rész: Az előjelek 17.26 Hupikék törplkék
Belga rajzfilmsorozat
Színpadra tőrpök!
Vakmerő törpök 17.51 Müsorajánlat ílililil Knlght Rider
Amerikai tévéfilmsorozat
Boldog születésnapot! 18.53 Időjárás
rcntiTii A poiip
Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat -V/2. rész 111' Silvia - Patricia Millardet (Andresz Kati), Davide - Vit-torio Mezzogiorno (Vass Gábor), Tano - Remo Girone (Végvári Tamás)
20.55 Zene-óra
Zenei klub Óbudán
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
TffR Speciális Téli Olimpia
22.30 Telesport Benne:
Féri) kézilabda VB Rövidpályás gyorskorcsolya VB

KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója".

ASARNAP

» óra: ADVENT A HARGITÁN - dráma
a Budapesti Nemzeti Színház ülőadásában a HSMK-ban
Mozi: 14 óra: Micsoda csapat
16, 18, 20 óra: Tűsarok


Kanizsai műsor



3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra
10.05 Római katolikus szentmise
11.05 Gondolat-jel
12.00 Déli Krónika. Sport
12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Jegyzet
13.05 Névjegy. Töröcsik Mihály
14.05 Szonda. Tudományos magazin
14.35 A Szabó család
15.05 Válogatott perceink
16.10 Miivészlemezek
17.05 Kirakat
18.00 Esti Krónika
18.20 Örökzöld operettdallamok
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekekl
19.35 Színes népi muzsika
20.05 Zene - archívum
21.05 „És az Úrnak lelke szálja Dávidra..." Dávid zsoltáraiból és Sámuel Könyvéből
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót
23.50 Operaáriák
UHH-ADÓN
8.30 Körzeti Információs magazinok
15.00 A BBC délutáni magyar műsora
16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora
17.00 Galaxy X (ism.)
17.15 Auf Deutsch gesagt (ism.)
17.30 Cubes (ism.)
17.45 A Volce of America sorozata nyelvtanulóknak (ism.)
18.20 Kontra Ferenc jegyzete
18.30 V materlnskom jazyku
19.00 ín limba materná
19.30 In der Muttersprache
20.00 Na materinjemjezlku (horvát)
20.30 Na maternjem jeziku (szerb)
23.00 A BBC késő esti magyar műsora
23.45 Petrl György versei
6.00-8.30,10.00-15.00,18.00-18.20,
21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a
középhullámú műsorral

6.00 Zenés szórakoztató vasárnap
reggel és természetesen sport 8.00 Bulányvölgyi állomások
Kamarás István rádiójátéka 8.48 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 World Music - Világzene
Tolcsvay Béla, a .Napfény" fia 10.00 Neveletlenek 11.00 Hírek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek
13.05 Mozimagazin '93 április 14.00 Bajor Nagy Ernő hetvenéves 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Táskarádió 16.00-
20.00 Poptarisznya közben:
17.00 Hírek. Időjárás 18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 20.00 Talán álmodni
Ray Bradbury novellája 20.37 Virágénekek Törők Erzsébet
felvételeiből 20.50 Magyarán szólva 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 A Rádió Dalszínháza
Bécsi vér
Johann Strauss operettjének
rádióváltozata 23.10 Hírek. Időjárás 23.13 Sporthíradó 23.20 Napforduló - éjfél előtt
Könnyűzene 0.1O-4.20 Napforduló - éjfél után
Feszültségoldó, gondelterelő
műsor idősebbeknek
(0.10-4.20-ig Kossuth kh,
Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Nóták

13.10 Pillantás a hétre 14.00 Irodalmi klub 15.15 Színházi történetek 17.00 Természet és orvosság 18.00 Napló
18.15 Kábítószercsempészek 19.00 Hírek 19.10 Törzsasztal 20.15 Akárki
(osztrák film) 21.50 Fllmújdonságok 22.20 Osztrák hétköznapok 23.20 A felügyelő
(sorozat)
6.00 Pif és Herkules (ism.) 6.15 Beverly Hills Teens (ism.) 6.40 Lucky Luké (ism.) 7.10 Hatmillió dolláros család
(ism.)
7.35 Wlnspector (ism.) 8.00 Gyerekeknek 8.30 Dinoszauruszok völgye (sor.) Óriás történetek (sorozat) Scooby Doo (am. rajzfilmsor.) 9.55 Művészet és küldetés Csodálatos nő (am. sorozat) Vissza a múltba (am. sor.) Trópusi hőség (am. sor.) Az apám földönkivüli (sor.) 13.30 A világ legerősebb embere
(amerikai filmvígjáték)
ílSgia Flash (amerikai sorozat) 16.45 Dzsungelportya (olasz kalandfilm) 18.45 Híradó 19.10 Különleges nap 20.15 Megteszi, vagy nem - játék 21.55 Tévétükör - magazin 22.40 Késői kiadás 23.30 Szerelmes percek 24.00 4-es csatorna 0.35 Az apám földönkivüli (ism.) 1.00 Borzasztó kedves család (ism.) 1.30 Ki itt a főnök? (ism.) 2.00 Beszélgetés (ism.) 3.00 Robbanékony (ism.)

6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
9.00 Rendkívüli tudósító 10.15 Zenei műsorok 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 14.30 Nem kell álmodozni! 15.30 Hegyek - magazin 16.15 Varietéműsor 18.00 Vidám hétvége sok humorral 19.30 A választások első fordulója 23.35 Mozlmagazln
0.45 Az igazság órája
1.50 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
13.30 XPO
14.00 RayCokes
14.30 Krlstiane Backer
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball 2.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
14.00 Egyveleg
14.30 Show
15.30 Jazz
16.30 Sport
17.00 Dokumentumfilm
18.30 Moszkvától nyugatra
19.00 Üzleti hét
19.30 Európa-magazin
20.00 Egy bérgyilkos portréja
(film)
22.00 Hírek 22.30 „Fekete'-sorozat 23.30 Magazin 24.00 Jazz 1.00 Egyveleg

5.30 Lassie
(amerikai sorozat) Mentés a levegőből 5.55 Világszafari
(ausztrál dokumentumfilmsorozat) 6.45 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Emma és Betsy 7.35 Űrhajótöröttek (amerikai sorozat) Lefejezett skót 8.45 Zombival sétáltam
(amerikai film)
10.00 A triffidek napja - Ragadozók (angol film) 11.45 Mozgó kórház
(amerikai sorozat) 12.15 Bili Cosby-show (ism.) 12.45 Dowling atya titkai (ism.) 13.40 Világszafari (ism.) 14.40 Cook és Peary - Versenyfutás az Északi-sarkért (amerikai kalandfilm) Fsz.: Rod Steiger 16.35 Egy piperköc aszpikban
(angol krimi) 18.30 Matlock
(amerikai sorozat) Az utolsó edzés 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó ETilpi Aranyoskám
(amerikai filmvígjáték) ffüEi Gyilkos szisztéma
(amerikai krimi) 0.15 Fekete farkasok (amerikai sorozat) A végrendelet 1.05 Hírek
1.15 Mfke Hammer (ism.) 2.05 Hírek
2.15 Zombival sétáltam (ism.) 3.20 Hírek
3.30 Mozgó kórház (ism.) 3.55 Vicki (ism.)

BARTÓK

6.00 Hírek. Időjárás
6.03 Népszerű muzsika
8.00 Hírek. Időjárás
8.05 Orgonamuzsika
9.05 Nagy magyar operaénekesek
Jámbor László 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az Ige..." 11.05 Európa hangversenytermeiből közben:
11.35 Hírek. Időjárás 11.53-
11.58 Petri György versei 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Ravel-művek 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Zenélő városaink 15.00 Verdi operáiból 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Szalon. Kulturális magazin

17.00 Beszélgetés Bach: BWV. 54. sz. kantátájáról
17.30 Kapcsoljuk a Budapest-Belvárosi Föplébánlatemplomot
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 A Gereben együttes népzenei felvételeiből
18.30 Magyar zeneszerzők
19.00 Operakettősök
19.35 Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot
közben:
20.30 „Kezdetben vala az ige" (ism.)
20.45 Hírek. Időjárás
21.50 József Attila minden verse
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Romantikus kórusmuzsika
22.30 Közvetítés a Pesti Színházból
Harold Pintér: A gondnok 0.30 Hírek. Időjárás 0.33 Híres zenekarok felvételeiből


Áruló jel
Talán most már tudnak valamit, páran. Úgy néznek, mintha mindent tudnának, értenének.
Elárultam „magam". A szavaimmal, az írásommal, a nézésemmel, a mozdulataimmal. Számomra hiába minden könyv, nem tudom senkiből „kinézni", mit gondol.
Bármit kezdhetnek velem, bármerre sodorhatnak. Elárul a zene, amit hallgatok, a könyv, amit olva,sok, a ruha, amiben járok. De mit árul el?
Elárul az írás. Felhasználják. Kiadom magam. Kiadnak.
Bármikor játszhatnak velem. De csak azért, mert ők is ugyanezt érzik.
Most vajon mit csináltam?
Kosztelnik Anikó

Kanizsai műsor


VJo/J: 16.30, 18.15 óra:
20.15 óra: KANIZSA TV 12-16 óráig;

Tccnagcr Vámpír Batwomen és a Tévé-plasr

MÁRCIUS 21.

v






OSZTRÁK 1


— DUNA TV




így volt ez Hankiss és Gombár elnöksége előtt, alatt és minden reményünk megvan arra, hogy nem lesz másképp a jövőben sem. Bős-Nagymaros összes problémája harmadrangú kérdés lesz, ha a főváros levegőjének összetételéről van szó.
Külön elismerés illeti a pestieket, hogy nem tartanak igényt jelentősebb veszélyességi pótlékra, ha már az ország érdekében ott kegyeskednek élni.
Sajnos, tudok egy másik újságot is. Megemelték a buszbérletek, jegyek árát Debrecenben is, Lajosmizsén is, Orosztonyban is, sőt Nagykanizsán és Zalaegerszegen is. Kérdezem pesti barátom, hogy tudja-e mennyivel. Hogy nem tudta, azt még meg is érteném. Csak azt nem értem, miért nézett olyan sokáig maga elé, mielőtt válaszolt volna.
- gombás -
Pesti busz
Mondok egy újságot! Megemelték a fővárosban a havi bérletek árát. Más arányban a semmilyen kedvezményt nem élvezőkét, más-más összeggel a diákokét, nyugdíjasokét. Nem írom meg, melyiket mennyivel, nem azért, mivel nem tudnám, hanem azért, mert biztosra veszem, hogy kapásból rávágná az olvasók többsége.
Mert ami Pesten történik, annak közügynek kell lennie. Az ottaniak bánatával szíveskedjék széles e hazában minden honpolgár azonosulni.
No, a hír megtudásáért nem kell éppenséggel Budapestre utazni, zengi azt a rádió, tévé főfő hírként, hogy megint milyen isten csapása érte a szegény fővárosiakat. Nem is éppen mai keletű ez a nagy hírverés,
9.00 Hírek
9.05 Vigyázat, kultúrál 10.15 A Nap toglyal (sorozat) 11.00 Sajtóóra 12.00 Pillantás a hétre 12.30 HótkSznapok 13.00 Hírek
13.10 Pillanatképek az állatvilágból 13.40 Topper visszatér
(amerikai film) 15.05 Rövidfilm
15.30 Octopus vállalkozás (sorozat) 16.10 Tlny Toon kalandjai
(sorozat)
16.35 Környezetvédelem 17.00 Mlnlhirek 17.10 Beverty HUH 90210
(amerikai sorozat) 18.00 Hírek 18.05 X-Large 18.30 Barátok (sorozat) 19.30 Híradó 19.48 Sport gilEt Az utolsó tengeralattjáró
(német film) 22.00 Sport 22.35 Franciaország választ
OSZTRÁK 2
9.55 Sport
13.30 Haza, Idegen otthon
14.00 Képek Ausztriából
15.00 Sport
17.15 Idősek klubja
18.00 Hooperman felügyelő (sor.)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
19.48 Konfliktusok
20.15 Szórakoztató műsor
21.55 Oldalpillantások
22.25 Apának sikerül (sorozat)
22.50 Szerelem St. Tropez-ben
(francia filmvígjáték)
■ma Bronk (amerikai krimi)

11.00 Tenisz
11.30 Híres sportolók porté|a
11.45 Magazin / Szabadidő
13.15 Föld alatti bányák
14.00 Top Hat (amerikai film)
15.30 Téli sportok
16.00 Sport a nagyvilágból
17.00 Tenisz
18.05 Kari Dall-show
18.55 Hírek / DSF-stúdló
19.30 Hopp vagy kopp-játék
20.00 Tessék mosolyogni I
20.55 Hírek / Labdarúgás
22.55 Hírek
23.05 Életmód-magazin
EUROSPORT
8.30 Sí VB
15.00 Lovaglás
17.00 Ritmikus sportgimnasztika
19.00 Sí - riport
20.00 Síugrás
22.00 Lovaglás
24.00 Ökölvívás
1.30 Műsorzárás
1PLUS
13.55 Szóváltás
14.40 Heinrich Böll - portré
15.25 Piros föld (sorozat)
16.50 Európa-magazin
17.15 Sajtóklub
18.00 Hírek
18.05 Különlegességek show-ja
18.45 Möhlentall gyerekek (sor.)
19.10 Mese
19.15 Magazin
20.00 Híradó
20.15 A piros sál (sorozat)
22.10 Idegengyűlölet
22.40 Giselle (dokumentumfilm)
23.10 Hét aranyember (sorozat)

16.00 Hírek, műsorismertetés
16.10 Keménykalap és krumpliorr Magyar ifjúsági film
17.50 Magyar évszázadok Mátyás törvénykönyve
18.05 örökségünk
A szatmári lakóházak
18.15 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Csillag a máglyán Magyar film
20.40 Vasárnap esti muzsika -Mendelssohn: Hebridák nyitány Grieg: a-moH zongoraverseny
21.30 Építette: Ybl Miklós
SAT1
4.50 A négy muskétás (ism.) 6.20 Bucky O'Hare (ism.) 6.50 Superboy (ism.) 7.20 Astrodlnók
(rajzfilmsorozat) 7.55 így láttuk
8.00 Költözz át, drágám I (ism.) 9.50 Az árulás I. (ism.) 12.10 Álomutak 12.40 A mindenható nyomában 13.10 Black, a fekete villám
(kanadai sorozat)
13.40 Godzilla Megalon ellen (film) nüiia Az Inkák titka (amerikai film) 17.00 Tarzan
(amerikai sorozat) Veszély
17.30 Mallbu vízi mentői (amerikai sorozat) A mélység foglya 18.30 Labdarúgás 19.20 Hírek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Fergle és Andrew
A palota kapuja mögött (amerikai film) 22.00 Beszélgetés 23.15 Sport-tenisz

6.38 Napi műsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamát és a
papát I
Boldi, bolygónk fla
Francia rajzfilmsorozat
Az örvény 7.55 „így szól az Úri"
A Biblia üzenete 8.05 Közjáték 8.10 Muzzy in Gondoland
XX/11. rész (ism.) 8.15 Thls is the way
XX/11. rész 8.35 Vasárnapi turmix 11.05 Leg-leg-leg
Különleges rekordok és rekorderek
11.35 Hazanézö - Pincehely 12.20 Világ-példa-tár
Fokvárosi mozaik 12.40 A tánc varázsa
Margót Fonteyn gondolatai a
táncról
Angol filmsorozat
3. rész: Mi az új? 13.40 Képújság (EÜE Zenélő filmkockák
Fesd át a kocsid 1154'
(Palnt Your Wagon)
Amerikai film (1969) 16.30 Az Arany Könyvklub ajánlja 16.35 Örömhír
A baptista egyház műsora
tFIiffl Walt Disney bemutatja
Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat
Gombaszedés félslkerrel
A suli
Amerikai filmsorozat
IX/8. rész (ism.)
Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat
A lovagi torna
(Ism.: hétfő, TV1 9.00) 18.45 Szerencsekerék
Vetélkedőműsor 19.20 A Hét 20.00 Híradó 20.20 Telesport 20.25 Góóól
Labdarúgó-összefoglaló 21.00 Mozgóképek Bartókról
Közreműködik: Tusa Erzsébet és Lendvai Ernő 21.25 Dominique
Angol film (1978) 95'
(Felnőtteknek!) 23.05 Közjáték (ism.) 23.10 XX. századi portrék
Külföldi televíziók filmjeiből
Andrzej Wajda
Lengyel-NSZK film
HB0
17.30 A törvényen kívüli Josey
Wales-Am. western 130' 20.00 Rendőrakadémia 3.
Indul a kiképzés
Amerikai vígjáték 80' 21.25 Golfőrültek
Amerikai vígjáték 98' 23.05 A bostoni fojtogató
Amerikai krimi 111'

7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 8.00 Műsorismertetés 8.04 Aerobic Simkó Andreával 8.20 A felvilágosodás országa: A lükiai civilizáció Török rövidfilm 8.45 Varjúdombi mesék Magyar mesefilm (ism.) Töpszli malac kalandjai Angol bábfilmsorozat Ric, a holló Német rajzfilmsorozat Mekk mester Magyar mesefilm (ism.) 9.15 Veszélyes öböl Kanadai filmsorozat Az elsüllyedt kincs 9.45 Örömzene
Elgar: Pomp and Clrcums-tances No. 1.
Előadja: a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ének- és zenekara 9.55 Elektor kalandor
10.00 Garfleld
Amerikai rajzfilmsorozat
XII/1. rész:
Garfleld kilenc élete (ism.)
10.50 Kosárlabda-bajnokság -rájátszás
12.25 Magyar nemzetközi tornász-bajnokság Szerenkénti döntő
12.50 „Mily kedves a Te hajlékod"
13.20 Nótaszó a Tanne étteremből (ism.)
13.35 Gazdaképző
Házigazda: dr. Bálint György
14.05 SOrSok
Munkavállalók magazinja
14.45 K+P
(Kárpótlás és privatizáció)
15.05 Műsorelőzetes Időjárás
15.10 Szombathelyi virtuózok
15.20 Másfél millió lépés Magyarországon
XIV/10. rész: Bodajktól Zircig a Bakonyban (ism.)
16.00 Nézze meg az emberi
iiiiiH Filmmúzeum
Karády Katalin-sorozat
Forró mezők
Magyar film (1948) FF 85'
17.35 Delta
Tudományos híradó
18.00 Körzeti tévéstúdiók műsora
18.30 Kedves versem Vörösmarty Mihály: Az emberek
18.35 Műsora|ánlat - Időjárás
18.40 Szombathelyi virtuózok Schumann: Románc
18.47 Vizlpók csodapók Magyar rajzfilmsorozat
19.00 Família Kft.
íEKE Zsaroló zsaruk Francia bűnügyi film (1985)104'
21.25 Telesport
21.45 Geopolis
A Francé 2 világpolitikai sorozata-Feliratos!
22.30 Speciális Téli Olimpia
MCIIIII Boney M-koncert Budapesten



''::::::::£££-:2:::tf ^
iiiiiiBillii
mmmjmmgj
+W£y^m£^



Dél-Zalal Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2.
Tel.: 13-140, 13-040
Hibabejelentés: 11-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése belső gázszerelések


ARUHAZ
KANIZSA
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL



Ez a hely az On hirdetésére vár!


Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére

Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196




A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-,
és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 11.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495

UJ HELYEN! UJ HELYEN!
Sootcrs FOTO
Vegyen kettőt - hármat kap!
Kanadai filmek, fotóalbumok, képtartók, keretek, fényképezőgépek, műtermi fotók, színes igazolványképek.
Nagykanizsa, Fő u. 9.

KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257





Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.


HA NÁLUNK RKNDKL BIZTOSAN NYKR!
ML SK.RVHÁ/..TI TERMÚKKK THIJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
X800 NAGYKANIZSA
Tel.: <>3/l 1-457 vajj.v 12-277
Fax: «>2/7.<-27(J






KANIZSA
TREND KF

KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.

AKCIÓ! A GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN!
Régi ár Új ár
Étolaj 1/1 NBS.őö' 80,30
Kr. cukor 1/1 6%6Q 59,80
Kr. cukor 1 kg JÓM 57,00
Ajánljuk magunkat!





REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT
SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat

LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK
A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!

KANIZSA


A kanizsai zenekar filharmóniai hangversenye
Elnéző
ereidben zátonyok szelleme
Megjöttem...
cirógatva csókolt az igazság
mely már szánkból is
szemenszedett
Köszöntél...Hogyan?
Kértél?
Ordíts-tudom, hogy nem vagy itt
hazudj, s én elhiszek valakit
Meghívó
az 1993. március 19-én 18.00 órakor a nagykanizsai
Erkel F. Olajipari Művelődési Házban megrendezésre kerülő
„felvételi Rbeszélgetés"
című Irodalmi Kávéházba,
ahol alkalmad nyílikmegismerkedni papírra vetett gondolataimmal,
melyeket Zadravecz Bea rendezgetett össze-vissza,
és ez alkalommal Fülöp Réka és Kovács Zsolt
élő szóban követ-el Neked! Nekem fontos, hogy ott legyél, magaddal, szeretteiddel, barátaiddal!
VÁRLAKI
Hercz Gábor
Akár egy kicsit megkésett farsangi hangversenynek is beillett volna a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar március 7-i estje a filharmóniai bérletsorozat keretében a HSMK nagytermében.
Dallamos, népszerű, bár nem azonos fajsúlyú művek és két kitűnő zongoraművész fellépése ígért színvonalas szórakozást.
Az előadott első mű címében is viselte a „farsang" szót. A zenekar Gellért Zoltán vezényletével, Juhász Éva és Szelecsényi Norbert közreműködésével Ca-mille Saint-Saös: Az állatok farsangja című „zoológiái fantáziáját" játszotta. A sok apró tétel egy-egy állat jellemző tulajdonságait festi szellemesen, finom franciás humorral. A két vendégművész látható élvezettel muzsikált, még a nem megfelelő hangszer sem jelentett akadályt. A mű egyik tétele a „Zongoristák" címet viseli, Saint-SaSns ironikusan őket is az állatfajták közé sorolta: ebben a részben Juhász Éva és Szelecsényi Norbert szinte lubickolt a muzsikában és a jókedvben. A mű egyébként nemcsak a zongoristák számára hálás feladat, a zenekar több tagja számára is lehetőséget nyújt szólisztikus képességeik bemutatására. „Hattyú" tétele -túlzás nélkül mondható - a zenetörténet egyik legnépszerűbb, gordonkára írott dallama. Balogh Tünde játszotta érzékenyen, szép formálással, méltán aratott vele nagy sikert. S közben nemcsak
Hercz Gábor

hallani, de látni is jó volt, ahogy a kíséretet játszó két zongoraművész partnerének tekintette, maximálisan odafigyelve rá és alkalmazkodva hozzá.
Ernst Fischer: Az Alpoktól délre című, főleg az idősebb korosztály által ismert műve következett a zenekar előadásában. A mű nem több nagyzenekarra hangszerelt többtételes szalonzenei darabnál. Bár témáját tekintve eszünkbe juthatnak a romantikus szimfonikus költemények, de természetesen egy ilyen műben nem kell mélyebb tartalmat keresnünk. Behízelgő dallamokat és vérpezsdítő ritmusokat szólaltatott meg a zenekar. Kellemes színfoltja volt a második tételnek a mediterrán világot közvetlenül idéző mandolin.
George Gershwin műve tette fel a koronát az estre. A „Rhap-sody in Blue" előadásában, amelyet nem pontosan fordítanak Kék rapszódiának, Szelecsényi Norbert játszotta a zongoraszólót. Zeneileg ez volt a legérettebb produkció a három közül. Gellért Zoltán karmester - mint mindig - most is rendkívül jellemzően ragadta meg a mű karakterét, s elképzeléseit ezen az estén ebben a műben tudta a legjobban megvalósítani a zenekar. Mindehhez hozzájárult a zongorista brilliáns játéka - természetesen nagy sikerrel, ráadással fejeződött be a koncert.
Kocsis Katalin

SZÓTÁR ÉS ÉRVELÉS MÁRCIUS IDUSÁRA
A kalotaszegi Vincze András bácsi talán nem is tudta, csak érezte, hogy az 1848-ról szóló paraszti értékítélete mennyire Időhatározó mindenkinek. Vlkár Béla gyűjtése nyomán ismerjük ezt a bajdani, naiv örömöt sugárzó versikét:
„ Ezernyócszáznyegy vennyócba
Beléptünk a szabadságba:
Nem szógájjuk már az urat,
Ország-világ minden szabad!"
Mert hát mi március 15-ének, ennek a nemzeti ünnepnek a titka? A múlt század végétől, amióta ünnepeljük, sokszor vetődött fel az a kérdés, hogy vajon Időhatározó-e ez a nap? Időhatározó annak, aki átélte, aki tanulja, aki emlékezik?
A tizenhárom éves gyerekek, amikor először szembesülnek a kérdéssel, mint tananyaggal, csak néhány tanórán bontogatják ki a számukra megérthető lényeget. Tételesen azt, hogy 1848. március 15-én az a kérdés vetődött fel, hogy mikor fogunk igazodni a világhoz, nem utánozva azt, miként kaphatnak teret reális igényeink, érdekeink. Európa fejlődése a 19. század derekára annyira felgyorsult, bogy egy versenyt kényszerftett a népekre, és egyértelműen megfogalmazódott nálunk is, hogy aki nem lép, végzetesen lemarad. Az a határozottság, amellyel politikai követeléssé emelkedett Magyarország polgári átalakításának és önkormányzata biztosításának kérdése, gyökeres változást hozó fejlemények láncreakcióját váltotta ki a Habsburg birodalomban.
1848 után jóval később kezdődött el Magyarország európai helyének meghatározása, majd újra meghatározása. Helyünk, helyzetünk, történelmi útkeresésünk 1993. március 15-én is ugyanolyan fontos nemzeti ügyek, mint 145 évvel ezelőtt.
Korszakváltás, rendszerváltás, értékváltás napjait éljük. Szótárunkban hol a jövőkép, hol a rövid távú program címszók kerülnek előbbre. De hát merre tartunk, és mi a jövőkép? Nem különösen meglepő, mert már annyiszor átélte ez a nép, hogy a radikális átalakulás folyamatában más felfogások, erősen konzervatív nézetek is jelentkeznek. Először csak a publicisztikába, a szaktudományokban jelentek meg, aztán beszivárogtak a politikai agitáció peremére is. Néha már aggasztónak tűnik a nemzeti önismeretre való kézség hiánya, a múlt, de különösen századunk történetét illető önkritikus vélemények heves elutasítása.
Az antiszemitizmus és nacionalizmus kérdéseinek felerősítése csak arra alkalmasak, hogy elfedjék a nemzet előtt álló jelenlegi sorskérdéseket. Az egyszerű emberek kapkodják a fejüket a szabad demokraták és a magyar demokraták politikai csatározása hallatán Is. Szabadság, gazdasági felemelkedés az egyik, a nemzeti érzelem, az igaz magyarság a másik oldalon. A haza és haladás reformkori, századelőn korszerűsített és ma megint jövőképként emlegetett programja osztogatja ketté a nemzetet. Pedig, ba 1848-hoz fordulunk, Kossuth modernizált érdekegyesítő programjához, majd Deákhoz, akkor nyilvánvalónak kell tűnnie, hogy a tulajdon és a szabadság fűzi legjobban az állampolgárt hazájához. Abba lehetne már hagyni a ferde nemzet fogalom magyarázgatását is, hiszen a magyarság - igaz nem etnikai értelemben - kulturálisan egységes, politikai-kulturális nemzet.
Számosan leírták már, hogy nem szabad eldramatizálni, tcátrálissá tenni március 15-e megünneplését. Magam úgy érzem, legendát ma Is kellene teremtenünk, a ml korunk színvonalán. Valahogy érzékeltetnünk kellene azt a forradalmi lobogást, amely végül is egyfajta politikai realizmussá vált: ez pedig a haladás és a nemzeti érdek harmóniája. Ez nem a lelkek, hanem a valóságos helyzet fő kérdései. Igaz, a parlament nem ezt az ünnepünket emelte a hivatalos állami ünnep rangjára, mégis 1848. nemzeti, politikai üzenetének el- és áthárítását úgysem tehetjük meg.
: Büki Erzsébet

20 KANIZSA

Visszatekint®
Az SZDSZ
Sajtótájékoztatóra és fórumra hívták az SZDSZ képviselői városunk polgárait és a sajtó képviselőit múlt hét csütörtökön. Az egybegyűltek köszöntése után Rost János emlékezett vissza a párt elmúlt három esztendejére, amelyben három jól elkülöníthető szakaszra bontotta a helyi SZDSZ eddigi történetét. Az első szakaszt kisebb sikertelenségek jellemezték, hiszen egy későn megalakult párt volt akkoriban az SZDSZ, és egy olyan jól felépített, erős párttal találta ma-

három éve
gát szembe, mint az MDF, amely ráadásul olyan kedvező megítélésű képviselőt állított, mint amilyen Tarnóczky Attila. A következő szakasz, a naturalizmus időszaka volt, amelyet személyi ellentétek jellemeztek, és ezek bizony kárt okoztak a szervezetnek. Ez a szakasz azonban lezárult, és mára már sikerült rendezni a sorokat a sokban hasonló felfogású párttal, a FI-DESZ-szel is. A többi működő, kanizsai párttal is megfelelő kapcsolatban vannak a Szabad-

demokraták, bár az MDF megítélésében még vannak nyitott kérdések, többek között azért, mert az SZDSZ tagjai nem tudják mind a mai napig, hogyan vélekedik a helyi MDF a „csur-kakérdésről".
Ezt követően Czobor Zoltán beszélt a párt gazdasági elképzeléseiről. Jóllehet nem túl kedvező az „építész-vonal túltengé-se" a párt képviselő testületi tagjai között, de ez a választások egyik furcsasága. Természetesen minden más vonal is képviselteti magát az SZDSZ-ben, annak ellenére is, hogy ez a testületben nem látszik.
A gazdasági kérdéseket érintő tájékoztatás után dr. Szigeti István országgyűlési képviselő be-

szélt az SZDSZ 90-es választásokat követő politikájáról.
A jövő évben esedékes választásokkal kapcsolatban a képviselő elmondta, hogy véleménye szerint ennek a választásnak lesz majd igazán tétje, hiszen mostanra jött el az az idő, amikorra az emberek már tisztában vannak az egyes pártok valódi arculatával. Véleménye szerint az SZDSZ napjainkra jutott arra a szintre, hogy „felállásában" már változatlan formában készül a választásokra. Elmondta, 15 hónapra IS javaslatból álló tervezetet adtak át a kormánynak (lapunk is közölte), amelyben többek közt azt javasolják, hogy záruljon le a IH/III-as eljárás. Ezután a résztvevők kérdéseire vá-





ponti kiküldöttét Pócza Attila, a Kanizsán zászlót bontó zalai szervezet csoportvezetője köszöntötte. A Himnusz közös eléneklése után bejelentette, hogy az MNSZ és az FKgP országos vezetői február hó elején együttműködési megállapodást kötöttek, s ezért köszönettel külön is üdvözölte az alakuló ülést térítés nélkül biztosító, jelenlévő helyi kisgazda vezetőket és tagokat. Röviden vázolta a hónapok kitartó munkájával folyt szerveződés körülményeit, keresztény
Március 6-án délután Kiskani-zsán, az FKgP Szent Flórián téri párthelyiségében került sor a Magyarok Nemzeti Szövetsége Zala megyei (egyben nagykanizsai városi) Szervezetének alakuló gyűlésére. A kis tanácskozó termet zsú-

folásig megtöltő, lelkes érdeklődőket és az elnökségben helyet foglaló Bosnyák Imre veterán országos tiszteletbeli elnököt, Móré Csaba József országos ügyvezető elnököt, a Vas megyei szervezet elnökét és a FKgP budapesti köz-

Kanizsán megalakult a Magyarok Nemzeti
Szövetségének Zala megyei Szervezete
nemzeti alapokon, követve az államalapító Szent István királyunk eszméit. Csalódását fejezte ki, hogy a rendszerváltás eddig balul sikerült, s aggódik azért, hogy Kanizsán is érződik a baloldali erők összefogása a hatalom visszahódí-tása érdekében.
Ezután sorra szólaltak fel a meghívott vendégek. Móré Csaba József közölte, hogy az MNSZ nem párt, hanem cégbíróságon bejegyzett szövetségi Történelmi áttekintést is adó beszédét többször





Március 4-én este a Kereszténydemokrata Néppárt nagykanizsai városi szervezete gyűlést rendezett a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Ház nagytermében. A közel száz érdeklődőt a nyugati városrész Templom Téri Általános Iskola 2. osztályának Császár Antalné hitoktató által irányított katolikus kultúrcsoportja kedves műsorral lepte meg. A „Hoztunk ide szeretetet..." c. vallásos dal eléneklése után két magyaros vers következett, majd a kicsik virágcsokrot nyújtottak át
A magyar Szabadságpárt a napokban Kaposváron, az Egészségügyi Főiskolában tartotta utolsó közgyűlését, amelyen részt vett dr. Torgyán József, a FKfgP országos elnöke is. A közgyűlésen • kimondták a Szabadságpárt beolvadását a Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Pártba. így automatikusan lett

az est vendégének, dr. Szilágyiné Császár Teréziának, a KDNP országos alelnökének, az Európai Nőúnió elnökségi tagjának. Ezután Bedő Csaba Radnóti-díjas kanizsai versmondó szavalta el Reviczky: Március 15-én c. versét, majd a gyűlésen elnöklő Erdős Géza kiskanizsai esperes-plébános olvasta fel dr. Surján László KDNP országos elnök, népjóléti miniszter levelét.
A nem mindennapos bevezető után a Szabolcs-Szatmár megyéből származó dr. Szilágyiné Császár
A PARTELET HÍREI
tagja az FKgP-nek Goór Tibor, az egyetlen nagykanizsai szabadságpárti tag is, aki egyébként elindult az 1990-es kanizsai helyhatósági választásokon is.

Terézia tartott előadást ÉRTÉK KÉT VÁLASZTÁS KÖZÖTT címmel. Elmondta, hogy a KDNP több mint 22 ezer taggal rendelkezik az országban, s ez a létszám fokozatosan emelkedik. Hangsúlyozta, hogy a KDNP hosszú távon gondolkodó, szélsőségektől mentes, keresztény értékrendszert megvalósító tömörülés, amely aktívan politizál és távlatokban politikai hatalmat akar. Alapelvei: szolidaritás, igazságosság, szeretet. A vidék pártja 1989. szeptember 30-án alakult, s kevesen hitték, hogy 1990. tavaszán 22 képviselővel, 6,4%-os szavazati aránynyal helye lesz a parlamentben. A párt szilárd célja: a szabadság és egy új Magyarország felépítései „A párt - belső elvi vitái ellenére
Nevet változtatott a Magyar Szocialista Munkáspárt! Az illetékes fővárosi cégbíróság törölte az MSZMP elnevezést, s helyette a párt állásfoglalása alapján MUNKÁSPÁRT nevet jegyezte be.
(t-l)

- egységes! Sokszor csendesnek, határozatlannak tűnünk, de becsülettel tesszük dolgunkat" - mondta.
Az ország gazdaságának elemzése kapcsán említette, hogy örülni kell az olyan nyugati tőkének, amely itt szerzett profitját visszafordítja befektetésébe. Megtudtuk ' tőle, hogy a kormány által elfogadott vagyonjegyes privatizációt a KDNP kezdeményezte. Elmondta, hogy a lakosság szociális ellátása terén vannak a legnagyobb gondok: a nyugdíjak zöme alacsony, nincs állami lakásépítés, az adótörvény rossz, a szociális juttatások elosztása igazságtalan, növekszik a munkanélküliség, az infrastruktúra elmaradott, a földnek nincs igazi értéke, az áremelések kreáltak.
„Az 1994-es választásokig a „Magyar út"-on kell haladnunk. Saját sorsunk helyes alakítása érdekében minden választópolgárnak el kell majd menni szavazni a hiteles, boldog Magyarországért" -mondta végezetül nagy taps kíséretében, amely éppen a szomszédos templom estharang zúgásával esett egybe...
Egy kiskanizsai fejkendős asz-

KANIZSA 27


Március 18-április 10.:
TAVASZ A KULTÚRÁBAN -KULTÚRA A TAVASZBAN
Művészeti programok a HSMK-ban
laszoltak az est házigazdái. A válaszokból kiderült, hogy bár a FIDESZ nem az SZDSZ ifjúsági tagozata, ennek ellenére előfordul, hogy a liberális gondolkodású fiatalok jórésze nem ismervén az SZDSZ ifjúsági tagozatát, a FIDESZ soraiba áll.
Vélemények is elhangzottak ezen az estén, s bizony nem mindegyik volt kedvező. A polgármester fizetésével kapcsolatban egy úr elmondta, hogy szerinte a magas összeg mögött nincs megfelelő munka. A testület működése óta csak a balkani-zálódási folyamatok fokozódtak a városban. A felszólaló véleménye szerint az Ügyintézések egyre kaoükusabbá váltak, a hivatal nehézkesen működik, a testületi ülé-
szakította meg elismerő taps. „Határainkon túl, de azon belül is veszélyek leselkednek ránk. Lassan védekezni kell a magyarnak, hogy Magyarországon magyarként élhessünk" - mondta többek között, hozzátéve, hogy dr. Torgyán József, Csurka István és társaik nemzeti törekvéseit a paktumra vetemedett, jelenlegi gőgös hatalom sárba tapossa, bomlassza! Röviden ismertette az MNSZ szerepét is. Az 1994-es választásokról hangoztatta, hogy az „választóvonal lesz a kommunista rémuralom és a magyar feltámadás közötti" Az évtizedeken át üldözött Bosnyák József, a jelenleg több mint 9 ezer taggal rendelkező szövetség egyik alapítója, a Mártírok Igazságtevő Bizottsága, az MNSZ és az FKgP közös politikai hetilapjának a MAGYAR FELTÁMADAS-nak főszerkesztője bátor kiállásra, összefogásra buzdította a jelenlé-

sek hangneme, munkájának minősége sem a legmegfelelőbb.
„Mi Kereskai urat jó polgármesternek tartjuk" - hangzott a válasz. Jóllehet a fizetése magas, de a város első emberéről van szó. Tisztességes, jószándékú ember, de úgy tűnik, egyre nehezebben viseli az arénát, s azt a viszályt, ami nem feltétlenül képviseli a város érdekeit."
A fórumon felszólalt Tar-
nóczky Attila MDF-es ország
gyűlési képviselő is, akinek kér
dése nyomán derült fény arra,
hogy az idei költségvetés nem
hogy 500 milliót elvont a város
tól, hanem 160 millióval kap
tunk többet, mint tavaly, és ez
az összeg több mint az országos
áüag. Dévi
vőket, akárcsak Honti László budapesti kerületi kisgazdapárti elnök és Sülé Iván, az MNSZ Vas megyei szervezetének Szombathelyről érkezett elnöke, aki után felesége is lelkesítő beszédet mondott.
Néhány további hozzászólás után a jelenlévők nyílt szavazással megalakultnak nyilvánították a Magyarok Nemzeti Szövetsége Zala Megyei Szervezetét, Nagykanizsa, Csengery út 1. sz. címen, majd elénekelték a Szózatot.
Ezután a régi és új tagok -
összesen 15-en - megválasztották
a szervezet vezetőségét. Elnök
Pócza Attila, elnökségi tag pedig
Mészáros József és Szálai Ferenc
lett. Kisgazdapárti összekötőnek -
javaslati joggal felruházva - Si-
monka Józsefet választották. A ve
zetők határozatot hoztak további
tagok toborzására és ifjúsági cso
port alakítására. (tihanyi)

A HSMK igazgatósága az elkövetkező hetekben érdekes és színvonalas tavaszi kulturális műsor-sorozatot állított össze a város és a városkörnyék közönsége számára.
- Olyan művészeti programot szerveztünk, amelyek bemutatása során valamennyi korosztály kitűnően szórakozhat, s feltöltődhet kultúrából. Egyelőre nem akarunk a budapesti, debreceni és kaposvári tavaszi fesztiválok nyomdokaiba lépni, de néhány év múlva egy hasonló műsor-sorozat fesztivál jellegű lehet. A március 18—április 10. között városi művelődési központunkban zajló művészeti programnak - amelyeknek egyelőre TAVASZ A KULTÚRÁBAN -KULTÚRA A TAVASZBAN elnevezést adtuk — kettős célja van: egyrészt Nagykanizsa művészeti együtteseinek újabb bemutatkozási lehetőség biztosítása, másrészt az ismert hazai kiváló színtársulatok előadásai mellett neves külföldi együttesek fellépése. Sikerült szponzorokat is találnunk: öt vállalat és vállalkozó támogatja kezdeményezésünket - mondta Papp Ferenc, a HSMK igazgatója.
A program-sorozat március 18-án (szerdán) kezdődik Lázár Ervin: A KISFIÚ ÉS AZ OROSZLÁNOK gyermekrendezvénnyel, a Bóbita Bábszínház két előadásában. Március 20-án (szombaton) este a JAZZ HANGVERSENY-en 4 magyar és 2 lengyel muzsikus

egybeforrva szórakoztatja majd a jazz kedvelőit. Március 21-én (vasárnap) este a Nemzeti Színház művészei lépnek színre Sütő András: ADVENT A HARGITÁN c. drámával; március 23-án (kedden) pedig a Fővárosi Operett Színház adja elő Huszka Jenő: MÁRIA FŐHADNAGY c. operettjét. Március 24-én (szerdán) a GRÚZ ÁLLAMI TÁNCEGYÜTTES ad műsort. Március 25-én (csütörtökön) délután lesz a Nemzeti Filharmónia ifjúsági bérletes hangversenye: koncertet ad a NAGYKANIZSAI SZIMFONIKUS ZENEKAR. Március 27-én (szombaton) este és éjszaka bizonyára sokan tapsolnak majd a NOSZTALGIA KÁVÉHÁZ programjában Felföldi Anikónak, Körmendi Vilmosnak és D. Farkas Bálintnak. Március 30-án (kedden) este a Veszprémi Petőfi Sándor Színház adja elő Sütő András: VIGYORG— BŰBÁNAT c. darabját (Hevesi-bérlet).
Az április havi tavaszi programot 1-én (csütörtökön) este a HSMK VEGYESKARÁNAK koncertje vezeti be, majd 2-án (pénteken) este KORTÁRSAK koncert lesz. Április 6-án (kedden) újra jön a VIGYORGÓ BÚBÁNAT (Bródy-bérlet). A finálét április 8-án (csütörtökön) este a MASKA-RADES görög népzenei együttes műsora jelenti.
Jó szórakozást!
T. I.





szony javaslatára a jelenlévők felállva énekelték el „Az Úr angyalát", majd sorra jöttek a felvetések, hozzászólások: hiteles embereket a vezető beosztásokba; harcot kell folytatni a szex-őrület, a bárok, játékkaszinók és kocsmák elburjánzása ellen; alacsony kamatozású hiteleket kell nyújtani a kistermelőknek; a bűnözések és jogtiprások ellen erélyes fellépésre van szükség; legyen pártérdekektől mentes magyar tévé, rádió és sajtó; keresztény nemzeti összefogásra van szükség; harcolni kell a közömbösség ellen; meg kell ol-

dani a keresztény szellemű gyér- v% mekek 7-10 napos nyári táborozását; fel kell lépni a helyi Mgtsz vezetőinek „gonoszságai" ellen; szakértő kormányra és egy új összetételű parlamentre van szüksége a magyar népnek; a KDNP bázisa legyen a kisfalvak, községek lakossága; a kihaló-félben lévő katolikus papság utánpótlására sürgős lépéseket kell tenni...
A több mint kétórás gyűlés után
többen belépési nyilatkozatot írtak
alá a KDNP-be. ''
Tihanyi István

NAGYKANIZSA, 1993. MÁRCIUS 15.
Tisztelettel hívjuk Önt és kedves családját nemzeti ünnepünk tiszteletére és felidézésére ez évben is
megrendezésre kerülő emlékező sétára.
A március 15-e tiszteletére szervezett emlékező ünnepi séta programja:
Gyülekezés: 1993. március 15-én, 18 óra előtt a Kazinczy utcában. 18 órakor: Deák Ferenc emléktáblájának koszorúzása a Hunyadi-iskola falán, rövid emlékműsor. Innen a Sugár úton, a Fő utcán és az Ady utcán át a Zrínyi-iskola falán található Petőfi emléktáblához megyünk.
Zrínyi-iskola: rövid emlékprogram, a Petőfi emléktábla megkoszorúzása. Innen a Zrínyi utcán és a Csengery utcán át a Deák térre sétálunk át.
Deák tér: rövid emlékműsor, majd a város társadalmi szervezetei koszorúznak, a koszorúzás előtt a Himnuszt, utána a Szózatot énekeljük el.
♦ • ♦
Kérjük az ünneplőket, hogy a séta után jöjjenek velünk a HSMK-ba és hallgassák meg az ottani népzenei műsort, majd vegyenek részt az azt követő táncházi programban.
1989. március 15. 1990. március 15. 1991. március 15. 1992. március 15.
1993. március 15.
Ötödik alkalommal ünnepel Nagykanizsa lakossága emlékező sétával is március 15-én. Azóta vagyunk részesei és nem csupán hallgatósága az ünnep felidézésének. Kérjük, ötödször is ünnepeljen ezen a módon velünk. , : ...
Magyar Demokrata Fórum '
Ifjúsági Demokrata Fórum, Nagykanizsa
(Lapzártánkig más ünnepi rendezvényről nem kaptunk információt)

KANIZSA
JULES RENARD AFORIZMÁJA

A FRANCIA l'RÓ, MORALISTA GONDOLATA A JELZETT | 5OR0KBAN flATAL Í.6 7 KIRI'VŐ-AN ELTE'-RŐ MÉRETŰ
KUKORI S EZ, TA'J SZÓVAL
LŐTA&: NITROGÉNNEL KAPCSOLATOS RUHA'T A'TALAW'T LET DA- SZÍNÉSZNŐ
/NÓRA/ JAPA'N, MA'LTAI,
SPANYOL AUTÓJEL SUPPE-DŐS RÉSZ ! BoRÍTÓ-KOSA'R AMATŐRÖK LEHETŐVÉ TESZ

ÉRFIWÉV



6ZAZAD-
RÉsz!
FÉL Év!






KAPUS v. /JÓZSEF/
[SZÍNK. KELLÉK KÉSZÍTSE GIPSZBŐL 1 IJ
► ■ v V


















TARTOZÉK









ÉRDEKTELEN/ARGÓ/









A'ZSIAI
MAJOM FÉLE KOSA'R-LAbDA'Zo /FERENC/













RENDBEN





.. SIRATÓ
KA'ROLY OXIGÉN






ÖVVEL RÖGZÍT




OLASZ AUTO'JEL
LŐFEGYVEREK




IA'&RA'BI KOSA'RLAJ
CSAPAT ULYSSESI VA'ROS-RE'ÍZ! TORLASZ RÉSZLET!







úszó'
/ATTILA/







TÉVESEN JE&YZŐ




















EDIT F&VNEMŰ ZIRC
HATA'RAI ! FRÉZIA! KÖZÖTT NITRO6ÍM








GOLDA ••.
/POLITIK/


REPED A JÉG








HALOM















...
(GEKÖTŐ 1 s'. v. ü. SHETLANDI SZIGET /ROC
SZT
VILA'&Nt ZETI IRA'NVZAT











GADOLÍNI-UN.KA'LIUM




•fe/
PENNA * KARAMHO-LOSJEEPl - SZOVJET GK-Tl'PUS TALLIUM





BELSŐ
RÉSZLET!


SZEMÉLY-NÍ'JMA'S









_ | NYÁR ÍZŰ GYÜMÖLCS *










FÉLÚT!








MEGSZA BADUL A KACATOK- —y
K tSZAK-OROSZOR-SZA'&I FÉLSZIG. *


Beküldési határidő: március 19.
Lapunk 9. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Első poén: És mikorra érnek be a cigaretták? Második poén: Semmi értelme, nem tud olvasni. A sorsoláson Feszt Károlyné, Gyimesi Izabella, Mező József, Pálinkás Gézáné és Simon László kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
VOLÁN RT.
HUMOR -ZSÁK
Morbid
- Mit mondanak a sírásók, amikor engedik lefelé koporsót? ???
BORSOS TÖKÁNY

??? - Szia dobozos!
s Jtagyma, 15 dtg füstölt
*#, tör&tí bers, 1 dl í*-
h A búst vékony
n, A szalonnát ^
«. zsírját lc«ílrjúk, « többi tsithat öntjük^ m nprór* yá« götii hbgymát benne íSíft* foiroyas&tjuk, 8ele(«sswök s Mtt 6 a bagyjnás l kevefgeté$ Majd Í

gedjttk, törött borssal Mv<m ros«ír«ve kevés lében pároljuk, FcfeéS közben hozzáad* juk » cetetekre vágott, faéjá* « magjától íaeatlS3ítfto.tt pa* it^ KöldpaVrtkát, a
ji, majd xsfrjára $M> Jiik, A hozzáadjuk a kísutötj ldílt P4
«raíosa, P4r p«rc uyt síitós atáa k«vé« vJxet ön-titok fcoxzá, Amivel kb. 10 percrg párjuk, A tt*4ny leve rij^W, sőrü, J>«r»* satíaő, tartalJöas* íárölt rizst, töri burgonyát vagy gáia$kdi dk hozzá-

Nagykanizsa, Viríg B. a 4. (8800)
Szolgáltatásaink:
Jármű hatósági műszaki vizsgáztatás (tehergépkocsi, autóbusz, pótkocsi)
Tanúsítás kiadása nemzetközi közúti
személyszállításhoz használt
autóbusz vizsgálatáról, személytaxi
vizsgálatáról,
Üzemanyag-értékesítés
Gumiabroncs értékesítés, javítás,
szerelés, generátorok, indítómotorok,
IKARUS légbefúvó kályhák,
asztalos munkák.
Érdeklődni:
Nagykanizsa, Virág B. u. 4.
Telefon: 93/14-100, 93/12-089,
Fax: 93/12-089

mórcítis 12*

[ KANIZSA^





KERTBARÁTOKNAK
A házikertek szervestrágyázása

Késsel kergette élettársát
Akinek van hobbykertje vagy családi házban lakik és veteményes kertet is tudott kialakítani, arra törekszik a jobb termés érdekében, hogy a talaj tápanyagtartalmát javítsa. Ezt, többek között, istállótrágya felhasználásával elősegítheti. Istállótrágyából általában 100 négyzetméterre 200 kg-ot terítsünk ki, és még aznap ássuk be vagy szántsuk be a talajba. Ennek híján 100 négyzetméterre adjunk 80-190 kg tőzeges fekált vagy tőzeges sertéstrágyát a trágyaigényes zöldségfélék alá. A szerves trágyák javítják a talaj szerkezetét és termékenységét.
A komposzt is jelentősen növeli a talaj humusztartalmát. Általában 100 négyzetméteres területre 30-100 kg | komposztot juttassunk, amit | ne ássunk be mélyre, csak a | feltalajba kapáljuk vagy ge-| reblyézzük be. | Minden házikertben cél-1 szerű komposztot készíteni. | A komposztprizma 1-2 m

széles és 1-1,5 m magas lehet. Oldalai háztettfszerűek. Ha a prizma 1 m-nél szélesebb, akkor a tetején 1 m széles, lapos részt alakítsunk ki. A prizma a következőképpen készül: 20 cm vastagon elterítjük a kertészeti hulladékok, a szerves konyhai és ház körüli szemét, az igazi hulladék a kevés földdel kevert fűrészpor, a baromfitrágya, a sertéstrágya és a növényi hulladékok keverékét. Ezután 10 cm földdel lefedjük a legyek ellen. Ezt a réteget trágyalével vagy ennek híján vízzel megnyirkosítjuk, de vigyázzunk arra, hogy ne legyen túlzottan nedves, mert az le-vegó*tlenséget okoz. A következő" réteg ismét 20 cm vastag növényi és egyéb alkalmas hulladék. Vigyázzunk arra, hogy túl sok kőszénha-mu ne kerüljön a komposztba. A fahamu értékes, tehát az belekerülhet. A komposztréteget szuperfoszfáttal és

kálisóval enyhén megszórjuk, majd trágyalével megnyirkosítjuk és 10 cm földréteggel befedjük.
A rétegezést addig folytat
juk, amíg a prizma 1,5 m
magas lesz. A prizma hossza
mindig attól függ, hogy
mennyi szerves anyag áll
rendelkezésre. Elkészülte
után 2-3 cm vastagon lefed
jük földdel. Ezután a prizma
felmelegszik, és a kórokozó
baktériumok elpusztulnak
benne. Három hónap múlva
a prizmát át kell lapátolni és
közvetlenül a régi helye
mellett újra felépíteni. Újabb
három hónap elteltével az át-
lapátolást megismételjük.
Ekkorra már az egész anyag
egyneművé, földszerűvé
érik, a növényi részek elkorhadtak. Ebben az esetben egy hónap múlva felhasználhatjuk a komposztot. Ha a növényi részek még erősen elkülönülnének, két hónapot várjunk a felhasználásig.
Á. Kartai Csilla
FÉNY szalagon

Földet vettem
Ezúttal nem a privatizációról, s annak visszásságairól lesz szó. E témakör még bőségesen tartogat papírra vetendő gondolatokat a toll-forgatók számára. A földnek - mint tudjuk - súlya van területenként és súlya van a mérlegen egyaránt. Ez utóbbit fondorlatos kereskedők és piaci árusok régen tudják. A közelmúltban vásároltam a boltban nylonzacskóba csomagolt burgonyát. (Az utóbbi időben a hálós változat egyre ritkább.) Miután legyalultam a gumókról a fedő földréteget, merő kíváncsiságból visszamértem a megvásárolt anyaföldet, ami 16 dkg-ot nyomott. Fölvetődhet a kérdés, miért nem a piacon vásároltam meg a szóbanforgó kapásnövényt. Próbálkoztam ott is, de tapasztalataim nem voltak éppen kedvezőek. Ugyanis látszólag ép, egészséges burgonyát vásároltam egy bizalomgerjesztő piaci árustól. Hámoz ás közben a Szentháromságot és az összes apró-szentet szorgos szexuális tevékenységre biztattam. Történt ugyanis, hogy az ép külső belső hibákat takart, olyannyira, hogy emberi fogyasztásra teljesen alkalmatlan volt. Reklamálásomra a tűzről pattant őstermelő a következőt válaszolta: „Fiam, amilyet a sáska ürít (a Mami itt azonos értelmű ikes igét használt), a hernyó olyat eszik." Nem akartam a frappáns választ adó kofával biológiai vitába bocsájtkoz-ni, ezért hazafelé vettem ismét 16 dkg földet...
czene



Sajnos az utóbbi időben egyre inkább szaporodnak Nagykanizsa vonzáskörzetében a lakásbetörések. A bűncselekmények megelőzése érdekében ajánlatos jobban szemmel tartani a házak környékén ólál-kodó ismerétlen, gyanús személyeket. S amennyiben mondjuk összeáll több lakó, felettébb érdemes megkérdezni tólük: vajon kit keresnek? Ha netán flegma, fenyegető, tétovázó, bizonytalan választ kapnának, akkor célszerű értesíteni a rendőrséget!
Előfordul, amikor a lakásban cseng a kaputelefon, s valaki emigyen panaszkodik: „Ne tessék haragudni a zavar-kodásért, de az egyik barátomhoz akarok bemenni... A haverom a lakáskulcsot átadta, ám a kapukulcsról már megfeledkezett. Szíveskedjen ki-nyitani a ház bejárati ajtajátl" Ilyenkor a lehető leghatározot-

tabban azt kell válaszolni: „Nagyon sajnálom, majd a kapukulcsot kérje el a barátjától!" Ugyanis olykor a bűnözők ilyen átlátszó trükkel próbálnak bizalmat kelteni, s miután bejutottak a tömbházba, felfeszegetett ajtókat, kirámolt lakásokat hagynak maguk után...
Faluhelyen régebben szinte elvétve fordultak elő lakásbetörések, mivel az emberek jobban vigyáztak egymás vagyonára, portájára. Hogy a tolvajok milyen jelentős nagyságrendű kárt tudnak okozni, arra bizonyíték a következő példa.
Zalakomárban ismeretlen tettesek - ajtóbefeszítés módszerével - behatoltak az egyik házba, ahonnan színes televíziót, valamint étkészletet vittek el. A tulajdonosnak körülbelül százötvenezer forint kárt okoztak.

Vendéglátóhelyeken változatlanul dívik a lopás, elég egy óvatlan pillanat, s a lesben álló szarkák máris „könnyítenek" gyanútlan áldozatuk pénztárcáján. Nagykanizsán, az egyik szórakozóhelyen elemelték az egyik vendég táskáját, amiben közel kétezer forint volt.
Az utóbbi időben a rendőri jelentésekben gyakran adnak hírt, családi perpatvarokról. Az ilyen esetek általában mértéktelen italozással kezdődnek, majd a férj és a feleség (élettárs) közötti üvöltözéssel folytatódnak. A felhevült felnőttek a legkevésbé törődnek azzal, hogy közben olykor álmukból verik fel, kergetik rémületbe gyermekeiket. Murakeresztúron egy megvadult férfi ittasan, késsel üldözte a minap élettársát, s annak kilenc éves gyermekét. Mit mondhat erre a

krónikás? Legfeljebb annyit: szerencsére tragédia nem történt...
S ha már a családi csetepatéknál tartunk, érdemes megemlíteni egy másik érdekes esetet. Galambokon az egyik elvált férfi lakásába betört egykori neje - két gyermekével egyetemben -, s alapos felforgatást csináltak. Jóné-hány berendezési tárgyat megrongáltak, és amolyan ráadásként elvitték a televíziót.
Zalakomárban az egyik családi portán - lakatlefe-szítés módszerével - behatoltak a gazdasági épületbe, ahonnan baromfit, búvárszivattyút, valamint különböző szerszámokat emeltek el. Az előzetes becslések szerint, körülbelül húszezer forint kárt okoztak a hivatlan látogatók.
(Völgyi)

KANIZSA







SPORT

SPORT

SPORT






Tavaszi rajt az NB II-ben
Futószalagon
• Megkezdődtek az úszó Vármegye Kupa küzdelmei. Az I.
fordulót Veszprémben rendezték meg (10 csapat 300 fő), ahol a kanizsaiak közül a következők értek el jobb eredményt. 50 m. Leányok. 1985-ös: 1. Papp Viktória 49,62 mp. 1984-es: 1. Kovács Patrícia 49,64. 50 m pillangó. Lányok. 1979-es: 1. Holló Adrienn 31,74. 200 m gyors. Leányok. 1983-as: 2. Major Zsófia 2:38,11. 4x50 m gyorsváltó. Lányok: 5. Vízmű (Papp, Kapusi, Kovács, Major) 2:45,22.
• A Zemplén Iskolában rendezték meg a sakk diákolimpiai
megyei döntőket, amelyen elmaradtak a kanizsai sikerek. Az I.
korcsoportban a Hevesi lányok és a fiúk egyaránt a 2. helyen
végeztek (utóbbiak 0,5 ponttal maradtak el a győztestől). A II.
korcsoportban a Csokonai leánycsapat 2. lett (0,5 ponttal maradtak
Je a győztestől), míg a Hevesi fiúk a 3. helyen végeztek.
• A teke Szuper Ligában győzelemmel zárta az alapbajnokságot
a Sörgyár, amely 5:3 (2453:2420) arányban nyerte az OKGT BSE
ellen. Pontszerzők: Majorosné 433, Néfnethné 420, Hornyákné 416
fa. Az NB Il-es sörös-fiúk balszerencsés vereséget szenvedtek, akik
a vendég Győri ÉPFU csapatától 4 fával kaptak ki (5:3, 3028:3024).
Pontszerzők: Németh S. 525, Lukvár 521, Zömbik 503 fa.
(b)
Labdarúgás
A kanizsai piros-kékek gárdája a hétvégén zalai rangadóval kezdi az 1992/93. évi bajnokság tavaszi idényét, amikor az alaposan megdolgozott kedvencek a ZTE csapatának vendégei lesznek.
- A felkészülést kisebb-nagyobb zavarok jellemezték. Az influenza, a betegség, a sérülés ugyan gondot okoztak a szakvezetésnek, de akik a mester rendelkezésére álltak, azok igen keményen dolgoztak. Az viszont más kérdés, hogy a több heti kihagyásnak milyen következményei lesznek, s ez rövidesen kiderül - hangoztatta Baranyai István, az SE ügyvezető" elnöke.
A már korábban közölt kerettel szemben annyi a változás, hogy Fullér, valamint Hollander „kiszállt" a keretből, Tóth és Visnovics pedig betegség és sérülés miatt nem állt rendelkezésre. Ugyanakkor „gazdagodtak" az olajosok, akik a tavaszi idényre kölcsönkapták a siófoki, testvérektől a 22 éves Szabó Zoltán csatárt.
A felkészüléshez a külső feltételek biztosítottak voltak, a napközis rendszerben a
Sporthétvége
SZOMBAT
Kosárlabda. NB I. Női rájátszás a 17-20. helyért: MÁV NTE-Székesfehérvári Ikarus, MÁV NTE munkacsarnok, 17.00. NB H. Nők: Thúry DSK-Paks, Dr. Mező-gimnázium, 11.00. Dr.

Kremzner Géza vezette Ady kisvendéglő kedvezményes és változatos szolgáltatásai jó erőtartalékot adtak a kerettagoknak.
- A tavaszi menetrend s különösen annak első nagyobb szakasza igen sokat követel a fiúktól. No, nehéz a sorsolás, de a srácokat nem féltem, mert nekünk „fekszik" az idegenbeli hadrend. Mindent egybevetve azt tervezzük, hogy az 5-8. helyek valamelyikét sikerült elcsípni - vélekedett Németh Lajos, a kanizsai mester.
Az olajosok házatáján a gondok ellenére bizakodó a hangulat. Mindenki a rangadó lázában él s reménykednek, hogy holnap (szombaton) pontosan érkeznek haza Zalaegerszegről.
A ZTE elleni tervezett kezdőcsapat: Csáki - Tóth, Kepe, Kiss I., Iványi - Farkas, Po-povics, Hegedűs - Szabó, Dómján, Fuisz.
Az olajosok további tavaszi menetrendje. Március 21-én 15 óra: Olajbányász-Dorog. Március 28-án: Tatabánya-Olajbányász. Április 4-én:
Mező DSK-Paks, Dr. Mező-gimnázium, 13.00.
Sakk. Városkörnyéki sportnap, Péterffy-iskola, 9.00.
VASÁRNAP
Labdarúgás. Megyei bajnokság: Kiskanizsa-ZTE tartalék, Kiska-nizsa, 10.45. Fityeház-MÁV NTE, 14.30.


Olajbányász. Május 23-án, 17 óra: Olajbányász-BKV Előre. Május 30-án: Szekszárd-Olajbányász. Június 6-án, 17 óra: Olajbányász-Sabária Tipo. Június 13-án: Dunaferr-Olajbá-nyász. Június 19-én, (szombat), 17 óra: Olajbányász-ESMTK Bauinvest.
(bg)
Sopron-Olajbányász. Április 10-én (szombat), 16.30: Olaj-bányász-Paks. Április 16-án (péntek), 19 óra: Haladás VSE-Olajbányász. Április 25-én, 17 óra: Olajbányász-Mohács. Május 1-én (szombat): Pénzügyőr-Olajbányász. Május 9-én, 17 óra: Olajbányász-Ajka. Május 16-án: Kaposvár-
KANIZSAI LEGEK I.
Átadásra kerültek '92 legjobbjainak jól megérdemelt kitüntető elismerések, címek és jutalmak, akiket sorozatunkban mutatunk be olvasóinknak, természetesen a teljesség igénye nélkül.
A csapatok mezőnyében nem okozott gondot a szakértő bizottságnak a díjak odaítélése, hiszen mind a Zalaerdő-Hevesi DSE női sportakrobatikai párosa, mind a Tungsram NB l-es férfi kézilabdacsapata toronymagasan kiemelkedett a mezőnyből.
A kanizsai páros (képünkön Gajcsi Réka és Kondor Andrea, kupával a kézben) immár évek óta szállítják a hazai és nemzetközi porondon is kiemelkedő eredményeket (edző: Gajcsi József).
A keményen dolgozó, magasszintű szakmai munkát végző kedvencek az elmúlt évben remekeltek, kiegyensúlyozottan szerepeltek és jobbnál jobb eredményeket értek el. A számos .jegyzett" siker közül is az élre kívánkozik a skóciai és a lengyelországi nemzetközi viadalokon elért aranyérem, valamint a magyar bajnokságon szerzett országos bajnoki cím.
A Tungsram gárdája (képünkön a csapatkapitány, Rodek Attila) az 1992-es sportévben sorra döntötte meg a csúcsokat, írta át a zalai-kanizsai sporttörténelmet az NB I B-ben, majd az NB I-ben.
Tavaly, már a bajnokság vége előtt jóval aranyérmesek lettek, majd 100 százalékos teljesítménnyel jutottak fel az NB I-be, s ezzel első alkalommal biztosítottak a zalai szakágnak élvonalbeli szereplést.
Az NB I-ben aztán tovább tartott a menetelés. Újonc létükre bekerültek a „felsőházba" (1-8. helyért küzdenek), ahol a jövő hónap végén folytatják a rájátszás második szakaszát.
A siker, a bravúrsorozat részesei: Kálóczy László, Mészáros Csaba, Bilicz Csaba (kapusok), A. Bjelov, Becskei István, Rodek Attila, Krichenbaum Tibor, Sz. Kuzmicsov, Radovics Sándor, Kurusta Sándor, Ojtó Tamás, Hungler Rudolf, Cseh László, Ny. Kovesnyikov, Pánczél Csaba, Baksa István (mezőnyjátékosok), Musits Ferenc szakosztály-elnök, Pintér István szakágvezető, Jéki Zoltán edző, Tóth László technikai vezető.

«♦

[ KANIZSA^









SPORT

SPORT

SPORT




Szakvezetők arcképcsarnoka ^ U
Hatvan éves a kanizsai Mágus
Győztes csapatok és ügyszerető szervezők

A közelmúltban ünnepelte 60. születésnapját Németh Lajos, az OB Il-es olajos-focisták szakvezetője, akit a család, majd a piros-kékek vezetői, játékosai bensőséges ünnepségen köszöntöttek.
Az ünnepelthez közelálló krónikás a rendkívül gazdag, tartalmas és változatos, sikerekkel telített hat évtized teljes áttekintésére természetesen nem vállalkozhatott. így aztán csak egy-egy állomás, netán megállóhely, egy-egy epizód és fontosabb szakasz felvillantása jöhetett szóba az egykori „pengés" labdarúgó, majd sikeredző múltjából, jelenéből.
- Az olajosok saját nevelésü
játékosa voltam, kitűnő edzők
ismertették meg velem az ala
pokat. Boldog voltam, amikor
17 évesen bemutatkoztam az
NB H-es csapatban, majd az
tán a Veszprémi Haladás, Szé
kesfehérvári Honvéd követke
zett. A leszerelés után nyom
ban visszatértem Kanizsára és
1961-ig a Bányász csapatában
szerepeltem balösszekötőként.
A sérülés azonban gátat vetett
a játékospályafutásnak és 28
évesen véget ért a karrier —
számolt be a játékospályafu
tásról az ünnepelt.
A visszavonulás, a kényszerű befejezés után 5-6 év telt el, amikor a népszerű „Kóbi" eltávolodott a szeretett sportágtól. Később aztán visszatért és megkezdte az edzői munkát.
- A szakmai munkát, az
edzöséget 1967-ben kezdtem
el, amikor az utánpótlás csa
patot bízták rám, majd követ
kezett a nagy ugrás. Az NB
II-bői kiesett csapatot 1970-
ben vettem át, s ezzel a garni
túrával csodás éveket töltöttem
el. Megnyertük az NB III-as fél
fordulós bajnokságot, majd a
„rendeset" is. Bejutottunk az
NB. II-be, majd két évvel ké-

sőbb bajnokságot nyertünk és tagjai lettünk az egycsoportos NB I B-nek. Az 1973174-es bajnokság őszi idényében remekelt az újonc, jöttek az eredmények, de a tavaszi folytatásra már nem én készítettem fel a csapatot. A „nagyok" másként döntöttek, akik azt is elérték, hogy egy időre száműztek a foci világából - folytatta a mesteri
Mintegy egy éves „pihenő"' után végre engedték dolgozni. A megyeiben szereplő Thury SE, majd nem sokkal később a MÁV NTE csapatát vitte fel az NB III-ba, utóbbit az NB II-be vezényelte, ahol két évet töltöttek el. így történhetett meg, hogy az 1978/79-es bajnokságban egykori csapata, az Olaj ellen vezette a vasutasokat, akik aztán az olajos-pályán elkapták a sokkal jegy-zettebb olajosokat.
- Emlékezetes rangadó volt s számomra felejthetetlen élményt hozott. Bizonyítottunk, újra és újra, s ez a nagy siker már akkor nagy elégtételt je-
Teremlabdarúgás
Az őszi-téli hónapokban a hagyományos, nagy népszerűségnek örvendő teremlabdarúgó küzdelmek adtak lehetőséget a focistáknak, akik rendszeres és folyamatos sporttal, jó hozzáállással tűntek ki.
A hosszú szakasz az elmúlt hét végén zárult, amikor három színhelyen, értek véget a csatározások, randevúztak a csapatok a hagyományos, vagy hagyományteremtő kupaversenyeken.
A MÁV NTE munkacsarnokban 21 csapat részvételével rendezték meg a Komáromi József emléktornát. A többszakaszos és több napon át tartó versenyen a remekül erősített Miklósfa gárdája végzett az élen Miháld, Belezna és Pogányszentpéter előtt.
A Cserháti SZKI sportcsarnokban bonyolították le a zalai középiskolások teremtornáját, a Cserháti Kupa küzdelmeit. A jól sikerült versenyen vendégsikerek születtek, hiszen a zalaegerszegi Ságvári

lentett — veti közbe a szakvezető".
A vasutas-sikerek után jöttek a tapolcai évek, majd 1983 és 88 között megint a vasutasoknál folytatta sikeres edzői pályafutását, majd szakosztályvezetőként dolgozott.
- Miként került vissza az
olajos-kispadra?
- Az Olajbányász az
1990191 -es bajnokságra Vla-
szák Géza vezetésével készült
fel, aki aztán a Haladás VSE
elleni találkozó után felállt. A
csapat edző nélkül maradt, s
mivel „kéznél" voltam, így
gyorsan összejött a „házas
ság", ami elsősorban is Bara
nyai István ügyvezető elnök
nek, a nagyszerű vezetőnek
köszönhető.
- Jól választott?
- Szívesen jöttem vissza a
régi sikerek színhelyére. A ko
rábbi „tüskék" már nem ma
radtak bennem, győztek az
észérvek. Ugyanakkor igen ne
héz volt a helyzet, azóta fel
tételek tovább rosszabbodtak
ebben a pénzszűkös világban.
Szóval jobbra, többre számí-
lett a kupagyőztes a Z. Ganz és a Zsigmondy csapata előtt. Különdíj. Gólkirály: Körmendi László (Z. Ganz). Legjobb kapus: Balogh Attila (Z. Ságvári). Legjobb mezőnyjátékos: Hollander Zsolt (Zsigmondy).
Zalakaroson a sportkör és a sporttábor étterem vezetése hagyományteremtőként rendezte meg az I. Zalakarosi Kupa teremtornát 10 csapat részvételével, melynek szponzora Burka Józsefné volt. A nagyszerűen szervezett kupaversenyen a Holsten csapata végzett az élen Zalakaros és Szepetnek előtt. A díjakat Szirtes Lajos polgármester adta át.
A teremtornák befejezéseként, annak összegezéseként mindenképpen nagy,elismeréssel kell szólni a résztvevőkről, a feltételeket biztosítókról, s arról a népes és ügyszerető,

tottam, ám a tényt el kellett fogadni, s így kell dolgozni, megoldani a feladatokat. No ez szép, de igen kemény feladat, hiszen alig van 11 felnőtt játékosom. Ez bizony nehezíti a munkát, az eredményességet. Ugyanakkor jól tudom, hogy a mi lelkes szurkolóinkat a háttér kevésbé érdekli, mindenki csak eredményben gondolkodik és nekünk őket kell szolgálni.
- Hogy érzi magát?
- Az előbb is említettek mi
att lehetne panaszkodni, de
ennek nincs értelme. Én NB
H-es csapatot vettem át, s azt
vállaltam, hogy tartós minősé
gi szereplést érünk el. Ehhez
partnerek a vezetők, a játéko
sok s ha egy kicsit jobb a vá
rosi összefogás, akkor hosszabb
távon sem féltem ezt a csapatot,
amellyel teljes egységben dol
gozunk a további olajos-sikerek
érdekében. Egyébként nem a
kor, hanem a tevékenység, a
munka, az eredmény számít —
mondotta végezetül az olajo
sok mestere.
Balogh Antal
fáradhatatlanul dolgozó aktivistákról, akik példás munkát , végeztek a teremtornák szervezésében, lebonyolításában.
A bajnokságok, a kupák, emléktornák, hagyományteremtő tornák, a folyamatos tevékenységek sikere érdekében egy sor vezető, aktivista sorakozott fel, számos szponzor segített. A nagy munkát végzők névsora ugyan hosszas, de ebből mégis kiemelkedő Ká-polnás Zoltán, Szakony Gyula, Kiss Ernő, Weisz Lajos, Balogh István, Balogh György, Kercsmarics József, Simon József, Siklós József, Pintér Károly, Kertész Miklós, Szirják György, Fekete Zoltán, Horváth Nándor és segítőtársaik helytállása, valamint a nem könnyű feladatukat jól ellátó játékvezetők népes tábora.
(bal-tal)


Homokkomarom legszebb részén pince, szőlő, gyű- TS 150-es MZ tízezer kilométerrel, újazerű álla-
A VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET Honismereti Köre március 16-án, 18 órakor tartja következő foglalkozását
a Tűzoltóság tantermében.
Előadó: Horváth József, zalaegerszegi kutató
Napirend: Nagykanizsa körzetéből elszármazott
nevezetes személyek
Minden érdeklődőt szeretettel vámak a rendezők az ingyenes összejövetelükre!
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, ,
Király u. 47. I. emelet.
»3/12-305
Telefon:
LAKÁS
Nagykanizsán a belvároshoz közel másfél-, kétszo
bás likiit vásárolnék készpénzen. Érd.: 93/14-096-
01 telefonszámon. (828 K)
Kisfakos tlíui, sulóhusz megállóval szemben bét-
végi biz (téglaépület) pincével, 400 négyszögöl
gyümölcsössel eladó. Érd.: Nk. Csokonai u. 6/A.
1H. lph. 1/3. Tol.: 93/16-316. (826 K)
Nk. Rizsa u. 11. VI/41. sz. alatt kétszobás, kél-
erkélyes, ebédlös, összkomfortos lskis eladó. Érd.:
14 őri min a helyszínen. (820 K)
Nk. Nagyvithy u. 1. IL lph. 3/7. sz. alstt 3 szobis
+ ebedl&s, egyedi gázfűtéses lakis kéazpénzért el
adó. Érd.: minden nap 10-18 óráig a fenti címen.
Binfi.
Igényes kivitelű, új, 140 négyzetméteres családi
ház Nk.-án, Postaken u. 3. sz. alatt eladó. Érd.:
18 óra nlán. (827 K)
Zalakarostól 5 km-re, a galamboki tó panközelében hobby-ken kis alapterületű épülettel, külön horgászstéggel eladó. Víz, villany van. Érd.: 93/17-120-ss telefonon 16 óra min. (809 K))
Zalakarosi .Napfény" Üdülőszövetkezetben eladó egy 2x2 hetes turnusra jogosító örökös Udülöhasz-niUli jog. érdeklődni lehet az MVOYOSZ Bp. 1146 Hermina út 47. sz. alatti székhazában, valamint a 1210-440/15 telefonszámon.
Homokkomaroni-AUócsings hegyen 500 négyszögöl szóló épülettel, felszereléssel elsdó. Érd.: Nk. Ifjúsági u. 33. (846 K)
Misfélszobis lakás Nk. Zemplén Oy. 9/A. X/63.
szám alatt eladó. Érd.: helyszínen, 17 óra után.
(845 K)
Keleti városrészben egyszobás, összkomfortos, tehermentes lakis eladó. Érd.: 8-16 óriig az AG-ROTOURS telefonszámán, 93/12-394, illetve Nk. Király u. 47. szám alatti irodájában leket. (844
K)
Elcserélném kétszobás, összkomfortos bérltkisomat kisebb komfortosra. Alsótemplomnil előnyben. Érd.: Nk. Városkapu krL 14/A. II/3. Tölliné. (837
K)
Nk hoz közel, a kisbagolsi hegyen 800 négyszögöl terület (szóló, gyümölcsös, szintó) pincével eladó. Út, víz, villany van. Érd.: Barmikor, Nk. Rózsa u. 10/B. 30. ajL címen, Weier Tibomil. (835 K)
KiscscrfS szintó téglaépülettel eladó. Érd.: Nk. Ks-zanlak ka 12/A. fsz/3. Árki, 18 óritól. (834 K)
Nk. Magyar utcán új, tetűlérbeépítéses csalidi biz vagy csak a tetótérbeépítéses hizrész eladó. Érd.: a szerk-ben, 12-305-ös telefonszámon. (842 K)
Lálóhegyen, a Csónakázó-tóhoz közel 672 négy
szögöl terület épülettel, kúttal eladó. Részben gyü
mölcsös, részben szóló művelésű. 17, 17/A helyi-
járatos busszal megközelíthető, szeszfőzdéi busz
megállótól S percre. Érd.: délutáni órákban, Szen-
les István. Nk. Magyar u. 23. (860 K)
L emeleti, kétszobás, összkomfortos önkormányzati
lakáaomat legalább 3 szobásra cserélném L eme-
lelig. Érd.: 17 óra ulin, Nk. Liszt F. u. l/A. 1/2.
(856 K)
Kisfakos előtti buszmegállónál kétszobás téglaépü
let pincével, 400 négyszögöl gyümölcsössel eladó.
Érd.: Nk. Csokonai u. 6/A. ffl. lph. 1/3. Tel.:
93/16-316. (852 K)
Bérbeadom 1980 négyzetméter területi, Gáspár-he
gyi termőföldeméi. Eri: 93/16-244-es telefonon.
(854 K)
Kétszobás + étkezős, telefonos, IL emeleti önkormányzati lakásomat 2,5 vagy 3 szobásra cserélném. Érd.: Liszt F. u. l/A. II/2., 17 óra után. Tel.: 93/17-181. (868 K)

mölcsös olcsó iron eladó. Érd.: 93/19-419-es tele
fonon. (849 K)
Kiskanizsa, Szent Rókus u. 11. szim alatt közmű
vesített telek régi épülettel eladó. Érd.: Nk. Petőfi
u. 43., vagy 14-090-es telefonon. Irányár: 800 ezer
PL (869 K)
Keleti városrészben elsdó földszinti 2+2 félszobás lakis fizetési könnyítéssel. 1,5-2 szoba csere is lehetséges. Érd.: a szerkesztőségben, 12-305. (870 K)
Zalaszentjakabi Rózss-hegyen zártkerti ingatlan be
tegség miau eladó. Érd.: Tóth Ferenc, Nk. Kazan-
lak 11/C. 6. (880 K)
A zalasirszegi Anna-hegyen 544 négyszögöl telek
eladó. Érd.: Pisti István, Zalasirszeg, Petőfi u. 6.
(885 K)
1+2 félszobái OTP lakis OTP átvállalással vagy OTP közreműködőiével eladó. Érd.: 17 óra min, Flinger Zoliin, Nk. Városkapu krt 2/A. 1/4. (885
K)
Nyaralónak és gazdasági épületnek egyaránt felépíthető faház eladó. Az építmény boronafalas,
amely a tervrajz alapján rnegtekinlhetó. Érd.: Nk.
Hajgató S. u. 20. Tel.; 11-717. (896 K)
Balalonberényben ken gyümölcsfákkal, szőlővel művelésre kiadó. Érd.: 93/12-892. (895 K)
Egy-, vsgy másfélszobás, földszinti öröklakást ke
resek megvételre. Esetleg TH. emeletig belvárosit
cserélek. Érd.: 11-814. (892 K)
Hirom- és félszobás, L emeleti, telefonos, egyedi
fUtésű önkormányzati lakásomat 1,5-2 szobás,
ebédlóa, egyedi fűtésűre cserélném. Érd.: 14-564,
egész nap. (897 K)
Elcserélném Nagykanizsa, Munkás úti, SÍ négyzetméteres, masfélszobas + étkezős, IL emeleti, egyedi gázfűtéses, tehermentes lakásomat zalaegerszegi vagy keazthelyi hasonlóra. Ajanlatokat a Kanizsa szerkesztőségbe, Nk. Pf.: 154-be vsgy telefonon 93/12-305 számra kérem. (518 K)
JÁRMŰ
Tízéves Dácia 1300-as motorral 1310-es karos-izériávsl műszaki nélkül eladó. Érd.: Napközben a 93/12-305-os telefonszámon lehet (792 K)
Oarizsban unott, 7 éves Dácia, 32000 km-rel
megkímélt állapotban eladó. Irányár: 95.000,- Ft.
Zaluzentbalázs, Kossuth u. 120. Beké Miklós.
(825 K)
1300 S-es LADA személygépkocsi áron alul eladó. Érd.: Bajcsa, Törökvári u. 59., 16 óra után. (838
K)
PX rendszámú Trsbsnt eladó. Irányár: 25 ezer PL Érd.: Nk. Rózsa 16/C. IV/13. (836 K)
Mitsubishi Colt 1400 köbcentiméteres, felezőváltós, sürgősen eladó. Irányár: 140.000 Ft. Érd.: Fi-tyehiz, Rákóczi u. 22. (848 K)
1300-as LADA combi 2,5 éves eladó. Érd.: 18 óra után, Cserjés József, Nk. Kórisfa u. 48. (839 K)
Kétéves, 4 ütemű Trabant combi eladó. Érd.: 17
óra útin, Weier Tibor, Nk. Rózsa IL 10/E. 30.
(864 K)
850-es FIAT kis fogyasztisssl, 1994. szeptemberig vizsgizutvs, olcsón elsdó. Érd.: Nk. Bartók B. 5/D. fsz/2. Molnár. (866 K)
JAWA-Bsbelts kismotor új állapotban eladó. Érd.: Rudolf Zoliin, Nk. Csokonai 8/A. IV/2. (873 K)
Frissen vizsgázott Warburg combi, 8 éves, 65 ezer Ft-ért, 1500-ös Zsiguli combi rendszám nélkül 20 ezer Ft-én és 353-as Warburg 18 ezer Ft-ért eladó. Nk. Berzsenyi 9/B. 1/5. (Érd.: csak szombat és vasárnap.) (876 K)
Eladó Lord MC Luxus lakókocai igényesnek (3-5 személyes, 12-220 V, gáz, mosdó, hűlő, TRUMA-TIC fűtés, és még sok extrával). Ugyanitt dízel R-9-es TD 85-ös évjárat - irányár 395000 Ft -kitűnő állapotban eladó. Nk. Dózsa Oy. 73/C. fsz/8. (857 K)
Vennék négyütemű Wanburg Turistot, vagy limu-sinl, kevés kilométerrel, reilis iron. Ajánlatokat ir éa iUapol megjelöléssel: „Újszerű 2." jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (900 K)
Eladó négyütemű Trabant Limusin, tizenötezer kilométerrel. Ajánlatokat „Megkímélt 15" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (901 K)

pótban eladó. Ajanlatokat „MZ 150" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (902 K)
2105-ös S Lsds 6 éves elsdó. Érd.: Nk. József A.
u. 44. Irányár: 220.000 Ft (889 K)
6 éves 2105 S-es Lada eladó. Irányár 220 ezer Ft Érd.: Nk. József A. u. 44. (888 K)
DO 75-34 forgalmi rendszámú Wanburg speciál kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Rigyác, Szabadság út 27. (797 K)
4 órás másodállást vállalna hölgy. (Bármilyen mun
kát) Ajánlatokat „Kanizsa" jeligére, Nk. Pf.: 154-
be kérek. (814 K) .
Kereskedelmi éa vendéglitóipari végzettséggel középkorú hölgy munkát keres. (Akir gyermekfelügyelet is lehet) Érd.: 93/14-S70-es telefonszámon. (861 K)
AUM.ULI/.
1 szoba két személy részére albérletbe kiadó. Érd.: Nk. Berzsenyi u. 2/A. IH/11. 17 óra útin. (824
K)
Kiskanizsa központjában, 50 négyzetméteres családi hiz mellékhelyiségekkel együtt kiadó. Lakainak, irodának, raktárnak megfelel. Érd.: Kiskanizsa, Homokkomiromi út 32. Telefon: 93/19-302. (872 K)
Egyedülálló nő vagy férfi, illetve gyermektelen fiatal házaspár részére tigas, bútorozaüan albérleti szoba, fürdőszobs-hasznilatlal kiadó. Érd.: Nk. Csengery u. 34., 15 óra után. (833 K)
Hosszabb időre kiadó telefonos lakást keresnék. Érd.: személyesen, Nk. Berzsenyi 9/A. IV/12. Kiss Zsuzsanna. (813 K)
MŰSZAKI CIKK BÚTOK
Új, vámkezelt BBLSHAW gyártmányú, amerikai fánksütő automata eladó, vagy kisteherautóra (kivéve ARO) cserélhető. Irányár: 500 eFt Érdeklődni s Kanizsa szerkesztőségében lehel. (484 K)
Glóris ssrok-gamitúra eladó. Érd.: 17 óra útin, Nk. Garay u. 11/A. W. em. 13. (768 K)
Garzon azekrénysor aok elemmel és üvegezett azz-
tal eladó. Érd.: 93/12-283. (807 K)
Szekrénysor elsdó. Érd.: Nk. Rákóczi u. l/A. 16 óra után. (804 K)
Verona típusú franciaigy éjjeliszekrénnyel jó állapotban eladó. Érd.: Rigyác, Szabadsig u. 27. (798
K)
Bársonyhuzatú franciaigy újszerű állapotban eladó. Érd.: Nk. Corvin u. 8/A. Horváth János, 17 ón után. (806 K)
Matt színű szekrénysor jó állapotban eladó. Irány
ár: 32 ezer Ft Érd.: Nk. Eötvös tér 25. 1/1. 17
óra min. (863 K)
Combi gyerekigy igényesnek eladó. Érd.: a szerkesztőségben, tel.: 12-305 (744 K)
VH(,YI.S
Pingpongasztalt visirolnék. Ajánlatokat a szerkesz-tí.égbe kérek. Tel.: 12-305. (731 K)
DATSUN alkatrészkém és fspolcok (üzletberende
zés) eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt 5/B. 1/2. (847
K)
Commodore 64 floppyval 2db joystikkal, progra* mokkái eladó. Irányár 30000 Ft Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet (793 K)
Eltartási szerződést kötnék egyedülálló, nagykanizsai, likassal rendelkező nyugdíjassal. Lakiaom van, színvonalú ellátást biztoaftok. Leveleket' „Megbízható" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (805
K)
Havi fix összeget fizetek eltsrtásrs szoruló, ingatlannal rendelkező, idős embernek. Ajanlatokat „Biztos megélhetés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (799 K)
Már most gondoljon a húsvétra! Bárányok 15 kilóstól eladók. Érd.: Kilcaica Ferenc, Kiskanizsa, Felső-temető u. 4/a. (823 K)
Otthon végezhető, jól jövedelmező adminisztrációs munkát ajánlok. Válaszborítékén tájékoztatom. Hermán Elvira, Nk. Munkás u. 8/B. (867 K)
Szeretetigényes, segítségre szoruló, idős hölggyel
vsgy idős házaspárral eltartási szerződést kötnek
lakhatásért Levelekel „Mindenem van" jeligére,
Nk. Pf.: 154-be kérek. (8SS K)
Skótjuhász trikolor 6 bónspos szuka kutyák törzs-

könyvezve, tetoválva iron alul eladók. Érd.: Nk. Bába u. 10. sz. alatt, egész nap. (862 K)
Aaztali irkijelzos, hagyományos bolti mérlegek, minden fajú raktári mérlegek, digitális és mechanikus fürdőszoba- éa konyhamérlegek, kis és nagybani eladása. Cím: Keszthely, Erzsébet királyné 01 54. Tel.: 12-441. (850 K)
Egészségügyi intézmények részére rendkívül ked
vező iron H"*^1"^ digitális kijelzésű csecsemő-
mérlegeket Cím: Keszthely, Erzsébet királyné út
54. Tel.: 12-441. (851 K)
Passap kéttűigyas, lyukkártyás kötőgép, 5 szálas
Singer Imerioock usztizógép eladó. Érd.: Nk. Ör-
hiz út 28. Egész nap. (853 K)
Jó kereseti lehetőséget kínálok. Ha On vállalkozó irellemű és jó szervezőkészségű, 2000 Ft befektetéssel nagy jövedelemre lehet azért Válaszborítékén tijékozlitom. Tarcaai Béla. Nk. Kazanlak krt 9. (882 K)
Nk-i fizika lanirt keresek egyetemi felvételi előké
szítőre. Érd.: 93/11-367 vagy 11-368 telefonszá
mon. (881 K)
Franciaeaerép eladó. Érd.: 93/11-814. (891 K)
Lakodalmakban, bálokban zenélést viUslok. (Billentyűs hangazeren és gítiron játszok) Érd.: Kiaa Levente, 8809 Nk-Sanc, Új Élet út 61. (894 K)
Nem állási Karrierlehetőséget kínálunk Önnek egy tőkeerős cégnél, akár fóilliaa mellett is. Blviris: tirgyalókézség, dinamikus egyéniség. Felsőfokú végzettség előnyt jelenthet, de nem követelmény. Levelekel „Business ex Psychology" jeligére, Nk. Pf.: 55. (893 K)
IBM gépekre egyéni progrsmszerkesztést vállalunk. Érd.: Nk. Rozgonyi u. 3. Tel.: 12-470. (711 K)
I'AK.NI.UKI.UI.SO
36 évei, 160 cm magas, független, középfokú végzettségű hölgy 12 évei fiúgyermekkel megismerkedne korban hozzáillfl, intelligens, jó megjelenésű férfival. Leveleket: „Boldogiág" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (801 K) '
Keretem Keszthelyen annak a 70 év körüli, mtgaa ánutk u ismeretségét, aki teljesen egyedül él, níncg senkije, józan életű éi elfogadná egy kerei-kedelemból nyugdíjba meni uizony ismeretségét gondozifi, élettársi, esetleg házastársi kapcsolstra. Leveleket „Lakásom van" jeligére, Nk., Pf.: 154 be kérem. (829 K)
37/162/52 értelmiségi hölgy 11 évei leányával in
telligens, korrekt, mtgu úr ismeretségét keresi 43
éve* korig. Levelekéi: „Szép kilátái" jeUgére, Nk.
Pf.: 154-be kérem. (858 K)
Várom iroknak a lányoknak, elvált és özvegy asszonyoknak és pároknak a fényképei levelét, akik befogadnának az ágyukba tartói kapcsolatba szexpartnerként. 35 évei férfi vagyok. Leveleket „Mó-km" jeligére. Nk., Pf.: 154-be kérem. (883 K)
35 éves, 163 cm magas, józanéletű, nemdohányzó legényember megismerkedne korban hozzáülő lánnyal, elvált vagy özvegyasszonnytl házassági szándékkal. Loveleket „Kék Madár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (884 K)
Egyedülálló, 30 éves független férfi gyermektelen barátnőt, élettársat, bizutánat kerei, aki hozzá költözne. Fényképei leveleket Nk., Pf.: 154-be „Szeretet" jeUgére kerek. (878 K)
Esztétikus megjelenésű, 37 évei elvált nő megis
merkedne kizárólag belső emberi értékekre igé
nyes, intelligens, korrekt, jól szituált férfival tartói
kapciolst kialakítása céljából, 45 éves korig. Oyer-
mek nem akadály, nekem is van. Leveleket: „Lenni
annyi, mint tartozni valakihez" jeligére, Nk. Pf.:
154-be kérek. (887 K)
Diplomás, de nem diplomata, 29 évei férfi kerei csinos, lelkileg gazdag, fílígrán lányt. Lehetőleg fényképei leveleket várok: .Romantika 21" jeligére, Nk. Pf.: 154-re. (899 K)
Férjhez adnám az életteret jelenségként betöltő, 38
évei barátnőmet, aki fiát egyedül neveli éi egy
szerető, tiszt* jellemű férfira vágyik. Fényképe* le
veleket kérek „Éleuzeietf" jeligére, Nk. Pf.: 154-
be. (898 K)
34/169/83 elvált nő 5 éves fiával keresi korban hozzáülő, józan életvitelű férfi ismeretségét. Leveleket: „Gyöngyvirág" jeligére kérek. (859 K)
VÁLLALOK:
paikvttiizást, lumbériáziíM,
csisz.olást, lakkozást, hideg burkolást, tetö/viltst,
bádogozást,
kőműves inunkat,
<il UI.M Sl-K LÁS/.I ()
NuK)kaiii/.sa. Csini;ory u. 3

DEL-ZALAI HETILAP

ARA: 19 FT



Á

Á



MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN

/. évf. 12. sz. 1993. márc. 19.



Amint múltheti számunkban beszámoltunk róla, két új alkalmazottal gyarapodott a Fidesz Területi Koordinációs Irodájának személyzete. Egyikük Szabó Zsolt, a helyi iroda vezetője, míg Perjési Szabolcs a párt területi szervezője lett.
- Mióta vagy Fidesz-tag?
- Nem vagyok tagja a pártnak,
de azt hiszem, hogy ez az én
helyzetemben nem is elengedhe
tetlenül fontos, hiszen sok eset
ben egy kívülálló sokkal inkább
meg tud felelni az olyan felada
toknak, mint például egy pártiro
da vezetése. Természetesen
hosszú ideje szimpatizálok a párt
politikájával, és idővel az sem el
képzelhetetlen, hogy tagjai sorá
ba állok - válaszolt Szabó Zsolt.
- Nem érzed-e úgy, hogy egy
olyan viszály kellős közepében
vagy, amelyet nehezen tudsz
majd feloldani?
- Amennyiben a kétpólusú me
gye okozta problémákra gon
dolsz, én azt hiszem, ez nem any-
nyira viszály, mint inkább csen
des és tisztességes versengés,
amely néha nagyobb zajjal jár,
mint amilyen kívánatos lenne.
Biztos vagyok benne, e kérdésben
minden probléma megoldható, és
abban is, hogy be tudjuk bizo
nyítani, ebben a városban meg
felelő helyen van a területi iro
da. Történtek itt az utóbbi idő
ben olyan dolgok, amelyek lát
szólag megkérdőjelezhették ezt,
de a jövőben ez nem történhet
meg.
eredményekről ráérünk még ezután számot adni - válaszolt Szabó Zsolt.
Dévi
(A Fidesz múlt szombati gyűléséről szóló tudósításunkat a 16-17. oldalon olvashatják.)
Két hónap haladél?
- Mennyi időt kaptatok, hogy
bebizonyítsátok „életképességete
ket"?
- Két hónap próbaidőre bo
csáttattunk, amiről én úgy gon
dolom, elegendő lesz.
- Nemcsak a kétpólusú megye
okozhat problémát, hanem a he
lyi csoport többféle irányultsága
is. Hogy látod ezt?
- Kár lenne tagadni, hogy vol
tak ilyen problémák, de ezek
mostanra eltűnőben vannak. Az,
hogy másként gondolkodókat is
magába foglal a párt, én azt hi
szem, nem olyan komoly gond,
főleg akkor nem, ha az elképze
lések a fő vonalak mentén meg
egyeznek - mondta a kérdésre
Perjési Szabolcs, területi szerve
ző.
- Mennyire érzed erősnek a
kanizsai Fideszt?
- Ahhoz mindenképpen megfe
lelő az ereje, hogy a területi
iroda itt legyen. Azonkívül én
azt hiszem, az országos mutatók
hoz hasonló eredményeket mutat
nának itt is a közvéleménykuta
tások, vagyis, hogy a Fidesz egy]
igen népszerű párt - folytatta. *
- Milyen a kapcsolatotok a he-t
lyi pártszervezettel?
- Amolyan „csendestársi". Jó
nak is nevezhetném, de azt mond
hatnám inkább, hogy a legtöbben
a maguk belső ügyeivel vannak
elfoglalva.
- Terveztek-e valamilyen nyil
vános „összegzést" a párt elmúlt
három évéről?
- Úgy gondolom, nem az az

S.Í5. .
nunk a*1Wp í^^U


?„• :■■*■;*» i í, *?%■> , *
fi, *'■
elsődleges feladatunk, hogy a nyilvánosság bevonásával amolyan magamutogató dologba kezdjünk, hiszen akik velünk dolgoznak, azok amúgy is tudják, mit, mikor és hogyan tettünk, akik meg nem, azok szerintem el sem jönnének. Egyelőre most a feladatok teljesítése a fontos, az



ASZ! ASZ! ASZ! ASZ!
CSIGAREPTETŐK, FEDETTPÁLYÁS VÉRALÁFUTÓK, GOLYÓSTOLLHAJTOGATÓK FIGYELEM!
Májusban Kanizsán készül a népszerű televíziós műsor, az ÁSZ.
Várjuk a csendesőrültek jelentkezését március 24-ig! Jelentkezni lehet a középiskolákban és lapunk szerkesztőségében.

.2

[ KANIZSA^J

1993. március




ÜLÉST TARTOTT A VÁROSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁG
Három befektető külföldi cég
jelentkezett Kanizsa új piacának és
vásárcsarnokának létesítésére
flHHHKiselője a kaníy,sai
Március 9-én Nagykanizsára látgatott a Magyar Távközlési Rt. pécsi igazgatóságának egyik vezetője, Reiner Ágoston, aki a megyei jogú város önkormányzati képviselőit tájékoztatta a kanizsai telefonhelyzetről.
Reiner Ágoston elmondta, hogy a 15 ezer vonalas, digitális mikrohullámú telefonközpont belső szerelési munkái előrehaladott állapotban Vannak: a szakemberek a központot feszültség alá helyezték, s már végzik a rendszer tesztelését is. Véleménye szerint legkésőbb július közepéig átadják rendeltetésének az űj rendszert.
Szóba került a hálózatfejlesztés is, amelyet eddig a pénzhiány gátolt a városban és annak környékén. Amennyiben a telefonra várók hajlandók lesznek mintegy 45 ezer Ft bekötési előleget fizetni, a szerelési és bekötési munkák már az év utolsó harmadában elkezdődhetnek, s remény lehet arra, hogy 1994 közepére tömegesen ki lehet elégíteni az igényeket. Az elgondolások szerint az előleg befizetésére hitelt is lehet majd igénybe venni.
- ti -
Március 10-én délután a Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalótermében ülést tartott a nagykanizsai önkormányzat Városfejlesztési Bizottsága. Jancsi György bizottsági elnök távollétében az ülést Krémer József bizottsági tag vezette. A bizottság egyébként határozatképes volt, mert 7 tagja közül 6 volt jelen.
A napirend első részében a bi
zottság meghallgatta a Városépí
tési Tudományos és Tervező In
tézet két munkatársa, S. Zlamál
Ilona és Sylveszter Edina, vala
mint Szálka Miklós (Pro Űrbe
Kft.) tájékoztatóját a város Ál
talános Rendezési Terve felül
vizsgálatáról, a vizsgálati fázis
függvényében. Nagykanizsa
hosszú távú beruházási, infrastrukturális és területfejlesztési igényeinek ismeretében a tervezők a program munkaközi anyagához tartozó területfelhasználási és szerkezeti vázlatot, s a problémafeltáró diagnózist elkészítették (erről a nap folyamán
KANIZSA
Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár:
Bencze Ildikó
Reklámmenedzser:
Gombás Imre
Felelős kiadó:
a Szociális Foglalkoztató
Nagykanizsa
Igazgatója.
Szerkesztőség:
8801 Nagykanizsa,
Király u. 47.
Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika:
GRAFO BT. &
PRINTEXT BT.
Zeg., Mártírok u. 42-44.
Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti:
a Magyar Posta,
és a Szociális
Foglalkoztató
Nagykanizsa
Előfizetési díj:
egy hónapra 82 forint.
ISSN 0865-3879

a Vasemberházban a város vezetői és a meghívott szakemberek részére élükön szóbeli tájékoztatót tartottak, amelyet vita követett). Elmondták, hogy a város belső forgalmát tehrementesítő elterelő utak létesítésével kapcsolatos két közlekedési téma, a termálkút hasznosítása és a temetők helyzete volt műsoron, amelyek lényeges elemeit ezen a bizottsági ülésen is ismertettek, majd a bizottság egyes tagjainak kérdéseire válaszoltak. Többek között felvetődött a város környezetvédelme, fásítása, kerékpárútvonalainak kérdése, valamint parkolóházak és mélyparkolók megoldási lehetősége is.
Az ülésbe bekapcsolódó Farkas Zoltán alpolgármester bejelentette, hogy Nagykanizsa régi kereskedelmi rangjának visszanyerése érdekében a város vezetése tanulmányterv elkészítésére kérte fel az Ökológiai Rt.-t, az új piac és vásárcsarnok, valamint a vámszabadterület kialakí-
TOTALGAS-cég Űj udvaron
A napokban eldőlt a Nagykanizsa közelében lévő, nemrég még a KÖGÁZ-hoz tartozott, újudvart propán-bután gáz töltő és forgalmazó üzem sorsa. Az Állami Vagyonügynökség — a győri és a szombathelyi telepek mellett - privatizációs versenytárgyalást hirdetett, amelynek eredményeként a francia TOTAL-GAS-cég nyerte el 100%-os arányban a részvényeket, mindhárom telepre vonatkozóan.
A francia tulajdonos véglegesen július 1-én veszi át a „váltóbotot" a jelenlegi üzemeltetőtől, a Pb-gáz Kereskedelmi Kft.-tői. A francia cég jelentős tőkebevonást tervez, s hosszú időre szeretné kihasználni a piaci lehetőségeket. Az újudvart üzem tevékenysége lényegében nem változik. A jelenlegi 25 ezer tonna töltőkapacitás keretében a palackos részarány egyelőre nem növekszik, viszont bővülni fog az 5 köbméteres kistartályos piac. Szó van a pb-gázzal üzemelő gépjárművek ellátásáról is, tartálypark létesítése révén. t.

fásával összefüggésben is. Mivel a helyi Alfa és Omega Kft. által kivitelezésre vállalt új piac és vásárcsarnok létesítése különböző okok miatt zsákutcába jutott, közvetítéssel kapcsolatba léptek egy svéd befektető céggel, amely a már megrendelt terv elkészülte után várhatóan 300-350 millió forint ráfordítással, gyorsított ütemben készítené el az általa ajánlott acélvázas vásárcsarnokot, az autóbusz-állomás melletti területen. A svéd cégen kívül jelentkezett egy német és egy osztrák befektető cég is! Az alpolgármester bejelentéséről -pro és kontra - rövid vita alakult ki, amelybe bekapcsolódott Karmazin József, a P. H. Településellátási és Fejlesztési Osztályának vezetője is. Az ülésvezető Krémer József a bizottság megkerülését feszegette, végül azonban megállapodtak, hogy az ÖKO Rt. már készülő tanulmánytervét a bizottság a legközelebbi ülésén napirendre tűzi (a 3 külföldi befektető cég ajánlatának kérdése majd későbbi időpontban kerül a bizottság elé).
A következő napirend keretében Berczeli Emília, városi főépítész előterjesztésében a bizottság változtatás nélkül megszavazta a főépítészi iroda rendelkezésére álló, először 8,4 millió Ft-ra ütemezett, majd 7,5 millió Ft-ra módosított pénzeszközök újrafelosztását, az elvégzendő tanulmányok, statikai viszgálat, pályázatok és egyéb munkák (pl.: Csónakázó-tó, vá-

rosközpont, zsinagóga, könyvtár, garázshelyek) függvényében.
Az eredeti napirenden felül -a sürgősségre való tekintettel, mivel az 1994. évi céltámogatási igényeket 1993. április 14-ig be kell nyújtani - Imre Béla, a P. H. fejlesztési csoportvezetője három témában vázolta előterjesztését:
1. Az 1993. évi céltámogatási
igények módosítása, amely kap
csán a Zemplén és Péterfy ált.
iskolák tornatermének építését
törölték; viszont megerősítették
a kórházi rekonstrukcióval, a
kórházi gép- és műszerbeszer
zéssel, a Dózsa György út csa
tornázásával és Fakos városrész
vízellátásával kapcsolatos céltá
mogatási előterjesztést.
2. Céltámogatás elnyerésével
1994. évben a következő beruhá
zások indításával értett egyet a
bizottság: a tervezési költségek
önrészesedése mellett új városi
könyvtár építése, a palini ált. is
kola tornatermének építése (1995.
évi befejezéssel), és az új hulla
dékgyűjtő-telep létesítése.
3. Az 1993. évben tervezendő,
1995. évi megvalósításra szánt
beruházások (a palini városrész
és a Teleki út egy északi rövid
szakaszának csatornázása, a li
getvárosi és bagolai vízmű vas-
talanítása, szennyvíztelepi iszap
kezelés és ártalmatlanítás) terve
zési költségeinek összesen 10,6
millió Ft-ra tervezett összegének
jóváhagyása, a céltámogatási
költségvetési tartalék terhére.
Végül - ugyancsak napirenden felül, Berczeli Emília városi főépítész előterjesztésében - a Városfejlesztési Bizottság megtárgyalta és elfogadta a jelenlegi piactömb és környékének rendezésére és építészeti kialakítására készített javaslatot, a március 22-i (hétfői) közgyűlésre.
A közel öt órán át tartó termelékeny és konstruktív bizottsági ülést Krémer József zárta be.
Tihanyi István

KANIZSA ]


EZ MEG CSAK A KEZDET.
*- avagy egy körzeti orvos dilemmái -
AKCIÓ: 1993. MÁRCIUS 16 • ÁPRILIS 30
EGY SZELET SAJT...
...EGY FANTASZTIKUS HÉTVÉGE
Kétszemélyes hétvégi üdülés júniusl8-21 között a balatonfüredi HOTEL MARINÁBAN félpanziós ellátással
l-l db ZALATEJ ajándékcsomag, 500-500 Ft értékben
l-l db Gyermek KARÓRA a lehető legvidámabb színekben
BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1993. SORSOLÁS: 1993. Május 10-én a ZTV adásában
AKCIÓ: 1993. MÁRCIUS 16 - ÁPRILIS 30.
Az új rendszer bevezetésével jelentősen megváltozott a körzeti orvosok munkája. A frissen felmerült gondokról, problémákról faggattuk dr. Busznyák Lászlót Bartók utcai rendelőjében.
- Doktor úr, mekkora körzet
tartozik önhöz?
- 1980. március 17-től dol
gozom a XV. sz. körzetben.
Elég jelentős lakótelepi rész
(Munkás u. 2., 4., 6., 8., 10.,
12., 14., 16., 20., 25., 1., 3.,
5., 7., Kodály u. 2., 4., 6., 8.,
Bartók u. 10., 12.), valamint
Sánc, Szabadhegy, Kisfakos,
Nagyfakos, Bagola tartozik
hozzám. Merőben ellentétes a
két körzetrész. Míg az előbbi
ben sok a fiatal, nagy a táp
pénzigény, addig a utóbbit
idősek lakják.
- A kormány az új rendele
tek bevezetésével a háziorvosi
rendszer kialakulását szeretné
elősegíteni. Mennyiben befo
lyásolja ez az önök tevékeny
ségét?
- Több lett a munkánk. Nya
kunkba szakadt az adminiszt
ráció, ki sem látszunk belőle,
mindig kitalálnak valamit, he
tente újabb dolgokat kell „le
jelenteni". Egy receptre csak
egy gyógyszert írhatunk. Ha
lelkiismeretesen végezném az
adminisztrációt, délig nem jö
hetne be egy beteg sem.
- Mindent egybevetve, jobb
ez a rendszer, mint az előző?
- Nem! Rosszabb nála. Eze
lőtt 2-3 perc jutott egy beteg
re, most talán a fele.
- Hány betege van naponta?

- Ebben a nagy körzetben
az influenzától függetlenül is
sok a beteg. A napi átlagos
beteglétszámunk 60-70 fő, jár
vány esetén ez a szám a 100-
at is elérheti. 8-tól 10 óráig
van rendelés, de fél tizenkettő
előtt soha nem végzek. 12-től
külső körzeten rendelek, de
előtte végig kell járnom a fek
vőbetegeket. Most csütörtökön
fél kettőkor továbbképzés lesz
a kórházban, lehet, hogy Ba-
golára ki sem tudok majd
menni?
- Túl nagy akkor ez a kör
zet.
- Igen, kinőtte magát, ilyen
formában nem lehet csinálni
tovább. Ez a betegellátás ro
vására megy. Ez óriása „fa
vágás" reggeltől estig, se a
betegnek, se az orvosnak nem
jó.
- Mik a problémák fő okai?
- Sok mindent meg tudnánk
oldani itt is. Jók az eredeti
elképzelések, de kérdem én,

ilyen betegforgalom mellett hogy tudok akár csak 3-4 EKG-t is megcsinálni? Amíg én dolgozom, az asszisztensek tudnák az EKG-sokat kezelni, de kicsi a hely, így meg pár EKG elviszi a rendelés felét, háromnegyedét. Korábban is megállapított tény volt, hogy ezek a rendelők mindenre jók, csak orvosi rendelőknek nem. Jelen pillanatban két rendelő felel meg az elvárásoknak. Az egyik az újonnan épült Zemplén utcai, a másik pedig a Szolgáltató Ház gyermekorvosi rendelője.
- Van megoldás?
- Az egyik államtitkár azt
mondta, szeretnék, ha az év
második felére a háziorvosok
több mint fele vállalkozó lenne.
De mire vállalkozzunk? És mi
vel? Ha bejelentem, hogy ma
gánpraktizálok, rögtön kijön az
ellenőrzés, megállapítják - ők
is -, hogy ez mindennek jó,
csak rendelőnek nem, és csak
ideiglenesen működhet. Az em
ber azzal kezdheti, hogy több
százezer forintot rákölt a bő
vítésre, felújításra.
- Milyen a szakintézetekkel
való munkakapcsolatuk?
- A legnagyobb probléma
az, hogy túlságosan belemerü
lünk az adminisztrációba.
Mert ez még csak a kezdet, de
ha ez így megy tovább, akkor
itt előbb-utóbb nagy gondok
lesznek. Nagyon szép elképze
lés, hogy vegyük le a terhet a
szakintézetek, kórházak vállá
ról, de amíg nincs hely és e
miatt idő se, addig ezt a ter
het nem csúsztathatjuk át a
körzetekre. Én nem küldenek
egy beteget sem a kórházba
EKG-ra, de itt kicsi a hely a
kezelésre, és így a többi beteg
elöl veszi el az időt.
- A labda - itt történetesen
a betegek - ide-oda passzol
gatása soha nem vezetett jóra.
- A feszültségek ott fognak
kijönni, hogy hamarosan elju
tunk oda, hogy minden a saját
zsebünkre megy. Az adott ke
retpénzből a kórházba küldött
betegek kezelését le fogják
vonni, tehát minden orvosnak
az lesz az érdeke, hogy minél
kevesebb embert küldjön a
kórházba, főleg, ha őket ö is
el tudja látni. De nem azért
küldjük a beteget a kórházba,
mert nem tudjuk kezelni, ha
nem mert nincs rá idő, és
megmondom őszintén, ez így
kényelmes. Nekem nem lesz se
több, se kevesebb a fizetésem,
ha a beteg bemegy, viszont ha
itt csinálom meg, többet dol-

gozhatok. EKG-t, labort csinálunk, a terhesgondozást is hozzánk „csapták", de a körülményeinken nem javítottak, a „ szolgáltatás" színvonala romlik. Ezt a hivatalos szerveknek felül kellene vizsgálniuk. Itt a Bartók utcai rendelőket egybe kellene nyitni, egy rendelőként üzemeltetni, ez lenne a megoldás.
- ön tett már ennek érde
kében lépéseket?
- Most egy kicsit „hazabe
szélek", de a kollégáim is ha
sonló cipőben járnak, mint én.
Két-három óra, mire hozzám
bejut valaki. Ez egy beteg em
bernek nagyon nem hiányzik.
Pillanatnyilag a legnagyobb
gondom, hogy ezt a körzetet
szeretném megosztani. Ennek
érdekében már voltam a pol
gármester úrnál is. Az egyik
képviselő azt mondta a sánci
rendelő átadásakor, hogy le
vélben fordultak a társada
lombiztosításhoz, de választ
még nem kaptak. Ezt a körze
tet meg kell osztani, kell ide
még egy doktor. Már van is
jelentkező. Én kivonulnék
TERMÉKEINK:
PANNÓNIA SAJT
szeletelt és darabolt
ZALAI FÜSTÖLT SAJT
darabolt GÖCSEJI CSEMEGE SAJT
darabolt
SAFARI FÜSTÖLT SAJT szeletelt
ÍGY NYERHET:
Ha a négy sajt közül legalább háromnak a fedőfóliáját címünkre visszaküldi, már részt vesz a sorsoláson!

Sáncba, és akkor hozzám tartozna Sánc, Bagola és a külső terület, illetve azok a betegek, akik „utánam jönnek".
- A beteg választhat orvost.
Ez, vajon fordítva is igaz?
- Ez egy elég furcsa dolog,
hiszen szabad orvosválasztás
van. A saját körzeten belül
mindenkit kötelező jelleggel el
kell látnunk. A máshová tar
tozó betegek közül viszont már
az orvos szelektálhat, mert
igenis engedhesse meg magá
nak egy doktor azt, hogy az
úgynevezett álbetegeknek, akik
már lejáratták magukat más
körzetekben is, nemet mond
hasson.
- Anyagilag megéri körzeti
orvosnak lenni?
- Sehogy sem éri meg! A
családra alig van időm. A na
pi sajtót nem tudom tisztessé
gesen átböngészni, a szakiro
dalomról nem is beszélve. így
hogyan fejlődjünk? A munka
időnek se kezdete, se vége. Az
egészségügyi dolgozóknak bot
rányosan alacsony a bérezése,
minket sem fizetnek túl. Hogy
mégis mért csinálja az em
ber?... Nem is tudom. A nagy
szavak már elkoptak. Mégegy-
szer nem választanám ezt a
szakmát, de ha már ez jutott,
megpróbálom jól csinálni.
A NYEREMÉNYEK:
CÍMÜNK:
Horváth Zoltán

[ KANIZSA ]
S/övclscgcl a lakossággal! • 170 millióval leléptek • LövéseM?) dördültek.
BŰNÖZÉS - KÁVÉHÁZI TERÍTÉKEN

Hangulatos zene, üdítők, sütemények várták a napokban a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtókávéházába meghívott újságírókat. Amolyan külön meglepetésként, a tejszínhabos kávé mellé, néhány - a közvéleményt élénken foglalkoztató - bűncselekményt is „tálaltak" a nyomozók.
A rendezvény sikeréhez nagymértékben hozzájárult, hogy dr. Körinek László államtitkár-helyettes, a Rendészeti Hivatal elnöke is együtt ropogtatta a sajtos pogácsát a tollforgatókkal, válaszolván a feltett kérdésekre. Többek között vázolta a rendőrség sze-
^^

mélyi állományában, valamint technikai felszereltségében bekövetkezett kedvező irányú (jelentős nagyságrendű) változásokat, valamint szólt a testület egyre inkább szélesedő nemzetközi kapcsolatrendszeréről.
Az államtitkár-helyettes külön kihangsúlyozta: a rendőrség a sajtó hasábjain nem eladni akarja magát, hanem így próbál - több-kevesebb sikerrel - a lakossággal minél közvetlenebb kapcsolatot kialakítani, úgymond szövetségre lépni a becsületes állampolgárokkal.
A társalgás vezérfonala a to-

vábbiakban a gazdasági bűnözés volt. Jónéhány olyan ügy került terítékre, melyek nagy visszhangot keltettek az utóbbi időben.
Joó János őrnagy, a rendőrfőkapitányság gazdaságvédelmi osztályvezetője megemlítette: jogosulatlan ÁFA visz-szaigénylés, illetve annak kísérlete miatt tavaly ötször kezdeményeztek büntető eljárást. Jellemző, hogy a gyanúsítottak a manit hamis, vagy hamisított számlákkal próbálták igazolni.
Egyre jellemzőbb a kereskedelmi hitelezési csalás. Az elmúlt hónapokban emiatt har-
:W

mincnégy „üzletembert" vontak felelősségre. Ezek a csibészek harminckilenc céget ejtettek át, összesen százhetvenegy millió forint kárt okozva. Hogy milyen módszerrel dolgoztak? A nagyobb vállalatoktól - jókora tételben - építőanyagot, ruhát, cipőt vettek, persze a számla kiegyenlítését későbbre ígérték... Aztán az áruféleségeken pillanatok alatt túladtak, a pénzzel peddig leléptek! Az egészben az a legbosszantóbb, hogy a rendőrségi felhívások ellenére, mindig akadnak balekok, akiket sikerül átverni... Témaváltást követően, ha-



Kurucz József lett a LIGA Dél-Zalai Szövetségének új elnöke
Március 9-én késő délután és este rendkívüli küldöttgyűlést tartott Nagykanizsa jelenleg legnagyobb szakszervezeti tömörülése, a LIGA Dél-Zalai Szövetsége. A történtekről másnap a szövetség Deák tér 5. sz. alatti irodájában Nemes Lajos függetlenített szervező tájékoztatott:
- A rendkívüli küldöttgyűlést azért hívtuk össze a kanizsai Városháza alagsori tanácskozó termébe, hogy egyrészt a LIGA III. Országos Kongresszusán egyik alelnökké választott, s a fővárosba távozott Béres Márton volt elnökünk utódját megválasszuk, másrészt a megnövekedett taglétszám folytán kibővítsük a

szövetség ügyvivői testületét, 5 főről 7 főre - mondta.
A küldöttgyűlésen egyébként Béres Márton elnökölt, aki a szövetségnél végzett munkáról szóló beszámolója után maga és az ügyvivő testület nevében lemondott. Ezután került sor az új elnök és az ügyvivő testület további 6 tagjának megválasztására.
- A 3 főből álló jelölőbizottság az elnöki tisztségre két személyt javasolt: Kurucz Józsefet, a DKG Rt. és Magyar Józsefet, a GE Tungsram Rt. helyi fényforrásgyárának független demokratikus szakszervezet tagszervezetétől. A megjelent 32 küldött egyszeri többségi szavazással, kis kü-

lönbséggel a betegség miatt távollévő, de a feladatot írásbeli nyilatkozatával vállaló Kurucz Józsefet választotta elnöknek - informált.
Az ügyvivő testület további megválasztott tagjai:
A korábbi vezetésből: Ocs-kai János (DKG EAST Kft.) érdekegyeztetési felelős, Nemes Lajos (Dél-zalai Szövetség) szervezési felelős, Hajnal Sándor (TUNGSRAM Rt.) szociális ügyvivő, Balázs Fe-rencné (LIGA Városi Szervezete), gazdasági felelős.
A testület új tagjai: Hederics István (TUNGSRAM Rt.) érdekvédelmi és konfliktuskezelési felelős, Győrfy Endre (Pedagógus DSZ) oktatási felelős.

- Napirenden szerepelt még - a fényforrásgyáriak javaslata alapján - a tagdíjfizetési rendszer megváltoztatása. Szó volt még a megyében működő szövetségek kapcsolatrendszeréről, különös tekintettel a Zala megyei szövetségre. Tárgyaltunk a közelgő üzemi tanács és társadalombiztosítási önkormányzati választások fontosságáról is, kihangsúlyozva, hogy a résztvevő szakszervezeti tagok száma munkahelyenként ne legyen 25% arány alatt - mondta.
a LIGA Dél-Zalai Szövetségénél, hogy a február 23-án megtartott választmányi ülésen a szövetséghez csatlakozott a Pedagógusok Demokratikus Szövetségének nagykanizsai szervezete, amely 6 helyi tanintézet szakszervezeti szervét tömöríti magában. Az új tagszervezet székhelye a szövetség Deák tér S. sz. alatti irodájában van.


wr-^xx-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x-x*:-: :■:-:-:■:-:
MEGYEI VERSENY A PETŐFIBEN
tik őket a mostani ismereteik gyarapításában.
A februárban megtartott két forduló után március 9-én került sor a döntőre, amelyben hat diák versenyezhetett. Három típusú feladatban mérkőztek meg: először egy hibás programot kellett kijavítaniuk, majd két program funkcióját kellett meghatározni, és végül három problémára kellett megoldást találni a számítógép segítségével.
A Petőfi Sándor Általános Iskoláért alapítvány, a Ramorg Számítástechnika, a MAXwell Mérnöki Iroda és a Zalai Hírlap három fordulóból álló számítástechnikai versenyt hirdetett a megye általános iskolásai számára. A verseny célja kettős volt, egyrészt, hogy a gyerekek összemérhessék tudásukat, másrészt, hogy a legügyesebbek olyan értékes számítástechnikai eszközökhöz juthassanak, amelyek segíthe-

J99h március 19. [ KANIZSA 5

mis pénzek kerültek a kávéházi asztalokra. Néhány újságíró tapogatta a bankókat, ám gondot okozott a hamis és a valódi papírpénzek megkülönböztetése. S ami talán a legérdekesebb: a szomszédos Szlovéniában is lebukott jópár honfitársunk, ugyanis az üzletekben hamis dollárral akartak fizetni. Kiderült, ezek az emberek .jóhiszeműen" dollárokat vettek Lentiben ismeretlen egyénektől, ám alaposan ráfizettek az előnyösnek tűnő üzletkötésre!
A kávéházba meghívott újságírók meghökkenve hallották, hogy lőfegyver hangjára emlékeztető durranásoktól, csattanásoktól visszhangzik a folyosó. Ám hamarosan lecsillapodtak a kedélyek, ugyanis a konyhában csupán a sajtónap alkalmával felszervírozott pezsgőket bontották fel...
Völgyi Ferenc

A ZALAI ÁLTALÁNOS EPITESI VÁLLALKOZÓ Rt.
Nagykanizsán, a Péterfai úton 4 és 5 lakásos sorházak építését szervezi.
A társasházak önálló telken helyezkednek el. • . . UGYANITT ELŐKÖZMŰVESÍTETT TELEK IS ELADÓ.
INFORMÁCIÓ:
ZÁÉV Rt. Nagykanizsai Főépítésvezetőségén, Nagykanizsa, Vár u. 6. Telefon: (93) 12-150
ZÁÉV Rt. Marketing Csoport Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 9-11. Telefon: (92) 13-260





A szövetség az elkövetkező hetekben három érdemleges rendezvényt szervez:
- Március 26-án 9 órai
kezdettel az Erkel Ferenc
Olajipari Művelődési Házban
„Kollektív Szerződés tárgyalá
si technikák" címmel előadás,
elsősorban pedagógusok részé
re.
- Március 31-én Őry Csaba
LIGA országos elnök és Solt
Ottília országgyűlési képviselő
napközben munkahelyi fóru
mokon vesz részt a kanizsai
üzemekben, 18 órai kezdettel
pedig a Helyőrségi Klub nagy
termében nyílt fórumot tarta
nak az érdeklődőknek.
- Április 15-én 9-16 óra
között az Erkel Ferenc Olaj
ipari Művelődési Házban
„Munkavédelem és munka
egészségügy" c. témában lesz
nek előadások, budapesti és
helyi előadókkal.
(tihanyi)
Az első helyezett Bedő Sándor zalaegerszegi kisdiák lett. A második helyen Csalló Miklós, a türjei általános iskola tanulója végzett, míg a harmadik helyet egy kanizsai diák, Czimmerman Péter mondhatja magáénak.
A díjazás a verseny nehézségéhez méltón, meglehetősen színvonalas volt, hiszen az első helyezett egy AT-286-os számítógépet kapott, a második egy CASIO menedzserkalkulátort kapott, a harmadik díj pedig egy C-64-es számítógép volt.
- dé -Fotó: Erdei

CSEB—M
az inflációt követő biztosítás
Az ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt. CSÉB—M biztosítását
v 1992-ben közel 300 ezer állampolgár kötötte meg.
LEGYEN ÖN A KÖVETKEZŐ!
A CSÉB—M biztosítás fütyül az inflációra.
Az élet - baleset - betegség - rokkantsági - gyermekszületési - kórházi ápolási munkanélküliségi szolgáltatásai - minden évben magasabbak - követik az inflációt és komoly segítséget nyújtanak a nehéz időkben.
Gondolja meg és kösse újra! Régi CSÉB biztosítása helyett az újat vegye igénybei
Jól jár, ha ezt teszil
Ha még nem rendelkezik CSÉB biztosítással, most itt az idejel FORDULJON HOZZÁNK BIZALOMMAL!
ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt.
Fiókja Nagykanizsa
Eötvös tér 16.

KANIZSA HOLSTEN ÉTTEREM SÖRÖZŐ
Nagykanizsa, Balatoni út 2.
150 személyig várjuk Kedves Vendégeinket:
lakodalmak - rendezvények - családi összejövetelek
lebonyolítását vállaljukl
Konferenciatermünket - 30-35 főig - ajánljuk kft.-k, bt.-k,
vállalatok részére.
Üzemi és közétkeztetést 90-95 Ft/fő menü áron ajánljuk. Ezen kívül minden korosztály igényét kielégítő zenekar áll
Kedves Vendégeink rendelkezésére.
Hétvégeken Orosz Delli táncdalénekes lép fel.
Áprilistól Kanizsán először a „Tenger Gyümölcsei specialitások,
kiváló tengerparti szakácsokkal.
Állandó jelleggel kapható: roston sült. '
önkiszolgáló saláta bár. Rák, kagyló, tintahal, lepényhal, bálnaszeletek, lazac, razsnyici.
LEGYEN A VENDÉGÜNK! MI GARANTÁLJUK AZ ÖNÖK KULTURÁLT, JÓ SZÓRAKOZÁSÁT.
Rendeléseket telefonon Is felveszünk: 06-93-13-167

"S [ KANIZSA 'M&d£ftiHea&ii*ttittr W& március m


EMBERI HANG A POLITIKÁBAN
Oláh Sándor (FKgP) & * dr, Szigethy István (SZP8Z) a Nagykanizsai Liberális Klubban
Mivel felsőbb utasításra a Helyőrségi Klubban a jövőben nem lehet politikai jellegű rendezvényt tartani, a Nagykanizsai Liberális Klub március 12-én este az SZDSZ Zrínyi úti tanácskozó termébe helyezte át nyilvános klubestjét, amelynek két meghívott parlamenti képviseld vendége volt: az FKgP 36-os frakciójához tartozó fővárosi Oláh Sándor, és a zalaegerszegi dr. Szigethy István (SZDSZ).
A két politikust és a mintegy 40 főnyi érdekló"dó"t Dei-szinger József, a helyi SZDSZ szervezet egyik ügyvivője üd-vözölte. Meglepve tapasztaltuk, hogy a hallgatóság soraiban fó"leg Torgyán-szimpati-záns kisgazdák foglaltak helyet, de azért láttunk SZDSZ, FIDESZ, MSZP, KDNP és MNSZ arcokat is.
Az est házigazdájának, dr. Szigethy Istvánnak rövid bevezetője után került sor az 50 éves kisgazda párttagságát ősszel ünneplő Oláh Sándor EMBERI HANG A POLITIKÁBAN című előadására. A meghívást megköszönve, mondanivalóját így kezdte: „Bizonyára itt is felmerül a kérdés: hogyan kerül egy kisgazda a liberálisok közé? Erre ezt válaszolom: különböző pártoktól és sok helyről kapok meghívást, amelyeknek általában igyekszek eleget tenni."
Elmondta, hogy a pártállam néhány évvel ezelőtti felbomlása idején új, addig ismeretlen arcok, csoportok bukkantak fel a magyar politikai élet palettáján. Ezen csoportosulások nézetrendszere, filozófiája, szellemisége kisebb-nagyobb mértékben eltérő volt.
^v.VtVtVA^v,^^v^^^^v.v.^v/A^VA^VAVAV.v.^Vt^v.•.v.v.v.*tVt•.v.v.•.i

„A magyar demokrácia a hirtelen kapott lehetőséggel élt, de nem minden esetben tudott jól élni. Nem tudta igazán azt a lehetőséget megvalósítani, ahogy az egy demokráciában illő! Olyan személyek sokasága került felszínre, akiknek nem volt politikai elöiskolá-juk. így nem alakult, illetve nem alakulhatott ki igazi emberi hang a politikában" -mondta.
A magyar nép évtizedeken át nagy reményekkel várta a fordulatot, amelynek megvalósulása után bízott egy tiszta polgári demokrácia létrejöttében. Ez a remény azonban csak részben teljesült, mivel a kialakult pártok sok tekintetben nem váltották be az 1990-es választások során tett ígéreteiket. Az emberi hang tehát nem érvényesült, s a politikái erkölcs kudarcot vallott.
Az 1994. évi választásokra áttérve hangsúlyozta, hogy 6 a „2/3-os Magyarország" híve, azért, mert a jelenlegi parlamenti ciklusban zömében alig valamivel több mint 50%-os szavazati aránnyal születtek és jönnek létre jó vagy rossz törvények. „Ez kevés a sarkalatos törvényalkotáshoz, az olyan jogfejlődéshez, amely biztosítja az európai integrációhoz való csatlakozásunkat,

s az ország politikai, társadalmi, gazdasági azonosulását a fejlett nyugati demokráciákhoz" - vélte, hozzátéve, hogy a Parlamentben legalább 2/3-os szavazati aránynak kellene mindig érvényesülni a kialakított hatalmi, szövetségi rendszerben. Erre enged következtetni a jövőre nézve az MDF-nek a FIDESZ-hez való közeledése...
„Az Országgyűlésnek nem a pártok közötti marakodást kell tükrözni, hanem folyamatos jogfejlődéssel a hatékony munkavégzés biztosítását, mert a társadalom nem tud elviselni még egy olyan parlamenti ciklust, mint a jelenlegi. E tekintetben is jelentkezni kell a tisztességes, őszinte emberi hangnak a po-litkában, a koalíció kialakításához" - érvelt, kiegészítve, hogy ennek megvalósulását több párt összefogásával már most, a választások előtt megfontoltan szorgalmazni kellene a pártoknak, nem pedig sebtiben, a választások lezajlása után! „A pártérdekek helyett a nemzeti érdekek érvényesülésének van helye! A tekintélyuralmi rendszerben nem juthat érvényre az emberi hang, s ezért erőfeszítéseket kell tenni a nemzeti egység kibontakoztatása

érdekében!" - fejtette ki közel félórás előadása végső gondolatait, álláspontját.
Dr. Szigethy István mindezekhez annyit fűzött hozzá, hogy az emberi hang, ha nem is mindig, de gyakran megnyilvánul a parlamenti munka során, s biztató a jövőre nézve az is, hogy több törvényt és indítványt a mostani ciklusban is 2/3-os vagy annál magasabb arányú többséggel fogadtak el a képviselők, s remény van a most születő nemzetiségi és állampolgársági törvények ilyen arányú megszavazására is.
Ezután kötetlen - nem egyszer kényes témákat is érintő - beszélgetés, eszmecsere alakult ki az előadó, a házigazda és a hallgatóság között. Szóba került például a pártokon belül tapasztalható egyéni érdek, a karrierizmus, a médiatörvény kudarca, az Alkotmány és az Alkotmánybíróság helyzete; a fiatal MSZP-politikusok átalakulási törekvése a szociáldemokraták táborába, szemben az idősebb párttagok hatalom-visszavágyó konzervatív irányzatával; dr. Tor-




Emlékező séta március 15-én
A Magyar Demokrata Fórum és az Ifjúsági Demokrata Fórum városi szervezetei MÁRCIUS 15 tiszteletére 1989 óta ötödször szervezett műsorokkal közbeiktatott emlékező ünnepi sétát Nagykanizsa belvárosában.
Kora este kellemes, derűs időben sokszázan - főleg lelkes ifjak - gyülekeztek a Kazinczy utca bejáratánál és a Hunyadi Általános Iskola előtt. Néhány perccel 18 óra | után Czupi Gyula, az MDF jj városi szervezetének elnöke | lépett a mikrofon elé, aki az ilyenkor elmaradhatatlan üd- vözlő szavak után ismertette az est ünnepi programját. A | műsor a Himnusz közös el- éneklésével kezdődött, majd

Vicze Ferenc és Kiss József felváltva olvasott fel részleteket Csengey Dénes 1988. március 15-én elmondott beszédéből. A Hunyadi Általános Iskola énekkara által előadott két katonadal elhangzása után Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő és Czupi Gyula az ünneplők koszorúját helyezte el az iskola Sugár úti falán, Deák Ferenc emléktáblája alatt.
A több mint ezer főre növekedett ünneplők ezután -élen egy hatalmas, nemzeti színű zászlóval, számos fiatal kezében lobogó fáklyával és gyertyával - a Sugár-Fő-Ady utak érintésével a Zrínyi Általános Iskola Ady úti szárnyához vonultak, ahol Bajor

Veronika szavalta el Kalász László: Jön március c. versét. Aztán gitárkísérettel a dr. Mező Ferenc Gimnázium kórusa forradalmi dalokat énekelt, majd Petőfi Sándor: Nemzeti dal-a hangzott el. Itt az iskola falán lévő Petőfi-emléktáblát koszorúzták meg.
Ezt követően a Zrínyi-"Csengery utakon áthaladva értek az ünneplők a Deák térre, ahol a Petőfi szobornál újabb műsor következett, mégpedig: hangszórókon sugárzott forradalmi dalok, a Himnusz, Vincze Ferenc felolvasásában 1848-49 márciusa zalai, főként kanizsai eseményeinek felelevenítése, a dr. Mező Ferenc Gimnázium kórusa által elénekelt Nemzeti dal, a város

társadalmi és politikai szervezeteinek koszorúzása, végül a Szózat közös eléneklése.
Az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékező séta utolsó állomása a HSMK volt, amelynek színháztermében az ünneplők so-^ kat tapsoltak a helyi Patkó Banda és a Bojtár népzenei együttesek színvonalas műsorának. A programot itt Kócza András és Tóth István vezetésével táncház zárta.
A kitűnően szervezett ünnepi műsor emlékeztetett a felejthetetlen 1989. évi emelkedett hangulatú kanizsai március 15-re, amelyet idézett a résztvevők nagy száma is. * * *
Nagykanizsa Miklósfa városrészében külön ünnepi műsort szerveztek március 15-én. Reggel 9 órakor istentiszteletre került sor, majd 10 órától

!*»*. fctefot t& [ KANIZSA j 7-



ZALAI KERESKEDELMI ÉS
IPARKAMARA KÉPVISELETE
Nagykanizsa, Csetígery u* $2,
Tel.; 13-040/1672, Fax: (92) 73-121
ÜZLETI AJANLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./Fax: 11-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánná). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-41 Német kereskedelmi vállalat több németországi
üzletfele részére műanyagfeldolgozó partnervállalatot
keres. Nk-42 Amerikai cég nagy mennyiségű húst és baromfit
vásárolna export célokra. Nk-43 Amerikai importőr cég vásárolna játékokat,
különlegességeket, irodaszereket, elektromos-,
elektronikus cikkeket, világítási termékeket,
nem romlandó élelmiszereket, szeszes italokat,
üdítőitalokat. Nk-44 Indiai vállalat érdeklődik csődbe jutott üzenlek
komplett gyártóberendezéseinek megvásárlása iránt.
Leszerelésről és elszállításról gondoskodik. Nk-45 Spanyol cég kínálata: zöldségfélék, déligyümölcsök,
konzervek.
INFORMÁCIÓ
BEAUTY
Nemzetközi Kozmetikai Szakkiállítás Düsseldorf, 1993. április 16-18.
gyán József pozitívnak ítélt számos megnyilvánulása; Csurka István nemzeti jellegű, de több szélsőséges ki-nyilatkozása, a kisgazdapárt mesterkélt szétforgácsolása, a civil szerveződések fontossága, az MDF három önégető irányzata, a parlamenti képviselők számának jövőbeni jelentős csökkentése a területi listás rendszer megszüntetésével, az államigazgatás sürgető reformja, az MDF-SZDSZ paktum, a kárpótlás és a privatizáció visszásságai, az erdőpusztítás, a Szabad Kőműves Páholy feléle- , dése, az alkoholizmus elleni szüntelen harc, a hárompárti koalíció átváltozása három frakcióra, s a kormánykoalíció pártjai közötti gyakori súrlódások. Arra a kérdésre, hogy milyen a viszonya Tor-gyán Józseffel, s milyen ígéretet kapott az MDF-től, amikor cserben hagyta őt, Oláh Sándor így válaszolt: „Dr. Torgyán Józseffel én nem vagyok haragban, csak nézetkülönbségeink vannak. Többször folytatok vele eszmecserét, sőt együtt vacsoráztunk is. Az MDF-től - a kisgazda 36-okba történt átlépés tekintetében - én nemx kaptam ígéretet, hanem csak ajánlatot, de azt elvből visszautasítottam!"
A liberálisnak szervezett és többpártivá sikeredett három és fél órás összejövetelről szinte mindenki elégedetten távozott, amely elsősorban Oláh Sándor széles politikai látókörének, nagy tapasztalatának, őszinteségének és higgadt, emberi hangvételének tulajdonítható.
(tihanyi)
a művelődési ház adott otthont annak a hangversenynek, amelyen a városi zeneiskola növendékei és tanárai léptek színre. Volt ^tt gyermekruha divatbemutató és Tátika vetélkedő is. Kárpáti Sebestyén kanizsai festőművész kiállítását 11 órakor nyitották meg. Délután 15 órától a hősi emlékműnél a kanizsai Olajbányász fúvószenekar közreműködésével ünnepi megemlékezést tartottak, amelyen dr. Kot-nyek István mondott beszédet, a helyi általános iskola • tanulói pedig műsort szolgáltattak. A művelődési házban 17 órától sokan tekintették meg Merő Béla rendezésében a városi színitanoda Vásári Komédiák c. bemutatóját.
Tihanyi István

újsághír: januárban közel 5 milliárd forinttal nőtt a lakossági devizaszámlák forintértéke. Január hó végén 156,5 milliárd forint - 1,8 milliárd dollár - értékű volt a belföldi magánszemélyek devizaszámlálnak forintértéke. Ez 20 milliárd forinttal több, mint egy évvel ezelőtt. Vajon ezek az örvendetes számadatok miként tükröződnek a devizával foglalkozó egyik kanizsai pénzintézetnél, az OTP Kereskedelmi Bank Rt. Nagykanizsai Fiókjánál? Erre a kérdésre kerestünk és kaptunk választ a fiók Csen-gery út 4. szám alatti devizacsoportjánál, Lovrencsicsné Luttor Klára megbízott csoportvezetőtől és a kíséretünkben lévő Horváth József igazgatóhelyettestől.
- A 9 főből álló devizacsoportunk által kezelt összes devizaállomány összege forintra átszámítva, január 1-én közel 800 millió forint volt. Ebből a belföldi magánszemélyeknél 733 millió forintot, a külföldiek esetében pedig 66 millió forintot tartott nyilván a csoport. A közel 30 ezer lakossági devizabetét számla fiókunknál az összes betétállománynak mintegy 30%-ál teszi ki. A lakossági devizabetétek elhelyezésének üteme -a folyamatos emelkedés mellett -az előző évekhez viszonyítva 1992-ben kissé lelassult. Ez a magyar pénznem, a forint magasabb kamatlábával magyarázható — mondta bevezetőben Horváth József.
A csoportvezetőtől megtudtuk, hogy a látra szóló és lekötött lakossági devizaállomány 1993-ban újra dinamikusan emelkedik,
FIDESZ és
a sajtó
A szabad Sajtónap tiszteletére adott esten találkozhattak Pécsett a regionális sajtó képviselői, valamint a Fidesz országos és déldunántúli politikusai.
A terített asztal mellett folyó, kötetlen beszélgetés témája a párt és a sajtó kapcsolata volt. A megfelelő hangnemű kapcsolatteremtés most a választási kampány közeledtével minden párt, így a Fidesz számára is nagyon fontos, ezt bizonyítja az is, hogy a Pécsen tartott találkozással egyidőben az országban "Tnég négy helyen tartottak hasonló fórumot, ahol találkozhattak a Fidesz és a sajtó képviselői.
- d. é. -
V ,

ugyanis január végén 751, február hó végén pedig közel 760 millió forint volt. A valutanemek tekintetében a német márka áll magasan az élen 67%-os arányban, az osztrák schilling 12%, az USA dollár 10%, az angol font 6%, a többi valuta pedig együttesen 5% arányt tesz ki.
- Valamennyi valutanem tekin
tetében főleg az egy hónapos le
kötéseket ajánlhatom ügyfeleink
nek, ugyanis ennek a legmagasabb
a kamathozama. A német márka
példájával alátámasztva jelenleg
az egy hónapos lekötésnél 6,50%,
három hónaposnál 6,25%, egy
évesnél pedig 5,25% kamatot szá
molunk el. Mivel dolgozóink jól
képzett és gyakorlott munkaerők,
s viszonylag jól is vagyunk gépe
sítve, a hozzánk betérők - a sor
banálláson felül - mindössze 3-4
perc leforgása alatt helyezhetik el
és vehetik fel devizabetéteiket -
tájékoztatott Lovrencsicsné.
— Devizacsoportunk nemcsak
devizabetétek ügyintézésével fog
lalkozik — kapcsolódott újra a be
szélgetésbe az igazgatóhelyettes. -
Akinek devizaszámlája van, az mi
nimum 1200 német márka lekötése
esetén az igazolókártya mellett
négy darab eurócsekk vásárlási
utalványtömböt kap, amelyekkel


szinte egész Európában kényelmesen vásárolhat áruházakban, vagy fogyaszthat vendéglátóhelyeken. Munkánk végzésében jellemző az is, hogy a külföldi rokonok által küldött devizacsekkeket az érintettek devizaszámláján jóváírjuk. Külföldi utazások esetén az útlevéllel és valutalappal rendelkezők részére mi is biztosítjuk évente egy alkalommal a jelenleg érvényes 300 dollárnak megfelelő valutakeretet.
A csoportvezető ezután az Aust-ria Lottóról informált, amely sokkal rugalmasabb a magyar lottójátékoknál, s egyre népszerűbb Kanizsán és környékén. Ez a szerencsejáték Kanizsán csak nálunk ügyintézhető. Az érdeklődőknek részletes útmutatót bocsátanak rendelkezésre. Mostanában hetente átlagosan 6-700 szelvény árát fizetik be a fogadók. Vannak, akik 2-10 „mezőt" is beikszelnek, a 45 számból 6 számot választva. Egy „mező" ára 8 schilling, a JOKER-számsorra történő fogadás esetén összesen 14 schilling. Hat, illetve öt+egy találat nálunk még nem fordult elő, öt találat már volt. Nagyon gyakoriak viszont a 4 és 3 találatok...
- Az ügyfelek és ügyintézők érdekében az eléggé zsúfolt jelenlegi helyiségekből a devizacsoportot várhatóan az év utolsó negyedében a Vasemberház Ady úti szárnyán, a 6. szám alatt most készülő, saját tulajdonú épület földszintjére helyezzük át, ahol kényelmes helyet kap majd folyószámla üzletágunk is - újságolta végül Horváth József igazgatóhelyettes.
(tl-nyi)

8

[ KANIZSA]

1993.




Versek a Don partjáról
Születésük ideje: 1942-43. A zalai honvédek a harcok szüneteiben gondolatban hazaszálltak szeretteikhez. A szüleikhez, családjukhoz, barátaikhoz. Nem voltak költők, csak egyszerűen magyar katonák, emberek, dolgozók, parasztok. De volt gondolatuk, amit akkor úgy éreztek, hogy papírra kell vetniük. Nem Petőfi, Ady vagy József Attila-i rímek, de nem is a költői rím adja meg értéküket, hanem a szép gondolatok, melyek az egyszerű embert is éltették a halál árnyékában.
Szerzőik ismeretlenek, de akkor e versek közkézen forogtak a bajtársak között.
Közreadja Gábor Jenő honvéd
Ima a Don partjáról
Uram Isten! hallgasd meg kérésünk! Mi a harcból kivettük a részünk, Becsülettel küzdtünk a csatába, Sokan ottmaradtak a doni mocsárba. Tőlük, kik áldozatul estek Tudhatod, hogy nem ők kezdtek. Hallgass hát Uram imánkra, Segíts vissza szép magyar Hazánkba!
Biz az pajtás
Fellobban a Sztálin-lámpa, fény gyúl ki a doni tájra. Jönnek a Martin nénik Bombáikkal egymást érik. Felugat a légvédelem, Nehézpuska visszafelel. Géppuska is bele kattan, Vége nincs az éji dalnak, így megy ez biz nekünk, pajtás, Oroszföldön nincsen alvás.
SZÍNHÁZAJÁNLÓ
Lehet válogatni a HSMK színházi és pódiumesti ajánla-faiból. Ezt teszem én is, amikor egy igazi kamaraszínházi csemegére hívom fel figyelmüket.
Sütő András: Advent a Hargitán című drámáját tekinthetik meg — kamaraszínházi produkcióként - március 21-én, a budapesti Nemzeti Színház vendégjátékában.
Az Advent a Hargitán-t a Tiszatáj 1985112-es száma kö-lölte először, majd a darabot - Magyarországon először -1986. január 2-án mutatta be a Nemzeti Színház Sík Ferenc rendezésében.
SUtő András, a Film-Színház-Muzsika folyóiratot 1985 végén egy megdöbbentő erejű és ábrázolásmódú írással ajándékozta meg. Az Advent a Hargitán ,Jorrástájékán", az erdélyi Sikaszón, a „Várakozás Hegyé"-nek lábánál készült a fantasztikus írásmü, melyben az író kitér arra is, hogy nemcsak a megejtően szép, s itt-ott félelmetes erdélyi táj ihlette meg, de a valóságban „megtalált" magányos, tiszteletreméltó emberek sorsa is. E sorok diktálták a misztikus, mesés történetet, melyet Sütő András nekünk ajándékozott.
Ebből a nyolc éve született írásból idézek Önöknek néhány gondolatot, így is előkészítve egy csodálatos színházi estét.
„A jó szomszédság nemegyszer ültetett egy helyre bennünket. Az életükkel ismerkedtem.
A füstölt magányosságnak rigolyás törvényeivel, a röviden szólással és hosszú hallgatásokkal a három férfiú így együtt: egy kis özvegyország - Bódi Vencel hargitai esztendeinek vonásaival. Mindhárman visszavártak valakit, aki elment innen; vagy mert elvitte a halál veszedelme, s még inkább, mert az élet sodorta messzire, Székelyföldön túli tájakra. Bódi Vencel egy-egy színes lámpát készít minden karácsonyestére az egyetlen leányának, aki végül csak apjának kopjafáját látogatja meg az anyja nyelvétől is el-hidegülten. Dénes bácsi tréfás mesét kért tőlem kölcsönbe:
- Tudjak mondani valamit, ha jönne az unokám.
Keserves emléke volt, hogy a gyermekkel nemigen tud
értekezni; az anyanyelv szavaiból szeretett volna neki színes karácsonyi ajándéklámpát készíteni. Nézhetett aztán a kölcsönbe kért mesékkel együtt délkeletnek: a Kicsi Romlás irányába. S mondhatta is:
- Úgy búsulok, szomszéd, hogy fellébb már nem lehet.
Akiket várt, a temetésére sem jöttek el.
Halott fiát K. Jóska Botosani megyéből szállította haza.
Az ország messzi északkeleti sarkából, a szovjet határ mentéről. Azt a fiút már láttuk itthon egy román asszonykával az oldalán; apjának házát csinosítgatta, de beleköltözni, maradni már nem volt kedve.
M. Mihályt mostanság nem látjuk, sohasem füstöl a háza teteje, de így is tudjuk, hogy advent hetei nála is évtizedekre nyúltak."
„Földim a két ifjú szerelmes is. Bódi Vencelt - mint említettem - özvegyországból válogattam ki hősömül, de Réka és Gábor mezőségi származású. Ök az ember elmúlt ifjúságának múlhatatlan részesei. Az időnek tükrös termeiben velük együtt is megfordultam, megfizetve nemegyszer a valónak vélt káprátátokért. Évtizedek hóomlásai alól ők ketten az emlék romolhatatlanságában kerültek újból felszínre. Amit persze nem nevezhetek irodalmi romolhatat-lanságnak is. Erről nem lehet szava, csak a jövendőnek. Amihez jogom van: az egy mesés történet forrásának fölemlegetése. Amivel most nagyot kell lódulnom - vissza a mezőségi szülőfalumba. Mert Bódi Vencel ablakai alatt ugyanaz a jégcsaporgona szól, amelyet nekem is zúgatott a téli szél a szülőház ereszén."
„Régen volt ez. Ám az időben való tévelygés gyermeki döbbenete olyannyira tartósnak bizonyult, hogy Árvái Réka történetében végleges helyet követelt magának a délibáb városkát játszó jégcsapokkal együtt. Az Idő, ha tévelygést észlel: nemcsak népeket, hanem egyéneket is büntet."
A Nagykanizsán most bemutatásra kerülő kamaraszínházi feldolgozást szintén Sík Ferenc rendezte.
A szereplők: Agárdi Gábor, Bartal Zsuzsa, Götz Anna, Rumbold Ödön és Sinkovics Imre.
Ernszt Katalin


Varga Tamás munkáit bemutató tárlat nyílt a múlt héten csütörtökön a HSMK kiállítótermében. A szokatlanul szép számmal összegyűlt közönség előtt Kratochwill Mimi méltatta a fiatal művész munkásságát.
Varga Tamás az idén lép élete negyvenedik évébe, életművéről még nem jelentek meg kiadványok, albumok

Kiállítás
a HSMK-ban
sem őrzik grafikáit, de a parkokban sétálók az ország különböző pontján sokszor csodálják műveit anélkül, hogy tudnák, ki is alkotta csodálatuk tárgyát.
A mostani tárlat Varga Tamás sokrétű művészi tevékenységéről árulkodik, hiszen a teremben a fából faragott alkotások mellett láthatunk bronzból és kőből készített szobrokat is, a falakat pedig a művész grafikái díszítik. Végtelen nyugalmat és öröklétet árasztanak ezek az alkotások. Az ábrázolt alakok sohasem az egyedit, a különlegeset tárják a szemlélő elé, hanem az egyetemeset, a mindenben megjelenő általánost. Grafikái sem portrészerű alkotások, inkább az örök fiatalság szépségének megtestesítői.
- dé -




DEL a HELY Klubban
Mintegy százan voltak kíváncsiak március 13-án a HELY klubban a szombathelyi DÉL együttes koncertjére. A saját stílusát post-hardcore-ként deffiniá-ló, kemény rockot játszó együttes a közelmúltban megjelent Föld-Test című kazettájának anyagából merítette műsorának zeneanyagát. A meglepően tisztán megszólaló, fiatal zenekar előadását vetített háttérrel színesítette. A pinceklub adottságai miatt (szűk hely) sajnálatos módon a kivetített diák időnként nem voltak tökéletesen élvezhetők. Dicséretes a zenekar tagjaira nézve, - habár nem virtuóz zenészek -, hogy megpróbálnak a rockzenén belül önálló, új arculatot létrehozni. A feszes ritmusú zene olykor tartalmas szöveggel párosul. „Elváltoztat az idő, De csak a hited ránca mély. Elszáll, mint a temetők Felett a haragos ég. Úgy pereg, mint a friss homok, Ha az ujjad között morzsolod. Elszáll és itt marad Bezár és futni hagy Úgy fáj még az út... ...ami mindig körbefut."
- Egy-két hete koncerte
zünk ezzel a vetített háttér
rel. - kezdi a koncert utáni
beszélgetést Prieger Sza
bolcs, az együttes gitárosa.
- A biológiai fejlődés, érés
folyamatát szeretnénk
vizuálisan, diákkal bemutatni, mégpedig úgy, hogy

visszafelé fordítottuk a folyamatokat, így a vetített háttér segítségével kiemelhetjük az egész életnek a fordított voltát. Persze, vannak még részletek, melyeket tökéletesítenünk kell.
- A jelenlegi felállásban
mióta zenéltek, s egyáltalán
mikor alakult a zenekar?
- A zenekar másfél éve
alakult, de a jelenlegi fel
állásban csak fél éve zené
lünk együtt - válaszol Ne-
moda Zsolt basszusgitáros.
- Egyébként külön-külön
már elég régóta zenéige
tünk.
- A rockzenén belül ez-
A melléklet tartalmából
„Csak a rock segít"?
10-12. oldal
Mi lesz veled emberke?
13-14. oldal
Most vagy soha
IS, oldal
Pesti é& pécsi
vendégek
a FIDESZ»n*l
16-17. oldal
Gyermekrajz" kiállítás a HEK-ben
18-19. oldat
TAVASfc VAN
20. oldal
ESZME
21. oldal
MENSÁROS „RENDEZ"
22-23. oldal

zel a stílussal ritkán lehet találkozni, miért pont ezt választottátok?
- Zenénk tartalmaz metá-
los elemeket. Ezt a zenei
stílust azonban ebben az
országban még nem igen
játsza senki. Ez egyfajta al
ternatív zene. Arra törek
szünk, hogy egy mai, diva
tos, európai áramlatot kö
vessünk. - feleli Rozmán
Zoltán, a zenekar dobosa.
- Meghökkentő volt szá
momra, hogy egy lassú, dal
lamos szám vetített háttere
egy gyilkosság áldozatát áb
rázolja a boncteremben...
- Pontosan ez a meghök-
kentés a célunk - veszi át

a szót Prieger Szabolcs. -Tapasztalataink szerint a közönség önmagában nem szívesen hallgat lágyabb hangvételű dalokat. Ellenpontként szükséges az ilyesfajta vizuális háttér.
- Feltűnt; hogy viszony
lag keveset énekeltek, úgy
tűnik a súlypontot a hang
szeres zenére, valamint a
látványra helyezitek.
- Ez így van, adottsá
gaink miatt sem vállalunk
több éneklést. A jövőben
egyre inkább az instrumen
tális zene felé szeretnénk
haladni. - feleli kérdésem
re Rozmán Zoltán.
Czene Csaba

H

ETFO

14 óra: Megyei nyugdíjas kiubtaiálkozó a Mórfcz Zsigmond
Művelődési Házban 17.30 éra: Orvos Katalin festőművész kiállításának megnyitója
* HEK-ben Morf 16, 18, 20 órát TökéMes


Kanizsai műsor



3SAT

TV5

PRO 7



■ KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Törvénykönyv
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben
11.05 Szonda (ism.)
11.35 Napkönyv - X/5.
12.00 Déli Krónika
12.30 Vendég a háznál
12.50 Külpolitikai ügyelő
13.05 KI nyer ma?
13.15 Falurádió (ism.)
13.30 Hitélet
14.05 Klasszikusok mindenkinek
14.55 Első közlés
15.05 Kossuth-klub (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekekl
19.35 Romantika - holnap
20.05 A népzene hagyományőrzői
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub. Ütköző
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum
23.05 Lemezmúzeum
URH-ADÚN
6.55 Körzeti Információs
11.00 Beszélgetés Moses Mendelssohnról 11.30 Világtérkép 13.00 Az Amerika Hangja műsora 14.00 Filmzene 14.30 Nyltnikék 15.00-
18.30 Országgyűlés 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjemjeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 GalaxyX-XXX/21. 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral

4.30 Napinditó Zenés ébresztő
8.05 Sportreggel
8.20 Rivaldafényben A Gemini együttes
8.50 Apró-cseprő - gyerekekről
9.00 Hirek. Időjárás
9.05 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé 14.00-17.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora közben: , 15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Garázs 18.30 Kapaszkodó 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Táncházi muzsika 20.00 A halászó macska uccája-1.
Földes Jolán regénye 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Jazzmagazin 22.00 Sztárkereső 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Lemezbörze helyett
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.1(M.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
4.03-
4.20 Verbunkosok, csárdások

16.15 Idősek klubja
17.00 Mlnihirek
17.10 Maja, a méhecske (sorozat)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Tudományos magazin
20.00 X-Large - riport
21.10 Vldeoklipek
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hirek
22.25 Fogadjunk, hogy...-játék
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfleld-sztorl (am. sor.)
ncWii Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sorozat)
nafiTil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16Ü0 Beszélgetés
17.00 KI itt a főnők? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sorozat)
20.15 Columbo (am. krimisorozat)
22.10 Qulncy (amerikai sorozat)
23.05 Kulturális magazin
23.35 Gong-show
0.15 Trópusi hőség (ism.)
1.15 Borzasztó kedves család (ism.)
1.55 KI itt a főnök? (ism.)
2.30 Beszélgetés (ism.)
3.30 Robbanékony (ism.)
3.50 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.35 Jó idők, rossz idők (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)

6.00 Telereggel 9.00 Szótárak, lexikonok (ism.) 10.00 Riportok, aktualitások 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kyizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Kanadai aktuális magazin 21.30 Varietéműsor 23.25 Társadalmi kérdések 0.55 Éjféli összejövetel 2.05 Vegyes műsor hajnalig 5.20 Európai híradókból
MUSICTV
20.00 RodStewart
21.00 PipDann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Sport
14.30 Európa-film
15.00 Dzsem
16.30 Élő videoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Eco-record
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A 649-es ügyirat (film)


5.00 Ürhajótöröttek (ism.)
5.50 Vlckl (amerikai sorozat)
Te
6.15 Rajzfilmek (ism.)
Heathcliff
Widget, a kis őr
Garfield
Fllntstone család
8.05 Parker Lewis (ism.)
8.35 Harttól Hartig (ism.)
9.30 A fekete dzsungel rejtélye
(ism.)
11.10 Matlock (ism.)
12.10 Riporterek (ism.)
12.40 Dokumentumfilm
13.00 A madárijesztő és Mrs. King
(amerikai sorozat)
Az utolsó pillanat
jKH.1l] Az álarcos lovas
(amerikai western)
15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
A kutya éve
16.15 Rajzfilmek
Heathcliff
Alvin és a mókusok
Garfield
Flintstone család
18.00 Parker Lewis (am. sorozat)
Pretty Woman akció
18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Társkereső
Bűiül San Francisco utcáin (am. sor.)
A szupersztár
20.00 Híradó
20.15 Bye, bye, baby (olasz film)
22.00 Fekete szivárvány
(angol krimi)
23.55 Törött jelvények (am. sorozat)
Videós gyilkos
Bay Cityben több fiatalembert
megöltek. Beau Bowman és
csapata vizsgálja az ügyet. Az
áldozatok a GDI nevű társkereső
szolgálat tagjai voltak. A részle-
tek felderítése érdekében Stan-
ley tagnak jelentkezik.
0.50 Hírek
1.00 Antiterrorista csoport (ism.)
2.25 Hírek
2.35 Fekete farkasok (ism.)
3.25 Hirek
3.35 Nyersbőr (ism.)



6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Újraolvasva
10.15 Zenei ABC. Poema
11.00 Donizetti operáiból
11.40 Zoltán Aladár népzenei feldolgozásaiból
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 A Bartók vonósnégyes Mozart-hangversenye
13.05 Rost Andrea dalhangversenye
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 RÉZ-ben - IX/5.
14.55 Zenekari muzsika
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Kóruspódium
16.35 Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban
17.00 Új Hangoló

17.50 A hét költője: Tamás Menyhért
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót
19.05 A véges végtelen
19.35 Zenekari operarészletek
20.25 Hirek. Időjárás
20.30 Budapesti Tavaszi Fesztivál
közben:
21.20 Kritika két hangra
22.10 József Attila minden verse 100/81:1935
22.20 Hirek. Időjárás
22.25 Új Zenei Újság (ism.)
23.10 A Rádiószinház bemutatója A patás ördög nemritkán angyal képében jár Tóth Gábor Ákos hangjátéká
23.32 Fúvószene
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Évszázadok muzsikájából


.Csak a rock segít"?
TRASCH Metál lelkes kanizsai rajongói március 12-én megkaptak mindent az Akela együttestói. A zenekar országos lemezbemutató turnéjának e napi állomása a Kodály Zoltán Művelődési Ház volt. Az együttes az általa képviselt műfajra jellemző dobhártya-repeszto hangerővel és színpadi show-val tolmácsolta a zömében fiatalkorú hallgatóság nem kis örömére a jól ismert régi és vadonatúj számait.
A tetszés fokmérője a lelkes tapso-

lás, csápolás mellett egymás - már-már brutális - lökdösése, rugdosása, mely a szervezőknek köszönhetően pusztán csak kisebb sérülésekhez vezetett. Bölcs előrelátásról tett tanúbizonyságot a házigazda, hogy a büfét ezúttal nem üzemeltette.
Ennek ellenére, igaz csak néhányan, furcsa kábulatban élvezték az együttes zenéjét.
Végül is a közel háromszáz fős közönség jól szórakozott, mindenki megtalálta a maga számítását...
A ráadást követő lelkes taps után a zenekar basszusgitárosával, Pálvölgyi Lászlóval beszélgettünk.
— Országos koncertsorozatotok közepe felé közeledik. Milyenek az ed-




A FOGYASZTOK SZOLGALATÁBAN

Kanizsai műsor


Stúúió Mozi; KANIZSA TV

1*

1&39, 2<M5 óra: IS óra:

óra: Meridián
Batwomen és * Mscsfcalíny
A hétvége sportja, utána közvetítés
az önkormányzati íílésrőJ

MÁRCIUS 22.

H





OSZTRÁK 1


zés jelentős része. Mennyire ártott ez nektek, illetve a hírneveteknek?
- Összességében nem ártott, sőt
ennek köszönhetően sokan felfigyel
tek a zenekarra. Anyagilag sajnos
ugyanez nem mondható el, mivel a
cirkusz berendezési tárgyaiban nagy
mértékű kár keletkezett. A rajongó
ink valószínűleg nem tudják, hogy e
miatt bele kellett nyúlnunk a zse
bünk mélyére. Gyakran vádként ró
ják fel, hogy a mi közönségünk a
koncertjeink alatt nem ül le, hanem
elég sajátos módon élvezi az álta
lunk játszott zenét. Végső következ
tetésként; az ott lévő műanyag szé
kek gyengének bizonyultak.
— Számaitok szövegéből — vélemé-
digi tapasztalataitok, s hogyan fogy-nak lemezeitek?
- Több országos turnénk volt eddig.
De ez az első lemezbemutató előadás
sorozat. Az eddigi koncertjeink néző
számával és közönségével maximáli
san elégedettek vagyunk. Termé
szetesen a budapesti koncertjeinken
minden esetben több nézőre számí
tunk. A szeptemberben megjelent ka
zettánk után érezhetően folyamatosan
nő a nézőszámunk.
- Minden kemény zenét játszó
együttesnek megvannak a sajátos bot
ránykövei. A ti esetetekben a Buda
pesti Nagycirkuszban adott koncertre
gondolok, ahol köztudomású, hogy
idd előtt „amortizálódóié' a berende-
9.00 Hírek /Hooperman felügyelő (ism.)
9.30 Elátkozva és elfelejtve 10.30 Nagy szerencse (ism.) 12.15 Schilling (ism.) 13.00 Hírek 13.10 Bécsi múzeumok 13.35 Sinha Moca (sorozat) 14.00 A nagy völgy (am. sorozat) 14.45 Euroturlzmus 15.05 Freggles (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Rebecca és a szomszéd gyerekek (sorozat) 16.15 Villámhárító 16.30 Szelleminek (sorozat) 17.00 Mlnihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rólunk van szé 18.30 Barétok (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
Az éjszakában II. (am. film)
||I|] Veszély a szavannában (olasz film)
0.30 Hírek
0.35 A modell és a zsaru (am. sor.)
OSZTRÁK 2
16.30 Nlppon (sorozat)
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.05 Hooperman felügyelő (sor)
18.30 Szivem csücske
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 A kfirorvos (sorozat)
21.00 Újdonságok a moziban
21.15 Teleszkóp
22.00 Hírek
22.30 Szinggal a nácik ellen
23.25 Gyógyítsátok meg Hitlert I
(német film)
1.30 Hírek

13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Négyezer méteres mélységbe
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp-játék
20.05 Jégkorong
21.00 Labdarúgás
22.55 Hírek
23.05 Küzdősportok magazinja
24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUROSPORT
9.00 Sí VB
11.00 Kézilabda VB
13.00 Nemzetközi motorsport
14.00 Lovaglás
16.00 Sí VB
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Klckboksz
21.00 Labdarúgás
23.00 ökölvívás
1PLUS
15.00 Hírek
15.03 Egészségügyi magazin
15.45 Angol nyelvlecke
16.15 Dokumentumfilm
16.45 Róma (sorozat)
17.30 Beszélgetés
18.00 Amszterdam, orvosi központ
18.30 Hírek
18.40 Mühlentali gyerekek (sor.)
19.10 Mese
19.15 Tudományos műsor
20.00 Híradó
20.15 Korzika (sorozat)
21.15 .Arany" lányok (sorozat)
21.45 Riport

16.05 Ismeri a szandl-mandit?
Magyar filmvígjáték (ism.) 17.30 Belső-Somogy 18.00 Ország-világ legyen hazánk I
Dokumentumfilm 18.20 Mesesarok 18.45 Hírek 19.00 Közép-kelet-európai filmek
Kunyhó a nádasban
Bolgár film (Feliratos!) 20.50 Beszélgetés a Földdel
Áprily Lajos és Jékely Zoltán
versei 21.20 A Maros Művészegyüttes
műsora - II. rész
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyell 8.35 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.25 Fiatal és nyugtalan (ism.)
10.10 Fergle és Andrew-A palota kapui mögött (ism.)
11.45 Szomszédok (ism.)
12.10 Szerencsekerék (ism.)
12.50 Malibu vízi mentői (ism.)
13.40 Fiatal és nyugtalan (am. sor.) Hideg, mint a jég
14.30 Szomszédok (ausztrál sor.) Az ellopott kertitörpe
14.55 Kaifomiai nap alatt (am sor.) Anyai barátnő
15.50 A négyőklű trió (am. sorozat) A kínai bőröndje
16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék
18.30 Sport
18.45 Híradó
19.00 Kulcslyuk
19.30 Szerencsekerék
HilB Apának feleség kell (sorozat)
21.20 Kérlek, jelentkezz I
22.15 Akut
23.00 Újdonságok és tőrténetek
23.45 4-es csatorna 0.45 A négyöklfi trió (ism.) 1.40 Műsorismertetés

5.40 Falutévé - törvénytlppel,
agrometeorológiával és falusporttal 6.00 A Reggel
Közérzeti hírműsor
Benne: 8.05 A Financial Times heti üzleti
híradója 8.30 Közjáték
A héten: Zen történetek 8.35-12.05 Napközi
Benne: 9.00 Walt Disney bemutatja (ism.)
Balu kapitány kalandjai
Amerikai rajzfilmsorozat
Gombaszedés félsikerrel
A suli
Amerikai filmsorozat
IX/8. rész
Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat
A lovagi torna 10.45 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Miért?
Miért abban, amiben?
A divatról 16.35 Képújság 16.40 Bűvös hatos
Játék 16.55 Heléna
Olasz tévéfilmsorozat A kis bajkeverő
17.30 Dimenzió
Tudományos magazin
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi-egy műsor és valami más
18.40 Jó éjszakát kíván a Dlsneyl
18.50 „Engedjétek hozzáml"
A hitről gyerekeknek
Bűiül A nagykövet férje
Francia kalandfilmsorozat XIII/5. rész 54'
20.00 Híradó
20.30 Telesport
20.35 Átmenet
A munka világának magazinja
aiiTii Strindberg: Bertha és Axel Vígjáték két részben Élő színházi közvetítés a Radnóti Színházból Axel - László Zsolt, Bertha -Tóth Ildikó, Ábel - Kerekes Éva, Willmer - Szeles László, Hallné - Bodnár Erika mv., Östermark - Bálint András, A Hall kisasszonyok - Bognár Gyöngyvér, Hüse Mariann, Starck - Malcsiner Péter, Starckné - Huszár Orsolya A szünetben: Riport
23.40 Közjáték (ism.)
23.45 Ezredvégi beszélgetések
Jovánovics György szobrásszal 0.25 Híradó 0.30 BBC-hiradó

6.00-10.00 NapkeHe
Reggeli információs magazin
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 17.05 Műsorismertetés 17.10 Híradó - Időjárás 17.15 Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat
Vőrősgém 17.25 A könyvek könyve
Amerikai rajzfilmsorozat
Az oroszlánveramben 17.50 Elektor kalandor .
Logikai videojáték 18.00 Híradó 18.10 Regionális híradó
Budapest
Telefon: 132-9329
Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311
Pécs
Telefon: (72) 10-533
Szeged
Tel./fax: (62) 480-524
Szombathely
Telefon: (94) 11-066 18.25 Műsorajánlat - Időjárás 18.30 Hatoslottó-sorsolás 18.40 Telesport 19.05 Korkép
Magyarország jelen időben
Benne:
Magyarországról jövök kamerával
A vidék rádiós magazinja a
televízióban 19.35 Feljegyzés
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat Mielőtt megtudja az ördög 491
21.00 A népi politizálás esélye napjainkban Számadás '92 11/1. rész
Nyílt fórum Kisújszálláson 1993. február 27-28-án
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Enter
Számítógépes műsor
EHEB A Lorelei
Angol tévéfilm 75' Kate - Amanda Redman (Kocsis Mariann), Tony - Michael Maloney (Kautzky Armand), Helen - Ellie Haddington (Far-kasinszky Edit), Mr. Walker -John Hettenton (Velenczey István), Mrs. Walker - lola Gregory (Táncsics Mária)
HB©
17.30 Mindenáron vesztes
Amerikai vígjáték 110' 19.30 Dr. Who és a dalekok
Amerikai sci-fi 79' 20.50 Kétes döntés
Amerikai krimi 91' 22.25 Felvonó a vérpadra
Francia bűnügyi dráma 87'

K

EDD

16.30 óra: A vetésforgó alkaUua/.ása a házikírtekben
_ cWadás a HSMK-ban Mo/i 16, 18, 24 Óra: TöMLetes katona


Kanizsai műsor



3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Mindennapi tudomány
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Napkönyv - X/6. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház
félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Kossuth-klub (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Népzenei híradó 17.05 Magyarországról lövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekekl 19.35 Romantika - holnap 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 20.50 Beszélni nehéz 21.05 Kossuth-klub. Fültanú 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek
URH-ADON
D.99 KOTZOH HnOnnaCiOs irayazinoK 10.00-
18.30 Országgyűlés A szünetben: 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materni 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 AufDeutschgesagt-26/12. 4.25-6.55,9.00-10.00,21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhulla-mú műsorral

4.30 Naplnditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben. Örökzöld latin-amerikai dallamok 8.50 Helykereső
Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó
10.55 Gordlusz plusz
11.00 Hirek. Időjárás
11.05 Napóra
12.00 Asztali muzsika
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hirek
13.05 Ami a káprézat mögött van
13.30 Karády Katalin fllmdalalból -2.
14.00 „Mhidenklmásképpcsinála...-
közben:
15.00 Hírek. Időjárás
15.32 Művészbe|áró
16.00 Csúcsforgalom
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Napóra
17.55 Gordiusz plusz
18.00 A magyar rock archívumában
18.30 Helykereső
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Kataposta
19.35 Magyar nóták, csárdások a rádióhallgatók kívánságaiból
20.00 A halászó macska uccája Földes Jolán regénye - H/2.
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 Blues. Jon Mark - 2.
21.35 Március
22.00 Rockpanoráma
22.30 Debreceni Jazz Napok '92 A Ljubljana Jazz Selection játszik
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló - éjfél előtt
Jazzshow 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-
4.20 Ctgánynóták

15.15 Rock-pop
16.15 Isten veled, Jézus
17.00 Mlnlhirek
17.10 Slágerek
18.00 Kópok Nóffl8torszáQbol
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Kulturális magazin
20.00 A pilóta hibája (film)
21.35 Egyszer meg kell állni
(dokumentumfilm) 21.45 Kulturális magazin 21.51 Sport 22.00 Híradó 22.30 Klub-2 - talkshow
utána Hirek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbal-játék
12.00 Magazin
12.30 ASpringfMd-sztorl(arn.(sor.)
tHHil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sorozat)
íTüilii Gyilkosság a hobbija (sor.)
ifilD Beszélgetés
17.00 KI Itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedvet család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó Idők, rossz idők (sor.)
EfllEi A hegylakó (amerikai sorozat)
21.15 Nyomtalanul eltűnt
22.15 Robbanékony - vita
23.15 Gottschalk-show
24.00 Törvény és rend (am. sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism)
1.40 KI itt a főnök? (ism.)
2.15 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.25 Jó Idők, rossz Idők (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)

6,00 TSIOFBQQBI
9.00 Riportok, aktualitások 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 VMám nyelvi játék 20.00 Kanadai és svájci magazin 21.30 Rendkívüli tudósító 23.15 Kulturális magazin
0.35 Beethoven: VIII. szimfónia
1.45 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz!
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Slágerlista 2.00 KrlstJane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Videodlvat
14.30 Arcképcsarnok
15.00 Dzsem
16.30 Élővldeoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Helyszín
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Média televízió
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Magasiskola
(magyar film)

5.00 Ürhajótöröttek (ism.) 5.50 Vicki (amerikai sorozat)
Pletykák
6.15 Rajzfilmek (ism.) Heathcllff
Alvin és a mókusok Garfleld
Flintstone család 8.05 Parker Lewis (ism.) 8.35 Harttól Hartig (ism.) 9.30 Egy plperkőc aszpikban (ism.) 10.30 San Francisco utcáin (ism.) 12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 Harry Fox esetei (am. sor.)
Aranyláz
13.50 Vadlibák hívása (osztrák film) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
Jennlfer kolostorba vonul 16.15 Rajzfilmek Heathcllff Repülő macik Garfield
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat)
Plrltós-terápia íliKTi] Bili Cosby-show (am. sor.)
Egy zsák bolha
19.00 San Francisco utcáin (am. sor.) Bűn megbánás nélkül Farrow püspök csodával határos módon élte túl az ellene elkövetett merényletet. Farrow még öreg barátjával szemben is igen zárkózottan viselkedik. Stone ennek ellenére mindent elkövet, hogy megvédje a püspököt. A legnagyobb elővigyázatosság ellenére megtörténik a második merénylet. 20.00 Híradó
fJiKB A nagy játék (amerikai film) 22.15 Minden lében két kanál (angol sorozat) A két lord
BflEii Freebie és Beán (am. krimi) 1.20 Hirek
1.30 Fekete farkasok (ism.) 2.15 Hírek
2.25 Fekete szivárvány (ism.) 4.10 Hirek 4.20 Nyersbőr (ism.)



6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Kritika két hangra (ism.)
10.25 Magyar zeneszerzők kamarazenéjéből
11.13 Otasz madrigálok a XVI-XVII. századból
11.40 Országok, tájak zenéié
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.37 Régi fúvószene
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 RÉZben-IX/6.
14.55 Rahmanyinov-művek
15.50 A debreceni Zeneművészeti Szakközépiskola Kodály leánykara énekel
16.00 Hírek. ldő|árás
16.05 Felejthetetlen arcok az Operaházból

16.35 Weiner: f-moll szerenád
17.00 A magyar irodalom története, 1945-1991 - 5.
17.50 A Lajtha-vetélkedő tanulságai
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 A kamarazene kedvelőinek
19.05 Évfordulók nyomában
19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál
közben:
20.20 Hirek. Időjárás
20.25 Teleobjektív
21.40 Lux Erika zongorázik
21.50 József Attila minden verse
22.00 Hirek. Időjárás
22.04 Egy dráma két arca - a Bánk bán
23.40 Rauch: Hat kórusmű fém-karra
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművészek felvételeiből

nyem szerint — némi depresszió, kilátástalanság sugárzik. Azt valameny-nyien tudjuk, hogy ma farkastörvények uralkodnak. Dalaitok szerint valamennyien farkasok vagyunk. A farkas viszont „védett állat", tehát védettek vagyunk?
- Minden zenekar másról énekel.
Mi a nevünknél fogva is farkasok va
gyunk. Nem hinném, hogy depresszió
sak ezek a számok. Ma sajnos ilyen
ez a világ - legalábbis mi ilyennek
látjuk. Egy csöppet sem szép és nem
is olyan jó. Mi csak a valóságról pró
bálunk énekelni.
- Záró számotok címe: „Felkészül
tem a halálra". Hiányérzete támad
hat az embernek, mert dalaitok szö-

vegében a rajongóitok számára nincs kivezető át
— Mi többféle dalszöveget írunk.
Egyszerűbbeket, s kissé misztikusab-
bakat, melyek ehhez a stílushoz ille
nek. Egyébként a ma uralkodó légkör
ben, ebben a hangulatban a fiatalok
körében vészesen terjed az öngyilkos
ság. Mind többen foglalkoznak ezzel
a kérdéssel. Ezt lemérhetjük a hoz
zánk érkezett levelekből. Ez a szám
erról íródott.
— Utalnék egyik számotok címére:
„Csak a rock segít"?
— Persze nem ez lenne a végső"
megoldás - de valamelyest segít, eny
híthet a hétköznapi gondokon.
- Czene -


Kanizsai műsor


Stúdió Mn/i 16.30, 18.15
20.15 óra: KÁMZSA TV 19 óra:

Meridián
Batwotaen és & Macskalány
SZÍV-TV magazin

MÁRCIUS 23.





—fa
OSZTRÁK 1


Az emberek nagy többsége élete delén vagy közeli alkonyán általában irigyli a fiatalokat. Szívemre tett kézzel bevallom, én kivételt képezek ez alól - sajnálom őket. Nemcsak a politikai- helyzet okozta kilátástalansá-guk miatt, melynek - mint tudjuk -ezernyi összetevője van. Sajnálom őket, a jelenlegi kulturális sivárság miatt, mely körülveszi óTcet. Nem a ránk erőltetett szocialista kultúrát, s annak értékeit sírom vissza. De sajnálom, hogy az annak idején „beszivárgott" valódi kulturális értékekhez a mai tizenévesek a legcsekélyebb mértékben juthatnak hozzá. Felettébb felszínes értékeket kap a felnövekvő generáció. Igaz ez a filmművészetre.
lesz
Veled
emberke?"
9.00 Hurok / Hooporman felügyelő
(ism.)
9.30 Idössk klubja (ism.)
10.15 Zenedoboz
10.30 Az időgép (amerikai film)
12.15 A golfáramlat (dok.-film)
13.00 Hfrek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.45 Sinha Moca (sorozat)
14.10 A nagy völgy (am. sorozat)
14.50 A holnap mesterei
15.05 Heathclhi és Rfflraff
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Savanyú káposzta
16.30 Jéték
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hfrek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Baritok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 A nap foglyai (sorozat)
am A Rio Varda-I kaland
(francia kalandfilm)
EHETi] Édes álmok (amerikai film)
0.45 Hirak
OSZTRÁK 2
12.00 Sport
16.30 Magyar nyelvlecke
17.00 Hétköznapok
17.30 Tájékozódás
18.00 Hooparman felügyelő (sor.)
18.30 Izé-játék
19.00 Tartományi ólat
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Virágnyelv
21.07 Külföldi tudósítások
22.00 Híradó
22.30 Klub-2 - talkshow
utána A főnökünk agy nö (sor.)

13.00 Telebörze
13.35 Sport a nagyvilágból
14.30 Krokodilok
15.15 OSF-trénlng
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 DSF-stúdló
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp-játék
19.55 Hírek
20.05 Talkshow
21.00 Sport-tenisz
22.55 Hírek
23.00 Küzdősportok magazinja
24.00 OSF-stúdió (ism.)
EUROSPORT
9.30 Sí VB 11.30 Labdarúgás 12.30 Sí-riport 14.00 Labdarúgás 15.00 Műkorcsolya 18.00 Labdarúgás 19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 ökölvívás 23.00 Klckboksz
1PLUS
15.00 Hírek
15.03 Szerelem nélkül (am. film) 16.45 Természet és technika 17.15 Arany vasárnap (sorozat) 18.00 Amszterdam, orvosi központ 18.30 Hirak
18.45 Mühlentall gyerekek (sor.) 19.10 Mase
19.15 Tartományi magazin 20.00 Híradó 20.15 Dokumentumfilm 21.15 .Arany" lányok (sorozat) 21.40 A kés (krimisorozat) 22.35 Rahmanylnov: d-moll zongoraverseny

16.00 Hirak, műsorismertetés 16.05 A dunai hajós
Magyar film (ism.) 17.40 A boldog család
Német tévéfilmsorozat 18.30 Mesesarok 18.45 Hírek 19.00 Magyar filmtörténet
Katyl
Magyar film (1942) 20.40 Csonka-Bereg
Dokumentumfilm
II. rész 21.55 Hírösszefoglaló
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT1-gyell 8.35 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.25 Fiatal és nyugtalan (ism.) ŰJJE Az egész világ énekel (film) 11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Halll Galll (ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Nikkl visszatér 14.30 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Késül szerelem 14.55 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
A sátán 15.50 A négyöklü trió (am. sorozat)
Quinlan utolsó esete 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népdalok 21.10 Krimimagazin 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétükör-riport 23.40 Forró ágyak (sorozat)

5.40 Falutévé -adótJppel
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor
Telefon: 176-7943
Benne: kb.
8.10 Alternatív gyógyászat 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
A TV1 napközi tájékoztató
műsora
Telefon: 153-1204
Benne:
UJJ] Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 10.00 Sztárleitér
Ernyey Béla műsora (ism.) 10.50 Mézgyűjtés a Himalájában
Francia rövidfilm (ism.) 11.10 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
ílüJlii Amerikai krónikák Mark Frost sorozata „Ma Itt, holnap ott"
16.35 Képújság
16.40 Cimbórla

16.55 Heléna
Olasz tévéfilmsorozat Zöld kövek
17.30 A(k)kor (és) most
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi-egy műsor és valami más
18.40 Derű és ború
Angol rajzfilmsorozat XIII/7. rész
19.05 Szerencsekerék Vetélkedöműsor
minden-
19.35 „Veletek vagyok nap..." Katolikus krónika
20.00 Híradó
20.30 Telesport
CTitTii A klinika
NSZK tévéfilmsorozat -XII/4. Kimenő a rács mögül Brinkmann - Klausjürgen Wussow (Bács Ferenc), Christa-Gaby Dohm (Földes-sy Margit) (Ism.: csütörtök, TV1 10.00)
21.30 AKTuállS
21.55 Közietek (ism.)
22.00 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai kosárlabda és egyéb csodák
23.40 Mesterségem címere
24.00 Híradó 0.05 BBC-híradó
—IS
17.30 Babar: Artúr, a feltaláló
Francia rajzfilm 24' 18.00 Arthur 2.
Amerikai vígjáték 108' 19.40 Bírd
Amerikai életregény 154' 22.20 És mégis
Magyar dráma 91'

6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 16.05 Műsorismertetés 16.10 Korforduló
Idősek és idősödők mindenes
fóruma
17.00 Híradó - Időjárás 17.05 Nem csak zöldség... ^^ Életmódmagazin
Zsóka története IHEEl PH és Herkules
Francia rajzfilmsorozat
A nagybácsi rubinja 17.50 Elektor kalandor
Logikai videojáték 18.00 Híradó 18.10 Regionális híradó
Budapest
Telefon: 132-9329
Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311
Pécs
Telefon: (72) 10-533
Szeged
Tel./fax: (62) 480-524
Szombathely
Telefon: (94) 11-066 18.25 Műsorajánlat - Időjárás 18.30 Zöldpont
A szabadidősportok magazinja
fElJEi Zöld brigád
Francia-NSZK tévéfilmsorozat
VII/1. rész:
A rendőrfelügyelő 55'
A főszerepben: Antoine Amour-
dedieu - Gilles Segal (Szersén
Gyula) 20.05 Stúdió '93
A TV2 kulturális hetilapja 20.55 Indulási oldal
Kiss Gy. Csaba műsora 21.20 Meteorológiai Világnap 21.30 Telexpo '96
Gazdasági magazin 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás EHHü Frédérlc Back
Kanadai portréfilm 23.00 Speciális Téli Olimpia ^^ Összefoglaló EflHi] A Blood, Sweat & Tears a
Pori Jazz, 1992 feszJUválon
_ SZÍV TV
19.00 Műsora|ánlat 19.10 Príma torna 19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Ugye...
Különféle könnyedségek, zene 20.40 Az új rokon
Magyar filmvígjáték (1939) 22.00 Egészségmagazln 22.40 Mindennapi jóga

s

ZEKDA

]5 óra: A „TÉL" rajzpályázat kiállításának megnyitása
a Móricz Zsigmond Művelődési Házban
Mo/i 1<>, IX. 20 óra: Tinikrimi


Kanizsai műsor



3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Törvénykönyv
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Napkönyv - X/7. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Kinyernie? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A református egyház félérája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Romantika - holnap 20.05 Emlékezetes tiszántúli népdalok
20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Jogálom 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 A Rádió lemezalbuma ■ URH-ADÚN
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Derűre is derű (ism) 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Látatlanul 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in Ilmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjemjezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Cubes-XV/4. 4.25-«.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-aiO:/tzonotaközaphuttrnú műsorral

4.30 Napindító. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra
12.00 Válogatás magyarnóta-lemezekről
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Derűre is derű
Odze György: Az ikrek 13.30 Ragtime 14.00 Tea hármasban 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Rockszerda benne: Hirek, pletykák, érdekességek
16.00 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Nosztalgia. Ted Nugent 18.30 Drogambulancia 19.00 Hirek. Időjárás 19.05 Kőlyökrádió 19.35 Népdalkörök és citerazene-
karok felvételeiből 19.55 Tudósítás az FTC-UTE labdarúgó-mérkőzésről 20.00 Jutalomjáték 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Másvilág
22.00 Zenés sikerek - magyar színpadokon
A Kölyök (Arizona Színház) 22.30 Jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Napforduló-éjfél előtt
összetett harmóniák 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.1(M.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Magyar nóták, csárdások

15.25 Zenés barangolás
16.25 Bor és kultúra (sorozat)
17.00 Minihirek
17.10 Michael Lönnebergából (sor.)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Politikai magazin
20.00 Pawlakék (sorozat)
20.45 Kazahsztán
21.00 Háború vagy béke Kambo
dzsában
21.51 Sport/Hírek
TffBi A macska és a kanári (film)
23.55 Hirek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németország I
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (am. sor.)
íHHii Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sorozat)
íüfilil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki Itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sorozat)
EtilE A ttszteletes bukása (am.film)
22.15 Tévétükör - magazin
23.15 Gottschalk-show
24.00 Alaszka (amerikai sorozat)
Beszélő fák
1.05 Borzasztó kedves család (Ism.)
1.40 KI itt a főnök? (ism.)
2.10 Beszélgetés (ism.)
3.05 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.25 Jó idők, rossz idők (ism.)
5.10 Fiatalok magazinja (ism.)

6.00 Telereggel 10.00 Iskola és tudomány 12.00 Varietémüsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 A könyvem nélkül soha I 14.45 Geopolis 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvízműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idő - információk 21.30 Színházi közvetítés 23.25 Le az álarcokkal I
0.25 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.30 Plp Dann 20.00 Tárcsázz I 20.30 Paul McCartney 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hirek 23.45 Egytől három 24.00 KrisUane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Eco-rekord
14.30 Helyszín
15.00 Dzsem
16.30 Élő videoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sorozat)
20.00 Környezetvédelem
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Üzleti hét
22.00 Hirek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Az utazás (film)

5.35 A madárijesztő és Mrs. King
(ism.) 6.20 Vicki (amerikai sorozat)
Könyvmoly
6.45 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Repülő macik Garfield
Flintstone család 8.35 Parker Lewis (ism.) 9.05 Harttól HartJg (ism.)
tlflfllii Texas Lady (am. western)
11.35 San Francisco utcáin (ism.)
12.35 Bili Cosby-show (ism.)
13.05 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) Légi csata
13.55 A manőver (osztrák film)
15.25 Harttól Hartig (am. sorozat) Haláltánc
16.20 Rajzfilmek Heathcliff Vadászmacskák Garfield Flintstone család
18.05 Parker Lewis (am. sorozat) Selly az alvilágban
18.35 Bili Cosby-show (am. sor.)
Házassági blues
flilflSi San Francisco utcáin (am. sor.) Alrendör
20.00 Híradó
CTflna Matlock - A gyanúsított (amerikai krimi)
22.05 Jaké és MeCabe(am. sorozat) Thompson fivérek Thompson nagyiparos legidősebb fiát bízta meg a vagyon kezelésével. Az öreg döntése nem nyeri el másik két fia tetszését, akik ördögi tervet eszeinek ki testvérük ellen. Dávid megöl egy hajléktalan férfit, és a gyilkosságot ügyesen bátyja nyakába varija.
23.05 Kemény testek (am. film) 0.35 Hirek
0.45 Törött jelvények (ism.) 1.35 Hirek
1.45 Freebie és Beán (ism.) 3.40 Hirek 3.50 Harry Fox esetei (ism.)



6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Látomás-Megtorlás-Anekdota. Thomas Mann novellái
10.33 Operaslágerek
11.05 Barokk muzsika
11.40 Magyar szerzők népzenei feldolgozásaiból
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidéiben
13.27 A kórusirodalom mesterműveiből
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 RÉZben - IX/7.
14.55 Francia operákból
15.38 Kürtkvartettek
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Fordulók a líra történetében
16.35 Haydn: B-dúr szimfónia
17.00 Metronóm. Zenebarátok órája

17.50 Újraolvasva (ism.) 18.00 Hirek. Időjárás 18.05 Verdi: Simoné Boccanegra Háromfelvonásos opera Prológ és I. felvonás 19.27 Gluck: C-dúr triószonáta 19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál közben:
20.20 Hirek. Időjárás 20.25 Halhatatlan magyar vers 21.40 Madrigálok 21.49 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 Hallotta már? Ismerje megl
Érdemes I 23.00 Fiók 23.30 Jazz 24.00 Hirek. Időjárás
0.05 Christina Petrowska zongoraestje
1.35 LarryPruden: Vonóstrió

s a zenére egyaránt. A huszadik század vívmányaként divat lett a videózás. Gombamódra szaporodnak a filmkölcsönzők, de ha az általuk kínált filmek listáját áttanulmányozzuk, gyorsan meggyőződhetünk ezek értéktelenségéről. Terminátor, Zombie, Rambó, Ninja és horror filmek széles palettáját találjuk. Természetes, hogy minden fiatal vágyik kalandfilmekre, így voltunk ezzel mi is. Megkaptuk ezt a moziban, de más színvonalon. Kuroszava és társai gondoskodtak arról, hogy művészi színvonalon kapjuk az egyébként hátborzongató történelmi alapokon nyugvó filmeket. (Utalnék itt is például Shakespeare Mach-bet című drámájának filmváltozatára.)

Olyan kitűnő filmrendezőktől láthattunk filmeket, mint Antonioni, Fellini, Passolini és még sorolhatnám. A zenében is devalválódtak az értékek. Érdekelne, hogy a mai rocksztárok közül ki fog musicalt, rockoperát írni, s melyik dalszövegírónak jelenik meg verseskötete? S melyik mai pop zene-k*ar tudja saját zenéjén a hallgatóságot eljuttatni Bartókhoz, Ravelhez, Muszorgszkijhoz, mint ezt az ELP vagy YES tette.
A Mi felnőtt társadalmunk feladata lenne, hogy az utánunk következő* nemzedék ne szellemi és lelki sivárságban nőjön fel. Talán még nem késő.
czene

PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTAR

Kanizsai műsor


Múdió Mozi 1630, 18.15 óra:
20.15 óra: AKT Mozi - HELY Khih 19 óra:

Batwomen és a Macskalány Cry Baby

MÁRCIUS 24.

Sz





OSZTRÁK 1


MOST, VAGY SOHA!
Nemzeti ünnepünk előestéjén a Móricz Zsigmond Művelődési Házban tartolt szakmailag kitűnő, magas színvonalú, hangulatos műsort és táncházat a murakeresztúri MÓRICA Táncegyüttes.
Kár, hogy senki sem volt rájuk kíváncsi. Persze, ezt nem mondhatom, mivel a szervezőkkel együtt harmmckét érdeklődőt sikerült megszámolnom. Példamutató létszám lenne ez egy százötven lakosú faluban. De egy közel hatvanezres városban?
Szégyen! Nem az én szégyenem: Én ott voltam. Nem is a szervezőké: ők mindent megtettek. Nem a táncosoké: ők nem tehetnek semmiről.
Hát akkor kié? A MI szégyenünk! Mert azt hisszük, azzal, hogy néhanapján cseppentünk némi pénzmagot a nemzetiségi kultúrának, letudtuk a dolgunkat, és nyugodtan
sörözgethetünk esténként a televízió előtt! Hát nem! Igenis felelősséggel tartozunk tetteinkért. Mert az amatőrmozgalom nemcsak a pénzt kéri a fennmaradásért, hanem lelkes, őket támogató közönséget is. És ezt is meg kell adni! Tudom, sokkal kényelmesebb, ha megnézzük Indián a Jones kalandjait, vagy valamelyik műholdas kulturszennyet, de oda kellene figyelnünk a körülöttünk lassan teljesen lezüllő kultúrára is. Érvényes ez mind a nemzetiségi, mind a magyar kulturális örökségre.
Az ünnepi megemlékezésen büszkén mondjuk:
„Talpra magyar, hl a haza!
Itt az idő, most vagy soha!"
Itt az idő, mert ha ebben a végre demokrácia felé elmozduló időszakban sorsára hagyjuk a kultúrát, csak idő kérdése, és — gyökerek hiányában - sosem találjuk meg önmagunkat.
Kiss József
9.00 Hirek/Hooperman felügyeli
(ism.) 9.30 Magazin (ism.)
10.15 Tudományos magazin (ism.)
10.30 Topper visszatér (ism.)
12.10 Külföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Slnha Moea (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
14.50 Varázsdoboz
15.05 Péter Pan és a kalózok (rajzfilmsorozat)
15.30 Bábjáték
15.50 Rebecca ás a szomszéd gyerekek (sorozat)
16.20 Egyszer volt...
16.30 Olng-dong
17.00 Mlnihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.10 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Willi majd elintézi (film)
21.50 Alaszka (amerikai sorozat)
22.35 A felejtés művészete (film)
23.45 Hírek
HCMH Párizs expressz (angol krimi)
OSZTRÁK 2
17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Hooperman felügyelő
(sorozat) 18.30 Gaudlmax 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Érvek 21.30 Fehéren-feketén 22.00 Híradó 22.30 Sport
1.00 Jazz
1.25 Hírek

13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Víz alatti világ
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkvíz
19.25 Hopp vagy kopp-játék
19.55 Hírek
20.05 Talkshow
21.00 Sport - jégkorong
22.00 Sport a nagyvilágból
22.00 Sport-tenisz
EUROSPORT
9.00 Lovaglás 10.00 Műkorcsolya 12.00 Labdarúgás 13.00 Sí-riport 15.00 Műkorcsolya VB 17.00 Kosárlabda 20.00 Eurosport-hirek 20.30 Kosárlabda 22.00 Labdarúgás
1.00 Eurosport-hirek
1PLUS
15.00 Hírek
15.03 Bakugrás (sorozat)
16.00 A matematika története
16.30 Zenei kollégium
17.15 Kim Wilde-koncert
18.00 Amszterdam, orvosi központ
(sorozat) 18.30 Hírek
18.40 MüNantal gyerekek (sorozat) 19.10 Mese 19.15 Kultúra 20.00 Híradó 20.15 Dokumentumfilm 21.00 Beszélgetés 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 Téli éjszaka (amerikai film)

16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Katyi
Magyar film (ism.) 17.45 Határon túl magyar mühelyek
Vajdasági böjtös napok 18.20 Mesesarok 18.45 Hírek 19.00 Film és irodalom
Macskajáték
Magyar film 20.55 „Kisztihand, Budapest"
Animációs film 21.05 Privát Magyarország
IV/3. rész: Vagy-vagy 21.50 Hírösszefoglaló
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT1-gyel! 8.35 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.25 Fiatal és nyugtalan (ism.) tliHii A Halál-sziget (német film) 11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Apának feleség kell (ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Hajmeresztő történet 14.30 Szomszédok
(ausztrál sorozat)
Gall apja 14.55 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Halott a medencénél 15.50 A négyöklű trió (am. sorozat)
Tévedés következményekkel 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hírek 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék HilE A nagy kűr (német film) 21.55 Beszélgetés 23.20 24 óra 23.50 Gyújtóerő (amerikai sorozat)
Gépeltérítés

5.40 Falutévé-géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi Benne:
Elüil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat
fülűi] La Sept
Három szerelem Svéd tévéfilmsorozat VIII/3. rész (ism.) Gösta Nilsson - Sámuel Frö-ler (Zubornyák Zoltán), Egon Nilsson - Ingvar Hirdwall (Makay Sándor), Ester Nilsson - Mona Maim (Győry Ilona), Brita Nilsson - Léna T. Hansson (Kiss Mari)
11.00 Játék
[HEJ Baba-ház
12Ü5Ö Hírek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Klip-percek 16.35 Képújság 16.40 Parnasszus
Irodalmi játék
tfiilil Heléna
Olasz tévéfilmsorozat A műsor megy tovább
17.30 IS
Hiszékenység vámszedöl
17.55 KultúrFelelős
18.15 Pénzvilág
18.25 Napközi-egy műsor és valami más
18.45 Jó éjszakát kíván a Dlsneyl
íEIilil A simlis és a szende (Moonlighting) Amerikai krimisorozat Haver, vlhetem a szőkét?
20.00 Híradó
20.30 Telesport
20.40 A pályaudvar lovagja Tévéfilm
Spéci - Eperjes Károly, Lenci - Murányi Tünde, Lívia - Pap Vera, Gyászruhás nő - Bán-falvy Ági, Samu - Csányi János, Zsófi néni - Csomós Mari, Portörő Szilveszter - Csikós Gábor, Lapos úr - Sinkó László, Blézeres sofőr -Koncz Gábor
22.05 Central Express
22.55 AKTuállS
23.15 Közjáték (ism.)
23.20 Kis esti zene
A TV1 és a LocoMusic műsora 0.05 Híradó 0.10 BBC-hiradó
HB0
17.30 Állati élet: A szürkemedvék földjén
Angol természetfilm 52' 18.30 Királyi harc a Napért
Amerikai kalandfilm 107' 20.20 Melodráma
Magyar dráma 92' 22.00 Piszkos Harry
Amerikai akciófilm 98'

6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.20 Műsorismertetés ÉHÉÉ Testestől, lelkestől
NSZK tévéfilmsorozat A sötét múlt 44' (ism.)
16.10 Betűpárbaj Vetélkedő
íím Rinaldo Rinaldlni
(A haramiák kapitánya) NSZK tévéfilmsorozat XIII/10. rész: A hamis kapitány 26'
17.00 Híradó-Időjárás
17.05 Együtt a Földért
Környezet- és természetvédelmi ifjúsági magazin
17.25 Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Mamutfoci
17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Mfisorajánlat-Időjárás
18.30 Telesport
19.05 Kisfilmek a nagyvilágból Gegrengeteg
Összeállítás klasszikus bur-leszkekből Tettenérés FF Érzékelés felsőfokon Angol ismeretterjesztő filmsorozat
Az idő sodrában Sport és látvány Amerikai sportfilm-összeállítás Hódeszkázás Bolygók
20.35
Angol ismeretterjesztő film A vörös bolygó A népi politizálás esélye napjainkban Számadás '92 II/2. rész
Nyílt fórum Kisújszálláson 1993. február 27-28-án
21.25 Útmutató
Hitünk közös gyökerei
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 Vannak napok és vannak Holdak Francia film 112'
— SZÍV TV
19.00 Mfisorajánlat 19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője 20.00 Különjárat
Pop, rock 20.40 Egészségmagazin 21.00 Antonieta
Francia film 110' A film egy különös öngyilkosság körülményeit firtatja. Főszereplők: Isabelle Adjani, Hanna Schygulla


8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: 92/73-461, 60/99-196

c

15 éra: Ifjúsági bérletes hangverseny a HSMK-ban
17 óra:
Környezetpolitika, körayezettigyl döntések - előadás » HSMK-baa
SÜTÖRTÖK Mozi 16, 18, 20 óra:


Kanizsai műsor



3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Mindennapi tudomány
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Napkönyv - X/8. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház
félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Kirakat
Magyarország apróban (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek!
19.35 Romantika - holnap
20.05 Hagyományápolók
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub. Jelen időben
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum. Világtérkép
23.05 Archívumok mélyéről
URH-ADÚN
6.55 Kőrzsti kifonilAdós nragszinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet (ism.) 14.00 Slágermúzeum 14.30 Eszperantó híradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in Ilmba materná 19.30 In dar Muttersprache 20.00 Na materinjemjezlku (horvát) 20.30 Na matemjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt (ism.) 4Í5-&55, 9.00-11.00, 12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-aiO:AzonosakizépnuUmú műsorral

4.30 Napindító. Zenés ébresztő
8.05 Sportreggel
Kupanap volt Európában
8.20 Rivaldafényben Cserháti Zsuzsa
8.50 Helykereső
9.00 Hírek. Időjárás
9.05 Zene-szó 10.55 A Petőfi válaszol 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótaparádé 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Fúvósmuzsika 14.00-
17.00 Kabarécsütörtök közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordlusz plusz 18.00 Varga Miklós felvételeiből 18.30 Helykereső 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Észkerék 19.35 Prímások pódiuma
Balogh Albert zenekara játszik 20.00 Böngészde a zenei antikváriumban
21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál híradó 22.00 Infrahang. A Talking Heads együttes 1979-es lemezéről 22.30 Jazzllsta 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló-éjfél előtt Szabadklkötö
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
2.03-
3.00 Mélyrepülés
Műsor börtönviselteknek
4.03- ,
4.20 Operaénekesek nótafelvéte-lelből

15.50 Irodalom mindenkinek
16.00 Írók beszélgetnek
17.00 Mlnihirek
17.10 Kamerával a vadonban
17.35 Octopus vállalkozás (sor.)
18.00 Sport
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Beszélgetés
20.00 Az öreg (krimisorozat)
21.00 Találkozások
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport/Hírek
22.25 Abban az időben (film)
0.05 Hírek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A SpringfMd-sztori (am. sor.)
tHHji Kalifornia klán (am. sorozat)
14Ü0 Baleseti osztály (am. sorozat)
jEETO Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 KI itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó Idők, rossz Idők (sorozat)
20.15 Életre szóló munka (sorozat)
20.45 Segítség, megbolondult a
családom I (sorozat)
21.15 S. O. S. hívás (sorozat)
22.15 Sztárriport
22.45 Dirk Bach-show
23.15 Gottschalk-show
24.00 L. A. Law (amerikai sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.45 KI Itt a főnök? (ism.)
2.15 Beszélgetés (ism.)
3.15 Robbanékony (ism.)

6.00 Telereggel
10.00 Ez a délelőtt a természeté
12.00 Varietéműsor
13.15 A Bátrak parkja (sorozat)
15.15 Viva (ism.)
17.05 Egészségügyi tanácsok
17.30 Főzőcske
18.00 Kvizmüsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Nem kell álmodozni I- mag.
21.30 Tudjunk többed
23.10 Hét nap Afrikában
23.20 Viva - svájci magazin 0.15 Választások 1914-ben 0.45 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.30 Pip Dann 20.00 Tárcsázz I 20.30 RayCokes 22.00 Az MTV slágerei 23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban 23.30 Hírek 23.45 Egytől három 24.00 KristJane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Utazási magazin
14.30 Média televízió
15.00 Dzsem
16.30 Élővideoshow
18.30 Bonanza
(amerikai sorozat)
19.30 Honey West (sorozat)
20.00 Videodivat
20.30 Arcképcsarnok
21.00 BelföWI tudósítások
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Csavargók (film)

5.15 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.) 5.55 Vicki (amerikai sorozat)
Kicsi zöld emberke 6.20 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Vadászmacskák Garfield
Flintstone család 8.10 Parker Lewls (ism.) 8.40 Harttól HartJg (ism.) 9.35 Patkányfiú (amerikai film)
11.35 San Francisco utcáin (ism.)
12.30 Bili Cosby-show (ism.)
13.00 Vegas (am. krimisorozat)
13.55 Kaktusz Jack (am. western)
15.20 Harttól HartJg (am. sorozat) A kutya túl sokat tudott
16.15 Rajzfilmek Heathcliff A dzsungel könyve Garfield Flintstone család
18.00 Parker Lewls (am. sorozat) Ruha teszi az embert
18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
A tolvaj szarka
tEIiTi] San Francisco utcáin (am. sor.) A csali
20.00 Híradó
flilE Legyözhetetlenek (amerikai western)
22.35 T. J. Hooker (am. sorozat) Második nekifutás Öt éve már, hogy Hooker kollégáját és barátját megölték a bankrablók. Az őrmester azóta sem tudta magában feldolgozni az akkori eseményeket. Most úgy látszik megismétlődik a helyzet. A bankrabló most is akadálytalanul meg tud szökni túszával. Hooker ezúttal nem adja fel, elkeseredetten a tettes után veti magát.
EEItEl Az utolsó harcos (am. sci-fi)
TiS Hírek
1.25 Minden lében két kanál (ism.) 2.15 Hírek
2.25 Kemény testek (ism.) 3.55 Hírek

BARTÓK


PESTI ÉS PÉCSI VENDÉGEK A FIDESZNÉL
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Állomás
Szabó Ágnes hangjátéka
10.24 Barokk muzsika
11.12 Magyar művészek operafelvételeiből
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidőben
13.32 Régi magyar muzsika
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 RÉZben-IX/8
14.55 Kamarazene
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Éneklő Ifjúság
16.23 Zenekari muzsika
17.00 Gordiusz
17.50 Népzenekutatók műhelyében Hajdútánc és verbunkos
18.00 Hírek. Időjárás

18.05 Verdi: Simoné Boccanegra
Háromfelvonásos opera
II. és III. felvonás 19.05 Rádióhangversenyekről 19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál
Kapcsoljuk a Zeneakadémiát közben:
20.20 Hírek. Időjárás 20.25 Versek 21.40 A Modern Rézfúvós Együttes
játszik 21.50 József Attila minden verse
100/84.: 1936 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Zenekari muzsika 23.40 Jean-Plerre Rampal (fuvola)
és Alexandre Lagoya (gitár)
Carulll-müveket játszik 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub

Az elmúlt szombaton a polgármesteri hivatal klubhelyiségében tartotta rendkívüli ülését a nagykanizsai Fidesz-csoport. A helyi szervezet választmánya, a szakértői gárda, az önkormányzati frakció és a megyei iroda munkatársai vendége volt ezen az összejövetelen Trombitás Zoltán, a parlamenti frakció tagja, dr. Mikes Eva, Pécs alpolgármestere, Barátit Gergő, az Országos Választmány tagja, valamint Nagy Szabolcs, az Országos Tanács Elnökségének tagja.
A házigazdák nevében dr. Stefán Beáta köszöntötte a vendégeket, majd röviden ele-

mezte a nagykanizsai helyzetet. Elmondta, hogy az utóbbi hetek-hónapok viszályai sem törték meg a csapatot, sőt! A helyi szervezet létszáma jelentősen megnőtt, a tagok száma 1OO felett van, nagyszámú, erős szakértői bázissal rendelkeznek, és a pártoló tagok száma is szaporodik. Jelen pillanatban a különböző szintek közötti munkafolyamatok összehangolásán fáradoznak.
Ezután élénk vita alakult ki a Fidesz első politizálásáról és a megyei iroda helyzetéről. A nekiszegezett kérdésekre Trombitás Zoltán válaszolt. Véleménye szerint a Fidesz alulról építkező párt. Az elnöki rend-





ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,


Stúdió Mozi 16.30, 18,15, 20.15 óra: 1/2 álom <FBK) KANIZSA TV 8 $r«; SZÍV-TV magazin (isisu)
IS óra; SZÍNPÓDIUM - kulturális magazin
MÁRCIUS
politizálni akarnak. A helyi szervezet most erős, és bár lehet, hogy az iroda elvesztésének lehetősége rázta össze a csapatot, de most már csak azért sem engedik, hogy a TKI-t Egerszegre vigyék.
Bemutatkozott Balta Ferenc vadász, a szakértői gárda új tagja is. A fiatalember az újságokból értesült arról, hogy a Fidesz törvényjavaslatot készít a vadászatról, ő azért jött el az ülésre, hogy a jelenlévő politikusokon keresztül felajánlja segítségét, szakmai tudását a pártnak.
A beszélgetés végén dr. Mikes Éva felvázolta a pécsi frakció működését. Szorgalmazta a két város fideszes képviselői közötti többszöri találkozót, tapasztalatcserét. ő, mint az önkormányzati kabinet tagja, felajánlotta segítségét dr. Csákai Ivánéknak.
Horváth Zoltán
szer bevezetésével (irodavezetők, bürokraták; megyei és városi elnökök) a politikai és hivatali szerepkör szétválasztása a cél. Zalaegerszegen és Nagykanizsán is három hónap próbaidőn vannak az alkalmazottak. Ez alatt az idő alatt kell bizonyítaniuk, hogy ők a jobbak. Háromhavi eredményeik alapján döntik el Pesten, hogy hol legyen a megyei iroda. Trombitás szerint egyébként a három hónap erre a feladatra kevés.
A jelenlévők közül többen is megvádolták Nagy Szabolcsot, hogy erősen lobbyzik a TKI Egerszegre vitele érdekében. Á fiatal politikus nem tudott megnyugtató, minden igényt kielégítő választ adni a kérdésekre.
A vitát lezárandó dr. Stefán Beáta elmondta, hogy a szakértői gárda tagjai közül - a korhatár feloldása után - többen is be fognak lépni a Fideszbe. Erre mindenképp szükség van, ha városi szinten érdemben
Kanizsai műsor
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek/Hooperman felügyelő (ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.) 10.00 Ausztria-kép (ism.) 10.30 Érvek (ism.) 11.45 Fehéren-feketén (ism.) 12.15 Teleszkóp 13.00 Hírek
13.10 Rélunk van szó (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 A nagy völgy (am. sorozat) 14.50 Csodák az állatvilágban 15.05 A dzsungel könyve (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Alfréd J. Kwak (sorozat) 16.30 Szeltamirtók (sorozat) 17.00 Mlnlhirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Rélunk van szó 18.30 Barátok (sorozat) 19.30 Hiradó 20.00 Sport
20.15 Hegyi levegő és porhó (sor.) 21.05 A számok világa TOfR Kutatók (amerikai western) EHHa Győzelemre született (film)
0.50 A modell és a zsaru (am. sor.)
OSZTRÁK 2
11.55 Sport
17.15 Riport
18.00 Hooperman felügyelő (sor.)
18.30 Nyereményjáték
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Belföldi tudósítások
21.00 Filmújdonságok
21.30 Vigyázat, kultúrál
22.00 Hiradó
22.30 Sport
22.50 Beszélgetés
23.40 Éjszakai stúdió
0.45 Halló, Ausztria - halló, Bécs I

13.00 Telebörze
13.35 Műkorcsolya
14.30 Vadvilág (sorozat)
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
16.00 Tenisz
17.00 Jégkorong
18.00 DSF-stúdló
18.35 Sportkvíz
19.25 Hopp vagy kopp-játék
19.55 Hirek
20.05 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hírek
23.05 Életmódmagazin
EUROSPORT
10.00 Labdarúgás 12.00 Sí-riport 14.00 Kosáriabda 15.30 Lovaglás 16.30 Sí-riport 17.30 Nemzetközi sport 18.30 Kosárlabda 22.00 Labdarúgás 23.30 Kosárlabda
1PLUS
15.00 Hirek
15.03 Derby (német film) 16.30 Kicsi vagyok, de fontos 17.15 Arany vasárnap (sorozat) 18.00 Amszterdam, orvosi központ
(sorozat) 18.30 Hirek 18.40 Mühlentall gyerekek
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Börze 20.00 Hiradó 20.15 Például Berlin 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 Híd a fekete folyónál (film)


16.00 Hirek, műsorismertetés
16.05 Macskajáték Magyar film (ism.)
18.00 Kánon - Vallás és kultúra
18.30 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 A falu jegyzője Magyar tévéfilm IV/1.rész
20.00 Filmklub
Etűdök gépzongorára Orosz film Csehov művei nyomán-Feliratos!
21.40 Bartók Béla köszöntése
22.25 Hírösszefoglaló
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35 KalHorniai nap alatt (ism.) 9.25 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.10 A nagy kűr (ism.) 11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Kérlek, |elentkezzl (ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan (am. sor.)
öcs, vej vagy szerető 14.30 Szomszédok (ausztrál sor.)
Érzelmi zavarok 14.55 KaMorntai nap alatt (am. sor.)
Ki tette? 15.50 A négyöklű trió (am. sorozat)
Aranyserleg 16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hirek 19.00 Pont, pont, pont 19.30 Szerencsekerék 20.15 Cluedo- játék 21.20 Halll Galll - szórakoztató
műsor 9fXGi Murphy törvénye
(amerikai krimi) 24.00 Draculagróf
(angol-olasz horror) 1.25 A négyöklű trió (ism.)

5.40 Falutévé - Ipartippel
kert-ész 6.00 A Reggel- Közérzeti hírműsor
Benne:
8.05 A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
A TV1 nap-közi tájékoztató műsora. Telefon: 153-1204
Benne:
Blilil Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 10.00 A klinika
NSZK tévéfilmsorozat - XII/4. Kimenő a rács mögül (ism.) 11.00 Játék 11.15 Új Reflektor Magazin
Érdekvédelmi riportműsor 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Telesport 16.50 Képújság 16.55 Heléna
Olasz tévéfilmsorozat
Egy lehetetlen barátság 17.30 Menedzser Magazin 17.40 Havi mérleg 18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi-egy műsor és valami más 18.40 LeóésFred
Magyar rajzfilmsorozat
Fogyókúra
Pingu
Német-svéd rajzfilmsorozat 19.00 Alllunk meg egy szóral
Grétsy László és Vágó István
nyelvművelő műsora 19.10 Színházi napló lEttn Angyali üdvözlet
Mária - Götz Anna, Gábriel
arkangyal - Bod Zsófia 20.00 Hiradó 20.30 Telesport HiEil Privát kopó
Krimisorozat
VI/6. rész: Az egyszer volt
gyilkosságok 21.45 Apropó, tehetség
Képes András műsora 22.45 Góóól
Labdarúgó-összefoglaló 23.20 Közjáték (ism.) 23.25 Bartók Béla születésnapián
Szonáta két zongorára és
ütőhangszerekre 0.25 Híradó 0.30 BBC-hiradó
HB©
17.30 A kínai part
Amerikai dráma 93' 19.10 Francos
Amerikai dráma 134' 21.30 Mozimánia: Cllnt Eastwood
Dokumentumfilm 58' 22.30 Alantom
Amerikai horrorfilm 92' 0.05 Erósz a nagyvilágban
Amerikai riportfilm - 2.30'

6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.20 Műsorismertetés

Olasz-magyar tévéfilmsorozat Szahara 60' (ism.)
16.25 Otőd-ölö
Telefonos játék
16.40 Szombathelyi virtuózok
16.45 Speciális Téli Olimpia Összefoglaló
17.00 Hiradó - Időjárás
17.05 Prizma
Életmódmagazin Csámborgó
17.45 Nellle, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellle és a kísértettanya
17.50 Elektor kalandor
18.00 Hiradó
18.10 Regionális hiradó
18.25 Regionális magazin
18.55 Műsorajánlat-Időjárás
niliia Mentőosztag

Angol-ausztrál tévéfilmsorozat Társak 50'
Mickey - Gary Sweet (Dörner György), Harrison - Philip Quast (Nagy Gábor), Béka -Marshall Napier (Papp János), Tarajos - Tim McKenzie (Szerednyey Béla), Angyal -Steve Bastoni (Rékasi Károly), Georgia - Sonia Todd (Tóth Éva), Kormos - Péter Brauné (Győri Péter), Méreg -Doug Scroope (Kiss Gábor)
20.00 Az én mozim
Friderikusz Sándor műsora
20.50 Tlpplista
Kulturális ajánlatok
21.05 össztűz
Aktuális közéleti vitafórum
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
flrSR A TV2 filmklubja Szomszédolás Román filmek bemutatója Cirkusz Vadnyugaton Román film (1979) 73'

19.05 Sráckarika
Nyolcvan nap alatt a Föld körűi
Rajzfilm
19.35 Teleshop 20.05 Azúr expressz
Magyar film 21.15 Indiai képeslap 21.20 Trans World International
Gerard D'Aboville világ körüli

útja 22.25 Az amerikai álom



és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását

p,
ENTEK

19-02 óra: Vígadó a HEK-bcn Mo/.i 16, 187 20 óra: Drakuta


Kanizsai műsor



KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Törvénykönyv
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben
9.50 Lottósorsolás 11.05 Válogatott perceink 11.35 Napkönyv - X/9. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma 7 - Békéscsabán 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Az adventista egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Kossuth-klub. Fültanú (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Romantika - holnap 20.05 Népdalok, -feldolgozások 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Hangversenymúzeum
URH-ADÓN
6.55 KörzoU kiíufiiisdós fragszinok 11.00 Szavak csapdájában 11.30 Rockújdonságok 14.00 Cigányfélóra (ism) 14.30 A magyar széppróza századai 14.50 Beszélni nehéz 15.05 Hír-vidék
16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 ín Ilmba materná 19.30 Jn der Muttersprache 20.00 Na materinjemjezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar miisora 23.45 A Voice of America sorozata 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10:Azonosa középhullámú műsorral

4.30 Naplnditó. Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
A Police együttes 8.50 Helykereső 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordlusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Ó, ó, ó, nagymami...
Nagypapák, nagymamák és
unokák műsora 14.00-
17.00 Péntektől péntekig közben:
14.45 Poggyász 15.00 Hírek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Rockhullám 18.30 Szoclo-krlml 18.50 Bermuda-háromszög 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Magyar tájak dalaiból 20.00 A rock gyermekei
Tehetséges fiatal zenekarok
slágerlistája 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Párkereső 22.00 Filmpremier 22.30 Jazz
A Modern Jazz Quartett felvételeiből
23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt
Szerencsecsillag 0.10-4.20 Napforduló - éjfél után
Póttarisznya
(0.1O-4.20-ig Kossuth kh,
Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Magyar nóták, csárdások


3SAT
16.15 Osztrákok Afrikában
17.00 Minihirek
17.10 AHred J. Kwak (sorozat)
17.35 Felhők Kapnin felett (sor.)
18.00 3SATbőrze
18.25 Ötletek és Irányok
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Adolf Grimm-díj, 1993
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hírek
22.25 Oldalpillantások
22.50 Martna Dubronski (film)
0.25 Hírek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt, Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat) 10.00 Gazdag és szép (am. sorozat) 10.30 Forró nyeremény 11.00 Rizikó-játék 11.30 Családi párbaj-játék 12.00 Magazin
12.30 A Springfleld-sztori (am. sor.) [BHj] Kalifornia klán (am. sorozat) 14.10 Baleseti osztály (am. sorozat) Sem Gyilkosság a hobbija (sor.) 16.00 Beszélgetés 17.00 Ki Itt a főnök? (am. sorozat) 17.30 Borzasztó kedves család (sor.) 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin 19.45 Jó idők, rossz idők (sorozat) 20.15 Életre-halálra (sorozat) 21.15 Salzburgi nudli (sorozat) 22.15 Tessék? 23.15 Gottschalk-show 24.00 Fiatal csábítók III. (német-svájci szexfilm)
1.35 Fel, Pompejlbel (angol filmvígjáték)
3.15 Elveszett melódiák (német-osztrák film)
4.55 A Főnők (ism.)
5.45 Rajzfilm


TV5
6.00 Telereggel
9.00 Riportok, aktualitások
12.00 Varietéműsor
13.15 A Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Elszámolás (ism.)
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Egészségügyi tanácsok
17.30 Főzőcske
18.00 Kvízmüsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Egyiptomról
21.30 Sanzonest
23.20 Orvosi magazin
0.30 Bírósági iratok
1.00 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
18.30 PipOann
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Roxette 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Koncert
15.00 Dzsem
16.30 Élővldeoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Tudományos show
20.30 Európa-film
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Európa-magazin
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Küszködő szerelem (film)


PRO 7
4.50 Csillagember (am. sorozat)
Menekülés 5.35 Vicki (amerikai sorozat)
Vicki doktornő 6.00 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff A dzsungel könyve Garfield
Flintstone család 7.50 Parker Lewis (ism.) 8.20 Harttól Harög (ism.) 9.15 Legyőzhetetlenek (ism.) 11.25 San Francisco utcáin (ism.) 12.25 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 Perry Mason (am. sorozat)
A rossz színésznő esete 13.55 MatJock-A gyanúsított (ism.) 15.30 Harttól Harög (am. sorozat)
Hajszálkereszt 16.25 Rajzfilmek Heathcliff Widget, a kis őr
Garfield i
Flintstone család j
18.05 Parker Lewis (am. sorozat)
Sokk
tliina Bili Cosby-show (am. sor.) Jk
Tánciskola !
19.05 Booker (amerikai sorozat)
Viszontlátás 20.00 Híradó
flilE Kicsi kocsi különúton ,
(német filmvígjáték) I
RCTIii Miké Hammer (am. sorozat) '
Hadiösvényen EEKTil A vasháromszög
(amerikai film) 0.50 Hírek
1.00 Jaké és McCabe (ism.) 1.45 Hírek
1.55 Az utolsó harcos (ism.) 3.35 Hírek
3.45 Perry Mason (ism.) 4.35 Vegas(ism) 5.25 Szabid nevetni (amerikai sorozat)

BARTÓK


Gyermekrajz kiállítás a HEK-ben
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. A Zürichi Kamarazenekar játszik
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Rádiószínház Kopogtatnak Penckófer János hangjátéka
10.27 A 75 éve született Jovlczky József felvételeiből
11.00 Zenekari muzsika
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Trajtler Gábor Bach-orgona-hangversenye
12.59 A Duo Ongarese hangversenye a Nemzeti Filharmónia rendezésében
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 RÉZben-IX/9.
Réz Pál hangos memoárja
14.55 Fúvósmuzsika
15.15 Zenekari muzsika

16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Durkó Zsolt műveiből 17.00 Operamagazln
II. évfolyam, 3. szám 17.50 Giuseppe Ungaretti versei 18.00 Hírek. Időjárás 18.05 Gagllano: Dafne
Egyfelvonásos opera 19.13 XVIII. századi kamarazene 20.00 Hírek. Időjárás 20.05 Budapesti Tavaszi Fesztivál
A Debreceni Filharmonikus
Zenekar hangversenye 21.50 József Attila minden verse
100/85.: 1936 22.00 Hírek. Időjárás 22.05 Hangszerszólók 22.25 Zene korabeli hangszereken 23.00 Emlékek szárnyain 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Lemezújdonságok

Három napig volt látható a HEK minigalériájában az a kiállítás, amelyet Petőfi és Arany barátsága címmel rendezett a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Herrnböck Kereskedelmi Rt. Az ünnepélyes megnyitóra pénteken délelőtt került sor, ahol Járási Ildikó köszöntötte a város iskoláiból és óvodá-

iból összesereglett többszáz gyereket.
267 pályamunkát bírált el a zsúri, amelyből aztán 12 kisdiák alkotását tartotta díjazásra érdemesnek. A pályázat külön érdekessége, hogy 75 óvodás alkotás is érkezett, amelyekért a beküldő óvodák a Herrnböck Kereskedelmi Rt. ajándékait kapták.

Kanizsai műsor


Studió Mo/i 16.30, 18.15 óra:
20.15 óra:

Pesti mese
(Filmmúzeum i Napok) Juj>sv

MÁRCIUS 26.

p





-fa
OSZTRÁK 1


Könyvjutalomban részesült a Hevesi Sándor Általános Iskola csoportja.
-kát
Kiemelt különdíjat kapott a Hunyadi János Általános Iskola a kiállításra készített batikolt képeiért.
Munkájukért jutalomban részesültek:
5-8. osztályosok:
1. Tarosai Judit 5. c. (Péterfi),
2. Hanuszka Anita 6. c. (Csokonai),
3. Szeli Hajnalka 6. o. (Hevesi),
4. Hacker Gábor 7. o. (Rozgonyi),
5. Nagy Krisztina 6. o. (Hevesi),
6. Jakab Árpád 6. o. (Rozgonyi).
1-2. osztályosok:
1. Wilmann Eszter 1. b. (Rozgonyi),
2. Borsos Adrienn (Templom téri),
3. Hanika Dániel 1. b. (Rozgonyi).
3-4. osztályosok:
1. Huszics Edina 4. o. (Rozgonyi),
2. Matola Szilvia 3. o. (Csokonai),
3. Járnai Eszter 3. o. (Csokonai).
9.00 Hírek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Kulturális magazin
10.00 X-Large (ism.)
10.30 WIIH majd elintézi (ism.)
12.15 Belföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Slnha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
14.50 A holnap mesterei
15.05 Heidl (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Muppet babák
16.30 VIF-Zack
17.00 Minihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Hooperman felügyelő (sor)
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Egy férfi, két eset (krimisor.)
Hlcli] Egy kis szex (amerikai film)
23.05 Hírek
23.10 Sport
HcüBl Lövések a hegedűtökből
(krimi)
OSZTRÁK 2
11.40 Sport
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Teleszkóp
21.00 Tudományos magazin
21.15 Schilling - magazin
22.00 Híradó
22.30 Szórakoztató műsor
23.15 Tánc az ördöggel
0.05 U2koncert
0.40 Tina Turner - portré

13.00 Telebörze
13.35 Sport a nagyvilágból
14.30 Motorok és legendák
15.15 OSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.00 DSF-stúdió
18.35 Sportkviz
19.25 Hopp vagy kopp-játék
19.55 Hírek
20.05 Talkshow
21.00 Sport a nagyvilágból
22.55 Hírek
23.05 Küzdősportok magazinja
24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUROSPORT
9.30 Lovaglás 12.00 Sí-riport 13.30 Tenisz 16.50 Forma-1 18.30 Nemzetközi motorsport 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Tenisz 23.00 Ökölvívás 24.00 Forma-1
1.00 Eurosport-hirek
1PLUS
15.15 Hírek
15.20 Pályaválasztás
15.50 Kelet-ázsiai konyhaművészet
16.05 Spanyol nyelvlecke
16.45 Az Elba
17.00 Európa városai - Ljubljana
17.45 Európai kultúra
18.00 Amszterdam, orvosi központ
(sorozat) 18.30 Hírek
18.40 Mühlentali gyerekek (sor.) 19.10 Mese 19.15 Sport / Híradó 20.15 Környezetvédelem 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 Szórakoztató műsor

16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Keménykalap és krumpliorr
Magyar ifjúsági film (ism.) 17.45 A boldog család
Német tévéfilmsorozat 18.35 Mesesarok 19.00 Közép-európai magazin 19.40 A nevem: Gusa Pál 19.50 Székesfehérvár-Palotaváros
Rövidfilm 20.00 Szerencsés Dániel
Magyar film 21.35 Régiórák 22.00 Hírösszefoglaló
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT1-gyeit
8.30 Kaliforniai nap alatt (ism.)
9.20 Fiatal és nyugtalan (ism.)
10.05 Svéd lányok
(német-svéd film)
11.45 Szomszédok (ism.)
12.10 Szerencsekerék (ism.)
13.00 Sport-tenisz
18.30 Sport
18.45 Hírek
19.00 Pénz, halál, szerelem
19.30 Szerencsekerék
HiEE Nagyvárosi dzsungel
(amerikai krimi)
22.00 Labdarúgás
23.00 Lakókocsis lányok
(francia erotikus film)
0.25 24 óra
0.55 Beszélgetés (ism.)
2.10 Tiltakozás (ism.)
3.05 5x5 (ism.)
3.30 Pont, pont, pont (ism.)
3.55 Pénz, halál, szerelem (ism.)
4.20 Capilo? (ism.)
4.45 Drops(ism)
A külföldi televíziós társaságok a műsorváltoztatás jogát fenntartják.

5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne:
Kiflii Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 9.50 Lottósorsolás ílililil Dallas
Amerikai filmsorozat A leszámolás (Ismétlés: este, TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Fűben-fában
Természetgyógyászati magazin 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Évgyűrűk íHEIii Heléna
Olasz tévéfilmsorozat Befejező rész: Boldog születésnapot I
17.10 Képújság
17.15 Tinti kalandjai
Magyar rajzfilmsorozat
Télapó kisinasa
Múmin
Japán rajzfilmsorozat
A kalózok
17.45 Pénzvilág
18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor
18.55 „Maradjatok meg szeretetemben I..." Keresztény életkérdések
19.00 Szeszélyes évszakok Szórakoztató magazin
20.00 Híradó
20.30 Telesport
Kifli] Dallas
Amerikai filmsorozat A leszámolás (ism.)
21.35 Panoráma
Világpolitika percről percre
22.35 Közjáték (ism.)
22.40 Magyarország-Finnország Tenisz Davis Kupa mérkőzés Közvetítés a Vasas Folyondár
utcai csarnokából, felvételről
Aimée
Angol tévéfilm Frank - Ronald Sumter (Reviczky Gábor), Lucy - Juliét Steven-son (Takács Katalin), Paul - Simon Chandler (Forgács Péter) 1.05 Híradó 1.10 BBC-hiradó
— IHB0
17.30 Babar: A segélycsapat
Francia rajzfilm 24' 18.00 Nyaraló gyilkosok
Angol bűnügyi film 102' 20.00 Dániellé tánti
Francia vígjáték 107' 21.50 Rendőrakadémia 3.
Indul a kiképzés
Amerikai vígjáték 80' 23.15 Ördögűző
Amerikai horrorfilm 117'

6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin Telefon: 251-3372, 251-0490
15.05 Műsorismertetés 15.10 Alpok-Adria Magazin
Öt ország tartományi és körzeti stúdiójának műsora 15.40 Zsebtévé (ism.) íIüiTü Garfleld
Amerikai rajzfilmsorozat
XII/2. rész:
Garfield az élet sűrűjében 16.30 Sztárnyúzó
Star New Show 17.00 Híradó - Időjárás 17.05 Műsorajánlat 17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a
határon túli magyar stúdiók
műsoraiból 18.00 Híradó 18.10 Regionális híradó 18.25 Műsorajánlat - Időjárás 18.30 Produkciói
Ez vagyok én!
Tehetséges diákok kapnak
bemutatkozási lehetőséget reiilü Belső világunk
Japán-svéd ismeretterjesztő
filmsorozat
VI/4. rész: Bonyolult vegyi
üzeműnk: a máj (ism.) HiliTil Ideális család
Játékos vetélkedő - 3. Rnrilü Speciális Téli Olimpia
Összefoglaló 21.25 Megáll az ész!
Szórakoztató magazin 22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló 22.20 Időjárás 22.25 Párbeszéd szomszédok kö-
zött
Szerelmese
Ki kezdi?
Horváth Gita műsora

20.00 Műsorismertetés 20.05 TV4 autó-motor magazin 20.35 Divatmagazin 21.15 A shogun zsoldosai
•~ Japán kalandfilm
Az ősi Edo határán áll Tahei vendéglője, a prostituáltak és elszegényedett szamurájok találkozóhelye. A lányok soraiból egymás után szedik áldozataikat az ismeretlen gyilkosok.
23.15 Teleshop
23.35 Európa kávéház
Beszélgetés az európai biztonságpolitikáról



MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON

Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279

s

ZOMJBAT

18 óra: Rock and roll klub a/ Frkel P. Mflv. Há/han
1«)-02 ora: <ss/t.i!f>ia káéhá/ a FÍSMK-ban
I'> óra: i 110 Stciidlul koncert, a HKLY klubban
Mozi 14 óra: Volt egjszer egy vadkeiet


Kanizsai műsor



3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Mindennapi tudomány
8.30 Hangszemle
9.05 Családi tükör
9.35 Szombat délelőtt közben: 10.05-
10.15 Szaván fogjuk 11.05 Eco-mlx. Gazdasági magazin 12.00 Déli Krónika 12.30 Kopogtató. Föld-adta sors 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Világkosár 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin 15.05 Mindenes 16.00 168 óra
17.30 Visszhang. A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle 19.05 Sportvllág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Határok nélkül. Benne: Miska bácsi levelesládája 19.50 Színházi Világnap
Közvetítés a Békés megyei Jókai Színházból Süti András: A szuzal ma-nyegző
Dráma két részben
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Szombat esti pop-mlx
URH-ADÓN
9.00 Körzeti Információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja műsora 17.05 Rádiószínház Anya, te vagy? Zalán Tibor hangjátéka 18.20 Beszélgetés egy új angol regényről
18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in Ilmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 21.05 örökzöld dallamok 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Blalse Cendrars versel 4.25-9.00,11.00-16.00,18.00-18.20, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral

4.30 NapIndHó
Zenés ébresztő
8.5 Sportszombat
8.30 Slágermúzeum
9.00 Hirek. Időjárás
9.5 Színe-java
Válogatás az elmúlt hét rádióműsoraiból
11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Csillagok, sztárok
Melina Mercouri és Mario Del
Monaco
12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek 13.05 Valahol valaki
Portré negyven percben 13.47 Csak fiataloknak I 14.30 Daráló
Folytatásos ifjúsági történet 15.00 Hirek. Időjárás 15.05 Szórakoztató antikvárium 16.00 Szív küldi... 16.55 Van ez igy 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Beszélő viszony 18.00 Dévai Nagy Kamilla műsora 18,20 Zsidónak születni
Róbert László műsora
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Klberláda-ll/1.
Stanislaw Lem történetei
20.01 Nemzetközi slágerlista
21.00 Hirek. Időjárás
21.05 4x4-játék
22.00 A BBC archívumából 22.30 Szombat esti jazz 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt
0.10-
5.50 Napforduló-éjfél után (0.10-5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
5.03-
5.50 Nótacsokor

13.40 ötletek és irányok 14.10 Oroszlánfog (sorozat) 14.40 Életem cirkusza (sorozat) 15.05 Gasztronómia 15.30 Kivánságkoncert 17.20 Az Istenek kedvence
(német film) 19.00 Hírek 19.20 3 SAT stúdió 19.30 Vassza Zseleznova (film) 21.10 Kulturális magazin 21.55 Mozart New Yorkban
6.00 Belle és SebastJan (sor.) 6.25 Bob, a szellem (sorozat) 6.50 Lila hercegnő (sorozat) 7.20 PH és Herkules (sorozat) 7.35 Samura! Pizza Cats (sorozat) 8.00 Játék
8.20 Super Mario Brothers (sor.) 9.10 Beverly Hills Teens (sor.) 9.35 Lucky Luké (rajzfilmsorozat) 10.05 A hatmillió dolláros család
(amerikai sorozat)
10.35 Planet kapitány (rajzfilmsor.) 11.05 Sárkányok birodalma (sor.) 11.30 Mutánsok (am. rajzfilmsor.) 12.00 Winspactor (japán sci-fi-sor.) 12.30 Harry és Hendersonék (sor.) 13.00 Bolondokháza (am. sorozat) 13.30 Bel Air hercege (sorozat) 13.55 Titkos énem (am. sorozat) Rendőrségi beszámoló (sor.) Knlght Rlder (am. sorozat) A csapat (amerikai sorozat) Jump Street 21. (am. sor.) Melrose Place (am. sorozat) 18.45 Hiradó
19.15 Beverly Hills 90210 (am sor.) 20.15 „Hosszúlábú" hazugságok
(színházi közvetítés)
fltlili] Mentők (amerikai thriller) 2Ü45 Fekete mély torok
(olasz szexfilm) 1.10 Férfimagazin

6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek 10.30 Környezetvédelem 11.00 Művészet és kultúra 12.20 Autóvízió 15.00 A könyvem nélkül soha I 16.15 Ifjúsági műsorok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Felfedezés 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 Az első világháború 23.20 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
14.30 Oscar
17.30 Rockhét
18.30 RayCokes
19.00 Európai top 20
21.00 Szombatéijel
21.30 Sport
22.00 Soulzene
23.00 Házibuli övezet 1.00 Krlstiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Koncert 14.30 Jazz
15.30 Utazási magazin 16.00 Természetfilm 16.30 Túl a holnapon 17.00 VMeodlvat 17.30 Show-műsor 18.30 Arcképcsarnok 19.00 Éljen Mrs. Bishopl
(amerikai film) 21.30 Európa-film 22.00 Hírek 22.30 Magazin 23.30 Szinhely 24.00 Gyilkos hárplák (film)

5.45 Lassle
(amerikai sorozat)
őzgida 6.10 Vadállatok birodalma
(amerikai dokumentumfilmsorozat) 6.55 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat)
Phinn és az orvos 7.45 Ürhajótöröttek
(amerikai sorozat)
Acron amulettje 8.45 Kaktusz Jack (ism.) 10.25 Kicsi kocsi kűlönúton (ism.) 12.10 Mozgó kórház
(amerikai sorozat)
Baktériumok 12.40 Booker (ism.) 13.45 Vadállatok birodalma (ism.) 14.35 Csillagember
(amerikai sorozat)
Menekülés 15.35 Randevú Hondurasban
(amerikai kalandfilm) 17.00 Dowllng atya titkai
(amerikai sorozat)
Atyám, bűnöztem 17.55 Büszkeség és szenvedély
(amerikai kalandfilm)
Fsz.:Cary Grant 20.00 Híradó BŰÉ És megint dühbe jövünk
(olasz filmvígjáték) 22.35 A csomag
(amerikai thriller)
Fsz.: Gene Hackman 0.40 Fekete farkasok
(amerikai sorozat)
Halál a küszöbön 1.35 Hirek
1.45 Vasháromszög (ism.) 3.15 Mozgó kórház (ism.)






IHliillSII
^::::H:H¥::::S:::::^
:::::::::

A Bartók Rádió napja 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Hangfelvételek felsőfokon
11.30 Vizizene
11.50 KI nyer ma?
Helyszín: az Astoria Szálló
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 A szerkesztők kérték I
A Bartók Rádió rendkívüli kívánságműsora
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 Énekeljük együtt!
14.15 Népdalgyűjtő úton Bartók nyomában
15.00 Opera-müvászlemezek
15.50 KI nyer ma?
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Kapcsoljuk az Óbudai Társaskört. Zeneház

17.30 A Magyar Rádió énekkarának felvételeiből
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Bartók Béláról-Kodály Zoltán
19.00 Bemutató
Komolyzenei újdonságainkból
19.20 Ki nyer ma? Helyszín: a Budapest Kongresszusi Központ
19.30 Tamás Menyhért versel
19.50 Hirek. Időjárás
19.55 Kapcsoltuk a New York-I
Metropolitan Operát
22.35 József Attila minden verse
100/86.: 1936 22.45 Drahos Béla Paganinl-cap-
rlce-okat fuvolázlk
22.56 Összkiadás. Couperin kon
certjei a Kuijken kamara
együttes előadásában - III/3.
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákbamacska

A tél folyamán többször is láttam egy embert Kanizsa utcáin tántorogva, két-három kutya kíséretében. Ugyanazt az embert, ugyanazokkal a kutyákkal. Mindig részegen, mindig borostásan, mocskosán, hányingert keltó"en, kiabálva, botrányosan. Állandóan szidta az ebeket, rugdosta őket. Mégis szerették, követték hűen mindehová. Az egyik kutya a nyakában „lakott", a többi körülötte futkosott. Ha bement valahová - többnyire kocsmába -, kinnt megvárták. Vagy bementek ők


;X;Xv>X- :•:■:■:■:■:•:■:■:■:■:■:■:■
wmm
mm
■Ili
is. Soha nem tudtam ezzel a képpel mit kezdeni, mindig igyekeztem elhessegetni a gondolataimat róluk.
Már jóideje nem láttam a díszes társaságot, de pár napja, ahogy végre megmutatta magát a Nap, előbújtak ők is. És lássatok csodát! Az „úr" felvette a másik nadrágját, a másik ka-bátját, pórázon vezette a kutyákat, és... meg volt borotválkozva! Nocsak! Kivilágosodott?!
Ki bizony. Tavasz van.
- hosszú -

EZ A HELY AZ ON HIRDETÉSÉRE VÁR!

Kanizsai műsor


J6. IH, 20 óra; örakala
Siútlio Mozi 16.30, 18.15 óra: Harapós térj (I ilmmüíeumi Napok)
20.15 ftr*i Jugsy
KÁMZSA "TV $ ör»í ATV-Víkend magazin
UJ 4r*í ATV Ifjúsági maga/in

MÁRCIUS 27.

Sz




ESZME
Csak úgy jön. Kipattan az agyakból. És megy, vagy marad. Nem tetszik. Nem tudod, hogy miért. Nem is érdekes. Beleesel, mert gyenge vagy. Hiszel benne, vagy mégsem? De legalább a látszat megvan. Vége.
Mindenki könnyen leveti magáról. Te is, de mit? Nem baj, van egy új, egy jobb... (lesz is)...
Kosztelnik Anikó
OSZTRÁK 1
9.00 Hirak/HoopermanMügyaia (ism.)
9.30 Virágnyelv (ism.) 10.15 Euroturlzmus 10.30 Mister Róbert*
(amerikai filmvígjáték) 12.30 Halló,Ausztriai-haHó, Bécsi 13.00 Hírek
13.10 Mennyel keringő (német film) 15.10 Pályaválasztás 15.35 Amikor az illatok elhagyták
az erdőt (sorozat) 16.00 Qyarmakwurlltzer 17.00 Mlnlhirek 17.10 X-Larga 18.00 Hírek 18.05 Ausztria-kép 18.30 Baritok (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Aki i-t mond...-játék 21.50 .Arany" linyok (sorozat) EE1E! Gyilkos előny
(amerikai thriller) BITÉI Don parD|a (ausztrál film)
1.30 Hirak
OSZTRÁK 2
9.55 Sport
15.00 Szereti Sn a klasszikusokat?
16.00 Tisztalt hiz
17.00 A kedves család (sorozat)
17.45 KI akar engem? (sorozat)
18.00 Labdarúgás
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Ausztria-Franciaország labdarúgó VB selejtező
22.00 Hírek/Sport
22.25 Haza (sorozat)
23.50 A modell és a zsaru (amerikai sorozat)

11.45 Magazin
12.15 Szabadidő
13.15 Ausztrália lelett
14.00 Jégtánc
16.00 Jégkorong
17.55 Hírek
18.05 Hawaii
18.55 Hírek
19.05 Gólok (sorozat)
20.00 Jégkorong
21.55 Hírek
22.00 Ökölvívás
24.00 Gólok (ism.)
1.40 Jégkorong (ism.)
EUROSPORT
8.30 Sí-riport 9.30 Sí VB Tenisz
Kerékpársport Forma-1 18.00 Sí VB 20.00 Tenisz 22.00 Ökölvívás 24.00 Forma-1 - Brazil Nagydíj 1.30 Műsorzárás
1PLUS
14.00 Európa
15.00 Allatokról
15.30 Egyszer volt (sorozat)
16.00 Lipcse
16.45 Zenés beszélgetés
18.00 Megvalósult álmok
18.30 Hírek
18.40 Mühlentall gyerekek
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Titkárnők 20.00 Híradó 20.15 Dokumentumfilm 21.15 Barbara Hutton története
(amerikai film, II/2.)


16.05 Gyermekrablás a Palánk utcában
Magyar film
17.35 Elindultam szép hazámból 3. rész
18.00 A gyulai tűsgit Rövidfilm
18.15 Mesesarok
18.45 Hírek
19.00 Veri az ördög a feleségét Magyar filmvígjáték
20.35 Primadonna - Kincses Veronika műsora
20.55 Jolly Joker
Német tévéfilmsorozat
SAT1
6.25 Mindent vagy semmit (ism.)
6.55 Caplto?-játék
7.25 BuckyO'Hare (amerikai sorozat)
7.55 Sllverhawks
(amerikai rajzfilmsorozat)
8.25 Péter Pan és a kalózok (rajzfilmsorozat)
9.00 Superboy (amerikai sorozat)
9.30 Drops- játék 10.00 Gazdasági fórum 13.00 Szerencsekerék (ism.) 11.05 Nagvirosi dzsungel (ism.) 12.55 Sport-tenisz 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.00 Labdarúgás 19.20 Hírek 19.30 Szerencsekerék
ama AZ árulás II.
(ausztrál film)
22.05 Kari Dali és vendégel 23.05 Úszómesterek
(német erotikus film) 0.30 Linyok úton (ism.) 1.55 Úszómesterek (ism.) 4.20 Kari Dali és vendégei (ism.) 4.45 Szív az adu (ism.) 5.10 Klip-klub (ism.)


6.10 Falutévé - faludoktorral,
gyógytornával 6.30 A Reggel
Közérzeti hírműsor 8.15 Közjáték 8.20 Jó reggelt adj, Istenemi
Unitárius gyermekműsor
12.00 Korhatár nélkül Mukidoki
Holland rajzfilmsorozat
XIII/11. rész:
Madárvilág a tojásbolygón
Cimbória
Marian kisasszony és az ö
vidám cimborái
XII/2. rész:
Róbert, a pipiske csibe
ÁSZ
Micimackó-klub
11.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat
12.00 Tévémagiszter
Közművelődési hetilap
13.30 Verkli
Generál együttes
13.55 Képújsig
tElflü Zürichi pincéiterem NSZK tévéfilmsorozat Átalánydíjjal Caracasba
14.55 Magyarország-Finnország Tenisz Davis Kupa mérkőzés Közvetítés a Vasas Folyondár utcai csarnokából
íCTcIil Interjú
Ruttkai Éva (1982)
17.05 Üssön a hasira I Játék
17.35 Paraván
Endrei Judit műsora
18.10 Novomoda Divatmagazin
18.40 Jó éjszakát kivin a Disney I
18.55 Szerencsekerék
[EKEI Színházi világnap Elsemann Mihály: Fekete Péter
Operett három felvonásban Pierre Lenoir- Rudolf Péter, Lu-den Ouvrier - Seress Zoltán, Colette—Igó Éva, Claire- Esze-nyi Enikő, Chineau - Méhes László, Gaston Auriel - Csema Antal, Mme Lefebre - Barta Mária, Sapire - Sipos András, Fleuron- Kenderesi Tibor, Marté - Pribelszky Katalin Az I. szünetben:
kb.
20.35 Híradó
22.40 Bongó
A márciusi nyerőszámok húzása
23.50 Közjáték (ism.)
HiHa Moulin felügyelő Francia filmsorozat Becsület és igazság 1.20 Híradó


6.00-
8.00 Napkelte
8.00 Műsorismertetés
8.05 Gazdaképző (ism.)
8.35 PC abc
Nemcsak PC van a világon? 9.00 Patrln - Üzenet - Vorba 9.25 Naiekran 9.50 Unser Blldschirm . 10.15 Szászsirató
Az erdélyi szászok 10.45 Ecranul nostru 11.10 Slovenski utrlnkl 11.35 Naia obrazovka 12.00 Sorstársak (ism.) 12.15 Família Kft. (ism.) 12.45 Útkereső - Vitaműsor 13.10 G. I. Joe-kommandó
Amerikai rajzfilmsorozat
Felvétel Indul
13.32 Müsorajánlat- Időjárás 13.40 Azok a csodálatos állatok 13.55 Speciális Téli Olimpia
Összefoglaló 14.15 Budapesti Tavaszi Fesztivál
12. Táncház Találkozó '93 14.30 Mesél a Filmhíradó... 15.05 Habroló - Kaszinó a kettesen 15.50 Autó 2 - Magazin 16.15 A Gemlnl-faktor
Angol ifjúsági filmsorozat
VI/2. rész: A tükörkép 26' 16.45 Hupikék törpikék
Belga rajzfilmsorozat
A legnépszerűbb törp
A muzsika örök
[HE Színházi világnap
Hamletek ha találkoznak
Km.: | Mensáros LászISTI Gábor
Miklós, Huszti Péter, Cserhalmi
György, Székhelyi József
fülül Knight Rider
Amerikai tévéfilmsorozat
Jelmezbál
18.54 Műsorajánlat-Időjárás fEIiE A polip
Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat
V/3. rész 103' 20.53 Budapesti Tavaszi Fesztivál
12. Táncház Találkozó '93 21.10 Telesport
Benne: ökölvívás
A magyar nemzeti bajnokság
döntői
22.00 Esti egyenleg 22.20 Időjárás 22.25 Remekmüvek:
Bartók Béla: I. rapszódla 22.35 Színházi világnap
Shakespeare összes művei
a BBC feldolgozásában
Titus Andronicus
Angol tévéfilm
'ornnoeoocooo
HB0
17.30 Állaü élet: Az óriás tarantella-
pók - Angol természetfilm 51' 18.30 Dr. Who és a dalekok
Amerikai sci-fi 79'
20.00 Szömyecskék - Am. film 102' 21.45 Testi kapcsolatok
Amerikai film 96'
23.30 Bökkenő - Amerikai film 86' 1.00 Erosz a nagyvilágban
Amerikai riportfilm - 3. 30'

KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója'9.

ASARNAP

10 óra; Számítógépes Játékok gyerekeknek
Mozi: 14 óra: Volt egyszer egy vadkclcl
16,18, 20 óra: Drakuia



3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON ■
Óránként: Hírek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra
10.05 Istentisztelet közvetítése a Soltvadkerti evangélikus templomból
11.05 Gondolat-jel
12.00 Déli Krónika. Sport
12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Jegyzet (ism.)
13.05 Névjegy
14.05 Szonda. Tudományos magazin
14.35 A Szabó család
15.05 Válogatott perceink
16.10 Müvészlemezek
17.05 Kirakat
18.00 Esti Krónika
18.20 örökzöld operettdallamok
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek)
19.35 Az Állami Népi Együttes felvételeiből
20.05 Zene - archívum
21.05 Műsor Béládi Miklósról
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót
23.45 Régi hires énekesek műsorából
URH-ADÚN
8.30 Körzeti Információs magazinok
15.00 A BBC délutáni magyar műsora
16.00 Az Amerika Hangja műsora
17.00 Galaxy X (ism.)
17.15 Auf Deutsch gesagt (ism.)
17.30 Cubes(ism)
17.45 A Volce of America sorozata nyelvtanulóknak (ism.)
18.20 A 2000 cimű folyóiratról
18.30 V materlnskom jazyku
19.00 ín Ilmba materná
19.30 In der Muttersprache
20.00 Na materinjemjezlku (horvát)
20.30 Na maternjem jeziku (szerb)
23.00 A BBC késő esti műsora
23.45 Plerre de Ronsard versei
6.00-8.30,10.00-15.00,18.00-18.20,
21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a
középhullámú műsorral

6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Dáridó
Horgas Béla mesekomédiája 8.52 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Énekszóval - muzsikával 9.35 A Gospel magazin zenei melléklete
10.00 Mínuszban 11.00 Hírek. Időjárás 11.08 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hírek
13.05 A MR Karinthy Színpada Fekete Sándor: Fejtágító fejeseknek - 2.
14.01 Látvány és muzsika
Bényi László festőművész
15.00 Hírek. Időjárás
15.05 Táskarádió
16.00-
20.00 Poptarisznya
Közben: közvetítés a Magyarország-Finnország tenisz Davis Kupa mérkőzésről
17.00 Hírek. Időjárás
18.30 Sportösszefoglaló. Totó
19.00 Hírek. Időjárás
20.00 Kiberiáda - H/2.
20.50 Magyarán szólva
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 A Rádió Dalszínháza Tavasz Lehár Ferenc operettje
22.05 Régi magyar muzsika
22.25 Jazz
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló - éjfél előtt Kívánságműsor Idősebbeknek A Pihenőidő melléklete 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után Feszültségoldó, gondelterelő műsor idősebbeknek (0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 4.03-4.20 Nóták

13.10 Pillantás a hétre
14.00 Irodalmi klub
15.15 Rudolf Serkin zongorázik
16.30 Komputershow
17.00 Nyomblztositás (sorozat)
18.00 Napló
18.15 Körkép
19.00 Hirek
19.10 Törzsasztal
HiKlii Mindent Éváról
(amerikai film)
22.20 Szving és beszélgetés
23.20 A felügyelő (sorozat)
6.00 Piff és Herkules (ism.) 6.15 Beverly Hills Teens (ism.) 6.40 Lucky Luké (ism.) 7.10 Hatmillió dolláros család
(ism.)
7.35 Winspector (ism.) 8.00 Gyerekeknek 8.30 Dinoszauruszok völgye (sor.) Óriás történetek (sorozat) Scooby Doo (am. rajzfilmsor.) 9.55 Művészet és küldetés [IjTjTj] Csodálatos nő (am. sorozat) jijffl Vissza a múltba (am. sor.) iwniil Trópusi hőség (am. sorozat) 13.00 AzapámföWönkívül(am sor) 13.30 A világ leggazdagabb macskája (amerikai filmvígjáték) 15.40 Buster (angol filmvígjáték) 17.30 Forma-1 - Brazil Nagydíj 20.15 Megteszi, vagy nem-játék 21.55 Tévétükör - magazin 22.40 Késői kiadás 23.00 Playboy Laté Night 23.30 Szerelmes percek 24.00 4-es csatorna 0.35 Forma-1 (ism.) 1.05 Borzasztó kedves család (ism.) 1.35 Ki itt a főnök? (ism.) 2.05 Beszélgetés (ism.) 3.00 Robbanékony (ism.) 3.25 Gyilkosság a hobbija (ism.) 4.15 Jó idők, rossz Idők (ism.)

6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
9.00 Rendkívüli tudósító (ism.) 10.15 Zenei műsorok 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 15.30 Hegyek - magazin 16.15 Szórakoztató műsor 18.00 Vidám hétvége sok humorral 19.00 Riportok 19.30 Francia választások 23.35 Dustfn Hofhnan-portré
0.45 Az igazság órája
1.30 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
13.30 XPO
14.00 RayCokes
14.30 KrisUane Backer
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball
2.00 KrisUane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
14.00 Egyveleg
14.30 Show
15.30 Jazz
16.30 Sport
17.00 Dokumentumfilm
18.30 Moszkvától nyugatra
19.00 Üzleti hét
19.30 Európa-magazin
20.00 A menekülő
(film)
22.00 Hirek 22.30 „Fekete'-sorozat 23.30 Magazin 24.00 Jazz 1.00 Egyveleg

4.45 Lassie
(amerikai sorozat) Vak kutya 5.10 Világszafari
(ausztrál dokumentumfilm-sorozat) 6.00 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) El Hombre 6.50 Ürhajótöröttek (amerikai sorozat) Börtönhajó 7.50 Bádogcsillag (amerikai western) Fsz.: Henry Fonda 9.35 Rémület az űrből
(olasz-spanyol film) 11.15 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Hőségben ne aludj I 11.45 Bili Cosby-show (ism.) 12.15 Dowllng atya titkai (ism.) 13.25 Világszafari (ism.) 14.25 Napfia
(angol-amerikai kalandfilm) 16.55 A bébi és a csatahajó
(angol filmvígjáték) 18.30 Matlock (amerikai sorozat)
Gyilkosság a ráadás 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó CTilE Tőzsdecápák (amerikai thriller) Fsz.: Michael Douglas, Charlie Sheen 22.40 Jövendölés
(amerikai film) 0.40 Fekete farkasok (amerikai sorozat) A zöld doboz 1.30 Hirek
1.40 Miké Hammer (ism.) 2.30 Hírek
2.40 Áttörés pirkadatkor (amerikai akciófilm) Fsz.: Alán Ladd

BARTÓK

6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika 8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Virtuóz orgonamuzsika 9.05 Nagy operakarmesterek 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az ige..." 11.05 Európa hangversenytermeiből közben:
11.59 Hirek. Időjárás 12.03 Tamás Menyhért versel 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Új lemezeinkből 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Muzsikáló nagyvilág 15.00 Mozart: Don Giovanni. Részi. 16.00 Hirek. Időjárás 16.05 Szalon. Kulturális magazin 17.00 Beszélgetés Bach: 159. sz. kantátájáról

17.30 Kapcsoljuk a Budapest-Belvárosi Főplébánia templomot
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Qulntesszencia
19.05 Magyar zeneszerzők
19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál
közben:
20.30 Hirek. Időjárás
20.35 „Kezdetben vala az Ige..." (ism.)
21.40 A Szirtosz együttes népzenei felvételeiből
21.50 József Attila minden verse 100/87.: 1936
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Rádiószínház
Az eke és a csillagok Sean 0'Casey színműve
23.47 Éji fúvósmuzsika
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Híres zenekarok felvételeiből


Mensáros rendez"
A nagy művész nem akarta, hogy a temetésén a könnyeké legyen a főszerep. Még egyszer üzent a koporsóból elegánsan, nagyvonalúan. Latinul hangzott el a „Circumdederunt", a végrendeletben meghagyta, miről beszéljenek a szónokok.
Eletében sem akart mártír lenni, s ha megadatik az ágyban párnák közt meg-halás, akkor meg mi szükség van rá! Pedig jegyezték a nevét 1956-ban, s a kö-

vetkező évben már mint elítélt kapott neve helyett egy számot, igen, a börtönben ez a módi járja.
Még diák voltam, mikor minderről az akkori újságok beszámoltak. Ma is jól emlékszem, háromsoros, úgynevezett mí-nuszos hírben. De arra nem emlékszem, s azt hiszem, más újságolvasó sem, hogy a neves művész különösebb hisztizésbe kezdett volna. Azután sem, amikor kiszabadult, s tanult szakmájában, ahol hivatása szerint a királyi trón járt volna neki, csak néző lehetett titokban, valahol leghátul.
Temetésével szinte azonos időben megint téma a színészek játéka. Nem a színpadon, pontosabban nemcsak a színpadon, és nem is előre megírt forgatókönyv szerint folyik a színjáték.

Kanizsai műsor


Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Címzett ismeretten
(Filmmúzcumi napok)
20.15 óra: Jögsy
KANIZSA TV 12-16 óra: Tévé-plusz

MÁRCIUS 28.

v





OSZTRÁK 1


Magyar Tudományos Akadémián történt drasztikus leépítésekre gondolhatunk. Benyújtották a számlát, fizetnünk -kell, és a számlán nincs feltüntetve, ki, melyik menüből mennyit fogyasztott.
Viszont méltatlankodnunk • szabad! Van, akinek a képernyő áll rendelkezésére, s van, akinek csak a huzatos utcasarok. A kérdés csak az, mi változik meg dühöngésünk után.
Nagyon sokan vannak úgy a padlón, mint ötvenhat után Mensáros. Ő a börtönben is megrendezte önmagát; forgatókönyvet írt saját maga részére. S a megírt szerepet hibátlanul játszotta el. Akkor is, mikor a sírhalmot' betakarták a kegyelet koszorúi.
c
- gombás -
Nagyon sajátosan! Ennyi főszereplőt én még egyazon időben a képernyőn nem láttam! Mindenki mondja a maga igazát, és külön-külön hallgatva őket a jámbor néző igazat ad igazgatónak, főrendezőnek, színészeknek innen is, onnan is. Azoknak is, akik maradnak, és azoknak is, akiknek útilaput kötöttek a talpára.
De így egy kupacban? Tessék mondani, nekünk tőlük kellene viselkedést, jó modort is tanulni egyebek közt? Úgy látszik, a rendszerváltást művészéknél is alighanem tanulni kell még egy keveset.
Nem árt tudni, hogy ezen a kilencven-három-ezer négyzetkilométeren nagyon sok értékes embernek alapos oka lehetne halálosan megsértődni. És nemcsak a
9.00 Hírek
9.05 Vigyázat, kultúrál
10.15 A Nap foglyai (sorozat)
11.00 Sajtóóra
12.00 Pillantás a hétre
12.30 Hétköznapok
13.00 Hírek
13.10 Pillanatképek az állatvilágból
13.40 Veszélyes örökség
(amerikai film)
15.05 Rövidfilm
15.30 Octopus vállalkozás (sorozat)
16.15 Egy, kettő vagy három
17.00 Mlnihirek
17.10 Beverly Hllls 90210
(amerikai sorozat)
18.00 Hírek
18.05 Hooperman felügyelő (sor.)
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
19.48 Sport
20.15 Átutazóban (film)
21.10 Ételek és történetek
21.40 Látomások
22.15 Niebelungok - opera
1.00 Hírek
1.05 1000 mestermü
OSZTRÁK 2
9.55 Sport
11.30 Haza, Idegen otthon 12.00 Sport 17.05 Idősek klubja 17.50 Sport - Forma-1 HilB Tetthely
(krimisorozat)
21.50 Franciaország választott 22.15 Sport 22.20 Apának sikerül
(sorozat) 22.45 Az autópálya fejre áll
(amerikai filmvígjáték)

11.45 Magazin
12.15 Szabadidő
13.15 Titokzatos folyómedrek
14.00 Táncolj velem (film)
15.30 Téli sportok
16.00 Sport a nagyvilágból
17.25 Olga Korbut - portré
17.55 Hírek
18.05 Kari Dali és vendégei
18.55 Hírek
19.05 DSF-stúdló
19.30 Hopp vagy kopp-játék
20.00 Tessék mosolyogni I
20.55 Hírek / Labdarúgás
23.05 Életmód-magazin
EUROSPORT
8.30 Sí VB 13.00 Atlétika
Forma-1
Tenisz
Kerékpársport
Motorsport
Forma-1 19.00 Sí VB 20.00 Tenisz 24.00 Ökölvívás
1 PLUS
13.55 Szóváltás
14.40 Piros föld (sorozat)
16.05 Európa-magazin
16.30 Dr. Don Quijote
17.15 Sajtóklub
18.00 Hírek
18.05 Különlegességek show-ja
18.45 Mühlentali gyerekek (sor.)
19.10 Mese
19.15 Magazin
20.00 Híradó
20.15 Cézanne Tübingenben
21.55 SolU György vezényel
23.10 A folyó (amerikai film)
1.10 Hírek

16.05 Szegény Dzsoni és Árnika
Magyar film 17.25 Zorán
Koncert a stúdióban 18.05 Magyar évszázadok
Az 1514. évi törvények 18.20 Mesesarok 18.35 Postabontás 18.45 Hírek 19.00 Városbújócska
Magyar film 20.40 A létezés magasabb szintje
Szakács Sára filmje 21.30 Bokrétát kötöttem
Simándy József énekel
SAT1
5.50 Drops(ism)
6.20 Silverhawks (ism.)
6.50 Péter Pan és a kalózok (ism.)
7.20 Bucky O'Hare (ism.)
7.50 Superboy (ism.)
8.20 Astro-dlnos
(rajzfilmsorozat) 8.55 így láttuk 9.00 Az árulás II. (ism.) 11.00 Ég és föld között 11.30 Egészségügyi magazin 12.00 Black, a fekete villám
(kanadai sorozat) 12.30 King Kong Godzilla ellen
(japán film)
13.55 Az oroszlán és a lé (amerikai kalandfilm) íHRii Az akasztófa árnyékában
(amerikai western) 17.00 Tarzan
(amerikai sorozat) 17.30 Malibu vízi mentői (amerikai sorozat) 18.30 Labdarúgás 20.00 Szerencsekerék 21.30 Állatok személyesen 22.00 Beszélgetés 23.25 Az oroszlán és a ló (ism.) 0.55 Műsorismertetés

6.38 Napi raüsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamát és a papát I
Boldi, bolygónk fia Francia rajzfilmsorozat A mélyvizek tündére 7.55 Jgy szól az Úri" 8.05 Közjáték
■mm Muzzy in Gondoland
XX/12. rész (ism.) 8.15 Thisistheway
XX/12. rész 8.35 Vasárnapi turmix
11.00 Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre I Szentmise-közvetítés Felsö-
Örsről
íHTilil Zenebutik - Zenehid
U00 Képújság
13.10 Nótatévé
13.40 Világ-példa-tár
India - Az Oberoi-sztori
14.05 Magyarország-Finnország Tenisz Davis Kupa mérkőzés Közvetítés a Vasas Folyondár
utcai csarnokából
íTfiTii XX. századi portrék
Külföldi televíziók műsorából A meghiúsult remeteség -Arthur C. Clarké
16.25 Tells-televideo '93
16.30 Az Arany Könyvklub ajánlja
16.35 Örömhír
íFIiTii Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Versenyszellem földön-égen A suli
Amerikai filmsorozat IX/9. rész (ism.) Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A hős ősmaci (Ism: hétfő, TV1 9.00)
18.45 Szerencsekerék
19.20 A Hét
20.00 Híradó
20.20 Telesport
20.25 Virrasztás
Rahmanyinov: Vesperás (ism.) A15 tételes műből hat tétel szólal meg a ráckevei Nagyboldogasszony templomban a Tom-kins Énekegyüttes előadásában
20.55 Vázák meséi
Harc a vizikigyóval
21.05 Közjáték (ism.)
HKIii TV1 fllmutazás Benne: Sztárportré: Annié Girardot
21.25 A gavallér
Francia filmvígjáték (1978) 98'
Párizsi képeslapok
Egy este a Moulin Rouge-ban
HB0
17.30 Hamikák - Amerikai film 82' 19.00 Vasmadarak
Amerikai akciófilm 96' 20.40 BAT 21 -Amerikai film 101' 22.35 Kockázatos üzlet
Amerikai vígjáték 95' 24.00 A sátán kapuja
Amerikai horrorfilm 86'

7.00 Napra-forgó
Magazin a reggelihez 8.00 Műsorismertetés 8.04 Aerobic Simkó Andreával 8.20 Gólyahír
Játékos vetélkedő 8.50 Veszélyes öböl
Kanadai filmsorozat
A sólyom szárnyalása 9.20 Kacagóra
Játszóház 10.10 Elektor kalandor
Logikai videojáték 10.15 Róma könyve
Az új Katekizmus
10.44 Kockáról kockára
Fréderic Back
Válogatás a kanadai rendező
rajzfilmjeiből
Minden vagy semmi
A madarak teremtése
Reccs (Oscar-díjas)
Az ember, aki fákat ültetett
11.50 Ameddig a harang szól Mátraszentlmre
12.00 Nétaszó
12.15 Gazdaképző
Házigazda: dr. Bálint György
12.45 SOrSok
Munkavállalók magazinja
13.25 K+P- (Kárpótlás és privatizáció)
13.45 Műsorelözetes - Időjárás
14.00 Telelovas Lóverseny
nHilil Másfél millió lépés Magyarországon
XIV/11. rész: Zirctől Nagy-vázsonyig (ism.)
16.35 Nézze meg az ember!
16.40 Együtt az úton
Bicebóca farsang a Petőfi Csarnokban
16.55 Budapesti Tavaszi Fesztivál 12. Táncház Találkozó '93
17.20 Müsorajánlat
17.35 Delta
Tudományos híradó
18.00 Körzeti tévéstúdiók műsora
18.30 Kedves versem
Szilágyi Domonkos: Vád
18.35 Müsorajánlat - Időjárás
18.40 Szombathelyi virtuózok
fliflii Vízipók csodapók
Magyar rajzfilmsorozat A sáska nem szöcske
19.00 Família Kft.
ifclKHi Zsaroló zsaruk Francia bűnügyi film II. rész (1990) 103' René felügyelő- Philippe Noi-ret (Makay Sándor), Francois felügyelő - Thierry Lhermitte (Rátóti Zoltán)
21.25 Telesport
21.55 Geopolis
A Francé 2 világpolitikai sorozata-Feliratos!
22.40 A Budapesti Tavaszi Fesztiválon történt



VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! KANIZSATEX

t
Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 13-140, 13-040 Hibabejelentés: 11-442
- gázszolgáltatás - gázömlések elhárítása - gázkészülékek javítása - gázelosztó vezetékek tervezése, építése, tizembe helyezése - belső gázszerelések


ÁRUHÁZ
KANIZSA
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBOL



Ez a hely az Ön hirdetésére vár!


Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
2KLKK0RTR0LLKFT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196




A ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-,
és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Krzsébel tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495

UJ HELYEN! ÚJ HELYEN!
Soottrs FOTO
Vegyen kettőt - hármat kap!
Kanadai filmek, fotóalbumok, képtartók, keretek, fényképezőgépek, műtermi fotók, színes igazolványképek.
Nagykanizsa, Fő u. 9.

KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257





Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.


HA NÁLUNK KKNDKL KIZTOSAN NYKR!
M..SATEK
Ml K.1U IIAZXII TERMÉKEK TEI TERMELŐI ÁKON
SZOCIÁLIS I''()(;LALKOZ'I ATO
X800 NAGYKANIZSA lel.: «>3/l 1-457 iijny 12-277
Kax: •>2/73-27l>






KARIIZSA
TREND KFT

KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.

AKCIÓ! A GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN!
Régi ár Új ár Étolaj
80,30 59,80 57,00

1/1
Kr. cukor 1/1 Kr. cukor 1 kg
Ajánljuk magunkat!





REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT
SZÁMOLJUK FEL.
J)él-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat

LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK
A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!

KANIZSA 25



SZENVEDÉLYE A JATEK
Másodszor is kanizsai győzelem született a „Szó-zene-kép" döntőjében
Kanizsai szerző TIT-kiadványa
Zala megye híres szülötte Öveges József. Kevés 0Íym «gyfi*lsége van a magyar pedagógia történetének) aki szűkebb sjtaknjája «xivelése% tanításán keresztül olyan Síéles tömegekre hatott, mint & A Wziké területén neki sikerült etóször megtalálnia azt a stílust, nevelő módszert, amely félté-: tele A tudomány és a tömegek találkozásának,
A tudomány-népszerűsítés rangjának megterem-tésétaeo Is Öveges professzoré 82 érdemi 32 könyve, U3 cikke, 256 rádió* és televízióadása tanúskodik erről,
Öveges József a legelső Kossutn-d(Jas tanár, aki „milliók szívébe oltotta be a fizika szeretetét*' indokolja az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, amikor elsőként neki ítélte oda a Prométheusz érmet.
Köszönettel tartozom az Öveges családnak a ta
nulmány elkészítéséhez nyújtott segítségükért. Meg
köszönöm Molnár Ottó grafikusművész és egykori
tanárom, dr. Kovács László kandidátus sok hasznos
és megszívlelt észrevételét. Zsoldos Tamásné
TIT "ÖmgMJózMT IWMre«w)MZI6 EgyMOM
Talán kevesen láthatták a Magyar Televízió egyre „kao-tikusabbá" váló műsorszerkezete miatt azt a Szó-zene-kép vetélkedőt, amely immár második alkalommal is Kocsis Katalin győzelmével zárult.
- Milyen élmény volt újra
az első helyen végezni?
- Ha rajtam múlt volna, ak
kor ebben a mostani játékban
nem hirdettem volna első he
lyet, hiszen véleményem sze
rint csak egy paraszthajszállal
voltam jobb a második helye
zettnél. Ennek ellenére na
gyon-nagyon örültem az első
helynek.
- Hogyan készült a vetélke
dőre!
- Szorgalmasan, mint egy
kisdiák. Monográfiákat, költe
ményeket olvastam, és termé
szetesen zenét hallgattam. Fel
készülés közben azok voltak a
legjobb pillanatok, amikor egy
olyan életműbe, vagy egy
olyan alkotásba nyerhettem
bepillantást, amin hétköznapi
körülmények között átsiklot
tam volna. A tanulással töltött
idí alatt rengeteg olyan művel
találkoztam, amit úgy megje
gyeztem magamnak, hogy ha
majd több időm lesz rá, akkor
elmélyülök benne.
- Milyen szabály szerint vá
lasztják ki a vetélkedő témáját?
- Igazából nem tudom, ho
gyan történik ez, mi már ké
szen kapjuk a tervezetet, ami
alapján készülnünk kell. A
mostani verseny témája a XX.
század első fele volt, ami
eléggé tág fogalom, ezért se
gítségül megadtak néhány ne-

vet is. Már az elődöntők egyikén jöttem rá, hogy nem elégséges csak a megadott nevek alapján készülni, hiszen azon a" versenyen, ahol mint néző vettem részt, elhangzottak olyan kérdések is, amelyek nem a megadott hírességek köré csoportosultak. Miután hazajöttem, úgy döntöttem, nem árthat, ha belenézek azokba a művekbe is, amelyek ugyan nem voltak megadva, de fontosak lehetnek. Ennek ellenére kaptam olyan kérdést, amelyre nem készültem, így aztán improvizálnom kellett. Az én véleményem szerint nem is sikerült valami jól, de a zsűri véleménye egészen más volt.
- Nagyon szép volt a mű
sorban...
- Köszönöm. Hogy szépnek
látszottam, az annak volt kö
szönhető, hogy a vetélkedő
előtt mindannyiunkat úgy ki
sminkeltek, mint egy igazi té
vé-bemondónőt. Ez ellen csak
a férfi zsűritagok „tiltakoztak"
nagy viccelődés közepette.
- Aki nézte a műsort, az lát
hatta, hogy miközben Babits
Balázsolás című költeményét
hallgathattuk, feltűnt az arca
a képernyőn, miközben vidá
man mosolygott.
- Hát igen. Ez egy olyan
történet, amit soha sem fogok
elfelejteni. Úgy kezdődött,
hogy a jegyzeteléshez a tele
vízió munkatársai készítették
oda a tollat. Miközben a ver
set hallgattam, szerettem vol
na néhány gondolatot leje
gyezni, de a kölcsöntoll ku-

pakja a világért sem akart lejönni. Én csak cibáltam, húzogattam, miközben Petrovics Emilt figyeltem, aki mutogatással akart rajtam segíteni. Győzködésem alatt alig bírtam a versre figyelni, aminek az lett az eredménye, hogy a „feleletem" nem annyira a konkrét versről, hanem elsősorban Babitsról szólt. A kamera azt hiszem azt a győztes pillanatot örökítette meg, amikor végre sikerült lecibálnom a kupakot.
- Mióta jelentkezik ilyen ve
télkedőkre?
- A legelső ilyen próbálko
zásom a „Ki nyer ma" című
játékban volt akkor, amikor a
HSMK-t átadták a nagyközön
ségnek és ebből az alkalomból
a Magyar Rádió is ellátogatott
ide ezzel a játékkal. A Ki-
nyer-má-ba aztán több alka
lommal is jelentkeztem. Az
egyik alkalommal egy hatal
mas emeletes tortát nyertem,
amit aztán a másnap ballagó
unokaöcsém ballagására elvit
tem. A Szó-zene-kép című
vetélkedő már akkor nagyon
tetszett, amikor az első soro
zat ment a televízióban. Ami
kor másodszor is jelentkezőket
kerestek, úgy döntöttem, meg
próbálom. Ez, ha jól emléke
zem, 1988/89-ben volt. Persze
arra nem számítottam, hogy
ilyen sikerrel zárul majd. An
nál inkább sem, mert több al
kalommal is beugróként ját
szottam, azért mert a rendes
játékos valamilyen okból távol
maradt. Ez azt jelentette, hogy
nem abból a témából verse-
Zsoldos Tamásné
r/ * /i i /

nyeztem, amiből eredetileg készülnöm kellett. Ugyanis ez az egész úgy volt megszervezve, hogy minden játékosnak volt egy rendes játéka és egy ehhez rendelt témaköre és volt egy időpont, amelyre mint pótjátékos volt beosztva egy másik témával. Egészen addig, míg az én „pótjátékidőm" el nem érkezett, senki nem betegedett meg. Aztán, amikor sorra kerültem, éppen influenza járvány dühöngött az országban, s egy kolléganőm tréfásan figyelmeztetett is, hogy készüljek a póttémából is, mert soha nem lehet tudni. Valamiért komolyan vettem és az utolsó pillanatban elkezdtem készülni. De milyen jól tettem, ugyanis egy este otthon várt a távirat, hogy nekem kell játszani.
Erre a mostani fordulóra nagyon nehezen adtam be a jelentkezésemet. Az utolsó pillanatban postáztam, féltem is, hogy nem ér oda időben. Az az igazság, nem bíztam benne, hogy még egyszer meg tudom majd ismételni az első alkalommal teljesítetteket. Aztán mégiscsak sikerült.
- Játszik-e újra, ha megint
lehet?
- Ha megint lesz, akkor va
lószínű. Sajnos, az sem elkép
zelhetetlen, hogy ezzel a leg
utóbbi fordulóval befejeződött
a sorozat, hiszen egy ilyen jel
legű vetélkedőre sokkal kisebb
az igény a televízióban, mint
mondjuk a „Szerencsekerék
re", nem beszélve arról, hogy
ehhez nehezebb szponzorokat
találni. A jelenlegi műsorszer
kezetben sokkal nagyobb lehe
tőségeket biztosítanak azoknak
a műsoroknak, amelyek hasz
not hoznak a televíziónak, és
a játékosoktól sem kívánnak
túl sokat. A ma divatos vetél
kedőkben a szerencse az el
sődleges tényező, a tudás a
második helyre szorul vissza.
A másik az, hogy a Szó-ze
ne-kép egy eléggé magvas va
lami így együtt, és ez bizony
alaposan csökkenti a játékosok
vállalkozó kedvét. Jó lenne, ha
csak egy kicsit játékosabb, ol
dottabb lenne egy ilyen művelt
ségi vetélkedő is, hiszen ez a
mostani forma kísértetiesen ha
sonlít egy főiskolai vizsgára.
Úgy gondolom, hogy némi egy
szerűsítéssel, némi hangulatol
dással olyan műsort lehetne eb
ből is kialakítani, ami népes né
zőtáborra tarthatna igényt. Ter
mészetesen ehhez az is kellene,
hogy a műsorszerkezet egysé
gessé váljon, és a nézők, a mű
velődni vágyók a számukra leg
kedvezőbb időpontban láthassák
az ilyen műsorokat.
dévl


1993,
val, és Nemere László', „., _ Vígadó zenekar vezetőjével Ernszt Katalin, Tiszti Klub igazgató.
E. K.: Főorvos úr, mikor, miért és milyen céllal alakult az „OXIGÉN" alapítvány?
Dr. H. T.: 1992. novemberében alakítottuk meg az alapítványt. Köszönettel és tisztelettel kell elmondanom, hogy az alapító szerepét, jelentős alapösszeg biztosításával, Polics József, a MINI FŰSZERT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője vállalta. És a miértről. Mint azt akár Ön is észlelhette az utóbbi években, miután Nemere László zenekarvezető, az ön férje, egy súlyos autóbaleset után intenzív therápiás osztályunk betege volt, hogy műszereink, berendezéseink nagy része elhasználódott, elavulttá vált, s a kórház
Iliiiiiill
SSSiSííííSíiíSiffiíííi^íííSSSÍíiííSííi iWííiiiWíSi: : >;■;';■;*;■;•;■;:;.;■:::.;,;<:;,■,■;■;■:■;■;.;■;.:.>:.■.■.•. ■.•.■«™--.-.v,,..-.v,.v
iiiliiiillii! ; : * íi;í ;íí """* *
«|piil|iiiÉÍI
iütpiiiÜiiiüü
l|fd|i||;;|rv-Itéttefíarrai:
istmmmsmmmmm
Nem tudom, megfigyelték-e, hogy új korszakát éli - az évszázados hagyományokat követő, vérbeli - báli szezon.

Mindenütt sok a bál a városban, mégis legelső az elsők között a Tiszti Klub - legalábbis a megrendezett (és megrendezendő) bálok tekintetében biztosan.

Most is - az idén már sokadik bálként - együtt rendezték a kanizsai „OXIGÉN" Alapítvány kuratóriumával a március 6-i, szombati alapítványbált.

Az alapítványról, a bálról, a bál zenekaráról, a bál céljáról és még sok mindenről beszélgetett dr. Heim Tamás főorvossal, az OXIGÉN Alapítvány kuratóriumának elnökével, dr. Éberling György adjunktussal, az OXIGÉN Alapítvány kuratóriumának tagjá-

Fiú vagy lány?
Egyre megy!
Mary Poppins
házhoz megy!
NK. EÖTVÖS TÉR 16.
Külön szolgáltatás: Ingyenes „barátkozás-óra"
III/3Ó5. Tel.: 93/14-137/77

Hétköznap: 8-13-lg Szerdán: 8-17.30-ig


cseréjüket, korszerűsítésüket nem tették lehetővé. A múlt évben úgy döntöttünk, hogy a tervezett kórházi rekonstrukcióra való reményteljes várakozás mellett mi is teszünk valamit a fejlesztésekért. Mindezt tetézi az a tény, hogy a Vigadó zenekar is csaknem ingyen vállalta a fellépést.
E. K.: Igen. Az a gyönyörű ezeknél az alkalmaknál, hogy mindenki megérzi az elérni kívánt célok nagyszerűségét, és már az ilyen bálok előkészületeinek időszakában kiderül az emberekről, hogy milyen nagylelkűek. Annyit beszélünk az elidegenedésről, az emberek egymástól való elhidegü-léséről! S ezért olyan nagy élmény nekem mindig, amikor az emberek ennek az ellenkezőjéről győznek meg. Szerin-
Jézusnak is
- A világbeliéhez vezető egyik legfontosabb lépést a világvallások teológusai tehetnék meg, amennyiben a/. ö feladatuk lenne egy kötelező érvényű „világephosz" kidolgozása, illetve megfogalmazása. Az e/. irányú áttörést mindenképpen a ino-noteista vallásoknak kellene végrehajtaniuk - ennek a véleményének adott hangot u közelmúltban ISécs-

furti professzor, vallásfilo-zófus.
A németországi idegengyűlölettel és az antiszemitizmussal összefüggő eseményekkel kapesolatban a tudós aggodalmának adott hangot. Azonban remény-


tem egy jó példa - százat csinál. Emlékezzenek milyen pesszimista hangok fogadták a klubunkban rendezett első alapítványbált, melyet akkor a Könyvtárpártoló Alapítvány javára rendeztünk. S az élet a mi hozzáállásunkat erősítette meg; lassan már nem is tudjuk, hány alapítvány bált, illetve jótékony célú bált tudhatunk a hátunk mögött.
N. L.: Mostanában kérdeztek meg engem, hogy mi lehet a feleségeméknek, azaz a Tiszti Klubnak az „üzlet" e bálok megrendezésében, hiszen - hogy csak a közelmúltat említsem - sem a Vöröskeresztes bálon, sem a „Segíts, hogy segíthessünk" alapítvány bálján, s ezen a mos-tanin sem kérnek például helyiségbérleti díjat. Ugyanakkor szinte egyfolytában csinosítások, korszerűsítések folynak ebben a házban, tehát a pénz biztosan nagyon kéne.
E. K.: Szerencsére más forrásokból biztonságosan biztosítjuk a bevételeinket. Én örülök tehát a legjobban, hogy a
volt felesége?
teljesnek ileve/.te a/, elmúlt hetekben számos német városban a rasszizmus és a/, idegengyűlölet ellen megrendezett fáklyás, tiltako/.ó felvonulásokat.
Kihullásának végén „túltengő fantáziának" minősítette azokat a nézeteket, amelyek szerint egy vatiká-
ben nem hozzák nyilvánosságra az 1947-1)011 felfedezett qumráni tekercseket -mivel azok az egyliú/.i tanítás teljes rcv i/.iojat követelnék meg; amennyiben azt tartalmaznák, hogy Jézus nős volt, l'ál apostol pedig római kém...
dédapja, VII, E«-
ffel aroe|y « pápaság**! va, szakításról szól, mások ál
„e* katolikw éé
Horváth László

március

[ KANIZSA~J




Erdős Géza esperes az egyházakról
In memórián Eördögh Virgil
Eördögh Virgil kiválasztott ember volt. Szeretetre és tiszteletre választották ki.
Mellette a beteg egészségesnek érezte magát, az elkeseredett reményt kapott. Az a mély szeretet és tisztelet, amely sugárzott belőle, felemelte a lelkünket.
Hitt az emberben. Mindenkiről a szépet, a jót, az igaz valót feltételezte. Gondolkodás nélkül megelőlegezte a bizalmat, bizonyítván bátorságát.
Mindig a szemünkbe nézett. Mélyen, nagy erővel, a beavatkozás biztos tudatával. Érezte, tudta szellemének késztető energiatömegét, melyet bőkezűen szórt felénk.
Mindnyájunkat jóra indított. Mindig csak a jóra, a lehetőségek között a legjobbra. Hiszem, hogy ez a késztetés örök életű. Mert ha a mindennapi gondok, bajok elvisznek is minket ilyen-olyan irányba, ha az elszenvedett fájdalmak, sérelmek megkeserítik is életünket, azért a megbocsátás pillanata nem marad el. Talán nem is gondolunk rá, de tudatunk mélyén ott érnek az ő bátorító szavai, szeretetének minden megnyilvánulása.
Nemcsak hiszem, de tudom is, hogy csak földi valója ment el. Fényes lelke itt maradt velünk, erősít, épít minket.
Ennek a hitnek ad hangot az a tizennyolc kép, festmény és grafika, amelyet halálának ötödik évfordulójára készítettem. A hála melegsége hat át, amikor meghajtom fejem az emlékezés pillanatában, és szívemben nem gyász ül, hanem tiszta szeretet, amelyből sokat kaptunk és kapunk most is Tőle.
• Elmondt: Orvos Katalin
Lejegyezte: Menyhárt Erika
Az Eördögh Virgil kanizsai pszichológus emlékére rendezett kiállítást március 22-től április 13-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Helyőrségi Klub kiállító termében.
jótékony célú bálokon nem kell bérleti díjat kérnem. S, hogy mégis mi az „üzlet" ebben? Napnál világosabb; megpróbálunk színvonalasan dolgozni azért, hogy a jótékony célú bálok résztvevői közül -új és új bálok jövendő rendezőit győzzük meg arról, hogy a Tiszti Klubban érdemes bált rendezni. Márpedig nem minden bál terembérmentes...
Dr. É. Gy.: Logikus érvelés.
E. K.: Egy fontos tényt csaknem elfelejtettünk. Pedig a Vigadó zenekaron kívül minden bálon más és más járul még hozzá e bálok jó hangulatához. A műsorokat biztosító amatőr- és profiművészekről beszélek. Legalábbis azokról, akik „csökkentett gázsival", vagy ingyen „dolgoznak", mint például számtalan esetben: az Igricek együttes, vagy a város néptáncosai, a divatbemutatók manökenpalántái és még sokan mások.
Dr. É. Gy.: És biztos vagyok abban, hogy más jótékony célú bálokra is egy csomó cég és vállalkozó ajánlja

fel (ingyen) a sok-sok tombolatárgyat, hiszen a tombolabevétel sem megvetendő!
Dr. H. T.: így van! S éppen ezért - a többi bál rendezőihez hasonlóan - mi is közölni fogjuk - a bál után a „támogatók listáját". (örömmel adunk helyt. - a szerk.) Reméljük, hogy hatékony reklám ez a minden elismerést megérdemlő cégeknek, vállalkozóknak. S ugyanúgy fontos az, hogy e bálokon személy szerint kik vettek részt, azaz így kik járultak hozzá a bálok kitűzött céljaihoz.
Dr. É. Gy.: Ugye annyit azért még szabad hozzátenni mindehhez - itt az újságban is -, hogy az „OXIGÉN" Alapítvány minden anyagi és más támogatást nagyon szívesen fogad. Reméljük, hogy támogatóinkkal együtt elérjük azt, hogy hatékonyabb, humánusabb betegellátásunkat mihamarább lehetővé teszi egy olyan műszerpark (is), mely megközelíti, vagy eléri az európai színvonalat.
Ernszt Katalin

Európa, valamint Magyarország történelme eseményekben és fordulatokban egyaránt gazdag. Az egyes politikai irányzatok nagy hatást gyakorolnak az egyházra. 1953-93-ig terjedő négy évtized alatt sok támadás és elnyomás érte a katolikus egyházat. Dr. Erdős Géza esperes úr arra a kérdésemre, hogy szerinte milyen volt a helyzete az egyháznak e 40 év alatt, így válaszolt:
- Az egyház nem köti magát
egyetlen rendszerhez sem. Min
den rendszerben teljesíti Krisz
tustól kapott küldetését az adott
körülmények között. Ez nálunk
az elmúlt 40 évben bizony na
gyon gyengén működött, de az
egyház mindig az üldözések kö
zött edződik meg. Az egyház
minden társadalmi rend fölött
áll, akár diktatúra, akár kapita
lizmus, azaz demokrácia van egy
országban, az egyház akkor is
teljesíti feladatát, az evangélium
hirdetését.
- Mi volt a jelentősége II. Já
nos Pál pápa magyarországi lá
togatásának?
- Magyarországi látogatásá
nak jelentősége abban áll, hogy
a Szent István által megtérített
ország kereszténységét felemelje
az erkölcs romjaiból, hisz az el
múlt évtizedek egyházüldöző po
litikája szinte jégveréssel egyen
lő pusztítást végzett a lelkek vi
lágában. Erőt öntött a magyar
püspöki kar tagjaiba, az egyház
papjaiba és híveibe egyaránt. A
; jövő bíztató képét vázolta fel előttünk, ha hitünkhöz ragaszkodunk.
- Milyen változtatások és új
intézkedések jellemzik az egyhá
zi életet?
- Az egyház intézkedései és
változtatásai elsősorban liturgi
kus vonalon hoztak változást. A
liturgia nyelve a latin helyett
mindenütt az illető ország honi
nyelve lett. Megindult a párbe
széd a különböző egyházakkal,
sőt a másképp gondolkodókkal
is. Az egyház nyitottabb lett a
világ felé. Tiszteletben tartja az
emberi jogokat és a vallássza
badságot is.

- Előtérbe kerültek a karitatív
és missziós tevékenységek, egy
re többet próbálunk segíteni
más, lemaradt országokon, s a
napjainkban dúló háborúk is
megkövetelik a segítséget. Az
egyház hogyan áll hozzá e kér
désekhez?
- Az egyház missziós tevé
kenysége létének első pillanatá
tól fogva megvan. Az egyház
missziós egyház. Az apostolok
nak adott parancs: „Menjetek az
egész világra, tanítsatok minden
népet...". Ez ma is áll, és él. Az
apostolok csodálatos és eredmé'-
nyes igehirdetői tevékenysége az
egész római birodalom életét át
alakította. Az elmaradt országok
megsegítése terén is próbál ten
ni valamit az egyház. A világ
vezetőit felszólítja a segítésre,
nem sok sikerrel, de erkölcsi kö
telessége, hogy a kormányokat
buzdítsa erre. Az egyház a há
borút mindig elítélte, kivéve a
jogos, önvédelmi háborút. Ha
megtámadnak, védekeznem kell,
az országot meg kell védeni. De
a területszerzö, hódító háborúkat
mindig elítélte.
- Az egyházi élet „szUrkesé-
gét" milyen eszközökkel próbál
ják enyhíteni; a hívőknek milyen
előadások megtekintése áll a
rendelkezésükre?
- Kulturális tevékenységek
szinte lehetetlenségszámba men
tek az előző évtizedekben. Ma
már mindenre van lehetőség,
csak ember nincs. De nálunk,
Kiskanizsán, igen. Színdarabok,
misztériumi játékok, templomi
műsorok, Mikulás, anyák napi
ünnepélyek teszik szebbé életün
ket. A művelődési házba jó elő
adókat hívunk időszerű kérdések
előadásához. A városban megin
dult a Világiak Hittudományi
Szemináriuma, a Szent Imre Plé
bánia templomban. Kiváló elő
adók, egyetemi tanárok előadá
saival igyekszünk az emberek
lelki és szellemi színvonalát
emelni. Remélem, ez meg is fog
változni a jövőben...
Körülöttünk sok minden változhat, de személyiségünk és céljaink megmaradnak.
Balogh Eszter

kell!
A lólí'kro V'írni d«kön keresztül az első hcrhordók meg sem mozdul- szikár, idősebb u l >aim fennsíkra megérkeztek, pi- tak. Mintha süketek lettek meg:
- Iram! Nem tudunk to-
henot tartottak. Az indiai volna. Szemükkel hol
teherhordök kimerültén ros-I'.gv Himalája-expedíció kadtak össze.
mélybe, hol a magasba te- vább lépni, menni. Imád-kintettek. A csoport vezető- koznuiik kell, hogy a lélek
mert bizony adl tolunk! - hl -
A csoport vezetője pár je még li
a hegymászók perc
és a kíséretük nagy
ásra szólí- rájuk. Ök meg sem mozdul- egy kissé
fel a csapatot. A le-

28 KANIZSA
KIEGÉSZÍTETT KÖZMONDÁS

KARINTHY Yd&YSZ. ÜVEGCSE GA.NDHI FELKELŐ SZÍTJA MELLÉK- CSOPoRT ..VILMOS SZÉN, MÉNYKEDÉS KoRi
RIGYES MELLE- .. VOLT SZÓKÉ SE"
MŰANYAG" FORD. DA'-TUMRAG ZA A'ZÓ! AR&YRAG FOLYÓJA SZOVJ. REPÜLŐGÉP DA'SSVA'J-Cl Hos/ 6ARIUM A'LLAT -ANGOLUL VA'RAK
RE'SZE
LAPÍTA'VA ► 7 i mm .Hmm
KoUYHAI ESZKÖZ LA'RMA
















AKASZT EMEL ELEME, REG.








A NORMA SZERZŐJE


















RDEI
A'LLAT > VI'ZI
JA'RMŰ







HÍMJE




TÖRÖK TARTOM.





VILLA'K ARR/v'BB NYOM MA'RKA ■







AJKA'VAL
ÉRINT



ZRAELl FFINÉV


ÉSZIETE! SIAVIOK ENGED A IPÖ JEL-



NOBEL-B.AM

FA'JDALOM-CSILLAF.


SZORITAV E.ÓL

LEHET




HAZAI SPORT -TRÓFEA
VOLT n OLASZ TV, * VALÓ




NEMET WTÓKLUB


RAHOV -MAGYARUL


foNÖK






SOMOGYI KÖZSÉG —r~ PL. AZ 1'-RÓASZTAL SZENVEDÉS






KOMA'ROMI HELYS.É&














MEGkE-
















AZONBAN 7 PÉNZZEL SE&l'Tó' V FÖVE& V.
RIAD



BELSŐ
Részt






LANTlíz!





r ( PA'LYA















KÉTHARMAD!



NEM FOGYASZT SZESZES - mm — mám* f::í:,x,*x. ■:■:-:-:■:*.:::■::*: :■:■:■:•:•■•■. .-:-:•:■:■: BETŰ >



Beküldési határidő: március 26.
Lapunk 10. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Sok mindent megvetünk, hogy önmagunkat ne vessük meg.
A sorsoláson Kelemen Józsefné, Stróbl Józsefné, Szabadi Sán-dorné és Tóth Gizella kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
Tavasz a kultúrában, kultúra a tavaszban
Nagykanizsa, Hevesi Sándor Művelődési Központ 1993. március 18-április 15.
HU-MOR-ZSAK
- Mi a legnagyobb légikatasztrófa? •
- ???
- Ha a toalettkacsa és a szárnyasbetét összeütközik.
RéCéptmtet
TONHALAS KEI3IMBÓSALÁTA
Hozzávalók; 400 s ketblm* U (mélyhűtött Is teheti 100 g olajos tonhal (vagy egyéb olajos hal), petrezselyem.
Az öntethez: 1 kemény to* Jássárgája, 1 citrom leve, 1 4 salátaolaj, i «k. mustár, 1 kk. szardeltapaszta, só, bors.
A megmosott kelbimbót enyhélj sós, kevés Vízben íedtf Blatt puhára pároljuk, alaposan lecsepegtetjük, hagyjuk teljesen kihűlni. A halat ki* emeljük #* olajból, azt is jól lecsorgatjuk, korömnyl da» rabkákra tördeljük. Elkésztt-Júk az Öntetet: A tojássárgát

villával megtörjük, cseppen-ként hotatáadjok az olajat, keményre-habosra keverjük, aztán elkeverjük benne a citromlét, a mustárt, a szardel-tapasztat, végül ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. A kfhült kelbimbókat kettévágjuk, hozzáadjuk * halat és óvatosan, hogy össze ne 'törjük, hozzákeverjük az öntetet. l£~ 20 perctg szobahőmérsékleten pihentetjük, tálaláskor meghintjük a tetejét petrezselyemmel. Bármilyen hirtelen sült, semleges izbatású húsfélékhez kltüo4

Marciul 18. 10.30 él 13.30 ónkor Lázár Ervin: A kisfiú is az oroszlánok
BÓBITA BÁBSZÍNHÁZ
Marcim 20. 19 órakor Jazz hangverseny világhírű sztárokkal Vendég: A Bop Art Orcheitri, Zbijnicw Namyslowski éa Kryatof Scicraiuki
Március 21. 19 órakor SutS András: Advent * Hargitán Nemzeti Színház
Március 24. 19 órakor A grúz állami táncegyüttes műsora
Március 25. 13.30 és 15 órakor A nagykanizsai szimfonikus zenekar koncertje (ifjúsági bérlet)
Március 27. 19-02 óriig Nosztalgia Kávéház
Március 30. 19 Órakor Süld András: Vlgyorgó búbánat A Veszprémi Petőfi Sándor Színház előadása (Hevesi-bérlet)
Április 1. 19 órakor A IISMK -vegyeskarának koncertje

ÁprUU 2. 18 órakor KORTÁRSAK koncert
Április 3. 19 órakor A Kanizsa táncegyüttes gálaműsorral
Április 6. 19 órakor Süt« András: Vlgyorgó bünbénat A Veszprémi PctSfi Sándor Színház előadása (Bródy-bérlet)
Április 8. 18 órakor MASKARADES - Görög népzenei együttes műsora
Április IS. 19 órakor Huszka Jonó: Márta főhadnagy FŐVÁROSI OPERETT SZÍNHÁZ
KIÁLLÍTÁS
Április 10-ig Varga Tamás szobrászművész tárlata
A rendezvénysorozat támogatói: MOL. Rt.
ROTARY PŰRÁSI KFT. BUDAPEST BANK RT. Nagykanizsa MAGYAR HITEL BANK Nagykanizsa SZABÓ IMRE vállalkozó

[ KANIZSA~T



KERTBARÁTOKNAK
•:•:•:-:■:•:•:■:•:•;■:■:•:■:■:■:■:■:■:■:■:•:■:■:■:■:■:■:■:■:■;:.;.

Zöldségnövények öntözése
KÉTSZÁZEZER FORINTOS LOPÁS
A házikertekben általában a zöldségnövényeket öntözzük. Közülük elsősorban a káposztafélék, a zeller, a spenót, a retek és a saláta igényelnek rendszeres vízutánpótlást. Hosszan tartó szárazságban azonban minden zöldsógnövényünk meghálálja a kis adagú öntözést.
A frissen kipalántázott zöldségfélék talaját csak 20 cm mélységig áztassuk be, mert különben a tápanyag a palánták sekély gyökérzete alá mosódik. Kifejlett korban azonban 30 cm mélyen öntözzük be a zöldségfélék talaját.
A meteorológusok az eső mennyiségét milliméterben
Az utóbbi időben feltűnően szaporodnak a külföldi állampolgárok által elkövetett közlekedési szabálysértések, illetve az ilyen jellegű bűncselekmények. S ebben az a legbosszantóbb, hogy emiatt olykor ártatlan emberek is veszélybe kerülnek, ráadásul tetemes nagyságrendű károk keletkeznek. Némi túlzással szó~lva, akár azt is mondhatnánk: örülhetünk, ha csupán sérüléssel járó baleset történik, nem kell hírt adni tragédiáról...
íme egy példa! Galambok irányából Nagykanizsa felé hajtott kistehergépkocsival egy jugoszláv állampolgár, ám vezetés közben elaludt a volánnál. Sajnálatos módon fának ütközve állt meg, s a járművezető, valamint utasa egyaránt súlyos, de szerencsére nem életveszélyes sérülést szenvedett. Az autóban mondhatni rekord nagyságú, 1.800.000 ezer forintos kár keletkezett.
Meglehetősen gyakoriak Nagykanizsa környékén a gázcseretelepek sérelmére elkövetett bűncselekmények. A kö-zelmúlban - lakatlefeszítés módszerével - behatoltak a

adják meg. Ennek példájára az öntözés adagjait is milliméterben adjuk meg. Ennek figyelembevételével 1 négyzetméteres terület 1 mm-es beöntözéséhez 1 liter víz szükséges. Egyszeri öntözésre hűvösebb idó"ben 30 mm vizet, napos, száraz időben -az erős párolgás miatt -40%-kal többet adagolunk. Forró országban négynaponként, száraz időben hetenként, egyébként tíznaponként ajánlatos öntözni.
A kora tavaszi hideg, száraz időben a palántákat 20 cm mélyen beöntözzük. Ezután ötnaponként 10 mm vizet adunk. Ez csak a legfelső, átmelegedett, 10 cm vas-
kisfakosi gázcseretelepre,
ahonnan több mint nyolcvanezer forintnyi gázpalackot emeltek el.
Továbbra is dívik a boltbetörés. A zömében ismeretlen tettesek szinte mindent elkövetnek a zsákmányszerzés reményében. A közelmúltban -tetőbontás módszerével - behatoltak a börzöncei 7-es számú vegyesboltba, majd a tolvajok élelmiszerrel, italokkal felpakolva távoztak. Előzetes becslések szerint a kár harmincötezer forint körül mozog.
Súlyos sérüléssel járó baleset történt a murakeresztúri vasútállomáson. Az egyik fi-tyeházi lakos leesett a Nagykanizsára közlekedő vonatról, s a szerencsétlenül járt ember egyik lábát a szerelvény levágta.
Betörők jártak az éj leple alatt a sormási vegyesboltban, s mintegy kilencvenezer forintnyi áruféleséggel felpakolva távoztak. (Előzetes becslés szerinti adat!)
Zalakaroson - fényes nappal! - eddig még ismeretlen tettesek kinyitottak egy Mercedes típusú személygépkocsit, amiből többek között ru-

tag talajréteget nedvesíti meg. Ha több vizet juttatunk ki, akkor a műtrágyák tápanyagai 20-30 cm mélyre lemosódnak, de a gyökerek 10 cm-nél mélyebbre „nem mennek utánuk" a hideg talajba. Ezért a növények mélyebb beöntözéskor éheznek. Késő tavaszi, hűvös időben a palántákat 20 cm mélyen öntözzük be, majd három hétig ne adjunk vizet. Forró, száraz időben a palántákat ajánlatos négynaponként öntözni. Az öntözést reggel vagy este végezzük, nehogy a növényt lehűtsük. Figyel-jünk arra, hogy túl hideg vízzel ne öntözzünk!
Á. Kartal Csilla
W^^
FÉNY szalagon
haneműt, lakáskulcsot, igazolványokat vittek el, körülbelül százezer forint kárt okozva a tulajdonosnak. Nagykanizsán az egyik Trabant típusú személygépkocsiból kétszázezer (!) forint készpénzt tulajdonítottak el. Hogy a károsult miért tartott ennyi pénzt az autóban, azt aligha lehet(ne) megmagyarázni...
Sajnos az utóbbi időben a vendéglátóhelyeken meglehetősen sűrűén fordulnak elő verekedések, pedig az ilyen kellemetlenségek megelőzhetők lennének. Esetenként nem kellene mást csinálni, mint egyszerűen kiebrudalni a pityóká-san betérő „kedves vendégeket"! Persze vannak olyan helyek - TISZTELET A KIVÉTELNEK!!! -, ahol még a sárga földig lerészegedett emberek pénzére is szükség van, a forgalom szinten tartásához... Aztán amikor az alkoholmámoros ürgék törni, zúzni, verekedni kezdenek, csak akkor hívják sebtében a rendőrséget. S ha netán az egyenruhások néhány perc késéssel érkeznek, akkor felelősségre vonják őket: miért késlekedtek?...
(Völgyi)

Hogy is van ez?
A Múzeum téri kijá-róhoz egyszerre érkezik autós, gyalogos. A gyalogos a járdáról integet: tessék, szabad az út. Az autós a kocsiból jelzi: csak ön után, kedves hölgyem... Egy kis ideig tanácstalanul állnak, majd egyszerre indulnak: autós, gyalogos. Fékcsikorgás, perlekedés, káromkodás... Személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett, a KRESZ szerint az autósnak volt elsőbbsége.
- Tessék parancsol
ni! - teszik elém az ét
lapot a kongó étterem
ben. Belenézek a pénz
tárcámba; sertéspör
költ, savanyú.
- Szép adag sertés
pörkölt, rendel! - har
sogja a pincérnö.
A tányéron néhány húsdarab és sok-sok burgonyaszelet. A köret nagy adag, tele van a tányér.
Igen, ez már közgazdaságtan: a hús drága, a burgonya olcsó. Uh
Az élelmiszerboltban söprüvel fogadnak a lányok. Zavarban vagyok.
- Záróra van már? -
érdeklődöm.
- Á, dehogy, majd
fél óra múlva - moso
lyognak rám. - Szeret
nénk már hazamenni.
Furcsa, hogy az üzletvezető sem érti, miért vagyok fölháborodva.
Sz. J.

KANIZSA







SPORT

SPOR1

SPORT





Bravúros rajt a ZTE ellen
Kanizsai legek II.
Hétvégi sportműsor
Labdarúgás
Megkezdődött a bajnoki pontvadászat a legkedveltebb sportágban. Újra benépesültek a pályák, újra megindultak a „sorok" a stadionokba, s különösen sokan voltak kíváncsiak a zalai rangadóra, amelyen ZTE-Olajbányász 0-1 (0-1)
A tavaszi rajton a 2 bajnoki pontot érő gólt Dómján szerezte az első félidő végén.
Érthető, hogy a találkozó lefújását követően az olajos „csatakiáltásoktól" volt han-
A városban működő egyesületek, a szakosztályokban folyó utánpótlásnevelés eredményeként számos szakágban kiváló szakemberek dolgoznak, nagyszerű tehetségek bontogatják „szárnyaikat". A végzett rendszeres és folyamatos, következetes szakmai munka, a gyerekek jó hozzáállása, tehetsége számos siker forrása lett.
A kanizsai legjobbak sorából is kiemelkedő évet zárt a Vízmű legeredményesebb úszója, a Zrínyi-iskola 8. osztályos tanulója,
HOLLÓ ADRIENN.
- Rendkívül munka- és időigényes a mi sportágunk, hallatlanul keményen kell dolgozni az eredményekért, a kiugró sikerért. Tény, hogy egyre nehezebb ősz-szeegyeztetni a sokrétű tevékenységet, hiszen minden szakterület rengeteget követel. Most azonban felszabadult és nagyon boldog vagyok - hangoztatta a díjkiosztó ünnepséget követően a kiváló úszó.

gos az öltöző, érthető, hogy nagyon boldogok voltak a kanizsaiak, játékosok és szurkolók egyaránt, hiszen nagy sikerrel, bravúrral kezdték meg a nyárig tartó, hosszú sorozatot.
Németh Lajos, az olajosok mestere: - Először is mindenkinek köszönetet mondok: vezetőknek, játékosoknak és annak a mintegy 1500(!) kanizsai szurkolónak, akik a 90
A nagyszerű adottságokkal rendelkező kislány évek óta korosztálya legjobbja, egyik sikerver-senyzűje. Több számban is jeleskedik, de elsősorban mellúszásban ért el kiemelkedő eredményeket.
- Adrienn, a mi büszkeségünk, aki évről-évre egyre jegyzettebb eredményekkel büszkélkedhet, de ezért valójában sokat is tett. Az elmúlt évben az országos serdülő bajnokságon és a diákolimpia országos döntőjében egyaránt bronzérmet szerzett. Serdülő válogatott, a nemzetközi porondon is bizonyított az aranyjelvényes minősítéssel rendelkező versenyzőnk — értékelt Papp Miklós edző, aki joggal osztozik a kiváló versenyző sikereiben.
A tanulásban és sportban egyaránt kitűnt Holló Adrienn kiemelkedő sport- és tanulmányi eredményei alapján elnyerte a Magyar Köztársaság jó tanulója-jó sportolója címet is, valamint Zala megye legjobb serdülő sportolója díjat is.
A fiúk mezőnyében, a számos jegyzett és nagy jövő előtt álló

perc alatt kitartottak mellettünk. Ez kérem, rangadó volt a javából, s ezt nem a színvonalra, hanem a küzdelemre értem, meg a taktikára, a helytállásra, a bizonyításra. Most meggyőződhettek, hogy az őszi l-l mit ér, most meggyőződhettek, hogy a megyei derbin minden lehetséges és a srácok nem foglalkoztak azzal, hogy a ZTE a nagy esélyes. Bár ez megsokszorozta az erőt, erősítette a hitet, a „tartozást" és a fiúk a küzdőtéren azt is elfelejtették, hogy tartalékosán vettük fel a küzdelmet, hiszen Kepe és Visnovics sérülés miatt hiányzott. A lényeg, hogy a volt NB l-estől egyáltalán nem ijedtünk meg, az történt, amit mi akartunk. Győztünk, s ezzel 3 pontot szereztünk a szezonban a ZTE-töl. Bedö István újságíró (Zalai
versenyzők közül kanizsai rangelső lett
KANDÁR ZOLTÁN,
az Olajbányász atlétája, akivel az egykori válogatott, kiemelkedő sikereket elért édesapa, Kandár Tibor ismertette meg az alapokat, vezette be a szakág „világába".
A szorgalmas és tehetséges fiú felkészítését 1992-ig Bene Csaba edző irányította, aki jelenleg társadalmi munkában foglalkozik a tehetséges versenyzővel. Évről-évre egyre szebb eredményeket ért el, annak ellenére, hogy igen nehéz egyesületi és szakosztályi körülmények között dolgozik. Így aztán különösen értékes az a tevékenység, az az eredménysor, amellyel Kandár az elmúlt évben előrukkolt.
- Zoli, de a többi versenyzőnk is messze nem az ideális feltételek mellett érte el nagyszerű eredmé-
SZOMBAT
Kézilabda. NB I B. Nők: Olaj-bányász-ÁFOR SE, Olajbányász munkacsarnok, 11.00. Labdarúgás. Megyei bajnokság: MAV NTE-Lenti Tsz, MAV NTE pálya, 15.00. Ülőröplabda. OB l-es férfi rájátszás az 1-6. helyért. Dr. Mező-gimnázium, 11.00.
VASÁRNAP
Labdarúgás. NB II: Olajbá-

Új Hírek sportrovat): - Megérdemelten nyertek az olajosok, akik jobban akarták a sikert, s ezért valójában sokat is tettek. Többségében érvényesült elképzelésük, s ebben a küzdelemben jobbak voltak.
A tavaszi idény második, vasárnapi fordulójában ismét nehéz feladat vár az olajos-fiúkra, akik hazai környezetben lépnek pályára. Ezúttal a listavezetővé előlépett Dorog vendégszerepel városunkban, amely szívós, kemény ellenfél.
- A Doroggal mindig is nagy harcot, szoros játékot vívtunk. Nagyszerű csapatot fogadunk, amely ellen okosan és taktikusan kell játszani, s ekkor nem maradhat el a siker, és ekkor ér valójában sokat a rajton szerzett két bajnoki pont - hangoztatta az olajosok szakvezetője.
(bl)
nyeit. Én már belefáradtam a pa-naszkodásba, szerencsére még vannak a gyerekekben hajtóerők, bizonyítási vágyak, akiknek valójában igen sokat kellett tenni az országosan is jegyzett eredményekért - kezdte Parti Tibor vezetőedző, majd így folytatta: - Örülünk, hogy a szakértők felfigyeltek a tehetséges atlétákra, köztük is a kitüntetett Zolira, aki sikeres évet zárt. Kiemelkedő eredményeket ért el rövidtávokon, és 100 méteres síkfutásban országos serdülő bajnok, 200 méteren ezüstérmet szerzett, amit óriási dolognak tartok.
Az olajosok üdvöskéje az elmúlt évben aranyjelvényes minősítést szerzett, aki egyébként a Batthyány-gimnázium II. osztályos tanulója, s aki a sport mellett a tanulásban is jeleskedik.
Balogh Antal
nyász-Dorog, Olajbányász pálya, 15.00. Városkörnyéki: Baj-csa-Pogányszentpéter, 15.00. Természetjárás. Az Olajipari Természetbarát Egyesület túrája. Indulás: autóbuszállomás, 7.00. Gyalogtúra: Lenti-Gosz-tola-Lendvadedes-Lovászi. Táv: 14 km. Visszaérkezés: 16.10.
Ülőröplabda. OB l-es férfi rájátszás az 1-6. helyért. Dr. Mező-gimnázium, 8.00.

> roárcioa

KANIZSA

31









SPORT

SPORT

SPORT




TAVASZI RAJT AZ NB I B-BEN
Kupakudarc és bajnoki rájátszás
kézilabda
A kézilabdázás második vo
nalában, a nők mezőnyében a
kanizsai színeket az Olajbá
nyász együttese képviseli,
amely Fekete Zoltán edzó" irá
nyításával készült fel a foly
tatásra. '
Az előző bajnokságban még NB l-es olajosok tulajdonképpen változatlan feltételek mellett vágnak neki a második félidőnek, ahol továbbra is szűkös lehetőségek állnak rendelkezésre. Kevés a játékosok száma, a többség is nagyon fiatal, s így aztán bőven ráférne egy kis erősítés a csapatra, ám a pénz az nagy hiánycikk.
- Tettük a dolgunkat. A lelkesedés, a hozzáállás terén minden kerettag hozta magát, bár sérülések és betegségek ugyancsak bezavartak a felkészülésbe. A „mag" összeállt, s ha a tervezett csapatot tudjuk szerepeltetni, akkor nem féltem a lányokat - hangoztatta a szakvezető.
Az alapozást követően február második felében kezdték
Ülőröplabda
A hosszú téli szünet után színre léptek az OB I-ben szereplő Ulőröplabdázók, akik a Magyar Kupáért küzdöttek Tatabányán.
- Összesen 10 csapat vett részt a kétnapos kupaversenyen, ahol többszakaszos versenyrendszerben mérkőztünk. Mi kiemeltek voltunk, s így csak később kapcsolódtunk be a küzdelmekbe - kezdte Czvet-kó Tamás, a kanizsaiak edzője, majd így folytatta: - Végeredményben a 4. helyen végeztünk, vagyis elmaradt a tervezett érem, de azt figyelembe kell venni, hogy eleve tartalékosak voltunk, meg aztán a második napon megbetegedett Balogh sem állt rendelkezésre. Ennek ellenére jó bajnoki főpróbának tartom a kupaküzdelmet.
A Hamburger SK a Vásáros-naémény ellen kezdte meg a szereplést, amikor 3-0 (3, 8, 8) arányú győzelemmel mutatkoztak be, majd biztosan verték a házigazda Tatabánya

el a formábahozás időszakát. Ennek során számos előkészületi és kupaversenyen szerepeltek, melynek során biztató formát nyújtottak. Jól jött a kanizsai olajos-sörös torna, a sellyei nőnapi nemzetközi kupa, valamint a rajt előtti fo-nyódi kupaverseny.
- A mezőny, az NB I B Nyugati-csoportja olyan amilyen, s ebben könnyedén uralkodhatnánk, ha lenne egy olyan bázis, ami felvállalna bennünket. Ezt komolyan mondom, hiszen ebben a színvonalban egy ütőképes csapattal simán menetelhetnénk. No, ősszel hátrányba kerültünk, de oly szoros a középmezőny, hogy egy huszáros hajrával még így is dobogóközeibe kerülhetünk - vélekedett Szloboda József, az olajosok szakosztályvezetője, aki feleségével és a szakvezetővel gondozzák az NB I B-s csapatot.
együttesét 3-1 (-7, 11, 8, 5) arányban.
A döntőbejutásért a Start Nyíregyháza volt az ellenfél, amely jobb játékerőt képvisel, s amely 3-1-re (13, 7, -7, 7) verte a kanizsaiakat. így aztán Földiek a bronzéremért játszottak a házigazdákkal, akik most visszavágtak (3-0).
A kupát a Start nyerte. A 4. helyen végzett tartalékos kanizsaiak: Balogh, Czimmer-mann, Földi L, Földi B., Ta-ródy, Pőcze, Kardos, Varga.
Az 1992/93. évi OB I-ben holnap (szombaton) kezdődik a rájátszás, melynek során 6 csapat (Ny. Piremon, Start, Vác, Hamburger SK, Tatabánya, Pécs) küzd a bajnoki címért, a jobb helyezésekért.
- Kétfordulós, körmérkőzéses rendszerben versengünk.

A kanizsaiak holnap (szombaton) hazai környezetben kezdenek, amikor olajos-rangadóra kerül sor. Ugyanis a vendég az ÁFOR SC együttese lesz, amelyet nagy harcban egy góllal győztek le az őszi idényben.
Az olajosok további tavaszi menetrendje. Március 27-én: Dunaújváros-Olajbányász. Április 2-án, 12.00 óra: Olajbányász-Magyar Kábel. Április 10-én: PEAC Babits-Olajbá-nyász. Április 17-én, 12.00 óra: Olajbányász-Bp. Gold-berger. Április 25-én: Tatabánya-Olajbányász. Április 30-án: Kőbányai Acél-Olajbányász. Május 8-án, 12.00 óra: Olajbányász-MALÉV SC. Május 16-án, 12.00 óra: Olajbányász-Győri Keksz Kinizsi. Május 22-én, 11.00 óra: Olaj-bányász-Szigma SE (Szekszárd). Május 29-én: 2. Caola-Olajbányász.
Bal-tal
Három tornára kerül sor, s ezek 2-2 naposak lesznek. A rájátszás a hétvégén Kanizsán kezdődik a 6 csapat részvételével. A második tornára Vácon kerül sor, majd a befejező tornát Nyíregyháza rendezi -tájékoztat Földi József csapatkapitány, majd a bajnoki tervekről így összegezett: - Erősödött a mezőny, s a bajnoki címre a két nyíregyházi csapat az esélyes. Mi szeretnénk a dobogón végezni.
A rájátszás kanizsai tornájára a dr. Mező-gimnáziumban kerül sor, ahol holnap 11 órától a Hamburger SK kezd, majd folyamatosan zajlanak a mérkőzések este 7 óráig. Vasárnap 8 órától folytatódnak a küzdelmek, amelyek várhatóan délután 2 órakor fejeződnek be.
(bl)


Kosárlabda
kü/clcnck a
A MÁV NTE NB l-es női együttese biztosan maradt bent az élvonalban, amely a bajnokság befejező szakaszában, a rájátszásokban már csak a jobb helyezésekért küzd.
Az újabb sorozatban az Ikarus
SE (Székesfehérvár) ellen kezd
tek, amellyel 2 győzelemig tart
a versenyfutás. Az első mérkő
zésen: (
MÁV NTE-Ikarus SE 82-80 (33-33, 70-70)
Női rájátszás a 17-20. helyért. A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Simonné 32, Lackner 16, Torna 12.
Végig nyílt és változatos mérkőzést vívott a két csapat. Hol az egyik, hol a másik vezetett, miközben gyakran hibáztak a játékosok. A hajrá izgalmasan alakult: Simonné, a mezőny legjobbja kosarával 2 pontos előny- r höz jutottak a hazaiak, de a befejezés előtt néhány másodperccel a vendégek egyenlítettek. A hosszabbításban fej-fej mellett haladt a két csapat, ám a végén a kanizsaiaknak jött ki a lépés.
Vágvölgyi Tamás, a vasutasok szakvezetője: - Ma már felszabadultan, nyugodtan játszhattunk volna, s erre mi lett? Kapkodtunk, türelmetlenül és sok hibával játszottunk s ebben „partner" volt az ellenfél is. Szerencsére nekünk volt egy Simon-nénk, aki példát mutatott a társaknak. A lényeg, hogy megvan az első győzelem!
* * *
A kanizsai NB Il-es női csapatok a legutóbbi fordulóban a bajnokjelölt, fővárosi főiskolásokat fogadták.
Mező DSK-Államigazgatásl Főiskola 87-89 (33-47)
Nem sok hiányzott a nagy meglepetéshez. Ld.: Csontos 20, Göncz 15, Bedő 12, Németh 11.
Thury DSK-
Államigazgatási Főiskola
36-72 (14-41)
Már az első félidőben eldőlt a találkozó sorsa, miután a kanizsaiak erőssége, Molnár Dóra sérülés miatt kivált a csapatból. (■al)


Tisztelettel meghívunk minden érdeklődőt az 1993. március
24-én, 18.00 órakor tartandó rendezvényünkre, ahol vendégeink:
Hagelmayer István, az Állami Számvevőszék elnöke és
Gaál Gyula, az SZDSZ országgyűlési képviselője.
Téma: „A számvevőszék szerepe a demokráciában"
Helyszín: HSMK - kamaraterem
(Nagykanizsa, Széchenyi tér 5/9.)
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, ,
Kii-üly u. 47. I. emelőt.
Ö3/12-3O5
Telefon:
LAKÁS - TELI. ív
Nagykanizsái • belvároshoz tüzel másfél-, kélszo-bis lakisi vásárolnék készpénzért. Érd.: 93/14-096-oi telefonszámon. (828 K)
Nk. Rózsa u. 11. VI/41. íz. alatt kétszobás, kél-
erkélyes, ebédlőt, összkomfortos ltkil eladó. Érd:
14 óra ulin a helyazíncn. (820 K)
Igényes kivitelt, új, 140 négyzetméteres oialidi
hiz Nk.-in, Postaken u. 3. u. iltu eladó. Érd.:
18 óra ulin. (827 K)
Zalakaroai „Napfény" Üdülőszövetkezetben el.dó
egy 2x2 hetes turnusra jogoaító örökös ttdülőhssz-
nilali jog. Érdeklődni lehet az MVOYOSZ Bp.
1146 Hermina út 47. tz. alatti azékhiziban, vala-
mint t 1210-440/15 plefonszámon.
Elcserélném kétszobás, összkomfortos bérlakisomal
kisebb komfortosra. Alsólemplomnil előnyben.
Érd.: Nk. Viroakspu krt. 14/A. II/3. Tölliné. (837
K)
Nk-hoz közel, a kisbagolsi hegyen 800 négyszögöl terOlet (szóló, gyümölcsös, szinti) pincével eladó. Út. víz, villany van. Érd.: Bármikor, Nk. Rózsa u. 10/H. 30. ajl címen. Weief. Tibomll. (835 K)
Kiscserfói szinló téglaépületül eladó. Érd.: Nk. Kazanlak bt 12/A. fsz/3. Árki, 18 órttól. (834 K)
Badacsonytomsjon eladó elegíns, új - kétszintes,
4 szobáa Ukóhiz, szintenként külön fürdószobival,
nappalival - a hozzátartozó nagy szólótelekkel.
Érd.: Nk. Corvin 4/A. Kelemen. (928 K)
Nagykanizsán 3 szobás lakis eladó (kiadó). Ka-
zanlak krt. 10-ben. Érd.: Corvin 4/A. Kelemen.
(930 K)
Galambok, Ady B. u. 76. szim alatti, 3 szobis
lakóhiz üdülésre alkalmas, szabadkézből eladó.
Érd.: 8-13 óráig. (923 K)
Kétszobis, felújított, kéterkeiyes, déli fekvésű lakis sürgősen eladó. Érd.: Nk. Uazt F. 3/D. 4/13. Lódri. (926 K)
öreg-förkénc elején jól felszerelt pince, szóló, gyü
mölcsös eladó vagy megmúvelésre bérbeadó. Érd.:
egész nap, 11-520-as telefonon. (903 K)
600.000 Ft + kiipóllisi jegyén lakásmegoldást keresek Zalaegerszeg környékén. 06-92-18-916. (91S
K)
Zalaszentbalizsi, kertes családi bizamat elcserél
ném nagykanizsai egy- vagy másfélszobás, kom
fortos, gázfűtéses lskisra. Cím: a szerkesztőségben.
(912 K)
Eladó: Litóhegyen, a Kaposvári útról a Kisfakos
előtti buszmegállónál közvetlenül a műút mellett
400 négyszögöl gyümölcsös, kétszobás, újszerű
téglaépület, erkély, emeleti napozó, az egéaz épület
alatt pince + baromfitartisra alkalmas deszkaépít
mény, 7 ezer literes (betoncisztema) víztiroló.
Érd.: Nk. Csokonai u. 6/A. HL lph. 1/3. Tel.: 16-
316. (906 K) i
Nk. Magyar u. 149. alatt 3 szintes, csalidi hiz eladó vagy a tetőtér szerkezetkész állapotban eladó vagy 100 négyzetméter szuterén félkész állapotban raktárnak vagy egyéb más célra kiadó vagy eladó. Érd.: 17 óra után a helyszínen. (909 K)
Murakeresztúron, kis csslidi ház gazdálkodásra al
kalmas nagy területtel eladó vagy nagykanizsai
egyszobás bérlakásra cserélném. Érd.: Nk. Tavasz
u. 9. (908 K)
Lálóhegyen, a Caónakázó-tóhoz közel 672 négy
szögöl terület épülettel, kúttal eladó. Részben gyü
mölcsös, részben szőlő művelési. 17, 17/A helyi
járatos busszal megközelíthető, szeszfőzdéi busz
megállótól 5 percre. Érd.: délutáni órákban, Szen-
tes István, Nk. Magyar u. 23. (860 K)
L emeleti, kétszobás, összkomfortos önkormányzati
lakásomat legalább 3 azobásra cserélném L eme
letig. Érd.: 17 óra útin, Nk. Liazt F. u. l/A. 1/2.
(856 K)
Kisfakos előtti buszmegillónü kétszobás téglaépület pincével, 400 négyazögöl gyümölcsössel eladó.

Érd.: Nk. Csokonai u. 6/A. ffl. lph. 1/3. Tel.:
93/16-316. (852 K)
Bérbeadom 1980 négyzetméter területű, Oáspár-he-
gyi termőföldemet. Érd.: 93/16-244-es telefonon.
(854 K)
Kétszobás + étkezős, telefonos, H. emeleti önkor
mányzati lakisomat 2,5 vagy 3 szobásra cserélném.
Érd,: Liszt F. u. l/A. II/2., 17 ón után. Tel.:
93/17-181. (868 K)
Homokkomárom legszebb részén pince, szőlő, gyü
mölcsös olcsó iron eladó. Érd.: 93/19-419-es tele
fonon. (849 K)
Kiskanizsa, Szent Rókus u. 11. szám alatt közmű
vesített telek régi épülettel eladó. Érd.: Nk. Petőfi
u. 43., vagy 14-090-es telefonon. Irányár: 800 ezer
Ft. (869 K)
Keleti városrészben eladó földszinti 2+2 félszobás lakis fizetési könnyítéssel. 1,5-2 szoba csere is le-helséges. Érd.: s szerkesztőségben, 12-305. (870 K)
Zalaszentjakabi Rózss-hegyen zártkerti ingatlan be
tegség mistt eladó. Érd.: Tóth Ferenc, Nk. Kazan-
lak 11/C. 6. (880 K)
A zalasárszegi Anna-hegyen 544 négyszögöl telek
eladó. Érd.: Pisti István, Zalasirszeg, Petőfi u. 6.
(885 K)
1+2 félszobás OTP lakis OTP itvillalissal vagy OTP közreműködésével eladó. Érd.: 17 óra útin, Flinger Zoltán, Nk. Viroskapu krt. 2/A. 1/4. (885
K)
Nyaralónak és gazdtsigi épületnek egyaránt fel
építhető fihíz eladó. Az építmény boronafalas,
amely ti tervrajz alapján megtekinthető. Érd.: Nk.
Hajgató S. u. 20. Tel.: 11-717. (896 K)
Balatonberényben kert gyümölcsfákkal, ízűiével művelésre kiadó. Érd: 93/12-892. (895 K)
Egy-, vagy miifélizobii, földszinti öröklakást ke-
reaek megvételre. Esetleg HL emeletig belvárosit
cserélek. Érd-: 11-814. (892 K)
Hlrom- él félszobái, L emeleti, telefonos, egyedi fűtésű önkormányzati lakásomat 1,5-2 szobás, ebédlői, egyedi fűtésűre cserélném. Érd.: 14-564, egész nap. (897 K)
JAKMII
1300 S-ea LADA személygépkocsi iron alul eladó.
Érd.: Bajcsa, Törökviri u. 59., 16 óra ulin. (838
K)
Mitsubishi Colt 1400 köbcentiméteres, felezővil-tós, sürgősen eladó. Irányár: 140.000 Ft Érd.: Fi-tyeház, Rákóczi u. 22. (848 K)
1300-as LADA combi 2,5 éves eladó. Érd.: 18 óra után, Cserjés József, Nk. Kőrisfs u. 48. (839 K)
Kétéves, 4 ütemű Trabant combi eladó. Érd.: 17
óra után, Weier Tibor, Nk. Rózsa u. 10/E. 30.
(864 K)
850-es FIAT kis fogyasztásai, 1994. szeptemberig
vizsgáztatva, olcsón eladó. Érd.: Nk. Bartók B.
5/D. fsz/2. Molnir. (866 K)
Eladó Lord MC Luxus lakókocsi igényesnek (3-5
személyes, 12-220 V, gaz, mosdó, hűtő, TRUMA-
TIC fűtés, és még sok extiivil). Ugyanitt dízel
R-9-es TD 85-ös évjárat - irányár: 395000 Ft -
kitűnő állapotban eladó. Nk. Dózsa Oy. 73/C.
faz/8. (857 K)
Vennék négyütemű Wartburg Turístot, vagy limu-
sint, kevés kilométerrel, reilis áron. Ajánlatokat ir
él Ulapot megjelöléssel: „Újszerű 2." jeligére, Nk.
Pf.: 154-be kérem. (900 K)
Eladó négyütemű Trabant Limusin, tizenötezer kilométerrel. Ajánlatokat „Megkímélt 15" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (901 K)
TS 150-ea MZ tízezer kilométerrel, újszerű illa-potban eladó. Ajanlatokat „MZ 150" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (902 K)
Tízéves Dácia 1300-as motorral 1310-es karos-szériival műszaki nélkül eladó vagy birmikor keni kisgépre cserélhető. Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet. (931 K)
Nissan Vincit kisteherautó, 5 ajtós, Diesel, 2 1. 18000 km-rel eladó. Boa József 8372 Caerszegto-maj. Érdeklődésre azonnali válasz. (929 K)
Trabant combi 1995-ig műszaki vizsgázott eladó.
Érd.: Balogh Imre, Nk. Teleki u. 5/A. fsz. (922
K)
Skoda 120-as, 3 éves, 5 sebességes, jó állapotban reális áron eladó. Érd.: 8-tól 15 óráig, Eszteregnye l-es telefonszámon, vagy Nk, Munkás u. l/A. Fábián. (Hevesi-iakola mögött.) (921 K)

Eladó 323-as Mazda 165000 Ft-ért, 12S MZ, Jawa Mustang, Simson motoros kspálógép. Érd.: 17 óra min, Kiss, Oarabonc, PeuSfi út 1. (914 K)
1500-as Zsiguli friss műszakival, zöldkártyával el-,
adó. Érd.: Nk. Munkai u. 2/D. fsz/2. hétköznap
18 órától. (910 K)
UAZ-469/B típ. ponyvás, 7 személyes gépkocsi
műszakival eladó. Érd.: 18 óra útin, Nk. Biba u.
10. (904 K)
6 éve. 2105 S-tt Lada eladó. Irinyin 220 ezer FL Érd.: Nk. József A. u. 44. (888 K)
4 órás misodillist villalnt hölgy. (Birmilyen mun-
kíL) Ajánlatokat „Kanizsa" jeligére, Nk. Pf.: 154-
be kérek. (814 K)
Kereskedelmi és vendéglitóipari végzettséggel középkorú hölgy munkit keres. (Akar gyermekfelügyelet is lehet) Érd.: 93/14-570-«s telefonszámon. (861 K)
AMiKKLKT
Kiskanizsa központjábsn, 50 négyzetméteres csa
ládi ház mellékhelyiségekkel együtt kiadó. Lakis-
nak, irodának, raktimsk megfelel. Érd,: Kiskani
zsa, Homokkomiromi út 52. Telefon: 93/19-302.
(872 K)
Nk. belvárosában területet bérelnék ingatlannal
vagy anélkül. Tel.: 93/16-244. (918 K)
Egyszobás, összkomfortos lakis kiadó hoaszabb távra egyedülálló személy részére. 93/12-261. (920
K)
Egyedülálló nő vagy férfi, illetve gyermektelen fiatal hizaspir részére tigas, búlorozatlan albérleti szoba, fürdőszoba-használattal kiadó. Érd.: Nk. Csengery u. 34., 15 óra min. (833 K)
MHSZ AKI (IKK lil'lTOK
Új, vimkezell BELSHAW gyártmányú, amerikai finksütő automata eladó, vagy kisteherautóra (kivéve ARO) cserélhető. Irányár: 500 CFL Érdeklődni a Kanizsa szerkesztőségében lehet. (484 K)
Matt színű szekrénysor jó állapotban eladó. Irány-
ir: 32 ezer Fi Érd.: Nk. Eötvös tér 25. 1/1. 17
óra útin. (863 K)
Combi gyerekágy igényesnek eladó. Érd.: a szerkesztőségben, tel.: 12-305 (744 K)
VKÍ.YKS
DATSUN alkatrészként és fapolcok (üzletberendezés) eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 5/B. 1/2. (847
K)
Commodore 64 floppyval 2db joyatikkal, progra-mokkil eladó. Irányár 30000 Ft Érd.: napközben a 93/12-305-ös telefonszámon lehet. (793 K)
Eltartási szerződést kötnék egyedülálló, nagykani
zsai, lakással rendelkező nyugdíjassal. Lakásom
van, színvonalas ellitist biztosítok. Leveleket:
„Megbízható" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (805
K)
Havi fix összeget fizetek eltaxtisra szoruló, ingatlannal rendelkező, idős embernek. Ajánlatokat „Biztos megélhetés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (799 K)
Otthon végezhető, jól jövedelmező adminisztrációs munkit ajánlok. Válaszborítékért tájékoztatom. Hermán Elvira, Nk. Munkis u. 8/B. (867 K)
Szeretetigényes, segítségre szoruló, idős hölggyel
vagy idős házaspárral eltartási szerződést kötnék
lakhatásért. Leveleket „Mindenem van" jeligére,
Nk. Pf.: 154-be kérek. (855 K)
Pisup kéutUjyas, lyukkinyis kötőgép, 5 szalu
Singer Inlerloock lillliligép sladó. lrd.1 Nk. ót-
hiz ál 28. Egész nap. (8S3 K)
Nk-i fizika tanárt keresek egyetemi felvételi előké-
A Humánökológiai Szabadegyetem V. előadása
1993. március 25-én,
csütörtökön 17 órakor lesz
a HSMK kamaratermében:
dr. Kindler József (egyetemi
tanár - Közgazdasági Egyetem) „Környezetpolitika, környezetügyi döntések" című
előadását hallhatjuk.
Minden környezetbarátot
szeretettel várunk I

sztuSre. Érd.: 93/11-367 vagy 11-368 telefonszá
mon. (881 K)
Franoiacaerép eladó. Érd.: 93/11-814. (891 K)
Vilaaztós malacok eladók. Kiskanizss, Jakabkud u. 46/A. Busa Lajos. Érd.: 16 óritól. (913 K)
Középkorú pár •ltanasl szerződést kötne idős
hölggyel. Ajánlatot a 16-244-es telefonon kérünk.
(916 K)
3 fázisú hegesztő trafó eladó. Tovibbi nagy teljesítményű dió- és mikdariló üzemeknek, locaoló gép - keveset használt -, hozzávaló gumislagok, 300 fm fólia, eternit caövek (6 és 9 m-esek), egy tiska-villanyvarrógép, felvonó (bárhova beazerelhe-18) is eladók. Nk. Teleki u. 46. Szabó. (924 K)
Jól jövedelmező otthoni munkil, azellemi vagy ad
minisztrációs munkál ajánlok. Válaszborítékén tá
jékoztatót küldök. Varga Lajosné. 8884 Petrivenle,
Kossuth u, 107. (925 K)
Óangol juhászkutya kölyköt vásárolnék. Ajinlato-
kat: Csengery u. 103. alatti kiskocsmába kérek.
(911 K)
Szétszedhető piaci silói és hímjeit térítők sürgősen
eladók. Érd.: 16 ón ulin, Nk. Corvin u. 12/D.
1/3. (919 K)
Megbízható fiaitluizony házvezeiönűi állást vll* lalna a hét több napján is. Ajanlatokat a 16-244-es telefonon varok. (917 K)
Jó kereseti lehetőséget kínálok. Ha Ön vállalkozó
szellemű és jó szervezőkészségű, minimális befek
tetést igénylő reklámtevékenységgel nagy jövede
lemre tehet szert. Válaszborítékért tájékoztatom.
Tarcaai Béla, Nk. Kazanlak 9. (927 K)
IBM gépekre egyéni programszerkesztést viliarunk. Érd.: Nk. Rozgonyi u. 3. Tel.: 12-470. (711 K)
PAUTNKUKI UI'.SO
36 éves, 160 cm magsa, független, középfokú végzettségű hölgy 12 éves fiúgyermekkel megismerkedne korbsn hozziülö, intelligens, jó megjelenésű férfival. Levelekéi: „Boldogéig" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (801 K)
Keresem Keszthelyen annak a 70 év körüli, magas
úrnak az ismeretségét, aki teljesen egyedül él,
nincs senkije, józan életű és elfogadni egy keres
kedelemből nyugdíjba ment asszony ismeretségéi
gondozási, élettársi, esetleg házastársi kapcsolstra.
Leveleket „Lakisom van" jeligére, Nk., Pf.: 154-be
kérem. (829 K)
37/162/52 értelmiségi hölgy 11 éves leányával in
telligens, korrekt, magas úr ismeretségét keresi 43
éves korig. Levelekel: „Szép kilitis" jeligére, Nk.
Pf.: 154-be kérem. (858 K)
Egyedülálló, 30 éves független férfi gyermektelen barátnőt, élettársat, bizastirsst keres, aki hozzá költözne. Fényképei leveleket Nk., Pf.: 154-be „Szeretet" jeligére kérek. (878 K)
Esztétikus megjelenésű, 37 éves elvilt nő megis
merkedne kizárólag belső emberi értékekre igé
nyes, intelligens, korrekt, jól szituált férfival tartós
kapcsolat kialakítása céljából, 45 éves korig. Gyer
mek nem akadily, nekem is van. Levelekel: „Lenni
annyi, mint tartozni valakihez" jeligére, Nk. Pf.:
154-be kérek. (887 K)
Diplomás, de nem diplomata, 29 éves férfi keres csinos, lelkileg gszdag, filigrin lányt. Lehetőleg fényképea leveleket varok: „Romantika 21" jeligére, Nk. Pf.: 154-ie. (899 K)
Férjhez adnám az életteret jelenségként betöltő, 38
éves baritnőmel, aki fiit egyedül neveli és egy
szerető, tiszta jellemű férfira vigyik. Fényképes le
velekel kérek „Eleiszerető" jeligére, Nk. Pf.: 154-
be. (898 K)
35 éves, 162 cm magas, barna hajú, kék szemű,
jó megjelenésű, kiroa azenvedélyektől mentes, la-
kiasal rendelkező, terméazetet és zenét szerető le
gényember megismerkedne házasság céljából kor
ban hozzüllő hölggyel. Egy gyermek nem akadily.
Fényképes leveleket. Jöjj el" jeligére, Nk. Pf.:
154-be kérem. (905 K)
42 éves értelmiségi hölgy megismerkedne házasság céljából olyan intelligens, értelmiségi férfival, aki 14 ÍVN lalnyíl li ejfeittal Lavalaklt! „Boldog család" jeligén, Nk. Pf.: 154-be kérek. (907 K)
34/169/83 elvilt nő 5 éves fiival keresi korban hozzáiilő, józan életvitelű férfi ismeretségét. Levelekel: „Gyöngyvirág" jeligére kérek. (859 K)
A Grúz Állami
Táncegyüttes magyarországi turnéja
elmarad,
így Nagykanizsán sem lépnek fel.
A megvásárolt belépőjegyek
visszaválthatók a HSMK
jegypénztárában.

ARA: 19 FT
DEL-ZALAI HETILAP
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN

V. évf. 13. sz. 1993. márc. 26.




Tiszt újítás
a/ MIM
városi
szervezeténél
Az MDF Nagykanizsai Szer-! vezete a napokban a Városháza alagsori tanácskozó termében tisztújító közgyűlést tartott. Az elvégzett munkáról készült beszámolók elhangzása után a jelölőbizottság javaslata alapján a következő személyek kerültek be a több mint száz főnyi taglétszámmal rendelkező szerve- j zet új vezetőségébe:
Elnök: Czupi Gyula
Gazdasági vezető: Katona i
Gyula I
Elnökségi tagok: Marosi At- ■ tila, Schmidt István, Magyar József (korábbi elnökségi tagok), Pavlicz László, Farkas Tibor, Horváth Ferenc, Krasinai , Bertalan (új elnökségi tagok).
Az etikai bizottság tagjai: Póczai Zoltán, Harangozó Éva, Badó József, Takács Zoltán, Gerencsér Lajos.
A számvizsgáló bizottság tagjai: Szőke István, Pápay ''. György, Farkas Tiborné.
Pénztáros: Varga Ferenc. í

KONGRESSZUS zárás nélkül
168 küldött részvételével került megrendezésre a Magyarországi Horvátok Szövetségének II. kongresszusa a hétvégén Nagykanizsán. Az országban szétszórtan elhelyezkedő horvátság érdekeit immár három éve képviseli a hat regionális csoportból álló szervezet.
szabályt és személyi ügyekben is döntést kívántak hozni. Ám ekkor két régió - Baranya és Dráva mente - küldöttei kivonultak a teremből, s így a kongresszus határozatképtelen-
né vált. A megmaradt képviselők úgy döntöttek, megszakítják a munkát, amelyet április 17-én Budapesten folytatnak majd.
- ir -
Kongresszusuk els<5 napján a régiók küldöttei gazdasági, kulturális beszámolóikban betekintést adtak a nemzetiség életébe. Egységes fellépést sürgettek egyrészt egy új, korszerűd nemzetiségi törvény megszülető- <*• se érdekében, másrészt a másfél év múlva esedékes választásokon a parlamentbe kerülésért.
A záró napon a küldöttek -az eddig fennálló joghézagok miatt - módosították az alap-
65 ÉVES
A NAGYRÁC
ISKOLA
27. oldal
Dr. Szabó Mária
a természetvédelmi
területekről
26. oldal
Interjú
kanizsai
kitüntetettekkel
3. oldal

Holnap a televízió egyes csatornáján ismét Jelentkezik a népszerű ifjúsági műsor, az ÁSZ. A kiskunhalasi ÁSZ zsűrije ezúttal kanizsai diákok közül kerül ki, mivel a következő adás színhelye városunk lesz. Képeinken Németh Roland, Pethö Katalin, Böröcz Melinda, Tizedes Anita és Virovecz Norbert, akik az alföldi város legjobbjáról dönthetnek.
(Erdei András felvételei)

2 KANIZSA 1093, márkim M*



kcdvelle ;i nftkel • dlvújtogulús a/, niivósnál Ti/cmivok késs/iíriíssiil...
Megoldódott a gyenesi rejtély
Lakossági fórum Palinban
Annak idején országszerte nagy érdeklődéssel figyelték azokat a rejtélyes bűncselekményeket, melyek Gyenesdiáson történtek, s melyek középpontjában egyetlen család állt. A napokban erről a bűncselekményről libbent fel a fátyol, pontosabban fogalmazva, a vizsgálat eddigi eredményeiről számoltak be a zalaegerszegi rendőr-főkapitányságon.
Pózvai Albin őrnagytól, a keszthelyi rendőrkapitányság bűnllgyi alosztály-vezetőjétől megtudtuk: krimiírók képzeletét felülmúlóan bonyolódtak az ügy kusza szálai. Matthias Andrész (német állampolgár) felettébb kedvelte a gyengébb nemet, Varga Zsuzsanna már a hatodik volt feleségeinek sorában. A házaspár 1991 tavaszán Magyarországra költözött, Gyenesdiáson vettek családi házat. A mézes hetek elmúltán a kettőjük közötti kapcsolat megromlott, mivel a hatvannégy éves férj féltékenykedni kezdett nálánál
KANIZSA
Főszerkesztő: Dóró János
Laptitkár:
Bencze Ildikó
Reklámmenedzser:
Gombás Imre
Felelős kiadó:
a Szociális Foglalkoztató
Nagykanizsa
Igazgatója.
Szerkesztőség:
8801 Nagykanizsa,
Király u. 47.
Telefon/fax: 93/12-305
Computertechnika:
GRAFO BT. &
PRINTEXT BT.
Zeg., Mártírok u. 42-44.
Tel.: (92) 13-780/11
Nyomtatás: Zalai Nyomda Rt.
Felelős vezető: Galla József vezérigazgató
Terjeszti:
a Magyar Posta,
és a Szociális
Foglalkoztató
Nagykanizsa
Előfizetés! díj: egy hónapra 82 forint.
ISSN 0865-3879

jóval fiatalabb (26 éves) hitvesére. Mérgében elhatározta, hogy megleckézteti szíve választottját.
Andrész ismeretséget kötött egy szlovák férfival a Passau melletti Pocking menekülttáborban. A vizsgálat során kiderült, hogy az újdonsült ismerős Ford típusú autót kapott ajándékba Andrésztől. Az ellenszolgáltatás ára nem volt más, mint a feleség „megleckéztetése".
A szlovák férfi Andrész figyelmébe ajánlotta egyik budapesti barátját, aki hajlandóságot mutatott az együttműködésre. A német férfi hamarosan felkereste a hazánkbeli bűnözőt, akivel ellopatta Gyenesdiásról a felesége kocsiját. Ezt követően a budapesti fiatalember két alkalommal - ugyancsak Andrész
mtEFONHELfZET?
Múlt héten csütörtökön tartotta lakossági fórumát dr. Bogár Gáspár, Palin városrész önkormányzati képviselője. A közel félszáz résztvevő az est első részében tájékoztatást kapott arról, mi is történt az elmúlt évben, mi minden valósulhatott meg, és mi volt az, ami továbbra is csak terv, elképzelés maradt.
Még mindig megoldatlan a városrész meglévő orvosi rendelőjének felújítása, az új orvosi rendelő felépítése, az iskola rekonstrukciója, a szennyvízcsatorna kiépítése, és a közvilágítás hiányosságainak megszüntetése. No és természetesen a telefonhelyzet, amely még a városban tapasz-talhatóknál is sokkal kedvezőtlenebb. Ebben az ügyben sajnos semmi biztatót nem hallhattak a résztvevők. A felvetődött kérdések kapcsán a fórum vendége, dr. Kereskai István polgármester tájékoztatta az egybegyűlteket a hét elején megtartott MATÁV konferencia eseményeiről, amelyből az derült ki, hogy telefonközpont talán(!) lesz, de az új vonalak kiépítésére még mindig várni kell. Mindannyiunknak nagyon kellemetlen, hogy a MA-

megbízásából - felgyújtotta a feleség édesanyjának gyenesdiási házát. Szerencsére sérülés nem történt...
A két tűzeset után Andrész alaposan megszidta a budapesti férfit, mivel a feleségének a haja szála sem görbült meg a korábbi akciók során. A későbbiekben elmagyarázta neki, hogyan lehetne levegőbe röpíteni nejének autóját. A terve lényege az volt, hogy a robbanás időpontjában az asszony a kocsiban üljön, vagy legalább a kocsi közelében legyen! Pedig akkoriban már ki-békült nejével, hitvese közös gyermekükkel visszaköltözött hozzá, a saját portájukra.
A fiatalember a robbanótölte-tét a tetőkárpiton lévő belső világítás burájába helyezte. Ezután az autót visszavitte And-
TÁV szinte évről évre változtatja álláspontját, szűkíti a megvalósuló kivitelezések körét, s mivel monopol helyzetben van a kivitelezéseket illetően, mindent megtehet -mondta a polgármester.
A lakossági kezdeményezések bizony nem veszélytelen próbálkozások, tudhattuk meg az egyik résztvevőtől, hiszen a MATÁV nem mindig tartja be azokat a megállapodásokat sem, amelyeket a lakossággal kötött. A befizetett összegek egyre csak nőnek, a kivitelezés pedig évről-évre tolódik.

részék háza elé, 1991. augusztus 12-én éjjel. Másnap reggel And-részné - miután észrevette a visszavitt autót - azonnal a járműhöz sietett, megpróbálta ki-nyitani az ajtaját. Ekkor robbant a töltet, ám csak a tetőt szakította ki, a feleségnek nem esett bántódása...
Szeptember közepén viszont már élesre fordult a helyzet, megérkezett a szlovák gyanúsított, aki felettébb bátran kijelentette cimborájának: meglátod, én nem hibázok! S ebben sajnos teljes mértékben igaza volt. December 5-én a magyar és a szlovák gyanúsítottak Gyenesdiásra utaztak, és a szlovák férfi tizennyolc késszúrással megölte a fiatal feleséget.
A szlovák gyanúsítottat - más bűncselekmény kapcsán - 1992 márciusában, magyar cimboráját pedig 1992 novemberében letartóztatta a rendőrség. Andrész Matthiást - aki hosszú idő után a napokban érkezett Magyarországra - szintén letartóztatták...
(Völgyi)
Az információk szerint 2,4 milliárd forintra lenne szüksége a MATÁV-nak ahhoz, hogy a kanizsai vonalkiépítések megvalósuljanak, de ez az összeg jelenleg nem áll a vállalkozás rendelkezésére.
Az est résztvevői tájékoztatást hallgathattak meg a polgármestertől a város ez évi költségvetéséről is. Az elmondottakból kiderült, a pénzszűkös helyzet nagyon sok tervet tesz kivitelezhetetlenné, és bizony nem kizárt, hogy bölcsődék, óvodák és általános iskolák megszüntetését is tervbe kell vennie a városnak. A továbbiakban a polgármester ígéretet tett a városrész apróbb gondjainak megoldására, mint például a beépítetlen telkek rendbentartására, a hiányzó lámpatestek felszerelte-tésére.
- D. É. -

avaréit**

KANIZSA

3




Kanizsai kitüntetettek

Az idei március 15-i nemzeti ünnep alkalmából számos kitüntetés adományozására került sor szerte az országban. Egyik ilyen bensőséges ünnepség színhelye volt március 12-én Budapesten az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, ahol a Klauzál Gábor és az Eötvös Lóránd díjakat nyújtotta át - a tárca új vezetője, Latorcai János jelenlétében - Szabó Iván, a Pénzügyminisztérium élére távozott volt ipari.és kereskedelmi miniszter, a kiváló munkájukkal kiérdemelt személyeknek. A kitüntetettek között volt két nagykanizsai munkahely első számú vezetője is, akikkel az ilyenkor elmaradhatatlan gratuláció után portrét készítettünk.
CSENDES JÓZSEF,

a Balaton Fűszert Kereskedelmi Rt. Nagykanizsai Raktárházának 58 esztendős igazgatója számos korábbi vállalati, belkereskedelmi és társadalmi jellegű kitüntetés birtokosa a kereskedelem fejlesztésében kifejtett, több évtizedes eredményes munkája elismeréséül - 6 kitüntetett társával együtt - részesült az 1991-ben alapított KLAUZÁL GÁBOR-díjban: díszes oklevélben és egy remek herendi vázában.
- Somogy megyei MÁV-tiszt-viselS családból származom. Öten voltunk testvérek. Dolgos szüléink a nem túl magas kistelepülési állomásfönöki fizetésből komoly erőfeszítések mellett nagy szeretettel taníttattak bennünket. Eredeti szakmám cukor- és édesipari technikus. E szakmában - a Szerencsi Csokoládégyárban -csupán fél évig dolgoztam, majd műszaki egyetemre nyertem felvételt. Az '56-os forradalom eseményei addigi, másféléves továbbtanulásomat I megszakították, mivel ellenfor-I radalmárnak nyilvánított édes-I apámat meghurcolták, s a csa-I Iád megélhetése érdekében ne-I kem is fizikai munkát kellett I vállalni. 1959 őszén Kaposvá-ron a Somogy megyei Fűszer-

és Édesség Kereskedelmi Nemzeti Vállalat dolgozója lettem. Azóta megszakítás nélkül szolgálom a kereskedelmet, illetve a jogutód céget - vázolta életpályája kezdeti szakaszát.
A „füszértesek" családjába csakhamar beilleszkedett, s ott bizonyított is. Az adminisztrátori, édesipari szakraktárosi, szállításirányítói munkakörök után 1966 tavaszán Dévényi Zoltán, a cég jelenlegi vezérigazgatója hivatta irodájába, s három hónapra ideiglenesen áthelyezte a siófoki fiók élére. A kiküldetésből rövidesen véglegesítés lett, s családjával együtt a Balaton fővárosában telepedett le, ahol 1987 november végéig a fiók, majd a raktárház igazgatójaként dolgozott - összefogva, felügyelve a település 11 Füszért-kisraktárát is. A siófoki ipartelepen lévő 1200 négyzetméteres raktárépület, amelyek létesítésében tevékeny része volt. Annak ellenére, hogy az idegenforgalom állandóan sok munkát és nagy felelősséget jelentett, a feladatok zökkenőmentes ellátása különleges munkaizgalmat, sőt élményt jelentett számára.
A körültekintő napi munka mellett Siófokon időt szakított szakmai továbbképzésére is, s felsőfokú számviteli, kereskedelmi, szállítási tanfolyamokat végzett eredményesen.
- 1987. december 1-től - el
sősorban feleségem csurgói kö
tődése miatt - megpályáztam a
kanizsai raktárház megüresedő
igazgatói állását. Sikerült!
Akárcsak Siófokon, itt is szigo
rúan megkövetelem a munkafe
gyelmet, a rendet, a patyolat
tisztaságot, a céltudatos gaz
dálkodást - vélekedett.
Az ő neve és immár 5 éves odaadó kanizsai munkája is fémjelzi a Csengery úü telephelyen egy 1200 négyzetméteres, új raktárépület létesítése, körforgalom biztosításával az udvar útjainak és rakodóterének teljes lebetonozása, a Grácia diszkont-üzletház felépítése és továbbfejlesztése, az ügyvitel gépesítése. Idén egy 1000 négyzetméteres raktárépület viszonteladói üzletté történő átalakítása van soron az egyre szaporodó magánkereskedők gyors kiszolgálása érdekében.
A jelenleg 130 dolgozót foglalkoztató raktárház és üzletház a Balaton Fűszert Rt. egyik legeredményesebb nyereségtermelő részlege, ahol 1992-ben az egy főre eső havi átlagjövedelem meghaladta a 25 ezer forintot.
- Eredeti szakmám ugyan
ipari jellegi, de nem bántam
meg a kereskedelemben eddig
eltöltött 34 évet. Bár már csak
két esztendő van vissza a nyug-

díjkorhatár eléréséig, s becsülettel kineveltem utódomat is, egyelőre nem gondolok a nyugdíjba vonulásra. Amíg egészségem és a cég vezetése engedi, tisztességgel és hasznosan szeretnék munkálkodni mondta végezetül Csendes József.

a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Rt. 45 éves vezérigazgatója kiemelkedően eredményes szakmai tevékenysége elismeréseként - a további 12 kitüntetett személy társaságában - vehette át az EÖTVÖS LÓRÁND-díjat: a bőrkötésbe foglalt oklevelet és a bronz emlékplakettet.
- Becsehelyi származású vagyok, de családommal együtt már régóta Kanizsán élek. Fiatal gépipari technikusként 1966-ban kerültem eddigi egyetlen, s remélem utolsó munkahelyemre, a DKG-ba. Egy éven át fizikai munkát végeztem vasesztergályos szakmában. Vállalati ösztöndíjasként a Kecskeméti Műszaki Főiskola tanulója lettem, ahol 1970-ben gépészmérnöki oklevelet szereztem. Ezután forgácsoló művezető lettem, majd egymást követően több - előkészítési, szervezési, anyagellátási, termelési - osztály munkáját vezettem. 1987-ben levelező úton közgazdász diplomát is szereztem, amelyet az anyagellátási főosztály vezetése követett. 1990 rendkívül mozgalmas volt számára: termelési főosztályvezetőnek neveztek ki, tevékenyen működtem közre a vállalat belső szervezeti rekonstrukciójában, aztán pályázat elnyerésével műszaki igazgató beosztásba kerültem, az év utolsó hónapjában pedig
- újabb pályázat elnyerésével
- átvettem a korkedvezményes
nyugdíjba távozott Tornyos
igazgató úr szerepkörét. Az
1991. január 1-től teljesen át
alakított vállalati szervezetben
- az időközben megszüntetett

tröszti felügyelet helyett minisztériumi irányítással - megkezdtük az előkészületeket a privatizációra, 1992-ben pedig sikerült a veszteségessé fordult vállalatot - amelyet az AVÖ az év közepén 1,5 milliárd forint alaptőkével részvénytársasággá alakított át - nyereséges gazdálkodásúvá fordítani - sorolta fel mozgalmas szakmai állomásait, amelyek között olyan népszerűtlen, de a piaci körülmények változása miatt szükségszerű feladatot is végre kellett hajtani, mint megválás 300 dolgozótól a Munka Törvénykönyv, illetve a vállalati Kollektív Szerződés szabályainak betartásával.
A vezérigazgatótól megtudtuk, hogy az rt. - az ÁVŰ-vel egyetértésben - a napokban nyílt privatizációs tenderezte-téssel versenyfelhívást tesz közzé 4 hazai és 2 külföldi újságban. A gyár megvétele iránt az érdeklődés élénk, főleg orosz, USA és francia tőkebefektetők révén, de a dolgozók is szervezkednek potenciális vevőnek, az MRP keretében, várhatóan 25% körüli részesedési arányban.
- A nálunk működő kilenc gazdasági társaság dolgozóival együtt számolt jelenlegi 1250 fő állományi létszámmal látjuk el az egyre növekvő feladatokat. Mivel korábbi piacaink zöme az elmúlt években hirtelen összeomlott, a megbízhatónak tűnő orosz földgáz- és kőolajpiac felé fordultunk, amely jelenlegi exportunk több mint 60%-át jelenti, árbevételünket pedig a tavalyihoz képest megkétszerezi. Ez a kedvező gazdasági hatás is lehetővé tette, hogy az elmúlt két esztendő minimális, alig 10 milliós fejlesztései után idén az EAST-tel karöltve közel 500 millió forintos beruházást indítottunk - tájékoztatott.
Az 1992-es év a DKG egységei részére választóvíz volt: hatékony piacváltást és termékkorszerűsítéseket hajtottak végre, a megelőző létszámcsökkentést 50 fős létszámnövekedés váltotta fel, s átlag 30%-kal növelték a dolgozók jövedelmét! A dolgozók elégedetten nyugtázták az 1993. január 1-i hatállyal végrehajtott 20-25%-os induló bérfejlesztést is. Mindezek hűen tükrözik a DKG jó pozícióját, s ha a térség jelenlegi ingatag politikai és gazdasági helyzete nyugvópontra jut és kedvezőre fordul, a kanizsai gépgyáriak bizton reménykedhetnek a jövőben - kiváló szakmai felkészültségű, széles látókörű, fiatalos lendületű vezérigazgatójuk irányításával...
Tihanyi István Fotó: Erdei András

4 KANIZSA 1993. március fcf*


« •
Ülésezett az önkormányzat
Szoborparkot a sétakertből • Miért nem volt városi
ünnepség március 15-én? • Helyi kitüntetések
alapítása • Alapítványi óvoda létrehozása
A jeles intézmény egy fontos termékét kívánta reklámozni. Ahogy ma szokásos, videofilmét készíttetett. Az előkészítő megbeszélésre mindenkit meghívtak, akinek egy picike ötlete is lehetett. Csak egy valaki hiányzott! A vezetőhelyettes, aki nemrégiben vált meg hivatásától. Most ne részletezzük, hogy politikailag volt-e megbízhatatlan, vagy nem tetszett súlyos egyénisége, netán alkalmatlan volt a hivatására. Egy biztos, a fentebb jelzett termékhez értett. Ugyanis régebben közvetlen irányítása alatt állt ez a terület. Amikor még vezetőhelyettes volt...
Tehát egyszerűen az történt, hogy aki a kérdéshez jól értett, sokáig irányította azt a területet, nem jutott szóhoz. Mert már nem volt vezető...
Ilyen egyszerű lenne ez? Igen, ilyen hétköz-napian szoktak ezek a dolgok történni. Ha valaki már nem vezető, ne adj isten... nyugállományba vonul... az már nem is érthet ahhoz, amihez eddig olyan jól értett. Magyarországon ez így szokás. Mert ugye, a tudás, az csak a státusz függvénye lehet. Nincs státusz, már nem
vagyok vezető, személyigazolványom szerint is csak nyugdíjas vagyok, már nem lehetek okos. Elég okos...
Hogy mit veszítenek ezzel az intézmények, üzemek? Biztosan sokat. De hát ez keveseket érdekel. Csak a rang, ősidők óta nálunk az a mérvadó.
Ne tűnjék politikai megjegyzésnek (érvelésnek
meg egyáltalán ne...), de egyszer, még az átkos
pártállam idején bemutattak a tévében egy Ba- ,.
ranya megyére (»»™>S»K»»W»M«>I»I4
illetékes tanács- ■_■ ■_.
adó testületet. l-l 1T11T1
Nyugdíjas álla- 11UUI11
mi és pártveze- »»»«««««« tokból állt. De mind szakember volt, a dr. címek csak úgy röpködtek bemutatásukkor. Tátott szájjal néztem - no, ez igen..., korosán is dolgozhatnak a megyének hasznára, az egyénnek a megbecsülés boldogító érzéséért.
Mi olyan gazdagok vagyunk, hogy könnyedén félretehetjük azokat is, akik értenek egy adott területhez. Miért?
B. E.
Március 22-én tartotta soros ülését városunk önkormányzata. A 17 pontból álló napirend előtt többen kértek szót.
Balogh Tibor elmondta, hogy a honfoglalás közelgő, kerek évfordulója alkalmából a KKK azt javasolja a testületnek, hozzon létre a sétakertben szoborparkot. A városunkban élő művészek alkotásait is elhelyezhetnék itt, a kevésbé frekventált helyen lévó" Csónakázó-tó helyett. Az ötlet megvalósítására valamennyi pénzt el kellene különíteni, valamint a Floreát Alapítvány támogatását is meg
Hogy is van ez?
A falon tépetten „díszeleg" >
a meghívó a március 15-i ün-
népségre. Olvashatatlan. Úgy
tűnik, nem mindegy, ki szer-
vezi a programot. ;
A művelődési központban érdeklődöm. A kulcsos ház- • mester - aki éppen az ajtót zárja - sejtet valamit az esti rendezvényről. A portálon nincs tájékoztató, de van vásári hirdetés: török pulóverek, bugyik, férfi alsók...'
Igaz is, Petőfi nem eladói
A forgalmas utcában nagy lendülettel tör utat a „Marco King" babakocsi. Ketten kapaszkodnak a fogantyújába.
- Nem a tiéd a gyerek -így a nő. - De a tiéd se -tromfol a férfi. Közben a baba hol jobbra, hol bálra billen. Feltehetően élvezi a cik-cakkos menetet. Nem is sejti, hogy a veszekedésnek ő az oka.
Szegény gyermek, alig hogy megszületett, és már se apja, se anyja.
0a
Évekig zárva volt az illemhely az Erzsébet téren. Végre vállalkozott valaki az újjáépítésére. Az emberek irigykedve szemlélik az építkezést, pedig nagy szükség van rá. Hogy mennyire? Mi sem bizonyítja jobban: még el se készült, máris használta valaki.
Sz. J.

kellene szerezni, mondta a képviselő*.
Más témában is szót kért Balogh Tibor képviselő". Nevezetesen a nemrégiben kiadott Nagykanizsa fotóalbum miatt. A képviselő sajnálatosnak tartja, hogy míg a bevezető három nyelven íródott, addig a képek aláírása csak magyarnyelvű. Nem szerencsés az sem, hogy a kiadványban kizárólag katolikus templomok fényképei vannak, nem látható az albumban egyetlen olyan felvétel sem, amely a református, illetve az evangélikus templomot ábrázolná. Mindez azért is kellemetlen, mert néhány nap múlva finn vendégei lesznek a parókiának, akiknek átnyújtható lenne az album, de a fennt említett hiányosság miatt ez az ajándék nem a legmegfelelőbb.
Takács Zoltán képviselő 12 képviselőtársa nevében szólalt fel. Elmondta, hogy ők nem értenek egyet a képviselői juttatások idei 20%-os emelésével, ők továbbra is a január elsejét megelőző mértékű juttatásokat kívánják megkapni, a fennmaradó összeget pedig a kialakítandó szeméttelep számlájára kérik átutalni.
Böröcz Zoltán képviselő a hivatal dolgozóinak védelmében kért szót. Elmondta, hogy egyes képviselők a hivatal
:v

dolgozóinak idejével visszaélve intéznek közügynek feltüntetett magánügyeket, illetve olyan dolgokról kérnek felvilágosítást, adatokat, amelyekhez képviselői mivoltuk sem ad jogosítványt. A képviselő azt javasolta a testületnek, hogy korlátozzák egy határozattal a képviselőknek a hivatalhoz fűződő tevékenységét, illetve annak idejét, formáját.
Göndör István a március lS-i ünnepségek kapcsán szólalt fel. Megkérte a polgármestert, vizsgáltassa ki, miért nem volt városi ünnepség Nagykanizsán nemzeti ünnepünk alkalmából. Teljesen ünnepség nélkül maradt volna a város, ha elmaradt volna az MDF már hagyományossá vált emlékező sétája - említette meg a képviselő.
Ezek után helyi kitüntetések alapításáról hozott döntést a testület. A jövőben két elismerő címet adományozhatunk városi szinten azoknak, akik kiemelkedő tevékenységükkel a város hírnevét öregbítik, így a a „Nagykanizsa Város Díszpolgára" és a „Nagykanizsa Városért" elnevezésűt. A kitüntető címek évenként adományozhatok, a címmel járó anyagi vagy egyéb elismerés mértékéről a mindenkori képviselő-testület dönt majd.
Újabb napirendi pontként a

képviselők meghosszabbították a hulladékgazdálkodással kapcsolatban kiírt pályázat értékelésének határidejét. Arról is döntött a testület, hogy a polgármesteri hivatal dolgozói a hónap végétől péntekenként 12.3O-ig dolgoznak majd.
A közgyűlés felhatalmazta a polgármestert, hogy megkezdje a tárgyalásokat a Ferences rend képviselőivel a mostani könyvtárépület átadásáról, illetve a kárpótlással kapcsolatos kérdésekről.
A közgyűlés egyetért azzal, hogy a VGV átalakítását a hulladékgazdálkodásra kiírt pályázat eredményének ismeretében kell elvégezni. A vállalat jövőjéről tehát a pályázat eredményhirdetése után döntenek.
A testület támogatja a MÁV azon kezdeményezését, hogy a vasutas dolgozók gyermekeinek elhelyezését biztosító óvoda az év második felétől kezdődően alapítványi támogatással működjön.
A közgyűlés az Etnikai és Nemzetiségi Bizottság új tagjának Ferkovics Józsefet választotta.
Az ülésen résztvevők ezután tájékoztatót hallgathattak meg a nagykanizsai cigányság helyzetéről. A közgyűlés támogatásként két olyan iroda bérleti díját átvállalja, amely a város különböző cigányszervezetének működését biztosítja.
A közgyűlés ugyanakkor felhatalmazta a polgármestert, hogy a szervezetek működéséhez elengedhetetlenül szükséges telefonigények gondjait tárja írásban a megyei közgyűlés elé.
:™:v»:w»»x«w:>»K':«««*!
- dé -

:*:*:-:*:-:*:-:*:-:-:^

199$. március 26. KANIZSA . $




AKCIÓ
az ELVIKER-nél!
A
legkedvezőbb áron kapható:
> háztartási kisgépek,
mikrohullámú sütök
> kapcsolók,
dugaljak,
> LEHEL hűtő- és
fagyasztószekrények
> C-64 számítógépek
> távirányítású
autóriasztók
> vízórák
Villany-, víz- és
fűtésszerelési anyagok
széles választékával
állunk
vásárlóink
rendelkezésére!
Megrendeléseket
személyesen
és telefonon is
felveszünk!
CÍMÜNK:
ELVIKER KFT.
Nagykanizsa,
Erzsébet tér 12.
(az udvarban)
Tel.: 93/14-188,
92/73-222
NYITVA:
hétfőtől-péntekig
8-16.30
szombaton
9-12

A ZALAI ALTALANpS EPITESI VÁLLALKOZÓ Rt.
Nagykanizsán, a Péterfai úton 4 és 5 lakásos sorházak építését szervezi.
A társasházak önálló telken helyezkednek el. UGYANITT ELŐKÖZMŰVESÍTETT TELEK IS ELADÓ.
INFORMÁCIÓ:
ZÁÉV Rt. Nagykanizsai Főépítésvezetőségén, Nagykanizsa, Vár u. 6. Telefon: (93) 12-150
ZÁÉV Rt. Marketing Csoport Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 9-11. Telefon: (92) 13-260
ÚJRA MEGNYÍLT
A DOMINÓ PRESSZÓ
KÜLÖNTERME!
Videójáték
Biliárd Asztali foci Flipperek Dart
kedves Vendégeinket!
NYITVA:
05-23 óráig 06-23 óráig
Hétfő-Szombat Vasárnap
ZALATEFU KFT.
FUVAROZÁSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS KERESKEDELMI KFT.
H-8900 Zalaegerszeg, Zrínyi út 99. Telefon: (0036) 92-11584; Fax: 92-14381; Tx: 33415
AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉRE VÁLLALJA
- SPECIÁLIS
- NORMÁL
TEHERGÉPKOCSI SZERELVÉNYEKKEL KERESKEDELMI ÁRUK FUVAROZÁSÁT.

KANIZSA


Forgalomba kerülnek az új érmék
Itt születik a kanizsai időjárásjelentés
„A pénz világa" volt a témája annak az előadásnak, melyet a TIT „öveges József Ismeretterjesztő Egyesület és a Magyar Nemzeti Bank Zala Megyei Igazgatósága együttműködésében rendeztek Zalaegerszegen, a Tudomány és Technika Házában.
Az előadást Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tartotta, úgy is mint a TIT Országos Szövetség ügyvezető elnöke.
A sajtótájékoztatón az elnök úr bemutatta a jövő héten forgalomba kerülő pénzérméket. Mivel új filléreket már nem adnak ki, az új 1 Ft-os szokatlanul kis méretű.
A világ legtermészetesebb
dolga, hogy amint felébredünk,
anélkül, hogy kidugnánk a fejün
ket a paplan alól, már tudjuk,
milyen az időjárás Nagykani
zsán. Ebből aztán azt is látjuk,
hogyan öltözködjünk, mire szá
mítsunk. A rádióban így naponta
többször is elhangzik Nagykani
zsa neve, ami a világ számára
egy nagyon fontos dolog, hiszen
tudják, hogy van ez a város, s
itt rendszerint mindig a legme
legebb vagy leghidegebb van.
Az Országos Meteorológiai
Szolgálat nagykanizsai állomása
a camping felé vezető úton ta
lálható, ahonnan éjt-nappallá té
ve sugározzák a meteorológiai
jelentést. Tudniillik, Nagykani
zsa a nemzetközi szinoptikus há
lózat része, s minden kódolva
kerül továbbításra amiatt, hogy
a világ valamennyi-helyén meg
értsék, egységesen értelmezzék
az időjárási helyzetet. Ez vala
hogy így néz ki:
,12/925/1200/1006/300... és
annyit jelent, Magyarországon, Nagykanizsán, déli 12 órakor

„Reméljük, nem azért, mivel az értéke lassan azonos lesz a lyukas kétfilléres értékével!" -hangzott el az első spontán kritika.
Viszont a többi érme nagysága arányosan növekedik. A nyár elején várható a nagyobb címletek kibocsátása.
Áttérvén az aprópénzekről a nagyobbak világába, most már egy új szakasz beindulásáról lehet nálunk is beszélni. Megszűnnek a hullámvölgyek a bankpolitikában. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az infláció beáll tartósan egy 15% körüli szintre. Ennek az idei év eltelt hónapjai
1006 millibar nyomáson 300 fokról fúj a szél stb....
Az állomás épp szolgálatban lévő alkalmazottja, Gréger Győző így tájékoztatott:
- A szinoptikus adatokat órán
ként továbbítjuk, ami bekerül az
országos hálózatba és közlésre
kerül. Valamennyi adatot, ész
lelt jelenséget megfigyelünk,
mérünk, rögzítünk. Termé
szetesen műszerekre alapozva.
Az élet számtalan területén fel
használják adatainkat, egészen
egyszerű célokra is, hiszen gon
doljunk egy balatoni viharra,
ami indulófélben van. Jelenleg
ez rádiótelefonon, de rövidesen
már IBM számítógépekkel tör
ténik. A későbbiekben PILOT
ballon felbocsátása is lesz, ami
a magas légkör szondázására
való.
- Mi a magyarázata annak,
hogy mindig itt van a leg...?
- Ahol az állomás fekszik,
Kanizsa legalacsonyabb pontja,
ráadásul a principális medencé
ben, ahol szabályosan „lefolyik"
a hideg és a meleg, s megreked.

látszólag ellentmondanak, hiszen saját zsebünkön érezhettük a kétkulcsos ÁFA inflációgerjesztő hatását.
Az MNB elnöke megerősítette, hogy a gyakorlatban a vállalkozók számára a forint már most is konvertibilisnek tekinthető. Az új valutatörvény hatályba lépésével végleg megszűnik az a rendelkezés, amely a lakosság tulajdonában lévő deviza mennyiségét korlátozta. Fő szempont, hogy a bankpolitika nem lehet akadályozója a gazdasági fejlődésnek. Ha egy gazdaság rossz, akkor annak egyértelműen rossz a pénzügyi helyzete is. Az ipari termelés a 90-es évtől nagyot zuhant, a magyar ipar kétharmadára zsugorodott. Közben az idei évre a munkanélküliek száma elérte a kétszázezret, és ez már 13%-ot jelent, bár e téren megyénk nem tartozik a legrosszabb helyzetűek közé.
Közben a bankszféra is állandó mozgásban van, és ez nemcsak új bankok létrejöttét jelenti, hiszen egyre több összeolvadás is előfordul. A bankok tulajdonosi viszonyaiban nem kell attól tartani, hogy a jelenlegi 14%-ról 20-ra emelkednék a külföldi tulajdon.
Kérdésre válaszolva elmondta az elnök, hogy valóban nagy a rés a betétkamatok és a kihelyezett hitelek kamatai között. En-
Ezért azután bent a városban akár több fokkal is mást mérhetnek.
- Mióta van feljegyzés a ka
nizsai meteorológiai adatokról?
- írásos nyoma van annak,
hogy 1873-ban már folyamatos
volt a csapadékjegyzés. 1907-től
ezt a tűzoltóság vette át és egé
szítette ki. 1951 márciusától a
nemzetközi szinoptikus hálózat
tagjaként már teljes körű a fel
jegyzés.
- Észleltek-e valami rendkívü
li dolgot eddig?
- Én a normális, természetes

nek egyik oka, hogy a pénzintézetek a forráshoz nagyon drágán jutottak. Ma viszont már az a helyzet, hogy a bankok versenyben vannak egymással az eredményesen gazdálkodó, tehetséges hiteligénylőkért. Egyáltalán nem lenne jó, ha a jövedelmezően gazdálkodó ügyfelek a külföldi bankokat választanák, s a magyar bankokhoz csupán a kevésbé hitelképes ügyfelek fordulnának.
Megtudtuk, hogy tavaly három alkalommal volt 2%-ot meg nem haladó forintleértékelés. A költségvetési hiány is azért hat sok-kolóan, mivel évtizedeken keresztül hamis adatokat hoztak nyilvánosságra. A Nemzeti Bank a maga eszközeivel támogatja a Kormányt a költségvetési hiány csökkentésében.
A lakosság szemlélete a pénzügyekkel kapcsolatban alapos változáson ment át. Míg 1990-ben lakossági megtakarításról alig beszélhettünk, mostanra folyamatosan növekszik a betéti állomány.
A Romániában tett látogatása kapcsán elmondta Bod Péter Ákos, hogy az együttműködést nehezíti az ottani 100%-os infláció, és az a tény, hogy már előtte állnak sok olyan fontos gazdasági intézkedésnek, amelyen mi már talán túl vagyunk. Ennek ellenére várható, hogy a közeljövőben két magyar bank nyit képviseletet Romániában.
A Nemzeti Bank elnöke „Pénzpolitika és bankrendszer 93" címmel táblázatokkal, diagrammokkal illusztrált előadást tartott megyénk pénzügyi szakemberei számára.
Gombás
légköri jelenségeken kívül még nem észleltem semmit.
- Még egy gömbvillámot sem?
- Ezen a földrajzi térségen
rendkívül ritka, csak a leírások
ból ismerjük.
Az időjárás olyan amilyen. Szerencsére bele nem avatkozhatunk, bár a mikroklimatikus változások jelentős környezetátalakítással előidézhetők. Ezt azonban itt Kanizsán még nem rontottuk el.
Időjárás tehát holnap is lesz és lehet a rádiót figyelni.
Varga József



A nagykanizsai Liberális Klub vendége
1993. március 31-én, 18.00 órától
SOLT OTTÍLIA országgyűlési képviselő (SZDSZ)
és ŐRY CSABA a LIGA elnöke.
Az előadás témája: Helyszín:
„A társadalombiztosításról" Hevesi S. Műv. Központ kamaraterem
MINDEN ÉRDEKLŐDŐT TISZTELETTEL VÁRNAK A SZERVEZŐK!


A KANIZSA
telefonszáma:
93/12-305

[ KANIZSA^


Építési szezon előtt a kanizsai
TÜZÉP-nél
TÜZÉP - mozaikszó. Elég gyakran kimondjuk anélkül, hogy közben végiggondolnánk, honnan ered ez az elnevezés. De hogy tüzelőért avagy építőanyagért hová megyünk, ezen senki sem töri hosszasan a fejét. Fűteni minden télen kell, i föltehetően hozott némi anyagi gyarapodást ez a fűtési szezon is a kanizsai TÜZÉP-nek. Megkértük hát Farkas Ferencet, a TÜZÉP vezetőjét, hogy beszél-
ZAhM IPARKAMARA
Nagykanizsa, Csengery u, 8$.
Fax; m) 73421
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolányi u. 10. Tel./fax: 11-042), a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel.: 13-040/1672, 92/73-121 Kálmánné). Az információk a Kamara tagjainak ingyenesek. Nk-46 Román cég kínál eladásra cementet, üveget, textilárut,
csempét, konzervet, gombát. Vásárolni szeretne Dacia,
Aro és Trabant gépkocsikat. Nk-47 Román cég venne zöldségféléket, margarint, vajat,
nescafét, gyermek tápszereket, csokoládét. Nk-48 Szlovén cég kapcsolatot keres magyar cégekkel.
Termékei: nagyfrekvenciás berendezések, csatlakozó,
tuner, antennák, mechanikai és elektromos alkatrészek. Nk-49 Német fonalimportőr pamut, poliészter, viszkóz és
műselyem fonalat vásárolna. Nk-50 Olasz importőr nagykereskedő minőségi háztartási
cikkeket és ajándéktárgyakat vásárolna, különösen
porcelánt.
INFORMÁCIÓ
CHEM-TURKEY ^
Nemzetközi Vegyipari és Folyamatgépesítési Kiállítás Istambul, 1993. április 29-május 2.
jen arról, mi jellemezte ezt az időszakot. S vajon lesz-e építési szezon a fűtési után?
- A gazdasági élet problémái, az emberek pénztelensége nálunk rögtön érzékelhető. Építeni nem muszáj, és fűteni is lehet kevesebbet. Ez bizonyosodott be ebben a téli szezonban. Abban, hogy a lakosság kevesebb szenet vásárolt, persze szerepe van annak is, hogy viszonylag enyhe tél van mögöt-
Kis-kongresszus a FIDESZ-nél
Április 3-án, szombaton 10 órai kezdettel a Holsten étteremben tartják megyei kongresszusukat a FIDESZ zalai csoportjai. A gyűlés vendégei dr. Fodor Gábor és Trombitás Zoltán parlamenti képviselők lesznek.
Az egésznapos rendezvény tervezett napirendi pontjai: Á párttagság regisztrálása, az Országos Tanács tagjának előadása az Országos Kongresszus feladatairól, az új SZMSZ megvitatása és a helyi FIDESZ és az önkormányzat viszonya lesznek.
- h -
ŰJ FOLYÓIRATTAL
GAZDAGODOTT VÁROSUNK
ÍME:
Kulturális szemle *^ műsorkalauz melléklettel
A nemzeti ludat drámája: Lehola János - Takács László versel■ Takács Lászlóról: Büky László Ülésdeszkán a vktrabór kucsma* emberrel: Morvay Gyula - Feleletül: Murguly Melinda - Uorvay Gyula is a sarlósok: Dr Horváth György - Lukács Zoltánról: Hegedús Erzsébet - Lukács Zoltán versel - Első szárnycsapás: Gyurik Irén, Garal László, Fábián Zoltán - Kályhabontás: Tábori Zoltán ■ A nagykanizsai volt Fennc-rendl templom is kolostor területinek adománylevele: Dr Rózsa Miklós Az álom vagy a magyar népdal-fordítás törvényszerűségei: - Kustár Zsuzsa


tünk. Mégis szembetűnő a különbség az előző évekhez képest, hogy nagy tételben csak közület vásárolt szenet. A hétköznapi ember örült, ha 10-15 mázsát ki tudott fizetni egyszerre. Csoda? Hisz míg korábban 10 mázsát ért egy tüzelőutalvány, ma alig több mint három mázsát tudunk rá kiadni. Tehát végülis a tavalyi mennyiségnek csak mintegy a felét teszi ki súlyban is, árban is.
- Mi a helyzet a másik
klasszikusnak mondható ágazattal?
Milyen eredményt hozott az épí
tőanyag-forgalom?
- Örömujjongásra ezen a téren
sincs okunk. Nem mondhatni, hogy
a körülmények fokozzák az embe
rek építési kedvét. Kölcsönkama
tok, az ÁFA-visszatérítés korláto
zása, majd megszüntetése... S még
ehhez jön a bizonytalan jövő.
Munkanélküli segélyből nem éppen
könnyű kölcsönt törleszteni... Rö
viden, ezek az okok. Az építőanya
gok terén kínálati piac van. Azaz
minden kapható, a legegyszerűbb
kisméretű téglától az olasz csem
pén át a fürdőszobaberendezésig.
Ha valakinek mégis olyan külön
leges kívánsága van, annak telje
sítése is csak idő kérdése. Téglá
ból választékbővítést jelent a ka
nizsai kettes gyár újbóli megindu
lása. A gyárból szállítva az árak
is kedvezőbbek.
- Említette az olasz burkolóla
pokat. Nem túl drágák ezek?
- Érdemes megnézni a bemuta
tónkat. Vagy legalább a kataló-


gust átlapozni. Minden típusa csodálatos. Minden minőségi és esztétikai igényt kielégíthetnek. A kopásállóságuk is csaknem utolérhetetlen. Sajnos, az a gond, hogy a kispénzű építtető általában akkorra fogy ki igazán a pénzből, mire a belső burkolás kerül sorra. így szerényebb minőséggel is beéri. Pedig talán jobban tenné, ha inkább várna egy kicsit, míg a pénze összegyűlik, s akkor tudna áldozni a minőségre is. Bizonyos, hogy megtérül, mert ezek évtizedekig állják az igénybevételt. S az sem utolsó szempont, hogy a szép csempe, járólap dísze a lakásnak, nem mindegy, hogy az ember egy életen át miben gyönyörködik.
- Nekem minden negatív moz
zanat ellenére úgy tűnik, alapve
tően inkább az optimizmus jellem
zi. Mi az alapja ennek a bizako
dásnak?
— Bízom benne, hogy lassan
jobbra fordul a helyzet. Egyelőre
a közületi, önkormányzati beruhá
zásokra, a vállalkozók vásárlásaira
számíthatunk. Remélhetően a vi
lágkiállítás is fellendíti az építke
zési kedvet. A lakossági építkezés
- úgy gondolom - egy ideig nem
lesz számottevő; renoválások né
hány hétvégi és családi házban.
Valóban inkább az optimizmus
felé hajlok, hiszen a tavalyi év
eredménye minden gond ellenére
is megnyugtató. Ennyit talán ez az
év is hoz. De én nemcsak a mi
nyereségünk miatt örülök annak,
ha építkezést látok. Jó az a város
nak, és jó mindenkinek. A város
kép szépül, s a város is gazdago
dik egy-egy szép új épülettel,
örömet okoz a gazdának is, és an
nak is, aki külső szemlélőként na
ponta vagy néha-néha arra jár.
- sitkei -

KANIZSA

1993.

26.





Nagykanizsán
PALYAT NEM LEHET AZ UTCÁN KEZDENI!
A PEZA Kft.
1988 óta jelen van termékeivel
úgy a belföldi, mint a külföldi piacokon.
Az elmúlt évek bizonyították,
hogy mind többen vásárolják
' a csiszolószalagokat,
bútorvereteket és
papírcsomagoló dobozokat,
melyek jelenlegi termelési
tevékenységünk alapját képezik.
Célunk a versenyképes árral,
minőséggel és gyors munkával vevőink
megtartása és újak megszerzése.
Köszönjük eddigi bizalmukat és várjuk újabb megrendeléseiket!
„ A BÓRUSZOSOK
&gy amerikai divatcég manökenválogatőjára kapott meghívást a Hórusx Bt. két kanizsai manökenje, Farkas Eszter és Simon Ildikó. A lányok a Budapesten megtartott szemlén proli manökenekkel mérhették Össze tudásukat, adottságalkat. Eredmények egyelőre még nincsenek, de ess a mostani próbálkozás nem is erről szélt. Elsősorban a lányok ismeretszerzése, illetve a szakmának történő bemutatása volt a cél.
-át
PEZA
BÚTORTECHNOLÓGIAI
KFT.
Zalaegerszeg, Malom u. 2. Tel./fax: 92-12-748 Telex: 33-277
Március 20-án a Hevesi Sándor Művelődési Központ adott otthont a BOP-ART Orchestra lemezbemutató koncertjének. Az együttes ezen az estén két kitűnő lengyel jazz-muzsikus-sal, Zbigniew Namyslowski és Krzysztof Scieranski társaságában lépett a mintegy kétszázfős hallgatóság elé. Az országos turnén lévő zenekar a „Kórkép" (Clinical Picture) című, napokban megjelent CD-je, hangeffektusokban bővelkedő kompozícióit adta elő. A tízéves fennállását ünneplő együttes különös ötvözetét játszotta a jazz-rocknak és a klasszikus zené-
A BIT szervezésében múlt pénteken az 1.000.000. munkanélküli szobrának leleplezésére került sor a Deák téren. A Baloldali Ifjúsági Társulás nagykanizsai szervezete mostani akciójával a Nemzetközi Szocialista Ifjúsági Szövetség rendezvénysorozatához kívánt kapcsolódni. Ahhoz a kezdeményezéshez, amelynek keretében Európa 32 országának nagyvárosaibán egyidőben szóltak a fiatalok az őket mindinkább fenyegető rémről, a munka-

nek. E hangzásvilág megteremtésében a modern technika szinte teljes arzenálja állt zenészei szolgálatában. Ugy tűnt, a közönség nehezen hangolódott rá a számára szokatlan zenei stílusra, így az első jelentősebb taps csak Namyslowski színpadra lépésekor csattant fel. Fuvolán és szaxofonon játszott szólóit igazából alig élvezhette a közönség a hangos kísérőzene miatt. A következő kitörő tetszésnyilvánítás Scieranski egyszemélyes produkciójának szólt. Basszusgitárjain a különleges hangeffektusokat tartalmazó „varázsládikája" segítségével a
nélküliségről. Az akció idején osztogatott szórólapok adatai elgondolkoztatóak. „Az állástalanok 52%-a 35 év alatti fiatal, s közülük SS.000 még soha életében nem vállalhatott munkát."
Ezért a BIT azt javasolja, hogy: legyen végre egyeztetés az ifjúsági szervezetek és a kormány között az ifjúsági munkanélküliség ügyében, és garantálják az első munkahelyhez való jog feltételeit.
- dé -

szimfonikus nagy zenekarok hangzásától a funky-ig sokféle zenei irányzatot szólaltatott meg. Az est talán legnagyobb szenzációja Namyslowski és Scieranski duója volt, mikor a kitűnő szaxofonos is megmutathatta, hogy valójában mit tud. A koncert végén a BOP-ART Orchestra a két vendégzenésszel kibővülve, igazán színes és színvonalas zenét produkált. A koncert után az együttes vezetőjével, Mai fez Attilával beszélgettünk.
- Tízéves a zenekarod,
ugyanebben a felállásban kezd
tetek el játszani?
- A zenekar öt éve játszik eb
ben az összeállításban. Fontos,
hogy ebben a zenében, amit ját
szunk, a zenekar tagsága - ha
lehet - állandó legyen. Ez
ugyanis a tagoktól egy speciális
hozzáállást igényel. Ez a zene
meglehetősen összetett, különös
fúziója a kultúrák és kontinen
sek zenéjének. Ez a második öt
év hozta meg számunkra a nem
zetközi és a hazai elismerést,
vagyis a régen várt sikert.
- A közelmúltban két CD-le
mezetek került piacra. Az egyi
ket a B&W angol cég jelentette
meg, a másik pedig itthon ké-

szült - melynek zenei anyagát ma hallhattuk. A két CD hasonló kompozíciókat tartalmaz?
- Teljesen különböző zenei
anyagokról van szó. Az említett
angol lemeztársaság korábban
már megjelentetett velünk két
koncertfelvételeket tartalmazó
CD-t. Ezt követte a MIDEM
fesztiválra megjelentetett: „A
tejút elefántjai" című világter-
jesztésü CD-lemezünk. Ezt előz
te meg az itthon megjelent le
mezünk, mely igazán nagy öröm
számunkra, mert felvételeinken
közreműködik mindkét kitűnő
lengyel jazz-zenész, akikkel itt,
ma este felléptünk. A felvételek
kitűnően sikerültek, úgy, mint
ahogy azt csak legszebb álma
imban képzeltem.
- Több külföldi siker előzte
meg a hazait. Remekül szere
peltetek például Montreálban és
Montreuxban. Adódik a kérdés:
senki sem próféta a saját hazá
jában?
- Ez a mi esetünkre tökéle
tesen érvényes. Ezt én úgy fo
galmazom meg, hogy az ember
nek olykor kétszer is körül kell
utaznia a Földet ahhoz, hogy
egyszer hazaérkezzen.

Czene




hoznunk a tradicionális hátrányokat?
— Soha nem próbáltam eről
tetni, hogy részese legyek va
lamilyen európai - netán -
lengyel jazz-út kiépítésének.
A magam részéről mindig is
jó amerikai jazz-t szerettem
volna játszani. Azonban, mi
vel nem vagyok amerikai, sőt
színesbőrű sem, Európában
élek, ezért óhatatlanul az ame
rikaitól eltérő jegyek is keve
redhetnek ebbe a muzsikába.
Ha ez így is van, nem feltét
lenül hátrányos, még akkor
sem, ha ez egy speciális véd
jegyet ad ennek a zenének. A
tudatos törekvésem a további
akban is, hogy lengyel létemre
amerikai jazz-t játsszak.
• Magyarországon több jazzfesztiválon is játszott. Ma-gyár zenészekkel lemezt is készített. Mi a véleménye a jelenlegi magyar jazz-életről? Kikkel játszana szívesen?
- Neveket ne kérdezzen.
Valóban sok muzsikussal ját
szottam együtt pályafutásom
során. Idősebbekkel, fiatalab-
bakkal egyaránt. Sok magyar
jazz zenész felvételét hallót-
A. döntő kapójában & oldal
Március 15-e Kézdivásfcrlwslyem és Kovásznán
16-17. oldal
KÖLTEMÉNYEK
IS, oldal Tűzvédelmi vetélkedő Kanizsán
m oUal
Esetem a polgármesteri hivatalban 20-21. oldal
Oknyomozás
22-23. oldal
„EGYSZERŰEN
MUZSIKUS SZERETNÉK LENNI"
Zbigniew Namyslowski játéka túlzás nélkül kuriózumnak számít minden jazz-t szerető ember számára. Mivel az utóbbi ritka vendége a hazai jazz-pódiumoknak, fokozott várakozás előzte meg színpadra lépését. A sors különös szeszélyeként e fellépés egybeesett a BOP-ART Orchestra tíz éves jubileumi koncertsorozatával, s lemezbemutató turnéjával. Hiszen a neves muzsikusnak jelentős szerepe van az említett CD-lemez színvonalának kialakításában. E sikeres lemezbemutató sorozat nagykanizsai előadása után sikerült a világhírű szaxofonossal beszélgetnünk.
• Kelet-Európa jazz-életé-
nek központjaként Lengyelor
szágot emlegetik, ahol évtize
dekkel ezelőtt már Jazz Föde
ráció működött. E szervezet
nek ön egy ideig az elnöke
volt. Ma nem tölt be hasonló
misszionáriust szerepet?
A melléklet tartalmából
A világ
A gazdagoknak
tál kiesi
10-11. oldat
Znúkbm történelem
- Úgy érzem, sem küldeté
sem, sem vízióm, sem misszi
óm nincs. A jövőben is csak
egyszerűen muzsikus szeretnék
lenni. Talán az is vagyok. Ha
egyáltalán erről beszélni lehet,
akkor nekem a zenészi pálya a
küldetésem. Tény, hogy voltam
a Jazz Föderáció vezetője, de
valójában ez nem állt jól ne
kem, ezért ma nem is látok el
hasonló funkciót. Úgy hiszem,
nem az a dolgom, hogy én
döntsék el bizonyos dolgokat,
hanem pusztán az a dolgom,
hogy zenéljek.
• Pályafutása során ajazz-en
belül több irányzatot játszott,
a free-től a jazz-roek-ig. Me
lyik stílus áll önhöz a legkö
zelebb?

- Nekem az életemben az a
legfontosabb, hogy jazz-t
játszhatok. Az igazi kedven
cem az akusztikus zene. Ez
ugyan több részre tagolható,
vagyis különböző részei lehet
nek. Ide tartozhat az amerikai
jazz-től a lengyel népzenei
motívumokig sok minden, me
lyek csak színeket visznek az
általam kedvelt zenébe, ösz-
szegezve - ha lehet - csak na
gyon jó jazz muzsikát szeret
nék játszani.
• A hatvanas évek közepé
ig az amerikai jazz volt a
meghatározó, ön, aki rend
szeresen játszik nemzetközi
fesztiválokon, hogy látja, si
került-e kontinensünkön be-

tam, mely felvételekről el kell ismernem, hogy nagyon magas színvonalúak. Öröm hallgatni őket, főleg velük együtt játszani. Azt kell, hogy mondjam, a mai magyar jazz mu-

zsika színvonala az egyik legerősebb Európában. Ilyen értelemben mondhatom,' hogy a magyar jazz az európai élmezőnybe tartozik.
Czene Csaba

H

ÉTFŐ

17 óra; Baranyi Ferenc költő és Kassal Franciska gitárművész előadása
- irodaim! est a HEK-ben 19 Óra. Jézus szenvedésének története - misztérium játék felnőtteknek
a Móricz Zsigmond Művelődési Házban


Kanizsai műsor



KOSSUTH
KÖZÉPHULLÁMOM
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Törvénykönyv
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben 11.05 Szonda (ism.) 11.35 Napkönyv -X/10. 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Hitélet
14.05 Klasszikusok mindenkinek
14.55 Első közlés
15.05 Kossuth-klub (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Összeállította: Parancs János
20.05 A népzene hagyományőrzői
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub. Ütköző
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum
23.05 Lemezmúzeum
URH-ADÚN
6.55 Körzeti információs magazinok 11.00 Szó és jövő
Csaplár Vilmos műsora 11.30 Fórum. A kultúráról (ism.) 13.00 Az Amerika Hangja műsora 14.00 A tegnap slágereiből 14.30 A Nyitnikék postája 15.00-
18.30 Országgyűlés 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjemjeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Galaxy X - XXX/21. 4.25-6.55, 9.00-11.00,12.00-13.00, 21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú miisorral

PETŐFI
4.30 Napinditó
Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben
„West-coast" muzsikusok 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hírek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nótakalendárium 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek
13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Operettparádé
A zürichi Tonhalle zenekara Lehár-műveket játszik 14.00-17.00 Kettőtől ötig
A Rádió kívánságműsora közben:
15.00 Hírek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Garázs 18.30 Éj-félig-per
Egy éjszakai műsor rövidített visszajátszása 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kölyőkrádió 19.35 Táncházi muzsika 20.00 Más-kép(p) 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Rockújság 22.00 Magyar lemezbemutató Beszélgetés a Bojtorján együttessel új albumukról 22.30 Jazz 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Lemezbörze helyett Van Morrison 1979-es albuma 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Verbunkosok, csárdások


3SAT
16.15 Idősek klubja
17.00 Minihirek
17.10 Alfréd J. Kwak (sorozat)
17.35 Felhők Kaprun felett
(sorozat)
18.00 Képek Ausztriából
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Tudományos magazin
20.00 Szappantolvajok (olasz tilm)
21.20 Bette Davis - portré
21.30 Lányok az éjszakában
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hírek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sor.)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó
11.30 Családi párbaj
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (sor.)
íHWil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
natTfil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök ?(am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők
(német sorozat)
Hilia Columbo (am. krimisorozat)
22.10 Quincy (amerikai sorozat)
23.05 Kulturális magazin
23.35 Gong-show
0.10 Trópusi hőség (ism.)
1.15 Borzasztó kedves család (ism.)
1.55 Ki itt a főnök? (ism.)
2.30 Beszélgetés (ism.)
3.30 Robbanékony (ism.)
4.00 Oscar-díj, 1993


TV5
6.00 Telereggel
9.00 Riportok, aktualitások
11.00 Az igazság órája
12.00 Varietéműsor
13.15 A Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Tudjunk többet!
17.05 Egészségügyi tanácsok
17.30 Főzőcske
18.00 Kvízmüsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 A tuberkulózis - ma
21.30 Varietéműsor
23.25 Film Braziliáról
0.30 Vegyes műsor hajnalig
5.15 Eurohiradó
MUSIC TV
20.00 NeilYoung
21.00 PipDann
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Rockblokk
2.00 Kristlane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Sport
14.30 Európa-Mim
15.00 Dzsem
16.30 Élövideoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Detektívek (sorozat)
20.00 Sport
20.30 Média televízió
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Eco-record
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 A gengszter (film)


PRO 7
4.50 Ürhajótöröttek (ism.) 5.40 Vicki (amerikai sorozat)
A fellépés
6.05 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Widget, a kis ör Garfield
Flintstone család 7.55 Parker Lewis (ism.) 8.25 Harttól Hartig (ism.) 9.20 Randevú Hondurasban (ism.) 10.50 Matlock (ism.) 11.50 Riporterek (ism.) 12.20 Dokumentumfilm 12.40 A madárijesztö és Mrs. King (amerikai sorozat) A hasonmás
13.30 És megint dühbe jövünk (ism.) 15.25 Harttól Hartig (am. sorozat) Gyilkosság Rodosz szigetén 16.15 Rajzfilmek Heathcliff
Alvin és a mókusok Garfield
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat)
A csábítás művészete 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
A romantika mestere
iülilil San Francisco utcáin (amerikai sorozat) Kicsoda dr. Holtfield? 20.00 Híradó
HUM Szerelem, hazugság és gyilkosság (amerikai krimi) 24.00 Törött jelvények (am. sorozat) Zsaru a Vénuszról Beau Jack és csapata lövöldözésbe keveredik több „normális" kollégával. A lövöldözés kiváltója Charles von Bork. Szerencsére valameny-nyi résztvevő sebesülés nélkül megússza a „nézeteltérést". Beau szeretné kideríteni Charles reakciójának okát. 0.55 Hírek 1.05 A csomag (ism.) 2.50 Hírek
3.00 Fekete farkasok (ism.) 3.50 Hírek 4.00 Nyersbőr (ism.)




A világ a gazdagoknak túl kicsi
6.00 Muzsikáló reggel
9.05 Pódium. Ezio Pinza énekel
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Most olvastam
Nagy Atilla Kristóf: Valaki beszél
10.15 A kamarazene kedvelőinek
11.37 Terényi Ede népzenei feldolgozásaiból
12.00 Hírek. Időjárás
12.5 Hangverseny délidöben
13.5 Rimszkij-Korszakov operái
ból
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 A látogató -X/1.
14.55 Zenekari muzsika
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Kóruspódium
16.35 Magyar rézfúvóskvintettek
játszanak 17.00 Új Hangoló

17.50 A hét költője: Nemes Nagy Ágnes
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Pécsi Nyár, 1992-X/10 A Budapesti Szent István Bazilika kórusának hangversenye
19.05 A belénk íródott múlt
19.35 A kölni Musica Antiqua együttes játszik
20.00 Hírek. Időjárás
20.03 Búvárharang
20.20 A Francia Nemzeti Zenekar hangversenye
21.50 József Attila minden verse
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Új Zenei Újság (ism.)
22.50 Rádiószinház
Hubay Miklós: Magnificat 0.08 Hírek. Időjárás 0.13-2.00 Évszázadok muzsikájából

K. Scieranski-t Nagykanizsa jazz kedvelői másodszor láthatták, hallhatták városunkban. Először közel két éve, amikor az Alpok-Adria Jazz Fesztivál sztárvendége volt. Az elmúlt szombaton a BOP-ART Orchestra lemezbemutató koncertjén csodálhattuk meg ismét játékát. Rövid interjúnk a sikeres koncert után készült
- Önt a szavazatok alapján néhány éve
a világranglista élvonalába sorolják,
mégis keveset hallani Magyarországon.
Miért?
- Nem tudom igazából, hogy a leg
jobbak közé tartozom-e. Magyarországon
mindig nagyon szívesen játszom. Külön
örülök, hogy Attila rendszeresen, minden

évben meghív, hogy turnézzunk, zenéljünk együtt. Nagyon szívesen jönnék és tennék eleget más meghívásoknak is, akár a saját formációimmal, mivel több is létezik.
— A koncerten megtudtuk, hogy közel
tíz éve nem játszottak együtt Namys-
lowskival. Egy országban élnek, ilyen
nagy lenne a világ?
- A világ a gazdagoknak túl kicsi, de
mivel én szegény vagyok, túl nagy. Va
lóban tíz éve nem játszottunk együtt,
mindketten saját álunkra léptünk. Zbig-
niew zenéje nagyon komplikált, bonyo
lult, borzasztó nehéz lejátszani, el kell
ismernem, ö egy géniusz. Nem kívánom



A FOGYASZTOK SZOLGALATÁBAN

1


Kanizsai műsor


Mozi; U, 18, 20 éra; Draktó*
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Országúti vagányuk
20.15 éra: iugsj
Mo/icsatorna: 18 és 20 éra: Filmvetítés
KÁMZSA TV 18 4ra: A hétvége sportja

MÁRCIUS 29.

H





OSZTRÁK 1



vele összehasonlítani magam, mert akkor azt kellene ereznem, hogy senki vagyok mellette. Boldog vagyok, hogy alkalmi projektekben néha együtt dolgozhatunk. Külön-külön járjuk a világot. Az említett tíz éves távolságtartás oka abban is rejlik, hogy én meglehetősen szégyenlős ember vagyok. Legutóbbi lemezfelvételeimre szerettem volna meghívni öt, de nem mertem felkérni.
- Úgy tűnt, jól érezte ma magát a színpadon.
Akadt is egy-két poén a közönség nem kis örö
mére. Véleménye szerint a zenében fontos a
humor.
- Szerintem a jazz-ban nagyon fontos a hu
mor, de erről inkább a feleségemet kellene
megkérdezni. Tény, ha az ember jól érzi magát
a színpadon, nagyon jól sülhet el. Persze adód
nak nehezebb percek, órák is, mikor ez szinte
lehetetlen.
cézécsé
9.00 Hírek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Tisztelt ház (ism.)
10.30 Mennyel keringő (ism.)
12.15 Schilling (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Osztrák kastélyok
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
14.45 Euroturizmus
15.05 Fraggles (sorozat)
15.30 An-tan-tónusz
15.50 Rebecca és a szomszéd gye
rekek (sorozat)
16.15 Villámhárító
16.30 Szellemlrtók (sorozat)
17.00 Minihírek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
am Éli bizonyíték (amerikai film)
EEIÍTil Az Oscar-díj (amerikai film)
0.55 Hírek
1.00 1000 mestermű
OSZTRÁK 2
16.30 Nlppon (sorozat)
17.30 Hársfa utca (sorozat)
18.00 Hooperman felügyeifi (sor.)
18.30 Szivem csücske
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 A körorvos (sorozat)
21.00 Újdonságok a moziban
21.15 Teleszkóp - Szarajevó
22.00 Hírek
22.30 MontyPython repülő cirkusza
23.00 Fekete-erdö - Kék Duna
23.25 Jó hirek (rövidfilm)
1.20 Hirek

13.00 Telebörze
13.35 Tánc
14.30 Az elsfi szörfösök
15.15 DSF-trénlng
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hirek
18.00 DSF-stúdló
18.35 Sportkvíz
19.25 DSF-stúdió
20.00 Labdarúgás
22.05 Jégkorong
22.55 Hírek
23.05 Küzdősportok magazinja
24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUROSPORT
10.00 Atlétika
11.00 Sí VB
13.00 Nemzetközi motorsport
14.00 Tenisz
17.00 Forma-1
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Tenisz
22.00 Labdarúgás
23.00 ökölvívás
1PLUS
15.00 Hirek
15.03 Egészségügyi magazin
15.45 Angol nyelvlecke
16.15 Dokumentumfilm
16.45 Róma (sorozat)
17.30 Beszélgetés
18.00 Amszterdam, orvosi központ
18.30 Hirek
18.40 Mühlentali gyerekek (sor.)
19.10 Mese
19.15 Tudományos műsor
20.00 Híradó
20.15 Szardínia (sorozat)
21.15 .Arany" lányok (sorozat)
21.45 Riport

16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Veri az ördög a feleségét
Magyar filmvígjáték (ism.) 17.40 Bakony 18.15 Nyelvrokonainkról Reguly
Antal nyomában 18.30 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 Közép-kelet-európai filmek
Vörös kányafa
Szovjet film 20.40 A lámpás
Tévéfilm (1972)
Gárdonyi Géza regényéből 22.10 Hírösszefoglaló
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT1 -gyei I 8.50 Astrodinók (ism.) 9.15 Egészségügyi magazin (ism.) 9.40 A mindenható nyomában
(ism.)
10.05 Aljatportrék (ism.) 10.35 Népzenei slágerek (ism.) 11.30 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Malibu vizi mentői (ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan (am. sor.)
Az első menet 14.30 Szomszédok (ausztrál sor.)
Tüzpróba 14.55 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Szólítson Nicknek 15.50 A négyöklű trió
(amerikai sorozat)
Szenvedélyes bűnöző 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Kulcslyuk 19.30 Szerencsekerék fgiKE Apának feleség kell (sorozat) 21.20 Kérlek, jelentkezz I 22.15 Akut
23.00 Újdonságok és történetek 23.45 A négyöklű trió (ism.) 0.35 Filmkészítők 0.55 Műsorismertetés

5.40 Falutévé - törvénytippel, agrometeorológiával és falusporttal
6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor Benne:
8.05 A Financial Times heti üzleti híradója
8.30 Közjáték
A héten: Aiszoposz meséi
8.35-
12.05 Napközi Benne:
9.00 Walt Disney bemutatja (ism.) Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Versenyszellem földön-égen A suli
Amerikai filmsorozat - IX/9. Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat A hős ösmacl 10.45 Játék 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 16.10
16.35 16.45
17.00 17.30 18.10 18.20
18.40 18.50
Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló „Traffic jam"
Slágerlista, rejtvények, klipek, külföldi sztárriportok a köny-nyűzene világából Képújság Bűvös hatos
Játék kockákkal és filmekkel Megátkozott árvák Dokumentumfilm Kalendárium, 1993 Ismeretterjesztő magazinműsor Pénzvilág
Hírek, tények, információk Napközi - egy műsor és valami más
20.00 20.30 20.35
Jó éjszakát kíván a Disney I „Engedjétek hozzám I" A hitről gyerekeknek A nagykövet férje Francia kalandfilmsorozat XIII/6. rész 54' Híradó Telesport Szószóló
21.50
22.55
Htlili]
23.25 23.30
Emberi jogi figyelő A klinika NSZK tévéfilmsorozat - XII/5. Élet vagy halál (Ism.: csütörtök, TV1 10.00) Szabófalvától San Frandscóig Markó Béla költő-politikus Közjáték (ism.) A lángoló kereszt Amerikai dokumentumfilm Híradó BBC-hiradó
HB0
17.30 Csata a csillagokon túl
Amerikai sci-fi 99' 19.15 Rendörakadémia
Amerikai vígjáték 92' 20.50 A bostoni fojtogató
Amerikai bűnügyi film 111' 22.45 Melodráma
Magyar dráma 92'

6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
15.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 17.05 Műsorismertetés 17.10 Híradó - Időjárás 17.15 Természeti képek
Francia ismeretterjesztő filmsorozat
A hangyák
tHBü A könyvek könyve
Amerikai rajzfilmsorozat Nehemiás és Jeruzsálem falai
17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó Budapest
Telefon: 132-9329 Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311 Pécs
Telefon: (72) 10-533 Szeged
Tel./fax: (62) 480-524 Szombathely Telefon: (94) 11-066
18.25 Műsorajánlat Időjárás
18.30 Felsőfokon
Egyetemisták és főiskolások aktuális hírműsora
18.40 Telesport
19.05 Korkép
Magyarország jelen időben
Benne:
„Itt nálunk nagyon jó"
Tündérmese Dél-Alföldön
FEIiE Petrocelll
Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat
Volt egyszer egy áldozat 48' Petrocelli - Barry Newman (Tordy Géza), Maggie - Su-san Moward (Balogh Emese), Pete - Albert Salmi (Csurka László), dr. Leo Stegner -John Dehner (Tolnay Miklós), Lois - Renne Jarrett (Kiss Erika), dr. Clayton - Jonathan Lippe (Wolmuth István)
20.58 Ravasz
21.00 Létkérdések Televíziós vitaest
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló
22.20 Időjárás
EHHa Végitélet
Francia-svájci tévéfilm Szereplők: Jean-Philippe Ecof-fey, Myriam Dávid, Nils Ra-vernier
Magyar hangok: Rátóti Zoltán, Radó Denise, Kautzky Ar-mand

EDD

14 óra: Megyét nyugdíjas fclitbtalálfcDZÓ a Móricz Zsigmond MűveHSdéá Házban 19 tfra: jézus sicnvcd^sfaek történeti' - inis/.tórium játék
felnőtteknek a Móricz Zsigmond Művelődési Házban 19 óra: Sütíi Andris: Vlgyorgó bubimat - A veszprémi
Pet«fl Sindöf Színház előadása a HSMK-ban


Kanizsai műsor



KOSSUTH


3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Mindennapi tudomány
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.30 Szegények - novella 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház
félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Kossuth-klub. (ism.) 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum. Talpalávaló 17.05 Magyarországról (övök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvllág 19.25 Jó éjszakát, gyerekekl 19.35 Összeállította: Parancs János 20.05 Népi táncmuzsika 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub
Szellemtörténetek 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum-a kultúráról 23.05 Nagy mesterek - világhírű
előadóművészek
URH-ADÖN
6.55 Körzeti Információs magazinok
9.00-
18.30 Országgyűlés A szünetben: 13.00-
14.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 in limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjemjezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 AufDeutschgesagt-26/13. 4.25-6.55, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral

4.30 Napindító. Zenés ébresztő
8.05 Sportreggel
8.20 Rivaldafényben Zámbó Jimmy
8.50 Helykeresö
Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben
9.00 Hírek. Időjárás
9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóta-só
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek 13.05 Iránytű
13.30 Örökzöld filmmelódiák 14.00 „Mindenki másképp csinálja...-közben:
15.00 Hírek. Időjárás 15.30 Gratulálunk. Szegő András 16.00 Csúcsforgalom 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 A magyar rock archívumában 18.30 Helykereső
Szociálpolitikai magazin 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kamasz-panasz 19.35 Magyar nóták, csárdások a rádióhallgatók kívánságaiból 20.00 Műforditva 20.40 Hangpárbaj 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Blues-plusz 21.35 Mit üzen a Rádió? 22.00 Rockpanoráma 22.30 John McLaughlin triója játszik 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Jazzshow
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
4.03-
4.20 Cigánynóták

15.45 Rock-pop
16.15 Férfiak beszélgetése
17.00 Mlnlhirek
17.10 Dokumentumfilm
17.35 Környezetvédelem
18.00 Képek Németországból
19.00 Hírek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Újdonságok a moziban
20.00 Film
21.10 Az utolsó szerelem
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Híradó
22.30 Klub-2 / Hírek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sor.)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
1230 ASpringfield-sztori(sor.)
ílHHTl Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
íEfiTii Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó Idők, rossz idők (sor.)
HUH Hegylakó (amerikai sorozat)
21.15 Krlmlmagazln
22.15 Oscar-díj, 1993
23.15 Gottschalk-show
24.00 Törvény és rend (am. sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 Ki Itt a főnök? (ism.)
2.10 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.20 Jó idők, rossz Idők (ism.)

6.00 Telereggel
9.00 Hírek, riportok 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 A szökevények (játékfilm) 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Kanadai és svájci magazin 21.30 Rendkívüli tudósító 23.15 Kulturális magazin
0.35 Beethoven: IX. szimfónia
2.15 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
20.00 Tárcsázz I
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hírek
23.45 Egytől három
24.00 Slágerlista 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Vldeodivat
14.30 Arcképcsarnok
15.00 Dzsem
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza
(amerikai sorozat)
19.30 Dante (sorozat)
20.00 Eco-rekord
20.30 Helyszín
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Média televízió
22.00 Hírek.
22.30 üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Késői találkozás (film)

5.20 Ürhajótöröttek (ism.) 6.10 Vlckl (amerikai sorozat)
Biliárdzseni 6.35 Rajzfilmek (ism.) Heathcllff
Alvin és a mókusok Garfield
Flintstone család 8.25 Parker Lewis (ism.) 8.55 Harttól Hartlg (ism.) 9.50 A bébi és a csatahajó (ism.) 11.30 San Francisco utcáin (ism.) 12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.05 Harry Fox esetei (am. sor.)
Szomszédok
[EPEI Szászok ostroma
(angol film) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
Gyilkos kamera 16.15 Rajzfilmek Heathcliff Repülő macik Garfield
Flintstone család 18.00 Parker Lewis (am. sorozat)
Esélyek
iCTcTil Bili Cosby-show (am. sor.)
Theo szennyese
19.00 San Francisco utcáin (am. sor.) Bírák napja
San Franciscóban titokzatos gyilkos garázdálkodik. Áldozatai bírók vagy ügyvédek, akiket látszólag minden ok nélkül gyilkol meg. Stone hadnagy és Keller felügyelő éjt nappallá téve igyekszik megoldani a rejtélyt. 20.00 Híradó
HÜB Cirkálórakéta (német-olaszamerikai-spanyol thriller) 22.15 Minden lében két kanál (angol sorozat) örökség
23.20 Kabaré és szatíra 0.10 Rémület a panoptikumban
(amerikai film) 1.50 Hírek
2.00 Fekete farkasok (ism.) 2.45 Hírek
2.55 Jövendölés (ism.) 4.40 Hírek



6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Búvárharang (ism.)
10.20 Zenekari muzsika
11.10 Gena Dlmltrova énekel
11.40 Országok, tájak zenéje
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galéria kupolatermét Az Erkel Ferenc kamarazenekar hangversenye
13.15 Brahms német népdalaiból
13.35 Fúvószenekari hangverseny
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 A látogató - X/2.
14.55 Muzsikáról versben, prózában. Juhász Gyula -H/1.
15.25 Zenekari operarészletek
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Az erdő zenéje

16.35 Paul O'Dette Kapsberger-műveket látszik lanton
17.00 Kilátó. Irodalmi magazin
17.50 EPTA - Hungary'93
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Puccini: Bohémélet Négyfelvonásos opera
20.00 Hírek. Időjárás
20.05 Teleobjektív
20.20 A Jeunesses Musicales Világ-zenekarának hangversenye
21.50 József Attila minden verse
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Három szólamban
23.00 Nem emlékszem semmire Arthur Miller jelenete
23.44 A Liszt Ferenc Kamarakórus énekel
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Magyar előadóművészek felvételeiből


Zsákokban
hozott történelem.,


Für Lajos honvédelmi miniszter ezekkel a szavakkal utalt a Lakitelek Alapítvány helytörténeti pályázatának méretére, valamint személyes, már a jelenlévőit többsége által is megélt történelmi jellegére.
Akik március 17-én a Gellért Szálló teaszalonjában pályázóként vagy meghívottként résztvettek a díjátadó ünnepségen, felemeló" élménnyel gazdagodva érezhették magukat. Már maga a tény is elgondolkodtató: 444 pályázó 479 munkájában mutatta be lakóhelyének történetét, a helyi gazdasági, társadalmi, kulturális élet összefüggéseit, vagy családjának múltját, munkahelyének közelmúltját és jelenét.



KANIZSA DOMUS ARUHAZ IGAZI OTTHONT TEREMT!

Kanizsai műsor


Mozi: 16, 18, 20 óra: Stfidió Mozi: 16.30, 18.15
20.15 óra: KANIZSA TV 19 éra;

óra:

Drakula
Országúd vagányok
SZIV-TV magazin

MÁRCIUS 30.

K




ször is azért, mert az utóbbi években Magyarországon sem ekkora méretű, sem földrajzi helyét illetően ilyen széles körű pályázókedv nem volt. Másodszor: a holt anyagban a megélt történelem, az emberi lét sok-sok rétege elevenedett meg. Pedagógusok, könyvtári és levéltári szakembereken túl a szerzők között találhatunk papokat, egészségügyi és közigazgatási dolgozókat, a 80 éves idős nyugdíjas mellett általános iskolai gyermekcsoportokat is.
A határainkon túl élők nagyszerűen demonstrálták, hogy „két Trianon" után is sajátos kisebbségi létüket, napjaik sorskérdéseit megelevenítve
Többen a helytörténet iskolai oktatásának módszertani kifejtésével pályáztak. A Lakitelek Alapítvány a kitűzött célt - a 20. század magyar történelmének valósághű feltárását és bemutatását, valamint a helytörténeti kutatás és oktatás fellendítését - nagyszerűen megvalósította. így aztán nem is csoda, ha az alapítvány kuratóriuma a megajánlott 6 millió Ft pályadíjat több, mint 1 millió Ft-tal megemelte, és az iskolai oktatásban használható 11 kiváló pályamunka közül felvállalta néhány teljes kiadását.
A zsűrinek - elnöke személyes hangvételű tájékoztatása szerint - lebilincseld élményben volt része. Elő-
OSZTRÁK 1
9.00 Hirek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Idősek klubja (ism.)
10.15 Zenedoboz
10.30 Veszélyes örökség (ism.)
12.05 Sport (ism.)
13.00 Hirek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.45 Sinha Moca (sorozat)
14.10 A nagy völgy
(amerikai sorozat)
14.50 A holnap mesterei
15.05 Közvetítés egérrel
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Savanyú káposzta
16.30 Játék
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hirek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 A hegyek országa (sorozat)
CTHil Manana (francia kalandfilm)
EHEfll A joker (német film)
0.25 Hírek
OSZTRÁK 2
16.30 Magyar nyelvlecke
17.00 Hétköznapok
17.30 Tájékozódás
18.00 Hooperman felügyelő (sor.)
18.30 Izé-játék
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturáls magazin /Rövidfilm
21.07 Külföldi tudósítások/Híradó
22.30 Oscar-dij, 1993:
Fennsíkok vándora (am. film)
Éjszakai rohanás (am. film)
M.A.S.H. (am. film)
Mona Llsa testőre
(angol film)
Maurlce (angol film)

13.00 Telebörze
13.35 Jégkorong (ism.)
14.30 Vitorlások
15.15 DSF-tréning
15.30 Téli sportok
15.55 Labdarúgás (ism.)
17.55 Hirek
18.05 Hopp vagy kopp - játék
18.35 Sportkvíz
19.25 DSF-stúdló
19.55 Hirek
20.00 Sport a nagyvilágból
22.05 Talkshow / Hirek
23.00 Küzdősportok magazinja
24.00 DSF-stúdló (ism.)
EUR0SP0RT
11.00 Sí VB
12.00 Atlétika
13.00 Labdarúgás
14.00 Tenisz
18.00 Labdarúgás
19.00 Szörfösök magazinja
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Tenisz
22.00 Ökölvívás
23.00 Kickboksz
1PLUS
15.00 Hirek
15.03 Ingeborg nővér (német film)
16.45 Természet és technika
17.15 Autóversenyek története
18.00 Amszterdam, orvosi központ
18.30 Hírek
18.45 VoH egyszer... az Élet (sor.)
19.10 Mese
19.15 Tartományi magazin
20.00 Híradó
20.15 Dokumentumfilm
21.15 „Arany" lányok (sorozat)
21.40 A kés (krimisorozat)
22.50 A csatornák ura
23.35 Sztravinszkij: Tűzmadár


16.00 Hirek, műsorismertetés 16.05 Városbújócska
Magyar film (ism.) 17.45 A boldog család
Német tévéfilmsorozat 18.35 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 Magyar filmtörténet
Egy bolond százat csinál
Magyar film (1942) 20.40 Dialógus Krzysztof Zanussival
a lengyel filmhét keretében 20.50 A nyugodt nap éve
Lengyel film 22.50 Hírösszefoglaló
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT 1 -gyei I 8.30 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.20 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.05 Mindenki szereti (német film) 11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Halli Galli (ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Paul és Lauren 14.30 Szomszédok (ausztrál sor.)
Vissza a természetbe 14.55 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
Veszélyes sebesülés 15.50 A négyöklű trió
(amerikai sorozat)
Elsüllyedt kincs 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit - játék 18.30 Sport 18.45 Híradó 19.00 Klip-klub 19.30 Szerencsekerék 20.15 Népdalok 21.10 Mentők 22.00 Tiltakozás 23.00 Tévétökör - riport Httlil Forró ágyak (sorozat)


5.40 Falutévé - adótippel
Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor Telefon: 176-7943 Benne:
8.10 Alternatív gyógyászat , 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
A TV1 napközi tájékoztató műsora - Telefon: 153-1204
Benne:
KlilTi Pokoli paradicsom Brazil kalandfilmsorozat Eduarda - Vera Fischer (Pró-kai Annamária), No - Carlos Alberto Ricceli (Reisenbüchler Sándor), Carlos - Herson Capri (Szabó Sípos Barnabás); Manuéla mama - Fer-nanda Montenegró (Czigány Judit)
10.00 Friderikusz-show
Garantáltan politikamentes talk-show (ism.)
11.20 Játék
12.00 Hirek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló
16.10 Sztravinszkij: Menyegző Balettfilm A Gulbenkian Balett előadása
16.40 Képújság
16.45 Cimbória
Telefonos vetélkedő
17.00 Macedónia, a Balkán fekete báránya Dokumentumfilm
17.50 Pénzvilág
Hírek, tények, információk
18.00 Napközi - Az Oscar-díjra jelöltekről
18.40 Derű és ború
Angol rajzfilmsorozat XIII/8. rész: A köd
19.05 Szerencsekerék Vetélkedőműsor
19.35 „Veletek vagyok mindennap..." Katolikus krónika
20.00 Híradó
20.30 Telesport
20.40 Aktuális
gmn Oscar-dij-átadás
22.40 Közjáték (ism.)
22.45 Sportvarázs
Olasz foci, amerikai kosárlabda és egyéb csodák 0.25 Híradó 0.30 BBC-hiradó
HB0
17.30 Babar: A segélycsapat
Francia rajzfilm 24' 18.00 Állati viselkedés
Amerikai vígjáték 85' 19.30 Mozimánia: Clint Eastwood
Amerikai dokumentumfilm 58' 20.30 AtörvényenkrvüiJoseyWales
Amerikai film 130' 22.15 Testvérszövetség
Amerikai dráma 112'


6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 10.00 Parlamenti Napló
Kapcsoljuk az Országházat 16.05 Műsorismertetés 16:10 Korforduló
Idősek és idősödők mindenes
fóruma
17.00 Híradó - Időjárás 17.05 Civil kurázsi
Bayer Ilona műsora 17.30 Szombathelyi virtuózok
Farkas: Szonatina
Mozart: D-dúr (Adelalde)
koncert I. tétel
Előadja: Uzdi Andrea, az I. kerületi Zeneiskola növendéke 17.39 Pif és Herkules
Francia rajzfilmsorozat
Az örökség 17.50 Elektor kalandor .
Logikai videojáték 18.00 Híradó 18.10 Regionális híradó
Budapest
Telefon: 132-9329
Debrecen
Tel./fax: (52) 16-311
Pécs
Telefon: (72) 10-533
Szeged
Tel/fax: (62) 480-524
Szombathely
Telefon: (94) 11-066 18.25 Müsorajánlat
Időjárás
18.30 Zöldpont
A szabadidősportok magazinja
nnrna A ZÖM brigád
Francia-NSZK tévéfilmsorozat-VII/2. rész: A Leonard-kódex 55' A főszerepben: Antoine Amour-dedieu - Gilles Segal (Szersén Gyula)
20.05 Stúdió '93
A TV2 kulturális hetilapja
20.55 Virágok
Hlilii Szokolay Sándor szerzői estje a Mátyás-templomban
21.50 Műsorajánlat
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló
22.20 Időjárás
RHHü A Független Színpad Egy lázadás anatómiája
_ SZÍV TV
19.00 Műsorajánlat 19.10 Baba-mama torna 19.35 Gyermekek képernyője
Rajzfilm
20.00 Különjárat - Pop, rock 20.40 Úrilány szobát keres
Magyar filmvígjáték (1937)
FF 80'
22.10 Egászségmagazln 22.35 Mindennapi jóga



A SZUPERMINŐSÉG
UJ helyen: Soottrs foto, Nk., Fő u. 9.

s

ZERDA

S frra: Jézus szenvedésének törtenete - misztérium játék
gyermekeknek a Móric/. Művelődési Házban 13 óra: Kirándulás » Miklósfui l'arkerd/Shöz
- Indulás: KIK!Í>I Zoltán V1IÍVII<ÍI1IM Háatól Mozi: 16, 18, 20 Ara: Drakula


Kanizsai műsor



3SAT

TV5

PRO 7



■KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Törvénykönyv
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 A siker. Örley István novellája 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma? 13.15 Falurádió (ism) 13.30 A református egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvllág 19.25 Jó éjszakát, gyerekekl 19.35 Összeállította: Parancs János 20.05 Népzenei emlékeim 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub. Mit szól hozzá? 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 A Rádió lemezalbuma
URH-ADÓN
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Derűre Is derű
Az ikrek szeretnek kérdezni 11.25 Muzsikáló természet 11.30 Fórum (ism.) 14.00 Kettős kötődés 14.30 Kapaszkodó 15.05 Társalgó (ism.) 16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materlnskom jazyku 19.00 ín limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjemjeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Cubes-XV/5. 4.25-6.55,9.0O-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral

4.30 Napindító
Zenés ébresztő 8.05 Sportreggel 8.20 Rivaldafényben 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Régi nóta, híres nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek 13.05 Derűre is derű
Kopányi György: Premier 13.30 Kedvencek a múltból
Mensáros László és Páger Antal
14.00 Pihenőidő közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hirek. Időjárás 17.05 Napóra
17.55 Közvetítés a Magyarország-Görögország labdarúgó VB selejtező mérkőzésről közben:
18.45 Hirek. Időjárás 19.50 Könnyűzene 20.00 Világhangköltészeti Revue
Szkárosi Hangadó -II/2. 20.30 Visszaszámlálás 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Hatodik érzék
Kapcsolatkeresés egy rejtett világgal
22.00 Magnósok, figyelem I 22.30 Count Basie és Oscar Peter-
son kvintettje játszik 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.10—4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne: 4.03-4.20 Magyar nóták, csárdások

15.25 Zenés barangolás
16.25 Bor és kultúra (sorozat)
17.00 Minihirek
17.10 Michael Lönnebergából (sor.)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 Képek Svájcból
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Politikai magazin
20.00 Pawlakék (sorozat)
20.45 Rövidfilm
20.55 A BATA cipőgyár
21.51 Sport/Hírek
22.25 Epilógus (német film)
23.45 Oldalpillantások
0.15 Hirek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj-játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (sorozat)
íflEffi Kalifornia klán (am. sorozat):
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
íEfilil Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sor.)
20.15 Sípszó - focishow
22.15 Tévétükör - magazin
23.15 Gottschalk-show
24.00 Alaszka (amerikai sorozat)
1.00 Borzasztó kedves család (ism.)
1.40 Ki itt a főnök? (ism.)
2.10 Beszélgetés (ism.)
3.10 Robbanékony (ism.)
3.35 Gyilkosság a hobbija (ism.)
4.20 Jó idők, rossz Idők (ism.)
5.15 Fiatalok magazinja (ism.)

6.00 Telereggel 10.00 Iskola és tudomány 12.00 Varietéműsor 13.15 A Bátrak parkja (sorozat) 13.40 A század nagy napjai 14.45 Geopolis 16.30 Pokoli horgászat 17.05 Egészségügyi tanácsok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Vidám nyelvi játék 20.00 Jelen idő - információk 21.30 Sacha Guitry-vigjáték 23.25 Le az álarcokkal!
0.25 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.30 PipDann
20.00 Tárcsázz I
20.30 Paul McCartney
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Eco-rekord
14.30 Helyszín
15.00 Dzsem
16.30 Élö vídeoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Richárd Diamond (sorozat)
20.00 Környezetvédelem
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Üzleti hét
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Glen és Randa (film)

5.10 A madárijesztö és Mrs. King
(ism.) 5.55 Vicki (amerikai sorozat)
Robotkő
6.20 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Repülő macik Garfield
Flintstone család 8.15 Parker Lewis (ism.) 8.45 Harttól Hartig (ism.) 9.40 Cirkálórakéta (ism.) 11.30 San Francisco utcáin (ism.) 12.30 Bili Cosby-show (ism.) 13.00 „Colt" a biztonság kedvéért (amerikai sorozat) A hamisitó
IKffil Az utahi tigris (am. western) 15.20 Harttól Hartig (am. sorozat)
Az utolsó pillanatban 16.15 Rajzfilmek Heathcliff Vadászmacskák Garfield
Flintstone család 18.05 Parker Lewis (am. sorozat)
A Kövér és a Kicsi 18.30 Bili Cosby-show (am. sor.)
Csak egy kis nyugalmat!
iMilil San Francisco utcáin (am. sor.)
Terhes tanúk 20.00 Híradó
20.15 Matlock - A kép (am. krimi) 22.05 Jaké és McCabe (am. sorozat) Hamis ösvények A rendőrség tehetetlen az ismeretlen tettessel szemben, aki védtelen nőket erőszakol meg. A tettes nem más, mint dr. Byers, az egyetem pszichológiai szemináriumának vezetője. Amikor McCabe egyik ismerőse is az áldozatok közé kerül, a testes állam-
ügyész kezébe veszi az ügyet.
raiilil Ölesre programozva (am. film) 0.30 Hirek
0.40 Törött jelvények (ism.) 1.30 Hírek
1.40 Szászok ostroma (Ism.) 3.05 Hírek 3.15 Harry Fox esetei (ism.)

BARTÓK

6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 A legboldogabb ember Albert Maltz novellája
10.25 Operaslágerek
11.00 Barokk muzsika
11.40 Népdalkórusok, hangszerkettősök
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Hangverseny délidéiben
13.20 Együttesek operákból
14.00 Hirek. Időjárás
14.05 A látogató - X/3.
14.55 Zenekari muzsika
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Fordulók a lira történetében Stefan George verseiből
16.35 A Los Angeles rézfúvóskvintett játszik
17.00 Metronóm. Zenebarátok órája

17.50 Most olvastam (ism.)
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 A magyar zene évszázadai
19.35 San Sebastiani Fesztivál, 1991.
közben:
20.32 Hirek. Időjárás
20.37 Tolnai Ottó versei
21.50 József Attila minden verse
22.00 Hirek. Időjárás
22.05 Muzsika-afolyóirat melléklete
23.00 Hátsó szoba - irodalmi kísérletek
23.30 Mulgrew Miller, Tom Scott és Tom Schuman felvételeiből
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Századunk zenéjéből
A 47. genfi Nemzetközi Zenei Verseny győzteseinek hangversenye 1.23 Régi kamarazene

hogyan kapcsolódhatnak az anyaországhoz. Megindító volt látni a székelyudvarhelyi, beregszászi vagy marosvásárhelyi felnőttek és a komárnói gimnazisták arcán felfénylő örömet, ahogy vastaps közepette vonultak előre átvenni a pályadíjat. Még a messzi Dél-Amerikából is érkezett pályamű, a különdíjas „Az argentínai magyar kolónia története" című munka.
A pályázók az ünnepség előtt és után beszélgetve, az alapítvány kuratóriumának prominens tagjai pedig az ünnepi köszöntők keretében egyféleképp vélekedtek: senki nem lehet semleges vagy pártatlan, ha a haza

sorsáról van szó. A hazát szeretni egyet jelent, a hazát ismerni, tehetséget és érdeklődést lehet és kell mozgósítani a helytörténeti kutatások és oktató kibontakoztatása céljából.
Ebben a nemes helytörténeti pályázatban Zala megye nagyszerűen helytállt: 5 pályázója 7 munkájával mind díjnyertes lett. így Czigány László Gáborjánházáról, Vaska Miklós Nová-ról és Büki Pálné Nagykanizsáról. A nagydíjat Tantalics Béla nyugállományú, Lenti pedagógus nyerte el „Ker-kaszentkirály története" című munkájával.
B. E.

PYRUS KFT. - KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR

Kanizsai műsor


Stúdió Mozi: 16.3% 18.15 óra: Oszágótt vagányok
20.15 íra: Jugsy
KANIZSA TV 8 óra: SZÍV-TV magazin {isra«)
18 Ara: Heti magazinműsor
19 óra: SZÍV-TV magazin

MÁRCIUS 31.

Sz





OSZTRÁK 1


A DÖNTŐ KAPUJÁBAN
Befejeződtek a Csengey Dénes Orszá
gos Vers- és Prózamondó Verseny elődön
tői. A nyolc helyszínen megrendezett elő-
válogatón közel háromszáz amatőr előadó
mutathatta meg tehetségét. Ennek megfe
lelően meglehetősen népes lesz az április
17-én (szombaton) Nagykanizsán sorrake
rülő döntő. J
A tartalékként jelöltektől eltekintve, összesen 44 versmondót ítélt a zsűri továbbjutásra érdemesnek. 21 a felnőtt, 23 az ifjúsági kategória résztvevője lesz. Érdekes, figyelemre méltó adat az is, hogy a határon túlról érkezik 14 versenyző (közülük 6 felnőtt szavazó). A döntőt - melyen rendkívül értékes díjak kerülnek át-
- közvetíti a Magyar Televízió és a Rádió is. Ám a kanizsaiaknak érdemes lesz személyesen látni-hallani a produkciókat, hiszen rajtuk múlik a közönségdíj sorsa, de nagysága is. A rendezők tervei szerint ugyanis a Tendkívül csekély, szinte csak jelképes belépődíj összegét ajánlják fel majd a közönség szavazatai alapján legjobbnak ítélt versenyző részére. Tehát minél többen elmegyünk és voksolunk, annál értékesebb lesz a közönségdíj. Ettől függetlenül is megéri beiktatni a hétvégi programba, hiszen minden bizonnyal az utóbbi évek legszínvonalasabb versmondó találkozója lesz e mostani, melyen városunkat képviselő versenyzőkért is izgulhatunk.
Tehát találkozzunk április 17-én a Hevesi Művelődési Központban.
- dit
9.00 Hírek/Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Magazin (Ism.)
10.15 Tudományos magazin (ism.)
íliFffi Bunbury (film)
12.10 Külföldi tudósítások (ism.)
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.3S Slnha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
14.50 Varázsdoboz
15.05 Ewoks (sorozat)
15.30 Bábjáték
15.50 Rebecca és a szomszéd gye
rekek (sorozat)
16.20 Egyszer volt...
16.30 Ding-dong
17.00 Mlnlhirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.10 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Először, másodszor, senki
többet: harmadszor
22.30 Alaszka (amerikai sorozat)
EJflRil Halott levelek (film)
0.50 Hírek
OSZTRÁK 2
17.00 Pályaválasztás 17.30 Országok és emberek 18.00 Hooperman felügyelő
(sorozat) 18.30 Gaudimax 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Mi van, doki? (amerikai film) 21.45 A hónap könyve 22.00 Híradó 22.30 Sport 22.35 Emlékek 23.35 Jazz 0.20 Hírek

13.00 Telebörze
13.35 Tánc
14.30 Víz alatti világ
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.05 Hopp vagy kopp - játék
18.35 Sportkvíz
19.25 DSF-stúdió
19.55 Hírek
20.00 Sport a nagyvilágból
22.05 Labdarúgás
23.05 Küzdősportok magazinja
EUR0SP0RT
11.00 Sí-riport 12.00 Labdarúgás 14.00 Tenisz
17.00 Ritmikus sportgimnasztika 19.00 Szörfösök magazinja 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Tenisz 22.00 Forma-1 23.00 Labdarúgás 1.00 Eurosport-hirek
1PLUS
15.00 Hírek
15.03 Bakugrás (sorozat)
16.00 A matematika története
16.30 Zenei kollégium
17.15 The Jay Hawks-koncert
18.00 Amszterdam, orvosi központ
(sorozat) 18.30 Hírek
18.40 Volt egyszer... az élet (sor.) 19.10 Mese 19.15 Kultúra 20.00 Híradó 20.15 Dokumentumfilm 21.00 Beszélgetés 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 Déli bor (amerikai film)

16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Aranymosás a Dunán 16.20 Hegyek és piramisok 17.00 Tavaszünnep 17.20 A zene mindenkié 2. 18.15 Pásztor és kutyája 18.30 Mesesarok 18.45 Hírek 19.00 Film és irodalom
A Pendragon-legenda
Magyar film 20.40 Farsang 21.10 Privát Magyarország
IV/4. rész: N. Úr naplója 22.00 Hírösszefoglaló
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT1 -gyei I 8.30 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.20 Fiatal és nyugtalan (ism.) 10.05 Dallal a világ körül
(német film)
11.45 Szomszédok (ism.) 12.10 Szerencsekerék (ism.) 12.50 Apának feleség kell (ism.) 13.40 Fiatal és nyugtalan
(amerikai sorozat)
Régi sebek 14.30 Szomszédok (ausztrál sor.)
Cserkészek egymás között 14.55 Kaliforniai nap alatt
(amerikai sorozat)
A tinédzser vallomása 15.50 A négyöklü trió (am. sorozat)
Sötét üzlet 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.30 Sport 18.45 Hírek 19.00 Szív az adu 19.30 Szerencsekerék 20.15 Immenhofi lányok
(német film) 21.50 Beszélgetés 23.15 Hallervorden-show KfaEM Gyújtóerő (amerikai sorozat)

5.40 Falutévé - géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi
Benne:
Kifli] Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat
ílililil LaSept
Három szerelem Svéd tévéfilmsorozat VIII/4. rész (ism.) Gösta Nilsson - Sámuel Fröler (Zubomyák Zoltán), Egon Nilsson - Ingvar Hirdwall (Makay Sándor), Ester Nilsson - Mona Maim (Györy Ilona), Brita Nilsson - Léna T. Hansson (Kiss Mari), Lilian Melin - Jessica Zandén (Básti Juli), Orvar Nilsson - Gustav Levin (Végh Péter)
11.00 Játék
12.00 Hírek
12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Klip-percek
16.35 Képújság
16.45 Parnasszus - Játék
17.00 Ray Bradbury színháza Amikor biztos, hogy esik Kanadai tévéfilm
17.30 Most
A sokoldalú fiatalok műsora
18.00 Hol-mi?
Ifjúsági szolgáltató magazin
18.15 Pénzvilág
18.25 Napközi-egy műsor és valami más
18.45 Jó éjszakát kíván a Disney I
íEIilil Miami Vice
Amerikai krimisorozat A partner
20.00 Híradó
20.30 Telesport
CTitlil Molnár Ferenc:
Előjáték a Lear királyhoz Szereplök: Cserhalmi György, Blaskó Péter, Igó Éva, Újlaki Dénes, Szacsvay László, Den-gyel Iván, Hollósi Frigyes, Botár Endre, Mester István, Lesznek Tibor, Kautzky József
21.45 AKTuáliS
EHEE Unokáink is látni fogják Oskó Judit műsora
22.45 Közjáték (ism.)
22.50 Forgatás közben Jó éjt, királyfii
23.30 Híradó
23.35 BBC-hiradó
HB©
17.30 Állati élet: Az óriás tarantella-
pók - Angol természetfilm 53' 18.30 Golfőrültek
Amerikai vígjáték 98' 20.10 A színe-java
Amerikai film 84' 21.35 Francos
Amerikai dráma 134' 23.50 És mégis
Magyar dráma 91'

6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
14.55 Műsorismertetés
nüilil Testestől, lelkestől NSZK tévéfilmsorozat A drága élet 44' (ism.)
15.45 Kérdezz I Felelek
Elüli] Rinaldo Rinaldini
(A haramiák kapitánya) NSZK tévéfilmsorozat XIII/11. rész: A tábornok halála 25' Rinaldo - Fred Williams (Szabó Sipos Barnabás), Rosalia-Ursula Mellin (Andresz Kati), Cintio - Werner Abrolat (Izsóf Vilmos), Cavalcanti - Stevo Zigon (Varga T. József), Ser-pentino - Alexis V. Hagel-meister (Újréti László)
16.35 Elektor kalandor . Logikai videojáték
16.40 Észbontó
Ismeretterjesztő gyermekmagazin
17.00 Híradó - Időjárás
17.10 Regionális híradó
17.25 Denver, az utolsó dinoszaurusz
Amerikai rajzfilmsorozat (ism.) Kutyaszorítóban
17.50 Magyarország-Görögország labdarúgó VB-selejtezö mérkőzés Közvetítés a Népstadionból
19.50 Műsorajánlat Időjárás
ETfltilil Derrlck
Német bűnügyi tévéfilmsorozat A kapcsolat megszakadt 58'
21.00 Operettböngésző Kálmán Imre-Itthon
21.35 Gondolkodó
A TV2 tudományos havilapja
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt...
EEEül Különleges tájakon Angol útifilm A csend ellenségei
_ SZÍV TV
19.00 Műsorajánlat
19.10 Aerobic
19.35 Gyermekek képernyője
20.00 Más - Könnyűzene
20.40 A pajzán Dagobert király Francia filmvígjáték 110' Szereplők: Coluche, Michel Serrault, Ugo Tognazzi
22.35 Mindennapi jóga

c

SÜTÖRTÓK

8 óra: Jéius szenvedésének története - misztérium játék
gyermekeknek a Móricz Zsigmond MŐvctödcsi Há/ban 1* éra: „Csütörtököt mondunk" - Nőikar és a Vegy«skar előadása a HSMK-ban


Kanizsai műsor



PETŐFI


3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Mindennapi tudomány
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Örley István: A vendég 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 KI nyer ma? 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 A római katolikus egyház
félórája
14.05 Klasszikusok mindenkinek
14.55 Első közlés
15.05 Riportműsor (ism.)
16.00 Délutáni Krónika
16.15 Mindennapi gazdaság
16.30 Zenefórum
17.05 Magyarországról jövök...
18.00 Esti Krónika
18.30 Ráadás
19.05 Sportvllág
19.25 Jó éjszakát, gyerekekl
19.35 Összeállította: Parancs János
20.05 Hagyományápolók
20.30 Határok nélkül
21.05 Kossuth-klub. Felhang
22.00 Késő esti Krónika
22.30 Fórum. Világtérkép
23.05 Egy énekes - több szerep
— URH-ADÓN
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Mindenes (ism.) 11.50 Jegyzet
14.00 Filmzenei slágermúzeum 14.30 Eszperantó hiradó 15.05 Erről beszéltünk 16.00 Az Amerika Hangja magyar
miisora
18.30 V materlnskom jazyku 19.00 In Ilmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materlnjemjezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jezlku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 Auf Deutsch gesagt (ism.) 4.25-6.55, 9.00-11.00, 12.00-14.00, 17.00-18.30, 21,00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral

4.30 Napinditó. Zenés ébresztő
8.05 Sportreggel
8.20 Rivaldafényben. Tolnay Klári
8.50 Helykeresö
9.00 Hirek. Időjárás
9.05 Zene-szó 10.55 A Petőfi válaszol 11.00 Hirek. Időjárás 11.05 Napéra 12.00 Nótakedvelöknek 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hirek
13.05 A Szabó család (ism.) 13.30 Az Egerlandi Muzsikusok játszanak Ernst Mosch vezényletével 14.00-
17.00 Kabarécsütörtök közben:
15.00 Hirek. Időjárás 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordlusz plusz 18.00 A Green Caterpillar együttes
felvételeiből 18.30 Helykeresö 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Észkerék 19.35 Prímások pódiuma 20.00 A MR Karinthy Színpada Fekete Sándor: Fejtágító fejeseknek - 2. (ism.) 21.00 Hirek. Időjárás 21.05 Daráló (ism.) 21.35 Heavy metál hiradó 22.00 Hangfalfestö. Alternatív zenei válogatás Londonból 22.30 Jazzlista 23.00 Hirek. Időjárás 23.03 Sporthiradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt Akit érdekel
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
2.03-
3.00 Mélyrepülés
4.03-
4.20 Operaénekesek nótafelvételeiből

14.15 Chlck Corea - koncert
16.20 Irodalom mindenkinek
16.30 írók beszélgetnek
17.00 Minihirek
17.10 Kamerával a vadonban
17.35 Octopus vállalkozás (sor.)
18.00 Sport
19.00 Hirek / 3 SAT stúdió
19.30 Beszélgetés
Mimin Az öreg (krimisorozat)
21.00 Magazin
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport/Hirek
22.25 Csillagtalan égbolt (film)
0.10 Hirek
6.00 Hiradó
7.00 Halié, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (amerikai sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sorozat)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (am. sor.)
tHHil Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
[EJJE Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki Itt a főnök? (am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család (sor.)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Hiradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sor.)
20.15 Életre szóló munka (sorozat)
20.45 Segítség, megbolondult a
családom I (sorozat)
21.15 S. 0. S. hívás (sorozat)
22.15 Sztárriport
22.45 Dlrk Bach-show
23.15 Gottschalk-show
24.00 L. A. Law (amerikai sorozat)
1.05 Borzasztó kedves család (ism.)
1.45 KI Itt a főnök? (ism.)
2.15 Beszélgetés (ism.)
3.15 Robbanékony (ism.)

6.00 Telereggel
10.00 Ez a délelőtt a természeté
12.00 Varletémüsor
13.15 A Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Kulturális magazin
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Egészségügyi tanácsok
17.30 Főzőcske
18.00 Kvízműsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Nem kell álmodozni!-mag.
21.30 Az évszázad haladása
23.45 Svájci magazin 0.30 Az istenek (sorozat) 1.30 Vegyes műsor hajnalig
MUSICTV
18.30 PipDann
20.00 Tárcsázzl
20.30 RayCokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Kristiane Backer
3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Utazási magazin
14.30 Média televizió
15.00 Dzsem
16.30 Élő vldeoshow
18.30 Bonanza
(amerikai sorozat)
19.30 Honey West (sorozat)
20.00 Vldeodlvat
20.30 Arcképcsarnok
21.00 Belföldi tudósítások
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Maghee és a lady (film)

5.25 „Colt" a biztonság kedvéért
(ism.) 6.10 Vicki (amerikai sorozat)
Éneklő távirat 6.35 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff Vadászmacskák Garfleld
Fllntstone család 8.20 Parker Lewis (ism.) 8.50 Halttól HartJg (ism.) 9.45 A szerelemnek sok arca van
(amerikai film)
11.45 San Francisco utcáin (ism.) 12.45 Bili Cosby-show (ism.) 13.20 Vegas (am. krimisorozat)
Játék három hölggyel 14.10 A damaszkuszi tolvaj
(amerikai film) 15.30 Harttól HartJg (am. sorozat)
Az utolsó ugrás 16.25 Rajzfilmek Heathcliff A dzsungel könyve Garfleld
Fllntstone család 18.05 Parker Lewls (am. sorozat) Méltósággal megöregedni Bili Cosby-show (am. sor.)
BaltJmore-i unalom
iMiHi San Francisco utcáin (am. sor.)
Alvilág
20.00 Hiradó
20.15 A bosszú rózsái (am. krimi) 22.45 T. J. Hooker (am. sorozat) Kínai negyed
Az utóbbi időben elszaporodtak az automata fegyverrel elkövetett támadások. Hooker meg van róla győződve, hogy a kínai negyedben illegális fegyverkereskedők tevékenykednek, bizonyítéka azonban nincsen.
23.45 Aranyvadászok (angol film) 1.15 Hírek
1.25 Minden lében két kanál (ism.) 2.15 Kabaré és szatíra (ism.) 3.00 Hirek 3.10 Az utahl tigris (ism.)



6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 A Rádiószinház bemutatója Gemma Bolc, avagy A folyó rettegése a torkolattól Slobodan Snajder hangjátéka
11.00 Pergolesl:UvlettaésTracollo Intermezzo két részben
11.43 Hangszerszólók
12.00 Hírek. Időjárás
12.5 Schwetzingi Fesztivál, 1992
13.5 Ella István orgonahangver
senye
13.40 Fúvósegyüttesek felvételeiből 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 A látogató - X/4. 14.55 Zenetörténeti érdekességek
Liszt kamarazenéjéből 15.30 Zenei mühelyeinkből
A Rádiózenekar fúvósötöse

16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Éneklő Ifjúság
16.15 Handel: Vizlzene
17.00 Gordlusz
17.50 Népzenekutatók műhelyében
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Kapcsoljuk a stúdiót
Hangverseny Brahms műveiből 19.05 Nemes Nagy Ágnes versei 19.20 Magyar képek
Viski János pályakezdése 20.00 Hirek. Időjárás 20.05 Zenekari muzsika 21.20 Mario Del Monaco énekel 21.50 József Attila minden verse 22.00 Hirek. Időjárás 22.05 A zene üzenete 22.20 Napjaink zenéje
MHB Zenei Fesztivál, 1991 24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Éjszakai jazzklub


Március 15-e Kézdivásár-
helven és Kovásznán
Váratlanul, de nem hivatlanul csöppentünk bele a kézdivásárhelyi március 15-i ünnepségek kellős közepébe.
Előző napon - mint a nagykanizsai testvérvárosi küldöttség tagjai - Kovásznán vettünk részt a Csen-gey Dénes emlékére kiírt vers- és prózamondó verseny regionális döntőjén. Szép produkciókkal, lelkes fiatalokkal találkozhattunk, néhányukat biztosan viszontlátjuk a

Nagykanizsán április 17-én megrendezésre kerülő döntőt.
Kezdi vásárhelyen délelőtt H-kor kezdődött a március 15-i megemlékezés. Már útközben felfigyeltünk az üzemek, hivatalok kapujánál nemzeti színű" zászlóval gyülekező kisebb csoportokra. Az ünnepség a környező falvak lakóinak lovas, szekeres felvonulásával kezdődött. Gábor Áron szülőfaluja, Bereck lakói nyitották meg a sort. Pöttömnyi legénykék nemzeti szína" zászlókat lobogtatva szőrén ülték meg a lovat, a szekereken elhelyezkedő lányok, asszonyok, férfiak népviseletbe öltözve önfeledten dalolták: „Gábor Áron rézágyúja...", „Kossuth Lajos azt üzente..."
Féltve őrzött, megfakult, címereskoronás lobogók kerültek elő valahonnan a rejtekhelyekről, hogy meg-

lobogjanak a friss n kisimuljanak a szi ben. A lovasok elv ünneplők rendezett s és román lobogókat idő alatt megtöltötte egy 20 ezer ember színvonalas, lelkesít kat, verseket, ünnepi ünnep fő szónoka i Markó Béla az 1 volt. Bátorító, buzdíi vait a hallgatóság nem akaró tapssal ji ros polgármestere S; galmazott vegyészn lyével a rendezők 1 sorba küldöttségünk Horváth István és B nóti-díjas versmondó Csak az volt a kik' elkerülése érdekéber



ROTARY Fúrási Kft. VÁLLALJA olaj-, gáz-, termálvíz-,


Kanizsai műsor


Moatf: lí, J«, 20 órai
Stúdió MOÍÍ; 16.30, 18.15 ör»: Otelló (KUK)
20.15 <Sra: Jtagsy
KANIZSA TV 8 óra: SZ1V-TV masa/in
18 érái IFI-lorony

ÁPRILIS






OSZTRÁK 1


- I



zék el, hogy az előadók Magyarországról érkeztek. Talán soha nem zúgtak így a „Karthágói harangok", talán soha így nem szólt a „Szózat", mint azon a szép kézdivásárhelyi márciusi napon.
Kora délután volt az ünnepség Kovásznán, kisebb létszámú közönség előtt. Itt a hivatalos személyek szónoldatai mellett, az egyház képviselői - mind a református lelkész, mind a katolikus plébános - mondtak lelkesítő beszédet az egybegyűlteknek. A versekből összeállított műsort - Gazda József tanár úr vezetésével - a helyi középiskola növendékei adták elő. Mint annyiszoí, most is megcsodálhattuk azt a romlatlan, ékesen szóló magyar nyelvet, amellyel idehaza egyre ritkábban találkozunk. Az ünnepélyen ismertették azoknak a 48-as honvédeknek a
névsorát, akik életüket adták a szabadságért, a hazáéit. Egyben bejelentés hangzott el egy 48-as emlékmű felállításáról, adakozásra szólítva fel a város lakóit.
Reméljük, hogy egy év múlva már ennél az emlékműnél rendezhetik a kovásznai magyarok a márciusi ünnepséget. Sajnálatos, hogy a Magyar Rádió Krónika c. műsora mindezen rendezvényekről egy mondatban ejtett szót. Mi, vendégek, sokszor könnybe lábadt szemmel, megrendülve és magyarságunkban megerősödve tértünk vissza városunkba, Nagykanizsára. A sokszor kétkedőknek, csüggedőknek, mindenért panaszkodóknak ajánljuk „kúraként" az erdélyi hitet, erőt, tenni-akarást és magyarságszeretetet!...
Farkas Tibor
9.00 Hírek/Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Országok és emberek (ism.)
10.00 Ausztria-kép (ism.)
10.30 Mi van, doki? (ism.)
12.00 A világ metréi - Peking
12.15 Teleszkóp
13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.)
13.35 Sinha Moca (sorozat)
14.00 A nagy völgy (am. sorozat)
14.50 Csodák az állatvilágban
15.05 A dzsungel könyve (sorozat)
15.30 An-tan-ténusz
15.50 Alfréd J. Kwak (sorozat)
16.30 Szellemlrtók (sorozat)
17.00 Mlnihirek
17.10 Wurlitzer
18.00 Hírek
18.05 Rólunk van szó
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
20.00 Sport
20.15 Hegyi levegő és porhó (sor.)
EBEIH Vörös folyó (amerikai western)
Bettii Menj a mamához, a papa
dolgozik (francia film)
1.15 Hírek
OSZTRÁK 2
17.10 A nagy fal
18.00 Hooperman felügyelő
(sorozat)
18.30 KI kicsoda?
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Belföldi tudósítások
21.00 Filmúidonságok
21.30 Vigyázat, kultúrál
22.00 Híradó
22.30 Szaharov - portré
23.25 Éjszakai stúdió
0.25 Halló, Ausztria - halló, Bécs I
0.55 Hírek
friss márciusi szélben,
a szikrázó napsütések elvonulása után az lezett sorokban magyar ogókat lengetve rövid töltötték a teret. Mint-ember élvezte végig a elkesítő műsort: dalo-
ünnepi beszédeket. Az
noka a város szülötte,
az RMDSZ elnöke
buzdító, lelkesítő* sza-itóság hosszú, szűnni jssal jutalmazta. A vá-itere Szőts Csaba nyu-gyészmérnök engedé-lezők felvették a mű-ségünk két tagjának, n és Bedő Csaba Rad-imondók szavalatait is.
a kikötés - a vádak lekében - ne hangoz-

13.00 Telebörze
13.35 Tánc
14.30 Vadvilág (sorozat)
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.00 Labdarúgás
18.05 Hopp vagy kopp-játék
18.35 Sportkviz
19.25 DSF-stúdió
19.55 Hírek
20.05 Sport a nagyvilágból
22.05 Talkshow
22.55 Hírek
23.05 Életmódmagazin
EUROSPORT
12.00 Labdarúgás
13.00 Forma-1
14.00 Kosárlabda
16.00 Ritmikus sportgimnasztika
17.00 Lovaglás
18.00 Tenisz
19.30 Eurosport-hirek
20.00 Jégkorong
22.00 Labdarúgás
23.30 Tenisz
1PLUS
15.00 Hírek
15.03 Dr. Vlimmen (német film)
16.45 Katedra
17.15 Autóversenyek története
18.00 Amszterdam, orvosi központ
(sorozat) 18.30 Hírek 18.40 Volt egyszer... az Élet
(sorozat) 19.10 Mese 19.15 Börze 20.00 Híradó 20.15 A sündisznó 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 Híd a fekete folyónál (film)

16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 12 hónap az erdőn - Április 16.30 Az orwadászat 16.40 Az utolsó pákász 16.55 Magyar parasztbútorok 17.15 Szépmesterségek kezdetei. 17.45 Beszélgetés Aknási Miklóssal 18.20 Ádám és Éva tükörképen 18.25 Mesesarok 18.45 Hirek 19.00 A falu jegyzője
Magyar tévéfilm - IV/2. 20.00 Kegyetlen románc
Szovjet film (1983)1-11. rész 22.30 Hírösszefoglaló
SAT1
6.00 Jó reggelt a SATI-gyell 8.40 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.30 Fiatal és nyugtalan (ism.)
10.15 Immenhofi lányok (ism.)
11.45 Szomszédok (ism.)
12.10 Szerencsekerék (ism.)
12.50 Kérlek, jelentkezz I (ism)
13.40 Fiatal és nyugtalan (am. sor.) Gyémánt a desszertben
14.30 Szomszédok (ausztrál sor.) Titkos szerelem
14.55 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Bomba az aktatáskában
15.50 A négyöklű trió (am. sorozat) Mindörökké
16.50 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék
18.30 Sport
18.45 Hirek
19.00 Pont, pont, pont
19.30 Szerencsekerék
20.15 összeesküvők (am. sorozat)
21.15 Halll Galli - szórakoztató műsor
EHna A bérgyilkos Ideje (am. krimi)
24.00 Dracula boszorkányvadászata (angol horror) 1.30 A négyöklű trió (ism.)

5.40 Falutévé - IpartJppel és kertész-Telefon: 112-5475 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor
Benne:
8.05 A Financial Times keleteurópai gazdasági híradója 8.30 Közjáték 8.35-12.05 Napközi
Benne:
ETilii Pokoli paradicsom
Brazil kalandfilmsorozat 10.00 A klinika . NSZK tévéfilmsorozat - XII/5. Élet vagy halál (ism.) 11.00 Játék 12.00 Hírek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg
16.10 Telesport
16.45 Képújság
16.50 A rejtélyes kelet kapujában
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye horgászvizei
17.30 Menedzser Magazin
18.10 Pénzvilág
18.20 Napközi-egy műsor és valami más
18.40 LeóésFred
Magyar rajzfilmsorozat
Festés
Plngu
Német-svéd rajzfilmsorozat
19.00 Álljunk meg egy szóra I
19.10 Utánozás-majomszokás? Zenéről Fellegi Ádámmal
20.00 Híradó
20.30 Telesport
gitm Szomszédok Teleregény (Ism.: péntek, TV1 9.00)
21.10 Friderikusz-show
Garantáltan politikamentes
talkshow
(Ism.: április 13., TV1 10.00)
22.35 AKTuális
23.00 Közjáték (ism.)
HctJE Tetthely
NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat Éjfélkor vagy kevéssel azután
Buchmüller főfelügyelőnő - Ni-cole Heesters (Andresz Kati), Regine - Vérénice Rudolph (Földesi Judit), Manfréd - Ottó Sander (Trokán Péter), Kürt -Mathias Ponnier (Kovács István)
0.30 Híradó 0.35 BBC-hiradó
HB©
17.30 S+P+Y+S-Kémek
Amerikai vígjáték 99' 19.15 Szoknyás zsaru
Francia bűnügyi film 101' 21.00 A sárkány éve
Amerikai dráma 135' 23.20 Testi kapcsolatok
Amerikai dráma 96' 1.00 Erósz a nagyvilágban
Amerikai riportfilm - 3. 30'

6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin
16.25 Műsorismertetés 16.30 Nyitott stúdió
Sátoraljaújhelyi Hagyományőrző Együttes
16.45 ötöd-ölö
Telefonos játék
17.00 Híradó-Időjárás
tűiül Prizma
Életmódmagazin
Amit szabad Jupiternek...
17.45 Nellie, az elefánt Angol rajzfilmsorozat Nellie discóba megy
17.50 Elektor kalandor Logikai videojáték
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Regionális magazin
18.55 Műsorajánlat Időjárás
tEIilü Mentőosztag
Angol-ausztrál tévéfilmsorozat Veszett kutya 49' Mickey - Gary Sweet (Dörner György), Kari - Paul Sonkilla (Gruber Hugó), Tony - Leigh Russel (Dvetkó Sándor), Barlett - Stephen Leeder (Izsóf Vilmos), Béka -Marshall Na-pier (Papp János), Tarajos -Tim McKenzie (Szerednyey Béla), Angyal - Steve Bastoni (Rékasi Károly), Georgia - So-nia Todd (Tóth Éva), Kormos - Péter Brauné (Győri Péter), Méreg - Doug Scroope (Kiss Gábor)
20.00 Tippllsta
Kulturális ajánlatok
20.10 Lyukasóra
Mészöly Dezső műsora
21.00 össztűz
Aktuális közéleti vitafórum
21.50 Mfisorajánlat
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
22.25 A TV2 filmklubja Szomszédolás Román filmek bemutatója Glissando Román film 154'

19.05 Sráckarika
Nyolcvan nap alatt a Föld
körül - Rajzfilm 19.35 Teleshop 20.10 A cápa
Amerikai film 21.45 Indiai képeslap 21.50 Orvosi turmix 22.00 Trans World International 22.30 Az amerikai álom

és vízkutak fúrását, kiképzését és javítását

p.
ENTEK

18 éra: KORTÁRSAK Együttes lemezbemutató koncertje,
utána Suli-buli disco a HSMK-ban IS óra: Alapítványi bál a HELY Pinceklubban


Kanizsai mtísor



KOSSUTH

PETŐFI


3SAT

TV 5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMON
Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Törvénykönyv
8.30 Hangszemle
9.05 Napközben
9.50 Lottósorsolás 11.05 Válogatott perceink 11.35 Örley István: A bajnok vidéken 12.00 Déli Krónika 12.30 Vendég a háznál 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Ki nyer ma?-Sárváron 13.15 Falurádió (ism.) 13.30 Zsidó vallási félóra 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 A magyar irodalom története 16.00 Délutáni Krónika 16.15 Mindennapi gazdaság 16.30 Zenelórum 17.05 Magyarországról jövök... 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvllág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek I 19.35 Összeállította: Parancs János 20.05 Népdalfeldolgozások 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Fórum
23.05 Hangversenymúzeum
URH-ADÓN
6.55 Körzeti Információs magazinok 11.00 Arany János kritikusi örökségéről
11.30 Rockújdonságok 14.00 Cigányfélóra (ism.) 14.30 Fórum (ism.) 15.05 Hír-vidék
16.00 Az Amerika Hangja műsora 18.30 V materinskom jazyku 19.00 in Ilmba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjemjezlku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 23.00 A BBC magyar műsora 23.45 A Voice of America sorozata 4.25-6.55,9.00-11.00,12.00-14.00, 17.00-18.30, 21.00-23.00, 24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral

4.30 Napinditó. Zenés ébresztő
8.05 Sportreggel
8.20 Rivaldafényben. Ringó Starr: Time takes time című albuma
8.50 Helykereső
Munkáról, esélyekről, boldogulásról - percekben
9.00 Hírek. Időjárás
9.05 Zene-szó 10.55 Gordiusz plusz 11.00 Hírek. Időjárás 11.05 Napóra 12.00 Nóták
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.00 Hírek
13.05 Mit üzen a Rádió? (ism.) 13.30 Gramofonsztárok
Illinois Jacques lemezeiből 14.00-
17.00 Péntektől péntekig közben:
14.45 Poggyász 15.00 Hírek. Időjárás 16.45 Poggyász 17.00 Hírek. Időjárás 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Magyar slágerlista 18.30 Szivacs - fiatalműsor 19.00 Hírek. Időjárás 19.05 Kölyökrádió 19.35 Magyar tájak dalaiból 20.00 Pillantás az európai diszkókba 21.00 Hírek. Időjárás 21.05 Vllágvevö 21.30 Zenés játékokbár 22.00 Filmpremier. Részletek a Több mint testőr (The Body-guard) című film zenéjéből 22.30 Arturo Sandoval együttese
játszik
23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló - éjfél előtt
0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után „Leg-ek" éjszakája (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh) benne:
4.03-
4.20 Magyar nóták, csárdások

16.15 Osztrákok Afrikában
17.00 Minihírek
17.10 Alfréd J. Kwak (sorozat)
17.35 Felhők Kaprun felett (sor.)
18.00 3SATbörze
18.25 Ötletek és irányok
19.00 Hírek / 3 SAT stúdió
19.30 Külföldi tudósítások
20.00 A hegyek országa
21.45 Kulturális magazin
21.51 Sport
22.00 Hirek
22.25 Oldalpillantások
22.50 Schilten (svájci film)
0.20 Hírek
6.00 Híradó
7.00 Halló, Európa - jó reggelt,
Németországi
9.00 A Főnök (am. sorozat)
10.00 Gazdag és szép (am. sor.)
10.30 Forró nyeremény
11.00 Rizikó-játék
11.30 Családi párbaj - játék
12.00 Magazin
12.30 A Springfield-sztori (sor.)
nflHii Kalifornia klán (am. sorozat)
14.10 Baleseti osztály (am. sor.)
nüilii Gyilkosság a hobbija (sor.)
16.00 Beszélgetés
17.00 Ki Itt a főnök ?(am. sorozat)
17.30 Borzasztó kedves család
(amerikai sorozat)
18.00 Fiatalok magazinja
18.45 Híradó
19.15 Robbanékony - magazin
19.45 Jó idők, rossz idők (sorozat)
20.15 Hazai dallamok
21.15 Hegyi levegő és porhó (sor.)
22.15 Tessék?
23.15 Gottschalk-show
24.00 Emmanuelle Amerikában
(olasz szexfilm)
1.40 Fekete kígyó - A korbács
(amerikai szexfilm)
3.00 Heidemrie (svájci film)
4.40 A Főnök (ism.)
5.30 Rajzfilm

6.00 Telereggel
9.00 Jelen idő
11.00 Film Braziliáról
12.00 Varietéműsor
13.15 A Bátrak parkja (sorozat)
13.40 Elszámolás (ism.)
14.30 Varieté fiataloknak
16.30 Pokoli horgászat
17.05 Egészségügyi tanácsok
17.30 Főzőcske
18.00 Kvizműsor
19.00 Vidám nyelvi játék
20.00 Belga társadalmi magazin
21.30 90 sztárjai
23.45 Orvosi magazin
MUSICTV
18.30 Plp Dann
20.00 Tárcsázz!
20.30 Ray Cokes
22.00 Az MTV slágerei
23.00 Riport
23.15 Újdonságok a moziban
23.30 Hirek
23.45 Egytől három
24.00 Roxette 1.00 Kristlane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.00 Napirend
13.30 Belföldi tudósítások
14.00 Koncert
15.00 Dzsem
16.30 Élövldeoshow
18.30 Bonanza (amerikai sorozat)
19.30 Sorsforduló (sorozat)
20.00 Tudományos show
20.30 Európa-film
21.00 Belföldi tudósítások
21.30 Európa-magazin
22.00 Hírek
22.30 Üzleti hét
22.48 Piacgazdaság
23.00 Svengali (film)

5.00 Csillagember (am. sorozat)
A vak 5.45 Vicki (amerikai sorozat)
A nap hőse 6.10 Rajzfilmek (ism.) Heathcliff A dzsungel könyve Garfield
Flintstone család 7.55 Parker Lewis (ism.) 8.25 Harttól HartJg (ism.) 9.20 A bosszú rózsái (ism.) 11.45 San Francisco utcáin (ism.) 12.40 Bili Cosby-show (ism.) 13.15 Perry Mason (am. sorozat)
A találékony producer esete 14.05 Matlock - A kép (ism.) 15.35 Harttól Hartjg (am. sorozat)
Mindent Elisabethért 16.30 Rajzfilmek Heathcliff Widget, a kis őr Garfield
Flintstone család 18.10 Parker Lewis (am. sorozat)
Magnónapló 18.40 Bili Cosby-show (amerikai sorozat)
Jeffrey igazi arca
mjmj Booker (amerikai sorozat)
Komputerjátékok 20.00 Híradó
20.15 Menekülés (amerikai krimi) 22.00 Miké Hammer (am. sorozat) Mlke különös házassága Marié illegális bevándorló, akit a hivatal letartóztat. A lány Miké Hammer feleségének vallja magát. Szabadon engedik, Mike-ot viszont felszólítják, hogy térítse meg hitvesének telefonbeszélgetéseit.
Hammer belemegy a játékba
EKIili] Fekete mágia (amerikai krimi) 1.00 Hirek
1.10 Jaké és McCabe (ism.) 1.55 Hirek
2.05 Aranyvadászok (ism.) 3.30 Hirek
3.40 Perry Mason (ism.) 4.30 Vegas (ism.) 5.15 Vicki (ism.)



6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium. Cziffra György
10.00 Hírek. Időjárás
10.05 Tükörképünk 37 darabban Géher István Shakespeare-szemináriuma - XXII/2.
10.35 Zenekari muzsika
11.35 Operakettősök
12.00 Hírek. Időjárás
12.05 Crescendo Fesztivál, 1992-VI/2.: Varga Tamás gordonkahangversenye
13.29 A Budapesti Őszi Fesztivál hangversenyeiből
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 A látogató - X/5.
14.55 A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel
15.10 Zenekari muzsika
16.00 Hírek. Időjárás
16.05 Orbán György müveiből

17.00 Mi újság a régízene világában?
17.50 Világlíra
18.00 Hírek. Időjárás
18.05 Bellini: Norma. Részletek
19.15 Halhatatlan magyar vers Ady Endre -V/1.
19.30 Mozart kamarazenéjéből
20.00 Hírek. Időjárás
20.05 A Concentus Hungaricus kamarazenekar hangversenye
21.17 A kórusirodalom remekműveiből. A Lipcsei Tamástemplom Kórusa énekel
21.50 József Attila minden verse
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Zenei panoráma
22.40 Gerard Schwartz kornetten játszik
23.00 Noktürn. Éjszakai csevegés
24.00 Hírek. Időjárás 0.05 Lemezújdonságok

Versekből költemények
Az Irodalmi Kávéház péntek esti műsorában Hercz Gábor költeményei kerültek terítékre. A kissé avantgárd, de mindenképpen sajátos hangulatú, néhány soros versek hosszú költemény-folyamokká alakulva beszéltek arról, mi mit jelent ebben a világban egy huszonéves fiatalnak. A papírra vetett szavak Fülöp Réka és Kovács Zsolt értő tolmácsolásában váltak igazán költeményekké. Érzésekkel töltődtek a szavak, vallomássá teljesedtek a sorok. Egy-egy korszakot lezárandó Hajdú Ibolya beszélgetett az alkotóval, aki idén lép a „huszon-kettes-csapdájába".
-vi

Hercz Gábor
Variációk
Csepp a kőn kó" a cseppen cseppre kőre könnycsepp cseppen
Csepp a kőn kő a cseppen csip-csep kőre könnycsepp cseppen
Csepp a kő cseppkő cseppen kő a csepp csip a könnycseppem!

Kanizsai műsor


Mozi: W, 18, M óra:
Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra:

Óból aluió
Arany, amiben hiszünk

ÁPRILIS 1.

p





OSZTRÁK 1


Megyei tűzvédelmi vetélkedő Nagykanizsán
9.00 Hírek / Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Kulturális magazin 10.00 Sziget a világ végén 10.30 Menj a mamához, a papa
dolgozik (ism.)
12.15 Belföldi tudósítások (ism.) 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Slnha Moca (sorozat) 14.00 A nagy völgy (am. sorozat) 14.50 A holnap mesterei 15.05 Heidi (sorozat) 15.30 An-tan-ténusz 15.50 Ketchup-vámpirok 16.30 VIF-Zack 17.00 Minihirek 17.10 Wurlitzer 18.00 Hírek 18.05 Fogadóóra 18.30 Barátok (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Krimikrónika 21.30 Derékfájás (német film) 22.S5 Hírek / Sport HcKIii Gyilkosság Manhattanben
(krimi)
OSZTRÁK 2
Áprilisi szerelem (am. film) 17.30 Cseh kastélyok és várak 18.00 Hooperman felügyelő (sor.) 18.30 Nyereményjáték 19.00 Tartományi élet 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Knoff-Hoff-show 21.00 Tudományos magazin 21.15 Schilling - magazin 22.00 Híradó 22.30 Szórakoztató műsor 23.45 Bon Jovl - koncert
0.55 Hard & Heavy vldeo
1.25 Hírek

13.00 Telebörze
13.35 Tánc
14.30 Motorok és legendák
15.15 DSF-tréning
15.30 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.05 Hopp vagy kopp - játék
18.35 Sportkvíz
19.25 DSF-stúdió
19.55 Hirek
20.05 Sport a nagyvilágból
22.05 Talkshow
22.55 Hirek
23.05 Küzdősportok magazinja
24.00 DSF-stúdió (ism.)
EUROSPORT
12.00 Labdarúgás 13.30 Szörfösök magazinja 14.00 Tenisz 19.00 Motorkerékpár 19.30 Eurosport-hirek 20.00 Nemzetközi motorsport 22.00 Kosárlabda 23.30 Ökölvívás 24.00 Tenisz 1.30 Eurosport-hirek
1 PLUS
15.15 Hirek
15.20 Hegymászók
16.05 Spanyol nyelvlecke
16.45 Az Elba
17.00 Európa városai - Pozsony
17.45 Európai kultúra
18.00 Amszterdam, orvosi központ
(sorozat) 18.30 Hirek
18.40 Volt egyszer... az Élet (sor.) 19.10 Mese 19.15 Sport/Híradó 20.15 Környezetvédelem 21.15 „Arany" lányok (sorozat) 21.40 Szórakoztató műsor 23.10 Vad orchideák (amerikai film)

16.00 Hírek, műsorismertetés 16.05 Szegény Dzsoni és Árnlka
Magyar film (ism.) 17.25 Muzsikás táncház 17.35 A boldog család
Német tévéfilmsorozat 18.25 Mesesarok 18.45 Hirek
19.00 Közép-európai magazin 19.40 Privát történelem 20.00 Ördögölö Józsiás
Tévéjáték
Szereplők: Muszte Anna,
0. Szabó István, Fésűs Tamás 22.25 Hírösszefoglaló
SAT1
6.00 Jó reggelt a SAT1 -gyei I 8.40 Kaliforniai nap alatt (ism.) 9.30 Fiatal és nyugtalan (ism.)
10.15 A manézs (német film)
11.45 Szomszédok (ism.)
12.10 Szerencsekerék (ism.)
12.50 Összeesküvők (ism.)
13.40 Fiatal és nyugtalan (am. sor.) A győztes
14.30 Szomszédok (ausztrál sor.) Új szerelem
14.55 Kaliforniai nap alatt (amerikai sorozat) Pletykák
15.50 A négyöklü trió (am. sor.) Visszhangok
16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit - játék
18.30 Sport
18.45 Hirek
19.00 Pénz, halál, szerelem
19.30 Szerencsekerék
HfliTü Partról partra (amerikai film)
22.00 Labdarúgás
23.00 Danlsh Bedslde
(dán erotikus film) 0.25 A négyöklü trió (ism.) 1.15 Beszélgetés (ism.) 2.30 Tiltakozás (ism.) 3.25 5x5 (ism.)
3.50 Mindent vagy semmit (ism.) 4.15 Pont, pont, pont (ism.)

5.40 Falutévé - profittal 6.00 A Reggel - Közérzeti hírműsor 8.30 Közjáték 8.35-
12.05 Napközi Benne: 9.00 Szomszédok
Teleregény (ism.) 9.50 Lottósorsolás ílilflil Dallas
Amerikai filmsorozat Egy Ewing mindig Ewing marad
(Ismétlés: este, TV1 20.40) 10.50 Játék 11.05 Sorstársak
Rehabilitációs magazin 11.20 Segítség!
Szorongás, neurózis, pszichés zavarok - segítségnyújtás 12.00 Hirek 12.05 Képújság
16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Évgyűrűk
Nyugdíjasok műsora 16.40 Ray Bradbury színháza
A sötét óriáskerék
Kanadai tévéfilm 17.10 Képújság ffiBü Tinti kalandjai
Magyar rajzfilmsorozat
A nagy verseny
Múmin
Japán rajzfilmsorozat
A bébisárkány 17.45 Pénzvilág 18.00 Ablak
Közéleti szolgáltató műsor 18.55 „Maradjatok meg szeretetemben I..."
Keresztény életkérdések 19.00 A nélkülözhetetlen őserdő
Gyógyszer az őserdőből
fETTi] Új Gálvölgyl-show 20.00 Híradó 20.30 Telesport EJflRH Dallas
Amerikai filmsorozat
Egy Ewing mindig Ewing marad (ism.) 21.35 Panoráma
Világpolitika percről percre 22.35 Közjáték (ism.) BflEIii Ingmar Bergman képei
A nap vége
Svéd film (1957) FF 87' 0.05 Improvizió - Trió Midnight 0.35 Híradó 0.40 BBC-hiradó

6.00-10.00 Napkelte
Reggeli információs magazin Telefon: 251-3372,251-0490
14.55 Műsorismertetés 15.00 Nyitott stúdió
Cigányzene a Phrala (Testvérek) együttes előadásában
15.15 Drehscheibe Európa
A Deutsche Welle közép-
európai magazinja
[Efffi Zsebtévé (ism.)
16.10 Gartield
Amerikai rajzfilmsorozat
XII/3. rész:
Garfield, az életművész
16.35 Calyp-show
17.00 Híradó - Időjárás
17.05 Müsorajánlat
17.10 Nagylátószög
Válogatás a regionális és a határon túli magyar stúdiók műsoraiból
18.00 Híradó
18.10 Regionális híradó
18.25 Müsorajánlat Időjárás
QjEj] Produkciói
refÜli Belső világunk
Japán-svéd ismeretterjesztő
filmsorozat
VI/5. rész: A mozgás világa:
csontok, izmok, idegek (ism.)
HiWiTil Edith és Marlene Tévéjáték
Szereplők: Kútvölgyi Erzsébet, Hernádi Judit, Szakácsi Sándor, Gergely Róbert, Boly-ki László, Zsíros Ágnes, Görög László, Jancsó Zoltán, Oberfrank Pál, valamint ifj. Rá-
tonyi Róbert és zenekara
CTEE Miss Universe Hungary Közvetítés a szépségverseny döntőjéről
22.00 Esti egyenleg
Napi képes hírösszefoglaló
22.20 Időjárás
22.25 Napzárta előtt...
EHrJE Miss Universe Hungary Közvetítés a szépségverseny döntőjéről
23.30 Aréna
Pergő könnyűzenei műsor magyar és külföldi sztárokkal, interjúk és telefonos játék élőben





1993. március 20-án a nagykanizsai tűzoltóparancsnokságon tűzvédelmi ismeretekből mérték össze tudásukat Zala megye általános és középiskolás diákjai. A szellemi vetélkedőn tűzvédelmi totó, esszé, villámkérdések és rajz szerepelt. A versenyben 6 általános iskolás és 3 középiskolás csapat indult. Az általános iskolák közül Za-laszentgrót csapata elsó", a nagykanizsai Zrínyi iskola második, a szintén nagykanizsai Csokonai iskola pedig

harmadik helyezést ért el. A középiskolák közül a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola csapata lett az első. Az első csapatok nyereménye 8.000,- Ft, a másodiké 5.OOO,- Ft, a harmadiké 3.OOO,- Ft, melyet iskolájuk használhat fel. A versenyen egyéni díjak is kiosztásra kerültek. Az első helyezettek jogot szereztek az 1993. április 14-én megrendezendő Országos Vetélkedőn való részvétebe.

HB0
17.30 Babar: Horgászik a család
Francia rajzfilm 24'
18.00 Tom és Jerry 50. születésnapi bulija Amerikai rajzfilm 48'
18.50 Rendörakadémia 2. Amerikai vígjáték 83'
20.20 Az emlékmás
Amerikai sci-fi/akciófilm 108'
22.10 Bat 21 -Am. akciófilm 101'
23.55 Veszélyes út Hawaiiba Amerikai akciófilm 92'

20.00 Műsorismertetés 20.05 Otthon a vadonban
Természetfilm 21.15 Ahazardőr
Angol film 22.50 Teleshop 23.10 The Smiths
Zenés beszélgetés 23.30 Csábító gyémántok
Szexfilm



MUNKARUHÁZAT TERMELŐI ÁRON

Telefon: 93/11-457 Fax: 92/73-279

s

ZOMBAT

16 óra: Játs/.őház gj-crckcknok a HSMK-ban
IS óra: Deák Bili Gyula koncert a/ Erkel F. Műv. Házban
19 óra; A KANIZSA Táncegjuttcs önálló estje a HSMK-ban
19 óra: IN LINE JAZZ koncert a IIKLY Pinceklubfajúi


Kanizsai műsor



KOSSUTH

PETŐFI


3SAT

TV5

PRO 7



- KÖZÉPHULLÁMON
Uránként: Hirek. Időjárás. Útközben
4.30 Reggeli Krónika
8.20 Mindennapi tudomány
8.30 Hangszemle
9.05 Családi tükör
9.35 A Rádió Kabarészinháza 11.05 Eco-mix. Gazdasági magazin 12.00 Déli Krónika 12.30 Kopogtató 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Földkínálat. Faluról falura 14.05 Oxigén. Ökológiai magazin 15.05 Mindenes. A Kossuth Rádió
irodalmi hetilapja 16.00 168 óra
17.30 Visszhang. A hét - zenében 18.00 Esti Krónika 18.25 Szemle
Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 19.05 Sportvllág 19.25 Jó éjszakát, gyerekekl 19.35 Határok nélkül
Benne: Miska bácsi leveles-
19.53 A Madách Színház vendégjátéka a stúdióban Éjjeli menedékhely
Makszim Gorkij drámájának
rádióváltozata 22.00 Késő esti Krónika 22.20 Szombat esti pop-mlx - URH-ADON
9.00 Körzeti Információs magazinok 16.00 Az Amerika Hangja magyar
műsora 17.05 Irén húgom gyönyörű volt
Mohás Lívia hangjátéka 18.20 Zsukovszklj versel 18.30 V materinskom jazyku 19.00 ín limba materná 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku (horvát) 20.30 Na maternjem jeziku (szerb) 21.05 Örökzöld dallamok 23.00 A BBC késő esti magyar műsora
23.45 Mezei Katalin versei 4.25-9.00,11.00-16.00,18.00-18.20, 22.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a középhullámú műsorral

4.30 Naplnditó Zenés ébresztő
8.05 Sportszombat
8.30 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hirek. Időjárás
9.06 Színe-java
Válogatás az elmúlt hét rádióműsoraiból
11.00 Hirek. Időjárás
11.05 Csillagok, sztárok Máté Péter
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hirek
13.05 Valahol valaki
Portré negyven percben
13.47 Csak fiataloknak!
14.30 Daráló
Folytatásos ifjúsági történet
15.00 Hirek. Időjárás
15.05 Nagy nevettetők
16.00 Szív küldi...
16.55 Van ez így
17.00 Hirek. Időjárás
17.05 Gratulálunk I
17.30 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről
18.30 Ez érdekes!
19.00 Hirek. Időjárás
19.05 Talpalávaló
Együttesek és szólisták népzenei hangversenye
19.50 Tudósítás az UTE-Kispest HFC labdarúgó-mérkőzésről
20.00 Nemzetközi slágerlista
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 Útvesztő
21.50 Én csak egy buta nö vagyok
22.00 A BBC archívumából
22.30 Szombat esti jazz
23.00 Hírek. Időjárás
23.03 Sporthiradó
23.10 Napforduló - éjfél előtt
Slágerszinház 0.10-
5.50 Napforduló - éjfél után Éjszakai klub
(0.10-5.50-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne: 5.03-5.50 Nótacsokor

13.40 Ötletek és irányok
14.10 Moritz-történetek
(sorozat)
14.40 Életem cirkusza (sorozat)
15.05 Gasztronómia
15.30 Sport
tHHil Naplemente előtt
(német film)
19.00 Hirek
19.20 3 SAT stúdió
19.30 Káosz-magazin
20.00 Katja Kabanova - opera
22.25 Új tartományok
6.00 Belle és Sebastian (sor.) 6.25 Bob, a szellem (sorozat) 6.50 Péter Pan (sorozat) 7.20 Pif és Herkules (sorozat) 7.35 Samurai Pizza Cats (sorozat) 8.00 Játék
8.20 Super Mario Brothers (sor.) 9.10 Beverly Hills Teens (sor.) 9.40 Lucky Luké (rajzfilmsorozat) 10.10 A hatmillió dolláros család
(amenkai sorozat)
10.40 Planet kapitány (rajzfilmsor.) 11.10 Sárkányok birodalma (sor.) 11.35 Mutánsok (am. rajzfilmsor.) 12.00 Wlnspector (japán sci-fi-sor.) 12.25 Harry és Hendersonék (sor.) 12.55 Bolondokháza (am. sorozat) 13.25 Bel Air hercege (sorozat) 13.50 Titkos énem (am. sorozat) Rendőrségi beszámoló (sor.) Knlght Rider (am. sorozat) A csapat (amerikai sorozat)
Jump Street 21. (am. sor.)
17.45 Melrose Place (am. sorozat) 18.45 Híradó
19.15 Beverly Hills 90210 (am. sor.) 20.15 Házassági apróhirdetés
(színházi közvetítés)
EtHi! A cápa II. (amerikai film) 23.45 Erotikus szenvedély
(görög szexfilm) 1.10 Férrlmagazin

6.00 Telereggel
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek 12.20 Autóvízió 15.00 Irodalmi magazin 16.15 Ifjúsági műsorok 17.30 Főzőcske 18.00 Kvizműsor 19.00 Felfedezés 20.00 Tengeri magazin 21.30 Elszámolás (sorozat) 22.20 A század nagy napjai 23.45 A hatok bandája
0.40 Zenei műsor
1.20 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
13.30 XPO
17.30 Rockhét
18.30 RayCokes
19.00 Európai top 20
21.00 Szombat éjjel
21.30 Sport
22.00 Soulzene
23.00 Házibuli övezet 1.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
13.30 Koncert 14.30 Jazz
15.30 Utazási magazin 16.00 Természetfilm 16.30 Túl a holnapon 17.00 Videodlvat 17.30 Show-műsor 18.30 Arcképcsarnok 19.00 Éljen Mrs. Bishop!
(amerikai film) 21.30 Európa-film 22.00 Hírek 22.30 Magazin 23.30 Színhely 24.00 Nászéjszakai gyilkosok (film)

5.50 Lassie
(amerikai sorozat) A puli 6.15 Vadállatok birodalma
(amerikai dokumentumfilm-sorozat) 7.00 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Férflgyűlölő 7.50 Orhajótöröttek (amerikai sorozat) Vadászidény
8.55 A damaszkuszi tolvaj (ism.) 10.20 A szerelemnek sok arca van
(ism.)
12.25 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Levélbarátság 12.55 Booker(ism) 13.50 Vadállatok birodalma (ism.) 14.40 Csillagember (amerikai sorozat) A vak
nagBI Közelharc férfiak és nők között
(amerikai film) 17.35 Dowllng atya titkai (amerikai sorozat) Az ikertestvér 18.30 A normannok
(olasz-francia kalandfilm) 20.00 Híradó RTilB Kramer kontra Kramer
(amerikai film) 22.25 A hetedik jel (amerikai film) 0.15 Fekete farkasok (amerikai sorozat) A hivott nem felel 1.10 Hirek
1.20 A menekülés (ism.) 2.45 T. J. Hooker (ism.) 3.40 Hírek 3.50 Mozgó kórház (ism.)




Esetem a polgármesteri hivatalban
6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó
10.00 Hirek. Időjárás
10.05 Hangfelvételek felsőfokon Honegger: Dávid király Szimfonikus zsoltár René Mo-rax drámája nyomán
11.15 Vonós kamarazene
12.00 Hirek. Időjárás
12.05 A Bartók Rádió kívánságműsora
14.00 Hírek. Időjárás
14.05 Énekeljük együtt!
14.15 A szülőföld muzsikája
15.00 A Filharmónia zenekara játszik
15.40 Vargha Lívia operaénekesről
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Kapcsoljuk az Óbudai Társaskört
16.45 Kodály- és Bartók-kórusok

17.00 Haydn: C-dúr szimfónia
17.30 Poggyász
18.00 Hirek. Időjárás
18.05 Bemutató
Berkes Kálmán klarinétozik, Kocsis Zoltán zongorázik
18.30 Kapcsoljuk a New York-i Metropolitan Operát Wagner: A walkür Háromfelvonásos opera
közben:
19.40 Nemes Nagy Ágnes versel
19.55 Hírek. Időjárás
20.00 Helyszíni beszélgetés
21.52 József Attila minden verse 100/93.: 1937
22.02 Hirek. Időjárás
22.07 Helyszíni beszélgetés
23.46 Toronyzene
24.00 Hirek. Időjárás 0.05 Komolyzenei zsákbamacska

Napi életünk során elkerülhetetlen dolog a hivatalokkal való érintkezés. A polgármesteri hivatal már a nevében is sugallja, a polgárokért való intézmény. Gondoltam én és mások naiv lélekkel. Elégszer elátkoztuk a súlyadó intézményét, de végtére is pénz kell a hivataloknak, így törvénykez-tek. De hogy mellé még bosszantás is jár?
Történt, hogy eladtam a kocsimat, s törvénytisztelő" polgárként beállítottam eme neves intézménybe elrendezni a függő „sáromat", s bejelenteni az újat.

Ez ilyen egyszerűnek tűnik, hittem én!
- Tessék egy nyilatkozatot írni, ki
tölteni azt az űrlapot, kérem az adás
vételit, a személyi számot...
írok, töltök, - átadom...
- Kérem a teljes személyi számot
- hallom.
- Kérem, ez nem kötelező*, el is tö
rölték.
- Az adónál még nem. Ott kőtelező".
- De minek? Itt a helyszínen fize
tek.
- Szó se róla, előbb hozunk egy

EZ A HELY AZ ÖN HIRDETÉSÉRE VÁR!

Kanizsai műsor


Mo/i: 14 óra: Az időkapu - Vadak Ur» i.
16, 18, 20 óra: Öböl akció
Stúdió Mo/.i: 1630, 18.15 óra: Aranj, amiben hiszünk KÁMZSA TV 8 ír»í A'1'V-Víkcnd magazin 13 &*; ATV Ifjúsági magazin

ÁPRILIS 3.

Sz




leznek olyan okmányokat, amelyhez semmi közük. Hogy megkérdőjelezik akaratlanul tisztességemet... Eközben a megyei joggal bíró hivatal eddig nem tud olyan maradandót felmutatni a városban, ami nem hogy megyeire, de legalábbis állagmegóvásrautalna. Sok utca járdája már két éve közlekedésre alkalmatlan, nincs vagy alig van takarítás a városban, hogy soha nem látott patkánysereg élősködik a koszban, hogy nem épül lakás, hogy a testület erkölcse egy csoport miatt eléggé kétes.
Igaz, állítólag mi választottuk őket, bár az utóbbi időben ezt mindenki tagadja.
Nem is csodálom. Varga József
határozatot, töröljük... és akkor kell fizetni.
- Jó, de vettem egy másikat, azt is
rendezném.
- Tessék a nyomtatványok. Kérem
ezeket is kitölteni.
- Kérem, ezt is kifizetem, itt a
helyszínen.
- Szó se róla. Erről is hozunk egy
határozatot, amiben meg újra kötelez
zük, nyilvántartásba vesszük és utá
na...
így megy ez kérem a polgármesteri demokráciában. Érteném mindezt, ha csalnék, megtagadnám stb., de erről szó sincs, így működik. Az egyszerűen nem is zavarja őket, hogy megsértik személyi jogaimat, átadásra köte-
OSZTRÁK 1
9.00 Hírek/Hooperman felügyelő
(ism.)
9.30 Dalfesztivál (ism) 10.15 Euroturlzmus 10.30 A bálványcslnáló (am. film) 12.30 Ható,Ausztriai-halló, Bécsi 13.00 Hírek
13.10 Rólunk van szó (ism.) 13.35 Az eltűnt miniatűr (film) 15.00 Természetfilm 15.35 Amikor az állatok elhagyták
az erdőt (sorozat) 16.00 Gyermekwurlitzer 17.00 Minihírek 17.10 X-Large 18.00 Hírek
18.05 Alpok-Duna-Adria 18.30 Barátok (sorozat) 19.30 Híradó 20.00 Sport
20.15 Népzensl vetélkedő 22.00 „Arany" lányok (sorozat) EHEE Ellot Ness visszatérése
(krimi) 0.05 A félelem három arca
(olasz film) 1.30 Hirak
OSZTRÁK 2
13.50 A walkűr - opera
15.00 Szereti ön a klasszikusokat?
16.30 Kltzbühel más szemmai
17.00 A kedves család (sorozat)
17.45 KI akar engem? (sorozat)
18.00 Labdarúgás
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
20.00 Kulturális magazin
20.15 Féltett örökség
(krimi)
21.50 Hírek/Sport 22.25 Haza (sorozat) 23.50 A modell és a zsaru
(amerikai sorozat)

11.45 Magazin
12.15 Szabadidő
13.15 Elsüllyedt ha|ók
14.00 Jégtánc
16.00 Sport a nagyvilágból
17.55 Hírek
18.05 Korfu
18.55 Hírek
19.05 Gólok (sorozat)
20.00 Tenisz
21.55 Hírek
22.05 Repülő kamera
24.00 Gólok (ism)
0.55 Elsüllyedt hajók (ism.)
EUROSPORT
10.00 Motorsport
10.30 Magazin
11.00 Jégkorong
12.00 Ökölvívás
13.00 Tenisz
17.00 Ritmikus sportgimnasztika
18.00 Úszás
19.00 Tenisz
22.00 ökölvívás
1PLUS
14.00 Utazási magazin
14.30 Esetről esetre
15.30 Egyszer volt (sorozat)
16.00 Chemnltz
16.45 Zenés beszélgetés
18.00 Megvalósult álmok
18.30 Hírek
18.40 Volt egyszer... az Élei (sor.)
19.10 Mese
19.15 Titkárnők
20.00 Híradó
20.15 Klaus Fuchs (film)
21.55 Az ártatlanság vége
(film, 11/1.)
23.30 Beszélgetés


16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 Isten öreg bojtária
17.05 A Selmecbányái türelemüveg
17.10 Pásztorok, nyájak nyomában
17.30 Szentendre
17.50 Elindultam szép hazámból...
18.10 Mesesarok
18.15 Süsü, a sárkány
18.45 Hírek
19.00 Csak semmi pánik
Magyar bűnügyi filmvígjáték 20.35 Operettest a Vigadóban 21.20 Korallszlget
Bolgár rövidfilm 21.35 Rock-fogyatkozás
SAT1
6.40 Ég és föld között (ism.)
7.10 Caplto?-játék
7.40 BuckyO'Hare (amerikai sorozat)
8.10 Silverhawks (am. rajzfilmsor.)
8.40 Péter Pan és a kalózok (rajzfilmsorozat)
9.20 Superboy (amerikai sorozat)
9.50 Drops-játék 10.20 Gazdasági lórum 10.50 Szerencsekerék (ism.) 11.30 Partról partra (ism.) 13.05 A három muskétás fial
(amerikai kalandfilm) 14.35 Add kölcsön a férjed!
(amerikai film) 16.45 5x5
17.20 Mindent vagy semmit-játék 18.00 Labdarúgás 19.20 Hírek 19.30 Szerencsekerék 20.15 Tombol a terror (am. film) 22.00 Ki a legjobb férfi? 23.05 Apácajelölt
(német erotikus film)
0.30 Danish Bedslde (ism.)
1.55 Apácajelölt (ism.)
3.20 Kulcslyuk (ism.)
3.45 Szív az adu (ism.)


6.10 Falutévé - faludoktorral,
gyógytornával
6.30 A Reggel-Közérzeti hírműsor 8.15 Közjáték 8.20 Jó reggelt adj, Istenemi
nM Korhatár nélkül Cimbora-délelött Mukidoki
Holland rajzfilmsorozat
XIII/12. rész: A betolakodók
Cknborla - Telefonos vetélkedő
Marian kisasszony és az ő
vidám cimborái
XII/3 rész: János-játék
Kölyökidö
Kamaszodó kamaszadó
Amöba - Tudományos műsor
kamaszoknak
11.00 Szezám utca (Sesame Street) Amerikai feliratos gyermekműsor-sorozat
12.00 Vasas-Dreher-Bréma női kézilabda BEK-mérkőzés Közvetítés a Fáy utcából
13.20 Képújság
13.25 Tévémagiszter
nüiE A világ rendőrségei XX/1.rész: A francia rendőrség
15.35 Gaia - Ökológiai filmújság
16.05 Családi mozidélután a Disneyvell A partra vetett cowboy Amerikai film (1974) 88' Henrietta - Vera Miles (Men-szátor Magdolna), Bryson -Róbert Culp (Fülöp Zsigmond), Booton - Eric Shea (Szentesi Gergely), Liliha- El-izabeth Smith (Kassai Ilona),
17.50 Ádám fial, Éva lányai A hűtlenségről
18.15 Hőmérő
19.10 Szerencsekerék
18.40 Jó éjszakát kíván a Disney I
20.00 Híradó
20.30 Eurovíziós dalfesztivál
Középdöntő Ljubljanából
EEIiE Ki állítja meg az esőt? Francia-olasz tévéfilm 81' Fred - Ricky Tognazzi (Csonka András), Harry - Gerard Darmon (Koroknay Géza), Tuel - Dániel Duval (Sztarenki Pál)
23.25 Közjáték (ism.)
BclTil Monty Python Repülő Cirkusza
Angol abszurd tévésorozat 45/1. rész (1969) Feliratos! 0.05 Híradó
-xloonaoDDceiol
HB®].
17.30 Állati élet: A termeszek várai
Angol természetfilm 51' 18.30 Bénii, a nyomravezető
Amerikai kalandfilm 86' 20.00 Elvis - Amerikai film 146' 22.30 Egy este Elvlsszel
Amerikai koncertfilm 60' 23.30 A félelem városa
Amerikai akciófilm 92' 1.05 Erósz a nagyvilágban
Amerikai riportfilm - 4. 30'


6.00-
8.00 Napkelte
Reggeli információs magazin 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző (ism.) 8.35 Értesítő
A TV2 műsora pedagógusoknak és szülőknek 9.00 Patrin - Üzenet - Vorba
Cigány magazin 9.25 Nasekran
Horvát nyelvű nemzetiségi
magazin 9.50 Unser Bildschirm
Német nyelvű nemzetiségi
magazin 10.15 Humánum
A pécsi körzeti stúdió menekültügyi műsora 10.45 Ecranul nostru
Román nyelvű nemzetiségi
magazin 11.10 Srpskiekran
Szerb nyelvű nemzetiségi magazin 11.35 Naia obrazovka
Szlovák nyelvű nemzetiségi
magazin
12.00 Sorstársak (ism.) 12.15 Família Kft. (ism.) 12.45 Gazdit keresünk
Kudlik Júlia műsora 13.00 Műsorajánlat - Időjárás 13.05 Népzenei Magazin flflEfi Perényi Endre-emlékműsor 14.05 Bartók nyomában
Szlovákiai gyűjtések 14.35 Jeee
Ifjúsági szolgáltató műsor sok
zenével 15.05 Mennyi az annyi?
Gazdaságpolitikai show 16.00 KI miben tudós?
Fizika
I. elődöntő 17.00 A Gemlnl-faktor
Angol ifjúsági filmsorozat
VI/3. rész:
Az óratorony 26' 17.26 Hupikék törpikék
Belga rajzfilmsorozat
Törpojáca átváltozása
17.49 Műsorajánlat
rciiTi] Knlght Rlder
Amerikai tévéfilmsorozat
Az Ingatlanügynök 18.53 Időjárás íEIiffl A polip
Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat
V/4. rész 101'
Bitg Nem érzem magam annyinak I 21.35 Telesport
21.50 Paródiapercek
Bach Szilvia paródiaműsora
22.00 Esti egyenleg
22.20 Időjárás
B3H3 Csak nézünk, mint a moziban... Xli/1. rész:
Az 50-es évek mozija Benne: 1950
23.00 Dalolva szép az élet Magyar film (1950) 90' Szereplők: Soós Imre, Lata-bár Kálmán, Ladányi Ferenc, Ferrari Violetta, Balázs Samu

KANIZSA Trend „az életre való bútorok gyártója". }

ASARNAP

Mozi 14 óra: Az idflkapu - Vadak Ura 2.
16, 18, 20 óra: Őből akció


Kanizsai műsor



KOSSUTH

PETŐFI


3SAT

TV5

PRO 7



KÖZÉPHULLÁMOM
Óránként: Hirek. Időjárás 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Világóra
10.05 Virágvasárnapi szentmise
11.05 Gondolat-jel
12.00 Déli Krónika. Sport
12.20 Harminc perc alatt a Föld körül
12.50 Jegyzet (ism.)
13.05 Névjegy
14.05 Szonda. Tudományos magazin
14.35 A Szabó család
15.05 Válogatott perceink
16.10 Miivészlemezek
17.05 Közkegyelem
18.00 Esti Krónika
18.20 Örökzöld operettdallamok
19.05 Sportvilág
19.25 Jó éjszakát, gyerekek I
19.35 Szines népi muzsika
20.05 Zene - archívum
21.05 Rádiószínház
Gemma Boic, avagy A folyó rettegése a torkolattól Slobodan Snajder hangjátéka (ism.)
22.00 Késő esti Krónika
22.20 Kapcsoljuk a stúdiót
23.45 Operaáriák
URH-ADÓN
8.30 Körzeti információs magazinok
15.00 A BBC délutáni magyar műsora
16.00 Az Amerika Hangja műsora
17.00 Galaxy X (ism.)
17.15 Auf Deutsch gesagt (ism.)
17.30 Cubes (ism.)
17.45 A Voice of America sorozata nyelvtanulóknak (ism.)
18.20 Ács Jeni versel
18.30 V materlnskom jazyku
19.00 in limba materná
19.30 In der Muttersprache
20.00 Na materlnjem jeziku (horvát)
20.30 Na maternjem jeziku (szerb)
23.00 A BBC késő esti műsora
23.45 Thinsz Géza versel
6.00-8.30,10.00-15.00,18.00-18.20,
21.00-23.00,24.00-0.10: Azonos a
középhullámú műsorral

6.00 Zenés szórakoztató vasárnap reggel és természetesen sport 8.00 Gyalogcsillag
Csukás István mesejátéka 8.54 Mese-zene gyerekeknek 9.00 Hirek. Időjárás 9.05 Bécsi szelet
Bécs-Budapest magazin
10.00 Embermesék
11.00 Hirek. Időjárás
11.08 Vasárnapi koktél
12.00 Jó ebédhez szól a nóta
12.45 Időjárás- és vízállásjelentés
13.00 Hirek
13.03 Öltözői hangulat az MTK-Vasas tv-mérkőzés után
13.10 Világzene magazin
14.00 Zenekanál
15.00 Hirek. Időjárás
15.05 Táskarádió
16.00-
20.00 Poptarisznya
Közben: közvetítés a férfi tőrvívó világkupa versenyről, a női kosárlabda-bajnokság ötödik döntő mérkőzéséről
közben:
17.00 Hírek. Időjárás
18.30 Sportösszefoglaló. Totó
19.00 Hirek. Időjárás
20.00 A királylány alsó ajka
Szanszkrit meséből írta és rendezte: Zoltán Gábor
21.00 Hírek. Időjárás
21.05 Magyarán szólva
21.15 A Rádió Dalszínháza Egy éj az Aranybogárban Daljáték Mikszáth Kálmán kisregényéből
22.27 Régi magyar muzsika
22.40 Jazz
23.00 Hirek. Időjárás
23.03 Sporthíradó
23.10 Napforduló - éjfél előtt
Gyengéd emlékek 0.10-
4.20 Napforduló - éjfél után (0.10-4.20-ig Kossuth kh, Petőfi urh)
benne:
4.03- ,
4.20 Nóták

11.00 Beethoven: Eroica
11.50 Beszélgetés Karajannal
13.10 Pillantás a hétre
13.45 Sport
16.15 Vigyázat, hamisítvány!
17.00 Nyombiztositás (sorozat)
17.30 Állatbarátok műsora
18.00 Napló
18.15 Körkép
19.00 Hirek
19.10 Törzsasztal
20.15 Kerül, amibe kerül - kabaré
21.15 Irodalmi játék
22.15 Jürgen Meiermeister-portré
23.10 A felügyelő (sorozat)
6.00 Pltf és Herkules (ism.) 6.15 Beverly Hills Teens (ism.) 6.40 Lucky Luké (ism.) 7.10 Hatmillió dolláros család
(ism.)
7.35 Wlnspector (ism.) 8.00 Gyerekeknek 8.30 Dinoszauruszok völgye (sor.) Óriás történetek (sorozat) Scooby Doo (am. rajzfilmsor.) 9.55 Művészet és küldetés
Csodálatos nő (am. sorozat) [ Vissza a múltba (am. sor.) M Trópusi hőség (am. sorozat)
Sípszó - focishow 13.30 Hallgatócsere
(amerikai filmvígjáték)
IUltin Flash (amerikai sorozat) 16.40 Sikerem titka (am. film) 18.45 Híradó 19.10 Különleges nap 20.15 Megteszi, vagy nem - játék 21.55 Tévétükör - magazin 22.40 Késői kiadás 23.00 Playboy Laté Nlght 23.30 Szerelmes percek 24.00 4-es csatorna 0.35 Borzasztó kedves család (ism.) 1.10 Ki itt a főnök? (ism.) 1.40 A Főnök (ism.) 2.35 Beszélgetés (ism.) 3.35 Robbanékony (ism.)

6.00 Telereggei
7.40 Francia nyelvlecke
8.30 Gyermekeknek
9.00 Rendkívüli tudósító (ism.) 10.15 Zenei műsorok 13.15 Varieté fiataloknak 14.00 Állatbarátok műsora 15.30 Hegymászóknak 16.15 Varietémüsor 18.00 Vidám hétvége sok humorral 19.00 Riportok 20.00 Hétről hétre 21.30 Játékfilm 23.25 Filmesek magazinja
0.20 Vegyes műsor hajnalig
MUSIC TV
13.30 XPO
14.00 RayCokes
14.30 Kristiane Backer
18.30 Rockhét
19.00 Amerikai top 20
21.00 120 perc
23.00 XPO
23.30 Headbangers Ball 2.00 Kristiane Backer 3.00 Éjszakai videók
SUPER CHANNEL
14.00 Egyveleg
14.30 Show
15.30 Jazz
16.30 Sport
17.00 Dokumentumfilm
18.30 Moszkvától nyugatra
19.00 Üzleti hét
19.30 Európa-magazin
20.00 Az apa bűnei
(film)
22.00 Hirek 22.30 „Fekete'-sorozat 23.30 Magazin 24.00 Jazz 1.00 Egyveleg

5.30 Lassie
(amerikai sorozat) Öreg barát 5.55 Vllágszafari
(ausztrál dokumentumfilmsorozat) 6.40 Nyersbőr
(amerikai westernsorozat) Hármon felesége 7.30 Űrhajótöröttek (amerikai sorozat) Prontlnlus 8.40 Mennydörgés a napon
(amerikai western) 10.05 Egymillió évvel az időszámítás előtt (angol film) 12.05 Mozgó kórház (amerikai sorozat) Ellenség
12.35 Bili Cosby-show (ism.) 13.05 Dowling atya titkai (ism.) 14.05 Világszafari (ism.) 15.05 B-52-es bombázók
(amerikai film) 17.05 A kigyóverem és az inga
(német film) 18.35 Matlock
(amerikai sorozat) Halálos viszontlátás 19.30 Riporterek (sorozat) 20.00 Híradó
Óira Kutya-macska barátság (olasz-amerikai akciófilm) 22.20 A postás mindig kétszer csenget (amerikai krimi) 0.35 Fekete farkasok (amerikai sorozat) Még a legjobb családban is 1.25 Hirek
1.35 Miké Hammer (ism.) 2.20 Hirek
2.30 Közelharc férfiak és nők között (ism.) 4.15 Hirek

BARTÓK

6.00 Hirek. Időjárás 6.03 Népszerű muzsika korán kelőknek
8.00 Hirek. Időjárás 8.05 Marie-Claire Alain Franck-
műveket orgonái 9.05 Az opera csillagai
Thomas Allén 10.00 Hírek. Időjárás 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az ige..." 11.05 Európa hangversenytermeiből A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye közben:
11.55 Hirek. Időjárás 12.00 Nemes Nagy Ágnes versel 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Ágnes Baltsa énekel 14.00 Hirek. Időjárás 14.05 Zenélő városaink

15.00 Új kompaktlemezeinkből
16.00 Hirek. Időjárás
16.05 Szalon. Kulturális magazin
17.00 Schubert vonósnégyeseiből
17.55 Magyar zeneszerzők
18.25 Bach: János passió
19.00 Hírek. Időjárás
19.05 Kapcsoljuk a Budapest-Belvárosi Föplébánla-templomot Bach: János passió
21.25 Fúvósmelódiák
21.50 József Attila minden verse 100/94.: 1937
22.00 Hírek. Időjárás
22.05 Közvetítés a József Attila Színházból Mindent a kertbe Giles Cooper darabja nyomán színpadra írta Edward Albee 0.13 Hirek. Időjárás 0.18 Híres zenekarok felvételeiből


Oknyomozás!
Lapunk utolsó, 32. „Ingyenes lakossági apró(hirdetés)" című oldalának „Vegyes" részét a jelek szerint egyre többen használják fel olvasóink megtévesztésére, mi több, becsapására.
Mivel egyre jobban szaporodik az „otthon végezhető, jól jövedelmező" munkák ajánlata, egyik munkatársunk oknyomozást folytatott és napvilágra hozta az egyik ilyen rejtélyes hirdetés hátterét!
Munkatársunk magához vett két üres borítékot, mindkettőt ellátta 1O-1O forintos helyi (nagykanizsai) postai bélyegilletékkel. Az egyik borítékot megcímezte a hirdetésben közölt ajánlat tevő lakcímére, a másikat - a válaszborítékot - pedig saját címé-

re, elhelyezve azt az első borítékban. A „levelet" pedig betette az egyik utcai postaládába.
A válasz(boríték) nem váratott magára sokáig: postafordultával megérkezett munkatársunk lakcímére, a benne elhelyezett, sokszorosítottnak túnő alábbi szöveggel:
„Tisztelt Érdeklődő!
Köszönöm, hogy figyelmével megtisztelt.
Otthonában végezhető, szakképzettséget nem igénylő másolási munkát ajánlok. Cégeket kell reklámozni, írásos anyaggal, hogy az egész ország területén megismerhessék őket.
A munka során sokat kell írni, írhat kézzel, géppel, vagy fénymásolhat (de ezt a saját költségére).
Munkánk előnyei: heti 4-5 óra ráfordítás, ismereteket nem igényel, adómentes, mert nem másodállás.

Kanizsai


Stúdió Mozi: 16.30, 18.15 óra: Arany, amiben his/ünk
KANIZSA TV 12-16 óráig: Tévé-plusz

ÁPRILIS 4.

v





OSZTRÁK 1


felbélyegzett levelet a saját részére. Postafordultával küldöm a részletes tájékoztatót az első 500 Ft utánvéttel, mint ahogy azt a fentiekben említettem. Tisztelettel:
Olvashatatlan aláírás"
A munka során - ha ügyesen szervez -pár hét múlva heti többezer forintra tesz szert, teljesítményétől függően. A munka elkezdésének feltétele ún. belépési díj: 500 Ft.
Küldjön nekem egy felbélyegzett borítékot, saját címével. Én ebben válaszul megküldöm a munkamenet leírását részletesen, az 500 Ft-ért utánvéttel.
Ezzel Ön is belép a hálózatba. A továbbiakban még 4x500 Ft kiadása lesz, de ez elenyésző összeg a várható jövedelemhez, és fedezheti a bevételből is.
Pénzt előre senkinek sehová nem kell küldeni! Minden anyagot utánvétes levéllel fog kapni.
A munka öt fázisból áll, mindegyik másmás témájú anyag, információ.
Ha ajánlatom elnyerte tetszését, kérem küldje ezt a levelet vissza, vagy bármilyen pozitív választ, és mellékeljen megcímzett.
A fent leírtak értelemszerű elolvasása után ki-ki döntse el, hogy a levél tartalma valóságot tükröz-e?
Mi a könnyű kereselszerzés, vagy jövedelemkiegészítés mellett törünk lándzsát, s az ilyen jellegű újsághirdetéseket az illetékes hatóságok figyelmébe ajánljuk!...
Egyes hirdetőinket pedig arra kérjük, hogy a háttérben ilyen tárgyú ingyenes hirdetések feladásától a jövőben tartózkodjanak! Saját érdekükben, de a „bepalizottak" érdekében is...
(ti-nyi)
9.00 Hirek
9.15 Katolikus istentisztelet
10.15 A hegyek országa (sorozat)
11.00 Sajtóéra
12.00 Pillantás a hétre
12.30 Hétköznapok
13.00 Hirek
13.10 Cseh várak és kastélyok (ism.)
13.40 Vidám körmenet (német film)
15.30 Octopus vállalkozás
(sorozat)
16.15 Beverly Hills 90210
(amerikai sorozat)
17.00 Minihirek
17.10 Szórakoztató műsor
18.00 Hirek
18.05 X-Large
18.30 Barátok (sorozat)
19.30 Híradó
19.48 Sport
20.15 Átutazóban (film)
21.10 Karaján (sorozat)
EHETü Mr. North (amerikai film)
24.00 Hirek
0.05 Albán Berg: Hegedűverseny
0.30 Hirek
0.35 1000 mestermii
OSZTRÁK 2
flilEl Natty Gann utazása (am. film)
11.50 Videozene - zenés videó
13.00 Haza, idegen otthon
13.30 A walkűr - opera
15.10 Sport
16.30 Természetűim
17.15 Idősek klubja
18.00 Hooperman felügyelő (sor.)
18.30 Ausztria-kép
19.00 Tartományi élet
19.30 Híradó
19.48 Konfliktusok
20.15 Pretty Woman (amerikai film)
22.30 Apának sikerfii (sorozat)
22.55 Strandhotel (francia film)

11.45 Magazin
12.15 Szabadidő
13.15 Nansen nyomában
14.00 Gondtalanul (film)
15.30 Rock'n'Roll
17.30 Sportrék
17.55 Hírek
18.05 Kari Dali és vendégei
18.55 Hírek
19.05 DSF-stúdié
19.30 Hopp vagy kopp - játék
20.00 Tessék mosolyogni!
20.55 Hirek
21.05 Labdarúgás
23.05 Életmód-magazin
EUROSPORT
9.00 Kerékpársport 11.00 ökölvívás 13.00 Motorsport 14.00 Tenisz 16.00 Kerékpársport 17.00 Motorsport 18.00 Úszás 19.00 Tenisz 22.00 Motorsport
1PLUS
14.00 Szóváltás
14.45 A MIatyánk hét kívánsága (sor.)
15.15 Környezetvédelem
15.45 A család
16.50 Európa-magazin
17.15 Sajtóklub
18.00 Hirek
18.05 Különlegességek show-ja
18.40 Volt egyszer... az Élet (sor.)
19.10 Mese
19.15 Szivárvány
20.00 Híradó
20.15 Georges Prete vezényel
21.05 Az ártatlanság vége
(film, H/2.)
22.35 Rudi van Dantzig-portré

16.00 Hírek, műsorismertetés
16.05 A bátor lovacska Argentin rajzmesefilm
17.35 Villanypásztor
A Vízöntő együttes műsora
17.55 Látogatóban Valentiny Gézánál
18.20 Magyar évszázadok
18.35 Mesesarok
18.45 Hirek
19.00 Hatásvadászok Magyar film
20.40 Vasárnap esti muzsika
21.25 Eszter könyve
22.00 Hírösszefoglaló
SAT1
4.35 A három muskétás fiai (ism.) 6.00 Bucky O'Hare (ism.) 7.00 Astrodinók
(rajzfilmsorozat) 7.35 így láttuk
7.40 Add kölcsön a férjedet I (ism.) 10.00 Tombol a terror (ism.) 11.50 A hegyek varázsa 12.20 A mindenható nyomában 12.55 Black, a fekete villám
(kanadai sorozat) 13.25 Buck és a prédikátor
(amerikai film)
Fsz.:Sidney Poitier 15.10 Megfélemlített asszony
(amerikai film)
17.00 Keresztül a galaxison és azután balra
(sorozat) 17.30 Malibu vízi mentői
(amerikai sorozat) 18.30 Labdarúgás 20.00 Szerencsekerék fluiTü A Rio Verde-i kaland
(sorozat)
22.00 Beszélgetés 23.25 24 óra 23.55 Buck és a prédikátor (ism.)

6.38 Napi müsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Hagyd aludni a mamát és a papát I
Boldi, bolygónk fia Francia rajzfilmsorozat A vén vámpír varázslatai 7.55 „így szól az Úri" A Biblia üzenete 8.05 Közjáték 8.10 Muzzy in Gondoland
XX/13. rész (ism.) 8.15 This is the Way
XX/13. rész 8.35 Vasárnapi turmix
ilBE Carmen a jégen Jégrevü
Carmen - Katarina Witt, Don Jósé - Brían Boitano, Esca-millo - Brian Orser, Micaela -Yvonne Gomez, Zuniga - Ottó Retzer
12.20 Képújság
12.25 Csendül a nóta
Kitüntetett művészek
Dóry József és ifj. Kállai Kiss
Ernő műsora
13.00 NBA kosárlabda-mérkőzés
13.50 Foci csúcstalálkozó előtt Összeállítás a kupafordulókról
14.00 XXL
Könnyűzenei híradó
tHHü Salzburgi történetek (Salzburger Geschichten) NSZK film (1956) 87' Konstanze - Marianne Koch (Kiss Erika), Georg - Paul Hubschmid (Rátóti Zoltán)
16.00 Arthur C. Clarké titokzatos világa
Angol filmsorozat Xltl/1. rész. Az utazás kezdete
16.30 Az Arany Könyvklub ajánlja
16.35 örömhír
Az evangélikus egyház műsora
17.00 Walt Disney bemutatja Balu kapitány kalandjai Amerikai rajzfilmsorozat Az elátkozott bálvány Csillagutasok Amerikai filmsorozat IV71.rész Gumimacik
Amerikai rajzfilmsorozat Varázskalap (Ism.: hétfő, TV1 9.00)
18.45 Szerencsekerék
19.20 A Hét
20.00 Híradó
20.20 Telesport
20.25 Góóól
Labdarúgó-összefoglaló
21.05 Cher
Az énekes-színésznő pályájáról beszél - sok zenével
21.20 Hely a szivemben
Amerikai film (1984) 113'
23.20 Közjáték (ism.)
23.25 Vizöntö
New Age magazin

7.00 Napra-forgó - Magazin 8.00 Műsorismertetés 8.04 Aerobic Simkó Andreával 8.20 Halászat
Román rajzfilm (ism.) 8.30 Veszélyes öböl Kanadai filmsorozat
XIII/12. rész: A maszk
OiTii Kakaó-koncert 9.50 Elektor kalandor 9.55 Ünnepiének Virágvasárnap
10.00 Metodista istentisztelet
Virágvasárnapi istentisztelet a szekszárdi metodista templomból
10.55 MTK-Vasas Smirnoff • Bajnoki labdarúgó-mérkőzés Közvetítés a Hungária útról
13.00 Nótaszó a Márványmenyasz-szony étteremből (ism.)
13.15 Gazdaképző
13.45 SOrSok
Munkavállalók magazinja
14.25 K-t-P (Kárpótlás és privatizáció)
14.45 Műsorelözetes - Időjárás
ttlüT. Másfél millió lépés Magyarországon XIV/12. rész: A Balatonfelvidéken (ism.)
15.30 Szombathelyi virtuózok
15.50 Nézze meg az emberi
íEPBi Filmmúzeum
Karády Katalin-sorozat
Kísértés
Magyar film FF 85'
17.20 Ünnepiének Virágvasárnap
17.30 Műsorajánlat-Időjárás
íHKE Delta
18.00 Körzeti tévéstúdiók műsora
18.30 Kedves versem
Nagy László: Kiscslkó-sirató Előadja: Györgyi Anna
18.33 Időjárás
18.48 Vizipók csodapók
Magyar rajzfilmsorozat A tojáscsösz
Kelet-magyar ultramaraton Familia Kft. A családfáját neki I
Km Eddie és a Cirkálók Amerikai film (1983)104' Eddie - Michael Pare (Jakab Csaba), Diane - Marina Orsini (Orosz Helga), Rick - Bernié Coulson (Breier Zoltán)
21.25 Telesport
21.55 Geopolis
A Francé 2 világpolitikai sorozata- Feliratos!
22.40 Luciano Pavarotti gálahangversenye Reggio Emíliából II. rész 77'

17.30 A hercegnő és a kobold
Magyar rajzfilm 78' 19.00 Dániellé tántl
Francia vígjáték 107' 21.00 Szarvasvadász
Amerikai dráma 175' 23.55 Melodráma
Magyar dráma 92'



VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! KANIZSATEX



Dél-Zalai Üzemigazgatóság
8800 Nagykanizsa, Király u. 2.
Tel.: 13-140, 13-040
Hibabejelentés: 11-442
gázszolgáltatás gázömlések elhárítása gázkészülékek javítása gázelosztó vezetékek tervezése, építése, Üzembe helyezése belső gázszerelések


ÁRUHÁZ
KANIZSA
IRODABÚTORT A KANIZSA DOMUSBÓL



Ez a hely az On hirdetésére vár!


Legyen a partnerünk!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
- belső ellenőrzést, adókapcsolatok felülvizsgálatát
és ennek alapján javaslatot az önellenőrzés elvégzésére
EHL7IKÖRTRÖLLKIT
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel.: 06-60-99-196




ROTARY Fúrási Kft. vállalja olaj-, gáz-, termálvíz-, és vízkutak fúrását, kiképzését, javítását.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 22.
Tel.: 93/13-140 Fax.: 92/73-155 Telex: 33-495

UJ HELYEN! UJ HELYEN!
Súúttrs FOTO
Vegyen kettőt - hármat kap!
Kanadai filmek, fotóalbumok, képtartók, keretek, fényképezőgépek, műtermi fotók, színes igazolványképek.
Nagykanizsa, Fő u. 9.

KANIZSA GYÜMÖLCSNEKTÁR
Nagykanizsa, Csengery út 90.
Telefon: 93/14-352 Fax: 93/11-015 Telex: 33257





Vásárláskor első útja vezessen a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZBA!
... mindent egy helyen megvásárolhat!
Várjuk kedves vásárlóinkat!
DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Nagykanizsa, Király u. 36.


HA NÁLUNK KKNDKL BIZTOSAN NYÉK!
Ml A.WÍÍ II.Í/.ATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÍROM
SZOCIÁLIS KOtíLALKoy/l'A'l
8800 NAGYKANIZSA
Tol.: 03/11-457 vii^y 12-277
Fax: «>2/7.?-27<>






KANIZSA
TREND KF

KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/13-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.

AKCIÓ! A GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN!
Régi ár Új ár Étolaj
80,30 59,80 57,00

1/1
Kr. cukor 1/1 Kr. cukor 1 kg
Ajánljuk magunkat!





REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET
BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS SZERINT
SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zaiai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat

LEHET TÉL, LEHET TAVASZ, LEHET NYÁR,
NÁLUNK
A
LEGKEDVEZŐBB AZ ÁR!

KANIZSA


Gyűjtemény Kanizsa és környéke híres személyiségeiről
*48 katona* szemmel
Rendhagyó történelmi tablót festett pénteken a Batthyány-gimnázium diákjainak és a megjelent érdeklődőknek Katona Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Előadását 1848 forradalmár ifjainak szentelte, példaként állítva ó"ket, mint az utolsó nagy forradalmár nemzedéket a mai fiatal generációnak. Rávilágított arra, hogy az ország a jövőben olyanná válik majd, amilyenné e kor ifjai teszik.
A „múltidézőt" oldott hangulatú beszélgetés követte, melyen az államtitkár a gimnázium diákjainak kérdéseire válaszolt. így szólt a Magyar Út Alapítvány párttá szerveződésének esélyeiről, az iskolák elvégzése után munkanélkülivé váló fiatalok helyzetéről, egy esetleges környezetvédelmi katasztrófa következményeiről, a kormányzópárt választási esélyeiről és a készülő, sokat vitatott sajtótörvényről.
-ta

Március 16-án este a Tűzoltóság tantermében összejövetelt tartott a NAGYKANIZSAI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET Honismereti Munkabizottsága. Napirenden a Nagykanizsán és közeli környékén született vagy élt, de innen elszármazott nevezetes személyek ismertetése szerepelt. Erre a kanizsai származású, de már évtizedek óta Zalaegerszegen élő Horváth József vállalkozott, aki már több mint 30 éve amatőr szinten, hobbyból folytat - váltakozó intenzitással -ez irányú kutatásokat, gyűjtéseket.
A meghívott vendéget, dr. Cseke Ferenc bizottsági elnököt és a bizottság csupa lokálpatrióta tagjait a házigazda jogán az egyik legaktívabb kanizsai városvédő-városszépítő, dr. Tolnai Sándor tűzoltóparancsnok üdvözölte, majd átadta a szót Horváth Józsefnek. Az előadó rövid bevezetőjében hangsúlyozta, hogy fáradozását a jelenlegi és a jövő generációja érdekében végzi, gondolva arra, hogy gyűjtéseit

célszerű lenne könyvbe foglalni és annak kiadásával közzé tenni. Megemlítette az 1966-ban Zalaegerszegen, a régi megyeháza nagytermében rendezett azon kiállítást, amelyen 64 egykori híres zalai - közöttük számos neves kanizsai - ember neve és életpályája került tablóra és a kísérő füzetbe. Ehhez hasonló megvalósítást javasolt a jelenlévőknek, illetve rajtuk keresztül a város önkormányzatának, gondolva a város anyagi áldozatvállalására is.
Horváth József a kanizsai és városkörnyéki nevezetes személyek felsorolásánál szükségtelennek tartotta a szinte mindenki által ismert Thúry György, Zrínyi Miklós és Deák Ferenc nevét megemlíteni. Közölte, hogy ismertetésében nem alkalmaz időrendiséget, rangsort, avagy ábc-be foglalt rendeződést. A már sárguló munkalapokra ragasztott újság- és folyóirat részletek, lexikonok, kéziratok adtak alapot a teljesnek nem mondható felsorolásra.

Aztán sorra jöttek egykori nagyjaink: többek között Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Har-sányi Tibor, Egri József, Kaán Károly, Hevesi Sándor, Iványi Béla, Harkányi Ede, Hűvös József, Láng Fülöp, Neményi Ernő, Marton József, Mantua-no Rezső, dr. Mező Ferenc, Királyi Pál, Plánder Ferenc, Virág Benedek, Hódi Nándor, Végh Aladár, Farkas Ferenc, Koller Károly, Kamondi László, Berta Bulcsú, ősz András, Fejtő Ferenc, Árkus József...
A több tucat nevet szorgalmasan jegyzetelő' bizottsági tagok közül többen is hiánypótlásként sorolták fel például a Babóchai-, Kudlik-, Szálinger-, Muzikár-, Ketting-csa-lád egyes leszármazottak; a ma még élő neves személyiségek közül is néhányat, úgy mint a színművész Balázsovits Lajost, az 1960-as római olimpián is részt vett középtávfutó, Sasvári Gizellát, az operaénekes Zádori (Horváth) Máriát és még sok más hírességet.
(tlh-i)






PROVIDENCIA
„A LÉTEZŐ EVIDENCIA - a lakást is oltalmazó PROVIDENCIA'*
- A címben hozott szlogen val
lásos értelmű. Az oltalmazó szó
használata nem egyedüli ebben a
szerkezetben, ugye? - kérdeztük
Bárdost Gábort, a PROVIDEN
CIA OSZTRÁK-MAGYAR BIZ-
TOSlTÓ Rt. nagykanizsai kiren
deltségének január 1-tól kineve
zett vezetőjétől.
- Valóban nem, hiszen a tár
saság választott nevének jelen
téstartalma előrelátást, valamint
isteni gondviselést takar. A témá
nál maradva a PROVIDENCIA
hitvallása, s ezt a továbbiakban
már inkább nevezzük a cég filo
zófiájának, a bennünket választó
ügyfeleink minél körültekintőbb,
korrekt, a mai igények szerint
megfogalmazható és tőlünk is el
várható szinten való kiszolgálása.
Ebben hiszünk, és ennek szellemé
ben végezzük munkatársaimmal
együtt mindennapi munkánkat.

- Úgy tudni, a korábbi mono
pol biztosító környezetből a leg
gyorsabban, a legsikeresebben az
önök társasága jutott előre.
- Valóban jóleső érzés erről
beszélni, mert ez nemcsak a szó
beszéd szintjén igaz, hiszen az
1990-ben indult biztosító társasá
gunk több leg-et is magáénak
mondhat. A II. világháború, óta
eltelt időszakban az első olyan
biztosító a PROVIDENCIA, mely
nem 100%-ban magyar érdekelt
ségű tőkeháttérrel rendelkezik. A
mögöttünk álló osztrák partner

biztosítási tapasztalata a legkomolyabb támogatónk. Neki köszönhetően, úgymond minimális zökkenőkkel sikerült talpraállni a hazai biztosítási piacon, így cégünk már a harmadik helyet foglalja el a két régi, nagy társaság,
az ÁB-AEGON, valamint a Hungária mögött, és ez nemcsak országosan, de a nagykanizsai kirendeltségen elért eredményekre is igaz. Társaságunk energikusságát talán az a számadat példázza legkifejezőbben, hogy az induláskor megfogalmazott elképzelés szerint, 50.000 db-os szerződésállomány megszerzése volt a cél a harmadik év végére, ezzel szemben ma már a 700.000 db-hoz közelítünk, ami majdnem 14-szeres teljesítést mulat. Az európai szaksajtó szerint ez a Kelet-Európában átstrukturálódó biztosításügyben egyedülálló eredmény.
- Önöket az eddigiekben mint
életbiztosítási főprofilú céget is
merte a lakosság. Marad ez az
irányultság a jövőben is?
- Társaságunk, mint általános
biztosító, üzletpolitikájában a

többlábonállás érdekében már az elmúlt időben is jelentős eredmény eket ért el a gépjármű-biztosítási, vagyonbiztosítási és egyéb módozatok müvelésében is, de figyelve a gazdasági és lakossági igényekre, szinte naponta dolgoz
ki társaságunk új konstrukciókat, termékeket, így jelenleg csak a mezőgazdaság növénybiztosítása és az állattartók betegbiztosításával nem kíván foglalkozni társaságunk.
- Úgy informálódtunk, hogy a
lakásbiztosítási piac újra mozgás
ba jött, hogyan készültek fel
önök erre a helyzetre?
— Kampányfeladatunknak te
kintjük, ahol a siker legfontosabb
eleme különbözőségünk hangsú
lyozása. Ebben a módozatban
alig találhatók olyan részletek,
melyek a versenytársak ajánlatai
tól lényegesen eltérnének, ennek
ellenére kiemelhetőek ilyen elő
nyök. Csak néhányat mondanék:
vezetékes vízkárnál a károsodott
csővezeték értékét is megtérítjük,
nálunk bevonható a biztosítási
körbe a készpénz és az értékpa-

pír, kiegészítő módozattal a nem' közvetlen villámcsapás okozta károkat is felvállaljuk a lakás elektromos berendezéseire, baleseti térítésünk magasabb, mint a konkurenciáknál és területi hatálya ebben a vonatkozásában a világ valamennyi országára kiterjedő. Előgondoskodás alkalmazásával kiküszöbölhető az alulbiztosítottság veszélye, és még hosszan tudnám sorolni ezen módozatunk előnyeit. Hozzátenném még, hogy kirendeltségünkhöz fél Zala megye lakossága tartozik és nemcsak az előbbiekben említett kampányfeladatunk, hanem elért eredményeink is köteleznek bennünket, hogy a továbbiakban is igényeljük a postás dolgozók -hiszen a Magyar Posta részvényes társunk is - munkáját jó kapcsolatunk révén a térségünkben dolgozó Bróker biztosítási társaságok segítségét módozataink képviseletében, ügyfeleik körében. Végül, de nem utolsósorban fő- és mellékfoglalkozású dolgozóink is felkeresik új és meglévő ügyfeleinket.
- Köszönjük a beszélgetést, végezetül a címet és telefonszámaikat szeretném elkérni, ahol üzletkötőikkel kapcsolatba kerülhetünk.

- 8800 Nagykanizsa, Sugár u. 4. Tel.: 93/12-188, 92173-214
(X)


KANIZSA 1993, március 3#

BUMÁNÚKOtŐGÍAÍ SZABADBGtmM
A természetvédelmi területek problémáiról
Beszélgetés dr. Szabó Mária őkológussal
Korunkban a környezetet újra- és át kell értékelnünk! A környezetről alkotott mai elképzeléseink nagy része azon a mítoszon alapszik, hogy a magára hagyott természet megtalálja a tökéletes egyensúlyt. Ez valamikor így volt, de fokozatosan kirajzolódik egy új kép: a természet sokféle rendszer mozaikja, ahol mindegyik rendszer sokféle idő- és térskálán változik. A természet rendjének ebben az új felfogásában az ember is lényeges alkotóelem! Erről is szó esett március elején a HSMK Humánökológiai Szabadegyetemének IV. előadásán, melyet dr. Szabó Mária az ELTE egyetemi docense tartott.
- Mi az összefüggés és a
különbség a környezet és a
természetvédelem között?
- Ez országonként jelentős
eltéréseket mutat. A környe
zetvédelem a nagyobb kör, ré
szei: levegő-, víz-, talajvéde
lem, hulladékkezelés, telepü
lés-, csend-, tájvédelem, az ál
latvilág védelme, a növényvi
lág védelme. A környezetvé
delem tehát olyan tevékenysé
gek összefüggő' rendszere, me
lyek magukban foglalják a ter
mészeti és mesterséges kör
nyezet védelmét. A termé
szetvédelem viszont elsősor
ban a természet által kialakí
tott, az emberi beavatkozások-

tól nagyobb károkat nem szenvedett természeti értékek védelmét jelenti. Mondják néhányan, hogy az etika nélküli természetvédelem: a környezetvédelem, mely környezetvédelem az ipari civilizáció érvrendszerébe burkolja önmagát, s így próbál az ipari civilizáció által keltett hatások ellen fellépni. Ilyen alapon, éppen ezért nem szabad a környezetvédelemnek, a területfejlesztésnek bármi áron elsőbbséget engedni a természetvédelemmel szemben - bár ez annak része. A klasszikus zöld gondolkodásmód éppen ott téved, hogy a természetet megújuló erőforrásnak veszi, holott a bioszféra „kultúra" is: az első olyan alulról szerveződő, öntevékeny „társadalom", amely megvalósította önmagát.
A természetvédelem: a természet élettelen és élő - tudományos, kulturális vagy esztétikai szempontból jelentős - tárgyainak, valamint egyes tájrészek kedvező természeti tulajdonságainak és tájképi megjelenésének megóvása, fenntartása, szükség szerint helyreállítása és bemutatása.
- Milyen színterei vannak a
természetvédelemnek?
- Az intézményes termé
szetvédelmet 1872-től számít
ják, amikor az USA létrehozta

az első nemzeti parkját. Hazai vonatkozásokban jelentős Kaán Károly (1867-1940) - Nagykanizsa szülötte és neveltje -szerepe, különösen „A természeti értékek fenntartása" című műve. Jelenleg az Országos Természetvédelmi Hivatal a fő hatósága a magyarországi természetvédelemnek. A természeti értékek a természetvédelem tárgyai: a földtani és felszínalaktani képződmények, a víz felszíni formái, növények és növénytelepítések, ritka állatfajok, jellegzetes tájak vagy tájrészletek, történelmi és kultúrtörténeti emlékhelyek természeti környezete. Természetvédelmi kategóriák:
- terület nélkül védettek:
barlangok, jogszabályok által
védett növény- és állatfajok,
- területileg védettek: nemze
ti parkok, tájvédelmi körzetek,
természetvédelmi területek.
Jelenleg Magyarországon őt nemzeti park van: hortobágyi, kiskunsági, bükki, aggteleki, Fertő-tavi. Az összes, az országos és helyi jelentőségű természetvédelmi területek és természeti emlékek az ország területének közel 7%-át adják: öt nemzeti park, negyvennégy tájvédelmi körzet, százharminchét természetvédelmi terület és közel kétezer-ötszáz barlang. Jelenleg 415 növényfaj

és 619 állatfaj áll védelem alatt. Általánosságban az élőhelyek védelme szükséges a rezervátumok helyett. A vadon élő növény- és állatvilág fajszáma, a természetes társulások fajgazdagsága hazánkban még elég magas. Ezt a gazdagságot azonban egyre több káros emberi (antropogén) hatás fenyegeti. A mezőgazdasági művelés és az erdőgazdálkodás terjeszkedése, a vízgazdálkodás és a természetbe való sokféle beavatkozás eredményeképpen egyre kisebb területre szorulnak vissza a természetes erdők, nádasok, mocsarak, lápok, rétek. A hazai élővilágból a közelmúltban eddig bizonyíthatóan 40 növény-és 33 állatfaj pusztult ki, és 1130 faj (a hazai fajok 2,5%-a) veszélyeztetett. Különösen nagymértékű a növény- és állatfajok csökkenése a nagyvárosok körzetében és a nedves ökoszisztémákban.
- Milyen konkrét problémák
vetődnek fel a termé
szetvédelmi területek állapot
fenntartása kapcsán?
- A természetvédelmi terü
letek elsődleges funkciója a
biodiverzitás (sokféleség)
megőrzése. Ugyanis, ha egy
faj genetikai sokfélesége csök
ken, ez csökkenti a faj alkal
mazkodóképességét, ezáltal a
faj túlélési esélyeit. Lerontott
élőhelyek újra benépesülése is
ezekről a területekről történik.
A természetvédelmi területek
nagyon fontosak a tudo
mányos alapkutatás számára
is: a természetes, illetve ter
mészetközeli közösségek szer
veződése, működése, egyensú
lyi feltételeinek tanul
mányozása. Azért fontos,





„ALFÁBAN"
Trojka György kiállítása

Nem először szerepelt már sikerrel a kanizsai közönség előtt Trojkó György szobrász, fafaragó, a Kanizsai Alkotók Egyesületének tagja. Számtalan közös bemutató után most az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban - gondosan válogatott munkáiból - önálló kiállítással lepte meg látogatóit.
Tisztelet a művésznek és a művészetnek - e szavakkal kezdte a kiállítás megnyitóját dr. Szabó Csaba, a Nagykanizsai Kórház orvos-igazgatója. Gondolatai rendhagyó módon érzékeltették a művészet iránti sokezer éves igényt, a ma emberének szükségszerű kapcsolatát a széppel, a maradandóval, mintegy közelebb hozva a művészt az esemény

vendégeivel. A látnivalóhoz szándékosan nem vállalt tárlatvezetést, hiszen Trojkó György szobrai, kisplasztikái, dombor-művei tökéletes kifejezői az emberi egyéniségnek, a női szépségnek, az érzelmeknek, a szeretetnek, a barátságnak.
A barátoktól, ismerősöktől körülvett művészt ezúttal nehéz volt szóra bírni. Annyit azért elárult:
Mikor
kezdődik
a nappal?
- Mikor s/ünik mt}' íjs/aka? Mikor kc/dci a nappal?

•'.:■)■.

w KANIZSA


65 éves a Nagyrác iskola
k incj; a/ ejs/aka? Mik a ke/.(l(ktik a nappal?
S/CIIU'IH' lll'/l'l is. .lllll.lll 1(1
iktír ismered saját testvéredet, iljuk Mert addigi a pillanatig a/ .iLi.it cjs/.aka uralkodik henned.
hogy a környezeti tényezők egyre nagyobb mértékű megváltozásának hatását (környezetszennyezés, civilizáció hatása!) megismerjük, és előre jelezni tudjuk a közösségek viselkedését. A természetvédelem nem érintetlenséget jelent, hanem fenntartó kezelést. A természetvédelmet veszélyeztető tényező" lehet: az erdőgazdálkodás, mezőgazdaság (műtrágyázás, gyomirtás, rovarirtás), hulladékelhelyezés (szilárd, nukleáris, szennyvíz), légköri szennyezőanyagok (pl. a savas eső néven közismert ülepedés), autópályák (a Déli pl. Magyarország legszebb tájait vágná keresztül: Zala, Kis-Balaton, Somogy, Gemenci, Ópusztaszeri, Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzetek), katonai tevékenység.
- Érdekelnének bennünket a
helyi vonatkozások: Nagykani
zsa város és környéke: Dél-
Zala!
- Nagykanizsa környéke ter
mészetes növénytakarójának
jellemző zonális társulásai na
gyon sokszínű képet adnak a
változatos éghajlati és talajvi
szonyok miatt is. Nagykanizsa
jellemzően a bükkösök és a
gyertyános-tölgyesek határán
van, de megtalálhatók itt a
cseres tölgyesek és egyéb sa-
vanyodó talajú tölgyesek, ho
moki tölgyesek, homokpusz
ták, ártéri ligeterdők és mo
csarak. A környéken van né
hány helyi jelentőségű termé
szetvédelmi terület és termé
szeti emlék: letenyei kastély
park, surdi pihenőpark, surdi
szelídgesztenyefák és platánfa
sor, beleznai tölgyfa, budafa-
pusztai arborétum, zalamere-
nyei szelídgesztenye-csoport.
- Szeretem a természetet, hiszen azt a művészetet, melyet produkál, amellett nem lehet észrevétlenül elmenni. Szeretem a nőt, a művészet kimeríthetetlen témáját, a szépség, a szeretet örök megtestesítőjét. Szeretem a történelmet, melynek tanulmányozása új témákat, ötleteket, megoldásokat kíván elképzeléseimhez. Szeretem mindazt, ami emberi, ami
riii. <in. Nem. I .il.in akkoi, a
kiilonho/telni a tH«;<_■ a/ ol.ijl.i agától.
en>. Nem. Nem.


nagyrécsei fás legelő, rigyáci fás legelő, páti rétisas-fészkelőhely, nagykanizsai fenyves, nagykanizsai Francsics-féle kert, ormándpusztai üdülő parkja. Országos jelentőségű természetvédelmi terület a za-lakomári madárrezervátum. S ne felejtsük, a környéken van a Kis-balatoni tájvédelmi körzet, melynek nemzetközi jelentőségű vízimadár élőhely területe is van. Új, tervezett tájvédelmi körzetek: a muramenti és az oltárci. Azt hiszem, ez szép számú természetvédelmi terület, de ebből soha nem elég, és a közvetlen környéken még van jó néhány természeti érték, amely védendő lenne - minél előbb, amíg még nem késő. Ilyenek: Alsóvárosi erdő (szép gyertyánostölgyes), Zsigárdi erdő, Liszói erdő, Szentgyörgyvári-hegy (Hétforrás), Homokkomáromi meszes homokpuszta (magyar csenkesz, árvalányhaj), Oboma-ki erdő (nagyon szép bükkös), Újudvari kőszikla-szurdok! Nagykanizsa környékének flórája számos unikum elemet is tartalmaz. Nagyon gazdag a gombaflóra is, s akkor még nem is beszéltünk a zalai erdők másik büszkeségéről: az állatvilágról. Végül megemlíteném, hogy a közelmúlt évtizedekben Nagykanizsa környékén nagyon értékes botanikai megfigyeléseket végzett Károlyi Árpád. Ó és Pócs Tamás foglalkozott behatóbban Délnyugat-Dunántúl növényföldrajzával. Munkáikat nem ártana elővenni, s a néhány évtizeddel ezelőtti eredményeket összehasonlítani a mai állapottal!
- Köszönöm a beszélgetést! Balogh László
bennünket összetart, a családot, a szeretetet, a barátságot. Trojkó György a kanizsai kórház munkavédelmi vezetője. Az első, primitív szerszámokkal kifaragott farönktől a nemrég befejezett finom, indián majoli-ka vázáig hosszú volt az út. Amit ez alatt önszorgalomból tanult, alkotott, a látnivaló örömérzésével adja át nekünk. Tóth Ferenc

A Nagyrác Úti Általános Iskola idén ünnepli 65. évfordulóját, amelynek keretében programsorozatot indítottak el ez év január 28-án. Az iskola múltjáról Dömötör Mlklósné igazgatónőt kérdeztük:
- Az iskola valójában 110
évvel ezelőtt is már működött,
de ekkor még kezdetleges for
mában történt a tanítás. A
Kisrác utcai részt 1882-ben
építették. Majd 1928-ban Gróf
Klébelsberg Kúno Vallás és
Közoktatásügyi Miniszter se
gítő közreműködésével új is
kola elkészítését fejezték be,
mely jelenleg hét tanteremmel
rendelkezik. 1882-ben a tan
kötelezettség a gyermek 6.
életévétől a 12-ig tartott. Vi
szont ebben az időszakban
nagy gondot okozott a diákok
iskolába járattatása.
Télen a zord idő miatt maradtak otthon a tanulók, s a tavasz beálltával a szülők a rossz megélhetés miatt munkába fogták gyermekeiket. A lányok nem sokáig tanultak, mert ha már tudtak írni, olvasni, kivették őket az iskolából és dolgozni küldték őket.
- Milyen tantárgyakat taní
tottak akkoriban az iskolák
ban, s milyen felszerelés állt
a tanárok rendelkezésére?
- A négy fő tantárgy mellett
földleírást - ami a mai föld
rajznak felel meg - és hittant
tanultak a diákok. Ez némileg
változott 1928-ban, ekkor ad
ták át színpompás ünnepély
keretében az új épületet. En
nek köszönhető, hogy népmű
velő tanfolyamot és cserkész
csapatot is tudtak indítani. A
diákok a 6. osztály után is
métlőiskolába jártak, ahol az
addig tanultakat elevenítették
fel, majd továbbképzésben ré
szesültek.
Nyugdíjasok
Bátyus
bálja
Március 12-én került sor a Hevesi Sándor Művelődési Központ Nyugdíjas Klubjának Nőnapi és Sándor-József nappal összekapcsolt „Bátyus bál"-jára.

- Honnan merítették az öt
letet ehhez a jubileumi rendez
vénysorozathoz?
- Sok régi diák él még,
akik már akkor is ide jártak,
amikor 1928-ban átadták az
iskolát. Ezek az emberek rég
óta nem találkoztak egymás
sal, mert az élet a szélrózsa
minden irányába sodorta őket.
Remek alkalom nyílik így arra
is, hogy ők összejöhessenek,
beszélgethessenek egymással.
Felkutattuk a régi tanárokat is,
ővelük egy másik alkalommal
találkoznak a diákok.
- Az iskola tanulói milyen .
módon veszik ki a részüket a
programokból és a „munká
ból" ?
- Az iskolatörténeti műsort
a diákok mutatják be. A mű
sor célja, hogy megismerjék a
tanulók, illetve a nézők a kis-
kanizsai szokásokat, régen
használatos tárgyakat. E cél
ból nyílt is egy kiállítás, mely
a kiskanizsai művelődési ház
ban tekinthető meg március
26-ig minden nap 15-17 órá
ig.
- A programsorozatot hely
történeti vetélkedővel kezdték
meg. Milyen eredménye volt a
vetélkedőnek?
- A tanulók lelkesen készül
tek a kiadott témákból a meg
mérettetésre. Az elért eredmé
nyeken kívül eszmei értékek
kel gazdagodtak a résztvevők,
így megismerhették múltjukat,
őseik szokásait.
A programsorozatnak számos állomása van, de az egészet összefoglaló és egyben befejező része a jubileumi tanévzáró ünnepély lesz. Addig is kívánjuk, sokáig küldjön országszerte jó tanulókat ez az iskola is!
Balogh Eszter
Az ünnepségre meghívták a Kodály Zoltán Művelődési Ház Nyugdíjas Klubját is, akik a ház vezetőjével együtt jelentek meg.
A fehér asztaloknál mintegy nyolcvanan jó hangulatban töltötték el a ház kamaratermében az igen jól megszervezett rendezvényt, mely valóban elfelejtette a megjelentekkel éveiknek számát.
Lukáts Antal

KANIZSA

AMIEL AFORIZMAJ FA
HENRI -FRÉDERIC AMIEL /1Í21-1»«V. SVA'jCI CÖLCSELŐ GONDOLATA A AL Dl
/AMERIKAI GITA'ROS/ PIRUL .. .VOLENS /KÉNVTE-LEU-KELLETLEN/ ELŐZŐ v— OSZTRA'K
VA'ROS NEVÉN NEVEZ MA MA'R A VOLKSWAGENHEZ TARTOZIK SVA'JCI FOLYÓ 1GEKÖTO KIKAP, LAKOL TIARA
RÉSZE! 1 KÉNYELMETLEN TESTHELYZET





EGY- NÉMETÜL
KICSI;
NYI'TO
ALBA'NIAl HEGYSÉG


LAKRÉSZ !




JELZETT SOROKBAN VAN
ELREJTVE LEGA'RAM-LA'SSAL
KAPCSOLATOS, V V V V V R 1


NEMZETKÖZI RA'-lo-TV SZERV. > irtl
FRANCIA VA'ROS TÖRT. IDŐSZAK MASOSMED TI LAKOS








SÖRÖG
ÉVEZRED



KA'N NÉV-VA'LTOZ.





[_ FÉRFINÉV A CSER-
MELYNE'L
KlbEbC OLYo'víz ÉLELEM !






KIFIZETŐDŐ'








VALŐR


INOG blBLIAI
VADA'SZ FŰTÖTT FRANCIA NŐI NÉV
TANTA'L

SZÍNPADI








VAJDASÁGI HELYS.






)<ÖRSZE-
LET! * NÉMA
ADÓS! 7" REUNIÓ
RÉSZE! > A'SVA'NY-&ÓI KÉSZÜLT ÉKSZER RETESZ FOGGAL ŐRÖL


:VÉ

EURÓPAI NÉP , NVL.




HÚROS HANGSZER


..-ALKOHOL



SORVÉG,
FRANCIA,
OSZTRA'K
AUTÓJEL V ZENEI HANGOK V NYELVTANI IDŐ ETLIDA- V ... BE FRANCÉ




.. KOK ÚSZÓNO y/


LVEN Só IS VAN




ÉSZBEN
A'FA'RKODÓ!




TELJES MEGTAPASZTALJA V













.. GIORNO





A ME'ZGA
CSALA'D
TAGJA AZONOSÍT







PE'LSZ!












G V A SZELÉN VEGYJELE


Beküldési határidő: április 2.
Lapunk 11. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Csak azt vetjük meg igazán, amit titokban szeretünk. A sorsoláson Anglerné Erdélyi Regina (Galambok), Baján József, Kanta Zoitánné (Zalaegerszeg), Nagy Ferencné és Németh Jánosné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
- Mivel fésülködik a kopasz ember?
- ???
- Mágikus hengerrel.
KÁVÉTOKTA
R«ctptM<t
400 g p
, J 4% tr$$ ftkttetotvt vagy t púpot <v4kan4l ntseafí, 4 t4jáiSúrg6jat SO g porcukor, 2J M ttinin, ifi <ü t*i, 0,S-i 4t fim.
Egy lábaskában habosra kererjők a tojássárgákat a «ukarr»f, Apránként hoziáad-Juk * tejet és gOz felett, él* landóan kevergetye kissé i#* sűrítjük, hagyjak langyosra httlni, hojmía|jnk a kávéf» m«J4 bi terjesen klhött, a ke-meny habbá vert tejssrfnt.
A babapiskótát weglocsol-juk mronial, egy kerek vagy

hosszúkás tálr* lerakunk &«♦ i<H« egy sort, mikéntjük a kríminél és <sloosr» Igaiftv* a széleket addig folytatjuk a rétegezést, nmig a bojwávalék e) nem fogynak, A krémből tartalékoijuak anny», hogy vékonyán bevonhassuk Vele a torta tetejét és oldalát, Legalább 4.5 órára behatjuk.
Ezt is, mint általában a sü* tés nélkül készült édessége-ket, tanácsos a fogyasztás előtt egy nappal elkészíteni. Tálaláskor néhány kávésaero-mel, esetleg tejszfnbabrózsák-kai díszíthetjük A tetejét. Nagyon finom, gyors, egyszerű.


KANIZSA KFT.
8800 Nagykanizsa, Teleki út 40. Tel.: 93/14-169, Tel./fax: 92/73-125
Mérnöki vállalkozási irodánk ez évben is vállal:
- Építőipari, szakipari tervezést és
kivitelezést.
- Villamos tervezést, kivitelezést.
- Speciális szolgáltatási, gyártási
feladatokat megoldunk.
- Telefonhálózatok tervezése.
Ne feledje,
szolgáltatásunk igénybevételével
garantált minőséget kap,
időt és pénzt takarít meg.

1993. március U* KANIZSA 29



KERTBARÁTOKNAK
í
(
Öntözési módok a zöldségtermesztésben
mazott következő öntözési mód az altalajöntözés. Itt az öntözővizet a talajban vezetik. Vezetésre égetett agyagcsövet vagy lyuggatott műanyagcsövet használnak. A csőből kiszivárgó öntözővíz a talaj kapilláris hézagaiban körkörösen, lefelé pedig gravitációs úton is szivárog. Az utolsó öntözési mód a csepegtető öntözés. A módszer lényege, hogy az öntözővizet vékony műanyag csövekben vezetik a növénysorok fölé, amelyekből a víz kapilláris méretű hézagokon keresztül kiszivárogva a növények mellett a talaj felszínére csepeg. Az öntözött talaj egy-egy ponton tartósan és folyamatosan kapja az öntözővizet. Terjedésének kedvez, hogy a vízfelhasználás takarékos.
Á. Kartai Csilla

FÉNY szalagon
VIGYÁZAT - HAMIS BANKÓK!
tulajdonosnak. A tettes szerencsére nem sokáig furikázhatott a járgánnyal, ugyanis hamarosan lefülelték. A rendőrség elfogta a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható Károlyi Györgyöt (Nagyszakácsi, Dózsa u. 7.).
Az egyik surdi lakos bejelentette a rendőrségen, hogy Murakeresztúron többen megtámadták, ráadásul a személygépkocsiját is megrongálták.
A sandi hegyen ajtóbefeszí-tés módszerével betörtek az egyik pincébe, s körülbelül százötvenezer forintnyi szerszámot - kapálógépet, fűnyírót, motorfűrészt - loptak a hivatlan látogatók.
A nagykanizsai rendőrkapitányságon őrizetbe vették Orsós Lászlót (Nagykanizsa, Csengery u. 52.), akit korábban elkövetett betöréses lopással gyanúsítanak.
Beleznán az egyik férfi -tehergépkocsi-javítás közben -súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, mert a kerék kompresszoros felfújása közben a lepattanó körbiztosítógyűrű fejbevágta.
(Völgyi)
A zöldségtermesztésben alkalmazott öntözési módok csoportosításában a vízkijuttatás módját vesszük alapul. Eszerint megkülönböztethető': esőszerű, felületi, altalaj-, csepegtető öntözés.
Esőszeni öntözéskor a csővezetékben nyomás alatt vezetett víz szórófejeken keresztül, csep-pekben kerül az öntözendő területre. A szabadföldi zöldségtermesztésben és hajtatásban a legelterjedtebb módszer. Az esőszerű öntözés vízelosztása erős szélben egyenetlen lesz. Nyári melegben a vezetékből kipermetezett víz 20-30%-a még a levegőben elpárolog, ezzel az öntözővíz mennyiségének meghatározásakor számolni kell.
Felületi öntözéskor a talaj felszínén vezetik a vizet, és az a nehézségi erő hatására a lejtés irányába szabadon mozog. A
Sajnálatos eset történt a közelmúltban a kanizsai kórházban. Egy letenyei asszonyt -öngyilkossági kísérletét követően, miután hasba szúrta magát - beszállítottak az említett egészségügyi intézménybe. A hölgy másnap hajnalban kiugrott a kórház hatodik emeleti ablakán és sérülésébe belehalt.
Nagykanizsán és vonzáskörzetében változatlanul dívik a gépkocsik fosztogatása. Az egyik IFA típusú tehergépkocsiról körülbelül kétszázötvenezer forint értékű alkatrészt tulajdonítottak el ismeretlen tettesek.
Mint az alábbi példa is bizonyítja, a diákoknak nem szabad nagyobb összegű pénzzel iskolába menni. Sajnos sokan nem fogadják meg az ilyen intelmeket, s a tanulók késve siránkoznak, amikor kár éri őket. Nagykanizsán az egyik iskola tornatermének öltözőjében, az egyik diák ruhájából ötezer forintot csóreszol-tak.
Garabonc belterületén az egyik zalaszabari lakos Barkas típusú tehergépkocsival -gyorshajtás, valamint ittassága miatt - letért. az úttestről és

zöldségtermesztés gyakorlatában két változata ismert: a barázdás (áztató) öntözés és az árasztó (bolgárágyas) öntözés.
Barázdás öntözéshez a talajfelszínt úgy alakítjuk ki, hogy azt barázdák és bakhátak alkossák. Az öntözővíz a barázdákban folyik és szivárgás útján terjed a bakhátak talajába. A barázdák mélysége 20-25 cm, távolsága 70-80 cm. A növényeket a bakhátakra ültetik. Árasztó öntözéskor a bakháttal körülvett területeket - amelyek egyben a növények termőhelyéül is szolgálnak - elárasztják öntözővízzel, ilyenkor a növények vízben állnak, így a talaj eliszapolódik az árasztás hatására, levegőtlen lesz, ezért az öntözések után lazító talajművelés válik szükségessé.
A zöldségtermesztésben alkal-
hídnak ütközve állt meg. A jármű vezetője nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A baleset következtében körülbelül húszezer forint kár keletkezett.
Ajánlatos vigyázni a forgalmi engedélyekre! Nagykanizsán a napokban két személygépkocsit törtek fel, s vitték el a forgalmi engedélyeket.
Ha valakinek pénzt számolnak a kezébe, akkor jobban szemügyre kell venni a bankókat. Az utóbbi időben ugyanis egyre több hamis pénz kerül forgalomba. íme egy bizonyíték! Az MHB RT. Nagykanizsai igazgatóságán -az egyik üzlet által befizetett összegben — „hamisgyanús" ezerforintos címletű bankjegyet találtak.
A liszói Mórichegyen - az éj leple alatt - betörtek az egyik pincébe, ahonnan gázpalackot, tűzhelyet, televíziót és légpuskát vittek el ismeretlen tettesek. A kár körülbelül negyvenötezer forint.
Nagykanizsán - az éj leple alatt - ellopták a DFV-773 rendszámú Lada típusú személygépkocsit, körülbelül hetvenezer forint kárt okozva a

A kabaiak
magukra
vállalták...
Logikai bukfenc ám a javából az egész cukor-ügy. Miért is ne hozták volna elő a „piacgazdaság" varázsszót, mikor azzal annyi mindent meg lehet magyarázni. Melyik cukorgyár kezdte el az áremelést? Manapság az ilyet ki tartja számon?
Úgyis csak napok lehettek az eltérések, hiszen a végén aztán valamennyi emelt. Mondjuk, ha csak a cukor ára kezdett volna feljebb kúszni, akkor lehet, hogy rákérdeztünk volna, jogos-e vagy nem jogos, lesz-e kompenzálva vagy nem, hogy érinti a nyugdíjast, a többgyerekes családokat.
S akkor jön a hír magas helyről, hogy a cukorgyáriaknak volt ugyan néhány nagyon okos intézkedésük, ez az árkartell viszont nem tartozott közibük. Folytatódik a hír, hogy ezért bizony kemény bírságot kell fizetniök.
Aztán egy kis szünet, úgy egy hét, és újabb hír jön, a kabaiak nem fogják a büntetést a fogyasztóra hárítani.
Ez volt az a pillanat, mikor csődöt mondott az összes közgazdasági tudományom.
Mert én kis naiv, ugye azt vártam, hogy azt a pénzt, ami a nagy megegyezés után befolyt, a gyárak felhasználják a fogyasztók kárpótlására. Ahogy látom, ez a lehetőség szóba sem került. Vagy esetleg csurrant volna belőle a termelőnek is... ők sem utasították volna vissza. Ha a kabaiak köz- leményének az volt a célja, no8y J0" pontokat szerezze- nek, rám ne számítsanak.
Mondhatnám azt is, még szép, hogy nem a fogyasz- tők fizetik a büntetést is.
Azt azért mégis nagyon jó lenne tudni, hogy a töb- bi cukorgyár, ha nem is tette közzé álláspontját, vajon hogy határozott. Nem örülnék, ha a nagy csend azt jelentené, hogy a válasz majd az élelmi- szerboltban, fizetéskor jut a tudomásunkra.
- gombás -

KANIZSA 1
1$>{>3. március ti>







SPORT

SPORT

SPORT



Labdarúgás


KANIZSAI LEGEK III.





A volt kanizsai tehetség az olajosoknál eltelt szép évek alatt sorra érte el a jobbnál jobb eredményeket Parti Tibor edző irányításával. Különösen a 100 és 200 méteren mozgott ragyogóan, melynek során egyaránt bronzérmet szerzett az országos ifjúsági bajnokságon. Eredményeire és tehetségére felfigyeltek a válogatott szakági vezetők és két alkalommal szerepelt címeres mezben a magyar ifjúsági válogatottban, ahol ugyancsak sikeresen helytállt az aranyjelvényes sportoló.
A fiúk, de inkább a férfias, igen kemény munkát, óriási kitartást követelző kajakosképviselő,
VARGA GÁBOR,
a Bútorgyár-ROTARY szakosztály üdvöskéje toronymagasan nyerte a legjobbnak járó kitüntetést, aki évekkel ezelőtt a serdülők, majd aztán az ifjúságiak mezőnyében tűnt fel üstökösként.
- Rövid ideig úsztam, majd aztán a kajakos szakágnak lettem a szerelmese. A Cserháti SZKl harmadéves tanulója vagyok és elsőéves ifjúsági versenyző. Hallatlanul sokat kell
Sporthétvége
VASÁRNAP
Sakk. OB I. Férfi: Tungsram-Vasas, Belvárosi Ca-sino étterem, 10.00. OB H. Férfi: MÁV NTE-Ha-ladás VSE II., MÁV NTE munkacsarnok, emeleti klub, 10.00.
Természetjárás. Az Olajipari Természetbarát Egyesület túrája. Indulás: autóbuszállomás, 7.00. Gyalogtúra: Tormafölde-Józsalak-Olajos út-Kiscsehi-Buda-fapuszta. Visszaérkezés: 19.20. Labdarágás. Városkörnyéki bajnokság: Miklósfa-Pusztamagyaród, Police-Semjénháza (Volán-Dózsa pálya), 15.00
PÉNTEK
Kosárlabda. NB H. Női: Dr. Mező DSK-Thúry DSK, Dr. Mező-gimnázium, 17.00
SZOMBAT
Labdarúgás. NB Il-es ifjúsági bajnokság: Olajbányász-Tatabánya, Olajbányász pálya, 13.00 (serdülők: 11.30). Megyei bajnokság: MÁV NTE-Tőtszer-dahely, MÁV NTE pálya, 15.00.
Pontot
ajándékoztak az olajosok
A labdarúgó NB II. Nyugati csoportjában szereplő Olajbányász gárdája a tavaszi idény második fordulójában mutatkozott be hazai környezetben. A kedvencekre mintegy háromezer szurkoló volt kíváncsi, akik a szakvezetéssel együtt a sikersorozat folytatását remélték a nagyszerű időben sorrakerült rangadó jellegű mérkőzésen, amelyen
Olajbányász-Dorog 0-0
A találkozó előtti vélemények. Németh Lajos: - A ZTE elleni két pont akkor lesz értékes, ha most begyújtjuk az újabb kettőt. Nem lesz könnyű, de a fiúk fogadkoz-nak, hogy meglesz a győzelem.
Reszeli-Soós István: - Tartunk a Kanizsától, mert jó csapat. Egy pontra mindenképpen jók vagyunk - hangoztatta a dorogiak mestere.
Nos, kezdetben mind a két csapat csak a védekezésre összpontosított, de a támadójáték nem volt erősség. Az olajosok nem játszottak kirobbanó formában, csupán Szabó veszélyeztetett kétszer is, de a kapus a helyén volt. Akadozott a középpályás és csatárjáték, egyik csapat sem jeleskedett a játékban. A hajrában aztán sűrűsödtek az események, az Olajnak voltak ugyan helyzetei, de most eléggé gyá-moltalanok voltak.
A szakvezetők a mérkőzés végén. Németh Lajos: -Nyerni kellett volna, s ehhez adottak voltak a lehetőségek, de azok most kimaradtak. A csapatból Kiss, Iványi, Hegedűs és Szabó teljesítményét emelem ki, a többiek mérsékelten játszottak.
Rezseli-Soós István: - Elértük azt, amiért jöttünk, s úgy látom, hogy a döntetlen igazságos, aminek nagyon örülünk.
(b)

Az elmúlt sportévben kitet
tek magukért az ifjúsági spor
tolók, az utánpótlás legjobb
jai, akik számos jó ered
ménnyel tűntek ki a hazai és
nemzetközi porondon egyaránt.
Ez is jelzi, hogy városunkban
jó kezekben van a sportági köz
vetlen utánpótlás, melynek leg
jobbjai ezúttal az egyéni sport
ágakban szerezték a legjobb
eredményeket, érték el a sike
reket. A nők mezőnyében, a
számos jegyzett sportoló közül
a szakértőbizottság a legjobb
nak járó díjat az Olajbányász
kitűnőségének, az atléta ••<
SZLÁDOVICS TÜNDE |
részére ítélte oda, aki 1992- | ben kiemelkedő eredménysor- fa ral büszkélkedhet.
- Nagyon szép és sikerekben gazdag éveket töltöttem el a szakosztályban. Az atlétikát már általános iskolás koromban megszerettem, majd a középiskolai évek, a szakosztályi évek alatt egyre jobban belelendültem. Testnevelő tanáraim, az olajos-edzők sokat foglalkoztak velem, nem hagytak egy pillanatra sem pihenni, vagyis rengeteget kellett dolgoznom. Nos, ennek aztán meglett az eredménye, hiszen mind a serdülő, mind az ifjúsági korosztályban ott voltam az élvonalban s ez újabb lendületet adott a munkához, ami végsősoron a sikerek forrása. Ugyanis irtózatosan sokat kell dolgozni, de nem szabad feladni, mert csak így lehet él-szinten versenyezni, eredményeket elérni - kezdte Kanizsa legjobb ifjúsági női sportolója, majd így folytatta: - ősztől már nem erősítem az olajosszakosztályt, hiszen megkezdtem főiskolai tanulmányaimat Pécsett, s remélem, hogy a magas szintű tanulást és sportot sikerül összeegyeztetni és kamatoztatni tudom a kanizsai tapasztalatokat.

dolgozni, szakvezetőm sokat is követel, de hát jól tudom, hogy Héder István is jót akar. Azt azonban be kell vallanom, hogy én szeretem a sok és kemény munkát, amely nélkül nincs eredmény. A sikerek azonban mindenért kárpótolnak, ez így volt a serdülő mezőnyben és így van most is, amikor a rettentően erős ifi mezőnyben lapátolok. A címeres mez azonban követel - vélekedik a szerény versenyző.
A kanizsaiak saját nevelésű kajakosa évről évre rohamosan fejlődött, aki sorra szállította az eredményeket és a hazai sikerek mellett jeleskedett a nemzetközi vizeken is.
Héder István szakvezető így vélekedett: - Gábor ideális versenyző, aki nagy munkabírású, akivel öröm dolgozni, s aki kiugró sikerekkel hívta fel magára a figyelmet. Szorgalmas, tehetséges, aki beküzdötte magát a magyar ifjúsági válogatottba is. A legjobb eredményei közül az élre kívánkozik a magyar korosztályos bajnokságon és a maratoni Világ Kupán szerzett ezüstérem.

190& március 26. KANIZSA 31







SPORT

SPORT

SPORT





FUTÓSZALAGON...
Q A női kosárlabda NB I-ben, a rájátszás 17-20. helyéért sorrakerült második mérkőzést is megnyerte a MÁV NTE együttese, amely Székesfehérváron 66:55 (31:22) arányban bizonyult jobbnak az Ikarus SE-nél. A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Simon-né 21, Ivanovna 19, Petényi 14.
□ A Vízmű SE úszói is részt vettek a Szombathelyen rendezett
Tej Kupa meghívásos versenyen. A kanizsai fiatalok közül Papp
Viktória megnyerte az 50 m gyorsot, harmadik lett S0 m háton,
Major Zsófia első helyen végzett 200 m vegyesen és harmadik lett
200 m mellen. Révész Katalin 400 m gyorson végzen az élen, míg
a 6x50 m kámzsái gyorsváltó (Papp, Kovács, Major, Sülé, Varga,
Révész) a 2. helyet szerezte meg. A kiegészítő 100 m női gyorson
Holló Adrienn a 2. helyen végzett.
□ A Sörgyári csarnokban rendezték meg a megyei utánpótlás
egyéni tekebajnokságot. A lányoknál, az ifjúságiak mezőnyében
Martina Emese nyert bajnoki címet (407 fa), míg Homyákné Marton
Hajnalka az 5. lett (390 fa). A serdülőknél Kiss Tímea (361 fa)
a 2., míg Balogh Eszter (343 fa) a 3. helyen végzett. A sörös fiúk
közül az ifjúsági Magyar Zoltán 428 fával nyert bajnokságot, Bende
Zsolt (411) 3., míg Németh Norbert (402 fa) 5. helyen végzett. A
serdülőknél Fodor György szerzett bronzérmet (408 fa).
(-ha-)
kézilabda
Az Olajbányász női együttese „eszi" a szakvezetőket, hiszen megint edzőváltozás következett be a piros-kékeknél. A sikeredző Jéki Zoltán után jött Deregi László, akit aztán Fekete Zoltán váltott fel, most pedig a tavaszi bajnoki rajt előtt 2 nappal az egykori olajos-játékos, Szloboda Józsefné foglalta el a kispadot.
- Közös megegyezéssel bontott szerződést a klub és Fekete Zoltán, s mivel feleségem „kéznél" volt, így esett rá a választás, aki a bajnokság végéig vállalta az edzó"i tisztet - tájékoztat a háttérről Szloboda József szakosztályvezető a tavaszi első mérkőzés előtt, amelyen Olajbányász-ÁFOR SC 31-13 (16-8)
NB I B-s női mérkőzés. A . kanizsaiak legjobb dobói: Búza 14, Gombor 8, Szőkéné 7.
A sereghajtó, pont nélküli fővárosi olajosok mintegy 10
Sakk
Idegenbeli bravúrok
Az OB I-ben a Tungsram, az OB II-ben a MÁV NTE csapata a legutóbbi fordulóban idegenben vezette a bábukat. Mind a két csapatunk kitett magáért.
Debrecen-Tungsram 4-10 - Az évad eddigi legjobb teljesítményét nyújtottuk, hi-

Új edzővel rajtoltak a lányok
percig még valamelyest megálltak helyüket, de aztán csak az volt a kérdés, hogy milyen különbséggel nyer a hazai csapat. Szünet után a kanizsaiak lerohanták a tanácstalan vendégeket, akik fokozatosan húztak el és akár nagyobb gólkülönbséggel is nyerhettek volna.
Szloboda Józsefné, az új szakvezető: - A kezdeti kapkodó játék után feljavultak a lányok, akiknek nem okozott gondot a fölényes győzelem kiharcolása. Sőt, a hajrában már a fiataloknak is adtam játéklehetőséget, akik közül Skoda, Németh, Majoros, Szilágyi és Tóth is pályára lépett.
egy g<HJa a 14-WH
(Érdél András felvétele)
(bl)
szen a remek formában versenyző sakkozóink vereség nélkül jutottak túl ezen a fordulón! A 10 ponttal erősítettük jó pozíciónkat - vélekedett Kassai Zoltán csapatvezető.
Z. Csuti II.-MÁV NTE 6-6
- A zalai rangadón remekeltek a fiúk, akik bravúros játékkal szereztek 6 pontot, ami igen jól jöhet a végelszámoláskor - összegezett a boldog csapatvezető, Mátés József.
. "■:<■' (bg)


i'lőrüplahda
Nagykanizsán kezdődött el a rájátszás az OB l-es mezőnyben, ahol hat csapat verseng a bajnoki címért három torna keretében.
A házigazdák az első tornát a dr. Mező-gimnázium tornatermében bonyolították le, ahol összesen 10 mérkőzésre került sor. Többségében a várakozásnak megfelelő eredmények születtek, bár a Vác győzelme nagy meglepetés a Start Nyíregyháza ellen.
- Természetes, hogy nagy lelkesedéssel készültünk az első tornára, hiszen mindenképpen bizonyítani szerettünk volna. Nekünk, mint házigazdáknak 4 mérkőzés jutott osztályrészül, s ez egy kicsit bizony sok. A találkozók közül kettőt biztosan hoztunk, de a két „nagyágyú" ellen nem sikerült a bravúr, pedig kezünkben volt a döntés. Sajnos, hibáztunk, így aztán harcolni kell a bronzéremért is - vélekedett Földi József, a kanizsaiak csapatkapitánya.
A Hamburger SK mérkőzései
HSK-Pécsi Lendület 3-0 (7, 1, 14). Győzelemmel kezdtek a kanizsai fiúk, akik közül Földi J., Földi B. és Balogh tűnt ki.
Start Nyíregyháza-HSK 3-1 (10, 14 -8, 8). Az újonc, de megerősített nyírségiek ellen 84 perces nagy küzdelemben maradtak alul az ezüstérmesek. Kitűnt: Balogh, Földi J. és Pölcz.

Vereségek
a
rájátszáson
Nyíregyházi Piremon-HSK 3-2 (-14, 3, 11 -10, 11). A torna mérkőzése. A 90(!) perc változatos, fordulatokban bővelkedő játékot hozott. A magyar bajnok ellen a döntő szettben 6-l-re, 8-4-, majd 11-10-re vezettek a remekül játszó kanizsaiak, ám a véghajrában megtorpantak.
HSK-Vác 3-0 (2, 10, 10). A kanizsai torna zárómérkőzésén a szakvezetés többségében a cserejátékosokat szerepeltette.
A két nap alatt Czvetkó Tamás edző leggyakrabban a következő csapatot küldte a küzdőtérre: Balogh, Czimmer-mann, Pölcz, Földi J., Földi B., Taródy. Csere: Pőcze, Pa-licz, Varga, Kardos.
- Legalább három győzelmet vártam a fiúktól. A rajt és a zárás az bejött, ott biztosan nyertünk, s ezek a mérkőzések tervezve voltak. A közepe, azaz a két nyírségi csapat „elkapása" sajnos nem sikerült, pedig főként a bajnok ellen már-már győztesnek látszottunk^ Itt jött ki a fáradtság, idegi és fizikai egyaránt. Hiába, a vendégek jóval kedvezőbb helyzetben vannak -értékelt a bosszús Czvetkó Tamás.
(Bal-tal)


AUTÓ Al DLÁSYÉTEL
NAGYIÖNÍZÍÉ riTEEVAROSllBAN
(DÉDÁSZ^n^lett)
Nyitva: 8-18 óráig
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Na|£ykanizsa, Király u. 47.
LAKÁS
Nagykanizsán t belvároshoz közel másfél-, kétszo-
Mi lskást váfárolnok készpénzén. Éri: 93/14-096-
oi lelafonizámon. (818 K)
Igényei kivilelt, Aj. 140 négyzetméterei cialádl
ház Nfc-án, Poiuken u. 5. u. eláll eladó. Éri:
18 ón mán, (8X7 K)
Zalakarosi .Napfény" Üdülőszövetkezetben eladó
e|y 2*2 belei tsmuira jogosító örökös üdülőhasz
nálati Jog. érdeklődni lehel u MVOYOSZ Bp.
1146 Hermina ti 47. íz. alatti székházában, vala
mim i 1210-440/15 telefonszámon.
Badacsonytomajon eladó elegáns, új - kétszintes,
4 izobáf lakóház, ixUuanká&t külön fürdőszobával,
nappalival - t hozzátartozó nagy izólőtelekkel.
Érd.: Nk. Corvin 4/A. Kelemen. (928 K)
Nsgykanizzán 3 izobál Ukái eladó (kiadó). Ka
zanlak krt 10-ben. Éri: Corvin 4/A. Kelemen.
(930 K)
Oalambok, Ady B. u, 76. azim alatti, 3 azobál
lakóház üdülésre allulmai, szabadkézből eladó.
Érd.: 8-13 óráit, (923 K)
Kélizobás, felújított, kéterkélyoi. déU fekvést li-
káa aürgóion eladó, érd.: Nk. Liazt P. 3/D. 4/13.
Lődri. (926 K)
Oreg-förhénc elején jól felszereli pince, szőlő, gyü-
mólcaöi eladó vagy megművelésre bérbeadó. Eri:
egész nap, U-520-ss telefonon. (903 K)
600.000 Pl t kárpódáli Jegyén lskátmegoldást ke r«ek Zalaegerszeg környékén. 06-92-18-916. (913
K)
Zalauentbalázai, kertéi osaládi házamat elcserél
ném nsgykaniaai egy- vagy máifélazobás, kom-
fortoa, gázfűtéses lakain. Cím: a szerkesztőségben.
(912 K)
Bladó: Lálóhegyen, a Kapoivári útról a Kisfakos
előtti buszmegállónál közvetlenül a múút melleu
400 négyizögöl gyümölcsöt, keuzobái, újazert
téglaépület, erkély, emeleti napozó, az egész épület
alaU pince + bsromfílanám alkalmas deszkaépíl-
mény, 7 ezer literes (betonciszlema) víztároló,
éri: Nk. Csokonai u. 6/A. ÜL Iph. 1/3. Tel.: 16-
316. (906 K)
Nk. Magyar u. 149. alau 3 azimet, cialádi ház
eladó vagy a tetőtér izerkezetkéaz állapotban eladó
vagy 100 aigyzetméter szuierén félkéiz állapotban
raktárnak vagy egyéb mái célra kiadó vagy eladó.
éri: 17 óra után a helyszínen. (909 K)
Munkeresztúron, kii osaládi ház gazdálkodám al
kalmai nagy területtel eladó vagy nagykaniziai
egyazobáj bérlakáara caerélném. Eri: Nk. Tavaaz
u. 9. (908 K)
Nyaralónak él gazdalági épületnek egyaránt fel
építhető' faház eladó. Az építmény boronafalai,
amely a tervrajz alapján megtekinthető', érd.: Nk.
Hajgalo S. u, 20. Tel.: 11-717. (896 K)
Balatonberényben ken gyümölcsfákkal, ezólóvel müveiéire kiadó, éri; 93/12-892. (895 K)
Bgy-, vagy másfélszobás, földszinti öröklakást ke-
naek megvételre. Eeedeg HL emeletig belváront
cserélek. Brd.: 11-814. (892 K)
Keniziához közel, kiiebb hegyi birtokot vásárolnék eaetleg részletfizetési kedvezménnyel. Ajánlatokat „Tavaiz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kerek. (947 K)
Nk-án a Vároakapu körúton eladó vagy nagyka-aiziai cisládi házra cserélhető kél- és félazohái, 61 négyzetméterei, n. emeleti, lehermentei lakai il ugyanitt nagy garázi U. érd.: 93/14-209. (933
K)
Kiscserfői hegyen, (Nk-tól 10 km-re) 1100 négy-izögöl telek - ebből 400 négyszögöl izóló, a lobbi gyümölcsös U kaizáló - téglapincével, leijei fel-

szereléssel eladó. Villanv bevezetve, buazjánt van.
Irányán 300 ezer FL érd.: Kii.ir.irn, Őrtorony
u. 3. Bencze Józaef. (961 K)
Bgyazobái lakált vennék. Ajánlatokat „Caaládí fé-izek" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (944 K)
Bladó városközpontban gázfűtéses, 3 izobál lakai.
Garázzsal, vagy anélkül, éri: Ciengery u. 31. L
em. 1. Párkai, 17 ón után. (945 K)
Keresek mefvételre a Caónakázó-tó vonzáskorzeté-
ben 200-300 négyszögöl területei lakható épülettel,
villannyal, ha leheuégea vízzel, reália áron. Nk.
Pay A. u. 13. Balázi. (935 K)
Zalakarostól 2 km-re, galamboki kempingtói nem
meaize, 620 négyszögöl terület szőlővel, szántóval,
új épülettel eladó. Villany bevezetve, éri: Nk.
Pay A. u. 13. Balázs. (936 K)
Becsehely-Polán eialádi ház nagy kerttel eladó.
Éri: Péter László, Beoaehely, Kouulh u. 188.
(901 K)
Sormái, Arany I. IL 64. alatt 5 izobás, félkész,
de lakható családi ház nagy pincével, 3 fázi«A
árammal, 350 négyszögöl telekkel eladó, érd.:
helyszínen izombat, vasárnap és a 93/13-058 t»le-
fonon, Acsnénál. (938 K)
Oyékteyeaen, vízkőzelben osaládi ház nagy kentei
beköltözhetően eladó, érd.: Nk. Akácfa u. 19. vagy
aurgó. Kossuth u. 47. (937 K)
2000 négyszögöl zártkert elhanyagolt állapotban
megegyezés szerint eladó, éri: Somogybtkkosd,
Pó u. 38. (957 K)
Három- és félszobái, 1 emeleti, telefonos, egyedi fűtésű önkormányzati lakásomat 1,5-2 izobál, ebédlői, egyedi fAlésüre cserélném, éri: 14-564, egész nap. (897 K)
JAUMli
Kelével, 4 ülem« Trabant combi eladó, éri: 17
ón után, Weier Tibor, Nk. Rózsa u. 10/B. 30.
(8M K)
Eladó Lord MC Luxul lakókocsi igényesnek (3-5
személyes, 12-220 V, gáz, moidó, hűlő, TRUMA-
TIC fulí., és még lok eatrával). Ugyanitt dízel
R-9-el TD 85-Ö. évjárat - irányán 395000 Pt -
khlfaó állapotban eladó. Nk. Dózsa Oy. 73/C.
fsz/8. (857 K)
Vennék négyütemű* Wartburg Turislol, vagy limu-
list, kevés kUométerrel, reália áron. Ajánlatokat ár
és állapot megjelöléssel: .Újszerű Z" jeligére. Nk.
Pf.: 154-be kérem. (900 K)
Bladó négyütemű Tnbsnl Limusin, tizenötezer ki
lométerrel. Ajánlatokat .Megkímélt 15" jeligére,
Nk. Pf.: 154-be kérem: (901 K)
TS 150-es MZ tízezer kilométerrel, űjszerű álla
potban eladó. Ajánlatokat .MZ 150* jeligére, Nk.
Pf.: 154-be kérem. (902 K)
Tízéves Dácia 1300-ai motorral 1310-ei karol-
■zériával műszaki nélkül eladó vagy bármikor keni
kisgépre cserélhető. Éri: napközben a 93/12-305-
ü. lelefonizámon lehet (931 K)
Nissan Vanett kistehenutó. 5 ajtós, Diesel, 2 1. 18000 km-rel eladó. Boa Jóuef 8372 Caerazegu-maj. érdeklődéire azonnali válaiz. (929 K)
Trabant combi 1995-ig műszaki vizsgázott eladó, éri: Balogh Imre, Nk. Teleki u. 5/A. faz. (922
K)
Skoda 120 u, 3 évei, 5 sebességea, jó állapotban
reális áron eladó, éri: 8-tól 15 óráig, Bszteregnye
l-es telefonszámon, vsgy Nk. Munkás u. l/A. Fá-
biin. (Hevesi-iskola mögötL) (921 K)
Blsdó 323-as Mazda 165000 Ft-ért, 125 MZ, Jawa Mustang, Simson motoroi kapálógép. Érd.: 17 ón után. Kiss, Osrabonc. PcuSfi ül 1. (914 K)
1500-ss ZsiguU friss műszakivsl. zöldkártyával el
adó. Éri: Nk. Munkás u. 2/D. fiz/2, hétköznap
18 órától. (910 K)
UAZ-469/B lip. ponyvás, 7 személyes gépkocsi
műazskival eladó, éri: 18 ón után, Nk. Bába u.
10. (904 K)
Berlin 15-os vitorlás elsdó. 5 személyes, kajütös, 3 gam. vászonnal, körmotoml, szállítókocsival, éri: Kisi Oábor, Csengery út 88. Tel.: 93/11-662. 15 órUg. (934 K)
1200-aa Zsiguli, 11 évei eladó. Irányár: 45.000 FL éri: Krizsán Sándor, Bagola, Bagoly út 38. Szombat, vasárnap. (942 K)

2105-ös Lada, 3 éves eladó. Éri: Nk. József A.
u. 44. 16 in után. (943 K)
Bladó 316 BMW vámoltatva, vagy cserél beszámí
tok. Eri: Nk. Városkapu 11/B. H/2. MesW. (937
K)
VW Oolf, 5 ajtós, vonóhorgos, diesel, 1994 júliusig műszakizva eladó, éri: március 29-én s 93/13-416 telefonszámon reggel 9-20 óráig. (931
K)
50 köbcentiméterei YANASA éi HONDA mope-dek eladók. Zalakomár, Ifjúság út 17. (958 K)
Simson 51 kismotor, és APJULLA TUARBO 50, 5 évesen, újszerű állapotban eladók. Nk. Bethlen
(Braun) u. 22. (955 K)
5 100-ai Skoda, 16 évei, 2 új motorral, műszaki
vizsga hiányában eladó 20 ezer Ft-ért éri: 93/17-
390. (956 K)
6 éves 2105 S-es Lada eladó, bányán 220 ezer
FL éri: Nk. József A. u. 44. (888 K)
ALIM KI II
Nk. belvániában területet bérelnék ingatlannal
vagy anélkül. Tel.: 93/16-244. (918 K)
Egyszobás, összkomfortos lekáa kiadó hosszabb távra egyedülálló személy részére. 93/12-261. (920
K)
Másfélszobás albérletei keresek Nk-án. Ajánlatokat
Nk. Rózsa u. 21/3. IV/13. Németh Károly címre
kérek. (941 k)
Nk-án, Teleki utcában kétazobás, bútorozatlan la-kás kiadó, éri: 93/13-843-as telefonon. (959 K)
Egyedülálló nő vagy férfi, illetve gyermektelen fiatal házaspár részére tágas, bútorozatlan albérleti •zoba, fürdőszoba-használatul kiadó, éri: Nk. Caengery u. 34., 15 ón után. (833 K)
MŰSZAKI (IKK Hl TOK
Új, vámkezelt BBLSHAW gyártmányú, amerikai fánklütő automata elsdó, vagy kiateberautóra (kivéve ARO) cserélhető. Irányár: 500 eFL érdeklőd-ni a Kanizsa szerkesztőségében lehel. (484 K)
Msu színű szekrénysor jó állapotban eladó. Irány
ár: 32 ezer Ft éri: Nk. Eötvös tér 25. 1/1. 17
ón után. (863 K)
2 db ágvnemútartói heverőt és hozzáUlő, 2 db fo
telt vennék. Dobó. Nk. Kazanlak lm. 4/B. W8.
(946 K)
Combi gyerekágy igényeinek eladó, éri: a ezer-kesztoségben, tel.: 12-305 (744 K)

Commodore 64 floppyval 2db joysnkkal, progn-mokksl eladó. Irányár 30000 Ft éri: napközben a 93/12-305-Qi telefonszámon lehet (793 K)
Havi fiz összeget fizetek eltanásn szoruló, ingat
lannal rendelkező, idői embernek. Ajánlatokat
.Bizus megélhetés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-
rek. (799 K)
Nk-i fiziks tanári keresek egyetemi felvételi előké
szítőre. Éri: 93/11-367 vagy 11 368 telefonszá-
mon. (881 K)
Választós malacok eladók. Kiikanizsa, lakabkuti u. 46/A. BUM Lajos. Éri: 16 órától. (913 K)
Középkorú pár eltartási szerződést kötne idős hölgygyei. Ajánlatot a 16-244-es telefonon kérünk. (916
K)
3 fáziaú hegesztő trafó eladó. Továbbá nagy teljesítményű dió- és mákdaráló üzemeknek, locsoló gép - keveset használt -, hozzávaló gumislsgok, 300 fm fólii, eternit csövek (6 és 9 m-esek), egy láaka-vUlanyvarrógép, felvonó (bárhova beszerelhető) is eladók. Nk. Teleki u. 46. Szabó. (924 K)
Jól jövedelmező otthoni munkát, szellwni vagy ad
minisztrációi munkál ajánlok. Válaszborítékért tá
jékoztatót küldök. Varga Lajoané. 8884 Peniventt,
Kossuth u. 107. (925 K)
óangol juháazkulya kölyköt vásárolnék. Ajánlato
kat: Csengery u. 103. alatti kiskocsmába kénk.
(911 K)
Szétszedhet piaci lator él hímzett térítők lürgősen
eladók. Éri: 16 ón min. Nk. Corvin u. 12/D.
1/3. (919 K)
MegbfzhslA fiatalaaazony házvezetőnői állast vállalna a hét több napján is. Ajánlatokat a 16-244-es telefonon várok. (917 K)
Jó kereseti lehetőséget kínálok. Ha ön vállalkozó szellemű él jó szervezőkészségű, minimig befektetést igénylő reklámtevékenységgel nagy jövedelemre tehet szert Válaizborítékén tájékoztatom. Tarcaai Béla, Nk. Kazanlak 9. (927 K)
Bükfürdőn egyazobás, 2x2 hetei örökölhető üdülői jog kedvező áron eladó. Érdeklődni: 93/16-261-el telefonon 19 ón után. Cím: Tóth Józaef, 8800

, Bartók BéU u. 12. I. Iház. Fiz./1.
(952 K)
Bükfürdőn Oanon Holsl épületben 1993. április 28-tól május 11-ig (13 éjszaka) 2 beles (egyuwbás) üdülési használati jog eladó. Eri: 93/16-261-ei telefonon 19 óra mán. Cím: Tóth lóaef, 8800 Nk. Bánók B. u. 11 í Iház. Paz./1. (953 K)
Altalános iskolásoknak német nyelv oktatását vál
lalom. Bánniuk Csilla, Nk. Teleki út 10. Tel.:
13-915. (950 K)
» 64 floppyval, 2 joyitikkal, programok
kal eladó. Irányár: 23 w Ft. éri: Nk. Nyírfa u.
14. (949 K)
600-as magánjáró, diesel izalagfűniz eladó. Ar
tBSsWiy***! szerint. Éri: Somogybükkösd, Fó u.
58. (954 K)
Nagy teherbírást Lada combi letociomigurló eladó. Béres János, Nk. Kszanlak krt 12/A. (932
J2
Zalakaroson .Napfény" Odttló Szövetkezetben fi
szobái üdülési jog július 7-20-ig kiadó. Ai üdt-
lirész véglegesen U eladó, éri: 93/13-449 telefo-
non. (940 K)
Balatoni vendéglíló üzlet leijei berendezéslel, ked
vezményei áron kiadó. Nyolc rekesns zöldségáU-
vány eladó. Ajánlatokat .Nyár" jeligére, Nk. Pf.:
150-be kérek. (948 K)
Eltartási izerződéal körnek idős hölggyel vagy há
zaspárral. Cím a szerkesztőségben. Tel.: 12-305.
(835 K)
IBM gépekre egyéni programizerkesztést vállalunk, éri: Nk. Rozgonyi u. 3. Tel.: 12-470. (711 K)
I'AIMMUKI UI.SO
36 éves, 160 cm magas, független, középfokú vég
zettségű hölgy 12 évei fiúgyermekkel megismer
kedne korban hozzáilló, intelligens, jó megjelenést
férfivaL Leveleket: .Boldogság" jeligére, Nk. Pf.:
154-be kérek. (801 K)
Keresem Keszthelyen annak a 70 év körüli, magas
úrnak az ismeretségét, aki teljesen egyedül él,
nincs senkije, józan életű éa elfogadná egy keres
kedelemből nyugdíjba ment asszony ismeretségét
gondozási, élettársi, esetleg házaitáni kapceolatn.
Leveleket .Lakásom van" jeligére, Nk., Pf.: 154-be
kérem. (829 K)
Baztétiku! megjelenésű, 37 éves elvált nő mégis- r
merkedne kizárólag belső emberi értékekre igényei '■■-
értelmiségi, intelligens, korrekt, jól szituált férfival $**'
tartós kapcsolat kialakítása céljából, 45 éves korig. ,;
Gyermek nem akadály, nekem üt van. Leveleket: ^.
.Lenni annyi, mint tartozni valakihez" jeligére, Nk. '■
Pf.: 154-be kérek. (887 K)
Diplomás, de nem diplomata, 29 éves férfi keni >
csinos, lelkileg gazdag, fillgrán lányi Lehetőiét I
fényképes levelekel várok: .Romantika 21" jeUgé- •'
re, Nk. Pf.: 154-re. (899 K)
Férjhez adnám az életteret jelenségként betöltő, 38 4
éves bsrámőmet, aki fiát egyedül neveli és egy ,
szerető, tiszta jeliemu férfin vágyik. Fényképes le- '■
veleket kérek ^letsaerető" jeUgére, Nk. Pf.: 154-
be. (898 K)
35 éves, 162 em msgas, barna hajú, kék szemű,
jó megjelenést, káros szenvedélyektől mentes, la
kással rendelkező, természetet és zenét szerető le
gényember megismerkedne házasság céljából kor
ban hozzáilló hölggyel- Egy gyermek nem akadály.
Fényképes leveleket Jöjj el" jeligére, Nk. Pf.:
154-be kérem. (905 K)
42 éves értelmiségi hölgy megismerkedne házisaág céljából olyan intelligens, értelmiségi férfival, aki 14 éves leányát is elfogadná. Leveleket: .Boldog család" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (907 K)
A P+T Fémfeldolgozó
Kft. FELVÉTELT HIRDET
az alábbi munkakörökben:
- vasszerkezeti lakatos
- hegesztő"
- AWI hegesztő
- esztergályos
- marós
Fizetés: megegyezés szerint.
Jelentkezés:
Sebestyén Győzőnél
Nagykanizsa-Palin,
Alkotmáyn u. 54.


Insert failed. Could not insert session data.