Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
8.02 MB
2008-04-21 13:51:52
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
581
3668
Rövid leírás | Teljes leírás (974.31 KB)

Kanizsa 1994. 001-004 szám - január

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:







ÁRA: 25 Ft
DEL-ZALAI HETILAP
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
VI. óvf. 1.sz. 1994. Jan.7.
Egyes hírforrások december 27-re jelezték, hogy Furák Zol¬tán, a Kanizsa Sörgyár Rt. el¬nök-vezérigazgatóját „új vezér" váltja fel.
A hír kapcsán a kanizsai cég új tulajdonosa, a Bankár Kft. részéről Réthy Imre, egyik ügyvezető igazgató de¬cember 30-án munkatársunk
Még nem szálITB^I a füst...
A sörgyári részvények 30,1%-a angolszászoké!
telefonérdeklődésére így tájé¬koztatott:
- A menedzsment továbbra is élvezi a bizalmunkat. Január 3-án Nagykanizsára utazom, ahol a sörgyárban három hó¬napon át különböző személyi és szervezési kérdések megol¬dásával foglalkozom...
Január 3-án délelőtt Réthy
Imre - úton Nagykanizsa felé - személygépkocsijából Wes-. tel-telefonon újabb friss hírrel szolgált:
- 1993 utolsó napjaiban a cég részvényeinek 30,1 százalé¬kát egy angolszász pénzügyi be¬fektető vásárolta meg, s így re¬mény van a „tőkeinjekcióra" és az ötéves adómentességre is.

Az ipari miniszter Kanizsán
Lapzártánkkor került sor dr. Latorcai János ipari miniszter és dr. Kocsis István, az ÁV Rt. vezérigazgatójának kani¬zsai látogatására. A két vezető munkája során a KÖGÁZ Rt.-nél és a DKG Rt.-nél priva¬tizációval kapcsolatos tárgya¬lásokat folytatott.
(-)
(A részletekre következő szá¬munkban visszatérünk.)




1994: A Családok Nemzetközi Éve
Az ENSZ még az elmúlt esztendőben a világ tudtára hozta, hogy 1994 a Családok Nemzetközi Éve lesz. Ebből az alkalomból január l-jén reggel a tévé Napkelte műsorának vendége volt Némethy Zoltán, a Magyar Családok Szövetsége országos el¬nökségének főtitkára, aki a műsorvezető kérésére az aktuális témával kapcsolatban a következőket nyilatkozta:
- Elöljáróban elmondhatom, hogy a családok szá¬ma Földünkön rendkívül alacsony. Sok a csonka család, s nagyon sok a válás. Ezért hazánkban pél¬dául mintegy háromszázezerrel több lakásra van szükség. Az alacsony családszámot részben magya¬rázza a munkaidő kényszerű meghosszabbítása, a megélhetést elősegítő második műszak. Sajnálatos módon indokolja a késői családalapítást, hogy ma a fiatalok vannak a legnehezebb anyagi helyzetben. A gazdasági fejlődés velejárója világszerte a gyer¬mekek számának csökkenése. Az egy családra eső gyermekek száma Magyarországon már hosszú ideje 1,6—1,7 között ingadozik. Ha figyelembe vesszük,

hogy a lakosság szintentartásához átlagosan leg¬alább 2,2 gyermekre lenne szükség, akkor a szám¬adat önmagáért beszél. Ide tartozik, hogy az utolsó tíz évben hazánkban a népesség folyamatosan csök¬ken.
Ami a Családok Nemzeti Éve országos program¬ját illeti, pillanatnyilag kettőről számolhatok be: a kormány részéről február 5-én Debrecenben lesz az „év" hivatalos megnyitója, egyesületünk pedig a nyár folyamán egy többnapos nagyszabású nemzet¬közi találkozót szervez Gödöllőn. Ezeken kívül helyi programok is szerveződnek szinte minden magyar településen, amelyekből 82 helyi szervezetünk is te¬vékenyen kiveszi majd a részét.
Remélem, hogy a parlament és a kormány figyel¬mét sikerül ráirányítani arra, hogy a családok na¬gyon nehéz anyagi helyzetben vannak, elsősorban a többgyermekes és a kezdő fiatal családok.
(tihanyi)

Kétszázmillió ételre
Mintegy 2w fttlltó forintot költöttünk * élelmiszerekre a karácsonyt megelőzd két hét¬ben. Ezt a tetemes összeget az ÁI'Í'MS/, a ("swiiegi1 Július Meinl, a H SZERI" raktár¬áruháza és a ZETA Rt. bolt¬jainak pénztáraiban M/ettuk ki. Arról sajnos nincsenek és nem is nagwin lehetnek meg¬bízható adataink. IIOJ>V ez a 194 millió mi Imi arain ban oszlik meg a magyar >!lel\e a horvát vásárlók kozott. 1 gy doh)? az.onban önmagáért be szil, a 0(i-'/ala Áruházban ez.en időszakban minden s/áz vásárlóból legfeljebb 3-4 ma-g>ar akadt.
- dé -
(É* rttf vittrUti iM*k « li<





Sajátos módon „ünnepli" második születésnapját az Iha-rosberényi Krónika. A meg¬szűnt Arany Kalász (egykor
lent, szövetkezetét érintő ta-
nulmány miatt. Az első tár¬
gyalásra ma kerül sor a nagy-
atádi bíróságon. - k -
- Kanizsán nem emelkedik az HBO előfizetési díja. Nem¬csak az MTV műsorainak előfi¬zetési díja emelkedik az új év¬ben - adták hírül az országos napilapok. Február elsejétől drágábban - 596 Ft-ért - sugá¬rozza kábelen vehető adását az HBO mozicsatoma is. Bagladi Józseftől, a Kábeltel Kft. kani¬zsai vezetőjétől megtudtuk, hogy az áremelés nem érinti vá¬rosunkat, lévén a filmbarátok csatornája még csak néhány hó¬napja üzemel, s így jószerivel még bevezetés alatt áll. Ezért az HBO-t továbbra is az eredeti áron nézhetik Kanizsán előfize¬tői - garantálta Bagladi úr.
-ri

PERELIK AZ IHAROSBERENYI KRÓNIKÁT
November 7.) Tsz volt elnöke ugyanis pert indított a lap el-len rágalmazás címén, az ok-tóber 23-ai számban megje-
56 317
Városunkban december 22.
és január 23-a között huszon¬
kettő újszülött látta meg a nap¬
világot és huszonhárom polgár
hunyt el. így Kanizsa állandó
lakosainak száma lapzártánkkor
56 317 volt. A Vasemberház
házasságkötő termében csupán
két pár fogadott egymásnak
örök hűséget. -ta

2 KANIZSA - HÍREK
L. J 1994. január 7.

Szerepe az összehangolás ;,;
A MEGYEI KÖZGYŰLÉS EZ ÉVI MUNKATERVÉBŐL
Minthogy minden önkor¬mányzat mindenféle közgyűlé¬se nyilvános - kivéve például a személyiségi jogokkal ösz-szefüggő zártságot -, úgy gon¬doljuk, célszerű előre jelez¬nünk a megyei közgyűlés jö¬vő évi munkatervének né¬hány lényeges mozzanatát. A megtárgyalás színhelye a me¬gyeháza, vagyis a volt me¬gyei tanács épületének föld¬szinti tanácsterme, a bejárat¬tól jobbra.
Január 27-én a költségvetés megtárgyalása és a megyei ki¬tüntetések átadása a tárgysoro¬zat.
Március 31-én a megye ide¬genforgalmi helyzetéről a me-

gye környezeti állapotáról tár¬gyalnak a képviselők.
Június 30-án az energiaellá¬tás és fejlesztés, a költségve¬tési ellenőrzés tapasztalatai, a megyei önkormányzati vagyon kezeléséről és az ingat¬lanvagyon kataszteréről szóló előterjesztés, a megyei önkor¬mányzat gazdasági társaságai¬nak 1993. évi tevékenységéről készült mérleg szerepel az „ét¬lapon" a Hevesi Sándor Szín¬ház munkájának értékelésén, a vízmű vállalatok szolgáltató tevékenységén, valamint a csecsemő- és gyermekottho¬nokban folyó munkán kívül.
Szeptember 15-én a megye területfejlesztési terve, a me-

gyei önkormányzat első félévi gazdálkodása, a megyei szak¬képzés tapasztalatai és további teendői kerülnek a képviselők elé. Ezt egészíti ki a megyei sporthivatal vezetőjének be¬számolója.
November 24-én a jövő -1995. évi - költségvetési alap¬állás, a III. negyedévi gazdál¬kodás, a megyei gyermek- és ifjúságvédelmi intézet munká¬ja és a kistérségi társulások tevékenysége kerül a képvise¬lők asztalára.
December 15-én közmeg¬hallgatás lesz közérdekű kér¬désekről és javaslatokról. A riemrégi - múlt év december 15-ei - közmeghallgatás teljes

érdektelensége igazolja lapunk előrejelzését: tessék, kérem, a fenti tárgykörben, de ezektől függetlenül is bármiben a me¬gyei közgyűlés elébe menni, ott javaslatot tenni, vagy nyil¬vánosan beszámoltatni a meg¬választott képviselőt vitézke-déséről, ott helyben.
A december közepi közgyű¬lés a közmeghallgatás után a megye nemzetközi kapcsolata¬it veszi számba, kidolgozza az 1995. évi munkatervet, s elemzi a munkanélküliségből reá háruló tennivalókat.
A fenti közléssel azt szeret¬nénk elérni, hogy Olvasóink lássák és mint választók befo¬lyásolhassák a megyei önkor¬mányzati közgyűlés munkáját, amely jelenleg mindenek előtt összehangoló szerepre korláto¬zódik. Bár pénzelosztó kéz¬mozdulata ennél többre is utal a meglévő jogszabályok gúzsa ellenére is...
F. Gy.




NEVELŐSZÜLŐK MUNKAÉRTEKEZLETE
A Csapi Általános Iskola é* Diákotthon \olt a színhelyt' a (i\cr-mt'k\vd<> Intó/i-t nevelőszülői IVlüg.wla'i. tsaládgondo/oi és uló-goiidirsói rís/íre tartóit inijiikaértekr/lclnck. A tapas/lalaícsei'i.'-l;it okítás első rvszt'bvn Kiffer károly igu/i-utú hciniitaltu a cii;;íii\-koHé^iiimot, általános lájéko/.tíjlót adott működéséről, napi tevé¬keny sebéről. K/.l küwtően a vendégek megtekintették a nagyon s/.ép kórme/cllien oltcriiio óvodát, iskolát és kollégiumot, ahol sy.á/.hetíenneyv <ii>áii\ g\iTiiu-k cl - ó\odús kortól az általános iskola 8. os/(úl>ánuk belV jf/éséij; - is latiul liétkü/.hen.
H. I.
TELEFONKÖNYV
Hat-hétezer új telefon¬könyv kihordását kezdték meg a Melódiák Kft. mun¬katársai nemrégiben a Ma-táv Rt. megbízásából. Mint megtudtuk, azok a telefon¬tulajdonosok, akiknek több¬szöri keresés után sem tud¬ták kézbesíteni a telefon¬szám-gyűjteményt, január hetedikét követően szemé¬lyesen vehetik át azt a Ma-táv Rt. ügyfélszolgálati iro¬dájában, a Hus/ti tér 5. szám alutt.
- de -
- Budapesten tartották a hivatásos pártfogók országos továbbképzését, melyen a GYIVI-t Elmont Gergely, a szakterület munkaközösség¬vezetője képviselte. A konfe¬rencia témája a' fiatalkorú bűnelkövetőkkel szemben ki¬szabható büntető szankciók reformja volt.
- H -

- A Kanizsai Szimfonikus
Zenekar és a Zeneiskola ren¬dezésében december 16-án este hét órakor csendültek fel a hagyományos karácsonyi hangverseny nyitó hangjai a felsővárosi templomban. Hán-del, Vivaldi, Schubert, Corel-li, Mendelssohn és Haydn műveit a komolyzene kedve¬lői a zeneiskola tanári fúvós¬négyese és kamarakórusa, va¬lamint a Kanizsai Szimfoni¬kus Zenekar tolmácsolásában hallgathatták meg.
JÁTSSZUNK!
Igazi családi programra invitálta a HSMK december 19-én a szünidejüket töltő gyerekeket és szüleiket. A Ház kamaratermében Farkas Tibor és Báli Judit Játsz-szunk! című verses-zenés műsorával szórakoztatta az ünnepváró apróságokat.
- k -

Puchheimből jött Jézuska
Igaz, hogy- nem szánon, nem sítalpon - bár Németországban és Ausztriában esett a hó -, de azért ideért. Pontosabban odaért a Zala Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetbe, hogy kiossza a puchheimi Német—Magyar Egylet ajándékait az otthon összes fiataljának. Mindez ünnepélyes körülmények között történt. Elő¬ször Csility Antal, az intézet igazgatója köszöntötte a vendégeket és az ünneplőbe öltözött gyermekeket, dolgozókat. Utána Anna Nagel, a puchheimi Német-Magyar Egylet főtitkára kapott szót. Kedves beszédében - Petőfit idézve - elmondta, hogy egész úton azon gondolkodott, hogyan szólítsa meg a különböző korosztályú fiúkat és lányokat, akiknek sok szeretettel hozták el a kért aján¬dékok nagy részét, hiszen a kívánságok nem mindig teljesülnek. (A gyermekek ugyanis névre szólóan megírhatták kérésüket Puch-heimbe.) Anna Nagel szavai után az ajándékok kiosztása követke^ zett. A csomagokban a legkülönfélébb dolgok lapultak: a kazettás magnótól kezdve az órán és sportcipőn át, egészen a fényképező¬gépig, minden megtalálható volt. Az ajándékokért az otthon lakói nevében Bogdán Zoltán mondott köszönetet, s társaival együtt saját készítésű emléktárgyakat adott át a német vendégeknek.
Az ünnepség után Anna Nagelt kérdeztük az utazás és az aján¬dékozás előzményeiről:
- Miért hoztak ajándékokat az intézetnek?
- Az ötlet Hiller úrtól származik, aki már régebben mondta,
nézzünk utána, van-e ilyen otthon Kanizsán. Ő nyomozta ki a
címet, s így jött létre a kapcsolat. Ez év őszén látogattuk meg
először az intézetet, majd az itt szerzett benyomásainkat elmond¬
tuk az egyletben. A tagok pedig egy személyben úgy döntöttek,
hozzunk karácsonyi ajándékokat.
. - Mit jelent ez a gesztus az Önök számára?
- Mi boldogok vagyunk, ha örömet tudunk szerezni a gyer¬
mekeknek. Azt szeretnénk, ha az intézet lakói éreznék, hogy a
határon túl is gondolnak rájuk. Ezen kívül a testvérvárosi kap¬
csolat új irányba is lépett, s várhatóan az együttműködés foly¬
tatódni fog a jövőben, talán szakemberek cseréjével. Egyébként
az ajándékoknak most csak az egyik felét hoztuk el. Ugyanis
egy karácsonyi tombolát indítottak Puchheimben, s a bevétel felét
1994 elején fogják elküldeni az intézetnek. , ■.-;•■
- Miből áll még nagykanizsai programjuk?
- Csak azért jöttünk, hogy elhozzuk az ajándékokat, holnap
reggel indulunk vissza Németországba.
Horváth Ilona

KANIZSA - HÍREK

1^»ÍÍ1111111Í1Í11111Í111I1Í1Í1ÍÍÍÍ
immmmmmmmm





SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a Liga Szakszervezetek Dél-Zalai Szövetségénél
KÉRI TÖRTÉNET
Dr. Dobó László 1993-ban újabb hclytörténclmi könyvvel örvendeztette nitf; azokat .< kani/sai polgárokat, akik kíván¬csian fordulnak a varos rendkívül gazdag múltja leié. K.i-ni/sa színháztörténete után ezúttal a kereskedelmi iskola tor-tenetét tű/te tolla licgvérc az alkotó. I kötetről hcszclcctett — a l'éesi Akadémiai Bizottság nagykanizsai isoportja. a I1SV1K és a Városi Köln vtár reiieie/í síben - december 21-cn a HSV1K lel nőt t klubjában Zsoldos lm ne a iiu^|i]tnt 111.1-rokn\i érdeklődő bevonásával dr. Dobó Lászlóval.
- k -
Mi okozta a szokatlanul enyhe időt?
A novemberi illetve decem¬ber végi két szokatlan mértékű havazás között egy másfajta természeti szeszély is próbára tette a szélsőséges időjárásra és fronthatásra érzékeny em¬berek a karácsonyt megelőző héten. Télen meglehetősen rit¬ka, 13-14 fokos tavaszt idéző melegben futhattak dolguk után azok, akik az ünnep utol¬só kellékeinek beszerzésén fá¬radoztak. Hogy mi okozta a váratlan, fákat és bokrokat rü-gyezésre késztető felmelege¬dést,, arra a kanizsai meteoro¬lógiai állomás munkatársától
- „Narancs" karácsony.
December 22-én a FIDESZ ka¬
nizsai csoportja várta kará¬
csonyi műsorára a Helyőrségi
Klub nagytermébe a meghívott
apróságokat. A Farkas Zoltán
alpolgármester védnöksége
alatt zajló rendezvényen - a kulturális programok már-már elmaradhatatlan együttese - az Igricek és Báli Judit szórakoz¬tatták a gyerekeket. A műsor után a rendezők karácsonyi ajándékokat osztottak szét a megjelent kicsinyek között.

kaptunk választ. Eszerint a nyugati, óceáni áramlás hozta városunk fölé a viszonylag magas hőmérsékletű, nedves levegőt, melynek hatását fo¬kozta a rendkívül felhős ég. Ez utóbbi nélkül ugyanis jóval hidegebb napok köszöntöttek volna ránk az ünnepek előtt. - k. r. -
Vers és zene a GYIVI-ben
Mintegy ölvén gyermek es
növelőik állták körül a/t a
ka ráesőm lát, amelvel a kani¬
zsai dvormekvédíí Intézetbe
hozott a Jé/.uska. A kará¬
csom i ünnepelvén a/ otthon
lakói verses-zenes műsorral
köszöntötték tgjmást és ;■/.
úitéziném dolgozóit, akiket
saját készítésű ajándékokkal
is megleptek, l'./.l követően az.
otthon vezetője, Kristóf Jó¬
zsef kívánt minden jót. hol¬
don új évet az ünnepség va¬
lamennyi rész,l v rí ő jenek,
majd a i;\t rnickek kapták
meg nívri-s/óló ajándékaikat
az intéziitémjiil.

December 22-én kora este a Central Hotel éttermében sajtó¬tájékoztatót tartott Nagykanizsán a Liga Szakszervezetek Dél-Zalai Szövetségének ügyvivő testülete. A megjelenteket - közöttük a Keszthelyen élő Pétervári And¬rás országos gazdasági alelnököt és Novak urat, a szövetséget tá¬mogató TOSHIBA Technotrade Irodagép Kft. nagykanizsai rész¬legének ügyvezetőjét - Kurucz József elnök üdvözölte.
A sajtó képviselői először a szövetség éves tevékenységéről és az 1994. évben kezdődő mű¬ködési-szolgáltatási változások¬ról készített írásos anyaggal is¬merkedtek.
Az 1993-ban végzett munkát az érdekvédelem, a szolgáltatá¬sok, az oktatás és továbbképzés, a belső és külső szervezés, va¬lamint a rendezvények vonatko¬zásában foglalták össze. A közel 3000 Liga-tagot összefogó tag¬szervezetek saját programjuk szerinti önálló munkát végeztek Nagykanizsán.
Az 1994. évi tervekben a szol¬gáltatások bővítése, a szakmai¬ágazati koordináció megkezdése és a lakossági kapcsolatok fej¬lesztése szerepel. Meghatározóan a munkahelyekre koncentrálnak, de helyi klubok, szerveződések irányába is dolgoznak ki elkép¬zeléseket.
Az 1994. január 1. utáni vál¬tozások a következők:
- A szövetség 1993 végén el¬
költözik a Deák téri irodából, s
az új esztendőben már az Ady
út 8. sz. alatt, az Erkel Ferenc
Olajipari Művelődési Házban
lesz a székhely.
- Az érdekvédelmi, szervezési
és információs ügyfélszolgálat -
mint új elem - hétköznapokon
az emeleti irodában 8-17 óra kö¬
zött lesz.
- Az eddigi díjtalan jogse¬
gélyszolgálat (keddi napokon
16.00-17.30 óra között a Város¬
háza alagsori klubjában, bárki
részére) bővül: a jövőben csütör¬
töki napokon — csak munkajogi
ügyekben - 15-17 óra között az
új Ady u. 8. sz. alatti székhely
földszintjén.
- Az üdülési iroda informáci¬
ós és jegyértékesítő szolgálata
kedden megszűnik, de szerdán
13.30-16.30 és pénteken 9-12
óra között továbbra is funk¬
cionál.


- A MÜM Munkaügyi Kuta¬
tóintézete támogatásával létreho¬
zott Munkanélküliek Érdekvédel¬
mi Ügyfélszolgálata minden hét¬
főn, szerdán, csütörtökön és pén¬
teken 9-15 óra között a föld¬
szinti irodában, kedden pedig
12—16 óra között az emeleten áll
az érdeklődők rendelkezésére.
- A Nyugdíjasok Tanácsadói
Szolgálata (szintén új szolgálta¬
tás) szerdán 16.30-17.30 óra kö¬
zött tartja fogadóóráját.
- A nyitott Liga-délután vál¬
tozatlanul keddi napokon 16—18
óra között lesz a Városháza
alagsorában.
- Fentieken kívül tervezik ha¬
vi egy alkalommal munkavédel¬
mi fogadóóra tartását, sőt kultu¬
rális délutánt is szerveznek.
A sajtó képviselői megtudhat¬ták, hogy az Országos Liga Ta¬nács 1993. december 2-i ülésén kinyilvánította, hogy a Liga te¬vékenysége pártsemleges, s az 1994. évi választásokon nem kö¬telezi el magát egy pártnak sem, de bizonyos feltételek mellett tá¬mogatja tagjainak bármely párt által történő parlamenti képvise¬lő jelölését.
Arra is fény derült, hogy a Li¬ga december 17-i országos vá¬lasztmányi ülésén Kalmár Béla, a szervezetépítést irányító alel¬nök írásban bejelentette évvégi visszavonulását.
A ZALAI HÍRLAP és a KA¬NIZSA hetilap munkatársainak külön feltett kérdéseire, Pétervá¬ri András, Kurucz József és Ne¬mes Lajos szervezési ügyvivő válaszolt. Elmondták, hogy a de¬cember 20-i választmányi ülés a rendkívül szoros szavazás során nem hozott döntést a területi szolgáltató központok helyszíné¬nek kijelöléséről. Erről - benne a kanizsai területi központ létre¬hozásáról - a január 6-i orszá¬gos választmányi ülés dönt. Ek¬kor dől el, hogy ki lesz a gesz¬tor: az ágazat, avagy a terület. A Dél-Zalai Szövetség 1994-ben is szélesíteni kívánja tagszerve¬zetei számát, s ezért erőfeszíté¬seket tesz újabb munkahelyi dol¬gozócsoportok bevonására.
A Liga egyébként 1993-ban ünnepelte fennállásának 5. évfor¬dulóját, s - az MSZOSZ-szel együtt - tagja lett a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szö¬vetségének.
(tihanyi)



KANIZSA - ÖNKORMÁNYZAT
1994. janoár 7.



Első feladat a szelektív hulladékgyűjtés
Startol a Környezetvédelmi Információs Iroda
hogy reklámozzák, népszerű¬sítsék a szelektív gyűjtést?
—' Minden lehetséges eszközt igénybe veszünk. Lesznek majd szórólapok, számítunk a sajtó¬orgánumok nyújtotta segítség¬re, és természetesen az iroda maga is ezt a célt szolgálja.
- Mennyit költhetnek rek¬
lámcélokra?
- Erre a kérdésre még nem
tudok válaszolni, hiszen még
nem ismeretes a város költség¬
vetése, másrészt alig néhány
Ahogy arról már korábbi lapszámunkban ' hírt adtunk, Erdős Pétert bízták meg a Környezetvédelmi Információs Iroda vezetésével. Mint isme¬retes, ezen intézmény fő fel¬adata - egyelőre - az idei év¬től bevezetésre kerülő szelek¬tív hulladékgyűjtés során fel¬merülő kérdések megválaszo¬lása, a lakosság segítése, tájé¬koztatása. Erről kérdeztük az iroda vezetőjét.
- Ön miként képzeli el az
iroda működését?
- Miután egy eddig nem lé¬
tező iroda életrehívása a cél,
a működését a legapróbb rész¬
letekig most kell kialakítanunk
és beillesztenünk a környezet¬
védelemmel foglalkozó intéz¬
ményi hálózatba. Az iroda lét¬
rehozása a szelektív hulladék¬
gyűjtési rendszer bevezetésé¬
hez kapcsolódik, amelynek
alapja az osztrák Sauberma-
cher cég technológiája. így az
iroda is az ausztriai tapasz¬
talatok alapján jön létre. Mű¬
ködésének legfontosabb eleme
a folyamatos és személyes
kapcsolattartás a lakossággal,
mert a tájékoztatás, népszerű¬
sítés egyfelől, illetve a lakos¬
sági igények, észrevételek fi¬
gyelembevétele, másfelől csak
így lehet hatékony.
- Ez azt jelenti, hogy Ön,
illetve majdani munkatársai
mind a tizenhárom ezer lakást
végigjárják?
- Igen, de miután a szelek¬
tív szemétgyűjtés bevezetése
egy ötéves program alapján
zajlik, erre azért fokozatosan,
városrészről városrészre kerül
sor. A személyes kapcsolattar¬
táshoz továbbá hozzátartoznak
majd a lakossági fórumok és
az is, hogy az iroda folyama¬
tosan rendelkezésre fog állni
az érdeklődők számára a Deák
tér 5. szám alatt.
~ Mivel kezdte meg az iro¬da a működését?
- Mindenek előtt a tárgyi
feltételeket kell kialakítanom a
Környezetvédelmi Felügyelet
irodájához közeli helyiségben.
Ezzel párhuzamosan megkezd¬
tem a kapcsolatfelvételt az
Olaj lakótelepen élőkkel, ahol
az elképzelés szerint a rend¬
szert először bevezetjük.
- Van-e valamiféle szerve¬
zeti összefonódás az Informá-

ciós Iroda és a Környezetvé¬delmi Felügyelet között?
- Az eltérő feladatokból
adódóan a két iroda egymás¬
sal párhuzamosan a Polgár¬
mesteri Hivatal Településfej¬
lesztési és Ellátási Osztályá¬
hoz kapcsolódóan működik.
Az azonban már bizonyos,
hogy a Környezetvédelmi In¬
formációs Irodának lesznek a
szelektív hulladékgyűjtés mel¬
lett egyéb környezetvédelmi
feladatai is. Várható, hogy
feladataink egy részénél lesz¬
nek kapcsolódási pontok, ahol
megfelelő együttműködést fo¬
gunk kialakítani.
- Mikortól gyűjtjük szelek¬
tíven a hulladékot?
- Az első körzetben, az Olaj
telepen a napokban kerül be¬
vezetésre. Az ott lakók értesí¬
tését, a személyes konzultáció¬
kat folyamatosan végzem.
Minden felmerülő kérdésre
igyekszem választ adni és
megnyerni az embereket, hogy
legyenek partnereink e korsze¬
rű új rendszerben. Bízom ben¬
ne, hogy csak elvétve találok
„zárt" ajtókra. Ezzel együtt
szétosztjuk díjmentesen a sze¬
lektív gyűjtéshez szükséges
edényeket, ami a lakásban
mindössze egyetlen többlettá¬
rolót jelent a biohulladék szá¬
mára. A papír és üveg gyűj¬
tésére az utcákon helyezzük el
a gyűjtőedényeket. Január el¬
ső felében egy lakossági fó¬
rumra is sor kerül, ahol szin¬
tén a szelektív hulladékgyűjtés
lesz a fő téma.
- Bevezethető lesz-e a rend¬
szer arra az időre, amelyet ki¬
tűztek?
- Kérdés, mikor jelenthet¬
jük ki, hogy a rendszert be¬
vezettük. Hivatalból is, de
egyéni meggyőződésből is
optimista vagyok. Ha Auszt¬
riában és Nyugaton több he¬
lyen ezt már fejlett szinten
sikerült bevezetni, miért ne
sikerülhetne nekünk is. Az,
hogy minden család csatla¬
kozzon a programhoz, felte¬
hetően nagyon hosszú időbe
telik, de a szelektív hulladék¬
gyűjtés oly mértékű elterjesz¬
tése, amelyben a nagy több¬
ség részt vesz, öt év alatt
reális célkitűzés.
- Milyen eszközök állnak az
önök rendelkezésére azért,

napja vagyok az iroda veze¬tője.
- Végezetül egy személyes
kérdés. Miként merült fel Ón-
ben a pályázás gondolata?
- Mielőtt Nagykanizsára
költöztem volna, éveken át Bu¬
dapesten szakirányú végzettsé¬
gemnek megfelelően környe¬
zetvédelmi szakterületen tevé¬
kenykedtem. Két és fél éve
élek itt, ezelőtt a Sörgyárban
dolgoztam gyártásközi ellenőr¬
ként, az ottani munka amolyan
„átmeneti" megoldás volt a
számomra, mindig is kerestem
a lehetőséget, hogy a felsőfo¬
kú végzettségemnek megfelelő
állást találjak. Amikor meg¬
hirdették az iroda vezetői ál¬
lását, megpályáztam, és sike¬
rült. Persze ebbe nagy való¬
színűséggel beleszámított a
német nyelvtudásom is.
- dukát -
Gyorsan
akar csomagolni?
Hullámkartonból
készült
csomagolóanyagot, gyűjtődobozokat,
betéteket
igény szerinti
papírminőségből és
méretben,
rövid határidővel
szállítunk.
NAGYKANIZSA-
BAGOLA
DOBOZÜZEM
Telefon/fax: 93/311-941
KANIZSA D-Z HETILAP

19í>4. január 7. KANIZSA - HIRDETÉS


* RUHAIPARI * SZÖVETKEZET
A „JKAiV/ZSA" RUHAIPARI
SZÖVETKEZET
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN
MINDEN KEDVES
VÁSÁRLÓJÁNAK ÉS
ÜGYFELÉNEK!
■ „KANIZSA"
RUHAIPARI SZÖVETKEZET
NAGYKANIZSA,
EGRY J. U. 24.
Telefon/fax: 93/311-536
Telex: 33-431


ROVIKOT KERESKEDELMI VÁLLALAT
Szövött fehérneműk, ingek, kötött, hurkolt alsó- és
felsőruházat, • fonalak, rövidáruk, harisnyák, zoknik,
csecsemőáruk
nagy választékával
várja kedves Vásárlóit,
viszonteladókat!
KISKERESKEDŐKET IS KISZOLGÁLUNK!
NYUGAT-ROVIKOT RT. RAKTÁRHÁZA
8800 Nagykanizsa, Kgry J. u. 26.

KANIZSA Dí HETILAP

MAOYÁfl TÁVKÖZLÉSI RÉSZV&iYTAtaASÁQ
Zala Megyei Táyköíési (huné

TISZTELT ÜGYFELEINK!
Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Zala Megyei Távközlési Üzem 1993. december 20-án új helyre költözött. .

A költözés és az ezzel járó szerelési munkálatok miatt az üzemvezetői fogadónap és a forgalmi előadói fogadónap 1994. január 10-ig szünetel.
Kérjük Kedves Ügyfeleinket, hogy a távközléssel kapcsolatos problémákkal i
szíveskedjenek megkeresni Ügyfélszolgálati Irodánkat, mely ez idő alatt is ;
folyamatosan üzemel a Dísz tér 2/c. szám alatt. ;
Az Üzem új címe Zalaegerszeg, Kosztolányi út 14.
Az üzemi ügyfélfogadás elmaradása miatt szíves elnézésüket kérjük. \
Minden Kedves Ügyfelünknek eredményekben gazdag új esztendőt kívánunk!,
Zala Megyei_Távközlési Üzem,
KANIZSA D-7. HETILAP

6 KANIZSA - INFORMÁCIÓ !<m. január 7.


419-ből 9 tag maradt!...
TÖRTÉNET
A KANIZSA SÖRGYÁR RT.-RŐL ÉS AZ „M+D" KFT.-RŐL

1992. július 22. emlékezetes dátum volt a fennállásának akkor 100. évfordulóját ünneplő Kanizsa Sörgyár Rt. életé¬ben: ezen a napon határozott az Állami Vagyonügynökség Igazgatótanácsa a cég privatizációjáról, a néhány héttél előt¬te alakult „M+D" Kft. javára. Ezzel lezárult a cég csaknem három éven át zajlott, nagy viharokat is kavart magántulaj¬donba adása.
SZEMTANUKAT KERESNEK
A Budapesti Ügyészségi Nyomozóhivatal által az 1956. október 26-án Nagykanizsán elkövetett emberiség elleni bűntett miatt ismeretlen tettes ellen elrendelt nyomozás érdekében kérjük mindazon személyeket, szemtanúkat, akik a sortüzek, lövetések előzményeivel, azok elköveté¬sével, illetve következményeivel (halálesetek, sebesülé¬sek), bármilyen hitelt érdemlő' bizonyítékokkal, azok hol¬létéről megbízható adatokkal rendelkeznek, úgy írásban, vagy meghallgatás végett személyesen jelentkezzenek a Nagykanizsai Városi Ügyészségen vagy telefonon a 313-054-es számon.
A Kanizsa Sörgyár Rt. kol¬lektívája ez idő tájt nemcsak a kedvező termelési és értéke¬sítési eredményekre és az or¬szág különböző településein rendezett centenáriumi sör¬fesztiválokra volt büszke, ha¬nem arra is, hogy az akkori¬ban mintegy 1100 dolgozót foglalkoztató vállalatnál érintő¬legesen 419 vezetőből és dolgo¬zóból (Menedzsment+Dolgozók) - konkrétan 165 tagból - álló „M+D" Kft. több pályázót is megelőzve elnyerte a részvények 80%-át (a részvények fennma¬radó 20%-ának nyílt tulajdonlá¬sára később kárpótlási jegyek beváltásával volt lehetőség). Ezen tulajdonlás azt jelentette, hogy a gazdasági társaság kor¬látlan döntési joggal rendelke¬zett a cég további ügyeit ille¬tően.
Az „M+D" Kft. - az Rt.-vel karöltve - komoly célokat tű¬zött ki a pénzügyi egyensúly mielőbbi megteremtése és a műszaki fejlesztések érdekében, s koncepciót határozott el a kö¬zeljövőre nézve - nem titkolva a külföldi „tőkeinjekció" szük¬ségességét sem.
Amíg a „folyékony kenyér" kanizsai hónában az rt. és a kft. vezetői a pazar, népszerű - de rendkívül költséges - sörfeszti¬válok előkészítésével, lebonyo¬lításával és értékelésével voltak elfoglalva, a piacon lévő ma¬gyar sörgyárak a befektető kül¬földi „multik" pénzügyi és szakmai támogatásával ostrom alá vették a kanizsaiak kereske¬delmi „hadállásait", piacait. A „hódítás" elég gyorsan, már 1992. IV. negyedévében érez¬tette hatását, majd 1993-ban a kanizsaiak korábbi 12%-os ha¬zai piaci részesedése 9%-ra zu¬hant vissza, az elhibázottan önállósított kirendeltségek miatt is. Ez a bázishoz (1992-höz) vi-

szonyítva mintegy 350 ezer, a tervhez képest pedig hozzáve¬tőlegesen 300 ezer hektoliter értékesítési lemaradást jelen¬tett!
Az Rt. és a Kft. vezetői 1993-ban tőkebevonás, egyúttal vállalkozási adómentesség cél¬jából több külföldi (kanadai, belga, német) szakmai és pénz¬ügyi befektetővel is előrehala¬dott tárgyalásokat folytattak -eredménytelenül. Végül néhány héttel ezelőtt - a csőd elkerü¬lése érdekében - hat magyar pénzemberből álló, a fővárosi székhelyű Bankár Tőkebefekte-1 tési és Tanácsadó Kft. „mentő¬övét", tulajdonba vételi ajánla¬tát fogadták el.
Az új tulajdonos december 10-én összehívta az Rt. közgyű¬lését, amelyen teljesen új igazgatóságot választott, át¬szervezte a felügyelő bizottsá¬got, új hites könyvvizsgáló cé¬get bízott meg, majd munkás¬gyűlésen mutatkozott be a gyár dolgozóinak. (Mindezek¬ről és Kovács Gábor tulajdo¬nos-igazgató tájékoztatásáról két héttel ezelőtt már írtunk.)
December 20-án az „M+D" Kft. tartott taggyűlést. Ezen Furák Zoltán Rt. elnök-vezér¬igazgató (Kft. tag is), a Kft. három ügyvezetője - dr. Hel-ler Péter Rt. jogi vezető, Kri-hó József Rt. gazdasági igazga¬tó, Nádasi Tamás Rt. beruházá¬si-műszaki osztályvezető -, va¬lamint a Kft. tagok 87%-a vett részt.
A Nádasi Tamás által leve¬zetett taggyűlésen a Kft. ügy¬vezetői először négy napirendi tárgykörben tartottak beszá¬molót. Hogy miről, arról más¬nap dr. Heller Péter számolt be.
- A napirend első részében gazdasági beszámolóra került sor. Elhangzott, hogy számítá-


sok szerint a Kft. várható idei vesztesége 59,4 millió forint lesz- Erre fedezetet nyújt a Bankár Kft.-vei kötött tulaj¬donlási ügyletből képzett 60 millió forint társasági tőketar¬talék. Ezen túlmenően rendel¬kezésre áll még a teljes jegy¬zett törzstőke, azaz 34.57 mil¬lió forint összege, valamint 33,4 millió eredmény-tartalék. Ennek alapja a kárpótlási je¬gyek 1992. évi vételárából ke¬letkezett árfolyam-nyereség.
A második napirend tárgya¬lása során a taggyűlés az eredmény-tartalék terhére osz¬talék-előleg fizetést határozott el, a törzsbetét arányos elosz¬tásával. Ez gyakorlatilag az „M+D" Kft. tagjai által befi¬zetett tőke 90%-ának megfele¬lő előleg, amelynek kifizetésé¬re - tekintettel a közelgő év-végi ünnepekre - a taggyűlés után sor is került. A végel¬számolásnál előreláthatóan mindenki visszakapja a még hiányzó 10%-os befizetett tő¬kéjét, de ezen felül is lehetsé¬ges még kiutalás.
A napirend harmadik részé¬ben döntés született a társaság törzstőkéjének leszállításáról. Ennek keretében a taggyűlés elhatározta, hogy törzstőkéjét 26,7 millió forinttal csökkenti. A törzstőke leszállítását köve¬tő jogerős cégbírósági végzés után a leszállított törzstőke összege kifizetésre kerül a ta¬gok részére.
Az utolsó napirend kereté¬ben a taggyűlés elfogadta a

társaság három ügyvezetőjé¬nek és az egy főre apadt fel¬ügyelőbizottság megmaradt tagjának lemondását. A taggyű¬lés felhatalmazta az 1993. de¬cember 31-ig még irányító ügy¬vezetőket, hogy bízzanak meg egy könyvvizsgálót a Kft. 1993-as gazdasági mérlegének és működésének ellenőrzésére.
Megtudtuk még, hogy az „M+D" Kft. törzstőkéje a le¬szállítást követően 1994. január 1-től már csak 7,9 millió forint lesz, amellyel a megmaradt 9 tag(!) gazdálkodik majd, új né¬ven, új tisztségviselőkkel és előreláthatóan új gazdasági vállalkozás formájában!
- Elmondhatom, hogy a Bankár Kft.-vei nem a leg¬jobb, de nem is rossz üzletet kötöttünk. Bízunk abban, hogy az új tulajdonossal, a várható¬an átszervezésre kerülő me¬nedzsmenttel, a Holsten sört felváltó kiváló minőségű új ba¬jor Hofbrau licenc-sörrel, a re¬mélhetően változatlan dolgozói kollektíva' jó munkájával, s az elvesztett piaci részesedés visszahódításával, sőt esetleges növelésével a Kanizsa Sörgyár visszaszerzi régi jó hírnevét -mondta végül dr. Heller Péter, az Rt. jogi vezetője (a kft. volt tagja és ügyvezetője) mintegy tolmácsolva a kanizsai „sörös¬család" várakozását.
A Kanizsa Sörgyár „M+D" Kft. döbbenetes, egyben tanul¬ságos másfél éves története ezzel még nem zárult le. A további fejleményekre termé¬szetesen visszatérünk...
Tihanyi István
- Kodály-hangverseny. De¬cember 27-én került sor az el¬maradt Karácsonyi Kodály¬hangversenyre, amelyet az Al¬sóvárosi Templomban tartottak meg. A műsorban fellépett a HSMK vegyeskara, Metz László orgonaművész és Kónya István lanton. A kórust Serfőzőné Hor-setzky Márta vezényelte. _ -.

í.

KANIZSA - INFORMÁCIÓ ]





KERESZTMETSZET A NAGYKANIZSA ÉS KÖRNYÉKE
ÁFÉSZ-RŐL
átlagbérét, 1994-ben pedig 15-20 százalékos bérfejlesztéssel számolunk. A rászoruló tagokat és alkalmazottakat a központi keretből évente általában négy¬százezer forint segélyben része¬sítjük, ezen felül a települési in¬tézőbizottságok saját hatáskör¬ben éves viszonylatban mintegy hatszázezer forintot osztanak szét. Dolgozóink legutóbbi havi ezer forint összegű étkezési hoz¬zájárulását január 1-től ezerket¬tőszáz forintra emeltük. Eddig különböző városi alapítványokat is támogattunk többszázezer fo-
Közel 6000 tag,
450 alkalmazott
44 kiskereskedelmi
egység és
a húsüzem
A SZÖVVIP Kft.
szerepe
Bérbe adták
a felvásárlóhelyeket
4,5 milliárd forint
forgalom
A várható nyereség:
5 millió Ft
Évi 12 milliós
fejlesztés
Saját üzlet lesz
a Béke-étteremből
1993-ban 40%-os
bérfejlesztés
Nagykanizsa városa és térsége kereskedelmének 1946 óta egyik meghatározója a Nagyka¬nizsa és Környéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövet¬kezet. Ezt a megnevezést hasz¬nálja 1992 közepe óta, ugyanis korábban Nagykanizsai Földmű¬vesszövetkezet, majd Nagykani¬zsa és Vidéke ÁFÉMSZ néven működött.
A Zala megyében állandóan a legjobbak között értékelt szö¬vetkezet tevékenységéről, ke¬resztmetszetéről Szita István el¬nökhelyettessel beszélgettünk.
- Jelenleg közel hatezer fő
részjegytulajdonos szövetkezeti
taggal rendelkezünk, akiknek zö¬
me személyenként minimum ezer
forint összegű részjeggyel kötő¬
dik hozzánk. Új tagjainknak
1992 júniusa óta ötezer forint
jegyzését írta elő igazgatósá¬
gunk. Az alkalmazottak száma az
elmúlt évek átszervezései követ¬
keztében jelentősen csökkent, s
jelenleg — a mintegy félszáz főt
kitevő központi irányító és ügy¬
viteli személyzettel együtt - eléri
a négyszázötven főt - mondta
elöljáróban.
Megtudtuk, hogy a városban és környékén jelenleg negyven¬négy élelmiszer, vegyiáru és iparcikk profilú kiskereskedelmi egységgel rendelkeznek. Közöt¬tük legnagyobb a tíz osztállyal működő, 180 fős Dél-Zalai Áru¬ház, de említést érdemel a Vá¬roskapu körúton lévő 29. számú, a TUNGSRAM melletti 47. szá¬mú és a kiskanizsai 21. számú ABC is. Élelmiszer-feldolgozás¬sal is foglalkoznak, a vágóhíddal rendelkező palini húsüzemben.
- Szövetkezetünkhöz szorosan
kötődik, de jogilag és elszámo-
lásilag már három éve levált
SZÖVVIP Kft., amelynek kebelé¬
ben az Űrhajós utcai cukrász¬
üzem, hat kanizsai és tizenhárom

városkörnyéki vendéglátó egység - vendéglő, italbolt, presszó, pe¬csenyesütő - működik összesen közel ötven fővel. 1993 áprilisá¬ban egy gazdasági társaságnak bérbe adtuk valamennyi, azaz huszonhárom felvásárló egysé¬günket, amelyek a rend¬szerváltás óta zajló mezőgazda¬sági átalakulás negatív hatásai következtében számunkra gazda¬ságtalanná váltak - tájékoz¬tatott.
Az elnökhelyettes elmondta, hogy a szövetkezet 1993-ban 4,5 milliárd forint forgalmat bonyo¬lított. Adózott nyereségük 1992-ben 17 millió forintot tett ki, 1993-ban azonban csak 5 milliós eredményt várnak. Hasonló nye¬reséget terveztek 1994-re is.
Két érdekképviseleti szervük van: Zalaegerszegen az Áfészek Zala Megyei Egyesülete (a MɬSZÖV utóda), Budapesten pedig az ÁFEOSZ. Az átalakulás alatt lévő, külföldi többségű tulajdon¬ba került SKÁLA COOP-hoz va¬ló kötődésük ma már elenyésző, s csak formai.
- A rendszerváltás egyik dön¬
tően kedvező hatása volt, hogy
a vagyonnevesítéssel tagjaink
tényleges tulajdonosokká váltak.
Persze negatív hatások is jelent¬
keztek. Ilyenek például a „feke¬
te"-kereskedelem elterjedése, és
a forgalomra gyümölcsözően ha¬
tó bevásárló turizmus egyre job¬
ban terjedő „szarkáival" való,
valamint a magyar állampolgá¬
rok szaporodó betörései elleni
küzdelmünk - vélekedett.
A szövetkezet 1993-ban 12 millió Ft értékű, fejlesztést haj¬tott végre. Az összeg egyharma¬dát a létesítmények rekonstruk¬ciójára, kétharmadát pedig az üzletlánc gépesítésének javításá¬ra fordították. 1994-ben is ha¬sonló összeget szánnak fejleszté¬sekre. Ezek közé tartozik a Fő úti volt Béke étterem átalakítása kiskereskedelmi üzletté, vala¬mint a központ udvarának felújí¬tása. A közeljövőben - pályáza¬tok benyújtásával - be kívánnak kapcsolódni a kereskedelemhez szorosan kötődő helyi élelmi¬szeripari üzemek privatizációjá¬ba.
- Mindig nagy súlyt fektettünk
alkalmazottaink életkörülményei¬
nek javítására, illetve szinten
tartására. 1993-ban negyven
százalékkal növeltük dolgozóink

rint értékben, a szabadidősport céljaira pedig évente átlag száz¬ötvenezer forintot biztosí¬tottunk. Nem felejtkezünk el százhúsz nyugdíjasunkról sem. Évente találkozókat szervezünk ■ számukra. A gazdasági és szak¬szervezeti vezetés legutóbb de¬cember 13-án a Helyőrségi Klubban találkozott velük, ahol jó hangulatban fogyasztották el a vacsorát és vették át a nettó ezerkétszáz forint összegű vásár¬lási utalványt - mondta végül Szita István.
VOLÁN
OKTATÁSI BETÉTI TÁRSASÁG
Tihanyi István
Tájékoztatja az érdeklődőket,
hogy 1994. január 3-tól
megfelelő létszámú jelentkező esetén
az alábbi tanfolyamokat
folyamatosan indítja:
- B, C, D, E kategóriás gépjárművezető-képző,
- nemzetközi árufuvarozói és autóbusz-vezetői
(TIR),
- belföldi árufuvarozói autóbusz-vezetői,
autómentő,
- nemzetközi vállalkozói,
- taxis vállalkozói,
- könnyű-, nehézgépkezelői, kisgépkezelői,
- gépjárművezetők éves továbbképzése, >
- ADR (veszélyes anyagot szállító) ..
gépjárművezető alap-, továbbképző ;
és kiegészítő.
JELENTKEZNI LEHET: ZALA VOLÁN Oktatási Központ ■'...'■ Zalaegerszeg, Zrínyi út 99/A. Tel.: 92/320-029

UH KANIZSA - INFORMÁCIÓ IIHKZTLi^-J»n.ti^r. .7.-..:



A DE-DI JOL VAN!
Százéves az áramszolgáltatás a Dél-Dunántúlon
lés korszerűsítése, a járműpark fokozatos cseréje.
A DÉDÁSZ Rt. munkatársai jólképzett szakemberek, akik a modern műszerek, jól használha¬tó szerszámok segítségével pon¬tos, gyors munkát képesek vé¬gezni. A gyors üzemzavar-elhá¬rítás minden esetben létfontossá¬gú lehet.
Bízhatunk benne, hogy a villa¬mosenergia-szolgáltatás valóban szünetmentes lesz a 100. évben is és később is. Hogy gyertyát ne kényszerűségből gyújtsunk, ha¬nem hogy a gyertyafény emelje az ünnep hangulatát. A pécsi saj¬tótájékoztató kapcsán - úgy gon¬doltuk, ez egészen természetes — minket is érdekel, hogy mi a helyzet Nagykanizsán. Informá¬ciókért Kerek Bálint üzletigazga¬tóhoz fordultunk.
- Mióta létezik a DÉDÁSZ
Nagykanizsán?
- Azért annak még nincs száz
éve! 1971-ben alakult át a DÉ-
A Dél-dunántúli Áramszolgál¬tató Részvénytársaság, mely tér¬ségünkben több mint 650 ezer fo¬gyasztó számára biztosítja a fo¬lyamatos villamosenergia-ellá¬tást, 1994-ben méltó módon kí¬ván megemlékezni arról, hogy 12 évvel az 1882-es New York-i „vi¬lágpremier" után, csupán egy évvel elmaradva fővárosi alkal¬mazásától, 100 esztendővel ez¬előtt régiónkban is megindult az áramszolgáltatás - olvashatjuk a DÉDÁSZ RT. ismertetőjében.
Az évforduló kapcsán a cég munkatársai, Gelencsér Lajos, a DÉDÁSZ RT. fejlesztési igazga¬tóhelyettese és Héder Sándor PR irodavezető irányításával össze¬hívták a dél-dunántúli médiumok munkatársait. A sajtótájékoztató időpontjának időzítése nem volt véletlen, ugyanis 100 éve, 1893. december 27-én indult meg a ré¬gió egyik nagy városában, Ka¬posváron az elektromos energia szolgáltatása.
Bár Nagykanizsán már 1892-ben is világítottak villannyal, a cég mai központjában, Pécsett 1894-ben indult be egy 250 LE-s gép. Akkoriban még csak az esti órákban használhatták a villany¬világítást azok a szerencsések, akik megengedhették maguknak ezt a luxust. Ezek az áramszol¬gáltatók akkoriban még különbö¬ző feszültségszinteken és nagyon különböző technikával dolgoz¬tak. Jellemző, hogy még 1938-ban is 44 cég szolgáltatott villa¬mosenergiát a régióban. Az álla¬mosítás után, 1951-ben alakult meg a Dél-dunántúli Áramszol¬gáltató Vállalat.
S a következő jelentős fordu¬lat már 1992-ben volt, amikor is a vállalat részvénytársasággá

alakult. A részvénytársaság most a 100 éves évforduló méltó meg¬ünneplésére készül. Az ünnepi eseménysor előhírnökeként a cég kiadványain és fogyasztói irodái¬ban megjelent DÉ-DI, egy ked¬ves kabalafigura, aki a novembe¬rig tartó eseménysorozat állandó résztvevője lesz. Márciusban Szekszárdon, áprilisban Nagyka¬nizsán és Kaposváron, májusban Szigetváron, júniusban Siófo¬kon, szeptemberben Pécsett és Dunaújvárosban, októberben pe¬dig Keszthelyen emlékeznek meg az évfordulóról. Szekszár¬don és Pécsett Energia-show címmel közönségnapot is tarta¬nak.
A DÉDÁSZ RT. vezetői emel¬lett viszont alapvető feladatukról sem feledkeznek meg. A nap minden pillanatában állunk fo¬gyasztóink rendelkezésére. Ezt a jelmondatot nagyon komolyan veszik. Valóban szünetmentes energiaszolgáltatást ígérnek.
Ennek érdekében a legkényel¬mesebb és legoptimálisabb meg¬oldás az lenne, ha az elavult transzformátorállomások vagy más létesítmények helyett az ala¬poktól a műszereken át a tetőig mindent újjal cserélnének fel. Erre azonban nem is gondolhat¬nak. Ehelyett aprólékos műsze¬res vizsgálatnak vetnek alá min¬den berendezést, és csak ott és azt cserélik, amit feltétlenül szükséges. Ez a módszer elen¬gedhetetlenné teszi a folyamatos ellenőrzést, karbantartást, de a pénzügyi források leghatéko¬nyabb felhasználása ezt követeli meg. Elsőrendű éppen ezért az infrastrukturális fejlesztés: a számítástechnika elterjesztése, az információtovábbítás, hírköz-

DÁSZ úgy, hogy Nagykanizsán is önálló igazgatóság lett. Magam is akkor lettem itt villa¬mosmérnökként üzemviteli osz¬tályvezető, majd '72-től az üzemigazgatóság vezetője. Az önálló telephelyünk viszont '78 áprilisában lett kész. Gyakorlati¬lag minden itt van most a Király utcában, de hozzánk tartozik még egy tanműhely a Béke utcá¬ban, egy bérelt rakterűiét a vas¬út területén, egy 120/10 kilovol¬tos állomás a Petőfi utca végén, ezen kívül van két külső kiren¬deltségünk is Bázakerettyén és a Somogy megyei Csurgón. Míg megalakuláskor 150-170-en vol¬tunk, ma még ilyen technikai fej¬lődés mellett is 215 személy lát¬ja el a kirendeltség területén adódó munkákat.
- Konkrétan mik ezek a fel¬
adatok?
- Természetesen a villa¬
mosenergia-szolgáltatás, emel¬
lett az ellenérték beszedése, a
Zala Megyei Iparcikk Kereskedelmi RT. Zalaegerszeg, Kazinczy tér 4.
JEGYZŐKÖNYV
Készült: Zalaegerszegen, az IFJÚSÁGI ÁRUHÁZBAN (Kossuth u. 22.) megtartott TORZSVÁSÁRLÓI AKCIÓ sorsolásáról 1993. december 27-én.
NYERTESEI:
A Sorsolási Bizottság az AKCIÓ során 500,-
elnöke megállapította, hogy
- Ft-os vásárlási utalványt nyert
1. Orsós Jánosné
2. Gerecs László
3. Hans Alajos
4. Somogyi Attila
5. Hezri Sándorné
6. Tóth Józsefné
7. Kissné Tóth Lívia
8. Hideg Krisztián
9. Ányosi Lajos

10. Benk Tiborné
11. Csík Tibor
12. Tuboly László
13. Mártonná
Szakonyi Judit
14. Kremzner Géza
15. Szlaterics György
16. Kocsis Mária
17. Bukai Jánosné
18. Kozma István
19. Hercsó Dénes
20. Farkas Aladár
8885 Borsfa, Rákóczi u. 24.
8800 Nagykanizsa, Kaán K. u. 2/B.
8360 Keszthely, Petőfi u. 7.
8800 Nagykanizsa, Szekeres J. u. 57.
8900 Zalaegerszeg, Hegyoldal u. 21.
8981 Gellénháza, Olajbányász krt. 65.
8900 Zalaegerszeg, Köztársaság u. 87. VIII/54.
8790 Zalaszentgrót, Városmajor u. 16.
8353 Zalaszántó, Fő u. 60.
8921 Zalaszentiván, József A. u. 21.
8825 Miháld, Fő u. 93.
8800 Nagykanizsa, Postakert u. 11.
8793 Tekenye, Köztársaság u. 9.
8800 Nagykanizsa, Király P. u. 7.
8945 Bak, Rózsa u. 47.
8900 Zalaegerszeg, Ságodi u. 83.
8868 Letenye, Béke u. 4.
8992 Zalaboldogfa, Ady u. 2.
7400 Kaposvár, Füredi u. 81. 2/9.
8981 Gellénháza, Kossuth u. 32.
1.000,- Ft-os vásárlási
1. Németh László
2. Zokob János
3. Szegleti András
4. Vizsy György
5. Csiszár Anna
6. Harmatos Sándorné
7. Csacsi Ferenc
8. Magyar Zsuzsanna
9. Simon Lászlóné
10. Balogh Tamás
utalványt nyert:
8913 GSsfa, Mező I. u. 16.
9943 Kondorfa, Hegy u. 19.
8900 Zalaegerszeg, Pacsirta u. 11/2.
8945 Bak, József A. u. 17.
8900 Zalaegerszeg, Gábor Á. u. 5.
8900 Zalaegerszeg, Öveges J. u. 24.
8771 Hahót, Zrínyi u. 5.
8884 Petrivente, Kossuth u. 89.
8800 Nagykanizsa, Munkás u. 8.
8790 Zalaszentgrót, Alsóhegy u. 12.
5.000,— Ft-os vásárlási utalványt nyert:
1. Szorosén Lászlóné 8895 Pusztamagyaród, Zrínyi u. 28.

.994. január 7. ( KANIZSA - INFORMÁCIÓ 9


nem még a portáloszlopot is el¬törte. Ha azonnal nem intézke¬dünk, jó nagy terület, többek kö¬zött Lenti városa is áram nélkül marad... Tehát azonnal! Szállító gépkocsi, darus gépkocsi, trak¬tor, s a szerelők. Már maga az odahurcolkodás sem a legegy¬szerűbb, hiszen olyan helyen van, hogy normális úton nem kö¬zelíthető meg, s latyakos időben a laza talaj bizony ott marasztal¬hatja ezeket a nehéz járműveket. A szerelők az autók reflektorai¬nak fényében dolgoztak. Kész! Vissza lehet vonulni! Kijött a te¬herautó, kijött a traktor, bennma¬radt a darus kocsi... Aztán a men¬tésére küldött másik darus kocsi is ott maradt... Jött segítségül a honvédség, s az ő járműveik ugyanúgy jártak... Nagy kínlódás árán aztán megszabadultak a jár¬művek a sár fogságából. így került néhány órás munka három napba.
— Remélhetőleg nem jár min¬
den üzemzavar ilyen nagy kivo¬
nulással...
- Szerencsére nem. Ellenőrző
berendezéseink, műszereink na¬
gyon korszerűek. Kisebb üzemza¬
vart az automatika maga is ki¬
szűr és korrigál, s méghozzá
anélkül, hogy a fogyasztók áram-
J
szolgáltatás folyamatosságának biztosítása, valamint karbantar¬tási és egyéb üzemeltetési fel¬adatok. De magunk oldjuk meg a szállítást is, és van egy hálózat¬tervezési osztályunk, amely száz¬milliós programmal dolgozik.
- Szépen hangzik, hogy a
szolgáltatás folyamatosságának
biztosítása a feladatuk. Mikép¬
pen tudnak ezeknek a követelmé¬
nyeknek megfelelni például
ilyenkor, amikor az útviszonyok
nem igazán kedveznek a gyorsa¬
ságnak?
- Hétfőn az ismert útviszonyok
miatt egy egész napba került egy
félórás munka, de indult aznap
délelőtt két kocsi is Miháldra,
Behiákpusztára. Este nyolcra ér¬
tek vissza; Galamboknál rosto¬
koltak a hóban, az elakadt
kamionok miatt. Pedig valójában
szilárd útburkolatokon kellett
volna haladniok.
Vannak azonban ennél még nehezebb helyzetek is. Mint nem¬régiben egy „egyszerű" rúdszi¬getelő törésekor. Nagykanizsától mintegy 40 kilométerre áll az a létesítmény, ahol az eset történt. A szigetelő-törés olyan szeren¬csétlenül történt, hogy nemcsak hogy rövidzárlatot okozott, ha-
10.000,- Ft-os vásárlási utalványt nyert:
1. Báli Jánosné 8834 Murakeresztúr, Állomás tér 2.
15.000,- Ft-os vásárlási utalványt nyert:
1. Bazsika István 9944 Bajánsenye, Arany J. u. 47.
30.000,- Ft-os konyhafelszerelési utalványt nyert:
1. Salamon Géza 8900 Zalaegerszeg, Átalszegett u. 10/B.
AJÁNDÉKTÁRGYAK:
1 db Olajsütőt nyert:
Pozsgainé Sz. Erika 8800 Nagykanizsa, Nagyváthy u. 3. 1/3. 1 db Kávéfőzőt nyert:
Horváth Józsefné 8800 Nagykanizsa, Csengery u. 33. 1/2. 1 db Gyümölcscentrifugát nyert:
Szabó Kálmánné 8719 Böhönye, Ady u. 14. , 1 db Grillsütőt nyert:
Gyovai Jánosné 8971 Zalabaksa, Rákóczi u. 16/A. 1 db Kenyérpirítót nyert
Szegleti András 8900 Zalaegerszeg, Pacsirta u. 11/2. 1 db 303 Hagyományos mosógépet nyert:
Németh Miklósné 8900 Zalaegerszeg, Hegyalja u. 47. 1 db Centrifugát nyert:
Dómján Mária 8900 Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 22. 1/4. 1 db ZANUSSI porszívót nyert:
Bontos Szilvia 8900 Zalaegerszeg, Stadion u. 1. 1/18. 1 db GRUNDIG magnósrádiót nyert:
Kecskés Dezső 8790 Zalaszentgrót. 1 db ZLR 242 hűtőgépet nyert:
Páli László 8800 Nagykanizsa, Bartók u. 10. 1 db ZANUSSI mikrohullámú sütőt nyert:
Túróczi Tibor, 8865 Tótszentmárton, Rákóczi u. 37. 1 db Automata mosógépet nyert:
Czigány Zsolt 8900 Zalaegerszeg, Hegyalja u. 41. 1 db Videoton televíziót nyert:
Halász Sándor 8749 Zalakaros, Bodahegyi u. 1. 1 db ZANUSSI mosógépet nyert:
Benke Lászlóné 8900 Zalaegerszeg, Mártírok u. 4. 1 db GRUNDIG videomagnót (2 fejes) nyert:
Zsobrák Lászlóné 7400 Kaposvár, Honvéd u. 22.
FŐDÍJ: 100.000,- Ft értékű GRUNDIG televízió, videó + kazettát nyert:
Bölcz Péter 8800 Nagykanizsa, Hársfa u. 16.
A nyertesek a TÁRGYNYEREMÉNYEKET és a VÁSÁRLÁSI UTAL¬VÁNYOKAT Zalaegerszegen az IFJÚSÁGI ÁRUHÁZBAN (Kossuth u. 22.) levelünk felmutatása ellenében vehetik át 1994. január 31-ig.
KANIZSA D Z HETILAP


szünetet észlelnének. Egyébként is állandó ügyeletet tartunk egy szerelőpárral és egy irányító szakemberrel. De összeszokott gárdánk mondhatni, állandó harckészültségben van, és ehhez a technikai eszközök is rendelke¬zésre állnak.
De az a jó, ha senkinek eszébe sem jut, hogy mi is vagyunk! Ak¬kor bizonyos, hogy nincs az elektromos szolgáltatásban sem¬mi fennakadás!
Gombás Imre
Senkinek sem kell?
Nem zárult sikerrel a Hevesi úti Szolgáltatóház egy részének értékesítéseié meghirdetelt ver¬senytárgyalás első fordulója, mert a licitáláson vásárlási szándékkal senki nem jelent meg. Mint emlékezetes, iiz épü¬letrész értékesítése körül ki¬sebb viták alakultak ki a leg¬utóbbi testületi ülésen, voltak olyan vélemények, amelyek az értékesítést ellenezték, a bérbe¬adás mellett voksoltak. A to¬vábbi teendőkről a későbbiek¬ben születik döntés.

1.ás/Ióné kin vezető az arany szerencsemedál fődíjjal. (Soproni Tibor felvétele)

PALIMBA
fCEHÜLT
A S/KRKNCSK-
M ti DAL
December 29-én déltájt ke¬rült sor Nagykanizsán, a Ba¬latoni út 2. sz. alatt a Szeren¬csejáték Rt. 2. sz. Területi Igazgatósága (Pécs) által de¬cember 15-én megnyitott toten lottó kirendeltségben meghir¬detett tombola ajándéksorso¬lásra. A játékban azok vehet¬tek részt, akik december 15-29. között 300 Ft felett vásá¬roltak totó- és lottószelvényt vagy kaparós sorsjegyet.
A megjelent sportfogadókat Hadi Lászlóné kirendeltségve¬zető üdvözölte, s közölte, hogy az urnában 525 darab tombolajegyet talált (ez egyébként közel 160 ezer Ft vásárlási értéknek felel meg). Ezután felkérte a Pécsről ér¬kezett Maratné Mészáros Edit területi reklám-propaganda előadót, Medvey Árpád szám¬viteli előadót, és az érdeklő¬dők közül sorshúzónak kivá¬lasztott legifjabb Róka György szerkezeti lakatos szakmunkás tanulót, Nagykanizsa, Rózsa u. 10. sz. alatti lakost az aján¬déksorsolás lebonyolítására. A NYERTESEK:
2500 Ft értékű szerencse¬csomagot nyert: Bocskó János Nagykanizsa, Attila u. 6. (49451 sz. tombolajeggyel), Nagy Lajos Nagykanizsa, Pé¬terfai u. 3/C. (30535), László Zsolt Nagykanizsa, Városkapu krt. 4/B. (8380).
A „szállásadó" Kanizsa HB-étterem 2000 Ft értékű va¬csorautalványát nyerte: Tóth Ferenc Nagykanizsa, Kórház u. 15. (12467).
4500 Ft értékű Philips ká-véfó'zőt nyert: Kozári Anita Nagykanizsa, Postakert u. 21. (49707).
A 15000 Ft értékű fődíjat, egy arany szerencsemedált nyerte: Mihalkó Lajos, Nagy¬kanizsa-Palin, Alkotmány u. 14/A. (30501).
A nyertesek nyereményeiket 30 napon belül vehetik át - a tombolajegyek leadása ellené¬ben - a Balatoni úti totó-lottó kirendeltségnél.
(tihanyi)

10

KANIZSA - ISKOLA

I

janaár 7.




(FENY)SUGAR UT 13.
- tanmese felnőtteknek -
MEGYKI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NAGYKANIZSA
Valamennyi intézmény Vezetőjének S
Tisztelt
Tájékoztatom, hogy a város 1994, évi költségvetésének készí¬tése folyamán egyértelművé vált, hogy a város jelenlegi felté¬telekkel történő finanszírozásét - különös tekintettel a kazal' kalmazotti tőrvény bérvonzatára - a jelenleg ismert bevételeink mm teszik lehetővé,
A város működőképességének fenntartása érdekében eddig nem alkalmazott korlátozásokat vagyunk kénytelenek bevezetni.
Ennek értelmében felkérem a T> Intézményvezetőt, hogy:
- intézményében kinevezését munkaviszonyt ne létesítsen, az
ellátandó feladatokat szerződéses dolgozókkal lássa el.
- Kiemelt figyelmet fordítson « közalkalmazottak jogáltásárét
szMó törvény módosításából adódó faladatok végrehajtására. Az
áj jogszabály alapján az „F" kategóriába méltányossági alapon
történő besorolás feltétele a fenntartó egyetértése. Sajnálattal
fel kell hívnom a figyelmét úrra, Hogy a korábbi szándékokkal
ellentétben a város nincs abban a helyzetben, hogy ezt finan¬
szírozni tudná, ezért ehhez - anyagiak híján - egyetértését adni
nem tudja!
- A közgyűlés korábban jószdndékkal megszavazta az éltalá¬
nos iskolai tanítók kötelező óraszámának csökkentését, ezt a
döntését kénytelen lesz újra tárgyalni a közgyűlés, mert nin¬
csenek meg a finanszírozás feltételei.
Kérem az általános iskolák igazgatóit, hogy a munka és fel¬adatúk szervezése során ezt a várható döntést vegyék figyelembe.
- Végül felkérem az intézmények vezetőit, hogy munkáltatói
jogkörükben csak a számukra jogszabályban megszabott esetek"
ben vattaijának anyagi kötelezettséget, mert «z 1994. évi költ¬
ségvetésben a fenntartó csak ezt tudja finanszírozni, (Pl, a kö-
telezőnét hosszabb idejű'felmentést az önkormányzat nem tudja
finanszírozni.)
Nagykanizsa, ,1993, december 22,
Dr< Kereskai István

Mese, mese mátka, ülj velem most pillangós batárba! Messze viszlek, ahol tán még sohase jártál, ahol a sürgető idő gyor¬san utolér. A hív a kötelesség parancsa fogja most a gyeplő¬szárat, hallhatsz nem hétközna¬pi, csuda dolgokat.
Egyszer volt, hol nem volt, volt a masiniszták rengetegében egy mézeskalács iskola, tanult benne többszáz Jancsi és Julis¬ka. A rend szerint volt elegen¬dő nevelő, nem tunyuló, nem heverő. Az volt az álmuk, ha letelt a szegődmény, minden Jancsit és Juliskát feltarisz-nyázva indítsanak el a renge¬tegbéli új utakra. A tarisznyák¬ba a napi szolgálat rohamai kö¬zött sokan tettek hamuban sült pogácsát, ami ha az egy méret¬re szabott mézeskalács iskolák receptje szerint is készült, de egyre többször lett omlós, ízes. Ha a pogácsát minden mézes¬kalács iskolában egyként is sü¬tik - mondogatták a nevelők -, tudunk mi a Jancsik és Juliskák többségének testreszabott sza¬vak, tekintetek, mosolyok köz¬ben is tarisznyázni. Tegyünk

hát ,a pogácsa mellé szalonnát, meg kenyeret! A kenyér lehet ropogós, de puha bélés, a sza¬lonna meg húsos, érett.
A mézeskalács iskolában so¬hase féltek, hiszen ismerték a törvényt: ne többet, csak még többet, s immár harminchét év véste beléjük, hogy ne csak várják a kaphatót, de ismerjék azt is, ami adható, s naponként tovább osztható. Merészen gyűrkőztek régebben, anno '57-ben is, amikor a rengeteg erdő rissz-rossz Jancsikáival töltöt¬ték fel a mézeskalács házat, meg egy fél évtized múlva is, ekkor már Juliskákat is tarisz-nyázhattak, de főként olyano¬kat, akiket reggeltől napszálltá¬ig itt kellett etetni.
Aztán teltek az évek, másfél tucat éppen, amikor a rengeteg¬béli hivatal elküldte leányát, hogy felmérje a mézeskalács is¬kolát. Társai is lettek, akik lé¬pegettek, nézegettek, méreget¬tek, és egy cseppet kérdezős¬ködtek. Legtöbben - a bevált rend szerint - a pogácsákat íz¬lelgették, de voltak, akik már kapva-kaptak a kenyér meg a




URI BECSÜLET
Átmeneti korban élünk. Még nem alakulhattak ki, pláne nem teljesedhettek ki a demokratikus játékszabályok. „Tanulnunk kell még a demokráciát" hangzik el nap mint nap a legkülönbözőbb fórumokon, szinte mentegetve önmagunkat önmagunk előtt.
Régi vita, hogy vajon van-e átmeneti érvényű etika, vagy egy időszak épp attól átmeneti, hogy az etika bizonyos alapel¬vei átmenetileg nem teljességük¬ben érvényesülnek. Vannak azonban olyan etikai axiómák, amelyek minden demokratikus rendszerben egyet jelentenek és betartásuk mintegy minősíti a fennálló rendet.
Ilyen az adott szó megtartá¬sa, vagy megszegése. Politikai hovatartozástól függetlenül a magyar ember ősidők óta rend¬kívül érzékenyen viszonyul az adott szó szentségéhez. Nem vé¬letlenül alakult ki egy bizonyos kor meghatározott csoportja kö¬rében az „Úri becsületszó" fo¬galma és annak mindent eldön¬tő használata. Aki valamire az említett kifejezést használva szavát adta és netán mégis megszegte, az elvesztette becsü-

letét. Az is igaz viszont, hogy napjainkban ez már nem divat, sőt nem olyan régen politikai államtitkárunk úgy fogalmazott pl. „a politika nem az úri be¬csületsző kérdése". Gondolom, ez alatt azt értette, hogy a po¬litikai huncutságok megengedet¬tek, sőt talán magából a poli¬tika lényegéből fakadnak. Igaz ez talán a külpolitikában, van még bizonyos létjogosultsága a belpolitikában is, de minél ki¬sebb a közösség, annál kénye¬sebben ügyel szavahihetőségére. Különösen fontos a szavahihe¬tőség azok részéről, akik egy közösség bizalmát élvezve tölte¬nek be olyan funkciót, melynek alapvető követelménye a meg¬bízhatóság. Azt hiszem, nyugod¬tan kijelenthetem, hogy az ön¬kormányzati testületi tagság a közvetett demokráciákban min¬dig és mindenhol ebbe a kate¬góriába tartozott. Ezért nagyon fontos, hogy egy város demok¬ratikusan bizalmat kapott testü¬lete megőrizze szavahihetőségét. Természetes viszont, hogy aki dolgozik, az tévedhet is, akinek teendői igen szerteágazóak és döntései meglehetősen gyako-

riak, az gyakrabban tévedhet és sajnos, téved is.
Ha viszont a tévedéseket ele¬ve be kell kalkulálni minden döntésbe, akkor a bizalom meg¬inoghat a döntések értékál¬lóságában. Ilyen gondolatok ka¬varogtak bennem, miközben vá¬rosunk polgármesterének 1993. december 22-én kelt és a város intézményvezetőinek megküldött levelét olvastam. E levélben vá¬rosunk első embere arról tájé¬koztat bennünket, hogy kiderült az 1994. évi költségvetés ösz-szeállítása közben, hogy az igé¬nyek már megint meghaladják a lehetőségeket, sőt ez 1994-ben már olyan méreteket ölt, hogy a testület által már 1992-ben határozatban kimondott, megfo¬galmazott, részben már gyakor¬latban bevezetett elhatározások, ígéretek újratárgyalása is szük¬ségessé vált.
Nevezetesen az általános is¬kolában tanítók számára koráb¬ban egyhangúlag megszavazott kötelező óraszám csökkentése, valamint a tartósan kiemelkedő¬en jól dolgozó pedagógusok ki¬emelt „F" fizetési kategóriába történő besorolását illetően.
Ezen levél alapján az intéz¬mények vezetői kötelesek napo¬kon belül visszaminősíteni a már egy éve kitüntetett pedagó-

gusokat, valamint felkészülni arra, hogy a tanítók a második félévtől ismét a tanároknál ma¬gasabb óraszámban kötelesek tanítani. E levél megdöbbenést, felháborodást, majd rendkívül heves vitát váltott ki az intéz¬ményvezetők körében és még nem tudni, hogyan befolyásolja az érintett beosztott pedagógu¬sokat. Véleményem szerint ez a polgármesteri levél több mun¬kajogi kérdést is felvet. Koráb¬ban például nem lehetett úgy jogszabályt módosítani, hogy abból utólagosan joghátrányba kerüljenek a dolgozók.
Engem azonban az etikai kér¬dések foglalkoztatnak jobban. Hogyan álljak oda egy közösség elé, hogy a valamennyiünk bi¬zalmából polgármesterré lett hivatalvezető megelőlegezve a testület döntését(!) úgy rendel¬kezett, hogy Nagykanizsán nincs Kiválóan Dolgozó Pedagógus, még a korábban engedélyezett (sic!) 10% mértékben sem. Ho¬gyan értessem meg tantestüle¬temmel, hogy a szeptembertől bevezetett kötelező óraszám¬csökkentés a tanítónők esetében a második félévtől érvényét veszti- Milyen szavakkal kom¬mentáljam azt a tényt, hogy a jelek szerint elsietett, tehát nem kellő körültekintéssel hozott tes-



1994. január 7.

KANIZSA - ISKOLA




PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK
A DUNÁNTÚLI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR RT. NAGYKANIZSA RAJZPÁLYÁZATOT hirdet a gyár fennállásának 50 éves évfor¬dulója tiszteletére, Nagykanizsa város óvodásai és az általános iskolai tanulók részére.
Pályázni lehet: Színes vagy fekete-fehér rajzokkal, festményekkel, grafikákkal, amely a Dunántúli Gépgyárat, a Dunántúli Gépgyár és Nagykanizsa, a Dunántúli Gépgyár és a családod, iskolád kap¬csolatát, vonzatát mutatja be.
Felhasználás: A díjnyertes pályaművek kiállításra kerülnek az Er¬
kel Ferenc Olajipari Művelődési Házban. . ■;...-
Beküldési határidő: 1994. január 20. ■• ■'■ » ■
Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház, Nagykanizsa, Ady u. 8.
A pályaművek elbírálását 3 tagú, a kiíró által felkért, városunk
képzőművészeiből álló csoport bírálja el.
Díjak: (óvodás, alsó tagozatos, felső tagozatos korcsoportban) I. Tárgyjutalom, II. Tárgyjutalom, III. Tárgyjutalom. Eredményhirdetés: 1994. február 7-én, 16.30 órakor az Erkel Fe¬renc Olajipari Művelődési Házban.
A DUNÁNTÚLI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR RT. NAGYKANIZSA IRODALMI PÁLYÁZATOT hirdet a gyár fennállásának 50 éves év¬fordulója tiszteletére, Nagykanizsa város középiskolai tanulói részére. Pályázni lehet: verssel, novellával, tárcával, amely a Dunántúli Kőolajipari Gépgyárat, a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár és Nagy¬kanizsa, a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár és a családod, iskolád kapcsolatát mutatja be.
Felhasználás: A díjnyertes pályaművek megjelennek a Gépgyári Élet c. lapban és előadásra kerülnek az Erkel Ferenc Művelődési Házban.
Beküldési határidő: 1994. január 20.
Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház, Nagykanizsa, Ady u. 8. A pályaművek elbírálását 3 tagú, a kiíró által felkért, városunk irodalmáraiból álló csoport bírálja el. Díjak: I. 3.000,- Ft, II. 2.000,- Ft, III. 1.000,- Ft. Eredményhirdetés: 1994. február 7-én, 16.30 órakor az Erkel Fe¬renc Olajipari Művelődési Házban. A díjazott pályaművek alkotóit levélben értesítjük.
^= KANESA D-Z HETILAP ^
szalonna után is. A hazaiak egyáltalán nem titkolták el, ha néha repedt lett a kenyér, megavasodott a szalonna. Akadtak azonban, akik tiszt¬jükből adódóan mélyebben kóstoltak a mézeskalács házba. Mondták, hogy nem elég mé¬zes, majd azt, hogy másként édes. A kalácsgerendák meg túl szabottra rakottak, s ebből bizony - szerintük(!) - óriási terhek adottak. Aztán anélkül, hogy a mérést igazándiból rendre elvégezték volna - to-vábbálltak. A lajstrom elké¬szült, de a kivívott, meghar¬colt értékeket a messziről jöt¬tek meg nem értették. Ha nem értették, hát nem értették! Tán soha meg sem értik?
Ekkorra már a masiniszták rengetegében csak az igen ősz öreg emberek tudták, hogy a Fénysugár út 13-at hajdanán egy regiment befogadására építették, aztán hosszú évekig fekete talárú atyák - a szom¬szédos kicsinyke kápolna gya¬kori harangzúgása közepette birtokolták.
Telt, múlt az idő, s a mé¬zeskalács iskola Jancsikái és Juliskái - most is úgy, mint hajdanán, ha mérkőzni küldték őket - rendre orchideákat hoz¬tak haza a távoli rengetegből. Nagy volt ilyenkor az örven-
tületi döntés várhatóan(l)
változni fog, és ezért egyesek
állása vagy anyagi egziszten¬
ciája veszélybe kerül. Minde¬
nesetre kíváncsian várom azt
a nevezetes közgyűlést, amely
utólag szentesíti polgármeste¬
rünk intézkedését. Remélem,
többszáz pedagógus érez hoz¬
zám hasonlóan. Véleményem
szerint el kell menni vala¬
mennyiünknek erre az egyéb¬
ként is nyilvános közgyűlésre,
és ott meg kell kérdezni a
minket képviselő és nevünk¬
ben döntéseket hozó Hölgyek¬
től és Uraktól, hogy mi a vé¬
leményük az adott szó becsü¬
letéről. Meg kell kérdezni,
hogy milyen típusú döntéseket
kell a jövőben komolyan ven¬
nünk és melyeket eleve ko¬
molytalannak. Meg kell ér¬
deklődnünk, hogy milyen jog¬
szabályra hivatkozzon az in¬
tézményvezető a dolgozókra %
hátrányos intézkedések meg- %
hozatalakor, kire hivatkozzon |
a jogorvoslatot kereső mun- t
kavállaló. §
Ott és akkor kell eldönte- | nünk majd, hogy történt-e % szószegés, ki milyen mérték- % ben vétett és ki milyen mér- í lékben érdemes további bizal- i munkra és megbecsülésünkre. % Suhai Sándor |
X
xx-x-x-x-x-xx-x:x-x-x-x:-x-x-x:-x*x-x-x:vx-x-x-x:-x-xvx-x:

dezés, de a mézeskalács ház¬ban tudták, hogy az orchidea kacér virág, ezért inkább a po¬gácsa mellé továbbra is igye¬keztek mindenkinek kenyeret és szalonnát rakni. Az utóbbi években meg híre ment, hogy a mézeskalács iskola most az¬tán igazándiból másképp lett mézes, mint a többi, mert a Jancsikákat és Juliskákat már aprócska korukban az Édes Képes Pogácsa összegyúrására és megsütésére tanítgatják. A közeli s távolabbi kalács-há¬zakból érkezett ugyan néhány sanda szó, de az itteniek nem búsultak, hiszen gyakran ol¬vasgatták és idézgették a nagy kalendáriumokból a nekik való szót. Olvasgatták, megbeszél¬ték, hogy nem mindig az a ta¬nulékony, aki simulékony, s ki fejét fönnen hordja, az nem mind gőgös, csak egyenes tar¬tással, egyenletesen halad az örökösen váltogatott komédiák dobogói és éremosztásai között. S akkor elérkezett az ezerki¬lencszázkilencvenharmadik esz¬tendő Lucának szentelt napja. Összeültek a hivatalvár urai, s kemény döntést hoztak: szél¬nek eresztik a mézeskalács is¬kola apró és öregebb lakóit, mert a fekete taláros atyák a törvény szerinti ősi jussukra vágynak. Meg nehéz ezüsttal-

lérokat kell kifizetni a napi ta-risznyázásért, így a Fénysugár út 13. a hivatalvárnak sokba kerül. Nagy riadalom kelt erre a ház lakóinak a szívében, s akadtak, akik azonnal ki is akarták szögezni az új címtáb¬lát emigyen: Alkonysugár út 13. Mások fülében állandóan visszacsengett a rövidtávfutók álnok kacaja. A Jancsik és Ju¬liskák atyafisága meg egyre csak azt kérdezgette, hogy ki tanítja majd az Édes Képes Pogácsa összegyúrását. Mit összegyúrását? Jószívű, szép-szavú feltálalását. Súgták-búg-ták, hogy a masiniszták renge¬tegének északi felében meg nincs is semmilyen mézeska¬lács iskola.
Hát most mi legyen? Ki se¬gíthet? Bezártabbak lettek a mézeskalács házak? Elárvulá-sok vagy elárulások miatt öl¬töznek a lakók páncélba, födö-zi álarc a tekinteteket? Talán az értékbizonytalanság miatt forgatnak mázsás malomköve¬ket a hivatalvárban is?
Mese, mese mátka, nem ül¬hetsz némán a pillangós batár-ban. Lelkemtől lelkedig száll¬hat ez a mese, de itt a vége, futhatsz véle az üveghegyen túlra! Ha megmászod - hogy ott mi vár -, majd meglátod. Büki Erzsébet

Színi képzés a HangArban?
Úgy tűnik, Kanizsán hosszú évek óta terméketlennek bizo¬nyultak azok a kezdeményezé¬sek, melyek egy szíoitársulat létrehozását célozták meg. A sikertelenség ellenére mégis vannak olyanok, akik nem ad¬ják fel a reményt, és újabbnál újabb ötletekkel állnak elő az illetékeseknél. Egy ilyen pró¬bálkozás első lépéseinek lehet¬tek tanúi az elmúlt héten a Hely Klubban azok, akik meg¬hallgatták Lantos Erzsébetet, a HangÁr Hangművészeti és Oktatási Központ vezetőjét. Az általa irányított, Budapes¬ten már több éve működő kez¬deményezés ugyanis terjesz¬kedni szeretne. Jóllehet az eredeti elképzelések szerint a határokon túl élő magyarság felé szerettek volna nyitni, ám ez nem sikerült.
A HangÁr által adott kép¬zés komplett formája a szí¬nészképzésnek, a végzősöket a színészkamara tagjai vizsgáz¬tatják. Reményeik szerint -mondta Lantos Erzsébet - ha¬marosan felsőfokú végzettsé¬get tanúsító oklevelet is adhat¬nak a diákoknak, hiszen már folyamatban vannak az ezzel kapcsolatos kérelmek. Az in¬tézmény önfenntartó, a diákok kilencezer forintos tandíjat fi¬zetnek havonta. Egy-egy cso¬port tizenhat tanulóval műkö¬dik, de csak abban az esetben indítják, ha sikerül ennyi, a nagyon szigorú felvételi köve¬telménynek megfelelő jelent¬kezőt találni. Amennyiben en¬nek a kezdeményezésnek sike¬rülne gyökeret verni Nagyka¬nizsán, abban az esetben alap¬sejtje lehetne egy majdan megszülető szlnitársulatnak. Amíg ez megvalósulna, addig sem maradna a város a Hang-Ár művészeti produkciói nél¬kül, hiszen a pesti csoport már működő színielőadásai, il¬letve a stúdió neves tanárai ál¬tal bemutatott műsorok Kani¬zsán is színre léphetnének majd. A színészképzés mellett a HangÁr más feladatokat is felvállalna, hiszen az ott taní¬tók a nem-színészpalánták képzését is ellátnák, nevezete¬sen beszédtechnika, kommuni¬kációs ismeretek és szónoklás-tan okításával.
Hogy helyileg hol valósul meg majd az intézmény, ma még rejtély, azért is, mert töb¬ben felajánlkoztak, hogy he¬lyet adnának. Nem lehet azon¬ban tudni, hogy a volt Ifjúsági Ház, a Hely Klub vagy a Sza¬bó Imre által felajánlott helyi¬ség lesz-é a legmegfelelőbb. - dé -



KANIZSA - HÍREK


is hűséges vásárlók lesznek a törzsvásárlók is és pors/e má¬sok is.
- S -
Kffetkező a ..FEHÉR HETEK"
A Zalaiparker Rt. méltókép-ispén zárta le a sikeres kará-ii^sonyi forgalmat A karácsony Utáni első munkanapon megtar¬tották a törzsvásárlói igazolvá¬nyok sorsolását, amely már ha-íijjyományossá vált. Amint Ta-JIÖ Balázs kereskedelmi ígaz-jj mondotta, a inegszokotta-|||||}|»n kívül is keresik a módját annak, hogy visszatérítsenek va¬lamit azoknak, akik egész évben náluk vásárolnak.
forint értékű Grundig tévé,
videocsomag tulajdonosa lett.
Remélhetőleg a januárban
kezdődő „fehér, hetek" idején
Huszonötezer darab törzs¬vásárlói igazolvány közül hííz-tu ki egy kislányka azokat, ll^Jmelyeknek szerencsés tulaj¬donosai még hoz/.átehettek va- = laniit a karácsonyi ajándékok- 5 ihcjz. Nem tudni, ki járt Job-^ ; ban, aki ajándéktárgyat ka-^ö |i|M»tt, vagy az, aki maga vá- o las/lhatott az ajándékutal¬vány birtokában. Egy bizo¬nyos, legszerencsésebb az a kanizsai törzsvásárló volt eb-|s|hen az évben, aki a 100 ezer

Ünnepek után
Elteltek. Csendben és megszo¬kottan. A bevásárlási izgalmak után a békés szenteste, majd a boldog Ünnepi Napok, családi szeretettel, ismerősök jókívánságai¬val, finom falatokkal.
Aztán leesett a hó. Esett? -Inkább szakadt, - a szél arcunk¬ba csapta a jeges, hideg havat a megroggyant faágakról, házte¬tőkről; csak hordta, hordta és hordta...
És vártuk a szilvesztert! A vi¬dámságot, a pezsgő durranását, a vérünkben bugyborékoló izgalmat, a jókedvet és a várakozást, mellyel ismét egy új év felé tekin¬tettünk.
Vajon mit hoz 1994?
Egy évvel öregebbek lettünk.
Visszagondolva, annyira nem is volt rossz a „tavaly". Főleg így év elején gondoljuk - a fáradt, hi¬deg és szürke hétköznapokon.
Ahogy járom a várost, a kira¬katok sem csillognak úgy, mint pár nappal ezelőtt. Visszazökken¬tünk a régi kerékvágásba. Ismét a napi terhek, a gondok - na meg a megválaszolatlan kérdés, vajon mit hoz a HOLNAP?...
Szakajda Szilvia




Ilyen még nem volt!
Hóval búcsúzott az oev
Az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház
tisztelettel meghívja Önt és Családját
1994. január 7-én, 16.30 órakor
DÉR TIBOR
festő kiállításának megnyitójára.
A kiállítást megnyitja: GYÖRKÖS LAJOS
a DKG VSZB titkára A kiállítás megtekinthető: január 20-ig, naponta: 8-17 óráig.
Postáz az APEH
1994. január 15-ig kell majd kézhezkapnunk azokat a nyomtatványokat, amelyek a 93. évi adó bevallásához szükségesek. Akik a fennt jelzett időpontig nem kapják meg a papírokat, azok a he¬lyi APEH ügyfélszolgálati irodában ingyenesen szerez¬hetik be azokat.
Mint a Népszabadság írá¬sából kiderül, ebben az év¬ben mintegy 200 milliárd fo¬rinttal adóztunk többet, mint a '92-es esztendőben. Az APEH bevételei mintegy 18 milliárd forinttal haladják meg a pótköltségvetésben tervezettet, az elsősorban a személyi jövedelemadó és az általános fogyasztási adó többletéből keletkezett. Az állami vagyon hozadékaként mintegy 6 milliárd forintos bevételt terveztek, ám ebből semmi nem realizálódott. Az ok a szakemberek szerint az, hogy a tervezettnél több va¬gyon került magántulajdon¬ba, az állami cégek pedig veszteségesek.

Az elmúlt év végén ismét el¬dőlt, hogy kik voltak a megelő¬ző év legjobb zalai sportolói. Az ügyet minden esztendőben felvállaló és bonyolító ZALAI HÍRLAP sportrovata a hagyo¬mányokat követve a napilap de¬cember 24-i (karácsonyi) szá¬mában hozta nyilvánosságra a megye különböző térségeiben dolgozó nyolc sportvezető és tudósító, valamint a ZH sport¬rovatának 1-3. helyezett voksa¬it és azok 5-3-1 pontok alap¬ján összesített végeredményét, amely 6 (a legeredményesebb Berzicza Tamással együtt 7) za¬laegerszegi és l keszthelyi
- Lélek az optikán címmel fotókiállítás megnyitójára ke¬rül sor január 10-én 17 órakor a Helyőrségi Klub Mini-Galé¬riájában. „Kísérőszöveget" Hegyi Béla mond, a művészt és munkáit Rózsás János, Nagykanizsa Díszpolgára, a Gulag Alapítvány elnöke ajánlja az érdeklődők figyel¬mébe.

sportolót, illetve csapatot rög¬zít.
Kanizsai szempontból ilyen még nem volt: a dél-zalai város sportolói, csapatai közül senki sem végzett az élen!
A dicséretet érdemlő helye¬zett illetve pontot szerzett ka¬nizsai sportolók közül - házilag készített statisztikánk szerint — „éles küzdelemben" szorult a 2. helyre Szemerédi Eszter (N. Olajbányász, serdülő leány atlé¬ta), Gajcsi Réka (Hevesi-Zalaer¬dő, ifjúsági leány sportakrobata), és Krichenbaum Tibor (N. Tungsram, felnőtt férfi kézilab¬dázó). „Dobogón", 3. helyen
Karácsony másnapja ismét hó-takaróval borította be Kanizsát és környékét. A hófúvással ér¬kező pihék ezúttal nem érték olyan váratlanul az utak járható¬ságáért felelős illetékeseket, mint néhány héttel korábban. A Közúti Igazgatóság Nagykanizsai Üzemmérnöksége még aznap délelőtt megkezdte az utak tisz¬títását, ám kemény munkájuk el¬lenére is másnapra kénytelenek voltak a hófúvások miatt lezárni a 7-es számú főutat és a 76-os út Kanizsa és Letenye közti sza¬kaszát. Ez utóbbin a keresztben álló kamionok tették lehetetlen¬né a haladást. Délutánra egyedül a 74-es út volt csupán járható, a 6 l-esen viszont lassacskán csordogálhatott a forgalom. Az

végzett az N. Tungsram férfi kézilabdacsapata, Kandúr Zol¬tán serdülő fiú atléta (N. Olaj¬bányász) és Varga Gábor ifjú¬sági fiú kajak-kenus (N. Bútor¬gyár). Negyedik lett „tisztán" az N. Olajbányász férfi labdarúgó¬csapata és holtversenyben Simon-né Kránicz Edit, a MÁV NTE-Kanizsa Sörgyár felnőtt női ko¬sárlabdázója. Említést érdemel a pontot szerzett (holtversenyben 7-8. helyezett) Ijickner Henriet¬ta felnőtt női kosárlabdázó (MÁV NTE-Kanizsa Sörgyár). Az 1993. évi végeredmény nem minősíthető kudarcnak, de bizton reméljük, hogy 1994-ben ennek ismerete serkentőleg hat majd a sportegyesületi és szak¬osztályi vezetőkre, edzőkre és sportolókra...
(t-i)
alsóbb rendű utakat - mivel ere¬jükön felül állt — már nem tisz¬tították, így teljesen járhatatlan¬ná váltak. (Aznap délután a ka¬nizsai meteorológiai állomáson átlag harminchárom centiméter vastagságú havat mértek, a szél átlagosan 25,2 km/h sebességgel fújt 50 km/h-ás lökésekkel tar¬kítva.)
December 28-ára az elzárt te¬lepülések az egész napos/éjsza¬kás munka eredményeként egy nyomon megközelíthetővé vál¬tak. A számozott utakon pedig reggel hat órától hólánccal köz¬lekedhettek a kamionok. Öt-hat órával később pedig már megkö¬tések nélkül használhatták az utakat.
-ács

1994. január 7. KANIZSA - HÍREK 13


A robot lottó még pihen, de...
EMEL-E A TUNGSRAM
Gát Kiskanizsának
A TŰZVÉDELMI KERESZTREJTVÉNY NYERTESEI
CSEH ATTILA (Nagykanizsa, Múzeum tér), EGER LÁSZLÓ (Nagykanizsa, Őrtorony utca), NÁDASI LÁSZLÓ (Nagykanizsa, Batthyány utca).
A nyertesek egy-egy értékes könyvjutalmat illetve negyedéves Kanizsa újság előfizetést kapnak, melyet 1994. január 31-ig vehetnek át a Nagykanizsai Tűzoltóparancs¬nokságon hivatali időben 8 és 16 óra között.
(Az előfizetési igényt a szerkesztőségben kérjük közölni.)
ÜNNEP ELŐTT, ALATT ÉS
UTÁN...
Aprócska, de barátságos a virágüzlet a Sugár úton. Ágh Ibolya még fiatal eladó, de jó megfigyelőként tájékoztatott az ünnep előtti és alatti virágvá¬sárlási szokásainkról. Elmondá- j sa szerint csak a vágott virág ; fogyott, a cserepes és az újon- j nan megkedvelt selyemvirág [ most nem. Karácsony előtt so¬kan vettek, sőt meg is rendel¬tek különféle ünnepi kompozí¬ciókat természetes formákból, anyagokból, kerámia dísztár¬gyakat - elsősorban harangocs-kákat -, meg úgynevezett élő oázisként megalkotott asztaldí¬szeket. Hogy ki kinek mivel kedveskedett? Doktornő kért a rendelője ajtaja fölé csilingelő karácsonyi füzért, nagyon so¬kan vittek fatalpra dolgozott fenyőágas, gyertyás kará¬csonyi megemlékezést szeret¬teiknek a temetőbe. Huszon¬hatodikán délelőtt is nyitva tartottak. Hogy ekkor még az Évákat köszöntötték-e, vagy az Istvánok, Jánosok kaptak egy-egy csokrot, azt nem tud¬ni, de fogyott a készlet. Meg ugye üres kézzel vendégségbe sem illik menni.
Sneff Györgyné, az MMB Rigel üzletházának főnöknője elcsodálkozik, aztán elgondol- j kodik a kérdésemen.
- Mit veitek az első vásárlók az ünnep után? Huszonhetedi-kén, hétfőn hóvihar volt, reggel még kevesen nyitottak be. Az első vásárlók parfümöt és már¬kás italt kértek, de volt aki egy-két karácsonyfadíszt vett pótlásra, mert elmondása sze¬rint - szenteste felborult a ka¬rácsonyfájuk és eltörtek az itt vásárolt díszek.
- ki
AKIK
AZ IBUSZ-SZAL SZILVESZTEREZTEK
Akinek kedve és pénze volt, az városon avagy határokon túl szilveszterezett. Például az IBUSZ-szal. Az utazási iroda vezetője, Gréger Károlyné rö¬viden így tájékoztatta erről la¬punkat:
- Aki szilveszteri útjainkat igénybe kívánta venni, az már jó előre lefoglalta azokat. Tíz¬fős csoportot indítottunk a Ka¬nári-szigetekre, egy hétre; öten utaztak Szlovéniába di¬rekt szilveszterezésre. Nem tudtuk teljesen kielégíteni az ausztriai igényeket. Ezek évvé-gi síelőutak voltak. Közvetíté¬sünkkel Szentendrére, Sopron¬ba, Pomázra is indultak kani¬zsai szilveszterezők. Egy hét¬fős társaság pedig Szegeden búcsúztatta az óesztendőt.
- B -

December 30-án délelőtt a központi TOTÓ-LOTTÓ ki¬rendeltségen megállás nélkül áramlott a tömeg. Hogy a 110 milliós várható nyere¬mény, a szilveszteri szeren¬csepatkó, avagy az ötlevelű lóhere csábította ide az em¬bereket, azt Horváth György¬né ügyintéző szerint nem le¬het tudni.
Mikó Bálint harmincéves anyagbeszerzőt arról kérdez¬tük, miként üldözi a szeren¬csét.
- Hat-hat darab ötös és ha-
„ Aranyos" ünnepi epizódok
a
Glória ékszerboltban
Egyértelmű utalást - korra, nemre és vagyoni helyzetre —, hogy kikből tevődött össze a karácsony előtti vásárlóközön¬ségünk, nem tudunk tenni, de egy-két érdekesebbnek tűnő esetet elmesélhetünk - vála¬szolták érdeklődésünkre a Gló¬ria üzlet dolgozói.
— Kedves volt az a 7-8 év
körüli kisfiú, aki zsebpénzéből
összegyűjtött kétezer forintjáért
édesapjával anyukájának gyű¬
rűt vett.
— Megható volt számunkra a
két liliputi emberke is, akiket
fel kellett emelnünk, hogy az
elmozdíthatatlan tárlók készle¬
tét is megnézhessék. Ugyanak¬
kor a kirakatunk üvegét nyo-
makodva, otromba vihorászás-
sal, mutogatással szemléllek
bennünket kívülről azok, akik
nem tudják a másságot kultu¬
ráltan fogadni.
— A külső, a viselkedés sem
jelent semmit — folytatják —,
mert az a fiatalember, aki pi¬
masz beszédével, hányaveti
magatartásával már majdnem
eltanácsolásra került - végül
kiderült, hogy nem vagyonkép-
zésre — húszezer forint érték¬
ben vásárolt nálunk szerettei¬
nek ajándékot. S milyen hozzá¬
értő módon.
- Be -

tos lottószelvényt veszek. Hát¬ha sikerül! Hogy mit csinálnék a pénzzel? Hála isten laká¬sunk van, de még teherrel. Azt kifizetném, a családomnak kel¬lemesebb életet tudnék terem¬teni, és persze megpróbálnék valamiféle vállalkozásba kez¬deni. Hogy mibe, azt még nem tudom.
Horváth Györgynétől még megtudtuk azt is, hogy lottó¬zógép már van, felkészítésük is megtörtént, talán január vé¬gén indulnak vele.
B. E.
Ezen a héten - 5-én és 6-án - immár harmadik alkalommal folyt egyeztető tárgyalás a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete és a GE-Tungs-ram vezetősége között. A meg¬beszéléseket a szakszervezet kezdeményezte a célból, hogy a vállalat dolgozóinak inflációt kö¬vető béremelést harcoljon ki. A vezetőség az eddigi két tárgya¬láson csupán tíz százalékos, két¬lépcsős béremelést tudott garan¬tálni, ám a TDFSZ nem egyezik ebbe bele. Január végéig próbál¬nak egyezségre jutni felet¬teseikkel, s ha addig sem sikerül konszenzust elérniük, végső esz¬közként bérsztrájkkal próbálnak érvényt szerezni követelésüknek.
Hederics István, a Nagykani¬zsai Fényforrásgyár Demokrati¬kus Szakszervezetének titkára kérdésünkre elmondta, a kanizsai szervezet maximálisan támogatja
Sosem látott eseményben volt részük az elmúlt év végén a kis-kanizsaiaknak, mikor a bőséges égi áldás miatt kiöntött medré¬ből a Principális csatorna és el¬árasztotta a városrész kertjeit. („Tetőzéskor" 42^3 cm maga-

Háromkirályok,
vízkereszt-Tegnap véget ért a karácsonyt ünnepkör. Ezt a napot (január 6.) Vízkeresztnek Krisztus vúzei való megkeresztelkedésének cm* lékére neveztek el, de ekkor ün¬neplik a kánai menyegzőt* a há¬romkirályok eljövetelét is. Az ünnephez két szertartás is kap* csolódik: víz- és házszentelés. A teniplomud varokban megszen¬telt vízből bárki vihetett hu/a, hogy otthonát ezzel megszentel¬je. A vízszenteléssel együtt tör* tent a kréta megszentelése, ami¬vel a pap a ház bejáratára írta 1 oltalomként a háromkirályok, nevét.
B.
a TDFSZ központi kezdeménye¬zését, mivel méltánytalannak tartják, hogy kemény munkáju¬kért - a vállalat '93 végére nullszaldóssá vált és ráadásul harmincszázalékos termelékeny¬ség növekedést könyvelhettek el - s csupán ekkora bért kap¬janak. Ráadásul a vezetőség az egységesített százszázalékos túlórapótlékot '94 végéig öt¬ven százalékra kívánja csök¬kenteni. Az NFDSZ - a kani¬zsai gyár dolgozói közül 1650-en tagjai a szakszerve¬zetnek - titkára szerint köve¬telésük egyáltalán nem irreá¬lis, és bízik benne, hogy nem kell majd sztrájkjoggal élniük. (Hederics úr elmondta, ma a gyárban egy szakmunkás 163 Ft-ot keres óránként, míg egy be¬tanított munkás 100 Ft-ot kap egy órai munkájáért - bruttó!) - kovács -
san állt a víz az udvarokon, a száraz időnek köszönhetően azonban ez 25 cm-re apadt.)
A csatorna kezelője, a Princi¬pális és Felső-Zala menti Víz¬ügyi Társaság főmérnöke, Vajda Lajos elmondta, azért öntötte el „árvíz" a kiskanizsaiakat, mert csupán a csatorna ipartelepek felöli oldalát óvja gát. S hogy a jövőben ne történhessen hasonló eset, januárban egyeztető tárgya¬lásokat kezdenek a Vízügyi Igaz¬gatósággal és az önkormányzattal egy gát tervezéséről. Ennek a 4-500 méter hosszú, nem túl magas, két hónap alatt kivitelezhető gát¬nak a megépítésére leghamarabb áprilisban — a terület kiszáradá¬sakor - kerülhet sor.
- k -



KANIZSA - HATODIK X

1994. január 7.




NYUGDÍJAS-RENDEZVÉNYEK
December hó folyamán több nyugdíjasrendezvényre került sor Nagykanizsán. December 3-án délután a Vízmű nyug¬díjasait az Erkel Ferenc Olaj¬ipari Művelődési Házban látta vendégül a vállalat vezetősé¬ge és szakszervezeti szerve. Kovács Antal igazgató üdvöz¬lő beszéde után a Rozgonyi Általános Iskola tanulói ad¬tak elő verses-zenés műsort, majd vacsora következett. Valamennyi vállalati nyugdíjas 2000 Ft pénzjutalomban része¬sült, ezen felül a szakszerve¬zeti tagok 600 Ft jutalmat ve¬hettek át!
A VASUTAS NYUGDÍJAS KLUB négy rendezvényt vett fel a Kodály Zoltán Művelő-

dési Házban rendezett decem¬beri programjába: 1-én az év-végi ünnepek jegyében recept csere-bere zajlott, 15-én 14 fő idős nyugdíjas vetette magát alá Gazsi Ervin Reiki termé¬szetgyógyász mester-tanár gyó¬gyító hatású „isteni energia" átadásának, 22-én délután a klubtagság zöme a részükre szervezett karácsonyi ünnepsé¬gen vett részt, amelyen meg-hatódottan figyelték a Császár¬né Liplin Julianna által irányí¬tott Kiskanizsai Katolikus Gyermekszínjátszó Csoport „Jézus születése" című miszté¬riumjátékát. A művelődési ház dolgozói a feldíszített kará¬csonyfán kívül finom falatok¬kal és italokkal is kedvesked-

tek a „kisöregeknek". Az évet 29-én - bátyus alapon - szil¬veszteri vígalommal zárták a klub tagjai.
A BELVÁROSI NYUGDͬJAS KLUB tagjainak decem¬berben minden hétre jutott a HSMK-ban valamilyen rendez¬vény: a 3-i Télapó-ünnepségen a „Mit hozott a Mikulás" visszaemlékező program után csekély ajándékot osztott ki a vezetés; 10-én a „Karácsony" című magyar filmet vetítették le a nyugdíjasoknak; 17-én ün¬nepi karácsonyi műsorra került sor az Űrhajós utcai nagycso¬portos óvodások, a Péterfi Ál¬talános Iskola vöröskeresztes csoportjának és citerazenekará-nak, valamint Lakatos Istvánné (karácsonyi Gregorián-dalokat énekelt) közreműködésével, amelyet szerény ajándékozás követett. A 28-i összejövetelen pezsgőbontásos újévi köszöntőt tartottak a klub tagjai.

AZ OLAJIPARI NYUGDͬJAS ALAPSZERVEZET kará¬csonyi ünnepsége 16-án, az Er¬kel Ferenc Olajipari Művelő¬dési Házban elnöki és titkára beszámolóval indult, majd a nyugdíjasok kérdéseire a helyi olajvállalatok vezetői válaszol¬tak. A másfélórás színvonalas műsorban Kalmár Magda, Pe¬re János, Csányi János és Fe¬hérvári Márta fővárosi művé¬szek szórakoztatták a nyugdí¬jasokat, akik személyenként karácsonyi ajándékként 300 Ft vásárlási utalványban részesül¬tek.
A KISKANIZSAI POLGÁRI OLVASÓKÖR a Móricz Zsig¬mond Művelődési Házban 29-én nyugdíjas családi estet ren¬dezett, amelyen a Szepetneki Népi Együttes a „Borbontó" című zenés népi komédiát adta elő. Az ingyenes rendezvény táncmulatsággal zárult.
(tihanyi)




Karácsonyi hangulat a Balaton Fűszert Rt.-nél
— Karácsonyi ajándékozás. Nagykanizsa néhány neves gyárá¬ban az idei karácsony előtt szerény ajándékban részesítették a nyugdíjasokat.
A GE Tungsram Rt. gyárában a közel 600 nyugdíjasnak csupán egy doboz szaloncukor jutott a szűk keretösszegből. A Kanizsa Bútorgyár Rt. közel 300 nyugdíjasa közül az alapítványi keretből a legrászorultabb 100 nyugdíjasnak pénzösszeget utaltak ki és postáztak. A sorban a nehéz évet záró Kanizsa Sörgyár Rt. volt a legbőkezűbb: a karácsonyi, egyben újévi üdvözlőkártya mellett a postázott ajánlott levélben egy darab 1000 Ft-os vásárlási utal¬vány is „lapult".
(t-i)
A Balaton Fűszert Kereskedel¬mi Rt. Nagykanizsai Raktárházá¬nak gazdasági és szakszervezeti vezetői december 17-én délután a Csengery út 110. sz. alatti te¬lephelyén rendezték meg a ha¬gyományos évvégi nyugdíjas ta¬lálkozót. Az irodaház előterében felállított, s ízlésesen feldíszített fenyőfa villogó színes égői, az étterem fehér terítős asztalain el¬helyezett selyemvirág-csokrok, a déligyümölcsökkel telt kiskosa¬rak, a pislákoló gyertyák, a ked¬ves fogadtatás igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak.
A mintegy harminc nyugdíjast és özvegyet Csendes József, a raktárház igazgatója köszöntötte, majd a jelenlévők egyperces né¬ma felállással adóztak az év fo¬lyamán elhunyt dolgozók és nyugdíjasok emlékének. Az Rt. harmadik legnagyobb raktárházá¬nak idei tevékenységét elemezve

többek között elmondta, hogy bár a gazdasági változások megnehe¬zítették a munkavégzést, a rugal¬mas és eredményes gazdálkodás révén a vezetésnek még nem kel¬lett a felmondás eszközéhez fo¬lyamodni. S ez manapság nagy szó!
Szentgróti János, a kaposvári központú Rt. szervezési igazgató¬ja először Dévényi Zoltán vezér¬igazgató üdvözletét tolmácsolta, majd a cég helyzetéről adott ál¬talános áttekintést. Örömmel kö¬zölte, hogy az Rt. 1993. évi cél¬kitűzései teljesülnek. A kereske¬delmi tevékenység mellett nagy gondot fordítottak a szociális vé¬dőháló erősítésére, amely a mun¬kabérek és étkezési hozzájárulás növelésében, s egyéb juttatások¬ban nyilvánult meg. Közel 120 millió Ft összegű fejlesztést haj¬tottak végre, benne három új kis¬kereskedelmi üzletház nyitásával

és a technológiai folyamatok át¬alakításával. Szólt arról is, hogy a kanizsai telepen a bejárathoz legközelebbi raktárépület helyén a jövő év első negyedévében lét¬rehoznak egy C+C kereskedelmi áruházat, új hűtőparkkal és szá¬mítógépes felszereltséggel. Meg¬említette az 1 milliárd 330 mil¬liós állami vagyon folyamatban lévő privatizálását, amelynek keretében - elsősorban a tőzs¬dére kerülés miatt - az MRP le¬hetőségét kizárták. Ezért a va¬gyon mérsékelt dolgozói kivá¬sárlására nyílik lehetőség. Be¬széde végén a nyugdíjasok kelle¬mes karácsonyára és az ideinél

boldogabb újévére emelte pezs¬gővel töltött poharát, majd a rak¬tárház-igazgatóval együtt az asz¬taloknál sorra koccintott az ün¬nepeltekkel.
Ezután a nyugdíjasokat a be¬mutató terembe invitálták, ahol részükre, a tévé képernyőjére le¬vetítették a cégről készült húsz¬perces legújabb színes videofil¬mét.
A rendezvény kiadós vacsorá¬val zárult, majd hosszas baráti beszélgetés után valamennyi nyugdíjas 2500 forint értékű ajándékcsomaggal térhetett ottho¬nába.
(tih-i)



Szakmai vita a nyugdíjemelés rendszerének megváltoztatásáról
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság szakmai vitaanya¬got dolgozott ki a nyugdíjemelések eddigi rendszerének 1994-től tervbe vett megváltoztatásának előkészítésére.
Az elképzelések fő szempontja: a nyugdíjak éves emelése - az eddigi tárgyévi béremelési előirán'yzat helyett — a nettó átlagbér előző évi emelkedésének tényszámához igazodjon. Ez lehetővé ten¬né, hogy a nyugdíjasok életszínvonalának alakulása hosszabb távon összhangba kerüljön az aktív dolgozók életszínvonalával, mégpedig az évenkénti egyszeri emelés visszaállításával.
A vita résztvevői - közöttük a nyugdíjasszervezetek vezetői -

elfogadhatatlannak tartották a július 1-től esedékes évenkénti egy¬szeri nyugdíjemelést, és síkra szálltak, hogy az egyszeri emelés időpontja minden év január 1. lenne, az emelés alapja pedig az előző évi decemberi nyugdíjösszeg volna. Júliusban vagy szeptem¬berben - visszamenő hatállyal - egy korrekciós emelést lehetne adni. Jelentős évközi áremelések esetén soronkívüli nyugdíjemelés¬sel kellene a költségnövelő hatást teljes mértékben kompenzálni.
A vitában elhangzott, hogy az emeléseknél igazságos differenciá¬lást kellene alkalmazni, amelynek alapja a szolgálati idő és a nyug¬díjban töltött idő lenne. A „kisnyugdíjasok" átlagon felüli emelést kapnának a „nagynyugdíjasokkal" szemben. A régi nyugdíjak hal¬mozott értékvesztésének korrekcióját folytatni kell, s ezt ki kell terjeszteni azokra a nyugdíjasokra is, akik legalább három éve nyugdíjban vannak! . .., '
Tihanyi István

KANIZSA - rocKANdroll ' 15 4



MUSICANISCHA:
Pandora
A Cseriben tartott bulin kaptuk mikro¬fonvégre Kelemen Pétert, a Pandora do¬bosát. Ő így vallott a zenekarról:
- '92 októberében alakultunk, most vol¬tunk egyévesek. Sorozatos tagcserék, ne¬hézségek után megcsináltunk két számot, akkor kezdtük komolyan venni magunkat. A bátyám egyetemre ment, új basszusgi¬tárost kellett keresnünk. Az énekest ki¬nyomtuk, most a basszusos énekel. Gur-dán Csaba, „Gurgula" - basszusgitár, ének, Ballá Márk - ritmusgitár, Rivalics Tamás — szólógitár és jómagam Kelemen Péter — dob, ez a jelenlegi felállás. He-avy Metalt játszunk, vagy legalábbis azt akarunk, valami keményebb rockot. Eddig nyolc számunk van. Bővíteni szeretnénk az egész cuccot, hogy minél jobb minő¬séget tudjunk elérni, és minél jobb szá¬mokat tudjunk írni. Amikor összeáll a do¬log, és hibátlanul el tudjuk játszani a számainkat, szeretnénk vándorolni. Az az álmunk, hogy koncertezünk az egész or¬szágban. Én meg akarok kétlábgépen is tanulni. A szülők maximálisan támogat¬nak bennünket. A HSMK-ban volt egy fel¬lépési lehetőségünk, de nem volt megfe¬lelő technikusgárda, aki segített volna normálisan összedobni a cuccot is, és a tudásunk is kevés volt még... Az a koncert csak rémálmainkban jöjjön elő. Két Me-tallica számot próbálunk játszani: az En-ter Sandman-t, és a Seek And Destroy-t. Kicsit fel akarunk gyorsulni thrash irány¬ba. Ez van.
Hosszú

Negyed század „mély bíbor"-ban
Talán egyesek számára meglepő, de tény, hogy az angol rockoffenzíva egyik prominens képviselője, a Deep Purple hu¬szonötödik életévébe lépett, s legújabb in¬formációink szerint eszük ágában sincs a jubileumi gőzösről leszállni. Ritchie Black-more szólógitáros szerint addig dolgoznak, amíg élvezik a közös zenélés okozta „sok¬kot". Bár a Purple szárnyalásai időnként zuhanórepülést produkáltak, biztató égi jel¬ként foghatjuk fel, hogy újra együtt a klasszikus ötös, azaz a főnökön kívül itt tördeli dobverőit Ian Paice, itt brummog bőgőjén Roger Glover, itt dögönyözi Ham-mondját Jon Lord, s ismét itt sétál oktá-vokkal kézenfogva Ian Gillan. Sok zenera¬jongó érez nosztalgiát, ha lemezjátszóján -kicsit sercegve ugyan, de - felhangzanak a Deep Purple In Rock ("70), a Fireball ('71) vagy a Machine Head ('72) közkedvelt tak¬tusai. A group a '70-es évek közepétől élte másodvirágzását két olyan énekessel - Dá¬vid Coverdale és Glenn Hughes, utóbbi basszista is egyben -, akik méltó hagyomá¬nyőrzőknek, sőt újítóknak is bizonyultak. A mindezt lejegyző szubjektív véleménye sze¬rint a legjobb LP, a Stormbringer ('74) is ezen időszakban datálódik. Az ezt követő időszak leginkább egy szinuszgörbéhez ha¬sonlatos. Feltűnik a csapatban egy - később kábítószer-túladagolásban elhunyt - indián gitáros, Tommy Bolin, és egy rendkívül te-
hetséges énekes, Joe Lynn Turner is, akik¬kel nem úgy futott a szekér, ahogy ter¬vezték. Legújabb, „Battle Rages On" c. albumuk méltó folytatása eddigi munkás¬ságuknak, szebb koronát nem is tehettek volna fel pályafutásukra a fiúk.
Pulai Gábor

Kanizsai zenekaruk, figyelem! Bármilyen stílust követő bandába elmennek basszusgitárosnak. Tudás van. Cím: Tu-boly Tibor, Lenti, Szövetkezet u. 12. Tel.: 06/92/351-468.
!HERE!
m- Énekest keresünk hard rock/rock'n'roll-bandánkba. El¬hivatottság, munkabírás szükséges. Jó hang meg pláne. Ér¬deklődni: Fiatrock együttes, Báli Miklós, Nagykanizsa, Bar¬tók Béla u. 7. l'sz. (Ja, és olcsó kanizsai, próbahelyet is keresünk!)



HEL Y'benjárás:
December 22-én dupla koncertet lát¬hattak a HELY-ben az elő-kará-csonyozók. A mai világ elektromos erő-sítésű hangzuhatagában jó volt hallani, hogy vannak akik még mindig hívei az akusztikus megszólalásnak. Egyházi és világi barokk és reneszánsz műveket adott elő a budapesti Musica Hungarica együttes. Műsorukban kiválóan ötvöz¬ték a különböző kultúrkörök zenei jel¬legzetességeit. A műsorban szereplő pásztormise (Zrunek György, 1767!) egy valóságos barokk mise tételei közé szőtt népzenei témákból, motívumok¬ból, énekekből állt. Szokatlan, de szu¬per megoldás volt! Színesítette a prog¬ramot, hogy a muzsikusok nagyon sok hangszeren - és jól — játszottak. Sajnos az időpontváltozás miatt csak kevesen látták őket.
A szomszéd várból jött - nem elő¬ször, de azért nem elég sűrűn — az est
No Kommersz
rocKANdroll: - Adolf, csak úgy árad belőled az agresszi¬vitás...
Adolf alias Lukács Sándor


Hej, karácsony, HELY-karácsony
másik fellépője, a Tarhonya Kedélyze¬nekar. Az együttes ismertsége sokat nőtt a KI-MIT-TUD-siker óta. A buli eltolódása miatt az érdeklődők jelentős része csak a koncert után érkezett, aki viszont ott volt, egy érdekes zenekart láthatott. Az együttes szerző-énekese, Lukács Sándor rendkívül szuggesztív előadó (bár az énekerősítés rontotta az összhatást), aki jó zenészeket szervezett maga köré. A szövegek eredetiek, szin¬te vibrálnak, süt belőlük a feszültség. Jól alkalmazkodik a szövegvilághoz a zene, amely mindvégig dinamikus, s bár több zenei irányzatot, stílust is használ (rock'n'roll, blues, raggae), a hangszerelés lehetne sokszínűbb is. Re¬mélhetőleg hallhatjuk még a Tarhonyát, s nemcsak Kanizsán - de itt is.
Attis
(Tarhonya): - Hát nem a tö¬mény alkoholszag, a legolcsóbb, savanyú borok, cefrék bűze? Úgy látszik karácsonyra megtisz¬tultam — a vodka-kúra által... Hosszú


Ez-Az
** Ifjabb rovattal bővült olda¬lunk: a !lli:KK!-rcl. \1é« mielőtt bárki félreértené, íme a nijfjj-rázat; ez a szó a briliknél annyit tesz, hogy „itt, ide". Mcrthogv ide érdemes, les/ fi¬gyelni. A/on kívül e/l a lt j»es-lenpocsékabb in^lisst'f uj»v keli e|-tem, hogv ,,liír". Nana, hojiv a/! K* ugyanis t jíy hír-rovat. I-.es/ benne cserc-bere, adás-vétel, ke¬resem... Mejt llvenek. $ hogy mi* Íven gyakran jelentkezünk vele? Vr csak I ölelek fujzai!
m- Még egv jóhír! Kfinéimink s/eríni a j<>\ •"» évtől bővebb ter¬jedelemben |'i>t> jrlenlke/iii .1 rocKANdroll. ' Keményeink s/e-rtot a fős/erk. riménvei s/c-rint is,) Arculatunkat nem Ingjuk el-veszílenl, mert r/cntúl sun fo¬gunk — sokkal - hiiwhhfn írni, vis/iinl ttibbfile csrimny, írás Kap m.ijd helyet „beírnunk". Eruivi.
Mf Ha minden jól nu;-,, fVh-ruár magasságában li/.enhul ol¬dalas - főlej; ro( k - zenei mel-íéklettel fogunk HH-JMH vetüli /tt t-ní benneteket. A hozzátartozó jó hír: ti nem imelj ai Újság árat,

tehát ingyeneslesi, tel* sok írv dekesscggel, hírrel, infóvnl, ke-pekkd ripoi tokkal. \ többit majd később.
«~ K<tni/s.u koiu ertnienu: jan. S.: Ili l\, 19 b: S/íánil k.inoit (tln/enckdr: Neolili es II.NMh., 1*' ti: Ja//-ko(sma — ínírdonvi ! áwlú amefikai zongorista eslje. Jan. 14. III LY, 19 hí Vaktor f blttes-kofii ei Xu
*- /.enéwn«aj»a/in '93/4.: Y x-kttt/iv: .)nn Marshall; Vrsen.it, l'an.inia, Djnined Kujd. \n«i-l,s, Shot Gun, Excuse, t'resídml; Hírek, érdekességek, intői máci-ók; Interjú: Makrai !*»!. t)ob$B S.ínclnr. \öros István, Révész Sándor. S.iiidrn leránt. Somodi Tamara: In Memóriám IVank /.l|)|),l; Iti-iniilalink: KOKlí \.l Music \V<frkst.iíion. l'eavtv I*rO lc\. \umah.i M'V-'IW, 1H)SS MC.-KI. .laeksnn-luMoo, l)i\lar-/111 I Miliition es ('liep|)(-r, (>ras« si, l,cl.l.inc- \ilo 7-Mi, Vlonarch SAI.-HMW, Amprj; S\ l'-ll; Gi- t lárklul)-IV: M-diklul)-|\: Kríll-.; ka: Kováts Kns/.la, I'. I . 1.. Pe» ter Ogij IldiigLin-VII: hnneert-btszámoló: Ice-T and Hu Kody Coiinl. ;\er<isniith. Mester és ta-nítvánvai, Al l)i \leula; \dás-vc-tcl-csere-bere.
(H. Z.)

u KANIZSA - MAGAZIN


Az Örökmozgó Kanizsán
12 ezer forint egy Bárány-kép
Hosszú, nyolcéves szünet után újra bevonulnak a P.Mobil csiz¬mái, hogy az örök és elpusztítha¬tatlan rockzene jelszavával vissza¬térjenek a lemezek és koncertek világába. Ez a visszatérés nem egy koncertre szól, nincs búcsú-zás, a P.Mobil játékra jelentkezik. Kanizsai koncertjük után Tunyogi Pétert, a banda énekesét nyaggat-tuk kérdéseinkkel.
- Ez most a P. Mobil volt vagy
sem?
- Nem. Ez a Tunyó Rock Bánd
volt. Sárváry, Kékesi, Mareczky
és én. A Mobil ugyanez plusz a
Lóri meg a Zeffer. Már másfél
éve melegítünk, hangolunk a Mo¬
bilra. A Mobil csak egyéves dolog
lesz, utána ismét csak a Tunyó
Rock Bánd fog létezni.
- Lemezt is fogsz csinálni a sa¬
ját bandáddal?

- Ez egy jó kérdés. Nézd, a
Takáts Tamásnak bejött. A Kart¬
hágó után az új bandájával is le¬
mezt ad ki, koncertezik, sikeres,
ez egy jó útnak tűnik. Majdnem
biztos, hogy mi is ezt fogjuk csi¬
nálni.
- Mit dolgoztatok eddig, és mi¬
ért álltok újra össze?
- A Lóri csinált egy P.Mobil
Bt.-t, ami a cuccok bérbeadásával
foglalkozik, én vendéglátóztam
Európában, a Közel-Keleten, Afri¬
kában, Mareczky hét évig Auszt¬
ráliában élt, ott zenélt, Sárvári és
Kékesi szintén vendéglátóztak, te¬
hát mindannyian a zene mellett
Ki gondolta volna, hogy Bá¬rány Csaba festményei is több, mint tízezer forintot ér¬nek. Csak emlékeztetőül: ő az a fiatalember, aki' hamisította Szász Endre képeit.
A festményekhez a művész¬nek semmi köze, ennek elle¬nére a kaposvári bíróság által fölkért szakértő a legsilányab-bat is hét, a legszínvonalasab-bat viszont 12 ezer forintra ér¬tékelte.
Bárány Csabát első fokon fölmentették mondván, hogy a képhamisítás csak abban az esetben bűntény, ha a festmé¬nyekkel üzletel is a másoló.

maradtunk. Lóri ötlete volt, hogy újra álljunk össze, merthogy most jött el az ideje. Nem akarunk nosztalgiázni, nyomulni fogunk az új nótákkal. Azért a fiataloknak, akik nem ismernek minket, kiad¬tuk az első három (aranyleme¬zünket kazettán és CD-n. (Mobi-lizmo, Heavy Medál, Honfoglalás) Címe: Stage Power, jelezve, hogy a rock igazi ereje az élő megje¬lenés, a „színpadi erő".
- Mit kapunk tőletek az új év¬
ben?
- '94 februárjában megjelenik
az új lemezünk „Ez az élet Ba-
bolcsai néni!" címmel. A szünet
évei alatt írt új nótákat is a ko¬
rábbi lemezeken megszokott hang¬
vétel jellemzi. Aztán márciustól
húsvétig turnézunk az ország
nagyvárosaiban. Olyan technikai
és látványelemekkel rukkolunk
elő, amilyeneket magyar rockcsa¬
pat vidéken még nem használt. A
bandát és a felszereléseket szállító
konvoj: elöl és hátul egy-egy te¬
repjáró, majd sorban négy kamion
hang- és fénytechnika, két nagy
szállítóbusz, egy csuklósbusz
(ezen utazik a banda), két darab
áramfejlesztő teherautó, egy sör¬
szállító tanker(!) és egy mentő¬
autó! Június 10-16 között a Mar-
Ez már Bárány István, Dombai Attila és Czonev István felada¬ta volt. Az első rendű vádlott, Bárány István a bíróság szerint bűnös csalás bűntettében, ezért egy évre és hat hónapra ítél¬ték. Dombait felmentették a csalás kísérlete és a bűnpárto¬lás vádja alól, míg Czonevet 15 ezer forint pénzbírsággal sújtották bűnpártolásért. Az ítélet nem jogerős.
A 41 hamisítványból 36-ot foglalt le a rendőrség. A töb¬bit magángyűjtők boldog tu¬lajdonosként őrzik szobájuk falán.
B.Andor


neszek voltak, és annyira nem ér¬tek rám, hogy kiadtak a nagyma¬mámnak nevelés ügyben. így ke¬rültem Zalaegerszegre, itt jártam iskolába. Sőt egy Citrom nevű ze¬nekarban is zenéltem ott a Hotó-val, a Tutyóval, meg a Tóth Jan¬csival, aki most a Hobo Blues Bandben zenél. Aztán a középsu¬liból egy év után kivágtak. Visszamentem Győrbe, aztán Pest¬re, és most itt vagyok.
- A lányaid is ezen a pályán
mozognak...
- Igaz! Rettenetesen büszke va¬
gyok a lányaimra I Az idősebb,
Bernadett színművészeti főiskolára
jár, musical szakon. Eléggé ismeri
a szakma. Egy rakás lemezen (pél¬
dául Tátrai Bánd, Rapülők) voká-
lozott, szinkronszerepekre is felké¬
rik. A kisebbik, Orsolya a Rapü¬
lők turnéján vett részt, ott énekelt,
ők talán — remélem - messzebb
fognak jutni ezen a pályán a te¬
hetségük révén, mint én.
Horváth Zoltán
gitszigeti Szabadtéri Színpadon koncertezünk. A turnén élő lemez¬felvétel készül „WORST OP P.MOBIL" (A P.Mobil legrosz-szabb dalai) címmel, tökrégi szá¬mokkal, mint például: „A hajsza, a gálya...". Készítünk majd két vi¬deoclipet is, megjelenik videón Koltay Gábor tíz éve készült „P.Mobil" koncert- és riportfilmje, amelyet annak idején betiltottak, és tervezzük a Szomjas György ál¬tal rendezett „Kopaszkutya" című film folytatását. „Kutyából szalon¬na" címmel.
- Milyen volt a kanizsai közön¬
ség?
- Nagyon jó. Klassz volt a han¬
gulat, csak kevesen voltak a srá¬
cok. Régen csak ezrekben lehetett
mérni a közönségünket. A vissza¬
esésnek talán az az oka, hogy a
Tunyo Rock Bánd mégsem a teljes
P. Mobil.
- Úgy tudni, egy időben zalai¬
nak számítottál.
- Valóban. Szüleim győri szí-
Kaposmenti őrület
Lehet, hogy új divat indul világhódító útjára Kaposvárról? Dr, ..
Markó Péter somogyországf ügyvéd példája mindenesetre ragadós-' '
nak bizonyult. ÍÍ
Történt ugyanis egy szép, hideg decemberi nap estéjén, hogy az ügyvéd úr Cabrioletté alakított Chevrolett Corvettjével egy szál trikóban autózott az eklektikus belvárosban. Ezekben az órákban megbénult a forgalom Somogyország fővárosának szívé¬ben. Nem pusztán az autó formás vonalvezetése ragadta magával sok járókelő és autóvezető szemét, hanem a mínusz ti/, fokban,^ lehajtott tetőtér látványa, s benne trikóban a doktor úr.
— Tudja-e, hogy követői akadtak? Az ö'n „mutatványa" után Ka¬
posvárott többen a cabriolett tulajdonosok közül leeresztették az
utastér tetejét, s amúgy nyáriasan gurultak a város szórakozóhev .
lyeire.
- Szomorú vagyok, hogy ez megtörténhetett - válaszolta az
ügyvéd úr. - Sokan nem tudják, hogy a Corvettnek szenzációs a
fűtése. Összesen hat fokozata van. Ha odakint a hőmérséklet ntÍKjí
nusz tíz fok, akkor is trikóban lehet vezetni, s csak az első fo**
kozatra kell kapcsolni. A hatodik bekapcsolásakor nyugodtan te
lehet ereszteni az utastér tetejét,- mert olyan kellemes meleg van
fgy is az autóban, hogy trikóban lehet ott ülni. Ez idáig én sem
hittem el, ezért próbáltam ki. Jó balhé volt. S tudja, mi a lcg-
szomorúbb az egészben? Elmentem tankolni és a benzinkutas
olyan természetességgel szolgált ki, mintha ml sem történt volna*
Demoralizálódunk. Észre sem vesszük, ha a másikkal valami baj
van.
Balázs Andor

íííiííííííí:^^^^^ ;Í

POTSZILVESZTER
•■ A Sörgyár a jövő évben is főszponzora marad Béres Sándor¬nak, a neves veterán atlétának. Mint a gyár új vezető gazdasági szakembereitől megtudtuk, újabb nullával toldják meg azt az összeget, melyet tavaly biztosí¬tottak városunk kiválóságának. A támogatás akkor sem marad el, ha az 1994. évi sörfesztivál meg-

rendezése veszélybe kerül. Béres Sándor nadrágja hátsó részén hir¬deti majd a kanizsai sör kiváló¬ságát, mivel sportruházata többi részét más helyi nagyvállalatok emblémája díszíti. A Sörgyár pénzén talán így eljuthat egy Nagykanizsán megrendezésre ke¬rülő sörmeccsre is.
•" Tresselés-Mossolás öt perc-

ben. Aki kérdez: Czigány György. Aki válaszol: Moshtoha Thrashtvér. Cz. Gy.: 25 éve szü¬letett korunk meghatározó zene¬szerzője. Egy korai müvét halljuk most... (tá-tá-ti-ti-tá-szün-szün-ti-iá... meg dó-lá-ré-ti-fá-szün -ti-ti-tá-szün-ti-Gyula jelentkezz! -Gyula jelentkezz!) ...nos, ki volt az előadó? M. T.: Vérbeli thrash-muzsikát hallhattunk az Allamok nyugati partjáról. Az anyag igen jól kevert, a hangzás k..va dögös. Az énekes torkának fesztávolsága példátlanul nagy, a

pincétől a padlásig mindenütt otthon érzi magát... Cz. Z Eset¬leg az előadót, ha... M. T.: Ha minden koppintást kizárunk, ak¬kor csak három lehetőség ma¬rad... Cz. Gy.: Nyögje már ki! M. T.: Hát... vagy a Vajakon Disznók vagy a Szól Az Ilim... Cz. Gy.: Sajnos közölnöm kell önnel, hogy...
M. T.: Mit? Lóf.J! Cz. Gy.: Ezaaaaz! Hogy találta ki?! M. T.: Csak fasírtot akartam csinálni ab¬ból a tányérbamászó képedből.
Hosszú

ííí: S-ffiííiWfííSíWSi™^^^





KANIZSA - MAGAZIN

mm ÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ









JELENSZKY LÁSZLÓ
1947. II. 3. AI,A<;
I')6H-I»iu jelent nitf; az első ruj/ii. A/óta siúnios hi</ai vs külföldi luphan publikált. Na-gyohl) egyéni kiállításai l!n-diipesttn (iülil) Iul\tn), Kes/lhelven. Nvugíit-lUrlin-hen, Ktlet-IUilinhtii. Varsó-han, S/.ól'iálKin voltak.
Ni.ni/c(kíi/i és iia/ui kiállí¬tásokon elért iTKlméiivei: Különdíjak:
IÍORI)1C;UÍ:UA, ISTANBUK. TOKYO. .NYÍRI-XÍYHÁ/.A, SKOI'JI;
JBLBN SZKY
Itrdi)/: MOSZKVA, lUIDATKST


BORDKiilKRA. SKOIMI,
Nugvclíj:
SKOIMi:, HOKDIGHKRA (Az l'Áirópa lanács Nagydíja)



VIDEÓ GKNKRÁCTÓ
Ks akkor az tis/lado/.ó hullu rávetettt magát a bomhajn nőre.

KILÁTÁSOK








Nem hiszem, hogy ez a produkció elbír míg költségcsökkentést.

MOK\I,

lg [ KANIZSA - HÍREK 1994. Jmtfr %


Karácsonyfa-ünnepéiy NB l-esek köszöntésével
Munkanélküliek alapítványa
Dombóváriak a dombóváriakért
Nem estek kétségbe a dombóváriak a munkanélküliek számának növekedése miatt, hantin helvi kezdeményezéssel megpróbáltak ennek a novekedísnek megálljt parancsolni. Az országban egye¬dülállóan a helyi munkanélküliek euvesutete is a polgári védelem a polgárokkal létrehozta a „Dombóváriak a Dombóvári Munka¬nélküliekért" Jóléti Szolgálat Mapltványl.
A l'hare programból a/ Kurópai KOZ.HSSÓJI magyarországi (Je¬legátiójának jóváhajjvásávai 15 millió forintot kaptak, amit szilt' tén a szociális nehézségek enyhítésére és munkahelyteremtésre kí¬vántak felhasználni. Ennek első állomása volt a szociális vegyest* bolt megnvitása, így ok-só árakkal segítik a rászoruló, szegényebb réteg megtllietísét. A/ otkilós liszt mindössze 160, nug a cukor kilója 73 forint. A hús is 25 százalékkal olcsóbb, min! máshol.
Az üzlet nyereségét további munkahelyteremtő beruházásokra fordítják. A tervük: szociális bolthálózat kialakítása a városban.
■\z ötlet m-m rossz. Nem kell vátesznek lenni ahhoz, hogy le* írjuk: Kanizsán is szívesen vennék a megvalósulását.
- andor -
Együttműködés a muravidéki magyarsággal
Az évvégén kedves és meg¬ható ünnepségre került sor a vívóknál. Elsőként dr. Zsoldi Zoltán szakosztályelnök kö¬szöntötte a megjelent hatvan vívót, a szülőket és vendége¬ket.
Ezek után a vívószakkörösök műsorral emlékeztek meg szív¬hez szólóan a szeretet és béke ünnepéről, majd a dr. Mező Ferenc Gimnázium IV. B osz¬tálya adott művészi színvonalú betlehemi megemlékezést.
fi qr| ás/ok
|||Í|| iiiiiliiiill
Hosszabb átalakulási folya¬mat zárult le a Magyar Orszá-. gos Horgász Szövetség Vá¬lasztmányának múlt évi 'ülé¬sén. Az átszerveződés célja az volt, hogy az ország horgász szervezetei alkalmazkodjanak a megváltozott körülmények¬hez, s így érdekvédelmük kor¬szerűbb és hatékonyabb le¬gyen. A gondolat tettre váltá¬sában valamennyi egyesület részt vett: megalakították a megyei, területi szövetségeket és megválasztották képviselői¬ket az új országos vezető tes¬tületbe, valamint a választ¬mányba. Megyénket a MO-HOSZ választmányában és el¬nökségében egyaránt — az ed¬digi tisztségeiben megerősített - városunkbéli Gombos Imre képviseli.
-ri

Az ünnepséget követően Il¬lés Miklós, a sportkör elnöke mondott köszönetet az éves munkáért, majd pénzjutalma¬kat adott át a legnagyszerűbb eredményt elért vívóknak, így: Pataki Zoltánnak, Tize¬des Balázsnak, Horváth Jó¬zsefnek és Szmodics Zoltán¬nak. A Kanizsa Áruház aján¬dékát - nagyon szép melegí¬tőket - Perendy Gyuláné, az áruház igazgatója nyújtotta át támogatásaként.
DIÁKRAJZOK KIÁLLÍTÁSA
A szentestét megelőző na¬pon zárta kapuit az az egy hétig nyitvatartó kiállítás, amelyet a HSMK téli diák¬centrumának keretében tekint¬hettek meg a látogatók. A tár¬latot a színházi előcsarnokban a Körösi Csorna Sándor Álta¬lános Iskola rajzszakkörének legjobb munkái alkották.
- k -
A Muravidék Magyar Nem¬zetiségi Önigazgatási Közös¬séggel, annak helyi szervei¬vel, s persze a muraközi csa¬ládokkal, barátokkal Szlovéniá¬ban és Horvátországban az utóbbi tíz-tizenöt évben egyre gazdagodó kapcsolataink ala¬kultak ki. A Mura-parti horvát ajkú honfitársaink alkotják a legszorosabb kapcsot Horvát¬ország és városunk, annak környéke között. Ám Zala más vidékei is állandó össze¬köttetésben állnak délszláv -

Az eredményes vívásért, edzésmunkáért Simán Kristóf¬tól Magyar Dóráig többen kaptak kis ajándékot elisme¬résképpen..
Nagy tapsot kaptak a MÁV NTE kiváló kardozói: Kisgyu-ra István, Palotás Csongor, Tislér Attila, Tóth Tamás, akik kivívták, hogy továbbra is az I. osztályú kardcsapatok közé tartozzanak.
A bensőséges ünnepséget és az utána követő kedves meg-vendégelést Kiss György, Kis-gyura István és dr. Horváth György szervezte. Az 1993-as versenyévad méltó zárása volt ez az ünnepség.
H. I.
Kinek? Mennyit? Miért...
A kanizsai képzőművészek HSMK-beli kiállításának ti¬zenöt műalkotásával a későb¬biekben is találkozhatnak a Thury György Múzeumba lá¬togatók. A helyi művészek a városi önkormányzat anyagi támogatásáért cserében fel¬ajánlották egyes műveiket. A támogatás összege 482000 Ft, amely az alábbiak szerint osz¬lott meg: Erdős László: Gö¬cseji dombok - 16000 Ft, Farkas Zsuzsa: Csendélet -20000 Ft, Ferkovics József: Táj - 12000 Ft, Flumbort Ri¬ta: Karbon - 14000 Fi, H. Gelencséry Mária: Egervári műemlék - 20000 Ft, Kotnyek István: Lebegő csendélet -35000 Ft, Kustár Zsuzsa: Sá¬mánmese - 40000 Ft, Ludvig Zoltán: Etűd I. - 25000 Ft, Melega István: Badacsonyi tükör - 20000 Ft, Péntekné Horváth Györgyi: Lopakodó magány - 35000 Ft, Rétfalvy Sándor: Stációk - 75000 Ft, R. Fürtös Ilona: Részlel a nagy kékből - 40000 Ft, Stamler Lajos: Eszkimó tá¬bornok, Thaisz - 95000 Ft, Szekeres Emil: őszi csend -35000 Ft.
-s-a
például szlovén - közösségek¬kel.
Egyre több horvát és szlo¬vén gazdasági szervezet ér¬deklődik zalai társak után, sőt van jelen megyénk életében.
Mindez indokolta, hogy a megyei önkormányzati köz¬gyűlés együttműködési megál-

Gyertek velünk Betlehembe!
A „Nemzeti Gyermek-és Ifjúsági Alapítvány" tá¬mogatásával a Nevesincs Színház Gyertek velünk Betlehembe! című játékát mutatta be a letenyei diák-és családias otthon lakói¬nak.
A gyermekeket és ven¬dégeket először Sebők Im¬re, az Általános Iskola és Diákotthon igazgatója, majd Gergely Amália, az alapítvány munkatársa kö¬szöntötte, aki beszédében kihangsúlyozta, hogy a szeretet ünnepe, karácsony alkalmából járják az orszáJ got, hogy örömöt vigyenek olyan gyermekeknek, akik nem tölthetik igazi család¬ban az ünnepeket.
Az előadás mellett a diákotthon egy színes tele¬víziót, a családias ház egy videót kapott az alapítvány¬tól, valamint valamennyi gyermek névre szóló aján¬dékot vihetett haza.
Horváth Ilona
KOSZORÚZÁS
A romániai forradalomra emlékezve, december 22-én az MSZP kanizsai szerve¬zete koszorúzást tartott a városi temetőben. A kegye¬let virágait a négy évvel ezelőtti események áldoza¬tainak tiszteletére emelt oszlop tövében helyezték el a megjelentek.
- ta
- Kanizsai álomfejtés Egerszegen. Álomfejtés címmel tartott előadást Za¬laegerszegen nemrégiben Kustár Zsuzsa iparművész. - é -
lapodást kössön a határon túli magyar nemzetiségi önigazga¬tási közösséggel, mégpedig december 21-ei határidővel, Vas megye társaságában.
Az együttműködési szerződés mindenek előtt kulturális, mű¬vészeti kapcsolatokat tartalmaz.
F.

^^^^■1

Ilii

KANIZSA - TÁMOGATOK

19

KANIZSA Dél-Zaíai Hetilap támogatói:



1949

Az új évben,
megújuló lendülettel,
kulturált kiszolgálással,
nagy áruválasztékkal
várjuk tisztelt
vásárlóinkat
a GRÁCIA
ÜZLETHÁZHOZ.

Nagykanizsa, Eötvös tér 28.





REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET BIZTOSÍTUNK
A- NAGYKANIZSAI
FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS
SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat



A KANIZSA
ÁRUHÁZBAN EGY NAPIG






KANIZSA
TREND KFT

KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/313-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.


KÖZÉPDUNÁNTÚU GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.



Nagykanizsa
Megyei
Jogú Város
Önkormányzata
LEGYEN A PARTNERÜNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást -,
oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60) 399-196

NÁLUNK BIZTOSAN NYER, HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
8800 NAGYKANIZSA Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279


ELEKTRON IRODAGÉP
Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.

Számítógépek, perifériák,
telefonok, telefonrendszerek,
telefaxok, irodagépek,
pénztárgépek, irodatechnikai berendezések
széles választéka és garanciális szervizelése.
BEVEZETŐ ÁRAK TARTÓSAN!
8800 Nagykanizsa, Csengery u. 10. Telefon/fax: (93) 312-212

m

KANIZSA - AJANLO

I



GYURIK ÍREN:
Éjtündér
Kjtunüérnek lágv ölében
harmat illat árad csillagoknak hófényében \alahol már várnak
csalogánynak nás/fészkében trillas/ólok s/állnak éjs/akáknak holdtükrében \alahol már \árnak
hajnalágak /oldf'urtjében elilían a bánat pajkos égnek jókechében \alahol már várnak -


KfiNIZSfi MŰSOR
JANUÁR 8. SZOMBAT
9 óra: Játszóház a Móricz Zsigmond Művelődési Házban
19 óra: Jazz hangverseny a HSMK-ban
19 óra: Sziámi-koncert a Hely Klubban
Apolló mozi: 14.30, 16, 18 és 20 óra: Dennis, a komisz
Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Semmit a szemnek 20.15 óra: Hooked
KANIZSA TV: 8-12 óra: ATV Víkend
12—16 óra: Happy End Magazin 16-20 óra: ATV Ifjúsági Magazin 20-24 óra: ATV Víkend 24-03 óra: ATV Night show
JANUÁR 9. VASÁRNAP
9.00 óra: Az öregedés művészete
- előadás a Helyőrségi Klubban
10 óra: Aprók tánca a Móricz Zsigmond Művelődési Házban Apolló mozi: 14.30, 16, 18 és 20 óra: Dennis, a komisz Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Semmit a szemnek
20.15 óra: Hooked KANIZSA TV: 12-16 óra: TV plusz
JANUÁR 10. HÉTFŐ





LUKÁTS ANTAL:
Axióma
- Hitvesedé teszed?
Klves/ted énedet ha s/ámü/ted, szirtre fut ék'k'd! -

Karkas Zsu/.sa raj/a

17.00 óra: Mohi Sándor fotókiállításának megnyitója
a Helyőrségi Klubban
19 óra: Nagy Ignác: TISZTÚJÍTÁS - vígjáték a HSMK-ban Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: Dennis, a komisz Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Apáca-show
20.15 óra: Hooked
KANIZSA TV: 18 óra: A hétvége sportja, utána közvetítés az önkormányzati ülésről
11. KED1;;
18.00 óra: Növényvédelem kiskertekben
- előadás a Móricz Zsigmond Művelődési Házban
19 óra: Nagy Ignác: TISZTÚJÍTÁS - vígjáték a HSMK-ban
Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: Dennis, a komisz
Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Apáca-show J>í
20.15 óra: Hooked ,
KANIZSA TV: 19-23 óra: SZÍV TV magazin I. t
JANUÁR 12.
11 és 13.30 óra: Csipkerózsikaland i
- zenés mesejáték a HSMK-ban Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: Dennis, a komisz Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Apáca-show
20.15 óra: Hooked KANIZSA TV: 8-12 óra: SZÍV TV magazin I. (ism.)
18-19 óra: SZÍV TV magazin II. - első rész 19-20 óra: Kanizsa TV - heti magazin 20-23 óra: SZÍV TV magazin II. - második r.
JANUÁR 13. CSÜTÖRTÖKI
17.00 óra: Találkozás Stamler Lajossal - HSMK
17.00 óra: Reiki klub foglalkozása
a Kodály Zoltán Művelődési Házban
Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: Undercover Blues
Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Vigyázok (FBK)
20.15 óra: Sárkány Lady 2.
KANIZSA TV: 8-12 óra: SZÍV TV magazin II. (ism.)
12-13 óra: Kanizsa TV - heti magazin (ism.) 18 óra: Rend őrségben a Rendőrség
JANUÁR 14. PÉNTEK
19 óra: Faktor-blues koncert a Hely Klubban Apolló mozi: 16, 18, 20 óra:'Undercover Blues Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: A dzsentlemanus
20.15 óra: Sárkány Lady 2. KANIZSA TV: 20-24 óra: ATV Ifjúsági Magazin
KfiNIZSfl MCÍSOR

1994. jamér

KANIZSA - AJANLO



PÉCSI
STÚDIÓ
műsora
1994. január 10-től
január 14-ig,
hétfőtől péntekig.
Fogható a 873 kHz kh-on,
valamint a 71,03 és
71,81 MHz URH-n
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig"
- zenés hírmagazin. Benne:
6.00 - Kossuth krónika. 6.15
- Dél-dunántúli krónika,
regionális lapszemle. 6.30 - A
nemzetközi élet hírei (Kos¬
suth). 7.00 - Kossuth krónika.
7.15 - Dél-dunántúli krónika,
lapszemle. 7.30 - Közlekedési
információk. 8.00 - A nagy¬
világ és a régió hírei. 8.10 -
Hétköznapi történetek. Szer¬
kesztők: Németh Károly,
Gungl László, Dán Tibor, Já¬
nosi Zoltán, Kovács Imre. 12-
től 19.30-lg csak a 873 kHz-
es kh adón. 12.00-13.30 -
Szerb nyelvű nemzetiségi mű¬
sor. 13.30-15.00 - Horvát
nyelvű nemzetiségi műsor.
15.00-16.00 - „Dél-dunántúli
magazin" — a Pécsi Rádió
közszolgálati műsora. Benne:
16.00-18.00 - A „Pannónia
Rádió" szolgáltató és kereske¬
delmi műsora. 18.00-19.30 -
Regionális német anyanyelvi
műsor. 19.30-20.00 - „In der
Muttersprache" - az MR né¬
met anyanyelvi műsora Pécs¬
ről. 20.00-20.30 - „In der
Muttersprache" - az MR hor¬
vát anyanyelvi műsora Pécs¬
ről. 20.30-21.00 - „Na ma-
ternjem jeziku" szerb anya¬
nyelvi műsora Pécsről.
JANUAK 15. SZOMBAT:
9.00-11.00 - „Jó pihenést" Szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Somogyvári Valé¬ria. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemze¬tiségi műsor. 13.30-15.00 -Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - „Dél¬dunántúli hírmagazin". A Pé¬csi Rádió közszolgálati műso¬ra. Benne: „Süketszoba". 16.00-18.00 - „Pannónia Rá¬dió" szolgáltató és kereskedel¬mi műsora. 18.00-19.30 - Re-

gionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache". Az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na materinjem jeziku". Az MR horvát anya¬nyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jezi¬ku". Az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
JANUÁR 16. VASÁRNAP
8.30-10.00 „Vasárnapi telefo¬nok". Szerkesztő: Gungl László. 12.00-13.30 Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 „Dél-dunántúli maga¬zin" - a Pécsi Rádió közszol¬gálati műsora. Benne: Zenés kívánságok. 16.00-18.00 A „Pannónia Rádió" szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor. „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 Magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesz¬tő: Felső Pál. 19.30-20.00 „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécs¬ről. 20.00-20.30 „Na matern¬jem jeziku" - az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
UK HIT LIST
Heavy Rock/Metal
28.12.93.
1. (1.) Meat Loaf - I'd
Anything For Lőve
2. (-) Meat Loaf - Bat
Out Of Hell
3. (2.) Blind Melón -
No Rain
4. (3.) Bryan Adams -
Please Forgive Me

5. (-) Nirvána - Ali
Apologies' Rape Me
6. (-) Bryan May -
Last Horizon
7. (-) Aerosmith -
Amazing
8. (4.) Guns'n'Roses -
Ain't It Fun
9. (6.) Aerosmith -
Cryin'
10. (5.) Stone Temple
Pilots - Sex Type Thing
(P. G.)


MMR - Lendva URH 87,6 MHz és kh 648 kHz
Műsoridő - liclko/naj) 730-10.00 u-sak l KH)
és 13.30-19.00
llKH és középhullám);
vasárnap 12.00-19.00 úráij;
HKITÓ
13.45 Hangos képeslap Lenti¬ből, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, 15.05 Sport és zene, 16.00 Hírek, 16.05 Új hét előtt, 16.30 Szia Pajtás, 17.00 Napi krónika, 17.20 Sport, 17.30 Könnyűzenei új¬donságok, 18.00 Hírek, 18.05 A mi vendégünk, 18.30 Ma¬gyarnóták-csárdások.
Infúzió
Révész Sándor: 1993
Révész Sándor a „Bamba
nemzedék zenekarának", a Pi¬
ramisnak hajdani „fekete lelkü¬
letű" frontembere saját vallo¬
mása szerint reaktivizálódását
csakis feleségének köszönheti.
Hála a hathatós lelki(?) rábe¬
szélésnek, boltokba került Ré¬
vész második szólóalbuma.
Számoljon huszonötig az, aki
véleményt alkot az LP-ről,
mert az egyébként jó anyag
megemésztése egy nagy adag
abált szalonnával egyenértékű,
összevetve a „presszeri" első
albummal, megállapítható,
hogy a fülbemászó dallamvilág helyett a keményebb alapú, szövegcentrikus darabok - ter¬mészetesen kivéve néhány slá¬gerorientált szerzeményt - do¬minálnak. Óriási ötlet a kétpó¬lusú gitárjáték, hiszen a dalok¬ban Maróthy Zoli (Ossian) hard-akkordjait Závodi Janó (ex-Piramis, RABB) kifinomult pengetései oldják fel. A billen¬tyűs hangszerek szerepe messze alulmarad a gitárokéval szemben, teljesen kíséretjellegű marad. Talán nem ekkora meg¬lepetés, hogy a „kölyökballa-dák" erőteljesebbek, mint a kö¬zéptempójú nóták. A szövegek tinédzser-bestsellerekből merít-keznek, és bizony eléggé kom-merszek. Összefoglalva: ez egy hallgatható „Révész", remek zenészpartnerekkel, jó dalok¬kal. Zene: 4, szöveg: 3.
Pulai Gábor

13.45 Hangos képeslap Szent¬gotthárdról, 14.00 Hírek,
14.4 A mai nap, 15.00 Hírek,
15.4 Tini express, 16.00 Hí¬
rek, 16.05 Barangolások,
17.00 Napi krónika, 17.20
Sport, 17.30 Zenegép, 18.00
Hírek, 18.05 Gazdasági mo¬
zaik, 18.30 Magyarnóták-csár¬
dások.
SZI.RDA
13.45 Hangos képeslap Szom¬bathelyről, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, 15.05 Vendégünk a BBC (válogatás a BBC műsoraiból), 16.00 Hí¬rek, 16.05 Önök kérték, 17.00 Napi krónika, 17.20 Sport, 17.30 Lemez-múzeum, 18.00 Hírek, 18.05 Hobbi sarok, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
CSÜTÖRTÖK
13.45 Hangos képeslap Zala¬egerszegről, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, 15.15 Tájak, korszakok, embe¬rek, 15.30 Tulipános láda, 16.00 Hírek, 16.05 Kulturális figyelő, 16.30 Ezüst és arany - közkedvelt operettrészletek, 17.00 Napi krónika, 17.20 Sport, 17.30 Megkérdeztük, 18.00 Hírek, 18.05 Falujárás, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
I'HMKK
13.45 Hangos képeslap Buda¬pestről, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, 15.05 Hétvégi zenés útmutató, 16.00 Hírek, 16.05 Slágerlista, 17.00 Napix krónika, 17.20 Sport, 17.30 Zenés találós kérdés, 18.00 Hírek, 18.05 Vendég¬szerkesztő - Völgyi Ferenc, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
SZÓM HAT
13.30 Műsorismertetés, 13.45 Hangos képeslap Nagykanizsá¬ról, 14.00 Hírek, 14.05 Mai nap (vagy Zenés jókívánsá¬gok), 15.00 Hírek, 15.05 Hét¬végi randevú - fiatalok zenés híradója, 16.00 Hírek, 16.15 Egészségügyi műsor, 16.45 Autósoknak, 17.00 Napi króni¬ka, 17.20 Sport, 17.30 Anya¬nyelvi őrjárat, 18.00 Hírek, 18.05 Mezőgazdasági műsor, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
VASAKNAP
12.00 Vasárnapi koktél, 13.00 Vasárnaptól vasárnapig a nem¬zetiségi politikában, 14.00 Muzsikaszó-jókívánság, 17.00 Hírek, 17.20 Sport, 17.30 Ho¬roszkóp, 18.00 Magyarnóták¬csárdások, 18.45 Hírek, sport¬eredmények.

Ilillilllilil

KANIZSA - BEMUTATJA




Dr. Vass József (Munkáspárt) merész terveket sző...
gfl TOSHIBA
A TECHNOTRADE TOSHIBA KFT. nagykanizsai képviselete,
Nagykanizsa, Ady E. u. 37/A. Tel./fax: 93/310-395
megújult helyiségeiben,
a TOSHIBA irodagéptechnika
teljes választékát kínálja!
Márkaszervizünk, ezúton kivan Tiszteit Partnereinek,
ÚJ <ESZ(TE$£DŐ(T!

Nagykanizsán, Fő úti máso¬dik emeleti tágas lakásán ke¬restük fel dr. Vass Józsefet, a Munkáspárt parlamertf| képvi¬selőjelöltjét a 2. sz. (kanizsai) választókörzetben és pártja Zala megyei listáján.
- 1928-ban Zalakaroson születtem asztalos kisiparos családból. Apám belőlem is „famüvest" akart faragni, azonban a velem önzetlenül sokat foglalkozó Huszár Győ¬ző karosi tanító csakhamar a kanizsai polgári iskolába „té¬rített el". A magánúton befe¬jezett polgári iskola után szü¬leim a kanizsai piaristákhoz írattak be, ahol érettségi bi¬zonyítványt szereztem. Ezután egy ideig úgy volt, hogy ma¬gyar-történelem szakos tanári pályát választok, azonban'kör¬nyezetem - benne a községi DISZ- és MDF-titkár is - le¬beszélt erről a tervemről. A Népi Kollégium ajánlásával nappali tagozatos hallgatója lettem a Pécsi Orvostudomá¬nyi Egyetemnek. Itt szereztem 1954-ben orvosi és doktori diplomákat - pillantott vissza ifjú korára a képviselőjelölt.
Elmondása szerint ezután a határőrséghez került, a nagy¬kanizsai kerülethez. Egy évig
Rost
a megyei
„egyeztetők"
közt
A mt'KVcnkbélf szabad demokraták az SZDSZ Zala Megyei Rgyezteto Testületének elnökévé dr. Sztgfethy István or¬szággyűlési képviselőt, alelnökévé az cgvrszegl Szalay Pétert valamint a kanizsai Kost János OT-la^ot választották. A tl-■/i'niH'jjj tagú testület jö¬vőbeni feladata a megyei s/.inUi politizálás koordi-nálúia les/.
- át -

beosztott orvos volt, majd 1955-től 1961-ig vezető főor¬vosként és fogászként gyógyí¬totta a zöldparolinosokat Kani¬zsán. Néhány évig elnöke volt a helyi Dózsa Sportkörnek. Mi¬vel makacs szakmai felettesével állandóan nézeteltérései voltak, szűkös Eötvös téri lakását pedig nem tudták nagyobbra felválta¬ni, hátat fordított a határ¬őrségnek és leszerelt.
A civil életben körzeti orvos lett Kanizsán, de mellette ma¬gánalapon a határőrségnél és otthoni rendelőjében fogászko-dott is - 1991-ben történt nyug¬díjba távozásáig. Ez utóbbit ott¬honi rendelőjében azóta is űzi.
1950 óta nős. Felesége za-lakomári származású. Egyetlen leányuk, Ilona Letenyén álta¬lános iskolai tanár - napi in¬gázással. A család szemefénye a kilencesztendős, kitűnő ta¬nuló és sportoló Veronika.
Dr. Vass József szabadide¬jében szeret barkácsolni, a za-lakarosi hegyen szőlőt és gyü¬mölcsöt termeszt, az esti órák¬ban pedig könyveket, újságokat olvas, no és politizál...
- Bár a politika mindig ér¬dekelt - Zalakaroson részt vettem az ifjúsági mozgalom¬ban is —, határőr tiszt létemre azonban sokáig mégsem vol¬tam tagja az MSZMP-nek. 1960-ban ott léptem be a pártba, ahol ^szervező titkár¬nak választottak. Ezt a funkciómat - választás révén - egy ideig megtartottam a ci-

A Családsegítő Központ, a Polgármesteri Hivatal és a Vöröskereszt kanizsai szervezete a múlt év végén közös ruha- és élelmi¬szergyűjtési akciót szerve¬zett. A beérkezett adomá¬nyokból karácsonyi aján¬dékcsomagokat állítottak össze a város szegényei számára, melyeket a Ma¬gyar Caritas, valamint a ci¬gányszervezetek listái alap¬ján juttattak el a rászo¬rulóknak.
- kr -

vil életben is, majd több mint húsz éven át alapszervezeti párttitkár voltam a járóbeteg¬ellátásnál, amely az SZTK rendelőintézetet, a felnőtt és gyermek körzeteket, valamint a gyógyszertárakat ölelte fel Kanizsán. Ezekben az évtize¬dekben sokat bíráltam a váro¬si pártvezetést és a tévútra tért korrupt gazdasági vezető¬ket. Ezért körükben nem is voltam népszerű. Annál job¬ban szerettek betegeim és be-, csületes alapszervezeti elvtár¬saim. 1989-ben küldöttként je¬löltek az MSZMP kongresszus¬ra. Én azonban - látva a párt súlyos hibáit - nem fogadtam el az ajánlást és indoklásom mellett írásban jelentettem be kilépésemet a pártból. Amikor a megújult MSZMP - a mai Munkáspárt - még ugyanab¬ban az esztendőben zászlót bontott, jelentkezésem alapján újra párttag lettem, majd ha¬marosan beválasztottak a Vá¬rosi Koordinációs Bizottság¬ba, sőt alelnöke lettem a Zala Megyei Koordinációs Bizott¬ságnak - vázolta politikai pá¬lyafutását.
MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET
Egyéni programja azonos a Munkáspárt fő politikai alap¬elveivel: munkát, biztos meg¬élhetést, békét, független és semleges Magyarországot! Teljesen egyetért pártja azon gazdasági elképzelésével is, amely három alappillérre tá¬maszkodva egy rövidtávú programon alapul: vegyes tu-


lajdonú gazdaság, gazdaság¬fejlesztő politika, az állam ak¬tív szerepe a gazdaságban.
Dr. Vass József indult az 1990-es parlamenti képviselő választáson is, azonban akkor elenyésző számú voksot ka¬pott. Pártja és saját program¬jára, a Munkáspárt egyre nö¬vekvő tagjainak és szimpati¬zánsainak, valamint az új rendszerből kiábrándult válasz¬tópolgárok bizalmára alapozva az idei választásokon már ott" akar lenni a kanizsai illetve za¬lai parlamenti képviselőjelöltek élbolyában, sőt ennél meré¬szebb terveket is sző!
Néhány hónap múlva kiderül, hogy terve csak hiú ábránd volt, avagy megvalósul-e...
TECHNOTRADB IRODAGÉP KPT
. KANIZSA D-Z. HEITLAP
Tihanyi István

r

január 7.

KANIZSA - Humánökológia ]





Nagykanizsa város és
környéke környezetállapoti
alapfelmérése
- Bevezetés -
„Ha vége is lenne holnap a Világnak, én mégis ültetnék egy almafacsemetét!"
í' Cikksorozatunkban Nagyka¬nizsa környezetminőségi hely¬zetéről és az azt befolyásoló tényezőkről szeretnénk képet adni. Kiindulási alap lehet a jelenlegi környezetminőségi állapot, mert ebben élnek ma az emberek, s ehhez viszonyít¬hatjuk a romló vagy javuló tendenciákat.
Környezetminőségi állapot-jellemzők:
- Levegőminőség
- Vízminőség
r< - Talajminőség
i - Radioaktív háttérsugárzás
: - Zajszennyezés
l - Növény- és állatvilág
i - Humán népesség
A környezetminőséget be¬folyásoló tényezők, melyek a tapasztalt körülményeket alakítják:
- Geomorfológiai tényezők
- Meteorológiai viszonyok
;' - A terület beépítettsége
- Ipari létesítmények, mező¬
gazdasági üzemek
- Gépjárműállomány és a
forgalom
- Energiahordozók
- Vízfogyasztás, szennyvíz¬
termelés
- A szemét
■ - Természeti értékek
A hazai környezetkárosodá¬sokat például Várkonyi Tibor vizsgálta, aki városainkat hat fő csoportra különítette el. Nagykanizsa a VI. csoportba került, ahol: „a szennyezettség a megengedett értéket általá¬ban nem haladja meg." Ez a mottónk tragikus színezetét -Nagykanizsa szerencséjére -enyhíti, de nem „ringathat el" bennünket, kanizsaiakat.
Fel kell emlegetnünk az in¬formációszerzés nehézségeit a környezeti adatok beszerzését illetően. Bizony az adatokhoz való hozzáférhetőség, illetve nem-hozzáférhetőség nem volt tanulság nélküli, pedig a tele¬pülési környezet hatékony vé¬delme nem képzelhető el az önkormányzatok és más szer¬vek együttműködése nélkül.

(Luther)
De ez, sajnos, még nincs meg, illetve most van kialakulóban. Remélhetőleg egy új környe¬zetvédelmi törvényben a kör¬nyezeti adatok állampolgári jogon hozzáférhetőek lesznek!
A címben szereplő „város és környéke" Nagykanizsának közel 12 km sugarú környeze¬tét jelenti a benne élő mintegy 80 ezer emberrel együtt. Ek¬kora környék kitűzése föld¬rajzi (geomorfológiai) és öko¬lógiai (véderdők!) szemponto¬kat jelentő behatároltság miatt történt. De ezt indokolja az emberi lépték is, ugyanis ek¬kora környék az, amit akár gyalogosan is be lehet járni.
Nagykanizsa és környéke környezeti állapota az orszá¬gos átlagnál nem rosszabb, de itt is figyelmeztet:
- a közlekedés levegő¬
szennyező, zajszennyező hatá¬
sa!
- a környékbeli vízmű-olló
nyitottsága!
- a hulladék mennyiségi nö¬
vekedése és a minőségi hulla¬
dékkezelés hiánya!
Ezzel együtt az összképet viszonylag pozitívabbra szí¬nezi:
- a környezetminőségi álla¬
potjellemzők országos átlagba-
ni viszonylagos megfelelő vol¬
ta!
- kedvező táji adottságok
(változatos domborzat)!
- a városkörnyéki sok erdő!
- a közlekedési hálózat kon¬
cepcionális remélhető fejlesz¬
tése!
A következő hetekben a fenti állapotjelzőkről már konkrétabban jelentkezünk. A kezdeti lépések megtétele, a távlatok kitűzése Nagykanizsa környezeti állapotfelmérésében igenis szükséges és sürgető feladat. Egy egészséges termé¬szeti-környezeti „lokálpatrio¬tizmus" megszerzése nem el¬hanyagolható szempont Nagy¬kanizsa város és környéke polgárai számára sem.
Balogh László

Rovatunk élére
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap ígéretét beváltván mostantól hetente jelentkezik úgynevezett humánökológiai rovatával. Ez több kérdést vet fel. Miért kell ilyen rovat? Azt hiszem - a „környezetvédelem mint divattémán" túl - ennek megválaszo¬lása egyértelmű: az ember „környezettudatos" és „környe¬zetbarát" életvitelének elősegítése, egy természettisztelöbb ál¬láspont és továbblépés elősegítése a mai, a természetet ki¬zsákmányoló világban "cél kell hogy legyen! S e szemlélet-változtatás fő színtere az iskola, a család, de nem lebecsü¬lendő a sajtó lehetősége és felelőssége sem!
De miért „humánökológiai" a rovat? Mi is az a humán¬ökológia? A humánökológia integrált természettudományi, társadalomtudományi és antropológiai ismereteket jelent, mely a gazdasági haszon mellett azzal egyenrangú önérték¬ként kezeli a geoszféra-bioszféra folyamatait, az emberi bi-ologikumot, a személyiség egészét, a kulturális örökséget. Az élet különböző területein tevékenykedőknek segítséget nyújt abban, hogy a döntésben a természet helyreállítása, megőr¬zése, a környezetvédelem és az embervédelem szempontjai érvényesüljenek.
A humánökológia - mondják - a XXI. század tudománya, mely intermulti -, sőt transzdiszciplináris: azaz a tudo¬mányágakat átható szemléletű, szintézises megközelítése a vi¬lágnak. Problémacentrikusan vizsgálja az Ember és a Ter¬mészet kölcsönhatását. Ez a viszony valamikor harmonikus volt (legalábbis őseink így hagyták ránk), de a mai humán¬krízisben kezd elfelejtődni (ezek az alapelvek egyben a hu¬mánökológiai látásmód alaptételei is lehetnek):
- az ember része a Természetnek,
- s a Természet bizony korlát,
- az ember nem a Természet feletti uralomra teremtődött,
- meg kell változni a jelenlegi szemléletnek: fel kell ismerni
a Természet önértékét!
A „humánökológia" tekinthető a legáltalánosabb fogalom¬nak, melyben az organizmust az „ember" szó helyettesíti, környezeten pedig a természeti, kulturális és társadalmi kör¬nyezet egyaránt értendő. Ez az általános hozzáállás, amely bennünket is megkapott, s ez az, amit szeretnénk továbbadni belőle - nem annyira a tudomány szintjén, hanem egy hetilap ismeretterjesztő szintjén.
Ezen célunk eléréséhez felkérjük a Kanizsa és olvasóköré¬nek segítségét, legyen bár távoli is az álláspontunk, de a fenti általános célok elérésében találkozó. Hetente jelentke¬zünk egy oldalon, melyen helyet kapnák aktualitások, egy-egy szemléletformáló cikk, de szívesen veszünk - kedves Olvasó¬inktól - minden problémafelvetést, mely témánkba vág.
A globális-regionális-lokális szinteket illetően szeretnénk eljutni az inkább érintő helyi szintekre is, így több héten keresztül jelentkezünk a „Nagykanizsa város és környéke kör¬nyezetállapoti alapfelmérése" című dolgozatunk szemléletes szemelvényeivel.
Rovatunkkal szeretnénk kapcsolódni az önkormányzat által újonnan létesített Környezetvédelmi Információs Iroda mun¬kájához. (Bemutató cikkünk a 4. oldalon olvasható - a szerk.) Természetesen jelentkezünk az általunk szervezett, a HSMK-ban zajló, a „Nagykanizsa Város Környezetvédelméért" Alapítvány által támogatott, s a Batthyány Lajos Gimná¬zium által segített humán¬ökológiai szabadegyetemről is rendszeresen.
Minden környezetbarát ér¬deklődését és segítségét várja: Balogh László rovatgazda

14 KANIZSA - MIX

HOROSZKÓP A 2. II ÚT RE


ÜNNEP UTÁN...




Végre! - mondja a házi¬asszony. S ha ebben a sóhaj¬tásban a fáradtságon túl van egy kis felnagyítása is az ün¬nepi talponlétnek, mégis a gyomornak és a pénztárcának is elege lett. Elteltek az ünne¬pek, s jön a takarékos január. Nemcsak azért, mert igen rit¬kán szoktunk ilyenkor tartós fogyasztási cikkeket, ajándé¬kokat tömegesen vásárolni, hanem azért is, mert a háztar¬tási készletekhez kell nyúl¬nunk. Ez nem mindig pénzkér¬dés, hanem a télire tárolt élel¬miszert fel kell élni!
Kos: III. 21-IV. 20.

A - túlzottan is - önfeledt kikapcsolódás után ismét várnak a dolgos hétközna¬pok. Jobb beletörődni, mint a pillanatnyi álszabadság utózöngé-jeként fejjel rohanni a falnak.
Bika: IV. 21-V. 20.

Nézőpont kérdése csupán, hogy jő vagy rossz szokás az éyvégi-év eleji számve¬tés. De vannak olyan hely¬zetek, mint például a tiéd, amikor kimondottan betegesnek tűnik e szándék.
Ikrek: V. 21-VI. 21.

Életed legemlékezetesebb eseménye immár a tavalyi albumok lapján folytatja időtlen pihenését, kár túl sűrűn visszamerengeni felé. Számos tennivaló vár rád, amikhez teljes odafigyelésed szükségeltetik.
Rák:
VI. 22-VII. 22.

Örvendetes változáson
mentél keresztül az elmúlt néhány hónapban. Csak nem akarsz megkomolyod¬ni? A végletektől óvakodj!
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.

Szép reményekkel kecseg¬tet ez az év. De ne feledd, előfordul néha, hogy az ember délibábot kerget. Remélem, te nem közéjük tartozolI
Szűz: VIII. 24-IX. 23.

Újfent ritkán részelteted barátaidat abban a kegy¬ben, hogy olykor-olykor lássanak és szót váltsanak veled. Csak nem egy ellenkező nemű lény áll végre a dolgok hátterében?
Mérleg: IX. 24-X. 23.

Ismét csak a munka, a munka, a munka. No, meg a vele járó görcsök. Pedig az öreg Hofi hányszor elda¬lolta nótáját a lazításról.
Skorpió: X. 24-XI. 22.

Ügyeskedésed miatt jókora orcára esés közeleg. Be akarod bizonyítani azt a ré¬gi tételt, miszerint csupán csak az okos tanul a más kárán? <
Nyilas: XI. 23-XII. 22.

Az a vasakarat, ami neked van, tökéletesen elegendő, hogy leküzd a közeledben ólálkodó alattomos nyava¬lyát. Ráadásul a családod is maxi¬málisan melletted áll.
Bak: XII. 23-1. 20.

Rádfért már ez a kis sza¬badság. Végre kisimultak a ráncok arcodon és lelkeden egyaránt. Már csak egy ha¬tározott döntés szükségeltetik, hogy teljesen sínen légy.
Vízöntő: I. 21-11. 20.

Hiába kísérted idén is a szerencsét, továbbra sem fog kopogtatni az ajtódon. Ha viszont a szelvények árát egy perselybe hajigálod, nem lesznek karácsonykor a tavalyihoz fogható gondjaid.
Halak: II. 21-111. 20.

„Ballépésed" következmé¬nyeitől nem kell tartanod. Minden elmúlik, akárcsak egy rossz álom. Elvégre tényleg az idő a legjobb orvos.

Először azonban a maradé¬kok kerüljenek sorra! Minden háztartásban van maradék, nem lehet (s nem is szabad!) kicen-tizni, létszámarányos porciókra bontani az ünnepi főzést. A le¬fagyasztott tésztákkal a legegy¬szerűbb bánni, egy laktatóbb le¬vessel jöhetnek ebédre! A hú¬sokat szafttal felújítva vagy le¬darálva palacsintába bármikor fogyaszthatjuk. A virsliből lehet párizsi saláta vagy sajtszelettel felmelegítve reggeli. Számtalan fortélya van az ünnepi maradé¬kok ízletes feltálalásának. Mi¬vel a gyomornak is elege lett,
NAGYI TRÜKKJEI
anyag a földnek az amúgy haszontalan banánhéj.
* A leveshús puhább lesz, ha néhány csepp citromot te¬szünk a levesbe.
# A cigarettafüst elvonásá¬
hoz hasznos gyertyát égetni
az asztalon.
* Ahol páfrányfélék díszí¬
tik a kertet, ott hasznos táp-

RUH/T
SIMÍT KÖTÉST OLD 7 SAVANY-
kXs MA'RTA'S NÉVELŐS TEJTER¬MÉK LOVAK .CIPŐJE" 7 MAUNA ... /HAWAII

TEASU-TEMÉNY


BÉKÉS M. HELYSÉG
VULKÁN/

-, V V V V V
ÜNNEPE -LVESEN
XTAOÓ







L
VÖRÖS BORSZŐLŐ >
TARKA ÉNEKES-MADÁR > CSENDŐR
r NÉVELŐ ZORRO ;> V




IDŐ5 NÉNIKÉ
ARRA. A HELYRE JEGYEZÉ

AZ IS /MINDEN¬FÉLE:/ A TÁRGY RAGJA TARTOZK-SA VAN V V

MOSDÓT/L
IDE - ODA MOZGAT




RÓMAI 50 V IZOMROG-Zl'TŐ V
> OROSZ
IGEN


BANK FORDÍTVA

VISSZAHÍ!


OLYAN LÉTSZÁM¬BAN > V V
HÚSIPARI ÜZEM -
r A TETE¬JÉRE >





NORVÉGIA AUTÓJELE


BUKSI > PEDAGÓr GUS > V
A SJGA'R JELE








ezért nem árt legalább hetente egyszer gyümölcsnapot vagy léböjt kúrát beállítani az ét¬rendünkbe.
A gondos háziasszony ilyen¬kor előveszi a háztartási köny¬vét, kis zsebszámológépét, és egyenleget készít. Ha ez meg¬történt, akkor jöhet a tervezés. Pláne, ha ebben az évben na-' gyobb értékű háztartási gépet vagy ruhadarabot kíván a csa¬lád vásárolni. Takarékoskodni mindennel lehet, de eleink mondása szerint legjobban a hasunkon.
Büki Erzsébet'
* A tojás frissességét úgy
is eldönthetjük, hogy sós víz¬
be tesszük. A jó tojás el¬
süllyed, a rossz úszik a vízen.
* A felvágottak héja köny-
nyen eltávolítható, ha hideg
vízzel dörzsöljük át az eltá-
volítandó felületet.

A beírandó meghatározások között öl zalai település neve rejtőzik. Melyek ezek a helysé¬gek?
Beküldési határidő: január 14.
Lapunk 51. és 52. számában meg jelent rejtvényünk helyes megfejtési!: Darnyi Tamás, Ko-\ács Antal. Karácsonyfa.
A sorsoláson Borosán Iiszler. l'chér Xénia, Külöp Orsolya, Já¬romi Valéria, l'ál Gábor, Sabján (íábor és Tóth Béla kani/.siri megfejtőink nyertek könyvjutal¬mat vagy negyedéves Kanizsa (íj, ság előfizetést, melyet szerkesz¬tőségünkben vehetnek át.

?♦

KANIZSA - MIX

I

SVÁJCI MEGFIGYELÉS

HENRI-FRÉDE-R1C
AMlEL
SVÁJCI MORALIS¬TA GOK1 DOLATA SPORTVE TCTX NEM CS.AK ÍGÉRGETI V MA'LTAl, JUGOSZL AUTÓJEL V SISTERS /PoPEGV./ ELŐTAG: KCTTÓ's-
KÉT- v— 6ÚTORT KVONO NŐI NÉV V VÉGSŐKIG SÚLYOS¬BÍT [MA* EGYN 5 V ROCK 'N
RoLI
/ILLÉS/ fcÍRÁLJA . . . KULTUk /MOCSÁR A KASI-F1 TENGER KÖ¬ZELÉBEN/

SÉRÜLÉS OH\, MEv'E


NÉM«;N _
MÉ^l'TÓ!

KÉN ZErtei
HANGOK







\ v1 V /
OROSZ
FÉRFINÉV w 1 \










A LAbA HOT TESZI








UETAR-GlKUS, LEVERT HÍNÉ&Z /GREGOW/ EMIATT













. CHRIST-(AS/WHAM-
SLAGER/













MELY , „ SZEMELV?










ADAG DÓ7IS-ANGOLUL > MOHAME-
DA'N
SlEtOT KÖNYV CSONAK-
EERINC > SPORTbCÍL
KIZA'RÓ >







OLASZ TV-TA'RS.


KÖZÉPEN HASOGAT!







r ADÉL EGY¬NEMŰ t£T. RÍSZ&EN
KIISMER! >












FRANC IA ÍRÓ

É5RES2TÉ



TELKET ÖVEZŐ TO^KjAI J,L LYSÉG > TENGER NÍVADO > JA'TÉK
KEZDETE! >
. BOR
K'.UA, Vf(,i'. SEN




.:6ÚToR






KÖZSÉG


IGEKŐTŐ > V EURÓ?AI NÉP > POHARA-Z1K FOCI-TRÓFEA > FELIG ÉG'
ORSZÁG

NYERE¬MÉNY

TÁNCOT JA'R






tí. é.zr

GEL5

L V ELLEN¬ÉRTÉK > FOTÓZA'S
RÉSZE! VISSZA: TÉRJE -DE1MES 6ÖRÍ.E VESTAGU >




AZONOS BETŰK

FORD. SZ.
NÉVMÁS




CITROEN-TI'PUS





BÉKE-&ZSRZŐ
DES JELTŐJE V LYEN
&ES,ZÉD-
HANG IS VAN >

Y AZ ÓTES-
TAMEM-TUM FE¬JEZETE >


CSŐVESÉK,
avagy a Magyar Nyomorultak
Beküldési határidő: január 14.
Lapunk 51. és 52. számában megjelent keresztrejtvények helyes megfejtése: Az álmodozás az elme fényűzése. Minden nőben anyós rejlik. A munka olykor boldoggá és mindig elviselhe¬tővé teszi az életet.
/Sorsoláson Czvetkó Lajos, Kelemen József, Kis-Gergely Jó¬zsef, Kiss István, Németh János és Prépost Tibor kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
Apróságok
- Én egész életemben tisztességesen dolgoztam!
- Most dicsekszik, vagy panaszkodik?
* * *
- Nem az a baj, hogy istenhívő. A baj az, hogy önmagát
hiszi istennek.
- Kár, hogy a legolcsóbb altatóval is jobban lehet aludni, mint a legtisztább lelkiismerettel.
Kgviklu'/, htironi s/ilct csokolí-ilct (*aj») kakaót) gvurunk. A les/tát Utiltin-kulon telujjn\i \astaí;ra sodorjuk es pocaisa-s/aj2|>atóval kis/.aj!f,Mtjuk. m.ijd /síro/ott topsibe tcss/uk. \ \i-láf;os korokét kristAhcukorral inoj>hinljuk Í-, fs»v sutjuk. Sutcs után a csokoládés korongot gyumolcsíz/d nii'gki-njuk is c'f?)-l'!í> világossal összeragaszt-juk.
II. I.
Receptötlet (PÓT)SZIL VESZTEK
llozzátalók: ! 2 kj; lis/t, I vsumají sutrtpor, 25 i)ky: cukor. 15 dktf Asfr, 2 c^ís/ lnjís, \.\-nfliásLiikor, 3 s/rlrt tsokoládó \ug) cnntk megfeleld kakaó¬por, (!\uniolcs(/.
\ lis/ti't, » sutnpurt, a iuk-rot, :i vanfliásrukrot oss/i'j>vúr-juk ;i /sírral és a tojásokkal. A tós/tat kot rlsnt' os/tjuk.

December 20-án a pécsi Tip-Top Színház a HSMK ka¬maratermében Ungár Tamás „Csövesek" c. komisz komé¬diáját adta elő. A jelző rend¬kívüli módon illik a darabra, ez egy végletekig csalafinta mű. A cím után mindent vár¬hatott az ember, de nem ezt. Hogy miről szól a történet? Az alja népről, a társadalom számkivetettjeiről, a leghánya-tottabb sorsú, legszerencsétle¬nebb emberekről a legembe-ribb, legemberközelibb néző¬pontból szemlélve a dolgot. Csövesek - ahogy ők látják magukat, s ahogy nekünk kel¬lene látnunk őket. Sajnos a le¬hető legpuritánabb díszlet (egy pad, egy szemeteskuka, pár üveg és slussz) is a Nagy Magyar Sorsot, a Nyomort igyekezett kihangsúlyozni. És ez baj. Ma már a csapból is a legkisebb emberek legkisebb problémái folynak. A legna¬gyobb tragédiák. Minden a Nagy Magyar Életről, a Nagy Magyar Igazságról szól. Le¬het, hogy Fekete István fecs¬kéje, Cs. I. (sic!) írta a dara¬bot? MIÉ'Pont ő? Mert a fecs¬kék nagyon jól csinálják a zu¬hanórepülést. Ez a mű a Nagy

Magyar Valóság kis szeletéről szól, egy-két geggel meghint¬ve (eladva?). Ha valakinek művesek helyett csak szimpla csöveket építenének a szerve¬zetébe, az dolgozna ilyen ha¬tékonyan, mint ez a darab. Mindent áteresztene, nem szűrne ki (nem fogna meg ' semmit) senkit. „Csövesek" is szépen elrobogtak mellettünk. Egy ennyire túllihegett témát újra feldolgozni életveszély, mert - épp a téma ismertsége miatt - „nem jön le" a mon¬danivaló. Ha pedig mégis volt valami plusz a darabban, ak¬kor az nagyon ügyesen el lett rejtve. De hát ez komisz ko¬média volt, nem igaz?
Hogy ne érje szó a (szín)ház elejét, feltétlenül meg kell említenünk a két pé¬csi színész játékát, akik sok¬szor röhögésre késztették a ja¬varészt diákokból álló közönsé¬get, s az előadás végén vastaps kíséretében vonulhattak az öl¬tözőbe. Külön köszönet illeti a HSMK-t, mert az intézmény -lemondva egy teltházas előadás bevételéről - karácsonyi aján¬dékként ingyen engedte be a nézőket az előadásra.
H. Z.

KANIZSA - KÉK HÍREK )

1994, Január 7.




Tüzközelben
FENYŐTÜZ NEM, SZIVATTYÚZÁS IGEN
A betörő(k) aljas(ok) is
Kanizsa csöndes, újra csöndes - mindnyájunk megnyugvá¬sára és szerencséjére. Nem kevésbé a rendőrség mind ered¬ményesebb föllépése nyomán. A megyei rendőr-főkapitányság ügyeletén Pajor József őrnagytól kapott friss tájékoztatás szerint városunkban és környékén csöndesen, békésen telt el az év utolsó pár napja, s az új esztendő első 48 órája.
Hólánc a mentőknél
Az ünnepeket követő két napon városunkra szakadt hó ismét emberfeletti feladat elé állította a kanizsai mentősöket. Életmen¬tő munkájuk végzésében már a december tizenharmadikai hóta-karó is jócskán akadályozta őket, s csupán „isteni" szerencsének tudható be, hogy nem történt tragédia az eljutási nehézségek miatt. Az ilyen esetek elkerülése érdekében Horváth Ferenc men¬tőtiszt a szolgálat nevében kérte dr. Kereskai István polgármes¬tert, vásároljon a város hóláncot a mentőknek. A problémát a Hivatal példás gyorsasággal olvosolta, még a kérelem napján -december 27-én - átadtak a mentőállomásnak két pár hóláncot.
-ri
December huszadika és hu-szonhetedike között számos esetben riasztották a kanizsai tűzoltókat. Munkájuk javát ez időben az esőzések során be¬ázott pincékből a talajvíz ki-szivattyúzása, valamint a le¬esett hó súlya alatt kidőlt fák eltávolítása tette ki. Kará¬csonyfatűz szerencsére egyet¬len egyszer sem tette tönkre a szeretet ünnepének varázsát.
December huszadikán Zala¬egerszegre hívták lánglovagja¬inkat, ahol egy közlekedési baleset roncsainak eltávolításá¬hoz kérték segítségüket. Ezt követően a Honvéd utca négy szám alá kéménytűzhöz hívták őket, ugyanis a régi épület ké¬ményében lángra kapott a le¬rakódott kátrány. Aznap az utolsó riasztás a Kazinczy ut¬cába szólt. Ismeretlen tettesek - valószínűleg felelőtlen gye¬rekek - meggyújtották az avart, amitől tüzet fogtak a kö¬zelben álló fenyők is. A be¬csült anyagi kár ötezer forint.
A békét azért megzavarta, hogy december 31-én eddig ismeretlen személy föltörte a kispiaci virágboltot. A csok¬roknak, koszorúknak nem esett bántódásuk, ám a pén¬zesdoboz tartalma megcsap¬pant, s egy magnóval is sze¬gényebb lett a bolt. Az összes kár 16 ezer forintra tehető. Er¬ről reggel 7-kor érkezett a be¬jelentés. Két órával később ugyancsak ismeretlen személy¬ről szólt a híradás, aki a Már-

Másnap a vasútállomáson keltett riadalmat a „vörös ka¬kas", ahol egy M 40-es típu¬sú dízelmozdony gyulladt ki. A MÁV pécsi vizsgálóbizott¬sága szerint a tüzet a villa¬mos zárlat okozta. A kár kö¬rülbelül húszezer forint.
December 23-án háromszor vonultak ki lánglovagjaink. Két alkalommal - a Rákóczi és a Kisrác utcában - a pin¬cében felgyűlt talajvizet kel¬lett kiszivattyúzniuk. Har¬madszor unatkozó gyerekek riasztották potyára a Rózsa utcába a tűzoltókat.
Karácsony másnapjának délutánján mozgalmas órák elé néztek Szent Flórián utó¬dai. A Pivári utcában egy családi ház pincéjéből vizet szivattyúztak, majd úttestre dőlt fákat távolítottak el Za-laszabarnál, Szepetneknél, Li-szónál, Sandnál, Surdnál.
Másnap a Csengery utcából vittek el egy kidőlt fát, ez¬után Palinban két árokba csú-
ka presszóba hatolt be erősza¬kos módon és ugyancsak pénzt, valamint cigit és piát vitt magával, összesen 10 ezer forint kárt okozva.
Lehet, hogy az eddig ugyan¬csak ismeretlen autóelkötő na¬gyon sietett, hogy éjfélre oda¬érjen, mert 23 óra 45 perckor érkezett bejelentés szerint el¬tűnt a Rozgonyi utcai temp¬lom mellől egy 1200-as Lada BYJ 105 rendszámmal. Egy másik kocsit a Rózsa utcában

szott járművet, egy helyijára¬tú buszt és egy személygép¬kocsit mentettek ki. Majd ta¬lajvizet szivattyúztak a Ki¬rály u. 8. számú ház és a Rá¬kóczi út 88. számú ház pin¬céjéből, valamint kidőlt fákat távolítottak el az újudvari tv-toronyhoz vezető útról, az Erkel Ferenc utcából, vala¬mint a Kisfaludy utca 21-es számú ház falától.
Január elsején hajnali négy óra előtt néhány perccel ér¬kezett hívás a kanizsai tűzol¬tóság ügyeletére. A Csengery út 33. számú ház lakói ész¬lelték, hogy egy idős néni la¬kásából szivárog a gáz. A helyszínre érkező lánglova¬gok gyorsan megszüntették a veszélyhelyzetet, így nem történt tragédia. Másnap a Miklósfai út 85-höz riasztot¬ták a tűzoltókat, ahol csőtö¬rés történt. Az épület pincé¬jéből négy köbméter vizet szivattyúztak ki.
- k -
föltörtek, de csak a benne ha¬gyott forgalmit „mentették át" saját tulajdonba. Figyelmezte¬tő eset: semmit, szó szerint: semmit sem szabad a kocsiban hagyni, a legkevésbé pénzt és forgalmit!
Az év első napját azzal kezdték Marócon, hogy bosszúsan fedezték föl a betö¬rés nyomait a községi műve¬lődési házon, amelyből eltűnt egy képrögzítő (videomagnó) négy kazettával. Volt ennél al¬jasabb eset is az új esztendő¬ben: valaki(k) behatolt(ak) az Attila utcai óvodába. Az 1500 forintot érő zsebszámológépen, kívül más veszteség nem érte az óvodát, hacsak az nem, ami a picik lelkét dúlta föl. Az ér¬zés, hogy tolvajok városában élnek...
F. Gy.
- Csonkolt fenyők. Szokat¬
lan jelenségre lettek figyelme¬
sek az elmúlt napokban a Kör¬
nyezetvédelmi Felügyelet mun¬
katársai. Ismeretlen tettesek a
város több pontján eddig ke¬
vésbé használatos módszerek¬
kel csonkítják a fenyőfákat,
ugyanis a fák ágaiból néhányat
lehasítanak, aztán a megcson¬
kított törzset otthagyják. Hogy
kik azok, akik ily módon van-
jj dálkodnak, vagy egyáltalán mi¬
re kellhet a néhány lehasított
ág, rejtély. -va

Kétezer felett a határsértők száma
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság által ellenőrzött magyar-szlovén határon de¬cember tizenhetedike és har¬mincegyedike között nyolcan próbáltak illegálisan Szlové¬niába jutni, ám az éber jár¬őrök valamennyiüket elfog¬ták. A horvát határszakaszon is ugyanennyien próbáltak törvénytelen módon külföldre jutni. Közöttük hét román polgár is - három- és négyfős csoportokban - igyekezett Horvátországon át és onnan Olaszországba érni oly mó¬don, hogy nemzetközi vons-tok személykocsijainak pad¬lásterében bújtak meg. Emlí¬tésre méltó, hogy a négyfős csoport szilveszter napján akadt horogra és elfogásukkal emelkedett kétezer fölé az Igazgatóság határszakaszán '93-ban átjutással próbálkozó határsértők száma.
December tizenhetedikén a rédicsi közúti határátkelőhe¬lyen beléptetésre jelentkezett egy szerb polgár kétmillió fo¬rintra becsült svájci Opel Ca-librával. A jármű okmányai¬nak ellenőrzése során az útle¬vélkezelő felfedezte, hogy az iratok hamisak. A gépkocsit lefoglalták, vezetője ellen bün¬tető eljárást kezdeményeztek.
A magyar-szlovén átkelő helyeken 171108 személyt és 47747 közúti járművet léptet¬tek át, míg a magyar-horvát pontokon 328509 személyt, 97861 közúti és 12601 vasúti járművet, Sármelléken az ide¬iglenes légi átkelőhelyen pe¬dig tizenegy személyt és egy légijárművet ellenőriztek. A beutazási feltételek hiánya miatt kettőszázkettő külföldi¬től tagadták meg határőreink a beléptetést.
- kr -
Kuka-lesen a környezetvédők
Amúgy bokros teendői mel¬leit míü cg), talán szokatlan feladat (■Hatására kapott incg-bi/ást az. elmúlt héten a Kor-nyo/ct\í'di'lini Kelügyclrt. Tt-eun járó munkat.irsaik a va-roshan található u/.lctuk ku¬ka-ellátottságát, illetve a tu¬lajdonosok szemítpór./.-fUotí-si fi'nyflmi'zt'Usíjjíl vizsgál¬ják. I fiyan a tVInu-rOüuk lap¬zártánkkor még folyamatban voltak, annyit már most sike¬rült megtudnunk, hogy Kani¬zsán jónéhány olyan ír/U-t van, amelyik nem rendelke¬zik ini'jrfcli'lo szemíttárnlóval, llli-tu- tulajdonosa nem fizet szemétdíjat. Olyan boltok is vannak, amelyek a IVI|>>oit csomagolóanyagaikat, s/enu luki't ej>ysz.erü«n az uUan t'l-Iti'lyc/.oii tárolóba rakják.
'- de -

r

KANIZSA - SPORT




Sportolók számvetése
EGYÉNI ÉS CSAPATMÉRLEGEK AZ ÓÉVRŐL, AZ ÚJ ÉVADRÓL
Sport Évkönyv
Megjelent a váro.s elsO Sport Évkönyve, amely Jantt* ártól november végéig havonta és sportáganként örökí¬tette meg a nagykanizsai sport fontosabb eseményeit, tdr-ténestit ga/dag fotóanyaggal kiegészítve.
A könyv szer/oje Mcrcgi Lás/.ló, a Bolyai Áliaiunos Iskola tanára, a Zalai Hírlap sporttudósitója, míj< a képeket Sza¬kon) UtHa, a Zalai Hírlap fotóriportere kes/itette.
Az informatika Bt. gondozásában megjelent Kiadvány több neíyerc is megzsarolható, köztük a Belvárosi Puma sportboltban (Erzsébet tér 20.), Csepregi sportboltban (Erzsébet tér 2.), Háztartási és Vegyesárö boltban (Véros-kapu krt. io/c), Menthol mini ABC (Teleki út 3.), VWe-oszalonbun (Munkás út 4/a.), Audio-Vldeo 2000 (Erzsébet tér 2.) és a Fekete Tulipán presszóban (KiskanUsa).
(/). a.)
VERESEGEK A MÁSODOSZTÁLYBAN
Az OB II-ben, az Asztalos-csoportban szereplő kanizsai férfi csapatok számára az ötödik forduló igen kevés pontot hozott. Mind a két csapat simán kikapott, ám ennek ellenérc az 5. forduló után a MÁV NTE 29 ponttal a 6., míg a Tungsram II csapata 26 ponttal a 9. helyen áll.
Komlói Bányász-MÁV NTE 9,5:2,5
A vasutasok közül Daróczi 1, míg Vellák, Földest és id. Rost fél-fél pontot szerzett.
Keszthelyi Spartacus-Tungsram II. 9,5:2,5
Meglepő a kanizsaiak nagy arányú veresége. Döntetlent ért el: Tamás, Nádasi, Domsa, Kovács Z. és Biskopics.
-al
Elköszöntöttük az óévet, de máris készülünk az új sportév¬re, miközben itt van a szám¬vetés, az összegezés időszaka. Mérlegelnek a csapatok, de mérlegelnek a vezetők, ver¬senyzők, játékosok is, akik közül ezúttal néhányat meg¬szólaltattunk.
A „kérdéscsokorban" közre¬működők két dologra adtak tö¬mör összegezést, nevezetesen:
• Milyennek ítéli meg a
búcsúzó sportévet?
• Mit remél az 1994-es
sportévtöl?
Kálóczy László, a Tungs¬ram NB l-es kézilabdacsapatá¬nak kitűnő kapusa, a szakági doyen:
1. Mindent egybevetve nagyszerűen sikerült az 1993-
Sakk
Az 1993/94. évi OB I-ben a bajnokság 5. fordulójában a fővárosban játszott a Tungs¬ram SE férfi együttese, amely folytatta sikeres szereplését, majd a 7. fordulóból előreho¬zott találkozón is megszerezte a csapatgyőzelmet. BEAC-Tungsram 5,5:6,5
Nagy küzdelemben született meg a kanizsaiak harmadik csb-győzelme, melynek során bravúros „pontos" sikert ara¬tott Faragó, Horváth, Bodó és Csonkics, míg döntetlent ért el Schneider, Kiss L., Krutti, Ba-gonyai és Papp.

as évad. Szép dolgokat vittünk véghez, a csúcson voltunk. Eredményes, gazdag esztendőt zártunk, s örülök, hogy ehhez hozzájárulhattam.
2. Csodás lenne az ismétlés, mivel én nyáron elhagyom a kaput, emelt fővel szeretnék távozni ettől a remek csapat¬tól. A sportágtól viszont nem búcsúzom, hiszen a II. félév¬től a tanultakat mint játékve¬zető szeretném kamatoztatni.
Ferenczy Zoltán, a Bútor-gyár-Rotary kajak szakosztály technikai vezetője:
1. Az elmúlt év nyarán kap¬tam a megtisztelő megbízatást. Igyekeztem mindent megtenni azért, hogy a vállalt feladatot teljesítsem, ami sikerült is. Egyébként a szakosztály is jó
Győzelmek az élvonalban
Vasas-Tungsram 5,5:6,5
Az előrehozott találkozón a „minőségibb" fővárosiak ellen jól küzdöttek a lámpagyáriak és éles, izgalmas véghajrában kerekedtek felül.
A kanizsaiak közül győzött Krutti, Kádár és Bodó, s fél¬fél pontot ért el Faragó, Schneider, Horváth, Bago-nyai, Rezsek, Papp és Cson¬kics.
- B -

évet zárt, amiért köszönet a szakmai vezetésnek és az ügyes versenyzőknek.
2. A nehéz gazdasági hely¬zet ellenére is reménykedem abban, hogy sikerül megbir¬kózni az idei tennivalókkal is.-A bútoros és rotarys vezetés bizalmát élvezzük, ám szüksé¬gesnek tartom, hogy bővüljön a szponzori kör s jó lenne egy-két hajóval gazdagodni.
Illés Endre, a MÁV NTE új egyesületi elnöke, aki az el¬múlt év szeptemberétől irá¬nyítja a vasutas-sportot:
1. Szép, felelősségteljes és
roppant nehéz napjainkban a
sportirányítás, a feltételek
megteremtése. Az 1993-as év¬
ben nagyjából „sínen" vol¬
tunk, miközben teljesültek a
szakosztályi elképzelések.
Örülünk a kosarasok, labdarú¬
gók, vívók, sakkozók szép
eredményeinek.
2. Közösségi munkával, kö¬
vetkezetes építkezéssel és
szervezeti-szakmai hozzáállás¬
sal szerintem átjuthatunk a ne¬
hézségeken. Bízom abban,
hogy a vasutas-sport tovább
fejlődik, s mind többen sora¬
koznak fel az egyesület mellé,
hiszen ránk fér a segítség.
Lukvár Ferenc, a Sörgyár NB Il-es tekecsapatának élver¬senyzője:
1. Az előző bajnoki évben

újoncok voltunk a sportág má¬sodik vonalában. Nagy küzde¬lemben, de kiharcoltuk a bent-maradást, amelyhez azt hi¬szem én is hozzájárultam. Az új bajnoki évad első szakasza csodálatos volt, hiszen őszi bajnokként várjuk a tavaszi folytatást.
2. A mi szakágunk csapat¬játék, ám az egység mellett je¬lentkezik a sokszínűség, az egyéni bravúrok. Szerencsére dőlnek a bábuk, többségében érvényesül az akarat. Szoros, kiegyensúlyozott a mezőny, s ebben a dobogós helyek vala¬melyikére számítok, s ha kijön a lépés, akkor még csoda is lehet.
Svélecz László, az Olajbá¬nyász NB Il-es labdarúgócsa¬patához átigazolt középpályás:
1. A Letenyei tavasz és a
kanizsai ősz jóval a várakozás
fölött sikerült. A régi csapa¬
tommal bentmaradtunk az NB
III-ban, az új csapatom pedig
őszi bajnok, amihez nekem is
volt „valami" közöm.
2. Megnyerjük az NB Il-es
bajnokságot, bajnoki arannyal
köszönjük meg a támogatást,
a biztatást és szeretnénk jó
évet szerezni a többezer fős,
kitartó és türelmes nézősereg¬
nek. Természetes, hogy to¬
vábbra is úgy dolgozom, hogy
a kezdőcsapatban szerepeljek
• és végre törlesszek az adós¬ságból, ami a gólgyártást je¬lenti. Évekkel ezelőtt már ját¬szottam az NB I-ben, ahova most nagyon, de nagyon visszakészülök.
Balogh Antal

28

I

KANIZSA - SPORT




Sportolók közelről
[Kiss, a gólkirály
Sporthétvége
SZOMBAT
Labdarúgás. Városi teremlabdarúgó-bajnokság (csoportmér¬kőzések), Olajbányász és MÁV NTE munkacsarnok, 8.00.
VASÁRNAP
Labdarúgás. Városi teremlabdarúgó-bajnokság (csoportmér¬kőzések), Olajbányász és MÁV NTE munkacsarnok, 8.00.
Továbbjutottak a kanizsai diákok
Az új labdarúgóévadban, az NB II Nyugati csoportjában remeklő Olajbányász őszi baj¬nokcsapata méltán került az érdeklődés középpontjába, amelynek teljesítménye egyre szebb reményekre jogosít.
A vezetők, játékosok kitű¬nően vették az őszi akadályt, akiknek félidős mérlege több mint biztató, melynek során elnyerték 4 többezres nézőse¬reg elismerését is.
A kiugró sikerek egyik ki¬emelkedő játékosa a beállós, magasnövésű, nagyszerű fizi¬kai adottságokkal rendelkező Kiss István (képünkön), a ma 28. életévében járó kitűnő lab¬darúgó, akinek remekül ment a játék. Ő lett az őszi idény játékosa, aki otthonosan moz¬gott mind a két kapu előteré¬ben. A védőjáték mellett érzi az ellenfél kapuját is, s az az érdekesség történt meg az őszi sorozatban, hogy hét találatá¬val az olajosok őszi gólkirálya lett.
- A foci alapjaival Tamási¬
ban ismerkedtem meg. Végig¬
jártam azt a bizonyos létrát,
ami aztán jó elöiskolának szá¬
mított az iskolai, majd az
egyesületi csapatokban. A me¬
gyei I. osztályból kerültem az
NB l-es Siófoki Bányász csa¬
patához, ahol a tartalék-csa¬
patban rúgtam a labdát -
mondta a kezdetekről a sze¬
rény játékos.
- Mikor került Kanizsára?

- Szerencsére, hogy játé¬
komra felfigyeltek az akkori
vezetők. Megkerestek. Gyorsan
megállapodtunk, s így aztán
1988-ban lettem az Olajbá¬
nyász játékosa, ahol sikeres
volt a bemutatkozás. Nos, az¬
tán jött a katonaság, ami alatt
tovább erősödtem, javultam,
majd a leszerelést követően is¬
mét a piros-kékeknél folytat¬
tam.
- Milyen posztokon szere¬
pelt?
- Alapvetően a beállós-játék
az én terepem, ám a mozgás
ma már a kaputól a kapuig
terjed. Ugyanis ebben a soro¬
zatban, az új bajnokságban új
szisztémát valósítunk meg,

amely számomra is a legked¬vezőbb, hiszen ez is közreját¬szott abban, hogy sikerült a gólkirályság.
- Mit tart erényének?
- A fejjátékot, a szerelőké¬
pességet, a helyezkedést. Nos,
ezekre az elemekre mind a két
kapuelőtérben alapozok is.
- Hogy jött össze a gólki¬
rályság?
- Ez a csapat érdeme is! A
kitűnő társak jóvoltából vi¬
szont sikerült használnom ké¬
pességeimet s örülök, hogy
féltucatszor úgy bólintottam,
hogy ezzel hozzájárulhattam
az eredményességhez, a csa¬
patsikerhez. Ugyanis a lényeg
a csapaton van, erről soha
nem szabad megfeledkezni, mi
játékosok egyénileg csak rész¬
sikereket érhetünk el. Termé¬
szetes, hogy a sok gyakorlás,
a rengeteg munka, a gyűrődés
mind olyan alapelemek, ame¬
lyek a sikerekhez vezetnek.
- Miben kell javulnia?
- Van mit javítani, mert én
mindig többet és többet aka¬
rok nyújtani. Elsősorban a
gyorsaság, a technika tekinteté¬
ben vannak még adósságaim,
ám a mostani alapozással
megkezdhetem a törlesztést.
- Az eddigi szakvezetők kö¬
zül kiktől kapta a legtöbbet?
- A pályafutásom eddigi
szakaszáig több edző is fog¬
lalkozott velem, akiknek való¬
jában sokat köszönhetek.
Azonban a legjobbak közül is
kiemelném Pusztai László,
Madár Gábor, Vlaszák Géza,
Németh Lajos és most Készei
Ferenc tevékenységét, akiktől
rengeteget kaptam.
- Mit vár a csapattól és ma¬
gától?
- Kérem, a mi csapatunknál
jó az állomány, lehet erre a
társaságra alpozni. Felhőtlen,
jó a kapcsolat, mindenki
„éhes" a sikerre, s ennek ér¬
dekében úgy „ táplálkozunk",
hogy ne okozzunk csalódást.
Azonban vigyázni kell a dol¬
gokra, minden apró részletre
oda kell figyelni, s ebben min¬
denkinek megvan a szerep¬
osztása. Ami ránk, játékosokra
vonatkozik, abban nem lesz


gond, mert mi valamennyien a végcél érdekében munkálko¬dunk, így aztán a csapatérdek, meg az én egyéni érdekem is egybeesik, ami nem más, mint az NB l-es szereplés kiharco¬lása, amihez jó játékkal, sze¬mély szerint pedig több góllal is szeretnék hozzájárulni - vé¬lekedett befejezésül az olajo¬sok kitűnősége.
Kosárlabda
Balogh Antal

Az MKSZ megbízásából az utánpótlás-nevelésben jeleske¬dő kanizsaiak két jelentős kor¬osztályos versenyt rendeztek, amelyekre a dr. Mező-gimná¬ziumban és a Thury SZKI ter¬mében került sor.
Az országos serdülők kani¬zsai selejtezőjében négy-négy csapat indult. A lányoknál a középdöntőbe a győztes Pécsi TASI és a második helyen végzett Kanizsai Diák Kosár¬labda Klub együttesen jutott. A fiúknál a Dombóvár és a ZTE eredményei alapján ment tovább, de ott lesz a közép¬döntőben a Templom téri is¬kola csapata is, mivel a ver¬senynek a kanizsaiak lesznek a „házigazdái".
A gyermek korcsoportos lá¬nyoknál három csapat küzdött s ennek során a KDKK együt-


Úszás
RÉVÉSZ ARANYOS
Dunaújvárosban nagyszabá¬sú országos minősítő versenyt rendeztek, amelyen tizenkét klub mintegy 300 versenyzője szerepelt, köztük a Vízmű te¬hetségei, Papp Miklós tanítvá¬nyai.
A kanizsai gyerekek közül hárman is remekeltek, köztük kitűnt Révész Katalin, aki 100 m gyorsúszásban 1:04,55 mp-es idővel aranyjelvényes szin¬tet teljesített, s ez egy remek eredmény!
200 m gyorson 3. helyet szerzett Major Zsófia (2:31,38 mp), míg Sülé Orsolya 2:33,47 mp-es eredménnyel a 6. helyen végzett.
(B)
tese biztos sikert aratott, amely legyőzte a második BE-AC és a 3. helyen végzett MÁV NTE Sörgyár csapatát is.
A kadett korosztály közép¬döntőjében rangos mezőny gyűlt össze, amelyből kiemel¬kedett a több korosztályos vá¬logatottat is felsorakoztató Tungsram és a Kanizsai DKK együttese.
A várakozásnak megfelelően ez a két csapat vívta a döntőt is, amely a fővárosiak sikerét hozta 52:39 arányban.
A május közepén rendezen¬dő országos döntőre bejutott az 1-2. helyen végzett csapat - tehát a KDKK is -, amelyet a fővárosban, a BSE csarnok¬ban bonyolítanak le.
(-tal)

KANIZSA - SPORT



SORSOLTAK A MAGYAR KUPÁBAN
KANIZSA-TOTO
lX2-es játék
1994. jan. 15-16.
Olasz A-osztály
Cesena-Fiorentina Olasz B-osztály
A jobboldali üres tipphelyekbe a választott 1, X vagy 2-es tippet kell beírni I
NYEREMÉNYEK: 12 találatnál 1500 Ft-os, 11 találatnál 1000 Ft-os, 10 találatnál 500 Ft-os, 9 találatnál 200 Ft-os ajándékutalvány, amelyeket a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Igazgatósága ajánlott fel.
Góltotó
1994. jan. 15-16.
Olasz A-oszt. végeredmény
Olasz B-oszt. végeredmény
Ké/ilahda
Az NB l-es lámpagyári gár¬da a várakozásnak megfele¬lően sikerrel vette az évzáró hazai mérkőzést, vagyis a fiúk folytatták sikeres kanizsai mérlegüket s ezzel megerősí¬tették helyüket a bajnoki kö¬zépmezőnyben.
Tungsram-Szolnoki Olaj 28-24 (14-12)
A legeredményesebb játéko¬sok: Krichenbaum 6, Kuzmi-csov 4, Radovics, Rodek, Bje-lov, Ojtó és Brenner 3-3 gól.
A forgatókönyvnek megfele¬lően gyors gólokkal kezdett az izzós-csapat, de aztán a véde¬kezési és támadási hibák miatt a junior válogatottakat felvo¬nultató olajosok szorossá tet¬ték a találkozót. A lámpagyá¬riak ebben a szakaszban igen-
Teremfoci
Öten még
pontveszteség
nélkül

Győzelem itthon
csak halványak voltak, s talán csak Kuzmicsov (képünkön) volt az egyedüli, aki felvette a vendégek ritmusát. Ugyan mindig a hazai csapat vezetett, a vendégek mentek az ered¬mény után, ám a mutatott já¬ték nem hozta tűzbe a szép¬számú közönséget. Sok volt a hiba.
Szünet után az olajosok le¬rohanták a hazaiakat, kiegyen¬lítettek, majd fej-fej mellett haladt a két csapat. A 7. perc¬ben, 16-16-os állás után aztán beindult a gépezet. Két góllal elhúztak Rodekék, majd siker¬rel használták ki emberelő¬nyös helyzetüket - miközben Bjelov kettős előnyben sem tudott a kapuba betalálni - és Kriki is „feljött".
A megnyugató, ötgólos ve¬zetés után Kálóczy hetest, majd ziccert hárított, de ez¬után a Szolnok kettős ember¬előnyhöz jutott. Három gólra feljöttek a vendégek, majd új¬ra a Tungi percei következtek s a csapat nagyszerű hajrával aratott biztos győzelmet.
Ny. Kovesnyikov, a lámpa¬gyáriak edzője: - Az a fontos, hogy nyertünk. Meglett a két bajnoki pont, miközben a csapat csak esetenként csil¬logott.
-tal
AZ ÉLCSOPORTOK ÁLLÁSA:
I. csoportban
1. Tobeló
2. Holsten
3. Tip Top
4. Zóna
5. Chemotox

5 2 - 22-8 12
6 - 2 19-7 12
4 2 - 26-6 10
4 2 1 18-7 10
4 2 - 6-0 10

Az MKSZ-ben elkészítették a Magyar Kupa további menetrend¬jét. A legjobb nyolc közé jutásért a Tungsram „kifogta" az egyik nagyhalat, a Pick Szeged kitűnő csapatát, amellyel oda-visszavágó rendszerben mérkőznek.

1. Juventus—Roma
Genoa-Milan
2.
Intemazionale-Foggia
3.
Napoli-Cremonese
4.
5.
Udinese-Cagliari
6.
Piacenza-Sampdoria
Atalanta-Torino
7.
8.
Monza-Palermo
Padova-Bari
10.
Lucchese-Venezia
11.
Pescara-Cosenza
12.

Lecce-Parma
Lazio-Reggiana
F. Andria-Pisa
- A nemzetközi kupában is je¬leskedő Tisza-partiak ellen a csapat eddig mindig „felszívta" magát. Gondolok itt az elmúlt bajnokság rájátszására, a negyeddöntőre, ami¬kor a harmadik, Szegeden sorra ke¬rült mérkőzésen kerekedett felül a Kővári-csapat. Ugyancsak jól ment a játék a legutóbbi bajnoki mérkő¬zésen, amikor ismét sikeresek vol-

tunk, bár igaz, hogy a bravúrhoz mindenki hozzájárult kitűnő csa¬patjátékkal. A kupában termé¬szetesen szeretnénk továbbjutni, ám ehhez nagy bravúr kellene itt¬hon, és idegenben is — vélekedett Pintér István szakágvezető.
A Magyar Kupa első mérkőzé¬sére Nagykanizsán, az Olajbá¬nyász munkacsarnokban kerül sor január 11-én, kedden, a találkozó 17 órakor kezdődik. A visszavá¬góra két nappal később Szegeden kerül sor, s a két mérkőzés ösz-szesítése alapján dől el, hogy me¬lyik csapat a továbbjutó.


végeredmény
(bl)



A nagy érdeklődés mellett zajló 1993/94. évi városi' baj¬nokságban lebonyolították a 4-5. versenynapot az Olajbá¬nyász és a MÁV NTE mun¬kacsarnokban.
Időközben a csapatok száma megfogyatkozott, miután soro¬zatos meg nem jelenés miatt törölték Sand, Eszteregnye és Pusztamagyaród együttesét. Sajnos bekövetkezett egy sú¬lyos baleset is.
A résztvevő immár 48 csa¬pat közül még nem vesztett pontot a Faunus Puncs, IPOSZ Varia, ÁFÉSZ, Bútorgyár és a Tubifex gárdája, de több csa¬pat is jóval a várakozás fölött szerepel.

II. csoportban
1. Progressó
2. Reduktor
3. Flamingó
4. ROTARY
5. H. Boys
4 2 - 13-1 10
5 - 1 13-1 10
3 1 1 22-4 7
3 1 2 10-8 7
3 - 3 11-8 6
III. csoportban
1. F. Puncs
2. IPOSZ V.
3. ÁFÉSZ
4. Tungsram
5. S.Sas
6 - - 29-4 12
6 - - 26-4 12
5 - - 19-6 10
4 - 1 13-8 8
3-2 6-5 6
IV. csoportban
1. Póker 6 1 - 25-5 13
2. Bútorgyár 5 - - 22-3 10
3. DKG FDSZ 4 1 1 13-9, 9
4. Tubifex 4 - - 21-4 8
5. Bombázók 3 12 7-5 7

A jobboldali üres tipphelyekbe a három mérkőzés várt végeredmé¬nyét (például: 3-1, 0-0, 1-2) kell beírni.
NYEREMÉNYEK: aki .mindhárom mérkőzés végeredményét elta¬lálja 1000 Ft, két mérkőzés végeredményének eltalálója 500 Ft aján¬dékutalványban részesül, amelyet a ZÉTA Kereskedelmi Rt. (Nagykani¬zsa) ajánlott fel. Az egy végeredmény eltalálója nem részesül nyere¬ményben!
Név: .■
Lakcím:
A KANIZSA-TOTÓ fenti játékrésze - névvel és lakcímmel együtt - kétféle módon juttatható el szerkesztőségünkhöz értékelésre:
- A szerkesztőség Nagykanizsa, Király u. 47. sz. épülete bejára¬
tánál lévő postaládába elhelyezve, egybefüggően és összehajtva (bo¬
ríték felhasználása nélkül is).
- Egybefüggően és összehajtva, borítékban elhelyezve, felbélye¬
gezve, postai úton a következő címre: KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
Nagykanizsa, Pf.: 154. 8801. A borítékra rá kell írni: TOTÓ.
BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1994. január 14. (péntek) 14 óra. A később beérkező szelvények nem vesznek részt a játékban! A fénymásolt vagy stencilezett szelvényeket nem értékeljük!
(ti-nyi)

KANIZSA - APRÓ

1994, január'?.



ZALAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETI? Nagykanizsa, (.'si-nnei-)- U, 82. Tet.: 3Í3.040/1672, Kax: 93/310.121
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, ,
Király u. 47.
I. emelet. '
Telefon: 312-305
LAKÁS - TIÍLEK
Galamboki Öreg-hegyen, a Halastó fölött 1100 négyszögöl terület tö¬més présházzal, boltíves pincével áron alul eladó. Érd.: Galambok, Kossuth u. 31. Mihályfi. (1706 K)
Belvárosban családi ház igényes¬nek eladó. Érd.: Peterman. Nk. Arany J. u. 9. Tel.: 313-820. (1705
K)
Nagykanizsa területén ház alatt lé¬
vő garázst vennék. Ajánlatokat
napközben a 310-421-es, este a
313-040/17-59-es telefonszámon
kérek. (1703 K) ,
Eladó egy telefonos, kétszobás, 3.
emeleti és egy földszintes, 75 nm-
es tehermentes lakás. Esetleg zala-
karosi nyaralóra cserélhető. Érd.:
Torna Dezső, Munkás «.. 8/B.
(1634 K) ' '
Miháld, F8 út 76. alatt 2 szobás
felújított családi ház eladó. Érd.:
Nk. Postakert út 9. fsz/2. Pajor Ár-
pád. (1639 K)
Nk-án a keleti városrészben másfél
vagy kétszobás egyedi gázfűtéses
lakást vásárolnék. Ajánlatokat a
314-517-es telefonszámra kérnék.
(1635 K)
Másfélszobás lakást vennék 900 ezer Ft-ig. Ajánlatokat: 312-224-es telefonszámra kérek. (1655 K)
Kétszobás, 58 nm-es egyedi fűtéses magasföldszinti lakás telefonigény¬léssel eladó. Cím: Garay u. 2/A. fsz/2. (1654 K)
Katonaréten egyszobás, garázsos, alápincézett családi ház 150 nm-es telekkel, készpénzért eladó. Aján¬latokat „Levente utcai" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1660 K)
Szőlő, pincével, felszereléssel (gyümölcsfák, gesztenyefák, kaszá¬ló) áron alul eladó. Érd.: Gelseszi-get, Fő út 28. (1648 K)
80 nm-es üzlet eladó. Cím a szer¬kesztőségben. (1658 K)

Nk-án, Magyar utca elején udvari garázs eladó 70000 Ft-ért. Érd.: 312-054-es telefonon. (1664 K)
Aknás garázs eladó a Jókai utcai garázssoron. Érd.: Nk. Kodály Z. 1-3. F lph. II. em. 1. (1667 K)
Belvárosi 1 és félszobás lakás el¬adó vagy elcserélhető 2 vagy 1+2 félszobásra. Érd.: Csengery u. 2. III. em. Vajda Sándor. (1668 K)
Kétszobás, közp. fűtéses, telefonos
lakás a keleti városrészben sürgő¬
sen eladó. Érd.: Németh Ferencné,
Nk. Nagyváthy u. 3/D. fsz/2. (1669
K)
2+2 szobás, tehermentes lakás el¬adó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 10/C. Borbás, 17-19 óra között. (1698
K)
Kétszintes, két család részére is al¬kalmas családi ház eladó. Három¬szobás lakást, vagy zalakarosi, ba¬latoni nyaralót beszámítunk. Nk. Rákóczi u. 1. (1699 K)
Több célra hasznosítható, vasútál¬
lomáshoz közeli, gépkocsival köny-
nyen megközelíthető kb. 100 nm-es
épület és hozzátartozó nagy terület
bérbe kiadó. Vezetékes víz, villany
van. Cím a szerkesztőségben.
(1686 K)
Budapesti 30 nm-es, egyszobás, központi fűtéses modem komfortos lakást cserélnének nagykanizsai na¬gyobb méretű belvárosiért, értékkü¬lönbözet felszámításával. (Tel.: 312-582) Saját tulajdon. (1688 K)
Vennék Zalakaroson családi házat 3,3 mFt-ig, illetve Nk-án a Teleky u. 5-7-9-ben 2 szobás, földszinti vagy I. emeleti lakást. Ajánlatokat „Készpénzfizetéssel" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1683 K)
Lakásmegoldást keresek 1 millió forintig Nk-án. Ajánlatokat „La¬kás" jeligére, Nk. Pf.: 154-re ké¬rek. (1729 K)
Keleti városrészben 2 erkélyes, 54
nm-es 2 szobás, összkomfortos la¬
kásomat elcserélném másfélszobás¬
ra. Minden megoldás érdekel. Tel.:
317-186. (1727 K)
Nk-án 1+2 félszobás, tehermentes,
2. emeleti OTP lakást elcserélnénk
családi házra. Fizetés megegyezés¬
sel. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 3/D.
II/8. (1725 K)
Nk. Csengery u. 2. alatti, 84 nm-es öröklakásomat eladom. Érd.: 314-229 telefonszámon. (1725 K)

Másfél- v. kétszobás, földszinti, vagy I. emeleti, egyedi fűtéses la¬kást vennék. Tel.: 314-420. (1724
K)
Önkormányzati 3 és félszobás la¬kást cserélnék 2 szobásra vagy két-szoba hallosra, egyedi fűtésűre (3. emeletig). Ajánlatokat „Király úti" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1723 K)
Eladó Nk-án, Vörösmarty u. 71. sz.
ház bolthelységgel és felszereléssel
együtt. Érd.: Varga István, Nk.
Corvin u. 10/C. (1721 K)
Másfél vagy kétszobás lakást ven¬
nék Nk-án. Ajánlatokat „1 millió
300 eFt-ig" jeligére, Nk. Pf.: 154-
be kérek. (1722 K)
Összeköltözők, figyelem! 3 szobás,
önkormányzati lakásomat kettő
másfélszobásra cserélném. Cím:-
Nk. Csengery u. 36. Dudásné.
(1719 K)
Egyszobás albérletet fürdőszoba¬használattal keresek Nk-án, vagy vennék másfélszobás lakást. Aján¬latokat „Fontos" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1717 K)
Bérlakás bérleti jogát átvenném.
Minden megoldás érdekel. Nk.
Zemplén Gy. 3/A. VI/36. (1713
K)
JÁRMŰ
'79-es évjáratú, 1600-as zárt, ben¬zines Volkswagen Transporter te¬hergépkocsi eladó. Érd.: 3,14-797 telefonszámon. (1664 K)
Wartburg combit vásárolnék 14 éves korig. Ajánlatokat: „Kétüte¬mű" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké¬rek. (1663 K)
Jó állapotban lévő Trabant combi eladó. Érd.: a szerkesztőségben. (1662 K)
Eladó 10 hónapos, 5 ajtós Peugeot Junior. Érd.: Takács Balázs, Fitye-ház, Kossuth u. 68. (1657 K)
Eladó eredeti gyári alkatrészekkel, felújított motorral, lejárt műszaki¬val, jó gumikkal rendelkező TRA¬BANT. Ajánlatokat „Mikulás" jel-


igére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1673
K)
8 éves Wartburg combi 35 eFt-ért
eladó + tartalék motor és sebesség¬
váltó. Ajánlatokat „Kétütemű" jeli¬
gére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1679
K)
2 db Dácia téli gumi sürgősen el adó. Nk. Báthory u. 3. (1691 K)
Jó állapotban lévő Trabant combi
eladó. Érd.: Nk. Kodály Z. u. 7
Szirovicza Miklós. Tel.: 311-207
(1692 K)
353 Wartburg eladó 6 ezer Ft-ért Motor és sebességváltó nélkül Ajánl.: „Kétütemű" jeligére, Nk Pf.: 154-be kérek. (1678 K)
1990-es kiadású Skoda Favorit
olajzöld, megkímélt, 63 ezer km
rel reális áron eladó. Érd.: munka
időben 93/310-494, este 93/311
666. Megtekinthető: Nk. Ady E. u
35. (1694 K)
1985-ös Seat Ibiza egy hetes díze
kitűnő állapotban eladó. Irányár
340 eFt. Érd.: Fityeház, Rákóczi u
22. vagy a 93/312-036 telefonon
(1693 K)
Trabantot vennék 20 ezer Ft-ig Ajánlatokat „Sürgős" jeligére, Nk Pf.: 154-be kérek. (1726 K)
250-es ETZ extrákkal felszerelvi sürgősen eladó. Érd.: Nk.-Bajcsa Törökvári u. 59. Zámbó. (1701 K
ALBKRLET
Gyermektelen házaspár bútorozol lakást keres albérletbe januári köl tözéssel. Ajánlatokat „Ármegjelc léssel" jeligére, Pf.: 154-be kérel (1696 K)
Albérleti szoba kiadó. Nk. Tavas
u. 19/B. (1682 K) i
2 szobás, bútorozatlan albérlete keresek. Ajánl.: Városkapu kn 7/D. fsz. Németh. (1677 K)
Bútorozatlan albérleti szoba - há körüli szolgáltatásokért bérleti d: engedménnyel - egyedülálló ötvs nes nőnek kiadó. Érd.: 15 óra utál ■Csengery út 34. (1707 K)



VÁR MINDEN KEDVES VENDÉGET

REGGELIZŐ
KÁVÉ, TEA, KAKAÓ
HIDEG-MELEG SZENDVICSEK
HAMBURGER
SALÁTÁK
FRISS TEJTERMÉKEK, PÉKÁRUK TÉRJEN BE HOZZÁNK, ITT MINDEN FRISSS!
KANIZSA DZ. HETILAP

ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolá¬nyi u. 10. Tel./fax: 92/311-042) és a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel./fax: 93/310-121), Kálmánná. Az információk a kamara tagjainak ingyenesek.
Nk-226 Holland cég, amely nem elektromos háztartási cikkeket gyárt, szeretné termékei egy részét Magyarországon gyár¬tatni. Várja cégek, kisiparosok jelentkezését. A termékek kamaránkban megtekinthetők. (Pl. vasalódeszka, szántók, kis létra, konyhai szerszámok, szemetesvödör, mérlegek stb.)
Nk-227 Osztrák cég különféle szabadtéri szeparátorokat gyárt kö¬zépfeszültségre, továbbá energiaelosztókat, kábelelosztó szekrényeket, valamint kapcsolótábla-építést végez. Várja az érdeklődő cégek jelentkezését.
Nk-228 Angol cég kozmetikai cikkeket és ajándéktárgyakat árusító vagy értékesítő vállalatot venne, továbbá ajándéktárgyakat (kerámia, üvegáru, bőr, fa, textil).
Nk-229 Svájci cég autókarosszéria műhelyeket keres festékszóró be¬
rendezéssel az ország nyugati részén.
Nk-230 Török cég vásárolna hagymát. 2000 tonna. )

KANIZSA - APRÓ


Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Dukát Éva, Gombás Imre, Kovács Rita. Szerkesztőségi titkár: Bencze Ildikó. Külső munkatársak: Á. Kartai Csilla, Balogh Antal, Balogh László, Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Lukács Ibolya, Szirovicza Miklós, Tihanyi István, Tóth Ferenc, Varga József. rocKANdroll: Horváth Zoltán, Pécsi László, Pulai Gábor, Pungor Attila. Zalaegerszegi munkatársak: Ferencz Győző, Völgyi Ferenc. Kaposvári munkatársak: Balázs Andor, Kirsch Veronika. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa, Terv u. 5. Tel.: 93/311.-457. Felelős vezető: Mihalkó Lajos. Gazdasági vezető: Soós Sándomé. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor mb. vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: A megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
VEGYES.
ALKALMI VÉTEL! Eladó^ igé¬nyesnek sötétbarna valódi bőr ka¬napé, 2 db fotellel. Irodába, üzlet¬be is praktikus. Érd.: 313-052, vagy Király u. 31/C. H/8. (1641 K)
Fekete-fehér nagyképernyős Video¬
ton televízió eladó. Érd.: Nk. Bar¬
tók B. 6. VIII/4. Tel.: 316-468.
(1645 K)
Általános és középiskolás diákok számítástechnika korrepetálását vállalom. Számítógép biztosítva. Érd.: Egri Imre, Nk. Zemplén Gy. 3/A., vagy munkaidőben a 93/310-123-as telefonon. (1630 K)
Eladó 1 db hármasszekrény, 2 db ágy, 1 db férfikerékpár, 1 db két-szárayú ablak, 1 db hullámpala, 2 db hőszigetelő lap. Nk. Akácfa u. 19. (1620 K)
220 voltos nagyteljesítményű pad-
lókefélő-ápoló (műanyag padlóhoz
is) és kétkarú kávéfőző eladó. Nk.
Dózsa Gy. u. 76. Szollár. (1668
K)
Új Levis 501-es sötétkék farmer sürgősen eladó. Cím: Cserháti kol¬légium, 202-es szoba. (1667 K)
Eladó: Vendéghaj (konty); télika¬
bát; ruhák; szürke kamasz öltöny,
villanyvasút. Érd.: 93/314-998 te¬
lefonszámon, délután 2-4-ig.
(1666 K)
Eladó 4 db, 23 kg-os gázpalack, 2 db olajradiátor, 4 db olajícályha. Érd.: Takács Balázs, Fityeház, Kossuth u. 68. (1658 K)
Angol anyanyelvű tanár magán¬órákat vállalna középhaladók és haladók részére. Jelentkezni „Kommunikáció" jeligére, Nk. Pf.: 154 címre lehet. (1653 K)
Büfékocsi bérbeadó. Tel.: 317-
118. (1651 K)
Parapettes gázkonvektor olcsón el¬
adó. Érd.: Ady úti Natura boltban.
(1650 K)
Mélyépítő technikus kivitelezői, államigazgatási és ipari gyakorlat¬tal munkahelyet keres Nk-án vagy környékén. Ajánlatokat: „Mikulás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1674 K)
Fiatal házaspár eltartási szerződést kötne idős emberrel. Ajánlatokat Nk. Pivári út 84/A. címre kérek. (1671 K)
Eladó 100 eFt névértékű zalai kár-pótlási jegy. Ajánlatokat „Névér¬ték körüli" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1660 K)
Bejárónőt keresek heti három al¬kalomra. Jelentkezni lehet Nk. Te¬leki út 10. alatt, reggel 8-10 óráig vagy este 20 óra után. (1657 K)
100 kg-os sertések élve vagy ha¬sítva eladók. (Folyamatosan.) Sor¬más, Kossuth u. 81. (1656 K)
Zsuzsi kézi kötőgép áron alul el¬
adó. Érd.: 312-810-es telefonon.
(1649 K)
Commodore 64 számítógép, mag¬nó, kazetták eladók. Nk. Kazanlak krt. 4/C. 11/10. (1651- K)
BOTAS TÍPUSÚ, 260 mm-es kor-csolyacipő eladó. Érd.: szombat, vasárnap, Nk. Rákóczi u. 1. (1700 K)

PASSAP DUMATIC 80 kéttűá-gyas kötőgép, 5 szálas Singer tisz-tázógép reális áron, ^ fizetési könnyítéssel. Érd.: Nk. Őrház út 28. Egész nap. (1695 K)
S. O. S. 3 tündér szép, 6 hetes
pici cicát elajándékoznék állatba¬
rát gazdinak. Tel.: 14 óráig: 312-
677, 16 óra után 313-272. (1676
K)
Kitűnő állapotban lévő 38-as női irhabunda és jó állapotban lévő aj¬tók, ablakok eladók méltányos áron. Tel.: 312-582. (1689 K)
Megszökött dec. 12-én 1 éves, ró¬
ka kinézetű, zsemlevörö's színű,
kis testű, játékos, szuka kiskií*
tyánk. Kérem a becsületes megta¬
lálóját az alábbi címen^értesítsen:
Vaska Ferenc, Nk. Űrhajós u.
14/14. (1708 K)
Parabola antenna eladó. Érd.: Ho¬
mokkomárom, Petőfi S. u. 23.
(1709 K)
Új franciaágy és új heverő eladó.
Érd.: Nk. Király u. 8. (az udvar-
ban). (1704 K)
Megbízható köztiszteletben álló család eltartási szerződést kötne — esetleg életjáradékot fizetne -egyedülálló személlyel vagy idős házaspárral. Cím a szerkesztőség¬ben. (1702 K)
Vadonatúj számítógép áron alul sürgősen eladó. 486 DXZ-66 alap¬lap (INTEL PROC, 3LB), Baby ház, 4 M RAM, 512 K videove-zérlő, 1.2 M floppy, IDE PLUS ZS1P16, 101 gombos billentyűzet, 250 M winchester. Ára: 160.000 Ft. Érd. személyesen: 19-20 óra között: Nk. Platán sor 12/4. Bán¬falvi. Telefonon: (l)-221-3556. Ugyanitt eredeti SOUND BLAS-TER PROZ hangkártya szoftverek¬kel 17.000 Ft-ért eladói (1710 K)
Kettes eke eladó. Érd.: Rigyác, Szabadság út 35. (1711 K)
Iker mély babakocsi eladó. Nk. Őrtorony utca 20/B. (1712 K)
A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazda¬sági Szakközépiskola „AL¬MA MATER" Alapítványa az 1993. évben 230 ezer Ft-ot fordított a nyelv¬tanulás támogatására, vala¬mint a kiemelkedő tanul¬mányi és kulturális ered¬mények elismerésére. Az Alapítvány vagyonának gyarapítása érdekében to¬vábbi támogatókat vár a Kuratórium.
Számlaszám: 493-11387

Törzskönyvezett németjuhász kis¬kutyák eladók. Érd.: Polgári Lász-ló. Bajcsa, Törökvári út. (1715 K)
10 db hollandi ablakkeret és gu¬mós begónia, kardvirággumók el-adók. Nk. Határőr u. 6. (1718 K)
Jól jövedelmező otthoni munkát ajánlok. Válaszborítékért tájékoz¬tatom. Gergely Szilvia, Nk. Zemp¬lén Gy. u. 3/A. (1720 K)
POPCORN kukorica-pattogtató gép bérbeadó. Érd.: 313-817 tele¬fonszámon este. (1726 K)
13 hetes ROTTWEILER törzs¬könyvezett kiskutyák beoltva ba¬ráti áron eladók. Érd.: 8864 Tót¬szerdahely, Kossuth L. u. 36. Lu¬kács Attila. (1728 K)
PARTNERKERESŐ
49/165/80 kék szemű, szépen őszülő hölgy (leány) várja annak a korban hozzáillő, emberi érté¬kekre igényes úrnak a levelét, aki szívesen megosztaná vele magá¬nyát. Nk-tól 14 km-re lakom, ahol kertes családi házam van, honnét még csak te hiányzol. Leveleket „Ketten Egymásért" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1626 K)
50 éves középvezető nő társat ke¬
res 58 éves korig, intelligens, nem
dohányzó férfi személyében. Fény¬
képes leveleket „Velencei szere¬
lem" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-
rek. (1654 K)
185 cm magas, 28 éves, kék sze¬mű, sportos alkatú legényember keres finomlelkű hölgyet házas¬társnak. Leveleket „Jólelkű em¬ber" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké¬rek. (1665 K)
Társat keres nyugdíjas nő szép ott¬
honába. Leveleket „Várlak" jeligé¬
re, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1662
K)
47/152 elvált, középiskolai vég¬zettségű nő keresi korban hozzáil-
Nk. Rózsa u. 13. LYKÓKÖZÖSSÉG
palyá/.at útján
meghirdeti
egy kö/os helyiség
bérleti jogát
u/lcti ci-lu
feiliiis/nálásra.
Páljá/aü feltételekről
felvilágosítás, Illetve
pályázatok benyújtása:
Csörgei Sándorné,
Nk,, Ró/sa u. 13.
JI/15. alatt.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap

lő férfi ismeretségét 50 éves ko¬rig, aki belső emberi értékekre igényes és minden káros szenve¬délytől mentes. Leveleket „Szép Karácsony" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1672 K)
Érzelmekben gazdag, értelmiségi
nő keresi intelligens, lehetőleg
diplomás társát 45 éves korig. Le¬
veleket „VÖRÖS RÓZSA" jeligé¬
re, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1655
K)
48 éves férfi (172/70) keresi ha¬sonló korú hölgy társaságát. Le¬veleket „Boldogabb újév" jeligé¬re, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1680
K)
Arányos alkatú, szép arcú, 37 éves, rendezett körülmények közt élő, független, csinos, barna hölgy keresi finomlelkű, független, ren¬dezett körülményekkel bíró, 47 év körüli, okos, mélyérzésű, elvont tudományok irányt érdeklődő, nem mindennapi úr ismeretségét házas¬ság céljából. Leveleket „Keresem . a másik felem" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (1684 K)
20 éves, 170 cm magas, sportos, jó alakú, bájos arcú, önmagára és partnerére igényes nő keresi eg¬zisztenciálisan megfelelő úr isme¬retségét 30 éves kortól házasság céljából. Leveleket „Találjunk egymásra" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1685 K)
36 éves 160 cm magas, szolid fia¬
talember megismerkedne 40 éves
korig barátságos és jólelkű nővel
házasság céljából. Fényképes, be¬
mutatkozó leveleket várok. Leve¬
leket „Boldogság, szerelem" jeli¬
gére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1714
K)
Nyugdíjas hölgy 65—70 éves, in¬telligens, antialkoholista urat ke¬res, aki hozzá költözne. Minde¬nem megvan, csak egy hűséges társ hiányzik. Leveleket „Kölcsö¬nös megbecsülés" jeligére, Pf.: 154-be kérek. (1690 K)
A-Z-IG ÜGYNÖKSÉG
MEGKEZDTE MŰKÖDÉSÉT
Nagykanizsán,
Platán sor 9/B. 1/3.
szám alatt.
Nyitva:
hétfő, csütörtök
10-18 óráig,
kedd, szerda, péntek
17-19 óráig.


l
mmmMmmmmmmmmmmm m&mrnmmmmmmmmmmm
IIIIL-

KANIZSA - HÍREK





Minden kedves ügyfelünknek,
partnerünknek eredményekben
gazdag, boldog új esztendőt
kívánunk!
CSAK HATEZER SEGÉLYRE
A legutóbbi önkormányzati tudósításunk keretében nemrégiben már hírt adtunk arról, hogy Nagykanizsa is csatlakozott az Európa Tanács felhívásához. Ebben az állt, hogy az akció napján az ország vala¬mennyi polgármesteri hivatalaiban fogadják az adományozókat. Mint ismeretes, a kanizsai hivatal a fent említett napon zárva tartott -előtte ugyanis már ledolgozták e napot -, így a Teleki utcában le¬hetett leadni az adományokat. Az összegyűlt pénz bizony kevés -nyolc adományozótól mindössze hatezer forint gyűlt össze -, így csupán csak ezt az összeget fordíthatják a volt Jugoszlávia területén élők megsegítésére.
- dé -
Az Agrárszövetség jelöltje: JOHANIDESZ ISTVÁN
ÁLLAS * ÁLLAS ♦ ÁLLÁS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ
Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban,
illetve munkakörökben kinál elhelyezkedési lehetőséget:
feltétel
férfi szakmunkás
középfokú szakképesítés
(4 és 8 órás)
szak- és betanított munkás
szakmunkás
szakképzett
szakmunkás
érettségi
IHÍvcbb felvilágosítást a munkuhehi ajánlatokról (/Y1.Y1K Kir. Nk., Ftt u. 24. s/áni) a közvetítői csoportnál adunk, I. emelet 111. szoba. í:g\félfogadási idő: liétfő-kedd-szerdu: 8.00-12.00 és I.U10-I6.00. péntek: X.00-12.00 és 13.00-14.00 óra kö/ött.
Kereskui
a kuratóriumban
Alapítvány
a köz¬biztonságért
A Zala Megyei Önkor¬mányzati Közgyűlés alapí¬tóként hatszázezer forintos vagyonnal alapítványt ho¬zott létre közérdekű céllal, hogy a közrendért és köz¬biztonságért folyó rendőri munkát támogassa.
Az alapítvány vagyonát föl lehet használni mindé-' nek előtt dologi és műszaki eszközök vásárlására, a bűnmegelőzési célú, helyi önszerveződésű, közrendet és közbiztonságot védő csoportokkal való kapcso¬lattartásra. Az alapítványt tíztagú gondnokság kezeli. Köztük szerepel dr. Keres-kai István, városunk pol¬gármestere, de a Balaton Fűszert és a Zalahús vezér¬igazgatója: Dévényi Zoltán Állami díjas és Farkas Imre is.
F.
Balás Béla
katolikus
megyéspüspök
Kanizsán
iii ;nábiiapjai) c(!jik ewcyi beütemezett programját teljesítve Nagy-kuni/sara látogatott Balás Héla, a \ árosunkat és közöli korn)íkét i- fVlniclíí Kapi"-\ári Katolikus Egyházmegye idíii kincu/.iít i'iispöke.
A mcí;>éipiis|)ok részt vi'tt a ! i'!sö\áro».j templom¬ban Kiirona László pléb.'i nos MIM moudoll. 9.Iá ón¬kor k"/dortott (HAknmín. amehon %/enlbi ■>/{<ii t mon¬dott. K/t koM'toen ISalas Ké-l.« tekhrálta u M.30 érakor ke/clridotl naji.wiiisí!, amely¬nek kitilib.n homiliát (rö-vid |>ri (iik.uint/ mondott és ipi'jikirvs/tclt lí/ hi'l\i ki,-(í)crmokil.
A/, ünnepi jrllcuü iiíyházl csomOnvck után munkatár¬sunk a Jf'/us s'/iu- Plébáni¬án hts/clm'ti'st folytatott Hálás Béla IIHÍM cs|>iispok-kcl. Kiről litpunk kowtke/it s/áinííban s/ámoluiik he.
(lihanvi)


A Nagykanizsai SZUPERIN-FÓ Információs Hetilap decem¬ber 21 -i számából, az érintett úr által eszközölt fizetett hirdetés¬ből jutott tudomásunkra, hogy az AGRÁRSZÖVETSÉG Johani-desz Istvánt indítja Zala megye 2. sz. választókörzetében ország-5 gyűlési képviselőjelöltnek.
Az ismeretlen jótevő
Minden elismerés és kö¬szönet annak az ismeretlen fiatalembernek - és édesap¬jának -, aki december 23-án délután fél mázsa(!) sza¬loncukorral lepte meg a nagykanizsai GYIVI fiatal¬jait. Mint a mesében és a történelemben, a fiatal¬ember jött, látott és győ¬zött. Azt sem mondta, ki¬csoda és honnan jött, csak hozott két nagy doboz -nem tavalyi - szaloncukrot ajándékba és elment.
Ennyi.
H. I.

KANIZSA KFT.
Nagykanizsa, Teleki u. 40. Tel./fax: 93/310-125; 314-169
ÉPÍTŐMÉRNÖKI
VÁLLALKOZÁSI IRODA
Nagykanizsa, Csengery u. 11.
Tel./fax: 93/312-216
A 43 esztendős, mezőgazdasá¬gi gépészmérnök, ' agrár-gazda¬sági szakmérnök és mérnök-ta¬nár képzettségű Johanidesz Ist¬ván jelenleg a Nagykanizsai Cserháti Sándor Mezőgazdasági és Gépészeti Szakközépiskola ta¬nára.
(t. i.)
vas-műszaki eladó könyvelő+szám.gép takarítónő
élelmiszerbolti eladó ápolónő
napközis nevelő burkoló üzletkötő, ügynök

1 KANIZSA BZ. HETILAP '
Kétmillió Szerdahelynek
A megyeközponti költ¬ségvetési előirányzatok módosítása, pénzátadás során úgy döntött a me¬gyei önkormányzati köz¬gyűlés, hogy a magyar¬szerdahelyi szociális ott¬honnak a költségvetésből gondozási díjból származó bevételi többlet visszaen-gedélyezése során 1 mil¬lió forint jut, tárgyi esz¬köz beszerzésére 210, egyéb kiadásokra 790 ezer forint. Ezen felül ár- és díjbevételi többlet vissza-engedélyezése címén gép¬es műszerbeszerzésre még 350 ezer forint áll az ott¬hon rendelkezésére.
F.
ker. lehetőség
13000-15000 Ft 13000-18000 Ft 5500-14000 Ft 11000-15000 Ft 12000-15000 Ft 13000-18000 Ft 15000-17000 Ft 12000-20000 Ft



DEL-ZALAI HETILAP
ÁRA:
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
VI. évf. 2.sz. 1994. ]an. 14.



Rendezi a Hiaropíasztik Kft.
90 volt dolgBzTTjának az elmaradt kétmilliós végkielégítését
FARKAS ZOLTÁN
a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje
A nagykanizsai Fidesz-csoport- megválasztotta a párt ország¬gyűlési képviselőjelöltjét. A helyi tagság javaslata alapján Farkas Zoltán, városunk- alpolgármestere, a Fidesz Országos Választmá¬nyának tagja indul harcba a Zala megyei 2. választókörzetben megszerezhető mandátumért. A Fidesz Zala megyei választási lis¬tája még nem készült el, de rövidesen az is kiderül, hogy azon kit hányadik helyen jelölnek a Fiatal Demokraták.
A napokban - több volt munkatársa nevében is - pa¬naszt tett szerkesztőségünknél Simon János Nagykanizsa-Pa¬lin újtelepi lakos. Elmondta, 1992 tavaszán a csődbe ment helyi Hidroplasztik Kft. illetéke¬sei felmondták munkaviszonyát, s néki sem fizették ki a kollek¬tív szerződésben biztosított vég¬kielégítést. Az ügyben többször is sürgették a vállalat illeték¬eseit, illetve később már a fel¬számolót a megjáró összeg ki¬utalására. Erre azonban ezideig még nem került sor.
A témában a panasz nyomá¬ba eredtünk, s felkerestük az Ady út 6. sz. alatti 1. sz. Ügy¬védi Iroda vezetőjét, dr. Noll Lászlót, a Zala Megyei Bíróság által kirendelt felszámolót, aki kérésünkre a következő tájé¬koztatást adta:
- A munkavállalók követelé¬se ugyan felszámolás előtti tartozás, de mégis felszámolási

költségként kezeljük. Mihelyst pénzügyi fedezet áll rendelke¬zésre, ezt törvény szerint ki kell fizetni. Elmondhatom, hogy erre a kilátások biztató¬ak, ugyanis az elmúlt év végén szerződés aláírására került sor egy olyan vállalkozóval, aki megvette az üzem egy részét. A megállapodás alapján a 14 millió forint összegű vételár első részletét, 4 millió 470 ezer forintot 1994. január 15-ig egyenlíti ki. A pénzösszeg átutalása után természetesen azonnal sor kerül a volt dol¬gozók követelésének rendezésé¬re. Hogy milyen formában, ar¬ról a kft.-nél adnak felvilágo¬sítást - mondta.
A Hidroplasztik Kft. gazda¬sági vezetője, Bánfalvi István-né érdeklődésünkre telefonon így informált:
- 1992 áprilisa és 1993 ok¬tóbere között 90 olyan dolgo¬zónak mondott fel a kft., akik

jogosultak voltak a végkielégí¬tésre. A kiszámított alapösszeg részükre összesen 2 millió 13 ezer forint, amelyet fedezet esetén természetesen kifizetünk volt dolgozóinknak. Közülük többen írásban kamatigénnyel léptek elő. Amennyiben a fel¬számoló elrendeli a kamatok számfejtését is, azokat a pénzügyi fedezet erejéig szin¬tén kifizetjük egykori munka¬vállalóinknak.
tih-i)

Járási-tűzzománc Gleisdorfnak
Az elmúlt év végén Nagy¬kanizsa és Gleisdorf testvér¬városi kapcsolatának újabb tárgyiasult bizonyítékaként vá¬rosunk önkormányzata egy képzőművészeti alkotással is megpecsételte a testvérvárosi szerződést. A szóbanforgó mű¬alkotás Járási Ildikó iparmű¬vész munkája, a Madonnát áb¬rázolja. A csodálatos tűzzo¬mánctechnikával készült „kép" elhelyezéséről a gleisdorfi polgármester intézkedik - tud¬tuk meg a polgármesteri hiva¬tal humán osztályán Gerencsér Tibortól.



SZEMTANUKAT KERESNEK
A Budapesti l j>\észségi Nyomozóim utal által az 1956. október 26-an Nagykanizsán elkövetett emberiség elleni bűntett miatt ismeretlen tettes ellen elrendelt nyomozás érdekében kérjük mindazon személyeket, szemtanúkat, akik a sorliiiek. lo\ütések (.ki/mén)ei\el, u/ok elköve¬tésével, illetve következményeivel (halálesetek, sebesülé¬sek), bármilyen hitelt érdemlő bizonyítékokkal, azok hollétéről megbízható adatokkal rendelkeznek, úgj írás* ban, vagy meghallgatás végi-it szeméi)csen Jdentkezsee* nek a Nagykanizsai Városi l gjészségen vagy telefonon a 3I3-054-es számon.
- Zalavolán a bérletesekért.
Az utóbbi időben különösen év és hó elején tapasztalható tumul¬tus kiküszöbölésére, a gyorsabb, gördülékenyebb kiszolgálás érde¬kében a Zalavolán nagykanizsai autóbusz-állomásának pénztára minden hónap elején egy újabb ablak nyitásával a helyijáratú buszbérletek, illetve jegyek áru¬sítását a helyközi igények kielé¬gítésétől elkülönítve fogja végez¬ni. A kanizsai helyijáratokon uta¬zók elsejétől hatodikáig, reggel
fél héttől délután ötig vehetik igénybe az új szolgáltatást.
TOTOZZON INGYEN!
Tipp szelvényeinket a 29. oldalon találja.
A nyertesek a Dél-Zalai Áruház és a ZÉTA Kereskedelmi Rt. ajándékutalványait kapják.
-s -a

KANIZSA - HÍRHOZÓ

L9i>4. január L4.






^főpolgármester éf;í a sji|fio
gjjrendelte az Erzsébet
JiJI pavilonok lebontását
Karácsonyi \ásár. Márciusban újra ke/dik(?)
(Krdi'i András felvitele)
Az idei parlamenti és önkormányzati képviselő-választásokra való előkészületek jegyében január 7-én Zalaegerszegen, a megyeházán dr. Dénes Béla megyei főjegyző előtt esküt tettek a zalai egyéni választókerületek választási bizottságai mellett működő munkacsopor¬tok tagjai. Az eseményre egy törvénymódosítás következtében került sor, amely szerint a munkacsoportok tagjainak is esküt kell tenni, hogy az alkotmánynak és a fennálló törvényeknek megfelelően vég¬zik majd a választásokkal összefüggő munkájukat.
A munkacsoportok tagjai főleg a helyi polgármesteri hivatalok apparátusából kerültek ki. Teendőik közé tartozik majd a választások előkészítésében, lebonyolításában végzendő informatikai, manuális és egyéb gyakorlati feladatok megoldása.
Az esküt tett 51 fő között ott voltak a 2. ÍZ. (nagykanizsai) választókerületi választóbizottság munkacsoportjának tagjai is, összesen heten:
Elnök: dr. Henczi Edit jegyző. Tagok: dr. Lukácsa Erzsébet tit¬kárságvezető, Mátyás József informatikai főmunkatárs, Szabó László-né szervezési főmunkatárs, dr. Varga Mária jogi főmunkatárs, Vuk Lajosné szervezési munkatárs (valamennyien a kanizsai Polgármesteri Hivataltól) és Sipos Zsolt informatikai munkatárs (a BM Zala Megyei TÁKISZ-tól).
(tih-i)
Németh-kiállítás
Ma délelőtt nyitja meg a Hevesi Sándor Művelődési Központ¬ban Matyovszki Márta pszichológus a Zalaegerszegen élő és alkotó Németh Klára második önálló kiállítását. A gazdag tárlat tűzzománc és akvarell képeit az érdeklődők február elsejéig te¬kinthetik meg.
Január 5-én délután és kora este Jancsi György elnökletével tartotta idei első soros ülését a kanizsai önkormányzat mellett működő Városfejlesztési Bizott¬ság. Az ülésnek öt rendes és egy rendkívüli napirendi témája volt. Az ülést a rendkívülivel kezdték, amelynek tárgya „Az önkor¬mányzat által a karácsonyi vá¬sárra engedélyezett pavilonok további sorsa az Erzsébet téren" volt.
Nem kis meglepetést keltett a bizottság tagjai körében, hogy az ülésen részvételi lehetőséget kért Rákhely Árpád, a Vállalko¬zói és Kereskedelmi Kamara helyi szervezetének elnöke - a néhány negatívum ellenére sike¬resnek ítélt karácsonyi vásár ecsetelése után — arra kérte a bizottságot, hogy az Erzsébet téren a Halász Károly vállalko¬zó által felszerelt negyven pa¬vilont a húsvéti vásár közelsége miatt ne kelljen lebontani, ugyanis a lebontás illetve az új¬bóli felállítás összesen ötszáz¬ezer forint pluszköltséget jelen¬tene az árusító kereskedőknek, az önkormányzat pedig két hó¬nap alatt „elesne" kétszázezer forint helypénztől. Hozzátette, hogy kérelméből a jövőben nem akarnak rendszert csinálni, csu¬pán csak az idei egy alkalomról lenne szó.
A Polgármesteri Hivatal kép¬viseletében megjelent Gödinek László csoportvezető kifejtette, hogy az Erzsébet téri karácsonyi vásárt a lakosság örömmel fo¬gadta, bár egyesek oldottabb te¬lepítésre gondoltak, mások hiá¬nyolták a hangulatosabb légkört és a dekoratívabb jelleget. Álta¬lános volt az a megállapítás, hogy a kínálat illetve a választék a vártnál szegényesebb volt. A
Kanizsán még Magyar
A/, elmúlt é\ vé^én kit alku lom mai is helyt adtunk egy politikai jellegű felhí¬vásnak: megadott telefon¬számra jelentkezőket vár¬tak a Nagykanizsán is szer¬veződő Magyar l't Körök mozgalomba illetve Magyar igazsái; <;.\ /'.7<7 /'(írtjába. A magát felfedni nem óhajtó .s/.erve/.ő ígéretet tett arra. hogy hamarosan meghívót küld lapunknak a MUk il¬letve a MIKI* kanizsai s/er-

húsvéti vásárt a lapasztalatok hasznosításával kell majd bonyo¬lítani.
Rákhely Árpád kifejtette, hogy a húsvét előtti vásáron már lesz színpad, ahol Ulkalmi mű¬sorokat szerveznek, s a vásár be¬fejezése után hét napon belül le¬bontják az ideiglenes létesítmé¬nyeket.
Ezután a VFB elnöke és tagjai nyilvánítottak véleményt, ame¬lyekből leszűrhető, hogy a vá¬sárt a jövőben színvonalasabbá kellene tenni, a városi és vá¬roskörnyéki lakosság felé na¬gyobb propagandát kellene ki¬fejteni, a keletkezett nyereség¬ből a rendezők forgassanak vissza bizonyos összeget városi célokra (például a téren lévő lepusztult török-kút újraépítésé¬re), a pavilonok zsúfoltságát fel kellene oldani, a lebontását pe¬dig 1-2 nap alatt végre kell haj¬tani.
nem alakult Út Kör
vc/.etének alakuló ülésére -tudósítás céljából.
Nos. az alakuló ülésre Hein került sor, mert a szervező állal megadott te-Ivfonsiiímun - :IIII>Í>Y a/l az illető telefon-érdeklődé¬sünkre közölte - oh an tá¬jékoztatást kaptunk, hogy csak néhány jelentkező akad) a két Csurka István állal ..jcfiy/elt" helyi s/.er-ve/.etbe.
i.ti-nyi)

Kenyeres Borbála, a hivatal építési csoportvezetője - mint hatóság - a piaci helypénz al¬kalmazása helyett közterület¬használati díj rendszeresítését javasolta a vásáron, amelynek összege számítások szerint 1,5 millió forint lenne. Mivel a pa-

vilonokat a szervezők a január í 5-i határidőre nem bontották le, | január 6-tól bírság kivetése me- 'í rülhet fel! Egyedi államigazga¬tási eljárást javasol a hivatal vezetésének.
Bár a bizottság jelenlévő hat tagjának többsége támogatta a pavilonok húsvétig történő fenn¬tartását, Krémer József biztottsá-gi tag szerint a pavilonokat a közgyűlés határozata alapján már le kellett volna bontani, s egyébként sem támogatja a vá¬rosképre heteken át negatív ha¬tású árusító pavilonok húsvétig történő fenntartását.
A VFB a legközelebbi közgyű¬lés felé a következő határozati javaslatot hozta: 1. Az önkor¬mányzat a jövőben is engedé¬lyezze évente két alkalommal (húsvét és karácsony előtt) az Erzsébet téri vásárok megtartá¬sát, 30-30 napos időtartamra. 2. A múlt évi karácsonyi vásárra felállított pavilonok a húsvéti vásárig folyamatosan maradjanak az Erzsébet téren, a piaci hely¬használati díj alkalmazásával. * * *
Másnap - Kenyeres Borbála építési csoportvezető hatósági javaslata alapján - dr. Kereskai István polgármester és dr. Hen-czi Edit jegyző egyedi államigaz¬gatási eljárást folytatott le, s a közgyűlés határozatát érvényesít¬ve elrendelték az Erzsébet téren karácsony előtt felállított vásári pavilonok lebontását.
(tihanyi)


1994. január 14.

KANIZSA - HÍRHOZÓ

3




Kanizsáról Budapestre, Sopronba
UJ BUSZOK INDULTAK ÚTRA
A Zalavolán tizenegy új busz elindításával köszöntötte az új esztendőt. Az európai környezet¬kímélő követelményeknek is megfelelő, ugyan Rába-motoros, de benne Bosch-adagolós, kívül-belül szemrevaló járművek sajtó¬bemutatóját január 5-én tartották meg. Zalatani László igazgató részletesen beszélt a fehér színű, 395-ös távolsági és a sárga, me¬gyén belül járó 256-os Ikaruszok főbb jellemzőiről.
Fontos adat, s a kocsikon lévő, zöld árnyalatú sávok ezt jelzik: a korábbinál mintegy 80 százalék¬kal jobban kímélik meg a kör¬nyezetet, vagyis ennyivel keve¬sebb káros anyagot bocsájtanak ki az új buszok. A megyén kí¬vülre járó buszokban 50 ülő és 18 álló, a Zalát rovókban 40 ülő és 32 állóhely van. A hőmérsék-let-állandósító már természetes tartozék, de az új, hogy ülő hely¬ből lehet jelezni a leszállási szándékot a fejünk felett lévő pi¬ros gombbal.
Jó hír, hogy a fehér színűekből újabb négyet, a sárgákból tízet már megrendelt az Ikarusz-gyár-tól a Zalavolán, amely tavaly 200 millió forintot fordított buszvásárlásra. Nagykanizsán naponta 63 ezer utast szállítanak a járatok. Zalában tavaly 60 milliónál is többen váltották meg az egyre dráguló jegyeket

- nem kevesebben a megelőző évinél.
Nagykanizsáról Budapestre, va¬lamint Zalaegerszeg érintésével Sopronba indulnak a fehér járatok. Az új sárga telephelye Zalakomár, vagyis városunk és a jelzett köz¬ség között közlekedik.
Egyik sem volt olcsó: 15 mil¬lióba került a fehér, 8-ba a sárga. Megérdemlik, hogy állandóan tiszták legyenek és ne szórakoz¬zon senki az ülésborítók felhaso-gatásával. Ettől nem lesz hős, csak ostoba. A szakemberek azt várják, hogy mintegy egymillió kilométert futnak majd ezek a ko¬csik.
A Zalavolán a régi buszok kar¬bantartására is gondol: tavaly 34 esett át a középjavításon, s ennyi az idei terv is.
A nagyokon kívül Mercedes kisbuszok is üzembe álltak, egyi¬kük gyakran tart majd Varasdra, onnan Bécsbe és vissza. Ezek a buszok bérelhetők harmincforin¬tos kilométerenkénti áron.
Felvetődött a sajtótájékoztatón, hogy célszerűen ki lehetne hasz¬nálni a buszokat, főképp a kis fal¬vakból történő posta- és áruszál¬lításra. Viszont lehet, hogy a Za¬lavolán hamarosan ignyt tart majd a helyi önkormányzatok anyagi hozzájárulására is a bu¬szok üzemeltetéséhez.
F.Gy.

Az „F" fizetési osztályról
Mint a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosításának egyik kezdeményezője az alábbiakat a felmerült problémákkal kapcso-lalhan feltétlenül szükségesnek tartom kifejteni.
Sem igaz a beállítás', hogy a törvénymódosítás a közalkalmazottak körét anyagilag összeségében hátrányosan érinti, A bekövetkezett vál¬tozások eredménye nem elvonás, hanem a közalkalmazottak javadal-mázasára fordított többletköltség. Az viszont igaz. hogy az előnyös változásokat rendre elhallgatják.
A legmagasabb fizetésű „I■'" osztályba második végzettség alapján jutás feltételeinek pontosítását nem valamiféle takarékoskodást igyeke¬zetünk motiválni, hanem az a tömeges neheztelés. amely kifogásolta, hogy az eredeti törvény alapján olyan végzettségeket kellett volna ho¬norálni havi 10-12.000 l't töhbletfizeléssel, amelyek az előírtnál ala¬csonyabb foknak, vagy amelyek a kérdéses' munkakörben használha¬tatlanok, mindezt ráadásul országszerte a legteljesebb összevisszaság¬ban. Ez is feszültség volt, mégpedig nem kicsi. Az e tekintetben tör¬téntekért a felelősség valóban jelentős részben engem terhel, amit an¬nak idején tudatosan vállaltam fel és vállalok ma is.
Ugyanakkor ki kelt jelenlenem, hogy a törvénymódosítás nem vál' loztalla érdemben a jó munka alapján ,,/'" fizetési osztályba sorolás feltételeit, még kevésbé kezdeményezte az oda így már besorolt közal¬kalmazottak visszasorolásáí és semmiféle felhatalmazást nem adott a kormánynak arra nézve, hogy ehhez a kérdéskörhöz hozzányúljon. Ha megtelte - és minisztériximi tájékoztatás szerint az önkormányzati ér¬dekképviseleti szövetségek nyomására tette meg -, akkor megítélésem szeinl tátlépte felhatalmazását.
Különösen nem értek egyel azzal, hogy most a jó munka alapján korábban „f" kategóriába soroltakat visszasorolják.
Megítélésem szerint erre jogalap sincs, mert a kormányrendelet azok esetében köti ki az intézményt fenntartó önkormányzatok egyetértését az „/"'" kategóriába soroláshoz, akiket a most módosított közalkalma¬zotti törvény 63.. §-ának (6) bekezdése alapján kíván a munkáltató jó munkája alapján a legmagasabb fizetési osztályba sorolni*
A most méltánytalanságot szenvedettek azonban az eredeti törvény 63 §-ának (5) bekezdése alapján lellek odasorolva, amely bekezdésnek nemcsak számozása, de szövege i.s eltér a mostaniétól. Náluk tehát nem szükséges az önkormányzati egyetértés és annak hiánya sem adhat okot visszasorolásra.
Az áldatlan helyzet feloldása érdekében ketten — a törvénymódosítást kezdeményező képviselők - belső interpellációban fordultunk minisz¬terelnök úrhoz, kérve, hogy a kormány adjon ki állásfoglalást, amely' ben a fenti értelmezési magáévá teszi.
Amennyiben ez nem történne meg, az Alkotmánybíróságot fogant kérni, a kormányrendelet 10 § (2) bekezdésének megsemmisítésére, érvénytelenné léve a visszasorolásokat.
Végül az utóbbi típusú vissZasorolásokkat érintetlek elnézését kell kérnem, de e vonatkozásban annyi közöm van törvénymódosításunk révén a történtekhez, mint nagyapának „elfajzott" unokájához.
Nagykanizsa, 1994. január 5.
Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő



I; - Fiatalok jelentkezését
; várják. A Nagykanizsai Határ-
i őr Igazgatóság december vé-
5 gén juttatta el működési terű- ;
5 létének általános és középis-
í kóláiba továbbtanulási tájé-
;; koztatóját. E szerint főleg
i azoknak a határterületen élő
i fiataloknak a jelentkezésére :
í számítanak a három főiskolá-
í ban és egy középiskolában,
; akik a Határőrség állománya- :j
\ ban majdan hivatásosként sze-
í retnének szolgálni. A kanizsai
í igazgatóság a középfokú tan- i
;■ intézetekben végzős hallga¬
tóknak szeretne segítséget ad¬
ni a döntéshez oly módon,
hogy - az iskolák felkérésére
í - még a jelentkezési határidő
í lejártáig a pályát bemutató el- :
őadásokat tartanak. (Levélcí¬
mük: Nagykanizsai Határőr
■; Igazgatóság 8801 Nagykani- :
I zsa, Pf.: 289 Telefonszám: (93) ^
i; 312-111/169-es mellék, fax: \
i 246-os mellék.) ;
i - kr -


F
igyelemre méltó gesz¬tus, ha egy ország¬gyűlési képviselő levél¬ben keresi fel egyenként a vá¬lasztópolgárokat, így tett Tar-nóczky úr is! Tanácstalanul és várakozással olvastam ezt a ki¬adványt, períze megváltást bal¬gaság lett volna várni. Kíváncsi lettem arra, hogy miként érté¬keli a kormánypárti képviselő úr, az elmúlt három és fél évet. Milyennek látja a kormányt és azon belül az MDF-et. A nem túl -fényes gazdasági (vissza) fejlődést, a vezetés csődjét és a társadalom egyre erősebb elé¬gedetlenségét. Végül is nem ez a hírlevél lényege, szép dol¬gokról tájékoztat, de van itt valami más. Egy kérdés. Ki ír¬ja ezt, azon kívül, hogy Tar-nóczky úrnak hívják. Tarnóczky úr nem említi, hogy az MDF tagjaként lelt képviselő, a mai

napig a párt tagja, és nem utol¬só sorban a leendő válsztások jelöltje. Pártjának a neve egy¬szer sem szerepel a levélben, így talán nagyobb az esély ar¬ra, hogy újra elfogadják? Nem akar közösséget vállalni pártjá¬val, annak elhibázott politikájá¬val? Ha nem, akkor miért nem írja ezt le egyértelműen?
A politikai tisztesség és főleg a politikusi tisztesség megkíván¬ná a valós önértékelést. Ehe¬lyett öndicséretet és a párt hi-bázhatatlanságát kapjuk. Azért azt nem mondhatjuk, hogy az elmúlt idő egy jól futó sikerso¬rozat lenne! A parlamentben a fejlődés soha nem látott mére¬teket ölt. Van is jókedv, móka, kacagás és öröm! Sajnos ezt egyre kevesebb emberen venni észre. Ami a legfontosabb, főleg nem magunkon!
Tarnóczky úr okos ember, és


LEVEL(?)
jól tudja mit és mennyit mond¬jon, és miről hallgasson! Mi fog használni és mi fog ártani. Egy hiba van az egészben, az emberek többsége nem telje¬sen buta, az. elmúlt időben ki¬finomult a hallása és nyolca¬dik érzékként sejti, hogy az, amit elhallgatnak, a mögött másféle szándék áll. Eddigi éle¬temben már egyszer tapasz¬taltam azt, hogy hova vezet, ha valakinek csak pozitív oldalai vannak és hogy hibás a média, ha esetleg eltérő vélemények¬nek ad hangot.'
Nagykanizsa, 1994. 01. 03.
Traub Zsolt Nagykanizsa, Munkás u. 8/c

KANIZSA - PORTRÉ

Illii::

. január 14.





A KATOLIKUS MEGYÉSPÜSPÖK
mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm
A múlt év végén városunkban a Felsővárosi templomban egyházi szertartásokon -prédikációs szentmiséken és keresztelőn - vett részt Balás Béla, a Kaposvári Katolikus Egyházmegye püspöke. Dolga végeztével a Jézus Szíve Plébániában készséggel állt lapunk rendelkezésére.
Villamosság-történeti kiállítás
Egy hónapja látható a Zsig-mondy-Winkler Műszaki Kö¬zépiskolában a fizikatörténeti kiállítás-sorozat első része, amely a villamosság törté¬netével foglalkozik. A kiállítás mottója „a békacombtól a szá¬mítógépig" lehetne, hiszen a bemutatott gazdag anyag fel¬öleli a villamosság törté¬netének csaknem minden moz¬zanatát. Külön hangsúlyt kap¬tak azok a magyar tudósok, mérnökök, feltalálók, akik -sokszor igen jelentős módon -hatással voltak a tudományág valamely részének fejlődésére. A kiállításon sok-sok muzeális ritkaság mellett mai eszközök is láthatók, mindezekhez szem¬léletes tablókon részletes ma¬gyarázat is tartozik. Láthatunk itt százesztendős oktatási esz¬közöket, régi fényképező- és filmfelvevő gépeket, mérőmű¬szerek sokaságát, elektromos játékokat, az egyik sarokban pedig a számítástechnika hős¬korából származó alkatrészek is megtalálhatók.
A kiállítás összeállításának óriási munkájáért elsősorban Zsoldos Tamásnét, Bödéné Né¬meth Margitot és közvetlen családtagjaikat illeti köszönet, továbbá segítségükre volt Dúcz Mihály, Pál Géza, Leesik Jó¬zsef, Borsos János, Tóth János-né, Büki József, Pullai András és dr. Szabó Antal, illetve az Izsák Imre Képzőtársaság, a Batthyány Gimnázium, a Posta Zalaszentgróti Üzeme, a Tungs¬ram Rt. és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat. A kiállítást a Zsigmondy Alapítvány támo¬gatta.
A rendezők tervei között a következőként egy Öveges Jó¬zsef-kiállítás . szerepel, amely február elején nyílna meg, a későbbiekben pedig a fizika más területeit szándékoznak hasonló módon feldolgozni.
Piriti János
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság
azonnali belépessed keres pszichológust.
Fizetés megegyezés szerint.
Jelentkezni lehet Jerzsa Jenő őrnagy,
személyzeti osztályvezetőnél,
vagy
a (93) 312-111/240-es melléken.
,,,,,,,,,,,,,,,,,,, KANIZSA D-Z HETILAP ......

„Budapesten születtem 1941-ben. Gyermek¬koromban - sajnos - belecsöppentem a politi¬kai viharokba. A számomra biztonságot jelentő édesanyám hirtelen halála, s Mindszenty bíbo¬ros letartóztatása megközelítően egybeesett és nagyon megrázott. Bántott az is, hogy felosz¬latták azokat a gyermek- és ifjúsági szerveze¬teket, amelyekben tevékenykedhettem volna. Megszűnt a hitoktatás is. Isten csodájának, és gyári mérnök édesapám bölcsességének köszön¬hettem, hogy az '50-es években életben marad¬tam. Apám nem tiltotta úttörőségemet, s azt sem, hogy oroszul tanuljak. Hitem, világnéze¬tem a Rákosi-korszak üldöztetései és vastapsai alatt meg sem rezzent, inkább csendben erősö¬dött.
A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettsé¬giztem 1959-ben. Életutam azonnal az Eszter¬gomi Hittudományi Főiskolára vezetett, ahol hamarosan utolért a Belügyminisztérium keze. Távoznom kellett, ugyanis már évek óta üldöz¬ték, irtották a keresztény kisközösségeket. Ilyen volt a Budapesten illegálisan működő Regnum Marianum ifjúságnevelő közösség, amelynek aktív tagja voltam. Büszkén és boldogan val¬lom - hogy néhány éve már legálisan működve - jelenleg is hozzájuk tartozom. Ez a szervezet olyan korszerű szintézisét adta és adja a mo¬dern kultúrának és a vallásnak, az emberségnek és a lelki életnek, amely Európában talán pá¬ratlan. Hitem alapjait a szervezet atyáitól ta¬nultam, akik a nyári hétvégeken vittek bennün¬ket teniszezni, evezni, barlangászni, sátor-tábo-rozni, akadály versenyezni.
A papnevelő intézetbe később keserves kö¬rülmények között visszavettek, ahol 1965-ben szenteltek pappá. Ez gyönyörű dátum volt, ugyanis abban az évben ért véget a nagy ka¬tolikus újjászületés, a második vatikáni zsinat, így - mint fiatal, kezdő pap - én is boldog részese lehettem a Duna-kanyarban a reformok bevezetésének. Rengeteg tapasztalatot szerez¬tem Nagymaroson, ahol elindult ifjúságot ne¬velő tevékenységem, amely eddigi életemet vé¬gigkísérte. Az évente itt rendezett ifjúsági ta¬lálkozón több ezer hazai és határainkon túli magyar fiatal mindig imádkozással és hasznos tanácskozással tölti el a napot, termékenyítve ezzel az országot is.
Az ország egyházi középiskoláit 1969-től jár¬tam. Pannonhalmán kezdtem, azután Debrecen, Budapest és Kecskemét következett. Mindenhol sorozatosan tartottam lelki gyakorlatokat. Ezek-


nek nagy hatása volt, mert Isten különös ado¬mányából éreztem a korosztály nyelvét és gon¬dolkodásmódját. Ez a lelkigyakorlatos rendszer később kiterjedt a különböző egyházmegyékre és papnevelő intézetekre is. Életem talán leg¬szebb korszaka volt ezen időszak.
1992 nyárutóján egy USA-beli egyházi meg¬
hívásnak tettem eleget. Itt ért utol a budapesti
pápai nuncius latin nyelvű telefonüzenete,
amelyben választ kért egy szigorúan bizalmas
vatikáni levélre, igennel vagy nemmel. A ha¬
bozás nélküli „igen" válasz után néhány nap
múlva New York közelében kaptam meg a táv¬
irati értesítést arról, hogy kineveztek a veszp¬
rémi egyházmegye segédpüspökévé.
1993 pünkösdjén - az ifjúsági munkától való
kényszerű szakítás miatt - nehéz szívvel, ve¬
gyes érzelmekkel vállaltam el - a magyar ér¬
sekség és egyházmegyék átszervezésével egy-
időben - az új kaposvári egyházmegye püspöki
rangját. Ezen a vonalon tengersok a feladat, s
rengeteg problémával találtam magam szemben.
Bízom abban, hogy az Isten erőt és egészséget
ad a teendők elvégzéséhez.
Munkámat nehezíti, hogy azóta a Kaposvár melletti Taszár község plébániájának szállásul is szolgáló irodahelyiségéből egyelőre egyma¬gám irányítom a kaposvári egyházmegyét, amely magában foglalja teljes Somogy megyét, Zala megye keleti részét - benne Nagykanizsa városát és Zalakaros nagyközséget is -, vala¬mint Baranya és Fejér megyék néhány telepü¬lését. Munkámat egy egyházi tulajdonban lévő személygépkocsi segíti, az egyház által díjazott gépjárművezetővel. Remélem, hogy a sokmilli¬ós egyházi költségráfordítással a már felújítás alatt lévő, kijelölt romos kaposvári - egykori egyházi tulajdonú, az államtól illetve a várostól visszakapott - épületbe mielőbb beköltözhetek és kialakíthatom rezidenciámat.
Az eltelt néhány hónapban sorra látogattam az egyházmegye településein lévő plébániákat, s szinte havonta fordulok meg Nagykanizsán is. Ebben a számomra szimpatikus városban máris kitűnő kapcsolat alakult ki a katolikus papokkal, az állami és egyházi pedagógusokkal, az egyházi képviselő-testületek tagjaival, az if¬júság és a felnőtt hívők egy részével. Terveim közé tartozik a város önkormányzatával való kapcsolat felvétele, s fogadóórák tartása is. Számomra az élet Krisztus."
Elmondta: Balás Béla katolikus püspök Lejegyezte: Tihanyi István

1994. január 14.

KANIZSA - AUTÓ

5




Önálló gazdálkodás
az Autóklubnál is
Az év első munkanapján aktahegyek ta¬nulmányozása közepette találom Arszin Györgyöt (képünkön), a helyi autóklub titkárát.
- A decemberi közgyűlés határozata
alapján január elsejétől már önálló jogi
személyként működik a klub. Ennek egyér¬
telmű feltétele, hogy a vidéki klubok élet¬
képesek legyenek, hiszen a központ tulaj¬
donképpen csak a koordinálást végzi köz¬
tük.
- Már a nyári építkezések idején is erre
készültek?
- Valóban kihasználtuk a legutolsó le¬
hetőséget. Ezért nem keveset harcolni is
kellett a központtal, de a korszerűtlen ré¬
gi épületeket mindenképpen le kellett bon¬
tanunk. E munkából nagyon lelkiismere¬
tesen kivették a részüket a klub dolgozói.
Bár a behatárolt lehetőségek miatt
„csak" 160 négyzetméteres vizsga- és
szerelőcsarnokot sikerült építenünk, de
most már méltó helyen vannak a nem ol¬
csó műszereink.
- Egyéb változás?
- Tavaly szeptember óta a Ford egyik
képviseletével kötöttünk egy olyan szerző¬
dést, melynek értelmében biztosítják a
klubunk tulajdonában lévő autósbolt al¬
katrészellátását. Természetesen eredeti
Ford alkatrészekről van szó, melynek for¬
galmazói körzetünkben mi vagyunk. Ez
lett üzletünk egyik fő profilja.
- Hogyan találtak egymásra a Forddal?
- Véletlenül. Alkatrészforgalmazót ke¬
restünk, így kerültünk kapcsolatba ezzel
a pécsi kft.-vei.
- Mennyi idó" alatt ér ide a megrendelt
alkatrész?
- Amennyiben pillanatnyilag nem kap¬
ható nálunk a szükséges alkatrész, egy
hét kell hozzá. Keddenként érkezik a szál¬
lítmány.
- Ma már az autósok nemcsak azt kér¬
dezik, kapható-e egy alkatrész, hanem azt
is, hogy mennyiért... '
- A Ford alkatrészek árai bizony álta¬
lában többszörösét teszik ki a volt keleti
típusok alkatrészeinek. Viszont ideszállít¬
va sem adjuk drágábban, mint amennyibe
Pécsett kerülne, vagy éppen valamelyik
más márkakereskedőnél.
- Az átállás azt jelenti, hogy ezentúl
csak a Ford alkatrészeit forgalmazza az
autósboltjuk?
- Olyan autósbolt ma már nehezen el¬
képzelhető, ahol minden forgalomban lé¬
vő típushoz mindenféle alkatrész kapható.
Ez a mi üzletünkre is érvényes. De ha
valami hiányzik, azt beszerezzük megren¬
delés alapján, csak arra várni kell a vá¬
sárlóknak.
- A Fordalkatrészek forgalmazása már
magában hordozza egy leendő gépkocsi¬
értékesítés csíráját?
- Nem titok, vannak ilyen elképzetése-
ink. De erre felkészülni nem olcsó mulat¬
ság. Bemutatótermet kell építenünk, s a
kiállítandó kocsit is meg kell vásárol¬
nunk. Hát ez így együtt már eléri a tíz¬
milliót... Ha ez évben meg akarjuk való-


sítani, bizony hitelre is szükségünk lesz. Viszont a pécsiek közbeiktatásával már segítettünk hozzá kanizsaiakat Ford gép¬kocsi vásárlásához. A vásárló dolga ilyenkor a fizetésen kívül csak annyi, hogy egyszer lejön velünk Pécsre a gép¬kocsit kiválasztani.
- Köztudott, hogy a tavalyi tagdíjeme¬
lés után országosan drasztikusan csökkent
az Autóklub tagjainak száma. Valószínű¬
leg Kanizsán sem volt ez másképpen.
- Az év végére a mi taglétszámunk is
háromezer alá csökkent. Ez fájóan érint
bennünket és nem is nyugszunk bele. Ke¬
ressük a módját annak, hogyan szerezhet¬
nénk vissza az autósokat. Reméljük meg¬
találjuk, hiszen nem egy utolsó dolog pél¬
dául, hogy az autósok a 088-as telefonon
az országban bárhol kérhetnek segítséget.
A legközelebb eső regionális központból
azonnal indul a segítség, s negyven per¬
cen belül bizonyosan eljut odáig, ahol
szükség van rá.-
- De a klubtagok nemcsak főútvonalak
mentén laknak, közlekednek...
- Hívásra bármelyik településre elme¬
gyünk. S ha nem sikerül a helyszínen ki¬
küszöbölni a hibát, gyakorlatilag térítés¬
mentesen bevontatjuk szerelőműhelyünkbe


az elromlott járművet. De szabadjon el¬mondanom az egyik szinte mindennapos problémánkat A megyehatár nálunk még túl nagy „hatalom"! A megyehatár közelé¬ben lakók gyakran közelebb találják a szomszéd megye központját a magukénál. Miért ne tartozhatnának klubtagság szem¬pontjából is oda, ahol szívesebben veszik igénybe a szolgáltatásokat, ha másért nem, hát a kisebb távolság miatt. Az Autósélet című újság kézbesítésében úgyis újabb meg¬oldásokon kell törnünk a fejünket.
- Ne feledkezzünk meg az oktatásról
sem!
- Két személygépkocsi-oktatónk van, de
ezen kívül szervezünk A és B típusú tan¬
folyamokat, valamint segédmotoros okta¬
tást is Ez utóbbit hagyományosan nyol¬
cadikos gyerekeknek szerveznénk, de ma
már olyan nagyok a költségek, hogy nem
sokan bítják A városi forgalomban
ugyanis gépkocsin kell követnie az okta¬
tónak a segédmotorost, s a benzin... Vizs¬
gadíjjal együtt tíz-tizenkét ezer forintba
kerül egy ilyen tanfolyam. Jó lenne ehhez
valamilyen támogatást megnyerni, mert
lehet, hogy az engedély nélküli „szágul¬
dozás" többe kerül.
- Ne feledkezzünk meg az idegenfor¬
galmi szolgáltatásokról sem!
- A különböző hitellevelek forgalmán
az látszik, hogy az utazások száma csök¬
kent. De még mindig népszerűek a tele¬
pített lakókocsijaink. Az idén Olaszor¬
szágban és Horvátországban álltunk la¬
kókocsijainkkal az üdülni vágyók rendel¬
kezésére. Most pedig közvélemény-kuta¬
tást tervezünk,. hová telepítsük a követke¬
ző szezonban lakókocsijainkat, tudni sze¬
retnénk, mennyi rá az előzetes igény. Van
egy új szolgáltatásunk is. Számítógépes
programunkkal állunk a hosszabb útra in¬
dulók rendelkezésére. Az úticélnak meg¬
felelően a legoptimálisabb útvonalat vá¬
lasztja ki, megjelölve a csomópontokat,
autópályaszakaszokat, a díjakkal együtt.
Kívánságra az út közben igénybe vehető
szálláslehetőségeket is jelezzük.
- Végül: elégedett lenne-e '94-gyel, ha
olyan eredménnyel zárhatná, mint '93-at?
- Igen, úgy gondolom, elfogadható
eredménnyel zártuk az esztendőt.
, ■ - gombás - .

ílSSSS:^ KANÍZSA D-z HEnLAP ÍÍH|;ii;i££;í|i;i



KANIZSA - INFORMÁCIÓ

1J>5>4, január 14.'





A COCA-COLA AMATIL . JÖTT, LÁTOTT, GYŐZÖTT!
Itt (lesz) a kenyér!
gyár a Szociális l-oglalko/.Uiló egy — a Terv utcára néző — sza¬bad területét kívánja beépíteni, ám az engedélyeztetési eljárás
VAR MINDEN KEDVES VENDEGET A
REGGELIZŐ
KÁVÉ, TEA, KAKAÓ
HIDEG-MELEG SZENDVICSEK
HAMBURGER
SALÁTÁK FRISS TEJTERMÉKEK, PÉKÁRUK
TÉRJEN BE HOZZÁNK, ITT MINDEN FRISSS!
Nagykanizsa, Ady Endre u. 4.
9 Szeszipar volt, nincs I A Coca-Cola 1 • Amatil belépése | szükségszerű volt | 0 Kanizsa
a dél-dunántúli központ
í A jó terméket meg kell fizetni
A coca-colát már több mint száz éve gyártják. Magyarorszá¬gon 1968-ban kezdték el készí¬teni, és forgalmazni. Nagykani¬zsán - az akkori Szeszipari Vál¬lalatnál — 1972-ben, az ország¬ban másodikként indult be az Ír¬országból vásárolt koncentrátum-ból a feldolgozás, palackozás. Azóta sok víz lefolyt a Princi¬pálison, a szeszgyártás meg¬szűnt; a vállalatot megvette az ausztráliai Coca-Cola Amatil Kft., s kizárólag üdítőital gyár¬tásával és értékesítésével foglal¬koznak a Vár úti cégnél. Itt van a dél-dunántúli terület központja is, melynek igazgatója Varga Gábor, aki a korábbi vállalat egyik vezető' mérnöke volt.
- A szeszgyártás köztudottan
jól jövedelmező üzletág volt, az
üdítőital-készítés belépésével
megoldódott a dolgozók egész
éves foglalkoztatása is. Miért
volt szükség mégis erre a priva¬
tizációra?
- Azok a hagyományos pálin¬
kafajták, amiket itt készítettünk,
az utóbbi években egyre inkább
visszaszorultak a piacról, külö¬
nösen a KGST megszűnése után.
Megnőtt viszont a kereslet az
üdítőitalok iránt. Az ország hat
szeszipari vállalata gyártott üdí¬
tőket, és kialakult egy piaci ká¬
osz annak megfelelően, ki, hol,
milyen előnyt tudott szerezni ma¬
gának. Aztán jöttek finanszírozá¬
si nehézségek, a rettentő nagy
forgóeszköz-állomány is gondo¬
kat okozott, növekedett a nem fi¬
zető partnerek száma, ami to¬
vább növelte a likviditási prob¬
lémákat. A létünk, az emberek
foglalkoztatása forgott veszély¬
ben. Hagyományos termékeinkkel
nem tudtunk volna versenyképe¬
sek maradni, azt a vagyont, ami
itt volt, nem lehetett volna ki¬
használni. A Coca-Cola Amatil
belépése tehát szükségszerű volt,
és nemcsak a túlélés lehetőségét
hozta, hanem egy biztos jövőt is
körvonalazott.
- Melyek voltak a leglényege¬
sebb változások az átalakulási
folyamatban?
- A CCA 199l-es belépésével
lehetőséget adott az emberek to¬
vábbi foglalkoztatására, a va¬
gyon hasznosítására, és meg¬
szüntette a finanszírozási prob¬
lémákat. A gyümölcspálinka-fel¬
dolgozó rendszert felszámolták,
nagy része hulladékba ment.

Ezek régi berendezések voltak, egy részük pedig helyhez kötött, úgyhogy áttelepíteni sem lehe¬tett. Az üdítőt gyártó gépsorok egy része maradt, ma is műkö¬dik, de a CCA hozott új gépeket is, hogy a kapacitást növelje. Kialakult egy egységes rendszer a különböző termékek gyártása, piaci elosztása terén is, miután az ország coca-colát gyártó üze¬mei a CCA hálózat részévé vál¬tak. Az országot négy területre osztották fel, egyike a dél-du¬nántúli, amelynek a központja Kanizsán van. Hozzánk tartozik Zala, Somogy, Baranya és Fejér megye egy része is.
— Az itt dolgozók hogyan fo¬
gadták a változást?
— Az újra, a jobbra fogéko¬
nyak kedvezően, de voltak olya¬
nok is, akik nem tudtak lépést
tartani a megváltozott helyzettel.
El kell felejteni azt a régi szlo¬
gent, hogy miénk a gyár. A gyár
a tulajdonosé, és abban ugyan¬
úgy alkalmazott a gépsoron dol¬
gozó, mint a területi igazgató.
JA cég olyan technikát hozott be, amelyhez szükséges volt a kép-x zett munkaerő kiválasztása, egyes területeken pedig bizonyos szorításokkal járt. Aki úgy látta, hogy ezt a tempót nem tudja kö¬vetni, elment innen, kis részük¬nél mi találtuk úgy, hogy nem megfelelőek a feladatok elvégzé¬sére. Természetesen voltak, aki¬ket korkedvezményes nyugdíjba küldött a cég, tisztes végkielégí-
Stop!
Az elmúlt évben kelteződött az az önkormányzati rendelet, mely szerint a közterületeken ideiglenes épületekben, illetve mobil elárusító létesítményekben folytatott kereskedelmi tevé¬kenység a város közterületein nem kívánatos, hiszen ezek az objektumok nem illenek a város¬képbe, azt rontják. Ez érinti az autóbusz-állomás melletti pavi¬lonban kenyeret, péksüteményt és édesipari termékeket árusító, a ZALACO tulajdonában lévő , elárusító helyet is. Jó hír azon¬ban, hogy a reggeltől késő dél¬utánig friss árukészlettel rendel¬kező, nagy vásárlóerőt felvevő pavilon nem szünteti meg műkö¬dését, ugyanis a Terv utcában, a Stop eszpresszó „kerthelyiségé¬ben" továbbra is a vásárlók ren¬delkezésére állnak. Mindez ide¬iglenes jelleggel fog működni, ugyanis hosszú távon a kenyér-

téssel. Az induló létszám 139 fő volt, most 117-en vagyunk. Az itt dolgozókat igyekszünk becsü¬letesen megfizetni, infláció felet¬ti mértékű béremelést adtunk, amit a jövőben is szeretnénk biz¬tosítani.
- Az üzletekben különféle
csomagolásban kaphatók termé¬
keik a Coca-colán kívül a Fanta,
Sprite, Lift és Kinley üdítők.
Melyek készülnek a kanizsai
gyárban?
- Mi az üveges kiszerelésre
szakosodunk. A hagyományos
0,2 és 1 literes mellett megje¬
lentünk a 0,33 literes, csavaros
fedelü palackkal, ami visszavált¬
ható. Most történik arra fejlesz¬
tés, hogy az összes üveges ter¬
mék itt fog készülni. A közeljö¬
vőben kerül a polcokra az 1,5
literes, speciális műanyagpalac¬
kos coca-cola, ami szintén
visszaváltható palack lesz.
- Szemmel láthatóan sokat
fordítanak a reklámra is. Coca¬
cola feliratú autók, a termék szí¬
néhez igazodó ládák, nem is be¬
szélve az új víztoronyról, ami
távolról úgy néz ki, mintha egy
dobozos coca-cola lebegne a vá¬
ros fölött. Ezeknek semmi közük
termékeik árának legutóbbi eme¬
léséhez?
- Minden eladásra kerülő ter¬
mék árában benne kell lennie
egy bizonyos árrésnek, ami a
profitot hozza, ami nélkül a cég
nem működőképes. Ezt csak a
költség megtakarításból nem le-

het elérni, amikor a cukor ára 60%-kal ment fel, a forintot több mint 10% -kai leértékelték, a fuvarköltségek 25%-kai meg¬nőttek, és bért is kellett emelni. Az árba ezeket természetesen nem építheti be teljesen a cég, mert akkor nem tudja eladni. Egy jó termékért megfelelő, de megfizethető árat kell kérni. A reklám nem öncélú, hanem a termék eladása érdekében tör¬ténik. A víztorony esetében a bérbeadónak a festési költségei csökkentek, de mi is jól jártunk, hiszen olyan lehetőséget kap¬tunk, ami a „város fölé nőtt". A város is profitál belőle, hisz olyan prospektusokban is megje¬lent Nagykanizsa képe a coca-colás torony kapcsán — Ausztrá¬liában, Amerikában —, ahová egyébként nem került volna be. Ez azoknak az embereknek is jó útmutató, akik a város fejlődé¬séről döntenek, hogy minél több lehetőséget adjanak a cégeknek a kibontakozáshoz. Ha egy cég több embert foglalkoztat, több bért fizet az embereknek, több helyi adót is jelent. A nagyobb profit azt is magával hozza, hogy vissza lehet fektetni pénzt. Ha van visszafektetés, van fej¬lődés, új munkaerők foglalkoz¬tatására nyílik lehetőség. Több jut humanitárius tevékenységre, lokálpatriotizmusra, kulturális és sportrendezvények támoga¬tására.
elhúzódásáig sem akarják a ka¬nizsai és a vidékről bejáró ve¬vőket elveszíteni.
KANIZSA 1>Z HETILAP
Bacskay Zoltán

1994. január 14.

( KANIZSA - HIRDETÉS





A DEDASZ RT. nagykanizsai iálati Irodája.
Rós/vúi\t,us,is,miink a fogyasztói igényeknek meg kí-v.íii tVli-lui, ivén al,ikíija ki az ügyfélszolgálati irodák muls/eréi, ;ilnil kulluráll körülmények között, korszerű s/iíiMÍ(ásti'i°liiiikai ltlli'lt'kkkt I és so^íl'íkt'.s/ s/aks/c-mcK/fllc-l várjuk Jo^yas/loinkat.
KANIZSA D-Z HETILAP

LEGYEN ON IS EGY SIKERES CÉG
MUNKATÁRSA, SIKEREINK RÉSZESE!
ÖN KONSTRUKTÍV ÉS SZERETI
A KIHÍVÁSOKAT?
ÖN A JÓL FIZETETT, IGÉNYES MUNKA HÍVE?
ÖN EGY DINAMIKUSAN FEJLŐDŐ CÉG
SIKERÉNEK RÉSZESE KÍVÁN LENNI?
HA A VÁLASZA HÁROMSZOR IGEN, KÉRJÜK JELENTKEZZEN MUNKATÁRSUNKNAK:
A PROVIDENCIA OSZTRÁK-MAGYAR BIZTOSÍTÓ RT. NAGYKANIZSAI KIRENDELTSÉGÉRE NAGYKANIZSA-LETENYE KÖRZETEKBŐL.
JELENTKEZÉSÉT AZ ALÁBBI CÍMEN VÁRJUK, LEVÉLBEN, TELEFONON VAGY SZEMÉLYESEN:
8800 NAGYKANIZSA, KÖLCSEY U. 4-6.
TEL.: 93/310-214
BÁRDOSI GÁBOR KIRENDELTSÉGVEZETŐNÉL.
EZ AZ A BIZTOSÍTÓ, AHOL ÖN A JÖVŐJÉT BIZTOSÍTHATJA!
NAGYON BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT
KÍVÁNUNK MINDEN ÜGYFELÜNKNEK!

ÉRTESÍTÉS
Értesítjük Tisztelt Utazóközönségünket, hogy 1994. ja¬nuár 1-től a helyi menetrend szerinti autóbusz-közle¬kedés viteldíjai az alábbiak szerint megváltoznak:

Zalaegerszeg Nagykanizsa
Menetjegy elővételben 28 27
autóbuszon 35 35
Egyvonalas bérletjegy
havi 670 670
félhavi 335 450
kombinált 720 720
Osszvonalas bérletjegy
havi 780 780
félhavi 390 520
kombinált 830 830
Tanuló/nyugdíjas bérletjegy 195 195
Arckép nélküli osszvonalas 2340 2340

Keszthely Lenti
Menetjegy elővételben 27 28
autóbuszon
Egyvonalas bérletjegy
havi 540 520
félhavi 360 260
kombinált
Osszvonalas bérletjegy
havi 720 660
félhavi 480 330
kombinált
Tanuló/nyugdíjas bérletjegy 180 165
Arckép nélküli osszvonalas 2160 1980
A december havi, a IV. negyedéves, illetve az 1993. évre váltott éves bérletjegyek 1994. január 5-én 24.00 óráig érvényesek, valamint az elővételben váltott helyi menetjegyek is ugyaneddig használhatók fel utazásra.
A fel nem használt menetjegyek az autóbusz-állomások elővételi jegypénztárainál az árkülönbözet megfizetésé¬vel, vagy azonos értékben új menetjegyekre 1994. feb¬ruár 28-ig becserélhetők.
Az év eleji zsúfoltság elkerülése miatt az új értékű helyi menet- és bérletjegyek, valamint a változatlan árú helyközi bérletjegyek már kaphatók!
Boldog új esztendőt és jó utazást kíván a




KANIZSA D-Z HETILAP

KANIZSA D-Z HEIUAP

8

KANIZSA - INFORMÁCIÓ )

1994.

14,




A ZALA-HOFAG UTÁN FAUN.
Új üzemeltető az murakeresztúri asztalosüzemben

1993 áprilisától - bérleti formában -újabb üzemeltetője van Murakeresztúron, a Kossuth u. 3. sz. alatti telephelyen a korábbi két üzemeltető, a Nagykanizsa és Környéke ÁFÉSZ, valamint a felszámolás alatt lévő magyar-svájci vegyes vállalat, a ZALA-HOFAG Faipari Kft. tulajdonát képező asztalosüzemnek: a FAUN Altalá¬nos Famegmunkáló Kft.

A gazdasági társaság központi irodája Kanizsán, a Sugár út 8. sz. alatt van. Itt beszélgettünk Bartal György ügyvezető igazgatóval a kft, tevékenységéről.
- Egy fővárosi faipari szakember be¬fektető társammal tavaly tavasszal hoztuk létre a FAUN Kft.-í. Tevékenységünk ki¬zárólag a murakeresztúri asztalosüzemhez kapcsolódik. A ZALA-HOFAG működé¬sének beszüntetése után szívós szervező munkával sikerült a korábbi munkaerők javát visszaszerezni és biztos felvevő pi¬acot biztosítani. Jelenleg már negyve¬nen dolgoznak az üzemben, s az elmúlt hónapokban jó partneri kapcsolatot ala¬kítottunk ki a német érdekeltségű Kani¬zsa Trend Kft.-vei, az osztrák tőkével is működő Demko Féder debreceni vegyes vállalattal, valamint egy osztrák és egy fővárosi gazdasági társasággal. Itt a kanizsai irodában rajtam kívül egy fő¬könyvelő és egy általános ügyintéző dol¬gozik; a társaság többségi vagyoni be¬fektetője, a fővárosban élő Gajzágó György pedig általában tíz-tizenöt na¬ponként tájékozódik a munkamenetről — mutatta be a kft. „vázát" Bartal György.
A FAUN Kft. dolgozói 1993-ban fél¬késztermékeket (kárpitvázak különböző

fajtáit, konyhabútor ajtólapokat), és kész¬termékeket (bio-hálószoba bútorokat, kü¬lönböző háztartási faárukat) gyártottak, s mintegy 40 millió forint termelési értéket hoztak létre.
A FAUN Kft. az elmúlt év őszén két kiállításon mutatkozott be. A Budapesti Nemzetközi Vásár A-pavilonjában egyik üzlettársukkal, a DEMKO FÉDER Kft.-vel bio-bútorokat állítottak ki (képünkön), nem hiába, ugyanis sikerült 10 millió fo¬rint összegű üzletet kötniük. Az október 7-10-i Pécsi Ipari Vásáron már önállóan képviseltette magát a FAUN Kft., s több biztató üzleti kapcsolat kialakítása mellett 2 millió forint értékű bioágy szállítására is szerződtek.
- A kezdeti jelentős költségráfordítás miatt az elmúlt évben cégünk még vesz¬teséges volt, idén azonban már a nyolc¬vanmillió forintra tervezett termelési ér¬tékből, — amely a bioágyak közvetlen la¬kossági kiszolgálásával, illetve valószínű¬leg egy kanizsai bemutatóteremmel is összefüggésben lesz — öt-hat milliós nye¬reséggel számolunk - mondta végül az ügyvezető igazgató.
(tihanyi)




|,KINEK TECCCIK, KINEK NEM..."
ZETA NYEREMÉNYAKCIÓ
Múlt csütörtökön a zalaeger¬
szegi „csipkeházi" ABC áruházá¬
ban tartotta évvégi nyere¬
ményakciójának ünnepélyes
sorsolását a kanizsai központú
ZÉTA Kereskedelmi Rész¬
vénytársaság. Az eseményt Pata¬
ki Károly ügyvezető igazgató
nyitotta meg, majd Antalffy Dá¬
niel óvodás segítségével Tegzes
Zsolt Tamás, a társaság árufor¬
galmi osztályvezetője dr. Hámori
Péter közjegyző felügyeletével
kihúzta a szerencsés nyerteseket,
akiknek névsorát itt adjuk közre.
ZÉTA-ajándékcsomagot nyertek:
Tarsoly Józsefné (Zalaeger¬szeg), Barcza Károly (Zalaeger¬szeg), Kustán Zoltánná (Zala¬egerszeg), Perom Balázs (Zala¬egerszeg), Kónya Árpádné (Zala¬lövő), Karcsics János (Vasboldog¬asszony), Oroskovic Sozána (Or-hideja Sosveto, Horváthország), Boros István (Zalaszentlőrinc), Kulcsár László (Zalaegerszeg), Koczka Géza (Zalaegerszeg), Horváth Tiborné (Zalaegerszeg), Vass Márta (Dobronak, Szlové¬nia), Nagy Györgyné (Zalaeger¬szeg), Katona József (Nemesz-szentandrás), Stankovics Jenőné

(Zalaegerszeg), Horváth Judit (Zalaegerszeg), Nagy Réka (Za¬laegerszeg), Tálosi Károly (Tűr¬je), Szabó Gézáné (Zalaeger¬szeg), Csizmadia Imre (Zala¬szentbalázs).
3000 forint értékű ajándék¬utalványt nyertek:
Arany Lászlóné (Nagykanizsa, Csengery u. 117/13.) Horváth Lászlóné (Nagykanizsa, Lazsnak u. 18.), Molnár Jenő (Zalaeger¬szeg), Németh József (Surd, Pe¬tőfi u. 46.), Pap Imréné (Nagy¬kanizsa, Olaj u. 21/a.), Czinder Károly (Bagód) Szekér Marianna (Zalaegerszeg), Dukai Tamásné (Nagykanizsa, Csengery u. 87/c), Kálmánná Balogh Ibolya (Pacsa), Deák Ferenc Szakközép¬iskola és Gimnázium III/D osz¬tálya (Zalaegerszeg).
A ZANUSSI LEHEL 230 li¬teres mélyhűtőszekrényt nyer¬te:
Fodor Csaba Kisbucsa, Kara¬ván Büfé.
A nagykanizsai és környéki ki¬sorsoltak nyereményüket a ZÉTA RT. Központjának Áruforgalmi Osztályán vehetik át a Nagyka¬nizsa, Ady E. u. 1. sz. alatt.

A múlt év második félévében vizsgálat folyt Kanizsán, amely¬nek célja az volt, hogy a szak¬emberek eldönthessék, a belvá¬rosban melyek azok a cégfel¬iratok, reklámok, tájékoztató táblák, amelyek a városképet esztétikailag vagy más szem¬pontból rontják. Sok olyan homlokzat található a város bel¬ső területein, amelyeket engedé¬lyeztek ugyan, ám olyan régen, hogy ezek közül sok nem felel meg a mai elvárásoknak. A polgármesteri hivatal hatósá¬gi osztálya felkérte az érin¬tetteket az engedélyek bemu¬tatására. Ennek függvényében próbálnak meg közös állás¬pontra jutni a szakemberek az üzlettulajdonosokkal az üzle¬tek, vendéglátó- és szolgáltató egységek új esztétikus felira¬tait illetően. Mindenképpen dicséretes, hogy a tulajdono¬sok együttműködőnek bizonyul¬tak, s így most már a tervező¬kön a sor, hogy a gyakorlati munka is elkezdődhessen. A hi¬vatal a koordináló szerepet is vállalja, azt, hogy közvetít a vállalkozók, a tervezők és a kivitelezők között, ám aki ezt nem kívánja igénybe venni, az

önállóan is lebonyoltíhatja az „átalakítást."
A városképet illetően nem ár¬tana egy komplex vizsgálatot folytatni a városban, nem ki¬hagyva ebből azokat az épülete¬ket sem, amelyek külső képe a sajátos színkombináció miatt a szemlélő ízlésvilágára esetleg nem igazán hat előnyösen. En¬nek egyik példája az autóbusz¬állomás szomszédságában épült lakótömb, aminek színösszeállí¬tása jó segédeszköz lehet egy rajztanárnak, ha a rossz színhar¬móniákat kívánja demonstrálni a tanulók előtt. Áz épületegyüttes nyugati oldala lágy pasztellszí¬nekkel még elég megnyerő kül¬sőt kölcsönöz a háznak, az észa¬ki front olajzöld, okker-spenót, mustár-árnyalatai is elfogadható¬ak, a keleti szárny élénkrózsa¬színe is csak a környezetből vi¬lágít ki — de mindezek így együtt... Lehet, hogy színdinami-kailag megfelelő így, a szakem¬berek jobban értenek hozzá, ám a járókelők vizuálisan nehezen tudják mindezt befogadni. Talán a Rozgonyi iskola királykékje jobban tetszik valakinek... De kinek?
-s-a

É|||||f§§:n uá r 17 ♦

KANIZSA - HIRDETÉS



A Magyar Autóklub Nagykanizsai Szervezete
1994. évben is az autósok érdekképviseleti szerve. Mint gépkocsi-tulajdonos érte Önt csalódás vagy jogtalannak vélt intézkedés?
Legyen Ön is a Klub tagja, hogy közösen, hatásosan képviselhessük!
Nagykanizsa, Ligeti u. 21.

Telefon: 93/311-256 93/310-188

KANIZSA T>Z HETILAP
ASTRA - ÚJFAJTA KÉNYELEM ES BIZTONSÁG
ASTRA



Amilyennek Ön az autóját megálmodta
OPEL-PÜSPÖK Nagykanizsa, Miklósfai u. 50/A.



KANIZSA r>2 HETILAP

10

[ KANIZSA - HUMÁNÖKOLÓGIA)

1994. január 14.




KÖRNYEZETI KONFLIKTUSOK ÉS A CIVIL TÁRSADALOM
„A közelmúlt környezetvédelmi megmozdulásai¬nak tipikus példája lehet az emlékezetes palini eset, ahol egy hulladéklerakó létesítése borzolta fel a lakosság kedélyét. Az ellenszenv eme kifejezését lehet a civil társadalom éledése jeleként felfogni, bár nem az. A kialakult konfliktus csupán külső jegyeiben emlékeztet a polgári tudatosság maga¬sabbrendű formájára. Ott, ahol a hangerő és a megingathatatlan vakhit uralja a terepet, nincs mód valódi dialógusra. (...) Palin környékén egy korszerű és arra alkalmas helyszínre tervezett hul¬ladéklerakó létesítését akadályozta meg a hajlítha-tatlan lakossági tiltakozás."
Közéletünk természet- és környezetvédelmi irányultsá¬gának hullámzása jól kirajzo¬lódott a lassan véget érő tör¬vényhozási ciklus négy éve alatt. A legutóbbi választás¬kor, a pártok programjában nagy hangsúlyt kaptak az al¬ternatív mozgalmak érvei, el¬képzelései. A mai, egyre in¬kább élesedő küzdelemben még mindig fontosak a kör¬nyezet- és természetvédelem megoldatlan problémái, bár mára már úgy tűnik, hogy a konkrét kihívások megvála¬szolása helyett, csak mint jól bevált, meggyőző szófordula¬tok használatosak a zöld szlo¬genek.
Ha az elmúlt évek valódi történéseinek szeretnénk a mélyére látni, nem mehetünk el a gazdasági folyamatok vizsgálata mellett, mert ez az a szféra, ahol a szép elvek megvalósulása megtörténhet¬ne. Ma már tudjuk, hogy gaz¬daságunk most sem a környe¬zetvédelem elveinek aláren¬delve működik. Az előrelátó, hosszútávú tervezés helyettt az azonnali, maximális jöve¬delemkivétel lett a cél. A tu¬lajdonváltás és a tulajdonosi kör átalakulása miatt gyakran olyan személyek kezébe ke¬rülnek a döntési jogosítvá¬nyok, akik felelősséget nem ismerve amorálisan végzik pénzcsináló tevékenységü¬ket. A helyzetet súlyosbítja, hogy nálunk még csak lába-dozóban van a civil szféra, infrastruktúrája nincsen, ma¬gatartási mintái pedig még a múltban gyökereznek. A hét¬köznapi életet is átszövő fel¬tétlen politikai lojalitás, vagy a teljes elutasítás a jel¬lemző, a '80-as évek végén kialakult attitűdök.
A közelmúlt „környezetvé¬delmi" megmozdulásainak ti¬pikus példája lehet az emlé¬kezetes palini eset, ahol egy hulladéklerakó létesítése bor¬zolta fel a lakosság kedélyét. Az ellenszenv eme kifejezését lehet a civil társadalom éle¬dése jeleként felfogni, bár nem az. A kialakult konflik¬tus csupán külső jegyeiben emlékeztet a polgári tudatos¬ság magasabbrendű formájá¬ra. Ott, ahol a hangerő és a megingathatatlan vakhit ural¬ja a terepet, nincs mód valódi dialógusra. A veszélyeztetett¬ség rémképének folytonos fel¬emlegetése megteremtheti egy addig nem létező csoport összetartozását, de a veszélyt nem háríthatja el. Ez a stra-

tégia csak azok körében vezet maximális eredményre, akik amúgy sem értenek egymás nyelvén. Az elszánt akarás mögül kilátszanak a helyi kö¬zösség kialakulásának hiá¬nyosságai. Nálunk még nem elfogadott (a lakosság részé¬ről sem) egy létesítmény megfelelő működésének társa¬dalmi ellenőrzése. A társadal-
mi méretű bizalmatlanság lég¬körében csak az az építmény lehet ártalmatlan, ami meg sem valósul, vagy az, amelyet az egyéni döntés önkénye szentesít. Az ilyen és ehhez hasonló akciók során nem¬csak az alapos ismerethiány, hanem a közös kockázatválla¬lás teljes elutasítása is a fel¬színre tör. Ugyanis mindenki korrumpálható, csak meg kell találni hozzá a megfelelő összeget - tartja bölcs mon¬dásaink egyike. Nem tételez¬hető fel még morális biztosí¬ték sem, amely megóvná az embert a saját képviselőik ál¬tali megcsalatástól.
Ha nincs meg az a közös nevező, amely az embertöme¬get közösséggé gyúrja, akkor csak az egyén saját mércéje nyújthat biztonságot. Az em¬ber úgy is lehet kozmopolita, hogy sohasem hagyta el isme¬rős életterének határait. A pa¬lini eset tanulmányozása arra hívja fel a figyelmet, hogy azt, ami körülöttünk történik, ne a tematikája, hanem saját, lényegi összefüggései szerint értékeljük. Igazi, termé¬szethez, környezethez való kötődés csak ott képzelhető el, ahol kialakult a helyi tár¬sadalom, ahol van eleven, kö¬zös hagyomány. Ezt a legin¬kább a régi népélet leírására

használt fogalmat nem tekint¬hetjük ósdinak. Ugyanúgy át¬szőtte a márcsak múzeumok anyagából ismert kisparaszti társadalmat, mint ahogy szük¬séges a mai formálisan de¬mokratikus törvények élő tar¬talommal való kitöltéséhez.
A nagyobb városok körüli kertvárosok még csak alvóvá¬rosok, az ott élők társas kap-
csolatai nemsokára különböz¬nek a sivár lakótelepeken la¬kókétól. A zöldövezeti fekvés, mint minden mástól elszeparált értéknövelő tulajdonság jelenik meg a tulajdonos értékrendjé¬ben. Gyökeresen más jellegű emberkörnyezet kapcsolatot tesznek lehetővé a városokhoz közeli kisebb települések. Ezek jelentős vonzóerőt gyakorolnak az urbánus lét uniformizált vi¬lágától megcsömörlött embe¬rekre, akik tudatosan választják a falusi életet - minden nega¬tívumával együtt. A kiköltözők többnyire értelmiségiek.
A városból kiáramlók új kötődése egybefonódik a fa¬lusi élet régi tradícióival. Igaz, az egykor a létfenntar¬tásába besegítő gombászás, gyógynövénygyűjtés mára már szabadidőben végzett te¬vékenységgé vált, azaz új ér¬telmet nyert. Az újdonsült te¬lepesek segítik a falvakat ab¬ban, hogy megtartva lakossá¬gukat a fejlődés útjára lép¬hessenek. De mindez a termé¬szeti környezet megóvása mellett történhet csak meg. Erre garanciát jelent a váro¬sokból kivándorló értelmiség jelenléte, akik a helyi köz¬életben való aktív részvéte¬lükkel biztosítják, hogy a vonzó, tájjelegű környezet megmaradjon. Tudatosítani

tudják az őshonos lakosság körében is azokat az értéke¬ket, amelyeket eddig, egysze¬rű adottságnak vélve, szinte észre sem vettek. Méltóságot adva a falusi életnek, felold¬hatják azt a görcsöt, ami ak¬koriban keletkezett, amikor a falu miniatűr város akart len¬ni. Az elkerülhetetlen infrast¬ruktúra-fejlesztés, így a ter¬mészet és környezet védelmé¬vel összhangban valósulhat meg, olyan életminőséget te¬remtve, amely a városi élet ésszerű alternatívája lehet.
Az előbb említett folyamat alapját a természeti környezet felértékelődésének nyugatról beszüremkedő ideája terem¬tette meg. Táplálója a margi¬nális pozícióba szorított értel¬miség azon törekvése volt, hogy a szocializmus mély ér¬tékválságából a zöld ideoló¬gia segítségével törjön ki. Megszerezve saját autentikus¬ságát, a rendszerváltás után önálló társadalomszervező erőként tudott fellépni.
A városkörnyéki, dinamiku¬san fejlődő kistelepüléseken már látszódnak a helyi társa¬dalom kiépülésének jelei. Új¬udvaron a község belterülete körüli erdők védelme vált fontos feladattá. Ugyanis ezeknek az erdőknek a tarvá-gásos leművelése hosszú évekre változtatná meg a falu jellegzetes tájképi hátterét. A választópolgárok túlnyomó többsége az erdők tájképi ér¬tékek miatti védelmét aláírá¬sával is támogatta. Az embe¬rek érzik, hogy a község perspektivikus jövője szem¬pontjából létfontosságú, hogy megmaradjon a település fő vonzerejét jelentő jellegzetes tájképi környezet - mégsincs nyoma apokaliptikus pánik¬nak. Senki sem akarja meg¬tiltani a fák kivágását, hanem csupán azt szeretnék elérni, hogy érdekeiket is figyelembe véve tervezzék meg a néhány hektáros falu körüli erdősáv¬ban az erdőgazdálkodást.
Az említett konfliktus lé¬nyeges, a mai magyar gyakor¬lattól különösen eltérő vonása az, hogy a tiltakozók nem zárják ki eleve a más érdekűeket, az eltérő vélemé-nyűeket a dialógusból. Meg¬adják az esélyét annak, hogy

1994.január 14. KANIZSA - INFORMÁCIÓ


ife TESTKÖZELBEN j 11
111 : r A '^mm§
MUNKANÉLKÜLIEKKEL
minden felet kielégítő
kompromisszum szülessen.
Ami jó példa arra, hogy a
demokratikus polgári maga¬
tartás nem a tiltakozás
misztifikálásával és egye¬
düli eszközként való al¬
kalmazásával születik
meg, hanem akkor, amikor
az értékek megőrzése mel¬
lett nyílik mód a civilizá¬
ció fejlődése miatt szüksé¬
ges vagy lehetséges tevé¬
kenységek elvégzésére.
A bemutatott két külön¬böző eset közös tanulsága lehet az, hogy csak ott szá¬míthatunk „európai" módon zajló konfliktuskezelésre -főleg egy-egy terület lakos¬ságát mélyen érintő környe¬zeti konfliktus esetén -, ahol az érintettek bizalom¬mal lehetnek a konfliktus¬ban őket képviselők iránt. Azaz ott, ahol a közös cse¬lekvés és a helyi hagyomá¬nyok aktualizálása folyto¬nosan köti össze az utca, a kerület vagy a falu lakosit. Amíg nem nyújtanak igazi lehetőséget az egyes dönté¬sekben való tevékenység lakossági részvételre, amíg az érdektelenséget, a hie¬rarchikus függőségi viszo¬nyokat nem metszi át a ma¬gánemberi intimitás kiala¬kulásának demokratizáló hatása, addig csak a lét ve¬szélyeztetése miatt artikulá-latlanul kitörő tiltakozások¬ra számíthatunk. Jóllehet, a drámai hangulatú megmoz¬dulások ráirányítják a fi¬gyelmet a problémákra, megfelelő megoldásuk még¬sem ezen az úton jön létre. Sőt, sok esetben hasznos és veszélytelen ' elképzelések megvalósítását torpedózzák meg. Palin környékén egy korszerű és arra alkalmas helyszínre tervezett hulla¬déklerakó létesítését akadá¬lyozta meg a hajlíthatatlan lakossági tiltakozás.
Fiatal demokráciánk jö¬vője miatt is megfontolan¬dó, hogy nem lenne-e ki¬emelt jelentőségű feladat a helyi társadalmak felépülé¬sének támogatása. Az ön¬kormányzatok is sokat te¬hetnének érte, ha a közvé¬lemény nyilvánossága előtt hozott döntéseik helyett az érintett lakosság civil kép¬viselőit is bevonnák fej¬lesztési, üzémtelepítési ha¬tározataik előkészítésébe. Erőfeszítéseik mindenképp megtérülnének.
Lencsés Gábor

Munkanélkülinek lenni nem népvígasság. Nemcsak a pénz¬veszteség miatt. Maga a szükség¬telenség tudata, s a rendszeres munka, a megszokott környezet hiánya eleve lehangoló. Ha pedig sokadik kísérletre sem sikerül ál¬landó munkát szerezni, vagy ha mégis, akkor jelentősen kevesebb fizetésért, mint amennyivel ott kellett hagyni az előző munkahe¬lyet - ez már kétségbeejtő. Fő¬képp, ha valaki ott áll a nyug¬díj-jogosultság kapujában kisma-roknyi munkabérrel... Mit tud tenni a megyei munkaügyi köz¬pont, amely az utóbbi egy év alatt szépen meggyarapodott lét¬számban és fölszereltségben egyaránt. Mindenütt számítógé¬pek és valóban emberi hangú fél¬fogadás...
- Valamint és mindenek előtt
sokoldalú kutatás a munkalehe¬
tőségek után - egészítette ki az
imént rajzolt képet Kiss Ambrus,
a Zala Megyei Munkaügyi Köz¬
pont igazgatója. - Ez sürgető kö¬
telességünk, hiszen napjainkra tíz
százalékos munkanélküliség ala¬
kult ki megyénkben. Ez még ak¬
kor is nyomasztó, ha országosan
az előkelő 17. helyet foglaljuk el,
tehát vannak nálunk rosszabb
helyzetű megyék is. Arra is föl¬
figyeltünk új jelenségként, hogy
az egyes városok - főképp Zala¬
egerszeg és Nagykanizsa - kör¬
nyékén övszerűen alakult ki a
munkanélküliség, amely viszont
ott elérte már a húsz százalékot
is. Ezt csak súlyosbítja, hogy a
falvakban nincsenek meg a váro¬
sokban ha nehezen is fölkutatha¬
tó, de mégis létező munkalehető¬
ségek. Minél kisebb a település,
annál nagyobb a munkanélküliek
aránya.
Ha már az arányoknál tartunk, megtudtuk, hogy míg három éve, 1990 decemberében 1850 bejegy¬zett munkanélküli volt Zalában, az álláshelyek száma pedig 416. Most, 1993 novemberében a 15.750 munkanélkülire 1.004 ál¬láshely jut. Ennél még 1992 júni¬usában is több volt: 1.105 az ak¬kori 11.844 munkanélkülire. Per¬sze, ez sem valami lelkesítőén re¬mek arány. Az sem kedvező, hogy főképp betanított női munkahelye¬ket kínálnak az ehhez kapcsolódó ösztövér munkabérért.
- Az ilyen robbanásszerű je¬
lenség szokatlan volt mindenki¬
nek: a munkáltatóknak, a munka¬
adóknak, az önkormányzatoknak,
az államnak, s nekünk is. Akko¬
riban egyikünk sem volt sokolda¬
lúan kiképzett munkanélküliség-
szakértő. Az évek során azonban
intézményünknek sikerült lépést
tartania a jócskán megnövekedett
követelményekkel, s nemcsak úgy,
hogy kiutaljuk a járadékot - tért
át a munkaügyi szervezet mun-

kajára Kiss Ambrus igazgató. En¬nek részletezésére érdemes oda¬figyelni, mert érzékelteti: a mun¬kaügyi központban dolgozók jó füllel ráhangolódtak a munkanél¬küliek gondjaira. Ugyanis ők na¬ponta nem statisztikai adatként, hanem testközelben találkoznak velük.
A legszembetűnőbb a tágasság: 1578 négyzetméterre növekedett a közvetítő helyek által használt alapterület, bár Letenyén jól esne a zsúfoltság enyhítése. A munka¬társak képzettségét német és ka¬nadai irodalom és tapasztalatok fölhasználásával, személyes véle¬ménycserével sikerült jelentősen megjavítani. A nyugat-európai mintának lényegében megfelelő kirendeltségi szervezeteket mű¬ködtetnek Nagykanizsán és Zala¬egerszegen. Ezt a munkanélküli azonnal észreveszi, ha belép az épületbe. Kék könyvecskéjét szá¬mítógép tapogatja végig, ad azon¬nal sorszámot annak az ajtónak a megjelölésével, amely mögött majd fogadják, ha sorrakerül. Ott a munkatárs a számítógépen azonnal azonosítja az illetőt. Ez bármely számítógépre igaz, vagy¬is belső rendszer működik. Új szolgáltatásokat szerveztek. Ilyen az álláskeresők klubja, ahol nem¬csak a lehetőségekről van szó, de a célszerű föllépést, az álláske¬reső követendő viselkedési mód¬ját is gyakorolják a többi között. Lélektani szakszolgálat működik, s mindezt természetesen állásbör¬ze egészíti ki.
- Ez persze az újdonságoknak csupán egy része. Tartalmilag igen jelentősnek tartom a foglal¬koztatási alap 300 millió forint¬jának fölhasználásából adódó le¬hetőségeket. Az idén például 50, új ismereteket nyújtó, új szakmá¬kat adó tanfolyamot indítottunk el., 1310 résztvevővel. Hatvan százalékuknál több máris elhe¬lyezkedett. Jelenleg 62 tanfolya¬mon 1610 munkanélkülinek adunk új szakmát és nyújtunk re¬ményt a jövőre. Különösen lénye¬ges, hogy a hallgatók többsége fiatal, jószerint frissen érettségi¬zett. Képzésre egyébként 60 mil¬lió forintot költünk. A vállalko¬zóvá válásra 16 millió forintunk volt; ebből 403-an kaptak támo¬gatást. A munkanélküliek tartós foglalkoztatására 36 millió fo¬rinttal gazdálkodhatunk, ebből 690 munkáltató részesült: a mun¬kabér felét mi fizetjük. Munka¬hely teremtésére 35 millió forin-

tos pályázatot írtunk ki; 14-en 93 munkanélküli részére alakítottak ki munkahelyet. Sajnos itt is elő¬fordulnak szükségtelen feszültsé¬gek. Megesik, hogy például a munkahelyen 6 órakor kezdődik a műszak, az óvoda pedig egy óra múlva nyit - említette fejcsóválva Kiss Ambrus igazgató.
Nemrég a megyei közgyűlés is napirendjére tűzte a munkanélkü¬liség alakulását. Ott elhangzott az a képviselői vélemény is, amely szerint újra kell gondolni a köz¬hasznú munkáról kialakult fogal¬mainkat. Erre a foglalkoztatási alapból 63 millió forint jut. Ál¬talában közterületi munkát: park¬tisztítást, rézsükarbantartást érte¬nek közhasznú munkán. Pedig nemcsak szakképzetlen munka¬nélküliek léteznek. A közhasznú munkát az illető fölkészültségé¬hez kellene alakítani - hangzott el a javaslat.
- Minthogy az önkormányza¬
tokkal fokozatosan és folyamato¬
san javuló a kapcsolatunk, meg¬
van a reményem arra, hogy ennek
a jogos igénynek is eleget tudunk
tenni. Ebben az évben mi amúgy
is közvetlenebbé akarjuk tenni és¬
pedig intézményesen a települési
önkormányzatok és a megyei
munkaügyi tanács közti kapcso¬
latot, amelyet mi folyamatos
együttműködésként képzelünk el -
válaszolta az év legfontosabb te¬
endőinek egyikét, majd hozzátet¬
te:
- A foglalkoztatásban fejlődött
ki legjobban az érdekegyeztetési
rendszer. Ez a terület, ahol tele¬
pülési, területi önkormányzatok a
leghatásosabban képesek bele¬
szólni az államigazgatás eszkö¬
zeivel a foglalkoztatásba. A mun¬
kaügyi tanácsokban részt vesznek
az önkormányzati képviselők, te¬
hát a pénz elosztásáról is dönte¬
nek szavaikkal és szavazataikkal.
A munkaügyi tanács egyébként
három oldalból áll: a munkavál¬
lalók, a munkaadók és az önkor¬
mányzatok képviselőiből. Ezért
is, meg az elmondottak miatt is
fordítjuk figyelmünket az önkor¬
mányzatokra, s erre kérünk min¬
den testülelet, szervezetet, társa¬
ságot - mondotta befejezésül
Kiss Ambrus, a Zala Megyei
Munkaügyi Központ igazgatója.
Javaslatai, intelmei már csak azért is meggondolkoztatóak, mert manapság bárkiből lehet munka¬nélküli, s aki ma segít, az esetleg holnapi önmagára is gondol...
Ferencz Győző

12

( KANIZSA - INFORMÁCIÓ

19'M. január 14.





ZALAI KÉZMŰVESNAP
k NEGYEDIK NEGYEDÉVBEN MÁR WÖBBEN TELEFONÁLHATUNK
Indul a hálózatfejlesztés
Az IPOSZ Zala megyei szer¬vezete lapzártánkkor, 1994. ja¬nuár 10-én Kézművesnapra és fórumra hívja az iparosokat és vállalkozókat. Előadóként jelen lesz Szűcs György, az IPOSZ el¬nöke is. Január 5-én a rendez¬vény céljáról, a kamarai törvény megalkotásának fontosságáról fejtette ki véleményét a sajtó nyilvánossága előtt Halász Ká¬roly, az IPOSZ Országos Elnök¬ségének tagja.
- Az ország működőképessége szempontjából egyáltalán nem másodrangú kérdés a kis- és kö¬zépvállalkozások helyzete, szín¬vonala. Az élet minőségét hatá¬rozza meg, hogyan működnek, milyen minőségben képesek szol¬gáltatni, milyen minőséget képe¬sek előállítani. Az sem elhanya¬golható szempont, hogy a fizető¬képes kereslet is ebből a réteg¬ből származhat.
Szinte égetően szükséges egy jó kamarai törvény megalkotása.
A MATÁV Rt. a múlt csü¬törtökön sajtótájékoztató kere¬tében adott számot a közeljö¬vőben kezdődő regionális tele¬fonhálózat-fejlesztési munkák¬ról, amelyek nyomán a váro¬sunkban is tapasztalható kriti¬kus helyzet valamennyire mér¬séklődni fog.
Mint a bevezetőben elmond¬ták, a lakosság információhoz juttatása mellett a tájékoztatás célja, hogy az érintett terüje-tek lakóit felkészítsék azokra a körülményekre, amelyeket -útfelbontás, kábelfektetés - el kell viselni a fejlesztés során. A '92-től folyó nagyberuházás részeként induló hálózatfej¬lesztés abba a stádiumba ju¬tott, amikor a tervek elkészül¬te után az engedélyeztetési el¬járások folynak, és valószínű¬leg márciusban a gyakorlati munka is elkezdődhet. A kivi¬teli tervek végleges elkészíté¬sével a jelentkezési határidő lejártáig - január 10-ig - vár¬tak, mindezek tudatában már az is tudható, hogy mikor, hol kell utcafelbontásra számítani.

A törvényjavaslat általános vitá¬ja már lezajlott a parlamentben, de a Gyáriparosok Szövetsége és a Vállalkozók Országos Szövet¬sége részéről támadások érték a törvényjavaslatot. Szükséges len-
Először az észak-déli vonalon kezdődnek el a föld alatti ká¬belfektetések és a légvezeték¬építések, és a tervek szerint a harmadik negyedév végén, de legkésőbb a negyedik negyed¬év elején üzembe lehet helyez¬ni az első telefonokat. Márci¬usban már valószínűleg be le¬het jelenteni a pótigényeket is, az önerős hálózatfejlesztésbe való bekapcsolódás továbbra is 50000 Ft. A polgármesteri hivatal várja azokat a bejelen¬téseket is, amelyek az esetle¬ges lakcímváltozások esetén szóba jöhetnek.
Akinek több telefonkészü¬lékre van szüksége, ezt az igé¬nyét írásban kérelem formájá¬ban nyújthatja be, de ezek a készülékek csak később kerül¬nek beszerelésre, s ezért mini¬mális plusz havi díjat kell fi¬zetni. Érdekesség azonban, hogy a fennálló jogszabályok szerint - elvileg - a titkosság megsértése miatt nem is na¬gyon szabadna több készülé¬ket szerelni egy vonalra... A távközlési törvény egyébként

ne, hogy a módosító indítványok megtárgyalását minél előbb na¬pirendre tűzze az országgyűlés, még mandátuma lejárta előtt.
Az IPOSZ kezdettől fogva részt vesz a kamarai törvény előkészítésében, kidolgozásában. Az ország gazdaságának egészét három kamara ölelné fel: a Kéz¬műves (kizárólag a hagyományos , kisipari tevékenységet folytatók), az Ipari és Kereskedelmi (a kis¬kereskedőket is beleértve) Kama¬ra, valamint az agrárszférába tartozókat az Agrárkamara. Re¬ményeink szerint azzal, hogy a kamarai tagság automatikus, jobban gátat lehetne vetni a „fe¬ketegazdaságnak", főképp a kis¬iparosok körében. A kormányzat¬nak valójában nincsenek megbíz¬ható adatai, információi a kis¬vállalkozók tevékenységéről. Sta¬tisztikai adataik — még az adó-
a szakemberek szerint is hagy némi kívánni valót maga után, még a MATÁV sem ismer sok, rájuk is vonatkozó jog¬szabályt, ugyanis a miniszteri rendeletekből kevés jutott még el hozzájuk.
A tájékoztatón megjelent önkormányzati képviselők kö¬zül Jesch Aladár felvetette, hogy talán már a távolabbi jö¬vőről is gondolkodni kellene, mert szerinte ma a MATÁV nagy tehetetlenségű vállalat. Dr. Csákay Iván az áthelyezé¬si kérelmek több éves „parkol¬tatását" sérelmezte. Mint meg¬tudtuk, az áthelyezési kérel¬mek felülvizsgálata - mintegy 300 igény - megtörtént, de sok esetben a műszaki lehető¬ség hiánya akadályozta meg ezen igények kielégítését. Ta¬kács Zoltán képviselő szerint a MATÁV nagy lehetőséget

zókról is — csak pénzügyi jelle¬gűek.
A Kézműves Kamara legfőbb feladata (de a többié is) az ön¬igazgatás lenne. Mindhárom ka¬mara kétszintű lesz. Az alap a megyei szint, s ezekből épül fel az országos kamara. A megyei kamarák létrehozhatnak helyi, elsősorban városi szervezeteket. Legfőbb szerve pedig a Küldött¬gyűlés.
- Mik lennének a kamarák,
főképp a Kézműves Kamara fel¬
adatai?
- A befolyt tagdíjakból olyan
alapot képeznek, amely lehetővé
teszi a gazdasági infrastruktúra
javítását, a műszaki fejlesztést.
Kiemelt feladat lenne a szakkép¬
zés. Ez egyrészt a fiatalok szak¬
mai képzését, másrészt a meste¬
rek továbbképzését jelenti. A né¬
metországi minta, a „Hand-
werkskammer" saját oktatóbázi¬
sokkal rendelkezik. A kamara
így megszüntethetné az ipari ta¬
nulók elhelyezése körül kialakult
nemkívánatos helyzetet.
A kamara segítségével tájéko¬zódhatnának a vállalkozók a rá¬juk vonatkozó hazai és külföldi jogszabályokról, de . műszaki, gazdasági, jogi információkhoz is juthatnak.
- Milyen közvetlen haszna
származna ebből a nagyközön¬
ségnek?
- Bízzunk benne, hogy általa
nőne a kisiparosok iránti biza¬
lom. A tisztességes piaci maga¬
tartásra ugyanis külön gondot
fordít a Kamara. Az etikai sza¬
bályok kidolgozása, a vásári, ki¬
állítási megjelenés szabályozása,
minősítése is hatáskörébe fog
tartozni.
Ezáltal valóban megvalósul¬hatna a fogyasztóvédelem is.
Gombás Imre
szalasztott el azzal, hogy nem vette fel a kapcsolatot a helyi közművállalatokkal, mert lehet, hogy közösen végzett útfelbon¬tások esetén energiát és pénzt is megtakaríthattak volna. Pél¬daként említette a kiskanizsai csatornaépítést, ám mint kide¬rült, a csatorna az úttest alatt, a telefonkábel pedig a járda alatt kell, hogy haladjon.
A közel 3600 - önerős fej¬lesztésbe beszálló - kanizsai lakos tehát most már bizakod¬hat, hogy rövid időn belül megcsörrenhet a telefonja, csakúgy, mint azok a Kanizsa térségében élő telefonálni vá¬gyók, akik az új automata táv¬hívó hálózat kiterjesztése foly¬tán Surdon vagy Magyarszent¬miklóson kívánják igénybe venni a MATÁV szolgáltatá¬sait.


iliiiiilii
iiililiiiiiliiii
i

KANIZSA - INFORMÁCIÓ ]

13



Mikor lesz konkrét üzemeltetője
a szippantott szennyvíz
Barázdás-ürítőjének?
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 1993. október 11-i közgyűlésén ha¬tározatot hozott, hogy a vá¬ros kommunális szippantott szennyvizének üzemeltetője a jövőben a Városgazdálkodási és Kommunális Vállalat (a továbbiakban VGV), illetve jogutódja lesz.
Azóta már eltelt három hó¬nap, de érdemleges intézkedés nem történt arra vonatkozóan, hogy a város északkeleti ha¬tárában lévő úgynevezett Ba-rázdás-ürítőnek ki a tényleges kezelője, üzemeltetője.
Ismeretes, hogy a VGV át¬alakulása már hosszú hónapok óta folyik, s nincs igazi gaz¬dája a város köztisztaságának. Úgy tűnik tehát, hogy a VGV korábbi vezetői már nem te¬kintik szívügyüknek a munka¬körükkel járó feladatokat, az új vezetés (és az önkormány¬zat) pedig nem igazán sürgeti az átszervezést.

A Polgármesteri Hivatal Te¬lepülésellátási és Fejlesztési Osztálya szakembereinek véle¬ménye szerint a Barázdás-ürí-tő üzemeltetési jogát még mindig a Talajerőgazdál¬kodási Vállalat Pápai Üzem¬egysége (Nagykanizsa, Magyar u. 162.) gyakorolja. Tény, hogy velük a földingatlan-tu¬lajdonos, a nagykanizsai „Al¬kotmány" MGTSZ kötött évek¬kel ezelőtt szerződést.
Mindezek után telefon¬érdeklődésünkre az MGTSZ elnöke közölte, hogy amint meglesz az új üzemeltető, az¬zal szerződést fognak kötni, föltehetően az eddigi bérleti díjnál magasabb összegért. Addig is a pápai talaj¬erőgazdálkodók az MGTSZ-nek fizetett bérleti díj ellené¬ben zavartalanul használják a földterületükön lévő Barázdás-ürítőt...
Bár hangzottak el olyan vé¬lemények is, hogy a Barázdás-

ürítő üzemeltetését az eseten¬kénti túlterheltség miatt a Nyugat-Dunántúli Környezet¬védelmi Felügyelőség (Szom¬bathely) betiltja, ezt az állítást azonban nagykanizsai munka¬társuk - érdeklődésünkre -határozottan cáfolta...
A nagy „kavalkádban" az¬után egyesek kenyér nélkül maradtak, ugyanis munkanél¬küliségre jutott az egyik szennyvízszippantó és szállító kisiparos, aki - segítőtársával együtt - az új esztendő első napjaiban - igazát keresve -napokon keresztül eredmény nélkül járta a városban lévő érintett szerveket, mert 1988. május 6. óta végzett ilyen irá¬nyú tevékenységét nem foly¬tathatja. Hogy miért?...
Az IKI vezetése gazdaságos¬sági megfontolásból egy be-leznai magánvállalkozóval kö¬tött 1994. január 1-i hatállyal szerződést, azért, mert ő ÁFA nélkül számolva 210 Ft/köb-

méter helyett 200 Ft/köbméter tarifáért vállalta a feladatokat, amelyek főleg a ligetvárosi la¬kások kommunális szennyvizé¬nek szippantására és elszállí¬tására irányulnak. (A tények tisztánlátásáért: amíg a már említett helyi vállalkozó kez¬detben a Barázdás-ürítőbe, majd később - a pápaiakkal fentálló jelentős bérletidíj-tar¬tozása miatti működési meg¬vonás következtében - a Dél-Zalai Víz-Csatornamű és Für¬dő Vállalat által üzemeltetett városi szennyvíztisztítóba he¬lyezte el a kommunális szennyvizet, addig a beleznai vállalkozó a GE Tungsram Rt. Beleznán lévő ideiglenes ve¬szélyes hulladék telepén ürít, illetve ürítene, mert értesülé¬seink szerint - lakossági ké¬résre - január hó első napjai¬ban a pápai talajerősök végez¬ték el az égetően szükséges ürítéseket, amelyről az IKI ve¬zetése nem tett említést.
A leírtak alapján kitűnik, az illetékeseknek ideje lenne vé¬gére járni annak, hogy Nagy¬kanizsán mikor lesz már konk¬rét üzemeltetője a szippantott kommunális szennyvíz Baráz¬dás-ürítőjének.
Tihanyi István



A DiORO helyett a DMC fizet
December elsejével megszűnt a budapesti székhelyű DiORO Divat Stúdió, mely az elmúlt egy-két évben Kanizsán is indított
- az ország más városaihoz hasonlóan - manökenképző tanfo¬
lyamokat. A reménybeli növendékek pedig özönlöttek az ígére¬
tekkel teli hirdetésekre. Ma pedig futnak jól-rosszul megérde¬
melt - és megígért - tiszteletdíjuk után, mellyel a fővárosi cég
július óta tartozik. Október végén még küldtek a modell-álmokat
dédelgető fiúknak és lányoknak egy magyarázkodó levelet, ami¬
ben az ÁVÜ intézkedésére és az ezt magával vonó anyagi vesz¬
teségre hivatkoztak. Ezt követően azonban csend vette körül a
Stúdiót. A növendékek szülei gyermekeik jussát kérve ezután
hiába keresték a „diorosok" vezetőjét, Nagy Lajost, sem pénzt,
sem miértjükre nem kaptak választ. Egyikük - Dobosi György
- kereste fel szerkesztőségünket, kérve, járjunk utána az esetnek.
Többszöri telefonhívással sem tudtuk elérni Nagy Lajost, csupán
egykori társát Papp Pétert, aki jelenleg a DMC Modell Ügy¬
nökség vezetője. Állítása szerint Nagy úr mára már nem dol¬
gozik a szakmában, visszavonult, miután a DDS a költségek
túlszal'adását követően felszámolta magát.(?) A DMC Modell
Ügynökség azonban magára vállalta, hogy kifizeti elődjének nö¬
vendékek felé való tartozását, amennyiben ezt tőle ajánlott le¬
vélben kérik. (Cím a régi!) Azért a károsultaknak kell írniuk
- mondta Papp úr -, mert a DiORO teljes nyilvántartása elve¬
szett^!) Mindazok tehát, akik jelzik igényüket a teljes tisztelet¬
díjra, a DMC-től körülbelül százhúsz nap elteltével megkaphat¬
ják azt. Itt tart ma az ügy, és talán itt is lesz a vége, ameny-
nyiben e legutóbbi ígéretek megvalósulnak.
- kovács -

Legyen a munkatársunk!
Nőket és férfiakat alkalmazunk vasúti személykocsik külső-belső takarítására.
Alapbér: 60,- Ft/óra (nőknél), 77,- Ft/óra férfiaknál, amit a munkavégzés minőségétől függő, teljesít¬ményprémium egészít ki.
Folyamatos munkarendben foglalkoztatottak a teljes munkaidőre 30%-os műszakpótlékot kapnak.
A Munka Törvénykönyvben rögzített egyéb juttatások (étkezési hozzájárulás, utazási költségtérítés stb.) mellett a MÁV munkavédelmi szabályzatában előírt munka- és védőruha-ellátást biztosítunk.
Munkaerő felvétel: SZEMAFOR BT. Gerencsér Anikó, Vasútállomás, 7-14 óráig
Valamint a SZEMAFOR BT.-nél megrendelhető a KANIZSA Napok alkalmából kiállított „MÓKUS-odú" típusú faház, valamint esztétikus kivitelű aján¬dék, virág árusítására alkalmas faház.
Érdeklődni: a 93/311-127-es telefonon 13.00-17.00-
KANIZSA D-Z HETILAP

SHHH^^HÍ KANIZSA - másKOR ] 11 ^mmmM


„VALAKINEK
A VAL'
ARANYKÖPÉSEK
Költőn f'cjlö\csl ;tdok magamnak.
- A link szokatlanok.
- Mór akinek, UJJVC?
- Tuiuír úr, kiiivitlutlom ni ablakot?
- Miért, nem liíls/ ki a .szűktől?
S/erctncm megmutatni a küinM'l, de nincsen nyálam.
Ne dőlj annyira oldalra, édes fiam, mert ha a Judit öléhc csel, akkor a/ Isten si'in inossii le rólad, liogv erőszakoskodtál.
A/ orgia a/, amikor mindenki mindci>ki\cl mindent csinál, a \ csla s'/ii/.ckni'k IIICJJ esoroji a nyáluk.
Kés/enlcthc hclyt/cd a tollad. kislányom, ha nem figyelek oda, rögtön bekapod.
Mennyi a/, eredmény'.' Jó! A S/aholcs már ki is nvomtu.
S/erelmi tnyi-lgís történt a versben. Mindenki tudja, ho|>y mii csináltak, nnu?
Igen. Nyomták a lejükéi a fú'hcu. Halljátok, hogy füstölög!
A kocsma is ipari ü/em. oll gyárijuk a rés/cg embert.
BKS/T
POPRADI I ZOLTÁN I
Vannak olyfln emberek, akik tőkét tudnak kovácsolni maguk¬nak abból, hogy ők ismert sze¬mélyiségek gyermekei. Azonban a „kiváltságosoknak" sem min¬dig habostorta az életük, mert néha megesik, hogy nemhogy előnyük nem származik a hírnév¬ből, hanem még hátrányuk is származik e tényből. A szeren¬csésebbeknek megadatott, hogy saját maguk vívják ki társaik el¬ismerését, bizalmát, barátságát. Ez utóbbiakra példa Poprádi Zoltán, a Thury György lakta¬nya dandárparancsnokának fia. Arra a kérdésemre, hogy mennyire befolyásolja az életét édesapja ismertsége, így vála¬szolt:
- Az ismeretségi köröm főleg olyanokból áll, akiknek nem annyira fontos, hogy apukám katona, így nem befolyásolja őket. Eddig még senki nem al¬kotott rossz képet apámról. Tudtommal elég jó véleménnyel vannak róla azok az emberek, akik ismerik.
PALOTÁS CSONGOR
A közgyűlés munkáját figye¬lők többsége bizonyosan megje¬gyezte már Palotás Tibor nevét. Fiát, Palotás Csongort szintén e témában faggattuk.
- Mennyire befolyásolja az
életedet az, hogy városszerte is¬
merik az édesapádat?
- Különösképpen nem, csak
néhányszor tesznek említést az
emberek róla, hogy ismerik az
önkormányzatból, látták a tv
képernyőjén. Még nem éreztem
hátrányát, mert nálam nem gon¬
dolnak rögtön arra, hogy az
apám fia vagyok. Viszont nincs
különösebb előnye sem. Azt hi¬
szem. Amit elértem, azt magam¬
nak köszönhetem, meg azt is, amit
nem. Nem sokra megyek azzal,
hogy most, tizennyolc évesen is¬
merek negyvenéves embereket.
Ezek a kanizsai ismeretségek nem
hiszem, hogy nagyban befolyásol¬
ják az életemet, mert a jövőben
nem Kanizsán szeretnék érvénye¬
sülni.
- Milyen hasonlóságok vannak
közted és édesapád között?
- Van hasonlóság apu és az
én egyéniségem között, de kü¬
lönbségek is. Apám egy kicsit aj¬
tóstul ront a házba, nincs igazán
érzéke a megfelelő hadművele¬
tekhez, becserkészni az ellensé¬
get, az elejtendő vadat, hisz min¬
denki erre törekszik. Amikor ké¬
pességeink csorbulnak, akkor
már másra fenjük a fogunkat,
például politikai babérokra. Az
a lényeg, hogy apám nem eléggé

- Jelent-e ez valami hátrányt
vagy előnyt számodra?
- Számomra hátrányt nem
jelent, de nincs semmi jelentő¬
sebb előnye sem a dolognak.
Legfeljebb annyi, hogy sokkal
több embert tudok megismerni.
- Milyen pályán szeretnél a
jövőben mozogni?
- Valószínű, hogy én is a
katonai pályát fogom válasz¬
tani. Tetszik ez a szakma.
Édesapámat ezen a téren pél¬
daképemnek tekintem. Bár kis¬
sé félek ettől a pályától. Elég¬
gé fegyelmezettnek kell lenni,
tiszta fejjel kell gondolkodni
minden helyzetben, és megfe¬
lelő döntéseket kell hozni.
Nagy elszántságra lesz szük¬
ségem, hogy megszokjam a fe¬
gyelmet, de a lényeg az, hogy
képesnek érzem rá magam.
Egyelőre elég szétszórt gyerek
vagyok.
- Milyen hasonlóság van
közted és apád között?
- Sok a hasonlóság, bár ezt
most még nem nagyon lehet
megfigyelni. 6 már egy olyan
felnőtt, akire hatással volt az
életvitele, ellenben az én egyé¬
niségem most kezd kiforrni.
Talán?
megfontolt és ennek elég sokszor kárát látja, én viszont az vagyok. Ő is racionálisan gondolkodó ember, de ő néha csak nagyon apró dolgokban tudja érvényre juttatni racionalitását, én viszont nagy összefüggésekben szoktam kamatoztatni ilyen irányú képes¬ségeimet. Legfőbb közös tulaj¬donságunk, amelyről kicsit félve merek csak beszélni, tartván at¬tól, hogy rámsütik az érzelgős-ség bélyegét, a rajongás. Rajon¬gás a tiszta, a nemes iránt, mely sohasem hagyta cserben őt. A baj csak az, hogy ezt kevesen, nagyon, de nagyon kevesen tud¬ják róla.
— Milyen egyéniség vagy te?
— Alapvetően kiegyensúlyozott
ember vagyok, de néha mint
mindenki, én is tépelődöm. A
bennem dúló érzelmi viharokat
le tudom írni, megfogalmazni,
kategóriákba sorolni. Ez egy¬
aránt fontos a politikusoknál és
a művészeknél is. Lényeges,
hogy az ember egy kicsit más
legyen, mint a többiek, ezért
mondhatják rám az osztálytársa¬
im, hogy kissé elvont egyéniség
vagyok, de egyben bohém is. De-
hát szürke ember nincs, minden¬
ki egy egyéniség, még én is!

- Milyen irányban szeretnél
tovább tanulni?
- Még nem határoztam el,
hogy hova megyek továbbtanul¬
ni. Vagy a jogi egyetemre men¬
nék, vagy pedig angol-történe¬
lem szakra. Apu a jogi egyete¬
met támogatja, mert számára
sokkal kifizetőbbnek, jövedelme¬
zőbbnek tűnik, de a másikat
nem, mert szerinte ott csak el¬
kallódnék és a képességeimet
nem tudnám igazán kiaknázni.

KERESKAI ESZTER
Kereskai Eszterről sokan nem tudják, hogy polgármester az édesapja, így talán szeren¬csés embernek mondhatja ma¬gát - gondolhatják mások -, de hogy vajon erről neki mi a vé¬leménye, arról őt kérdeztük.
- Milyen a kapcsolatod az
édesapáddal?
- A kapcsolatom ugyan¬
olyan, mint bármely más csa¬
ládban az apa és lányának a
kapcsolata. Azt hiszem, mond¬
hatom azt is, hogy én vagyok
a szíve csücske. Két bátyám
van, így érthető is. Az, hogy ő
polgármester, az csak egy fog¬
lalkozás, a kapcsolatunkban ez
nem jelentkezik másként. A
polgármestersége számunkra
nem öröm, legalábbis nekem
nem. Elég keveset van itthon -
csak hétvégénként és este ké¬
sőn ér haza - ez nem jó.
- Nem szoktak édesapád be¬
osztása miatt hátrányos hely¬
zetben részesíteni?
- Sokan nem tudják, hogy a
polgármester lánya vagyok, így
az emberek szemében egy átla¬
gos diák vagyok. Bár a bará¬
taim, osztálytársaim tudnak
ról, s néha meg is említik, de
ezt csak humoros módon teszik.
- Milyen embernek látod te,
a lánya az édesapádat, mint

polgármestert, illetve mint ma¬gánszemélyt?
- Szerintem egy nagyon be¬
csületes ember, de sokan nem
ezt tartják róla. Még soha nem
használta ki százszázalékosan
azt, hogy polgármester. Magán¬
emberként egy családszerető
ember, nagyon jó édesapa, aki
egyben nagyon szigorú és na¬
gyon aranyos is. Ő mindig a
legjobbat akarja a gyermekei¬
nek, megmondja mindenről a
véleményét, de nem erőlteti
ránk az akaratát, világnézetét.
- Mennyiben tartod példaké¬
pednek az apukádat?
- ő annyiban a példaképem,
hogy szerelném, ha aiinyi ki¬
tartásom lenne, mint neki, de
mint minden embernek, neki is
vannak rossz tulajdonságai.
Talán mindenki előtt ismeretes,
hogy néha hirtelen haragú, va¬
lamikor elkapja a hév és han¬
gosabban beszél.
- Milyen ember vagy te?
- A legkisebb gyermek a csa¬
ládban, s most végzek a Bat-
thyányban, hogy utána mit csi¬
nálok, azt még nem tudom. Egy
átlagos fiatal vagyok, aki szeret
eljárni a barátokkal beszélgetni,
vagy moziba menni... Az iskolai
énekkar tagjai közé tartozom és
éneklek az angoltanárom kiskó-
rusában is. Számomra az ének¬
kar egy klassz dolog. Nem érzem
magam vezéregyéniségnek, s nem
hiszem, hogy valaha is az leszek.
Balogh Eszter

liiiiiliilii

KANIZSA - rocKANdrolI




HELY-benjárás: SZIÁMI
ROKKKOCKAK
Január 8-án a Sziámi járt a HELY-ben. Lassan már én is kezdem unni saját írásai¬mat, mert már sokszor kezd¬tem úgy a koncertbeszámo¬lómat (és most is ezt te¬szem), hogy eddig ez volt itt a legjobb buli, de azt hi¬szem, hogy a majd' kétszáz eladott jegy és a forró han¬gulat önmagáért beszél. (Ez a HELY iránti keresletet, és a HELY színvonalát is mi¬nősíti!) A közönség végig „kajálta" a Sziámit, de Mül-

^É^^^^^^-' ^"^ ^^*^^ jpi|w?v %





Megfejtendő a vastag keretes sor: a képen látható szombathe¬lyi hard rock-banda. Legnagyobb sikerük á „Vándor". Függőleges meghatározások: 1. ... M. S. Re-cords (a bandából nemrég kivált basszusgitáros/főnök szombathe¬lyi lemezcége). 2. ... Mihály (az együttes énekese). 3. Kanizsai együttes (ua. mint a fősor!). 4. ... Ferenc (a banda nemrég ki¬vált basszusgitáros/főnöke).

ler Péter nem is engedett la¬zítani senkit. A legnagyobb ováció a régi Sziámi régi da¬lait és az URH-nótákat kísér¬te. Fölöslegesen féltem attól, hogy a „Dodó és a Sziámi Rhythm'n Blues Bánd" meg¬szakítja a buli lendületét, hi¬szen Kanizsán az alternatív

A helyes megfejtést beküldők között egy, a DIA-DAL fotó- és CD-szaküzlet által felajánlott műsoros kazettát, és egy biankó HELY-jegyet sorsolunk ki. Be¬küldési határidő: január 21. A megfejtést és a nyertesek nevét lapunk január 28-i számában közöljük. A levelezőlapra kér¬jük ne felejtsétek el ráírni: ROKKKOCKAK! Előző rejtvé¬nyünk helyes megfejtése: Coda. Az ajándékkazettát Harkány Roland (Nagykanizsa, Kazanlak krt. 11/C. fsz. 1.), a biankó HELY-jegyet pedig Fehér György (Pécs, Mártírok útja 42. IX/6.) nyerte. Gratulálunk! Nyereményeiket a Kanizsa szer¬kesztőségében vehetik át.
(H. Z.)

zene mellett a rock/blues-nak van a legnagyobb közönsége. Azt hiszem, direkt jó volt ez a kétpólusú koncert, nem le¬hetett unatkozni, végig izgal¬mas, változatos és jó minősé¬gű rockzenét kapott az arcába a T. Nagyérdemű.
Hosszú
Musicanischa:
Renegade
A Renegade együttessel a Cserhátiban adott koncertjük előtt beszélgettünk. A fiúk így mutat¬ták be magukat:
- Farkas Balázs - szólógitár, Vági György - ének, Izsák Mik¬lós - basszusgitár, Angyal Krisz¬tián - ritmusgitár - ez a mai fel¬állás. Március elején alakultunk, Skinhead zenét játszunk, punkos beütéssel. Magunknak zenélünk, hobbiból. Jelenleg dobosunk nincs, ez probléma, Trehány volt, nem járt próbákra, ha lejött, elfá¬radt az egyik keze, dobolt a má¬sikkal, ilyen volt a hozzáállása. Kocsis Gábornak hívják. Az éne¬kes friss szerzemény. Kaptunk egy nevet, becsengettünk hozzá, ő meg elvállalta. A szövegek elég politikusak. Nem tudjuk, hogy van-e szólásszabadság ebben a de¬mokráciában, nekünk már azt is mondták, hogy 50000 Ft pénzbír¬ságot fizetünk a szövegeinkért. Mi magyarok vagyunk, a négerek meg az arabok tűnjenek el innen, semmi keresnivalójuk itt. Egyre n<5 a munkanélküliek száma, és például a kaposvári kólagyárban négerekkel dolgoztatnak. Már nem a magyar ember csinálja azt, amit meg kell csinálni. A magyar ember nem tud dolgozni, mert az arab, a néger dolgozik itt. Elve¬szik a magyartól a munkahelye¬ket. Punkot, Aurórát, Tankcsap¬dát, Toy Dolls-t hallgatunk, Queent, meg a Halász Jutkát. Tudjuk, még ugyan amatörök va¬gyunk, de ezt fiatalon kell elkez¬deni, hogy később legyen valami belőlünk.
Hosszú
(Legutóbbi információink sze¬rint a Renegade az A. T. P. együttessel fuzionált, s ezentúl A. T. P. néven működnek tovább.)

Ez-Az
—■ A Diep l'uiple-hol tur
né ko/bi n kiszállt RRIIIC
Illackmore gitáros \ többiek
már nug is találtak utódját
Jue Satriani vunílyclH'n! *"
Torr a levegő a II I! 1) bá-
/.itáján1 l'óka l-gim kiváltul
iáját bandát alakított, helyé¬
re Zsoldos „s/.orakozó" Ta¬
más került, és Deák Itill Gyu¬
la p«<Jlg újra tai^ja a bandá¬
nak, *" Az „íntúíió!'-l>an a
Mr. IÜJÍ ,,Bump Aliead" clmil
lemezének kritikáját, vala¬
mint az cpp akluaiK ont
HR/HM slágerlistát lapunk
21. oldalán, a müsorajánlo-
ban találjátok. » l'Ybniár
második feliben 16 oldalas
rockmagazlnnal szolgaiunk a
Kanizsa vásárlóinak az. újs:'ii>
ingyenes mellekleteként. les/
henne poszter imeclepelés!',,
exkluzív interjúk, lemezkriti¬
kák, hírek, erdekivsslgek, in¬
formációk, s bemutatjuk ro¬
vatunk partnereit. •" Kani¬
zsai Konc ertmenii: jan, 14 :
HEJ.Y. 1^ h: Faktor - blues-
kontert; jan. 15.: HELY, 17
h: „Találkozás egy réjri sze¬
relemmel" -< Kanizsai Amatílr
ROCktaíátkOZÓ. I-ellépok: le-
ep Roads, Kritikus font.
Granitixon, Legkainpacs
Nyírfa Terror. A. Y. !•'., Ne¬olit; jan. 22.: HELY, 19 h Coda (Led /.eppeliü emlíkze-nekar).
No Kommersz
A minap megkerestük egy belvárosi, újonnan nyílt, rep¬rezentatív játékbolt vezetőjét - tulajdonosát? - azzal a ké¬réssel, támogatná-e a klubot úgy, hogy a Kakaó-koncertek gyerekvendégeit 50 db játék¬aprósággal - általunk - meg¬ajándékozná. (A fogadás udva¬riassági fokáról ne essék szó.) Erre ő alig leplezett diadallal kijelentette, hogy nem, mert mi az anyósának a konkuren¬ciái vagyunk. Gyerekek! Ha a HELY nem zavarná a játék¬árus anyósát, akkor jönne a Télapó vagy a Jézuska!
De rá se hederítsünk...
A HELY



EGY SIKERES EMBER
A TENGERENTÚLRÓL:
GÁRDONYI LÁSZLÓ
JAZZKOCSMA
Megvallom, bár jazzrajongó-nak tartom magam, nem tudtam mit fogok látni, amikor elmen¬tem a HSMK szokásos havi jazz-koncertjére. LASZLO GÁR¬DONY? Az se baj. A plakát jól néz ki, hát gyerünk! Most már kissé szégyenlem tudatlanságo¬mat, mert az Amerikából haza látogató jazz-zongoristát - szár¬mazásától függetlenül is - is¬merni kell mindenkinek, akit érdekel ez a műfaj. Talán nem vagyok egyedül tudatlanságom¬mal, így néhány szót szólnék

Gárdonyi Lászlóról: 10 évvel ezelőtt a magyar jazz zene egyik legtehetségesebb fiatal zongoristájaként nyert ösztöndí¬jat a bostoni BERKLEE COL¬LEGE of MUSIC-ba, majd an¬nak elvégzése után az iskola zongora professzora lett. A ta¬nítás mellett pályafutását szám¬talan első díj - GREAT AME-

RIKÁN JAZZ PIANO COMPE-TITION, OUTSTAND ING PERFORMANCE - és több le¬mez - ebből három önálló -fémjelzi. „Gárdonyi eredeti, ro¬mantikus muzsikája a legneme¬sebb bartóki hagyományokhoz visszanyúlva ötvözi a klasszi¬kus kompozíciós zenét az im¬provizációs dzsesszel." Külön

izgalmassá teszi zenéjét az egyéni, rendkívül színes ritmus¬világ. A műsoron standard da¬rabokat és saját kompozíciókat hallhattunk. Gárdonyi közvet¬lensége és természetesen nagy¬szerű zongorajátéka azonnal meghódította a kanizsai közön¬séget.
Köszönet a HSMK-nak és Ho-rányi Ivánnak, hisz Gárdonyi mindössze 3, azaz három kon¬certet adott Magyarországon, s az egyiket mi láthattuk.
(A művésszel készült riportot
későbbi számunkban olvashatják.)
Attls

KANIZSA - MAGAZIN

liliililiilli




Szakcsi, a világpolgár
Furcsa szereposztású triójával muzsikált a legutóbbi Jazz-kocsmán Szakcsi Lakatos Bé¬la. A bő kétórás program után váltottunk néhány szót a hírneves muzsikussal.
- Csak Kanizsán szerepel ilyen gyakran
vagy máshol is?
- Ez az ősz véletlenül sikerült így, bár két¬
ségtelenül igaz, szeretek Kanizsára jönni. A
jazz-fesztivál után ezzel a formációval is szí¬
vesen láttak vendégül itt, s jöttem is örömmel.
- Ez egy alkalmi felállás?
- Igen. Megzavart minket, hogy szünettel
kellett játszanunk, mert ez egy komplex
program. Együtt kell dolgoznunk a kompu¬
terrel, s ha megszakítjuk a műsort, az a
program folyamatosságát, összehangoltságát
veszélyezteti, de szerencsére nem volt semmi
baj. Én ezelőtt még soha nem játszottam
komputerrel, sokan csinálják már, de elég
veszélyes. Például pár évvel ezelőtt Chick
Corea Pesten játszott, és elromlott a kom¬
putere. Újra kellett kezdenie a műsort.
- George Jinda, az ütős hogy csöppent a
képbe?
- Ő adja ki az USA-ban a lemezeimet.
Az itt játszott számok egy része az övé, il¬
letve a zenekaráé.


- Úgy hallottuk, hogy kiköltözik Ameriká¬
ba...
- Ez jellemző a magyarokra! Pont az el¬
lenkezője igaz. Egyszer egy tévéműsorban a
riporter megkérdezte, hogy' kivándorlok-e a
családommal, mire én azt feleltem, hogy
nem. Erre az adás után mindenki azt mondta,
hogy a Szakcsi kivándorol. Olyan erős volt
a kérdés, hogy az igazi válasz már nem is
érdekelte az embereket. Eszem ágában sincs
kiköltözni. Ha eddig nem mentem, már nem
is fogok. Nem akarom azt csinálni - ami
szerintem csalás -, hogy magyar zenész az
állampolgárság felvételével vagy csak a ki-
költözéssel bekerüljön olyan berkekbe, ami
itthonról szinte lehetetlen. Tehát a világ-
sztárok közé.
- Ha nem adja be a derekát, akkor hogyan
sikerülhet ez önnek?
- Megpróbálok menedzsereknél egy kis
porhintést csinálni, tehát azt mondom, hogy
magyar vagyok, és itt élek, illetve itt is meg
külföldön is, Amerikában, Európában, sőt in¬
kább ott... Szóval először egy kicsit torzítani
kell a valóságon, és az arányokon, s mikor
már sikerült valami, akkor lehet tiszta la¬
pokkal játszani.
- Miért van erre szükség?
- Amerikában és Nyugat-Európában is na¬
gyon rossz a híre Kelet-Európának. így ne¬
künk is. Politikai alapja van a dolognak, de
ez tükröződik a zenei életen is. Nem akarják
tudomásul venni, hogy itt is léteznek embe¬
rek, akár rock-, akár jazz-zenészek. A klasz-
szikus zenében épp' hogy elfogadnak min¬
ket, mert volt egy Bartókunk, egy Kodá¬
lyunk, egy Lisztünk, de a2 az igazság, hogy
ők is kint csináltak karriert. Sajnos a mai
igazságtalan világban az üzlet az úr, a pénz
diktál. Az USA teljesen átvette a médiát.
Európa tönkrevágja saját kultúráját, mert a
japánokkal - s tulajdonképpen mindenki
mással - karöltve az amerikai piacot szol¬
gálja ki. Ott így hatalmas a kínálat, az era-

berek veszik a zenei termékeket. Ezért veszi
célba mindenki az USA-t, mert aki ott befut,
az gazdag lesz anélkül, hogy Európát meg¬
hódította volna. így viszont Európa hoppon
marad. Valamikor a mi kultúránk ment Ame¬
rikába, s most megint a mienk megy. Ma¬
gunk alatt vágjuk a fát. ,,. •
- A magyarok is? •■■'■■■
- Igen. Sok magyar úgy csinálja, hogy
kimegy és nem érdekli semmi, a hazája sem.
Engem meg pont az húz, hogy magyarnak
érzem magam. Sokkal gazdagabb lehetnék,
ha elhagytam volna a hazámat, de engem ez
nem érdekel. Én világpolgár vagyok. En Ma¬
gyarországon születtem, azért szeretek itt
lenni. Ezt a kultúrát szeretem mindenben.
De az én polgárságom az földi, én interna-
cionális akarok lenni. Úgy gondolkozom,
hogy minden ember a testvérem, s nagyon
szeretném, ha az emberiség eljutna arra a
gondolatra, hogy MI vagyunk a földön, s
nem TE vagy ÉN vagy O. Ezért szeretném
bebizonyítani azt, hogy itthonról is lehet
sztár valaki. Szeretném kijárni, kikövezni azt
az utat, amin egy magyar itthonról is képes
- mert itthonról kell - produkálni.
- Az új lemezét már nagyon várják, de
késik a megjelenése.
- A lemeztársaság csak egy promóciós tur-
. né után adja ki az albumot, ez pedig több¬
hónapos előkészítést igényel. A szervezés
nem az ő dolguk, mégis ez ügyben ideutazott
Londonból az angol képviselet. Soha még
ilyen figyelmet nem kaptam tőlük.
- Mi lesz a mik címe?
- Straight Ahead. Ez tulajdonképpen az
igazi jazzre utal, tehát nem arra, amit itt
játszottunk.
- Ez mit jelent konkrétan?
- Bebop. Manapság nagyon sokféle jazz
létezik, a populáris jazztől elkezdve a hip-
hopon át a free-ig, és még sorolhatnám, de
a bebop a legjobb.
Horváth Zoltán









ELFELEJTETT(?) FELTALÁLÓINK
| Gondolt-e már a kedves 01-| vasó arra, amikor bekapcsolja | sztereó rádióját, színes tv-jét, | készít egy azonnal látható po-| laroid fényképet, ráereszti a le-| mezjátszó tűjét a hanglemezre, | vagy éppen leolvassa a. villany¬órát, hogy ezekben az eszkö¬zökben mind-mind magyar fel¬találók munkája fekszik? Érde-| mes felidézni néhány magyar, | vagy Magyarországról induló \ tudóst, mérnököt, akik munká-| jának eredményét nap mint nap | használjuk anélkül, hogy tud-| nánk róluk. Sokan vannak! i;j A legismertebbek közé tarto-ijj zik Kandó Kálmán gépészmér-| nök, akinek tervei alapján ké-| szült el 1902-ben az első nagy-ji! feszültségű villanymozdony, és jji a világ első nagyfeszültségű | vasútpályája. A nagy feszültsé-| gek átalakítását a világon min-

denütt transzformátorokkal old¬ják meg. Ezt az eszközt 1885-ben alkotta meg Zipernowski Károly, Déri Miksa és Bláthy Ottó. Egyébként Bláthy találta fel 1889-ben az indukciós fo¬gyasztásmérőt, amelyet a mai napig szerte a világon „villany¬óraként" tisztelnek. A múlt szá¬zad eredménye volt Jedlik Ányos bencés szerzetes-tanár dinamója (1861) és elektromo¬torja, Puskás Tivadar telefon¬központja (1876) és Telefonhír¬mondója (1881), amely előfize¬téses rendszerben működött, és a rádiós műsorok őse volt. Kor¬da Dezső találta fel a forgókon¬denzátort (1892), amely az elektrotechnikusok munkájának

adott nagy segítséget. Korda. Dezső volt különben az a mér¬nök, akinek tervei alapján ké¬szültek 1887-ben az Eiffel-to¬rony liftjei, és mellesleg ő ter¬vezte az első elektromos auto¬mobilt is.
A fényforrások terén két je¬lentős magyar találmány Bródy Imre kriptontöltésű izzója és a Szigeti György és Bay Zoltán által feltalált elektroluminesz-cens fényforrás, amely a mai LED diódák közvetlen előzmé¬nyének tekinthető.
Goldmark Péter Károly (aki a zeneszerző Goldmark Károly családjából származik) az egyik legsikeresebb magyar származá¬sú feltaláló. 1926-ban (20 éves

korában) készítette el az első tv-képernyőt, majd 1940-ben már a CBS-nél az első használ¬ható színes tv-készüléket, me¬lyet később még többször töké¬letesített. Az ő találmánya a mikrobarázdás hanglemez és az elektro-video-recorder, amely a mai videómagnók elődje. Ma¬gyarságát mindig büszkén val¬lotta, szeretettel emlékezett ze¬neszerző ősére. Maga is zene¬kedvelő lévén, már a CBS al¬elnökeként gyakran muzsikált együtt a szomszédságában lakó Benny Goodman-nel is.
A sztereó rádiózás lényegé¬ben Csicsátka Antalnak köszön¬hető, aki 1961-ben a General Electric számára fejlesztette ki

KANIZSA - MAGAZIN




KANIZSA SZÉPEI
Futó; Zadravctí Rita
December 26-án első alkalommal rendezték meg váro¬sunkban hagyományteremtő céllal a Hevesi Sándor Mű¬velődési Központban a Kanizsa Szépe versenyt. Tizenhét jnduló közül Török Gabriella lett az első, így ő nyerte :el a legszebbnek járó koronát és a párizsi utazást. Ud¬varhölgyei Kun Zsuzsanna és Vas Noémi lettek.
— k —
KfiNIZSfil (HÓ)BfiKfflNCS
Kiskanizsai vízibalesetek
A szakemberek éjjel-nappal dolgoznak
Jön az árvíz, jön az árvíz, hal-:k - egész Kiskanizsán tengert ítok, ahogy széttekinték.
Széttekintett az vízügyi szakér-5kből álló bizottság is, amelynek nézkedése folytán hétfőtől a ví-irendőrség kanizsai alakulatai irá-yítják a forgalmat a katasztrófa íjtotta térségben. Az operatív bi-ottságba bekapcsolódott helikop-:res szolgálat vállalta magára a áros középiskoláiba járó ifjú sás-ák eljuttatását, ám az általános
!•^^^^^^^:■:■:•;•^:■:■^:•^^^w■:■^x■:v;■^^^;■:■:■:■!■^:■:-:-:-x■;'^:■:■:■:■x■:■^:■:■^:■:v:■
a segédvivős, kétcsatornás sztereó rádióadót. A berende¬zéseket világszerte az ő alap¬szabadalma alapján dolgozták ki. A hetvenes évek elején saját vállalatával a kábeltele¬víziózás eszközeinek kifej¬lesztésén dolgozott.
A számítástechnikában já¬ratosak számára ismerősen cseng Neumann János és Ke¬mény János neve. Előbbi ne¬véhez főződik a Neumann-elvű számítógép (1944), amely a mai számítógépek működésének logikai alapja. A számítógépet programozni tanulók számára világszerte az egyik legelső program¬nyelv a Basic, amelyet 1964-ben Kemény János fej¬lesztett ki és éppen ilyen célt szolgált.
Piriti János
iskolás korosztályt már nem tud¬ták felvállalni. E probléma meg¬oldódni látszik, mert a humán osz¬tály leleményes szakemberei ja¬vaslatára a gyerekek úszásoktatás¬sal egybekötött közlekedési isme¬reteit kötelező óraszámban - nul¬ladik és hetedik órában - szélesí¬tik, s így most már megfelelnek az elméletet a gyakorlatba való át¬helyezés követelményeinek is. A gazdasági szféra sem tétlenkedik: a vállalkozási csoport már dolgo¬zik azon, hogy pályázatot írnak ki a piacra tutajon érkező őstermelők szállítására. Minden ötletet szíve¬sen vesznek, az érdeklődők Odüsszeusz jeligére küldhetik be pályaműveiket.
*:v>:-^^
A vízirendőrség közleménye szerint az elmúlt hét végén sajná¬latos baleset is történt, amikor hajnalban - a magát önállósító Kecskés Mari néni kenuja frontá¬lisan ütközött Kis Dezső kajakjá¬val. A leleményes üzletasszony krumplit és hagymát szállított a kanizsai piacra, amikor járműve belefutott a víziút másik térfelére áttért éjjeliőr kivilágítatlan evező¬lapátjába. Mari nénit kerek szok¬nyái a víz felszínén tartották, de az idős férfit csak nagy nehézsé¬gek árán tudta kimenteni az éppen edzéseit végző Schirilla György. A polgármesteri hivatal vezetése már felvette a kapcsolatot a mali-bui vízimentőszolgálattal, így re¬mélhetőleg jövő héten már a nép¬szerű szépfiúk teljesítenek szolgá¬latot a Dél-Magyar Tengernél.

Dezsőké, hogy m '*WÍ flW» «ít * Mlntt <tü elolvashatná egyszfep * fií«*«ttálSM Utasítást

Szóval ez az a nagyszerű könyvgyűjtemény, amit a bácsi-kád mindig emlegetett, hogy egyszer majd te öröklődi

S/modiis IIIIIC, Dunai Imre os S/.alto KOIKTI l.as/lii raj/.ai

18 KANIZSA - HÍREK 1994, Janitor 14*



Szolgálat a szeretet jegyében
A Magyar Máltai Szere¬
tetszolgálat Nagykanizsai
Szervezete révén sok rászo¬
ruló karácsonya és év végéje
a vártnál szebbre sikeredett. A
Szolgálatnak mintegy egymil¬
lió forint értékben új öltönyö¬
ket adományozott Hóman Zol¬
tán. E felsőruházati cikkeket a
máltaiak a város középiskolái¬
nak rászoruló tanulóihoz jut¬
tatták el. Emellett köszönetet
mondanak mindazoknak a ka¬
nizsai vállalkozóknak, akik a
karácsonyi rendezvényeket és
az év végi segélyakciókat ado¬
mányaikkal szebbé, tartalma¬
sabbá tették. Azokból az élel¬
miszerekből, édességekből, dé¬
ligyümölcsből összeállított
ajándékcsomagokat adomá¬
nyozták a városi és városkör¬
nyéki szegényeknek, melyek
nagy részét kanizsai kereske¬
dők biztosították. Az adomá¬
nyozók közül kiemelkedő se¬
gítséget nyújtott a ZALACO
és Kondricz István, a Bartók
utcai pékség vezetője, aki -a
szeretetszolgálat rendezvényei¬
nek állandó támogatója.

A ferences rend kolostorá¬nak visszakapott részlegébe, a felújított nagyterembe ez év folyamán rendszeresen progra¬mokkal várják a különböző korosztályokat, a gyerekektől a nyugdíjasokig. E helyiség felújításában nagy segítséget kaptak Németh László vállal¬kozótól, de a terem berende¬zése még eléggé szegényes, ezért intézményeket és magán¬személyeket kérnek arra, hogy feleslegessé váló bútoraikkal -szekrénnyel, székekkel - se¬gítsék a szolgálat működőké¬pességének még jobbá tételét. Emellett a helyi iparosok je¬lentkezését is várják, hogy a még hátra lévő felújítási mun¬kálatokban segítséget nyújtsa¬nak.
A Máltai Szeretetszolgálat Nagykanizsai Szervezete leg¬közelebbi rendezvényét 15-én délután három órától tartja a ferences kolostor nagytermé¬ben, erre a teadélutánra egye¬dülállókat és nyugdíjasokat várnak.
-s -a

Január 22-ig, ha bármilyen ágynemügarnitúrát vásárol, 1 db lepedőt kap ajándékba, továbbá: lakástextília, maradék méteráru és függöny OLCSÓBBAN KAPHATÓ Zalaegerszegen a KOMFORT LAKÁSTEXTIL
Szaküzletben, Kazinczy tér 5. Nagykanizsán a NAP ÁRUHÁZBAN, Eötvös tér 28.
az ARANYKÉZ SZAKÜZLETBEN, Ady u. 1. Keszthelyen a HELIKON KISÁRUHÁZBAN,
Kossuth u. 15.
a GAMMA BEVÁSÁRLÓ UDVARBAN,
Deák F. u. 55.
a BALATON ÁRUHÁZBAN, Kossuth u. 23. Hévízen az ÁDÁM-ÉVA Ruházati Boltban,
Felszabadulás tér Lentiben a DOMINÓ ÜZLETHÁZBAN,
Kossuth u. 6.
RÁADÁS
- fehér tüll anyag MOST egységesen: 100,- Ft/m áron
kapható Zalaegerszegen
a KOMFORT LAKÁSTEXTIL ÜZLETBEN,
Kazinczy tér 5.
ezenkívül: 150 cm széles vízhatlan anyagot 80,- Ft/m áron árusítunk Nagykanizsán a NAP ÁRUHÁZBAN, Eötvös tér 28.
Ne feledje: FEHÉR HETEK
január 10-22-ig! ZALAIPARKER RT.
■"*? KANIZSA DZ. HBIILAP



A Magyar Kultúra Napja
Január 22-én emlékezik meg(?) az ország népünk kulturális hagyomá¬nyairól, értékeiről. Hogy a rendszerváltozás okozta új ünneplési szokások mennyire váltak gyakorlattá, mennyire vonultak be a köztudatba, talán megmutatja városunk közművelődési intézményeinek, iskoláinak rendez¬vényi kínálata. A polgármesteri hivatal humán osztálya szerint az in¬tézmények önállóan szerveznek megemlékezéseket, a Batthyány-gimná-ziumban iskolarádión keresztül, a tantestület magyartanárainak munka¬közössége gondoskodik programról, a Mező Ferenc Gimnáziumban va¬lószínűleg novellapályázatot írnak ki. Közművelődési intézményeink kö¬zül a HSMK a Családi Irodával közösen irodalmi estre várja az érdek¬lődőket, melynek vendége dr. Ungvári Tamás, egri előadóművész lesz (21-én, 18 órakor a Családi Iroda tárgyalótermében). A HEK-ben az ünnephez kapcsolódóan rendezik meg a Közösségfejlesztés Magyarorszá¬gon témájú programot (20-án 14 órától), és az Ifjúsági Akadémia ren¬dezvényeit (19-én 14.30-tól Kanizsa és környéke régészeti feltárásai, 26-án 14 órától A zalai népi építészet).
A pártok közül az MDF tájékoztatta lapunkat, hogy a szervezési mun¬kákat még nem kezdték meg, amennyiben ez megtörténik, erről is tá¬jékoztatjuk olvasóinkat.
Egyéb rendezvényről még nincs hírünk, ami másfél héttel az ünnep előtt talán egy kicsit meglepő.
56 326
három pár esküdött igjmás¬nak orok husiét.
Kanizsán január harmadika és tizedike ko/.ott hus/.onlut újs/ulott látta uiL't> a napvilá¬got és ti/.eni>t polirár túrt orok nyugalomra, fgv lapzártánk¬kor \árusunk állandó lakosai¬nak s/áma 56 32(>-ru emelke¬dett. A há/.asulási kcih a/.on-l>an továbbra sem kilejc/.etten tombol. A Vasi'tnbi'rhá/. há-/.as.sáf>koto termében csupán
Kanizsán a/, elmúlt évben nem \oit érvényes a/ országos népesséj>ts<>kkenísi tendencia. A 915 halálesettel színiben ugyanis 951-en születtek, ezírt városunkban u)i utolsó napjá¬ra harminchat fuvcl nőtt a vá¬ros népessége. K s/ain várha¬tóan totáhb emelkedik majd, hiszen tavai) összesen 318 pár mondta ki a boldogító iuent. - kr -

HIRSOROK
- Eg> millió forinttal tá-mogatta az Önkormányzat Bagola városrész vezetékes-
Kft.
^ beruházás- rriég'v;á|f ía 'Kanizsa KábelS lesz. Á támogatást aíí a szeméttelepi:; |||. tanúsított meiUftl f|}||átaításáért kapta. : :::::::i:;;::;|
ll!&VMegbirdetésre került!
a Tbury-szakközépiskola és;K ivá^Péterfy Sándor Általános!; |||fcíbla igazgatói állása. Í:::ÍÁ:: Thúry Szakközépiskola
igazgatói állását 1994, júli-$Ü|:;:.;31 -ig É
Megegyeztek a GE-nél
Befejeződtek a bértárgyalá¬sok a Tungsram Független Szakszervezete és a vállalat vezetősége között. Arról, hogy milyen megállapodást kötöttek a felek a tárgyalássorozat har¬madik fordulóján, azt az érin¬tettek csak a megegyezés ja¬nuár 13-i aláírása után hozzák nyilvánosságra.
- K -


Az idei Kulturális Alap
céltámogatásának
elnyerése re benyújtandó
pályázatok határideje
l«)94. január 21.
A békéltetés nem járt sikerrel
Perelik az Iharosberényi Krónikát - adtuk hírül múlt he¬ti számunkban. Az első - bé¬kéltető - tárgyalásra január he¬tedikén került sor, melyen a lap készítői nem vonták vissza nyomtatásban megjelent állítá¬saikat, s megismételték, szíve¬sen adnak helyt újságukban a felperes magánvéleményének. Nem született tehát megegye¬zés a felek között, így a kö¬zeljövőben hamarosan folytató¬dik a nagyatádi bíróságon a per. A következő tárgyalás idő¬pontját egyelőre még nem tűz¬ték ki. (Sajnálatos módon elő¬ző számunkban az e témával foglalkozó írásunkba hiba csú¬szott. Az Iharosberényi Króni¬ka ellen nem az Arany Kalász - egykor November 7. - Tsz volt elnöke, hanem a tsz fő¬könyvelője indított pert. Az érintettektől ezúton is elnézést kérünk.)
K.

im4, január 14. > KANIZSA - TÁMOGATÓK
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:



1949

Az új évben,
megújuló lendülettel,
kulturált kiszolgálással,
nagy áruválasztékkal
várjuk tisztelt
vásárlóinkat
a GRÁCIA
ÜZLETHÁZHOZ,

Nagykanizsa, Eötvös tér 28.





REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI
FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS
SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat



A KANIZSA
ÁRUHÁZBAN EGY NAPIG





KANIZSA
TREND KFT

KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/313-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.


KÖZÉPDUNÁNTÚU GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.



Nagykanizsa
Megyei
Jogú Város
Önkormányzata
LEGYEN A PARTNERÜNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást -,
oktatást, piackutatást, pénzUgyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60) 399-196

NÁLUNK BIZTOSAN NYER, HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
8800 NAGYKANIZSA Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279


ELEKTRON IRODAGÉP
Kereskedelmi és
Szolgáltató Bt.

Számítógépek, perifériák,
telefonok, telefonrendszerek,
telefaxok, irodagépek,
pénztárgépek, irodatechnikai berendezések
széles választéka és garanciális szervizelése.
BEVEZETŐ ÁRAK TARTÓSAN!
8800 Nagykanizsa, Csengery u. 10. Telefon/fax: (93) 312-212

11111 iliili KANIZSA - AJÁNLÓ



GYURIK ÍREN:
Néhány teljes percért
Némán alkudozni százszor
kimondott kimondhatatlannal,
éjjttxel mi nem éghet,
kérhet nem kérhet,
kaphat nem kaphat
mást,
csak szabott periek
keskeny homlokán
ij&zó verítéket,
lázas agóniát...
s markolja a kéz
a másikat,
kiszorított
kimondhatatlannal.
éf»tt\el mi nem éghet,
kérhet nem kérhet,
kaphat nem kaphat
mást,
néhánj teljes percért
csak agóniát...


KflNIZSfi MŰSOR
JANUÁR 15. SZOMBAT
15 óra: Játszóház a HSMK-ban
8-18 óra: Diák Nagyvásár a HELY Klubban
17 óra: Kanizsai Amatőr Rocktalálkozó a HELY Klubban.
Fellépők: Teep Roads, Kritikus Pont, Gramoxon, Légkalapács, Nyírfa Terror, AVF, Neolit.
18 óra: MSZP szegfűbál az Erkel F. Műv. Házban
Apolló mozi: 14.30 óra: Kőbunkó(?)
16, 18, 20 óra: Undercover Blues Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: A dzsentlemanus
20.15 óra: Sárkány Lady 2. KANIZSA TV: 8-12 óra: ATV Víkend Magazin 12-16 óra: Happy End Magazin 16-20 óra: ATV Ifjúsági Magazin 20-24 óra: ATV Víkend 24-03 óra: ATV Night show
liJANUÁR 16. VASÁRNAP
Apolló mozi: 14.30 óra: Kőbunkó(?)
16, 18, 20 óra: Undercover Blues
Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: A dzsentlemanus 20.15 óra: Sárkány Lady 2.
KANIZSA TV: 12-16 óra: TV plusz Magazin
IjANUÁR 17. HÉTFŐ I
17 óra: Kertbarát klub az Erkelben
Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: Undercover Blues
Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Mondvacsinált hős
20.15 óra: Sárkány Lady 2. KANIZSA TV: 18-19 óra: A hétvége sportja
JANUÁR 18. KEDD
14 óra: József Attila vers- és prózamondó verseny a HSMK-ban Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: Undercover Blues Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Mondvacsinált hős
20.15 óra: Sárkány Lady 2. KANIZSA TV: 19-23 óra: SZÍV TV magazin I. .
| JANUÁR 19. SZERDA
18.00 óra: Természetgyógyászat az egészségmegőrzésért
- előadás a Móricz Zsigmond Műv. Házban r
19.00 óra: Kabos Kabaré a HSMK-ban
Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: Undercover Blues
Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Mondvacsinált hős 20.15 óra: Sárkány Lady 2.
KANIZSA TV: 8-12 óra: SZÍV TV magazin I. (ism.)
18-19 óra: SZÍV TV magazin II. - első rész 19-20 óra: Kanizsa TV - heti magazin 20-23 óra: SZÍV TV magazin II. - második r.
JANUÁR 20. CSÜTÖRTÖK
14-18 óra: Közösségfejlesztés Magyarországon - előadás a Helyőrségi Klubban
17 óra: Humánökológiai Szabadegyetem - A Dunántúl
környezeti állapota - ejoadás a HSMK-ban Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: Árral szemben Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Tehenek (FBK)
20.15 óra: Kéjvágyó Edward KANIZSA TV: 8-12 óra: SZÍV TV magazin II. (ism.)
12-13 óra: Kanizsa TV - heti magazin (ism.)
18 óra: SZÍNPÓDIUM - kulturális magazin, utána
Kerekasztal-beszélgetés a szakmunkástanulók helyzetéről Nk-án



I-arkas Zsuzsa rajza

JANUÁR 21.



LUK ATS ANTAL:
Axióma
Léte - színe - neme, nem lehet .senkinek bűne, aki ezekért mcgorrol, annak nem ember a neve!

9.00 óra: Galamb- és díszállat-kiállítás
az Erkel Ferenc Művelődési Házban
17 óra: Boszorkányos bál a Kodály Zoltán Művelődési Házban
18 óra: Irodalmi Kávéház az Erkel Ferenc Műv. Házban

- .Bemutatkozik: MURGULY MELINDA mint költő
18 óra: „Óda a magyar nyelvhez"
- irodalmi est a Családi Iroda tárgyalótermében
Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: Árral szemben
Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Nyom nélkül
20.15 óra: Kéj vágyó Edward KANIZSA TV: 20-24 óra: ATV Ifjúsági Magazin
KflNIZSfl MŰSOR

KANIZSA - AJANLO

21



PÉCSI
STÚDIÓ
műsora
1994. január 17-től
január 21-ig,
hétfőtől péntekig.
Fogható a 873 kHz kh-on,
valamint a 71.03 és
71.81 MHz URH-n
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig"
- zenés hírmagazin. Benne:
6.00 - Kossuth krónika. 6.15
- Dél-dunántúli krónika, regi¬
onális lapszemle. 6.30 - A
nemzetközi élet hírei (Kos¬
suth). 7.00 - Kossuth krónika.
7.15 - Dél-dunántúli krónika,
lapszemle. 7.30 - Közlekedési
információk. 8.00 - A nagy¬
világ és a régió hírei. 8.10 -
Hétköznapi történetek. Szer¬
kesztők: Németh Károly, Ko¬
vács Zoltán, Somogyvári Va¬
léria, Molnár László, Schweier
Rita. 12-től 19.30-ig csak a
873 kHz-es kh adón. 12.00-
13.30 - Szerb nyelvű nemze¬
tiségi műsor. 13.30-15.00 -
Horvát nyelvű nemzetiségi
műsor. 15.00-16.00 - „Dél¬
dunántúli magazin" - a Pécsi
Rádió közszolgálati műsora.
Benne: 16.00-18.00 - A „Pan¬
nónia Rádió" szolgáltató és
kereskedelmi műsora. 18.00-
19.30 - Regionális német
anyanyelvű műsor. 19.30—
20.00 - „In der Mutterspra-
che" - az MR német anya¬
nyelvű műsora Pécsről. 20.00-
20.30 - „Na maternjem jezi-
ku" - az MR horvát anyanyel¬
vi műsora Pécsről. 20.30-
21.00 - „Na maternjem jezi-
ku" - az MR szerb anyanyelvi
műsora Pécsről.
JANUÁR 22. SZOMBAT
9.00-11.00 - „Jó pihenést". Szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Zsoldos László. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00 - 16.00 - „Dél-dunán¬túli hírmagazin". A Pécsi Rá¬dió közszolgálati műsora. Benne: 100-as faktor. 16.00-18.00 - „Pannónia Rádió" szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regio-

sor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache". Az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na materin-jem jeziku". Az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na matern¬jem jeziku". Az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műso¬ra Pécsről.
JANIJAK 23. VASÁRNAP
8.30-10.00 „Vasárnapi maga¬zin" Szerkesztő: László Lajos. 12.00-13.30 Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.50 Horvát nyelvű nemzeti¬ségi műsor. 15.00-16.00 „Dél¬dunántúli magazin" - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: Zenés kívánságok. 16.00-18.00 A „Pannónia Rá¬dió" szolgáltató és kereskedel¬mi műsora. 18.00-19.00 Regi¬onális német nyelvű nemzeti¬ségi műsor. „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 Ma¬gyar nyelvű zenés sportmaga¬zin. Szrkesztő: Kovács Imre. 19.30-20.00 „In der Mutter¬sprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 „Na maternjem jeziku" - az MR horvát nyel¬vű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
UK HIT LIST
Heavy Rock/Metal
10.1.94.
1. (1.) Meat Loaf - I'd
Do Anything For Lőve
2. (-)Meat Loaf - Bat
Out Of Hell
3. (2.) Blind Melón -
No Rain
4. (3.) Bryan Adams -
Please Forgive Me
I 5. (-) Nirvána - Ali
i Apologies' Rape Me
í
| 6. (-) Bryan May -
1 Last Horizon
I 7. (-) Aerosmith -I Amazing
| 8. (4.) Guns'n'Roses -I Ain't It Fun
I 9. (6.) Aerosmith - Cryin'
10. (5.) Stone Temple Pilots - Sex Type Thing
(P. G.)


MMR - Lendva URH 87,6 MHz és kh 648 kHz
Műsorirtít - hétköznap 7.30-10.00 (csak IRH)
és 13.30-19.00
(UKU és kü/éphiilláin);
vasárnap 12.00-19.00 órái;;
HÚ HŐ
13.45 Hangos képeslap Lenti¬ből, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, 15.05 Sport és zene, 16.00 Hírek, 16.05 Új hét előtt, 16.30 Szia Pajtás, 17.00 Napi krónika, 17.20 Sport, 17.30 Könnyűzenei új¬donságok, 18.00 Hírek, 18.05 A mi vendégünk, 18.30 Ma¬gyarnóták-csárdások.
Infúzió
Mr. Big: Bump Ahead
Négy muskétás, akik mesteri fogásokkal ingerlik i a kecses gitárnyakakat, el-| fúló sikolyokra és mély só-j hajokra késztetve őket, egy j érdességében is lágy hangú j énekes és egy látványos I technikájú dobos - ez ké¬rem a Mr. Big. Az új al¬bum első dala, a Colorado Bulldog a bizonyíték arra, hogy az előbbi állítás akár egy lábon is stabil marad. A hathúrós professzor, Paul Gilbert ritmusszolgáltatása és szólói után nehezemre esett más játékát hallgatni. A szőke ördög, Billy Shee-han „életveszélyes" bőgője I szinte a gitárral egyenrangú hangszerként szerepel az albumon. A felcsendülő szerzemények rendkívül változatosak: van itt metál, blues, rock és lírai sound is. Ez Tony Martin énekstí¬lusának, jellegzetesen ame¬rikai hangjának is köszön¬hető. A modern technika még jobban testközelbe hozza Nagy úré.kat, igénye¬sen szól a hanganyag. Él¬vezet hallgatni, mikor a gi¬tár pengetései mögül előkú¬szik, feltör a dörmögő basszusgitár. Szerencsére ez a jelenség végigvonul az albumon. A '93-as év egyik legjobb albuma hidegen és melegen is fogyasztható. Zene: 5, szöveg: (-).
Pulai Gábor

13.45 Hangos képeslap Szent¬gotthárdról, 14.00 Hírek,
14.4 A mai nap, 15.00 Hírek,
15.4 Tini express, 16.00 Hí¬
rek, 16.05 Barangolások,
17.00 Napi krónika, 17.20
Sport, 17.30 Zenegép, 18.00
Hírek, 18.05 Gazdasági moza¬
ik, 18.30 Magyarnóták-csárdá¬
sok.
SZKUDA
13.45 Hangos képeslap Szom¬bathelyről, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, 15.05 Vendégünk a BBC (válogatás a BBC műsoraiból), 16.00 Hí¬rek, 16.05 Önök kérték, 17.00 Napi krónika, 17.20 Sport, 17.30 Lemez-múzeum, 18.00 Hírek, 18.05 Hobbi sarok, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
(SITORTOK
13.45 Hangos képeslap Zala¬egerszegről, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, 15.15 Tájak, korszakok, embe¬rek, 15.30 Tulipános láda, 16.00 Hírek, 16.05 Kulturális figyelő, 16.30 Ezüst és arany - közkedvelt operettrészletek, 17.00 Napi krónika, 17.20 Sport, 17.30 Megkérdeztük, 18.00 Hírek, 18.05 Falujárás, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
13.45 Hangos képeslap Buda¬pestről, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, 15.05 Hétvégi zenés útmutató, 16.00 Hírek, 16.05 Slágerlista, 17.00 Napi krónika, 17.20 Sport, 17.30 Zenés találós kérdés, 18.00 Hírek, 18.05 Vendég¬szerkesztő - Völgyi Ferenc, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
SZOMBAT
13.30 Műsorismertetés, 13.45 Hangos képeslap Nagykanizsá¬ról, 14.00 Hírek, 14.05 Mai nap (vagy Zenés jókívánsá¬gok), 15.00 Hírek, 15.05 Hét¬végi randevú - fiatalok zenés híradója, 16.00 Hírek, 16.15 Egészségügyi műsor, 16.45 Autósoknak, 17.00 Napi króni-■ ka, 17.20 Sport, 17.30 Anya¬nyelvi őrjárat, 18.00 Hírek, 18.05 Mezőgazdasági műsor, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
VASÁRNAP
12.00 Vasárnapi koktél, 13.00 Vasárnaptól vasárnapig a nem¬zetiségi politikában, 14.00 Muzsikaszó-jókívánság, 17.00 Hírek, 17.20 Sport, 17.30 Ho¬roszkóp, 18.00 Magyarnóták¬csárdások, 18.45 Hírek, sport-

vmmmm
Ilii
mm

KANIZSA - Mit szól hozzá? J

Ili



BONYODALMAK A HEVESI-ÜZLETHÁZ KÖRÜL
Hevesi-Üzletház címmel rö¬vid híradás jelent meg lapunk november 26-i számában. A hír kapcsán december 10-én közöltük az építkezés ellen til¬takozó lakóközösség levelét. Az ügy, hogy nyilvánosságot (is) kapott, immár tovább gön-gyölődik. Legújabb fejlemé¬nye, hogy a Rózsa u. 13. szá¬mú ház lakói bírósághoz for-
dultak. Az alábbiakban közre¬adjuk az eddig történteket.
A Rózsa u. 13. lakói múlt év elején hírét veszik, hogy a házuk előtti zöldterületen nagyszabású építkezés tervei készülnek. Ez ellen tiltakozva hatvanhárom aláírást gyűjte¬nek, amelyet átadnak a polgár¬mesteri hivatalban. Ez olvas¬ható alább:
A Rózsa u. 13. lakóközösség tagjai tiltakozunk a lakóházunk előtti park illetve tér butikokkal történő beépítése ellen.
Zámbó Istvánné, Kertész Lajos, Árok István, Szörcsök Imre, Békési József, Tamás Imre, Felső Lajosné, Kovács István, Völgyi Pál, Ferincz István, Szalay Imre, Stróbl Tibor, Bebök Józsefné, Tóth Gyuláné, Csörgei Sándor, Sifter István, Igaz István, Varga László, Oláh János, Zentai József, Rácz Gyula, Kacsa Istvánné, Sajni Béla, Anger István, Bem Tibor, Szentes József, Varga Zoltán, Tóth Ferenc, Krizsankó Józsefné, Szokol Dezső, Hajba Sándor, Solymosi László, Mohácsi János, Marton Csaba, Monók Csaba, Némethné Kaszab Judit, Németh Lajosné, Németh Zol-tánné, Drössler Vilmos, Szél József, Mátyás Józsefné, Fiiszár László, Gécsek Ágnes, Németh István, Rábaközi György, Bányai Zoltán, Soós Kálmán, Hermán István, Placskó József, Simon Miklós, Molnár József, Kiss Lajos, Kiss Lászlóné, Szamosiné Bacsinszky Tünde, Kiskovács István, Bátori István, Kéri Gyula, Németh József, Baják Gyula, Horváth László, Gál Antalné, Fási Tibor, Takács József.
A tiltakozó ív válaszaként a jegyző megbízásából az alábbi levél születik.
Tisztelt Lakók!
A Rózsa és Attila utca kereszteződésében kialakításra került pavilonhelyek értékesítése elleni tiltakozásukra a következőkről tájékoztatom Önöket:
A Megyei Jogú Város Közgyűlése 1992 júniusában jelölte ki ezt a területet arra, hogy a_ városban új pavilonokat lehessen itt létesíteni. Az értékesítést a Közgyűlés döntését követően ké¬szítettük elő, illetve bonyolítottuk le.
A pavilonhelyek értékesítésével igaz, hogy csökkent az Önök lakóhelye körüli zöldterület, de nem olyan mértékben, hogy azzal az egy főre eső zöldterület a szükséges mérték alá csökkent volna.
A terület értékesítése során előírtuk, hogy a létesülő pavilonok szeszesitalt forgalmazó vendéglátó egységek nem lehetnek, így a lakóközösség nyugalmát sem zavarják.
Az értékesítésre került területen létesülő pavilonok esztétikai¬lag a városképet javítják, azonban olyan szolgáltatást kívánnak a vevők kialakítani (orvosi rendelő, szűcsműhely, zöldségbolt), amelyek az Önök ellátását is javítják.
Kérem fentiek szíves tudomásulvételét.
Nagykanizsa, 1993. február 19.
Cserti Tibor osztályvezető
A lakók e levél ismeretében megnyugodnak, hiszen a ter¬vezett pavilonok nem az álta¬luk féltett helyen kerülnek fel¬építésre. A nyár folyamán azonban ismét lábra kap a hír, miszerint „mégis csak" a há¬zuk előtti terület ad helyt a majdan felépülő „Hevesi-Üz-letház"-nak. Erre megismétlik előző tiltakozó levelüket.
A nyáron azonban tovább folynak az építés előkészüle-
tei. így autusztus végén meg¬születik az alábbi határozat.
Határozat
Tóth József Nagykanizsa, Munkás u. 10., Balogh Zoltán Nagykanizsa, Petőfi u. 59., Szomjas Zsoltné Nagykanizsa, Garay u. l/a., Burka Károly Nagykanizsa, Corvin u. 6., Horváth János és felesége Va-dicskó Gyöngyi Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 31a. szám

alatti lakosok kérelmére építé¬si engedélyt adok a csatolt tervek és műszaki leírások alapján a Nagykanizsa, Hevesi Sándor úti 3049159. hrsz-ú in¬gatlanon felépítendő 5 db üz¬letre az alábbi kikötésekkel:
- Az épület alápincézett föld¬
szint + tetőtérbeépítésű lehet.
- Az épület pincéjében
1 sütöde, raktár, 4 WC, kéz¬mosó, előtér és lépcsőfeljáró, 1 pizzéria fogyasztótér, áruát¬vevő, öltöző, 3 WC, kézmosó és előtér, 1 fagylaltozó-kávé¬zó, 1 áruátvevő raktár, 1 öl¬töző, 1 mosdó, 3 WC, kézmo¬só, előtér, 3 raktár, 2 lépcső¬feljáró, 1 WC, 1 öltöző, 1 áru¬átvevő helyiség építhető.
- Földszinten:
1 fagylaltozó fogyasztótér, 1 előtér, 1 fagylalt-előkészítő. 1 pékség eladótér, 1 munkatér, 1 rekeszmosó, 1 lépcsőfeljáró, 1 bizományi üzlet, 1 iroda, 1 WC előtér, 1 lépcső és előtér, 1 járműalkatrész eladótér, 1 előtér, 1 öltöző, 1 WC, 1 lép¬cső, zöldség-gyömölcs eladó¬tér, 1 tároló, 1 előtér, 1 lép¬cső; 1 élelmiszerüzlet, 1 áru-, átvevő, 1 öltöző, 1 WC, 1 kéz¬mosó, 1 lépcső építhető.
- Tetőtérben:
10 iroda, 5 tárgyaló, 5 irat¬tár, 5 WC előtér, 5 teakonyha, 5 raktár, 5 lépcsőfeljáró épít¬hető.
- Az épület külső mérete
33,00 x 10,38 m a jóváhagyott
alaprajz szerint.
- Az épület 0,40 m lábazat-,
3,40 m párkány- és 8,50 m ge¬
rincmagasságú lehet.
- Az épület tetőzete és hom¬
lokzatkialakítása terv szerinti
lehet, a terven feltüntetett
szinten.
Az épület elhelyezése a He¬vesi S. utcával párhuzamosan a buszöblözet vonalától 6,60 m az északi oldalon lévő 10 szin¬tes épülettől 12,12 m-re, a nyugatra lévő 10 szintes lakó¬épülettől 17,38 m-re lehet. ■ - A használatbavételi enge¬délyig a telkükön minimum 10 db gépkocsiparkolót ki kell építeni.
- Az árufeltöltő út kiépítését
(útcsatlakozás) meg kell ter¬
veztetni, egyeztetni és a hasz¬
nálatbavételi engedélyig ki
kell építeni.
- A tervezett épülettől nyu¬
gatra lévő 10 szintes, lakóépü¬
let előtti területen a gyalog¬
járda elhelyezését és kiépítését
a Településellátási és Fejlesz¬
tési Osztállyal egyeztetni kell,

és olyan teherbírással kiépíte¬ni, hogy tűz esetén a tűzoltó gépjármüveket elbírja.
— Az üzletek bejáratához ve¬zető és a közterületre kerülő burkolatok szélességét, anya¬gát a Településellátási és Fej¬lesztési Osztállyal egyeztetve kell kiépíteni.
A területen meglévő vezeté¬kek kiváltását engedélyesek saját költségükön kötelesek el¬végeztetni.
Tudomásul veszem, hogy az épület felelős tervezője az AR-CHANA KFT. Jancsi György felelős tervező Nagykanizsa, Téglagyári u. 20.
A kivitelező nevét, címét és képesítését a kivitelezés meg¬kezdése előtt 8 nappal írásban be kell jelenteni.
Az építkezés befejezését kö¬vető 15 napon belül haszná¬latbavételi engedélyt kell kér¬ni. Felhívom építtetők figyel¬mét, hogy az építési engedély a jogerőre emelkedéstől szá¬mított 2 évig érvényes, de nem mentesít egyéb jogszabályok¬ban előírt engedélyek beszer¬zése alól.
Közmű-, gáz- és elektromos energiahálózat kiépítésére, rá¬kötésére és közterületen törté¬nő anyag tárolására az építési engedély nem jogosít.
Az építési engedélytől eltérő építkezés és az engedély nélküli használatbavétel építésrendé¬szeti eljárást von maga után.
A záradékolt terveket a jog¬erőre emelkedés után külön kérelem nélkül postán engedé¬lyesnek megküldöm.
Határozatom ellen a kézhez¬vételtől számított 15 napon belül a Veszprémi Köztár¬sasági Megbízotthoz címzett, de a Hatósági Osztályon be¬nyújtandó, 1 db 600 Ft-os il¬letékbélyeggel ellátott, 2 pél¬dányban elkészített fellebbe¬zéssel lehet élni.
INDOKLÁS
A Hevesi Üzletház Építőkö¬zössége kérelemmel fordult osztályunkhoz, hogy az Önkor¬mányzattól megvásárolt terüle¬ten a benyújtott tervek és le¬írások alapján üzletház építé¬sét engedélyezzük.
A rendelkezésemre álló ter¬vek és iratok alapján megál¬lapítottam, hogy az építkezés tervei az OÉSZ előírásainak megfelelnek, a szakhatóságok kifogást nem emeltek. Az épít¬kezés a határozati részben le¬írt feltételekkel és kikötésekkel engedélyezhető, ezért arra az engedélyt kiadtam.
Határozatomat az 1964. évi III. tv. 2. paragrafusában biz¬tosított jogkörömben a 1211986. (XII. 30.) ÉVM. sz. rendelet 16. paragrafusa alap¬ján hoztam meg.

liiiliiilliii

KANIZSA - Mit szól hozzá? ]l



Határozatot kapják:
1. Balogh Zoltán Nagykani¬zsa, Petőfi u. 59.2. Burka Ká¬roly Nagykanizsa, Corvin u. 6. 3. Tóth József Nagykanizsa, Munkás u. 10. 4. Horváth Já¬nos Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 3/a. 5. Horváth Jánosné Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 3la. 6. Szomjas Zsoltné Nagy¬kanizsa, Garay u. l/a. 7. Né¬meth Lászlóné közös képv. Nagykanizsa, Rózsa u. 13. 8. Ingatlankezelési Intézmény, Nagykanizsa, Deák tér 5. 9. ARCHANA KFT. Nagykanizsa, Téglagyári u. 20. 10. Állami Népegészségügyi és Tisztiorvo¬si Szolgálat Nagykanizsa, Csengery u. 2. 11. Tűzoltópa¬rancsnokság Nagykanizsa, Kossuth tér 25. 12. Polgár¬mesteri Hivatal TEFO Hely¬ben. 13. Polgármesteri Hiva¬tal Gazdasági Osztály Hely¬ben.
Nagykanizsa, 1993. augusz¬tus 31.
Dr. Fazekas István jegyző megbízásából:
Dr. Splngár László osztályvezető
A lakók, mivel az akkori közösképviselőjük elmondása szerint nem tájékoztatja őket a föntebbi határozatról, ki¬csúsznak a fellebbezési határ¬időből. Mi több, az építkezés¬ről is csak később értesülnek. Ám nem adják fel, s az új kö¬zösképviselő az alábbi levelet juttatja el a hivatalhoz.
A Rózsa út 13. OTP társas¬ház Lakóközössége tiltakozá¬sát fejezi ki a fenti hiv. sz.-ú, Nagykanizsa Megyei Jogú Vá¬ros Polgármesteri Hivatalának Hatósági Osztálya által ki¬adott határozata ellen.
A Lakóközösség nevében az¬zal a kéréssel fordulunk Ön¬höz, hogy a környék érintett lakóinak érdekeit figyelembe véve (az alábbiakban leírt in¬dokok alapján) az építési en¬gedélyt visszavonni vagy visszavonatni szíveskedjék.
INDOKLÁS:
1. A terület értékesítése
előtt nem hívtak össze lakos¬
sági fórumot, ahol észrevéte¬
leinket megtehettük volna. A
tervezett beruházásokról az
érintett lakosság csak a terü¬
let értékesítése után kapott ér¬
tesítést.
2. Az építési engedélyt a la¬
kók két alkalommal is benyúj¬
tott tiltakozása ellenére adták
ki.
3. A helyszíni bejárás, fel¬
mérés alatt nem csupán a mű¬
szaki megoldhatóságot kellett
volna figyelembe venni, ha¬
nem a használatbavétel után
az üzemeltetés körülményeit, s

annak a lakókra történő kiha¬tásait.
a) A létesítmény felépítése
után a Rózsa út 13. földszinti,
1. és 2. emeleti lakásaitól nagy¬
mértékben elveszi a kilátást.
b) Az áruszállítások (lévén
a létesítmény Ny-i oldalán zaj¬
lanak majd), s a pékség nyil¬
vánvaló éjszakai üzemelése sú¬
lyosan rontanák a lakók
amúgy sem tökéletes éjszakai
nyugalmát,
c) Tisztában vagyunk vele,
hogy a terület frekventált he¬
lyen van, s ezen adottsága
vonzóvá teszi üzletek kialakí¬
tására. Azonban nem szabad
figyelmen kívül hagyni azt sem,
hogy a környezetére, s annak
lakosságára nézve milyen káros
következményei lennének az
üzemelés beindulásának.
A zöldség-gyümölcs kereske¬dés a pékséggel együtt tovább vonzaná az amúgy is elszapo¬rodott csótányok és patkányok hadát, s a nyári melegben még tetézné ezt az állapotot a legyek és a darazsak stb. né¬pes táborának megjelenése. Némelyik üzlet tevékenységének egyenes következményeként megjelenő szagokról nem is be¬szélve, ami a lakóházunk K-i oldalán lévő lakások szellőzte¬tését is szinte lehetetlenné teszi.
d) A parkolónak a lakások
ablakai alatt történő kialakí¬
tása is nem éppen szerencsés
megoldás, s a lakókra nézve
kedvezőtlen állapot lenne.
e) Gyermekeinktől elvennék
a házunk körül lévő egyetlen
jelentősebb méretű zöld terü¬
letet is.
f) Mindezek következtében
nagymértékben csökkenne la¬
kásaink értéke is.
4. Közvetlen környékünkön már van két zöldség-gyümölcs kereskedés, s az ABC is for¬galmazza ezen termékeket. Az ABC-vel szemben még egy élelmiszerüzlet létesítését is feleslegesnek tartjuk. Pékség és autóalkatrész szaküzlet is van a környezetünkben, tehát ezek megnyitása sem szükség¬szerű.. Kávézó és fagyizó is van már éppen elég a köze¬lünkben, s a randalírozásra alkalmat adó helyek szaporí¬tása végképp nincs a környék lakóinak ínyére.
A jelenlegi állapotokat fi¬gyelembe véve, az építési te¬rület bekerítésével, nem látjuk biztosítottnak egy esetleges tűz alkalmával az oltási és men¬tési munkák ellátásának lehe¬tőségét.
1993. október 01-vel közös-képviselö-váltás történt lakó¬közösségünknél, s sajnálatos módon csak most szereztünk tudomást arról, hogy fellebbe¬zéssel élhettünk volna az épí-

tési engedély határozata ellen a Veszprémi Köztársasági Megbízottnál.
Sajnos az előző képviselőnk feladatának nem megfelelő el¬látásával, a közösséget meg¬fosztotta ettől a lehetőségtől.
Ezért vagyunk kénytelenek most tiltakozásunknak hangot adni, s kérjük arra Önt, hogy a fenti indokok mindegyikét fi¬gyelembe véve, a már kiadott építési engedélyről szóló hatá-. rozatot felülbírálni szíveskedjék.
Amennyiben tiltakozásunk, ezen írásos kérésünk eredmény¬telennek bizonyulna, úgy tilta¬kozó demonstrációt 'indítunk a Polgármesteri Hivatalhoz.
Ezen tiltakozó kérelmünk másolatát Önnel egyidőben kézhezkapják:
1. Veszprémi Köztársasági
Megbízott
2. Városi Főépítész
3. Környezetvédelmi Fel¬
ügyelőség
4. Tűzoltóparancsnokság
Nagykanizsa
5. Városi Televízió Nagyka¬
nizsa
6. Zalai Hírlap Szerkesztő¬
sége
Nagykanizsa, 1993. novem¬ber 12. Tisztelettel:
A Nagykanizsa, Rózsa út 13. Lakóközösségének megbízásá¬ból:
Csörgei Sándorné
közösképv.
Sifter Istvánné
közösképv. h.
Rácz Gyula
közösképv. h.
Németh Istvánné
lakóbiz. elnök
Varga Zoltánná
lakóbiz. tag
Bátort Istvánné
lakóbiz. tag
A föntebbi levélre egyelőre még csak a Köztársasági Meg¬bízott területi hivatala vála¬szolt, az "alábbiak szerint.
Csörgei Sándorné közös képviselő Nagykanizsa, Rózsa u. 13.
Tisztelt Asszonyom!
Ön a Nagykanizsa, Rózsa u. 13. szám alatti Lakóközösség képviseletében beadvánnyal fordult a helyi polgármesteri hivatalhoz - amelyet intézke¬dést kérve a köztársasági megbízotthoz is megküldött -' és a jegyző által hozott 10101199314. számú építési engedély visszavonását kérte.
A határozat visszavonásá¬nak lehetőségét - a törvény¬ben meghatározott feltételek esetén - az 1957. évi IV. tör¬vény 61. paragrafusa azon ál-

lamigazgatási szerv részére biztosítja, amely az adott ha¬tározatot hozta, jelen esetben ez a Nagykanizsa Megyei Jogú Város jegyzője. E kérdésben a jegyző önállóan dönt, - hiva¬talunk e döntését nem befolyá¬solhatja -, így az ügyben je¬lenleg nem áll módunkban in¬tézkedést tenni.
Kérem a tájékoztatásom el¬fogadását.
Zalaegerszeg, 1993. novem¬ber 29.
Tisztelettel:
Chománé dr. Papp Edit irodavezető
Lapunk - KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - ez időben sze¬rez tudomást az építkezésről (a tiltakozásról nem volt in¬formációnk), így arról előzete¬sen beszámol, majd december 10-én közli az érem másik ol¬dalát is. Időközben hetila¬punknak köszönhetően úgy is mint esetleges „kompromisz-szumos megoldás", a ZÉTA Rt. a következő levelet juttatja el a lakókhoz.
Tisztelt Hölgyem!
A Kanizsa újság 1993. de¬cember 10-én megjelent, 22. oldalán T. Szerkesztőség című. cikkükre reagálva szeretnénk Önöket és lakóközösségüket tájékoztatni ZÉTA Rész¬vénytársaságunk azon törekvé¬séről, hogy a felső lakótelep központjában a Hevesi ABC tetőterének beépítésével zöld¬terület igénybevétele nélkül kí¬vánunk a vásárlók megelége¬désére bevásárló és szolgál¬tató központot létesíteni.
Szeretnénk minél több vál¬lalkozót megnyerni törekvé¬sünkhöz, hogy városunk még szebb legyen és visszanyerje régi kereskedőváros rangját.
Mellékelten rendelkezésükre bocsátjuk az elvi építési enge¬déllyel rendelkező terveinket, elképzeléseinket.
Részvénytársaságunknak is az a törekvése, hogy a városi zöldövezetek továbbra is a fel¬növekvő fiatal nemzedék igé¬nyeit szolgálják.
Melléklet: 3 db
ZÉTA Kereskedelmi Rész¬vénytársaság
Nagykanizsa, Ady u. 1.
Tegzes László gazd. igazgató
Wenczlerné D. Kiss Erika üzemszerv, oszt. vezető
Az ügy tehát itt tart. A to¬vábbi fejlemények nyitja úgy tűnik, most már a bíróság ke¬zében van, hiszen a lakókö¬zösség egy kaposvári ügyvé¬det megbízott „igazuk" képvi¬seletével.

24 ( KANIZSA - MIX

HOROSZKÓP A 3. Hl/l Ki:


CSALÁDI KÖLTSÉGVETÉS



Kos: III. 21-IV. 20.

Mohóságodnak még soká¬ig ihatod a levét. Bará¬taid nem hagyják többé, hogy kihasználd őket.
Teljes lett hát mára a rút mannon
bosszúja.
Bika: IV. 21-V. 20.

Ne izgulj, az újévi lencse
beváltja a hozzá fűzött
reményeket. Anyagi
gondjaid nem hamar - de hirtelen - oldódnak majd meg.
Ikrek: V. 21-VI. 21.

Valósággal protekciód van Fortunánál I A héten egy újabb álmod ölt há¬romdimenziós alakot, igaz apró bosszúságokkal kísérve.
Rák: VI. 22-VII. 22.

Továbbra is olybá tűnsz, mint régi önmagád pozi¬tív mása. Szelíd, csendes, megértő vagy, akár egy kimenős angyal. Így kicsit unal¬mas lettél.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.

Bár már korábban is sej¬tetted, hogy szorult beléd némi kézügyesség, szel¬lemi emberként mégsem mertél effajta munkához fogni. Pe¬dig ez is roppant imponáló.
Szűz: VIII. 24-IX. 23.

A magányos farkasok éle¬te csak rövid ideig kelle¬mes és szórakoztató. Pá¬lyafutásukat többnyire alattomos csapdákban fejezik be.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Mn Az íráskészségeddel sem-l'HB mi probléma, mégis hóna¬pokkal elmaradtál a vá¬laszlevelekkel. Legalább az APEH-et ne hanyagold!
Skorpió: X. 24-XI. 22.

Már a kívülállók is belát¬
nak maszkod alá, oly
nyilvánvalóvá váltak
szándékaid. Miért csak
addig érdekes neked valaki, amíg
facsarni lehet?
Nyilas: XI. 23-XII. 22.

Cinizmusoddal újabb se¬beket ejtettél, s pont azo¬kon, akik ezt a legkevés¬bé sem érdemlik. Szállj magadba, s kenegess írt lelkűkre!
Bak: II. 23-1. 20.

Még mindig azon filóz-gatsz, melyik ujjadat ha¬rapd meg, holott a kérdés
nem ennyire tragikus.
Állj a sarkadra, a többi megy
majd magától.
Vízöntő: I. 21-11. 20.

Kár tagadni, ami már nyilvánvaló: . gasztronó¬miai antitalentum vagy. Csapd zaciba a fakanalat, vagy nyomd életed párjának kezébe!
Halak: II. 21-111. 20.

Hidd el, nem árt az a kis gimnasztika, legfeljebb csak úgy tűnik. A terepauták tuti nem sza¬disták. (Legalábbis innen a kibic¬padról nézve.)


Most a háztartási feladataink megbeszélését ott folytassuk, ahol november végén az ünnepi készü¬lődés miatt abbahagytuk. Az álta¬lános tudnivalók után apró lépé¬sekben fogunk haladni a költség¬vetés elkészítésétől a gyermekne¬velés és az öregek gondozása fel¬adataival bezárólag.
A családi költségvetés a háztar¬tások költségvetése, ami a jöve¬delmek eredetét és elköltését ter¬vezi meg. Két oldala van: bevétel és kiadás. A bevétel oldalának nagysága függ a keresők számától, az egyes keresők jövedelmének nagyságától és rendszerességétől. A kiadási oldal nagyságát elsősor¬ban a család önjövedelme határoz¬za meg. A bevételeket alkalman¬ként megnövelheti egy-egy nem várt nyereségrészesedés, a kiadá-
sokat befolyásolhatja egy rendkí¬vül felújítási összeg vagy sajnála¬tosan egy betegség.
Célszerű, ha a költségvetést éves szintre előre megtervezzük. Először a bevételeket vesszük számba, vagyis a jövede¬lemforrásokat tüntetjük fel megne¬vezve és összegszerűen. Ennek leggyakoribb tételei: fizetés, nyug¬díj, jutalmak, rendkívüli, kiszámít¬ható juttatások, családi pótlék, ösztöndíj, megtakarítások kamata, hitelek áruvásárlásra, esetleg sze¬mélyi kölcsönök. Természetesen ezek így együtt nagyon kevés csa¬ládban képezik a teljes bevételt. A kiadás tételei: á rugalmas ki¬adások közé tartozik az élelmi¬szer, közmű, háztartási cikkek, szolgáltatási díjak, egészségügy, ruházat, zsebpénz, szórakozás, ta-
NAGYI TRÜKKJEI
helyett érdemes levesek, mártá¬sok készítésekor felhasználni.
* A mikrohullámú sütő tisztí¬tását úgy is elvégezhetjük, hogy egy tál forró vizet és benne cit¬romkarikákat teszünk bele. A vi¬zet addig melegítjük, amíg ele-
* A vörösbort fogyasztás előtt
1-2 órával nyissuk ki, hogy a
bor „lélegezhessen". Szobahő¬
mérsékleten szolgáljuk fel.
* A zöldségek főzővize érté¬
kes vitaminokat és ásványi anya-
. gokat tartalmaz, ezért kiöntés

NYUGAT-EURÓPAI AUTÓTÍPUS TENGERI HARAMIA'K V VI'VA'S
KELLÉKE ZÓNA EGYNEMŰ &ETŰI OROSZOR¬SZÁGI FOLYÓ VA'KATLANI
ZGALMA-

ROKONA A TEVÉNEK



KAT KEDVELŐ' |
DÉL-EURÓ¬PAI NÉ> V V V V 5 v 9
SZESZES ITAL 13
MEGTISZ¬TÍT







L ...CAPONE





CET &ETÖI KEVERVE


TENGERI HAL V NÉVELŐ






ILYEN
LIKŐR 15> VAN
RÓMAI ■100 BENZINJEL-ZŐ SZA'M > 3 V 10
... TWAIN /AM. ÍRÓ/
VEVŐKɬSZÜLÉKEK





L 12 V THE . . . /FILMVÉ&/




ALKOTÓI HANGULAT



SZoLMI-ZACIÓS HANG > RITKA NŐI NÉV FELKOR ALAKÚ VONAL >





ZE.RO


ERRE A
HELYRE
SZA'LLI'TA' V 8 V. 6
DEÁK GYULA > SÜMEG
HATA'RAI!





ÓDON EGY¬NEMŰ BET


JÜLIA SZERELME 1 ECYHAR-
MAD!
VONAT JELZŐJE




RÓMAI 50
L 7 V

nulás, egyéb. A rugalmatlan kiadá¬sok azok, amelyek általában sza¬bottak, összegszerűségükben taka¬rékosabb életvitelünkkel nem igen befolyásolhatók. Ilyenek: lakbér, törlesztések, biztosítások, közleke¬dés és az adók. A vásárlás (tartós fogyasztási cikk) és a nyaralás le¬het kiadási tételként megtervezve, de mehet a megtakarítások terhére is. Lehet-e a megtakarítást előre megtervezni? Nehéz kérdés az, hi¬szen a létbizonytalanságban élő családok szinte teljesen felélik be¬vételeiket, sőt gyakran lemonda¬nak a szórakozásnak még csak a megtervezéséről is, s a közműdíj kifizetésére sem futja.
A családi költségvetést célszerű a háztartási könyvbe feljegyezni. Büki Erzsébet
gendő gőz nem keletkezik. Ez¬után a sütőt nedves ruhával tö¬röljük át.
* Soha ne öntsünk vizet az
áram alatt lévő vasalóba, mert
fennáll az áramütés veszélye.
* A rakott ruhákat, szoknyákat
szekrénybe akasztás előtt húzzuk
bele harisnyába, így megőrzik
ráncaikat, nem csúsznak szét.

A számozott négyzetekbe írt betűk sorrendben összeol¬vasva egy magyar író nevét adják.
Beküldési hutáridtt: január

KANIZSA - MIX

25

KÉNYSZERÍTŐ KÖRÜLMÉNY

VAUVEN/ RGUES 1 ' API TAS A
\ JEL- FIGYEL-, MEZTETES ' L TELJES/TMÉNY V V EGYMA'S UTA'N
MOND 3 sXs
1ETÖI KEVERVE DÉLKELET-ÁZSIAI FOLYÓ V FOCISTA VOLT
/S/NDOR/ ZETT FE'RFIWÉV MAGYAR FEJEDE¬LEM




T\/-5 FEL¬IRATOK EGYSEGE





JOD £S BÓR





MEG/LL
-GY AZ... /JÓKAI/

16EKOTO












REJLIK


Z-.HANCOK .. LANJKA

ITTRlUM









ZETT SOROK¬BAN V ▼ E
S
T _ VILÁGÍTÓ¬ESZKÖZ i









DÖRÖGNI KE2D \









DUPLA > FŐÚR"
ÍRNOK SA'V,
CSÍK
ÜALKEZES



RÉSZfcEN RIOGATl













r JÓKEDV NDITÉK ..•PRA'VO /CSEH LAP,











">ETŰI KEVERVE













VAGNl , 41ERETNE






VERONA FOLYÓJA




BANDA FÉRFINÉV RATBAN RÓNA! 50
VAROS SEATTLE MELLETT





NÉPIESEN




CSIVOKKAL DfS-ZÍTÉ


FEJÉR M HELYSÉG

NÖVÉNYT RITKÍT' HAGYJ A > •&ETŰK >



TOGO FŐ-VÁROSA











CSAK -ANGOLUL


LENGYEI l'RO VAN l "V OLASZ NÉVELŐ HEVES) KÖZSÉG ZOKOG OLT BETŰI
RÓMAI
N MEDIAS

J0D,STROH CIUM

OSZTRÁK, PERUI GK


NÉMA
JÓSMO!

ANGOL ZENEKAR



r V NŐI NÉV TÍZHAS -MAD! SUDÁR FA




FÉLiZEG 1



PAPI'R-
ME'RTEK
szoyj RE
PÜLÖGÉP







HAJ /ARGÓ/ > 1 i,AZ"MKO-TÓ TUDAT










SPAN,YaL AUTOJEL








HETE 5.1
KÖZS.ÉG LAKÓJA

















r OXIGÉN, ITTRlUM, KÁLIUM >

Beküldési határidő: január 21.
Szilveszteri keresztrejtvényünk helyes megfejtése: Azt hiszem, távoli lövésekkel kéne próbálkoznunk. íme a legtakarékosabb modellünk.
A sorsoláson Balázsné Dús Edit, Kosztelnik Lászlóné és Tar-pay Géza kanizsai olvasóink nyertek könyvjutalmat vagy ne¬gyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
A szenvedélyes horgász télen sem akar hal nélkül maradni. Kimegy a jégre, lehajol és megkopogtatja, hogy érdemes-e lé¬ket vágnia. Odamegy hozzá egy ember.
- Uram, itt nem lesz kapás.
- Jó - gondolja magában a horgász és odébb megy. Ott is
megkopogtatja a jeget.
- Uram, itt nem lesz kapás — mondja az előbbi férfi.
A horgász ismét tovább megy. Ott is kopogtat, majd hall-gatózik.
- Uram, itt nem lesz kapás - lép mögé; ismét a másik ember!
- Miért, ki maga? ;
- A műjégpálya gondnoka.
Receptötlet 'IQIiillillír
ŐSZIBAIISI
30 dkj; cukrot, 20 dkj; vajat, 2 tojás sárgáját 2 (11 tejjel fél uráig keverünk, majd kit t'iríiii; pihvnU'tjük. tlána hozzáadunk 75 dkg lis/.lct, 1 sülöpurt. K/.t jól összekeverjűk, di6 nagysá¬gú gombokét formálunk es hul-ványsárgára sütjük. A inejisült tésztából a m:>g heijét kiváj-
juk. A töltelékhez, felforralunk;!; 1/2 I tejel. 10 dkj; darált di||| 2 marók cukrot, I kanál ót. 1 kis rumot adunk Kzt összekeverjük azzal, amit a sült tésztából kanállal kika¬partunk. A gömböket ezz^líí megtöltjük és kettőt «ss/cii$p: Has/.tunk. líuyik felét piros !||:;:; zöld ételfestékkel (vagy aronV^-;: val) megfestjük, porcukorban m pendítjük.
H. I.


A régi RÖVIDÁRU bolt
Nagykanizsa, Erzsébet tér 20. ajánlata:
ENGEDMÉNYES KABÁTSZÖVETVÁSÁR!
Továbbá:
Hazai és import fonalak, panoráma és egyéb függönyök,
rövidáruk és kiegészítők, harisnyák, zoknik, fehérnemük
nagy választéka várja jj
Vásárlóinkat! 1
ELISE KERESKEDELMI BT
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 20



KANIZSA - KEK HÍREK





Kíméletes tolvajok
Idegenrendészeti központ Kanizsán
Eddig ismeretlen tettes Nagykanizsán az ajtót befe¬szítve behatolt egy lakásba és onnan 150 ezer forunt ér¬tékben aranyékszereket lo¬pott. Egy másik lakásban is szomorúan kezdődött az új esztendő: 200 ezer forint értékkel lett szegényebb a tulajdonos, gazdagabb a tol¬vaj.
Az újudvari szőlőhegyen valaki föltört egy gépkoccsit, de mindent bennehagyott.
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság működési terüle¬tén ez évben nei.i lesz lét¬számbővítés, mivel tavaly ál¬lományukat teljesen feltöltöt¬ték - mondta el az elmúlt he¬ti sajtótájékoztatóján Fonyódi György alezredes. Ellenben másfajta fejlesztésekre hama¬rosan sor kerül városunkban és környékén. Május elsejei határidővel kell elkészülnie Kanizsán egy idegenrendésze¬ti központnak, ahol azokat a külföldi állampolgárokat szál¬lásolnák el, akik a határon
Szennyvíz az utcára
Bejelentés érkezett a Kör¬nyezetvédelmi Felügyelethez a múlt héten, miszerint Sánc¬ban az Új Élet u. 50-ben lakó tulajdonos rendszeresen kien¬gedi a szennyvizet az utcára. Erre úgy kerülhetett sor, hogy a kis befogadóképessé¬gű, rossz helyen épített derí¬tőből a szennyvízszippantás elhanyagolása miatt túlfolyt a felgyülemlett lé, és az udva¬ron keresztül kijutott az utcá¬ra szomszédjai nem kis bosszúságára. A Környezetvé¬delmi Felügyelet dolgozói felszólították a szabálysértőt, hogy ezt az állapotot hala¬déktalanul szüntesse meg, va¬lamint feljelentést is tettek ellene.
(Idll)

Nem úgy mint a zalaújlaki Angyalhegyen, mert ott egy légpuskát is magával vitt a betörő. A rongálással szinte több kárt okoztak az eddig ismeretlen tettesek, mint ma¬gával a tolvajlással.
Két érdekes üvegtörés is szerepel a friss rendőrségi jelentésekben.
A bejelentő szerint valaki behatolt hozzá az ablakon, molesztálta a lakásában lévő vendégeket. Mások a posta
jogellenes cselekményt követ¬tek el, illetve ideiglenes me¬nekült státuszt kértek. A ter¬vek szerint egyszerre maxi¬mum huszonöt személynek tudnak majd - ügyeik inté¬zésének idejére - átmeneti, kulturált elhelyezést biztosí¬tani. A központ létesítésé¬nek, működtetésének nem csekély költségeit a Mene¬kültügyi Hivatal finanszíroz¬za majd. A '94-es tervekben ezen kívül szerepel még a tornyiszentmiklósi határát¬kelőhely nemzetközi sze-

előtti hirdetőoszlop kirakat¬üvegét törték be, de az URH-s rendőrök a közelben elkaptak két olyan személyt, akiket gyanúsítanak a rongá¬lás elkövetésével. Ellenük szabálysértési eljárás indult el.
A pölöskefői művelődési otthon előtt úgy megvertek egy zalaszentbalázsi férfit, hogy kórházba kellet szállí¬tani.
F. Gy.
mélyforgalmú átkelővé való bővítése, melynek létrejöttét a hazai hatóságok támogat¬ják, így a kezdeményezés megvalósulásához most- már csupán csak a szlovén szer¬vek beleegyezése hiányzik. Rédicsen is nagyszabású munkálatok kezdődnek az idén. Az áteresztő képes¬ség növelése érdekében ugyanis megkezdik az állo¬más bővítését. így '96-ra már szélesebb úttal és egy kamionterminállal is gazda¬godik az Igazgatóság e köz¬ségnél. Ezzel szemben a he¬lyi önkormányzat jelentős támogatásával készülő Mol¬nári és Kotori közti kompát¬kelőt csak 1995 után tudják átadni a forgalomnak.
„Önhatalmú
forgalom¬szabályozás"
Az elmúlt őatrt tervezett forgalomtechnikai szemle ax időjárás miatt többször
„elnapolva" még továbbra Is várat magára. Kzt - no meg ft fekete fóliákat - el¬unva avatatlan ke/ek meg¬előzve a/ illetékeseket „le¬leplezték" városunk né¬hány pontján (Kóuös té¬ren, Sugár utcában) a le¬endő kerékpárutak mentén álló tábládat. így pedig ugye, a KRESZ szerint ér¬vényesek. Vag> mégsem?
- kovács -

Határesetek
Nigériából, de hová?
A Nagykanizsai Határőr Igazgató¬ság tájékoztatója alapján január elseje és hatodika között az általuk ellenőr¬zött magyar-horvát szakaszon nem próbálkoztak az átjutással határsértők. Ellenben a magyar-szlovén határon nyolcan igyekeztek illegálisan a szomszédos államot elérni. Nemzeti¬ségi megoszlásuk szerint három-há¬rom ukrán és román, valamint egy-egy jugoszláv és magyar elkövető ke¬rült horogra. Honfitársunkat, akit rá¬adásul a rendőrség egy ideje már kö¬rözött, Rédicsen csípték fülön. Január nyolcadikán szokatlan élményben volt része a berzencei kirendeltség járőré¬nek, aki reggel negyed kilenckor arra lett figyelmes, hogy az átkelőhely felé vezető úton hét - mint később kide¬rült, nigériai születésű - hölgy gyalo¬gol. Igazoltatta a 21 és 34 év közti nőket, akiknél semmiféle útiokmány sem volt, s így nem tudták jogszerű tartózkodásukat bizonyítani. Arra az angol tolmács által közvetített kérdés¬re, hogy honnan jöttek és hová tarta¬nak, mindannyian különböző választ adtak. Ügyükben az idegenrendészeti eljárást a nagyatádi rendőrkapitányság végzi.
- ri -
Szivattyúzás Kiskanizsán
Két alkalommal tettek lakástu¬lajdonosok utólagos bejelentést a kanizsai lánglovagoknak olyan esetekről, amikor önerőből sikerült megfékezniük a „vörös kakast". Január másodikán a Bartók Béla utca 10-es számú házában a boj¬lerból kicsapó lángoktól gyullad¬tak ki egy fürdőszobában az ott lévő ruhák. A becsült kár hatezer forint. Két nappal később a Teleki utcában a két méter magas, feldí¬szített karácsonyfa égett, melytől tüzet fogott a padlószőnyeg, a bú¬torzat és a takarók. Január hato¬dikától tűzoltóink folyamatosan Kiskanizsán tartózkodtak, hogy a Pivári utca kertjeit elöntő vizet visszaszivattyúzzák a Principális csatornába.
- k -
Nagykanizsa,
Rózsa u. 13.
LAKÓKÖZÖSSÉG
pályázat útján meghirdeti
egy közös helyiség
bérleti jogát
üzleti célú
felhasználásra.
Pályázati feltételekről
felvilágosítás, illetve
pályázatok benyújtása:
Csörgei Sándorné,
Nk., Rózsa u. 13. 11/15.
alatt.
KANESAD-Z. HETILAP .

KANIZSA - SPORT







Mérlegen a város sportja
Beszélgetés Kápolnás Zoltánnal, a Polgármesteri Hivatal sportcsoportjának vezetőjével
Jó hangulatban, újabb sport¬sikerekkel gazdagodva ért vé¬get az 1993-as esztendő. Az összkép városi szinten kedve¬ző, hiszen az egyesületek, szakosztályok, szövetségek, a csapat- és egyéni sportágakat képviselők döntő többségben eredményes évet zártak, mi¬közben ugyan zavart okoztak az egyes szakterületeken tá¬pasztalható szűkös anyagi fel¬tételek.
A város sportjának sikerei¬ről Kápolnás Zoltánnal, a sportcsoport vezetőjével foly¬tattunk eszmecserét: •
- Már elöljáróban megálla¬
pítható, hogy a lehetőségeket
kihasználva, az elvárásoknak
megfelelően sikerült jó évei
zárni. Biztosítottuk a koráb¬
ban kialakult és jól funkcionáló
szervezeti keretek működteté¬
sét, sikerült eredményt elérni
a minőségi sportban, a diák-
és szabadidősport feltételrend¬
szerének javításában, valamint
a sportolás személyi, tárgyi és
pénzügyi feltételrendszerének
megteremtésében - kezdte Ká¬
polnás Zoltán, majd így foly¬
tatta:
- A gazdasági lehetőségek
kedvezőtlen irányú változása
ellenére az egyesületek taka¬
rékos gazdálkodással igyekez¬
tek mindent megtenni a műkö¬
dés érdekében, a pénzügyi fel¬
tételek biztosításáért. Meg kell
jegyezni, hogy ehhez a városi
önkormányzat is nagymérték¬
ben hozzájárult, hiszen a ko¬
rábbi évekhez viszonyítva az
egyesületek támogatására for¬
dítható pénzeszközök nagyság¬
rendje többszörösére nőtt, je¬
lenleg meghaladja a 18 millió
forintot.
- Az előző években sorra
„fogytak" a szakosztályok, s
„eltűntek" klubok is. E téren
folytatódtak-e a kedvezőtlen
jelenségek?
- A korábban tapasztalt ne¬
gatív tendencia megállt, sőt
1993-ban már újabb sport¬
egyesületek is alakultak, illet¬
ve újabb sportágak is megho¬
nosodtak városunkban: meg¬
alakult a Kanizsa Diákkosár¬
labda Klub, a Go-kart Klub,
a Kerékpáros Klub, a Kich-
Box Klub, a Kanizsa Tenisz
Klub. Napjainkban 44 sport¬
egyesület 57 szakosztályában
zajlik az élet, s összesen 34
sportág (Izesére van lehetőség.
Az igazolt sportolók száma
megközelíti a 2000 főt.
- Milyennek ítéli meg a vá¬
rosi verseny- és minőségi
sportot?
- Örvendetes, hogy első
osztályú csapatokkal rendelke¬
zünk kézilabda (Tungsram fér¬
fi), kosárlabda (MÁV NTE

Sörgyár női), baseball (Ants-Thury), teke (Sörgyár női), ví¬vó (MÁV NTE), sakk (Tungs¬ram férfi), tenisz (Olajbányász női) és ülőröplabda (Hambur¬ger SK férfi) sportágakban, ami jelzi az egyesületi-szak¬osztályi munka nívóját is. Re¬ményeink szerint ez évben to¬vább gyarapodhat élvonalbeli csapataink száma.
- Kikre gondol?
- Elsősorban is az Olajbá¬
nyász-labdarúgókra, akik őszi
menetelése reális esélyt ad ar¬
ra, hogy 1994-ben a növeke¬
dés bekövetkezzen. E tekintet¬
ben álláspontunk az, hogy a
város sportszerető közönségé¬
nek igényével találkozik a cél¬
kitűzés, de annak megvalósítá¬
sa nem hozhat hátrányos hely¬
zetbe egyetlen más sportágat,
illetve szakosztályt sem.
- Milyen az egyéni sportági
mérleg?
- Atlétika, autósport, kajak,
torna-sportakrobatika és úszás
sportágakban rendelkezünk
felnőtt, illetve korosztályos vá¬
logatott sportolókkal. Külön
öröm számunkra, hogy autó¬
krosszban ismét városunkból
került ki az országos kategó¬
ria bajnok, hőlégballonban
Horváth Ferenc tavaly harma¬
dik országos bajnoki címét
szerezte, sportakrobatáink to¬
vább tartják meghatározó sze¬
repüket a sportág nemzetközi
élvonalában, atlétikában nem¬
zetközileg is jegyzett eredmé¬
nyeket elért utánpótlás sporto¬
lóink vannak, hogy csak a leg¬
jobb eredményeket említsem.
Az alacsonyabb szintű ver¬
senyrendszerekben hat NB II-
es és három megyei I. osztá¬
lyú csapat szerepel. A városi¬
városkörnyéki bajnokságok,
versenyek lebonyolítását a
sportcsoport irányításával 14
sportági szakszövetség végzi.
- Miként tevékenykednek a
szakszövetségek?
- Megfelelő színvonalú tevé¬
kenység folyik az asztalitenisz,
atlétika, kézilabda, kosárlab¬
da, teke, vívó és labdarúgó
szövetségben. Javult a termé¬
szetbarát és sakk szövetség
munkája. Ugyanakkor rend¬
szeresebb tevékenységet vá¬
runk el az autó:motor, úszó,
torna és tenisz szövetségektől,
mert úgy gondoljuk, hogy a
tervszerű munkához szükséges
pénzügyi feltételeket, az év

eleji igényfelmérést követően biztosítottuk.
- Mi a helyzet a szabadidős
sporttal?
- Tevékenységünk jelentős
részét képezi ennek szervezése,
rendezése. E tekintetben fő¬
ként az alapfokú bajnokságok¬
ra és a nagy tömegeket^ moz¬
gató sporteseményekre helyez¬
tük a fő hangsúlyt. Nos, a leg¬
népszerűbb a labdarúgás. A
városi kispályásban tavaly
négy bajnoki osztályban 54
csapat szerepelt, míg az első
alkalommal meghirdetett öreg¬
fiúk bajnokságban 12 csapat
nevezett és rekordnevezést ér¬
tünk el a teremlabdarúgó baj¬
nokságban, 51 csapattal. Uj
kezdeményezésként említhetem
a Coca Cola Amatil Rt.-vel
közös gyermeknapi versenyün¬
ket (közel kétezer főt vonzott),
népszerűek voltak az atlétikai
szövetséggel közösen szerve¬
zett utcai futóversenyek. Az
egyes sportesemények rendezé¬
sét egy elkülönített pályázati
keretből jelentős pénzössze¬
gekkel támogattuk, s ez is elő¬
segítette, hogy számos nemzet¬
közi és országos kupaverseny¬
re került sor városunkban,
például labdarúgás, kosárlab¬
da, baseball, teke, sakk, kézi¬
labda, kajak-kenu sportágak¬
ban.
- A tárgyi feltételek tekin¬
tetében miként változott a
helyzet?
- Az 1993-as évben jelentős
mértékben javultak a feltéte¬
lek. Ugyanis a Zsigmondy-
Winkler, a Thury szakközépis¬
kolák, a Bolyai Általános Is¬
kola új tornateremmel gazda¬
godott, a Mindenki Sportpá¬
lyáján megnyitottuk a sport¬
szállót és villanyvilágítással
láttuk el a salakos kispályá¬
kat.
- Milyennek ítélhető a diák-
Sport?
-Az oktatási intézmények¬ben tizenhét diáksportkör és egy diáksport egyesület műkö¬dik s jelenleg van folyamatban a Bolyai-iskolában a DSE ala¬kítása. Tehát a szervezeti ke¬retek csak a Vécsey és a Ki¬segítő iskolában nem alakul¬tak ki. Egyébként számos le¬hetőség áll a diákok előtt, s az alapot a diákolimpiái ver¬senyek jelentik, melynek váro¬si döntőit a lelkesen és hoz¬záértőén munkálkodó Városi

Diáksport Bizottság rendezi. A megfelelő felkészítő munkát bizonyítja, hogy minden évben több sportágban is eljutnak a diáksportolók az országos döntőkbe, ahol elsősorban at¬létika, sportakrobatika és ko¬sárlabda sportágakban értek el kiemelkedő eredményeket.
- Mit vár 1994-től?
- Elsőként is szeretném
megköszönni a végzett munkát
mindazoknak, akik közremű¬
ködtek a sikerek érdekében s
külön gratulálok a legjobbak¬
nak. Azt várom, hogy valósul¬
janak meg az idei remények,
„gazdagodjunk" eredmények¬
ben és sikerekben egyaránt -
mondta végezetül Kápolnás
Zoltán.
Balogh Antal
KEPE DOBOGÓS
A Nemzeti Sport - az NB l-es labdarúgók rang¬sorához hasonlóan - a tu¬dósítók osztályzatai alap¬ján elkészítette az NB II-es játékosok toplistáját is.
A Nyugati csoportban az ősz mezőnyjátékosa Dárdai Pál, az újonc Beremend já¬tékosedzője lett. Átlaga: 6,500, aki ezzel az olajo¬sok kitűnőségét, a közép¬hátvéd Kepe Tibort előzte meg. Érdekesség, hogy az őszi bajnok Olajbányász csapatából heten is felke¬rültek a százas listára, akik a 2-58. helyek között osz¬tozkodtak.
A piros-kékek közül a következő mezőnyjátéko¬sok dicsekedhetnek helye¬zéssel: 2. helyen Kepe Ti¬bor 6,647-es átlag, 6. Ivá-nyi Lajos 6,182, 8. Kiss István 6,143, 21. Farkas József 5,933, 35. Tóth Pé¬ter 5,733, 58. Svélecz László és Szabó Zoltán 5,571-es átlag.
A kapusok tízes toplistá¬ját a dorogi Simon vezeti 6,364-es átlaggal, míg a többségében „munkanélkü¬li" kanizsai hálóőr, Csáki László a 10. helyen rang¬sorolt 5,875-ös átlaggal.
(B)

KANIZSA - SPORT
L Á

Kosárlabda


KIK VOLTAK A LEGJOBBAK?




Olajosok a válogatottban
Elhalasztották a Tungsram Kupát
Lackner gipszben
A zalai NB l-es női rang¬adón, a II. félidőben súlyo¬san megsérült Lackner Hen¬rietta. A MÁV NTE-Sörgyár meghatározó játékosa, mint megtudtuk, hosszú időre pi¬henőre kényszerül.
A kanizsaiak egyik ked¬vence ugyanis bokaszalag¬szakadást szenvedett, akit az egerszegi kórházbán megmű¬tötték.
- A kitűnő és ponterős irá¬nyítóra sem az alapbajnok¬ság hajrájában, sem a ráját¬szásban nerr\ számíthatunk, aki várhatóan a hónap végé¬ig gipszben lesz, s majd az¬tán utána kezdődhet el a hosszú rehabilitáció. Kiesése érthetően nagy veszteség, s nélküle hallatlanul nehéznek ígérkezik a tervezett A-cso¬portos „fellépés" - mondta Vágvölgyi Tamás, a kanizsai kosaras lányok edzője.
(L)
Sporthétvége
SZOMBAT
Kosárlabda. NB II. Női: KDKK Thury-Bonyhád, 11.00. KDDK dr. Mező-Bonyhád, 12.30 (mind a kettő dr. Mező-gimnázium).
Labdarúgás. Városi terem¬labdarúgó bajnokság (cso¬portmérkőzések), MÁV NTE munkacsarnok, 8.00.
VASÁRNAP
Labdarúgás. Városi terem¬labdarúgó-bajnokság (cso¬portmérkőzések), MÁV NTE munkacsarnok, 8.00.
Természetjárás. Az Olaj¬ipari TBE nyílt túrája. In¬dulás: Petőfi úti víztorony, 10.00. Gyalogtúra: Vízto¬rony - Felsőerdő - Vajda cserfő - Nagykanizsa. Táv: 10 km. Visszaérke¬zés: 17.00.

Megkérdeztünk néhány
szak- és csapatvezetőt, edzőt, hogy az adott, általuk legked¬veltebb sportágban kit tart az 1993-as év legjobbjának. íme a válaszok.
Parti Tibor, az Olajbá¬nyász-atléták vezetőedzője:
- A lányoknál Szemerédi
Eszter, a fiúknál Kandár Zol¬
tán volt a szakosztály legered¬
ményesebb versenyzője, akik
távolugrásban, illetve rövid¬
távfutásban szereztek számos
dicsőséget.
Vágvölgyi Tamás, a MÁV NTE-Sörgyár NB I B-csoport-jában szereplő női kosárlabda¬csapatának edzője:
- A szűkös keretből a „mag",
a húzóemberek kerülhetnek fel
a képzeletbeli dobogóra. Az
igen szoros házi élmezőnyt
Lackner Henrietta vezeti Si-
monné és Petényi előtt.
Atlétika
A Magyar Atlétikai Szövet¬ség elnöksége az 1993. évi eredmények alapján nyilvános¬ságra hozta az idei válogatott kereteket, amelyekben ismét vannak olajos képviselők.
Az utánpótlás-válogatott ke¬ret tagjai lettek Szemerédi Eszter és Szántó Regina távol¬ugrók (edzőjük: Parti Tibor), valamint Kandár Zoltán rövid¬távfutó (edző: Bene Csaba), az Olajbányász SE szép jövő előtt álló tehetségei.
Kézilabda
A forgatókönyvnek megfele¬lően a hét végén rendezték volna meg a hagyományos ka¬nizsai versenyt, a Tungsram Kupa nemzetközi férfi tornát, amelyre azonban nem kerül sor.
- A hatodik kupaviadalt az eredeti időpontban sajnos nem tudjuk megrendezni. Ugyanis a részvételt lemondták a „jegyzett" osztrák csapatok, a hazai élcsapatok, amelyeknek időközben nemzetközi kötele¬zettségei lettek, illetve az idő¬pontegyeztetések nem jártak sikerrel - számolt be a dön-
MI OTTHON VAGYUNK KANIZSÁN!


Musits Ferenc, a Tungsram férfi kézilabda-szakosztályá¬nak elnöke:
- Az NB I-ben remeklő csa¬
patból, az éves átlagteljesít¬
ményt figyelembe véve egyér¬
telműen Szergej Kuzmicsov
volt az év kanizsai kézilabdá¬
zója.
Héder István, a Bútorgyár-ROTARY kajakozok vezető¬edzője:
- Á sikeres 1993-as sportév¬
ben a lányoknál Fodor Krisz¬
tina, míg a fiúknál az ifjúsági
válogatott Varga Gábor, orszá¬
gos bajnok bizonyult a leg¬
jobbnak.
Készei Ferenc, az NB Il-es Olajbányász-labdarúgók edző¬je:
- Szakmai értékelésemben
az ősszel két játékos, neveze¬
tesen Kepe Tibor és Kiss Ist¬
ván holtversenyben végzett az
A Magyar Atlétikai Szövet¬ség elkészítette a szakág 1993. évi rangsorát. Ebben közel száz értékelt szakosztály, illet¬ve szakág „mérlegelt".
- A kislétszámú, ám rendkí¬vül eredményes szakosztályunk több mint dicséretes évet zárt. Tavaly az eddigi leg¬több pontot gyűjtöttük. Válo¬gatottjaink nagyszerű évet zártak és számos neves klu-
tésről Pintér István, a lámpa¬gyáriak szakágvezetője, majd így folytatta:
- A sportágat kedvelők, a kézilabdarajongók természete¬sen részesei lehetnek a VI. Tungsram Kupa viadalnak, hi¬szen most csak elhalasztásról van szó. A tervek szerint az új bajnokság előtt mindenkép¬pen sor kerül a színvonalas kupaviadalra, egy erős, nívós mezőnnyel.
93/310-540 93/312-305


élen, akik teljesen azonos osz¬tályzatot kaptak. A beállós Kiss eredményességével, őszi gólkirályságával került az első helyre.
Majoros Istvánné, a Sör¬gyár NB l-es női tekecsapatá¬nak játékosedzője:
- Az éves mérlegelésben a
csapat, a szakág legjobbjának
a ponterős Németh Gusztávné
bizonyult.
Kassai Zoltán, az OB Les Tungsram sakkcsapatának ve¬zetője:
- Egyértelmű, hogy a csapat
legjobbja Faragó Iván nemzet¬
közi nagymester, aki az első
táblán ragyogóan szerepelt,
míg a legeredményesebb sak¬
kozónk az ifjúsági Bodó Nor¬
bert, aki kiemelkedő, 92%-
os(!) teljesítményével tűnt
ki.
B. A.
bot, szakosztályt előztünk meg — tájékoztatott Parti Tibor, az olajosok szakvezetője, majd így folytatta:
- A korábbi években általá¬ban a 46-50. helyen voltunk rangsoroltak, de most nagy örömmel mondhatom, hogy ugró szakágunk az előkelő 18. helyen végzett 144 ponttal, míg rövidtáv és gátfutó szak¬águnk a 35. lett 91 ponttal. (b-h)
* * *
A megyei bajnokságban, a nők mezőnyében érintett a vá¬rosi szakág is. A hétcsapatos mezőnyben szerepel az Olaj¬bányász ifjúsági csapata, amely őszi első lett Zalalövő és Zalaszentgrót előtt. A gól¬lövőlistán az őszi találatok alapján Szerdahelyi Kinga 55 lőtt góllal az előkelő 2. helyen áll.
(L)
ÖNNEL IS?

KANIZSA - SPORT 29


A bajnoki cím alapozása
MINDENKI TUDJA ÉS TESZI A DOLGÁT
KANIZSA-TOTO lX2-es játék
1994. jan. 22-23.
A jobboldali üres tipphelyekbe a választott 1, X vagy 2-es tippet kell beírni!
NYEREMÉNYEK: 12 találatnál 1500 Ft-os, 11 találatnál 1000 Ft-os, 10 találatnál 500 Ft-os, 9 találatnál 200 Ft-os ajándékutalvány, amelyeket a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Igazgatósága ajánlott fel.
Góltotó
1994. jan. 22-23.
Rövid pihenőt kaptak az őszi bajnok Olajbányász NB II-es labdarúgói, akik január 3-án már munkához is láttak.
- A kerettagok lelkesen és
jó állapotban tértek vissza a
szünetről. Megkezdtük a
hosszúnak, ám sikeresnek
ígérkező nagy menetelést a ta¬
vaszi folytatásra. Mindenki
egészséges, igyekvő. Nem kell
őket noszogatni a kemény,
alapos munkára, hiszen ezek a
srácok jól tudják és teszik is
dolgukat, érzik a felelősséget.
A kevés beszéd mellett az ala¬
pozásra, a sok és kemény
munkára helyezzük a hang¬
súlyt - kezdte Készei Ferenc,
az olajosok trénere, aki népes
csapatával éppen a Volán-Dó¬
zsa pályáról érkezett meg az
olajos-stadionba.
A kerettagok az elmúlt hé¬ten napi egy edzésen vettek részt. A változatos foglalkozá¬sok színtere a szabadtér és a csarnok. A már említett VD-pálya mellett az Olajbányász sporttelep és környéke, a Csó¬nakázó-tó, valamint az olajos munkacsarnok „látogatói" a piros-kékek. Hétfőtől viszont már növelték az adagot, hi¬szen kedden és csütörtökön is napi két edzésre került sor.
- Az időjárás nem kedvezett,
a pályaviszonyok még nem
ideálisak, ám ezzel ilyenkor
számolni kell. Egyébként mi a

szükséges erőalap, a fizikai adottságok mellett nagy szere¬pet szánunk a játéknak, a tak¬tikai érettségnek. Mi nem hosszútávfutókat képezünk, ha¬nem a feladatukat jól megoldó játékosokat - hangoztatta az olajosok mestere.
Az ősszel szerepelt keretta¬gok, az ismerős arcok közül hiányzik a kölcsönjátékos Sza¬bó Zoltán.
- A siófokiak visszarendel¬
ték a csatárt, mert a hírek
szerint válságban vannak. A
játékos február végéig az NB
l-es csapattal készül s majd
csak azután dől el, hogy ta¬
vasszal bennünket erősít-e,
vagy netán az élvonalbelieknél
folytatja pályafutását. Termé¬
szetesen mi az előbbiekben bi¬
zakodunk. Egyébként rend¬
szeres és korrekt a kapcsolat
a siófoki testvérekkel - tájé¬
koztatott Baranyai István, az
Olajbányász SE ügyvezető el¬
nöke, aki ugyancsak NB l-es
debütálásra készül.
Stróber, az egykori olajos tehetség, Ausztrián és Galam¬bokon át visszakerült a piros¬kékekhez, de az őszi sikerek kovácsaival együtt készül a csatár Baj (Letenye) és a más klubokban szereplő kölcsönjá-tékosok is.
- Az egyesületi és szakosz¬
tályi vezetés természetesen
szorgosan munkálkodik a csa-

pat erősítése érdekében, mert semmit sem szabad a véletlen¬re bízni. Az építkezés tudatos s nem szeretnénk, ha valami hiba csúszna a számításaink¬ba, hiszen azt a bizonyos kü¬szöböt át kell lépni - kapcso¬lódott a beszélgetésbe Horváth Sándor szakosztályelnök.

1. Sampdoria-Juventus
Cremonese-Internazionale
Torino-Napoli
3.
Reggiana-Atalanta
4.
Cagliari-Genoa
5.
Parma-Lazio
6.
Bari-Lucchese
7.
Modena-Pisa
Ravenna-Ascoli
Ancona-Verona
10.
Acireale-Venezia
11.
Padova-Monza
12.

A kerettagok a hétvégén az egerszegi NB-s teremtornán vesznek részt, hétfőtől egy hé¬ten át bentlakásos rendszerben folytatódik a felkészülés, majd azután áttérnek a megszokott ritmushoz s közben megkez-

dődnek az előkészületi mérkő¬zések.
- A részletes program kiala¬kítása még folyamatban van, de az már biztos, hogy január 25-én az NB l-es őszi bajnok Vác-Samsung lesz a vendég, két nappal később a Kaposvár jön hozzánk. Többek között megmérkőzünk a ZTE és az MTK csapatával is és alacso¬nyabb osztályú csapatokkal is - tájékoztatott az előzetes tervről Simon József, az ola¬josok technikai vezetője.

Olasz A-osztály
Olasz B-osztály

(Balogh)



ÁB-AEGON Kanizsa Kupa


Milan-Pescara
Roma-Udinese
Pescara-Cesena

Olasz A-oszt. végeredmény
végeredmény
Olasz B-oszt. végeredmény




- Megyei döntök a Péterfyben. Az asztalitenisz diákolimpiai ver¬senyek III. korcsoportjában, annak városi döntőjében a csapatversenyt a Péterfy I. együttese nyerte a Péterfy II., Bolyai és a Hevesi-iskola előtt. Az egyéniben a győzelmet Salamon Henrik (Péterfy) szerezte meg Jankovics Márk, Lakics Tamás (mindkettő Zemplén) és Dénes Zoltán (Péterfy) előtt. A zalai finálét a IV-V. korcsoportban ma (pénteken) bonyolítják le a Péterfy-iskolában délután két órai kez¬dettel, melynek eredményeként az országos döntőbe a csapat- és egyéni győztesek kerülnek.
■ . (tal)
A Városi Labdarúgó Szö¬vetség és az Állami Biztosító AEGON Területi Igazgatósá¬ga február 19-20-án rendezi meg nagyszabású országos teremlabdarúgó-tornáját, az ÁB-AEGON Kanizsa Kupát.
A kétnapos pénzdíjas ver¬senyen az ország területén

működő szövetségek, egye¬sületek, vállalatok, intézmé¬nyek, iskolák és egyéb szer¬vek kispályás csapatai vehet¬nek részt, amelyek január 20-ig nevezhetnek a Városi Labdarúgó Szövetség címén (Nagykanizsa, Király u. 47.). A nevezési díj 5 ezer forint.

A jobboldali üres tipphelyekbe a három mérkőzés várt végeredmé¬nyét (például: 3-1, 0-0, 1-2) kell beírni.
NYEREMÉNYEK: aki mindhárom mérkőzés végeredményét elta¬lálja 1000 Ft, két mérkőzés végeredményének eltalálója 500 Ft ajándék¬utalványban részesül, amelyet a ZÉTA Kereskedelmi Rt. (Nagykanizsa) ajánlott fel. Az egy végeredmény eltalálója nem részesül nyereményben!
Név:
Lakcím:
A KANIZSA-TOTÓ fenti játékrésze - névvel és lakcímmel együtt - kétféle módon juttatható el szerkesztőségünkhöz értékelésre:
- A szerkesztőség Nagykanizsa, Király u. 47. sz. épülete bejára¬
tánál lévő postaládába elhelyezve, egybefüggően és összehajtva (bo¬
ríték felhasználása nélkül is).
- Egybefüggően és összehajtva, borítékban elhelyezve, felbélye¬
gezve, postai úton a következő címre: KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
Nagykanizsa, Pf.: 154. 8801. A borítékra rá kell írni: TOTÓ.
BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1994. január 28. (péntek) 14 óra. A később beérkező szelvények nem vesznek részt a játékban!
A fénymásolt vagy stencilezett szelvényeket nem értékeljük!
A január 15-16-i játék nyerteséinek jegyzékét január 21-i számunk¬
ban közöljük! (ti-nyi)

30 KANIZSA - APRÓ :j 1994. január im


Diákok Pécsett
TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁROK!
A városi választási bizottság 1994. február 19-re (szombatra) tűzte ki Palin városrészben (az 1. sz. választókerületben) az időközi választást.
A szavazásról minden választópolgár értesítést kap.
Szavazni 6.00 órától 18.00 óráig lehet az értesítőkön szereplő szavazókörben. A választópolgár a polgármesteri hivatalban munkanapokon 8.00 és 16.00 óra között 1994. január 17-töl feb¬ruár l-ig az alábbi három módon ajánlhat jelöltet a választásra:
1. A polgármesteri hivatalban elhelyezett ajánlóíven személyesen.
2. Levélben, ha az értesítőhöz mellékelt ajánlás valamennyi ro¬
vatát kitölti és azt zárt borítékban megküldi a polgármesteri hiva¬
talnak.
3. Ha úgy kíván jelöltet ajánlani, hogy ne kerüljön nyilvánosságra
az, hogy Ön kit támogatott, akkor az értesítőhöz mellékelt ajánlást
kitöltés után vágja ketté. A saját adataira vonatkozó részt a pol¬
gármesteri hivatalban adja át a megbízott személynek, a jelöltre
vonatkozó szelvényt pedig dobja be az ott elhelyezett urnába.
Az ajánlóívet a polgármesteri hivatalban a jelölt, vagy annak megbízottja személyesen nyithatja meg!
Az ajánlóív megnyitásához, szükséges, hogy az ajánlott személy írásban nyilatkozzon arról, hogy választójoga van, a jelölést elfo¬gadja és más helyen jelölést nem fogad el. Képviselőjelölt az a választópolgár lesz, akit az egyéni választókerület választópolgárai¬nak 1%-a ajánlott.
A Jelölteket 1994. február 2-án kell bejelenteni a választási bizottságnál.
helyi választási bizottság
ZALAI KERESKKDKLM! ÉS IPARKAMARA KÉPVISELETE Nagykanizsa, Csenget"; u. 82. Tel.: 3t3»04071fi72> Fiat
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolá¬nyi u. 10. Tel./fax: 92/311-042) és a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel./fax: 93/310-121), Kálmánná. Az információk a kamara tagjainak ingyenesek.
Nk-231 Spanyol cég vágóhidak, vágóhídi berendezéseket gyárt, olyan magyar vágóhidakkal keres kapcsolatot, amelyek ér¬dekeltek felújításában, kibővítésében.
Nk-232 Moszkvai cég megvételre keres üveges zöldséget (uborka, lecsó stb.), étkezési kukoricát, különböző gyümölcsleveket. Nk-233 Amerikai cég gyártókat keres optikai műszerekre és alkat¬részekre. Nk-234 Francia cég jégkrémhez való pálcikákat gyárt, kapcsolatot
keres jégkrémgyártókkal.
Nk-235 Angol cég új és használt földmunka-, útépítő és aszfaltgé¬peket kínál eladásra. Kapcsolatot keres építési vállalkozók¬kal és forgalmazókkal.
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, ,
Király u. 47.
I. emelet. '
Telefon: 312-305
Galamboki Öreg-hegyen, a Halastó
fölött 1100 négyszögöl terület tömés
présházzal, boltíves pincével áron
alul eladó. Érd.: Galambok, Kossuth
u. 31. Mihályfi. (1706 K)
Belvárosban családi ház igényesnek eladó. Érd.: Peterman. Nk. Arany J. u. 9. Tel.: 313-820. (1705 K)
Nagykanizsa területén ház alatt lévő garázst vennék. Ajánlatokat napköz¬ben a 310-421-es, este a 313-Ó4O/17-59-es telefonszámon kérek. (1703 K)
Eladó egy telefonos, kétszobás, 3. emeleti és egy földszintes, 75 nm-es tehermentes lakás. Esetleg zalakarosi nyaralóra cserélhető. Érd.: Torna De-zső, Munkás u. 8/B. (1634 K)
Miháld, Fő út 76. alatt 2 szobás fel-
újftott családi ház eladó. Érd.: Nk.
Postakert út 9. fsz/2. Pajor Árpád.
(1639 K)
Nk-án a keleti városrészben másfél vagy kétszobás egyedi gázfűtéses la¬kást vásárolnék. Ajánlatokat a 314-517-es telefonszámra kérnék. (1635
K)
Másfélszobás lakást vennék 900 ezer Ft-ig. Ajánlatokat: 312-224-es tele¬fonszámra kérek. (1655 K)
Katonaréten egyszobás, garázsos, alá-
f
iincézett családi ház 150 nm-es te-ekkel, készpénzért eladó. Ajánlato¬kat „Levente utcai" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1660 K)
Belvárosi 1 és félszobás lakás eladó
vagy elcserélhető 2 vagy 1+2 félszo¬
básra. Érd.: Csengery u. 2. III. em.
Vajda Sándor. (1668 K)
Kétszobás, közp. fűtéses, telefonos lakás a keleti városrészben sürgősen eladó. Érd.: Németh Ferencné, Nk. Nagyváthy u. 3/D. fsz/2. (1669 K)
2+2 szobás, tehermentes lakás eladó.

Érd.: Nk. Kazanlak krt. 10/C. Bor-bás, 17-19 óra között. (1698 K)
Kétszintes, két család részére is al¬
kalmas családi ház eladó. Háromszo¬
bás lakást, vagy zalakarosi, balatoni
nyaralót beszámítunk. Nk. Rákóczi u.
1. (1699 K)
Budapesti 30 nm-es, egyszobás, köz¬ponti fűtéses modern komfortos la¬kást cserélnének nagykanizsai na¬gyobb méretű belvárosiért, értékkü¬lönbözet felszámításával. (Tel.: 312-582) Saját tulajdon. (1688 K)
Vennék Zalakaroson családi házat 3,3 mFt-ig, illetve Nk-án a Teleky u. 5-7-9-ben 2 szobás, földszinti vagy I. emeleti lakást. Ajánlatokat „Kész¬pénzfizetéssel" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (168
jeliéi 13 10
Lakásmegoldást keresek 1 millió fo¬rintig Nk-án. Ajánlatokat „Lakás" je¬ligére, Nk. Pf.: 154-re kérek. (1729
K)
Keleti városrészben 2 erkélyes, 54
nm-es 2 szobás, összkomfortos laká¬
somat elcserélném másfélszobásra.
Minden megoldás érdekel. Tel.: 317-
186. (1727 K)
Nk-án 1+2 félszobás, tehermentes, 2.
emeleti OTP lakást elcserélnénk csa¬
ládi házra. Fizetés megegyezéssel.
Érd.: Nk. Kazanlak krt. J/D. II/8.
(1725 K)
Nk. Csengery u. 2. alatti, 84 nm-es öröklakásomat eladom. Érd.: 314-229 telefonszámon. (1725 K)
Másfél- y. kétszobás, földszinti, vagy I. emeleti, egyedi fűtéses lakást ven¬nék. Tel.: 314-420. (1724 K)
Önkormányzati 3 és félszobás lakást cserélnék 2 szobásra vagy kétszoba hallosra, egyedi fűtésűre (3. emele¬tig). Ajánlatokat „Király úti" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1723 K)
Eladó Nk-án, Vörösmarty u. 71. sz.
ház bolthelységgel és felszereléssel
együtt. Érd.: Varga István, Nk. Cor¬
vin u. 10/C. (1721 K)
Másfél vagy kétszobás lakást vennék Nk-án. Ajánlatokat „1 millió 300 eFt-ig" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké¬rek. (1722 K)
Összeköltözők, figyelem I 3 szobás, önkormányzati lakásomat kettő más¬félszobásra cserélném. Cím: Nk. Csengery u. 36. Dudásné. (1719 K)
Egyszobás albérletet fürdőszobahasz¬nálattal keresek Nk-án, vagy vennék

másfélszobás lakást. Ajánlatokat „Fontos" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké¬rek. (1717 K)
Gutorfölde, Jókai u. 33. alatt lakóház
melléképületekkel, 400 négyszögöl
telekkel és szőlő pincével eladó.
Erd.: Gutorfölde, Jókai u. 124. alatt,
egész nap. (1762 K)
Cserfői hegyen eladó 600 négyszögöl
birtok kordon művelésű szőlővel,
gyümölcsössel, lakható téglaépülettel
és teljes felszereléssel. Érd.: Nk. Pla¬
tán sor 4. VI. em. 39. Bármikor.
(1759 K)
Másfél szobás lakást keresünk meg¬vételre 1 millió forint készpénzért. Ajánlatokat „Tavaszi költözés" jel¬igére Nk. Pf.: 154-be kérek. (1756 K)
Megvásárolható, kétszobás önkor¬mányzati lakást keresünk magas ráfi¬zetéssel, lehet felújításra szoruló is. Ajánlatokat „Megbízható" jeligére kérünk, Nk. Pf.: 154-be. (1763 K)
1,5-2 szobás, egyedi fűtéses, világos
konyhás, külön WC-s, max. 3. eme¬
leti lakást vennék. Ajánlatokat levél¬
ben a 1157 Budapest, Nyírpalota u.
23. címre, vagy telefonon az 1-849-
957-es bp-i számon. Lukács Gábor.
(1755 K)
Látóhegyen a Csónakázó-tó közelé¬
ben szőlő, gyümölcsös és kerti mű¬
velésű, 672 négyszögöl terület pincé¬
vel, kűttal eladó. Helyijáratos 17 és
17/a busszal megközelíthető. Érd.:
délután, Szentes István Nk. Magyar
u. 23. (1754 K)
Nk-i, belvárosi, 63 nm-es, kétszobás lakás garázzsal, kertrésszel eladó. Érd.: Kinizsi u. 31. Tárnok. 17 óra után. (1752 K)
Két- és félszobás vagy háromszobás földszinti, vagy I. emeleti egyedi fű¬téses lakást vennék. Árajánlatot „Készpénz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1747 K)
3 szobás családi házat vennék Nk-án vagy környékén. Ajánlatot ármegjelö-
Mindazoknak a diákoknak, akik a Pécsi Universitáshoz tartozó felsőoktatási intézményekbe je¬lentkeztek - vagy már ott ta¬nulnak -, újabb 75 kollégiumi férőhelyet alakít ki az Univer-sitas Alapítvány. E helyek meg¬váltását, akárcsak '92-ben, is¬mételten felajánlották a városi, megyei önkormányzatoknak. Az ajánlatra január 31-ig várják a


léssel „Készpénz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1748 K)
2 szoba, összkomfortos, tehermentes, OTP lakás eladó. Érd.: a helyszínen, Nk. Teleki u. 3/A., V/28. vagy a 313-472 telefonszámon. (1743 K)
Kisbagolai hegyen 670 négyszögöl telek (szőlő és gyümölcsös) épülettel, teljes felszereléssel sürgősen eladó. Érd.: szombat, vasárnap 14 óráig, Nk. Corvin 3/A. 1/2. (1741 K)
Galamboki Rigó-hegyen 850 négy¬
szögöl szőlő, gyümölcsös, 50 csalá¬
dos méhészettel, teljes felszereléssel
eladó. Nk. Liszt F. 8. Szabó László.
(1740 K)
Siófok belvárosában (Sió u. végén) 255 négyszögöl közművesített, iker¬ház építésére is alkalmas ingatlan ré¬gi házzal eladó. Erd.: 847313-872 vagy 84/310-391 telefonszámon. (1738 K)
y K)
Szentgyörgyvári hegyen 650 négyszög¬öl terület konyhakertnek eladó. Tóth György, Nk. Téglagyári u. 45. (1736 K)
Bérlakás bérleti jogát átvenném. Minden megoldás érdekel. Nk. Zemplén Gy. 3/A. VI/36. (1713 K)
JAKMII
Trabantot vennék 20 ezer Ft-ig. Ajánlatokat „Sürgős" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1726 K)
Jó állapotban lévő Trabant kombi el¬
adó. Erd.: Szirovicza Miklós. Tel.:
311-207, vagy Nk. Kodály Z. u. 7.
(1622 K)
VW Golf GTI 1,6 injektoros sze-mélygépkocsi új rádiómagnóval, alufelnikkel, napfénytetővel kitűnő állapotban eladó vagy LADA SA¬MARÁRA cserélhető. Érd.: Nk. Bát¬hory u. 3. I. emelet. (1741 K)
Eladó 1 db 150 MZ ETZ motorke-
testületek válaszát. A dolognak csupán egyetlen szépséghibája akad: egy diák férőhelye a két évvel ezelőtti 220 ezer forinttal szemben ma 400 ezer forintba kerül. (A kanizsai közgyűlés hétfői ülésén a tervek szerint öt kollégiumi hely örökös megvál¬tásáról dönt majd, de remélhető¬leg más kimenetellel, mint an¬nak idején.)

január 14,

KANIZSA - APRÓ




MEG NINCS DONTES!...
A Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola
8800 Nagykanizsa, Sugár u. 13.
az 1993/94-es tanévtől új képzési modellt vezetett be az alábbi szakmacsoportokban:
GÉPÉSZET-ENERGETIKA (olajipar-gázipar), VEGYÉSZET-KÖRNYEZETVEDELEM, SZÁMÍTÁSTECHNIKA-INFORMATIKA.
1994. január 14-én, pénteken 14.30 órától
NYITOTT KAPUK NAPJÁN
szeretettel várjuk az iskola iránt érdeklődő tanulókat és szüleiket. A tantestület nevében:
Varga Zsófia igazgató
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Dukát Éva, Gombás Imre, Kovács Rita. Szerkesztőségi titkár: Bencze Ildikó. Külső munkatársak: Á. Kartai Csilla, Balogh Antal, Balogh László, Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Lukács Ibolya, Szirovicza Miklós, Tihanyi István, Tóth Ferenc, Varga József. rocKANdroll: Horváth Zoltán, Pécsi László, Pulai Gábor, Pnngor Attila. Zalaegerszegi munkatársak: Ferencz Győző, Völgyi Ferenc. Kaposvári munkatársak: Balázs Andor, Kirsch Veronika. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45^49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa, Terv u. 5. Tel.: 93/311-457. Felelős vezető: Mihalkó Lajos. Gazdasági vezető: Soős Sándomé. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor mb. vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: A megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
rékpár érvényes műszakival, ugyanitt 150-es ETZ alkatrészek. Vincze Jó¬zsef, Nk. Kodály Z. 1-3. D lph. II. em. 3. ajtó. (1732 K)
ALISKKLKT
N6 részére egy szoba, fürdő- és konyhahasználattal kiadó. Nk. Zemplén Gy. 3/B. IX/54. (1731 K)
Általános és középiskolás diákok
számítástechnika korrepetálását vál¬
lalom. Számítógép biztosítva. Érd.:
Egri Imre, Nk. Zemplén Gy. 3/A.,
vagy munkaidőben a 93/310'123-as
telefonon. (1630 K)
BOTAS TÍPUSÚ, 260 mm-es kor-csolyacipő eladó. Érd.: szombat, va¬sárnap, Nk. Rákóczi u. 1. (1700 K)
Kitűnő állapotban lévő 38-as női ir¬habunda és jó állapotban lévő ajtók, ablakok eladók méltányos áron. Tel.: 312-582. (1689 K)
Megszökött dec. 12-én 1 éves, róka kinézetű, zsemlevörös színű, kis tes¬tű, játékos, szuka kiskutyánk. Kérem a becsületes megtalálóját az alábbi címen értesítsen: Vaska Ferenc, Nk. Űrhajós u. 14/14. (1708 K)
Parabola antenna eladó. Érd.: Ho¬mokkomárom, Petőfi S. u. 23. (1709
K)
heverő eladó, (az udvarban).
Új franciaágy és új Erd.: Nk. Király u. 8. (1704 K)
Megbízható köztiszteletben álló csa¬lád eltartási szerződést kötne -esetleg életjáradékot fizetne - egye¬dülálló személlyel vagy idős házas¬párral. Cím a szerkesztőségben. (1702 K)
Vadonatúj számítógép áron alul sür¬
gősen eladó. 486 DXZ-66 alaplap
(INTEL PROC, 3LB), Baby ház, 4
M RAM, 512 K videovezérlő, 1.2
M floppy, IDE PLUS ZS1P16, 101
gombos billentyűzet, 250 M win¬
chester. Ára: 160.000 Ft. Érd. sze¬
mélyesen: 19-20 óra között: Nk.
Platán sor 12/4. Bánfalvi. Telefonon:
(l)-221-3556. Ugyanitt eredeti SO-
UND BLASTER PROZ hangkártya
szoftverekkel 17.000 Ft-ért eladó!
(1710 K)
Kettes eke eladó. Érd.: Rigyác, Sza¬
badság út 35. (1711 K)
Iker mély babakocsi eladó. Nk. Őr¬torony utca 20/B. (1712 K)
Törzskönyvezett németjuhász kisku¬tyák eladók. Erd.: Polgári László. Bajcsa, Törökvári út. (1715 K)
Felhívás
A Magyar Máltai Szere¬tetszolgálat Nagykanizsai Cso¬portja a .vajdasági magyarok megsegítésére tartós élelmi¬szereket, konzerveket gyűjt. A Vajdaságban járt munkatársaik beszámolója szerint a volt Ju¬goszlávia ezen területén is nagy az ínség, ezért kérik, hogy aki tud, segítsen. Az adományok át¬vételére ügyeletet tartanak a Zárda utca 2. szám alatti volt ferences rendi kolostorban, csü¬törtöktől egy hétig (január 13-tól 20-ig), 15-től 17 óráig. Ezúton is köszönetet mondanak az eddi¬gi adományokért a DKG Rt.-nek, akik 24000 Ft értékű húskon¬zervvel, és a DKG EAST Kft.-nek, akik 20000 Ft-nyi burgo¬nyával járultak hozzá a segély¬akcióhoz.


10 db hollandi ablakkeret és gumós begónia, kardvirággumók eladók. Nk. Határőr u. 6. (Í718 K)
POPCORN kukorica-pattogtató gép bérbeadó. Érd.: 313-817 telefonszá¬mon este. (1726 K)
Kárpótlási jegy készpénzért eladó. Érd.: 93/314-585. (1730 K)
Üzlethelyiség Kanizsán! 3 szin 72 nm-es, 75%-ban kész. Erd.:
szintes, Nk.
Terv u. 4. (A Rendőrség mellett.)
Tel.: 312-058. (1733 K)
Esztergályos műhely gépekkel, szer¬
számokkal kiadó: 1 db MVE (0
700x3000), 1 db műszer (0
300x500). Ugyanitt mély, búzakék,
vehér babakocsi eladó. Tóth
György. Nk. Téglagyári u. 45.
(1737 K)
Eladó DCR 3090-es Videoton hang¬
fal 50 Wattos 12000 Ft-ért, 3 csa¬
tornás Hieverő 6000 Ft-ért, valamint
IZS furgon bontásra ill. alkatrész¬
ként eladó. Gyermekfelügyelőt kere¬
sek hetente 1 alkalomra. Cím: Da-
najka Zoltánná, Nk. Magyar u. 32.
Egész nap. (1739 K)
Commodore 64-et vennék floppyval, joystick-kai, esetleg játéklemezekkel. Ajánlatokat „Reális ár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1734 K)
Alapfokú angol nyelvoktatást és kor¬repetálást vállalok. Nk. Rózsa u. 13. 8. em. 49. Érd.: 16 óra után. (1740
K)
Német sport babakocsi nejlontetővel és esővédővel eladó. Érd.: Nk. Pos¬takert u. 9. Dániel. (1744 K)
15-20 nm körüli helyiséget bérelnék. Ajánlatokat „Műhelynek" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1745 K)
Városközpontban üzletnek, irodának, műhelynek, raktárnak is alkalmas
Mint már közöltük, a Liga Szak¬szervezet országos választmánya január 6-i ülésén dönt a területi szolgáltató központok - benne a nagykanizsai irt»da - helyszínének kijelöléséről.
Nos, Budapesten sor került or¬szágos választmányi ülésen „belhá-ború" tört ki, s ezért a választ¬mány nem tárgyalta a témát (az ülés napirendje keretében - Hat-házy Ágnes lemondása mellett — a tagok 27:2 arányban bizalmatlansá¬gi indítványt fogadtak el a felfüg¬gesztett őry Csaba országos elnök és Gaskó István érdekegyeztetési alelnök személye ellen - a Liga elmúlt egyévi munkájával szembe¬ni elégedetlenségüket kifejezve).
- Január 7-én és 10-én a Liga Tanács a témában rendkívüli ülést tartott, amelyeken közleményt fogal¬maztunk még és határozatokat hoz¬tunk független szakszervezetünk to¬vábbi zavartalan működése érdeké¬ben. A Liga Tanács irányításával a Keszthelyen élő Pétervári András alelnököt bíztuk meg. Döntés szüle¬tett arról is, hogy január 21-én

helyiség reális áron kiadó. Érd.:
311-656 telefonszámon, egész nap.
(1746 K)
8 általánost végzett, 30 éves, meg¬bízható fiatalember munkát vállalna Nk-án - portás, őr, különféle érték¬megőrző, gépkocsikísérő, kereskedel¬mi kisegítő, vagy hasonló munkakö¬rökben. Cím a szerkesztőségben. (1750 K) ■
Pakolós gyermekágy 7000 Ft-ért és 25 db-os evőeszközkészlet 3500 Ft-ért eladó. Érd.: 311-105 telefonszá¬mon, napközben; este v. hétvégén a 311-361 számon. (1751 K)
Szuper Color színes tv, nem távkap-csolós eladó 15000 Ft-ért. Nk. Ci¬gány u. 67. (1753 K)
Társkereső szolgálatunk várja kedves Ügyfeleit. Hölgyeknek most kedvez¬mény! Válaszborítékot kérünk! „VIKTÓRIA" Zalakaros, Pf.: 132.
(1757 K)
Matek korrepetálást vállalok. Érd.: 16 óra után. Nk. Munkás u. 14/D. IV/16. (1758 K)
Többfunkciós, NSZK gyártmányú babakocsi (mélykocsi, sportkocsi, Mózes-kosár) kitűnő állapotban el¬adó. Irányár: 16000 Ft. Salamon Sándor. Nk. Teleki 15/B. fsz/1. (1760 K)
Olyan 20-30 év közötti hölgyet vagy urat keresünk, aki most induló vál¬lalkozásunkba társulna. Feltétel: mi¬nimum érettségi és B-kategóriás jo¬gosítvány. Érd.: 93/314-099 telefon¬számon, 17-étől naponta 17 óra után! (1761 K)
13 hetes ROTTWEILER törzsköny-vezett kiskutyák beoltva baráti áron eladók. Érd.: 8864 Tótszerdahely, Kossuth L. u. 36. Lukács Attila. (1728 K)
rendkívüli választmányi ülést tar¬
tunk. Ennek napirendjén azonban
nem szerepel a területi szolgáltató
központok helyszínének kijelölése.
Hozzáteszem, hogy a történtek nem
veszélyeztetik az országban működő
alapszervezetek és a területi szövet¬
ségek tevékenységét - tájékoztatott
Nemes Lajos, a Liga Dél-Zalai Szö¬
vetségének szervezési ügyvivője, or¬
szágos választmányi és Liga Tanács
tag. T. I.


I'ARTNI:KKKKI:SO
Érzelmekben gazdag, értelmiségi nő keresi intelligens, lehetőleg diplomás társát 45 éves korig. Leveleket „VÖ¬RÖS ROZSA" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1655 K)
48 éves férfi (172/70) keresi hasonló korú hölgy társaságát. Leveleket „Boldogabb újév" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1680 K)
Arányos alkatú, szép arcú, 37 éves,
rendezett körülmények közt élő, füg¬
getlen, csinos, barna hölgy keresi fl-
nomlelkű, független, rendezett körül¬
ményekkel bíró, 47 év körüli, okos,
mélyérzésű, elvont tudományok
irányt érdeklődő, nem mindennapi űr
ismeretségét házasság céljából. Le¬
veleket „Keresem a másik felem" je¬
ligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (1684
K)
20 éves, 170 cm magas, sportos, jó alakú, bájos arcú, önmagára és part¬nerére igényes nő keresi egziszten¬ciálisan megfelelő úr ismeretségét 30 éves kortól házasság céljából. Leve¬leket „Találjunk egymásra" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1685 K)
36 éves 160 cm magas, szolid fia¬talember megismerkedne 40 éves ko¬rig barátságos és jólelkű nővel há¬zasság céljából. Fényképes, bemutat¬kozó leveleket várok. Leveleket „Boldogság, szerelem" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1714 K)
Lakással nem rendelkező, jólelkű (40-50 év közötti) hölgy ismeretsé¬gét keresem tartós kapcsolat, esetleg házasság céljából, aki hozzám köl¬tözne. Leveleket „Akácvirág" jeligé¬re, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1735 K)
54 éves özvegyasszony társaság hi¬ányában ezúton keresi társát. Füg¬getlen, intelligens, korrekt úr szemé¬lyében 58 éves korig. Leveleket „Harmónia" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1749 K)
Szeretettel várom annak a korban hozzámillö, házias, családszerető, fi¬nomlelkű, legalább középfokú vég¬zettségű hölgynek a levelét, aki egy 47/177 értelmiségi férfi életét bol¬doggá tenné. Lakás, kocsi van. Vá¬laszokat „Harangvirág" jeligére, Nk. Pf.: 154-re kérem. (1742 K)
Nyugdíjas hölgy 65-70 éves, intel¬ligens, antialkoholista urat keres, aki hozzá költözne. Mindenem megvan, csak egy hűséges társ hiányzik. Le¬veleket „Kölcsönös megbecsülés" jeligére, Pf.: 154-be kérek. (1690 K)



KANIZSA - HÍREK

I




PAPÍRKIRÁLY
Csatlakozás az IEF-hez
érdekeit. Ezért folyamatosan ságok megvizsgálását, a jog¬kívánnak működtetni egy szabályi ellentmondások kor¬egyeztető, konzultatív tanács- rekcióját, a fiatalságot érintő kozást, amely véleményt nyil- . káros hatások orvoslását, vánít és javaslatot tesz az il- E szervezethez január 25-ig letékes államhatalmi, közigaz- csatlakozhatnak a Miniszterel-gatási, önkormányzati szervek¬nek új jogszabályok megalko¬tására, a hatályos jogszabá¬lyok felülvizsgálatára. Ezen
kívül állást foglal az ifjúságot érintő kérdésekben és kezde¬ményezi a feltárt szabálytalan-
ÁLLAS ♦ ÁLLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ
Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban,
illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Feltétel Kereset
varrónő , szak- és bet. munka 9000-12000 Ft
női betanított munka
(TUNGSRAM, HONI BT.) 13000-20000 Ft
takarítónő (SZEMAFOR BT.) 12000-14000 Ft
Kanizsa a GE világdokumentációs rendszerében
szakm. + pénzt. kép. 13000-15000 Ft
szakmunkás-biz. középfokú kép. érettségi érettségi
lWivebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról (ZV1VIK Kir. Nk., Fű u. 24. szám) a közvetítői csoportnál adunk, r. emelet 111. szoba. Ügyfélfogadási idö: hótlo-kl'dtl-s/erda: 8.00-12.00 és 13.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 és 13.00-14.00 óra között.
HangÁr kél helyen is
Legutóbbi számunkban hírt adtunk a HangÁr Hangművé- j szeti és Oktatási Központról, , annak kanizsai terveiről és ' helykeresésükről. A napokban j eldőlt, hogy a sokak által-Ud- í vözölt iskola a következő tanévtől hol fogadja növendé¬keit. A szóbajöhető helyszí¬nen közül - tulajdonjogi okok miatt - egyedül a HELY klubot vetették el. így a volt Ifjúsági Házban - ahol színpadot, színháztermet és egy tantermet kapnak - nyer majd elhelyezést a második és harmadik évfolyam. Az el¬sősöknek azonban, mivel ők családias kis csoportokban tartják foglalkozásaikat, ez nem felel meg, ezért nekik Szabó Imre ajánlotta fel a Cabrio Club felső helyiségeit, melyeket szeptember tizedi¬kén vesznek birtokba. (A jö¬vőben esetleg a bár belső ud¬varán még színpadot is építe¬nek számukra.) Ám addig is jónéhány alkalommal talál¬kozhatunk a városban és kör¬nyékén a HangÁr növendéke¬ivel. Először február 25-én vagy március 5-én mutatkoz¬nak be Balassi Magyar Elekt¬rájával vagy a Paraszt Bibli¬ával. Júliusban már leköltözik Kanizsára a második évfo¬lyam, s a nyár utolsó hónap¬jától előadásokat tartanak majd a városban és vonzás¬körzetében. Szeptember 5-én pedig bemutató előadáson is¬merheti meg tudásukat Kani¬zsa közönsége.
- kovács -
A GE-Turigsram magyaror¬szági gyáraiban Global Doku¬mentációs Rendszer néven szá¬mítógépre viszik a cég konst¬rukciós, csomagolási, technoló¬giai és minőségbiztosítási doku¬mentációit - adta hírül a Fény¬forrás című vállalati lap. A rendszer kanizsai elemei - há¬rom számítógép — már szeptem¬berben megérkeztek a gyárba,

Az Ifjúsági Koordinációs Titkárság számos civil szerve¬zet bevonásával, valamint a Humán és Ifjúságpolitikai Ka¬binet elnökének jóváhagyásá¬val kidolgozta a terveik sze¬rint létrehozandó Ifjúságpoliti¬kai Egyeztető Fórum (IEF) működésének rendjét, felépíté¬sét. E fórumnak azok a szer¬vezetek lehetnek tagjai, me¬lyek összefogják a fiatalokat és e korosztály érdekében ténykednek. (Az IEF-hez nem csatlakozhatnak a több tag¬szervezetet tömörítő szerveze¬tek helyi, regionális és szak¬mai tagszervezetei.) A megala¬kítandó fórum célja, hogy megfogalmazzák, valamint ha¬tékonyan képviseljék és érvé¬nyesítsék a fiatalok jogait és
amelyekre már meg is kezdték az adatok felvitelét. Az ily mó¬don komputerbe táplált anyagok ez év első negyedévétől - an¬golra fordítás után - közös szoftver segítségével folyamato¬san kerülnek majd a GE világ¬dokumentációs rendszerébe, amely a tervek szerint teljes egészében 1995-re készül el.
- ács

éleim, bolti eladó ápolónő
számítástech. munkatárs mechanikai műszerész üzletkötő, ügynök

ligettel gyarapodott az elmúlt hét pénteken vá¬rosunk. Hivatalosan ugjanis ekkor nyitotta meg kapuit a Király utca 29. s/,am alatti felújított házban a Pr» Formát Kft. Papírkí- Áruhá/a, mely az or¬szág huszonegyedik Pátria-Nyomell - papír és nyom-tatvány « Márkaboltjaként üzemel majd. A reprezenta¬tív üzletet a kft. ügyvezető¬je, Németh J«n(t és Tar-nóczky Attila országgyűlési képviselő ajánlotta beszédé¬ben a megjelentek figyelmé¬ig
— k —
nöki Hivatal Ifjúsági Koordi¬nációs Titkárság, Budapest, 1357, Pf.: 2. címén mindazok, akik a kiírásnak megfelelnek és egyetértenek az IEF célki¬tűzéseivel.
- ta
12000-15000 Ft 17000-18000 Ft 25000-26000 Ft 12000-20000 Ft
ÁLLAS

Jövő pénteki számunkban:
HELYI ADÓK MELLÉKLET
A tizenhat oldalas melléklet tartalmazza az adóbevalláshoz, szükséges adatlapokat is.
Keresse a/, újságárusoknál. :i boltokban és a rikkancsoknál!



DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 25 Ft
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
VI. évf. 3. sz. 1994. jan. 21.




FEBRUÁR 1-EN NYIT
A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI
(ÉS EXPO) ALIRODA
Január 14-én végre pont ke¬rült Nagykanizsán a hónapok óta húzódó vállalkozásfejleszté¬si (és egyben az 1996. decem¬ber 31-ig működő EXPO) al-iroda létesítése ügyében. Dr. Pálfi Dénes, a Zala Megyei Közgyűlés, egyben a Zala Me¬gyei Vállalkozásfejlesztési Ala¬pítvány (a továbbiakban: ZMVA) Kuratóriumának (Zala¬egerszeg) elnöke; dr. Kereskai István, Nagykanizsa város pol¬gármestere és Szakony Szilárd, a Nagykanizsa és Vidéke Ipar¬testület elnöke EGYÜTTM۬KÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS-t írt alá arról, hogy 1994. február 1-től vállalkozásfejlesztési al-irodát létesítenek, majd működ¬tetnek Nagykanizsán.
A megállapodás szerint a ka¬nizsai ipartestület a Berzsenyi út 2la. sz. alatti székházában húsz négyzetméter alapterületű irodahelyiséget térítésmentesen biztosít - fűtéssel, világítással, takarítással és a mellékhelyisé¬gek használatával; irodabúto¬rokkal, telefonvonallal és tele¬fonnal; a gépelési, adminisztrá¬ciós és postázási feladatok vég¬zésével együtt.
A ZMVA április 15-ig saját
I 56 323 " I
Január tizedike és tizenhetedike | között városunkban tizenhét újszü- | lőtt látta meg a napvilágot és húsz | polgár tért örök nyugalomra. Ezért | városunk állandó lakóinak száma hárommal kevesebb, mint az el¬múlt héten. A házasulási kedv vi¬szont ismét növekszik, a Vasem¬berház házasságkötő termében ugyanis hét fiatal pár esküdött egymásnak örök hűséget. - k -

költségén felszereli az alirodát egy db számítógéppel, a szük¬séges programokkal (szoftve¬rekkel), nyomtatóval és mo¬demmel együtt; egy db fekete¬fehér másológéppel, egy db te¬lefax készülékkel, egy db asz¬tali írógéppel. Mindezek kar¬bantartását saját költségén rendszeresen biztosítja.
A ZMVA saját anyagi forrá¬saiból rendszeresen biztosítja az alirodában dolgozó munka¬társak) tevékenységével a vá¬ros és környéke kis- és közép¬vállalkozásainak segítésére bi¬zonyos meghatározott szolgál¬tatásokat és programokat.
A felek kinyilvánították,
hogy a városi alirodában dol¬
gozó egy fő vállalkozásfej¬
lesztési menedzser kiválasztá¬
sát a kanizsai szakemberek
közül a ZMV Megyei Iroda
(Zalaegerszeg) ügyvezető
igazgatója, a kanizsai önkor¬
mányzat és ipartestület veze¬
tése közösen végzi a kiválasz¬
tási szempontok és bérkeretek
figyelembe vételével. A mun¬
káltatói jogot a ZMV Iroda
(Zalaegerszeg) ügyvezető
igazgatója gyakorolja, a mun¬kaszerződés megkötésével és
— Az SZDSZ—Fidesz nagyka¬nizsai 1. sz. választókerület (Palin) önkormányzati képvise¬lőjelöltje: SABJÁN IMRE isko¬laigazgató, aki az 1994. február 19-i időközi választásokon SZDSZ, Fidesz támogatással in¬dul.
(További választási és politikai információink a lap 6-7; 22. és 23. oldalán olvashatók.)

a munkaköri leírás meghatáro¬zásával együtt.
A kanizsai önkormányzat vál¬lalja, hogy a ZMVA részére 1996. december 31-ig évente egymillió forint alapítványi tá¬mogatást biztosít, amelyből a ZMVA havonta fedezi az aliro-da bér- és személyi kiadásait, a kiküldetések utazási és napi¬díj költségeit.
A ZMVA támogatja, hogy az aliroda Nagykanizsa város EX-PO-val kapcsolatos feladatait is összefogja, koordinálja és el¬végezze.
Amint azt Szakony Szilárd¬tól, a kanizsai ipartestület elnö¬kétől megtudtuk, az egy fő vál¬lalkozásfejlesztési menedzser ki¬választására pályázatot írnak ki. A jelentkezőknek január 27-én (csütörtökön) reggel 9 órakor tá¬jékoztatót • tartanak a kanizsai ipartestület Berzsenyi u. 2/a. sz. alatti székházában. Felvételi elő¬írás: egyetemi vagy főiskolai végzettség és nyelvismeret.
A megállapodást kötő felek szóban megegyeztek abban is, hogy néhány hónapon belül újabb személyt vesznek fel az alirodába.
T. I.


BASKÍR-MAGYAR KAPCSOLAT
A MOL Rt. meghívására né¬hány napig hazánkban tartózko¬dott az ufai Kőolaj- és Földgáz¬bányászati Egyetem 30 fős de¬legációja. Kanizsán egy teljes napot töltöttek a Zsigmondy— Winkler Műszaki Középiskolá¬ban. A vendegek a délelőtti program során megtekintették az intézményt, majd videofilmről kaphattak információkat a helyi olaj- és vegyipari szakem¬berképzésről. A program további része volt a gyakorlati oktatóte¬lep bejárása. A vendégek elisme¬réssel szóltak azokról a tantermi eszközökről, az ideális környe¬zetben telepített különféle be¬rendezésekről, melyek nélkülöz¬hetetlenek a gyakorlati tudás megszerzéséhez. A szakem¬bereket leginkább érdekelte a nálunk sikeresen alkalmazott másodlagos és harmadlagos CH kitermelés folyamata.
Mint azt Varga Zsófia igazga¬tónő elmondta, az iskola külföl¬di kapcsolatainak jelentős ese¬ménye volt a szakmai és baráli találkozó. Az oktatás vonatkozá¬sában szóba jöhet a tanterv, az oktatási tematika kölcsönös egyeztetése, esetleg cseréje, az itt végzett diákok tanul¬mányainak ottani folytatása, s a hazai olajipart illetően még üz¬leti kapcsolatok is kialakulhat¬nak. A szívélyes fogadtatásra meghívással válaszoltak az ufai egyetemváros küldöttei.
Tóth Ferenc

Ma: HELYI ADOK MELLEKLET
A tizenhat oldalas melléklet tartalmazza az adóbevalláshoz szükséges adatlapokat is.

wmmmm
w

KANIZSA - HÍRHOZÓ

IV94. január 21J



Jelentős szervezeti változások
a Magyar Posta helyi körzeti hivatalánál
A minap meglátogattuk Nagykanizsán, az Ady Endre út 10. sz. alatt lévő Magyar Posta Rt. Pécsi Igazgatóságá¬nak Nagykanizsai 1. Sz. Kör¬zeti Hivatalát, ahol Bolf György hivatalvezetővel a kö¬zelmúltban történt belső szer¬vezeti változásokról és a la¬kosság széles rétegeit is érintő aktuális témákról beszélget¬tünk.
- Az elmúlt évek során főleg a számadás területén voltak jelentős szervezeti változá¬saink. Az első volt ezek között Nagykanizsa területén a napi¬lapok előfizetésének számító¬gépre való vitele, amelyet az¬tán később - az elmúlt eszten¬dő második felében - kiter¬jesztettünk a város vonzáskör¬zetében lévő, hozzánk tartozó 48 település postahivatalaira is. Érzékenyen érintette hiva¬talunkat a Journal Kiadói Kft.
1993. negyedik negyedévben
közölt azon bejelentése, hogy
1994. január 1-től a Zalai
Hírlap előfizetőinek újságkéz-

besítésével a Magyar Média¬szerviz Kft.-t bízták meg, amely a postánál kisebb kéz¬besítési költséggel és sokkal gyorsabban - már a hajnali órákban - kívánta megoldani a feladatot. Az erőfeszítések ellenére az előállt új verseny¬helyzetet pécsi központi szer¬vünk — a kétszázmillió forint évi zalai bevételi kiesés elle¬nére - megakadályozni nem tudta - mondta bevezetőben.
Ez az 1. sz. körzeti posta¬hivatal oldaláról Nagykanizsa viszonylatában a gyakorlatban azt jelenti, hogy a korábbi 28 kézbesítő területet és kézbesí¬tőt 15-re, a helyettesítő kéz¬besítőket 5-ről 3-ra csökken¬tették, mivel a város közigaz¬gatási területén a kb. 11.700 példáriyban terjesztett Zalai Hírlap jelentette az előfizetett napilapok arányának 80-85 százalékát. (Ez az arány a kör¬nyező településeken 70-80 százalék.) Az egy kézbesítő által bejárt terület a városban a korábbi 3-5 km helyett 10-

15 km-re nőtt, a munkaidő tel¬jes kihasználása illetve a mun¬kadíj változatlanul hagyása ér¬dekében. Az átszervezéssel a város peremterületein most már tudják teljesíteni a napi¬lapok fővárosi kiadóinak azon kívánalmát, hogy újságok reg¬gel 9 órára az előfizetők pos¬taládáiba kerüljenek. A kény¬szerű átszervezés 11 kézbesítő közös megegyezéssel történt távozását jelentette, 3 főt pe¬dig a hivatalon belül más munkakörbe helyeztek át.
Említést érdemel, hogy a hírlapkézbesítők havi nettó át¬lagkeresete 8-12 ezer forint között ingadozik, ezen kívül munkaruha, cipő, esőkabát, té¬likabát, kesztyű, bundasapka, kerékpár, táska, havi 1200 Ft étkezési hozzájárulás és havi 400 Ft távbeszélő-kedvez¬mény, valamint csomagdíj¬kedvezmény is megilleti őket.
- A város területén lévő 13 hírlapboltban illetve árusító pavilonban havi viszonylatban négy-öt millió forintot forgal-

a számomra érthetet¬lenül Zalaegerszegről irányí¬tott lapárusok. Pedig ezt a fel¬adatot mi is el tudnánk látni - tette hozzá.
Más szakmai irányba áttérve a hivatalvezető elmondta, hogy az elmúlt néhány évben alakult gazdasági társaságok irányából - különböző eszkö¬zök, növények stb. miatt -meghétszereződött(I) náluk a csomagküldemények kézbesí¬tése. Nem kis feladatot oldot¬tak meg 1993 novemberében levél- és pénzkézbesítő postá¬saik, a rendkívüli nyugdíjak 5 nap alatt végzett kézbesítésé¬vel. Ezeket a postai dolgozó¬kat nemrégiben központilag új formaruházattal látták el.
- Érzékenyen érintette hiva¬talunkat - elsősorban főpénz¬tárunkat - a bankok és pénz¬intézetek ez év eleji, gépesítés¬sel járó átszervezése, amely¬hez sajnos igazodnunk kellett. Egyes dolgozóink „napszá¬mosai" a tőlünk független Postabank Rt.-nek, amelyhez szerződéses viszonyunk fűző¬dik. A munkát végző betétke¬zelők révén vállalatunk külön jutalékban részesül - mondta.
A hivatalvezető helytelení¬tette, hogy az általa irányított körzetben a levélküldemények feldolgozása Balatonszent¬györgyön történik! A pártál¬lam évei derekán a Magyar

:■:■:■:■:■:■:■:■:-:■:■:■:■:■:■:■:■:-:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■


KANIZSAI KERESTETIK
Euronet: európai kapcsolatok
EURONET
Településfejlesztési Információs Rendszer Programiroda
Ma a helyi önkormányzatok területfejlesztésének három fő akadálya van. Az, ami Monte-cuccoli szerint a háborúhoz kell: pénz, pénz és pénz. Úgy tűnik
- nem biztos! -, hogy ha valaki
tagként vagy kívülállóként
igénybe veszi a Rotterdamban
ismert, de hatvani központú
Euronet üzleti tájékoztató-tájc-
kozódó hálózat szolgáltatásait,
az mérsékelheti a kiadásait. Bol-
la Lajos Zalaegerszegen a terü¬
leti főnök. Ideiglenes irodája a
ZÁÉV-székház melletti lépcső¬
házban van, ugyanitt csörög a
313-456-os telefon. Minderről
tehát Bolla úr teljes részletes¬
séggel tud beszélni. Is.
Is, mert mutatni tud egy köny¬vet, amelyben Győrtől Hatvanig
- a magyarországi központig —,
Füzesgyarmattól Zalaegerszegig
megtudható, hogy melyik falu¬
ban, városban milyen település¬
fejlesztő tervek várnak megvaló¬
sítókra, társulókra, vagy milyen

ingatlanok vevőkre. A hálózati tagok ingyen, mások pénzért részletes tájékoztatást kapnak mindezen tervekről, ingat¬lanokról, a lényeges jellemzők¬ről, kicserélhetik értesüléseiket, ajánlataikat; afféle ötlettőzsdét is tarthatnak az Euronet közve¬títésével. Ez eléggé pénzkímélő módszer. A hálózat mozgatója a Pomezansky-féle tévéműsorból megismert dr. Kasza Sándor több okleveles szakember a hat¬vani Esze Tamás utcában, vagy¬is: a Fölkínálom című műsorban is esélyük van a bemutatkozásra a hálózati tagoknak.
Bolla Lajos arra is fölhívta a figyelmet, hogy ennek a rend¬szernek a vállalkozók, polgár¬mesteri hivatalok is jól kama¬toztathatják a lehetőségeit. Megtudhatják, hol van és mi¬lyen, mennyire fizető meló. Például január 31-én lesz a lap¬zártája annak a településfejlesz¬tési kézikönyvnek és szaknév-

sornak, amelybe még jelentkező¬ket várnak és amely közli ha¬zánk mind a 3017 településének alapadatait, fejlesztési terveit az összes településfejlesztési és környezetvédelmi jogszabállyal együtt.
A mindebből következő köl¬csönös ismeretség egyféle bizto¬sítéka is a megbízhatóságnak. A hálózat minden tagja vagy a vele kapcsolatban álló szervezet biz¬tosan tudhatja, hogy a fölajánl¬kozó mire képes és tud-e fizetni. Itthon és külföldön is; ebben a hatvani nemzetközi adatbank tud segíteni. A mai átveréses világ¬ban ez is pénzkímélő lehetőség.

A hálózat - a többi között -pénzügyi, adó-, reklám-, könyv-

vizsgáló, piackutató - és találó! —, jogtanácsosi, jogi képviseleti, műszaki, településtervezési szak¬embereket is bocsát a hozzá for¬dulók rendelkezésére. Rend¬szeresen tart tanácskozásokat. Február 14-16-án például Lilla¬füreden. A hálózati tag résztve¬vők máris megtakaríthatnak fe¬jenként 15 ezer forintot azzal, hogy csak a szállásköltséget fi¬zetik, s ez nem több 5 ezer fo¬rintnál.
A hangsúly a környezetkímé¬lésen, a természet gondozásán van. Ehhez külföldi szakértőket is bevon a hazai munkába. Máris jó kapcsolatot épített ki az Eu¬ronet a megyei önkormányzatok gazdasági és településfejlesztési osztályaival — a zalaival is —, valamint a köztársasági megbí¬zottakkal.
Városunkban most keresik a legalább érettségizett, vállalko¬zói igazolványos munkatársakat. Addig a zalatárnoki Gyarmati Tímea várja az érdeklődőket a 366-253-as telefonon.
F. Gy.

14M.j«nárll. ( KANIZSA - HÍRHOZÓ 3


Felvételik középfokon
CIKKÜNK NYOMÁN
Postára rákényszerített több központú szovjet rendszerrel a magyar szakemberek zöme soha nem értett egyet. Nevet¬ségesnek tartja, hogy például a Nagykanizsán vagy Zalaka¬roson feladott leveleket, leve¬lező- és képeslapokat a dél¬utáni órákban begyűjtik, tú¬rajáratokkal este Balaton¬szentgyörgyre szállítják, ott az éjszaka folyamán feldol¬gozzák (lebélyegzik, osztá¬lyozzák, a településekre vá¬logatják stb.) és másnap haj¬nalban a túrajáratokkal visszajuttatják eredeti színhe¬lyükre, kézbesítésre! Hogy e tekintetben mikor lesz válto¬zás, visszaszervezés, azt nem tudja... Várják a központi in¬tézkedést a totó-lottó gépesí¬tést rendszer közelgő zalai -benne a nagykanizsai és vá¬roskörnyéki - átszervezésével kapcsolatos teendőkre... A Magyar Posta Vállalattól há¬rom évvel ezelőtt levált MA-TÁV Rt.-vei fó partnerkap¬csolatban vannak.
A kanizsai 1. sz- körzeti hi¬vatalhoz 325 dolgozó tarto¬zik. Ebből az Ady úti köz¬ponthoz kapcsolódóan 130 fő tevékenykedik a belső és kül¬ső munkákon, a 2. sz. (vas¬útállomási), a 3. sz. (kiskani-zsai), a 4. sz. (keleti város¬részi), az 5. sz. (miklósfai), a palini és a bajcsai hivata¬lokban 15-en, a 48 község¬ben pedig 180-an dolgoznak.
- Közeli terveink közé tar¬tozik, hogy felülvizsgáljuk a város területén lévő utcai postaládákat, különös tekin¬tettel az új lakótelepekre. Ko¬moly lakossági igény van a Dél-Zalai Áruház északkeleti sarkán, a Csengery át-Deák tér sarkán és az Erzsébet té¬ren egy-egy postaláda elhe¬lyezésére is. Ezeken kívül is várjuk az állampolgárok megoldható egyéb javaslatait - mondta végül Bolf György hivatalvezető.
(ti-nyi)
Ml OTTHON
VAGYUNK
KANIZSÁN!
Telefon: (93) 312-305 (93) 310-540
Önnél is?


Országszerte, így Nagykani¬zsán is megkezdődtek a '94/95-ös tanév előkészítési munkálatai. Többek között ezért hamarosan sor kerül majd a középiskolai felvételi vizsgák lebonyolítására is. Lapunk utánajárt, milyen fel¬vételi követelmények elé állítják a különböző középfokú oktatási intézmények az idén végző 843 nyolcadikost. Az iskolák több mint felében különböző felvételi megmérettetésnek vetik alá a je¬lentkezőket, nem így a Széche¬nyiben és a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskolában, ahol a felvételibe az általános iskolai bizonyítvány lesz a mérvadó. E két intézményben a gyerekek 5-6—7. osztályos év végi jegyei és a 8. osztály félévi bizonyítványa számít majd. Természetesen ez vonatkozik a városban több he¬lyen működő általános gimná¬ziumi osztályokra is. Felvételi vizsgát kell viszont tenniük a je-
Lapunk hasábjain Sze¬gedi János egy elhunyt is¬merőse kapcsán arról a kételyéről tájékoztatta ol¬vasóinkat, hogy valójában ki is rendelkezik a rokon nélkül elhalálnzó ember¬társunk holttestével. Erre lapunk jogi szakértője a jelenben életben lévő tör¬vények alapján válaszolt is. Az ügy azonban az egészségügyi miniszterig is eljutott. Ezt adjuk most közre.
Tisztelt Szegedi Úr!
Mellékelten megküldöm Surján László Miniszter Úr levelének másolatát.
ígérhetem, hogy az új egész¬ségügyi törvény tárgyalásakor -ha még abban a helyzetben le¬szek - akár módosító indítvány benyújtásával is hozzá fogok já¬rulni az Ön által jogosan felve¬tett probléma megnyugtató meg¬oldásához.
Felvetését köszönve, kívánok boldog új évet.
Tisztelettel:
Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő
Tarnóczky Attila úrnak, országgyűlési képviselő Nagykanizsa
Tisztelt Képviselő Úr!
A hozzátartozók nélkül elhuny¬tak további sorsával kapcsolat¬ban írt levelére az alábbiakról tájékoztatom:
Az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 66. paragrafusa rendezi az orvostudományi egye-

lentkezőknck a Cserhátiban, amennyiben az elektronikai, il¬letve a gyártástechnológiai-szá¬mítástechnikai osztályban kíván¬nak továbbtanulni. Ezeknek a gyerekeknek magyarból és mate¬matikából kell számot adni tu¬dásukról, és egy felvételi elbe¬szélgetésen is részt vesznek majd. A Batthyány-gimnázium speciális nyelvi képzésére jelent¬kezőknek is vizsgát kell tenniük, amelynek keretében nyelvi ké¬pességeikről adnak számot nyelvtani teszt keretében. Ide¬gennyelvi tudásukról már a kö¬zépiskolába jutás után tesztelik csak a diákokat. Február 24-én kerül sor a Thury-szakközépis-kola írásbeli felvételijére, amely magyar nyelvből és matematiká¬ból lesz. A felvételi követel¬mény egyébként az általános is¬kolai törzsanyagból kerül össze¬állításra, írásbeli és szóbeli vizs¬gát is kell tenniük azoknak a
temek részére tanítás céljából történő holttest-átadás kérdéseit. Eszerint holttest a fenti célból akkor adható át, ha
— az átadáshoz az elhunyt még
életében hozzájárult, vagy
— nem jelentkezett olyan hoz¬
zátartozója, aki eltemettetéséről
(elhamvasztásáról) gondoskodna,
vagy
— ilyen hozzátartozó jelentke¬
zett, de hozzájárult a holttest -
tanítás céljára történő - átadá¬
sához.
Az egészségügyi törvény 65. paragrafus (2) bekezdése értel¬mében nem lehet szervet, szöve¬tet a holttestből kivenni, ha ez ellen az elhunyt személy még életében tiltakozott. Ez esetben a holttestet oktatási célra át le¬het adni - figyelemmel a 66. pa¬ragrafusra -, de abból se szer¬vet, se szövetet nem lehet kiven¬ni. E kérdéskör rendezése tehát megfelelő - törvényi - szinten került szabályozásra.
Kegyeleti szempontból azon¬ban valóban aggályos, ha az el¬hunyt bármiféle előzetes bele¬egyezése, hozzájárulása nélkül a holttestet oktatási célra felhasz¬nálják, még akkor is, ha az or¬vosi titoktartás szabályait ilyen esetben is alkalmazni kell. Ah¬hoz nem fér semmi kétség, hogy a jövő orvosgenerációja számá¬ra igen fontos információkat hordozhat a holttest, ezért nem szabad megtiltani vagy megszün¬tetni holttestnek oktatás érdeké¬ben történő felhasználását, de

diákoknak mind magyar nyelv¬ből, mind idegen nyelvből, akik a Mező-gimnázium speciális nyelvi osztályában, vagy a kül¬kereskedelmi osztályban kíván¬nak továbbtanulni. A termé¬szettudományi gimnáziumi osz¬tályba jelentkezőknek csak írás¬beli vizsga keretében kell szá¬mot adni valamely termé¬szettudományi tárgyból szerzett tudásukról. E vizsgákra is feb¬ruár 20-a után kerül sor.
Azok a kisdiákok illetve szü¬leik, akik a Batthyány-középis-kola 8 osztályos gimnáziumában szeretnének továbbtanulni, feb¬ruár 12-én nyílt nap keretében tájékozódhatnak a felvételiről, és az elvárásokkal kapcsolatosan. A jelentkezési határidő március 11. A felvételi vizsga időpontja már¬cius 19. A felvételi a gyerekek képességeit és nem tárgyi tudá¬sát vizsgálja elsősorban.
- dukát -
kegyeleti jogokat a holttest fel¬használása nem sérthet.
Az új egészségügyi törvény előkészítés alatt áll, amely a fenti problémát is meg kívánja oldani az úgynevezett „donor¬kártya" bevezetésével. Ez lénye¬gében egy központi számítógépes nyilvántartás lenne, amely re¬gisztrálja az élő személyből, il¬letve holttestből történő szerv, szövet kivételéhez vagy a holttest felhasználásához történő hozzá¬járulást. Egyelőre két alternatí¬va merült fel, a „pozitív", illetve „negatív" hozzájárulás.
A „pozitív" hozzájárulás azt jelenti, hogy annak, aki bele¬egyezik abba, hogy testéből szer¬vet, szövetet - akár életében, akár halálát követően - kivegye¬nek, illetve holttestét tanítás cél¬jára felhasználják majd, életében erről nyilatkoznia kell. A „nega¬tív" beleegyezés az előbbi fordí¬tottja, tehát, ha az elhunyt sze¬mély kifejezetten nem tiltja meg szerv, szövet kivételét, illetve holttestének tanítás céljából tör¬ténő átadását, akkor a halál be¬álltát követően holttestét a fenti célokra felhasználhatják.
Az itt vázolt két változat termé¬szetesen még nem végleges, elkép¬zelhető, hogy harmadik megoldást fog tartalmazni majd az új tör¬vény, azonban mindenképpen meg¬nyugtató módon szeretnénk rendez¬ni e kényes kérdéskört.
Budapest, 1993. december 30.
Köszönti:
Dr. Surján László

KANIZSA - ÖNKORMÁNYZAT

21,




Hetven család szenved Kiskani-zsán több mint három hete, mióta a Principális-csatorna kilépett medréből - kezdte napirend előtti felszólalását Takács Zoltán a kép¬viselő-testületi ülésen. Megállapí¬totta, a város nem tett többet, mint amennyit tehetett volna, el¬lenben a Vízügyi Igazgatóság egyáltalán nem teljesítette köteles¬ségét. Emellett a gond orvoslása érdekében átfogó koncepció és egy tanulmányterv megalkotását sürgette. Az ülést követően Schmidl Lászlót, a TEFO munka¬társát kerestük meg az ügyben, mikorra várható az említett kon¬cepció megalkotása. Elmondta, a legutóbbi egyeztető tárgyaláson a Vízügyi Igazgatóság képviselői ki¬jelentették, jelenleg nem áll ren¬delkezésükre megfelelő keret egy
Ülésezett
önkormányzat
Ez évben először, hétfőn is¬mét ülésezett az önkormányzat. A tanácskozás elején a napirendi pontokra tettek javaslatot a je¬lenlévők, majd a polgármesteri beszámoló elfogadására került , sor. Ezt követően az interpellá¬ciók, kérdések elnevezésű napi¬rend keretében Marton István és Takács Zoltán kért és kapott szót. A kiskanizsai képviselő az „árvízzel" kapcsolatban tett fel kérdéseket, Marton István pedig lapunk korábbi számaira hivat¬kozva tudakozódott a Rózsa ut¬cában kialakult helyzetről. (E két témát bővebben lapunk kere¬tes anyagában, illetve a 18. ol¬dalán olvashatják.)
Ezek után Böröcz Zoltán önálló képviselői indítványa és a hozzá kapcsolódó, a közalkal¬mazotti törvény bevezetése körü¬li viták kezdődtek, és tartottak négy órán keresztül. Az ülés e napirendi pont vitatása alatt időnként „közmeghallgatáss.á" és „rosszízű választási nagygyűlés¬sé" alakult át. A felszólalások egy része a személyeskedéstől sem volt mentes. A szünet nél¬kül lefolytatott vita a módosító javaslatok elvetése után az' ere¬deti előterjesztés elfogadásával, illetve annak némi kiegészítésé¬vel zárult. A határozati javaslat e szerint:
„... Nagykanizsa Megyei Jogú. Város Közgyűlése az intézmé¬nyek hatékonyabb működése ér¬dekében a „D" és az „E" kate¬góriába sorolt dolgozók számá¬nak megfelelő fejenkénti 1200 forint állaggal számolva ad le¬hetőséget a bérdifferenciálásra 1994. január elsejei hatállyal. A bérdifferenciálást az előírt egyeztetések végrehajtása után a közalkalmazotti törvényben meghatározott módon lehet vég¬rehajtani. A közgyűlés megbízza a polgármestert, hogy a közép¬fokú intézmények igazgatóit tel¬jes körűen „F" kategóriába so¬rolja vagy pótlékukat a közal¬kalmazotti törvényben megfo¬galmazott határokon belül fel¬emelje.
Az alapfokú oktatási intézmé¬nyek igazgatói közül azokat, aki¬ket pályázatuk és jó munkájuk alapján ez a közgyűlés újra megbízott igazgatói feladatuk el¬látásával, szintén „F" kategó¬riába sorolja, vagy pótlékukat a közalkalmazotti törvényben meg¬fogalmazott határokon belül fel¬emelje. A vezető óvónők közül hasonló módon sorolja át azo¬kat, akik szintén legalább máso-

dik ciklusukat töltik, illetve in¬tézményük legalább ötcsoportos és megbízatásuk ez évben nem vár megújításra. Az ez évben ki¬nevezésre kerülő vezetők béréről a kinevezéskor kell dönteni."
A határozati javaslat kiegészí¬téseként elfogadták a tanítók kö¬telező óraszámcsökkentését, va¬lamint az ebédhozzájárulást 1200 forintra emelték. Kitétel¬ként bekerült a javaslatba az is, hogy e határozatok nem vonat¬koznak sem az IKI-re, sem a Szociális Foglalkoztatóra. (A Kanizsa Tv-re úgy tűnik igen, noha a tervek szerint sajtóintéz¬ménnyé (sicc!) kívánják átalakí¬tani.)
Az ülés során némi módosí¬tással és kiegészítéssel fogadta a testület '94-es munkatervüket, majd hatályon kívülre helyezte a 118/1993. számú határozatot, amelynek értelmében egykor egyszemélyes önkormányzati kft.-t hozott létre a testület a vá¬ros érdekeinek védelmében. Döntéseik során megszüntették a III. számú Óvodai Igazgatóság integrációját is, így ezt követően a Kisrác utcai óvoda szakmailag önálló egységként működik to¬vább.
Mint már korábbi lapszámunk¬ban (1994. 01. 14.) hírt adtunk róla, lebontásra kerül az Erzsé¬bet téren felállított ünnepi vásár. E tényt döntésével a testület megerősítette. A közgyűlés to¬vábbra is támogatja az ünnepi vásárok megrendezését, de úgy, hogy azok harminc-harminc na¬pos időtartammal működhetnek csak, vagyis a karácsonyi vásárt január 8-ig, a húsvétit pedig az ünnepet követő vasárnapig el kell bontani.
A testület javaslatot fogadott el az ÁRT programjának jóváha¬gyására.
öt és további tíz kollégiumi férőhely vásárlását támogatta az önkormányzat Pécs városában. Öt férőhelyet közvetlenül a pé¬csi Janus Pannonius Egyetemtől váltana meg a város, a további tizet pedig a Megyei önkor¬mányzattól a már korábban meg¬vásárolt helyekből.
A közgyűlés tagjai végül írá¬sos tájékoztatót fogadtak el az anyakönyvi, népességnyilvántar¬tási feladatok ellátásáról, vala¬mint a személyes adatok védel¬méről, és a közérdekű adatok nyilvánosságáról.
A testület január 24-én, hétfőn folytatja munkáját.
- dukát -
Közgyűlési tapasztalat?


Tömegpszichózis
avagy a demokrácia határa addig terjed, amíg engedjük
De meddig engedi az a huszonkilenc ember, akii jóhiszeműen, '90 tavaszán azért választottunk meg, hogy rajtuk keresztül, közve-iett módon gyakoroljuk a demokráciát.' \z esetek többsegében ez olyan közvetettre sikereden, hogy kívülállónak éreztük magunkat, ám az elmúlt egy évben történt közgyűlési tömegdemonstrációk nem¬hogy helyrebillentették volna a mérleg nyelvét, de az önkormányzati ülések egyike-másika szinte anarchiába torkollt. ,\ „ktk sarok" sor¬ra nyeri a box-meccst kei, legyen \z/> akar a palim szemétügyrült a katonaréti csatáról, az ossrjöorvosi nagyvizitről vagy a - legutóbbi - osztályfőnöki óráról,
j\em készítik eló alaposan az előterjesztéseket? A Jelelós szakem¬berek belebonyolódnak a tog- és erkölcsi szabályok útvesztőibe? ,\z éppen aktuális iobb\ nyomasara hoznak döntéseket? Felülbírálják a köztársasági megbízottat, és akár az Mkotmányhíróság haláiozatail is kétségbe von/ák.' Sem látják el feladatukat a bizottságok.' ,\em ér¬tenek ahhoz, amire vállalkoztak? Cselekvőképtelenek.'
- 'lessék mondani, tudjuk, hogy most mirb't szavaztunk.' - kér¬dezte hélfón, mintegy négyórai vita után az egyik képiiselo. Nehe¬zen lehetett követni a választási beszédekbe mélyen elbújtatott vé¬leményeket, de hál - a polgármester szavaival élve — nem először járatlak le a testületet és- a közgyűlés elnökét. „Kenyérét, és cirkuszt , a népnek.'" .\z artisták szenzációsak, csak néha étik egyik'máiik a I ' védőháló mellé, de ott u van meg egy vastag \znacsgodor. ,\ ke* I n\ér.' Van, akinek biztos, van, akinek nem. Van valamiféle je'lni- I valója a tisztelt testületnek!.'}, hogy a tömegnyomás hatására nem a tudás, az elvégzett munka nyomán szerzett magabiztosság bittó- | kába jutva dimlogeiik(elí) a demokrácia kétdéseit, hanem rajtaka¬pott cselszóvo" módjára zavarba jönnek, elosztják azt, ami nincs, elvonják azt. amit még mtg sem adtak. Mégis „mi vagyunk a baj* nokok" — hirdeti a heljiii szavazás végeredménye, de a pedagógusok I is a mi kutyánk kiilykei! (\z enyémek nem, én a mérnökök, vál-' lalkozók, építészek stb. nevében szólok majd -, adjunk is Hekik, meg ne is.) \égül is a legnagyobb és leghatékonyabb - <r« remény* kedjunk, hogy nem a legokosabb - szavazóréteget kepvistlik. (l')ÚU jen a hatalom.'i')
Megoldás még nincs
KISKANIZSA VÍZBEN
rendezési terv elkészítésére és a töltés megépítésére. így a körül¬belül kétszázötvenezer forintba ke¬rülő tanulmányt nem tudják elké¬szíttetni, hanem a városra hárítják ezt a terhet. A Hivatal munkatár¬sai és a kiskanizsai polgárok is ' minél előbbi megoldást sürgetnek, így hamarosan — remélhetőleg leg¬közelebbi ülésén - a városüzemel¬tetési bizottság is napirendjére tű¬zi a kérdést.
A vízszint jelenleg apad, kö¬szönhető ez többek között a kani¬zsai tűzoltók munkájának, akik az „árvíz" kezdete óta öt-hatezer köbméter vizet juttattak vissza a csatornába. Ám a télnek még nincs vége, s egy havazást követő olvadás ismét a karácsonyihoz ha¬sonló állapotot teremthet.
- kovács -
„HABAR FELÜL A GÁLYA, S ALUL A VÍZNEK ÁRJA, AZÉRT A VÍZ AZ ÚR."
l'otflfi Sándor

ií^^^íim mrnms iíííííiií
lllllknuá'1 21. KANIZSA - HIRDETÉS



TERMOSZERVIZ KFT. -
TERMOPONT ÜZLETHÁZ AJÁNLATA:
- QUADRIGA amerikai gázkazártok és
hőtárolós vízmelegítők
- NORDGAS olasz 5 és 10 literes átfolyós
vízmelegítők
- DELONGHI és ROMANTIK radiátorok
- Szivattyúk, manométerek és egyéb
tüzeléstechnikai alkatrészek nagy választékban
Nagykanizsa, Ady E. u. 4. I. em. Tel./fax: 93/310-198

FOGYASSZA ON IS A
ZALATEJ
ŐSÉGŰ
KÜLÖNLEGES MINŐSÉGŰ, EGYEDI GYÁRTÁSÚ SAJTJAIT:
- PANNÓNIA
- ZALAI FÜSTÖLT
- GÖCSEJI CSEMEGE
- SAFARI FÜSTÖLT
- TRAPPISTA

ZALATEJÍ
TEJIPARI RT.
8900 Zalaegerszeg, Platán sor 6. Telefon: (92) 312-470
természetesen



KANIZSA D-Z HETILAP _
LÉPÉSELŐNYBEN A HUNGAROCAMION
Mondhatnánk, a Hungaroca-mionnál semmi sem változott! Legalábbis nem rázta meg alap¬jaiban az a tény, hogy állami vállalatból részvénytársasággá alakult. Közel harminc éve jelen van a világban, főképp Nyugat-Európában, de a Közel-Keleten is, végzi a munkáját világszín¬vonalon a piacgazdaság körül¬ményei között.
- A Hungária Hungarocamion
Spedíció Rt. területi irodájának
megalakulása 1992. október 1-
től valamelyest mégis változást
jelenteti - világosít fel dr. Var¬
ga Zoltán regionális menedzser
- hiszen ettől kezdve új szerve¬
zeti formában működünk. Bara¬
nya, Somogy, Zala és Vas megye
tartozik a mi régiónkba, melynek
központja Nagykanizsán van.
- Hogyhogy éppen Nagykani¬
zsa lett ennek a nyugat-dunántú¬
li régiónak a központja?

- Nagykanizsa mindig is ke¬
reskedőváros volt. Most pedig
még ehhez járul az a tény, hogy
a nemzetközi útvonalak szem¬
pontjából is jó helyen van, akár
dél, akár nyugat irányba tekin¬
tünk.
- És mi a nagykanizsai iroda
feladata?
- Irányítjuk a négy megyében
lévő határkirendeltségeket, vala¬
mint a pécsi és a lenti vámud-

varunkat. Természetesen felada¬tunk a Nagykanizsa és a kör¬nyékbeli ügyfelek kiszolgálása is a Hungarocamion szolgáltatá¬sainak teljes palettájával. Fő profilunk a szállítás és a közúti fuvarozás, szállítmányozás, bele¬értve a vámkezeltetést is. S ha a gépkocsijaink nem győznék a munkát, külső bedolgozókat al¬kalmazunk, akiknek a munkájá¬ért ugyanúgy felelősséget válla¬lunk.
- Mit jelent ez az összehan¬
golómunka a gyakorlatban?
- A kamionok valójában ál¬
landóan úton vannak. Mi a meg¬
rendelést a központba továbbít¬
juk, ott a fuvarszervezők a szá¬
mítógép segítségével megtalálják
számára a legalkalmasabb meg¬
oldást. Az úton lévő gépkocsik
is elérhetőek, a külföldi képvise¬
letekkel is él az összeköttetés,
így a legközelebbi, esetleg éppen
üres vagy félig rakott kamion fel
tudja venni az elszállítandó árut.

- Ezek szerint nemcsak teljes
rakományokat vállalnak?
- Sőt! Létezik egy új szolgál-

tatásunk az úgynevezett gyűjtő-szállítmányozás. Ez azt jelenti, hogy menetrend szerinti fuvarja¬ink vannak, amelyek több kisebb tételből állnak össze. Ez lehet akár százkilós csomag is. Ter¬mészetesen ez a forma jóval ol¬csóbb is, mintha egyénileg szál¬lítják. Például egy 100 kg-os szállítmány vámoltatással együtt Nagykanizsától Frankfurtig kb. 4500 Ft-ba kerül. Természetesen ez nekünk is hasznos, hiszen a kapacitásunkat így jobban ki tudjuk használni.
- És ha külföldön keresem a
lehetőségét annak, hogy az áru¬
mat valahogyan hazaszállítsam?
- Svédországtól Szíriáig szá¬
mos országban van saját képvi¬
seletünk, amelyek természetesen
telefonon is elérhetőek. Ottani
munkatársaink - tartós kikülde¬
tésben dolgozó magyarok - már
rendelkeznek olyan információk¬
kal, helyismerettel, hogy bi¬
zonnyal tudnak segíteni. Az ide¬
gen nyelvek ismerete pedig ná¬
lunk természetes.
- A napokban külker-fórumot


is tartottak Kanizsán. Miről esett szó ezen a fórumon?
— Tizenkilencedikén valóban rendeztünk egy vám- és külker-fórumot, amelyen aktuális vám-és külkereskedelmi kérdéseket tár¬gyaltunk meg. A fórum védnöke a HUNGAROCAMION Rt. volt, de támogatta a Magyar Gazdasá¬gi Kamara is. Bár elsősorban re¬gionális jelleggel bírt a rendez¬vény, az ország minden részéből érkeztek szakemberek. És termé¬szetesen üzletemberek is jártak itt nemcsak itthonról, hanem Horvát¬országból, Szlovéniából is.
— gombás —







|[ KANIZSA - Mit szól hozzá?










A ; SZOCÍALílf AK ||All
■ PARLAMENTI1!™
KÉPVISELŐJELÖLTJEIKET
Várjuk minden érdeklődő désekre az SZDSZ nagykuni-
polgár jelentkezését a 93/310- zsai ügyvivői és BliRES
523-as telefonszámon 1994. ja- MÁRTON, az SZDSZ ország-
nuár 21-én 17.00-19.00 óráig. gyűlési képviselőjelöltje vála-
Az SZDSZ helyi és országos szolnak,
politikájával kapcsolatos kér-
A Dunántúli Kőolajipari Gépgyár Rt.
felvételre keres felsőfokú külkereskedelmi végzettségű,
orosz nyelvismerettel rendelkező munkatársat üzletkötő munkakörbe.
A jelentkezések elbírálásánál további nyelvek ismerete előnyt jelent.
Bérezés megállapodás szerint.
Érdeklődni,
illetve önéletrajzzal jelentkezni a Személyügyi és Szociális Osztályon lehet.
Cím: Nagykanizsa, Vár út 9. Telefon: 313-040/14-31 mellék.
Szabó JózstT
Traub Zsolt

A Magyar Szocialista Párt Nagykanizsai Szervezete január 15-én este és 16-ra virradó éj¬szaka rendezte meg hagyomá¬nyos szegfűbálját, amely ezút¬tal már az ötödik - kisjubileu-mi - volt. Az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház két földszinti terme megtelt a párt¬szervezet szórakozni vágyó tag¬jaival, hozzátartozóival, szimpa¬tizánsaival, a párt Zalaeger¬szegről és Keszthelyről érkezett vendégeivel (jelzés szerint 164-en voltak összesen).
A programot 19 óra után Zöldvári Antal elnökségi tag konferálta be, majd Göndör Ist¬ván elnök üdvözölte a terített fehér asztaloknál helyet fogla¬lókat. A helyi Eraklyn Tánc¬klub négy fiatal párjának nagy tapsot aratott bemutatója után Böröcz Zoltán elnökségi tag,
HÍVJON! VÁLASZOLUNK!
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Magyar Kultúra Napja (1994. január 22.) alkalmá¬ból a „Liberális Nagykani¬zsáért" Alapítvány (Nagyka¬nizsa, Zrínyi u. 42. sz.) ál¬talános és középiskolás ta¬nulók részére szabad rajzver¬senyt hirdet.
A téma és technika kötet¬len.
Beküldési határidő: 1994. március 4. (az Alapítvány cí¬mére).
Az elbírálás általános és középiskolás kategóriában történik. A pályázaton kérjük feltüntetni a név és cím mel¬lett az életkort és iskolát is.
A legjobb pályamunkák pénz- és tárgyjutalomban ré¬szesülnek.
A pályázókat a díjkiosztó ünnepségről írásban értesít¬jük.
Várjuk minden képzőmű¬vészetet kedvelő nagykani¬zsai és városkörnyéki fiatal jelentkezését.
Rost János sk. az Alapítvány elnöke
= KANIZSA t>-Z HETILAP ==

kampányfőnök ragadta meg a mikrofont és a helyi sajtó kép¬viselőit is üdvözlő szellemes szófuttatása után nagy érdeklő¬dés és taps közepette mutatta be a városi pártszervezet január 13-i gyűlésén a tagság által megszavazott parlamenti képvi¬selőjelölteket, mégpedig:
Az országos listára felvett két párttagot, Haász Györgyöt, a Rotary Fúrási Kft. műszaki vezetőjét és Szabó Józsefet, a DKG EAST Kft. alkalmazott¬ját. A Zala megyei listára ke¬rült két fiatal, a Baloldali If¬júsági Társulás tagja, a 20. életévében lévő rigyáci Török Tímea általános vegyésztechni¬kus (jelenleg munkanélküli) és az Ifjú Szocialisták jelöltje, a 21 esztendős Traub Zsolt, a MÁV Rt. helyi mozdonyvezető¬je. Kitörő taps fogadta a kam-

pányfőnök azon bejelentését, hogy a megyei listára történt felvétele mellett egyénileg is a tagság Göndör István elnököt, a KÖGÁZ Rt. osztályvezetőjét választotta a 2. sz. választóke¬rület parlamenti képviselőjelölt¬jének, aki rövid beszédében nyugodt és békés kampányt he¬lyezett kilátásba a köztársasági elnök hatályba lépő rendelete után.
A vacsora elfogyasztása, a pezsgők durranása után a szó¬rakozás, a tánc lépett előtérbe, amelyhez a Maros-család (az apa, a feleség, két kisleányuk) zene- és énekszámai adtak talp¬alávalót.
A másnap hajnalig tartó szegfűbál kitűnő hangulatban zajlott, tombolasorsolással, sőt árveréssel is.
DUNÁNTÚLI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR RT.
KANIZSA D Z HETILAP
(tih-i)

KANIZSA - Mit szól hozzá?



„HIDEG FEJ, MELEG SZÍV, TISZTA KÉZ"
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) A PARLAMENTBE KÉSZÜL
az Ifjú Szocialisták agilis városi szervezete.
Közeli terveit így vázolta: - Én - mint képviselő - szíve¬sen tagja lennék egy olyan parla¬mentnek, ahol igazi demokratikus törvényalkotás történik. Az én par¬lamenti képviselő ideálom olyan személy, aki állandó kapcsolatot tart választóival. Nagyon szeret¬ném, ha a magyar társadalom olyan időszakot élne át huzamo¬san, amelyben az emberek saját maguk tudják megítélni, hogy mit tartanak helyesnek, jónak, szép¬nek, s e tulajdonságokat ne akarja senki erőszakkal megbontani.
Bár Göndör István komolyan készül a parlamenti képviselőség¬re, jelenlegi munkahelyétől - meg¬választása esetén — nem kíván tel¬jesen elszakadni. Ha jelenleg is¬mert egyéni jelölt vetélytársaival (Tarnóczky Attila, Farkas Zoltán, Béres Márton, dr. Vass József) szemben netán alulmaradna, - az ősz folyamán — ha a tagság ismét bizalmat szavaz részére - elindul a helyhatósági választásokon is... Tihanyi István
Jótékonysági bált szervez a Máltai Szeretetszolgálat
A MSZP városi szervezetének január 13-i taggyűlésén a Zala megyei listára történt felvétele után nyomban, öt jelölt közül -három választási forduló után -nagy többséggel Göndör Istvánt, a szervezet elnökét választották egyénileg a 2. sz. (nagykanizsai) választókerület parlamenti képvi¬selőjelöltjének.
A január 15-i Szegfűbálon — portrékészítés céljából - kiragad¬tuk környezete társaságából Gön¬dör Istvánt, egy rövid bemutatko¬zásra kértük.
— Negyvenhárom éves vagyok. Kőszegszerdahelyen születtem. Szüleim egyéves korom óta Zalá¬ban, Tűrje községben éltek, s öz¬vegy édesanyám, húgom — csa¬ládjával — ma is ott él. A közgaz¬dasági technikumot és a számvi¬teli-pénzügyi főiskolát Budapes¬ten végeztem el, ahol szervezés szakon 1971-ben szereztem üzem¬gazdász diplomát. Ezután nyom¬ban Nagykanizsára kerültem, ahol a KÖGÁZ alkalmazottja let¬tem. Szervezési előadóként kezd¬tem, majd 1973-ban a közgazda-
l'cbruár 12-én, s/uinli,i-
tllll Új.llll) hállM ke I'III SOI"
ÍI Hcl\őrséi>i klulihim. A
Mi'iltiii .N/L-ri-Uls/oljjalat
kiini/siii s/i'i"\i'/tlf rcnile-/éséhi-n ni-M-S imívtís/i-k, ismert ko/éli'ti szemelv isé-jH'k ko/ri.'inukodésé\il /aj-lik majd a/ a \ ÍJJ.IS.S.ÍSÍ, mehnek 200(1 Mos hclépo-díjáhól lit'ldl\t nss/i'ujjcl a S/olyálal a/t a pén/alapol &>\arapítja, nielUel a rás/o-riilc'ikun. kisjo\ crirliniu-ki-ii, nyugdíjasokon .siyíleiii tini. A hált Crinr MÍIICHY pro-fi-Ns/or, i'jjji'U'ini tanár nvil.jii mi'jj, a műsort lltir-ktíny László konferál ja. A /fiiét 11/ ii \ íizadó /.ciu'kar .s/f>l<>,i Hat ja, anul) már sok

sági osztályra kerültem, ahol 1977-ben osztályvezetőnek nevez¬tek ki. Azóta megszakítás nélkül irányítom az osztályt. Szakmámat nagyon szeretem. Egyébként más- fél éve én vagyok a cég szóvivő- je. A '80-as évek második fel- ében öt esztendőn át egyik ügy- vezetője voltam a KÖGÁZ Mér¬nöki Vállalati Gazdasági Munka¬közösségnek, amely az ország el¬ső VGMK-ja volt - mondta beve¬zetőben.
Göndör István szaktudását, jó munkáját felettesei több kitünte¬téssel ismerték el (Kiváló Dolgo¬zó oklevelek és jelvények, Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetés, KÖGÁZ-díj). A Magyar Közgaz¬dasági Társaság egyik pályázatán második díjat nyert.
— Családcentrikus vagyok. Zala-
szentgróti származású feleségem
egy helyi vállalkozónál kereske¬
delmi eladó. Három gyermekünk
van. A Zrínyi utcában egy emele¬
tes OTP társasházban lakunk —
mondta, majd így folytatta:
— Ifjú korom óta politizálok.
Nem tagadom: tagja voltam a
KISZ-nek, 1972-ben pedig - ka¬
tonai szolgálatom alatt — felvet¬
tek az MSZMP-be. Alkalmam volt
megismerni az akkori állampárt
jó és rossz oldalait. Sokáig csak
„szürke" párttag voltam, 1985-
ben azonban funkciót vállaltam,
mint alapszervezeti titkár. 1987-
ben Zalaegerszegen - egy hozzá-
i'ií ri'ii(lr/\i'nv kci/-oje \olt. \ niiísor-han szerepe! IWn\ l'i rt ne I .is/l-díja'- daléni'kis, 1,'ip-c\< i lidit íncki's. a n:ii!\kii-ni/.sai /ciu-iskiilii Hol liniw lluntl Y.cncktmi. Huníth }'r< t-li régi sláfUTL'kliól és o])c-■Tllokböl iiss/i'úllítntt xálo-lialásokkal s/órak(i/.ta( ja a iiaii\L'i'ili'inűt, éjiéi utál) pi'-cliy a/ Igrirfk IVIIépésére kc-iiiI sor.
RoniéllK-lők'g n\i'rli-s
U-s/ mindenki, aki a halon rés/l \cs/, (le .iki a s/cron¬csét is mcj; akarja kísértt1-ni, tombolát vásárolhat, mi'lynok minden második s/i-l\i'rm> nver.
-s -ii

szólásomban — én is élesen bírál¬tam a párt tévútra térését, amely már előszele volt a reformköri mozgalomnak. Többen is úgy vél¬tük, hogy a párt belső lebontásá¬ra van szükség, az új felépítésé¬hez. Kecskeméten én is részt vet¬tem a „reformműhely" rendezvé¬nyén, amely után Zalaegerszegen - az országban elsőként - meg¬szüntettük a megyei pártbizottsá¬got. Ezután részt vettem az MSZMP megszűnését kimondó XIV. kongresszuson, majd Kani¬zsán hozzáláttunk a reformpárt, az MSZP városi szervezetének ki¬alakításához. 1990 őszén önkor¬mányzati képviselő lettem Kani¬zsán, s azóta igyekszem aktív tag¬ja lenni a városi törvényhozó tes¬tületnek - emlékezett.
ttx
avoLex
Göndör Istvánt 1989 kará¬csonyán választották meg az MSZP városi szervezete elnöké¬nek, s azóta tölti be ezt a funkci¬ót. A szervezet tagjainak száma jelenleg már meghaladja a 300 főt. Mögöttük több mint félszáz fővel ott sorakozik az utánpótlás: a Baloldali Ifjúsági Társulás és
■VOSZK- Munkaruházati Leányvállalat Nagykanizsa
Rendelt már tőlünk?
HA MUNKARUHA -AKKOR NAVOTEX
Mindig bővülő
termékskálánkból
biztosan tud választani!
Termelői áron vásárolhat
munkaruhát, minősített
védőruhákat és kesztyűket,
divatköpenyeket.
NAVOTEX 8800 Nagykanizsa,
Csengery u. 113/a.
Tel./fax: 93/310-215
KANIZSA D-Z HmiLAP

8 KANIZSA - Mit szól hozzá? 1994. január 'ti.
:•:•:■:•:■:■:■:•:■:•:■:■:■:■:■:■:■:■:

Levél

Mit szól hozzá...






gyűjtési rendszer ismerteté¬se és az elsőként érintett „Olaj lakótelepi" lakosság részére lehetőség biztosítása kérdéseik és véleményük megbeszélésére.
Mivel a tervek szerint az új rendszer fokozatosan
Olvasom lapjuk január 14-ei számában Traub Zsolt úr Le¬véli?) című véleményét.
Gondolom, első benyomásom, miszerint a cikk szerzőjének szavazatára nem számíthatok a '94. évi választásokon, meg¬alapozott. Ezt őszintén sajnálom, de ugyanakkor a világ leg¬természetesebb dolgának tartom, hogy mi emberek sokfélék vagyunk, sokféle elképzeléssel, meggyőződéssel, ugyancsak sokféle szimpátiával és ellenszenvvel.
Ugyancsak sajnálom, hogy miközben Traub úr velem szem¬beni fenntartásainak hangot ad (bizosíthatok mindenkit, hogy ezt eszem ágában sincs a Kanizsa újság rovására írni), olyan vádakkal illet, amelyek kölcsönösen kizárják egymást. Ha igaz, hogy a hírlevélben még az MDF név sem szerepel (igaz), akkor miből olvasható ki az MDF hibázhatatlanságának hir¬detése, amit Traub úr „elfogulatlanul" nekem tulajdonít, és ha igaz lenne, hogy ez az álláspontom, miképpen gyanúsíthat azzal, hogy nem vállalok közösséget pártom őáltala elhibá-zottnak tartott politikájával.
Vajon hírleveleim melyik részében értékeltem egyáltalán a parlament munkáját? Kiolvasható-e valahonnan a „jókedv, móka, kacagás és öröm", amit Traub úr a parlamenti munka értékeléseként olyan „kedvesen" nekem tulajdonít?
No de legyen szó a hírlevélről is! Ezt a megye 2. számú választókerületének képviselőjeként küldöm, részben azért, hogy informáljak a sokakat érintő új lehetőségekről, határ¬időkről, részben azért, hogy beszámoljak arról a munkáról, amit a parlamentben folytatok. Hogy van miről beszámolnom, az valóban az én „bűnöm", de talán ezt kifogásolni akkor lenne megalapozott, ha „idegen tollúkkal ékeskednék". A hír¬levél olvasója tehát nem valamiféle MDF híradót tart a ke¬zében, hanem saját munkámról szóló tájékoztatómat.
Az viszont valóban igaz, hogy az MDF színeiben vagyok egyéni választókerületi képviselő, (egyetértek Traub úrral: az emberek valóban nem buták, tisztában vannak ezzel is, ha egyáltalán érdeklődnek a politika iránt), valóban e párt szí¬neiben indulok az idei választásokon. (Nem tartozom az „át-üldögélök" közé.) Mindez nem titok, aki olvas újságot, nézi a városi tv adásait, tudhatja, és nem utolsó sorban a válasz-> táskor a szavazócédulán ott lesz nevem mellett az engem támogató párt neve.
De ha tagja is vagyok az MDF-nek, ne higgye Traub úr, hogy az alsóneműm is zöld, és képtelen vagyok észrevenni a kormány, vagy a parlament (az ellenzéket is beleértve), vagy éppen a saját magam által elkövetett hibákat. Talán ki kell zárja egymást egy párt programjának elfogadása és a kritikus szellem? Szerintem nem, sőt legyen szó bármilyen pártról, az elfogadható működésnek ez az előfeltétele.
A hírleveleket a továbbiakban is változatlan formában szán¬dékozom kiadni, van még bőven mondanivalóm, és ezt nem a velem nem szimpatizálók bosszantására teszem, hanem azok miatt, akik kíváncsiak munkámra.
Befejezésül, őszintén kívánom Traub úrnak és mindenki másnak, aki számára személyem elfogadhatatlan, találja meg az ízlésének megfelelő jelöltet majd az indulók között, és ha a sors nyerésre ítéli az illetőt, ne okozzon senkinek csalódást legalább a reá szavazók körében.
Nem lesz neki sem könnyű dolga!
Tarnóczky Attila (az MDF „titkos" tagja)
•■:■::■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■::■:■:

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivata¬la 1994. január 27-én 17.30 órai kezdettel LA¬KOSSÁGI FÓRUMOT tart a Vécsey Zsigmond Ál¬talános Iskolában (Nagyka¬nizsa, Vécsey u. 6.).
A rendezvény célja:
- A Környezetvédelmi In¬
formációs Iroda bemutatása.
— A szelektív hulladék-

A Kanizsa újság 1993. dec. 23-i számában meglepő újság¬cikkre lettem figyelmes: „Ka¬nizsán nincs zenei élet!"
Az rendben van, hogy bár¬kinek jogában áll véleményt nyilvánítani a város zenei éle¬téről és azt közzé is teszik, de az nincs rendben, hogy nem kompetens ember vélemé¬nyét egy felelőtlen újságíró ilyen címen teszi közzé. Véle¬ményem szerint - KOVÁCS TAMÁS VÉLEMÉNYE SZE¬RINT KANIZSÁN NINCS ZE¬NEI ÉLET - vagy valamilyen hasonló címen lett volna tisz¬tességes leközölni a cikket. Nem vitatom Horváth Zoltán és Kovács Tamás jószándékát, hogy fölrázza városunk polgá¬rait a kanizsai zenei élet iránt, de ezzel a cikkel öngólt rúgtak.
Azok, akik egyébként nem érdeklődnek a zenei élet iránt, nem olvasták el a cikket, aki¬ket megcélzott az írás, már megszokták a hasonló jellegű irományokat, azokat viszont, akik a nehéz körülmények el¬lenére csinálják a zenei életet
- együttes-, énekkarvezetők,
zenészek, koncertszervezők:,
népművelők, énektanárok és
zenetanárok, közte Kovács Ta¬
más együttesének vezetője,
Ámon István és házigazdájuk,
Fehér Imre művelődési ház
igazgató is - mélyen sértve
érezhetik magukat, hogy mun¬
kájukat így semmibe nézik. Ki
is Kovács Tamás, aki Ámon
István, a zeneiskola, az én ne¬
vemre hivatkozva nyilatkozik:
- egy magánvállalkozó, aki je¬
lenleg a bányászzenekar trom¬
bitása.
Kedves Tamás! Ugyan egy zenetanárhoz jártunk, de nem egy iskolába, mert velem meg¬tanították, hogy csak olyasmi¬ről nyilatkozzak, amiről elég alapos információm van.
MEGKÉRDEZLEK (költői
egész Nagykanizsán beveze¬tésre kerül, kérjük és várjuk minden érdeklődő megtisz¬telő részvételét.
TEGYÜNK EGYÜTT A KÖRNYEZETÉRT, AMELYBEN ÉRDEMES ÉLNI!
KANIZSA I>Z HETILAP

kérdés), hány hangversenyen voltál az elmúlt években, van-hangversenybérleted, ismered-e a zeneiskola növendéklétszá¬mát, tanárait, hogy hány fafú-vós tanár van a zeneiskolá¬ban? Mit tudsz a közönség¬szervezésről, voltál-e olyan közgyűlésen, ahol kulturális témáról volt szó vagy olyan összejövetelen, ahol a város művészeti életéről tárgyaltunk, ki a Humán Osztály vezetője, hogy hány iskolai énekkar, együttes, amatőr együttes van a városunkban, hány zenei rendezvény volt (mondjuk 1993 őszén) a városban, tu¬dod-e mi az, hogy zenei élet, mert ha nem tudod, miért en¬gedted meg, hogy ez a cikk megjelenjen?
Ugy érzem, ennek ellenére a felvetődölt problémákra vá¬laszolnom kell (amelyek rám tartoznak). Mit jelent az, hogy „zenei élet". Hagyományos ér¬telemben műfajilag a komoly¬zenét és az operettet, esetleg a musicalt jelentette. Koncer¬tek, operák, operettek (esetleg musicelok vagy zenés szín¬ház), egyéb komolyzenei ren¬dezvények létét feltételezi ez a fogalom, háttérben pedig együttesek, énekkarok, társula¬tok, operaházak, művelődési házak, zeneiskolák működnek!
Manapság ez a fogalom jó¬val szélesebb területet takar. Hozzájön még a jazz, a nép¬zene, a musical, az igényes könnyűzene. A szórakoztató¬zenét semmiképpen nem ven¬ném ide. Nekünk a felsorol¬takból operaházunk és színhá¬zunk nincs, igaz egy jó kon¬certtermünk se.
Maguk a stílusok is sok mű¬fajt takarnak. Úgy érzem, ek¬kora városnak szüksége van arra, hogy zenei élete az adott lehetőségeknek megfelelően minden stílust és műfajt ará¬nyosan tartson el, ellentétben egy kisebb várossal (pl.: Le-tenye), ahol a fő hangsúly egy fővószenekarra kerül. Az otta¬ni zeneiskola ezzel tudja rep¬rezentálni magát.
A mi városunk zenei együt¬tesei viszont majdnem minden műfajban és stílusban tudnak produkálni. Vannak extra dol¬gaink is. Amatőr zeneszerzők működnek városunkban rock¬opera, musical műfajban és dalszerzésben. A „nagy" szim¬fonikus zenekar mellett növen-

Jí>94. január 21.

( KANIZSA - Mit szól hozzá?





Négyzet: zeneiskolai növendéklétszám alakulása. Háromszög: zeneoktatói munkaközösség nö¬vendéklétszámának alakulása. Kör: zeneiskolai tanárok létszámának alakulása.
1926 1930 1935 1940 1945 1950 1955 1960 1965 1970 1975 1980 1985 1990 1991 1992 1993
dók szimfonikus zenekar is működik, újból él a jazz-nagy-zenckar, a HBB, középiskolás kórusok és együttesek fölvál¬lalják új művek bemutatását. Arra is büszkék lehetünk, hogy fiataljaink (középiskolá¬sok és egyetemistáink, főisko¬lásaink) visszajárnak, öntevé¬keny zenei csoportokat hoznak létre, lásd.: Erkel F. kamara¬kórus vez.: Stimetz András. Ismét feljövőben a Kanizsai Jazzhétvége. Új kezdeménye¬zés a Kanizsai Napok zenei rendezvényei. Fiatal vállalko¬zók zenei programoknak ad¬nak helyet, pl. Hely klub -Kakaó koncertek, jazz koncer¬tek. Jazz kocsma a Kinizsi ut-
cában. A templomokban is új-raszeveződtek a kórusok.
Nagy dolognak tartom, hogy a gazdasági válság miatt nem kellett megszüntetni egyetlen zenei csoportot sem. (Egypárat megemlítve: városi vegyeskar, szimfonikus zenekar, sőt a bá¬nyászzenekart sem.)
Ott voltam a fúvószenekar legutóbbi koncertjén, amely köszönhetően Amon István öt¬letességének, a korábbiakhoz képest jóval szerényebb körül¬mények ellenére nagyon jól si¬került.
Mindenki fennmaradási
problémákkal küzd, de állí¬tom, ezért nem a humán osz¬tály felelős.
Kovács Tamás a hetvenes éveket sírja vissza. Egy-két statisztikai adat a zeneiskolai létszámok alakulásáról (lásd a grafikonon).
A zeneiskolás növendékek hangszeres tudása is jelentő-

sen nőtt a '70-es évekhez ké¬pest, ezt az évenkénti felvételi színvonalnövekedésen is le¬mérhetjük, hisz az elmúlt években is ugyanannyi felvé¬telizőnk van, mint a '70-es években.
Ila megnézzük a '70-es évek elejének koncertprogram¬jait, ma nincs jelentős vissza¬esés. A zenei élet csúcsa a '80-as évek elejére tehető.
A propaganda hiányosságai¬val együtt nem kívánom vissza sem az utcai hangosbe¬szélőt (amúgy is elég nagy a zaj), sem a mozielőadások előtti programismertetőt. Az egyszerű gyalogos ember látja a plakátot, de nincs pénze, aki
viszont mindig autóval jár, nem veszi észre a nagy roha¬násban. Szerintem egyébként legjobb propaganda a kiváló előadás.
Nagyon fontosnak tartom az utánpótlás kérdését. Egy-két adat, mit tettem ennek érdeké¬ben:
- A zeneiskola növendéklét¬
számát majdnem 100 fővel
emeltem.
- Gondom lesz rá, hogy jö¬
vőre a legtehetségesebb gyere¬
kek kerüljenek a zeneiskolába,
hisz a tandíj olyan nevetsé¬
gesen kevés, hogy nincs az a
szülő, aki ha tehetséges a gye¬
reke, ezt a lehetőséget ki¬
hagyja.
- A tanári létszámot is si¬
került 33 főre emelni. Gitár¬
szakot és néhány extra hang¬
szert kivéve minden hangszert
tanítunk. A pedagógiai munka
színvonalának emelése minden
fejlődés alapja, ezt tartom a

legfontosabb feladatomnak.
Ebben az évben a vonós tanszak került fejlesztésre. A '94-es évben reális lehetőség van egy trombitatanár felvéte¬lére, ami hosszú távon megol¬daná a bányászzenekar problé¬máját is.
Vállalkozók, bankok, válla¬latok támogatják a zene ügyét, nyilván azért, mert fontosnak tartják. Mi ez, ha nem zenei élet? Hogy milyen szerepet is tölt be a zene életünkben: Fér¬fiak mondják egy szép nőről - nagyon szép, csak meg ne szólaljon.
Mit ér a pénz, a gazdagság, ha nem tudjuk okosan, kultu¬ráltan elkölteni? Egyébként
nem is jön a pénz, ha nem tudunk kulturáltan vállalkozni, nincs megegyezés, ha politiku¬saink nem tudnak kulturáltan politizálni. Németországban felmérték, milyen hasznot hoz közvetlenül a zene. Hihetet¬len, több millió márka jött ki a számításból. (Gondoljunk a kazetta, a CD lemezek, ehhez kapcsolva a Hifi berendezé¬sek, a zenei rendezvények el¬adásaira.)
Higgyék el, megéri a zené¬re, a zenei életre odafigyelni, segíteni, művelni. Nem állí¬tom, hogy nem lehet színvo¬nalasabban, jobban dolgozni, de azt kijelenteni, hogy nincs zenei élet Nagykanizsán, ha¬zugság. Én minden erőmmel azon leszek, hogy ez az élet ne csak stagnáljon, hanem vi¬rágba is szökkenjen, és remé¬lem, Önök ebben partnereim lesznek.
Baráth Zoltán


A lapítványok, egyesületek, adózás, pályázat
Képzési
program
a HEK-ben
A Helyőrségi Klub január 28-án egynapos képzési prog¬rammal kíván segítséget nyúj¬tani azoknak az alapítványok¬nak, egyesületeknek, társasá¬goknak illetve az e téma iránt érdeklődőknek, akik az ide kapcsolódó szervezeti és pénz¬ügyi területek meghatározó ak¬tuális tudnivalóiról eszmecserét kívánnak folytatni, vagy újabb ismeretekhez szeretnének jutni. A programajánlat mellett a szervezők fontosnak tartják, hogy újabb alkalmat nyújthat¬nak a megyei egyesületek, ala¬pítványok képviselőinek ahhoz, hogy találkozhassanak szakem¬berekkel, kollégáikkal, és nem utolsó sorban megismerkedhes¬senek a hasonló cipóben járó, a Polgári Törvénykönyv és az 1994. évi Adótörvény változá¬sai iránt érdeklődő pályatársa¬ikkal.
A január 28-án, pénteken tíz órától, a HEK tükörtermében tartandó program legfontosabb kérdései:
• Hogyan szükséges az
egyesületek, alapítványok ala¬
pító okiratait módosítani 1994-
től?
9 Hogyan juthat adomá¬nyokhoz, bevételekhez egy ala¬pítvány 1994-ben?
• Előnyöket vagy hátrányo¬
kat hoz az egyesületek tevé¬
kenységét meghatározó törvény
változása?
• Változások az adózási te¬
rületen.
• Érdemes-e esetleg más
társasági formát választani?
• Mit kell tudni a közhasz¬
nú társaságról, a köztestületek¬
ről és a közalapítványokról?
• Pályázzunk vagy pályáz¬
tassunk?
ELNÉZÉST!
Múlt heti számunkban a ZÉTA nyereményakció című írásában sajnálatos módon Tegzes Zsolt Tamás árufor¬galmi előadó helyett árufor¬galmi osztályvezetőként sze¬repelt. A hibáért Tegzes úr¬tól, Baj Józsefné áruforgal¬mi osztályvezetőtől és olva¬sóinktól ezúton is elnézést kérünk.

10

KANIZSA - INFORMÁCIÓ )

1994. január 21.





AZ ALMA NEM ESETT MESSZE
- Nagyobb tételeket a dél¬dunántúli - benne egyes helyi és városkörnyéki - közületek, vállalatok és kisiparosok vásá¬rolnak nálunk, de egyre töb¬ben fordulnak meg itt a lakos¬ság köréből is. A nyitás utáni első teljes évben, 1990-ben három és fél millió forintot forgalmaztunk. Azóta a bruttó
A FAJATOL
Bőr- és cipőkellék¬üzlet a Bajza utcában
Kanizsán, a Bajza utca 10. sz. alatt emeletes lakóépület egyik pincehelyiségében talál¬ható Horváth Györgyné bó'r-és cipőkellék-kereskedő Dél¬nyugat-Dunántúlon egyedül¬álló szaküzlete.
- Apósom, a ma már nyug¬
díjasként „hetvenkedő" Hor¬
váth György, az egykori híres
Ady út 3. sz. alatti, hasonló
profilú ÁFÉMSZ-bolt vezetőjé¬
nek hagyományait követve
1989. szeptember 1-én családi
vállalkozásban nyitottuk meg
ezt a kis üzletet, bérbe véve
az itteni lakóközösségtől. Én
előtte nyolc éven át a Dél-Za-
lai Áruház földszinti virág-hír¬
lap pavilonjában dolgoztam -
tájékoztatott a „tulajnő".
Közben fiatalos hévvel, mo¬solyogva betoppant Gyuri bá¬csi is, a ház egyik lakója, a „bőrös családi dinasztia mag¬ja", az üzlet „szaktanácsadó¬ja"-
- Menyem nálam tanulta ki
a szakmát. Negyvenéves mun¬
kásságom alatt rengeteg ke¬
reskedői tapasztalat halmozó¬
dott fel bennem, s igyekeztem
gyermekeimnek önzetlenül át¬
adni az elméleti és gyakorlati
ismereteket - mondta. Tehát
az alma nem esett messze a
fájától...
Újabb családtagok érkeztek. Ifjú Horváth György - mint segítő családtag - a bolt áru¬beszerzője. Mint mondta, gép¬kocsival gyakran fordul meg a fővárosi, pápai és veszprémi nagykereskedőknél, s a meg-
Jó évet zárt a Rotary
Sikeres évként könyvelhették el a' '93-ast a Rotary Fúrási Kft.-nél. Tavaly Tunéziában az ottani mezőgazdasági miniszté¬rium ismételten e cég pályáza¬tát tartotta a legjobbnak, ezért velük kötötték meg azt a hat¬millió dollár értékű szerződést, melynek keretében öt kutat kell fúrniuk a Rotary szakem¬bereinek. Az első - 1800 méter mély - melegvizű kutat már az elmúlt évben be is fejezték. Emellett napjainkban kezdi

rendelt vagy hiányzó árucikke¬ket gyorsan „felhajtja". Hor¬váth Olívia - a gyermek illet¬ve unoka - harmadéves keres¬kedelmi szakmunkástanuló, akinek gyakorlati munkáját -kiszolgálás, árurendezés stb. -máris hasznát veszi a család. Közben szétnéztünk a jól bevezetett és berendezett üz¬letben. A polcokon katonás rendben sorakoztak az árucik¬kek. A cipőkellékek között ra¬gasztók, szegek, patentok, bőrszegecsek, öv- és táskacsa¬tok, különböző színű cipőfű¬zők, hagyományos fa-sámfák, talpbetétek, bőr- és velúrfesté¬kek, cipőápolók, ruhafestékek, húzózárak, gumiáruk, gumi, fém és műanyag cipősarkok, színes műanyag- és vászon¬ponyvák kínálták magukat. Az üzletben bőséges a választék a kárpitos kellékekből (heve¬derek, tépőzárak, cérnák, kár¬pitos kapcsok, díszszegek, ere¬deti és műbőrök, szürkeleme¬zek stb.) is. Az üzlethez szo¬rosan kapcsolódik az ugyan¬csak kisméretű áruraktár.
meg működését az a vízkuta¬tással és kereskedelemmel fog¬lalkozó vegyes vállalat is, me¬lyet Marokkóban hoztak létre Somahotrec néven. Az arab vi¬lág más országaiban, így Líbiá¬ban is, nyert el egyéb megbízá¬sokat a cég. Az észak-afrikai országban ugyanis tizenöt nagy¬mélységű ivóvízkút fúrását kez¬dik meg, amint orvosolni tudják az elszámolási nehézségeket. Amennyiben e probléma megol¬dódik, az idei év is a tavalyihoz hasonló eredményességgel ke¬csegtet, különösen ha az Algé¬riában víz-, Líbiában és Tuné¬ziában pedig olajkutatásra be¬nyújtott pályázatukat elfogadják. - k -

árbevételt változatlan áron számolva, évente 12-15 száza¬lékkal növeltük - informált Horváthné, hozzátéve, hogy szolid árakkal, átlag húszszá¬zalékos haszonkulccsal dol¬goznak.
A Horváth család hónapok¬kal ezelőtt az üzleti oldalról nézve forgalmasabbnak ígér¬kező belváros felé vette az irányt: megvásárolták a Bat¬thyány és Zrínyi utcák sarkán lévő úgynevezett Ladeczky-házat, ahol még az idén - a családi otthon mellett - a je¬lenleginél jóval tágasabb nagy- és kiskereskedelmi bol¬tot, Olíviának pedig egy külön üzlethelyiséget akarnak kiala¬kítani. Az elképzelések szerint a jelenlegi kis üzletet raktár¬nak tartanák fenn.
Horváthék az új üzletekbe való átköltözésig a Bajza utca 10. sz. alatti boltban hétfőtől csütörtökig 8.00-16.30, pénte¬ken 8.00-13.00 óra között tisztelettel várják régi és új megrendelőiket, vásárlóikat. Telefonon a 93/314-504 szá¬mon érhetők el.
(tihanyi)
SZAKÍTÁS EGERSZEGGEL
Önállósult a Kanizsai b'nielektro Szövetkezet
Nagykanizsán, a Kinizsi út 17. sz. alatti UNIVERZÁL-udvar déli oldalán működik immár egy éve a KANIZSAI UNIELEKTRO SZÖ¬VETKEZET, amely a közületek és a lakosság részére rövid határ¬idővel, jó minőségű munka végzésével és kedvező árfekvéssel vál¬lalja híradástechnikai készülékek (rádiók, televíziók, magnók, Hifi¬tornyok, videók stb.), háztartási gépek (hűtőgépek, fagyasztók, ha¬gyományos és automata mosógépek, boylerek, centrifugák, porszívók, vasalók, kávéfőzők, robotgépek, hajszárítók, kenyérpirítók stb.), ház¬táji mezőgazdasági kisgépek (kapálok, fűnyírók) és motorkerékpárok garanciális és garanciaidőn túli javítását. Vállalják még villanymo¬torok tekercselését; valamint kukoricadarálók, fúrógépek, szivattyúk, akkumulátortöltők és sarokcsiszolók javítását is.
- 1992. december 16-án heten kiváltunk a Zalaegerszegi Univerzál
Szövetkezetből és az önállósulás útjára léptünk. Az effektív munkát
1993. január 2-án kezdtük meg. Az első gazdasági év a kezdeti sok
költség, kiadás következtében még minimális eredményt hozott,
ugyanis az előzetes becslés szerint mindössze harminc-negyvenezer
forint nyereséggel számolunk. Idén ezt a számadatot meg akarjuk
sokszorozni - tájékoztatott Kovács Imre, a szövetkezet bátor, koc¬
kázatvállaló elnöke, aki - szintén szövetkezeti tag fiával együtt -
az irányítás és a felügyelet mellett aktívan gyakorolja is villanymo¬
tortekercselő szakmáját.
A szövetkezet jelenleg is 7 taggal működik, akiket 3 alkalmazott egészít ki.
- Mivel a saját tulajdonú épületsor helyiségeit nem kellett teljes
egészében igénybe vennünk, egyik helyiségünket bérbe adtuk egy fő¬
városi székhelyű cégnek, kertimagvak árusítása céljára. így is maradt
még kihasználatlan helyiség. Éppen ezért tőkebevonással járó pro¬
filbővítésen gondolkodik a jól összeforrt kollektíva. E tekintetben az
első lépéseket már megtettük, ugyanis kapacitáskihasználásunk nyolc¬
van százalék körül mozog - mondta az elnök.
A szövetkezet hétfőtől péntekig a Kinizsi u. 17. sz. alatti telep¬helyen 7.30—16.00 óra között várja megrendelőit. Érdeklődni a 93/312-255-ös telefonszámon is lehet.
(ti-nyi)

1994. január 21.

( KANIZSA - HIRDETÉS 1

11





Vince és Pál
Ez a két úr a naptárban időjósló. Január 22-én van Vince, ekkor ünneplik a sző¬lészek, borászok, vincellérek égi pártfogójukat. A vidám poharazgatás után kezdődött régen a szőlőművelés eszkö¬zeinek, a kapáknak, a metsző¬ollóknak, a kacorkéseknek az élezése, rendbetétele. Ha ol¬vadó az idő, tehát „megcsor¬dul" Vince, akkor hamarosan elkezdődhet a szőlőkben a munka, tehát tele lesz a pince.
A másik úr Pál, napját 25-én ünneplik, s ilyenkor is ér¬demes kémlelni az eget, hogy vajon fordulat áll-e be az időjárásban. A népi megfi¬gyelés szerint ezen a napon az időjárás jellege teljesség¬gel ellentétesre fordulhat. Ké¬retik tehát ezt a napot komo¬lyan venni, s odafigyelni ar¬ra, hogy az igen enyhe január után ugyan milyen február is következik! A pál¬fordulásról most nem szó¬lunk, hiszen ez a szóalak azt az embert jelzi, aki hirtelen megváltoztatja véleményét, így ez már „apostoli körök¬be" tartozó fogalom.
B. E.

„KANIZSAI HAPCI"
IS kedvező árakkal
és bővülő
választékkal
várja meglévő
és leendő vásárlóit.
Nagykanizsa, Erdész u. 6.
(Volán volt darabáru raktársorán)
illiililNYITVA:
7.30-tól 16 óráig |ÍÍ:> Zalaegerszeg,
Kinizsi u. 81. Tel.: 92/311-053
KANIZSA U/ Ill-TIILAP J



_





KÜLKERESKEDŐK, SZÁLLÍTTATOK!
A HUNGAROCAMION RT. HUNGÁRIA SPEDICIO
TERÜLETI IRODÁJA NAGYKANIZSÁN VÁRJA ÜGYFELEIT!
Teljes körű szállítmányozás, közúti fuvarozás, vámügyintézés határon és vámudvarokon, közvetlen kapcsolat cégünk bármely egységével.
Címünk: Nagykanizsa, Kossuth tér 25.
Tel./fax: 93/310-447
Postacím: 8804 Nagykanizsa, Pf.: 24.



;;:;::ÍÍ KANIZSA DZ HETILAP

12
fi

KANIZSA - HÍREK

ZU




KÖZELEDNI KELLENE!
KÖLTSÉGVETÉS VITA ELŐTT
IGAZGATÓI ÉRTEKEZLET
középfokon
PAPA A SZÜLŐSZOBÁBAN
A baba-barát program kanizsai megvalósításáról már számos alkalommal tájékoztattuk lapunkban olvasóinkat. E program keretében került sor az elmúlt hét végén vá¬rosunkban az első papás szülésre. Ekkor a pölöskei Gom¬bos házaspár élte meg közös élményként családdá válá¬sukat Viktor nevű fiúk világrajöttekor.
- ri -
A múlt pénteken külön tanács¬kozásra ültek össze a polgármes¬teri hivatal képviselői, az önkor¬mányzat tagjai, valamint a mellet¬te működő bizottságok külső kép¬viselői. Az összejövetel célja a felek álláspontjának előzetes meg¬ismerése, valamint konszenzus ki¬alakítása a város érdekeinek szem előtt tartásával. Mint emlékezetes, a '94. évi költségvetés összeállítá¬sához a közgyűlés ad hoc bizott¬ságot hozott létre. E bizottság azonban az alábbi megállapításá¬val kellett, hogy előálljon: „Az ad hoc bizottság feladatát a közgyű¬lési kötelezettségnek megfelelően teljes körűen elvégezni nem tudta, mivel a 203/1993. számú határozat 3. pontjában foglalt, az Oktatási és Kulturális Bizottságnak cím¬zett feladat az elmúlt időszakban sem határidőre, sem a mai napig nem került végrehajtásra."
A városi bírók talár nélkül maradnak i
Hazánkban a közelmúlt i^ csak a l.eyl'elsiibh Itín'isái; és az. Alkolmán\ bínisán lak¬jai hordhatták a harmadik [hatalmi áj; szeiiiélvlclensé-Sgél kifejező (alári. Néhánj Slléltel ezelőtt - az iirszáii-ijbiin fisukéul - a Somogy ííMeyyei l'ílósáj; fel jehhvileli tanácsainál is bevezették a Ickinléhl kölcsönző, fekete, ruhadarab használatát. Ha¬marosan követi a szomszé¬dok példáját megyénk is, hi¬szen a bírni tanács bele-ey\czcll. ho^\ cl jövőben a Zala Men>*'i Híiósá<M>u is viselhessék e ruhadarabot. Kanizsán a közeljövőben nem találkozhatunk lékeié¬be oltozolt Imákkal, tájé¬koztatta lapunkat kérdé¬sünkre di. Kurlu Jiínnx, a kani/sai Vám.si Kilósai; el¬nöke. \nvai;i okokból ugyanis nem kérvényezik a talár wselésének joi;ál, hi-s/cn c<;>-ci;\ ilvi.il l uh.(da¬lai) minte<;\ 10—15 ezei In-iintb.i kei ul LS ni in csupán » lmokat kellene li li iihazni, hanem a ncpi ulnokiiket is, akiklml koiulluhii ol\cn— ll.lh.ill lo segíti \ .11 uslllik-ban a hu os.m inunk.i|at. lakkul a keiét pediu nem áll rendclkczcsci e a nuj;\ei koltse^vctcsiick eme etil a. -ta

A témával kapcsolatban Geren¬csér Tibor, a Humán Osztály ve¬zetője lapunknak az alábbiakat mondta el: „Nem én vagyok hiT vatott bírálni a bizottság munká¬ját. Ám el kell mondanom, a mi munkánk is egyszerűbb lenne, ha többen gondolkodnánk a lehetsé¬ges megoldásokon. Persze, mint minden bizottságnak, a Kulturális és Oktatási Bizottságnak is szük¬sége van a szakmai támaszra. Ar¬ról nem is szólva, hogy a tagok¬nak nem ez a fő elfoglaltsága. Persze az is hozzátartozik a do¬loghoz, hogy a rájuk testált mun¬kát mindenképpen el kell végez¬ni. Az nem kikerülhető. Jól tu¬dom, sokan azt várják a Humán Osztálytól és a bizotlságlól, hogy egy olyan javaslatot dolgozzon ki, amelyben egy vagy több in¬tézmény bezárása benne foglalta¬tik. A szakmai szempontokat
A megye középfokú oktatási intézményeinek vezetői talál¬koztak ar múlt hét második fe¬lében a Thury-szakközépisko-lában. A munkaközösségi megbeszélés első témája az Is¬kolaszékek alakulásával volt kapcsolatos, az előadó pedig dr. Varga Zoltán, a Pedagó¬giai Intézet igazgatója volt.
- Már második éve tart a kapcsolat a Máltai Sze¬retetszolgálat és a Gyer¬mekvédő Intézet között. Legutóbbi alkalommal -Hári Ferenc, az intézet nyugdíjasa közreműködé¬sével - több, mint tizenöt vadonatúj, Hóman Zoltán által felajánlott öltönyt ajándékozott a Szere¬tetszolgálat az állami gon¬dozott fiataloknak.
H. I.

szem előtt tartva azonban egyet¬len intézmény bezárása sem in¬dokolt Kanizsán. Nekünk pedig nem is az a feladatunk, hogy szakmai visszalépéseket támogas¬sunk. A város érdekeit nézve ter¬mészetesen lehetőségét látom gazdasági számítások kidolgozá¬sának, vagyis a kiadások lefara¬gásának. Ertem ez alatt a túlórák, az órakedvezmények, a különbö¬ző pótlékok kérdéskörét, de erről a helyről nem támogathatom a szakmai színvonal vjsszaesését. Ez pontosan olyan, mint amikor egy másik megközelítésben a szakszervezet képviselőit kérik fel arra, hogy dolgozzanak ki ők, a munkavállalói érdekek képvise¬lői javaslatot munkahelyek meg¬szüntetésére. Azt hiszem, így el¬kerülhetetlen, hogy a szakma és a gazdasági oldal ütközzék."
Dévi
Második témaként a már sok helyen megvitatott közalkal¬mazotti törvény kérdése szere¬pelt. Ennek előadója Gergely Arpádné dr., a Művelődési Minisztérium munkatársa volt, de a vitában szakértőként Tar-nóczky Attila országgyűlési képviselő is részt vett.
- d. é. -
Mi otthon
vagyunk
Kanizsán!
93/312-305 93/310-540
Önnél is?


Könyvtár a Hevesi Szolgáltató¬házban
Az önkormányzati testü¬let hétfői ülésén úgy dön¬tött, hogy fiókkönyvtár- \ ként hasznosítja az eredé- \ tileg értékesítésre kijelölt \ szolgáltatóház-beli helyi- \ ségeit. A tervek szerint a \ Platán sori fiókkönyvtár j költözne át ebbe az új he- i lyiségbe, amely adottsága- | it tekintve sokkal kedve¬zőbb, mint a jelenlegi.
-át
Költö/ik
a KÁHKLTEL
KIT.
\ ál hatnál) cliIn II a/ i \ -
1)1 II Ilj llllwsillhi knllll/lk
a Kabcltc-I Kit. A céy IIUV.IIIIS iirmi ruiboii ingat¬lant \asaiiil! a S/cnl limc utcában, .liiu. hbe a lilnjí-lá--l kuM-liKll kollo/hol be .i kabilu-l Ml. \ iL-nek s/el int ill kaphatna hehil ni.i |(1 a Kani/s.i K.idui stu-
dlllj.l Is. lll)^\ llllklll ll.lll-
hat]iik k'tikn/e II bb \áin-sunk h^il).ibh médiumát, .Iliid csak aun>i( sikciutt mellűd n link, hnyv bi/nn\-tal.in. \/eil, iiuii IIKI;S/I-
U" I llllll.lk .1/ KlriullMICS
lltk\ i'iu i.unucdi l\ck ki-adas.it. i.s nmstausa*j iniiid-nss/c h.iiiim n,i|il.i klut sii^ai/.isi eu<f:c(kl\l kapni, -vi
„... CSAK TISZTA FORRÁSBÓL..."
(Palkó
Népművészeti Műhely) HOL?: Erkel Ferenc
Olajipari
Művelődési Ház MIKOR?:1994. január 22-én
(szombaton),
18 órakor MI?: A HAGYOMÁNYOK
VONZÁSÁBAN:
AMATŐR
MŰVÉSZEK
STÚDIÓJA:
Gál György fafaragó,
Perlaky Melinda
fazekas,
Kiss Ferenc fafaragó. A kiállítást megnyitja:
Rajnai Miklós,
MOL Rt.
KTA Oktatási
Központ vezető
KANIZSA D-Z Hailap :

i*»4»j«nvár2i. (KANIZSA - HUMÁNÖKOLÓGIA 13


NAGYKANIZSA LEVEGŐMINŐSÉGE
Legjelentősebb veszély talán az allergén hatá¬sáról országszerte hírhedtté vált parlagfű (Amb¬rus i a elatior) - tévesen vadkender. Meggondo¬landó, hogy mivel Nagykanizsán ezer körüli évente a parlagfűre visszavezethető megbetege¬dés, ezért önkormányzati szinten is, rendeletileg kellene „üldözni" a parlagfüvet. Pécsett van ilyen program - 5 millió forintot szánnak rá évente, amely a szakemberek szerint biztosan „megéri".

Talán a levegőt, mint kör¬nyezeti hatótényezőt a legke¬vésbé válogathatja meg az em¬ber: a legközvetlenebbül hat rá. Ezért is nagyon fontos odafi¬gyelni a levegőminőségre. Igaz, az ország területének csak 11%-án kifogásolható a levegő minősége, de itt él a lakosság körülbelül 45%-a! Nagykanizsa - szerencsére - kívül esik ezen a kritikus területen.
Ez azért lehetséges, mert je¬lentősebb szennyező ipari léte¬sítmény kevés van a környé¬ken. A meteorológiai és az adott földrajzi viszonyoknak je¬lentős szerepük van a levegőbe bocsátott szennyező anyagok terjedésében. A körzeti lég¬szennyezésben a természetes éghajlati tényezők játszanak szerepet (például uralkodó szél¬irány), míg a települések leve¬gőminőségét a helyi, mikrokli-matikus tényezők befolyásol¬ják, amelyek függenek a beépí¬tettségtől. Ilyen szempontból szerencséje van Nagykanizsá¬nak, hogy a Zalaegerszeg - Le-tenyei-dombság és a zalaapáti¬hát között az észak-déli irányú „huzatos" Principális völgyben fekszik. A kibocsátott lég¬szennyező anyagok közül így itt a közlekedési eredetűek je¬lentik inkább a problémát. A lakossági fűtés itt túlnyomó¬részt földgáz alapú, ez „kör¬nyezetkímélőbb" a helytelen tüzelésmódok szén-monoxid ki¬bocsátó tökéletlen égéséhez ké¬pest.
A levegőszennyeződésre vo¬natkozóan Nagykanizsán 1979-től végeztek vizsgálatokat az Országos Közegészségügyi In¬tézet irányításával, a volt KÖ¬JÁL (ma ÁNTSZ) üzemelteté¬sében. Az országos állapotmeg¬figyelő rendszer keretében a mérések során rendszeresen el¬lenőrzik Nagykanizsa levegőjé¬nek kén-dioxid-, nitrogén-dio¬xid-, (korom-) és ülepedő por¬szennyezettségét. Az országo¬san egységes települési mérő¬hálózati rendszerhez tartozóan három mintavételi pont van a városban:
1. ÁNTSZ Városi Intézete
(belváros - Csengery út 2.)
2. Kollégium (lakóterület -
Petőfi u. 5.)

3. Kenyérgyár (iparterület -Kinizsi u. 95.)
Nagykanizsa város kedvező ipartelepítése (inkább könnyű-és élelmiszeripar, kevés nehéz¬ipari üzem) és a lakásállomány földgázüzemű fűtése eredmé¬nyeként a kén-dioxid, nitrogén-
dioxid, korom és ülepedő por
szennyezettség normaérték alat¬
ti általában. Hiszen lényeges
emittáló (kibocsátó) forrás
nincs a város területén. A la¬
kásépítkezési program a város
peremterületén lakótelepi for¬
mában realizálódott: így a po-
rimmisszió (kiülepedés) kedve¬
ző viszonylag. A korom¬
szennyezettség minősítése: tisz¬
ta. A fűtési energiaellátás a
földgázbázisra épült, ezért a
fűtési szezonban is kielégítően
alacsony a város levegőjének
kén-dioxid szennyezettsége.
Nitrózus gázokat kibocsátó for¬
rás csekély számú, így a mér¬
hető alacsony nitrogén-dioxid
koncentrációk füstgázokból,
gépjárművek kipufogó gázaiból származnak. A levegőtisztaság¬ra vonatkozó adatok szerint az egyes szennyezőanyagokat te¬kintve a város porterhelése je¬lentősebb néha, s néhol a nagy járműforgalom okoz problémát. A vizsgálati eredmények alap¬ján Zala megye, így Nagykani¬zsa város és környéke - a vi¬szonylag nagy számban nyil¬vántartott szennyező forrás el¬lenére - az ország kevésbé szennyezett levegőjű megyéi közé tartozik. Ebben döntő sze¬repet játszhat a fenti okokon kívül az erdősültség magas fo¬ka is. Levegőtisztaság-védelmi szempontból is területünk egyébként a védett kategóriába tartozik.
Ezért is; s mert a közlekedés környezetszennyező hatásával (az elmúlt három év alapján különösen a belvárosban!)

hosszabb távon, fokozódó ten¬denciával számolni kell; s mert az átlagértékek térre és időre sok mindent eltakarnak; s mert csak néhány üzem rendelkezik a levegőszennyező anyagok ki¬bocsátásának csökkentésére al¬kalmas műszaki berendezéssel
(Bútorgyár, TUNGSRAM):
ezért az immisszió-mérő tevé¬kenységet még tovább kell fo¬kozni, korszerűsíteni, akár a mérőhelyek számának növelésé¬vel, vagy monitoring-rendszer kiépítésével.
Még akkor is így van ez, ha a város geomorfológiai adottsá¬ga, beépítettsége, meteorológiai helyzete kedvező a légszennye¬ző anyagok szempontjából (az átszellőzés iránya az uralkodó északi szélirány). Az iparterü¬letek telephelyi fejlesztésre, technológiaváltásra érdemesek még akkor is, ha a lakóterüle¬teket érintő közvetlen káros ha¬tásuk csekély. Jó példa erre a TUNGSRAM Rt. Fényforrás¬gyárában elkészült azon kör¬nyezetvédelmi beruházás (1992-ben 75 millió forintért), mely a fluorid emisszió csökkentését szolgálja. A fluoridok nagyon agresszív mérgek: néhány nö¬vény különösen érzékeny rá, az állatok és az ember egész¬ségére is rendkívül veszélyes. A TUNGSRAM-nál az ülepedő por vízoldható fluoridjainak magas koncentrációja néhány éven át komoly probléma volt a lakossági visszajelzések által is. A fluoridkoncentráció mára jelentősen csökkent, amely a gőzleválasztási technológia át¬alakításával magyarázható.
A levegőminőség javítását szolgálja a korszerűsítendő és minőségileg magasabb szintre emelendő zöldfelületi rendszer a városban és környékén. Ez például újabb fásítási progra¬mot és az egészséges növény-

zet fenntartását célzó növény¬védelmi program kialakítását kívánja.
Jó példa erre az országos aerobiológiai mérőhálózat ki¬alakítása az ÁNTSZ segítségé¬vel. Feladata: a polleneloszlás figyelése, az allergológiával foglalkozó orvosok (tüdőgyó¬gyászok, szemészek, bőrgyó¬gyászok) és a lakosság tájékoz¬tatása a levegő pollentartalmá¬ról. Ennek alapján a pollenal¬lergiás emberek megtudhatják, mely területeket kell kerülniük a számukra veszélyes időszak¬ban. Legjelentősebb veszély ta¬lán az allergén hatásáról or¬szágszerte hírhedtté vált par¬lagfű (Ambrosia elatior - téve¬sen vadkender). Meggondolan¬dó, hogy mivel Nagykanizsán ezer körüli évente a parlagfűre visszavezethető megbetegedés, ezért önkormányzati szinten is, rendeletileg kellene „üldözni" a parlagfüvet (Pécsett van ilyen program — 5 millió Ft-ot szán¬nak rá évente, mely a szakem¬berek szerint biztosan „meg-éri").
Ha a mérések átlagát nézzük, akkor a város levegője tisztá¬nak tekinthető. De tény az is, hogy a levegő szennyezettsége időnként és helyileg jóval túl¬lépi a megengedett értéket. Ez elsősorban a közlekedésből adódik, a városnak a levegőmi¬nőség szempontjából ez a leg¬nagyobb problémája. A belvá¬ros egyes részei: a csomópon¬tok a reggeli órákban és a munkaidő befejeztével nagyon erősen szennyezettek lehetnek. Erről további konkrét mérések szükségesek. A legszennyezet¬tebb részeket tehermentesíteni kell. Ezt kell, hogy kifejezze a város közlekedésfejlesztési koncepciója is. Persze a belvá¬ros közlekedésének átszervezé¬se csak az egész város és vá¬roskörnyék közlekedési tervezé¬sében képzelhető el (például, ha el is készül az M7-es autó¬pálya, kellene egy körgyűrű is, hiszen a város észak-déli for¬galma megoldatlan).
Szükséges lenne elkezdeni méréssorozatokat lebegő porra és annak nehézfém-tartalmára, toxikus szervanyag-tartalomra, a troposzférikus ózonra. Külö¬nösen az ólomterhelést kellene bővebben figyelemmel kísérni, hiszen ennek egészségkárosító hatása nagyon veszélyes.
Külön figyelmet érdemelnek az üdülési, idegenforgalmi te¬rületek és a közelében lévő út¬szakaszok. Felértékelődik né¬hány terület (például a Csóna¬kázó-tó, Palin, Miklósfa) és an¬nak környezetminősége.
Balogh László

( KANIZSA - HATODIK X )


EGY EMBERÖLTŐ AZ OKTATÁSBAN
isiiiiiiiimsss;^
Közgyűlés a Fegyveres Erők
és Testületek Nyugdíjas Klubjánál
Néhány héttel ezelőtt búcsú¬zott el feletteseitől, közvetlen és közvetett munkatársaitól, egykori beosztottaitól Tüske Tibor (képünkön), a nagykani¬zsai Polgármesteri Hivatal Hu¬mán Osztályának főmunkatár¬sa. Életét szinte teljesen a pe¬dagógia, az oktatás töltötte ki. Többek között erről beszélget¬tünk vele.
- 1932-ben a Zala megyei Gáborjánházán születtem pe¬dagógus családban. Iskolái¬mat kezdetben ott, később a szlovéniai Kapca és Alsó-lendva településeken, majd Lentiben végeztem, aztán a kőszegi és pápai tanítóképző következett. Tanári diplomát a Pécsi Pedagógiai Főisko¬lán 1953-ban szereztem, földrajz és rajz szakon, ame¬lyet később levelező úton végzett ipari politechnikai képesítéssel egészítettem ki -indította el tájékoztatását.
Első munkahelye Tornyi-szentmiklóson volt, ahol 1966-ig oktatott az általános iskolában. Ekkor magasabb beosztásba, Letenyére helyez¬ték át, ahol járási iskolai és
- A Belvárosi Nyugdíjas Klub programjából. A
HSMK-ban működő Belváro¬si Nyugdíjas Klub minden pénteken 14.30 órai kezdettel klubdélutánt tart a felnőtt¬klubban. Január végi és feb¬ruár havi programtervezetük a következő:
Január 28.: Nyugdíjas „Ki mit tud?". Február 4.: Farkas Zoltán alpolgármester előadá¬sa Nagykanizsa gazdasági helyzetéről. Február 11.: Fel¬mérés a klub tavaszi kiállítá¬sához (régi otthoni tárgyak bemutatása). Ezzel összefüg¬gő történetek megbeszélése. Február 18.: Zenés piknikes farsangi bál. Február 25.: Étel-különlegességek bemu¬tatása.
(t-i)
Béres-csepp - ingyen
A Magyar Máltai Szere¬tetszolgálat nagykanizsai szervezete a múlt hét péntek¬jén újabb akcióval segített a rászorulóknak. A szolgálat aktivistái Béres-cseppet osz¬tottak azoknak, akik e gyógyhatású készítményt sa¬ját, kis jövedelmükből meg¬vásárolni nem tudják.


mLtM
óvodai felügyelő volt. A járási tanácsi rendszer átszervezésé¬vel járt együtt 1970-ben a Nagykanizsai Városi Tanács Oktatási Osztályára történt át¬helyezése.
- Itt megszakítás nélkül hu¬szonhárom éven át dolgoztam. Kezdetben az osztályon sze¬mélyzeti és munkaügyi vona¬lon foglalkoztattak, majd álta¬lános tanulmányi felügyelő be¬osztást kaptam. A 'ranglétrán osztályvezető-helyettes munka-
Január 14-én délután a Hely¬őrségi Klub színháztermében közgyűlést tartott a Fegyveres Erők és Testületek Nyugdíjas Klubja.
A Himnusz elhangzása után Horváth István klubtitkár üdvö¬zölte a megjelent rendes és pártoló tagokat, közöttük az egykori polgári alkalmazott nyugdíjasokat is. A közgyűlés elnökségében többek között he¬lyet foglalt Poprádi Zoltán honvéd alezredes, dandár- és helyőrségparancsnok; Fonyódi György határőr alezredes, a Nagykanizsai Határőr Igazgató¬ság igazgatója; dr. Gotthárd Jenő rendőr alezredes, városi¬városkörnyéki rendőrkapitány; Gondos Ferenc honvéd alezre¬des, a Zala Megyei Hadkiegé¬szítő Parancsnokság parancs¬nok-helyettese és Tarr Tibor honvéd őrnagy, a Zala Megyei Fegyveres Testületek Erdekvé-del mi-Szociális-Ügy félszolgála¬ti Irodájának vezetője. A klub

kör következett, aztán 1985-ben kineveztek osztályvezető¬nek. A rendszerváltozás pályá¬mon is változást hozott: 1990-ben a Polgármesteri Hivatal¬ban humán névre „keresztelt" osztályon - változatlan fizetés¬sel — főmunkatárs beosztást ajánlottak fel, amelyet termé¬szetesen elfogadtam. Az okta¬tás területén egyhuzamban el¬töltött negyvenévi szolgálat után 1993. december 31-i ha¬tállyal, 61. életévemben távoz¬tam öregségi nyugdíjba -mondta.
Tüske Tibor nosztalgiával emlékezett községi ifjú peda¬gógus éveire. Tartalmasnak ítélte a Letenyén és Kanizsán eltöltött évtizedeket is, ame¬lyek gyakran feszültségekkel is párosultak. Komoly része volt abban, hogy a kanizsai oktatási intézmények tevé¬kenységét megye- és ország¬szerte elismerték. A tanul¬mányi versenyeken elért ki¬váló eredmények is tanúsítják ezt a tényt. Személyéhez is fű¬ződik a város iskoláiban meg¬honosított számítógépes rend¬szer és az úszásoktatás beve¬zetése. Csengery úti emeleti lakásuk vitrinjében őrzi a '80-as években kapott Oktatás Ki¬váló Dolgozója és a Munka
245 tagjából 149 fő jelent meg.
A vezetőség beszámolóját Gőcze István klubelnök ismer¬tette. Elmondta, hogy 1993-ban eredményesen dolgoztak, de mégis nehéz évet hagytak ma¬guk mögött. A nyugdíjasok éle¬tére is rányomja bélyegét a tér¬ségünkben és a világban egy¬aránt tapasztalható politikai és gazdasági bizonytalanság. Meg¬említette, hogy a klubtagok át¬lagéletkora 61 év. Részletesen is elemezte a végzett munkát: a szervezeti életet, a családi es¬teket, a jutalmazásokat, az üdültetést, a beteglátogatást, a kerek évfordulók megünneplé¬sét, a kedvezményes vásárlási akciókat, a kirándulásokat és a gazdálkodást.
A pénzügyi helyzetről Kele¬men László klubpénztáros szá¬molt be. A költségvetés bevé¬teli oldala 1993-ban 72 ezer Ft volt, 1994-ben 81 ezer Ft lesz. Farkas Kálmán pénzügyi ellen¬őrző bizottsági elnök pozitívan

Érdemrend ezüst fokozata mi¬niszteri kitüntetéseket.
Érdekes, hogy - szülei ha¬gyományát követve - családi élete is a pedagógiához kap¬csolódik. Még 1956-ban Tor-nyiszentmiklóson kötött házas¬ságot általános iskolai tanár -ma már ugyancsak nyugdíjas
- feleségével. Leányuk, Balas-
sáné Tüske Ágnes is pedagó¬
giai főiskolát végzett, aki je¬
lenleg a helyi Nevelési Ta¬
nácsadó vezetője. Hogy Tüske
Tibor tízesztendős Petra nevű
unokája is pedagógus lesz-e,
azt majd a távolabbi jövő dön¬
ti el.
— Remélem, hogy békésen, jó egészségben tölthetem el nyugdíjas éveimet a sok „ rá¬zós", idegfeszítő esztendők után — a családdal és a ter¬mészet lágy ölén. Végre jókat
— s nemcsak a hétvégeken —
szippanthatok majd a tiszta le¬
vegőből a Galambok melletti
kis faház körüli konyhakertben
és teraszán, valamint a beépí¬
tésre váró gyékényest tó mel¬
letti, madárfüttytől mindig
hangos telkünkön, ahol a hor¬
gászat jelent majd számomra
kellemes kikapcsolódást - fe¬
jezte be a beszélgetést Tüske
Tibor.
Tihanyi István
értékelte a gazdálkodást. Ez¬után a három fegyveres testü¬lettől és a klubvezetéstől 24 klubtag részesült oklevél elis¬merésben, pénz- és tárgyjuta¬lomban.
Rövid szünet után vita kö¬vetkezett, amelynek keretében 11-en értékeltek, javasoltak, észrevételeztek. A hozzászólá¬sokra Gőcze István válaszolt.
A közgyűlés utolsó harmadá¬ban került sor a vezetőség új¬raválasztására, mivel a korábbi vezetés mandátuma lejárt. Hor¬váth Gyula jelölőbizottsági el¬nök bejelentette, hogy e tekin¬tetben a bizottság 190 klubtag véleményét hallgatta meg. Ja¬vaslata alapján a tagság egyhan¬gúlag a következő személyeket választotta az új vezetőségbe:
Elnök: továbbra is Gőcze Ist¬ván nyűg. honvéd vezérőrnagy. Titkár továbbra is: Horváth Ist¬ván nyűg. honvéd alezredes. A további 11 vezetőségi tagból 6 honvédségi, 2 határőrségi, 2 rendőrségi és 1 közalkalmazot¬ti nyugdíjas. A 3 fős pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke Farkas Kálmán (Határőrség) maradt.
Horváth István titkár néhány fontos bejelentése után Gőcze István klubelnök jó munkát ígérve mondott zárszót, megkö¬szönve a tagság bizalmát is.
(tihanyi)

1994*

at.

( KANIZSA - rocKANdroll





„Találkozás egy régi szerelemmel"
Kanizsai Amatőr Rocktalálkozó
Pannon Rocklista
('serleg Ist\an u szuU>an\ ja t'\ nuttiirjd n Itiítiluim <ti Vt'run Music Iiíííndíiíion '/.cncmukituín rs I cht'I\( imorido:" Xlttpíí-ian\ mik, nnly - töhln-k koT»lt - <i iluniintiili ;ciickniok M'A'Í-lésvt, Ji'lk(inilií\(íl, li'hclt'nti'i'ik l>övíl('\rl (u;le ki nlul nini;ti elé. A l'\fl' hiiM'nla kihoisút c.i,'v roikli\liil is, a „l'uiinun lii)ikli\ln lí)"-i'l, mrhif Ti' is sz<nuihtilsz nyílt Ivn'lf.iílnpon minden lumiip 22-ZÍ;. \ lislún kizttHtltii^ dunántúli iltnuiók szs-rcpt'lhi'tni'k íliilcím és tclt'piitcs nit'iyrlult'si'xel. -\ bi'kitldök kó-Zott kiizi'ttnkiil S(irsi)lntik ki. A niiklisln minden hnihip 10-ín jelenik nief> ti Iütni Városi Telcviziohttn, u 24 (>1\\ (Konui-rom-Eszteri;i>m menyei) napilapban, nz l.-hiti apró c. ktieske-delmi luphiiri, ti Rudír Kádiohan, a 7 \2 iix'mm'ilis miísaiubnn, a Veszprémi Várn.si Televízi" Korkiér r. musornlnni, n I'KI'X-illlIOS c. tulahanvni \iíro\i lapban, a lúidié) II niihombiin lludttpeslen, és l'J'J4 januárjától a „Kanizsa"-IHIII is.
Pannon Rocklista - 1VM. január
Kispiíl is j Hniv (l'cis) - \i>\. as/t.il, l\
K.ilni>li Aliiig (l.it:i) - \.il.ilml
()n cs Un |l.il.ili.ín\a) - Miéit liújs/ el.'
l'jiir ("Lil.il - l'sos n,i|)
Ki-iisin.ir /suli ( l'.itali.í IM a ) — ( Ks/i i^\ ii jl ni t \ ii .'ij^.iiil
l'Oisi M.iU.islliik l):iliíril;íj:i (l'cis) -
Lenn a keres/tntiiál
(linm-ii (I ,il.il>.in\ .i) - \ i/.ilol
Nn l'ii>ur.iliv (Orus/I.iiij) - l)i- n
Warninu llukáis IVIIT. l'apa) - Anolher W.MIII Il.íjdu Ilona (Koni.iioin) - \e» ^ ork. Ni'" \»i\\ Ide irjnt'ik: l'annon lincklislu 7S0I l'atabáina, /'/.: 12'>S.
- liorv.ítli -
HELY-benjárás II.
Alacsony színvonal és hatal¬mas érdeklődés jellemezte a múlt szombat esti HELY-beli programot. Majd' háromszáz néző volt kíváncsi Kanizsa legamatőrebb zenekaraira. Saj¬nos a keverés már a kezdetkor pocsék volt, és ez az idő múl¬tával egyenes arányban rom¬lott. A plakátokon fel sem tüntetett A. T. P. nyitotta a bulit. Punk-indíttatású zenéjük még közel sem nevezhető mi¬nőséginek, de legutóbbi fellé¬pésükhöz képest sokat fejlőd¬tek a fiúk. Őket a Gramoxon követte. Egy leheletnyivel job¬bak voltak talán, de az ő punkjuk sem egy mérce. A Kritikus Ponték énekesnővel adták elő punk-rock zenéjüket, az első értékelhetőbb megnyil¬vánulás volt az esten. Légka¬lapács. Inkább hallgattam vol¬na egy valódi légkalapácsot, mint őket! Poénos szövegeik mindig gusztustalan, feles¬leges káromkodásözönbe csap-

Január 21-én, pénteken a
szombathelyi MMIK színházter¬
mében a Credo és a Screen
együttesek tartják lemezbemuta¬
tó koncertjüket, melyre lapunkat
is meghívták. Mint az Stamdy
Miklóstól (a Credo menedzsere,
az est fó'-fó' szervezője) megtud¬
tuk, ez egy igazi nagy buli lesz
számítógép vezérelte lézer-show-
val (háromdimenziós grafikák!),
színvonalas fénytechnikával
(fényfüggöny), füstgépekkel. Biztos, hogy nem fog csalódni az, aki ellátogat erre a bulira.
Essék pár szó az együttesekró'l is. A Credo (annak ellenére, hogy körmendi, kó'szegi és bu¬dapesti tagja is van) szombathe-

Egy hete pénteken a hódme¬zővásárhelyi Faktor látogatott el a pinceklubba. Nem tudni, mi¬nek köszönhető a pangás, de az tény, hogy a buli egyórás csú¬szással, és mintegy húsz néző előtt kezdődött. Meg kell hogy mondjam, sokat vesztett, aki tá¬vol maradt ettől a blues-esttől, mert a Faktor rendkívül otthono¬san mozog ebben a műfajban. Ez a négy, harminc év körüli blú-zista fazonálisan sem okozott csalódást (veszkó, kalap, harmo¬nika, meg ami kell), de legjob¬ban a dalaiktól fogtam padlót. Repertoárjuk csak saját szerze¬ményekből állt (főleg a nemrég
tak át, a „zenéjük"-ről inkább nem tennék említést. A Nyírfa Terror-ra magam is nagyon kí¬váncsi voltam, hiszen két éve láttam őket utoljára. Az a buli sokkal jobb volt, mint ez a mostani. Speed-thrash-punk(??)-zenéjük élvezhetetlen massza¬ként zúdult a közönség nyaká¬ba. Igazi felüdülést jelentett számomra a Teep Roads kul¬turált rockzenéje. Az első együttes voltak, akik billen¬tyűs hangszereket használtak ezen az estén. Az énekesnő még tovább lágyította, finomí¬totta a csapat hangzását, de erre ennyi csörömpölés után szükség is volt. Az A. V. F. is pozitív csalódást okozott. Náluk egyszerre ketten, egy lány és egy fiú énekeltek vé¬gig. Köszönet nekik az URH-nótáért! Az est vendége és fénypontja a Panelházi Suty-
lyi zenekar. Öt éve dolgoznak ebben a felállásban. Tudásukról valamennyit elárul, hogy a bil¬lentyűsük a TF zenei tanszékén tanul, de a többiek sem piskó¬ták. Koncertjeiken Guns'n'Roses számokat is nyomnak, ebbó'l nem nehéz következtetni a stílu¬sukra. A Screen Sajószentpéter büszkesége. Nemrég jelent meg szenzációs debütáló albumuk „Begin The Season!" címmel a Stone Music gondozásában. A magyar rockzene nagy remény¬ségének kikiáltott csapat angolul adja eló' dalait, köztük a Beatles „Come Together"-jének ritka-jó feldolgozását. (A lemezbemuta¬tóról a jövó' heti számunkban számolunk be, az együttesekkel készült riportokat pedig a feb¬ruárban megjelenő' 16 oldalas rokemagazinunkban olvashatjá¬tok.)
Horváth Zoltán


HELY-benjárás I.
megjelent First Faktor c. anya¬gukról), húzósak, ízesek, feelin-gesek voltak a nóták. Ez persze a laza, de pontos előadásnak, a biztos hangszeres tudásnak és a keverésnek is köszönhető. Kár, hogy ezt a nem túl ismert, de remek zenészekből álló zene¬kart HELY-beli koncertje után sem fogják többen keresni, hall¬gatni. (De: jönnek ők még Ka¬nizsára!)
Hosszú
tyók voltak Zalaegerszegről. Tulajdonképpen az egyetlen igazán hallgatható produkciót ők adták elő. Heavy metál ze¬néjüket megbízható hangszeres tudással interpretálták, nem egy súlycsoportban voltak a többi együttessel. Akik keve¬sellték tőlük a félórás játék¬időt, azok legközelebb január 27-én láthatják a zenekart a HELY-ben, ahol ezentúl havi rendszerességgel fognak fel¬lépni.
1. (l.l
1 (2.)
.1. (4.)
-1. (7.1
>. (-)
6.
7. ('».)
X (Kl.l
'). (-)
KI. K>.)
Hosszú

Ez-Az
iiie/ukuu munkálkodnak. A
kn/hk'lk'U'IIIIIH'i C111-111C11 > C11
tv. nem Ze|>"-\á1o^.:l.ís les/.
Coda-ra liani:s/erelve, IIH-
nein sajal nótákkal Ionnak
előrukkolni ;i lilik. l'ers/e ;l
stílus mindig ui'\;in:l/ ina-
i-iiil! •- S/n TV-né/ők. fi-
meleiul ll.i minden jol
nuy\, p.íi héten belül el-
ke/djuk lekö/olni A „Kúlón-
.j.írul" rés/leles műsorter¬
veit. Ks c//el iness/e a/ el-
sók les/imk picinv ha/ánk-
l).tu! Tehát, iiki előre s/eret-
iié tudni, liouy mi, illetve ki
Int; s/ei f|>elni a Kulon járal-
ban, a/ \e^\e a Kani/sál. és
ol\assa a link \INdi nlll' .l.i.
és Balogh Zoli e/úton iid-
vo/li a kani/sa olvasoii e.s
a S/ív TV ué/őit! •- ,\7
,,lnlü/ió"-ban a Trió Slen-
(Ilial ,,l,ive!" i. leine/ének
kritikáját. Milaminl a/ épp
aktuális hril HU'IIM sláger¬
listát l.i]>unk 21. oldalán, a
inusoi aj:inhih.ill tnlálj.ílok.
•- Kani/sai Koncertinenii:
.j.m. 22.: IIKLY, I "> li: ("oda
(led Zeppelin einlek/ene-
karl * jan. 27.: IIKLY. l'J
li: l'iinelliá/.i Suttyók Klub
* j.m. 2S.: II KI/V. V) li:
Old's Kluli * jan. 2').:
Hi:i.V, i" h: ..Mess/e-
iness/e" I at in-amerikai
est /ené\el es sok érdekes¬ségei.
III. /,.)

KANIZSA - MAGAZIN 1994. január ZU



ELETUT SOK EZER KILOMÉTERREL
A kávási kulcsosházban tar¬totta év eleji közgyűlését a Zala Megyei Természetbarát Bizottság. Ez alkalommal ad¬ták át a Zala Megye Tisztelet¬beli Turistája elismerő okleve¬let Szűcs Rózsának (képün¬kön), a Nagykanizsai Olajipari Természetbarát Egyesület ve¬zetőjének.
Rózsi néni jövőre lesz het¬venéves. A tiszteletbeli jelző nem éppen találó a ma is ak¬tív turistára, inkább az a meg¬becsülés, amely mögött a ter¬mészetjáró mozgalom több mint három évtizedes tapasz¬talata, a természet iránti őszin¬te szeretete érződik.
Nem szívesen beszél magá¬ról, mindössze annyit mond, hogy a máig is tartó szenve¬dély még a gyermekkorban kezdődött, amikor szüleivel járhatott erdőt, mezőt, amikor az volt divat, hogy a családok közös kirándulásokkal töltöt¬ték a hétvégeket. Aztán igazi indíttatás volt egy mátrai üdü-

lés, ahol először találkozott
ízig-vérig turista emberekkel.
Jó néhány évi magányos turis-
táskodása után kezdeményezé¬
sére 1961-ben megalakul mun¬
kahelyén a DKG-hoz tartozó
természetjáró egyesület,
mindössze 15 taggal. Azóta nemcsak a létszám nőtt, a sok-sok élmény mellett számtalan közösen elért ered¬mény is született. Már 1964-ben országos elsők a Sopron városa által meghirdetett tá¬jékozódási versenyen. Részt¬vevői a legnagyobb hosszú¬ságú teljesítménytúráknak, többnapos táboroknak, idény¬jellegű és hagyományőrző tú¬ráknak. Közülük ketten már másodszor hódították meg a Júliai-Alpok 2864 méter ma¬gas Triglav csúcsát. Ha ép¬pen nem kirándulnak, akkor a rájuk bízott 156 km hosszúságú turistaútvonal karbantartásáról gondoskod¬nak. Most éppen - saját pá¬lyázatuk eredményeként -

„Olajos körút" néven 61 km hosszúságú turistaút kialakítá¬sán dolgoznak, a dél-zalai olajvidéken.
Az eddig megtett út nem¬csak kilométerekben mérhető. Mindnyájuk érdeme a termé¬szet szeretete, védelme, közös céljuk másokat egészségesebb életmódra tanítani, barátság¬ban, jó hangulatban oldani a hétköznapok hajráiban felgyü¬lemlett testi-lelki feszültséget. Tóth Ferenc

AZ ERKEL FERENC
OLAJIPARI MŰVELŐDÉSI HÁZ
tisztelettel meghívja Önt és Barátait
1994. január 21-én,
18.00 órakor
kezdődő
„IRODALMI KÁVÉHÁZ"
c. rendezvényére, ahol
MURGULY MELINDA
mint költő várja Önt egy estére.
Közreműködik:
Farkasné Báli Judit,
Fülöp Réka
KANIZSA D-l HETHAP .




Elfelejtett(?) feltalálóink
A fényképezés és a film terén is számos magyar találmány léte¬zik. Időrendben először Petzval József említendő, aki 1841-ben készítette el a világon az első iga¬zán jó fényerővel rendelkező ob¬jektívet, ezzel megteremtette a portréfénykepezés lehetőségét, ugyanis nem volt már szükség órákig tartó expozícióra. A fény¬képezőgépek későbbi fejlődéséből is sok honfitársunk vette ki a ré¬szét, 1939-ben a Kodak gyár első automata fényképezőgépe (a Super Kodak Six 20) Mihályi József és Riszdorfer Ödön munkája alapján lett világsiker. Riszdorfernek már 1934-től magyarországi gyára volt, ahol Kodak termékeket gyár¬tottak. Mihályi pedig a ma is használatos kényelmes, 35 mm-es kisfilmeket alkalmazta először. 1939-ben más is történt. Rótt An¬dor szabadalmat jelentett be az az¬óta DTR-eljárásnak nevezett talál¬mányára, amellyel lehetővé vált a közvetlen pozitív fénykép előállí¬tása. Az ő ötlete alapján tervezték 1944-ben az első Polaroid gépet. Dulovils Jenő a tükörreflexes rendszer (1943) feltalálásával tett sokat a kényelmesen használható gépek kifejlesztéséért. A filmezés terén Demény György találmányai érdemelnek elsőként említést, aki 1893-ban már használható filmfel¬vevő gépet konstruált, majd egy évvel később feltalálta a perforált filmszalagot, ami sokkal megbíz¬hatóbbá tette e gépek működését.

A híres Gaumont cég az ő tervei alapján gyártotta 1902-ben a Chronophon hangosfilm-felvevő¬jét, amely úttörő jelentőségű volt. A televíziózásban a múltkor már említett Goldmark Péter mellett Mihály Dénest sem lehet kihagyni, aki 1929. március 8-án állította elő az első mozgó tv-képet Ber¬linben. Bodrossy Félix pedig a térhatású filmet találta fel 1951-ben. Ez polarizált fény alkalmazá¬sával készült. Kissé túlmutat a té¬mán, de ide tartozik Gábor Dénes eredménye, aki 1951-ben a holog¬ráfia elvét alkotta meg, ezt 1962-ben a lézer fényforrások feltalálá¬sával gyakorlatban is sikerült kivi¬telezni. Ezért az eredményéért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Az élet másik jelentős területe a közlekedés. Henry Ford autó¬gyártó birodalma a század elején nőtt fel óriási méretűre. Ebben döntő jelentőségű volt a Ford T-modellként ismert autó, amelyből 1908 és 1927 között 15 millió da¬rabot adlak el szerte a világon. Ennek a járműnek a főkonstruktő¬re a makói Galamb József volt, aki a Ford vállalatnál sokáig töl¬tött be vezető mérnöki szerepet. Az első automobilok nem hason¬lítottak a maiakra, a „ló nélküli

szekér" elnevezés illett rájuk. Egészen 1921-ig, amikor fizikai kísérletek és számítások alapján Járay Pál megtervezte az első tel¬jesen áramvonalas karosszériát. Ezt sokáig használta számos autó¬gyár, így az Audi és a Bugatli is. A repülés terén sem elhanyagol¬ható a magyarok szerepe. 1897-ben készült el Schwarz Dávid ter¬vei alapján az első kormányozható léghajó, amelynek fémvázas, me¬rev héjszerkezete volt az első ilyen a világon. A híres Zeppelin léghajók is az ő eredeti tervei fel¬használásával készültek. Minden¬képpen megemlítendő Asbóth Osz¬kár első helikoptere a század ele¬jén és Kármán Tódor munkássága. 1930-ban a kaliforniai Pasadená-ban alakította meg az első repü¬lőgép-kísérleti laboratóriumát, eb¬ből nőtt ki a negyvenes évekre a sugárhajtómű laboratórium, ahol az amerikai légierő számára a há¬ború idején oly fontos kutatásokat végezték. Itt alkottak először szu-perszonikus repülőgép-hajtóniúVe-ket, manapság pedig az űrhajózás¬ban használatos rakétahajtóművek kutatásával foglalkoznak. Kármán Tódor Amerikában sokkal na¬gyobb ismertségnek és megbecsü¬lésnek örvendett, mint idehaza.

Az élet egyéb területén is lép¬ten-nyomon magyar találmányok kerülnek szó szerint a kezünk ügyébe. Bíró László 1943-ban sza¬badalmaztatta találmányát, a go¬lyóstollat. Világszerte használják ma is. Az angol nyelvben a Biro¬pen őrzi a feltaláló nevét.
Az irodák ma már elképzelhe¬tetlenek másológép nélkül. Az el¬ső stencilgépet még 1881-ben ter¬vezte Gestetner Dávid. Ma a Ge-stetner Holdings a világ egyik leg¬nagyobb irodagép-gyártó vállalata.
Kőszeghi-Mártony Károly had¬mérnök 1829-ben készített először sűrített levegős légzőkészüléket, amilyent lényegében ma is hasz¬nálnak a könnyűbúvárok, a tűzol¬tók, a bányamentők...
Végül egy, bonyolultságában mindegyiket felülmúló alkotás: 1942. december 2-án Chicagóban beindították az első energiaterme¬lő atomreaktort. Fő tervezői Enri-co Fermi, Wigner Jenő (későbbi Nobel-díjasunk) és Szilárd Leó voltak. Az uránhasadáson alapuló atomreaktor szabadalmi leírása Fermi és Szilárd Leó nevére szól.
Szeretnénk folytatni a magyar találmányokról szóló sorozatot.
Feltalálók jelentkezzenek!
l'irili János

1*>94. .január 21. KANIZSA - MAGAZIN 17



Választási capriccio
(Sándor György egykori humoralistának)
Ülök a WC-kagylón. Billeg. Másoknak is.
Ülök és kagylótok. Teljesen süket, biztos beázott. Újra próbálkozom. Hallgat. Lehet, hogy lehallgatnak? Hallgassák inkább Kurtágot!
Ülök és kötök. Sálat és paktumot. • . ■
Ráadásul itt ez a választás. Vajon tudunk-e jól választani? Baloldal? Jobboldal? Liberális centrum? A rum az jöhet. Alattam is ülnek. Felettem is. Együtt ülünk.
Ülésezünk, némán, mint hallgatag többség. Csöngetnek. Csöngetnek?
Az ülést berekesztem. Már teljesen rekedt vagyok. Állófogadássá alakulok. A svédasztal a franciaágy mögött, a hidegvér angol.
Megnézem magam a tükörben, hogyan állok, az egyikről a másikra. A tükörből valaki figyel. Kezében átverési hirdetés. Privatizálni akarja a tükröm? Csak nem Szabó Tamás személyesen? Arcán széles mosoly. Épp élvezi a kormány bizalmát. Közben átlátja a privatizációt. Könnyű neki, egyszerre négy felé néz.
Mielőtt ajtót nyitok, becsapom. Azt mondom neki, hogy nyitva van. Jönnek.
Egyre többen jönnek. Jönnek a pirosak, a fehérek, a zöldek. Ha ünnep van, akkor a barnák.
Öltözékük egységesen konfekció, kevés az emberszabású. Még mindig jönnek. Teljesen tele vagyok. Már a közepe sem üres. Hé, azt a kis szakállast ismerem! Szellemi buldózeres nyugodt erőt, Kónya doktor. Megpróbálok olvasni a szemében. Olvashatatlan. Lesüti. Semmi jó nem sül ki belőle. A nemzet lehorgasztott fejét felemeli. Daruval. Lassan megmozdul a szája. A néphez szól, a törpe minoritáshoz. Népem! A dolgozatomban — Az állam univerzumának strukturális homológiái, a társadalmi csoportok mentális, szociológiai vulgarizálódást tükröző egzisztencialista inter¬pretációjában, a nemzeti status quo fényében -már megírtam; hogyha a magyar nép nem ránk szavaz, akkor igen, de igen mérges leszek, összevonom nemzeti színű szemöldökömet és betyár világ lesz. Ez az utolsó figyelmeztetés!
A nép közben hallucinál. Uccinál, mintha hallana.
Függöny.

T
Rost János

Qlyan levcrtnek látszik Bakos úr. Csak nem valami vírus támadta meg magát is?
Lehoczky Károly rajza
[-HiVATALj
I/A./OT
Wimn v/íN
Szabó Róbert László rajza
AL A JMlflW Sittül




- Asszonyom! Hárome/er forintért talán rezsón történő hamvasztást tudunk vállalni...
Gyöngy Kálmán rajza

- Most, hogy megszűnt a Friderikus/-show, nem kéne mégis meghagyni a parlamenti közvetítéseket?!
Szabó Róbert László rajza

18 KANIZSA - HÍREK


Halpusztulás után környezetszennyezés
129 NEM
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság által ellenőrzött magyar-szlo¬vén határszakaszon január hetedike és tizenhetedike között negyven¬ötén akadtak fenn az éber őrök hálóján. Harmincnyolcan illegálisan igyekeztek Szlovéniába jutni, hetüket a szomszédos szervek adtak át, egy személy pedig hamis útiokmányokkal szerette volna az ál¬lamhatárt átlépni. A magyar—horvát szakaszon tizenhármán próbáltak törvénytelen módon átjutni, köztük egy embercsempész is.
Az említett időszakban a magyar-szlovén határátkelőhelyeken 56761 személyt és 18049 közúti járművet léptettek át, míg a ma¬gyar-horvát átkelési pontokon 179223 személyt, 55228 közúti és 5907 vasúti járművet ellenőriztek határőreink. A beutazási feltételek hiánya miatt 129 külföldi állampolgártól tagadták meg a beléptetést.
eg
- A Városi Természetbarát Bizottság a természetet kedvelők ré¬
szére heti egy alkalommal előadás-sorozatot indít a Zrínyi Miklós
Általános Iskolában, Természetjárási és tájékozódási alapismeretek
címmel. A kilenc foglalkozás elméleti és gyakorlati részből áll, dia¬
vetítéssel, élménybeszámolókkal. Mindenkit, aki szeretné elsajátítani
a természetben való mozgás, tájékozódás alapvető szabályait, vagy
bővíteni akarja ismereteit, szívesen lát a VTB. Az előadás-sorozat
ingyenes. Időpontjairól érdeklődni lehet az iskolában. _ Xf —
Sokadszor
HEVESI
ÜZLETHÁZ
Újabb fejleménnyel ga/.-dagodott a héttői kozg) illé¬sen & „Hevesi Izlciház." ügye.- Marton István a Ró¬zsa Utca 13. szánni ház, la¬kóközösségének kérésére -lapunk c témában megjelent írásaira hivatkozva ~ ismer¬tette a testülettel a lakókö¬zösséget érintő jogszerűtlen¬nek- vélt cljárássornzalot. Ezen kÍMil emlékeztetett ar¬ra a '(>2-!>en ho/olt 109-es számú határozatra, mely szerint még abban .1/ é\bcn december 30-ig ismételten a közgyűlés élé kellett volna tárni a közterületeken létesí¬tendő pa\il(>nok építésének feltételeit és gazdasági \onat-ku/.iviit, .1111 ez 11 cm tortént meg. Csupán a polgármeste¬ri beszámoló loglalkozotl érintőlegesen :i kérdéssel ja¬nuár 25-én. I, tén> miatt kérte Marton lst\án a pol¬gármestert, mihamarabb vizsgálja ki az ugjet. Ii>v, ha a \i/<>f>álat eredmenyesén zá¬rul, d Hhatal megtc\esztésé-nek .ildozalóAá \ált lakókö¬zösség ismét bízhat iga/ának kivívásában.
-ács
L

A decemberi nagy hidegben befagyott a palini halastó, amely az Alkotmány MgTsz tu¬lajdonában van. A tsz bérlői ál¬tal üzemeltetett tóban a fellépő oxigénhiány miatt a halak nagy része elpusztult, mert a lékvá¬gást elmulasztó halőrök gondat¬lansága miatt az állatok nem ju¬tottak elegendő oxigénhez. A tömegesen a víz felszínére emelkedett döglött halakat a tó kezelői lehalászták és mázsa¬szám elföldelték. A hatóságokat az észleléstől számított két hét múlva sem értesítették, sőt a haltetemek újabb mázsái számá¬ra sorra ásták az új gödröket,
- Népfőiskola Nagyrécsén.
Január 15-én este a nagyrécsei művelődési házban immár tize¬dik alkalommal kezdődött az a népfőiskolai előadássorozat, amely a téli hónapokban sok közhasznú, érdekes ismeretet ad a település felnőtt lakossá¬gának. A nyitó előadást a dá¬niai farmergazdaságokról és ot¬tani útiélményeiről Papp Fe¬renc, a kanizsai HSMK igazga¬tója tartotta, videofilm-vetítés¬sel egybekötve.
(t. i.)
'J

de még fedetlenül is felhalmoz¬ták a veszélyes hulladéknak számító döglött halakat. A Kör¬nyezetvédelmi Felügyele-t, az ÁNTSZ, az Állategészségügyi Állomás és a Vízügy közbelé¬pésére az elmúlt hét péntekjén megkezdődött a gödrök feltárá¬sa és kiürítése, valamint a ve¬szélyes hulladék elszállítása.
A Szombathelyi Környezetvé¬delmi Felügyelet illetékese sze¬rint a halpusztulás mintegy másfél-kétmillió forintnyi kárt jelent a tulajdonosnak, emellett a terület veszélyes hulladéktól való megtisztításának és az el¬szállításnak a költségei is tete-
Kanizsai kft. képárverése
Olyan ritkán rendeznek Ka¬posváron műtárgy-aukciót, hogy január 14-én történt első alka¬lommal a somogyi megyeszék¬helyen a Szín-Folt Galériában ilyen jellegű árverés. A galériát a Konzumbank Rt. kaposvári fi¬ókja bízta meg az ügylet lebo¬nyolításával, mivel egy kanizsai kft. a banknál felvett hitelét nem törlesztette, így a festmé¬nyek, képek, kisplasztikák -melyek a kölcsönhöz biztosí¬tékként szolgáltak - kalapács alá kerültek.
Az árverésen 76 műtárgyat ajánlottak a vásárlók figyelmé-

mes összeggel apasztják a tó bérlőjének bankszámláját. Mi¬vel az ügy még a vizsgálati szakaszban van, csak annak be¬fejeztével és a bírság mértékére tett javaslatot is tartalmazó szakvélemény birtokában szab¬ható ki a környezetszennyezési bírság, amely az 500.000 Ft-ot is elérheti. Az Alkotmány MgTsz-től kapott információink "szerint a halastó bérlője a vizs¬gálat befejezte után harminc nappal várhatja azt a határoza¬tot, amely a veszélyes hulladék nem szakszerű kezelése folytán elindított eljárást zárja le.
be. Leitner Sándor 42 festmé¬nyét, Vörös András 12 képét kí¬nálták megvételre. Ezen kívül három nagykanizsai művész több alkotása szerepelt az aján¬latok között. A kikiáltási árat a bank a műtárgyak értéke alatt állapította meg, egyrészt, hogy biztosan pénzhez jussanak, más¬részt, hogy elősegítsék a licitáló kedvet. A várt bevételi ered¬mény azonban elmaradt az ér¬deklődés gyér volta miatt. Egyes műtárgyak kikiáltási áron, némelyek licit alapján ke¬rültek új tulajdonoshoz, összes¬ségében azonban a Konzumbank által kezdeményezett aukció nem hozta meg a remélt ered¬ményt, így a bank továbbra is futhat pénzének nagy része után.
Klrsch





Az elmúlt hét csütörtök¬jén folytatódott a HSMK „Találkozás..." .sorozata. A '94-es év első házigazdája Stamler Lajos festőművész, a Batthyány-gimnáz.ium ta¬nára volt. A beszélgetés so¬rán szó esett festői és peda¬gógiai munkásságáról, azok¬ról a tanárokról, akik elin¬dították a művészi pályán, és azokról a tanítványokról, akik a tanár úr fcikész.ítésé-^el jutottak be különböző művészeti intézményekbe, középfokúba és felsőfokúba | egyaránt, A fŐteg kanizsai
STAMLER ÜLŐGARNITÚRÁJA

művészekből, pályatársakéi t>6\ álló hallgatóság nem maradt vizuális élmény nél-kiii sem. A találkozásnak helyet adó felnőttklub be¬rendezése egy sajátos, Stum-kr-stílusú ülőgarnitúráim bővült, amelynek ingatag i||| bakon álló szék-emberei, kjí§! napé-figurái a rikító, vasát*!: színvilág hamisrózsaszínét idézték. A megvásárolható-ság, a mai groteszk, abszurd világ ironikus tükre lehet egy ilyen „bútordarab", melyben a hamis örömökről - Stam¬ler Lajos szavaival élve -sokszor csak a másság a/;, ami lerántja a leplet.

ifftM«wér*!, ( KANIZSA - TÁMOGATÓK 19
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:


1949

Az új évben,
megújuló lendülettel,
kulturált kiszolgálással,
nagy áruválasztékkal
várjuk tisztelt
vásárlóinkat
a GRÁCIA
ÜZLETHÁZHOZ.

Nagykanizsa, Eötvös tér 28.


Július Meinl.






REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI
FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS
SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat

A KANIZSA
ÁRUHÁZBAN EGY NAPIG






%
KANIZSA
TREND KFT

KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/313-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. .alatt az értékesítésnél várjuk.


KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.



Nagykanizsa
Megyei
Jogú Város
Önkormányzata
LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást -,
oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60) 399-196

NÁLUNK BIZTOSAN NYER, HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
8800 NAGYKANIZSA Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279


ELEKTRON IRODAGÉP Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.

Számítógépek, perifériák, telefonok, telefonrendszerek, • telefaxok, irodagépek,
pénztárgépek, irodatechnikai berendezések
széles választéka és garanciális szervizelése.
BEVEZETŐ ÁRAK TARTÓSAN!
8800 Nagykanizsa, Csengery u. 10. Telefon/fax: (93) 312-212

KANIZSA - AJÁNLÓ

1994*

Ilii



GYURIK IRÉN:
Monológ
Iliig} jalok még élni a \ ilágot. ember s/eress, s/eresd világod, te fa óvd lornb-mchedbcn gyümölcsöd, már csuk haldokló remény a 1-old -
fiaival végbe hulló anja, s te hartnal \ag} áldott komi} rajta, mert itt halódik már a lélek is. jégbe fugvott a s/o, vad tigris -
hágj jutok még élni a \ilágot, (iolgotákban vérző virágot, eltükön kod, csúf litn-lom térdepel, s a s/él nvus/ftM' horog éjjel
hagyjatok még élni a \ilágot, hagyjatok élni a/ eletet, hajnalt, éjjelt, napot es csillagot, a holnapot, a léleg/eU'l...

Farkas /su/sa rajza
MVRCLLY MELINDA:
Tehetetlenség
Robbannék, millió léins/ilunkra \uiiuk, g}ilkolnek, éltetnek, lukteUín \ibrulnek, halk /.songó /enéx'l kínokat ehagnék, K'lkemmel embertói többé nem lujnek. Kthcrló l'énjkoteg, ember meg nem irti, fájdalmam átadnám annak, ki megéli, l'.mberséjj szívemből elmémre lellobb.m, s e fájdalmat nincs, ki érti nálam jobban.


KflNIZSff MŰSOR
I JANUÁR 22. SZOMBAT |
9 óra: Játszóház a Móricz Zsigmond Művelődési Házban 15 óra: AGORA klub a HSMK-ban
18 óra: „Csak tiszta forrásból" - Gál György, Kiss Ferenc
fafaragók és Perlaky Melinda fazekas kiállításának megnyitója. Megnyitó után daltanulás és táncház az Erkel F. Műv. Házban
19 óra: Alternatív klub estje a Kodály Zoltán Műv. Házban
19 óra: Coda - HELY klub
Apolló mozi: 14.30 óra: Cindy, meséi
16, 18, 20 óra: Árral szemben Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Nyom nélkUl
i 20.15 óra: Kéjvágyo Edward KANIZSA TV: 8-12 óra: ATV Víkend Magazin 12-16 óra: Happy End Magazin 16-20 óra: ATV Ifjúsági Magazin 20-24 óra: ATV Víkend Magazin 24-03 óra: ATV Night show
JANUÁR 23. VASÁRNAP ]
10 óra: Aprók tánca a Móricz Zs. Műv. Házban Apolló mozi: 14.30 óra: Cindy, meséi
16, 18, 20 óra: Árral szemben Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Nyom nélkül
20.15 óra: Kéjvágyo Edward KANIZSA TV: 12-16 óra: TV plusz Magazin
16 óra: Továbbtanulási lehetőségek
Nagykanizsán (Heti Magazinm. ism.)
JANUÁR 24. HÉTFŐ
19 óra: Hyppolit, a lakáj - zenés bohózat a HSMK-ban
Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: Tina
Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Casanova visszatér
20.15 óra: Kéjvágyo Edward KANIZSA TV: 17 óra: Önkormányzati ülés közvetítése
18 óra: A hétvége sportja
19 óra: Önkormáanyzati ülés közvetítése (folyt.)
JANUÁR 25. KEDlT]
19 óra: Hyppolit, a lakáj - zenés bohózat a HSMK-ban
Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: Tina
Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Casanova visszatér
20.15 óra: Kéj vágyó Edward KANIZSA TV: 19-23 óra: SZÍV TV magazin I.
| JANUÁR 26. SZERDA
14.00 óra: A zalai népi építészet - Dr. Kerecsényi Edit
muzeológus előadása a HEK-ben 19.00 óra: Győri Filharmonikus Zenekar
Farsangi hangversenye a HSMK-ban Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: Tina Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Casanova visszatér
20.15 óra: Kéjvágyó Edward KANIZSA TV: 8-12 óra: SZÍV TV magazin I. (ism.)
18-19 óra: SZÍV TV magazin II. - első rész
19-20 óra: Kanizsa TV - heti magazin
20-23 óra: SZÍV TV magazin II. - második r.
JANUÁR 27. CSÜTÖRTÖK
Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: Zsarulesen 2.
Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Egerek és emberek (FBK)
20.15 óra: Popsi vizit KANIZSA TV: 8-12 óra: SZÍV TV magazin II. (ism.)
12-13 óra: Kanizsa TV - heti magazin (ism.)
18 óra: Nyugdíjas Magazin
IpNUÁR 28. PÉNTEK
Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: Zsarulesen 2.
Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Idétlen időkig
20.15 óra: Popsi vizit KANIZSA TV: 20-24 óra: ATV Ifjúsági Magazin
KfiNIZSfl MCÍSOR



KANIZSA - AJANLO





PÉCSI
STÚDIÓ
műsora
1994. január 24-től-
január 30-ig, hétfőtől vasárnapig.
Fogható a 873 kHz kh-on,
valamint a 71,03 és
71,81 MHz URH-n,
hétfőtől péntekig.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig"
- zenés hírmagazin. Benne:
6.00 - Kossuth krónika. 6.15
- Dél-dunántúli krónika,
regionális lapszemle. 6.30 - A
nemzetközi élet hírei (Kos¬
suth). 7.00 - Kossuth krónika.
7.15 - Dél-dunántúli krónika,
lapszemle. 7.30 - Közlekedési
információk. 8.00 - A nagy¬
világ és a régió hírei. 8.10 -
Hétköznapi történetek. Szer¬
kesztők: Németh Károly,
Gungl László, Nagy Gábor,
Jánosi Zoltán, Kovács Imre.
12-től 19.30-ig csak a 873
kHz-es kh adón. 12.00-13.30
- Szerb nyelvű nemzetiségű
műsor. 13.30-15.00 - Horvát
nyelvű nemzetiségű műsor.
15.00-16.00 - „Dél-dunántúli
magazin" - a Pécsi Rádió
közszolgálati műsora. Benne:
16.00-18.00 - A „Pannónia
Rádió" szolgáltató és kereske¬
delmi műsora. 18.00-19.30 -
Regionális német anyanyelvű
műsor. 19.30-20.00 - „In der
Muttersprache" - az MR né¬
met anyanyelvi műsora Pécs¬
ről. 20.00-20.30 - „Na ma-
ternjem jeziku" - az MR hor¬
vát anyanyelvi műsora Pécs¬
ről. 20.30-21.00 - „Na ma-
ternjem jezjku" - az MR szerb
anyanyelvi műsora Pécsről.
JANUÁR 29. SZOMBAT
9.00-11.00 - „Jó pihenést" -Szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Dán Tibor. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00.- Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - „Dél-dunántúli hírma¬gazin". A Pécsi Rádió köz¬szolgálat műsora. 16.00-18.00 - „Pannónia Rádió" szolgálta¬tó és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális né-

met anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Mutterspra¬che". Az MR német anyanyel¬vi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na materinjem jezi¬ku". Az MR horvát anyanyel¬vi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jezi¬ku". Az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
JANUÁR 30. VASÁRNAP
8.30-10.00 „Szerkesszünk együtt!" Szerkesztő: Lénk Irén 12.00-13.30 Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 Horvát nyelvű nemzeti¬ségi műsor. 15.00-16.00 „Dél¬dunántúli magazin" - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: Zenés kívánságok. 16.00-18.00 A „Pannónia Rá¬dió" szolgáltató és kereskedel¬mi műsora. 18.00-19.00 Regionális német nyelvű nem¬zetiségi műsor. „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 Magyar nyelvű zenés sportm¬agazin. Szerkesztő: Somogy-vári Valéria. 19.30-20.00 „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 „Na ma¬ternjem jeziku" - az MR hor¬vát nyelvű nemzetiségi anya¬nyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemze¬tiségi anyanyelvi műsora Pécs-
UK HIT LIST
Heavy Rock/Metal
10.1.94.
1. (2.) Meat Loaf - I'd
Do Anything For Lőve
2. (1.) Meat Loaf - Bat
Out Of Hell
3. (-) Pearl Jam - Da-
ughter
4. (3.) Bryan Adams -
Please Forgive Me
5. (-) Terrorvision -
My House
6. (5.) Nirvána - Ali
Apologies/Rape Me
7. (4.) Blind Melón -
No Rain
8. (7.) Aerosmith -
Amazing
9. (6.) Bryan May -
Last Horizon
10. (8.) Guns'n'Roses -
Ain't It Fun
(P. G.)


MMR - Lendva URH 87,6 MHz és kh 648 kHz
Műsoridő - hétköznap 7.30-10.00 (csak l RH)
is 13.30-19.00
(l RH és középhulláin);
vasárnap 12.00-19.00 óráig
HÉTFŐ
13.45 Hangos képeslap Lenti¬ből, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, 15.05 Spojt és zene, 16.00 Hírek, 16.05 Új hét előtt, 16.30' Szia Pajtás, 17.00 Napi krónika, 17.20 Sport, 17.30 Könnyűzenei új¬donságok, 18.00 Hírek, 18.05 A mi vendégünk, 18.30 Ma¬gyarnóták-csárdások.
Infúzió
Trió Stendhal: Live!
Karácsonyi meglepetés¬
ként kaptuk a nagyszerű
trió várhatóan utolsó leme¬
zét. A múlt évben megala¬
kult „Böulvard and Pécu-
chet" lemezkiadó (létreho¬
zói: Dés László és Gőz
László) egyik első kiadvá¬
nnyá az együttes koncertle-
írtefee, amelyet a múlt év
pijrlis^ban rögzítettek
^mindössze néhány nappal i ^Kanizsai koncert után) a Budapesti Kongresszusi SS^pontban. A lemezen mindössze egy új kompozí¬ció, van, mely stílszerűen a ;;Lást Song" - utolsó dal -;ímet viseli. A koncertfel¬vétel kitűnően visszaadja az együttes előadásainak hangulatát - már amennyire ez egy lemeztől elvárható -, bár nekem hiányoznak róla a trió vezetőjének, Dés Lászlónak utolérhetetlenül egyéni stílusú bemondásai, összekötő szövegei. A le¬mezen megszólaló muzsika minőségére maga az együt¬tes a garancia, így nyugod¬tan ajánlhatom a lemezt mindenkinek, aki jó zenét akar hallani.
Pungor Attila

13.45 Hangos képeslap Szent¬gotthárdról, 14.00 Hírek,
14.4 A mai nap, 15.00 Hírek,
15.4 Tini express, 16.00 Hí¬
rek, 16.05 Barangolások,
17.00 Napi krónika, 17.20
Sport, 17.30 Zenegép, 18.00
Hírek, 18.05 Gazdasági moza¬
ik, 18.30 Magyarnóták-csárdá¬
sok.
SZF.RDA
13.45 Hangos képeslap Szom¬bathelyről, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, 15.05 Vendégünk a BBC (válogatás a BBC műsoraiból), 16.00 Hí¬rek, 16.05 önök kérték, 17.00 Napi krónika, 17.20 Sport, 17.30 Lemez-múzeum, 18.00 Hírek, 18.05 Hobbi sarok, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
CSÜTÖRTÖK
13.45 Hangos képeslap Zala¬egerszegről, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, 15.15 Tájak, korszakok, embe¬rek, 15.30 Tulipános láda, 16.00 Hírek, 16.05 Kulturális figyelő, 16.30 Ezüst és arany - közkedvelt operettrészletek, 17.00 Napi krónika, 17.20 Sport, 17.30 Megkérdeztük, 18.00 Hírek, 18.05 Falujárás, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
13.45 Hangos képeslap Buda¬pestről, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, 15.05 Hétvégi zenés útmutató, 16.00 Hírek, 16.05 Slágerlista, 17.00 Napi krónika, 17.20 Sport, 17.30 Zenés találós kérdés, 18.00 Hírek, 18.05 Vendég¬szerkesztő - Völgyi Ferenc, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
SZOMBAT
13.30 Műsorismertetés, 13.45 Hangos képeslap Nagykanizsá¬ról, 14.00 Hírek, 14.05 Mai nap (vagy Zenés jókívánsá¬gok), 15.00 Hírek, 15.05 Hét¬végi randevú - fiatalok zenés híradója, 16.00 Hírek, 16.15 Egészségügyi műsor, 16.45 Autósoknak, 17.00 Napi króni¬ka, 17.20 Sport, 17.30 Anya¬nyelvi őrjárat, 18.00 Hírek, 18.05 Mezőgazdasági műsor, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
VASÁRNAP
12.00 Vasárnapi koktél, 13.00 Vasárnaptól vasárnapig a nem¬zetiségi politikában, 14.00 Muzsikaszó-jókívánság, 17.00 Hírek, 17.20 Sport, 17.30 Ho¬roszkóp, 18.00 Magyarnóták¬csárdások, 18.45 Hírek, sport¬eredmények.

22

( KANIZSA - Mit szól hozzá? ) Í$H>




Hat kérdés -hat válasz.-.
Tarnóczky Attila (MDF) folytatni szeretőé a parlamentben.
f*»* ■
Hogy felemelték a tévé előfizetési díját

A Magyar Demokrata Fó¬rum Nagykanizsai Városi Szervezete - akárcsak 1990-ben - most is a feladatot vál¬laló Tarnóczky Attilát jelölte parlamenti képviselőnek a Za¬la megyei választmány felé, amely nem vétózta meg az előterjesztést.
A képviselő úrnak - aki már egy éve a parlament önkor¬mányzati bizottságának alelnö¬ke is - a választási kampány küszöbén hat kérdést tettünk fel. Ő valamennyire készség¬gel válaszolt.
• A sokak által balul vég¬ződött - az Ön és Rudics Ró¬bert képviselőtársa által java¬solt - közalkalmazotti törvény módosítása kedvezőtlenül be¬folyásolhatja-e esélyeit a 2. sz. (nagykanizsai) választókör¬zetben?
- Amennyiben van egy
rossz törvény, két dolog kö¬
zött lehet választani: vagy
nem csinálok semmit, vagy
megpróbálok változtatni.
Ugyanis a közalkalmazotti tör¬vény besorolási rendszere az F-kategória tekintetében rend-
Mit szól hozzá?
A pénzügyminiszter rendelete alapján 1994. január 1-től a köz¬szolgálati tévé havi előfizetési díja 300 forintról 460 forintra emelkedett. A díjemelés indoklá¬sa: a költségvetési támogatás megszüntetése és a műsorsugár¬zási díj emelkedése.
A PM tájékoztatása szerint a 70 éven felülieknek, az I—II. csoportbeli rokkantaknak, a sú¬lyos hallás- és látássérülteknek változatlanul nem kell előfizetési díjat téríteni.
A témát „körkérdésként" fel¬tettük néhány nagykanizsai lakó¬nak.
H. Péter lakatos szakmunkás: „Számításaim szerint tavaly öt¬ven, idén ötvenhárom százalék¬kal emelték fel a tévé előfizetési díjat, amely több mint kétszerese

kívül sok jogos elégedetlensé¬get keltett. Várható volt, hogy azok, akik a visszasorolásban érintettek, nem fognak lelke¬sedni. Ez országos átlagban szerintem a közalkalmazottak csupán öt százalékát érinti. Továbbra is úgy gondolom, hogy a második végzettség esetén a valóságos érdemeket kell méltányolni. Azt, hogy a kormányrendelet felhatalmazás nélkül megváltoztatta a jó munka alapján az átsorolás feltételeit, nem lehet kettőnk rovására írni. Ezért bennünket nem terhel felelősség! így -szerintem - esélyeimet mindez nem befolyásolhatja.
• Köztudott, hogy az 1990. évi választások előtt győzelmé¬ben döntő szerepe volt az az¬óta már elhunyt, Keszthelyen élt Csengey Dénes MDF el¬nökségi tagnak. Nélküle is áll¬ni fogja a „ sarat"?
- 1990-ben Csengey Dénes jelenléte, kitartó buzdítása, számos tanácsa valóban sokat segített, de azért úgy gondo¬lom, hogy rajtam kívül az MDF Nagykanizsai Szerveze¬tének akkori lelkes tevékeny¬sége, működése volt az a té¬nyező, amely javamra billen¬tette a mérleg nyelvét. Meg¬jegyzem, hogy Csengey Dénes
az inflációs rátának. Vajon med¬dig feszíti a húrt a kormányzat? Ennek nem lesz jó vége!"
G. J.-né háziasszony: „A Pénz¬ügyminisztérium illetve a sajtó a havi emelés mértékét „tálalta", mert az csak plusz 160 forint. Mi azonban kéthavonta fizetünk, s így a kéthavi emelés mértéke 320 forint, amely nincs arányban a té¬véműsorok színvonalával."
N. Lajos vegyészmérnök: „Mi¬vel szavakkal úgy sem lehet ten¬ni az elszomorító döntés ellen, nem kívánok nyilatkozni!"
B. Magdolna takarítónő: „A rendeletet aláíró Szabó Iván pénzügyminiszter úr a szerintem több százezres havi jövedelmé¬ből „kirázza" a havi plusz 160 forintot. De én a havi alig nyolcezer forint nettó jövede-

Keszthelyen „csatát vesztett" dr. Czoma Lászlóval szem¬ben!... Elmondhatom, hogy Kanizsán már néhány héttel ezelőtt - Szabó Imre vállalko¬zó vezetésével - felállt az 1994-es MDF-es' kampánycsa¬pat, amely a választás előtt képes lesz érdemben, segíteni abban, hogy folytathassam .képviselőségemet a parlament¬ben.
• Ismeretes, hogy a magyar nép jelentős része csalódott az MDF elmúlt három és fél évi politikájában. A voksoknál je¬lent-e majd ez hátrányt az Ön számára?
- A politika negatívumainak nagy része nem írható az MDF vezetése, a koalíció és a kormány rovására. A bajok gyökerei nagyon kemény gaz¬dasági szükségszerűségekkel vannak összefüggésben. Az el¬múlt évtizedek „öröksége" a térség többi országában sem tette lehetővé olyan gyors si¬kerek elérését a lakosság élet¬körülményeinek változásában, amelyre az állampolgárok jog¬gal tartottak igényt. 1990-ben kimondottan a sors igazságos előnyét élveztem, hogy az MDF jelöltje vagyok, most pe¬dig kormánypártiságom azzal is járhat, hogy a lakosság egy
lemből alaposan megérzem az emelést."
R. István középiskolai tanuló: „Én erről még nem hallottam, de nem is érdekel."
A. F.-né özvegyi nyugdíjas: „Mivel 68 éves vagyok, meg mindig fizetnem kell az évről-évre jelentősen megemelt tévé előfizetési díjat, amelyet na¬gyon nehezen tudok kigazdál¬kodni a jelenlegi havi 6755 fo¬rintos özvegyi nyugdíjamból, s annak idén várható emeléséből. Ha ez így megy tovább, az egyetlen élvezetemtől is meg kell válnom. De hát ki veszi meg a tizenhat éve vásárolt fe¬kete-fehér tévémet? Vagy takar¬jam le és tegyem el a szoba sar¬kába?..."
Tihanyi

része elfordul tőlem. Ennek
ellenére látok esélyeket ma¬
gam számára, különben nem
vállalnám a választási kam¬
pány megpróbáltatásait. Úgy
gondolom, aki objektív módon
figyelte munkámat, nem
■mondhatja, hogy nem értem el
eredményeket, nem csináltam
semmit, sőt a parlamenti kép¬
viselők ellen általánosan han¬
goztatott azon vád, hogy saját
üzleteik szervezésével vannak
■ elfoglalva, nálam nem áll
fenn. Én mindvégig képviselői
fizetésemből éltem, nem let¬
tem igazgatósági tanácstag,
nincsenek vállalkozásaim, kü¬
lönböző mellékállásaim.
Egyébként nem is lehetne,
mert munkám teljesen kitölti
időmet a plenális üléseken, az
önkormányzati bizottságban, a
frakció ülésein, a helyi szer¬
vezetben, a lakossági fogadó¬
órákon, beszámolókon, fóru¬
mokon.
• Mikor indítja a kam¬
pányt?
- Kampányom - amely
Nagykanizsa városára, a Mu-
rakeresztúr és Nagyrécse kör¬
nyéki 12 településre terjed ki
- valójában már 1990 májusá¬
ban elindult és azóta is fo¬
lyik... Ezen a téren is megpró¬
bálom tisztességgel végezni
tevékenységemet. A körzet vá¬
lasztópolgárai ne számítsanak
csinnadrattás új kampánynyi¬
tásra és látványos utolsó he¬
tekre.
• A választások előtt kit
tart legnagyobb ellenfeleinek?
- Személyesen nem szeret¬
ném őket megnevezni és meg¬
ítélni, azért sem, mert szemé¬
lyük ma még részben ismeret¬
len előttem. De a politikai
helyzetet jelenleg úgy ítélem
meg, hogy a választásokon
1990-hez képest a FIDESZ, a
KDNP és az MSZP erősödése
várható, az SZDSZ és az
MDF rovására. Ezzel az irány¬
zattal kell nékem felvenni kör¬
zetemben a küzdelmet.
• Miként cselekszik, ha nem
■sikerül újra bejutni a parla¬
mentbe?
- Amint azt már korábban
is kijelentettem, most is amon-
dó vagyok, hogy visszame¬
gyek tanítani volt munkahe-
• lyemre, a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumba. Politizálni to¬vábbra is akarok, de hogy mi¬lyen formában, azt a választás eredménye és a politikai hely¬zet is befolyásolja.
Tihanyi István

W4.j«h«*rai* ( KANIZSA - Mit szól hozzá? 23

72 taggal megalakult Nagykanizsán az FKgP belvárosi szervezete
A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt (a továbbiakban: FKgP) Zala Megyei Szervezete, valamint az 56-os Szövetség Nagykani¬zsai Városi Szervezete együt¬tes szervezetépítő munkájának eredményeként január 11-én este megalakult Nagykanizsán az FKgP belvárosi szervezete.
A HSMK felnőtt klubjában összegyűlt kanizsai kisgazdákat és polgárokat Szmodics Géza, az 56-os Szövetség megyei al¬elnöke, városi elnök üdvözölte, s a keresztény nemzeti összefo¬gást hangsúlyozva kisgazda vá¬lasztási győzelemre buzdította a megjelenteket.
Czoma Kálmán, az FKgP Zala megyei elnöke a „bort, búzát, békességet" jelszóval köszöntötte hallgatóságát.
- Megengedhetetlen, hogy a közel hatvanezres Nagykanizsa belvárosában ne legyen szer¬vezete a pártnak. A város má¬sodik kisgazda szervezetét azért is hoztuk létre, hogy a szűk körű kiskanizsai szervezet

esetében felmerült területi tá¬volságot áthidaljuk. Ez nem szülhet ellentétet a város két szervezete között! - hangoztat¬ta, hozzátéve, hogy Zalaeger¬szegen és peremterületein nyolc alapszervezet(l) van, amelyek jól megférnek egy¬más mellett.
A megyei elnök ezután rö¬vid áttekintést adott az 1908 telén alakult pártja törté¬netéről, kiemelve az elmúlt évtizedek során döntő szerepet betöltött Nagyatádi Szabó Ist¬ván, Gál Gasztony, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Sulyok De¬zső, Tildy Zoltán, Kovács Bé¬la, Varga Béla és dr. Torgyán József személyiségét. A párt¬állam idején a kisgazdák, föld¬munkások és a velük szimpa¬tizáló magyar polgárok négy évtizeden át illegalitásban vol¬tak, de 1989-ben újra zászlót bontottak, s néhány hónap múlva közel 12%-os szavazati arányt értek el, 44 parlamenti képviselőt juttatva be az or¬szággyűlésbe. A pártot nem

törte meg a „36-ok" árulása és az 1992. júniusi erőszakos, de sikertelen székházhódító puccs - Németh Béla, Cseh Sándor és társaik részéről. A párt cél¬ja: megnyerni az idei parla¬menti választásokat Mária és Szent István országában!
A hozzászólók javasolták, hogy csak igaz, tiszta erkölcsű magyar embereket jelöljenek parlamenti, majd később ön¬kormányzati képviselőnek. Hiányolták a párttal szövet¬ségben lévő Magyarok Nem¬zeti Szövetsége megyei illetve városi vezetőinek távolmara¬dását (kiderült, hogy nem kap¬tak írásos meghívót, s egy év múltán sem vették még fel a kapcsolatot az FKgP megyei szervezetével)...
Ezután a 72 főből létrejött szervezet megjelent tagjai egyhangúlag vezetőséget vá¬lasztottak, a következő össze¬tételben:
Elnök: Goór Tibor (70 éves nyugdíjas kisiparos). Alelnö¬kök: Plánki Ferencné (nagy-

kanizsai lakos, a nagybakóna¬ki postahivatal vezetője), Fe¬kete József (nyugdíjas honvéd főtiszt). Titkár: Mihalics Jó¬zsefné nyugdíjas háziasszony. Szervező titkár: Plánki Ferenc nyugdíjas gk.-vezető. Gazda¬sági felelős. Gáspár Sándor munkanélküli gk.vezető.
A választás után Szmodics Géza és Czoma Kálmán gra¬tulált a vezetőségnek. Az utóbbi ismertette feladataikat, s közölte, hogy a havi tagsági díj aktív dolgozóknak 50 Ft, munkanélkülieknek és nyugdí¬jasoknak 10-40 Ft. Felhívta a figyelmet a tagszervezés foly¬tatására, bevonva a város pe¬remterületein és a környező településeken élő kisgazdákat, polgárokat is. Bejelentette, hogy a 2. és 4. sz. választó¬kerületek parlamenti képviselő¬jelöltjeit a párt február elején hozza Kanizsán nyilvánosság¬ra, a két kanizsai szervezet, az 56-os Szövetség és az MNSZ összevont gyűlésén.
A belvárosi kisgazda szerve¬zet ígéretet kapott dr. Keres-kai István polgármestertől, hogy az önkormányzat a város belterületén hamarosan irodát biztosít számukra.
(tihanyi)



EGYEZSÉG A TUNGSRAMNÁL
Mindkét fél megelégedésével zárult, egy megállapodás alá¬írásával, a GE-Tungsram vezetésének és szakszervezeteinek bértárgyalása - adtuk hírül múlt heti számunkban. A kölcsönösen elfogadott szerződés tartalmáról Hederics István, a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezeté¬nek titkára, a tárgyalások aktív résztvevője tájékoztatta la¬punkat. E szerint a vállalatnál 1994. január elsejétől tízszá¬zalékos, júliustól pedig további hatszázalékos alapbéremelésre kerül sor. A kanizsai szakszervezet érdeme, hogy a betanított munkásoknak január első napjától - a budapesti hasonló mun¬kakörben dolgozó kollégáik nyolcszázalékos alapbéremelésével szemben - városunkban tizennégy százalékkal emelkedik az alapbére. Július elsejével kerül sor a vállalat magyarországi gyáraiban a túlórapótlék egységesítésére is. Ekkortól az első négy óra után járó pótlék 50 százalék, rendkívüli esetben a négy órán felüli pótlék 100 százalék, míg a heti pihenőnapokon telesített munka pótléka továbbra is 100 százalék lesz. Mind¬két fél kompromisszumkészsége révén, az adott határokon be¬lül - a végső eszköz felhasználása nélkül - ennyit sikerült kiharcolniuk a nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének, s ezzel az eredménnyel méltón ünnepelhette önálló működésének első évfordulóját is.
- kr -
IPOSZ-díjas Szakony Szilárd
Az IPOSZ Zala Megyei Szer¬vezete január 10-én kézműves¬napot és fórumot szervezett Za¬laegerszegen a zalai kisiparosok és vállalkozók részére. A ren¬dezvényen megjelent Szűcs György, az IPOSZ országos el¬nöke is, aki kilüntetéseket adotl át. A kiváló szervezeti munka elismeréséül IPOSZ-díj-
ban részesült Szakony Szilárd, a Nagykanizsa és Vidéke Ipar¬testület elnöke, valamint Roz-mán Józsefné, az IPOSZ Zala Megyei Szervezetének munka¬társa.
,Aranykoszorús mester" okle¬velet és jelvényt három nagyka¬nizsai kisiparos kapott.
(t. i.)

A LIGA szakszervezet ingyenes szolgáltatásai városunkban :
Amint azt már korábban közöltük, a kanizsai székhelyű LIGA Szakszervezetek Dél-zalai Szövetsége január elején a Deák tér 5. illetve Zrínyi u. 51. sz. irodájából az Ady út 8-ba, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házba költözött, ahol két irodahelyiséget bérel. Itt már lehetőség nyílott különböző ingyenes szolgáltatások nyújtá¬sára - nem LIGA szakszervezeti tagok, vagyis a lakosság széles rétegei számára is!
Ezek a szolgáltatások a következők:
— Munkanélküliek érdekvédelmi ügyfélszolgálata, munkanapokon
9.00-15.30 óra között (a Vass Lajosné irodavezető által irányított
szolgálatot szakmailag a fővárosi Munkaügyi Kutató Intézet felügye¬
li). Színhely: Ady u. 8. földszinti iroda.
-Jogsegélyszolgálat. Minden kedden 16-17 óra között az Erzsébet tér 7. sz. alatt, a Városháza alagsori helyiségében. Minden csütörtö-' kön 15-17 óra között az Ady u. 8. sz. alatti földszinti irodában. Ügyeletes: dr. Stefán Beáta jogász.
— Üdülési szolgáltatások minden szerdán 13.30-16.30, és minden
pénteken 9-12 óra között, az Ady u. 8. sz. alatti földszinti irodában
(a Nemzeti Üdülési Alapítvány Hévízi Irodája keretében az üdülést
igénybe vevő dolgozók, munkanélküliek és nyugdíjasok 50%-os ál¬
lami támogatásban részesülhetnek!). Ügyintéző: Fariig Ferencné.
— Nyugdíjasok érdekvédelmi és szociális tanácsadása. Fogadóóra:
minden szerdán 16.30-17.30 óra között, az Ady u. 8. sz. alatti
földszinti irodában.
Telefon-információ: a 93/310-464 számon.
(tih-i)
„Á NOASTRÁ CÁLYE" „A MI UTUNK"
Regionális Független Cigány Szövetség fogadóórát tart minden munkanapon 9 órától.
Letenye, Kossuth u. 7. (Banképület mögött)



KANIZSA - MIX

I

15>94. január 21.




HOROSZKÓP A 4. HÉTRE
A háztartás célszerű vezeté¬sét megkönnyítheti a háztartá¬si napló vezetése. Január ép¬pen a legjobb hónap arra, hogy ezt a naplót felfektessük. Egy egyszerű iskolai füzet he¬lyett én egy vastagabb határ¬időnaplót javasolok, mert a költségvetés és a havi elszámo¬lás mellett jó, ha idekerül a fa-gyasztási nyilvántartás, meg a háztartási üzemmenettel kapcso¬latos minden terv, elképzelés.
Naplónknak a következő fő részei lehetnek:
I. Az előző évi elszámolás
végösszege, a megtakarítás
feltüntetése. Ez az áthozat.
II. Költségvetés (általában)
az egész esztendőre.
III. 12 hónapra a havi ki-
NAGYI TRÜKKJEI
* Az elrongyolódott, meg¬puhult cipőfűző újra használ¬hatóvá „varázsolható", ha némi körömlakkba mártjuk a végeit.
KELET-MAGYAROR¬SZÁGI MEGYE¬SZÉKHELY
FELES.EL
NEPi HANGS2ER
ILYEN, RÖVIDEM
IZOMfcAN REJLIK
MUTATÓ
NÉVMÁS
KEREKET
HAJTÓ
ESZKÖZ
RITKA
UDVARIAT¬LAN MES-SZÓLÍTÓ
DEHOGY!
KÉPZŐ¬MŰVÉSZ
FOGAS RÉSZE
Kos: III. 21-IV. 20.

Környezeted mind nehe¬zebben viseli a téged kö¬rüllengő erős dohányfüs¬töt. Ha nem .akarod vég¬leg magadtól elfordítani őket, ra¬dikálisan csökkentsd adagod. Ettől nem leszel gömbölyűbb.
Bika: IV. 21-V. 20.

Ne törődj a kicsinyes fú¬rásokkal, s ne emészd magad miattuk. Nem a te hibád, hogy irigylik tőled azt a keveset, amid van.
Ikrek: V. 21-VI. 21.

Pénzügyi manővereid meghozzák a várva várt sikert. Ám ezt követően
— a karambolt elkerülen¬
dő - végy vissza egy kicsit a tem¬
póból.
Rák: VI. 22-VII. 22.

Ha valaki úgy pánikol az ijesztő dolgoktól - pók¬tól, filmtől, főnöktől stb.
- mint te, miért olvas
horrorkönyveket? Nézz körű, más
izgalom is akad melletted bőven.
Oroszlán: VII. 23-VHI. 23.

Feljebbvalóid újabb ter¬heket tesznek a vállaidra. Ha támaszod ugyanaz marad, mint aki eddig
volt, könnyedén megbirkózol a
feladattal.
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
Óvatlanságod miau félre¬érthető helyzetbe sodor¬tad magad. Kár hevesen „mosakodnod", ettől csak erősödik barátaidban a gyanú.
Mérleg: IX. 24-X. 23.

Lehet, nincs influenzajár¬vány, de szervezeted energiatartalékai mégis lemerültek. Némi pihe¬nés, sok vitamin és újra a régi leszel.
Skorpió: X. 24-XI. 22.

Túlzottan elmerültél az okkult tudományokban, s ezt nemcsak kókadó nö¬vényeid, hanem közvetlen környezeted is nehezen viseli.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.

Már nem sokáig űzheted ismerőseiddel kisded játé¬kaidat. Az állandó felcsi-gázást és orcáraejtést ha¬mar követi flusztráció.
Bak: XII. 23-1. 20.
PH^ Nem rossz dolog szép ál-i mokat dédelgetni, de csak álmokkal nem jutsz előbbre. Nem kellene végre tenned is valamit megvaló¬sulásukért?
Vízöntő: I. 21-11. 20.

A kompromisszumkész¬ség igazán szép erény. Igazán kár, hogy te nem birtokolod ezt. Pedig hidd el semmit sem veszítenél ve¬le. Sőt!
Halak: II. 21-111. 20.

E héten sajnos nem tu¬dom táplálni optimizmu¬sod. A csillagok szerint nem kerülöd el a kést. Jó hírnek csupán az számít, hogy nem „hidegsebész" kezében lesz.

MIRE JÓ A HÁZTARTASI NAPLÓ?
adások és a feladatok (helye előre megvonalazva).
IV. A bevételek helye az
egy héttel előbb javasoltak
szerint.
V. Fagyasztási napló (meg¬
nevezés, szám vagy betűjel,
keltezés).
VI. Egyebek.
Most a III. pont alattiról szeretnék egy kicsit részlete¬sebben írni. Idekerül havi bontásban az egyik oldalra, hogy mi a tervünk. Tehát ki¬nek, milyen jelentős ruhadara¬bot veszünk, melyik háztartási eszközt szeretnénk pótolni, mikor lesz a tapétázás, melyik időszakban szeretnénk valame¬lyik értékpapírunk kamatát felvenni stb.
A másik oldalra kerülnek a havi kiadások úgy, ahogy egy hete felsoroltam. Minden hó végén adjuk össze kiadásain¬kat és a végösszeget tüntessük fel! Ez nemcsak azért szüksé¬ges, hogy egyáltalán valós ké¬pünk legyen arról is, hogy át¬tekintve a rugalmas kiadások rovatait, gondolkodjunk a ta¬karékoskodás újabb és újabb . lehetőségein. Mert erre aztán egyre inkább szükségünk lesz.
Aki még nem vezetett ház¬tartási naplót, kérem ne lé¬gy intsen emigyen: Mikor van nekem erre időm? - hanem 1994-ben türelmesen fogjon hozzá. Az eredményt csak egy év múlva fogja igazán érezni. Büki Erzsébet
frút mézzel keverve, téli meg¬fázásos megbetegedések ide¬jén hatásos ellenszer lehet.
* Az ablak legszebben (ol¬
csón és hatékonyan) ecetes,
ultrás vízzel tisztítható.
* A héjától és belső hár¬
tyáitól is megtisztított grép-
MOHON EVŐ
TETTLEG
fcA'N
MAZ
KETTŐS ÜETÍi
iRAMOFON
FÉRFINÉV
KIEJTETT BETŰ
VERS-KELLÉK
TITKON FIGYEC
TÓPART
PA'RATLAN
Í>ETŰI
KICSINYͬTŐ KÉPZŐ
KET NÉVELŐ'
FE'LÍZ!
FINOM ITAL
ILONA tECÉZVE
AZONOS bETŰK
* A megmaradt szaloncu¬kor ízesítésétől függetlenül ízletes és dekoratív adalék¬anyaga lehet a püspökke¬nyérnek.

NEM IS
FÖLE!
FANYAR ÍYÜMÖLCS
A számozott négyzetekbe írt hetüket sorrendben összeolvas¬va egy magyar költő nevét Jkapjátok.
V\TA-RÉS.ZLET1.
BAB
&ETÜI
KEVERVE
Beküldési határidő: január
1DE-O6A MOZGAT
KÓLTOI KÖTŐSZÓ
VINNI KÉPES
Múlt heti feladványunk he¬lyes megfejtése: BAK, PAT, ZA.IK, ÓHII), SANI).
SÉTA EGY¬NEMŰ BET.
INDÍTÉK
10
A sorsoláson Kis-Cál Virág, Dobosi Zsuzsanna, (íoór (>é/á^ né (Dobri), Kovács Mártonnc (Letenye), Rada Anna (Léte, nye) és Siket Ferenc (Kiscsehi) olvasóink nyertek könyvjutal¬mat vagy negyedéves Kanizsa Újság előfizetést, melyet szer¬kesztőségünkben vehetnek át.


[
sifífflííííiíííiííí
mmmimmí
X' -•,• !'!■!■!■!'!■!'■■ p". •*•>•• ■-'■ 'ÉV.VÉV

KANIZSA - MIX

HASONLÓ MONDASOK

JOSEPH J0U6ERT JÓTÁLLA'S ...-GIRL VÉSZEKÉ-DÓ's VÍN-ASSZONY V BŐR- NYUGTA-; V V .. . BEACH/FLORIDAI V 1 AZÚRKÉK • V V ÉDES AROMA
GONDOLATAI POZITÍV /DISZKÓ-
TA'NCOS/

ANGOLUL JUTTAT >
FOLDIS- AGYRÉM- KI'N

OLVASHATÓK
NÉVELŐ
FÉLA'R!
TENNÓ' &ETÚI
SZÓLÓ JEGY/2 SZÓ/
A JtL- 1 ^ ZETT W SOROK- W BAN 1 V B
CIGARET¬TÁT SZÍV > VICCKA¬TEGÓRIA >
FÉRFI
FEJFEDŐ


















L GÉPKOCSI -
VEZETŐ AFRIKAI A'LLAT >





&OI.YA-
SZI'NŰ





SZEM.
NÉVMA'S






TISZTl'- » V SZOLMIZ. ANG. I'RÓ, [ ..-VÉRIG






HANG
SZEMÉLY-






GYAPJÚ-
ZSÍR





M. HÍRÜGY¬NÖKSÉG
NEVE KEZ-DDBET.-YEL
TEREP IMVL-VEL




CET > JEGYEZ SZÓBAN KÖZÖL V SZAUDA'L ■RÉSZE ! BA'RIUM
ÜDVÖZLE-TÉT KÜLDI


KOZMAS LESZ AZ ÉTEL






ÁLLATI LAKHELY


FILM/


L V ÁLLAMI T.EVÉTEL > PETŐFI NAflLAP/ AZONBAN FENYEL-NYELŐ









HALSZE¬LET




MEZTELEN



ESTEFELE! SZÍNÉSZ-
NŐVüORlS/ HA-AN-GOLUL ÜLÉST , HALASZTÓ > V
JA

VA'ZLAT-


RETINA

FŐVA'i?05l








IjÓD.SZÉN

RÉSZ!


EGYN.BET.

S?ORTEGY








r V GÖRÖG BE¬TŰ, FORD. > V NK.VALU-TAALAP > MOZDU¬LATLAN >





KA'UUM, 1TTRIUM
FA RÉSZE


CSOPORT


















STROHCIUM






r_ V MESEBELI A'LLAT *





&PANYOL AUTÓJEL












FERDE'N A'LLÓK —7—X SZEMɬLYES
NEVMA'S


Beküldési határidő: január 28.
Lapunk 1. számában megjelent keresztrejtvényünk helyes meg¬fejtése: A lemondás emberi méltóságunk védőbástyája. A sorsoláson Hoffer András, Keglovics Hajnalka (Nagybakó¬nak), Korpics Lászlóné, dr. Tarnói Lászlóné (Budapest), Vida Attila és Virág Lászlóné kanizsai olvasóink nyertek könyvju¬talmat, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet sze-kesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
Graffitik
A türelem rózsát terem, vagy kötbért.
Hallgatni arany, bólogatni gyémánt.
Szemesnek áll a világ, hát még a szemtelennek
Ma nekem, holnap neked, holnapután meg be kell venni a Szabót is.
Keceplöllvl:
Ko/ák sapka
IVMUI: (> toj.ís .s.iry.ijat IS (Ikií cukorral kikeverünk, hti/-/á.Hlunk 12 dkjí lis/tet. 3 <lk<; kakaót, d tiij.ísfi'lu-r|(t. majd papírral bélelt tepsiben me|>-Mitjuk.
Krém: i dl tejben mcxto/unk 3 eWíkanal reteslis/tet. Kit \a-mliásciikrut, piti rumot. 2<i dkj; ciikrut (es/unk I111//A. Mi¬kor kihillt, a/ eldrc kikevert 20 (lk« ráináviil nss/ekeverjuk.
\ tes/tát kihulíse után cér-

n.hal kc'ttrv.ifijui-, megkenjük a krém kethannad res/évcl, ráborítjuk ,i in.isik telet és hű¬idbe tess/tik, lioiiv mej;ta^\jon. Mikor attaj;voti pnuáisits/.iig-"atóval kis/ajju.itjuk. oldalát nu líkenjuk .i megmaradt krémnitl, s kukus/res/elékbe toruatjuk a/, old.iljl. Kél tábla isokoládet let) inelemi/es lá¬bos felftl t'il()l\.is/(unk. 1-1,5 eviíkanál etolajat adunk ho//.á és a tés/ta tetejét e tsurjjatjuk, új;), hoiív ne ful\|iin a kukus/.-reszi'lékes- oldalai a.


KfiNIZSfil (HÓ)BfiKfiNCS
Lilahagyma helyett rizsültetvények
A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma ja¬vaslatára katasztrófasújtotta övezetté nyilvánítják Kanizsát és környékét. A világpiac begyűrűzése oly nagy méreteket öltött városunkban, hogy állami szinten már gondolkodnak a probléma megoldásán. A bevásárlótérképpel is rendelkező horvát és ki tudja még milyen nemzetiségű külkereskedők tevékenysége sokszor megbénítja a helyi lakosság beszer¬zési hadműveleteit, ezért az idegenajkú vásárlóközönség igényeinek kielégítését valószínűleg koncentráltan fogják megoldani. Az Erzsébet téren felállított pavilonok lebontása is azért késik, mert az egyik elképzelés szerint a külföl¬diekkel folytatott cserekereskedelem lebonyolítására szerve¬ződő Kanizsai Nemzetközi Vásár színtere lehetne a város¬centrum bazár-labirintusa. A húsos lobby egyelőre ellenke¬zik, viszont a kiskanizsai őstermelők szívesen áttennék székhelyüket a frekventált placcra. A derék, leleményes sáskákat különösen azért érdekli az új piac, mert az el¬árasztott területek gazdái új vállalkozásba kezdtek. Ha meg¬felelő módszerekkel sikerül elültetni a rizspalántákat, akkor a jövő decemberi nagy disznóölések idején már megvásá¬rolhatjuk a fényezetlen rizst a piacokon (támogassuk, ^ma¬gyar áru!). A 19-es helyijárat egyik busafejű utasától hal¬lottuk, hogy családja megkezdte a hátsó udvar ikrákkal való betelepítését is, így a teraszos zöldség- és gyü¬mölcstermesztés mellett (értsd: a teraszra menekített fólia¬sátrak és facsemeték) a halgazdálkodás jól jövedelmező gazdasági ágazatát szeretnék felfuttatni. Jó hír a horgászok¬nak, hogy a nyári szezonra számozott horgászengedélyeket is kibocsát Kárász Jenő, akinél korlátozott számban - már most - napijegyeket is lehet előjegyeztetni.

[ KANIZSA - KÉK HÍREK ]



Sajtókávéház
Az erőszakos Punczi
Két betörés, egy éjszaka
Az egyik reggel azt jelezték a rendőrségnek, hogy az éjszaka folyamán ismeretlen tettes a nyitott szellőzó'ablakon át behatolt, bemászott az egyik ABC-áruházba. Onnan dohányárut és röviditalt lopott el.
Egy másik tolvaj a bagolai hegyen lévő egyik pincét szemelte ki betörése tárgyául. Onnan villanymotorral és gázpalackkal a hóna alatt „lépett le". Mögötte 20 ezer forint kár maradt emlékül.
A VÉGZETES BAL OLDAL
A 36 éves Punczi Imre — mert ez a „becsüles" neve hősünknek - Balogh Margit¬tal kötött házassága a férfi nagymértékű szeszesital-fo¬gyasztása, iszákossága, vala¬mint az ennek alapján kiala¬kult fokozott agresszivitása következtében megromlott. Punczi és Puncziné között több alkalommal tettleges¬ségre is sor került, amelyet Puncziné édes, Punczi ne¬velt lánya is észlelt. Punczi Imre a nevelt lánya jelenlé¬tében bántalmazta nejét, s ezért a hölgyek elmenekül¬tek a lakásból, a szomszé¬doknál, ismerősöknél húzták meg magukat. Punczi több¬ször megverte kiskorú ne¬velt lányát. Ilyenkor - mint a futballpályán - trágár sza¬vakat használt és közösülést helyezett kilátásba. Azt hi¬szem, nem kell részletezem, hogy ez mennyire befolyá¬solta az akkor még kiskorú szellemi, erkölcsi, értelmi fejlődését.
így teltek-múltak a napok, míg Punczi Imréné meg nem betegedett, és több al¬kalommal kórházi kezelésre szorult. Ezek a kezelések -bármily fura - örömet jelen¬tettek Punczi Imre számára. Alig várta, hogy felesége orvosi vizsgálatra Kaposvár¬ra utazzon. Ilyenkor nevelt lánya került terítékre. A 14 éves gyermeket többször ar¬cul ütötte, aki egyébként is rettegett nevelőapjától, an¬nak iszákos magatartása mi¬att. Punczit a félelemtől re¬megő nevelt lányának a lát-
Kaposvár gyászol. Eltemet¬te halottait, kik a 61-es úton, 1994. január 12-én 18.35 óra¬kor lelték halálukat. Taszár külterületén a Dombóvár és Kaposvár között közlekedő autóbusz ütközött a vele szemben érkező, vaslemezeket szállító, Skoda-Liaz típusú járműszerelvénnyel. A baleset következtében tízen a helyszí¬nen, ketten a kórházba szállí¬tás után vesztették életüket. Tizenöt a sérültek száma. Eny-nyi áll egy szűkszavú rendőr¬ségi közleményben, pedig mennyi minden van még emö-gött.
Mihálovics Zoltán r. törni., 26 éves, attalai lakos. Tormási Tihor r. őrm. 25 éves, csornai


ványa sem akadályozta, hogy erőszakosan közösül¬jön vele. A kicsikart közö¬sülések után pedig annak rendje és módja szerint megfenyegette a kislányt: ha valakinek említést tesz a cselekményről, akkor levág¬ja a fejét. A közösülések száma pontosan nem hatá¬rozható meg, de minden al¬kalommal a kislány édes¬anyjának a távollétében tör¬téntek.
így érkezett el '93. május 12. Ekkor Puncziné nem tar¬tózkodott otthon. Punczi Im¬re fölszólította lányát, vet¬kőzzön le. A gyermek ennek nem tett eleget. Punczi ezért a meggyőzés módszerét hív¬ta segítségül. Ez nála azt je¬lentette, hogy a lányt pofon¬ütötte, az ágyra lökte és nadrágját, valamint bugyiját lehúzta róla. Ekkor toppant be Puncziné. Köpni-nyelni nem tudott a látványtól.
Punczi ekkor a helyi kocsmába távozott, ahol má¬sodik számú, kedvenc idő¬töltésének hódolt, mivel az első számút, az erőszakos nemi közösülést ezúttal nem tudta megvalósítani. Az esti órákban, a kocsmai záróra után tért haza a hedrehelyi lakásba. Ekkor felesége szá¬monkérte tőle, mi történt a távollétében. Ezt Punczi any-nyira zokon vette, hogy többször orrbavágta az asszonyt, akinek darabokra törött az orrcsontja. A föld¬reeső feleségét összerugdos¬ta.
(bandor)
lakos. Magyar József 61 éves, kaposvári lakos. Kalányos Il¬dikó 20 éves, cserénfai lakos. Földvári Péter 29 éves, nagy¬berki lakos. Orsós Mária 43 éves, kaposvári lakos. Lőrincz Mihály kaposvári lakos. Hor¬váth István 22 éves, kaposke-resztúri lakos. Végh Lívia 26 éves, kaposvári lakos. Cser¬halmi Gábor 26 éves, kaposfői lakos. Illés Tamás 15 éves, he-tesi lakos. Juhász István 25 éves, kaposkeresztúri lakos. Mátrai Teréz 47 éves, kapos¬vári lakos. Még leírni is so¬káig tartott. ... és ők csak a halottak. Hogy miért kellett meghalniuk? Fortuna ezúttal nem állt melléjük. Szomszédom szintén ezen a


Egyre nyitottabb a megyei rendőr-főkapitányság a sajtó előtt. Ennek egyik jele, hogy immáron hagyo¬mányossá vált a két éve megnyílt sajtókávéház. A legutóbbi reiult'/-vénvi'ii Hantos Fe-n-nc e/redes, me¬gyei i-e n d őr foka pl -tány (balról) mon¬dott kns/mu'lcl <I többi ko/dtl a ka-ni/sa hetilapnak is a .segítő együtt¬működésért.
Farsang Lajos felvétele
Tűzközelben
Január 10-én kigyulladt Tót¬szerdahelyen, a Béke utca 3/B számú ház melléképülete. A la¬kosság még a tűzoltók kiérke¬zése előtt megfékezte a lángo¬kat. A gyors közbeavatkozás¬nak köszönhetően a becsült kár csupán ezer forint. Másnap az Árpád utca 42. szám alá riasz¬tották a kanizsai tűzoltókat, ahol a ház pincéjéből kellett vizet szivattyúzniuk.
Az elmúlt héten lánglovagja¬ink tovább folytatták a Pivári utca kertjeit elöntő víz vissza-szivattyúzását a Principális csatornába.
buszon utazott. Meséli, ő is azon a bizonyos, végzetes bal¬oldalon foglalt helyet. Aztán fölszállt egy hölgy, s udvarias házbélim átadta a helyét, majd a jobb oldalra állt. Egy haja szála sem görbült. A hölgy megköszönte az udva¬riasságot, mert akkor még nem tudta, az itt ülőkön hasít keresztül a rosszul fölrakott vaslemez.
A hasíttás pedig jött. Vá¬ratlanul és hívatlanul. Ahogy Vikidül Gyula - még a P. Mo¬bilban - a hetvenes években a Pokolba tartó halott vonat¬ban megénekelte. Fel ne szállj! - figyelmeztetett öblös hangján az énekes. Dehát föl¬szállni muszáj, hiszen az egész életünk nem más, mint egy pokolba tartó autóbusz. V. M.

Határesetek
"Távol Afrikától"
Ismét afrikai származású hölgyek akadtak fenn a berzen-cei határőrök hálóján, január 12-én. Az esti órákban ugyanis a határátkelőhelytől háromszáz méterre a helyi határőr-kiren¬deltség két járőre megállított egy horvát forgalmi rendszámú Mercedest. A járműben a hor¬vát nemzetiségű sofőrön kívül három libériái és egy dél-afri¬kai nő ült, akik semmilyen úti¬okmányt sem tudtak felmutatni az őket igazoltató határőrnek. Meghallgatásukkor elmondták, hogy január elején érkeztek vasúton hazánkba Kis-Jugo¬szláviából. Táskájukat és irataikat pedig a határátlépés után veszítették el. Ezt követő¬en Budapestre mentek, ahol különböző helyeken laktak -számukra teljesen ismeretlen -önzetlen férfiak jóvoltából. Né¬hány nap múlva egy ismerősük vitte őket Kaposvárra. A somo¬gyi megyeszékhelyen ültek át a horvát Mercibe és elindultak a határ felé. Távlati céljuk Olaszország lett volna. A négy afrikai nőt és a horvát férfit azóta a nagyatádi rendőrkapi¬tányságra szállították, ahol az idegenrendészeti eljárás lefoly¬tatásáig élvezhetik a helyiek vendégszeretetét.
- vács

1994.

KANIZSA - SPORT

T

27




Kedden:
Olajbányász-Vác Samsung
\ labdarúgás első és második vonalúban őszi bajnokok összecsapásával kcvdo'dik a felkcs/iilcst segítő előkészületi mcrkrt/ísok sorozata.
\r. NH l-es Vác Samsung csapata - a Fonyódon alapozó Csank-legcnység - január 25-en, kedden vendégszerepel \aji\kanlzsan, a Volán-Dózsa páhán, ahol az NB Il-es (is/J bajnok Olajbányász együttesével mrrkőzlk.
\ 14.30 órakor kezdődő találkozón pályára lépnek az uj szerveméinek is.
FAREK
A tősgyökeres kanizsai középpályás
Az Olajbányász NB Il-es őszi bajnok labdarúgócsapatá-ban meghatározó szerepet ját¬szott Farkas József (képün¬kön), a népszerű „Farek", aki a középpályás sorban a leg¬jobb osztályzatot érdemelte ki.
A 24. évében járó középpá¬lyás egyre érettebb, sokoldalú játékkal tűnt ki, s jelentős sze¬repe van abban, hogy az ola¬josok jóval a várakozás folotl szerepeltek. Labdaérzék, gyor- " saság, robbanékonyság, meg¬bízhatóság jellemzi a 170 cm magas, 65 kg-os játékost-.
- Tősgyökeres kanizsai va¬
gyok. Az alapokat az Andrej-
ka-iskolában kaptam meg,
ahol 5. osztályosként Szakony
Gyula volt a tanítómesterem,
aki nemcsak a suliban, hanem
a MÁV NTE serdülőkkel is
foglalkozott a focival. így az¬
tán én is a vasutasoknál kezd¬
tem, ott lettem igazolt játékos
- mondta a kezdetről.
A serdülőévek után a tehet¬séges játékos az Olajbányász csapatához került, ahol előbb Róka Lajos, majd Vlaszák Gé¬za irányította az utánpótlás szakmai munkáját.
- Akkoriban is egy jó, ütő¬
képes csapat alakult ki az
Olajnál, ahol nagyszerűen
éreztem magam. Szerettem
dolgozni, s így aztán fokoza¬
tosan fejlődtem, majd jött a
katonaság, amely alatt az NB
IH-as Honvéd Katona SE-ben
„gyarapodtam" - folytatta a
középpályás.
- A leszerelés után...

- A katonai szolgálat, a
másfél év letöltése után termé¬
szetesen visszajöttem az olajo¬
sokhoz. A csapat az NB II-ben
szerepelt Madár Gábor edző
vezetésével, melynek során
tagja voltam a bronzérmes
csapatnak, amit én nagyra ér¬
tékelek, bár már akkor is vol¬
tak „aranyos" elképzelések.
- Melyik posztokon szere¬
pelt?

- Engem mindig is a közép¬
pálya vonzott. Kezdettől a
jobb oldalt foglaltam el, ahol
jól érzem magam és szerintem
itt tudok legjobban hasznára
lenni a csapatnak.
- Mit kell tudni egy közép¬
pályásnak?
- A középpályás szerepkör-


ben sok mindenhez érteni kell. Védekezni, támadni, szervezni és ráadásul még eredményes¬nek is kell lenni. Nos, én in¬kább a „fényes" oldalt, azaz a támadást, a gólt-gólokat kedvelem, meg szervezni, pon¬tos labdákat adni. Jól tudom, hogy a taktika határozza meg a feladatot, s ennek itt is, ott is eleget kell tenni.
- Minek köszönhető a leg¬
jobb középpályás cím elérése?
- A csapat érdeme is, nem¬
csak az enyém. Ugyanis jó a
mi csapatunk, s ebben a re¬
mek társaságban csak jól sza¬
bad játszani. Igaz, hogy néha
akadozik a „gépezet", ám ed¬
dig hoztuk a szintet, úrrá tud¬
tunk lenni a helyzeten s egy¬
mást kisegítjük a pályán. Min¬
dig is a csapategység a döntő,
de az jó érzés, ha hozzájárul¬
hatok a sikerhez. Bízom tehát
a folytatásban is.
- Mit vár a tavasztól?
- A fokozott várakozásnak
meg kell tudnunk felelni. Úgy
ítélem meg, hogy rajtunk nem
múlik, hogy a vezetésnek, a
többezres és hálás nézősereg¬
nek örömöt szerezzünk. Azt is
jól tudjuk, hogy mi a felada¬
tunk, s manapság is rengete¬
get teszünk a cél érdekében.
Napközis rendszerben készü¬
lünk, keményen dolgozunk a
bajnoki elsőség megszerzésé¬
ért. Nos, ez nem lesz könnyű
feladat, de mi valamennyien
az élvonalba készülünk és re¬
mélem, hogy a cél érdekében
mindenki felsorakozik a csapat
mellé, mert háttérre, feltétel¬
rendszerre szükség van -
mondta végezetül Farkas Jó¬
zsef.
Balogh Antal


Sakk
Megkezdődött az OB I-ben a „tavaszi" idény, melynek so¬rán amolyan kis-rangadóra ke¬rült sor a Belvárosi Casinó ét¬teremben.
A legjobb csapattal felálló lámpagyáriak az előttük 4,5 ponttal álló fővárosiakat fo¬gadták, akik ellen bravúros és fölényes győzelmet arattak, miközben a Tungsram csapa¬tában újabb idegenlégiós mu¬tatkozott be.
Tungsram-Statisztika PSC 8,5:3,5
Az Adorján nk. nagymestert nélkülöző vendégek ellen cso¬dálatosan hajráztak a lámpa¬gyáriak, akik közül ragyogó sikert aratott Faragó,' Kiss L., Bagonyai, Bodó, Kádár és Csonkics, míg fél pontot szer¬zett Schneider, Vujosevics, Horváth, Krutti és Rezsek.
A hallatlanul boldog kani¬zsaiak közül a csapatvezető Kassai Zoltán így összegezett:
- A találkozó előtt hatalmas küzdelemre, döntetlen körüli eredményre számítottunk, sőt
KICK-BOX
KARATE
TOBORZÓ
A/ elmúlt é.v tíszén meg¬alakult Kkk-Box Karate SE
iH'\. nag> intenzitással és i'ri'iliiií'n) i'srn tev iktii) kedik az uj s/akiiL'i feladatok meg¬oldása erdekeden.
A s/.ik.ifí to\al)l)i népsze¬rűsítése siir.»n J/ SK tobor-iM hirdet, amelvre hétéves kortól jelentkezhetnek tiuk és láp.) ok. \z Crdeklíidoket hélírtn é.s s/.erdán 18-20 ura közölt a Péti-rfv-iskola tor-natiTini-hen várja l'oldesi (ijula s/,ikid/.<> is Korpks Miklós technikai edző.
(fi)

Bravúrral
az ötödik
helyen
a hajrá megkezdése előtt is úgy nézett ki a helyzet, .hogy szoros eredmény alakul ki. A csapat aztán rácáfolt minden¬re, amely végül is egy csodá¬latos eredményt ért el. A ver¬senyzőknek ezúttal kijött a „lépés", s ezúttal a szerencsé¬vel sem álltunk hadilábon. Ugyanis az éles hajrában, ami nyerhető volt, azt megnyertük, amiben vesztésre álltunk, ab¬ban félpontosok lettünk, azaz nagy sikerrel használtuk ki vendégeink megingásait. A nagyszerű siker, a fölényes ■ győzelem egyébként azt is je¬lenti, hogy élcsoportosok let¬tünk, s a hatodik forduló után az előkelő 5. helyre léptünk előre, amire még nem volt példa az OB l-es szereplésünk során. így aztán érthető, hogy nagyon boldogok vagyunk.
-tal
Sporthétvége
SZOMBAT
Labdarúgás. Városi teremlab¬darúgó-bajnokság (csoportmér¬kőzések), MÁV NTE munka¬csarnok, 8.00.
VASÁRNAP
Kosárlabda. NB II. Nők: KDKK Dr. MezŐ-MAFC, 11.00. KDKK Thury-MAFC, 12.45 (mind a kettő Dr. Me¬ző-gimnázium).
Természetjárás. Az Olajipari TBE nyílt túrája. Indulás: au¬tóbusz-állomás, 11.00. Gya¬logtúra: Liszói elágazó - Li-szói erdő - Miklósfai parker¬dő - Miklósfa. Táv: 11 km. Visszaérkezés: 17.20.

KANIZSA - SPORT

Bravúros hajrá az alapszakaszban
Búcsú a Magyar Kupától
Kosárlabda
Az NB l-es mezőny B-cso¬portjában befejeződött az 1993/94. évi bajnokság kétfor¬dulós, körmérkőzéses rend¬szerű alapszakasza, melynek hajrájában nagyszerűen vette az akadályokat a MÁV NTE Sörgyár női együttese. A ka¬nizsai lányok az álapbajnok-ság záró két mérkőzésén az ugyancsak az A-csoportba igyekvő riválisok ellen léptek a küzdőtérre, vagyis mind a két találkozó döntő fontossá¬gúvá lépett elő, miután a csa¬patok magukkal viszik az egy¬más elleni eredményeket. A sörös-vasutas csapat, a szűkös keret alaposan kitett magáért, amely Székesfehérváron és Kanizsán is megszerezte a győzelmet, annak ellenére, hogy hiányzott az irányító Lackner.
Ikarus-MÁV NTE Sörgyár 50-72 (26-39)
A mérkőzésről Csőgör Jó¬zsef, a kanizsaiak technikai vezetője így összegzett:
- Fontos győzelemmel gaz¬dagodott csapatunk, amely vá¬rakozásnak megfelelően ered¬ményesen kezdett. Mi irányí¬tottunk, biztosan vezettünk, ám a II. félidő 6-7. percében a hazaiak 5 pontra megközelítet¬tek bennünket. Nos ezután rit¬must váltottunk, sorra betalál-
Mini kosár
A Tomp lom téri iskolá¬ban ót csapat rés/\éteié-\cl bonyolították le az or¬szágos mini kosárlabda-selejtez(í t'^yik csoportjá¬nak küzdelmeit.
A/ 5-6. os/tályos fiúk kórmérkeí/éses tornáját a Pécsi TASI nyerte a sop¬roni Deák-iskola csapata előtt, amelyek továbbju¬tottak a területi döntőbe.
A házigazda Templom téri iskola csapata, a fia¬tal egviittes a 4. helyen \ég/ett, amely egyedüli győzelmét a V ideuton el¬len s/.ere/.te (33-13).
A kanizsai csapat: Honciuk, Balogh, S/ollár, Cserfő, Kondákor, Far¬kas, Molnár, \\ ilheim, Lukács. Nvíresi, Ha\asi, Nagy. Ld/Ő: Silló Zsolt.
Legeredményesebb jálé-kos: Bu/ogány (Pécs). Legjobb védő: Varga (Pécs). Legjobb mc/.őiiyjá-tékos: Krasznai (Dombó-\ar;.
W)

tünk, s több mint 20 pontos győzelemmel jutottunk túl az ellenfélen. A biztos sikerhez a legjobbak közül Bogyai 19, M. Ivanova 15, Torna 12, Petényi 11 ponttal járult hozzá. MÁV NTE Sörgyár-Szolnoki MÁV NTE 67-61 (31-32)
Az alapbajnokság befejező, egyben rangadó mérkőzésére listavezetőként érkezett a szol¬noki együttes, amely eddig csak egy alkalommal hagyta el vesztesként a pályát. A gyors és eredményes vendégek iga¬zolták jó hírüket, akik repülő¬rajtot vettek. A hazaiak idege¬sen, kapkodva játszottak, akik ellen az 5. percben már 11-4-re vezettek Krasznaiék. Nos, ekkor az időkérés, meg Torna becserélése jót tett a csapat¬nak, akik a félidő közepén 2 pontra feljöttek, majd Simon-né 3 pontos dobásával a ve¬zetést is átvették, miközben Torna negyedik személyijét szedte össze.
Izgalmas és változatos volt a játék, s a kedélyeket néha felborzolta az „álmos" Szlávik játékvezető, aki kétszer is a
Kézilabda
A legjobb nyolc közé jutá¬sért mérkőzött a Tungsram NB l-es férfi gárdája, amely a kitűnő erőket felvonultató Pick-Szeged csapatával vias¬kodott oda-visszavágó rend¬szerben.
Nos, a lámpagyáriaknak nem sikerült a bravúr, akik a két mérkőzés összesítése alap¬ján könnyűnek találtattak, s ezzel elbúcsúztak a további küzdelmektől. A szegediek biztos továbbjutását meg¬könnyítette, hogy a találkozó¬kon tartalékos volt a kanizsai csapat. Ugyanis hiányzott a sérült Krichenbaum, valamint Brenner, akiknek hiányát erő¬sen megérezték az izzósok.
Az első mérkőzésen: Tungsram-Pick-Szeged 21-21 (12-11)
A legeredményesebb játéko¬sok: Kuzmicsov 8, Ojtó és Rodek 3-3.
Változatos, fordulatokban bővelkedő játékot hozott az első félóra, miközben felvált-

kanizsaiakat sújtotta téves íté¬lettel. Már-már úgy tűnt, hogy
2 pontos előnnyel térhet pihe¬
nőre a feltámadt kanizsai
együttes, de az utolsó előtti
másodpercben Tóth a félpályá¬
ról volt eredményes.
A második 20 percet Torna
3 pontos kosara vezette be,
majd Ivanova, Simonná és To¬
rna növelte az előnyt. Ebben
a szakaszban remekül játszot¬
tak a hazai kedvencek, akik
elhúztak 11 ponttal. Nos, ez¬
után megint alábbhagyott a
lendület, majd Torna kétszer is
távolról volt eredményes, s a
félidő derekán már 59-46-ra
vezettek a kanizsaiak. A befe¬
jező 10 perc aztán izgalmasan
alakult, miközben fokozatosan
csökkent az előny, s a befeje¬
zés' előtt 1 perccel már csak
4 ponttal vezettek a hazaiak,
akik végül is annyival vágtak
vissza a vereségért, amelyre
szükség volt a rájátszáshoz.
Vágvölgyi Tamás, a kani¬zsaiak szakvezetője így véle¬kedett a rangadóról:
- Le a kalappal a lányok előtt, akik nagyszerű fegyver¬tényt hajtottak végre. Sérülé¬sek, betegségek zavarták a
va estek a gólok. Szünet után nagyszerűen kezdett a Tungi. A csereként beállt Kálóczy he¬test, majd ziccereket hárított, míg a másik kapunál a reme¬kül játszó Kuzmicsov volt ele¬mében, aki sorra eredményes¬nek bizonyult. A mérkőzés vé¬ge előtt mintegy tíz perccel már 20-16-ra elhúztak a kani¬zsai fiúk. A folytatás azonban nem sikerült, mert a játékosok sok hibát vétettek, kapkodtak, s felhozták az ellenfelet. A jól hajrázó Tisza-partiak éltek a lehetőséggel, akik a befejezés előtt néhány másodperccel le¬dolgozták a hátrányt.
A visszavágó mérkőzésen: Pick-Szeged-Tungsram
37-28 (16-13)
A kanizsaiak legeredménye¬sebb játékosai: Radovics 7,'

munkát, nagyon tartalékosak voltunk és tulajdonképpen csak hat játékos állt rendelke¬zésre. Ez a mai siker, több a bravúrnál, hiszen a győzelem mellett igen fontos, hogy a szolnoki 4 pontos vereséget most 6 pontos győzelemmel tettük emlékezetessé, ami a végelszámoláskor, azonos pont¬szám esetén nekünk kedvez. Köszönöm a csapatnak a játé¬kot, a közönségnek meg a ki¬tartó buzdítást, a támogatást. A csapat tehát teljesítette a minimális tervet, a sorrend¬ben 6. évben a folytatásban nem a kiesés ellen küzdünk, hanem az „A" csoportos sze¬replésért.
A győztes csapat: Petényi 4, Simonná 15/3, Keresztény 4, Bogyai 18/6, Ivanova 15. Cse¬re: Torna 11/9, Pintér. Edző: Vágvölgyi Tamás.
Á rájátszás első szakaszában az A-csoport kiadó négy he¬lyéért az A-csoportbeli 9-12. helyezett csapatok (Közgáz, Szeged, Egis-OSC, TFSE) mérkőznek a B-csoportbeli 1-4. helyen végzettekkel, vagyis a Zala Volán, Szolnoki MÁV NTE, MÁV NTE Sörgyár és az Ikarus együttesével.
A csapatok az alapbajnok¬ságban elért egymás elleni eredményüket viszik magukkal a kétfordulós rendszerű foly¬tatásban.
Kuzmicsov, Bjelov, Becskei, Rodek és Kurusta 4-4.
A kanizsaiak a hivatalos kezdés előtt csak 15 (!) perc¬cel érkeztek meg a találkozó színhelyére. A házigazdák és a bírók sportszerűnek bizo¬nyultak, akik azért adtak lehe¬tőséget egy kis bemelegítésre.
A furcsa közjáték azonban nem látszott meg a csapaton, mert 25 percen át nagyszerűen tartották magukat a játékosok, amikor még döntetlen volt az állás. A II. félidő elején aztán eldőlt a találkozó, s ezzel a to¬vábbjutás kérdése. Ugyanis Me-zeiék zsinórban 6 gólt szerez¬tek, akik a ziccereket és a a büntetőket magabiztosan értéke¬sítették. A két mérkőzés alapján a szegediek 3 ponttal, 58-49-es összesítéssel jutottak be a leg¬jobb nyolc mezőnyébe.
(b)

illiililillll

KANIZSA - SPORT

29




Teremlabdarúgás
Az olajosok elbúcsúztak
A tavaszi idényre készülő NB Il-es és NB l-es csapatok részére rendezik meg a nagy¬szabású Nemzeti Sport-Szak¬névsor-Liga teremlabdarúgó-bajnokságot. A felmenő rend¬szerű küzdelmeket több cso¬portban bonyolítják le s a csoportgyőztesek jutnak to¬vább. A zalaegerszegi csoport¬ban két NB l-es és három NB Il-es csapat, köztük az Olaj¬bányász őszi bajnokcsapata szerepelt, amelyek egyfordu¬lós, körmérkőzéses rend¬szerben mérkőztek.
A tartalékos olajosok - a kemény alapozás közben -nem érezték a termet, akik az öt csapat között a 4. helyet szerezték meg.
A városi sportcsarnokban sorrakerült terembajnokságon a kanizsaiak a következő ered¬ményeket érték el: Siófoki Bá¬nyász-Olajbányász 7-2 (3-0). Olajbányász-Haladás VSE 5-5 (2-4). Olajbányász-Keszthelyi HH 5-4 (3-1). ZTE-Olajbá-nyász 11-5 (4-2). A kétnapos tornán a szakvezetés a követ¬kező játékosokat szerepeltette. Kapusok: Csáki és Czigóth. Mezőnyjátékosok: Hegedűs, Kiss, Pécsi, Koller, Baj, Fu-isz, Zsomár, Kovács, Fazekas. Edző: Készei Ferenc.
Jobban hajráztak a siófoki öregfiúk
A Zsigmondy-Winkler tor¬nacsarnokban mérkőzött meg egymással a kanizsai és a sió¬foki öregfiúk csapata az egy¬kori neves játékvezető, Soós Ferenc dirigálása mellett.
A házigazda tisztet betöltő Varga Zsófia iskolaigazgató, no meg az' érdeklődők válto¬zatos és fordulatokban bővel¬kedő 2x30 percnek voltak ré¬szesei, miközben az egykori kedvencek igazolták, hogy még értenek a „művé¬szethez".
Kemény, de sportszerű já¬tékban az első félóra 1-0-ás vendégsikerrel zárult, majd a második félidőben növelte elő¬nyét a Balaton-parti együttes.

A kanizsaiak 0-2 után hosszú hajrát nyitottak, akik dr. Füle, Ifjovics és Kelemen góljaival fordítottak, de a befejező per¬cekben a hazai védelem kiha¬gyott. Végül is a siófokiak 5-3 arányban nyertek, melynek csapatát erősítette Málics, Pet-rók, Virágh, Horváth L., On-hausz, Ambrus, Karasz. A vendégek közül Horváth 3, míg Petrők és Onhausz l-l gólt lőtt.
A nagykanizsai csapat: Müllner - Nagy L., Rodek, Si¬mon II., dr. Füle, Fodor. Cse¬re: Péter, Simon /., Kelemen, Kátai, Ifjovics, Kovács K., Jó¬zsi M. Csapatvezetők: Kovács Károly és Józsi Mihály.
A városiban
a középdöntők
következnek
A városi labdarúgó-szövet¬ség rendezésében zajló terem¬labdarúgó-bajnokságban négy csoportban 48 csapattal a cso¬portmérkőzéseket követően rajtol a középdöntő mezőnye, amelyben a csoportok 1-4. he¬lyezettéi lépnek a küzdőtérre.
A továbbjutott 16 csapatot négy négyes csoportba sorsol¬ták, s ezen belül körmérkőzé¬ses rendszerű versengés fo¬lyik. Csoportonként az első helyezettek a terembajnoki cí¬mért mérkőznek, a csoportmá-sodikok a tisztelet kupáért küzdenek, míg a kiesettek a citrom kupán szerepelhetnek vasárnap az Olajbányász és a MÁV NTE munkacsarnokban.
A városi küzdelmek - a hét¬végi „nagyüzem" után - feb¬ruár 5-én fejeződnek be, ami¬kor a tisztelet kupa döntője 12.30. míg a termbajnoki dön¬tő 13.05 órakor kezdődik.
Ko marom i-emlékverseny
A városi labdarúgó-szövet¬ség ez évben is megrendezi a városkörnyéki csapatok hagyo¬mányos teremtornáját, a Ko¬máromi József-emlékversenyt. A tavaszi folytatásra való fel¬készülést jelentő tornára vár¬ják a szervezők az érdeklődő csapatok jelentkezését.
(-al)

KANIZSA-TIPPPSKALA
lX2-es játék
1994. jan. 29-30.

d
Olasz A-osztály
1. Napoli-Roma
2.
Internazionale-Cagliari
3.
Genoa-Parma
4.
Piacén za—Reggiana
5.
Atalanta-Milan
6.
Udinese-Torino
Pisa-Padova
7.
Olasz B-osztály
Venezia—Fiorentina
9.
Palermo—Cosenza
10.
Lucchese-Pescara
11.
Ascoli-Modena
12.
Cesena-Brescia
A jobboldali üres tipphelyekbe a választott 1, X vagy 2-es tippet kell beírni!

NYEREMÉNYEK: 12 találatnál 1500 Ft-os, 11 találatnál 1000 Ft-os, 10 találatnál 500 Ft-os, 9 találatnál 200 Ft-os ajándékutalvány, amelyeket a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Igazgatósága ajánlott fel.

GOLTIPP
1994. jan. 29-30.
Juventus-Foggia Olasz A-oszt. végeredmény
Lecce-Sampdoria
végeredmény
Monza-Bari
Olasz B-oszt. végeredmény
A jobboldali üres tipphelyekbe a három mérkőzés várt végeredmé¬nyét (például: 3-1, 0-0, 1-2) kell beírni.
"NYEREMÉNYEK: aki mindhárom mérkőzés végeredményét elta¬lálja 1000 Ft, két mérkőzés végeredményének eltalálója 500 Ft aján¬dékutalványban részesül, amelyet a ZÉTA Kereskedelmi Rt. (Nagykani¬zsa) ajánlott fel. Az egy végeredmény eltalálója nem részesül nyere¬ményben!
Név:
Lakcím:
A KANIZSA-TIPPSKÁLA fenti játékrésze - névvel és lakcímmel együtt - kétféle módon juttatható el szerkesztőségünkhöz értékelésre:
— A szerkesztőség Nagykanizsa, Király u. 47. sz. épülete bejára¬
tánál lévő postaládába elhelyezve, egybefüggően és összehajtva (bo¬
ríték felhasználása nélkül is).
- Egybefüggően és összehajtva, borítékban elhelyezve, felbélye¬
gezve, postai úton a következő címre: KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
Nagykanizsa, Pf.: 154. 8801. A-borítékra rá kell írni: TIPP.
BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1994. január 28. (péntek) 14 óra. A később beérkező szelvények nem vesznek részt a játékban! A fénymásolt vagy stencilezett szelvényeket nem értékeljük!
EREDMÉNYEK, NYERTESEK: 1X2-ES JÁTÉK:
Az 1994. január 15-16-i játékhét helyes tipposzlopa: XXI1X1X112XX
12 találatos: nem volt.
'11 találatos: nem volt.
10 találatos: nem volt.
9 találatot ért el: Héder Zoltán (Zalaegerszeg), Korhán Lászlóné (Nagykanizsa).
GOLTIPP:
Az 1994. január 15-16-i játékhét végeredményei: l-l, 2-0, 0-0
Telitalálatos: Tóth Ferenc (Nagykanizsa).
Két végeredményt talált el: Bertalan Ferenc, Göntér Ferenc, Nagy Lajos és Papp Miklós nagykanizsai lakosok.
A vásárlási ajándékutalvány nyeremények a rovatban történő köz¬zétételt követő három héten belül, munkanapokon 8-16 óra között szerkesztőségünkben (Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet) szemé¬lyesen, személyi igazolvány felmutatásával vehetők át. Városkörnyéki és egyéb vidéki tippelőknek - kérelemre - kivételesen lakcímre pos¬tázzuk ajánlott levélben.
(ti-nyi)

30 KANIZSA - APRÓ
k J 1Í>S>4> január tt.


Helyzetértékelő anyag Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 1994. évi költségvetési tervjavaslatának összeállításához
Bevételek Mill. Ft % Kiadások Mill. Ft %
Rendes bevételek
Folyó bevételek Állami támogatás 639,9 1.234,2 Rendes kiadások
Működési kiadások Költségvetési int. tám. Céltartalékból Általános tartalékból 368,3
1.527,0 46,1 25,0
Összesen: 1.874,1 76 Összesen: 1.966,4 75,4
Rendkívüli bevételek
Vagyonértékesítés Átvett bevételek 138,8 53,9 Rendkívüli kiadások Beruházási Támogatásra Céltartalékból 250,1 102,7 60,0
összesen: 192,7 7,8 Összesen: 412,8
Hitelfelvétel: 400,0 16,2 Hiteltörlesztés Töketörlesztés Kamat Összesen: 143,1 85,0 228,1 8,8
Összesen: 2.466,8 100 2.607,3 100
Az ad hoc bizottság ezen adatai alapján látható, hogy a 140,5 millió Ft-os egyensúlyhiány mellett, valamint a 400 millió Ft-os hitelfel¬vétel szükségletként történő kezelésével összeállított költségvetési szerkezetben a folyamatosan képződő bevételek nem elegendőek a folyamatosan jelentkező kiadások finanszírozásához sem. E szint finanszírozásához is szükséges lenne a működési jellegű kiadási szerkezet csökkentése több mint 90 millió Ft-tal. Különösen feszí¬tőnek mutatkozik ez az amúgy is minimálisra szorított városüze¬meltetési kiadások szintjét figyelembe véve.
Z.\I..\I KERESKEDELMI ÍS II'AKK VMARA KÉPVISELETI-: Nagvkanl/sa, Csengery u. 82. Tel.: 3I3-040M672, Faxí $3/310-121
ÜZLETI AJÁNLATOK
A Zalai Kereskedelmi és Iparkamara az alábbi üzleti címekkel áll az érdeklődők rendelkezésére a zalaegerszegi titkárságon (Kosztolá¬nyi u. 10. Tel./fax: 92/311-042) és a nagykanizsai képviseleten (Csengery u. 82. Tel./fax: 93/310-121), Kálmánné. Az információk a kamara tagjainak ingyenesek.
Görög cégek ajánlataiból Nk-236 Vásárolna növényvédő szereket, műtrágyát, szerves trágyát,
kertészeti szerszámokat.
Nk-237 Háztartási célú porcelán villanyszerelési termékek és adap¬terek vételében érdekelt. E célra szívesen társulna működő vállalatnál.
Nk-238 Vásárolna nyílászárókhoz szerelvényt, PVC-ből, alumínium¬ból, kilincseket különböző fémekből.
Nk-239 Magyar kisvállalkozások termékeinek értékesítésére vállal¬kozna. Kapcsolatot keres hasonló szövetségekkel kooperá¬ció, esetleges vegyes vállalat alakítása témájában.
Nk-240 Kapcsolatot keres környezetvédelmi, mezőgazdasági tudo¬mányos intézményekkel. Érdeklődik oktatás és túrizmus iránt.
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa,
Király u. 47. I. emelet.
Telefon:
Galamboki öreg-hegyen, a Halastó fö¬lött 1100 négyszögöl terület tömés prés¬házzal, boltíves pincével áron alul eladó. Érd.: Galambok, Kossuth u. 31. Mihály-fi. (1706 K)
Belvárosban családi ház igényesnek el¬
adó. Érd.: Peteiman. Nk. Arany J. u. 9.
Tel.: 313-820. (1705 K)
Nagykanizsa területén ház alatt lévő ga¬rázst vennék. Ajánlatokat napközben a 310-421-es, este a 313-040/17-59-es te¬lefonszámon kérek. (1703 K)
Eladó egy telefonos, kétszobás, 3. eme¬
leti és egy földszintes, 75 nm-es teher¬
mentes lakás. Esetleg zalakarosi nyara¬
lóra cserélhető. Érd.: Torna Dezső, Mun-
kás u. 8/B. (1634 K)
Katonaréten egyszobás, garázsos, alápin¬cézett családi ház 150 nm-es telekkel, készpénzért eladó. Ajánlatokat „Levente utcai" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1660 K)
Belvárosi 1 és félszobás lakás eladó vagy elcserélhető 2 vagy 1+2 félszobás¬ra. Érd.: Csengery u. 2. III. em. Vajda Sándor. (1668 K)
2+2 szobás, tehermentes lakás eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 10/C. Borbás, 17-19 óra között. (1698 K)
Kétszintes, két család részére is alkal¬mas családi ház eladó. Háromszobás la¬kást, vagy zalakarosi, balatoni nyaralót beszámítunk. Nk. Rákóczi u. 1. (1699 K)
Budapesti 30 nm-es, egyszobás, közpon¬ti fűtéses modern komfortos lakást cse¬rélnének nagykanizsai nagyobb méretű belvárosiért, értékkülönbözet felszámítá¬sával. (Tel.: 312-582) Saját tulajdon. (1688 K)
Vennék Zalakaroson családi házat 3,3

mFt-ig, illetve Nk-án a Teleky u. 5-7-
9-ben 2 szobás, földszinti vagy I. eme¬
leti lakást. Ajánlatokat „Kész¬
pénzfizetéssel" jeligére, Nk. Pf.: 154-be
kérek. (1683 K)
Lakásmegoldást keresek 1 millió forintig Nk-án. Ajánlatokat „Lakás" jeligére, Nk. Pf.: 154-re kérek. (1729 K)
Keleti városrészben 2 erkélyes, 54 nm-
es 2 szobás, összkomfortos lakásomat
elcserélném másfélszobásra. Minden
megoldás érdekel. Tel.: 317-186. (1727
KT
Nk-án 1+2 félszobás, tehermentes, 2. emeleti OTP lakást elcserélnénk családi házra. Fizetés megegyezéssel. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 3/D. H/8. (1725 K)
Nk. Csengery u. 2. alatti, 84 nm-es
öröklakásomat eladom. Érd.: 314-229 te-
lefonszámon. (1725 K)
Másfél- v. kétszobás, földszinti, vagy I.
emeleti, egyedi fűtéses lakást vennék.
Tel.: 314-420. (1724 K)
önkormányzati 3 és félszobás lakást cserélnék 2 szobásra vagy kétszoba hal¬losra, egyedi fűtésűre (3. emeletig). Ajánlatokat „Király úti" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1723 K)
Eladó Nk-án, Vörösmarty u. 71. sz. ház bolthelységgel és felszereléssel együtt. Érd.: Varga István, Nk. Corvin u. 10/C. (1721 K)
Másfél vagy kétszobás lakást vennék Nk-án. Ajánlatokat „1 millió 300 eFt-ig" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1722
összeköltözők, figyelem! 3 szobás, ön¬
kormányzati lakásomat kettő másfélszo¬
básra cserélném. Cím: Nk. Csengery u.
36. Dudásné. (1719 K)
Egyszobás albérletet fürdőszobahaszná-lattal keresek Nk-án, vagy vennék más¬félszobás lakást. Ajánlatokat „Fontos" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1717
Gutorfölde, Jókai u. 33. alatt lakóház
melléképületekkel, 400 négyszögöl te¬
lekkel és szőlő pincével eladó. Érd.: Gu¬
torfölde, Jókai u. 124. alatt, egész nap.
(1762 K)
Cserfői hegyen eladó 600 négyszögöl birtok kordon művelésű szőlővel, gyü¬mölcsössel, lakható téglaépülettel és tel¬jes felszereléssel. Érd.: Nk. Platán sor 4. VI. em. 39. Bármikor. (1759 K)

Másfél szobás lakást keresünk megvétel¬re 1 millió forint készpénzért. Ajánlato¬kat „Tavaszi költözés" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (1756 K)
Megvásárolható, kétszobás önkormány¬
zati lakást keresünk magas .ráfizetéssel,
lehet felújításra szoruló is. Ajánlatokat
„Megbízható" jeligére kérünk, Nk. Pf.:
154-be. (1763 K)
1,5—2 szobás, egyedi fűtéses, világos
konyhás, külön WC-s, max. 3. emeleti
lakást vennék. Ajánlatokat levélben a
1157 Budapest, Nyírpalota u. 23. címre,
vagy telefonon az 1-849-957-es bp-i szá-
mon. Lukács Gábor. (1755 K)
Látóhegyen a Csónakázó-tó közelében szőlő, gyümölcsös és kerti művelésű, 672 négyszögöl terület pincével, kúttaí eladó. Helyijáratos 17 és 17/a busszal megközelíthető. Érd.: délután, Szentes István Nk. Magyar u. 23. (1754 K)

Nk-i, belvárosi, 63 nm-es, kétszobás la-
kás garázzsal, kertrésszel el adó. Érd.:
Kinizsi u. 31. Tárnok. 17 óra után.
(1752 K)
Két- és félszobás vagy háromszobás
földszinti, vagy I. emeleti egyedi fűtéses
lakást vennék. Árajánlatot „Készpénz"
jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1747
K) '
3 szobás családi házat vennék Nk-án vagy környékén. Ajánlatot ármegjelölés-' sel „Készpénz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1748 K)
2 szoba, összkomfortos, tehermentes, OTP lakás eladó. Érd.: a helyszínen, Nk. Teleki u. 3/A., V/28. vagy a 313-472 telefonszámon. (1743 K)
Kisbagolai hegyen 670 négyszögöl telek (szőlő és gyümölcsös) épülettel, teljes felszereléssel sürgősen eladó. Érd.: szombat, vasárnap 14 óráig, Nk. Corvin 3/A. 1/2. (1741 K)
Galamboki Rigó-hegyen 850 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, 50 családos méhé¬szettel, teljes felszereléssel eladó. Nk. Liszt F. 8. Szabó László. (1740 K)
Siófok belvárosában (Sió u. végén) 255 négyszögöl közművesített, ikerház építé¬sére is alkalmas ingatlan régi házzal el¬adó. Érd.: 84/313-872 vagy 84/.310-391 telefonszámon. (1738 K)
Szentgyörgyvári hegyen 650 négyszögöl
terület konyhakertnek eladó. Tóth
György, Nk. Téglagyári u. 45. (1736
K)
Szentgyörgyvár IV. hegyháton 575 négyszögöl terület lakható épülettel, pin¬cével, teljes felszereléssel, 600 tő lugas szőlővel, 30 gyümölcsfával, veteményes résszel eladó. Víz, villany van. Érd.: Nagy Ernő, Nk. Attila u. 8. III. lh. II. em. 9. 17 órától. (1784 K)


*Nk-i, 2 szobás, összkomfortos, önkor¬mányzati lakásomat elcserélném 1 szo¬bás, gázas önkormányzatira. Cím a szer¬kesztőségben. (1781 K)
Újpesti, 26 nm-es saját tulajdonú mini garzon lakás eladó vagy egy-másfél szo¬bás Nk-ira cserélhető. Érd.: Rövidáru bolt, Nk. Erzsébet tér 20. (1778 K)
Eladó két egyedi fűtésű lakás 60+75 nm,
364 négyszögöl kert, 2 garázs, együtt
vagy külön is. Irányár: 2,5+3,2 mFt.
Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058
(hétköznap). (1777 K)
Felsőrajk, Vasút u. 17. alatt családi ház,
nagy telekkel, gazd. alk. mellék¬
épületekkel eladó. Irányár: 600 eFt.
Érd.: 17 órától 311-808 telefonszámon,
vagy Nk. Jókai u. 24. Tánczos. (1772
K)
Homokkomáromi hegyen szántóterület, romos pincével eladó. Érd.: hétköznap, 311-126 telefonszámon. (1770 K)
1+3 félszobás, 72 nm-es, egyedi fűtéses, erkélyes, földszinti lakás 2.500.000 Ft-ért eladó. Érd.: Nk. Kisberki út 7. fsz/1. Soós. (1765 K)
Családi ház eladó. Érd.: Nk. Korpavár, Egerszegi u. 2/a. (1783 K)
Bérlakás bérleti jogát átvenném. Minden megoldás érdekel. Nk. Zemplén Gy. 3/A. VI/36. (1713 K)
JARMU
Trabantot vennék 20 ezer Ft-ig. Ajánla¬tokat „Sürgős" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1726 K)
Jó állapotban lévő Trabant kombi eladó. Érd.: Tel.: 311-207, vagy Nk. Kodály Z. u. 7. (1622 K)
VW Golf GTI 1,6 injektoros személy¬gépkocsi új rádiómagnóval, alufelnikkel, napfénytetővel kitűnő állapotban eladó vagy LADA SAMARÁRA cserélhető. Érd.: Nk. Báthory u. 3. I. emelet. (1741
K)
Maruti, 4 éves, 40 ezer km-rel, piros,
kitűnő állapotban eladó. Érd.: napközben
a 313-307-es telefonszámon, vagy 17
óra után 311-808-as számon. Tánczos.
(1773 K)
Eladó 1 db 150 MZ ETZ motorkerékpár érvényes műszakival, ugyanitt 150-es ETZ alkatrészek. Vincze József, Nk. Kodály Z. 1-3. D lph. II. em. 3. ajtó. (1732 K)
ALBKKLKT
Egy hölgy részére 1 szoba, konyha- és fürdőszoba-használattal olcsón kiadó, ki-

|P'4. "január

Tjlisiillillillli
1 ^SájgjjiS:^^^^^

KANIZSA - APRÓ

31




Országos vetélkedő a Bolyaiban
1994. január 22-én szombaton a Bolyai János Általános Iskolában kerül lebonyolításra a Köznevelés által meghirdetett „a Bolyaiak élete és munkássága" témájú vetélkedő országos döntője. A döntőbe 12 csapat jutott be az ország különböző városaiban Bolyai nevét viselő iskolák közül. A neves vetélkedő a fővárosi és a nagykanizsai Bolyai Alapítványok, valamint az iskola vezetésének elképzelései szerint a jövőben a határon túl élő magyarság is meghirdetésre kerülne.
A kanizsai országos döntő fővédnöke dr. Fekete István a Közép-Dunántúli Tankerületi Oktatásügyi Központ igazgatója lesz.
.;.;.;.;.;.; v.v.v.w.y
sebb gyermekkel is. Nk. Zemplén Gy. 3/B. IX. cm. 54. (1767 K)
Egyszobás, bútorozott lakást bérelnék Nk-án. Ajánlatokat „Februártól" jeligé¬re, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1780 K)
VKÍüYKS
Általános és középiskolás diákok szá¬
mítástechnika korrepetálását vállalom.
Számítógép biztosítva. Érd.: Egri Imre,
Nk. Zemplén Gy. 3/A., vagy munkai¬
dőben a 93/310-123-as telefonon. (1630
K)
BOTAS TÍPUSÚ, 260 mm-es korcso-lyacipő eladó. Érd.: szombat, vasárnap, Nk. Rákóczi u. 1. (1700 K)
Parabola antenna eladó. Érd.: Homök-komárom, Petőfi S. u. 23. (1709 K)
Új franciaágy és új heverő eladó. Érd.: Nk. Király u. 8. (az udvarban). (1704
K)
Megbízható köztiszteletben álló család eltartási szerződést kötne - esetleg életjáradékot fizetne - egyedülálló sze¬méllyel vagy idós házaspárral. Cím a szerkesztőségben. (1702 K)
Vadonatúj számítógép áron alul sürgő¬sen eladó. 486 DX2-66 alaplap (INTEL PROC, 3LB), Baby ház, 4 M RAM, 512 K videovezérlő, 1.2 M floppy, IDE PLUS 2S1P16, 101 gombos billentyű¬zet, 250 M winchester. Ára: 160.000 Ft. Érd. személyesen: 19-20 óra között: Nk. Platán sor 12/4. Bánfalvi. Telefo¬non: (l)-221-3556. Ugyanitt eredeti SO-UND BLASTER PROZ hangkártya szoftverekkel . 17.000 Ft-ért 'eladó! (1710 K)
Kettes eke eladó. Érd.: Rigyác, Szabad¬ság út 35. (1711 K)
Iker mély babakocsi eladó. Nk. Őrto-rony utca 20/B. (1712 K)
10 db hollandi ablakkeret és gumós be-gónia, kardvirággumók eladók. Nk. Ha¬tárőr u. 6. (1718 K)
POPCORN kukorica-pattogtató gép bér¬
beadó. Érd.: 313-817 telefonszámon es¬
te. (1726 K) 7
Kárpótlási jegy készpénzért eladó. Érd.: 93/314-585. (1730 K)
Üzlethelyiség Kanizsán! ' 3 szintes, 72 nm-es, 75%-ban kész. Érd.: Nk. Terv u. 4. (A Rendőrség mellett.) Tel.: 312-058. (1733 K)
Esztergályos műhely gépekkel, szer¬
számokkal kiadó: 1 db MVE (0
700x3000), 1 db műszer (0 300x500).
Ugyanitt mély, búzakék, vehér babako¬
csi eladó. Tóth György. Nk. Téglagyári
n. 45. (1737 K)
Eladó DCR 3090-es Videoton hangfal

50 Wattos 12000 I'i-ért, 3 csatornás
heverő 6000 Ft-ért, valamint IZS fur¬
gon bontásra ül. alkatrészként eladó.
Gyermekfelügyelőt keresek hetente 1
alkalomra. Cím: Danajka Zoltánné,
Nk. Magyar u. 32. Egész nap. (1739
K)
Commodore 64-et vennék floppyval,
joystick-kai, esetleg játéklemezekkel.
Ajánlatokat „Reális ár" jeligére, Nk.
Pf.: 154-be kérek. (1734 K)
Alapfokú angol nyelvoktatást és korre¬petálást vállalok. Nk. Rózsa u. 13. 8. em. 49. Érd.: 16 óra után. (1740 K)
Német sport babakocsi nejlontetővel és
esővédővel eladó. Érd.: Nk. Postakert
u. 9. Dániel. (1744 K)
15-20 nm körüli hclyisígej. bélelnek. Ajánlatokat „Műhelynek" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1745 K)
Városközpontban üzletnek, irodának, műhelynek, raktárnak is alkalmas helyi¬ség reális áron kiadó. Érd.: 311-656 te¬lefonszámon, egész r.ap. (1746 K)
8 általánost végzett, 30 éves, megbíz¬ható fiatalember munkál vállalna Nk-án - portás, őr, különféle értékmegőrző, gépkocsikísérő, keriwkedelmi kisegítő, vagy hasonló munkakörökben. Cím a szerkesztőségben. (1750 K)
Pakolós gyermekágy 7000 Ft-ért és 25 db-os evőeszközkészlet 3500 Ft-ért el¬adó. Érd.: 311-105 idefonszámon, nap¬közben; este v. hétvégén a 311-361 szá¬mon. (1751 K)
Szuper Color színes ív, nem távkapcso-lós eladó 15000 Ft-ért. Nk. Cigány u. 67. (1753 K)
Matek korrepetálást vállalok. Érd.: 16 óra után. Nk. Munkás u. 14/D. IV/16. (1758 K)
Többfunkciós, NSZK gyártmányú baba¬kocsi (mélykocsi, sportkocsi, Mózes-ko¬sár) kitűnő állapotban eladó. Irányár: 16000 Ft. Salamon Sándor. Nk. Teleki 15/B. fsz/1. (1760 K)
Olyan 20-30 év közötti hölgyet vagy

urat keresünk, aki most induló vállal¬kozásunkba társulna. Feltétel: minimum érettségi és B-kategóriás jogosítvány. Érd.: 93/314-099 telefonszámon, 17-étől naponta 17 óra után! (1761 K)
Egy köményes páraelszívó eladó. Kis-
kanizsa, Bajcsy-Zs. u. 52. Tel.: 319-
369, 19 óra után. (1766 K)
6 elemes 2,60 m magas BÁRBA szek¬rénysor 2 beépített íróasztallal eladó. Irányár: 40.000 Ft. Érd.: Nk. Csokonai u. 4/C. IV. em. Heim. (1768 K)
3 éves music center sürgősen eladó.
Tel.: 311-126. (1769 K)
300-as, 2 motoros, kombinált gyalugép
eladó. Nk. Szekeres (Fabik) u. 56.
(1771 K)
-Silverxross sport babakocsi olcsón el¬
adó. Érd.: esti órákban, Nk. Zemplén
Gy. 3/A. VI/41. (1775 K)
Ablakos mosógép megkímélt állapotban eladó. Nk. Szemere u. 13. Tel.: 311-768. (1779 K)
Zemplén út környékén hosszabb időre garázst bérelnék. Ajánlatokat 314-959-. es telefonszámra kérem. (1774 K)
PARTNERKERESŐ
48 éves férfi (172/70) keresi hasonló korú hölgy társaságát. Leveleket „Bol¬dogabb újév" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1680 K)
Arányos alkatú, szép arcú, 37 éves, ren¬
dezett körülmények közt élő, független,
csinos, barna hölgy keresi finomlelkű,
független, rendezett körülményekkel bí¬
ró, 47 év körüli, okos, mélyérzésű, el¬
vont tudományok irányt érdeklődő, nem
mindennapi úr ismeretségét házasság
céljából. Leveleket „Keresem a másik
felem" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem.
(1684 K) '
:■"■:■:■:■:■:-:■:-:■:-:■:■:-:■:-: :•-;■"
Társkereső szolgálatunk várja kedves Ügyfeleit. Hölgyeknek most kedvez¬mény! Válaszborítékot kérünk! „VIK¬TÓRIA" Zalakaros, Pf.: 132. (1757 K)

20 éves, 170 cm magas, sportos, jó ala¬kú, bájos arcú, önmagára és partnerére igényes nő keresi egzisztenciálisan megfelelő úr ismeretséget 30 éves kor¬tól házasság céljából. Leveleket „Talál¬junk egymásra" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1685 K)
36 éves 160 cm magas, szolid fiatal¬
ember megismerkedne 40 éves korig
barátságos és jólelkű nővel házasság
céljából. Fényképes, bemutatkozó leve¬
leket várok. Leveleket „Boldogság, sze¬
relem" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek.
(1714 K)
Lakással nem rendelkező, jólelkű (40-50 év közötti) hölgy ismeretségét kere¬sem tartós kapcsolat, esetleg házasság céljából, aki hozzám költözne. Levele¬ket .Akácvirág" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1735 K)
54 éves özvegyasszony társaság hiányá¬
ban ezúton keresi társát. Független, in¬
telligens, korrekt úr személyében 58
éves korig. Leveleket „Harmónia" je¬
ligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1749
K)
Szeretettel várom annak a korban hoz-zámillő, házias, családszerető, finomlel¬kű, legalább középfokú végzettségű hölgynek a levelét, aki egy 477177 ér¬telmiségi férfi életét boldoggá tenné. Lakás, kocsi van. Válaszokat „Harang¬virág" jeligére, Nk. Pf.: 154-re kérem. (1742 K)
42 éves, 165/60, kellemes megjelenésű hölgy rendezett háttérrel barátot, társat keres intelligens, jellemes férfi szemé¬lyében. Leveleket „Szebb holnap" jeli¬gére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1782 K)
g h
Nyugdíjas hölgy 65-70 éves, intelli¬ens, antialkoholista urat keres, aki ozzá költözne. Mindenem megvan, csak egy hűséges társ hiányzik. Leve¬leket „Kölcsönös megbecsülés" jeligére, Pf.: 154-be kérek. (1690 K)
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság
azonnali belépéssel keres pszichológust.
Fizetés megegyezés
szerint.
Jelentkezni lehet: Jerzsa Jenő őrnagy,
személyzeti osztályvezetőnél,
vagy
a (93) 312-111/240-es melléken.
~ KANIZSA D-Z HffliLAP -S





Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Dukát Éva, Gombás Imre, Kovács Rita. Szerkesztőségi titkár: Bencze Ildikó. Külső munkatársak: Á. Kartai Csilla, Balogh Antal, Balogh László, Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Lukács Ibolya, Szirovicza Miklós, Tihanyi István, Tóth Ferenc, Varga József. rocKANdroll: Horváth Zoltán, Pécsi László, Pulai Gábor, Pungor Attila. Zalaegerszegi munkatársak: Ferencz Győző, Völgyi Ferenc. Kaposvári munkatársak: Kirsch Veronika, Veres Margit. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa, Terv u. 5. Tel.: 93/311-457. Felelős vezető: Mihalkó Lajos. Gazdasági vezető: Soós Sándomé. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor mb. vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: A megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
Legutóbbi -január 14-i - lapszá¬munk 29. oldalán közölt KANI¬ZSA TOTÓ rovatunkban sajnála¬tos elírások történtek:
- GÓLTOTÓ 1. mérkőzés helye¬
sen: Milán—Piacenza.
— A bekeretezett szelvény vége
táján a beérkezési határidőt téve¬
sen 1994. január 28-ra tüntettük
fel. Ez helyesen január 21. lett
volna, de mivel az ebből szárma¬
zó időzavart át kívánjuk hidalni,
az 1994. január 22-23-i játék
tippszelvényeinek beérkezési ha¬
táridejét 1994. január 22. (szom¬
bat) 14 órára módosítjuk!
A hibákért elnézésüket és megér¬tésüket kérjük I
Más formai változás is van in¬gyenes tipp-játékunkban: mivel a

Szerencsejáték Rt. Felügyelete nem járult hozzá a „TOTÓ" szó használatához, a KANIZSA TO¬TÓ cím helyet ;: mai naptól a KANIZSA TIPPSKÁLA címet, a GÓLTOTÓ alcím helyett pedig a GÓLTIPP alcímet használjuk.
(ti-nyi)

SZEMTANIJKAT KERESNEK
A Hudapesti r^vés/sógi Ny onio/oli halul által az 195(>. október 26-án Nagykanizsán elkövetett emberiség elleni bíluteíl ini;)tt ismerellen tettes ellen elrendeli n;omo/:is érdekében kérjük inimhuoii személyeket, szemtanukat, akik a sórtúzek, lövések el-ozménvchel. a/ok elkövetéseiéi, illetve kötetke/.menjeiiel Ihalál¬esetek, sebesülések), bármilyen hitelt érdemlő bizonyítékokkal,
ít/Aík Imiidéről meübi/.lialó adutokkal rtmlcIKanek, iiyv írás¬ban. iaj»i meghallgatás i egeit személyesen jclentkcz/.e.nek a .Nagykanizsai Városi l'giészségen iag> telefonon a .U3-(>54-es számon.
KANIZSA DZ liülILAl'
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap

KANIZSA - HÍREK




LELEK AZ OPTIKÁN
első kiiUlftásának megnyitó¬jára az elmúlt hét hétfőjén került sor. A nem éppen szokványos tárlaton - me¬lyet KÓ/.SÚS János író aján¬lott a megjelent maroknyi crdAliido figyelmébe -. két budapesti alkotó. Mohi Sándor fotográfus, opera-tíir és Hegji Héla író, újság-
Városunkban a felsőoktatás még várat magára
A Mozaik
Stúdió
az oktatás
szolgálatában
A MOZAIK Oktatási Stúdió dunántúli tájékoztató körútra indult. Első állomásuk január közepén Nagykanizsán a Hu¬nyadi-iskolában volt. A Stúdió képviseletében Földvári Erika vetítettképes tájékoztatót tartott az érdeklődő kanizsai és vidéki pedagógusoknak kiadványaik¬ról, kollégája pedig árusítással foglalkozott. A Szegeden mű¬ködő központ mára jelentős he¬lyet foglalt el a magyar okta¬tásban, hiszen a minisztérium által jóváhagyott tanköny¬veinek a száma negyven fölé emelkedett, hat módszertani fo¬lyóiratot szerkesztenek, pályá¬zatokat hirdetnek, továbbképzé¬seket szerveznek. Ezek a to¬vábbképzések lehetőséget ad¬nak a szerzőkkel való találko¬zásra, módszertani ajánlások megvitatására.
Tálos Lászlóné, a Szepetneki
Általános Iskola tankönyv¬
felelőse a helyszínen kollégái
nevében is szólt, amikor di¬
csérte a MOZAIK Oktatási
Stúdiót elsősorban az alsótago¬
zatos anyanyelvi tankönyv¬
család megjelentetéséért és a
tankönyvekhez kapcsolódó
színvonalas ismeretterjesztő könyvsorozatokért. Elégedetten nyugtázta, hogy csomagküldő szolgálatuk kedvezményeket is nyújt, tájékoztató füzeteik pe¬dig rendszeresen érkeznek az iskolákba.
B. E.
Új ügyvezető a Ryno élén
A \ árosgazdálkodási Önkormányzati Kft. Ügy¬vezetőjévé MtlÓ kilU'ACVe-
sével megüresedett l<"e-rencz József pos/.tja ;i Ryno Kft. ólén. Heh ót 1«W. január 1-tol Kovács Zoltán, a/ eddigi ímís/aki vezető vette át.
-s -a
Lapunk értesülései szerint to¬vábbra sincs lehetőség arra, hogy Nagykanizsán felsőoktatási intézmény létesüljön. A dolgok jelenlegi állása azt mutatja, hogy még mindig nem módosultak az intézmény, illetve egy kihelye¬zett kar letelepítésének esélyei. A legfőbb akadályt mégsem ez,

Mottó: „Hét tükre van a művészetnek. hét tükre. Mindenik tukór egy-egy reményt tükröz.. Hét tükör, hét remény. \ cs/ni láts/ó remén) ek, \ agy pus/tuló réméinek. Tompán vagy fé¬nyesen ott csillognak a mü¬vekben."
Idén a Helyőrségi Klub
Kulturális fél-alap
A kulturális kezdeményezé¬sek, könyvkiadások támogatá¬sára elkülönített alapot a terve¬zett tízmillió forintról a felére f csökkentették - tudtuk meg Horváth Krisztinától, a humán osztály előadójától. Évről évre kevesebb pénz jut mindenütt, így Kanizsán is a kultúra tá¬mogatására, de ilyen jelentős
* alapcsökkentésre eddig még nem volt példa. Mindez azért is veszélyes, mondta el kérdé¬sünkre a szakember, mert mos¬tanra a kultúra területén már érezhetővé lett a rendszervál¬tás, a kezdeményezések kinőt¬tek az intézmények alól-mellől, és a saját lábukon próbálnak megállni. Nos, ez pénz nélkül veszélybe sodorja a próbálko-
l zásokat, ami már önmagában is komoly gond, így a világkiál¬lítás közeledtével már-már ka¬tasztrófa.
- dévi -
hanem az illetékes szakminiszté¬riumokkal való egyeztetések, a párbeszéd hiánya jelenti. A má¬sik elképzelés, miszerint a város¬ban alapítványi támogatású fel¬sőoktatási intézmény létesüljön, a város kedvezőtlen anyagi hely¬zete miatt került elvetésre.
- dé -

író mutatkozott be megle¬hetősen sajátos módon fényképekkel és a melléjük függes/tett kísér<is/.() vegek¬kel. A kiállítók többéves közös munkájának kereszt¬metszetét adó anyag sokszí-nü, ám mégis egységes, kó-szónheto ez talán a tudato¬san komponált képi és a melankóliába hajló, filo/.ó-fikus s/.ö\ égvilágnak, me¬lyeket látva, olvasva nehe¬zen dönti el a tárlat láto¬gatója, \ajon melyik is ger¬jesztette a másikat. Azok, jíkik választ keresnek erre a kérdésre, vagy csupán kí-íiárusiak a „l.élek JZ opti¬kán" címet viselő kiállítás¬ra, január végéig láthatják tnég a lll.k Mini Galériá¬jában, ahol akár meg is vá¬sárolhatják a/ alkotók - a tárlattal azonos című - kö¬zös könyvét, illetve videón megtekinthetik együtt ké¬szített irodalmi etűdjeikét. - kovács -
törmeléket rakott le a Szent¬györgyvári hegyen. A Környe¬zetvédelmi Felügyelet munkatár¬sai eljárást kezdeményeztek az elkövető ellen.
-vl
Segített a lakosság
Lakossági bejelentés alapján' derült fény annak az illegális építésihulladék-lerakó kilétére, aki mintegy ezer(!) köbméter
Ugyanilyen rendezvényre került
sor Palinban is, e héten pedig
Kiskanizsán és Bagolán. A kép¬
viselő a találkozások keretében
országgyűlési munkájáról be¬
szélt, majd a jelenlévők kérdései¬
re válaszolt. — át
Fórumok
iliijíü lyárosszerte, ■;;.
Múlt héten szerdán tartott képviselői fórumot a miklósfai Mindenki Házában Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő.
ÁLLAS * ÁLLAS ♦ ÁLLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ
Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban,
illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Kereset 9000-12000 Ft
12000-14000 Ft 13000-15000 Ft 12000-15000 Ft 12000-20000 Ft 16000-18000 Ft
varrónő takarítónő (SZEMAFOR BT.) éleim, bolti eladó ápolónő
üzletkötő, ügynök kőműves tikárnő
Feltétel
szak- és bet. munka
szakm. + pénzt. kép.
szakmunkás-biz.
érettségi
s zakmunkásképző
érettségi,
gép- és gyorsírás,
nyelvismeret
15000-18000 Ft
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról (ZMMK Kir. Nk., Krt u, 24. szám) a közvetítői csoportnál adunk, I. emelet 111. szoba. Ügyfélfogadási id(í: bétIVt-kedd-szerda: 8.00-12.00 és 13.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 és 13.00-14.00 óra között.


DEL-ZALAI HETILAP
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
I. óvf. 4. sz. 1994. ian.28.



Vetélkedő a névadókról

A Bolyai János Általános Is¬kola adott otthont annak az ál¬talános és középiskolások szá¬mára kiírt versenynek, melyre azokból az iskolákból nevez-
hettek a csapatok, amelyeknek névadója a két Bolyai, Farkas és János. A Bolyai Alapítvány által második alkalommal meg¬hirdetett vetélkedő szombati
döntőjének megnyitó ünnepsér gén először Suhai Sándor igaz¬gató üdvözölte a vendégeket és a versenyzőket, s megemlítette,, hogy véletlen, de nagyon szeren¬csés, hogy erre a rendezvényre éppen a Magyar Kultúra Napján kerül sor. A kanizsai iskola diák¬jai megkoszorúzták a névadó emléktábláját, majd dr. Fekete István, a Közép-dunántúli Tanke¬rületi Oktatásügyi Központ igaz¬gatója, a zsűri elnöke kívánt jó versenyzést a résztvevőknek. A két Bolyaival kapcsolatos mate¬matikai, irodalmi és topográfiai kérdésekből összeállított megmé¬rettetés végén a középiskolás korosztályból az óbudaiak örül¬hettek a legjobban, ők a második helyezett kanizsai csapatot előz¬ték meg. Az általános iskolások közül a rendező helybeli csapat végzett az első helyen.
-s
Oda a magyar nyelvhez
Irodalmi est a Magyar Kultúra Napja előestéjén
A HSMK és a Családi Iroda közös rendezésében zajlott te pénteken az az előadóest, melynek ven¬dége Ungvári P. Tamás előadóművész volt. Beve¬zetőként Papp Ferenc, a HSMK igazgatója köszön¬tötte a megjelenteket, majd megemlékezett a Ma¬gyar Kultúra Napjáról, a kultúra mai helyzetérdi, a magyar nyelvvel való visszaélésről. Az est fősze¬replője, Ungvári P. Tamás egri jogászdoktor közel egyórás műsorában ízelítőt adott a magyar iroda¬lom gyöngyszemeiből Weöres Sándortól Szilágyi Domokosig, Babustól Radnótiig. Nagy tetszést ara¬tott A helység kalapácsának előadása, nemkülönben Arany l'ázmdn lovagja, melyet immár másodszor hallhattunk az előadótól, hiszen az áprilisban Ka¬nizsán megrendezett Csengey-versmondóversenven
is e művel vívta ki a közönség és a zsűri elisme¬rését. Utolsó versként Faludy György: Óda a ma¬gyar nyelvhez című művéből adott elő részleteket, majd Tóthné Hegedűs Erzsébet rövid beszélgetés keretében mutatta be közelebbről Ungvári P. Ta¬mást, akit máskor is visszavárnak a város rendez¬vényeire.
Igaz, a megjelentek száma szembetűnőén kevés volt, de így is megtöltötték a házasságkötő termet, amely egy ilyen, viszonylag kis érdeklődésre számot tartó műsornak kiváló, ünnepélyes keretet biztosít. A szervezés, a helyszín kiválasztása ez esetben is a szervezőket dicséri, várhatóan ezután is sor kerül ilyen együttműködésre a két intézmény kozott.
-s -a
DR. RÉTHY - A SÖRVEZÉR
Lapunk megjelenésével egy-időben zajlik le az az igazgatói tanácsülés, amely pontot tesz a sörgyárban hetek óta tartó bi¬zonytalanság végére. Nagy való¬színűséggel elfogadják a legfel¬sőbb vezetőséget, amely szerint elnök-vezérigazgató dr. Réthy
Imre, termelési-műszaki helyet¬tes Furák Zoltán a gyár egyetlen söripari mérnöke, kereskedelmi helyettes Tóth István, gazdasági helyettes Kriszt Gyula, aki a TVK gazdasági vonalát is vitte. A fenti változások február l-jétől érvényesek.


MAI SZÁMUNKBÓL
LESZNEK-E MÉG SPICCEN A VÖRÖSÖK?

Kabos-inlerjúnk a lap 16. oldalán
A GRAFOLÓGUS
BOSZORKÁNYFI
VESSZŐJE
16, oldal
DRÁGA FRÖCCSÖK ISKOLÁJA
2. oldal
56 314
Városunk állandó lakosai-lukit télcks/áma január ti¬zenhetedike cs hus/onnegye¬dike ko/ott to\abh csök¬kent, 5h314-re, nmei hu¬szonhét potyíir hunyt cl íii csupán tizennyolc újszülött lattá meg 8 n«pvílágot, A há-/asuiást kedv sem kimondot¬tan tombol L> meglehetősen hthos hetekben Kani/.san. A Vasemberház házasságkötő termében ot fiatal pár eskü¬dött eKjmasnak orok hílse[»et, - K -

KANIZSA - KÖZLEKEDÉS

Köszönet az életért
KEDVEZŐBB KÖZLEKEDÉSI TÜKÖRKÉP

Az élet néha megmagyarázha¬tatlan helyzeteket állít elő. Példá¬ul Nagykanizsán is, január 16-án.
Az idő: éjfél után háromnegyed három. A körülközben teremtett lélek sincs, mindössze egyetlen gyalogos rója az utat. Forgalom sincs az egyetlen személykocsin kívül. Amely úgy üti el a 46 éves gyalogost, hogy az belehal a sé¬rüléseibe. Ki érti ezt?
Kénytelenek voltunk ezzel a példával elindítani azt a beszá¬molót, amely a megyei rendőr-fő¬kapitányság sajtótájékoztatójáról szól, s amelyen Szekér József, a megyei főkapitány közbiztonsági helyettese, s Balás Márton alez¬redes, közlekedési osztályvezető is egybehangzóan örömének adott hangot. Minden okuk megvolt rá: tavaly huszonhéttel kevesebb

volt a halálos végű közlekedési baleset, s Nagykanizsán a meg¬előző évi 21-gyel szemben 16. Ám hozzá kell tenni: ebből még az egy is sok annak a családnak, amely ilyen értelmetlenül veszíti el valamelyik tagját. A priss pél¬da is figyelmeztet.
Szekér József érdekes össze¬függésre irányította az újságírók - és közreműködésükkel az ol¬vasók - figyelmét: ahogyan nőtt a közlekedésbiztonsági rendőri intézkedések száma és kemény¬sége, úgy csökkent a balesetek száma és súlyossága. Zalában minden „műfajban". Azt már az elején megemlítették a főtisztek, hogy ezen a gyeplőn az idén sem akarnak lazítani, sőt. Szá¬mítani lehet arra, hogy polgári ruhás rendőrök kísérik figyelem-

mel a forgalmat, s teszik meg a szükséges intézkedéseket. Példá¬ul azok ellen, akik nem kapcsol¬ják be a biztonsági övet. Ehhez még csak le sem kell állítaniok a kocsit, anélkül is megy a föl¬jelentés. Ugyancsak ellenőrzik -s ha lehet, visszaszorítják - a kibontakozó „népszokást": az 50 kilométeres sebességgel kocogó járművek megelőzését lakott te¬rületen belül. Mert ugye egy Toyota, Mercedes vagy Audi még¬sem alacsonyodhat le csigairam¬ra... Sűrűbben megjelennek majd a motoros rendőrök is az országuta¬kon, a magasból pedig helikopte¬rek segítik a tájékozódásukat rá¬diós összeköttetéssel.
Node, pillantsunk még egy ki¬csit a közelmúltba.
A nagykanizsai rendőrkapi-

tányság területén a balesetek száma 43,9 százalékkal csök¬kent: „csak" 130 történt, több¬nyire a magánosok hibájából. Ez akkor is figyelemfölkeltő, ha ugyancsak csökkenés tapasz¬talható. Nagyon örvendetes, hogy majdnem egyharmadával mérséklődött az ittasan vezetők száma. Arra viszont ügyelni kell minden vezetőnek, hogy tavaly pénteken - nemcsak 13-án! -■ okozták a legtöbb balesetet. Ajánlatos az órákra is ránézni, mert leginkább 16 és 18 óra kö¬zött esik meg a legtöbb baleset, már évek óta.
A megyében tavaly 37 ezer kormányforgatót bírságoltak meg a helyszínen, s ebből 27 ezer fo¬rint haszna származott... no, nem a rendőrségnek, hanem a fene¬ketlen kútként működő költség¬vetésnek. Amely mindössze csurrantott-csöppentett valamics¬két ebből a pénzből a közleke¬dés biztonságát ellenőrizni, a baleseteket megelőzni segítő műszerek, berendezések beszer¬zésére. Például Siófokon már lé¬zeres sebességmérést alkalmaz-



Drága fröccsök iskolája
Szerényen számolva is megvan az 15-18 ezer forint.
A fröccsért?
Több fröccsen vagy fröccspótló konyakén, egyéb szeszfélék meg-ivásáért. Már akkor, ha az ember lánya vagy gyereke utána még a kocsija kormányához is ül, vezet, s a rend őre rajtacsípi.
Dr. Paksa István, a Zala Me¬gyei Közlekedési Felügyelet igaz¬gatója érdekes összevetéssel tette szemléletessé mondandóját: ha a 0,4 lóerős ember egy kis szesszel fölerősítve még olyan gázkan nyomogat, amely huszonöt, száz¬ötven lóerőket szabadít föl, bi¬zony beláthatatlan következmé¬nyeknek nézhet elébe.
Ami belátható az nem más, mint a pótvizsga, hivatalos nevén az utánképzés, amely az 1988. évi l-es törvény révén vált jogszerűvé nemzetközi tapasztalatok alapján. A végrehajtási rendelet négy és fél évet késett, így csak rövid két éve működik a rendszer; az utánképzési kötelezettség.
Ez pedig úgy működik, hogy megcsíp a rendőr bácsi - vagy né¬ni -, leveszi a vezetői engedélye¬met, határozat is születik (rend¬szerint pár hónappal az eset után). Ha vezetni akarok, akkor jelent¬keznem kell Paksa doktoréknál. Itt először is képet kapnak rólam — és tükörként tanának elém - a

képességeimről a föltáró foglalko¬zás keretében. Ezen közben kide¬rülnek vezetési erényeim és hibá¬im, a személyiségem elváltozásai, KRESZ-ismeretem milyensége. Mindezek után 10-15 tagú cso¬portok részeként elkezdenek fog¬lalkozni velem. Már akkor, ha je¬lentkeztem. Ez ugyanis nem köte¬lező, de nélküle nincs jogsi.
Tavaly 397 járművezetővel fog¬lalkoztak a zalaegerszegi Páz¬mány Péter utcában. Az idén már a 600-hoz közelítenek a foglalko¬zásokon résztvevők. Esetenként 12-18 ezer forintért. Ez a drága fröccsök iskolája. Érdekes sajátos¬ságra hívta föl a figyelmet Paksa doktor. Köztudott - lapunk is többször írt róla -, hogy épp vá¬rosunkban és környékén történik a legtöbb közúti baleset, ám ezt nem követi a közlekedésfelügyelet foglalkozásain résztvevő nagykani¬zsaiak aránya. Persze: nemcsak ők, hanem a városon áthúzó kül¬földiek vagy az ország más tájai¬ról érkezettek is követnek el köz¬lekedési szabálytalanságokat, de nem az övék a többség.
Az is igaz, hogy létezik egy szép kis joghézag. Mert a jogo¬sítvány elvétele és a rendőrható¬sági határozat vagy bírósági vég¬zés kézhezvétele közötti több hó¬nap alatt sokan vígan autókáznak. Ha rajtacsípik őket, enyhe sza¬bálysértéssel megússzák a kalan¬dot. Vállalkozók, ügynökök való¬színűleg kényszerűségből - a ke¬nyérkeresetük függ tőle - el is követik ezt az apró stiklit. Cél¬szerűbb volna például azzal kez¬deni, hogy az ember nem iszik, nem száguld, nem előz erőszako¬san, még a nagy lóerők birtoká¬ban sem iparkodik a lakott terü¬leten az 50-essel kocogó Wart-

burg elé. Dehát ha már egyszer egy Audi vagy Ford bűvöletében megcselekszi, akkor iparkodik minden cselt bevetni. S előbb-utóbb rajtaveszt.
- Nemcsak mi, hanem az illető' is megdöbben, amikor elébe tart¬juk azt a bizonyos tükröt. Mert hirtelen el tudja képzelni magát a több közlekedő között, s rádöb¬ben, hogy nem jelszó csupán: a közlekedés veszélyes, sőt: életve¬szélyes üzem - szűrte le érdekes és nagyon tanulságos tapasztalatát az igazgató.
A foglalkozások pedig úgy zaj¬lanak, hogy a résztvevők a ke¬resztnevén szólítják egymást, s el¬mondják, miért kerültek össze. A próbavezetés még rátesz egy la¬páttal az önismeretre, amelyet ki¬egészít a személyiséget föltáró lé¬lektani beszélgetés.
Mindezek eredőjeként azt-várják az utánképzéstől, hogy egyre több lesz az önmagát alaposan és bíráló szemmel megismerő „kormánybiz¬tos", akinek a kezében biztos kor¬mány pörög, s így kevesebb lesz a néha sérüléssel, vagy emberha¬lállal végződő közlekedési balese¬tek száma Zalában, s városunkban is. Szinte önként adódott a kérdés - ahogyan az utóképzésre jelentke¬zés is az -, hogy nem lehetne-e rendőrségi vagy bírósági hercehur¬ca nélkül is kérni és elvégezni valamiféle önmegismerő jármű¬vezetői utánképző sulit.
Paksa István életrevaló ötletnek tartja a kérdést, ám a megvalósí¬tásra nincs elég erejük. Talán ha az Autóklub az úrvezetők hóna alá nyúlna... Például: nyakunkba szakadt a hó, s a sok piruettező kocsi bizonyítja be, hogy bizony sokan bizonytalanok a téli veze¬tésben. Meg lehetne tanítani őket.

S másokat is. Mi mondjuk: a kü¬lönböző járművezető iskolák ok¬tatói szinte az egész várost isme¬rik, tudják, melyik volán mögött milyen képességű vezetők ülnek. Ez az ismeret olyan tőke, amelyet szó szerint is aprópénzre lehetne váltani, csökkentve ezzel a közle¬kedési balesetveszélyt. Például ha a sok úrfinak bebizonyítanák, hogy bár a kocsijuk korszerű, a vezetői képességei ettől messze elmaradnak.
A beszélgetésből megtudtuk: hamarosan nálunk is bevezetik a pontrendszert, amely Franciaor¬szágban, németföldön évtizedek óta él (a mi útjainkon száguldozó teuton lovagok ezt mintha megcá¬folnák, dehát ez más kérdés...). Ez azt mondja, hogy folyamato¬san figyelik a vezetőket, s ha túl sok rossz pontjuk gyűlik össze, fi¬gyelmeztetésben, majd keményebb föllépésben lesz részük. Megint előjött a kérdés: no és ha évekig, évtizedekig nem jön össze valaki¬ről egyetlen fekete pontocska sem, akkor piros macit kap a rendőrségtől? Nos, itt még az a nagyon fejlett Nyugat sem tart. Viszont valamelyik északi me¬gyénkben mintha már kidolgozták volna ennek a rendszerét. Lehetne követni Zalában is.
Paksa doktor ma is szomorú, hogy megszűnt a kiváló vezetésért adományozott elismerések rend¬szere. Minthogy kiderült, törvény • nem tiltja, meg lehetne próbálni. Talán akadna pár ezer forint az elismerő kártyák kinyomtatására amelyeket aztán büszkén tűzhet¬nének ki kocsijukba a vezetők.
Akik közül talán egyre ke\e sebben okoznának balesetet. Ez volna az igazi nyereség.
F. Gy

UK. juife J«. ( KANIZSA - KÖZLEKEDÉS 3



nak. Zalában még nem. Pedig a 27 millióból tellene, ha Buda¬pest kisebb étvággyal nyelné el az ország forintjait. Tavaly 1451 engedélyt vontak be, s 1297 so¬főrt köteleztek utánképzésre. (Lásd keretes anyagunkat.) Ked¬ves 30 és 40 év közötti olvasó¬ink figyelmét hívjuk föl arra, amire Balás alezredes úr is: ők okozzák a legtöbb balesetet.
Pár szót a jármű nélkül, az apostolok lován közlekedőkről. Meglehetősen sok balesetet idéz¬tek elő a gyalogosok. Személy-
Dr. Tarnóczy Zoltán rajza
kocsival tavaly 298 balesetet okoztak megyénkben, gyalog¬szerrel pedig 48-at - ez a bronz¬éremhez volt elegendő.
- Megy előttünk a koros gya¬logos, vállán a fejszéje. Hirtelen elénk lép, s amikor rádudálunk, még meg is fenyeget minket. Megfigyeltük: este a legtöbben sötét ruhában fényvisszaverő csík nélkül, az úttest jobb olda¬lán róják a kilométereket. Nem értjük az okát - idézett egy meggondolandó jelenséget Sze¬kér József alezredes.

Egy másik - a sajtótájékozta¬tón megemlítetlen - „népszokás¬ra" is oda kellene figyelni: ke¬rékpárosok, motorosok a legrit¬kább esetben jelzik kanyarodási szándékukat. A legfrissebb pe¬dig: az ablakon ki alig látó apró gyermekeket ültetnek felelőtlen szüleik az első ülésre a kocsi¬ban. Városunkban is, ahol az 1992. évinél kevesebb, de a me¬gyében így is a legtöbb halálos közlekedési baleset történt.
- Hadd mondjam, hogy az
idén már eddig két halálos bal¬
eset helyszínére kellett kimen¬
nünk, s mindkettő Nagykanizsán
esett meg - hívta föl a figyelmet
a legfrissebb jelenségre Szekér
alezredes.
Örömmel hallottuk az értéke¬lésből, hogy a rendőri munka összehangoltságán, átgondoltabb megszervezésén túl az újságok, a tévé és a rádió érdemeit sem hagyták megemlítetlenül a me¬gyei rendőr-főkapitányság vezetői.
- Légüres térben mozognánk,
ha nem volna összekötő kapocs
köztünk és a lakosság között. A
bírságolás nem lehet az egyetlen
eszköz. Az írott és a sugárzott
sajtó nélkül nem érhettük volna
el tavalyi eredményeinket, s
ezért köszönetet mondunk - han¬
goztatta dr. Hantos Ferenc ez¬
redes megyei rendőrkapitány.
Ferencz Győző


SZAPORODNAK-E
A RENDŐRI
JÁRŐRÖZÉSEK
VÁROSUNKBAN?
Megkérdeztük dr. Gotthárd Jenő rendőrkapitány urat, hogy be kívánják-e vezetni Nagykanizsán is — az ország¬ban már több helyen működő - újszerű járőrözést. Mégpe¬dig azt az intézkedést, hogy a járőrpárosokat megbontják, és egy rendőr néhány fegyveres katonával teljesít majd szolgá¬latot, így több alkalommal, több rendőr lesz az utcán, ez¬zel ők is és az állampolgárok is nagyobb biztonságban érez¬nék magukat. A kapitány úr arról tájékoztatta lapunkat, hogy a fentebb említett meg¬oldás bevezetése jelenleg még megfontolás tárgyát képezi.
Büki Erzsébet
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság
azonnali belépéssel keres pszichológust.
Fizetés megegyezés szerint.
Jelentkezni lehet
Jerzsa Jenő őrnagy,
személyzeti osztályvezetőnél,
, vagy a (93) 312-111/240-es
melléken.
KAM7-SA D Z 1 ümLAP



A Maguir Autóklub Nagykanizsai Szer\ezefe
1994. január 31-én, hétfőn 16.30 órai kezdettel segédmotoros kerékpár, motorkerékpár-, személygépkocsi-vezetői fanfolvamot szervez..
Részletfizetési lehetőségek,
\;il;miÍMt tanulóknak egyéb ked\ezmeineket biztosítunk.
ALTOTOURS Utazási Irodánk ajánlata
a nyaralni, túrázni, pihenni \ágyók részére
rendkívül széles köríí.
Üdülés telepített lakókocsikban, Ausztria, Olaszország, Németország,
Svájc, Honátország jól felszerelt, kein elmés kempingjeiben.
Egyéni utazáshoz szállás-, hajó jegyfoglalás, program szervezése.
KERESSE FEL IRODÁNKAT!
Nagykanizsa, Ligeti u. 21.
Tel.: 93/311-256 Tel./fax: 93/310-188

4 KANIZSA - ÖNKORMÁNYZAT


MENETRENDSZERŰ „NÍigl" DEMONSTRÁLÁS?
Ülésezett . az önli|iii|iiii
SÍPOS ISTVÁN:
IA1A MEOYE ÖKÖLVÍVÓ SfOKTjAlUK 1ÖRT&NETO
Ritkán adhatunk hírt la¬punk hasábjain helyi kiad¬vány megjelenéséről, jólle¬hel a költségvetésben évről évre szerepel egy olyan té¬tel, ami az ilyen jellegű, ki¬adványok megszületését tá¬mogatná. Hogy a könyvki¬adásra szánt pénz a tavalyi évben mire „használódott el", még nem tudjuk, hiszen például a Sipos István által írott, Zala megye ökölvívó sportjának történetét feldol¬gozó munka is teljesen ön¬erőből szüleiéit. Az idén már 84 esztendőssé lelt volt ökölvívó edző szinte minden fórumot végigkilincselt a támogatás reményében, de mint arról már a Kanizsa 1993. június 18-i számában hírt adtunk, mindenütt el¬utasították a kérelmét. A si¬kertelenségek sora sem ke¬serítette el azonban Sipos bácsit, s a hosszú éveken át gyűjtött anyagot nem hagyta fiókba zárva elfelej¬tődni. A napokban tehát végre megszülethetett a ki¬advány, igaz, egyelőre csak alig néhány példányban. A kézirat gépelését Gábor Je¬nő vállalta el, a sokszoro¬sítást a helyi MDF irodá¬ban végezték, a borítót a helyi nyomda kft. készítette.
Most újabb kilincselések, utazgatások várnak a haj¬lott korú edzőre, hiszen se¬gítség hiányában körbe kell utaznia a megyéi, hogy hí¬réi vigye müve megjelené¬sének, és hogy a megrende¬lőket összegyűjtse. Addig is segítségképpen, akik levél¬ben szerelnék a kiadványt megrendelni, az alábbi cí¬men tehetik: Sipos István, 8800 Nagykanizsa, Her¬mán Ottó u. 4.
- d. é. -

Hétfőn délután a szokott idő¬ben ismét összeült a város ön¬kormányzati testülete. A tanács¬kozás zárt üléssel kezdődött, amelynek keretében szociális kérelmekről döntöttek a hon¬atyák. A már a nyilvánosság előtt zajló tanácskozás elején dr. Henczi Edit jegyző el¬mondta, hogy a Kanizsa Extrá¬ban (lapunkhoz semmi köze) megjelent új lakásrendelet egyelőre tájékoztató jellegű, ha¬tályba lépése csak eztán várha¬tó. Ezt követően Dömötörffy Sándor emelkedett szólásra, aki, mint a bagolai körzet kép¬viselője, ismertette az időköz¬ben megjelent bagolaiak köve¬teléseit. Nevezetesen azt, hogy a körzetben élők tizenkét mil¬liónyi támogatást szeretnének a város költségvetéséből. Mint Farkas Zoltán alpolgármester elmondta, a városrész elvileg ennél többet is kap, hiszen a rekultivációra költendő tizenki¬lenc millióból e városrész is
Marton
költségvetésről
A hétfői közgyűlésen a testület elfogadta a város 1994. évi költ¬ségvetését. Erről, illetve az el¬múlt három év költségvetési ta¬pasztalatairól Marton Istvánnal, a költségvetés kialakítására létreho¬zott ad hoc bizottság egyik tag¬jával beszélgettünk.
- Az elmúlt három évben vé¬
gig azért küzdöttem - és azt kell
mondanom, rendkívül eredménye¬
sen -, hogy a városnak a törvény
által előírt határidőn belül minél
később legyen költségvetése.
Ugyanis, ha valaki elővenné az
előző három év költségvetési
koncepcióját, a költségvetés kü¬
lönböző változatait, akkor megál¬
lapíthatná, hogy a testület elé ke¬
rüléstől az elfogadásig több száz
millió, forint került elő.
- Ön mennyire érzi felelősnek
magát a város jelenlegi pénzügyi
nehézségeiért?
- Semennyire. Ha ugyanis az
évek során például a különböző
bizottságok tagjaként tett javasla¬
taimat elfogadta volna a tisztelt
testület, mostanra nem maradt
volna annyi megoldatlan kérdés.
Nem beszélve azokról, amiket ezt
követően kényszerből kell majd
megtennie a városnak. Néhány
racionalizáló önálló képviselői
indítványomat, - melyet egyéb¬
ként inkább a várost vezető
SZDSZ-Fidesz koalíció képvise¬
lőinek kellett volna megtenni -
elfogadva, - például a Szent Im-

jócskán „részesedik", emellett a költségvetés mintegy hatmillió forintot irányoz elő a városrész gázellátásának megoldására. Miután többen kértek és kaptak szót a téma kapcsán, végül kompromisszumos megoldás született, vagyis Bagola gáz¬programjának megvalósításához hatmilliót, szükség esetén pedig még plussz kettőmillió forintot kap a költségvetésből, valamint újabb kettőmilliót a városüze¬meltetési feladatok finanszíro¬zására szánt pénzből, ha a vá¬rosrész igényei indokolják.
Ezt követően került terítékre a város '94. évi költségvetése. A vitában többen szót kértek, és módosító javaslatokkal éltek. A közgyűlés az alábbi módosí¬tásokat fogadta el. Krémer Jó¬zsef javaslatára a polgármesteri hivatalban dolgozók lakástámo¬gatására előirányzott másfél millió forintból egymilliót a szociális támogatások növelésé¬re, félmilliót pedig az alapellá-
re utcából az öregek áttelepítése a Korvin úti óvodába - e nép¬szerűtlen intézkedések miatt el¬lenzéki képviselőként, én vittem volna a „balhét".
- Ön hogyan értékeli a bizott¬
ságok aktivitását a költségvetési
munkálatokban?
A meglévő kilenc bizottságból ■ nyolcnak vannak kötelmei a költ¬ségvetéssel kapcsolatosan. Oly gyönge volt a munka, amit a bi¬zottságok ebben az évben produ¬káltak, hogy ezt egyáltalán pro¬duktumnak sem lehet nevezni. Ilyet még sohasem tapasztaltam, pedig minden évben részt vettem a költségvetés előkészítésében. Azt kell hogy mondjam, a Nép¬jóléti Bizottság kivételével a töb¬bi bizottság munkája egyenesen gyalázatos volt.
- Miként lehet, hogy mégis
szinte érdemi vita nélkül fogad¬
ták el a költségvetést?
- Semmiképpen sem azért volt
olyan a testület hangulata ami¬
lyen volt, mert az egymásrautalt¬
ság érzése eluralta volna a részt¬
vevőket, mint ahogy ezt a pol¬
gármester úr állította. Persze nem
kizárt, hogy ennek is volt némi
szerepe. De alapvetően arról van
szó, hogy majdnem minden kép¬
viselő egy vagy két bizottság tag¬
ja és mindössze annyit foglalkoz¬
tak a költségvetéssel, hogy saját
ágazatuk érdekeit sem igazán
tudták képviselni.
- Mennyiben más az idei év
az előzőekhez képest?
- Ez az' év merőben más, mint
az előző három év. Választhatunk
a rossz, a még rosszabb és-a leg¬
rosszabb között. Ha a lehetősé¬
gek nem jók, akkor a veszteségek
minimalizására kell törekedni. Az

tás működési feltételeinek javí¬tására csoportosítottak át. Ta¬kács Zoltán képviselő kérésére mintegy hat millió forintot irá¬nyoztak elő a céltartalékból a kiskanizsai utak rendbehozásá¬ra. Elfogadták azt a javaslatot is, amely a Környezetvédelmi Információs Iroda reklámköltsé¬geinek növelésére plusz egymil¬lió forintot javasolt, oly módon, hogy a depóniára költendő tíz¬millióból kerül ez az összeg át¬csoportosításra. A javaslattevő Stamler Lajos volt.
A továbbiakban azt is elfo¬gadták, hogy az intézmények az általuk megtakarított energia¬költségek mintegy ötven száza¬lékát egyszeri jutalbmkifizetésre fordíthatják. Ugyancsak elfoga¬dásra került Mlnorics Piroska javaslata, amely szerint a kultu¬rális alapot kettőmillióról három¬millió forintra emelte a testület.
Az ülés végén elnapolták a .VGV alapító okiratának módo¬sítását célzó napirendi pontot, majd kétszeri szavazás után sem sikerült Gerencsér Tibort (nem azonos a humán osztály vezetőjével) a Vízmű igazgató¬tanácsának tagjává választani. ■ A testület soros ülésével feb¬ruár közepén folytatja munkáját. dukát
idei költségvetés gyors elfogadá¬sának az volt az elsődleges oka, hogy meg kellett szüntetnünk azt a nagyfokú bizonytalanságot, ami az intézmények körében eluralko¬dott. Úgy látom, hogy a koráb¬biakkal ellentétben a város érde¬ke most azt kívánta, minél előbb legyen költségvetésünk.
- Ön miért nem szavazta meg
mégsem?
- Egyrészt azért, mert ha én
valamivel 98%-ban értek egyet,
az nem azt jelenti, hogy ha ló
nincs jó a szamár is alapon el
tudom fogadni. Jómagam nem az
operatív összeállítást kifogáso¬
lom, azt nem is lehet. Én egyet
nem értésemet három fő gondolat
köré csoportosítottam. Az első:
ezt a várost az SZDSZ-Fidesz
koalíció egyetlen áthúzódó beru¬
házással (a szennyvíztisztító re¬
konstrukciója. — A szerk.) gya¬
korlatilag nulla hitelállománnyal
vette át. Az utánuk jövőknek a
most elfogadott költségvetés meg¬
valósulása esetén már eleve 661
milliós hiánnyal kell kezdeniük.
Ez a hatalmas adósságállomány
pedig abból keletkezett, hogy az
önkormányzat nem tette meg azo¬
kat a lépéseket, amelyeket már ko¬
rábban meg kellett volna tenni:.
Az intézményhálózatot már régen
korszerűsíteni kellett volna. Ez a
második gondolatkör, ami miatt
nem tudtam egyetérteni a költség¬
vetéssel. A harmadik az a masza-
tolás, ami a szemétgyűjtés és a
szeméttelep kialakítása körül már
három éve folyik. Mindezeket
nagy valószínűséggel az utánunk
következőknek kell megoldaniuk.
Ez is a testület tehetetlenségének
eredménye.
- dukát -

1*94.

28;

KANIZSA - HIRDETÉS ]






t
Tisztelt Fogyasztóink!

Az ipari és kereskedelmi miniszter 16/1993. (X. 15.) IKM rendelete 1993. november l-jétől új árat határozott meg a lakosság részére szolgáltatott villamos energiára.
Ennek alapján: Háztartási célra felhasznált villamos energia

I. tömb: A fogyasztásnak 600 kWh/évet (50 kWh/hó) meg nem haladó része
3,70 Ft/kWh
II. tömb: A fogyasztásnak az I. tömböt megha¬ladó 600 és 3600 kWh/év (50-300 kWh/hó) közé eső része 5,30 Ft/kWh
-ill. tömb: A fogyasztásnak a II. tömböt megha¬
ladó 3600 kWh/év (300 kWh/hó) feletti
része 7,50 Ft/kWh
Kizárlőlag éjszakai időszakban, illetve ráfűtéses időszakban hálózatra kapcsolt hőtároló villamos

vízmelegítő készülékek és hőtároló kályhák külön mért villamosenergia-fogyasztása.
I. tömb: A fogyasztásnak 2400 kWh/évet (200
kWh/hó) meg nem haladó része
1,90 Ft/kWh
II. tömb: A fogyasztásnak az I. tömböt megha-
ladó 2400 és 12000 kWh/év (200-1000 kWh/hó) közé eső része 2,70 Ft/kWh
III. tömb: A fogyasztásnak a II. tömböt megha-
ladó 12000 kWh/év (1000 kWh/hó)
feletti része 3,50 Ft/kWh

Az 1993. évi LXX. törvény értelmében a villamos energiára 10%-os általános forgalmi adó (áfa) felszá¬mításra kerül.
Az a fogyasztó, aki több fogyasztási helyen (lakás, garázs, nyaraló) vételez villamos energiát, a háztartási célra felhasznált villamosenergia-díjszabás kedvezményes I. tömbhöz tartozó díját (3,70 Ft/kWh) csak az állandó lakóhelyéül szolgáló fogyasztási helyen veheti igénybe. A többi fogyasztási helyen a fogyasztásnak az I. tömbbe tartozó részét is a II. tömb szerinti díjjal (5,30 Ft/kWh) kell elszámolni.
Társbérletben lakók esetében - amennyiben a társbérlők kérik a társbérlet létesítését a lakásügyi hatóság igazolásával - az I. tömbhöz tartozó alacsony villamosenergia-árat a társbérletek száma szerint alkalmazzuk az elszámolás során.
DÉDÁSZ RT. Nagykanizsai Üzletigazgatóság Nagykanizsa, Király u. 1.
KANIZSA D-Z Hetilap

[ KANIZSA - INFORMÁCIÓ^

15>5>4.




,A NEHEZEBB KORULMENYEK ELLENERE IS SIKERESNEK ÍTÉLEM AZ ELMÚLT ÉVET"
Gazdag Istvánná MHB Rt. helyi igazgató tájékoztatója
'NAVOVIN j
Új ■ név, bővülő áruskála:

MAGYAR
HITEL
BANK RT
A Magyar Hitelbank Rt. mé¬reteinél, ügyfélkörénél és hite¬leinél fogva a legnagyobb pénzintézetek közé tartozik hazánkban. Az 1993-as év a bankrendszer számára sem volt zökkenőmentes. Hogyan érződött ez az MHB Rt. Nagy¬kanizsai Igazgatóságánál? Er¬ről adott kérésünkre tájékoz¬tatást Gazdag Istvánná, a bank helyi igazgatója.
- A magyar gazdaság álta¬
lános válsága, illetve a nehe¬
zebb körülmények ellenére is
sikeresnek ítélem az elmúlt
évet, mivel számos területen
olyan intézkedéseket sikerült
megvalósítanunk, amelyek
eredményei már most, de a jö¬vőben is kedvezően éreztetik hatásukat. Gondolok itt új szolgáltatásaink bevezetésére, a költségmegtakarítás terén elért eredményeinkre, a minő¬ségi ügyfélkör kialakítása irá¬nyában tett intézkedéseinkre. Jelentős eredménynek ítélem azt is, hogy Igazgatóságunk —
r- ■>
Vegeta,
meg az
életszínvonal
Új év, új árak. Ez mára egyértelmű tény, mert ugye¬bár ez már csak így ismétlő¬dik. S hogy minek az ára emelkedett? Elkezdtem szám¬lálni, de huszonegynél abba¬hagytam. Legjobban akkor vág mindenkit mellbe az ár¬emelkedés, ha a pénzbeszedő látogatja meg, vagy ha pénz¬tár előtt áll. Jómagam is így jártam. Csak egy negyedkilós vegetát vettem, s nem akar¬tam elhinni, hogy 130 Ft-ról 160-ra emelkedett az ára. Mégegyszer megkérdeztem hát a pénztárost, de ö újra elis¬mételte, s bizonyította, hogy jól számolt. Akárhogyan is számolom, ez több, mint 20%-os áremelkedés. 20% itt, 15 olt, nem tudom én hány szá¬zalék amott, s új lyuk kell a nadrágszíjon...
Vagy az életszínvonal lesz lassacskán teljesen színvonal¬talan?
Büki Erzsébet

benne nagykanizsai, zalaeger¬szegi, kaposvári és letenyei fiókunk — megőrizte betétesi pozícióját.
A szervezeti átalakulás az egy-másfél évvel ezelőtt kezdő¬dött komplex intézményfejlesz¬tési program keretében folyt, illetve folyik az rt. budapesti központjában és széles orszá¬gos hálózatában. A hálózatot érintő átalakulás egyik vetüle¬te az úgynevezett régiók létre¬jötte. Ez azt jelenti, hogy az igazgatóságok földrajzi és mű¬ködési területük alapján régi¬ókba tömörültek. így a kani¬zsai igazgatóság az 5. sz. Dél-Dunántúli Régió tagja lett, öt másik igazgatósággal együtt.
Az átalakulás alapvető célja volt a fiókok hatáskörének nö¬velése, miközben a régió sze¬repe, funkciója is bővült. Ez lehetővé tett egy bizonyos erő¬forrás-koncentrációt, ugyanak¬kor gyorsabb információáram¬lást azzal, hogy egyes, koráb¬ban központi hatáskörbe tar- , tozó kérdésekben a döntési szint a régión belül van. A szervezeti korszerűsítés magá-
Mindenkinek szíve joga eldön¬teni, hogy egy cég régi vagy új neve szimpatikusabb-e. Az vi¬szont bizonyos, a NAVOVIN névnek hangzásában több köze van ahhoz, amivel foglalkozik, mint a régi VOSZK névnek. „In vino veritas" - ahogy a latin mondja, de mi az igazság a NA¬VOVIN Italáru Kereskedelmi Kft. körül? Minderről Rostás Já¬nos (képünkön) és Hajó Antal, a kft. ügyvezetői beszéltek.
- Cégünk 1993. szeptember 1. óta működik, s valóban a VOSZK „örökösei" vagyunk. A hely, ahol megtalálhatnak ben¬nünket, a régi. És megmaradtak a kapcsolataink is. A megrende¬lőknél miáltalunk nem új embe¬rek kopogtatnak. Ismerősökként fogadnak bennünket, hiszen egyelőre csak a név változott. Szerencsére sokan tudják azt is, hogy van diszkont-üzletünk is itt a telephelyen. Természetesen magánemberek is vásárolhatnak itt. De ugyanitt szolgáljuk ki a készpénzzel fizető viszonteladó¬kat is. Rég kialakult jó kapcso-

ban foglalja az egyes igazga¬tóságok szervezeti korszerűsí¬tését is, amelynek megvalósí¬tása jelenleg folyik — mondta bevezetőben.
Megtudtuk, hogy a kanizsai igazgatóság tevékenységében a piaci részesedés megőrzése, ésszerű működési költségekkel jövedelmező tevékenység foly¬tatása, a betéti pozíciókból adódó előnyök maximális ki¬használása alapvető cél volt. A minőségi partnerkör megtar¬tása és bővítése is alapvető feltétele volt annak, hogy az igazgatóság jövedelmezően működjék. Az rt. stratégiájá¬hoz kapcsolódva, az igazgató¬ság továbbra is meghatározó volt a vállalati, és irányadó a kisvállalkozói üzletágban. Fi¬nanszírozási körükbe jelenleg több mint 500 jogi személyi¬ségű gazdasági társaság, és közel 2000 kisvállalkozó ügy¬fél tartozik.
— Az Igazgatóság 1993-ban betétállományával majdnem azonos nagyságrendű hitelál¬lománnyal és egyéb kötelezett¬ségvállalással rendelkezett. Az
lataink vannak kiskereskedőkkel, üzlethálózatokkal. Az iskolák is hozzánk jönnek, ha rendezvé¬nyeikre üdítőkre vagy másra van szükségük.
- Természetesen nemcsak eg¬
ri, verpeléti és alföldi borokat
tartunk, pezsgőkínálatunk is bő¬
vült a Törleyvel. De egyéb pa¬
lackozott szeszesitalokon kívül
bőséges az üdítőital-választé¬
kunk is: szörpök, dobozos üdí¬
tők, ivólevek és nagyflakonos
szénsavas üdítők egyaránt kap¬
hatók.
- Igaz, az évvégi bevásárlások
is jó hatással voltak a forgal¬
munkra, de meg vagyunk elé¬
gedve a négy hónap alatt elért
15 millióval. Ebből a diszkont
2,2 milliót hozott. A néhány re¬
keszt vásárlóknak továbbra is ér¬
demes személyesen jönni az áru¬
ért, de azok sem járnak rosszul,
akik tőlünk rendelik meg a szál¬
lítást. Ezért ugyanis nem számí¬
tunk fel költséget. Csak annyi a
kényelmetlenségük, hogy ki kell
várniok, hogy helységük irányá¬
ba több szállítmány is legyen.

elmúlt évekhez képest bővült a fejlesztési hitelek skálája. Itt említeném meg a privatizációs hiteleket, a START hitelt, a ja¬pán forrású vállalkozói hitele¬ket és a különböző világbanki h itelkonstru kcióka t.
Hitelpolitikánkat alapvetően az óvatosság és a mértéktartás jellemzi. Bankunknak mindent el kell követni a kihelyezési kockázat csökkentésére. Ezért a hitelek mögé minden esetben fedezetet kell állítani, amely a hitel visszafizetésének egyik biz¬tosítéka. A hitel mögött álló biztosítékok mellett alapvető, hogy a vállalkozó olyan üzleti tervvel rendelkezzen, amely pi¬aci oldalról megalapozott -folytatta.
Az igazgatónő elmondta, hogy a devizafinanszírozás területén most van bevezetés alatt a finanszírozás egy új formája, az úgynevezett trade fináncé, amely mögött a banknak külföldi bankokkal megkötött hitelmegállapodá¬sai állnak. Most mérik fel, hogy távlatokban milyen mó¬don és formában foglalkozná-


Zala, Vas, Somogy megyének — melyeknek ellátása a feladatunk - vannak olyan távol eső részei, amelyeket csak így gazdaságos útba ejtenünk.
- A jövőben még szélesebb árukínálattal szeretnénk vásárló¬ink rendelkezésére állni. Ezért az áruskála bővítésének első je¬leként tüskeszentpéteri liszt áru¬sítását is megkezdjük. A terve¬zett 60 milliós forgalom érdeké¬ben további újdonságok beveze¬tését is vállaljuk. Édesség, csoki is kerül a polcokra, az italkínálat a szezonra sörrel bővül, a leg¬közelebbi terv pedig az étolaj forgalmazása.
G. I.

1994.

KANIZSA - INFORMÁCIÓ J





Vendéglátás, játékterem,
sportfogadási lehetőség a megújított
HB-Kanizsa Étteremben és Sörözőben
Cakkos hátú barátunk, meg az ő haverja, a Junior kártya
nak a lakásépítések finanszí¬rozásával.
A devizaműveletek (export-import ügyletek teljes körű pénzügyi bonyolítása, lakos¬sági útlevélre történő valuta¬kiszolgálás) egyébként az MHB Rt. sikertevékenységei közé sorolhatók, mind mére¬tüket, mind pedig az ügyin¬tézés gyorsaságát illetően. A náluk vezetett devizaszámlák nagyságrendje közel 30.000, devizabetét-állományuk pe¬dig átszámolva meghaladja az egymilliárd forintot.
- A lakosság részére az MHB Rt. értékpapírjait ajánljuk, mint megtakarítási formát. A kamatok jelenleg is nagyon kedvezőek! Jelenleg a Hídfő, a Rubin, a Smaragd és a Zefír pénztárjegyek van¬nak forgalomban. Ezek mel¬lett az Igazgatóság Nagyka¬nizsa, Fő út 16. sz. alatti központja és valamennyi fiókja brókerein keresztül foglalkozik állami és egyéb értékpapírok - kincstárjegy, befektetési jegyek, kötvények stb. — forgalmazásával is. Az elmúlt év végén nagyon ke¬lendőek voltak az Alpok, a Hunnia és a Millenium be¬fektetési jegyek. Hasonló konstrukciók folyamatosan ez évben is várhatók - fejezte be tájékoztatását Gazdag Ist-vánné igazgató.
Tihanyi István
Szemtanúkat keresnek
A líucl.ipesli l'j;\ís/sc-
yi N\onio/óhiva(al állal
»/ 1 ^56. október 2f>-án
Nn>i\ kani/siín elkövetett
emberiség elleni bűntett
miiitt ismeretlen tettes
ellen elrendelt ii\nmo/á.s
érdekében kérjuk inind-
.i/(iii személyeket, s/em-
l.miikal, .ikik a sorlu-
/ek, Invetések eló/mé-
n^i'ÍM'l, ÍI/IIK elko\etésé-
M'l, ilkl\e következmé¬
nyeivel (halálesetek, se¬
bes illések), bármilyen
Intelt érdemlő bizo¬
nyítékukkal, a/ok hollé¬
téről menbí/bató ada¬
tokkal rendel ke/[lek,
újjy írásban, vaj;y nup-
hallgatás véyett s/emé-
lye.sen jelentkezzenek a
Najívkani/sai Városi
l '{JVI'.S/M'JJCII Viij^y lelelo-
non a 313-1154-es s/á-
niini.
iasMsasM KANIZSA D-Z, HETILAP «*

A minap magyar származá¬sú, svájci és német üzletfelei¬vel folytatott tárgyalásai köze¬pette ragadtuk ki asztaltársasá¬gából Böröcz Tibort, a nagy¬kanizsai Balatoni út 2. sz. alatti Hofbráu München — Ka¬nizsa Étterem és Söröző veze¬tőjét (az egykori ismert labda¬rúgót), akit arra kértünk, hogy mutassa be a bérelt vendéglátó egységet olvasóinknak.
- A város első privát ven¬déglátó helyéről - amelyet 1981 októberétől tulajdonos¬ként vezetek és amelyet bérbe adtam — a Vár úti Pinocchio sörözőből 1992 közepén kerül¬tem ide. A Kanizsa Sörgyár Rt. illetékes vezetőivel — mint főbérlőkkel - történt eredmé¬nyes tárgyalásaim után vettem át a Nagykanizsa és Környéke AFESZ tulajdonában lévő egy¬séget azzal a céllal, hogy a régi jó hagyományoknak meg¬felelően, sőt új szolgáltatások¬kal üzemeltessem. A sikeres szilveszteri bál után 1993-ban nehéz, dolgos hónapok követ¬keztek, de szívós szervező munkával és nem kis kockázat¬vállalással az év végéig foko¬zatosan sikerült rentábilissá tenni a vendéglőt — mondta egy kávé kortyolgatása köz¬ben.
A vendéglő alaptevékenysé¬ge az étterem, amely a főző¬konyhán alapul. Három üze¬met és a környékbeli lakosság egy kis részét látják el déli menüvel, munkanapokon átla¬gosan 150 ebéddel. A hétvé¬geken, illetve az ünnepnapo¬kon ennél jóval kevesebb sze¬mélyt szolgálnak ki, bár a vá¬rosba érkező különböző sport-és kulturális csoportokkal, ba¬ráti körökkel és egyéb családi rendezvényekkel gyakran telí-
Akkor hát megérkezett a gye¬rekek és az ifjak új takarékosko-dási formája! A kisebbeknek a ZsebPénzTár takarékbetétet jelző cakkoshátú állatfigurája mint jel¬kép segít „forgalmazni" zsebpén¬zük megtakarítását. Igen, forgal¬mazni, mert nemcsak betenni le¬het az OTP-be, hanem a betét¬könyvecskéből kivenni, aztán új¬ra befizetni és ismét felvenni. Az otthoni gyűjtőhely egy ötletes,

tett az étterem. Jellemzőek ná¬luk a hidegkonyhai készítmé¬nyek - saláta, kocsonya - és a finom - saját előállítású -pogácsák is. A délutáni és esti órákban sokan térnek be meg¬pihenni az emberek a söröző¬be, ahol a Kanizsa Sörgyár Rt. csapolt és palackozott sörein és a - Holsten helyett - velük üzleti kapcsolatba lépett Hofb-rá'u München kiváló bajor sö¬rein kívül - az igényeknek megfelelően - röviditalokat, minőségi borokat, 'az üdítőita¬lok és ásványvizek széles vá¬lasztékát, presszókávét szol¬gálnak fel. Sokan azért tér¬nek be gyakran hozzájuk, hogy hallgassák a Nosztalgia zenekar kellemes táncdalait. Gondolnak a környék (és a város) ifjúságának szórakozá¬si igényeire is, ugyanis min¬den pénteken 22 órakor disz¬kó kezdődik, amely hajnali 3 óráig tart.
- Az elmúlt év utolsó har¬madában kapcsolatot teremtet¬tem a Szerencsejáték Rt.-vei. Szerződés alapján szeptember óta üzemeltetjük a játéktermet,
könnyen összeállítható persely, ami az OTP-ben kapható, de több lapban is megjelent mellék¬letként.
Matus Istvánná, a helyi OTP csoportvezetője a 14 éven felü¬liek Junior kártyájáról a követke¬zőképpen tájékoztatta olvasóin¬kat:
- Karácsonyra jelent meg a fia¬talok új, takarékoskodásra ösz¬tönző betéti formája. 1150,- Ft-

kilenc automata nyerőgéppel. Az érdeklődés itt várakozáson felüli, amelyet az is bizonyít, hogy — értesüléseim szerint — az ország második legnagyobb forgalmú kaszinójává nőtte ki magát. Decemberben a ven-déglő bejáratánál albérletbe adtam néhány négyzetmétert a Szerencsejáték Rt. 2. számú Pécsi Területi Igazgatóságá¬nak, amely a környék sportfo¬gadó lakóinak régi óhaját tel¬jesítve kis totó-lottó kirendelt¬séget alakított ki és nyitott meg. A vendéglátói repertoár kiszélesítése ezzel még nem zárult le, ugyanis még a folyó esztendőben újabb meglepeté¬sekkel kívánok szolgálni. Asz¬taltársaságommal éppen most is ilyenekről tárgyalunk - tá¬jékoztatott.
Az összesen tizenöt alkal¬mazottat foglalkoztató vendég¬látó egység naponta 10-24 óra között tart nyitva. Kivétel ez alól a már említett péntek éj¬szakai diszkó és az esetenkén¬ti, hajnalig tartó zártkörű ren¬dezvény, bankett.
(tihanyi)
ért váltható ki, s a kártya birto¬kosa havonta 500-20.000,- Ft-ot vehet fel a pénzkiadó automatá¬ból.
A 18 éven aluliaknál szüksé¬ges a szülő ellenjegyzése (bele¬egyezése) is. A juniorszámlán pénzt lekötni lehet, de átutalási megbízások nem adhatók. Bár¬melyik fiatalnak szívesen adunk tájékoztatást, tippeket, hogy zsebpénzével, ösztöndíjával, ha¬vi keresményével, mindennek ka¬mataival milyen egyszerű mód¬szerrel tud hatékonyabban gaz¬dálkodni.
- Büki -


llllipi
Illllllilllilll


ilÜlüljil^i

KANIZSA - INFORMÁCIÓ

Illillllllllll



Zalai iparosok gyűlése
KELL A KAMARA
KICSIBŐL A NAGYBA
Gálosék „átlépője" az Ady úton
Elöljáróban leszögezhetjük, hogy Gálos Péter és felesége az ügyes, rugalmas, élelmes, rátermett magánkereskedők táborába tartozik! Hogy miért? Nos, 1991 nyarán elhatározták, hogy magánkereskedők lesznek. Szétnéztek a városban, s bár kanizsai lakóhelyüktől eléggé távol esett, az Ady-Szemere utak sarkán felfedeztek egy hosszú éveken át zárva tartott üzlethelyiséget. Bérbe vették, s miután a Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztályán megszerezték az elenged¬hetetlenül szükséges működési engedélyt, az alig 13 négyzetméteres helyiség felújítása után néhány hét leforgása alatt megnyitották do¬hány- és ajándékboltjukat, amelyben a környék lakosai vegyi árukat, napi- és hetilapokat, színes újságokat, levelező- és üdvözlőlapokat, borítékokat, bélyegeket és egyéb aprócikkeket is vásárolhattak.
„Ha egyszer egy üzlet beindul..." - szól a régi mondás. Hát be¬indult! A közeli Kanizsa Bútorgyár dolgozóinak jelentős része, a hullámzó gyalogos-forgalom és a környező lakóépületek lakói meg¬kedvelték a kis boltot, ahol fokozatosan emelkedett a forgalom, oly¬annyira, hogy az üzlet kinőtte magát...
- Az elmúlt év végén lehetőség kínálkozott arra, hogy a szom¬szédban, az ugyancsak Ady út 41. szám alatti, egykor a ZÉTA Ke¬reskedelmi Rt. által bérelt, majd privatizált 101 négyzetméteres élel¬miszerboltot, a hozzá tartozó raktár- és egyéb helyiségeket megvá¬sároljuk, tulajdonba vegyük a korábbi tulajdonostól és üzemeltetőtől. A szükséges felújításokat és kisebb átalakításokat követően - a ko-
rabbi kis bolt bezárása, de a bérleti jog fel nem adása után — január 10-én nyitottunk. Nem bántuk meg, mert a bolt korábbi törzsvásárlói fokozatosan visszatértek az üzletbe, ahol az alapvető és egyéb élelmiszereken, különböző italféleségeken, vegyiárukon kí¬vül reggel 5 órától délután fél ötig árusítjuk mindazokat a cik¬keket, amelyeket a korábbi kis boltban értékesítettünk. Szombaton 5 órától 10-ig tartunk nyitva - mondta Gálos Péter.
A házaspár szorgos munkáját egy ügyes, megbízható III. éves kereskedő szakmunkástanuló kislány - Gabika - segíti, akire a „tu-lajék" a jövőben is számítanak. Közeli terveikben szerepel a válasz¬ték bővítése, elsősorban zöldség- és gyümölcsfélék árusításával.
- A korábbi, szomszédos kis üzlet bérletét azért nem adtuk fel, mert a tavaly nyáron végzett - jelenleg munkanélküli -, női és férfi fodrász leányunknak, Juditnak hamarosan berendezzük a kiürített he¬lyiséget szakmája üzéséhez, illetve jövője megalapozásához. Ha min¬den jól megy, március hóban már sor kerül a fodrászüzlet megnyi¬tására... - mondta Gálos úr, aki a jelek szerint ,jó lóra tett", s akinek - feleségével együtt - nem kell a szomszédba menni lele¬ményességért.
(tih-l)
A pártállami proletár¬diktatúrában 43 évig működött a KIOSZ, kötelező tagsággal. Demokráciára ébredvén ez el¬töröltetett. Az 1990. évi V-ös törvény jogilag is kihúzta a ta¬lajt a lába alól. Most újra a kö¬telező tagságot szorgalmazza az 1990-ben megalapított IPOSZ, vagyis az Ipartestüle¬tek Országos Szövetsége a lét¬rehozandó kamarai törvény ál¬tal. Erről is folyt a tanácskozás január 10-én a zalai ipartestü¬letek megyei gyűlésén, amelyet Kézműves Napnak kereszteltek el. Jelen volt dr. Czoma László kivételével valamennyi zalai országgyűlési képviselő is a nagyobb települések - így vá¬rosunk - jegyzőivel egyetem¬ben.
Elsőként Szűcs György or¬szágos elnök (maga is vasipa¬ros mester, immáron 22 éve Dorog városában) szólt arról, hogy a január 29-én sorra ke¬rülő országos ipartestületi ta¬nácskozás előtt azért is fonto¬sak a megyei megbeszélések, mert ilymódon kellő nyomás nehezedik az országgyűlési képviselőkre ahhoz, hogy lehe¬tőleg februárban megszavazzák a kamarai törvényt.
Néhány követ-társuk, például gyáriparosok és a vállalkozók pártjának soraiból, de főként Palotás János és Petrenkó Já¬nos által helytelen hatás alá ke¬rültek. Manapság mintegy 600 ezer vállalkozó mezőgazda és szellemi szabadfoglalkozású tartja vállán az ország gazdasá¬gi terheit, s mint Olaszország¬ban, itt is a kamarai rendszer

tarthatja életben továbbra a gazdaságot. Ez a réteg már ér¬zi, hogy az 1990. évi választá¬sokon elhangzott ígéretek, amelyek szerint a törvények egymaguk kellő segédkezet nyújtanak erős érdekvédelmi szervezetek nélkül is az egy¬millió vállalkozónak, nos ebből semmi sem lett. Vagyis min¬denképpen létre kell hozni a kézműves kamarát, éspedig kö¬telező tagsággal. Aki nem tag, ne folytasson kisiparos gyakor¬latot. Ez egyúttal megvédi a becsületeseket a kontároktól, a harácsolóktól, szélhámosoktól. Mára hazánkban 306 ipartestü¬letben 150 ezer tag van. Ezt az érdekvédelmi szervezetet, az országos szövetséget alulról szervezték.
Érdekes folyamatot idézett föl Szűcs György: az átalaku¬lás-rendszerváltás első két évé¬ben a régiekhez olyan új vál¬lalkozók csatlakoztak, akik egykori vállalatukból, kátée¬szeikből menekítették át az in¬duló tőkét, magukkal hozva meglévő piacokat és ismeretsé¬geket. A következő előadó, dr. Szabó István jogtanácsos ügy¬vezető igazgató elmondta, hogy tovább működik az IPOSZ, mint érdekvédő egye¬sület. A kamara nem önkéntes köztestület lesz - ez a kettő

közti különbség. Kötelező lesz a tagság, mégpedig teljes kö¬rűen, mert a kamarák köz¬funkciókat látnak el a vállalko¬zások javára, s gazdasági ön¬kormányzati szerepet is betöl¬tenek majd - hangoztatta Sza¬bó doktor. Mindent tud a tör¬vényjavaslatról, hiszen az IPOSZ képviseletében tevőleges résztvevője volt a joghely kidol¬gozásának, javaslatainak többsé¬ge szerepel is a paragrafusok kö¬zött, amelyek immáron 1993. szeptember 4-e óta a T. Ház asztalán várják sorsuk jobbra fordulását a 200 módosító ja¬vaslat megtárgyalása után.
Természetesen kifejtették vé¬leményüket az összegyűlt IPOSZ-tagok is, többnyire ve¬zetők.
Ölvedi Tibor (gépészmérnök) megyei ügyvezető a külföldi-szélhámosok távoltartására is célszerűnek tartja a kamara lét¬rejöttét: csak kamara tud kül¬földi kamarától kellő fölvilágo-sítást kapni egy-egy ottani vál¬lalkozóról.
Doucha Ferenc ügyvezető igazgató városunkból érkezett egy' irodatechnikai kft. képvise¬letében. A vállalkozók tervezé¬si biztonságát szorgalmazta. Szakony Szilárd autószerelő mester ugyancsak Nagykani¬zsáról azt fejtegette, hogy az átmenet éveiben a vállalkozói, az iparos réteg vállán nyugo¬dott az ország gazdasági biz¬tonsága. A gazdaság törvény nemcsak a mesterségbelieket, de a fogyasztókat, a megrende¬lőket is megvédi a szélhámo¬sok ellen. Feltétlenül mester¬vizsgához kell kötni a további működést. Egy utcánk van, a

kamarai, ebbe bele kell men¬nünk, ha védelmet akarunk -vélekedett.
A zalaegerszegi Józsa Iván látszerész ugyancsak a szigorú mestervizsgát szabta meg a működés alapjául; ez a színvo¬nal és a becsületes kamarai tagság biztosítéka. A kamara erkölcsileg is lépjen majd föl a szélhámosok ellen - vélte Pá¬los Kálmánná női szabó, mert mint mondotta, sokan nem ké¬pezik ki sokoldalúan a tanulói¬kat, akik aztán a munkanélkü¬liek csapatát gyarapítják a ha¬szon helyett. A becsehelyi pol¬gármester és vállalkozó Tímár Károly szerint is a teljeskörű¬ség és a kamaratagsági kötele-zőség adja a biztos védelmet. Legyen a tanoncképzés is teljes körű - ez az iparosság érdeke is. Főleg a német és osztrák szélhámosok ellen kell véde¬kezni, ez is a kamara feladata lesz.
Szabó György és Józsa Iván is előadta abbéli fölfogását, hogy egy-egy településen ható¬ságilag kellene megszabni, mely szakmából hány iparos működhessék - a kamarai tag¬ság itt is jó szolgálatot tehet majd a kiválasztásnál. Szóltak mások a jelenlegi adózási rend¬szer iparost nyomorító hatásá¬ról.
A jelenlévő országgyűlési képviselők támogatták a kama¬rai törvény létrejöttét, egyebek¬ben viszont több „maszek" is így foglalta össze róluk a véle¬ményét: „Mi beszéltünk erről, ők szóltak arról. Nem értettük egymást, illetve ők nem értet¬ték, hogy nekünk mi a bajunk." Ferencz Győző

1994* január 29* KANIZSA - HIRDETÉS



Válasszon ízlése szerint az OTP bankkártyái közül!


fiókban nyithat -, s melyre havonta átutal aktív kereső¬ként minimum 20.000 Ft-ot, illetve nyugdíjasként mini¬mum 10.000 Ft-ot, vagy számláján nagyobb összegű (minimum 50.000 Ft) megta¬karítást tart.
ÍSW5Í810 O3WO48Ü

NAGYOK. I
i
:■:■;■:^■;■;■:■;■:■:■:■:■:■:■:■:■^:■:■:■:■:■:■:■:■:-:■:■:■:■:■:■:■:■:■:-:■:■:-:■:-:-:-:■:-:■:■:■:-:-:-:■:-:-^:-:■:•:■:::::
Lakossági
ügyfélkártya
+ OTP csekk
Egy bevált konstrukció. Már közel százezren ismerik és élvezik előnyeit. Tudjuk, milyen megnyugtató .érzés, hogy csak minimális meny-nyiségű készpénzt kell ma¬guknál tartsanak, és ha szük¬ségük van rá, nemcsak a nonstop üzemelő bankjegyki¬adó automatákból, hanem a csekk segítségével az OTP Bank fiókokban, a postahiva¬talokban és a takarékszövetke¬zetekben is hozzájuthatnak pénzükhöz. Ráadásul a csek¬ket nemcsak készpénz-
felvételre, hanem a kereske¬delmi és szolgáltatói elfo¬gadóhelyeken fizetésre is használhatják. Ön is élvező¬je lehet ezen előnyöknek, ha rendelkezik OTP lakos¬sági folyószámlával - me¬lyet bármelyik OTP Bank



OTP bankkártyák, kicsik és
Keresse fiókjainkban!
::::■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:.:■:.:■:■:.:■:■:.:■:■:•:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:•:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:■:

ATM kártya
Az OTP Bank vadonatúj konstrukciója. Lényegében az ügyfélkártya egyszerűsí¬tett változata azoknak, akik kisebb összeget utalnak át folyószámlájukra és nem tar¬tanak igényt csekkre. Alapja szintén a lakossági folyó¬számla, melyre jövedelemát¬utalás esetén 10.000 Ft-ot, illetve nyűg díj átutal ás esetén 5.000 Ft-ot kell havonta mi¬nimálisan átutalnia. Az ATM kártyával szintén kész¬pénzhez juthat számlavezető fiókjában vagy a nap minden órájában üzemelő, közel 100 bankjegykiadó automata bár¬melyikéből.
Országos Takarékpénztár és
Kereskedelmi Bank Rt. Zala Megyei Igazgatósága
KANIZSA D-Z HETILAP ,



KANIZSAI
UNIELEKTRO
SZÖVETKEZET
NAGYKANIZSA, KINIZSI U. 17.
Közöljük a T. lakossággal, hogy
rövid határidővel vállalunk
HÍRADÁSTECHNIKAI KÉSZÜLÉKEK
(rádió, televízió, magnó, hifi-torony, videó stb.)
HÁZTARTÁSI GÉPEK
(hűtők, fagyasztók, automata mosógép, bojler, centrifuga, hagyo¬mányos mosógép, porszívó, vasaló, kávéfőző, kávéőrlő, robotgép, hajszárító, kenyérpirító)
HÁZTÁJI MEZŐGAZDASÁGI KISGÉPEK
(kapálógépek, fűnyírók)
MOTORKERÉKPÁROK
garanciális és garanciaidőn túli javítását.
TOVÁBBÁ VÁLLALUNK:
villanymotor-tekercselést, valamint kukoricadarálók, fúrógépek, szivattyúk, akkumulátortöltők, sarokcsiszolók javítását.


BŐR- ÉS CIPŐKELLÉK SZAKÜZLETÜNKBEN
KAPHATÓK AZ ALÁBBI
CIPÉSZKELLÉKEK: "
♦ ragasztók, szegek, patentok
♦ bőrszegecsek, öv- és táskacsatok
♦ különböző színű cipőfűzők
♦ sámfák és talpbetétek
♦ bőr- és velúrfestékek
*t* cipőápolók és ruhafestékek
♦ húzózárak
♦ gumiáruk, gumi, fém és műanyag cipősarkok
♦ színes műanyag és vászonponyvák, valamint
KÁRPITOSKELLÉKEK:
♦ hevederek, tépőzárak, cérnák
♦ kárpitoskapcsok, díszszegek
♦ eredeti és műbőrök
♦ szürkelemezek
Tisztelettel várjuk régi és új megrendelőinket, vásárlóinkat!
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8.00-16.30-ig, pénteken 8.00-13.00 óráig. Szombaton és vasárnap zárva vagyunk.



06-93/312-255
NYITVA TARTÁS: 7.30-16 óráig TELEFONÜGYELET 1 ÜZENETRÖGZÍTŐVEL: /


HORVÁTH GYÖRÍÍYNE
Mír- és cipés/kvllck-korcskcdtt Nagykanizsa, Bajza u. 10. Telefon: «>3/314-504

KANIZSA D-Z HETILAP

10

KANIZSA - CIVIL TÁRSADALOM) i<>s>4, j,„xr uf




Uj kuratóriumi vezetőség a Viverénél
Hároméves eredményes tevé¬kenység után - a mandátum le¬jártával - vezetőségválasztó ülést tartott a decemberben meg¬választott Vivere alapítvány ku¬ratóriuma. Zsoldos Ferenc be¬számolt az előző periódus mun¬kájáról. Úgy értékelte a tevé¬kenységet, hogy az az alapító okirat és a működési szabályzat céljait teljes mértékben kielégí¬tette. A vívás további sorsát, a vívóutánpótlás, a gyermekvívás támogatását biztosította a lehető¬ségek között. Úgy látta, hogy a szakosztályi munka, a verseny¬eredmények meghálálták ezt a gondoskodást. Külön kitért a ví¬vó szakosztály egyéb programjai¬ra, amelyek szervezésében a ku¬ratórium is közreműködik. Szólt a szülői értekezletekről, a nyári edzőtáborozásról, a klubfoglal¬kozásokról és a kirándulásokról. Ezzel igazolta, hogy ebben a szakosztályban nemcsak vívás oktatása folyik, hanem nevelés is a Vivere alapítvány közremű¬ködésével, dr. Horváth György vezetésével. Mindnyájunk szá¬mára fontos az, hogy gondot for¬dítsunk a vívók kultúremberré nevelésére. Befejezésül megkö¬szönte a vállalatok, intézmények

eddigi anyagi és erkölcsi támo¬gatását. Kiemelte a polgármeste¬ri hivatal megértését, a sport s ezen belül a vívás mellé állását. Ugyancsak elismerőleg szólt a Magyar Vívó Szövetségnek a nagykanizsai vívást támogató te¬vékenységéről.
A kuratórium ezután egyhangú szavazással megválasztotta új vezetőségét. Elnöke Márkus Ist¬ván lett, a Budapest Bank fiók¬igazgatója. Az alelnöki teendő¬ket az elkövetkezendő három év¬ben Cserti Tibor látja el, a pol¬gármesteri hivatal gazdasági osz¬tályvezetője, míg titkár Bálits Károly lett, aki egyben a megyei vívás vezetését is képviseli.
Márkus István igazgató úr megköszönte az új vezetőség ne¬vében a bizalmat. Eredményes folytatását ígérte a kuratóriumi tevékenységnek. Igyekszik min¬dent megtenni azért, hogy az alaptőke tovább emelkedjen. Ki¬lencven nap alatt kívánja az új vezetőség kidolgozni az új prog¬ramot. Kérte a régi vezetőséget és minden kuratóriumi tagot a segítő és aktív közreműködésre.
Bálits Károly a legfőbb soron-következő feladatokra hívta fel a figyelmet. Kiemelte a gyer-

mek- és ifjúsági vívók fokozott támogatását, a működési sza¬bályzat felülvizsgálatát, a jog¬szabályok még pontosabb meg¬ismerését. Ennek figyelemmel kísérését dr. Zsoldi Zoltán váro¬si ügyész vállalta feladatul ku¬ratóriumi tagként. Az új kurató¬riumi tagok között a hatékony¬ság érdekében vannak gazdasági és pénzügyi szakemberek, akik ilyen területen kívánnak segítsé¬get nyújtani. Farkas Zoltán al¬polgármester a város helyzetéről és a sport anyagi támogatásáról szólt. Biztosította az alapítvány és a szakosztály legmesszebbme¬nő támogatását. Ugyanezt erősí¬tette meg Böröcz Zoltán önkor¬mányzati képviselő. Kiemelte azt, hogy a sport támogatása fel¬adata és kötelessége is a város önkormányzatának. Dömötör Miklósné újra nemzetközi gyer¬mekvívás versenysorozat szerve¬zésére hívta fel a figyelmet. Hi¬szen Nagykanizsán rakták le a már nemzetközi kadett vívóver¬senyek alapjait.
Külön köszöntötte a kuratóriu¬mi ülést Kovács Edit, a Magyar Vívó Szövetség főtitkára, aki is¬mét eljött a szakosztályhoz. Azt emelte ki, hogy jó itt lenni, és

Nagykanizsa biztos pontja a ví¬vásnak. Elismeréssel szólt az itt folyó munkáról.
Jóleső érzéssel vették tudomá¬sul a kuratórium tagjai, hogy dr. Gémesi György, aki az MVSZ egyik alelnöke, a vidéki vívás irányítására hivatott vezető is megjelent. O még vívóként (ma is kiváló kardozó) sem járt eddig városunkban. Elismeréssel szólt a városról, a vívó szakosztályról. Az első benyomásai után úgy nyilat¬kozott, hogy itt van gazda, törté¬nik valami. O ezt a történést al¬kotásnak nevezte. Örömmel jött Nagykanizsára, megtiszteltetésnek vette a jelenlétét. Biztos lehető¬séget lát itt az összefogásra. A rendszer működtetéséhez motor kell, a motor csak akkor műkö¬dik, ha működtetik. Úgy látta, hogy a működtetéshez Nagykani¬zsán megvan az erő.
A kuratórium tagjainak szán¬dékát legtisztábban közvetve Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő fogalmazta meg, hogy az egyéni lehetőséghez képest maximális segítséget kell adni az alapítványnak.
A kuratóriumi tagok és meg¬hívottak jóleső érzéssel keltek fel az ülés befejeztével. Érezték - ahogy Gémesi dr. megfogal¬mazta -, hogy itt Nagykanizsán valóban e területen is alkotás történik. Jó volt érezni a közös akaratot a különböző foglalkozá¬sú emberek között egy nemes cél érdekében.
Horváth Ilona





ZRINYISEK, HA VÁNDOROLNAK
Bakancs és hátizsák


A múlt év decemberében tartotta év végi ülését a Kani¬zsai Természetbarát Egyesület. Az egyetlen napirend amolyan számvetésféle volt az éves munka történéseiről, szó esett nemcsak gondokról, de szép eredményekről is. Kiss László, az egyesület vezetője többek között elismeréssel szólt a Zrí¬nyi Miklós Altalános Iskola lelkes kis csapatáról, a legfia¬talabb természetjárókról, akik szép eredményekkel sorakoz¬tak fel a felnőttek mögé. Erről beszélgettünk Gayer Ildikó (képünkön) pedagógussal, a Zrínyi Túra Sportkör vezetőjé¬vel.
- A múltról csak annyit, hogy közel négy éve alakul¬tunk. 30-35 aktív túrázónk van, a kis ötödikesektől a fel¬sősökig. Sok olyan „családta¬gunk" is van, akik már közép-

iskolások, de nem lettek hűt¬lenek hozzánk. így alkalman¬ként megkétszereződik a lét¬szám. Ami az egyéni minősí¬téseket illeti, hét bronz-, és tíz ezüstjelvényes túrázónk van, s ez utóbbi még nyolccal bővül ebben az évben.
# Hogyan telnek az iskolás természetjárók hétköznapjai?
- Elsősorban tanulással, az¬tán ha minden rendben van, a hétvégeken, az iskolaközi, vagy a nyári szünetben előke¬rülnek a bakancsok, hátizsá¬kok és irány a természet. A program nagyon gazdag. Nép¬szerűek a természetjáró verse¬nyek, vonzóak a különféle tá¬volságú teljesítménytúrák ha¬zánk legszebb tájain. Mara¬dandó élményeink a többnapos vándortúrák a Börzsönyben, az aggteleki karsztvidéken, a salgótarjáni Karancs-Medves

útvonalon. Ami talán a legiz¬galmasabb sokak számára, már négy alkalommal vettünk részt öt-hat gyerekkel barlangtúrá¬kon a Bükkben, Tapolcán, Aggtelek barlangjaiban. Ha éppen nem túrázunk, akkor is szívesen vagyunk együtt. Összejövünk ünnepi alkalmak¬kor, egymás születésnapján, együtt tervezgetünk a heti rendszeres találkozóinkon.
• A dicséret mögött biztos szép eredmények is vannak.
- Igen, és dicsekvés nélkül jól esik erről is beszélni. Az elmúlt évben igazán szép tel¬jesítmények születtek, csak néhányat ezek közül: A Keszt¬helyen megrendezett Termé¬szetjáró Gyerekek Országos Találkozóján az elméleti és tá¬jékozódási akadályversenyen, valamint a természetjáró ügyességi akadályversenyen országos elsők lettünk. így az összesített pontszámok alapján a keszthelyi és a kanizsai diá¬kok részvételével Zala megye került az első helyre. Ugyan¬csak Keszthelyen a Termé¬szetjáró Diákok Országos Ta-

KANIZSA - CIVIL TÁRSADALOM 11



UJ TOROK-KUT A RÉGI HELYETT
A Városvédő Egyesület tervei
ZALA KÖRNYEZETI ÁLLAPOTÁRÓL

A Nagykanizsai Városvédő Egye¬sület már több mint hat éve tevé¬kenykedik. 1993. június 7-én az egyesület elnöksége tájékoztatta tagjait a végzett ötéves munkáról, majd meghatározta az elkövetkező időszak legfőbb feladatait.
A szervezeti életről és a közeljö¬vő elképzeléseiről, tennivalóiról Lovrencsics Lajostól, az egyesület elnökétől kértünk tájékoztatást.
— Az alapszabály lényegében nem változott. Személyi vonalon vi¬szont történt néhány változás. A ko¬rábbi öttagú elnökség tizenegy ta¬gúra emelkedett. Összetétele a tá¬mogató vállalatok és intézmények megbízottaiból tevődik össze. To¬vábbi változás, hogy a munkabizott¬ságok számát hétről ötre csökken-
lálkozóján az ügyességi aka¬dályversenyen lettünk orszá¬gos elsők. Megyei rendezvény volt a Postás SE által kiírt Thury Kupa, amelyet már har¬madszor nyertünk el, így a vándorserleg végleg a miénk lett. A Mező Ferenc Gimnázi¬um rendezésében országos verseny volt a Kanizsa Kupa, melyet a legnagyobb létszám¬mal harmadszor nyerte el sportkörünk. Az országos ter¬mészetjáró játékok közül az úgynevezett Hangya Túrákon a legtöbb kilométert teljesítő iskola a miénk. Az egyéni eredmények közül felnőttnek is becsületére válna három ta¬nulónk - Czira Szilárd, Lu¬kács András, Kisházi Péter -teljesítménye, akik végiggya¬logolták a 130 km-es Rocken-bauer emléktúrát. Egy éve már, hogy elkezdtük a Dél-Dunántúli Kék Túra útvonalá¬nak járását, amely összességé¬ben 555 km hosszú. Az Or¬szágos Kék Túra 1083 km hosszú útvonalából pedig mintegy 700 kilométert tet¬tünk meg. Vannak olyan gyer-

tette a közgyűlés, így egy-egy bi¬zottságban összevonva több feladat is meghatározható.
Célunk változatlan: tovább kell boxítetu a taglétszámot és a jogi zemélyek számát, s erősíteni szük-eges a kapcsolatot az intézmények¬kel, vállalatokkal, vállalkozókkal. Ápolnunk kell a kapcsolatokat kül-ő szervekkel, más városokban mű¬ködő egyesületekkel, műemléki bi¬zottságokkal, ahonnan nemcsak er¬kölcsi, hanem anyagi támogatást is remélünk - mondta.
Megtudtuk, hogy a konkrét fel¬adatok között szerepel elsőként -idei kivitelezéssel - az Erzsébet té¬ri török-kút helyreállítása, illetve egy új kút megépítése az eredetivel azonos formában. Az egyesületet nagyon komolyan foglalkoztatja a Várkapu megépítése, amelynek részbeni tervezése már készen van, a teljes terv pedig március végéig készül el. Az elhelyezés helyéről hamarosan tárgyalásokat folytat¬nak. A város egyik jelentős műem¬léke, az Inkey-kápolna az idősza¬konkénti felújítások ellenére na¬gyon rossz állapotban van. A tető¬kupola szerkezeti helyreállítása nél¬kül sokáig nem tartható fenn az épület. A saját ráfordítás mellett az Országos Műemlékvédelmi Fel¬ügyelőség készséget mutat arra, hogy anyagi támogatással is közre¬működjön.
mekeink is, akik már az Ifjú¬sági Túravezető vizsgára ké¬szülnek.
9 Vannak-e elérhető ál¬maik, vágyaik?
- Mindenekelőtt szeretnénk még több tanulónak kedvet csinálni ehhez a szép és na¬gyon hasznos időtöltéshez. Szűkebb környezetünk, Zala megye szépsége garancia ar¬ra, hogy ez sikerül is. Mi is szeretnénk egyszer túljutni országhatárainkon is, amiben talán segít az a baráti kap¬csolat, amelyet a leibnitzi testvér-iskolánkkal ápolunk. A Postás SE-vel - akiknek ifjúsági szervezete vagyunk - közösen szeretnénk egy vándortáborozásra alkalmas útvonalat kialakítani Zala megyében, megfelelő szállás¬helyekkel és ellátással. Már most készülünk első önálló rendezvényünkre, a márciusi 28 km hosszúságú Kossuth Emléktúrára.
Mit is kívánhatnánk mi az ifjú vándoroknak? Sok szeren¬csét és jó utat!
Tóth Ferenc

Ami a török-kutat illeti, annak szakmai felülvizsgálata még 1993 májusában megtörtént. A szakértői vélemény olyan ajánlást tett, hogy a jelenlegi kút alkalmatlan a teljes felújításra és a kívánt funkcióját sem tudja a jövőben betölteni. Azt javasolták, hogy a lepusztult kutat olyan állapotba kell hozni, hogy múzeumba kerülésével esztétikailag és történetileg visszaadja a múltat. Helyére olyan kutat kellene alkotni, amely formájában az eredetivel azonos, célját tekintve azonban bő¬vülnie úgy, hogy működő ivókút¬ként is lehessen használni.
— Információim szerint sikerült a kúthoz szükséges követ megszerez¬ni, és amennyiben február elején — az egyeztetések után — az engedé¬lyek birtokába jutunk, várhatóan az
A múlt héten újabb előadásá¬hoz érkezett a IISMK-ban az előadás-sorozat. Az eddigi álta¬lánosabb, globális nekiindulás után most a szűkebb régió és an¬nak környezeti állapota követke¬zett, így a mostani eló'adó Tombi Lajos volt, aki a Nyugat-dunán¬túli Környezetvédelmi Felügyelő-ség igazgatója, és Zala megye környezetminó'ségi helyzetről, va¬lamint az azt befolyásoló ténye-zó'kró'l beszélt. A szemléletes elő¬adáson sok érdekeset tudhattunk meg a jelenlegi helyzetről. Ennek folytatása lesz a február 24-i elő¬adás, melyet Ilcckenast Péter, a felügyelőség Zala megyei kiren¬deltségének vezetője tart. A hu¬mánökológiai rovatunkban ez után fogunk visszatérni konkré¬tabban a két előadásra, s a fel-

augusztus 20-i nemzeti ünnepen fel¬avathatjuk, amely után az új kút működésképesen díszítheti városun¬kat. Az árajánlat szerint — víz- és szennyvízhálózat nélkül — a műem¬lék elkészítése két és fél millió fo¬rintba kerülne. Erre az anyagi for¬rások részben már rendelkezésre állnak. Bízunk tagjainkban és a jo¬gi személyekben, hogy az eddigiek¬hez hasonlóan e szép cél megvaló¬sítását anyagiakkal is támogatják. Erre több céggel már megállapodá¬sunk is van — fejezte be tájékoz¬tatását Lovrencsics Lajos.
A helyreállítási elképzelésekről, az új kút megépítéséről és a kör¬nyezet kialakításáról lapunk követ¬kező számában tájékoztatjuk olva¬sóinkat.
T. I.
ügyelőség által nemrég elkészí¬tett: „Zala megye környezeti ál¬lapotfelvétele és koncepcióterve" című tanulmányra.
B. L.
KITÜNTETÉS
„Zalai Gyermekekért
D!j"-ban részesült Jakab La¬jos (nagykapornaki lakos), aki a kanizsai Gyermekvédő Intézet nevelőszülője. Jakab Lajos hosszú évek óta nevelt állami gondozott gyerme¬keket, segítette önállóságuk megteremtését, lakásproblé¬máik megoldását. A már nagykorúvá váltakkal pedig ma is rendszeresen tartja a kapcsolatot.
II. I.

12 KANIZSA - INFORMÁCIÓ
L J 1994, j&íiuár 28,


A Gépgyárban nem félnek az oroszoktól
Az 1944 februárjában üzembe állított MAORT Javítóműhely az eltelt fél évszázad alatt világszerte ismert gépgyárrá nőtte ki magát. A '80-as évek kezdetén előrejelzett piackép az évtized végére szertefoszlott, jórészt a hazai fúrási tevékenység beszűkülése miatt. A '90-es évek elején a nagymúltú gyár majdnem a padlóra került, tömeges munkaerő-elbocsátásokra kényszerült, jövője kilátástalannak tűnt.
A túlélést a privatizáció, a tőkeinjekció hozhatta csak meg. Részvénytársasággá alakultak, és a fél gyárat az 1992-es évben vegyes vállalatba vitték az orosz gázipari konszern két tagjával DKG-EAST néven. Az akkor sokakban megütközést és kételyeket kiváltó döntés szenzációsnak bizonyult, s a cég soha nem látott fejlődésnek indult. A múlt év végén megtörtént az rt. privatizációja is, melyben a fő részvényes az EAST-ben lévő orosz Interprocom lett. Az évtized üzletének is titulált esemény előzményeiről, és a várható jövőképről is kérdeztük Vékási Jánost, a DKG Rt. vezérigazgatóját.
kérést, amit kollégáink még de¬cemberben kivittek Moszkvába. Ez közel 5 millió dollárról szól. Gyá¬runk fennállásának 50 éves évfor¬dulója kapcsán sorra kerülő ün¬nepségsorozat alkalmával vélhe¬tően a szerződést alá is fogjuk írni. Az EAST szerződésállománya 30—35 millió dollár lesz erre az évre, így a DKG vállalatcsoport¬nál 45—50 millió dolláros, azaz mintegy 5 milliárd Ft-os tervvel kell számolni idén. A következő évek során pedig 100 millió dol¬láros nagyságrendet szeretnénk el¬érni.
- Az orosz piac mellett milyen lehetőségeik vannak?
1993. december 7-én délután két órakor munkásgyűlés volt a gépgyárban, melyen bemutatkozott az új tulajdonos képviselője, Mihail Nyikolajevics Rahimkulov úr, az Interprocom elnök-vezér¬igazgatója.
Először Vékási János vezérigazgató köszöntötte a vendéget és a megjelent gépgyári dolgozókat, akik zsúfolásig megtöltötték a gyári étkezdét. A vezérigazgató tájékoztatta a megjelenteket a DKG Rt. privatizációjáról és az azt megelőző eseményekről, majd bemutatta Rahimkulov urat.
Rahimkulov úr elmondta, hogy a Gazprom — melyet képvisel — nagyon tudatosan és célratörően választotta ki a DKG-t. Tudják, hogy egy erős, jól szervezett kollektíva van itt, amit sem dollárban, sem forintban nem lehet mérni. Jó tapasztalataik vannak az EAST Kft.-vei kapcsolatosan. A döntő érv ez volt, amiért pályáztak az Rt. meghirdetett részvénycsomagjára. A Gazprom hosszútávú kap¬csolatot szeretne kialakítani a DKG-val. A konkrét fejlesztési el¬képzelésekről a megállapodást februárban írják alá a két cég kép¬viselői.
Sáli Lajos

Megjelent a Gépgyári Óet '93. évi 12, számában

Más volt az előrejelzés, mint a valóság Egy év alatt talpra álltak Az oroszokkal az évtized üzletét kötötték Három pilléren stabil jövőkép
- Nekem lehetőségem volt a
'80-as évek második felében meg¬
nézni az Országos Bányagépgyártó
Vállalatot, mint egy negatív pél¬
dát. Ott rémültem meg attól, hogy¬
ha egy iparág hanyatlik, mennyire
maga alá tudja gyűrni gépgyártó
hátterét. Akkor fordultunk először
komolyabban az olajiparon kívüli
terület, az energiaipar, az erőmű¬
vek — közte az atomerőmű — felé,
hogy a hazai olajipar termelési,
kutatási tevékenységének beszűkü¬
lése ne jelentsen tragédiát. Az ex¬
port elhelyezésekkel is intenzíveb¬
ben kezdtünk foglalkozni. Mind¬
ezek ellenére 1990 végére eljutot¬
tunk odáig, hogy összesen egyhavi
munkával indítottuk az 1991-es
évet, ennyi volt ugyanis a rende¬
lésállományunk.

- Aztán következett az 1992-es
év, amit nevezhetünk a fordulat
évének is. Milyen számokkal jel¬
lemezné a változást?
- Az akkori, kilátástalannak tű¬
nő helyzetben magam is egy 200
millió Ft körüli veszteséget tervez¬
tem 1992-re, illetve '93-ra is.
Nos, ezt mindegyik évben sikerült
elkerülni. '92-ben úgy, hogy a
DKG-EAST megalakult. A mi ese¬
tünket példaértékűnek tartom,
hogy nem a részvényeladást pre¬
feráltuk elsősorban, hanem a cég¬
be történő befektetést. A múlt év¬
ben aztán dinamikus fejlődésnek
indultunk, a tervezett 850 MFt-os
árbevételt jócskán túlteljesítettük,
több mint 1,4 milliárd Ft lett, ami
ugye 200% körüli produktivitás¬
nak felel meg. Evi bevételünk
31%-át az EAST-en keresztül biz¬
tosítottuk, és már osztalékot is fi¬
zettek az 1992-es fél év után. Jó
befektetés volt tehát a vegyes vál¬
lalat létrehozása több szempontból
is. Belföldi részarányunk gyakor¬
latilag szinten maradt, mintegy

1,5 milliárd Ft. Míg 1992-ben 0,5 milliárd Ft volt az export, '93-ban meghaladta a 3 milliárdot. A nettó árbevétel '91-ben 1,6 milliárd Ft volt, '92-ben 2 milliárd fölé ment, '93-ban pedig közel 5 milliárdot ért el közösen az Rt. és az EAST.
— Tavaly decemberben megtör¬
tént a DKG Rt. privatizációja. A
többségi részvénytulajdonos az
orosz Interprocom, az EAST egyik
alapítója lett. Volt több érdeklődő
is?
— Igen, s a hét érdeklődőből
hárman pályáztak. Voltak itt Te-
xasból, Kanadából, Hollandiából,
valamint hazai és orosz cégek. Ne¬
künk az tűnt fel, hogy a nyugatiak
piacot szerettek volna elérni, míg
az oroszok piacot kínáltak. Mi
nem félünk az oroszoktól, hisz
korrekt, fizetőképes partnernak bi¬
zonyultak. A nyugatiak magasabb
műszaki színvonalat, technológiát
és marketingismereteket ígértek
részünkre a meglévőnél, de úgy
gondoltuk, hogy ezt mi is el tudjuk
érni, ha megfelelő tőkeerejű és
piaccal rendelkező cég lesz a be¬
fektető. A szerződést december 7-
én írta alá alapítónk, az AVÜ kép¬
viseletében Csépi Lajos, és Rahim-
kulov úr, az interprocom elnök-ve¬
zérigazgatója. A részvények 51%-
át vásárolták meg, a névérték
80%-án.
— Történt konkrét üzletkötés is
ez alkalomból?
— A pályázat tartalmazta, hogy
'94-re 10 millió dollár, '95-re 15
millió dollár szerződésállományt
kell biztosítaniuk az Rt. közvetlen
irányítása alá tartozó területnek.
Az aláírást követő napon átadott
Rahimkulov úr egy tolózárajánlat


— Mi a piacainkat szeretnénk három póluson biztosítani. A leg¬fontosabbnak vélem, hogy a bel¬földi piacot továbbra is megőriz¬zük, megszerzett pozícióink ne ro¬moljanak. Az orosz kihívásnak ma¬ximálisan eleget tenni, amennyi munkát onnan meg lehet szerezni, megszerezni, idekötm. A harmadik pedig — az előbbi két piaci pillé¬ren támaszkodva — a nyugat-euró¬pai, az öböl-menti, s az észak-af¬rikai területeken is jelen lenni, minél nagyobb „feladatokat" meg¬szerezni. Lényeg az, hogy a három pillér működjön, mégha nem is azonos súllyal.
Bacskay Zoltán
50 éves
a Dunántúli
Kőolajipari Gépgyár
1944_1994
MŰSOR:
Himnusz
*
Ünnepi köszöntők
VÉKÁSI JÁNOS vezérigazgató DR. LATORCZAI JÁNOS ipari és ker. miniszter
R. I. VJAHIRJEV, GAZPROM-e elnök
DR. SZABÓ TAMÁS privatizációs miniszter
SUBÁI JÓZSEF MOL Rt. elnök-vezérigazgató
MÁDÉ KÁROLY DKG-EAST igazgató
* KITÜNTETÉSEK ÁTADÁSA
„50 éves a DKG" kiállítás megnyitása
Megnyitja: TÓTH JÁNOS olajipari múzeum ig.
TOVÁBBI PROGRAMOK:
Február Február Február Február
9. 10. 11.
Február 12
Szakmai nap (HSMK színházterem) Nyugdíjas-találkozó a DKG-ban 'Színházi előadás (HSMK) Ünnepség a Lenti üzemben 'DKG-bál (Zsigmondy-Winkler sportcsarnok)
Belépés külön meghívóval Ül. jegyigényléssel

január

(KANIZSA - HUMÁNÖKOLÓGIA

13





Az őrségi gázprogramról
„Reméljük, hogy a természetkárosítás megakadá¬lyozásáért síkra szálló „környezetvédők" számára is levonható az a tanulság, hogy nem szabad a stra¬tégiai célok szemellenzojet magukra ölteni, hiszen a valóság sokkal árnyaltabb, mint kisarkított állásfog¬lalásaik. Az ésszerű kompromisszum felé vezető út első métere lenne annak felismerése: a természet hasznos produktumait kiaknázni - az elmúlt évtize¬dek gyakorlatától eltérően - társadalmi ellenőrzés mellett, környezet- és természetkímélő módon is le¬het."
Nagykanizsa
levegőszennyezettsége
Egészségügyi határérték (éves): SCh-re, NO2-re 70 ng/m ;
ülepedő porra 10 g/m /hó.
A közeljövőben gyakrabban jelentkezünk levegőszennye-zeltscgi adatokkal az Országos Imissziómérő Hálózat nagykanizsai mérései alapján, illetve a levegő pollentar¬talmáról szinten az ÁNTSZ segítségével.

Nagykanizsa neve már rég¬óta összeforrt a hazai gáz- és olajiparral. Itt sok ember eg¬zisztenciája függ attól, hogy kik és milyen érvek alapján próbálják késleltetni (vagy meg¬akadályozni) egy-egy újonnan felfedezett mező kincseinek feltárását.
Az országos napilapok már többször hírül adták, hogy az ipari lobby áll a délvidéki energiakitermelés szorgalma¬zása mögött, amely a táj szép¬ségeire és néprajzi hagyomá¬nyaira méltán büszke Őrség végleges tönkretételéhez ve¬zet. A tájegységet hébe-hóba felkeresők, vagy azt csak hal¬lomásból ismerők számára mindez: szívbe markoló hír. Talán sokaknak hirtelen öröm gyúl az arcán, amikor megtud¬ják, hogy a természetromboló olajosok bárgyú érveit rendre cáfolják a természetvédők, így megvan a remény arra, hogy a vidék „megmeneküljön".
Az őrségi gázprogramot meg lehet akadályozni. Érve¬ket is bőven lehet hozzá fab¬rikálni. A városból kocsival ide kirándulók számára para¬dicsomi állapotnak tűnhet az elibük táruló évtizedes elma¬radottság. A kerekeskút, a fa-tüzelésű kemence mind a cso-

dálat tárgyai azok számára, akik csak pihenőhelyül vá¬lasztják az Őrséget, de otthon telefon, vezetékes gáz, azaz fejlett infrastruktúra várja őket. Konzerválhatjuk az „ősi" állapotokat, de akkor arra is számíthatunk, hogy csökken a terület népességtartó ereje, s a ma még élő vidék hamar, csak a hétvégeken benépesülő, ha¬lott tájjá változik. Persze a személygépkocsis vándorok jól érzik itt magukat. Élvezik,
hogy néha találkozhatnak a múlttal és a természettel.
Mari néni a szomszédban nem is tudja, hogy létezik a falusi turizmus, igaz, a WC nélküli rozzant, füstös, régi házát úgysem keresné fel egy német vagy osztrák úriember sem. Ugyanaz az idegenforga-

lom ezen formája is megköve¬teli a komfortosság egy elfo¬gadható minimumát. A belső legyen modernizált, míg a kül-csin precízen őrizze a múlt emlékét. Stájerország népi em¬lékekben gazdag zugainak egyszereggyé is ez. Rendjén van így, hiszen az életmód változik, és biztosítani kell mindenki részére a korszerű élet méltóságát.
A helybeli lakosok nem el¬lenségei saját maguknak. Jól
tudják, hogy térségük vonz¬erejét nem a majdan megjele¬nő gázláng, hanem természeti, lakókörnyezeti értékeik meg¬őrzése biztosítja a leghatéko¬nyabban. Nem is szegődnek semmilyen elvtelen termé¬szetromboló szolgálatba, nem kívánnak kertjük végébe -még álmukban sem - füstöt okádó üzemeket.
A távoli Budapest hithű ter¬mészetvédői nem osztják az érintett Ivánc, Felsőmaróc, Őrimagyarósd lakosságának, önkormányzatának optimizmu¬sát. Számukra a természet visszafordíthatatlan tönkretéte¬lét jelenti a MOL Rt. gépei¬nek megjelenése. Fennen hir¬detett álláspontjuk mögött va¬lójában nemcsak a természeti értékek fokozott védelmére való törekvésük, hanem az ipari technika iránt táplált csillapíthatatlan ellenszenvük is meghúzódik. Nem az esz¬közökkel van igazán bajuk: azok csak jelképei az európai civilizációs útnak, amit ők, az urbánus tapasztalataikra fel¬építetten, elvben már réges-ré¬gen elvetettek. Gyakorlatuk azért egészen más - többsé¬gük soha sem hagyná ott a vá¬rosi miliőt és infrastruktúrát. Harcuk ezen a ponton lesz er-

kölcstelen. Szeretnének meg¬óvni másokat attól, amit ők, szinte természetes adottság¬ként élveznek.
Persze ettől még igazuk is lehetne akkor, ha bebizonyo¬sodna, hogy a gázkutatás min¬denképpen országos jelentősé¬gű védett értékek pusztulásá¬hoz vezet. Az ipari beavatko¬zások kockázati tényezője mérsékelhető a megfelelő technológia alkalmazásával. A fúrások megközelítési útjának célszerű megtervezése, a zárt iszaptároló rendszer használa¬ta, a veszélyes anyagok elszál¬lítása mind biztosíték arra, hogy az ipari célra időlegesen felhasznált területek környé¬kén ne történjenek visszafor¬díthatatlan változások.
A tájvédelmi körzetek amúgy sem tekinthetők homo¬gén, mindenütt egyformán ér¬tékes területeknek. Az első tervezett mélyfúrás (VISZAK-1) által igénybe vett parcellán egy jellegtelen kultúrgyep ta¬lálható, amelyen jelentős a más földrészekről behurcolt gyomnövények (pl.: a magas aranyvessző) tömeges előfor¬dulása. Hasonló adottságú te¬rületek a környéken szép számmal lelhetők, de ezek a degradált növényzetű kaszálók nem a tájvédelmi körzet féltve őrzött kincsei. Az előzetes ag¬godalmak sem igazolhatók, ugyanis nem tartható fenn a védett növényfajok veszélyez¬tetésének vádja, mivel ilyenek a fúrás hatásterületén jelenleg sem ismertek.
A hagyomány és a fejlődés egymást nem kiszorító egysé¬ge képes csak biztosítani azt a folyamatosságot, amely se¬gíti az értékek megőrzését a dinamikus fejlődés viszonyai közepette. Ebből a nézőpont¬ból szemlélve a gázprogramot, miért utalna az másra, mint az ember és környezetének meg¬valósuló, harmonikus kapcso¬latára?
Remélem, hogy az előbbiek¬ből a természetkárosítás meg¬akadályozásáért síkra szálló „környezetvédők" számára is levonható az a tanulság, hogy nem szabad a stratégiai célok szemellenzőjét maguk¬ra ölteni, hiszen a valóság sokkal árnyaltabb, mint ki¬sarkított állásfoglalásaik. Az ésszerű kompromisszum felé vezető út első métere lenne annak felismerése: a természet hasznos produktumait kiaknáz¬ni - az elmúlt évtizedek gya¬korlatától eltérően - társadal¬mi ellenőrzés mellett, környe¬zet- és természetkímélő mó¬don is lehet.
Lencsés Gábor

14 KANIZSA - rocKANdroIl 15*94, január 28,




VIKIDAL GYULA:
Keresztúton állok
Valakit nagyon „python" kéne rúgni, amiért abszolút reklámmen¬tesen engedte megszületni Pitkin új lemezét! A rejtvényért viszont „köszönet" jár neki, hiszen a lemez hallgatása közben kitalálgathat¬juk, hogy melyik számnak mi a címe - ugyanis a borítón a sorrendet ravasz módon összezagyválta a szerkesztő. Egyébként nagyon jó a lemez. Sőt: ritka jó! Végre egy „új" próbálkozó kis hazánk hard rock-palettáján! A lemez ízes, magyar hard rock muzsikát tartalmaz modern csomagolásban. A húzós középtempók, az énektémák, a Hammond-orgona mind-mind e stílus védjegyei, az új ízt Szűcs Nor¬bert gitárjátéka adja. Az album végig változatos, izgalmas, lüktető. Gyula méltó folytatását adja vele hard rock pályafutásának, oly¬annyira, hogy a „Könyörgés" című szám főriffje mintha egy régi Mobil-nóta dallama lenne..., de kinek bocsátanánk ezt meg, ha nem neki? Zeneileg abszolút toppon van az album, a keverés is szinte tökéletes. Jó a szerkesztés: a nyitó- és zárószám is nagyon el van találva. Szövegek: jó témák, igényes megfogalmazás. Azért van egy szépséghibája is a lemeznek. A „Gyerekszerelem" túl slágeres lett (bocs Presley, koszi Zerge!), s van benne egy bugyutácska prózai betét is. Ez elhagyható lett volna. Ezzel együtt azonban: zene: 5, szöveg: 4.
— Hosszú —
egyre többen jönnének ide fel¬lépni, és egyre színvonalasabb produkciókat láthat itt a nagy¬érdemű. Nonszensznek tartom, hogy hétvégén, amikor nincs suli, nem lehet a zenés rendez¬vényeket 10-nél tovább tartani. Codáékat is csak nagy keserű¬ség közepette, kénytelen-kellet¬len engedte el a közönség, mert nagyon nehéz azonosulni ezzel a korláttal. Csak remélhetjük, hogy eljönnek a következő bu¬lira is.
Hosszú
P. S.: Egy habzószájú fanati¬kus „lelkemre beszélt", hogy ve¬gyem bele a beszámolómba: Joe-nak olyan hangja van, hogy megállítja a szembejövő gyors¬vonatot is! Tessék, így írjon az ember objektív kritikát! (Tény¬leg, mondja már meg valaki, mi a francot keres Rudán a Pokol¬gépben? - Egyébként április ma¬gasságában a Coda újra HELY-benjár!)
HELY-benjárás:
CODA
Ez-Az
«~ I ií> apró h.rlsi KiiM'Ikt/-ÍIIJI1, Imui a 21. "Idillin, A iísor:ij/uilúh.in .1/ r|)|) .-iktuá-
IIK ll\] aíyi-rli.sta
II1-111 .1/ llllll/inl, ll.l-
llett
Mintegy jó sokan voltak kí¬váncsiak a pécsi Coda koncert¬jére múlt szombaton a IIELY-ben. Késtek ugyan egy pöttyét a srácok, de profizmusukról árulkodik, hogy megérkezésük után fél órával már javában nyomultak a deszkákon. És hogy'! A gyomrom összegyúr¬ták a szívemmel, ezt az aranyos kis csomagot felküldték a tor¬komba, aztán belepaszíroztak a tömegbe. Felesleges lenne leír¬nom, hogy mely számokat ját¬szották el a Led Zep'-tó'l, a Purple-től vagy a Free-tó'l, mert aki ismeri őket, az úgyis tudja (aki meg nem, az tűzzön el azonnal egy Coda-bulira!), de az az élmény, amit adtak, az csodálatos volt. Nincs mégegy zenekar, mely ilyen hangzás¬hűséggel interpretálná a nagy elődök dalait. A Coda életveszé¬lyes intenzitással, dinamizmus¬sal, feelinggel nyomta el prog¬ramját, melynek legutolsó dala a „Highway Star" volt. Ezt a nótát egy kicsit gyorsabban játszották a fiúk — talán azért, hogy be le¬hessen fejezni a bulit este 10-ig? A HELY egyre keresettebb klub,
iii .i MusiianNilia-l, i"> lu'ii-
ROKKKOCKAK
Megfejtendő a vastag keretes sor: Miskolc környéki együttes, lemezük címe: Begin The Sea-son! Függőleges meghatározások: 1. Paksi Endre énekel itt. 2. ... László (Pokolgép-dobos). 3. Múlt héten lemezbemutatójuk volt Szombathelyen (vendég a „fősor" volt). 4. „Farkastörvények" sze¬rint élnek. 5. Szekeres Tamás eb¬ben a bandában gitározott leg¬utóbb. 6. ... Music (a Hungaroton „leányvállalata", az 1., a 4., az 5., és a fősor is ezt az „istállót"

Nagy csalódás volt a múlt pén¬teki MMIK-beli buli Vas megye központjában, ahol a helyi Credo és a sajószentpéteri Screen zene¬karok mutatták be aktuális anya¬gukat. A „remek" szervezésnek köszönhetően kb. 50(!) néző volt kíváncsi a koncertre ebben a közel 100 ezres lélekszámú városban. Stamdy Miklós (a Credo mene¬dzsere, az est fő-fő szervezője) így konferálta be a csapatokat: ... A vendég: a szkrín... az egy elég jó banda. Utánuk a krédó követ¬kezik, s itt szeretném megköszön¬ni a kisgazdapárt helyi, torgyánis-ta szervezetének, hogy anyagilag támogatták a krédó-demó kiadását. Szerencsére egy-két „Anti-tézis" bejátszott a közönség spontán re-
iii' .1 \ iiMili'i/i'iirU.irl l.il.ilj.i-|..k.
» K.ini/s.ii KIIIK vi tinL-IMI: j.in. 2X.: lll'l.Y. I'J li: DM's Miil>. * j.m. 2').: MILY, l<> h: „.Mcss/t'-llli-swi'" — I..11 ill-llllU'l'i-
kaí CSt /CIU'VL'I t'S Sok Cl (It'kt'S-
sfuui-l. - M>r. 5.: IM'I.V. \l> li:
\].I~,ÍHÍ: lli.ii. (1I /(
erősíti). A helyes megfejtést be¬küldők között egy, a DIA-DAL fo¬tó- és CD-szaküzlet által felaján¬lott műsoros kazettát, és egy bi¬ankó HELY-jegyet sorsolunk ki.
Beküldési határidő: február 4, A megfejtést és a nyertesek nevét lapunk február 11-i számában kö¬zöljük. A levelezőlapra kérjük ne felejtsétek el ráírni: ROKkKOC-KÁK. Előző rejtvényünk helyes megfejtése: Lord. Az ajándékka¬zettát Horváth Péter (Nagykani¬zsa, Bajcsy-Zs. E. u. 62/A.), a bi¬ankó HELY-jegyet pedig Kertész János (Nagykanizsa, Péterfai u. 5/E.) nyerte. Gratulálunk! Nyere¬ményeiket a Kanizsa szerkesztősé¬gében vehetik át.
(H. Z.)

akciójaként. Screenék erkölcsileg nem profitálhattak sokat ezen az estén - bár egy ötéves kislány, szülei nagy döbbenetére, végigtán¬colta, végigmozogta a bulit! -, de nem akadtak fenn a szinte kongó ülőhelyes nézőtéren, tisztességgel el¬nyomták a „Begin The Season!"-t. Szerencsére a keverőpultnál Fehér Anti (Rockinform) önkényesen le¬cserélte a helyi specialistát, s így már jól szólt a banda. Az egyetlen zavaró momentum a Credo éneke¬sének (amerikai) zászlóbontása volt a Screen-program alatt. Ez nagymérvű önajnározásra vall, ami az ő bulijukat végig is kísérte. A srácok hangszerkezelésével nem volt baj, de a nótáik „nem jöttek le" a színpadról, a Guns'-feldolgo-zások pedig erőtlenek voltak. Rá¬adásul mindvégig olyan megnyilvá¬nulásokat leltek a közönség felé, amik inkább egy monstre házibulit, s nem egy lemezbemutatót jelle¬meznek. Hogy akar a Credo orszá¬gos hírű zenekarrá válni, amikor szűkebb hazájukban is csak a saját sleppjük kíváncsi rájuk? (Merthogy a „Screen" szó nagyon el volt rejt¬ve a plakátokon.) Azért koszi a meghívást!
Hosszú
*: lemez=középső ujj(??)
No Kommersz
S. M. (Credo mene¬dzser); - Mi van, b...meg, nem vagyunk népszerűek?! Hát hol vannak az újság¬írók? Atyánk, Józsi bácsi segíts!
A Nagy Par...bocsánat, Kopasz az égi csatornán: -Te kis gizda! Hát csípi a szemem ez a spré! Ne ide fújd, ez a párt nem kér! Hosszú

094. január 28.

KANIZSA - HIRDETÉS )

15





Jhwlimas Meinl
NAGYKANIZSA, EOTVOS TER 28.

16
KANIZSA - MAGAZIN

Lesznek-e még spiccen a vörösök?
Beszélgetés Kabos Lászlóval
Nagy sikerű, teltházas szó¬rakoztató programnak adott otthont az elmúlt hét szerdá¬ján a Hevesi Sándor Művelő¬dési Központ. A Kabos Kaba¬ré vendégművészei közül nagy sikert aratott a szteptánc-baj-nok, Szikora Boglárka-Bóbis László páros, Balassa Tamás szintetizátor-játéka és Baráth Valéria konferanszié-produk¬ciója, de a műsor jolly jokeré Kabos László volt, a ma már 70 éves Kiskabos, aki közel egyórás, rekeszizmokat nem kímélő előadása után válaszolt kérdéseinkre.
• Művész úr úgy két évvel ezelőtt hirtelen eltűnt a Vi¬dám Színpadról, aztán egy idő után egyre többször ta¬lálkozhatunk nevével a szín¬lapokon, egyre többel tűnt föl a tévé képernyőjén. Mi volt az oka ennek az eltű-

nésnek, csak nem a rend¬szerváltás?
- Nem, inkább úgy monda¬
nám, hogy a színházi rend¬
szerváltás. Összevesztem a
Bodrogival, mert anélkül,
hogy velem megbeszélte vol¬
na, levette az egyik darabomat
a műsorról. A próbatábláról
tudtam meg az egészet, és ak¬
kor eljöttem a színháztól, egy
évig feléjük sem néztem, igaz,
ők se nagyon néztek felém.
Úgy látszik, nekik nem hiá¬
nyoztam...
• Az ön magánszámai na¬gyon pajzán témákról szól¬nak. Miért éppen erre specia¬lizálta magát, miért nem po¬litikai kabaréi csinál?
- Azért, mert utálom a po¬
litikát, mint a szart, ha szabad
így mondanom. Ennyi hazug¬
ságot én már nem bírok hall¬
gatni, az előző rendszerben

eleget hallgattam őket, és ne¬kem volt igazam - hogy hall¬gattam -, mert úgysem tudtam volna segíteni. Azért speciali¬záltam magam ezekre a frivol, szex-témájú dolgokra, mert ezt soha nem unja meg a nép, föl¬szabadul tabban tudnak rajta nevetni az emberek, mint bár¬melyik politikai viccen.
0 Ha ön a családjához ha¬sonlóan Amerikában élt vol¬na, mivel foglalkozott volna?
- Biztos, hogy ugyanezzel.
Szerényen mondom, hogy va¬
lamit, valamennyit elértem
volna ott is, mert szerintem a
humor is nemzetközi, éppúgy
mint a zene, csak meg kell ta¬
nulni hozzá a nyelvet.
# Amikor gyerekkorában Sárváron a tükör előtt állt, mit képzelt a későbbi felnőtt Kabos fejére: pilóta- vagy vasutas sapkát, vagy valami egészen mást?
- Mindenféle akartam lenni
gyerekfejjel, lehet, hogy vas¬
utas is, mert annak volt szá¬
momra valami értelme. Sokat
lehet utazni, meg olyan jó hal¬
lani, amikor bemondja a ka¬
lauz, hogy Porrrpáád-Vééép-
Szombathecely...De egészen

hétköznapi szakmát is szeret¬tem volna választani gyerek¬koromban, egy idő tájt pék akartam lenni. Úgy okoskod¬tam, hogy kenyér mindig kell, éhen halni nem lehet, meg a kaja is meglesz.
• A közönség körében nagy népszerűségnek örven¬denek az úgynevezett könnyű műfaj sztárjai, a szakma vi¬szont általában a nagy drá¬mai színészeket favorizálja. Önök hátrányos helyzetben vannak?
- Aki erről panaszkodik, az hülye. Minálunk mindig szo¬kás volt a sznobéria, hogy az a művész, aki drámát játszik, aki mulattat, az nem lehet mű¬vész. Ha visszatérhetek Ame¬rikára, ott nincs olyan, hogy csak szórakoztató vagy csak drámai műfaj - valaki vagy jó, vagy nem. Vagy színész vagy nem. Ott van például Dustin Iloffman - akit imádok -, mindent tud, mindent csinál, és nem vonják felelősségre, hogyha egy vígjátékot is elját¬szik. Egyébként minket nem érdekel a szakma véleménye, mi a közönségnek játszunk, az ő véleményük a fontos.




A grafológus boszorkányfi
vesszője
A MÁV Kodály Zoltán Művelődési Ház Boszor¬kánybáljának vendége volt Hegedűs Lajos grafológus, kézelemző - tenyérjós -, aki számmisztikával és ra-dioesztéziával is foglalko¬zik. Vele beszélgettünk ezen titokzatos; ám manap¬ság nagy érdeklődésre szá¬mot tartó tudományokról.
- A grafológiával kezdjük.
Milyen jegyek, írásbeli jelleg¬
zetességek alapján fedezhetők
fel bizonyos, az emberre jel¬
lemző tulajdonságok?
- A grafológiában minden
benne van - kezdte a férfi bo¬
szorkány -, amit nem tudunk,
az csupán az ismeretek hiányá¬
ból fakad. Az ember jelleme,
titkos vágyai, titkolt cselekede¬
tei mellett -következtetni lehet
betegségeire is. A titkokkal
kapcsolatban érdekesség, hogy
minél jobban titkol valaki vala¬
mit, annál jobban jelentkezik
az erre utaló tulajdonság jele
az írásképén.

- A grafológia által kimutat¬
ható tulajdonságok genetikai
eredetűek?
- Van benne genetikai örök-

ség is, de beletartozik az egyén fejlődése, társadalmi környeze¬te és az egyén fajtájának fejlő¬déstörténete is.
- Az általános iskolai írás¬
oktatás a jellegzetességek lefa¬
ragására, az egységes, szabá¬
lyos írásjelek használatára
szoktat. Egy idő után kialakul
ugyan az egyénre jellemző
írásmód, de vajon az oktatás
mennyire befolyásolja az akár
a genetika, akár a betegségek,
netán a titkok által is alakított
írásképet ?
- Az iskolában mindenki
megtanulja, hogy milyen lenne
az ideális írás, az egyes betűk
képe, ezek összekapcsolása, az
egyén pedig később hozzáteszi
azt, amiben ő eltér az ideális¬
tól.
- Az írásmódból következtet¬
ni lehet arra, hogy valaki mi¬
lyen foglalkozásra lenne alkal¬
mas, milyen képességekkel ren¬
delkezik, de meg lehet-e azt ál¬
lapítani, hogy konkrétan mi¬
lyen munkát végez, mivel kere¬
si a kenyerét?
- A grafológiát érzésem sze¬
rint két részre kell osztani. Az

egyik az, ami megtanulható, ezek a jelek, a görbületek, a margó, a kötések. De van egy másik része - szerintem úgy 40 százalék - amely intuíció, így konkrétan azt, hogy valaki¬nek mi a foglalkozása, az írás¬ból megítélni nem szabad, mint ahogy nemet, kort sem. Ezek az adatok kiegészülve azzal, hogy az illető jobb- vagy bal¬kezes lehetnek az alapjai a gra¬fológiai elemzésnek. Ezek té¬nyek. Ha ilyen jellegű dolgot akar valaki az írásból megálla¬pítani, az blöfföl. Az irányult¬ság az más, az hogy humán foglalkozású vagy műszaki ér¬deklődésű, az kikövetkeztethe¬tő. De kimutatható más is. Volt olyan hivatalos felkéré¬sem, amelynek eleget téve ki¬derült, hogy akit fel akartak venni egy bizonyos munkakör ellátására, három diplomával rendelkezik ugyan, de szélhá¬mosságot, megbízhatatlanságot tükröző negatív jelek arra fi¬gyelmeztettek, hogy vigyázni kell vele. Aztán az előéletének utánanézve beigazolódtak felte¬véseim.

— A betegségek hogyan mu¬
tatkoznak meg az írásban?
- A tartós és súlyos betegsé¬
gek hagynak jelet az íráson és
az egyént érintő lelki bajok.
De ebben sem adhat abszolút
válaszokat a grafológia, félre¬
vezető lehet egy erőltetett,
nyomtatott írás is.
— Ha valaki odafigyel, vi¬
gyáz, rendesebben ír, akkor el¬
térhetnek betűinek formái at¬
tól, amit sebbel-lobbal gyorsan
papírra vet. Ilyenkor nem vál¬
toznak meg a jellegzetességek?
- A fő jellemzők minden kö¬
rülmények között megmarad¬
nak.
— Témát váltva, a számmisz¬
tikáról mit lehet megtudni a
laikus érdeklődőnek?
- Ez egyelőre nem elfoga¬
dott tudomány. A születési év,
hó, nap számainak alapján vo¬
nunk le bizonyos következteté¬
seket. Hasonló a horoszkóp¬
hoz, mi is a bolygókkal dolgo¬
zunk, de véleményem szerint a
horoszkópnál pontosabban leír¬
ja az egyéni tulajdonságokat.
- A tenyérjóslásról már sok
könyv megjelent, mégis sokan
fordulnak önökhöz. Nem lehet
megtanulni, hogy a fő vonalak
alapján bárki megállapíthassa
azt, amit a tenyérjóstól vár?
— Ehhez is nagyfokú intuitív
képesség kell, ami nem tanít¬
ható, de fejleszthető. Másrészt
rengeteg jel van, azt megje¬
gyezni nem könnyű, de ugyan-

1994*

KANIZSA - MAGAZIN

17







I )em;»L;".L' i-i
fini's /.oll.ín r.ij/.i
• A sztárságról, a hírnévről
sokat tud a közönség, de vol¬
tak-e az ön pályájának olyan
szakaszai, amelyekre nem szí¬
vesen emlékezik vissza?
- Nem volt ilyen. Engem
nagyon nehezen fogadott be
fiatal koromban a szakma,
éppen a könnyű műfaj miatt,
de a közönség győzött.
• Ha értékelni kellene a
pályafutását, mikor volt jobb
színpadon lenni: régen, a
közelmúltban vagy manap¬
ság?
- Én mindig szerettem,
mert színpadon mindig jó
lenni. ^
• Es az ország hivatalos
fele mikor becsülte meg, is¬
merte el jobban a művésze¬
ket?
- A kommunista állam töb¬
bet adott, véleményem szerint
ezzel is népszerűsíteni akarta
magát, mert egy népszerű
embernek kitüntetést adni, az
szimpatikussá teszi azokat is,
akik a díjakat adják. Ma min¬
denre van pénz és semmire
sincs, csak egymásra, ott a
Parlamentben. Azt rögtön
meg tudják állapítani, hogy
egymásnak mennyit adjanak,
azok a jelek mást és mást je¬lentenek az egyes embereken. Két egyforma tenyér nincs, de két egyforma vonal lehet, de mást jelent ha férfié és mást ha nőé. A tenyér vonalai változ¬nak is, ha valaki elveszti az egyik lábát, akkor a tenyér vo¬nalai közül is eltűnik egy. Csak a fő vonalak örökösek, azok, amelyek velünk szülei¬nek, ez általában a négy fővo¬nal. A mellékvonalak később alakulnak ki, és el is tűnhetnek bizonyos hatásra.
- Számomra a radioesztézia
a legtitokzatosabb azok közül,
amit ön művel. Mit takar ez
pontosan?
- Két varázspálcával dolgo¬
zom, egyrészt mérem a Földet
behálózó Ilartman-sugárzást,
ennek vannak bizonyos ártal¬
mai, és például a rák egyik
okaként tartják számon...
- Erre vonatkozik az, hogy
toljuk el az ágyunkat valahon-
nét, mert káros sugarak hatása
alatt vagyunk?
- Igen, ez az. De ezzel a pál¬
cával tudom mérni az aurát is.
Az embernek hét aurája van, a
legbelső ezek közül az egész¬
ség aurája, a legkülsőt pedig
én úgy hívom, hogy a szemé¬
lyiség kisugárzása.
- Ha a betegségeket nézzük,
ahol a kór jelentkezik, ott lyuk
van az egészségaurán?
- Igen, és ez az én varázs¬
pálcámon úgy jelentkezik,

és valljuk be, nem spórolnak, de úgy látom, a művészetet nem pártfogolják. Egyre in¬kább elveszik a színházaktól a szubvenciót, pedig a kultú¬rára, könyvkiadásra, zenére mindig kell pénzt adni, mert kultúra nélkül nem nemzet a nemzet. Nagyon jól tudjuk, hogy a mi országunkban egy színház sem tudja eltartani magát, mert olyan magasak az előállítási árak, a fenntar¬tási költségek, olyan drága üzemeltetni egy épületet, fi¬zetni egy társulatot, hogy a drága belépőjegyek ellenére sem lehet elkerülni a veszte¬ségeket.
• Végezetül. Lesznek még spiccen ebben az országban a vörösök?
- Remélem, hogy nem, csak én, ott fönn a színpadon. Legalábbis addig, amíg meg¬van a hajam. Nem akarjuk mi vissza azt az időt, még akkor sem, ha azok azért elég sokat adtak. Ma tényleg szabadok vagyunk, csak sóherok, de na¬gyon. De reméljük, hogy a vö¬rösök - rajtam kívül - nem jönnek vissza többet.
-s -a
hogy a testtel párhuzamosan húzott pálca a kritikus helyen rámutat az emberre, feléje haj¬lik.
- Ha ez egyfajta diagnoszti¬
zálás, akkor az aura befoltozá¬
sával is foglalkozik?
- Sajnos nincs időm rá, de
ismerem az auraerősítés mód¬
szereit. Hozzá kell tennem,
hogy nem szeretnék abban a
színben feltűnni, hogy valakit
pótolni tudnék. Helyére kell
tenni ezeket a „tudományokat".
Ha a vesszőm megmutatja,
hogy valakinek beteg a szíve,
azért el kell menni az orvos¬
hoz, hiszen én azt nem tudom
megmondani, hogy konkrétan
mi a baja.

- A boszorkányságot főleg
nőknek tulajdonítják, ön férfi
létére kilóg a sorból?
- A valóság és a képzelet
teljesen más dolog. Egysze¬
rűbb egy kampósorrú, kusza
hajú, szemölcsös öregasszonyt
kikiáltani boszorkánynak, de a
külső jegyek nem meghatáro¬
zóak.
- A Boszorkányszövetségnek
van valamilyen jelképe?
- Egy boszorkányfej, amely
ötágú - nem vörös! - csillagot
vesz föl. Az öt ág a föld alatti,
a földi és a föld feletti világok¬
nak az egységességét, harmóniá¬
ját jelképezi. Egy okkult motí¬
vum, amit az ősi indiánoktól
kezdve sok kultúra használt.
-s -a

;. Kálmán, már megint s/ökóson tűröd a IVjod'.'
<i\oi)ií_V Kálmán nij/.a
Helyzet van. Vagy rájössz, ho<.;v' foj>t<ik e JUT cl a
aj/.a
őseid, vajjy élion döjjlcsz...
:■ Gyöngy Kálnián

18 KANIZSA - HÍREK


Csökken a táppénz - nö a/ ellenőrzés
A január elején életbe lépett új táppénzjogszabályok értelmében a betegállomány első harminc napjára a fizetés 70 százaléka, az azt követő időszakra 75 százalékos táppénz jár. A változás kedvezőtlen helyzetbe hozza az amúgy sem egészséges munkavállalókat, ugyan¬akkor a szakemberek szerint nem eredményez jelentős megtakarítást a Társadalombiztosításnak. A Tb. a kiadások csökkentésére új táppén¬zellenőrzési rendszert kíván életre hívni, de ennek részleteiről még nincs információnk. A munkáltatók is javaslatot tettek a táppénz¬visszaélések „kezelésére", azt szeretnék elérni, hogy kérésükre az Or¬szágos Egészségbiztosítási Pénztár egy orvos szakembere felülvizsgálja a táppénzen levőt a keresőképtelenség 28. napját követően. A szakem¬bernek jogában állna továbbra is fenntartani a táppénzes állományt, de meg is szüntetheti azt. Természetesen, ha a beteg, illetve kezelőorvosa nem ért egyeí a szakorvosi vizsgálattal, fellebbezési joggal élhet -mondja a tervezet, ám a helyi szintű megvalósításáról a nagykanizsai szakemberek érdemi felvilágosítást még nem tudtak adni.
- dukát -
BARCZI GÉZA MEGYEI HELYESÍRÁSI VERSENY
Közös kiállítás
a Zsigmondy
Galériában
Január 17-én Horváth Krisztina nyitotta meg azt a kiállítást, melynek kere¬tében Stamler Lajos és Kovács Katalin alkotásai¬val találkozhatnak a kép¬zőművészet iránt érdeklő¬dők. A Zsigmondy Galé¬riában és a Hely klub bar¬langjában látható festmé¬nyek, furcsa hulladék-mű¬vek alkotói tanári munká¬juk mellett készítik műve¬iket. Kovács Katalin saját kezűleg készített, merített papírra fest képeket, Stamler pedig így véleke¬dik művészete lényegéről: „Mindig nehezen boldo¬gultam a tárgyakkal. Az iskolában bazárosnak csú¬foltak. A diagnózis, azt hiszem, helyes volt, már akkor sem tudtam „kidob¬ni". Mindent gyűjtöttem. Amióta képzőművészettel foglalkozom, azokat a lo¬mokat próbálom előkotor¬ni, melyeket racionális kultúránk kidobott, kire¬kesztett, felszín alá nyo¬mott azért, mert korsze¬rűtlennek vélte őket."
Hogy mi lett a sok lom- |
ból? Mivel ér el sikereket |
a művész? Az újraalkotott |
valahavolt „végterméke- |
ket" megtekintve az ér- |
deklődok is választ kap- |
nak a kérdésekre. £
-s-a |
Itt a farsang, áll a bál...
A vízkereszttől hamvazó¬szerdáig terjedő időszak a farsang, a telet, a hideget, a sötétséget legyőző öröm¬ünnep. Több, mint valószí¬nű, hogy a név és a szokás is Nyugatról került a ma¬gyarsághoz. A vígságokat -olaszosan a karneváli for¬gatagot - az egyház tiltot¬ta, sőt bizonyos időszakban egyenesen üldözte. Zala megyében a bálozó vígalom mellett a maskarázás (álar¬cosok kopogtattak be a há¬zakba) és a rönkhúzás (le¬gények csúfolódtak az el nem kelt lányokkal) volt a legjelesebb farsangi nép¬szokás.
B.

Eredményes licit
Gazdára lelt a január 19-i nyilvános versenytárgyaláson a Kinizsi utca 21. szám alatti önkormányzati ingatlan. A kettőegész-kettőtized millió forintos kikiáltási árnál jóval magasabb összegért, 4,1 millió forintért nyerte el az ismeret¬len licitáló a lakóház, illetve kereskedelmi létesítmény épí¬tésére alkalmas ingatlan tulaj¬donjogát.
- k -
Január 21-én Nagykanizsán a Hunyadi-iskolában rendezték meg - születésének 100. évfor¬dulója tiszteletére - a Bárczi Gé¬za nyelvészről elnevezett megyei helyesírási versenyt.
Vizsy Pál, a Zala Megyei Pe¬dagógiai Intézet munkatársa jó kezdeményezésnek ítélte meg azt a tényt, hogy az iskola anyanyel¬vi munkaközössége kilépve a he¬lyi keretekből, otthont adott en¬nek a versenynek. Mivel az em¬beri műveltségnek egyik megha¬tározója, fő jellemzője, nagy fe¬lelősség az írott szó, s jelentősek a gondok az írásbeli kifejező¬készséggel, mindent meg kell
Fiúk a játékteremben
Aprótermetü fiú célozza meg a Fő úton egy hónapja meg¬nyílt játékterem ajtaját. Dél¬után 2 óra van. Kíváncsiságból bekukkantok, hogy kik is barát¬koznak a „félkarú rablók" -kai. Az emeleti játékteremben 12-14 fiú elmerülten húzogatja az automata karokat. Könnyen megállapítható róluk, hogy nem a tanulmányi versenyek győzteseit látni itt. Novak Ro¬landnak százféle leendője is akadhatna, de saját állítása szerint ráér 4 órára hazamen¬ni, hogy az ősök otthon talál¬ják nyolcadikos fiúkat. A pénz az egyáltalán nem gond, erre mindig kerül valahonnan(l).
Péterfai Jánosné egy hónap¬ja üzemelteti a játéktermet. El¬mondása szerint a fiúk szolidan szórakoznak, semmilyen rend¬zavarás eddig nem történt. Vé¬gül is egy kis ügyességgel és 20 Ft induló összeggel bármed¬dig folytatható a játék.
Hogy ki hogyan fogja fel ezt
a játéktér tnesdii, arról megosz¬
lanak a vélemények. Az időn¬
kénti vagy 1-2 délutánra szóló
barátkozás az automatákkal va¬
lószínűleg nem lehet káros.
Csak a rászokás!
, Büki Erzsébet


tenniük az érdekelteknek, hogy erre a figyelmet felhívják. Ezért a Zala Megyei Pedagógiai Inté¬zet felkarolta a kezdeményezést, a versenyt az iskolával közösen hirdette meg, s a győztesek szá¬mára megteremtette a jutalmazás anyagi feltételeit.
Hederics Mártonná, az iskola anyanyelvi munkaközösségének vezetője összegezte a versenyki¬írás tapasztalatait. A megye összes általános iskolájába eljut¬tatták az előzetes feladatot, amely a maga nemében érdekes volt - újságokból, könyvekből, egyéb olvasmányok nyomán összegyűjtött nyelvhelyességi és
::::::^^
S/avaló- és pró/amondóverscnv
A HSMK fetnöttkiubja
adott otthont kt'ddon ilíliit.'ín a József Attila \crs- is prrt/a-tnondovriscnynck. \ im-igmí-rcttctcsri.1 harminc fiatal je¬lentkezett, akik XIX. és XX. századi irodalmi alkotásokat
Mint már hírül adtuk, a Zsigmondy-Winkler középisko¬la vendége volt a baskíriai Ufa egyetemi városának harmincta¬gú küldöttsége. A napi prog¬ram során különös érdeklődés¬sel járták be az iskola 1969-ben épült és azóta is folyama¬tosan bővülő gyakorlati oktató¬telepét. Jól felszerelt elméleti és gyakorlati oktatótermeiben történik az olaj- és gázipari szakemberképzés, a technikus¬továbbképzés és helyet ad kü¬lönféle hegesztői szakmák elsa¬játításához is. Parkjában az olaj- és lyukbefejező berende¬zések, a kútjavító berendezések mellett egy szilárd ásványkuta¬tó berendezés is segít a gya¬korlati tudnivalókban. Terveik¬ben szerepel a környezetvédel¬mi oktatás beindítása - első¬ként itt - Kanizsán.
Tóth Ferenc

helyesírási hibákat kellen bekül¬deni -, hiszen arra is késztette a gyerekeket, hogy figyelmesen olvassanak.
Az 5-6. osztályosok korcso¬portjában 9 iskolából 18 pályá¬zat, a 7-8. osztályosokból pedig 17 iskolából 39 pályamű érkezett be. Az elődöntő után a pályá¬zóknak mintegy fele részt vehe¬tett a megyei döntőn.
Győztesek:
5-6. osztály: I. Sümeghy Bor¬bála (Zalaegerszeg, Kilián). II. Somogyi Katalin (Pusztamagya-ród). III. Sági Alexandra (Zala¬egerszeg, Kilián).
7-8. osztály: I. Cserti Zsófia (Nagykanizsa, Körösi). II. Hen-czi Anita (Pacsa). III. Bikali Bernadett (Zalaegerszeg, Kilián).
B. E.
adtak elit. A háromtagú /süri - Hámori Zsoltné (Uatttnány-(jimna/.iiiin), IV-h IMI (\1c/ö-sjimna/iuml os livdo Csaba, Ruriiioti-dfjas verMiimuló -s/erint a legjobb tcljrsftmOnyt Horváth Hermina njiíjtolta. Második hulyivrtt lett (zakó János, a harmadik helyet pe¬dig líajnr Veronika im-rte ti. ■S -S

1994. január 28.

J KANIZSA - TÁMOGATÓK )

A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:


iltvai
1949

Az új évben,
megújuló lendülettel,
kulturált kiszolgálással,
nagy áruválasztékkal
várjuk tisztelt
vásárlóinkat
a GRÁCIA
ÜZLETHÁZHOZ.

Nagykanizsa, Eötvös tér 28.


Július Meinl,






REKLÁMOK ELHELYEZÉSÉRE HELYET BIZTOSÍTUNK
A NAGYKANIZSAI
FEDETTUSZODÁBAN.
A DÍJAT MEGÁLLAPODÁS
SZERINT SZÁMOLJUK FEL.
Dél-Zalai Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat

A KANIZSA
DOMUS
ÁRUHÁZBAN EGY NAPIG






KANIZSA
TREND KFT

KANIZSA Trend
az életre való bútorok gyártója.
Érdeklődésüket a 93/313-106-os telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Szemere u. 4. alatt az értékesítésnél várjuk.


KÖZÉPDUNÁNTÚU GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.



Nagykanizsa
Megyei
Jogú Város
Önkormányzata
LEGYEN A PARTNERÜNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését,
adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést,
belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást -,
oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Tel./fax: (93) 310-461 Wcstcl: (60) 399-196

NÁLUNK BIZTOSAN NYER, HA RENDEL!
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ
8800 NAGYKANIZSA Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279


ELEKTRON IRODAGÉP
Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.

Számítógépek, perifériák,
telefonok, telefonrendszerek,
telefaxok, irodagépek,
pénztárgépek, irodatechnikai berendezések
széles választéka és garanciális szervizelése.
BEVEZETŐ ÁRAK TARTÓSAN!
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 3. Telefon/fax: (93) 312-470

20 KANIZSA - AJÁNLÓ Illlllilill TH

GYURIK IRÉN:
Noé galambja vagy
Papírtekercs nyaklánc a szél csipkézett ingoványán homokgyongy nesztelen fiié/ mo mi vet rá/.ó orkánján
siírílctt vérhab bugyog fel a/ éj kopolt)úján szivárvány farkú kakas kel karco.s hangú hajnal pirkadtán
figyellek jól ahogy hajolsz tegnapból a mába ahogy harang kötél fonatot s/oríts/. húsodhoz dermedve
zátonyra csoszog a l.ibacl fut tetején a hab törzseknek csont szarvaira te Noé galambja vágj


KfíNIZSfl MCÍSOR
JANUÁR 29. SZOMBAT
19 óra: „Messze-messze"
- Latin-amerikai est a HELY klubban
19.30 óra: Jótékonysági bál a HEK-ben
Apolló mozi: 14.30 óra: Az erdő kapitánya '
16, 18, 20 óra: Zsarulesen 2. Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Idétlen időkig
20.15 óra: Popsi vizit
KANIZSA TV: 8-12 óra: ATV.Víkend magazin 12-16 óra: Happy End Magazin 16-20 óra: ÁTV Ifjúsági Magazin (ism.) ■20-24 óra: ATV Víkend (ism.) 24-03 óra: ATV Night show
JANUÁR 30. VASÁRNAP
Apolló mozi: 14.30 óra: Az erdő kapitánya 16, 18, 20 óra: Zsarulesen 2.
Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Idétlen időkig 20.15 óra: Popsi vizit
KANIZSA TV: 12-16 óra: TV plusz Magazin
JANUÁR 31. HÉTFŐ




Farkas 7MI/S;> rajza
BECK TAMÁS:
Krízisben
hogy az olvadó napsugár
ne játsszon az alkony) s/éllel
s a bárányok a /oldcil'í réteken
- ugye, legelhetnek szépen -
meg lefessék az cg keres/ts/ínet
ó jajgass te úr te szép
horogd ki a disznók sors/agat
hogy bányákra hulló leheletfinom
égszínkék éter iisse át
a csöndbe torkolló bcfulledt átkokat
- a fennakadt sikoltás zaját

19 óra: Szentivánéji álom (Zalaszentivánéji álom)
- vígjáték a HSMK-ban Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: Bérgyilkosnő Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Schwarzenegger:
Az utolsó akcióhős 20.15 óra: Popsi vizit KANIZSA TV: 18-19 óra: A hétvége sportja
FEBRUÁR i. KSÉ)Í>
Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: A bérgyilkosnő Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Schwarzenegger:
Az utolsó akcióhős 20.15 óra: Popsi vizit
KANIZSA TV: 12-13 óra: A hétvége sportja (ism.) 19-23 óra: SZÍV TV magazin 1.
10 és 13 óra: Itt a farsang, áll a bál...
- a PÓKER Együttes műsora a HSMK-ban Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: A bérgyilkosnő Sjúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Schwarzenegger:
Az utolsó akcióhős 20.15 óra: Popsi vizit KANIZSA TV: 8-12 óra: SZÍV TV magazin I. (ism.)
18-19 óra: SZÍV TV magazin II. - első rész 19-20 óra: Kanizsa TV - heti magazin 20-23 óra: SZÍV TV magazin II. - második r.
ÉFEBRUÁR 3.
13.30 és 15 óra: Musica Antiqua Együttes koncertje
a HSMK-ban
Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: A szökevény Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Live show
20.15 óra: Washingtoni esetek KANIZSA TV: 8-12 óra: SZÍV TV magazin II. (ism.)
12-13 óra: KANIZSA TV - heti mag. (ism.) 18 óra: IFI-torony
FEBRUÁR 4. PÉNTEK
16.30 óra: A DKG fennállásának 50 éves évfordulója
tiszteletére rendezett képzőművészeti gyűjtemények kiállításának megnyitója az Erkelben 19 óra: Barokk Zenei Estek III. - a HSMK-ban Apolló mozi: 16, 18, 20 óra: A szökevény Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Az első szerelem
20.15 óra: Washingtoni esetek KANIZSA TV: 12-13 óra: IFI-TORONY (ism.)
20-24 óra: ATV Ifjúsági Magazin
KflNIZSfl MCÍSOR

KANIZSA - AJANLO







ruinne
PÉCSI
STÚDIÓ
műsora
1994. január 31-től
február 4-ig,
hétfőtől péntekig.
Fogható 5.55-től 6.55-ig
a 873 kHz kh-on,
6.55-től 9.00-ig a 873 kHz
kh-on, valamint a 71,03
és 71,81 MHz URH-n,
hétfőtől péntekig. 5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig"
- zenés hírmagazin. Benne:
6.00 - Kossuth krónika. 6.15
- Dél-dunántúli krónika, regi¬
onális lapszemle. -6.30 - A
nemzetközi élet hírei (Kos¬
suth). 7.00 - Kossuth krónika.
7.15 - Dél-dunántúli krónika,
lapszemle. 7.30 - Közlekedési
információk. 8.00 - A nagy¬
világ és a régió hírei. 8.10 -
Hétköznapi történetek. Szer¬
kesztők: Németh Károly, Ko¬
vács Zoltán, Somogyvári Va¬
léria, Zsoldos László, Schwe-
ier Rita. 12-től 19.30-ig csak
a 873 kHz-es kh adón.
12.00-13.30 - Szerb nyelvű
nemzetiségű műsor. 13.30-
15.00 - Horvát nyelvű nemze¬
tiségű műsor. 15.00-16.00 -
„Dél-dunántúli magazin" - a
Pécsi Rádió közszolgálati mű¬
sora. Benne: 16.00-18.00 - A
„Pannónia Rádió" szolgáltató
és kereskedelmi műsora.'
18.00-19.30 - Regionális né¬
met anyanyelvű műsor, 19.30—
20.00 - „In der Mutterspra-
che" - az MR német anya¬
nyelvi műsora Pécsről. 20.00-
20.30 - „Na maternjem jezi-
ku" - az MR horvát anyanyel¬
vi műsora Pécsről. 20.30-
21.00 - „Na maternjem jezi-
ku" - az MR szerb anyanyelvi
műsora Pécsről.
FKBRUAR 5. SZOMBAT
9.00-11.00 - „Jó pihenést" *-Szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő:' Gungl László. 12-töl 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 -Szerb nyelvű nemzetiségi mű¬sor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - „Dél-dunántúli hírmagazin". A Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - „Pannónia Rádió"

szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regio¬nális német anyanyelvű mű¬sor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache". Az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na materin-jem jeziku". Az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na matern¬jem jeziku". Az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műso¬ra Pécsről.
FKBRUAR 6.
VASÁRNAP
8.30-10.00 „Vasárnapi maga¬zin" Szerkesztő: László Lajos. 12.00-13.30 Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 Horvát nyelvű nemzeti¬ségi műsor. 15.00-16.00 „Dél¬dunántúli magazin" - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: Zenés kívánságok. 16.00-18.00 A „Pannónia Rá¬dió" szolgáltató és kereskedel¬mi műsora. 18.00-19.00 Regi¬onális német nyelvű nemzeti¬ségi műsor. „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 Ma¬gyar nyelvű zenés sportmaga¬zin. Szerkesztő: Kovács Zol¬tán. 19.30-20.00 „In der Mut¬tersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 „Na maternjem jeziku" - az MR horvát nyel¬vű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.

UK HIT LIST
Heavy Rock/Metal
17. 01. 94.
1. (-) Bryan Adams-
Rod Stewart-Sting - Ali
For Lőve
2. (5.) Terrorvision -
My House
3. (-) Def Leppard -
Action
4. (3.) Pearl Jam - Da-
ughter
5. (2.) Meat Loaf - Bat
Out Of Hell
6. (1.) Meat Loaf - I'd
Do Anything For Lőve
7. (4.) Bryan Adams -
Please Forgive Me
8. (-) Cry Of Lőve -
Bad Thing
9. (6.) Nirvána - Rape
Me
10. (7.) Blind Melón -
No Rain
(P. G.)

MMR - Lendva URH 87,6 MHz és kh 648 kHz
Műsoridő - hétköznap 7.30-10.00 (csak l UH)
és 13.30-19.00
(UKH és középhullám);
vasárnap 12.00-19.00 óráig
HKTFŐ
13.45 Hangos képeslap Lenti¬ből, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, 15.05 Spojt és zene, 16.00 Hírek, 16.05 Új hét előtt, 16.30 Szia Pajtás, 17.00 Napi krónika, 17.20 Sport, 17.30 Könnyűzenei új¬donságok, 18.00 Hírek, 18.05 A mi vendégünk, 18.30 Ma¬gyarnóták-csárdások.
Musicanischa:
Vigadózenekar
Immár a harmadik, nem rockzenét játszó együttes ke¬rül e rovat hasábjaira. A Vi¬gadózenekart Kovács Tamás mutatta be nekünk.
- Ez egy öttagú tánczene¬kar, most voltunk tízévesek. A HEK-ben van próbalehető¬ségünk, nosztalgiazenét ját¬szunk. A felállás: Ernszt Ka¬talin - ének, Nemere László
- gitár, Pálffy Attila (Csöke)
- billentyűk, Vukics László -
dob, s jómagam, Kovács Ta¬
más - basszusgitár. Többszáz
dalnyi repertoárunk főleg
nosztalgiazenékből áll, de a
régi standar-ek mellett mo¬
dern slágereket, diszkót, dél¬
amerikai zenét is játszunk.
Falvakba nem járunk, öregek
vagyunk már a cuccoláshoz.
4000 Ft/fő a díjunk, de na¬
gyon drága szerelésünk van,
és ez nekünk nem létkérdés.
Hobbyból zenélünk. Egy kül¬
földi kapcsolat révén öt évig
jártunk ki Svájcba zenélni, de
belefáradtunk. Ma már főleg
csak Kanizsán játszunk. A
HÉK-ben havi egy alkalom¬
mal Vigadó estet tartunk. A
forgatókönyv hasonló a Nosz¬
talgiazenekar estjeihez: 1-1,5
órás műsor fővárosi művé¬
szekkel, ■ vacsora, aztán
„ereszd el a hajamat" kb. haj¬
nali 2-ig. Minden estünkön
teltház van, kialakult a törzs¬
közönségünk, és egyre több
fiatal jár a bulijainkra.
Hosszú

13.45 Hangos képeslap Szent¬gotthárdról, 14.00 Hírek,
14.4 A mai nap, 15.00 Hírek,
15.4 Tini express, 16.00 Hí¬
rek, 16.05 Barangolások,
17.00 Napi krónika, 17.20
Sport, 17.30 Zenegép, 18.00
Hírek, 18.05 Gazdasági moza¬
ik, 18.30 Magyarnóták-csárdá¬
sok.
SZKRUA
13.45 Hangos képeslap Szom¬bathelyről, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, 15.05 Vendégünk a BBC (válogatás a BBC műsoraiból), 16.00 Hí¬rek, 16.05 önök kérték, 17.00 Napi krónika, 17.20 Sport, 17.30 Lemez-múzeum, 18.00 Hírek, 18.05 Hobbi sarok, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
CSlTORTOK
13.45 Hangos képeslap Zala¬egerszegről, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, ■ 15.15 Tájak, korszakok, embe¬rek, 15.30 Tulipános láda, 16.00 Hírek, 16.05 Kulturális figyelő, 16.30 Ezüst és arany - közkedvelt operettrészletek, 17.00 Napi krónika, 17.20 Sport, 17.30 Megkérdeztük, 18.00 Hírek, 18.05 Falujárás, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
13.45 Hangos képeslap Buda¬pestről, 14.00 Hírek, 14.05 A mai nap, 15.00 Hírek, 15.05 Hétvégi zenés útmutató, 16.00 Hírek, 16.05 Slágerlista, 17.00 Napi krónika, 17.20 Sport, 17.30 Zenés találós kérdés, 18.00 Hírek, 18.05 Vendég¬szerkesztő - Völgyi Ferenc, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
SZOMBAT
13.30 Műsorismertetés, 13.45 Hangos képeslap Nagykanizsá¬ról, 14.00 Hírek, 14.05 Mai nap (vagy Zenés jókívánsá¬gok), 15.00 Hírek, 15.05 Hét¬végi randevú - fiatalok zenés híradója, 16.00 Hírek, 16.15 Egészségügyi műsor, 16.45 Autósoknak, 17.00 Napi króni¬ka, 17.20 Sport, 17.30 Anya¬nyelvi őrjárat, 18.00 Hírek, 18.05 Mezőgazdasági műsor, 18.30 Magyarnóták-csárdások.
VASÁRNAP
12.00 Vasárnapi koktél, 13.00 Vasárnaptól vasárnapig a nem¬zetiségi politikában, 14.00 Muzsikaszó-jókívánság, 17.00 Hírek, 17.20 Sport, 17.30 Ho¬roszkóp, 18-.00 Magyarnóták¬csárdások, 18.45 Hírek, sport¬eredmények.

KANIZSA - Mit szól hozzá? ]

1994. január 28.




Mit szól hozzá?
HOGY FELEMELTEK A GYÓGYSZEREK ÁRÁT?
Segít is, meg büntet is
Sajtótájékoztató a munkaügyi központban
Dr. Végh Jánosné vezető szakgyógyszerész („Fagyöngy" Bt. magángyógyszertár): „Az 1994. január 1-től bevezetett gyógyszeráremelés az egész gyógyszerkészletre vetítve át¬lagosan mintegy 12 százalé¬kos. A külföldi gyógyszerek fogyasztói ára lényegesen nem változott, a magyar készítmé¬nyeknél azonban jelentős az áremelkedés.
Mi az, amit a betegek mégis nagyon megéreznek, amit na¬ponta tapasztalunk a patiká¬ban? Az Egészségbiztosítási Pénztár jelentősen csökkentet¬te támogatását, különösen a külföldi gyógyszerek esetében, amelyek egyébként is nagyon drágák. Ezért a betegek által fizetett térítési díj is magas ezeknél. Egyes külföldi gyógyszerek támogatása 80 százalékról 50 százalékra, né¬hány gyógyszer társada¬lombiztosítási támogatása pe¬dig 95 százalékról 80 száza¬lékra csökkent. A magyar ké-
Kiss Ambrus megyei igazgató és vezető munkatársai számoltak be a múlt évi adatok birtokában arról, hogyan alakult a munkanélküliség, s miként segítettek enyhíteni az ál¬lásukat elveszték helyzetén.
Immáron 177 munkáltatóval -főképp önkormányzatokkal - ke¬rültek kapcsolatba, s a 25 ezer munkanélküliből mintegy félezer¬nek sikerült is hosszabb-rövidebb ideig tartó elfoglaltságot találni. Hogy mennyiért, arról nem szólt a történet, de sejthető, hogy a ko¬rábbi jövedelmük töredékét vihet¬ték csak haza. a korábbival azonos fizetési kötelezettségük kiegyenlí¬tésére. A tartósan munka nélkül levők közül 570-en találtak ma¬guknak állást a hivatal közvetíté¬sével a 400 olyan munkanélkülin kívül, akit vállalkozáshoz segítettek Kiss úrék. Ezek többsége kényszer¬vállalkozó, s igen alacsony jövedel¬mezőséggel működik.
Vannak, persze, akik a járandó¬ságot is kapják, s a létküszöb -9000 forint - erejéig külön is ke¬resnek, jogszerűen. Mások fekete¬munkára vállalkoznak, s ezt a vál¬lalkozók is jó néven veszik, hi¬szen mentesülnek egy csomó kö¬telezettség alól. Amíg a hatósági jogkörrel fölruházott ellenőrök

szítmények közül több gyógy¬szer támogatása teljesen meg¬szűnt! Tehát az áremelkedés nagy részét a társadalombiz¬tosítási támogatás jelentős csökkenése okozta.
Továbbra is megmaradt, sőt bővült azoknak a gyógysze¬reknek köre, amelyeket a sú¬lyos és hosszantartó betegsé¬gekben szenvedő betegek térí¬tésmentesen kapják. Ezeknek a gyógyszereknek jelentős ré¬sze drága nyugati importból származik. Azok a betegek, akik közgyógyellátásra jogo¬sultak - így például a nyug¬díjasok, nagycsaládosok -, azok a gyógyszerek nagy ré¬széért szintén nem fizetnek.
Szeretném még elmondani, hogy vannak ugyanarra a be¬tegségre olcsóbb, illetve drá¬gább gyógyszerek. Az utób¬biak a nyugati készítmények. Régebben a gyógyszerek ol¬csóbbak voltak a patikákban, mert az előállítási költségek nagy részét az állam vállalta
meg nem csípik őket. Tavaly 1336 alkalommal 6700 személyt ellen¬őriztek. Érkezett 251 lakossági be¬jelentés. A szabálysértőktől - a munkáltatóktól - 3 millió 216 ezer forint visszafizetést könyvel¬hettek el a munkaügyi hivatalban, s 13,4 millió forintot nem kaptak meg a szabályszegők. Ugyanis a hivatal számottevő összeggel segí¬ti a munkahelyteremtést. Bár nem könnyű rajtakapni feketemunkán a munkanélkülieket, s azt még ne¬hezebb, hogy mennyi pénzre tesz¬nek így szert, hiszen az így zseb¬ből zsebbe vándorol, mégis 181 esetben sikerült a lehetetlen. Meg¬esett, hogy például kisbusszal Ausztriába jártak át.
A megyei munkaügyi hivatal te¬hát segít, ám ha kell, büntet.
F. Gy.
MEZŐGAZDÁK KAMPÁNYHÁLJA
Derűs lKinnui.ilu bálon ke-riniitfk-lorogtak ininUut 300-an a /.UacmT s/r);i Balaton s/íiIlubiH) Senvi Miklós zenijé¬re .1/ A^rars/metset: tájijai, ta-nicgaloi cs ors/agg>ülesi kcp-

magára. A romló gazdasági helyzet és a felfelé kúszó inf¬láció sajnos ezt a helyzetet idézte elő. Tény, hogy a gyógyszerek mai árához viszo¬nyítva a dolgozók, a nyugdí¬jasok jövedelme, a munkanél¬küliek járadéka, illetve segé¬lye alacsony. Bár a tömeges gyógyszervásárlás csökkent, még mindig jelentős az orvosi javallat nélküli - sokszor fe¬lesleges kiadást okozó gyógyszerszedés."
Németh Gyuláné, Kazanlak krt. 1. sz. alatti lakos: „Egye¬dül élek. Már hetek óta beteg¬állományban vagyok. A gyógyszerek állandó emelke¬dését minden érintett, így én is erősen megérzem kis fize¬tésemből. A béremelések saj¬nos nincsenek arányban az ár¬emelésekkel, s így életszínvo¬nalam folyamatosan és jelen¬tősen csökken! Vajon ki állítja már meg ezt a kétségbeejtő folyamatot?"
Fitos Attiláné vezető
gyógyszerész (Csengery úti
gyógyszertár): „Valójában
nem volt nagy áremelés, ugyanis főleg a gyógyszerek térítési díját változtatták meg. Amikor elvégeztük az évvégi készletfelvételt, a gyógyszerek átértékelésénél ez nem jelen¬tett túl magas összeget, vi¬szont a társadalombiztosítási támogatás csökkenése miatt a betegek január 1-től három¬négyszeres áron juthatnak egyes gyógyszerekhez. A plusz terhek tehát a betegeket sújtják, amelyek átlag húsz-
- Állatkedvelők kiállítása. Ismét szép számú közönség látogatta meg az Erkel Ferenc Művelődési Házban a galamb- és díszállat-kiállítást. Az apró jószágok gyermek és felnőtt kedvelői az elmúlt héten pén- tektől vasárnapig tekinthették meg a ketreceikben bemutatott kedves kis állatkákat.
-ri
viselftjeloltjei - kn/tuk a naf>>-
kani/sai incrnok-tanar Johan-
nide\; hl\un - természetesen a
lt>lrsi'>j>(k társaságában. A tenv-
l<S>es <irs/.ii!j!\ul(>si kötelek ko-
/ul dr. S/iguthv Ist\.«n
KS/1)N7.I liiltiillc cl a szombat
estet jaiui.it 22-on ajirars/im-t-
segi kőiben. — i —

harminc százalékos többletkia¬dást jelentenek a gyógyszerek¬re szorulóknak."
Műik Ferencné szakasszisz¬tens: „A betegek jelentős ré¬szét mi asszisztensek szolgál¬juk ki. Január 1. utáni hangu¬latukról jobb nem beszélni! Itt döbbennek rá azokra az ár¬emelkedésekre, amelyekkel nem számoltak. Az elmúlt he¬tekben volt számos olyan idős betegünk, akit a korábbihoz viszonyított többszörös ár vá¬ratlanul ért, és ezért kénytelen volt hazamenni a hiányzó pén¬zért. Nem is egy akut - lázas, influenzás - beteg fizet mos¬tanában egy-egy alkalommal ezer forint felett."
R. János nyugdíjas, Sugár úti lakos beteg nővérének vá¬sárolt gyógyszert: „Undorító¬nak, a szegény és az öreg em¬berek kiszipolyozásának tar¬tom a gyógyszerek és egyéb árak szinte menetrend szerin¬ti emelését. Mást nem mon-.dok."
N. Ferenc technikus, északi városrészi lakos: „Fantaszti¬kus, amit a volt pártállam ha¬talomban és egyéb pozíciók¬ban maradt emberei művelnek Budapesten. Kérem szépen, én ' most rátapintok az igazságra: többek között a gyakori és je¬lentős áremelkedésekkel benne a gyógyszerek árának újabb felemelésével is - a la¬kosság idegeinek felborzolásá-val összhangoltan, tudatosan készítik elő a baloldal idei vá¬lasztási győzelmét. S mindezt a jelenlegi kormánykoalíció¬ban lévő, a gazdasághoz nem értő történészek, jogászok, ta¬nárok stb. ölbe tett kézzel és bekötött szemmel érthetetle¬nül, nevetségesen eltűrik! Ha én lennék a miniszterelnök, azonnal befagyasztanám a közszükségleti cikkek - benne a gyógyszerek - árait!"
T. I.
Megerősített jelöltek
A zalai szocialisták szomba¬ton, 22-én tartották meg azt a küldöttgyűlésüket, amelyen vég¬legesítették országgyűlési kép¬viselőjelöltjüket. Egyéniként indul a lapunkban már bemu¬tatott Göndör István üzemgaz¬dász, tudtuk meg a sajtótájé¬koztatón, az ő neve áll a má¬sodik helyen. Az elsőn a nem zalai Pál László MSZP-s or¬szággyűlési képviselő. Ugyan¬csak szerepel a jelöltek jegy¬zékén a Kanizsa újságban be¬mutatott Hász György, Török Tímea, Traub Zsolt és Szabó József is.
F.

1994.

28.

KANIZSA - Mit szól hozzá? )

23




A TIT hagyományai és újdonságai
Ismeretterjesztés, képzés új helyzetben
Mikor lehet saját színháza Kanizsának?
Rendeződnek a sorok a Liga szakszervezetnél!?
Az elmúlt év végén, majd január hó elején belviszály alakult ki a Liga Szakszervezet központi vezetésénél. Ismeretes, hogy Kalmár Béla alelnök lemondását őry Csaba elnök és Gaskó István alelnök felfüggesztése követte.
Az események közvetlen, aktív részese volt Nemes Lajos, a Liga Tanács tagja, a Dél-Zalai Szövetség szervezési ügyvivője, aki így tájékoztatott az eseményekről:
- A Liga Tanács január 10-i ülésén döntött arról, hogy 21-én választmányi ülést kell tartani. Ezen két 28 'fős táborra oszlottak a nézetek független szakszervezetünk jövőjéről. Január 22-én rend¬kívüli küldöttgyűlésre került sor ismét a fővárosban, amelyen tíz fő dél-zalai küldött is részt vett. Ezen az elnökség és a tanács tagjai lemondtak. A küldöttgyűlésen a 266 fő teljes létszámból 143 mandátumot regisztrállak. A küldöltek arról döntöttek, hogy április 23-án tisztújító közgyűlésre kerül sor, s addig héttagú ideiglenes válságmenedzselő elnökség irányítja és képviseli a Liga Szakszer¬vezetet, amelynek tagja Hadházy Ágnes, Selmeczy György, Kovács János, Kosda Béla, Mészáros János Tibor, Szakács Péter és Harth Tamás lett - mondta.
Megtudtuk, hogy az április 23-i újabb küldöttgyűlés előkészíté¬sére kilenctagú bizottságot választottak, amelynek tagja lett a nagy¬kanizsai Nemes Lajos is. A két testület - amely túlsúlyban fővárosi és ágazati képviselőkből áll — feladata lesz a program, a szerve¬zetépítési modell és a személyi javaslatok előterjesztése.
A január 20-22-i összejöveteleken nem került szóba a területi szolgáltató központok sorsa, s így megalakításuk továbbra is kér¬déses.
A „LIGA-vihar" nem okozott működést befolyásoló fennakadást a kanizsai székhelyű Dél-Zalai Szövetség tevékenységében, ahol zavartalanul folyik a megszokott munka.
(tl-nyi)
Nagykanizsa színházi életének színtere - a régi városi művelő¬dési ház után - immár 18 éve a Hevesi Sándor Művelődési Központ. Itt kerestük fel a város kulturális központját irányító Papp Ferenc igazgatót, akit ar¬ról faggattunk, hogy milyen perspektívát lát a tekintetben, hogy a közel 60 ezer lakosú me¬gyei jogú városnak és a mintegy 50-60 ezer embert magában fog¬laló több mint félszáz városkör¬nyéki településnek lehet-e valaha önálló színi társulata, színháza? A fogas kérdés feltevésére az adott apropót, hogy a városban és térségében kedvező hagyomá¬nyai vannak a színházi életnek, azaz a lakosság kedveli, majd¬hogynem rajong a különböző műfajú színházi rendezvények iránt.
- A HSMK-ban már hosszú
évek óla színvonalas, tartalmas
és élénk színházi tevékenység fo¬
lyik. Falaink között meghatározó
színházi társulat a zalaegerszegi
Hevesi Sándor Színház és a ka¬
posvári Csiky Gergely Színház,
az utóbbi két esztendőben azon¬
ban a veszprémi Petőfi Sándor
Színházat is sikerült intézmé¬
nyünknek megnyerni. A színházi
bérleti előadásokat jól egészítik
ki más hasonló jellegit színházi
rendezvények, így a nyaranta
szervezett Bazár Udvari Zenei
Estek, avagy a Sztárok a pódiu¬
mon című előadás-sorozat.
Mindezek mellett jelentősnek tar¬
tom, hogy évente két-három al¬
kalommal néhány fővárosi szín¬
ház - például a „József Attila"
és a „Nemzeti" - is fellép tár¬
sulatával, s a színházzal rokon,
neves Győri Balettel is kialakult
kapcsolataink vannak. Szólnom
kell még egyéb városi rendezvé¬
nyekről is, amelyekbe a szóra¬
koztatás kapcsán beépült a szín¬
ház is. Az elmúlt években ilyenek
voltak a Kanizsai Napok és a
Kanizsai Sörfesztivál kulturális
programjai - mondta bevezető¬
ül.
Az igazgató hangsúlyozta, hogy a színházszerető - egyre jobban fiatalodó - kanizsai törzsközönséget jól egészítik ki a dél-zalai és a nyugat-somogyi települések látogatói is, akik mintegy 15 százalékos arányban foglalnak helyet a nézőtéren.
- Nagy figyelemmel kísérem a
kanizsai Helyőrségi Klubban
másfél éve működő népszerű szí¬
nitanodát és kíváncsian várom,
hogy a Budapesti HangÁr Hang-
m&vészeti és Oktatási Központ
vidéki terjeszkedése városunkban
kedvező irányba forduljon. Ezek
alapjai lehetnek egy később
szerveződő, a gazdasági-pénz¬
ügyi helyzet jobbrafordulásától

nagyban függő saját városi szí¬nitársulat, illetve színház megva¬lósításának, amelyet a Soproni Petőfi Sándor Színházhoz ha¬sonló, rendezők és színészek al¬kalmi szerződtetésével működő színház előzne meg. Ezek idejét én az ezredforduló tájára, illetve az azt követő első évekre gon¬dolom - jelentette ki, majd így folytatta:
- Mindezek kiforrása előtt azonban szeretnénk tovább bőví¬teni színházi repertoárunkat. A Csónakázó-tónál lévő sziget nyu¬gati részén kialakíthatónak tar¬tok egy olyan színházi teret, ahol két-háromszáz néző elhelye¬zésére lenne lehetőség egy mobil színpad körül. A kanizsai „CSÓ-TÓ SZÍNHÁZ"-ban nyaranta négy-öt szabadtéri előadás meg¬tartására látok lehetőséget. Erre az erdei színházi gyakorlattal rendelkező zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház biztos közremű¬ködő lehetne, de a kaposvári, veszprémi, avagy más hazai tár¬sulatok is felléphetnének. Akár már jövőre is... Itt már bemu¬tatkozhatna a kanizsai városi színház megvalósításánál is szó¬ba jöhető színitanoda és színi¬akadémia növendékeinek amatör társulata!
Tihanyi István

A Tudományos Ismeretterjesz¬tő Társulat tevékenysége és le¬hetőségei is megváltoztak a mai felbolydult világban. A rend¬szerváltozást követő új gazdasá¬gi helyzet a kultúra és a képzés számára is új feltételeket terem¬tett. Az országszerte rohamosan terjeszkedő oktatási-képzési ma¬gánszektor, az ilyesfajta igé¬nyekből jó üzletet kovácsoló vállalkozói réteg olyan kihívást jelentett a TIT számára, melynek megfelelni csak akkor tudnak, ha a felmerülő új kívánalmak is¬meretében a saját kínálatukat bő¬víteni tudják.
Horváthné Polai Mária, a TIT nagykanizsai szervezetének tit¬kára szerint a piaci viszonyok beszűrődése elsősorban azon ér¬ződik, hogy a vékonyabb pénz¬tárcával a zsebben mindenki job¬ban meggondolja, hogy mire költsön. Az ismeretszerzés bi¬zony ez esetben legtöbbször a rangsor hátsó részén foglal he¬lyet, kevés azoknak a száma, akik nem a munkájukhoz kap¬csolódó, kötelezően elvégzendő tanfolyamaik iránt érdeklődnek. A nyelvtanulás iránt érdeklődők ma már válogathatnak a külön-

böző kft.-k, gmk.-k, magántaná-■ rok között, ezért a TIT szerve¬zésében folyó nyelvoktatáson az utóbbi időben kevesebben vesz¬nek részt, pedig árban ez keve¬sebbet jelent a magánszektor kí¬nálatánál. A munkanélküliség je¬lentkezésével a képesítést adó tanfolyamok és az átképző tan¬folyamok szervezésénél figye¬lembe kell venni a gazdálkodó szervezetek munkaerő-felvevőké¬pességét, hiszen csak akkor ér¬demes valakinek tudása birtoká¬ban valamiről „papírt" szereznie, ha azt hasznosítani is tudja, munkahelyet talál vagy vállalko¬zásba kezdhet. Meg is nőtt az érdeklődés a fizikai foglalkozá¬sokra képesítő betanító jellegű tanfolyamok iránt, a Megyei Munkaügyi Központtal való jó gyakorlati kapcsolatuknak kö¬szönhetően, egyre többen sajátí¬tanak el olyan ismereteket, ame¬lyek egzisztenciálisan is haszno¬sak lehetnek.
A fizikai foglalkozások mel¬lett nem feledkezett meg a TIT a különböző vezetőképző, számí¬tástechnikai vagy a vállalkozókat segítő tanfolyamokról sem, nagy sikerrel indult meg Kanizsán is a pénz- és vámügyi ismereteket nyújtó képzési sorozat is, és a leendő mérlegképes könyvelők¬nek sem kell ezután Zalaeger¬szegre utazni.
A minimális állami támogatás¬sal működő szervezet pályázatok útján elnyert pénzzel támogatja a művelődő közösségeket, és az önkormányzatok segítségére is számít. Erre szükség van ahhoz, hogy olyan nagyobb lélegzetű rendezvényeket is lebonyolíthas¬sanak, mint a HSMK-ban zajló Humánökológiai Szabadegyetem vagy a tavaly megrendezett óvo¬dapedagógiai konferencia. Jó kapcsolatokra törekednek a helyi oktatási intézményekkel is, mint Horváthné Polai Mária kiemelte, példaértékű az az együttműkö¬dés, amelynek keretében a Zrí-' nyi Miklós Általános Iskolával közösen a környezetvédelmi ne¬velés terén kialakult. A vidék felé is nyitott TIT ebben az év¬ben Zalaszabartól kezdve, Újud¬varon át Sandig, Nagyrécséig szervez egészségügyi, mezőgaz¬dasági, adózással, a falusi turiz¬mussal és más, kulturális isme¬retekkel foglalkozó előadás-soro¬zatokat is.

24

KANIZSA - MIX




HOROSZKÓP AZ 5. UK! Rí:
Kos: III. 21-IV. 20.

Káros következménye nem lehet döntésednek. Csupán akkor vár némi kellemet¬lenség, ha pótcselekvésként az édességek majszolásához fogsz.
Bika: IV. 21-V. 20.

fm a túlhajszoltság követ¬kezményeként most néhány napig nyomhatod az ágyat.
Nem lett volna egyszerűbb
olykor-olykor lazítani egy kicsit?
Ikrek: V. 21-VI. 21.

Hirtelen haraggal nem sok¬ra mész, ráadásul még job¬ban elmérgesíted a helyze¬tet. Toleranciával kezeld párod szétszórtságát, így a „gyógy¬módra" is hamarabb rájössz.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Rendkívül tiszteletre méltó ez a fiatalos tempó. Vi- gyázz, mert kicsinyes pénz-hajhász körsértéseiddel így rövid~uton elnyered a csöppet sem megtisztelő „grand piti" elnevezést.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.

Ne dSlj be azoknak az ál¬maidnak, amikből verejték¬ben úszva ébredsz. Csak ijesztgetésre valók, semmi másra.
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
Hajszálon múlt, hogy kike¬rülted a farkascsapdát és mégis sopánkodsz. Hát _^_ mindenáron el akarod ve-szítenf Tejed, kezed, s csatolt alkat¬részeidet?
Mérleg: IX. 24-X. 23.

Alapelved: a rend a fantá¬
ziátlan emberek sajátja. Te,
mint önjelölt zseni, termé-
szetesen képes vagy ural¬
kodni a káoszon. Egy ideig még.
Skorpió: X. 24-XI. 22.

Az influenza igazán jó ki¬fogás, de hamar be kell majd látnod, hogy átlát¬szóbb, mint a legmenőbb tisztítószerrel pucolt ablak.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Most persze kellő önelé¬gültség melengeti kóros méretű májadat. Jobb, ha óvatosabb, visszafogottabb Evén a látszat, nemcsak néha
Bak: XII. 23-1. 20.

Az idő szorít, s biológiai órád egyre gyorsabban ke¬tyeg. Félnivalód ugyan
még nincs és nem is lesz,
ha sarkadra állsz és kitágítod kicsit a léted irányító szabályokat.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Nyakadban lóg még a spe¬
nótfoltos előke, s te máris
divatdiktátori . terveket dé-
delgetsz. Lassan járj, to¬
vább érsz - tartja méltán a mondás.
Hagyd, hogy egyelőre téged kényez¬
tessenek.
Halak: II. 21-111. 20.
Nem könnyű kimondani és persze megtenni még nehe¬zebb. A lényeg, ami nem ___^ megy kedvvel és dalolva, ne erőltesd. Attól, hogy kiég az ausztrál bozótos, neked még nem kell.

HOGYAN KÖLTSÜK EL
ki kell elégíteni. Hogy mi egy em¬ber, egy család szükséglete, az történeti kortól, társadalomtól, életmódtól, nemtől, életkortól, ne¬veltetéstől és megannyi más té¬nyezőtől is függ. Egy a lényeg, hogy a szükséglet mindig megha¬ladja a kielégíthetőség mértékét. Ezért nagyon fontos, hogy a ház¬tartásban rangsoroljuk vágyainkat. Ki rangsoroljon? Természetesen a családi közösség, a gyereket is be¬leértve, ha erre már megérett.
Nem osztom azt a nézetet, hogy az alapvető szükségletek körében nehéz meghúzni a választóvonalat. Éhségük csillapítására az olcsóbb, netán éppen vitamindúsabb, egy¬szerűbb étel is megfelel, s öltöz¬ködésünknek inkább a leleményes¬séggel párosult egyéniséget kell tükröznie, mint a legutolsó divatot - ráadásul mindig ez a legdrá-
Nem mindegy, hogy hogyan használjuk fel a család jövedel¬mét, mert a pénzt úgy kell beosz¬tani, hogy minden fontos dologra jusson belőle. Mindenki költ la¬kásra, ennivalóra, ruhára - néme¬lyek még kultúrára is -, mégis nagy különbségeket találunk az azonos jövedelmű és létszámú csa¬ládok életnívója között. Van, aki spórolós, van, aki nem zsugori, csak jól beosztja, jól gazdálkodik a pénzzel. Máshol könnyelműek, egyszer hopp, máskor kopp. Egy¬szóval: nagyon eltérő a családok fogyasztása.
Mivel minden fogyasztás alap¬vető rugója a szükséglet, ezért ezt vizsgáljuk meg egy kicsit köze¬lebbről. A szükséglet az ember igénye, hiányérzete, vágya, ami egy olyan cselekvést von maga után, ami arra ösztökél, hogy ezt
NAGYI TRÜKKJEI
pegtethetünk. A citrus illó¬olaja fertőtleníti a levegőt, a fenyő- és az eukaliptuszolaj segít a légutak kitisztításá¬ban.
* Szép fénye lesz a lak¬kozott parkettának, ha sam-
2 ... <UTYA 'j.LON¬DON/
2.
JEL" ŐJE LEH.
1ANÓ
EGYNEMŰ
5ETŰI
sfc Megfázásos megbetege¬dések idején hatásos kiegé¬szítő gyógymód lehet az il¬lóolaj-párologtatás. A fűtő¬testre helyezett edény vizébe néhány csepp fenyő, citrus és eukaliptusz illóolajat cse-
JÓKAI MÓR
A
3SSZE-1SSZA
'EKEK.E-DIK
REGÉNYE
Pl ÉLET¬MÓDOT KU¬TATÓ TU-
DOM/NY
SKOLAI OGLAU-
ELLENÉR¬TÉK
ÚTÉ
SZEM.
NÉVMA'S
KERESZ¬TÜLJUTÓ
NÉVELŐ
EB&E A2 IRA'NYBA
HELYRAG
NEMET VÁROS
FESTŐ
/JÓZSEF/
IGE KÖTŐ
KUTYA¬CSEMEGE
SAVALAS /KOJAK/
VÁLTÁS
TÜZEL
VINNI KɬPES, RÉ-IESEN
MUTATÓ
NÉVMA'S
POPZENE-KAR
RÉSZBEN
HELYES!
NORVÉG, fcELGA , SVÉD AUTdJEL
VÉRCSO¬PORT
ILLATOS
KERTI
A1ON&AM
NÖVÉNY
NAPSZAK RÖVIDEN
LERA.ZHA-
TATLAN
KELET
Kl'sÉRŐ
A FELŰLE
TE'RE
CSAVAR

gább. A magasabbrendű szükségle¬tek kielégítése majdnem egyenlő a tartalmasabb életvitellel. Itt is lehet az olcsóbb és a költségesebb megoldások variánsaival élni. Na¬gyon drága a könyv, járjunk tehát többet könyvtárba, az autókázás helyett túrázzunk, a divatcsizma helyett megteszi a megfelelő csiz¬ma és így tovább.
A pénz elköltésének a rangso¬roláson túl fontos jellemzője még az anyagi, erkölcsi és pedagógiai megfontoltság. Nem biztos, hogy a fizetés napján még a cicáknak is Pick-szalámit kell enniük, egy-egy névnapra, karácsonyra torony¬órát lánccal kell kapnia a gyerek¬nek, s a serdülő lány flancos rag-lánkabátja mellett az édesanyának még egy cipőtalpalásra sem jut. Büki Erzsébet
ponos vízzel mossuk fel. Az egyéb, időnként meglehető¬sen drága tisztítószerekkel szemben a samponos oldat a lakkréteget sem marja fel.
# Flóraszept és ecet vizes oldatával hatásosan tisztítha¬tok a csempék, a fürdőkád-és egyéb zománcozott felüle¬tek.

A W> sorokban Jókai Mór két regényének címe olvas¬ható.
ISeküklési hutái:
ruár 4. ■;-
Múlt heti l'eladviíriyiTnR" he¬
lyes megfejtése: Mikszáth
Kálmán .'
A sorsoláson KrwBW'wiar-
ton, Jakab Judit. Marton
Imre (liecsehely). S/.modies
Marianna, Vlas/.ák (Józané
olvasóink nyertek könyvju¬
talmat, vagy negyedéves Ka¬
nizsa újság előfizetést, me¬
lyet szerkes/.tííségiinkbe^ ve¬
hetnek át. 1

M

^

KANIZSA - MIX

I

MELYIK AZ IGAZI?

LA ROCH CAULD P EFOU-FORI7-J' ' •< " UJSA'GI'RÓ KAT TA'JÉ-ŰZTATÓ BIZTOSͬTÉK V V 'RA'SOS, NÉPIESEN V HALOGÉN ELEM MXZ
BETŰI KEVERVE ESZKÖZE V FAZÉK¬BANVAN! ASS2ONY ... FÉRJE /AMADO/ EGYETEMI VÁROS ELVETE¬MÜLT NŐ /BONNIÉ/



FLUOR,JÓD



KÖNYÖRÖG
RÓMAI





FÁRADT, K MERÜLT
MÁJA RF
















FŐ SOROK BAN
IKARo ,.' ATYJA \ A V A
s


SÜTÉS KELLÉKE, NVL-VEL > ♦










FIGYEL








F> BÚTOR¬TÍPUS












MAGYAR
KIRA'LY Y






FELB.00 /ZS-. ■) NIKKEL MÜNCHENI FAGYLALT SERLE&ES SZÁLLÍTÓ' E.ZALAG >








KÖTŐSZÓ


.. VARJÚ





A'LLÓV,: VA'GYdDA'S SAVMA¬RADÉK! > ÉM.AK-OLAVZ VÁROS KDZÍPEN
MEGVÁG! >
FELÜL TÉRÉ JEGVIL r ,

SH'NHA'ZI
S.ZE.REP


























TA'PLA'L



SILBAK


b> — v Kl'NAI HOSSZ¬MERTEK > FIGYELEM¬MEL KÖ¬VETI , RÉGIES.EN ANALIZA'-LÓ > NÉVEfLé'

















SZÚRÓ'., SZAGÚ FOLYAD£^











ROMÁN FÉRFINÉV













NAPSZAK













NUMERO ELŐD E6Y- V 6ELGA, FINN AUTÓJEL ESZKÖZ > - SZARVAS¬FAJTA
KEb FOSZFur


OSiZE-VlSSZAfízÓ!



■1UHOLDAS TV-CSAT.




BÉLVEG-
DARAB!



7 ,. v NEM SA¬JÁT TU¬LAJDON HELYRAG KICSINYͬTŐ KÉPZŐ






IRÍDIUM












t> í .V
HXITP.K TA'SI VEGYI ANYAGCK L ÉSZAK-AMERIKA VÍZESÉS >


Beküldési határidő: február 4.
Lapunk 2. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejté¬se: Nincs olyasmi, amire a félelem és a keménység rá ne venné az embert.
A sorsoláson Burján Kálmánné, Horváth Péter, Pozsgai Já-nosné és Varga Béláné kanizsai olvasóink nyertek könyvjutal¬mat, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szer¬kesztőségünkben vehetnek át.
HU-MOR-ZSAK
- Mi az? Se keze, se lába és bárszéken ül.
- ??
- Törzsvendég.
Heceptötlet
Görög pecsenye
Nyolc szelet sertésbordát kicsontozunk, kiverünk és Sóval, törött borssal meg¬hintve kizsírozott tűzálló tálba cgjmás mellé rakunk. Az egés/et beborítjuk kari¬kára vágott voroshagj má¬val (3-4 fejjel;, meghintjük édesnemes pirospapriká¬val, megszórjuk egyik fe¬lét 10 dkg megmosott, nyers rizzsel, a másik fe¬lire JU3 réteg vékony ka-ríkéra vágott burgonya í

teszünk. (A rétegeket meg¬sózzuk.) Mindezt beborít¬juk előszw egy sor karlká¬ra vágott paradicsommal, majd egy soi k'is/cletelt Zöldpaprikával. Só/zuk, borsozzuk és 4 dl tej Ibit öntünk rá. 3-4 evőkanál olajjal megöntözzük és a sütőben egy óra hosszat sütjük (30 percig erős tűz¬né!, majd csökkentettnél). ti. I.


KfiNIZSfil (HÓ)BfiKfiNCS
F kategóriába mindenkit
A „Térden állva jövök hozzád" Kft. ügyvezető igazgatója, Béres Sándor sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a város lakosságának kategóriákba való besorolását javasolja a közintézményeknek, gaz¬dasági társaságoknak, vállalkozóknak. A cég szaktanácsadója, Fe-rincz Jenő szerint valahova mindenki besorolható, ha máshogy nem, akkor annak alapján, hogy szexisen öltözik-e avagy hippisen. A pedagógusok újabb átsorolásra számíthatnak, mert az eddigi kritériumok sorát még több, a differenciálást elősegítő megkülön¬böztető jelzéssel bővítették. Mindezek tudatában az iskolaigazga¬tók könnyebben eldönthetik, hogy a barokk-sarkú cipőt viselő matematikatanárnők dolgoznak-e eredményesebben, vagy a Fradi¬drukker testnevelők tanítják-e jobban a bukfencet - guruló átfor¬dulást -, a bajuszos énektanárok közül a nők vagy a férfiak rajzolják-e a szebb G-kulcsokat. A felsoroltak alapján vezetik be az MZ/X kategóriát, az igazgatókat pedig egyöntetűen osztályon felülieknek minősítik. A kereskedelemben dolgozók közül azok számíthatnak magasabb fizetésre, akik nem a fülük mögé dugott plajbásszal írják a csomagolópapírra a parizer árát, a közlekedési rendőrök kategóriákba sorolásánál pedig figyelembe veszik, hogy a piros-sárga-zöld színek mellett mely fő-, kevert és komplemen¬ter színeket tudják még megkülönböztetni. A háziorvosok közül manapság többen cinkelt TB-kártyával döntik el, hogy ki lesz a hippokratészi adu ász, ezért a kft. az ő esetükben még nem ren¬delkezik kidolgozott programmal. Jó hír a tv-előfizetőknek, hogy aki legalább három tanúval igazolni tudja, hogy nem nézi az MTV 1, az MTV 2 és a Sky Dunáj adásait, ezután ingyen nézője lehet az összes műholdas programnak, a környező országok csa¬tornáit pedig ugyanolyan maszek dekóderrel tehetik magukévá, amilyennel az HBO-t is lopják a tehetetlen televíziós társaságtól. Akik legálisan jutottak dekóderhez, továbbra sem sorolhatók sem¬milyen kategóriába, mert számuk nem éri el azt a nagyságot, amiért külön nyilvántartást lenne érdemes vezetni.



KANIZSA - KEK HÍREK





Határsértésben románok az élen
Az üvegtöröt elkaplak
Kocsimegcsapolás
A Nagykanizsai Határőr Igaz¬gatóság munkáját '93-ban első¬sorban a napjainkban is feszült dél-szláv helyzet, valamint a ke¬let-nyugati irányú migrációs fo¬lyamatok rendkívüli nagyságúvá duzzadása szabta meg. Az Igaz¬gatóság teljes határszakaszán 2005-en követtek el bűncselek¬ményt, illetve szabálysértést. Közülük 1771-et határőreink, 234-et pedig a szomszédos szer¬vek fogtak el. E szerint a végek őrei nyolcvannyolc százalékos eredményességgel teljesítették feladatukat. Az elfogott állam¬polgárok többségét a románok tették ki (1548), de jelentős szá¬mú boszniai (172), jugoszláv (126) és kínai (46) nemzetiségű polgár is horogra akadt tavaly. 1837-en próbálkoztak áthatolni a zöldhatáron és 168-an a határát¬kelőhelyeken. Legtöbben (1715-en) Szlovéniába igyekeztek. Ez a szám a megelőző évinek közel nyolcszorosa. Horvátországba pedig csupán huszonegy száza¬lékkal szerettek volna többen il¬legálisan eljutni, mint '92-ben. A határsértők közül kétszázötven elfogásánál működtek közre aktí¬van az akciószázadok (november¬től határvadász századok) tagjai. Kiemelkedőnek számít, hogy a határon bűncselekményt elköve¬tők között tizenegy ember- és egy kábítószercsempészt is fülöncsíp¬tek - ez utóbbinál, Rédicsen 590 gramm kábítószert találtak - va¬lamint felfedeztek négy lopott, közel tízmillió forint értékű autót.
A magyar-szlovén határon há¬rom esetben észleltek határrend¬sértést. Magyar részről egyszer határjelrongálás, míg szlovén részről egy-egy alkalommal te¬rület-, illetve légtérsértés történt. A magyar-horvát szakaszon a magyar oldalról nyolc, a horvát
Az elmúlt hét végét változatos tevékenységgel töltötték a Bün¬tető Törvénykönyvben szereplő és büntetendő cselekményeket elkövetők városunkban.
Eddig sem kímélték a gyer¬mekintézményeket a lelketlen és együgyű rablók. Miért most tet¬tek volna kivételt? Ráadásul az egyik óvoda szinte fölkínálta a lehetőséget. Az eddig ismeretlen tettes be is hatolt a bukóablakon és onnan ellopott egy 10.000 fo¬rintot érő kerékpárt. Az egyik lakásból aranyholmi tűnt el mintegy 100 ezer forint érték¬ben. A rendőrség már tud róla,

oldalról pedig tizenhét esetben regisztráltak határrendsértést. Ezek többsége leginkább fürdő-zők és horgászok által elkövetett területsértés volt. Két alkalom¬mal azonban súlyos határrend¬sértés történt, mikor Berzence és Csurgó térségében egy-egy raké¬talövedék csapódott a földbe. (Az esetek vizsgálata a szomszé¬dos szervek bevonásával jelenleg is folyik.) A megelőző évhez vi¬szonyítva az Igazgatóság átkelő¬helyein '93-ban százöt százalék¬kal több (8276823) utast és het¬venkét százalékkal több (2748743) járművet léptettek át. A szlovén átkelési pontokon 3827168 személyt és 1143034 járművet ellenőriztek. Ennek ja¬va, 3483926 utas és 1027713 jármű a rédicsi átkelőhelyen gu¬rult át, ahol a szűk áteresztőké¬pesség és a jócskán megnöveke¬dett teher- és autóbuszforgalom miatt gyakran kényszerültek többórás - néha egynapos - vá¬rakozásra az utazók. A horvát
de jó lenne, ha a lehetséges föl¬vásárló helyeket is értesítené er¬ről a károsult.
Az AIW 094-es rendszámú Suzuki személygépkocsit eddig ismeretlen tettes délután fél 5 (vagyis fényes nappal) és este 6 óra között ellopta, s mintegy 200 ezer forint kárt okozott a boldogtalan tulajdonosnak. Egy másik gépjárműves eset: ketten Palinban homlokkal egymásnak mennek. Anyagi kár, sérülések, lelki megrázkódtatás mindkét ol¬dalon. A harmadik: leleményes, erős kezű fickó lefeszítve az egyik gépkocsi tartálysapkáját

átkelőhelyeken 4449655 sze¬mélyt és 1605709 járművet lép¬tettek át. Éz alapján a megelőző évhez képest e szakaszona sze¬mélyforgalom százharmincegy, míg a járműforgalom hatvan¬nyolc százalékkal nőtt. Az emelkedés - a horvát bevásárló turizmus hatására - főleg az év második szakaszában volt ug¬rásszerű. Az Igazgatóság átke¬lőinél a beutazási feltételek hiá¬nya miatt összesen 6139 külföl¬di állampolgártól tagadták meg a beléptetést 1993-ban.
Az elmúlt év tényeihez tarto¬zik az is, hogy a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság - a hivata¬los határőrizetre való átállás mi¬att (képünkön) - jelentős mun¬káltatóként jelent meg működési területén. Az átállás megkezdé¬se, 1990 óta ennek tavalyi befe¬jeződéséig ugyanis valamivel több, mint 350 személyt vettek hivatásos, illetve közalkalmazot¬ti állományba.
- kovács -
onnan üzemanyagot vételezett. A csapolással húsz liternél többel lett szegényebb a „megfejt" ko¬csi. A negyedik „szekérből" rá¬diós magnót emeltek ki. Ezzel kapcsolatban a rendőrség java¬solja, hogy a kocsikban jószerint tartozékként lévő értékes holmi¬kat valami módon jelöljék meg a tulajdonosok, hogy ne lehes¬sen, vagy legalábbis nehezebben eladni, s könnyebben föl lehes¬sen ismerni ezeket.
Úgy tűnik, az égiek sem tud¬nak vigyázni isten házára, mert. az újudvari templom ajtaját va¬laki benyomta, oda behatolt. Teljesen értelmetlenül, s kegye¬letsértő módon megrongálta az oltáron lévő egyik gyertyatartót és vázát. Ezzel mintegy 3 ezer forint kárt okozott.
F.Gy.

Huszonhármán horgon
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság által ellenőr¬zött magyar-szlovén határ¬szakaszon január 17. és 24. között huszonhárom sze¬mélyt fogtak el tiltott ha¬társértés illetve annak kí¬sérlete miatt. Ezek jórésze (19) ezúttal is román pol¬gár volt. A magyar-horvát szakaszon négyen - két ro¬mán és két jugoszláv - pró¬báltak illegálisan a szom¬szédos állam területére jut¬ni, de valamennyien fenn¬akadtak a végek őreinek hálóján.
A magyar-szlovén határ¬átkelőhelyeken 38491 sze¬mélyt és 12293 közúti jár¬művet, míg a magyar-hor¬vát átkelési pontokon 103711 személyt, 31532 közúti és 4215 vasúti jár¬művet léptettek át. A beuta¬zási feltételek hiánya miatt huszonnégy külföldi állam¬polgártól tagadták meg a beléptetést határőreink.
-ri
Tíízközelben
Tizenkilencediken hajnali ban Nagyradáru riasztották a kanizsai és a keszthelyi EáügiBVagokat. mivel a helyi varrodában tcls/erelések ós alapan>agok ógtek. A tii/et, melyet Szent Hórián utódai hamarosan megk-kv/tek, va» lÓNzínűleg ei>) meghibá.so-dott áram alatt levü vasaló okozta* A, becsöft kár ötven¬ezer forint.
Ugyanezen a napon tűzol¬tóinkra m*s életvédelmi tel-
adat fi Várt. A Csokonai ut¬cai óvoda udvaráról kellett életveszélyessé vált faágakat eltávolftaniuk.
Miháldra, a 1'etflti utut 22. s/ám alá s/ólt a rias/tás Január 20-An. A tu/ct a lie-Iji önkéntes ti'i/oltók a ka¬nizsai lánglovagok kíírkive-Sélg eloltották, ám gvors bt avatkozásuk sem mentette meg a ház tulajdonosat, K. I.-t, aki a hatszor <>t míti-r alapterületű lángoló mellék-épulctben lelte halálát. \/ anyagi kár korulbeiul száz¬ötvenezer torint.
-ács

KANIZSA - SPORT






Jól lapátoltak a kanizsai fiatalok
Kanizsai sikerek
Szlovéniában
A Bútorgyár-ROTARY kaja¬kos szakosztálya a helyi sajá¬tosságoknak megfelelően alap¬vetően az utánpótlás-verseny¬zőket tömöríti soraiba, így az ifjúsági, serdülő, kölyök és gyermek kategóriákban folyik a képzés, a rendszeres és fo¬lyamatos munka.
A kislétszámú, ám eredmé¬nyes szakosztályban valójában igen sokat tett a szakosztály¬elnökség Illés Miklós elnök vezetésével, valamint a szak¬mai vezetés, élén Héder István vezetőedzővel, akinek irányí¬tásával tervszerű és követke¬zetes szakmai munkát valósí¬tanak meg. A nehéz gazdasági helyzet ellenére még sikerült a feltételeket biztosítani, s a lehetőségekkel is jól gazdál¬kodtak a szakosztály háza tá¬ján.
- A nálunk lévő gyerekek, a jobb eredményeket elértek és az előkészítők is példásan dol¬goztak az elmúlt versenyév¬ben. Nagyon alapos, kemény munkát végeztek, s így aztán érthető, hogy a hatvannégy egyesület közül az összesített pontversenyben sikerült meg¬szereznünk az előkelő 17. he¬lyet, ami újabb előrelépést je¬lentett. Ezt elsősorban az ifjú¬sági korú versenyzők alapoz¬ták meg, akik korosztályukban a 14. helyen végeztek - kezdte Héder István, a kajakosok ve¬zetőedzője.
Az előző évben a legügye¬sebb versenyzőknek biztosí¬tották a szereplést, a megmé-
Úszás
Nagyszabású nemzetközi meghívásos versenyre került sor a szlovéniai Ravneban, ahol ti¬zenöt klub tizenéves versenyzői szerepeltek, köztük a Vízmű legtehetségesebb úszói, Papp Miklós edző tanítványai.
A kanizsai úszók nagysze¬rűen mutatkoztak be a nemzet¬közi versenyen, ahol hatalmas sikerrel szerepeltek: nyolc el¬ső, nyolc második és egy har¬madik helyet szereztek, szá¬mos díjjal és kupával tértek haza. Külön figyelemre méltó eredménnyel dicsekedhet Ré¬vész Katalin, aki korosztályá¬nak legjobbja lett.
A Vízmű versenyzőinek jobb eredményei:
Az 1979-es korosztályban Holló Adrienn aranyérmes lett 50, illetve 100 m pillangón

rettetést. A többség mintegy tíz-huszonöt versenyen képvi¬selte a kanizsai színeket, akik nem maradtak adósak az ered¬ményekkel, sőt jóval a vára¬kozás fölött teljesítettek, újabb dicsőségeket szereztek a kani¬zsai kajakos-sportnak.
- A szakosztály legeredmé¬
nyesebb versenyzőjének ismét
Varga Gábor bizonyult, aki
hazai és nemzetközi versenye¬
ken 9 első, 2 második és 4
harmadik helyet szerzett s kor¬
osztályának első számú ver¬
senyzője lett. Sikeresen szere¬
pelt az ifjúsági válogatottban,
számos bajnoki címmel és ki¬
tűnő teljesítménnyel hívta fel
magára a figyelmet az I. osz¬
tályú felnőtt minősítést szer¬
zett fiatal tehetség - értékelt
a vezetőedző, majd így foly¬
tatta:
- Nem sokkal maradt el mö¬
götte a rohamosan fejlődő
Horváth Gábor, aki ugyancsak
debütált a magyar ifjúsági vá¬
logatottban. A nagyszerű, ered¬
ményt 7 első, 3 második és 4
harmadik helyezés jelzi a nem¬
zetközi és hazai porondon.
Ugyancsak aranyjelvényes
szintet teljesített Varga Péter
és Palotás Zoltán, míg a lá¬
nyoknál Fodor Krisztina, Da-
locsa Karola, Szendrői Eszter
lett „aranyos", de „pontosan"
teljesített Bődör Krisztina,

(32,12 mp, ili. 1:10,67 mp), ezüstérmet szerzett 50, illetve 100 m mellúszásban (36,07 mp, illetve 1:18,40 mp).
Az 1980-as korosztályban Révész Katalin három ver¬senyszámban végzett a nem¬zetközi mezőny élén: 50, illet¬ve 100 gyorson (28,64 mp, ill. 1:02,72 mp), valamint 50 m hátúszásban 33,64 mp-es ered¬ménnyel, míg 2. helyet szerez¬te meg 50 m pillangón 32,38 mp-es eredménnyel.
Az 1982-es korosztályban Sülé Orsolya aranyos lett 50, illetve 100 m pillangón (34,78, ill. 1:17,06 mp),

Hajdú Ibolya és Horváth Ildi¬kó is.
A kis szakosztály figyelem¬re méltó eredményekkel zárta az elmúlt évet, ám a legjob¬bak szinte pihenő nélkül és nagy intenzitással láttak mun¬kához. Ugyanis további előre¬lépésre készülnek a bútoros-rotarys versenyzők.
- A szakosztályelnökség messzemenően elégedett az el¬ért eredményekkel, a hozzáál¬lással. Héder István vezető¬edző és Szendrői Ottó, az elő¬készítők edzője a tőlük meg¬szokott elkötelezettséggel fog¬lalkoznak a versenyzőkkel, nagy szerepük van abban, hogy országosan is jegyzett a mi szakosztályunk. Nos, ebben partnerek a kajakozok, akik fegyelmezetten, lelkesen végzik-a kemény munkát, amely a si¬kerek forrása - mondta Fe-renczy Zoltán technikai veze¬tő, majd befejezésként így ösz-szegezett: - Az egyesületi és szakosztályi vezetés bizalmát élvezik a versenyzők, akik rá¬szolgálnak a kiemeltségre. Mi igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy bővül¬jön a háttér, erősödjön az ősz-szefogás, s olyan feltételrend¬szer alakuljon ki, amely bizto¬sítja a versenyzők, a szakosz¬tály további fejlődését.
Balogh -Antal
bronzérmet nyert 50 m gyor¬son (32,11 mp), míg 4. lett 100 m gyorson (1:11,96 mp).
Az 1983-as korosztályban Major Zsófia megnyerte a 100 m pillangót 1:19,09 mp-es eredménnyel, míg ezüstérmet szerzett 50 m pillangón (35,47 mp), 50, illetve 100 m gyor¬son (32,18, ill. 1:10,68 mp).
A 4x50 m gyorsváltóban, valamint a vegyesváltóban a Vízmű csapata {Révész, Hol¬ló, Major, Sülé) egyaránt ezüstérmet szerzett (2:03,64, ill. 2:17,92 mp-es ered¬ménnyel).
B. A.

Futószalagon
- Atlétika. Megkezdő¬
dött a fedettpályás idény,
melynek első versenyét az
FTC rendezte meg a fő¬
városban. A mintegy há¬
romszáz fős népes me¬
zőnyben rajtoltak a zalai
szakág képviseletében a
legügyesebb Olajbányász¬
versenyzők, akik közül
nagyszerűen mutatkoztak
be a válogatottak. Szeme-
rédi Eszter 586 cm-es
eredménnyel nyerte a tá¬
volugrást, míg Kandár
Zoltán 60 méteren végzett
az élen, 7,12 mp-es ered¬
ménnyel, az ifjúságiak
mezőnyében.
- Kosárlabda. Az NB
II. Nyugati csoportjában szereplő KDKK csapatok a Bonyhád együttesét fo¬gadták s a mérleg: 1 győ¬zelem, 1 vereség. A Mező együttese remek II. félidei játékával 69:66 arányban szerezte meg a győzelmet (legjobb dobók: Mayer 23, Németh 18, Horváth 10), míg a Thury csapata 74:55 arányú vereséget szenvedett (ld.: Molnár 17, Láncos 11).
Torna. A Városi Diáksport Bizottság és a Hevesi DSE február 3-án (csütörtökön) délután 2 órai kezdettel a Hevesi-is¬kolában rendezi meg a diákolimpia I. és II—ül. korcsoportjának városi-vá¬roskörnyéki döntőit. Az I. korcsoportban A, míg a II—III. korcsoportban A és B kategóriában versenge¬nek a 6-6 fős csapatok, amelyekből az összesítés¬be a legjobb öt versenyző eredménye számít. A ver¬senybíróság elnöke Nagy István, helyettese Pátkai József, míg a titkári teen¬dőket Dávid Zoltán látja el.
- Labdarúgás. A me¬
gyei szakszövetség a fel¬
nőtt csapatok mellett a
serdülők részére is meg¬
rendezi a Téli Kupa te¬
remlabdarúgó-tornát. A
kanizsai csoportokban a
MÁV NTE, a Kiskanizsa,
a Galambok, a Fityeház
és a Letenye csapata sze¬
repel.

2$ [ KANIZSA - SPORT ]

Ismét kiégett az Izzó
Bajnokverés Kanizsán
Kézilabda
Hosszú szünet után újra baj¬noki pontokért küzdenek az élvonalbeli férfi kézilabdacsa¬patok, köztük a Tungsram gár¬dája, amely a januári kupaküz¬delmekben a Pick Szeged csa¬patával viaskodott. A csapat a várakozásnak megfelelően nem tudta felvenni a versenyt a szegediekkel s így aztán a fiúk a bajnokságra összponto¬síthatnak. Nos, az őszi idény folytatásakánt, az utolsó előtti fordulóban a lámpagyáriak idegenben léptek pályára, akik kísérletet tettek a javításra, hi¬szen eddig egy árva pontot sem hoztak haza. A hagyo¬mány sajnos most is folytató¬dott.
Dunaferr-Tungsram 21-17 (10-6)
A kanizsai fiúk gyámoltala-nul kezdtek, perceken át csak
Az őszi idény utolsó előtti for¬dulóját a hétvégén rendezik meg az NB I-ben, amikor hazai kör¬nyezetben szerepel a Tungsram csapata. Ellenfele a világhírű, a nemzetközi és hazai porondon egyaránt jeleskedő FOTEX Veszp¬rém, a sokszoros magyar bajnok¬csapat.
A lámpagyáriak holnap (szom¬baton) fogadják a veszprémieket, azt a csapatot, amely majdnem megegyezik a magyar válogatottal.
- Nagy feladat vár a csapatra, amely természetesen a tisztes helytállásra készül Élesek ellen. Ma még bizonytalan a sérült Ká¬lóczy és Brenner játéka, várha¬tóan a kapus felépül, akinek bra-

szemlélői voltak az esemé¬nyeknek, így aztán meg is lé¬pett a hazai csapat, amely né¬hány gólos vezetésre tett szert. Az izzósok halványak voltak, sorra kihagyták a zic¬cereket, majd a 17. percben, egy kivetődés közben Kálóczy kapus úgy megsérült, hogy nem is tudta folytatni a játé¬kot.
A szünet jót tett a fiúknak, akik biztatóan kezdték a má¬sodik félórát. Fokozatosan dolgozták le a hátrányt, s már csak egy góllal vezettek a ha¬zaiak. A fordításra is volt le¬hetőség, de ez nem követke¬zett be, mert a kanizsaiak a jobbnál jobb helyzeteket is sorra elügyetlenkedték, nagy-gyá tették a hazaiak kapusát,
vúrjaira ugyancsak szükség lenne. Ugyanakkor reménykedünk, hogy az új szerzemény, a Pécsről érke¬zett Székelyhídi Zoltán bemutat¬kozhat csapatunkban. Az viszont várható a fiúktól, hogy nem fel¬tartott kézzel várják a bajnokot — vélekedett Pintér István.
A találkozót nagy érdeklődés kíséri, hiszen nem mindennapi esemény színhelye lesz az Olajbá¬nyász munkacsarnok, ahova vi¬szont csak mintegy félezer nézőt lehet bezsúfolni, vagyis az igé¬nyeknek csak töredékét tudják ki¬elégíteni a szűkös munkacsarnok¬ban, ahol holnap 17 órakor kez¬dődik a találkozó.
(-logh)

aki bravúrsorozatokat mutatott-be. A kanizsaiak gyenge tel¬jesítményére jellemző, hogy még kettős emberelőnnyel sem tudtak mit kezdeni, sőt ilyen pozícióban a dunaújvárosiak voltak eredményesek. így az¬tán következett az újabb ide¬genbeli vereség, a negatív re¬kord.
Pintér István szakágvezető így összegezett a találkozóról:
- Az első idegenbeli győze¬lemre készültünk, s erre adott volt a lehetőség a Dunaferr ellen. Ugyáriakkor mi ' olyan produkciót nyújtottunk, amivel ezt a gyenge csapatot sem tudtuk megverni, mert mi még a Dunaferrt is alulmúltuk.
-gh
Ököl vívó-toborzó
A sportág szerelmesei* egy* kori szakvezetők és verseny-zök a szakig újbóli kanimi beindulásának érdekí-ben erö-íclje5- s/ir>i!/íl n; tulkához kezdtek, akik okohíwi s/ak-
osítály megalakítását hatá¬rozták el.
A céJ megvalósítású erde¬kében február 2-án, szerdán (obur/ót tartanak a Bolyai Általános Ukolában, ahol 1?
órálól 19 4r*tg Salamon iáíító, Kovtfrl Xmto és M-ranyaJ János edzők v&rj<»c az érdeklődő 9-16 éves fiúkat. ti.


Úszás
Diákolimpiai versenyek
A város általános iskoláinak alsó tagozatos tanulói, az I. korcsoportos versenyzők dön¬tőjével beindult a sportág diákolimpiai versenysoroz ita. A városi döntőn leginkább a Vízmű SE színeiben verseny¬ző diákok tűntek ki.
A dobogós helyezettek.
50 m mell. Fiúk: 1. Deregi László, 2. Hosszú László (mindkettő Zrínyi), 3. Molnár László. Lányok: 1. Kovács Patrícia (Rozgonyi), 2. Papp Viktória (Zrínyi), 3. Németh Katalin (Templom téri). • 50 m gyors. Fiúk: 1. Hosszú László, 2. Deregi László, 3. Fehér József (Rozgonyi). Lá¬nyok: 1. Kovács Patrícia, 2. Németh Katalin, 3. Péterfay ■ Júlia (Hunyadi).
50 m hát. Fiúk: 1. Deregi László, 2. Bagi Zsolt (Vé-csey), 3. Hosszú László. Lá¬nyok: 1. Kovács Patrícia, 2. Péterfay Júlia, 3. Németh Ka¬talin.
10x50 m váltóverseny. Fiúk: 1. Zrínyi-iskola. 2. Bolyai, 3. Péterfy, Lányok: 1. Kőrösi-is-kola, 2. Rozgonyi, 3. Zrínyi.
(B)




Magas még a mérce?
Kosárlabda
Petényi kosárszerzés közben.

Hosszú évek után újra lát¬hatott a kanizsai közönség „A" csoportbeli női csapatot, igaz a képviselő az alsóházból érkezett, hogy a többi rivális¬sal együtt harcba induljon a visszakerülés, illetve felkerü¬lés érdekében.
A kanizsai lányok első fel¬lépése nem sikerült, hiszen MÁV NTE Sörgyár-Szeged 65-81 (23-34)
A találkozó előtt Vágvölgyi Tamás edző így vélekedett:
- Rossz az előjel. Ugyanis a héten betegség, sérülés mi¬att alig tudtunk gyakorolni s ezt a kiesést nehéz lesz pótol¬ni a Tisza-partiak ellen. A sok gond, a szűkös keret ellenére is bizakodom, hogy a pályára lépők megállják helyüket.

A nyolccsapatos, rájátszásos mezőnyben a 3. helyen álló szegediek (4 győzelem, 2 ve¬reség) elleni mérkőzés igen jelentős összecsapás volt, mi¬vel a kanizsaiak 3 győzelem-, mel és 3 vereséggel álltak az 5. helyen. Nos, a kanizsaiak máris lépéshátrányba kerül¬tek, akiket már a találkozó elején állva hagytak a vendé-gek.
A sörös-vasutasok sok hibá¬val, kapkodva kezdték a mér¬kőzést, s a 7. percben 10-2-re vezettek a vendégek, miköz¬ben mind a két palánk alatt számos hibát vétettek Bo-gyayék. A félidő derekán az¬tán összeszedték magukat a hazaiak, megkezdték a felzár¬kózást. A 12. percben már

csakj 1 kosárral vezetek a Ti¬sza-partiak, ám a fordítás nem sikerült, mert halvány volt a támadójáték, sok volt az el¬adott labda.
Fordulás után sem változott a játék képe. A lendületes, gyors és eredményes szege¬diek irányítottak és 14-16 ponttal vezettek. A csapatok már egyre kevesebbet törődtek a védekezéssel és ebben a do¬bópárbajban a helyenként lát¬ványosan játszó vendégekkel csak Ivanova tudott lépést tar¬tani, aki a csapat legjobbjának bizonyult (27 pontot szerzett), míg a többiek adósak marad¬tak a játékkal.
A vereséggel úgy tűnik, hogy elszálltak a remények a tervezett „A" csoportos fellé¬péshez, bár a hátralévő mér¬kőzéseken lehet javítani. Nos, ez nehéz lesz, mert igen kevés és meghatározó játékos áll



KANIZSA - SPORT





Labdarúgás
Az NB II Nyugati csoport¬jának őszi bajnoka, az Olajbá¬nyász csapata nagy intenzitás¬sal folytatja a felkészülést a tavaszi folytatásra.
A napokban a horvát II. li¬
gás Buducsnoszt (Hódosán) és
az Olajbányász egyesületi és
szakosztályi vezetői sikeres
együttműködési tárgyalást
folytattak. Ljubomir Jurcsec elnök és Iván Zrna alelnök az olajos vezetőkkel, Baranyai István ügyvezető elnökkel, Horváth Sándor szakosztályel¬nökkel többek között megálla¬podtak abban, hogy a két szakosztály szoros együttmű¬ködést valósít meg.
- A több pontban megkötött együttműködés lehetővé teszi, hogy a tavaszi idényre való felkészülés elősegítése érdeké¬ben csapatunk az Isztriai-fél¬szigeten, pontosan Rovinj tér¬ségében folytassa a munkát, ahol ideális feltételeket bizto¬sítottak a csapat számára -tájékoztatott Horváth Sándor,


Isztrián az olajosok
akitől megtudtuk, hogy az ola¬josok február 1-én utaznak el és 13-án térnek haza.
Az olajosok kerete időközben két játékossal bővült, bár több szerzemény is szerepelt a listán. A kaposvári Osváth volt a leg¬nagyobb ász, de az üzlet nem jött össze a drágaság miatt.
- A BVSC vezetése sietett segítségünkre, ahonnét meg¬kaptuk június 30-ig kölcsön¬ként Filipovics Almirt, aki leg¬utóbb Pakson szerepelt. A 24 éves, jó felépítésű, csatár már javában dolgozik, aki erőssé¬günk lehet. Ugyancsak a mi játékosunk lett Stróber Attila, aki legutóbb a Galambok me¬gyei csapatban szerepelt és szakvezetőnk szerint erőssége lehet a középpályás sornak -számolt be az új fejlemények¬ről az SE ügyvezető elnöke. (balogh)



KANIZSA-TIPPSKALA
lX2-es játék
1994. febr. 5-6.
1. Internazionale-Lazio Olasz A-osztály
2.
Cagliari-Foggia
3.
Napoli-Genoa
4.
Torino-Parma
5.
Lecce-Piacenza
6.
Cremonese-Atalanta
Modena-Ancona
7.
Olasz B-osztály
8.
Monza-Cesena
Ravenna-Palermo
10.
Pisa—Venezia
11.
Padova-Verona
12.
Acireale-Lucchese
A jobboldali üres tipphelyekbe a választott 1, X vagy 2-es tippet kell beírni!
NYEREMÉNYEK: 12 találatnál 1500 Ft-os, 11 találatnál 1000 Ft-os, 10 találatnál 500 Ft-os, 9 találatnál 200 Ft-os ajándékutalvány, amelyeket a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Igazgatósága ajánlott fel.


GOLTIPP
1994. febr. 5-6.
Reggiana-Juventus Olasz A-oszt. végeredmény



Sporthétvége
SZOMBAT
Kézilabda. NB I. Férfiak:
Tungsram-FOTEX Veszprém,
Olajbányász munkacsarnok,
17.00.
Kosárlabda. NB I. Női ráját¬szás: MÁV NTE Sörgyár-TFSE, MÁV NTE munkacsarnok, 17.00.
Labdarúgás. Városi teremlab¬darúgó-bajnokság („Citrom Ku-
Vágvölgyi Tamás rendelkezé¬sére.
A rájátszás első szakaszának további mérkőzései. Január 29-én: MÁV NTE Sörgyár-TFSE. Február 5.: Egis OSC-MÁV NTE Sörgyár. Február 13.: Szeged-MÁV NTE Sör¬gyár. Február 24-én: MÁV NTE Sörgyár-Közgáz. Már¬cius 5-én: TFSE-MÁV NTE Sörgyár.
A hétvégén tehát újra hazai környezetben szerepelnek a kanizsaiak, akik holnap (szombaton) a 7. helyen álló TFSE együttesét fogadják, amely Zalaegerszegen ugyan¬csak vereséget szenvedett a rájátszás első fordulójában.
A hazaiaknak itt lesz az al¬kalom a javításra, bár a győ¬zelemre csak akkor van kilá¬tás, ha a lányok formájában lényegesen javulás következik be.

pa" és középdöntők), MÁV NTE munkacsarnok, 7.30.
VASÁRNAP
Labdarúgás. Kanizsai Focifar¬sang (9 csapattal), Olajbányász munkacsarnok, 9.00.
Természetjárás. , Az Olajipari Természetbarát Egyesület túrája. Indulás: autóbuszállomás, 11.00. Gyalogtúra: Látó-hegy-Kisfa-kos-Bagolai hegy-Nagykanizsa. Táv: 9 km. Visszaérkezés: 17.00.
Nagykanizsán rendezték
meg az országos mini leány selejtező egyik csoportját, melynek során három csapat versengett a továbbjutást je¬lentő 1-2. helyért.
A selejtezőt a Kanizsa DKK együttese nyerte a ZTE Ságvári előtt, s ezzel mind a két csapat a középdöntőbe jutott.
A Kanizsa Diák Kosárlabda Klub toborzót hirdet 3-4., il¬letve 5-6. osztályos leány ta¬nulók részére. Az érdeklődő fiatalok szerdán a Zrínyi álta¬lános iskola tornatermében je¬lentkezhetnek Kovács Magdol¬na edzőnél 16 óra és 17.30 óra közötti időpontban.
(-gh)


végeredmény
Sampdoria-Udinese
Fiorentina-Cosenza Olasz B-oszt. végeredmény
A jobboldali üres tipphelyekbe a három mérkőzés várt végeredmé¬nyét (például: 3-1, 0-0, 1-2) kell beírni.
NYEREMÉNYEK: aki mindhárom mérkőzés végeredményét elta¬lálja 1000 Ft, két mérkőzés végeredményének eltalálója 500 Ft aján¬dékutalványban részesül, amelyet a ZÉTA Kereskedelmi Rt. (Nagykani¬zsa) ajánlott fel. Az egy végeredmény eltalálója nem részesül nyere¬ményben!
Név:
Lakcím:
A KANIZSA-TIPPSKÁLA fenti játékrésze - névvel és lakcímmel együtt - kétféle módon juttatható el szerkesztőségünkhöz értékelésre:
- A szerkesztőség Nagykanizsa, Király u. 47. sz. épülete bejár i-tánál lévő postaládába elhelyezve, egybefüggően és összehajtva (bo¬ríték felhasználása nélkül is).
'- Egybefüggően és összehajtva, borítékban elhelyezve, felbélye¬gezve, postai úton a következő címre: KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Nagykanizsa, Pf.: 154. 8801. A borítékra rá kell írni: TIPP.
BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1994. február 4. (péntek) 14 óra. A később beérkező szelvények nem vesznek részt a játékban!
A fénymásolt vagy stencilezett szelvényeket nem értékeljük!
EREDMÉNYEK, NYERTESEK:
1X2-ES JÁTÉK:
Az 1994. január 22-23-i játékhét helyes tipposzlopa: x2xlxlllxxxl
12 találatos: nem volt.
11 találatos: nem volt.
10 találatos: Antal Lajos (Zalaegerszeg) '
9 találatot ért el: Fogáné Katona Ildikó (Zalaegerszeg)
GÓLTIPP:
Az 1994. január 22-23-i játékhét" végeredményei: 2-0, 0-2, 2-1
Telitalálatos: nem volt.
Két végeredményt talált el: Borsi Sándor és Kománovics István nagykanizsai lakosok.
A vásárlási ajándékutalvány-nyeremények a rovatban történő köz¬zétételt követő hétfőn és kedden 14-16 óra között szekesztőségünk-ben (Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet) személyesen, személyi igazolvány felmutatásával vehetők át. Városkörnyéki és egyéb vidéki tippelőknek - kérelemre - kivételesen lakcímre postázzuk ajánlott levélben.
(ti-nyl)

30

KANIZSA - APRÓ

1994. január 2U





OTTHON VAN MINDEN OTTHONBAN!
BÚTOR MOBEL
BÚTORVÁSÁR SZOMBATTÓL SZOMBATIG!
1994. január 28-tól február 5-ig az I. sz. Mintaboltban (Ady E. u. 43/a)
AKCIÓS VÁSÁRT RENDEZ A KANIZSA BÚTORGYÁR RT.
20-30% árengedményt biztosítunk egyes,
már megkedvelt és új szekrénysorainkra
a rusztikus mahagónitól a modern fehérig.
NYITVA TARTÁS: hétfőtől péntekig 8.00-17.00,
szombaton 8.00-12.00,
KERES-KINAL
PARTNER PIAC fíEFEKTBTŰ
Az ajánlatokhoz tartozó információk és címek beszerezhetők a Zalai
Kereskedelmi és Iparkamara titkárságán Zalaegerszegen (Kosztolányi
u. 10. Tel./fax: 92/311-042), vagy Keszthelyen a Kamara képviseletén
(Kossuth u. 42. Tel./fax: 83/314-381). Tételenként: 500- Ft + ÁFA.
A Kamara tagjainak ingyenes!
Nk-1 Nigériai kereskedelmi ügynökség a következő termékeket sze¬retné vásárolni: fémipari cikkek, építőanyagok, egészségügyi cikkek, sportcikkek, varrógépek és alkatrészeik.
Nk-2 Litván cég élelmiszereket vásárolna a FÁK piacain való ér¬tékesítésre.
Nk-3 Holland áruházláncolat érdeklődik lakásdekorációs cikkek vá¬sárlása iránt..
Nk-4 Pamut és szatén anyagot keres írországi cég. Egyéb textilter¬mékek is érdeklik.
Nk-5 Görög cég kínál márványt különféle méretben és minőségben.
OTTHON VAN MINDEN OTTHONBAN!
INGYENES
lakossági apró
Feladható: Nagykanizsa, , Király u. 47. I. emelet.
Telefon: 312-305
Eladó egy telefonos, kétszobás, 3. eme¬leti és egy földszintes, 75 nm-es teher¬mentes lakás. Esetleg zalakarosi nyara-lóra cserélhető. Érd.: Toma Dezső, Mun¬kás u. 8/B. (1634 K)
2+2 szobás, tehermentes lakás eladó. Érd.: Nk. Kazanlak kit. 10/C. Borbás, 17-19 óra között. (1698 K)
Kétszintes, két család részére is alkal¬
mas családi ház eladó. Háromszobás la¬
kást, vagy zalakarosi, balatoni nyaralót
beszámítunk. Nk. Rákóczi u. 1. (1699
K)
Budapesti 30 nm-es, egyszobás, közpon¬
ti fűtéses modem komfortos lakást cse¬
rélnének nagykanizsai nagyobb méretű
belvárosiért, értékkülönbözet felszámítá¬
sával. (Tel.: 312-582) Saját tulajdon.
(1688 K) .
Vennék Zalakaroson családi házat 3,3 mFt-ig, illetve Nk-án a Teleky u. 5-7-9-ben 2 szobás, földszinti vagy I. eme¬leti lakást. Ajánlatokat .„Kész¬pénzfizetéssel"'jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1683 K)
Lakásmegoldást keresek. 1 millió forintig Nk-án. Ajánlatokat „Lakás" jeligére, Nk. Pf.: 154-re kérek. (1729 K)
Keleti városrészben 2 erkélyes, 54 nm-es 2 szobás, összkomfortos lakásomat

elcserélném másfélszobásra. Minden
megoldás érdekel. Tel.: 317-186. (1727
K)
Nk-án 1+2 félszobás, tehermentes, 2. emeleti OTP lakást elcserélnénk családi házra. Fizetés megegyezéssel. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 3/D. H/8. (1725 K)
Nk. Csengery u. 2. alatti, 84 nm-es öröklakásomat eladom. Érd.: 314-229 te¬lefonszámon. (1725 K)
Másfél- v. kétszobás, földszinti, vagy I.
emeleti, egyedi fűtéses lakást vennék.
Tel.: 314-420. (1724 K)
önkormányzati 3 és félszobás lakást
cserélnék 2 szobásra vagy kétszoba hal¬
losra, egyedi fűtésűre (3. emeletig).
Ajánlatokat „Király úti" jeligére, Nk.
Pf.: 154-be kérek. (1723 K)
Eladó Nk-án, Vörösmarty u. 71. sz. ház
bolthelységgel és felszereléssel együtt.
Érd.: Varga István, Nk. Corvin u. 10/C.
(1721 K)
Másfél vagy kétszobás lakást vennék
Nk-án. Ajánlatokat „1 millió 300 eFt-ig"
jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1722
K)
összeköltözők, figyelem! 3 szobás, ön¬
kormányzati lakásomat kettő másfélszo¬
básra cserélném. Cím: Nk. Csengery u.
36. Dudásné. (1719 K)
Egyszobás albérletet fürdószobahaszná-
lattal keresek Nk-án, vagy vennék más¬
félszobás lakást. Ajánlatokat „Fontos"
jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1717
K)
Gutorfólde, Jókai u. 33. alatt lakóház melléképületekkel, 400 négyszögöl te¬lekkel és szőlő pincével eladó. Érd.: Gu-torfölde, Jókai u. 124. alatt, egész nap. (1762 K)
Üzlethelyiség Kanizsán! 3 szintes, 72 nm-es, 75%-ban kész. Érd.: Nk. Terv u. 4. (A Rendőrség mellett.) Tel.: 312-058. (1733 K)

Cserfői hegyen eladó 600. négyszögöl birtok kordon művelésű szőlővel, gyü¬mölcsössel, lakható téglaépülettel és tel¬jes felszereléssel. Érd.: Nk. Platán sor 4. VI. em. 39. Bármikor. (1759 K)
Másfél szobás lakást keresünk megvétel¬
re 1 millió forint készpénzért. Ajánlato¬
kat „Tavaszi költözés" jeligére Nk. Pf.:
154-be kérek. (1756 K)
Megvásárolható, kétszobás önkormány¬
zati lakást keresünk magas ráfizetéssel,
lehet felújításra szoruló is. Ajánlatokat
„Megbízható" jeligére kérünk, Nk. Pf.:
154-be. (1763 K)
1,5—2 szobás, egyedi fűtéses, világos konyhás, külön WC-s, max. 3. emeleti lakást vennék. Ajánlatokat levélben a 1157 Budapest, Nyírpalota u. 23. címre, vagy telefonon az 1-849-957-es bp-i szá¬mon. Lukács Gábor. (1755 K)
Látóhegyen a Csónakázó-tó közelében szőlő, gyümölcsös és kerti művelésű, 672 négyszögöl terület pincével, kúttal eladó. Helyijáratos 17 és 17/a busszal megközelíthető. Érd.: délután, Szentes István Nk. Magyar u. 23. (1754 K) .
Nk-i, belvárosi, 63 nm-es, kétszobás la¬
kás garázzsal, kertrésszel eladó. Érd.:
Kinizsi u. 31. Tárnok. 17 óra után.
(1752 K)
Két- és félszobás vagy háromszobás
földszinti, vagy I. emeleti egyedi fűtéses
lakást vennék. Árajánlatot „Készpénz"
jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1747
K)
3 szobás családi házat vennék Nk-án vagy környékén. Ajánlatot ármegjelölés¬sel „Készpénz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1748 K)
2 szoba, összkomfortos, tehermentes, OTP lakás eladó. Érd.: a helyszínen, Nk. Teleki u. 3/A., V/28. vagy a 313-472 telefonszámon. (1743 K)
Kisbagolai hegyen 670 négyszögöl telek (szőlő és gyümölcsös) épülettel, teljes felszereléssel sürgősen eladó. Érd.: szombat, vasárnap 14 óráig, Nk. Corvin 3/A. 1/2. (1741 K)
Galamboki Rigó-hegyen 850 négyszö¬
göl szőlő, gyümölcsös, 50 családos
méhészettel, teljes felszereléssel eladó.
Nk. Liszt F. 8. Szabó László. (1740
K)
Siófok belvárosában (Sió u. végén) 255 négyszögöl közművesített, ikerház építé¬sére is alkalmas ingatlan régi házzal el¬adó. Érd.: 84/313-872 vagy 84/310-391 telefonszámon. (1738 K)
Szentgyörgyvári hegyen 650 négyszögöl terület konyhakertnek eladó. Tóth György, Nk. Téglagyári u. 45. (1736 K)
Szentgyörgyvár IV. hegyháton 575 négyszögöl terület lakható épülettel, pin¬cével, teljes felszereléssel, 600 tő lugas szőlővel, 30 gyümölcsfával, veteményes résszel eladó. Víz, villany van. Érd.:
KAMARAI


Nagy Ernő, Nk. Attila u. 8. ni. lh. ü. em. 9. 17 órától. (1784 K)
Nk-i, 2 szobás, összkomfortos, önkor¬
mányzati lakásomat elcserélném 1 szo¬
bás, gázas önkormányzatira. Cím a szer-
kesztőségben. (1781 K)
Újpesti, 26 nm-es saját tulajdonú mini garzon lakás eladó vagy egy-másfél szo¬bás Nk-ira cserélhető. Érd.: Rövidáru bolt, Nk. Erzsébet tér 20. (1778 K)
Eladó két egyedi fűtésű lakás 60+75 nm, 364 négyszögöl kert, 2 garázs, együtt vagy külön is. Irányár: 2,5+3,2 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058 (hétköznap). (1777 K)
Felsőrajk, Vasút u. 17. alatt családi ház,
nagy telekkel, gazd. alk. mellék¬
épületekkel eladó. Irányár: 600 eFt.
Érd.: 17 órától 311-808 telefonszámon,
vagy Nk. Jókai u. 24. Tánczos. (1772
K)
Homokkomáromi hegyen szántóterület, romos pincével eladó. Érd.: hétköznap, 311-126 telefonszámon. (1770 K)
Családi ház eladó. Érd.: Nk. Korpavár, Egerszegi u. 2/a. (1783 K)
1+3 félszobás, 72 nm-es, egyedi fűtéses,
erkélyes, földszinti lakás sürgősen eladó
vagy Munkás utcai ül. Kazanlak krt.-i
lakásra cserélném értékkülönbözettel.
Érd.: Nagykanizsa, Kisberki u. 7. Soós.
(1790 K)
Balatonfenyves, Egri utca 22. szám alatt
136 négyszögöl telken lévő nyaraló (ket¬
tő szoba, előszoba, nappali, konyha,
WC, terasz) eladó. Érd.: 93/313-684.
(1788 K)
Garázs eladó, Nk. Csokonai (volt And-
rejka) utcai garázssoron. Érd.: 93/313-
684. (1789 K)
Belvárosi, 2 szoba+étkezős, (amely har¬madik szobaként is használható) konvek-toros, erkélyes, I. emeleti öröklakás (te¬lefon folyamatban) nyári költözéssel készpénzért eladó vagy azonos színvo¬nalú és értékű budapestire cserélhető. Megtekinthető kizárólag szombat-vasár¬nap, 10-14-ig, Nk. Csengery út 27/A. 1/3. (Erményi-Acsády) (1788 K)
1+2 félszobás, tehermentes OTP lakás
eladó. Nk. Városkapu krt. 7/B. 111/15.
(1786 K)
Eladó Kiskanizsán, a Szent Rókus u. 53. sz. alatti ingatlan. Két különálló -egyenként kétszobás - komfortos ház, nagy kerttel, garázzsal, gazdasági épüle¬tekkel, udvarral. Irányár: 5,2 millió Ft. Megtekinthető egész nap. (1787 K)
Balatonmária-fürdő központjában, Vilma
•u. 22. sz. alatt 110 négyszögöl terület,
40 nm-es komfortos épülettel (ikerház
fele) reális áron, 1.200.000 Ft-ért eli.ló.
Érd.: 93/314-298. (1793 K)
150 négyszögöl építésre alkalmas terület (Balatonmária, Alkotás u. 8. alatt)

1994, január 28, KANIZSA-APRÓ 31


Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Dukát Éva, Gombás Imre, Kovács Rita. Szerkesztőségi titkár: Bencze Ildikó. Külső munkatársak: Á. Kartai Csilla, Balogh Antal, Balogh László, Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Lencsés Gábor, Lukács Ibolya, Szirovicza Miklós, Tihanyi István, Tóth Ferenc, Varga József. rocKANdroll: Horváth Zoltán, Pécsi László, Pulai Gábor, Pungor Attila. Zalaegerszegi munkatársak: Ferencz Győző, Völgyi Ferenc. Kaposvári munkatársak: Kirsch Veronika, Veres Margit. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45^t9. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa, Terv u. 5. Tel.: 93/311-457. Felelős vezető: Mihalkó Lajos. Gazdasági vezető: Soós Sándomé. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor mb. vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: A megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
1.400.000 Ft-ért eladó. Víz, villany
van. Szennyvíz-csatornázás nincs. Érd.:
93/314-298.
Szabadhegy, 63. szám alatt 824 négy¬
szögöl terület, építésre, gazdálkodásra
alkalmas, eladó. Érd.: Batthyány u. 22.
Szintai. (179S K)
Nk. Zemplén Gy. utcában I. emeleti, másfélszobás lakás eladó vagy egersze-gire cserélhető. Érd.: Hermán Lászlóné, Nk. Berzsenyi u. 8/A. Munkaidőben: 93/314-143 telefonszámon. (1792 K)
Vennék komfortos, egyszobás .lakást
vagy házrészt. Érd.: 93/312-810. (1818
K)
Nk. Munkás úti, IV. em. kétszobás, komfortos, egyedi fűtésű, felújított, 57 nm-es, tehermentes lakás sürgősen el¬adó. Irányár: 1.600.000 Ft. Érd.: Nap¬közben a 93/316-219 telefonszámon. (1798 K)
Nk-án, Kaán K. úti garázssorban aknás, pincés garázs sürgősen eladó. Érd.: 17 óra után, 314-933 telefonon. (1799 K)
Nk-i, régi családi ház eladó nagy te¬lekkel. Érd: 17 óra után 314-711 tele¬fonszámon. (1800 K)
Belvárosban 4 szobás házrész eladó. Érd.: Nk. Szent Imre u. 6. (1802 K)
Elcserélném IV. emeleti, 1+2 félszobás
önkormányzati lakásomat 20 km-es kör¬
zetben falusira. Érd.: Nk. Városkapu
11/D. IV/3. Rózsahegyi István. 15 órá-
tól. (1803 K)
1 szoba komfortos, földszinti, 41 nm-es utcai, önkormányzati lakást elcserélném hasonló belvárosira, I. emeletig, de le¬het udvari is. Érd.: Csengery u. 45. ka¬pu alatt balra. (1806 K)
Cserfő legszebb részén, buszmegálló¬hoz, erdőhöz közel, hétvégi ház építé¬sére alkalmas 500 négyszögöl terület el¬adó. Villany van. Érd.: 319-201 tele¬fonszámon lehet. (1807 K)
Bérlakás bérleti jogát átvenném. Min¬den megoldás érdekel. Nk. Zemplén Gy. 3/A. VI/36. (1713 K)
JÁRMŰ
Trabantot vennék 20 ezer Ft-ig. Aján¬latokat „Sürgős" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1726 K)
Az Erkelbe költözött a „MÁV
Az év első napjától új helyen, az Erkel Ferenc Olajipari Mű¬velődési Házban próbál a hét három napján a MÁV Dél-Za¬la Táncegyüttes. Az együttes kapcsolata a házzal már meg¬lehetősen régi keletű, a törzs¬vendégek havonta találkozhat¬tak velük a Patkó Népművé¬szeti Műhely táncházain.. Az együttesnél a költözést köve¬tően számos tervet dédelget¬nek, így például a közeljövő¬ben tagjaikból létrehoznának egy kamaraegyüttest, illetve szeptembertől egy gyerekek¬ből verbuvált utánpótláscso¬portot is szeretnének indítani. A MÁV Kodály Művelődési Házzal való szakítás nyomán természetesen a szép sikereket elért táncegyüttes neve is ha¬marosan megváltozik majd, ám hogy pontosan mire, arról még nem született döntés.
- kovács -

Jó állapotban lévő Trabant kombi eladó. Érd.: Tel.: 311-207, vagy Nk. Kodály Z. u. 7. (1622 K)
VW Golf GTI 1,6 injektoros személy¬
gépkocsi új rádiómagnóval, alufelnik-
kel, napfénytetővel kitűnő állapotban
eladó vagy LADA SAMARÁRA cserél¬
hető. Érd.: Nk. Báthory u. 3. I. emelet.
(1741 K)
Maruti, 4 éves, 40 ezer km-rel, piros, kitűnő állapotban eladó. Érd.: napköz¬ben a 313-307-es telefonszámon, vagy 17 óra után 311-808-as számon. Tánc-zos. (1773 K)
88-as évjáratú, 626-os GLX-es Mazdá¬mat elcserélném kisebb autóra, vagy el¬adnám friss műszaki vizsgával. Tóth György, Nk. Csokonai u. 8. (1816 K)
5 éves kis Polski eladó. Irányár: 140 eFt. Érd.: Nk. Bartók B. 9/B. III/3. (1813 K)
4 ütemű Trabant combi 14000 km-rel eladó. Szabó László. Nk. Liszt F. 8. II. em. 1. (1804 K)
Zastawa GTL 55 személygépkocsi 8
éves eladó. Érd.: Nk. Kodály u. 5.
VI/37. (1819 K)
Eladó 1 db 150 MZ ETZ motorkerékpár érvényes műszakival, ugyanitt 150-es ETZ alkatrészek. Vincze József, Nk. Kodály Z. 1-3. D lph. II. em. 3. ajtó. (1732 K)
A Ml KRLET
Egy hölgy részére 1 szoba, konyha- és fürdőszoba-használattal olcsón kiadó, kisebb gyermekkel is. Nk. Zemplén Gy. 3/B. IX. em. 54. (1767 K)
Egyszobás, bútorozott lakást bérelnék Nk-án. Ajánlatokat „Februártól" jeligé¬re, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1780 K)
VEGYES
Garázs a Fő úton kiadó. Érd.: tel: 314-
585, egász nap. (1374 K)
3 funkciós babakocsi 5.000 Ft-ért eladó. Érdeklődni 313-040 (1373 K)
Vadonatúj számítógép áron alul sürgő¬
sen eladó. 486 DX2-66 alaplap (INTEL
PROC, 3LB), Baby ház, 4 M RAM,
512 K videovezérlő, 1.2 M floppy, IDE
PLUS 2S1P16, 101 gombos billentyű¬
zet, 250 M winchester. Ára: 160.000
Ft. Érd. személyesen: 19-20 óra között:
Nk. Platán sor 12/4. Bánfalvi. Telefo¬
non: (l)-221-3556. Ugyanitt eredeti SO-
UND BLASTER PROZ hangkártya
szoftverekkel 17.000 Ft-ért eladó!
(1710 K)
Kettes eke eladó. Érd.: Rigyác, Szabad-
ság út 35. (1711 K)
Iker mély babakocsi eladó. Nk. Őrto-
rony utca 20/B. (1712 K) __
10 db hollandi ablakkeret és gumós be-
gónia, kardvirággumók eladók. Nk. Ha-
tárőr u. 6. (1718 K)
POPCORN kukorica-pattogtató gép bér¬beadó. Érd.: 313-817 telefonszámon es¬te. (1726 K)
Kárpótlási jegy készpénzért eladó. Érd.:
93/314-585. (1730 K)
Esztergályosműhely gépekkel, szer¬számokkal kiadó; 1 db MVE (0

700x3000), 1 db műszer (0 300x500). Ugyanitt mély, búzakék, vehér babako¬csi eladó. Tóth György. Nk. Téglagyári u. 45. (1737 K)
Eladó DCR 3090-es Videoton hangfal 50 Wattos 12000 Ft-ért, 3 csatornás heverő 6000 Ft-ért, valamint IZS fur¬gon bontásra ül. alkatrészként eladó. Gyermekfelügyelőt keresek hetente 1 alkalomra. Cím: Danajka Zoltánná, Nk. Magyar u. 32. Egész nap. (1739 K)
Commodore 64-et vennék floppyval, joystick-kai,' esetleg játéklemezekkel. Ajánlatokat „Reális ár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1734 K) ■
Alapfokú angol nyelvoktatást és kor¬repetálást vállalok. Nk. Rózsa u. 13. 8. em. 49. Érd.: 16 óra után. (1740 K)
Német sport babakocsi nejlontetővel és esővédővel eladó. Érd.: Nk. Postakert u. 9. Dániel. (1744 K)
15-20 nm körüli helyiséget bérelnék. Ajánlatokat „Műhelynek" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1745 K)
Városközpontban üzletnek, irodának, műhelynek, raktárnak is alkalmas helyi¬ség reális áron kiadó. Érd.: 311-656 te¬lefonszámon, egész nap. (1746 K)
8 általánost végzett, 30 éves, megbíz¬ható fiatalember munkát vállalna Nk-án - portás, őr, különféle értékmegőrző, gépkocsikísérő, kereskedelmi kisegítő, vagy hasonló munkakörökben. Cím a szerkesztőségben. (1750 K)
25 db-os evőeszközkészlet 3500 Ft-ért eladó. Érd.: 311-105 telefonszámon, napközben; este v. hétvégén a 311-361 számon. (1751 K)
Szuper Color színes tv, nem távkapcso-lós eladó 15000 Ft-ért. Nk. Cigány u. 67. (1753 K)
Matek korrepetálást vállalok. Érd.: 16 óra után. Nk. Munkás u. 14/D. IV/16. (1758 K)
Többfunkciós, NSZK gyártmányú baba¬kocsi (mélykocsi, sportkocsi, Mózes-ko¬sár) kitűnő állapotban eladó. Irányár: 16000 Ft. Salamon Sándor. Nk. Teleki 15/B. fsz/1. (1760 K)
Olyan 20-30 év közötti hölgyet vagy urat keresünk, aki most induló vállal¬kozásunkba társulná. Feltétel: minimum érettségi és B-kategóriás jogosítvány. Érd.: 93/314-099 telefonszámon, 17-étől naponta 17 óra után! (1761 K)
Egykéményes páraelszívó eladó. Kiska-nizsa, Bajcsy-Zs. u. 52. Tel.: 319-369, 19 óra után. (1766 K)
6 elemes 2,60 m magas BÁRBA szek¬rénysor 2 beépített íróasztallal eladó.. Irányár: 40.000 Ft. Érd.: Nk. Csokonai u. 4/C. IV. em. Heim. (1768 K)
3 éves music center sürgősen eladó. Tel.: 311-126. (1769 K)
300-as, 2 motoros, kombinált gyalugép eladó. Nk. Szekeres (Fabik) u. 56. (1771 K)
Silver cross sport babakocsi olcsón el¬adó. Érd.: esti órákban, Nk. Zemplén Gy.-3/A. VI/41. (1775 K)
Ablakos mosógép megkímélt állapotban eladó. Nk. Szemere u. 13. Tel.: 311-768. (1779 K)
Jó állapotban lévő pianínót vagy kisebb zongorát vásárolnék. Érd.: 314-439-es telefonszámon. (1811 K)
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap

Eladó 300 l-es fagyasztóláda, 32-es húsdaráló, 3 köbméter vágott tűzifa, sublót és kettő karosszék. Érd.: Nk. Er¬dész u. 3. Tel.: 312-512. (1809 K)
Combi típusú gyermekágy olcsón eladó. Tel.: 310-610. (1808 K)
Jövedelmező otthoni szellemi munka. Válaszborítékért tájékoztatom. 1399 Bu¬dapest, Pf.: 701/129. Bódi Lajosné. (1805 K)
Jól jövedelmező otthoni munkát aján¬
lok. Válaszborítékért tájékoztatom. Nk.
Berzsenyi D. 7/A. Bóha Tamás. (1796
K)
Zsuzsi kézikötőgép eladó. Érd.: 312-810. (1797 K)
2 db 4 hónapos németjuhász kutya (hím és szuka) eladó. Nk. Liszt F. 8. II. em. Szabó László. (1815 K)
Garázst bérelnék a keleti városrészben. Érd.: 17 óra után. Nk. Kazanlak krt. 11/D. 111/15. (1810 K)
Zemplén út környékén hosszabb időre garázst bérelnék. Ajánlatokat 314-959-es telefonszámra kérem. (1774 K)
PARTNERKERESŐ
Lakással nem rendelkező, jólelkű (40-50 év közötti) hölgy ismeretségét kere¬sem tartós kapcsolat, esetleg házasság céljából, aki hozzám költözne. Levele¬ket .Akácvirág" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1735 K)
54 éves özvegyasszony társaság hiányá¬
ban ezúton keresi társát. Független, in¬
telligens, korrekt úr személyében 58
éves korig. Leveleket „Harmónia" je¬
ligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1749
K)
Szeretettel várom annak a korban hoz-
zámillő, házias, családszerető, finomlel¬
kű, legalább középfokú végzettségű
hölgynek a levelét, aki egy 47/177 ér¬
telmiségi férfi életét boldoggá tenné.
Lakás, kocsi van. Válaszokat „Harang¬
virág" jeligére, Nk. Pf.: 154-re kérem.
(1742 K)
42 éves, 165/60, kellemes megjelenésű
hölgy rendezett háttérrel barátot, társat
keres intelligens, jellemes férfi szemé¬
lyében. Leveleket „Szebb holnap" je¬
ligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1782
K)
MAGÁNYÁT MEGOLDJUK! VIKTÓ¬
RIA TÁRSKERESŐ. Cím: Zalaka-os,
Pf.: 132. (1817 K)
30-as, elvált hölgy fiatal, csinos, intel¬ligens, független barátra vár. Válaszo¬kat „SZÚTRA" jeligére a Nk. Pf.: 154-be kérek. (1785 K)
167/52/30 éves, elvált hölgy, két gyer¬mekkel intelligens társat keres. Fényké¬pes leveleket „Orchidea" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (1814 K)
24 éves, 165 cm magas férfi megismer¬kedne lakással rendelkező hölggyel 50 éves korig. Fényképes levelek előny¬ben. Választ „Bizalom" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (1801 K)
185 cm magas, 29 éves, barna hajú, kék szemű, sportos alkatú, független férfi keres lelkieket előnyben részesítő hölgyet, egy gyermek nem akadály. Le¬veleket „A Boldogság útján" jeligére, Nk! Pf.: 154-be kérek. (1812 K)

KANIZSA - HÍREK


MEZŐGAZDASÁGI VÁSÁR MIKLÓSFÁN
KERTÉSZFÓRUM is lesz a délutáni órákban: 14 órakor Patai József agrármérnök tart előadást „Növény- és zöldség¬termesztés, korszerű földműve¬lés, kiskertgazdálkodás" cím¬mel; majd 17 órai kezdettel
Álmodja meg konyháját, f , mi valóra váltjuk!
Modern konyhabútorok x tervezését, elkészítését, régi felújítását nagy színválasztékban, rövid határidővel vállaljuk!
TELEPHELY:
8800 Nagykanizsa, Szekeres J. (Fabik K.) u. 56.
,^_^_^^^^^^^_____________^^_^^____^^__^^^^^_^^_____ KÁMZSA D-Z Hónap _^_
Í7/ A//. Kanizsán
Öt részre
szakad a ZMTÉV
Az Állami Vagyonügynökség Igazgatótanácsának 1994. január 12-i döntése alapján a Zala Me¬gyei Tanácsi Építőipari Vállala¬tot végelszámolással megszün¬tette. A döntés értelmében a vállalat teljes egészében helytáll korábban keletkezett kötelezett¬ségeiért, és a vállalat biztosítja a szerződésileg vállalt munkák folytonosságát — tájékoztatta la¬punkat dr. Pongrácz Tibor, az IT elnöke. A cég privatizációja decentralizált formában valósul meg, négy zalaegerszegi és egy nagykanizsai kft.-vé alakul, amelyekből két cég klasszikus építőipari tevékenységgel, há¬rom pedig szakszerelőipari jel¬leggel indítja tevékenységét. Az ÁVÜ a végelszámolási felada¬tok ellátásával Molnár Sándort bízta meg.
()
BICSAK PALINBAN. Füg¬getlen jelöltként, az MSZP tá¬mogatásával indul a február 14-i időközi választásokon a nagykanizsai 1. számú válasz-. i tókörzet (Palin) önkormányzati ; képviselői címéért Bicsak Mik¬lós könyvkötő mester.
,KANIZSA
FŰRÉSZ"
KFT.
Nagykanizsa, Csengery u. 88/A.
FELVESZ RENDELÉST:
- FENYŐ
ÉPÜLETFÁRA,
- FENYŐ
FŰRÉSZÁRURA,
- LÉCRE ÉS
EGYÉB
LOMBOS FÁBÓL KÉSZÜLŐ TERMÉKEKRE.
RÖVID
VÁLLALÁSI
HATÁRIDŐRE!


A Miklósfai Mindenki Háza február 5-én 9-18 óra között MEZŐGAZDASÁGI VÁSÁR-t rendez.
A Nagykanizsán első alka¬lommal megrendezésre kerülő vásáron neves külföldi és ma¬gyar cégek zöldség- és virág¬magvak és növényvédő szerek széles kínálatából válogathat¬nak az érdeklődők.
A kiállítók között ott lesz a BEJO ZADEN BV. (Mind¬szent), a 125 éves ROYAL SLUIS tízesztendős magyar¬országi leányvállalata, a MAGROVET Kft. (Budapest), a Kertészeti Növények Ágaza¬ta Rt. (Szekszárd), a KERTI¬KER magáncég (Vokány), a kanizsai DEFENZOR GMK. és ZETA Rt. mezőgazdasági boltja.

A miklósfai kultúrházban
ÁSVÁNYGYŰJTŐK TÁRSASÁGA
Aki élvezi a csillogó ás¬ványok látványát, sőt, maga is gyűjti azokat, most tár¬saságra találhat. Életkortól és iskolai végzettségtől függetlenül mindenki tagja lehet a Magyar Ásványba-rátok Társaságának, amely gyűjtőtáborokat, tanulmány-utakat szervez és szakmai¬lag is segíti a kezdőket. Za¬lában az olajipari múzeum földtani munkatársa, Farkas Zoltán szervezi a miskolci központú társaságot, amely az idén július 2-án Szom¬bathelyen tartja közgyűlé¬sét.
F. Gy.

Tör öcsik Pál erdő- és agrár¬mérnök előadására kerül sor „A környezetkímélő növényvé¬delem anyaga és eszközei" címmel.
A vásárlással és az üzletkö¬téssel kapcsolatban előzetesen a szervező Nemere László sze¬mélyesen, vagy a 06/60/399-247 telefonszámon ad felvilá¬gosítást.
t. i.
Közterület-használat és annak díja
rúlet-lias/nálati engedéhe-
ket aionban továbbra is az
onkormán\/.atok adják
majd ki, ok állapítják meg a használati díjakut es a hevelel is náluk marad. Ka¬nizsán az elmúlt évben n6;jjs/á/.o1\eii ihen enge-deht \ehettek át a kérel¬mezek, méhek oss/esen 2.192.000 forintos be\étel¬hez, juttatták a wirost.
- ko\áci -
Ez é\ második Jck'tól, tnfvcl hut.ihát \es/ti a/ idevágó rnini-s/teri szabá¬lyozás, & heljl önkormány^ zatok szabják majd meg rendeleteikben, hogy mi¬lyen esetekben kötik enge¬délyhez a ho/./ájuk tartozó közterületek has/n.íhitáí. (Napjainkban eii»cdél>köte¬les például Í'./. utcai árusí¬tás, a füme/.és, tclefuniul-ku-felállitás stb.;. A kó/te-
ÁLLAS * ÁLLAS * ÁLLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ
Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban,
illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Feltétel
Kereset

varrónő szak- és betanított munkás 9000-12000 Ft
élelmiszerbolti eladó szakmunkás* pénztáros kép. 13000-15000 Ft
ápolónő szakmunkás 12000-15000 Ft
titkárnő éretts.+gépírás+nyelvism. 14000-18000 Ft
kőműves szakmunkás 15000-16000 Ft
üzletkötő, ügynök érettségi 12000-20000 Ft
Uövehh felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról (ZV1.Y1K Kir. Nk., Y(\ ti. 24. s/ám) a kö/.vctíto'i csoportnál adunk, I. emelet 111. s/.oba. i'gyfélfogudási iilO: hélffl kedd-s/.ertla: 8.00-12.00 í-s 13.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 és 13.00-14.00 óra ko/olt.







DEL-ZALAI HETILAP ^gJII




Nagykanizsa Megyei Jogú Város
Közgyűlésének rendeletei
A HELYI IPARŰZÉSI
és
A VÁLLALKOZÓK
KOMMUNÁLIS
ADÓJÁRÓL

( KANIZSA — ADÓMELLÉKLET ) tm. j*u* n.


DEL-ZALAI HETILAP


MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
?:?:?:?:?:?:.:?:?:?:?:?:?:?:.:;::;?:?. :?:?:?:?:?:?:?:?:?:?;•:?:?:?:?:?:?:;
KANIZSA Dél-Zalai hetilap
Megjelenik minden pénteken Telefon/fax: 93/312-305
Szerkesztőség:
8800 Nagykanizsa, Király u. 47.
Postacím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154
Hirdetésfelvétel:
8800 Nagykanizsa, Király u. 47. Telefon/fax: 93/312-305, 93/310-540

15>94. január 21.

( KANIZSA — ADÓMELLÉKLET )

NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK
a 10/1993. (IV. 25.) és a 31/1993. (XII. 13.) számú rendeletekkel
módosított 23/1992. (XII. 14.) számú rendelete
SS
A HELYI IPARŰZÉSI ADOROL

Bevezető rendelkezések
Az 1990. évi C. törvény 1 §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése illetékességi területen megalkotja a helyi iparűzési adóról szóló rendeletét.
l.§
Az adókötelezettség
(1) Adó köteles az önkormányzat illetékességi területén végzeit vállalkozási
tevékenység (a továbbiakban: iparűzési tevékenység).
(2) Adóköteles iparűzési tevékenység: a vállalkozó e minőségében végzett
nyereség-, illelőleg jövedelemszerzésre irányuló tevékenysége.
2.§
Az adó alanya
(1) A rendelet alkalmazásában adóalany a vállalkozó:
a) magánszemély,
b) jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság,
c) magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező személyi
egyesülése.

(2) Adómentes az (1) bekezdés b)—c) pontjában felsorolt adóalanyokközül
a társadalmi szervezet, az egyház, az alapítvány, a közszolgáltató
szervezet és a költségvetési szerv abban az évben, amelyet megelőző
évben folytatott tevékenysége után társasági adókötelezettsége — költ
ségvetési .szerv esetében a központi költségvetésbe való befizetési
kötelezettsége — nem keletkezett. E feltétel meglétéről az adóalany
írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározottak szerint adóalany a külföldi
magánszemély és szervezet is, feltéve, hogy adómentességét nemzetkö
zi szerződés vagy viszonosság nem biztosítja. A viszonosság kérdésé
ben a pénzügyminiszter állásfoglalása az irányadó.
3.§
Adómentesség
Az önkormányzat döntése alapján mentes az adó alól:
(1) Bagola, Fakos, Bajcsa, Korpavár településrészeken a bolti kiskereske
delem — az italárusítás kivételével.
(2) Az a vállalkozó, akinek az éves'összes nettó árbevétele nem haladja meg
a 300.000 Ft-ot.
(3) Az ideiglenes (alkalmi) jelleggel végzett iparűzési tevékenység, ha a
tevékenység időtartama nem haladja meg a 30 napot. Ha a 30 napot
meghaladja, ez esetben az egész árbevétel adóköteles.
(4) A vállalkozó a helyi tömegközlekedésből származó árbevétele után
(szolgáltatási tevékenységek jegyzéke — továbbiakban: SZTJ 405—
22—02). ?
(5) A vízellátási, köztisztasági, szennyvízelvezetési és -tisztítási, fürdőszol
gáltatási tevékenységet folytató vállalkozó az ilyen típusú árbevétele
után (SZTJ 609—1; 609—2; 609—3; 609—4; 609—5; 714—2).
(6) Az önkormányzat saját költségvetési intézménye a központi költségve
tési befizetési kötelezettségére tekintet nélkül. .
4.§
Adókedvezmény
Az önkormányzat döntése alapján kedvezményben részesül:
(1) A vállalkozó, aki szakmunkásképzés keretében tanulót foglalkoztat, a
képzési időt felölelően foglalkoztatott tanulók után, tanévenként 3000
Ft/fő összegű helyi iparűzési adó csökkentésben részesül. A kedvez
mény a fizetési kötelezettség mértékéig terjedhet, és a következő évre
nem vihető ál. A tanulókedvezmény félévenként is elszámolható a
meghatározott mérték 50%-ában.
(2) A vállalkozó, aki a nettó árbevételét csökkenti a 6. § (1) bekezdésében
foglaltak alapján:

a) ha az eladott áruk beszerzési értéke és az alvállalkozói teljesítések
értéke együttesen nem éri el a nettó árbevétel 25%-át, 50% adóked
vezményben részesül.
b) Ma az eladott áru beszerzési értéke és az alvállalkozói teljesítések

értéke a nettó árbevétel 25%-át meghaladja, de az 50%-át nem éri el, 25% adókedvezményben részesül.
(3) A helyi adóból 10%-os mértékig leírható a helyi — kultúra, oktatás,
egészségügy, sport és építészeti értékvédelem — részére nyújtott támo
gatás.
(4) Ha a vállalkozónak a 6. § szerinti nettó árbevételében az eladott áruk
beszerzési értéke és az alvállalkozói teljesítések értéke nem mutatható
ki, 50% adókedvezményben részesül.
S.§
Az adókötelezettség keletkezése és megszűnése
Az adókötelezettség az iparűzési tevékenység megkezdésének napjával keletkezik és a tevékenység megszűnésének napjával szűnik meg.
6.§
Az adó alapja
(1) Az adó alapja az értékesített termék, illetőleg végzett szolgáltatás évi
nettó árbevétele, csökkentve az eladott áruk beszerzési értékével és az
alvállalkozói teljesítések értékével.
(2) Ha a vállalkozó az iparűzési tevékenységét több önkormányzat illeté
kességi területén végzi és az adó alapja az egyes illetékességi területeken
elkülönítetten nem áll rendelkezésre, akkor azt — a tevékenység sajátossá
gaira leginkább jellemzően — a vállalkozónak kell megosztania a mellék
letben meghatározottak szerint.
7.§
Az adó mértéke
Az adó évi mértéke a 6. § alapján megállapított adóalap esetén a nettó árbevétel nyolc ezreléke.
8.§
Bejelentési, bevallási kötelezettség
(1) A vállalkozó az adókötelezettséget, illetve adóköteles bevételszerző
tevékenységét annak keletkezésétől (a tevékenység megkezdésétől)
számított 15 napon belül köteles bejelenteni (bejelentkezés). A bejelen
tést erre a célra szolgáló nyomtatványon írásban kell megtenni.
(2) Az adókötelezettséget érintő változásokról az adóévet követő 15 napon
belül tájékoztatni kell az önkormányzati adóhatóságot.
(3) Az adóbevallást az adóévet követő május 31-ig kell benyújtani az erre
á célra szolgáló nyomtatványon.
Évközi megszűnés (felszámolás, átalakulás, tevékenység megszűnése) esetén a megszűnés napjától számított 30 napon belül kell adóbevallást tenni.
Az adóelőleg megállapítása és az adó megfizetése
(1) A vállalkozó az adófizetési kötelezettség teljesítése érdekében adóelő
legei köteles fizetni.
(2) Az adóelőleg összege:

a) az adóévet megelőző teljes évben változatlan szervezeti formában
működő vállalkozónál — ideértve az idényjellegű tevékenységet is
— a megelőző év adójának megfelelő összeg,
b) az adóévet megelőző év egy részében működő vállalkozónál a
megelőző év adójának a működés naptári napjai alapján egész évre
számítolt összege,
c) a tevékenységet az adóév közben kezdő vállalkozónál az éves
bejelentett várható adó összege.
(3) A vállalkozónak az adóköteles tevékenysége megkezdésétől számított
1 15 napon belül az adóévre várható adójáról bejelentést kell tennie az
adóhatósághoz.
(4) Az adóévben az adóévre vonatkozó fizetési meghagyás jogerőre emel
kedéséig a (2) bekezdés a)—b) pontjában említett vállalkozó az adó
előleget az előző fizetési meghagyás alapján fizeti.
(5) Ma jogszabályi változás miatt az adó alapja vagy mértéke az adóévre
módosul, az adóelőleg összegét ennek figyelembevételével kell megál
lapítani.
(4)
( KANIZSA — ADÓMELLÉKLET ) i«*.,január

(6) Az adóhatóság a fizetendő adóelőleg mértékét az éves adóbevallás,
illetve a várható adó bejelentése alapján fizetési meghagyásban közli.
(7) Iparűzési adóelőleget az adózó félévi egyenlő részletekben pótlékmen
tesen, az adóév május 31-ig, illetve szeptember 15-ig fizethet.
(8) Az (1)—(7) bekezdésben foglaltak alkalmazásával megállapított adó
előleg és az eves adókötelezettség különbözetét a tárgyévet követően az
éves bevallásban kell elszámolni. A különbözetet a bevallásra előírt
időpontig — amely a tárgyévet követő május 31. — kell megfizetni,
illetve ettől az időponttól lehet visszaigényelni. Ugyanígy kell elszámol
nia annak az adóalanynak, amely év közben szünteti meg tevékenységét.
(9) Felhatalmazza Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az adóha
tóságot:

a) Indokolt esetben egyedi kérelmére és mérlegelés alapján részletfize
tést, vagy fizetéshalasztást engedélyezzen.
b) Kivételes méltánylást érdemlő esetben a magánszemély terhére meg
állapított adót, késedelmi pótlékot a Gazdasági Bizottság véleményé
nek kikérésével mérsékelje, vagy elengedje. A kérelemhez csatolni
kell az érdekképviseleti szerv véleményét.
c) Kivételes méltánylást érdemlő esetben a 2. § (1) bekezdés b) és c)
pontjában megjelölt vállalkozó terhére megállapított adót, bírságot,
késedelmi pótlékot mérsékelje vagy elengedje a Gazdasági Bizottság
véleményének kikérésével. A kérelemhez csatolni kell az érdekképvi
seleti szerv véleményét.
(10) K rendeletben nem szabályozott kérdésekben a helyi adókról szóló
1990. évi C. törvény, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény
és a hatásköri 1991. évi XX. törvény vonatkozó rendelkezéseit kell
alkalmazni.
10, §
Értelmező rendelkezések
(1) Önkormányzat illetékességi területe: az önkormányzat közigazgatási
határa állal behatárolt — bel- és külterületet magába foglaló — térség,
amelyre az önkormányzati hatáskör kiterjed.
(2) Bolti kiskereskedelem: a 6/1990. (IV. 5.) KeM rendelet 1. sz. mellekle
tében I. Kiskereskedelem címszó alatt felsorolt tevékenységi körök.
(3) Vállalkozó: a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára
haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző

a) vállalkozói igazolvánnyal rendelkező magánszemély,
b) az- egyéni vállalkozásról szóló törvény hatálybalépéséi megelőző
jogszabályok alapján kisiparosnak, magánkereskedőnek minősülő
magánszemély, valamint a jogi személy részlegét szerződéses rend
szerben üzemeltető magánszemély,
c) a mezőgazdasági termelést és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatást végző
magánszemély,
d) az egyes tevékenységek gyakorlásáról szóló jogszabályok alapján
vállalkozói igazolványhoz nem kötött tevékenységet folytató magán
személy,
e) a jogi személy,
f) az egyéb szervezet.

(4) Külföldi: az a természetes személy, akinek állandó lakóhelye külföldön
van és nem tartózkodik Magyarországon 183 napnál hosszabb időtar
tamban: továbbá az a jogi személy, gazdálkodó szervezet vagy más
személyi egyesülés, amelynek székhelye (központja) külföldön van, ide
nem értve a Magyarországon működő telepeit, fiókjait, képviseleteit.
(5) Italárusítás: minden alkoholtartalmú élvezeti cikként forgalomba hozott
ital (palackozott és kimért), ide nem értve a gyógynövények gyógyászati
rendeltetésű szeszes kivonatait, valamint az azok felhasználásával készült
készítményeket és az alacsony alkoholtartalmú palackozott üdítőitalokat.
(6) Adóév: az a naptári év, amelyre az adókötelezettség vonatkozik.
(7) Székhely: eltérő rendelkezés hiányában a jogi személy alapszabályában,
cégbejegyzésében ekként megjelölt hely, ilyen hely hiányában, vagy ha
több ilyen van, a központi ügyvezetés helye.
(8) Telephely: helyi adó tekintetében telephelynek minősül minden olyan
hely, ahol üzleti, üzemi, vagy termelő (termeléssel összefüggő) tevé
kenységet folytatnak. így különösen: kereskedelmi egység, a fiók, az
iroda, a gyártelep, az üzem, a műhely, a raktár, a bánya, kőfejtő,
olajmező, vagy a természeti kincsek kiaknázására szolgáló más telep,
pályaudvar, vasútállomás, repülőtér, építési, kivitelezési terület.
(9) Nettó árbevétel:

a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele,
továbbá a kapott kamatok és a kamatjellegű bevételek együttes ösz-
szege, a b)—i) pontokban foglalt eltérésekkel,
b) a pénzintézeteknél: a kapott kamatok és kamatjellegű bevételeknek az
egyéb pénzintézeti tevékenység bevételeinek, a nem pénzintézeti
tevékenység nettó árbevételének együttes összege,
c) a biztosítóknál: a biztosítástechnikai bevételek, a biztosítástechnikai-
tartalékok csökkenéséből származó bevétel kivételével, a nem bizto
sítási tevékenység bevételei, valamint a kapott kamatok és kamatjel
legű bevételek együttes összege, ......


d) a költségvetési szerveknél: a vállalkozási tevékenységgel kapcsolatos
pénzforgalmi bevétel,
e) az értékpapír-forgalmazó társaságnál: az értékpapír-forgalmazás be
vétele, növelve a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek összegével,
0 az egyházi jogi személynél, valamint az egyház által alapított intézménynél: a könyvvezetési kötelezettségtől függően a vállalkozási tevékenységből származó, a) pont alatti nettó árbevétel, vagy pénzforgalmi bevétel,
g) a jogi személyiséggel rendelkező, jogi képviseletet ellátó munkaközösségnél, az ügyvédi irodánál: az a) pont alatti árbevétel pénzforgalmi szemléletben számított összege,
h) a b)—g) pontban nem említeti szervezetnél (lakásszövetkezet, társasház, alapítvány, társadalmi szervezet, az általuk alapított intézmény stb.) — könyvvezetési kötelezettségtől függően — a vállalkozási tevékenységből származó, az a) pont szerinti nettó árbevétel vagy pénzforgalmi bevétel,
i) a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény hatálya alá tartozó vállalkozók esetében a tevékenységükkel (termékeladás, szolgáltatás) összefüggésben kapott általános forgalmi adó nélküli készpénz, jóváírás, természetben kapott juttatás, vagy bármilyen vagyoni érték, növelve az árkiegészítéssel, és csökkentve a fogyasztási adóval.
(10) Ideiglenes (alkalmi) tevékenység: az önkormányzat illetékességi terü
letén a vállalkozó által a székhelyén, illetve állandóra létesített telephe
lyén kívül, nem rendszeresen, az alkalomtól függően, eseti jelleggel
végzetl tevékenység, ide nem értve az idényjellegű tevékenységet, a
fogyasztási szolgáltatásokat és a fuvarozást.
Az építőipari, valamint a nyomvonalas létesítményen végzett kivitelezés és fenntartási munkák, továbbá az ezekkel kapcsolatos szerelési, szervezési, lebonyolító, szaktanácsadó, illetve felügyeleti tevékenység abban az esetben ideiglenes, ha az időtartama folyamatosan, vagy egy adóéven belül megszakításokkal legfeljebb 3 hónap, ezt meghaladó esetben a tevékenység állandó telephelyről végzett tevékenységnek minősül.
(11) Idényjellegű tevékenység: az a vállalkozási tevékenység, amelyet a
vállalkozó állandó székhellyel, telephellyel idényhez (időszakhoz) kö- '
tötten rendszeresen végez.
(12) Közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Vállalat, a Magyar Rádió, a
Magyar Televízió, továbbá a helyi és helyközi menetrend szerinti
tömegközlekedést végző szervezetek, a közüzemi ellátást végző szerve
zetek közül a villany-, gáz-, távfűtés-, melegvíz-, víz-, csatornaszolgál
tatást nyújtók, ideértve a víziközmű társulatot is.
(13) Kivételes méltánylást érdemlő esetek különösen: elhalálozás, kórházi
ápolás, tartós betegség stb.
11.§
Átmeneti és záró rendelkezések
(1) Ez a rendelet 1993. január hó 1. napjával lép hatályba, ezzel egyidejűleg
a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 24/1991. (XII. 16.)
számú helyi adórendelete hatályát veszti azzal, hogy az 1992. évi helyi
iparűzési adó megállapítására, bevallási kötelezettség teljesítésére és az
adókülönbözet megfizetésére az 1992. évben érvényben volt szabályo
kat kell alkalmazni.
(2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.
Nagykanizsa, 1992. december 14.
Dr. Fazekas István Dr. Kereskai István
mb. jegyző s. k. polgármester s. k.
MELLÉKLET
a 23/1992. (XII. 14.) számú Helyi iparűzési adó rendelet 6. §-ához
A 6. § szerint csökkentett nettó árbevétel megoszlása:
a) A megosztás elvét, pontos menetét, az adóelőleg és az adó összegét a
vállalkozónak — az adóhatóságok (állami, önkormányzati) által ellen
őrizhető módon — a fizetési kötelezettség keletkezésekor írásban rögzí
teni kell.
b) A vállalkozási tevékenység végzésének helyei között megosztott nettó
árbevételnek (pl.: termelés, forgalom, bér, vagy létszám alapján) a tevé
kenység végzésével arányosnak kell lennie.
c) A vállalkozási tevékenység végzésének helyeire oszlott nettó árbevételek
összegének meg kell egyeznie a vállalkozó teljes nettó árbevételének
összegével.
d) Az adóelőleg számításánál ugyanazt a megosztási elvet kell alkalmazni,
mint az adó számításánál.
e) Ugyanazon adóév folyamán csak egyféle megosztási módot lehet alkal
mazni.
f) A megosztásnál figyelmen kívül kell hagyni a területileg' elkülönült
segédüzemeket, szolgáltató és energiatermelő, javító, karbantartó üze
meket, saját erőműveket, gázt, gőzt, sűrített levegőt, vizet szolgáltató
üzemeket, raktárakai, ha tevékenységük kizárólag saját termelést szolgál.
1 la azonban külső szolgáltatást is végeznek árbevétel ellenében, akkor az
ezzel elért árbevételt a megosztásnál figyelembe kell venni.
a)
iw4.január ii. ( KANIZSA — ADÓMELLÉKLET )
BEJELENTÉS
a vállalkozó adóköteles tevékenységéről
A vállalkozó
1. neve (cége):
címe (lakóhelye, székhelye):
telephelye(i):
tevékenységi köre:
APEH adószáma:
magánszemély vállalkozó személyi száma:.
2. alakulásának időpontja:
!; alapító okiratának kelte: száma:
K tevékenység kezdésének időpontja:
3. bankszámláinak száma:
4. könyvvezetésének módja: iratai őrzésének helye: .....
5. jogelődje, alapítója, felelősségvállalója:
neve:
címe:
adószáma:...
cégbejegyzési végzés száma:
bejegyzés kelte:
gazdálkodási formája:
tevékenység felsorolása:
i képviselője:
s
Dátum:
i cégszerű aláírás

KANIZSA — ADÓMELLÉKLET )

A bevallás beküldési határideje: május 31.

NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VAROS POLGÁRMESTERI HIVATALA

BEVALLÁS
az 1993. évi helyi iparűzési adóról
I. 1. A vállalkozó
neve (cége):
Címe (lakóhelye, székhelye):
Telephelyei:
Helyi adószám: 900 APEH adószáma:
2. Az önkormányzat illetékességi területén végzett gazdasági tevékenység megnevezése (besorolása):

3. A tevékenység
megkezdésének időpontja:
megszűnésének időpontja:

ev év

hó hó

nap nap



II. 1. Az adóévben végzett összes tevékenység árbevétele (ÁFA nélkül):
2. Más önkormányzat illetékességi területén az '
adóévben elért árbevétele (ÁFA nélkül):
3. Adóévben az önkormányzat illetékességi területén
végzett összes tevékenység árbevétele: (1—2)
4. Az önkormányzat illetékességi területén végzett,
önkormányzat rendelete alapján adómentes
árbevétel (ÁFA nélkül):

a) Bagola, Fakos, Bajcsa, Korpavár településrészeken
a bolti kiskereskedelem, kivéve italárusítás
b) helyi tömegközlekedés
c) vízellátási, köztisztasági, szennyvízelvezetési,
víztisztítási és fürdőszolgáltatási tevékenység
d) összes adómentes árbevétel (a+b+c):

5. Marad adóköteles árbevétel (3—4/d):
6. Az 5. pont alatti árbevételt csökkentő:

a) eladott áruk beszerzési értéke (—)
b) alvállalkozói teljesítések értéke (—) ,l ,

7. Adóalap (5—(6/a+6/b)):
8. Az árbevételt terhelő fogyasztási adó (—)
9. Az árbevételre kapott fogyasztási
árkiegészítés (+)
10. Helyi iparűzési adó alapja (7—8+9):

Ft Ft Ft

Ft
I
Ft

Ft


Ft

Ft

Ft

Ft

Ft

Ft

Ft

Ft

1994 január 2i ( KANIZSA — ADÓMELLÉKLETT

11. A 10. pont alatti adóalap után számított
adó 6 ezrelék alapulvételével
Ft

Ft

Ft
--

Ft
l:
Ft
(100 Ft-ra kerekítve): Ft
12. Adókedvezmények a helyi adórendelet 4. §
alapján:
a) 25%-os adókedvezmény
b) 50%-os adókedvezmény
c) Ipari tanulók utáni kedvezmény
3000 Ft/fő fő után
x d) Összes adókedvezmény: (a+b+c)
13. Kedvezményekkel csökkentett adó összege (11—12/d):
14. A helyi kultúra, oktatás, egészségügy,
sport, építészeti értékvédelem
támogatására befizetett összeg :
'Ft, ebből adókedvezmény összege: . Ft
15. Kommunális beruházás céljára befizetett
összeg a Tv. 10. §-a alapján: Ft
16. 1993. évi helyi iparűzési adó összege:
(13. pontból levonva a 14. és 15. pontok összege) Ft
III. Adóelőleg és végleges adó elszámolása:
1 /l993. számú fizetési meghagyással
megállapított adóelőleg összege: . Ft
2. Marad adókülönbözet: (11/16—III/l.)
Befizetendő május 31-ig + Ft
Visszaigényelhető: — Ft
3. Feltöltési kötelezettség (1993. XII. 20-ig): Ft
IV. Folyó évi adóelőleg elszámolása:
1. 1994. évre megállapított adóelőleg összege: ' Ft
2. 1994. I. félévi adóelőleg összege
(III/l. pontban feltüntetett adóelőleg 50%-a) Ft
3. 1994. II. félévi fizetendő adóelőleg összege (1—2): " ' ^ Ft
V. Kedvezményre, mentességre alapul szolgáló körülmény megnevezése, felsorolása:
(kérjük közölni a megosztás elvét és pontos menetét, ha Ön a II/2. pontban adatot közölt)

199 hó nap

(cégszerű aláírás)

8 [ KANIZSA — ADÓMELLÉKLETT

!9«>4. január 21,

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
a korrigált nettó árbevétel alapján számított helyi iparűzési adóról kitöltendő adóbevalláshoz, az 1991. évi C. tv. alapján
Iparűzés alatt nem csupán a hagyományos értelemben vett ipari tevékenységet kell érteni, hanem minden olyan gazdasági tevékenységet, amely nyereség-, illetve jövedelemszerzésre irányul.
A bevallást az adóévet követő május 31-ig, vagy évközi megszűnés esetén (felszámolás, átalakulás, tevékenység megszűnése) annak napjától számított 30 napon belül kell kitölteni.
Az I. ponthoz:
Ide a vállalkozó adatait kell beírni, függetlenül attól, hogy az adóköteles tevékenységét hol folytatja. Amennyiben
a részleg önálló elszámolásra jogosult (köteles) és a számítás szabályai szerint önállóan mutat ki nettó árbevételt,
a részleg adatait itt kell feltüntetni.
A tevékenység folytatásának pontos helyét is fel kell tüntetni, amelyből kitűnik, hogy melyik önkormányzat
jogosult az adóztatásra, illetőleg melyik önkormányzathoz kell az adóbevallást benyújtani.
Tartós tevékenység esetén a kezdés időpontját csak az 1992. január 1-je után megkezdett tevékenység esetén kell
feltüntetni.
A H/1, ponthoz:
Ebben a pontban az 1/3. pont alatti időszakban a vállalkozó által elért összes (ÁFA nélküli) nettó árbevételt kell beállítani a hatályos számviteli útmutatásoknak megfelelően.
A H/2, ponthoz:
Ha a vállalkozó az árbevétel megosztását választotta, ebben a pontban a más önkormányzatok illetékességi
területén elért nettó árbevételt tüntesse fel. Ebben az esetben viszont közölni kell az árbevétel megosztás módját
és pontos menetét. ' • . . ? |
A II/3. pontot a H/1. és a II/2. pontok különbözete adja.
A H/6, ponthoz:
Ide csak azon adóalapcsökkentő összegeket kell beírni, amelyek az önkormányzat illetékességi területére
vonatkoznak, illetve a II/5. pont alatti nettó árbevételt terhelik. . , ?
A H/14, ponthoz:
A kultúra, oktatás, egészségügy, sport és építészeti érdekvédelem támogatására befizetett összeget írja be. A kedvezmény összege:
— ha a nyújtott támogatás összege nem éri el a 11/13. pont alatti adó 10%-át, akkor a támogatás teljes mértékben
leírható,
— ha a támogatás mértéke meghaladja a 11/13. pont alatti adó 10%-át, akkor maximálisan a 11/13. pont alatti adó
10%-át vonhatja le kedvezményként.

1994. január 21.

( KANIZSA — ADÓMELLÉKLET )

A 11/15. ponthoz:
Ebben a pontban a C. tv. 10. §-a szerinti összeget csak magánszemély vállalkozók vonhatják le a kiszámított
adójukból. (Csak az önkormányzat illetékességi területén végrehajtott kommunális beruházás számlával igazolt
ellenértéke.) . . . ? .
A H/16, ponthoz:
Ide az 1993. évi helyi iparűzési adófizetési kötelezettség összege kerül.
A III. ponthoz: ,
Ebben a pontban az 1993. évben vállalkozó részére kibocsátott fizetési meghagyás és a tényleges adófizetési kötelezettség különbözetét kell elszámolni.
A 2. pontban kell feltüntetni az így kiszámított adókülönbözetet, amely összeg ha befizetendő, akkor május 31-ig kell megfizetni, ha az visszaigényelhető, akkor ettől az időponttól lehet kérni. Ha Önnek visszaigénylése keletkezett, az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. tv. 32. § (5) bekezdése alapján jár el.
A IV. ponthoz:
Itt az 1994. évi adóelőleget kell kiszámítani, az alábbiak szerint: . - ' ?
Az 1. pontban ki kell számítani a helyi adótörvény és az önkormányzat helyi iparűzési adórendelete alapján megállapítandó adóelőleget.
A 2. pontban kell feltüntetni az előző évi fizetési meghagyásban közölt adóelőleg 50%-át. A 3. pontba az 1. pont és a 2. pont különbözete kerül.
Az V. ponthoz:
Ide a bevallási nyomtatványon felsorolt egyéb mentességeket lés kedvezményeket tüntesse fel, valamint az árbevétel megosztás elvét és pontos menetét írja le.
A nettó árbevétel megosztásának szabályát a Helyi adóról szóló 1990. évi C. törvény 39. §-a határozza meg.
Kérjük bevallását 2 példányban töltse ki, az egyik példányát a bevallási nyomtatványon feltüntetett határidőre a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat adóhatóságához (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fsz. 2.) juttassa el.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
L

10
t KANIZSA — ADOMELLEKLET Á
Í994, január 21 *
A bevallás beküldési határideje: február 28. . NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VAROS
POLGÁRMESTERI HIVATALA
BEVALLÁS
az 1993. évi vállalkozók kommunális adójáról
1. A vállalkozó
neve (cége):
Címe (lakóhelye, székhelye):
Telephelyei:
I lelyi adószám: 900 APF.II adószáma: . '
2. A/ önkormányzat illetékességi területén végzett gazdasági tevékenység megnevezése (besorolása):
3. A tevékenység , ' ? .
megkezdésének időpontja: év hó nap
megszűnésének időpontja: év hó nap
1. Az önkormányzat illetékességi területén foglalkoztatottak korrigált átlagos
statisztikai létszáma: . . fő
2. A/önkormányzat döntése alapján mentesség címén levonható létszám: r
u) rokkantnyugdíjasok, értelmi,-Lesti fogyatékosok korrigált átlagos -
statisztikai állományi létszáma: ' .- fő
b) az. előző évi korrigált átlagos statisztikai állományi létszámnövekvény .
[3. §(3) bekezdése]: ' fő
c) másodállású vagy mellékfoglalkozású személyek korrigált átlagos
statisztikai állományi létszáma: ' ' , fő
Adómentesség összesen (a+b+c): . fő
3. F.vi adóalap: (1—2. pont) ' > • ? fő
4. Évi adó összege: (2000 Ft/fő alapulvételével, 100 Ft-ra kerekítve) . ? Ft
5. Az önkormányzat döntése alapján levonható adókedvezmény: .
a) Levonható tanulókedvezmény
(5000 Ft/fő) fő , S Ft
• b) Foglalkoztatott segítő családtag '
utáni adókedvezmény (50%) fő ? ' Ft
Levonható adókedvezmény összesen (a+b): / • Ft
6. Az 1993. évben kommunális beruházás céljára befizetett , '
.összeg (csak magánszemély esetében. Tv. 10. §): Ft
7. 1993. évi vállalkozók kommunális adó összege: Ft
III. Adóelőleg és végleges adó elszámolása:
1 /1993. számú fizetési meghagyással
megállapított adóelőleg összege: ' Ft '
2. Marad különbözet: (II/7—m/1.)
Befizetendő 02. 28-ig * . + , Ft
Visszaigényelhető: ' ' • — Ft
3. Feltöltési kötelezettség (1993. XII. 20-ig) , Ft
IV. Folyó évi adóelőleg elszámolása: ? .
1. 1994. évre megállapított adóelőleg összege: Ft -
2. 1994. I. félévi adóelőleg összege
[lll/l. pontban feltüntetett adóelőeg 50%-a] - Ft
3. 1994. II. félévi fizetendő adóelőleg összege (1—2.): , Ft
V. Kedvezményre, mentességre alapul szolgáló körülmény megnevezése, felsorolása, valamint az adómentes árbevétel és az adókedvezmény
feltüntetése: ' . , ? .
19 év hó nap
(cégszerű aláírás)

1994,jan»ér21 ( KANIZSA — ADÓMELLÉKLET ) 11
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
a vállalkozók kommunális adójáról szóló 1993. évi bevallás kitöltéséhez
1. Nem kell adóbevallást adni:
a költségvetési szervnek, a mezőgazdasági szakcsoportnak abban az évben, amelyet megelőző évben folytatott tevékenységéből származó jövedelme után vállalkozási nyereségadó kötelezettsége nem keletkezett. Ebben az esetben nyilatkozatot kell benyújtani.
A bevallást az adóévet követő február 28-ig, vagy évközi megszűnés esetén (felszámolás, átalakulás, tevékenység megszűnése) annak napjától számított 30 napon belül kell kitölteni! Az I. pont azonos a helyi iparűzési adó bevallási nyomtatvány kitöltésével.
II/l. ponthoz:
Ide az önkormányzat illetékességi területén foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszámát írja. Foglalkoztatottak fogalomkörébe tartoznak az alkalmazottak, tagok stb., továbbá a magánszemély vállalkozó is.
II/2. ponthoz:
Ide az önkormányzat döntése alapján kapott adómentességeket írja be részletezve, majd az adómentesség összesen sorban
tüntesse fel összesítve.
A II/3. pontot a II/l. és a II/3. pont adómentesség összesen rovatának különbözete adja.
II/4. ponthoz:
A II/3. pont alatti adóalapot szorozni kell 2000 Ft-tal és 100 Ft-ra kell kerekíteni.
f' II/5. ponthoz:
Az a) pontban a tanulók létszámát és az adókedvezmény összegét, a b) pontban az alkalmazott segítő családtag létszámát és az adókedvezmény összegét tüntesse fel, majd e két rovatot összesítse.
II/6. ponthoz:
Ebben a pontban a C. törvény 10. §-a szerinti összeget csak magánszemély vállalkozók vonhatják le a kiszámított adójukból. (Csak az önkormányzat illetékességi térületén végrehajtott kommunális beruházás számlával igazolt ellenértéke.) Ha Önnek az ebben a pontban megadott adókedvezmény összege meghaladja a vállalkozók kommunális adójára fizetendő 1993. évi adó összegét, a fennmaradó különbözetet a helyi iparűzési adónál számolja el.
II/7. ponthoz:
Az 1993. évi vállalkozók kommunális adó összegét úgy kapja meg, ha a II/4. pontból levonja a II/5. pont összesen rovatában
és a II/6. pont alatt feltüntetett összegeket.
III. ponthoz:
Ebben a pontban az 1993. évben a vállalkozó részére kibocsátott fizetési meghagyás és a tényleges adófizetési kötelezettség különbözetét kell elszámolni. A 3. pontban kell feltüntetni az így kiszámított adókülönbözetet, amely összeg ha befizetendő, akkor február 28-ig meg kell fizetnie, ha az visszaigényelhető, akkor ettől az időponttól lehet kérni. Ha Önnek visszaigénylése i keletkezett, az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. tv. 32. § (5) bekezdése alapján jár el.
IV. ponthoz: '
Itt az 1994. évi adóelőleget kell kiszámítani, az alábbiak szerint:
Az 1. pontban ki kell számítani a helyi adótörvény és az önkormányzat vállalkozók kommunális adójáról szóló rendelet alapján megállapítandó adóelőleget.
A 2. pontban kell feltüntetni az előző évi fizetési meghagyásban közölt adóelőleg 50%-át. ; A 3. pontba az 1. pont és a 2. pont különbözete kerül.
V.ponthoz:
Ide a bevallási nyomtatványon felsorolt egyéb mentességeket és kedvezményeket tüntesse fel.
Kérjük, bevallását 2 példányban töltse ki, az egyik példányát a bevallási nyomtatványon feltüntetett határidőre a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat adóhatóságához (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. fsz. 2.) juttassa el.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

12

[ KANIZSA — ADÓMELLÉKLET ]

TÁJÉKOZTATÓ
A Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése illetékességi területén 1992. január l-jétől a következő helyi adókat vezette be:
— vállalkozók kommunális adója,
— helyi iparűzési adó.
Bejelentést köteles tenni a vállalkozó az adózás rendjéről szóló 1990. évi
XCI. törvény 11. § alapján, a tevékenység megkezdésétől számított 15
napon belül. .
Felhívom figyelmét, hogy bejelentési kötelezettség elmulasztása, vagy késedelmes teljesítése esetén a hivatkozott számú törvény 74. § (7) bekezdés e) pontja alapján mulasztási bírság szabható ki.
Tájékoztatást biztosítunk:
1. Iparűzési adó, kommunális adó ügyekben.
Polgármesteri Hivatal, földszint 2. szoba.
2. Gépjárműadóval kapcsolatos ügyekben.
Polgármesteri Hivatal, földszint 11. szoba.
3. Adónyilvántartás, adóbefizetés ügyekben.
Polgármesteri Hivatal, földszint 11. szoba.
Ügyi elfogadás rendje:

Hétfő: de. 8—12 óráig, Szerda: de. 8—12 óráig, Péntek: de. 8—112 óráig

du. 13—16 óráig du. 13—17 óráig

19<J4.j:muár21.

( KANIZSA — ADÓMELLÉKLET )

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének 24/1992. (XII. 14.) számú rendelete
A VÁLLALKOZÓK KOMMUNÁLIS ADÓJÁRÓL

Bevezető rendelkezések
Az 1990. évi C. törvény 1. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése illetékességi területén megalkotja a vállalkozók kommunális adójáról s/óló rendeletet.
Az adókötelezettség
(1) Kommunális adókötelezettség terheli az adóalanyok közül a vállalko
zót.
(2) Az adókötelezettséget nem befolyásolja az, hogy az adóalany székhe
lye, vagy csupán telephelye (részlege) található az önkormányzat
illetékességi területén.
2.§
Az adó alanya
(1) A rendelet alkalmazásában adóalany a vállalkozó:
a) magánszemély,
b) jogi személy, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaság,
c) magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező személyi
egyesülése.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározottak szerint adóalany a külföldi ma
gánszemély és szervezet is, feliéve, hogy adómentességét nemzetközi
szerződés vagy viszonosság nem biztosítja. A viszonosság kérdésében
a pénzügyminiszter állásfoglalása az irányadó.
3.§
Adómentesség
Az önkormányzat döntése alapján mentes az adó alól:
(1) a) — a társadalmi szervezet,
— az. alapítvány,
— az egyház,
— az önkormányzat költségvetési intézménye,
— az önkormányzat azon vállalata, amely közmunkát végzőket
foglalkoztat,
— a karitatív szervezet a karitatív tevékenységet végző tevékenysé
ge után,
függetlenül a társasági adókötelezettségtől, költségvetési szerv esetében a központi költségvetésbe való befizetési kötelezettségétől,
b) a közszolgáltató szervezet és a költségvetési szerv abban az évben, amelyet megelőző évben folytatott tevékenysége után társasági adókötelezettsége — költségvetési szerv esetében a központi költségvetésbe való befizetési kötelezettsége — nem keletkezett. E feltétel meglétéről az adóalany írásban köteles nyilatkozni az adóhatóságnak.
(2) A vállalkozó az. általa foglalkoztatott rokkantnyugdíjasok, értelmi, testi
fogyatékosok korrigált átlagos statisztikai állományi létszáma után.
(3) A vállalkozó az előző évi korrigált átlagos statisztikai állományi lét
számnövekménye után:

a) ha tanulóját alkalmazottként tovább foglalkoztatja,
b) ha olyan személyt foglalkoztat, akit az alkalmazást megelőzően az
Országos Munkaügyi Központ Hivatala legalább hat hónap időtarta
mig munkanélküliként nyilvántartott.

4) A másodállású vagy mellékfoglalkozású magánszemély vállalkozó
saját maga után. Továbbá, ha a vállalkozó másodállású vagy mellék
foglalkozású személyt alkalmaz, ezen személyek után.
5) A nyugdíj mellett magánvállalkozói tevékenységet folytató magánsze
mély, ha alkalmazottat nem foglalkoztat.

Adókedvezmény
Az önkormányzat döntése alapján kedvezményben részesül:
(1) A vállalkozó, aki szakmunkásképzés keretében tanulót foglalkoztat, a
képzési időt felölelően foglalkoztatott tanulók után, tanévenként 5(X)0
Ft/fő összegű vállalkozók kommunális adója csökkentésben részesül.
A kedvezmény a fizetési kötelezettség mértékéig terjedhet, és a követ
kező évre nem vihető át. A lanulókedvezmény félévenként is elszámol
ható a meghatározott mérték 50%-ában.
(2) Az a vállalkozó, aki segítő családtagját 4 órát meghaladó időtartamban
foglalkoztatja, segítő családtagja után 50% vállalkozók kommunális
adója kedvezmény illeti meg.
S.§
Az adókötelezettség keletkezése és megszűnése
Az adókötelezettség a vállalkozási tevékenység megkezdésének napjával keletkezik és a tevékenység megszüntetésének napjával szűnik meg.
6.§
Az adó alapja
Az adó alapja az önkormányzat illetékességi területén működő adóalany által helyben foglalkoztatottak korrigált átlagos statisztikai állományi létszáma.
. - . 7-§ - .
Az adó mértéke
(l)Az adó évi mértéke a 6. § alapján számított létszámra vetítve 2000
Ft/fő. (2) Ha az adófizetési kötelezettség nem áll fenn a teljes évben, az adó évi
mértékének időarányos részét kell megfizetni. Minden megkezdett
hónap egész hónapnak számít.
8.§
Bejelentési, bevallási kötelezettség
(1) A vállalkozó az adókötelezettséget, illetve adóköteles bevételszerző
tevékenységét annak keletkezésétől (a tevékenység megkezdésétől)
számított 15 napon belül köteles bejelenteni (bejelentkezés). A beje
lentkezést erre a célra szolgáló nyomtatványon írásban kell megtenni.
(2) Az adókötelezettséget érintő változásokról az adóével követő 15 napon
belül tájékoztatni kell az önkormányzati adóhatóságot.
(3) Az adóbevallást az adóévet követő február 28-ig kell benyújtani az erre
a célra szolgáló nyomtatványon.
Évközi megszűnés (felszámolás, átalakulás, tevékenység megszűnése) esetén a megszűnés napjától számított 30 napon belül kell adóbevallást
tenni.
9. t
Az adóelőleg megállapítása és az adó megfizetése
(1) A vállalkozó az adófizetési kötelezettség teljesítése érdekében adóelő
leget köteles fizetni.
(2) Az adóelőleg összege:
a) az adóévet megelőző teljes évben változatlan szervezeti formában
működő vállalkozónál — ideértve az idényjellegű tevékenységet is
— a megelőző év adójának megfelelő összeg,
b) az adóévet megelőző év egy részében működő vállalkozónál a
megelőző év adójának a működőképes naptári napjai alapján egész
évre számított összege,
c) a tevékenységet az adóév közben kezdő vállalkozónál az éves
bejelentett várható adó összege.

14

( KANIZSA — ADÓMELLÉKLET ]

1994. jdnuár 21.



(3) A vállalkozónak az adóköteles tevékenysége megkezdésétől számí
tott 15 napon belül az adóévre várhaló adójáról bejelentést kell tennie
az adóhatósághoz.
(4) llajogszabályi változás miatt az adóalapja vagy mértéke az adóévre
módosul, az adóelőleg összegét ennek figyelembevételével kell meg
állapítani.
(5) Az adóhatóság a fizetendő adóelőleg mértékét az éves adóbevallás,
illetve a várható adó bejelentése alapján fizetési meghagyásban közli.
(6) Vállalkozók kommunális adóelőleget az adózó félévi egyenlő részlet
ben ix'ulékmentesen, az adóév március 15-ig, illetve szeptember 15-ig
fizethet.

(7) Az adóévben az adóévre vonatkozó fizetési meghagyás jogerőre
emelkedéséig a (2) bekezdés a)—b) pontjában említett vállalkozó az
adóelőleget az előző fizetési meghagyás alapján fizeti.
(8) Az (1)—(7) bekezdésben foglaltak alkalmazásával megállapított
adóelőleget és az éves adókötelezettség különbözetét a tárgyévet
követően az éves bevallásban kell- elszámolni. A különbözetet a
bevallásra előírt időpontig kell megfizetni, illetve ettől az időponttól
lehet visszaigényelni. Ugyanígy számol el az adóalany, ha megszűné
se miatt év közben köteles adóbevallást adni.
(LJ) l-elhatalma/.za Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése az adóhatóságot:
a) Indokolt esetben egyedi kérelemre és mérlegelés alapján részletfi
zetést, vagy fizetéshalasztást engedélyezzen.
b) Kivételes méltánylást érdemlő esetben a magánszemély terhére
megállapított adót, késedelmi pótlékot a Gazdasági Bizottság véle
ményének kikérésével mérsékelje, vagy elengedje. A kérelemhez
csatolni kell az érdekképviseleti szerv véleményét.
c) Kivételes méltánylást érdemlő esetben a 2. § (1) bekezdés b) és c)
pontjában megjelölt vállalkozó terhére megállapított adót, bírsá
got, késedelmi pótlékot mérsékelje vagy elengedje a Gazdasági
Bizottság véleményének kikérésével. A kérelemhez csatolni kell az
érdekképviseleti szerv véleményét.
(10) F. rendeletben nem szabályozott kérdésekben a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény, az adózás rendjéről szóló 1990. éviXCI. törvény és a hatásköri 1991. évi XX. törvény vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
10. §
Értelmező rendelkezések
(1) Önkormányzat illetékességi területe: az önkormányzat közigazgatási
halára által behatárolt — bel-és külterületet magába foglaló — térség,
amelyre az önkormányzati hatáskör kilerjed.
(2) Korrigált átlagos statisztikai állományi létszám: a Központi Statiszti
kai I livalal Munkaügyi Statisztikai Fogalmak c. módszertani segédlet
1992. évi július hó 15. napján érvényes szabályai szerint számított
statisztikai állományi létszám, ideértve a saját nevében és saját koc-
ka/atara rendszeresen, haszonszerzés céljából vállalkozási tevékeny
ségei folytató magánszemélyt, továbbá azt a tulajdonost, aki vállalko
zásában személyes közreműködésre kötelezett, vagy azt mellékszol
gáltatásként végzi, valamint a segítő családtagot.

(3) Vállalkozó: a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatára
haszonszerzés céljától, üzletszerűen végző
a) vállalkozói igazolvánnyal rendelkező magánszemély,
b) az egyéni vállalkozásról szóló törvény hatálybalépését megelőző
jogszabályok alapján kisiparosnak, magánkereskedőnek minősülő
magánszemély, valamint a jogi személy részlegét szerződéses rend
szerben üzemeltető magánszemély,
c) mezőgazdasági termelést és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatást végző
magánszemély,
d) az egyes tevékenységek gyakorlásáról szóló jogszabályok alapján
vállalkozói igazolványhoz nem kötött tevékenységet folytató ma
gánszemély,
e) jogi személy, , '
0 egyéb szervezet.
(4) Külföldi: az a természetes személy, akinek állandó lakóhelye külföldön
van és nem tartózkodik Magyarországon 183 napnál hosszabb időtar
tamban; továbbá az a jogi személy, gazdálkodó szervezet vagy mis
személyi egyesülés, amelynek székhelye (központja) külföldön van,
ide nem értve a Magyarországon működő telepeit, fiókjait, képvisele
teit.
(5) Adóév: az a naptári év, amelyre az adókötelezettség vonatkozik.
(6) Székhely: eltérő rendelkezés hiányában a jogi személy alapszabályá
ban, cégbejegyzésében ekként megjelölt hely, ilyen hely hiányában,
vagy ha több ilyen van, a központi ügyvezetés helye.
(7) Telephely: helyi adó tekintetében telephelynek minősül minden olyan
hely, ahol üzleti, üzemi, vagy termelő (termeléssel összefüggő) tévé-'
kenységet folytatnak. így különösen: kereskedelmi egység, a fiók, az
iroda, a gyártelep, az üzem, a műhely, a raktár, a bánya, kőfejtő,
olajmező vagy a természeti kincsek kiaknázására szolgáló más telep,
pályaudvar, vasútállomás, repülőtér, építési, kivitelezési terület.
(8) Közszolgáltató szervezet: a Magyar Posta Vállalat, a Magyar Rádió, a
Magyar Televízió, továbbá a helyi és helyközi menetrend szerinti
tömegközlekedést végző szervezetek, a közüzemi ellátást végző szer
vezetekközül a villany-, gáz-, távfűtés-, melegvíz-, víz-, csatornaszol
gáltatást nyújtók, ideértve a víziközmű társulatot is.
(9) Kivételes méltánylást érdemlő esetek különösen: elhalálozás, kórházi
ápolás, tartós betegség stb.
H.§
Átmeneti és záró rendelkezések
(1) Ez a rendelet 1993. január 1. napján lép hatályba, ezzel egyidejűlcga
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata 25/1991. (XII. 16.)
számú helyi adórendelete hatályát veszíti azzal, hogy az 1992. évi vállal
kozók kommunális adója megállapítására, bevallási kötelezettség teljesí
tésére és az adókülönbözet megfizetésére az 1992. évben érvényben volt
szabályokat kell alkalmazni.
(2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.
Nagykanizsa, 1992. december 14.
Dr. Kereskai István s. k.
polgármester
Dr. Fazekas István s. k.
mb. jegyző

NYOMDAIPARI KOMPLEX SZOLGÁLTATÁS

— A/2-es méretig kiadványok,
— névjegyek, meghívók,
— levélpapírok,
— címkék (öntapadós),
— filmkészítés pozitív, negatív A/2-es méretig.


— szórólapok,
— borítékok (kicsi, közepes, nagy),
— önátírós tömbök,
— speciális dobozok.

Számítógépes szerkesztés, rövid határidővel történő szállítás,
8800 Nagykanizsa, Platán sor 10/B. Fax: 93/310-279 Telefon: 93/313-747

1994.január 21. ( KANIZSA — ADÓMELLÉKLET )

"1

NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE
31/1993. (XII. 13.) számú rendelete
ilx: ? . ?
a helyi iparűzési adóról szóló
10/1993. (IV. 5.) számú rendelettel
módosított 23/1992. (XII. 14.) számú
önkormányzati rendelet módosításáról
í- ? i.§
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi iparűzési adóról szóló 23/1992. (XII. 14.) számú önkormányzati rendeletét (továbbiakban: R.) az alábbiak szerint módosítja:
\ ? 2.§
\> ?
í A R. 7. § helyébe az alábbi rendelkezés lép:
\ , Az adó mértéke:
[.. Az adó mértéke a 6. § alapján megállapított adóalap esetén
['• . a módosított nettó árbevétel nyolc ezreléke.
j
|| Átmeneti és zárórendelkezések
p. (1) Ez a rendelet 1994. január hó 1. napján lép hatályba.
| . Rendelkezéseit az 1994. évi adóelőleg megállapításánál
I - kell először alkalmazni.
Nagykanizsa, 1993. december 13.
Dr. Henczi Edit s. k. , Dr. Kereskai István s. k.
jegyző polgármester

C KANIZSA — ADÓMELLÉKLET ]

1994, január 21.

NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
10/1993. (IV. 5.) számú rendelete
a helyi iparűzési adóról szóló
23/1992. (XII. 1.4.) számú rendeletének kiegészítéséről
A helyi iparűzési adóról szóló 23/1992. (XII. 14.) számú rendelet 4. §-a egy új (4) bekezdéssel egészül ki:
,,(4) Ha a vállalkozónak a 6. § szerinti nettó árbevételében az eladott áruk beszerzési értéke és az alvállalkozói teljesítések értéke nem mutatható ki, 50% adókedvezményben részesül."
2. §
(1) E rendelet kihirdetése napján lép hatályba, rendel
kezéseit az 1993. évi adóelőleg, illetve végleges adó
megállapításánál 1993. január 1-től alkalmazni kell.
(2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.
Nagykanizsa, 1993. március 16.

Dr. Fazekas István
mb. jegyző

Dr. Kereskai István s. k.
polgármester


Insert failed. Could not insert session data.