Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
24.33 MB
2021-02-16 13:54:58
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
457
1275
Rövid leírás | Teljes leírás (882.58 KB)

Kanizsa 1994. 031-034. szám augusztus

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879

A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:


DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 25 Ft
KANHSA
miis
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
AZ ANYATEJ
VTT X r UPTI?
VILAIrniilii
Bár egész évben kívánatos lenne, hogy az anyák anyatejjel táplálják újszülöttjüket, most a propaganda aktualitását az augusztus l-jétől 7-ig tartó Anyatej Világhete adta. Az UNI-CEP Magyar Nemzeti Bizottsága ebből az alkalomból közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyarországnak jobban be keltene tartania az „anyatej-helyettesítők" reklámját és marketingjét korlátozó nemzetközi kódex rendelkezéseit.
56 395
Július 25. és augusztus 1. között héttel szaporodott a nagykanizsai állampolgárok száma. Az elmúlt egy hétben huszonkét gyermek született és tizenöten tértek örök nyugalomra. A házasodási kedv a múlt héthez viszonyítva kissé visszaesett, hiszen mindössze hat pár esküdött örök hűséget egymásnak a házasságkötő teremben.
-d.é.-
I. évf. 31. sz. 1994. aug. 5.
NB I-ben

A hét végén megkezdődik a menetelés a legnépszerűbb sportágban, a labdarúgásban. A városban és városkörnyéken óriási az érdeklődés, hiszen a kanizsai kedvencek a legjobbak mezőnyében szerepelnek. Negyvennégy évi szünet után tehát újra lesznek első osztályú mérkőzések Nagykanizsán. A foci varázsa lázba hozta a sportbarátokat, akik vasárnap délután részesei lehetnek az őszi idénynyitónak. Ekkor az újonc Olajbányász a Debreceni VSC csapatát látja vendégül.
A kanizsai olajosok eddig kétszer találkoztak a debreceniekkel. Mérlegük rendkívül kedvező, hiszen az 1949/50-es bajnokságban 3 pontot szereztek,a vasutasoktól, miközben a piros-kékek hazai környezetben 2-l-re verték a „Lokit".
Nyilvánvaló, hogy Készei Ferenc kiegyezne azzal, ha a fiúk hagyománytisztelőnek bizonyulnának.
- Az elmúlt bajnoki év sikercsapata a DVSC volt. A vasutasok különösen az őszi idényben remekel-
tek és mint újonc, sokáig a dobogós helyeken tanyázott. A csapat végül a hetedik helyen végzett, amelyben a válogatott Sándor és Dombi külön is felhívta magára a figyelmet. Szóval nehéz dolgunk lesz, de remélem, hogy nemcsak lelkesedésben, hanem játékban és eredményességben is felülmúljuk a DVSC-t - mondta a vezetőedző.
- balogh -
(Sporttudósítások a lap 25-26-27. oldalán.)
A celsiusokkal...
TÖBB A MENTŐSÖK MUNKÁJA
Nemrégiben még arról adhattunk hírt, hogy viszonylag jól tűrjük a meleget. Mostanra azonban mintegy húsz százalékkal nőtt a mentősök munkája. A fő ok a meleg, de többnyire a vérnyomás változásai és
a keringési rendszer megbetegedései együttesen eredményezik azt, hogy egyre gyakrabban halljuk a mentő szirénáját. Leginkább az idősebb korosztályt viseli meg a szokatlan hőség. A túlságosan nagy meleg miatt
sajnálatosan emelkedett az öngyilkosságok száma is.
A sok rossz mellett talán jó hír, hogy számottevő ételmérgezéssel eddig még nem találkoztak a mentősök.
-d.é.-
Ég a napmelegtől, no meg—
o
Bőven akadt dolga az elmúlt egy hét folyamán tűzoltóinknak, hiszen csak Zalaszabar határába hat alkalommal kellett kiszállniuk.
Huszonhetedikén tölgyes- és ültetvénytűzhöz riasztották őket. A területet a vísszagyulladástól az oltást kővetően a helyi Illetve az orosztonyi önkéntesek védték., A huszonnyolcadika! tűz megfékezéséhez a helyi önkéntesek mellett a honvédség erűit is igénybe kellett venni. A szakemberek szerint a szándékosság sem kizárható. A beleznai (Jola-hegy alatti területen három hektáron avar és száraznövény égett. A múlt hét elején Várföldén egy traktor teljes felszerelésével és egy huszonkét méter hosszú és hat méter széles pajta égett. Az oltást a kanizsai és a letenyei tűzoltók együtt végezték. A kár hatszázezer forint. Ugyanezen a napon egy harmadik emeleti panelház beragadt zárjának eltávolításában segédkeztek a tűzoltók, úgy, hogy a lakást az erkély felől közelítették meg, majd a makacs zárat belülről bírták jobb belátásra. Vasárnap délután Nemespátróban a gabonatáblában kigyulladt egy kombájn. A haszongépjárművet nem sikerült megmenteni, de a körülötte lévő gabonatáblát igen.
-dé.-
Táncfesztivál
Pénteken (ma) 17 órai kezdettel nyílik meg az V. Zala Megyei Nemzetközi Folklór-fesztivál. Az ünnepélyes megnyitóra az Erzsébet téren kerül sor. A vendégeket és az érdeklődőket dr. Kereskai István, városunk polgármestere köszönti. A tavalyi fesztivál-nyitó programhoz hasonlóan menettáncban vonulnak a résztvevők a Károlyi kertbe, ahol a szabadtéri színpadon zajlik majd a folklór-gálaműsor. Az együttesek között algériai, görög, holland, német, horvát, magyar, svájci és szlovén előadók is bemutatják műsorukat.
I
KANIZSA - KITEKINTŐ
1994. augus/tus S.
BALJÓS ELŐJELEK
Boross Péter volt miniszterelnök nyilatkozata
- A sajtótájékoztatóján a televízióban és a rádióban történtekkel kapcsolatban olyan jelzőket használt, hogy durva és goromba. Nem szokta korábban ezeket a szavakat emlegetni. Ennyire súlyos a helyzet?
- A helyzet nagyon súlyos, mert ez a gátlástalan roham, amiben még a koalíciós szerződést is megsértik, a személykiválasztás módja, a köztársasági elnöknek ez a gyorsított aláírása - amit nem szokott csinálni -, ez mind arra utal, hogy itt értelmet kap az a gyanú, hogy ez a kormányzat nem akarja akceptálni, ami négy év alatt mégiscsak kialakult: hogy a demokratikus játékszabályoknak vannak formai elemei is, amit illik betartani. Dezavuálni egy hat-párti tárgyalást úgy hiszem, hogy baljós előjele a jövőnek. Engem külön zavar Pető Ivánnak az a furcsa és határozatlannak tűnő védekezése, amit a későbbiek során nem érvé-
Felszólították a volt képviselőket
Kétszázezret fizető honatya
Az elbúcsúzott 252 országgyűlési képviselőből eddig mindössze 150 számolt el a rábízott vagyontárgyakkal — tudtuk meg Bányai Gábortól, az Országgyűlés Hivatala eszközgazdálkodási osztályának vezetőjétől.
Mint mondotta: abból a száz honatyából, aki nem tett eleget eme kötelezettségének, mindössze ötvenkettőnek küldtek felszólító levelet. A többiek elszámoltatásáról a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciója saját hatáskörben gondoskodik.
A képviselőknél számítógépek, menedzsernaptárak és kalkulátorok, rádiók voltak. Az a honatya, aki az előző ciklusban rendelkezett csak mandátummal, választhatott: vagy megvásárolja a rábízott eszközt, vagy leadja az eszközgazdálkodási osztály raktárába. Az eszközért fizetendő díj alapjául a vásárláskori beszerzési érlék szolgál. Ezt csökkentik az évi húszszázalékos amortizációval. Az így kapott értéket növelik az áfával. Például egy Canon printerért - aminek 35 ezer forint volt a beszerzési értéke - 30805 forintot fizetett a képviselő. Egy Sharp fénymásolóhoz 41807 forintért jutott a volt honatya.
Az eszközgazdálkodási osztály számítógépes listájáról megtudtuk, hogy volt, aki kétszázezret fizetett.
- b.a. -
nyesített. Ha már megtörtént a hiba az elnökök kinevezésében, akkor azt illett volna visszavonni és várni legalább egy hetet, hisz ők kívánták a hatpárti megegyezést az elnökök személyében, csak akkor még ellenzéki helyzetben voltak. Mindez arra int engem, hogy fokozott figyelemmel legyünk arra, valóban demokráciára számíthatunk-e, vagy azok a pesszimista jóslatok válnak be, hogy csak egyszer kerüljön a hatalom vissza a birtokunkba, attól a pillanattól a demokrácia általunk korábban óhajtott játékszabályairól szó sem lesz.
- Milyen hatással lehet sajtótájékoztatója a magyar belpolitikai életre?
- Próbáltam érzékeltetni, hogy most már más az újságírók magánvéleménye, miftt amit leírnak. Most már összeszorított foggal mosolyognak a létrejött koalíció tagjai. Ha egy kormányzat ilyen lépésekre ragadtatja magát, akkor az ellenzéki magatartásnak nem lehet elkenősnek lennie. A magyar társadalom hatalomhoz juttatott két pártot. Nem ahhoz juttatta, hogy önkényeskedjen. és megkérdőjelezze a magyar médiák nemzeti jellegét.
- A televízióban és rádióban már megtörténtek a lépések. Hasonlók várhatók az írott sajtóban is. Milyen
eszközökkel tudná az ellenzék ezeket megakadályozni ?
- A politikai harc tisztességes eszköztára rendelkezésünkre áll. A megelőző szocialista korszaknál sem vált be, hogy teljesen monopolizálta az újságírást, a televíziót és a rádiót. Most sem fog beválni. Ez a kormányzat, amelynek gazdasági koncepciója is nagyon vitatható, feltehetően el fogja követni ugyanazokat a hibákat. Azokat a várakozásokat nem tudja kielégíteni, amelyeket keltett. Ebből kialakul egy közvélemény, amely egyszer már a médiáknak hátat fordított. Ezekkel a goromba módszerekkel csak ezt lehet elérni. A Magyar Demokrata Fórumnak, mint ellenzéki pártnak, minden lehetséges fórumot fel kell használni arra, hogy mondja a mondatokat. Mikor mi úgy fogalmaztunk, hogy konstruktív ellenzék kívánunk lenni, akkor konstruktív kormányzati módszerekre is gondoltunk. Ha ez nincs, akkor az MDF-nek az igazsága kimondásában nem szabad, hogy gátlásai legyenek. A most következő kormányzati időszak fogja igazolni a nu kormányzati időszakunkat, ahol sokkal ritkábban éltünk a hatalom és az erő eszköztárával, mint eme rövid idő sejteti.
Balázs Andor
KANIZSA D-Z. tfejlap
• A hős Bős
Végre nem a sajtó útján keresztül értesülhettünk egymás véleményéről - méltatta a Bős-Nagymarosról rendezett fórumok jelentőségét Szili Katalin, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára. Már a kormányba kerülésük előtt megfogalmazták, hogy minden nagyobb horderejű döntés előtt kikérik a társadalmi szervezetek véleményét. Ennek a folyamatnak a kezdete volt a mostani beszélgetés.
Az augusztus 4-i kormányülés előtt szűkebb körben még egyszer összeültek egy eszmecserére a zöld mozgalmak és a minisztérium szakemberei. A szűkebb kör Szili Katalin szerint nem kirekesztést jelent, csupán arról van szó, hogy könnyebben megismerhették egymás véleményét és hamarabb kialakulhatott a konszenzus, mivel nem nyolcvanan vitatkoztak. Az államtitkár asszony osztja Horn Gyula miniszterelnöknek azt a kijelentését, hogy a Bős-Nagymaros kérdéskomplexum hazai kezelésének egyik legnagyobb problémája az, a zöld mozgalmak szakértői megkérdőjelezik a másik legitimitását.
A környezetvédelmi minisztérium álláspontja, hogy a hágai bíróságról a keresetlevelet nem szabad visszavonni, de le kell ülni tárgyalni a szlovákokkal. Ennek első állomása az augusztus 5-i Horn-Morav-csik találkozó, amelyet alacsonyabb szintű megbeszélések követnek majd. Arra a kérdésre, hogy miközben perben állunk a szlovákokkal, miként képzelhető el korrekt tárgyalás, a politikai államtitkár asszony annyit mondott: a Bős-Nagymaros kérdéskomplexum két részből áll. Egyrészt az erőmű meg nem építése folytán kialakult szerződésszegésből, másrészt a bősi Dunaszaurusz okozta szigetközi károk enyhítéséből. Ez utóbbi kérdésben Szili szerint létrejöhet valamiféle kompromisszum. Azt azonban tudomásul kell vennünk, hogy nincs mindenki számára üdvözítő megoldás. Többek között azért nem hiszi el az államtitkár, hogy a Népszavában megjelent Baja Ferencnek tulajdonított kijelentés, miszerint kotrással lehetne a Szigetközben enyhíteni a vízhiányt, valóban a miniszter ötlete. Szili Katalin úgy ismerte meg Baját, mint aki tudja, hogy jó megoldások nincsenek, csak rosszak és kevésbé rosszak. Ez pedig széles társadalmi konszenzus során kell kialakuljon.
-balázs-
Tolerancia és szakszerűség
Fodor Gábor kultuszminiszter oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottsági meghallgatásán részt vett dr. Zsolnai József, az Országos Közoktatási Intézet főigazgatója is. Ismeretes, hogy az ő nevéhez fűződik a legjelentősebb magyar pedagógiai kísérlet, az anyanyelvi kommunikációsnak a vezetése. A pedagógus szakmában hosszú idő óta az ö véleménye számit a legtöbbet.
Arra kértük, értékelje a kultuszminiszter személyét, s egyben fogalmazza meg, milyen jövőt prognosztizál az oktatásügyben. Zsolnai szerint Fodor Gábor liberális politikus. Az oktatásban a toleranciára és a szakszerűségre lenne most a legnagyobb szükség. Zsolnai - mint mondotta - Fodor liberalizmusa garancia lehet a toleranciára. Hu megtalálja azokat a szakembereket, akik az elmúlt időszakban kevesebbet tehettek az oktatásügyért, de kreativitásukra nagy szükség lenne, akkor megoldódhatnak az oktatás financiális gondjai is. Ehhez még arra lenne szükség, hogy megszűnjön a kiközösítés. Zsolnai szerint értelmes emberek párbeszéde minden problémát megold, így az anyagi gondokat is. Mindezt anélkül, hogv mélyebbre kelljen nyúlni az államkasszában. Ésszerű átcsoportosításokra is lehetőség lenne, hiszen a pedagógusok anyagi megbecsülésének a hiánya mellett az oktatásügyben is nagyon sok forint nyelődött el eredménytelenül.
-b.a.-
MAGYAR GAZDASÁGI
CÉGMUTATÓ
CÉGINFORMÁCIÓS ADATTÁR
Területi és országos kötetek megjelentetése
Hirdetésfelvétel: 1133 Budapest. Vád út 82-84. Tel.: 270-3433/11 mellék 140-1711/12 mellék __ Fax: 185-1268; 149-7583 . £23 1519 Budapest Pt.: 248
1994. augusztus 5, KANIZSA - KITEKINTŐ — J 3
A Ryno Kft., a FLOREAT KANIZSA ALAPÍTVÁNY hivatalos támogatój a a város és a lakosság szolgálatában.
ERDELYI VÉLEMÉNY
Markó Béla RMDSZ-elnök találkozott Hornnal
- Miként értékeli Horn Gyula miniszterelnökkel folytatott mintegy másfél órás eszmecseréjét?
- Számunkra rendkívül fontos, hogy a magyar kormánnyal akadálytalan kapcsolataink legyenek. A miniszterelnök nemrég eljuttatta hozzánk a kormányprogramnak azt a részét, amelyben a határon túli magyarságot érintő kérdések is szerepelnek. Ezek a fejezetek tartalmazzák azokat az alapelveket, amiket kiemelt fontosságúnak tartunk. Elsősorban arra gondolok, amelynek jegyében a találkozó is lezajlott. A magyar kormány, amikor a határon túli politikáját irányítja, kikéri az ottani magyarok véleményét. A találkozó lényege a kölcsönös tájékoztatás volt. Azokról a kérdésekről tájékoztattam a miniszterelnök urat, amelyeket magunk is stratégiaváltoztatásként fogalmaztunk meg.
- A magyar-román alapszerződésről esett-e szó?
- Abban egyetértettünk, hogy a két ország viszonyát elsősorban a romániai magyarság helyzete határozza meg. Ebben az alapszerződésben a magyar kormány igénye szerint megfelelő garanciáknak kell lenni a kisebbségi kérdés rendezésére. Véleményünk szerint egy keretszerződésnek, amely két ország viszonyának az alapelveit fogalmazza meg, tartalmaznia kell a romániai magyarság problémáit. Az RMDSZ különböző autonómiaformákkal képzeli a megoldást. A miniszterelnök úr ezt a törekvésünket támogatja. Ez a későbbiek folyamán konkrét szövegjavaslatokat is jelenthet.
- Mi a véleménye a magyar kormányprogramról?
- Az RMDSZ nem készített még elemzést, véleményezést. Az előbb már utaltam arra, hogy számunkra mely alapelvek a legfontosabbak. A kérdés, hogy a gyakorlatban ezek miképpen valósulnak meg.
- b.a. -
Vásárlóvédők százmilliós intézkedése
Ha eszünk, becsapnak, ha veszünk, becsapnak. Akkor most mit (t)együnk?? Mert venni is, meg enni is kell. A piacgazdaságnak mondott csodaszer pedig nem úgy vált be, ahogyan a rendszerváltók előrejelezték. Ugyanis a Fogyasztóvédelmi Megyei Felügyelőség szerint sincs visszatartó ereje sem a sűrűsbödő ellenőrzéseknek, sem az immáron az egymillió forintot is meghaladó bírságoknak az első félévben.
Vegyük csak az autóalkatrészeket. Illetve azt se vegyük, mert jó részük bóvli a javából, minőségtanúsítvány nélkül, főképp a bontottak esetében sóznak zsákbamacskát a gyanútlan és bizakodó vevőre. Az ellenőrzött üzletek nyolcvan százalékára érvényesek a fenti megállapítások! Nemrég még csak néhány szaküzletben lehetett vásárolni koesialkatrészt. Most több tucatnyiban ugyanaz a helyzet, legföljebb az árak - és a vevők vérnyomása - lettek magasabbak. Egymással szoros összefüggésben.
Korábban évekig kellett várni az előjegyzett - és folyamatosan dráguló - kocsikra, aztán hordhattuk a szerelőkhöz a járgányokat. Most azonnal megkaphatjuk a kocsikat, amelyeknek hatvannyolc százalékát akár azonnal vihetjük is az autódoktorokhoz. Egyenest az árusító telepekről. Nem kevesebb mint nyolcvanegy százalékukban ugyanis a minőségtanúsítási és a szavatossági előírásokra fittyet hányás miatt a vevők a maguk több százezer forintjukért kiszolgáltatott helyzetben vannak.
Aki bútort vásárol, választhat: vagy a KERMI által megvizsgált, ám drágább nagyipari, vagy a KERMI nem látta magánvállalkozói, ám olcsóbbik bútort vásárolja.
A magánvágóhidakról kikerülő - főként marha -hús jobb, ellenben az üzletekben a szabványtól eltérő a bontás. Magyarul: több a mócsing - és az ebből származó vásárlói megkárosítás.
Több alkalommal állatorvos nem látta féldisznókat vesznek meg és forgalmaznak a üzletekben.
Egyébként is a legkedvezőtlenebb tapasztalatokat az év első felében Sümegi Pál és munkatársai a minőséggel összefüggő elégtelenségek miatt szerezték ellenőrzéseik során. E megállapítás független attól, hogy tartós fogyasztási cikkről vagy a szavatossági körbe tartozóról van-e szó. A legtöbb mégis a lábbeli, majd a játék, például a videojáték, amely köznapi nyelven szólva pocséknak minősül. Az már más kérdés, hogy szabad-e épp a gyerekeket megkárosítani. Ez ugyanis nem csupán pénz dolga, hanem erkölcsi kártevés is. A sötétlelkű kereskedőket ez persze a legkevésbé érdekli.
A megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség egyébként 585 vizsgálatot végzett el, az ebben az évben teljesíthetőnek a felét. Az államigazgatási körben meghozott intézkedések forintban kifejezett súlya meghaladja a százmillió forintot azáltal, hogy 85 esetben az értékesítést megtiltó, 117 alkalommal pedig az eladást feltételhez kötő rendelkezést adott ki a felügyelőség a 162 kötelezésre szóló határozaton túl.
Mindemellett még mintegy ötszáz lakossági panaszt is megvizsgált pénztárcánk megyei őre, amely mindig is készséges tájékoztatója volt a sajtónak, így lapunknak is.
- f gy- -
Csökkenő látogatottság Karoson
A megyei közgyűlés megállapította, hogy a karosi fürdő látogatottsága az elmúlt években jelentősen lecsökkent. A gazdálkodás javításához át kell szervezni a piackutató és megtartó tevékenységet.
A Gránit Gyógyfürdő Részvénytársaságot egyébiránt 1992. július l-jével jegyezte be a cégbíróság. A társaság
1993-ban folytatta tevékenységét: gyógyintézeti, egészségügyi szolgáltatásokat, teljes fürdőlehetőséget, kereskedelmi, idegenforgalmi és személyi ellátást nyújtott a vendégeknek. Az első teljes gazdálkodási évben, azaz tavaly 122 millió forint adózott árbevételt ért el, kevesebbet az 1992. évinél. Az összes ráfor-
dítás 80 millió forint volt, az üzleti tevékenység eredménye 42 millió forintot rögzített.
A korábban fejlesztésre fölvett hitelek után fölmerült jelentős kamatköltség és az adófizetési kötelezettség teljesítése után a részvénytársaság mérleg szerinti eredménye 18,4 millió forint. A társaság folyamatosan eleget tett fizetési kötelezettségeinek. További, minőségjavító beruházásra lenne szükség, ha sikerülne emelni a törzstőkét vagy bevonni külső forrásokat, vagyis: pénzt szerezni.
- f gy- -
4 KANIZSA - ONKORMANYZAT :;:'';íí >-- ■ ■ -......... 1994. augusztus 5 :
MIRE VÁRUNK?
Vízkár
A hosszú, forró délutánokon mindannyian vágyjuk az esőt, s nem foglalkozunk azzal, hogy a hirtelen nagy mennyiségben érkező égi áldás mennyi kárt okozhat. Pedig a két héttel ezelőtt hirtelen nagy erővel érkező nyári záporok kisebb-nagyobb károkat okoztak városszerte, így mintegy száztízezer forintos kár keletkezett a miklósfai orvosi rendelő tetőszerkezetében és kéményében. A szakemberek a hibát kijavították.
Kijavításra várnak még a Péterfy Altalános Iskolában a vihar és az eső eredményeként született hibák. A Platán sorról a kerítés alatt nagy mennyiségben bezúduló csapadék kimosta a kerítést és telehordta a salakos pályát sárral. A konyhához vezető út egy darabját pedig megemelte. Az udvaron százhúsz centiméter átmérőjű, körülbelül kilencven centiméter mély gödör keletkezett a csatorna mellett. Lépcsők is rongálódtak meg az esőzés következményeként. A hibák egyré-szét az önkormányzat javíttatja ki a céltartalék terhére, a többiről az iskolának kell gondoskodnia.
-d.é-
Vérben nem volt hiány
Ez a nyár viszonylag zökkenőmentesen zajlott, tudhattuk meg a Véradó Állomás főorvosától. Továbbra is működnek valamilyen szinten a szervezett véradások, valamint a múlt hét közepén és ezen a héten csütörtökön a sormási katonák adtak vért. Augusztus 8-án pedig a Dél-Zala Áruház dolgozói vállalkoznak e nemes cselekedetre.
-d.é.-
Vendégszereplés
Augusztus végén Erbában, Olaszországban nemzetközi folklórfesztivált rendeznek, amelyre meghívást kapott a Dél-Zala Táncegyüttes és a Patkó Banda. A kiutazás több tízezer forintba kerül, így kérdéses, lesz-e ennyi pénz.
-d.é.-
HÍRÜGYELET
93/310-540 93/312-305
Augusztus végéig szabadságon a képviselőtestület
A Humán Osztály hatáskörébe tartozó, de önkormányzati döntést kívánó témákról Csordásné Láng Éva, a Humán Osztály megbízott vezetője adott lapunknak tájékoztatást. A problémák között első helyen a pótelőirányzatok el nem döntöttségét jelölte meg, hiszen, mint mondta, a tanév nem szeptember elsején kezdődik, így az előkészítésével sem lehet addig várni.
A pénzeszközök meghatározása nélkül nem lehet azokat a változtatásokat sem megtenni, amelyeket mind az alapító okiratok, mind a KJT megkívánnának, mi több, kötelezővé tennének. Az iskolák az önkormányzat írásos döntése nélkül - mondta az osztályvezető -nem mernek lépni.
Döntésre vár még a pécsi kollégiumi férőhelyek pályázata is. Noha az osztály saját hatáskörében közzétette a felhívást, a döntést a testület helyett elvileg nem hozhatja meg. A héten dönt majd a polgármester, hogyan is hirdetnek eredményt a pályázók között, hiszen e kérdéssel lehetetlenség augusztus 29-ig várni. Ennek egyrészt oka a szeptemberi tanévkezdés, másrészt vannak olyan, már felvételt nyert fiatalok, akik enél-kül a kollégiumi hely nélkül, albérletbe kényszerülve, legyenek bármilyen kitűnő képességűek, nem tudják elkezdeni tanulmányaikat. Amennyiben a polgármester úgy rendelkezik, hogy a testületi ülések szünetelése idején is dolgozó Kulturális és Oktatási Bizottság hatáskörébe utalja a döntést, akkor már augusztus közepén eredményt lehetne hirdetni. A kérvények egyébként jóideje megérkeztek az osztályra.
A közgyűlés döntése szükséges ahhoz, hogy egy intézmény élére
- akár ideiglenes jelleggel is - vezetőt nevezzenek ki. Mivel a testület legutóbbi ülésén nem fogadta el a Zsigmondy-Winkler igazgatói állására tett javaslatot, ezért, hogy a tanév zökkenőmentesen elindulhasson, a polgármester Balogh Andrást bízta meg.
Elkészült az Olajbányász labdarúgócsapatával kötendő megállapodástervezetet is. Szentesítése szintén a közgyűlésen történik majd.
Döntésre vár a zeneiskolai térítési díjak ügye is, bár a témát érdemben még, létszámokokból a Gazdasági Bizottság sem tárgyalta.
Már a lejárt határidejű, megoldott kérdések között kerülne sorra
- ha lenne közgyűlés - a Szent Cecília Zeneiskola ügye, hiszen ott mostanra minden kérdés megoldódott.
Készülőben van az Oktatási Koncepció. Jelenleg dolgozzák fel azokat a kérdőíveket, amelyeket a kérdezettek visszaküldték a Hivatalba.
Megoldódott az általános iskolai osztályok elhelyezése is. A Mezőgimnázium kollégiumában nyert elhelyezést a Piarista iskolából két osztály, a Péterfy-iskolából egy. A Piarista iskola továbbra is a Pető-fi-iskola épületében működik, s a petőfisek maradnak a Teleki utcában.
Csoportmegszűuések miatt ketten váltak állástalanná, de valószínűleg mindkét tanítónak találnak állást. Ha nem, a végkielégítésről születik döntés.
A nyolcadik osztályt idén elhagyó gyermekek mindegyikét sikerült elhelyezni. Július közepén érkeztek vissza a Pedagógiai Intézetből azoknak a gyerekeknek a papírjai (harminc gyermeké), akiket sehová sem tudtak elhelyezni. Mostanra úgy tűnik, e gyermekeknek is sikerült megoldani a továbbtanulásukat. Feltéve, ha azok, akiknek pótvizsga-kötelezettségük van, eleget tesznek annak.
-d.é-
* * *
A hatósági osztály munkatársai nagy részben már postázták azokat a határozatokat, amelyek a lakásfenntartási támogatásra benyújtott igényekről döntöttek. Kulbencz Ferencné elmondta, hogy a mintegy 450-500 levélből csupán harminc nem jutott még el a címzettekhez és közel száz került elutasításra. A kérvények nagy részét a korábban támogatottak nyújtották be jogosultságuk meghosszabbítása céljából, de új támogatásra várók is jelentkeztek. Az elutasítások nagy része a kiadásoknak, rezsiköltségeknek a bevételhez viszonyított viszonylag kisebb aránya, illetve a kérelmező lakásviszonyai - nagyobb alapterület -miatt történtek, de előfordult az is, hogy az igénylő jövedelme időközben - például a nyugdíjemeléssel - meghaladta a figyelembe vehető maximumot.
Az iskolakezdés nehézségein való átsegítés egyik eszköze lehet az önkormányzat részéről a beiskolázási támogatás is, amely rendkívüli segélyként igényelhető. Ebben az esetben figyelembe veszik az egy főre eső jövedelmet - beszámít a családi pótlék is a gyerekek számát és egyéb családi és szociális körülményeket. Mindez egyszeri támogatást jelent és gyermekenként adható.
Cserti Tibor osztályvezető tájékoztatása szerint a gazdasági osztály előkészítésében az önkor-
mányzat elé kell, hogy kerüljön -amint ez lehetséges lesz - a ''94-es költségvetés módosítása. Mindez a nagy költségvetés módosulása, a saját hatáskörű módosítások miatt szükséges, elodázhatatlan az effektív többletpótigényekről való döntés is. A benyújtott pótigényeket az eredeti 400 millióról már sikerült 140 millióra csökkenteni, de ez még mindig meghaladja a város pénztárcájának lehetőségeit: a forrás maximum 10 millió forint.
Az előkészítetlen, de döntésre váró ügyek .legfontosabbikának az osztályvezető a lakbéremelést tartja - az elmaradó bevételek hiányozni fognak a következő év költségvetésének tervezésekor is. Mindezen lépéseket már július 1-től megtehette volna az önkormányzat, hiszen a moratórium ekkor lejárt. Érdemi előkészítés azonban egyelőre nincs, igaz, az IKI már rendelkezik kidolgozott elképzelésekkel.
A polgármesteri hivatal épülete eddig is szűkösnek bizonyult az apparátus számára. Információink szerint ez a gond kétezerig tetőzhet, ekkor ugyanis a bírósággal kötött megállapodás értelmében a bíróság tulajdonában lévő épületrésznek ezen irodáit a hivatal vissza fogja adni. Felvetődött, hogy a hivatal esetleg megvehetné a volt ZÁÉV-szállót vagy annak részeit, és a hivatal egyes csoportjai ott nyernének elhelyezést. Erről Cserti Tibor elmondta, hogy a felvetésnek addig nem látja értelmét, amíg az önkormányzat tulajdonában lévő épületekben üres irodák vannak. Ilyen például a VG Kft., ahol szinte két egész emelet szabad, vagy az IKI Deák téri épülete, ahol szintén elhelyezhetők lennének egyes osztályok, csoportok. Az osztályvezető szerint először a hivatal szervezeti racionalizálásáról kellene elgondolkodni, például hogy egy egységben más helyre kerülhetnének a városüzemeltetéssel vagy a szociális ügyekkel foglalkozó munkatársak a hivatal mai helyén kívül eső irodaházban. A ZÁÉV-szálló részeit - akár bérlet formájában - egyébként másra használhatná az önkormányzat, erről és más elképzelésekről még a jövőben egyeztetésekre kerül sor.
* * *
A Településellátási és Fejlesztési Osztály vezetője, Karmazin József elmondta, hogy náluk nem maradt olyan előkészített és döntésre váró ügy a pótigényeknek rájuk vonatkozó részein kívül -, amely az önkormányzat nyári szünete miatt halasztódna.
-I.i.-
1994. augusztus 5.
KANIZSA - HIRDETES
5
TIP- TOP
ÉRTESÍTŐ
/
Értesítjük Tisztelt Vásárlóinkat,
hogy üzletünket 1994. augusztus 1-vel átalakítás miatt bezárjuk!
1994. október elején új, kibővített árukészlettel, megnövekedett eladótérrel
várjuk vissza régi és új vásárlóinkat!
TIP-TOP DIVATSZALON Nagykanizsa, Fő u. 4. Tel.: 93/312-345
AUGUSZTUS 1-24-ig BELFÖLDI ÉS NEMZETKÖZI FUVAROK LEBONYOLÍTÁSÁT VÁLLALJUK!
GYORSAN ÉS PONTOSAN!
LAKATOS ÉS VARGA TRANSPORT KFT. f
NAGYKANIZSA, PF.: 244 t
TELEFON: 93/310-518 §
TELEFAX: 93/313-378
A KANIZSA-TÉGLA
olcsó árakkal és jó minőségű termékeivel várja tisztelt vásárlóit!
ÁRAINK:
kisméretű tömör tégla:
I. o. 10000 Ft/1000 db
II. o. 9200 Ft/1000 db
III. o. 8400 Ft/1000 db
Áraink az ÁFÁ-t tartalmazzák.
Értékesíteni kívánjuk a tulajdonunkban lévő 3500 nm ingatlant, mely az új víztoronynál van és kereskedelem és vendéglátás céljára használható.
ÉRDEKLŐDNI:
Nagykanizsa, Honvéd út 44. Telefon/fax: 93/312-085
Újra indul a Zalatej Rt. vajvására!

ZalateJ
KERESSE A BOLTOKBAN!
KANIZSA - A
1994. augusztus .
AUTÓ NERO
Zalaegerszegen
az általunk átvett illetve eladott kocsik adatait abszolút korrektnek lehet tekinteni. Senkit sem érhet utólag kellemetlenség: bizonyos, hogy nem lopott az autó, bizonyos, hogy olyan évjárat, amilyen az iratokban szerepel...
- Vonatkozik ez a korrektség
az autó műszaki állapotára
is?
- Természetesen! De a dolognak ezt a részét már mi tesszük hozzá. Magam autószerelő vagyok, a kollégám pedig autófényező. Alaposan átvizsgáljuk a motort és a karosszériát is. így még ha el is akarja titkolni az eladó az autó rejtett hibáit, vagy az esetleges karambolt, bizonyosan rábukkanunk az árulkodó jelekre. Amit feltártunk, azt viszont a vásárlóval is közöljük. Egy olyan adatlapot mellékelünk az autóról, amely alaposabb vizsgálatot tükröz, mint egy műszaki vizsga. Javítással viszont nem foglalkozunk, a vizsgálathoz pedig az Autóklub nyújt segítséget. Ugyanott néhány autó is megtekinthető a kínálatunkból. Célunk, hogy a vásárló a lehető
legkorrektebb képet kaphassa a kocsikról.
- Mire számíthatnak azok, akik eladni szeretnének?
- Mi bizományba vesszük át a kocsit, mely aztán átesik az előbb említett vizsgálatokon. így közös megegyezéssel alakítjuk ki az árat. Tárolási díjat nem számolunk fel, eladás esetén az ár hat százaléka a miénk. Ha hosszabb ideig itt áll az autó, gondoskodunk a tisztán tartásáról, és az eladóval egyetértésben esetleg más árajánlattal próbálkozunk. S ha nálunk vásárol másikat a tulajdonos, átadott gépkocsija árát beszámítjuk a vételárba. Ha valaki ennél többet is szeretne tudni, a 92/312-555 telefonon állunk rendelkezésére.
Gombás Imre
Kedvező árak, rugalmas gépjárművezető-képzés
Lépten-nyomon hallani, hogy jóhiszemű emberek autóvásárláskor önhibájukon kívül pórul járnak. Miután néhány száz kilométert levezetnek az áhított kocsival, észreveszik, hogy valami nem stimmel. Aztán alapos vizsgálat után kiderül, karambolos volt a kocsi, amiről az eladó mélyen hallgatott. Vigyünk magunkkal az autóvásárba szakembert? Vagy az egész műhelyt is? De ez még a jobbik eset, mert legfeljebb valamivel többet fizettünk, mint amennyit a kocsi valójában megér. Viszont akár több milliós kárunk is lehet, ha utólag arra jövünk rá, hogy az autó lopott volt. Mit tegyen hát, aki - bármilyen okból is - használt kocsi vásárlása mellett döntött? Meg kell találnia a módját annak, hogy biztos lehessen abban, hogy amit vásárolt, az olyan és az, aminek látszik.
Tuboly László elhatározta, hogy olyan vállalkozásba kezd, amelyben hasznát veheti autószerelő szakmájának. Ez év június 13-án meg is nyitotta a használtautó-kereskedését Zalaegerszegen, a Hock J. u. 72-ben, a Shell kúttól nem messze. A felirat hirdeti: AUTÓ NERÓ. S a forgalom szemmel láthatóan beindul, bár alig több mint egy hónapja működnek.
- Talán a név teszi? Honnan
származik az ötlet?
- Az elnevezés nem igazán saját ötlet - kezdi a válaszát Tuboly László. - Az viszont elkép-
Bolt
a Kékfény helyén
Az északi városrészben lakók még bizonyára emlékeznek az egykor legendás hírű Kékfény kocsmára. Biztos voltak olyanok, akik annak idején nehezményezték lebontását. Egy ideje azonban építkezések folynak az egykori kocsma helyén. Mint a Polgármesteri Hivatal illetékesétől megtudhattuk, az engedélyeket családi házas ingatlanra és élelmiszerboltra adták ki. Arra a kérdésre, van-e mód a régi hagyományok felelevenítésére, vagyis italbolt üzemeltetésére, határozott nemmel feleltek a Hivatalban.
-d.é.-
Uj termék
A Bonbonetti Rt. által előállított, ízletes, új kenyérfajtával ismerkedhetnek meg a vásárlók a közeljövőben. A francia jellegű kenyér két méretben készült, a kisebb huszonhat, a nagyobb harminckilenc forintba kerül. A termék könnyű, foszlós és jóval rövidebb, mint az eredeti francia bouegette - így igazi kanizsai specialitás.
-l.i.-
zelhető, hogy akik hozzánk fordulnak, azok számára már ismerősen cseng a név. Az AUTÓ NERO ugyanis egy budapesti székhelyű, már tíz év óta eredményesen dolgozó cég. A használt autóval kereskedő cégek között a legelső és a legkorrektebb. Budapesten hat telephelyük van, és az ország területén most egy hálózatot kívánnak kiépíteni, így találtunk egymásra. A kereskedésemet önállóan hoztam létre, de szoros kapcsolatban állok velük. A megkötött szerződés értelmében sokkal többet tudok a vásárlóknak nyújtani.
- Mi ez a többlet?
- Az egyik, hogy kedvező hitelkonstrukciókat, lízinglehetőséget tudok kínálni. Mindössze negyven százalék befizetése mellett egy év futamidővel tíz százalék, 2-3 évnél tizenöt-tizenhat százalék a kamat. De van még ennél fontosabb is! Az AUTÓ NERO az évek során a rendőrséggel olyan kapcsolatot alakított ki, amely még hasznosabb a vásárlók számára. Minden autó a rendőrségi nyilvántartás alapján az alvázszám és a rendszám szerint átvizsgálásra kerül. így
Az Aiulrasek'' és Borda OMEGA Autós Iskola 1991. január elsején vált le az 1. számú Gépjárművezető-képző Munkaközösségről. A vezető duó, Andrasek József és Borda Kálmán lapunk érdeklődésére elmondta: - Minőségi képző iskolát kívántunk létrehozni. Elképzeléseink szerint először a segédmotor, a motorkerékpár és a B kategóriás gépjárművezetők képzéséhez kértük és kaptuk meg az engedélyt a Zala Megyei Közlekedési Felügyelettől. Képzésünk két Skoda személygépkocsival indult, majd később váltottunk egy RENAULT 11-esre, és egy Peugeot 205-ösre. Közben iskolánkba egyre többen jelentkeztek, jelenleg 11 gépkocsival végezzük a gyakorlati oktatást.
- Ketten vagyunk a társas vállalkozók - mondta Andrasek és Borda úr, de a megnövekedett feladatokat ma már öt főállású, négy mellékállású gyakorlati oktató, valamint egy adminisztrátor látja el.
- Milyen megosztásban és hány órában tanítják a szükséges tudnivalókat?
- A közlekedési ismeret és a vezetési elmélet összóraszámát a program tizenkét órában határozza meg, ez a gyakorlatba átültetve kevés, ezért mi a sikeres vizsgák érdekében 35-40 órát is leadunk - említette Borda Kálmán. - A szerkezetek és üzemeltetési ismere-
tek, valamint a biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés tárgyból a jelölteknek gyakorlati vizsgát kell tenni - mondta a másik gazda, Andrasek József. — Egy főnél a gyakorlati kötelező gépjárművezetés 25 óra. Az elméleti oktatás díja 2000 forint, ami magában foglalja a közlekedési ismereteket és a műszaki tárgyakat. A gyakorlati kötelező gépkocsivezetési díj 500 forint/óra, 25 órára vetítve 12500 forint. Áraink mindenkor igazodnak a fizetőképes kereslethez, ezt bizonyítja az elméleti és a gyakorlati oktatásra fordítandó 14500 forint.
— Milyenek a hallgatók vizsgaeredményei?
- 1994. első félévében a B kategóriás hallgatóink közül 227 fő tett alapvizsgát, elsőre a 78,9% vette az akadályt. Biztonsági és üzemeltetési tárgyból 245-en vizsgáztak 91,4%-os sikerrel. A gya-korlati-rutin vizsgán a 231 jelöltből első nekirugaszkodásra 89,2% vette az akadályt. Kedvező a kép a forgalmi vizsgázóknál is, hiszen
a 197 személyből 74,1% elsőre leadta a névjegyét.
A két iskolavezető a lapunkban lejött egyik fotóval kapcsolatosan tett észrevételt, melynek ezúttal helyt adunk. - Autóiskolánk egyik kocsijáról egy félreérthető kép és szöveg jött le lapjuk július 9-i számában. Ebben mi voltunk a szenvedő fél, arról nem is beszélve, hogy nem akartuk az ilyen jellegű csúcstalálkozót és népszerűsítést. Sajnos a kereszteződésben már többen szenvedtek balesetet. Jó lenne végre, ha az illetékesek az útkereszteződés előtt 50-60 méterrel már sárga útburkolati jeleket festetnének fel, ezt egyébként 1994. július 1-től a módosított KRESZ is előírja!
Jelenleg 60 fő B kategóriás jelölt számára két tanfolyami csoportban folyamatos a képzés, de már szervezés alatt áll a következő csoport résztvevőinek a jelentkezése, besorolása.
-Bödör-
(A félreérthető kép miatt elnézést kérünk. A szeri.)
1994, augusztus 5.
KANIZSA - GAZDASAG
7
Sörfogyasztás:
Hazánk a középmezőny második felében
Meleg van, tombol a nyár. Az üdítő italok mellett ■ söripar szakemberei szerint te kintélyes mennyiségi! sört fogyaszt a magyar és az európai ember. A Kanizsa Sörgyár KL-nél Somogyi Katalin marketing osztályvezető a hazai sörhelyzetről adott rövid tájékoztatást.
- A sör előállításában résztvevő hét magyar gyár a múlt évben 8 millió 380 ezer hektoliter sört állított elő, a kis házi üzemeket nem számítva, ahol helyi igényeket elégítenek ki elsősorban, Az 1994-es év eredményei biztatóak, a fogyasztás csökkenése megállt. Egy fő évi fo» gyasztasa 86 liter. Az importból behozott 350 ezer hektoliter nem befolyásosa * hazat termett mennyiséget.
Kitekintésként utánanéztünk, a sörfogyasztás hogyan alakult Európában. A bajor. Cseh és a szász területen együttvéve a sörfogyasztás 170-200 liter/íő. Ez meghaladja a németek 140 literes átlagát. A németeknél 1315 sörgyár 118 millió hektoliter sört állít elő. Az osztrákok 66 sörgyára évente 9,8 millió hektoliter sört állít elő. Az első belyen a németek, a második helyen a dánok, a harmadikon az írek állnak. Az osztrák sógorok az európai listán a negyedik helyet foglalják el Késik a csebek besorolása, mivel a statisztika csak az Európai únió tagországait tartalmazza. Az angolok, a belgák és a luxemburgiak 100 liter/fő évi fogyasztása nem tartozik az élvonalba.
- Bödör -
ETELKOSTOLO VOLT, LESZ...
Múlt héten kedden a Zala Baromfi Rt. jóvoltából étel-kóstoló volt a Húsáruházban. A mindössze kétórás eseményen többszázan ízlelték meg azokat a termékeket, amelyekkel ezelőtt jórészt már találkozhattak a vásárlók a csemegepultokon. A most első ízben megrendezett termékbemutatón egyébként minden baromfihúsból készült termékét bemutatta a Zala Baromfi Rt.
Augusztus 10-én szintén ételkóstolóra várják az érdeklődőket. Ezúttal a Csemege Áruházba, a Csengery utca sarkán. Akkor is a Dietella baromfihúsból készült termékeivel ismerkedhetnek meg a vásárlók.
-d.é.-
KANIZSÁN ALAKULT MEG ÉS MŰKÖDIK:
Erdőgazdák Zala Megyei Szövetsége
Zala megyében becslések szerint több tízezerre tehető az erdőgazdák száma. Közülük egyelőre még kevesen tudják, hogy ez év elején érdekükben megalakult az Erdőgazdák Zala Megyei Szövetsége. A megalakulás körülményeiről, az azóta végzett tevékenységről és a célkitűzésekről szerkesztőségünkben beszélgettünk a szövetség elnökével, a kiskanizsai Bognár Lászlóval.
— Az 1QQ3. évi útkeresés során találkoztam néhány zalai öntevékeny kisegyesület vezetőjével, illetve erdógazdával. Beszélgetéseink során vetődött fel a gondolat, hogy a szárnyaszegetten működő egyesületeket és erdőgazdákat szövetségbe keltene tömöríteni az erők egyesítése céljából. Ezek után került sor 1094. január 14-én Nagykanizsán, a Zalaerdő Rt. Múzeum téri irodaházának tanácskozó termében a szövetség alakuló ülésére egy erdőgazda-tanfolyam záróakkordjaként, amelyen a megyénk minden részéből érkezett erdőbirtok-tulajdonosok, bérlők és a csoportok küldöttei vettek részt. Jelen volt a Zala Megyei Földművelésügyi Hivatal egyik munkatársa is, aki egyébként feletteseivel együtt sok segítséget nyújtott a szerveződés beindításához - mondta bevezetőben, hozzátéve, hogy vezetésével nyomban 11 fős elnökséget választottak.
Az 1989. évi II. törvény alapján önálló jogi személynek minősülő szövetség alakuló ülésén nyomban jóváhagyták a jól előkészített alapszabályt, amely célul tűzte ki
az erdőgazdák érdekvédelmét (érdekképviseletét, érdekegyeztetését). Ezen túlmenően az alapszabályban tevékenységi körként jogi, adó- és egyéb szaktanácsadást; csemetetermelési, fakitermelési, állománynevelési és értékesítési információ adást; szakmai képzést (oktatást, továbbképzést); bemutatók, kiállítások szervezését és tartását; önálló gazdálkodási tevékenységét, más érdekképviseleti szervekkel és egyesületekkel való együttműködést, valamint nemzetközi kapcsolatok kiépítését és ápolását rögzítettek. A szövetség alapszabálya tartalmazza még a tagok és pártoló tagok viszonyát, a szervezeti és irányítási felépítést, az ülések, gyűlések és a tisztségviselők megválasztásának kritériumait, a belépési díj (egyszeri 300 Ft) és a tagsági díj (havi 50 Ft) összegét, valamint a gazdálkodás előírásait.
— Az alakuló ülés után hivatalosan is kapcsolatot teremtettünk a megyei földművelésügyi hivatallal, erdőfelügyelőséggel és agrárkamarával, a minisztérium illetékes főosztályával. Részletes munkatervet is készítettünk, s véleményeztük az erdőbirtokossági törvény megalkotásával kapcsolatos tervezetet. A törvény egyébként július 1-től már hatályba is lépett. Időközben felkerestük az országgyűlés illetékes bizottságát is. Három hónap . elteltével szövetségi küldöttgyűlésen újraválasztottuk, illetve hét főre szűkítettük az elnökséget, amely mellett több csoportban tizennyolc fős szakértői
A város több területén találkozhatunk a telefonkábelek lefektetés! munkálataival. A nagyobb közlekedési akadályokat eddig elkerültük, az építők - Somogy Aszfalt - dicséretes gyorsasággal - a hét végén is - dolgoznak.
(Erdei András felvétele)
hálózatot hoztunk létre felsőfokú végzettségű erdészeti, környezetvédelmi, közgazdasági és jogi szakemberek bevonásával. A megyei kamarával karöltve megkezdtük a zalai erdőgazdák pontos felmérését, amely szerteágazó munka még javában tart. Elnökségünk havonta három-négy alkalommal ülésezik. Többször vettünk részt erdészeti konferenciákon, amelyeken mindig hallattuk hangunkat. Jómagam tagja vagyok a három főből álló megyei válságkezelő stábnak. Hamarosan kapcsolatba lépünk a zalai országgyűlési képviselőkkel, hogy a parlamentben segítsenek az erdőgazdák tornyosuló gondjain. Sokat várunk az új kormánytól is - folytatta.
A megyei elnök - aki büszkén állította, hogy a zalai szövetség az egyik legaktívabb az országban -nemrégiben állást foglalt az erdőbirtokossági tulajdonjog gyakorlásával kapcsolatban. Ez kitér az illeték- és adómentes föld- és erdő-cserék lehetővé tételére (a birtokba adástól számított öt éven belül), a tulajdonok személyekhez kötött határainak kijelölésére, a szabad társulás elvének megvalósítására és szabályozására, az egyéni művelés lehetőségének biztosítására, a részaránytulajdonosok tekintetében az önrendelkezés lehetőségének biztosítására, az erdőbirtokossági társaság megalakulási költségeinek fedezésére, a tulajdonértékelési norma központi kidolgozására, a hosszútávra kiható különböző törvények megalkotására, az öröklés illetékmentességére, a közösségben lévő erdőtulajdonok eladásának és cseréjének szabályozására, a vadászati és vadgazdálkodási jog haszonbérbe adásának lehetőségére. Mindezeket az illetékes szervekhez továbbították.
Az Erdőgazdák Zala Megyei Szövetsége ezúton is felhívással fordul a zalai erdőgazdákhoz a kapcsolatteremtés és a további együttműködés érdekében. Mivel külön irodával még nem rendelkeznek, Bognár László elnök, Nagykanizsa, Hajgató Sándor utca 5. sz. alatti családi házának ajtaja 18 óra után mindig nyitva áll az erdőgazdák előtt. Aki pedig levélben kíván érdeklődni, tanácsot kérni, tagnak jelentkezni, az megteheti a szövetség 8801 Nagykanizsa, Pf.: 475 levelezési címén, avagy a 93/319-320-as telefonszámon. A kiadványok, nyomtatványok, belépési nyilatkozatok terjesztésével Somogyi Gyula foglalkozik Nagykanizsán, a Báthory utcai erdőgazda-boltban.
Tihanyi István
Ili KANIZSA - GAZDASÁG
IfiiÉ augwsztuí 5.
Augusztus l-jén megnyílt a Rózsa u. 6. szám alatt a Salvia Patika. Hétköznap reggel nyolctól este halig, szombaton délig várják a szolgáltatásokat igénybe venni kívánókat. Képünk még a gyógyszertár kialakítása közben készült.
(Erdei András felvétele)
szagban, kézhez kaphatja másnap reggel 9 óráig. Még ha nincs is külön csomagkézbesítő, vagy külterületre kell vinni, akkor is déli tizenkét óra a határidő. Ha igénylik, telephelyen vesszük fel a küldeményt, be sem kell jönni vele a postára. Szombati napon is kikézbesítjük, és kérésre visszaigazolást is kérhetünk a
országába vállalunk fuvarozást és végzünk szállítmányozást.
A Belföldi Gyorsposta a Magyar Posta egyik legkorszerűbb, leggyorsabb, garantált minőségű szolgáltatása. A gyorsposta-kül-demény elsőbbségben részesül már az első pillanattól kezdve. A felvett küldeményeket minden más küldeménytől elkülönítve, megkülönböztetett módon kezeljük és továbbítjuk, garantáltan a vállalt időn belül, soron kívül, a címben megjelölt helyen kézbesítjük. Ezeket a mondatokat a posta kiadványából idéztük bevezetésül beszélgetésünk elé, amelyet Bolf Györggyel, a Nagykanizsai I. Sz. Körzeti Postahivatal vezetőjével és Bogdán Ist-vánné csoportvezetővel folytattunk.
- Mióta létezik az EMS, a Nemzetközi Gyorsposta Szolgálat?
- Az EMS az angol elnevezés rövidítése. Ez a szolgáltatás már 1085-ben bevezetésre került Magyarországon is, de akkor még kevesebb hivatalban vettek fel ilyen küldeményeket. 1902 óta, amikor a Belföldi Gyorsposta Szolgálat is beindult, már százhatvan hivatalban adhatók fel ilyen küldemények hazánkban.
- Mitől gyors ez a Gyorsposta? Melyek az előnyei?
- Először is a felvételre valóban százhatvan hivatal jogosult, de a címzett bárhol lakik az or-
VOLÁN-METÁL
MA. \ KANIZSA
NEMZETKÖZI ÉS BELFÖLDI FUVAROZÓ ÉS SZÁLLÍTMÁNYOZÓ KFT.
Európa összes
A POSTA ÚJ SZOLGÁLTATÁSAI
CÍMÜNK: I
NAGYKANIZSA, j
VIRÁG B. ÚT 4. s
Telefon: 93/310-209, 93/313-243
\ VOLÁN-METÁL i
jhlA kanizsa Lpans
NEMZETKÖZI ÉS BELFÖLDI FUVAROZÓ ÉS SZÁLLÍTMÁNYOZÓ KFT.
kézbesítés lényéről. Hol, mikor, ki vette át.
- Az ismertető szövegben az áll, hogy megkülönböztetett kezelést kapnak ezek a küldemények. Mit jelent ez a postai gyakorlatban?
- A gyorsposta-küldeménynél is fontos, hogy a csomagolás a tartalomnak megfelelő legyen, hogy húsz kg a súlyhatár, hogy minden küldhető, amit a szabályzat nem tilt. De már feladása pillanatától más elbánásban van része. Nálunk, Kanizsán a postaosztály csoportvezetője foglalkozik az EMS küldeményekkel. A küldemény külön csíkos zsákba kerül, hogy így is figyelemfelkeltő legyen. A postai kísérőokmányokon is külön kezeljük, külön rakszámot kapnak. Azután a legelső szállítmánnyal Balaton-
szentgyörgyre kerül, hiszen a lehető legrövidebb úton kell haladnia. Onnan, attól függően, mi a célállomás, tovább megy a maga útján.
— S ha külföldi a címzett?
— Akkor irány Budapest, ott is a repülőtér. Az esetleges vámkezelés is gyorsított eljárással történik. Európai országok esetén hetvenkét óra a kézbesítési átlaghatáridő. Ez attól is függ, hogy az adott országgal milyen egyezmény, illetve kézbesítési szabály van érvényben.
— Mennyire népszerű Nagykanizsán ez a szolgáltatás?
— Ma már egyre többen veszik igénybe. Először a kanizsai partnerekkel kapcsolatban lévő külföldi cégek voltak a feladók. Aztán a honi partnerek magától értetődően követők lettek. De szerintem ezen a téren még nincs igazán lekötve a kapacitásunk. Bizonyos, hogy sokan nem ismerik még ennek a szolgáltatásnak az előnyeit. Például felhozhatnám, hogy egy áruminta küldése akár belföldre, akár külföldre gépkocsival sokkal többe kerül... De még sorolhatnám a lehetőségeket.
Panasz volt-e már?
— Egyszer fordult elő, akkor is a német partner hibájából. Ott ugyanis nem a posta, hanem egy külön cég foglalkozik a kézbesítéssel. Az ilyen és ehhez hasonló késedelmekért a posta kártérítést köteles fizetni.
- gombás -
A jövő század: EMS
11 1994 t. a ugtisztú s 5. KANIZSA - HIRDETES l. -- ís:*:o: 9
Pályázati felhívás
ÖT PÉCSI FÉRŐHELY
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a Janus Pannonius Tudományegyetemmel kötött szerződés alapján öt férőhelyet biztosít a pécsi felsőoktatási intézményben tanuló nagykanizsai diákok számára.
f A kollégiumi hely elnyerésére pályázhat az a hallgató, aki állandó nagykanizsai lakos, tanulmányait valamelyik pécsi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatja, de helyhiány miatt a Kollégiumi Bizottság férőhelyigényét elutasította.
A kollégiumi férőhelyre a jelentkezés pályázati formában történik. A pályázathoz szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal Humán Osztályán átvehető.
A pályázatokat 1994. augusztus 15-ig kell benyújtani a hivatal Humán Osztályán.
KANIZSA D-Z. Híliljp
KANIZSA
Egy hetilap, amit szem előtt kell tartani!
-1
- meghívók ttíSf - ffiós^ás" fénymásolás
Nagykanizsa
Névkártyakészítés színes technikával \
■ Többszáz színárnyalat 200 db-os megrendelés - átfutásos színkitöltés esetén i
■ szuper mlnőség-:|il!i


- Rendőrségi referenciák
- Szállodák, iskolák, raktárak, irodaházak, műhelyek, áruházak, számítógépes termek stb.
- PIRANHA autóriasztók
- Lakástól a bankszintű védelemig
- Szabadalommal védett TRANSLINER technika
TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSAINK:
- ELEKTA termékek garanciális javítása
- Videó- és tv-javítás
- Műholdasantenna-telepítés - forgalmazás
- Elektromos tervezés - kivitelezés
- Villanyszerelés - motortekercselés
- Harangvillamosítás
- Elektronikus programozható kapcsolóórák harangok vezérléséhez, iskolákba csengetőórák
- Elektronikus toronyórák
Cím: 8800 Nagykanizsa, Kinizsi u. 17. Nyitva tartás: hétfő-péntek 8-14 óráig. Tel./fax: 93/312-338


NYÁRI ^ VÁSÁR!
Flair (holland) kertibútorvásár Nagykanizsán, Magyar u. 187. sz. alatt (Domus mellett) a DÉLVIÉP vállalat telephelyén.
A Flair kerti bútorokra a gyár 3 év garanciát biztosít.
TOVÁBBI AJÁNLATUNK:
- háztartási műanyagáruk
- Alföldi Bútorgyár termékek 20% engedménnyel
- konyhabútorok, étkezőgarnitúrák, egyéb kiegészítő kisbútorok
AKCIÓS ÁRON:
Hintaágy 14.907 Ft
25 l-es hűtő táska 1.584 Ft
30 l-es hűtőtáska 2.010 Ft
40 l-es hűtőtáska 2.350 Ft
Érdemes hozzánk betérni, megéri!
Nyitva tartás:
Hétfőtől péntekig Szombaton
9.00-17.00 óráig 9.00-12.00 óráig
141. cukrászüzem
- Pintér Andor vállalkozó -
cukrászsütemény-ajánlataink viszonteladók, üzemi konyhák, cukrászdák és egyéni vállalkozóknak, napi készítmények, dísztorták, fagylaltporok széles választékából
Lakodalmi rendeléseket házhoz szállítva vállalunk!
Új helyen a
Elektronikai Vagyonvédelmi Kft.
Mi segítünk Önnek megőrizni értékeit, vagyonát! A D&T Kft. felajánlja a vagyonvédelem terén szerzett több éves tapasztalatát.
H KANIZSA - KOZELET IV<>4. augusztus 5. |
Az egyeztetés elmaradt
A Csó-tó egyelőre kitart
A polgármesteri hivatal által kezdeményezett egyeztető megbeszélés, amely a Csónakázó-tó vízminőségének megóvása érdekében szerveződött volna, a leginkább érdekeltek - a horgászok képviselői és a Környezetvédelmi Felügyelőség munkatársai - más irányú elfoglaltsága miatt elmaradt. A megbeszélésen megjelent Farkas Zoltán alpolgármester és Makrai Mártonná a Park Kft. részéről, akik a Településellátási és Fejlesztési Osztály munkatársával, Schmidt Lászlóval folytattak rövid eszmecserét. Mint elmondták, a nagy meleg és a dömpingszerű beetetések ellenére a Csónakázó-tó meglepően jó állapotban van, és a május eleji kismértékű halpusztulást sem a víz minősége okozta, hanem az ívási időszak következménye volt. A szakemberek véleménye szerint a víz forgatása segítene megelőzni az oxigénhiányt, amiben a tűzoltóságra számítanak. Felvetődött, hogy a Rotary rendelkezik olyan technológiával is, amely maximálisan megoldhatná a vízfrissítés problémáját. A teendőkről és ennek anyagi feltételeiről további egyeztetésekre kerül sor, és számítanak a horgászok, a horgászegyesület hathatós közreműködésére is.
-I.I.-
Színhely az Erzsébet tér
Szent István-i ünnepségek
A plakátok várhatóan az ünnepségek előtt egy héttel kerülnek az utcára, tudhattuk meg Tóthné Hegedűs Erzsébettől, aki elmondta azt is, hogy milyen módon ünnepel augusztus 20-án a város. A tizenegy órakor kezdődő ünnepségen dr. Kereskai István polgármester mond beszédet. Találkozhatunk a majorettekkel, hallhatunk verseket, sor kerül majd az új kenyér átadására is. Az egyes műsorszámokat pedig a Jézus Krisztus szupersztár című musical felvételről hallható részletei kötik össze.
-d.é.-
Polgármesterség kontra országgyűlési képviselőség
A Magyar Demokrata Fórum képviselőinek kérésére az Alkotmánybíróság jelenleg vizsgálja és hoz majd határozatot arról, hogy törvénysértő-e az a döntés, amely lehetővé teszi, hogy valaki egyszerre országgyűlési képviselő és polgármester legyen. A törvényi oldal az alkotmánybírák dolga. Lapunk annak járt utána, mennyi elfoglaltsággal jár az országgyűlési képviselői tisztség, illetve egy megyei jogú város polgármestersége.
A kérdéssel először Tarnóczky Attilához fordultunk, aki az utóbbi négy évben képviselte Kanizsát az Országgyűlésben.
- Önnek mennyi munkát jelentett az elmúlt négy évben, hogy országgyűlési képviselő volt?
- Az a képviselő, aki egyéni kerületben lett megválasztva, annak a hete teljesen be volt táblázva. Hétfőn, kedden plenáris ülés. Ugyanezen a napokon frakcióülések is voltak. Szerdán, csütörtökön zajlottak a bizottsági ülések. Ezzel párhuzamosan hétfőtől csütörtökig jártuk a minisztériumokat, s igyekeztünk képviselni a választókerületünk érdekeit. Ilyenkor többnyire vállalatvezetőkkel, polgármesterekkel együtt ment mindenfelé az ember. Csütörtökön este pedig utaztam haza.
- Kimaradt a péntek.
- E nap délelőtt fogadóórákat tartottam, majd az itt felmerült ügyek intézésére maradt a péntek további része. A hétvégére estek a különböző rendezvény-látogatások, amelyekre meghívtak, s az illendőség és a várakozás úgy kívánta, hogy ott legyek. Ekkor látogattam a választókörzetemet is, hiszen Kanizsához tartozik tizenkét falu. Ráadásul a várost sem lehet egyetlen egységként kezelni, hiszen más és más Miklósfa vagy Kiskanizsa vagy Bajcsa.
- Országgyűlési munka is maradt a hétvégé-. re?
- Minden szombaton reggel megjelent a futár egy kétszáz-háromszáz oldalas paksamétával, amit a hét végén el kellett olvasni, s ha olyan jellegű dolgok voltak, amelyek mélyebb értelmezést kívántak, például törvényjavaslatok, akkor külső szakértőt is be kellett vonni az értelmezésbe. Ha voltak neuralgikus pontjai a törvényjavaslatoknak, akkor azokat meg kellett vitatni, módosítani, s azokat aztán javaslattá kellett formálni. így a hetek teljesen kitöltődtek.
- Mit jelentett, ha valaki listán jutott be?
- Ebben az esetben nincs választókerület, nincsenek polgárok, akik számonkérik, hogy van fogadóóra, vagy nincs. Szóval a listás képviselőnek valamivel könnyebb a helyzete, de ha tisztességgel akarta csinálni a munkáját, neki is megvoltak a maga feladatai, főként az országos politikában.
- Ezek a feladatok kötelezően elő voltak írva?
- Nem. Nem kötelező hetenként fogadóórát tartani, a falvakat látogatni, s a választókörzet polgárainak ügyes-bajos dolgaiban eljárni. Ezeket a kötelezettségeket bárki elháríthatja, csak a lelkiismeretre van bízva - törvényi szabályozás hiányában -, mit teszünk meg és mit nem. Mindenesetre e feladatok elvégzése nélkül sokkal könnyebben átvészelhető a négy év.
- Ön nem hárította el ezeket a feladatokat.
- Az meglátásom volt, hogy akkora elvárások vannak az emberekben az országgyűlési képviselővel szemben, hogy azoknak akkor sem tud eleget tenni, ha mindent megtesz, ami tőle telhet. Jómagam ezen feladatok ellátását kötelességemnek tartottam.
- Mi volt a helyzet a bizottságban nem dolgozó képviselőkkel?
- A képviselők egyrésze ilyen. Nekik gyakorlatilag két nappal kevesebbet kellett dolgozniuk az országgyűlésben, így ők ennyivel több időt szánhattak a választókörzetükre.
- Ez ön szerint elegendő a polgármesteri teendők ellátására?
- Ezt egy polgármestertől kellene megkérdezni. A magam nevében azt mondhatom, hogy az elmúlt négy évben helyzetemben semmilyen más feladatot, sem munkahelyemen, sem másutt nem tudtam volna megfelelően ellátni. Esetleg valamilyen tiszteletbeli állást vállalhattam volna el, amelyért pénzt lehetett volna kapni. Bizonyos munkahelyeken ugyanis az a tény - főleg egy állami vállalat esetében -, hogy az országgyűlési képviselő ott dolgozik, nem keveset jelent.
Véleményem szerint csak olyan munkát lehet végezni országgyűlési képviselőség mellett, ahol nincs szükség az ember személyes jelenlétére és tényleges munkájára. Ezt Rudics Róbert képviselőtársam esetén is le tudtam mérni, aki az első időszakban péntekenként még megpróbált munkahelyi feladatainak is eleget tenni.
- Mi a véleménye arról, miért született meg a törvénymódosítás, amely lehetővé teszi a kettős tisztségvállalást?
- Volt egy helyzet, hiszen a parlamentbe jutott képviselők egy része polgármester, megyei közgyűlési elnök volt. Nyilván vannak, akiknek az az érdeke, hogy ezek az emberek megmaradjanak posztjukon az önkormányzati választásokig. Az pedig nyilvánvaló törekvése az új koalíciónak, hogy az önkormányzatokban is teret nyerjen. Erre meg is vannak az esélyei. Novemberig nem változik annyit a közhangu-lat.
- Ön szerint e polgármester-képviselő kettősségben nincs némi zavar?
- Sajnos a polgármester szerepe, funkciója eléggé zavaros. Nem tisztázott, mennyire részese a végrehajtó hatalomnak, illetve a törvényhozásnak. De nem ebben látom a veszélyt, hanem abban, amit Szabó István is megfogalmazott, hogy volt egy választási törvény, amely kikötötte, hogy polgármester nem lehet képviselő. Az, aki erről lemondott, vagyis polgármesterként nem indult a választásokon, mert betartotta a törvényt, sajátos helyzetbe került. Azok, akik nem mondtak le és mégis indultak a választásokon, most visszamenőleg megváltoztatták a törvényt, így a jogfolytonosság került veszélybe, hiszen majd mindenféle játékszabályokat kitalálunk a következő választásokra, és az új parlament visszamenőleg megváltoztatja. A törvénytisztelő ember meg hoppon marad.
- dukát -
{Következő lapszámunkban dr. Kereskai István polgármester véleményét közöljük ugyanerről a témáról)
IM4. augusztus Sr
KANIZSA - VALLATÓ
A régész mindig a lába elé néz. Pláne, ha friss szántásban jár. így sétálgatott 1978 esős tavaszán a Szabad-hegytől északra a Bilkei-dűlőben dr. Horváth László régész is. Akkor jól meg lehetett figyelni a bronzkori falu településének egy-egy 15-16 méter sugarú körívű gócát. Akkor még! Es azután?
A Thury György Múzeum igen csendes. A takarítónő bíztat, hogy induljak csak nyugodtan a Szabad-hegyre, ott megtalálom az igazgató urat és kollégáit. Ásnak. De igyekezzek, mert egy-két nap múlva mindent betemetnek. Hétfőn reggel 8 órakor el is indulok, hogy még a nagy forróság előtt rátaláljak a régészcsoportra. Egy kis téblábolás után a régi és az új 7-es út közötti háromszögben a hatalmas dűlő lankás mezei útján egy repcetarló és egy búzatábla között indulok meg célom felé. Már messziről látni, hogy a repcetarló végében nem mezőgazdasági munkát végző, színes kis foltok mozognak. Valóban, dr. Horváth László régész diákcsoport segítségével szondázó jellegű feltárást végez.
- Megvártuk ennek a táblának az aratását, s aztán hozzáfogtunk a munkához - tájékoztat. -Itt egy késő bronzkori település volt. Egy urnamezős kultúra nyomaira bukkantunk, i. e. 1100 tájékáról. Nagykanizsa területén évezredek yta éltek emberek, a honfoglalók is lakott helyeket találtak, de ezt a korai időszakot ma már csak közvetett források segítségével ismerhetjük meg. Be kell érnünk az egykor itt élt emberek föld alá került tárgyi emlékeinek, a régészeti leleteknek a megszólaltatásával. Most egy hetven méter hosszú kutatóárokban dolgozunk. Bizonyságot nyertek az 1978-as bejárások utáni feltételezések. Itt földfelszíni épületek (tehát nem földbe ásva!) voltak. Megtaláltuk a cölöpszerkezetek nyomait, a cölöplyukakat, egy épület és tizenhat gabonatartó verem körvonalait. Bizonyítékot kaptunk a földművelő életmódjukra is, hiszen jópár verembe beleszórták életük velejáróit is: edényeket, terményeket, hulladékokat. Összeállítható
edénytöredékeket találtunk, némelyik unikumnak számít plasztikus díszítése miatt. Az urna alakú edények itt készülhettek, hiszen Nagykanizsa környékén az ásatások során máshol is találkozhatunk ezzel a formával. Tizenhat diák dolgozik most és kollégáim: Németh Miklós régészeti gyűjteménykezelő, Pulai Attila restaurátor és Hohl Zoltán múzeumi munkatárs. Megtaláltuk a falut déli irányból lezáró árkot is, amelyik kettős védelmet jelenthetett. Egyrészt, hogy az állatállomány el ne széledjen, másrészt idegen, hódító betörés ellen szolgálhatott.
MEGSZÓLALT A BILKEI-DŰLŐ
- Miért most került erre az ásatásra sor és hogyan tovább?
- 1978-ban se pénz, se idő nem volt jelentősebb munkálatokra. Azóta is a Kishalaton -környéki és a hahóti ásatások kötötték le az erőket. Most megyei költségvetésből kaptunk nyolcvanezer forintot, áz tíz napra, csak egy szondázásra volt elég. Tehát július 11-19-ig. Jó lenne tovább folytatni, hi-
tt ■o u
W
>ö —
©
szen Magyarországon a késő bronzkornak ebből a periódusából csak Pest környékén tártak fel településeket. Megpróbálok pályázat útján pénzt szerezni a következő évi munkálatokhoz. Most azonban bevégeztetett, szerdán jön a gép és betemeti a kutatóárkot. Természetesen bemértünk, berajzoltunk mindent, hogy folytatni tudjuk.
Beszélgetésünk közben Magyar Zsolt - cserhátis fiatalember - aprólékos földvésését siker koronázta, mert lefelé haladva, rábukkant egy cserépedény aljára. A beszélgetést így Horváth Lászlóval befejeztem, hiszen a leletmentés már az ő szakértelmét igényelte. Arréb sétálva egy nagyobbacska gödörben térdig takarva találtam meg Gerencsér Juditot, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem történelem-politológia szakos hallgatóját, aki nyári szakmai gyakorlatát tölti itt. Judit arról panaszkodott, hogy nincs sikerélménye. Immár negyedik napja ássa, kutatja egy cölöpszerkezet nyomát, de a gödör eddig nem vallott.
Az izzó délelőttön a hatalmas búzatábla mellett távoli kom-bájnzúgás közepette tértem vissza a 7-es útra és azon gondolkodtam, hogy mennyi kincset rejthetnek még a Nagykanizsa környéki mezők, erdők. A tervek szerint időben és térben legközelebb a TUNGSRAM környékén fog „megszólalni" a föld.
Büki Erzsébet
Vasárnap este a Magyar Continental Singers Drea-mer címmel előadott koncertjét hallgathatták meg a szép számmal összegyűlt érdeklődők a HSMK előtti téren. A kellemesen meleg nyárestén előadott bibliai ihletésű darab József es testvérei történetét dolgozta fel a zene és a dal eszközeivel.
Itt van (Dél-) Amerika. Ha nem Is teljes egészében jött el a távoli földrész, de napbarnította képviselői igen. Már napok óta élvezhettük városunkban a Soncko Llacta együttes magyar fülnek is kellemes zenéjét, ám akik addig elkerülték, a HSMK előtti téren a Csütörtöki Randevú keretében megismerkedhettek velük a múlt héten.
II
KANIZSA - SORSOK
19V4. augusztus 5.
Ha valaki belép a Csecsemő- és Gyermekotthon kapuján, csak „kioldott saruval", előítéletekről mentesen teheti. Hogy megkíséreljük eloszlatni az évtizedeken át rózsaszínűre vagy feketére festett képet, dr. Békefi Ottóné intézetvezető kalauzol.
- Valóban olyan különös és zárt ez a világ?
- Ezt tartom mindjárt az első tévhitnek, hogy ezt egy különös, zárt világnak tartják! Aki ide be akar jönni, az itt nyitott kapukra talál. Nem kelti zárt világ hatását már külsőségeiben sem, hiszen nincs portás az ajtóban.
- Mennyire komoly az érdeklődés az emberek részéről?
- Van arra kísérlet, hogy az érdeklődők jönnek, ajándékokat hoznak a gyerekeknek. Persze vannak másfajta érdeklődők is. Mi nem utasítunk el senkit, tehát ide akárki eljöhet és el is jön.
- Eljönnek érdeklődni, hogyan megy az örökbefogadás?
- Azon túlmenően, hogy nem itt kezdődik az örökbefogadás, hanem a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben, én még soha senkit nem utasítottam el. Beszélgettem mindenkivel arról a témáról, ami őt érdekelte.
- Jelen pillanatban az Ön vezetése alatt álló intézetben hány gyerek van és közülük hány adható örökbe?
- Az intézetben jelenleg ötvenöt gyerek van. Egyébként ötvenhat gyermek- és három anyaférőhelyes. Visszamenőleg kilencven és száz százalék között mozog a férőhelykihasználás. Az elmúlt négy évben nagy volt a fluktuáció, de
Csecsemő és Gyermekotthon:
SZABAD BELÉPNI!
azért ez nem jellemző, mert sok az olyan gyerek, aki egészen pici korától iskolás koráig itt van. Hogy mikor hány gyerek adható örökbe, az egy pillanatnyi állapot. Van úgy, hogy fél évig nincsen, vagy van kettő, aki mondjuk cigány származása miatt nem kell! Ez nem nagy szám.
- Ez az! Miért nem mondanak le a szülők, ha már...
- Miért mondanának le?! Itt jön a másik tévhit, mert mindenki azt gondolja, hogy elhagyott, árva gyerekek otthona egy ilyen otthon. A gyerekek nyolcvan százalékát rövidebb-hosszabb időközönként, de látogatják. Ott nem beszélhetünk örökbeadhatóságról, ahol a szülő rendszeresen kapcsolatot tart fenn a gyerekével.
- Kinek van itt a felelőssége? Mert végeredményben az a szülő mégsem viszi haza azt a gyereket.
- Ezt nem szabad úgy megítélni és olyan ellenszenvvel gondolkodni, mint ahogy a közvélemény általában teszi, hogy mit kellene csinálni azokkal a szülőkkel, akiknek a gyerekei itt vannak. Azt gondolom, a társadalom felelőssége is. A családtervezés nálunk még mindig elmaradott stádiumban van.
- Mi a véleménye, az állami gondozott gyermekek mindenáron való családban elhelyezéséről?
- Mi ne akarjuk mindenáron örökbefogadni másnak a gyerekét. Mi azt támogassuk -társadalmilag persze —, hogy alkalmas legyen a család a saját gyermeke felnevelésére.
- Váltsunk témát és beszéljünk az intézet felépítéséről!
- Az állami gondozásban részesülő gyerekeknek is különböző kategóriája van: állami nevelt, intézeti nevelt, intézeti elhelyezett, egészségügyi beutalt. Ilyen státuszú gyerekek vannak nálunk. Először ideiglenes beutaltként.
- Melyik az a korosztály, aki helyet kap Önöknél?
- Születéstől iskolás korig, de semmi akadálya nem lenne, hogy tovább maradjanak. Most már benne van a gyer-
. mekvédelemben az a szemlélet, hogy csak azért ne váltson intézetet a gyerek, mert betöltött egy életkort. Én azt mondom: maradjon addig, amíg meg nem oldódik a sorsa. De ennek a férőhelyhiány sajnos határt szab.
- Szóljunk néhány szót a csoportok életéről is.
- A fő elv a gondozónői állandóság, ami a stabil személyi kapcsolatokat garantálja. A másik, a gondozás és nevelés egysége: a manuális munkákon túl — pelenkázás, etetés stb. — a gondozást szövi át a nevelés. Van napirend, ami arra szolgál, hogy a gyerekek alkalmazkodni tudjanak egy-

„Nagyon bízunk abban, hogy Lilla állapota tovább javul..."
1993. december 23-i - karácsonyi - számunkban közöltük Molnár Miklós monológját „A MŰTÉT KITŰNŐEN SIKERÜLT, DE LILLA..." címmel. Az édesapa részldtesen és őszintén tárta az olvasók elé leánya, a jelenleg 28 esztendős Molnár Lilla megrázó történetét. Mivel akkori cikkünket bizonyára nem minden jelenlegi olvasónk ismerhette meg, ezért röviden ismertetjük tartalmát.
Lillának epebántalmai voltak. A Budapesti Onkológiai Intézetben 1993 áprilisában
megműtötték. A hagyományos műtét - polip eltávolítása az epehólyagból - kitűnően sikerült, de az operáció után Lillával majdnem végzetes mulasztás történt. A műtő előtti folyosón - altatott állapotban - percekre magára hagyták a betegszállító kocsin. Időközben nyelve a torkába csúszott, s a fulladás következtében a klinikai halál állapotába került. Élesztgeté-se csak részben sikerült, ugyanis Lilla súlyos kómába esett. Az intézetben hat héten át folyt lelkismeretes kezelés
sem javított állapotán. Egy Innsbruckból érkezett osztrák professzor jelenlétében betegágyánál „csoda" történt: Bécsben élő húga, Györgyi magyar és külföldi nyelveken történt huzamos szólítgatása közben Lilla kinyitotta szemét, de nem látott, s beszélni sem tudott.
Tavaly június 22-én Budapestről - aggódó édesanyja kíséretében - Lillát az innsbrucki városi kórházába szállították, ahol egy hónapon át kezelték, s kómás állapota sokat javult. Hazajövetele után a kanizsai kórházban gondo-
máshoz és ki tudják számítani, mi történik velük.
- Milyen a jó gondozónő?
- Akire lehet számítani. Általában nem ezt várják az emberek, hanem, hogy türelmes, érdeklődő legyen. Persze ezek is benne vannak. Nem az a jó gondozónő, akinek ha lejár a műszakja, a gyerek ott sír az ajtó másik oldalán. Az nem jó gondozónő, mert a gyereket boldogtalanná teszi. Azt kell elérni, hogy a gyerek jól érezze magát a bőrében.
- A követelmény óriási. Vannak jelentkezők?
- Az Egészségügyi Szakközépiskolából biztosított volt a gondozónői utánpótlás. Volt, mert mára sokkal kevesebben érdeklődnek. Régen válogatni lehetett a jelentkezőkből -most a munkanélküliség ellenére - csökkent az érdeklődés.
- Pedig a fenntebbiek ismeretében fontos volna a válogatni tudás, hiszen szükség van az intézetekre. Mit gondol erről?
- Bár ne lenne szükség az intézetekre..., de amikor Magyarországon minden harmadik héten csecsemő gyilkosságot követnek el, akkor pláne nem szabad idealizálni. Hogy mindenkinek csak családban érdemes élni? Adott esetben -lehetőleg csak addig, ameddig szükség van rá — igenis lehet és kell az intézetben élni.
Knausz Tímea

san ápolták, ahol felismerte látogatóit. November 15-de-cember 16. között hatásos innsbrucki utókezelés következett, majd a karácsonyi és újévi ünnepeket a kanizsai
családi otthonban töltötte... * * *
Több mint fél év múltán kopogtattunk újra Molnárék Platán sori lakása ajtaján. Az egyik szobában a karosszékben Lilla tágranyílt szemmel - de sajnos még nem látva - mosolygott, s fejbólintva fogadta üdvözlésünket. A rengeteget aggódó és fáradozó édesanya vissszaszedte elvesztett kilóit, az édesapa arcvonásai pedig láthatóan kisimultak. Az előjelek sok jóról árulkodtak...



1994. augusztus 5. KANIZSA - SORSOK ií«m l- - 13
Kanizsára latogatnak a lengyel menekültek
A második világháború kitörésekor a legázolt országokból elindult a menekültáradat a még szabad területek felé. Mindkét funkció, de leginkább az átmeneti befogadó ország státusza, Magyarország is a menekülő útvonal egyik csomópontjává tette hazánkat és Kanizsát is. Azok a lengyelek, akik városunkban húzták meg magukat, a közeljövőben ismét idelátogatnak, hogy felkeressék azt a helyet, ahol egy évet töltöttek 1939-^10-ben. Mindezt Horváth Krisztinától, a polgármesteri hivatal kultúrrefe-rensétől tudtuk meg, aki bővebb tájékoztatót is adott a lengyel menekültek ügyében.
- A kaposvári magyar-lengyel társaság kereste meg dr. Kereskai István polgármester urat, hogy szeptember 27-én egy küldöttséggel Kanizsára érkeznek, és szeretnék megkoszorúzni városunk lengyel-emlék-művét, mert tudtukkal Kanizsán található ilyen. Valóban van egy ilyen emlékmű, ahol majd a látogatás alkalmával koszorúzásra keriil sor.
- Hol található ez az emlékhely, és milyen okból hozták létre?
- Rétfalvy Sándor alkotása, emberi öklöket ábrázol és a volt lengyel menekülttábor tégláiból készült, olyan téglákból, amelyekbe a lengyel menekültek itt-tartózkodásuk alatt bevésték a nevüket. A Csengery úton, a volt tábor közelében áll, a ligetvárosban. Az eredeti épületet valamikor a nyolcvanas évek elején lerobbantották, ez volt a régi kávégyár egyik része. Ekkoriban én muzeológusként dolgoztam és a Bútorgyár egyik szocialista brigádjával a lerobbantásra váró épületből sikerült kivésnünk ezeket a téglákat, amelyekből később elkészült az emlékmű is. Az
ott működő fatelep őrével beszélgetve megtudtam, hogy a volt menekültek rendszeresen visszatértek a tábor színhelyére, évente látogatást tesznek vagy ők, vagy a leszármazottaik. Kanizsán a kávégyár mellett a ligetvárosi barakkokban és a kefegyárban - a későbbi bútorgyárban - volt még ilyen menekülttábor.
- Milyen társadalmi rétegek, osztályok töltöttek itt egy évet, talán lengyel zsidók voltak?
- Nem, főleg katonatisztek és egyharmaduk volt polgári személy. 1939. szeptember l-jén, amikor a németek lerohanták Lengyelországot, azonnal megindult a menekültáradat, elsősorban Magyarország felé. Érdekes, hogy a németekkel szövetséges ország fogadta be őket, de ez betudható az évszázados barátságnak, a közös történelemnek. 114 civil és 141 katonai menekülttábor volt Magyarországon. Ezeket a Nemzetközi Vöröskereszt szervezte, ők tárgyaltak a lengyelekkel, hogy merre akarják az országot elhagyni. A kívánságuk az volt, hogy hazánk felé jöhessenek, pontosabban a Dunántúlra, közel a Jugoszláv határhoz, így a továbbmenekülés biztosabb volt számukra. A Dunakanyarban és a Balatontól délre eső térségben is voltak táborok, de a kanizsai volt a politikai és katonai központ, október elejére már körülbelül háromezer lengyel menekült volt itt. A városon keresztül hamarosan megkezdődött a Jugoszlávián át Franciaországba és Angliába való menekülés.
- Kik vagy milyen szervezet volt a magyarországi irányítója ennek az akciónak?
- Nagyon érdekes még ez is, ugyanis a néhai miniszterelnök, dr. Antall József édesapja volt ezzel a feladattal megbízva. Nem kis nehézségekkel járhatott mindez, hiszen sokszor kapott olyan utasításokat, hogy a lengyelek számát csökkenteni kell. Még arra is volt példa, hogy beígérték a németek, hogy a német származású lengyelek letelepedhetnek Németországban, ne meneküljenek másfelé. Nagyon oda kellett figyelni, hogy ennek a köztes szerepnek meg tudjon felelni az ország.
Mint a kultúrreferens elmondta, a Kanizsára menekült lengyelek nagyon aktív társasági életet éltek. Kórusuk működött, bejártak a városba, részt vettek a helyi társadalmi életben, a város elemi iskolái számára szemléltető eszközöket is gyártottak, amelyekből a Vécsey-iskolában rendeztek egy kiállítást. Az 1941-es év kezdetén aztán meg kellett szüntetni a tábort, lassan ki is ürültek a lengyel menekülttáborok, de az akkori jelenlét fontos még ma is a hajdan itt lakóknak, akik vagy személyesen, vagy gyermekeik, unokáik útján ápolják ma is a világháborús emlékeket. A hetvenes évek végén egy kötet is megjelent a Zalai Gyűjteményben, amely kimondottan a magyarországi lengyel menekülttáborokkal foglalkozik, szerzője Lagzi István történész.
L. I.
Ahol egyszerre
három lakodalomra is sütnek...
Pintér Andor 1961 óta cukrász. Aztán az üzletvezetői tanfolyam után még mestervizsgát is tett. Pedig kisgyerek korában még a gépek vonzották, szeretett bütykölni. Gépekben nincs hiány a cukrászüzemében sem, melyet a ZALAGAST Kereskedelmi Kft.-től bérel.
Hogy mennyi sütemény készül itt, az üzleti titok -mint mondja akárcsak a receptek, melyek alapján a mintegy tízféle Pintér-specialitás készül. így a közkedvelt, hagyományos süteményféleségekkel együtt ötvenfajta finomságot készít az édes-szájúak nem kis örömére a huszonegy alkalmazott.
Süteményeit nemcsak Kanizsán lehet megvásárolni, eljutnak még Somogyba is. Nagyatádon, Csurgón és környékén is várják, hogy megérkezzék a friss süteményekkel megrakott autó. Ősztől több megrendelésre számítanak. Várják, hogy szeptember legyen, amikor újra benépesülnek az iskolák. Hiszen a kisdiákok nehezen tudnak ellenállni az iskolabüfékben sorakozó ínycsiklandozó sütemények csábításának. De a napközikonyhák, menzák is rendszeres megrendelőik közé tartoznak.
Addig is nem tétlenkednek. Most is egyszerre három lakodalomra sütnek. S a megrendelőknek nem is kell eljönni a süteményért. Húsz kilométeres körzetben díjtalanul, szakszerűen házhozszállítják.
Gombás Imre
- A tél óta eltelt hónapokkal kapcsolatos tájékoztatást egy pótlólagos közléssel kell kezdenem. Lilla jelenlegi biztató állapotáért kezdettől fogva rendkívül sokat tett és tesz a bioenergia feltöltéseket alkalmazó és sok jótanácsot adó kecskeméti természetgyógyász-orvos, dr. Ta-racközi István; a helyi Reiki-klubok néhány tagja, valamint gyógytornászok, egy-egy masszőr és logopédus is -mondta Molnár Miklós.
- Január 11-tői 28-ig Lillával újra Innsbruckban voltam. Mivel az itt végrehajtott kezelés nem hozott további javulást, elhatároztuk, hogy további gyógyíttatását itthon folytatjuk - kapcsolódott a tájékoztatásba Molnár Miklós-
né, aki hosszas és kényszerű táppénzes állomány után június 1-től már az OTP korkedvezményes nyugdíjasa.
Megtudtuk, hogy a lakókörzet felkért háziorvosa, dr. Gróf Ildikó gyakorta látogat el hozzájuk állapot-ellenőrzésre. Lilla gyógyszerezése mellett étrendjében meghatározó lett a főzelék, a vitamin, a hazai és déligyümölcs, s a nyers zöldségek centrifugá-zott leve. Lilla étvágya nagyon jó, s szüleivel az étkezések során szinte azonosat fogyaszt. Látása egyelőre még vibráló és erősen homályos. Alvásigénye normális.
Lilla munkaadója, az osztrák AWT International LTD (Hungary) állandóan figyelemmel kíséri állapotát, s ré-
szére házi tolókocsit vásárolt. Pénzbeli támogatást nyújtanak dolgozótársai is a létrehozott „Lilla Egészségéért" Alapítványból. További svájci gyógykezelésének elősegítésére Lilla jelentős adományokat kapott az OTP Rt. országos hálózatának dolgozóitól és számos helyi természetgyógyásztól is.
Lilla gyógyítását eddig néhány házi segédeszköz - álló-és járókészülék, bordásfal -segíti, s már rendelkezésre áll egy speciális kondicionáló szobakerékpár is.
- Lillát kéthavonta személygépkocsival Pécsre visszük felülvizsgálatra, ahol az Orvostudományi Egyetem Neurológiai Klinikájának professzora, dr. Czopf József tüzetesen
megvizsgálja, s hasznos tanácsokat is ad. Állapotával elégedett, s véleménye szerint Lilla jövőre részt vehet a svájci rehabilitációs utókezelésen, amelyre természetesen mi is elkísérjük - mondta a reménykedő édesapa.
Az édesanya a következő szavakkal zárta látogatásunkat:
- Nagyon bízunk abban, hogy Lilla állapota tovább javul; látni, beszélni és járni fog, s talán majd dolgozni is tud. Ehhez azonban mindannyiunk nagy türelmére, további kitartására, anyagi áldozatvállalásra, időre, a természetgyógyászat és az orvostudomány segítőkészségére lesz szükség!
Tihanyi István
14 11 KANIZSA - SZAKSZERVEZET 111 ®8 i ^ KSÍiSSS 1994. augusztus 5.
Szakszervezeti választás a KÖGÁZ-nál
Az 1989-ben megválasztott szakszervezeti tisztségviselők mandátuma lejárt, lezárult az érdekképviselet és érdekvédelem hallatlan nehéz időszaka, melynek során számos új kihívás, rosszabbodó körülmények közepette kellett megoldani a sajátos szakszervezeti feladatokat.
A KÖGÁZ Rt.-nél, a Bányász Szakszervezethez tartozó alapszervezetnél is sor került a tisztségviselők, a testületek újjáválasztására. A küldöttértekezlet titkos szavazással megválasztotta a tizenhárom tagú szakszervezeti bizottságot, annak elnökét, Zsil-le Jánost (képünkön), a korábbi szakszervezeti vezetőt, és elnökhelyettesét, Kálóczy Lászlót, a kézilabda berkek-
„Nagykanizsán 1956-ban születtem, munkásszülők gyermekeként. Iskoláimat - az általánost, a szakmunkásképzőt és az érettségivel járt dolgozók középiskoláját - is a dél-zalai városban végeztem. 1974-től a DKG-ban, a Finommechanikai Vállalatnál és a Vízműnél dolgoztam, többnyire esztergályos szakmámban.
ben jól ismert élvonalbeli kapust, a Dél-Zalai Üzemigazgatóság szakszervezeti elnökét.
A megválasztott régi-új szakszervezeti vezetővel a múltról, jelenről és a jövőről beszélgettünk, miközben így kezdte Zsillé János:
— A szakszervezeti mozgalom is az átalakulás időszakát élte az elmúlt években. A SZOT felbomlott, megjelentek a különböző pártok által támogatott szakszervezeti tömörülések, köztük a Munkástanács - (MDF), LIGA -(SZDSZ). A politikai hatalom érdekének ugyanis az felelt meg legjobban, ha a szakszervezet meggyengül, hiszen így a munkavállalók érdekeit országos szinten egységesen senki sem képviselte. Az időközben létrejött MSZOSZ minden erőfeszítése kevés volt, hogy megfelelő kapcsolat jöjjön létre a különböző szakszerveze-
tek között. A parlament boldogan darabolta szét a szakszervezeti egységet, a vagyont és sikerült megakadályozni a szakszervezeti bank létrejöttét, s igyekezett az akkori hatalom mindent elkövetni a hagyományos szakszervezetek ellen. Nos, ez a bizonytalan helyzet a TB-önkormányzati és az üzemi tanácsválasztásig tartott, amely után aztán a hatalomnak rá kellett döbbennie arra, hogy váltani kell.
- A szakszervezetek elleni támadást miként sikerült ki-védni?
— Az átalakulás minden jegyét, a jót és rosszat egyaránt magán hordozta a mi alapszervezetünk is. Az OKGT szétdarabolása, a bányászat súlyos helyzete miatt mi is átmenetileg magunkra maradtunk, kerestük helyünket a szakszervezeti palettán. A kezdet az volt, hogy létrehoztuk
a Gázipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségét, a munkavállalók közös képviseletére. Komoly eredménynek tartjuk, hogy sikerült a szétdarabolást megakadályozni és a hangsúlyt a kollektív érdekképviselet, érdekérvényesítés területére helyeztük.
- Milyen eredményeket sikerült elérni?
- Az 1989. évi kilencvennyolc százalékos szervezettséggel szemben napjainkban több mint nyolcvanszázalékos a szervezettség, amit jelen körülmények között példaértékűnek tartok. Ez egyébként jogosultságot adott arra, hogy kollektív szerződést köthettünk, béralkut folytathattunk és megvétózhatjuk a munkáltató olyan intézkedéseit, amelyek hátrányosan érinthetik a munkavállalókat - mondta Zsillé János, majd így folytatta:
- Az elmúlt időszakban kor-
selem az Országos Választmányban.
A LIGA jelenleg egy mély válságon átesett, s azóta a belső bizalom megerősítésén (is) tevékenykedő országos konföderációs szövetség, kiváló szakértőkkel és kiépített nemzetközi kapcsolatokkal. Működési elveinek helyességére jó visszaigazolás, hogy más szakszervezeti konföderációk a LIGA által korábban kidolgozott szakszervezet-építési koncepciók szerint újítanak napjainkban, s az országos központ helyett a területi szerveződések felé helyezik a hangsúlyt, vagy éppen nyitott lakossági szolgáltatásokban is gondokodnak - akárcsak a Dél-Zalai Szövetség.
Legnagyobb értékeink közé sorolandó a munkáltatóktól és a politikai pártoktól való függetlenségünk! Szakszervezetünk politikája nem kötődik sem centrumhoz, sem oldalakhoz. Egyre jobban felfedezhető a szociáldemokrata gyökerekhez való vonzódásunk. A magam részéről nem vagyok híve az agyontanácskozott, határozatgyártó, egyszóval bürokratikus testületi formának.
Egy szakszervezeti vezető vallomása
A KROMO Kft.-nél előadó munkakörben dolgozó feleségem, tizenkét éves fiam és hétéves kislányom jelentik a családi hátteret. Ifjú koromban szabadidőmben sokat fociztam, mostanában gyermekeimmel teniszezek. Nyári vízmenti üdüléseink alkalmával gyakran fogok kezembe horgászbotot. Rákóczi utcai családi há-
zunk udvarán és kertjében párommal sokat foglalatoskodok.
A hetvenes évek elejétől vagyok szakszervezeti tag. A független szakszervezeti mozgalomban 1991-től veszek részt, amikor a Vízműnél megalakult a LIGA szakszervezeti tömörüléshez kötődő DÉVÍZ demokratikus szakszervezet. Nem sokkal később a Dél-Zalai Szövetség elődjénél, a Nagykanizsai Regionális Irodánál - mint az egyik alapító - vállaltam mindenes tevékenységet.
1992 őszétől - immár egy éve főállásban - a LIGA Dél-Zalai Szövetségének szervezési ügyvivőjeként tevékenykedem. Országos viszonylatban eddig három küldöttgyűlés előkészítésében vettem részt, nemrégiben tagja voltam a delegált, majd a választott típusú LIGA Tanácsnak és a Szervezetépítési Bizottságnak. Most a Dél-Zalai Szövetséget képvi-

1994. augusztus 5 ii
KANIZSA - HÍREK

rekt együttműködési valósítottunk meg a gazdasági vezetéssel. Partnerek voltunk, s ugyanakkor jelentős segítséget kaptunk a MOL Rt. Bányász Szakszervezet vezetésétől, dr. Rábaközi András országos szintű munkajogásztól. Nagy eredménynek tartom, hogy az elmúlt években sikerült az infláció nagyságát követő bérfejlesztést megvalósítani, a szociális ellátást szinten tartani. Nagy segítséget jelentett az a bérelőleg, amelyet a szakszervezet kezdeményezésével a lakáskölcsönök visszafizetésére tudtak befizetni. Ugyanakkor előre kell lépni a dolgozói tulajdonlás tekintetében, a tisztségviselők képzésében, amelyekben bizony komoly adósságaink vannak.
- Mit terveznek a több mint ezer szervezett dolgozó érdekében? Mit várhat a tagság a vezetéstől?
— Az elfogadott cselekvési program alapkérdése a tagság markáns érdekképviseletének, érdekvédelmének megoldása. Ezen belül kiemelt feladatunk a szervezeti rendszer, a szervezeti élet és tar-
Az, hogy szakszervezeti tevékenységemet eddig érdeklődéssel, kedvvel végeztem, kétségtelenül szerepe volt és van olyan egykori LIGA vezetőknek, mint a fővárosi Forgács Pál, Horn Gábor, Őry Csaba, Kalmár Béla, a kanizsai Béres Márton, vagy a jelenlegi országos vezetésből Fürész Ferenc és Enzsöl Róbert. A helyi munka összehangoltsága elképzelhetetlen lenne többek között Kurucz József elnök korrektsége, tisztánlátása; He-derics István egyik ügyvivőnk tapasztalata, politikussága nélkül.
A LIGA és a független, demokratikus érdekvédelmi szerveződések érdekében azt az irányt vállalom és támogatom, amely a munkahelyeken a konföderációnak bizalmat szavazott tagság részére nyújt érezhető képviseletet, átlátható működési formát.
Helyi céljaink megvalósításának továbbra is az aktivista típusú munkára kell épülnie. Az elveken kívül ennek az is oka, hogy a város által nem támogatott, nonprofit működésű szervezet vagyunk.
A tagsághoz és a lakosság-
A Coca Cola Tour de Hongríe második napi célállomása Nagykanizsán az Erzsébet téren volt, ahol többszáz néző köszöntötte a Sopronbői 166 km távot teljesítő mezőnyt.
-I.Í.-
talmi munka továbbfejlesztése. Egyik fő feladatunk az egységes szakszervezet, a közel ötvenezer aktív munkavállalót tömörítő Gáz- és Olajipari Dolgozók Szakszervezetének megtalálása az országos rendszerben. Ugyanis jelenleg az a helyzet, hogy bányász, vegyész autonóm és LIGA szakszervezethez tartozó tagságot egységes szervezetbe kell tömöríteni. Az ok egyszerű és egyértelmű: az érdekvédelmi tevékenységet csak így tudjuk hatékonyan érvényesíteni - hangoztatta Zsillé János, majd befejezésül így összegezett:
- Meghatároztuk a teendőket a gazdaság, foglalkoztatás, bér- és jövedelem, szociálpolitikai területén, melynek során az új szakszervezeti vezetést képesnek tartom arra, hogy képes lesz megfelelni az új, megnövekedett feladatoknak, amelyekhez az új körülmények alapot adhatnak. Mi mindenesetre arra törekszünk, hogy megfeleljünk a tagság bizalmának, jó együttműködést valósítsunk meg az üzemi tanáccsal, a szervezett tagsággal.
Balogh Antal
hoz fűződő kapcsolatainkat még közelibbé kívánjuk tenni. Nem kért örökségünk - az eléggé lejáratott szakszervezeti mozgalom - annak bizonyítására ösztönöz bennünket, hogy csak hitelesen, ered-ménycentrikusan és összehangolt munkával lehet érdekképviseletet, dolgozói és állampolgári védelmet nyújtani. Napi aktivitást, lelkes érdeklődést nehéz elvárni manapság az ígéretekben oly sokat csalódott tagságtól. Az a feladatunk, hogy információkat közöljünk jogaikról, s a jogi személy pozícióját biztosítsuk érdekvédelemben, s képzéseket, szolgáltatásokat nyújtsunk számukra. A területen működő más szervezetekkel, intézményekkel, közösségekkel hasznos együttműködésre partnerek vagyunk.
A jövőt illetően abban bízom, hogy jelenlegi háromezres taglétszámunk tovább emelkedik és a Nagykanizsán működő társadalmi szervezetek palettáján szövetségünk jellegzetes, megfelelő erőként jelenik meg ezután is."
Elmondta: Nenies Lajos
Lejegyezte: Tihanyi István
Lenni vagy nem lenni
Piackérdés Letenyén
Alig, hogy a lelenycl önkormányzat a helyi piac egy részét megszüntető határozata nyilvánosságra került: hamar két táborra oszlott a lakosság.
A környékbeli utcákban örömmel fogadták a hírt, hiszen békés ^nyugalmukba szó szerint betört a szerdánként! káosz. Ók különösen pozitívan értékelik, hogy rendőri segédlettel végre az őket megillető helyre kerülnek az árusok.
A másik tábor alapvetően két részből áll. Az egyik, maguk az alkalmi árusok, a másik a kispénzűek, akiknek anyagi lehetőségeik korlátozottak. Időközben jelzések érkeznek a polgármesteri hivatalba is. Személyesen és írásban méltatlankodnak a piaci rész megszüntetése ürügyén; az önkormányzat kényes helyzetbe került. A testület először piacnak nyilvánított egy utcát és környezetét, m^jd álláspontját revideálnia kellett egy másik határozatban. A következő tanácskozásuk alkalmával ismét szembe kell nézniük a már üggyé duzzadt problémával.
-m.i.-
Maradj életben!
Magyarországon évente négyszázan fulladnak a vízbe. A közfelfogással ellentétben a legtöbb áldozat a sekély, partmenti habokban leli halálát. S hogy miért? A legalattomosabb gyilkos az alkohol. Sokan nem tudnak megálljt parancsolni a sűrű po-háremelgetésnek. Később az ital hatása miatt eltűnik az önkontroll, felerősödik a „ki ha nem én" effektus. Majd következik a vízbe ugrás, aminek következménye tragikus lehet. Mint ahogy halált hoz a pillanatnyi elhatározás is: fiatalok teszik meg többször, hogy hirtelen a vízbe dobják barátnőiket. Ilyenkor az azonnali lehűlés miatt a következmény: halál. A „képzelt jó úszók" jelentik az egyik legnagyobb veszélyt. Ok úszástudá-
sukkal hencegve (ami persze a lehető legrosszabb technikájú) a mély vízre merészkednek. A kapkodó légzés miatt és a fej görcsös, víz felett tartásába hamar belefáradnak. Később már nem bírják, segítségért kiáltanak, s ha az késve érkezik, már csak az élettelen testet sikerül a partra vinni. Vízibiciklizésből, a matracon való napozástól és e fürdőeszközök szabálytalan használatából szintén tragédia következhet.
Persze a vízi tragédiáknak rendkívül sok összetevője akad a fentieken túl. A bányatavak, a folyók nap mint nap szedik áldozataikat, az újságokban szinte mindennaposak a halálhírek. A cikkíró sem jókedvében veti papírra tapasztalatait, a cél a figyelemfelhívás, a tragédiák elkerülése. Eletünkben annyi veszély leselkedik ránk, hogy legalább önmagunk ne legyünk saját halálunk okozói. Es másoké sem.
- m.i. -
Ezt tette az asztalra az OMEN
Valamikor a ''80-as évek elején Angliában elindult egy mozgalom a Brit Heavy Metál Új Hulláma néven (NWOBHM), olyan zenekarok megjelenésével, mint a Judas Priest vagy az Irón Maidén. Zenéjük - nem túlzás - megváltoztatta a zenei világot. Magyarország akkor még vasfüggöny mögé volt kényszerítve, de néhány fiatal szívében, fejében ugyanezek a harmóniák, ritmusok lüktettek, s megalakították hazánk első, igazi, modern heavy metál csapatát, a Pokolgépet. Felesleges bizonygatni a csapat jelentőségét, hiszen az - akkor még állami tulajdonú -Hungarotonnál megjelent lemezeik sok évre előre meghatározták a magyar keményrock irányvonalát. De változtak az idők, jött a rendszerváltás, a kiadó átalakulása is megkezdődött, s a bandát alkotó zenészek elképzelése is megváltozott a jövőt illetően, ezért Nagyfi László gitáros és Kalapács József énekes új zenekart szervezett Omen néven. A közönség és a sajtó egyaránt nagyon melegen üdvözölte az együttest, mely minden évben kiadta aktuális lemezét, s parádés látogatottságú bulikat csinált. A nemrég kivált Szekeres Tamás helyére érkezett Sárközi Lajossal a banda elkészítette eddigi legjobb lemezét Jelek címmel. A lemezbemutató turné - melynek során városunkban is jártak a fiúk - a Pecsában ért véget július 23-án. Nincs megállás. Várjuk a következő lemezt!
Hosszú
Erőpróbát, bemutatkozást jelent a demonstráció szó, mely a Metallica Ilungarica illetve a Metál Hammar H magazin jóvoltából legendássá vált az elmúlt nyolc év alatt. Most a Hungaro-ton-Gong Kft. Stone Music produkciós szerkesztősége és a Metál Hammer szerkesztői újabb tartalommal szeretnék megtölteni a kifejezést. Új fórumot kívánnak teremteni a káprázatosan sokszínű magyar rockután-pótlásnak, friss célt szeretnének tűzni az örvendetesen szaporodó, egyre képzettebb honi muzsikusok elé. Olyan válogatáslemezt - remélhetőleg sorozatot - kívánnak útjára bocsátani, amely az adott időszak legeredetibb, legprofibb, legtehetségesebb - szerződéssel nem rendelkező - keményrock előadóit mutatja be. Tizenhárom előadó egy-
Demonstráció
egy felvétele lesz hallható az első kiadványon, sok-sok meglepetéssel a rockzene kedvelői számára. Várható szereplők: Hot Shot, Jericho, Leukémia, Mach-beth, Necropsia, Nyers, Remor-se, Transexpress, Trident, Uni-cum State''s, Warpigs. A lemez óriási meglepetése Paksi Endre új csapatának, a Wellington-nak izgatottan várt debütáló felvétele. A stáb egyetlen célja, hogy annak a rengeteg, nemzetközi színvonalon zenét művelő zenésznek - ha parányit is, de -hitet adjanak, hogy érdemes csinálni, hogy kell a zene és szükségünk van rájuk...
HOGY SOKÁIG ÉLJEN A ROCKAND ROLL!!!
- borváth -
11 KANIZSA - rocKANdroIl ----/■■■■■■■»»» II [994. u u gusztus 5.
EZ-AZ
* Úgy hírlik, hogy a Ti-borcz Quartet-nek CD-je jelenik meg. Már épp ideje lenne!
* Feloszlik a Zizi Labor?! Ennek a hírnek legalább annyian örülnek, mint ahányan nem.
+ Az East újra stúdióban van. Gitáron közreműködik: Maróthy Zoltán (ex-Ossián).
* ''94. aug. 19-én 19 likőr Znlaszentgróton a szabadtéri színpadon - rossz idő esetén a VMK-ban -Mini Rockfesztlvál lesz. Fellép: Shabby Blues Band, Tequila, Stadion, Manifesl Maze, Panelház) Suttyók. Beugró: 150 píz. Büfényitás: 16 h-kor.
* Egy tehetséges gitáros, Andrásik Remo - miután sem a zene, sem a pénz nem úgy alakult - otthagyta a Zizi Labor együttest, s új projectet alakított. Elkészített egy demó-t, s elküldte Rudán Joc-nak (Co-da, Pokolgép). Joe lehidalt az anyagtól, s elvállalta az énekesi szerepkört! Azt hiszem, már ez elég garancia kell, hogy legyen az anyag minőségét illetően. A project menedzsere egyelőre Hímer Bertalan (I''aya), a Rockin-fonn főszerkesztője/kiadója. Sok sikert kívánunk a csapatnak a munkájukhoz., és kíváncsian várjuk ml is azt a szenzációs demót!
(H. Z.)
zedben, azért mégis akad, akinek van mondanivalója. A rendszerváltás bírálatából, a hétköznapi valóságot elözönlő amerikanizmus rémlátomásáig olyan témákat dolgoznak fel, amely nemcsak a tizenéveseket érinti. 1986 óta hat országos turnéso-rozaton, tíz teltházas budapesti koncerten, és több, mint százezer értékesített hanghordozón túljutva elértek a magyar keményrock csúcsára. Az 1994-es év változásokat hoz a csapat életébe, hiszen átigazoltak egy új lemezkiadó kötelékébe, a debreceni K&E Recordshoz, amely az eddigieknél nagyobb reklámot és komolyabb menedzselést ígért.
-h.z.-
mmmmm
Moby Dick infó
Jó tíz éve, hogy elindult a Moby Dick Sopronból. A zenekar nemcsak a fehér bálnáról, hanem a Led Zeppelin egyik daláról is kapta a nevét. Az együttes Pusztai Zoltán dalszövegeinek és súlyos, brutális zenéiének köszönhetően szerte az országban sikerrel koncertezett. A versezetek meglehetősen politikusak, jelezve, hogy a rockzene bár üzletté vált az utóbbi évti-
1094. augusztus 5. KANIZSA - AJANLO mmm*. ^ m §§§ 111
PÉCSI RÁDIÓ műsora
1994. AUGUSZTUS 8-AUGUSZTUS 12. hétfőtől péntekig
Fogható 5.55-től 9.00-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig"
- zenés hírmagazin. Benne 6.00 - Kossuth krónika. 6.15
- Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 - Kossuth krónika. 7.15
- Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 -Közlekedési információk. 8.00
- A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 -Hétköznapi történetek. Szerkesztők: Kovács Zoltán, Gungl László, Dán Tibor, Nagy Gábor, Kovács Imre. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30
- Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor -15.00-16.00 - Dél-dunántúli
PASCAL MONDTA
Magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na ma-ternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na ma-ternjem jeziku" - az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1994. AUGUSZTUS 13. SZOMBAT
Fogható 9-től 11-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n. 9.00-11.00 „Jó pihenést''!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Somogyvári Valéria 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Hotvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgálató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR nó-
llekiildcsi határidő: augusztus 12.
Lapunk 29. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése; Gyakran nyelv-
met anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na ma-ternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na ma-ternjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1994. AUGUSZTUS 14. VASÁRNAP
8.30-10.00 Vasárnapi magazin Szerkesztő: Lenk Irén. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 -Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 -Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor, „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 - magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Somogyvári Valéria. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
botlásból derül ki az igaz. ság.
A sorsoláson Lakatos Sáu-dornc, Magyar Tibor, Orosz Gézáné, Rcty Kálmán és Szabó
KflNIZSfl MŰSOR
Tivadar olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyei szerkesztőségünkben vehetnek át.
AUGUSZTUS 6. SZOMBAT
19 óra: VIGADÓ a miklósfai Mindenki Házában. Vendég: Szulák Andrea
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Apáca show 2. Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra:
Robotzsaru 3. AUGUSZTUS 7. VASÁRNAP Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Apáca show 2. Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Robotzsaru 3.
AUGUSZTUS 8. HÉTFŐ
21 óra: Kovács Erzsi estje: „Tűzpiros virág..." -a Bazár udvarban Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Apáca show 2. Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Nicsak, ki beszél most AUGUSZTUS 9. KEDD
20 óra: Nyáresti Orgonamuzsika Ella István orgonaművész
estje az Aísótempl ómban Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Apáca show 2. Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Nicsak, ki beszél most
AUGUSZTUS 10. SZERDA
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Apáca show 2. Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Nicsak, ki beszél most
AUGUSZTUS 11. CSÜTÖRTÖK 17 óra: A RIVER Együttes
koncertje a Széchenyi téren Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Menekülés Absolomból Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra:
Van Gogh AUGUSZTUS 12. PÉNTEK Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Menekülés Absolomból Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Ruby Cairo
A t>E KÜLDENDŐ MEGFEJTÉS a''gakat METSZ V— TUDATHA , HAJk SADA''SRA i\MoS FEJ ÉR M KÖZSÉG 7- VIDÁMAN FÉL FILM-MÁRKA V PEST M HELYSÉC V SOR, REND FÖLÖSLEGESEN BONYOLÍTOTT
GYALOGLÁS PARBESZÍ DES VERS vörhenyes KIEJTETI &ETÜ > tárgyrn KÉVE ! FÜLKE A SZOBÁSA . .. ONO
INTIM „kötet'' \ ► ,,, v Ilii! V V V 111 V V V V V 1/ U
L -W" 11 E.IRTOKM VESZ nikkel > 1
NEM EN GED VERSE NYEZ-Ml > ÉN - TÁVIRATBAN > V HOGY -'' OROSZUL > RÉSZBEN Beléköt >
újvila''g CSAVARJA A LA&DÁI ELAKAD EGYN B
r ELŐTAGKÉNT SUGÁRZÁSRA UTAL V > V ILYEN KOCSI 1S VAN ! PREC l''Z * V
fekhelyet . „ > <5 Ír íráS HÁZTARTÁSI ESZKÖZ > elfogás céljából KERESTET PONYVA-DARAB ! V ANGOL NŐI NÉV >
-VE WÍRJA /sZAkóf/ KÍVÁNÁ
FÖLDRÉSZ > ^ : V kameruni FOCISTA > V V SOMOGYI KÖZSÉG > V ÍIRMANÓ SZÍNÉSZ /ISTVÁN/ >
LÉTEZIK ,A" Fu-TÓMADAk kettős S.ETÓ
L MAZDA" AUfAT-RÉSZ ! ZÚDÍT > FARÖNK- V > ÉGTA''J > V CSENDES moka! V > nátrium
ZAVAROS TEJ | E.EC. ete:lká KUNÁGOTA RÉSZE!
ET MOI /BMJL GERALDY/ > V •WHAM. FE JEDELMEK V > V SfiANYOL-ORSZAG- > V V
Asztáci-UM LANTÁN
r V V HUZAHOS IDŐRE fe''lsz! >
JÓ. HA VAN AZ AUTÓHAN Z m SS:*:?? M
18
KANIZSA - MAGAZIN
1994. augusztus 5.
Aranyköpések
Fociról mondják
Az|ok a régi, szép idők...
Még azt is öröm volt hallani az álműszakok ál-normás álsztahanovistái között, hogy Öcsi úr csak úgy volt hajlandó belelépni a futballcipőjébe, ha százasokkal bélelték ki. Gyurkuvics Tibor költő
Falba kéne vésni
A labdarúgásban sok a duma és kevés a pénz.
Puskás Ferenc Öcsi,
Száguldó őrnagy, a világbajnoki második helyezett Aranycsapat balösszekötője, volt szövetségi kapitány, két lábon járó legenda
Kérés állami vezetőkhöz
A sportágtól ne vegyenek el pénzt adó címén, ha már adni nem tudnak.
Havasi Mihály, a Ferencváros labdarúgó szakosztályának vezetője
Alábbhagyott a lelkesedés
Már Mészöly sem hajtja (népi motívumokkal körítve) Singer varrógép módjára csapatát.
D. Bányász Gergő sportújságíró
Replika
Meglep, hogy olyanok írnak a fociról, akik a járókában rúgtak utoljára a labdába.
Mészöly Kálmán Szőke szikla, volt válogatott centerhalf, volt szövetségi kapitány, a Vasas vezetőedzője, Kazinczy-díjas bekiabáló
Edzés helyett ráolvasás?
A hét közben hosszasan elbeszélgettünk a fiúkkal, remélem, sikerült kiűzni a rossz szellemet belőlük. Kiss József vállalkozó, nehéz ember, a Veszprém FC másodosztályú csapatának edző-menedzsere
Kié a Juing 1?
A jóbarátok és tettestársak, akiket a szerencse mellett nem kis leleménnyel áldott (vert?) meg az isten, és finesszel és némi szövevényes kapcsolatrendszerrel is rendelkeznek - nagy bajba kerülhetnek. Egy átdorbézolt éjszaka után egyikük sem akar emlékezni, hogy ki volt az kettejük, esetleg hármójuk közül, aki elment a cégbíróságra, hogy bejegyeztesse a Juing Gazdálkodási Kft.-t, Rossz nyelvek szerint a Juingok nemcsak előre, hanem utólag és a kopasztás közben is ittak a medve bőrére, ezért nem tudni, ki, mikor, hova és kivel ment el (és mi célból). G. A Juing, a Juing Gazdálkodási Kft. kültagja és szellemi vezére bekerítő hadműveletekkel akarta Bárnsz ellenfél-osztályvezetőt csapdába csalni: a harc ez esetben a Juing birodalom kárával -ám a Juing család nyereségével - zárult. Bárnsz osztályvezető viszont rájött, hogy a Juing l-es nem is létezik hivatalosan, mert a bejegyzés - hogy az olaj és származékainak bevételei ellenőrizetlenül magánzsebbe vándorolhassanak - elmaradt, s ez G. A. Juing egyik újabb, igaz, stílusos húzása volt. Szemét ügy! Folyt, köv.?
Határszemlén határőrökkel
A Szemle Határok Nélkül elnevezésű, ismerd meg hazádatcélú játék első, őrtilosi fordulójában részt vett egyik kollégánk is. A csapat vezetője Balatoni F. Gábor halárőrnagy volt, aki a helyszínen színes programokkal is szolgált a résztvevőknek. - Ha
KfiNIZSfil (HÓ)Bfil(fiNCS
balra nézünk, az én telkem határait, ha jobbra, X. százados hétvégijét láthatjuk! Hamarosan elérjük Z. törzsőrmester horgásztanyáját is - vezette az idegent Gábőrnagy. A szemléről kollégánk gazdag élményekkel tért haza, igaz, közben ellátogatott a szemlélődőkkel a további fordulók színhelyére is, Murakeresztúrra és Gyékényesre. Az nem derült ki beszámolójából, hogy ott a határőrigazgatóság mely tisztjeinek, altisztjeinek és alkalmazottainak van telke, nyaralója, horgászstégé vagy gesztenyefája - és a sorállomány tulajdonában lévő ingatlanokról sem esett szó a program- és élménydús szemlén.
Szelektív hulladékgyűjtés
Az etnikai kisebbséghez tartozó népcsoport brigádjai élenjáróként gyakorolják a szelektív hulladékgyűjtést. A csoportok a kora reggeli órákban és a délelőttökön a technológia csúcsát idézve külön gyűjtőzsákokba, a különböző szemétfajtákat egymástól szétválogatva csoportosítják és szállítják el Kanizsa belterületéről. Az első kaszt a kenyereseké, akik a még újrahasznosítható, hulladék jellegű táplálékot biztos piacra szállítják, a második a rongyosoké, majd a papírosok és üvegesek következnek, szintén tranzitálva a hulladékot. így az esti órákra a kukákat kiüríteni kívánó szemetesek már csak hűlt helyét talál-
ják a tartalmasabb hulladéknak, a szelektív gyűjtés számukra be is fejeződik, mire a munkát elkezdenék. Igaz, a menő kukisok nem is turkálnak már az edényekben, a Maf&Fia Corporation ellátja őket mindennel, ami szem-szájnak ingere - igaz, ilyenre a kukákban nem is igen lelnének
Sexpo
A kormánnyal ellentétben a város továbbra is kapcsolódni akar a világkiállításhoz, ami azért érdekes, mert éppen a kormány nem kíván vontató lenni ez ügyben. Azért az ezzel megbízottak továbbra is gondolkodnak, hogy mi a jó istennel kapcsolódhatnánk kísérőrendezvényként a nemexpohoz. Az egyik - a város kapujához és az alvilághoz közel álló vendéglátóipari egység - felajánlotta saját és leányvállalata szolgáltatásait az ügy érdekében. A piros lámpák gyártására kivitelező is akadna, a lányok már rendelkezésre állnak - tarifa a szolgáltatásokhoz mérten változik -, az árubővítésre friss hús még beszerezhető a piacon, a termékskála is kibővíthető. Most készül a pályázati kiírás a főbiztosi státusz betöltésére, a város perverz falfirkálói és az illemhelyek graf-fitis művészei között pedig keresik azt a személyt, aki a KANi-zsai SEXPO jelképét megtervezné. (Valamilyen állatra gondolnak a szervezők.)
HangAr
Immár második alkalommal örvendeztette meg játékával - s azt megelőzően klasszikus, sörosztással kísért, közönségtoborzással - a ka-
nizsai közönséget a HangAr színiakadémia. A másodéves növendékek ezúttal Kompolthy Zsigmond Kísértet-csárdás című darabjának
bemutatására vállalkoztak, amelyet rendkívül hálásan fogadott - a sty-nos csak negyed házat megtöltő -közönség. E nyáresti, nem éppen könnyed, ám szórakoztató produkció a múlt század második felébe kalauzolta a tisztelt publikumot, egyszerű emberek és karikírozott népi írók közé. akik nem akarnak beletörődni abba, hogy a nemzet ünnepelt költője, Petőfi elesett a segesvári csatában. A darab leginkább reflektorfényben fürdő alakja a sírva vígadó költőt, Tarisznyai Jolán Tibort megszemélyesítő Kovács Zsolt volt, aki bravúrosan oldotta meg feladatát, még ha váratlan fejlemények is adódtak közben. Másik „főszereplőként" Németh Ferenc hegedűtanárt köszönthettük, aki prímásként vált aktív részesévé az előadásnak. Valóra váltva ezzel az akadémia azon ígéretét, hogy minél több helyi erőforrást igyekeznek majd kanizsai munkájuk során igénybevenni. Az oktatás városunkban szeptember 12-től -a beszédalkotó műhelyben ennél kicsit később - indul majd, ám mi-
-- -* 1994. augusztus 5. KANIZSA - MAGAZIN 19

NYARALÁSI VÁLASZTÉK
_:_____
KATONADOLOG
- Jelentem, a hadgyakorlat után az állományból öt fő szorult orvosi kezelésre, ebből kettő a sebészeten fekszik, három pedig a bőr- és nemibeteg-gondozóban!...
» •■ j-I • i
láthatunk tőlük - Srhnitzler Körtáncát melyet augusztus S-én a Cabrio Klubban is ját-
szanaK* a i?fiiy& Lsaraa-
máshol is, ám ehhez elengedhetetlen szükség lenne néhány profi szervezőre, akik egyeztetnék a helyszíneket és időpontokat, hogy mind többen megismerjek Tliiília K-tni/s-in tanuló leendő papjait.
-k.r.-
Ennyi vidám, dévaj, összekacsintó, jó kedélyű ember egyetlen pártban sincs.
Pécsi Ildikó a szocialistákról
..............n->—.........................
Idén kié lesz a forradalom?
Azt azonban tudnia kell kedves Anasztázia, hogy én nagyon mélyről jöttem. Apám megyei párttitkár, anyám pedig funkcionárius volt a Nőtanácsban.
r ^
KANIZSA - Nem csak nőknek
20
1994. augusztus 5.
NAPOS OLDAL
Napozás
Évről évre több helyen és mind nagyobb felületen szakad ki a földi életet óvó, nélkülözhetetlen ózonpajzs - riogatnak a tudósok kutatásaira alapozott írások. Ennek tudatában óvatosabban kell bánnunk a nappal is, mely könnyen válik éltetőből pusztítóvá. Nem árt, ha nem feledkezünk meg néhány könnyen betartható jótanácsról sem. Árnyékban is le lehet barnulni, ehhez nem kell órákig a napon feküdni és kitenni magunkat a napsütés, a hőguta és a bőrrák veszélyének. Az érzékeny bőrű embereknél (szőke vagy vörös hajúak, világos, vékony bőrűek) már negyed óra süt-tetés után bőrrákosodás léphet fel. Zsíros, pattanásos bőrűek még napozás előtt keressék fel a kozmetikust, aki kitisztítja bőrüket, megakadályozva ezzel azt, hogy mitesszerek, pattanások valósággal belesüljenek a bőrbe, maradandó nyomokat hagyva maguk után. Minél magasabb faktorú, bőrtípusnak megfelelő napfényvédő készítményeket használjunk. Védjük a különlegesen érzékeny bőrterületeket, a szemeket, az ajkakat. Erre a célra olyan termékeket használjuk, melyeken megtalálható a sunblocker felirat, ezek ugyanis nem engedik át az UV-sugarakat. Napozás után pótoljuk bőrünk zsír- és nedvességveszteségét. Ha óvintézkedéseink ellenére mégis leégtünk, hűtő, fertőtlenítő és gyulladásgátló készítményekért keressük fel az első patikát, s olyan termékeket használjunk, melyek már beváltak. A legpraktikusabb azonban, ha a tikkasztó, betonolvasztó napokon követjük a déli országok példáját és kerüljük a napsütést tizenegytől délután három óráig.
Öltözködés
Természetes anyagokból - lenből, selyemből - készült ruhadarabokat hordjunk, mivel ezek szellősek és kellően átengedik a levegőt. Ellenben a szintetikus szálból készült ruhaneművel, ami szabályos miniszaunát tart fenn viselőjének. Ne hordjunk szoros, testhezálló ruhát, például farmert, mert a meleg következtében igénybevett vérkeringést csak még jobban terheljük ezzel. Napszúrást megelőzendő viseljünk könnyű szalmakalapot vagy vászonsapkát. Úszás, fürdés után vizes fürdőruhánkat azonnal cserél-, jük fel szárazra. A nedves ruha ugyanis rendkívül lehűti az általa fedett testrészeket, s könnyen okozhat ez a helyi testhőmérséklet-csökkenés hólyaghurutot, vesegyulladást.
Táplálkozás
Az idős embereknek és a gyerekeknek különösen fontos az ivás. Az apróságoknak négyszer annyi folyadékra van szükségük, mint a felnőtteknek, míg az öregek hamar kiszáradhatnak, lévén nem érzékelik oly mértékben a szomjúságot. Ezért a hőségben legfontosabb, hogy naponta legalább két liter folyadékot vegyünk magunkhoz lehetőleg ásványvíz, gyümölcslé, vagy gyógynövénytea formájában. Az alkoholos és édes italok alkalmatlanok a szomjúság oltására. (Aki mégsem tud nekik ellenállni, az inkább az esti órákban éljen eme élvezetnek.) Napi háromszori étkezés helyett együnk inkább ötször, ám keveset, mivel ekkora mennyiséggel a melegben könnyebben birkózik
meg szervezetünk. Hanyagoljuk a nehéz, zsíros ételeket, helyettük inkább sovány halat, gyümölcsöt, zöldségeket, joghurtot fogyasszunk. Egy kiadós ebéd után kettő, egy könnyebb étkezés után csak mástél órával vágjunk neki az úszásnak.
Sport
Ha módunk van rá, árnyékban sportoljunk, hogy elkerüljük ezzel a napszúrást és a hőgutát. Legajánlatosabb kedvenc sportunkat a reggeli vagy az esti órákban végezni. A napon tett túlzott testi megerőltetés ugyanis a vérkeringés összeomlásával fenyeget. Edzetlenül ne vágjunk neki megerőltető gyalog- vagy kerékpárostúráknak. Testedzés előtt kerüljük a bőséges étkezést. Soha ne ugorjunk a hűvös habokba, hanem fokozatosan szoktassuk tes-
tünket a víz hőmérsékletéhez. Elkerülhetjük ezzel a hirtelen szívmegállást. Fürdés után feltétlenül zuhanyozzunk le. A sportolással járó izzadás során nő a szervezet folyadék- és ásványianyag-vesztesége. Ennek pótlására mindig legyen nálunk ásványvíz vagy gyümölcslé.
A Hat barátaink
Könnyebben elviselik otthoni kedvenceink a nyári hőséget, ha elegendő mennyiségű friss vízről gondoskodunk számukra. Ne hagyjuk a napon vagy árnyékban álló autónkban állatainkat, mert a fémkaszniban fokozódó melegben hamar elpusztulnak. Hosszabb autóutak esetén tartsunk rövidebb szüneteket, hogy állataink futkoshassanak kicsit, s friss vizet igyanak. Lehetőleg a hűvösebb reggeli és esti órákban sétáltassuk
Fürdőruhák
A kánikula leginkább vízben és vízparton viselhető el. A nyaraláshoz, strandolásl^oz -másoknak akár kerti munkához is - ajánlunk két különböző stílusú és szabású kétrészes fürdőruhát, bikinit. Az első modell a legújabb divatot követi, a felső része egy top, amely elől cipzárral csukódik, az alsó rész úgyszintén. Ez utóbbi hosszított derekú és kevésbé felvágott, így pólóval, inggel shortként is viselhető. (A topot hordhatjuk hosszú vagy miniszoknyával önmagában is, esetleg nyitott ing vagy blúz alá.)
A második modell a hagyományos bikinit mintázza, igaz, kissé díszítve az egyszerű szabást: a melltartó elöl masnival kötődik, az alsó rész oldalán - amely egyébként zárt -díszmasni van. Mindkét modellhez egyszínű, köny-nyű anyagot ajánlunk (a boltokban most már vásárolható fürdőruhaanyag is, csak kis szerencse kell hozzá), olcsón, némi energiával és kis odafigyeléssel divatos és az egyéni ízlésünknek is megfelelő darabokat varrhatunk.
1994. augusztus 5.
KANIZSA - Nem csak nőknek
21
barátainkat. Ha nem tudjuk kedvenceinket magunkkal vinni nyaralásunkra, bízzuk egy állatszerető barátunk, vagy - ha nincs ilyen - egy állatvédő társaság átmeneti oltalmára.
Autózás
Munka után ne azonnal induljon útnak. Pihenjen egy napot, így a feszültség nem kíséri el a nyaralására. Korán reggel, még hűvösben induljanak el. Éjfél és hajnali három között ne vezessen, mert ekkor teljes kimerültség tör az emberre. Dél-európai országokban nem üljön a volánhoz 13 és 17 óra között. Két-három órai autózás után mindig tartson egy kis szünetet - különösen, ha gyerekekkel utazik - és mozgassa meg végtagjait. Nagy melegben különösen fontos, hogy ne dohányozzon az autóban, mivel vérében a szén-monoxidszint hamar eléri a kritikus értéket. így könnyen fejfájás, émelygés, hányás lesz a vége a nikotinéhségnek.
-k.r.-
Őshazája Közép-Amerika ennek a rejtélyes növénynek. A spanyol hódítók nem is igen figyeltek fel rá. Valószínűleg, azért, mert a vanília abban az állapotában, ahogy megterem, féltve őrzi titkát. Csak gondos munkálkodás után nyílik meg. A vanília nem ízesítő, inkább illatosító szer. A növény, amelyen a vaníliarúd terem, az or-chidea-félék családjába tartozik. Néha nyolcvan-száz méterre is megnő. E növény termése az a hosszú, keskeny hüvely, amelynek belsejében alig látható apró fekete magocskák sokasága rejtezik. Az eleinte zöld hüvelyek az érés folyamán lassan aranysárga színt öltenek. A termést
Vanilias sztori
még a teljes beérés előtt leszedik, mert különben a hüvelyek felrepednének és a magocskák kiperegnének belőle. Mivel nem egyszerre érnek, szedésük aprólékos, fárasztó tevékenység. Ezután következik az a sok-sok munkával járó bonyolult folyamat, amelynek legfontosabb mozzanata az erjesztés. Az erjedés egy bizonyos stádiumában a vaní-liarudácskákon a dérre emlékeztető bevonat jelenik meg.
Receptötlet
VANÍLIÁS KIFLI
Hozzávalók: 20 dkg liszt, 5 dkg cukor, l csomag vaníliás cukor, 8 dkg darált mogyoró, IS dkg vaj.
A vajat, a mogyorót és a cukrot gyúrjuk össze a liszttel,
és tegyük hűvös helyre a masszát. Egyórányi pihentetés után a tésztából készítsünk kis kifliket, és megvajazott lapon süssük ki őket. Vaníliás cukorral hintve tálaljuk.
//
KONNYU A TEVENEK!
Hóháztartásunk titkai
A mérsékelt égövi - szárazföldi kontinentális -éghajlat hatásait egyre nehezebben tudjuk elviselni itt a Kárpát-medencében. Vagy velünk van baj, vagy már az éghajlat sem a régi? A négy évszak újabban megint jól elkülönül. A telek kemények, az utak letakaríthatatlanok, falvakat zár el a hó-torlasz a civilizációtól. A nyarak pedig a fehér ember számára egyre elviselhetetlenebbek: nem csoda, hogy csak lézengünk a forró falú lakásokban és légszomjunk van még a szabad levegőn is. A meteorológusok és jelentéseik, előrejelzéseik életünk részévé váltak: előre felkészülhetünk a forró napokra.(?) A hőmérséklet szinte mindig 30-35 fok között mozog - sőt, még efölött is -, a levegő relatív páratartalma hatvan-hetven százalék (Európa közepén!), néha talán még több is. Mindezekhez a légköri és időjárási frontokhoz az ember szervezete nem, vagy csak nagy nehézségek árán tud alkalmazkodni. A hőháztartás szabályozása miatt verejtékezünk ilyen mértékben, ám a testünkből eltávozott vízzel nemcsak könnyebbek leszünk, de ezzel együtt eltávoznak olyan fontos tápanyagok is, mint a só vagy a vízben oldódó vitaminok. Nem csoda, ha kimerültnek érezzük magunkat, munka- és életkedvünk a minimálisra csökken, álmatlanságban szenvedünk majd nehezen ébredünk, vérnyomásunk vagy kórosan felszökik vagy leesik, ingerültségünk fokozódik. A nap jótékony hatása mellett könnyen kaphatunk napszúrást, és így nyár tájékán megszaporodnak a gyomor- és bélrendszeri panaszok. Mivel mást nem tehetünk, mesterségesen kell befolyásolnunk szervezetünk forróság elleni védekezését. Mindezt a táplálkozásunkban is figyelembe kell venni, de még inkább a folyadékutánpótlásban. Sajnos nem vagyunk olyanok, mint a teve! A sivatag hajója ugyanis - mint köztudott
- nagyon takarékosan bánik a vízzel. A sivatagban minden csepp víz gyémánt - tartja egy keleti közmondás. A teve szervezete biztosan ismeri is ezt az igazságot, mert nagyon kevés vizet használ fel különböző élettevékenységeihez. Nincs is eme állatfajnak állandó testhőmérséklete: teste éjszaka lehűl, reggelre mintegy 34,5 fokos, estére viszont újra eléri a 40 fokot. A teve felhalmozza, tárolja a meleget és nem pazarolja el párologtatással a vizet. Ez akkor érdekes, ha tudjuk, hogy az ember, ha elveszti teste nedvességtartalmának tíz százalékát, elveszti erejét is, munkaképtelenné válik, fi-zikailag-biológiailag súlyos következményekre is számíthat. Ezzel szemben a teve szíve és érrendszere akkor is normálisan működik, ha a folyadékvesztesége meghaladja a harminc százalékot. Ilyen esetben az ember vére egyszerűen megalvadna és további halálos kiszáradási tünetek is jelentkeznének. A sivatagi őslakosok jóval könnyebben tűrik a meleget, mint a kontinentális éghajlaton lakók. Igaz az is, hogy a hegyvidéki emberek alkalmazkodóképessége is jobb a mien-kénél. Talán meglepő, de vizsgálatok bizonyították, hogy ők a sivatagi forrósághoz is könnyebben szoknak hozzá, mert a hidegnek és a melegnek az emberi szervezetre gyakorolt hatásában sok a közös vonás, a szervezet a szélsőségekre hasonlóképpen reagál.
Hűsítő fürdőt vagy forrót vegyünk? Jeges vagy meleg teát igyunk a reggelihez? Sokat igyunk vagy vigyázzunk, hogy kevesebbet izzadjunk? Sok jó tanács, népi gyógymód hangzik el a forróság elviselésével kapcsolatban - akkor végül is melyik az üdvözítőbb és üdítőbb, mit tegyünk? Igyunk egyet... kettőt... hármai és tűrjünk!
- l.i. -
Ez jelzi, hogy sikerült a rudacskák illatanyagát feltárni. A mai kor embere a vanília illatát már nemcsak a vanília-rudacskákból ismerheti, hiszen 1876-ban sikerült előállítani az eugenolt, amely a vaníliagyártás alapanyagává vált. Noha a gyártás technológiája mindenhol ismert, szerencsére nem tűnt el a boltok polcairól gyermekkorunk édes illatát árasztó rudacskája.
-d.é.-
Nagyi trükkjei
* Az ablakkeret foltjai eltávolíthatók, ha nyers burgonya szelettel töröljük át őket.
* A lakásban összevissza szálldosó, kellemetlen legyek kiűzhetők, ha huzatot csinálunk.
* A dohányszag megszüntethető, ha néhány szeleót citromot kis tálka vízbe rakunk és az asztalra helyezzük.
* Ha kockára vágott dinnyét néhány órára mélyhűtőbe rakunk, dekoratív és finom jégkockákat nyerhetünk.
* A túlságosan nagy dugó kisebbre vehető, ha éket vágunk a közepébe.
Nem csak nőknek Arcpakolás
A banánban lévő anyagok jótékonyan hatnak a száraz, érdes bőrre. Két tojás sárgáját keverjünk el három evőkanálnyi növényi olajjal, és egy szétnyomott, érett banánnal. A maszkot huszonöt percig hagyjuk a bőrön, majd mossuk le. A pakolást követően az arcbőr kisimul, kellemes tapintású lesz.
A halvány izgatóbb!
Tudta ()n, hogy a legtöbb l''érfit nem a rikító vörös ajkak vonzzák? Pedig a megfigyelések szerint a még kevésbé csókolózás típusú urak is meghódíthatók a hamvas, kevésbé felhívó, inkább matto-san csillogó ajkakkal.
(-)
22
KANIZSA - NEBULÓ
1994. augusztus i
Cini egy szép reggelen, miután elfogyasztotta a sajtját, elindult barátjához Fricihez. Már félúton volt, amikor észrevette, hogy valaki követi. Hátrafordult és látta, hogy Mirkó az, a szomszédék macskája. Mivel Cini félt Mirkó-tól, szaladni kezdett. Amikor észrevette, hogy Mirkó is fut utána, nem volt más választása, felmászott egy fára. Mirkó is utána mászott. Cini ekkor így szólt:
- Kérlek, ne bánts engem, hagyd meg az életemet.
- Nem vagy kivétel, téged is megeszlek, akár a többi egeret - válaszolt a macska.
- Tudom, cicus, én sem vagyok kivétel, de azt hallottam, hogy te nemcsak az egeret, hanem a halat is szereted. Ha meghagyod az életemet, akkor holnap elviszlek a halbárba, ahol annyi halat ehetsz, amennyit csak akarsz-
Mirkó még gondolkozott egy kis ideig, de aztán meghagyta az egér életét. Lemászott a fáról, és hazament. Végül a rémült kisegér is lemászott a fáról, és rohant barátjához, Fricihez. Amikor Cini berontott az ajtón, barátja nem tudta mi''baja van. Cini azután mindent elmondott sorjában. Ezek után Frici is megrémült. Később ügyet sem vetettek a dologra, megebédeltek. Ebéd után moziba mentek, és megnézték a Két egér egy eset című filmet. Amikor vége lett, elváltak és hazamentek. Cini gyorsan hazaért, és lefeküdt aludni. Reggel amikor felébredt, Mirkó már az egérlyuk előtt várta. Cini gyorsan bekapott egy darab sajtot, és már indultak is. Amikor odaértek a halbárba, Mirkó annyi halat evett, hogy még most is azt emlegeti.
Szabó Ágnes 12 éves
Vincent és a cukor
Vincent a cukorról nem tud leszokni. Mikor megy az istállóba mindig adok neki.
Mohón vette eddig, Most már szépen veszi Dc már jobban szeretek adni neki.
Szabó Dóra 9 éves
Jf 3-
''•Ti; * H-o -
fíwmnirmtfii
bceJoC ,4fuJ0

SULILAPOK ÍRTAK
• Németországban a fasiszta párt került hatalomra, amelynek Lenin volt a vezetője.
• Petőfi artistaként járta az országot.
• A kertész melegágyban neveli a lányát.
• A lovat nem az ostor hajtja, hanem a zab. Az löki bele a benzint.
• Olyan hideg van, hogy befagy a ló szarva.
• Gergelyből hamarosan szép, daliás legény vált, és Évából is.
• Dobó együttérez a halottakkal és a sebesültekkel.
Gyerekszáj
- Hogy hívják a benzinkutas indiánt?
- ???
. - Töltőtoll.
A KÖZEPÉ-Í>E DOEJA
strazsa
MAGAS ÉPÜLET
r
VISSZAESIK
ÖNMAG AT TÚLBECSÜLŐ
L
NDl''TÉK
ALJAS, Gálád
TESZ,
helyez
kettős
BETŰ
fél ok!
^takarítja a
GYÜMÖLCSÖT
ILYEN ISZAP IS VAN
r
PAPÍRRA VET
szarvasfajta
VEGAS
-7-
ELLENŐR RÖVIDÍT -VE
FÉL EPER1.

STRUCC-FtÍLE FUTOMA-EAK -9-
OLLOS XLLAT
kétségie esve
könyörög
FÉRTINÉV
KOMPKIKÖTŐ
ftl''RÓSÁG ÜGY
NŐI NÉV
NŐI NÉV
ERIKA, &ECÉZVE
IFJÖSAGI MAGAZIN
ÉGITEST
8.ELGA AUTÓJEL
OLAST
si''ksa''g FOLYÓ
talal
jdl érzékelhető lesz
.RÓZSA
T
fed, TAKAR

RÓMAI 500
KIEJTETT
MIf
6etú
10
"V
A számozott négyzetekbe írt betűk sorrendben összeolvasva egy nyári sporteszköz nevét adják.
Beküldési határidő: augusztus 12.
Lapunk 29. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: De apa ott csuk két vendég ül.
A sorsoláson Bárdos Tímea, Deák Sarolta, (iágyor Balázs, Kocsics Tamás és Muhary Csaba kanizsai olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
1994. július 22.
KANIZSA - MIX
23
Tapétatörténelem
A tapéta őshazája Kína, ott már jónéhány száz évvel ezelőtt is kézi festésű papírbevonat díszítette a tehetősebb emberek házainak falait. Európában csak a XVI. században jelent meg. Természetesen itt is csak a gazdag francia és angol polgárok szobafalain. A biedermeier stílusú, idillikus képeket ábrázoló, nyomtatott papírból készült falbevonat 1800-1850 között terjedt el széles körben.
Házi és vad...
A házisertés és a vaddisznó, ha alkalom adódik, képesek nászra lépni és életképes utódokat nemzeni. Ha a házisertést sovány erdei kosztra fogják, képes egyetlen nemzedék alatt újra vaddisznóvá
/-Jog// sff/Á: »s&sr/utA:?
visszaváltozni - állítják a szakemberek.
Középkori lakoma
A középkor sok egyéb más dolgai mellett a nagy lakomáiról is híres volt. A land-shuti -hercegi esküvőről például feljegyezték, hogy annak során háromezer ökröt, hatvankétezer tyúkot, ötezer ludat, hetvenöt disznót, és hétezerötszáz rákot fogyasztott el a násznép, amit négyszáznegyven hordó borral öblítettek le a dínomdánom nyolc napja alatt.
Ez itt a reklám...
Száznegyven éve született az az amerikai mérnök, aki a tekercsfilmet feltalálta, vala-
mint megszerkesztette az első amatőrfényképezőgépet. Ma már keveset mond a feltaláló, George Eastman neve, ám az általa elsőként Kodak-nak nevezett márkanév ismerősen cseng ma is mindannyiunk fülében.
Öt nap mínusz
A japánok köztudottan dolgos, szorgalmas népek. Itt Európában elképedve hallgatjuk, ha szóna kerül, hogy egy átlagos japán állampolgár 2044 órát dolgozik évente, s alig-alig veszi ki szabadságát. Ezzel szemben Magyarországon átlagosan 1920 órát dolgozunk évente.
-d.é-
Fél a konfliktusoktól?
Nyugodtan robbanjon
PATIKA
A bosszúságra mindenkinek elég oka van. Kevesen tanulták meg, hogy időnként igazán robbani is lehet. Különösen akkor van erre szükség, amikor a dühtől már majd megfulladunk. Ön hogyan áll ezzel a kérdéssel?
I Éppen leadja a frissen elkészült munkáját, ami sok erőfeszítésébe került, amikor megtudja, hogy ezt az ügyet már régen elintézték, csak Önnek elfelejtették ezt megmondani. Hogyan reagál Ön erre?
a) Fölháborodva tiltakozom 6
b) Sértődötten hallgatok 4
c) Mivel már úgysem lehet rajta változtatni, nem szólok semmit és úgy gondolom, ami megtörtént, megtörtént 2
2. Három perc van még a munkaidő végéig. Éppen a táskáját csomagolja össze, hogy haza induljon. A főnöke éppen akkor megy végig a tennen és néhány megjegyzést tesz a munkaerkölcsére vonatkozóan. Hogyan reagál Ön erre?
a) Tréfásan válaszolok rá 4
b) Figyelmen kívül hagyom
és hallgatok 2
c) Agresszív leszek és megfelelő választ adok 6
3. A szupermarketben kevés a bevásárlókocsi. Az előtérből hoz egyet magának. Valaki azonban egy óvatlan pillanatban elveszi a kocsit. Mit tesz ilyenkor?
a) Hozok magamnak egy másik kocsit 2
b) Hangosan leszidom az illetőt és luizok egy másik kocsit 4
c) Utánafutok és elveszem
tőle a kocsimat 6
4. Előre főzött. Amikorra hazaérkezik, a többiek mindent megettek már. Hogyan viselkedik ilyenkor?
a) Felháborodom és patáliát csinálok 6
b) Morgolódom egy kicsit 4
c) Rendjén lévőnek találom és megkenek magamnak egy szelet kenyeret vajjal. 2
5. Ünnepségen vesz részt. Egy becsípett vendég sörrel önti le Önt. Hogyan reagál Ön erre?
a) Kimegyek a mosdóba és kimosom a foltot 2
b) En is ráborítok egy poharat 6
c) Panaszt teszek a vendéglátónál 4
6. Vendégei vannak és kivételesen hangosabban szól Önnél a zene. A háztulajdonos átkopog a szomszédból. Hogyan viselkedik Ön ilyen esetben?
a) Átmegyek hozzá és meghívom őt egy italra 4
b) Hagyom; hogy kopogjon és nem reagálok rá 6
c) Halkabbra állítom a zenét 2
7. Szeretne az ágyban még egy kicsit olvasni. A partnere azonban már aludni szeretne. Mit tesz Ön ilyenkor?
a) Olvasok még egy kicsit 6
b) Eloltom a lámpát, hogy én
is aludjak 2
c) A díványra fekszem és ott olvasok tovább 4
w
időnként!
Az értékelés
31-42 pont Ön akkor robban amikor arra szükség van, nem fél a konfliktusoktól. Akár barátról, akár ellenségről van szó, ha elönti Önt az epe, arról mindenki tudomást szerez. Jól tud mérgelődni. Azonban vigyázzon, nem mindig a másik a hibás.
21-30 pont Természetesen nem tör el mindent. A munkahelyén Ön is megmutatja időnként a karinait. A barátaival és a partnerével szemben azonban hamar megértő lesz. E mögött az elválástól való félelem rejtőzhet. Ez az érzés csak azokkal kapcsolatban merül föl, akiket Ön szeret. Emiatt az egyenlőtlenül kimutatott düh miatt a partnere is szenved. Az ő számára hiányzik az Ön agresszivitása, esetleg a szexben is. Legyen világos Ön előtt, hogy a szeretet/szerelem és a düh jól megférnek egymással.
14-20 pont Mindegy, hogy ki okozott Önnek bosszúságot, mindig ugyanazon a személyen, nevezetesen saját magán reagálja azt le. Egy zsákra való méreg gyűlhet föl Önben. Az az akaratlan érzés, hogy mindig csak kapja az ütéseket, de sohasem adja, csökkenti az önértékelését. A nyílt vitát, veszekedést valószínűleg már korai gyermekkorában tiltották Önnek. Próbálja meg, hogy ne viselkedjék mindig automatikusan így. Ha legközelebb valaki a lábára lép, engedje a mérgét szabadjára. Meg fog lepődni, hogy milyen jót tesz egy kis igazi tnérgelődés.
HOROSZKOP A 32. HÉTRE
Kos: III. 21-IV. 20.
IHa nepi tanulsz meg továbbra sem alkalmazkodni a körötted élőkhöz, akkor a hónap végéig még számos kellemetlen meglepetés vár. Kapcsolataidat sürgősen állítsd helyre!
Bika: IV. 21-V. 20.
IIsmét megérint a változás szele, amely a szokott zaklatott-ságot hozza elő belőled. Az új nem feltétlen rossz, s talán az egészségednek és pénztárcádnak is jobban kedvez.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
■Csodálatos hét elé nézel, amelyben partnereddel való . .j Jkapcsolatod tovább mélyül. A ™^(B4,™lelked a lelkével összeforrt, s csak rajtad áll már, hogy végleg így ma-rad-e.
Rák: VI. 22-VII. 22. ^■^^SlLassan nemcsak külsőd, ha-
KiySlnem megjelenésed módjai is t^í^-jjolyanná válnak, mint egy ha-Üi lifl/ajáró kísérteté. Versenyfutásod a sánta kutyával - a vártak szerint - a te vereségeddel végződött.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
■A harag rossz tanácsadó, még akkor is, ha ez az érzés tehetetlenségből fakad. Ne hallgass a kísértő szóra, s gyakorold a kegyelmet!
Szűz: VIII. 24-IX. 23. vr ^(Részvét és segítőkészség he-
t^^lyett méreggel telítődnek, akik K^jobbjukat nyújtották neked. (Bizonyítványod megbízhatóságból pillanatokon belül kiállítod. Szükséged van rá?
Mérleg: IX. 24-X. 23.
# Kreativitásod ne csupán a lakóterek átdesignolásánál csillogtasd, hanem mindennapi munkádban is. így szerezhetsz nagy örömöt azoknak, akikkel a leghosszabb időt töltöd együtt.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
■A nyár persze attól nyár. ha _''a harminc fölötti celsiusok egy |5S2(B|kis pihenéssel, lazítással tár-■^^ftiulnak. Ez a következő hetekben nem kivitelezhető, viseld hát hősiesen a hőgutát.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
INe félj az egzisztenciális biztonságtól. Lehet ugyan, hogy szokatlan egy kicsit, de hamarosan beleszoksz. Egyébként meg is érdemled végre.
Bak: XII. 23-1. 20.
,A kollégákban lelt barátokat nem veszíted el, csak despota főnöködet. A nagy utazást követően új terek nyílnak előt-legmerészebb álmaid is teljesül-
Vízöntő: I. 21-11. 20.
■Rázd le magadról az igét. vagy legalábbis állj végre a sarkadra, s mondd meg a magadét elsárkányosodott párodnak. Így kis időre talán ismét szavad lehet a házban.
Halak: II. 21-III. 20.
INehéz hét után állsz, s a nem tlúl távoli jövő nem kecsegtet (pihenéssel. Most vond ki hát ■magad egy-két hétre a forgalomból. lévén erősen rád fér egy teljes generálozás.
I
KANIZSA - SPORT
i
Kajak-kenu
Ragyogó szereplés a vidékbajnokságon
Szeged, ott is a Széchenyi evezőspálya adott otthont az utánpójlás vidékbajnokság küzdelmeinek. Ezen indultak a Bútorgyár-Rotary legügyesebb kajakosai is.
- Hatalmas mezőny gyűlt össze, hiszen a bajnokságon több mint harminc klub közel ezernégyszáz versenyzővel képviseltette magát. Köztük voltak a mi gyerekeink is, akik ragyogóan szerepeltek - kezdte a beszámolót Ferenczy Zoltán technikai vezető, majd így folytatta: - Négy hajónk aranyérmes lett. Nevezetesen Varga Gábor, Horváth Gábor, Varga Gábor-Horváth Gábor és Palotás Zoltán-Varga Péter szerzett vidék-bajnoki címet. Három hajó ezüstérmet, egy pedig bronzérmet szállított.
A Héder-tanítványok jóval a várakozás fölött teljesítettek a vidékbajnokságon, akik így az eddigi legjobb szereplést érték el.
Vidék-bajnokságot nyert K-l ifjúsági 1000 méteren Varga Gábor, míg 5000 méteren Horváth Gábor, valamint K-2 500 méteren Varga Gábor-Horváth Gábor megszerezte a második aranyérmet és 1000 méteren is kanizsai vidék-baj-nokot avattak Varga Péter-Palotás Zoltán személyében.
Ezüstérmes lett Palotás Zoltán (K-l 1000 méteren, illetve 500 méteren) és Varga Gábor (K-l 500 méteren), míg bronzérmet szerzett a K-l felnőtt 500 méteren Szendrői Eszter.
A kanizsai négyes az ifjúsági 500 méteren a negyedik helyet szerezte meg. Tagjai voltak: Varga Péter, Illés Balázs - aki befejezte egyéves angliai tanulmányait -, Varga Gábor és Horváth Gábor.
A kanizsaiak nagy sikeréből így összegezett Héder István edző:
- Ez a bajnokság is megmutatta, hogy az elvégzett munka, a kitartás, a jó hozzáállás lehet csak az eredmények forrása. Ezen az úton kell tovább haladni és akkor rohamosan léphetünk előre, bízhatunk a további sikerekben.
-b.a.-
Rajt az NB I-ben
SIKERES BEMUTATKOZÁSBAN BÍZNAK AZ OLAJOSOK
Vasárnap délután sporttörténelmi esemény színhelye lesz a Zárda úti felújított stadion, ahol az Olajbányász újonc élvonalbeli együttese a Debreceni VSC csapatával mérkőzik.
- Nagy várakozás előzi meg az idénynyitót, csakúgy a csapat egész évi szereplését. A gárda joggal került az érdeklődés középpontjába, s mi nagyon szeretnénk, ha ez tartós lenne, hiszen ''ekkor a helytállás is biztosított lenne. Azt is tudjuk, igen nehéz bajnoki évad vár ránk, de a vezetés bízik a csapatban - kezdte Hvrváth Sándor szakosztályelnök.
Kanizsán természetesen sokat tesznek annak érdekében, hogy a tervek realizálódjanak. Szerencsére sokan az NB l-es csapat mellé álltak. Példát mutatott a Városi Önkormányzat, újabb szponzorok sorakoztak fel. Várják az újabbakat, a régieket is, köztük a MOL Rt. vezetésének kedvező döntését.
- Számításaink szerint 70-75 millió forintos költségvetésre van szükség ahhoz, hogy a minimális feltételekkel tudjunk működni. Számos új feladatot kell megoldani, s ezekhez súlyos milliók kellenek. Megítélésem szerint a bajnoki rajtra a legszükségesebb részmunkákat sikerül elvégezni, ám ez kevés - állapította meg Baranyai István ügyvezető elnök, majd így folytatta: - Jelenleg nincs fedezet olyan szükséges dolgokra, mint a nézőtér bővítése, a villanyvilágítás, az eredményjelző, hogy csak a legfontosabbakat említsem, pedig ezekre igen nagy szükség lenne.
Az olajosok bizakodnak. Reménykednek abban, hogy a magyar olaj- és gázipart egyedül reprezentáló csapatot a to-
vábbiakban is felkarolja a MOL Rt. vezetése, amely nem lehet közömbös az NB l-es Olajbányász, a MAORT utód iránt.
A technikai, tárgyi feltételek mellett előtérbe került a szakmai munka. Az egyesületi és szakosztályi vezetés példás gyorsasággal döntött. Az NB l-es újoncokat továbbra is a sikeredző Keszei Ferencre bízta. A régi-új mester aztán szabad kezet kapott, aki megkezdte az építést, s aki gyorsan megtalálta Szabó Imre személyében a pályaedzőt és hozzálátott a csapaterősítéshez, a felkészüléshez.
A szakmai feltételek tekintetében óriási sikert jelentett, hogy Filipovics végül is a piros-kékeké lett. A kanizsaiaknál folytatja a kis Vlaszák, a védőjátékos Agics (Borac-Csoka) és Dudás (Dunaferr), valamint a csatár Fehér (ESMTK).
- Az új fiúk erősítést jelentenek, akik közül két-három biztos kezdő lehet a DVSC ellen, de még szükség lesz egy csatárra. A gond az, hogy a pénz elfogyott, de nem adjuk fel - mondta Keszei mester.
A régiek közül eltávozott Visnovics (Buducsnoszt Hodo-san) és Grabant (Nagyatád), míg Dómján kettős játékengedéllyel erősítheti az NB III-as nagyatádiakat. Ugyanakkor több tehetséges gyereket visszahívtak, akikre elsősorban is az NB l-es tartalékbajnokságban számítanak. Szakvezetőjük a pályaedző Szabó Imre.
- Jó dolognak tartom a tartalékbajnokságot. A gyerekek mindig előmérkőzésen mutathatják meg, hogy hol tartanak s a közönség is programhoz juthat - vette vissza a szót
vmKa
Horváth Sándor, majd hozzátette: - Azt is jónak tartom, hogy a nagyszámú nézősereg nem egyidőben rohamozza meg a pénztárakat, hiszen várhatóan több ezren kíváncsiak lesznek a tartalékok mérkőzésére. Ugyanakkor most is javaslom, hogy mind többen váltsanak bérletet.
A kerettagok július 4-től dolgoztak. Vegyes felkészülésre volt lehetőség, a rövid idő csak ezt tette lehetővé.
- A csapat kezd formába lendülni, bár azt sajnálom, hogy kevés erős ellenféllel mérkőztünk az előkészületi sorozaton. Az is gondot okoz, hogy Tóth Péter sérülése kiújult, rá nem számíthatok, míg néhányan kisebb sérüléssel bajlódnak - említette Keszei mester, majd a tervekről így beszélt: - Meg kell ismerni az NB l-et, tapasztalatokat kell gyűjteni, hiszen ez más világ, mint az NB II. Mindent arra kell összpontosítani, hogy sikerüljön a bennmaradás, tartós legyen a szereplés az élvonalban. Osztályozóval vagy osztályozó nélkül. Kérem tehát, hogy mindenki sorakozzon fel a csapat mellé.
Vasárnap délután négy órakor kezdenek az olajosok a veszélyes, remek játékerőt képviselő meglepetéscsapat DVSC ellen. (14 órakor kezdődik a tartalék-bajnokság.) Az olajosok feltérképezték a vasutasokat, akik ellen a kezdőcsapat a következő kerettagokból alakul ki: Csáki és Vlaszák (kapusok), Szalai, Kepe, Kiss, Svélecz, Agics, Ivá-nyi, Farkas, Vidóczi, Hegedűs, Dudás, Filipovics, Fuisz (mezőnyjátékosok).
Balogh Antal
Kepe az élen
A Nemzeti Sport munkatársai elkészítették az 1993/94-es évad játékosrangsorát, amikor a kapusoknál a legjobb tizennégy, míg a mezőnyjátékosoknál a legjobb száz labdarúgót rangsoroltak éves teljesítményük alapján.
Az NB II Nyugati csoportjában bqjnok Olajbányász játékosai, a kezdőcsapat valamennyi tagja be-került a legjobbak mezőnyébe, sőt
biztosan végzett az élen Kepe Tibor a mezőnyjátékosok rangsorában, aki harminc mérkőzésen szerepelt (tehát valamennyi találkozón) és átlaga 6.300.
A legjobbak további sorrendje: 7. filipovics (17, 6.000). 13. Tóth (26, 5.923). 21. Farkas (29, 5.828), 22. Kiss (28, 5.821), 50. Iványi (23, 5.652), 62. Visnovics (23, 5.563), 72. Svélecz (28, 5.480), 76. Hegedűs (29, 5.448), 100. Fuisz (29 mérkőzés, 5.310 pontos átlag).
A kapusok között Csáki a 4. helyen rangsorolt, aki huszonkilenc mérkőzésen őrizte a kanizsai kaput s átlaga 6.063 pont.
Érdekesség, hogy az átigazolt Dudás a 44., míg Fehér 90. a rangsorban. Az előző játékos 21, míg utóbbi 22 mérkőzésen szerepelt. A kapus Vlaszák II. Géza remek évadot zárt, aki a 2. helyen végzett (28 mérkőzés, 6.208 pontos átlag).
-4>g-
1994. augusztus 5.
KANIZSA -
25
Régi-új edző
A
harmadik élvonalbeli évad előtt
MMmmmmmmmmmmmMmmmmmmmmm
A kézilabda NB I-ben leszerepelt Tungsram gárdája - a 9. helyen végeztek a kanizsai kedvencek - a múlt hónap közepén látott munkához. Megkezdődött a felkészülés a harmadik NB l-es évadra és a szakmai munkát ismét Jéki Zoltán (képünkön) irányítja, aki egyévi szünet után tért vissza Kanizsára.
- Több okból is szükség volt az aránylag hosszú pihenőre, hiszen rendezni kellett a sorokat. A játékosoknak bőven volt idejük az önmérlegre, hiszen számosan elmaradtak a várakozástól. Közben nekünk is volt mit tenni, mivel meg kellett találni azt a szakvezetőt, akivel nekivághattunk az új bajnoki évnek - kezdte Pintér István, a lámpagyáriak szakágvezetője.
Ny. Kovesnyikov, a volt kanizsai idegenlégiós játékos, később egy éven át edző júniusban visszatért Moszkvaija. A szerződése lejárt. Pótlására a vezetés gyorsan munkához látott, több szakemberrel is tárgyalt, és végül a Iámpagyá-riaknál bizonyított Jéki Zoltánra esett a választás.
- Július negyedikén volt az ismerkedés a csapat és az új edző között. Ez csak formai, hiszen a játékosok nagyon jól ismerik a régi-új edzőt, akivel felkerültünk az élvonalba és ott egy évet töltöttünk el Jékivel. Ezt követően történt a váltás, amikor a pécsi Jéki hazatért és az NB l-es PMSC nőknek lett az edzője. Bízunk benne, hogy összekapja a társaságot - hangoztatta a szakágvezető.
Közben a vezetés a játékosszerződtetések ügyében és a csapaterősítés kérdésében is szorgoskodott. Volt bőven tennivaló, mivel több helyütt is szövegeltek a szétesésről, az anyagi gondokról.
- Tulajdonképpen sikerült a csapatot együtt tartani és ezt nagy eredménynek tartom. Az NB l-es korelnök Kálóczy
László, a kitűnő kapus befejezte az aktív játékot - a jövőben játékvezetőként tevékenykedik -, valamint nem kötöttünk szerződést Cseh Lászlóval és Hungler Rudolffal, de Kurustával sem sikerült megállapodni. A keretben új fiúnak számít a Szombathelyről átigazolt Vártok Akos kapus, valamint az egy évet kihagyott Bilicz kapus. Az ifiből pedig felhoztuk a tehetséges Bazsó Gábort - tájékoztatott Pintér István.
A ráhangoló időszakot követően az erőltetett menet a múlt hónap közepén kezdődött Jéki mester irányításával. Tőle érdeklődtünk.
- Ismert helyre jöttem vissza. Igaz, egy éven át női csapatnál tevékenykedtem, ám a váltás nem okoz törést. Remélem, hogy a korábbi sikerek most is elérhetők, bár azt tudom, hogy az NB l-es férfi mezőny színvonala tovább erősödött. Bízom benne, hogy a fiúkkal közösen dolgozva, jó szellemben és hozzáállással elérhető lesz egy erős középcsapat kialakítása. Azt viszont sajnálom, hogy egy kicsit későn kezdtünk, ám a lemaradást sok munkával és mérkőzéssel azért sikerülhet behozni.
A felkészülési munkában a már jelzett játékosok mellett részt vesz a kapus Mészáros, a mezőnyjátékos Radovics, Kuzmicsov, Krichenbaum, Ro-dek, Becskei, Bjelov, Székelyhídi, Brenner, Ojtó, Pánczél. A szabadtéri foglalkozásokat, majd termi edzéseket követte a tíznapos edzőtáborozás, a fizikai erőalap megszerzése. Ugyanekkor megkezdődtek a sorozatos előkészületi mérkőzések is, majd ezután jön a formábahozás időszaka, hiszen mintegy egy hónap múlva kezdődik a bajnoki pontvadászat.
-b.a.-
1. Sopron-Békéscsaba NB I
2. Vasas-Ilzer-Újpesti TE
3. PMSC-Fordan-ETO FC Győr
4. Debrecen-Kiskőrösi Stadler FC
5. Parmalat-Zalaegerszeg
6. Csepel-Kordax-Kispest-Honvéd
7. Basel-St. Gallen Svájc
8. Grasshoppers-Zürich
9. Lugano-Young Boys
10. Luzern-Aarau
11. Servette-Lausanne
12. Neuchatel Xamax-FC Sión
KANIZSA TIPPSKALA lX2-es játék Jr
1994. aug. 13-14. VL
A jobboldali üres tipphelyekbe a választott 1, X vagy 2-es tippet kell beírni!
NYEREMÉNYEK: 12 találatnál 1500 Ft-os, II találatnál 1000 Ft-os, 10 találatnál 500 Ft-os, 9 és 0 találatnál 200 Ft-os ajándékutalvány amelyeket a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Igazgatósága ajánlott fel.
GOLTIPP
[994. aug. 13-14.
Vác FC-Samsung-Nagykanizsa
I. fél. er.
Vác FC-Samsung-Nagykanizsa
végeredmény
Feren<^város-B VSC-Dreher
végeredmény
A jobboldali üres tipphelyekbe a három mérkőzés várt végeredményét (például: 3-1, 0-0, 1-2) kell beírni.
NYEREMÉNYEK: aki mindhárom mérkőzés végeredményét eltalálja 1000 Ft, két mérkőzés végeredményének eltalálója 500 Ft ajándékutalványban részesül, amelyet a ZÉTA Kereskedelmi Rt. (Nagykanizsa) ajánlott fel. Az egy végeredmény eltalálója nem részesül nyereményben!
Név: ................................................................................................
Lakcím: ...........................................................................................
A KANIZSA-TIPPSKÁLA fenti játékrésze - névvel és lakcímmel együtt - kétféle módon juttatható el szerkesztőségünkhöz értékelésre:
- A szerkesztőség Nagykanizsa, Király u. 47. sz. épülete bejáratánál lévő postaládába elhelyezve, egybefüggően és összehajtva (boríték felhasználása nélkül is).
- Egybefüggően és összehajtva, borítékban elhelyezve, felbélyegezve, postai úton a következő címre: KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Nagykanizsa, Pf.: 154. 8801. A borítékra rá kell írni: TIPP.
BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1994. augusztus 12. (péntek) 14 óra. A később beérkező szelvények nem vesznek részt a játékban!
A fénymásolt vagy stencilezett szelvényeket nem értékeljük!
EREDMÉNYEK, NYERTESEK:
XX2-ES JÁTÉK:
Az 1994. július 3,0—31 -i játék helyes tipposzlopa: 211 llx 11 x xlx
12 találatos: nem volt.
11 találatos: Horváth László (Nagykanizsa).
10 találatos: nem volt.
9 találatos: Hajdú Szabolcs és Szekeres Sándor (mindkettő Nagykanizsa).
0 találatos: nem volt.
GÓLTIPP:
Az 1994. július 30—31 -i játék végeredményei: 1-3, 1-0, 4-0.
Telitalálatos: nem volt.
Két végeredményt talált el: nem volt.
A vásárlási ajándékutalvány-nyeremények a rovatban történő közzétételt követő hétfőn és kedden 14-16 óra között szerkesztőségünkben (Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet) személyesen, személyi igazolvány felmutatásával vehetők át. Városkörnyéki és egyéb vidéki tippelőknek - kérelemre - kivételesen lakcímre postázzuk ajánlott levélben.
(ti-nyi)
26
KANIZSA -
1994. augusztus .
Bukás a pótvizsgán
Az NB I-be feljutott Olajbányász gárdája pótvizsgára mehetett a Magyar Kupában, annak ellenére, hogy az akkor még NB il-es piros-kékek kikaptak a megyei selejtezőn a Zalaegerszeg városkörnyéki Páterdomb LSC csapatától.
A pótvizsgát az élvonalbeli osztályos szereplés jelentette, így aztán a korábbi vesztes újra bizonyíthatott. Kaptak egy újabb lehetőséget, s mindenki (?!) azt várta, hogy az olajosok, az NB l-esek élnek is az ajándékkal.
Nos, ebből aztán semmi sem lett. Ugyanis a 64 közé jutásért, a Magyar Kupáért folyó küzdelemben:
Barcs-Olajbányász 1-0 (0-0)
Kanizsa: Csáki - Szalai, Kepe, Kiss, Iványi - Hegedűs, Farkas, Koller, Svélecz - Kovács T., Fuisz. Edző: Keszei Ferenc.
Az NB Ill-as hazaiak meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet arattak. A kis-csa-pat továbbjutott, az újonc NB l-es Olaj kiesett a további küzdelmekből.
Az biztos, hogy az újonc NB l-es kanizsaiakra a szakma felfigyelt, ám ebből a figyelemből nem kérünk. Az NB 1 kötelez, s ez mindenre és mindenkire vonatkozik. Tavaly nyáron a Iwlyi, most pedig a barcsi játék árnyékolta be az olajos helytállást. Nem másról, „csak" a Magyar Kupáról van szó.
Igaz, hogy a kupaküzdelmekben immár hagyománytisztelő olajosok közül többen is hiányoztak sérülés, illetve játékengedély hiánya miatt (Tóth, Dudás, Ágity, Fehér, Vidóczi, Filipovics), de a kupakudarcot, annak okait egészen másban kell keresni, nevezetesen a szemléletben.
-b-
A gépgyáriak Jószerencsét közösségi házában tartott sajtótájékoztatót a Sörgyár Rt., DKG-EAST Kft. és az Olajbányász SE vezetése, amelyen megjelent Farkas Zoltán alpolgármester is.
Tasi Katalin (Sörgyár) mutatta be a résztvevőket, köztük az olajosokkal szponzori szerződést kötött két jelentős cég, a Sörgyár és a DKG-EAST vezetőit. A szerződést aláírók részletesen szóltak az új szerződés fontosságáról, lényegéről, az elvárásokról.
Mádé Károly ügyvezető igazgató (DKG-EAST) hangoztatta, hogy a gyári vezetés hallatlan nagy jelentőségűnek tartja, hogy a focisták 44 év után újra az NB I-ben szerepelnek s ezt elismerni és támogatni kell.
Jól felfogott érdekből kötöttünk szponzori szerződést, amelyre a város, a csapat rászolgál. Minőségi csapat lett az Olajbányász és a minőséget pedig meg kell tartani -mondta többek között a sportszerető, kosárlabdát kedvelő ügyvezető igazgató.
Réthy Imre elnök-vezérigazgató (Sörgyár) nagyszerű lehetőséget lát a szponzori
Uj szponzorok az NB I-ért
szerződésben és az elmúlt évadhoz képest jelentősen emelték a támogatást aZ NB l-es csapat részére:
- A HB színvonal és ma már színvonalat jelent az Olajbányász élvonalbeli csapata is, amely bekerült az országos vérkeringésbe. A szerződés mindenkinek előnyös -hangoztatta a sörös-vezér.
Baranyai István ügyvezető elnök óriási jelentőségűnek tartotta a megkötött szerződést, amellyel újabb anyagi bázishoz jutott a labdarúgószakosztály, majd így folytatta:
- A két cég vezetése felsorakozott a csapat mellé, példát mutattak, felelősséget éreztek a közösségért. Meghatározták a feltételeket is, hiszen a támogatás teljesítményorientált.
A sportvezető beszámolt arról is, hogy jó ütemben folyik az építkezés a Zárda úti stadionban, s ehhez igen jelentős
Szilárd, a dobóatléta
Szép sportsikert ért el Kalányos Szilárd, a kanizsai GY1VI lakója a mozgáskorlátozottak győri területi versenyén, három atlétikai számban - súlylökés, gerelyhajítás, diszkoszvetés - első helyezést ért el. A szép eredményekhez vezető útról beszélgettünk:
- Mióta sportolsz?
- Egy éve múlt, hogy elkezdtem.
- Ki adta az ötletet az atlétikához?
- Az intézet egyik portása, Berci bácsi segítségével kerültem oda.
- Mennyit készültél a júniusi megmérettetésre?
- Hetente négyszer edzettem az Olajbányász-pályán.
- Mesélj a győri versenyről.
- Ez egy területi felmérő volt, azért rendezték, hogy megnézzük, ki mennyit fejlődött. Az intézetből ketten voltunk ott, Bogdán Feri súlylökésben, gerelyhajításban és diszkoszvetésben harmadik lett, én ugyanezekben három aranyérmet szereztem.
- Melyik sportágat szereted a legjobban a három közül?
- A diszkoszvetést.
- Lesz folytatása a sikereknek?
- Szeptemberben Budapesten országos versenyt rendeznek, ott szeretnék jól szerepelni. Ferivel már készülünk rá.
- Mit szeretnél elérni a sportban?
- Jó lenne külföldi versenyre kijutni, ehhez azonban anyagi segítség kellene. Nemsokára tizennyolc éves leszek, és nem látom a jövőmet, nincs munkám, nem tudom, hol fogok lakni. De amíg tart az egészségem, addig sportolni akarok.
-h.i.-
ÍMÍIWIIImiwHÍIÍW segítséget kaptak a DKG-EAST, ROTARY Fúrási Kft., MOL Rt. helyi bányászati üzemének vezetőitől, a társadalmi munkában dolgozó szakiparosoktól.
Az újonc NB l-es csapat felkészüléséről, a szakmai munkáról Keszei Ferenc vezetőedző adott tájékoztatást, míg Kepe Tibor csapatkapitány a fiúk hangulatáról, az egységről, a törekvésekről szólt, majd válaszoltak az érdeklődő kérdésekre.
Bemutatkoztak a piros-ké-kek új szerzeményei, a régi-új Filipovics, a kapus Vlaszák, a védőjátékos Agics és Dudás, valamint a csatár Fehér.
A sajtótájékoztató jól szolgálta a klub, a szponzorok, a csapat és a sajtó közötti munkakapcsolat kialakítását, erősítését, amelyen a szervezők ügyes házigazdának bizonyultak.
-béa-
Szépen búcsúzott Miklósfa
A labdarúgó Magyar Kupában a legjobb 64 közé jutásért mérkőzött az elmúlt évadban még NB l-es Siófoki Bányász és a városkörnyéki bajnok, a megyei bajnokság újonca, a Miklósfa együttese. A rekkenő hőségben sorra került kupatalálkozót több mint félezer szurkoló tekintette meg, amelyen
Miklósfa-Siófok 0-2 (0-1) A hazaiak végig lelkesen játszottak, akik ellen a Balaton-partiaknak meg kellett küzdeni a győzelemért, a továbbjutásért. A derekasan helytállt miklósfai csapat: Belovári - Csóka, Ifjovics, Horváth L., Kapus - Kovács Sz., Kovács I., Csepregi, Felső - Szekeres (Hőbe), Kovács J. (Molnár). Edző: Balogh Attila.
-h-
* Természetjárás
Az Olajipari Természetbarát Egyesület vezetősége ebben a hónapban is számos gazdag programra várja az érdeklődőket. (Részletes felvilágosítást Szűcs Rózsa egyesületi elnök ad.)
Vasárnap reggel indulnak az egyhetes nyírségi túrára, és 13-14-én Mikosdpuszta-Szajki-tavak szerepel a túratervben.
Augusztus 19-én szintén egyhetes magashegyi túrára indulnak, majd 20-án az írottkő és térsége szerepel a programban.
A négynapos Muraszurdok túrára az indulás 25-én reggel 6 órakor lesz.
A hónap utolsó napján pedig 17 kilométeres könnyű túrát szerveznek a Kanizsához közeli melegforráshoz.
- b.a.-
Olajos bérletek
A labdarúgó NB I őszi idényére, a hazai mérkőzésekre megkezdődött a bérletek árusítása.
Az érdeklődő sportbarátok a bérleteket az Olajbányász büfében (Zárda úti stadion bejárata mellett) megvásárolhatják. A nyitvatartási idő: naponta 9 órától este 8 óráig.
(-al)
KANIZSA - s
1994. augusztus 5.
27
SORRY...
,a bűn az nem lesz könnyebb, hiába hull a könnyed"
Nem szerettük, ha szamárságnak nevezték, amire gyanakodtunk, és élet elleni cselekedetnek tekintették, ha mindezt szóvá is tettük. Az Obiro-dalom tévedhetetlenségből dicséretesre vizsgázott a saját érettségi bizottsága előtt, de csak a vak nem láthatta, hogy zöld ez kérem, a fanyar fajtából. Látszólag működött a gépezet, igaz, nem kis apparátus dolgozott az olajozáson és őrizte, hogy a ki-kihagyó fogaskerekek azért a hajtóművön újra tekerjenek egyet. Flottul működött a kenés, de csak a sár ragadt meg a Régieken és a tudatunkban. Legalább kértek volna elnézést, hogy a négyévi identitástudat-mosás vizével együtt sajnos majdnem sikerült a gyereket is kilöttyenteni.
Na most az Újbirodalom megmutatta! Amint az első nagy gikszer bekövetkezett, rögvest elnézést kértek, igaz, mások nevében és mélyen elítélve a hibás cselekedetet. Az elhatárolódva felvállalni-hibrid az Újak találmánya. Aláírta, mert félretájékoztatták, ejnye-bejnye, ráadásul csapot-papot itthagyva ránk kenődött a (sz) sár. Szégyelljük magunkat helyettük és helyettünk, megszaggatjuk a mi ruháinkat, amit mégis ők hordanak, mert a ruha, ha szakadt is, a családban marad. A saját farkunkba harapunk, de a másik fej fájjon, mert csak a farok
közös. A főbenjáró bűn nem a miénk, mégha a főfej a közös farkot félti is: nagyon fáj!
Végre! Ezek be merik vallani, hogy a másik elbaltázta! Hát ez már egy másik világ! Főleg, ha elnök az Elnöknek nem vájja ki a szemét: gyarló az ember. (Hibáztak, de bevallják, no jól van, fiúk!)
A másnapos bűnbánat már nem volt ennyire felkavaró, katartikus, inkább a számszerűség került előtérbe: ez már a második! II. Sorry nem volt a mi gyerekünk, nem is tudtuk, hogy miért jött a világra. Csak az apa biztos, B. J. nagykorú, magára vállalta a kisdedet. Hogy szeplőtelen volt-e a fogantatás, ki tudja, a gikszer becsúszott. B. J. bocsánatot kért - reméli, utoljára tűnt föl így a képernyőn -, de ki lehet az igazi apa, mit is adoptált oly buzgón a főszerk.? (Ezek már megint elcseszték, ez már nem katonadolog!)
A katonadolog a gatyákban csúcsosodott ki, illetve ezek hiányában, nélkülük. Nincs alsónadrág a seregben, tele a
maradék főtiszti és hivatalnoki nadrág. Hova tűntek a méretes alsók és a felnőttméretű surranok? Mit adjunk az újoncokra? - kesereg a miniszter. Első hallásra és szűzfülűeknek szívbemarkoló, azt hihetné a naiv polgár, hogy most majd rend lesz ám a hadseregben! Nem lesz fókáztatás, csicská-zás, szopatás - a Keleti majd rendet csinál! A miniszter úrnak múltja van. Katonai is. Tudhatna egyet-mást a sereg eszközállományáról, azok kezeléséről, ellátmányról, a kon-dérról, a surranókról és inggombokról. Ha nem a magyar hadseregről lenne szó, el is hinném, hogy a Für-vezérkar síbolta el a gatyákat, osztotta ki a lábbeliket - de ők nem voltak ilyen piti alakok. Szólni kéne a sorállománynak, hátha segítenének a fiúk a górén. Ok tudják, ha nincs lóvé, hogyan lehet a surranót piacra dobni, honnét lehet a kimosat-lan kincstári alsó helyett frisset szerezni, milyen módon látható el Jani bácsi, a mezőőr bőrtáskával, mire jó a terepszínű gyakorló és mire a zöld. A fiúk biztos segítenének a leltári gondokon, a miniszter úr inkább feléjük forduljon bizalommal, ne sajnálkozzon, tudhatta mire számíthat, nem úgy került vissza a jövőbe, mint Pilátus a Credo-ba. (Na ezek ennyi mindent eltolnak, akkor inkább hallgassanak, mint a csuka, nem akarok még nagyobbat csalódni... ha már az az X bejött.)
Itt csákánnyal kocogtatják az üteget, hogy biztosan jó helyen legyen a töltés? Es mind a kettő? A köztársaság és a hadügy mélyen megrendült, sajnálja, de egy (két, sokszor egy, két-három) ember hibája miatt nem szabad mélyebb következtetéseket levonni. Bocsánatért esedeznek, de legyünk kemények, mégiscsak a hadügy. (Sorry IV. -felháborító, bicskanyitogató.) Az Exporól ne szóljunk, elég, ha a koalíciós miniszterelnökhelyettes sajnálja a befektetni kívánókat. Igaz, régebben ők sem akarták ország-világ előtt kiállítani a szennyest, de most nekik jutott az új leosztásban a Tök Asz és az elnézéskérés joga. (Kötelessége?)
L. I.
Meleg szeretettel
Ezúttal nem a köznyelv szó-képi, hanem közvetlen és valóságos értelmében használom az ismert szószerkezetet. A kéz sugárzó melegét jelenti, amit szeretettel nyújtanak mindenkinek, aki kéri, aki igényli. Ezi a gyógyító energiát a nagykanizsai tradicionális REIKI-csoport árasztja Dömötörffy Sándor vezetésével és irányításával hol a Zemplén Győző Általános Iskola egyik termében, hol a TUNGSRAM Klub Sugár úti helyiségében. Vagy itt, vagy ott, mert otthonuk még nincs. Pedig megilletnék. A családias csoport tagjai - Szabadi Tibor, Szabadi Tiborité, Fehér Gábor, Fehér Gáborné, Takács Ildikó, Jeran-csek István, Jeranc,iek Istvánné, Tóth Károly, Farkas János, Szabó Csilla, Varga Lászlóné, Anda Anett - szívélyesen fogadnak mindenkit, aki úgy érzi, hogy testi vagy lelki energiája megfogyatkozott. Nem a REI-Kl-t kívánom népszerűsíteni. Úgy vélem, nem szorul rá, meglehetősen előtérbe került. Nem akarom az ellenzó''it sem meggyőzni, mert magam is csak hitetlenül hívő vagyok. De egyetlen gondolatot szeretnék megfogalmazni a nagykanizsai tradicionális REIKI-csoport működése kapcsán. Nevezetesen azt, hogy mai világunkban, ahol megszaporodott óz önzés, ahol felgyorsult a pénzért való hajsza, ott a természet gyönyörő ellenhatásaként megjelent a tiszta, Önzetlen szeretet is. A kéz melegét, amit olyan sokszor megtagadunk egymástól még baráti és családi körben is, a kéz melegét nyújtják e csoport tagjai nagy szeretettel. Megilletik, hogy jobban rájuk figyeljünk. Ugyanakkor ránk is fér, hogy magunkba nézzünk olykor-olykor, hogy vajon mi mit adunk embertársainknak?! Vajon mire használjuk fel nap mint nap a másoktól nyert energiát?
Számomra e tiszta, nyílt szívű'' adás gesztusa elegendő volt, hogy egy kiisé elgoiulolkozzam, és szeretettel gondoljak e csoport valamennyi tagjára.
Lehota János
Fortuna kegyeltje
Egy Kanizsa környéki faluban élő, hatvannégy éves hácsikának kedvezett a szerencse a TOTÓ 30. játékhetén. Az egy darab 13+l-es találat értéke 4.366.611 forint.
-b.i.-
MIT SZÍVTUNK BE?
ANTSZ ZALA MEGYEI INTEZETE Levegővizsgálati eredmények
Mintavételi hely: Petőfi u. 5.
Fiúkollégium
Kén-dioxid napi átlag pg/m"
Nitrogén-dioxid napi átlag pg/m
1994. 07. 18. 1994. 07. 19. 1994. 07. 20. 1994. 07. 21. 1994. 07. 22. 1994. 07. 23. 1994. 07. 24.
Mintavételi hely: Csengery u. 2.
ÁNTSZ Városi Intézete
1994. 07. 18.
1994. 07. 19.
1994. 07. 20.
1994. 07. 21.
1994. 07. 22.
1994. 07. 23.
1994. 07. 24.
108 10 0 16
Mintavételi hely: Kinizsi u. 95,
Kenyérgyár
1994. 07. 18. 1994. 07. 19. 1994. 07. 20. 1994. 07. 21. 1994. 07. 22. 1994. 07. 23. 1994. 07. 24. Levegőminőségi határérték pg/nv
3 0 2
150
34 I 6 1
85
Megjegyzés: Az adatok hiánya azt jelenti, hogy nem történt mérés.
28
KANIZSA - A
1994. augusztus .
Évenként 2x14 napos üdülési jog eladó Gyulán, a Hőforrás Üdülőszövetkezet 1 szobás üdülőjében. Irányár: 200.000 Ft. Érdeklődni lehet levélben: Lencsés Gábor Nagykanizsa, Csengery u. 14. 11/14. (2415 K)_
Murakeresztúron eladó kétszobás, záit-kertes, gazdálkodásra is alkalmas, fürdőszobás családi ház. Szép környezet, a közelben horgászási lehetőség. A közellátás kitűnő. A faluban szennyvízelvezető csatorna létesítése, és telefon bevezetése folyik. Irányár: 750 ezer Ft. Érdeklődni mindennap, Murakeresztúr, Szigeti u. 33. Bagarusné. Csere is érdekel esetleg.(2832 K)_
Baconaki hegyen vegyes művelésű birtok présházzal, faházzal, szüreti felszereléssel eladó. Érd.: Nk. Corvin u, l/A/5. (2902 K)_
Nagyváthy utcai első emeleti lakást cserélnék kertes, nem régi házra megegyezés-sel. Érd.: Nk. Corvin u. l/A/5 (2903 K)
Belvárosi 3 és félszobás egyedi fűtésű, önkormányzati lakást cserélnénk, 2 szobás egyedi fűtésűre. Tel.: 93/314-564 egész nap. (2904 K)
Nk. belvárosában garzonlakást vásárolnék. Ajánlatokat Nk, Pf. 154-be kérek „GARZON" jeligére. (2905 K)
Nagykanizsán vagy Palinban családi házat vásárolnék készpénzért. Ajánlatokat: 93/310-536-os telefonon 8-18-ig munkanapokon.(2922 K)
Nagykanizsán a Rózsa utcában 2 szintes, 3 szoba + nappalis társasházi lakás eladó. Érd.: 93/311-469 munkanapo-kon. (2923 K)_
Figyelem! Kiskonyhakerttel és sok gyümölcsfával - Kanizsától 10 percre -megtermelheti a télrevalót, teljes felszerelésű szőlőterülettel rendelkező pincében ami eladó. Ajánlatokat: „Saját" jeligére a pf. 154-be kérem.(2924 K)
Olcsón eladó Kanizsától 15 km-re 2 szoba, konyha, fürdőszobás ház. Irányár: 390.000 Ft. Érd.: Nk. Városkapu 14/c 2/1 (2925 K)_
Galamboki Rigóhegyen 600 négyszögöl terület házzal, kis szőlővel, pihenő-
kerttel eladó. Villany megoldható. Irányár: 230.000 Ft Érd.: Nk. Tavasz u. 2 l/A (2930 K)_
Eladó Rózsa u. 11. 2 szoba Qsszkom-fortos+étkezős lakás azonnal, beköltözhetően, elfogadható áron. Érd. 10. eme-let 65. (2939 K)_
Nagykanizsa, Teleki út 3. II. em-i két-szoba összkomfortos lakásomat eladnám, vagy városkörnyéki családi házra cserélném. Érd.: Nk. Király út 47. II. em. Dr. Apáthy Zsuzsanna ügyvédnél vagy a 314-672-es telefonszámon (2952
K)_
Vásárolnék 1,5 szobás összkomfortos lakást Nk-án 900 ezer Ft készpénzért. Ajánlatokat. 312-630-as telefonra 17 óra után kérem. (2953 K)
Elcserélném két szobás, mélyföldszinti lakásomat városkörnyéki családi házra, vagy hasonló nagyságű (54 négyzetméter) erkélyes lakásra harmadik emeletig. Érd.: Kanizsai János, Nk. Berzsenyi u. 6. A. lépcsőház mf. 1. Pénteken-szom-baton 18 órától. (2968 K)_
2 szobás, önkormányzati lakást vennék a Kazanlak körúton vagy környékén, 500.000 Ft készpénzéit és részletfizetéssel. Ajánlatokat „Első emelet" jeligé-re, Nk. Pf.: 154-be kérek. (2979 K)
Sürgősen eladó készpénzért 2 szoba+ét-kezős, belvárosi lakás (teljes berendezéssel is). Ajánlatokat „Augusztusi költözés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3059 K)_
Eladó Miklósfán 3 szobás, garázsos új családi ház. Nk. belvárosi, 15-20 nm-es üzlethelyiség beszámítható, értékegyeztetéssel. Cím a szerkesztőségben, (3025
K)_
Másfélszobás. I. emeleti, egyedi fűtéses, tehermentes lakás a Munkás utcában eladó. Cím a szerkesztőségben. (3023 K)
Eladó egy világos színű akasztós szekrény, egy dohányzóasztal, két fotel és egy egyszemélyes heverő. (Kanizsa IV. bútor elemek.) Együtt és külön-külön is megvehető. Érd.: a szerkesztőségben. (3032 K)_
Egyedi fűtéses, 70-80 nm-es lakást vennék garázzsal. Félkész családi ház, esetleg palini sorház is érdekel. Érd.: Nk. Erkel F. u. 11. I. em. 4. (3033 K) Elcserélném másfélszobás, összkomfortos lakásomat egyszobás, félkomfortosra vagy másfélszobás komfortosra. Érd.: Nk. Király u. 6/4. (3036 K)
Látóhegyen, közvetlenül a kápolna mellett 600 négyszögöl lugas szőlő megosztva is (300-300) eladó. Terméssel is. Vezetékes víz, villany a helyszínen. Érd.: Kiskanizsa, Bajcsy-Zs. u. 2. Tel.: 93/319-455 vagy a helyszínen. (3038 K)_
Kistolmácson, a szabad strandhoz közel, szép környezetben építési telek eladó. Érd.: Fullérné. Nk. Platán sor 10/A. 1/3. Tel.: 93/312-630. (3039 K)
10 emeletesben lévő, 4. emeleti, 1,5 szobás, 45 nm-es, komfortos, megvásárolható, önkormányzati lakásomat elcserélném belvárosi vagy közeli 1 szobás, megvásárolható lakásra értékmegegyezéssel. (Redőny, hideg-meleg vízóra van.) Érd.: este, Nk. Bartók B. 6. IV.
em. 4. Fauplné. (3037 K)_
Egyszobás, nagy konyhás, önkormányzati lakást (Csengery u. 88.) önkormányzati hasonlóra cserélnék a belvárosban vagy a keleti lakótelepen. Érd.:
a szerkesztőségben. Tel.: 312-305.
(3043 K)_
Eladó Nk-án a belvárosban 79 nm-es, 3 szobás lakás. Irányár: 3,6 millió Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (3087 K)_
Eladó Nk-án a Katonaréten 5 szobás, egyedi gázfűtéses lakás 120 nm, 2 erkélyes, pincés, garázsos. Városközpontban lakáscsere is lehetséges. Irányár: 5,5 millió Ft. Nk. Magyar u. 19. Tel.:
314-012 (3088 K)__
Gazdálkodásra alkalmas falusi ház nagy melléképületekkel, 1600 n.öl (szántó, gyümölcsös) telekkel Zalaegerszeg és Vasvár között Petőmihályfán azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: 92/317-584 telefonon. (3095 K)
1+2 félszobás tehermentes OTP lakásunkat elcserélnénk Nk-i családi házra megegyezéssel vagy Nk-i telekért. Érd.: Nk. Kazanlak 3/D. 2/8. Horváth (3096
K)_
Nk-án Teleki u. 5/A. III/9. 61 nm-es 2 szobás, telefonos lakás eladó! Érd.: 311-577 telefonon. (3097 K)_
Eladó a Keleti városrészben 2 szobás földszinti magántulajdonú lakás áron alul. Hívja a 93/314-540-et! (3098 K)
Eladó Városkapu 6. első emeleti 1 szobás felújított lakás. Érd.: a helyszínen 18 óra után, vagy tel.: 312-993. (3099 K) _
Eladó Nk-án a Csónakázó-tónál építési telek 2700 nm. Irányár 500 eFt. (3102
K)_
Eladó: Nagykanizsa, Magyar út 115. számú komfortos családi ház 2 szoba 2 konyhával. Érd.: Nk. Garay u. 1 l/A IV. 13. (3110 K)_
Csónakázó tó közelében Látóhegyen 672 n.öl terület ami részben szőlő, kert és gyümölcsös épülettel, kúttal 600 ezer Ft-os irányáron eladó. Érd.: Szentes István Nagykanizsa, Magyar u. 23. szám alatt (5. ajtó) (3111 K)
Zalakaros, Harangláb utcában 450 négyszögöles terület (szőlővel, gyümölccsel, kétszintes téglaépülettel) eladó. Érd.: 06-15 óráig a kispiaci (Thury-téri) Thury-falatozóban. (3118
K)_
Kétszobás, kéterkélyes, összkomfortos lakás eladó. Érd.: Teleki 3/A. IV/2. esti órákban. (3119 K)_
Nk. Bagoly u. 26. sz. alatti összkom-
fortos, 4 szobás családi ház 3,5 millió Ft-ért eladó. Beszámítok 2 évnél nem idősebb Diesel személykocsit. Érdeklődni a fenti címen egész nap. (3124 K) -_
Belvárosi 2 szobás, I emeleti lakás eladó. Irányár: 1.900.000 Ft. Érd.: Nk. Zrínyi M. u. 28/C. I. em.l. Németh 18 óra után. (3137 K)
Kétszobás, gázas felújított 3. emeleti lakás a Csokonai utcában eladó. Érd.: 310-204-es telefonon. (3138 K)
Keleti városrészben 1+2 félszobás, összkomfortos lakás eladó. Érd.: Kazanlak l/A. 1/3. (3139 K)
Egyszobás, önkormányzati lakást (42 nm-es) másfélszobás önkormányzatira cserélnék. Érd. a szerkesztőségben. (3042 K)
Eladó Nk-Palinban családi ház, 120 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéssel. Irányár: 4,1 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3064 K)
Eladó Pogányszentpéteren családi ház, 2+1 szobás, 120 nm-es, komfortos, melléképülettel, garázzsal. Irányár: 1.650.000 Ft. (3065 K)
Eladó Nk-Palinban családi ház, 160 nm-es, 5 szobás, összkomfortos 2x42 nm-es, kétbeállású garázzsal, jelenleg autószerelő műhely, alatta pincével. Irányár: 6.210.000 Ft. (3066 K)
Eladó Bagolán családi ház, 110 nm-es, 4 szobás, tetőtérbeépítéses, összkomfortos, pincés, garázsos, erkélyes, melléképületekkel, 2686 nm-es telekkel. Irányár: 3,5 mFt. Diesel gépkocsi beszámítható. (3067 K)
Eladó Nk-án a városközpontban családi ház, 164 nm-es, 4 szobás, egyedi fűtéssel. Irányár: 3,5 mFt. (3068 K)
Eladó Nk-án a Zemplén utcában első emeleti lakás, 2 szobás, 57 nm-es, összkomfortos. Irányár: 1,5 mFt (3069 K)
Eladó Nk-án a Liszt F. utcában földszinti lakás, 2 szobás, 57 nm-es, összkomfortos. Irányár: 1,5 mFt. (3070 K)
Eladó Nk-án a Zemplén utcában második emeleti lakás, 2 szobás, 54 nm-es, összkomfortos. Irányár: 1,4 mFt. (3071
K)_
Eladó Nk-án a Szentgyörgy vári hegyen építési telek, városközeli, panorámás. Irányár: 280 eFt. (3072 K)
SIKER Ingatlanközvetítő IRODA Nagykanizsa, Terv u. 4. /i® (A rendőrség melletti utcában) KERES-KÍNÁL, KIADÓ, ELADÓ, CSERE Lakásokat, házakat, -; nyaralókat, telkeket, [ irodákat, üzleteket... ;
Nvitva: ;
hétköznap 8-17 óráig j Tel.: 93/312-058
KAMARAI , ,
KERES-KINAL
PARTNER PIAC BEFEKTETŐ
Az ajánlatokhoz tartozó információk és címek beszerezhetők a Zalai
Kereskedelmi és Iparkamara titkárságán Zalaegerszegen (Kosztolányi u.
10. Tel /fax: 92/311-042), vagy Keszthelyen a Kamara képviseletén
(Kossuth u. 42. Tel ./fax: 83/314-381). Tételenként: 500,- Ft + áfa.
Faxmegrendelésre is. A Kamara tagjainak ingyenes!
NK-126 Bajor autóipari beszállító cég magyarországi gyártókapacitást keres, főként forgácsolási (esztergálás, marás) és alakítási (stancolás, sajtolás, hajlítás) megmunkálásokra.
NK-127 Görög cég nagymennyiségű edzett-üveg ajtót, táblákat stb. vásárolna. Gyártókat/szállítókat keres.
NK-128 Hentesárut kínál német cég.
NK-129 Német cég tehergépkocsik rakodóterére szerelhető villástargoncát gyártó cég forgalmazót keres.
NK-130 Német cég háztartási készülékeket gyártó cég, termelői kapacitással rendelkező partnert keres bérmunkára. A külföldi cég személyi, gépi és műszaki támogatást nyújtana a magyar partnerének.
KANIZSA D-Z Hetilap —
1994. augusztus 5.
KANIZSA -
29
Eladó Nk-án építési telek az É-keleti városrészben, 2500 Ft/nm. (3073 K) 8 km-re Kanizsától, a Kendli-majorban 725 négyszögöl telek, fele gyümölcsös, fele szántóföld, épülettel, ipari árammal, vezetékes vízzel eladó. Érd.: Nk. Péterfai u. l/H. Gyalokai. 18 óra után. (3074 K)
3 szobás, 4. emeleti lakás eladó a keleti városrészben lévő tízemeletes házban. Irányár: 1.550.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak kit. 7/B. 1/4. (3084 K)
5 éves társasházban 3 szoba, hallos, összkomfortos, egyedi fűtéses, 2. emeleti lakás eladó tároló pincével. Érd.: Vincze, Nk. Péterfai u. 3/F. (3085 K)
Nk-án a Csengery úton 70 nm-es, egyedi fűtéses, I. emeleti lakás eladó. Irányár: 2.600.000 Ft. Étd.: Nk. Rozgo-nyi u. l/A. Tel.: 93/314-394. (3086 K)
Nk-án a főútvonal mellett ipartelepek, raktárépületekkel eladók. Irányár: 6 mFt. Erd.: Nk. Rozgonyi u.''l/a. Tel.: 93/314-394. (3087 K)_
Nk. belvárosában 1+2 félszobás, egyedi fűtéses, I. emeleti lakás eladó. Irányár: 2.650.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Telefon: 93/314-394. (3088 K)
Nk-án a Városkapu krt-on 3 szobás, IV. emeleti lakás eladó. Irányár: 1.800.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (3089 K)
Balatonberényben tetőtérbeépítéses nyaraló, víztől 400 m-re eladó. Irányár: 2.500.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/A. Tel.: 93/314-394. (3090 K)
Nk. belvárosában üzlet és irodahelyiségek eladók. Irányár: 3,1 mFt-tói 5,3 mFt-ig. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (3091 K)
2107-es LADA, 5 éves, 5 sebességes, 40.000 km-el eladó. Irányár: 360.000 Ft. Érd.: Nk. Pivari út 29. (2906 K) 90-es Trabant elsőkézből eladó. Tel.: 93/312-546 (3072 K)
Zastava GTL 55-ös motor és alkatrész eladó. Érd.: Letenye, Baros Gábor u. 61. 16 óra után. (3073 K)
Alfa Rómeó Julietta áron alul eladó. Érd.: Nk. Munkás u. 8/B II/8. (3074 K)
Alfa Rómeó 750 2.0 turbó Diesel eladó. Gyártási év: 1987, forgalombahelyezés időpontja: 1989. XI. 29. Gyári extrákkal. Irányár 570 ezer forint. Erd.: Sand, Kanizsai u. 80. (3075 K) VW bogár alkatrészek eladók. Érd.: Nk. Hunyadi u. 19/A. (2917 K)
9 éves 3 ajtós OPEL KADETT kitűnő állapotban eladó. Érd.: Nk. Szekeres J. u. 30. (2918 K)_
4 éves 126-os Polski Fiát megkímélt állapotban eladó. Érd.: Nk. Hunyadi utca tüzép telep (2919 K)
Volskwagen Passat (1980-as évjáratú) eladó. Irányár: 80 ezer Ft. Érd.: Nk. Kinizsi u. 9. Németh (2920 K)
Jó állapotban lévő Simson motorkerékpár eladó. Érd.: Nk. Munkás u. 8/c Horváth Tel.: 93/314-616. Érd.: pénteken és vasárnap lehet. (2921 K)
Lada 1200-as 10 éves két év műszakival jó állapotban eladó. Érd.: Kanizsai János Nk. Berzsenyi 6. A lépcsőház mélyföldszint 1. Péntek - szombat 18 óra után (2922 K)_
Lada személygépkocsit vásárolnék 9-10 éves korig. Érd.: esténként, Nk-Pa-lin, Herkules u. 62. (3060 K)
Újszerű állapotban lévő, kék színű BMX ifjúsági kerékpár eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 8. Vidéki Attila, vagy napközben hétfőtől-péntekig 313-294. (3057 K)_
Eladnám, vagy elcserélném kitűnő állapotban lévő 250/1 MZ motorkerékpáromat műszakira felkészítve. Érd.: Szever Attila, Petőfi u. 92. (3055 K)
Üzemképes Trabant Combit vennék, lejárt műszakis is érdekel. Ajánlatot Nk. Ifjúság u. 37. szám alá várom. (3045 K)
MZ TS 250/1 motorkerékpár 33000 km-rel megkímélt állapotban eladó. Érd.: Nk. Bazár udvar, Optika bolt. Tel.: 311-105 napközben, 311-361 este, hétvégén. (3041 K)
1985-ös 1600 kcm-es Audi 80 CD-TD turbó diesel ful extrás, kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Kiskanizsa, Bajcsy-Zs. 2. Tel.: 93/319-455. (3035
K)_
83-as évjáratú, 3 ajtós OPEL CORSA jó állapotban, reális áron eladó. Érd.: 19 óra után, Nk. Rózsa u. 16/C. 3/10. (3030 K)
Alig használt Siesta eladó jó állapotban. Érd.: 19 óra után, Nk. Rózsa u. 16/C. 3/10. (3031 K)
Volkswagen Golfot keresek 120.000 Ft-ig. Leveleket a „Pink Floyd" jeligé-re, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3028 K)
Zastava motor és egyéb alkatrész eladó. Érd.: Nk. Új Élet u. 28. Hétközben, este. (3061 K)
8 éves, SKODA 105-ös személygépkocsi 60 ezer km-rel eladó. Érd.: 314-629 telefonon. (3111 K)
126-os Fiat szgk. eladó. Nk-Sánc, József A. u. 44. (3112 K)
ALBÉRLET
Fiatal pár kisebb bútorozott lakást vagy szobát bérelne hosszú távon. Ajánlatokat „Sürgős" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3117 K)
Igényes, fiatal házaspárnak albérlet kiadó. Cím a szerkesztőségben. Ugyanitt mechanikus írógép eladó. (3118 K)
2 fő diák vagy egyedülálló hölgy vagy úr részére szoba, fürdő- és konyhahasználattal kiadó. Érd.: Nk. Kazanlak kit. 7/B. 1/4. (3119 K)_
Lispeszentadorjánban családi házrész kiadó megbízható család részére. Érd.: Lispeszentadorján, Arany J. u. 4 8888,
vagy Nk. Csengery u. 80. Takács. (3120 K)
Keresek 1 vagy 2 szobás bútorozott vagy bútorozatlan lakást albérletbe, hosszú távra. Ajánlatokat .Augusztus" jeligére, Nk. Kazanlak kit. 7/B 1/4 címre kérem. (3121 K)
Egyszobás lakás bútorozottan albérletbe kiadó az Erdész utcában. Érd.: Nk. Teleki 3/A IV/21. (3082 K)_
1 vagy másfélszobás lakást keresek albérletbe. Ajánlatokat „Augusztus 1-től" jeligére a Nk. Pf.: 154-be kérném. (3084 K)
Másfél v. kétszobás lakást bérelnék Kazanlak körút v. környékén. Jelige: I. emelet Pf.: 154-be kérem a leveleket. (2963 K)
VEGYES
Törzskönyvezett Dobennan kölykök eladók. Nk-Sánc, József A. u. 44. (3095 K)
Napi két-háromezer forintot kereshet. Nem ügynöki munka. Érd.: levélben (is), Dolacsek István, Nk., Városkapu krt. 2IC. Válaszboritékért tájékoztatom. (3096 K)
PIANÍNÓT vennék. Ajánlatokat: 93/310-121 telefonszámra, munkaidő után kérek. Farkas (3097 K)
Német nyelvoktatást, korrepetálást vállalok. Érd.: Nk. Városkapu 9/A 2/4 (2909 K)
9 hetes törzskönyvezett, fültetovált fekete cocker spániel kan kiskutya eladó. Érd.: Bányai Nk., Bajcsy-Zsilinszky 2/A. Tel.: 93/319-455 (2910 K)
Keresek olyan személyt, aki 4 éves perzsa cica gondozását esetenként vállalná, ha szeretné végleg odaajándékoznám. Érd.: Nk. Bartók u. 1. 1/4 (2911 K)
Eladó: 260 l-es fagyasztóláda, vattacukorgép, 200 l-es hűtőszekrény, 28 pár női cipő, szandál. Érd: Nk. Platán s. 12/B II1/3 esti órákban (2912 K)
Eladó fekete szekrénysor újszerű állapotban. Érd.: 93/310-536-as 8-18-ig munkanapokon. (2913 K)
Takarítást vagy ablaktisztítást vállalna megbízható nő napi 4 vagy 6 órá-ban.(sürgős) Tel.: 93/317-160 (2914 K)
Ne késlekedj, ha biztos sikerre vágysz! Óvodától az egyetemig egész évben tanulj velem matematikát, fizikát! Győrfi Ildikó, 93/313-140, 14-87 mellék, munkaidőben. (2915 K)
Eltartási szerződést kötnék rokkanttal, vagy egyedül élő idős személlyel(ek-kel) Kanizsán és környékén 15 km-es körzetben minden megoldás érdekel. Érd.: Nk. Városkapu 14/c 2/1. (2916
K)_
Darling ülőgarnitúra jó állapotban, olcsón eladó. Cím: Nk. Corvin l/D. fsz. 2. Érd.: 17 óra után (2923 K)
Hálószobabútor igényesnek eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B 1/4 (2954 K)_
Terra 5 LE. komplett, pótkocsis, kapasoros, ekével, járókerékkel eladó. Érd.:
HIRDETŐINK FIGYELMÉBE!
A lapunkban megjelenő alaphirdetés ingyenes. Kiemelt hirdetés (negyedtónusú raszter) 80 Ft+20 Ft ÁFA.
Kisméretű, vagy félkész családi házat vennék Nk-án v. környékén, esetleg társasházi lakást kis kerttel. Érd.: Nk. Munkás u. 7/D. IV/16. Naponta, 19-21 óra között. (3075 K)
2 szobás, 56 nm-es, 4. emeleti lakás, hozzátartozó nagyméretű garázzsal eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
(3076 K)_
Telkek eladók Zalakaroson a nagy campingnél, a kilátónál, Banyai dűlőnél, Behiáknál, hétvégi házzal. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3077 K)
2 szobás, belvárosi, 5. emeleten lévő lakás reális áron, sürgősen eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3078 K)
2+félszobás, telefonos, 3. emeleti lakás a keleti városrészben eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3079 K)
2 szobás családi ház, megoldható fürdőszobával, gazdasági épületekkel, pajtával, udvarral, 400 négyszögöl'' te- -lekkel eladó Zalaújlakon, a busz végállomásánál. Gazdálkodásra kiválóan alkalmas, nyaralónak is, mivel a Galamboki halastó és a zalakarosi fürdő vonzáskörébe fekszik. Idegenforgalmi célra is használható. Irányár: 700.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3080 K)
Csapi hegyen birtok, hétvégi házzal, szőlő, gyümölcsös, szántó, kaszálóval eladó. Erd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3081 K)
2 és 3 szobás családi ház eladó Murakeresztúron. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3082 K)
Önkormányzati 1 szobás, Csengery utcai lakásom elcserélném Nk-án keleti városrészi, 2 szobás, önkormányzati lakásra. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3083 K)
Nk-Palin, Vadalmás u. 9. szám alatt kétlakásos családi ház eladó. (5 szobássá alakítható) Érd.: helyszínen, minden délután, Zavaczky Józsefhé. (3092 K)
Másfél vagy kétszobás, egyedi fűtéses, I. emeleti lakást vennék a Csokonai vagy a Munkás utca közelében. Tel.: 93/314-420. (3093 K)
Pogányszentpéter, Dózsa u. 20. sz. alatt felújításra szoruló téglaház nagy telekkel, 140 ezer forintért, valamint lakótelek 40 ezer forintért eladó. Érd.: Dózsa u. 80-ban. (3094 K)
Egy-, vagy másfélszobás lakást vásárolnék 600 ezer Ft készpénzért + OTP átvállalással. Ajánlatokat „Minden megoldás érdekel" jeligére, Nk., Pf.: 154-be. (3098 K)_
Nk., Dózsa Gy. 98-ban ikerház fele, közös udvarral, 60 nm-es pincével, garázshellyel eladó. Érd.: Nk., Dózsa Gy. u. 98. 20 órától. Irányár: 2 MFt. Lakást beszámítok értékegyeztetéssel. (3099
K)_
Bagolán 8 éves, tetőtéibeépítéses, 4 szobás, 110 nm-es, összkomfortos családi ház, vízzel, villannyal, központi fűtéssel, csatornabekötéssel, kábeltévével, a ház alatt garázzsal eladó. A telek 800 n.öl, gyümölcsössel, szántóval, kerttel, gazdasági épületekkel. Októbertől gázbekötés esedékes. Az ingatlan tehermentesítve eladó. Irányár 3,2 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (3100 K)
Eladó kétszobás, garazsos, magasföldszinti lakás Pécsett. Esetleg elcserélhető Nk.-i hasonlóra. Érd.: 72/438-845. (3101 K)
KÉRÉS AZ OLVASÓKHOZ!
Jeligés, (. un a szerkesztőségben jelzésű és más hirdetések utáni érdeklődésük során kérjük, hivatkozzanak a zárójelben megadott számra.
30
JL
KANIZSA - A
1994. augusztus .
Nk.-Palin Alkotmány u. 177/a Povics László (2955 K)_
Szeptembertől általános- és középiskolások angol nyelvtani felkészítését, korrepetálását vállalom. Érd.: 93/317-181
(2956 K)__
4 éves ITT music center hangfalakkal állvánnyal különálló CD-vel megkímélt állapotban, reális áron sürgősen eladó. Érd. Nk. Zemplén 9/A VIII. 49. (2957
K)_
Szeretne Ön a TV-ből már ismert MOBIL Rádiótelefonhoz jutni? Ha igen, most ezt mindössze 1000 Ft-ért megteheti. Rendkívüli lehetőség csak négy hétig. Érdeklődni minden nap 18.00 órától a márka hivatalos szponzoránál. Csondor Nagykanizsa Rózsa u. 4. (2966 K)_
Nagyképernyős fekete-fehér jó állapotban lévő televíziót, hordozható televízióra cserélnék. Érd.: 313-665-ös telefonon a délutáni órákban. (2969 K) Téglagyári garázssorban garázs bérleti joga átadó, aug. 1.-től Érd.: 313-665-ös telefonon az esti órákban. (2970 K)
Magyar vizsla kiskutyák augusztusi elvitellel előjegyezhetők. Nk. Lazsnak u. 17. (17 óra után bármikor) (2973 K)
Általános és középiskolás diákok számítástechnika korrepetálását vállalom. Számítógép biztosítva. Érd.: Egri Imre, Nk. Zemplén Gy. 3/A., vagy munkaidőben a 93/310-123-as telefonon. (1630 K)_
Matematikából javítóvizsgára felkészítést vállalok. Ált. és középiskolás diákoknak. Érd.: 93/314-988 tel. (2892 K) Hajnal szekrénysor eladó. Nk. Garay 12 /B III/9. (2900 K)
Eladó: Mirella szekrénysor (4 db), heverő 120 cm széles ágyneműtartó, és egy dohányzóasztal. Nk. Csengery u. 56. a kapu alatt balra. (2901 K)
Darling ülőgarnitúra jó állapotban eladó. Cím: Nk. Corvin l/D. fsz. 2. Érd.: 17 óra után. (2907 K) Jól fizető, otthon végezhető munkát kínálok. Válaszborítékért tájékoztatom, cím.: Pavliez Katalin 8834 Murakeresztúr, Arany J. u. 2. (2908 K)
Idős embereknek és rászorulóknak szívesen besegít házi és ház körüli munkákba délutánonként - térítés nélkül - érettségizett fiatalember. Leveleket: 8801 Nk. Pf.: 473-ba ké-rek. (3053 K)_
Commodore Amiga 500-512 kB. memóriabővítővel, monitorral, lemezekkel együtt eladó. Érd.: Nyakas Zoltán. Nk. Stromfeld 15. (3044 K)_
Hálószoba bútor igényesnek eladó. Érd.: Nk. Kazanlak kit. 7/B. 1/4. (3005 K)_
4 keretes mézpörgető 2000 Ft-ért eladó. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 3/B. IX/54. Plánder Ferenc. (3003 K)_
AMATI dobfelszerelés (használt) eladó. Érd.: 316-118. (3058 K)_
Óriás Snauzer, 10 hónapos kan kutya eladó. Érd.: Kiskanizsa, Jakabkuti út
46/a. (3056 K)__
Kétmotoros 300-as kombinált gyalugép eladó. Érd.: Rt. 06/60/399-604 (3064
K)_
Pianínó sürgősen eladó. Érd.: 93/310-533 telefonszámon, vagy Rózsa u. 2I/A Balogh. (3070 K)
S.O.S Állatbarát személynek 6 hetes kiscicákat elajándékoznánk. Érd.: délelőtt a 93/312-677-es telefonon. (3068 K)
Állatbarát személynek, akinek van családi háza 3 éves cicámat elajándékoznám (Megváltozott körülményeim mi-att.) Tel.: délelőtt 93/312-677 (3067 K)
Combi gyerekágy eladó. Érd.: Sebestyén Károlyné Nagykanizsa, Rózsa l/D. 1II/9. (3066 K)
4 éves ITT eladó. Érdeklődni: Zemplén 9/A. VIII. 49. (3065 K)
Összecsukható etetőszék és autóba szerelhető biztonsági gyermekülés eladó. Tel.: 93/314-797 (3071 K)_
Csirkekeltető 2 db 5000-es, és I db láncos önetető olcsón eladó vagy 1200-as, vonóhorgos, idős LADÁ-ra cserélném. Cím: Nk. Bagolai sor 35. Miatta Lajos. (3102 K)
Kisebb méretű hűtőszekrényt vásárol-nék. 93/317-120. (3103 K)_
Nagyobb tételben bálás ruhák 200 Ft/kg eladó. Ugyanitt bolti mérleg súlyokkal.
Érd.: Nagyrécse, Táncsics M. u. 11. 16-20 óráig. Takácsné. (3104 K)
Oválissá alakítható étkezőasztal 6 db székkel, fekhellyé alakítható kanapé eladó. Érd.: Zemplén Gy. 3/A. VI/36. (3105 K)_
QUELLE német, új, ''94-95-ös, őszitéli nagykatalógusok és bútor nagykatalógusok eladók. Ár: 330 Ft + posta-költság. Kresz Miklós, 7607 Pécs, Pf.: 19. Tel.: 72/336-841. (3106 K)
Bontásból sima és hódfarkú tetőcserép 2,- Ft/db áron eladó. Nk. Varasdi u. 50. (3107 K)_
BEAUCERON - Berger de Beauce kiskutyák eladók Zala megye első tenyészetéből. Ősi francia juhászkutya, (do-bermann-rottweiler keverékhez hasonlítható). Csupaszív családi, tekintélyt parancsoló házőrző és kitűnő őrző-védő munkakutya. Apa francia import, az ország legeredményesebb kanja. Anya kitűnő osztrák vérvonalú, robosztus, nagy termetű szuka. Irányár: 15000 Ft. Érd.: Keglovics Tibor, 8744 Orosztony, Bak-saházi u. 12. (3108 K) _
250 literes akvárium eladó. Érd.: 06-60/399-604. (3109 K)_
Fekete-fehér, 37 cm átmérőjű, hordozható tv eladó. Hétvégi házba, nyaralóba ideális. Ára: 5 ezer Ft. Ugyanitt ROBI-55 kapálógép fűnyíróadapterrel 15 ezer Ft-ért eladó. Érd.: 17 óra után, 93/314-474 telefonszámon. (3110 K)
PARTNERKKRKSŐ
47/160 független hölgy keresi korban hozzáillő úr társaságát, aki otthonába költözne. Leveleket „Molett" jeligére várom, Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. cím-re.(3113 K)_
Nyugdíjas hölgy élettársi kapcsolat céljából vár egy 60-65 éves, nemdohányzó urat, aki otthonába jönne. Leveleket „Autóval előnyben" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3114 K)_
38 éves, független, 160 cm magas, természetet kedvelő, házias hölgy megismerkedne házasság céljából 48 éves korig intelligens, megértő úrral. Leveleket „Vörös Rózsa" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3115 K)
Szeretettel várom annak a kedves, független 39-42 év közötti hölgynek a válaszát, aki egy 47/176, értelmiségi férfi hűséges, szerető, megértő társa lenne. Lakás, kocsi van. Leveleket „Őszi esküvő" jeligére a szerkesztőségbe kérem, Nk. Pf.: 154. (3116 K)
Magányos? Akkor íijon egy humán érdeklődésű, természetkedvelő 52 éves értelmiségi nőnek, aki társat keres intelligens, lehetőleg nem dohányzó férfi személyében. Leveleiket „Sohase mondd, hogy vége" jeligére a pf. 154-be kérem. (2824 K)
ÁLLÁS
A ZALAHÚS RT. Nagykanizsai Gyára felvételre keres hűtőgépész végzettséggel rendelkező j férfiakat folyamatos műszakba: munkatársnak. Jelentkezés sze-Jij mélyesen a ZALAHÚS RT. < Nagykanizsai Gyárában, Nagy-| kanizsa. Vágóhíd út, műszaki * vezetőnél.
21 éves, csinos nő megismerkedne jó egzisztenciával bíró intelligens férfival házasság céljából. „Igényes" jeligére kérném a leveleket pf. 154-be. (2825 K)_
42/163/52 elvált, középfokú végzettségű, humán területen dolgozó nő vagyok és társat keresek. Leveleiket a „Szeretném ha szeretnének" jeligére a Pf. 154-be kérem. (2827 K)_
160/45 éves férfi keresi korban hozzáillő hölgy ismeretségét, aki 5 éves kislányának anyukája tudna lenni. Október jeligére kérem Nk. Kazanlak Krt 7/B 1/4 alá. (2964 K)_
41 éves, 178 cm magas, káros szenvedélyektől mentes, elvált férfi keresi független nő ismeretségét, 35-42 éves korig. Leveleket „Tűzvarázsló" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (2979 K)
161 cm magas, csinos, sport és zene kedvelő fiatalember megismerkedne 45 éves korig hölggyel házasság céljából. Lakás van. Leveleket „Júliusi szerelem" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3040 K)_
63 éves özvegyember keresi házi munkában besegítő 55-60 éves egyedül élő hölgyet, aki gondozását vállalná lakásért. Leveleket: „Szeretet" jeligére. Pf.: 154-be kérném.(3069 K)_
Eltartási vagy élettársi kapcsolatot keresek. Saját lakásom van, rokkantnyugdíjas vagyok. Érd.: Nagykanizsa, Mun-kás 2/A 1/4. özv. Bódis Ferenc (3076 K)
55 éves özvegyasszony korban hozzáillő intelligens úr ismeretségét keresi Leveleket: „Rossz egyedül" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (3077 K)
44/164/58 gyermektelen, lakással rendelkező hölgy keres szabadidőpartnert „Augusztus" jeligére, leveleket a Pf.: 152-be kérek. (3078 K)
47/170/72 független, elvált férfi szaba-időpartnert keres, 36-42 éves korig. Leveleket „Még nem késő" jeligére a Pf.: 152-bfe kérek. (3079 K)_
160 cm magas, 46 éves, elvált hölgy, egy gyermekkel, komoly szándékú, megbízható férfi ismeretségét keresi házasság céljából. Leveleket „Közös megbecsülés" jeligére Pf. :154-be kérem. (3080 K)
28 éves 164/55 elvált hölgy, két gyermekkel, keres megértő, hű, káros szenvedélyektől mentes társat. Leveleket a „Bizalom" jeligére Pf.: 154-be kérem. (3081 K)_
170 cm feletti, nem dohányzó, egyedül élő urat keresek 40-50 éves korig házasság céljából. 45 éves 160 cm teltkarcsú hölgy, aki egy hű, megértő társra vágyik. „Kékszemű" jeligére Nk. Ka-zanlak krt. 7/B 1/4 alá kérem (2965 K)
Mi otthon vagyunk Kanizsán!
93/310-540 93/312-305
ÖNNÉL IS?
,.....í«rJ5„v.
ALLAS * ALLAS * ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Kereset
Hűtőgépszerelő 15000-18000 Ft
Villanyszerelő 15000-20000 Ft
Varrónő 10000-20000 Ft
Szakács 11000-40000 Ft
Üzletkötő, ügynök 12000-20000 Ft
Gyengeáramú villamosmérnök 25000-50000 Ft
Német szakos tanár 20000-25000 Ft
Ének szakos tanár 20000-25000 Ft
Magyar szakos tanár 20000-25000 Ft
Napközis nevelő 20000-25000 Ft
Általános iskolai tanító 18000-20000 Ft
Hegesztő, lángvágó 15000-20000 Ft
Lakatos 15000-20000 Ft
liíívebh felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról (/.MMK Kir. Nk., hő u. 24. szám) a közvetítői csoportnál adunk, I. emelet 111. szoba. Ügyfélfogadási idő: hétfo-kedd-szerda: 8.00-12.00 és 13.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 és 13.00-14.00 óra között.
1994. augusztus 5.
KANIZSA - TAMOGATOK
31
iiss « M
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:
apltva:
1949
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZHBAN.
Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.
A KANIZSA
ARUHAZBAN EGY NAPIG


KOGAZ
KOZEPDUNANTULl GAZSZOLGALTATO RESZVENYTARSASAG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzeinbe helyezése;
belső gázszerelések
#2
1*59
^ ^ Vegye a kezebei
MAGYAR GAZDASÁGI
CÉGMUTATÓ
_ CÉGINFORMÁCIÓS ADATTÁR
Területi és országos kötetek megjelentetése
Hirdetésfelvétel: 1133 Budapest, váci út 82-84. Tel.: 270-3433/11 mellék 140-1711/12 mellék Fax: 185-1268; 149-7583 1519 Budapest Pf.: 248
LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT. Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60) 399-196
___
Nagykanizsa, t<)
Eötvös
tér 28. JuliuS Meinl*
gjSBS

KANIZSA
Trend Kft
Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-69 l-es telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Csengery u. 5. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.
- Akar Ön kulturált körülmények között étkezni, fagyizni? Térjen be hozzánk!
Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermunkben külön rendezvények tartására is rendelkezésre állunk
KREMZNER RESTAURANT
Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057
Nagykanizsa
Megyei Jogú Város ^mm^,- Önkormányzata

ELEKTRON IRODAGÉP Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
Számítógépek, perifériák, telefonok, telefonrendszerek, telefaxok, irodagépek, pénztárgépek, irodatechnikai berendezések
széles választéka és garanciális szervizelése.
BEVEZETŐ ÁRAK TARTÓSAN!
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 3.
Telefon/fax: (93) 312-''47<)
32
r ^ 1 i i • i i
KANIZSA - HÍREK 1994. augusztus 5.
Bombariadó a Maestral Expresszen is(?)
Az elmúlt hét szombatján olvasóink tájékoztattak bennünket, hogy a Itudupe.stről 14.25-kor induló Maestral Expressz nemzetközi gyorsvonaton még a/, elindulás előtt bombariadó volt, így a vonatot nem tudták időben útjára indítani. Szentes I.ászló, a kanizsai állomásfőnök a hírt nem tudta megerősíteni, azt azonban megtudtuk tőle, hogy a szóbanl''orgó vonat százhet percet késett huszonharmadikán, ezért 18.09 helyett nyolc óra körül érkezett Kanizsára. Mint a/, utasok elmondták, a Oéli pályaudvaron mindenkit leszállítottak, a kocsikat átvizsgálták, arról, hogy a jelzés csupán vaklármának bizonyult-e, nincs tudomásunk.
- I.i. -
Fiókkönyvtár helyett kisállat-kereskedés
Információink szerint a Platán sorról kiköltözött fiókkönyvtár helyén kisállat-ke-reskedés nyílik. A bérbeadó ezúttal sem az önkormányzat, hanem a Lakásfenntartó Szövetkezet.
- d.é.
Pénztár nyitva 15-18 óráig Pénztár tel.: (93) 311-468 Telefon: (93) 311-454, 311-221
A HSMK
heti programjából:
- 8-án 21 órakor: BAZÁR UDVARI ZENEI ESTÉK •94
„Tűzpiros virág..." Kovács Erzsi estje
Vendégei: Gombos László és Harsányi Gábor
- 9-én 20 órakor: NYÁRESTI ORGONAMUZSIKA az Alsótemplomban
ELLA ISTVÁN orgonaművész estje
- II-én 19 órakor: CSÜTÖRTÖKI RANDEVÚ a Széchenyi téren, a Nagykanizsai Ölajbányász Fúvószenekar koncertje
18 órától: JÁTSZÓHÁZ -aszfaltrajzverseny
- 13-án 19 órakor: ZALA SZÉPE - elődöntő, utána utcabál, tűzijáték
15 órától: MŰVÉSZETI CSOPORTOK BEMUTATKOZÁSA a HSMK előtti téren

Amint már korábban beszámoltunk róla, a közterületen való árusítást tiltó illetve korlátozó önkormányzati rendelet miatt a volt Zalaco, jelenleg Bonbonetti
Rt. szakboltjaként funkcionáló Terv utcai elárusító hely helyett a Szociális Foglalkoztató bejáratánál építtetett szaküzletben folytatják a friss sütőipari ter-
mékek árusítását. A már megszokott édesipari áruk továbbra is megvásárolhatóak lesznek az új üzletben, ám ezen kívül - mint Máté Ferenc kereskedelmi igazgató elmondta - a napi bevásárlás alkalmával keresett egyéb árucikkekkel is bővíteni kívánják az árukészletet, s egyben az üzlet profilját is. Az építkezési munkálatok még folynak, a nyitást augusztus végére tervezik. Az új szaküzlet munkarendjével egyébként alkalmazkodni kívánnak a lakosság és az ingázók igényeihez is, így napi hosszított nyitva tartás várható, sőt az eddigi gyakorlattal ellentétben szombaton is várják a vásárlókat.
- l.i. -
Gyarapodó felajánlások
Heteken át jelentkezett lapunk oldalain a Családsegítő Központ felhívása, amelyben rászoruló embertársaink támogatására kérték városunk segítőkész polgárait. Örömmel tudathatjuk, nem ment pocsékba a nyomdafesték, köszönet illeti azokat, akik jelentkeztek a kérés olvasása után, és hasz-
nos használati tárgyakat vittek a központba. A beérkezett több zsák ruhanemű, ágynemű, két-három iskolatáska, mosógép, centrifuga, heverő, asztal, karosszék, ágyak, négy támlásszék és egy teljes szekrénysor mára már a rászorulók megbecsült tulajdonát képezi.
- k.r. -
Fél év határesetei
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság idei első félévi munkáját döntően az országból kifelé irányuló illegális migráció, a bevásárló turizmus drasztikus növekedése, valamint a kezelhetőség határát súroló felduzzadt teherforgalom határozta meg. Ezen kívül megemelkedett még - ''93 első félévéhez képest - a végeken jogellenes cselekményt elkövetők száma is (1353), melyek közül leggyakrabban tiltott határátlépéssel kísérleteztek (996), és akiknek 97,2 százaléka hazánkból a szomszédos államokba igyekezett. Határőreink 996 személyt csíptek fülön, mely 73,61 százalékos relatív eredményességet takar. A legtöbb törvénytelen cselekményt (88,4
százalékot, ez 25,5 százalékkal több a tavalyinál) változatlanul a szlovén szakaszon követik el. A magyar-horvát határon csupán hét százalékkal emelkedett az elkövetők száma. Húsz ország polgárai vittek véghez jogellenes cselekményeket a végeken, akiknek 88 százaléka volt román nemzetiségű. Örvendetes tény, hogy a határrendsértések mennyisége (8 eset) az elmúlt évi adatokkal összevetve csökkent. Az eddigi tapasztalatok szerint a nyári hónapokban gyakoribbak az ilyen esetek, mikoris fürdőzők, horgászok, kirándulók tévednek át a szomszédos állam területére. Mindezek az átkóborlások megelőzhetők lettek volna, ha helyismerettel nem rendelkező
KANIZSAIAK SOMOGYBAN
Kéthetes képzőművészeti alkotótábort rendeztek a Dráva menti Barcson. Az ország számos helyéről összesereglett művész között városunkat Farkas Zsuzsa, Kovács Katalin és Staro-ler Lajos képviselte.
(~>
hazánkfiai felvilágosítást kémek a helyszínen tartózkodó járőrtől vagy a legközelebbi határőr kirendeltségen. A határforgalom is jókora növekedést mutat az előző év hasonló időszakához képest, ugyanis 63 százalékkal több utas és 60 százalékkal több jármű fordult meg az átkelőhelyeken. A magyar-horvát átkelési pontokon két és félszer annyian - közel 3,6 millióan - haladtak át, akiknek javát a tekintélyes méretű bevásárló turisták tették ki. A magyar-szlovén határátkelőhelyeken ezzel ellentétben 8 százalékkal kevesebb utast és 6 százalékkal kevesebb járművet számoltak meg. Ez azonban nem enyhítette azt a nyomást, mely Ré-dicsre már két éve nehezedik. Itt ugyanis a nemzetközi teherforgalom változatlanul növekedést - 18 százalékos - mutat. Beutazási feltételek hiánya miatt 477 külfölditől tagadták meg a beléptetést a végek őrei.
- k.r. -
__ KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Dukát Éva, Gombás Imre, Kovács Rita, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Fischer Judit. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László. Bödör Béla, Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Lencsés Gábor, Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc, rocKANdroll: Horváth Zoltán, Pécsi László, Pulai Gábor. Pungor Attila. Zalaegerszegi munkatárs: Ferencz Győző Letenyei munkatárs: Mirkó Imre Kaposvári munkatársak: Kirsch Veronika, Veres Margit. Budapesti munkatárs: Balázs Andor. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel /fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 4.*M9. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Terv u. 5. Tel.: 93/311-457. Megbízott vezető: Soós Sándorné. Gazdasági vezető: Soós Sándorné. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u I. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: A megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
DEL-ZALAI HETILAP
MEGJELEHIK: MINDEN PÉNTEKEN
Elkezdődött a pontvadászat
Az 1994/95. évi labdarúgó NB I-ben újonc Olajbányász gárdája elkezdte szereplését a legjobbak mezőnyében. Az újonc remekül kezdte a bajnoki évadot, és a hazai idény-nyitón hagyománytisztelőnek bizonyult, hiszen negyvennégy év után ismét nyert az NB l-es debreceniek ellen.
Az idénynyitóra a hazaiak jól felkészültek. A pálya környékén ugyan még sok a tennivaló, de a csapaton egyáltalán nem látszott meg, hogy újoncok. Sőt, magabiztos, érett játékot nyújtottak Kepé-ék és az történt, amit ők akartak.
A három bajnoki pontot érő győzelem, a mutatott játék igazolta az előzetes várakozást. Hálás volt a közönség, a közel tízezres publikum. A piros-kékek nem Ijedtek meg a válogatott kerettagokat is1 felvonultató DVSC-től.
A kilencven perc alatt a vendégcsapat nem tudott mit kezdeni a remekül bemutatkozó olajosokkal. Okos, ügyes és eredményes játékot nyújtottak a Vldócziék, akik nagyobb arányban is nyerhettek volna az elmúlt évi bajnokság hetedik helyezettje ellen.
-gh-
(Sporttudósításaink a lap 24-25-26. oldalán olvashatók.)
Kalapács
HOT
''AEV szálló
A BELVAROSBAN?
mmmsmm«m
56 394
Augusztus 1-je és augusztus 8-a között eggyel kevesebben lettünk mi, nagykanizsai állampolgárok. Noha húsz gyermek született az elmúlt hét folyamán, sajnos huszonegyen tértek örök nyugalomra. A városi házasságkötő teremben egyébként nyolc pár esküdött örök hűséget egymásnak.
-d.é.-
Amint már lapunk hírt adott róla, értékesítésre kerül a ZA-EV szálló még üresen álló része. A ZÁEV Rt. gazdasági igazgatójától érdeklődve megtudtuk, a ZÁÉV Rt. nem mint tulajdonos, hanem mint ügynök vesz részt az eladásban. A tulajdonos ugyanis az Állami Vagyonügynökség. A tájékoztatás során elmondta még, hogy az
ingatlan iránt van egy komoly érdeklődő, ám az általa felajánlott vételárat, amelynek harmincöt százaléka fizetendő készpénzben, az Állami Vágyonügynökség alacsonynak tartotta. Annak ellenére, hogy az megegyezett az értékbecslésben foglaltakkal. Az ÁVÜ újabb értékbecslést szeretne, ám erre még megbízást információink
szerint senkinek sem adott. Az ügy így akár hónapokig elhúzódhat. Kérdés, van-e türelme a most jelentkezett vásárlónak, illetve megéri-e majd a mostaninál magasabb áron megvenni az épületrészt. A vevő szándékairól egyébként még annyit sikerült megtudnunk, hogy szállodát szeretne kialakítani az épületben.
-d.é.-
MURA-VIZ A CSAPÓKBÓL
Július tizenharmadikától minden kanizsai lakás a Murából kapja az ivóvizet. A hír azt jelenti végre, sok év után megoldódtak azok az áldatlan állapotok, amelyek a város egy részének vízellátását jellemezték.
E változás után egyébként továbbra is három részre oszlik majd a város vízellátása. A régi Mura I. és II. mellé csatlakozik a ma még névtelen zóna is. A vízellátás megoldható lenne egyetlen zónáról is, de a terepviszonyok és a nyomásövezetbéli különbségek megkívánják a hármat. Az átkötés befejeződésével a Ligetvárosi Vízmű ideiglenesen leállt. Újraindítása csak a vastalanító megépítése után lehetséges.
Az átkötési munkálatokat ko-
moly tervezés és gazdasági számítások előzték meg. Mint a szakembertől megtudtuk, az akció húszmillió forintba került és teljes egészében a Vízmű saját beruházása volt.
Egyetlen éjszaka alatt állt át a város az új rendszerre, és ebből a lakók szinte semmit nem vettek észre. A tűzcsapok segítségével -amelyek nemcsak a tűz oltására, hanem a vízvezeték-rendszer ürítésére, öblítésére és légtelenítésére is alkalmasak - átmosták a vízveze-ték-hálózatot. Ezt követően került a rendszerbe a más nyomású, más összetételű víz.
A lakosság a munkálatok alatt nagy türelemről tett tanúbizonyságot. Elenyésző volt a néha igencsak megromlott vízminőség miatt
reklamálók száma. Ezzel még nem fejeződtek be a munkálatok, mondta el Kocsis Péter, a Vízmű szakembere, de az ezután következők már nem érintik a fogyasztókat. Augusztus végéig fejeződnek be a Teleki utcai Víztoronynál épülő nyomásfokozó körüli munkálatok. Jelenleg folyik a különböző felszerelések és gépek beszerzése. Ha a nyomásfokozó elkészül, teljesen automatikus rendszer felügyeli majd a város vízellátását. A munkálatok befejeztével működésbe lép a harmadik zóna is, s megoldhatóvá válik, hogy a három zóna bármelyike átköthető legyen a másikra, ha szükséges, s ezzel a város vízellátása még biztonságosabb lesz.
-d.é.-
A Dél-afrikai Sörgyárak (SAB) tulajdona a Kanizsa Sörgyár Rt.
A Kanizsa Sörgyár Rt augusztus 3-án a műszak-váltás időpontjára munkásgyűlést hívott össze. Furák Zoltán műszaki és termelési vezérigazgató-helyettes köszöntötte a megjelenteket és bemutatta Martin Lechmachert, a gyár új vezérigazgatóját Bejelentette, hogy augusztus elsejétől a SAB (Dél-afrikai Sörgyárak) tulajdona a kanizsai gyár, mivel a Bankár Kft-től a sörgyár részvényeit az új cég megvásárolta.
Az új vezérigazgató ismertette, hogy a dél-afrikai cégnek a világ tizenegy országában van sörgyára. Össztermelésüket tekintve a vüágon az ötödik helyet foglalják el, de terveikben a negyedik hely megszer-
zése szerepel. A Kanizsai Sörgyár Rt a tizennyolcadik gyáruk. Van olyan gyáruk, amely évente 6,4 millió hektoliter sört állít elő, de van olyan is, amely „csak" 640 ezer hektolitert. A kanizsai gyár évi 720-750 ezer hektoliteres teljesítésével a közepesen termelők közé tartozik. Az új vezérigazgató elmondta, a kanizsai gyárra két-három évig nehéz időszak vár, vissza kell hódítani az elveszett piacukat. Ehhez értelemszerűen szervezeti változtatásokra lesz szükség.
-b.b.-
(Martin Lechmacherrel készült beszélgetésünk a lap 3. oldalán olvasható.)
2 KANIZSA - KITEKINTŐ >- ..............—..... —..........> 994 . augusztus 12.
Esküdtszék Magyarországon
„AZ ÉV LAKÓHÁZA 94."
Pályázati hirdemény
Tisztelt Tervezők, Építtetők, Kivitelezők!
A Családi Ház, a Lakáskultúra és Az Otthon a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium által átruházott joguknál fogva meghirdetik az
ÉV LAKÓHÁZA 94.
című országos, nyilvános, egyfordulós építészeti pályázatot. A pályázat célja az építészeti és környezetkultúra fejlődésének elősegítése és saját erőből megépült példás házak bemutatása. A pályázat nyilvános, azon a kész lakóház dokumentációjával részt vehet az épület tervezője, építtetője és kivitelezője együtt vagy egyedül, a másik beleegyező nyilatkozatával.
A pályázók lehetőséget nyújtanak a bíráló bizottságnak az épület megtekintésére, és vállalják, hogy nevük, a ház tervei és képei a sajtóban megjelenjenek. A pályázatot a Családi Ház szerkesztőségébe kell postán beküldeni, címe: 1026 Budapest, Trombitás út 26., 1994. október 17-ig.
Részletes információ és kiírás a szerkesztőségben, a főépítészi hivatalokban, és a 212-2376 telefonszámon kérhető.
A bíráló bizottság a szakfolyóiratok, a KTM, a BME és az Építészek Kamarája és Szövetsége képviselőiből áll. Az elbírálás batárideje december 1.
Az eredményes résztvevők díjakat, plaketteket, illetve okleveleket kapnak.
A nyertes pályaműveket a sajtó ismerteti.
A pályázati anyag tartalma: M=l:100 léptékű alaprajzok, metszetek, homlokzatok, műleírás, helyszínrajz és a házról külsőleg készült minimum 4 db levelezőlap nagyságú (12x18 cm-es), valamint tetszőleges számú, de azonos méretű, az épület belsőjét bemutató fénykép.
A pályázati kiírás megtekinthető a Polgármesteri Hivatal , előcsarnokában, munkanapokon 8-16 óráig.
Százötven éves igény
Immár százötven éves magyar igény, hogy jogrendünkbe bekerüljön az esküdtszék intézménye. A tizenkét dühös ember című darabból ismerhetik kortárs állampolgártársaink azt az eljárást, amikor a tények vizsgálatát nem jogi szakemberek, hanem a társadalom által választott laikusok végzik.
1843-ban hazánkban l)eák Ferenc fogalmazta meg először ennek szükségességet - tudtuk meg Hack I''éter, szabaddemokrata országgyűlési képviselőtől. Az angolszász eljárásjogban alkalmazzák sikeresen ezt az eljárást. Haek és pártja a médiumok által elkövetett jogsértő cselekmények és a legsúlyosabb ügyek elbírálására vezetné be a
Nem sikerüli megtudnunk Kovács Ibolyától, a Népjóléti Minisztérium válságkezelési főosztályvezetőjétől, hogy hol helyezik el télen azt a rengeteg hajléktalant, akik most az utcán tengetik sanyarú életüket. A hajléktalanok hajléka ma még legalább annyira kilátástalannak tűnik, mint a világtalanok világossága. Ugyanakkor félő, hogy számuk növekedni fog, hiszen ma még rossz szemmel néz a többség a rosszul öltözött, mosdatlan emberekre. akikkel a fővárosban nap mint nap találkozhatunk.
Mint megtudtuk, a Népjóléti Minisztérium szakemberei a napokban szeretnének konzultálni a Belügy-, illetve a Pénzügyminisztérium illetékeseivel a hajléktalanok elhelyezési gondjainak megoldásáról. Az otthontalan embereket befogadó szállásokon még a nyáron is telt ház van. Ezt az áldatlan állapotot, s a még szomorúbb jövőt ismerte föl a kormány, s megbízta a belügy-, valamint a
Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal álláspontja szerint a Földművelési Minisztérium illetékes szerveinek nagy szerepe lenne abban, hogy a magyar háztartásokba többségében ólommentes paprika jusson.
Vass Ádámtól, a hivatal igazgatóhelyettesétől megtudtuk, hogy megbeszélést folytattak az érintett hatóságokkal a hamisított paprika okozta megbetegedésekkel, valamint az időszerű tennivalókkal kapcsolatban. Arra jutottak, hogy a fűszerpaprikát előállító Üzemeket, valamint a legjelentősebb forgalmazó üzleteket ellenőrizni kell. Mivel a paprika köztudomásúlag a földön terem, így a Földművelési Minisztérium lenne a legalkalmasabb ennek az ellenőrzésnek az elvégzésére.
Ugyanakkor ez a röghöz- és íöld-hözkötöttség meglehetősen távol áll a tisztiorvosi szolgálattól, ezért ők is és a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség is,
magyar joggyakorlatba ezt az intézményt.
Deák gondolata a Millenium évében, 1896-ban valósult meg, amikor - ha rövid időre is, de - bevezették Magyarországon a sajtóperekben az esküdtszék gyakorlatát. Hack azért veti föl most ezt, mert szerinte a sajtópereket manapság nagymértékben itatja ál a politika. Lengyel László és Eörsi Mátyás ügyére emlékeztette az Esti Hírlap olvasóit. Huck szerint a nép bízik a véletlenszerűen kiválasztott esküdtekben. Mint mondotta, ők esak abban döntenének, hogy a vádlott bűnös-e, avagy sem. Amint ez megtörtént, akkor vennék át az ügyel a bírák, s döntenék el, hogy az elkövc-
népjóléti minisztert, hogy az önkormányzatokkal együtt lássanak hozzá a regionális programok kidolgozásához. A Népjóléti Minisztériumban nyomban nekiláttak a missziómunkának, s elkészítettek egy tanulmányt. Ebben kísérletet tettek a hajléktalanság okainak a feltérképezésére. S arra is választ próbáltak kapni, hogy a jelenlegi adórendszer mennyiben befolyásolja a problémát. A hajléktalansághoz vezető elsődleges okok azonban nem ebben keresendők, hanem a munkanélküliségben, a megélhetési nehézségekben - amely már az adózással is összefügg -, valamint a válások magas számában, a munkásszállók megszűnésében. Országosan jelenleg négyezerötszáz intézmény foglalkozik a hajléktalanokkal, köztük majd kétszáz Bu-
Blei-frei paprika
valamint KERMI is fokozná az ellenőrzéseit.
Nagy a valószínűsége annak, hogy a hamisítók lisztből, míniumfesték-ből, téglaporból és minimális mennyiségű valódi paprikából állították elő a mérgezést okozó fűszert. A laboratóriumban megvizsgált minták többsége erősen ólomszennyezettnek bizonyult. Vassék közleménye felhívja a paprikafogyasztók népes táborának figyelmét többek kőzött arra, hogy csak olyan csomagolásban vegyék kedvenc eledelüket, amely fény és zsír át nem eresztő. Azt ugyanis nem írhatják rá a termékre, hogy ólommentes, blei frei, vagy unlieded. Ez a lehetősége csak a benzinkutak-nak adatott meg. Ezért a fényvédő, zsírt át nem eresztő csomagolással jelzik, hogy paprikájuk embert 4s környezetet kímélő, ólommentes változatban készült. Ilyen rejtjeles Űze-
tett cselekmény milyen szankciókkal sújtható.
Torgyán József, a független kisgazdák elnöke, s volt főügyésze szerint a toldozgatás és foldozgatás nem segít a magyar jogrenden. Az egész igazságszolgáltatást kellene a kisgazda pártelnök szerint megreformálni. Sort kell keríteni hamarosan ez ügyben az Alkotmány módosítására. A jelenlegi jogrendtől idegen lenne az esküdtszék működése - tette hozzá még Torgyán József.
Az FKgl'' elnökének utolsó mondatát erősítette meg lapunknak nyilatkozva Csenger Zalán Attila, a kereszténydemokraták elnökhelyettese. A bírók nem ismerik a szóban forgó eljárást. Csenger szerint semmi sem indokolja az esküdtszék bevezetését. A sajtóperekben elsősorban az elfogultságot és az irányítottságot kellene kizárni. Csenger előbb azt vizsgálná, Hogy az esküdtszék által ez megtörténne-e.
- balázs -
dapesten. Az intézmények csaknem háromnegyede átmeneti szálló, negyede éjjeli menedékhely, míg tíz százalék a rehabilitációs intézmények aránya. A fővárosban az intézményeknek kevesebb, mint a felét működtetik az önkormányzatok. A többiek karitatív és civil szervezetek. Kovács Ibolya szerint a kritikus helyzet enyhítése csakis az elhelyezési lehetőségek bővítésével oldható meg. Hogy konkrétan milyen megoldások és hol várhatók? Annak eldöntésében még a sokéves tapasztalat és a szakmai megalapozottság sem tudott hatékony segítségére lenni. Ehhez már a pénzügyi forrásokat is fel kellene mérni. Erre ugyanis korábban nem kerítettek sort a Népjóléti Minisztérium válságkezelési irodájában.
(bandor)
net továbbá az az ólointalanságra, hogy a csomagoláson szerepel a termék neve, súlya, a gyártó neve, címe és az áru szavatossági ideje. Ha a hamisítók oly rafináltak, hogy a felsorolt követelményeknek mindenben megfelelő csomagolásba csempészik az ólmozott paprikájukat, akkor a fogyasztó és egészsége meglehetősen becsapva érezheti magát, s az ólom a legnagyobb óvatosság ellenére is a szervezetébe kerül.
A tisztiorvosi szolgálat eddig két budapesti, tizenkét Pest, öt Heves és négy Jász-Nagykun-Szolnok megyei krónikus őlommérgezésről értesült. Valamennyi megbetegedett személy ólmozott fűszerpaprikát fogyasztott. A szakértők még arra is gondolnak, hogy'' az ország más területein is kerülhetett kereskedelmi forgalomba ólmozott paprika. Még azt sem zárta ki a találkozó szakértőkből álló gyülekezete, hogy külföldről is érkezhet illegális szállítmány.
(bandor)
Az FM az olom ellen
Hajléktalanok hajléka
19í>4. augusztus 12, KANIZSA - HÍREK ......---- - — - - 3
Villáminterjú a Kanizsa Sörgyár Rt. új vezérigazgatójával
Augusztus 5-én reggel a Kanizsa Sörgyárban a vezetői megbeszélést követően, Martin Lech-macher úrtól - az új vezérigazgatótól - villáminterjút kértünk a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap számára. O készséggel válaszolt kérdéseinkre.
+ Ha jól látjuk, akkor végre rendeződik a patinás Kanizsa Sörgyár Rt. helyzete. Mi a tény? - A Kanizsa Sörgyár Rt. az utolsó magyar sörgyári amely nemzetközi tulajdonost -kapott. Sajnos sok piaci részesedést vesztettünk. Minden más gyárnál jobbnak kell lennünk, jobb minőséget és jobb munkát kell végezni. Lényegi változásoknak nézünk elébe...
* Hogyan látja a kanizsai
gyárat? Milyenek az első benyomásai?
- Az első benyomásaim kedvezőek. A gépek, berendezések tekintetében különösebb tennivalónk nincs. A műszaki vonal jó kezekben van. Jobban kell koncentrálni az iskoláztatásra és a továbbképzésekre. Hosszú távon megéri. Sok pénzt és nein utolsó sorban bátorságot kell az emberekbe beruházni, de ez megtérül.
* Milyen mennyiségű sör előállításával számolnak 1994-ben?
- Az idei terv 825 ezer hektoliter sör előállítása és forgalmazása, de ahogy látom, ezt az értéket nem tudják hozni, a tény 730 ezer hektoliter lesz. Konkrét tervek még nincsenek, de jövőre a 800 ezer hektolitert el kell ér-
nünk és mintegy két év múlva a 900 ezer hektoliter a cél.
* Minden átalakulásnál kritikus terület a létszám. Mi várható?
- Pillanatnyilag a létszám marad. Felülvizsgáljuk a piaci területeket és ezután tudjuk megmondani, hogy ki marad és milyen új lépésekre lesz szükség. Egyszóval erre még nincs konkrét válaszom, de ha mindenképpen versenyben akarunk maradni, akkor olcsóbb sört kell előállítanunk, mivel a jelenlegi söreink drágák...
* A kereskedelmi tevékenységet milyen figyelem fogja övezni?
- Megkülönböztetett! A nagy figyelem arra is vonatkozik, hogy a megtermelt mennyiséget odaadó, értelmes piacpolitikával el kell adni. Úgy látom, hogy az értékesítési vonalon keményen meg kell dolgoznunk a piacok visszaszerzéséért. Mindezek mellett nem szabad elfeledkezni a termelési oldalról sem, hiszen csak versenyképes árukkal lehet az élbolyba kerülni.
Bödör Béla
m " a "
luz, tuz...
Sajnos bőven akadt dolga az elmúlt héten a tűzoltóknak. Július 31-én Miháldon a Dózsa György utca 49-es szám alatt egy használaton kívüli melléképület égett. A tüzet a helyi önkéntesek oltották el. Augusztus 2-án 13 óra után Förhéncre avartűz oltásához hívták a tűzoltókat. Szintén ezen a napon három után Beleznára vonultak ki a tűzoltók. Az égő szalmarendet eloltották, a keletkezett anyagi kár harmincezer forint. Augusztus 5-én tíz óra előtt néhány perccel riasztották a tűzoltókat a zalakomári Kamionos Vendéglő előtti kereszteződéshez. Egy IFA tehergépkocsi és egy angpl lakókocsi ütközött. Az IFÁ-ba szorult holttestet motoros vágóval szabadították ki a tűzoltók. Az IFÁ-ból további két sérültet és a lakókocsi öt sérültjét a mentők kórházba szállították. Múlt héten vasárnap Sormás határában húszhektáros területen harminc szénabála égett. A tüzet körülszántással és a tűzoltóegységek bevetésével sikerült megfékezni. A keletkezett kár harmincezer, a megmentett érték mintegy háromszázezer forint.
-d.é.-
NYEREMENY ÉS ÁRENGEDMÉNY
AKCIÓ
A PAPÍRKIRÁLYBAN
Nagykanizsa, Király út 29.
500 Ft vásárlás esetén sorsjegyet adunk. NYEREMÉNYEK:
I. díj: színes tv
II. díj: Mountain Ilike kerékpár
III. díj: Krause vasalóállvány
Sorsolás
1994. szeptember 9-én délután a boltban.
ÁRENGEDMÉNY: 15%
tanszer, írószer, iskolaszer vásárlása esetén.
Várjuk Kedves Vásárlóinkat!
Kitűnő parkolási lehetőség! Tel ./fax: 310-653
ÖN-GÓL?
Nagy várakozással tekintettünk - ahogy knczy Jenő is mondta - a Nyugati csoport tavalyi bajnokának bemutatkozása elé. Az Olajbányász immár NB 1-es labdarúgó csapata vasárnap példás módon iicni kis tettet hajtott végre: megszerezte első NB l-es győzelmét. A három pontot mindjárt szűzen, az első derbyn sikerült összehozni a fiúknak a több mint tízezer néző és az otthon maradott drukkerek vagy csupán lokálpatrióták
nagy örömére. Aki közel negyvenfokos li ős é g b e 11 együtt kövedt a focistákkal - a csapattal tűzön-vízen át -, láthatta a három hazai gólt, azt az egy idegenbelit is, a legszebb és legforróbb jeleneteket - ám aki inkább a lu''íst?) szobát, esetleg a telket választotta, hiába várta az első telespor tbeli összefoglalót, kiiézy Jenő nagy sajnálattal közölte, hogy igaz, későn játszották a mérkőzést, ám a kanizsai kollégák ígéretüknek nem tettek eleget. A felvett és megvágott anyag nein jutott fel az átjátszóadóra, nem láthatta ország-világ -
főleg a kanizsai drukker -az Olaj első NB l-es mecs-csénck összefoglalóját. Maros Sándor, a Kanizsa TV vezetője elmondta, hogy a felelősség nem őket terheli. A megbeszélések értelmében várták a 3 Sztár Produkció képviselőjét, hogy egy kamerát kölcsönadjanak az operatőrnek. Ám a partner hallva, hogy a stúdióban milyen átszerelésre lenne szükség, nent látta értelmét a felvétel elkészítésének, mondván, úgysem készülnének el a vágással a Kanizsa TV munkatársai.
A továbbiakra nézve Maros Sándor elmondta, megfontolja, hogy egyáltalán kölcsön adja-e a kamerát a 3 Sztárnak, hiszen a tévé műsorvezetőjének bejelentése nyomán egyértelműen őket lehet elmarasztalni, s ezzel rossz színben tüntették fel a városi televíziót. A stúdióvezető egy korábbi megbeszélés alkalmával felajánlotta a Telesportnak, hogy teljes egészében vállalják a mérkőzések felvételét, utómunkálatait és továbbítását is — ám az ajánlat elutasításra került.
-I.i.-
HATÁRESETEK
Mintegy 426.396 utas és több mint 124.000 közúti jármű lépte át az elmúlt egy hét alatt a magyar-horvát illetve a magyar-szlovén határt. Közülük hat román állampolgár kísérelte meg eredménytelenül, nemzetközi gyorsvonat padlásterében
az illegális határátlépést. Negyvennyolc beutazni kívánótól tagadiák meg a beléptetést határunk őrei a beutazás feltételeinek hiánya miatt. A sármelléki
ideiglenes légi átkelőhelyen kilenc repülőgépet és kétszáznegyvenegy utast ellenőriztek a határőrök.
-d.é-
4 KANIZSA - ÖNKORMÁNYZAT k-..... . 1994. augusztus 12
Bár környezetbarát, ne dobja a szemétbe...
A régi telefonkönyveket összegyűjtik!
Már tavaly tervezte a MATÁV RT. a régi telefonkönyvek összegyűjtését, ám ez akkor nem valósult meg. A szakemberek egyelőre dolgoznak a kivitelezés lehetőségein, tudtuk meg Ott Tibortól, aki elmondta, még nincs végleges döntés arról, hogy mi is lesz az elavult telefonkönyvek sorsa. Az elképzelések között szerepel az a lehetőség, hogy esetleg az iskolák papírgyűjtő mozgalmának keretében kerülnének összegyűjtésre a felesleges dokumentumok. Ám az sem kizárt, hogy a jövő évben megjelenő telefonkönyvet terjesztő hálózatot bízzák meg a régiek összegyűjtésével. Arról sincs még pontos információ, hogy a két akció egy-időben, vagy időben eltolva zajlik-e.
Ennyi bizonytalanság mellett az azonban biztos, hogy jövőre is lesz telefonkönyv. Igaz, még kérdéses, hogy ugyanolyan rendszerű lesz-e mint az utóbbi években, vagy valamelyest változik, könnyítve az eligazodást.
-d.é.-
Hír-
ügyelet
93/310-540 93/312-305
Erkölcsi oldalról támadható, a visszamenó''legesség talán jogilag is
A polgármester véleménye az összeférhetetlenség feloldásáról
Az országgyűlési képviselői illetve a polgármesteri megbízatás összeférhetetlenségét megszüntető törvény nem kevés emberben váltott ki ellenvéleményt. Az MDF képviselőcsoportja az Alkotmánybírósághoz fordult, de a választópolgárok egy része is megkérdőjelezte a kettős megbízatás jogosságát, etikusságát. Tar-nóczky Attila után városunk polgármesterét, dr. Kereskai Istvánt kérdeztük meg, szerinte ellátható-e egyáltalán együtt a két megbízatás.
- Külön kellene szólni azokról a településekről, amelyekben kevesebb munkával jár a polgármesterség - kezdte dr. Kereskai István. - Vannak olyan kisebb települések, községek, ahol el tudom képzelni, hogy az eddig főfoglalkozású polgármester most mellette képviselő is lehet, mert belefér az idejébe. Az én véleményem szerint a mostani parlamentben csak főfoglalkozásban lehet megfelelni az elvárásoknak, annak ellenére, hogy jogilag szerintem tényleg nem áll fenn összeférhetetlenség a képviselőség és a polgármesteri megbízatás között. Több fejlett demokráciában vannak hasonló esetek. Ismereteim szerint Németországban is. Ebben a témában a megfontolás tárgya az, hogy bizonyos nagyságú településeken a munka mennyisége, az elfoglaltság nagysága miatt nem lehet a kettőt együtt jól csinálni.
- Hogyha nem ilyen rövid idő telt volna el a rend-
TISZTELT VÁSÁRLÓNK!
TÁJÉKOZTATJUK, HOGY AMENNYIBEN VÁSÁRLÁSSAL KAPCSOLATOS PANASZA VAN, S AZ A HELYSZÍNEN NEM KERÖL MEGNYUGTATÓAN ELINTÉZÉSRE, AKKOR AZ ALÁBBI SZERVEKHEZ FORDULHAT:
POLGÁRMESTERI HIVATAL JEGYZŐJE
NAGYKANIZSA, ERZSÉBET TÉR 7.
TEL.! 93/313-080
FOGYASZTÓVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG
ZALAEGERSZEG, KOSZTOLÁNYI U.10. TEL.: 92/310-010
KERESKEDELMI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INTÉZET
BUDAPEST, VIII. KER. JÓZSEF KRT.6. _TFI 210-03-70_
A panaszkönyv után az első'' Illetékes a jegyző
(Erdei András felvétele)
szerváltozás óta és kevesebb lenne a törvénykezési és közigazgatási munka, akkor nem lenne probléma a kettős szerepkör?
- Ausztriában a polgármester sehol nem főfoglalkozású. Ott ez várost, települést vezető, reprezentáló megbízatást jelent. A város, község első embere megjelenik rendezvényeken, a települést képviseli eseményeken - az ilyen polgármesterség elképzelhető az országgyűlési képviselői megbízatás mellett is. Itt azonban nem így alakult a dolog. A közigazgatásban, államigazgatásban tulajdonképpen a polgármester hivatalvezető is egyben, amit a jegyzővel megosztva gyakorol: vezeti a polgármesteri hivatal apparátusát. Folyik azon a vita, hogy a jegyző legyen-e a munkáltatója a hivatali dolgozóknak, vagy maradjon a polgármester, de véleményem szerint a polgármester csak akkor tud felelősséget vállalni a városban, a hivatalban történt dolgokért, ha valamilyen eszköz van a kezében. Nehéz megmondani, hogy a jegyző mint szakember, mint a törvényesség őre hogyan illeszkedjen a polgármesterhez illetve a polgármester felelősségéhez. Az biztos, hogy ahol a két ember megértette egymást, ott nem volt probléma, ahol nem, ott a jogi szabályozás sem tudott isten igazából igazságot szolgáltatni. Nekem az a meglátásom, hogy nem az összeférhetetlenségen kellene vitatkozni, hanem azon, hogy a bizonyos nagyságrendű településeken ellátható-e a két funkció a gyakorlatban.
- Az összeférhetetlenség
feloldását kifogásolók szerint sokan elestek egy parlamenti helytől, mert polgármesterként nem indultak az országgyűlési választáson. Erről mi az ön véleménye?
- Aki el akart indulni, az el is indult, esetleg számolt azzal, hogy ha nem szüntetik meg az összeférhetetlenséget, akkor fel kell adnia a polgármesteri, alpolgármesteri, megyei közgyűlési állását. Az egy más kérdés, hogy én is tisztességesebbnek tartottam volna azt, hogy a következő választáson való indulást kellett volna ilyen tiszta eszközökkel biztosítani. Akik a mostani választáson úgy indultak ''el, hogy tudták, az összeférhetetlenség fennáll, azoknak vállalniuk kellett volna a hátrányait is. Egy kicsit morálisan is elítélendőnek tartom a mostani helyzetet, tisztességesebb lett volna előre megmondani, hogy most nem bántjuk az élő jogszabályt, hanem majd a következő ciklus előtt, a választások előtt oldjuk fel. Tisztább eszközökkel kellett volna ebben az ügyben politizálni.
- Vajon az Álkotmánybíró-ság hogyan foglal állást ez ügyben?
- Szerintem az összeférhetetlenségre nem mondja ki, hogy fennáll, én azonban egészséges jogérzékkel arra tudok következtetni, hogy a már megválasztott képviselők esetében visszamenőlegesen nem szabadott volna az ösz-szeférhetetlenséget megszüntetni. Ez az egyszerű emberek jogérzékét is sérti. Az országgyűlés saját magát mentesíti ezzel, erkölcsi oldalról bizony támadható módon.
-lukács-
1994. augusztus 20.
Városi ünnepség
Helyszín: ErWb*l tér, dísztér Időpont: tí>9<L AttgttSíBtns 20. 1J.«« óra MSüon
- Majorit* csoport bemutatója ünnepi beszéd
elmondja'' !><•• Kereskai István polgármester
- tíi kenyér megszegése
*• Majorett csoport bemutatója Zctm» István a király - rockopera (részletek)
1994. augusztus .
KANIZSA -

Hűtéstechnikai Szaküzlet
i Lehel-Zanussi, Ardo-lux, Helkarma,
Fuiqolux hűtőszekrények, fagyasztók teljes kínálata.
- 160 literes 21.500 Ft
- 200 literes 24.600 Ft
- 240 literes 26.950 Ft
- 60 literes fagyasztó 20.600 Ft
- 125 literes fagyasztó 28.300 Ft
- 200 literes fagyasztó 36.800 Ft
- 230 literes fagyasztó 40.100 Ft
Kombinált hűtők
- 280/60 34.400 Ft
- 260/75 40.100 Ft
- 300/115 44.700 Ft
- 150/120 43.100 Ft
- 300 literes NOFROST hűtőszekrény 61.300 Ft
Mosógépek
- Hajdú automata 33.300 Ft
- Ardolux 33.900 Ft
- Indezit 36.300 Ft
- Zanussi 38.800 Ft | 5
Gáztűzhelyek £ Í
- Nóra gáztűzhely 24.000 Ft fi
- Indezit gáztűzhely 39.490 Ft 1
- Ardo gáztűzhely 36.500 Ft 1
Nagykanizsa, Magyar u. 8. 1
MAGNETIC
KIS- ÉS NAGYKERESKEDELMI | EGYÉNI CÉG
Háztartási vegyiáruk, papíráruk és kozmetikumok széles választékával várjuk Kedves Vásárlóinkat!
Zalaegerszeg, Zrínyi u. 22. Tel.: (92) 313-250/383 mellék Nagykanizsa, Űrhajós u. 1. Tel.: (93) 314-480/18-as mellék (Bejárat a Magyar utca felől)
BBMagnetic I
^^^^ ^^ Kis és Nagykereskedés ^
I TÖRZSUÁSflBLÓI KÁRTYA |j
KEDVEZMÉNY: |
Városi piac: 5%
Üzlet: Zalaegerszeg, Zrínyi M. u. 22. 8%
ffeftete fliúy^a
TEMETKEZÉSI BT.
8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
/SZOLGÁLTATÁSAINK NAGYKANIZSÁN ÉS VIDÉKEN:
- Temetkezési kellékek
- Koporsó
- Hamvasztás, exhumálás
- Halottszállítási ügyelet (éjjel-nappal)
- Temetésszervezés, -lebonyolítás
- Sírásás
Tisztelt Olvasó!
Szolgáltatásaink, melyeket kínálunk, sajnos szomorúsággal fonódnak össze: az ember életpályájának befejezésével. E nehéz napokban szeretnénk a szeretteinktől való búcsúzást megköny-nyíteni, s az ekkor felmerülő gondokat, utánajárást levenni a hozzátartozók válláról. Célunk diszkréten segíteni, jelszavunk az észrevétlenség.
ÜGYELETES GÉPKOCSIVEZETŐK:
8-17 óráig: Széchenyi tér 3. Tel.: 93/312-821 17 óra után: FARKAS TIBOR
Nagykanizsa, Csengery u. 28. Tel.: 311-572 SZEVER ATTILA Nagykanizsa, Petőfi u. 92. HORVÁTH FERENC Nagykanizsa, Attila u. 10. IV. em. HORVÁTH TIBOR
Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. IX. em. 2. ajtó.
Használt autó ADÁS-VÉTEL,
T 171 XT / í 1C1,1 Ilii1
LIZlINb, LatKÜ,
BESZÁMÍTÁS, RÉSZLETFIZETÉS. Autók korszeru tárolása. Bizományos
ertekesites _
Nyitvatartási idő:
Hétfő-péntek 8-18 óráig Szombat 9-12 óráig Tel.: 92/320-519 Autó Néró Tuboly Zalaegerszeg, Hock János u. 72. Alsóerdei u. 3/A.
6 KANIZSA - GAZDASÁG >- ....... .* 1994. augusztus 12.
ARATÁS UTÁN, NEM CSAK ARATÁSRÓL
Már vége felé jár az aratási időszak, Miilei Józsefet (képünkön), a nagykanizsai Alkotmány Tsz elnökét mégsem sikerült máshol megtalálnom, mint a tarlón. Stílusos háttérzenét a kombájnok szolgáltattak...
- Hányadik aratás ez a mostani?
- Azt nehéz lenne megmondani! Hatvanegyben kezdtem a té-eszben, s húsz éve vagyok elnök. De aratni nem itt kezdtem először. Gyerekkoromban apám, öregapám mellett volt részem a kézi aratásban is. Aztán tizen-egy-tizenkét éves koromtól, mivel apám a fronton maradt, ketten arattunk öregapámmal. Mezítláb jártam a tarlón, azt is meg kellett tanulni, hogyan lépjen az ember. Kötélcsináló, marokszedő, kévekötő voltam egy személyben. Öregapám kaszált. Az első kaszálásnál elkészült a kötél, hogy böködte az ember hónalját a szalma! Aztán a második kaszálásnál két marok került a kötélbe, jól alá kellett csavarni, ki ne bomoljon. Akkor meg, a körmeim alá ment a szalma. S a nyár akkor is ugyanolyan meleg volt. Behordáskor öregapám adogatta fel a kévéket a szekérre nekem, én még nem bírtam volna felemelni magam fölé. Aztán következett az udvarokban a cséplés. Jártunk egymáshoz. Az első időkben még pelyvás gyerek voltam. Alig vártam, hogy annyira megerősödjek, hogy a kévekazalra kerülhessek! Az volt a legtisztább, legszebb munka!
- Aztán következett a téesz. Itt már másképpen folyt a munka?!
- Először nekem még nem. A sörgyárban dolgoztam. A sörgyárnak volt egy bikahizlaldája. Exportra hizlaltuk a bikákat a sörgyári melléktermékkel. Csak anyám járt a téeszbe.
- Akkor legalább volt nyugodt, aratásmentes nyara?
- Nyugodt nyár? A semmittevés nem hiányzik. Szerettük ezt csinálni. Ez az életünk! Ma sem tudnék mással foglalkozni, pedig gond is van elég a mezőgazdaságbán.
- Igen. Öt falu, meg a város határa, amiről gondoskodnia kell. Milyen gondok foglalkoztatják a téesz-elnököt?
- Négy és félezer hektár a téesz mai földterülete. Ezerkétszáz hektárt elvitt a kárpótlás. De ennyi is elég munkát ad. Az aratás egy hónapig tartott, pedig előbb is befejezhettük volna. De nagyon öregek a kombájnok. Ezekben az években nem tudtuk, mi lesz a sorsunk. Sajnos, a mezőgazdaság a padlón van. Több száz milliárdnyi a veszteség. Hogy ebből mennyi jut egy-egy
téeszre, azt nem tudom. Mi külön számoljuk ki az ágazatok mérlegét, így nálunk világosan látszik, hogy mit hozott a növénytermesztés, az állattenyésztés... Harminc-harmincöt millió veszteséget. Könnyű kiszámolni, hogy ha nem lett volna nekünk más, amivel betömködjük ezeket a lyukakat, fele vagyonunk már elment volna. Százmillió adósságunk lenne, hitelképtelenek lennénk. Nem tudtuk volna foglalkoztatni az embereket, el kellett volna küldeni őket.
- Hányan dolgoznak ma a té-
eszben? Nem volt munkaerőgond az aratásnál?
- Kétszáztíz az aktív dolgozók száma, s van háromszázötven nyugdíjasunk is. Az aratást hat kombájn végezte, amelyek bizony, az előbb már említettem, 8-10-15 évesek. A szállítást pedig öt billenőplatós IFA segítette pótkocsikkal felszerelve. Sajnos, sok volt a műszaki hiba, ami ilyen korú gépeknél nem csoda. Annak ellenére, hogy természetesen aratás előtt a lehető legjobb állapotba hoztuk őket.
- És hogy fizet az idei aratás?
Lesz-e rajta valamennyi nyereség?
- Búzából negyvennyolc mázsa a hektáronkénti átlag, ez ezerhétszáz tonna búzát jelent. De volt őszi árpa, sörárpa, tavaszi árpa, repce és cukorborsó is. S hogy hogy fizet? Rosszul. Az árpa ára ez évben hétszázötven forint a tavalyi nyolcszázötvenhez képest. Hogy miért? Nincs rá kereslet. Az állatállomány katasztrofális. Nyolcvankilencben hétszázkilencvenezer tehén volt az országban. A háború után, mikor a németek is, az oroszok is jócskán pusztítottak belőle, még ötszázkilencvenezer maradt. Ma négyszázezer tehén van Magyarországon! Az egyre nehezebb helyzetbe kerülő téeszek, hogy pénzhez jussanak, a szarvasmarhák értékesítésére kényszerültek. A húsipar ki is használta ezt a helyzetet. Most pedig lehet importálni a marhahúst! Annak sincs értelme, hogy saját felhasználásra betároljuk a termést. Egyrészt rengeteg pénzünk állna benne, másrészt csak drága adalékanyagokkal lenne felhasználható a szarvasmarha-állomány takarmányozására. Ez a Holstein-Friz állomány csak gazdasági abrakkal töredékét adná az elvárható tejmennyiségnek. így a terményt el kell adnunk, takar-
mányozásra pedig olyan tápot kell vásárolnunk, amely az intenzív állattartáshoz elengedhetetlenül szükséges. Szerencsére a más ágazatokból származó, olyan húszmilliós bevétel nagyjából fedezi a hiányt. Ezzel együtt is ott tartunk, hogy még mindig nem lehet megélni a mezőgazdaságból !
- Mégis, hogy tudnak megélni az emberek? Mit tud számukra nyújtani a téesz?
- Megpróbálunk valamennyire lépést tartani. Évente átlagosan húsz százalék fizetésemelést eddig még tudtunk adni. De az emberek nemcsak ezért kötődnek a téeszhez. Legtöbbjük egészen fiatal korában kezdett itt dolgozni... A nyugdíjasok sem maradnak teljesen támogatás nélkül. Előnyben részesülnek, ha földet
Beszélgetés a Rákhely Árpáddal, a Kereskedők és Vállalkozók Nagykanizsai Kamarája elnökével
Többszöri nekirugaszkodás után a Zemplén Győző úton lévő'', saját tulajdonát képező hangulatos Fortuna-vendéglő-ben sikerült találkoznunk a mindig elfoglalt Rákhely Árpáddal (képünkön), a Kereskedők és Vállalkozók Nagykanizsai Kamarája elnökével.
- Az 1991-ben alakult helyi kamaránk a Zala Megyei KI-SOSZ Nagykanizsai Szervezetének nyomdokaiba lépett. A megyei kötődés nem változott, s elsősorban ennek köszönhető, hogy néhány hónappal ez-
kell művelni, vagy betakarítani. A földjük után az aranykorona szerint megkapják a választott terményt vagy pénzt. A nevesítés szerinti két százalék osztalék is megilleti őket, s néhányszor ezen felül is tudtunk adni öt-száz-ezer forintot.
- Mit vár a jövőtől?
- Magyarország végülis mindig mezőgazdasági ország volt. Azt várom, hogy az is legyen. Hogy valamennyire helyreálljon minden, ahhoz viszont kell tíz év.
Gombás Imre
előtt az egykori Fő úti „egérlyukból" a Király út 3l/G. szám alatti - autóbusz-állomással szembeni - épületben a Kereskedők és Vállalkozók Zala Megyei Kamarájának Szövetsége tulajdonában lévő első emeleti kulturált helyiségeibe költözhettünk. A megyei szövetség kebelén belül egyébként Zalaegerszegen és Keszthelyen is működik hozzánk hasonló kamara - kezdte tájékoztatását.
Megtudtuk tőle, hogy ő is tagja a tizenkét tagú megyei szövetség vezetésének, s mivel az rotációs rendszerben működik, 1992-ben ő töltötte be az elnöki funkciót, s 1995-ben újra 6 lesz a soros elnök.
- A több mint kettőszáz vá-
rosi és városkörnyéki kereskedő és vendéglátó vállalkozóból összetevődő kanizsai kamarát négyfős elnökség irányítja. Rajtam kívül még három alelnök - Szili Győző vendéglős, Németh Lajos zöldségboltos és díszfakereskedő, valamint Káló vics Ferenc divatáru-kereskedő - tagja az elnökségnek. Üléseinket általában negyedévenként tartjuk, de szükség szerint máskor is tanácskozunk. Az évi beszámoló közgyűlést általában januárban hívjuk össze. Tagjaink egyedi-
„KERESKEDELEMBEN ÉS A VENDÉGLÁTÁSBAN FARKASTÖRVÉNYEK URALKODNAK!"...
1994. augusztus V KANIZSA - GAZDASÁG >- ............. - 7
leg háromszáz, a foglalkoztatott alkalmazottak számától függően pedig négy-ötszáz forint havi tagdíjat fizetnek -folytatta egy telefonbeszélgetés, majd az alkalmazottak eligazítása után.
A kanizsai kamarának egy főállású alkalmazottja van Keller Sándorné személyében, aki a Király u. 3 l/G. sz. irodában hétfőn, szerdán és pénteken tart napközbeni fogadóórákat. A főleg tagdíjakból összetevődő költségvetésük 1993-ban megközelítette a 800 ezer forintot. Egyelőre telefon nélküli, új irodájuk tágas tanácskozótermét esetenként bérbe adják tanfolyamok, értekezletek rendezésére.
- Tartalmi munkánk fő akadályozója az új kereskedelmi törvény hiánya. Tarthatatlan, hogy a feljogosított polgármesteri hivatalok - mint hatóságok - gyakran minden megalapozottság - például szakképzettség, meghatározott gyakorlati idő, anyagi háttér igazolása, felkészültség, megjelenés - nélkül korlátlanul, szinte dömpingszerűen adják ki a magánvállalkozói működési engedélyeket. Erről az állami adóbevételeket erőltető helyzetről valójában ők sem tehetnek, mert a ''80-as években hozott jogszabályok minimális előírásokat - például nyolc általános, vagy bármilyen érettségi iskolai végzettség - szabnak meg. így a kereskedelemben és a vendéglátásban „farkastörvények" uralkodnak! így fordulhat elő az például, hogy a vállalkozó néhány hónapos működés után csődbe jut; a
családi házakat és a lakótelepeket ellepik a hozzáértés nélküli lakatosok, kőművesek, háziasszonyok boltjai; egyes külvárosi cukrászdákban utcai juhában vagy mini farmernadrágban mérik a fagylaltot és szolgálják ki az italokat. Mindezek a kereskedői és vendéglátó szakma lealacsonyítását és a vevő, a vendég semmibevevését jelentik! Ezekkel a balkáni és kaukázusi állapotokkal soha nem érjük el a szükséges és óhajtott nyugat-európai színvonalat - szögezte le.
Az elmondottakkal összefüggésben van az, hogy a végzett ifjú kereskedelmi és vendéglátó szakmunkásoknak csupán tíz-tizenöt százaléka tud szakmájában elhelyezkedni, s - mint pályakezdő - zömében rögtön munkanélkülivé válik, vagy pedig alkalmi munkát vállal, sok esetben „feketén" is. így bizony nincs értelme a tanintézetek drága fenntartásának!
- „Házunk táján" javulás csak az új kereskedelmi és érdekvédelmi törvények parlamenti elfogadása és az ezzel összefüggő miniszteri végrehajtási rendeletek hatályba lépése után - várhatóan 1995. január 1-től - remélhető. Mivel az érdekképviseleti szerepkört is betöltő kamaránk nemcsak a kereskedőket és egyes kisiparos vállalkozókat tömöríti, lépéseket teszünk, hogy elnevezésünk jövőre a Nagykanizsai Kereskedők és Vendéglátók Kamarája címre változzon - mondta befejezésül Rákhely Árpád.
Tihanyi István
megadott minden segítséget, hiszen az Alföldi Bútorgyár márkaboltjaként működünk. Az árut a gyár szállítja ide, ők határozzák meg a fogyasztói árat, a bété ebből bizonyos százalékot kap. De a vásárlók sem jártak, járnak rosszul! Áremelés egész évben nem volt, sőt, egész évben húsz százalékkal olcsóbban lehetett a bútorokat vásárolni. Ez érvényes volt a modern, elemes szekrénysorra ugyanúgy, mint a kényelmes kárpitos-garnitúrákra vagy a kisbútorokra.
- Nagyon szép kerti bútorokat is látni itt. Ezek is onnan származnak?
- Nem. A műanyag kerti bútorok a FLAIR termékei. A miskolci cég a háztartási műanyagárukkal együtt - melyekből szintén széles választékkal rendelkezünk - holland-magyar szabadalom alapján gyártja. A fémvázas kerti bútorok pedig budapesti cégektől származnak. Meg kell jegyeznem, hogy a FLAIR hároméves garanciát vállal a termékeire.
- Ezeket a kerti bútorokat más üzletekben is meg lehet vásárolni. Érdemes vele foglalkozni?
- Persze, erre a kereslet szezonjellegű. Ősszel, az új helyünkön már nem ez lesz a fő profil. Viszont mivel ezen a téren nagykereskedelmi tevé-
kenységet is folytatunk, a Kanizsán máshol megvásárolható ilyen termékek nagy része is tőlünk származik. Például a Nap áruház, a Dél-Zalai ÁFÉSZ vasboltja, az IMEX Kft. háztartási boltja is rendszeres vásárlónk. Mivel a nagykereskedelmi ár a szállítást is tartalmazza, a viszonteladóknak - munkaidő után -igény esetén odaszállítjuk. Már Vas megyében is van rendszeres vásárlónk, és szeretnénk Somogy felé is nyitni.
- Említette, hogy ősztől új
helyen folytatják a tevékenységüket.
- Igen, itt lejár a féléves szerződésünk. A Magyar utca 178. alatt, a DÉLVIÉP telephelyén nemcsak jobb helyen leszünk, hanem mód nyílik bemutatóterem létesítésére is. Már megkerestek a Tisza Bútorgyár keszthelyi képviselői márkabolt létesítése céljából, így Tisza-márkasarok is lesz a bemutatóteremben, ahol csongrádi konyhabútorokat kínálunk eladásra. Úgyis többen kerestek már nálunk konyhabútort is. A kínálat széles lesz: az egyszerűbb, elemes konyhabútoroktól az igényes, Siemens-gépekkel felszerelt mindentudó konyháig. Persze, az áraik is eszerint változnak. Reméljük, a konyhabútorok is sikert aratnak majd.
Gombás Imre
Ki ne szeretné olcsón, szépen berendezni lakását? Ha nem ragaszkodik az ember itt Dunántúlon a megszokott márkanevekhez, talán nem is jár rosszabbul. Sőt! Ami ismeretlen, az nem biztos, hogy nem olyan jó, mint amit mindenki ismer. Ezt vallja Szili József-né is, aki korábban a bútornagykereskedelemben dolgozott. 1993. márciusában betéti társaság formájában önálló kereskedést nyitott, amely Szili & Sz néven valójában családi vállalkozás.
- Milyen feltételekkel indulhat egy bútorkereskedelemmel foglalkozó vállalkozás itt, ahol azért konkurenciában nincs hiány?
- Mielőtt az Ady utcai boltot megnyitottuk, felmértem a helyzetet. Azért döntöttem a szegedi Alföldi Bútorgyár termékei mellett, mert ezek a bútorok hiányoznak az itteni üzletek választékából. A gyár is
AZ ALFÖLD BÚTORAI
A
SZILI & SZ-NÉL
KANIZSA - HIRDETES
1994. augusztus 12.
TÜTTI
ÜZLETHÁZ
GYERMEKCENTRUM
Nagykanizsa Terv. u. 6.
Tel: 93/314-669
A megnyitás óta eltelt három és fél év alatt megkedvelték a kanizsai és környéki kismamák a Tutti üzletházat. Itt egy helyen megvásárolhattak mindent a cu-misüvegtől a csinos lánykaruháig. Hiányolták is, amikor bezárt az átalakítás miatt. Viszont mindössze egy hétig kellett türelmesnek lenniök, augusztus 1-jén már újra fogadta vásárlóit az üzlet vezetője, Kovácsné Födő Erika.
- Miért volt szükség az átalakításra? - kérdeztük a vezetőt, aki a nyitás napján alig tud időt szakítani a válaszadásra.
- Időszerű volt már. Főképp azért, mert lehetőségeinket kihasználva bővíteni akartuk az üzletet, hogy minél több árut tudjunk a vásárlók számára bemutatni. Ehhez pedig hely kell, akár az iroda terhére is. így
Újra nyitva a TUTTI üzletház
most ezen a helyen tizenhatféle babakocsit tudunk kitenni. Ez nem is olyan sok, ha azt vesz-szük, hogy katalógus alapján akár százfélét is tudunk kínálni, így mindenki találhat kedvére valót. De nemcsak ebben tudtuk bővíteni a választékot. Felsorolni is nehéz lenne, hányféle gyerekcipő, gyerekruha kapható az üzletben a kisingtől a 12-13 éves gyerekeknek való farmer szerelésig. A bababútorok: kiságyak, pólyázószekrények is helyet igényelnek. Külön szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Nagykanizsán a miénk az egyedüli szakbolt, ahol CHICCO-ter-
Mi otthon vagyunk Kanizsán! 93/310-540 93/312-305
ÖNNÉL IS?
Nz
- Rendőrségi referenciák
- Szállodák, iskolák, raktárak, irodaházak, műhelyek, áruházak, számítógépes termek stb.
- PIRANHA autóriasztók
- Lakástól a bankszintű védelemig
- Szabadalommal védett TRANSLINER technika
TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSAINK:
- ELEKTA termékek garanciális javítása
- Videó- és tv-javítás
- Műholdasantenna-telepítés, -forgalmazás
- Elektromos tervezés - kivitelezés
- Villanyszerelés - motortekercselés
- Harangvillamosítás
- Elektronikus programozható kapcsolóórák harangok vezérléséhez, iskolákba csengetőórák
- Elektronikus toronyórák
Cím: 8800 Nagykanizsa, Kinizsi u. 17. Nyitva tartás: hétfő-péntek 8-14 óráig. Tel./fax: 93/312-338


mékeket lehet vásárolni, mégpedig teljes áruválasztékban, a cu-mitól a gáztűzhelyvédőn át a biztonsági gyermekülésig mintegy százféle márkás árut.
- Milyen újdonsággal várják a vásárlókat?
- Bár az év folyamán mindig van valamilyen áruból akció, most a nyári kollekcióból tartunk kiárusítást, amíg a készlet tart. Az árengedmény mértéke az áruféleségtől függően húsz-harminc százalék.
- Akkor örülhetnek a gyerekek. De úgy emlékszünk, gyermeknapkor is örülhettek!
- Igen. Még minden évben
részt vettünk a programokban. Ezen a téren a HORUS BT.-vei működünk együtt. Ennek kapcsán a mi általunk kinevelt kis manökenek divatbemutatókon vesznek részt. Van, amikor még a nagyok bemutatóira is eljutnak. Nagyon ügyes, jó mozgású kislányaink vannak, Anett, Zsuzsi, Niki... Lehet, hogy felnőtt korukban is ezzel foglalkoznak majd, most viszont jó játék! Szeretnek szerepelni.
- S mi a kívánsága az üzletvezetőnek?
- Egészség legyen! Itt minden családtagra szükség van. Sokszor zárás után, vagy éjszaka is, vagy éppen az ünnepek előtt... Egy alkalmazottól nem várhatom el, hogy a szabad idejét is ennek a munkának szentelje. Pedig az átalakítás is csak így sikerülhetett ilyen rövid idő alatt.
Gombás Imre

CLARISSA BÚTOR GALÉRIA
Nagykanizsa, Király u. 29.
KONYHABÚTOROK - 20-féle típushói A Clarissa Bútorházban továbbra is
- szekrénysorok
- kárpitos garnitúrák
- tanulóasztalok
- étkezők
nagy választékban, szolid árakkal!
Tel.: 93/314-647
1994. augusztus 12.
KANIZSA - HIRDETES
1-24 TONNÁIG BELFÖLDI ÉS NEMZETKÖZI FUVAROK LEBONYOLÍTÁSÁT VÁLLALJUK!
GYORSAN ES PONTOSAN!
LAKATOS ES VARGA
TRANSPORT KFT.
NAGYKANIZSA, PF.: 244 TELEFON: 93/310-518 f
TELEFAX: 93/313-378
93/314-480 f
Í
telefonszámon lehet j
■_I
Névkártyakészítés színes technikával!
- Többszáz színárnyalat 200 db-os megrendelés s • átfutásos színkitöltés esetén emblémáiét í
- szuper minőség Ingyen számítógépre vlsszökl 2
KANIZSAI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET
Nagykanizsa, Űrhajós út 1.
Tartós bérletre kiadó
117 nm-es, ipari árammal ellátott helyiség.
Érdeklődni:
KANIZSA
Egy hetilap, amit szem előtt kell tartani!
GYORSAN AKAR CSOMAGOLNI?
Sérülésmentesen akar szállítani?
KERESSEN BENNÜNKET!
Hullámkartonból készült csomagolóanyagot, gyűjtődobozokat, betéteket, igény szerinti
papírminőségből és méretben rövid határidővel gyártunk.
Nagykanizsa-
Bagola Dobozüzem Telefon/fax: 93/311-941
10 KANIZSA - GAZDASÁG >• 1994, augusztus 12.
Eladás vagy kiárusítás?
Lapáton a dolgozók és az érdekvédelem
Augusztus 2-án tíz órai kezdettel került sor arra a munkásgyűlésre, amelyen a dolgozóknak bejelentették, hogy a Hid-roplasztik Kft.-t megvásárolta a részben svájci érdekeltségű Kontakt Kft. A felszámolással meg-> bízott 1. számú Ügyvédi Iroda képviseletében Horváth Tamás jelent meg és adott tájékoztatót a tulajdonosváltással kapcsolatban. A Hidroplasztik még munkaviszonyban lévő 77 dolgozója közül jelen volt mintegy hetven, akik az érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezeteken keresztül és személyesen is nemtetszésüket fejezték ki az értékesítés lebonyolításával kapcsolatban. Mint a felszámoló képviselőjétől megtudták, az új tulajdonos egymilliárd forintos beruházással mikroelektronikai vállalkozást fog beindítani, amelyhez 3-400 betanított munkásra van szüksége, ám a jelenleg a Hidroplasztik alkalmazásában állókra illetve az elmúlt két évben elbocsátottakra nem tart igényt, előnyben nem részesíti azokat. A fentiek értelmében szeptember 30-ig mindenkinek fel kell mondani, és minden tevékenységet be kell szüntetni. Mint Horváth Tamás elmondta, a pályázati kiírás teljes körű volt, nem volt értelme részletekben meghirdetni a tulajdoni részeket, és mindössze egy pályázatot nyújtottak be, ez pedig a Kontakt Kft.-é volt. Leállítják a termelést, és megkezdődik a vagyon értékesítése, amelyet folyamatosan végeznek, egyúttal a környezetvédelmi szennyezés megszüntetéséről is gondoskodnak. A Vasas Szakszervezet részéről Hafner János foglalta össze a dolgozók kifogásait. Elsőként mindjárt a fel-
A cipész és a bőrdíszműves ;!; szakma alapjait Cegléden sajá-i títottam el harminchét éve. Mi-| vei mindig törekedtem a széles körű ismeretszerzésre, fontos-;;; nak tartottam a középfokú vég-% zettség megszerzését. A tervei-!|; met siker koronázta, amikor a !;! Budapesti Cipőipari Technikum í levelező tagozatán érettségit íj: tettem. Ezután a szakmai rang-| létrán megindultam felfelé. A | ktsz-beli munkaterületet a ceg-ij: lédi cipőgyári váltotta fel, ahol | 1967-ig dolgoztam, - mondta s interjúalanyunk, Lugosi László | kisiparos, majd így folytatta: -A Pécsi Cipőipari Ktsz pályá-
számolót, dr. Noll Lászlót hiányolta. aki tudomásuk szerint még nem jelent meg egyszer sem a felszámolandó kft.-nél, sőt, állítása szerint a hozzá írt levelekre, hivatalos megkeresésre sem válaszolt. Felrótta még azt is, hogy a tulajdon egy részének értékesítésével, az ár leverésével megkezdődött már a cég kiárusítása, a pályázat kiírása pedig személyre szabott volt. A szűk körben megjelentetett felszámolási hirdetmény (megjelent a Magyar Hírlap július 7-i számában és a Magyar Nemzetben) 10 napos határideje és a kért 20%-os bánatpénz a versenyfeltételek korlátozását jelentette a dolgozók szerint. Kétségeit fejezte, ki az érdekvédelmi vezető az új tulajdonost illetően is, kétségbevonva, hogy a kft. egyes tagjai megfelelő fedezettel rendelkeznek-e. A felszámoló képviselője is gyanúba keveredett, mert tudomásuk szerint Horváth Tamás az egyik konkurens cég alkalmazásában áll. A kifogások sorát bővítette még, hogy a jogszabályok értelmében a munkaügyi központ felé 90 nappal előbb jelezni kell. ha elbocsátásokra kerül sor, erről viszont a dolgozók nem tudnak, hogy megtörtént-e. A felmondások, a felmondás alóli felmentések és a végkielégítések kifizetése is szóba került a munkásgyűlésen, de erről még nem született döntés, a programegyezte-
zatot írt ki műszaki vezetői állás betöltésére. Nyertein. A cég három telephelyének, a pécsinek, a siklósinak és a mohácsinak, valamint a megye 67 cipőjavító részlegének a műszaki irányítása lett a feladatom. Ezekben az években érlelődött meg bennem a nyitás a maszek életre. A sok felhalmozott ismeretet úgy éreztem, hogy jó szervezéssel jobban is tudom hasznosítani. A bőrös szakma maszek lépéseit Nagykőrösön tettem meg, közel szüleimhez és a rokonaimhoz. Akkor a termékeim nyolcvan százalékát a Balaton környékén adtam el di-vatáru- és cipőkereskedőknek.
tésre később kerül sor. A Liga képviseletében Patyi Zoltán foglalta össze a részükről összegyűjtött sérelmeket. Hiányolta, hogy előzetesen nem tájékoztatták sem az érdekvédelmi szervezeteket, sem közvetlenül a dolgozókat.
- Ez a vállalat átalakított formában tovább is működhetett volna - kezdte Patyi Zoltán. -A termelésünk most már, a felszámolási eljárás megkezdése óta nem veszteséges, a korábbi tartozásaink és egyéb költségek miatt veszteséges a Hidroplasztik. Erről persze senki nem beszél, és arról sem, hogy a dolgozók hitelezői a vállalatnak. A felszámoló még a kollektív szerződésünket sem ismeri, így történhetett meg az a dolgozókkal, az érdekvédelem teljes kirekesztésével, ami megtörtént. Ez a teli dosszié tartalmazza a felszámolással kapcsolatos levelezést, hivatalos bejelentéseket, a szakszervezetek jogairól szóló feljegyzéseinket - de ezek úgy látszik, fölöslegesen születtek meg. Válasz egyre sem érkezett a felszámolóktól. Ha kell, elmegyünk még a cégbíróságig is, nekik joguk van, hogy új értékfelmérést készíttessenek. Hogy lehet az, hogy azt a munkacsarnokot, amit mi, dolgozók meg akartunk vásárolni, negyvenmillióért adták volna, most meg az egész vagyont értékelték fel nyolcvan
1980-ban Gyenesdiásra költöztünk, majd új házasságom révén 1984-ben Nagykanizsa jelentette az új szakmai állomást.
- Mi a szép ebben a szakmában?
- Minden szakmának megvan a maga szépsége. Az új cipőt, a női csizmát, a divatlapból választja ki a megrendelő, amelyet az esetek többségében még az egyén kívánságaival is kombinál. Évente közel száz pár női csizmát készítek, női cipőt egyre ritkábban, az olasz áruk beáramlása miatt. A bőrdíszműipari termékek gyártása három éve került előtérbe, örömömre. A férfi övek, a női divattáskák, a férfi-női pénztárcák, levéltartók készítése csak természetes anyagokból, bőrből történik. Jó lépésnek bizonyult az apróbb termékek: a szemüvegtartók, a kulcstartók, a cigarettatartók, a kutyapórázok készítése. Műhelyem a Kazinczy utca 2. alatt
millióra? Most a hazai mellett ukrán és nyugati piacra is termelünk, ha abba kell hagynunk a munkát, ki fejezi be ezeket, vagy ki fizeti ki az esetleges követeléseket. Véleményünk szerint a konkurenciának az egyik gépünkre fáj a foga, ezzel szinte egyeduralkodók lehelnének a magyar piacon. Igaz, hogy előre nem tájékoztattak minket a tárgyalásokról, a pályázóról, de biztosak voltunk benne, hogy a konkurencia - akiknek nagy része innen, a Hidroplasztikból meni el valamikor - a tulajdonosok között lesz. Nem véletlenül volt jelen Tálosi úr a pályázat kihirdetésénél illetve a szerződés megkötésénél, és biztosak vagyunk benne, hogy a másik konkurens cég vezetője, Borsos úr is érdekelt az ügyben. Eddig sajnos nem volt időnk és lehetőségünk ezeknek utánanézni, hiszen hivatalosan mi is most értesültünk a tulajdonosról, de amint lehet, utána fogunk járni, kik azok, akiknek ilyen nem éppen tiszta eszközökkel a kezébe került a Hidroplasztik. Elmegyünk ameddig kell, annyi rutint szereztünk már, ez a vállalat, ezek a dolgozók annyi mindenen keresztül mentek már, hogy nincs semmi veszteni valónk. Voltunk mi már Finommechanikai Vállalat, tartoztunk az Izzóhoz, aztán Április 4. Gépgyár lettünk, majd jött a Hidroplasztik. Dobtak ide, dobtak
van, de a Csengery úti üzletben is dolgozok, a nyitva tartás hétköznap délelőtt 8-12 óra, délután 14-18 óra között, míg szombaton 9-12-ig tartok nyitva, igazodok a vevőkörhöz, rendeléseket veszek fel.
- Az árusítás milyen területekre terjed ki?
- Az említeti Csengery úti üzleten kívül árusítunk a Kanizsa Napok rendezvényein, a karácsonyi és a húsvéti vásárokon, legutóbb az Erzsébet téren volt jelenésem. Számottevő a Kanizsán kívüli mozgásterem. Zalakaroson már több éve bérelt a helyem a zöldségpiac melletti sávban, május 1-szeptember 30-a közötti időszakban. Meghívottként részt veszek a népművészeti vásárokon, például a ba-latonboglárin a Platán strandon, Badacsonyban hétvégeken, augusztus 20-án és a Badacsonyi Szüret szeptember 10-11-i rendezvényein. Jelen vagyok -
Lugosi László:
A divat diktál, a kisiparos teljesít!
1994. augusztus 12.
KANIZSA - GAZDASAG
II
A jó illatok vonzásában - MAGNETIC
oda bennünket, de nyerni még a dolgozóknak soha nem sikerült. Ez a legutóbbi, a felszámolás illetve eladás aztán tökéletesen lesöpört bennünket a palettáról.
A dolgozók kérését is elutasította az új tulajdonos legalábbis a felszámoló képviselője erről tájékoztatta a munkásgyű-lés résztvevőit így a több évtizede a gyárban dolgozó embereknek még azt az előnyt sem kívánják biztosítani, hogy az eddig használt munkaeszközökre, szerszámokra elővásárlási joguk legyen, ezeket külön fogják értékesíteni, és ha már senkinek sem kell a meghirdetett árért a bizonyos szerszám, akkor jöhet az eddigi munkáskéz, hogy a pénzéért talán újra megfoghassa azt, amit kivettek a kezéből. A dolgozóknak mintegy tizenhárom millió forint végkielégítést kell kifizetni, az ígéretek szerint erre sor is kerül, amint az elbocsátásokról, a felmondásokról írásos dokumentumok a kezükbe kerülnek. Horváth Tamás elmondta, hogy információi szerint az ügyvédi iroda vezetője személyesen tárgyalt a munkaügyi központtal, erről azonban egyelőre bővebb tájékoztatást nem tud adni, a személyét ért vádakat pedig visszautasította, igaz elismerte, hogy a konkurens cég könyvelését végzi. A dolgozók kérdésére elmondta, hogy a felértékelést két kanizsai szakember, dr. Szöllősi Edit és Kis Ervin végezte, az ár a piaci árnak megfelelő.
A tulajdonátadás és az elbocsátások pontos programját ezután dolgozzák ki, amiről az érdekvédelmi szervezetek képviselői megígérték, hogy tájékoztatják lapunkat.
L. I.
Péntek Károly műszaki főiskolai végzettséggel a katonaság után először üzemmérnökként dolgozott a MÁV-nál. Aztán a felesége ötletére, aki kozmetikus, vállalkozásba kezdtek. Ez három éve történt. Először egészen kiskereskedőként kezdték, vásározók voltak. De a piperecikkek, illatszerek, mosószerek kelendőnek bizonyultak, így a kicsiben induló családi vállalkozás a MAGNETIC néven közismertté váló kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó céggé nőtte ki magát.
- Mi a siker titka? - ez a kérdés foglalkoztatott, amikor beszélgetni kezdtünk Péntek Károllyal és a „civilben" tanár papával, Péntek Aladárral.
- Iskolának nagyon jó volt a kiskereskedelem. Nem is ajánlanám senkinek, hogy gyakorlat nélkül, rögtön nagykereskedelemmel kezdjen. Akkor ugyanis nem apránként fizeti meg a tanulópénzt, hanem rögtön nagyban. Az pedig könnyen a véget jelentheti.
- S miben tud segíteni a család? - fordultam a papához.
- Jóformán az egész család ezért a vállalkozásért dolgozik. A fiam felesége, sógora, anyósa... Csak a nagykanizsai üzletet vezeti egy alkalmazott. Magam is besegítek. Gyakran én vezetem a kocsit, mert olyan utánfutónk is van, amelyhez csak én rendelkezem megfelelő jogosítvánnyal. De egyébként is kiveszem a részem a munkából a szervezésben, az emberekkel va-
ló foglalkozásban ugyanúgy, mint az anyag-, pontosabban az árubeszerzésben.
- Sokat autóznak?
- Ezt nehéz autózásnak nevezni ebben a nagy melegben! De persze télen sem könnyebb - veszi át a szót ismét Károly. - Hetente négyszer-ötször tesszük meg az utat Dudapestre és vissza. S akkor még ezzel nincs vége, még ki is kell rakodni. Az áru egy részével pedig irány Nagykanizsa. S bizony a tulaj is kell, hogy vezessen, ha félti a kocsiját.
-'' Annyiszor elhangzott má\ Nagykanizsa neve, mi viszont Zalaegerszegen beszélgetünk. Hogy is van ez? Mióta vannak Kanizsán is?
- Itt Zalaegerszegen a ZÁÉV-től béreljük a telephelyünket, viszont ez mindössze 230 négyzetméter. Kinőttük! Ezt a helyet
Jogsegélyszolgálat és üdülési iroda
Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a nyári szabadságolások miatt június 28-tól augusztus 25-ig díjtalan jogsegélyszolgálatunk heti egy alkalommal, keddenként 16-17 óra között a Zrínyi út 42. sz. alatti ügyvédi irodában működik. Jogász: dr. Szűcs Mariann. Üdülési irodánk ezen időtartamon belül szerdai napokon 13.30 és 16 óra között tart ügyfélszolgálatot az Erkel Művelődési Házban. Szíves megértésüket köszönjük.
LIGA
Dél-Zalai Szövetsége - Nagykanizsa
megszüntetni, átköltözni valahová, ahol nagyobb tér áll rendelkezésünkre, nem akartunk. Egyrészt a költségek is nagyok lettek volna, másrészt ügyfeleink, vásárlóink ideszoktak, s ezen sem szerettünk volna változtatni. És a ZÁÉV is igen korrekt bérbeadónak bizonyult, s ez is fontos szempont. Tehát lépni kellett; léptünk ezért egy kicsit nagyobbat. Nagykanizsán az Űrhajós u. 1. sz. alatt az Építőipari Szövetkezettől vettünk bérbe egy helyiséget. Itt a 460 négyzetméteren már jobban ki tudjuk használni a lehetőségeket. Egy hónapja nyitottunk itt. A két központ segítségével szeretnénk az egész megyét ellátni.
- Mindkét helyen ugyanolyan árukészlettel rendelkeznek?
- Mintegy kélezer féle termék kapható nálunk mindkét helyen. A MAGNETIC bár egyféle árucikkel foglalkozik, nagyon széles az áruskála. Piperecikkek, kozmetikumok, illatszerek, tisztítószerek... Magyar gyártmányú és importból származó áru egyaránt megtalálható. Az áraink is ilyen széles skálán mozognak. Van kínálatunk olcsóbb árukból is és exkluzív, divatos, tehát drágább termékekből is. Mindenki megtalálhatja a kedvére valót viszonteladóként is, magánemberként is.
- És mit terveznek még? Mi lesz a következő lépés?
- Sürgető a technikai fejlesztés. A meglévő számítógép hiába a legkorszerűbb, a vonalkóddal dolgozó rendszert is tudja, már kapacitása csúcsán van. Mindenképpen ezen a téren kell lépnünk. Csák újabb számítógépek beállításával tudjuk egyszerű, könnyen kezelhető módon megoldani a raktárkészlet nyilvántartását, ellenőrzését. Valószínűleg létszámbővítésre is szükség lesz.
Gombás Imre
már több éve - a zalaegerszegi és a szombathelyi nemzetközi vásárokon is termékeimmel, melyek árusítása jó pontot jelent a kézműves szakmának. Kereskedőknek nem szállítok, termékeimet magam értékesítem.
- Milyen a vevőköre, milyen a kereslet és milyenek az árai?
- A bőrdíszmű termékek hetven százalékát külföldiek -osztrákok, németek és hollandok veszik, a hazaiak a női csizmák, táskák vásárlói mintegy harminc százalékban. Gyakori a csizmamegrendelés méretvétellel kombinálva akkor, ha a lábfej erős, a lábfelsőszár bő, vagy újabb modellt akar a viselője, vagy melegebb bélésűt, szürke, esetleg drapp színűre van szüksége, mert az üzletben nem kapható a szükséges változat. Nálam a vevők olcsóbban tudnak az igényelt termékhez hozzájutni, mivel termelő vagyok. Például nálam
egy női divattáska 800-1000 forinttal, a csizmák ára húszhuszonöt százalékkal olcsóbb az áruházi terméknél. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vásári ária termelek, munkámat szakember segíti, így a minőség és a folyamatos termelés biztosított. Az alapanyagok és a kellékek beszerzését régi partnereimtől biztosítom, ők megbízható, pontos szállítóim.
- Ahogy a műhelyében és az árusító standon is tapasztaljuk, a termékek ízlésesek, azonos méretűek, minden igényt kielégítenek. Milyen a gyártómű-hely gépesítettsége?
- A gépesítettségre nem panaszkodhatok. A szabászgép, a szélezőgép, a különböző típusú varrógépek, a pneumatikus talpfelnyomó, a sarkazógép, a kombinált csiszológép sok-sok kézi művelet kiiktatását teszi lehetővé.
Bödör Béla
12 KANIZSA - Ember és környezete] 1994, augusztus 12.
Nyolcvannégyezer liter víz naponta
Estéről estére locsolóautók járják a város utcáit, s mintegy hatvan köbméternyi vízzel próbálják eltüntetni az utak porát, egyéb szennyeződéseit. Amióta tart ez a szokatlan hőség, naponta kétszer öntözik a virágládákba kihelyezett virágokat is. E művelethez naponta az eddigi vízmennyiség kétszeresét, mintegy huszonnégyezer liter vizet használ fel a Park Kft. - tudtuk meg Makrai Mártonnétől.
-d.é.-
Kanizsa-Saga
Bűz folytatásokban
Korábban a város keleti része - rosszabb esetben a város fele - szenvedett a bűztől, amit a bagolai szeméttelep égése okozott. Hosszú évek kényszerű tartósítása után - megszabadultunk a füsttől, dc most újabb terjengő illatok facsarják az orrunkat. A probléma elsősorban a dél-nyugati városrészben csúcsosodik ki: hetek óta hatalmas bűzben él az a sokszáz ember, aki a kanizsai szennyvíztelep hatósugarában lakik és dolgozik. A Csengery utca végének lakói és a ligetvárosi telepen élők után immár a Vasút dolgozóitól is kaptunk jelzéseket a terjengő és egyre elviselhetetlenebb szagról. A korábban szinte észrevehetetlen telepen valami történt. Vajon műszaki hiba okozza a gondokat? A telep vezetője, Kiss István elmondta, hogy senuni különös esemény vagy hiba nem fordult elő, csupán ennek is a nagy meleg az oka elsősorban. A nagy szárazságban jobban párolog a szennyvíz is, az alkalmazott technológia nem tud eleget tenni a problémák kiküszöbölésének. A" szennyvíz olyan töménnyé vált, hogy a technikai kapacitás az ilyen rendkívüli esetekben nem elég a probléma megoldásához, a szag ellen nem tudnak tenni semmit.
-l.i.
Nehéz eldönteni valamely újdonságról, hogy az mi. Korunk réme, vagy esetleg új jótéteménye? A hozzánk is beszivárgó nyugati üdítőitalokról is mindössze annyit állapíthatunk meg vizsgálódásunk legelső körében, hogy igen kelendőek.
Mégis, ha szeretnénk megtudni valamit róla, fel kell, hogy idézzük magunk előtt legalább a tv-reklámok pergő képeit. Megtervezett ráncú fitt aggastyánok és játékbaba külsejű kisfiúk bizonygatják, hogy az eredeti gyümölcslénél (és jeges teánál) nincsep jobb üdítő. De nézhetjük a tengerpartok bombanőit vagy a tőzsdecápák fiatal generációját, akiknek - persze - elmaradhatatlan kísérői a dobozos üdítőitalok.
A képek gyönyörűek. A jégdarabok a mesebeli üveghegyre, míg a játékosan ömlő tea az élet óceánjára emlékeztet. Váltsanak ki a képsorok bármilyen asszociációt is, jókorát húznánk a konzervált formában piacra dobott jeges csodából.
Csak meg ne próbáljuk! Hiszen, akkor a szánkban foszlik szerteszét az álom. Vagy mégsem? Talán már annyira átalakultak a mi ízlelőbimbóink is, hogy észre sem vesszük, amikor nem az a frissesség található a dobozokban, mint amit a reklámok alapján joggal várhatnánk.
Hogy ez így van, egy cseppet sem csodálkozhatunk, hiszen nap nap után találkozunk a so-(katmondó csábítás csapdáival. A gyönyörűen csomagolt portékák segítségével legfeljebb időt spórolhatunk meg, hiszen a legtöbb esetben túlzónak bizonyul a szlogen, ami a házi és a konzerv ételeket összetéveszthetet-lennek (vagy inkább a tasakost jobbnak) hirdeti. Az elkészítés
ÁJSZ TŰ
gyorsasága mellől eltűnő ételélvezet az élet-értelem egy újabb szeletétől fosztja meg fogyasztóját.
A fogyasztás csapdáit jól reprezentálja az egyre terebélyesedő üdítőital-piac, amelyen évente tűnnek fel az új termékek. A nem is olyan régen megjelent jeges tea nálunk is mind nagyobb népszerűségnek örvend, meghódítva, megdolgozva a még kialakulatlan, a kívülről jött ingerek iránt fogékonyabb fiatalokat.
De milyen is valójában ez az új csodaszer? Megkérdőjelezhetetlen előnye, hogy alkohol- és szénsavmentes (de megjegyezném: a hagyományos, régóta kedvelt „házi" főzésű teák is ilyenek). A dobozokra ragasztott címkék szerint ezek az extra ivólevek nem tartalmaznak -a citromlén, vízen, teán, cukron kívül - semmilyen különlegességet (hacsak az aromát nem számítjuk annak). Mindezt megkapjuk literenként úgy nyolcvan-kilencven, kétdecin-ként pedig harmincöt-negyven forintért. Egy kis fejszámolás után biztosan mindenki rájön arra, hogy ennyi pénzért mennyire megéri venni és inni azokat. Sokkal egyszerűbb, ha főzünk egy teát, ízesítjük, majd lehűtjük. Egyszerű receptünk megvalósítása még akkor is csak nyolc-tíz forintba kerül, ha hozzá márkásabb filteres teát használunk. S még akkor nem is beszéltünk a saját és az iparilag előállított tea íze közti különbségekről. (Szubjektív vé-
leményünk szerint a házi előállítású üdítő aromája mindenképpen kellemesebb.
Közismert, hogy a cukortartalmú üdítők nem oltják a szomjúságot. A házi készítményekből kispórolhatjuk az édesítőszereket, míg ha konzervitalokat fogyasztunk, ugyanezt nem tehetjük meg.
Persze beszélhetünk a szemétrevaló dobozokról is, amelyben egybe van dolgozva a karton, a polietilén és az alumíniumfólia. A rossz nyelvek vagy a kissé ökologikusabban gondolkodók szerint azért, hogy véletlenül se lehessen egyszerűen újrahasznosítani a szemétre kerülő dobozokat. Mégis, némelyik színes kartoncsodán ott díszlik a zöld termék embléma, amelyet vélhetőleg azért érdemeltek ki, mert a csomagolás egy része újrahasznosított papírból készült. De azért álljunk meg egy szóra! Kissé ,fonák dolog egy olyan terméket zöldnek vagy éppen ökologikusnak nevezni, amellyel megalkotójának csupán az a célja, hogy minél többet adjanak el belőle a világpiacon. Mesterségesen gerjesztve új, többletfogyasztásra sarkalló indulatokat, szükségleteket.
A nem fennntartható fejlődést megcélzó ipari társadalmak furfangos „vívmányait" csak a tudatos, az összefüggéseiket ismerő fogyasztó utasíthatja el. Akik bizonyára, ha megkívánják a jeges teát, maguk készítik el.
Lencsés Gábor
CSÚCSTECHNOLÓGIA HULLADÉKKEZELÉSBEN
A múlt hét elején érkezett, és egy hónapig marad nálunk az az öntömörítős hulladékkonténer.
amely jelenleg a piac sarkán látható. Az Unifer által gyártott korszerű szerkezet a laza, kis
fajsúlyú kommunális és ipari hulladék eredeti térfogatát ötöd, hatod részére képes lecsökkenteni, és ezzel gazdaságos elhelyezési és szállítási lehetőségeket biztosít. A tömörítő egység befogadó garattal biztosítja a hulladék gépi vagy kézi adagolását, a hulladék biztonságos tömörítését és egy leválasztható szállítótartályba juttatását. A hulladéktömörítő egyelőre csak bemutatkozik nálunk, jóllehet már több helyi cég érdeklődik iránta, tudtuk meg Makrai Mártontól. Kérdés persze az, hogy vásárlók lesznek-e vagy bérlői a szerkezetnek, amelynek ára meghaladja az egymillió forintot. A szakember szerint e szerkezetet akár lakóközösségek is használhatnák. Annál is inkább, hiszen a jövőben nem a helyiségek számától, hanem az elszállításra kerülő hulladék mennyiségétől függ majd a szemétdíj.
-d.é.-
1994. augusztus 12, — . , KANIZSA - Ember és környezete 13
Illegálisok TOP listája
Hossza mintegy ötszáz méter, szélessége száz méter, és a Tejüzemtói nem messze található a képen látható illegális szemétlerakó. Elsősorban építési törmelék található itt, de mostanra már van kommunális hulladék is. A felszámolásról annyit tudtunk meg a Környezetvédelmi Felügyelettől, hogy ha sikerül elkövetó''t fogni, akkor őt kötelezik egy nagyobb rész helyrehozatalára, mint ahogy ez történt nemrégiben a Vízmű esetében is,
-d.é.-
Különös esemény szemtanúi lehettek az arrajárók, a meghívottak, a szakemberek, a RO-TARY Fúrási Kft. Csónakázó-tó-nál rendezett gyakorlatán. Alig hogy felbőgött a szigethez közeli partszakaszra telepített nagyteljesítményű vízszivattyú motorja, a hozzá kapcsolt hármas vízágyú óriási vízfüggönyt alkotva 30-40 méter távolságra lövellte magából a tó vizét, a kezelőtől függő tetszőleges irányba. Meghívónk, Magyar József műszaki igazgatóhelyettes adott tájékoztatót a látottakról.
- Korábban a Magyarországon előforduló olaj- vagy gázkitörések tűzeseteinél általában a tűzoltók voltak felelősek azért, hogy megfelelő vízellátást biztosítsanak a mentőcsapatoknak. Az emlékezetes zsanai tűzeset méreteit idézve ez mintegy 100-120 tűzoltó gépjárművet, 200-250 tűzoltót, óriási vezetékrendszert jelenthet, de vízből így sem lenne elegendő. Mi, a kuvaiti olaj-tűz eseteknél láttuk először, hogy a kitörésvédelmi csapatok nagyteljesítményű szivattyúkkal, vízágyúkkal vannak felszerelve. A következmény, a kitörésvédelmi fejlesztéseket biztosító szerződések értelmében az volt, hogy új eszközöket vásároltunk. Magyar gyártmányú DBK 300/400 típusú centrifugáiszivattyúnk a 15 bar nyomással 18-19 köbméter mennyiségű vizet szállít percenként. A vízágyúink egyenként 2400 liter/perc teljesítményűek, a korábbi 1000-1200-asokkal szemben. Ahogy a kísérlet most is mutatta, ez az egység a meghajtó motorral csodálatos teljesítményre képes.
- Lesz-e folytatása a kanizsai gyakorlatnak?
- Októberben nemzetközi jellegű kitörésvédelmi gyakorlat lesz Magyarországon. Nemcsak olajipari mentőcsapatok, hanem bányamentők, és úgynevezett ha-varia elhárító csapatok is meg-
Több mint önvédelem
ROTARY az elemek ellen
jelennek előadókkal, kiállítással, szakemberekkel. A ROTARY Fúrási Kft.-nek jutott az a megtisztelő feladat, hogy megszervezze a Kuvaitban járt magyar kitörésvédelmi csapat bemutatóját Gel-lénházán, az akkor alkalmazott és azóta kifejlesztett új műszaki megoldásokkal. Kollégáimmal örömmel nyugtáztuk, hogy itt a kanizsai erőpróbán a motor, a szivattyú, a vízágyúk tökéletesen működtek, tehát fel vagyunk készülve.
- A nem olajipari szakemberek jelenléte feltételez más lehetőségeket is e technika bevetésére.
- Örülünk a lehetőségnek, hogy éppen itt tudtuk a gyakorlatot végrehajtani. Továbbá úgy
gondoltuk, hogy egy ilyen próba a tónak is jót tesz, hiszen az az óriási vízmennyiség, amit a szivattyú átforgat, rengeteg oxigént juttatva használ a víz minőségének. Egyébként ez is benne volt abban a javaslatban, amit annak idején az önkormányzatnak megtettem. A városban ugyanis rajtunk kívül vannak még veszélyt elhárító szervezetek, akik alkalomadtán közös csapatmunkával segíthetnének a város gondjain, de sajnos erre a polgármester úr nem volt „vevő". A mostani gyakorlat is bizonyította a megvalósítás szükségességét. A helyszínen lévő dr. Tolnai Sándor városi tűzoltóparancsnok véleménye is az volt, berendezéseinket kompatíbilissá
kell tennünk. Egy olyan árvíznél, mint legutóbb a kiskanizsai volt, egy ilyen szivattyú „nevetve" tudott volna akár egy nap alatt is rendet csinálni. Az októberi bemutatóra éppen tőlük kaptunk kölcsön egy másik vízágyút, amit már megfelelő átmenetekkel csatlakoztathatunk a mi rendszerünkre. Arról is szó esett, amennyiben lehetne a város 300 mm-es vízvezeték-rendszerére olyan csatlakozásokat kiépíteni, amelyekhez telepíthetők lennének e nagyteljesítményű vízágyúk, nagyobb tűz esetén óriási segítséget jelentenének. Visszatérve a Csónakázó-tóra, e kipróbált rendszerrel lehetne javítani a vízminőséget úgy, hogy több helyre telepítve a berendezést, rendszeres időközönként megdolgozná a tavat, felfrissítené a vizét. Továbbra sem mondtam le elveszett ötleteimről, a közös védelmi csapatmunka szükségességéről - ha másként nem megy, a Polgármesteri Hivatalt megkerülve - de ez pénz nélkül sajnos nem megy. így a jelenlegi rendszer továbbra is csak szívességből, köszönömszépenre működik.
A tájékoztatóból még megtudtuk, hogy Magyarországon mindössze két olyan telephely van, ahol ilyen teljesítményű berendezés rendelkezésre áll: egyik Szolnokon, a másik éppen itt Nagykanizsán. Egy újabb lehetőség kapcsán pedig nem ártana átértékelni a sokszor felajánlott közös együttműködési javaslatot a tűz, víz, rendkívüli esetek elhárítására - amíg nincs nagyobb baj.
Tóth Ferenc
14 KANIZSA - HÍREK V-- 1994. augusztus 12.
Vásott kölyök csínytevése
Szomorú hétvégéje volt a muraszemenyei Tamás-családnak. Ugyanis Ferenc belefulladt a közeli kavicsbánya tavába. Alig ugrott be a vízbe, rosszul lett. A segítségére sie-tők már csak a halott Tamás Ferencet tudták a partra vinni.
A nagykanizsai Bele-ki Kornélia Gelsén úgy akart elindulni a ház elől a kocsijával, hogy nem adott elsőbbséget egy épp arra haladó járműnek. A vétlen kocsi vezetője az összeütközés következtében súlyosan megsérült.
Egy unatkozó zalako-mári kölyök majdnem súlyos vasúti balesetet okozott. Öt méteres szakaszon 56 öklömnyi követ rakott a vasúti sínre, de valaki éber volt. Még a vonat előtt leszedte a köveket.
Arany karikagyűrűt, 250 német márkát és 20 ezer forint készpénzt lopott el valaki egy nagykanizsai lakásból a szúnyogháló leszedése után cs az éjszaka sötétjében.
-f.-
Gombaskalp és vadkender
Vádirat
az egerszegi kábszeresek ellen
Társtettesként és folytatólagosan elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette miatt készült el vádirat a Zalaegerszegi Városi Ügyészségen Szalai Miklós és társai ellen. Ugyanis évek óta tartó, jól megszervezett és mind kiterjedtebb hálózatot működtettek kábítószer elkészítésére alkalmas növény termesztésére, a kábszer előállítására, forgalomba hozatalára és élvezetére.
A dr. Pirgef Csaba városi vezetőügyész-helyettes által aláírt és a városi bíróságnak megküldött vádirat szerint az I. rendű vádlott, vagyis a 29 éves Szalai Miklós Zalaegerszeg, Szent László utcai lakos gyermekkori barát a II. rendű terhelt Magyar Gyulával. Ez utóbbi - akár a többi tizenegy zalaegerszegi honpolgár - már 1991-ben vásárolt kendermagot a XI. rendű vádlott Cziráki Gábortól. Ezt a magot a kertjükben termesztette, majd két éven át eladta a Fenyő elnevezésű kocsmában. Aztán 1993-ban is vett kendermagot és családi házuk kertjében harmincnegyven bokor kendert föl is nevelt belőlük. A magot is a Fenyőben szerezte be Balas-kó Pétertől, aki a vádiratban a VII. sorszám alatt szerepel terheltként. Szalai Miklós legalább öt-hat alkalommal vásárolt a VlII-ad rendű Faul Miklóstól marihuánás cigit 1992-ben és 93-ban mintegy
tízezer forintért. Egyébként egy cigarettás doboz megtömve kétezer forintba került Ba-laskó Péternél.
Megdöbbentő, hogy például Kovács Róbert már 13-14 éves korában szedett be először gyógyszert szesszel. Később áttért a szerves oldószerekre, majd 1989-90-ben a vadkenderre. Ezután megint a szeszes gyógyszert részesítette előnyben, de 1991-ben egy győri rock-hangver-senyen már cigit is szívott. (Vádiraton kívül merül föl az emberben: a szülők vajon most hogyan számolnak el a lelkiismeretükkel? Nem létezik, hogy soha semmit sem vettek észre csemetéjükön! - F. Gy.)
Kovács Róbert és Horváth István már odáig jutott a káb-szerezésben, hogy elment az erdőre, ott légyölő galócát szedett. Azt megskalpolta, megszárogatta és elszívta. Úgy mondják, hasonló hatású szert kaptak, mint az LSD, csak picit gyöngébbet. Horváth becsületére legyen mondva, hogy kezelésre jelentkezett a múlt nyáron, mert kényszerképzetei alakultak ki!
Ezek a fiatalemberek nemcsak a vadkenderből nyerhető marihuána kedvelői voltak. Beszereztek LSD-be áztatott bélyeget, s azt nyalogatták, de szert tettek hasisra is. sőt heroinra is a budapesti Tilos A, Reagee és a Totálkár nevű presszókban.
Elutaztak Hollandiába is, de nem Rubens művészetét élvezték. Magot, kendermagot szereztek be. A zalaegerszegi Ba-zitán, Jánka hegyen, sőt egy Hegyalja úti családi ház kertjében is termesztették. Csar-masz Róbertnek - most 21 éves! - az édesanyja fölismerte a növényt és kivágta. A fiú először katonaként kapott káb-szeres cigit, mégpedig 1992-ben. (Képzeljük el, hogy mi történik, ha véletlenül éppen bódultan ragad élesre töltött fegyvert... - F. Gy.) Egy év múlva több vádlott-társával együtt a Neptun presszóban füstölgött marihuánával.
A társaság tagjai egyébként nemcsak termesztették, hanem terjesztették is a kábszert egymás között és másoknak. Például Balaskó Péter - most 22 éves - nyolcszor tízezer forintért adott el kendertörmeléket cigarettás dobozban Szalai Miklósnak. aki Faul Attilától már kész cigarettát vásárolt. Cziráki Gábortól szálanként kétszáz forintért szerzett be szívnivalót.
Ugye, emlékszünk az első Piedone filmre, amelyben Bud Spencer, az egykor olasz úszó olimpiai bajnokból lett színész mázsás pofonokat osztogatott rendőrfelügyelőként. Kábsze-res bandákat üldözött.
A mi esetünkben pofonokról nem lesz szó, hosszú börtön-évekről annál inkább. Fiatal életek törtek derékba.
Ferencz Győző
Bizonylathiányosak a bútorok
A példatár szerint a nagykanizsai bútorkereskedő, Hohl Lászlóné minden forgalmazott szekrénysorra be tudta mutatni a Kermi szakvéleményt. Az árukat a vállalkozó félje gyártja. Ő végeztette el a szükséges vizsgálatokat. Azon kis bútoroknál, amelyek a 15/1993. (IX. 27.) IkM rendelet alapján váltak kötelezetté Kermi-vizsgálatra, igazolni tudták, hogy nem újak, hanem több éve gyártják és forgalmazzák őket.
Ilyen jó véleményt azonban csupán ebben az esetben ol-
vashattunk a fogyasztóvédők összefoglaló jelentésében. Másutt, még a szaküzletekben, áruházakban is hiányos bizonylatolással forgalmazzák a nagy értékű bútorokat. Ezért ajánljuk minden kedves Olvasónknak: csakis minőséget tanúsító igazolással és garancialevéllel ellátott bútorokat vásároljanak meg. Kínálati piac van, akad választék bútorból és üzletből is. A részletfizetési kényszer is azt igazolja, hogy kevés a vevő, s aki betér a bútorboltba, sem biztos, hogy dagadó pénztárcával teszi.
Márpedig az állami üzletekben szinte kizárólag a drágábbakat kínálják.
Igaz, valami már megmozdult. Lehet minta után és katalógusból is rendelni, s megnőtt az elemes bútorok aránya. Ezek ára is alacsonyabb a gyárilag összeszerelteknél. Egyébként előjegyzéses értékesítés a megvizsgált huszonháromból tizennégy üzletben volt.
Föltételezhető, hogy a korábbiaknál jobbak a bútorok, hiszen 90-95 százalékuknál megtörtént az előzetes minő-
Járőrkutyavezetők versenye
Szerdán délelőtt járőr-kutya vezetők megyei döntőjére került sor Sormás közelében a megyei rendőr-főkapitányság szervezésében. A verseny első három helyezettje részt vehet az országos megmérettetésben is.
-b.i.-
1994. augusztus 12.
KANIZSA - HÍREK
15
Tiszelt Vágvölgyi Tamás!
A helyi „Fáklya" Művelődési Ház ifjú gárdája jelenleg nap mint nap gőzerővel szorgoskodik azon, hogy a 17. alkalommal megrendezett, többnapos monstre program a kellő mederben haladjon.
Az augusztus 6-i megnyitó ünnepségen négy ország négy csoportja lépett fel. A kanizsai kétszázötven fős közönséget (képünkön) lepipálva a kisvárosban mintegy ezerötszáz fő volt kíváncsi a néptáncosok műsorára. Másnap horvát-magyar nemzetközi mérkőzés és a Letenye SE sportbálja volt napirenden. Kedden a nyugdíjas klubok találkozója, valamint a HangAr Színitanoda Balassi komédiái szerepeltek az étlapon. Szerdán NB III-as előkészületi, labdarúgó mérkőzést láthatott a publikum. Most szombaton fél nyolctól a Letenyei Ifjúsági Tűzoltózenekar térzenéje következik, majd vasárnap 16.30-tól ismét előkészületi mérkőzés lesz. Még aznap a szabadtéri színpadon lép fel a Digital Scream csapata lézer show-val fűszerezve
ségvizsgálat. Csupán azt tanúsító bizonylat hiányzik a boltokban. A kereskedők sem követelik meg mindig az áru átvételekor. Érdekes, hogy a fel-ügyelőségi vizsgálatot követően két hét múlva a gyártók megküldték az igazolásokat a boltokba. Viszont a magánkisiparosok nagyobb része egyáltalán nem végeztette el a Kermi-vizs-gálatokat. Általában arra hivatkoztak, hogy kevesebbet gyártanak az egyes bútorfajtákból, mint amennyinél már kötelező a megvizsgáltatás. Néhányan becsületesen beismerték, hogy fogalmuk sem volt a kötelező Kermi-vizsgálatokról. Egyébként a felügyelőség a Kermi-vizsgálat igazolásának hiánya miatt ezen áruk forgalmazását
Mura Menti Napok Letenyén
muzsikájukat. Augusztus 15-én rockmise lesz a helyi római katolikus templomban. A nagy sikereket elkönyvelt Vox Va-rietas kamarakórus ősbemutató keretén belül adja elő az ausztriai zenepedagógus, Fri-dolin Dalinger Jugendmesse című darabját. Kedden a kö-lyöknap következik vidámparkkal, játszóházzal, pónilo-vaglással és a Hóka-Móka duó zenéjével. Időközben több kiállítást is találhatnak az ínyencek. Közel két hétig látogatható a letenyei helytörténeti kiállítás, 11-től 21-ig Farkas Ferenc szobrászművész alkotásai tekinthetők meg. Ugyanezen idő alatt láthatják Pezzet-ta Umberto Erdélyi képek címet kapott fotóit, továbbá 13-tól 21-ig a megyei népművészeti kiállítás anyagát.
-m.i.-
- 3,4 millió forint értékben -feltételhez kötötte. Magyarul: be kell szerezni a papírokat.
Ugyancsak a kisiparosok bútorainál hiányzik a használati-kezelési útmutató, mégpedig gyártmányaik 90-95 százalékánál.
Pedig szinte mindenütt kiválónak mondott bútort árultak, ugyanis alacsonyabb osztályú, vagy leértékelt holmival alig-alig találkoztak a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség szakemberei.
Végül is közel tizenhárom millió forint ára kétszázhuszonkilenc bútor esetében kellett föltételhez kötni a további árusítást az említett hiányok miatt.
- ferencz -
A „Meghökkentő mesék" című írásomat a tulajdonos oldaláról - pontosabban a tulajdonos által megbízott kezelő oldaláról - valóban más szemszögből közelítette meg. Hogy még pontosabb legyek, nem igazán arról szól a válaszlevél, nem arra reagál, amiről a lapunkban megjelent cikk, példákkal alátámasztva, több kérdést is felvetve szólt. Valóban szó esett a vételár viszonylagos nagyságáról is, ám a központi kérdés a forgalmi érték megállapítása oldaláról vetődött fel. Volt szerencsém - és több polgártársunknak is - számtalanszor végighallgatni és írásban levezetve is megismerni, hogy a fennálló jogszabályok (Lakástörvény, önkormányzati rendelet) értelmében milyen előnyökkel jár a bérlőnek, ha a kedvezmények igénybevételével megvásárolja lakását. A vételár-megfizetés pénzügyi körülményeinek példával való illusztrálását köszönöm, de ez számomra nem jelentett újabb információt, és birtokában vagyok olyan ismereteknek is, mely szerint a forgalmi értéket nem csupán a műszaki állapot határozza meg. Erre való tájékoztatást azonban -mi, mennyivel csökkentette (volna) egyes bérlemények forgalmi értékét - az Önök által a bérlőknek kiküldött árajánlat nem tartalmazott, amire pedig valószínűleg a bérlők nagy része kíváncsi lett volna. Megértem eme mulasztást is, hiszen valószínűleg abban az esetben még nagyobb értetlenséget váltott volna ki az értékbecslés. Az az értékbecslés, amely Ön szerint is összetett és bonyolult szakmai ismereteket kíván, mint ahogy cikkemben ezt több példával ismertettem. Erről az ismeretről azonban a bérlők sincsenek meggyőződve, amit Ön bizonyos szubjektivitásból fakadó tévedésnek nevezeti, más azt merészebb jelzőkkel illeti. A lakók számára ez a „tévedés" esetleg százezreket jelent, így talán a becslések alkalmával nem ártott volna legalább akkora körültekintéssel eljárni, mint azt a cikkből hiányolta. Ha a körültekintésről esik szó, a bérlőktől sikerült beszereznünk olyan dokumentumokat is, amelyek további, nemcsak a műszaki állapot felmérését
kifogásoló témában lehetnek bizonyíték értékűek a forgalmi érték kiszámításával kapcsolatban. Nem ártott volna, ha az értékbecslés alkalmával az 1K1 is érdeklődött volna egy független ingatlanközvetítő irodánál, hogy hasonló ingatlanárakról tudja tájékoztatni a potenciális vevőt. Ahogy írja, az Önök ingatlanközvetítő irodája rövid idő alatt sikeresen kiközvetíti a már megvásárolt lakásokat. Valóban nem rossz vagyonszerzési forma a bérlakásvásárlás annak, aki a kedvezmények igénybevételével hozzájutott lakását az Önök irodája segítségével többszörös haszonnal tovább tudja értékesíteni, ám azok, akik továbbra is bérlőként maradnak, esetleg a szomszéd lakásban - mert a pénzügyi tranzakció lebonyolítására nincs lehetőségük -, egészen máshogy vélekednek a vagyonszerzés ilyqn formájáról és a közvetítő irodát - amely nem független az IKl-től sem - nem a meggazdagodás önzetlen segítőjeként tartják számon. Talán ezek a tények és feltételezések is hozzájárulnak ahhoz, hogy a lakáseladások üteme nem olyan mértékű, mint várták, bizonyára nemcsak a kedvezményrendszert érintő sajtóbéli megnyilvánulások a ludasak a dologban. Ennek ellenére bízom abban, hogy a lakáseladásokból befolyt összeg valóban kimozdítja a várost a lakásépítési mélypontról, annak ellenére, hogy mindössze 150000 forint a lakásonkénti bevétel. Ennek a szebb jövőbe vetített képe azonban nem lehet kifogás a lakásértékesítés ma élő anomáliáira. mert a mában a konkrét problémákra csak a konzekvenciák levonásával, a csorbák kiküszöbölésével lehet választ adni - az érintettek megelégedésére.
A nem könnyű, bonyolult, és bizony nem kevés szakmai ismeretet követelő tevékenységükhöz kívánok jó munkát, kevesebb szubjektív tévedési lehetőséget és minél nagyobb profitot - mindannyiunk előnyére.
Lukács Ibolyu
Vágvölgyi Tamás szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszát a lap Levélbontás rovatában a 31. oldalon olvashatják.
Az V. Zalai Folklórfcsztivál legnagyobb feltűnést keltő, s talán a legnagyobb sikert is arató csoportja Algériából.
(Zadravccz Rita felvétele)
/
KANIZSA - rocKANdroll
1994. augusztus 12.
Az első emlék Szekeres Tamásról, a gitárosról egy Carat nevű hard rock együtteshez kötődik, ám első zenekara a Hardtop volt, melyben olyan, mára már elismert zenészekkel játszott együtt, mint Vértes Attila, Ács András, Gigor Karcsi. A Carat és a Hardtop után hősünk a Varga Miklós Band tagja lett, és közreműködött a méltán népszerű sláger, az Európa megalkotásában. Az 1985-ös esztendő már a Senator kötelékében találja Tamást, ám ez mellett saját felvételein is dolgozik. Miután az East-hez csatlakozott egy turné erejéig, Szekeres Tamás Project néven zenekart szervez maga köré. Guitarmania című első lemeze több, mint tízezer példányban kelt el. A sikerhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy a Project országos turnéi mellett fellépett Alice Cooper és a Deep Purple vendégeként is. Az anyag a világ sok részére eljutott, többek között felkeltette egy holland menedzser érdeklődését, akivel hosszútávú együttműködési szerződést írt alá a gitáros. A közös munka első terméke egy karácsonyi lemez lett, ami már világszerte megjelent. Az anyag gyönyörűen koronázta Tamás Zeneművészeti Főiskolán végzett tanulmányait, hiszen
Szendrey Karper László tanítványaként a klasszikus gitártanszakon végzett 1990-ben. Időközben Tamás csatlakozott hazánk egyik vezető heavy metál csapatához, a Pokolgép zenekar magjából született Omen együtteshez, akikkel három nagylemezt is készített. Persze saját karrierjén is dolgozott, felvette második instrumentális nagylemezét Guitartales címmel, melyen az amerikai Jamie LaRitz-cel közösen játszik egy dalt. A lemez népszerűségi mutatói Hollandiában Joe Satrianiéval vetekedtek. A bemutatkozó album újrakiadása után ''92 nyarán Classical At-titudes címmel Tamás klasszikus gitáralbumot jelentetett meg. Amikor aztán az 1993-as Omen turné közben Eddie Van Ilalen Londonba szóló meghívása miatt Tamás kénytelen volt lemondani egy Omen bulit, majd egy holland fesztiválra úgy kirepülni két koncert közötti napon, hogy a megmérettetésre nem tudott igazán felkészülni, arra a döntésre kényszerült, hogy kénytelen-kelletlen feladja zenekarbeli tagságát. Csak így lesz képes a jövőben is százszázalékos teljesítményt nyújtani a saját lemezein, s az azokat élőben bemutató előadásokon.
H. Z.
Eddig ezt tette az asztalra Szekeres Tamás
A HELY üzenete: „Kis októberi világvégézés térben és időben, Magyarországocska Zala megyécskéjében, kicsi kis Nagykanizsácskán. Beszéljünk kicsit a világ végéről. Az ember ma a világban nagyon fél, gyáván él. És nem szereti, ha nyíltan a végre okítják. Mi pedig vakmerően megidézzük a világvégét hét napra,
bár ez a hét nap nem a katasztrófa szezonvégi kiárusítása, hiszen a világvégén már nincs mit gondolkodni, se átélni, se tanulni. „Az" már nem ránk tartozik. Ez a hét nap mágikus szertartás, VILÁGVEGE tJZÉS, a teremtés mágiája, éppen a világvége ellen perel. Itt, a mi kis városunkban sokszor a világvégén érezzük magunkat.
Pannon Rocklista
1. Tűzkerék Revival Band (Esztergom) - Radics „Live" (1.)
2. Sziámi (Zalaegerszeg) - Testből Testbe (7.)
3. Vermes László (Pécs) - Kyborg (4.)
4. Orfeus (Győr) - Légy boldog újra (6.)
5. Caterpillar (Székesfehérvár) - Lehozom a csillagokat (8.)
6. Moby Dick (Sopron) — Babilon (2.)
7. Kispál és a Borz (Pécs) - Ágy, asztal, TV (3.)
8. Grogén (Tatabánya) - Víz alól (5.)
9. Gömbös Gyula és Barátai (Pécs) - Hajnal (-)
10. Warning/Lukács Péter (Pápa) - Another World (9.)
A Pannon Rocklista 10-re Te is szavazhatsz nyílt levelezőlapon minden hónap 22-éig. A listán kizárólag dunántúli előadók szerepelhetnek dalcím és település megjelölésével. A beküldők között kazettákat sorsolnak ki. Ide írjatok: Pannon Rocklista 2801 Tatabánya, Pf.: 1298.
horváth
Ezer dolog történik, de semmi sem moccan. Ezen a hét napon hát, ahelyett, hogy a magunk négyzetméterein színesben nézzük a saját pusztulásunkat, menjünk el valahová, nézzünk szét az utcákon, ahol élünk másokkal összekötött élettel, vaksin, kicsit felhizlalva, de tanácstalanul. Kiránduljunk másvilágok nagyobb tágasságaiba. S ne feledjük: a másik én vagyok. Az emberiség létét és gondjait nem
A HELY nagyszabású rendezvénysorozatot tervez 1994 őszén, október utolsó hetében, mely kísérlet lenne a városi közösségi kultúra feltámasztására az ipariszervezeti tömegkultúra fojtogatá-sában, s kísérlet lenne a hagyományteremtésre. A programkínálat jellege szerint kétarcú, mert a rétegjelleg mellett számos, széles körű érdeklődésre számot tartó, populárisabb programot fog tartal-
Világvégi Zenei Napok
Nagykanizsa, 1994. október 24-30.
hirdetik sem a slágerlisták, sem a hónap filmjei, sem a hónap könyvei közt. Tengerfenéki életünkbe nem hatol be a kultúra, s a kultúrába nem hatol be az élet. Kultúránk ezért ilyen mesterséges, ilyen hullafoltos. Ezért harcolunk mi - most ezzel a hét nappal - a világvégi kultúra, szellem és szerelem közkatonái, és nem holmi urak módjára, kik hátradőlve a nyug-ágyukban intenek majd a titkáruknak: „Ha vége van, ébressz fel!", inkább olyan eltűnőben lévő varázsszavakat mormolunk magunk elé, hogy szeretet és ünnep."
mázni. A rendezvények a város több pontján, több intézményében zajlanak majd, sőt az utcán is. Mindez egyedülálló vállalkozás abból a szempontból, hogy létrejötte a kanizsai kulturális intézmények összefogásának lesz köszönhető a HELY (Pinceklub és Artmozi) szervezésével. A föld alól indul, s reméljük, hogy elemi erővel tör majd a felszínre. (A tervezett programokat és helyszíneket a jövő heti rocKANdroll-ban olvashatjátok majd.)
Hosszú
1994. augusztus 12. KANIZSA - AJÁNLÓ V -J 17
PÉCSI RÁDIÓ
műsora
1994. augusztus 15-augusztus 19. hétfőtói péntekig
Fogható 5.55-től 9.00-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig"
- zenés hírmagazin. Benne 6.00 - Kossuth krónika. 6.15
- Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 - Kossuth krónika. 7.15
- Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 -Közlekedési információk. 8.00
- A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 -Hétköznapi történetek. Szerkezteik: Nagy Gábor, Kovács Zoltán, Somogyvári Valéria, iánosi Zoltán, Schweier Rita. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30
- Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor -15.00-16.00 - Dél-dunántúli
TANACS-TALANSÁG
Magazin. - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1994. AUGUSZTUS 20. SZOMBAT
Fogható 9-től 11-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n 8.30-10.00 Ünnepi magazinműsor. Szerkesztő: Gungl László 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 -Szerb nyelvű, nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli hírmagazin. - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgálató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pccs-
Beküldcsi határidő: augusztus 19.
Lapunk 30. számúban megjelent keresztrejtvény helyes megfejtései Aki hegyeket akar
ről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem. jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1994. AUGUSAZTUS 21. VASÁRNAP
8.30-10.00 Vasárnapi magazin. Szerkesztő: László Lajos. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 -Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 -Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 - magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Kovács Zoltán. 19.30-20.00 -„In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
elmozdítani, az apró kövekkel kezdi.
A sorsoláson Kiss Ferenc, Lóczi Gézáné, Pusztai Sándor, Sántha Tamás és Tóth Tivadar
KANIZSA MŰSOR
AUGUSZTUS 13. SZOMBAT
14 óra: „ZALA SZÉPE" elődöntő keretében művészeti csoportok programjai a HSMK előtti téren 19 ora: ZALA SZÉPE - elődöntő
a HSMK színháztermében Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Menekülés Absolomból Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Ruby Cairo
AUGUSZTUS 14. VASÁRNAP Apolló mozi: 16, 18 és 20 őra:
Menekülés Absolomból Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Ruby Cairo AUGUSZTUS 15. HÉTFŐ Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Menekülés Absolomból Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: A Pelikán ügyirat AUGUSZTUS 16. KEDD 17 óra: Népművészeti kiállítás
megnyitója a HSMK-ban Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Menekülés Absolomból Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 őra: A Pelikán ügyirat AUGUSZTUS 17. SZERDA Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Menekülés Absolomból Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: A Pelikán ügyirat
AUGUSZTUS 18. CSÜTÖRTÖK Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Beverly Hills-i zsaru III. Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Ezek a fiatalok AUGUSZTUS 19. PÉNTEK Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
Beverly Hills-i zsaru III. Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Foglalkozása: bérgyilkos
kanizsai olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben^,Vehetnek át.
-HU,BE TETSZIK NEKEM AZ A KI S FOGORVOSNŐ I -HAIt fRde.Al.KOZZ MEG VELE!
Mla %zj
abcúg
...CLARK
F''VE/ÍE
NEKAR V./
ff
GYÜMÖLCS.
Z. HANGOK
francia
arany
APRdK SPORTJA
DíiZES ZUfc&ofJY
tésztai''zesi''tő
A NEW VORKT1 OPERA RÖVlP NEVE EGYE! —7
A RODWM VEGYJELE
-rr
RÉGIESEN AWA
ILYEN KEZELES IS VAN
KONCZ
ZSUZ-sa
KÉSZÍTI A PU LÓVERT
az......titka
/ifjúsági tv-
SOROZAJ VOLT/
0,2 SVÉD KORONA

SWNYOL \lK RŰS
ÁGYÚ
MUNKÁS JELZŐJE
FÖLBEL&-SEL MEN TESÍT AZ ÁRAMTÓL
NAGY VÍZ AZ USA'' Bán
TAGOLA''
egyetértett
KÖZGAZ.-
fónookI
SZÓFAJ
(RIVOJ .
RONGYDARAB !
FEL OT I
&ETLEHEM része!
AZ OLQA-L^A^OZ
—u
SIKLÓSI RÉSZLET!
HELYRAG
. . MAIL
AZ^lAI nep
KES.T ÉLESÍT
keresztülszúr
ABDA RéSZE.!
KISS SZÍN NŐ
IZOM
EGYNEMŰ
IETÜI
NFMET
város
A
ijjjj

A1HENI SPORTEGYLET
. .PAULO
KÉN, TÚLlUM
E.EC-. ANIKO
OXIGÉN ÉSÖN
JAP.NORV FRA GK-
KIKRCHUL-
jW)
ELEKTÜ0N CSŐ
RÉGIESEN
jószívű
ERDELY
határai! V
KORHOLA''S szava
VASI KÖZSÉG
V
ii
elszakíthatatlan szövet /iszo/
10? z A''
ÍH ÉRTŐ, IÍIKED-fcló
Íl
II
ITTRIUM
18
KANIZSA - MAGAZIN
1994. augusztus 12.
Aranyköpések
Hülyeségről mondják
Örök darab
Nem én vagyok időtlen, hanem mások hülyesége.
Hofi Géza humorista
Gesamtkunst
A hülyeséget egyetlen nép, nemzet, faj, csoport, párt, felekezet sem sajátít-hatja ki, az az emberiség közös kincse.
Farkasházy Tivadar humorista, a Rádiókabaré leváltott vezetőije, a Hócipő főszerkesztője
Miért éppen ő?
Ha Magyarországon egy moziban ezer ember néz m<-''g egy filmet, akkor egészen biztos, hogy az az egy a leghülyébb, az a kritikus.
Holtai Róbert színész-rendező, a veszprémi Petőfi Színház tagja
Öcsi bácsi
kiosztja a focisajtót
Ha egy zseni hülyézi le az embert, mindegy, hányan osztoznak a dicsőségen.
Jakab József sportújságíró
Többpártrendszer
Az összetett hülyeség
jobb, mint az egyszínű hülyeség.
Esterházy Péter író
Beismerés
A hülyeségben megátalkodottnak lenni a legnagyobb luxus.
Katona Tamás történész,
a miniszterelnöki hivatal volt politikai államtitkára,
az MDF elnökségi tagja
Vajh mire gondol?
A hülyeséget abbahagyni sohasem késő.
Kövér László
a Fidesz volt parlamenti frakcióvezetője
Rio de Kanizsa
KfíNIZSfil (HÓ)BfiKfíNCS
A halak éji dala
Csodálkozna Morgenstein apó, ha egy fülledt éjszakán a Csó-tó közelében járna. A helyi illetőségű kopoltyúsok ugyanis minden olyan éjszakán dalra fakadnak, amikor hatalmába keríti a mi kis tavunkat az Anasztázia nevű tornádó. Felkavarja a vizet, a halak nem tudják mi történik
Mondjátok meg...
Szent Erzsébet jeligére: Mi köze Szent Istvánnak Jézus Krisztushoz? Megfejtés az Erzsébet téren. A pályázat talán csak az Alkotmány ünnepére volt kidolgozva?
NIXPO jeligére: Már
most kezdd el keresni a honfoglaláskori jazz-dara-bokat, mert fesztivál, az lesz.
Gumi A-tól Z-ig Kft. jeligére: Ha van az is baj, ha nincs, az is baj, de leginkább ha használt. Ti tudjá-
tok hová kell tenni?
Al-szakáll jeligére: Tíz év szigorítottal nézel ki kevesebbnek. De akkor most mit fogsz hasogatni?
Csöves jeligére: Amíg a vízcsövet javíttattad, addig a helyi csatornák a távollétedben eldugultak.
TE, FŐ jeligére: Van neki, na mije van neki? Sem-
Teljesen a brazíliait idéző volt a hangulat városunkban, amikor a nagy évi jelmezes felvonulásra került sor, megtűzdelve tánccal, dallal, síppal, dobbal, nádi hegedűvel. Az V. Zalai Karneválra azonban nem fogadták el a meghívást sem a brazil szambatáncosok, sem az argentin fandangósok, így be kellett érni a tenyeres-talpas németalföldi Kunigunda néptánccsoporttal, a Parlagfű Gyermekfolklór együttessel és a Kanizsai Nyugdíjas Klubok Egyesített Géppuskalábúinak Lövészdandárával. A felvonulás akkora tetszést aratott a városlakók és a közlekedők körében, hogy néhol még az ablakon is kinéztek, sőt, egynémely autós úrvezető még a kocsi ablakait is letekerte. A karneváli tömeget alkotó érdeklődők - az önkormányzat, a polgármesteri hivatal képviselői, újságírók, fotósok, rokonok (csak a közeliek) -egyszóval a kiválasztottak voltak személyes résztvevői a karneváli forgatagnak. A rendezvényt követő táncház alkalmával a polgármester eljárta a Lila-tarisznyás táncot, de még öt is felülmúlta az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke, amint a „Van nekem egy sárga gatyám" című népi ihletésű, kedvelt dallamra ropott minden hivatásost felülmúló táncot. Mint elmondta, mást is szívesen megtáncoltatna. Majd meglátjuk a jövő évi karneválon!
velük, fülüket-farkukat behúzzák és két roham között keserves dalra fakadnak. Mindezeket egy telefonbeszélgetésből tudtuk meg, a hívó fél mondanivalóját egy horgász szinkrontolmácsolásában értettük meg.
(Halló, Kanizsa? Segítsenek, nézzék meg mi történik velünk)
Oknyomozó riporterünk azonnal a helyszínre sietett
- ............................- kezdte
nyugodt hangnemben az öreg ponty, majd némiképp fölindulva folytatta -...........
- ..............- vágott közbe egy fiatal nagyon keszeg, de a kárász megfenyegette, hogy kussoljon mint a csuka, mert úgy jár, mint a nagypofájú H. Arcsa, akit a halas Gyuri vágott kupán egy kemény gumibottal. A panaszáradatot az akcentussal tátogó B. Usa fejezte be:
- ............................- mondta, majd
szippantott egyet a friss oxigénből, amit mégiscsak Anasztáziának köszönhetnek.
Várjuk a következő jelentkezésüket, csak annyit mondjanak „hal-ló", és mi azonnal jövünk.
Zala Szépe
A kanizsai elődöntőt nagy titkolózás előzi meg. Annyit azonban sikerült megtudnunk, hogy milyen jeligéjű hölgyek vállalkoznak a megmérettetésre. Nézzük a legérdekesebbeket:
Milói Vénusz (90-60-90)
Rubens Szépe (100-100-105)
Hókarú Nauszikaa (mínusz 15 C-fok)
Hó Fehérke (haja mint az ében, bőre mint a hó) ''
Csipke Róza (54 Ft/m)
Willendorfi Vénusz (mell
4000 köbcentiméter, derék: 0, has 153 cm) ■
Iza Ura (csak nem egy transzvesztita!?)
Matyó Ági (Fkgp, a haza anyja)
Vilma (Mrs. Flinstone)
Ádám Almája (sz.: Arany Granett 80 Ft/kg)
Viszem én, hozom én
...hét nap elegendő! Addig jól megvágjuk, jól föllőjük, ti meg csak lessetek! Ne égjelek a tűző napon, égjünk együtt - mint a Reichstag -vasárnap este a Telesport Gooól műsorát nézve. Ja, gólt rúgtak a kanizsai f...a gyerekek. Legközelebb nézzük együtt! Élőben. Igaz, nincs visszajátszás, de valamit csak látunk - végre.
Munkás-paraszt találkozó
A Családi Iroda szervezésében kerül lebonyolításra a nagy múltú augusztus húszadikai rendezvény. Először úgy gondolták, a központi ünnepségre a buszpályaudvaron kerül sor, ám az egyik ötletgazda Kontaktusba lépett a volt Hidroplasztik új tulajdonosával, adja kölcsön azt a bizonyos munkacsarnokot a hepeningre. A tulaj beleegyezett az üzletbe. A találkozó másik résztvevő fele még nem tett szándéknyilatkozatot.
Egyelőre - még mindig -várnak a felszámolóra, aki talán egyszer arra vetődik, számukra ez lenne az igazi nagy találkozás. Tartsatok ki, fiúk, nem kell beszarni. A felszámoló is ember. (Neki is lehetnek biológiai szükségletei, egyszer ő is ki fog menni. Talán a Hidroplasztikba is.)
GASZTRONÓMIA - Apátok szerencsés volt! Libamell gyümölcsös pácban kapta meg a végtisztességet...
KABALA
- Ha igazi férfi vagy, akkor majd belenősz...
- De ha ügyesek lesztek és szorgalmasak, még sertésflekken is lehet belőletek valami előkelő étteremben...
HU-MOR-ZSÁK
Egy szerelmes pár tervezgeti a jövőjét:
- Drágám, ha összeházasodunk, két szép fiúgyermekünk lesz - mondja a lány.
- És honnan tudod te ezt előre? - kérdi a fiú.
- Onnan, hogy most még az édesanyámnál vannak.
- Mi a különbség a fűnyíró és a női szoknya között?
- ???
- Nyúlj alá, majd megtudod.
Két friss jogosítványos egymás között:
- No, hogy megy a vezetés?
- Csak úgy sakkosan.
- Hogyan?
- Hol egy gyalogost ütök el, hol meg egy futót.
20
KANIZSA - Nem csak nőknek
1994. augusztus 12.
Számos embertársunk - s itt nemcsak a nyugdíjasokra gondolok - érzi fájdalmasan, hogy emlékezete finoman szólva már nem a régi. Ezt előidézhetik biológiai okok és az ingerszegénnyé vált környezet is, amely csökkenti az egyén új élmények iránti éhségét. Mindezek leküzdésére, ha hasonló cipőben jár, próbáljon ki néhány táplálkozási és életmódbeli változtatást. Fogyasszon minél több kolin tartalmú ételt! Napközben, ha megéhezik, lehetőleg csak magokat vegyen magához, néhány szem diót, mandulát, mogyorót, földimogyorót vagy kókuszdió szeletet. (Valamennyi kolinban gazdag.) Minden második napon egyen meg egy tojást illetve hetente egyszer készítsen májat, melyek egy hónap alatt harminc százalékkal javíthatják a kolin szintjét. Fogyassza a patikában és gyógynö-
Melegek előnyben!
A forró nyári estéken, amidőn alkonyodni kezd és a lakás minden ablaka, ajtaja tárva, a levegő éppen hogy mozogni kezd -meghallod az ismert, de egyáltalán nem közkedvelt dallamot: a szúnyogzenét. Ez az állatfaj szemtelenségben túltesz a piaci légyen is, bőrünkön és idegrendszerünkben pedig maradandó károkat okoz. Vakarunk, kaparunk, nyálazunk, kenünk, csapkodunk - mindhiába. A forróságban nyakig takarózunk, de a meleg miatt hamarosan fuldokolni kezdünk és újra a szúnyogé a terep: támadás! A szúnyognak nem jó a látása, mégis pontosan lecsap az
áldozatra. A támadás három szakaszból áll. Először tizenöt méterről széllel szemben szagot fog az állat, ami irányjelzőként szolgál. Hét méterről már igazából tájékozódni kezd, a szén-dioxidforrást keresi, a lélegző embert. Pár centire a célszemélytől az élő szervezet melege és nedvessége az utolsó irányjelző. Meg is téveszthető őnagysága - talán nem véletlen, hogy csak a nőneműek csípnek -, mert amint megérez egy kellemetlen szagot, nem tudja követni a szén-dioxi-dot. Vannak olyan szerencsés embertársaink, akiket nem bántanak egyáltalán vagy csak egyszer-egyszer tévedésből csípnek
meg a szúnyogok. Sokan tévesen a vérük összetételének tulajdonítják - nem szeretik a véremet, túl sós a vérem stb. -, pedig az ok másban keresendő. A szúnyog azokat az embereket részesíti előnyben, akiknek a bőre az átlagosnál magasabb hőmérsékletű. A melegek tehát vigyázzanak, keressék a Chemotoxot, Szukut - vagy hűtsék (le) magukat... valahogyan. így nyáron a dolog nehezebb, csak szaporodnak a szúnyogmintás plafontapéták és a bőrünkön a kisebb-na-gyobb dudorok -, de higgyünk a népi megfigyeléseknek: novemberben már sokkal könnyebb lesz.
-l.i.-
Hogyan javítsuk emlékezőképességünket
vényboltokban megvásárolható Ic-citíni, aminek szintén fő alkotó eleme a kolin. Minden nap igya meg két citrom kifacsart levét. E gyümölcs C-vitamin-tartalma megnöveli az agysejtek membránjának viszkozitását. Természetes E-vitaminban legyen gazdag étele, ami a membránok érzékeny zsírsavait óvja a szabad gyökök oxidáló hatásától. Készítsen gyakran fánkot, kifőtt tésztát, müzlit, vagy süssön korpáslisztből kenyeret. Folytasson naponta legalább
harminc percig intenzív testmozgást, kocogjon, ússzon, kerékpározzon, s előtte feltétlen fogyasszon friss gyümölcsöt, ami elősegíti az agy oxigénellátását és védelmet. Rendszeresen tornáztassa agyát koncentráló gyakorlatokkal. Tanuljon verseket, sakkozzon, számtani műveleteket végezzen fejben, fejtsen keresztrejtvényt vagy töltse idejét más gondolkodtató játékkal.
-k.r.-
Magas vérnyomás, fájdalmak, szívinfarktus
Az állandó zaj árt az egészségnek
Rossz levegő, szennyezett víz, mérgezett föld - tipikus környezeti károk. Amire sokkal kevesebb figyelmet fordítunk, az a mindennapi zaj. Pedig legalább annyi hatással van az emberek szervezetére, mint a felsoroltak. A németországi Egészségügyi Hivatal egy vizsgálata szerint a szívinfarktusok két százalékát a zajártalom váltja ki. A zaj a vegetatív idegrendszert támadja meg. A szív gyorsabban ver, a vérerek beszűkülnek, emelkedik a vérnyomás, és ez fájdalmakat válthat ki vagy erősíthet fel. Ebbők következik, hogy nemcsak a szívinfarktus kiváltásában van része a zajártalomnak, hanem sok testi és lelki betegség krónikussá válásában, felerősödésében is. Különösen káros lehet a lüktető, dörömbölő zene, a sugárhajtású repülőgépek zaja, a motorkerékpárok hangos berregése. Az ember látszólag sokáig képes elviselni a zajt egy bizonyos szint alatt. Csak akkor következik be az összeomlás, mikor a vegetatív idegrendszer a hosszú időn át szüntelen zajártalom miatt már nem képes regenerálódni.
A Neu Post összegzése szerint a zajártalom még mindig nem eléggé elismert ága a környezeti ártalmaknak. Pedig egészen hétköznapi zajok, mint a túl hangos zene, recsegés, felesleges kiabálás, trappoló járkálás, ajtócsapkodás is kiválthatják az emberből azt az érzést, hogy nem bírja tovább.
-s.k.-
ISKOLAKÖPENY
- otthon, egyszerűen
A tanév közeledtével gyermekeink iskolai felszereléseinek, tanszereinek megvásárlása nem kis anyagi áldozatokat kíván. Az intézmények egy része ugyan eltekint már a kötelező is-kolaköpeny-hor-dástól, de a praktikum, az anyagi szigor és előrelátás még egy ideig napirenden tartja a gyerekek által nem annyira kedvelt ruhadarabot. Anyukák, hát rajta, időtálló, könnyen mosható, nagy szakítószilárdságú anyagból nagyon egyszerű iskolaköpenyeket ajánlunk, egy délután készen lehetünk vele. A kislány köpenye oldalt nyitott, két pánt fogja össze kétoldalt, amelyeket gombbal rögzítünk elöl és hátul. A karkivágás és a köpeny alja tetszés szerint díszíthető vagy az eredeti anyagból, vagy madciracsip-ke segítségével. A fiúköpeny egyszerűbb, oldalt zárt, alul rövid slicceléssel. A mellére zsebet varrhatunk.
1994. augusztus 12.
KANIZSA - Nem csak nőknek
21
Szalmonella-mentes
Nem kell messzire mennünk -elég az éppen aktuális napi lapokat kinyitnunk hogy értesüljünk a legújabb, tömeges szalmonella-fertőzésről. Sokan élnek abban a tévhitben, hogy a kórokozó csupán az ételféleségeket nagy mennyiségben előállító egységekben - étteremben, fagylaltosnál - ütheti fel a fejét. A szomorú valóság az, hogy a szalmonella féltett otthonunkban is ideális tanyát verhet, ha a nagy melegben nem tartunk be bizonyos szabályokat. Nyers szárnyast, húst és tojást csak hűtőben tároljunk, akárcsak a fogyasztás előtt álló, már elkészített és lehűtött más ételeket. Nyers hússal, tojással való foglalatosság után azonnal mossunk kezet. Figyeljünk arra, hogy azokat az eszközöket, melyek érintkezésbe kerülnek az említett nyers alapanyagokkal, használatuk után azonnal alaposan tisztítsuk meg. Ne tegyük félre a megmaradt papírt, inkább dobjuk ki. Ha mód van rá, ne együnk nyers tojást vagy abból készült ételt, olyan tojássárgáját, aminek külső rétege nem alvadt meg, - nyáron mindig hét percnél tovább főzzük a tojást! -, olyan tükörtojást, amelynek nem mindkét oldalát sütötték meg és olyan ételeket, amik felhevítetlenül -krémként, tatárbifsztekként - tartalmaznak tojást. Csak tiszta konyharuhát használjunk. A használt eszközöket, edényeket ne a mosogatóban tároljuk, hanem azonnal mossuk el. Mélyhűtött termékeket a hűtőszekrény nem fagyasztós részében engedjünk fel. A tojáshéjat, fel nem használt és nem tartósítható nyersanyagokat azonnal dobjuk a szemétbe. Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy a hús, szárnyas, tojás ne érintkezzen más élelmiszerrel. Ne etessük háziállatainkat nyers szárnyas hulladékával, nyers tojással vagy annak maradékával.
-k.r.-
Nem mindenki tudja, hogy annak a növénynek, amelyet hosszú évtizedeken át elsősorban az állatok táplálására használtunk Európában, egy másik földrészen saját istene volt. A kukorica pedig ilyen. Xilotl ugyanis a kukorica istennője a tölték, a maja, az azték és más latin-amerikai kultúrákban. Tőle függött, hogy jó termést hoznak-e a földek, lesz-e bőségesen táplálék embernek, állatnak. A kukorica őshazájában több volt, mint egyszerű növény. Az egész kontinens fenntartója, táplálója volt. Nélküle talán nem is jöhetett volna létre Latin-Ame-rika görögjeinek, a majáknak a kultúrája. Valószínű, nem beszélhetnénk ma az inka birodalomról sem, amelynek virágzása idején közel tizenhat millió lakosa volt. Ok az ősi szokás, szerint az utak . mellé" is ültettek kukoricát. Ezzel gondoltak az úton lévő, éhes vándorra, aki útja során se szenvedjen ínséget. Hogy pontosan hon-
Csöves történet
nan is ered a kukorica, nem tudjuk. Az indián legendák költőien fogalmazzák meg a tengeri történetét. A navajok úgy tartják, egy hatalmas pulyka szállt el földjeik felett és az ejtette ki szárnyai alól a kukorica magjait. Az irokézek egy szellemasszonyról regélnek, aki hatalmas léptekkel szaladt át a mezőkön, és léptei nyomán uborka és kukorica nőtt. Babonás tisztelet övezte évezredeken át a kukoricát. Amikor érni kezdett, az asszonyok nagytakarításba, meszelésbe kezdtek és nagy-nagy felhajtással készültek a közeledő ünnepre. Az öreg cserépedényeket tűzre dobták, régi ruháik helyett újakat készítettek, mindenki gondosan megtisztálkodott, sőt a férfiak lelkük megtisztítása érdekében kaktuszléből készített bort it-
A HOLDKOROSOK KOZOTT TÖBB A FÉRFI
A férjem lunatikus - mondta a kabarébéli feleség. Ez a kifejezés is összerántotta nevetőizmainkat, de maga a holdkórosság is sokszor nevetésre ingerel, pedig komöly problémát, öntudatlan és mégis aktív állapotot jelent. A holdkóros képe általában úgy jelenik meg képzeletünkben, hogy az alvó ember kiszáll ágyából és előretartott karokkal irány a háztető. Nem minden holdkóros mászik ugyan ablakpárkányról ablakpárkányra, de alvó ember számára szinte leküzdhetetlen akadályokat gyűrnek le, lépcsőn járnak, ha bezárják az ajtót, kimásznak az ablakon, és az eléjük kerülő tárgyakat is kikerülik. Legtöbbször az ágy
elé állított hidegvizes lavór sem segít! Ezek az emberek rendkívül találékonyak, kinyitnak zárat és reteszt, kúsznak az ereszen, másznak a villámhárítón. Sokan közülük hallanak, kérdésre felelnek és látnak is. A kutatók kiderítették, hogy a holdkóros körülbelül két órával az elalvás után kel fel és indul útnak. Nyitott szemmel, üres, ijesztő arckifejezéssel, robothoz hasonló, szaggatott mozgással, bizonytalanul tapogatózik. Aztán valamivel később mozdulatai folyamatossá, céltudatossá válnak, és a mély álomhoz hasonló stádiumban nekiindulnak a nagyvilágnak, rátérnek a szokásos útra. Rendszerint nem álmodnak,
közvetlenül a mély álomból ébrednek, de nem teljesen, megmaradnak az alvás és az ébrenlét között. Állapotuk ennek az átmenetnek vagy a mély álom fázisának a rendellenessége. Érdekes, hogy a holdkórosságot mesterségesen is ki lehet váltani, ha a mélyen alvót felemelik ■ az ágyból és lábra állítják: a nem holdkórosok huszonöt, harminc százaléka nem is ébred fel eközben. A felnőttek egy, a gyermekek hat százaléka holdkóros. A nemek megoszlása szerint több férfi szenved e kórban, mint nő, de lehet, hogy csak jó ürügy az erősebb(?) nemnek mindezt a Holdra fogni, és egészen más okai vannak az ablakon való ki-bemászkálásnak, éjszakai körútnak. Lásd a korábban emlegetett „lunatikus", kicsapongó férj példáját.
-l.i.-
tak. Ezután az oltáron tüzet gyújtottak, s hálát adtak Xilotl istennőnek a termésért. Ezután kezdődött a lakoma. Természetesen az első fogás kukorica volt. Az asszonyok azonmód fósztatlanul tették parázsra a csöveket, hogy a szemek omlósak maradjanak. Olyan hatalmas varázserőt tulajdonítottak a kukoricának, hogy például a zuni indiánok a spanyolok előrenyomulásakor kukoricaszemekkel szórták fel a települések kapuit. Azt hitték, ezzel feltartóztathatják az ellenséget. Hazánkba csak a XVI. században jutott el. A törökök honosították meg, ezért kapta többek között a törökbúza nevet is.
-d.é.-

Asztalunk dísze
Régi kedves szokás a terített asztalt virággal díszíteni. Talán kevesen tudják, hogy hosszú századokon át ennek a szokásnak is megvolt a maga szabálya. A fő-hercegnének, a titkos tanácsosok és a miniszterelnökök feleségének orchidea dukált az Osztrák-Magyar Monarchia idején. A virágokat kis csokorba kötötték és brüsszeli csipkével szegélyezett, selyem mandzsettával vonták körül. Az , asztali virágdísz többnyire medeolákból, primulákból állott. A csokor nem lehetett túl magas, mert ''különben a szembeülőket eltakarta volna.
-d.é.-
Nem csak nőknek...
Uborka húszon innen és túl
Az uborka egyenletes, világos arcszínt kölcsönöz. Összehúzza a kitágult pórusokat, élénkké, feszessé teszi a bőrt. A felszeletelt uborkát „csak úgy" is fel lehet tenni az arcra, de maszkot is készíthetünk belőle. A zsíros bőr kezelésére egy fél salátauborkát péppé darálunk, majd két evőkanálnyi tejfölt keverünk hozzá és az arcra rakjuk. Húsz perc hatóidő után mossuk le.
Receptiitlet
SONKÁS ZÖLDBAB
Hozzávalók: 75 dkg /óidba)*, 20 dkg füstöli hús, $ dkg váj, fokhagyma, só, csipetnyi őrölt bors, egy csokor petrezselyem. A megforTiwíttrtt vajban néhány percig pirítjuk a lapkára vágott, füstiílt húst, ráhintjük az ujjnyi darabokra vágott, sós vízben megfőzött és Iccscpegtctett zöldbabot és az összezúzott fokhagymát. Kset ftgyütt jól átforrósftjuk, majd megszórjuk egy kevés borssal. Kízskörettci tálaljuk.
Nagyi trükkjei
A főzhető fehér ruhák vizébe tegyünk egy fél citromot, gyönyörűen fehérít.
A rozsdafolt eltávolítható, ha a textíliát egy napig sós citromlében áztatjuk.
* A nylonfüggöny kevésbé sárgul a cigarettafüsttől, ha mo-
sás után kikeményítjük egy kicsit.
* Ha a terasz kövei között gyomnövény kelt, ne fáradozzunk a kihúzásával, forrázzuk le egyszerűen.
A hajlakk is használható szúnyogirtó gyanánt, ugyanis illatát nem kedvelik e rovarok.
22
KANIZSA - N
1994. augusztus 12.
fxo
9
Messze, messze, még a gondolaton is túl, ott, ahol már boszorkányok sem laktak, no ott terült el egy hatalmas, sötét farengeteg. Ennek az erdőnek furcsa lakói voltak, akik a fák odvai-ban éldegéltek. Külsőre olyanok voltak, hogy megijedt volna tőlük az ember, ha járt volna arra egyáltalán. Apró kis manócskáknak látszottak, nagy bajusszal és hegyes fülekkel. Szerettek játszadozni, tréfálkozni - ők voltak a koboldok. Ebben az erdőben nem sok manócska élt, összesen tizenkilenc és felen voltak. Bizonyára csodálkoztok, hogy lehet ez? Úgy, hogy az egyik olyan kicsire nőtt, hogy az egész koboldfalu csúfolta. Úgy gondolták, nem lehet semmi hasznát venni. Ezért csak fél koboldnak tekintették. A neve is csak ennyi volt: Tód. Szegény állandóan szomorkodott, mert senki sem akart vele játszani. Ha a többiek labdáztak, őt majdnem elsodorta a nagy golyó, fogócskázás közben pedig nem is kergették, mert úgyis utolérték volna. Bánatában mindig az erdőben sétált. Szeretett egyedül lenni. Volt is egy titkos helye, . amiről nem szól senkinek. Egy hatalmas jegenyefa tetejében volt egy pad meg egy asztal, ahova felmenni a
Szerinted mi köze...
A Galapagos-szigeteknek | a teknősbékához?
Kairónak a Mars bolygó-
I hoz?
Kamerunnak a garnéla-| rákhoz?
Oxford angol egyetemi | városnak az ökörgázlóhoz?
Roquefort francia hely-■ ségnek a márványsajthoz?
Gyerekszáj
- Tanár bácsi, miért megy esernyővel zuhanyozni''!
- Mert otthon felejtettem a törülközőmet.
Két sündisznó találkozik. Az egyiknek be van kötve a lába.
- Hát veled meg mi történt?
- Ne is kérdezd. Megvakartam a hátamat.
* * *
- Apu, a tnadár hiányzik a kalitkából.
- Aha, most már értem, a macska miért énekel.
törzs belsejében lehetett. Tód egyszer éppen ott volt, amikor hirtelen egy háló repült rá és lerántotta a földre. Mikor felnézett, látta, hogy a koboldok legnagyobb ellenségével, a csörgőkígyóval áll szemben.
- Sssszerbusssz, te kisz komisz! -sziszegte a kígyó. A kis kobold a meglepetéstől szólni sem tudott. Megtudta, hogy a többieket a kígyó már elfogta és a barlangjában vannak, ahova Tódot is el akarta hurcolni a kígyó. A csúszómászólak felé tartva elöl tekergett a kígyó, maga után húzva a hálóban kuporgó Tódot. A kis koboldnak azonban szerencséje volt, mert kifért a csapdából, maga helyett pedig egy követ rakott bele. Úgy vélte, ő olyan kicsi, hogy nem tudja kiszabadítani a társait. Nagy töprengésében támadt egy ötlete. Szedett egy marék málnát meg egy marék mogyorót, és ezzel felkereste a medvét. Elpanaszol-
ta, hogy mi a baj, megkérte, hogy segítsen kiszabadítani a többieket. A medve nagyon szerette a fizetségként felajánlott csemegét, és útra kelt Tóddal. Útközben betértek a mókushoz is, neki odaadták a mogyorót, és magukkal vitték. Amikor odaértek a kígyóbarlanghoz, látták, hogy előtte egy hatalmas gödör tátong és a híd a túloldalon van feltekerve. Nem estek kétségbe, a mókus egykettőre átugrott a szakadék fölött, és már tekerte is le a hidat. A kobold és a medve pedig már sétálhatott is át rajta. Ekkor a medvén volt a sor. Mordult egyet, s már rontott is be a barlangba. Megmarkolta a kígyó farka végét, jól megpörgette és elengedte a levegőben. A csúszómászó nagyot laffant, de aztán uccu, inalt is. Úgy futott, hogy még. a nadrágját is elhagyta. Tód kinyitotta a zárka ajtaját, csak úgy özönlött ki a sok kis kobold. A nagy
tülekedésben szegény Tódot legázolták, eltaposták. A mókus vette észre, hogy mozdulni sem bír. Markába kapta és már szökdécselt is vele a doktorhoz. Az odúja fölé ez volt belevésve nagy betűkkel a fába: dr. Kobolddoktor, de a többiek csak úgy nevezték, hogy Koboldoki. Tód nagyon rossz állapotban volt. A doki azonnal hozzákezdett a kezeléséhez. A többi koboldnak a mókus számolt be a tragédiáról, akik meg is feledkeztek megmentőjükről. Meglátogatták a beteget, mindenki vitt neki ajándékot. Bocsánatot kértek tőle és megígérték, hogy ha meggyógyul, koboldbált fognak rendezni a tiszteletére. Még máig is ünnepelnek, ha akarnak, mert a koboldok soha nem halnak meg.
Farkas Kata 13 éves
//
NE GYÚJTSD, FEJTSD MEG!
Mely autók emblémáját ismered fel? Nevezd meg a márkaneveket! És azt is tudod, hogy melyik országban gyártják ezeket a járgányfajtákat?
A
A
a vicc poénja szeszes ital " V sok éve tartó V V < népünnepély
ha''romta&ú csoport dekorációs, röv. fékezni kezd !
\ 2 v v S
|> ▼ \
nagy darab. > ifjúsági szerv. v. >
gipsz-darabl mag Betűi
j> V
kutatja > ...garfbo >
francia autójel arra a helyre jegyzé
borona egyn. > v bagdadi részlet! >
e5, angolul makó folyója
fc» m. e. > v norvég autojel >
sereg jelzője lehet
nől név
kikelettel kapcsolatos > V V
sör, németül /£> ier/ > néző egynemű betűi ?
vissza: állóvíz
sejtő, gyanító > V V
a . . . néha csal >
A skótot megállítja egy bandita:
- Pénzt vagy életet! Mire a skót: (folytatása a rejtvényben)
Beküldési határidő: augusztus 19.
Lapunk 30. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Igen van, aludjon nappal.
A sorsoláson Arató Zsolt, Cseh Zoltán, Faragó Mária, Németh Kristóf és Varga Eszter kanizsai olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
1994. augusztus 12.
KANIZSA - MIX
23
Egy kis statisztika
- A német polgárok nyolcvan százaléka este 11 óra előtt tér nyugovóra.
- A hűtlen férjek hatvanhét százaléka csalódott a házasságon kívüli kapcsolatában.
- A franciák mintegy ötvenkilenc százaléka beszél valamilyen idegen nyelvet. Ötvenkét százalékuk angolul, tizennyolc százalékuk németül, tizenhat százalékuk spanyolul, hat százalékuk olaszul tud.
Jobb ma egy túzok, mint holnap egy se
Hazánkban évről évre csökken a túzokállomány. Az elmúlt évben már az ezret sem érte el a számuk. Ez azt jelenti, harmadannyian sincsenek, mint húsz évvel ezelőtt.
Nemcsak a húszéveseké...
Korunk tudósainak egyik fő problémaköre a génkutatás. Amerikai tudósok bizonyosak benne, hogy hamarosan meglelik azt a gént, amely az emberben az öre-
gedés folyamatait szabályozza. Ha ez sikerül, soha nem sejtett távlatok nyílnak meg az emberiség előtt. Az átlagéletkor akár négyszáznegyven év is lehet. Ez a tény igencsak átrendezi a jövő kor emberének életét, hiszen ha így lesz, ráér hatvanévesen párt választani, nyolcvanévesen gyermeket nemzeni és a változás kora is csak a 365. életév táján köszönt majd be. A még fel sem lelt lehetőségnek azonban máris vannak ellenzői. Ők azt mondják, nem szabad a Földet túlnépesedett állatkertté tenni.
Hús a nyereg alatt, tarhonya a...
A tarhonya első készítési helye a mai Irán területén volt. Onnan terjesztették el a lovas nomád népek mindenfelé. Ez a könnyen szállítható, hosszú ideig eltartható tésztaféle ideális volt vándorlásaik során. A magyarok is ismerték már a honfoglalás előtt, így elmondható, az egyik legősibb magyar étel.
JO FERJ ÖN?
Ez a mulatságos tesztjáték elárulja, milyen férj ön. Jelölje meg a véleményét legjobban megközelítő választ, majd adja össze a pontszámokat, és olvassa el a kis lélektani értékelést.
Mit érez, amikor a feleségére gondol?
a) Gyöngédséget, szeretetet 2
b) A védelmezés és birtoklás érzését 5
c) Hitvesem, szeretőm, barátom 1
Mikor vesz neki ajándékot?
a) Születésnapra, házassági évfordulóra 2
b) Amikor eszébe jut 1
c) Soha 5
Mit csinál, ha télen az ágyban az asszony odadugja a jéghideg lábát?
a) Arréb löki '' 5
b) Megdörzsölgeti, hogy fölmelegedjen 1
c) Úgy tesz, mintha mi sem történt volna, de bosszankodik 2
Hu nagyon fáradt, és az asszony táncolni akar menni?
a) Sóhajtva eleget tesz
a kérésének 1
b) Felhívja a barátját, hogy kísérje el ő az asszonyt 4
c) Közli, hogy nem, és kész 5
Ha szerelmeskedni támad kedve, és az asszony nem akar?
a) Megpróbálja meggyőzni 3
b) Emlékezteti a hitvesi kötelességre 5
c) Máskorra halasztja
a dolgot 1
Ha felesége elkönyörögte a slusszkulcsot, és jókora liorpa-dással hozza vissza a kocsit?
a) Kiordítja magát, aztán kész 1
b) Leken neki egy jókora pofont 5
c) Gúnyosan megjegyzi: „Tudtam, hogy ez lesz belőle" 3
Anyagi gondjaik vannak, és felesége egy szép napon vadonatúj bundában jelenik meg?
a) Azonnal visszaviteti vele a szűcshöz 5
b) Gyengéd szemrehányást tesz, aztán belenyugszik, mert a bunda jól áll neki 2
Ki gondolná
A parazita kifejezés nem mindig azt jelentette, amit napjainkban. Kialakulásakor tisztes állami funkciót takart. Para szitonnak hívták az áldozati gabonakészletek ellenőreit. Ugye sejthető, hogyan vált belőle az ingyenélők léhűtő gyűjtőneve. Már a római korban megvetéssel fordultak feléjük a gazdagok, de lakomáik állandó, kötelezően megtűrt vendégei voltak. így követelte a szokás, ezt ellensúlyozandó, talán ők voltak a tréfák céltáblái is.
-d.é.-

FODRÁSZ TANULÓT FELVESZEK
Érdeklődni a szerkesztőségben.
IPM-teszt —
c) Közli vele, hogy fizesse ki a bundát a megtakarított pénzéből vagy
a keresetéből I
Társaságban észreveszi, hogy az asszony szívesen fogadja egy férfi hódolatát?
a) Messziről figyeli 2
b) Erélyesen közbelép 5
c) Otthon leszámol vele 4
ÉRTÉKELÉS
33-40 pont:
Ön nagyon rossz férj. Iratkozzék be sürgősen egy férjtanfolyamra.
25-32 pont:
Elég régimódi felfogása van a férj szerepéről. Nagyon engedékeny lehet a felesége, ha mégis kijönnek egymással.
17-24 pont:
Nem mindig sikerül megértenie a női lelket és elismernie a nők jogait, de határozottan igyekszik.
8-16 pont:
Ne szaporítsuk a szót: ön tökéletes férj. A legbőszebb feministák sem találhatnak önben semmi kivetnivalót. Igaz is, nem túlzott véletlenül a válaszadásnál?
HOROSZKOP A 33. HÉTRE
Kos: III. 21-IV. 20.
A gyakori frontátvonulások nein kedveznek amúgy is labilis idegrendszerednek. Ne vállalj hát olyasrqit. ami erődet meghaladja. A gondokat pedig hiszti helyett tűrd szelíd alázattal.
Bika: IV. 21-V. 20.
Önuralom és akaraterő, e kettő kell neked, s ha mindezt megszerzed, lábaid előtt hever majd a világ. De legalábbis elviselhetőbb leszel családod számára.
Ikrek: V. 21-VI. 21. |T3ppi Utálatos dolog a nyári szabad-Fk y ságot követően ismét vissza-E| Jyá J állni a mindennapok taposó-
WiM malmába. Ám nem biztos, hogy mindezt savanyú képpel és puffog-va kell megtenned.
Rák: VI. 22-VII. 22.
[P^ljJ Csillagod leáldozott, s a főka-
pUán pu után valamennyi kisajtó /Aij kezd bezáródni előtted. Két-mmaJM ségbeesés helyett inkább végezz némi önanalízist. s a hibád ne kend másokra.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
Közeleg az ősz, s előtted újabb akadályok sorjáznak. Vagy azonban olyan jó gátfutó te, hogy ezeket is sikeresen vedd. Rejtett kincsedre vigyázz, törékeny a lelke.
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
Itt az ideje, hogy napjaid szer-~ vezési és életviteli hibáit kija-RV vítsd. A zsákra való foltot Ül vizsgáld meg, nem biztos, hogy hosszútávon is kitart.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Az uborkaszezon dühítő ugyan, ám malinozás és aggódás helyett lépj inkább a tettek mezejére és próbálkozz ezúttal a befőzéssel. Majd meglátod.


önállóan megéri.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
W^^Sl Üzleti ügyeid rendeződnek.
ám magánéletedben sokasod-IKfUM nak a zűrök. Tudod, aki sokat markol, keveset fog. Ám. ha te szeretsz két szék között a pad alá esni...
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Ha célt akarsz érni, jobb, ha szorosan markolod a gyeplőt, mert a te lovaid amilyen virgoncak, könnyen szétszaladnak. A belgyógyászati panaszaiddal pedig a szakorvost nyaggasd!
Bak: XII. 23-1. 20.
PgSij Sikerrel vetted az első meg-próbáitatást, most már csak az elválás okozta sebek gyors kezelése van hátra. Ne félj, lesz, aki szakszerűen ellátja.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Szép is, hasznos is a kerti munka, de csak akkor, ha az ember kikapcsolódásként vagy hobbiból űzi. A napi otthoni gondok elől való menekülésre nem alkalmas.
Halak: II. 21-111. 20.
Még egy kis relaxálás és teljes értékű emberként vetheted magad ismét a tennivalók tengerébe. Vigyázz, van aki nyelvéi köszörülve vár fád.
24
KANIZSA -
1994. augusztus 12.
Hárompontos bemutatkozás
az NB I-ben
Vidóczi tizenegyese a DVSC kapujában
(Soproni Tibor felvétele)
A labdarúgó NB l-ben tizennégy csapattal rajtolt a bajnoki évad. (A Stadler FC-Par-malat találkozót elhalasztották.) Az olajosok jóvoltából negyvennégy évi szünet után ismét élvonalbeli találkozót láthatott a focit kedvelő kanizsai és városkörnyéki közönség. Nem csoda hát, hogy nagy volt az érdeklődés, minden hely elkelt. Akik megnézték az idénynyitót, bizony nem csalódtak. A nyitányon nyert a Bányász a tavalyi újonc ellen, amelyben olyan kiválóságok játszottak, mint Sándor, Dombi, vagy Pető.
A mérkőzés előtt Zsillé János köszöntötte a szurkolókat, aki többek között ezeket mondta:
- Ahhoz, hogy ma NB l-es mérkőzést lehessen játszani, a pályát körülvevő korlátot hatszáz méter hosszban újjá kellett építeni, át kellett alakítani a játékoskijárót azért, hogy az előírásoknak megfeleljen. Halász Károly nagykanizsai vállalkozó munkáját segítette a DKG EAST Kft., Rótary Fúrási Kft., Geoinform Kft., MOL Rt. Nagykanizsai Bányászati Üzem, a KÖGAZ Rt. és azok a kedves szurkolók, akik jöttek és dolgoztak a pálya átalakítása során. Őszinte tisztelettel köszöntöm az Olajbányász vezetése nevében minden közreműködő áldozatos munkáját, segítségéi ahhoz, hogy a pálya alkalmassá vált NB l-es mérkőzés rendezéséhez.
Az idénynyitón: Olajbányász-Debreceni VSC 3-1 (1-0)
A mérkőzés előtti nyilatkozatok.
Garamvölgyi Lajos, a DVSC vezetőedzője: - Ha nem kapunk ki, akkor jó, ha
Sporthétvége
nyerni sikerül, akkor még jobb.
Készei Ferenc vezetőedző: -Győzni kell. A sikerhez az NB ll-ben hozzászoktunk, s ezt az NB l-ben kellene folytatni.
Brúder Károly, az Olaj egykori gólerős csatára: - Eljöttem, mert szorítok a mai srácoknak. Nyerni kell, az a lényeg, hogy a fiúk menjenek, daráljanak és soha ne adják fel.
Dr. Fenyves János, az SE társadalmi elnöke: - Mindenki nagyon sokat tett az NB l-ért. Most itt van és azt a nagyfokú támogatást, amit a csapatok kaptak, illik győzelemmel honorálni. Nyerünk.
Horváth Sándor, az olajosok szakosztályelnöke: - Az NB I az tényleg más, de nem szabad megijedni. Meglesz a három pont!
A találkozó érdekesebb történései:
Nekiment a DVSC-nek az Olaj és már a 2. percben egy ragyogó támadást vezetett Vidóczi, akinek pontos labdáját Farkas szúrta kapura, ám a kapus ujjheggyel menteni tudott.
A 9-16. perc között Fuisz két alkalommal is vezetéshez juttathatta volna csapatát, de igen kecsegtető helyzetben hibázott.
Támadott és nagy fölényben játszott az Olajbányász, amely a 29. percben megszerezte a
vezetést, amikor a vendégek tizenhatosán belül Farkashoz került a labda, aki 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt (1-0). A bekapott gól megzavarta a vasutasokat, akik ellen Hegedűs, majd Filipovics is növelhette volna az előnyt, de hatalmas helyzeteket puskáztak el. A vendégeknek csak fellángolásai voltak, szinte semmi veszélyt nem jelentettek Csáki kapujára.
Szünet után felgyorsultak az események. A 48. percben, egy pazar támadás után Filipovics tette a labdát a kilépő Vidóczi elé, aki hatalmas helyzetben a kivetődő kapusba lőtt.
Az 50. percben nőtt a hazai előny, tombolt a publikum. Filipovics jobboldalon tisztára játszotta magát, akinek belőtt labdája elcsúszott Fuisz lába alatt, ám ott termett Vidóczi, aki aztán hat méterről a jobb alsó sarokba vágta a labdát. (2-0)
Még ünnepeltek a piros-ké-kek, amikor az 53. percben Tóth Gy. faképnél hagyta őket és mintegy tíz méterről a sarokba helyezett. (2-1) Ezután rákapcsolt a DVSC, de az újonc 5-6 perc után újított. A 60-65. perc között Filipovics, a gólvágó kétszer is remek labdát kapott, de a senkitől sem zavargatott gólkirály ordító helyzeteket ügyetlenkedett el.
A találkozó sorsa a 70.
percben dőlt ei. Ekkor a csereként beállt Svélecz kígyózott át a védőkön, akit az öt és felesen a kapus buktatott. A büntetőt Vidóczi biztosan értékesítette (3-1). Nem sokkal később Filipovics egyedül húzott kapura, ám tíz méterről mellé lőtt. A befejező tíz percben llea, illetve Svélecz hibázott el gólszerzési lehetőséget.
A mérkőzés vége előtt már ünnepelt a Zárda úti stadion közönsége. Zúgott a vastaps, a Szép volt, fiúk. A végén mindenki mindenkinek gratulált. Ezt tette a DVSC szakvezetője, aki így összegezett: - Több góllal is nyerhetett volna a Kanizsa. A csapatom ezúttal nulla volt, egyedül csak Tóth Gy. ütötte meg az élvonalbeli mércét.
Az újonc gólokkal - nem túlzás, hat-nyolc góllal is -verhette volna a vasutasokat, ám a játékosok rengeteg ziccert hibáztak, amire érdemes lesz odafigyelni.
A sporttörténeti mérkőzés szereplői (zárójelben az osztályzatokkal): Csáki (6) - Sza-lai (7), Kepe (6), Kiss (6), Iványi (6), - Farkas (7), Vidóczi (8), Hegedűs (7), Agics (7) - Filipovics (6), Fuisz (5). Csereként szerepeli: Fehér (Fuisz helyén) és. Svélecz (Hegedűs helyén).
* * *
NB l-es tartalékbajnoki mérkőzés
Olaj bányász-D VSC 0-5 (0-1)
A második félidőben nagy volt a különbség a két csapat között. )
Olajbányász: Czigoth - Réz (Tóth T.), Dómján, Kercsmár, Hoffmann - Kis F., Matola (Hollender), Fekete Z. (Buti), Buda - Kovács T., Fazekas (Szabó F.). Edző: Szabó Imre.
Balogh Antal
SZOMBAT Labdarúgás. NB I. Ifjúsági: Olajbányász-Vác FC Samsung, Volán-Dózsa pálya, 13.00 (B-korosztály: 11.00).
VASÁRNAP Labdarúgás. NB III: MÁV NTE-Petőháza, MÁV NTE pálya, 16.30 (előtte ifjúságiak):
1994. augusztus 12.
KANIZSA - SPORT
25
Rajt az NB III-ban
A labdarúgás harmadik vonalában a hét végén rajtol az 1994/95-ös évad. A Bakony csoportban kezdi meg szereplését a MÁV NTE, a zalai bajnok, amely újoncként küzd a pontokért. A csapatnál új edző látott munkához Szőke László személyében, aki a lemondott Szalai Zoltán helyett lett a vasutasok játékos-edzője. (A korábbi tréner egyébként. a Tótszerdahely megyeiben szereplő gárdájának lett az edzője.)
- A keretben több változás is történt. Bernáth Galambokra került, míg az olajosok visszavitték Matola Jánost és Szabó Ferencet, akik kölcsönben szerepeltek nálunk. Ugyanakkor hozzánk került Kovács Attila Patról és Molnár Galambokról - számolt be a változásokról Harcz Lajos technikai vezető, aki mellesleg pályaedző és a megyei aranyérmet szerzett ifi-csapat edzője is.
A vasutasoknál a körülmények siralmasak, ami az anyagi háttért illeti. Éppen ezért nagyon szeretnék, ha Fekete István szakosztályelnök és Kiszelák István szakosztályvezető tárgyalásai, erőfeszítései sikerrel járnának, hiszen hallatlanul szegények a vasutasok.
- Bázis kerestetik. A csapat megvan, a lelkesedéssel nincs gond és ha kapunk egy kicsi segítséget, akkor az NB III-ban meg lehet kapaszkodni. Ez a cél - mondta tömören a játékosedző.
A bentmaradás kiharcolására a következők készülnek: Kovács (kapus), Nagy, Szőke, Szentgyörgyvölgyi, Németh L., Bocskor, Pozsgai, Mózsi, Németh A., Papp, Borda, Kütsön és a már említett új llúk.
A vasutasok vasárnap hazai környezetben kezdenek Petőháza ellen, akiknek további hazai sorsolása az őszi idényben a következő:
Augusztus 28-án (vasárnap): MÁV NTE-MÁV DAC (Győr). Szeptember II-én (vasárnap): MÁV NTE-Lenti Tempó. Szeptember 25-én (vasárnap): MÁV NTE-Sárvár. Október 9-én (vasárnap): MÁV NTE-MOTIM TE. Október 15-én (szombat): MÁV NTE-Tapolca. Október 30-án (vasárnap): MÁV NTE-Csorna. November 13-án (vasárnap): MÁV NTE-Hévíz.
(bl)
Az országos csapatbajnokságban javában tart még a szünet, ám a sportág kedvelői nem pihennek. Ugyanis számos egyéni versenyre, korosztályos bajnokságra és megmérettetésre került sor.
A Vár úti sporttelepen rendezték meg a megyei korosztályos bajnokságot, amelyen a fiúk mezőnyében négy klub, köztük az Olajbá-'' nyász és a Kanizsa Tenisz Club (KTC) teniszezői küzdöttek a bajnoki címért, a helyezésekért.
Gyermek korcsoportban az olajos Gyenes Mátyás ezüst-, míg Anfer András bronzérmet szerzett. Újoncoknál az olajos döntőt Szennay András nyerte Gyenes László előtt, míg Kertész Tibor (KTC) bronzérmes lett.
A serdülők mezőnyében a dobogót az olajosok foglalták el. 1. Farkas Koméi. 2. Tálosi Dániel. 3. Szennay András. Az ifjúságiaknál a bajnoki címet Tálosi Dániel nyerte Farkas Kornél előtt, míg Kánya Tibor (KTC) a 4. helyen végzett.
A zalai páros-bajnokságot a Far-kas-Tálosi duó nyerte, a bronzérmet a Kiss Tibor-Szennay András kettős szerezte meg.
Országos kiemelt korosztályos versenynek volt színhelye Érd, ahol párosban harmadik helyen végzett Szennay András, a siófoki Székely Gáborral az oldalán.
A franciaországi Annecyben bonyolították le a tizenhárom évesek korosztályos világbajnokságát, amelyről így számolt be Márton József, az olajos-fiúk nevelőedzője:
Nyári tenisznagyüzem
- Hatalmas mezőny gyűlt össze a vb-re. Közel huszonöt országból mintegy 350 tehetség érkezett. A magyar színeket négy leány és négy fiú versenyző képviselte. Köztük nagy sikernek tartjuk, hogy Karda Csaba és Tálosi Dániel is bekerült a legjobbak közé - kezdte a kanizsai edző, majd így folytatta: -Gépkocsival utaztunk, ami ugyan fárasztó volt, de az. ottani körülmények mindenért kárpótoltak bennünket. Szuper rendezés jellemezte a kicsik világversenyét és a feltételek is kiválóak voltak. Két versenyzőnk közül Karda bekerült a főtáblára, míg Tálosi a selejtezőben az. egyik legjobb francia versenyzőtől kapott ki, miközben a salakos pálya helyett betonon kellett játszani. Nos, így is maximálisan elégedett vagyok.
A megyei szakszövetség és a keszthelyi klub a Balaton partján rendezte meg a megyei felnőtt egyéni bajnokságot. A kanizsai olajosok közül legjobban Gaál Nóra, az OB l-es csapat erőssége szerepelt, aki bajnoki aranyérmet szerzett.
(béa)
1. Újpest-Sopron
2. Kispest-HFC-PMSC-Fordan
3. ETO FC Győr-Vasas-Ilzer
4. Debrecen-Vác-FC-Samsung
5. ZTE-Stadler FC
6. BVSC-Dreher-Parmalat FC
7. Békéscsaba-Ferencváros
8. Mohácsi FC-Keszthelyi HHSE
9. Siófoki BSE-Budafoki FC
10. Nagykanizsai Olajbányász-Csepel-Kordax
11. Tatabányai SC-Dunaferr SE
12. Veszprém FC-Beremend ESK
KANIZSA TIPPSKALA lX2-es játék *Af
1994. aug. 20-22. VÉm
A jobboldali üres tipphelyekbe a választott 1, X vagy 2-es tippet kell beírni!
NYEREMÉNYEK: 12 találatnál 1500 Ft-os, 11 találatnál 1000 Ft-os, 10 találatnál 500 Ft-os, 9 és 0 találatnál 200 Ft-os ajándékutalvány, amelyeket a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Igazgatósága ajánlott fel.
GOLTIPP
1994. aug. 20-22.
Nagykanizsai Olajbányász-Csepel-Kordax
ZTE-Stadler FC
Békéscsaba-Ferencváros
A jobboldali üres tipphelyekbe a három mérkőzés várt végeredményét (például: 3-1, 0-0, 1-2) kell beírni.
NYEREMÉNYEK: aki mindhárom mérkőzés végeredményét eltalálja 1000 Ft, két mérkőzés végeredményének eltalálója 500 Ft ajándékutalványban részesül, amelyet a ZÉTA Kereskedelmi Rt. (Nagykanizsa) ajánlott fel. Az egy végeredmény eltalálója nem részesül nyereményben!
Név: ................................................................................................
Lakcím: ...........................................................................................
A KANIZSA-TIPPSKÁLA fenti játékrésze - névvel és lakcímmel együtt - kétféle módon juttatható el szerkesztőségünkhöz értékelésre:
- A szerkesztőség Nagykanizsa, Király u. 47. sz. épülete bejáratánál lévő postaládába elhelyezve, egybefüggően és összehajtva (boríték felhasználása nélkül is).
- Egybefüggően és összehajtva, borítékban elhelyezve, felbélyegezve, postai úton a következő címre: KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Nagykanizsa, Pf.: 154. 8801. A borítékra rá kell írni: TIPP.
BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1994. augusztus 19. (péntek) 14 óra. A később beérkező szelvények nem vesznek részt a játékban!
A fénymásolt vagy stencilezett szelvényeket nem értékeljük!
EREDMÉNYEK, NYERTESEK:
1X2-ES JÁTÉK:
Az 1994. aug. 6-8-i játék helyes tipposzlopa: xlxxll 112 21 x
12 találatos: nem volt.
11 találatos: Szermek Tímea (Nagykanizsa).
10 találatos: nem volt.
9 találatos: Gelencsér Gábor, Horváth Zoltán, Imrei Zoltán, Kiss Ernő, Vajda Ferenc (mind Nagykanizsa).
0 találatos: Cseh Zsolt (Nagykanizsa).
GÓLTIPP:
Az 1994. aug. 6-8-i játék végeredményei: 1-0, 3-1, l-l.
Telitalálatos: nem volt.
Két végeredményt talált el: ifj. Komlósi Sándorné, Korhán László-né (mind Nagykanizsa).
A vásárlási ajándékutalvány-nyeremények a rovatban történő közzétételt követő hétfőn és kedden 14-16 óra között szerkesztőségünkben (Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet) személyesen, személyi igazolvány felmutatásával vehetők át. Városkörnyéki és egyéb vidéki tippelőknek - kérelemre - kivételesen lakcímre postázzuk ajánlott levélben
26
KANIZSA - SPORT
1994. augusztus 12.
Jó úton a serdülő úszók
Ezúttal Lentiben bonyob''tot-ták le a megyei .serdülő úszóbajnokságot, ahol a három zalai klub (Zalaegerszeg, Kanizsai Vízmű, Lenti) tehetségei versengtek a bajnuki címekért és a jobb helyezésekért.
A kanizsai fiatalok, Papp Miklós tanítványai ismét igazolták, hogy jó kezekben van az utánpótlás a Vízmű SE-nél. Ugyaiüs a gyerekek összesen huszonhárom érmet szereztek, ebből kilenc arany-, hét-hét pedig ezüst-, illetve bronzérem.
200 m gyorsúszásban a kanizsaiak foglalták el a dobogót a fiúk mezőnyében, ahol bajnoki címet nyert Révész Viktor Milovics Gábor és Tátrai Zsolt előtt. A lányoknál hatalmas küzdelemben nyert Major Zsófia, míg Süle Orsolya a harmadik helyen végzett.
200 m mellúszásban Révész Viktor második, Németh Péter a harmadik lett. A lányoknál Varga Orsolya nyert Németh Katalin előtt. A 33 1/3 m pillangóban Kovács Patrícia nyert bajnoki címet.
100 m hátúszásban remek győzelmet aratott Takács Zsolt, Balázs Attila pedig bronzérmes lett. A lányoknál biztosan lett első Major Zsófia a klubtárs Varga Orsolya előtt.
100 m pillangón teljes a Hú siker, hiszen: első Milovics, második Tátrai, harmadik Révész. A lányoknál ezüstérmes Süle Orsolya, bronzérmes Major Zsófia.
A 66 2/3 m mellúszásban Kovács Patrícia lett a bajnok, míg Ladányi Zsófia bronzérmes.
A női gyorsváltót (4x33 1/3 m) a kanizsaiak nyerték (Major, Süle, Németh, Varga), a fiúk a második helyen végeztek.
(béa)
Labdarúgó-utánpótlás
SZŰKÖS FELTÉTELEK, NÖVEKVŐ FELADATOK


Az élvonalbeli szereplés megkülönböztetett figyelmet ró az utánpótlásra, a tehetséggondozásra, a rendszeres foglalkoztatásra. A fiatalok is bekerülnek az országos gépezetbe, akik egykor majd erősségei lehetnek a felnőtt csapatnak, s akik neves csapatok ellen készülnek a megmérettetésre.
Az NB 1 kötelez, nagy feladatot jelent a kanizsai fiatalok, vezetők és játékosok részére egyaránt. Az MLSZ előírásának megfelelően a tartalékcsapat mellett kötelező ifjúsági A és B csapat indítása, valamint három serdülő csapat szerepeltetése. Ez pedig mind szervezetileg, mind tartalmilag új és sokrétű munkát igényel.
- Már júniusban hozzáláttunk a kétségkívül igen jelentős pluszfeladatok végrehajtásához. Nem könnyű, de megoldhatók a tennivalók, az újszerűség kezelése - kezdte Baranyai István, az SE ügyvezető elnöke, majd így folytatta: -Kimunkáltuk az előzetes tervet, összeállt a rendszer. Mt valójában arra gondoltunk, hogy egy főfoglalkozású szakember, nevezetesen Vla-szák I. Géza minden idejét, energiáját az utánpótlásra fordítja. Nos, a terv jó volt, de sajnos ebből nem lett valóság, mert nem tudtuk függetleníteni Vlaszákot.
- Miért?
- Egyszerű a válasz. A főfoglalkozású Vlaszákot a költségvetésből nem tudjuk finanszírozni, mert nincs pénz. Hát így állunk, így megyünk neki az NB l-es ifibajnokságnak. Egyedül mi leszünk azok az NB l-esek, akiknél a szakágvezető mellékfoglalkozásban dolgozik. Ráadásul Vlaszák az NB I ifjúsági A csapat edzője is, ami hallatlan nagy terhelést jelent. Jelenleg ez a helyzet, de azt jól tudom, hogy tarthatatlan - magyarázta az ügyvezető elnök.
A megoldás tehát kerestetik, de addig is gyorsítani kell a tempót, hiszen közeleg az ifik bemutatkozása az NB l-es mezőnyben.
- Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült az optimális helyzetet megteremtenünk, pedig optimista voltam. Kész a piramis az utánpótlás szakágra, amelyet még korábban, a német tanulmányút után munkáltam ki a hazai viszonyokra, az olajos építkezésre. Nem adom fel és remélem, liogy egyszer oly háttér alakul ki, amely lehetővé teszi a tervek megvalósítását -hangoztatta a KÖGÁZ-nál dolgozó szakágvezető, majd így folytatta: - Nagyon nehéz évad előtt állunk. Mi is első alkalommal szerepelünk az élvonalban, ahol úgy kezdünk, hogy máris lemaradásban vagyunk, hiszen sokkal rosszabb
feltételek mellett kell helytállni, mint a többieknek. Kérem, hogy ezt a helytállásban, értékelésben is így vegyék figyelembe. Hát, ilyenek a mi mostani körülményeink.
Az NB 1 ifjúsági bajnokságban neves csapatokkal találkoznak az olajosok. Az ellenfelek megegyeznek az NB l-es felnőtt csapatok korosztályos együtteseivel, ám a sorsolás mindig ellentétes, ami a pályaválasztói jogot illeti.
Az olajosok A és B csapatánál a szakmai munka irányítását továbbra is Vlaszák I. Géza, illetve Czebei Tibor végzi. A felkészülést július közepén kezdték meg, aminek során hetente négy edzésre kerül sor. Mind a két csapatnál Szabó Ferenc látja el a technikai vezetői feladatokat.
Az NB l-es ifjúsági csapatoknál a következők készülnek a tisztes helytállásra.
A csapat. Kapusok: Horváth G., Fülöp, Metz-ger. Mezőnyjátékosok: Boa, Boha, Bencsik, Baj, Hollender, Hosszú, László, Mészáros, Tóth Z.. Horváth Cs., Lovkó, Tóth Z., Fekete Sz.
B csapat: Csöndör (kapus), Józsa, Németh, Szűcs, Imrei, Horváth A., Gerencsér, Pongrácz, Balogh, Simon, Horváth Sz., Soós, Vlasics, Fehér, Gazda, Tüske (mezőnyjátékosok).
A három serdülő csapat kialakítása folyamatban van, de az már eldőlt, hogy a kicsikkel Takács Tamás (Zemplén-csoport), Fallér Zoltán (Zrínyi-csoport) foglalkozik, míg az előkészítőknél továbbra is Vágó László oktatja a gyerekeket.
Az NB l-ben az ifjúsági csapatok holnap (szombaton) hazai környezetben mutatkoznak be a Vác FC Samsung ellen. Az A-csapat 13 órakor kezd (előtte a B-csapat mérkőzik), amelyeknek további hazai menetrendje a következő:
Augusztus 27-én (szombaton): Olajbányász-PMSC Fordan. Szeptember 17-én (Szombaton): Olajbányász-Sopron. Szeptember 24-én (szombat): Olajbányász-Parmalat SC. Október 15-én (szombat): Olajbányász-ZÍE. Október 29-én (szombat): Olajbányász-Békéscsaba. November 19-én (szombat): Olajbányász-ETO FC Győr.
(ba-al)
Tájfutók külföldi és hazai sikere
Az idei Alpok-Adrik Kupa tájfutó viadalt az ausztriai Stinalzban rendezték meg, amelyen öt ország tizenkét régiójának csapata vett részt.
Hat kategóriában mintegy 350 versenyző versengett. A magyar színeket Somogy, Vas és Zala megye válogatottja
képviselte. Az utóbbiakban a kanizsai Zalaerdő és a ZTC ,legjobbjai szerepeltek. A női váltóban Vargáné Kocsis Katalin, Nagy Zsuzsanna és Sá-recz Éva, míg a férfiban Varga József, Fehér Ferenc, Galambos Péter és Sárecz Lajos alkotta a zalai válogatottat.
A háromnapos nemzetközi versenyen a zalaiak az összesített pontversenyben az előkelő 6. helyet szerezték meg.
Az év legnagyobb tájfutó versenyét, az ötnapos Hungária Kupát Pirtó térségben bo-
nyolították le, amelyen tizenkilenc ország mintegy 1300 versenyzővel képviseltette magát, köztük a Zalaerdő legügyesebb tájfutói.
A kanizsai versenyzők közül Varga Zsolt második helyen végzett F 9 C-ben, Varga József a 4. lett F 21 B-ben, míg Hans György 7. helyen végzett F 15 B-ben.
(g)
1994 augusztus 12 KANIZSA - TÁMOGATOK 27

A KANIZSA Dél-Zalai Hetila p támogatói: f
lapítva:
1949
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZHBAN.
Sok árucikket az. olcsó árainknál is olcsóbban
kínálunk. ...........................................................................................
A KANIZSA
ARUHAZBAN EGY NAPIG
KOGM
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.

Vegye a kezébeI
MAGVAR GAZDASÁGI
CÉGMUTATÓ
_ CÉGINFORMÁCIÓS ADATTÁR
Területi és országos kötetek megjelentetése
Hirdetésfelvétel: 1133 Budapest, Váci út 82-84. Tel.: 270-3433/11 mellék 140-1711/12 mellék Fax: 185-1268; 149-7583 ISI 1519 Budapest Pl.: 248
-
LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adólanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60) 399-196
RC,
___

Nagykanizsa,
Eötvös
tér 28. Julius >IHnl>



''''ív1:'';:
KANIZSA
Trend Kf
Kanizsa Trend
Az életrevaló . bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-69 l-es telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Csengery u. 5. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.
- Akar Ön kulturált körülmények között étkezni, fagyizni? Térjen be hozzánk! Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésre állunk.
KREMZNER RESTAURANT Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057

Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Önkormányzata
áMZi
COMPUTERS
ELEKTRON IRODAGÉP Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
Számítógépek, perifériák, telefonok, telefonrendszerek, telefaxok, irodagépek, pénztárgépek, irodatechnikai berendezések
széles választéka és garanciális szervizelése.
BEVEZETŐ ÁRAK TARTÓSAN!
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 3.
Telefon/fax: (93) 312-470
28
KANIZSA - APRO
1994. augusztus 12.
Évenként 2x14 napos üdülési jog eladó Gyulán, a Hőforrás Üdülőszövetkezet 1 szobás üdülőjében. Irányár: 200.000 Ft. Érdeklődni lehet levélben: lencsés Gábor Nagykanizsa, Csengery u. 14. 11/14. (2415 K)
Nk. belvárosában garzonlakást vásárolnék. Ajánlatokat Nk. Pf. 154-be kérek „GARZON" jeligére. (2905 K) Nk-án,'' épülő társasházban eladó 2,5 szobás lakás, 62 nm-es, I. emeleti, szerkezetkész állapotban. Az építkezés befejezése egyéni elképzelés, kivitelezés alapján történik. Építési határidő: 1994. dec. 31. Irányár: 2,3 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4 Tel.: 312-058, hétköznap. (3203 K)_
Nk. keleti városrészében, 1. emeleten eladó 1+2 félszobás, 57 nm-es, erkélyes, központi fűtéses lakás, tehermentesítve, 4 emeletes épületben. Irányár: 1,5 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 312-058, hétköznap 8-17 óráig. (3204 K)
Eladó Nk-án a Munkás utcában II. emeleti. 57 nm-es lakás, 1+2 szobás, összkomfortos, erkélyes. Irányár: 1.700.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3179 K)
Eladó Nk-án társasházi lakás a Katonaréten, 5 szobás, egyedi gázfűtéses, 120 nm-es, 2 erkélyes, pincés, garázsos. Városközpontban lakáscsere is lehetséges. Irányár: 5.500.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3180 K)
Eladó Nk-án az. Ady utcában társasházi lakás, 2 szobás, 84 nm-es, parkettás, egyedi gázfűtéssel. Irányár:.! mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19 Tel.: 93/314-012. (3181 K)
Eladó Nk-án a Csengery utcában társasházi lakás, 2 szobás. 70 nm-es, étkezős, erkélyes, pincével, egyedi gázfűtéssel. Irányár: 2.900.000 Ft. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3182 K)
Eladó Nk-án a Teleki utcában 4. emeleti lakás, 55 nm-es, 2 szobás, erkélyes, összkomfortos. Irányár: 1.400.000 Ft. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3183 K)
Eladó Nk-án a Zemplén utcában 2. emeleti lakás, 54 nm-es, 2 szobás, erkélyes, összkomfortos. Irányár: 1.400.000 Ft. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (.3184 K)
Eladó Nk-án a Városkapu utcában 4. emeleti lakás. 55 nm-es, 3 szobás, összkomfortos. Irányár: 1.500.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3185 K)
Eladó Nk-án a Rózsa utcában I. emeleti lakás, 3 szobás, 61 nm-es, összkomfortos, té-lefonos. Irányár: 1.850.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3186 K)
Eladó Nk-án családi ház a Magyar utcában, 160 nm-es, 4 szobás, egyedi gázfűtéses, melléképülettel, 712 nm-es telekkel. Irányár: 2.500.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3187 K)
Eladó Miklósfán családi ház 160 nm-es, 4+1 szobás, beépített tetőteres, központi fűtéses, 2 melléképülettel, garázzsal, 2160 nm telekkel. Irányár: 4.700.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3188 K)
Eladó Nk-Palinban ikresített családi ház egyik fele, 4+0 szobás, egyedi gázfűtéses, 140 nm-es, erkélyes, pincés, 440 nm-es telekkel. Irányár: 4.600.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3189 K)
Eladó Nagyrécsén családi ház, 120 nm-es, beépített tetőteres, 4 szobás, központi kazán fűtéses, 1080 nm-es telekkel. Irányár:
з.700.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3190 K)
700 négyszögöl telek gyümölcsössel, pincével, felszereléssel és terméssel sürgősen eladó. Érd.: 93/314-562. (3200 K)
Kiskanizsán kertes családi ház, félig kész tetőtérrel, garázzsal, mellékhelyiségekkel eladó. Érd.: Kiskanizsa, Dobó I. u. 7. (3193 K)
Palin, Kertész út 5. sz. alatti, 5 szobás családi ház dladó. Érd: helyszínen, egész nap. (3192 K)_
Kiskanizsán 257 nm telek házzal, melléképülettel eladó. Érd.: Nk. Platán sor 7/A. 1/2/2. Halász, 19 óra után. (3191 K)
Tehermentes, két és félszobás OTP lakásomat elcserélném olaj-telep környéki lakásra. Érd.: Etelváriné, Nk. Kazanlak krt. 10/B. (3198 K)
Kisbagolai hegyen 520 négyszögöl területen szőlő-gyümölcsös, épülettel eladó. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 3/B. fsz/I. (3166 K)
Kétszobás, I. emeleti lakás, földszinti, KÖ-JÁL-engedélyes üzlethelyiséggel eladó. Cím a szerkesztőségben. (3163 K)
5 szobás családi ház eladó Nk-Palin, Kertész
и. 5. sz. alatt. (3162 K)
2 szobás, (fürdőszoba megoldható) családi ház kerttel, gazd. épületekkel, 600 n.öl telekkel eladó Nemesvidoron az Ormán-pusztai üdülő mellett. Irányár: 600.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3157 K)
Nk-án 1 szobás, felújított, redőnyös, 40 nm-es, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.050.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3156 K)_
3 szobás lakás reális áron eladó tízemeletes házban, 4. emeleten. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3155 K)
Csónakázó-tónál és a galamboki halastónál telek hétvégi házzal eladó. Érd .: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3154 K)
Telek eladó Zalakaroson a Banyai-dűlőnél, Behiáknál hétvégi házzal, Kilátónál és a nagy campingnél. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3153 K)
2 szobás, 56 nm-es, felújított lakás, hozzá nagyméretű garázzsal eladó vagy elcserélendő még nem befejezett családi házra Nk. vonzáskörzetében. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat „Diszkont" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (3152 K)
Vagyonvédelmi cég biztonsági szolgálat felállításához fegyveres BIZTONSÁGI ŐR tanfolyamot indít Nagykanizsán.
VIZSGÁK UTÁN
AZONNALI MUNKAKEZDÉS!
Érdeklődni: (46)316-397
Nk. belvárosában eladó 2 szobás, 56 nm-es, erkélyes, jó állapotban lévő, tehermentes lakás. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3150
K)_
2 szobás, felújított, 56 nm-es, VI. emeleti lakás eladó vagy nagyobbra cserélhető. Ajánlatokat: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (3151 K)
Nk-i, két + félszobás, jó állapotú, telefonos, keleti városrészi lakásom eladnám. Igény esetén 2 szobás keszthelyire cserélném. Ajánlatokat: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (3149 K)
Panorámás környezetben, közvetlen a buszmegállónál építési .telek, szőlő, gyümölcsös pincével, áron alul, sürgősen eladó betegség miatt Zalaújlakon. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3148 K)_
Tanácsi bérlakást vásárolnék maximum 2 szobásig. Árajánlatokat a 314-562 telefonszámra kérek. (3147 K)
Eladó Pécsen kétszobás, garázsos, 54 nm-es, tehermentes lakás. Esetleg elcserélhető kanizsai vagy környéki kisebb családi házra. Ugyanitt eladó Ford Escord 93-as nyolcezer km-t futott. Érd.: 72/438-845 telefonon. (3145 K)
Nagy családi ház garázzsal, kocsibejárattal azonnal eladó. Érd.: esti órákban, Nk. Kossuth tér 10. (3141 K)
Garázs, a Fő út 19. alatti garázssorban eladó. Érd.: 314-585 telefonon, egész nap. (3146 K)
Miklósfán 160 nm-es, 2 család részére is alkalmas családi ház+garázs, műhelyek eladó. Telek 600 n.öl. Irányár: 4.800.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (3174 K)_
Zalakaroson nyaraló, garázzsal, pincével, teljes felszereléssel együtt eladó. Telek: 180 n.öl. Irányár: 2.500.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Telefon: 93/314-394. (3173 K)
Egyedi fűtésű, másfélszobás lakást keresek 1,3 millió Ft-ig. Tel.: 06-60-399-596. (3206 K)
Palinban 80%-ban kész, 5 szobás, tetőtérbe-építéses családi ház eladó. Irányár: 4.500.000 Ft Érd : Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (3172 K)
Nk-án a Városkapu krt-on 3 szobás, 69 nm-
es, teliesen felújított, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 2.200.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 314-394. (3171 K)
Bajcsán 3 szobás, komfortos családi ház garázzsal eladó vagy cserélhető 2,5 szobás Nk-i lakásra értékkülönbözettel. Irányár: 3 mFt. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (3169 K)_
Nk-án a Városkapu krl-on 33,5 nm-es, 1 szobás, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 950.000 Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (3168 K)
Hévízi tófürdőtől 800 m-re természeti környezetben félkész nyaraló befejezéséhez partner keresek. Cserébe üdülési jog váltható. Tel.: 93/310-701. (3167 K)
Galamboki Rigóhegyen 600 négyszögöl terület házzal, kis szőlővel, pihenőkerttel eladó. Villany megoldható. Irányár: 230.000 Ft Érd.: Nk. Tavasz u. 21/A (2930 K)
Eladó Rózsa u. 11. 2 szoba összkomfor-tos+étkezős lakás azonnal, beköltözhetően, elfogadható áron. Érd. 10. emelet 65. (2939 K)_
Nagykanizsa, Teleki út 3. II. em-i kétszoba összkomfortos lakásomat eladnám, vagy városkörnyéki családi házra cserélném. Érd.: Nk. Király út 47. II. em. Dr. Apáthy Zsuzsanna ügyvédnél vagy a 314-672-es telefonszámon (2952 K)
Vásárolnék 1,5 szobás összkomfortos lakást Nk-án 900 ezer Ft készpénzért. Ajánlatokat. 312-630-as telefonra 17 óra után kérem. (2953 K)
Elcserélném két szobás, mélyföldszinti lakásomat városkörnyéki családi házra, vagy hasonló nagyságű (54 négyzetméter) erkélyes lakásra harmadik emeletig. Érd.: Kanizsai János, Nk. Berzsenyi u. 6. A. lépcsőház mf. I. Pénteken-szombaton 18 órától. (2968 K)
2 szobás, önkormányzati lakást vennék a Kazanlak körúton vagy környékén, 500.000 Ft készpénzért és részletfizetéssel. Ajánlatokat „Első emelet" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (2979 K)
Sürgősen eladó készpénzért 2 szoba+étkezős, belvárosi lakás (teljes berendezéssel is). Ajánlatokat „Augusztusi költözés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3059 K)
Eladó Miklósfán 3 szobás, garázsos új családi
jMű. SIKER
Ingatlanközvetítő \§, IRODA
Nagykanizsa, Terv u 4
* c> (A rendőrség
melletti utcában) KERES-KÍNÁL, KIADÓ, ELADÓ, CSERE Lakásokat, házakat, nyaralókat, telkeket, irodákat, üzleteket...
Nyitva: hétköznap 8-17 óráig Tel.: 93/312-058
KAMARAI
KERES-KINAL
PARTNER PIAC BEFEKTETŐ
Az ajánlatokhoz tartozó információk és címek beszerezhetők a Zalai
Kereskedelmi és Iparkamara titkárságán Zalaegerszegen (Kosztolányi u.
10. Tel./fax: 92/311-042), vagy Keszthelyen a Kamara képviseletén
(Kossuth u. 42. Tel./fax: 83/314-381). Tételenként: 500,- Ft + áfa.
Faxmegrendelésre is. A Kamara tagjainak ingyenes!
NK-131 Szlovák cég keres képviselőt, vagy vásárlót műanyag termékei számára (szegek és hüvelyek, toalettpapír és kéztörlő-tartók, virágcserepek, csavaros rögzítők földbe leszűrható tárgyakhoz, tároló edények, kiskanalak).
NK-132 Minőségi evőeszközök versenyképes áron. Német cég keres tapasztalattal rendelkező háztartásicikk-importőrt.
NK-133 Szivattyúzásra alkalmas kézipumpák német gyártója keres képviselőt vagy importőrt termékei számára.
NK-134 Német cég akácfából készült karókat vásárolna szőlő- és gyümölcstermesztéshez.
NK-135 Német cég fából készült bútortartozékok magyarországi beszállítóját keresi. Nagy volumenű rendelések, főleg asztal-és széklábak.
^—^—— KANIZSA D-Z. Htfilap —
PLÁNDERNÉ HIRDETŐ
Ingatlanok eladását, vételét, cseréjét, albérletbe adását; ingóságának eladását-vételét
A CÉL ELÉRÉSÉIG HIRDETI PLÁNDERNÉ HIRDETŐ (Jogi képviselettel.).
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 7/B.
Nyitva: H-SZ-P.: 15-18 óráig, K-Cs.: 10-18 óráig.
1994. augusztus 12.
KANIZSA - APRO
29
ház. Nk. belvárosi, 15-20 nm-es üzlethelyiség beszámítható, értékegyeztetéssel. Cím a szerkesztőségben, (3025 K) Egyedi fűtéses, 70-80 nm-es lakást vennék garázzsal. Félkész családi ház, esetleg palini sorház is érdekel. Érd.: Nk. Erkel F. u. 11. I. em. 4. (3033 K)
Elcserélném másfélszobás, összkomfortos lakásomat egyszobás, félkomfortosra vagy másfélszobás komfortosra. Érd.: Nk. Király
u. 6/4. (3036 K)_
Látóhegyen, közvetlenül a kápolna mellett 600 négyszögöl lugas szőlő megosztva is (300-300) eladó. Terméssel is. Vezetékes víz, villany a helyszínen. Érd.: Kiskanizsa, Bajcsy-Zs. u. 2. Tel.: 93/319-455 vagy a helyszínen. (3038 K)
Kistolmácson, a szabad strandhoz közel, szép környezetben építési telek eladó. Érd.: Fullérné. Nk. Platán sor 10/A. 1/3. Tel.: 93/312-630. (3039 K)_
10 emeletesben lévő, 4. emeleti, 1,5 szobás, 45 nm-es, komfortos, megvásárolható, önkormányzati lakásomat elcserélném belvárosi vagy közeli 1 szobás, megvásárolható lakásra értékmegegyezéssel. (Redőny, hideg-meleg vízóra van.) Érd.: este, Nk. Bartók B. 6. IV. em. 4. Fauplné. (3037 K)
Egyszobás, nagy konyhás, önkormányzati lakást (Csengery u. 88.) önkormányzati hasonlóra cserélnék a belvárosban vagy a keleti lakótelepen. Érd.: a szerkesztőségben. Tel.: 312-305. (3043 K)
Eladó Nk-án a belvárosban 79 nm-es, 3 szobás lakás. Irányár: 3,6 millió Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (3087 K)
Eladó Nk-án a Katonaréten 5 szobás, egyedi gázfűtéses lakás 120 nm, 2 erkélyes, pincés, garázsos. Városközpontban lakáscsere is lehetséges. Irányár: 5,5 millió Ft. Nk. Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (3088 K)
Gazdálkodásra alkalmas falusi ház nagy melléképületekkel, 1600 n.öl (szántó, gyümölcsös) telekkel Zalaegerszeg és Vasvár között Petőmihályfán azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: 92/317-584 telefonon. (3095 K) _
1+2 félszobás tehermentes OTP lakásunkat elcserélnénk Nk-i családi házra megegyezéssel vagy Nk-i telekért. Érd.: Nk. Kazanlak 3/D. 2/8. Horváth (3096 K)
Nk-án Teleki u. 5/A. ID/9. 61 nm-es 2 szobás, telefonos lakás eladó ! Érd.: 311-577 telefonon. (3097 K)
Eladó a Keleti városrészben 2 szobás földszinti magántulajdonú lakás áron alul. Hívja a 93/314-540-et! (3098 K)
Eladó Városkapu 6. első emeleti I szobás felújított lakás. Érd.: a helyszínen 18 óra után, vagy tel.: 312-993. (3099 K)_
Eladó Nk-án a Csónakázó-tónál építési telek 2700 nm. Irányár 500 eFt. (3102 K)
Eladó: Nagykanizsa, Magyar út 115. számú komfortos családi ház 2 szoba 2 konyhával. Érd.: Nk. Garay u. 11/A IV. 13. (3110 K)
Csónakázó tó közelében Látóhegyen 672 n.öl terület ami részben szőlő, kert és gyümölcsös épülettel, kúttal 600 ezer Ft-os irányáron eladó. Érd.: Szentes István Nagykanizsa, Magyar u. 23. szám alatt (5. ajtó) (3111 K)_
Zalakaros. Harahgláb utcában 450 négyszögöles terület (szőlővel, gyümölccsel, kétszintes téglaépülettel) eladó. Érd.: 06-15 óráig a kispiaci (Thury-téri) Thury-falatozóban. (3118 K)
Kétszobás, kéterkélyes, összkomfortos lakás eladó. Érd.: Teleki 3/A. IV/2. esti órákban. (3119 K)
Nk. Bagoly u. 26. sz. alatti összkomfortos,
4 szobás családi ház 3,5 millió Ft-ért eladó. Beszámítok 2 évnél nem idősebb Diesel személykocsit. Érdeklődni a fenti címen egész nap. (3124 K)
Belvárosi 2 szobás, 1 emeleti lakás eladó. Irányár: 1.900.000 Ft. Érd.: Nk. Zrínyi M. u. 28/C. I. em. 1. Németh 18 óra után. (3137
K)_
Kétszobás, gázas felújított 3. emeleti lakás a Csokonai utcában eladó. Érd.: 310-204-es telefonon. (3138 K)
Keleti városrészben 1+2 félszobás, összkomfortos lakás eladó. Érd.: Kazanlak l/A. 1/3. (3139 K)
Egyszobás, önkormányzati lakást (42 nm-es) másfélszobás önkormányzatira cserélnék. Érd. a szerkésztőségben. (3042 K)
Eladó Nk-Palinban családi ház, 120 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéssel. Irányár: 4,1 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3064 K)_
Eladó Pogányszentpéteren családi ház, 2+1 szobás, 120 nm-es, komfortos, melléképülettel, garázzsal. Irányár: 1.650.000 Ft. Erd.: Nk. Magyar u. 19. TE1.: 93/314-012. (3065 K)_
Eladó Nk-Palinban családi ház, 160 nm-es,
5 szobás, összkomfortos 2x42 nm-es, kétbe-állású garázzsal, jelenleg autószerelő műhely, alatta pincével. Irányár: 6.210.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3066 K)_
Eladó Bagolán családi ház, 110 nm-es, 4 szobás, tetőtérbeépítéses, összkomfortos, pincés, garázsos, erkélyes, melléképületekkel, 2686 nm-es telekkel. Irányár:
3,5 mFt. Diesel gépkocsi beszámítható. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3067 K)_
Eladó Nk-án a városközpontban családi ház, 164 nm-es, 4 szobás, egyedi fűtéssel. Irányár: 3,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3068 K) _
Eladó Nk-án a Zemplén utcában első emeleti lakás, 2 szobás, 57 nm-es, összkomfortos. Irányár: 1,5 mFt Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3069 K)_
Eladó Nk-án a Liszt F. utcában földszinti lakás, 2 szobás, 57 nm-es, összkomfortos. Irányár: 1,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3070 K)
Eladó Nk-án a Zemplén utcában második emeleti lakás, 2 szobás, 54 nm-es, összkomfortos. Irányár: 1,4 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3071 K)
Eladó Nk-án a Szentgyörgyvári hegyen építési telek, városközeli, panorámás. Irányár: 280 eFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3072 K)
Eladó Nk-án építési telek az É-keleti városrészben, 2500 Ft/nm. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3073 K)
8 km-re Kanizsától, a Kendli-majorban 725 négyszögöl telek, fele gyümölcsös, fele szántóföld, épülettel, ipari árammal, vezetékes vízzel eladó. Érd.: Nk. Péterfai u. l/H. Gyalokai. 18 óra után. (3074 K)
Kisméretű, vagy félkész családi házat vennék Nk-án v. környékén, esetleg társasházi lakást kis kerttel. Érd.: Nk. Munkás u. 7/D. IV/16. Naponta, 19-21 óra között. (3075 K) Nk-Palin, Vadalmás u. 9. szám alatt kétlakásos családi ház eladó. (5 szobássá alakítható) Érd.: helyszínen, minden délután, Zavaczky Józsefné. (3092 K)
Másfél vagy kétszobás, egyedi fűtéses, I. emeleti lakást vennék a Csokonai vagy a Munkás utca közelében. Tel.: 93/314-420.
(3093 K)_
Pogány szentpéter, Dózsa u. 20. sz. alatt felújításra szoruló téglaház nagy telekkel, 140 ezer forintért, valamint lakótelek 40 ezer forintért eladó. Érd.: Dózsa u. 80-ban. (3094
K)_
Egy-, vagy másfélszobás lakást vásárolnék 600 ezer Ft készpénzért + OTP átvállalással. Ajánlatokat „Minden megoldás érdekel" je-1 igére, Nk., Pf.: 154-be. (3098 K)_
Nk., Dózsa Gy. 98-ban ikerház fele, közös udvarral, 60 nm-es pincével, garázshellyel eladó. Érd.: Nk., Dózsa Gy. u. 98. 20 órától. Irányár: 2 MFt. Lakást beszámítok értékegyeztetéssel. (3099 K)
Bagolán 8 éves, tetőtérbeépítéses, 4 szobás, 110 nm-es, összkomfortos családi ház, vízzel, villannyal, központi fűtéssel, csatornabekötéssel, kábeltévével, a ház alatt garázzsal eladó. A telek 800 n.öl, gyümölcsössel, szántóval, kerttel, gazdasági épületekkel. Októbertől gázbekötés esedékes. Az ingatlan tehermentesítve eladó. Irányár 3,2 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (3100 K)
Eladó kétszobás, garázsos, magasföldszinti lakás Pécsett. Esetleg elcserélhető Nk.-i hasonlóra. Érd.: 72/438-845. (3101 K)
JÁRMÚ
126-os Polski Fiat. felújításra szoruló, 8 éves, új gumikkal eladó, irányár: 65.000 Ft. Érd.: Plánder. Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3160 K)
Garázsban tartott, mégkímélt, 12 éves Dácia, 70 ezer km-rel eladó. Érd.: Horváth László, Nk. Rózsa u. 2/B. 1/4. 16 1. illan (1205 K)
Vennék jó állapotú, 126-os Polski Fiatot, lehetőleg első tulajdonostól, 4-10 évesig. Nk. Csokonai u. 8/B. Tel.: 316-205, egész nap. (3201 K)_
1500-as LADA, 1 éves, 6000 km-rel, 5 sebességes, katalizátoros eladó. Érd.: munkanapokon 93/314-562. Nk. Alkotmány u. 171. Kalmárék. (3199 K)
Polski Fiat 126-os (fehér), friss műszakival eladó. Irányár: 75 ezer Ft. Nk. Király u. 31/C. Babati. (3176 K)
90-es Trabant elsőkézből eladó. Tel.: 93/312-546 (3072 K)
Zastava GTL 55-ös motor és alkatrész eladó. Érd.: Letenye, Baros Gábor u. 61. 16 óra után. (3073 K)
Alfa Rómeó Julietta áron alul eladó. Érd.: Nk. Munkás u. 8/B II/8. (3074 K)
Alfa Rómeó 750 2.0 turbó Diesel eladó. Gyártási év: 1987, forgalombahelyezés időpontja: 1989. XI. 29. Gyári extrákkal. Irányár 570 ezer forint. Érd.: Sand, Kanizsai u. 80. (3075 K)_
Lada személygépkocsit vásárolnék 9-10 éves korig. Érd.: esténként, Nk-Palin, Herkules u. 62. (3060 K)
Újszerű állapotban lévő, kék színű BMX ifjúsági kerékpár eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 8. Vidéki Attila, vagy napközben hétfőtől-pén-tekig 313-294. (3057 K)_
Eladnám, vagy elcserélném kitűnő állapotban lévő 250/1 MZ motorkerékpáromat műszakira felkészítve. Érd.: Szever Attila, Petőfi u. 92. (3055 K)
Üzemképes Trabant Combit vennék, lejárt műszakis is érdekel. Ajánlatot Nk. Ifjúság u. 37. szám alá várom. (3045 K) MZ TS 250/1 motorkerékpár 33000 km-rel megkímélt állapotban eladó. Érd.: Nk. Bazár udvar, Optika bolt. Tel.: 311-105 napközben, 311-361 este, hétvégén (3041 K)
1985-ös 1600 kcm-es Audi 80 CD-TD turbó diesel ful extrás, kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Kiskanizsa, Bajcsy-Zs. 2. Tel.: 93/319-455. (3035 K) _
83-as évjáratú, 3 ajtós OPEL CORSA jó állapotban, reális áron eladó. Érd.: 19 óra után, Nk. Rózsa u. 16/C. 3/10. (3030 K)
Alig használt Siesta eladó jó állapotban. Érd.: 19 óra után, Nk. Rózsa u. 16/C. 3/10. (3031 K)
Volkswagen Golfot keresek 120.000 Ft-ig. Leveleket a „Pink Floyd" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3028 K)
Zastava motor és egyéb alkatrész eladó. Érd.: Nk. Új Élet u. 28. Hétközben, este. (3061 K)
8 éves, SKODA 105-ös személygépkocsi 60 ezer km-rel eladó. Érd.: 314-629 telefonon. (3111 K)
126-os Fiat szgk. eladó. Nk-Sánc, József A. u. 44. (3112 K)
ALBÉRLET
1 szobás családi ház albérletbe kiadó. Érd.: MOL Rt. portán, munkaidőben. (3142 K)
Balatonfenyvesen augusztus 20-tól nyaraló kedvező áron kiadó. Érd.: 319-280, 17 óra után. (3197 K)
ÁLLÁS * ÁLLÁS * ÁLLÁS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Kereset
Cipőfelsőrész-készítő szakmunkás 12000- -14000 Ft
Gépjármflszerelő szakmunkás 16000- -20000 Ft
Varrónő r betanított 10000- -20000 Ft
Hegesztő , szakmunkás 15000- -20000 Ft
Központifűtés-szerelő szakmunkás 20000- -25000 Ft
Festő szakmunkás 15000- -22000 Ft
Üzletkötő, ügynök érettségi 12000- -20000 l-l
Villamosmérnök (gyengeáram) egyetem 25000- -55000 Ft
Valutapénztáros érettségi 15000- -20000 Ft
Pedagógus, némettanár főiskola 15000- -20000 Ft
Pedagógus, testnevelő tanár főiskola 20000- -25000 Ft
Pedagógus, énektanár főiskola 20000- -25000 Ft
Pedagógus, magyartanár főiskola 15000- -22000 Ft
Pedagógus, napközis nevelő főiskola 20000- -25000 Ft
Pedagógus, matematikatanár főiskola 20000- -25000
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról (XMMK Kir. Nk., Fő u. 24. szám) a közvetítői csoportnál adunk, I. emelet 111. szoba. Ügyfélfogadási idő: hétfő-kedd-szcrda: X.(HM2.00 és 13.00-16.00, péntek: 8,<KM2,00 és 13.00-14.00 óra között.
HIRDETŐINK FIGYELMÉBE!
A lapunkban megjelenő apróhirdetés ingyenes. Kiemelt hirdetés (negyedtónusú raszter) 80 Ft+20 Ft ÁFA.
KÉRÉS AZ OLVASÓKHOZ!
Jeligés, cím a szerkesztőségben jelzésű és más hirdetések uláni érdeklődésük sorún kérjiik, hivatkozzanak a zárójelben megadott számra.
30

I
KANIZSA - APRO
1994. augusztus 12.
1 vagy 2 szobás lakást bérelnék, bútorozva vagy anélkül. Ajánlatokat „Szeptember" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 7/B. I/4-be kérem.
(3159 K)_
2 szobás, bútorozatlan, gázas, 3. emeleti lakás albérletbe kiadó. Érd.: Nk. Király u. 31/C. Varga László. (3165 K)
Diákok részére szeptembertől szoba kiadó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3158 K)
Fiatal pár kisebb bútorozott lakást vagy szobát bérelne hosszú távon. Ajánlatokat „Sürgős" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3117
K) _
Igényes, fiatal házaspárnak albérlet kiadó. Cím a szerkesztőségben. Ugyanitt mechani-kus írógép eladó. (3118 K)_
2 fő diák vagy egyedülálló hölgy vagy úr részére szoba, fürdő- és konyhahasználattal kiadó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3119
K)_
Lispeszentadorjánban családi házrész kiadó megbízható család részére. Érd.: Lispeszenta-dorján, Arany J. u. 4. 8888, vagy Nk. Csengery u. 80. Takács. (3120 K)
Keresek 1 vagy 2 szobás bútorozott vagy bútorozatlan lakást albérletbe, hosszú távra. Ajánlatokat „Augusztus" jeligére. Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. címre kérem. (3121 K)
Egyszobás lakás bútorozottan albérletbe kiadó az Erdész utcában. Érd.: Nk. Teleki 3/A 1 V/21. (3082 K)
I vagy másfélszobás lakást keresek albérletbe. Ajánlatokat „Nagyon sürgős" jeligére a Nk. Pf.: 154-be kérném. (3084 K)
VEGYES
Magyar győztes apától törzskönyvezett skótjuhász kutyák eladók. Érd.: Galambok, Tavasz u. 8. (3175 K)
Eladó világos akasztós szekrény, egy dohányzó asztal. 2 fotel és egy 1 személyes heverő. (KANIZSA IV bútor elemek) Együtt és küliin-külön is. Érd.: szerkesztőségben. (3032 K)
Spanyolországi tengerparti apartmanban egyhetes, 4 személyes nyaralás kedvezménnyel átadó. Érd.: 314-549-es telefonon. (3164 K)
Dinamikus, értelmes, 25-35 év közötti fiatalokat keresünk egy új vállalkozás felépítésére és vezetésére. Jelentkezni „Start" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (3143 K)_
Nemzetközi társaság, komoly jövetelmet biztosító képviseletét kibővíti 4 fiatal jelentkezésével. Személyes megbeszélés végett érdeklődni aug. 14-én (vasárnap) 19-20 óráig a 93/312-70l-es telefonon. (3144 K)_
Jó állapotban lévő Combi gyerekágy balda-chinnal együtt eladó. Érd.: Nk. Fő út 8. Szlá-vec. (3161 K)
Elveszeti 4 éves, homokszínű perzsa macskám a Sugár u. elejéről. Megtalálónak jutalmat adok. Nk. Bartók u. 1. I. em. 4. Szalai. (3195 KI_
Marantz CD-52 lemezjátszó, Marantz PM-80 erősítő és JBL LX-44 hangfalak eladók. Érd.: Vincze, Péterfai u. 3/F. (3177 K)
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak és ismerősöknek, akik
Farkas Károlyné
temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek.
A gyászoló család
2 db újszerű állapotban lévő fotelágy eladó. Érd.: Nk. Zemplén Gy. l/A. X/65. Sajni. (3205 K)_
Tisztelettel értesítem, hogy pszichiátriai magánrendelésem szünetel. Augusztus 30-tól kedden 16 órától újra rendelek a kórház kápolna . melletti rendelőben. Dr. Kökényes. (3207 K)
Törzskönyvezett Doberman kölykök eladók. Nk-Sánc, József A. u. 44. (3095 K)
Napi két-háromezer forintot kereshet. Nem ügynöki munka. Érd .: levélben (is), Dolacsek István, Nk., Városkapu krt. 2/C. Válaszboritékért tájékoztatom. (3096 K) PIANÍNÓT vennék. Ajánlatokat: 93/310-121 telefonszámra, munkaidő után kérek. Farkas.
(3097 K)_
Általános és középiskolás diákok számítástechnika korrepetálását vállalom. Számítógép biztosítva. Érd.: Egri Imre. Nk. Zemplén Gy. 3/A., vagy munkaidőben a 93/310-123-as telefonon. (1630 K)
Idős embereknek és rászorulóknak szívesen besegít házi és ház körüli munkákba délutánonként - térítés nélkül - érettségizett fiatalember. Leveleket: 8801 Nk. Pf.: 473-ba kérek. (3053 K)
Commodore Amiga 500-512 kB. memóriabővítővel, monitorral, lemezekkel együtt eladó. Érd.: Nyakas Zoltán. Nk. Stromfeld 15. (3044 K)_
Hálószoba bútor igényesnek eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3005 K)_
4 keretes mézpörgető 2000 Ft-ért eladó. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 3/B. IX/54. Plánder Ferenc. (3003 K)_
AMATI dobfelszerelés (használt) eladó. Érd.: 316-118. (3058 K)_
Óriás Snauzer, 10 hónapos kan kutya eladó. Érd.: Kiskanizsa, Jakabkuti út 46/a. (3056 K)
Kétmotoros 300-as kombinált gyalugép el-adó. Érd.: Rt. 06/60/399-604 (3064 K)
Pianínó sürgősen eladó. Érd .: 93/310-533 telefonszámon, vagy Rózsa u. 21/A Balogh. (3070 K)
S.O.S Állatbarát személynek 6 hetes kiscicá-kat elajándékoznánk. Érd.: délelőtt a 93/312-677-es telefonon. (3068 K)
Állatbarát személynek, akinek van családi háza 3 éves cicámat elajándékoznám (Megváltozott körülményeim miatt.) Tel.: délelőtt 93/312-677 (3067 K)
Combi gyerekágy eladó. Érd.: Sebestyén Károlyné Nagykanizsa, Rózsa l/D. III/9. (3066
K) __
4 éves ITT eladó. Érdeklődni: Zemplén 9/A. Vni. 49. (3065 K)
Összecsukható etetőszék és autóba szerelhető biztonsági gyermekülés eladó. Tel.: 93/314-
797 (3071 K)_
Csirkekeltető 2 db 5000-es, és 1 db láncos önetető olcsón eladó vagy 1200-as, vonóhorgos, idős LADÁ-ra cserélném. Cím: Nk. Ba-golai sor 35. Miatta Lajos. (3102 K)
Kisebb méretű hűtőszekrényt vásárolnék. 93/317-120. (3103 K)
/
f
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik
Frigyesi Hugónét
utolsó útjára elkísérték, sírjára a kegyelet virágait elhelyezték.
A gyászoló család
Nagyobb tételben bálás ruhák 200 Ft/kg eladó. Ugyanitt bolti mérleg súlyokkal. Erd.: Nagyrécse, Táncsics M. u. II. 16-20 óráig. Takácsné. (3104 K)
Oválissá alakítható étkezőasztal 6 db székkel, fekhellyé alakítható kanapé eladó. Érd.: Zemplén Gy. 3/A. VI/36. (3105 K)
QUELLE német, új, ''94-95-ös, őszi-téli nagykatalógusok és bútor nagykatalógusok eladók. Ár: 330 Ft + postaköltság. Kresz Miklós, 7607 Pécs, Pf.: 19. Tel.: 72/336-841. (3106 K) _
Bontásból sima és hódfarkú tetőcserép 2-Ft/db áron eladó. Nk. Varasdi u. 50. (3107 K)
BEAUCERON - Berger de Beauce kiskutyák eladók Zala megye első tenyészetéből. Ősi francia juhászkutya, (dobermann-rottweiler keverékhez hasonlítható). Csupaszív családi, tekintélyt parancsoló házőrző és kitűnő őrzővédő munkakutya. Apa francia import, az ország legeredményesebb kanja. Anya kitűnő osztrák vérvonalú, robosztus, nagy termetű szuka. Irányár: 15000 Ft. Érd.: Keglovics Tibor, 8744 Orosztony, Baksaházi u. 12. (3108
K)_
250 literes akvárium eladó. Érd.: 06-60/399-604. (3109 K)_
Fekete-fehér, 37 cm átmérőjű, hordozható tv eladó. Hétvégi házba, nyaralóba ideális. Ára: 5 ezer Ft. Ugyanitt ROB1-55 kapálógép fűnyíróadapterrel 15 ezer Ft-ért eladó. Érd.: 17 óra után, 93/314-474 telefonszámon. (3110 K)
PARTNERKERESŐ
Keresek egy jólelkű, nemdohányzó úriembert, aki megértő társa lenne és mindenben segítene egy melegszívű, molett, 160 cm magas, kékszemű, göndörhajú, 47 éves, mozgássérült hölgynek. (Járásomon semmi nem látszik.) Leveleket „Biztos lépés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3196 K)
37 éves, józanéletű, nemdohányzó, becsületes. komoly gondolkodású, saját lakással rendelkező független férfi megismerkedne házasság céljából gyermektelen vagy olyan hölggyel, aki egyedül neveli gyermekét. Leveleket „Tavaszi esküvő" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3178 K)
65 éves férfi vagyok. Keresek hozzámillő. nem dohányzó özvegy vagy elvált élettársat. Moleitek előnyben. Saját lakásom van. Leveleket „Szeretetre vágyok" jeligére, Nk. Munkás u. 2/A. I. em. Bódis Ferenc címre kérek. (3194 K)_
160 cm magas, 47 éves hölgy egy gyermekkel komoly szándékú, megbízható férfi ismeretségét keresi házasság céljából. „Gyermek nem akadály" jeligére leveleket Nk. Pf.: 154 címre kérek. (3170 K)
47/160 független hölgy keresi korban hozzáillő úr társaságát, aki otthonába költözne. Leveleket „Molett" jeligére várom, Nk. Kazan-lak krt. 7/B. 1/4. címre. (3113 K)_
Nyugdíjas hölgy élettársi kapcsolat céljából vár egy 60-65 éves, nemdohányzó urat, aki otthonába jönne. Leveleket „Autóval előnyben" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3114 K)
■t
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Gyergyák Lászlóné
temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek.
A gyászoló család
38 éves, független, 160 cm magas, természetet kedvelő, házias hölgy megismerkedne házasság céljából 48 éves korig intelligens, megértő úrral. Leveleket „Vörös Rózsa" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3115 K)
Szeretettel várom annak a kedves, független 39-42 év közötti hölgynek a válaszát, aki egy 47/176, értelmiségi férfi hűséges, szerető, megértő társa lenne. Lakás, kocsi van. Leveleket „Őszi esküvő" jeligére a szerkesztőségbe kérem. Nk. Pf.: 154. (3116 K)
Magányos? Akkor írjon egy humán érdeklődésű, természetkedvelő 52 éves értelmiségi nőnek, aki társat keres intelligens, lehetőleg nem dohányzó férfi személyében. Leveleiket „Sohase mondd, hogy vége" jeligére a pf. 154-be kérem. (2824 K)_
21 éves, csinos nő megismerkedne jó egzisztenciával bíró intelligens férfival házasság céljából. „Igényes" jeligére kérném a leveleket pf. 154-be. (2825 K)
42/163/52 elvált, középfokú végzettségű, humán területen dolgozó nő vagyok és társat keresek. Leveleiket a „Szeretném ha szeretnének" jeligére a Pf. 154-be kérem. (2827 K)
160/45 éves férfi keresi korban hozzáillő hölgy ismeretségét, aki 5 éves kislányának anyukája tudna lenni. „Október" jeligére kérem Nk. Kazanlak Krt 7/B 1/4 alá. (2964 K).
41 éves, 178 cm magas, káros szenvedélyektől mentes, elvált férfi keresi független nő ismeretségét, 35-42 éves korig. Leveleket „Tűzvarázsló" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (2979 K)
161 cm magas, csinos, sport és zene kedvelő fiatalember megismerkedne 45 éves korig hölggyel házasság céljából. Lakás van. Leveleket „Júliusi szerelem" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3040 K)
63 éves özvegyember keresi házi munkában besegítő 55-60 éves egyedül élő hölgyet, aki gondozását vállalná lakásért. Leveleket: „Szeretet" jeligére. Pf.: 154-be kémém.(3069 K)
55 éves özvegyasszony korban hozzáillő intelligens úr ismeretségét keresi. Leveleket: „Rossz egyedül" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (3077 K)
44/164/58 gyermektelen, lakással rendelkező hölgy keres szabadidőpartnert. „Augusztus" jeligére, leveleket a Pf: 152-be kérek. (3078 K)
47/170/72 független, elvált férfi szabaidőpart-nert keres, 36-42 éves korig. Leveleket „Még nem késő" jeligére a Pf.: 152-be kérek. (3079 K)_
160 cm magas. 46 éves, elvált hölgy, egy gyermekkel, komoly szándékú, megbízható férfi ismeretségét keresi házasság céljából. Leveleket „Közös megbecsülés" jeligére Pf.: 154-be kérem. (3080 K) _
28 éves 164/55 elvált hölgy, két gyermekkel, keres megértő, hű, káros szenvedélyektől mentes társat. Leveleket a „Bizalom" jeligére Pf.: 154-be kérem. (3081 K)
170 cm feletü, nem dohányzó, egyedül élő urat keresek 40-50 éves korig házasság céljából. 45 éves 160 cm teltkarcsú hölgy, aki egy hű, megértő társra vágyik. „Kékszemű" jeligére Nk. Kazanlak krt. 7/B 1/4 alá kérem. (2965 K)
Jf
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, szomszédoknak, barátoknak, ismerősöknek, a miháldi, a zalakomári önkéntes tűzoltóknak, a Nagykanizsai Városi Tűzoltóparancsnokságnak és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat,
Gerencsér Jánost
utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek mély fájdalmunkban és gyászunkban osztoztak.
A gyászoló család
/
1994. augusztus 12.
KANIZSA - LEVELBONTAS

31
A Kanizsa hetilap 1994. július 29-i számában „Meghökkentő Mesék" címmel kétoldalas cikk jelent meg a nagykanizsai bérlakások elidegenítéséről (L.I.) monogramos szerzőtől. Az írás lényegében az eladási ár alapját képező forgalmi értékek nagyságát kifogásolta, de arról is említést tett, hogy a forgalmi értékhez viszonyított vételár mértéke országos viszonylatban is az egyik legmagasabb Nagykanizsán. Ez utóbbi állítás valódiságát érdemes részletesebben megvizsgálni. A lakások elidegenítését szabályozó, nemrég módosított 1993. évi LXXV1II. törvény (közismerten „lakástörvény") kimondta, hogy néhány, a törvényben szabályozott kivétellel az önkormányzat köteles a bérlő részére értékesíteni valamennyi bérlakást, amelynek a bérlője azt meg kívánja vásárolni. Ugyanekkor a vételár megfizetésének körülményeit, a vételárkedvezmények adását a törvény az önkormányzatokra, mint tulajdonosra bízta, de kikötötte, hogy részletfizetés vállalása esetén legalább 25 éves kedvezményt kell biztosítani. A lakás megvásárlásakor a bérlő részére kedvezményt kell biztosítani, de annak nagyságát az önkormányzatok rendeletben kötelesek szabályozni, így a törvénymódosítást követően (1994. március 8.) országszerte megkezdődött a helyi sajátosságok figyelembevételével a képviselő-tes-tületekben a rendeletalkotás, mely Nagykanizsán az 1994. május 2-i testületi ülésen lett elfogadva. (A kihirdetett rendelet a „Kanizsa Extra" június 2-i számában teljes terjedelmében megjelent.)
A 13 oldalas rendelet valamennyi részletére e cikkben nem lehet kitérni, de érdemes a vételár megfizetésének pénzügyi körülményeit példával ismertetni:
Vizsgáljuk meg, hogy egy, a beköltözhető állapot feltételezésével 1.000.000 Ft-ra értékelt lakást hogyan vásárolhat meg a bérlő, vagy hozzájárulásával annak egyenesági rokona (gyermek, unoka, szülő, nagyszülő stb.) által.
a) részletfizetés választása esetén: Forgalmi érték 1.000.000- Ft Vételár 700.000,- Ft Kötelező befizetés
(10%) 70.000,- Ft
Havi részlet
évi 3% kamattal 3.014,- Ft
b) készpénzfizetés esetén Forgalmi érték 1.000.000,- Ft Vételár 700.000- Ft További kedvezmény 280.000,- Ft Fizetendő 420.000,- Ft
A fenti példákban az önkormányzati rendelet a bérlő részére a forgalmi értékből 30% kedvezményt biztosított. Ha a tulajdonszerző bérlő 70 évesnél idősebb, és a nyugdíja a 11.220 Ft-ot nem éri el, részére nem 30, hanem 40% a kedvezmény.
A vételár megfizetésekor saját jogon szerzett kárpótlási jegy kamatokkal növelt névértéken felhasználható fizetőeszközként. Ha kárpótlást
MIT SZÍVTUNK BE?
ANTSZ ZALA MEGYEI INTEZETE Levegővizsgálati eredmények
Mintavételi hely: Petőfi u. 5.
Fiúkollégium
1994. 07. 25. 1994. 07. 26.
1994. 07. 27.
1994. 07. 28.
1994. 07. 29.
1994. 07/. 30.
1994. 07. 31.
Kén-dioxid napi átlag |ig/m
Nitrogén-dioxid napi átlag pg/nr
Mintavételi hely: Csengery u. 2.
ÁNTSZ Városi Intézete
1994. 07. 25.
1994. 07. 26.
1994. 07. 27.
1994. 07. 28.
1994. 07. 29.
1994. 07. 30.
1994. 07. 31.
40 33 17
Mintavételi hely: Kinizsi u. 95.
Kenyérgyár
1994. 07. 25. 0
1994. 07. 26. 14
1994. 07. 27. 0
1994. 07. 28. 15
1994. 07. 29. 0
1994. 07. 30. 26
1994. 07. 31. 0
Levegőminőségi határérték pg/m'' 85
150
Megjegyzés: Az adatok hiánya azt jelenti, hogy nem történt mérés.
jeggyel fizet a bérlő, akkor az a) változat szerint 44.000 Ft címletértékű, a b) változat szerint 264.000 Ft címletértékű kárpótlási jegy elegendő az 1.000.000 Ft értékű lakás tulajdonjogának megszerzéséhez.
A vevő akár készpénzfizetést, akár részletfizetést választ, a szerződés megkötésekor a tulajdonosává válik a vagyontárgynak, azzal szabadon rendelkezik, eladhatja, elcserélheti, megterheltetheti (a részletfizetés esetén bizonyos megkötésekkel).
A fentiek tükrében nem vitatható, hogy a bérlakásvásárás a legkisebb ráfordítással elérhető vagyonszerzési forma. Bár tudjuk, hogy a bérlakásoknak csak kisebb hányada kerül a megvásárlást követően ki a szabadforgalomba, de konkrét példák vannak arról, hogy az általunk megállapított forgalmi érték körül, sőt esetenként jóval felette könnyedén értékesíthetők, nem kis nyereséggel, közvetlenül az Önkormányzattól való megvételt követően. Mivel a „továbbértékesítések" folytán képződött nyereség jövedelemadó alá esik, az ügyfelek bizalmasan kezelik és kezeltetik az okiratokat, de ez így természetes.
Visszatérve a nagykanizsai lakásértékesítések során alkalmazott forgalmi értékek nagyságára: A forgalmi értékbecslés sokkal összetettebb és bonyolultabb szakmai ismereteket kíván, mint ahogy a cikkíró néhány kiemelt példával (melyben a műszaki állapot mint elsőszámú összetevő) minősít. Természetesen, mivel több mint 300 házingatlant, ezen belül mintegy 4000 db bérlakást kellett néhány hónap leforgása alatt előkészíteni, nem zárható ki bizonyos tévedés lehetősége, melyhez hozzátartozik az, hogy az ingatlan forgalmi érték megállapítása erre feljogosított szakember által, „becsléssel" történik, így az előzőkhöz hozzátartozik a szubjektivitásból fakadó tévedés lehetősége is. Viszonylag egyszerűbb feladat egy mozgásban lévő ingatlanforgalmú környezetben lévő lakás forgalmi értékét megállapítani, mivel itt több forgalmi adat áll rendelkezésre, ezért kevesebb is a tévedés lehetősége, mint egy, a fekvéséből és paramétereiből adódóan bonyolultabb ingatlan értékének a megállapítása. Az természetes, hogy a birtokon belül lévő bérlő az olcsó lakbérhez méri a lakás forgalmi értékét, (egy komfortos, 54 nm alapterületű lakás bérleti díja 810 Ft/hó) ezért kevesebbet akar fizetni a megvásárláskor is. Javasolnánk (L.I.) monogramú cikkírónak azt, hogy az Ingatlankezelési Intézménytől független ingatlanközvetítő irodánál érdeklődjön a nagykanizsai ingatlanárakról,
esetleg a magánforgalmi bérleti díjak felől. Meggyőződésünk, hogy az általunk alkalmazott forgalmi árak a közvetítő irodák, újsághirdetések kínálati árainál mérsékeltebbek, sőt a lehetőségekhez képest garanciát is adunk arra, hogy amennyiben az általunk megállapított forgalmi értéken a megvett lakás új tulajdonosa ezen az értéken eladási megbízást ad az ingatlanra, ingatlanközvetítő irodánk rövid idő alatt sikeresen kiközvetíti azt.
Végül a teljesség igénye nélkül néhány másik város feltételrendszerével hasonlítsuk össze a nagykanizsai lakásértékesítést: Zalaegerszegen a bérlő részére történő értékesítéskor 50% a vételárkedvezmény, teljes kifizetéskor további 50% a kedvezmény. Részletfizetés esetén viszont a kanizsai 3%-kal szemben 7%-os kamatot kell fizetni. Keszthelyen a vételárkedvezmény az épület jellegétől függően nullától 45%, részletfizetés esetén a jegybanki kamatod!) kell fizetni, és 30% a kedvezmény akkor, ha a szerződéskötéskor teljes kiegyenlítést teljesít a vevő, de ha 2 éven belül nem fizeti ki a teljes vételárhátralékot, akkor későbbi kiegyenlítés esetén már nem jár vételárkedvezmény. Itt bevezetésre került 5 éves elidegenítési tilalom, ill. az önkormányzat felé történő felajánlási kötelezettség is. A fenti kiragadott példákból látható, hogy nem minden vonatkozásban „kemény" a kanizsai elidegenítési rendelet. Bizonyítja ezt, hogy immár minden 6. lakást megvásárolták a bérlők, és most is igen nagy arányú a szándékbejelentők száma, de a vételárat, vagy a kedvezményrendszert érintő megnyilatkozások érezhetően visszavetik a lakáseladások ütemét, pedig éppen a folyamat összefüggései kívánják azt, hogy a vételi jog fennállásának időszakában (egy év) kiszámítható és biztos legyen a vevő számára, hogy nem siette el az adásvételi szerződés megkötését.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Olvasókat, hogy a lakáseladásból származó bevételt, ami az értékesített vagyontárgyhoz mérve aránytalanul alacsony, (nem éri el a lakásonkénti 150.000 Ft-ot) az Önkormányzat elsősorban új lakás építésére köteles fordítani. Mivel a bérlakásra várók száma meghaladja a 700-at, nem valószínű, hogy ez megoldja a lakásproblémát, de akkor is a lakásépítés mélypontról történő kimozdulásának egyik eleme lehet az így befolyt bevétel.
Nagykanizsa, 1994. 08. 04.
Tisztelettel:
Vágvölgyi Tamás
intézményvezető
Bérlakások értékesítése Nagykanizsán
32
KANIZSA - HÍREK
1994. augusztus 12.
Királyi szakácsok, szakácsi királyok
Nagyszakácsi, a Somogy megyei kicsiny falu egy legenda szerint onnan kapta a nevét, hogy Mátyás király ide telepítette szakácsait. Erről hallott a Magyarországra települt, erdélyi festőnő. Béres Júlia is, és elhatározta, hogy híressé teszi az egyébként unalmas Balatonhoz közeli községet.
A helyi nevelőotthonban pedagógusként foglalkoztatott művésznő tavaly már két kaposvári színész segítségével megszervezte a királyi szakácsok versenyét Nagyszakácsiban. Akkor csak Somogy-ból érkeztek inesterszakácsök. hogy gasztronómiai viadalon összemérjék tudásukat. Az idei szakácsversenyre szombaton került sor, s már az egész Dunántúlról lehetett nevezni Béres Júlia eredeti tervei szerint jövőre lenne Magyarország legjobb szakácsainak a versenye, s 1996-ban, az Expo évében a világ legjobb szakácsai sütöttek-főztek volna Nagyszakácsiban. Csakhogy elexpótla-nítva kérdéses az utóbbi létrejötte.
Mindenesetre szombaton Gun-del Károly, zsűrielnök és társai eldöntölték, hogy ki 1994. királyi szakácsa. Az össznépi vigadalom ceremóniamestere sem lett mást, mint Bodrogi Gyula, akiről köztudomású. hogy kiváló szakács. A főztjeit előszeretettel fogyasztó Voith Ági volt a rendezvény fő-boszorkánya. A rendezők a főbb attrakciókat meglepetésnek szánták, szórakozhattunk Nagyszakácsiban medvetáncoltatáson is Béres Júlia erdélyi ismerettégének köszönhetően, s íjászversenyen is tapasolhatott a nagyérdemű A királyi szakácsok falujában árusította patkolt tojásait a világrekorder tojáspatkoló Hanzel László, somogy-vámosi polgármester is.
Hanzeltől megtudtuk, hogy azt a tojást, amelyen a világon a legtöbb patkó van, nem bocsátották áruba.
Veres Margit

ma

Pénztár nyitva 15-18 óráig Pénztár tel.: (93) 311-468 Telefon: (93) 311-454, 311-221
A HSMK
heti programjából:
- 13-án 19 órakor: ZALA SZÉPE ''94 - elődöntő, utána utcabál, tűzijáték
14 órától: Művészeti csoportok bemutatkozása a HSMK előtti téren
- 16-tól 27-ig NÉPMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS Megnyitó: 16-án 17 órakor Megnyitja: Papp Ferenc, a HSMK igazgatója
BIOPATIKA a belvárosban
Dr. Fekete Ágostonná magánvállalkozó az elmúlt év elején jó kereskedelmi érzékkel, s nem kevés anyagi befektetéssel helyezte át biopatikáját városunkban, az eléggé „eldugott" Hunyadi utcából a lakosság előtt szem előtt lévő belvárosba, a Fő út és az Ady út találkozásánál lévő Vasemberház árkádjában bérelt üzlethelyiségbe.
Az ízlésesen berendezett biopatika azóta hónapról-hó-napra emelkedő forgalmat bonyolít le a nagy választékban kínált gyógynövényekből, gyógy-kozmetikai cikkekből, testépítő szerekből, natúr élelmiszerekből, kisbabatápszerekből, egyes orvosi műszerek-
ből... Mindez a szakszerű tanácsadásoknak és az előzékeny, udvarias kiszolgálásnak is tulajdonítható.
Képünkön Kovács Gabriella eladó (balról) árusítás közben. Mögötte dr. Fekete Agostonné biopatikus. -Í.í.-
AZ IDEN MEG KINYITOTT...
Az idei nyárra igazán nem lehet panasza senkinek. Hétágra süt a nap, felmálházott autók, turistakerékpárok mindenfelé. Csak a kanizsai camping felé nem nagypn aka-ródzik befordulni egyiknek sem. Vagy legalább is nagyon kevésnek. A ZALATOUR által működtetett tranzit szálláshely az idén nyáron épp hogy megél. Futó Károly gondnok nem valami lelkesülten sorolja azt a keveset, ami közlendője van.
- Az idén mén jobban megkurtítottuk a nyitvatartási, nem a kezdést, hiszen már tavaly is május I. helyeit június l-jén nyitottunk, hanem úgy néz ki, hogy augusztus 31-gyel be is zárunk Tehát u hajdani féléves, de legalább öt hónapig üzemelő camping már régen a múltté. Esetleg, ha valami szervezett, előre lekötött csoport érkezne szeptember elején, akkor természetesen hajlandó tennék később zárni. Nagyon kevés a vendég, egy-egy család ha be-be téved. Ma (július 26-án - a szerk.) tizenöt sátras diákvendégem van.
Őriszentpéterre tartanak. Sokat várok az augusztustól, már több évi tapasztalatom alapján itt szállnak meg egy-egy éjszakára a dél felé induló holland és belga családok. Augusztus 19-20-án szinte telt házunk lesz, kétszáz helyei foglaltak le a Motoros Találkozó rendezői. Emlékszem arra. hogy még nyolc-tíz. évvel ezelőtt is például lengyel csoportok, üzemi brigádok, nyugdíjas klubok tömegesen foglaltattak helyet nálunk. Alkalmi turista is volt bőven. Nem is szólva a téesz-csoportokról, és a kiránduló osztályokról. Az.ok is elmaradtak Az idén árakat is kellett emelnünk. A faházét 370 Ft-ról 410-re személyenként, a bungalow-él 30 Ft-tal toldottuk meg, így most egy ágy 300 Ft. Állíthatom, hogy nem pénzkérdés az itteni megszállás. Akinek futja nyaralásra, az inkább szobát bérel, fontos ti kényelem, hogy a fürdő, a WC bent legyen. Nem tudom, mi lesz jövőre, hogyan dönt a camping sorsáról u ZALATOUR.
-b.e.-
MAGYAR GAZDASÁGI
CÉGMCITffTÓ
CÉGINFORMÁCIÓS ADATTÁR
Területi és országos kötetek megjelentetése
^ ► Vegye kezébe
Hirdetésfelvétel: 1133 Budapest, Vác! út 82-84. I Tol.: 270-3433/11 mellék 140-1711/12 mellék g Fax: 185-1268; 149-7583 f 1519 Budapest Pf.: 248_j
_ KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
Hívő fiatalok tábora
Katolikus tizenéves gyerekek töltöttek négy napot az új-udvari tv-torony tövében sátorozva. Fiiszár Károly újudvari plébános szervezésében kétszázharminc zalai és somogyi gyereknek adott otthont a tábor. A programokban - amiről a csoportvezető hitoktatók gondoskodtak - éppúgy szerepelt a foci, a gitárral kísért éneklés, mint a vallásos foglalkozások.
-b.i.-
Főszerkesztő: Dóró János Munkatársak: Dukát Éva, Gombás Imre, Kovács Rita, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Fischer Judit. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bödör Béla, Büki Erzsébet. Horváth Ilona, Lencsés Gábor. Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. rocKANdroll: Horváth Zoltán. Pécsi László. Pulai Gábor, Pungor Attila. Zalaegerszegi munkatárs: Ferencz Győző. Letenyei munkatárs: Mirkó Imre. Kaposvári munkatársak: Kirsch Veronika, Veres Margit. Budapesti munkatárs: Balázs Andor. Szerkésztőség: Nagykanizsa. Király u. 47. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa, Terv u. 5. Tel.: 93/311-457. Megbízott vezető: Soós Sándorné. Gazdasági vezető: Soós Sándorné. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: A megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
DEL-ZALAI H ETI LA p ARA: 25 Ft
KANIZ SA
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
évf. 33. sz. 1994. aug. 19.
Olajos várakozás
A labdarúgó NB I-ben a hét végén a harmadik fordulóra keni! sor. Az olajosok ezúttal szombaton 17 órakor hazai környezetben lépnek pályára a rendkívül veszélyes Csepel-Kordax ellen.
A volt csepeli vasasok korábban már sok kellemetlenséget okoztak. Az első NB l-es évadban, 1949/50-ben Kanizsán és Csepelen Is egyaránt 2-0-ra verték Andriséket, majd az 1988/89-es évben a már bajnoknak számító olajosokat éppen Kanizsán állították meg a csepeliek. Így aztán Sziebenék mentek be az élvonalba.
- Azon a találkozón Csáki, tványi, Hegedűs, Fuisz és én szerepeltem a mai kerettagok közül. így nekünk különösen van törleszteni valónk. Termé'' szeles, hogy mindent megteszünk a siker érdekében, de igen nagy falat a Csepel-Kor-dax. Remek a csapat, az utóbbi fordulóban is nagyszerűen játszottak a Kispest HFC ellen, bár egy góllal kikaptak. Szóval nehéz mérkőzésre van kilátás, de remélem, hogy a tízezres hazai közönség hozzásegíthet ahhoz bennünket, hogy ne okozzunk csalódást. Ehhez az is kell, hogy mi ott hátul szilárdak legyünk, míg a helyzetkihasználásban a társak jelentősen feljavuljanak - hangoztatta Kepe Tibor, az olajosok csapatkapitánya.
(1)
SZENT ISTVÁN ÜZENETE
Történelmünkéi végigkísért a
Szent István örökség^ML valimra-
gaszkodás, a tanács^n^^amo-gatásért, az eligazodásért való hozzáfordulás. Az évszázadokon át kialakult kultusza népi és hatalmi szálon vezethető le. Egyetemesen a népé, amit leginkább az István keresztnév alkalmazd•
sának páratlan gyakorisága, valamint a helynévkénti alkalmazása jelez. Ám bizonyítékát állíthatjuk szép egyházi énekek sorával, és az irodalomban, művészetben történő ábrázolások sokaságával. Az is igaz, hogy volt cukorkanév is. A Szent István-cukorka legalább annyira dehonesztáló, mint a Hunyadi János keserűvíz, vagy a Kossuth Tsz.
Amikor a mai állam életéről próbálunk párhuzamokat vonni első királyunk államszervező tevékenységével, akkor tulajdonképpen mindig valamilyen, a jelenleginél nagyobb, erősebb. hatékonyabb és igazabb állam vágya, elképzelése van előttünk. Egy olyan államé, amelyikben a kormányzásban, törvényhozásban, gondolkodásban, a köz szolgálatában mérhetnénk magunkat Szent István államához. Jó lenne magunkénak tudni nagyságának mibenlétét, szellemének történeti, erkölcsiségének társadalmi, lelkületének emberi üzenetét. Persze nem szabad, nem is lehet a jelent és a jövőt a múlthoz mérni, de a jelent és a jövőt jobbá lehetne tenni azokkal a XI. századi tapasztalatokkal1 amelyekkel a XX. század végén előremutató változást lehetne elérni. Ma, amikor utunkat az Európai Unió felé kövezgetjük, tényleges gyakorlat tehetne, hogy a feladatokat és a hatásköröket, a kötelességeket és jogokat pontosan meghatározzuk, hogy a gazdálkodás felelősségéhez tisztázzuk a birtoklás jogviszonyait; hogy a kor egyetemességéhez szabjuk a hazait, a nem-zetünkbelit.
Határozott, következetes, a célt az adott helyzettel ragyogóan egyesítő politika volt az övé. Nem erőpolitika, luinem a bölcs, az. átgondoltan cselekvő, a következményekkel számoló uralkodóé. Az. ismeretátadás, a tájékozódás, a hírvivés lassúságának akkori időszakában kitűnő áttekintése volt. Szinte hihetetlen, hogy az. európai történelemnek abban a korszakában - két császársúg között - megtalálta és megalapozta ti magyarság történelmi szerepét.
Eletéről, személyiségéről alig tudunk valamit. A veszprémvölgyi apácák által készített koronázási palástról egy vékony férfi néz ránk, akiről ismert, hogy gyakran támadták, hogy tragédiák sora érte. s holta után nemzetünk szentje lett. Értelméről, képességeiről alkotásai vallanak. Megmaradásunkért, helyünkért e világrész közepén hozsannái mond az átvészelt múlt, a változékony jelen és a remélt jövő.
Büki Erzsébet
(Az ünnephez kapcsolódó összeállításunkat a lap 10. és 11. oldalán adjuk közre.)
RYNOLAND MEGALMODOJA
ÚJRA NYEREGBEN
A Kanizsán nemrégiben még hallatlan népszerűségnek örvendő raliversenyzésnek mára már csak két első osztályú navigátor képviselője maradt. Tehetjük hozzá - SAJNOS! Az egyik dr. Izsák Attila ügyvéd, a másik Ferencz József, Ryno-land megálmodója, jelenleg a VG Kft. ügyvezetője. Pedig fölsorolni is nehéz lenne a fiatalon elhunyt Bánkuti Lászlótól, Faics Józsefen és Musztacs Imrén át Ujj Józseffel folytatható, majd Szakony Szilárdig terjedő névsort, hiszen e népszerű sportág megszállottja volt, igaz alacsonyabb osztályban lapunk jelenlegi szerkesztője is. A KANIZSA 8. oldalán most a Ferencz testvérek újrakezdéséről számolhatunk be örömmel.
Befizető automata
l''jahh automatát fedezhettek fel, akik az elmúlt napokban az OTP Deák téri ablakai előtt sétáltak el. A szerkezet rendeltetésére vonatkozó kérdésünkre dr. I''olay József fiók-igazgató elmondta, a kártyával működő éjszakai trezor azon ügyfeleiknek jelent nagy segítséget, akik csak a hivatali időn kívül tudják a pénzintézethez eljuttatni hclizctnivalóikat.
-k.r.-
KANIZSA - KITEKINTŐ
1994. augusztus 19.
Sínolvadás, útizzadás
A meleg hatása a közlekedésre
A hetek óta tartó tikkasztó kánikula egyformán sújtja a közlekedés minden résztvevőjét, sőt az utakat és a vasúti síneket is. A MÁV-nál és a közlekedési vállalatoknál is tudják, hogy a meleg elsősorban azokra a dolgozókra veszélyes, akik keringési panaszokkal bajlódnak, illetve érrendszeri gyógyszereket szednek. Ezt figyelembe veszik a vezénylésnél. Ugyanakkor köztudomású az is, hogy a szesz a forrósággal egyetemben értágulatot okoz. A sörfogyasztás - bármennyire is kínálkozik a hűsítő habok látványa -most különösen veszélyes lehet a közlekedésben dolgozóknak.
A kánikulában azonban nemcsak az emberek, hanem az utak is izzadnak. A közlekedési szakzsargon hívja így azt a jelenséget, amikor a bitumen felső rétege felolvad, s fényes folt képződik az úttesten. A kellemetlen jelenség ma már - hála Istennek - csak egyes vidéki bekötőutakon fordul elő. Egyes makadáinutak ugyanis gázolajjal hígított bitumennel készültek.
A magyarországi autópályáknak nincs semmiféle kedvezőtlen reagálása a nagy melegre. Mint azt Ferenczi Évától, az autópálya-fel-ügyelet munkatársától megtudtuk. A sztrádáknak már nemcsak a felülete, hanem teljes szerkezete hőálló technológiával készült.
A közúti közlekedésben a meleg okozta károk csupán arra korlátozódnak, hogy az izzadó vidéki makadámutakat felületi kezeléssel kell ellátni. Ez történhet zúzalékszórással és emulziós bevonattal is.
A MÁV-nál a hőségben jóval nagyobb gondot kell fordítani a karbantartásra, sűrítették mind a gyalogos, mind a mozdonyos bejárásokat. Ezekre azért van szükség, mert fodrosodnak a sínek. Kecskemét és Lakitelek között például hatvan kilométerre kellett csökkenteni a sebességet, mert megolvadtak a vaspályák és enyhén hullámossá váltak. A hazai vasúti hálózat hatvan Celsius-fok sínhőmérsékletig bírja elváltozás nélkül a hőterhelést. Amennyiben emelkedne a jelenlegi 57 fokos sínhőmérséklet, akkor további sebességkorlátozással kell számolni, s meg kell erős/teni a zúzottkőágyazatot. A MÁV-nál egyébként a hőség okozta anyagi károk csupán a sűrített bejárások többletköltségeiből, és a karbantartás fokozásából adódnak. -bandor-
Miért merült ki a fejlesztési alap?
Erre az évre kimerült a Mezőgazdasági Fejlesztési Alap - tudatta az MTI-vel Kis Zoltán (MSZP), a Földművelési Minisztérium politikai államtitkára.
Az elosztásnál korrupciógyanús ügyleteket is találtak - mondotta a politikus, amikor az okokra kérdeztünk rá, majd hozzátette: a korrupció nem köthető az FM-hez. A rendszerben keveredtek a visszatérítendő és vissza nem térítendő elemek, mint kamatmentes hitel, preferált kamatozású hitel és vissza nem térítendő támogatás. Ezt használták ki egyesek. Bizonyos manipulációkkal nem traktort, hanem kisteherautót, személygépkocsit vásároltak ebből a pénzhői. Ezért rendelte el a minisztérium a vizsgálatot. Helyszíni ellenőrzéseket kell végezni. Meg kell állapítani, hogy a folyósított
pénzt arra használják-e, amit ez az alap feltételez.
A pénzfelvételhez egyetlen feltételnek kellett megfelelni: saját tulajdonú földdel rendelkezzen az illető. A vállalkozói igazolvány kiváltása percek kérdése. Volt olyan is, hogy kilencvenkét éves ember nevén futtatták a hiteleket. Mint az államtitkár mondotta: kerül amibe kerül, a felülvizsgálatot meg kell csinálni.
Az ügyintézők kimennek a vállalkozó mezőgazdászokhoz, s megnézik, hogy amire az a hitelt, meg a vissza nem térítendő támogatást felvette, megvan-e. Ha megállapítják, hogy nem arra használják föl, amire igénybe vették, akkor fennáll a csalás tényállása. Emiatt pedig az ügyészségen tesz feljelentést a minisztérium. -handor-
A Magyar Fórum Borháza Kft. Csurka Endréi sorozatos jogellenes lépései és alkalmatlansága miatt visszahívta ügyvezető igazgatói munkaköréből. Felőlem leválthatják a kft. ügyvezető igazgatóját, attól még a részvénytársaság vezérigazgatója a helyén marad - közölte lapunkkal, az „érintetlen" érintett, maga Csurka Endre. Az Érdért Rt. és a Szerencsejáték Rt., a volt kft. két legfőbb tulajdonosa tartott egy taggyűlést, s ezután hozták meg a döntést. Időközben Csurka részvénytársasággá alakította a korlátolt felelősségűt. Csurka Endre szerint ő azért alkalmatlan a vezetésre, mert beperelte mind a Szerencsejáték, mind az Érdért Részvénytársaságot. A két állami vállalat a leváltott ügyvezető igazgató szerint összesen 57 millió
Mi újság a Borházban?
forinttal és kamataival tartozik a Magyar Fórum Borháza Kft -nek. Csurka úgy gondolja, azért váltották le, mert így az utódja visszavonja majd a pert, mint ahogy az a Magyar Televízióban is történt. Ebben az esetben a két állami részvénytársaságnak nem kell majd fizetnie. Arra a kérdésünkre, hogy miből adódnak a tartozások, Csurka válasza: a Szerencsejáték 17 milliója egy letéti szerződés ki nem fizetésére, s a kamatokra vezethető vissza, míg az Érdért az apport ki nem adása, egy előbérleti, elővásárlási jog megtagadása miatt okozott károkat a kft- nek. Csurkának már inegvolt
Szabó Iván a terápiáról
- Békési László mondotta, hogy csakis az ismert drasztikus intézkedésekkel teljesíthetők az IMF elvárásai. Valóban így van? - fordult kérdésével lapunk Szabó Iván volt pénzügyminiszterhez.
- Az IMF elvárásai általában nem publikusak, így nem ismerhetjük azokat. Rendeteg olyan apró részletkérdés előfordulhat, amire az ember nem is gondol. Ha pénzhez akarunk jutni, akkor el kell fogadni a javaslataikat. Na-

MAGYAR GAZDASÁGI
CÉGMUTATÓ
CÉGINFORMÁCIÓS ADATTÁR
Területi és országos kötetek megjelentetése —^-
Hirdetésfelvétel: 1133 Budapest, váci út 82-84. 2 Tel.: 270-3433/11 mellék 140-1711/12 mellék | Fax: 185-1268; 149-7583 1
El 1519 Budapest Pf.: 248 i
gyon részletes programmal szoktak jönni. Az én időmben például azt mondták, hogy az étkezési hozzájárulást meg kell szüntetni. Rajtam is maradt, hogy nem teljesítettem. Azt is javasolták, hogy mennyibe kerüljenek a MÁV-nál a jegyek. Szóval aprópénzek is szóba kerülnek. Azzal vitatkoznék, hogy Békésinél abszolút elsőbbséget élveznek a költségvetési, illetőleg a fizetési mérleg-egyensúlyi kérdések. Egy árva szóval nem mondom, hogy ez nem kezelendő kérdés, de nem lehet elvonatkoztatni két dologtól. A társadalom tűrőképességétől, és attól, hogyan kapcsolható össze egy dinamizálódó gazdasággal, egy növekedéssel. Egyensúlyt lehet teremteni a kiadások csökkentésével, de a bevételek növelésével is. Az aggály most azt, hogy az egyensúly érdekében a megindult gazdasági növekedést csírájában lekaszálják. A Békesi-féle bérvisszafogással egyetértek, ha azt mondja, hogy a termelékenységhez kell kötni, de nem tudok vele mit kezdeni, ha az inflációhoz köti. Szükséges az energiaár-emelés, a fizetési mér-
minden engedélye egy építkezéshez, amihez az Érdért nem járult hozzá. A kft -nek az ebből adódó - csak inflációs - vesztesége csupán évi 20 millió forint. Csurka Endre ehhez még hozzátette, hogy az Érdért a Magyar Fórum Borháza Kft. tulajdonában lévő irodahelyiségeket adott bérbe, s a bérleti díjat nem adta át Csurkának. A per már egy éve húzódik. A volt kft. ügyvezető igazgató, ma részvénytársaság vezérigazgató ( hangsúlyozta: nincs akkora politikai hatalma, hogy az amúgy három hónapos eljárást megsürgethesse.
-bandor-
legben az exportorientáltság me-gintcsak szükséges, mert ezekkel lehet javítani, ha nem is oldunk meg mindent. Bár egy liberális elv, hogy a bérből és fizetésből élők progresszív adóját megtartják, s megszüntetik a tőkejövedelmek adóját, de a társadalom szempontjából morálisan kezelhetetlen.
- A Népszabadság megtudta, hogy az IMF egyik ajánlása az: 25 százalékkal értékeljük le a forintot. Ha így lennénk, helyesen cselekednénk?
»- Ez valóban feltételezne egy tökéletes bérbefagyasztást. Ha ezt kompenzációval együtt csináljuk, akkor néhány hónap alatt lehet egy 10-12 százalékos inflációtöbblete. Ez a mérték irreális. Az infláció nem szokott kedvezni sem a beruházóknak, sem a növekvő gazdaságnak. A nemzetközi pénzpiac nem értékeli le a forintot, majdnem árfolyamon tartja, egyes helyeken szívesen felértékelnék. Ha három év múlva deklarálni kell. mert az OECD országokhoz csatlakozás feltétele a konvertibilitás, akkor fel kell értékelni a forintot. Akkor összeomlik a magyar gazdaság. A mesterséges játékok ideig-óráig terápiának jók, de vannak veszélyei.
-balázs-
augusztus 19.
KANIZSA - KITEKINTŐ
:
A KISGAZDA NYOMORT JÓSOL
A letenyei dr. Gerócs József az FkgP egyetlen olyan képviselője, aki a választások alkalmával egyéni jelöltként szerzett jogot a törvényhozásban való részvételhez. A parlament önkormányzati bizottságának tagját tapasztalatairól kérdeztük!
- Miképpen vélekedik a kormánykoalíció eddigi tevékenységéről?
- Az első bizottsági üléseken jómagam is elleneztem, hogy polgármesterek egyben országgyűlési képviselők is lehessenek. A koalíció véleménye az volt: így kerül be a parlamentbe a népképviselet. Az enyém viszont az: effajta képviseletet nem a polgármestereknek kell bevinniük az ország házába, hanem a képviselőknek, hiszen azért választották őket. De ezt hiába mondtam el, ugyanis a bizottságokban is olyan arány van, mint amilyen a parla-
Határkérdés - nem kérdés
Mindkét előkészületben lévő alapszerződés nagy valószínűséggel tartalmazni fogja azt a kitételt, hogy garantáljuk a határok sérthetetlenségét. Zavarja-e ez? - kérdeztük Jeszenszky Géza volt külügyminisztert.
- A határkérdés már régóta nem kérdés. A békeszerződéskor a határokat meghúzták, a nagyhatalmak ezt garantálták Az Antall-kormány is kifejtette erről az álláspontját. Nem a határklauz.ulán múlott, hogy nem jöttek létre korábban a szerződések hanem azon. hogy az ott élő magyarok jogait hajlandók-e biztosítani. Nagyon sajnálatosnak tartanám, ha enélkul tennénk meg egy gesztust. Vegyük figyelembe azt ott élő magyarság pártjainak aggályait. Románia esetében ez. különösen érdekes. mert a magyarok ott azt tapasztalták hogy akkor, amikor Kádár János látványosan kijelentette, hogy Románia belügye a kisebbségi kérdés, akkor következett be a kolozsvári egyetem bezárása. Akkor indult meg egy olyan nyomás a magyarok ellen, aminek intézmények. életek voltak az áldozatai. Ha az. ottani magyarokról Magyarország leveszi a kezét, akkor a tapasztalataik szerint ennek nagyon hamar súlyos következményei lesznek
- Tőkés szerint Romániában még nem érett meg a helyzet az egyezmény megkötésére. Egyetért-e ezzel?
- Én is, és Tőkés is örülne, ha nem így lenne. Amikor csak a jéghegy csúcsa a kolozsvári ásatás, amikor Maros megyében a magyar többségű településeken kihelyezett településneveket leverik, akkor aligha lehet azt mondani, hogy elérkezett a megfelelő pillanat.
-balázs-
mentben. Mindent megszavaznak, és mi bármit mondunk, nem lesz. abból semmi. A kormány azt, amit eddig ellenzékből, nem tudott megtenni, most megcsinálja. Meg lesz építve a Bős-Nagymarosi vízlépcső és a világkiállítás ezért marad el. Pedig az expora nemcsak Budapest, hanem az egész ország készült és most, hogy csak szűk körben rendezik meg, abból senkinek nem lesz haszna a fővároson kívül.
- Említette: amit a szórólapjában leírt, az egy az egyben megvalósult.
- Igen. Itt van például a szakértői kormány gondolata. Tudjuk hogy mennyire szakértelmű a kormány, most már ismerjük az összetételét, a végzettségüket. Azt is tudjuk: jó részben a Szovjetunióban végeztek és azt is: ezek másképp nem tudnak gondolkozni, csak abban a szellemben, ahogyan felnevelkedtek. Magában a gyakorlatban pedig azok az. elvtársak a vezetők, akik voltak; ók is bebizonyították, hogy önállóan képtelenek dolgozni. Az elmúlt négy évben és most is látjuk: megy a vagyonfelélés, más tulajdonképpen nem is történik
Arra, hogy a kormány dollárbevételre tudjon szert tenni, egy mód van. ez pedig az áremelés; így a belső fogyasztás drasztikusan visszaesik és ennek következtében a kicsi termelésből is lehet exportálni. De ez jövőre vissza fog ütni, mert akkor a termelés még kisebb lesz, amiket megtermeltek azt sem tudják értékesíteni, mert nem lesz. fizetőképes kereslet. Most már olyan kevés a szarvasmarha és sertéslétszám, hogy félő: az ország ellátása is bajba kerülhet.
- Amennyiben az Ön által vázoltak beigazolódnak, lehet-e tartani nagyobb méretű polgári engedetlen-ségtől?
- Az biztos, hogy meg fog emelkedni az energiahordozók ára és így következésképpen szinte mindené. Akik szegények voltak, még szegényebbek lesznek és nyomorogni fognak. Lesz sztrájk avagy nem, ezt előre megmondani nem lehet. Annyi azonban bizonyos, hogy az igazi feszültségek jövőre fognak jelentkezni, méghozzá komoly hangon. 1995 első felében számolni lehet egy tömeges elégedetlenségi hullámmal. A kormány éppen azért sietteti az önkormányzati választásokat, hogy a még meglévő szimpátiáját kihasználja. Tanult az Antall-kabinet rossz lépéseiből, ugyanis négy évvel ezelőtt rájött a lakosság, hogy az ígéretek nem teljesülnek. A drasztikus intézkedések csak a választás után várhatók, ám arra könynen létrejöhet egy adminisztratív és egy országos hatalom.
Mirkó Imre
A HSMK műhelyei
Három nappal ezelőtt, kedden nyitotta meg kapuit az a kiállítás a Hevesi Sándor Művelődési Központban, amely a ház népművészeti műhelyeinek anyagaiból készült. A tárlatot Papp Ferenc a művelődési központ igazgatója nyitotta meg. A kiállítás augusztus 27-ig tekinthető meg.
-dé-
Ötszáz leszerelő
Mintegy ötszáz sorkatona szerelt le az elmúlt héten a nagykanizsai és a városkörnyéki laktanyákból. A helyükre mint megtudtuk hozzávetőlegesen hatszázötven újonc vonul majd be. Ők egyébként szinte az ország minden tájáról érkeznek.
-d.é.-
A VASI VÍZ-KÖR Kft.
eladásra meghirdeti:
Nagykanizsa központjában
magasan közművesített ipari telephely, lakóház gazdasági épületekkel és udvar összesen 7558 nm ingatlanát.
Zalaszentiván községben
lakóház gazdasági udvarral és telephely vasúti csomópont mellett összesen 4982 nm ingatlana ugyancsak eladó.
Érdeklődni 94/313-273 telefonon Kuttor György ügyvezető igazgatónál vagy VASI VÍZ-KÖR Kft.
Szombathely, Vörösmarty út 2. sz. alatt.
Hosszú hallgatás után a tervek szerint augusztus 29-én
hétig csak eddig szól ugyanis az engedélyük. A 943 MHz-en hallgathatjuk az adást reggel hattól este kilencig. Mint Bagladi József elmondta, e próbálkozás a rádió véglegesítését célozza meg, annál is inkább, mert a mostantól használatba kerülő technika már a szerveződés sajátja. Kár lenne tehát, ha nem használnák. A stábról csak annyit sikerült megtudnunk, lesznek benne régi ismerősök, és szá-
diós is bemutatkozik.
-d.é.-
gfij
/
KANIZSA - E
1994. augusztus 19.
Levél a letenyei városatyákhoz
Mint arról már korábban hírt adtunk, a letenyei képviselő-testület úgy határozott: augusztus 1-től megszünteti a helyi piac Fenyő utcai részét. A gyakorlati megvalósításra két hete került sor. Ezt követően 379 aláírással ellátott levelet kapott kézhez a kisváros vezetése. Aki csatározásra számított, annak csalódnia kellett azon a szerdai napon, amikor a nagykanizsai rendőri erőkkel megerősített piackarcsúsítás megtörtént. Az árusok, valamint a vásárlók különösebb felhang nélkül vették tudomásul a döntést. A piacon a hivatal felelősei ismertették az önkormányzati határozatot, majd ezek után ki-ki csomagolni kezdett. Hogy milyen sürgető az ügy megoldása, mi sem bizonyítja jobban mint az a levél, amely a „rendrakás" után érkezett a polgármesteri hivatalhoz. Ebben az árusok és a vásárlók azt kérik: a piackérdést valamilyen formában rendezze az önkormányzat. A kereskedők egy külön másik levelet is el kívánnak juttatni a plénumhoz. Ebben azt fogalmazzák meg: a letenyei árusok részesüljenek valamiféle kedvezményben vagy kedvező elbírálásban. A képviselők legutóbbi tanácskozásán volt ugyan sió a témáról, de egyelőre aképpen foglaltak állást: a körülményeket újból mérlegelve a következő összejövetelükön tárgyalják meg és döntenek a piac további sorsáról.
-m.i.-
Tanévindítás a Széchenyiben
Az 1994/95-ös tanév indulása előtt a tanulólétszámmal, elhelyezéssel kapcsolatosan rövid tájékoztatást kértünk Tóth Lászlótól, a Széchenyi István Ipari Szakközép és Szakmunkásképző Iskola igazgatójától.
- Tizenhárom első, tizenhárom második és tizenöt harmadik osztályunk kezdi meg a tanévet, a hároméves hagyományos képzés keretén belül. A szakközépiskolai ágazaton belül két első, három második, két harmadik és két negyedik osztály képzését is megoldjuk. Az előbbiekben felsorolt ötven osztály hetvenöt szakmai csoport és osztálybontást jelent. A tizenhárom első osztályunk tanulói tizenhét szakmát képviselnek. Szinte minden szakmában sikerült a beiskolázás,
pótfelvételt kellett hirdetni az üvegfúvó szakmára, ott várhatóan tíz tanuló felvételére kerül sor. Viszont korlátozni kellett az autószerelő, az autófényező és az asztalos szakmára felvehető létszámot, a későbbi elhelyezkedési gondok miatt. A divatszakmákra jelentkezők egy részét az említett okok miatt más szakmára kellett átirányítani.
A vasas szakmákra csökken az érdeklődés, de meglepő az építőipari szakmák iránti érdeklődés hiány is. Továbbra is gond a leányok szakmatanulása, mivel csak nőiruha-készítő és a fodrász szakmákban folyik képzés. A lányok helyzetén könnyítünk azzal, hogy saját tanműhelyi képzésbe vonunk be tizenöt nőiruha-készí-tő tanulót. A DKG és a Kögáz
kivételével nagylétszámú képzés más területeken már nem folyik.
Teremgondjaink továbbra is fennállnak. Az önkormányzattal történt nyári egyeztetés következtében a kollégiumunkat továbbra is üzemeltetjük, kollégiumként és ott ez év őszétől is tizenegy szükségtantermet veszünk igénybe. A kollégiumi létszám száz fő körül várható, ez hetvenszázalékos leterheltséget jelent. Az önkormányzati és a polgármesteri hivatal lépéseket tesz öt-hat tantermi gondunk megoldására. Összesen tizenkilenc iskolai és tizenegy kollégiumi tantermünk van, de az osztálycsoport bontások és a szakmai tárgyak bontása miatt hetente, mintegy negyven tanteremre lenne szükségünk. Ahogy legutóbb tapasztaltam, az önkormányzat kulturális és oktatási bizottsága, valamint a humán osztály maximális érzékenysége jutott érvényre ilyenirányú gondjaink iránt.
-b.b.-
Augusztus 17-én este a VII. turnus gyerekei is vonatra ültek, s ezzel Nagykanizsa város Önkormányzatának Balatonmáriafürdőn működtetett nyári tábora bezárt. Egy hét múlva a pedagógusoknak, két hét múlva a gyerekeknek is kezdődik az új tanév. Négy évvel ezelőtt felröppent a hír, hogy üzemeltető híján a tábor nem indul be, aztán az újabb hír biztonságot jelzett: a Bolyai János Iskola felvállalta az üzemeltetést. A zárás utáni napon beszélgettünk Suhai Sándorral, az iskola igazgatójával az idei nyár tapasztalatairól és a tábor jövőjéről.
- Június 19-től augusztus 17-ig hét turnust terveztünk, hármat tíznaposra, a többit csak egyhetesre. A nyaraló gyerekek z.öme általános iskolás volt, az. utolsó előtti turnusban azonban középiskolások és csökkent szellem-i képességű fiatalok táboroztatását is vállaltuk. Cigánytáborral zártuk az évadot. Az első gond, amiről beszélnünk kell, hogy általában hetvenszázalékos volt a kihasználtság. Az. erősen széthúzódott anyagi viszonyok között élő családok esetleg érdeklődő gyerekeinek egy része nem jutott el ide. A jobbmódúak számára nem kielégítő az itteni helyzet, a nagycsaládosoknak meg nem biztosított kedvezményt az önkormányzat. S máris a dolgok sűrűjében vagyunk. A jelenlegi helyzetet időtlen időkig nem lehet folytatni. Nincs a tábor tartós üzemeltetése megoldva.
- A tábor továbbélése a fenntartót milyen feladatok elé állítja?
Bezárt a máriai tábor
- Először is meg kellene szüntetni az. ideiglenességet. A Bo-lyai-iskola és jómagam is évről évre kapjuk a megbízást. Az. önkormányzatnak el kellene dönteni, hogy eladja vagy megtartja ezt a tábort. A nagykanizsai gyerekeknek van-e rá szüksége, vagy nincs. Vállalkozók, lévén, hogy közel a csatorna, hajókikötőt építenének erre a területre. Ha az. önkormányzat megtartja ezt az. ingatlanát, legalább négyöt millió Ft-os felújítást kellene a tavasz során elvégezni. Elavultak a faházak, a berendezések, mivel vizesblokk csak egy tömbben van, a faházakat is komfortossá kellene tenni. A konyha is rekonstruálásra szorul. A jelenlegi 450 Ft/fő/nap összeg - megtoldva az önkormányzat 50 Ft-jával - igen szűkös üzemeltetést tesz lehetővé. Például a kulturális szolgáltatásokat - így a kirándulások költségét - már nem is fedezi, ezeket csak önköltségesen lehet megoldani. Pontosan tisztázni kell a konyhai személyzet helyzetét is. Három évig csak a Bolyai-iskola konyhája főzött. Ezt természetesen az idén már nem vállalhattuk, így valamennyi konyhával rendelkező iskola belépett vagy ide, vagy a zöldtáborba.
- A kevés pénz ellenére is a tábor gondozott...
- Igen, a nyár elején kapott ötszázezer forintot igyekeztünk jól felhasználni, festettünk, par-
kosítottunk, sok apróbb javítást elvégeztettünk. Ez azonban csak befedése a problémáknak, a teljes felújítási nem lehet elodázni.
A tábor csendes, ideális helyen fekszik, közel a centrum, a strand, a vasútállomás, a hajókikötő. Beszorítva ugyan magántelkek közé, de mégis elegendő életteret tud nyújtani nyolcvanszázhúsz gyereknek, az őket kiszolgáló személyzetnek és a felügyelő pedagógusoknak. Kár lenne lemondani róla. Suhai Sándorral befejezésül arról polemizáltunk, hogy a felújítás megvalósulása után hogyan lehetne ideálisabban kihasználni. Hogyan és kikkel lehetne a két hónapnyi aktív időt egy elő- és utószezonnal megnyújtani. Miként lehetne egy kis nyári kulturális centrummá fejleszteni a kovásznai gyerekek nyaraltatása vagy a honi és határainkon túli Bolyai-iskolák találkozója idejére. A Nagycsaládosok Szövetsége, nyugdíjas szervezetek is beléphetnének a használók sorába, így üzemi szponzorok is. Az önkormányzat bizonyára fontolóra veszi a gyerekek érdekeit és azoknak a pedagógusoknak a véleményét, akik az utóbbi években nyári munkájukkal jelentős tapasztalatokat szereztek a bala-tonmáriai táborban.
Büki Erzsébet
MELEG VOLT, DE CSÚCS NEM
Jónéhány napig szenvedtünk a hőség miatt, s hallhattuk innen is, onnan is. hogy évtizedek óta nem mért csúcsokat döntött a meleg. Sok-sok olyan település van a Kárpát-medencében, amely magáénak mondhat néhány hőmérsékleti csúcsot, ám ezek sorából sajnos vagy szerencsére - ki-ki maga döntse el- hiányzik Nagykanizsa - tájékoztatta lapunkat a Meteorológiai Intézet munkatársa. Sebaj, majd jövőre! - tehetjük hozzá.
-d.é.-
1994. augusztus 19.
KANIZSA - HIRDETES
5

Ai/ui T?TT IV li JL11/11
VÁROSRÉSZBEN AUGUSZTUS 1-JÉN
IV /TT? f^ \T\7TT nr
MWJJNIIL 1
■sí :;s: :: : ''

.A. SAlI^''V^IISl
GYÓGYSZERTÁR.
5 ''i
RÉM

Reggel 8 órától délután 6-ig folyamatosan nyitva tart és várja az érdeklődőket Szombaton 8-12 óráig tart nyitva.
GYÓGYSZEREK -GYÓGYTERMÉKEK -HIGIÉNIAI CIKKEK -ÁLLATGYÓGYSZEREK.
(0 HONDA cáTVA&KA
ÚJDONSÁG!
ATS valutáért HONDA személygépkocsit vásárolhat Nagykanizsán a HONDA márkaképviseleten.
BŐVEBB FELVILÁGOSÍTÁS A 06-93-313-413 TELEFONON.
Civic 1,5 LSi (3 ajtós) 133.900 ATS
Civic 1,5 LSi (4 ajtós) 140.600 ATS
CRX 1,6 ESi 150.600 ATS
Accord 2,0 LSi 181.300 ATS
Prelude 2,0 i 198.400 ATS
Érdeklődjön, megéri!

és KERESKEDELMI KFT.
BETONYP SZERKEZETŰ ÉPÜLETEK FAÉPFORG
Tisztelt építkezők és építkezni szándékozók!
A Faépforg Kft. 1994-ben változtatlanul kedvező áron, gyors átfutási idővel, egyedi tervek és típustervek alapján forgalmazza a jól bevált Betonyp rendszerű lakóépületeit, nyaralóit és kommunális létesítményeit.
A skandináv országokban már évtizedek óta alkalmazzák. Németországban és Magyarországon pedig most terjed egyre gyorsabban a könnyűszerkezetes technológia. Ezek közül mind ismertebbé válnak a gyorsan és kevés fáradsággal felépíthető Betonyp épületek. Az elemrendszer variálhatósága lehetővé teszi a telekadottságok, pénzügyi lehetőségek és vevői igények messzemenő mértékig való figyelembevételét.
A földszintes és tetőteres típustervek a tervezési-engedélyezési időt csökkentik a minimálisra.
Ha építkezik, a lehetőségei közül ne hagyja számításon kívül a Betonyp-ot.
Újszerű gondoskodás részünkről, amíg az Ön terveiből valóság lesz!
Várjuk szíves érdeklődését! Forgalmazó: Faépforg Kft.
9400 Sopron, Mátyás kir. u. 8. Tel./fax: 99/336-150 Kérje ismertetőnket! Gyártó: Zselicker Kft.
7401 Kaposvár, Cseri u. Pf.: 138. Tel.: 82/314-124 Fax: 82/319-440
m>
KANIZSA -
1994. augusztus 19.
D&T
VAGYONVEDELEM FELSŐFOKON
- A kft. 1992-ben alakult meg két egyéni cég egyesüléséből - kezdi a cégük bemutatását Tálasi Péter villamosmérnök és Dávid Ernő híradásipari technikus. - Tevékenységi köreink az elektronikus behatolás- és vészjelző berendezések tervezése, telepítése és szervizelése, továbbá híradástechnikai készülékek garanciális és azon túli javítása, illetve ''94 szeptemberétől bizományi értékesítése.
- Akkor autóriasztóért is jöhetek önökhöz?
- VégUl is igen. Olyan rádiós autóriasztó is rendelhető nálunk, amelynek beszerelésével az országosan ellenőrzött rendőrségi rendszerbe is beléphet. De nem elsősorban ezekről van szó. Ennél komolyabb, nagyobb volumenű vagyonvédelmi berendezéseket telepítettünk már lakástól a bankszintű védelemig. A kft.-nk által telepített rendszerek mintegy negyven helyen közel harminchárom ezer négyzetméternyi területet védenek biztonsággal.
- A rendörséggel is kapcsolatban állnak?
- Sőt! Többek között Zalaegerszegen is,
Nagykanizsán is a mi technikánk védi a rendőrség erre kijelölt helyiségeit. De a Kereskedelmi és Hitelbank budapesti központjától a csurgói fegyverraktárig számos üzem, üzlet, gyártelep és iskola ugyanolyan rendszerrel védett, mint például a Stuttgarti Nemzeti Képtár. A német RISTOW GmbH. nyugat-magyaror-szági képviselőjeként ugyanis a német Szakbiztosítók Szövetsége által bejegyzett, szabadalmazott Transliner veszélyjelző és információátviteli rendszert alkalmazzuk. Melynek telepítését a MAB1SZ (Magyar Biztosítók Szövetsége) is elfogadja illetve támogatja.
- Tehát ez azt jelenti, hogy a kft. márkaképviseletként működik?
Úgy van. A RISTOW GmbH. az egyik legrangosabb német biztonságtechnikai cég. A mi kft.-nk szakemberei pedig a hazánkban szervezett RISTOW vagyonvédelmi tanfolyamokon részt vesznek rendszeresen. Erre azért is szükség van, mivel a magyar képviseletnek is ugyanazokat az előírásokat kell teljesíteni, mint bármelyik RISTOW kirendeltségnek. így évenkénti szerelési gyakorlatokon is részt kell venniök.
- Mennyire megbízhatóak ezek a rendszerek? Nem fordul elő téves riasztás?
- A garancia egyéves, utána fel szoktunk ajánlani egy karbantartási szerződést. De ez akkor is csak átvizsgálást jelent gyakorlatilag, hiszen a beépített alkatrészek garantáltan kiváló minőségűek. Még áramkimaradás esetén sem fordulhat elő kihagyás, mert az akkumulátor automatikusan átveszi az áramforrás szerepét. Ha többnapos áramszünet esetén az akkumulátor kimerülne, riasztás jelzi az üzemzavart. Tehát semmiképpen nem marad védelem nélkül.
- Amint itt, a Kinizsi u. 17. sz. alatti üzlet mutatja, nemcsak a veszélyjelző berendezések-
kel foglalkozik a D&T Kft. Hiszen itt háztartási gépeket, híradástechnikai eszközöket is látni...
- Tevékenységi körünkbe nagyon sokféle dolog beleillik, ami az elektronikával, híradástechnikával kapcsolatos. Kis- és nagyközösségi antennák telepítésétől a videomagnók árusításáig. Az Universal ISZ-szel kötött szerződésünk értelmében egyes külföldi audiovizuális eszközök garanciális szervizelését is ellátjuk. A kft. arra törekszik, hogy a magas színvonalú elektronikus biztonságtechnika minél több ágában szerepet vállaljon. Ezért szeptembertől megkezdjük a Tűzoltóság és a MA-BISZ által elfogadott BM TOP engedéllyel rendelkező tűzriasztók telepítését.
Jó kapcsolatot sikerült kiépítenünk a PROVIDENCIA területi képviseletével, személy szerint Bárdosi Gábor igazgatóval, ezért az általunk telepített riasztó és tűzvédelmi berendezésekkel védett objektumok, melyek biztosítását a Providenciánál kötik, jelentős kedvezményeket kapnak. Természetesen az egyszerűbb lakás-, autó- stb. riasztókat illetve alkatrészeket, kiegészítőket a boltunkban árusítjuk, illetve szaktanácsadással is állunk vásárlóink rendelkezésére. Kereskedelmi tevékenységünket szeptembertől azzal egészítjük ki, hogy használt híradástechnikai eszközök árusításával is foglalkozunk. Azaz tulajdonképpen műszaki bizományosi megbízatást vállalunk. A használt készüléket vagy az általunk kínált áron megvásároljuk, vagy értékesítési megbízást vállalunk, ha az árban nem tudunk megállapodni. És természetesen a tőlünk vásárolt készülékek garanciális szervize is a mi kötelességünk.
Sitkei Kiára
Családi vállalkozás
Kanizsán stop, Zalakaroson, Hévízen zöld út
Egy embert lehet szeretni, lehet rá haragudni, lehet vele együtt örülni, és lehet rá féltékenykedni is. Az élet azonban néha a másik arcát mutatja. Ha felszínre kerülnek a pozitív vonások, a megújulás-I készség, a szorgalom, akkor már más a megítélés. Ne firtassuk, hogy az adott esetben ki minek örül, inkább hallgassuk meg az egyik sikeres kanizsai vállalkozót, Gál Lászlót, aki a „kemény út" időszakában kezdett, a „puhuló úton" folytatta, és ma már
a szakma hungaroringjén versenyez.
- Nagyon nehéz volt az első időszak - kezdte mondandóját a Nagykanizsáról indult, Zala-karos-fürdőn folytató, majd néhány éve a hévízi Eis Kafé Szalont üzemeltető tulajdonos. - Huszonkét évvel ezelőtt a Zalakomári ÁFÉSZ tulajdonát képező, a karosi strandon létesített éttermet tíz évig gebi-nesként, öt évig magánüzletként működtettem. Közel két évtizedet húztam le Zalakaroson. A jó munkát elismerve a
Zalakarosi Intézőbizottságtól egy plusz placcot kaptam a fürdőterület keleti, alsó szakaszán, ahol kávézót, fagylaltozó és italt árusító egységet alakítottam ki.
- Ha jól tudjuk, akkor hat évvel ezelőtt felmerült annak a lehetősége, hogy Kanizsán nyit egy kávéházat. Ez miért nem jött össze?
- Valóban a terveim között szerepelt az Óra és Ékszerüzlet egy részének a megvásárlása, kialakítása és berendezése kávézóvá. Nem kaptam meg az engedélyt az akkori kanizsai tanács vezetőitől. Indokuk szerint a műemlékházba nem illett a kávéház!? A másik tárgyalásom a Fő téri volt OTP Városi Fiók tárgyában hangzott el. Sajnos ez is eredménytelenül zárult. Szóval hazai pályán nem jöttek össze a dolgok. Mintha egy kéz nyúlt vol-
na bele mindig az utolsó felvonásba!? i
- Miért vágott bele a hévízi vállalkozásba?
- A hévízi üzlettel 1989. május elsején indultam. Az első elképzelésem az volt, hogy kiadom, de megtetszett a terület és nem utolsó sorban fantáziát láttam benne. Pedig akkor még naponta jártam át Kanizsáról Hévízre, majd a műszakot követően este irány ismét a dél-zalai város. Az utazással eltöltött sok holtidő érlelte meg bennem, hogy egy színvonalas, elegáns, minden igényt kielégítő üzletet hozok létre a volt ruhásbutik helyén. Az induláskor a fagylaltozó és a kávézó létesítéséhez ötmillió forint értékben csúcstechnikát képviselő berendezéseket, feldolgozó gépeket, hűtőpultokat, vitrineket vásároltam. Extra eszköznek minősíthető a vásá-
ELEKTRONIKA
Vagyonvédelmi Kft.
I. sz. telephely
Nagykanizsa
1994. augusztus .
KANIZSA -
CLARISSA Galéria a Király utcában
Segíts, hogy segíthessenek
Közeleg az iskolakezdés, és mindannyian tudjuk, ezt az eseményt nem kis kiadások szokták kísérni. Drága az iskolatáska, a tankönyv, hogy más felszerelésekről ne is szóljunk. A Családsegítő Központ, mint minden ilyen jellegű intézmény, az igénylők számához képest bizony szűkreszabott keretekkel rendelkezik. Ezért ezúton azokhoz. fordulnak, akik iskolatáskákkal, sportszerekkel, iskolaköpennyel. tréningruhával tudnának segíteni az iskolakezdés gondjainak enyhítésében. Továbbra is várnak hűtőszekrényt, 42-43-as férficipőt is. A felajánlók adományaikat a Családsegítő Központ Erzsébet téri irodájában adhatják át. -d.é.-
M
FODRÁSZ TANULÓT f FELVESZEK S '' Érdeklődni I
a s:
Sáncban, a Kaposvári úton lévő Clarissa Bútorház már régóta ismert a kanizsaiak körében. Legalábbis azok bizonyosan felkeresték, akik lakásuk berendezéséhez vagy éppen átrendezéséhez kerestek ötletet és természtesen elfogadható áron megvalósítható tanácsot. Még Somogy megyéből is sok vásárló akadt, aki érdemesnek találta, hogy felkeresse a Claris-sát. Választékban eddig sem volt hiány, s a városszéli hely sem volt hátrány. Mégis, ha már bővítés, akkor a város központja felé lépett a Clarissa bútorház, amikor a
Király utcában megnyitotta a Clarissa Galériát is.
- Ugyanaz a nagy választék található mindkét üzletben? Mindegy melyikben érdeklődnek a vásárlók? - kérdeztük Seláf Zoltánnét, a családi vállalkozás üzletasszonyát.
- A választék most is nagy, sőt nagyobb, csak nem ugyanolyan bútorféleségből. Szélesedett, pontosabban megduplázódott a kínálat konyhabútorokból, melyek bemutatására, árusítására a belvárosi Clarissa Galéria szakosodott. Ezzel párhuzamosan a Bútorházban is megnőtt a kínálat szekrénysorokból, kárpitos garni-
rolt komputer, amely a vendégek megrendeléseit, az áruk nyilvántartását és a számlázást oldja meg. A berendezések felújítására, modernebb változatok cseréjére, téten kerül sor. A Zala megyei Köjál ellenőrzései 1991-ben és 1994-ben is elismerően szóltak a kávészalon rendjéről, tisztaságáról és műszaki megoldásairól. Hazai és nyugati vendégeink a jó minőségű termékeken kívül dicsérik a gyors felszolgálást, az is igaz, hogy a fiatal felszolgálóink német nyelvtudására sem lehet panasz. Fagylaltból harminckét fajtát állítunk elő, az alapízek száma eléri a százat. Kétségkívül a fagylalt a sláger. Negyvenfajta kávét tudunk felszolgálni, igény szerint. A parfék olasz alapanyagból készülnek, a tejszín viszont magyar termék. Érdekesség: ke-
resett a jeges tea. A termékeinket hatvanfajta, szép kivitelű, üvegből készült, olasz és német gyártmányú fagylalt-kelyhekbe adagoljuk. Szólnom kell arról is, hogy a cukrászati berendezések budapesti és külföldi bemutatóin részt vettem és ma is részt veszek. Ilyenkor mindig összehasonlítok és a működő berendezés helyére már az újabb elhelyezését tervezem...
- Mi a jövő?
- A jelenlegi száznegyvenkét négyzetméter alapterületű üzletet kétszintesre növeljük. Az emeleten a termékek előkészítését oldjuk meg, így az alsó terület teljesen vendégtér lesz, amely légkondicionált megoldásával még kedvezőbb munka- és vendégfogadói feltételeket fog teremteni. Az üzlet bontását 1995. november 2-án kezdjük, az új modern
egység átadására 1996 húsvétján kerül sor.
A kanizsai vállalkozónak a hévízi üzletet vendéglátós társai ajánlották. Úgy fogalmazott, hogy meglátta és megszerette a jó fekvésű, autóbusz-pályaudvarhoz, autóparkolóhoz közeli egységet, amelyet negyvennyolc órán belül kifizetett. A családi vállalkozás jelenleg kft.-ként működik. A feleség társtulajdonos, aktív dolgozója az üzletnek. Fiúk Kanizsán a határőrségnél teljesít tényleges katonai szolgálatot. Ő a cukrász szakmájával az előkészítés és a termékelőállítás egyik felelőse. Ez év őszén várják visszatérését. A tíz fős személyzet munkahelye stabil, megélhetésüknek az egyenletes forgalom a biztosítéka.
Bödör Béla
túrákból, gyermekbútorokból. S a közkedvelt étkezőkből a konyhák helyén tíz-tizenöt félét tudunk bemutatni. Így talán még könnyebben tudnak választani a vásárlók.
- Hogyan alakul a konyhabútorok kínálata?
- Itt, a Galériában százhúsz négyzetméteren két színien tekinthetők meg a konyhabútorok. Felsorolni nem sokat jelent a fantázianeveket: Edina, Edit, Dália, Stefi, Vera.... Meg kell nézni, és úgy választani akár csongrádi, akár szombathelyi bútort. Vannak elemes konyhák is, ez esetben érdemes mértékkel jönni, így bizonyosan sikerül összeállítani a helyiség méreteinek megfelelő szekrénysort. A gyulaiak fekete-fehér-arany elemes konyhája különösen dekoratív...
- És az árak?
- Drágábbak itt sem lettünk. Amilyen elfogadható árakat tőlünk a Bútorházban már megszoktak, attól itt sem térünk el. Már harminc-negy-venezer forintért nagyon jó minőségű, dekoratív konyhát tudunk kínálni. De természetesen ennél sokkal magasabb árú, néhány százezer értékű is szerepel a kínálatban. És itl is érvényes, hogy harminc százalék befizetése mellett OTP hitel is igénybe vehető.
Gombás Imre
Jogsegélyszolgálat és üdülési iroda
Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a nyári szabadságolások miatt június 28-tól augusztus 25-ig díjtalan jogsegélyszolgálatunk heti egy alkalommal, keddenként 16-17 óra között a Zrínyi út 42. sz. alatti ügyvédi irodában működik. Jogász: dr. Szűcs Mariann. Üdülési irodánk ezen időtartamon belül szerdai napokon 13.30 és 16 óra között tart ügyfélszolgálatot az Erkel Művelődési Házban. Szíves megértésüket köszönjük.
LIGA
Dél-Zalai Szövetsége - Nagykanizsa
RynoLand megálmodója újra nyeregben
* UH■■■■■■■■■■■■■■■MMHHN^
Az 1979 óta ralizó Ferencz testvérek két év kihagyás után idén újrakezdték a versenyzést. Az első három versenyen nem sikerült célba érniük, különböző műszaki problémák megakadályozták őket abban, hogy bizonyíthassanak. Ám az első célbaérést mindjárt győzelemmel ünnepelhették: az augusztus elején a Budapestről induló Mitrópa Kupán - amely a főszponzor után az I. Bel Amy Nagydíj nevet kapta - az A 9-es géposztályban az első helyen végeztek, az abszolút rangsorban pedig az A kategória negyedik helyét sikerült megszerezniük.
- Öcsémmel 1980-ban országos bajnokságot nyertünk a rali másodosztályában - kezdte Ferencz József - azóta, az első osztályban versenyzünk. Többször voltunk válogatott kerettagok, sokszor voltunk résztvevői olaszországi és Ausztriában rendezett versenyeknek. Sikerült kategóriás helyezéseket elérnünk, Peuge-ot-kategóriában a Semperit Rally-n, európa-bajnoki futamon annak idején harmadikok is voltunk. Két évvel ezelőtt azonban eladtuk az autónkat - egy Toyota Cellicát -, a buszt, felszerelést. Ez képezte a pénzügyi alapját vállalkozásainknak. Öcsém Szolnokon él, a Motorsprint Kft. ügyvezetője, Skoda-deeler, én pedig a RynoLand-et hoztam létre a tőkéből. Idén azonban fordult a helyzet, újra beszálltunk a versenyekbe. Egy Volkswagen Golf GTI-t bérlünk és versenyzünk az A 9 géposztályban.
Az I. Bel Amy Nagydíj résztvevői között voltak nagy nevek. Kiemelném Piero Liattit, aki a legutóbbi új-zélandi ralin abszolút második helyen végzett. A verseny háromnapos volt. Az első szakasz a Felvonulási téren megrendezett slalom-verseny volt, másnap a Bakonyból indultunk reggel hatkor és este kilencre értünk vissza Pestre. A harmadik napon a Nagytarcsa-Kis-tarcsa közötti földúton illetve a domori földúton folyt a verseny. A három nap összesítése alapján nyertük meg az A 9-es géposztály versenyét, a kategória versenyében pedig negyedikek lettünk, amivel kapcsolatban még tudni kell, hogy azok, akik megelőztek niinket, mind négykerék-ineghajtásúak voltak, míg a mi
Volkswagenünk kétkerékmeghaj-tású. Az elmúlt három évben -két év kihagyással - ez a legjobb eredményünk, az újrakezdés óta ez volt az első célbaérkezésünk, és sikerült nyernünk. Az első három ralin rossz - széria -alkatrészekkel versenyeztünk, de most egy ausztriai javítás után jó, megfelelően erős a kocsink.
- Milyen a munkamegosztás a két Ferencz testvér között? Milyen eredménnyel lennének megelégedve a versenyidény végén?
- Öcsém a fahrer, én vagyok a navigátor. A célunk, hogy a saját géposztályunkban nyerjünk. Még három verseny lesz, ha mindegyiken jól szereplünk, dobogósak lehetünk, hiszen a hétből csak öt verseny eredményét számítják be a végelszámoláskor. Az abszolút kategóriában szeretnénk az első tízben lenni, ami nem könnyű feladat. Nemcsak jó képességek és szerencse kell hozzá. Az autóversenyzés sok pénzt kíván. Saján zsebből, fix fizetésből nem lehet megoldani, szponzorok segítsége nélkül nem megy. Nagykanizsa viszonylatában ez számunkra a Sztráda Autókereskedést, Nóvák Vincét jelenti. O nemsokára megnyitja Volkswagen-autósza-lonját - mi is ezzel a márkával versenyzünk -, így kapcsolódik még jobban össze a szponzorálás kérdése. Célunk, hogy megtartsuk azt a helyet a sportágban, amit az elmúlt tíz-egynéhány évben sikerült kiharcolnunk. További terveinket illetően - és itt megint a szponzorhoz kapcsolódnék - meg akarjuk szervezni az első magyar Bajnokok Tornáját, amely az új Volkswagen szalonból indulna útjára. Annak idején, amikor az Angyalosi-féle BMW-szalon felépült, az ünnepélyes megnyitóra rendeztük meg a versenyautó-kiállítást. Most ez lenne az ünnepélyes megnyitó kísérőrendezvénye.
- Mindehhez honnét teremtik elő a pénzt?
- Szponzorálás kérdésében fő rendező elv, hogy meg kell találni azt az érdekeltséget, amely
mindkét félnek előnyöket biztosít. Legyen jó az autósportnak, a versenyzőknek úgy, hogy a magasabb technikára fordíthassanak elegendő pénzt, és legyen jó a másik félnek, akinek valamit adni kell, jelen esetben ez autófelületet jelent egyrészt, - másrészt az öltözéken is meg kell jelennie a szponzornak, és az adott szponzor szellemében kell élnie a támogatottnak: megjelenni mind az autóversenyen, mind a köznapi értelemben. De szó lehet egy újságcikkről, valamilyen rendezvényről, egy kiállításról, mondjuk a szponzor standján. Ha a Kanizsai Napok vásáron egy versenyautó is megjelenik a szponzor standján - megnő a kiállított termék vagy szolgáltatás látogatottsága is, és ez mindenképpen előnyös a kiállítónak. De a reklámtevékenységben való részvétel ugyanilyen fontos, reklámfilmben szerepelni, prospektuson megjelenni, egy kulturális vagy reprezentatív rendezvényen jelen lenni - a szponzort is képviselve. Egy cégnek azért jelent valamit, ha azt mondhatja, hogy nekem vannak autóversenyzőim.
- Ezek a támogatók nemcsak az autóversenyzéshez közvetlenül kapcsolódóak lehetnek?
- A már említett Bel Amy egy férfimagazin, de más példák is vannak erre. Persze elsősorban azért technikai érdekeltségű, vagy biztosítással, olajjal, üzemanyaggal kapcsolatos vállalkozások a fő szponzorok. Ezért gondoltunk a Bajnokok Tornájával kapcsolatban is egy autószalonra, egy márkakereskedésre. Ez a versenytípus világviszonylatban is zajlik, de itthon még nem volt rá példa. A lényege, hogy azonos minőségű versenyautók indulnak, mondjuk egy Toyota Cellica, egy Lancia vagy egy Peugeot. Ezzel a versenyzők külön-külön köröket tesznek, és összesítve hirdetnek eredményt. Ezt csak akkor lehet megrendezni, ha az autógyárak, a szponzorok vagy autókereskedők biztosítják a versenyautókat. Hogy ez megvalósulhasson, innen, Nagykanizsáról elindulhasson, nagyon sok dolognak kell szerencsésen összejönni. A Porsche Hungáriától van egy ígéretünk, hogy adnak egy-két szériaautót, de ez még nem elég a versenyhez. Elképzelésünk szerint egy szériaautóval mindenkinek teljesítenie kell a kijelölt távot, ennek az eredménye kétszeres szorzó-
val kerül beszámításra a végeredménykor, ellentétben azzal az eredménnyel, amelyet mindenki a saját versenyautójával ér el. Ez utóbbi körátlagát csak egyszer vesszük számításba az összesítésnél. Ha ez az elképzelés mégsem jönne létre, akkor mindenki a saját versenyautójával menne végig a versenyen
- de akkor is lenne Bajnokok Tornája.
- A már többször megrendezett autóstriatlon-versenyre idén nem kerül sor?
- Korábban mindig az autókiállítások kísérőprogramja volt, vagy megnyitóé, vagy a Kanizsai Napok kiállításé. Idén a vásár időben egybeesik a miskolci ra-li-versennyel, de későbbi időpontban meg fogjuk rendezni.
- Mikor lesz az idényzáró, hol versenyeznek addig?
- Először Miskolcon, azután a Mecsek Rallye-n, végül pedig a kisbéri rali-sprint versenyen. A zárásra október 21-én kerül sor, ezután kellene valamikor megrendezni a Tornát. Nem könnyű azonban az időpontegyeztetés, mert november első hetében lesz a Semperit Rallye, amelyen a magyar mezőny legnagyobb része el szokott indulni.
- Jelentős anyagi terheket kell megoldani a Bajnokok Tornája létrehozásáért. Mire számít a várostól?
- Szeretném, ha a város, Nagykanizsa is magáénak érezné a versenyt, éppúgy, ahogy a salgótarjániak, vagy pécsiek a magukét. Ha Salgó Rallye - akkor Salgótarján, ennek példáján ha Nagykanizsa, akkor a Bajnokok Tornája ugorjon be mindenkinek az emlékezetébe. Hogy ezt magas színvonalon meg tudjuk rendezni, a városnak is áldoznia kellene valamit. Ez ideig erre nem volt példa. A város még nem támogatta az autóversenyeket, a kérés elutasításra került. Pedig az autókiállítások jegybevételeit
- a költségek levonása nélkül -még mindig felajánlottuk valamilyen jótékony célra. Például a Családsegítő Központnak, vagy elmondható, hogy a Floreat Kanizsa Alapítvány ebből és az önkormányzat hozzájárulásából jött létre. Remélem azonban, hogy ez a mostani cél összefogással, támogatók segítségével megvalósul és a rendezvény bevonul a köztudatba.
1994. auguszti us 19. KANIZSA - HIRDETÉS 9

NYEREMENY ÉS
ÁRENGEDMÉNY
AKCIÓ
A PAPÍRKIRÁLYBAN
Nagykanizsa, Király út 29.
500 Ft vásárlás esetén sorsjegyet adunk.
NYEREMÉNYEK:
I. díj: színes tv
II. díj: Mountain bike kerékpár III. díj: Krause vasalóállvány
Sorsolás
1994. szeptember 9-én délután a boltban. ÁRENGEDMÉNY: 15%
tanszer, írószer, iskolaszer vásárlása esetén.
Várjuk Kedves Vásárlóinkat! Kitűnő parkolási lehetőség! Tel./fax: 310-653
Harisnya- és szaküzlet nyílt 1-Zalai Áruház ildszintjén!
A híres, olasz PRÍMA VERA márkájú női, férfi és gyerekzoknik, gyerek és női harisnyanadrágok, sport- és szabadidőzoknik nagy választékban kaphi
DIVATOS FORMA V - KIVÁLÓ MINŐSÉG!
itt 18
^ A KANIZSA \»> BÚTORGYÁR RT. W MÁR FELKÉSZÜLT AZ ISKOLAKEZDÉSRE.
BEMUTATÓ ARUHAZUNKBAN KEDVEZŐ ÁRON KÍNÁLJUK ÚJ, PRAKTIKUS IFJÚSÁGI ÍRÓASZTALAINKAT.
Várjuk kedves Vásárlóinkat az Ady u. 45. sz. alatt!
Nyitva: Hétfő-péntek: 9.00-17.30 Szombat: 8.00-12.00
OTTHON VAN MINDEN OTTHONBAN
KANIZSA BŰIGR
Keresse fel Ön is a megújult
TUTTI ÜZLETHÁZAT!
//
Oszi kínálatunkból:
- ISKOLAKÖPENYEK
- ÜNNEPLŐRUHÁK
- BABAKELENGYE
- BABAKOCSIK
- KISÁGYAK
- GYERMEK DIVATÁRU
Higgye el, Ön is jól jár, ha vásárolni a TUTTI-ba jár!
TCITTI
ÜZLETHÁZ
GYERMEKCENTRUM
Nagykanizsa Terv. u. 6.

TUTTI ÜZLETHÁZ GYERMEKCENTRUM
Nagykanizsa, Terv u. 6.
Tel.: 93/314-669
Tel: 93/314-669
10
KANIZSA - SZENT ISTVÁN )
1994. augusztus 19.
A KALANDOS MULTU MAGYAR KIRÁLYI KORONA
Szent Istvánt II. Szilveszter pápa által küldött koronával megkoronázták 1000-ben, a magyar koronázási jelvények -országalma, jogar, palást, kard - kalandos élete azonban nem biztos, hogy e korban kezdődött. Történeti kutatások állnak egymással szemben a Szent Korona keletkezési idejét illetően is, kezdve attól, hogy magáé Istváné volt a korona, vagy annak egyik része, egészen addig, hogy az államalapítónak semmi köze nem volt a mai
magyar koronához. István Asrik püspököt, kit más néven Anas-tasiusnak mondtak, a szent apostolok fejedelmének örököséhez küldte, hogy szent Péternek, az apostolok fejedelmé-nyek örökösét megkérje: a Pannónia tájain kivirult zsenge kereszténységnek bő áldását elküldje, az esztergomi egyházat aláírásának tekintélyével főegy-házzá szentelje, és a többi püspökséget is áldásával erősítse. Érdemesítse őt is arra, hogy királyi diadémával izmosítsa, hogy e tisztességre támaszkodva, amit Isten kegyelméből elkezdett, még keményebbre szilárdítsa - írja a Hartvik-legen-da. A római főpap eleget is tett a kérésnek, a királyság jelképe is hozzájárult a fiatal államról alkotott képhez, ám a magyar királyi koronát sok évszázadon keresztül hordta más nemzet uralkodója sajátjaként. Erőszakkal elvitték, ellopták, megsérült, elmenekítették, titkos helyen őrizték - mint ahogy keletkezése, úgy utóélete is kalandos ködbe burkolózik, a történészek számára nem kis kihívásokat rejtegetve. A hazahozatalra 1978-ban került sor -reméljük végleg. 1978. január 5-én szállt le Budapesten az a különrepülőgép, mellyel újra magyar földre kerültek a koronázási ékszerek. Másnap vette át Apró Antal, az ORszág-gyűlés akkori elnöke Cyrus Vance-től, az amerikai külügyminisztertől. A koronázási ékszerek közül a korona az,
A korábban legnagyobb nyári ünnepnek tartott Szent István napját az Alkotmány megszületésével 1946-tól augusztus huszadikán egy másik hivatalos ünnep váltotta fel. Alkotmányunk ünnepét azért a szentek nevének csak csöndben suttogásával a régmúltból az új kenyér megünneplésével, munkás-paraszt találkozókkal is kiegészítette a szocialista államvezetés. Előbbi élő dolog volt mind városon, mind a falvakban, a búza, az „élet" tiszteletnek örvendett, az első kenyér felszelése egyben hálaadást is jelentett a termésért. A kereszt karcolása a felszelés előtt ma is hagyomány sok háznál, a szentség jele ez a mindennapi kenyéren. A nem hivatalos állami ünnep, a Szent István napja persze nem merült feledésbe, még ha többnyire el is homályosította
amely a leginkább jelképértékű, nézzük hát, mit is láthatunk rajta. A fejék aranyból készült, rekeszzománc képekkel. Két részből áll, felső fele sötétebb, tisztább aranyból kimunkált négy keresztpánt - a latin korona. A négy pánt aranyabroncson fekszik, ez a rész világosabb színű, magasabb ezüsttartalma miatt - rekeszzománc képeit görög magyarázatok ékítik, ezért görög vagy bizánci koronának nevezik. Az abroncs nem kör alakú, és valószínűleg eredetileg sem volt az, nem a későbbi viszontagságok deformálták el. Két oldalán négynégy lecsüngő lóhere formájú aranylánc látható, mindez drágakövekben végződik. A korona hátulján is egy ilyen lánc csüng alá. A görög korona fel-
családi berkekben - és nemcsak a hívők körében - a kommunista alaptörvényt. A megszokott istentiszteletek, István-napi búcsúk mellett a szent ist-váni hagyomány és értékrend valamikor a nyolcvanas években kapott új színezetet, más megközelítést, s került újra - igaz más körülmények, keretek között - napirendre. Hazánk hagyománytiszteletét messze felülmúlja a szenzáció, a divat, a nosztalgia - a Szent István legenda újraéledése egy rockopera által ennek teljes egészében megfelelt. Lehet, hogy az általános iskolai tanulmányok elhomályo-sodásával sokan a dalmű közvetítésével ismerkedtek meg I. István hatalomra kerülése, megkoronázása, az államalapítás részleteivel, merültek el mélyebben a történelmi korokban, a történelmi üzenetben, s mindezt a ze-
ső részén elől, jobbról-balról fülig háromszög alakú és félköríves oromzatok váltakoznak. Ezek csúcsán egy-egy színes -vörös, kék, fehér - drágakő van, az oromzatok mintázata olyan zománcozási eljárással készült, amely a fény felé fordítva az üveghez hasonlóan átlátszik. Hátul az oromzatokat nagy gyöngyök helyettesítik, elöl, középen a világbíró Krisztus, a Pantokrator képe található. A korona eme részét díszíti még az életfa, Dukász Mihály képe, az alsó részén az arkangyaloké, Mihályé, Gábrielé, mellettük Szent György, Demeter, Kozma és az orvosszent, Dámján látható. Az evilági személyeket a bizánci császár Bíborbanszületett Konstantin és 1. Géza magyar király személye-
ne szárnyán, annak segítségével, a műfaj sztárjainak interpretálásában. Ez mindenesetre használt az ügynek, aztán a hitélet felszabadítása nyomán és állami ünnepeink egyikeként az államalapító, Szent István-legenda és történelmi valóság már majdnem a régi fényében ragyog. Államiságunk, közigazgatásunk újragondolása a ''90-es évek elején felszínre hozta az ist-váni uralkodói, államfői tevékenység máig is kiható üzenetét: valamit, ha nem is akkora nagyságrendben mindig építünk, ma is. Államiságunkat az utóbbi négy évben újraértelmezzük, újra éljük. Az ünnep is más: nem munkás-paraszt találkozó vagy az Alkotmány a központi téma, hanem 1. István, aki éppen 1025 évvel ezelőtt született. István rendkívüli jelentőségű történeti személyiség volt, akinek élete halálával csak fizikai értelemben fejeződött be, utóélete, azaz. szellemisége, alkotásainak élete a mai napig sem ért véget [...] már nagyon korán jelszóvá, zászlóvá, programmá vált... - írja Kris-
Az ember nem ismerte mindig a kenyeret. Az el-ső onhonamaovakat nver-»• " "IÍ tt
„ ''. ; : . • ■ cmk nagyon lassan, a ve-
a kenyerkesz.tes fortélya-ra. Az első kenyer, amely talán tízezer évvel ezelőtt született, még nem hason* htott arra, amelyet ma e néven ismerünk. Inkább hasonlított a mesék hamuban sült pogácsáihoz. Őseink nem ismerték a ke-lesztés, a dagasztás folyamatát. Egy napon talán ott feledték a lágy masszát a kövön - lehet, hogy egy vadállat vagy más természeti csapás zavarta meg a kenyérkészí-tést, amikor visszamerészkedtek az elhagyott helyre, látták, hogy furcsán megnagyobbodott a masz-sza, a szaga is más és tán még halk hangokat is hallat. Valószínűleg ekkor még nem merték megkóstolni e fura lepényt, de az is lehet, hogy valaki véletlen beleverte a tűzbe, s amikor végre sikerült kikapirgálni, már nem hasonlított arra, amit előtte kenyérnek neveztek. Barna héj borította, a belsejében lyukak voltak, és nem feküdte meg annyira az ember gyomrát. Ettől a naptól kezdve mindig félretettek egy darabka tésztát a következő kenyérkészítésig. Az ember a véletlen folytán végül feltalálta a kovászt, amelynek segítségével kenjyeret tudott sütni. Ma már mesterségesen tenyésztett élesztőgombákkal segítjük elő a tészta kelését, igaz a forró kő is korszerű kemencére változott.
-d.é.-
1994. augusztus 19.
KANIZSA - SZENT ISTVÁN

ü
____
siti meg. A latin korona zománcképeinek egy részét eltakarja - az összeillesztés miatt - a görög korona, de látható rajta Krisztus, a nap és a hold, az életfa, Szent Bertalan, János, Fülöp, Pál, Tamás, Jakab, András és Péter: a bibliai Krisztus és nyolc apostola - a tizenkettőből. Hogy miért csak ennyi - a titkokat ez is növeli. Tetején található a sérült, elferdült kereszt. Mind a latin, mind a görög koronát nagyalakú csiszolt és csiszolatlan zafírok, gránátkövek, rubinok és ametisztek mellett igazgyöngyök sora is díszíti. Történelmi értéke mellett nem kis művészettörténeti értékkel is bír a legendás ékszer. Az utolsó nagy kalandból néhány érdekesség: hogyan került ki az országból, hogyan került az USA-ba? 1944 őszén Románia kilépett a háborúból és vészesen közeledett az az idő, amikor Magyarország is hadszíntérré vált. Horthy utasítására a koronaőrök a miniszterelnökkel egyetértésben a koronázási jelvények biztonságba helyezéséről intézkedtek. Először a pápai nunciatúrát nézték erre alkalmas hely/iek, Angelo Rótta bele is egyezett a dologba, de a terv nem került kivitelezésre. A Szálasi-féle hatalomátvétel előestéjén elásták a koronát a koronaőrség szenespincéjében, de a hatalomátvétel után újra előkerült a koronázási ékszer. Nemsokára azonban egy teherautón, ponyvába tekerve Veszprémbe szállították, és egy sziklabarlangban helyezték biztonságba. Szálasi azonban nemzetvédői esküjét e kegytárgy előtt kívánta letenni, így hát a koronát vissza kellett vinni Pestre - szerencsére(?) addig senki nem menekítette tovább
tó Gyula az államalapítóról szóló kötet előszavában. Sorsfordulóhoz érkezett korban alapított államot, szervezte meg a hatalomgyakorlás szervezetét, ...egyszerre volt rettenetes és mélyen alázatos, kegyetlen és kegyes, egyszerre tartotta kézben a kardot és a keresztet. Igazi politikai nagysága abban nyilvánult meg, hogy volt ereje változtatni és volt éles szeme meglátni a váltás szükségességét. Vajkból, a pogánynak született, pogány környezetből indult fejedelemfiből nem kis önvívódások után lett István, a keresztény király. A politikai tevékenység egyik része a szűken vett államiság létrehozása volt, ám mindennek az alapját és feltételét a keresztény állam jelentette. Elismertséget, elfogadottságot biztosított, védelmet jelentett, biztonságot adott, a valahová tartozás eszmei és gyakorlati feltételeként funkcionált. Az idegen „segítség" a messziről jött népek fennmaradásának velejárója volt még sok évszázadig, ennek pozitív vagy
titokban a rejtekhelyről. A szovjet hadsereg előretörésével 1944. november hatodikán -két nappal az eskütétel után -a korona megint elhagyta a fővárost, irány a veszprémi sziklabarlang, majd egy hónap múlva Kőszeg. A ''45-ös év elején már egy velemi óvóhely rejtette a koronát, aztán vissza Kőszegre, mígnem aztán a Hangya szövetkezet nagy teherautóján a korona elhagyta Magyarország területét. Az ismert útvonal ezután: Mariazell, Mattsee. A koronát újra elásták. Egy kettéfűrészelt benzineshordó két darabját egybetolták, a koronát a jogarral és az országalmával együtt - külön három dobozba - lepedőkbe csavarva ebbe rejtették, majd elásták a mattseei tó partján. Innét az ereklyék 1945. július 27-én szabadultak, egy fürdőszobában mosták meg őket, szabadították meg nemzeti jelképeinket a rátapadt piszoktól, hogy elszállíthassák a frankfurti Deutsche Reichbank páncélszekrényébe. Itt sem maradt azonban sokáig, igaz titkolták, hogy egyáltalán német földön maradtak-e vagy az Amerikai Egyesült Államokba vitték-e őket. 1977-ben jelentették be, hogy a visszaszolgáltatásra sor kerülhet, de az ezt ellenzők még az emberi jogok árulójaként is emlegették Carter elnököt, hogy a Szent Koronát kiadja a kommunistáknak. Álláspontját azonban nem változtatta meg, így a hazahozatal óta a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében tekinthető meg a kalandos korona és a koronázási ékszerek.
L.I.
negatív hatását firtatni lehet ugyan, de csupán az egyoldalúságát vizsgálni hiba volna, legyen szó a bajor udvarról vagy a majd ezer évvel későbbi orosz jelenlétről - igaz, ez utóbbi progresszivitása inkább megkérdőjelezhető. Az államalapító keresztény királynak a vármegyerendszer kiépítésén, a keresztény egyházszervezet megalapításán, az államiság létrehozásán kívül nem elhanyagolható tevékenysége az istváni törvénykezés gyakoriata sem, amely évszázadokig előremutíftó eredmény volt, vagy a korabeli vezetéselméleti munkássága, amely fiához, Imre herceghez írt intelmek formájában született meg. A mai identitástudat át-és kialakításának alapja az államalapító Szent István eszményképe kell hogy legyen, nemcsak középiskolás fokon, és nemcsak az állami és egyházi ünnepen, augusztus huszadikán.
L. I.
Huszadikán a Mojo klubbal
Motoros találkozó
A Balatonnál láttuk kiplakátolva, itthon mindenki suttogta, augusztus 20-án nagy buli lesz Kanizsán. Hogy miről is van szó, azt a motoros klub egyik tagjától, Soós Istvántól tudtuk meg.
- Fiúk, hogy áll a szervezés?
- Jól. Tavasszal az Olajba szerveztünk egy motoros kiállítást, annak a jövedelméből próbáljuk a motoros találkozó költségeinek egy részét fedezni. Nagyon sokba kerül a kemping bérlése, ezen kívül lesznek koncertek is. A Takács Tamás Dirty Blues Band-et fő szponzorunk, a Mojo klub fizeti. A Fiat Rock baráti alapon lép fel, rajtuk kívül szerepel még a Stúdió Dél Blues együttes és egy hard rock banda is.
- Milyen programok lesznek még?
- A kétnapos találkozó 19-én, pénteken kezdődik sátorveréssel, este pedig a Fiat Rock fog zenélni. Szombaton lesz a kötélhúzás, a riga-blokk hajító-, a virslievő-, valamint a gyorsulási verseny.
- Rendszeresek lesznek ezek a találkozók?
- Igen. Idén mi csináljuk, bízunk abban, hogy színvonalas lesz, s szeretnénk ezt évente megrendezni. Mintegy négyszáz-ötszáz főt várunk, hisz. kiplakátoltunk Zalakarosban és a Balatonál is, de várunk motorosokat Németországból, Olaszországból s a volt Jugoszlávia területéről is.
- Úgy hallottam, hogy „civilek" nem vehetnek részt a rendezvényeken.
- Igen, csak azok, akik két keréken érkeznek. A korábbi, nyílt rendezvényeken lopások fordultak elő. Ez óvintézkedés, hogy a motorosok jól érezzék magukat - hiszen nekik van ez az egész. -, és máskor is eljöjjenek. Még a mi rokonaink és ismerőseink sem jöhetnek majd be. Az. a lényeg, hogy az a közel ötszáz ember jól érezze magát, erről szól az egész. És ennyire tudunk vigyázni biztonsági emberekkel.
- A versenyeken születnek győztesek, akik díjra jogosultak...
- így van. De nálunk díjat kap az is, aki a legmesszebbről jött, akié a legszebb és akié a legrondább motor, és persze lesz mozgósítási díj is.
- Kik segítettek nektek ebben az egészben?
- Mindenféle reklám nélkül ezúton szeretnék köszönetet mondani annak a harminc-harmincöt vállalkozónak, akik önzetlenül segítettek. Fő szponzorunk a zalakarosi Mojo klub. Ott ingyen kajánk van koncerteken, van törzsasztalunk, sőt pénzzel és pólókkal is támogatnak minket. Volt negatív hozzáállás is. Először a Csónakázó-tónál, a Zöld tábornál akartuk megrendezni a bulit, kaptunk is egy kedvező árajánlatot, ami később irreálisan a többszörösére emelkedett. Az emberek azt hiszik, hogy mi ebből hatalmasat kaszálunk, pedig örülünk, ha nullszaldósra kihozzuk a dolgot.
- Mondjatok valamit a klubról is!
- Tizenkét alapítótagja van a ma harminc főt számláló klubnak. Mi tizenketten régóta barátok vagyunk, most nyáron alapítottuk a klubot. A kapcsolatunk más klubokkal szerencsére nagyon jó.
- Milyen alapon szerveződik a tagság?
- Hirdetést adtunk fel. Igazából egy fő kitétel van a tagsággal kapcsolatban: a jelentkezőnek legyen motorja. Kismotor is elég! Havi háromszáz, forint a tagdíj. Ezen kívül van három hónap próbaidő is. A próbaidő letelte után, a hozzáállás és a munka alapján az alapítók döntik el, hogy maradhat-e az illető avagy sem. Eddig egyetlen embert kellett kizárnunk, mert szégyent hozott ránk. Lopott.
- Milyen a klubélet? Mi a nevetek?
- A Napsugár presszó a törzshelyünk. Itt szoktunk péntekenként gyűlésezni, vagy két-három hetente a Mojoban, ha koncert van. A nevünk NFB MC, de hivatalosan Kanizsai Il-es Motoros Club. Azért Il-es, mert van illetve volt l-es is. Egyszer volt egy nemzetközi motoros találkozó Varasdon, ahová ők ketten, mi pedig tizen-sokan mentünk el. Ez. alapján nekünk ítélték oda a mozgósítási díjat, de a trófeát tévedésből nekik adták. Ezt azóta sem kaptuk meg, ezért teljes mértékben elhatárolódunk tőlük. Nem vagyunk jó viszonyban, bár ők tulajdonképpen nincsenek is, nagyon leült a dolog. De mi élünk és virulunk! És tesszük a dolgunkat, ahogy azt kell.
Horváth Zoltán
Parlagfű a szomszédban
A Muraközi utcából egy allergiás beteg nemrégiben panasszal fordult a Környezetvédelmi Felügyelet munkatársaihoz, hogy a szomszédos telken található - köztudottan allergiát okozó - parlagfüvet, téves nevén vadkendert a telek gazdája nem irtotta ki. A Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai szabálysértési eljárást kezdeményeztek a gondatlan tulajdonos ellen. A szakemberektől azt is megtudhattuk, hogy nemcsak a telket, hanem az ingatlantól számított háromméternyi területet is a tulajdonos köteles rendbentartani. A vadkender - helyesen parlagfű - irtását pedig mint már korábbi számunkban is írtunk róla, rendelet szabályozza, s kötelez rá mindenkit.
-d.é.-
A roncs IFA is szabálysértési eljárást von maga után
A Virág Benedek utca Gábor laktanyára néző végén egy roncs IFA álldogál. Tulajdonosát már több ízben felszólították a gépjármű elszállíttatására, de ez idáig nem történt semmi. Az ügy szabálysértési eljárást vonhat maga után - tudtuk meg a Környezetvédelmi Felügyelet munkatársaitól.
-d.é.-
KANIZSA - Ember és környezete
1994. augusztus 19.
Illegálisok TOP listája
Szemét a szemhatáron innen és túl
A képen látható illegális szemétlerakó a Jakabkuti és a Nagyrác utca közti területen helyezkedik el. Amikor paraméterei iránt tudakozódtunk a szakembereknél, költőien csak annyit mondtak, szemét van ott, amerre a szem csak ellát. A lerakott hulladék fajtájáról annyit, megtalálható ott minden, amit ember csak kidobhat, az építési törmeléktől a kommunális szemétig, a biciklitől a betonjárdadarabig. A lerakók kilétéről azt tudhattuk meg, hogy vannak köztük jó-nevű vállalkozók, de bőven akadnak rendetlen polgárok is. A telep felszámolására egyelőre nincs anyagi fedezet, ezért a Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai úgy próbálnak gátat vetni a szeméttenger tovaterjedésének, hogy az illegális lerakókat - a lebukottakat - arra kötelezik, hogy az általuk lerakott mennyiségnél valamivel többet takaríttatnak össze velük. Jó partnernek bizonyul ehhez a két érintett utca lakossága is - tudhattuk meg az illetékesektől -, hiszen amint arra járó „szemetesautót" látnak, riasztják a környezetvédőket.
-d.é.-
SZENNYEZODES NINCS
Évek óta találgatta a sajtó, s találgatta a közvélemény, vajon mi lehet abban az árokban, amelyet a szakemberek csak D 11-nek neveznek és a Tungsramtól Indul. A napokban Kfívárí István környezetvédelmi szakmérnök, a Szombathelyi Környezetvédelmi Felügyelet munkatársának vezetésével folytak a vizsgálódások, amelyek a patak szennyezettségét kutatták. Mostanra megvannak a mérési eredmények is. Ezek szerint a patakban semmi olyan, ami a környezetet szennyezné, nem található, ám ennek az akciónak a keretében kötelezték a Tungsram Ki.-t arra, hogy az árkot tisztítsa ki, és az ülepítőben felgyűlt iszapot távolítsa el. Információink szerint ez mostanra megtörtént.
-d.é.-
Valószínű, hogy a képen látható tárlat nem túl szívet melengető a Hegyi panzió teraszáról nézve. A Sikátor utca végén található szabálytalan „roncsautó-lerakat" megszüntetésére már több ízben felszólították a tulajdonost, hiszen nemcsak a látvány hagy némi kívánnivalót maga után, hanem az olajfolyásokból származó környezeti károkozás is. A tulajdonos információnk szerint eddig még nem tett eleget a Környezetvédelmi Felügyelet felszólításának, ezért szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben.
——---
1994. augusztus 19.
ittiÉiífaaÉiÉiiw^
KANIZSA - HIRDETES

Vagyonvédelmi cég biztonsági szolgálat felállításához fegyveres BIZTONSÁGI ŐR tanfolyamot indít Nagykanizsán.
VIZSGÁK UTÁN
AZONNALI MUNKAKEZDÉS!
Érdeklődni: (46) 316-397
KANIZSA D-Z Hetilap
Á la kártya
Válasszon ízlése szerint az OTP bankkártyái közül!
Lakossági ügyfélkártya OTP csekk
Egy bevált konstrukció. Már közel százezren ismerik és élvezik előnyeit. Tudják milyen megnyugtató érzés, hogy csak minimális meny-nyiségű készpénzt kell maguknál tartsanak, és ha szükségük van rá nem csak a non-stop üzemelő bankjegykiadó automatákból, hanem a csekk segítségével az OTP Bank fiókokban, a Postahivatalokban és a Takarékszövetkezetekben is hozzájuthatnak pénzükhöz. Ráadásul a csekket nem csak készpénzfelvételre, hanem a kereskedelmi és szolgáltatói elfogadóhelye-
limtrktdjin meg ön ii bankkártya
ken fizetésre is használhatják. Ön is élvezője lehet ezen előnyöknek, ha rendelkezik OTP lakossági folyószámlával - melyet bármelyik OTP Bank fiókban nyithat -s melyre havonta átutol oktív keresőként minimum 20.000 Ft-ot, illetve nyugdíjasként minimum 10.000 Ft-ot, vagy számláján nagyobb összegű (minimum 50.000 Ft) megtakarítást tart.
ATM kártya
Az OTP Bank vadonatúj konstrukciója. Lényegében az ügyfélkártya egyszerűsített változata ozoknek, akik kisebb
összeget utalnak át folyószámlájukra és nem tartanak igényt csekkre. Alapja . szintén a lakossági folyószámla, melyre jövedelem-átutalás esetén 10.000 Ft-ot, illetve nyugdíjátufalás esetén 5.000 Ft-ot kell havonta minimálisan átutalnia. Az ATM kártyával szintén készpénzhez juthat számlavezető fiákjában, vagy a nap minden órájában üzemelő közel 100 bankjegykiadó automata bármelyikéből.
konitrukdilnkkal legközelebbi fiókunkbon, éi élven* előnyeit nap mint napi
OTP bankkártyák, kicsik és NAGYOK.
KANIZSA IJ-Z Hcllliip
Rengeteg termék van, ami Önre vár. Mi mégis a mienket ajánljuk. Naponta friss pékáruinkkal, tartós termékeinkkel es különleges édességeinkkel várjuk Ont. Csak egyszer kell megkóstolnia és attól a pillanattól csak a mienket választja.
Nagykanizsai Sütő- és Édesipari Részvénytársaság
------
'' : : ml''
KANIZSA -
1994. augusztus 19.
Számomra felvállalható a kormányprogram
Beszélgetés Göndör Istvánnal
Az országgyűlési képviselőválasztás lezajlása, az új országgyűlés megalakulása óta a Zala megyei 2. választókörzet képviselője, Göndör István más szerepkörben, más feladatokkal kell hogy szembenézzen. A szocialista honatya városatyai megbízatását cserélte fel, az elmúlt három és fél hónap alatt már más pozícióból éli meg a közéleti tevékenységgel járó nehézségeket. Mint a választásokon győztes kormánypárt képviselője, mint az országgyűlés legerősebb frakciójának és a parlament gazdasági bizottságának tagja - nem kis kihívásokkal szembesült az elmúlt rövid idő alatt is. Ezekről a kérdésekről, a parlamenti munkáról, a szocialista pártot és a kormányt is érintő témákról beszélgettünk a képviselővel.
- Képviselő úr, a gratulációk mellé milyen kívánságokat kapott, mitől óvták, mire buzdították, akik kezet fogtak önnel a győzelem után?
- Gondolom, mindenki tudja, hogy egészen máshogy élte meg ezt a közvetlen környezetem, máshogyan reagált a szűk baráti kör, máshogyan az ismeretlen választópolgárok. Mindenképpen elismerés és nagyon jó érzés volt számomra, hogy olyan emberek szólítottak meg, akiket én nem is ismertem, mert ez azt bizonyítja, hogy figyeltek rám, és felfigyeltek arra, amit csinálok. A gratuláció közben nagyon sokan türelmet és optimizmust kívántak vagy vártak el tőlem, és azt hiszem, a gratulációk nagy részében benne volt -ami bennem is - a sok-sok kíváncsisággal teli várakozás. Az, hogy meg lehet-e csinálni sikeresen ezt a „vállalkozást", véghez lehet-e vinni négy év alatt, amire vállalkoztunk, lesz-e a társadalomnak elég türelme ahhoz, hogy velünk együtt végigcsinálja és végigszenvedje. Azt hiszem, az elmúlt napok történései már mutatják, hogy a sok ígérgetés nagy része, amit a választási kampány alatt ránk kívántak akasztani, nem valós. Nagy elszántsága van a kormánykoalíciónak, hogy a gazdaságot megpróbálja rendbetenni, talpraállítani. Folytatni akarja a piacgazdaság építését, amely elvezethet oda, hogy viszonylag belátható időn belül kedvező körülményeket tud teremteni.
- Amikor először lépett be a Parlament épületébe mint megválasztott képviselő, nem volt egy olyan érzése, hogy „na, csakazértis megmutattuk"?
- Nekem először is nagyon felemelő érzés volt belépnem az Országházba, mert még soha nem voltam ott. Valahogy eddig soha nem sikerült eljutnom a Parlamentbe. Most a választók akaratából kerültem oda, úgyhogy számomra még felemelkedettebb állapotot jelentett. Meleg szívvel gondoltam akkor azokra, akik engem bejuttattak, ez körülbelül addig tartott, amíg a hivatali esküt letettük. Attól kezdve a valóság, a realitás lépett az első sorba. A két téma, amivel rögtön a kezdés után meg kellett küzdenünk, már felszínre hozott olyan dolgokat, amelyek minden átmenet nélkül a hozzám hasonlókat szinte belerántották a parlamenti viharok kellős közepébe. Itt jött az első, kicsit furcsa érzésem: addig, amíg magánemberként bizonyos dolgok megbeszélése során természetesnek tűnnek ellenzéki és kormánypárti képviselőktől közel azonos vélemények - mondjuk az összeférhetetlenség kérdésében -, addig a plenáris ülésen parázs viták kerekednek. Hasonló példaként említhetném a nyugdíjemeléssel kapcsolatos vitát. A kormány nem kezdeményezett mást, csupán egy türelmi időt kért, hogy áttekintse a költségvetés helyzetét - ám ezzel kapcsolatban is különböző politikai csatározások lángoltak fel. Én nagyobb együttműködési készséget vártam, és várok még ma is a bizottsági és a plenáris üléseken egyaránt.
- A házszabály-módosítással kapcsolatban tett-e a képviselő úr észrevételeket? Mennyire válnak a változtatások a munka előnyére?
- Erről is már megjelentek különböző vélemények a sajtóban, pedig ez csak egy tervezet, amit egy bizottság összeállított. Már eddig is változott és ezután is változni fog, nem egy kőbe vésett valami. Az elképzelések szerint egyszerűen abba az irányba mozgatná a parlament munkáját, hogy eredményesebb és hatékonyabb legyen. A bizottságok szerepe megnő, ami azért fontos, mert ott az adott kérdést értő képviselők vannak, és a bevont szakértőkkel együtt érdemi munka folyik. Ott lehet eldön-
teni, hogy hogyan illeszthető be egy-egy módosító javaslat egy törvénytervezetbe. Szimpatikus még, hogy a plenáris üléseken megpróbálják a napirendben rögzíteni a határozathozatal idejét, ami lehetővé tenné, hogy ekkor a legtöbb képviselő részt vehessen a munkában. Az elmúlt rövid idő alatt kiderült, hogy a parlamenti munka nem az üléstermi munkában merül ki, ha csak arra gondolok, hogy egy bizottság akár a plenáris ülés alatt is ülésezhet. Kiemelném, hogy nem szerencsés, ha valaki csak a plenáris üléseken nyújt be módosító indítványt, és ott ad hoc kénytelen dönteni a képviselők többsége. Ezt a módszert egyfajta politikai sikerkovácsolásnak tartom, önmagam népszerűsítése a cél. Ilyenektől teljesen mentes soha nem lesz a munka, de most, a második ciklus talán már valamivel visszafogottabb lesz ilyen tekintetben. A következő négy évben valamennyire el kell menni olyan irányba, hogy a parlament elé kerülő anyagok jelenhessenek meg a sajtóban, kapjanak nyilvánosságot, mert jelen esetben a tévénézők nem biztos, hogy tudják, hogy igazából miről is vitatkoznak a képviselők, mit értelmez esetleg rosszul a nyilvánosság előtt valaki.
- A kormányprogramot ön teljes egészében föl tudja vállalni, elfogadja, vagy bizonyos kritikai szemmel vizsgálja?
- Ez a program két párt választási programjából született. Mindkét fél részéről nagy küszködéssel járt, hogy a nyilvánosság előtt meg tudtuk csinálni, nem titkos üléseken dőlt el minden. Mind a két pártnak engednie kellett valamennyit a saját programjából. A kereszténydemokraták úgy nyilatkoztak erről, hogy mindkét program kárára változott. Ha mereven nézzük, akkor tényleg eltűntek bizonyos dolgok a szocialisták programjából, amit a választók szívesen láttak volna, de ezt ugyanígy élik meg a szabad demokraták is. Ez a program egy keret, nagyon sok mindent lehet belegondolni, de én szimpatizálok vele. Azért, mert amit én a választási kampányom során fontosnak érez-
tem, azok felvállalhatók. Ma még úgy látom, ezek megvalósulhatnak. Kiemelném például, hogy közlekedési koncepciót ígér a tárca és annak vezetője - amelynek része a vasúti, a közúti közlekedés, a távközlés, hírközlés, ez a mi városunkat, választókerületünket fokozottan érintheti, ha megvalósul, akkor jó dolog, felvállalható. Más kérdés, hogy képesek leszünk-e érvényesíteni úgy az akaratunkat, hogy Nagykanizsa város vasúti közlekedésével kapcsolatos elképzelések olyan helyzetbe kerüljenek, hogy még ebben a parlamenti ciklusban megvalósulhassanak. Ezek anyagi feltétele nagyon fontos, mind a költségvetés, mind más feltételek együttes megléte szükséges a sikeres megvalósításhoz. Számomra elfogadható a program, nincs bennem keserű szájíz annak ellenére, hogy a frakción és a bizottságon belül is merültek fel kérdések a változtatással kapcsolatban.
- Vannak-e már személyre szabott bizottsági feladatai?
- Nagyon az elején vagyunk még a munkának, de az biztos, hogy kevés olyan kérdés lesz, ami nem kapcsolódik valahogyan a gazdasági bizottsághoz, amelynek tagja vagyok. Az alakulás után most albizottságokat hozunk létre, most körvonalazódik, hogy én az ener-gia- és a privatizációs albizottságban kapok feladatot. Valószínűleg az egyes törvénytervezetek kidolgozásának részletei egy-két szakember közös munkájaként kerülnek majd a bizottság elé - például a gáztörvény kidolgozása is ilyen lesz a mi esetünkben. A közös munka szakértők bevonását is jelenti, sok-sok ember hozzájárulását, akik soha nem kerülnek a napfényre. Az ő érdemük, sikerük a részletek kimunkálásában rejlik, nekem pedig ezt össze kell fogni, meg kell szervezni. Azért vagyok optimista, mert a gratulációk alkalmával beígért segítség - úgy látszik - realizálódik is, a segítőkészség továbbra is megvan. Én ezt szeretném megőrizni hosszú távon is.
- A kormányalakítás egyik neuralgikus pontja a kormány
1994. augusztus 19.
KANIZSA - PORTRÉ

szakértőisége volt. Azok a szakemberek, akik a szocialisták választási programjának kidolgozásán dolgoztak, hogyan vállalják föl ezt a kormányt? Nem érzik úgy, hogy föléjük helyeztek egyes pártfunkcionáriusokat?
- Nagy dilemma ez bennem is, de párton belül is vitatkozunk a kérdésen. A választási program készítésekor ha kimondatlanul is, de megfogalmazódik, hogy a résztvevőknek a végrehajtás során valamilyen komoly szerepük lesz, döntési helyzetbe is kerülnek, tehát netán egy tárcát vezetnek. Addig, amíg ezt egy párt képes végrehajtani, egyedül alakít kormányt - fölkészül, hogy a választási eredmény vetületében hogyan állítja össze a kabinetet. Koalíció esetén sok a ha és a de, mind a két fél garanciákat is akar. Üres dolognak érzem, amikor azt mondják, hogy ez a mostani nem szakértői kormány. Az igazságügy-miniszter, Vas-tagh Pál elismert jogász, alkotmányjogász, még a reformköri időkből ismerem. Hiszem, hogy ezt a munkát el tudja végezni magas színvonalon. De említhetném a politikai államtitkárt, dr. Csiha Juditot is, aki a fővárosi közgyűlés munkájában vett részt. A külügyminiszter, Kovács László már a rendszerváltás előtt is külügyi területen dolgozott, majd az előző ciklusban a parlament külügyi bizottságának vezetését vállalta. Megmutatta azokat a képességeit, amelyek feljogosítanak bennünket a bizalomra: olyan külpolitikát folytassunk, ami a barátságra, nemzetközi együttműködésre épül, Békési László nevét nem is említem, az ő szakértelme nem hiszem, hogy megkérdőjelezhető.
- Ne haragudjon az ellentmondásért, de nem is az ő személyükről van szó. Más tárcák esetében a szakértelem azért nem ilyen kézzelfogható.
- Ezzel a kérdéssel kapcsolatban bírálom a sajtót, hogy nem kérdezett vissza, beérte azzal, hogy kimondta: nem szakértői a kormány. Horn Gyula miniszterelnök és a frakció is nagyon komolyan gondolta, hogy ha valakiről időközben kiderül, hogy nem alkalmas a feladata elvégzésére, akkor nem takargatva a dolgot, személycserére is sor kerülhet. Aki leginkább outsi-dernak tűnik ebben a kormányban, az Baja Ferenc, a környezetvédelmi miniszter. Elfogult, de bizakodó is vagyok vele szemben. Mivel valamennyire
ő kívülről jött, képzettsége nem mérnök vagy szakértő, és a környezetvédelem ezután is nagy gondokkal fog küzdeni, mindig kevesebb pénz jut rá -nehéz dolga lesz. Viszont lehet, hogy éppen a nehézségek ellenére ő egy olyan ütőképes csapatot hoz létre, akik meghatározói lesznek ennek a munkának, az előrelépésnek. Eddig is megmutatkozott már valami ebből, ő volt az első, aki szinte azonnal nyitott a társadalmi szervezetek felé. A politikai államtitkár pedig kifejezetten szakember, tehát nem áll meg e tárca esetében sem a szakértelmet hiányolok kifogása.
- A szakértői kormány nem a minisztereket jelenti csupán? Talán ez lesz a jövő, a miniszternek nem kell a legkvalifikáltabb szakembernek lennie, elég, ha jó irányító? Ha igen, akkor ezt előre fel kell vállalni, és bevinni a köztudatba, hogy ne utólag kérdőjeleződ-jön meg a miniszteri alkalmasság kérdése.
- Magyarországon társadalmi probléma, hogy a vezetőtől elvárják, hogy mindenhez értsen. Egy megválasztott képviselőnek a státusza változik meg, de nem fog utána hirtelen mindenhez érteni, nem lesz okosabb, nem lesz olyan dolgoknak a szakértője, amikhez addig semmi köze nem volt. A helyzet a miniszterekkel kapcsolatban is hasonló, pedig számba kellene venni, hogy milyen elvárásoknak kellene, hogy megfeleljenek igazából. Egy miniszternek a feltételeket kell megteremteni ahhoz, hogy az általa irányított munka jó legyen, a kollektíva munkafeltételei, tömegkapcsolatai megfelelőek legyenek. A képernyőre a miniszter meg a szóvivők kerülnek, de a háttérben sokszáz ember dolgozik, akik lehet, hogy soha nem kapnak nyilvánosságot, de a maguk szaktudását, szakértelmét a közös munkához hozzáadják.
- A szocialista párt kongresszusra készül, milyen feladata, szerepe lesz ennek a kongresszusnak a párt megváltozott helyzetében?
- A pártban funkciót betöltők közül sokan vezető tisztségbe kerültek a parlamenten belül is. Úgy gondoljuk, hogy a párton, a frakción belül is a személyi kérdések újragondolására van szükség, nem helyes, ha a funkciók fedik egymást, ha egyes vezetők több feladatot kell, hogy ellássanak. Ez nemcsak szervezeti kérdés, de a munka ellátásának sikeressége is múlhat rajta. Tiszt-
újítás is lesz, és a párt, a frakció kapcsolatának egyértelműsítése is sorra kerül. De nemcsak nagyban történik mindez, itt, Kanizsán is a kongresszust megelőzően egyeztetéseket tartunk, az ősz folyamán városi pártértekezletre kerül sor. Én a városi elnökségemről le kívánok mondani, nem vagyok híve a funkcióhalmozásnak, véleményem szerint minél több embernek meg kell mutatnia, mire képes, a funkciók körét szét kell húzni. Emellett a helyi önkormányzati választásra való felkészülést sem hagyjuk figyelmen kívül, tovább keressük a potenciális jelöltjeinket.
- Egy magasabb, országos tisztséget sem vállalna el?
- Nem hiszem, hogy ez előtérbe kerülne, a párt szándékai éppen azok, hogy ilyen átfedésekre ne kerüljön sor. Mivel korábbi főállásomat részmunkaidőben megtartottam, és a parlamenti munka mélységében részt kívánok venni, nem hiszem, hogy egyáltalán lenne időm és energiám ilyen megbízatást teljesíteni.
- A kormányfő-pártelnök funkció szétválasztása esetén Szekeres Imréből lesz-e vajon pártelnök?
- Lehet az is, hogy Horn Gyula marad a miniszterelnök - ez egyelőre teljesen nyílt kérdés. Szekeres Imréből is jó elnök lenne, de azt azért nem szabad elfelejteni, hogy ő a parlamenti frakció vezetője is. Azt sem tartanám kizártnak, ha más jelölt is lenne, jó néhány alkalmas vezetője van a pártnak, aki alkalmas lenne az elnöki pozíció betöltésére.
- Saját megbízatásával kapcsolatban eddig milyenek a benyomásai? ,
- Nagy lendülettel és elszántsággal fogtam munkába, és az elvárásoknak szeretnék minél jobban megfelelni. Azt azonban el kell mondanom, hogy vannak olyan dolgok, amivel nem tudok foglalkozni, vannak olyan választópolgárok, akiknek nem tudok segíteni, mert nem teremthetek elő fedezet nélkül senkinek kétmillió forintot az építkezéséhez, nem tudok intézkedni, ha valakinek éjjel az ablaka alatt túráztatja a motort egy kamion, és nem akarok munkahelyi dolgokba beavatkozni. A régi, rossz pártállami beidegződések bizony előjönnek néhanap, de úgy érzem, én másra kaptam felhatalmazást a választóktól -ennek akarok maximálisan megfelelni.
L. I.
56 404
Örvendetes hírrel szolgálhatunk azoknak, akik hétről hétre figyelemmel kísérik lapunkban városunk népességének alakulását. Ugyanis augusztus nyolcadika és tizenötödike között huszonkilencen látták meg a napvilágot. Tízzel többen, mint ahányan örök nyugalomra tértek. Házasságot nyolc fiatal pár kötött az anyakönyvvezető színe előtt.
-k.r.-
Határnyitás Murakeresztúron
A szokásos forgalom volt az elmúlt időszakban a Kanizsához közeli határátkelőhelyeken. Közel négyszázezer utast és 116 ezer közúti járművet ellenőriztek a határőrök. Ötven utastól kellett megtagadni a belépést, és ötvenkét jogellenes cselekmény elkövetőjével szemben kellett intézkedniük a határ őreinek.
Jó hír az augusztus huszadikán utazóknak, hogy e napon reggel kilenctől este kilencig ideiglenesen megnyitják a Mu-rakeresztúr-Donja-Dubrava közti határátkelőhelyet, amelyen a két szomszédos ország állampolgárai közlekedhetnek.
-d.é.-
Utolsó randevú
A múlt héten csütörtökön az utolsó randevúra került sor a HSMK előtti téren. Elbúcsúzott a játszóház, ahol annyiannyi érdekeset láthattak kicsik és nagyok. Véget értek a zenés rendezvények is, amelyek keretében ismerős és ismeretlen együttesekkel ismerkedhettünk. A rendezvény rendhagyó módon vette kezdetét, hiszen a játszóház foglalkozásain részt vevő gyerekek saját műsorukkal kedveskedtek szüleiknek és az arrajárók-nak. Ezután következett az Olajbányász Fúvószenekar koncertje.
-d.é.-
Vakációzz velünk, jövőre is
Ma fejeződött be a HSMK nyári gyermekprogram-soroza-ta, a „Vakációzz velünk". Jóllehet elsőéves próbálkozás volt a rendezvénysorozat a ház részéről, de olyan nagy érdeklődés kísérte, hogy a szervezők azt fontolgatják, lesz jövőre is.
-d.é.-
16
KANIZSA - rocKANdroll
1994. augusztus 19.
Bat Out Of Hell: Back Into Hell

A föld mélyéről hatalmas moraj tör fel. A hangerő növekszik és félelmetes hang hallatszik. Egy felpörgetett Harley tévedhetetlenül felismerhető motorhangja, meggyötört gitárhúrok sikolya, és tízezer elveszett lélek morajló zokogása. A Meatloaf visszatért.
Valamikor 1977-ben történt, amikor sokak szeme és füle a punk fel fordult, hogy Jim Steinman és Meatloaf történelmi együttműködésének eredményeként létrejött a megdöbbentően népszerű Bat Out Of Hell című album. Nemcsak a hetvenes évek legsikeresebb lemeze lett, hanem minden idők legnépszerűbb albuma. Mostanára elképesztő mennyiséget, - huszonöt millió példányt adtak el világszerte. Négy éven át minden évben platinalemez lett, és átlagosan tizenötezer példányt vesznek hetente. A Bat Out Of Hell 1978 óta folyamatosan a brit lemezeladási lista élén áll. A Guinness Rekordok Könyve szerint ez a leghosszabb idő. A
liüill
Ez-Az
Zenészmagazin ''94/6.: Interjú: Steve Smith, Sípos F. Tamás, GŐz Öcsi; Hírek, információk, érdekességek; ZM a Petőfi Rádióban; Apropó; Paragrafus; Piac; Peavey és Ensoniq termékek; Bemutatjuk: Micro Logic sequencerprogram, Glbson Night-hawk Special, SansAmpPSA-1, és GT-2, Digitech DSP256 XL, Soundcraft; Hangtan; Midiklub; Szóklub; Gitárklub; Dobklub; Kritika: Reiax, Bródy János, Pa-Dö-Dö; Nevek-címek-gázsik; Szénási Pál Bertalan, Orfeus, Black Out, Caterpillar, Cassio-pea, I.ove, Remo-Rudán Band, Cadillac, Sonia és a Sápadtar-cúak.
•r Javában dúl az EFOTT Kecskeméten, utána pedig Euro-Woodstock-Dláksziget lesz Budapesten. Akinek van egy csöppnyi esze, válamivel több szabadideje és sokkal több pénze, az nem hagyhatja ki ezeket a bulikat. De hogy kis városunk se maradjon ki a nyári fesztiválprogramból: az augusztus 20-i hétvégén országos motorostalálkozó lesz Kanizsán gyorsulisi versennyel, egy rakás koncerttel, és még egy csomó klassz programmal. Az EFOTT-ról a beszámolót és a motorostalálkozó ismertetőjét későbbi lapszámainkban olvashatjátok majd.
H. Z.
váratlan sikernek és hírnévnek azonban meglett a böjtje. Hetvennyolcban a nemzetközi siker és az intenzív személyes és szakmai nyomás hatására Meatloaf eltűnt. Igaz nyolcvanegyben frissen tért vissza, és kiadta második szólóalbumát Dead Ringer címmel. Az album első számú siker lett Angliában, és több, mint négymillió példányt adtak el belőle a világon. További kiadott albumai a Midnight At The Lost And Found, Bad Attitűdé, Blind Before I Stop, és a Meatloaf Live. Meatloaf természetesen színészként is rányomta bélyegét mind a színpadra, mind pedig a filmre és a televízióra az 1969-es Hair című Broadway produkciótól kezdődően. Azóta zsinórban tűnt fel nagyjátékfilmekben. Legutóbb például a Leap Of Faith-ben, a Rocky Horror Picture Show-ban, és az utóbbi évek nagy sikerében, a Wayne''s Worldben. Kiterjedt filmes tapasztalatai ellenére Meatloaf soha nem veszítette el a koncertezés iránti rajongását. A Bat Out Of Hell megjelenését követő években sem Steinman sem pedig Meatloaf nem hagyhatta figyelmen kívül azt az ellenállhatatlan erőt, ami visszavezette őket az anyag folytatásához. A Bat Out Of Hell II.-ről máris világsiker az I''d Do Anything For Love (But I Won''t Do That). Meatloaf azt mondja: Én nem úgy énekelek, ahogy mások, mert ők akár neked énekelnek, akár magukról, örökké azt akarják, hogy az ő érzéseiket értsék meg. Én nem azt akarom, hogy azt értsék meg, hogy én mit érzek, hanem azt, hogy ők maguk az emberek mit éreznek.
Egy jó hír Meatloaf rajongóinak: Mr. Fasírt szeptember 6-án 19.30 órai kezdettel a Kisstadionban lép fel!
horváth
Elhervadt egy liliom...
...de született egy nő! Ováció! Szandi nemrég múlt IS éves. Innentől fogva korlátlan mennyiségben ostromolhatják a kiesi lányt a szerelmes szívek. Kalandorok (és komondorok) kíméljék. Esélyük csak a Nápolyi dalnokoknak van. (I''l.: Muszlin?) Hajrá!
-hrízé-
Világvégi Zenei Napok
Nagykanizsa, 1994. október 24-30.
Tervezett helyszínek: HELY Pinceklub és Artmozi, Hevesi Sándor Művelődési Központ, Erkel Ferenc Művelődési Ház, Helyőrségi Klub, Felsővárosi Templom, Zeneiskola, ZalakarosM-ojo Klub, MÁV Kodály Zoltán Művelődési Otthon, Ifjúsági Park, Mozikert. TERVEZETT PROGRAMOK: Mozifdmek
A szárnyas fejvadász, Meteo, Veszett a világ, Prospero könyvei, Mad Max I—II., Brazil, Sztalker, Élethalál-harc, Áldozathozatal, Woj-zeck, Zabriskie Point, Sátántangó, Kicsi, de nagyon erős, Week-end, A világ végéig, Kizökkent világ. Színház
Bulgakov: A Mester és Margarita (Budapesti Arvisura Színház), Bozsik Yvett társulata, Cro-Art Mozgásszínház. Improvizatív zene
Dresch Quartet, After Crying, Pangea, Szabados György és Makúz, Makám, Mo. Népzene
Ujstílus és Berecz András, Muzsikás és Sebestyén Márta, Barbara, Kaláka, Los Andinos. Alternatív zene
Sziámi, Európa Kiadó, Kispál és a Borz, Trottel, Másfél, Kritikus Pont, Pál Utcai Fiúk, Anima. Rock, blues
Coda, Memphis Blues, Quimby, Takács Tamás Dirty Blues Band, Bojtorján, Sex Action. Jazz
Szakcsi Lakatos Béla Trió, Trió Midnight, Budapest Ragtime Band. Klasszikus zene
Amadinda Ütősegyüttes, Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar, Állami Zeneiskola Fúvósötöse. Egyéni előadók
Cseh Tamás, Katona Klári, Zorán, Deinjén Ferenc, Horváth Charlie. Gyermekprogramok
Halász Jutka, Levente Péter, Müller Péter Sziámi. Kiállítás
Első Magyar Látványtár gyűjteménye.
És ami lehet még: utcazene, utcaszínház, Utazó Piac, kerékpáros bemutató, Kemény Henrik Bábszínháza, mutatványosok, játék, irodalmi estek, előadások, vitafórumok.
(hosszú)

19.
KANIZSA - AJANLO
17
Fogható 5.55-től 9.00-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig"
- zenés hírmagazin. Benne 6.00 - Kossuth krónika. 6.15
- Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 - Kossuth krónika. 7.15
- Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 - Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 - Hétköznapi történetek. Szerkeztük: Nagy Gábor, Gungl László, Dán Tibor, Jánosi Zoltán, Kovács Imre. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor - 15.00-16.00 -Dél-dunántúli Magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műso-
Magyarázat
ra. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 -Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na ma-ternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na ma-ternjem jeziku" - az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1994. AUGUSZTUS 27. SZÓMBA 1*
Fogható 9-től 11-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n. 9.00-11.00 „Jó pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Dán Tibor 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00
- A Pannónia Rádió szolgálató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache"
- az MR német anyanyelvi
Beküldési határidő: 1994. augusztus 26.
Lapunk 31. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: A szeretet vagy a
műsora Pécsről. 20.00-20.30 -„Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1994. AUGUSZTUS 28. VASÁRNAP
1
8.30-10.00 Vasárnapi telefonok. Szerkesztő: Gungl László. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00
- Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok. 16.00-18.00
- A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 - magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Kovács Imre. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 -„Na maternjem jeziku".-- az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
KüNIZSfi MŰSOR
AUGUSZTUS 20.
SZOMBAT
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Beverly Hills-i zsaru III.
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Foglalkozása: bérgyilkos
AUGUSZTUS 21.
VASÁRNAP
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Beverly Hills-i zsaru III
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Foglalkozása: bérgyilkos
AUGUSZTUS 22.
HÉTFŐ
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Beverly Hills-i zsaru III.
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Árral szemben
AUGUSZTUS 23.
KEDD
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Beverly Hills-i zsaru III
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Árral szemben
AUGUSZTUS 24.
SZERDA
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Beverly Hills-i zsaru III.
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Árral szemben
AUGUSZTUS 25.
CSÜTÖRTÖK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Féktelenül (Speed)
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Jézus Krisztus szupersztár
AUGUSZTUS 26.
PÉNTEK
"Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Féktelenül (Speed)
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Tökéletes világ
gyűlölet megváltoztatja az igazsá- kanizsai olvasóink nyertek aján-
got. dékutalványt vagy negyedéves
A sorsoláson Sahin László, Kanizsa újság előfizetést, melyet
Tálosi Kiss Ernó, Varga András■ szerkesztőségünkben vehetnek
ni, Varga Jenff, és Zelei László át.
-APU, a mawir hiányzik a kalit- ká8ól 1 a rsjtvi somogyi latos —7 V- kipling farkasa három, németül ihosszas töprengd "7 szarvas faua V ... vehetsz r^ a szélein mutató névmás maas- trichti részlet! monda - &eli őshazani v— italt dicsérő li''rai költemény
kicsinyítő > hust lapít no'' mangán /üiztos^ válaszol tépáz! s.ee ... /együttes/
/válasz ''nyben/ 1 terminus v V 11 V tllll V v V "i y v Y
r 1 V ... aetas, legendás AR/WOR üres tá« > 4
mE4szí- gyenít > borsodi község > dupla , kerékpár V >
tárgyra vonatk. tovasza guld sport sz; márka
férf\ előd > &ec edwaftt) V > magyar va''ros * V amerikai örkutatij >
angol költő odanézz! nn szelídít
tórium > fluor > régiesen palotái V > v olasz, izraeli autójel v > «én oratíea melletti lakos >
római 50 sz állítmány csaholó
> v V osztrák f-i- pilóTA volt rXgcsXiű > v ! bór,kén kozmetikai marka » V
OLAH FO CiSTA v. > gyomnöv. i rmeOT > szén, foszfor > v rangos karafc! > udvarlű részed v >
róma emn. V le varrt hajta''s k.uhan menet Közepe! pa''ratlan kagyló! vonatk, névmás
7.Z. ... /Rock- , zenekar/ > V ICÖHÉ-CSELOK török AUTÓJEL * V V ahfca a másik irány6a >
r v érzíste- leni''t<5 Ff?L Év! > AZ ÓT FITIKAI JELE
szerszám- SÉP-MA''* rV- ► fülgyulladás i > V
1
KANIZSA - AN
1994. augusztus .
UlKílTftíl ZílftT TITKOK
Van Pécs belvárosában egy ódon díszrács, amin mára megszámlálhatatlan mennyiségű lakat gyűlt össze.
Van itt egészen pici és behemót.
Menő nyugati és kopott keleti. Rozsdás és fényes.
Kék és sárga. Hosszú és egészen rövid kampójú. Flancos és egyszerű. Ám mind megegyezik valamiben: valakinek vagy valakiknek a titkát őrzi. Egy kis lakat, amelybe boldog órákat, öleléseket, házakat, virágokat, illatokat, érzéseket -emlékeket zárt tulajdonosuk.
/I modern legenda szerint £ ÜL egy szegedi házaspár fűzte fel az első zárszerkezetet a korlátra, hogy az általuk gyönyörűnek vélt városba visszatérjenek. Egy kis jelet akartak hagyni maguk után, ami visszavárja őket. Nem sok idő telt el, új lakatok kerüllek a rácsra: fiatal szerelmesek zárták ide forró érzéseiket, s ez lett egymásnak fogadott hűségük jelképe.
Pár év alatt többszázra szaporodott az emléktárak száma. A sorok oszlopokká nőttek, né-
mely lakatba újabb lakatot fűzött belé gazdája. A nemrég felaggatottak egyikén-másikán név, felirat, dátum is szerepel már. A turisták gyakran megállnak a rács mellett, sőt az idegenvezetők mint pécsi látványosságot mutatják be az idelátogatóknak.
Nem tudom, hányan tértek vissza a városba a lakattulajdonosok közül. Hány zár gazdái maradtak együtt vagy váltak el egymástól? Nem tudom, őrzik-e még a kulcsokat vagy a szemétbe kerültek.
mert nem nyitottak semmit? Gondolnak-e néha arra: nekem valakivel közösen van egy lakatom azon a rácson? Eszükbe jut-e vajon, mennyit jártak utána, hogy pont a megfelelő formájú, méretű lakatot megtalálják? Felidézik-e azt a pillanatot, amikor odazártak magukból egy darabot arra a rácsra?
Zakatok a rácson. Emlé-keket őriznek. Csak a megfelelő kulcs nyitja őket.
Kis Tünde/Ferlingpress
Kedves Barátom, én nem akartalak elhagyni téged! Talán te sem így szeretted volna... Tegnap átolvastam a leveleidet, melyekben fokozatosan távolodsz tőlem. Aki igazán sokat jelent, azzal szemben, ha a lelki közelség megvan, a földrajzi távolság könnyebben áthidalható: a lélek nem ismeri a hosszúság mértékegységeit, nem kilométerekben gon-dokodik - írtad. Nem volt igazad.
El akartam menni az irodalmi estedre. Ha reggel vonatra ülök, estig megérkezem hozzád? Aznap öt óra harminckor leültem a kisszoba sarkába és a verseidből olvastam. Tudod-e, hogy az a versed, amelyben József Attiláról írtál, a legjobbak közül, való? Ha megérkezem, biztosan megkérdeztem volna: Milyen hatással bír költészetére József Attila? vagy: Léda rendszeres jelenléte verseiben a valós múzsa hiányát jelenti?
A némaság virágai / ciklámenszínűek - írtad találóan. Mindig egyedül éreztem magam. Hiszem, hogy a távolból
is érezhető szeretetével sáncolja körbe mindennapjaid...
A távolság felőrli az idegeket. A távolság megöli a hitet. Versben lehet ugyan közvetíteni szerelmet, de ezt a szerelmet irodalmi alkotásként fogja tisztelni a közvélemény. Hol vagyok benne én? Senkit sem érdekel.
Tudod, kedves Barátom, én nem akartam múzsa lenni! Én nem tudtam, hogy ez ilyen nehéz! Ha itt lennél velem, elmondanám, a Párizsi kirándulás sorai gyönyörűek! Amikor: egy café chantant-ban / beszélgetni az alsó Iá alá bújunk.., de ki luizta fel hajnali hatra azt a szörnyű csörgőórát? A Februári fények hóembere már hiába mesél vicceket, nem tudja felolvasztani a hideget.
Ha mondanám, hogy hiányzol, nem tudom, mi fájna jobban mégis: a földrajzi távolság vagy verseid hiánya? Most, ahogy veled, úgy nélküled is: egyedül vagyok! Lehet, az ember mindig egyedül van. Konok tekintetét szembefordítja a széllel, de a lelke sebezhető. Túl banálisan fogalmazok? Nézd el nekem, ha sértettelek, ha bántottalak, mert nem tudtam az lenni, akit akartál.
Szeretette! gondol rád:
Knausz Tímea
SZERETNEK VELED
Augusta csillagfényben fürdő kikötője... Veszteglő hajóóriások párás ködbe veszve s olajfinomítók édes illata úszik a Bóra hátán a tenger felé.
Fehér Siracusa, Archimedes bölcsője, kopár hegyeid vakítanak Dél Napjának hevében sütkérezve... Arethusza menedéke, fölfordult, bolond város, ne próbáld takargatni a nyomort, hisz az már legbensődet is kikezdte. Miért nem könyörülsz fiaidon, vén Szicília?
Jártam ősi földeden, mikor lustán terült el a parti sziklákon a kora nyári alkony; olajfák ezüst lombjának illatát terítette szét a vöröslő nap utolsó sugara, s a nyugati szél hírt hozott, távoli hegyek üzenetét, narancsföldek békességét. Láttam tintakék tengered üveges csillogását, s meghallgattam, miről csacsog a sziklafalnak ütközve. S hallottam üvölteni is kínló-dón, borzongatón, mintha saját medréből akarna kiszakadni.
Vakító tűzfalak, halászhajók, ősi romok, Szicília! Szeretnék veled újra találkozni...
Tóth Gabriella
f^lM^^y- .. ■;■■:■ r- ''fi/ \ 1994. augusztus 19. KANIZSA - MAGAZIN 19 I

Aranyköpések
A kultúráról mondják
Enyém a vár, tiéd a... Ahol hatalmi harc dúl, ott nincs kultúra.
Szakcsi Lakatos Béla dzsessz''zongorista
Hatra vak
Tízszájbendősök, kul-túrszendvics-emberek kebelezik be a kultúra javait, s elkockázzák, mint Krisztus ruháit egykoron.
Schéner Mihály festőművész
Levezetés
Ha az állam kivonul a kultúrából, a kultúra kivonul az államból.
Székhelyi József színész
Sirám
Nagy vágyam, hogy végre egyszer olyan kulturális miniszterem legyen, aki a kultúrával szolidáris, s nem a kormányával vágy pártjával.
Kerényi Imre rendező, a budapesti Madách Színház igazgatója
A munkáról mondják
Ars poetica
Ahhoz, hogy a pihenes örömét érezhessük, el kell
Csank János fociedző, aVác^NBI-es
Fölfedezés Fura ízlés
Jobban szeretek sokat dolgozni, mint semennyit. Born Ádám rendező, a TV 4 felelős szerkesztője
y '' '' " . : '' • - , : : X ■ :

Itt a Rádió Kanizsa!
Az újra induló közkedvelt kereskedelmi rádió 29-i első műsorát nagy titok övezi. Meglepetés, hogy kinek a hangjára ébredünk ezen a reggelen, nem tudni, kik lesznek a szpíkerek, nem tudni, hol fogható az adás, és hol a vétel. Információink szerint az elbocsátott 129 rádiós mindegyike pályázott a négy műsorvezetői állásra, ám az előzsűrizés alkalmával már olyan nagy nevek is kiestek a rostán, mint Havas Henrik, Mester Ákos, Bölcs István vagy Ördög Csilla. Legnagyobb esélye M. Lászlónak, T. Mihálynak, R. Ferencnek van, akik nevük elhallgatását kérték szerkesztőségünktől, hátha mégsem sikerül a négy befutó között lenniük, és ez számukra nagy presztízsveszteséget jelentene. Majd meglátjuk!
Kábszerbegyűjtésen jártunk
Hirtelen eltűnt városunk közterületeiről a korábban nagy mennyiségben tapasztalt, ültetvényeket megszégyenítő méreteket öltő parlagfű. Mint a rendőrség szóvivőjétől megtudtuk, országos akciójuk keretében gyűjtötték be a hibásan vadkendernek is nevezett gyomot, és biztos, ami biztos, megsemmisítették a potenciális kábítószert. Igaz, nemcsak a parlagfű esett áldozatául a begyűjtésnek. Talán még igazi marihuánaalapanyag is volt a szajré között - mindezeket szerkesztőségünk is igazolhatja, hiszen végigkóstoltuk az egész kollekciót. Valamitől tompábbak vagyunk még a megszokottnál is, néha cikkírás közben kényszerképzeteink támadnak, üldözési mániában szenvedünk, de még nem repülünk. Rossz nyelvek szerint még ez is megtörténhet. Addig
KfiNIZSfil (HÓ)BfiKfiNCS
azonban tovább szívjuk... a fogunkat is.
Sportriporter kerestetik!
Sportriportereket keres a városi televízió! Arra elhivatottságot érző fiatal vagy örökifjú, bárminemű sportág iránt érdeklődő kanizsai polgárt szívesen látnak a stúdióban. A bér megegyezés szerinti, emellett más, természetbeni juttatásban is részesül az ott dolgozó. Láthatja például, sőt kellő gyakorlat elsajátítása után közvetítheti is azokat a sporteseményeket, amit a halandó tévénéző mégcsak nem is láthat, kaphat kölcsön olyan kamerát, amellyel otthon home videofilmeket készíthet, meg is vághatja, a famíliával együtt meg is nézheti. A stúdióvezető szerint még sztár is lehet valamelyik jelentkezőből, ő a mostani ismeretei szerint három sztárnak adná oda látatlanba a pálmát. A pálmát egyelőre - nem a kamerát.
Kanizsai Expo
Újra megnyitja kapuit a Kanizsai Kiállítás és Vásár. A vásárigazgató tájékoztatója szerint a hazai vásározók mellett idén kiállítanak török, lengyel, vietnami, kínai, orosz és a volt Jugoszlávia utódállamaiból érkező üzletemberek. Remélik, hogy minden látogató megelégedésére elegendő zokni, bugyi, szabadidőruha, merülő forraló, cirkogejzír, tejcsokoládé, rúzs, szempillaspirál áll a vevők rendelkezésére. Kulturális kísérőprogramjaik szervezése még folyik. Nem biztos, ki lép fel és ki nem, de annyit elárult a Főnök, hogy egy biztosan folyni fog: a sör. Aki bort, pálinkát, égetett szeszes italokat vagy üdí-
tőket kíván fogyasztani, az sem csalódik, csak hozzon magával!
Tanmese helyett az mohamedánok gasztronómiai neveléséről
Ne disznólkodjatok - mondták az V. Zalai Karnevál arab vendégei az állófogadáson. Mi tisztességes emberek vagyunk, semmiféle disznóságot nem tűrünk el. Éberségünknek hála, még álcázva, álruhában sem sikerült kijátszani bennünket, a disznó(ka)t lefüleltük. Egyen csak a keresztény a tisztátalan étekből, mi nem mondjuk, hogy nem jó a sertéssült salátaágyon, de mi inkább feküdni látni szeretjük a röfögő jószágot, mintsem megízlelni. Mégha ennivalóan édes is - meghagyjuk inkább Mórickáéknak, a jövő évi karneválra pedig hozunk magunkkal háromnapi hideg élelmet, de ha nem akarjátok, másnak nem kell azt megkóstolni, nem kényszer a gesztenyepüré, még büntetésből sem. (Ha valami más alapanyagból, állat-melléktermékből vagy bármi egyébből van, akkor sem!)
Oka nincs, csak úgy...
A polgármesteri hivatal legrendesebb dolgozói a sportcsoport munkatársai. Reggel pontosan érkeznek, a munkaidő lejárta után csak tíz perccel távoznak, az ebédidőt betartják, az ügyfelekkel rendesen bánnak. Mint mondták, csak azért, hogy nehogy ők is'' szereplői legyenek Hóbakancs elnevezésű érdekvédelmi rovatunknak. A tett nemes, úgyhogy kár volt a beismerő vallomás, azért csak kiírtuk őket (is).
- Mondd, Károiyom, hogy is volt azzal a tőkével?.
-

KANIZSA - KN
1994. augusztus .
Lótuszevők kenyere
Sokezer évvel ezelőtt, a Nílus áradása után csodaszép virágra lettek figyelmesek az egyiptomiak. A virág nem volt más, mint a lótusz, amelyet nem sokkal később megpróbáltak táplálékként felhasználni a Nílus gyermekei. A leszedett virágokat napon megszárították, apró mák-szerű magvait összegyűjtötték, lisztté Őrölték, kenyérré gyúrták és megsütötték. így született meg a lótuszkenyér, amely hosszú ideig szolgált táplálékként a Nílus völgyében. Fogyasztóit ezért nevezték lótuszevőknek.
-d.i.-
A görögök hetvenkét kenyere
A görög pékek az ókorban művészetté fejlesztették a kenyérkészítést Korabeli forrásokból tudjuk, hogy 72 (!) féle kenyér került ki kemencéikből. Csak néhány kenyérféleség ebből az időből. A daraton kovász nélkül készült, az amolgeon barna parasztkenyér volt, a bromiton zabból készüli, ugoraiosznak hívták a piacon árusított közönséges kenyeret, szernádali-ton volt a neve a fehér cipónak, a kappadóciai tejjel készült, kalácsféleség volt, a boletoszt olívaolajjal dagasztották, és tésztájába mákot tettek. A hémiartin volt az elődje az általunk is ismert kiflinek, jóllehet e péksütemény kialakulását mi a török időkre tesszük.
émmm keitverim
f-
A búzát már időszámításunk előtt hét-nyolcezer évvel ezelőtt termesztették a Földközi tenger termékeny keleti partjain. Mintegy négyezer év elteltével a búzatermesztést már nagyon magas szinten űzték a Nílus völgyének lakói, az egyiptomiak. Innen került át időszámításunk kezdetén Rómába, majd
rajtuk keresztül a gallokhoz és a britekhez. A gyarmatosítás eredményeként ismerte meg az egész világ azokat az apró pirosbarna magvakat, amely egyik alapvető táplálékunk alapja. A búzaszem nem is olyan sima, mint amilyennek első pillantásra látszik, hosszában mély barázcfa osztja ketté, s egyik végén
lapos piciny pajzsot visel. Századokkal ezelőtt azt hitték az emberek, aprócska arckép van a búzába vésve, és mindenféle sejtelmes mondákat írtak e „képekről". A tudomány fejlődése óta már tudjuk, nem arckép az, hanem aprócska dombok, a jövendő élet, a csírák nyomai.
-d.é.-
Kenyeret sok mindenből lehet sütni, nemcsak búzából. A gabonatermesztésre alkalmatlan vidékeken a mindennapi betevőt a szelídgesztenye lisztjéből sütik. Olaszország, Spanyolország, Görögország lakosságának jelentős részét az utolsó időkig a gesztenyelisztből sütött kenyér táplálta. Talán még élnek olyan öregek, akik még soha nem ettek másfajta kenyeret. A sárgás színű, édeskés gesztenyeliszt sokban hasonlít a búzából őröltre, de cukor-, zsír- és fehérjetartalmát tekintve felülmúlja azt. Egyes vidékeken a búzaliszthez a kenyér minőségének javítása érdekében némi gesztenyelisztet szoktak keverni. A gesztenyeliszt magas cukortartalma
Kenyér és joghurt
A világ legtöbb országában az emberek mindennapi életében fontos szerepet játszik egy bolgár találmány. Mi is lehet ez?. Legfontosabb, legismertebb, legszükségesebb a kenyér, de azt már az emberek ősidők óta ismerik. Talán a televízió? Az nem lehet, hiszen az optikai képek elektromos jelekké alakítására, továbbítására és optikai képként való vételére szolgáló berendezés megkonstruálása amerikai találmány. Hiába rágcsálom a kenyér végét a sokadik kerekasztal-beszélgetés tévés közvetítése alatt, rá nem jövök a helyes válaszra. Megnézem hát a kisokost. Ha nem olvasom, el sem hiszem, hogy a joghurtról van szó. Bizony a baktériumokkal mesterségesen savanyított aludttejszerű tejtermékről, amit azért hittünk sokáig nyugati eredetűnek, inert joghurtnak íródott. Bolgár eredetű sokunk kedvenc étele; legyen az natúr, málnás, vagy tejszínes, mind ízletes, egészséges. A rózsaolaj mellé így bemasírozhat a joghurt, no, meg a bolgárkertészek is, mert azért azt ne feledjük, hogy elsősorban ők telték híressé a Marica völgyét.
-b.c.-
Kenyér, a burokbanszületett
miatt szép barna héj keletkezik a cipón, amely finom, könnyű és lukacsos. A gesztenyelisztből gyúrt tészta gyorsabban, jobban megkel, inint a búzalisztből készült. Azonban a gesztenyeliszt előállítása nein könnyű feladat. A gesztenyét leszedik, nagy hálószerű zsákokban levegős helyre száradni akasztják. Amikor a külső héj annyira elveszíti nedvességtartalmát, hogy elválik a terméstől, akkor a zsákokat
birkabőrrcl bevont fatörzshöz csapkodják. A héj összetörik, és a termés kiválogatható. Franciaországban az összegyűjtött száraz gesztenyét kádakba rakják, s egy speciális, hegyes szögekkel kivert cipővel megtapossák. A „táncot" végkimerülésig járják, különben a héj újra visszanyeri nedvességtartalmát, s akkor nem lehet leszedni a termésről.
-d.é.-
Add meg nekünk...
A kenyér, mint táplálkozásunk egyik alapja nem volt mindig oly természetes jelenség, mint napjainkban. Egykor nem voltak kenyérboltok, pékségek, a háziasszony fárasztó, nehéz munkája árán került az asztalra. A kenyérkészítés régen tizennyolc-húszórás kemény "munka volt. Déltájban áztatták be az erjesztőanyagokat, este szitálták le a lisztet, és kovászoltak, hajnalban - két-három óra körül - dagasztottak, öt óra felé vetették kemencébe a kenyeret. Kedden és pénteken tilos volt kenyeret sütni, de tilalmas nap volt Luca és Borbála napja is. A kenyérsütés minden fázisához kapcsolódott valamilyen mágikus hiedelem, és mágikus kísérő jelenség. Dagasztás után például cuppogtak a kenyérnek, a kemencébe vetés után a sütőasszony felemelte a szoknyáját, a szakajtót felborította, hogy a kenyér magasra nőjön. Egyik, vagy néha mindegyik kenyérbe ujjal lyukat nyomtak, s az így megjelölt kenyeret utolsónak ették meg, mert úgy hitték, ez a kenyér használható a tűzvész elhárítására is. A megszegés előtt a kenyér aljára mindig keresztet rajzoltak, s a leszelt karéjt mindig végigették.
-d.é.-
Receptötlet
KENYÉR HÁZILAG
HOZZÁVALÓK: 5 dkg élesztő, két közepes nagyságú fStt krumpli, 1 kg liszt, víz a da-gasztáshoz, csapott kávéskandi cukor.
A kenyér sütését megelőzi! egy-két nappal elkészítjük a kovászt. Mégpedig úgy, hogy cukros vízben a szokott módon felfuttatjuk az élesztőt, majd némi lisztet keverünk hozzá. A masszát száradni hagyjuk. A kenyér készítéséhez a lisztet előmelegítjük, először vizet adunk hozzá, majd az áttört krumplit. Ehhez keverjük az előre elkészített vízben felázta-
tott kovászt, s az egészet addig dagasztjuk, amíg el nem válik a táltól. Ezután 40-50 percig kelni hagyjuk, majd újabb dagasztás következik. Ezt követően újabb 30 percre meleg helyre kelni tesszük a tésztát, végül lisztezett sütőlapra rakjuk, a tetejét megkenjük aludttejjel, és nem túl mélyen két helyen bevágjuk. Egy órán keresztül sütjük közepes lángon. Ugyanilyen módon készítjük a ke-nyérlángos tésztáját ls, annyi különbséggel, hogy azt a tésztát keményebbre dagasztjuk.
A kanizsaiak mindennapija
A nagykanizsai kenyérgyár - mára Itonbonetti Kt. - hónapról hónapra mintegy IKS-190 tonnányi lisztet használ fel a különféle finomságok sütéséhez. A részvénytársaság képviselője úgy tájékoztatta lapunkat, hogy havonta mintegy 130 tonnányi lisztből sütik a mindennapi kenyerünket.
-d.é.-
r ^
KANIZSA - Nem csak nőknek
1994. augusztus 19.
21
BS
UV-ék
Éltető Napunk sugárzásának természetes része az ibolyántúli (ultraviolet - rövidítve: UV) fény, mely szervezetünk normális működéséhez elengedhetetlenül szükséges. Ám, ha túl nagy mennyiségben vagy hosszú ideig ér bennünket, kisebb-nagyobb betegségek okozójává válhat. Az UV-sugár-zásnak három típusát ismerjük. Szervezetünknek az élethez leginkább az UV-A-ra van szüksége, mely az azonnali lebarnulást segíti. Ebből a sugárból ugyanannyi éri a Földet, mint az ózonlyuk kialakulása előtt és csak nagyon erős napozás esetén okoz bőrelváltozást (pl. tengerészbőr). A napfény biológiailag legveszedelmesebb alkotója az UV-B, mely napégést okoz és a bőrrákért felelős. Minél vastagabb az ózonréteg, annál többet képes kiszűrni ebből a komponensből. Az ibolyántúli sugárzás leggyilkosabb eleme az UV-C, mely normális körülmények között nem éri el a Földet, mivel a légkör teljesen elnyeli. Ezt a sugárzást mesterségesen előállítva laboratóriumok csírátlanítására szokták használni, lévén elpusztítja a mikroorganizmusokat.
Derek Delton ausztrál élettankutató szerint a só utáni vágy több mint harmincmillió esztendő alatt rögzült az emberi agyban. A sóhiányos táplálkozás gyengeséget, letargiát okoz, izomfájdalmak, görcsök követik a legkisebb erőfeszítést. A szellemi képességek csökkennek, az ember szédelegni kezd. Mindez egycsapásra elmúlik, ha sót juttatunk a szervezetbe, írja a kutató a maga végezte kísérletek
Ha eljő a jeges
Az ókori rómaiak is hűtötték italaikat, s bármily furcsa is, ezt hóval tették. A havat messzi földről vitték Rómába, s az óriási költségen szállított havat gyapjútakarókkal és szalmával védték az olvadástól.
-d.é.-
OSI SOEHSEG
konklúziójában. Egyáltalán nem meglepő hát az a vallásos tisztelet, amellyel az ősember a sóhoz viszonyult, hiszen gondoljunk csak bele, a fent említett tünetek akár végzetesek is lehettek a vadászó, gyűjtögető életmódot folytató ősemberre. Korunkban ettől már régen nem
kell tartani, ma a másik véglet a jellemző, a túl sok só felesleges bevitele. Az évmilliók során agyunkba táplált sóéhség arra ösztönöz, hogy sózzuk a már amúgy is sós ételeinket, de csak módjával, hiszen a túl sok só (is) eredményezte magas vérnyomás népbetegség. -d.é.-
Nagyi trükkjei
$ Használat után nem kell kimosni a palacsintasütőt, elég, ha sóval átdörzsöljük.
* Ne öntsük ki a sárgadinnye ftlézésekor keletkező folyadékot, némi rum, és ízlés szerint hozzá adott cukor segítségével kellemes ízű italt nyerhetünk.
* Tovább virít a szegfű a vá-
zában, ha vfz helyett lomonádé-ba állítjuk a növényt.
* Megakadályozható a tej letapadása, ha forralás előtt hideg vízzel öblítjük ki az edényt.
* Ha túl könnyű az üvegvázánk, tegyünk az aljába színes üveggolyókat. A virág is jobban mutat benne.
/ . A hagyományőrzés fura dolgokat produkál még a terített asztaloknál is. Az evő-
rartOS eszközök elhelyezéséből egykor az asztalnál iilők pártállására is következtetni lehetett.
Itáliában a ghihellin párthoz tartozó családok ugyanis hosszú századokon át az evő-
asztalok ^^özt keresztbe, a tányér mögé tették, míg a gutlfi házakban jobbra a tányér
mellett helyezkedtek cl a kanalak és kések.
A Hónap Fotója
A Kanizsa Hetilap és a DIA-DAL fotó-és CD szaküzlet a Hónap Fotója címmel fotópályázatot indít. Pályázni minden hónap utolsó péntekéig lehet a Kanizsa szerkesztőségében vagy a DIA-DAL üzletben (Sneff tér, Török udvar). Csak jeligés pályázatokat tudunk elfogadni. Csak és kizárólag amatőr fotósok pályázhatnak. A képek elbírálásánál elsősorban a téma megválasztása dominál, de fontos a képminőség is. A nyertes fotók szerepelnek a Kanizsa hasábjain, valamint egy hónapig megtekinthetők lesznek a DIA-DAL üzlet kirakatában. A nyertesek jó minőségű filmeket és ingyenes filmelőhívást kapnak, valamint egy 30x40-es nagyítású képet a győztes fotóról, melynek hátulján a Kanizsa Hetilap és a DIA-DAL üzlet pecsétjein kívül a zsűritagok aláírása is szerepel. A pályázóknak rendelkeznie kell a fotó ne-gatívjával vagy diájával; a szervezők fenntartják maguknak a jogot a pályázaton szereplő képekből álló kiállítás szervezésére. Az első pályázati hónap: a szeptember.
Horváth Zoltán
Nem csak nőknek
ARCPAKOLÁS
A száraz Illetve irritált bőr regenerálódását egy fél uborka pépjéből és két evőkanálnyi tejszínből illetve tejfölből készült éjszakai pakolással lehet elősegíteni. A maszkot felvitel előtt egy órára rakjuk hűtőszekrénybe, majd egész éjjel maradjon az arcon. Reggel langyos vízzel mossuk le.
Nyakravalók
Sokszor szóba kerül az öltözködéssel kapcsolatban a variálhatóság. Az egymáshoz illő vagy egymást kiegészítő ruhadarabok a változatosságot biztosítják, s ehhez nincs szükség sok ruhára, fontosabb a köztük lévő összhang. Mindezeket még tovább színesíthetik a különböző gallérmegoldások mind a ruha saját gallérja formájában, mind a levehetők-fel-gombolhatók terén. A különálló és külön életet élő gallérok nemcsak fehér anyagból készülhetnek, a színes, mintás kelmék díszíthetők medeira-csipkével, fehér fodorral. A legutóbbi időszak divatja felettébb kedvez a fehér, csipkés szélű, nagy nyakbavalóknak, és az alkalmi öltözék dísze lehet egy csupacsipke gallér is. A felgombolható fajták egyedi stílust adhatnak a ruhának minden alkalomra - nemcsak az ünnepélyesekre -, legyen szó farkasfoggal díszített kör-gallérról, matrózgallérról vagy habos-könnyű blúzdíszről. A mellékelt ábrák néhány ötletet adnak a ruhatár élénkítése szempontjából, akkor is, ha valaki kész elképzelésekkel járul a varrónő elé, és akkor is, ha kellő önbizalommal nekilát a saját kezű szerkesztésnek.

KANIZSA - N
1994. augusztus .
Á\ (Bsftóaflaii
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy meserajzoló ember. Egyszer egy olyan munkát kapott, hogy rajzoljon egy tigrist. Mivel városban éltek, fogalma sem volt róla, hogy is néz ki egy tigris. Gondolkozott, lehet, hogy pöttyös, lehet, hogy fehér, de az is lehet, hogy fekete, de az ég egy adta világon semmiért nem jutott
Tanár úr kérem...
- Nézd meg fiam, esett-e a barométer?
- Esett tanár úr.
- És mennyit?
- A szekrénytől a padlóig.
* * *
- Mi van hozzánk közelebb. Amerika, vagy a Hold? - kérdi a tanár.
- A Hold.
- Miből gondolod?
- A Holdat látjuk,
Amerikát meg nem. * * *
- Mit gondoltok, ki az álszent? - kérdi a tanár.
- Aki minden reggel mosolyogva jön az iskolába - hangzik a felelet.
eszébe, hogy milyen is lehet. A meserajzoló a hétvégén elment a családjával kirándulni a hegyekbe, és otthon hagyta a munkáját. Még aznap este a házába egy tündér szállt be. Bement az ablakon, és életre keltette a kis tigrisrajzot. Utána elrepült és soha nem látta senki. A tigris kijött a rajzból, és a közeli egérlyukba benézett. A négy egér " először megijedt, hogy mi lehet ez. Kíváncsiak voltak, és vizsgálódni kezdtek az életre kelt rajz körül. Végül megbarátkoztak a tigrissel. Egy kicsit furcsának találták, hogy
hol vannak a csíkjai. A rajznak fogalma sem volt, hogy minek neki a csík, ha egyszer így rajzolta meg a meserajzoló. Belenézett a tükörbe és sok-sok gondolkodás után úgy találta, nem is nézne ki rosszul, ha csíkjai lennének. A tigris azt mondta az egereknek, hogy keressenek valami sötét ceruzát, amivel becsíkozhatják. Az egerek nagyon örültek, hogy megjött végre a tigris esze, nyomban kikutatták a fiókokat, és találtak is egy csomag zsírkrétát. Azzal aztán elkezdték összevissza csíkozni. Mikor végez-
tek, a tigris újból megnézte magát a tükörben, és úgy találta, nagyon is jól néz ki így. A hétvége a vége felé járt már. A tündér visszajött, berepült az ablakon és a tigrist visszavarázsolta a papírra. Hétfőn a meserajzoló meglátta a csíkos tigrist, s nagyon meglepődött, honnan vannak a csíkjai, amikor ő nem rajzolt rá. Nagyon furcsállotta, de ugyanakkor örült is neki, mert félt, hogy kirúgják. így lett a csíktalan tigrisből rendes tigris.
Horváth Hermina 12 éves
A körökbe írt betűk sorrendben összeolvasva egy európai főváros nevét adják.
Beküldési határidő: augusztus 26.
Lapunk 31. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Strandlahda
A sorsoláson Dezső Géza, Galambos Szilveszter, Horváth Kornél, Lakatos Katalin és Ré-pási Ivett kanizsai olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
f- 1994. augusztus 19. ( KANIZSA - MIX 23

HOROSZKÓP A 34. HÉTRE
Fénysugár
A Nap - korábbi feltételezésekkel ellentétben - sohasem fog akkorára nőni, hogy elpusztítsa a Földet. Az azonban a számítógépek segítségével végzett modellkísérletekből kitűnik, hogy 1,1 milliárd esztendő múlva a növekvő üvegházhatás miatt a földi élet elevenen megsül. A csillagászok szerint a nap fénye napjainkra mintegy harminc százalékkal nagyobb, mint kialakulásakor volt, s 1,1 milliárd év múlva újabb tíz százalékkal nő.
Alién négy
Születőben van az Alién című film negyedik részének forgatókönyve. A hír talán nem annyira meglepő, hiszen a könyvalakja már hozzánk is eljutott. Hogy miről is szól majd a mű, még nem tudni, csak azt, hogy a vázlatok megírására egy huszonkilenc esztendős fiatalember kapott megbízást.
A film elkészülte még messze, de a pletykák szerint Sigourne Weaver nyolc számjegyből álló gázsit szeretne a főszerepért.
Loren tolvaja
Harmincnégy évet kellett várnia Sophia Lorennek, hogy az 1960-ban ismeretlen tettes által eltulajdonított ékszerei megkerüljenek. A dolog szépséghibája, hogy ennyi év után sem a rendőrségnek sikerült megfejtenie a rejtélyt és meglelni a tettest, hanem az illető, ki tudja miért, most önként jelentkezett.
Aerobic és érelmeszesedés
A rendszeres testmozgás nemcsak a karcsúság megőrzésében segít, hanem rugalmasan tartja az artériákat is. Heti háromszori gimnasztika vagy aerobic jó hatással van az érelmeszesedés ellen küzdő szervezetre.
Tengeribetegség
A tengeribetegség genetikailag meghatározott, állítja egy pennsylvániai kutató. Az Ázsiából származó vizsgálati alanyok sokkal fogékonyabbak a mozgásokból eredő rosszullétekre, s a betegség kialakulásához nincs köze sem az életmódnak, sem a környezetnek. A szakemberek szerint a hányinger kialakulásának kémiai okai vannak, ugyanis a rosz-szullétek idején a szervezetben megnő a vasopressin nevű hormon koncentrációja, amely a szervezet folyadékellátását szabályozza. A kísérletek ideje alatt ennek az anyagnak a jelenléte nagyon nagy volt a kísérletben résztvevő Ázsiából származó alanyok vérében. A genetikai kapcsolat kétségtelen, állítják a tudósok, de az nem tisztázott, hogy a vasopressin megjelenése okozza-e a rosszullétet, vagy a rosszullét váltja ki a hormontermelődést.
IPM-teszt«
Nehéz következetesnek lenni?
Azt nevezzük következetesnek, aki nem hagyja magát eltéríteni szándékától, s meghatározott helyzetekben habozás nélkül levonja a helyes következtetést, majd ennek megfelelően cselekszik. Ez a képesség nincs meg mindenkiben. Hogy Ön tud-e következetes lenni vagy sem, kiderül válaszaiból.
1. Mi a véleménye arról, hogy a gyereknek minden este fogat kell mosnia?
A - Ez nem fontos B - Alkalmanként ragaszkodni kell hozzá
C - Rendszeresen meg kell történnie
2. Tegyük fel, hogy elsajátítja a szőnyegkészítés művészetét. Örömet szerezne ez önnek?
A - Igen, feltétlenül B - Biztosan nem 1 C - Nem tudnám megmondani ; .1 Mi a véleménye arról, Ivi valaki esti iskolába jár, hogy szahnai-lag képezze magát? A - Nincs semmi értelme B - Nagyon hasznos lehet C - Az attól függ
4. Tegyük fel, hogy befizetett egy külföldi társasutazásra. Ekkor megtudja, hogy abban az országban harcok törtek ki. Mit
tesz?
A - Máshová utazom
B - Érdeklődöm az eseményekről
C - Megmaradok a szándékom mellett
5. Voltak nehézségei annak idején a matematikával?
A - Nem, soha B - Csak a nehezebb részeknél C - Igen, gyakran
6. Előfordul, hogy többet vásárol egy ABC-áruházban, mint amennyit előre elhatározott?
A - Sajnos, gyakran B - Olykor C - Ritkán vagy soha
7. Segíteni akarnak önnek a gyerekei a süteménykészítésben. Hogyan reagál ön erre?
A - Nem engedem meg nekik B - Adok nekik egy kisasztalt és egy kis tésztát
C - Hagyom, hogy segítsenek
Számolja össze a válaszokra kapott pontokat az alábbi táblázat alapján:
Kérdések:
1 2 3 4 5 6 7
A: B: C:
14 114 11
2 2 4 3 3 3 3 5 3 3 5 2 5 4
ERTEKELES 12 pontig
Ön túlságosan érzékeny és befolyásolható ahhoz, hogy igazán
következetes lehessen. Ez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy csak ritkán sikerült megvalósítania olyan tervet, amelyhez hosszabb kitartás kell. És ami más emberek helytelen cselekedetére való reagálását illeti: túlságosan megfontolja, hogy megsérti-e embertársait, ha figyelmezteti őket.
13-tól 27 pontig
Ön mindaddig következetes, amíg olyan helyzetekről van szó, amelyekben nem érzi szokatlanul magát. Ez azt jelenti, hogy a mindennapi életben, a hivatásában igen következetes, de azonnal habozni kezd, ha valami újjal találja magát szembe. Nem tartozik azok közé, akik máról holnapra elfelejti elhatározásukat. Többnyire véghezviszi ezeket, csak akkor esik ez a nehezére, ha szakítani akar jól megszokott tevékenységével.
28 és ennél több pont
A következetesség az ön számára természetes, magától értetődő dolog. Anélkül, hogy sokat haboznék, azonnal levonja a helyzetből a helyes következtetéseket, és ennek megfelelően cselekszik. Természetesen azért néha előfordulhat, hogy valami kevéssé diplomatikus lépést tesz. Ha feltett szándékát meg akarja valósítani, akkor rendszerint nem hagyja ettől eltéríteni magát. Csupán a kényszer előtt hajlik meg. i
Kos: III. 21-IV. 20.
Lehet, hogy kár volt fejjel menni a falnak, főleg ilyen forró fejjel. Ne aggódj, most már szűnik a kánikula. Vagy te másra vársz?
Bika: IV. 21-V. 20. nnn A nyári szabadság alatt re-mélhetőleg kipihented ma-BLJJJI gad. Fujtatni most már a Kwfl munkahelyen is tudsz. Ezt azonban fogd csupán a melegre.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Számodra tényleg csak páti rosan szép az élet? Ha még ll^l nem találtad meg az igazit, keresd tovább, a szezon egészen addig tart, amíg melegek a nyári éjszakák. Esetleg tovább is.
Rák: VI. 22-VII. 22.
^ legmelegebb helyzetekben E|^9k| is helyt álltál, megérdemelt rJJ&jj hát a szabadság. Félre kötete fii lesség. félre gond - irány a hűsítő víz.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
Készítsd a bukszát, nem kis kiadások elé nézel. Mindezekhez vágj jó képet és öltözz alkalomhoz illő jelmezbe (álarcba?).
Szűz: VIII. 24-1X. 23.
Jól észben tartod, hogy nem a mennyiség a fontos, a minőségre méginkább ügyelni kell, de mindennek van határa. Tudjuk, van képed hozzá, de ez nem elég.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
A hosszú szabadság alatt ta-Bj''^ffl Ián végre kipihented magad, PvHB míg más a munkahelyen iz-K_3H zadt, feltöltődhettél. Erre szükséged is lesz, a munka dandárja most rád vár.
Skorpió: X: 24-XI. 22. WfWBgk Füled, farkad behűzni, mást nem bántani, energiáidat IxgftÉ összpontosítsd magadra, de ■KS csak a kellő, még egészséges mértékben. Erőidet ne fecséreld hiába!
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Még pár nap a nyár, ne hagyd hát elmenni őt, még bevihetsz egy-két találatot. Ha szükséges, akár célzóvizet is használhatsz.
Bak: XII. 23-1. 20.
Lehet, hogy nem miattad WjSjjl nem sikerültek a dolgok, de KjjSiS hiába ugrálsz, mindenki azt ISBM hiszi. Ne feledd, a szerelem nemcsak érzés, hanem tárgyas rago-zású ige is!
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Epebajok ellen igyon teát, inint ahogy szívbajra is jó a tangó. Ha mindez nem szer-* vi eredetű, forduljon pszichiáterhez.
Halak: II. 21-111. 20.
Ebben a klímában halnak lenni sem ideális, mert már a boldogság vize is rég felforrt. Sebaj, jön ínég kutyára úthenger, búzára jégeső, halra horog.
24
KANIZSA - SPORT
1994. augusztus 19.
Tíz alatt, hetven fölött
Ingyenes
Ülést tartott a Horváth Sándor elnök vezette szakosztályelnökség, amely időszerű kérdésekről folytatott eszmecserét a vezetőedzővel és több témában is állást foglalt. Az elnökség úgy döntött, hogy a díszpáholyban negyven darab számozott bérletet ad ki. A személyre szóló helyeket húszezer forintért lehet megvásárolni, amely egyben az NB l-es csapat támogatását is szolgálja.
Az elnökség állást foglalt abban is, hogy a hazai NB l-es mérkőzéseket díjtalanul tekinthetik meg a tíz éven aluli gyerekek és a hetven év felettiek.
(h)
Jegyelővétel
A holnap (szombaton) délután 5 órakor kezdődő Olajbányász-Csepel-Kordax NB l-es találkozóra belépőjegyek elővételben megvásárolhatók az Olajbányász büfében ma, és holnap délelőtt 9 órától.
Az őszi idényre szóló bérletek még válthatók az Olajbányász sportirodán. Az ülő kétezer, az álló ezerötszáz, míg a diák-ka-tona és nyugdíjas bérletek ezer forintba kerülnek.
(g)
Különbusz Pécsre
Az Olajbányász szakosztályelnöksége augusztus 27-én (jövő szombaton) a Pécsett sorra kerülő PMSC-Fordan-Olajbányász NB I-es mérkőzésre különbuszo-kat indít térítés ellenében.
Az érdeklődők augusztus 24-én, déli 12 óráig jelentkezhetnek az Olajbányász sportirodán, Lelkes Kálmán létesítmény vezetőnél, akitől részletes eligazítást kapnak.
(o)
TISZTELTE AZ ÚJONC A BAJNOKOT
Az NB I második fordulójában az elmúlt évi magyar bajnoknál vendégeskedett az Olajbányász együttese. A mieink sikeres nyitány után látogattak el a Duna-partiakhoz, akik gödörben voltak, így egyesek reménykedtek a helytállásban, míg a bátrabbak „pontos" hazatérésben is bíztak.
A kanizsai remények nem valósultak meg, hiszen
Vác FC Samsung-Olajbányász 3-0 (0-0)
Vélemények a találkozó előtt.
Vidóczi József, aki a DVSC ellen a mezőny legjobbja volt:
- Az NB I-ben öt évvel ezelőtt a Vác ellen mutatkoztam be. Akkor a Haladás VSE csapatában szerepeltem és l-l-re végeztünk. Most is jó lenne a pontszerzés és véleményem szerint nem is fogunk kikapni. Igaz, hogy ehhez az kell, hogy a nyitányon mutatott nagyszerű játékot sikerüljön átmenteni.
Keszei Ferenc vezetőedző: - A fiúkat a sikeres rajt feldobta. Ugyanakkor az a tény, hogy a bajnok vendégei leszünk és a mérkőzés nagy esélyese a Vác: Én a tisztes helytállásban reménykedem.
Nos, a kanizsaiak mintegy ötvenöt percen át igazolták az előzetes hazai várakozásokat, nem ijedtek meg a bajnoktól. Küzdőképesek voltak, odaértek a labdához és .így nem tudott a Vác kibontakozni. Igaz, a másik oldalon az olajosok nem jeleskedtek a támadójátékban, bár egy-két alkalommal meleg helyzet alakult ki Koszta kapujánál.
A vezető gólt kanizsai fiú, Szalai szerezte, aki az 58. percben egy beadást saját kapujába fejelt. 1-0 (öngól). Negyedórával később eldőlt a találkozó sorsa, amikor Dzurják büntetőből növelte az előnyt. 2-0. A 85. percben tizenegyeshez jutottak a váciak, de a büntetőt Dzurják a felső kapufára lőtte. Már-már úgy tűnt, hogy nem esik újabb gól, de a vége előtt egy
perccel sakk-matt lett a kanizsai védelem és Nyilas beállította a végeredményt. 3-0.
Vélemények a mérkőzés után.
Víg Péter, a sérülés miatt lecserélt váci középpályás:
- Ügyes, lelkes csapat a Kanizsa. Szerintem itt a helyük az élvonalban és biztosra veszem, hogy itt is folytatják.
Csank János, a váciak mestere:
- Igen kellett a győzelem. Egyébként az újonc jól játszott, nem álltak be védekezni s ezzel jó játék alakulhatott ki.
Bicsak Miklós, a kanizsai szakosztályelnökség tagja:
- Látni lehetetett, hogy felkészültünk a váciakból. Az első negyvenöt percben teljesen egyenrangúak voltunk, sőt ha egy kicsit jobban összpontosítanak a fiúk, akkor eredményesek is lehettünk volna. A döntő fordulatot az öngól hozta, amely felhozta a hazaiakat, akik aztán a fokozatosan elfáradó csapatunk ellen bebiztosították a megérdemelt győzelmet.
A kanizsai csapat: Csáki - Agics, Kepe, Kiss, Iványi - Szalai, Farkas (Fuisz), Vidóczi, Svélecz - Filipovics, Fehér (Hegedűs).
A bajnokságban, a 2. forduló után a kanizsai újonc a 6-7. helyen tanyázik a Vác társaságában.
(balogh)
SÚLYOS VERESÉG
Az NB l-es tartalékbajnoki mérkőzésen féltucatnál is több gólt kaptak az újonc olajosok.
Vác FC Samsung-Olajbányász 7-0 (2-0)
Szünet után a hazaiak szinte tetszés szerint rúgták a gólokat a visszaesett kanizsaiak ellen,
akik közül egyedül csak Matola dicsérhető.
-g-
Palyan az utánpótlás
Vereséggel kezdte NB l-es évét az Olajbányász ifjúsági A és B csapata, amely hazai környezetben fogadta a riválist a Volán-Dózsa pályán.
- Néhány évi harc után eldőlt, hogy ezen a sporttelepen végre otthonra találnak az Olajbányász tehetségei, ahol kiépítjük az utánpótlásbázist. Ma még sok a tennivaló, de nagyon sokan segítenek abban, hogy a gyerekek ideális feltételek között gyakoroljanak, focizzanak. Különösen a szülők szorgoskodnak, akik rengeteg társadalmi munkát végeztek eddig is - hangoztatta a találkozók előtt Vlaszák I. Géza, az utánpótlás
szakágvezető, az ifi A-csapat edzője.
Úgy néz ki, hogy most már van pálya, lesz igazi otthon. Ugyanakkor a csapatoknál még sok a tennivaló, hiszen az NB I-ben bizony jóval előttük járnak a riválisok. Ez aztán bebizonyosodott az NB I-es idénynyitón, amikor Olajbányász-Vác FC Samsung 1-5 (l-l) A II. félidőben a vendégek magabiztosan használták ki az olajos-fiatalok védekezésbeli megingásait. Az A-csapat gólját Lovkó szerezte, aki mellett még Korpics dicsérhető. A csapat: Horváth G. - Boa (Bo-ha), Baksai (Kovács), Korpics,
Bencsik - Fekete Sz., Hosszú, Mészáros, Horváth I. (Horváth Cs.) - Tóth Z., Lovkó. A B-csapatok találkozóján Olajbányász-Vác FC Samsung 3-5 (1-2) A kanizsai serdülők 3—3-ig lépést tartottak a váciakkal, de újabb kapushiba megpecsételte sorsukat. Az olajos fiatalok közül kitűnt a magyar korosztályos válogatott Fehér, aki mesterhármast ért el, valamint Pongrácz és Balogh.
A csapat: Csörgits - Józsa (Horváth), Hostyánszki, Szűcs, Imrei - Simon/Tüske (Soós), Balogh, Pongrácz - Gazda, Fehér. Edző: Czebei Tibor.
(b-h)
1994. augusztus 19.
KANIZSA - SPORT
25
A labdarúgás harmadik vonalában is megkezdődött az új bajnoki évad. Az NB III Bakony csoportjában színeinket a kanizsai vasutasok képviselik, akik újoncként rajtoltak.
A hazai idénynyitón: MÁV NTE-Petőháza l-l (l-l)
Az újonc már a 10. percben vezetést szerzett, amikor a gyors Kütsön (képünkön) remekül húzott kapura és mintegy tizenkét méterről bombagólt ragasztott a kapu bal oldalába. A vezetés azonban túlságosan is megnyugtatta a vasutasokat, akik ellen támadásba lendültek a vendégek és a 23. percben szerencsés góllal egyenlítettek is. A félidő hajrája is a petőháziaké volt, ám Kovács kapus kétszer is nagy bravúrral hárított.
Szünet után is a vendégek kezdeményeztek, a vasutasok húsz percen át csak két alkalommal jutottak el Ivancsics kapujáig. Közben a hazai szakvezetés cserékkel próbált
Döntetlen a
nyitányon
javítani a legyengült játékon, ám ez sem járt sikerrel, de a védőkre nem lehet panasz, akik jól romboltak. így aztán maradt a döntetlen, bár a helyzetek alapján a vendégek közelebb álltak a győzelemhez.
Az NB III-ban bemutatkozott kanizsai csapat: Kovács Z. - Nagy, Szőke, Szentgyörgy-völgyi-Pozsgai, Németh L., Mózsi (Bocskor), Németh I., Németh A. (Papp) - Bor-da(Kovács A.), Kütsön. Játékosedző: Szőke László.
A pontos kezdésért a legtöbbet Kovács Z., Nagy, szőke és Pozsgai tette.
f-al)
Rajt
a megyeiben
Vasárnap rajtol a megyei a labdarúgó-bajnokság mezőnye, amikor tizennyolc csapat kezdi meg az 1994/95. évi küzdelemsorozatot. A városi és városkörnyéki színeket három csapatunk képviseli, mégpedig az elmúlt bajnoki évadban jól helytállt Kiskaní/sa, Galambok, valamint az újonc MIklósfa gardája. A „Sáskák" valamennyi hazai találkozójukat vasárnap délelőtt rendezik meg, akik a nyitányon a galamboklak elleni rangadóval kezdenek. A miklósfaiak hazai környezetben mutatkoznak be, akik a Lenti TSz csapatát fogadják.
m
Sporthétvége
SZOMBAT Labdarúgás. NB I. Olaj-bányász-Csepel Kordax, Olajbányász pálya, 17.00 NB I. tartalékbajnokság: Olajbányász-Csepel Kordax, Olajbányász pálya, 15.00
Természetjárás. Az Olajipari TBE túrája. Indulás: Kögáz parkoló, 6.00. Gyalogtúra: Bozsok-Velem-írott-kő-Kőszeg. Táv: 25 km. Visszaérkezés: 19.00 VASÁRNAP Labdarúgás. Megyei: Kiskanizsa-Galambok, 10.45
KANIZSA TIPPSKALA
lX2-es játék
1994. aug. 27-29.

4.
6.
7.
9.
10.
11.
12.
Sopron-ETO FC Győr
NB I
Ferencváros-Újpest
Parinalat FC-Békéscsaba
Stadler FC-BVSC-Dreher
ZTE-Debrecen
Vasas-llzer-Kispest-HFC
PMSC-Fordan-Nagykanizsai Olajbányász
Csepel-Kordax-Vác-FC-Samsung
Keszthelyi HHSE-Siófoki BSE
NB II
Százhalombatta-Pécsi VSK
Haladás VSE-Mohácsi FC
Dunaferr SE-Távközlési SE Sopron
A jobboldali üres tipphelyekbe a választott 1, X vagy 2-es tippet kell beírni!
NYEREMÉNYEK: 12 találatnál 1500 Ft-os, II találatnál 1000 Ft-os, 10 találatnál 500 Ft-os, 9 és 0 találatnál 200 Ft-os ajándékutalvány, amelyeket a DÉL-ZALAI ARUHAZ Igazgatósága ajánlott fel.
GOLTIPP
1994. aug. 27-29.
PMSC-Fordan-Nk Olajbányász
I. fél. er.
PMSC-Fordan-Nk. Olajbányász
végeredmény
Ferencváros-Újpest
végeredmény
A jobboldali üres tipphelyekbe a három mérkőzés várt végeredményét (például: 3-1, 0-0, 1-2) kell beírni.
NYEREMÉNYEK: aki mindhárom mérkőzés végeredményét eltalálja 1000 Ft, két mérkőzés végeredményének eltalálója 500 Ft ajándékutalványban részesül, amelyet a ZETA Kereskedelmi Rt. (Nagykanizsa,I ajánlott fel. Az egy végeredmény eltalálója nem részesül nyereményben!
Név: .................................................................................................
Lakcím: ...........................................................................................
A KÁNIZSA-TIPPSKÁLA fenti játékrésze - névvel és lakcímmel együtt - kétféle módon juttatható el szerkesztőségünkhöz értékelésre:
- A szerkesztőség Nagykanizsa, Király u. 47. sz. épülete bejáratánál lévő postaládába elhelyezve, egybefüggően és összehajtva (boríték felhasználása nélkül is).
- Egybefüggően és összehajtva, borítékban elhelyezve, felbélyegezve, postai úton a következő címre. KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Nagykanizsa, Pf.: 154. 8801. A borítékra rá kell írni: TIPP.
BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1994. augusztus 26. (péntek) 14 óra. A később beérkező szelvények nem vesznek részt a játékban!
A fénymásolt vagy stencilezett szelvényeket nem értékeljük!
EREDMÉNYEK, NYERTESEK:
1X2-ES JÁTÉK:
Az 1994. aug. 13-14-i játék helyes tipposzlopa: x21 1x2x11 lxl
12 találatos: nem volt.
11 találatos: nem volt.
10 találatos: Göncz Ferenc (Nagykanizsa).
9 találatos: Molnár Imréné és Szécsényi István (mindkettő Nagykanizsa).
0 találatos: nem volt.
GÓLTIPP:
Az 1994. aug. 13-14-i játék végeredményei: 0-0, 3-0, 4-1.
Telitalálatos: nem volt.
Két végeredményt talált el: nem volt.
A vásárlási ajándékutalvány-nyeremények a rovatban történő közzétételt követő hétfőn és kedden 14-16 óra között szerkesztőségünkben (Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet) személyesen, személyi igazolvány felmutatásával vehetők át. Városkörnyéki és egyéb vidéki tippelőknek - kérelemre - kivételesen lakcímre postázzuk ajánlott levélben.
26
KANIZSA - LAPZARTA
1994. augusztus 19.
Úszás
Az elmúlt hónapban a Vízmű SE kitűnőségei több rangos versenyen szerepeltek, melynek során Papp Miklós tanítványai nagyszerű eredményeket értek el.
A fővárosban sorra került országos ifjúsági bajnokságon Holló Adrienn, aki korosztályában (1979-es és fiatalabb születésűek) bronzérmet szerzett 200 m mellúszásban. Időeredménye: 2:45,83 mp, ami új megyei ifjúsági és felnőtt csúcs. A remek formában versenyző Holló 100 m mellen ötödik helyen végzett 1:18,17 mp-es eredménnyel, ami ugyancsak új megyei ifjúsági és felnőtt csúcs.
Révész Katalin (1980 és fiatalabb születésűek) 100 m gyorson, az erős mezőnyben a hatodik helyen végzett 1:02,74 mp-es idővel.
Az országos serdülő bajnokságon a kanizsai gyerekek a „B" döntőben jeleskedtek. Siile Orsolya (1982-es) 200 m pillangón az első helyen végzett (2:43,21 mp), míg 100 m pillangón nyolcadik lett (1:15,65 mp). Major Zsófia (1983-as) 400 m
Kitűnő eredmények
országos versenyeken
vegyesen a 4. helyen végzett (5:51,42 mp) és 200 m gyorson a 7. lett (2:27,43 mp). Varga Orsolya (198 l-es) is helytállt, aki 100 m mellen 1:27,92 mp, míg 200 m mellen 3:07,82 mp-es eredményt ért el.
Székesfehérváron, ugyancsak népes mezőnyökkel bonyolították le az országos utánpótlás-bajnokságot, ahol a kanizsai úszók közül remekelt Major Zsófia. A kitűnő versenyző korosztályában (1983-as és fiatalabb születésűek) bronzérmet szerzett 50 m pillangón (33,53 mp) és 200 m pillangón (1:15,30 mp). 200 m vegyesen 2:44,00 mp-es idővel 5. helyen végzett (ifjúsági ezüstjelvény!), míg 50 m háton 8. lett 37,67 mp-es eredménynyel.
(-al)
Triatlon
Csőgör ezüstérmes
Augusztus 13-án Fadd-Dom-boriban rendezték meg a sprint távú - 750 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás, 5 kilométer futás - triatlon Országos Bajnokságot, ahol a kanizsai'' színeket a TRI-co Triatlon Klub versenyzői képviselték szép sikerrel.
Az ifjúsági korcsoportban Biharvári József a 33., a junior B korcsoportban Kálovics Tamás szintén a 33. a junior A korcsoportban Szabó Szilárd a 10., a felnőtt korcsoportban Somogyi László a 11. a szenior I. korcsoportban Horváth József a 6. és a szenior II. korcsoportban Csőgör János a 2. helyet szerezte meg.
(-)
Tájfutás
ZALA KUPA
Nova térségében rendezték meg a kétnapos Zala Kupa országos rangsoroló és nemzetközi versenyt, amelyen hat ország mintegy négyszáz tájfutója vett részt, köztük a Zalaerdő legjobbjai.
A Zala Kupa első versenynapján F 11 C-ben ötödik lett Varga Zsolt, F 21 B-ben első helyen végzett Varga József, míg F 21 C-ben Kőbán László a harmadik helyet szerezte meg. A második versenynapon F 13 B-ben Raffui Péter a harmadik, F 21 B-ben Varga József a második helyen végzett.
(béa)
Mindkét őselemből kijutott az elmúlt héten tűzoltóinknak. Nyolcadikán sorozatos tarlótü-zekhez riasztották lánglovagjainkat Eszteregnyén. Nagyba-kónakon, Szepetneken és Kanizsa határában is lángra kapót a tarló. Még ugyanezen a napon meggyulladt Zalako-márban egy lucernapetrence, amelynek eloltásában a helyi önkéntes tűzoltók vitézkedtek. Nem volt vége még mindig az e napra rendelt tűzeseteknek: egy nagykanizsai lakásban kigyulladt egy fekete-fehér televízió, amit tulajdonosa egy vödör vízzel oltott el. Pénteken nagyatádi kollégák segítségére vonultak ki a kanizsai tűzoltók, majd másnap a városra zúduló eső miatt kellett hat esetben kivonulniuk a helyszínre. Emellett egy fa is az útra dőlt, a közlekedési akadály elhárítása újra a tűzoltókra várt. Vasárnap reggel újabb faeltávolítás következett, Sormáson kellett kiszabadítani a telefonvezetéket. Nem sokkal ezután a kanizsai Gabona Rt. udvaráról kellett egy vihar által kidöntött fát eltávolítani, amely munka során a DÉDÁSZ darujával kiegészülve mentettek a tűzoltók. Délután a kórház pincéjéből kellett a felgyűlt nagy mennyiségű vizet kiszivattyúzni, mert az már az ott lévő villanymotorokat veszélyeztette. Még mindig nem ért véget a tüzes nap: egy személygépkocsi motortere kapott lángra a Sikátor utca sarkán, személyi sérülés szerencsére nem történt, az anyagi kár sem volt jelentős.
L.I.
KANIZSA
Egy hetilap, amit szem előtt kell tartani!
Csillag Opeljével (Ast-rájával) hajtott Nagykanizsa irányába a város lakója, Vassné Hary Rita. A 74-es főúton, a csatári elágazón túl nem figyelt a 40 kilométeres sebességet engedélyező táblára, amelyet útjavítás miatt állítottak föl. Vassné nagy sebességgel ráhajtott az építés alatt álló útszakaszra. Ott a kocsi a zúzalékon megfarolt és a bal oldali vízáteresztő árokba, majd az út menti rézsűre vágódott. Ezután tótágast állt. A tűzoltók szabadították ki a benne ülőket.
A baleset miatt vesztette életét a kocsi utasa, a szegedi illetőségű Gyene-sei György. Maga Vassné súlyosan megsérült. Az autóban keletkezett kár 1 millió forint körül van.
A homokkomáromi Öreg-hegyen kanizsai tulajra támadt a hegyszomszédja. Háromszor is fejbe vágta egy szőlőkaróval. Városlakónk szerencsére csak 8 napon belül gyógyuló sérülést szedett össze.
A murakeresztúri Fura Melindát érte baleset. Az Ady utcában szállt le a buszról és körültekintés nélkül akart kilépni a busz takarásából. Egy arra jövő kanizsai elütötte a fékezés ellenére is. Fura Melinda súlyosan megsérült.
A galamboki Bogdán Annát holtan találták a lakása előtt. Föltehetően az élettársa, az ugyancsak galamboki T. Lajos verte halálra. A lapunk ezelőtti számának megjelenését követő napon a rendőrség el is fogta.
-f-gy--
Tisztes helytállás
Szegeden bonyolították le a hetedik alkalommal rendezett
korosztályos sakk világbajnokságot, amelyen a kanizsai szakágat Kiss Juilit, a Tungsram SK kitűnősége, a Hevesi Sándor Altalános Iskola nagyszerű versenyzője képviselte. A kanizsai tehetség a tizennégy évesek mezőnyében. a nála rutinosabb
versenyzők kiiziitt tisztes helytállással tűnt ki. A kilencfordu-lós, svájci rendszerű világversenyen a kanizsai kislány négy győzelmet aratott, két alkalommal döntetlent ért el, s a megszerzett 5 ponttal a 24. helyen végzett. (hl)
Tűzkár, vizkftr •••
Halálra
vert feleség
1994. augusztus 19.
KANIZSA - TAMOGATOK
27
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:
5Tapitva:
1949
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZHBAN.
Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.
A KANIZSA
1
ARUHAZBAN EGY NAPIG
99%

l
KOGAZ
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGALTATO RESZVENYTARSASAG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
MAGYAR GAZDASÁGI
CÉGMUTffTÓ
CÉGINFORMÁCIÓS ADATTÁR Területi és országos kötetek megjelentetése
Hirdetésfelvétel: 1133 Budapes Tel.: 270-3433/11 mellék 140-
Sr,
Váci út 82-84. 711/12 mellék
Fax: 185-1268; 149-7583 ISI 1519 Budapest Pf.: 248
LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
''ANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
fel./fax: (93) 310-461 Westel: (60) 399-196
RC
Nagykanizsa, Eötvös tér 28.
Julius Meinl)
rí^SLi
jr^
KANIZSA
Trend Kf
Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-69 l-es telefonon, illetve személyesen a Nagykaniz''sa, Csengery u. 5. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.
- Akar Ön kulturált körülmények között étkezni, fagyizni? Térjen be hozzánk!
Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésre állunk.
KREMZNER RESTAURANT Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057

Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Önkormányzata
\/ >>
PR0FUS C0MPUTERS
A V
ELEKTRON IRODAGÉP Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
Számítógépek, perifériák, telefonok, telefonrendszerek, telefaxok, irodagépek, pénztárgépek, irodatechnikai berendezések
széles választéka és garanciális szervizelése.
BEVEZETŐ ÁRAK TARTÓSAN!
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 3.
Telefon/fax: (93) 312-470

KANIZSA - A
1994. augusztus .
Városkapu krt. környékén kisméretű garázst vennék. Ajánlatokat „Ikergarázs nem érdekel" jeligére. Nk. Pf.: 154. címre ké-rek levélben. (3316 K)_
700 négyszögöl telek gyümölcsössel, pincével," felszereléssel és terméssel sürgősen eladó. Érd.: 93/314-562. (3200 K)
Kiskanizsán kertes családi ház, félig kész tetőtérrel, garázzsal, mellékhelyiségekkel eladó. Érd.: Kiskanizsa, Dobó I. u. 7.
(3193 K)
Palin, Kertész út 5. sz. alatti, 5 szobás családi ház eladó. Érd: helyszínen, egész nap. (3192 K)_
Kiskanizsán 257 nm telek házzal, melléképülettel eladó. Érd.: Nk. Platán sor 7/A. 1/2/2. Halász. 19 óra után. (3191 K)
Tehermentes, két és félszobás OTP lakásomat elcserélném olaj-telep környéki lakásra. Érd.: Etelváriné, Nk. Kazanlak krl. IO/B. (3198 K)
Kisbagolai hegyen 520 négyszögöl területen szőlő-gyümölcsös, épülettel eladó. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 3/B. fsz/l. (3166
K)_
Kétszobás, I. emeleti lakás, földszinti. KÖJÁL-engedélyes üzlethelyiséggel eladó. Cím a szerkesztőségben. (3163 K)
Keleti városrészben 1+2 félszobás, összkomfortos lakás eladó. Érd .: Kazanlak krt. l/A. 1/3. (3139 K)_
Újudvaron eladó 8 lakásos társasházban 3 szintes, 3 szobás, 120 nm-es lakás, aknás garázzsal, vízzel, villannyal, konvektoros gázfűtéssel, csatornabekötéssel, telefonnal, parabolaantennával/ tehermentesen, kb. 12 éves, sátortetős, BRAMAC cseréppel fedett épületben. A szuterénban garázs és tárolóhelyiség, a 2. szinten nappali, étkező, wc kézmosóval, konyha, spejz, erkély, a 3. szinten 2 szoba, fürdő, erkély, beépített szekrények találhatók. Az épülethez kb. 160 nm előkert és veteményes tartozik. Irányár: 2,7 mFt. Érd.: Nk. Terv u 4. Tel.: 312-058, hétköznap 8-17 óráig. (3233 K)_
Kiskanizsán eladó 2 szintes, 2x80 nm-es ■ családi ház, beépíthető tetőtérrel. Az alsó szinten 2 szoba, konyha, étkező, fürdő, a felső szinten 2 szoba, előszoba, étkező, fürdő, konyha, 2 erkély, az épület alatt pince található. Az épület kb. 15 éves, összkomfortos, gázfűtéssel, csatornabekötéssel, kábeltévével, parabolaantennával. Kb. 150 n.öl előkert, udvar, konyhakert tartozik hozzá. Az udvarban műhely és garázs található, különálló melléképületként. Gépkocsibejáró van. Irányár:
SIKER Ingatlanközvetítő IRODA Nagykanizsa, Terv u. 4. (A rendőrség melletti utcában) KERES-KÍNÁL, KIADÓ, ELADÓ, CSERE Lakásokat, házakat, nyaralókat, telkeket,
irodákat, üzleteket... I
i
Nyitva: :
hétköznap 8-17 óráig ! Tel.: 93/312-058
6 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 312-058, hétköznap 8-17 óráig. (3234 K)
Kiadó Nk-án I. emeleti, I és fél szobás, erkélyes, bútorozatlan lakás, kizárólag megbízható és leinformálható bérlőnek. Bérleti díj: 10 ezer Ft/hó + rezsi. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 312-058, hétköznap 8-17 óráig. (3235 K)_
Nk. keleti városrészében 2+2 félszobás, 68 nm-es, földszinti, központi fűtéses lakás, 4 emeletes épületben eladó. Irányár: 2,0 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 312-058, hétköznap 8-17 óráig. (3236 K)
Nk.-án eladó udvari, I szoba+konyhás, fürdőszobás, 45 nm-es, komfortos, egyedi gázfűtésű lakás, kis telekkel. Bővítési lehetőség van. Irányár: 950 ezer Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 312-058, hétköznap 8-17 óráig. (3237 K) _
Nk-án, belvároshoz közel eladó I. emeleti, egyedi vfzórás, 2 szobás, 55 nm-es központi fűtéses lakás, liftes épületben. Irányár: 1,6 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 312-058, hétköznap 8-17 óráig. (3238 K)
Gelseszigeten eladó 2 szobás, 80 nm-es családi ház, vegyestüzeléssel, üvegezett terasszal, fürdőszobával, melléképületekkel, aknás garázzsal, 2100 nm telekkel. Irányár: 980 ezer Ft. Vagy cserélhető nagykanizsai 1,5 szobás lakásra, értékegyeztetéssel. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 312-058, hétköznap 8-17 óráig. (3239 K)
Kiadó Nk-án 3 és félszobás, 120 nm-es, sorházban lévő lakás, garázzsal, pincével, egyedi gázfűtéssel, egyedi vízórával, kábellévével, bútorozottan Bérleti díj: 25 ezer Ft/hó+rezsi. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 312-058, hétköznap 8-17 óráig. (3240 K)
Bánokszentgyörgyön eladó I szintes, 2 szobás, 63 nm-es, 45 éves családi ház, parkettázott szobákkal, csempézett konyhával és fürdővel, spájzzal, előszobával, alápincézve, frissen felújítva. Víz, villany, gáz, kábeltévé van. A telek kb. 350 nm, konyhakerttel, lugassal, fenyőtelepítéssel, melléképületekkel. Irányár: 1,0 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 312-058, hétköznap 8-17 óráig. (3241 K)
Nk-án eladó 3 szintes, 5 és félszobás, 134 nm lakóterületű lakás+60 nm garázs és pince, egyedi gázfűtéssel, igényesen kialakítva. Irányár: 6,2 mFt. Vagy cserélhető Nk-i 2 és fél, vagy 3 szobás lakásra, értékegyeztetéssel. Erd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 312-058, hétköznap 8-17 óráig. (3242 K)_
Nk. keleti városrészében eladó 1 és fél szoba, földszinti, 41 nm-es, erkélyes, keleti fekvésű lakás, liftes épületben. Irányár: 1 millió 250 ezer Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 312-058, hétköznap 8-17 óráig. (3243 K)
Sandi Öreghegyen eladó 1700 n.öl szőlő, gyümölcsös, szántó, kaszáló, 40 nm-es téglapincével, teljes felszereléssel. Irányár: 240 ezer Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 312-058, hétköznap 8-17 óráig. (3244 K)
Kiskanizsán eladó 4 szobás, tetőteres családi ház, 2 garázzsal, 300 n.öl telekkel, melléképületekkel. Irányár: 4,9 mFt. Már 2 millió Ft-tal lefoglalható. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 312-058, hétköznap 8-17 óráig. (3245 K)
PLÁNDERNÉ HIRDETŐ
Ingatlanok eladását, vételét, cseréjét, albérletbe adását; ingóságának eladását-vételét A CÉL ELÉRÉSÉIG HIRDETI PLÁNDERNÉ HIRDETŐ (jogi képviseletlel.).
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 7/B.
Nyitva: H-SZ-P.: 15-18 óráig, K-Cs.: 10-18 óráig.
Eladó Nk-Palinban családi ház, 120 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéssel. Irányár: 4,1 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3259 K)_
Eladó Nk. belvárosában családi ház, 134 nm-es, 3+2 szobás, egyedi gázfűtéssel. 2 család részére, illetve bármilyen üzlet kialakítására is alkalmas. Irányár: 4,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3260 K)_
Eladó Nk-Palinban családi ház, 160 nm-es, 5 szobás, összkomfortos 2x42 nm-es kétbeállású garázzsal, jelenleg autószerelő műhely, alatta pincével. Irányár: 6.210.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3261 K)_
Eladó Bagolán családi ház, 110 nm-es, 4 szobás, tetőtérbeépítéses, összkomfortos, pincés, garázsos, erkélyes, melléképületekkel, 2686 nm-es telekkel. Irányár:
з,5 mFt. Diesel gépkocsi beszámítható. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3262 K)_
Eladó Nk-án a városközpontban családi ház, 164 nm-es, 4 szobás, egyedi gázfűtéssel. Irányár: 3,5 mFt. Érd .: Nk. Magyar
и. 19. Tel.: 93/314-012. (3263 K)
Eladó Nk-án a Zemplén utcában első emeleti lakás, 2 szobás, 57 nm, összkomfortos. Irányár: 1,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3264 K)
Eladó Nk-án a Liszt F. utcában földszinti lakás, 2 szobás, 57 nm-es, összkomfortos. Irányár: 1,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3265 K)
Eladó Nk-án a Zemplén utcában második emeleti lakás, 2 szobás, 54 nm-es, összkomfortos. Irányár: 1,4 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3266 K)
Eladó Nk-án a Szentgyörgyvári hegyen építési telek, városközeli, panorámás. Irányár: 280 eFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3267 K)
Eladó Nk-án építési telek az É-K-i városrészben, 2500 Ft/nm. Érd.: Nk. Magyar u. 19 Tel.: 93/314-012. (3268 K)_
Eladó Nk-án a Munkás utcában II. emeleti, 57 nm-es lakás, 1+2 szobás, összkomfortos, erkélyes. Irányár: 1.700.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (3246 K)__
Eladó Nk-án társasházi lakás a Katonaréten, 5 szobás, egyedi gázfűtéses, 120 nm-es, 2 erkélyes, pincés, garázsos. Városközpontban lakáscsere is lehetséges. Irányár: 5.500.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19 Tel.: 93/314-012. (3247 K)
Bérbe kiadó műhely Nk-án a Katonaréten, 6 m-es szerelőaknával, teherautó javítására is alkalmas. Irányár: 50 eFt/hó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3248 K)_
Eladó Nk-án a Csengery utcában társasházi lakás, 2 szobás, 70 nm-es étkezős, erkélyes, pincével, egyedi gázfűtéssel. Irányár: 2.900.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3249 K)
Eladó Nk-án a Teleki utcában 4 emeleti lakás, 55 nm-es, 2 szobás, erkélyes, összkomfortos. Irányár: 1.400.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3250 K)_
Eladó Nk-án a Zemplén utcában 2. emeleti lakás, 54 nm-es, 2 szobás, erkélyes, összkomfortos, Irányár: 1.400.000 Fl. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3251 K)
Eladó Nk-án a Városkapu utcában 4. emeleti lakás, 55 nm-es, 3 szobás, összkomfortos. Irányár: 1.500.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3252 K)
Eladó Nk-án a Rózsa utcában I. emeleli lakás, 3 szobás, 61 nm-es, összkomfortos, telefonos. Irányár: 1.850.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3253 K)
Eladó Nk-án családi ház a Magyar utcában, 160 nm-es, 4 szobás, egyedi gázfűtéssel, melléképülettel, 712 nm-es telekkel. Irányár: 2.500 000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3254 K)
Eladó Miklósfán családi ház 160 nm-es, 4+1 szobás, beépített telőleres, központi fűtéses, 2 melléképülettel, garázzsal, 2160 nm telekkel. Irányár: 4 700.000 Ft. érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3255 K)_
Eladó Nk-Palinban ikresített családi ház egyik fele, 4+1 szobás, egyedi gázfűtéses, 140 nm-es, erkélyes, pincés, 440 nm-es telekkel. Irányár: 4.600.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3256 K)
Eladó Nk-án családi házrész 115 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéssel, 2 család részére, illetve iroda kialakítására is alkalmas. Irányár: 3,9 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (3257 K)
1 mFt készpénzzel 1,5 vagy 2 szobás lakást vennék Nk-án. Minden megoldás érdekel! Tel.: 93/314-347 - üzenetrögzítő. (3283 K)
Miklósfán 4 szobás új családi ház sürgősen eladó. Cím a szerkesztőségben. (3282
K)_
Olcsón eladó n jól felszerelt szőlőbirtok (a házig betonút). Ajánlatokat „Kanizsá-
KAMARAI
KERES-KINAL
PARTNER PIAC BEFEKTETŐ
Az ajánlatokhoz tartozó információk és címek beszerezhetők a Zalai
Kereskedelmi és Iparkamara titkárságán Zalaegerszegen (Kosztolányi u.
10. Tel./fax: 92/311-042), vagy Keszthelyen a Kamara képviseletén
(Kossuth u. 42. Tel./fax: 83/314-381). Tételenként: 500,- Ft + áfa.
Faxmegrendelésre is. A Kamara tagjainak ingyenes!
NÉMET CÉGEK AJÁNLATAI:
NK-136 Az egykori NDK területén működő cég olyan kereskedelmi képviselőt keres, aki a magyar piacon mind kisipari, mind nagyüzemi pékségek számára sütödéi gépeket és berendezéseket forgalmazna.
NK-137 Öntvények és nemesacél gyártásával foglalkozó, közepes méretű német cég termékeinek magyarországi eladásához tapasztalt, megbízható kereskedelmi képviselőt keres, illetve olyan kereskedő jelentkezését várja, aki raktározási lehetőséggel rendelkezik, és hajlandó lenne áruját saját felelősségére forgalmazni.
NK-138 Papír- és fóliatekercsek, továbbá díszcsomagolók tartó- és levágószerkezeteinek gyártója forgalmazó partnert keres.
NK-139 Homokszóró-berendezések és kabinok, valamint ezek tartozékainak gyártásával foglalkozó német cég termékei magyarországi forgalmazásához olyan kereskedőket keres, akik az eladáson túlmenően a szerviz-ellátását is biztosítani tudnák.
NK-140 Finom gyapjúból és állati szőrből készült takarókat és plédeket gyártó cég magyarországi bevezetéséhez kereskedelmi képviselőt keres.
KANIZSA D-Z Hellllip i
1994. augusztus 19. KANIZSA - APRC 29
hoz közel" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-rek. (3281 K)__
Elcserélném I és fél szobás, belvárosi, 74 nm-es, önkormányzati lakásomat egy másfél szobásra vagy két különállóra. Érd.: Nk. Király u. 45. Bor Ferencné. (3280 K)_
Nk. belvárosában 2. emeleti, 64 nm-es, kétszobás+galériás, egyedi fQtésO, vízórás, telefonos lakás eladó. Érd.: Csen-gery u. 3. II/14. Tel.: 311-639 (egész nap) Kis László. (3279 K)_
Nk-án 2+2 félszobás lakás eladó garázzsal vagy anélkül. Érd.: Városkapu krt. 3/D. Fsz/1. (3278 K)_
Gyékényesen, tóhoz közel, József A. u. 29. alatt 1.300 négyszögöl területen, lakóépület + garázs (ipari árammal). Érd.: Nk. Postakert u. 21. 2/6. Tel.: 93/313-228. (3277 K)_
Kanizsához közel eső (lehetőleg a Szentgyörgyvári hegyen) művelésre alkalmas birtokot keresek gazdasági épülettel. Ajánlatokat „Olcsó" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3276 K) ___
Családi házat vennék Sánc vagy Katonarét környékén. Ajánlatokat 93/311-469 számra kérek munkanapokon. (3275 K)
Nk. Teleki u. 3/A. IV/26. alatt másfélszo-bás lakás eladó. Érd.: esti órákban. (3274 K)_
Kiskanizsán egyszobás, régi családi házamat elcserélném egy esetleg másfélszobás lakásra. Ajánlatokat „Öszi költözés" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérek. (3273 K)
2 szobás, 56 nm-es lakás, hozzá nagyméretű garázzsal eladó vagy elcserélendó családi házra, esetleg ami nincs teljesen befejezve. Ajánlatokat. Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. címre kérem. (3272 k)_
Belvárosi, 2 szobás, egyedi fűtéses lakás eladó Nk-án. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3271 K)_
Nemesvidon 2 szobás családi ház (víz, villany van, fürdőszoba megoldható) eladó. Irányár: 600.000 Ft. Ormánpusztai üdülő övezetben található, ezért lakásnak és nyaralónak kiválóan alkalmas. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3270 K)_
3 szobás családi házak eladók Murakeresztúron és Miklósfán. Érd.: Nk. Kazan-lak krt. 7/B. 1/4. (3269 K)_
4+félszobás, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, étkezős családi ház eladó Miklósfán. 1,4 mFt-ért lakást beszámítok. Érd.: Nk. Ka-zanlak krt. 7/B. 1/4. (3268 K)_
3 szobás lakás Zemplén Gy. utcában 1.550.000 Ft-ért eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3267 K)
2 szobás, 56 nm-es, jó állupotú belvárosi lakás reális áron eladó. Érd.: Nk. Knzan-lak krt. 7/B. 1/4. (3266 K)_
2 szobás lakás jó állapotban eladó Zemplén Gy. utcában. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3265 K)_
2+2 félszobás, 86 nm-es belvárosi lakás eladó. Érd.: 312-470-es telefonon 17-19 éráig. (3258 K)_
Miklósfán 160 nm-es, 2 család részére is alkalmas családi ház. garázzsal, műhelyekkel eladó. Telek: 600 n.öl. Irányár:
4.5 mFt. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/A. Tel.: 93/314-394. (3264 K)_
Bajcsán 3 szobás, komfortos családi ház eladó vagy 2,5 szobás nagykanizsai lakásra cserélhető értékkülönbözettel. Irányár: 3,0 mFt. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/A. Tel.: 93/314-394. (3263 K)_
Nk-án a Csengery úton 70 nm-es, egyedi fűtéses, I. emeleti lakás eladó. Irányár:
2.6 mFt. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (3262 K)_
Nk-án a Berzsenyi utcában 1 emeleti, központi fűtéses, 55 nm-es lakás eladó. Irányár: 1,6 mFt, Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (3261 K)_
Nk-án a Fő úton, 72 nm-es, egyedi fűtéses, negyedik emeleti lakás eladó. Irányár: 3,0 mFt. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (3260 K)_
Nagykanizsán a Postakert utcában 1+3 félszobás, 78 nm-es, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 3,0 mFt. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (3259 K)
JÁRMŰ
Vennék jó állapotú, 126-os Polski Fiatot, lehetőleg első tulajdonostól, 4-10 évesig. Ajánlatokat: Nk. Csokonai u. 8/B. I1I/3. címre kérek. Ámon. Tel.: 316-205, egész nap. (3284 K)___
1500-as LADA, 5 sebességes, katalizátoros, 1 éves, 6000 km-rel eladó vagy 5 éves SKODA FAVORlT-ra ráfizetéssel elcserélhető. Érd.: Kálmán, Nk. Alkot-mány u. 171. Tel.: 93/314-562. (3285 K)
89-es Yamaha FZR 500-as motor betegség miatt sürgősen eladó. Irányár: 280.000 Ft. Érd.: 93/312-036 telefonon, egész nap. (3286 K)
126-os Polski Fiat, felújításra szoruló, 8 éves, új gumikkal eladó. Irányár: 55.000 Ft. Érd.: Plánder, Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3160 K)_
Garázsban tartott, megkímélt, 12 éves Dácia, 70 ezer km-rel eladó. Érd.: Hor-
váth László, Nk. Rózsa u. 2/B. 1/4. 16 h után. (3205 K)_
Vennék jó állapotú, 126-os Polski Fiatot, lehetőleg első tulajdonostól. 4-10 évesig. Nk. Csokonai u.'' 8/B. Tel.: 316-205, egész nap. (3201 K)_
1500-as LADA, I éves. 6000 km-rel, 5 sebességes, katalizátoros eladó. Érd.: munkanapokon 93/314-562. Nk. Alkot-mány u. 171. Kalmárék. (3199 K)
Polski Fiat 126-os (fehér), friss műszakival eladó. Irányár: 75 ezer Ft. Nk. Király u. 31/C. Babati. (3176 K)_
90-es Trabant elsőkézből eladó. Tel.: 93/312-546 (3072 K)_
Zastava GTL 55-ös motor és alkatrész eladó. Érd.: Letenye, Baros Gábor u. 61. 16 óra után. (3073 K)
Alfa Rómeó Julietta áron alul eladó. Érd.: Nk. Munkás u. 8/B II/8. (3074 K)
Alfa Rómeó 750 2.0 turbó Diesel eladó. Gyártási év: 1987, forgalombahelyezés időpontja:-1989. XI. 29. Gyári extrákkal. Irányár 570 ezer forint. Érd,: Sand, Ka-nizsai u. 80, (3075 K)_
Lada személygépkocsit vásárolnék 9-10 éves korig. Érd.: esténként, Nk-Palin,
Herkules u. 62. (3060 K)_
Újszerű állapotban lévő, kék színű BMX ifjúsági kerékpár eladó. Érd,: Nk. Rózsa u. 8, Vidéki Attila, vagy napközben hét-főtől péntekig 313-294. (3057 K)
Eladnám, vagy elcserélném kitűnő állapotban lévő 250/1 MZ motorkerékpáromat műszakira felkészítve. Érd,: Szever Attila, Petőfi u. 92. (3055 K)_
Üzemképes Trabant Combit vennék, lejárt műszakis is érdekel. Ajánlatot Nk, Ifjúság u, 37, szám alá várom. (3045 K)
1985-ös 1600 kem-es Audi 80 CD-TD turbó diesel ful extrás, kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Kiskanizsa, Bajcsy-Zs. 2. Tel.: 93/319-455. (3035 K)
83-as évjáratú, 3 ajtós OPEL CORSA jó állapotban, reális áron eladó. Érd.: 19 óra után. Nk. Rózsa u. 16/C. 3/10. (3030 K)
Alig használt Siesta eladó jő állapotban. Érd.: 19 óra után, Nk. Rózsa u. 16/C. 3/10. (3031 K)_
Volkswagen Golfot keresek 120.000 Ft-ig. Leveleket a „Pink Floyd" jeligére,. Nk. Pf.: 154-be kérem. (3028 K)
Zastava motor és egyéb alkatrész eladó. Érd.: Nk. Új Élet u. 28. Hétközben, este. (3061 K)_
8 éves, SKODA 105-ös személygépkocsi 60 ezer km-rel eladó. Érd.: 314-629 tele-fonon. (3111 K)_
126-os Fiat szgk. eladó. Nk-Sánc, József A. u. 44. (3112 K)
ALBÉRLET
Udvari, külön bejáratú szoba-konyhás lakás bútorozottan kiadó. Érd.: Nk. Kaán K. u. 14. (3287 K)_
Diákok, egyedülállók részére szoba kiadó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3288 K)
I szobás családi ház albérletbe kiadó. Érd.: 313-140/14-32 telefonon.(3142 K)
Balatonfenyvesen augusztus 20-tól nyaraló kedvező áron kiadó. Érd.: 319-280, 17 óra után. (3197 K)_
1 vagy 2 szobás lakást bérelnék, bútorozva vagy anélkül. Ajánlatokat „Szeptember" jeligére, Nk, Kazanlak krt. 7/B. 1/4-be kérem. (3159 K)
2 szobás, bútorozatlan, uázas, 3, emeleti lakás albérletbe kiadó. Erd.: Nk. Király u. 31/C. Varga László. (3165 K)
Diákok részére szeptembertől szoba kiadó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3158 K)______
Fiatal pár kisebb bútorozott lakást vagy szobát bérelne hosszú távon. Ajánlatokat „Sürgős" jeligére, Nk. Pf,: 154-be kérem. (3117 K)''_
Igényes, fiatal házaspárnak albérlet kiadó. Cím a szerkesztőségben. Ugyanitt mechanikus írógép eladó. (3118 K)
2 fő diák vagy egyedülálló hölgy vagy úr részére szoba^ filrdő- és konyhahasználattal kiadó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3119 K)_______
Lispeszentadorjánban családi házrész kiadó megbízható család részére. Érd.: Lis-peszentadorján, Arany J. u. 4. 8888. vagy Nk. Csengery u. 80. Takács. (3120 K)
Keresek I vagy 2 szobás bútorozott vagy bútorozatlan lakást albérletbe, hosszú távra. Ajánlatokat „Augusztus" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. címre kérem. (3121 K)_
Egyszobás lakás bútorozottan albérletbe kiadó az Erdész utcában. Érd.: Nk. Teleki 3/A IV/21. (3082 K)_
1 vagy másfélszobás lakást keresek albérletbe. Ajánlatókat „Nagyon sürgős" jeligére a Nk. Pf.: 154-be kérném. (3084 K)
VEGYES
Azonnal bérbe vennék kb. 30-40 nm-es pincehelyiséget gombatermesztés céljára. Ajánlatokat „Gomba" jeligére, Nk. Pf: 154-be kérek. (3305 K)_
Kitűnő állapotban eladó Nauman, 8 prog-ramos varrógép 15000 Ft-ért. 16 l-es szőlőprés darálóval 8000 Ft-ért, Csepel Camping összecsukható kerékpárt 6000 Ft-ért, Hajdú centrifuga 3Ö00 Ft-ért, Casio C40-es szintetizátor 10000 Ft-ért megvásárolhatók augusztus 22-én, Nk. Zemplén Gy. u. 9/A. VIII/50. alatt, nap-közben. (3304 K)_
Keresek olyan magymamát vagy nagyszülőket, akiknek nagyon hiányzik a szeretet és megbecsülés, s vágynak arra, hogy egy értelmiségi asszony és leányának „pótnagyszülei" legyenek. Anyagiakról szó sincs, csak minél több együttlétről. Leveleket „Fontos" jelgiére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3303 K)
Dolgozót vennék fel 4 órás munkakörbe. (Hölgyek is jelenlkezhetnek.) Reggel fél 6-tól 7-ig és du. 15.30-tól 18 óráig lenne a munkaidő. „B" kategóriás jogosítvány feltétel. Jelentkezni „Szeptemberben kezdünk" jeligére, Nk. Pf.: 154-be lehet. (3302 K)
Felvételre keresünk táp, és tápkoncentrá-tumok, faházak, fatermékek, üveg és porcelánáruk forgalmazására üzletkötőket. Bérezés megegyezés szerint. írásos önéletrajzot: VIGH Kereskedőház Kft. 8800 Nk. Vörösmarthy 71. címre kérünk. Tel.: 93/314-897. (3301 K)
Gépírónőt keresek délelőttönként 4 órás elfoglaltságra. Tel.: 93/310-436. (3300 K)_
Muskátli utcában szabadidő pályánál aknás, földpincés garázs sürgősen eladó. Végső esetben hosszú távra kiadó! Nk. Hársfa u. 21. 17 óra után. (3299 K)
2 m-es, többágú fikusz 2000 Ft-ért és ugyancsak 2 m-es, rózsaszín leander
ALLAS ❖ ALLAS * ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Kereset
cipőfelsőrész-készítő szakmunkás 12000-14000 Ft
festő, mázoló szakmunkás 15000-2200Ö Ft
ács-állványozó szakmunkás 15000-25000 Ft
hegesztő, lángvágó szakmunkás 15000-20000 Ft
női betanított munka (3 műszak) szakmunkás 18000-20000 Ft
varrónő szakmunkás 10500-20000 Ft
szakács szakmunkás 11000-40000 Ft
ügynök érettségi 12000-20000 Ft 1
villamosmérnök (gyengeáramú) egyetem 30000-55000 Ft a
némettanár főiskola 15000-20000 Ft
testnevelő tanár főiskola 20000-25000 Ft <
énektanár főiskola 20000-25000 Ft 5
magyartanár főiskola 20000-25000 Ft *
napközis nevelő főiskola 20000-25000 Ft 1
HIRDETŐINK FIGYELMÉBE!
Kiemelt hirdetés
A lapunkban megjelenő apróhirdetés ingyenes (negyedtónusú raszter) 80 Ft+20 Ft ÁFA.
KERES AZ OLYASOKHOZ!
Jeligés, cím a szerkesztőségben jelzésű és más hirdetések utáni érdeklődésük során kérjük, hivatkozzanak a zárójelben megadott szánna.
L
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról (ZMMK Kir. Nk., Fő u. 24. szám) a közvetítői csoportnál adunk, I. emelet III. szoba. Ügyfélfogadási idő: hctiíí-kedd-szerda: 8.00-12.00 és 13.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 és 13.00-14.00 óra között.

I
KANIZSA - A
1994. augusztus .
2000 Ft-ért eladók. Nk. Garay u. 8/B. Far-kasné. (3298 K)
Szintetizátor eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 4/C. 11/10. (3297 K)_
32 éves. erős felépítésű férfi rendőr és vagyonvédelmi gyakorlattal munkát keres. Aki ilyen munkát tud ajánlani, azt 3000 Ft közvetítési díj illeti meg. Ajánlatokat „Megbízhatóság" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3296 K)
Bármilyen takarítási munkát vállalnék. Ajánlatokat „Szeptembertől" jeligére, Nk. pf.: 154-be kérek. (3295 K)
Indul a HANGULAT! 3 tagú zenekarunkkal (szintetizátor, elektromos gitár, spanyol gitár) vállaljuk lakodalmak, bálok, bankettek, rendezvények stb. zenélését. Csak élőzenét játszunk. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 9/B. II/9. Klaszán Sándor, vagy Nk. Kazanlak krt. 9/C. fsz. Bandi András. (3294 K)_
Kaán K. 14. alatt 2 szárnyú, beüvegezett vasajtó és egy 85-ös, mélyen üvegezett szobaajtó új tokkal, zárral eladó, valamint Hévíz gömbölyű gázbojler eladó vadonatúj kazánnal. (3293 K)
1 db hússertés eladó. Kisrécse, Ságvári E. u. 9. Érd.: egész nap. (3292 K)
Piros-fehér gyermekszoba szekrénysor íróasztallal 20 ezer Ft-ért eladó. Cím: Vincze. Nk. Péterfai u. 3/7. (3291 K)
Az unalom elűzésére szellemi fogyatékos 25 éves fiamnak barátokat és szüleiket keresem. Leveleket „Barátság" jeligére, Nk. Pf: 154-be kérek. (3290 K)
44 éves hölgy bármilyen könnyű fizikai munkát keres, napi 4 órában. Leveleket „Megbízható" jeligére, Nk. Pf.: 154-be
kérek. (3289 K)_
Magyar győztes apától törzskönyvezett skótjuhász kutyák eladók. Érd.: Galambok, Tavasz u. 8. (3175 K)
Eladó világos akasztós szekrény, egy dohányzó asztal, 2 fotel és egy 1 személyes heverő (KANIZSA IV bútor elemek) Együtt és külün-külön is. Érd.: szerkesztőségben. (3032 K)
Spanyolországi tengerparti apartmanban egyhetes, 4 személyes nyaralás kedvezménnyel átadó. Érd.: 3 14-549-es telefonon. (3164 K)
Dinamikus, értelmes, 25-35 év közötti fiatalokat keresünk egy új vállalkozás felépítésére és vezetésére. Jelentkezni „Start" jeligére. Nk. Pf.: 154-be. (3143 K)
Nemzetközi társaság, komoly jövetelmet biztosító képviseletét kibővíti 4 fiatal jelentkezésével. Személyes megbeszélés végett érdeklődni aug. 14-én (vasárnap) 19-20 óráig a 93/312-70l-es telefonon. (3144
K)__
Jó állapotban lévő Combi gyerekágy bal-dachinnal együtt eladó. Érd.: Nk. Fő út 8. Szlávec. (3161 K)_
Elveszett 4 éves, homokszínű perzsa macskám a Sugár u. elejéről Megtalálónakjutalmat adok. Nk. Bartók u, 1. I. em. 4. Szalai. (3195 K)_
Marantz CD-52 lemezjátszó, Marantz PM-80 erősítő és JBL LX-44 hangfalak eladók. Érd.: Vincze, Péterfai u. 3/F. (3177 K)_
2 db újszerű állapotban lévő fotelágy eladó. Érd.: Nk. Zemplén Gy. l/A. X/65. Sajni. (3205 K)_
Tisztelettel értesítem, hogy pszichiátriai magánrendelésem szünetel. Augusztus 30-tól kedden 16 órától újra rendelek a kórház kápolna melletti rendelőben. Dr. Kö-kényes. (3207 K)_
Törzskönyvezett Doberman kölykök eladók. Nk-Sánc, József A. u. 44. (3095 K)
Napi két-háromezer forintot kereshet. Nem ügynöki munka. Érd.: levélben (is), Dolacsek István, Nk., Városkapu krt. 2/C. Válaszborítékért tájékoztatom. (3096 K)
PIANÍNÓT vennék. Ajánlatokat: 93/310-121 telefonszámra, munkaidő után kérek. Farkas. (3097 K)_
Általános és középiskolás diákok számítástechnika korrepetálását vállalom. Számítógép biztosítva. Érd.: Egri Imre, Nk.
Zemplén Gy. 3/A., vagy munkaidőben a 93/310-123-as telefonon. (1630 K)
Idős embereknek és rászorulóknak szívesen besegít házi és ház körüli munkákba délutánonként - térítés nélkül - érettségizett fiatalember. Leveleket: 8801 Nk. Pf.: 473-ba kérek. (3053 K)
Commodore Amiga 500-512 kB. memóriabővítővel, monitorral, lemezekkel együtt eladó. Érd : Nyakas Zoltán. Nk. Stromfeld 15. (3044 K)_
Hálószoba bútor igényesnek eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. (3005 K)
4 keretes mézpörgető 2000 Ft-ért eladó. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 3/B. IX/54. Plán-der Ferenc. (3003 K)
AMATI dobfelszerelés (használt) eladó. Érd.: 316-118. (3058 K)_
Óriás Snauzer, 10 hónapos kan kutya eladó. Érd.: Kiskanizsa, Jakabkuti út 46/a. (3056 K)_
Kétmotoros 300-as kombinált gyalugép eladó. Érd.: Rt. 06/60/399-604 (3064 K)
Pianínó sürgősen eladó. Érd.: 93/310-533 telefonszámon, vagy Rózsa u. 21/A Ba-logh. (3070 K)_
S.O.S Állatbarát személynek 6 hetes kis-cicákat elajándékoznánk. Érd.: délelőtt a 93/312-677-es telefonon. (3068 K)
Állatbarát személynek, akinek van családi háza 3 éves cicámat elajándékoznám (Megváltozott körülményeim miatt.) Tel.: délelőtt 9.3/312-677 (.3067 K)
Combi gyerekágy eladó. Érd.: Sebestyén Károlyné Nagykanizsa, Rózsa l/D. III/9. (3066 K)_
4 éves ITT eladó. Érdeklődni: Zemplén 9/A. Vili. 49. (3065 K)__
összecsukható etetőszék és autóba szerelhető biztonsági gyermekülés eladó. Tel.: 93/314-797 (3071 K)
Csirkekeltető 2 db 5000-es, és 1 db láncos önetető olcsón eladó vagy 1200-as, vonóhorgos, idős LADÁ -ra cserélném. Cím: Nk. Bagolai sor 35. Miatta Lajos. (3102
K) _
250 literes akvárium eladó. Érd: 06-60/399-604. (3109 K) _
Fekete-fehér, 37 cm átmérőjű, hordozható tv eladó. Hétvégi házba, nyaralóba ideális. Ára: 5 ezer Ft. Ugyanitt ROBI-55 ka-pálógép fűnyíróadapterrel 15 ezer Ft-ért eladó. Érd.: 17 óra után, 93/314-474 telefonszámon. (3110 K)
PARTNERKERESŐ
40-es, széparcú, jó alakú, barna, 167 cm magas, intelligens hölgy megismerkedne művelt, magas, barna, sportos, vidám, kicsit őrült úrral 47 éves korig, társaság hiányában. Leveleket „AD SIDERA" jeligére 8804 Nk. Pf.: 14-re kérek. (3315 K)
39 éves, 174 cm, elvált férfi keresi megértő hölgy ismeretségét. Leveleket „Őszinteség" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3314 K)
44/167 özvegy, egyszerű, szeretethiányban szenvedő hölgy egy gyermekkel, korban hozzáillő, nem iszákos, intelligens, megbízható úr ismeretségét, barátságát keresi élettársi kapcsolat céljából,
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Rodek István
teríietésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek.
aki megértő, hű társa lenne. Leveleket „Gyermekszerető" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3313 K)
59/175/70 fiatalos, független férfi megismerkedne független hölggyel, aki káros szenvedélytől mentes, 50-56 éves korig. Lakás van. Leveleket „Szeretlek" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (3312 K) _
Férjhez adnám 45 éves nővéremet, csinos, lakással is rendelkezik. 40-48 éves korig intelligens férfi jelentkezését várja „Megértés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (3311 K)
54 éves özvegyasszony, korban hozzáillő, intelligens úr ismeretségét keresi. Leveleket „Oszi találkozás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3310 K)_
32 éves, Nk-i fiatalember rendezett anyagiakkal 35 évesig hölgyet keres. Leveleket „Megbízhatóság" jeligére, Nk Pf.: 154-be kérek. (3309 K)
42 éves, 160 cm magas, 53 kg, önhibáján kívül elvált hölgy vagyok. Keresem 40-50 év közötti, káros szenvedélyektől mentes úr ismeretségét házasság céljából. Érd.: Nk. Király u. 45. Bor Ferencnénál. (3308 K)_
Magas nyugdíjjal, rendezett anyagiakkal rendelkező, egészséges, életvidám férfi élettársi kapcsolatot létesítene olyan elvált vagy özvegy asszonnyal, aki szereti a természetet, 55 éves korig. Leveleket „Nyugati kocsi" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3307 K)_
Két huszonéves srác várja diszkrét erotikára vágyó lágyok jelentkezését. Leveleket „Buli" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérünk. (3306 K)
Keresek egy jólelkű, nemdohányzó úriembert, aki megértő társa lenne és mindenben segítene egy melegszívű, molett, 160 cm magas, kékszemű, göndörhajú, 47 éves, mozgássérült hölgynek. (Járásomon semmi nem látszik.) Leveleket „Biztos lépés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3196 K)_
37 éves, józanéletű, nemdohányzó, becsületes, komoly gondolkodású, saját lakással rendelkező független férfi megismerkedne házasság céljából gyermektelen vagy olyan hölggyel, aki egyedül neveli gyermekét. Leveleket „Tavaszi esküvő" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3178 K) 65 éves férfi vagyok. Keresek hozzámillő, nem dohányzó özvegy vagy elvált élettársat. Molettek előnyben. Saját lakásom van. Leveleket „Szeretetre vágyok" jeligére, Nk. Munkás u. 2/A. I. em. Bódis Ferenc címre kérek. (3194 K)
160 cm magas, 47 éves hölgy egy gyermekkel komoly szándékú, megbízható férfi ismeretségét keresi házasság céljából. „Gyermek nem akadály" jeligére leveleket Nk. Pf.: 154 címre kérek. (3170 K)
47/160 független hölgy keresi korban hozzáillő úr társaságát, aki otthonába költözne. Leveleket „Molett" jeligére várom, Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. címre. (3113
K)_
Nyugdíjas hölgy élettársi kapcsolat céljából vár egy 60-65 éves, nemdohányzó urat, aki otthonába jönne. Leveleket „Autóval előnyben" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (31 í 4 K)
38 éves, független, 160 cm magas, természetet kedvelő, házias hölgy megismer-
A gyászoló család
f
f
Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik
Körber Ferencné
temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek
kedne házasság céljából 48 éves korig intelligens, megértő úrral. Leveleket „Vörös Rózsa" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3115 K)_
Szeretettel várom annak a kedves, független 39-42 év közötti hölgynek a válaszát, aki egy 47/176, értelmiségi férfi hűséges, szerető, megértő társa lenne. Lakás, kocsi van. Leveleket „Öszi esküvő" jeligére a szerkesztőségbe kérem. Nk. Pf.: 154. (3116 K)_
Magányos? Akkor írjon egy humán érdeklődésű, természetkedvelő 52 éves értelmiségi nőnek, aki társat keres intelligens, lehetőleg nem dohányzó férfi személyében. Leveleiket „Sohase mondd, hogy vége" jeligére a pf. 154-be kérem (2824 K)
21 éves, csinos nő megismerkedne jó egzisztenciával bíró intelligens férfival házasság céljából. „Igényes" jeligére kérném a leveleket pf. 154-be. (2825 K) 42/163/52 elvált, középfokú végzettségű, humán területen dolgozó nő vagyok és társat keresek. Leveleiket a „Szeretném ha szeretnének" jeligére a Pf. 154-be kérem. (2827 K)
160/45 éves férfi keresi korban hozzáillő hölgy ismeretségét, aki 5 éves kislányának anyukája tudna lenni. „Október" jeligére kérem Nk. Kazanlak Krt 7/B 1/4 alá. (2964 K)_
41 éves, 178 cm magas, káros szenvedélyektől mentes, elvált férfi keresi független nő ismeretségét, 35-42 éves korig. Leveleket „Tűzvarázsló" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (2979 K)
161 cm magas, csinos, sport- és zenekedvelő fiatalember megismerkedne 45 éves korig hölggyel házasság céljából. Lakás van. Leveleket „Júliusi szerelem" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3040 K)
63 éves özvegyember keresi házi munkában besegítő 55-60 éves egyedül élő hölgyet. aki gondozását vállalná lakásért. Leveleket: „Szeretet" jeligére. Pf.: 154-be kérném.(3069 K)
55 éves özvegyasszony korban hozzáillő intelligens úr ismeretségét keresi. Leveleket: „Rossz egyedül" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (3077 K)
44/164/58 gyermektelen, lakással rendelkező hölgy keres szabadidőpartnert. „Augusztus" jeligére, leveleket a Pf.: 152-be kérek. (3078 K)
47/170/72 független, elvált férfi szabaidő-partnert keres, 36-42 éves korig. Leveleket „Még nem késő" jeligére a Pf.: 152-be kérek. (3079 K)_
160 cm magas, 46 éves, elvált hölgy, egy gyermekkel, komoly szándékú, megbízható férfi ismeretségét keresi házasság céljából. Leveleket „Közös megbecsülés" jeligére Pf.: 154-be kérem. (3080 K)
28 éves 164/55 elvált hölgy, két gyermekkel, keres megértő, hű, káros szenvedélyektől mentes társat. Leveleket a „Biza-lom" jeligére Pf.: 154-be kérem. (3081 K)
170 cm feletti, nem dohányzó, egyedül élő urat keresek 40-50 éves korig házasság céljából. 45 éves 160 cm teltkarcsú hölgy, aki egy hű, megértő társra vágyik. „Kékszemű" jeligére Nk. Kazanlak krt. 7/B 1/4 alá kérem. (2965 K)
A gyászoló család
f
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Labricz Sándor
temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait helyezték.
A gyászoló család
f
1994. augusztus 19, ( KANIZSA - Mit szól hozzá? ^_31
Augusztus 20. letenyei programjai
A kisvárosban reggel 8 órától népművészeti és kirakodóvásár várja a nagyérdeműt. A művelődési ház parkjában 9.30-tól kerül sor az új kenyér átadására és megáldására. Ezt követően a Kanizsa Táncegyüttes és a Bojtár Népi Együttes műsora következik, majd 11 órától tábori mise lesz az egyedutai temetői kápolnánál. Délután 14.30-tól a Letenyei Manöken Stúdió divatbemutatója, majd kerékpáros „Diesel-túra" indul útjára, de nem marad el a fiívós menetzene sem. Öt órától Letenyei Medosz-Belica nemzetközi öregfiúk labdarúgó-mérkőzés és 19 órától főtéri koncert, azaz térzene csalogatja a város központi helyére a közönséget. Az Omladinska Limena Glazba (Belicai Ifjúsági Fúvószenekar) fellépése után a Marschall együttes utcabáli zenéjével ér véget a letenyei programsorozat, és egyben a XVII. Muramenti Napok.
-m.i.-
A lickóvadamosi család
Lickóvadamos eldugott, csendes falu Zala megye szívében. Itt él a Pőcz család, akiknek domboldalon álló házához szűk, kanyargós út vezet. A tikkasztó délutáni hőségben kisgyermekek ülnek az árnyas fák alatt, a ház gazdái, Pőcz András és felesége, Éva
- hivatásos nevelőszülők - a kertben dolgoznak. Szeptember l-jén lesz két éve, hogy a házaspár ezt választotta fő hivatásának. Hogy miért, erről Pőczné mesél:
- Hiányzott a gyermek. A sajátjaink - kettőnknek, a férjemnek és nekem, összesen öt
- mind felnőttek. Már 1986 óta nevelünk állami gondozottakat, 1992 őszétől pedig hivatásos nevelőszülők vagyunk. Jelenleg négyen vannak nálunk - Gyöngyi, Hugi, Pisti, Józsi -, és valamennyien harmadik osztályba mennek, a kö-
WmMmMmMmmBMSMm^M zös lányunk, Eszti pedig elsős lesz. A gyermekek Gellénházá-ra járnak iskolába, a férjem viszi őket a mikrobuszunkkal.
- Mit szólt a környezetük új foglalkozásukhoz? ,
- Az anyósomék, a sógorom elfogadták - mondja Éva. - A faluban nagy volt az irigység, azt állították, ebből akarunk megélni, meggazdagodni. De mi csak tesszük a dolgunkat, nem foglalkozunk vele.
- Mi a legnehezebb az Önök számára?
- A rendtartás - feleli a ház ura -, pillanatok alatt össze-ugranak a gyermekek. Amíg
azonban bírjuk erővel, addig szeretnénk csinálni; talán valamelyik csak itt marad köztünk...
S hogy lenne helye, az biztos, hiszen a szomszéd telken Pőczék ötszobás emeletes házat építenek azért, hogy kényelmesebben elférjenek a gyermekek, akik közül „fele fekete - fele szőke", akik önállóak és segítenek, amennyit ennyi idős korukban segíthetnek, és akik után megfordulnak, ha együtt végigmennek az utcán.
Horváth Ilona
A Fiókkönyvtárnak vezekelnie kellett
„Pincebörtöne" után új, tágas, jól megérdemelt helyére került a Fiókkönyvtár. A létesítmény a Petőfi úton egy péküzlet helyén kezdte pályafutását. A ''70-es évek elején kapott új, ideiglenes (!) helyet az akkori Városi Tanácstól az újonnan épült Platán sori szövetkezeti lakások egyikének pincéjében. A közel húszéves száműze-
tést bátran felvállalta Jutka néni Poór Józsefné, a könyvtár vezetője. Őt kérdeztük a könyvtár múltjáról és jelenéről.
- Mióta látja el ezt a munkát?
- A kezdetekkor u péküzem tulajdonosának felesége vezette az. akkor még szűkös körülmények között működő intézményt. Akkoriban ez még tiszteletdíjas volt. Mikor
az. idős asszony nyugdíjba vonult, akkor kerültem a helyére, már a Bolgár útra.
- Mikor kerültek át a könyvek új helyükre?
- Március 16-án költöztünk a Hevesi úti Szolgáltatóházba. Ez. a helyiség az. Önkormányzaté volt. Többször el akarták adni, de nem sikerült, senki sem vette meg. Hosszas huzavona után Czupi Gyula, a Városi Könyvtár munkatársának kezdeményezésére döntöttek úgy. hogy legyen a Fiókkönyvtáré.
- Elégedett a környezettel?
- A mostani hely kellemes, tágas, tiszta, barátságos, különösen a pince levegőtlensége után. Ezt mutatja az. olvasók növekvő száma. Folyamatosan bővül a szolgáltatás új könyvekkel és rendszeresen megfelelő folyóiratokkal. Am a könyvtár környezete, maga a Szolgáltatóház, sok kívánnivalót hagy maga után. Ennek az. épületnek nincs valódi tulajdonosa, senki sem figyel rá. A falak össze vannak firkálva, a folyosók koszosak, szemetesek, és nincs, aki a kaput éjszakára bezárja. Ez. pedig nem ártana. De azt hiszem, ha már nem törődik vele az. Önkormányzat. ezeket a problémákat egy kis összefogással meg lehetne oldani.
Tóth Gabriella
MIT SZÍVTUNK BE?
ÁNTSZ ZALA MEGYEI INTÉZETE Levegővizsgálati eredmények
Mintavételi hely: Petőfi u. 5. Fiúkollégium
Kén-dioxid napi átlag pg/m Nitrogén-dioxid napi átlag pg/m''
1994. 08 01.
1994. 08. 02.
1994. 08. 03.
1994. 08. 04.
1994. 08. 05.
1994. 08. 06.
1994. 08. 07.
Mintavételi hely: Csengery u. 2. ÁNTSZ Városi Intézete
1994. 08. 01. 42
1994. 08. 02. 0
1994. 08. 03. 7
1994. 08. 04. 0
1994. 08. 05. 16
1994. 08. 06. 0
1994. 08. 07. 7
Mintavételi hely: Kinizsi u. 95._Kenyérgyár
1994. 08. 01. 66
1994. 08. 02. 0
1994. 08. 03. 11
1994. 08. 04. 0
1994. 08. 05. 9
1994. 08. 06. 0
1994. 08. 07. 8
Levegőminőségi határérték pg/m''
150 85
Megjegyzés: Az adatok hiánya azt jelenti, hogy nem történt mérés.
Mult heten szombaton a HSMK adott otthont a Zala Szépe elődöntőjének. Ötvennégy leány nevezett be a versenybe, s közülük kerü)t ki az a húsz, akikből holnap választják ki majd a legszebb zalai lányt. Képünkön a fürdőruhás felvonulás egy részletét láthatják.
Zadravccz Kita felvétele
32 KANIZSA - HÍREK 1994. augusztus 19.

Auschwitz nagy-nagy csöndje
1944. augusztus 2-án, 3-ára virradóan az Ausch-witz-Birkenau H/e. táborban 2874 embert, nőt, gyereket, férfit gyilkolt le a pusztító gépezet. Az V. számú krematórium egész éjjel üzemelt. Másnap bezárták 82 üres tábort. Az ítélet nélkül leöldösött embereknek csak egy bűnük volt: cigánynak születtek!
Ötven évvel később nyolcszáz magyarországi cigány zarándokolt el a birkenaui emlékműhöz, hogy lerója kegyeletét, hogy megemlékezzen a történtekről. Köztük egy busz zalai és somogyi cigányokat vitt, olyanokat is. akiknek rokonai haltak meg Auschwitzban vagy Oachauban. A táborba érve virrasztottak, és a szavak mintha eltévedtek volna a sötétben döbbenetes látványt nyújtó barak-kémény-erdőben. A csöndet parancsoló érzés néma, feszes menetté változtatta a zarándoklók bevonulását az emlékműhöz. Az V. számú krematórium árnyékában a jelöletlen sírokon tapodva, lépve, félve gyülekeztek. Az éjszakai gyászünnepet, a mécsesfényben némán és riadtan álló emberek tartották, az érzések szervezték rendjét. A spontán megemlékezésen cigányhimnusszal és imádságokkal, versekkel és siratókkal, balladával, pár szóval és hangtalan vigyázzállással gondoltak testvéreikre, hősi áldozataikra, akik akkor, 1944 augusztusában már talán jobban kívánták a halált, mint az életet. Az írások beszélik. A víz fertőzött
volt, enni alig kaptak, járvány pusztított a táborban. A tizedelések és az „orvosi kísérletek" mindennaposak voltak.
Hősi áldozatok voltak ők. Egy (rög)eszmerend$zer hősi áldozatai, akik azon a rettenetes utolsó éjszakán megpróbáltak harcba szállni, ellenállni. A tábor azon az éjszakán jajszótól, ordítástól és fegyverropogástól volt hangos. Ötven évvel később ott, a harcok helyén, cigányok emlékeztek meg a holocaust minden áldozatáról. Cigányember kérte a magyar himnuszt az összes áldozat emlékére és cigányemberek énekelték el áldozattá vált cigány és nem cigány testvérelkért. Ez a pillanat lehetett volna a XX. század egyik leg-emelkedettebb, legtisztább erkölcsi pillanata, ha nem itt, az erkölcsi mélypont műve fölött álltak volna
Másnap, augusztus 3-án a szervezők megtartották a hivatalos ünnepséget. A túlnyomórészt lengyelül elhangzó beszédekből nem értettek semmit a főleg ma-gyarországről érkezett cigányok. Az állami és párt elöljárókból és az emlékműből sem láttak semmit. A riporterek és újságírók háta eltakart mindent Akkor, ott - e sorok írója - szégyellt cigányok közt európainak lenni, s állt velük együtt, s vágyott a tegnapi nagy-nagy csöndre.
Kardos Ferenc
* / Uj színfolt a Dél-Zalai Áruházban
Múlt hét hétfőtől újabb részleggel gazdagodott a Dél-Zalai Áruház. A húiorosztály egyik helyiségében ugyanis harisnyákat és zoknikat árusító részleg nyílt. Mint megtudtuk, elsősorban az olasz Primavera termékeket kínálják a vásárlóknak, ám nem hiányoznak a polcokról a magyar termékek sem. Az esztendő végéig nem várható profilbővítés, legfeljebb a téli lábravalókkal s/.ínesedik a választék. A jövő évtől azonban - a tervek szerint - női fehérneműket is lehet majd kapni, mondta el lapunknak Kovács Zoltánné, a ruházati osztály vezetője.
-d.é.-
NEM BAJ HA PÚPOS
Járőrkutyavezetők versenyének nyertesei
A múlt hét szerdáján - Sormás közelében - lezajlott járőrkutyavezetők megyei versenyén a következő eredmény született. Első helyezett Zámbó Zoltán zászlós, zalaszentiváni körzeti megbízott, második V"égh József törzszászlós, bagodi körzeti megbízott, harmadik pedig Sümegi Ferenc őrmester, a zalaszentgróti rendőrörs járőre lett. Az említettek négylábú társaikkal együtt részt vehetnek Dunakeszin az ORFK szolgálati kutyakiképző bázisán megrendezendő országos döntőn is. A szeptember második felében zajló versenyen egyéni és csoportos küzdelemre is sor kerül majd - tudtuk meg Töröki Iván őrnagytól, a megyei rendőr-főkapitányság munkatársától.
-b.i.-
ÉTELKÓSTOLÓ
A SARKI CSEMEGÉBEN
Mint már korábbi lapszámunkban hírt adtunk róla, múlt héten, szerdán egésznapos éteikóstolőt tartottak a Csengery utca sarkán
rnmmá
A HSMK az épület északi , oldalán lévő
38 nm-es irodahelyiségét (volt TIT iroda)
hosszabb időtartamra &
BÉRBE ADJA. 1
Érdeklődni 5
az intézmény I
gondnoknőjénél lehet | személyesen,
vagy a 311-454-es telefonon.
lévő ZÉTA Csemegében. A kihelyezett tálcákon mindenféle finom, csirkehúsból készült termékekkel várták a kóstolgató vásárlókat, akik éltek is a lehetőséggel, hiszen gyakorta kellett cserélgetni a felvágottakkal, májkrémszeletekkel megrakott tálcákat.
Gitártábor Iharosberenyhen
A múlt héten hétfőn kezdődött és egy Iliiig tartott az a gitárlabor, amelyet Iharosbc-rényben rendeztek. Az eseménysornak voltak kanizsai résztvevői is. A tervekben híres előadók meghívása is helyt kapott. Többek között t listán szerepelt Szörényi Levente, Béres János és Faragó l.aura. -d.é.-
így nyaranta sokan szeretik a savanyított tejféleségeket, köztük a kefirt. Egy ideje meglepődve tapasztalhatjuk, hogy az étket lezáró fóliát valakik valamiért tűvel felszúrják. Az ok egyszerű. A vásárló és a boltos egyaránt tart a púpos kefirtől. Az egyik azért, mert a púpos nyilván romlott. A másik azért, mert rajtamarad a portéka. A Zalatejnél való érdeklődésünk során kide-
rült, hogy mi is a helyzet, romlott-e a púpos kefir, illetve ártalmas-e a tűvel végzett beavatkozás. A vállalat illetékesétől megtudtuk, a púpot a kefirben lezajló, amúgy természetes erjedési folyamat során keletkező, pezsdítő hatású szénsav okozza. Bár a kiszúrás nem ártalmas a kefirre, az semmiképp sem használ neki.
-d.é.-
_ KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Dukát Éva, Gombás Imre. Kovács Rita, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Fischer Judit. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bödör Béla, Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Lencsés Gábor. Szirovicza Miklós, Tólh Ferenc. rocKANdroll: Horváth Zoltán, Pécsi László, Pulai Gábor. Pungor Attila. Zalaegerszegi munkatárs: Ferencz Győző. Letenyei munkatárs: Mirkó Imre. Kaposvári munkatársak: Kirsch Veronika, Veres Margit Budapesti munkatárs: Balázs Andor. Szerkesztőség: Nagykanizsa. Király u. 47. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305 Computertechnika: Anlal Lívia, Borda Menyhén és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa, Terv u. 5. Tel.: 93/311-457. Megbízott vezető: Soós Sándorné. Gazdasági vezető: Soós Sándorné. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. I. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Fl. Lapzárta: A megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
hírügyelet: ii^iiiJSS
ÜZEMI KONYHÁK, VENDÉGLÁTÁSBAN DOLGOZÓ VÁLLALKOZÓK, FIGYELEM!
A Vöröskereszt nagykanizsai szervezete szeptembertől folyamatosan élelmezés-egészségügyi tanfolyamokat és vizsgáztatást szervez kedvező áron.
A tanfolyam elvégzése a Tisztiorvosi Szolgálat által kötelezően előírt g. minden konyhai dolgozónak és élelmezésvezetőnek. 1
si
Jelentkezni lehet személyesen a Vöröskereszt irodájában: Nagykanizsai Sugár u. 8. szám alatt, vagy a 311-322-es telefonszámon (hétfőtől csü- | törtökig, 8-16 óra között). 1
Az első tanfolyam időpontja szeptember második felében lesz.
Humán osztály - Dr. Pintérné
A polgármesteri hivatal humán osztályának vezetője, Gerencsér Tibor lemondása után Csordásné Láng Éva kapott megbízást a város oktatási és kulturális életének hivatalos irányítására. Az osztályvezetői állás meghirdetésre került, a pályázat határideje lejárt. Négyen nyújtották be pályázatukat, hogy e tisztséget elnyerjék: Csordásné Láng Éva, a megbízott osztályvezető, Horváth Gábor, dr. Pintérné Grundmann Frida és Tóth László. A legalkalmasabbnak dr. Pintérné Gnindmann Frida, a Cserháti Sándor Műszaki Szakközépiskola tanára találtatott, a polgármester őt nevezte ki 1994. szeptember l-től a humán osztály élére. -1.1.
s
Göncz Árpád Kanizsán
Kedden tartja ünnepélyes tanévnyitó ünnepségét a Cserháti Sándor Műszaki Szakközépiskola, melynek vendége lesz ez alkalomból a köztársasági elnök, Göncz Árpád is. Az iskola új épületszárnyának átadására is ekkor kerül sor, amelyben főleg az elektronikai szaktantermek kapnak helyet. Az évnyitón és
avatáson Göncz Árpád mond ünnepi beszédet, majd részt vesz a tíz órakor kezdődő fogadáson. Utána a Tungsram Nagykanizsai Gyáregységébe látogat a köztársaság elnöke. Kanizsai programja végén a Hevesi Sándor Művelődési Központban megtekinti a közelmúltban nyílt kiállítást.
-I.I.-
DÉL-ZALAI HETILAP
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
évf. 34. sz. 1994. aug. 26.
Nagy az öröme a képen látható gyerekeknek, akik ismételten birtokba vehették a közelmúltban a Teleki utca 13-as számú ház háta mögötti, újjávarázsolt játszóteret. A környez® házakban lakó közel ötven tettrekész polgár a környezetvédelmi Alapítvány és a Floreát Alapítvány Környezetvédelmi pályázatára benevezve vágott bele a felújítás nem csekély erőfeszítést igénylő munkájába. Információink szerint a benyújtott közel harminc pályázat közül az ő cselekedetük a legnagyobb szabású és a leglátványosabb is, így a legesélyesebbek arra, hogy a Kanizsai Napok 94-en - ekkor kerül ugyanis sor az eredményhirdetésre - elnyerjék az első díjat és az ezzel járó körhintát is.
-k.r.-
ÁRA: 25 Ft
Falunap Sormáson
Holnap délelőtt tíz órától Sormás község önkormányzati képviselő-testületének szervezésében egésznapos falunap kerül lebonyolításra a Kanizsa közeli helységben. A nap programjában fél tizenegykor kerül sor a szennyvízcsatorna és tisztítómű avatására. Ezt követően a vendégek 11 óra 30 perckor az iskola avatásán vehetnek részt. Délután háromkor kispályás labdarúgó-mér-kozés lesz, majd 18 órakor ünnepi műsor zárja a napot.
UJABB GYŐZELEM
A labdarúgó NB I-ben újonc Olajbányász legénysége újabb győzelemmel kedveskedett a hálás kanizsai közönségnek. A közel kilencezres szurkolótábor végig kitartott a csapat mellett, amelyet Keszei mester remekül felkészített a harmadik élvonalbeli találkozóra. A csepeliek győzni jöttek Kanizsára, akik aztán csalódottan távoztak. Leckét kaptak az újonctól, amelynek sikerült a törlesztés a korábbi „sérelmekért". A kanizsai piros-kékek ugyan most nem csillogtak, a csapat játéka döcögött, számos nagy helyzetet most is elügyetlenkedtek, de a határtalan lelkesedés, a győzni akarás megsokszorozta az erőt. A küzdeni tudás, az elszántság hozta meg az újabb sikert, a megérdemelt győzelmet. A csepeli „ászok" nem éltek meg az olajosok között s ha netán odakerültek Csáki kapujához, akkor a kanizsai „portás" reme-
kelt. A harmadik bajnoki forduló után hatpontos az újonc, s ezzel a DVSC társaságában az előkelő 5-6. helyen tanyázik és annyi pontot szerzett, mint a nagyhírű FTC. A re-
mek kezdésre érdemes felfigyelni, no meg arra Is, hogy holnap (szombaton) Pécsett, az NB I-ben első alkalommal találkozik a két csapat, ahol nem szabad megijedni!
(balogh)
(Sporthíreink a lap 24-25-
26. és 31. oldalán.)
A gólszerző Filipovics (középen), akinek találata három bajnoki pontot jelentett. (Olajbányász-Csepel 1-0)
Fotó: Soproni Tibor
Szülőszoba papáknak is
13. oldal
2 KANIZSA - KITEKINTŐ 1994. augusztus 26.

ÜZEMI KONYHÁK, VENDÉGLÁTÁSBAN DOLGOZÓ VÁLLALKOZÓK, FIGYELEM!
A Vöröskereszt nagykanizsai szervezte szeptembertől folyamatosan élelmezés-egészségügyi tanfolyamokat és vizsgáztatást szervez kedvező áron.
A tanfolyam elvégzése a Tisztiorvosi Szolgálat által kötelezően előírt minden konyhai dolgozónak és élelmezésvezetőnek.
Jelentkezni lehet személyesen a Vöröskereszt irodájában: Nagykanizsa, Sugár u. 8. szám alatt, vagy a 31 1-322-es telefonszámon (hétfőtől csütörtökig, 8-16 óra között).
Az első tanfolyam időpontja szeptember második felében lesz.
Kitüntették az éléskamra vezérigazgatóját
Augusztus 20-i ünnepségek Somogyban, Baranyában
A szomszédos Somogy és a mi megyénk éléskamrájának vezérigazgatóját, Dévényi Zoltánt kitüntették Kaposvárott az augusztus 20-i megyei ünnepélyen. A Somogyért címet dr. Gyenesei István, a megye közgyűlésének elnöke nyújtotta át mindenki Zoli bácsijának.
A kanizsaiak jól ismerhetik még Faragó Lászlót is, a Rádió Krónika című rovatának somogyi tudósítóját, aki átjár dolgozni Zalába is. Magas színvonalú, friss szemléletéért kapott nívódíjat. Hogy ez mit jelent? Csak az adományozók tudják, de a riporter is sokak szerint megérdemelte a kitüntetést.
A kanizsai tanítványok szeretettel emlékeznek Pandurics Istvánra, aki számos zalai tanítójelöltet
tanított meg bukfencezni. A kaposvári tanítóképző testnevelés tanszékvezetője közéleti tevékenységét méltatták elismeréssel Kaposvárott.
Somogyország fővárosában diákszínpadok mutatkoztak be augusztus 20-án a szentjakabi romoknál, Sellyén viszont a baranyai ünnepségen a pécsi színház művészei léptek fel. Ugyanekkor a Mecsek Kórusnak is tapsolhatott az ormánysági közönség.
Göncz Árpád köztársasági elnök a művelődési és közoktatási miniszter előterjesztésére a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adta át a megyénkbéli dr. Németh Józsefnek, aki a Göcseji Múzeum főtanácsosa.
(-)
NYAR AZ ORSZAGHAZBAN
Romeltakarítás és büféépítés
A törvénykezési szünet idején sein tétlenkedik az Országgyűlés hivatala. Mint azt Árva Péter hivatalvezető-helyettestől megtudtuk a képviselőházban - népszerűtlenebb nevén: fehér házban -éppen büfét építenek.
A korábbi büfé alkalmatlan volt arra, hogy a képviselőknek meleg ételt szolgáljanak .ki. Az uborkaszezonban kicserélik a hűtő és melegítő pultokat. Az új büfének kétszázötven képviselőházi alkalmazott ebédeltetéséről kell gondoskodnia. Rajtuk kívül hetente kétszer-háromszor a háromszáznyolcvan országgyűlési képviselő is itt eszik. A tizenhat millió forintos beruházás egy része elkészült augusztus 22-re. Az éttermi rész és a hidegpultok ekkor már üzemeltek. Szeptember végére Árva Péter szerint minden meglesz. A parlament északi tornyánál lévő faragott korlát restaurálásának munkálatai is az uborkaszezonban folynak. A korlát még a második világháborúban szenvedett belövéses sérüléseket.
Ötven év alatt nem kerítettek sort a helyrehozatalára. A Duna-par-ton sétálóknak csúfos látvánnyal szolgál még mindig a Parlament folyó felőli oldala. Annyit tettek a háborús károk helyreállítása érdekében, hogy a belövéseket téglával betömték. Az összes, ezen az oldalon lévő szobor tönkrement. A teljes helyreállításhoz Árvái Péter szerint még tíz év kell és tízmilliárd forint. Kiemelt beruházásként kell kezelni, mert nem lehet azt csinálni, hogy félévenként a hivatalvezető-helyettes könyörögjön némi pénzért. Árvái Péter szerint elképesztő, hogy a Parlament épületén még mindig második világháborús romok vannak. Mindez csak azért nem feltűnő, mert nem a Kossuth tér felőli oldalon helyezkednek el A helyreállításai munkálatokhoz szakemberek, kőfaragók, művészek kellenek, mert a szobrokat újra kell faragni.
A feladatokat gyarapítja, hogy nemrég felrobbantották a XlX-es kaput. Kilencmillió-hatszázezer forint itt a kár. Maga a kapu pótlása ebből mindössze kétmillió forint áfával együtt. Két héttel ezelőtt kapta vissza a rendőrség-
től az Országgyűlés hivatala a régi kapu megmaradt részeit. A kovácsolt vas részeket és pántokat fel ludják újra használni. A kapu kiszárított szlavóniai tölgyből lesz. A kétmillió forintból háromnegyed az alapanyag értéke. Árvái szerint szeptember végére elkészül a XlX-es kapu, és három és fél millió forintba került a kitört üvegek pótlása. Ebben nincs benn a munkadíj, hiszen a hivatal saját dolgozói végezték éjjel-nappal a pótlást. így pár nap alatt végeztek a munkálatokkal. Közben végezte munkáját az Országgyűlés. Észre sem vették, ,hogy kitört az ablak. Az ólomüvegablakok ólomüvegbordáinak hegesztései viszont fél évet vezs-nek igénybe. Ezeknek a mikrore-pedéseknek a helyreállítása aprólékos munkát igényel. Mikroszkóp segítségével végzik majd a szakértők. Ezek az ablakok - ellentétben a Mátyás templomban történt robbanással - nem törtek ki, csak megpattantak a szívó hatástól.
-balázs-
Dérczy Ferenc kontra Új Magyarország
Az expo megrendezése teljes mértékben szakmai ügy, ezért nem lenne helyes, ha népszavazás döntene a kérdésben - nyilatkozta Dérczy Ferenc, a világkiállítás kormánybiztosa az Új Magyarországban közzétett felhívását kommentálva, amely az expo megrendezése ügyében népszavazás kiírását szorgalmazza.
Dérczy Ferenc úgy vélte: a döntést szigorú gazdasági számításokra kell alapozni, nem pedig érzelmi. vagy akár politikai indítékokra. Egy esetleges népszavazás ugyanakkor azokra hárítaná a felelősséget, akik feltehetően nem rendelkeznek elegendő információval a megrendezés költségeiről, következményeiről. Ha egy népszavazás az expo mellett döntene
is, attól még nem lesz rá több pénz - fogalmazott az expobiztos. Most, amikor minden fillér számít, nem célszerű népszavazással terhelni az államkasszát - tette hozzá. Dérczy Ferenc egyébiránt a médiumoktól értesült a napilap kezdeményezéséről. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint milyen eredményt hozna egy népszavazás, a kormánybiztos nem kívánt válaszolni.
A népszavazás kezdeményezésére azért szánták el magukat a szervezők - mondotta az expobiztos nyilatkozatára reagálva Dóczy László, az újság rovatvezetője -, mert a közvélemény - sőt, némiképp még a kormánykoalíciót támogató szakemberek véleménye is megoszlik a tekintetben, hogy
mekkora kiadástól mentesülne az államkassza az expo „lefújása" által, illetve hogy mekkora bevételtől esne el ugyanennek következtében. Abban viszont a világkiállítás támogatóinak zöme egyetért, hogy a - Nemzeti Tájékoztatási Hivatalt megszüntető, s a nemzetpropagandát felesleges dolognak tekintő - kormánykoalíció nemleges döntése alapvetően politikai okokra vezethető vissza. Márpedig, nagy horderejű, politikai jellegű döntések meghozatala előtt közvetlenül is kikérhető a nép véleménye - szögezte le Dóczy. Annak elkerülése érdekében, hogy a döntéshozatalt ne befolyásolja végletesen a kormányzat, illetve a parlament pillanatnyi összetétele. Dóczy szerint a kormánybiztos sa-
ját véleményéhez is kívánkozik egy rövid megjegyzés. Egy vitás kérdés eldöntésekor ugyanis az egymással ellentétes véleményeket kell ütköztetni - s ebben az egyes érdekcsoportok közti erőviszonyok meghatározó szerepet játszanak Az expót pártolók egyik frontharcosa, ha úgy tetszik, erős embere épp az expofőbiztos kellene, hogy legyen - aki a markáns véleménynyilvánítás mellett valamennyi törvényes eszközt megragad annak érdekében, hogy ügyét győzelemre vigye. A mi főbiztosunknak azonban még csak véleménye sem volt arról, hogy milyen eredményt hozna egy expo-népszavazás. Ez pedig nem vall túlzottan erős meggyőződésre - mondotta végezetül Dóczy László, az Új Magyarország rovatvezetője.
-balázs-
1994. augusztus 26.
KANIZSA - MÚLTBA NÉZŐ
I
--
-
....... ^_
Vitézzé avatás előtt, előléptetés után
HALÁLTÁBOROK EMLÉKÉVEL A FŐSZÉKESEGYHÁZBA
...vitézi előnevemet megvonták, amelyet a mai napig sem kaptam vissza - írta egy évvel ezelőtti önéletrajzában Temesvári Lajos bácsi. A kanizsai közéletben ismert személyiség (képünkön) immár a nyolcvanadik évét tapossa, és ez az év végre meghozta számára a késői, ám várva várt rehabilitációt. Korábbi katonai rangját visszakapta, majd őrnaggyá léptették elő, a vitézi cím használatának újbóli engedélyezéséről pedig a közelmúltban hozott értesítést a postás. Az ünnepélyes avatásra szeptember 10-én kerül sor a Szegedi Főszékesegyházban. A hatalmas képi és dokumentumgyűjteménnyel rendelkező Lajos bácsi életútját több fotóval illusztrált beszélgetésünk során ismertem meg annak ellenére, hogy ismeretségünk régi, ám az aktív közéleti szerepen kívül eddig nem sok dolog került nyilvánosságra életéből -nemcsak számomra. Pedig a közéletben tevékenykedő, a Vöröskeresztben, a Békebizottságban vezetőségi tag, a volt városi tanács lakásügyi
társadalmi bizottságában aktívan munkálkodó Temesvári Lajos múltja - a nem nagy nyilvánosság ellenére - nyitott könyv. Ugyanis életútjának dokumentumai, visszaemlékezései a korral, a társadalommal megegyező momentumok keresztútjain találkoznak a tegnap történéseivel. Még a második világháború előtt érettségizett a Nagykanizsai Fiú-Felsőkereskedelmi Iskolában, majd 1932 és 1938 között Nagykanizsa város szellemi szükségmunkása volt. Postatiszti iskolát végezve dolgozott egészen addig, amíg a felvidéki Rozsnyóra, utána Erdélybe, Marosvásárhelyre nem szólította a kötelesség, amely ekkor már a hadsereg szervezetén belül zajlott. A parajdi állomáshely után mint az 1. század parancsnoka került ki a hadműveleti területre, Ukrajnába. A háború után orosz hadifogságban töltött három év alatt megjárta Sto-kerau, Rumnisekurát, Tagan-rog, Bolsyloki haláltáborát, majd Rosztov és Novocser-kasz után a debreceni átadó parancsnokság útján 1948 júliusában hazaérkezett Nagykanizsára. Időközben családja az erdélyi Parajdról menekülni kényszerült, egy csoporthoz csatlakozva jutott el kifosztva, mindössze egy bőrönd meghagyásával Kanizsára, Lajos bá-
Hősök és Mártírok Napja
A PEK, azaz a Politikai Elítéltek Közössége fontosnak tartja, hogy minden évben legyen egy nap, amit a mártírokra való emlékezésnek szentelnek. Javaslat is elhangzott az időpontra vonatkozóan: minden május utolsó vasárnapja legyen a Hősök és Mártírok Napja. Ezen kívül szorgalmazzák az első világháborútól napjainkig tartó korszak történelmének igazsághű megismertetését is.
Az 1945 és 1956 között a magyar bíróságok által - közismerten a koncepciós perekben - elítéltek önkéntes, politikától mentes közössége szeretné, ha az idegen diktatúrák mártírjainak és az idegen diktatúrákkal szembeni nemzeti ellenállás áldozatainak az egyes temetőkben megtalálható sírjait az emlékük megörökí-
tését szolgáló nemzeti emlékparcellákká szentelnék és ott az évfordulókon megemlékezés lenne. Erre - mint a kongresszuson megtudtuk - remény van, hiszen Horn Gyula május 16-án megkoszorúzta Nagy Erzsébettel együtt a 298-as parcellát is, amit pénteken avattak fel a PEK-tagok. Gál Zoltán is úgy nyilatkozott, hogy az új kormány feladatának tekinti a parcella rendbetételét.
A tagok összességét érintő téma az anyagi és az erkölcsi rehabilitáció kérdése. Mint a PEK tagjai mondották: az erkölcsi rehabilitáció megtörtént, hiszen a nemzeti ellenállásban résztvevő, volt „másodosztályú állampolgárok" egyenrangú tagjai a társadalomnak. Az anyagi kárpótlást illetően - fenntarva azt az álláspontot, hogy sem az élet elvesz-
tését, sem az átélt szenvedéseket nem lehet anyagiakkal mérni -az a célkitűzés, hogy ebben a vonatkozásban is szűnjön meg a még fennálló hátrányos megkülönböztetés és a túlélő áldozatok, valamint az özvegyek minél előbb érjék el azt az életszínvonalat, amit elértek volna, ha nem válnak a diktatúra áldozataivá. A PEK véleménye szerint eddig ezen a téren - az ország teherbírásra figyelemmel - részleges és a fenti követelményt távolról sem kielégítő kárpótlási intézkedések történtek. A PEK elvárja, hogy az ország gazdasági helyzetének javulásánál gyorsabb ütemben történjen a kárpótlási jövedelem-kiegészítések növekedése, amíg meg nem szűnik az elmaradás.
A PEK tagjai zömben - részben résztvevőként - átélték a második világháborút. Tudják, hogy a magyar honvéd a hazáját
védte, és ezért méltatlan volt évtizedeken keresztül bűnös nemzetről beszélni, az áldozatokról megfeledkezni.
A politikai elítéltek tudomásul veszik a választás eredményét. Elismerik, hogy a társadalmat a jóléte, a jövő építése érdekli. Felhívják a közvélemény figyelmét, hogy ez csak egy megbékélt társadalommal lehetséges.
A tagok szerint a Politikai Elítéltek Közösségének magatartása helyes volt, amikor a pártpolitikában nem vett részt, nem szervezett felvonulásokat. Felismerte, hogy társadalom egy idő után -nem lévén megelégedett a helyzetével - megunta az ötvenhato-zást, a szenvedések, sérelmek állandó emlegetését, különösen, ha ez a gondokról, nehézségekről akarja a figyelmet elterelni.
-balázs-
csi szüleihez. A fogságból hazatérő katonatisztnek - nem kevésbé a vitézi cím birtokosának - az el-ítéltetéssel, a mellőzéssel is meg kellett vívnia a maga lelki harcát. Állásaiban, előmenetelében korlátozta a kommunista hatalom, életrajz^ szerint mindenütt a legalacsonyabb órabérrel, fizetéssel alkalmazták mint segédmunkást, kisegítőt, öltözőőrt, később mint bérelszámolót. A vitézi család nem könnyen élte meg a „felszabadulás" utáni időket, a Temesvári szülők legnagyobb fiúk felügyelete alá kerültek, így már kevésbé voltak zaklatva.
Így éltem le az életem nagy részét, bízva és remélve a jövőm jobbra fordulásában... - írja Lajos bácsi. Ha megkésve is jött a rehabilitáció, ha az öreg, sokat látott és megélt volt városi „közmunkás" idén már nyolcvanhárom éves is, az őrnaggyá való előléptetés, vitézi címének visz-szaadása valamennyire gyógyír lehet a sebekre. Elismerése
a régmúlt egy tanújának, aktív közreműködőjének, Temesvári Lajosnak pedig a megnyugvást jelentheti még ideát, ebben a földi életben, amit nem lehet máshogyan, csak állandóan tevékenykedve úgy megélni, ahogy Lajos bácsi tette az elmúlt nyolc évtizedben.
L.I.
Lajos bácsi - középen - még ifjú katonaként két fivérével.
KANIZSA - ÖNKORMÁNYZAT
1994. augusztus 26.
iiü m

A HSMK az épület északi oldalán lévő 38 nm-es irodahelyiségét (volt TIT iroda) hosszabb időtartamra BÉRBE ADJA.
Érdeklődni az intézmény gondnoknőjénél lehet személyesen vagy a 311-454-es telefonon.
Pótbeíratás
A Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola Nagykanizsa, Hunyadi u. 18.
ÜVEGFÚVÓ SZAKMÁBAN
PÓTFELVÉTELT HIRDET.
Jelentkezési határidő:
1994. szeptember 9-ig az iskola igazgatójánál.
„AZ EV LAKÓHAZA ''94."
Pályázati hirdetmény
Tisztelt Tervezők, Építtetők, Kivitelezők!
A Családi Ház, a Lakáskultúra és az Otthon a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium által átruházott joguknál fogva meghirdetik az
ÉV LAKÓHÁZA ''94.
című országos, nyilvános, egyfordulós építészeti pályázatot. A pályázat célja az építészeti és környezetkultúra fejlődésének elősegítése és saját erőből megépült példás házak bemutatása. A pályázat nyilvános, azon a kész lakóház dokumentációjával részt vehet az épület tervezője, építtetője és kivitelezője
együtt vagy egyedül, a másik beleegyező nyilatkozatával.
A pályázók lehetőséget nyújtanak a bíráló bizottságnak az épület megtekintésére, és vállalják, hogy nevük, a ház tervei és képei a sajtóban megjelenjenek. A pályázatot a Családi Ház szerkesztőségébe kell postán beküldeni, címe: 1026 Budapest, Trombitás út 26., 1994. október 17-ig.
Részletes információ és kiírás a szerkesztőségben, a főépítészi hivatalokban, és a 212-2376 telefonszámon kérhető.
A bíráló bizottság a szakfolyóiratok, a KTM, a BME és az Építészek Kamarája és Szövetsége képviselőiből
áll. Az elbírálás határideje december 1.
Az eredményes résztvevők díjakat, plaketteket, illetve okleveleket kapnak.
A nyertes pályaműveket a sajtó ismerteti.
A pályázati anyag tartalma: M=l:100 léptékű alaprajzok, metszetek, homlokzatok, műleírás, helyszínrajz és a házról külsőleg készült minimum 4 db levelezőlap nagyságú (12x18 cm-es), valamint tetszőleges számú, de azonos méretű, az épület belsőjét bemutató fénykép.
A pályázati kiírás megtekinthető a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában, munkanapokon 8-16 óráig.
A HSMK
a
Magyar Kultúrában
A Magyar Kultúra című folyóirat legújabb számában részletesen beszámol a közelmúltban Kanizsán tartott „Vállalkozás és szponzorálás a kultúrában" című országos szakmai tanácskozásról, amelyet a Hevesi Sándor Művelődési Központ szervezett. A lap bő terjedelemben közli a nagy érdeklődéssel kísért konferencia egyes előadásait, valamint több fotót is közread városunkról.
(-)
56 408
Továbbra is gyarapszik városunk népessége, mivel néggyel több volt a világrajöttek száma az elhunytakénál. így városunk állandó lakói lapzártánkkor összesen 56 408-an voltak. Örök hűséget az anyakönyvvezető előtt négy fiatal pár esküdött egymásnak.
-k.r.-
A garázsépítők és a Hivatal
A régóta húzódó Attila utcai garázsépítés egyelőre továbbb halasztódik. Mint Steinhard Dénestől, a garázsépítők megbízottjától megtudtuk, valószínűleg a következő közgyűlés elé kerül az ügy. A tizenkét garázsból álló építmény az Attila utca 6. számú ház végében, a meglévő garázssor folytatásaként épülne fel. A kis játszótér kihagyásával kezdenék el a tervek megvalósítását, amelyet a KANIZSA-TERV készített el. Mint a megbízott elmondta, a polgármesteri hivatal gazdasági osztálya emelt kifogást az építkezéssel szemben. A tizenkét garázs tulajdonosai közül kilencen az Attila utca 6., hárman a 8. számú ház lakói közül ke-rül(né)nek ki. Steinhard úr hozzáfűzte, hogy a lakókkal egyeztették az elképzeléseket, beszerezték a szükséges hozzájárulásokat. A hatos számú ház egy lakója szerint ígéretet tettek, hogy a környező zöldövezetet nem bolygatják fel, a fák, bokrok nem kerülnek kivágásra. Remélhetőleg sikerül is így megvalósítani a terveket, nem utolsó sorban azért, mert e terület is azok között van, amelyek a „Virágos Magyarországért" pályázatban szerepelnek.
-l.i.-
Az ígéret szerint a zöldövezet nem sérül. (A képeken fehérrel kitakart rész az eljövendő garázsokat jelképezi.)
(Erdei András felvételei)
Valahol a fák mögött épülne fel a tizenkét garázs
1994. augusztus 26. KANIZSA - HIRDETÉS 5

★ RUHAIPARI ★ SZÖVETKEZÉT
A „KANIZSA" Ruhaipari Szövetkezet ELADÁSRA FELKÍNÁLJA az alábbi ingatlanait:
1. Nagykanizsa, Árpád u. 5. sz. alatti 233 négyszögöl területet a rajta lévő épülettel;
2. Nagykahizsa, Kinizsi u. 69. sz. alatti, fele részben lakott lakóházat
1 14 négyszögöl udvarral.
Érdeklődni lehet a szövetkezet elnökénél
és főkönyvelőjénél Nagykanizsa, Egry József u. 24. sz. alatt, vagy telefonon a 311-536 és a 312-206 számon.
MINDENT EGY HELYEN!
Keressen bennünket, várjuk kedves vásárlóinkat
iskolaszerek, irodaszerek és nyomtatványok széles választékával.
ÉPÁSZ Papír- és Nyomtatványbolt Nagykanizsa, Ady út 1. Telefon: 93/310-699
NYITVA TARTÁS:
H.-P. 7.30-17.00 óráig Sz. 8.00-12.00 óráig
A KANIZSA
BÚTORGYÁR RT. MÁR FELKÉSZÜLT AZ ISKOLAKEZDÉSRE!
BEMUTATÓ ÁRUHÁZUNKBAN KEDVEZŐ ÁRON KÍNÁLJUK ÚJ, PRAKTIKUS IFJÚSÁGI ÍRÓASZTALAINKAT.
Várjuk kedves Vásárlóinkat az Ady u. 45. sz. alatt!
Nyitva: Hétfő-péntek: 9.00-17.30 Szombat: 8.00-12.00
OTTHON VAN MINDEN OTTHONBAN!
KANIZSA
AKCIÓ! AKCIÓ!
A Kapcsolók és Idomok Boltja rendkívül kedvező áraiból további kedvezményt nyújt.
PÉLDÁUL:
PVC lefolyócső 0 110/2 m 554,- Ft helyett 530,- Ft
PVC ív 0 110x87,5° 291,- Ft helyett 280,- Ft
PVC ág 0 110/110x45° 488,- Ft helyett 465,- Ft
KPE cső 0 25 39,- Ft helyett 37,- Ft
KPE gyorscsatlakozó 170,- Ft helyett 162,- Ft
Mosdó 3100,- Ft helyett 2940,- Ft
WC alsó kiömlésű 4300,- Ft helyett 4100,- Ft
Kerámia piperepolc 790,- Ft helyett 710,- Ft
Tükrös fürdőszobaszekrény 4200,- Ft helyett 3900,- Ft
Vörösréz vezeték 1x1,5 mm2 9,- Ft helyett 8,50 Ft
Műa. védőcső 0 16 10,- Ft helyett 9,50 Ft
Modellgipsz 5 kg-os 160,- Ft helyett 150,- Ft
Jó parkolási lehetőséggel és az előbbiekben bemutatott kedvező árakkal várja Önt a Kapcsolók és Idomok Boltja.
r
Nagykanizsa, Király u. 29.
KANIZSA -
1994. augusztus .
A STUAG már betont is
kever
Közel egy esztendeje adták át Zalaszentivánon a STUAG korszerű aszfaltkeverő üzemét. Amellett, hogy jó néhány környékbelinek munkát biztosít, az önkormányzatok sem jártak rosszul. Például a zalaszentlőrinci kisiskolásoknak sem kell sáros úton felkapaszkodniok az iskolához, aszfaltozott feljárót kaptak ajándékba... Hogy az osztrák érdekeltségű STUAG Építőipari Kft. hogy találta meg a számításait, arról a szombathelyi székhelyű cég magyar ügyvezetőjével, Laki Ferenccel beszélgetünk.
- Tulajdonképpen milyen területen tevékenykedik a STUAG?
- Vas és Zala megye a működési területünk. A kft. központja ugyan Szombathelyen van, de ott az irodákon kívül csak raktárak és műhelyek vannak. Aszfaltkeverőnk Nagykanizsán, Palinban működik, valamint Zalaszentivánon az általunk telepített keverőüzem, amely az előzőnél sokkal nagyobb kapacitású. Munkaterületünk pedig változó, a megrendelőinktől, a pályázatok kiíróitól függ. Elsősorban Vas és Zala megyében építünk utakat, illetve végzünk rekonstrukciókat.
- Győzi a megrendeléseket a két keverőüzem?
- A kapacitással nincs gond. A Zalaszentivánon működő korszerű keverő a lénylegesen gyártott aszfalt háromszorosát is képes Jenne produkálni. Sajnos, túl nagy távolságra, főleg hideg időben nem szállítható az aszfalt a kihűlés veszélye nélkül. Mégis ritkán folyamodunk ahhoz, hogy más által gyártott aszfaltot építsünk be. Az túlságosan megnöveli a költségeket, s az senkinek sem jó. Nekünk mindenképpen az az érdekünk, hogy a keverők kapacitását minél jobban kihasználjuk. Ezért Vas megyei megrendeléseinket is Zalaszentivánról teljesítjük.
- Hová kell most az aszfalt? Hol dolgoznak?
- Elsősorban a zalaiakat mondom. Za-
lalövő fölött Irsapusztánál, a pórszombati elágazásnál, a Lenti és Letenye közötti összekötő úton, a 75-ösön Bak után, Nagykanizsán pedig a DKG telephelyét aszfaltozzuk. Számos megbízást kaptunk az önkormányzatoktól is. Ezek között a jelentősebb munkáink Nagykanizsán, Lentiben, Lovásziban, Tótszerdahelyen, Sze-petneken és Szilvágyon vannak.
- Bővülés vagy szűkítés várható a közeljövőben?
- A létszám biztos nem szűkül. Most mintegy százan vagyunk, pedig induláskor még csak húszan voltunk. Nagykanizsán viszont bővültünk máris. Május óta betonkeveréssel is foglalkozunk, az is megrendelhető nálunk. Mindenféle közületi és lakossági igényt ki tudunk elégíteni. Egyelőre még inkább csak eddigi üzleti partnereink, társkivitelezőink rendelésére dolgozunk a betonkeveréssel.
- Az aszfalttermelésből milyen eredményekre számítanak?
- Szeretnénk az idén elérni a negyvenezer tonnát, bár Szentivánon a háromszorosát is le tudnánk gyártani. Nekünk a fizetőképes kereslet parancsol... Talán eljön az az idő, amikor teljes kapacitással működhetünk.
Gombás Imre
Augusztus elsején kezdte meg működését a Rózsa utca 6. szám alatt a keleti városrész második gyógyszertára. A száztizennyolc négyzetméteres, több helyiségből álló patika gazdái dr. Varga Imre és Némethné dr. Ignácz Andrea. A Salvia Gyógyszertárba lépve már a berendezés, a belsőépítészeti megoldások, az uralkodó fehér szín is a higiénia, a patikatisztaság megjelenítője.
- Mindkettőnk álma volt, hogy egyszer egy gyógyszertárat hozzunk létre - mondja az egyik társtulajdonos, Némethné dr. Ignácz Andrea. - A patikaprivatizáció már több éve szóban van, de gyakorlatilag még semmi nem történt. Mivel mi ezelőtt más területen dolgoztunk, szinte lehetetlen lett volna „kívülről" a gyógyszer-tár-privatizálásban részt venni. Nem maradt más lehetőségünk, mint hogy önállóan hozzunk létre egy patikát.
Több milliós beruházással indították el vállalkozásukat, egy fix alaptőke mellé még tetemes hitelt is felvettek, hiszen a gyógyszertár megteremtése, a bérlemény átalakítása mellett a gyógyszerkészlet értéke is meghaladja a két-két és fél millió forintot. A két gyógyszerész mellett egy gyakorlott szakasszisztens dolgozik a patika-
A keleti városrész új gyógyszertára, a Salvia Patika bemutatkozik
ban. A számítógépes rendszerük nemcsak a betegek kiszolgálását segíti, de a Társadalombiztosítás felé való elszámolást és a készletgazdálkodást is megkönnyíti. Gyógyszerek mellett gyógyhatású készítményeket, higiéniai termékeket és állatgyógyszereket is forgalmaznak.
- Az Országos Gyógyszerészeti Intézet szabályozza a forgalmazható termékek körét.. Korlátozzák, hogy mit lehet árusítani, nem ajánlanak például rúzsokat, szépítőszereket, de bizonyos kozmetikumok, babaápolási cikkek, gyógynövénytartalmú, gyógyhatású készítmények megtalálhatók a patikában, így a Salviában is.
Mint megtudtuk, a gyógyszertárak elnevezése sem szabályozatlan. Egy gyógyszertárnév-törté-nettel foglalkozó szakember által kiadott engedély szükséges ahhoz, hogy a patika névhez jusson. A Salvia nem más, mint az Orvosi zsálya, de ilyen elnevezés már van, így választotta a latin nevet a szóbanforgó gyógyszertár. A
néven kívül a bejárat mellett még a zsályát ábrázoló, kerámiából készült stilizált növény jeleníti meg a névadót. Az egyik kirakatüvegen azonban másra is felfigyelhet az arra járó: a kis, lenyitható ablakocska a lehetséges ügyeletre utal.
- Egy állásfoglalás szerint -mondja a gyógyszerésznő - amíg a privatizációra nem kerül sor, nem lesz változás az ügyeletben sem, ám utána lehet, hogy minden patika felváltva ügyelni fog. De a szabályok sok mást is korlátoznak. Például jó tudni, hogy a gyógyszerek ára Magyarországon kötött, árban való eltérés csak a gyógyszereken kívüli termékekre vonatkozhat. Ez pedig attól függ, hogy ki mennyiért tudja az árut beszerezni, és mekkora árréssel dolgozik.
Mint köztudott az emberek általában hamarabb elmennek a patikába, mint az orvoshoz. A gyógyszerész szerint ez azonban kétélű dolog. Ha valaki bőrkiütésre panaszkodik, a kis piros
pöttyök sok minden bajra utalhatnak, ilyenkor a patikus nem tehet mást, az orvoshoz irányítja a beteget. Igaz, vannak olyan problémák is, amelyekre a gyógyszerész is tud ajánlani valamilyen készítményt. Fontos feladatnak tartjuk a szaktanácsadást a hozzánk fordulók részére. A konkurencia kérdése is szóba kerül.
- Itt a környéken már két patika működik, mindenképpen konkurenciát jelentünk egymás számára. A gyógyszerészekről azonban tudni kell, hogy nem egyszer kisegítjük egymást, ha valamilyen gyógyszerünk kifogy. Mindegyi-kőriknek az a célja, hogy a beteg embereket kiszolgálja, hogy minél többet forgalmazzunk, de mindezt csakis tisztességesen, korrekt módon lehet és szabad csinálni.
A Salvia Gyógyszertár hétköznap reggel nyolctól este hatig, szombaton délig tart nyitva és várja a gyógyszert, gyógyhatású készítményeket vásárlókat.
L.I.
1994. augusztus 26.
KANIZSA -
- Nagyon mozgalmas ez a pálya - mondta bevezetőjében Bicsak Miklós könyvkötő mester. -A Zalai Nyomdánál voltam tanuló, a szakmai alapokat Kajdy Gyula könyvkötő mester sajátítat-ta el velem. Akkor - 1959-ben -nagyon büszke voltam arra, hogy az 50-52 ezer lakosú városban egyedül tanultam ezt a szakmát. Tudni kell, hogy a nyomdák akkor csak annyi tanulót képeztek, amennyi a profiljukat kielégítette. Ha emlékezetem nem csal, akkor véletlenül kerültem erre a szakmára...!? Az egyik ismerősünk ajánlotta ezt a jó kézügyességet igénylő szakmát. Először körülnéztem a nyomdánál, majd egy hónap próbajárat következett. Ez az idő elégnek bizonyult arra, hogy a véleményegyeztetés után a szerződést is megkössük. A harminc nap alatt megtetszett az egyedi, kézi műveletek sokasága.
- Mi volt az első munkája, a mester milyen segítséget adott?
- Az első munkám egy imakönyv ízléses kivitelezése volt, majd egyre keményebb munkákkal kellett megbirkóznom, ehhez viszont el kellett sajátítanom a mesterség csínját-bínját. A mesterem is említette, de a nyomdászok is mondták, hogy lessem el a szakmai fogásokat, hiszen ők is Európa neves nyomdáiban fejlesztették tovább ismereteiket. Mesterem Németország, Hollandia rangos műhelyeiben szívta magába a plusz szakmai ismereteket. A Kanizsai Nyomdánál 15 évig dolgoztam, közben Budapesten az Athe-neum, a Kossuth, majd a Pécsi Szikra Nyomdánál sajátítottam el a könyvek művészi kiadásainak a fogásait.
- Hogyan emlékszik első önálló lépéseire, a mesterré válás előzményeire?
- A nyomdai műszakot követően naponta még pár órát ráfejeltem a munkaidőre, Dlaszk József kisiparosnál újabb és újabb szakmai fogásokat sajátítottam el. A plusz munkáért kapott pénzt félretettem, mert a terveim között az önállósodási törekvések már akkor is megvoltak. Új szakaszt nyitott az életemben 1969. július 15.
HUSZONOT EVE A SZAKMA ÉLVONALÁBAN
Ekkor a Bolgár Hadsereg útja 12. egyik pincehelyiségét bérelve megnyitottam kis műhelyemet. Munkáim zömét az iskolák, a városi tanács, a magánszemélyek és egyéb megrendelők adták. Szolid árakkal dolgoztam, ezért bőven volt munkám. Már akkor felismertem a piac mozgató rugóit: a tisztességes munkát, a vállalt határidők betartását, a korrekt árakat, ami kiegészült a munkák alkalomszerinti helyszínre szállításával. Érdekességként jegyzem meg, hogy akkor egy csomagtartóval felszerelt kerékpár volt a „helyijáratom"! A napi 12-16 órás műszakot a kézi munkák zöme töltötte ki. Ezen változtatnom kellett! Gondolva a jövőre egy Hamburger utcai bérleménybe költöztem. A hét év alatt összejött kis plusz pénzből a géppark bővítésébe kezdtem. Természetesen használt gépek jöhettek számításba. Vettem egy svéd gyártmányú automata papírvágógépet, egy német perforáló gépet és egy 100-as lemezvágóollót az anyagok felszabásához. A kollekcióm még bővült be-tűszorítóval, léniázóval, regiszter ollóval és még sok okos tartozékkal.
IBM
- Mikor merült fel a szakmai tudás átadásának a fontossága?
- A fő indítékot a műhely bővítése adta. Ekkor vettem fel, a gimi érettségijét követően, Sajni Zoltánt. Az igaz, hogy napjainkban konkurensem, de büszke vagyok rá, mivel az évek során a szakma jeles művelője lett. A jelenlegi könyvkötő és nyomdaipari műhelyemet 1985-ben kezdtem építeni és a következő év tavaszán sikerült a beköltözés a minden igényt kielégítő egységbe. Jaj, majd elfelejtettem mondani, hogy az egyéni képzésemről sem feledkeztem el természetesen, hiszen az iparengedély kiadását annakidején mesterlevélhez kötötték, amit egy évvel az iparengedélyem kiváltása előtt Budapesten már sikerrel megszereztem. Következett a könyvrestaurátori képesítés megszerzése. Kétéves tanfolyami képzéssel Budapesten a Széchenyi Könyvtárban a könyvek állagmegóvásáról szereztem alapos ismereteket, a jó vizsgaeredmény önmagáért beszélt. A családom is örömömre kötődik a szakmához. Attila fiam a könyvkötő szakmát választotta, a múlt év nyarán Budapesten tett sikeres vizsgát, Eszti
lányom még gimnazista, de a nyári szünetekben nálam szerez gyakorlati ismereteket. Feleségem besegítő családtag, a szakma ismerője, hiszen ő is nyomdai területen dolgozik. A könyvkötészeti munkák növekedése indokolta Fiala Edina könyvkötő segéd felvételét, aki örömömre a szakma igazi művelője.
- Hogyan látja az elmúlt négyöt év változásait?
- Sok a változás a szakmában és az emberek gondolkodásában is. A piacgazdaság lehetőségeit fi-gyelembevéve fejleszteni akarok. A kis nyomdám mellett, 10-15 női munkanélküli alkalmazott számára, ez év végén, itt Kanizsán, egy doboz- és csomagolóüzemet szeretnék beindítani E-hitelből.
A rutinos könyvkötő mester szerényen említi, hogy az Országos Könyvkötő Mestervizsga Bizottság alelnöke Budapesten, az Országos Kézműves Tanács tagja, magánemberként a Kanizsai Ipartestület SE elnöke, egy kispályás futballcsapat menedzsere és nem utolsó sorban az NB I-be felkerült Olajbányász elnökségi tagja.
Bödör Béla
- Édesapám is ennek a szakmának volt a művelője. Hatan voltunk testvérek, közülünk öten lettünk kályhások és édesapánknál tanultuk ki ezt a nagy kézügyességet igénylő szakmát. Testvéreim közül az évek folyamán hárman más városba kerültek - kezdte a beszélgetést a rendkívül gyors, szimpatikus, szakmáját magas fokon művelő 72 éves kályhásmester Tóth János, majd így folytatta.
- A szakmai alapok lerakását 1936-ban kezdtem, 1939-ben viszont már sikeres segédvizsgát leltem. A háborúból sajnos én is kivettem a részem. Alakulatunk a háború utolsó időszakában már itt Magyarországon az új hadsereg kötelékébe lépett, az első tűzszerész alakulatba soroltak be. Amíg az egyik oldalon befejeződött a háború, addig a másik oldalon ugyanolyan veszélyes poszton maradtam, hiszen mi gondoskodtunk az elhagyott, elszórt lőszerek, aknák, fegyverek hatástalanításáról. A szakmában az első önálló lépéseim az 1946-os év-, re esnek. Mestervizsgát 1948-ban Szombathelyen tettem.
- Melyik munkáira emlékszik szívesen?
-Az egyik legszebb munkám Tihanyban a Sport Szállóban egy barokk kályha beépítése
A kályhás dinasztia jeles képviselője
Mgags&KWMttB
volt. A sakktáblasz.erű feladat, a pontos illesztések bizony feladták a leckét. Fogósak voltak a gyártással kapcsolatos műveletek is, hiszen a háború után csempe alapanyaghiány volt. Megelőzően a szlovákiai Poltárból, majd a későbbi években Sárospatakról sikerült a jó minőségű alapanyagot beszerezni. A mázat, az. oxidokat a németországi Meisenből, az egyéb tartozékokat magyar gyártóktól tudtam megvásárolni.
- Sikerül-e a különleges megrendelői igényeket kielégíteni? Melyik időszak mozgalmasabb?
- Az igények most is nagyobbak, mini a lehetőségek. Rendkívül megnövekedett az igény a hófehér és a matt csempék iránt. Mozgalmasabb a nyári és az őszi időszak, mindenki ekkor akarja beépíttetni vagy átrakatni a több éve üzemelő kályháját. Kevesebb a munka télen, de meg lehet élni ebben a szakmában. A napi munkaidőm átlagban 8-9 óra. a munkák egy ré-
sze állami intézményeknél, míg a másik része a magánmegrendelők részéről biztosított. Mint szolgáltató kisiparos a 25 százalékos áfá-t soknak tartom! Valamikor az általam legyártott csempét, ha beépítettem, akkor nem kellett utána forgalmi adót fizetni, csak abban az esetben, ha kereskedelmi forgalomba hoztam a terméket.
A tapasztalt mester büszkén említi, hogy két fia és egy leánya van. A fiúk közül csak Laci folytatja a kályhás szakmát, ma már ő is mestere a munkáknak. Neki volt egy tanulója, ez év nyarán Budapesten tett sikeres szakvizsgát. A kis legény - Balogh Csaba -1993-ban, május 29-én az ÁSZ jelöltek között szerepelt. A Geszti Péter vezette műsorban a ritka szakmák képviselőjeként az Olajipari Szakközépiskolában bemutató jelleggel egy kályhát kellett megépítenie. Sikeres szereplése Tóthék munkájának dicsérete is volt.
Bödör Béla
1
8
r
KANIZSA - GAZDASAG
1994. augusztus 26.
A gépjárművezető-képző szervek rugalmasan igazodnak a kor követelményeihez. Ennek bizonyítéka a hirdetéseikből kitűnő szolgáltatások sokoldalúsága és a viszonylag rövidnek tekinthető elméleti és gyakorlati képzési idő, amely a jelek szerint elegendő az alapismeretek elsajátításához. A témában a „TECHNIKA" Gépjárművezető-képző Kft. kirendeltségvezetőjével, Kovács Tiborral (képünkön) folytattunk beszélgetést.
- Az MHSZ-ből alakultunk, alapítványi jelleggel, országos szervezet vette át a gépjárművezető-képzési részt 1990-ben. A Kulturált Közlekedésért nevet viselő alapítvány jó szolgálatot
az illetékes letenyei vezetőkkel.
- Milyen az érdekeltségi rendszerük?
- Nagyon kemény. Az oktató teljes bevetéssel dolgozik a képzésben részt vevő minden fiatalért. Minden, elsőre sikeresen vizsgázó tanuló után az oktató magas prémiumot kap. Ha ez nem jön össze, akkor az oktató plusz órák adására kényszerül. Minél több az adott plusz óra, annál kevesebb lesz az alapfizetéshez jövő prémium összege. A jól vizsgázó csoportnál az oktató az alapfizetésének szinte a dupláját kapja. Tantermünk videóval, oktatófilmekkel jól t''elszer-relt. A sorköteleseknél leadásra kerülő óraszám 110, míg „ma-
A gépjárművezető-képző tanfolyam
lefutási ideje a tanulói felkészültség függvénye
tesz többszáz fiatal képzésének az előmozdításában. Az összbevételünk 10 százalékát a közlekedésbe visszaforgatjuk. A megyei káefték mellett a nagyobb városokban is működnek kirendeltségek.
- A sorkötelesek képzése milyen szisztéma szerint történik? Mi a kiegészítő parancsnokságok szerepe?
- A jelentkezés nálunk történik. A kiegészítőre a jelentkezési lapok egy példányát megküldjük és ebből ők válogatják ki az engedélyezettek körét. Támogatják a munkanélkülieket, a szakmával nem rendelkezőket és a nyolcadik általános iskola után tovább nem tanulókat. Mi ezután kapjuk a kiegészítő parancsnokság névsorát, majd a kiértesítésünk alapján indul a „gépezet".
- A magánszemélyek képzése milyen kategóriákban megoldott?
- Az „Ál" kategória a 150 köbcentiméter űrtartalom alatti motorokra vonatkozik és a fiatal csak egy év után szerezheti meg a „A" kategóriás minősítést, amely viszont minden motorra érvényes, értelemszerűen a nagyobb űrtartalmúakra is. A „B" kategóra személygépkocsira, a ,,C" teherautó vezetésére jogosít, amelyet augusztus végén belföldi árufuvarozói szaktanfolyammal bővítünk ki.
- A kihelyezett tanfolyamok milyen megoldást igényelnek?
- A KRESZ és a műszaki ismeretek oktatása az igények szerint - Becsehelyen, Borsfán, Le-tenyén és Zalakomárban - törtéilik 20-25 fő jelentkezése esetén. A vezetési gyakorlatokat itt Kanizsán tartjuk. Tervezzük Lete-nyén egy rutinpálya kialakítását, ilyenirányú tárgyalásaink vannak
szek" tanulóknál 45-50 óra. A vezetési gyakorlat alapóraszáma 25, ebből 4 órát a rutinpályán, 14 órát városi vezetéssel, két órát éjszakai, míg 4 órát az országúti vezetéssel töltenek el a tanulóink.
- Felhívásunkban olvasható, hogy előnyös feltételekkel, többszörös részletfizetéssel is fogadják a jelentkezőket. Melyek ezek?
- Az elméleti tanfolyam díját az oktatás első hetében kell befizetni postán, csekken. Van mód arra is, hogy u hallgató uz órákat párosával fizesse. A gépjárművezetés óradíja 600 forint. Ez talán magasabb, mint a társképző szerveknél, a fent említett prémiumrendszerünk azonban az oktatót arra serkenti, hogy a minimálisan szükséges óraszámban végezzen a jelölt. Ezért az oktató és a jelölt közös célja, hogy plusz órák vételére ne kerüljön sor...
- Milyenek a személyi és a tárgyi feltételek?
- Hét főállású és öt másodállású személy vesz részt a tanulók folyamatos képzésében. Két-két darab 250 és 125 köbcentiméteres motorkerékpár, 4 segédmotorkerékpár, 3 teherautó és nyolc személygépkocsival, Skoda, Lada, Samara és Fiat Uno típusokkal veszünk részt a gyakorlati oktatásában. Műszaki és az egyéni közvélemény-kutatás szerint a legkedvezőbb kocsitípusokat alkalmazzuk, a tanulók szavaival élve: „bírják a gyűrődést".
- Milyen időtartamú egy tanfolyam lefutási ideje?
- Az elméleti rész 3-4 hét alatt lefut a csoport összetétele és a vizsgafelkészültség függvényében. Á gyakorlati rész alsó
határa 4 hét, a felső határ az elméleti vizsgát követően két évig is elhúzódhat. Hangsúlyozni szeretném, hogy az oktató és a tanuló célja egy sávon halad, ezt sikeres vizsgának nevezzük.
Szomjas Károly oktató beszélgetésünk zárórészénél elmondta, hogy a statisztikáik 1994 első félévében kedvezőek. Az elméleti rész 180 vizsgázójából az első nekirugaszkodásra a 66 százalék, biztonsági-üzemeltetés 176 vizsgázójából elsőre a 97,5
százalék, a rutinvizsga 207 jelöltjéből a 92 százalék, míg a forgalmi vizsga 192 fiataljából a 81,5 százaléka vette elsőre az akadályt. A sorkötelesek és a magánszemélyek együttes százalékáról van szó a fentiekben. A képzési rendszerükre mondtak egy jó példát: amíg a B kategóriás vizsgán 50 kérdéskörből 70 az elérhető maximális pont, de 60 pontnál a jelölt már megfelelt minősítést kap, addig a sorköteles 125 kérdésköréből az elérhető maximális pont 155, de 132 pont elérésénél már sikeres a vizsga. A sorkötelesek vizsgaleterheltsége két és félszeres! Nem kevés az a tanuló, aki a B és C kategóriából egyaránt vizsgát tesz.
Httdör Béla
Újra a szokott időben
A LIGA nagykanizsai tagjainak szolidaritásaként működő nyitott szolgáltatások augusztus 25-től újra a megszokott ügyfélszolgálati időrendnek megfelelően működnek - tájékoztatta lapunkat Nemes Lajos, a LIGA Szakszervezetek Dél-Zalai Szövetségének képviselője, így a díjtalan jogsegélyszolgálat keddenként 16-17 óráig a Városháza alagsori klubjában (Erzsébet tér 7.), csütörtöki napokon az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban (Ady út''8.) 15-17 óra között vehető igénybe. Jogász: Dr.
Stefán Beáta. Üdülési irodájuk szerdán 13.30-15.30 valamint pénteken 9-12 óra között tart ügyfélszolgálatot uz Erkel Művelődési Házban. Itt hívják fel az üdülést tervezők figyelmét, hogy irodájukba - ahol utalvány-értékesítéssel is foglalkoznak - megérkezett a IV. negyedéves árjegyzék. A Munkanélküliek Érdekvédelmi Ügyfélszolgálata pedig munkanapokon -kedd kivételével - 9-15.30 óra közölt várja a segítségre szorulókat.
(-)
~~-
- Névjegy • szóró
RDéIzaF.°rCh£d" - iratmásolás, fén
Nagykanizsa

Névkártyakészítés színes technikával!
- Többszáz színárnyalat 200 db-os megrendelés
- átfutásos színkitöltés esetén emblémáját
- szuper minőség ingyen számítógépre vís "''
KANIZSA D-Z HlUililfi

w.''.Mnvm
1994. augusztus 26.
KANIZSA -
Befőttes üvegek több méretben, savanyúságleszorító;
Rozsdamentes edénykészletek, evőeszközök garnitúrában és egyes típusok darabonként is kaphatók;
Konyhafelszerelési cikkek, műanyagáruk.
• • • •
JOJJON, szívesen látjuk, segítünk!
ÜVEGBOLT
Nagykanizsa, Csengery u. 3. Telefon: 93/311-230
i i
„Dreher" Kőbányai Sört Értékesítő Kft.
Széles áruválasztékkal várja tisztelt kereskedelmi partnereit
l i
Nagykanizsa Magyar u. 189. alatt található
raktárában. <
Nyitva 6-21 óráig. ■
'' Tel.: 93/314-590, 60/399-369
©
BIZTOS JÖVŐ!
Egyre népszerűbb a Szemünk Fénye életbiztosítás!
Több ismerősömtől hallottam, hogy a közelmúltban az ÁB-AEGON biztosítónál kötött életbiztosítást és mivel néhány évvel ezelőtt kapcsolatban álltam az ÁB-val, kikérték véleményemet is, hogy jó biztosítást kötöttek-e. Hogy véleményt tudjak mondani, felkerestem az ÁB-AEGON biztosító nagykanizsai fiókját, ahol Buli István üzleti vezetőtől kértem tájékoztatást.
- Kérem mondja el röviden a Szemünk Fénye életbiztosítás lényegét
- Ezt a biztosítást 1993 szeptemberében vezettük be, melynek lényege, hogy egy befektetésen alapuló életbiztosítás. Az. ügyfél választ egy összeget, amit havonta - vagy évente - megtakarításra kíván fordítani, ezt az ügyfél minden esetben növelheti. Az. ÁB-AEGON ezt az. összeget befekteti és a hozam 100 százalékát jóváírja az. ügyfél javára, vagyis az. ügyfél pénze kamatozik 5-25 éven keresztül.
- Akkor ez egy takarékbetét.
- Az. is. Ugyanis ha az. ügyfél a választott 5-25 éves tartam alatt meghalna, a biztosító tovább fizeti az. ügyfél helyett a megtakarításra szánt összeget és a tartam végén kifizeti a kedvezményezettnek a kamatos kuniatokkal növelt tőkét.
- És mennyi a kamat?
- Az AB az ország legnagyobb befektetője, hiszen több mint 50 milliárd Ft díjtartalékát fekteti be és ennélfogva 2-3 szxizalékkul magasabb hozamot tud elérni. Az. elmúlt évben 27 százalékos hozamot értünk el.
- Tehát ha jól értem, befektetés azért, mert az ügyfél pénze kamatozik, biztosítás azért, mert ha az ügyféllel haláleset történik, az általa választott időtartamig a biztosító tovább fizeti a megtakarításra szánt összeget.
- így igaz, de az. ügyfélnek egyéb lehetőségei is vannak
- Mik ezek?
- Kiegészítheti ezt a biztosítást haláleseti és rokkantsági szolgáltatással is. Vagyis választhat egy összeget, amit a biztosító halál esetén azonnal kifizet. Rokkantság esetén pedig a biztosítás díjmentessé válik vagyis a biztosító fizeti tovább a megtakarításra szánt összeget.
- Milyen lehetőségei vannak még az ügyfélnek?
- Ha például az. ügyfél nehéz, anyagi helyzetbe kerül, a díjfizetés 6 hónapra szüneteltethető, kölcsönt lehet felvenni vagy akár meg is szüntethető, ami áz.t jelenti, hogy az. ügyfél az. időtartam lejárata előtt is hozzájuthat a tőkéjének 90 százalékához. És még egy lehetőség, ha az. ügyfél megköti ezt a biztosítást és 3 hónapon belül meggondolja magát, mi az. addig befizetett összeget visszaadjuk.
- Ez egy tényleg jó biztosítás! Hol lehet megkötni?
- Az AB-AEGON irodáiban. Nagykanizsa, Eötvös tér 16., Letenye. Kossuth u. 39., de üzletkötőink is felkereshetik ügyfeleinket.
- Köszönöm a beszélgetést.
-gombás-
MAGVAR GAZDASÁGI
CÉGMUTATÓ
CÉGINFORMÁCIÓS ADATTÁR
Területi és országos kötetek megjelentetése
Hirdetésfelvétel: 1133 Budapest, Váci út 82-84. ; Tel.: 270-3433/11 mellék 140-1711/12 mellék 3 __ Fax: 185-1268; 149-7583 2 1519 Budape»t Pf.: 248_|
POTBEIRATAS AZ ALLAMI ZENEISKOLÁBAN 1994. szeptember 5-én (hétfőn) de.: 9.00-12.00-ig és du.: 15.00-18.00-ig az emeleti nagyteremben. ÓRAELOSZTÁS AZ ÁLLAMI ZENEISKOLÁBAN 1994. szeptember 9-én (pcntckcn) de.: 9.00-12.00-i|> és du.: 15.00-18.00-ig.
•4z első tanítási nap 1994. szeptember 12-én hétfőn lesz. A pótbeíratásra elsősorban a régi, még be nem iratkozott növendékeinket várjuk, új növendékeket csak nagyon korlátozott számban veszünk fel. (íitártanfolyamot indítunk, basszusgitár és gitár szakukon. Jelentkezni lehet a pötbeíratás napján.
10

KANIZSA - ESEMENYEK
1994. augusztus 26.
Gelse falunapja
Négyéves ciklusának végén emiékezeles rendezvénnyel búcsúzik falvának polgáraitól a gelsei önkormányzat, tudtuk meg Rácz László polgármestertől. ''94 Gelse Falunap címmel ugyanis egész, napos monstre műsor veszi kezdetét szeptember negyedikén a településen. Reggel nyolc órakor zenés ébresztővel serkentik majd talpra a még szendergő polgárokat. Ezt követően kerül sor a rendezvény megnyitójára a gelsei kul-túrotthonban. E pillanattól több helyszínen folynak - tervek szerint - az események. A kultúrházban a szponzor cégek termékbemutalóját tekinthetik meg az. érdeklődők, a sportcentrumban aszfaltrajzversenyen vehetnek részt a kisdiákok, melynek címe Gelse 2000. Mindezekkel párhuzamosan 15-30 táblán rangos sakkszimultánra kerül sor, amin a Tungsram egyik első osztályú sakkozója várja majd a falubeli kihívóit. A délelőtt folyamán három-négy fazekasmester avatja be a kíváncsi kicsiket és nagyokat szakmája rejtelmeibe, sőt a vállalkozó szellemű gyerekek ki is próbálhatják, milyen is edényeket formázni az agyagból. A délelőtt programjai 13 órakor zárulnak, ekkor dől ugyanis el, a zsűrinek melyik kisdiák Gelse jövőjét bemutató aszfaltrajza tetszett legjobban. A falunap eseményei délután fél kettőkor folytatódnak a hagyományteremtő céllal megrendezésre kerülő pénzdíjas, meghívásos lovasversenyekkel. Négy számban állnak majd a rajthoz, a négylábúak: 90-100 cm-es díjugratásban, a Dreher-Gelse Nagydíjért folyó 120 cm-es díjugratásban. a fogathajtásban, valamint a házi speditőr hajtóver-senyben. Természetesen a 110 ezer forintos összdíjazású versengés alatt sem feledkeznek meg a rendezők az. érdeklődők népes és éhes hadáról. Sörrel, üdítővel és a helyszínen sütött ökörrel állnak majd a Falunapra látogatók rendelkezésére. (A gyerekek eközben akár pónilovagolhatnak is.) A színvonalas programsorozat este - valószínűleg 19 órai kezdettel - utcabállal zárul. A ''94 Gelse falunap támogatói: főszponzor a Kőbányai Sörgyár nagykanizsai Dreher kirendeltsége, további szponzor a DKG EAST, a Zalahús Rt. kanizsai kirendeltsége, a Coca Cola Amatil Rt., Szponzor Kft., Extra Építési és Vállalkozási Bt., az újudvari Totál Gáz., a gelsei Március 15. Gazdasági Szövetkezet, z. iha-rosberényi Palicz. Művek Rt., a Baki Állami Gazdaság, a Bon-bonetti Rt., a Sooters, a Dél-Zalai Áruház, az. OTP Bank Nagykanizsai fiókja, valamint a 7 Forrás Füszért.
-k.r.
Bizony szép volt fiúk! Mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy voltak kisebb hibák mind a szervezésben, mind a kivitelezésben. Azért az mindjárt az elején leszögezhető, hogy aki akarta, az jól érezhette magát a Kanizsai Il-es vagyis a Nice Fucking Bikers Motoros Club által szervezett első kanizsai motoros találkozón. Pár szó a programokról. A pénteki nap sátorveréssel, tábornyitással kezdődött. Talán a nem túl kedvező időjárásnak tudható be, hogy az első nap csak kevés vendéget regisztrálhattak a kemping kapusai. Az estet a Fiat Rock zenekar nyitotta, őket a szentendrei Askelon követte. Hajnali négyig óránként váltogatták egymást a színpadon. A Fiat Rock motoros zenéje sokkal jobban illett a tábor programjába, mint az Askelon kiművelt heavy metalja, de ez a táborlakókat nem nagyon zavarta, mert csak elvétve zarándokoltak a színpad elé. A szombat délelőtt játékos vetélkedőkkel telt el. Délután két órakor a körforgalomnál gyorsulási versenyt rendeztek, melyet az út mellől és az erkélyekről több ezren tekintettek meg. A párosával elengedett gépek éktelen zajt keltve száguldottak el a városközpont felé, hogy egy kisebb kör után visszatérjenek a rajthelyhez. Délután a motoroshad rendőri kísérettel végigvonult a váró-
SZÉP VOLT FIUK!
Es szépek voltak a motorok is
son nyitott szájú, megkövült embereket hagyva maga után. Este mindenki a Takáts Tamás Dirty Blues Band megérkezését várta. Unaloműzőként lezavarták a motorblokkhajító verseny helyett a főtengelydobó bajnokságot. Sajnos négy órát késett a banda. Ráadásul olyan módon viselkedtek a színpadon, amit egy élcsapat nem engedhet meg magának. Szinte csak feldolgozásokat játszottak, de csapnivaló minőségben. Úgy nem lehet bulizni, hogy minden számot „Ezt még soha nem játszottuk" címszóval kezdenek
MIT SZÍVTUNK BE?
ANTSZ ZALA MEGYEI INTEZETE Levegővizsgálati eredmények
Mintavételi hely: Petőfi u. 5.
1994. 08. 08. 1994. 08. 09. 1994. 08. 10. 1994. 08. 11. 1994. 08. 12.
1994. 08. 13. 1994. 08. 14.
Kén-dioxid napi átlag pg/in
Fiúkollégium
Nitrogén-dioxid napi átlag pg/m''1
Mintavételi hely: Csengery u. 2.
ÁNTSZ Városi Intézete
1994. 1994. 1994. 1994. 1994. 1994.
08. 08.
08. 09.
08. 10.
08. II.
08. 12.
08. 13.
1994. 08. 14.
0
0
15
Mintavételi hely: Kinizsi u. 95.
Kenyérgyár
1994. 08. 08. 0
1994. 08. 09. 10
1994. 08. 10. 0
1994. 08. 11. 9
1994. 08. 12. 0
1994. 08. 13. 9
1994. 08. 14. 0
Levegőminőségi határérték pg/m''
150 85
Megjegyzés: Az adatok hiánya azt jelenti, hogy nem történt mérés.
el, és mint az óvodások, tényleg szinte mindbe belesültek, és jót mulattak rajta. Azok a nézők, akik kicsengették a borsos belépőt - 400 Ft -, csalódottan távoztak a helyszínről. Takáts csak az elfogyasztott whiskey mennyiségével volt elfoglalva. Ráadásul eljátszották az utánuk következő - illetve nem következő - Fiat Rock zenekar idejét is. Azt hisszük, ezt hívják taplóságnak.
Vasárnap volt a táborbontás, mindenki hazament szépen. Van aki Budapestre, Zalaeger-Szegre, de van aki Angliába, Olaszországba. Ejtsünk pár szót a szervezésről is. Leszámítva a zenekarok minőségét és mennyiségét, megfelelőnek mondható a szervezés. A vetélkedők jó hangulatban és színvonalon kerültek lebonyolításra, s a kapunál rátermett motorosok igazították útba az arra járót. A rendezvény egész ideje alatt tetováló szalonok álltak a varratni akarók rendelkezésére. A két büfé és a konyha hideg/meleg ételekkel el bírta látni a többszáz kikapcsolódni vágyót. Baleset, bűncselekmény eddigi tudomásunk szerint nem történt. A motorok pedig gyönyörűek voltak, s lovasaik szinte megállás nélkül szórakoztatták a kíváncsiakat. Ösz-szegezve a történteket el kell mondani, figyelemre méltó a szervezők igyekezete, munkája, mert mindent egybevetve azért ez egy sikeres rendezvénynek könyvelhető el. Okulva a kezdeti hibákból, remélhetőleg a következő még jobb lesz, s bízunk benne, hogy még több embert fog vonzani. Mert reméljük, hogy jövőre is megrendezik a kanizsai motorosok a találkozót. És igenis szép volt fiúk!!!
Horváth Zoltán
ISKOLAKEZDÉSI TÁMOGATÁS
A polgármesteri hivatal hatósági osztályától kapott információnk szerint a szeptemberi tanévkezdést valamelyest segítő támogatás összege gyermekenként 1000 illetve 1500 forint. A kevesebb összeget a rendszeres segélyben részesülők, a „többet" az egyszeri támogatást kérők kapják.
tájékozódtak Patyi Zoltántól.
• Új Kollektív Szerződés megkötésére készülnek a SÉFSZ-nél. A héten az ügyvivők és a bizalmiak által összegyűjtött javaslatokat értékelték és összegezték a szervezetnél.
• A LIGA Országos Választmányának soron következő ülésére Szeptember 9-én, Budapesten kerül sor.
A Kulturális és Oktatási Bizottság hétfői ülésén hozott határozatot a kollégiumi férőhelyekre benyújtott pályázatok ügyében. A döntések szinte minden esetben egybehangzóak voltak. Fő szempont volt a család anyagi helyzete, az egy főre jutó jövedelem, az eltartott testvérek - főként a felsőfokú intézményekben tanulók -, száma s mint Csordásné Láng
Évától megtudtuk, a kollégiumi helyhez jutottak szülei mind bérből és fizetésből élnek, és az egy főre jutó jövedelem családonként nem haladja meg a I 1 ezer forintot. Az öt elosztott férőhelyre pályázóból négyen a Janus Pannoni-
us Egyetem polgárai már egy ideje, egy közülük most kezdi meg tanulmányait. A 23 pályázóból így Lehota János, Tóth Edit, Németh Judit, Szabó Gabriella és Kállai Szilárd jutott kollégiumi férőhelyhez a város jóvoltából. -d.é.-

KANIZSA - Mit szól hozzá?

UBAW
LIGA hírek
• Martin Lechmacher a Kanizsa Sörgyár új vezérigazgatója. A Dél-afrikai Sörgyárak (SAB) megvásárolta a Bankár Kft.-tői a cég részvényeit, így augusztustól ők az új tulajdonosok. Martin Lechmacher sajtónyilatkozata szerint a gyár pillanatnyi létszáma változatlan marad; a piaci helyzet kivizsgálása után derül majd ki, hogy milyen szervezeti átalakítást látnak majd szükségesnek.
• Kurucz Józsefnél tett látogatást Horváth József zalaegerszegi LIGA ügyvivő, Horváth a - már régen várt - megyei koordináció létrehozásával kapcsolatos lehetőségek és javaslatok előterjesztése helyett Zalaegerszeg belgiumi kapcsolatainak adott nagyobb hangsúlyt, így előrelépés a megyei munkakapcsolatok és az MMT képviselet ügyében most sem történt.
• Dr. Fuchs József és Dr. Halász Zsuzsa, a LIGA központ jogászai jártak a Hidroplasztik Kft.-nél, ahol a cég felszámolásának és eladásának körülményeiről
Az. iskolai tanév kezdete némiképp fellélegzést jelent a szülők egy részének: nem kell fűhöz-fához futkosni, hogy fogadja már be egy-két napra a kölköt, mert nincs hova tenni. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy gyermekeit egész nyáron a napközis táborokba, üdülésekre fizesse be, vagy fizetés nélküli szabadságon ügyeljen a két és fél hónap alatt csemetéjére. A nagy fellélegzés azonban - ha bekövetkezik egyáltalán - nem tart sokáig. Az iskolakezdés, a tanszervásárlás, a régi kinőtt ruhák pótlása nem két fillérbe kerül. Aki első osztályos gyermeket indít szeptember elsején iskolába és most először kell beszereznie minden tanszert, bizony jó ideje spórolhatott, kérhetett kölcsön, folyamodhatott segélyért - vagy mindezek hiányában kétségbe eshetett. Az első osztályba induló nebulók tanszerei körülbelül 4700 forintba kerülnek. Az. írószer-boltok kínálata a legolcsóbbtól a némiképp drágábbig terjedi - amikor a bevásárlási szezon kezdődött. Ma már kisebb a kínálat, de még lehet 980 forin-
téri iskolatáskát, hetvenkilencért gyurmát, 66 Ft-ért rajztáblát, 76-ért ragasztót, 288 forintért ollót kapni. Az. első osztályosok füzetcsomagjáért 288 Ft-ot kell leperkálniuk a szülőknek, tolltartót négyszáz-nyolcvanért vehetnek. A kis elsősök tornacipő, tornaruha, melegítő nélkül sem mehetnek a suliba, a sportboltban megvásárolható felszerelések 4100-5500 forintba kerülnek. Melegítőt ajánlanak ezerhattól kétezerig - jó, ha év végére nem növi ki a gyerek -, ehhez, jön még az úszásoktatáshoz beszerzendő fürdőnadrág vagy - ruha és az úszósapka. Nem szóltunk még az iskolaköpenyről, amibőt jó, ha legalább egy váltás is van, darabonként 800-1200 forintért. Hozzávetőleges számításaink szerint az írószerek, tanszerek, felszerelések összesen 9500 forintba kerülnek - nem a legdrágább árucikkeket összeválogatva. És akkor nem szóltunk még a tankönyvekről, amelyek az első osztályba igyekvő gyermekek szüleitől kapott információink szerint körülbelül kétezer forintba kerülnek. A majdnem ti-
zenkétezer forintnyi kiadás az. átlagbérekhez, a minimálbérekhez., a létminimumhoz, a munkanélküliek arányához, viszonyítva a cfillagos eget ostromolja. Ez. egy első osztályos tanuló iskolába indítását jelenti, ha még egy-két testvér is van a családban, nem egy istenáldás az augusztus-szeptember. Egy műszaki középiskolás legalább ennyibe kerül szüleinek, sőt a speciális vonalzók, körzők, tus kihúzok és egyéb eszközök talán méginkább megfekszik a szülők gyomrát -vagy pénztárcáját. Tájékoztatásul egy adat: műszaki rajzhoz. egy háromszögletű, műanyag vonalzó 350 forint. Hogy kinek mije van tele így tanévkezdet idején - talán ne firtassuk, a gyerekek táskája a méregdrága tanszerekkel, a szülők feje a gonddal, és a kérdéssel: és mit eszünk majd szeptember közepén? Még szerencse, hogy maga az. oktatás ingyenes..., és ha már evésről volt szó, hol van a napközi ára. amiért a gyermek a markát tartja már az első tanítási hét után.
dukát-lukács
Kollégisták lettek Pécsett
VARGA TIBOR reszelőgyártó és kéziszerszám-készítő mester ajánlatai:
Építéshez ácskapcsok, csavarok elkészítését rövid határidővel vállalom, azonkívül reszelők, ráspolyok gyártását és forgalmazását.
Hétfőtől péntekig: 6.00-15.00-ig Nagykanizsán, a Magyar u. 164. szám alatt. Telefon: 93/312-748
Neked mivel van tele?
A szomszéd kukája...
Furcsa hobbinak hódol a Teleki utca 80-as számú házának tulajdonosa. Amint százhúsz literes kukája megtelik -úgy hetente átlag kétszer -, áthúzgálja a szomszédos lakóközösség konténeréhez és a fekete edény tartalmát belezúdítja. A lakók eleinte szóban tiltakoztak az „eljárás" ellen, majd szabályos őrséget állítottak konténerük elé. A kukasé-táltatót ez sem riasztotta el, lm a konténert villogó szemű polgár társaságában lelte, akkor hulladékát az őrtálló lábaihoz öntötte. Mivel a lakók megunták az örökös szélmalomharcot, bejelentést tettek a Környezetvédelmi Felügyeletnél, akik hamarosan ellenőrizni fogják, hogy a szóban forgó lakónak van-e szemétszállítási szerződése. Ha nincs - s ez tettei alapján nagyon valószínű -, köttetnek vele egyet, s eddigi ténykedéseiért bírságot rónak ki rá.
-k.r.-
A LAKÓK SEGÍTETTEK
I Miklósfa bevezető útjai, sőt, j I lassacskán a település szíve is f | kezd kisebbfajta szeméttelepre í 1 hasonlítani. Az elvetemülteb-| bek közül néhányan nem res-f tellik a városrész kellős közepén, a Teleki Blanka utcában lepakolni tekintélyes mennyiségű hulladékukat. Kilétükre az elmúlt hétig nem derült fény, ám ekkor egy szemfüles lakó azonosította a szemetelő-ket és bejelentést tett a Környezetvédelmi Felügyeletnél, így az „élelmes" hulladékszállítók ellen hamarosan szabálysértési eljárás indulhat.
-k.r.-
KANIZSA - Ember és környezete
1994. augusztus .
Minta a Princiből
Lakossági bejelentés nyomán látogattak ki a Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai a Principális-csatorna kiskanizsai szakaszához. A telefonáló szerint ugyanis szennyező anyagot bocsátottak a vízbe. A csatornából természetesen mintát vettek, melynek vizsgálata jelenleg is folyik. Eredményéről később tájékoztatjuk olvasóinkat.
-k.r.
Mije, na mije van neki...
(Erdei András felvétele)
ILLEGÁLISAK TOP LISTÁJA
KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜGYELET Nagykanizsa, Deák tér 5.
© 93/311-207
Múlt heti számunkban számoltunk be a Gábor Áron utcában ácsorgó teherautóról. Azóta a Környezetvédelmi Felügyeletnek sikerült lencsevégre kapni a roncsot és a rajta tárólt akkumulátorokat. Üj fejlemény az ügyben, hogy a többszörösen bírságólt tulajdonos költségén szállíttatják el - végső eszközként - a. közterületet csúfító roncsot és veszélyes rakományát.
-k.r.-
Immáron harmadik alkalommal mutatkozik be egy városkörnyéki szeméttelep, ami mint az már megszokott, illegális. A telep mintegy ötven méter hosszú, száz-százötven méter széles és a kemping és a 7-es út közötti területen található. Az autóroncstól elkezdve a háztartási hulladékig minden megtalálható itt. A Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai szerint vannak olyan polgárai városunknak, akik egyenesen e telepre viszik háztartási hulladékaikat. A telep léte már önmagában szomorú tény, de még elszomorítóbb, hogy mind mélyebben nyúlik be a közeli erdőbe, s tesz tönkre maga körül mindent. A környezetvédők három-négy alkalommal
már fogtak el elkövetőt, ám a velük rendbetetetett terület
sajnos elenyésző a szeméttengerben. -d.é.-
m.
MEGFOGTÁK A SZEMETELŐT
Miklósfán a Gárdonyi és Szentendrei utca kereszteződésében lévő illegális szeméttelepen csípték fülön a Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai K. M.-et, aki öt zsák hulladék lerakásával kísérletezett. A szemetet összeszedették vele, majd szabálysértési eljárást indítottak ellene.
-k.r.
KÖRNYEZETVÉDELMI INFORMÁCIÓS IRODA Nagykanizsa, Deák tér 5.
(1D 93/310-692
1994. augusztus 26,

\.......■
KANIZSA - SZULOSZOBA
13
Városunkban január óta élhetnek a „kispapák" azzal a lehetőséggel, hogy személyesen is jelen lehessenek az új élet világra jövetelénél, családjuk születésénél. Az eddigi tapasztalatok szerint mind többen használják ki ezt, s gyarapodnak öreg napjaikat is fénybeborító élményekkel. Közéjük tartozik Rácz László is, aki negyedik gyermeke, Richárd fia születésekor vállalkozott arra, hogy felesége mellett áll és segédkezik a nehéz órákban.
- Miért döntöttek a papás szülés mellett?
- Feleségem óhaja volt. Őszintén szólva először ódzkodtam tőle, majd mérlegeltem az ellene és mellette szóló érveket. Végül úgy határoztam - mivel úgy terveztük, hogy ez a baba lesz az utolsó gyermekünk -, ha lehetőség van rá jelen leszek, s így inkább lesz némi fogalmam arról, mit is jelent egy szülés. Egy pillanatig sem bántam meg, hogy ott lehettem. Sőt, amikor vége volt azt mondtam: „Akkor még egyszer visz-szajövünk, ugye?". Ám erről később lebeszéltük magunkat.
- Kezdjük a legelején! Hogyan készültek fel a közös szülésre?
- Jelentkeztünk a Családsegítő Központ kismama klubjába egy tanfolyamra, ami tíz hétig tartott. Ott lehetőség nyílt rá, hogy beszélgethessünk szülészekkel, gyermekgyógyászokkal, védőnőkkel, gyógytornásszal. Volt természetesen terhestoma, valamint filmvetítések a fogamzásról, a szülésről. El kell áruljam az előadásokon hallottam olyan dolgokról, amik rám, többgyermekes apára is az újdonság erejével hatottak. Például: ma minden rendkívül szoptatáscentrikussá vált, s így nem három vagy négy óránként vesznek magukhoz anyatejet a csecsemők, hanem amikor a mamájuk úgy ítéli meg, hogy éhesek. A tanfolyam végén pedig kaptunk egy igazolást - már a papák -, hogy e papír birtokában jogosultak vagyunk belépni a
Doktor-divat
Hajdani korok gyógyító sámánjai és a mai primitív kultúrák táltosai ijesztő maszkokat hordtak - hordanak - a betegséghozó démonok elijesztésére. Nem sokkal voltak náluk különbek a középkori járványorvosok sem, akik csőrös álarcot húztak képesebbik felük elé, abban a tévhitben téve ezt, hogy a gyógyfüvekkel tömött csőrön át lélegezve védelmet nyernek a fertőzésekkel szemben. A XVI. század fordulatot hozott a dok-
nagy napon a szülőszobába. Ám ezt az igazolást a szülőszoba előtt toporgó apukáktól már nem kérik, ugyanis e nélkül is be lehet menni, ha a szülést levezető orvos erre engedélyt ad. (Általában csak akkor nem adnak engedélyt, ha a papa beteg, illetve ha előre láthatólag császármetszéssel fog meg-
születni a baba, vagy más komplikáció várható.)
- Hogyan peregtek az események azon a kilenc hónapja Várt napon?
- Nehéz erről beszélni. Éjfélkor folyt el a magzatvíz - úgy mondták korai burokrepedés történt -és utána nagyon sokáig nem történt semmi. Hajnali négykor érkeztünk a kórházba kocsival. Feleségem beöntést kapott, tágító injekciót. Reggel nyolcig egy ujjnyit tágult. Ekkor érkezett be orvosunk, dr. Tucsek Éva, s bekötötték az infúziót. Amíg mindez le nem zajlott, kinn kellett szob-roznom a folyosón, mivel csak a doktornő engedélyével mehettem be. Negyed kilenckor végül műtősruhában, fejkendővel, maszkkal beléphettem és rendkívül izgultam, Már csak azért is, mert rengeteg - nem mindig pozitív - történetet hallottam szülések lefolyásáról. így élőben látni mennyit szenved egy anyuka azért a babáért, szívszaggató élmény volt. A feleségem fegyelmezett asz-szony, s elmondhatom róla, hogy egyetlen jajszó sem hagyta el az ajkát, legfeljebb annyit mondott, mikor és mennyire fáj vagy azt, hogy mire van szüksége.
- Tudott a tanítottak szerint segíteni?
- Bevallom nem sok mindent tanítottak arról a kismama klubban, hogy hogyan kell egy anyá-
torok öltözékében is. Ekkor jött ugyanis divatba a bíborszín talár orvoskalappal és gombosvégű pálcával. Józanabb elmék, mint Paracelsus is lázadtak az új módi ellen. A neves doktor és rizsporos parókától iszonyodó követői inkább egyszerű parasztmellényt hordtak. Az orvostársadalom java azonban elutasította az effajta hozzáállást. így a papi köntösre emlékeztető orvosi talárt csak a francia forradalom szele volt képes kisöpörni. Ezt követően a gyógyítónak és betegének külseje, öltözködése nem igen tért el egymástól. Operáláskor azonban frakkot vagy elegáns utcai ruhát húztak, melynek fehér ingmellét nyakba kötött szalvétával védték, fehér man-
nák viselkedni a szüléskor. Ezen azt értem nem mondták el mit kell tenni, hogyan kell lélegezni a különböző fájások jelentkezésekor. Ezt csak a a szülőszobán hallottam a doktornőtől. Velem a szülés alatt nem igazán foglalkoztak - nem is én voltam a fontos -, s ösztönszerűen igyekeztem se-
gíteni. Törölgettem az arcát, nedvesítettem az ajkát, tartottam a fejét.
- Mi okozta a legnagyobb élményt a szülés során?
- Amikor megláttam a buksi első kis ívét. Onnét pedig már gyorsan peregtek az események.
- Mi történt másként mint ahogy várta?
- Sokkal több vérre számítottam. Ám sem akkor mikor a pici napvilágot látott, sem amikor a méhlepény levált nem láttam nagy mennyiségű vért. Sőt, kellemes meglepetésként a baba sem volt különösebben maszatos, csak sötétvörös az erőlködéstől. Utána láttam ahogy mosdatják, leszívják a nyákot a torkáról és a mama hasára fektetik. Addig maradhattam bent, amíg el nem tolták a figyelőbe, ahol két órát kellett pi-hengetnie.
- Felesége véleménye szerint így jobb szülni vagy a hagyományos módon?
- így, mert lelkileg sokat segített neki. Nem mindegy, hogy egyedül fekszik bent a kőkemény ágyon és felé sem néznek, legfeljebb csak akkor, ha nagyon kiabál. Belátom a tágulás alatt nem sok értelme van annak, hogy az orvosok a mamához ugráljanak, de sajnos a nővérek után is úgy kellett szaladgálni, hogy hozzanak egy ágytálat. Ha valaki magányosan fekszik - feleségem el-
dzsettájukat pedig a kabátujjuk alá tűrték. (A katonaorvosok egyenruhában operáltak.) Még Semmelweis sem használta a ma ismeretes köpenyt, pusztán egyszerű vászonkötényt hordott, azt is csupán ruhája védelmében. A mosható, fertőtleníthető fehér köpenyek csak a bakterológia tudományának elterjedése után terjedt el, s e század elején vált az orvosok kötelező viseletévé, mellyel még Hippokratész is egyetértene, mivel ő úgy tartotta: „az orvos ruhája ne hívja fel a figyelmet viselőjére, inkább a gyógyító munka komolyságára utaljon egyszerű szabásával."
- k.r.-
mondása szerint -, nagyon hosszúnak tűnrk az idő, s kiszolgáltatottnak érzi magát. Ám a kiszolgáltatottság érzését más is növeli. Például: miután feleségemet megvizsgálták és még nem volt letakarva, bejött a szobába egy betegtologató, akinek nem volt éppen semmi dolga, megállt,
majd bámulni kezdte a feleségem. Nem tartom jó dolognak, hogy ilyen embereket beengednek oda. A kismamákat ezzel emberi méltóságukban sértik meg.
- Szerzett-e a szülőszobában olyan tapasztalatokat, melyeket jótanács formájában megosztana a jövendőbeli anyákkal és papákkal?
- Igen. A mamáknak jobb -sőt kötelező -, hogy nyomás közben becsukják a szemüket. Szülés után citromos teát kapnak. Ha lehet, ne igyák meg egyszerre csak, lassú, apró kortyokban. így elkerülhetik, hogy idő előtt viszontlássák. Az apáknak pedig azt ajánlom, ha van erejük hozzá és vállalkoznak a „közös" szülésre, képesek végignézni feleségük szenvedését - mert előfordul, hogy e lelki megterheléstől valaki kimegy a szülőszobából -, a becéző szavakon, simogatáson és törölgetésen kívül azzal tud nagyon sokat segíteni, ha a tolófájások során megemeli a mama törzsét, hogy kevesebb erőt kelljen kifejtenie.
Kovács Rita
Nagyvizit
A közelmúltban esett meg kicsiny hazánk nem éppen eldugott helyen leledző kórházában, hogy rangos állami küldöttség tette tiszteletét. Látogatásuk utolsó állomásaként a vadonatúj műszerekkel felszerelt szülőszobát tekintették meg, amelyben a hagyományos, kemény ágy mellett egy szülőszék is helyet kapott. Ennek láttán a delegáció vezetőjének felderült az arca, s tudakolni kezdte, milyen gyakorisággal használják a régi-új eszközt. A válasz a jelenlévő nőgyógyásztól némi szünet után érkezett csak, imigyen: - Mióta elkezdődtek osztályunkon a papás szülések, elég gyakran van rá szükség. Ide szoktuk ugyanis leültetni a látványtól elájuló kispapákat.
-k.r.
SZÜLŐSZOBA PAPÁKNAK IS
Tessék belépni!
14
KANIZSA - HÍREK
1994. augusztus 26.
Októberi nyitás
Várhatóan októbertől nyitja meg kapuit az OTP Bank Ady utcai, új részlege. Információink szerint a lakossági folyószámlával és a devizával kapcsolatos ügyek intézése folyik majd az új épületben.
-d.é.-
Még lehet csatlakozni
Keresztül-kasul folyik városszerte a telefonfejlesztés, amelyhez aki akar, továbbra is csatlakozhat, amennyiben egyösz-szegben kifizeti a fejlesztésért járó ötvenezer forintot. A tavalyi jelentkezőkkel ellentétben a most, vagy ezután beszállókat nem illeti meg a részletfizetés lehetősége és nem igényelhetik vissza az áfát sem, ám ők is letelefonálhatják majd a húszezer forintot a befizetett ötvenből. A tervek szerint az ő bekötésükre 1995. március 31. után kerül sor - tájékoztatta lapunkat a MATÁV Rt. ügyfélszolgálati irodájának munkatársa.
-d.é.-
Uszodaszünet
Az évi rendes nagykarbantartás miatt három hétre bezárta kapuit az uszoda. Ez idő alatt rendbeteszik a meghibásodott berendezéseket, kicserélik az elhasználódott, kilyukadt csöveket, lefestik a megkopott berendezéseket, kicserélik a tolózárakat - tehát mindent rendbetesznek -, amire csak futja a felújításra kapott 1,2 millió forintból. Ez a pénz meglehetősen kevés, hiszen mintegy hárommillió forintra lenne szükség ahhoz, hogy minden a kívánalmaknak megfelelően legyen felújítva. Szeptember 12-től fogadja majd vendégeit újból az uszoda, ám ekkor már áttér a téli nyitva tartásra, vagyis reggel hattól este hatig várja a fürdőzöket és az úsz-nitanuló iskolásokat.
-d.é.-
Tulipán-„felújítás"
Újból virágbaborult a „puch-heimi tulipán" a sétakertben. Évek óta sok-sok dolog bonyolódott az időnként igencsak szerencsétlen sorsú virág körül, így gyakorta vált vandálok áldozatává is. Makrai Mártonná arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Park Kft. saját költségén rendbehozatta és helyére rakta a szomorú sorsú virágot. Reméljük ezúttal tovább díszíti majd a séfakertet.
-d.é.-
Szerződés-szentesítés
Baksa Attila, a ZÁÉV Rt. vezérigazgatója és városunk polgármestere, dr. Kereskai István hétfőn délután írta alá a kanizsai kórház rekonstrukciójának kivitelezési szerződését. A dokumentum szerint 1996. harmadik negyedévére kell az építő cégnek befejeznie! a munkálatokat. ..
-k.r.- |
Határesetek
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság által ellenőrzött magyarszlovén szakaszon augusztus 14. és 21. között ötvenhatan vágtak neki a zöldhatárnak. A határsértők egyik felét a hazai, másik felét a szomszédos szervek csípték fülön. A magyar-horvát határon tizenöt román akadt fenn a végek éber őreinek hálóján. A magyar-szlovén átkelőhelyeken 117593 utast, 34306 közúti járművet, míg a magyar-horvát pontokon I89879 utast, 52204 közúti járművet és 5855 vagont ellenőriztek és léptettek át. Sármelléken az ideiglenes légi átkelőhelyen két repülőgép, valamint kilenc utas fordult meg. Beutazási feltételek hiánya miatt negyven külfölditől tagadták meg a beléptetést határőreink.
-k.r.-
KfiNIZSfl MŰSOR
AUGUSZTUS 27. SZOMBAT
Apolló mozi Stúdiómozi
Apolló mozi Stúdiómozi
Apolló mozi Stúdió mozi
Apolló mozi Stúdió mozi
Apolló mozi Stúdió mozi
Apolló mozi Stúdió mozi
Apolló mozi Stúdió mozi
16, 18 és 20 óra 16.30 és 18.15 óra
Féktelenül (Speed) Tökéletes világ
AUGUSZTUS 28. VASARNAP
16, 18 és 20 óra Féktelenül (Speed)
16.30 és 18.15 óra Tökéletes világ
AUGUSZTUS 29. HÉTFŐ
16, 18 és 20 óra 16.30 és 18.15 óra
Féktelenül (Speed) Angié
AUGUSZTUS 30. KEDD
16, 18 és 20 óra 16.30 és 18.15°óra
Féktelenül (Speed) Angié
AUGUSZTUS 31. SZERDA
Féktelenül (Speed) Angié
16, 18 és 20 óra 16.30 és 18.15 óra
SZEPTEMBER 1. CSÜTÖRTÖK
16, 18 és 20 óra Végzetes ösztön - az Elemi Komédia
16.30 és 18.15 óra
Queen
SZEPTEMBER 2. PENTEK
Végzetes ösztön - az Elemi Komédia
16, 18 és 20 óra 16.30 és 18.15 óra
Félelembe zárva

.............................................................................................
mm...............m.....s
..................................................... ........"i
TANÉVNYITÓ A CSERHATIBAN
A „Cserháti" Szakközépiskola értesíti tanulóit, hogy 1994. augusztus 30-án (kedden) 8.30 órakor
az iskola sportcsarnokában tartandó tanévnyitóra megjelenni szíveskedjenek.
Janzsó Antal igazgató
KANIZSA D-Z. Heulap
Augusztus 20.
Augusztus 20-án, Szent István királyunk napján az Erzsébet téren a városi ünnepség keretében évszázados hagyományokat követve szegte meg Kanizsa polgármestere, dr. Kereskai István az új kenyeret.
-k.r.-
1994. augusztus 26.
KANIZSA - HIRDETES


WRlNO-MÁRKÁK®
Kkinc Uehlings hnochen
- W * • J / utóntöltő < : '' koncentrátum 250 ml
NAPF
mfritjffifirit*f#
IMAPF
nltMlügti*ÁM
NAPF
*iti/tmP»*m

[L''OREAI.
erős és extraerős p> gggj'' hajformáió spray »,«,«.-''
150 ml
erős és extraerős hajfixáló zselé 150 ml
UTAUMOÍ mosópor

Krístáh
PIHE-PUHA IÁŰYSÁG
Nagykanizsa, Eötvös tér 28
Julius Meinl
16
KANIZSA - rocKANdroll
1994. augusztus 26.
/ Dzsungel könyvében i"l Akela a farkasfalka vezére volt, s véres küzdelmek árán próbálta testvéreit megtartani, összetartani a vadon viszontagságai között. Sikerrel. A ''90-es évek magyar kemény rock mezőnyében az AKELA egy szókimondó, durva fenevad, mely érvényt kíván sze-
Ezt tette az asztalra az AKELA
Ez is a Zala szépén történt
A Fiat Rock együttes tíz perccel előbb léphetett a deszkákra, de a ''kiváló'' keverőnek köszönhetően a saját műsoridejük nagy részét is a beállással töltötték el. Az azon a napon fellépő egyetlen élő zenekarként bekonferált banda nyomult, mint az állat, de annyira sz.. volt a hangzás, hogy még a legismertebb feldolgozás nóták sem jöttek le a színpadról. S végül: „Most pedig eljátsszuk utolsó számunkat." Egy másik hang: „Mégse!" Aztán ennyiben maradtunk. Csak bízhatunk benne, hogy az ottani nézők közül a motoros találkozón is sokan látták a Fiat Rockot, mert ott igen királyok voltak.
A Zala szépén rászóltak a keverőre: „Öreg, mi a f...t csinálsz?!" A válasz: „De hát én nem is értek hozzá!" Erről
ennyit. A motorostalálkozón teljesen más jellemezte a hangulatot. A motorosok a színpad elé jártak a gépekkel, és túráztatták azokat, hogy a zenét szinte nem is lehetett hallani. Hát kell ennél több?! Iszonyú jó buli volt.
Hosszú
rezni nyers, power metalnak nevezhető zenéjének. A csapat négy taggal ugrott bele a kemény küzdelembe az 1990-es esztendő nyarán, s rögtön koncertezésbe kezdett, , mégpedig a Moby Dick társaságában. Pálvölgyi László basszusgitáros, Katona László énekes, Pavelka Gyula gitáros, Sobry József dobos minden lehetőséget kihasznált, hogy a rockra éhes közönség előtt megmutathassa magát. A debütáló koncertek után egy kétszámos, profi de-móval jelentkeztek, melyen már hallható a nagy farkashimnusz, a Rockernek születtem. Egy évvel az indulás után, nyáron csatlakozott az ötödik farkas is a falkához Györki István gitáros személyében. Szépen dagadt a rajongók tábora, így 1991 őszén egy önálló turné bátor, de megalapozott és végeredményben sikeres vállalkozás volt. Egy év alatt az egész ország megtanulta az AKELA nevet. Egyetlen gond volt csupán, a zenekar nem tudta a do-
boskérdést megoldani. Sobry ki-bemászkált, a csapatot mindig más ütős segítette ki. Ennek ellenére a Hungaroton-Gong gondozásában megjelent kazetta nagy sikert aratott. A Fenevad megjelenése után következett a híres-hírhedt cirkusz, a Farkasfarsang a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a túlfűtött rajongók alaposan megzúzták a termet. De a zenekar is mély nyomokat hagyott mindenkiben, aki ott volt azon a fergeteges, félelmetes estén. A Kreátor előtti fellépés és egy újabb sikeres turné után megjelent a második nagylemez.
Mi más következhetett volna ezután, mint egy elsöprő erejű, teltházas buli Budapesten, és egy eszelős turné farkasordító hidegben ''93 telén.
Az AKELA eddig sikerrel küzdött meg a nehézségekkel a huszadik század vadonjában is.
Horváth Zoltán
UK HIT LIST Heavy Rock/Metal 22.08.''94.
1. (-) Manic Street Preachers - Revo 1
2. (1.) Whitesnake - Is This Love
3. (-) Status Quo - 1 Didn''t Mean It
4. (2.) Kerbdog - Dummy Chusher
5. (-) Gun - Where In The World
6. (4.) Gun - Word Up
7. (3.) Skin - Tower Of Strength
8. (5.) Alice Cooper - It''s Me
9. (6.) Aerosmith - Shut Up And Dance
10. (8.) Blind Melón - Change
H.Z.
Az első kanizsai motoros találkozón résztvevő kétkerekűek gazdái bizonyára más véleményen volnának, ha a motorok teljesítményéről, gyorsulásáról, típusairól faggatnánk őket; egyben azonban biztosak lehetünk: a zene mindenki számára egy és ugyanaz: a kipusztíthatatlan rock''n''roll, melynek fő „támogatói" a rhythm''n''blues és a hard rock. Bő zenei kínálatról sajnos nem beszélhetünk. Ennek gondolom szervezési, anyagi és egyéb okai is lehetlek, ezért kissé foghíjas volt az élő zene kínálata a találkozó helyszínéül választott kanizsai kempingben. Mindenesetre a hangulat kellő szintre „hajtásának" cseppet sem könnyű feladatát a Fiat Rock-ra bízták, akik meghálálták a bizalmai, és ismert motoros nótákkal stimulálták a pénteki napon érkező vendégeket. Ebben kiváló segítőtársra talállak a szentendrei Askelon együttesben, akikkel úgy tették változatossá a programot, hogy óránként stafétáitok a színpadon. Az. esemény fő attrakciója kétségtelenül a Takáts Tamás Dirty Blues Band szombati vendégszereplése volt, s hogy sokan várták őket, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a
városból is sokan jöttek el a bulira, nem sajnálva a pénzt a négyszáz, forintos belépőre. Az. előttük fellépő Askelonon semmi sem múlt, a fiatal zenészek nagyon precízen adták elő saját dalaikat, a Faith No More feldolgozásokkal pedig rávilágítottak arra, hogy nem lehet őket beskatulyázni. Programjuk után - sokadmagammal - vártunk és vártunk... de Takátsék csak nem akartak megérkezni, aztán megjelentek csekély négyórás késéssel, és komótosan elkezdtek beállni a hirtelen ácsolt színpadon. Az előadás - finoman kifejezve - gyalázatos volt, a közönséget és önmagukat is nevetségessé tették ezzel a „kíméletlen" produkcióval. Ugyanis a tempós ráhangolást követően olyan szerzeményekkel akarták szórakoztatni a közel százfős publikumot, melyekel a zenészek - bevallottan! - nem is ismertek! A Paranoid és a Smoke On The Water gyenge utánzatát még valahogy elviseltük, tréfának véltük, de az egész koncert bénázásokra épült, a „feldo-
bott" dalokat félig, néha teljesen el tudták játszani. A Pink Floyd-tól Hendrixen keresztül Michael Jacksonig tartott a zenei skála. Takáts Tomi két dolgot ismételt nyakason: hogy nem kéne már annyi whiskeyt inni, és ezt a dall sem játszották még soha. Mindössze négy saját számot adtak elő négy óra alatt. No comment. A Fiat Rock zenekar türelmesen várta, hogy Takátsék befejezzék önmaguk szórakoztatását, de aztán - teljesen jogosan - elegük lett, és nem használták ki a rájuk maradt max. 20 perc játékidőt, nem léptek fel. Az. est pozitívuma a megszólalás jó minősége volt. Dugmanics Zoltán és a technikai személyzet - no és a cucc - ügyesen dolgozott. Takáts Tamáson a sor, hogy kiköszörülje a csorbát, és második lemezével valamelyest helyrehozza hibáját, melyet a kanizsai motoros találkozó résztvevői ellen elkövetett.
I''ulai Gábor

1994. augusztus 26.
KANIZSA - AJANLO
17
Aranyköpések
Önmagukról mondják Társaslény
Én magammal tudok u legjobban kijönni.
Nagy Feró rockénekes, a nemzet csótánya, az Antall• kormány csalogánya
Legalább őszinte
Ki van nekem nálam fontosabb?
Vitray Tamás tévészemélyiség
Krátereszű
Nekem jól bugyborog az agyam, szinte forrásban van, ezért is fogy nálam olyan gyorsan a festék.
Schéner Mihály festőművész
Terepjáró író
Olyan vagyok, mint a giliszta: menet közben fölfalom a földet magam előtt és kiürítem.
Moldova György író
A PÉCSI RÁDIÓ MŰSORA
1994. aug. 29-szcpt. 2. hctfólól péntekig
Fogható 5.55-től 9.00-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig"
- zenés hírmagazin. Benne 6.00 - Kossuth krónika. 6.15
- Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 - Kossuth krónika. 7.15
- Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 - Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 - Hétköznapi történetek. Szerkesztők: Nagy Gábor, Kovács Zoltán, Somogyvári Valéria, Dán Tibor, Schweier Rita. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor - 15.00-16.00 - Dél-dunántúli Magazin
- a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pan-
RECEPT
nónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Mutterspra-che" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jezi-ku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jezi-ku" - az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1994. SZKPTKMHKR 3. SZOMBAT
Fogható 9-től 11-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n. 9.00-11.00 „Jó pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Zsoldos László. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00
- A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache"
- az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 -
Beküldési határidő: szeptember 2.
Lapunk 32. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: De hogyan merjek köze-
„Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1994. SZIÍI''TKMBKR 4. VASÁRNAP
8.30-10.00 Vasárnapi magazin. Szerkesztő: László Lajos. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 -Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor. „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 - magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Kovács Imre. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
ledni egy nőhöz, akinél már annyi férfi hagyta ott a fogát!
A sorsoláson Fazekas László-né, Harmati Árpádné, Kocsis Sándor, Magyar Gézáné és Rácz
T. István kanizsai olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
a fiatalasszony telefonál : -ez himdekj,mama'''' heves m település FOLYADÉKKAL TELl''T francia szomján /AUGUS- TF / v— LOS . . . v— ruhakapocs V— lángol v textil- •palma- stae>il V tésztaétel
jód, ezüst fejér m helység kötőszó fluor, foszfof KAbÁT-ANYAG gyár
tehát.. /folyt. O. SOR/ \J 2 \ > .....V"" .....V" .....V" 1 " 1 V " ''V..... .....v..... v .....v..... V V B ■■)..........
vizit idevaló sl s.z0/ > * literá tor Görög BETŰ > t
L ohridi RÉSZLET V e helyre HINT TÜZET SZÜNTET >
perui focista volt > biológiai kifej. falburkoló > V V részle-ses se- gitség! nyúlánk >
nól név ■ V női név „háré", nvl-vel > OSZTR fOLlTlK /ALOIS/ PUZDRA V >
nógató egyn ü > &ajts7e-leti > NEMESGXl TENISZ-SZTÁR /STEFFl/ > V olasz költő'' V >
&iscayne verés katonai
> l avar os TÉR! v p. G.S. V ...PACINO > FoRRAM''S » v united >
páratla nul elkezd! SVÉD, törők autojel románj, vatikáni AUTÓJEI triplán''. tánc
gyümölcs SZEDÉS IDEJE > _„v V V ÓCSKA JÁRMŰ 2/i óra! > v v rangjel-z 6
p. 1 v fekete- tengtr; város RÉGI > V
JÓZAN, MEGFONTOLT ..... 5 v ? ANGOLNA-NÉMETÜL
1 8 KANIZSA - MAGAZIN 1994. augusztus 26.
Az igazi levetkőzés
*
Bánfalvy Agi új szerepben
Az anyaméhben pöffeszkedő torz gyümölcs
Hazatéri Amerikából a legszebb szemű magyar színésznő. A bűbájos Bánfalvy Ágnes színpadi bemutatkozását azonban megelőzte a sajtó hasábjain történő debütálása. Az Esti Hírlap című bulvárlap társasági rovatának állandó szerzője lett. Lapunknak a budapesti Stahly pizzériában nyilatkozott.
- Minek köszönhetjük, hogy szép szemeit újra csodálhatjuk kis hazánkban?
- Miért adjam odakint babysitternek a gyermekem, miközben itthon anyukám egyedül maradna? Tizenegy évig család nélkül... - kérdez, vissza.
- Mit ért el Bánfalvy Ági Amerikában, mely országot a világ legnagyobb tévedésének tartják egyesek?
- New Yorkban másfél évig nyelviskolába jártam. Amikor úgy éreztem, hogy álldogálok a lábamon, akkor elmentem Hollywoodba. Olt kaptam egy ügynökséget. A Mephisto akkoriban nyert Oscar-díjat. Elég jó szerepem volt benne. Ennyi.
- Hogyan jutott eszébe az újságírás?
- Véletlenül. Az. egyik kábeltévé felajánlotta, hogy csináljak talk-show-t, mert közvetlen vagyok, meg engem szeretnek, satöbbi. Aztán az egyik barátom találkozott a zuglói Tücsök étteremben az. Esti Hírlap főszerkesztőjével, aki azt mondta: Mi az, hogy talk-show? Ebből lehetne újság is. Persze, megijedtem először, hiszen ez egy óriási felelősség. Amikor megjelent az. első cikk, akkor teljesen elájultam.
- Ki a legjobb író a világon?
- Hemingway. Úgy ír. hogy abban a pillanatban ott vagy. Egyszerűen fogalmaz. Volt egy film az. életéről. Ott állt az ablaknál. Kérdezte tőle egy hölgy: Mi bánt? Hiszen te annyira tehetséges vagy. Ki írhat nálad jobban? Hemingway azt mondta: Turgenyev. Megpróbáltam olvasni, de az. egyetlen, amit sikerült végig is olvasni, az az. Első szerelem volt. Fantasztikus, nem?
- De... Térjünk vissza az újságírásra! Hasonlítsa össze a színházzal!
- Az. előbb pont erről beszélgettem P. Horváth Gáborral, a társasági rovat vezetőjével.
Azt mondtam Gábornak, hogy ez az. egész. írás egy eszméletlen kínlódás. Azt mondja negyvenöt sor. Képtelenség - mondom én. Kínlódom vele. Erre a Gábor: De amikor megírod''! Na látod! — mondom én. Nem is hiszem, hogy létezik. Még a tapsnál is több. Nagyobb felelősség. Tíz év múlva is elővehetik. Közelebb áll az emberhez.. Mert ez. tényleg én vagyok.
- A szerepről ez nem mondható el?
- Az is én vagyok, de korlátúim vannak. Ami állati jó, hiszen benne vagyok, de valahogy kicsit más. Az újságírásban pedig semmi másság nincs. Ez tényleg az. igazi levetkőzés.
- Amikor Rátonyi Marikáról írt, akkor lehettek korlátai. Rátonyi Marika.
- Igen, de őt én válusz.ottam. Kinek jut még eszébe, hogy ö itt maradt egyedül egy nagy egyéniség után? S anyukámnak is szólt a cikk, hiszen meghalt az édesapám... Rátonyi Róbert ötvenéves pályafutása után megkapta az. Operett színháztól az. örökös tagság címet, vagy valami ilyesmit. Egy műfaj meghatározója volt. Minden hónapban kapott ezerkilencszáz, forintot. Ezzel járt az. örökös tagság. Október 8-án meghalt Robi. Már abban a hónapban nem utalták a pénzt. Marika az.t kérdezte tőlem: Ágikám, hát akkor hogyan örökös tag valaki? Azt mondtam: nem tudom. Nem cinizmusból említem: tisztán, szárazon, zárójelben annyit tettem hozzá, örülök annak, hogy nem vagyok örökös tag... A páternoszterben arra gondoltam, hogy Gobbi Hildáról kellene írnom.
- Ez miért pont a páternoszterben jutott eszébe?
- Mert ott fogtam egy szatyrot, s eszembe jutott, hogy Hilduskának is volt egy szatyra, amivel forgatásra szokott járni mindig.
- Milyen embernek tartja magát Bánfalvy Ági?
- Aki sikerekről nem vesz. tudomást, de a kudarcok teljesen letörik.
- Kapott már rossz kritikát?
- Egyetlen egyszer. Akkor kész. voltam. Ott akartam hagyni az. egészet. Az. volt az első komolyabb szerepem a főiskola után. Júniusban megkaptam a diplomát és szeptemberben már
játszottam. Megjelenik a kritika: senki sem jó. A Bulla Elma így meg úgy. A Bánsági rossz. Majd írja: berobban egy világító torony. Ez. voltam én. Most képzelje el!
- Elképzelhetetlen.
- S aláírva, hogy Bánfalvy Ágnes. Már a világító toronynál megálltam, mert nem vagyok kicsi, de nem vagyok annyira nagy. Tök mindegy, mekkora az. ember. Mi az., hogy csak a fizikai jellegembe rúg bele? Arról nem tehetek. Ha egy világító torony vagyok, akkor nem vagyok színész.. Az.t mondtam: alkalmatlan vagyok a pályára. Elkezdtem gondolkodni: a kritikát író pacák tuti, hogy alacsony. Aztán valaki azt mondja: gyere fel hozzá, mondj el neki mindent. Csak annyit akartam mondani, amikor meglátom: hja, már mindent értek. Erre mi történik? Milyen az. élet? Az.t mondta egy francia barátom: verébre ágyúval nem lövünk. S eszembe sem jutott, hogy végigmérjem, s azt mondjam: hja, már értem, hanem egyszerűen megsajnáltam. Hogy lehet úgy kinézni, mint egy kukac? Tehát neki van problémája, s nem nekem. Dehát dolgozd ezt fel évekig. Engem tönkre is tehetett volna.
Balázs Andor
- Hogy-hogy nem olcsóbb a parizer?... Hiszen én is meg a feleségem is a szocialistákra szavaztunk!...
Szabó Róbert László rajza
- Megint rájött valaki, hogy nem a megfelelő mosóport választotta.
Jelenszky László rajza
1994. augusztus 26. KANIZSA - MAGAZIN 19

Plátói szerelem Tökölön
NBM LBSZ ^©IDMKáiLf
oo
Nagyon várják már a Mély-kúton fogva tartott fiatalkorú lányok, hogy a tököli büntetés-végrehajtási intézetbe kerüljenek. Ugyanígy nagyon várják az ottani fiúk is a másik nembeliek érkezését, hiszen ez mindenképpen érdekes színfoltja lesz az unalmas benti napoknak.
Dr. Estók József dandártábornok, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának általános helyettese alapállásból ábrándította ki mind a lányokat, mind a fiúkat, hiszen nem együtt helyezik el a különneműeket. Az alapvető elkülönítési szabályokat ugyanis szigorúan be kell tartani. Ezek közé tartozik a férfiak és a nők büntetésvégrehajtási elkülönítése. A felnőtt korúakat sem tarthatják együtt a fiatalkorúakkal, s betegeket sem az egészségesekkel. A mélykúti lányokat külön körletbe viszik.
Estók Józseftől megtudtuk: a jövőben nem biztos, hogy a fiatalkorúak csak Tökölön lesznek. A törvény előíija, hogy az elítélteket lehetőség szerint a lakhelyükhöz leközelebb eső intézetben kell elhelyezni. Havonta van látogatás. A hozzátartozónak a költségek szempontjából sem mindegy, hogy Nagykanizsáról Mélykútra, vagy Vácra kell utaznia. Ha a fogvatar-tott a fogházban három, a börtönben hat hónapot már letöltött, akkor a büntetés-végrehajtási bírónak a döntése alapján hétvégén akár haza is mehet az elítélt, vagy intézeten kívül fogadhatja a látogatóját, ott dolgozhat, vagy költheti el a személyes szükségletre fordítható összeget.
Egy évvel ezelőtt Magyarországon is szóba került, hogy alkalmazzák az intimszoba intézményét. Egyes országokban már meg is valósult ez, vagyis az elítélt látogatójával a börtönben nemi életet élhet. Estók József azonban ezt nem támogatja, mert elsősorban a családi kapcsolatok erősítése a cél. Ezt pedig az intimszoba nem oldja meg. Szerencsésebbnek tartja a dandártábornok, ha hazamehet hétvégén az elítélt. Az intimszobán végezhető tevékenység annyira az emberi kapcsolatok legbensőbb részébe tartozik, amit nem biztos, hogy mindenki igénybe venne.
Bizonyos foglalkozásokon a fiúk és a lányok együtt lehetnek majd a tököli intézetben. Egy színielőadás betanulása és megjelenítése a közönség előtt is nagyon szigorú felügyelet mellett történik majd. Estók járt olyan svájci börtönben, ahol az adott település hölgyei -tehát nem a fogvatartottak - közösen tanulnak be szerepeket az elítélt férfiakkal. A szabályokat a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben személyre szabottan értelmezik. Estók bízik azokban a kollégáiban, akik Tökölön teljesítenek szolgálatot. Érvényt szereznek a szabályoknak. tehát a fiatalkorúak büntetésvégrehajtási intézetében csak plátói szerelmek szövődnek majd.
-baíázs-
Tömegmegmozdulások Kanizsán
Augusztus huszadika, Szent István, az Államalapítás, az új kenyér, az Alkotmány ünnepe (kinek-kinek vérmérséklete, pártállása, érzelmei, elkötelezettsége és egyebei szerint) hatalmas emberáradatot szólított az utcákra. A fellobogózott város igazi ünnepet ült, volt itt testvérvárosi küldöttség, majorettek, szónoklat, másutt katonai tiszteletadás. A fénypont mégis a szabadtéri istentisztelet volt, a tömeges áldozás résztvevői, az együtt imádkozok és egykétszáz lézengő ritter elárasztotta a teret. A kora est illetve késő délután azonban még egy tömeges jelenlétet eredményezett: itthon játszottak az Olaj aranylábúi, nyertek is egy góllal, a második győzelem feletti öröm decibelekben és méterekben is mérhető volt. A decibeleket a stadionban, majd utána az utcákon lehetett mérni - meccs közben az istentiszteleten is érzékelhető volt valami feszültség, ha haloványan is, de felhangzott a távolból a „most lőj, Filip!". Aztán a vendéglátóipari egységek előtt kígyózó sorok lassan elindultak hazafelé, az éljenző tömeg összekeveredett a vallásos érzületű ifjak és vének csoportjaival, akik megerősítették a drukkerek gyanakodásait: az ünnepi istentiszteleten a fél város együtt mormolta a kezdő tizenegy neveit a Mi-atyánkkal, innen a győzelem, isten segedelmével. Nem ért véget még ekkor sem a vigalom, a szent érzelmű focibarátok és a drukkoló keresztények tömegébe motoros segédcsapatok hajtottak be. Baleset nem történt, csak kisebb-nagyobb forgalmi dugók
KfiNIZSfil (HÓ)BfiKfiNCS
akadályozták a három nagy csoportosulás révbe érését. Ennek tudható be talán, hogy a tisztes családapák egy kis brigádja a meccsről negyed tizenkettőkor érkezett haza, igaz, lelkileg teljesen megtisztulva, motoron, a lakótelep nagy örömére.
Új pályázati rend
A polgármesteri hivatal egyik ötletembere kidolgozta, hogyan lehetne más, az eddigitől eltérő módon elbírálni a hivatalba, vagy az önkormányzathoz benyújtott pályázatokat. Az új módihoz nincs szükség hosszas bizottsági előkészítésre, független szakértők közreműködésére, csak az ördög bibliája szükségeltetik, hogy döntésre vigyék a dolgokat. A humán osztály élére már e módszer segítségével sikerült alkalmas személyt találni. A több menetes ulticsata úgy látszik eredményesnek bizonyult, mindig más maradt ki a körből. Aki a legügyesebben forgatta a lapokat, megkapta megérdemelt jutalmát: osztályvezető lehet a következő leosztásig a hivatal humán osztályán.
A város ajándékai
A Zala Szépe választáson legszebbnek bizonyult kanizsai lány a várostól gyönyörű ajándékokat kapott. Oklevele birtokában ingyenesen látogathatja az önkormányzat nyilvános üléseit, visszavonásig hordhatja a város címerével díszített pólóinget és sül-tös sapkát. Még további ajándékokat is kapott a szép hölgy: kulcstartót, háromrészes kemping reggeliző kész-
letet, ötven darab nejlontáskát, egy garnitúra söröskancsót és tíz matricát - mindmind Nagykanizsa Megyei Jogú Város címerével. Hogy a városunkat érintő versenyek díjazottjai megfelelő elismerésben részesüljenek, tovább folyik a városcímerrel díszített emléktárgyak készítése. Úgymint címeres nyakörv (a város legszebb kutyája), címeres futball-labda (gólkirály), címeres kukorica (tengeritörő verseny) stb. Az évi nagy ökörsütés alanya is címeres lesz, mielőtt a nyársra kerül.
Kávé házilag
A csillagos eget verő kávéárak arra ösztönzik a feketeleves hódolóit, hogy kis ház-tájiaikban próbálkozzanak meg a kávéültetvényekkel. A sikertelen gyapotkísérletek után most talán sikeresebb lesz a kertészek tevékenysége. A most tapasztalható időjárás ugyanis nagyon kedvez a kávénak, csak valahogyan a hideg telet kellene kiküszöbölni, nehogy a fiatal sarjak elhaljanak. A termesztők felvették a kapcsolatot a meteorológiai intézettel és Aigner Szilárd is felajánlotta segítségét. Ha mégsem sikerülne a telet elhalasztani, valamilyen egynyári növénnyel keresztezve próbálják meg a kávékérdést megoldani, de vállalkozó szelleműek szerint a jeges kávé sem megvetendő, úgyhogy jöhet a tél, kis hazánkban kávébab fog teremni, mert itt semmi sem lehetetlen.
VAKLARMA
Nincs marhavész
Pusztulnak a marhák a nagy melegben — mondhatni hullnak. mint ősszel a legyek -Murakeresztúron. A lapzártánkkor kapott hír szerint a 130-140 nagytestű állat vonaton érkezett a településre, s az elégtelen táplálékbevitel miatt tértek meg az örök vadászmezőkre. Információnkat ellenőrizendő'' felhívtuk a murukereszt-úri polgármesteri hivatalt, ahol semmit sem tudtak az esetről. Majd megkerestük a helységben a MÁV szállítmányozási szolgálatát, ahol nem keltet-
tünk különösebben meglepetést kérésünkkel és felvilágossal szolgáltak a kamionon (!) érkezett bikákról. Eszerint az állatok jól érzik magukat, etetik, itatják őket, sőt állandó állatorvosi felügyelet alatt vannak továbbutazásukig. Eddig volna hát a történet. Tanulság? Legfeljebb annyi, hogy nem feltétlenül muszáj napszúrást eredményező hőségben kétségbeesetten telefonáló női hangokra hallgatni. Még uborkaszezonban sem.
m m

A Hevesi Sándor Művelődési Központ
őszi-téli programajánlatával, szolgáltatásaival részt vesz a Kanizsai Napok kiállításán.
Kérjük keresse pavilonunkat.
20 r * KANIZSA - Nem csak nőknek 1994. augusztus 26.

Hiúság, FÉRFI a neved!
Mint tudjuk, a kozmetika szinte az emberiséggel egyidős. A szó ugyan későbbi, görög eredetű, de az eljárás - festékek, kencék, porok és más bizonytalan eredetű szerek alkalmazása a test és az arc felületén - időszámításunk előtt ötezer évvel ezelőtt már a Nílus környékén elterjedt volt. Későbbi korból már leírások is vannak, hogyan készítették ki magukat a núbiai férfiak. Igen, a hiúság úgy látszik nem(csak) a nők sajátossága, a Föld ezen tájain csakis a férfiak festik magukat. A sudár, fiatal núbiai férfi testét alig fedi ruházat, büszke fenséges és szépséges termetére egészen addig, amíg el nem kezd öregedni. A koros, 28-30 (!) éves aggastyán már csak földig érő lepelben mutatkozik, nehogy megsértse rút látványával a többiek szépérzékét. Ekkor már azt sem bánja, ha fiatalabb társa viszi el az esti tűz mellől asszonyát, belátja, nem harcolhat a vizuális túlerővel szemben. Az esti tűz sejtelmesen világítja meg a núbiai férfi absztraktra kozmetikázott ábrázatát. Piros és világos sárga színeik erős kontrasztját adják a smink nélkül hagyott fekete bőrnek. A látványt még némi színes kavicsból készített gyöngysor egészíti ki, sőt nem veti meg a mai Szudán északi részén élő teremtés koronája a tarka toilbóbitát sem.
L.I.
Aki csöppet is járatos a szerelmi praktikákban tudja, hogy az ellenkező nemű partnerre nem csupán mondanivalója, megjelenése van hatással, hanem - s itt nem kell Kleopátra rózsaolajos csábításaiig visszamennünk - illata is. Az illatok közvetlenül is hatnak az érzésekre, a hormontermelésre, tehát szexuális hatásuk nem lebecsülendő. (például hamarabb következik be egy lány első menstruációja, ha vele egy háztartásban férfi családtagok is élnek. Rendszeresebbé válik a nők menstruációja, ha állandóan egy férfi verejtékének szagát érzik maguk körül.) Kontinensünkön ötszáz különböző növényből - levélből, magból, virágból, gyökérből, kéregből, termés héjából - nyernek illóolajat. Mindezek hatásos szerelmi illatként való bevetése érdekében, ismernünk kell azt, hogy az olajok milyen elegyét használjuk fel. (Az itt közölt receptekben az olaj neve után szerepel a cseppek száma.) Fürdővízhez adagolva nyolc cseppet csöpögtessünk a keverékből a kádba. Mélyen lélegezzük be és legalább tíz percig fürödjünk. Ha tusoláshoz használjuk, akkor előbb tisztálkodjunk meg.
majd a mosdókesztyűre cseppentsünk négy cseppet és ezzel dörzsöljük be testünket. Zsebkendőre egy csepp elegendő, illatlámpába egy-hat cseppet szoktak tenni. Kikapcsolt, hideg villanyégőre egy-két csepp illóolajat tegyünk, mely bekapcsolva körülbelül egy hétig kellemes illatot áraszt. Ha a következő leírásban másként nem szerepel, masszázsolajként egy csepp illóolajat húsz csepp növényi - búzacsíra, mandula, mogyoró, őszibarackmag, sárgabarackmag, szőlőmag, szója, földimogyoró - olajjal keverjünk össze. Sötét üvegben, hűvös helyen tároljuk. Felhasználáskor az ujjaktól indulva (a nemi szerveket kihagyva) az egész testet masszírozzuk. Nők szerelmi bánat ellen citrom 3, tonkabab 1 és marokkói rózsa 1 elegyét készítsék el. Libidó fokozására virágos (szantálfa 10, kömény 8, jázmin 6, marokkói rózsa 6, mindez két evőkanálnyi növényi olajjal felhígítva) vagy fűszeres (ylan ylang 10, tonkabab 5, szerecsendió-virág 4, szerecsendió 4, fahéj 3, koriander 3 két kanál növényi olajjal hígítva) masz-százsolajat illetve virágos (marokkói rózsa 2, szantálfa 2, jázmin 1, kömény I) vagy fűszeres
(szerecsendió 2, koriander 1, ylan ylang 1) fürdőkeveréket használhatunk. Szexuális reakció hiánya esetén zsálya 4, angyalka 3 és szantálfa 2 keveréke javallt. Férfiak érzékiségének felébresztésére is kitűnőek a masszázsolajok. Ezek összetétele a következő: citrom 5, feketebors 4, ámbra 2, vagy szantálfa 5, muskátli 3, kömény 3. Minkét keverékből öt cseppet kell egy kávéskanálnyi növényi olajjal hígítani. Ugyanerre a célra ajánlhatunk fürdő- és tuskeveréket is, mely szantálfát 5, muskátlit 1 vagy ciprust 3, köményt 2 tartalmaz. Az illóolajok bizonyíthatóan hatásosak a potencia fokozására is: gyömbér 2, feketebors 2, borsfű 2, amit egy kávéskanálnyi növényi olajjal kell elkeverni. Számos férfinak - no és partnerüknek - okoz kínos perceket a korai magömlés. Négy különböző elegyet ajánljuk az erősebb nem e problémától szenvedő tagjainak: nárcisz 2 és szerecsendió 2; majoranna 2 és zsálya 2; veti-ver 2 és marokkói rózsa 2; jácint 2 és benzoe 2. Egy evőkanálnyi növényi olajjal masszázsolajként vagy illatiám-pába téve alkalmazza.
-k.r.-
Rövid, hosszú, nyitott, zárt
Divat a
mellény
Korábban státusz-szimbólumnak, majd az elegancia elengedhetetlen feltételének számító mellény a nők ruhatárába mint az öltözék kiegészítő ruhadarabja, mint a variálhatóság eszköze vonult be, a hűvös napokon pedig hozzánknőtt, akár kötött, horgolt, akár szabott formában. A legújabb kor a mellényt felfedezte mint önálló ruhadarabot is, farmerből, bőrből, textilből készült
válfajai a forró nyári klímában egyenesen a bőrünk fölött viselhetők. Az alábbiakban két, egymástól jóval eltérő fazont mutatunk be. Az első a klasszikus férfimellényhez hasonlít, párja a hosszú, elöl, oldalt, hátul nyitott avangarde stílust képviseli.
1994. augusztus 26.
KANIZSA - Nem csak nőknek
21
Kicsi a bors, de drága
A feketebors időszámításunk előtt a negyedik században jelent meg Európában. Nagy Sándor hajói hozták magukkal az indiai hadjárat során. Alexandria a borsnak köszönhette virágzását, innen indultak a fűszerrel megrakott hajók a Földközi-tenger menti városokba. <4 kincset érő fűszer kereskedők segítségével jutott el mindenhová. Nem kis részben a bors borsos árának köszönhető, hogy a XV. században beköszöntött a felfedezések kora. A bors természetes termőhelyéért harcok dúltak a spanyolok és a hollandok között. E csatározások „fűszerháború-ként" vonultak be a történelembe. A borsot úgynevezett borskertekben termesztik, ahol karókra, vagy erre a célra ültetett fákra futtatják fel a növényt. Borsszüretkor a termést az ág végével együtt levágják, és gyenge tűzön megszárítják. Utána kézzel leszedik az apró golyókat, megszitálják és kész az általunk fekete borsként ismert fűszer. A fehérborsot nem tűzön aszalják, hanem tengervízben áztatják, majd napon szárítják. Ezt követően kézzel dörzsölik le a külső fekete héját, és ettől válik fehérré, kevésbé csípőssé.
-dé-
A bécsi szelet, amit bizáncinak is hívhatnánk...
Ki gondolná, hogy az általunk bécsi szeletnek hívott frissensültet nem Leopold Grunz-múller, Ferdinánd császár főszakácsa találta fel, hanem Radetzky marsall „készen" hozta magával Milánóból a receptet. A panírozott hússzeletek elkészítésének hazája még csak nem is a napfényes Itália volt, oda vélhetően V. Károly zsoldosaival jutott el. Spanyolországban már évszázadokkal ezelőtt ismert étel volt a lisztben, tojássárgájában és morzsában megforgatott sült hús. Az Ibériai-félszigetre az arabok hozták magukkal a panírozás titkát, a Közel-Kelet szakácsai viszont minden valószínűség szerint bizánci kollégáiktól tanulták a rántott hús készítésének módját.
-dé-
Évezredek óta díszítik tavainkat a burjánzó, illatos, gyönyörű virágok, a tavirózsák. A trópusi, szubtrópusi színpompás növényeket eredetileg vízililiomnak nevezték, pedig semmi közük a liliomfélék családjához. Közülük talán a legszebb a Victoria amazonica, amelyet Viktória királynő tiszteletére nevezett el így egy angol botanikus. Európa számára egy cseh botanikus fedezte fel a tavirózsát 1801-ben perui utazásai során. Akkor így írt a növényről: Levelei hatalmasak, korong alakúak, átmérőjük eléri a két métert is, széleik tíz centiméter magasra felhajtanak. Olyannyira szilárdak, hogy elbírnak egy indián gyereket, amíg a szülei csónakból szedik a magokat. Az első magocskák negyvenöt év múlva kerültek át az öreg kontinensre, pontosabban Bolíviából Angliába. A ködös Albionban ki is keltek a magok, ám a gyenge hajtások a tél beköszöntével elpusztultak. Két évvel később már sikeresebb volt az ültetés, az angol botanikusok pedig a hagyományoknak megfelelően néhány magot átadtak más kollégáiknak. Meg is lett az eredménye! Az első királyi tavirózsa hol másutt kelt volna ki, mint az ígéret földjén, az Egyesült Államokban. Az első sikeres hajtatást hamaro-
Receptötlet
Töltött paradicsom
Hozzávalók: 12 darab egyforma, közepes nagyságú piros paradicsom, 30 dkg sonka, 2 dl tejföl, 2 keménytojás, 5 dkg vaj, kevés zsemlemorzsa, egy csokor metélőhagyma, kevés só.
A paradicsomok tetejét levágjuk, a belsejüket kikaparjuk, és az üregeket miután egy kevéske sóval bekentük, a sonka, a tojás, a metélőhagyma és egy kevés tejföl keverékével töltjük meg. Ezután visszarakjuk a levágott tetőket és a paradicsomokat tűzálló tálra egymás mellé rakjuk. A maradék tejföl* lel mindegyiket meglocsoljuk, megszórjuk őket a zsemlemorzsával, és minden paradicsomra egy ke* vés vajat teszünk. Először közepes lángon sütjük, majd megpirítjuk a tetejét.
san követte a többi, sőt megkezdődött a keresztezésük is. A tavirózsák könnyen keresz-tezhetők, hibridjeik sokezer színben pompáznak, és emellett még nagyon sok jó tulajdonságuk van. A tavirózsa minden része ehető. A kínai konyha egy időben mindennapi fogásként kínálta leveleit némi hússal kiegészítve, nyers vagy főtt gumóit ma is kedvelik. Ez utóbbiak más tájakon is nagy tetszésnek örvendenek, különböző fajtáik Észak-Nigéria, Japán, Ceylon, a Fülöp-szigetek, India étrendjéből sem hiányoznak. Dél-Amerikában vízikukoricaként ismerik a tavirózsát, borsó nagyságú magvait megőrlik, keményítőszerű lisztet készítenek belőle. Már az ókori Egyiptomban is ismert volt ez az alapanyag, a tejjel kevert őrleményt kásaként fogyasztották, ez volt a lótusz-kása. A Nimphea lotus és más tavirózsák magvai fontos tápanyagokat tartalmaznak: keményítők, olajat, fehérjét. Bizonyára ez is közrejátszik abban, hogy az ausztrál bennszülöttek már a kisgyermekeknek is adnak a magas tápértékű magvakból - az anya némi előkészítés - alapos rágás - után eteti meg vele kicsinyét. Az állatok is nagy étvággyal fogyasztanak a tavirózsából, eledelül szolgál pézsmapocoknak,
Lótusz és társai
halnak, teknőcnek hajtás, fiatal rügy, bimbó, vagy zsenge levél formájában. Kipusztulás azonban nem fenyegeti őket, talán nem véletlenül lettek a legősibb mítoszok, keleti vallások szimbólumrendszerében a megtisztulás, az újjászületés jelképei: az esőzések beálltával fejlődésnek induló tavirózsa tisztán nő ki a mocsarakból. A régi egyiptomiak templomaikat díszítették a lótusz rajzaival, domborműveivel, a fehér és kék tavirózsa sziromleveleit megtalálták II. Ramszesz és I. Amenhotep fáraó gyászkoszorúiban. Pekingben, a tiltott városrészben, az ősi kínai császári palota falait is számos helyen ékítik a szent tavirózsát ábrázoló díszítmé-nyek, mesterséges tavacskáikban pedig az élő virágok pompáznak, illatoznak. Érdekesség, hogy a főleg nappal virágzó trópusi fajták az illatosak, az éjszaka nyílók - a szent lótusz és a Victoria Re-gia kivételével gyakorlatilag nem illatosak.
L.I.
Az ördögcsirke készítéséhez a csirkét nem darabolják fel, hanem mellével lefelé fektetik az asztalra, majd éles késsel átmetszik a hátát, egészen a mellcsontig. Ezután megfordítják, s ha a hús nem fekszik elég laposan, akkor ráütnek egyet-kettőt kloffolóval. Ezután rozmaringgal illatosított olajban pihentetik fél órát, majd kivéve megsózzák, megborsozzák, és felteszik sülni. Jó esetben faszénparázs fölé, ha ez nincs, akkor egy nagy vaslábosba. S amitől az ördögcsirke ördögcsirke, az az, hogy felülről a sülő állatra egy jókora forró vasalót szorítanak. így az nemcsak alulról, hanem felülről is egyenletesen sül. A kihűlő vasalót folyamatosan ki kell cserélni egy forróra, mindaddig, amíg a csirke meg nem sül. Sülés közben a csirkét locsolgatják olajjal, majd amikor egyenletes barnáspirosra sül, eltávolítják a vasalót és az állatot megöntözik egy pohárka brandyvel. Mire az ital elpárolog, a csirke is fogyaszthatóvá válik. A recept egy kicsit eltér a mindennapokban megszokottól. Mi magunk sem próbáltuk még, márcsak azért sem, mert seholsem találtunk megfelelő vasalót a Samsung, Philips, Tefal korszak kellős közepén.
(Halász Zoltán nyomán)
ÖRDÖGCSIRKE VASALÓRA ÉS VASLÁBOSRA
Nagyi trükkjei
• Zöldséget, salátát ne tároljunk hosszú ideig nejlonzacskóban, mert hamar befülled. Ajánlatos a hűtőszekrénybe helyezés előtt papírba csomagolni.
• Ha a hagymát vágás közben megsózzuk, nem lesz olyan erős az illata, és gyorsabban pirul.
• Hogy a só ne álljon össze, tegyünk a tartóba pár szem fehér babot.
• Az apró darabokra tört tojáshéj jól használható üvegtisztításhoz.

KANIZSA - N
1994. augusztus 26.
Egyik délután sétálni indultam az erdőbe. Ahogy nézegettem a szép természetet, a lábam előtt találtam egy ceruzát. Gondoltam hazaviszem, jó lesz otthon rajzolni a kishúgomnak. Amikor hazaértem, megkérdeztem a kishúgomat,
GYEREKSZÁJ
- Látod fiam azt a szomorú tehenet!
- Biztos tőle kaptuk, múltkor
a savanyú tejet.
* * *
Tanár az igazgatónak:
- Tegnap hazuküldtem az egyik gyereket, mert mosdatlanul jött.
- Na és?
- Ma az egész, osztály piszkosan jött.
< Gyümölcsös puding
5 Hozzávalók: 1 csomag főzés nélkül előállítható pudingpor, 1/2 liter tej, 2-3 szem barack. A gyümölcsöket mosd meg, a legszebbet tedd félre, az jó lesz a díszítéshez. A többit darabold össze és tedd bele négy pudingos tálba, egyenlő részekre elosztva. Ezután vegyél elő egy mély tálat, öntsd bele a tejet, csak utána a pudingport, majd a robotgép habverőjével addig verd, amíg sűrűsödni nem kezd. Ha nem tudod használni a gépet, akkor vedd elő anyu habverőjét, és kis megszakításokkal verd fel a pudingot. Ha elég mély és szűk tálat választottál, nem is olyan fárasztó a munka. Ezután a kész pudingot öntsd bele a tálakba. majd a tetejüket díszítsd gyümölccsel. Ha elkészültél, rakd a pudingot a hűtőbe, a mosatlan edényt mosogasd el.
Mónikát, hogy mit rajzoljak neki. Ő mondta, hogy egy kis-cicát. Fogtam a ceruzát, és úgy éreztem, mintha ö rajzolna helyettem, én csak az ujjaim között tartom. Kész lett a kiscica, és éppen meg akartam mutatni Mónikának, ahogy felemeltem a lapot mit gondoltok, kész csoda! A kiscica életre kelt! A hugicám nem értette az egészet, mint ahogy én sem, de azért örültünk neki. Aztán rajzoltam egy kiskutyát, hát csodák csodája ö is életre kelt. Még egy próbát tettem. Gyorsan kanya-
rítottam egy kisegeret, s halljatok csodát, ő is életre kelt. Mikor meglátta a macskát, futásnak eredt. Húgom tágra nyitott szemekkel bámulta az egészet. Ekkor nagyszerű ötletem támadt: mi lenne ha olyat rajzolnék, amiből hasznom lenne. Sok minden eszembe jutott, de végül úgy gondoltam, hogy legjobb lenne a pénz, hiszen azzal mindent meg tudok vásárolni. Nagy buzgalommal nekiláttam a munkának. Észrevettem, hogy a ceruza már nem olyan vidám, nehezebben fog. de azért
ÉTTEREMBEN -PINCE''RIEGY BECSI szeletet) -ÖRÖMMEL1 FORMA A-ES HELYSZÍN ALS.Ö-ÉS FELSŐ IS VAN Tolnában KÖZPONTI SPORTISKOLA FOLYADÉK 5AN TART MOSÓPOR -MÁRKA
► V V '' V V V '' B
LÉTRÁN A FÖLDRE JUT HUMÁNUS
L V
TV-ADÁST ELLENŐRZŐ készülék >
kett&ve halandzsa > SZULÓ" &ECÉZVE Ho ssz-MÉRTÉK >
r PARXNY NINCS BENNÜK SEMMI > V
BECÉZETT &EAÍTA > HIÁNr ... KIMERÜLTSÉG > V ÜRES nap! >
SUGÁR &ÍEM. NÉVMÁS
KÖNNYET HULLAT ÉRTE V V FÉL ÖL! TEHER, régiesen >
CUKROZZA > V
ZENEI FELHANG > részben hevít! ARRAfele l >
> MÁTKA SPANYOL AUTÓJEL > v
MESÉS rÖRTENET EREDMBIV-NYEL JÁR > V
én rajzoltam. Hiába rajzoltam kisebb-nagyobb címletű pénzeket, azok csak ottmaradtak a papíron. Sőt nagy szomorúságomra az eleven állatok is visszapattantak a papírra. Ezek után bármivel próbálkoztam, többé nem kelt életre semmi a ceruza nyomán. Mónikának sírásra görbült a szája, nem tudtam megvigasztalni, engem hibáztatott a történtekért. Talán igaza is volt, mert kapzsi és telhetetlen voltam, amiért megharagudott rám a ceruza.
Simon Éva 12 éves
Beküldési határidő: szeptember 2.
Lapunk 32. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Tud visszaadni egy forintból?
A sorsoláson Aradi Gergely, Faragó Tamás, Horváth Ágnes, Kovács Renáta és Orosz Szilvia kanizsai olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
1994. augusztus 26.
KANIZSA - MIX
23
Fogamzásgátlás vérnyomáscsökkentővel?
Az egyik Long Island-i klinika orvosai azt vizsgálják, van-e a magas vérnyomás kezelésére használatos szereknek fogamzásgátló hatása a férfiakra. A vizsgálódás akkor indult el, amikor a klinikán egy bizonyos szerrel kezelt férfibetegek nemzőképességük romlásáról panaszkodtak. A vizsgálatok még tartanak, de az orvosok úgy vélik, felfedezéseik alapul szolgálhatnak egy férfi antibébi szer kifejlesztéséhez.
Mel és Sophie
A Halálos fegyver címmel játszott, immár többrészessé előlépett filmopusz közkedvelt sztárja, Mel Gibson a franciák egyik üdvöskéjével, a házibulik hamvas hősnőjével - aki a pletykák szerint a szabadszellemű szerelmi filmeket sem tartja művészietlennek -, Sophie Marceau-val forgat. Majd meglátjuk mi lesz belőle.
Tisztul a légkör
Harminc év óta most először tapasztalták azt a tudósok, hogy tisztul a Föld légköre. Az utób-
bi három évben, megfigyeléseik szerint csökkent a légkör szénmonoxid koncentrációja, csökkent a metántartalom, és a széndioxid koncentráció is stabilizálódott. A kedvező változások oka egyelőre rejtély, de tagadhatatlanul szerepet játszik benne a katalizátorok elterjedése, és az, hogy kevesebb a biomassza égetése a trópusi tájakon.
Barbara végkiárusít
Barbara Streisand úgy döntött, szakít a régi dizájnnal és egy XVIII. századi parasztházat vásárol, ám a kinézett ház még egy ilyen csillag számára is drágának bizonyult, ezért Barbara úgy döntött, végkiárusítja art-deco stílusú műtárgyait, köztük egy Cartier órát és egy Tiffani lámpát.
Kálcium koraszülés ellen
Azoknak a kismamáknak, akik a terhesség ideje alatt kál-ciumpreparátumokat szednek,
harmadakkora esélyük a koraszülésre, mint kálciumot nem szedő társaiknak.
Lúdtalp a flaszteron
Indiában az utóbbi években mintegy négyszázhatvan abszolút mezítlábas gyermeket vizsgáltak meg a szakemberek, s arra a megállapításra jutottak, hogy a mezítlábasok között egyetlen harántsüllyedéssel küzdő gyermek sincs. Mivel a nagyvárosok utcái nem alkalmasak a mezítláb járásra^ ezért az orvosok azt javasolják, lapossarkú cipőkkel erősítsük lábboltozatunkat, így elkerülhető a lúdtalp.
Mágneses agydaganat
Az emberi agyban a vándormadarakéhoz hasonlóan mágneses kristályok találhatók. Ugyanilyenek vannak egyébként a bálnákban is. A tudósok úgy vélik, hogy e kristályok révén a szervezetre ható mágnesterek agydaganatot okozhatnak.
IPM-teszt
Tudna munka nélkül élni?
Mindenkivel előfordult már oly-kor-olykor, hogy szidta a munkáját, s azon ábrándozott, milyen szép is lenne, ha semmit nem kellene csinálni. Valójában azonban nagyon sok ember nem tudna munka nélkül élni. Hogy Ön is ilyen ember, vagy sem, kiderül a tesztből. Karikázza be a számozott kérdések A, B vagy C válaszait, aztán a táblázat alapján adja össze pontszámát, és végűi olvassa el az éltékelést.
1. Már a hét elején elkezdi mérlegelni, hogy mit fog csinálni a hét végén ?
A. gyakran;
B. olykor;
C. nagyon ritkán.
2. Tegyük fel, hogy nyer a lottón 2 millió forintot. Mit tenne?
A. azonnal abbahagynám a munkát;
B. csak akkor dolgoznék, ha kedvem támad;
C. a pénzt jól befektetném, s folytatnám a munkát.
3. Mit tart azokról a fiatalemberekről, akik járják a világol, s alkalmi munkával keresik meg a létfenntartásukhoz szükséges szerény összeget?
A. teljesen helyénvalónak tartom;
B. ha valaki az életkörülményei miatt rászorul erre, jó megoldásnak tartom;
C. egyáltalán nem tetszik az a máról holnapra élés.
4. Szokott-e arról ábrándozni, hogy jó lenne valami paradicsomi szigeten élni, ahol senki és semmi nem zavarná?
A. gyakran;
B. olykor;
C. soha.
5. Hányadmagával szerel kirándulni?
A. nagy csoportban;
B. egyedül vagy kettesben;
C. hol így, hol úgy, ötletszerűen.
6. Előfordult-e már, hogy nem tudta, mit kezdjen a szabad idejével?
A. gyakran;
B. olykor;
C. soha.
7. Sz.okt)it-e túlórázni?
A. gyakran;
B. olykor;
C. soha. PONTSZÁMTÁBLÁZAT Kérdések: I 2 3 4 5 6 7 A: 2 5 5 4 5 12 B: 5333333 C: 3 I 2 I I 4 5 ÉRTÉKELÉS
15 pontig: Bármennyire is szitkozódjék, amikor túl sok munka szakadt a nyakába, munka nélkül még szerencsétlenebbül érezné magát. Rendszeres tevékenység nélkül egyszerűen nem tudna élni.
Persze nem lehetetlen, hogy amit most csinál, nincs kedvére, szívesebben végezne másfajta munkát. De még az unalmas, egyhangú munka is jobb a semminél - az Ön esetében. Bizonyíték erre az is, hogy egyébként kellemes szabadsága alatt is gyakran vágyakozik vissza a dolgos hétköznapokba.
16-26 pontig: Egy ideig egészen jól kibírja munka nélkül, még csak nem is unatkozik. Ez az idő olykor jóval hosszabb is lehetne, mint a rendes évi szabadsága. Egyszerre azonban torkig lesz a semmittevéssel, s nem találja a helyét. Megint szükségét érzi a munkának, s nem éppen a pénz miatt: a naplopás - hosszú távon - az idegeire megy. Önnek megvan a képessége arra, hogy teljesen kikapcsolódjék, és ez nagy jótétemény.
27 (és ennél több) pont: Olyan szépnek nem talál egyetlen munkát sem, hogy a kedvéért szívesen lemondana a semmittevésről. Kiváló tehetsége van az édes semmittevéshez. anélkül, hogy unatkozna. Meglehetősen ötletes szórakozásokat tud kitalálni, a baj csak az. hogy nem mindig van elegendő pénze az ötletek megvalósításához. Az pedig eszébe sem jut, hogy esetleg többletmunkával teremtse meg a szórakozásaihoz szükséges összeget.
HOROSZKOP A 35. HÉTRE
Kos: III. 21-IV. 20.
Az öntömjénezés kora lejárt. Ha nem akarsz olyan választ kapni, mint jegyed névadója egy klasszikus műben a visszhangtól, tedd magad azonnali hatállyal takarékra.
Bika: IV. 21-V. 20.
Tanulj meg kiállni a saját véleményed mellett és ne arra dőlj, amerre az éppen aktuális szél dönt! Nem mindig a szélnek van igaza. Ikrek: V. 21-VI. 21.
Az aggodalom ezúttal sem old meg semmit, legyen szó egészségügyi vagy igazgatási okokról. Nyugodtan, lassan ám határozottan gömbölyítsd a szálakat, s nem lesz gubanc.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Kicsinyes intrikákkal ne tö-JKflKl rődj! Akiből csupán az taivyj irigység beszél, annak szava ■wlJfl csak akkor lesz mérges, ha a szívedre veszed. Ez a célja, ne kedvezz neki!
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
A szellemi mélypontnak immár vége. Itt az ideje, hogy azokhoz fordulj lélekben, akik számos sebet kaptak tő-válság hetében. Ragtapasszal csak te szolgálhatsz.
Szűz: VIII. 24-IX. 23. JK^IM Nem mindig szerencsés, ha más kútfőből merítesz. Ha elég mélyre ereszted a vöd-rödet, nem akármilyen kincsekkel gazdagíthatod az arra érdemeseket.
Mérleg: IX. 24-X. 23. jM*|Pn| Az utóbbi időben nemcsak
KJ/W az idő, hanem te is ólomlábakon jársz. Nem sokáig lehet „büntetlenül" pihenés nélkül húzni. A mielőbbi levegőváltozást ne halogasd!
Skorpió: X. 24-XI. 22.
W^^SI niég kutyára kamion, ne
[:■. CjT feledd! A lóerők már bein-UfMfrJ dúltak, s a te lábaid nem olyan fürgék, hogy tartani tudnák velük a versenyt. A kutyabőr ma nem biztonságos.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Változatlanul érvényes rádnézve az a jótanács, hogy elengedni is tudni kell. Kisebb a fájdalom és biztosabb a visszatérés, ha megszívleled. Bak: XII. 23-1. 20.
Hála az égnek megint a régi önmagad vagy. aki ellent tud állni a leghajmeresztőbb kísértéseknek is. Csak így továb, s új vállalkozásodat siker koronázza.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Ajtódon kopogtat az alkalom, hogy egy emberrel több tartózkodjon bőrödben. Ragadd meg, s a nyelvtanulás végén mesés lehetőség vár kitárt karokkal. Halak: II. 21-III. 20.
Diplomáciai érzékednek köszönhetően lecsillapodnak végre a háborgó kedélyek. Politikád eddig bevált, de továbbra is vigyázz, kit avatsz bizalmadba.

24
KANIZSA - SPORT
1994. augusztus 26.
Labdarúgás
Újra nagy várakozás, előzte meg a kanizsai újoncok hazai szereplését. Ez nem is csoda, hiszen ezúttal is remek csapat, a mindenkor és mindenütt veszélyes Csepel-Kordax volt az ellenfél,
- Az elmúlt bajnokságban a nyolcadik helyen végeztek a csepeliek, akik között négy játékos már szerepelt címeres mezben is. Nagyszerűen erősítettek, és Varga István edző személyében kiváló edző irányítja őket. Minden a vendégek mellett szól, de nekünk kell a három bajnoki pont -említette a találkozó előtt Horváth Sándor szakosztályelnök.
A törzsszurkolóvá előlépett harmadéves egyetemista.
Fenyves Tamás (JATE, Szeged) így vélekedett:
- Nagy lesz a mellény a vendégeknél. Ráfizetnek, mert nyer a Bányász. A sajtópáholyban rögtönzött toto-cso-port alakult. Heten voltak, mint az ördögök. Bedobták a forintokat s a többség 1-2-re fogadott, azaz kevesen fogadtak az olajos sikerre.
Keszei Ferenc, a kanizsai vezetőedzője:
- A csepeliek játékerejével mindenki tisztában van. Győrben 0-0-ra végeztek, a Kispest HFC-től egy góllal kaptak ki, tehát igen nehéz lesz ellenük. Mindezek ellenére győzelmet várok a fiúktól, de ez csak akkor lehel meg, ha a játékosok a maximálishoz közeli teljesítményre lesznek képesek.
Vavika játékvezető indította útjára a bőrgolyót, amelyre a játékosok nagy figyelmet fordítottak. Óvatosak voltak, s kezdetben csak a két tizenhatos között folyt a küzdelem.
A 20. perctől megélénkült a
MEGVAN A MÁSODIK
játék, sokasodtak az események, miközben a vezetőszerepet az újonc játszotta. A félidő derekán tüntetett a publikum, amikor Filipovics labdájával Fuisz lépett ki a tizenhatos vonalán, de Kovács N. partjelző tévesen megállította. A 30. percben aztán eldőlt a találkozó sorsa, Fuisz labdáját Filipovics lesen kapta - Kovács N. nem jelzett aki aztán tizenegy méterről a kiinduló kapus mellett a bal alsósarokba helyezett. 1-0.
A vendég-vezetők felháborodtak, a csepeliek pedig hatalmas erővel támadtak. Nagy nyomás nehezedett a kanizsai kapura, de nem történt baj. Szünet után Filip bebiztosíthatta volna a győzelmet, de gond volt az irányzékkal. Ezután a vendégek következtek, mindent egy lapra tettek fel, de Csáki, Kepe, Agics és társai jól romboltak, no meg egyszer a kapufa is segített.
A hajrá megint izgalmasan alakult. Támadott a Varga-csa-pat, beszállt Répási és Berecz-ki is, de ez sem segített. Sőt, ha az olajosok nem olyan gyámoltalanok, akkor növelhették volna az előnyt is. (Megint kimaradt három óriási ziccer).
A találkozó vége előtt már zúgott a Szép volt, fiúk!, a vastaps. Ez a győzelemnek, a lelkes, odaadó, küzdőképes játéknak szólt és nem a színvonalnak. Ugyanis ez utóbbival adósak maradtak a játékosok, ám úgy tűnik, hogy ebben az NB l-ben most, ezen a találkozón a közepeshez közeli ní-
vó is elég volt a hárompontos sikerhez. A csepeliek végül is nem igazolták előzetes jó hírnevüket, az ászok csak a pályán voltak, így nagy csalódást okoztak.
A mérkőzés végén.
Baranyai István ügyvezető elnök:
- A csapat remek rajtot vett, s három mérkőzésből hat pontot gyűjtött. Végtelenül boldogok vagyunk. Csak így tovább.
Keszei Ferenc:
- Tény, hogy sikerült „ ráijeszteni" a csapatra az esélyes Csepel ellen, hiszen erősen közepes játékkal is nyerni tudtunk, amelyre rászolgáltunk. Sajnos, a támadójátékunk végig bátortalan és pontatlan volt, a hajrában meg ésszerűtlen.
Varga István:
- Rendkívül mérges vagyok. Több játékosom is azt hiszi, hogy a nevekből meg lehet élni. Hát, tévednek!
Simon József, az olajosok technikai vezetője:
- Nehéz volt, de meglett az újabb győzelem, amely a csapatot dicséri.
A győztes kanizsai gárda: Csáki (7) - Szalai (6), Kepe (6), hányi (5) - Farkas (5), Vidóczi (6), Agics (7), Hegedűs (5), Svélecz (5) - Filipovics (6,5), Fuisz (5). Csereként szerepelt Kiss és Dudás, Hegedűs illetve Farkas helyett.
Balogh Antal
Az első bajnoki pont
Gyengén kezdett az NB l-es tartalékbajnokságban az Olajbányász együttese (nulla pont és 0-12-es gólkülönbség), amely a hét végén megszerezte első bajnoki pontját.
Olajbányász-Csepel-Kordax l-l (l-l) A tarcsik összecsapásán a vendégek szereztek vezetést, amely után rákapcsolt a megerősített olajos-gárda és Kis F. góljával egyenlített. Ezt követően folytatódott a
nagy küzdelem, de mind a két oldalon a védők jól romboltak. A pontos olajos csapat: Vlaszák - Póczak, Kercsmár, Hoffmann, Tóth T. - Matola, Gyulai (Szabó F.), Róth, Fekete Z. (Buda) - Kis F., Kovács T. Edző: Szabó Imre. Az olajosok közül Vlaszák, Kercsmár és Matola tffnt ki, ám nagy adósságai vannak az enbéegyes-kerettag Gyulainak, Róthnak, Kovács Tamásnak, akik csalódást okoztak.
(b)
Jól jön a segítség
A labdarúgó NB III-ban újonc MÁV NTE labdarúgógárdája nagyon szegényes feltételek mellett folytatja működését. Fekete István és Kiszelák István, a szakosztály elnöke, illetve vezetője egy baráti beszélgetésen vázolta a helyzetet, amelybe bekapcsolódott Bi-csák Miklós könyvkötő kisiparos mester is. A sportszerető vállalkozó, az olajos szakosztályelnökségi tag nem sokat töprengett, és ötezer forint egyszeri támogatással sietett a vasutasok segítségére.
(H)
MÁV NTE vereség
Az NB III Bakony-cso-portjában, a bajnokság 2. fordulójában Balatonfüreden szerepelt a MÁV NTE együttese. A kanizsai fiúk egy félidőn át jól tartották magukat - ekkor a hazaiak 1-0-ra vezettek - majd a II. félidőben a hazaiak jól használták ki a lehetőségeket és végül 4:0 arányú győzelmet arattak.
(b)
Megyei bajnokság
A megyei bajnokságban a Kiskanizsa-Galambok évadnyitó rangadón a vendégek nyertek 3-l-re. A „Sáskák" közül Horváth a 9., Koós a 72. percben kapott piros lapot. A Miklósfa újonc csapata gólzáporos győzelemmel mutatkozott be, amely 7-0-ra verte a Lenti TSZ gárdáját.
(h)
HB Sörgyár Kupa
A városi labdarúgó-szö-vetség és a Sörgyár SE szeptember 17-18-án rendezi meg a hagyományos kispályás labdarúgótornát, a HB-Kanizsa Sörgyár Kupa küzdelmeit. A kétnapos, pénzdíjas - mintegy 60 ezer forint - kupaversenyre a Mindenki Sportpályáján kerül sor, amelyre augusztus 29-ig (hétfőig) lehet még nevezni négyezer forint nevezési díj befizetésével együtt a következő címen: Polgármesteri Hivatal Sportcsoport, Király u. 47. A HB-Sörgyár Kupa 1993. évi védője: Progresso. Tisztelet Kupa: Rotary. Vigasz Kupa: Chemotox.
(L)
1994. augusztus 26.
KANIZSA -
2
Tenisz
A fővárosban bonyolították le a teniszezők korosztályos magyar bajnokságának döntőjét, amelyen közel kétszáz versenyző szerepelt, köztük az Olajbányász SE legügyesebb tehetségei. Az újoncok mezőnyében remekelt a Karda-Tá-losi duó, amely ezüstérmet szerzett. A döntőben az Európa-bajnok kettőstől szenvedtek
vereséget. Egyéniben a leg-
————
Kanizsai sakksikerek
Hajdúszoboszlón tizenkettedik alkalommal rendezték meg az Alföld Kupa nagyszabású sakkversenyt. A svájci rendszerű, kilencfordulós sakktornán közel száznyolcvan versenyző szerepelt, melynek A-csoportjában, a minőségi mezőnyben a kanizsai színeket a Tungsram OB l-es csapatának két FIDE mestere, Horváth Péter és Krutti Valér képviselte. A lámpagyári sakkozók nagyszerűen szerepeltek a tíznapos kupaversenyen. Horváth a győztessel azonos pontszámmal (7,5) a második helyen végzett, míg Krutti 6,5 ponttal a 6. helyet szerezte meg, aki azonos pontszámot ért el a negyedik helyezettel. (Az egyenlő pontszám esetén a mezőnyérték-számítás határozta meg a sorrendet).
-al
Segíts, hogy segíthessenek
Közeleg az iskolakezdés, és mindannyian tudjuk, t/l az eseményt nem kis kiadások szokták kísérni. Drága íiz iskolatáska, a tankönyv, hogy más felszerelésekről ne is szóljunk. A Családsegítő'' Központ, idilli minden ilyen jellegíí in-lézniény, az igénylök számához képest bizony szú''kreszahott keretekkel rendelkezik. Ezért ezúton azokhoz fordulnak, akik iskolatáskákkal, sportszerekkel, iskolaköpennyel, tréningruhával tudnának segíteni az iskolakezdés gondjainak enyhítésében. Továbbra is várnak hűtőszekrényt, 42-43-as férl''icipőt is. A felajánlok adományaikat a Családsegítő Központ Krzsébet téri irodájában adhatják át.
Ezüsterem a magyar bajnokságon
jobb nyolc ''közé jutott Karda Csaba, míg Tálosi Dániel a legjobb tizenhatba. A gyermek korosztályban bronzérmes lett a Szennay-Székely (Siófok) páros.
(h)
Előkelő helyen
A Magyar Tenisz Szövetségben az első leiévi eredmények alapján elkészítették az újabb ranglistát. Az olajos tehetségek előkelő helyen tanyáznak, hiszen a tizennyolc éven aluliak összetett versenyében Tálosi Dániel 48., Karda Csaba 56., Szennay András 83., Farkas Kornél 116. és Takács Pál a 121. helyen rangsorolt.
(b)
Sporthétvége
Szombat
Labdarúgás. NB l-es ifjúsági bajnokság: Olajbá-nyász-PMSC Fordan, Volán-Dózsa pálya, 12.00 (B-csapat: 10.00).
VASÁRNAP
Labdarúgás. NB III: MÁV NTE-MÁV DAC (Győr), MÁV NTE pálya, 16.30. Megyei: Galambok-Becsehely 16.30. Városkörnyék: POLICE-Nemespát-ró, Thury-pálya, 9.45. Baj-csa-Zalaszentbalázs 16.00
HÉTFŐ
Labdarúgás. Városi kispályás, I. osztály, Mindenki Sportpályája. 17.15 órakor: KÖGÁZ-T1P TOP és HB Kanizsa-Falmingó Centrál. 18 órakor: Ft. Autójavító-ÁFÉSZ és Tubifex-Prog-ressó. 18.45 órakor: IPOSZ Varia-Bútorgyár és PÓ-KER-Faunusz Puncs
1. Budafoki SC-Keszthelyi HHSE
2. Paksi ASE-BKV Előre
3. Pécsi VSK-Beremendi ESK
4. Tatabányai SC-Százhalombattai FC
5. Távközlési SE Sopron-ESMTK
6. Mohácsi FC-Dunaferr SE
7. Siófoki BSE-Haladás VSE
8. Veszprém FC-Bajai FC
9. Tempó SE-Motim TE
10. Linde SE-MAV NTE
11. Szentgotthárd-Hévíz
12. Letenye-Bonyhád
KANIZSA TIPPSKALA
d
lX2-es játék
1994. szept. 3-4.
A jobboldali üres tipphelyekbe a választott 1, X vagy 2-es tippet kell beírni!
NYEREMÉNYEK: 12 találatnál 1500 Ft-os, 11 találatnál 1000 Ft-os, 10 találatnál 500 Ft-os, 9 és 0 találatnál 200 Ft-os ajándékutalvány, amelyeket a DÉL-ZALAI ÁRUHÁZ Igazgatósága ajánlott fel.
GOLTIPP
1994. szept. 3-4.
Budafoki SC-Keszthelyi HHSE
Mohácsi FC-Dunaferr SE
Siófoki BSE-Haladás VSE
A jobboldali üres tipphelyekbe a három mérkőzés várt végeredményét (például: 3-1, 0-0, 1-2) kell beírni.
NYEREMÉNYEK: aki mindhárom mérkőzés végeredményét eltalálja 1000 Ft, két mérkőzés végeredményének eltalálója 500 Ft ajándékutalványban részesül, amelyet a ZÉTA Kereskedelmi Rt. (Nagykanizsa) ajánlott fel. Az egy végeredmény eltalálója nem részesül nyereményben!
Név: ................................................................................................
Lakcím: ...........................................................................................
A KAN1ZSA-TIPPSKÁLA fenti játékrésze - névvel és lakcímmel együtt - kétféle módon juttathutó el szerkesztőségünkhöz értékelésre:
- A szerkesztőség Nagykanizsa, Király u. 47. sz. épülete bejáratánál lévő postaládába elhelyezve, egybefüggően és összehajtva (boríték felhasználása nélkül is).
- Egybefüggően és összehajtva, borítékban elhelyezve, felbélyegezve, postai úton a következő címre: KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Nagykanizsa, Pf.: 154. 8801. A borítékra rá kell írni: TIPP.
BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 1994. szeptember 2. (péntek) 14 óra. A később beérkező szelvények nem vesznek részt a játékban!
A fénymásolt vagy stencilezett szelvényeket nem értékeljük!
EREDMÉNYEK, NYERTESEK:
1X2-ES JÁTÉK:
Az 1994. aug. 20-22-i játék helyes tipposzlopa: 1x2 11x111 Ixl
12 találatos: nem volt.
11 találatos: nem volt.
10 találatos: Ignáczi István (Nagykanizsa).
9 találatos: nem volt.
0 találatos: nem volt.
GÓLTIPP:
Az 1994. aug. 20-22-i játék végeredményei: 1-0, 1-0, 5-2.
Telitalálatos: nem volt.
Két végeredményt talált el: Sajni József, Virág József, Ignáczi István (mindhárom Nagykanizsa), Fogáné Katona Ildikó (Zalaegerszeg)
A vásárlási ajándékutalvány-nyeremények a rovatban történő közzétételt követő hétfőn és kedden 14-16 óra között szerkesztőségünkben (Nagykanizsa, Király u. 47. I. emelet) személyesen, személyi igazolvány felmutatásával vehetők át. Városkörnyéki és egyéb vidéki tippelőknek - kérelemre - kivételesen lakcímre postázzuk ajánlott levélben.
26
KANIZSA - SPORT
1994. augusztus 26.
Agics, az újabb idegenlégiós
A Tip-Top, a ROTARY, a Vízmű, a Főposta, a Siroccó és a Zöldmező az élről folytatja
IMISMHMBlliBIIIIM
A labdarúgó NB I-ben újonc Olajbányász egyesületi és szakmai vezetése a bajnoki évad előtt több poszton is megerősítette a csapatot, hogy sikerüljön a kanizsai terv, a további élvonalbeli szereplés. Most a nagyszerűen bemutatkozott Agics Sabahudint (képünkön), az olajosok újabb idegenlégiósát mutatjuk be.
- Egykoron a Banja Luka (jugoszláv) csapatában játékostársak voltunk Filipoviccsal - említi a huszonnégy éves védő és középpályás, majd így folytatta: - Az első ligás Borac együttesétől a vajdasági Csóka csapatához kerültem, ám a kapcsolatot tovább tartottuk Filippel. Igy szinte napi információim voltak s tudtam, hogy ügyes csapat van Kanizsán. Korábban is szó volt, hogy idekerülök, de a csapatvezetők nem járultak hozzá az átigazoláshoz. A nyáron aztán lejárt a szerződésem és tulajdonképpen már június elején megszületett az egyezség a kanizsaikkal. Megkötöttük a szerződést, ami egy plusz ■egy, azaz ha egy év múlva találok egy nyugati csapatot, akkor a mostani egyesületem nem gördít akadályt a távozáshoz. Egyébként sikerült a beilleszkedés, jól érzem magam és remélem, hogy töretlen lesz az út az NB I-ben. Szeretek dolgozni, küzdeni és mindent megtenni a taktikai feladatok megoldásásért. Élvezem a szakvezető bizalmát, amelyet jó játékkal igyekszem meghálálni. Az egyéni célom egyébként egybeesik a csapatéval, azaz a további élvonalbeli szerepléssel.
(-b-h)
A városi kispályás labdarúgó-bajnokságban a nyárra elnéptelenedtek a Mindenki Spprtpályája kispályái, a játékosok pihenőre tértek. Az I-IV. osztályban, a versenykiírásnak megfelelően az őszi sorozatból két fordulót előrehoztak, míg a senioroknál befejeződött a tavaszi idény. Az I. osztályban, a 7-13. forduló legnagyobb meglepetését az újonc PÓKER csapata szolgáltatta, amely a bajnok Tip-Top ellen aratott fölényes győzel-§■ met, s ezzel már nincs veretlen a mezőnyben. További érdekesebb eredmények: Póker-Progressó 1-2, ÁFÉSZ-Tubi-fex 0-0, Faunus Puncs-HB Kanizsa 0-3, Progressó-Kögáz
0-2, Bútorgyár-Tip Top 1-3, Ft. Autójavító-HB 1-2, Tubi-fex-FI. Centrál 3-3, Iposz-Pó-ker 1-2, HB-Progressó 2-4, F. Puncs-Autójavító 1-2, Fl. Centrál-ÁFÉSZ l-l, Iposz-HB 3-4, ÁFÉSZ- ip Top 1-2, HB-Bútorgyár 2-2, Kögáz-Tu-bifex 2-2, F. Puncs-Progressó
1-l, Póker-ÁFÉSZ l-l, Pó-ker-Fl. Centrál 1-2, HB-Tubi-fex 1-4, Tubifex-Ft. Autójavító 2-2, Iposz-F. Puncs 1-0, Tip Top-Póker 0-4.
A csapatok a következő állásból folytatják a bajnokságot: 1. Tip Top 11 1 1 54-16 23
2. Bútorgyár
3. ÁFÉSZ
4. Tubifex
5. Fl. Centrál
6. Póker
7. Iposz V.
9 2 2 39-16 20
7 4 2 23-15 18
6 5 2 31-26 17
4 6 3 21-21 14
5 3 5 25-20 13 5 2 6 24-24 12
8. HB Kanizsa 3 5 5 21-33 11
9. F. Puncs
10. Autójavító
11. Progressó
12. Kögáz
4 2 7 20-22 10 3 2 8 27-40 8 2 2 9 15-35 6 1 2 10 10-42 4
A II. osztályban rendkívül szoros lett az élcsoport, amelyben hat csapat is küzd a bajnoki címért, illetve az első osztályú szereplést jelentő 1-2. helyért. A számos meglepetés közül az élre kívánkozik a listavezető ROTARY szeszé-Jyes szereplése, a Specbau Elice veresége a DKG FDSZ-
től. Az osztályban szereplő DOMUS játékosa, Róka Tibor szolgáltatta a negatív szenzációt, aki Farkas Tibor játékvezetőt bántalmazta, amiért a játékost egy évre eltiltotta a fegyelmi bizottság (a félbeszakadt Domus-Specbau E. találkozót a pályán elért l:2-es eredménnyel igazolta a versenybíróság). A 7-13. forduló érdekesebb eredményei: RO-TARY-D. Piccoló 2-3, Happy Boys-Specbau E. 1-3, V. MAV-Pedagógus 1-2, DKG FDSZ-Bombázók 2-0, Specbau E.-Sörgyár 0-0, D. Pic-coló-V. MAV 0-1, Tungs-ram-D. Piccoló 2-2, Sör-gyár-CC. Amatil 2-2, Specbau E.-DKG FDSZ 2-4, Happy Boys-ROTARY 3-1, V. MÁV-Sörgyár 2-0, Peda-gógus-Specbau E. 3-3, CC. Amatil-Domus 3-4, D. Pic-coló-DKG FDSZ 3-2, RO-TARY-Bombázók 0-3.
A bajnokság állása:
1. ROTARY
2. Specbau E.
3. Happy B.
4. Bombázók
5. Pedagógus
6. V. MÁV
7. D. Piccoló
8. DKG FDSZ
9. CC. Amatil
10. Tungsram
11. Sörgyár
12. Doni us
38-23 17 25-18 17 34-19 16 25-19 16
39-34 15 28-29 15 27-22 13 27-26 12 31-33 11 23-34 11 14-26 9 18-46 4
A III. osztályban is népes az élcsoport, hiszen öt együttes folytat nagy küzdelmet az osztályos lépést jelentő 1-2. helyért.
A csapatok a következő állásból várják a folytatást:
1. Vízmű 6 5 2 29-19 17
2. Stop 87 8 1 4 23-23 17
3. Chemotox 7 2 4 34-16 16
4. Pyrover 7 2 4 30-21 16
5. Patyolat 7 2 4 35-28 16
6. Ig-sz. 7 - 6 39-33 14
7. Varsped 5 4 4 26-26 14
8. Ligetvár 6 1 6 31-24 13
9. Hidrofilt 5 2 6 25-29 12
10. Almaié 3 4 6 22-32 10
11. Hedál 3 2 8 16-32 8
12. Reduktor 1 1 11 12-35 1
Megjegyzés: a Reduktor csapatától két büntetőpont levonva.
A IV. osztályban két csoportban 11-11 csapat részvételével rajtolt a bajnokság. Az A-csoportban két csapatot (Demalgon, Tobeló) törölt a küzdelmekből a versenybíróság sorozatos meg nem jelenés miatt. Itt is több csapat küzd a bajnoki elsőségért.
A bajnokság állása:
1. Főposta 6 1 2 34-14 13
2. F. Pressó 4 3 1 18- 8 11
3. MÁK United 5 1 2 17- 8 11
4. Delfin 4 2 2 23-11 10
5. Tűzoltóság 5 - 4 23-12 10
6. Curacao 3 1 4 15-22 7
7. Tintahal 3-5 19-24 6
8. Bermuda 2 2 5 17-24 6
9. Red Dogs 1 - 8 8-51 2
A B-csoportban a Siroccó és a Karthagó csapatai között folyik nagy versenyfutás, de ott van szorosan mögöttük a Balilla, a bírók csapata.
A bajnokságot a következő állásból folytatják a csapatok:
1. Siroccó 9 1 1 49-18 19
2. Karthagó 9 - 2 44-14 18
3. Balilla 7 1 3 25-23 15
4. Z. Volán 5 2 4 41-25 12
5. Mixerboys 4 4 2 36-25 12
6. Blackburry 4 3 4 27-32 11
7. Csipet Cs. 4 1 6 23-34 9
8. Gutenberg 3 2 5 26-30 8
9. Határőr 3 1 7 21-31 7
10. Dinamit 2 3 6 18-33 7
11. Zsigmondy - - 10 8-53 -
A seniorok mezőnyében, a második alkalommal rendezendő városi bajnokságban 10 csapat vesz részt a küzdelmekben, amelyek a következő állásból várják az őszi folytatást (tavaszról elhalasztott mérkőzések: Zöldmező-ÁFÉSZ és ÁFÉSZ-Tip Top):
1. Zöldmező 8 - - 35- 5 16
2. Tubifex 7 - 2 36-21 14
3. ÁFÉSZ 6 1 - 41-14 13
4. Tip Top 6 - 2 47-23 12
5. Főposta 4 1 4 19-25 9
6. Tungsram 4-5 21-31 8
7. Coca Cola 3 1 5 15-23 7
8. Produckt Bt 1 1 7 10-34 3
9. Kögáz 1 1 7 21-47 3 10. D. Piccoló - 1 8 14-36 1
-balogh-
KANIZSA

Egy hetilap, amit előtt kell tartani!
1994. augusztus 26.
KANIZSA - TÁMOGATÓK )

A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:
Alapítva:
1949
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZHBAN.
Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.
«mm
mmm
mmm
Nagykanizsa, Eötvös tér 28.
Julius Meinl)
A KANIZSA
1
ARUHAZBAN EGY NAPIG
99%
EiESa|
KOGAZ
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
U MZ*
Hl
Ulf
MAGYAR GAZDASÁGI
CÉGMUTATÓ
CÉGINFORMÁCIÓS ADATTÁR Területi és országos kötetek megjelentetése
Hirdetésfelvétel: 1133 Budapest, Váci út 82-84. Tel.: 270-3433/11 mellék 140-1711/12 mellék Fax: 185-1268; 149-7583 ISI 1519 Budapest Pf.: 248
LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60) 399-196
RC„
mmmm
KANIZSA
Trend Kft
Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-691-es telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Csengery u. 5. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.
- Akar Ön kulturált körülmények között étkezni, fagyizni? Térjen be hozzánk! Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésre állunk.
KREMZNER RESTAURANT Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057

Nagykanizsa
Megyei Jogú Város Önkormányzata
isis
ü
BOHM

COMPUTERS
ELEKTRON IRODAGÉP Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
Számítógépek, perifériák, telefonok, telefonrendszerek, telefaxok, irodagépek, pénztárgépek, irodatechnikai berendezések
széles választéka és garanciális szervizelése.
BEVEZETŐ ÁRAK TARTÓSAN!
8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 3.
Telefon/fax: (93) 312-470
28

KANIZSA - APRO
1994. augusztus 26.
Városkapu krt. környékén kisméretű garázst vennék. Ajánlatokat „Ikergarázs nem érdekel" jeligére, Nk. Pf.: 154. eímre kérek levélben. (3316 K)_
700 négyszögöl lelek gyümölcsössel, pincével, felszereléssel és terméssel sürgősen eladó. Érd,:
93/314-562. (3200 K)_
Kiskanizsán kertes családi ház, félig kész tetőtérrel, garázzsal, mellékhelyiségekkel eladó, Érd.: Kiskanizsa. Dobó I. u. 7. (3193 K)
Palin, Kertész út 5. sz. alatti, 5 szobás családi ház eladó. Érd: helyszínen, egész nap. (3192 K)
Kiskanizsán 257 nm telek házzal, melléképülettel eladó. Érd.: Nk. Platán sor 7/A. 1/2/2.
Halász, 19 óra után. (3191 K)_
Tehermentes, két és félszobás OTP lakásomat elcserélném olaj-telep környéki lakásra. Érd.: Etel váriné, Nk! Kazanlak krt. 10/B. (3198 K)
Kisbagolai hegyen 520 négyszögöl területen szőlő-gyümölcsös, épülettel eladó. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 3/B. fsz/l. (3166 K)_
Kétszobás, I. emeleti lakás, földszinti, KÖJÁL-engedélyes üzlethelyiséggel eladó. Cím a szer-kesztóségben. (3163 K)_
Keleti városrészben 1+2 félszobás, összkomfortos lakás eladó. Érd.: Kazanlak krt. l/A. 1/3.
(3139 K)_
1 mFt készpénzzel 1,5 vagy 2 szobás lakást vennék Nk-án. Minden megoldás érdekel! Tel.:
93/314-347 - üzenetrögzítő. (3283 K)_
Miklósfán 4 szobás új családi ház sürgősen eladó. Cím a szerkesztőségben. (3282 K)_
Olcsón eladó n jól felszerelt szőlőbirtok (a házig betonút), Ajánlatokat „Kanizsához közel" jeligé-rc, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3281 K) Elcserélném 2 és fél szobás, belvárosi, 74 nm-es, önkormányzati lakásomat egy másfél szobásra vagy két különállóra. Érd.: Nk, Király u. 45. Bor Ferencné. (3280 K)_
Nk. belvárosában 2. emeleti, 64 nm-es, kélszo-bás+galériás, egyedi fűtésű, vízórás, telefonos lakás eladó. Érd.: Csengery u. 3. 11/14. Tel.: 311-639 (egész nap) Kis László. (3279 K)
Nk-án 2+2 félszobás lakás eladó garázzsal vagy anélkül, Érd,: Városkapu krt, 3/D, Fsz/l, (3278
K)_
Gyékényesen, lóhoz közel, József A, u, 29. alall 1300 négyszögöl területen, lakóépület + garázs (ipari árammal), Érd.: Nk. Postakert u. 21, 2/6,
Tel.: 93/313-228. (3277 K)_
Kanizsához, közel eső (lehetőleg a Szent-györgyvári hegyen) müvelésre alkalmas birtokol keresek gazdasági épülettel. Ajánlatokat ..Olcsó" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3276
K)_
Családi házat vennék Sánc vagy Kalonarét környékén, Ajánlatokat 93/311-469 számra kérek munkanapokon. (3275 K) Nk. Teleki u. 3/A. IV/26. alatt másfélszobás la-
kás eladó. Érd,: esti órákban. (3274 K)_
Kiskanizsán egyszobás, régi családi házamat elcserélném egy esetleg másfélszobás lakásra.
SIKER Ingatlanközvetítő IRODA
Nagykanizsa,
Terv u. 4. (A rendőrség melletti utcában)
KERES-KÍNÁL, KIADÓ, ELADÓ, CSERE Lakásokat, házakat, nyaralókat, telkeket, i irodákat, üzleteket... Z Nyitva: I
hétköznap 8-17 óráig ? Teí.: 93/312-058 ,
Ajánlatokat „Őszi kflllflzés" jelijére. Nk. Pl.: 154-be kérek. (3273 K)
2+2 félszobás, 86 nm-es belvárosi lakás eladó. Érd.: 312-470-es telefonon 17-19 óráig. (3258
K)_
Nk~Palin Hercules u.-ban 750 nm épflési lelek eladó. Érd.: Bohár Lajos Nk. Zemplén u. 17.óra mán. (3317 K)_
Várostól 10 km-re Pogányszentpétcren Dózsa u. 20. felújításra szoruló kb. 50 nm léglaház, nagy leiekkel 140,000 Ft-ért, ugyanebben a/, utcában lakótelek 40,000 Ft-ért eladó. Érd.: Dózsa u. HO.-han. (3318 K)_
64 nm-es 2 szobás belvárosi lakás eladó. Érd.: Killcsey u. 14,sz alall. 18.00-21.00-ig Tel.: 06/60/399-912 (3319 K) Nk-hoz 20 km-re falusi házal vennék régi is lehet. fizetéskönnyítéssel. „Ármegjelölés" jelige (3320 K)_''
Egyedi fűtésű egy vagy másfél szobás lakást keresek Nk-án. 1,3 millióig. Tel.: 06/60/399-596 (3321 K)_
Horogszcnlpál 32. szám alatti lakóház melléképületekkel I holdas kernel eladó. Érd.: Horog, Fő út 113. (3322 K)_
Elcserélném misfél szobás tlnkormányzuti lakásomat, minden megoldás érdekel. Érd.: Nk. Király u. 6. 4 ajtó. (3323 K) 5 szobás palini ház eladó (új negyed) Érd.: Kertész u. 5. Tóth Sándor. (3324 K) Nk-án Kazanlak krt.-on 62 nm-es, 2,5 szobás tehermentes, III. emeleti lakás, sürgősen eladó. Érd.: 19 óra után. 93/31 l-879-es telefonon.
(3325 K)_
Belvárost 54 nm-es lakás 2 szoba + ebédlő eladó. Érd.: Kölcsey 4-6. 111/1K. Skuglics 17 óra után. (3326 K)
Kétszobás, földszintes, teljesen felújított öröklakás, a Keleti városrészen reális áron eladó. Érdeklődni: bármikor. Cím a szerkesztőségben. (3327 K)
Látóhegyen, panoráma kilátással 1065 nm terület 24 nm-es épületlel (szoba, konyha - beépített bútorral, elektromos tűzhellyel - étkező), galériaszinten négy fekhely lehetőséggel, 1 2 nm pinceszintiéi (előtér, WC-mosdó-zuhanyozó, [áruló), fedett tornáccal, egyedi cserépkályhával eladó. Elektromos energia, közműves vízellátás, aszfaltozott út van. Érdeklődni lehet a KORALL boltban Ady u. I. (3328 K)
Tehermentes, komfortos, 3. emeleti, kétszobás lakásomat elcserélném 3 szobás v. 2+2 félszobás vagy 1+3 félszobás komfortos, vagy egyedi fűtésű lukásra. Ajánlatokat.: Pf. 154-be „Attila" jc-
ligére. (3329 K)_
Tehermentes, komfortos 3. emeleli kél szobás lakás eladó. Érd,: Pf, 154-be „Altila" jeligére
(3330 K)_
Nk-án 2+2 félszobás 68 nm-es közpnnlifíléscs lakás garázzsal, vagy anélkül eladó. Belvárosi lakáscsere is érdekel. Érd.: Nk. Városkapu körút
3. D. Fsz.l. (3331 K)__
Kiskanizsán a kossuth L. utcában teljesen felújítón 3 szoha+hall+élke/.ős családi ház eladó, Irányár: 4 millió Ft Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a Tel.: 93/314-394. (3332 K)_
Batalonkercsziúron teljesen új, 3 s/,intés nyaraló eladó. Telek: 150 nöl.''Irányár: 6 millió Ft, Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel,: 93/314-394, (3333 K)
Nagykanizsán a Pélerfui utcában I. emeleti 2,5 szoba+élkezős, 77 nm-es lakás, garázzsal (a lakás ulall van a garázs) eladó. Irányár: 3 millió Fi. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394.
(3334 K)_
Gelsén 3 lakalosműhely raklárral+70 százalékos készenléti állapotban lévő épület, melyben alul söröző és játékterem, felül 4 vendégszoba van kialakítva. Irányár: 7 millió Ft. Érd.: Nk. Roz-gonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394, (3335 K)_
Értesítem leendő ügyfeleimet, hogy ügyvédi tevékenységemet megkezdtem.
Dr. Solymár Mátyás
ügyvéd külkereskedelmi szakjogász
Iroda: Nagykanizsa,
Kazanlak krt. 10/B.
telefon; 93/317-371 5 ú
Félfogadási idő: s
hétfő-szerda-péntek | 17.00-19.00 óráig.
Nk-án a Városkapu krl-on 1+2 félszobás II. emeleti önkormányzati lakás 1,5 vagy 2 szobás lakásra cserélhető. Érd.: Nk. Rozgonyi u. t/a. Tel.: 93/314-394. (3336 K)_
Beleznán 170 nm-es, 4 szobás családi ház nagy leiekkel eladó. Irányár: 1.800.000,- Ft. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/a. Tel.: 93/314-394. (3337
K)_
Gelsén 8 éves. 100 nm alapterületű lelőlérbc-épíléses családi ház, garázzsal, melléképületekkel eladó. Telek: IIX) nöl. Irányár: 3.800.000.- Fl. Érd.: Nk. Rozgonyi u. t/a. Tel.: 93/314-394. (3338 K)
Nk-án a Kazanlak krt-on, 2+lélszobás, 65 nm-es, telefonos lakás eladó. Irányár: 1.850.000.-Fl. Érd.: Nk. Rozgonyi u. l/A. Tel.: 93/314-394. (3339 K)_
Kanizsa környékének egyik legszebb panorámás telke eladó a Szőlőskert-fogadó felett. Érdeklődni a Fogadóban lehel. (3361 K) Nk., Dózsa Gy. 98-ban ikerház fele, közös udvarai. 60 nm-es pincével, garázshellyel eladó. Érd.: Nk,. Dózsa Gy. u. 98. Irányár: 2 millió Fl. Lakást beszámítok érlékegyeztetéssel, letőtérbe-építési lehetőséggel. (3362 K)_
Balaton északi partján Ábrahám hegyen 212 nöl lelek hétvégi faházzal eladó. Villany-víz van. termő gyümölcsfákkal. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B 1/4 (3363 K)_
Zalakaroson lelkek eladók, megosztva is. Érd.:
Nk. Kazanlak krt. 7/B 1/4 (3364 K)_
Eladó Miklósfán családi ház 160 nm-es 4+1 szobás, beépített tetőteres melléképületekkel, garázzsal 2160 nm telekkel. Irányár: 4.700.000 Fl. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B 1/4 (3365 K) Nemesvidon 2 szobás családi ház (víz, villany van, fürdőszoba megoldható) eladó. Irányár: 600.000 Fl. Ormánpusztai üdülő övezetben található, ezért lakásnak és nyaralónak kiválóan alkalmas. Érd. Nk.. Kazanlak krt 7/B 1/4 (3366 K)_
Belvárosi 2 szobás 56 nm-es jó állapotú lakás reális áron eladó. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B 1/4 (3367 K)__
Szőlő, gyümölcsös lakható pincével eladó Zalaújlaki hegyen. Buszmegállótól 3 percre. Hegyi út köves. Irányár: 350.000 Ft. Érd.: Nk., Kazan-lak krt. 7/B 1/4 (3368 K)_
3 szobás lakás eladó Zemplén Gy. utcában. Irányár: 1.550.000 Fl. Érd.: Nk. Kazanlak krt 7/B 1/4 (3369 K)_
4+félszobás 2 fürdőszobás, 2 konyhás, garázsos családi ház hozzá udvari nagy telekkel eladó. Beszámítok 1.400.000-ig lakást. Irányár: 4.500.000 Fl. Érd.: Nk„ Kazanlak krt. 7/B 1/4 (3370 K)_
1 szobás egyedi fűtéses, felújított lakás eladó. Érd.: Nk.. Kazanlak kri. 7/B 1/4 (3371 K)
4 szobás 100 nm-es családi ház garázzsal nagy telekkel udvarral eladó Kiskanizsán. Érd.: Nk., Kazanlak krt, 7/B 1/4 (3372 K)_
2 szobás 56 nm-es lakás, hozzá nagyméretű garázzsal, vagy anélkül eladó, vagy családi házra cserélhető, Minden megoldás érdekel, Ajánlató-kai: Nk., Kazanlak krt. 7/B 1/4 alá kérem, (3373 K) ._
Szőlőprés és daráló kedvező áron eladó. Érd.: Nk,, Kazanlak kri. 7/B 1/4 (3374 K)_
Csónakázó tónál. Látóhegycn közvetlenül a kápolna mellett, 600 nöl szőlőterület megosztva is eladó. Villany, vezetékes víz a helyszínen, Érd,:
Kiskanizsa Bajcsi-Zsilinszky 2/A. Tel.: 93/319-455 (3375 K)_
Nk-i 1 szoba komfortos 43 nm-es családi ház jellegű önkormányzati lakásomat elcserélném 2 + fél, v. 3 szobás önkormányzati lakásra, második emeletig, Megvehető is érdekelne a Kazanlak és Városkapu környékén. Tel,: 93/310-441. (3376 K)_
A galamboki halastónál 2 helyiséghői álló boltíves 2 éve készíteti épület telekkel eladó. Ár: 400.000 Ft. Érd.: Nk., Corvin u.l/B III/8. vagy 93/31 l-409-cs telefonon. (3377 K)_
Elcserélném egyszoba hálófülkés ötvenhét nm-es önkormányzati lakásomat, másfélszobásra, de csak a piachoz közeli érdekel. Cím: Nk.. Király út 45. (3378 K)_
Csónakázó tóhoz közel, szeszfőzdéi buszmegállótól 5 percre 250 négyszögöl bekerített telek (szőlő és veteményes) kis l''aépülcttel, kúttal eladó. Irányár: 230 ezer Ft. Érd.: Vasárnap. Garay u. 12/A II.em. 6. (3385 K)_
Belvárosi 3 szobás családi, vagy társas házal vásárolnék 4 millió Ft-ig. Ajánlatokat Nk. Magyar u. 19. 93/314-012-re kérek. (3388 K)_
Nagykanizsai 3, vagy 4 szobás családi házat vásárolnék 3 MFt-ig. Érd.: Nk., Magyar u. 19. 93/314-012. (3389 K)_
3 szobás családi házal vásárolnék Nagykanizsán, vagy 10 km-en belül, 3 MFt-ig. Érd.:Nk„ Ma-gyar u. 19. 93/314-012. (3390 K)_
2 vagy 3 szobás lakási vásárolnék Nagykanizsán, kp+nagyösszecű havi törlcs/.lőrészlct-fize-tési lehetőséggel. Erd.: Nk., Magyar u. 19. 93/314-012. (3391 K)_
Felújításra szoruló családi házal, vagy 3 szobás lakást vásárolnék a keleti városrészben 2.2 MFt-ig. Érd.: Nk., Magyar u. 19. 93/314-012. (3392 K)
2 szobás családi házat vásárolnék Nagykanizsán, vagy közelében, tetőtérbeépílési lehetőséggel, 3 MFi-ig. Érd.: Nk., Magyar u. 19. 93/314-012.
(3393 K)_
1100 n.öl szőlőt vásárolnék pincével, Nagykanizsa közelében 600 EFt-ig. Érd.: Nk., Magyar u. 19. 93/314-012. (3394 K)
Családi házal vásárolnék Nagykanizsa belvárosban, üzlethelyiség kialakítási lehetőséggel, 4 MFt-ig Érd:: Nk.. Magyar u. 19. 93/314-012. (3395 K)_
1+2 fél, vagy 3 szobás lakást vásárolnék Nagykanizsán 1.5 MFt-ig. Érd.: Nk.. Magyar u. 19.
93/314-012. (3396 K)_
Családi házat vagy házrészt vásárolnék Nagykanizsán felújításra szoruló is lehel, 2.5 MFt-ig. Érd.: Nk., Magyar u. 19. 93/314-012. (3397 K)_
1+2, vagy 2+1 szobás lakást vásárolnék Nagykanizsán a II.emeletig. Irányár 2.5 MFt, Érd,: Nk., Magyar u. 19. 93/314-012 (3398 K) Egyedi fűtéses 2 szobás, üzlethelyiség kialakítására alkalmas családi házat, sorházal vásárolnék Nagykanizsán a belvárosban, Érd.: Nk,. Magyar u. 19. 93/314-012.(3399 K)_
1+2 félszobás, egyedi fűtéses, telefonos lakási keresek megvételre, Nagykanizsán a Teleki, vagy a Munkás utcában, a II. emeletig. Érd,: Nk., Magyar u. 19, 93/314-012.(3400 K) 2 szoba, komfortos, telefonos családi házal, vagy I, emeleli lakási vásárolnék Nagykanizsán, 2 MFl-ig. Érd.: Nk.: Magyar u. 19. 93/314-012.(3401 K)
KAMARAI , „
KERES-KINAL
PARTNER PIAC BEFEKTETŐ
Az ajánlatokhoz tartozó információk és címek beszerezhetők a Zalai
Kereskedelmi és Iparkamara titkárságán Zalaegerszegen (Kosztolányi u.
10. Tel./fax: 92/311-042), vagy Keszthelyen a Kamara képviseletén
(Kossuth u. 42. Tel./fax: 83/314-381). Tételenként: 500,- Ft + áfa.
Faxmegrendelésre is. A Kamara tagjainak ingyenes!
NK-141 Jordániai cég nyomdai kapacitást keres nagy mennyiségű hivatalos bélyeg igényes elkészítésére.
NK-142 Svájci cég gyártókat keres irodai forgószékek öntött alumínium és formázott fém elemeinek előállítására.
NK-143 Belga cég szállítókat keres mezőgazdasági gépekre, kert-és parkműveléshez kisgépekre, építőipari gépekre.
NK-144 Német cég közvetítésével japán nagy bútoripari vállalat olyan magyar céget keres, amelyek Japánba exportálnák termékeiket vagy vállalkoznának japán design szerinti irodabútor gyártására.
NK-145 Francia cég gyártókat keres játékokra (társas és műanyag), porcelán étkészletekre, kis háztartási készülékekre (kávéfőzők, vasalók, hajszárítók). Nagymennyiségű megrendelést helyez kilátásba.
KANIZSA D-Z, Htíllup _
1994. augusztus 26.
KANIZSA -
2
4 szobás társasházi lakást vásárolnék 2 MFt-ig Nagykanizsán. Érd.: Nk.: Magyar u. 19.
93/314-012. (3402 K)_
Nyugati fekvésű, 3 szobás lakást vásárolnék Nagykanizsán, 1.7 MFt-ig. Érd.: Nk., Magyar u. 19. 93/314-012.(3403 K)_
Első, vagy második emeleti, 1 szobás lakást vásárolnék Nagykanizsán, lehetőleg a keleti városrészben, 1.1 MFt-ig Érd.: Nk., Magyar u.
19. 93/314-012. (3404 K)_
Egyedi gázfűtéses lakást vásárolnék Nagyré-csén, nagy udvarral, gazdasági melléképületekkel 2.5 MFl-ig. Érd.: Nk., Magyar u. 19. 93/314-012.(3405 K)_
Eladó Nagykanizsán a belvárosban 5 szoba összkomfortos 240 nm alapterületű családi ház, a földszinten forgalmas vendéglátó egységgel. Érd.: Nk., Magyar u. 19. 93/314-012.(3406 K)
Eladó Letenyén a Rákóczi úton 3 szobás, 75 nm-es, komfortos családi ház. Irányár: 1.0 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. 93/314-012.(3407 K)
Eladó Nagykanizsán a Csengeri úton 3 szobás, 115 nm-es, egyedi gázfűtéses, telefonos családi házrész. Tetőtér beépíthető, 2 család részére, ill. iroda kialakítására is alkalmas. Fizetési kedvezmény. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. 93/314-
012.(3408 K)_
Eladó Tornyiszentmiklóson 2+1 félszobás, 100 nm-es, egyedi gázfűtéses családi ház, nagy udvarral, kerttel, gyümölcsössel. Irányár: 1.1 MFt. Érd.: Nk., Magyar u, 19. Érd .: Nk., Magyar u.
19. 93/314-012.(3409 K)_
Eladó Nagykanizsa-Kiskanizsán 5 szobás, 100 nm-es, összkomfortos, egyedi gázfűtéses, telefonos családi ház. Érd.: Nk., Magyar u. 19. 93/314-012. (3410 K)_
Eladó Tapolcán a/. Ady utcában 2+1 félszobás, telefonos, egyedi gázfűtéses, 60 nm-es, társasházi, komfortos lakás. Irányár: 2,1 MFi, Érd.: Nk.. Magyar u. 19. 93/314-012.(3411 K)
Eladó Nagykanizsán a Zemplén utcában 2, emeleti, 2 szobás, 54 nm-es, összkomfortos lakás. Telefon folyamatban, Irányár: 1.4 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19, 93/314-012.(3412 K) Eladó Nagykuni/,sán a Városkapu körúton 3 szobás, 55 nm-es, 4, emeleti lakás, Irányár: 1,5 MFl. Érd,: Nk., Magyar u. 19, 93/314-012,(3413 K)_
Eladó Nagykanizsán a Kaán Károly utcában 5 szobás, 120 nm-es, egyedi gázfűtéses társasházi lakás. Kél szobás, komfortos, belvárosi lakás beszámítható, Érd,: Nk.. Magyar u. 19. 93/314-
012.(3414 K)_
Eladó Keszthelyen a Kossuth téren 2 szobás, 56 nm-es, komfortos, 3. emeleti, telefonos lakás. Irányár: 2.95 MFl, Érd,: Nk.. Magyar u. 19. 93/314-012.(3415 K)_
Eladó Nk-án a Király utcában 2, emeleli, 3 szobás, 79 nm-es, összkomfortos lakás. Irányár:
з.6 MFl Érd.: Nk., Magyar u. 19. 93/314-
012.(3416 K)_
Eladó Nk-án a Zemplén utcában l+l félszobás, 43 nm-es, összkomfortos H. emeleti lakás. Irányár: 1.3 MFt Érd.: Nk., Magyar u. 19. 93/314-012.(3417 K)_
Eladó Nk-án a Csengeri ulcában 1. emeleti, 2 szoba komfortos, egyedi gázfűtéses társasházi lakás. Irányár: 2.9 MFl, Erd.: Nk,. Magyar u. 19. 93/314-012, (3418 K)_
Eladó Nk-án a Rákóczi úton 2 szobás, 67 nm-es, egyedi fűtéses, komfortos családi ház, kis udvarral. Irányár: 2.7 MFt Érd.: Nk., Magyar
и. 19. 93/314-012.(3419 K)_
Eladó NK-án a Zemplén utcában 1 + 1 félszobás lakás a 8. emeleten. Irányár: 1.3 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. 93/314-OI2.(342Q K)
Első emeleti lakásban bútorozott szoba kiadó Nagykanizsán a Kazanlak utcában, házinénivel. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. 93/314-012. (3421 K)
Eladó Nagykanizsán a Nagybagolai hegyen 600 n.öl szőlő, gyümölcsös, a Csónakázó tóhoz közel. Irányár: 95 EFt, Érd.: Nk., Magyar u. 19. 93/314-012.(3422 K)_
Elcserélném egy és félszobás nyolcadik emeleti lakásomat két és félszobás erkélyes lakásra értékkülönbözettel, vagy eladnám. Érd.: hétközben 18 óra után Zemplén Gy. 9/A VIII/48.
(3423 K)_
Belvárosi 2+2 félszobás, 3. emeleti tehermentes, 86 nm-es lakás eladó. Érd.: A szerkesztőségben. (3424K)_
JARMU
Vennék jó állapotú, 126-os Polski Fiatot, lehetőleg első tulajdonostól, 4-1(1 évesig. Ajánlato-
kat: Nk. Csokonai u. 8/B. IIt/3. címre kérek. Ámon. Tel.: 316-205, egész nap. (3284 K)
1500-as LADA, 5 sebességes, katalizátoros, l éves, 60(81 km-rel eladó vagy 5 éves SKODA FAVORIT-ra ráfizetéssel elcserélheti!. Érd.: Kálmán, Nk. Alkotmány u. 171. Tel.: 93/314-562. {3285 K)
89-es Yamaha FZR 500-as motor betegség miau sürgősen eladó. Irányár: 280.(881 Fl. Érd.: 93/312-036 telefonon, egész nap. (3286 K)
126-os Polski Fial, felújításra szoruló, 8 éves, új gumikkal eladó. Irányár: 55.000 Fl. Érd.: Plánder, Nk. Kazanlak krt. 7/8 1/4. (31611 K) Garázsban tartott, megkímélt, 12 éves Dácia, 70 ezer km-rel eladó. Érd.: Horváth László. Nk. Rózsa u. 2/B. 1/4. 16 h után. (3205 K) Vennék jó állapotú, 126-os Polski Fiatot, lehetőleg első tulajdonostól, 4-10 évesig. Nk. Csokonai u. 8/B. Tel.: 316-21)5, egész nap. (3201
K)_
1500-as LADA. I éves, 6000 km-rel, 5 sebességes, katalizátoros eladó. Érd .: munkanapokon 93/314-562. Nk. Alkotmány u. 171. Kalmárék. (3199 K)_
Polski Fial 126-os (fehér), friss műszakival eladó. Irányár: 75 ezer Fl. Nk. Király u. 31/C. Bahati. (3176 K)_
90-es Trabant elsőkéiből eladó. Tel.: 93/312-546 (3072 K)_
Zastava CTL 55-lls motor és alkatrész eladó. Érd.: Lclcnyc, Baros Gábor u. 61. 16 óra után.
(3073 K)_
Alfa Rómeó Julietta áron alul eladó. Érd.: Nk.
Munkás u. 8/B 11/8. (3074 K)_
Alfa Rómeó 75(1 2.0 turbó Dicsei eladó. Gyártási év: 1987, l''orgalombahclyczés időpontja: 1989. XI. 29. Gyári extrákkal. Irányár 570 ezer forint. Érd.: Sand, Kanizjiai u. 80. (3075 KI Lada személygépkocsit vásárolnék 9-10 éves korig. Érd,: esténként, Nk-Palin, Herkules u.
62. (3060 K)_
Újszerű állapotban lévő, kék színű BMX ifjúsági kerékpár eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 8. Vidéki Attilu, vugy nupközhen hétfőtől péntekig 313-294. (3057 K)_
Eladnám, vugy elcserélném kitűnő állapotban lévő 250/1 MZ motorkerékpáromat műszakira felkészítve. Érd,: Szever Atlila, Petőfi u. 92. (3055 K)_
Üzemképes Trabant Combit vennék, lejárt mű-szakis is érdekel. Ajánlatot Nk. Ifjúság u. 37.
szám alá várom. (3045 K)_
1985-íls 160(1 kem-es Audi 8(1 CD-TD turbó diesel l''ul extrás, kifogástalan állapotban eladó. Érd.: Kiskanizsa, Bajcsy-Zs. 2. Tel.: 93/319-455. (3035 K)
83-as évjáratú, 3 ajtós OPEL CORSA jó álla-polban. reális áron eladó. Érd.: 19 óra után. Nk.
Róz-sa u. 16/C. 3/10. (3030 K)_
Alig használt Sicsla eladó jó állapotban. Érd.: 19 óra után, Nk. Rózsa u.'' 16/C. 3/10. (3031
K)_
Volkswagen Golfot keresek 120.(810 Ft-ig. Leveleket a „Pink Floyd" jeligére, Nk. Pf.; 154-be
kérem. (3(128 K)_
Zastava motor és egyéb alkatrész eladó. Érd.: Nk. Új Élet u. 28. Hétkilzben. esie. (3061 K)
8 éves. SKODA 105-ös személygépkocsi 60 ezer km-rel eladó. Érd.: 314-629 telefonon. (3111 K)
PLANDERNE HIRDETŐ
Ingatlanok eladását, vételét, cseréjét, albérletbe adását; ingóságának eladását-vételét A CÉL ELÉRÉSÉIG
HIRDETI PLÁNDERNÉ HIRDETŐ (jogi képviselettel).
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 7/B.
Nyitva: rf-SZ-P.: 15-18 óráig, K-Cs.: 10-18 óráig.
126-os Fiat szgk. eladó. Nk-Sánc, József A. u. 44, (3112 K)_
86-os Ford Fiesta eladó. Érd.: munkaidőben 311-195 telefonon. (3340 K)_
126-os P.Fiat új motorral 1996. VIII. hóig érvényes műszaki vizsgával és Bahetta segédmo-torkerékpár eladó. Érd.: Nk. Határőr u. 22. Tel.: 93/313-040/10-78 (3341 K)______
VW Polo 1,3 megkímélt, kifogástalan állapotban, tartozékokkal, új gumikkal eladó. Ara: 280.(88) Fí. Tel.: 06/60/399-596. (3342 K)
Sport MZ-250 5 éves 12.(88) Km-t futott, spoj-lerrcl igényesnek eladó. Érd.: Telcgdi, Újudvar. Fó út 4. (3343 K)_''
Mazda 626 GLX kadmiumlemcz.es, sötétkék színű, 8 éves autó friss műszakival 1600-as motorral igényesnek eladó. Érd.: Telegdi Újudvar, Fő út 4. (3344 K)
1200-as Zsiguli üzemképes állapotban eladó. Rendszáma leadva, jobb eleje lámpánál törött. Motor felújított, váltó, karosszéria futómű jó. Motorkerékpárra MZ, Simsonra is cserélhető Érd.: Nk., Kinizsi u. 37. Schallcr 17 óra után. (3360 K)
Lada 2105, 82-es évjáratú, 2 év műszakival, 54.(8)0 km-rel. garázsban tartott, megkímélt állapotban eladó. Irányár: 210.(810 Ft. Érd.: Nk., Garay ti. 4/A 1/2 Nóvák. (3379 K)_
1500-as bordó LADA 6000 km-rel, katalizátorral. 5 sebességes eladó. Irányár: 480.(KH) F(. Érd.: 93/314-562. Kalmárék Nk., alkotmány u. 171. (3424 K)_
12 éves Trabant Kombi eladó. Érd.: 18 óra után Nk. Munkás 10/B földszint 2. (3425 K)
16 éves, 120as Skoda és 3(1.0(81 Fl értékű gépkocsi vásárlási utalvány 30.000 Ft-ért eladó, Érd,: Nk., Zemplén .VB Gödinek. (3426 K)
AI.IH.RLKr
Udvari, külön bejáralú szoba-konyhás lakás bú-torozottan kiadó, Érd,: Nk, Kiytn K, u, 14, (3287 K)__
1 szobás családi ház albérletbe kiadó. Érd.:
313-140/14-32 lelel''onon.(3142 K)_
Balatonfenyvesen augusztus 20-tól nyaraló kedvező áron kiadó. Érd.: 319-280, 17 óra ulán. (3197 K)___
2 szobás, búlorozallan, gázas, 3, emeleli lakás albérletbe kiadó, Érd,: Nk. Király u, 31/C. Var-ga László. (3165 K)_
Fialal pár kisebb bútorozott lakást vagy szobái bérelne hosszú távon. Ajánlatokat „Sürgős" je-ligére. Nk. Pf.: 154-be kérem, (3117 K)
Igényes, fialal házaspárnak albérlet kiadó. Cím a szerkesztőségben. Ugyaniu mechanikus író-gép eladó. (3118 K)_
Lispeszentadorjánban családi házrész kiadó megbízható család részére. Érd.: Lispes/.eni-adorján, Arany J. u. 4, 8888, vagy Nk. Csengery u. 80, Takács. (3120 K)_
Egyszobás lakás búlorozotian albérletbe kiadó az Erdész ulcában. Érd.: Nk. Teleki 3/A IV/21. (3082 K)
I vagy másféls/.obás lakást keresek albérletbe. Ajánlatokat „Nagyon sürgős" jeligére a Nk. Pf.: 154-be kérném. (3084 K) _
Albérletbe lakások, szobák kiadók. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B 1/4 (3380 K)
VEGYES
Azonnal bérbe vennék kb. 30-40 nm-es pincehelyiséget gombatermesztés céljára. Ajánlalokal „Gomba" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérek. (3305 K)_
Kilűnő állapotban eladó Nauman, 8 programos varrógép 15000 Ft-ért, 16 l-es szőlőprés darálóval 8000 Ft-ért, Csepel Camping összecsukható kerékpárt 6000 Ft-éri, Hajdú centrifuga 3000 Ft-ért. Casio C40-es szintetizátor 10000 Ft-ért megvásárolhatók augusztus 22-én, Nk. Zemplén Gy. u. 9/A. VIII/50. alatt, napközben. (3304 K)
Keresek olyan magymamát vagy nagyszülőket, akiknek nagyon hiányzik a szeretet és megbecsülés, s vágynak arra, hogy egy értelmiségi asszony és leányának „pótnagyszülei" legyenek. Anyagiakról szó sincs, csak minél több együttlétről. Leveleket „Fontos" jelgiérc, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3303 K) _
Dolgozói vennék fel 4 órás munkakörbe. (Hölgyek is jelentkezhetnek.) Reggel fél 6-tól 7-ig és du. 15.30-tól 18 óráig lenne a munkaidő, „B" kategóriás jogosítvány feltétel. Jelentkezni „Szeptemberben kezdünk" jeligére, Nk. Pf.: 154-be lehel. (3302 K) _
Felvételre keresünk láp, és tápkonccntrátumok, faházak, fatermékek, üveg és porcciánáruk forgalmazására üzletkötőkéi. Bérezés megegyezés szerint, írásos önéletrajzot: VIGH Kereskedőház Kft. 8800 Nk. Vörösmarthy 71, címre ké-rünk, Tel,: 93/314-897. (3301 K)_
Muskátli ulcában szabadidő pályánál aknás, földpincés garázs sürgősen eladó, Végső esetben hosszú lávra kiadó! Nk, Hársfa u, 21, 17 óra ulán. (3299 K)_
2 m-es, többágú fikusz 2000 Ft-ért és ugyancsak 2 m-es, rózsaszín leander 2000 Fl-éri el-adók, Nk. Garay u, 8/B. Farkasné. (3298 K)
Szintetizátor eladó. Érd.: Nk, Kazanlak kri, 4/C. 11/10. (3297 K)_
32 éves, erős felépítésű férfi rendőr és vagyonvédelmi gyakorlattal munkál keres. Aki ilyen munkát tud ajánlani, a/.l 3000 Fl közvetítési díj illeti meg, Ajánlatokat „Megbízhatóság" jeli re, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3296 K)
Bármilyen takarítási munkál vállalnék, Ajánlalokal „Szeptembertől" jeligére, Nk, pl''.: 154-be kérek. (3295 K)_
Indul a HANGULAT! 3 tagú zenekarunkkal (szintetizátor, elektromos gilár, spanyol gitár) vállaljuk lakodalmak, hálok, bankettek, rendezvények stb. zenélését. Csak élőzenét játszunk. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 9/B. 11/9. Klaszán Sándor, vagy Nk. Kazanlak krt. 9/C. fsz. Bandi András. (3294 K)_
Kaán K. 14, alati 2 szárnyú, beüvegezett vasajtó és egy 85-ös, mélyen üvegezett szobaajtő új tokkal, zárral eladó, valamint Hévíz gömbölyű gázbojler eladó vadonatúj kazánnal. (3293 K)
ALLAS ❖ ALLAS * ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Kereset
Szabó, varrónő 10.500-16.000 Ft
Festő, mázoló 15.000-22.000 Ft
Ács, állványozó Kőműves
Női betanított munka (2-3 műszak) Felszolgáló
Üzletkötő Szakács Biológiatanár Némettanár Testnevelő tanár Énektanár Magyartanár Matematikatanár Napközis nevelő
15.000-25.000 Ft 15.000-30.000 Ft 18.000-20.000 Ft 10.500-20.000 Ft 15.000-50.000 Ft 11.000-40.000 Ft 10.000-25.000 Ft 15.000-20.000 Ft 20.000-25.000 Ft 20.000-25.000 Ft 20.000-25.000 Ft 20.000-30.000 Ft 20.000-25.000 Ft
Jeligés, cím a szerki lSdésük során
utáni érdek-a zárójelben megadott számra.
Bó''vcbb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról (ZMMK Rir. Nk.. Kő ii. 24. szám) a kii/vetítői csoportnál adunk, I. emelet III. szoba. IIgylcllőgadási idő: hétlő-kedd-szerda: 8.00-12.00 és U.OO-lft.OO, péntek: 8.00-12.00 es 13.00-14.00 óra között.

KANIZSA - A
1994. augusztus 26.
1 db hússertés eladó. Kisrécse, Ságvári E. u. 9. Érd.: egész nap. (3292 K)_
Piros-fehér gyermekszoba szekrénysor íróasztallal 20 ezer Ft-ért eladó. Cím: Vincze. Nk. Péterfai u. 3/7. (3291 K)_
Az unalom elűzésére szellemi fogyatékos 25 éves fiamnak barátokat és szüleiket keresem. Leveleket „Barátság" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérek. (3290 K) _
44 éves hölgy bármilyen könnyű fizikai munkát keres, napi 4 órában. Leveleket „Megbízható" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3289 K)
Magyar győztes apától törzskönyvezett skótjuhász kutyák eladók. Érd.: Galambok, Tavasz u. 8. (3175 K)
Spanyolországi tengerparti apartmanban egyhetes, 4 személyes nyaralás kedvezménnyel átadó. Érd.: 314-549-es telefonon. (3164 K)_
Dinamikus, értelmes, 25-35 év közötti fiatalokat keresünk egy új vállalkozás felépítésére és vezetésére. Jelentkezni „Start" jeligére, Nk. Pf.: 154-be. (3143 K)_
Jó állapotban lévő Combi gyerekágy haldachin-nal együtt eladó. Érd.: Nk. Fő út 8. Szlávec. (3161 K)_
Elveszeti 4 éves, homokszínű perzsa macskám a Sugár u. elejéről. Megtalálónak jutalmat adok. Nk. Bartók u. 1.1. em. 4. Szalai". (3195 K)
Marantz CD-52 lemezjátszó, Marantz PM-80 erősítő és JBL LX-44 hangfalak eladók. Érd.: Vincze, Péterfai u. 3/F. (3177 K)_
2 db újszerű állapotban lévő fotelágy eladó. Érd.: Nk. Zemplén Gy. l/A. X/65. Sajni. (3205 K)_
Tisztelettel értesítem, hogy pszichiátriai magánrendelésem szünetel. Augusztus 30-tól kedden 16 órától újra rendelek a kórház kápolna mel-letti rendelőben. Dr. Kökényes. (3207 K) Törzskönyvezett Dobcrman kölykök eladók. Nk-Sánc, József A. u. 44. (3095 K)_
Napi két-háromezer forintot kereshet. Nem ügynöki munka. Érd.: levélben (is), Dolacsek István, Nk., Városkapu krt. 2/C. Válaszborítékért tájékoztatom. (3096 K)
PIANÍNÓT vennék. Ajánlatokat: 93/310-121 telefonszámra, munkaidő után kérek. Farkas. (3097 KJ_
Általános és középiskolás diákok számítástechnika korrepetálását vállalom. Számítógép biztosítva. Érd.: Egri Imre, Nk. Zemplén Gy. 3/A., vagy munkaidőben a 93/310-123-as telefonon. (1630 K)
Idős embereknek és rászorulóknak szívesen besegít házi és ház körüli munkákba délutánonként - térítés nélkül - érettségizett fiatalember. Le-veleket: 8801 Nk. Pf.: 473-ba kérek. (3053 K)
Commodore Amiga 500-512 kB. memóriabőví-lővel, monitorral, lemezekkel együtt eladó. Érd.: Nyakas Zoltán. Nk. Stromfeld 15. (3044 K)
4 keretes mézpörgető 2(KX) Ft-ért eladó. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 3/B. IX/54. Plánder Ferenc. (3003 K)_
AMATI dob felszerelés (használt) eladó. Érd.: 316-118. (3058 K)
Óriás Snauzer, 10 hónapos kan kutya eladó. Érd.: Kiskanizsa, Jakabkuti út 46/a. (3056 K) Kétmotoros 300-as kombinált gyalugép eladó. Érd.: Rt. 06/60/399-604 (3064 K)_
Pianínó sürgősen eladó. Érd.: 93/310-533 telefonszámon, vagy Rózsa u. 2 l/A Balogh. (3070 K)_
S.O.S Állatbarát személynek 6 hetes kiscicákat elajándékoznánk. Érd.: délelőtt a 93/312-677-es telefonon. (3068 K)
Állatbarát személynek, akinek van családi háza
3 éves cicámat elajándékoznám (Megváltozott körülményeim miatt.) Tel.: délelőtt 93/312-677
(3067 K)_
Combi gyerekágy eladó. Érd.: Sebestyén Ká-rolyné Nagykanizsa, Rózsa l/D. III/9. (3066 K)
4 éves ITT eladó. Érdeklődni: Zemplén 9/A. VI-II. 49. (3065 K)_
Összecsukható etetőszék és autóba szerelhető biztonsági gyermekülés eladó. Tel.: 93/314-797 (3071 K)_
Csirkekel tető 2 db 5(K)0-es, és 1 db láncos ön-etető olcsón eladó vagy 1200-as, vonóhorgos, idős LADÁ-ra cserélném. Cím: Nk. Bagolai sor 35. Miatta Lajos. (3102 K)_
250 literes akvárium eladó. Érd.: 06-60/399-
604. (3109 K)_-_
Fekete-fehér, 37 cm átmérőjű, hordozható tv eladó. Hétvégi házba, nyaralóba ideális. Ára: 5 ezer Ft. Ugyanitt ROBI-55 kapálőgép fűnyírőa-dapterrel 15 ezer Ft-ért eladó. Érd.: 17 óra után, 93/314-474 telefonszámon. (3110 K)_
Német nyelvoktatást vagy korrepetálást vállalok. Nk. Városkapu 9/A 2/4. (3345 K) > 1 éves palotapincsi kankutya eladó Nk. Szent imre u. 6. 17 óra után. (3346 K) MICRO parabola antenna teljes felszereléssel el-
adó. Érd.: 17 órától. Nk. Attila u. 12. I.cm. 3/2. (3346 K)__
Palotapincsi kiskutya 4 hónapos olcsón eladó. Érd.: Kanizsai János, Nk. Berzsenyi u. 6/A mélyföldszint 1. 18 óra után. (3347 K)_
Szeptembertől nyelvtanár német nyelórákat ad. Időpontegyeztetés szept. 10-ig. 16 óra után a 93/317-120-as telefonon. (3348 K)_
Aug. 15-én hétfőn este Zalakarosból eltűnt fehér színű palotapincsi kutyánk. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében jelentkezzen a 93/312-213-as telefonszámon. (3349 K)
Közületek és magánszemélyek! Veszélyes fák kivágását és gallyazását vállalom. Cím: Megy-gyes Ernő Nk. Munkás u. 8/c. (3350 K)
Enterprise 128 személyi számítógép szövegszerkesztővel, egérrel 145 játékprogrammal 20.000 Ft-ért eladó. 2 db új 150x120 thermoablak, hegesztett kétszárnyú kapu és kiskapu eladó. Tc-
legdi, Nk. Fő út 4. (3351 K)_
Ha elveszett alacsony, fckeleszőrű barna szemöldökű barátságos kutyája, megtalálja a Nyírfa utca zsákutcái részén - Sikátor utcából halra nyílik. (3352 K)
60 éves pedálos Singer, valamint elektromos, asztalos Lucsnyik varrógép eladó. Érd.: Nk. Liszt F. u. 4/D IV/1. Horváth Zoltán 16 óra után. Tel.: 93/317-497 (3353 K)
CLARISSA ülőgarnitúra nagyon szép huzattal, teljesen új állapotban 57.(MM) forintért eladó. Érd.: Könnyűd, Corvin l/D fsz.2. 17 óra után. (3354 K)
Eladó kitűnő állapotban lévő kombi gyermekágy, járóka és etetőszék. Érd.: Miklósfa Kápolna tér 4/a Hétköznap: 17 órától. (3355 K) Kárpótlási jegy 60 ezer Ft értékben 90 százalékos áron eladó. Érd.: Zalaszentjakab. Petőfi u. 22. (3356 K)_
FÜLES ülőgarnitúra jó állapotban, kedvező áron eladó. Érd.: 93/316-283-as telefonon. (3357 K)
Eladó zongora! Eladó egy bécsi mechanikás bécsi gyártmányú A.PROKSCH típusú rövidzongora. Érd.: Nk., Kinizsi u. 37. szám 17 óra után Schaller Zoltán. (3358 K)
Eladó egy egyszemélyes, ágyneműtartós felnyitható heverő. Erd.: szerkesztőségben a 3,12-305-ös telefonon. (3381 K)
Általános iskolások korrepetálását vállalom magyar nyelv és irodalom és német tárgyakból, középfokú német nyelvvizsgával. Érd.: 93/317-377 18 óra után. (3382 K)_
Fenyőkereskcdők figyelem! Ez évi kistcrmelésű ezüstfenyők és tuják adventi koszorúnak való, nem túl nagy mennyiségben eladó. Érd.: Nk. Bedő A. u. 1. földszint 2. Vízvári. Hétköznap 16 óra ut,án hétvégén egész nap lehel. (3386 K)
2 db Gabi heverő jó állapotban eladó, Érd.: Nk., Városkapu krt. 5. D lépcsőház II. ajtó. (3387 K)_
Garázs a Fő úl 19-i alatti garázssorban eladó. Érd.: 314-585 egész nap. (3427 K)_
Kárpótlási jegyek eladók árkedvezménnyel 60.(KM) Ft értékben. Cím: Kovács Tibor Nk. Városkapu krt. 7/B. Tel.: 06/60/399-287. (3428 K) Takarítást vállalok, munkámra igényes vagyok, lakásukra igényesek jelentkezzenek „Bizalom" jeligére, v. 314-562-es telefonszámon. (3429 K)
PIANÍNÓ sürgősen ealdó. Érd.: 93/310-533 vagy Nk. Rózsa u. 2 l/A Balogh. (3430 K)
330.(M)0 Ft értékű kárpótlási jegy 75 százalékos áron eladó. Érd.: 93/317-320 18 óra után (3431 K)
PARTNERKERESŐ
40-es, széparcú, jó alakú, barna, 167 cm magas, intelligens hölgy megismerkedne művelt, magas,
barna, sportos, vidám, kicsit őrült úrral 47 éves korig, társaság hiányában. Leveleket „AD SIDE-RA" jeligére 8804 Nk. Pf.: 14-rc kérek. (3315 K)_
39 éves, 174 cm, elvált férfi keresi megértő hölgy ismeretségét. Leveleket „Őszinteség" jel-igére, Nk. Pf.: 154-he kérek. (3314 K) 44/167 özvegy, egyszerű, szerctethiányban szenvedő hölgy egy gyermekkel, korban hozzáillő, nem iszákos, intelligens, megbízható úr ismeretségét, barátságát keresi élettársi kapcsolat céljából, aki megértő, hű társa lenne. Leveleket „Gyermekszerelő" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3313 K)
59/175/70 fiatalos, független férfi megismerkedne független hölggyel, aki káros szenvedélytől mentes, 50-56 éves korig. Lakás van. Leveleket „Szeretlek" jeligére, Nk. Pf.: 154-he. (3312 K)_
Férjhez adnám 45 éves nővéremet, csinos, lakással is rendelkezik. 40-48 éves korig intelligens férfi jelentkezéséi várja „Megértés" jeligére, Nk. Pf.: Í54-he. (3311 K)__
54 éves özvegyasszony, korban hozzáillő, intelligens úr ismeretségét keresi. Leveleket „Őszi találkozás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3310 K)_
32 éves, Nk-i fiatalember rendezett anyagiakkal 35 évesig hölgyet keres. Leveleket „Megbízhatóság" jeligére, Nk. Pf.: 154-hc kérek. (3309 K)
42 éves, 160 cm magas, 53 kg, önhibáján kívül elvált hölgy vagyok. Keresem 40-50 év közölti, káros szenvedélyektől mentes úr ismeretségét házasság céljából. Érd.: Nk. Király u. 45. Bor Fcrcncnénál. (3308 K) _
Magas nyugdíjjal, rendezeti anyagiakkal rendelkező. egészséges, életvidám férfi élettársi kapcsolatot létesítene olyan elvált vagy özvegy asszonnyal, aki szereti a természetet, 55 éves korig. Leveleket „Nyugati kocsi" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (3307 K) _
Két huszonéves srác várja diszkrét erotikára vágyó lányok jelentkezését. Leveleket „Buli" jel-igérc, Nk. Pl.: 154-hc kérünk. (3306 K)
Keresek egy jólelkű, nemdohányzó úriembert, aki megértő társa lenne és mindenben segítene egy melegszívű, molett, 160 cm magas, kékszemű, göndörhajú, 47 éves, mozgássérült hölgynek. (Járásomon semmi nem látszik.) Leveleket „Biztos lépés" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3196 K)_
37 éves, józanéletű, nemdohányzó, becsületes, komoly gondolkodású, saját lakással rendelkező független férfi megismerkedne házasság céljából gyermektelen vagy olyan hölggyel, aki egyedül neveli gyermekét. Leveleket „Tavaszi esküvő" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3178 K)_
65 éves férfi vagyok. Keresek hozzámillő, nem dohányzó özvegy vagy elvált élettársat. Molct-tek előnyben. Saját lakásom van. Leveleket „Szeretetre vágyok" jeligére, Nk. Munkás u. 2/A. I. cm. Bódis Ferenc címre kérek. (3194 K) 160 cm magas, 47 éves hölgy egy gyermekkel komoly szándékú, megbízható férfi ismeretségét keresi házasság céljából. „Gyermek nem akadály" jeligére leveleket Nk. Pf.: 154 címre ké-rck. (3170 K)_
47/160 független hölgy keresi korban hozzáillő úr társaságát. Leveleket „Molett" jeligére várom, Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. címre. (3113
K)__
Nyugdíjas hölgy élettársi kapcsolat céljából vár egy 60-65 éves, nemdohányzó ural, aki otthonába jönne. Leveleket „Autóval előnyben" jeligére, Nk. Pf.: 154-hc kérem. (3114 K)
38 éves, független, 160 cm magas, természetei kedvelő, házias hölgy megismerkedne házasság céljából 48 éves korig intelligens, megértő úrral. Levelekéi „Vörös Rózsa" jeligére, Nk. Pf.: 154-hc kérem. (3115 K)
Szeretettel várom annak a kedves, független 39-42 év közötti hölgynek a válaszát, aki egy 47/176, értelmiségi férfi hűséges, szerető, megértő társa lenne. Lakás, kocsi van. Leveleket „Őszi esküvő" jeligére a szerkesztőségbe kérem, Nk. Pf.: 154. (3116 K)_
Magányos? Akkor írjon egy humán érdeklődésű, természctkcdvelő 52 éves értelmiségi nőnek, aki társat keres intelligens, lehetőleg nem dohányzó férfi személyében. Leveleiket „Sohase mondd, hogy vége" jeligére u pf. 154-be kérem. (2824 K)
21 éves, csinos nő megisni .Iito jó egzisztenciával bíró intelligens férlix.tl lu/asság céljából. „Igényes" jeligére kérném a leveleket pf. 154-be. (2825 K)_
42/163/52 elvált, középfokú végzettségű, humán területen dolgozó nő vagyok és társat keresek. Leveleiket a „Szerelném ha szeretnének" jeligére a Pf. 154-be kérem. (2827 K) 160/45 éves férfi keresi korban hozzáillő hölgy ismeretségét, aki 5 éves kislányának anyukája tudna lenni. „Oklóbcr" jeligére kérem Nk. Ka-zanlak Krt 7/B 1/4 alá. (2964 K)_
41 éves, 178 cm magas, káros szenvedélyektől mcnles, elvált férfi keresi független nő ismeretségét, 35-42 éves korig. Leveleket „Tűzvarázs-ló" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (2979 K)
161 cm magas, csinos, sporl- és zenekedvelő fiatalember megismerkedne 45 éves korig hölggyel házasság céljából. Lakás van. Leveleket „Júliusi szerelem" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (3040 K)
63 éves özvegyember keresi házi munkában besegítő 55-60 éves egyedül élő hölgyet, aki gondozását vállalná lakásért. Leveleket: „Szeretet" jeligére. Pf.: 154-hc kérném.(3069 K)_
55 éves özvegyasszony korban hozzáillő intelligens úr ismeretségét keresi. Leveleket: „Rossz egyedül" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (3077 K)_
44/164/58 gyermektelen, lakással rendelkező hölgy keres szabadidőpartnert. „Augusztus" jeligére, leveleket a Pf.: 152-be kérek. (3078
K)_
47/170/72 független, elvált férfi szabaidőpart-nert keres, 36-42 éves korig. Leveleket „Még nem késő" jeligére a Pf.: 152-be kérek. (3079 k)_
160 cm magas, 46 éves, elvált hölgy, egy gyermekkel, komoly szándékú, megbízható férfi ismeretségét keresi házasság céljából. Leveleket „Közös megbecsülés" jeligére Pf.: 154-be kérem. (3080 K)
28 éves 164/55 elvált hölgy, két gyermekkel, keres megértő, hű, káros szenvedélyektől mentes társat. Leveleket a „Bizalom" jeligére Pf.: 154-
he kérem. (3081 K)_
170 cm feletti, nem dohányzó, egyedül élő urat keresek 40-50 éves korig házasság céljából. 45 éves 160 cm telikarcsú hölgy, aki egy hű, megértő társra vágyik. „Kékszemű" jeligére Nk. Ka-zanlak krt. 7/B 1/4 alá kérem. (2965 K)
45 éves, 172 cm magas független hölgy megismerkedne 45 éves korig káros szenvedélyektől menies, autóval rendelkező férfival. Leveleket: „Szeptemberi találkozás" jeligére a Pf.: 154-be kérném (3359 K)_
54 éves igényes nem dohányzó özvegyasszony vagyok, keresem azt a korban hozzám illő férfit, aki hasonló adottságú élettársi kapcsolat céljából. „Csak ha komolyan gondolod" jeligére az újság címére kérem a leveleket. (3383 K) _
43 éves 176/75 elvált férfi 5 és 14 éves gyermekeivel, saját lakással, ismeretség hiányában keres, csinos házias független hölgyet, kölcsönös szimpátia esetén házasság céljából. Fénykép előny. Teljes diszkréció. „Mérleg" jeligére 8801 Nk., Pf.: 414. (3384 K)
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Skanecz Mária
temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek A gyászoló család
/
t
Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik
Pintér Dezső
temetésén részt vettek, siriára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család
iára }
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik
Ivony Györgyné
temetésén részt vettek, sírjára a kegyelet virágait helyezték. A gyászoló család
t
1994. augusztus 26. KANIZSA - Nem csak sport j
2J_
A vívóknál a versenyévad június végével zárul. Ilyenkor történik a számvetés, az értékelés és a további időszakra való felkészülés is. A MÁV NTE vezetősége, a vívók évek óta próbálkoznak egy olyan szakosztálymodellel, amely életképes lehet a megváltozott körülmények között. Versenyző, edző, alapítvány, szülő, a város és a különböző sportszervek sajátos együttműködésével akar fennmaradni, eredményes, komplex nevelő és emberformáló lenni a szakosztály. A vezetőség tisztában van a vállalt feladat sokoldalúságával és nehézségével. Megállapítható, hogy ezek a törekvések sikeresek voltak az elmúlt versenyévadban. Egy szakosztály értékét elsősorban az eredmények jelzik. Fennállása óta a legeredményesebb évet zárta a vívók kis közössége. A legjelentősebb eredmények közül emeljünk ki néhányat. A felnőtt kardcsapat I. osztályú. A junior férfi tőrözők csapatban 4. helyezettek. A kadett tőrcsapat vidékbajnok és a magyar bajnokság 3. helyezettje. Egyéni versenyeken elsősorban Pataki, Tizedes Balázs, Szmodics Zoltán ért el nagy sikereket. Nemzetközi versenyeken is dicséretes szereplésük. Frankfurtban Pataki junior, Szmodics Somorján gyermek tőrbajnokságon lett második. Világkupa versenyen is indulhatott vívónk Budapesten. Az évad során több mint harminc versenyen szerepeltek jól a szakosztály tagjai három fegyvernemben (kard, női és férfi tőr). A 70-80 fős szakosztály edzéseit Kiss György és Kis gy ura István vezeti, működött még a Zemplén Győző Általános Iskola vívó szakköre, valamint a Rozgonyi-iskolában tornaóra keretében folyt vívóoktatás. A mai divatos szószerkezettel úgy fejezhetjük ki a bázist, hogy „több lábon állás", ennek két pillére a város és az alapítvány. Az anyagi feltételeket - ha szűkösen is - eddig tudta biztosítani a sportkör. A felszereltség gyengébb a közepesnél, de ezt csak úgy tudják megtartani, hogy különösen vigyáznak rá, karbantartják. Jellemző, hogy még működő olyan találatjelző gépeik is vannak, amelyeket 1972-ben vásárolt a szakosztály, illetve megyei támogatásként kaptak. Egyre több az egyéni felszerelés is, amely a szülők megértő támogatását dicséri. Éltető segítséget jelent a Vivere alapítvány. Az elsők között alakult meg országosan is. Ez év januárjában - a mandátum lejárta után - új vezetőséget választott Márkus István vezetésével. Tervszerű és előrelátó segítséget nyújt a folyamatos munkához. A kuratórium 13 tagja szívén viseli a vívás ügyét. Magáénak vallja a szakosztályt. A vívóterem szinte minden feltételt kielégít. Annak állagára vigyáznak a vívók. A tető rendbehozását úgy kezdeményezték, hogy az anyagiak egy hányadát is maguk teremtették elő. A polgármesteri hivatal hathatós támogatásával újjávarázsolták az épület tetőszerkezetét. Jó a szakosztály kapcsolata a Petőfi-iskolával is, ők délelőtt használják a termet testnevelési órák tartására. Azt akarja a szakosztály, hogy a vívóterem környezete is esztétikus legyen. Ebbeni törekvésében partnerra talált a Nagyrác úti iskolában. Kertészeti ismereteket tanuló továbbképzősei szakszerűen tartják rendben a parkrészt. Az évi rendszeres szakosztály- és vezetőségi, valamint szülői értekezletek is segítik a közös együttműködést, így a szülők is jobban kötődnek a szakosztályhoz. Érzik azt a nevelőtevékenységet, amely a gyermekeik érdekében folyik. Jobban látják, hogy az edzések, a versenyek az emberré formálást is szolgálják. A szabadidő értelmes és hasznos eltöltésére is törekednek az edzéseken kívül. Az sem véletlen, hogy a szakosztály vezetése és az edzők igyekeznek a családiasabb, közvetlenebb kapcsolatra edző és versenyző, szakosztály és szülő között. Erre szolgált a Mikulás-verseny, a karácsonyfa-ünnepély, a családi vetélkedő. Örömteli, hogy egyre több szülő vesz részt ezeken az összejöveteleken. Szólni kell a rendszeres klubfoglalkozásokról. Ezek játékos vetélkedők, tréfás versengések Szmodics Józsefné vezetésével. A számítógépes játékok a „kor színvonalán" állnak. Nagy sikerük van. Dicséretes az a szándék is, hogy az elméleti ismeretek bővítésére is gondol a szakosztály vezetősége. Élményszerű volt, teljesen új ismereteket nyújtott dr. Zsoldi Zoltán éremkiállítása és előadása, Kiss György numizmatikai bemutatója. Dr. Horváth László múzeumigazgató régészeti ásatásai eredményeit mutatta be nagy sikerrel. Klubfoglalkozás keretében Veszprémbe is ellátogatott a szakosztály egy része szüleikkel együtt. Szóltak a résztvevőkhöz a város műemlékei, tanulságos volt az állatkerti séta, hazaútban a műemlékmalom megtekintése. Egy alkalommal a klub a Nagyrác úti iskolások egy csoportját fogadta játékos vetélkedő keretében. A mentális képességeknek meghatározó szerepe van a'' vívásban. Versenyzőik döntő többsége kiváló tanuló (innnen következik az az örömteli gond, hogy legtöbbjüket felveszik főiskolára,
PIHEN A TŐR, A KARD...
i mmm■■ ÍSMMÍÍSÉ MM hhnmhí
egyetemre a középiskola befejezése után). Szmodics Zoltán nemcsak vidéki gyermekbajnok, hanem kitűnő tanuló is. Palotás Csongor kardozó, az NB l-es csapat tagja országos földrajzversenyen 3. lett. De a kis általános iskolás 3. osztályos Bokor Bálint, aki még csak a vívás elemeit ízlelgeti, matematikából országos kiváló eredményt ért el. Reméljük, hogy ezt a vívásban is követi majd sok szép siker. Ezért írtuk bevezetőben, hogy a komplex nevelés és emberré formálás is célja a szakosztályank. Nem véletlen az sem, hogy évente megrendezésre kerül az öreg vívók versenye. így tartja a szakosztály a kapcsolatát azokkal, akik régen nagy sikereket értek el a különböző versenyeken. Magyar József, dr. Sándor Tamás, Németh Zoltán és Lajos, Sallai Zsolt, Böde Ferenc, Wöllner József és társaik megjelenése ezeken a versenyeken a többek között valóságos vívóünnepélyt jelent. Úgy érzi a szakosztály vezetősége, hogy hosszú évek után is magukénak érzik a szakosztályt. A sikerek mögötti támasz is „sok lábon áll" majd - reméljük. A MÁV NTE sajnos egyre kevésbé tudja támogatni a vívókat, de lehetőségükhöz képest mindent megtesznek az anyagi háttér biztosításásra. A polgármesteri hivatal és sportcsoportja hathatósan segíti a szakosztályt, de élvezik az önkormányzat rokonszervét és támogatását is. A megyei testnevelési és sporthivatal mindig partnere volt a szakosztálynak, a megyei vívó szakszövetség közbenjárásával az anyagi támogatás szintén jelentős. Ki kell emelni a sportdiplomáciai kapcsolatok elsőrangú voltát. A Magyar Vívó Szövetség fontos bázisának tekinti Zala megyét. Jó a megítélése a MÁV NTE vívó szakosztályáról. Erejéhez mérten rendszeres támogatást ad, ugyanakkor igényli a véleményüket, javaslataikat a vívás egyes kérdéseiről. Szívesen látogatnak el a megyébe is a vívás vezérkarából többen. Ennek eredményeképpen járt már a válogatott bemutatót tartani a városban. (Legközelebb szeptember 23-án jönnek Kovács Tamás vezetésével a kardozók.)
A szakosztály dr. Zsoldi Zoltán irányításával, a megyei vívó szakszövetség támogatásával koordináló tevékenységet is folytat. Nagy eredménynek tartják a jó közösségi szellemet, azt, hogy a gyermekek és felnőttek egyaránt jól érzik magukat a szakosztályban, az edzéseken és versenyeken.
Ki kell emelni azon szándékát és gyakorlatát a MÁV NTE vívóinak, hogy először próbálnak adni, s csak utána kérnek. Keresik a cselekvés lehetőségeit, igyekeznek ahhoz megteremteni az anyagi feltételeket is. A további eredményes víváshoz a versenyzői gárda adott. Pataki, Tizedes, Palotás, Tóth Tamás, Tersztenyák Tünde, Magyar Dóra és még folytathatnánk a sort, olyan versenyzői gárda, amely további jó eredményekre képes. Kovács Péter, Dani Márk, Horváth Jácint és József, Balogh Viktória, Sajni Mariann, Kondor Attila, Papócsi Gábor, Németh Ádám, Gergely Sándor, Szendrő Szabolcs és mások biztos alapot nyújtanak a jövő felé. A szakkör keretében - amelyet dr. Horváth György tanár úr vezet évek óta - a gyerekek az óvodáskortól felfelé kapnak lehetőséget a mozgásra úgy, hogy közben a vívás elemeit is tanulják. Bizonyos, hogy Baráth Istvánok, Polai Patrikok, Szakony Péterek, Zsoldi Gergelyek, Szabadi Balázsok, Simán Kristófok évek múlva a nagyok szintjére fognak emelkedni. Dicséretesnek tartja a szakosztály vezetősége azt is, hogy akik elsajátítják a vívás alapjait, megmaradnak a szakosztályban. Rendszerint csak a továbbtanulás szólítja el őket a városból. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az edzettségi fok mellett a szabadidő értelmes eltöltése, a neveltségi szint emelése, az emberré formálás kiemelkedő célja és feladata is a szakosztálynak. Az edzőtáborozások - most Pacsára készülnek - is kettős célt szolgálnak. A versenyévadra való felkészítéssel egyenrangú a közösségformálás, a nevelés. A jelenlegi eredményességi szint megtartásával feltétlen elégedett lenne a szakosztály. A továbblépést a feltételek biztosításában, a szakosztály további belső erősítésében látják, szükséges az előző évek utánpótlási metódusának továbbfejlesztése és a létért való küzdelem. Remélik, hogy Nagykanizsa város és az alapítvány további támogatója lesz a szakosztálynak.
Horváth Ilona
32 KANIZSA - HÍREK 1994. augusztus 26.

NÉPMŰVÉSZÉT MAGAS FOKON
Augusztus 16-án nyitotta meg kapuit a látogatók előtt az a népművészeti kiállítás, amelynek létrehozója Horváthné Gelencsér Edit, a Hevesi Sándor Művelődési Központban működő szakkörök vezetője.
- Csodálatos ez a tárlat. Mintha nem is amatőr munkákkal állnánk szemben.
- Igen. Úgy gondoltuk, érdemes kiállítást rendezni a népművészeti szakköreink tagjainak alkotásaiból Ez már hagyomány nálunk.
- Szakköröket mondott. Több is működik?
- Hogyne. Készei Sándorné a hímzőtanfolyammal foglalkozik, Köves Miklósné pedig a szövőszakkör tagjait tankja, ő tart foglalkozásokat a GYIVl-ben is. Néhány gyereknek olyan ügyes keze van, hogy páran közülük szerepelnek a munkájukkal a kiállításon. A hímzőszakkör jóformán azóta működik már, mióta a Ház üzemel, a szövőtanfolyam csak tavaly indult.
- Látni itt egészen bonyolult mintákat is. A zalai vagdalásost például hogyan csinálják?
- Először körbevarrják az előrerajzolt mintákat, utána vágják csak ki. Ami új, hogy hogy
tanulják az alkotók a kézi csomózást. Ez olyan nehéz, hogy a szakkörből ketten tudták csak elsajátítani. Tanulnak csumázni is.
- így készültek a babák...
- Pontosan. Kukoricalevelekből vannak összeállítva. Ez is egyfajta nép hagyomány, de tudnak a tanítványaink nemezelni is. A nemezelést igazi gyapjúval kell csinálni. A gyapjút szappan és víz segítségével a kezükkel sodorják, alakítják. Ezzel a technikával készültek a kis tarisznyák. Az oktatók a hazánk körül elterülő tájak, így Erdély népművészetét is megismertetik a tagokkal A szőttesek mintái például legnagyobbrészt erdélyi formák alapján készültek.
- És a hímes tojások?
- A hímes tojásokat Miszlai néni készítette, ő filctollal dolgozik, és főleg kalocsai és buzsáki mintákkal díszítette a tojásokat Sok alkotónk munkája zsűrizett, és járják az országot kiállításról kiállításra. Néhány darabot el is adnak belőlük az asszonyok.
Tóth Gabriella
Tűzközelben
BÁLÁZÓK LÁNGJA
Öltöztessük
ruhába a füzeteket!
A Bild der Frau tudósítása szerint egy német diáklány, a 12 éves Carina Stockinger 10.000 márkát keresett pompás ötletével. Az iskolában újrafeldolgozott papírból készült füzeteket kaptak, mely környezetvédelmi szempontból hasznos ugyan, de kevésbé tetszetős. Az egyszerű fedőlap könnyen szakad, és ha bepiszkolódik, csúnya. A műanyag borító szóba sem jöhet egy kis környezetvédőnél. Az ötlet, melyet szülei nem voltak restek szabadalmaztatni, neki sok pénzt hozott ugyan, de köny-nyen megvalósítható házilag is. íme: Akár kinőtt nyári ruháidat is újrahasznosíthatod ezen a módon, de az sem kerül sokkal többe, ha erre a célra kilós maradék ruhaanyagot veszel. Minél tarkabarkább, minél élénkebb színű, annál jobb. Szabj belőle a füzeteidnek, könyveidnek megfelelő méretű borítót a műanyagborítók mintájára. Ezt beszegve varrd össze, esetleg anyukád segítségével géppel, és már kész is a borító. Biztos nem felejted otthon a matekfüzetet, ha kedvenc tavalyi szoknyádból öltözteted fel. És még egy pozitívum! Ha az így készült egyedi borító bepiszkolódik, nem kell eldobni, csak kimosni. Na, lányok, tetszik az ötlet? Még van idő szeptember elsejéig.
-s.k.-
e?
FODRÁSZ TANULÓT | FELVESZEK g Érdeklődni g
a szerkesztőségben. í
Surdra és Kiskanizsára riasztották szinte egyidöben augusztus 17-én délután városunk lánglovagjait. A feltételezések szerint mindkét helyszínen Heston típusú bálázó meghibásodott csapágya okozta a tüzet. A településeken a dolgozók gyors beavatkozásának köszönhetően a gépekben csak kisebb károk keletkeztek. Két nappal később a rigyáci gyermekotthon kérte tűzoltóink segítségét.
A hőség Somogyország fővárosában, Kaposvárott is meggondolatlan cselekedetre vitt egy fiatalembert. S. Viktor 17 éves helybeli fiatalember szüleinek is - mint a kaposváriak többségének - szőlőbirtoka van a megyeszékhely festői külvárosában, ahol maga Rippl-Rónai József is esztétikai élményekre lelt. Viktort és szüleit azonban azok a gondok foglalkoztatták inkább, hogy miként tudnák nyereségessé tenni a birtokot. A növényvédő szerek árai a csillagos eget súrolják, ugyanakkor a megtermelt gyümölcs sokszor még az önköltségi árán is eladhatatlan. Évek óta mérgelődött emiatt az ifj. S, Viktor és édesapja, az idősebb S. Viktor is. így érkezett el 1994. június 24. napja, annak is a rendkívül forró délelőttje. A két ingerült somogyi -
mivel az előző napi vihar több ágat tört le félig egy fáról, mely veszélyeztette az otthon lakóit. Vasárnap délután mozgalmas órákat éltek meg lánglovagjaink, lévén a parancsnokság híradó ügyeletére rövid időn belül három hívás is befutott. Elsőként a nagyatádi tűzoltók kértek segítséget a Somogycsicsó határában learatott tarlón tomboló lángok megfékezésére, Majd Balatoninagyaródon a
apa és fia - összeszólalkoztak. Az iljú S. Viktor nyúlt előbb a célszerszám után. Somogyi létére mégsem a bicskája után kapott, hanem egy ballát keresett a zártkertben. Rövidesen megtalálta, de a melegtől, meg apjának megjegyzéseitől elvesztette ítélőképességét, s a baltának élét nem a kemény fába, hanem az édesapja fejébe vágta. A halál bekövetkeztét ezúttal nem az ügyeletes orvos állapította meg, hanem maga S. Viktor. Ismerve az antigonei törvényt, elásta a zártkert homokos talajába az idősebb Viktort. Ezután kezdett el töprengeni arról, hogy mi is történt valójában. O és édesanyja úgy gon-
keszthelyi hivatásos és a zalako-mári önkéntes egységekkel karöltve melléképületek oltásához fogtak Szent Flórián kanizsai utódai. A vörös kakas a Balaton-parti helységben ezúttal másfél millió forintnyi értéket emésztett el. Még folytak a kárelhárítás munkálatai, mikor Tótszentmártonban kapott lángra egy melléképület és a közelében fekvő szalmabálák. A tüzet a kanizsaiak kiérkezéséig a lenti tűzoltók fékezték meg. A becsült kár harmincezer forint, a lángok keletkezésének okát jelenleg is vizsgálják.
-k.r.-
dolták, hogy az idősebb Viktor hamarosan hiányozni fog a leltárból. Ezért vasárnap délelőtt a kaposvári kapitányság ügyeletén bejelentették az apa eltűnését. Ott jegyzőkönyvet vettek fel, s körözést rendeltek el. Újabban megszaporodtak az eltűnések, ezért különösebb jelentőséget nem tulajdonítottak az ügynek. Maguk a rendőrök is meglepődtek, amikor S. Viktor és édesanyja hamarosan ismét megjelentek a rendőrségen. Ezúttal megtették beismerő vallomásukat. A holttestet a fiú elmondása alapján találták meg a kertben.
Veres Margit
_ KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Dukát Éva, Gombás Imre, Kovács Rita, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Fischer Judit. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bodor Béla, Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Lencsés Gábor, Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. roeKANdroM: Horváth Zoltán, Pulai Gábor, Pungor Attila. Zalaegerszegi munkatárs: Ferencz Győző. Letenyei munkatárs: Mirkó Imre. Kaposvári munkatársak: Kirsch Veronika, Veres Margit Budapesti munkatárs: Balázs Andor. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Király u. 47. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 9.3/312-305. Computcrtechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa, Terv u. 5. Tel.: 93/311-457. Megbízott vezető: Soós Sándorné. Gazdasági vezető: Soós Sándorné. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: A megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
- Mura-parti nyárzáró. A kanizsai Gyermekvédő Intézet hivatásos nevelőszülői és azok gyermekei részére nyárzáró találkozót szervezett a Mura partján. A felnőtteknek Fenyvesiné Degré Piroska gyermekvédelmi tanácsadó tartott szakmai előadást, a gyermekek pedig fürödtek, játszottak és közös ebédkészítésben vettek részt.
-h.i.-
Zártkerti apagyilkosság

Insert failed. Could not insert session data.