Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* DjVu fájlokhoz használható szoftverek - A "Következő" gombra kattintva (ha van) a PDF fájlhoz juthat.

 
11.91 MB
2008-07-11 10:18:50
 

image/vnd.djvu
Nyilvános Nyilvános
623
8603
Rövid leírás | Teljes leírás (1.16 MB)

Kanizsa 1995. 027-030. szám - július

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879


A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 25 Ft
KANIZSA
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
Konzumhölgyek a búzában
Nyolcvanhárom, jogellenes cselekményt elkövető külföldit csíptek fülön június 19. és július 2. között a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság által ellenőrzött magyar-szlovén szakaszon. A horogra akadtak ezúttal is változatos képet mutattak, soraikban egyaránt megtalálható volt ukrán, lett, ojasz, Fülöp-szigeteki, bolgár, román és szlovén. Köztük volt június 21-én az a négy ukrán nő és két szlovén kísérőjük, akiket egy búzatáblában lapulva fogtak el. A fiatal nők meghallgatásuk során elmondták, Horvátországból az ottani rendőrség tizenhetedikén konzumnői tevékenységük miatt utasította ki őket, ezért ültek fel Zágrábban egy Magyarországra tartó vonatra. Az utazás során ismerkedtek meg egy férfival, akinek az ukrán nők elmondták bánatukat. Pártfogásába vette a harmincnegyven év között úr a hölgyeket, s ennek eredményeként a kanizsai vasútállomáson már autó várta őket, majd egy közeli családi házban szállásolták el őket. Nem hagyhatták el ugyan az épületet, de ígéretet kaptak rá, hogy Szlovéniába viszik őket. ahol bártáncosnőként dolgozhatnak. Huszadikán a társaságot Lentibe vitték, s egy nappal később Tornyiszentmik-lós közelében kúszva jutottak el a már említett búzaföldre, ahol az éber határőrök elcsípték őket. A magyar-horvát zöldhatáron ketten kísérelték meg, hogy illegálisan hagyják el hazánkat. A vasúti átkelőhelyeken még ennél is nagyobb mozgást tapasztaltak. Június 30-án Murakeresztúron a kilépő Dráva nemzetközi gyors padlásterében öt románt találtak, június 2-án a Gyékényesen kilépő Venezianak szintén a padlásterében három román lapult._¦_
K.R.
VII. évf. 27. sz. 1995. júl. 7.
SEG A KORHÁZBAN
Pénteken ünnepélyes keretek között átadták a kórház konyháját. A több mint százmillió forintos beruházás következtében lehetőség nyílik a betegek lehető leggyorsabb felépülését szolgáló étrendek összeállítására. Az ünnepség egyik vendége
dr. Kökény Mihály, a szaktárca államtitkára volt. aki beszélt az egészségügy komoly gondjairól, de elmondta azt is, hogy a jövőben valamivel több pénzt kívánnak fordítani az egészségügy korszerűbb felszereltségére. Ezt követően Suhai
Sándor, majd dr. Szabó Csaba emelkedtek szólásra. A kórház igazgató főorvosa a Semmclweis-nap alkalmából jutalmakat és kinevezéseket adott át a kórház dolgozóinak.
D.É.
Födémomlás és pincetűz
Három alkalommal kérték az elmúlt héten tűzoltóink segítségét. Először június 27-én riasztották őket Valkonyára, ahol az éjszaka folyamán egy családi házhoz tartozó
földpince födémé beszakadt. Tűzoltóink a beomlott tetejű épületet aládúcolták és kimentették belőle az értékes tárgyakat. Kél nappal később eddig ismeretlen okból kapott
lángra a tótszent mártom Kálmán-hegyen egy pince. A becsült kár kétszázezer forint. Június 30-án egy családi ház melléképülete gyulladt ki Nagyrécsén a Petőfi utcában ötvenezer forintos kán okozva ezzel.
K.R.
Szent-Iványi Tótszerdahelyen
Tótszerdahelyen a polgármesteri hivatal tanácstermében tartott tájékoztatót hétfőn kora délután az SZDSZ területi irodájának szervezésében Szent-Iványi István állam-
titkár és Zvolomir Bartolics. Muraköz megye országgyűlési képviselője az alapszerződésekről, a Mura menti horvátok identitástudatának megőrzéséről, valamint Mu-
raköz és Várasd megye közötti együtt működési megállapodásról.
K.R.
Cigány holocaust
A Nagykanizsai Cigány Kisebbsé-Onkorniányzat elnöke. Teleki
László tájékoztatása szerint július 29-én a cigány holocaustra való em-
lékezés keretében országos rendezvénynek ad helyet városunk. A színhely az Ifjúsági Parkban álló emlékmű előtti térség. A programra meghívták Göncz Árpád köztársasági elnököl is._
L.I.
Volkswagen és Audi Nagykanizsán.
Színvonalas környezetben, a két márkához méltó szolgáltatásokkal és választékkal várjuk valamennyi leendő és jelenlegi Volkswagen ós Audi tulajdonost a Schmall-Novák Kft. -nél.
Szolgáltatásaink:
• Új gépkocsi értékesítése • kedvező lízing- ós részletfizetési lehetőségek • műszaki vizsgára történő felkészítés • motordiagnosztika, beállítás • teljeskörű szervizszolgáltatás • környezetvédelmi felülvizsgálat, zöldkártya • futómű műszeres vizsgálata, beállítása • kerékszerelés, centlrozás •
Schmell-Novák Kft.
8800 Nagykanizsa, Garay utca 19. Telefon: 93/318-271, 318-272 Fax: 93/318-233
ŰQQO
Audi
- . , 2 KANIZSA - &cpn;eadft üUxtt, 1995. július 7
Kisebbségi önkormányzat
Segélyek Táborozások Emléknap
Múlt hét elején ülésezett a kisebbségi önkormányzat. Az elnöki beszámolóból megtudhattuk, a Polgármesteri Hivatal félmillió forintot adott át a kisebbségi önkormányzatnak, amely, mint krízissegély osztható szét a rászorulók között, például halál esetén, gyógyszervásárlási segélyként, vagy tanszervásárlási segélyként, illetve élelmiszercsoinagként. A krízissegélynek csak egy fajtája vehető igénybe, tudhattuk meg. Az elmúlt egy hónapban huszonkilencen kaptak élelmi-szercsomagot, és huszonötén pénzbeni segítséget. Szociális segélyben kétszázötvenen részesültek az elmúlt félévben, a segélyezetteknek mintegy hetven százaléka visszatérő. Húsz alkalommal keresett a kisebbségi önkormányzat állást a rászorulóknak, azonban mindössze hárman vették fel közülük a munkát. Elkészültek a környezettanulmányok, a cigányság szociális és iskolázottsági helyzetéről tanúskodó felmérések. A felmérések szerint mindössze három százalék az analfabéták száma, s az egy családra eső gyerekek száma 3,2, jóllehet van olyan család is, amely tizenkét gyereket nevel. Váradi Istvánné beszámolt a balatongyöröki cigánytábor tapasztalatairól. Harmincnyolc gyermek nyaralt a táborban, akik között volt olyan, aki életében először látta a Balatont. Igaz fürdőzni nem lehetett, de a hajókirándulás és az Afrika múzeum megtekintése valamelyest kárpótolta a tábo-rozókat. Az esti beszélgetések jó hangulatban teltek, a gyerekek őszintén beszéltek gondjaikról, problémáikról, és szívesen tanultak cigányul. A tábor vezetője köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítettek abban, hogy ez a kezdeményezés sikerrel járjon, s külön megköszönte Lenti polgármesterének a segítséget. A tábori beszámolót követően az egyebek napirendjén belül esett szó a cigány Holocaust tervezett rendezvényeiről, amelyre Göncz Árpádot is meg szeretnék hívni. Az emléknap a tervek szerint három részből állna, délelőtt sportnap, délután és este kulturális rendezvények. A rendezvény megszervezéséhez negyven-
ezer forintot szeretnének pályázaton nyerni. Megtudhattuk azt is, hogy kibővül az előző tanév végén meghirdetett klubok helyszíne, hiszen a jövő tanévtől nemcsak Nagykanizsán, hanem Zalakomárban, Garaboncon, Galambokon és Zalakarosban is meghirdetésre kerülnek.
D. É.
Pénzügyi Bizottság
Kárpótlási jegyek
Hitelfelvétel
Csütörtökön délután a szokásos időben ülésezett a Pénzügyi Bizottság. Első napirendi pontként a kárpótlási jegyek hasznosításáról tanácskoztak. Több ajánlat is részletes megvitatásra került, s a bizottság a HB Wesmister Rt. ajánlatát tartotta legkedvezőbbnek, de hogy mi lesz a város névértéken ötvenmillió forint értékű kárpótlási jegy állományával még nem lehet tudni.
A következő napirendi pont keretében az előző önkormányzati ciklus hitelpolitikájának felülvizsgálatát kezdte meg a bizottság. A napirend előterjesztője Köteles Józsefné volt. Az előterjesztő értetlenségét fejezte ki, miért kellett 1993 novemberében kétszázmillió forint működési hitelt felvenni, illetve arra a kérdésre is választ szeretett volna kapni, pontosan mikor vette fel 1992-ben az önkormányzat a nyolcvanegymillió forint működési hitelt. A két előbbi tétel kamatterhei körülbelül húszmillió forintot tesznek ki, ugyanakkor nem ismeretes mekkora volt a pénzügytechnikai megoldások során jelentkező kamatbevétel. Az összeállított anyagból a bizottság tagjai számára az derült ki, hogy évek óta a hitelfelvételek felültervezettek, a törlesztések alultervezettek, ebből következően az egész költségvetés alultervezett. A bizottság tagjai abban maradtak, hogy augusztusban visszatérnek erre a napirendre.
A következő napirend keretében a bizottság elvi támogatásáról biztosította a dr. Mező Ferenc Gimnázium fűtésrekonstrukciójának nyári megkezdését. Mint Köteles Józsefné elmondta, Suhai Sándor polgármester megígérte, hogy amennyiben a régi kazánházat értékesíteni tudják, és annak bevétele fedezi a rekonstruk-
ció költségeit, abban az esetben van esély a munkálatok elvégzésére. A kivitelezésre váró munkálatokat az iskola saját költségén megterveztette, bekerülési költsége ennek alapján 2,4 millió forint lenne, a régi kazánházat is ilyen értékre becsülték, igaz ez jócskán alábecsülés a bizottság tagjai szerint, de már ebben az esetben is lenne esélye az iskolának a munkák elvégeztetésére, de ez közgyűlési döntés nélkül elképzelhetetlen. Kérdés csak az, hogyan kerülhet a napirendi javaslat a közgyűlés elé.
Pontosítás
Múlt heti számunkban a Gazdasági Bizottság üléséről szóló tudósításunk kapcsán Schmidt László és Stamler Lajos tájékoztatta lapunkat, hogy az NSR Kft. felügyelőbizottságában elvégzett munkáért a tagok nem havi, hanem évi tizenötezer forintos juttatásban részesültek.
Szabad Demokraták Szövetsége
Felelős az MSZP-s városvezetés
Sajtótájékoztatóra invitálta múlt pénteken a kanizsai médiumok képviselőit az SZDSZ helyi szervezete, hogy ismertesse nyilatkozatát - mivel úgy vélték, e kérdés rendkívül foglalkoztatja a polgárokat -Suhai Sándor polgármester etikai és fegyelmi vizsgálatáról. Ezen belül a közgyűlés június 27-i határozatával egyetértettek, ám hozzáfűzték, a polgármester nem vonta le a polgári demokráciákban szokásos konzekvenciát, azaz nem mondott le. Magatartása következtében pedig Nagykanizsán bizalmi válság alakult ki mind a közgyűlésben, mind a polgármesteri hivatalban és a város polgárai körében. Kifejtik Nagykanizsa külső megítélésén keresztül az egész várost érte kár. Hangsúlyozták, a közgyűlés a polgármester munkajogi felelősségének megállapítására fegyelmi bizottság felállításáról döntött. Viszont az MSZP saját javaslata ellenére - hogy pártparitásos alapon álljon fel a bizottság - nem delegált képviselőt, ezzel megakadályozta Suhai Sándor
munkajogi felelősségének vizsgálatát. A kialakult helyzetért, amely a város önkormányzatának munkáját lejáratja, az SZDSZ nagykanizsai szervezete az MSZP-s városvezetést teszi felelőssé és a történtektől elhatárolja magát.
K.R.
Négypárti sajtótájékoztató
Az MSZP és a polgármester felelőssége közös
A FIDESZ MPP, az FKGP, a KDNP és az MDF nagykanizsai szervezetei közös sajtótájékoztatót tartottak. Ennek témája a polgármester erkölcstelennek minősített eljárása további vizsgálatára felállítandó fegyelmi bizottság létrehozásának sikertelensége és Suhai Sándor, valamint pártja felelősségének kérdése volt. A négy párt közös nyilatkozat közzétételéről döntött. A sajtó képviselőinek kérdésére válaszolva Marton István, a kollégiumi férőhely megvásárlását vizsgáló Pénzügyi Bizottság elnöke elmondta, kisebbségben maradt azon véleményével, hogy a vizsgálatot még bizottsági hatáskörben is folytatni kellene. A rendelkezésére bocsátott levél a képviselő szerint egyben minősít is, hiszen iktatószám nélkül polgármesteri pecséttel és aláírással ellátva került a címzettekhez, és valószínűleg csupán két példányban íródott, hiszen a hivatalban semmi nyomára nem lehetett bukkanni. Másrészt ezzel az eljárási módszerrel a polgármester hivatali beosztottjai, a szakosztályok megkerülésével hozta olyan helyzetbe az érintetteket, melynek során magyarázkodniuk kellett. Emellett Marton István összefoglalása alapján hét fórumon állított valótlanságot a polgármester az ügygyei kapcsolatban: két bizottság előtt, egy albizottság előtt valamint négy közgyűlésen. A helyzet súlyosságát fokozza, hogy - még ha lett is volna joga a férőhely megvásárlására - a vagyonrendelet alapján beszámolási kötelezettségének eleget kellett volna tennie, ezzel szemben több mint negyed éven keresztül mindenkit megpróbált félrevezetni - fűzte hozzá Marton István. Czupi Gyula elmondta, a négy párt sem az ügy lezárásáról, sem a
KANIZSA - S*ltstálcá*ftatsá,
Ülésezett az önkormányzat I.
1995. július 7.
további lépésekről nem tárgyalt, a fegyelmi bizottság felállításához a maguk részéről továbbra is hozzájárulnak, a jelenlegi helyzet kialakulásáért az MSZP a felelős. Palotás Tibor szerint a kérdés nyitott, a képviselőkön múlik az ügy folytatása, amely valószínűleg szeptemberre is áthúzódik, hiszen a közgyűlés szünetelése valamint a polgármester szabadsága miatt a fegyelmi eljárás nem is folytatható le. Tar-nóczky Attila hozzáfűzte, hogy amennyiben nem állna fel a fegyelmi bizottság, akkor a közgyűlésnek van egy olyan határozata, amit saját maga nem hajtott .végre. A polgármesterek jogállásáról szóló jogszabály szerint fegyelmi eljárást csak fegyelmi bizottság folytathat le, ha ez elmarad, a közgyűlésnek más eszköze nincs. A jogállamban - tette hozzá a képviselő - a törvények korlátoznak. Palotás Tibor szerint az ügy egyre kényesebb, hiszen senkit nem lehet kényszeríteni, hogy egy fegyelmi bizottságban részt vegyen, már csak azért sem, mert egy MSZP-s képviselő szerint ez a fegyelmi döntés politikai döntés lenne.
L.I.
Hétfőn délelőtt tíz órakor folytatta ülését városunk önkormányzati testülete, mely elsőként a Kanizsa TV Kft.-be történő belépésről és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről döntött. Czobor Zoltán javasolta, hogy a tizenhét jelenlévő az anyagi kérdésekben foglaljon állást. Felvetette, hogy a médium e megoldással sem válik függetlenné, lévén minden évben döntenie kell majd a grémiumnak a támogatás összegéről. Ezenkívül javasolta kössön együtműködési szerződés az önkormányzat és a kft., mely szabályozná a támogatás fejében mit várnak el az új cégtől. Suhai Sándor tájékoztatásul közölte, a KTV idén a második félévben még kap egy kétmilliós összeget, a jövő évben pedig a lízing díjon kívül maximum ötmillió forintot. Dr. Kerekes József amellett emelte fel szavát, ne támogasson az önkormányzat erején felül egyetlen kft.-t sem. Marton István figyelmeztetett, nem beszéljenek támogatásról, hiszen a jelen esetben üzleti partnerek közti kapcsolatról van szó. Magyar József kérte, a kft.
a jelenlegi helyzetre és a jövőre nézve dolgozzon ki üzleti tervet. Végül Czobor Zoltán és Magyar József javaslatával kibővítve az előterjesztést megszavazta a testület.
Jóváhagyták a mozi bérletbe adásának tervezetét is. Eszerint húszéves időtartamra a DIPOL-H Kereskedelmi Kft., a Quadron Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. valamint az Átrium Stúdió Kft. bérli majd az épületet felújítási kötelezettséggel, melyet a főépítész és a műszaki osztály is figyelemmel kísér. Előbbi Tar-nóczky Attila indítványára, hogy az esetleges ipartörténeti emlékeket megmentse, utóbbi Magyar József javaslatára a felújítás logikájának ellenőrzésére.
Ezután az üvegipari művek kezelésében lévő földterület értékesítése körül bontakozott ki vita. Suhai Sándor kérte, támogassa a testület az értékesítést oly módon, hogy az ingatlan eladása során lemond a belterületi földérték vételárrészének ötven százalékáról, amennyiben az ingatlant a K. II. G. Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vásárolhatja meg. (E kft. az üvegy-gyár dolgozóiból alakult. A területet a Pannonglass tartozásai révén jelzálog terheli.) Ily módon látja ugyanis biztosítottnak, hogy több mint háromszáz embernek megmaradjon a munkája. Dr. Kerekes József és Marion István ellenezte ezt, mivel nézetük szerint a városnak ebből csak kára származna. Czobor Zoltán felvetette, ha a kft.-nek
fontos az üzlet, akkor fizessen az önkormányzatnak a lemondásért ötmillió forintot. Ebből kétmilliót az üvegipari művek Május 1. utcai ingatlana fedezne. Tamóczky Attila megjegyezte egy dolgozó Kft.-nek sok a rámért\' hárommillió. Ezt Bencze Péter, a K. H. G. ügyvezetője is megerősítette, mikor napirend levétele után szót kapott. Kelemen Z. Pál javasolta, kerüljön vissza a kérdés a GVB-hez, melyet a grémium el is fogadott. Bóröcz Zoltán kérte, hozza meg a végleges döntést a bizottság az ügy sürgőssége miatt. Ezzel szintén egyhangúlag egyetértettek.
Módosítás nélkül hagyták jóvá a Dráva Piért és az önkormányzat közötti ingatlancserét és az Imperial befektető társaság ingatlanvásárlási kérelmét.
Vita nélkül voksoltak a Roz-gonyi utca 1. szám alatti lakóépület felújítására és a IKI 1995. évi lakóházfel újítási-karban tartási címjegyzékére.
Tarnóczky Attila pontosításra vonatkozó kérelmével szavazták meg az OTP és az önkormányzat között megkötésre kerülő együttműködési megállapodást. A folytatólagos ülés utolsó napirendi pontjaként a 635/26 helyrajzi számú ingatlan értékesítéséről döntöttek. Ez alapján nyilvános versenytárgyaláson keres majd gazdát a terület, melyen a kikiáltási ár négyzetméterenként kétezer-kétszáz forint lesz.
K.R.
NYILATKOZAT
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése június 27-i ülésén történtekkel kapcsolatban szükségesnek tartjuk az alábbiak
közlését:
Bár a képviselő-testület MSZP-frakciója szavazataival szinte egyhangúlag támogatta a polgármester ellen indítható fegyelmi vizsgálatot, azzal, hogy a létrehozandó háromtagú fegyelmi bizottságba először egy, majd kettő, illetve három képviselőt sem volt hajlandó adni - előzetes állásfoglalásával szemben -, gyakorlatilag megakadályozta a vizsgálat lefolytatását. A magunk részéről azzal, hogy a leendő bizottságba - az MSZP-s alpolgármester javaslatára - készek voltunk tagot adni, a tőlünk elvárható mértékben igyekeztünk hozzájárulni az ügy tisztázásához. Az a taktikázás, melyet az MSZP követett három órán át, megakadályozta az érdemi munkát. A bizottsági tagságot - véleményünk szerint - az MSZP képviselők azért nem vállalták, mert biztosak voltak egy fegyelmi bizottság elmarasztaló ítéletében, és ezt kimondani az ellenzéknek szánták, hogy őket végül elfogultnak mondhassák. A kollégiumi férőhelyek vásárlásával kapcsolatos szabálytalanságok kivizsgálásának megakadályozása ezzel teljes egészében az MSZP frakció felelőssége, amelyet növel, hogy Suhai Sándor polgármester az MSZP jelöltjeként került pozíciójába.
FIDESZ-MPP, FKGP, KDNP, MDF Nagykanizsai Szervezete
KANIZSA — öttéanméuuftat 1995. július 7.
ÜLÉSEZETT AZ ÖNKORMÁNYZAT II.
4
Nyári szünet előtti utolsó ülését tartotta kedden városunk közgyűlése. Először Magyar József, Hajgató Sándor és dr. Kerekes József korábbi interpellációira adott választ a polgármester. Ezt csupán dr. Kerekes József nem fogadta el, mivel úgy ítélte meg, nem kapott kielégítő ismereteket arra nézve, hol és mennyi pénzt költöttek el a városban utak felújítására. E véleményében a testület is támogatásáról biztosította a városatyát.
Krémer József ezt követően két kérdést intézett Suhai Sándorhoz. Azt tudakolta, miért nem vesz részt Nagykanizsa Megyei Jogú Város képviselői a megyei közgyűlés bizottságainak munkájában, holott rendszeresen megkapják a meghívót. A részvétel fontosságára példaként említette, hogy a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának legutóbbi ülésén egy rendkívül érdekes francia ajánlattal foglalkoztak. A gallok ugyanis kereskedelmi főiskolát indítanának Zala megyében, és ehhez megfelelő helyszínt keresnek. Keszthely és Zalaegerszeg képviselői azonnal bejelentették igényüket e lehetőségre, Kanizsa azonban nem volt jelen - annak ellenére, hogy épp ilyen jellegű felsőoktatási intézmény telepítésének vágya érzékelhető a városban -, így úgy néz ki, elesett attól, hogy a külföldről érkező összegből részesüljön. A másik kérdése arra irányult, hogy hétfőn mi okból nem fogadta a polgármester Szentivá-nyi István államtitkárt, hiszen a szervezők telefonon egyeztették a találkozó időpontját. Suhai Sándor válaszában elmondta, a megyei közgyűlésen ő vagy az alpolgármester szokták képviselni a várost, ám ami igaz, az igaz, a bizottsági munkában nincsenek jelen. Felvetette, a jövőben a helyi bizottságok elnökei vagy tagjai, illetve majdan a tanácsnokok képviseljék a város érdekeit a megyei fórumokon. A második kérdésre válaszolva kijelentette, sajnálja, hogy a telefonon megbeszélt találkozó egyszerűen „kiesett" neki, mikor a folytatólagos közgyűlésre sietett.
Tarnóczky Attila egy lehetőségről tájékoztatta a testületet. Dr. Szigeti István ugyanis egy küldöttséggel augusztusban tíz napra hanti-mansi földre utazik, és szívesen látná a kanizsai közgyűlés egy tagját is a delegációban. Bicsak Miklós, mint vállalkozó, önként jelentkezett e feladatra, s a grémium is megerősítette ebben.
Kelemen Z. Pál a Kábeltel Kft. új kábelhálózatával kapcsolatban fogalmazta meg kérdéseit. A biztonságos földkábelek helyett ugyanis a kft. jelenleg légkábeleket húz városszerte, melyek olasz településekhez teszik hasonlatossá Kanizsát. Ráadásul a kivitelezést végzők nem kis veszélyt jelentenek a közelmúltban rendbehozott tetők szigete-
lésére nézve, mivel nem a lefektetett járólapokat veszik igénybe, hanem tetőszerte közlekednek. Ezért érdeklődött, ki hagyta jóvá a légkábelek megvalósítását, és vállal-e a kivitelező felelősséget a tetőszigetelésben és másutt bekövetkező károkért.
Ezt követően a Zala Volán Rt. és az önkormányzat között kötendő gazdasági és üzemeltetési megállapodás került az érdeklődés középpontjába. Zalatnay László, a társaság vezérigazgatója kifejtette, a képviselők előtt fekvő megállapodás szövege hosszú tárgyalássorozat eredménye, bár nem a legjobb megoldás. A város szempontjából annyiból előnyös, hogy a vállalat veszteségének finanszírozását nem készpénzzel valósítják meg. Emlékeztetett, a világon mindenütt veszteséges a tömegközlekedés. Czobor Zoltán kifejtette, csak a város kiszolgáltatottságát tudják csökkenteni a szerződés elfogadásával. Arra azonban figyelmeztetett, senki ne mondja, hogy nem jó üzlet az infláció-követő áremelés. Tarnóczky Attila nem örül annak, hogy a nem forgalomképes törzsvagyon ily módon kikerüljön a város tulajdonából. Zalatnay László kifejtette, Kanizsa az egyetlen település, ahol nem az övék a buszpályaudvar alatti földterülete. Dr. Fodor Csaba a Zala Volán Rt.-tői azt kívánta tudni, pontosan mit ért infláción, a KSH által nyilvánosságra hozott termelői inflációt, vagy a fogyasztói inflációt, ami ennek körülbelül ötven százaléka. Zalatnay László erre nem tudott válaszolni. Mivel a nézetek egyre inkább távolodni látszottak, technikai szünet vette kezdetét, mely során a jelenlévők megegyezésre jutottak a megállapodás vitás pontjairól. Ezt követően tizenöt igennel hagyták jóvá a tervezettet.
A Csónakázó-tó Részletes Rendezési Tervének jóváhagyása is kisebb vitát kavart. Őri Sándor módosító indítványként vetette fel, hogy a horgász egyesülettel közösen jelöljék ki a pe-cázásra szánt területeket. Magyar József kérte, a vízminőséget rendszeresen ellenőrizzék és helyezzenek el megfelelő számú hulladéktárolót és illemhelyet. Mindkét képviselő indítványát elfogadta a testület. Kelemen Z. Pál a Rókavári forrás környékét is a tervbe illeszthetőnek látta. Erről azonban úgy döntöttek a városatyák, külön felmérést és előterjesztést érdemel. Dr. Csákai Iván a bükkihez hasonló ökocent-rum megvalósítását látta volna jónak. Dr. Kerekes József nem ér-
tett egyet az előterjesztés azon pontjával, mely nem engedélyezi a tó környezetében az állattartást. Javaslatára a korlátozott állattartás mellett foglaltak állást a jelenlevők.
Ezt követően a lakástulajdonhoz jutás helyi támogatásáról szóló rendelettervezetet - erről lapunk nem kapott írásos anyagot - fogadták el nagyszámú módosítási javaslattal.
Ezután jóváhagyták a Piactömb Beépítési Tervét azzal a kiegészítéssel, melyet a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság épített be a javaslatba, mely szerint a tömb középső részén elhelyezkedő teresedésről lehetőség szerint a gépjárműforgalmat ki kell szorítani.
A miklósfai Mindenki Háza ingatlanának tulajdonba adásakor számos érv merült fel az előterjesztés mellett és ellen. Tarnóczky Attila ellenezte az indítványt, lévén, ha az ingatlan a helyi városszépítő egyesületé lesz, nem lesz már Miklósfáé. A legjobbnak azt látta, ha az épület kerül csak az egyesület tulajdonába, a föld viszont a városé marad. Krémer József emlékeztetett, Kanizsán nem ez az egyetlen olyan épület, amelynek nem ugyanaz a tulajdonosa, mint a földterületnek. Rost János azt javasolta, nem adják addig tulajdonba az épületet, míg nem történik meg a hatósági üzembehelyezés. Ezt nem fogadta el a testület, ezzel szemben az előterjesztést tizenkét igennel megszavazták.
A garázshelyek pályáztatási körének módosítása illetve kijelölése volt a következő napirend. Krémer József kifogásolta a garázsok építésével, értékesítésével kapcsolatos rendkívül lassú tempót. Ferenczy Zoltán a Péterfai utca 37. számú épület melletti tömbben építendő garázsok miatt emelte fel szavát. A lakók ugyanis már korábban hatvannégy aláírással ellátott tiltakozó jegyzéket juttattak el a Hivatalba az elműhelyesedéstől tartva. Dr. Fodor Csaba kérte, kerüljön be a határozati javaslatba, hogy egy tömbben egyforma garázsok készüljenek és senki se térhessen el az elkészült tervektől. Kovács Tamás kérte, a hatóságilag engedélyezett, felépült garázsokkal szemben ne fogadjanak el lakossági tiltakozást. Ezt és az előterjesztést elfogadta a grémium.
A feleslegessé vált intézményi vagyon kérdésén belül szó esett az Erzsébet téri úgynevezett kis-kastélyról is. Suhai Sándor kijelentette, Z. Soós István nemrég járt a városban, és nem kell neki a kiskastély, ellenben a Zalaipar-
ker Sugár úti kiürült irodáit elfogadná kiállítóteremnek. Zsoldos Ferenc megállapította, városunk legértékesebb épületei vannak jelenleg a legrosszabb állapotban. Krémer József is egyetértett ezzel és javasolta, ezekkel az épületekkel - Zsinagóga, Rozgonyi utca 3-as épület, Ids-kastély stb. - a közeljövőben külön előterjesztésben foglalkozzanak. Tarnóczky Attila emlékeztetett, egy rendelet kiköti, hogy a költségvetés három százaléka a védett épületek felújítására fordítandó.
A kárpótlási jegyek hasznosítása kapcsán a jelenlévők HB Westminster ajánlatát fogadták el.
A hulladékelhelyezés helyzetének vizsgálatáról szóló tájékoztatót Kovács Tamás kérésére gazdasági megfontolásra hivatkozva levették a napirendről.
A hulladékgazdálkodási szerződés újabb módosítását elfogadták. Ezzel kapcsolatban Magyar József kérte, mivel rendkívüli módon megváltozott a szerződés megszületése óta, célszerű lenne újra leírni az egészet.
Voksoltak az észak-keleti lakótelep III. ütem közművesítés beruházási programja mellett is.
Az előző közgyűlésen vetette fel Bicsak Miklós a korpavári temető ravatalozójának felépítését. Tarnóczky Attila elmondta, lehet nélkülözni a vizet, a pormentes utat, ám az emberhez méltó végtisztességet nehezen. Rost János a megvalósítás forrására is javaslatot tett, lévén a közelmúltban a Limex Kft.-vei megállapodás született, így különböző címeken a cég kétmillió forintot ad a városnak. Egyhangúlag ezért jóváhagyták Bicsak Miklós indítványát.
Ezek után a „Nagykanizsa Város Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolájáért" Alapítvány létrehozásáról döntöttek. Dr. Fodor Csaba fontosnak látta tisztázni, megfelel-e az alapító okirat a PTK-ban lefektetetteknek, mivel úgy tudja, csak természetes és jogi személyek hozhatnak létre alapítványt. Kijelentette, nem kíván jogászkodni, de sorozatban jogszabályokkal ellentétes dolgokat tesznek eléjük, annak ellenére, hogy a Hivatalnak vannak szakemberei, akik előkészítik az anyagokat.
Végül két kérelmet utasított el a közgyűlés, a Zala Megyei Mentőállomás fejlesztését és a nemesrádói templom építésének támogatását, mivel úgy vélték, elsősorban a hasonló, helyi kezdeményezéseket kéne támogatni.
K. R.

199! i, július 7.
KANIZSA - WoUetu
NYUGATDUNÁNTÚLI
TISZTELT VÁSÁRLÓINK!
Értesítjük Önpket, hogy a GWC-kártya tulajdonosainak a vásárláskor 5% engedményt adunk. Kapható nálunk tninden építőanyag, a hiányzókat igény szerint rövid határidővel meghozatjuk.
LB KNAUF vakolatok fehér színben állandóan kaphatók, a szirtesei igény szerint megrendeljük. Alkalmazzanak lábazati Vakolatot is. Tekintsék meg billenős garázskapuinkat! A BRAMAC cserepei 96 Ft helyett 80 Ft-ért árusltjuk, amíg a készlet tart! A tartozékokra is van engedmény. Ezenkívül kapható tatai hornyolt és hódfarkú cserép, valamint békéscsabai JAMINA cserép natúr és piros mázas színben. Az áruk házhoz szállítását a telepünkön lévő magánfuvarozók megoldják! Rendelhető telefonon is áru, számla alapján otthon is fizethető az értéke. Mi szombaton is dolgozunk! Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30-15.30 óráig, szombaton 7.30-12 óráig.
MINDENKIT SZERETETTEL VÁR UN KI
Üzleteinkben július 11-16-ig ismét ZETA hét!
Nyári szörpvásár akciós áron:
- Málna, szamóca, jaffa, alma 0,5 124 Ft helyett 59 Ft
- Kiwiízű, citromízű, narancsízű 0,5 114 Ft helyett 79 Ft
- Quanto öblítő l/l-es koncentrátum
szellófriss 403 Ft helyett 303 Ft
- Trappista sajt szögletes kg 580 Ft helyett 519 Ft
- ESKIMO Calipo jégkrém 65 Ft helyett 49 Ft
- ESKIMO Nogger Choc jégkrém 75 Ft helyett 59 Ft
Ezenkívül még több termék is akciós áron vásárolható!
Figyelje az üzletekben kihelyezett plakátokat! Július 10-30-ig ZÉTA-PEPSI akció!
2 palack Pepsi termékkel akár hűtőszekrényt is nyerhet tele Pepsivel, vagy hűtőládát, vagy walkmant. A vásárlást igazoló blokkot névvel és címmel ellátva a kihelyezett gyűjtőládába kell dobni.
Sorsolás: 1995. aug. 3-án 15 órakor Zalaegerszegen, a 20. sz. ABC-ben (Kossuth út 24. szám) lesz.
NYERJÜNK EGYÜTT!
M0L
Magyar Olaj- és GÁZIPARI Rt. «MOL TRAVEL" UTAZÁSI IRODA
099
MAGYAR csapat arany fokozatú tomogatoja
MOL TRAVEL Utazási Iroda ajánlataiból:
Spanyolország - Costa Brava
luxusbusszal, teljes panzióval,
szállodában 24.000 Ft-tól
Kréta, Korfu repülővel,
szállodában reggelivel 34.000 Ft-tól
Mallorca, Ibi/.a repülővel,
félpanzióval szállodában 42.900 Ft
Tunézia repülővel, félpanzióval háromcsillagos szállodában 46.900 Ft
Párizs - Disneyland 21.900 Ft
Róma-Nápoly-Sorrento-Capri 35.200 Ft
Apartmanok Olaszországban, Horvátországban, Görögországban.
Valutavétel-eladás, utasbiztosítások.
Címünk: Nagykanizsa, Deák tér 3. Tel.: 311-096, 310-738
Export-import Kft.
8800 Nagykanizsa, Kisberki u. 1. Levélcím: 8800 Nagykanizsa, Pf.: 378 Telefax: (06-93) 312-932, (06-60) 399-933
Minőségi fékszerelvények olcsó áron!
Tehergépkocsi, autóbusz fékszerelvények olcsó áron, gyors kiszolgálás a nap bármely időszakában. Igény szerint házhoz szállítva, csak hívja a lent megadott telefonszámok bármelyikét:
Tel./fax: 93/312-932 7-15 óráig
Tel.: 06/60-399-933 15-7 óráig.
Kizárólagossággal forgalmazzuk a szlovén Agis gyár GRAU licenc alapján gyártott légfékszerelvényeket. A fékszerelvényeket ajánljuk első beépítéshez és pótalkatrészként is. 100%-os csereszabatos szerelvényeket kínálunk a KNORR, WABCO, BOSCH stb. szerelvények helyett. Vállaljuk a légfékes járművekhez blokkolásgátló (ABS) rendszerek szállítását, utólagos beépítését, bármely típusú jármű fékátalakítását stb. Keressen meg bennünket és győződjön meg a gyors és minőségi kiszolgálásról.
CÍMÜNK: KASZIMPEX Export-import Kft. 8800 Nagykanizsa Toldi Miklós u. 1. Pf.: 378
KANIZSA - JZ^
1995^ július 7.
Megjelent a Borsodi Sörgyár dobozos söre
Szezon előtt vagyunk, mivel a sörös szakma nagy öregjei szerint a Balaton-parti intenzív beindulás időpontja július elsejétől számítható, és a felkészülésünket is erre az időpontra időzítettük - mondta bevezetőjében Ragats Józ.sef, a Borsodi Sörgyár Rt. Nagykanizsai Kirendeltségének a vezetője.
- Az őszhöz viszonyítva lényeges változás, hogy megjelent a 0,33-as kiszerelésű Borsodi Világos, a Spaten, és a Holsten dobozos változata. Ma érkezett az első szállítmány Kanizsára. (Június 28-án érdeklődtünk.) A sörök szavatossági ideje hat hónap, ami kedvező a forgalmazás területét figyelembe véve. Az üdítők közül az RC (Royal Crown) COLA, az UPPER 10 (citromízű), az ORINA (narancsízű), a FIZ (tonik zamata) márkajelekkel ellátott változatok. A termékeink 0,25, 1,0 és 1,5 literes kiszerelésben kerülnek forgalomba, tervünk a két liter űrtartalmú változat megjelentetése, piacra dobása.
- Milyen előnyökkel rendelkeznek?
A társgyárakhoz viszonyítva mi húsz százalékkal olcsóbbak vagyunk. Havi tervünk négy-ötezer hektoliter sör értékesítése, ami az ismert tényezőket figyelembe véve nem elhanyagolható teljesítmény. Kedvelt a Holsten és a Spaten üveges és hordós változata egyaránt. A hordósban négy fajta hazai: a Borsodi Világos, a Borsodi Barna, a Spaten és a Holsten és két belga gyártmány, a Stella Artois, valamint a Leffe Dork kerül forgalomba. A hordós sörök ötven literes változatban kerülnek a kereskedelembe. A kanizsai körzetben nyolcvan sörözőt látunk el borsodi sörrel, szerviztechnikusaink folyamatosan üzembe helyeznek és a berendezéseket karbantartják. Kirendeltségünkön a készpénzfizetés mellett csekkel is lehet fizetni. A tizenkilenc fős helyi létszámunk a megrendeléseket soron kívül is felveszi és huszonnégy órán belül ki is szállítjuk a rendelt mennyiséget.
Bödör Béla
A Kanizsa Trend új bemutatóterme
A Kanizsa Trend Kft. nemrégiben megnyitotta új bemutatótermét a volt bútorgyári üzlet helyén, az Ady utca 45-ben. Ha egy új üzlet nyílik, az ember mindig kíváncsi, milyen lehet belül, mit lehet ott vásárolni. Ebből a kíváncsiságból aztán nem egyszer vásárlás lesz mindkét fél megelégedésére. S ez nem is különös eset. Ezúttal azonban nem vásárlás, hanem beszélgetés lett a kíváncsiskodásból. Beszélgetőpartnerem Mismás Lászlóné, a Kanizsa Trend lakberendezési áruházának vezetője. Nevét, mintha nem jól érteném - némi ösze-mosolygás közepette -, kétszer is megismételtettem, aztán komolyra fordítottuk a szót.
- Mikor is nyílt meg ez az üzlet?
- A bútorgyári bolt átalakítása után, június l-jén. Egyelőre ezer négyzetméter területet vehettünk birtokba a kínálatunk bemutatására. Hamarosan azonban, a két szinten együttvéve kétezer-négyszáz négyzetméterre növeljük a bemutató alapterületét.
- Milyen bútorokat kínálnak?
- A Kanizsa Trend kárpitosbútorokat gyárt, tehát elsősorban ilyeneket láthatnak itt is, és a Csengery úti bemutatóteremben is, mely továbbra is ellátja a feladatát. Emellett már eddig is kínáltunk importból származó
étkezőket, forgószékeket, komó-dokat. Mást egyelőre még nem láthat ebben a bemutatóteremben sem. Viszont a jövőben más lesz a helyzet. Szeretnénk ugyanis bővíteni a kínálatunkat más hazai gyártók bútoraival. Szekrénysorok, konyhabútorok is kaphatók lesznek. Őszre alakul ki minden igazán. Akkorra érjük el azt, hogy nálunk vásárolt bútorokkal az egész lakást vagy családi házat is be lehessen rendezni.
- Hogyan lehet önöknél vásárolni, hiszen - ha jól tudom -ezen a helyen inkább csak megtekinteni, kiválasztani lehet a bútorokat.
A vásárlók, gondolom nem innen szállítják el?
- Valóban nem. Ha valamely itt látható egyfunkciós vagy két-funkciós kárpitosgarnitúra megtetszik valakinek ugyanazt a garnitúrát a vevő kívánsága szerinti huzatösszeállításban elkészítjük. Megrendelés esetén húsz százalék előleget kell befizetni, és valamennyit várni, hogy elkészülhessen. De érdemes várni rá, mert ezek egyébként sem tucatbútorok, s a kívánság szerinti kárpit megér egy kis várakozást.
Gombás Imre
Lux Világítástechnikai Szaküzlet
- Miért a Zrínyi út 20. piac felöli szárnyában létesült a Lux Világítástechnikai Szaküzlet? -A kérdésre a legilletékesebb, az üzlet tulajdonosa, Nováczkyné Tóber Gabriella így válaszolt: -Jobb lett volna a központban létesíteni ezt a mutatós üzletet, de-hát az üzlet bérlemény és a Fő téri árak magasan behatároltak...
- Kimondottan lakásvilágítási cikkeket forgalmazunk. A füg-gesztékeket, a falikarokat, a csillárokat, és az állólámpákat jól egészítik ki a kerti lámpák. A termékek zöme magyar, olasz és belga gyártmány. A termékek vonzata a tartozék: a kapcsolók, vezetékek, az égők hagyományos, halogén és az energia-
takarékos kompakt nevet viselő változatai. Árubeszerzéseinket a budapesti Eglolux cégtől, a MASSIVE Villamos Technikai Vállalat tamási üzeméből szerezzük be.
- Az áraink hogyan igazodnak hozzánk vásárlókhoz? Milyen réteget céloztak meg?
- Az áraink középárfekvésűek. Szerencsések vagyunk, mivel a termékek többségét a gyártóktól és a nagykereskedőktől vásároljuk, ebből adódóan tíz-tizenöt százalékkal olcsóbbak vagyunk, mint társüzleteink. Nagyobb darabszám esetén olcsóbban kapjuk az árut, de mi is olcsóbban adjuk, ez természetesen a termékeknek csak egy részére vonatkozik... A forgalmazott termékek
többségét katalógusból választjuk ki, köztük a legolcsóbbtól a legdrágábbig sok ízléses, praktikus villamosipari szerelvény megvásárolható. Egyéb kiegészítő elemek között ajánljuk vásárlóinknak a videokazettákat és a rúdelemeket.
A fiatal üzletasszony többnyire személyesen keresi fel a gyártócégeket és a kereskedelmi egységeket, ezzel a gyors kiválasztás és az azt követő szállítás mintegy egységet képez. Az üzlet műszaki eladójának, Mezei Barnabásnak a személye is garancia arra, hogy érdeklődésünk és vásárlásunk esetén szakszerű felvilágosítást kapunk.
Bödör Béla
1995. július 7.
KANIZSA -
Elegáns kis üzlet az Erzsébet téren, Nagykanizsa egyik legszebb helyén. Az. üvegajtón csinos kis függönyök... A többes szám nem véletlen, rövidáruboltba nyitunk be. A felirat: ELISE Kereskedelmi Bt. Molnár Sánclorné, Erikától - aki magát szerényen csak boltvezetőnek ne-
Harmincöt év fonalai
vezi - megtudhatjuk, hogy ő a „legrégibb bútordarab" ebben a
boltban. Azon nagyon ritka szerencsés emberek közé tartozik, akik évtizedeket tölthetnek el egyetlen munkahelyen. 1960-ban ugyanebben a boltban kezdett kereskedelmi tanulóként, s máig is itt dolgozik. Persze, a körülmények változtak körülötte. Ma már rég nem a „nagyvállalat" kicsiny láncszeme, önálló kereskedelmi tevékenységet folytat.
Sok-sok gombot, varrótűt el kell ahhoz adni, hogy egy ilyen üzlet életképes maradjon! Egyetlen „trükkje" van: ha csak lehet, a nagykereskedelem helyett a gyártóktól vásárolja árukészletét. A bolt legszélesebb áruskálával -nevéhez híven - rövidáruból rendelkezik. Nemcsak a hobbiból varrogatok, kötögetők találnak itt meg mindent, amire szükségük lehet, hanem a prolik, a varró-
nők, szabók is. A sokféle kelléken kívül még méterárut is.
Viszont ha egy háziasszony jön be a boltba, a szükséges gumipert-li, patent vásárlása közben felfedezheti, hogy másért is érdemes idejönni. Zokniból, harisnyából soha nincs otthon elég, s itt azt is meg lehet venni. A függönyök is csodaszépek, és nem is drágák, sőt... S fél éve, hiszen itt az árukínálat szélesítése jelenti a több lábon állást, női és férfi fehérnemű is kapható. Mivel ezek is magyar gyártóktól származnak, áraik nem szöknek az égig. Kérdésemre három kívánsága közül az egészséget teszi az első helyre Molnár Sándorné, s a második ugyanaz, mint a harmadik: soksok vevő... Úgy legyen!
Gombás Imre
Ha elromlott a fénymásoló...
Akkor mit tegyünk.\' Három variációból is választhatunk, ha felkeressük a Simon Irodatechnika néven működő magánvállakozást a Rozgonyi utcában. Gyors segítség-
ként azonnal elkészülhet a sürgős másolat a kívánt iratokról. S aztán pénzünk függvényében gondolkodhatunk, hogy megjavíttatjuk-e a régit ugyanott, vagy veszünk helyelte egy újat, modernebbet, „mindentudóbbat". Simon úrnál a garanciális szerviz és javítás is biztosítva van.
1994 októberében kezdődött és azóta is két lábon állt a vállalkozás, írógép, számológép, fénymásoló, pénztárgép, árazógép, számítógép-nyomtató forgalmazása mellett ugyanolyan fontos mindezeknek a gépeknek a szervizelése, javítása is. A forgalmazást és a szerviztevékenységet viszont nem nagyon lehet egymástól elválasz-
tani, hiszen az új gépeknél is tanácsos a rendszeres, legalább három havonkénti karbantartás. Emellett egy-egy gép javítására, ellenőrzésére szerződést is lehet kötni, melyek közül a legátfogóbb szerződést az átalánydíjas szerződés jelenti. Ilyenkor bármilyen alkatrészre is van szükség, semmit sem kell javításkor fizetni. Természetesen nemcsak a szerződött ügyfelek számíthatnak a gyors javításra, hanem mindenki, akinek ilyen gépe van. A megbeszélt időpontban házhoz is megy, ha szükséges. De fordulhatnak hozzá az irodagépek üzemeléséhez szükséges kellékekért is. Fénymásoló-papírok, leporellók, pénztárgép-sza-
lagok, festékszalagok, fénymásolófestékek, tintapatronok.. stb. ugyanúgy beszerezhetők itt. S ha valami éppen nincs raktáron, másnap már átveheti a megrendelő. Hogy teljes legyen az irodagépek skálája, hamarosan indul a számítógép-forgalmazás is... az alkatrészek, elemek tetszés szerint variálhatók a vevő igényei szerint. Mostani slágere az APEH által előírt pénztárgép, Simon úr ugyanis maga gondoskodik arról, hogy a vállalkozó jól megtanulja a kezelését. Az árazógépek is kelendőek, hiszen (sajnos!) sok dolguk van mostanában...
Gombás Imre
KANIZSA
amit szem előtt kell tartani!
KANIZSA
LapmáxoúcM Keresse péntektől
újságárusoknál!
Schmell-Novák Kft.
8800 Nagykanizsa, Garay utca 19. Telefon: 93/318-271, 318-272 Fax: 93/318-233
8
KANIZSA -
I
1995. július 7.
Pályázat jegyzői állásra
Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése PÁLYAZATOT
HIRDET a megüresedett
JEGYZŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE.
Pályázati feltételek:
- állam- és jogtudományi doktori képesítés,
- legalább kétéves szakmai gyakorlat, erkölcsi feddhetetlenség.
A pályázathoz mellékelni kell:
- az eddigi szakmai tevékenységet is bemutató részletes önéletrajzot, három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,
- végzettséget igazoló okirat másolatát.
Bérezés a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján; megegyezés szerint személyi illetmény is megállapítható.
Szükség esetén szolgálati lakás biztosítható. A pályázat benyújtási határideje: 1995. július 31.
A pályázatot Nagykanizsa n Megyei Jogú Város Polgár- ° mestere címére kell benyújta- S ni (8800 Nagykanizsa, Erzsé- 3 bet tér 7.) Telefon: 93/311- * 040 vagy 313-080.
Kilimáni Hűsüzem Kanizsai Mintaboltja
A Kilimáni Húsüzem termékei Nagykanizsán ismertek és keresettek, íz, küllem és egyéb jellemzőikkel a legjobb termékek között említik a fogyasztók. Öt éve a Baki Tangazdaság Mintaboltjaként nyitották meg az Erzsébet téri üzletüket. Dolmányos József üzletvezető készségesen válaszolt kérdéseinkre.
- A szakmában immár huszonöt éve dolgozom. A tanulóévek után néhány évig segédként, tizenöt évig boltvezetőként gyűjtöttem a szakmai ismereteket. A Kilimáni Húsüzem vezetőjének, Bakonyi János kollégámnak a felkérésére jöttem annak idején a mintaboltba. Másfél éve a bolt magánkezelésbe került, de a húsüzem privatizációja óta - ez tavaly szeptemberben volt - az üzlet változatlanul mintaboltként üzemel.
- Milyen kiterjedésű a mintabolt vevőkörzete, hogyan élnek az akciók lehetőségeivel?
- Túlsúlyban kanizsai vevőink vannak, húsz százalékra tehető a vidéki, tíz százalékosra a horvát és a szlovén vásárlók köre. Hétfőtől, azaz június 26-tól kéthetes akciónk keretében a sertéscombot 500, a lapockát 470, a sertés rövidkarajt 540, a hosszúkarajt 479, a sertésdagadót 420, a sertéstarját 400, az oldalast 360, míg a csont nélküli csülköt 360 forintért árusítottuk.
- A jelek szerint az áruválasz-
ték jó. Egyéb termékek árusítása milyen célt szolgál?
- Valóban az áruválasztékunkkal elég széles réteg igényeit sikerül kielégíteni, ezt bizonyítja a nem elhanyagolható forgalmunk is. A házias ízesítésű, szép küllemű termékek vonzzák a vevőket. A kisebb feldolgozó üzemünk jobban és gyorsabban tud váltani és igazodni a vásárlókhoz. Az egyéb termékek árusításával, savanyúságokkal, tésztafélékkel könnyíteni és segíteni akarjuk a gyorsabb és az egyhelyben történő bevásárlást.
- Milyen a vásárlási kedv? Tapasztalataink szerint csökkent a kereslet, ennek kiegyensúlyozására milyen lépéseket tesznek?
- Érezni lehet, hogy nincs pénze az embereknek. Szinte eltűnt a középvásárló réteg, aki a termékek zömét megvásárolta. Kereslet mutatkozik az olcsóbb áruk iránt, de ebből is kevesebbet vesznek... Ebből a megfontolásból a hét minden napján minden beszállítónktól szinte folyamatos a szállítás. A kilimáni üzemünk termékeit, a Zalabaromfi Rt., a Zalahús Rt. piknik sonkáit, a szárazáruit, a Szombathelyi Húsipar Rt. szárazáruit, sonkaféleségeit, néha a tőkehúst is állandó jelleggel forgalmazzuk.
- Milyen az összhang a megrendelt termék, az utánrendelés és a szállítás között?
- Ezen a területen óriási a
változás! Szinte zökkenőmentes a szállítás. Hiányosság esetenként az olcsóbb árukból fordul elő, de csak rövid időre. Egy délutáni utánrendelési másnap reggel nyolcig a partnerünk leszállít, nem lehet panaszunk a gyártókra.
- Az eladók megjelenése, udvariassága a legjobb reklám. Van-e teendő ezen a területen? A reklámjuk az első időszakban úgy tűnik, jobb volt!?
- Az áruajánlás területén kell előrelépnünk. Minden termék mellett van egy olcsóbb is, ami az esetek többségében a vásárlóink tetszését megnyeri és árban is elfogadható. Megjelenésben és udvariasságban nem maradunk el az exponáltabb üzletek mögött. Az tény, hogy ha üzletünk utcafronti elhelyezkedésű lenne, vagy a Fő úton lenne, a forgalmunk ötven-hatvan százalékkal meghaladná a mostanit. Valóban van lennivalónk! Ebből a megfontolásból a húsüzemmel közös akciókat szervezünk június 26-tól. Ettől a lépésünktől tíztizenöt százalékos felfutást várunk - mondta befejezésül a Kilimáni Húsüzem Nagykanizsai Mintaboltjának vezetője.
Bodor Béla
A vevők takarékosabbak, az olcsóbb árukat keresik
Budapesten két évtizede kezdtem a kereskedelmi szakma gyakorlását a MÜÁRT-nál. Nagykanizsára a múlt év őszén pályázattal kerültem. A sikeres kereskedelmi érettségit követően felsőfokú áruforgalmi végzettséget is szereztem — informált bennünket Tóth Sándor, a Bizományi-Kereskedőház és Záloghitel Rt. nagykanizsai üzletének a vezetője.
- Vevőkörzetünk Nagykanizsa várost és mintegy tíz-tizenöt kilométeres körzetét foglalja magában. Amióta horvát nyelven is megjelenik hirdetésünk, azóta sok a bevásárló turizmusban résztvevő, horvát és szlovén személy keresi fel üzletünket és vásárol.
A forgalmazott terméktípusokat
hat csoportra oszthatom. Ruházati, cipő, az elektronikai és a műszaki cikkekből több, míg bazáráruból, lakásfelszerelési cikkekből és kisbútorokból kisebb mennyiségben állunk vásárlóink rendelkezésére. A forgalmazott darabszám kétezerötszáz-háromezer között változik.
- Tapasztalataink szerint csökkent a kereslet, ennek kiegyensúlyozására milyen lépéseket tesznek?
- Folyamatos választékbővítést hajlunk végre, olcsóbb árukat szerzünk be és forgalmazunk, továbbá élünk a kedvezményes, kamatmentes részletfizetési lehetőségekkel is. Tapasztaljuk, hogy a vevők egyre takarékosabbak, az olcsóbb áruk felé fordulnak. Bizo-
mányba kevesebb terméket hoznak be és gyengébb minőségű árut... Amíg fél éve a divatos terméket is behozták, ma már nem, hosz-szabb ideig használják az emberek, mivel az újat egyre kevesebben tudják megvenni.
- Az eladók udvariassága, megjelenése a vásárlók előtt a legjobb reklám. Mi a teendő ezen a területen?
- Folyamatban van az új formaruha bevezetése. Az üzlet eladóira fokozottan ráfigyelek. Vevő előtt üzleti problémát nem szabad megbeszélni. A nyugodt hangnem, a szép beszéd fontos a kereskedelemben.
- Milyen arányban vesznek át használt termékeket?
- A bolt készletének mintegy húsz százaléka használt, nyolcvan százaléka új termék. Beszerzéseink kilencven százalékát központi raktárunkból Budapestről eszközöljük, a fennmaradó tízszázalékos beszerzést káefléktől, betektől és magánszemélyektől végezzük az áru árfekvése és minősége függvényében.
- Az üzlet hogyan él az akciók lehetőségeivel?
- A folyamatos és a kampányjellegű akciók lehetőségével egvaránt élünk. Az ötezer forint feletti áruk részletre is vásárolhatók, továbbá minden hónap első péntekjén családi bevásárló napot tartunk, míg minden szombaton kettőezer forint feletti vásárlásnál száz-, ötezer forint felettinél ötszázforintos ajándékutalványt adunk. Az öt szakképzett eladó figyelmessége, hozzáértése sok vásárlót vonz üzletünkbe.
Iliidül\' Béla
f \\ 9
Ivy 5. július / •
FELHÍVÁS!
Nagykanizsa közigazgatási területén lévő temetőkben az 1970. évben váltott sírhelyek használati ideje ez évben lejár.
Felhívjuk a hozzátartozók, rendelkezésre jogosultak szíves figyelmét, hogy a 12/1991. sz. önkormányzati rendelet szerint - amennyiben a sírhelyre továbbra is igényt tartanak - az ismételten megváltható. A sírmegváltás elmulasztása esetén a sírhely újraértékesítésre kerül.
Ügyintézés hétfőtől péntekig 8-15 óráig a központi temető irodájában. (Tel.: 93/31 1-530)
N.S.R. Kft. Temclogondnukság Nagykanizsa, Tripammer u. 1.
UJ HELYEN
A KANIZSA TREND KFT.
LAKBERENDEZÉSI SZALONJA!
Cím: Nagykanizsa, Ady u. 45. Tel.: 93/310-505
KANIZSA
Trend Kft
FEDEZTETÉS ÚJ HELYEN
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
tájékoztatja az érintetteket, hogy az állami tulajdonú apaállattartás (méntartás) helye megváltozott.
AZ ÚJ HELY:
HÉRÁN TECHNIK Kft.
Ifj. Dobri Lajos ^ Nagykanizsa-Miklósfa, t Szentendrei u. |
A fedeztetési díj változatlan.
„NYUGAT" Kereskedelmi Kft.
SZÉLES ÁRUVÁLASZTÉK, KEDVEZŐ ÁRAK!
¦ olasz import lámpatestek, vezetékcsatornák, dobozok
¦ villanyszerelési és műszaki anyagok
¦ kapcsolók, vezetékek, kábelek, tokozottak
¦ villamos motorok, hegesztőberendezések
HA A NYUGATNÁL JÁR, JÓL JÁR!
MŰSZAKI ÜZLETHÁZ NYITVA:
8800 Nagykanizsa, Magyar u. 162/A. hétfőtől péntekig
Tel./fax: 06/93/310-126 Telefon: 06/93/315-569
7.30-17.00 óráig
NEM LESZ FÉLFOGADÁS
Értesítjük a város lakosságát, hogy a polgármester, alpolgármester, aljegyző hivatalos félfogadása 1995. július 4-töl augusztus 30-ig szabadság miatt szünetel.
telinfc^rmix
®
Zalában először Nagykanizsán!
93/310-751
REGGEL 8-TOL ESTE 8-IG AZ EV MINDEN NAPJÁN.
LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁS
Hívjon, hogy segítsünk, a 93/310-751-en!
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS!
Egy jól működő, országos hálózat nagykanizsai kirendeltségének élére ezúton keresünk vezető munkatársat!
Pályázati feltételek:
* részletes önéletrajz
+ a pályázó legyen 25-50 év közötti
* rendelkezzen minimum érettségivel és vállalkozói igazolvánnyal
* jó kommunikációs készséggel
A pályázatokat Nagykanizsa, Pf.: 456 címre kérjük eljuttatni 1995. július 7-ig.
10
KANIZSA - -Káteí
1995. július 7.
Mégis kinek a kábele?
Három-négy évvel ezelőtt parázs viták, dúltak városszerte és az önkormányzati üléseken egyaránt arról, mi legyen a városi kábelhálózat sorsa, hiszen amennyiért az akkori NELKA felajánlotta, többeknek úgy tűnt, jutányos ár. Akkor valamiért mégsem élt a város a vásárlás lehetőségével, s mára úgy tűnik, a bánat késő. A Polgármesteri Hivatalban kérdésünkre elmondták, a kábel tulajdonának és tulajdonlásának kérdései mind a mai napig jogilag tisztázatlanok. Közben fejlesztésbe kezdett a működtető-tulajdonos, régi kábelekre alapozva -amelynek bizonyos részei mégsem elavultak? - megkezdte saját rendszerének kialakítását, ami egy kicsit a tisztázatlan tulajdonú földre épített házra emlékeztet. Eddig a lakásokban lévő kábelek a lakó tulajdonát képezték, innentől úgy tűnik, a helyzet változik, vagy ha nem, az új kábel árát is meg kell fizetnünk, pedig nekünk akár a régi is megfelelt. A lakó jogosan háborog, vele egyszer már az egész városra kiterjedő hálózatot megvásároltatták, most ez a tulajdona az értéktelen kategóriába került, s akarata ellenére egy monopólium kényének, kedvének lett kiszolgáltatva. Ez csak az érem egyik oldala, hiszen ezúttal nemcsak az egyes ember, hanem maga a város is rosszul járt, hiszen a régi kábelekre alapozva, ahogy a vállalkozó is teszi, körülbelül egymillió forintos költségráfordítással, egy új fejállomás kialakításával maga is üzemeltethette volna a rendszert a KANIZSA TV KFT. résztulajdonosaként, s a bevétel a város kasszáját gyarapíthatta volna. Mindez azonban mára már csak egy meg nem ragadott lehetőség marad, hiszen a kábel tulajdonjogának elvesztésével az új rendszer kiépítése többmillióba kerülhet. Erre pedig végképp nincsen forrás!
Dukát Éva
Kábel csomagterv
Úgy tűnik a csomagtervek időszakát éljük, hiszen hetente újabb csomagtervekkel áll elő a kormány, a TB, az illetékes szakminisztériumok, az önkormányzatok, s most már a Kábeltel Kft. is. Mint Bagladi Józseftől megtudhattuk, a csillagpontos kábelrendszer kiépítése közben, méginkább azt követően új szisztéma kerül bevezetésre, amelynek alapján mindenki anyagi kondíciója, igényei szerint döntheti el, milyen televíziós csatornát néz majd otthonában. A csomagterv nem újkeletű, Magyarország jónéhány nagyvárosában már működik a rendszer, például Sopronban, Pécsett, Székesfehérváron és Egerben. A csomag három részre bontható. Első része egy minimális szolgáltatást nyújt a nézőnek, havi száz forint körüli összegért öt földi csatorna vételét biztosítja a vállalat. Ebben a csomagrészben a tervek között az MTV l-es csatornája, az osztrák
egy vagy kettő, a Szlovén Tv és a Horvát Tv lesz nézhető. Hogy melyik lesz a másik magyar adó, amely e csomagrész keretében fogható lesz, még nem tudni, lévén csak eztán dől el, kereskedelmi adó lesz-e a TV2 és helyette a Duna TV lesz-e a másik közszolgálati csatorna, mert. nyilván a közszolgálati kerül a szociális csomagba. E csomagrész külön érdekessége, hogy ehhez nem vehető igénybe az HBO szolgáltatása, amelynek jelenlegi ára havonta 750 Ft. A második csomagrész már egy emeltebb szintű szolgáltatás élvezetét teszi lehetővé a vásárló számára, hiszen havi háromszáz forint köriili áron a mai mintegy tizenhat csatorna nézésére ad módot. A csomag harmadik része az ínyenceknek készült, akik havi körülbelül négyszáz forintos áron huszonnégy-huszonhat program közül választhatnak. Ezen adók közé tartozik majd a tervek szerint
a Spektrum TV, vagy akár a TOP TV is. Mint megtudhattuk eddig is létezett a hetven éven felüliek különleges kedvezménye, hiszen nekik eddig is csak negyven forintot kellett fizetniük a vételért, s a kedvezményt ezt követően sem kívánják eltörölni, igaz egy minimális szintű áremelésre ők is számíthatnak. Mint Bagladi Józseftől megtudhattuk, továbbra is életben marad majd a régi hálózat is, de annak elavultsága miatt csak a minimális szolgáltatás lesz nézhető rajta. A régóta beígért, jelenleg folyó szerelések oka egyrészt az, hogy ezzel a technikai megoldással kívánják elérni azt, hogy mindenki csak azokat az adókat nézhesse, amelyért fizetett, másrészt a több évtizedes kábelrendszer zavarja az URH rádiókat, a személyhívó és az őrző-védő rendszereket.
Dukát liva
Mennyiért tévézünk?
Tévézni és tévedni emberi dolog. A két foglalatosság abban is hasonlatos, hogy jól meg kell fizetnünk érte. A tévézés mégis vastagabb pénztárcát feltételez. Ha a jövőben Nagykanizsán kábeltévézni szeretnénk, készüljünk föl idegileg és pénzügyileg egyaránt. Ha a megvásárolt tévékészülékünk árához - 40-80 ezer forint - hozzáadjuk a szokásos kéthavi tévéelőfizetés közel ezer forintos díját, már csak a fogyasztott áramért és a kábeltévés programokért kell fizetnünk. Ez viszont elengedhetetlen, különben a drága készülék a díjjal együtt fabatkát sem ér, ugyanis ennyi befektetéssel csupán arra elég, hogy kis terítőcskével letakarjuk és ráhelyezzük díszként az NDK-ból hazahozott bólogató fejű nejlonkutyát. A csillagpontos rendszerrel való igaz, egyenlő feltételekkel nézheti mindenki a mű-
KABELI ZŰRZAVAR
Az elmúlt hetekben, hónapokban megkezdődött városunkban is a már régóta beígért csillagpontos kábelkiépítés, Olvasóinktól kapott információk alapján úgy véljük a lakosság tájékoztatása, és a megkezdett munkálatok minőségi szintje itt-ott kí vániiivalót hagy maga titán.
sort. Aki eddig nem fizetett, esetleg házilag bütykölt dekóderrel lopta az adást, most nem tehet mást: fizet a monopóliumnak. Annak, aki egyedüliként diktálhatja az árakat. Ha valóban igaz, amiről a beszereléskor a lakókat tájékoztatták, nem olyan rossz a helyzet. Nyugdíjas néninek elmondták, a rászorulók kedvezményeket kapnak - értsd ötven forint/hó lesz a kvóta -, a díj követi ugyan az inflációt, de nem lesz magasabb sokkal, mint ma. Na, akkor akár meg is nyugodhatnánk... Ha nem jönne a hír, hogy a csomagokért - itten kérem programcsomagokról van szó, a Bokrosé egy másik pénztárcát nem kímélő batyu akár az ezres fölött is fizetni kell. Az első csomag lenne ötszáz-hétszáz körül, a többi még erre jönne rá. Mert okos a vállalkozás, persze, hogy a harmadik csomagba is be-
Van, volt nem egy olyan ház, ahol a lakóknak fogalma sincs, mi is történik a lépcsőházban, miért fúrják át szótlan szakemberek az ujtók Felett a falat, s bogy miként kerül a kábel albérletbe a gáz- illetve villanyórák mellé a szekréuybe, A lépcsőház ajtajára kifüggesztett cetliket vagy észreveszik vagy nem, márpedig ha nem, akkor kimaradnak a századvéghez nem igen illő szintű szerelésből, mert ugyebár mindenki munka-
letesz egy már megkedvelt vagy megszokott programot mézesmadzag gyanánt. Ezt mondják a népek. Meg azt, hogy egy, a nyereségért mindent elkövető vállalkozás - főleg ha megvan az az előnye, hogy csak ő diktál - bolond lenne szociális érzékenységből szolid áron szolgáltatni. Ez utóbbi valóban így is lehet, de a népek más pletykáinak nem kell hinni. Hiszen a szerelők azt mondták, hogy a kedvezmények... Az sem lenne azért rossz, ha előre tudná mindenki, hogy mennyi lesz az első csomag ára, mennyibe kerül a második, és hogyé\' aggyák a harmadikat. Meg hogy mi lesz a pakkokban, így legalább tudnánk, mi kell nekünk. Kell-e egyáltalán a csillagpontos rendsz.erű kábeltévé szolgáltatása ennyiért?
Lukács Ibolya
időben dolgozik, a szerelő is meg a lakó is, csak nem egy helyen. Nem igazán értik az emberek miért kell a már kiépített, s általuk több tízezer forintokért megvásárolt kanóc mellé egy újabb, pláne ágy, hogy TV készüklékig végighuzaJozzák vele a lakását, s valljuk be ez nem a legszebb látvány. Kddig tudtak tévézni, minek hát a felhajtás, vagy ez már megint egy versenyhelyzet...
Dukát Eva
1995. július 7.
KANIZSA - TCátet 1
i.___JL
KOZOS LÓNAK...
Mindent szabad, amit nem tilos, szól a régi mondás, s nincs is ezzel semmi baj. Annál inkább azzal, hogy miért szabad azt, ami tilos. Mert mint megtudtuk a KÖGÁZ Rt. szakembereitől, a gázvezetékhez tilos bármit is rögzíteni, legyen az futónövény, gyermekhinta, vagy bármilyen más lakásdísz. Rejtély, hogy ezzel az általános szabállyal miért nincsenek tisztában a csillagpontos kábelt kiépítő szakemberek. Olvasóink jelezték, hogy otthonaikban az új kábelek tartójául a gázvezetékek szolgálnak, amelyekhez minden teketória nélkül - talán a nagyobb rombolás elkerülése érdekében - műanyag rögzítőkkel csak úgy hozzábilincselték a ka-
A műholdvevő sok háztartáshoz úgy hozzátartozik, mint a hajszárító vagy a mosógép. A kábeltévé nem mindenkinek adatott meg eddig sem, ők antennával, és maszek parabolával vették a jelet. Nem kétséges, hogy a csillagpontos kábelrendszer bevezetésével véget érő ügyeskedő korszak után újra a tetőkre, erkélykorlátokra kerülnek a tetőtéri jelfogó berendezések. Miután bekábelezetten lakóépületei a városnak is vannak, az IKI-laká-sokban élők között pedig olyanok is élnek, akik nem kívánnak havi X forintot fizetni a kábeltévé vételéért, megkérdeztük, mi a teendő ebben az esetben. Az illetékes szerint - annak ellené-
Egyszer nagy tragédia történt | nagypapáiknál. Az öreg egy előre nem megfontolt szándék-| kai, hirtelen mozdulattal megva-| karózott. Ez a családra azért i volt rossz hatással, mert a papa | leverte azt a színes festékekkel }¦ befolyatott üveghalat, ami az | akasztós szekrény fogantyúján | lógó szobaantenna vezetékét !;! volt hivatott súlyánál fogva a jíj futó filodendront tartalmazó vi-iji rágcserép jobb belső oldalához i: rögzíteni. Ugyanis így volt szin-í: te kristálytisztán látható, ahogy | Onedin kapitány bevonatta vagy | éppen kurtíitatta az orrvitorlát :í Baines kapitánnyal a Charlotte 5 Rhodes-on. A hal halálával új technikai megoldást kellett keresni, némi kísérletezés után az
nócokat. Van ahol a gázóraszekrényekben húzódnak a kábelek, ám a KÖGÁZ-tól kapott információink szerint ehhez semmilyen engedélyt nem kértek a kábel kiépítői, sőt a KÖGÁZ Rt. szakembere szerint ha ilyen állapotok fennállnak, azt sürgősen meg kell szüntetni. Nincs gond azonban a villanyóraszekrényekben elvégzett szerelésekkel, hiszen erre kért is, kapott is engedélyt a DÉDÁSZ Rt.-tól a kábelépítő társaság, mint ahogy az IKI lakások esetében is született egyezmény, nevezetesen, ha a lakó élni kíván a lehetőséggel, megteheti, az esetleges károkat a kivitelező állítja helyre.
Dukát Éva
re, hogy az IKI korábban megegyezett a kábeltévésekkel - a lakásban lakó maga döntheti el, igényli-e a rendszert. Ellenkező esetben saját maga is szereltethet fel akár parabolaantennát, csupán az Ingatlankezelőtől kell egy írásos engedélyt kérni ehhez. Azok a lakóközösségek, akik már társasággá alakultak, teljes egészében maguk dönthetnek antennaszerelés-ügyben. Ha utánaszámolnak, valószínűleg önerős beruházás mellett döntenek, ami családokra és havi átlagkiadásra visszabontva kevesebb lesz a legfenyegetőbb hírekben szereplő havidíjak összegénél.
Lukács Ibolya
erkélykilincs és a nőalakot formázó gyertyatarló segítségével újra jó volt a vétel. Hasznos tárgy volt a szobaantenna, vásárolták készen és alkottak házilag a megfelelő paraméterek alapján. Most újra reneszánszát élhetik a mütyürök, a Magyar Televízió két adása, kis ügyességgel - egy családtag oldalsó középtartásban állva földeli az antennát - az osztrák műsor is vehető, de a volt jugoszláv utódállamoké akár antenna nélkül is. A szobaantennát tehát mindenki bátran kipróbálhatja, erre való buzdításunk még a kábeltévések érdekeit sem sérti, hiszen őmaguktól származik, hogy kábeltévézni nem kötelező.
Lukács Ibolya
Mese I a Csillagpontos
juhászról, I avagy álmaink |
netovábbja
Csöngetnek. Ajtót nyitok | I és megdöbbenek. Maga a f | Csillagpontos juhász kö- j: | szön kedvesen a küszöb- J | ról, majd rögtön meg is ) | szólal:
- Volna egy üzleti aján-
| latom. Nézze meg ezt a $
| listát, és válasszon. Meg- |
| nézem, és ismét csodálko- | | zom. Töménytelen mennyi-
| ségíí televízióadót látok %
| felsorolva, egyenként be- |
| árazva. Még végig sem fu- f tottam, 6\' már folytatja:
- Természetesen Ön i csak azért az adóért fizet,
íi amelyiket választja, ha %
| egyet akar akkor is, ha ;;
| ötvenet akkor is. No-no! - |
| itt valami gubanc van - %
i vagy már elszoktam attól, |
| hogy a szolgáltató szol- I
: gáltatnt akar. Rá is kér- | | dezek rögtön:
- Na és eddig miért | | nem így működött?
- Mert az Ön által meg- % i vásárolt lakásban az Ön |
kábele erre nem alkalmas, i | de ne aggódjon, kicserél- |
I jak-
- De akkor az már nem ) az enyém, hanem az önö-
| ké, amihez soha többé i | semmi közöm, ha akarok | sem tudnék másik ju- | | hásszal szerződést kötni.
- Tudja mit? Egyezked- % jünk! Öné marad a kábel, | mi megelőlegezzük az árát, és később az eló\'fi-
| zetési díjjal együtt lörlesz-1
Na. ettől már kakukkok | kezdtek körözni a pupil- | I Iámban, és még mindig | nem volt vége.
- A ajánlatom utolsó % része úgy szól, hogy min-\\ den év elején új szerző-: dést kötünk melyben egész | évre rögzítjük az árakat. I Természetesen Önnek még % lehetősége lesz arra, hogy 5 év közben lemondjon vagy | igényeljen tévéadást. Akar | velem szerződést kötni?
Erre én már kész vol-| tam, mint a biatorbágyi % viadukt.
- Hát persze!... kezdtem volna, de akkor felébred- p
o tem arra, hogy sistereg a § | tévém, már megint nincs | | egyetlen csatornán sem \\ : adás, hiba van a kábelben.
Nagy Imre
_u_
Mivel fogjunk jelet?
Szobabuzerátor
Árajánlatkérés
• három tízemeletes ház
• a házakban a lakók tulajdonában álló kábelrendszer működik, esetleg kisebb javítás szükséges
• lakások száma 250
• az induláskor kért csatornák száma 20-22, a későbbiekben folyamatosan egyre több, akár 60 is.
• ezekből földi adó: magyar 1-2, osztrák 1-2, horvát í 11. szlovén+Kani-zsa TV
• a házak egymás közötti távolsága - háromszög alakban felfűzve - 25-30 méter
Árajánlat
Az 1995. június 28-án kelt telefaxában körülírt adatok alapján az alábbi ajánlatot adom:
Fejállomás kiépítése 20 csatornával, az MSZ-nek megfelelő jelszint biztosítása az egyes tízemeletes épületek bemeneti pontjain
1,5 millió forint + 25 % ÁFA
Teljesítési határidő:
az előleg beérkezésétől számított 60 nap. Fizetési feltételek:
60% előleg
megrendeléskor, 30% a berendezés
szállításakor,
10% az installálást követően.
A fenti árajánlat az engedélyeztetési költséget, valamint az egyes lakóépületeken belüli szükséges átépítéseket nem tartalmazza.
Fentiek egyértelműen csak a rendszer alaposabb vizsgálata után dönthetők el.
Fenti ajánlatunk 1995. augusztus 21-ig érvényes.
/ \\
12 Iv/Vl/N IA1Í3/V — oC&JClQCZC&CK> 1995. július 7.
így látjuk
mi!
Előző év nyarán mindenki csak elismeréssel beszélt a Nagykanizsai Olajbányász labdarúgócsapatáról, akik negyvennégy év után kiharcolták a nemzeti bajnokság első osztályába való feljutást. Idén júniusban azonban keserű lett a hangulat, az együttes egyéves első osztályú szereplés után mehet vissza a második vonalba. Már beszámoltunk arról, hogy a sportegyesület szakosztályánál a vezetők, a játékosok miben látják a bajok gyökereit, a kiesés, a fiaskók elsődleges okait, azúttal azonban a nézők, a szurkolók véleményére voltunk kíváncsiak. Azon emberekére, akik -ha csak tehették - nem mulasztottak el egyetlen hazai meccset sem. Sőt előfordult, hogy „vidékre" is elutaztak, hogy lássák mire is képesek kedvenceik, akik az előző évben soksok örömet, idén viszont sorozatos keserűséget szereztek számukra. Véleményüket az alábbiakban tárjuk az olvasók elé. Varga László fodrász kisiparos: - Szégyelljék magukat a játékosok, mert semmit nem tettek meg azért, hogy bentmaradjanak az NB I-ben. Becsapták azt a tízezer nézőt, akik jó és rossz időben kijártak a mérkőzésekre és aggódlak a csapatért.
Dr. Horváth László múzeumigazgató: - Aktív sportoló voltam egykor, atlétizáltam, majd cselgáncsoztam, tisztában vagyok tehát azzal, hogy az eredményekért meg kell dolgozni. Ezért érthetetlen számomra, hogy egy sportoló - aki még abból is él, hogy futballozik - hogyan tud úgy pályára lépni, hogy nem tesz meg mindent a siker érdekében. Az Olajbányásznál látszott, hogy felbomlott a csapatszellem - korábban egyik erősségük volt -, hírek keringtek arról, hogy ellentét van a régi és az új játékosok között, s hogy az edzőjükkel sem volt összhang. Ezt a lelkes kanizsai közönségei nem lelt volna szabad becsapni. Úgy érzem a jövőt illetően is hiányzik egy koncepciózus, átgondolt terv, amely bizakodással tölthet el bennünket. Ez vonatkozik az utánpótlásnevelésre és most már újra NB Il-es felnőtt csapatra is.
Krichenbaum Tibor NB I-
es kézilabda-játékos (Tungsram SE): - Én jóban vagyok a focistákkal, szurkoltam nekik, hogy bentmaradjanak, ugyanakkor ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy számunkra - a Tungsram NB l-es kézilabdá-sai részére - lehel, hogy jobb lelt így (?). Mi első osztályú csapat vagyunk, harmadik éve már, hogy a középmezőnyben szereplünk - talán a szponzoroktól több pénz fog elfolyni hozzánk, s nem az Olajbányász nyel el mindent. Ez az én egyéni véleményem, lehet, hogy naiv? Nem a focistákra haragszom, hanem a városra azért, mert bennünket kevésbé támogatnak. Elismerem mindkét labdarúgó edző munkáját, én nem ellenszurkoló voltam.
Joós Lajos üzletvezető: -Engem csalódással töltött el az Olajbányász bajnoki szereplése, amely a kieséshez vezetett. Mint szurkoló a csapattól, de a vezetéstől is sokkal többet vártam. A játékosállomány, a gárda játékereje többre hivatott volt, mint a tizenötödik hely és a bukás. Úgy érzem a csapat szereplését nagyban befolyásolta az edzőváltás is, szerintem megalapozatlan volt. Ha edzőt akartak cserélni, miért nem tették meg az őszi idény végén? Akkor meg az eredmények nem ezt igazolták. Nagyon sajnálom a Készei Ferit, mivel kanizsai lakos, aki nem azért vállalta el az edzői feladatol, mert nem akart bizonyítani, ő naponta találkozott a város lakosságával, akik ismerték őt, nem volt számára mindegy, hogyan ítélik meg munkáját. A sportegyesület, a szakosztály vezetése nagyot hibázott akkor, amikor nem tudták megfegyelmezni a játékosokat és átnyúltak az edző feje fölött... Ugyanakkor a játékosoknak adtak igazat. Szerintem, azon múlik az együttes visszakerülése az első osztályba, hogy mely játékosokat tud-ják megtartani a jobbak közül. A másik fontos dolog, hogy nemcsak a csapatol kellene megerősíteni, hanem a vezetést is. Megfelelő vezetők, szakemberek kellenének! Jelentős szurkolói és anyagi tábort elveszteti az Olajbányász a kiesésükkel, meri pénz nélkül nem lesz könnyű újra kiharcolni az NB I-el.
Horváth Lajos labdarúgó (Miklósfa): - A vezetésnek
legalább akkora szerepe van a kiesésben, mint a játékosoknak. Ezt a lehetőséget, az első osztályt jobban meg kelleti volna becsülni.
Kovács Lajos vállalkozó: -Lassan huszonöt éve járok az Olajbányász mérkőzéseire. Eddig még nem fordult elő, hogy a félidőben otthagyjam a meccsel, de ebben a bajnoki évben már többször meg kellelt tennem. Lelketlen, szervezetlen játékkal nem lehet mérkőzéseket nyerni.
Sipos Gyula ügyvezető: -Ott voltam az Olajbányásznak valamennyi hazai mérkőzésén és megalapozott véleményem, hogy abban hibázott a legnagyobbat a vezetés, hogy nem tudta „fejben" összefogni a játékosokat. Lélektelen, nemtörődöm játékot produkállak, pedig a játékosállomány alkalmas lett volna arra, hogy kivívja a további első osztályú szereplés jogát. Várhattunk volna mást, ha a vezetés színvonala sem NB l-es?
Deregi László
A házasság jól indult
Ingyen újíthatták meg zöldkártyájukat azok az autósok, akik a június 23-án meghirdetett Közlekedésbiztonsági Napon látogattak el a kanizsai Autóklub Ligeti úti telephelyére. A déli órákig már több mint harmincan vették igénybe a Magyar Autóklub Zala Megyei Területi Szervezete által nyújtott kedvezményt - tudtuk meg Kiss Józsefné titkártól, aki a nyílt nap délutánján jött Nagykanizsára. A tervezett munkaértekezlet előtt szakított időt arra is, hogy tájékoztassa lapunkat az elmúlt egy hónap történéseiről.
- Május huszonkilencedikén Bakon, egy vadászházban került sor a Magyar Autóklub egyesített Zala megyei területi szervezetének első olyan küldöttgyűlésére, amelyik a megyei klubtagságot már összességében képviselte. Ide kapott meghívást a Nagykanizsán megválasztott kilenc és a zalaegerszegi tizenhat küldött. Az esemény résztvevője volt Hegedűs Oszkár, a Magyar Autóklub Országos Elnökségének elnöke, és dr. Kovács Zoltán főtitkár. A testület tájékoz-
tatást kapott egyrészt arról, hogy Valkai György kanizsai területi biztos megbízatása lejárt, másrészt, hogy a kanizsai és a zalaegerszegi területi szervezet összevonása nem egy speciális helyi átszervezés volt, hanem az országos szintű fejlesztés egyik lépése a gazdaságosságot megcélozva. Az ülésen Valkai György tájékoztatott arról is, hogy a kanizsai Autóklubban történt számviteli szabálytalanságok célirányos vizsgálata hamarosan befejeződik. Ennek vonzata várhatóan egy önrevízió lesz, új mérleg elkészítésével, és az Országos Elnökség hatáskörébe tartozó felelősségrevonással. A szervezeti kérdésekről talán annyit, hogy az összevont területi szervezet elnökének, Barta Andrásnak munkáját két alelnök segíti majd, a zalaegerszegi dr. Kustos Lajos, és a nagykanizsai Kónya István. A választások során ők ketten és Szűcs Miklós (Zalaegerszeg) lettek az országos küldöttgyűlés tagjai.
- Hogyan tovább?
- A múlt következményeit vállalni kell az érintetteknek. Nekünk pedig tovább kell lépnünk, ahogy ezt a küldöttgyűlés is meghatározta megtorpanni itt nem szabad! Ami a kanizsai műszaki állomást illeti, egész sor feladatunk van. Most éppen az épületek kötelezően előírt biztonságtechnikai vizsgálatát végeztetjük -villany-, tűz-, érintésvédelem, gépi berendezések vizsgálata -s a mulasztásokért most kell fizetnünk. Szerelnénk egy kicsit korszerűsíteni az épületek ügyfélfogadó részeit, akár itt az irodában, vagy a műhelyekben. S ha már a munkavégzés biztonságos, legyen megfelelő a szerszámozottság, a felszerelés - érezzék ezt a klubtagok is. Rendezni kell a dolgozók alacsony béreit, a szociális ellátottságot. A maihoz hasonló nyílt napokat kell tartanunk máskor is, szeretnénk többet adni, több ügyfelet kiszolgálni. Hívható segélyszolgálati állomásként is működünk már egy OPEL Kadell gépkocsival, naponta reggel héttől, este hétig. Körülbelül kétmillió forintos beruházást igényel egy korszerű Ford-márkaszerviz működtetése, most éppen erre gyűjtögetünk. Meg kell erősítenünk a taglétszámot, komolyan foglalkozni a tagszervezö munkával, elsősorban a szolgáltatás színvonalán keresztül.
............\'"""/ <
199. 5. július 7. 13
- Vajon milyen most a hangulat itt Nagykanizsán?
- A küldöttgyűlés résztvevőinek meggyőződése volt -mondhatjuk kilencvenkilenc százalékban, - hogy szükség volt erre a házasságra. Az indíték nem az volt, amit az itt történtekről néhány lap is félreértelmezett, hanem a Magyar Autóklubnak az a szándéka, hogy műszaki állomásait megerősítse. A város nagysága és a klubtagság létszáma - jelenleg négyezernyolcszáz fő - is azt indokolja, hogy ez az állomás egy magasab kategóriába kerüljön saját erőből, különféle szolgáltatásokkal és a létszám bővítésével. A hangulat szerintem itt a telepen jó, az átmeneti feszült állapot feloldódott. Éppen ma, a nyílt nap után lesz munkamegbeszélésünk, egy kis béremeléssel. Mi, akik felelősek vagyunk a szervezet munkájáért azt szeretnénk tudatosítani, hogy amiből és ahogyan gazdálkodunk, abból tudunk élni.
- Nem titok, az eseményeket ismerők közül jó néhányan nem értettek egyet azzal, hogy a sokat kritizált régi elnökségből ismét többen kaptak bizalmat. Mi erről a titkárasszony véleménye?
- Nem tudom mi baj volt a régi elnökséggel. Csak azt fogom tudni megmondani, hogy a mostani elnökséggel hogyan sikerül majd együtt működni, hiszen az elnökség a titkár munkáltatója, beszámoltat, számonkér. A Kanizsán történteket az újságokból ismerem. Érthetelen, hogy a titkár és az elnök hogyan jutottak ódéiig, hogy egymás ellen feljelentést tegyenek. Az igazi nagy probléma máig sem ismert, az viszont biztos, hogy az elnökség nem tudott arról, amit most a vizsgálat feltárt. Persze az is biztos, hogy az ezerkilencszázkilencvenkettes választás abszolút szabálytalan volt. Bízom benne, de valamennyi küldött, és segítségükkel a tagság is, hogy ennek az autóklubnak fejlődnie kell, félretéve egy nuisik rossz hangulati elemet is, az egerszegi irányítás gondolatát. Ami még hátravan az, hogy a fővárosi bíróság vajon milyen döntést hoz majd a dr. Izsák Attila ügyvéd által kezdeményezett perben. Ha ezen is túljutunk, a közös munkában gond már nem lehet.
Tóth Ferenc
„Véletlenek nincsenek, de a csodákban hinni kell"
Harmincéves, jelenleg a tizennegyedik helyen lakik a Kazanlak krt. 7/a-ban. Jatyel Katalinnak hívják és az ajtaján vöröslő felirat tanúsága szerint hivatásos boszorkány.
- Hogyan lesz valaki boszorkány?
- Úgy ahogy elkezd járni valaki templomba, mert végül is a dolog vallásszerű. Valójában egy fejlődés eredménye, hogy én ez vagyok. Először tény, hogy római katolikusnak kereszteltek, majd „hitehagyott" lettem. Ennek ellenére nem beszélek a templom ellen, mert amíg valaki ott jót tanul és az használ neki, addig menjen. Minden szakmában vannak olyanok, akik pénzért, hírnévért dolgoznak. De egynél mindig több oka van annak, ki miért választ egy-egy szakmát.
- Talán már kislány korában is ehhez vonzódott?
- Mindenkinek vannak valamilyen paraképességei. Ez leginkább a gyerekeknél érhető utol, de belőlük a neveléssel kiölik. Én olyanokat tudtam megérezni, hogy mit akar a másik, mire gondol függetlenül attól, hogy ismerős volt, vagy idegen. Utána nagyon szigorú nevelést kaptam, ami kiverte ezt belőlem egy időre.
- Mit jelentett ez a szigorú nevelés?
- Kisiskolás koromban elég kemény volt a dolog, nem erőltettek végül is a templomba, de nekem a római katolikus vallást úgy állították be a faluban, hogy az Isten azt szereti, ha mi jó sokat szenvedünk. Tehát minden bűn volt, amiben jól éreztem magam. Például csúnya ruhába kellett járni, lesütött szemmel, akár a viktoriánus időkben. Még zenét hallgatni is bűn volt.
- Senki sem marad örökké gyerek.
- Felnőtt fejjel először csak hobbiból kezdtem el álomfejléssel foglalkozni, meri nagyon dús az áloméletem, sűrű, szimbolikus álmok formájában. Ezenkívül még a jövő foglalkoztatott nagyon, mert olyasmivel akartam foglalkozni, amivel a többiek nem. Nem akartam a tömegbe beleolvadni.
- Hogyan kezdett el ezzel hivatásszerűen foglalkozni?
- Sok évig csináltam otthon, a munkám mellett. Óvónő voltam, ám mivel okos emberek szerint a gyerekekből semmi haszon, a mi óvodánkat is összevonták. így egy gazdasági helyzet indokolta eseménysorozat végeként én is ugyanolyan elbocsátó levelet kaptam, mint bárki más. Az ezt követő állomás a holland biztosító volt. Ez másfél évig tartott, de emellett is folytattam a házi boszorkánykodást. Mondanom sem kell, hogy nem maradi elég időm arra, hogy annyit dolgozzam, amennyit a főnökök szerették volna. E pénzorientált cég, sok mindennek határt szabott: szabadidő nem volt, a magánéletünkről kikérdeztek... Ráadásul fizikailag is fárasztó dolog naponta tizenkét órában családokat járni. Szeretek új emberekel látni, velük találkozni, ismerkedni, de mikor szombaton, vasárnap és minden áldott nap ezt végeztem oda jutottam, hogy lopott szabadságokat kezdtem csinálni magamnak. Először hagyományos pszichológiával kezdtem foglalkozni, mert sokszor kerültem kiszolgáltatott helyzetbe, mikor becsaptak, kihasználtak. Valahogy védekezni kellett ez ellen és ezért akartam eredetileg jobban megismerni az embereket. Ez volt az egyik eredete. Ettől idővel elkanyarodtam az érdekességek felé, a szakkönyvekben ugyanis szerepel jópár olyan dolog, amit nem magyaráznak meg. Engem pedig ezek kezdtek el izgatni. Ezzel szinte egyidőben kezdtek megjelenni az ilyen témájú könyvek, amelyek más országokban teljesen hétköznapiak voltak, de itt tiltották, mert útjában volt az államnak, az egyháznak, sőt ez utóbbinak mind a mai napig szálka a szemében. Elhallgattak dolgokat és sok ostobaságot hordtak össze a boszorkányokról. Nem akarok az egyház ellen beszélni, hiszen nekem is volt olyan pap ismerősöm, akit valósággal imádolt a falu, mert mindenkinek adott egy jó szót, nem lett különbséget hívő és nem hívő között. Egyszóval emberbarát volt, ami az egyház eredeti feladata lenne. Visszatérve a könyvekre csupa olyan kiadványt kezdtem el gyűjteni, melyek témáiról hallgattak a hagyományos pszichológia könyvek, vagy csak nagyon halkan beszéltek róluk. Egyik könyv aztán adta
a másikat, hiszen erre is érvényes, hogy evés közben jön meg az étvány. Minél többet tanulok, annál inkább rájövök, mennyi mindent nem tudok még, hiszen nemcsak a jópap tanul holtig.
- Mikor váltotta ki az „ipart"?
- Sokan ha megtudják mi vagyok megijednek, pedig senkit sem varázsolok békává. Egy hónapja került ki az ajtómra: hivatásos boszorkány, tenyéranalízis. Ebbe pedig nagyon sok minden beletartozik, vagy húszféle ágazat. Tanfolyamokon is tanuljuk és vizsgázunk belőle. Egyébként régen a tenyéranalízis az orvosoknak kötelező tantárgy volt, amíg mindenféle mellébeszélés miatt meg nem szüntették. Végül is egy orvosnak ma is érdekében állna az emberismeret - amelyet a tenyéranalízis során szerezhetnek -, ugyanúgy mint a biokémia.
- Eszerint nyíltan vállalja boszorkány voltát?
- Igen, Wicca hívő vagyok, ami azt jelenti állandó önfejlesztésben, erkölcsi fejlődésben vagyunk, s folyamatosan tanulnunk kell. A másik fontos dolog, hogy egy jó boszorkány soha nem lehet milliomos, mert az alaptétel a másik ember megsegítése. Sajnos ma már nagyon sok ember szégyell segíteni a másikon. Ez nem jelenti azt, hogy agybafőbe mindent szétosztunk, természetesen megmaradunk az ésszerűség halárán belül. A legfontosabb pedig: környezetbarátság, az élet szeretetére nevelés.
- Kicsit bővebben elmondaná, mi a Wicca?
- Az ősi boszorkány hit. Ez a legősibb vallás, mert amíg a kereszténység csak kétezer éves, addig ez körülbelül tizenötezer éves múltra tekinthet vissza. Az egyház agyonhallgatta, érdekében állt, hiszen másként nem szedhetett volna pénzt a maga számára, mert az eredeti tanítás azt mondja: A fölöslegből kérhetsz, kaphatsz, de csak elfogadhatsz és nem kövelelhetsz. Ha magadnak van fölösleged, adj annak, aki ínséget szenved. Ezt ma már nem tartják be. Mint biztosítós sokfelé jártam, városkörnyéki falvakban is és gyakran a nagyon szorgalmas templomba járók is panaszkodtak, hogy például nem tudják a gyereket megkereszteltetni, mert nem képesek annyi , pénzt előteremteni, amennyit a pap kér. Annyira
14 f \\-:-;- KANIZSA — íV&ljétfetéaeé. 1995. július 7.
szegények is vannak, hogy ételük is alig akad. A Wicca hívók közölt senki senkinek nem paracsolhat, nincs ranglétra. Mindenki egyenragú, de nem egyforma, hiszen mindenki mást tud. Egy fejlődés eredménye, hogy én ez vagyok.
- Mint boszorkányhoz elsősorban jóslatokért fordulnak Önhöz?
- Igen, de a túlnyomó többség nem azért jön, mert előre ki akarja számítani a jövőjét, hanem mert lelki sérült, s nem hallgatja meg senki. Nagyon sok olyan dolgot mesélnek el, amit a férjüknek, szüleiknek, gyerekeiknek kéne elmondaniuk. Nem kérdezek sokat, azt mond el mindenki, amit akar.
- Valahogy olyan ez, mint egy pszichológusnál?
- Nem kérdezek rá konkrét dolgokra, legfeljebb apróságokra, mert nem kell belegyalogolni az emberekbe olyan kérdésekkel, amikről ő úgy gondolja, az a magánügye. Ilyenkor ugyanis nem válaszol, vagy mellébeszél és erre semmi szükség. Fontos lenne azoknak is, hogy eljöjjenek, akik pályaválasztás előtt állnak, mert segíteni tudok nekik abban, hogy mihez van tehetségük, amit az ö tulajdonságaival sikerre vihet. A helyes az lenne ha a hobbink lehetne a munkánk.
- Miből jósol?
- Elsősorban tenyérből, de használok rúnákat, vagy pénz-dobásos módszert is többek között. Egyre több mindent igyekszem megtanulni.
- Melyiket válasszák a leggyakrabban a vendégek?
- A lenyéranalízist. Am elég sok félreértés adódik abból, hogy sokan azt szeretnék megtudni, hogy én mit tanácsolok neki az adott helyzetben, mit csináljon. Én nem jelölhetem ki az útját, noha arra várnak. Csak annyit tehetek, figyelmeztetem, ha ezt meg ezt csinálja, mi lesz belőle. A döntés őrajta áll. Nem szabad beleavatkozni, mert mindenkinek szabad akarata van.
- Vannak már visszatérő vendégei?
- Akik régebben is jártak. Elkövettem ugyanis azt a baklövést, hogy egyáltalán nem reklámoztam, mert alaptétel, hogy sorsszerűén jöjjön el az ember, amikor ő úgy érzi és ne különböző okokból küldjék. Számos más hibát is elkövettem a fejlődésem során, de a hibákat el kell követni, hogy tanuljunk belőlük és növekedjünk általuk. Természetesen a „véletlen" és nem a szándékos hibákról beszélek.
- Csak ebből él?
- Végül is igen, de jobban kellene. Nem kérek sokat, de nagy a rezsim, ehhez viszonyítva kellene több vendég. Nem vagyok kétségbe esve, mert világos, hogy magamnak is megjósoltam, hogy mi lesz ebből a vállalkozásból. Arról már leteltem, hogy nagy vagyont gyűjtsek, mert a másvilágra nem vihetem magammal. Azok, akik abban hisznek, hogy csak ez az egy életük van, mindent megpróbálnak összeharácsolni, pedig úgysem vihetik a sírba. Én hiszek a reinkarnációban.
- Ha olyan kor jönne ismét, melyben \' a boszorkányokat megégetik, akkor is vállalná ezt a szakmát?
- Akkor világos, hogy nem nyíltan kellene csinálni. Régen nem kellett boszorkánynak lenni ahhoz, hogy valakit máglyára küldjenek. Elég volt, ha valaki vörös hajjal, vagy testi fogyatékosnak született, szebb volt a többinél, érlelt a gyógyításhoz. Ha ma is így lennének, nem sokan maradnának ebben az országban. Titokban művelném, mert a buta emberekkel szemben nem szabad nyíltan harcolni. Ha hiszünk valamiben, hogy az jó, akkor azt meg is kell védenünk.
- Mondta, önmagának is jósol. Akkor is jó tudni jövőt, ha rosszat hoz magával?
- Azt mondom, csak az akarjon mindent tudni, aki mindent el tud viselni. Egyébként ezl akartam kiírni az ajtómra is. Vannak olyan rossz dolgok, amelyek nem elkerülhetők, hiszen senki sem húzhatja keresztül a karmáját. Akadnak azonban olyanok is, amik fölösleges akadályok csupán és ezek kikerülésében segíthetek. Hogy konkrét példát említsek: egy hölgy államvizsgázni készült és félt. Kérte, csináljunk valamit. Fehér-mágiával elértük azt, hogy az egyik vizsgája négyes lett, a másik pedig egyedül neki színötös. Tévedés ne essék, én nem tanultam helyette, de a kezét lehet irányítani hogy olyan tételt húzzon, amit megtanult. Valamiből lehet csak valamit csinálni.
K.R.
Négyszemközt
Uzsoki Lászlóné
Igazgatónő! Milyen utat kellett bejárni ahhoz, hogy újrainduljon Nagykanizsán a keresztény szellemiségű kérdés.
és melyek voltak ennek az útnak a jelentősebb állomásai? - kezdtük a beszélgetést Uzsoki Lászlónéval, a Piarista Iskola vezetőjével.
- Ót évvel ezelőttre kell visszakanyarodnom, amikor Pozsgai Imre ország-világ előtt bejelentelte, hogy Magyarországon vallásszabadság van.
- Akkor Ön még a Hevesi iskolában dolgozott, mint igazgatóhelyettes.
- Igen, s kezdeményezője voltam a hitoktatás bevezetésének, melyet az órarendbe is beiktattunk. Támogatóra találtunk Szabó Bakos Szilárd atya személyében, - a Felsőtemplom plébánosa volt -, aki biztosította a hitoktatót.
- Sőt megszerveztek egy keresztény osztályt, ennek ellenére nem volt elégedett. Miért?
- Egy idő után látni lehetett, hogy abba az osztályba járó gyerekeket egy kicsit másképp kezelik, nem minden pedagógusnak volt szimpatikus, hogy abban a közegben ilyen is van. Ugyanakkor az iskolai tanítóknak nem volt szükséges együttműködni a hitoktatóval. Ez tulajdonképpen a forrás, ekkor kezdtünk el gondolkodni azon, hogy akkor lenne igazi, ha teljesen önállóan működnénk.
- Ezután felgyorsultak az események.
- Valóban. Egy kollégám: Steiner Csaba egykoron piarista diák volt, kinek segítségével jutottam el Budapestre Jelenics István rendfőnökhöz, s mivel Nagykanizsán 1948-ig működött piarista gimnázium, javasoltuk a keresztény szellemiségű képzés visszaállítását, s felajánlottuk, munkánkat. A Rend hivatalosan is bejelentette visszatelepedési szándékát, majd a rendfőnök 1992. július 11-én írásban újra alapította az iskolát Nagykanizsán, s megbízott bennünket a szervezéssel. Két főállású tanítóval, egy technikai dolgozóval, három óraadóval és tizenliét tanulóval indultunk egy ideiglenes épületben a Batthyány utcában.
- Mi a jelenlegi helyzet?
- Száztizennyolc tanulóval -kél első, két második és egy harmadik osztállyal zárluk az idei tanévet, s beiskolázásra került újabb két első osztály is. Tizenegy főállású és nyolc óraadó tanárunk van. Mi a szaktárgyak oktatása mellett a keresztény hit igazságait, értékeit és a lélek formálását is legalább olyan fontosnak tart-
juk. Ezért nálunk elvárás, hogy más beállítottságú ember ne tanítson.
- Ön már korábban is vallásos ember volt?
- Igen. Engem a szüleim vallásosán és hitben neveltek. Igaz, hogy aztán a középiskolában és a főiskolán ért egy másfajta nevelés is, de egyre inkább éreztem, hogy nekem erre van szükségem. Annak ellenére, hogy nagyon sok szép mozzanata volt már eddig is - hal ével a Pélerfy iskolában, majd tíz ével a Hevesi iskolában tanítottam - a pedagógusi pályámnak.
- A gyermekeit is így neveli?
- A fiam egyetemista, a Pécsi Jogtudományi Egyetemre jár, a lányom tavaly érettségizett, a pedagógusi pályára készül, nekik már el kell tudniuk igazodni az életben. Látják, ismerik a munkámat, a hitemet igyekszem nekik átadni, de, hogy magukban hogy dolgozzák fel, ez már az ő egyéniségük kérdése.
- Amikor nem az iskolai tevékenységek kötik le, mivel foglalkozik?
- Nálam ezt már nem könnyű szélválasztani, de közben tanulok is, a harmadik ével fejeztem be a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ahol teológiái hallgatok. Szerelek olvasni, prózát, verseket tanulok, hogy az agyamat megfelelő kondícióban tartsam. Memorizálok. Szeretem a muzsikát és az éneklési, már alakult is egy kamarakórus az iskolánkban a zenél és éneklést szerető kollégákból és szülőkből. Több rendezvényen bemutatkoztunk, többek között a karácsonyi hangversenyen és az Országos Óreg Diákszövetség kihelyezett ülésén. Időnként eljutunk egy-egy színházi előadásra, s rendszeresen a hangversenyekre.
- Sportol rendszeresen?
- Három évvel ezelőtt heti kél alkalommal rendszeresen kosaraztam, sajnos mióta átvettem a piarista iskola vezetését, nincs rá lehetőségem. Pedig nagyon sajnálom, talán már a régi csapatunk azóta szél is esett. Most egy tornaterem kialakításán fáradozunk, talán majd ha kész lesz.
- Érzékeny ember Ön?
- Igen. Rendkívül érzékeny vagyok, de ez az én magánügyem, luxusnak tartom azonban megsértődni és orrolni emberekre. Tisztelem és becsülöm a másiknak a véleményét és tiszteletben is tarlom. Személy szerint minden kollé-
1995. július 7.
( KANIZSA - lamtyttoa ~y
15
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:
1949
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.
DEL-ZALAI HETILAP
KANIZSA
MEBJElf NIK: MINDEN PÉNTEKEN
Spy Hetííafi, <***tct 4jem eCStt éeít tantorul
KÖZÉPDUNÁNTÚLl GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belsrt gázszerelések.
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG
1033 Budapest, Kaszásdűlő u. 2. II. etn. Postacím: 1519 Budapest, Pf.: 248 Telefon: 250-0020,250-0311 Telefax: 185-1268
INFORMÁCIÓ még ma... SiP CGMUT1ITÓ a holnap
LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60)399-196
Nagykanizsa, Eötvös tér 28.
Julius Meinl,
KANIZSA
Trend Kft
Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-505-ös telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Ady u. 45. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.
ftí í?5^, - Akar Ön kulturált
körülmények között étkezni,
fa^yizni?
Térjen he hozzánk!
Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadászteriiiünkbcn külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk.
KRE.V1ZNER RESTAURANT
Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057
1 E
NAGYKANIZSA
MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
L-.........-..............................\'„
isms® m^&o
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
Szociális Foglalkoztató
8800 Nagykanizsa Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279
16
KANIZSA - S\'eá^eíW
1995. július 7.
gámat nagyon szerelem, de azt is tudom és be is tartom, hogy munkahelyen nincs barátság. Ott a feladatok végrehajtása az elsődleges. Minden nap feltöltődve megyünk az iskolába, s tudjuk azt, hogy ha kitesszük a szívünket, a lelkünket, akkor nem lehet, hogy annak ne legyen eredménye.
- Mint háziasszonynak is helyt kell állnia?
Természetcsen. Nagyon szeretek sülni-főzni, fiam is minden hétvégén hazajön az egyetemről, már ismerem minden kívánságéit.
- Céljai?
- Az iskola még nagyon sérülékeny, mert felnövőben és fejlődésben van a - tizennyolc éves korig felmenő - rendszer. Minden vágyam az, hogy egy valóban jó - s nemcsak mi általunk mondott jónak - oktatási intézmény legyen, ahol minden tanuló jól érzi magát, jókedvűen jöjjön be, örömmel tanuljon és egészséges lelkületű, egymást és a felnőtteket szerető keresztény emberekké váljanak.
Deregi László
A borban már nem igen van se igazság, se erő?...
A magyar embert a régebbi útikönyvek borivóként jellemzik. Ez ma már a múlté, mert tekintélyes lett a sörivók tábora is. A legutóbbi statisztikák szerint az évi több mint egymilliárd liter üdítő és ásványvíz palackozása mellett mintegy 150 millió liter bor kerül a fogyasztókhoz, s a magyar sörgyárak 800-900 millió litert töltenek az üvegekbe és a hordókba. Ha nem is egyértelműen borívó a magyar, mégis sikerült magunkat feltornázni az egy főre jutó borfogyasztásban az évi 30 literre, s ezzel a mennyiséggel felkerülni a nagy borivó nemzetek közé. S hogy milyen minőségű és árú ez a bor? Számottevő része ellenőrizhetetlen csatornákon jut a piacra, s nem a klasszikus kortyolgatást, hanem legtöbbször a vedlést célozzák meg a diszkontokban, zöldségeseknél árult - a
magyar hagyományoktól teljesen idegen - kannás borok dömpinggé válásukkal, így aztán a bőséges borfogyasztás után el lehet da-nulászni, hogy borban, bortól lett az erő... no, de hol az igazság? Próbáljuk meg ezt a jelenlegi reménytelenné vált borhelyzetet körüljárni!
- Halottá a legújabb szólás-mondást? - kérdeztem Dobos István szőlőtulajdonostól. Egy őstermelő eladásra kínálgatja a szőlőjét. A következő választ kapja: Keresse meg a halálos ellenségét, és hagyja rá!
-Még nem hallottam, de az igen szellemes szólás-mondásból kicseng a szőlősgazdák gondja, baja, keserves és sokszor kilátástalannak ítélt léte, jövője. A mai gazdasági helyzet egyáltalán nem kedvez a szőlészkedésnek, a bor messze értékén alul kel el. Egy olyan helyzet alakult ki, hogy csak a kocsmárosok, presszósok aratnak, a termelő és a fogyasztó érdekét senki sem nézi. Borfogyasztási kultúránk igen mélyre süllyedt, az emberek zömének - tisztelet a kivételnek \' - szinte teljesen mindegy, hogy mit is iszik, a vcdeléshez nem minőség, csak mennyiség kell. Ezt a célt szolgálják a sokszor illegális eredetű kannás borok. Persze nemcsak magyarországi gond a bor esetleges kommersz itallá válása. Nem olyan régen Zágrábban voltam, s olt is azt tapasztaltam, hogy mindent el akarnak adni. Kérdeztem az ottani pincészetben, hogy miből tellek meg azok a hatalmas hordók. A gyenge olasz borokat dalmáciai aromákkal javították fel, s úgy dobták piacra. Én meg valósággal beteg lennék, ha a boromba idegen anyag, vagy akár csak 1 liter víz is kerülne.
- Ha annyira ráfizetéses az őstermelőknek a bor előállítása, akkor Ön és a többiek mégis miért szőlészkednek?
- Tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy legtöbbünknek ez nem egyszerűen egy hobbi, úgy hozzánk nőtt a szőlő, hogy egyszerűen nem lehet lemondani róla. A tulajdonosokat az élteti, hogy változik majd a helyzet, javulás áll be, s nem sokáig tartja, tarthatja magéit az a helyzet, hogy örülnöm kell, ha a fajtatiszta, gondozott borom 40-50 Ft-ért elkel, s ugyanezt a bort a Balatonon a parti bodegákban esetleg 200-250 Ft-ért látom viszont. Én is, mint sok ismerősöm, nem tájékozatlanul
fogtam a szőlészkedéshez hozzá. A gyerekkori tapasztalataimhoz sok szakkönyv átolvasásával tettem hozzá azt a tudást, aminek az eredménye Nagybakónakon a Déli-hegyen az az 1 hektár szőlőbirtok. 10 év alatt telepítenem be, 80 százalékban új, jóltermő fajtákkal: rizlinggel, zöldszilvánival, királyleánykával, cserszegi fűszeressel. Kedvező ízösszetételü a piros borom is, van benne caberné, zweigel, meg kékfrankos is. Tulajdonképpen jelenleg az export is pang, a horvát és szlovén területre is már csak áron alul kel el a bor. Talán segíthetne a bajokon, ha 30-40 gazdával erős hegyközségi társulások jönnének létre.
Ezután egy hivatásos borászt kerestem meg, az ő véleményét is fontosnak tartva ebben az áldatlanná váló borhelyzetben. Nink Károly a Szőlő-Bor Kft. Lerakat vezetője a hajdani Borforgalmi Vállalat telephelyén, az Ady Endre utcában.
- A kft. tulajdonképpen a villányi borok lerakata. Nagykereskedelmi cég, foglalkozik szőlő feldolgozásával is, de a fő profilja a villányi borok palackozásából áll. Ez mintegy 2800 hektoliter évente. Hordós bort is forgalmazunk 750 hektoliternyit, kb. feleany-nyl mennyiséget vásárolunk más cégektől, de a komplett szolgáltatás elvei közé tartozik, hogy foglalkozzunk sör-és pezsgő értékesítésével is. Évente 130 hektoliter kannás szeszt adunk el. Az országban a 3. legnagyobb bor- és szeszforgalmazó cég a miénk, elsősorban Nyugat-Magyarországra forgalmazunk, például az Afészekct, a ZÉTA-t teljesen mi látjuk el. Ezeknek a testes, jó minőségű, tiszta boroknak van vevőköre.
- Véleménye szerint miért vált szinte teljességgel áttekinthetetlenné a bortermelés és a forgalmazás?
- Egyetértek ezzel, szinte ellenőrizhetetlen a piac. Például mi magunk sem ismerjük teljességgel az összes borforgalmazó céget. A bortörvény ugyan előírja az eredetvédelmet, de hol vagyunk már ettől? A gyenge, bizonytalan eredetű borok már ott vannak a történelmi borvidékeken is. Míg az élelmiszerek ellenőrzése egyre szigorodik, ugyanez nem tapasztalható a boroknál. Rendbe kellene tenni ezt a helyzetet, elsősorban a becsületesen dolgozó őstermelők vé-
delmében mondom. Ennek egyik módja az lenne, hogy csak ellenőrzés mellett történhetne az értékesítés. így a minőségnek meglenne a megfelelő ellenértéke, kiszűrődne az a nagymennyiségű lőre, amit ma bor néven eladnak. Nem kívánok senkit megbántani, de véleményem szerint a bortermelésnek nem kedvezett ez a nagymértékű házilagosság, megfelelő minőséget csak nagyüzemi termelésben lehet előállítani. Van, aki hajlandó a minőséget megfizetni. Bizonyíték erre a villányi borok színvonala, ára és értékesítése. Az is igen érdekes, hogy míg az étkezési szokások lassan javulnak a baromfiak és az olajok fogyasztásával, addig úgy tűnik az italfogyasztás nem tud elmozdulni a holtpontról. Pedig tudott dolog, hogy a jó és megfelelő mértékben fogyasztott bor hatása igen kedvező, hiszen legalább 47 féle anyag nyomán fejtheti ki áldásos élettani hatását.
- Milyen állapotban vannak a zalai termőhelyek? Melyek a legkeresettebb szőlőfajták?
- Zalában a szőlőnek egy kisebb része elhanyagolt, idős emberek nem bírták a művelést, otthagyták. A közép és ifjabb generáció nagy kedvvel látott hozzá a régi szőlők felújításához, az új és korszerű fajták telepítésével minőségi változás állt be. A direkt termőket leváltották, s ismert fajtákkal újraoltották. Ilyenek az olaszrizling, a saszla, a szürkebarát, a kéknyelű. De elterjedtek francia fajták is, mint a szovinyon és a sárdoné. Sikeres lelt a keszthelyi Dr. Bakonyi Károly nemesítése nyomán például a cserszegi fűszeres és a nektár. Kereszteződés soréin állították elő az irsai olivért és a kocsis irma fajtál. 20-30 év kell, míg ezek elszaporodnak. Van olyan is, amelyik egy nagy felfutás után le-tűnőben van, ez pedig a zalagyöngye. Utólag derült ki, hogy milyen érzékeny a liszt-harmatra. A zalai szőlészek igen fogékonyak az újra, a nemesebb fajták bevezetése hamar megy. Van aki csak hobbiból, míg jópáran életcélnak telepítenek be újabb és újabb hektárokat, újítják fel a régit. Sajnálatos, hogy az igényes és igen sok munka jelenleg nem hozza meg a kívánt eredményt. Nagyon kevés család van, aki csak a bortermelésből meg tudna élni.
Büki Erzsébet
f-^ \\T A rVT\'7 Q A
1 995 !lili US 7. JVA1^(1Aji5ía. — /ributto-.......... - ¦:i::\':0:>::\'x::;:;í::wS>:\'-. 17
1995. JULIUS 10-
JÚLIUS 14. hétfőtől péntekig
Fogható 5.55-töl 9.00-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig" -zenés hírmagazin. Benne 6.00 -Kossuth krónika. 6.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 - Kossuth krónika. 7.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 - Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 -Hétköznapi történetek. Szerkesztők: Németh Károly, Kovács Zoltán, Somogyvári Valéria, Zsoldos László, Schweier Rita. 12-től 19.30-ig csak a 873 kllz-es kh adón. 12.00-13.30 -Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor - 15.00-
16.00 - Dél-dunántúli Magazin
- a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30
- Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku"
- az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. JULIUS 15. SZOMBAT
Fogható 9-töl 11-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n. 9.00-11.00 „Jó pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Kovács Zoltán. 12-től 19.30-lg csak a 873 kHz-cs kh adun. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00
- Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgálaté és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00
- „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora
Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. JÚLIUS 16. VASÁRNAP
8.30-10.00 Szerkesszük
együtt! Szerkesztő: László Lajos. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30— 15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Déldunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 - magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Kovács Imre. 19.30-20.00 - ,Jn der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
Pénztár nyitva: 15-18 óráig Pénztár tel.: (93) 311-468 Telefon: (93) 311-454
Heti programajánló
- 10-től 14-ig: Az én
gyűjteményem - kiállítássorozat
Szappangyűjtemény a világ minden tájáról Vass Rózsa gyűjteménye
- 13-án 19 órakor: Csütörtöki randevú - a HSMK előtti téren Disco
- július 3-tól augusztus 18-ig, 9-től 16 óráig (hétfőtől péntekig) Vakációzz velünk - a HSMK színes, érdekes programokkal várja az érdeklődő gyermekeket.
Beküldési határidő: július 14.
Lapunk 25. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése:
Ezerévnyi hírnév múlhat egy órányi viselkedésen.
A sorsoláson Albert Agos-tonné, Dankó Lívia, Mogyorósi Imréné, Orom Dániel, Ru-
dolf Sámuel olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
Francia kritika
LA soc-HEFoU-CAULO GONDOLATA A KÍK SÓSOKBAN hivatalos IHAT KOLaA\'&ZDACAft ( > ~ baranyai 1 község ;-ÁRUVÁlaszték usa- Fo - cikapus > komputer-KIFEJEZÉS CSIKÓS FELADATA "ordí roTT DÁTUt RAG. ÁRENDÁ F jlyadék-A MERÍT TEÁZÁS IDEJE
kőnyomatos szörosítást SOK- GIBS ON NAPOLI EGYN BE" MOLIBDÉN Ft t ÖL 5
\' DOKTOR PA. -ÁM <
L 1 > s v v V V v V V V L
ZÜLLÖTT SZEMÉLY > STB, -LATINUL > r
r olasz PÉNZNEM > :dényt tisztít >
ATLÉTA /carl/ 3rosz RE \'ülőgép
PROGRAmoz > közvetítő HELYISIG MÖSZAiL KOREAI AUTÓMÁRKA > V V HA\'REM-TAG ! >
NEM SZABAD: ARANY nitrogé H
r popéne kesnő V > v FÖLDGÁZ része > SÉMI , nyelvű nép ... JET > v
KOMA EC NEMŰ í Y- „AZ" ANG FŐNEMES
¦ DŐSEBB asszony-ROKON IRÍDIUM > kamatja fővárosa V > V kötőszó tunézia, spamyolo AUTÓJELE > dűlőre > V bór > dél-al- Wiiiiim FÖLDI város
hibát vét angol ffinev
sva\'jci város > V NEME FOCI T vaSTA v KARTHÁGÓ NÉPE v. V e NAPON [> v
kat BAN M-van! BÓR, PO-LŐNIUM KI ... tud ?
FOSZFOR ALKOTÓelemei > KANADA földr. FE FEDEZŐ TERBlUt - > 1 / e.im-... > v magyar autóklu v
SAJÁTKE-züleg belső részlet
bicegve JÁRÓ > [ V KÖZTÁI?. SASÁG NORvÍG &ff.-.J.:.L. > V V
J m V RENDHÁZ >
18
r
KANIZSA - TfU^t
I
1995. július 7.
HA JO A JEGES
Aprócska gyermekkorom legszebb élménye volt, ha jött a jeges. Jege.e..es, hallottam gyakran elnyújtott kiáltását. A hatalmasnak tűnő\' muraközi lovak megálllak az utcánk végén, s a bőrkötényes kocsis leemelte a spediler kocsiról a jég-tömböket. Gyermeki eszembe sehogy sem fért . bele. hogy ezek a hófehér, a nyári naptól erősen csurgó jeges valamik hogyan hűiének, ha olvadoznak. A jeges eltűnt, hiszen ma már a magyar háztartások kilencvenöt százalékában van hűtőszekrény. A jegessel egy időben, s aztán még később is. a fagyialtos csengőszavára rohantunk ki az utcára, s maszatos kis kezünkben szorongattuk az egy-két forintosokat, mert fagyiul-tozásra akkor még az is elég volt. Ezután jött egy olyan időszak, amikor az utcák jellegzetes árusai eltűntek. Néhány éve előmerészkedtek először a diny-nyések, aztán őket követték a halasak. Kávét is árultak úton-útfélen, de ma inkább a rövidáru a sláger. S ak kor jött a Family Frost. Szombat délután, hiszen arra már valamennyire elpihen a nép. A jólhűtött kisautó minden héten azonos napon, azonos időben, azonos helyen vár - és kiszolgál. Házhoz jön a fagylalt, a húsos pizza, a sokféle finomság. Nem tudom ki hogyan van vele. de én úgy érzem, hogy a kényelem nagyszerű dolog, de a hangulat sem az utolsó. A hűtőautó szignálja soha fel nem ér a triciklis fagylaltos csengetésével. Persze, elgé-piesedett világunkban kit érdekel már a hangulat. A megvásárolt pulykafalatok betehetők a mikrohullámú sütőbe, és azonnal tálalható az ebéd vagy a vacsora.
Büki Erzsébet
55 881
Folytatódik városunk állandó lakosainak fogyása, mivel az elmúlt héten csupán hét újszülött látta meg a napvilágot és (ízen tértek örök nyugalomra. Házasságot tíz pár kötött az anyakönyvvezető színe előtt.
Mezősök ODK-túrája Ausztriában
Ebben az esztendőben ismét Ausztriában túráztak - Hodák Sándor pedagógus szervezésében és vezetésével - a Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanárai és diákjai. Az Országjáró Diákok Köre-mozgalom keretében létrejött kirándulás első napi programja szurdok-túra volt. A vállalkozók több, mint 150 létra „leküzdése" után juthattak fel az 1720 m magas csúcsra. A Bárenschütz elnevezésű szurdokban végig vízesés felett vezetett az út, s közben a vadregényes tájban lehetett gyönyörködni. A következő napon a 815 m magasan fekvő Johnsbach faluból indult a túra, ahonnan a Hoch-lor (2365 m) és a Zinödl
(2191 m) csúcsok megmászása volt a cél. A kirándulás legsikeresebb programja a harmadik napi rafting, azaz a vadvízi evezés volt. Teljes védőfelszereléssel és szakképzett túravezetőkkel indult útnak a csapat két rafting-, valamint három kenucsónakon, hogy megismerkedjen a Sal/.a folyó és egyáltalán a rafting rejtelmeivel. Négy kilométer „csónakázás" után a legbátrabbak egy hídról - két emelet magasságból - a Wasserlochba ugrálhattak, ahol a Salza 4 m mély. Ezt követően pikniket adtak a szervezők, majd folytatódott a vízitúra. mely 18 km evezés után a 8 Celsius-fokos folyóban való fürdőzés-
sel fejeződött be. E nap délutánján még városnézésre indult a társaság, a közeli, régi hangulatú Eisenerzet tekintették meg a kirándulók. Hazafelé a mariazelli templom felkeresése szerepelt a programban, s Oberwart érintésével érkeztek vissza a túrázók. A szállás egy campingben volt. az Enns és a Salza folyók találkozásánál, s termesztésen mindenki maga gondoskodott az étkezésről. A mezősök 1995. évi nagy ODK-túrája - az Enns-völgyi-Alpokban - sikeres volt, és a diakok azzal búcsúztak, hogy: „jövőre is megyünk".
Horváth Ilona
NYARALÁS UTAZÁSSAL
Megérkezett a július, nyakunkon az augusztus, a nyaralóidő. Aki teheti, szabadságot vesz ki és elutazik. De hogyan pihenjünk, hogyan nyaraljunk? Legjobb elutazni valamilyen üdülőhelyre, ahol főznek ránk és takarítanak utánunk. Legalább két hétre mindenkinek szüksége van arra, hogy kirázza magából az esztendő nyűgét, hogy felfrissüljön, feltöltődjön. Nyaralás alatt sok mindent értünk; csendes napokat a kis tóparti vityillóban, társuséletet egy nagy üdülőben, jóleső elnyújtózást a tengerparti homokon vagy a napsütötte hegyi legelőkön. Akármelyiket is választjuk, két dolgot feltétlenül szem előtt kell tartanunk; az egyik, a vágyainkat összehozni az anyagi lehetőségeinkkel, a másik az utazásra való gondos felkészülés. Az elsőről csak any-
nyit, hogy pénztárcánknak megfelelően válogathatunk az utazási irodák prospektusaiban tálalt szervezett vagy egyéni utak bőséges kínálatából. Van. aki azt szereti, ha minden gondot levesznek a válláról, s előre tudja az utazás harmadik napjának esti programját is. Közülük kerül ki a társasutak közönsége. Van, aki csak a szállást igényli, appar-mant bérel, maga főz a hazaiból, de kötöttségek nélkül tölti a szabadságát.
Ha már döntöttünk, és közeleg az utazás napja, megkezdődhet a felkészülés. Ha jól akarjuk érezni magunkat, kevés holmival, de minden egyéb szükséges felszereléssel, akkor javasolhatom az összeírást. Vagyis mindannak a számbavételét, amit el akarunk vinni. Mire kell gondolni ilyenkor? Elsősorban a következőkre:
ki utazik, milyen életkorú, kivel, hová, miért és mennyi időre? Mit kell figyelembe venni? Az évszakot, az időjárást, a/ utazásra használt járművet, a/ út célpontját.
Néhány alapszabály: egyetlen évszakban sem hiányozhat a csomagból meleg pulóver, hosszú nadrág, esőkabát vagy esernyő, fürdőruha, tisztálkodási felszerelés, pipereholmi, írószer, varrókészlet és gyógyszer. A cipő a legkényesebb úti felszerelés.
Nemcsak az évszak, de a láb igénybevétele, egészsége is megszabhatja, hogy milyen kerüljön a csomagba. Semmilyen divat-szempont ne előzze meg a kényelmi megfontolásokat. Ha lehet, úgy induljunk útra. hogy otthon biztonsági felszereléssel védett lakás, rendezeti, befejezett ügyek maradjanak utánunk.
NYARALÁS UTAZÁS NÉLKÜL
A vasárnapi pihenését mindenki megérdemli. Ugyanúgy nyáron a legalább két hét szabadon eltöltött szabadságot is. Sajnos ez azonban nem így van, az utóbbi időben anyagi okok miatt szaporodik az otthon nyaralók száma. Önmaga ellen követ cl bűnt az a háziasszony, aki szabadságát, pihenőidejét a lakás nagytakarítására, az év közben kimaradt munkák elvégzésére használja fel ahelyett, hogy erőt gyűjtene a munkára. Az ember nem gép, óramű. A mosógépbe lehet új motort tenni, a mi alkatrészeinket viszont nem lehet kicserélni.
Akkor hát hogyan pihenjünk, nyaraljunk otthon? Nem könnyű, de meg lehet tenni. Próbáljuk
ezt úgy megoldani, hogy az erre szánt két hétben csökkentsük a házimunkát. Inkább dolgozzunk kicsit előre, és hagyjunk valamit az utána következő hétre is. Ne tervezzünk befőzést, nagytakarítást, tapétázást, semmi idegfeszítő dolgot. Csináljunk közös családi programot, ha pedig a gyerek éppen ez időben utazott el táborozni, vagy a nagyszülőkhöz, akkor a napi főzést is a lehető legegyszerűbben oldjuk meg. írhatnám azt, hogy járjunk étterembe, de helyette inkább javaslom, hogy éljük fel a fagyasztóláda készételkészletét!
Ami pedig a nyaralással járó költségeket illeti, tudomásul kell venni, ha otthon is maradunk.
több pénz kell. mint egyébként. Voltaképpen a/ otthoni nyaralás sem kell. hogy teljesen helyhez-kötött legyen. Egy-egy strandolási, kirándulást, rokonlátogatási mindenki beütemez. egy-egy fagylaltozás, kertmozi vagy szabadtéri színház a nyár csemegéje, s ezeket valóban nem szabad megvonni magunktól.
.ló egy kicsit úgy is kiszabadulni a megszokott környezetből, hogy a falusi szülőkkel, rokonokkal töltünk el néhány napot. A konyhakert, az aprójószág, a szőlőhegy, a rét. az erdő mind-mind pihentetheti az örökké négy fal között élő, dolgozó embereket.
Büki Erzsébet
KfHIIZSfi MŰSOR
1<Í95. július 7.
KANIZSA - 3fr#«f*»
Angol diákok Kanizsán
Egyhetes magyarországi látogatásra érkezett a - Londontól nyolcvan kilométerre, északra fekvő - Schuttleworth College nyolc diákja a Cserháti Sándor Szakközépiskolába. Vezetőjük Rob Fletcher, a nevezeit iskola mezőgazdasági tanszékének vezetője. Az átlagban hűszéves - farmercsa-ládbol származó - fiatalok a főiskolai végzettséget adó oktatási központban általános ,J mezőgazdasági képzésben ^
vesznek részt, s ezután szako-^ sódnak (disznó-, baromfite- | nyésztés, gépészet) érdeklődé--? süknek megfelelően. Azért ér-.; keztek hozzánk, hogy tanul-L mányozzák a magyar mezőgazdaságot és betekintést nyerjenek életünkbe.
A fiúk közül még senki nem járt hazánkban. így számukra minden új volt. Hogy mit láttak, arról Paksa Zsuzsa, a Cserháti-szakközépiskola tanára, a program szervezője beszélt:
- Megérkezésük után először Nagykanizsával ismerkedtek meg vendégeink városnézés keretében. A második napon Zalakarosra látogattunk el, ahol Orosz József né segítségével megtekintették a termálfürdőt, s ki is használták a szaunázást és fürdési lehetőségeket. Ezt követően Korpavárra vezetett az út. ahol Kiss László magánfarmján a növénytermesztésbe, a szarvasmarha- és sertéstenyésztésbe pillanthatlak be a látogatók. A délutáni program Homokkomáromban ért véget Gyurka Tibor pincéjében, itt az angol vendégek és a ina gyar diákkíséréík közösen főzték meg a bográcsgulyást. A következő napon a Hevesi Sándor Művelődési Központ és a Zöldségpiac megtekintése volt a cél. délután pedig Kovács Ferenc kiskanizsai magángazdasága jelentette a látnivalót. E helyen a legmodernebb (BIG DUTCHMAN) rendszertechnikát láthatták, amely ¦ a szárnyastartásra vonatkozik. Érdekesség, hagy Kovács Ferenc Magyarországon az első. aki ezt a technikát alkalmazza. Ez után a sörgyárban a gyártás
egesz folyamatát tanulmányozhatták, majd sörkóstoló és tekeparti zárta az estét. Keszthelyen a kastély mellett az egyetemre látogattunk el, ahol dr. Kárpáty László tanár úr vezetésével a számítógépes központot, valamint a növénytermesztési és sertéstenyésztési kísérleti telepeket néztük meg. Természetesen a Balaton sem maradhatott ki a programból: györöki fürdőzés, a Bada-csonytomaj-Rizapusztán talál ¦ ható borkombinát megtekintése és végül Badacsonyban vacsora a Kisfaludy-házban zárta a napol.
A múlt szerda budapesti kirándulással telt el, a klasszikus nevezetességek mellett a Mezőgazdasági Múzeumot nézték meg a diákok. Szakmailag a legtartalmasabb program a bábolnai gazdaság megtekintése volt, itt a lovak, a lovarda aratták a legnagyobb sikert.
A fennmaradó napban iskolánk megismerésére, egy magyar-angol (tanár, diák) focimeccsre és a sörfesztiválra való ellátogatásra volt idő.
Az angol fiatalok a Cserháti kollégiumban laktak és étkeztek, s a zsúfolt program lebonyolításában tanárok, Zieger Krisztina és György Gyula, gépkocsivezetőnk Czupi Jenő és diákok, Gyurkó Zsolt, Ambrus Tamás, Hitter Anikó, Somogyi Kornél és Rácz P. Róbert egyaránt közreműködtek.
A csoport angol vezetője,
Rab Fletcher így eitekelle a látogatást:
- Magyarországon elsősorban a mezőgazdaság érdekelt bennünket, de a kulturális különbségekre is kíváncsiak voltunk. Nagyon széles képet kaptunk a magánfarmtól kezdve a nagygazdaságokig, gyakorlatilag mindenről. Utóbbiak gépesítési szintje pozitív meglepetés volt számunkra. Nekem személy szerint már előtte is lehetőségem volt arra. hogy tapasztalatokat szerezzek. de most még többet láttam. Az egyéb programok közül nagyon élveztük a közös főzést és a sörgyári látogatást. Összességében véve nagyon hasznosnak tarlom az utunkat.
És hogyan vélekednek a diákok?
- Igazából nem sok elképzelésünk volt az országról -mondják -, de kellemes meglepetésben volt részünk. Sokkal fejlettebb és modernebb minden, mint ahogy azt vártuk. Örülünk a kedves vendéglátásnak, a tartalmas kirándulásoknak. Máskor is szívesen visz-szajönnénk. s látunk lehetőséget arra. hogy a kapcsolat folytatódjon az iskolával.
Es a kapcsolat gyakorlatilag egy hét múlva folytatódott, hiszen a Cserhátiból egy kilencfős csapat Angliába indult, hogy megismerkedjen az ottani mezőgazdasággal és kultúrával.
Horváth Ilona
s4j Lt @<%mvicC* ctmec IcuuU taft tojt vt&*>; Ufc* c$fy fafc fajtát áöuet el oft móndféé „Sf *> faft ooto&x." /4m, fa
JÚLIUS 8. SZOMBAT
9 óra: Zrínyi Miklós etikája és az életmű tanúságai - Lehota János előadása a Thuiy György Kei. Szakközépiskolában (Identitás Szabadegyetem)
Apolló mozi: 16 és 18 óra: Szimatnak szemét, szemétnek szimat
20 óra: Gyilkosság szexhívásra Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Veszélyes vizeken 20.15 óra: Vad vágyak
JÚLIUS 9. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16 és IX óra: Szimatnak szemét, szemétnek szimat
20 óra: Gyilkosság szexhívásra Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Veszélyes vizeken 20.15 óra: Vad vágyak
JÚLIUS 10. HÉTFŐ
Apolló mozi: 16 és IX óra: Szimatnak szemét, szemétnek szimat
20 óra: Gyilkosság szexhívásra Stúdió mozi: 16.30 és 19 óra: I\'oi-
rest Gump Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA TV: 19 óra: - Híradó; -HALLÓ, telefonos játék (313-208); - A hétvége sportja
JÚLIUS 11. KKDI)
Apolló mozi: 16 és 18 é>ra: Szimatnak szemét, szemétnek szimat
20 óra: Gyilkosság szexhívásra Stúdió mozi: 16.30 és 19 óra: For-re.st Gump
JÚLIUS 12. SZERDA
Apolló mozi: 16 és 18 óra: Szimatnak szemét, szemétnek szimat
20 óra: Gyilkosság szexhívásra Stúdió mozi: 16.30 és 19 óra: lor-
rest Gump Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHE 55-ös csatomán KANIZSA TV: 19 óra: - HOMOKÓRA; - HÍVJON! NYERJEN! (313-208); - REFORMTÁPLÁLKOZÁS; - JEL-KÉP
JÚLIUS 13. CSÜTÖRTÖK
19 óra: Disco a HSMK előtti téren ((\'sütörtöki Randevú)
Apolló mozi: 16 és IX óra: HOOK
20 óra: Halálos mánia
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Jobb szépnek és gazdagnak lenni
20.15 óra: Szajha 2.
Kanizsai Kábelrendszer (."2; és a VHF 55-ös csatomán KANIZSA TV: 19 óra: HÍRADÓ; -Hétvégi ajánló; - Rendőrségi magazin; - Játék: - Jövő Hét.
JÚLIUS 14. PÉNTEK
Apolló mozi: 16 és 18 óra: HOOK
20 óra: Halálos mánia Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Végsebesség 20.15 óra: Szajha 2.
20 KANIZSA - TŰ** e*«6 —i._á 1995. július 7.
KIS VISELKEDÉS-TÖRTÉNET
Az emberek közötti kapcsolatok normarendszerét apáról fiúra örökítették, mióta a világ a világ. Az időszámításunk előtti két-három évezred jogrendszerét Mami törvényei rögzítették. Bizánc szigorú protokollt fejlesztett ki, sokat tanult tőle Európa. VII. Konstantin Ceremóniakönyve 912-ben íródott, és mindenre kiterjedő leírást tartalmaz a császári udvar rendjéről, a felkeléstől a fürdésen át, a császár kilovag-lásán, az étkezésen át az udvari gyászszertartásokig. Az európai kontinens másik felén III. Fülöp, Burgundia hercege írt értekezést az étkezési szokásokról. Spanyolország életét a XVI. században szigorú etikett szabályozta, egyes szabályok be nem tartásáért halálbüntetés járt, míg mások abba haltak bele, hogy az etikett által előírt szabályok végrehajtására vártak. Franciahon etikettje az. etikett humoros fejezete, jóllehet ennek a történetnek is voltak kegyetlen fejezetei, például a királynő nyilvános szülése. Alig néhány évtized múlva az etikettet már nők csinálják, s a szabályok lassan enyhülnek, később tréfa tárgyává válnak. Mai viselkedéskultúránk közvetlen alapjai a polgárosodás folyamatában alakultak ki. A polgárság igyekszik ugyan utánozni a nemesség életvitelét, de ehhez sem elég pénze, sem elég ideje nincs, így kialakulnak az újfajta szabályok, amelyeket ..új iskolákban" kell tanítani. A polgárság illemének közvetítői a tánciskolák voltak.
Tudni illik
Egy ország viselkedéskultúrája mindig élesen tükrözi társadalmi-gazdasági-kulturális fejlettségét. Hazánk eme tükörképére a viselkedéskultúra szakemberei szerint nem igazán lehetünk büszkék. A „nem fizetek, mert a másik sem fizet" gazdasági elv bizony a piacgazdaságot régóta folytató országokban ismeretlen. A politikai és közéletben az erkölcs, mint olyan nem kifejezetten
jólértelmezett fogalom, gondoljunk csak akár az elmúlt hetek, hónapok híradásaira, mi minden olyat követtek el közéletünk nagyjai, ami akár közéleti, akár politikai szempontból, de kimondottan erkölcstelen. Ha az erkölcsök hiányát kívánjuk vizsgálni, nyugodtan górcső alá vehetjük közlekedési kultúránkat is, a STOP táblák figyelmen kívül hagyásától a vadul száguldó
buszokon át, az ajtón kirohanásig sok minden összeegyeztethetetlen az erkölcsös magatartással. E>.ek a hiányosságok nem abból adódnak, hogy nincsenek a magyar viselkedéskultúrának évszázados hagyományai, inkább abból, hogy évtizedeken át hagytuk őket elsikkadni, ahogy a közélet nagyságai mind kevésbé tartották szem előtt a „tudni illik, hogy mi illik elvét", úgy terjedt el a társadalom széles rétegeiben az elerkölcstelene-dés, hiszen a nép híven követi nagyjai mintáját, legyen a minta bármilyen is...
Jog, erkölcs, illem
A társadalom mindennapi zavartalan életéhez szükséges normákat az állam jogrendszere fogalmazza meg. és szigorúan szankcionálja őket. Azokat a magatartási-viselkedési normákat, amelyek a társadalom szempontjából nem létfontosságúak, de az egyének mindennapi kapcsolattartásához szükség van rájuk, az erkölcs tartalmazza. Végül vannak olyan társadalmi érintkezési szabályok, amelyeket az emberek elvárnak egymástól, de nem tartoznak sem a jog, sem az erkölcs kategóriájába ezek az illemszabályok. A viselkedési formák gyakran
váltak az emberiség története során a valahová tartozás, vagy a véleménykifejezés tor-\' máivá. A túlzások többnyire tiszavirág életű kezdeményezésnek bizonyulnak, a régi hagyományok felülkerekednek rajtuk. A protokoll kifejezés a bizánci görög nyelvből származik. A pergamentekercseket tartalmazó könyvtárak kartotékrendszerének nevéből ered a szó. ugyanis minden egyes tekercset előlappal hittak el az akkori könyvtárosok, hogy könnyebben megleljék a keresett tekercset. Az előzéklap kifejezés a protosz és a kolla szavakból állt össze,
amelyből az utóbbi a ragasztáshoz használt enyv görög nevéből származik. Mint a könyvtári rend szimbóluma vált a szó a hivatalos kapcsolatok kifejezőjévé. Az etikett a francia udvarban látta meg a napvilágot az abszolutizmus idején. Az etikett azon illemszabályok összessége, amelyeknek erkölcsi tartalmuk is van. „Az etikett a társasági élet művészetének technikája." Az etika valamely hivatás körébe tartozó erkölcsi szabályok összessége. Az illem a viselkedés legősibb, legemberibb, legőszintébb szabályai! jelenti.
ÁLLÓFOGADÁS
Az állófogadás napjaink egyik legkedveltebb hivatalos vendéglátási formája. Időpontja általában a délutáni vagy esti órákra esik, de előfordul, hogy délben kerül sor rá. Időtartama másfél, két óra, a délben rendezetté legfeljebb egy óra. A meghívó nem kötelez részvételre. A fogadás napközben is félünnepélyes öltözetet kíván. Az érkezési időpont nem függ össze közvetlenül a fogadás kezdetével, az érkezőket azonban rendező testületből álló fogadóbizottság fogadja, kíséri. A kínált étel és ital többnyire ingyenes. Általában sör, bor és pezsgő, valamint üdítőitalféleségek az elfogadottak. Általában hidegtálakból, sajtból, gyümölcsből all a menü, amelyet kávé egészít ki. Tálalhatunk meleg ételt is. de ehhez speciális melegítő edénnyel kell rendelkeznünk. Az étkezés megkez-
désére általában a házigazda ad jelt. Az asztalnál vagy önkiszolgálás folyik, vagy a pincérek segítenek a tálalásban. A fogadások alkalmával a teremben legfeljebb néhány szék áll az idősebb vendégek rendelkezésére. Kisebb asztalokat használhatunk a szeny-nyes tányérok és a hamutartók elhelyezésére. A használt tányért nem illik a tiszták mellé visszahelyezni. Bal kézben illik tartani a tányért, jobban az evőeszközt. Ha olyan ételeket tálalt a házjgazda, amelyek előzetes vágást kívánnak, akkor ne kísérletezzünk a villával vágással, tegyük le a tányért és vágjuk össze az étket. Használt tányérba nem illik újból ételt szedni. Nem illik addig távozni, amíg a fogadási vonalnál fel nem áll ugyanaz a bizottság, amelyik a belépőket fogadta.
MIT, HOGYAN EGYÜNK?
A kenyeret a hagyományos szabályok szerint sem harapni, sem vágni nem illik, két kézzel törjünk belőle egy ha-rapásnyi darabot, majd hal kézzel helyezzük a szánkba.
A rántottát csak villával esszük, ha a tojáson kívül csak apró, darabos betétet tartalmaz. például virslit vagy gombát. A nagyobb darabos húsféleségekkel készített rántottát már késsel, villával illik elfogyasztani.
A lekvárt mindig a tárolóedénybe készített eszközzel merjük a kenyérre, de saját késünkkel kenjük el.
A vízben főtt virslit kézzel fogyasztjuk, de a lecsóval le-öntöttet késsel-villával.
A halászlével kanállal esszük, a szánkba került szálkákat a kanál segítségével távolítjuk el a szánkból, s tesszük az alátét szélére.
A sülteket késsel, villával
esszük. Mindig egy harapás-nyi darabot vágjunk le belőle, s a villára szúrva helyezzük a szánkba. A villa hajlított ívére ráhelyezhetjük a hús felszúrásával egyielőben a köretet is. de ehetjük váltakozva is. Amerikai szokás a hús előre történő felvágása, s utána csak villával való evés.
A szárnyasokat késsel, villával esszük, a csirkecombot csak akkor illik kézbe venni, ha a végét alufóliával, vagy bármilyen más módon becsomagolták. Szűk családi körben a házigazda kezdeményezésére enélkül is kézbe vehető a csirkecomb, természetesen csak akkor, ha rántott vagy sült, mert a paprikáscsirkét egyáltalán nem illik kézzel enni.
A süteményeket csak villával fogyasztjuk, illetve a száraz teasüteményeket kézzel emelhetjük a szánkhoz.
199S. július 7.
KANIZSA - Wem CMÁ hSÁhcÁ
21
A RUHA TESZI...
Évtizedeken vagy tán századokcin át hallhattuk innen is onnan is. nem a ruha tes/.i az embert. E mondás nem minden szempontból helytálló, sőt magyarázata sem lehel annak a fogalmi zavarnak, ami mai öltözködési kultúránkat jellemzi. Mind hajlamosabbak vagyunk azt hinni, hogy a munkahely azonos a szabadidő eltöltésére kijelölt hellyel, már ami a viseletet illeti, hiszen gyakorta találkozhatunk szabadidőruhába bújtatott hivatalnokkal, eladóval, fodrásszal... Félreértés ne essék, a hivatali öltözet ma is öltöny, ami természetesen követheti a divatot, de az öltöny kritériumainak meg kell felelnie. A farmer egyértelműen kizárható a hivatali öltözet elfogadott formái közül, legyen az. bármennyire is elfogadott az. élet mas területein. A hivatalos öl-
tözet fontos eleme az, hogy az öltözködéssel partnerünket tiszteljük meg. A férfiaknál az oltonv színe a hivatali oltoz.el kívánalmai szerint a világostól a sötétig terjed, a fekete nem megengedett. Az ing lehet fehér vagy pasztellszínű, enyhén mintás, de semmi esetre sem hawaii. A cipő a ruhához igazodik, de többnyire a fűzős illik, csak Magyarországon terjedt el a makkos-hebújós. Nem illik a farmernadrág, a pulóver, a garbó, vagy a kihajtott ing. s legyen hámilyen meleg is. nem illik levetni a zakót, legfeljebb alatta viselhető rövidujjú ing. A hölgyek viselhetnek szoknyát blúzzal, vagy pulóverrel, kosztümöt szolid fazonban, ugyanakkor a nadrág minden formában kerülendő, ahogy a farmerből készült ruhadarabok is.
ETIKETT
Az. etikett általában a férfiaknak a hölgyekkel szemben tanúsított magatartás-elvárásait tárgyalja, de bármilyen furcsa, ennek a „szabálygyűjteménynek" vannak hölgyekre vonatkozó szabályai is. A höl-" gyekre vonatkozó első szabály az. hogy időt kell adniuk az erősebh nem képviselőinek, hogy az etikett elvárásainak eleget tegyenek. Például a kabát le vagy felsegítését minden esetben illik megvárni. Illik a férfiakat előreengedni a
NŐKNEK
járműről való leszállásnál, illetve belépésnél. A cigarettára gyújtó hölgynek is illik megvárnia, míg a tüzet ígérő férfi megleli tű/szerszámát. Egy hölgy, hacsak nem muszáj ne játssza el a férfi szerepét az étteremben, ne töltsön italt, s várja meg, míg a férfi segíthet széke elhelyezéséhen. A női egyenjogúság régen nem zárja ki, hogy a nő fizessen az étteremben, de az illem elit helyen még ma is a férfi fizetését varja el.
MIT, MIVEL
Több fogásos étkezés esetén nem mindig könnyű eldönteni, mit mivel együnk, illetve az üzletekben kapható evőeszközök széles skálájából mi azt. amivel mindenképpen fel kell szerelni ahhoz egy háztartást, hogy kielégítő evőeszköz-választékkal nézzünk a nagyobb családi és egyéb összejövetelek elé.
EGYÜNK?
íme néhány jótanács:
- Az előételekhez használt evőeszközök formája ugyanolyan, mint a főételekhez használatosaké, de valamivel kisebbek.
- A halhoz késsel és villával terítsünk, a villa fogai viszonylag rövidek legyenek, a kés széles, hegye a felső peremen tört ívű.
ITAL-ILLEM
Minden italt lehetőleg a vendég előtt illik felbontani, legyen az. bármilyen. A borospoharat sohasem illik teletölteni, a borra azonban szabad rátölteni. A sörre azonban nem. A töményt hűtve kínáljuk, 10-12 fokon. A sört 8-10 fokos hőmérsékleten kínálják, északi országokban té-
len külön sörmelegítőt adnak hozzá. A fehér borokat 8-14 fokosra hűtik, nyáron ennél lehet valamivel hidegebb a nedű. A vörösborokat szobahőmérsékleten szolgálják lel, a pezsgő jéghidegen jó, ezért bontás után is vissza kell helyezni a jegesvödörbe.
MEXIKÓI
Amikor a spanyol hódítók megjelentek Mexikó földjén, szemük-szájuk ellátottak a mexikóiak sok főszert felvonultató, ízletes, változatos konyhájától. A vanília, a mexikói kúszóor-chidea termése, vagy a földimogyoró, amelynek lisztjét habarásra használják, illetve a Zöld, de érett paradicsom mind-mind idegen volt akkoriban az Európából érkezetteknek. Talán a legismertebb étel a kukoricalisztből készült jóízű mexikói kenyér, a tortilla, amely nélkül elképzelhetetlen a mexikói konyha. A t• ¦ i tilla táuyér nagyságú, ha kisebbre sütik taco névre hallgat és mindenféle fűszeres töltelékkel ellátva kerül az asztalra. Ha forró zsírban sütik ropogósra, mártást, salátákat tesznek rá, illetve darált húsokat, akkor tostádának hívják a mexikóiak. A szárazbablevesnek illetve a töhbi bab-
Tortilla, mexikói kukoricalepény
Hozzávalók: 12 lepényhez. 24 dkg kukoricadara, 2 és 3/4 dl víz, egy teáskanál só.
Keverjük össze a hozzávalókat, dolgozzuk jut ősszé, h«>8>\' egy közepesen puha tésztát kapjunk belőle. Vágjuk egy tojásnál valamivel kisebb darabokra, tegyük kissé megnedvesített zsírpapír közé, és ezen keresztül nyújtsuk kistányér nagyságúra. Zsiradék nélkül tegyük vastag vas palacsintasütőbe, közepes tűzön süssük 2-3 percig egy-egy oldalút.
SZÁRAZBABLEVES
Hozzávalók: 30 dkg 8 órán át áztatott tarka szárazbab, 1 liter víz, 2 evőkanál zsír, 2 gerezd apróra vágott fokhagyma, 2 evőkanál apróra vágott vöröshagyma, 1 mokkáskanál cuyenne-i bors, fél evőkanál paradicsompüré, 1 kimagozott paradicsom, fél mokkáskanál szurokfű. A babot áztatóvizévtl együtt tegyük edénybe és lassú tűzön főzzük puhára. Közben tegyük a zsírt, a fokhagymát és a vöröshagymát serpenyőbe, pirítsuk üvegesre. Adjuk hozzá a cayenne-i borsot, a paradicsompürét, és a friss paradicsomot. Keverjük össze a megfőtt babbal, és főzzük 15 percig. Vegyük le a tűzről, hagyjuk kihűlni, öntsük keve-rőhc, keverjük simára, önt-
KONYHA
hói készült ételnek semmit sem csökkent a jelentősége az idők folyamán. Az indián, a spanyol és kisebb mértékben a francia konyha együttesen alakították ki a mexikói konyhát. Mexikó Latin-Amerika legnagyobb országa, s az éghajlat dönti el, hol mit fogyaszt a lakosság. Mexikóvárosbau örökös tavasz van, ennek megfelelően alakult ki az ottaui étrend. Egyes helyeken a számunkra ismeretlen körtekaktusz lapátszerű, tüskés hajtásaiból salátát készítenek, máshol számtalan formában fogyasztják a le-guánt, a sárkánygyíkot. Az ételeket kakukkfűvel, friss zöld korianderlevéllel vagy cbillpaprlkával fűszerezik. A mexikói háziasszonyok többnyire színes, mintás .mély agyagtálkákbau tálalják a fogásokat.
sük vissza a fazékba, melegítsük fel, majd melegített cseréptálban tálaljuk.
GRILLBEN SÜLT MAJONÉZES ŐSZIBARACK
Hozzávalók; 6 hámozott, kimugozott, kemény őszibarack, fél mokkáskanál chilipor, 3 evőkanál majonéz, 3 evőkanál reszelt parmezán. Tegyük az őszibarackokat szalvétára, hagyjuk lecsorogni őket, majd szórjuk be chiliporral. Hagyjuk 5 percig állni, majd mártsuk majonézbe, és szórjuk be reszelt sajttal. Rakjuk forró grillsütőbe, és" süssük addig, untig megpirul. Tálaljuk forrón, grillhcn sült szárnyasok, marhahúsok mellé adhatjuk.
KÁVÉ MEXIKÓI MÓDRA
Hozzávalók: 6 evőkanál durvára őrölt babkávé, hat teáscsésze vfz, 3/4 teáscsésze barna cukor, 6 szem szegfűszeg, 1 db 6 cm hosszú fahéj. Tegyük a kávét egy tányér nagyságú batisztzacskóba, a zacskót tegyük egy másfél literes melegített cserépkannába. Fedjük le, majd egy kis lábosban fűzzük fel a vizet a cukorral, szegfűszeggel és a fahéjjal. Ha a cukor elolvadt, öntsük a kávéskannába. Fedjük le ismét a kannát, s lassú tűzön főzzük 10 percig, melegített csészékben tálaljuk.
KANIZSA - nUÁul*
1995. július 7.
TUDOD-E?
Mi a különbség a szülésznő és a mesebeli boszorkány között?
- Nem sok. mindkettő bába. csak az egyik vasorrú.
Mi az. ami mindig az ember előtt jár?
- Az orra.
Mi az, amit férfi, nő egyszerre csinál?
- Öregszik.
Melyik állat tart ki legjobban az ember mellett?
- A kullancs.
Miért úsznak a récék a vízen?
- Mert nem ér le fenékig a lábuk.
EREGESSÜNK SÁRKÁNYT!
LEVELEK A TÁBORBÓL
A langy nyári szellő nagyon alkalmas arra, hogy ha házilag sárkányt készítünk, művünket ki is próbálhatjuk. Négy - két hosszabb, két rövidebb - nádpálcából deltoid alakú keretet készítünk. Pillanatragasztóval esetleg kötözéssel erősítjük egymáshoz a nádat. A sárkány testét pausz- vagy krepp-pa-pírból ragasztjuk a vázszerkezetre. Csúcsaira könnyű fonalból vagy krepp-szalagokból „hajat" csinálunk, ugyanilyen módon díszíthető a sárkány farka is. Filctollal szemet, orrot, szájat rajzolunk alkotásunknak, és megpróbálkozunk a röptetéssel. Lejtőről nekiszaladva igyekezzünk a szél hátára tenni, hogy aztán maga szállhasson. Hosszú röptető-zsinórral lássuk el.
Kedves Szüleim!
Szerencsésen megérkeztünk Balalonsivárosra. A víz jó, minden nap fUrdunk. (Viszont a vízcsapok elromlottak.) Tegnap reggelire tejbedara. ebédre spenót volt egy tükörtojással. Vacsorára zsíros kenyerei kaptunk teával. Éjjel keveset alszunk. Egy kicsit fáradtak vagyunk, de Etelka néni jobban elaludt, csak délben ébredt a mai napon. A tanító nénik is nagyon jól érzik magukat. Orsi nénivel itt van a vőlegénye, aki igen jó fej, fülbevalója is van. Tegnap segített nekünk is kígyót tetoválni a vállunkra.
Puszillak titeket
fiatok, Márton
TREFAS TALÁLÓSOK
Hogyan hal meg... ...a cipész?
- feldobja a bakancsát. ...a kertész?
- a fűbe harap. ...a kovács?
- elpatkol.
Kedves Anyi és Apu!
Megkaptam aggódó leveleteket, de nem kell eljönni értem, és ha lehet, ne is látogassatok meg. mert ez elég ciki lenne. Különben már Etelka néni meglátogatott bennünket a kórházban, ahova tizenheten kerültünk. De már szépen gyógyul a tetoválás, csak már nincs velünk Csaba bácsi, aki segített a rajzok elkészítésében. Most a Tibi bácsi van itt Orsi nénivel, de ő egész nap csak Orsi nénit bámulja. Ha lehet, küldjelek egy kis pénzt, mert a zseb-
Gyerekszáj
- Mondj egy ikes igét!
- Milyen az?
- Amelyik „ik"-re végződik.
- Trafik.
- Ragozd el!
- Én trafók, te trafói, ő trafik, mi trafunk...
... - DURROG > Ml GYEREKET FENYEGETŐ SZÓ 7_ TENGERI ÉLŐLÉNY
DÖRÖGNI KE2D! FOLYADÉKBA MERl\'T AMERIKAI SPORTSZERMÁRKA
a vaVasí ELSŐ SORA V V V N
HADSEREG ABBA AZ IRÁNYBA >
L KÚP „ BETŰI ELEMÉR BECÉZVE >
nyi\'lvesz-SZCÍT ÁRTÓK > V
MÉRTANI TEST > SPANYOL Autójel >
A POE\'N FOLYTATÁSA FÜLÖN-CSl\'P
HIDROGÉN > T A NIKKEL VEGYJELE > "... ,-ÜL > v
FÉRFINÉV RÁDIÓLOKÁTOR OROSZ GK-MÁRKA
L V RÉSZBEN ARATJA ! FRU1T . .. THE LOOM V >
RE > ÉSZAKI FÉRFINÉV MÁTKA V >
AJBA AZ IRÁNYBA MENET > V
A\'LLAT HÁTÁN A LAPOCKA Fölött KIDOMBORODÓ re\'sz > 1 FELJÖN A NAP /régiesen/ KÁLIUM >
z 0 V A r
pénzemet elköltöttem. Vettem nektek ajándékba három szuper jó tel riszt. Sziasztok:
Marci
Anyu, Apu!
Utolsó este tábortüzet rendezünk. Szalonnát is Jogunk sütni, már faragjuk a nyársakat. Ehhez beszereztünk olyan bicskát, ami életmentő felszerelés, mert van rajta kés, olló, csipesz, dugóhúzó, csavarhúzó és más eszköz. A kés nem volt drága, de elfogyott a pénz. amit küldtetek. Nem kell már többet küldeni, de egy utazótáskát vagy egy bőröndöt szerezzetek, mert valahogy elkeveredett a sporttáskám. Tizedikén, az esti vonattal utazunk haza. nem tudom, mikor érkezik az állomásra. Ha tudtok, keresselek egy ismerős üvegest, mert a Bence véletlenül nekilö köti az ablaküvegnek és a kárt meg kell téríteni vagy meg kell csináltatni az üveget.
- Kár. hogy ilyen rövid a vakáció - panaszkodik egy diák.
- Hál akkor nyújtsd meg egy kicsit!
- Hogyan?
(Válasz a rejtvényben.) Beküldési határidő: július 14.
Lapunk 25. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése:
Hiszen már tudja, ő van alatta
A sorsoláson Barbalovics Károlyné, Csengéi Dávid, Hertelendi Ágnes, Szarka Márton, Vilmosi Zsuzsa olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HOROSZKÓP
A 28. HÉTRE
1995. július 7.
KANIZSA - 79Ux
HOGY MIK VANNAK...
Sokszor emlegetjük a világ hét csodáját, de vajon tényleg emlékszünk-e arra, hogy az ókorban mely alkotásokat emlegették e kategóriában. Ide tartoztak az egyiptomi piramisok. Szemirámisz függókertjei Babilonban, az. olimpiai Zeusz szobor Pheidiász alkotásaként, Artemisz, temploma Epheszoszban (Nyugat-Törökország ma). Mau-szólosz perzsa uralkodó halikar-nasszoszi* mauzóleuma, Héliosz napisten óriás szobra a rhodoszi kolosszus és a legendák szerint 122 méter magas alexandriai világítótorony. Mára ezek közül csak a többször kirabolt és folyamatosan pusztult) piramisok maradtak meg. hogy régi idők szelleméi idézzék a XX. század cvermekeinek.
Különleges közlekedési kihágásért bírságolt Brighton főterén egy rendőr. Történt ugyanis, hogy egy bizonyos Mr. Barrey nevű angol polgár és barátja ágyat szállítottak az utcán, jármű híján két erős karukban bízva. Hamarosan azonban elfáradtak a cipekedésben, és terhüket a parkolóban biztonságba helyezve bementek egy teázóba erőt gyűjteni. Ötletük jutalma volt a bírság, mivel a szolgálatban lévő rendőr szerint a családi ágyak nem tartoznak a parkolásra jogosult közlekedési eszközök közé.
* * *
Bolygónk földrészei között az abszolút rekorder kétségkívül Ázsia. Majdnem nagyobb a területe, mint Európáé, Afrikáé és Ausztráliáé együtt, azaz 43 millió négyzetkilométer. Ott van a világ legmagasabb hegycsúcsa, a 8848 méter magas Csomolug-ma, és a leghosszabb összefüggő hegység a Himalája, amelynek tizennégy csúcsa emelkedik nyolcezer méter fölé. Ott található a szárazföld legmélyebb pontja a Holt-tengernél, amely 393 méter mélyen fekszik. A világ legmélyebb pontja is e kontinenshez tartozik, a Mariana-árokban levő Challenger mélység 10863 méter. Ázsiai a legnagyobb tó, a Kaszpi-tó 371 négyzetkilométerrel, valamint a legmélyebb tó is, a Bajkál 1741 méter. Ott mérték a legnagyobb meleget Arábiában, 51 C-fokot, és a legdermcs/tőbb hideget Verhojanszk mellett, Szibériában, mínusz 78 C-fokot. A legnagyobb évi csapadékmennyiségei Indiában, a Gangesz deltavidékén mérték, 11500 millimétert. Ázsiai a legnépesebb
kontinens, mely a legtöbb lakosú országot (Kína) és várost (Tokió) is magáénak tudhatja. Ezen kívül még két dologban abszolút rekorder a földrész, lévén ott termelik a világ tea- és íizsmennyiségének háromnegyedét.
Csodálkozhat az utazó, ha Máltán jár, ugyanis az ottani templomok tornyain kétféle időt olvashatnak le. Az egyik a rendes idő, a másik viszont hamis, mivel az ördög megtévesztését szolgálja.
* * *
Fizikaórán mindannyian megtanuljuk, hogy melegben a testek kitágulnak, hidegben pedig összehúzódnak. E szabály alól még a párizsi Eiffel torony sem kivétel. Kánikulában 15,5 centivel magasabb, mint fagyban.
* * *
A természet édesebb csodákat kínál számunkra, mint a legprofibb cukrászok. Nigériában például 1960-ban fedezték fel a botanikusok a Serendipityberry nevű bogyót, mely 1500-szor édesebb a finomított cukornál.
* * *
A vatikán testőrségének, a híres svájci gárdának négyszázötven évig maradt változatlan az egyenruhája. Néhány éve eszközöltek a Michelangelo által tervezett öltözéken némi módosítást, mikoris egy zsebecskét varrtak a zubbonyra könnygázgránátok számára.
* * *
Dél-Amerikában él egy törzs, mely a Yancos nevet viseli. Kul-túrájidc egyáltalán nem ismeri a tűzgyújtást, ezért a villámcsapás okozta lángocskákat őrizgetik. Feljegyezték róluk azt is, hogy csupán háromig tudnak számolni, nyelvük viszont páratlanul bonyolult. Yancos nyelven például az, hogy három, úgy hangzik: poettarrarorineoaroac.
* * *
Orville és Wilbur Wright 1903. december 17-én tett repülésük idején - mikor is a világ első irányított motoros gépével felemelkedtek az észak-karolinai Kitty Hawk fövényéről harminchat és fél métert megtéve -még nőtlenek voltak. Hogy miért, arra Orville adott választ a századelő kíváncsi zsurnalisztái-nak: „Mert nem tudtunk volna egy feleséget és egy repülőgépet is eltartani."
Peruban, az őserdőben él egy különleges bogyó, a camu-ca-mu, mely arról nevezetes, hogy egy-egy jókora bogyója hatvanszor annyi C-vitamint tartalmaz, mint egy narancs. Az igazsághoz tartozik, hogy körülbelül ennyivel savanyúbb is.
* * *
Az édes vermutból, rozspálinkából és bourbon whiskyből kevert Manhattan koktél neves alkotót mondhat magának. Állítólag egy Jennie Jerome nevű ifjú amerikai hölgy találta fel, aki házasságkötése után egy bizonyos Winston Churchill nevű gyermeknek adott életet.
Sir Harry lohnston angol utazó fedezte fel 1901-ben a kongói őserdőben a zsiráf közeli rokonát, az okapit. Különlegessége e nagytestű emlősnek, hogy nyelve közel harminc centiméter hosszú, így bizony előfordul, hogy tisztálkodás gyanánt saját füleit is képes nyalogatni.
* * *
Az első országos dinnyemag-köpő versenyt 1983-ban rendezték meg Franciaországban. A győztes egy ageni sofőr lett hét és fél méterrel.
* * *
1819-ig kétszázhuszonkét gaztettet büntettek Angliában akasztással. Halál várt többek között arra, aki bokrokat rongált nyilvános parkban, vagy egy schillingnél értékesebb árut -például egy zsebkendőt - lopott, esetleg pontyokat engedett ki egy tóból. A források feljegyezték azt is, hogy a törvény fennállásának utolsó évében a kivégzettek kilencven százaléka húsz évnél fiatalabb volt.
* * *
Nemcsak kishazánkban lőnek jókora bakot a meteorológusok, hanem bizony Angliában is. II. Erzsébet koronázása előtt a szigetország időjósai átnézték az összes rendelkezésükre álló statisztikai táblázatot, s így esett a választásuk 1953. június másodikára, lévén ekkor esett a legkevesebb eső a megfigyelések alapján. Fel is virradt a nagy nap, egész napos felhőszakadást hozva.
* * $
Erkel Ferencet, a zeneszerzőt híres sakkjátékosként is nyilvántartották. Mint a korabeli Pesti Sakk-kör elnöke, vezető szerepet játszott e szellemi sport hazai életében és sok játszmáját külföldi szaklapok is közölték.
III. 21-IV. 20.
Hamarosan remek üzleti ajánlattal áll eléd az Oroszlán. Szavait fontold meg, _ mert jó partnerre találsz benne. Különösen, ha kardinális kérdésekben igazat adsz neki.
BikajJV. 21-V. 20.
Rád vár az a hálátlan feladat, hogy elsimítsd az újabb családi viszályokat. Ezúttal ne a vérző szülői szív vezessen, hanem a józan ész.
Ikrek:
gass.
V. 21-VI. 21.
A régi szép időkre emlékeztető randevúd a rossz filmet leszámítva tökéletesre sikerül, ha önmagadat adod. Ne félj, ez a legjobb fonnád.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Elértél arra a szintre, mikor az autodidakta ismeretelsajátítás már nem elég. Ne kéresd magad. Van benned annyi becsvágy, hogy most már könnyen boldogulsz.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
Egy veszélyes játéknak vége és most újabba folysz bele szinte észrevétlen. Némely _ vágyakat jó kiélni, de te most olyan tiszta tűzzel játszol, mely könnyen megperzselhet.
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
1^ Kevesebb titkolózás, több
nyílt szó nem vezetett volna TJW ennyi félreértéshez. Ne kö-Wi\\ vesd el azt a szarvashibát, hogy a hírhozóra lősz, hiszen nem ellenséged.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Ilyentájt ugyan felpezsdülnek a hormonok, ám párod ezzel az indokkal sem érdemli, hogy te félrekatsint-Mérlegelj, légy hű lényegedhez.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Téged nem fenyeget az a veszély, hogy több nap, ífT^^É mult kolbász. Sőt. Ám most ¦É&^fl nu" ideje lenne világ egyéb dolgait is élvezned, ha hosszú életű akarsz lenni.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Meleg is van, a Nap is sokáig időz az égen. Kapj hát alkalmon, és végezd be immár évek óta félbemaradt munkádat. Van, aki élete végéig hálás lenne ezért.
Bak: XII. 23-1. 20.
A szerelem szép dolog, ám 5^r^ önmagunk teljes feladása
személyiségünk elhagyása egy despota szeszélyei szerint értelmetlen. Ám, ha mazochista vagy, senkinek se lehet kifogása ez ellen.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
A hobbiból ápolt kiskert végre meghálálja a gondoskodást, jóleső büszkeséggel tölt el kezed munkájának gyümölcse. Más téren is sikerélmény vár a közeljövőben.
Halak: II. 21-111. 20.
E héten is késni látszik anyagi helyzeted fordulatszerű megizmosodása. Váratni is fog magára, egészen tartós pihenésed megkezdéséig.
24
KANIZSA - Spott
1995. július 7.
Szabó a kanizsai,
Készei a siófoki olajosokat dirigálja
Közel egy hónap múlva ismét benépesülnek a focipályák, amelynek során már a bajnoki pontokért küzdenek az NB H-es csapatok. A klubok háza táján már javában folynak az építkezések, köztük a kanizsai olajosoknál is.
A piros-kékeknél lapzártakor még sok a bizonytalanság. Az viszont már eldőlt, hogy Szabó Imre, a fiatal tréner további bizalmat kapott, akivel a klubvezetés egyéves szerződést kötött, ami úgynevezett rugalmas megbízatást jelent. A szakmai team is csak a későbbiekben áll össze.
A játékoskerettel kapcsolatban még várni kell a végleges kialakításra, mivel lapzártakor még javában folynak a párbeszédek. A „zuhanyhíradó" szerint Svélecz visszatér az olajosokhoz és lehet, hogy Vis-noviccsal is meglesz az alku. Ugyanakkor az olajosok már nem számíthatnak Csáki kapusra, Kepére, Fuiszra, de elkészül Keszeg, Dudás és Hor-nyák is, míg két játékosra más klubok figyeltek fel. Bizonytalan az idegenlégiósok további szereplése is.
A/, viszont biztos, hogy Készei Ferenc, a kanizsaiak volt vezetőedzője a Balaton-parton folytatja. A szakember Siófokra, az ugyancsak NB Il-es olajosokhoz szerződött, ahhoz a csapathoz, amely a hajrában maradt le az NB l-es szerep-lési lehetőségről._
B.A.
Évadzáró az olajosoknál
Az Olajbányász klubtermében tartotta meg évadzáró összejövetelét az NB I-ből kiesett olajos-csapat, amelyen a résztvevőket, köztük Baranyai István egyesületi elnököt és több elnökségi tagot Farkas Zoltán szakosztály-igazgató köszöntött.
Az újoncok éves eredmény-sorát, a biztató őszt és a kritikán aluli tavaszi eredménytelenséget Szabó Imre vezetőedző ismertette, aki csalódásának adott hangot, mivel az általa vezényelt tizenkét befejező fordulóban a csapat nem tudott megfelelni az elvárásoknak, majd többek között ezeket mondta a tréner: - Sok összetevője van annak, hogy kiestünk s ebből mindenkinek okulni kell. Sajnos az általam meghatározott célban nem voltak partnerek a játékosok, nem kapott elsőbbséget a csapatérdek. Tavasszal ugyan javult a védőjáték, de katasztrofális volt a helyzetkihasználás a Sopron kivételével. A játékosok értékelésétől eltekintettem, de az önvizsgálatot mindenki maga. végezze el, a jövő érdekében.
Horváth Sándor szakosztály-elnök a következőket mondta: - Ismerem a tényeket, az egy évvel ezelőtti ünneplést és a mostani bukást. Nincs idő a siránkozásra, most azzal kell foglalkozni, hogyan megyünk tovább, mert lépni kell.
A közösség vizsgázott, a közösség bukott el. de a jövőben mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy újra legyen erő. lendület, hozzáállás és előrelépés - hangoztatta, majd jobb sikereket kívánt a távozóknak.
Bicsak Miklós, a szakosztály-elnökség tagja többek között vázolta azt a rossz hangulatot, amit a kiesés okozott, majd így folytatta: - Az Önkormányzat, a város, az egyesület, a vezetés, a szponzorok mindent megadtak azért, hogy legyen sikeres az NB l-es bemutatkozás. Sajnos, a játékosok mindenkit becsaptak, akiknek szembe kell nézni a. valósággal. Remélem, hogy „új" csapat alakul ki. amely ágy dolgozik, hogy egy év múlva Kanizsa újra NB l-es lehessen. Önértékelést kell végezni, őszintén és nyíltan, mert csak így mehetünk előre s ha a vezetés hibázott, azt most itt mondják el.
A kérés, a felszólítás eredménytelen maradt, a küzdőtér résztvevői hallgattak. A csendet Baranyai István törte meg, akik nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a város, a vezetés biztosította a feltételeket s most néhány játékos jobbrólbalra elmarasztalja a vezetést, komolyabb vezetést követelnek, majd így folytatta: - A játékosoknak hiányzik a tükörkép, az önvizsgálat, pedig jól
tudják, hogy mi teljesítettük azt. amit kértek. ígértek teljesítményt, de ennél meg is maradtak. Ugyanakkor Csákira. Keszegre és Baloghra nem lehet semmi panasz, igaz. hogy ők a pályán bizonyítottak. Most új helyzet kezdődik, miközben nekimegyünk az NB 1-nek, de más mentalitással, hozzáállással, hiszen ha ma késünk, akkor igen nagy hátrányba kerül a kanizsai minőségi labdarúgás.
Az Olajtól, a játéktól búcsúzó Kepe Tibor, a csapatkapitány megmentette a társakat, aki így összegezett: - Vitathatatlan, hogy mellénk mindenki felsorakozott. Nem ez volt a gond és nem egymásra kell mutogatni. Alapos önvizsgálat kell s akkor a jövő járható. Igaz. hogy már januárban neves szakemberek eldöntötték, hogy a Sopron, meg mi búcsúzunk, de a pálya, a tér ott volt. de a lehetőséggel nem tudtunk élni. A kudarcot is fel kell dolgozni, az értékeket meg kell őrizni és észérvek alapján kell úrrá leni a mai nehéz helyzeten. Jó volt itt lenni - mondta a búcsúzó Kepe Tibor.
Farkas Zoltán zárszavában az új feltételekkel, szerződéskötésekkel foglalkozott, majd célként jelölte meg az. élvonalba való visszakerülést.
Balogh Antal
HORVÁTH CÍMERES MEZBEN
A korosztályos labdarúgó-válogatott a románokkal mér-
JUBILEUMI TORNA
Eredetileg július közepére tervezték a Zárda úti stadionban azt a jubileumi labdarúgótornát, amelyet a város 750. évfordulója és az Olajbányász klub fennállásának 50. évfordulója alkalmából írtak ki az olajos-szervezők. Farkas Zoltán szakosztály-igazgató, az előkészítő bizottság vezetője
most arról tájékoztatott, hogy a jubileumi torna meglesz, de arra a szakvezető Szabó Imre kérésének megfelelően, július végén kerül sor, két héttel az NB Il-es bajnoki rajt előtt, mintegy elősegítve a csapatok
sikeres felkészülését._
B.A.
kőzött oda-visszavágó rendszerben. A 16 éves tehetségek sorába három (!) kanizsai olajos-fiút is meghívott a magyar szakvezetés, de közülük Fehér és Gazda is sérüléssel bajlódik s így nem vehettek részt a válogatott mérkőzésen. Ugyanakkor a tehetséges kapus, az NB l-es ifjúsági A-csapat kapuját őrző Horváth Gábor bemutatkozott címeres mezben, aki jó benyomást
tett._
B.A.
Nagyszabású országos korosztályos labdarúgótornát rendezett a Budapest Foci Klub vezetése a fővárosban a Coca-Cola Grand Prix versenysorozat keretében, amelyre a legjobb korosztályos csapatok nyertek meghívást.
- A szervezők a mi korosztályunkban, nevezetesen az IV82-es születésűek mezőnyében húsz csapatol hívlak meg. közlük a Zrínyi csapatát - újságolta Pallér Zoltán, a Zrínyi focisták edző-testnevelője, majd így számolt be az. országos tornáról: -A jegyzett élcsapatok korosztályos legjobbjai, a sportiskolái rendszerben rendszeres bajnokságban résztvevők voltak az ellenfelek. Ók éppen ezért előttünk vannak, hiszen nálunk a rendszeres bajnoki sorozat hiányzik. Nos. nagy örömmel
1995. július 7.
KANIZSA - Sfivx
25
Sikerek a vidék-bajnokságon
A korosztályos vidék-bajnokság tenisz egyéni és páros küzdelmeit Balatonbogláron rendezték meg, melynek során népes mezőnyük küzdöttek a bajnoki címért, s a jobb helyezésekért.
A korosztályos bajnokságon folytatták nagyszerű szereplésüket az Olajbányász fiataljai, akik a korosztályos élcsoportokban végeztek.
A gyermek korosztályban (10-12 evesek) 69 induló között ezüstérmet szerzett Gye-nes Mátyás. Ugyancsak döntős volt és ezüstérmet nyert az újonc korosztályban (14 éves) Tálosi Dániel (75 induló). A serdülök mezőnyében (44 induló) az olajosokat Farkas Kornél, aki az elődöntőig jutott.
A párosok vidék-bajnokságán remekeltek a kanizsai olajosok. Gyermek korosztályban
Ciycnes Mátyás a kaposvári Pákai Norbert társaságában vidék-bajnok lett. Az újonc korcsoportban a Tálosi Dániel-Kard a Csaba olajos duó nagyszerű versenyzéssel nyert vidék-bajnoki címet (22 induló). A serdülőknél ugyancsak bajnokságot nyert Farkas Kornél a gyöngyösi Dános Gyulával az. oldalán._
B. A.
KÜLFÖLDÖN AZ OLAJOSOK
A remekül szereplő kanizsai fiatalok közül Gyenes Mátyás Franciaországban vesz részt korosztályos nemzetközi versenyen, míg Tálosi Dániel a jövő héten az Európa-bajnokságon indul.
NB I helyett Magyar Kupa
A labdarúgó élvonalból kiesett Olajbányász csapatának az országos táblára kerülésén megyei selejtezőn kellett részt venni. A piros-kékek ellenfele a megyében kilencedik helyezett, Zalas zentgyörgy együttese volt, ahol sikerrel vendégeskedtek.
A régi csapat könnyedén birkózott meg az új feladattal, hiszen Kepéék már az. első télidőben eldöntötték a továbbjutás sorsát, akik ötszáz néző előli tartottak he-
lyenként bemutatót és új kupa-szellemben kezdték meg a sorozatot.
Zalaszentgyörgy-Olajbányász 0-6 (0-5)
A „táblás" csapat: Vlasz.ák -Szálai, Kepe, Iványi - Farkas, Hegedűs (Bulatovics), Vitlóczi, Agics, Balogh (Koller) - Fehér, Filipovics, Edző: Szabó Imre.
Gólszerzők: Farkas (2), Fehér, Hegedűs. Filipovics. Vidócz.i.
B. A.
Az úszók folytatták
A Somogy megyei és a kaposvári városi úszó-szakszövetség hagyományos versenyén, a dr. Csík Ferenc emlékversenyen ezúttal is népes mezőnyök rajtoltak. Összesen tizennyolc csapat közel háromszáz fővel képviseltette magát, amelyen részt vettek a Vízmű legjobbjai is, akik folytatták nagyszerű szereplésüket.
A kanizsai tehetségek közül Révész Katalin két számban is az élen végzett, aki remek formában versenyzett. 100 m pillangón 1:07.22 mp-es idővel lett aranyos, míg 200 m vegyesen 2:29,60 mp-es eredménnyel győzött.
Major Zsófia 100 m háton második helyezést szerzett (ideje: 1:17,28 mp), míg Papp Viktória 50 m mellúszásban a harmadik helyen végzett 42,47 mp-es idővel.
A vízmű 4 x 100 m leány vegyesváltója (Süle Orsolya, Holló Adrienn. Major Zsófia, Révész Katalin) ezüstéremes lett 4:54,60 mp-es idővel.
Az összesített pontversenyben a Vízmű csapata az előkelő harmadik helyen végzett a győztes kaposváriak és a pécsiek mögött.
B. A.
ÉLCSOPORTBAN A ZRÍNYI ISKOLA FOCISTÁI
mondhatom, hogy gyerekeink nagyon szépen szerepellek, akik számos nagycsapatot megelőzve a hetedik helyen végeztek. A fiúk jó úton haladnak, több meglepetést is okoztak, akik közül főként Kütsön Szabolcs és Maj-tán Tibor tfínt ki a mezőnyben, de a többiek is bőven helytálltak.
A résztvevő húsz csapat körmérkőzéses rendszerű csoportmérkőzésekkel kezdett, ennek során a kanizsai Zrínyi csapata 5:1 arányban nyert a tavalyi korosztályos bajnok Csepel ellen, majd 1-0-ra vették a Tisza Volán együttesét. Az MTK csa-
patával 1 -1 -re végeztek, míg a Kispest HFC 3-0-ra nyert a kanizsaiak ellen.
A többszakaszos rendszerű folytatásban, a négy közé jutásért a Parmalat FC ellen játszottuk s a későbbi döntőstől a zri-nyisták 2:0 arányú vereséget szenvedtek. Ezt követően a Szolnoki SI volt az ellenfél, amely 3:0 arányban jobbnak bizonyult s így a kanizsai fiúk a 7-8. helyért mérkőztek. Ellenfelük az a Kispest HFC volt. amely a csoportmérkőzések során jobbnak bizonyult, de most a Zrínyi kerekedett felül 2:0 arányban, amely megszerezte az
előkelőnek számító hetedik helyet.
A nagypályán lebonyolított, 2x15 perces játékidővel rendezett tornán Faller Zoltán a következőket szerepeltette: Horváth Gábor és Kiss András (kapusok), Martinecz József, Horváth Zsolt, Kütsön Szabolcs, Bencze Gábor, Horváth Attila, Sneff György. Majtán Tibor. Lukács József, Gazdag János, Timár Dániel. Besenyei Tamás. Bognár Tamás, Pauska Szabolcs és Szabó Vilmos (mezőnyjátékosok)._
B.A.
Kiss Judit díja
mmmmmjtm*\'.
Ünnepélyes külsőségek kö zepette kezdődött a nyolcadik alkalommal rendezett Tungsram Kanizsa Kupa nemzetközi nyílt sakkverseny, amelynek a Helyőrségi Klub adott otthoni.
A megjelent versenyzőket, vezetőket és szponzorokat Kassai Zoltán, a Tungsram csapatvezetője köszöntötte.
Ambrus Zoltán dicsérte az előkészítést, szervezést, aki külön is gratulált az ötletes lámpagyáriaknak, akik a tel -nőttek hagyományos versenye mellett útjára indították a nemzetközi sakkversenyt, ami újabb lendületet adhat a magyar sakkozás fejlődéséhez. Befejezésül Kiss Juditot, a tizenéves kiválóságot méltatta, aki az. OB Il-es férfi csapatban azt a ritka bravúrt hajtotta végre, hogy sorozatban tizenegy győzelmet aratott, s ennek emlékére átadta a Magyar Sakk Szövetség díszes kupáját a fiatal tehetségnek, és bejelentette, hogy a szövetség három különdíjat ajánlott fel a nemzetközi gyermek versenyre.
Horváth Miklós dicsérte a lámpagyári sakkozókat az OB I-ben nyújtott sikeres helytállásért. Külön szólt a kupaverseny eddigi sikereiről, a Grand Prix sorozatba tartozó Tungsram Kupáról, amely egyik legrangosabb nemzetközi viadalt jelent. Reményét fejezte ki, hogy a mostani verseny is jól szolgálja a szakágat, a versenyzők új ismeretekre és jő eredményekre tesznek szert.
A megnyitót követően Kovács Ernő elindította a sakkórákat, majd így vélekedett a nyolcadik kupaversenyről:
- Hét ország képviseletében közel hatvan versenyző vesz részt a nemzetközi viadalon. Én népesebb mezőnyre számítottam, de nyilvánvaló, hogy a drága sport miatt maradlak távol néhányan a kanizsai versenyről. A mezőnyben egyébként öt nemzetközi mester vezeti a bábukat, köztük az orosz Kopjunkin. a román Bíró Sándor, valamint a magyarok képviseletében Czebe Attila. F\'álkövi József és Horváth Imre.
15. A.
26
KANIZSA - Sfu»u
1995. július 7.
A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. FOTEX
2. Elektromos
3. Pick Szeged
4. Győri ETO
5. Komlói B.
6. Nyíregyh.
7. Debrecen Szolnok Tungsram Pécsi MSC Pcnűi SE Tatabánya Ózdi KC
14. Hort SE
15. Százh.
16. Törökm.
26 2 2 22 2 6 22 1 7 17 5 8
17 2 11
18 - 12 14 4 12 14 3 13 12 3 15 12 2 16 12 - 18 10 2 18
9 2 19 8 2 20 5 2 23 5 2 23
808-561 54 750-601 46 731-584 45 671-604 39 628-545 36 646-639 36 604-613 32 681-692 31 729-755 27 603-641 26 601-675 24 622-703 22 636-695 20 667-755 18 552-691 12 559-734 12
Megjegyzés: a 15-16. helyezettek kiestek az NB I B-be.
Nagy várakozás előzte meg az 1994/95. évi NB l-es kézilabda-bajnokságot, a Tungsram harmadik élvonalbeli szereplését, mivel a sportági szurkolók várták az újabb feltámadást, a csapat feljavulását. Az előző bajnoki évadban ugyanis a kedvencek elmaradtak az elvárásoktól, csupán a nyolcadik helyen végeztek.
Musits Ferenc, Pintér István és segítőtársaik erőteljes szervezési munkába kezdtek. Visszahozták szakvezetőnek Jéki Zoltánt, a korábbi siker-edzőt, a játéktól visszavonult
Tavasszal leszerepeltek a lámpagyári kézilabdázók
Kálóczy pótlására idekerült Vártok kapus Szombathelyről, de a kiszemelt mezőnyjátékosok közül senkit sem sikerült megszerezni.
Szűkös kerettel látott munkához a csapat, de erőteljesek, lendületesek voltak a kerettagok. Az őszi idényben a csapat izzott, kedvenc lett újra a Tungi. A befektetett munka, a hozzáállás nagyszerű sikereket hozott a bajnokság első félidejében.
A lámpagyáriak hosszú időn át még a dobogón is voltak, végül az őszi idényt az élcsoportban zárták. A csapat az előkelő ötödik helyen végzett 19 bajnoki ponttal (9 győzelem, 1 döntetlen a Fotex Veszprém csapatával, a bajnokkal).
A folytatástól, a tavaszi idénytől sokat vártak a szurkolók, az ismét megnövekedett tábor. Nos. semmi jót nem kaptak. Pedig a tavasz nem kezdődött rosszul, hiszen
négy mérkőzésből szereztek öt pontot (győzelem a Százhalombatta és Tatabánya ellen, döntetlen a PMSC csapatával).
Ezt követően kezdetét vette a hanyatlás, majd a zuhanás időszaka. Sorozatban három vereséget szenvedtek, közben még a Hort csapatától is kikaptak. A Nyíregyháza elleni hazai győzelem - február 18-án - volt az utolsó izzós-si-ker, hiszen az ezt követő hét fordulóban kiábrándító játékkal és teljesítménnyel zárták a tavaszt. Mindössze egy döntetlent értek el (25-25 a Debrecen ellen), a többi találkozón sorra elbuktak. A példátlanul gyenge tavaszi sorozatban csupán nyolc bajnoki pontot gyűjtöttek be, s ezzel a halvány teljesítménnyel, a tavaszi eredmények alapján a Tungi az utolsó előtti helyen rangsorolt, miközben minden szétesett.
Szerencsére volt egy ősz, egy remek sorozat, amely vé-
gül is segített abban, hogy a lámpagyáriak elérhették harmadik NB l-es évadjukban a kilencedik helyet 27 bajnoki ponttal.
Kanizsán a tavasz a kellemetlenségek egész sorát hozta. A sérülések, betegségek, a hozzáállás, a bekövetkezett Tungsram-bizonytalanság, a fokozatos elszegényesedés mind szerepet játszott abban, hogy bekövetkezett a lámpagyári hanyatlás. Az eredménytelenség hatására a közönség is elfordult a csapattól, és több hazai találkozón is bőven nagynak bizonyult az olajosmunkacsarnok.
Tény, hogy a tavaszi eredménytelenséget a bizonytalanság, a hiányzó jövőkép.mellett alapjaiban meghatározták a bekövetkezett sérülések. A három kapus, ugyan más-más időpontban, de műtéten esett át, hosszú időn át hiányoztak, így történt meg az, hogy az elbúcsúztatott Kálóczyt, az
Ragyogóan zártak az élvonalbeli sakkozók
A Tungsram SE gyári, egyesületi és szakosztályi vezetése, a szponzorok és a hallatlan lelkes, áldozatkész kanizsai sakk-
szervezők, versenyzők jóvoltából immár évek óta a sakkozás egyik vidéki fellegvára Kanizsa.
Ribii Zoltán
ím
Az OB l-es férfi csapat ezelőtt négy évvel mutatkozott be a minőségi osztályban s azóta a csapat- és egyéni versenyeken szállítják a jobbnál-jobb eredményeket a lámpagyári színekben versenyző élsakkozók. Az erőteljes szervezeti és szakmai munka eredményeként erős középcsapat alakult ki, amely az erős, nívós mezőnyben nagyszerűen képviseli a város sakksportját.
- Minden évben javul az OB I. mezőnye, minden év egy újabb nagy feladatot jelent. így volt ez az 1994/95-ös bajnokság során is, amikor a tartós OB l-es szereplést jelöltük meg célként, miközben nagy súlyt helyeztünk az utánpótlás nevelésére, a tehetségekkel való rendszeres foglalkozásra. Elöljáróban megállapítható, hogy a törekvések végül is sikerrel jártak, ám ezért rengeteget kellett
tenni - kezdte Kassai Zoltán, a Tungsram sakkcsapatának vezetője, a fáradhatatlan szervező, versenyző, a szakág elkötelezettje.
A bajnoki rajt előtt kisebb változások következtek be az OB l-es csapatnál s úgy tűnt, hogy az eltávozottakat helyi forrásból sikerül pótolni. Nos, az őszi idény pontszegénynek bizonyult, a hat forduló közül csak egy győzelmet sikerült szerezni (Haladás VSE-Tungs-ram 5,5-6,5), a többi rivális ellen vesztettek (Mattador, Miskolc, Statisztika, Törekvés, Vasas).
- Nem akarok hivatkozni a tungsramos körülményekre, azokra a változásokra, amelyek a csapatol is megérintenék, de az lény, hogy a helyzet nem kedvezett a csapatnak. Sajnos bekerültünk az alsóházba, az együttes kiesőhelyen volt. Ekkor minden erőtartalékot, minden lehetőt számba vettünk és megkezdtük a vezetőkkel, sportági barátokkal egyiltt az építést, amivel tarthaló az OB l-es tagság. Az összefogás, az erőfeszítés sikerrel járt - folytatta a csapatvezető.
1995. július 7.
KANIZSA - Sfiont
27
NB 1. egykori doyenjét vissza kellett hívni, aki szinte edzés nélkül jött segíteni.
Az átlövők közül Becskei megsérült, visszaesett. Kuzmi-csov, az igazi csapatember, a meghatározó játékos ha játszott is, akkor is sérülten vállalta a játékot. Az már csak érdekesség, hogy még sérülten is a legjobb kanizsai játékosnak bizonyult. Több mérkőzésen hiányzott Brenner, Ojtó és Krichenbaum, tehát példátlan sérüléshullám is akadályozta a jobb eredményeket. A bajnokság hajrájában aztán az egyesületi vezetés, nyilvánvalóan anyagi megfontolások miatt kölcsönbe adta a dunaújvárosiaknak a meghatározó Kuzmi-csovot (vezetésével aztán a Dunaién fel is került az NB I-he).
A szakvezetés a bajnoki év során Mészáros. Bilicz, Vártok és Kálóczy kapusokat szerepeltette, attól függően, hogy ki, mikor volt játékra alkalmas. A mezőnyjátékosok közül Radovics, Becskei. Krichenbaum. Rodek. Kuzmicsov, Bjelov. Brenner, Hungler, Székelyhídi, Ojtó, Pánczél és Baksa lépett pályára, akiknek tavasszal csak felvillanásai voltak.
- A ragyogó ősz után tudtam, hogy a neheze hátra van. de azért bizakodtam, hogy az ötödik-hatodik hely valamelyike meglesz. Sajnos, -a tavasz az ismert körülmények hatására kritikán aluli eredményt hozott, melynek során minden rossz összejött - értékelt Jéki Zoltán, majd a kerettagokról így vélekedett: - A csapatból mindössze a két idegenlégiós, azaz Kuzmicsov és Bjelov tűnt ki. míg a többiek tavaszra ala-
posan visszaestek. Gólkirályunk, a játékmester Krichenbaum 155 góllal az NB l-es góllislán ötödik lett, aki remek dolgokat produkált, de aztán el-eltűnt.
Az új bajnoki évadra, a negyedik élvonalbeli évre a csapat megkezdte a felkészülést, de hogy mit hoz a jövő, annak érdekében még rengeteg a tennivaló.
Balogh Antal
Kuzmicsov kapura tör
Kanizsán mindent megmozgattak, nagy munkába kezdtek. Kassai Zoltán ugyan nem említette, de tudjuk, hogy a sakkvezetőnek óriási érdemei vannak abban, hogy a Tungsram csapatához, került a világhírű Rihli Zoltán. A segítőtárs, a ba-rát, a régi iskolatárs. aki az igazi vezér lett s akinek csupán a jelenléte, a csapat felkészítése megsokszorozta az erőt. És jött egy másik segítség. Szilágyi Péter nemzetközi mester személyében, akik jött és győzött. A csapat megindult és bravúros tavaszi szereplést nyújtott. A „tavaszi" idény a hetedik fordulóval, a jó játékerőt képviselő Postás SE ellen 6-6-os eredménnyel indult, majd a Bp. Honvéd ellen még csak 2,5 pontra tellett. Ezt követően kezdetét vette a várt feltámadás, bekövetkezett az. amire oly nagyon vártak. A Tungsram megindult, ellenállhatatlan lett.
Kecskemétről hat pontot hoztak el, majd egy nagyon fontos találkozón, a Gázláng SE (Hajdúszoboszló) ellen elért fölényes győzelem (8,5-3.5) óriási lökést adott. A lámpagyáriak eltávolodtak a veszélyes zónától.
akik a Zalaegerszegen sorra került megyei rangadón újabb bravúrt értek el.
- Nagyszerű felkészítés, alapos rákészülés és remek forma hozta meg a sikert, hiszen az akkor még bajnokságra törő Csuti SK csapatát megállítottuk, amely ellen 6,5-5.5 arányban nyertünk - értékelt a csapatvezető.
A bajnoki évzárót a helyőrségi klubban a neves fővárosi kék-fehérek, az ezüstéremre pályázó MTK ellen vívták a lámpagyáriak, amelyen az ezüstérmes fővárosiak ellen a felszabadult Tungsram csapata szenzációs győzelmet aratott 7,5:4,5 arányban s ezzel a Csuti SK csapatának sikerült az ezüstöt megszerezni.
A kitűnő eredményeket hozott tavaszi sorozatnak köszönhetően a Tungsram a nyolcadik helyet szerezte meg 74,5 ponttal (5 győzelem. 2 döntetlen, 6 vereség), ami közel 50 százalékos teljesítményt jelent.
A táblánként szereplő lámpagyári versenyzők teljesítménye: Ribli Zoltán az első táblán 57 százalékos eredményt ért el (7 mérkőzés, 4 pont), aki igazi ve-
zéregyéniség volt. Faragó Iván hat alkalommal az első, hét alkalommal a második táblán remekelt, a csapat legeredményesebb versenyzője volt (65 százalékos teljesítmény, 8,5 pont). Schneider Attila 42 százalékos teljesítménnyel zárt a harmadik táblán (13 mérkőzés, 5,5 pont).
Kiss László a negyedik táblán 1 1 mérkőzést vívott 41 százalékos eredménnyel (4,5 pont). Horváth Péter 58 százalékos teljesítménnyel tűnt ki az ötödik táblán (13 mérkőzés, 7,5 pont). Krutti Valér a második legeredményesebb versenyző lett, aki 62 százalékos teljesítményt ért el (13 mérkőzés, 8 pont).
A hetedik táblán Bagonyai Attila 38 százalékos lett (13 mérkőzés, 5 pont). Bodó Norbert 11 mérkőzésen 4 pontot gyűjtött (36 százalék). A kilencedik táblán Rezsek Győző 8 mérkőzésen vezette a bábukat (2,5 pont, 31 százalékos eredmény) Papp Nándornak ezútal nem ment, hiszen 10 mérkőzésen csak 2 pontot ért el (20 százalék). A tizenegyedik táblán szereplő Gerencsér József ötven százalékos teljesítményt nyúj-
tott (12 mérkőzés, 6 pont). A tizenkettedik táblán Csonkics Tünde erősség volt 58 százalékos teljesítménnyel (13 mérkőzés, 7,5 pont).
A fiatal Tamás Norbert, a legtehetségesebb ifjúsági sakkozó 8 mérkőzésen 38 százalékos teljesítményt nyújtott (3 pont), az. erősítésnek érkezett Szilágyi Péter 4 mérkőzésen begyűjtötte mind a 4 pontot. Két-két alkalommal játszott Vujose-vics (1 pont), Kassai Zoltán (1 pont) és Hegedűs Ferenc (0,5 pont), míg egy mérkőzésen szerepelt Sziva Erika (0 pont).
Az. 1994/95. évi bajnokságot a Bp. Honvéd nyerte 103,5 ponttal a Csuti SK (92) és az MTK előtt (90,5 pont). A további sorrend: 4. Dutép (Kecskemét) 85,5, 5. Miskolc 83,5, 6. Statisztika 82, 7. Postás 76,5, 8. Tungsram 74,5, 9. Mattador 73, 10. Vasas 72, 11. Haladás VSE 72, 12. Törekvés 69, 13. Gázláng (Hajdúszoboszló) 65. 14. BEAC 53 pont. (Utóbbi kettő kiesett az OB 1-hól).
Balogh Antal
28
KANIZSA - rfpis
1995. július 7.
LAKÁS - TELEK
Nk, Határőr u. 6. szám alatii kenés család] ház
(i,: mil-\'l-fM eladó, (9204 K)_
Galambok] hegyen 7400 n.ol szőlő, gyümölcsül hétvégi li.1z7.il eladő kedvező Áron. Érd.: Nk. Kazanlak kn. 7/B. 1/4. Hétköznap 10 17 örálg.
1X685 K)_
t izobál, 69 nm-es, összkomfortos. .1. emeleti, megvásárolható, önkormányzati lakásom elese-rélném tx-tegseg miatt 1-2. emeleti, l + fél-, vagy 2 szobás, egyedi fűtéses lakásra vagy eladnám. Érd.: Nk. Kazantak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (k6k6 K)_
1 + félszobás, 2 szobás lakások eladok a Zemplén Gy. utcában 4-10. emeletig. Irányár: 1.1 mFt a X. ein. 2 szobás és IX. em. 1+félszobás IV. em. 2 szobás, teljesen felújított 1,5 mFt. Érd.: Nk. Kazantak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 őráig. (s6kx K)_
2 szobás félig kész. fürdőszobás családi liáz le-lekkel eladó Nctnesvldon. Irányár: 400.000 Ft, Érd.: Nk.. Kazantak kn. 7/B. 1/4. Hétköznap
H-P ««.%, iin: Ki__
2 szobás családi ház eladó Miklósfán. vagy Nk-i 1+2 félszobás lakásra cserélendő. Érd.: Nk., Kazantak kn. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(8607 K)_
Zalakaroai hegyen telek 200.1100 Fi-ért eladó, lelkek eladók a zalakarosi kilátónál, a nagy-campingnél. a Banyai dtllónél. Behiáknál és a faluban. Érd.: Nk.. Kazantak krt. 7/B. 1/4. Hít-
koznap 10-17 óráig. 18698 K.l_
1 szobás családi ház. lakható, udvari szoba-konyhás melléképülettel eladó Miklósfán. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óráig. (8699 K)_
2+félszobás, Összkomfortos, 76 lllll-es. belvárosi lakás eladó Nk-én. A lakás [1. emeleti, erkély nélkül, egyedi vízórás. Irányár: 3,3 mFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. HélkOznap 10-17
óráig. (8804 K)_
Ufélszobás. egyedi ffitéses, felújított, alápincézett, 2 fürdőszobás, teraszos + garázsos, 50 nincs udvaros családi ház eladó a Csengery utcában, vagy zalakarosi, lakhaló nyaralóra cserélendő. Osszekohozóknek kiváló, mivel a tetőtér beépíthető. Telefon bent van. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. HélkOznap 10-17 óráig. (8805
KJ_
2+félszobás, erkélyes, ktilon lomkamrás, III. emeleti, telefonos, felújított lakás eladó a Kazanlak krt-011. Irányár: 1.95 111F1. Érd.: Nk.. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hélkoznap 10-17 óráig.
8m\'7 Kl_
1 szobás, megvásárolható, egyedi fűtéses, földszinti bérlakásom elcserélném l + félszobás önkormányzati lakásra vagy udvari lakásra. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (8809 Kl_
2+2 félszobás, erkélyes, telefonos, igényesen felújított, földszinti lakás eladó a Kazanlak krl-011. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hélkoznap
ltl-17 óráig. (8810 K)_
Keresek eladó l+fél-. 2 szobás lakásokat, Kanizsa vonzáskörzetében családi házakai 1,2 luFl-érl. Érd.: Nk.. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. llél-köznap 10-17 óráig. (8814 K)_
1 + félszobás. IX. emeleti, erkélyes, külön lom-kamrás, összkomfortos lakás eladó a Zemplén (ly. utcában. Irányár: 1.1 niFt. Érd.: Nk.. Kazanlak krl. 7/1). 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
i88|y Ki_____
Bánokszentgyörgyöii 4 eves. központi filiéses családi liáz. sürgősen eladó. Irányár: 4 inFt, Érd.: Nk.. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hélkoznap
111-17 óráig. (8868 Ki_
Keresek Nk. vonzáskörzetében eladó családi házal I tnl-\'l készpénzzel. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat: Nk. Kazanlak kn. 7/B. 1/4. alá kérem, hélkoznap 10 17 óráig. Tel.: 320-
III. (8976 K)_
2+félszobás erkélyes, külön lomkamrás 4. emeleti felújított lakás eladó a Rózsa utcában. Irányár: 1.7 mFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B.
1/4. Hélkoznap: 10-17 óráig. (8870 K)_
3 szobás, étkezős, egyedi fűtéses földszinti lakás eladó a I\'élerfai utcában. Irányár: 3 mFt. Érd.: Nk.. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hélkoznap:
10-17 óráig. (8871 K)_
.1 szobás, egyedi ffitéses. földszinti lakás eladó a Teleki utcában. A lakás felújított redőnyös. Irányár: 2.9 MFl. Érd: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyílva: Hélkoznap: 10-17 óráig. Tel.: 93/320-111 (9071 K)_
2 szobás, egyedi gázfűtéses, parkettás, egyedi vízórás. beépített szekrényekkel, külön lom-kamrával földszinti lakás eladó a Csokonai utcában. Irányár: 1.8 MFl. Érd: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 10-17 óráig.
Tel.: 93/320-11 I |9072 Kl_
2 szobás, erkélyes, Zrínyi utcai lakásom elcserélném 1+2 fél. vagy 2+fél. 3 szobás lakásra. Érd: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyiiva: Hét-
köznap: 10-17 óráig. Tel.: 93/320-1 I I (9074 K) Keresek eladó lakásokat, házakai Nagykanizsán és Nk. vonzáskörzetében. Érd: Nk.. Kazanlak kn. 7/B. 1/4. Nyiiva: Hélkoznap: 10-17 óráig.
Tel.: 93/320-1 11 (9075 K)_
Kínálok eladó 1,2, l+fél, 2+fél szobás lakásokat Nk-án Barlók B., Zemplén Gy., Kazanlak krt., Városkapu. Teleki. Platán sor, Csokonai utcákban. Érd: Nk.. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nyiiva: Hétköznap: 10-17 óráig. Tel.: 93/320-
11 I (9076 Ki_
2 szobás, erkélyes, redőnyös, egyedi vlzórás igényesen felújított lakás négyemeletes házban, negyedik emeleten eladó vagy értékegyeztetés. sel 2+fél vagy 1+2 félszobásra cserélendő. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk.. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-11 I. 19322
K)_
2 szobás, erkélyes külön lonikamrás felújított lakás eladó a Zemplén Gy. utcában. Irányár: 1.6 Ml-\'t. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyiiva:
8-17 óráig. Tel.: 93/320-1 I 1. \'932 1 K_
Családi ház garázzsal, lágas udvarai eladó Za-laszabarban. Irányár: 1.5 MFl. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.:
93/320-111. (9324 K)_
I szobás erkélyes, nagykonyhás. felújított lakás eladó a Városkapu utcában. Irányár: 1.25 Ml-\'t. Érd.: Nk.. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nyiiva: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-1 11. (9325 K)_
SIKER
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4.
(A rendőrség melletti utcában, a STOP presszó mellett.)
Lakásuk, családi házak, nyaralók, telkek, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása.
V MEGBÍZÓINK RÉSZÉRE 5 HELYEN HIRDETÜNK! Y KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT!
V BÉRBEADÓK RÉSZÉRE DÍJTALAN KÖZVETÍTÉS! V f KERESÜNK ELADÓ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOKAT! *
„A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!" |
NYITVA: hétköznap 8-17 óráig. TELEFON: 93/312-058 |
52 nni-es udvari ingatlan hozzá kis kerttel eladd Nagykanizsa belvárosában. Irányár: 800.000 Ft. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 órait?. Tol-: \'HM20-1 1 I. mH26 Ki 3 szobás földszinti külön lonikamrás lakás el-adó a RÓZSR utcában. Irányár: 1.75 MFl. Érd.; Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-1II. A Jerikói buszmegállótól délre 50 m-re „Szürke ház el tó emeletén" (9327
K)_
Keresek készpénz fizetéssel 1 + 2 félszobás vagy 2+félszobás lakásokai megvásárlás céljából. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: S-17
órám, u-i.: 93/320-1 11. c-h:k K)_
Körösek 2 szobás vagy l+félszobás lakást megvásárlás céljából emelel nem számít. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4, Nyitva: K-17 óráig. Tel.:
93/320-111, (9329 Kj_
Keresek kiadó szobákat, lakásokat, házakat, ga-rázsokal, a kiadó részéró] díjtalan hirdetéssel. Hirdetés a cél eléréséig. Keressen személyesen, levélben vagy telefonon. Megtalál a Jerikó presszótól 50 m-re „szürke házban 1 emeleten" a parkolóval párhuzamosan. Buszok a Jerikónál megállnak. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyiiva: K-17 óráig. Tel- 93/320-111. (9330 K) 2 szobás 2 erkélyes kulön lonikamrás. Vll emeleti lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 1.3 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17« Óráig. Tel.: 93/320-
II 1 (9389 K)_
2 szobás, egy erkélyes, második emeleti lakás eladó négyemeletes házban, vagy kisebb családi házra cserélendő. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. W4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.:
0 3/32»-11 1 (939o Kl_
2 szobás, negyedik emeleti egyedi ffitéses lakás eladó Nk.-án a Berzsenyi utcában. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyiiva: Hétköznap: 8-
17 óráig. Tel.: 93/32Q-1 1 | D391 K)_
2 szobás felújított lakás ealdó a keleti városrészben, vagy családi házra cserélném. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/11. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-
III (9392 K)_
1+félszobás erkélyes, egyedi lonikamrás, telefonos lakás eladó a Zemplén Gy. utcában. Irányár: 1.2 MFt. Érd.: Nk.. Kazanlak kn. 7/B. 1/4. Nyitva: Hélkoznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-
11 1 (9393 K)_
Balatonkereszliiron 1300 n.ol lelek kedvező áron eladó. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hélkoznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-
11 1 (9394 K)_
2 szoba, konyhás, spájzos fürdőszobás családi ház hozzátartozó udvari épülettel, garázzsal, gazdasági épületekkel nagy telekkel eladó Za-laszabarban. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyiiva: Hétköznap: 8-17
óráig, lel.: 93/32»-1 1 1 i ¦> ^5 Ki_
Nk-Palinban 480 nm-es alapterületű családi ház, áron alul sürgősen eladó. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nyiiva: Hétköznap: 8-17
óráig, \'lel.: 93/320-1 1 l (9396 Kl_
Keresek Nagykanizsán vagy Nagykanizsa 20 km-es vonzáskörzetében 1 MFt-ig lakható családi házat. Keresek falusi lakható házat 500.000 Ft készpénzzel. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.:
93/32Q-1 1 1 .0397 K,_
Keresek eladó 1, l+fél,2. 2+fél, 1+2 fél. 3 szobás lakásokat Nagykanizsán. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 órá-ig. Tel.: 93/320-1 1 1 (9398 K)_
3 szobás Önkormányzati 3. emeleti lakás eladó
a keleti városrészben vagy l+fél- 2 szobás első emeleti egyedi ffitéses lakásra cserélendő betegség miatt. Érd.: Nk., Kazanlak kn. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-
1 l l (9399 Ki_
2 szobás. I. emeleti, OSZkonifortos lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 1.65 MFt. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap:
8-17 óráig. Tel.: 93/32"-! II r>4\')" Ki_
Keresek 1+2 félszobás lakást harmadik emeletig megvásárlás céljából, 1.8 MFt készpénzfizetéssel. Ajánlatokat Nk., Kazanlak krt. 7/B. l/4.alá kérem Nyitva: Hétköznap: 8-17
óráig. Tel.: 93/320-1 1 1 (9401 K)_
2 szobás, két erkélyes, oszkomfortos, kulon lonikamrás. VII. emeleti lakás sürgősen eladó a Rózsa utcában. Irányár: 13 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyiiva: Hétköznap: 8-
17 óráig. Tel.: 93/320-111 |94D2 Ki_
2 szobás, erkélyes, redőnyös, egyedi vfzórás igényesen felújítón 4. emeleti lakás, négyemeletes házban eladó a keleti városrészben. A ház tetőszigetelése új. 15 éves garanciával. Irányár: 1,55 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hélkoznap: K-17 óráig. Tel.: 93/320-
1 1 1 i"4"3 Ki_
Belvárosi, 110 nm-es. felújításra szoruló ónálló házrész udvarral, műhely- és garázslehetőséggel eladó. Megtekinthető: 17-19 óráig. Nk.. Kisfaludy u. 21. Baj. (9404 K)_
Belvárosi (Bazárudvari 100 nm-es. 3 szobás, egyedi gázfűtésű, parkettás, vízórás, konyhabú-
torral felszerelt önkormányzati 1. emeleten lévő lakásomat kisebbre cserélném. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat: Nk.. Király U.34, l/l.
(9 Ml K)__
Szentgyorgyvári hegy 4, hegyháton zártkerti terület, épületiéi eladó. Víz, villany van. Érd.: Műik Sándomé Nk., Platán sor 9, Tel,:93/ 317-
786 (9332 Kl_
Nk-án 126 nm-es belvárosi lakás frekveniált helyen eladó. Érd.: Tel.: 93/311-361 vagy 93/311-
í\'»s fmm Ki_
Mórichelyi hegyen szőlő présházzal, teljes felszerelessel elhalálozás miatt sürgősen eladó. Érd.: Székelyhídi Nk-Bajcsa Torokvári u. 22.
vagy Dobosi, lorokvári 19. 19 m4 K)_
Nk-án 2.5 szobás telefonos lakás eladó. Cím: Nk., Kazanlak krl. 12/B. 111/12. Tel.: 316-490
i93 L5 K)_
Nk-án belvárosi, 72 nm-es 3 szobás, egyedi fíi-tésil. telefonos, vízórás, redőnyös lakás eladó. Irányár: 41.000 Ft/iiin. Érd.: vasárnap du. Nk.. Teleki u. 7/B. Snos. Tel.: 93/317-520 (8873 K; Zákányban a Domb utcában 600 n.ol. Illetve az Arany János utcában két darab 600 n.olcs építkezésre alkalmas telek eladó. Víz, villany van. Érd.: Munkaidőben a 93/313-140/16-40 vagy (iyékényes, Kossuth u. 28 szám alatt. (9363 K) Észak-keleti városrészben 76 nm-es, 2+ffl szobás, nagy konyhás + étkezős egyedi fúiéses, vízórás, földszinti telefonos lakás eladó. Kisebb családi ház cseréje is érdekel. Érd.: 320-479
számon. Irányár: 3.5 millió. (9364 K)_
Kétszobás, egyedi gázfűtéses vízórás lakás eladó. Érd:: Nk.. Munkás u. 2/1). 3/11. 16 óra
után. (9365 K)_
Galambokon n tóhoz közeli 6oo n.ol szóló és régi pince eladó. Érd.:Nk.. Munkás u. 2/1), í/l I . I (¦ ora után. (9366 K)_
Balatonkereszt úron Árvácska u. 157 sz. alatt nyaraló eladó. Vízparttól 300 m-re. Érd.: Nk., Munkás ti. 2/1). 3/11. 16 óra után. (9367 Ki Nk., Csengery utcában 39 nm-es, vízórás. 1 szobás lakásomat elcserélném 26 nm-es I szobás lakásra. Ajánlatokat: „Lakáscsere" jeligére
a l\'f. 1 54-he kérném. !9368 K,_
Nk.. Munkás utcai 1+2 félszobás 4, emeleti kép-i fűtéses lakás eladd, Irányár: 1.650.000. Érd.: 93/317-909 telefonon délutáni órákban.
(9369 Ki_
1+2 félszobás, tehermentes 2. emeleti, nyugati fekvésű Rózsa utcai lakás, felújítoltan társasházban eladó. Érd.: 93/316-384 vagy 93/312-
061 (937n Ki_
Bontásra ítélt családi házai vennénk. Leveleket „Nyári költözés" jeligére a Hl 154-be kérném
(9371 K>_
Eladó 1+3 félszobás lakás. Leveleket „Nyári költözés" jeligére a I>f.: 154-be kérném. (9372
Kj_
Nk-án Dózsa Ciy. út 58 sz. alatt 2 szobás, komfortos utcai családi házrész kis udvarral eladó. Érd.: naponta 16 óra után, vagy 315-758-as le-
letonon. este, i 0373 Ki_
Kb, 100 nm-es pince kiadó Nk., Bajza u. 17. szám alatt. Telefon: 93/320-945 (9374 K) Kiadó 60 mii, száraz, jól megközelíthető pincehelyiség raktározási célra Nk. központjában fcrd.: 93/320-283 17 és 21 óra kozott. 19375 Kl Elcserélném az északkeleti városrészben lévő 77 nm-es, 4 szobás, egyedi fűtéses lakásomat, és Szentgyörgy vári hegyi hétvégi hazamat családi házra. Érd.: 93/318-342 telefonon. (9376
K)_
Eladó Szentgyörgy vári hegy első hegyháton igényesen berendezeti hétvégi ház 300 n.ol telekkel. Az éptilet konvektorral, gáztűzhellyel felszereli, szükség esetén lakható A lelken lugas szóló, gyümölcsös, veteményes található. Víz, villany van. Érd.: 93/318-342 telefonon.
(9 377 K)_
Eladó 80 nm-es. egyedi fűtéses, redőnyös. 3 szobás étkezős lakás. Egyedi fűtései cserelakást beszámítunk. Érd.: 17 óra után Nk.. Irtás u. 28.
fsz.2. (9378 K,_
Keleti városrészben 3 szobás, 68 nm-es, Zemplén Gy. 9/A. azonnal beköltözhető lakás eladó. Érd.: 93/317- 407 Nk-Palin Magvető utca 6. es-
li arakban i\'J37\') Kj_
Eotvos téren eladó l-:-2 félszobás egyedi gázfűtéses 66 nm-es 4. emeleli lakás. Irányár: 2.8 millió Ft. Érd.: este 93/317-577 (9380 Kt 3 szobás, egyedi gázfűtéses 120 nm-es. családi ház, garázzsal. 40 nm alapterületű műhellyel eladó. Háromszobás társasházi lakást beszámítok. Érd: Nk.. Bajcsa Törökvári 59. 17 óra után
vagy a 369.315-os telefonon. (9381 Ki_
2 szoba, komfortos házrész áron alul eladó Érd.: naponta (H-P) 10-15 óráig Tel.: 311-
500/287-as melléken. (9382 Kj_
Nk-án 2 szobás, 54 nm-es vfzórás, telefonos lakás, Zemplén l/A. 6. emelet 38. szám alatt 1.3 millió forintért eladó. Érd.: helyszínen. 20 óra után. vagy Nk.. Akácfa u. 2/4. bármikor. Bácskai. (9383 K) _
1995. július 7.
KANIZSA - /tp*
29
BalatonberénybeD a parttól 50 m-re 200 n.öl telek kis hétvégi Lázzal sürgősen eladó. Érd.:
93/31 1-614. (9384 K)_
1+2 félszobás. 2. emeleti nyugati fekvésű, telefonos tehermentes lakás sürgősen eladó. Érd:
93/316-384 i 0 385 K)_
Nk.. Rózsa u. 15. sz alatt 1. emeleli, összkomfortos, vízórás. 2 szobás lakás eladó. Irányár:
1,5 millió. Érd: 93/312-457 (9386 K)_
Nk.. Cscngery u. 19. sz. alatti 14 nm-es llzlet és hozzátartozó 9 nm-es raktár bérleti joga átadó. Érd.: munkanap-délelőtt 314-767 számon.
(9387 K)_
Balalonberényi, vízkozeli 2 szoba. konyha-für-dőszoba. terasz, kis kertes ingatlanoinal nagykanizsai belvárosi lakásra cserélném I. emeletig, értékegyeztetéssel. Ajánlatokat Nk., 8801
Pf.: 223-ra kérem. (9388 K)_
Belvárosi. 84 nm-es 2 szoba, nagy konyha, egyedi fűtésű, vízórával rendelkező, irodának, orvosi rendelőnek alkalmas, komfortos lakásomat eladom. Galéria, u-tőtérbeépílés lehetséges. Irányár: 4 mFt. Érd.: 93/314-229 telefonon.
i. 0471 Ki_
Egy vagy misfélszobás lakást vennék Nk-án l MFt-ig. Minden megoldás érdekel. Érd.: hét-köznap. 93/313-140/10-41) niellék.(9473 K)
2 szobás családi ház eladó Bajoton. Érd.: egész
nap. 313-591. (.9500 K)_
Másfélszobás, 9. emeleti. 42 nm-es lakás eladó. Cím: Zemplén Gy. 3/B. IX/57. Érd.: 16 óra
után. (95»1 K)_
54 nm-es. kp. fűtésű. 4. emeleti, felújítón lakás eladó a Kodály Z. utcában. Érd.: 317-362, esti
órákban. (9502 K)_
Miklósfán családi ház telekkel, gyümölcsössel, garázzsal eladó, vagy elcserélhető 1. emeletig, megegyezéssel. Érd.: Miklósfa, Szentendrei u.
29. (9503 K)_
Lenti, József A. u. 2. szám alatti. 4 szobás családi ház udvarral, kerttel eladó. Megtekinthető:
július 8-án, 10 órától. t9504 K)_
József A. u. végén 800 nm-es házhely eladó. Megtekinthető: július 8-án 10 órától: József A.
ii. 2. (9505 K)_
Ktleti városrészben 3 szobás. 67 nm-es, kp. fűtésű, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,65 mFt. Érd.: egész nap. Nk. Városkapu krt. 6/C. IV/14.
(9506 K)_
Nk-án, Attila u. 6/A. IV/3. alatt 1.5 szobás, parkettás, vízórás, egyedi fűtéses lakás sürgősen eladó. Érd.: szombat, vasárnap. 16 óra után.
(9507 K)___^^_^^_„
Belvárosi építési telek eladó. Érd.: Nk. Vöros-
marty u. 61. (9508 K)_
Keresek Szabad-hegyen vagy Látó-hegyen nagyobb, lakható hétvégi házat. Tel.: 06-60-399-
9tl. (9509 K)_
Régi családi ház eladó. Irányár: 1,6 mFt. Nk.
Magyar u. 169. (9510 K)_
70 nm-es, 2 szobás, étkezős, telefonos, egyedi vízórás és -fűtéses lakás liftes házban eladó.
Tel.: 313-162, esti órákban. (9511 K)_
Nk. városközpontban 130 nm-es. vállalkozás céljára alkalmas családi ház eladó. Üzlet- és mtíhelyhelyiséghez ipari áram és tek-phely-en-gedély van. Tel.: 93/314-171. (9512 K)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Gondozóház I. vezetői állásának betöltésére
FELTÉTELEK:
- Szakirányú felsőfokú végzettség
- Szakmai önéletrajz
- Vezetői elképzelések
- Érvényes erkölcsi bizonyít vány
- 5 éves egészségügyi vagy szociális területi gyakorlat
A pályázatokat az ESZI igaz gatójához kell benyújtani 1995. 5 augusztus 15-ig, bővebb felvi- ^ lágosításl is ott lehet kérni, a (Nagykanizsa, Szent Imre u. 3.) « Munkába állás időpontja: J 1995. szeptember I. -j
Kiskanizsán kertes családi ház félkész tetőtérrel, garázsokkal, mellék helyiségekkel eladó. Érd.: Kiskanizsa, Dobó I. u. 7., 16 óra után.
(9513 K)_
Molnáriban telefonos családi ház 4767 nm-es leiekkel, gazdasági épületekkel eladó. Érd.: Molnári. Hevesi út 29. Tel.: 93/383-235. (9514
K)_
Csónakázó-tónál, Látó-hegyen, a kápolna mellett 1300 n.öl ingatlan szölóvel, gyümölcsössel, épülettel eladó. Víz, villany van, két irányból helyi járatú busszal megközelíthető. Érd.:93/3l 9-455. (9515 K)_
Nk-Bajcsán, befejezés előtt álló családi ház nagy telekkel, gazdasági épülettel eladó vagy 1+2 félszobás lakásra cserélhető értékegyeztetéssel. Szociálpolitikai kedvezmény igénybeve-hető. Érd.: Berzsenyi D.u. 4/C. Gazda. (9516
K)_
Elcserélném Nk-i 2 szobás, összkomfortos, önkormányzati lakásomat másfélszobás, 4. emeletesben lévő lakásra. Érd.: Liszt F. 2/C. III/2.
szombaton, délelőtti órákban. (9517 K)_
Hatvanhat aranykorona közben lévő földterület és 440 ezer forint névértéktl szövetkezeti Üzletrész eladó. Érd.: 316-914-es telefonon. (9518
K)_
Nk-án a Zemplén Gy. u. 1 1/B. IX/59. szám alatti. 2 szobás. 57 nm-es, külön lomkamrás, vízórás lakás eladó. Irányár: 28.000 Ft/mn. Érd.:
17 óra után a helyszínen. (9519 K)_
Keresek Nk. vonzáskörzetében lakható hétvégi házat. Víz, villany szükséges. Érd.: 93/320-111-
es telefonon. (9520 K)_
Vásárolnék kétszobás lakást 4 emeletes épületben második emeletig. Ajánlatokat a 318-644-
es telefonra kérek. (9521 K)_
Elcserélném önkormányzati garzonlakásomat szoba-konyhás, egyedi gázfűtésű önkormányzatira a város belterületén. Érd.: Nk. Ady E. u. 22. I. em. 8. 17-18 óra kozoll. (9522 K) Nk. belvárosában 1+2 félszobás. 61 nm-es. 2. emeleti, telefonos, összkomfortos, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 2,9 mFt.
Tel.:93/3l7-575. (9523 K)_
Irodának, orvosi rendelőnek alkalmas, Erzsébet téri, I. emeleti. 81 nm-es, parkettás, gázfűtéses lakás eladó. Tel.: 93/320-691. (9524~K) 2. emeleti, 55 nm-es. összkomfortos, vízórás lakás 4 emeletes épületben (Rózsa utcában) eladó. Rezsi: 4000 Ft/hó. Tel.: 93/320-691. (9525
K)_
Nk-án az É-K-i városrészben 3 szobás + étkezős, 80 nin alapterületű, egyedi központi fűtéses lakás eladó. Kisebb, földszinti vagy I. emeleti lakás 1,3 mFt-ig beszámítható, szociálpolitikai kedvezmény megoldható. Cím: Nk. írtás u. 28.
i--./^ \'KM ¦ Qi-51 I. i\'i^ó Ki_
Látóhegyen eladó kb. 250 n.öl bekerített saroktelek, rajta 2 x 30 nm alapterületű. 10 éves. tégla falazatú, téliesített, fatüzeléssel fűthető, 2 szintes épülettel, melynek alsó szintjén előtér, pince, kiskonyha, a felső szintjén hall. 2 hálófülke, kiépítetlen zuhanyzófillke található. Villany van. víz az udvarban. A telken 100 tőke-szőlő. 10 éves gyümölcsös és 80 nm parkosított terület van. Irányár: 1.200.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (9543 Kl_
Keresünk Nagykanizsán egyedi fűtésű lakásokat, továbbá megvásárolható önkormányzati lakásokat, valamint olcsóbb, 1-1.5 szobás lakásokat. Megtalál bennünket a Dél-Zalai Áruház és a távolsági autó buszpályaudvar közötti utcában, a rendőrség oldalában, a STOP presszó melletti családi házban. Ha Ön kanizsai, könnyen elérhet bennünket a 32-es és a 19-es buszok vonalán, ha vidéki, akkor a kanizsai autóbuszpályaudvartól 100 méterre. Jelentkezni levélben vagy telefonon is. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (9546 Kl_
Kiskanizsán eladó 3 szobás, 150 nm-es, I éves, teljesen kész. redőnyös családi ház, süllyesztett nappalival, kandal löszért! cserépkályhával, er-
A nagykanizsai Thury György Múzeum tájékoztatja kedves látogatóit, hogy 1995. július 20-tól augusztus 20-ig az állandó |" kiállítás szerdától vasárnapig L 14-18 óráig tart nyitva. EIő-^ zetes bejelentés alapján csopor- < tokát más időpontban is foga-§ dunk.
kéllyel és nagy terasszal, 400 n.öl bekerített, füvesített területtel,\' kis konyhakerttel, a telek előtt 3 gépkocsi számára parkolóval. Irányár: 5.800.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (9548 K)_
Nk. K-i városrészében eladó 1,5 szobás, 41 nm-es, kp. fűtésű. 3. emeleti, 10 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.550.000 Ft.Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.:93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9527 K)_
Vásárolnánk Nk-án 1,5 szobás, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás, 1. emeleti lakást a Teleki utca közelében, maximum 1.500.000 Ft-ért. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-
17 óráig. (9528 K)_
Galambokon, Rigó-hegyen eladó 5571 ninzárt-kerti szántóterület, tehermentesen. Villany ráköthető. Irányár: 250.000 Ft, Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9529 K)_
Miklósfán eladó 4 szobás. 144 nm-es. 4 éves családi ház. beépíthető tetőtérrel. 70 nm-es nappalival, garázzsal, melléképületekkel, 1 éves, szoba-konyhás lakrésszel. 2214 nm-es telekkel, gyümölcsfákkal. Irányár: 8.600.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-
17 óráig. (9531) K)_
Hahóion eladó 2 szobás, 92 nm-es, lo éves családi ház. piros palatetővel, reluxával, fürdőszobával, pincével, 400 n.öl bekeríteti telekkel. Irányár: 2.200.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9531 K) Antal-hegyen eladó 800 n.öl gyümölcsös, szántó, konyhakert, 2 helyiségbőlálló, légla falazatú, kb. 6 éves épülettel, hullámpala tetővel, a buszmegálló közelében. 180.000 Fl. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17
óráig. (9532 K)_
Bánokszentgyorgyön eladó 2,5 szobás. 90 nm-es családiház, parkettázott szobákkal, vízzel, villannyal, gázzal, pincével, melléképületekkel, 1000 nm-es telekkel. Irányár: 1.300.000 Fl. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétkoz-
nap 8-17 óráig. (9533 K)_
Szentgyörgy-hegyen. Tapolcától 7 km-re, a Balatontól 3 km-re eladó 400 n.öl, 10 éves telepítésű, kordonos szőlő, 20 nm-es, 1 szobából és előtérből álló pincével. A lelek műúton megközelíthető. Irányár: 800.000 Ft. Érd.: Nk. Tervu. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9534 K)_
Ujnéppusztán. Magyarszerdahelytől I km-re eladó 550 n.öl telek, kordonos szőlővel, gyümölcsfákkal (alma. cseresznye, meggy, körte), tárolóval, 4000 literes ciszternával, légla pincével, rajta 12 nm-es, 1 szobás építménnyel, t el-jes felszereléssel. Villany az épületben, vezetékes víz az udvaron. A telken családi ház is építhető. Irányár: 700.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9535
Kj_
Zalakaroson eladó 6 szobás, 4 fürdőszobás, 179 nm-es, 3 teraszos, telötérbeépítéses családi ház, ipari áraimnál, 227 n.öl telekkel. Panziónak vagy egyéb vállalkozás céljára alkalmas. Irányár: 12.500.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9536 K) 1.250.000 Ft-ért eladó Nk-án egyedi gázfűtésű. 1 szobás, 38 nm-es, földszinti lakás. 4 emeletes épületben, a K-i városrészben. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9537 K)_
Nk. belvárosához közel eladó földszinti, 3 szobás, 67 nm-es, redőnyös, szőnyegpadi ós, járó-Iapozolt. kp. fűtésű lakás, azonnal beköltözhe-
tően, 10 emeletes épületben. Irányár: 2.100.000 Ft.\'Érd.: Nk. Terv u, 4. Tel.: 93/312-058. hét-
köznap 8-17 óráig. (9538 K)_
Nk-án eladó egyedi gázfűtésű. 1. emeleti. 3 szobás, 83 nm-es. 2 erkélyes, egyedi vízórás. parkettázott lakás, fehér ajtókkal, világos tapétával, 3 fázisú áraimnál, a lakás alatt 16 nm-es garázzsal. Irányár: 3.700.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9539 K)__
Nk. belvárosához közel eladó egyedi gázfűtésű. 2 szobás, 60 nm-es. erkélyes, szőnyegpadi ós, kábellé vés, tehermentes, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben, kifogástalan lelŐszigelelés-sel, azonnal beköltözhetően. Irányár: 1.900.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, bét-
koznap 8 17 óráig. cj54q K)_____
1.100.000 Ft-ért eladó Nk. keleti városrészében l,5szobás, 42 nm-es, erkélyes, reluxás, szó-nyegpadlós, központi fűtésű, azonnal beköltözhető lakás, 10 emeletes épületben. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17
óráig. (9541 K)_
1.20(1.000 Fl-éri egyedi gázfűtésű. 1 szobás. .14 nm-es, földszinti, jó állapotú, azonnal beköltözhető lakás Nk. K-i városrészében eladó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.:93/31 2-058, hétköznap 8 17
óráig. (9542 K)_
1+2 félszobás. 54 nm-es. nyugati fekvésű. lehennentes, kábeltévés, 10 éves. 4 emeletes épületben lévő. kp. fűtésű. 4. emeleli, kaputelefonos lakás, a lakás alatt lévő fűtött, villannyal rendelkező, 18 nm-es, önálló garázzsal Nk. K-t városrészében eladó. Irányár: 2.100.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hélkoz-
nap 8-17 óráig. (9544 K)_
Nk. belvárosához közel. Iszobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtésű, 12 éves, jó állapotú, udvari, családi ház jellegű, teraszos lakás, 120 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1.900.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17
óráig. (9545 K)_
Nk. központjában elcserélhető 1. emeleti, 4szobás, 90 nm-es. egyedi gázfűtésű, önkormányzati lakás, belvárosi, azonos érlékű, legalább 2-2.5 szobás, megvásárolható önkormányzati lakásra. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköz-
nap 8-17 óráig. (9547 K)_
Vásárolnánk Nk-án, Platán soron, Csokonai utcában, vagy a Rózsa utca elején 1-1,5 szobás, földszinti, vagy 1. emeleti (esetleg 1. emeleti) lakást. Cserélhető vagy megvásárolható lakást adnék az Frzsébet téren, 1 szobával, 33 nm-rel. 4. emeleten. Irányár: 1.450.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hélkoznap 8-17
óráig. (9549 K)_
Eladó Nk. K-i városrészében 2 szobás. 54 nm-es, földszinti, kp. tuiésű lakás, beépített szekrényekkel, njracserélt fürdőkáddal. csapiele |>ek-kel, lefolyókkal. Az előszoba, konyha, fürdő pve-padlós. Minden felújított.csak a parketta csiszolandó. Irányár: 1.500.000 Ft. Érd.: Nk. Terv ü. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (9550 K>_
Fladó Nk. keleti városrészében 2 szobás, 57 nm-es, erkélyes, 3. emeleti, kp. fűtésű, sző-nyegpadlós, 4 emeleles épületben lévő lakás. Irányár: 1.100.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u.4.Tel.: 93/312-058, hétköznap 8 -17 óráig. (9551 K) Vásárolnánk Nk-án udvari lakásl vagy Nagykanizsa közelében családi házat maximum 600.000 Ft-ért. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9552 Kj Vásárolnánk Nk. központjában 2.5-3 szobás lakást garázzsal, 3,5-4 millió Ft közölt. Érd.: Nk.
J
ELADÁS * VETÉL * CSERE
CSflSZI CSASZI KFT.
TELJES KORÚ ÜGYINTÉZÉS, IGÉNY SZERINT ÉRTÉKBECSLŐ ÁLL AZ ÖNÖK RENDELKEZÉSÉRE. Az ügyfelek kérésére munkatársaink házhoz mennek. DÍJMENTES MEGBÍZÁSOKAT IS TELJESÍTÜNK. CSASZI Ingatlanszolgáltató Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 AZ IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 9.00-17.00-ig, szombaton: 10.00-13.00-ig.
Jeligés
KERES AZ OLVASÓKHOZ!
cím a szerkesztőségben jelzésű és más hirdetések utáni érdek-
lődőnk során kérjük, hivatkozzanak a zárójelben megadott számra.
MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.
r
30
KANIZSA - >ém
1995. július 7.
Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (9553 K)_
Eladó Nk. belvárosában egyedi gázfűtésű, 3 szobás, 75 nm-es, erkélyes, földszinti, parkettázott, 20 éves. téglaépületben lévó lakás. Irányár: 3.300.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.:93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (9554 K)_
Eladó Palinban 80%-ban kész. 3 szintes, beépíthető tetőteres, egyedi fűtésű családi ház. a földszinten garázzsal és pincével, a 2. szinten 2 szobával, nappalival, konyhával, fürdővel, a 3. szint pedig beépíthető. A telek 450 n.öl. Irányár: 3.500.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9555 K) Eladó Nk. déli városrészében, fa épületben fagylaltozó, teljes berendezéssel: fagylaltgép. pult. hűlő, 300-as mosogató, wc, kulön vizesblokk. A terület bérleli díja 1 évre 40.000 Ft. Irányár: 550.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9556 K) Eladó Galambokon, a Camping fölött 1200 n.öl zártkerti ingatlan, 2/3 részben kordonos szőlővel, 1/3 részben gyümölcsössel, kerttel, pincével, teljes felszereléssel. 2 szoba, konyhás, kb. 20 éves, tégla falazatú, kőműves mester által épített lakóépülettel, melléképületekkel. Villany az épületben, víz a (elken. Irányár: 2.000.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
koznap 8- 17 óráig. (9557 K)_
Eladó Nk-án a belváros közelében 1 szobás, konyhás, kamrás, földszinti, udvari lakás. Víz, villany, gáz a lakásban. A lakás komfort osítha-tó. Műhelynek is alkalmas. Irányár: 500.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköz-
nap 8-17 őráig. (9558 K)_
Eladó Kiskanizsán 1,5 szobás, fürdőszobás, kamrás, előszobás, egyedi fűtésű családi ház, 60 nni alapterülettel, 270 n.ol (elekkel, melléképületekkel. Víz csak a fürdőben van. Irányár: 2.000.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (9559 K)_
Eladó Balatonmária-Alsón 2 szoba, konyhás, előszobás, fürdőszobás, jó állapotú, palatetős nyaraló, nyitott terasszal, 147 n.öl telekkel, a Balatontól 5 percre. Irányár: 3.500.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-
17 óráig. (9560 k)_
Eladó Nk. belvárosához közel 3 szobás, 67 nm-es, 2. emeleti, kp. fűtésű, reluxás, harmonika ajtós, szönyegpadlós, tízemeletesben lévő lakás. Irányár: i.öOO.OOOFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9561 K) Eladó Paünban 2 szintes, tetőtérbeépítéses, 76 nm alapterületű, 100 nm hasznos alapterületű, 1988-ban épült családi ház, az alsó szinten 2 szobával, fürdővel, konyhával, wc-vel, spájzzal. éütezővel és lépcsőfeljáróval, a felső szinten 2 szobával, fürdőszobával. Víz. villany, gáz, csatornabekötés, kábeltévé van. A telek 155 n.öl. parkosított, melyen aknás, pincés garázs is áll. Irányár: 5.500.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9562 K) 1.450.000 Ft irányáron eladó Nk. keleti városrészében 2 szobás, 56 nm-es. 2 erkélyes, éüse-zős, központi fűtésű, fél éve teljesen felújított, tehermentes, tízemeletesben a 6. emeleten lévő lakás. Érd.; Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058.
hétköznap 8-17 óráig. (9563 K)_
Nk-hoz közel szeretne ön olcsón bérbevenui megművelhető telkei szőlővel és teljes berende-
zéssel, netán meg is venné? Ha igen, akkor bív-
ja a 310-751-et. (9564 K)_
Balatonberényben 464 n.öl, 3 szobás családi ház, pince, garázs, nyárikonyha, kábel tv, egyedi gázfűtéses eladő. Csere is lehetséges. Erd.: Darvas, Nk. Kazanlak krt. 5/1). (9565 K) Szabadhegyen eladó 72 nm-es, 2 szobás, éUíe-zős, kp. fűtéses, 2 szintes, szintenként zuhanyzó + WC. fürdőszoba + WC-vel ellátott, boros-pincés hétvégi ház 1000 n.öl telekkel, melyből 300 n.öl parkosított. Irányár: 4 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9600
kj_
Balatonberényben 2 szobás, komfort nélküli, (égla+töméses családi ház garázzsal, 480 n.öl telekkel eladó vagy értékegyezleléssel nagykanizsai lakásra cserélhető. Érd.: Nk. Magyar
u.19. Tel.: 93/314-012. (9601 K)_
Balatonberényben, vízparttól 50 m-re. ikerüdülő építésére is alkalmas, megosztható, 200 n.öl építési telek, 40 nm-es, 1 szobás, komfort nélküli épülettel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (9602 K)_
Balatonfenyvesen 85 nm-es, 4 szobás, hallos, étkezős, fürdőszoba+WC-vel. külön zuhanyzóval, mosdó+WC-vel ellátott, egyedi gázfűtéses Üdülő. 300 n.öl telekkel eladó. Vízpart 400 in-re, étterem, vasútállomás a közelben. Irányár: 7 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(9603 K)_
Badacsony mellett a gulácsi hegyen, balatoni panorámával, 76 nm-es, 2 szobás, 1 félszobás, tetőtérbeépítéses, zártkerti ház, 408 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u.
19. Tel.: 93/314-012. (9604 K)_
Nagykanizsától 8 km-re, bejáratott élelmiszer üzlet eladó. Irányár: 5 mFt. Érd.: Nk. Magyar
u. 19. Tel.: 93/314-012. (9605 K)_
Vállalkozók figyelem! Zalakaroson 330 n.öl területen kiépített kemping, büfével, 2 faházzal, szociális helyiségekkel eladó. Irányár: 7 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9605 K)_
Nagykanizsán a Fő utcán 60 nm-es, pincében lévő raktárhelyiség bérbeadó. Irányár: 15 eFt/hó + rezsi. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (9606 K)_
Kiskanizsán 120 mn-es. 3 szobás, 1 emeleten lévő üzlet vagy iroda bérbeadó. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9607 K) Nagykanizsán, belváros közeli, 80 nm-es, 3 szobás, amerikai konyhás, pincés, egyedi gázfűtéses, telefonos családiház bérbeadó. Irányár: 25 eFl/hó+rezsi. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
9 3/314-012. 19608 k)_
Zalakaroson 44 nm-es, 1 szobás, 1 félszobás, komfort nélküli hétvégi ház 500 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel. \'HM|4-ni: i96"0 ki_
Zákányban 600 n.ol építési telkek a kotrótól 3 km-re eladók. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9610 K)_
Nk-án 600 n.öl beépítetleu zöldövezet hosszabb távra bérbeadó. Irányár: 30.000 Ft/hó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9611 k) Nk. központban lévő 2x120 nm-es, vizesblokkal ellátott, egyedi gázfűtéses, teherautóval könnyen megközelíthető raktárépület bérbeadó.
ALLAS * ALLAS * ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Kereset
vendéglátóipari eladó
papír-, írószereladó + pénztáros
szabó, varrónő
szakács
kőműves
bádogos
mg-i gépszerelő + traktoros fakitermelő konyhai kisegítő szobalány üzletkötő, ügynök számítástechnikai műszerész vegyésztechnikus + angol nyelvtud. német + bármely szakos tanár
R Ft Ft Ft
20.000-25.000 13.000 12.200-22.000 12.200-40.000
25.000-30.000 Ft
20.000-25.000 Ft 15.000 Ft+jutalék
24.000 Ft
30.000 Ft
16.000 Ft
15.000-50.000 Ft
25.000-30.000 Ft
15.000 Ft
20.000-30.000 Ft
Irányár: 120.000 Fl/h6. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (9612 K)_
Forgalmas, jól megközelíthető helyen ipari terület Nagykanizsán eladó. Bekerített saroktelek, nagysága 3600 nm, rajta egy kétszintes, 120 nm-es új épület. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9613 k)_
Zalakaroson 70 nm-es. 2 szobás, garázsos, teraszos, pincés, csendes, nyugodt helyen lévő, igényesen kialakított nyaraló 750 n.öl telekkel eladó. Irányár: 4,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u.
19. Tel.: 93/314-012. (9614 k)_
Tótszentmártonon 120 nm-es. 3 szobás, pincés, étkezős, központi fűtéses családi ház 40(1 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3,4 mFt. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9615 k) Eszteregnyén 60 nm-es, 2 szobás, félkomfortos, egyedi gázfűtéses családi ház 1530 nm-es telekkel eladő. Irányár: 650 cFl. Érd.: Nk. Magyar
u. 19. Tel.: 93/314-012. (9616 k)_
Kiskanizsán 150 nm-es, 5 szobás, garázsos. kétszintes, egyedi gázfűtéses családi ház 498 limes telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9617 K)_
Nk-án 100 nm-es, 4 szobás, hallos, étkezős, pincés, egyedi gázfűtéses családi ház. 307 nm-es telekkel eladő. Irányár: 4,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9618 K) Szepetneken 168 nm-es. emelt szintű, beépített tetőteres, 5 szobás, 2 fürdőszobás, erkélyes, teraszos, garázsos, pincés, kp. gázfűtéses családi ház 340 n.öl telekkel eladó. Irányár: 5,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
1.9619 k)_
Tornyiszentmiklóson 100 nm-es, 2 szobás. 1 félszobás, egyedi gázfűtéses, étkezős, aknás, garázsos családi ház 1263 n.ol telekkel eladó. Irányár: 1,2 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/114-t) 12. (9621) K)_
Pölöskefőn 84 nm-es. 3 szobás, pincés, összkomfortos családi ház 1718 n.ol telekkel eladó. Irányár: 2,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9621 K)_
Miháldon 60 nm-es, 1 szobás. 1 félszobás, komfort nélküli, 6 éve nem lakott családi ház 850 n.öl telekkel eladó. Irányár: 700.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9622 K) Befektetők figyelem! Nagykanizsától 14 km-re, főútvonal mellen 224 nm-es, 6 szobás. I félszobás, műemlék jellegű családi ház, az utolsó magyarországi Postakocsi fogadó. 6 boxos istálló, melléképületek, bármilyen szolgáltató tevékenységre alkalmas, 80 m széles. 1528 n.öl nagyságú telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u.
19. Tel.: 93/314-012. (9623 K)_
Kiskanizsán 130 nm-es. 3 szobás, hallos, étkezős, aknás garázsos, egyedi gázfűtéses családi ház. 830 nm-es telekkel eladó. Irányár: 4,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9624 K)_
Miháldon 2 szobás, komfort nélküli családi ház. 2400 n.öl gazdálkodásra alkalmas telekkel (100 db gyümölcsfa) eladó. Irányár: 1,5 mFt. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9625 K) Kiskanizsán 4 szobás, garázsos, kétszintes, egyedi gázfűtéses családiház 150 n.öl telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (9626 K)_
Kiskanizsán 85 nm-es. 3 szobás, egyedi gázfűtéses családi biz 216 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (9627 K)_
Nagykanizsán, belváros közeli, 80 nm-es, 2 szobás, 1 félszobás, garázsos, pincés, ipari áraimnál ellátott, egyedi gázfűtéses családi ház 500 n.öl telekkel eladó. Irányár: 5 mFt. Érd.: Nk. Magyar a. 19. Tel.: 93/314-012. (9628 K)
Nk-án belváros közeli. 92 nm-es, 3 szobás, garázsos. eygedi gázfűtéses családi ház 264 D.öl telekkel eladó. Irányár: 6,5 mFt. Érd.: Nk. Ma-gyar u. I". Tel.: ot/.|4-i.|.\'. :¦,;¦» ki Sormáson 100 nm-es. 4 szobás. I félszobás, hallos, erkélyes, loggiás, pincés, egyedi gázfűtéses családi ház 928 nm-es telekkel eladó vagy értékegyeztetéssel nagykanizsai lakásra cserélhető. Irányár: 5.5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (9630 K)_
Gelsén 60 nm-es, 2 szobás, komfort nélküli családi ház. 28 nm-es borospincével. 3390 nm-es telekkel eladó. Irányár: 1.1 mFt. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9631 K) Nagykanizsán 50 nm-es, 2 szobás, cirkogejzí-res, 2. emeleti, étkezős, vízórás lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9632 K) Nagykanizsán, belváros közeli. 56 nm-es. 2 szobás, étkezős, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.65 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9633 K)_
Nk-án a Zemplén utcában 2 és 3 szobás lakások, 1.35 mFt. 1.45 niFl. 1.6 mFt. 1.7 mFt, 1.8 mFt. 2 mFt-érI eladók. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (9634 K)_
Nk. belvárosában 73 nm-es. 3 szobás, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 3.3 mFt. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9635 K) Nagykanizsaán a K-i városrészben 40 nm-es. I szobás, első emeleti, önkormányzati lakás eladó vagy értékegyezteléssel 1.5 ill. 2 szobás lakásra cserélhető. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9636 K)_
Nagykanizsán a Berzsenyi utcában I szobás, 1 félszobás, kp. fűtéses, erkélyes, vtzórás lakás eladó. Irányár: 1.4 niFl. Érd.: Nk. Magyar u.
19. Tel.: 93/314-012. (9637 K)_^_
Nk-án belváros közeli. 2 szobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes, redőnyös. 4. emeleti lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(9638 K)_
Nk-án a K-i városrészben 41 nm-es. I szobás. 1 félszobás, erkélyes, reluxás lakás eladó. .Irányár: 1.35 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19
Tel.: 93/314-012. (9639 K)_
Nagykanizsán a K-i városrészben 1 szobás és 1 + I félszobás, 2 szobás önkormányzati lakások eladók. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (9640 K)_
Nk-án a K-i városrészben, 4 emeletes épületben. 67 nm-es. 3 szobás. 2 erkélyes, 2. emeleti önkormányzati lakásomat eladnám vagy elcserélném 2 db 1 szobás lakásra. Érd.: Nk. Magyar
u. 19. Tel.: 93/314-012. (9641 Kl_
Nk.-án belváros közeli. 43 nm-es. 1 szobás. 1 félszobás, földszinti, egyedi gázfűtéses, vízőrás, tehermentes lakás eladó. Irányár: 1.6 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9642 Kl Nk-án 27 nm-es, 1 szobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes, önkormányzati lakásomat nagyobbra cserélném. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9643 K)_
Nk-án 38 nm-es, 1 szobás, egyedi gázfűtéses, tehermentes lakásomat eladnám vagy értékegyeztetéssel nagyobbra cserélném. Irányár: 1.15 mFt.\'Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(9644 K)_
Nagykanizsán 80 nm-es, 2 szobás, nagykony-hás, pincés, egyedi gázfűtéses közös udvari lakás eladő. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:93/314-
012. (9645 K)_
Vállalkozók figyelem! Nk-án löbb éve üzemelő. 260 nm-es. teraszos, kb. 140 fő befogadására alkalmas, parkolási lehetőséggel ellátón vendéglő berendezéssel! együtt eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9646 K)
\'04DEjbA PLÁNDERNÉ HIRDETŐ-KÖLCSÖNZŐ
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 7/B. 1/4
Tel.: 320-111 Nyitva: hétköznap 10-17 óráig. Kölcsönzés a hét minden napján 8 órától.
Családi házak, lakások, telkek, nyaralók garázsok, irodák VÉTELE - ELADÁSA - BÉRBEADÁSA - CSERÉJE -HIRDETÉSE HIRDETÉS A CÉL ELÉRÉSÉIG! AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN! KERESEK-KÍNÁLOK: ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT!
ELADÓ-CSERE „ÖNKORMÁNYZATI" LAKÁSOKAT, HÁZAKAT, TELKEKET, NYARALÓKAT, GARÁZSOKAT!
BÉRBEADÓK RÉSZÉRE A „KIADÁS" DÍJTALAN! 1
.-.--- N
MOULINEX típusú, nagy teljesítményű KÁRPIT- ÉS SZŐNYEGTISZTITÓGÉP-KÖLCSÖNZÉS
a „Hirdető-kölcsönzőben".
Előjegyzést a hét bármely napjára felveszek. i
Bővebb felvilágosítást munkahelyi ajánlatokról (ZM.MK Kir. Nk., i-ti u. 24. szám) :i közvetítői csoportnál adunk, I. emelet 111. szoba. Ügyfélfogadási idő: hétfő-ki dd-szerda: 8.00-12.00 és 13.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 és 13.00-14.00 óra kiizőtl.
199S . július 7. KANIZSA - /ífiné. 31
Keresünk ügyfeleink részére Nagykanizsán, Faunban, Katonarélen családi házakat 1Ü niFt-ig. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(9647 K)_
Csónakázó-tó bejáratától 500 m-re 220 n.öl terület gyümölcsössel, lugas szőlővel, hétvégi házzal, teljes felszereléssel eladó. (Villany van, víz megoldható.) Érd.: Nk. Rákócz u. 8. Balázs. (9422 K)__
GARÁZS
Keresek eladó ház alatti garázst készpénzfizetéssel a keleti városrészben. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-
17 óráig Tel.: 93/320-111 (9336 K)_
Nk-án az Amerika Vendéglő közelében garázst vásárolnánk. Ajánlatokat levélben, irányár és cini megjelölésével „Amerika" jeligére Nk. Pf.:
154-be kérünk. (9578 K)_
Garázst bérelnénk. Érd.!93/312-594 délutáni órákban. (9406 K) _
JARMU
Trabant friss műszakival eladó. Érd.: 16-18 óra közölt a 93/314-317 telefonon. Nk., Platán sor
4. 7. em. Hajmasi Oábor (9347 K)_
MZ 250/1 megkímélt állapotban eladó. Érd.:93/311-361 vagy 93/311-105 (9337 K) Simson Schwalbe felújítva 33.000, Jáva Mus-táng+gyári fődarabokkal 17.000 Ft eladó. Érd.:
Nk.,Bornemissza u. 5. (9407 K)_
Babetta kismotor újszerű állapotban. Érd.: Za-lakaros, Kossuth u.\' 2. Plánki. (9408 K) Skoda 120 1. 7 éves személygépkocsi rádióval eladó. Műszaki érvényes 1996. 02 hóig. Irányár: 176.000 Ft. Érd.: Nk., Platán sor 9/a. fszt.
2. Németh. (9409 K)_
Eladó Honda Civic IS 1300 keni, katalizátoros, 1987-es évjáratú. Érd.: 93/316-786 17 óra után.
(9410 K)_
LANCIA DELTA 1500-as 89-es évjáratú 2 év műszakival nagyon jó állapotban eladó. Érd.: Kanizsai lános Nk., Zemplén ú. 11. A Iph 3.ein.
20. 18 óra után. (941 1 K)_
3 és fél éves 1.1-es VW Polot ráfizetéssel nagyobb autóra cserélném, (kb. ilyen korút) Érd.:
Nk.. Rákóczi u. 8. Balázs (9449 K)_
105-ös Skoda eladó. Érd.: Nk. Szepetneki u. 47.
(9579 K)_
Polski Fiat 126-os, 7 éves igen jó állapotban, \'97-ig érvényes műszakival eladó. Érd.: Nk.
Maort u. 21. 111/1. (9580 K)_
Polski Fiat 126-os 1996 dec.-ig érvényes műszakival, rádiós magnóval megkímélt állapotban eladó Irányár: 125.000 Ft. Érd.: 314-517, esti órákban. (9599 K)_
ALBÉRLET
Keresünk kiadó szobákat, lakásokat, családi házakat Nagykanizsán és vonzáskörzetében. A bérbeadók részére díjtalanul közvetítünk bérlőt. Ön a hirdetési díjat is megtakarítja, ha velünk kerestet albérlőt. Az ön állat előzetesen közlésre kerülő feltételeknek megfelelő bérlőjelölt megtalálásáig végezzük feladatunkat, tgy a felesleges zaklatástól is megkíméljük Önt. A kiadó bérleményt Ön helyett bemutaljuk a bérlö-jelöltnek. Reméljük, meg lesz elégedve szolgáltatásunkkal. Megtalál bennünket a Dél-Zalai
Áruház és a_
távolsági aulőbuszpályaudvar közötti utcában, a rendőrség oldalában, a STOP presszó melletti családi házban. Ha Ön kanizsai, könnyen elérhet bennünket a 32-es és a 19-es buszok vonalán, ha vidéki, akkor a kanizsai autóbuszpályaudvartól 100 méterre. Jelentkezhet levélben, vagy telefonon is. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9423 K) Kiadó egyedi fűtésű, egyedi vízórás, 1,5 szobás, 51 nm-es, étkezős, bútorozatlan, 3. emeleti lakás, Nk. keleti városrészében, gyermekesnek is. Bérleti díj: 12.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (9425 K)_
3 szobás lakás, bú torozatlanul, 10. emeleten, központi fűtéssel, Nk., keleti városrészében kiadó. Bérleti díj: 15.000 Ft+rezsi/hó. Három hónap előre fizetendő. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9426 k) Kiadó bútorozott, 2 szobás, egyedi fűtésű, egyedi vízórás, parketiázott, 4. emeleti lakás. 4 emeletes épületben, a belvároshoz közel, maximum 3 fő részére, havonkénti fizetéssel és hosszabbítással június 28-tól. Bérleti díj: 15.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9427 K) Kiadó Nk. belvárosában 1- szoba, konyhás, udvari lakás, fürdővel, előszobával, kamrával,
konvektoros gázfűtéssel, azonnal beköltözhetően, maximum 2 fő részére. Bérleti díj: 12.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (9566 K)_
Kiadó 1 szoba, konyhás, udvari lakás, egyedi gázfűtéssel, bútor nélkül. FUrdő nincs. Bérleti díj: 8.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9428
K)_
Kiadó 2 szobás, bútorozott, egyedi gázfűtésű, régi családi ház, a konyhában lévő illőkáddal, udvari wc-vel, 2-3 fö részére, azonnali beköltözéssel, gyermekeseknek is. Bérleti díj: 8.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-
058,hétköznap 8-17 óráig. (9567 K)_
Kiadó 1,5 szobás, bútorozatlan, kp. fűtésű, egyedi vízórás, 41 nm-es, erkélyes, telefonos, 8. emeleti lakás, Nk. belvárosához közel, 2 felnőtt részére. Bérleti.díj: 10.000 Ft + rezsi/hó, 3 hónapra előre fizetendő. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (9568
K)_
Kiadó Nk. belvárosában 1. emeleti. 2 szobás, egyedi gázfűtésű, bútorozatlan, telefonos lakás, gyermekeseknek is. Bérleli díj: 17.000 Ft + rezsi/hó, 3 hónapra előre fizetendő. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (9569 K)_
Kiadó 1 szobás, étkezős, magasföldszinti, egyedi cirkogejzír fűtésű, bútorozatlan, azonnal beköltözhető lakás. 1 vagy 2 fő részére. Bérleti díj: 12.000 Ft + rezsi/hó. A rezsiben a közös költség 500 Ft, a víz fejenként 250 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (9570 K)_
Kiadó 2 szobás, egyedi fűtésű, egyedi vízórás, 3. emeleti, bútorozatlan, belvároshoz közeli, 4 emeletes épületben lévő, azonnal beköltözhető lakás. Bérleli díj: 15.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-
17 óráig. (9571 K)_
Kiadó 2 szobás, egyedi fűtésű, egyedi vízórás, kb. 60 nm-es, földszinti, bútorozatlan lakás konyhával, fürdővel, spájzzal, előtérrel, udvari zöldterületiéi, kizárólag megbízható bérlőknek. Bérleti díj: 12.000 Ft + rezsi/hó. Érd.; Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9572 K)_
Irodahelyiség kiadó Nk. belvárosában, földszinten, telefonnal, 1+2 félszobával, bútorozatlanul. konyhával, fürdővel, egyedi cirkogejzír fűtéssel, egyedi vízórával, azonnal, 2-3 évre. A szobák elszeparálhatőak, vagy egybe is nyithatóak. A középpontban lévő főnök, és az őt körülvevő titkári, személyzeti kialakításra éppúgy alkalmas, mint a munkacsoport, team munkára. Bérleti díj: 30.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.:93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9573 K)_
Keresek kiadó szobákat, házakat, lakásokat, garázsokai a kiadó részéről díjtalanul hirdetem a kiadó ingatlant a cél eléréséig. Takarítsa meg pénzét, idejét, keressen személyesen, levélben vagy hívjon telefonon. Meglalál a Jerikó presszótól délre 50 m-re „Szürke ház" elsó emeletén. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig telefonon hívhat
8-21 óráig. Tel.: 93/320-111 (9434 K)_
KeresUnk bútorozatlan albérleti lakást hosszútávra fiatal házaspár gyermekeivel. „A házunk kinőttük" jeligére. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig telefonon hívhat 8-20 óráig. Tel.: 93/320-111 (9435 K) 3 szobás bútorozatlan 10. emeleti lakás albérletbe kiadó a keleti városrészben, 14.000 Ft+re-zsi díjért. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hélköznap: 8-17 óráig Tel.: 93/320-
111 (9436 K)_
Egyszobás étkezős, telefonos lakás albérletbe kiadó. Cím: Nk., Csányi u. 19. Csap Lajos
(9309 K)_
Nk-án vagy kornyékén családi házat bérelnénk. Jelige:„Hosszabb távra" a leveket a pf.: 154-be
kérném. (9310 K)_
Nk.-án a belvárosban 2 szobás, összkomfortos, udvari lakás kiadó. Érd.: 93/358-820 (9311 K) Berzsenyi lakótelepen 2 szobás, fürdőszobás, egyedi gázfűtéses lakás albérletbe kiadó. Érd.:Nagyné Nagy Henriette Nk., Bajza u. 15. Tel.: 93/375-301 munkaidőben, 93/375-396 es-
te. (9346 K)_
Nk-án, Fáy András u. 12. alatti 3 szobás lakás garázzsal vagy anélkül hosszabb távra kiadó.
Érd.: 93/313-509. (9574 K)_
Olcsó, bútorozol!, 1 vagy másfélszobás albérletet keresünk augusztus 1-től, sürgősen, hosszabb távra. Ajánlatokat „Megfizethető ár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérünk. (9575 K) 2 szobás, bútorozott albérleti lakást keresek 2. emeletig. Ajánlatokat „Leinformálható" jeligére a 93/320-1 1 1 telefonszámra kérem. (9576 K)_
Kiadó 60 nm-es, száraz, jól megközelíthető pincehelyiség raktározási célra Nk. központjában. Érd.: 93/320-283 telefonon 17-21 óra között. (9577 K)_
VEGYES
Jólfizető, korrekt munkát ajánlok, fő vagy mellékállásban. Érd: Nk., Király u. 31. H.lph 1/3.
Bedőné (9345 K)_
Vállalkozói igazolvánnyal rendelkező, tárgyalóképes munkatársakat jó kereseti lehetőséggel azonnali belépéssel keresünk. Részletes önélet-rajzot: Nk. Pf.: 456-ba kérünk. (9249 K) Német nyelvtanítást vállalok. Érd.: Vigh And-
rás Nk., Csengery 87/A. (9300 K)_
Zekiwa mózeskosaras babakocsi 9000 Ft, Bosch 550 W fúrógép 10.000 Ft-ért eladó. Érd.: Nk.,
Bornemissza u. 5. (9300 K)_
Kombinált hűtőszekrény eladó. Érd.: 93/310-
778 (9301 K)_
Vegyesbolt berendezése eladó. Érd.: 93/310-
778 (9302 K)_
Faragásos bécsi páncéltőkés zongora és bendzsó eladó. Cím: Nk.,Csányi u. 19. Csap. (9303 K) Ha van vállalkozói igazolványa és legalább érettségije, valamim lárgyalóképes és agilis, akkorjelentkezzen önéletrajzával érdekes szellemi tevékenységre. Cím: Nagykanizsa, Pf.: 456.
(9299 K)_
Barbara 5 részes szekrénysor kitűnő állapotban, Vénusz Ülőgarnitúra négerbarna szövetlel eladók. Érd.: Nk., Erdész u. 25/3. 16 óra után.
(9304 K)_
Pótvizsgára felkészítés matematikából és fizikából, középiskolásoknak, szakmunkástanulóknak Nagykanizsán. Érd.: 93/312-954 (9450 K) 50-es férfiöltöny, valamint bélyeggyűjtemény eladó. Ár. 5.000-5.000 Ft. Cím: Radák Sándor
Nk.. Liszl F. 2/B.(9451 K)_
Jó állapotban lévő bonlolt cserépkályhái vásárolnék. Ajáníalokat: „Sürgős" jeligére a Pf.:
154-be kérnék. (9452 K) _
Kft-k, Bt-k magánszemélyek figyelem! Irodahelyiségek, nyaralók, lakások igényes takarítását vállaljuk. Hétköznap esti órákban és hétvégeken egész nap. Ajánlatokat: „Hófehérke" jeli-gére Nk. Pf.: 154-be kérnénk. (9453 K) Eladó 1 db 220 literes hűtőszekrény, 2 db fotel. Érd.: Nk., Platán sor 10. Il.lph/fszt., telefonon
93/313-813, (18-20 óráig). (9455 K)_
Irodák, intézmények takarítását vállalnám. Cím
a szerkesztőségben. (9456 K)_
Jól fizető korrekt munkát ajánlok fő vagy mellékállásban. Érd.: esti órákban, Nk., Király u.
31. H/1/3. Bedőné (9456 K)_
5 elemes szekrénysor újszerű állapotban és egy 270 literes kombináll hűtő fagyasztóval készpénzéri eladó. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 2.B fszi
2. (9457 K)_
Digitális kijelzésű, 30 memóriás, programozható, kulccssl zárható, ébreszlós, kihangosítható telefon 5.000 Ft-ért eladó utánvéttel is. Érd: 93/319-119 délutáni órákban. (9458 K) Általános iskolások pótvizsgára felkészílését malematika-fizika tárgyakból vállalom. Érd.: délelőll 9-11 óráig a Nk., Berzsenyi D. 2/A
3.em/ll-ajtó címen lehet. (9459 K)_
Általános iskolások matematika pótvizsgára felkészítését vállalom. Érd.: Markotán 93/320-590
(9460 K)_
3 db boroshordó, daráló, prés egy nagy kád, 1 Java motorkerékpár és egy villanyos szalagfűrész, 4 db ktllső gumi MTZ traktorhoz eladó.
Érd.: Iharos, Kis u. 47. (9461 K)_
Sürgősen eladó 4 személyes AMC edénykészlet, 4 db Erdős László festmény, új 10 literes villanybojler, 2000 db francia tetőcserép. Érd.:
este 8 ulán 93/351-325 (9462 K)__
Parabola antenna „MICRO S 4000" típusú, 27 csatorna fogható jelenleg rajta, az ASTRA I. vételére is alkalmas eladó. Érd.: Nk., Liszt F. u. l/D. IV/1. Irányár: 18 eFt. (9463 K) Nagykanizsa, Magyar út 154./A szám alatt 60 nm-es üzlethelyiség garázsnak, vagy raktárnak ki-adó. Érd: a fenti címen. Horváth József. (9499 K) 386 DX-IBM PC Számítógép (4 MB RAM, 40 MB HDD, 1.2 FDD, 512 K videokárlya, mono SVGA/LR monitor, 10! g. bili.), EPSON IX-1050 MÁTRIX nyomtaló, szünetmentes tápegység egyben vagy külön-külön sürgősen, áron alul eladó. Érd.: 10-17 óra között, Nk. Rózsa
u. 21/A. Nintendo Club. (9586 K)_
2 személyes kanapé és 2 fotel eladó. Érd.: 313-
591, egész nap. (9587 K)_
Dohányszínű ülőgarnitúra bársony huzattal megkímélt állapotban reális áron eladó. Érd.: Nk. Garay u. 12/D. Fsz/2. 16 óra után (9588 K) Középiskolásokat matematikából pótvizsgára felkészítek. Tel.: 93/310-610. (9589 K) Eladó! Lakókocsi kifogástalan állapotban, 3,5 Tomas csónakmotor, csónaklest, Szabadhegyen beépíthető terület, 2600 nm, víz, villany van. Érd.: 319-502 telefonon este 18-20 óráig; 9-16 óráig pedig a 311-946 telefonon. (9590 K) Eladó újszerű állapotban egy ROMÉT kismotor, egy női kerékpár és egy világos színű, egy
hangszínváltól harmónium. Érd.: esti órákban a 318-382 telefonon, vagy Nk. Teleki u.17. II.
Lh. III. em. 10. sz. alatt. (9591 K)_
Vezeték nélküli telefon 4600 Ft-ért, 30 memóriás telefon 3800 Ft-ért, digitális autómagnó 4800 Ft-ért, sarok köszörű 4900 Ft-ért, újak el-adók. Tel.: 06-60-399-931. (9592 K)_
Bécsi páncéltőkés zongora eladó. Tel.: 313-162,
esti órákban. (9593 K)_
Matemaüka-kémia szakos tanárnő pótvizsgára felkészítést vállal általános és középiskolásoknak. Érd.: 93/311-341 telefonszámon a délutáni órákban.(9594 K)_
Eladó 2 db IBM-AT 286-os szánutógép. Irányár: 35 eFt/db. Érd.: hétvégén, Nk. Sugár u. 48. (9595 K)_
2 gyermekheverő, 1 db vitrines szekrény, 1 Hévíz gázboyler új kazánnal, egy mélyen üvegezett ajtó új zárral együtt, 1,6 nm. bontolt, jó állapotban lévő jó parketta. Érd.: Nk. Kaán K. u.
14. (9596 K)_
TAMA dobfelszerelés, erősítő keverőpult, hangfalak, 12 voltos vattacukorgép eladó. Érd.: Zalakaros, Kossulh u. 2. Plánki. (9597 K) Gyermekfelügyeletei vállalok 200 Ft/óránként. Érd.: 93/317-425-ös telefonon. (9598 K)
Vegyesboltba vagy presszóba eladóként vagy felszolgálókéul férfi munkát keres, azonnali belépéssel. Szakképzettség nincs. Ajánlaiokal 312-700 telefonszámra kérek, egész nap. (9648 K)
PARTNERKERESŐ
29 éves csinos, jó alakú vidám természetű, utazást, szórakozási kedvelő hölgy keresi korban hozzáillő legalább középfokú végzellségű űr ismeretségét. Leveleket „Találkozás" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (9464 K) _
46 éves, magas, sporlos mérnök tartós kapcsolat céljából megismerkedne korban iskolázoitság-ban hozzáillő igényes hölggyel. Levelekel Nagykanizsa Pf.: 360-ba kérem. (9465 K) Házasság, szabadidő, szexpartner közvetítői tevékenységünket megkezdtük. Országos adatbank, biztos siker. Kérje részletes tájékoz -tatónkat. Nagykanizsa Pf.: 259. (9466 K)
35 éves fiatalember, aki egy gyermek után elkötelezeti, megismerkedne kanizsai el váll hölggyel. Leveleket „Csak Te vagy a fontos" jeligével a Nagykanizsa Pf.:259-be kérném.
(9467 K)_
Szeretnél egy 48/177 értelmiségi férfi lársa lenni? Várom 42 é-v körüli csinos, művelt hölgy ismeretségét házasság céljából. Anyagiak bizlo-sítva. „Ketten az úton" jeligére a válaszomai
Nk., Pf.:154-be kérném. (9468 K)_
38 éves férfi vagyok és józan gondolkodású. Keresem a páromat várom azoknak a 22-50 év közötti hölgyeknek a levelét, akik szintén magányosak és férjet keresnek maguknak. Leveleket „Kél összeillő ember" jeligére kérem címez-ni. a Nk.. Pf.: 154-be. (9469 Kj_
47 éves. vendéglátásban dolgozó, 172 cm magas, barna, elvált hölgy megismerkedne korban hozzáillő férfival. Kanizsa környékiek levelét várom. Jelige: „Várok rád" a Pf.: 154-be kér-ném a leveleket. (9305 K)_
22 éves csinos, érettségizett lány keresi olyan fiú ismeretségéi, aki kedves, megbízható, szeret utazni és szórakozni. Levelekel „Szivárvány"
jeligére a Pf.: 154-be kérem. (9306 K)_
Várom annak a fiatalos férfinak a bemutatkozó levelét, aki 60-68 éves diplomás. Leveleket „Dohányzom" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (9349 K)_
48 éves, csinos, fiatalos küllemű, független, jó anyagi körülmények között élő értelmiségi hölgy keresi társát intelligens, független, 45-48 év közötti értelmiségi férfi személyében. Bemu-latkozó levéléi „Utazzunk együtt" jeligére kérem a Nk.:Pf.: 154-be. Csak értelmiségi jelenl-
kezzen! (9472 K)_
46 éves, 170 cm magas, elvált férfi 30-45 éves. házias hölgy ismeretségét keresi. Leveleket „Hosszú nyár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek.
(9581 K)_
Ha jó megjelenésű, kedves, intelligens, romantikus, érzelemgazdag, nemdohányzó, 43 év alatti hölgy vagy, akkor írj egy melegszívű, azonos adollságú férfinak „Összhang" jeligére, 8801
Nk. Pf.: 406 címre. (9582 K)_
46 éves, barna hölgy várja egy becsületes, józanéletű férfi ismerelségét. Leveleket „Kettesben jobb" jeligére, Nk. Pf.: 154 címre kérem.
(9583 K)_
55 éves özvegyasszony társat keres korban hozzáillő, becsületes, intelligens, káros szenvedélytől mentes úr személyében. Leveleket „Narancs-virág",jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (9584 K)
23 éves, értelmiségi, csinosnak mondott, romantikus szemléletű lány megismerkedne kedves, minden káros szenvedélytől mentes helyes, értelmiségi fiúval. Leveleket „Claudia" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (9585 K)__
32
KANIZSA - WtneÁ
1995. július 7.
Július elseje amolyan előzetes volt a várható kánikulából. A sok eső után mintha megrendelésre jött volna a jó idő, hiszen a HUNGÁRIA Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület vezetése ezt a napot választotta az idei repülőnap megrendezésére.
Délelőtt tíz órára szólt a meghívó a nagykanizsai repülőtérre. Már akkor több mint harminc fok lehetett árnyékban, de ilyen nem volt. s a szélmérő is alig mozdult. A polgármesteri Hivatal Sportcsoportjának vezetője. Kápolnái Zoltán köszöntette a jelenlévőket. Gondolatai gyerekkori emlékeit idézték a hajdani, óriási tömegeket vonzó helyi repülőnapokról. Szólt a máról is. a sok nehézséggel, anyagiakkal is küzdő sportrepülők közösségéről, akik így is örömmel hozzák vissza a régit - új tervekkel, a sportág minden szépségével.
A kétnaposra tervezett program a motoros sárkányrepülőgépek látványos bemutatójával kezdődött. Popellár Jenő, az egyesület titkára, az események konferálója ez alkalommal köszöntötte a most kilencvenkét éves Vellák Józsefet, a hajdani híres repülőt, és nagy valószínűséggel a világ legidősebb sárkányrepülőjét. A vitorlázó repülők páros vontatása után a Ta-szári Honvéd SE három ejtőernyőse ugrott az egymotoros gépből. ezerkétszáz méteres magasságból. Emlékezetes marad ez a nap Buli Ferenc veterán pilótának is, a kanizsai repülőtér egykori parancsnokának. Ot köszöntötték - egy-egy puszival is - az esemény háziasszonyai, Lang Barbara Zala Szépe, és e napra választott udvarhölgye, Kun Zsuzsanna. A szép leányzók egy fiatal kanizsai repülőt is kitüntettek kedvességükkel. Ifjú Sebestyén Jánost karonfogva vezették mikrofon elé, aki elmondta, hogy a
FELHÍVÁS!
Szereted a kerti munkát, |
| szívesen gondozod a nö- I
| vényeket? Ha már elvé-
i gezted az általános iskola |
| nyolcadik osztályát, je-
| lentkezz a Nagyrác Utcai
i Általános Iskola Szakisko-
% Iájába, hogy kertészetet |
I tanulj!
Korlátozott számban a I
% gazdaasszony-képzőbe és
I varrónőnek is fogadunk el |
% jelentkezést. ¦
CÍMÜNK:
| Kiskanizsa, Nagyrác u. 26. a Dömötörfy Miklósné \\ igazgató
REPÜLŐNAP
Kecskeméti Repülőiskola harmadéves hallgatója, és két év múlva lesz vadászrepülő pilóta.
Popellár Jenő klubtitkár megannyi elfoglaltsága közepette szakított időt arra is, hogy hétköznapjaikról szóljon a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap olvasóinak.
- Harmadik alkalommá] rendezünk repülőnapot itt Nagykanizsán, mely bizony hosszú és komoly előkészületet igényel. Cél. hogy bemutatkozzunk, az érdeklődők megismerjék, megszeressék a repülést. Úgy gondolom, minden olyan város, melynek repülőtere van, gazdagabb olyannal szemben, ahol ez. nincs. Egy repülőklub munkája, az itt folyó élet csak színesíteni tudja a város sportéletét. Jelenleg negyvenhaton vagyunk, itt a klubban. Nagyon nehezen indultunk a rendszeres klubélettel, hiszen küzdelmes előzmények után ezerkilencszázkilencvenben szerveződtünk egyesületté. A régmúlt színes volt komoly repülőélettel mely ezerkilencszázhatvannyolcban megszűnt. Több évtized után. egyéni kezdeményezésekkel alakult egy sárkányrepülő klub. majd ezerkilencszázkilencvenben a kaposvári vitorlázó repülők kanizsai szakosztálya és az itt lévő sárkányrepülő klub alakították meg a mai egyesületünket. Komoly gondjaink voltak, mert sem repülőnk, sem hangárunk nem volt. Sokszor erőn felüli társadalmi munkával próbáltunk magunkon segíteni, miközben a nagy nehézség árán megépített hangárunkat ezerkilencszázkilencvenháromban természeti katasztrófa érte. és tönkrementek repülőgépeink is. Újra kelleti kezdeni, szinte az. elejéről. A klubtagság összefogott, sok helyről kapott segítséggel újra áll már a hangárépület, gyarapodtunk gépekkel is. Jelenleg három vitorlázógépünk, és két sárkányrepülőgépünk van. A klubtagok tulajdonában is vannak sárkányrepülőgépek, saját üzemeltetésben. Ami a vitorlázó gépeinket illeti, kiképzési feladatokat el. tudunk velük látni, de versenyzésre nem alkalmasak. Bízunk abban, hogy
jövőre ez a gondunk is megöl dódik. Az eddigi eredményeink így is szépek. Ferincz Vince sárkányrepülő pilótánk kétszeres magyar bajnoki címmel rendelkezik, de ott vall jó eredményekkel az Európa- és világbajnokságon is. O jelenleg is tagja a magyar válogatottnak. A szakosztályból többen tagjai voltak a válogatott keretnek: Kém Sándor. Dolmányos László, Tóth László. Bali Ferenc. Ka ictla Frigyes és Marics István. Valamennyi sárkányrepülő oktatói szakszolgálati vizsgával rendelkező pilóta. Vitorlázórepülő szakosztályunkban hét ezüstkoszorús pilóta van, ugyancsak szakszolgálali engedéllyel. Nem feledkezünk meg az utánpótlásról sem. Minden évben meghirdetjük a vitorláz/) és a sárkányrepülő szakosztályunkba történő Jelvételi. A növendékek kiképzése folyamatos, a repülésben B. C és D vizsgák sorozata kell ahhoz, hagy " pilótavizsgáig eljussanak, h\'z évben nyolcan kezdték el. és Jele már eljutott az egyedül való repüléshez.. Most éppen a kéthetes repülőtáborunk Jelénél tartunk. v ha az időjárás engedi, ilyen-\' kar mindennap repülünk. A tábor idejére gépeket bérlünk. hogy minél több vizsgafeladatot tudjunk teljesíteni. Ilyen bérlemény az. egymotoros PZL Gav-ron típusú vontatógép, hogy a pilóták a vontatásos kiképzési is elsajátíthassák, és gyakorolják.
A két nap során volt még vitorlázó ticiniit.il". sárkányrepülő vontatás, műrepülés, ejtőernyős ugrás, a látottakat többször ismételve amolyan kedvcsinálóként, a bátrak sportjához. Ahogy forgalmasabb letl a légtér, ugy lelt egyre nagyobb közönsége az eseményeknek. Aki akart repülhetett is vitorlázó, motoros, vagy motoros sárkányrepülőgéppel egy iskola-körre, városnézésre. A vitorla zógéppel sikeresen landolt legelső utas csak annyit mondott:
jó volt, szép volt._
Tóth Ferenc
KANIZSA VÁRA
Kanizsa királyi
\\/ .tkk«»ri s/nk;Í-* 11 :i\\ a>>.i a várhoz tk, az ágy nevezett
(568-tól végvár fett. sok szerint tartozó falv; vart art omáii v Mádat a leit volna. A török pusztítás miatt i / lehetetlenné vált, ezért a király a lecsökkent bevételek pótlására portánként két f<-rini hadiadót vetett ki. Az ingadozó hevételek is okai voltak annak, hogy az ezerötszázas évek vége felé szinte soha nem volt meg az előírt létszám: 400 huszár, 400 hajdú és 300 német puskás. Az is előfordult, hogy a vár őrsébe csak száz főből állt. Pedig az állandóan portyázó törököt távol keltett tartani, a szomszédos kis tarisznyaváraknak segítséget kellett nyújtani. A vár építése még he sem fejeződött, amikor a város újjáépít é-sévfl kellett foglal ko/rii, hiszen 1573-han a török porig égette. Az építkezésen túl sürgős feladat volt a kanizsai őrség megerősítése. Hossza* huzavona után száz német puskást rendeltek ide, de sem nekik, miii a hajdúknak, sem a huszároknak nem volt elég fegyvere, ennivalója,, zsoldjuk kifizetése gyakran elmaradt. Ha a kanizsai előírt létszám teljes lett volna, akkor biztosan az egyik legerősebb magyar végvárnak (arthalnánk. Azonban a város híres volt fizetőképtelenségéről, ezért vezető állásokat, mint például a hadnagyit gyakran be Sem tudták tölteni* A törökök jól ismerték ezt a helyzetet, ezért állandóan Kanizsa körül őgyelegtek, pusztítva a kisebb falvakat, várakat. A király, a katonák panaszos leveleire Választ sem adott, ez elmaradt zsoldot pedig egyáltalán uem küldte. A felégetett város felépítése megtörtént, de láthatóan gyengébben erődített volt, mint a vár. Védelmi helyzetét mutatja, hogy míg a vár egy természetes szigeten és kismértékben feltöltésen helyezkedett el, addig a város a mocsártól elbódított területen áljt, A négy égtáj felc nyílt kapuja, amelyek előtt híd ívelte át a várárkot.
Az ezerhatszáz előtti években a vár őrsége már képtelen volt megállítani a török betöréseket. Az állandó főkapitányvált ozás egyenesen s/,ei*eue.sét-lenné tette a helyzetet, hiszen az állandóság egyféle, biztonságot is jelenthetett volna.
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Dukát Éva, Gombás Imre, Kovács Rita, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Fischer Juciit. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bodor Béla, Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Lencsés Gábor, Pungor Attila. Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u, 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf: 154. Te!.: 93/310-540 Tcl./fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45^49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/311-457. Felelős vezető: Soós Sándorné. Gazdasági vezető: Metzger Istvánné. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: A megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 25 Ft
KANIZSA
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
PECASOK,
STRUKTÚRA-VÁLTÁS ,
LAKÁSTÁMOGATÁS
Beszámolók a bizottsági
ülésekről. 2-3. oldat
KÜLKAPCSOLATOK
Krémer József
a város képviseletéről
4. oldal
A CENTRAL ÉTTERME
Koszorú Ferenc a vendéglátásról
6. oldal
SORSOK
Á kisebbségi
önkormányzat
munkájáról
lo-ii. oldat
PERBEN AZ AUTÓKLUBBAL
Or. Izsák Attila az ügy állásáról
12. oldat
NEM CSAK NŐKNEK
Érdekességek, szórakoztató írások
20-21-23. oldal
BÚCSÚ
AZ NB I-TŐL
Sporttudósítások.
24-25-26-27. oldal
II. évf. 28. sz. 1995. júl. 14.
MDF-flDESZ egyeztetés
A Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete egyeztető megbeszélésre hívta a nagykanizsai Fidesz Magyar Polgári Párt csoport vezetőit. Ez a találkozó egy olyan sorozatos, állandó kapcsolattartás első eseménye, amit várhatóan a többi ellenzéki párt helyi szervezeteivel is folytatni fog az MDF. Felvázolták egy kanizsai polgári csoportosulás - egylet, egyesület, kör - létrehozását, melynek keretében a polgári gondolkodású személyek és társaságok
együttgondolkodásának tere születne meg. Ez az elképzelés egybeesett a FIDFSZ-MPP kanizsai szervezetének terveivel is, hiszen a fiatal demokraták is hasonló szerveződés létrehozására készültek. Mint a fórumon elhangzott, a KDNP-vel is egyeztetésre kerül sor már e héten és közösen gondolkodhatnak olyan személyiségben aki az egyesülés vezetését is elvállalná, akinek személyét minden fél el tudja fogadni. Ilyen személyként vetődött fel Rajnai
Miklós neve. E közösen elfogadott személyiségeket illetően az MDF részéről elhangzott, hogy a polgári pártoknak nincs könnyű dolguk a tekintetben, hogy egy majdani elnökválasztás idején megtalálják azt a karizmatikus személyiséget, aki jelöltként eséllyel indulna. A FIDESZ, a KDNP és az MDF, ma talán egy ilyen személyiséget tudna közösen kiállítani, a három párt külön-külön sem többet._
L.I.
• • • •
KOVASZNAI VOROSKERESZTESEK
Vasárnap utazott vissza Ko-vásznára az a harminckét tagú Vöröskeresztes küldöttség, mely négy napos szakmai programon vett részt a kanizsai szervezet meghívására. A testvérvárosi csoport az eltöltött időben tájékozódhatott a vidéki szervezetek működéséről, a kanizsai átmeneti szállás és a helyi szervezet munkájáról. Ennek keretében látogatást tettek a kerecseny-
orosztonyi Vöröskeresztnél. A szakmai programot kiegészítette némi pihenés is, így az erdélyi város polgárai kirándulást tettek Keszthelyen és Zalakaroson. Ez utóbbi helyszínen a polgármester is fogadta őket. Természetesen a vendéglátók a közeljövőben viszonozzák majd a látogatást, mikor is július 23-tól hasonló tapasztalatcserén vesznek részt Kovásznán.
A kovásznai külöttség kanizsai tartózkodásában nem csekély szerepet vállalt a Zalahús helyi gyáregysége, a Bonbonet-ti Rt., a Mini, a Central és a Fortuna vendéglő, a kanizsai kisebbségi önkormányzat, valamint Szabó Imre, akiknek a Vöröskereszt ezúton is köszönetet mond._
K.R.
Betörtek a LIGA-hoz
Július negyedikétől ötödikére virradó éjszaka betörtek az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házba. Az irodák, termek és a büfé ajtait befeszítve az egész épületet végigjárták a hivatlan vendégek. A legnagyobb felfordulást a LIGA Irodában hagyták maguk után: tönkretették az ajtózárakat, az íróasztalfiókokat, szétszórták a dokumentumokat és elvitték a házipénztár tartalmát is, 7600 forintot. A pénzen kívül más nem tűnt el, a diktafonok, fényképezőgép, karóra és egyéb eszközök, technikai tárgyak sértetlenül a helyükön maradtak^_
N.L.
Holtest a kútban
Kábelrobbanáshoz riasztották július 3-án délután a helyi tűzoltókat a DÉDÁSZ Batthyány utcai transzformátor házához. Személyi sérülés szerencsére nem történt.
Másnap eddig ismeretlen okból Sormáson körülbelül két hektárnyi learatott árpa gyulladt ki és égett el. A becsült kár húszezer forint.
Július 9-én szomorú feladat hárult tűzoltóinkra, mikor Kisfakoson a Damjanich utca egyik házának kútjából kellett egy holttestet kihúzniuk.
K.R.
Határnyitás
Július 16-án (vasárnap) a helyi önkormányzatok kérésére két víziátkelőhely kerül megnyitásra. Murakeresztúr és Al-sódomború között a horvát településen lévő búcsú okán reggel hattól este kilenc óráig közlekednek kompok a Murán. Molnári és Kotori között motorcsónakkal szállítják majd az érdeklődőket délelőtt tíztől este kilenc óráig a magyar községben megrendezésre kerülő lovasnapokra. Mindkét ideiglenes átkelőt érvényes útiokmányokkal rendelkező magyar és horvát polgárok vehetik csak igénybe.
K.R.
KANIZSA - ScföttAá^ üt&eÁ
Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság
Parkolók Horgászok Illegális lerakók
A Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság közösen kezdte meg munkáját az elmúlt hét szerdáján a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsággal, hogy meghallgassák Dr. Kálmán László tájékoztatóját. A győri szakember csapata, a BAUCONSULT Mérnöki Iroda készítette idén májusban azt a vizsgálatot, mely városunk központjának parkolási lehetőségeit volt hivatott felmérni. E fórumra valamennyi képviselő elé került az a munkaközi anyag, mely Kanizsa belvárosa közterületi jármű elhelyezésének fejlesztési koncepcióját és a fizető parkoló rendszer rehabilitációját foglalja magában. Ezt követően a két bizottság külön folytatta ülését.
A VKB második napirendje szintén egy írásban elkészült tájékoztató volt, melyet az IKI készített az önkormányzati ingatlanok elidegenítéséről. Ezek után ismét a Horgász Szövetség szerződéses ajánlata került az asztalra. Dr. Fodor Csaba emlékeztetett az előző napi önkormányzati ülésén született egy határozat, miszerint tárgyalni kell a horgászokkal a horgászásra kijelölésre kerülő partszakaszokról, ám nem nevezték meg ki legyen ennek a felelőse. így az elnök úgy határozott ezt a feladatot bizottsága látja el. Emellett kijelentette továbbra sem híve annak, hogy a horgászok használhassák céljaikra a kis szigetet, őri Sándor úgy vélte a pecásoknak jogos igénye, hogy ne csak azon a kis területen űzzék hobbijukat, melyet a korábbi ülésen elfogadtak. Karmazin József hangsúlyozta nem kérték a horgászok a keleti partot. Ezt erősítette meg Schmidt László is a tizenegy horgász egyesület elnökeivel folytatott megbeszélésre hivatkozva. Ő környezetvédelmi szempontból még az egész nyugati partot is túlzásnak tartotta, mivel a tanulmányt készítő szakemberek szerint is e partszakaszon csupán ötszáz méteres hosszon lehetne megengedni a horgászatot. Végül a testület úgy foglalt állást a szigeten és a keleti parton semmilyen körülmények között nem tartják jó-
nak a horgászatot, a nyugati parton viszont igen.
Ezután a Nagytérségi Területfejlesztési Stratégiai tervhez kapcsolódó közalapítványi kezdeményezéshez való csatlakozást véleményezték. Erről egyhangúlag úgy vélekedtek legyen a város is alapító tagja ennek az alapítványnak.
Egy palini garázskijelölési kérelem került mindezt követően terítékre, majd a többször említett Pirk Ambrus féle belváros utca és térberendezés tanulmányterve, hogy támpontot nyújtson újabb két kérés elbírálásához. Városi, számítógép vezérlésű információs tábla elhelyezését két helyszínen - az autóbusz-pályaudvarhoz és az Eötvös téri bevásárló központhoz - tartották elfogadhatónak.
A második kérelem Halász Lászlótól érkezett, aki Kölcsey úti lebontandó pavilonja helyett szeretett volna új árusító helyhez jutni. A bizottság megvizsgálta a lehetőségeket és úgy döntött, az Eötvös téren a parkoló végénél - ahol jelenleg a műkő virágtartók találhatók - még elhelyezhető volna három városképbe illő pavilon. Ezek közül az egyiket megkapná Halász László, a másik kettőt pedig meg kellene versenyeztetni.
Végül utolsó napirendként Erdős Péter vázolt egy akcióprogramot az illegális szeméttelepek felszámolására.
K.R.
Oktatási, Kulturális és Sportbizottság
Koncepció vagy struktúrarendezés?
A dr. Horváth György vezetésével összeült bizottság egyetlen - igaz sok területtel összefüggő, szerteágazó - témát tárgyalt: az oktatási koncepciót. Az elnök már bevezetőjében hangsúlyozta, a koncepció elkészítése egészen addig nem lehetséges, amíg az országos szintű jogszabályok meg nem jelennek. Ehhez a véleményhez később kapcsolódtak a bizottság más tagjai is. Az első megbeszélésen addig alapvető kérdésekről lehet véleményt cserélni, de a törvényi előírásokat meg kell várni. Dr. Horváth György felsorolta, melyek azok a kérdések, amelyeket nem lehet halogatni, amelyek kikerülhetetle-nek. Kardinális kérdés, hogy hogyan rendeződik a piarista
iskola ügye, ugyanis az elhelyezésük, az igényeik nem egyértelműen elfogadhatóak a város számára. A piaristákkal tárgyalni kell, a polgármesternek kell eljárnia ez ügyben. A jövő alapelvei között említette az elnök, hogy alaposan meg kell vizsgálni, mennyi létesítményre van szüksége a városnak; minden oktatási intézmény vonuljon vissza a saját épületébe; versenyhelyzetet teremtenek a szubjektív feltételek, amelynek célpontjai a gyerekek. Az objektív feltételek - épületek - mellett a szubjektív feltételek alakulásának vizsgálata is elengedhetetlen, hiszen egy hosszútávú vagy akár középtávú tervezéshez tudni kell mennyi a prognosztizálható tanulók, illetve pedagógusok száma. Új helyzetet teremt az is, hogy a városkörnyéken fokozatosan szűnnek meg iskolák. A művelődési osztály szerződéseket köt a kis településekkel, mintegy száz bejáró gyerekre - ez négy osztálynyi tanuló - lehet számítani a kanizsai iskolákban. Nem lehet figyelmen ki-vül hagyni az országos beiskolázású intézmények kérdését sem, hiszen ez hatással van és lesz a város oktatásügyére is. A jó iskolákat tovább kell erősíteni, a peremkerületieket segíteni. Kiskanizsán a felsőtagozatos oktatást a Templom térre kellene koncentrálni, a Nagyrác utcai iskolában pedig a szakiskola jelleget kellene erősíteni - mondta dr. Horváth György. Az óvodák esetében a keretszámok meghatározóak, összevonásokra - első körben csoportösszevonásra, majd óvodák összevonására -is sor kerülhet. Emellett el kellene gondolkodni a félnapos csoportok működtetésében is, hiszen ez szakmai feladatokat is ellátna, de a pedagóguskérdésben is megoldást jelenthetne. A nevelési-oktatási intézményeknél jelentkező pedagógusfelesleg problémakörének kezelésében az elsődleges szempont a minőségi munka kell hogy legyen. Az esetleges főiskolai képzés mellett a bizottság elnöke említést tett vitaindítójában az átjárhatóság kérdéséről, a helyi tantervek önkormányzati szintű koordinálásáról, ellenőrzéséről. Hangsúlyozta, szerinte egységes tantervek alapján kellene tanítani egy városon belül.
Sabján Imre felhívta a figyelmet arra, hogy a tervezést időrendi munkavégzéssel kellene ütemezni, elvégezni határidőkkel, részenként lezárni. A piaristák kérdése nemcsak az általános iskolákat, de a kö-
I
1995. július 14.|
zépiskolákat is befolyásolja. Nem kellene a beiskolázás tekintetében ennyire liberálisnak lenni, a beiskolázási körzetek más városokban is elsődleges szempontok. A bejáró taqulflk lakóhelyével kötött szerzpeje-sek értelmében a települések csak egy helyre küldjék a^gyp-rekeket, az iskolák pedig nem fogadják be a máshova „ szerződött" falvak gyermekejt. Az ifjúsági házat Sabján Imre szerint a HSMK-nak kellene felvállalni, a Zemplén iskola kérdésében pedig végleges döntést kellene hozni. A versenyhelyzet teremtése kérdésében az volt a véleménye, hogy ez ellentmond a nem egyenlő feltételeknek. Megkérdőjelezte azt is, hogy kell-e a városnak ennyi világbanki osztály. A koncepciónak azt is tartalmaznia kellene a szakmai feladatok mellett, hogy az iskolák milyen ütemezésben lennének részei a rekonstrukciós programnak, hiszen az épületek felújítása állandó feladat. Horváth Ferenc arra kérte társait, ne feledkezzenek el annak hangsúlyozásáról, hogy nem a koncepcióról tárgyalnak, csupán annak egy részéről, a struktúra átszervezésének lehetőségeiről vagy kényszerítő tényezőiről. Kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kidolgozásra kerülő terveket vajon a közgyűlés figyelembe veszi-e egyáltalán, ugyanis eddigi ez irányú ténykedésüket folytatva ilyen eljárásra is számíthat a bizottság. A piaristákkal kapcsolatban szinte fölösleges arról ábrándozni, hogy esetleg elfogadnak más megoldást is, mint hogy egy helyen, egy tömbben helyezkedjen el az egész intézmény. Ez a hely pedig a Zsigmondy-Winkler és a Hunyadi iskola által határolt terület. Egy piarista oktatási centrum befogadásának elutasítását egy város tekintetében elképzelhetetlennek tartja. Abban a kérdésben, hogy hány iskolára van szükség, Horváth Ferenc szerint csak a belvárosra kellene koncentrálni. Attól óva intett, hogy konkrétan kimondják, melyik intézménynek kell megszűnnie. Véleménye szerint az alkalom adtán beinduló lobbyk új helyzetet teremtenek, véresen komoly helyzetet teremtenek. Hangot adott annak az érzésének is, hogy öt év múlva is ennyi iskolája lesz Nagykanizsának, amennyi most van. Ha mégis megszüntetésre kerül iskola, a felszabaduló pénzt mindenképpen tartsák az ágazatban. Marion István szerint nem szabadna figyelmen kívül hagyni azokat
KANIZSA — 1Scj4tt4á$i üU&e&
1995. július 14.
a népességi prognózisokat, amelyek mind országos szinten, mind városi szinten rendelkezésre állnak. A helyi felméréseket 200S-ig ki kellene terjeszteni, mert addig garantáltan fogy a népesség. Ez meghatározza az oktatási koncepció kérdését is. A koncepcióhoz elengedhetetlen a törvények végrehajtási utasítása is, amire még tovább várni kell, ha a jogszabályok kihirdetésre is kerülnek. Ha ez nem bonyolódik le ebben az évben. Marton István szerint Kanizsán nem is lehet számítani arra, hogy választásokra készülődve meglépnék a változtatás kérdéseit. Meggyőződése az is, hogy négy utca által határolt oktatási centrum a piaristák nélkül nem tudja megtartani funkcióját, mert kifogynak a gyekekek, s így az iskolák is leépülnek. Nagy hibának tartja a képviselő a Vécsey-Pe-tőfi iskolák összevonását, helyette a Hunyadival kellene a Vécseyt egyesíteni, szerinte ráférne a szakmai megerősítés. Szóba került még a volt úttörőház kérdése is. Marton István szerint is a HSMK-nak kellene születéstől a halálig szolgáltatni a kultúrát. Az épületbe a zeneiskolát költöztetné, mert a volt Krátky-féle ház jól értékesíthető, az ifjúsági ház pedig alkalmas lenne mind zeneoktatásra, mind hangversenyek rendezésére. A vita folytatása a következő ülése-ken következik._
L.I.
Gazdasági és
Városüzemeltetési Bizottság
Rendkívüli ülés
Múlt héten szerdán rendkívüli ülésén két napirendi pontot tárgyalt meg a GVB. Mint Kovács Tamás elnöktől megtudtuk az egyik napirend egy állásfoglalás megalkotásával foglalkozott, amelyre az IKI vezetője kérte fel a bizottságot. A másik napirendi pont keretében a bizottság egy már korábban vitatott témát tárgyalt, az Üveggyárban létrehozandó kft. földigényét. A bizottság úgy döntött, amennyiben a gyárat a dolgozókból álló kft. működteti, abban az esetben lemond a város a gyár területén lévő föld tulajdonjogáról, s cserébe a Május 1 utcai művelődési ház tulajdonjogát kéri.
D.É.
Egészségügyi és Szociális Bizottság
Beiskolázási segélyek, lakástámogatás
Dr. Csákai Iván elnökletével tartotta soron következő ülését a bizottság. A hivatal szakosztályának illetékese elmondta sürgető kérdésben kell döntenie a bizottságnak. A beiskolázási segélyek odaítélése előtt a költségvetésből a segélyezésre elkülönített pénzalapból a rendszeres nevelési segélyre szánt ez évi tizennyolcmillió forintból júniusra már csak nyolcmillió maradt. Hiába pályáztak, előreláthatólag a pénz nem lesz elég decemberig. Ha csak a rendszeres nevelési segélyben részesülők kapnának beiskolázási segélyt, akkor igazságtalanul járnának el azokkal szemben, akik évente csupán egyszer, a tanévkezdés előtt kérnek az önkormányzattól támogatást. A szakemberek szerint ha átcsoportosítanának kétmillió forintot a beiskolázási segélyekre, megoldható lenne, hogy a rendszeres nevelési segélyben részesülők maximum ezer forintnyi, az ilyen támogatásban nem részesülők minimum ezerötszáz forintnyi természetbeni támogatást kaphassanak - vásárlási csekk formájában. Igaz, így az átmeneti segélyekre szánt pénzösszeg csökkenne nagy mértékben. A legutóbbi felvetésre a bizottság elnöke elmondta, a közgyűlésen a költségvetés vitája során elhangzott, hogy addig ad a város segélyt, amig tud. Az viszont megfontolandóvá teszi a kérdést, hogy mit szól ehhez a lakosság és hogyan vélekedik a testület. A bizottság tagjai közül Debreczeni Attila véleménye szerint a sürgősség, a sorrendiség fontos tényező, de gondban lesznek, ha majd az átmeneti segélyek odaítélése során hiányzik az átcsoportosított összeg. Balogh Tibor megkérdőjelezte, hogy a rendszeres nevelési segélyben részesülőknek adható beiskolázási segélyt mindenképpen oda kell-e adni. Az illetékes szerint hiába tartozik ez is az adható segélyezési formák közé, aki rendszeres nevelési segélyben részesül, rászorul a beiskolázási támogatásra is. A kétmillió forint beiskolázási célra való átcsoportosítását a bizottság végül egyhangúlag támogatta. Az egészségügyi és szociális osztály képviselője tájékoztatta a bizottságot arról, hogy befejezték a rend-
szeres nevelési segélyben részesülők felülvizsgálatát. Akár hatvan eddigi kedvezményezett kieshet ebből a körből, de «z is lehet, hogy a fellebbezések után csak harminc. A fellebbezések halasztó hatálya miatt mindenképpen várni kell az újonnan belépőkkel, hiszen a rendelet értelmében csak a megszűnő támogatások helyére kerülhet új támogatásban részesülő. Az osztályon nagy számban felgyűlt kérelmekről sok esetben azért nem született döntés, mert a költözés után hiányos ügyiratok is visszamaradtak, s így a kifizetéseket nem lehetett lebonyolítani. Gondot jelent még az is a szférának, hogy például a legutóbbi számlaellenőrzéskor az állam tartozott az államnak, ugyanis az államnak megelőlegezett pénzek nem kerültek leutalásra a város számlájára. A bizottság ezután zárt ülés keretében folytatta munkáját, s a fellebbezésekkel valamint a lakástámogatási kérelmekkel foglalkozott. Ez utóbbiak a bizottság után a polgármesterhez kerülnek, aki saját hatáskörben dönt, majd nyilvánossá teszi a támogatásban részesülők névsorát. Ezzel kapcsolatban bárki bejelentéssel élhet a lista kifüggesztése után.
L.I.
Környezetvédelmi Felügyelet
Szennyvíz, törmeléklerakás
A szippantós kocsit megspórolták ugyan Miklósfán a Miklsófai utcában lakó polgárok, ám a Környezetvédelmi Felügyelet helyszíni bírságát nem. A hat ház tulajdonosai az utcára kiengedett szennyvíz fejében kétezer forintot szurkoltak le.
Ismét sűrűsödnek az ebtar-tási rendelethez kapcsolódó ellenőrzések szerte a városban. Az elmúlt hét csütörtökén például Palinban fenyegette befogás „veszélye" a kóbor kutyákat. Az akció keretében egy ebet szállítottak el a gyepmesteri telepre, három kedvenc után pedig a gazdik fizették meg a helyszíni bírságot.
A szennyvízürítővel szembeni erdőszélen, a récsei út mellett építési törmeléket raktak le július 5-én délután az ACX 196-os forgalmi rendszámú autó utánfutójáról. A Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai azonban fülöncsípték az illegális hulladékelhelyezés közben a tetteseket és feljelentést tettek ellenük.
BALOGH
TETŐFA-ÉPÍTŐANYAG KERESKEDÉS
8800 Nagykanizsa, Kemping u. 4. Tel.: 93/310-202
KEZDJE A LEGJOBBNÁL!
Kibővült szolgáltatással várjuk Önöket,
Tetőfa méretre vágva, extra méretben is. Komplett tetőanyag, rövid határidővel. Tetőfólia, tetőléc, zsaludeszka, palló folyamatosan kapható ill. megrendelhető.
Ács szakembert ajánlunk. Kedvező áron kínálunk fuvarlehetőséget.
„Jót mindig a legjobbtól..." MINDEN fát a Baloghtól! Nk., Kemping u. 4. Tel.: 93/310-202
KANIZSA - Ö*á4*m*«w*t
Városunk önkormányzatának legutóbbi ülésén Krémer József kérdést intézett a polgármesterhez, melyben többek között nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a közgyűlés és a hivatal elhanyagolja azt a tevékenységet, melynek kapcsán a város külkapcsolatait fejleszteni, a város érdekében hasznosítani lehetne.
- Egy város nem leheti meg, hogy nem foglalkozik lehetőségeihez mérten ezzel a területtel - kezdte Krémer József. -A mostani gazdasági körülmények között nagy szükség van a nyitásra. Az előző választási ciklusban jó irányba kezdett el mozogni a városvezetés, hiszen mind a puchheimi, mind a gleisdorfi kapcsolatainknak eredményei vannak. Jó, hogy
KÜLKAPCSOLATOK
a szomszédos államokkal, Ausztriával és a volt Jugoszláviával már idejében felvette a város a kapcsolatot. Ugyanilyen nyitásra lenne szükség többek közölt a tőlünk keletre fekvő országokkal kapcsolatban is. Hozzátenném, például a volt Szovjetunió utódállamaiban jelen vannak kanizsai vállalkozók is, akár a kőolajiparra, akár más ipari ágazatokra gondolunk. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a lehetőségeink jobbak, mint amennyit kihasználunk belőlük.
A képviselő nehezményezte, hogy legutóbb nem képviselte
senki Nagykanizsa Megyei Jogú Várost a megyegyűlés Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságában, amikor Zala megye számára egy francia külkereskedelmi főiskola letelepítésének lehetőségét ajánlották fel. Erre a lehetőségre azonnal „vevő" volt mind Zalaegerszeg, mind Keszthely. Kanizsa azonban - ahol egyébként dugába dőlt éppen a közelmúltban egy külkereskedelmi főiskolai képzés terve - jelenlét hiányában igényét sem tudta bejelenteni az ajánlatra.
- Bármennyire is van a polgármesteri hivatalnak külkapcsolat felvételével, ápolásával,
CSÖKKENŐ TANULÓLÉTSZÁM
Foglalkoztatási gondok levezetése két szakaszban...
..... ......mm
Amíg az 1993/94-es tanévben száznegyvenháromezren végeztek az általános iskolákban, és közülük ötvenkilencezren tanultak tovább szakmunkásképzőben, addig az előzetes felmérések szerint az 1995/96-os iskolaévben csak száztizenhétezren fejezik be a nyolcadik osztályt, és a szakmunkásképzőben harminc-háromezer-hétszázán kezdik majd meg a szakmatanulást. Gimnáziumi terUleten a kép kedvezőbb, hiszen négyszázalékos növekedésre számítanak, míg a szakközépiskolákban is csak két és fél ezres csökkenést prognosztizálnak az előzetes felmérések. A Széchenyi István Ipari Szakközép és Szakmunkásképző Iskola igazgatójával, Tóth Lászlóval néhány aktuális kérdésről beszélgettünk.
- A tanulólétszám csökkenése, a kollégiumok megszűnése értelemszerűen magával hozza az osztályok számának a csökkenését is. Az előbbiek miatt bekövetkező foglalkoztatási gondok levezetésére két szakaszt kellett beiktatni. Az egyikben a kollégiumot megszüntető, március 26-i önkormányzati határozat és az indítható első osztályok számának az elrendelése ugyancsak érzékenyen érintette iskolánkat. A második szakaszt meghatározta a tanévzáró konferencia után kialakult osztály- és szakcsoport csökkenésének ténye...
- Melyek a kritikus területek és ezen belül a szakmák?
- Elsősorban a vasipari terület, ezen belül: a szerkezetlakatos, a géplakatos, a hegesztő és az esztergályos szakma. Ezt követi a villamosipari terület, azon belül: a villanyszerelő szakma, amely iránt meglepően csekély az érdeklődés az utóbbi két-három évben.
- Az oktatói és a vezetői állománynál ez milyen változásokat tesz indokolttá?
- A fő gondjaink a gyakorlati oktatás területén mutatkoznak. A csoportok megszűnése és a nagyvállalati képzésben résztvevők igénycsökkenése néhány oktatói státuszt feleslegessé tett. A vezetés szerkezetében egyelőre mélyebb változásokat nem tervezünk, erre előreláthatólag egy-három éven belül kerül sor. A kollégium vezető állása megszűnt, rövidesen sor kerül a gyakorlati oktatásvezetői létszám csökkentésére is... Ez több tényező függvénye: így a tanulólétszám további alakulása, az Iskola szakmai struktúrájának az alakulása a szakmák ismeretében. A szakoktatói állományt érinti a legjobban a karcsúsítást intézkedések sora. Összességében kilenc szakoklatótól, kél nevelőtanártól, három technikai dolgozótól váltunk meg eddig, egy kollégiumi nevelőt, három technikai dolgozót a Cserháti Gépészeti Szakközépiskola az áthelyezett kollégistákkal együtt átvesz.
- Az előbbiek tükrében hány
osztály, hány szakmai csoport indítását tervezik?
- Tizenegy első osztály indítását tervezzük, osztályonként 32-34-es létszámmal. Tizennégy második, tizenöt harmadik és kél szakközépiskolai tanulmányokat folytató negyedik osztály kezdheti meg az 1995/96-os tanévet. Tizenhét szakmai elméleti csoport Indítása a terv.
- Hol helyezkedhetnek el a volt oktatók?
- Egy fő kivételével az oktatók nem rendelkeztek pedagógiai végzettséggel, így az elbocsátás elsősorban ezért esett rájuk. Elhelyezkedésük a szolgáltató Iparban és a termelő szférában várhatóan megoldódik... Sajnálatos, hogy a többségük ötven év feletti, számukra a váltás egzisztenciális problémák forrása is lehet.
Tóth László igazgató a beszélgetés befejező szakaszában arról is említést tett, ha központilag megemelik a kötelező elméleti órák számát, akkor újabb tizenöt-húsz százalékos létszámcsökkentés következhet be. Ugyancsak fennáll annak veszélye, ha az önkormányzat tovább csökkenti a fenntartási költségeket, akkor az üzemi oktatásból is ki kell vonulni. Sajnos a tények a mai (július 3-i) évzáróra rányomták a bélyegüket, jóllehet az érdekeltek is tudták, hogy országos tendenciáról van szó...
Bödör Béla
koordinálásával foglalkozó referense, véleményem szerint a testület tagjai közül is foglalkozni kellene valakinek kifejezetten a külkapcsolati kérdésekkel. Hogy ezt tanácsnoknak hívják vagy referensnek, az teljesen mindegy, de szükséges, hogy legyen valaki, aki a várost a legfelsőbb szinten képviseli e tekintetben. Természetesen az egész külkapcsolattal foglalkozó tevékenységet egy ember nem végezheti. Minél kiterjedtebb kapcsolatrendszerrel rendelkező egyéneket kell bevonni ebbe a munkába. Már csak azért is fontos ez - a térben való jobb terjeszkedés, nyitás mellett -, mert ezek a más országokkal való „találkozások" nemcsak gazdasági kapcsolatokat jelentenek, hanem kulturális vagy éppen más szakmai kapcsolatot is.
Krémer József elmondta, hogy véleménye szerint a városi szintű kapcsolatfelvétel az út kezdete lehet, ezek további alakítása az adott térségben, az adott témában érdekelteken múlik. A külkapcsolatok egy célja csupán, hogy a városnak is konkrét gazdasági haszna legyen ebből, a városnak a keretet kell biztosítani ahhoz, hogy vállalkozói, cégei, intézményei, csoportjai profitáljanak az együttműködésből. Lehet városi szintű találkozókat rendezni, meghívásoknak eleget tenni, de a „nagyokhoz" hasonlóan a delegációk része kell, hogy legyen a különböző ágazatok egy-egy képviselője is. A megyegyűléshez hasonlóan létre lehet hozni a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó team-et - bizottságot, csoportot - vagy a már nem kis ideje szóbanforgő tanácsnoki tisztséget, ám a dolog lényege a kapcsolatfelvétel realizálása. Igazi együttműködés akkor lesz, ha nemcsak terv, de tény is lesz egy ügyből. A polgármester bejelentése szerint a tanácsnoki rendszerről az augusztusi közgyűlésen lesz szó.
L. I.
1995. július 14.
-r
KANIZSA - WuuUté*
KALOVICS JÓZSEF
gazdajegyző
Fogadó órái páratlan heteken
Székhely: Nagykanizsa - Kiskanizsa Polgármesteri Hivatal Kirendeltsége
Szent-Flórián tér 30. Tel.: 319-206
Hétfő: 8-9-ig
Bajcsa Polgármesteri Hivatal Kirendeltség Tel.: 369-347
9.15-12-ig
Kiskanizsa Polgármesteri
Hivatal Kirendeltség
Tel.: 319-206 13.30-16-ig
Bagola, Kisfakos,
Nagyfakos, Sánc Kedd: 8-9.45-ig
Belezna Polgármesteri
Hivatal
Tel.: 377-101 10-11.40-ig
Surd Polgármesteri
Hivatal
Tel.: 377-001 11.55-13.35-ig
Nemespátró
Polgármesteri Hivatal 13.50-16-ig
Palin, Korpavár
Polgármesteri Hivatal
Kirendeltség Szerda: 8-9-ig
Nagybakónak
Polgármester Hivatal
Tel.: 60-399-288
9.15-10.20-ig
Kisrécse Polgármesteri
Hivatal
Tel.: 371-338 10.35-12-ig
Nagyrécse Polgármesteri
Hivatal
12.15-13.15-ig Zalasárszeg Polgármester Hivatal Tel.: 60-399-136
13.30-15-ig Kiskanizsa
Polgármester Hivatal Kirendeltsége Tel.: 319-206
Csütörtök: 8-10-ig Liszó Polgármesteri Hivatal Tel.: 377-202
10.15-15-ig
Nagykanizsa-Kiskanizsa Péntek:
értekezlet,
adminisztrációs ügyek intézése, gazdakör
UJ HELYEN
í
A KANIZSA TREND KFT.
LAKBERENDEZÉSI SZALONJA!
Cím: Nagykanizsa, Ady u. 45. Tel.: 93/310-505
KANIZSA
Trend Kft
RÖVIDÁRU BOLT AJÁNLATA:
* függönyök, sötétítők
* selymek, vásznak
* férfi-női fehérneműk; zoknik, harisnyák
* rövidáru-kellékek; gombok, zipzárak, díszítők
ELISE KERESKEDELMI BT.
Nagykanizsa, Erzsébet tér 20. Telefon: 93/310-707
Csőszerelők boltja ajánlata
lakásépítőknek és vállalkozóknak
Angol és német, minőségi (DIN 1787 szerinti) vörösrézcsövek és fittingek víz-, gáz-, fűtésszerelése rendszerekhez 08-28 mm méretben. Tartozékok, szerelési segédanyagok, ROTHENBERGER csőmegmunkáló szerszámok.
MOFÉM csaptelepek, golyóscsapok
Normál olasz és thermostatikus HERZ radiátorszelepek
PVC lefolyócsövek, idomok
IDH műanyagcsöves - cső a csőben - rendszer
Fürdőszoba-berendezések, fajance áruk.
Megrendelésre több színben! VÁRJUK VÁSÁRLÓINKAT!
Nyitva: H-P.: 8-16 óráig Sz.: 8-12 óráig
„HIDROTERM" Bt. Csőszerelők boltja Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 73-75.
(KANIZSATEX udvar)
KANIZSA - PK
1995. július 14.
A CENTRAL ÉTTERME NAGYKANIZSÁN
Van-e olyan ember Nagykanizsán, aki ne ismerné? Nap mint nap elmegyünk mellette, előtte... hozzátartozik a városképhez. A Centrált viszont nemcsak a kanizsaiak ismerik, hanem jóval messzebbről is felkeresik a már vissza-visz-szatérőnek számító vendégek Horvátországból, Ausztriából, de még Kanadából is.
- Hogy lesz valakiből Kanizsa legszebb, legelegánsabb éttermének vezetője? - a kérdéssel természetesen a legille-tékesebbhez, Koszorú Ferenchez, a Central étterem vezetőjéhez fordulunk.
- 1975-ben végeztem Keszthelyen a vendéglátóipari szakközépiskolában. Utána felszolgálóként dolgoztam itthon a város kis üzleteiben, majd 1976 júniusában a Centiálban kezdtem el dolgozni. A cukrászdától az éttermen át a bárig a ház minden egységében dolgoztam. 1989-ben lettem üzletvezető.
- Mi a különbség az akkori nyár és a mai között?
- Más volt minden. Valószínűleg több pénze is volt az embereknek, többen jártak szórakozni. Igaz, nem is volt
olyan nagy kínálat vendéglátóhelyekben, mint most... A városban elszórtan ma már igazán sok van, nagy a választási lehetőség. így kevesebb vendég jut egy-egy egységre. Mégsem ez a legjelentősebb különbség! Számunkra korábban sokat jelentett az átutazó idegenforgalom. Az olasz turisták ma már rég nem Horvátországon keresztül utaznak, így mi sem kerülünk útjukba.
- Idegenforgalom azért most is van!
- Igen. Inkább egyéni. Üzletemberek, egyéni utazók ma is szép számmal felkeresnek bennünket. Akik a városban, a város környékén megfordulnak, ide is betérnek. De ez jóval kevesebb, mintha csoportokat láthatnánk vendégül.
- Ez az elegáns étterem viszont az étkezésen túl egyéb reprezentatív célokra is alkalmas!
- Valóban. És az alaptevékenységünk sajnos kevés is ahhoz, hogy jó kihasználtsága legyen az élterem. Ezért olyan nyitvatartási időt vezettünk be, hogy a délutáni órákban egyéb célokra is bérbe tudjuk adni a helyiséget. Pontosan arról van szó, hogy déltől három óráig vagyunk nyitva az étkezők számára, utána pedig este haltól éjfélig. A közbeeső időben - van rá szép számmal igény - különböző bemutatókra, megbeszélésekre, tárgyalásokra bérbe adjuk a termet.
- Hát igen. A horvát nagykövetet például hova lehetne még ezenkívül elvinni? Akárhová azért mégsem lehet...
- Be lehet azért vinni más-
hová is! Az igazi szakemberek egyre inkább igényes éttermeket, presszókat tartanak fenn. De az bizonyos, hogy több jelentős személyiség fordult már meg nálunk akár egyszerűen étkezés, akár különböző tárgyalások céljából, politikusok, üzletemberek, művészek egyaránt.
- Mennyiben más feladata van most, mint öt-hat évvel ezelőtt?
- Ezt röviden, egy gondolattal el tudom mondani. Öt-hat évvel ezelőtt, amikor üzletvezetőként kezdtem, négy helyettesem volt. Ma egyedül vagyok. Én végzem azt a munkál is, amit akkor ők végeztek. A munkatársaim természetesen segítenek a napi munkák elvégzésében. A raktárak feltöltése, napi anyagbeszerzés, a különböző rendezvények szervezése... ez utóbbiaknál az első pillanattól, az előzetes megbeszéléstől teljesen végig helyt kell állni. A megrendelő szereli, ha menetközben is van kihez fordulnia, s az lehetőleg mindig ugyanaz a személy legyen.
- Egy étteremre a leginkább igaz, hogy „a hasán keresztül lehet megfogni a vendéget". Milyen választékot kínálnak a Centrálban?
- Hagyományos, magyaros ételeket elsősorban, de a nemzetközi konyha egy-egy érde-
kesebb kínálata is megtalálható az étlapunkon. Semmi .esetre sem szeretnék hátat fordítani a hagyományos ételeknek. Én azt mondom, hogy azok a vendégek, akik Magyarországra jönnek, ismerjék meg a magyar konyhát. De az újdonságra azért kaphatóak vagyunk. Mostanában egy új szolgáltatást hívott életre a kereslet. Ez az, amikor nem a vendégek jönnek el hozzánk, hanem mi megyünk el hozzájuk teljes szolgáltatásunkkal. Azaz a vendégfogadással kapcsolatos előkészületeket, az egész kiszolgálást felvállaljuk, intézményeknél, különböző közösségeknél, de akár valakinek a lakásán, hegyi pincéjénél nyaralójánál is. Megrendelik tőlünk a szolgáltatási, és mi teljes eszközkészletünket a tányéroktól az italon át a virágvázáig mindent a helyszínre szállítunk. Természetesen az ételek, italok felszolgálását is vállaljuk.
- A jó ételek alapfeltétele, hogy jó szakács is legyen!
- A konyhafőnökünket Cza-kó Erzsébetnek hívják, úgy is mondhatnám „együtt nőttünk fel", legalább is a Cenlrálnál. De egyébként is jó szakemberekkel vagyok körülvéve, nagyon jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk.
Gombás Imre
Hegyi Ferenc:
HŰTŐ- ÉS HÁZTARTÁSIGÉP-JAVÍTÓ IPAROS
Egy-egy termék vásárlásánál ma már természetesnek vesszük, hogy hosszú időn keresztül, hiba nélkül működik, teljesíti feladatát. Ebbe a kategóriába tartoznak a háztartási gépek is. Hegyi Ferenc hűtő- és háztartásigép-javító iparos érdeklődésünkre elmondta, hogy akár magyar, akár külföldi termékről van szó, lényeges különbség nincs közöttük, az üzemelésből eredően adódnak kisebb-nagyobb gondok.
- Ezek az apró, finom munkák mindig érdekellek. A gimi érettségit követően két évig ipari tanuló voltam a Kanizsai Gelká-nál, ahol a hűlő- és háztarlási-
gép-javító szakmát tanultam ki. Azt követően Budapesten újabb és újabb tanfolyamokon vettem részt, mindenhol kaptam valami új ismeretet. A Gelkánál húsz évig dolgoztam. Önálló Iparosként 1990. november elsejétől dolgozom. Ennek két oka is van. Az egyik, hogy sok szakmai ismeretre sikerült szert tennem a két évtized alatt, a másik, hogy a vállalat léte bizonytalanná váll és emiatt is lépnem kellett. Itt a Királyi Pál utcában van egy kis műhelyem, itt inkább előkészítem a szerelésre kerülő egységeket, armatúrákat, míg a munkák zömét a helyszínen végzem el.
1995. július 14.
KANIZSA - 7>K
ELHELYEZKEDÉSI LEHETŐSÉGEK
ARCCAL AZ ISKOLÁK FELÉ
A Dráva Piért felkészült a tanévkezdésre
- Igaz az, hogy júniusban-júli-usban várhatóan tetőzik a nyilvántartásba kerüli fiatalok száma? -kérdésünkre ét a többire az egyik legilletékesebb, Kraskovics László-mi, a Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltlégének a vezelőhelycltesc válaszolt.
- Ez hal éve visszatérő folyamat. A ietözés csak a pályakezdőkre vonatkozik. Az előttem lévő statisztikai adatok is ezt támasztják alá.
- Milyen tanfolyami képzési lehelőség mutatkozik?
- Pillanatnyilag erre a kérdésre pontos választ nem tudok adni, mivel az 1995-re vonatkozó képzési lista még nem áll a rendelkezésemre. Előzetes ismereteim alapján nyelvi képzés — német és angol nyelvből -, számítógépkezelői, számítástechnikai műszerész, kazánfűtői, varrómunkás, kereskedelmi eladó, szakács és idegenvezetői képzés indítása várható többek közölt. A képzés időtartama változó. A szakképesítést adóknál nyolc-tíz hónap, a betanító képzést adóknál kellő-négy hónap.
- Iskolatípusonként hány fiatal végzett Kanizsán, közülük hányan jelentkeztek továbbtanulásra?
- A két szakmunkásképzőben a 470 főből százhármán jelentkeztek továbbtanulásra az ötszázharmincnyolc szakközépesből; 258-an a kellöszázötvenkettö gimnáziumi végzettségűből, kettőszáznegyvennégyen akarnak továbbtanulni! Technikumi tanulmányait százharmincegy fiatal fejezi be, közülük 59-en jelentkeztek továbbtanulásra. Ezek szerint a végzősök 48 százaléka továbbtanulásra jelentkezik, a többi tovább nem tanulóról nincs adatunk. Az előző évek tapasztalata szerint nyolcszázra tehető az el nem helyezkedő fiatal, őket nyilvántartásba vesszük, se-
gítjük elhelyezkedésüket, egyengetjük tanfolyami, átképzési besorolásukat. Aki az egyik lehetőségei sem tudja elérni, az a kilencven napos várakozás után a pályakezdők munkanélküli segélyére lesz jogosult. Július elsejétől a pályakezdők munkanélküli segélye csökken: hatezerhétszázhúsz forint lesz, ami a saját jogú nyugdíj minimum nyolc százaléka! Eddig a bérminimum hetvenöt százalékát kapták a segélyre szoruló pályakezdők...
- Milyenek a nyári karosi és a balatoni elhelyezkedési lehetőségek?
- Az idényjellegű bejelentkezés megtörtént. Elsősorban a kereskedelem és a vendéglátás területe jön számításba. A szakmával rendelkezőket keresik. Kanizsán a kereskedelmi és a vendéglátó, valamint az idegen nyelvet beszélőket keresik. Szinte minden munkahelyet úgy jelentenek be, hogy a számítógépke-zelöi végzettséget elvárják...!?
- Nők, férfiak esélyei?
- Nőknél a betanított munka viszi el a „pálmát", véleményem szerint alacsony bérezésük miatt. A nők hátrányos helyzetét a fiatal kor és a gyermeknevelés időszaka is meghatározza. Ugyanakkor a férfiak többmüszakos alkalmazásának nincs akadálya. Keresettek az építőipari szakmákban alkalmazható szakemberek, brigádok.
- Hirdetéseik és az abban feltüntetett keresetek reális képet mutatnak?
- Hirdetéseinket nem kérdőjelezem meg, mivel az igénylő bejelenlése alapján közöljük a sajtóorgánumokban. Az alap és a plusz juttatásokat foglalja magúba tájékoztatónk. Tudni kell. hogy a munkaszerződés megkötésekor a bér megegyezés kérdése...
Bödör Béla
- Milyen munkákat vállal?
- A hagyományos mosógépek ét centrifugák mellett az automata mosógépek, hűtőgépek, fagyasztókészülékek, hűtőszekrények, hűtőládák sok változatát javltom eredményesen és lehetőleg gyorsan, ezáltal a javítási díj is kisebb lesz.
- Melyek a leggyakoribb berendezéshibák?
- Hűtőgépeknél a motorokkal adódnak gondok, az automata mosógépeknél a kopások, simme-ringcserék, csapágycserék és a lúgszivattyú-motor meghibásodása fordul elő. Az alkatrészellátás a Hazai készülékekhez kifogástalan, külföldieknél nyolc-tíz nap az átfutási határidő. Budapestről hozatom az alkatrészt a központi raktárból, vagy ha nagyon sürgős, akkor érte megyek. Az automata mosógépek alkatrészeit a Hajdú Müvek Marcali Lerakalá-ból szerzem be. A magyar ház-
tartásokban túlsúlyban vannak a magyar berendezések, de tapasztalom, hogy egyre több a nyugati import készülék is. A hibabejelentések többsége helyből és Kanizsa húsz-huszonöt kilométeres körzetéből érkezik telefonon, vagy személyesen. Reggeli hibabejelentés alapján, hűtőgépnél még aznap javítom, mosógépnél huszonnégy órán belül. Rendelkezésemre állnak azok a szerszámok és készülékek, melyekkel a javítást a vállalt időre teljesíteni tudom. Javítási áraimra nem lehet panasz. Alapóradíjam 360 forint, melyhez pluszként jön a kiszállási és az alkalrészdlj, valamint az ÁFA, vagy másik megoldás, hogy egy-egy munkafázis kategória díjtétele alapján áll össze a számla.
Bödör Béla
Ettől az évtől egy új programot indított el a Dráva Piért. A szlogenjük: Arccal az iskolák felé. A Nemzeti Tankönyvkiadónak, valamint a Műszaki Könyvkiadónak a Dráva Piért a kizárólagos forgalmazója, ezáltal szinte minden iskolában jelen vannak. Ez a tény azt vonja maga után, hogy a szükséges iskolai eszközöket, szemléltető eszközöket is szállítják az intézményekbe, ha azok megrendelik. Az iskolákat emellett el tudják látni az iskolai nyomtatványokkal, akár pótlólagosan, év közben is. Zalaegerszegen a volt Tanért bolt már átkerült a tulajdonukba, megpróbálják a tanértfunkciót ellátni. Eszközök, térképek is megvásárolhatók ott. Mint Ecsedi Zsolt, a Dráva Piért Zala megyei iskolareferense elmondta, amint Nagykanizsán is sikerült kialakítaniuk egy bemutatótermet és egy a zalaegerszegihez hasonló boltot, városunkban is ki tudják elégíteni az ilyen igényeket. Ha a várossal sikerül megegyezniük, az új helyükön egy diszkontboltot is nyitnának, a bemutatóterem kínálatában pedig helyet kapna a füzetek, könyvek mellett akár a nagyító és messzelátó is. A Dráva Piért négy megyés, már privatizált cég, sok bolttal áll kapcsolatban és sok saját üzlete is van. Üzletpolitikájukból kifolyólag jobb árakkal tudnak jelen lenni a piacon, de az eladók, a gyártók is jobban viszonyulnak a nagyobb potenciális vásárlóval rendelkező Dráva Piért felé. Zala megyében száznyolcvan, Baranyában és Somogyban több, mint kétszáz-kétszáz, Tolnában is közel kétszáz iskola áll kapcsolatban velük. Rajtuk keresztül
kerül a Pátria Nyomdától az iskolákhoz ellenőrző, bizonyítvány, napló és más hivatalos dokumentum, nyomtatvány. Saját nyomtatványboltjuk is foglalkozik e tevékenység lebonyolításával, Nagykanizsán pedig a Zrínyi utcában várják a vevőket, ahol egyéni vásárlók és vállalkozók egyaránt nagykereskedelmi áron juthatnak hozzá a termékekhez. Ez a mai gazdasági viszonyok közöli nem kis megtakarítást jelent, hiszen az iskolák csak annyira vásárlóképesek, amennyire az önkormányzatok. A Dráva Piért megpróbál az igényekhez igazodni, mind minőségben, mind árszínvonalban. Ennek feltétele, hogy a felek között kétirányú kapcsolat alakuljon ki, az információáramlás, a kereslet-kínálat összehangolása a hosszabb távú és sikeres együttműködés alapja lehet.
Mint a referens elmondta, idén is felkészültek a nagy is-kolakezdési rohamra. Mint a Tankönyvkiadó kizárólagos forgalmazói, bizakodnak abban, hogy nem kell nagy hiányosságokkal kezdeni az iskolákban a tanévet, hiszen a tankönyvek legnagyobb része már megérkezett. Augusztus második hetétől már szállítják a könyveket, még huszadika előtt megkapják a megye városainak, majd huszadika után a kisebb települések iskolái. A Dráva Piért boltjaiban akcióra is készülnek. Aki augusztus hónap meghatározott időszakában a cég partnerboltjaiban vásárol, sorsjegyet kap, és ha szerencséje van, akár színes televíziót is nyerhet.
^Egy hetilap .Mit szem előtt hMartani!
KANIZSA
KANIZSA
\'^fllííífel,
%res$e/péntektől az
újságárusoknál!
8
KANIZSA - PJS
199S. július 14.
Ágoston Tibor autófényező kisiparos a szakmai alapokat a Nagykanizsai Autójavító Vállalatnál tanulta huszonnégy éve. Szakmunkásként dolgozott Nagybakónakon, az első keményebb munkák végzésére a Miklósfán létesített műhelyében került sor. Az egy-, majd kétállásos műhelyt további két munkaállás kialakítása követte. A munkák, a feladatok növekedése felvetette a bővítés gondolatát. A hetven négyzetméter alapterületű első üzemcsarnokot kettőszáztíz nm-es bővítés követte, de folyamatban van egy 140 nm-es műhely kialakítása is.
- A létesítményen belül egy tárolótér,, egy fényező kamra, egy szociális helyiség, valamint kél száraz és két nedves csiszolóállás kialakítására került sor - vette át a szót Ágoston Tibor. - Külön kialakítottunk egy betonozott sávot, ami a kocsik tárolására és átadóteréül szolgál. A karosz-szériástól szállított kocsit fedett területen tároljuk, mivel az utórozsda sok plusz munkát jelentene, és ez egyben ronta-
Karosszériafényezés korszerű anyagokkal
„A dízelüzemű gépkocsi és a bonyolult elektronika plusz ismeretet igényel a szerelőktől"
Szakony Szilárd autószerelő szakképesítést 1973-ban szerzett. Az autószervizben sajátította el a gyakorlati ismereteket. A jótanuló, jóképességű fiatal érezte, hogy állandó fejlődéssel, továbbképzéssel lehet a legjobbak közé kerülni. Szükségét érezte az érettségi megszerzésének, melyet 1981-ben a sikeres mestervizsga követett. Üzemgyakorlata során dolgozott a Kanizsai Szolgáltató Szövetkezetnél és Oltmayar Kálmán szerelő kisiparosnál is. Ez a két hely jó alapokat szolgáltatott ahhoz, hogy 1982 májusában önálló műhelyt nyisson itt Kanizsán a Wlassics Gyula (volt Brónyai) utcában.
- Mindig törekedtem a műhely műszerezettségének a megvalósítására. Az egyre korszerűbb autókat „jó füllel" beállítani már nem lehetett. Az első időszakban inkább Skoda, Lada és a Dácia típusok javítását vállaltam, műszeres beállítással kiegészítve. Ez szakmai biztonságot is adott és a műhely jó hírét láthatóan növelte. A szerelési munkák mellett építettünk néhány versenymotort, sőt néhány sárkányrepülő motor átalakítására is sor került. Ebben az időszakban több karosszériajavító műhely számára a futóműbeállításokat mi végeztük el. A kerék nagyon fontos eleme a gépjárműnek, ennek keretében meghozhatjuk a gumit, szakszerű szerelését, kiegyensúlyozását
speciális gépen tudjuk végrehajtani.
- Milyen változást hozott a nyugati gépkocsik megjelenése?
- A dízelek megjelenése miatt lépni kellett. Együttmunkálkodást kezdtünk a budapesti illetőségű Lippai-Hajnal Kft.-vel. Ennek a házasságnak az az eredménye, hogy a nyugati kocsikhoz minden alkatrész a rendelkezésünkre áll, sőt, ami a lényeg, hiány esetén is a szállítás folyamatos. Például szolgáljon, hogy szerdán délután öt órakor leadott rendelés alapján az ügyfelünk másnap reggel kilenckor az alkatrészt átveheti. A számítógéppel leadott rendelés hiánytalanul megérkezik. Ebbe a kategóriába a vonóhorgoktól a kábelvégekig minden beletartozik. A régi ügyfeleink jórészének ma már nyugati gépkocsija van. Ez indokolttá tette, hogy elmerüljünk a szakmai anyagrészek tanulmányozásában, a dízelüzemű gépek és nem utolsó sorban a bonyolult elektronika miatt. A városban elsők között állítottam üzembe egy előbefecskendezési szögbeállító műszert. A beállítás az új berendezésnél a tüzelőanyag rendszer megbontása nélkül végezhető el. Egyéb elképzeléseim között sze-rtptl egy márkakereskedés és szerviz létesítése. Az idő sürget, sajnos a Budapest Banktól késik a hitel. A tervezet szerint a Hevesi úti M7-es elkerülő szakasznál egy ismert kocsitípus kereskedelmi
:::::: :::::
egységét és márkaszervizét valósítom meg, ha minden összejön...
- A városban önt sokan mint a technikai sportok egyik fő támogatóját ismerik, sőt versenyzőként is leadta a névjegyét. Erre az időszakra hogyan emlékszik?
- Az autóversenyek valóban nem maradhatnak ki az élelemből. 1973-tól sok itthoni versenyen vettem részt, mint versenyző, később rendezőként, sportbíróként segítettem a sportág fejlődését. Közel száz sportbírót képeztünk ki a különböző szintű versenyek vezetésére. A múlt év nyarán az egyik autóversenyen izomgyulladást kaptam, a következménye csípőmütét lett az ORFl-ban Budapesten. Ott közölték velem, hogy fizikai munkát és a versengést a jövőben nem folytathalom! Ekkor erősödött fel bennem az a gondolat, hogy a huszonöt éves szakmai tapasztalatomat ezen a területen kell kamatoztatnom egy márkaszerviz üzemeltetésében. Állapotommal megbarátkoztam, lehet nem szeretni a helyzetet, de ez van!
A tapasztalattal rendelkező mester, a Zala megyei Kézműves Kamara alelnöke örömmel újságolta, hogy az Erzsébet téri pünkösdi autókiállítás egyik szervezője volt, sőt részt vett az Első Magyarországi Bajnokok Tornáján is itt Nagykanizsán.
Bödör Béla
ná az általunk elvégzett fényezés minőségét is.
- A festékelőkészítő helyiségbe beépített keverőpad és a mellette lévő kamra milyen munkák végzésére alkalmas?
- Műhelyünk a hagyományos egykomponensü, a kétkomponensű Akrill festékekkel, valamint az unimetál és a gyöngymetál festékekkel dolgozik. A beépített festékkeve-rőpad német gyártmány. Szerves részét képezi a mikrofilm leolvasó, a tizedgramm pontosságú mikromérleg, az azonosító kártyarendszer, a keverőgép, a speciális keverőfej, amely egyetlen csepp festék kiejtésére is alkalmas. A kamra lényegében egy kombinált festő- és szárítófülke. Szuper szigetelésű, energiatakarékos. Hatvan Celsius-fokon szárit, egy közepes minőségű kamrához viszonyítva egyharmados az energiafelhasználása. A kamra olasz, a vezérlőegysége Siemens gyártmány.
- Milyen árakkal dolgoznak?
- Amíg egy hagyományos festés, fényezés például egy kis Polskin vagy Trabanton az anyaggal együtt huszonkétezer forintot tesz ki, addig egy Fiat Punto teljes fényezése áfával százharmincezer forintba kerül. Ez egyenes következménye annak, hogy amíg a hagyományos festékek kilója 700-800 forint, addig a korszerű festékanyagok literje hétezer forintba kerül. A kiegészítő anyagok és egyéb kellékek speciális nyugati gyártmányok. Fontos követelmény, hogy olcsó anyagot az előzően jó minőségű festékkel bevont karosszériára nem szabad felvinni, a kívánt minőséget nem lehet elérni a legjobb indulattal sem. A Glasurit festékrendszer termékeire nincs panasz, rendkívül jó hatásfokkal, jó minőségben végezhető a műveletsor.
A fényező mester hangsúlyozta, hogy a család, az iparos-társak, a Surdi Takarékszövetkezet segítsége nélkül csak négy-öt év múlva sikerült volna ezt a műszakilag jól felszerelt üzemet létrehozni.
Bödör Béla
1995. július 14.
KANIZSA - Wötdcte*
-:-:->x-:-.-x-»:-:-;«-:->--*-:-:->:
AUTÓALKATRÉSZ SZAKÜZLET
NAGYKANIZSA
LADA, SAMARA, TRABANT, SKODA, WARTBURG, P126 és nyugati típusú autókhoz alkatrészek, gumiköpenyek, akkumulátorok és felszerelések kaphatók és megrendelhetők.
Viszonteladóknak és szerelőknek 10% kedvezményt biztosítunk.
Cím: Nagykanizsa, Király u. 15. Tel.: 06-30/475-239
Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 8-17 óráig Szombaton 8-12 óráig
PROFI - VILL
VILLAMOSIPARI TERVEZŐ, KIVITELEZŐ ÉS KERESKEDELMI BETÉTI TÁRSASÁG I
varja megrendelésüket Nagykanizsáról és környékéről
8800 Nagykanizsa, Kinizsi u. 15. Telefon: 93/310-711
:*:*>xxx-x-WXvX-x:-x-;-:-x*x-:vX
FEDEZTETÉS ÚJ HELYEN
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
tájékoztatja az érintetteket, hogy az állami tulajdonú apaállattartás (méntartás) helye megváltozott.
AZ ÚJ HELY:
HÉRÁN TECHNIK KFT.
Ifj. Dobri Lajos Nagykanizsa-Miklósfa, Szentendrei u.
A fedeztetési díj változatlan.
FELHÍVÁS!
Nagykanizsa közigazgatási területén lévő temteőkben az 1 1970. évben váltott sírhelyek használati Ideje ez évben lejár.
Felhívjuk a hozzátartozók, | rendelkezésre jogosultak szí- | ves figyelmét, hogy a | 12/1991.. sz. önkormányzati : rendelet szerint - amennyiben a sírhelyre továbbra is igényt tartanak - az ismételten megváltható. A sírmegváltás el- | mulasztása esetén a sírhely újraértékesítésre kerül.
Ügyintézés hétfőtől pénte- -kig 8-15 óráig a központi te- J mető irodájában. (Tel.: N 93/311-530) 2
N.S.R. Kft. g Temetögondnokság 3 Nagykanizsa, * Trlpammer u. 1.
i\\iU4>kíuiiys;u
biztos tipp
Hirdessen, hogy megismerjék: Tel.: 93/313-919
MEGNYÍLT!
\\
I A K I! 1. k E N 1) I / I S
NAGYKANIZSÁN
Kisbútorok, lámpák és egyéb lakberendezési tárgyak egyedülállóan alacsony áron.
étkezőgarnitúra 4 székkel 39140 Fl
tea asztal ujságtartoval 2950 Ft
TV-állvany 8060 Ft
polc 3490 Ft
ti__
\'J1
Nagykanizsa, Magyar út 14.
KANIZSA - So«4*Á
1995. júliÜ
10
Kisebbségi lakossági fórum
Pénteken délután tartotta lakossági fórumát a kisebbségi önkormányzat. A nyár délutáni és szokatlan időpont ellenére meglehetősen sok résztvevőt vonzott a szociális segítségnyújtás lehetőségeivel és az új lakásrendelettel foglalkozó fórum. Jóllehet a polgármester úr és a Családsegítő Központ is meghívást kapott a fórumra, de ők távol maradtak. A fórum elején Teleki László elnök ismertette a kisebbségi önkormányzat munkáját, terveit, lehetőségeit. Az elnök elmondta, véget ért az, hogy valaki úgy kap szociális segélyt, mert rászoruló, s nem szabad felelőtlenül gyermeket vállalni sem, abban bízva, az állam majd felneveli. Kitért arra, hogy elkészültek a cigány lakosságról szóló szociális felmérések. A tájékoztatót követően a jelenlevők kérdéseket tehettek fel a kisebbségi önkormányzat tagjainak, illetve Miilei Évának, a Polgármesteri Hivatal szociális ügyekkel foglalkozó szakemberének. A központi kérdés természetesen a lakáshoz jutás kérdése volt, de sem a tisztviselő, sem a kisebbségi önkormányzat tagjai nem tudtak jó hírekkel szolgálni, ígérgetni meg nem akartak. A jelenlévők közül volt, aki azt javasolta, hogy először azokat juttassa a város hajlékhoz, akik abban emberi módon tudnak és akarnak élni, akik képesek a lakások fenntartására. Mint kiderült, az ilyen típusú megkülönböztetésre nincs mód, s a szakemberek szerint nem is fenne szerencsés, mindenkinek egyformán kell esélyt adni a jobb lakáskörülményekre. Volt olyan résztvevő, aki elpanaszolta, hogy hatodmagával -három generáció - él együtt egy kétszobás lakásban. A fiataloknak évtizedeken át bent volt a lakásigénylés, most esélyük sincs arra, hogy valami módon lakáshoz jussanak, s mi lesz, ha a második kisgyerek is megszületik a fiataloknál. A jelenlévők őt sem tudták biztatni. Az új lakásrendelet ezeknek a meglehetősen rossz sorsú embereknek nem ad segítséget, hiszen nem rendelkeznek olyan tőkével, amelyet lakásvásárlásra fordíthatnának - hangzott el. Arra sem született válasz, hogy mikor kezdik el, ha egyáltalán elkezdik a volt Gábor Áron laktanya lakásokká alakítását, hogy
legalább ott otthonhoz juthassanak. Több felszólaló is utalt a meglévő lakások rossz körülményeire, lelakottságukra, komfortnélküliségükre. E felvetésre válaszként hangzott el, hogy a szegénység nem feltétlenül kell, hogy együttjárjon a kosszal, s a munkanélküliség is elegendő időt - ha mást nem is - biztosít a rendtartásra. Egy felszólaló azt kívánta tudni, mi van azzal a pénzzel, ami az önkormányzati lakások eladásából folyt be a város kasszájába, abból miért nem épülnek lakások, amikor másutt adtak is át már ilyen lakásokat. Elhangzott az is, hogy az önkényes lakásfoglalók eleve kizárják magukat a lakásvásárlási támogatásból. Egy idős cigányasszony véleménye az volt, hogy nem kellene olyannak segélyt adni, aki az első adandó alkalommal megy a piacra, hogy eligya. ó maga harminc éve megözvegyült, de soha nem kért segélyt, csak azt szeretné elérni, hogy a mozgásképtelen lánya végre egy komfortos lakáshoz juthasson. Várt eddig is, s vár eztán is türelemmel, mint mondta, mert hát azért vannak a szakemberek, hogy megoldják a gondokat. Egy ifjú asszony azt panaszolta, hogy nekik ugyan van lakásuk, de a körülmények olyan rosszak, hogy a kisgyermekük belebetegedett, s ezért szeretnének máshová költözni.
Emberi? sorsok
Jóllehet cigány- és szegénykérdés mindig is volt Magyarországon, ám a hivatalos politika hosszú évtizedeken át az ismert okokból nem kívánt foglalkozni vele. Nemrégiben aztán létrejöttek a kisebbségi önkormányzatok, akik végül e nehéz gondok megoldását kapták feladatul. Hogy mindez hogyan néz ki a hétköznapok valóságában, arról egy ügyfélfogadási nap délelőttjén szerezhettünk információkat.
Jólöltözött cigányasszony, tisztán felöltöztetett kisgyermeket vezet. Az asztalnál Molnár Jenőné, a Kisebbségi önkormányzat tagja várja, és együttérzően hallgatja az asszony panaszáradatát,
amelynek központi mondanivalója, hogy otthon nincs mit enni az öt éhes szájnak, s valami pénzt szeretne, hogy be-tévő kerüljön az asztalra. Szó szót követ, s kiderül e probléma orvoslására nincs pénz,
hiszen a nemrégiben odaítélésre megkapott krízissegély erre nem adható. Az asszony egyre idegesebb, hiába mondja a halkszavú panaszfelvevő, hogy a törvény az törvény, az asszony csak kiabál. Végül már olyanokat mond, hogy az állam azért van, hogy gyermekeit felnevelje. Nincs mit tenni, de végül a hivatalnok megoldást talál, olajat, ecetet, lisztet, cukrot és morzsát tartalmazó csomagot ajánl az asz-szonynak, aki még mindig pénzt követel. Végül a hivatalnok is türelmét veszti, s any-nyit mond csak, a csomag is adható, elvinni nem kötelező. Az asszony már a folyosón kiabál, a táskáját veri a földhöz, s állítja hangosan, hogy ő tapodtat sem megy, míg az élelmiszercsomagot el nem viszi. Végül megkapja, aztán továbbáll, szitkozódását még soká verik vissza az ódon épület falai.
Tizenéves fiatalember érkezik, munkát szeretne, mert negyedmagával él ennivaló, pénz nélkül. Telefonkönyv és névjegykártyák kerülnek elő, s beindul a gépezet. Molnárné telefonál ide-oda, míg végül egy helyen azt mondják, menjen a fiú, ott munkát kap, amiből aztán kenyeret vehet. Úgy tűnik a fiúnak nem nagyon fűlik a foga ehhez a munkához, mert hát ő nem akar az utcán mindenki szeme láttára dolgozni, inkább valami segély kéne, amennyiben felveszi a munkát. Az első fizetésig ezer forinttal tudják segíteni. A fiú szemmel láthatóan elégedetlen távozik, s valószínűleg nem a nagy nehezen megszerzett munkahely telepe felé indul.
Három fiatalember érkezik, zavarukban egyik lábukról a másikra állnak, munkát szeretnének. Mindegy milyen, mert erejük, akaratuk van hozzá, lényeg hogy munka legyen. Tavaly nyáron is építkezésen dolgoztak, s mint kiderült a mester igencsak elégedett volt velük. Amikor kiderül, hogy megint van lehetőség az egyik építkezésen, már sietve távoznak is, nehogy megelőzze őket valaki.
Középkorú asszony érkezik. Mint megtudjuk két lányát szeretné a táborozók listájára vetetni, miközben Molnárné az adatokat írja, az asszony Váradinénak meséli, hogy a fiát felvették hegesztőnek, s csak ott derült ki, hogy a fiú szeme miatt alkalmatlan a szakma megtanulására. Igaz, hogy ezt már az általános iskolában észre kellett volna venniük, nem így történt. Vá-
radiné azt kéri legközelebb hozza magával az asszony a fiút is, hogy az elmondhassa mit szeretne, s hogy együtt találhassanak valami megoldást a sorsára.
Begipszelt karú férfi érkezik, tétován, lesütött szemmel kéri a kisebbségi önkormányzat segítségét, mert hát beteg is, munkaképtelen is, a gyógyszerek ára meg borzalmasan magas. A doktor szerint gyógyszer nélkül nem gyógyulhat meg. E problémák enyhítésére adható a krízissegély, s már készül is a nyomtatvány, amellyel a férfi hozzájuthat a gyógyszerre szükséges pénzhez. Sietve távozik, hogy még időben beválthassa az utalványt.
Idős házaspár érkezik, gondtalannak, vidámnak látszanak. S mint kiderül, nem is azért jöttek, hogy támogatást, segélyt kérjenek, csak erre jártak, hát úgy gondolták benéznek. Nyugdíjasok mindketten, kicsiny kétszobás családi házban éldegélnek, a gyerekek már kirepültek, saját családjukat gondozzák. Igaz, kevés a nyugdíj, luxusra már nem telik, igaz, régen se nagyon telt, mert hát négy gyereket iskoláztatni nem kis dolog, de azért minden nap van az asztalon kenyér, s a ház körüli kert megtermi a konyhába valót, a tó néha ad egy-egy halat, a haveroknál végzett munka meg némi gyümölcsöt, ezt-azt. Jövedelmük alapján segélyre szorulnának, de még sohasem kértek, mert a kérés már-már szégyen.
D. É.
Pályázattal, programokkal
a közösségért
\' " rijymmímmmmm
A református gyülekezet terveiről, a folyamatban, szervezés alatt álló programokról beszélgettünk Balogh Tibor református lelkipásztorral.
- A Nagykanizsa Református Gyülekezetért Alapítvány alapító okiratában megfogalmazóit céljai között szerepel -kezdte a lelkész -, hogy az egyházközséghez tartozó egyháztag elődök által létrehozott szellemi és tárgyi értékek fenntartása, állagának megőrzése és adományokból való bővítése mellett tudományos és ismeretterjesztő előadásokat, közhasznú rendezvényeket szervez. Az értékek gyarapítását, az egyházközséghez tartó-
1
995. július 14.
KANIZSA - StmU
1
11
zó \'tagok hitéletének és a közösséghez való tartozásának erősítését szolgálja az a pályázat is, amit az alapítvány a közelmúltban kiírt.
- Mi a témája a pályázatnak^ Kik pályázhatnak?
¦k\'iyt címe: Nagykanizsa és a protestantizmus. A pályázók korál nem kötjük meg, de el-sősoran középiskolás diákokra, középiskolás korosztályra számítunk. A pályázatok elkészítéséhez forrásanyagokat is megjelöltünk, amelyek részben a lelkészi hivatalban, részben a könyvtárban hozzáférhetőek. A dr. Mező Ferenc Gimnázium pedig könyvtárközi kapcsolatok révén több forrásmunkál is beszerzett és rendelkezésre bocsát annak, akik kutatómunkát kíván folytatni.
- A terjedelemre vonatkozóan milyen megkötések vannak?
- Nincsenek konkrét megkötések, de mi öt-hat oldalnyi munkára gondoltunk, hogy ne kössük le túlságosan a gyerekekel. A célunk az, hogy egyáltalán foglalkozzanak a témával, hiszen nagyon sokan nem tudják, hogy Nagykanizsán a kezdet kezdetén, a protestantizmus megjelent már a végvári katonák között is. Gyorsan terjedt a zalai és somogyi országrészre, de sajnos csak maradványai élték túl az ellenreformációt. Ezek után a reformáció egyházai csak később tudlak új életre kelni.
- Milyen beadási határidővel hirdették meg a pályázatot?
- Úgy gondoltuk, a nyári szünetben kellene a diákoknak megírni a pályamunkákat és szeptember 15-ig benyújtani az Alapítványhoz. A kiírást elküldtük a középiskoláknak, hogy szélesebb körben tudjanak róla. Érdeklődlek már a Mező és a Batthyány Gimnáziumból, de Csurgóról is kérlek információt.
- Milyen díjakért lehet elnyerni és kik lesznek az elbírálók?
- Tíz-, hét- és ötezer forint az első három helyezett pályadíja. Az értékelést szakértők, főleg történelemtanárok fogják elvégezni, de beleszólása lesz ebbe természetesen a kuratóriumnak is. A díjátadásra valószínűleg szeptember huszonnegyedikén kerül sor, Tőkés László püspök úr kanizsai szolgálata alkalmával.
- Ha sikeresen zárul a pályázat, hova kerülnek a pályaművek?
- Nem tudjuk, milyen kutatási eredményeket tudnak fel-
mutatni a diákok, de mindenképpen irattárba helyezzük a dolgozatokat. Ezek későbbi kutatásokhoz is felhasználhatók lesznek. A kiadásával kapcsolatban nem tudok még információval szolgálni, csak akkor, ha olyan volumenű pályázatok is lesznek, amelyeket bártan ki lehel nyomtatni.
- A szeptemberi díjátadás egy nagyobb rendezvény része lesz?
- A város 750. jubileumi évi programjai kapcsán a Református Gyülekezetért Alapítvány és a gyülekezet is kilép a nagyobb nyilvánosság elé. Megkerestük Tőkés László nagyváradi püspököt, a Királyhágó melléki egyházkerület püspökét, vállalna-e szolgálatot itt Nagykanizsán, ö igent mondott, szívesen fogadta meghívásunkat. Úgy néz ki, hogy időpontban is sikerült megegyeznünk, szeptember huszonnegyedike megfelel számára. Mivel ez vasárnapra esik, azt szeretnénk, ha a délelőtt tíz órakor kezdődő istentiszteletet, a gyülekezeti találkozást délután a várossal való találkozás is követné. A Hevesi Sándor Művelődési Központban kerülne sor egy előadásra, amit Tőkés László tartana az érdeklődőknek. Gondolom, az ő személye és a téma is, amiről majd beszél, nem kis érdeklődésre tarthat számot. A programhoz kapcsolódik még egy koncert is, Máté János orgonaművész elvállalta, hogy fellép a templomunkban a huszonnegyedik! rendezvény előestéjén. Mi ezekkel a programokkal járulunk hozzá a jubileumi év rendezvényeinek színesebbé tételéhez.
- Mire készül még a gyülekezet?
- A nagykanizsai református gyülekezel történetét szeretnénk kiadni. Ezt az anyagot már lektorálták, nem is akárki: a pápai gyűjtemények igazgatója. A kérdés az, hogy a Honismereti kör gyűjteményei körében tudjuk-e kiadni, vagy más módot kell keresnünk. A leendő kiadvány szerzője az a Pomóti Dezső, aki negyvenegy éven ál volt a gyülekezet lelkipásztora. Most is aktív nyugdíjas, nyolcvanöt éves, és ő fejezte be a történeti kutatásokat, mert az utóbbi tizenöt év még hiányzott. Még annyit hozzáfűznék a dologhoz, hogy a kiegészítés nélküli forrásanyagot a pályázni kívánó diákok is felhasználhatják.
L.I.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával jelenik meg a Keserű ifjúság című könyv szerzőjének, Rózsás Jánosnak újabb regénye, a DUSZJA NŐVÉR
Rózsás János: Duszja nővér (Egy ápolónő életmentő embersége a Gulagon), A magyar Szelzsenyicin. Rózsás János Keserű ifjúság című kötete elsőként adta hírül az országnak, hogy hogyan élt és halt százezer magyar a Gulagon. Mostani kötete, a Duszja nővér szépirodalmi élményt is nyújtó dokumentumpróza. Ha valaha a Gulag rabjaink történetét meg akarja irni valaki, akkor csak a hamis vádakat olvashatja, a valóságos történet nem rakható össze a hivatalosan fennmaradt iratokból, csak az emlékezők írásaiból. A szerző - rendkívüli emlékező képessége révén - hitelesen, a napi frissesség élményével írja le az egykori eseményeket. A Duszja nővér külön értéke, hogy az emberi megértésről szól, arról, hogy a legsanyarúbb és legembertelenebb viszonyok között is megterem a segítség. Rózsás János, a Gulag egykori foglya két éve díszpolgára Nagykanizsának. A díszpolgári cím átadásának évfordulójára, 199S. október 23-ra -szép emlékként - régen megírt, de nyomtatásban még nem jelent önéletrajzi regényt - a Duszja nővért - az olvasók kezébe kívánjuk adni. (Kedves karácsonyi ajándék is lehet belőle.) A Duszja nővér-t UTÁNVÉTTEL e levelezőlap kitöltésével és postára adásával rendelheti meg. Megrendelő:
Neve:.........................................................................................
Címe:.........................................................................................
Megrendelem a Duszja nővér c. könyv .... példányát. Az utánvéttel érkező könyv átvételét és kifizetését vállalom.
aláírás
Amennyiben ELÓRE FIZET, akkor egyszerűen a Posta rózsaszínű utalványán fizetheti be a példányszám x 490 Ft-ot. Ezen a befizető L neveként az a név és cím szerepeljen, ahova a kötetet, ill. köteteket < küldenünk kell. Ekkor a kötet önhöz juttatása a mi költségünkön g történik. A cím, ahova az összeget utalni kell: u
Czupi Gyula 8801 Nagykanizsa, Rózsa u. 14/A pf.: 484
MÖBELSPAN KFT,
Nagykanizsa, Magyar út 168. Telefon: 93/311-356
INTERSPAN laminált bútorlapok teljes választéka
MOFA farostlemezek
MOFAL falburkoló és kiegészítői (új termék)
SALICE bútorpántok
ALFIT fiókgörgők
SIRO bútorhúzók |
MOSOGATÓK %
ELZET zárak, vasalatok |
O Aktuális ajánlat: INTERSPAN laminált * bútorlapvásár ¦
6-10% engedmény! ¦
12
KANIZSA - GcAfiltetáicá,
1995. július 14v
Perben az Autóklubnál
Lapunk április huszonegyedi-ki számában időrendi sorrendben vázoltuk azokat az eseményeket, melyek év elejétől alakítják a kanizsai autóklub életét. Mint akkor megírtuk, a Magyar Autóklub Országos Elnöksége a Nagykanizsai Területi Szervezetnél lefolytatott vizsgálat alapján az elnökség működését felfüggesztette, egyidejűleg megállapította, hogy a március hatodikán megválasztott küldöttgyűlés legitimnek nem fogadható el. A megválasztott kilenc küldött az érdekeit sértő határozat ellen április tizenegyedikén polgári pert indított a Fővárosi Bírósághoz címzett keresetében. Vajon mit örtént azóta? -kérdeztük dr. Izsák Attila ügyvédet mint küldöttet és társait képviselő felperest. - A Fővárosi Bíróság július negyedikén délelőtt tizenegy órakor tartott tárgyalást a Magyar Autóklub Országos Elnöksége elleni perben, melyet határozathozatal felülvizsgálata iránt indítottunk. Az alperes ismertette előkészítő iratát, melynek lényege az volt, hogy az alperes jogszerűen halasztotta el az ezerkilencszázkilencvenöt április hatodika napjára kitűzött kül-döttválasztó gyűlést, mégpedig azért, mert az alapszabály hatáskörébe utalja a küldöttgyűlés ösz-szehívását és lemondását. Következésképpen, mivel az elnök mondta le azt a bizonyos küldöttválasztó gyűlést, a hozott határozat is jogszerű. Az alperes csatolta annak az ezerkilencszázkilencvenöt február huszonhetedikén megtartott elnökségi ülésnek jegyzőkönyvét is. Az irat tanúsága szerint abban Bobai Jenő elnökségi tag megkérdezte, hogy a jelenlévő hat fő jogosult-e ülésezni, az határozatképes-e. A titkár azt válaszolta, hogy az alapszabály értelmében nem. Ennek ellenére úgy döntött, hogy a március hatodikára tervezett köztes közgyűlést elnapolja későbbi időpontra.
A jegyzőkönyv ismertetése után felhívtam a bíróság figyelmét a Zalai Hírlapban megjelent hirdetésre, mely szerint nem az elnök, hanem az elnökség mondta le az ülést. Perdöntő az ügyben, hogy nem is határozatképes elnökség hozott döntést olyan ügyben, mely az alapszabály szerint sem jogköre. Aszerint az
elnöknek kellett volna lemondani a küldöttválasztó gyűlést.
Az alperes továbbá hivatkozott arra, hogy több tag, illetve esetünkben felperes nem tagja a Magyar Autóklubnak. Névszerint Szekeres Sándor, Cserti József, dr. Izsák Attila és dr. Máthé Zoltán. Minket kértek arra, hogy igazoljuk tagságunkat, illetve a személyi adatok bekérésével ők tehessenek megállapítást, miszerint március hatodikán a nevezettek tagjai voltak-e az Autóklubnak. Felhívtam a bíróság figyelmét arra, hogy egy társadalmi szervezet bármelyik tagja megtámadhat jogszerűtlen döntést, így esetünkben a kilenc érintett személy közül ezt egy tag is megteheti.
Felhívtam a bíróság figyelmét arra is, előfordulhat, hogy a nyilvántartás szerint néhányan nem vagyunk tagok. Saját esetem a példája, hogy ezerkilencszázkilencvennégyben - mivel nem küldtek. - személyesen kellett csekket kérni a tagsági díj befizetéséhez. Kiállítottak egy ideiglenes igazolványt, ami ebben az évben ugyancsak meg fog ismétlődni. Ezt a rosszhiszemű magatartást nem a mi terhű nkre rója a bíróság. Nem tu-j dom, milyen társadalmi szervezet az, amelyiknél a tagsági viszony a tagdíj nem fizetésétől, esetünkben december harmincegyedikén automatikusan megszűnik. Ne a tagoktól várják, hogy a folyamatos tagsági ügyeik után rohangáljanak. (E sorok írója januárban fizette be az éves tagsági díjat, az érvényes klubigazolványt máig sem kapta meg. A szerk.)
Továbbá a bíróság felszólította az Autóklubot arra, hogy csatolja annak a bizonyos határozatképtelen elnökségi ülésnek jelenléti ívét is, és közölje azt, akkor hány tagú volt az elnökség. Egyértelmű az elkövetett hiba, persze még nem tudni, de szerintem a bíróságnak helyt kell adni keresetünknek.
A március hatodiki küldöttválasztó gyűlés kapcsán arra is hivatkozott az alperes, hogy a levezető elnököt az elnöknek kellett volna kijelölnie. Az elnök nem jelölte ki -, mivel ott sem volt - a titkár személyemet kérte fel erre a feladatra. Ez nem jogszabályt sértő, csupán technikai dolog, úgy éreztem ezt a bíróság respektálta.
Az ügy végkifejlete azon múlik: a bíróság elfogadja-e az alperes fő indokait, miszerint lemondták a küldöttválasztó gyű-
lést és azt közzé is tették. Álláspontom szerint nem joghatályosan történt: egy határozatképp telén elnökségi döntés volt és nem az elnök rendelkezése. Hatalmas hibát követtek el. Időközben, pontosabban május tizenötödikén újabb küldöttválasztó gyűlésre került sor Nagykanizsán. Hivatalosan is megtörtént az Autóklub Nagykanizsai és Zalaegerszegi Területi Szervezetének összevonása és sor került az első egyesített küldöttgyűlésre is. Miközben a munka jól és zavartalanul folyik - erről adtunk hírt múlt heti számunkban - maradt még néhány válaszra váró kérdés: hogyan halmozhatott hibát hibára a régi elnökség; legitim volt vagy sem a köztes küldöttválasztó gyűlés, s ha igen, akkor melyik az igazi elnökség? A válaszokat lehet találgatni a sorra kerülő október tizediki bírósági tárgyalásig.
Tóth Ferenc
Négyszemközt
Simon Imre
A Dél-Dunántúli Sört Értékesítő Kft. négy megyét: Zala, Somogy, Tolna és Baranya látja el a kőbányai és a kanizsai sörrel, éves szinten mintegy 371 ezer hektoliter értékesítésével. A régióban 114 fő dolgozójával két és félmilliárd forint fölött forgalmaz.
A terület - a központ és nyolc kirendeltsége - igazgatója Simon Imre, aki vezetői munkája mellett a Nagykanizsai Olajbányász Sportegyesület elnökségi tagja, a kézilabda szakosztály elnöke, valamint a Kanizsa Sörgyár -melynek két NB l-es tekecsapata, és tömegsport szakosztálya van - elnöke.
- Igazgató úr! Ennyi területen, hogyan lehet eredményesen helytállni, megfelelni az elvárásoknak?
- Azt hiszem szerencsés alkat vagyok, nagy a teherbírásom, s igyekszem úgy szervezni a dolgokat, úgy beosztani az időmet, hogy mindenhol eleget tegyek kötelezettségeimnek, s hatékony is legyen az, amit csinálok.
- Mikor jött létre a Dél-Dunántúli Sört Értékesítő Kft.?
- Tavaly július hónapban, azóta foglalkozom ezzel a teriilettel, előtte a Kőbányai Sörgyár egyik kft.-jét vezettem, amely Zala, Vas és Somogy megyére terjedt ki, nagykanizsai központtal és egy kaposvári kirendeltséggel. A jelenlegi munkaköröm azonban sokkal nagyobb ka-
liberű, általában naponta reggel hat órakor kezdem a munkát és este nyolc, kilenc, de nem ritka, hogy tíz órakor tudom csak befejezni.
- Mit szól mindehhez a családja?
- Nagyon nehezen, de hozzászoktak már ahhoz, hogy hétközben alig látnak, sőt még el kell mondanom azt is, hogy rendezvények miatt még a hétvégéim is foglaltak.
- Felesége, gyermekei?
- Nejem a Kilimáni Húsüzem könyvelője, s két nagy lányom van, akik közül az egyik most érettségizett a Batthyány Gimnáziumban, a másik szintén abban az oktatási intézményben a harmadik osztályba lépett. Nagyobbik Budapestre a Jogtudományi Egyetemre jelentkezett, túl van egy sikeres, írásbeli felvételi vizsgán, s remélem a szóbelin sem lesz gond. A szükséges pontszámokat el kell, hogy érje!
- Akkor teljes nőuralom van odahaza?
- Maximálisan.
- Aki sörrel foglalkozik, azt értékesíti, ő maga is fogyasztja ezt az italt?
- Szerelni szeretem a sört, azt azért nagyon ritkán tehetem meg, hogy igyak is. Napjaim nagy részét gépkocsiban, vezetéssel töltöm, komolyan veszem és összegyeztethetetlen ez a kettő.
- Hogyan, merre tölti a szabadságát, a szabadidejét?
- Szabadidőm nagyon-nagyon kevés van, szinte nincs. Amit azért sikerül kicsikarnom, azt a családommal igyekszem tölteni. Van egy kis szőlőm, időnként még magam sem tudom megmagyarázni, hogyan jutok ki, de művelem, rendbentartom. Megterem egy kis bor is, de az kimondottan a vendégeim részére. Az éves szabadságomat általában augusztusban veszem ki, amikor elutazunk, kimozdulunk a városból, az országból. Idén még nem tudom, hogy erre mikor kerül sor, függ ez attól, hogy milyen lesz a szezon, mennyire tolódik ki. Ezt a programot a másik két nagy gyermekemmel is össze kell hangolnom, hogy együtt lehessünk. Azért, hogy igazi szabadság legyen messze el kell mennünk, hogy ne érjék utol munkával az embert.
- A sporttal való kapcsolata honnan indult?
- Még Gelsén a Vörös Meteor kézilabda-szakosztálynál kerültem közel a sporthoz, már húsz éve kötődöm a kézilabdázáshoz.
1ÍH>$. tóilus 14

4.
KANIZSA - Se^él^u&ué
13
Abban a csapatban játszott akkor Uzsoki, Horváth Dezső, Bakonyi, Pölöskei, Földest I és Földest 11 is. Nem véletlen tehát, hogy rám „találtak" az Olajbányász kézlabdás lányai és elvállaltam a szakosztályelnöki feladatkört. Ugyanakkor azon a lépésen nem sokáig gondolkodtam, amikor kiderült, hogy komoly segítségre szorul a Sörgyár Sportegyesület. Nádasi Tamás ügyvezető elnökként azonban továbbra is segíti a munkámat.
- Ön is játszott, kézilabdázott?
- Nem, Gelsén szerveztem, intéztem a szakosztály dolgait. Volt egy időszak, amikor birkóztam a Pápai Honvédnál, de hamar abbahagytam.
- Színház, mozi?
- Időhiány miatt még a színházba is nagyon ritkán jutunk el. Néha-néha elutazunk egy jobb darabot megnézni Budapestre, de most már ezt sem engedhetem meg, mivel éjjel még vissza kell jönni, reggel pedig szeretek frissen érkezni a munkahelyemre.
- A feszített tempóhoz megfelelő étkezés is szükséges, mi a kedvence?
- Nem vagyok válogatós, elsősorban az ebédre ügyelek, s ott is arra, hogy egy kiadós leves legyen.
- Olyan céget vezet, ahol az eredményesség egyértelműen lemérhető, hiszen a sörértékesítés, az eladás, a pénzforgalom objektív, pontosan követhető. Szigorú igazgató ön?
- Nagyon fontosnak tartottam és tartom a személyi állomány jó megválasztást, a szelektálást, s úgy érzem jó úton járunk ebben a tekintetben. Az, hogy milyen vezető vagyok, azt a munkatársaimtól kellene megkérdezni...
Deregi László
A tbc ugyan fetőző betegség, de szociális betegségi kategória
Különböző sajtóanyagokban riasztó híreket olvastunk a tbc megjelenéséről, terjedéséről. Mi a valóság? Milyen feladatokat lát el Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórház - Rendelőintézetének Tüdőgondozó Intézete és Ernyőfénykép Szűrőállomása? Erről kérdeztük a Rozgonyi ut-
cai egészségügyi létesítmény főorvosát Dr. Kovács Andrást.
- Kettős feladatot látunk el. Az egyik az ernyőfényképszűrő vizsgálatok elvégzése, ez megelőző funkció, a másik feladatkör a tüdőbetegek gondozása és gyógykezelése. Ez utóbbi csoport további két részre bontható: az egyikbe a gümőkórosok, a másikba a nem gümőkóros betegeink tartoznak. Ez utóbbiba az asztmás, az idült hörghurutos és mindenekelőtt a tüdőrák felkutatása és gyógyítása témakörök tartoznak.
- Milyen a kapcsolat a városi, a megyei és a többi kórházzal, klinikával?
- Annak ellenére, hogy az új egészségügyi szemléletünk a járóbeteg-ellátásra helyezi a hangsúlyt, nem nélkülözhetjük a fekvőbeteg osztályokkal való szoros kapcsolattartást. A Nagykanizsai Kórháznak tüdőosztálya nincs, ezért a kórházi kezelést igénylő városi és városkörnyéki tüdőbetegeinket a Zalaegerszegi Megyei Kórház tüdőosztályára utaljuk be. Ennek ellenére szoros a kapcsolatunk a városi kórházzal is, mivel itt is ápolják gondozot-taink egy részét, a vizsgálatok tükrében konzíliumi feladatokat látunk el a városi kórház osztályai számára.
- Egyre többet hallunk arról, hogy a tbc ismét terjedőben van?
- Való igaz! Annak ellenére, hogy az évenkénti új megbetegedések száma az elmúlt években nem - vagy alig - emelkedett, ez csak az országos átlagra igaz! Az utóbbi egy-két évben Kelet-Magyarországon kétszeresére emelkedett az új tbc-s betegek száma. Az országos átlag azért nem emelkedik, mert a nyugat-dunántúli és a Szeged környéki területeken előforduló kevesebb beteg ezt kiegyenlíti. A különbség oka: az ország északkeleti részének gazdasági és szociális helyzete jóval hátrányosabb, mint a nyugati országrészé. Annak ellenére, hogy a tbc-t a KOCH bacilus okozza, tehát fertőzőbetegség, mindenképpen szociális betegségi kategóriába tartozik.
- Milyen a gépesítettség, milyen a gépek állapota?
- Jelenleg országosan elmondható, hogy a harminc évvel ezelőtt megszervezett és telepített tüdőszűrő állomások gépparkját már régen le kellett volna cserélni, nem a korszerűtlenségük, hanem az elhasználtságuk miatt. Erre az elmúlt években sem volt anyagi fedezet és ha az országunk gazdasági helyzetét tekin-
tem akkor erre még várni kell... Az elhasználtság miatt egyre gyakoribb a kényszerleállás, ami jogosan sok bosszúságot okoz az állampolgároknak. Az előbbiekben az ernyőfényképszűrő állapotáról beszéltem! Nem lenne egész a kép, ha nem mondanám el, hogy pár éve létesítményünkben telepítésre került egy korszerű, képerősítős röntgenberendezés, ami a vizsgált személy és a vizsgálatot végző orvos számára is lényegesen kevesebb terhelést jelent, mint annakidején, amikor a hagyományos mellkasröntgenvizsgálatot sötétben kellett végrehajtani.
- Legsürgetőbb feladataik?
- Intézetünk épülete, elhelyezkedése, belső szerkezete nem felel meg egy korszerű létesítménnyel szembeni követelményeknek. Az épület a század elején családi háznak épült, jelenlegi funkcióját csak a többszöri átalakításokkal tudta teljesíteni. Több, mint húsz éve az elődöm Dr. Juhász János főorvos úr kezdeményezte egy új, korszerű komplexum létesítését. Több variáció is felmerült. így: a kórház területén létesítsük, vagy a város központjában egy többszintes épület földszintjén, mint például ez Szombathelyen történt? Erről egyébként a korabeli sajtó is írt. Több alkalommal már majdnem együtt volt a pénz, de a különböző szervezeti és közigazgatási változások miatt sajnos meghiúsult.
- Mi a jövő?
- Területünk nehéz helyzetben van, ezt részben annak is köszönhetjük, hogy a tbc mint népbetegség elleni küzdelem a nyolcvanas évek második felében oda vezetett, hogy elterjedt az a nézet - részben szakmai körökben is -, hogy a tbc-kérdés leküzdése „leírttá" vált. Ebben az időszakban olyan nézetek is voltak, hogy a jól szervezett országos tüdőgyógyászati hálózatot meg lehet szűntetni, mert a tbc elvesztette népbetegség jellegét. Hála Isten erre nem került sor, sőt fejleszteni kell a hálózatot, mivel olyan jóslatok is elhangzanak, hogy az ezredforduló tájékán a tbc ismételt jelentős emelkedésére lehet számítani. Ez részben összefügg az aids-es betegek létszámának az emelkedésével is, mivel olyan állapot és ártalom, amely az emberi szervezet immunrendszerét gyengíti, nagyon kedvez a tbc terjedésének. A nehéz tárgyi és eszközös gondjainkat a hálózatban, ezen-belül a mi intézményünkben is,
a szakmailag jól képzett, feladatukat példamutatóan ellátó lelkes asszisztens munkatársaink könnyítik meg.
Bödör Béla
Ahol ötvenkét
község lakóinak állnak szolgálatában
Kevés olyan ember akadnu a Nagykanizsa vonzáskörzetéhez tartozó ötvenkét helységben, akinek még soha semmilyen ügyet ne kellett volna intéznie a Földhivatalban. Különösen az utóbbi néhány évben.
Dr. Varga Tóth Antal közel két éve áll a Földhivatal élén Nagykanizsán. A nagy kárpótlással kapcsolatos hullámhegy akkor már elvonuló-ban volt. De tennivaló azért akadt bőven neki is, 28 munkatársának is.
- Hogy telt el az év első fele?
- Eddig nyolcezer ügyirat érkezett, éves szinten 15-16 ezer ügyet kell intéznünk. Az eddig eltelt idő alatt nyolcezer, az ügyfeleknek mindig nagyon fontos ügyet intéztünk. Ez azt jelenti, hogy ügyfélfogadási napon általában 50-60 ember jelenik meg nálunk. De ha valaki vidékről nagyon fontos üggyel keres fel bennünket, gyakran teszünk kivételt, és egyéb napokon is a rendelkezésére állunk.
- Ilyen gyakori a tulajdonosváltozás?
- Nem kizárólag erről van szó. Bár kétségtelen, hogy nálunk jelentkezik minden tulajdonosi mozgás a földdel, ingatlannal kapcsolatban. Lehet, hogy mindenki gyorsan szeretné az ügyeit intézni, de a sürgősség részünkről akkor kap soronkívüliséget, ha például építkezésről vagy hitelterhelésről van szó.
- Gondolom, tulajdonosi viták esetén a telekkönyvi bejegyzést is figyelembe veszik.
- Igen. Gyakran fordulnak hozzánk önkormányzatok is, ha utána akarnak járni a tulajdoni viszonyoknak. Ilyenkor is minden segítséget megadunk. A termelőszövetkezetek használatában lévő részarány-tulajdonok kimérése, bejegyzése is folyamatban van. Ugyanakkor a kárpótlási munkák kitűzése, kimérése, 7-8 földmérő kapacitását köti le.
- Győzik ennyi emberrel a munkát?
- Győznünk kell. Létszámbővítésről nem lehet szó. Sem hely,
14
sem számítógépes . kapacitás nincs hozzá, libben az évben ugyanis a számítógépekre való adatátvitel a meghatározó feladatunk. Gyakran az is előfordul, hogy a számítógépes adatfelvétel során derülnek ki tisztázatlan tulajdonviszonyok. Ilyenkor ezeknek utána kell járnunk. Ahhoz viszont, hogy az ügyfelek kiszolgálása gyors, pontos, európai színvonalú legyen, ma már elengedhetetlen a számítógépes adatfeldolgozás, nyilvántartás.
Gombás Imre
Az aktív tanítást befejezte,
de átlagon felüli tudását, ismereteit ma is kamatoztatja
A Bolyai János Matematikai Társulat Békéscsabán tartott 35. négynapos Vándorgyűlésén Dr. Tóber Ernőt kiváló matematika-oktató és népszerűsítő munkásságáért Beke Manó Emlékdíjjal tűntette ki. Lapunk, a Kanizsa már több alkalommal próbált interjút készíteni Dr. Tóber Ernő tanárúrral, de minden alkalommal szerényen elhárította a munkájával, életútjával kapcsolatos beszélgetés niegej-tését. Most sikerrel jártunk.
- Melyek voltak a középiskolás és egyetemi eveinek a főbb állomásai\'.\'
- A középiskolai tanulmányokat 1950. szeptember elsejétől,\' 1953. szeptember l-ig folytattam Nagykanizsán az Állami Irányi Dániel Altalános Gimnáziumban a jelenlegi Batthyány Lajos Gimnáziumban. Jó tanuló voltam, ezért tanáraim közül többen és az iskola igazgatója a budapesti Oleg Kosevoj Szovjet-ösztöndíjas Iskolába irányítottak. 1953. tavaszán sikeres vizsgám alapján felvételt nyertem az intézménybe. A negyedi osztály ott végeztem el és kitűnő eredménnyel érettségiztem. 1954. júliusában az Eötvös Lóránd Tu-dományegyetem Természettudományi Kar matematika-fizika szakára nyertem felvételt. Az egyetemi tanulmányokat !958. júniusában sikerrel befejeztem, de az államvizsgák letételére egy sajnálatos balesetem miatt csak egy év múlva került sor. A kórházi ápolási időszak alatt megkerestek a Belkereskedelmi Minisztériumból. Helyzetemet mérlegelve állásajánlatukat elfogadtam.
F" KANIZSA -
A_
- Mikortól tanított Kanizsán, milyen a kötődése a városhoz?
- A Belkereskedelmi Minisztérium 1959. augusztus elsejei hatállyal a Thury György Közgazdasági Technikum Kereskedelmi Tagozatára tanárnak nevezett ki. Bár nem kanizsai vagyok, de egy kicsit mégis hazajöttem. A tantestület nem volt ismeretlen, mert Fülöp Ernő igazgató úr volt az igazgatóm diákként is. Varga Ferenc nevelőtanárom, míg Balogh Árpád és Dr. Pillér Ernő középiskolai tanáraim is voltak... Két évig órákat is adtam egykori iskolámban a gimi-ben, de tanítottam a Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban is.
- Az évek során sok jó matek-szakos tanár a magasabb fizetés miatt üzemi pályára ment dolgozni. Nem volt ilyen elképzelése?
- Szerettem tanítani! A tehetséges tanulókkal szívesen foglalkoztam, így nem gondoltam a pályamódosításra. Ha az anyagi dolgok motiváltak volna, akkor eleve alkalmazott matematikusi pályára megyek.
Véleménye szerint milyen változásokon ment keresztül a matematika tárgy oktatása?
- A matematika oktatása a tárgyi köröket tekintve óriási változásokon ment keresztül. A geometriában a vektorok alkalmazása, a halmazelmélet elemeinek és az analízis elemeinek a bekerülése bizonyos értelemben modernizálta az oktatást. Az elsajátítandó ismeretek nagyon megterhelik a tanulókat, mert a problémák sokoldalú elemzésére nem jut idő. Az önálló feldolgozásra pedig sokkal több időt kellene fordítani. Meg kellene tanítani a tanulókat a tankönyvek és egyéb segédanyagok használatára. Sajnos az a tapasztalatom, hogy sok a kapkodás, a bizonytalanság. Egy-két definíció leíratása nem pótolja a fogalmak kellő megalapozását. A házi feladatok ellenőrzése, megbeszélése az oktatási folyamatok szerves része...
- A szakmai továbbképzések, a balatoni ifjúsági matek táborok milyen célt szolgáltak az elmúlt évtizedben?
- A szakmai továbbképzéseknek aktív tagja és közreműködője is voltam. Előadásokat tartottam és szinte zsinórban vezettem a foglalkozásokat. A megyében elsőként kapcsolódtam be az ELTE TTK Matematikai Szakmódszertani Csoportja által kezdeményezett matematika tanítási
kísérlet-sorozatba. Az 1970/71-es tanévben sikerrel fejeztem be az ELTE I. továbbképzését. A Megyei Matematika szakkörben 1978-ig rendszeresen vezettem foglalkozásokai, ezt egészítette ki a nyaranta szervezett Balatonedericsi Szaktábor, amely ugyancsak a tehetség-gondozást szolgálta.
- Mikor érlelődött meg a gondolat, hogy a matematika doktorit megszerzi?
- A doktori megszerzése a továbbképzés során vált lehetővé. 1978. tavaszán Dr. Horváth Jenő tanszékvezető egyetemi docens irányításával elkezdtem az ELTE II. fokozatú továbbképzését, melyet sikerrel befejeztem és 1980. szeptember 18-án tettem doktori szigorlatot.
- Milyen tanácsokat ad a fiatal kollégáknak, a tanulóknak, a jövő nemzedékének?
- A matematikával való foglalkozás igen elmélyült és kitartó munkál igényel. Ma már szerencsére sok és jól használható szakirodalom áll rendelkezésre. Egymástól is sokat tanulhatnak a fiatalok, én is sokat köszönhetek egykori kiváló tanáraimnak. Véleményem szerint az iskolai szakkörök, a különféle versenyek a tehetségek kibontakoztatását szolgálják.
A kitüntetett tanár nyolc éve az aktív tevékenységét a vissza-visszatérő betegsége miatt befejezte, ennek ellenére nem szakadt el a matematikától. Több éven keresztül a nyári matek táborok egyik előadó tanára volt. Örömünkre a középiskolás tankönyvek lektoraként kamatoztatja átlagon felüli tudását, ismereteit.
Bödör Béla
Harminckét fajta fagylalt, ugyanennyi sütemény és negyvenféle kávé
Szép, elegáns kivitelű Hévízen, a kanizsai illetőségű -Gaál László tulajdonos által üzemeltetett - Eis Caffé Szalon. Tavaly egy anyaggal már jelentkeztünk a helyszínről, akkor megígértük, hogy egy év múlva ismét tájékoztatjuk kanizsai olvasóinkat a tervezett átalakítás-bővítés után.
- Ha minden öszejön, akkor
1995. július 14> 1
területbővítéssel kombinálva hajtjuk végre a szalon építészeti és átalakítási munkáit, - informált bennünket a szakmában több mint két évtizede dolgozó tulajdonos, majd így folytatta: -ennek az évnek az első két hónapjában karbantartók és berendezést felújítók vették kézbe vendéglátó egységünket. Elégedetten nyugtázom ízléses munkájukat.
A szalon harminckét fajta fagylalttal, százfajta kehellyel negyvenféle kávéval szolgálhat folyamatosan. Új irányzatot tükröz a sterilizált gyümölcsből készült Eis Shakes névre hallgató ital. Harminc-negyven fajta süteményünket új technológiával, az európai norma szerint készítjük. A kávéfogyasztás a garantáltan jó minőségű olasz Segafredó termékből megháromszorozódott a hasonló méretű presszókhoz viszonyítva. A két szakképzett cukrász a jó minőségű fagylaltok készítésének is a felelőse, sőt a személyük is garancia arra, hogy állandó, jó minőséget tudunk felszolgálni. Házi tejjel dolgozunk, Galambok községből egy őstermelőtől vásároljuk.
- Mennyire udvariasak a felszolgálóik?
- Aki nem tudott beilleszkedni, az elment... Itt olyan személy nem verhet gyökeret, aki nem a vendégre koncentrál! Az új belépő dolgozóktól az udvariasság, a hozzáértés mellett a nyelvi ismeretet is elvárom. A tizennégy fős személyzet egyet akar: az üzletet egyre elismertebbé és színvonalassá tenni. A fagylalt és a italkártyáink ajánlata kiegészül a kávékártyával is^sőt a közkedvelt nyári italok sok-sok változatával. Amelyeket szóbeli kiegészítéssel is ajánlanak felszolgálóink.
Az áraik a külföldi vendégeknek közepes árfekvést jelentenek, míg a magyar fogyasztók drágának tartják a termékek többségét. A főnök, a cukrász végzettségű fiával a téli leállás alatt külföldi bemutatókon, továbbképzéseken vett részt Olaszországban, majd egy későbbi időpontban ugyancsak négy napos olasz bemutatóval és kiállítással egybekötött rendezvény részvevői voltak. A meghívókat azok a cégek küldték, akiknek a termékeit forgalmazzák. A hazai rendezvények közül kiemelkedett a Budapesten tartott bemutató, melyet a Cukrász Szövetség szervezett huszonöt exponáltabb üzlettulajdonos részére.
Bödör Béla
|l995. július 14,
( KANIZSA - gäjjggäg
15
A KANIZSA Dél - Zalai Hetilap támogatói :
1949
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.
DEL-ZALAI HETILAP
KAN
MEUEUNIIL MINDEN PÉNTEKEN
Hctitajt, eu*cct 4fcm etSCt áeíí Cantoni!
KÖZLHDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313140, 313-040
Hibabejelentési 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése; _belső gázszerelések.
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG
01ON
INFORMÁCIÓ még ma
1033 Budapest, Kaszásdűlő u. 2. II. em. Postacím: 1519 Budapest, Pf.: 248 Telefon: 250-0020, 250-0311 Telefax: 185-1268
CGMUTATÓ a holnap
MQflgamaeaBMfiaaeaBMeMa&aaggQmm
LEGYEN A PARTNERÜNK!
VÁLLALJUK:
társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
vállalkozásszcrvezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Tcl./fax: (93) 310-461 Wcstel: (60)399-196
Nagykanizsa, Eötvös tér 28«
Julius Meinl,
KANIZSA
Trend Kft
Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a. 93/310-505-ös telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Ady u. 45. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.
- Akar Ón kulturált
körülmények között étkezni,
fagyizni?
Térjen be hozzánk!
Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk.
KREMZNER RESTAURANT
Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057
- NAGYKANIZSA | MEGYEI 1 JOGÚ VÁROS * ÖNKORMÁNYZATA

ÍM

MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
Szociális Foglalkoztató
8800 Nagykanizsa Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279
16 KANIZSA - ^ .....•- «- -..... 1995. jólius \'•1
Tizennyolcan akadtak fenn a végek őreinek hálóján a július 3-tól 9-ig eltelt időben a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság által ellenőrzött magyar-szlovén szakaszon. Köztük volt július 4-én az a szlovén férfi és a társaságában lévő bosnyák nő három gyermekével, akiket Nemesnép közelében fogtak el. Meghallgatásukkor a huszonöt éves férfi elmondta, hogy ljubljanai vállalkozó, és közel lakik az ottani menekülttábor -hoz. Ott ismerkedett meg egy bosnyák férfival, aki segítségét kérte, hogy Nagyatádon lévő családját illegális úton Szlovéniába vitesse. Mivel nem talált megfelelő embert, maga vállalta el a feladatot ismerőse iránti szívességből. Július 4-én Bajánsenyén lépett társával, gépkocsival magyar földre, a nagyatádi mene-
Határsértő fürdőző
külttábornál felvették az asszonyt a három kislánnyal, majd Nemesnépnél gyalog indultak neki a határnak. A felnőttek - akik nem éltek a családegyesítés hivatalos útjával - ellen eljárás indult. Július nyolcadikán Tornyiszentmiklósnál szintén egy szlovén polgár két bosnyák férfit - akik szintén Nagyatádon voltak elhelyezve, lévén tavaly ideiglenes védelmet kértek és kaptak - próbált Szlovéniába segíteni. Határsértő segítése miatt három éves beutazási tilalmat „nyert" ezzel. A magyar-horvát határon csupán egy horvát próbál-
LIBA *?* HÍREK
- A Dél-zalai Szövetségi Választmány ülésén megerősítették azt a helyi Ügyvivő\'Testületi javaslatot, amely a konföderáció tulajdonában lévő székházak -Zalaegerszeg, Kecskemét hasznosítási lehetőségeire való előterjesztést fogalmazza meg az Országos Választmány részére.
- Augusztustól heti egy alkalomra szűkül a Szövetség Üdülési Irodájának ügyfélszolgálata, szerdánként 13-16 óráig vállalják nyitott szolgáltatásként - tagságon kívül a lakosság részére is - az üdülőjegyekkel kapcsolatos információk biztosítását és a jegyértékesítést. A Jogsegélyszolgálat ezentúl keddi napokon kizárólag a tagság részére áll rendelkezésre, míg csütörtökönként a tagságon kívüliek is felkereshetik jogászukat problémáikkal. Elsőbbséget a munkahelyi, érdek-
védelmi jogi problémák kezelésének biztosítanak.
- Tagjaink a Liga részére augusztus elején kedvezményes áruvásárlási napot szervez. Az akció részleteiről a LIGÁ-s szervezetek ügyvivői adnak tájékoztatást.
- A LIGA Országos Választmánya budapesti ülésén a választási adatok értékelés utáni tájékoztatóból kitűnt, hogy az Üzemi (Közalkalmazotti Tanács választások két évvel ezelőtti eredményeit a LIGA Szakszervezetek már most túlszárnyalták. Az országos ülésen határozat született arról, hogy a jövőben a szakértői munka és az érdekegyeztetés kapjon nagyobb han-súlyt a programban. A LIGA nem zárkózik el a potenciális szövetségesekkel való szorosabb együttműködéstől, de önállóságának feladására nem érez sem politikai, sem működési kényszert.
Kanizsa nevezetesség a FÖ* úti ferde lámpa. Hogy mikor állítják helyre? Rövidesen eldől.
Álljunk meg egy szóra! - a kistolmács! tónál. ...és ha sürgős?
ta Zákánynál törvénytelen módon a határt átlépni. Gyékényesnél egy kilépő nemzetközi gyors padlásterében három románt leltek az útlevélkezelők. A kánikulai melegben sokan vágyódunk a vízpartokra vagy egyenesen a vadvizekbe. így volt ezzel az a horvát férfi is, aki július ötödikén este a Drávában fürdött, ám az ár átsodorta magyar területre. A csöpögő fürdő-zőt a berzencei közúti átkelőn adták át a horvát szerveknek.
Határforgalmi ellenőrzés során a magyar-szlovén átkelő helyeken 103143 utast és 33501 közúti járművet, míg a magyar-horvát pontokon 173429 utast, 55053 közúti járművet és 6682 vagont léptettek át. Sármelléken az ideiglenes légi átkelőhelyen két repülőgép és hatvanhárom utas fordult meg. Beutazási feltételek hiánya miatt hetvenkilenc külföldit irányítottak vissza.
k7.
Zalában először Nagykanizsán!
telinf 0rmix
Telefon: 93/310-751
Reggel m-i ól este 8-ig az év minden napján. LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁS Üzleti partnert keres... Elromlott a K-jc...
Nem tudja hol van akció... HÍVJON, HOGY SEGÍTSÜNK, A !»/310-751-ENl
ÍJ SZOLGÁLTATÁS!
- fia Ön lakossági apróhirdetését címünkre - l\'f.: 45« ~ elküldi,
és 609 Ft-ot befizet, 30 napig szerepel adatbankunkban. > Meglepően olcsó kíilföldl utakhoz juthat - Igényének megfelelően — a pécsi VII W I IS IRAVI\'.I, ajánlataiból. Hés/leies felvilágosítás, propagandaanyag, kedvezmény, ba a TKI.INFORMIX-nál rendeli meg pihenését. Hétvégén is ÉRDEKLŐDJÖN!
— Tagjalaknak 20%-os árengedmény a WESTEL 900-as készülék
áraiból.
Üzleteinkben július 11—16-ig ismét ZETA hét!
Nyári szörpvásár akciós áron:
- Málna, szamóca, jaffa, alma 0,5 124 Ft helyett 89 Ft
- Kiwiízű, citromízű, narancsízű 0,5 114 Fi helyett 79 Ft
- Quanto öblítő l/l-es koncentrátum
szellőfriss 403 Ft helyett 303 Ft
- Trappista sajt szögletes kg 580 Ft helyett 519 Ft
- ESKIMO Calipo jégkrém 65 Ft helyett 49 Ft
- ESKIMO Nogger Choc jégkrém 75 Ft helyett 59 Ft
Ezenkívül még több termék is akciós áron vásárolható!
Figyelje az üzletekben kihelyezett plakátokat!
Július 10-30-ig ZÉTA-PEPSI akció!
2 palack Pepsi termékkel akár hűtőszekrényt is nyerhet
tele Pepsivel, vagy hűtőládát, vagy walkmant. A vásárlást igazoló blokkot névvel és címmel ellátva a kihelyezett gyűjtőládába kell dobni.
Sorsolás: 1995. aug. 3-án 15 órakor Zalaegerszegen, a 20. sz. ABC-ben (Kossuth út, 24. szám) lesz.
NYERJÜNK EGYÜTT!

. Julius 14
KANIZSA - /if****
17
IMIIIfl
1995. JULIUS 17-
JÚLIUS 21. hétfőtől péntekig
Fogható 5.55-től 9.00-lg a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig" -zenés hírmagazin. Benne 6.00 -Kossuth krónika. 6.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 - Kossuth krónika. 7.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 - Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 -Hétköznapi történetek. Szerkesztők: Németh Károly, Kovács Zoltán, Somogyvári Valéria, Zsoldos László, Schweier Rita. 12-tól 19.30-ig csak a 873 kllz-es kh adón. 12.00-13.30 -Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor - 15.00-
ÉRTHETŐ
16.00 - Dél-dunántúli Magazin
- a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30
- Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku"
- az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. JULIUS 22. SZOMBAT
Fogható 9-től 11-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n. 9.00-11.00 „Jó pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Kovács Zoltán. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00
- Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szol-gálató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00
- „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora
Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. JULIUS 23. VASÁRNAP
8.30-10.00 Szerkesszük
együtt! Szerkesztő: László Lajos. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Déldunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 - magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Kovács Imre. 19.30-20.00 - Jn der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
Pénztár nyitva: 15-18 óráig Pénztár tel.: (93) 311-468 Telefon: (93) 311-454
Heti programajánló
- 17-től 21-ig: Az én
gyűjteményem - kiállítássorozat
Régi pénzek, fényképek, sörcímkék Sziva Gyula gyűjteménye
- 17-én 21 órakor: Bazár Udvart Zenei Esték •95
Nótaest - Hatvani Kiss Gyöngyi, Szentendrei Klára, Takács Béla, Csányi János Közreműködik: ifj. Oláh Kálmán cigányzenekara
- 20-án 19 órakor: Csütörtöki randevú - a HSMK előtti téren Utcabál
Beküldési határidő: július 21.
Lapunk 26. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: A szív kalan-
havecz Melinda olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
-miért
VAGY ILYEN IDEGES\'\'
- A horgászástól
VAN -HISZEN Az MEGNYuG
MEGFOGJA A NAP
nagyon könyörög ¦V
4400
VASARLA Sl FORMA
¦a-m.au
KESÍTÉSE
newton
mm
angol
Film c. —v—
betűi keverve
HORVÁT Hl\'í? ügyNÖKSÉG
GOGH
Anyagok víztartalmának MEG-JHATXftQrX&A
I
z
sec
férfinév
haízvég !
&alaton1 lakos -7-
ibolya becézve
csowago lóanyag
"V—
komóto san
VELEM
hata\'rai !
tupoljev gépei
sémi nyel-vű nép
A VESE ORV NEVE
udito
folyadék
gyenge minőségű
arab atya -v—
nemet pa\'r-t
GERMANI lll*l
strano jelzője
tanács, ötlet -7-
mutato névmás
ex-police énekes 7-
ttos
tarisznya
—v—
svéd autójel
FOLYADÉK
veszprém m falu
eleség egynemű
¦sulfur
6ec AlGNES
KE
takaró v
emenyész, tó\'k fgy lete -1-
.- Fl
A tävi\'ro-
F ÉLT Al A\' LÓJA
PEREC JELZŐJE -7-
hunca-ricus
/kdcAly/
tunézia autójele
T.HANGOK
~7~—
í.azita része!
KÖLYKE-ZIK
zenerészlet!
fiáker egyn 6. kékülni
kezd! v"
EMEKEL >

ROSSZAKARAT
!1 s-zó/
siófoki labdarú > gó volt
KOREAI AUTÓMÁRKA
dornak születik és mint nyárspolgár hal meg.
A sorsoláson Elek Róbert, Faics Gáborné, Hetési Szabolcs, Katona Gyöngyi és Pro-
18
KANIZSA - 7K***y«
199$. július 14.
Kőszegről hazafelé végig azon gondolkodtam, hogy a sors milyen rendkívüli HfWfcé-teket produkálhat. Nyugat-Magyarországon él egy idős ember megfáradva, betegen, s ha néha eszébe is jut a háború utolsó tavasza, akkor is bizonyára a hazatérés boldog pillanatai idéződnek fel számára először. Aztán a katonatársak arca, s hosszú töprengés után talán felrémlik az a fél Németországon és Ausztrián át cipelt viaszos vászon csomag is, amelyik egy zászlót rejtett magában. Ha a szombathelyi körzeti műsorban nem veszik át és nem vetítik le Nagykanizsa 750. jubileumáról készített összefoglalót, Hevet János volt hadnagynak.
99
A ZÁSZLÓT HÁTRAHAGYÓ KATONA ÉN VOLTAM"
a Ludovika Akadémia hajdani növendékének életében talán soha nem érkezik el a megnyugvás, egy hatalmas lelkiismereti gond feloldásának érzése.
Kőszegen, a hajdani katonai alreáliskola épületében működő gyógypedagógiai intézetnek egyik szolgálati lakásában az örömteli fogadtatás után Doniján Károly őrnagy, a Thury Laktanya képviselője és Szabó Zsigmond operatőr társaságában beszélgettünk a lebénult, de
Doniján Károly átadja a laktanya ajándékát ^jHfíSjcs Jánosnak
SZÉPRE SZÁLL A FUST
Semmilyen helyiségbe nem illik égő cigarettával belépni.
Ha rá akarunk gyújtani, illik megkérdezni, nincs-e a társaságban olyan, akit zavar a füst, mert ha van, ezt illik komolyan venni.
A hamutartó a csikkek, és a cigarettavégek tárolására szolgál, más egyebet, például cukorpapírt nem illik heledobni.
Sose fújjuk a 1 üst öt beszélgetés közben a má.sik fél arcába.
A tömegközlekedési eszközökön nálunk tilos a dohányzás, de ez pok esetben úgy tűnik. ,csak az utasokra, a sofőrre nem vonatkozik.
Asztalnál ülve nem illik a túloldalon ülőket az asztal fölött kínálni, illik felállni, és átmenni hozzájuk.
Egy lángról csak két cigarettát illik meggyújtani. A szokás az angol-búr háborúból ered, ahol a lövészárkokban rágyújtó katonák a hosszú ideig lobogó fénnyel tökéletes célponttá válhattak volna. -
Tüzet kérés nélkül is Illik adni, de sohasem cigarettavégről.
Étkezés közben, vagy amíg asztalunknál bárki is eszik, nem illik rágyújtani Vendégségben asztalbontás után gyújtsunk csak rá.
TELEFON ILLEM
Mielőtt bárkit felhívunk, érdemes átgondolni, nem rossz időpontban zavaijuk-i. Eztíai hívás elején akár meg is kérdezhetjük.
Ha a beszélgetés megszakad, a kezdeményező felnek illik másodszor is hívni. a
A beszélgetést a hívónak illik befejeznie. A hívott felnek csak udvarias magyarázat után illik elbúcsúznia.
Meghívást is nyugodtan közölhetünk ma már bárkivel telefonon.
A távbeszélés szó a beszélgető felek közötti fizikai távolságra, ; nem a beszélgetés hosszára utal.
szellemileg friss, jó memóriával rendelkező János bácsival és feleségével, Gizella asz-szonnyal.
- 1939-ben Zalaegerszegen ellünk. A felső-kereskedelmi elvégzése után sikeres érettségit tettem, majd negyvenegy őszén bevonultam a nagykanizsai 17. gyalogezredhez - kezdi felfejteni a régmúltat Heves János. -Újonc évemet a 17/1 zászlóaljnál töltöttem, majd 1943. június l-jén felvételt nvertem a Ludovika Akadémiára. 1944. november 15-én Körmenden avatlak fel. mint hegyivadász hadnagyol. Ezután Döbericzbe vezényeltek három hónapos tanfolyamra, majd Berlin-Spandauba kerültem a 89. magyar" kiképző ezredhez. Parancsnokom Szita János alezredes itt kinevezett a tisztes iskola parancsnokává. Nagy megelégedésére elkészítettem a tantervet, de már az iskolát ténylegesen irányítani nem tudtam, mert újabb parancsot kaptam.
Heves János élete ezzel a paranccsal kapcsolódott össze a 17. gyalogezred oly sokáig hányattatott sorsú zászlajával. Mert a parancs úgy szólt, hogy a zászlót haza kell hoznia Szombathelyre.
- De hogyan kerülhetett az ezredzászló Spandauba\'.\' - for-
dulok Doniján Károlyhoz. az ezred történetének ismerőjéhez.
- A doni katasztrófa után a: ezred maradványai 43 április 28-án és május 2-án visszatér lek Nagykanizsára. Negyvennégy tavaszán az újjászervezés után a 7. gyalog hadosztály alárendeltségében megjárták Galíciát, de mivel a veszteségek ismét nagyok voltak, a megmaradt személyi állományt a 24. gyalog hadosztályba osztották he. Így kerültek aztán kanizsai katonák Szlovákiába. Morva területekre, később sokan fogság ba estek vagy átálltak a szovjetekhez. A visszamaradó különítmény, ami a pótkeretet jelen tette, vitte magával az ezred \' zászlót Németországba. így kaphatta meg János bácsi a zászló hazamenekítésének pa roncsát - adta meg a felvilágosítást az. őrnagy.
El is indultam negyed ma gammái - mesél tovább Heves János -. de Bécsben az odahe lyezelt Magyar Honvédelmi Mi nisztériumban nyílt paranccsal arra utasítottak, hogy menjünk vissza, de már nem Spandauba. hanem a hochenfelsi katonai kiképző táborba. Itt kaptam a szakaszparancsnoki beosztása mai. Ezután irány Neumarkt! Emiékezeles hely volt. a városi hatalmas repülőtámadás érte.
Kutyák, lovak, fogatok
Akik a kutyákat, lovakat szeretik, azoknak bőven akadt látnivaló az, elmúlt hét végén Kis-kanizsán. a Vásártéren megrendezett bemutatón. Az események mindenese. Tusnádi Zoltán, a Kiskanizsa Lovas-klub edzője két lovasszám között szakított időt lapunknak:
- Kutyák bemutatójára, díjlovagló- és fogathajló versenyre hívluk az érdeklődőket. Ami a lósportot illeti, ezerkilencszázhetvennégyben volt utoljára területi verseny itt Kiskanizsán. Ez most inkább egy edzőmérkőzés a várható területi meghívásos versenyekre, a lovak, lovasok felkészítéséhez. Bemutatóként szántuk a közönségnek, versenyszerű szabályokkal és szerény díjakkal a jól szereplőknek. Egyben nyitánya annak a lovastábornak is, amelyik július tizenhéttől augusztus tizenhétig várja a klubtagokat és a lósport iránt érdeklődőket, így szeretnénk mindinkább népszerűsíteni a lovaglást
és a sok helyütt már feledésbe merülő fogathajtást. Hízunk rendezvényünk sikerében és a folytatásban is.
Mint a zsűritől megtudtuk, a bemutató versenyszámok győztesei a következők lettek: A kezdő lovak díjugrató versenyében első lett Kozma József Miklósfáról, a kezdő lovasok győztese pedig Timbakovics László Lakospusz-táról. A staféta díjugratásban Sznopek Gabriella és (iéczi Zoltán kiskanizsai páros jeleskedett, míg a fogathajtó versenyszámok ban Vékási Vendel és segédhajtója, Póvics Viktória palini páros leli a győztes.
A nap folyamán mintegy négyszáz néző tapsolta végig az eseményeket, akik ezúttal a San bermacher Ryno vendégei voltak, hiszen a kft. biztosítóit területet, nem sajnálva anyagiakai és egyéb segítséget az újszerű próbálkozás sikeréhez.
1995. júHos 14.
W" A-
KANIZSA - TtUwu*
19
égeti minden, a tábori lelefon már nem működölt. Teljes zűrzavar uralkodott, ezért a századparancsnokunk feloszlatta a századunkat. Ezután megkezdődöli a bolyongásunk. Egyetlen célunk volt: haza Magyarországra! Mintegy huszonötén együttmaradtunk, amikor április közepén egy kis faluba érkeztünk. Csak most. a televízió műsorából tudtam meg. hogy ennek a falunak Wang a neve. Itt amerikai fogságba esett német hadifoglyokkal találkoztunk, akik közölték velünk, hogy mi is azok vagyunk. Nekem lelkiisme reti gondom volt a zászló biztonságba helyezése, hiszen nem akartam, hogy idegen kézbe kerüljön. Megkérdeztem a falusi vendéglő tulajdonosnőjét, hogy mit is csináljak. 0 adta aztán azt a nagyszerűen bevált tanácsot, hogy a zászlót a templomba vigyük. Megkönnyebbülten adtam át a fehrernek. aki rögtön gondoskodott róla. Nehéz szívvel búcsúztam, de mégis megnyugodtan. hiszen tudtam, hogy a zászló biztonságban van.
- A későbbiek során soha nem gondoltak arra, hogy visszatérjenek Bajorországba?
- De igen - vette át az emlékezéstől alaposan kifáradt férjétől a szót Gizella asszony. -Többször is beszéltünk róla, de mivel a falu nevét sem tudtuk, meg nem a legjobb idők következtek a férjemre, ez rendre elmaradt. Tulajdonképpen hatvankettőig hányódtunk, a férjemnek mint volt ludovikás ka-
tonatisztnek sok megaláztatást kellett eltűrnie. Az amerikai hadifogság sem volt jó ajánlólevél. Gyerekünk születeti, valamiből élni kelleti, ezért férjem kitanulta az asztalos szakmát. 1962-ben alkalmazták itt műhelyoktatónak, majd TMK-veze-lő lett. Innen ment nyugdíjba 1981-ben. Igen nagy megnyugvás, lelki megkönnyebbülés számára, hogy ötven év után a zászló hazatért, ünnepélyesen átvették és méltó helyére került.
Miután a Heves házaspártól megtudtuk az ezredzászló hátrahagyásának körülményeit és küldöttségünk részletesen beszámolt az áprilisi ünnepi rendezvényekről, még egy megható esemény történt. János bácsi reszkető kézzel, meghatottan mutatta meg hadnagyi végzettségét tanúsító diplomája másolatát, meg az ezzel járó díszoklevelet és enilékgyű-rűt. A Honvéd Hagyományőrző Egyesület 1994 szeptemberében tartotta ünnepi ülését, és ebből az alkalomból a Kossuth Lajos Katonai Főiskola, mint a Ludovika Katonai Akadémia eszmei és történelmi jogutódja díszoklevélben részesítette az ötven éve tisztté avatott Heves Jánost.
A megöregedett hadnagynak a sors többrendbeli elégtételt szolgáltatott.
Büki Erzsébet
Gyertyafénykeringő
Megnyílt a Kanizsai Nyári Színház. Ebben a/, esztendőben először szervezte meg a Hevesi Sándor Művelődési Központ - a Bazár udvari zenei esték sikerén felbuzdulva és a színházi holtszezont pótolva - a szabadtéri előadásokat.
Az első bemutató előtt, melyet a művelődési ház melletti parkolóban ötletesen kialakított helyszínen tartottak meg, Papp Ferenc igazgató köszöntötte a nézőket, s örömét fejezte ki azért, mert az új kezdeményezés sikeresnek tűnik. A Pécsi Nemzeti Színház produkcióját ugyanis nagy érdeklődés és telt „ház" fogadta az elmúlt héten, amikor a szépszámú közönség a Gyertyafénykeringő című zenés vígjátékot tekinthette meg. Igen. a cím ismerősen cseng, hiszen a sokszor hallott, közkedvelt dallamot idézi fel, amely a darab fő zenei motívuma is egyben. A víg-
játék témája amúgy felejthető -mi történik akkor, ha báró és inasa szerepet cserél, s a találkára érkező hölgy az. utóbbit nézi a nemes embernek -. de a sok félreértésen alapuló, habkönnyű mű mégis jó szórakozást nyújtott a nézőknek. Ehhez nagymértékben hozzájárult a színészek igyekezete is, a főszereplők - Unger Pálma, Dévényi Ildikó, Moravetz Ixvente. N. Szabó Sándor - jókedvűen használták ki a darab adta - nem túl sok -lehetőségeket. A pécsi színház játékával kellemes estét szerzett a közönségnek, s bizonyította, hogy nyáron is érdemes színházba menni.
A Kanizsai Nyári Színház következő előadását július 26-án láthatják az érdeklődők, a Veszprémi Petőfi Színház a Prókátor című zenés bohózatot mutatja be.
Horváth Ilona
| Páneurópai | Piknik
| 1995. július 16. MOLNÁRI
GÁZ- ÉS CSATORNAMŰAVATÁS, IDEIGLENES HATÁRÁTKELŐ MEGNYITÁSA, MEGHÍVÁSOS DÍJUGRATÓ LOVASVERSENY
HELYSZÍN:
Molnári község
RÉSZTVEVŐK:
Horvátország Páneurópa Szervezet Szlovén Páneurópai I Szervezet
Ausztria Páneurópai
Szervezet Magyar Páneurópai Szervezet | Horvátország Budapesti Nagykövetség Magyarország | Zágrábi Nagykövetsége Zala Megye Közgyűlése Magyarországi Horvát Egyesület ZM Közigazgatási Hivatal Horvát, szlovén, osztrák állampolgárok
PROGRAM:
Sportpálya, iskola, a település központi területe
I 10.00 Határnyitás (Horvát
| vendégek fogadása a Mura
1 folyó partján)
1 11.00 Szentmise (katolikus)
I 12.00 Csatorna- és gázmű
I avatása és szentelése. Páneu-
§ rópai kopjafa avatása, szala-
| gozása.
I 13.00 Ebéd. Vendégek ebé-
I den és fogadáson vesznek
;!;¦ részt az iskolában,
ij; 14.00 Horvátországi folklór
iij vendégegyüttesek fellépése
| Magyarországi horvát nemze-
1 tiségi együttesek fellépése
I 18.00 A Lord együttes kon-
| certje
| 21.00 óra Szabadtéri bál (ját-
| szik a LORD)
1 A központi területen kirakodó
1 vásár és FORD autószalon
| bemutatója.
LOVAS PÁLYA:
| Díjugratás különböző | számokban, fogathajtás | 10.00 Kezdő lovas, kezdő ló | 13.00 Staféta
1 14.30 Fogathajtó akadályver-
1 seny
I 16.30 „MOLNÁRI" nagydíj | díjugratás
KfiNIZSfi MUSO
3
JÚLIUS 15. SZOMBAT
Apolló mozi: 16 és 18 óra:
HOOK 20 óra: Halálos mánia Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Végsebesség 20.15 óra: Szajha 2.
JÚLIUS 16. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16 és 18 óra: HOOK
20 óra: Halálos mánia Stúdió mozi: 16.30 és
18.15 óra: Végsebesség 20.15 óra: Szajha 2.
JÚLIUS 17. HÉTFŐ
21 óra: Bazár Udvari Zenei Esték \'95: Nóta est
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Bad boys - Mire jók a rossz fiúk?
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: A parazita 20.15 óra: Szajha 2.
UHF 55-ös csatornán KANIZSA TV: 19.00-20.30 óráig: VAKÁCIÓ TV
JÚLIUS 18. KEDD
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Bad boys - Mire jók a rossz fiúk?
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: A parazita 20.15 óra: Szajha 2.
JÚLIUS 19. SZERDA
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Bad boys - Mire jók a rossz fiúk?
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: A parazita 20.15 óra: Szajha 2.
UHF 55-ös csatornán KANIZSA TV: 19.00-20.30 óráig: VAKÁCIÓ TV
JÚLIUS 20. CSÜTÖRTÖK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Richie Rich - Rosszcsont beforr
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Árnyékország 20.15 óra: Nővérke drága
UHF 55-ös csatornán KANIZSA TV: 19.00-20.30 óráig: VAKÁCIÓ TV
JÚLIUS 21. PÉNTEK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Richie Rich - Rosszcsont beforr
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: A holló 20.15 óra: Nővérke drága
r \\
KANIZSA - 1Ui*t04Í UÁMAÁrt éUiatö4Í?
20
1995. július 14,
PICI PACIK
A lovaknak szerte a világon sok barátja van. Az ember miután háziasította az őslovat, munkára fogta, majd a haszonállat egy idő után más öröm-forrásként is szolgált. Lovat (ártani egyeseknek nem jelentett mást, mini befektetést, lovaglást, versenyeztetést, szabadidőeltöltést. Másoknak éppen ellenkezőleg: szántást, szállítást, közlekedést. Hazánkban a népi demokrácia szinte felszámolta a lótartást, de volt, aki ónként mondott le a pacikról, félve, hogy a beszolgáltatás úgyis- megfosztaná kedves állatától, munkatársától. Egyes rétegek gazdagodásával, a lehetőségek színrelépésével újra egyre többen tartanak lovat vagy kedvtelésből vagy üzleti vállalkozás céljából. Még többen vannak, akik csak ábrándok szintjén lóbarátok. Nekik marad a más lovában való gyönyörködés, néha egy kis lovaglás, de még többeknek az állatkert és a cirkusz. Hz utóbbiak azérl is érdekes helyek a lóbarátok számára, mert a hely szelleméhez illően extra lo-vacskákkal is találkozhatnak. A gyerekek kedvencei a kis pó-nik, mert a kicsi gyerek a kicsi állalhoz jobban vonzódik. Sors-közösséget vállalnak egymással - ezzel magyarázható az is. hogy az állatok nagy része nagyon szereti a gyerekeket. A pici lovak között azonban vannak olyan állatkák is. amelyek sem nem pónik, sem nem kicsi csikók, mégis miniatűr lovak. Ezek az úgynevezeit* AiVSbella-lovak, melyeknek átlagos testsúlya ötven kilogramm, magasságuk mintegy hetven-nyolcvan centi. Száz éve kezdett kis lovakat tenyészteni egy argentin család - a Falabellák -, úgy, hogy kezdetben normál méretű lovakat kereszteztek pónikkal. Evek múlva egyre kisebb lovacskák születtek, végül kitenyésztették a mini csődörö-ket és kancákat. Ma már több-száz él belőlük szerte a világban. A csöpp lovak jó futók és jó ugrók, néha saját testmagasságuknál magasabb akadályt is át tudnak ugrani. A gyerekek azonban csak a lóápolást tanulhatják meg rajtuk keresztül, mert a pici pacik csupán súlyuk egyötödét bírják el. Egy-egy átlagos súlyú, másfél éves gyerek túl nehéz lovas lenne legtöbbjük számára. Az aprócska ló furcsa szerzet manapság, pedig a már említett ősló, az eohippusz mindössze ötvenhatvan centi magas lehetett. A kis kecses állat mintegy ötvenötmillió évvel ezelőtt élt a Földön.
EGYSZARVÚ
A régmúlt időkben a csodás egyszarvút nemcsak a mesékben látták. Az ezerötszázas években állítólag valóság volt. Azóta sokan bíztak a csodában, hogy újra találkozhatnak a legendás állattal. Majd tíz évvel ezelőtt amerikai zoológusok kábították el azzal a világot, hogy sikerült kitenyészteniük az egyszarvút. A cso-
daállatról kép is készült, amelyen egy látszólag kecskének vélhető jószág egy szarvat visel a homloka közepén. A nyolcvan centi magas, egy méter hosszú, gyöngyfehér szőrű, páros ujjú patás állat anyja állítólag egy angórakecske volt. Azóta nemigen hallottunk az egyszarvú tenyésztés folytatásáról. Lehet, hogy a fénykép elkészítéséhez egy állatpreparátor is a segítségét adta?
HOL NYÍLIK AZ ERSZÉNY?
A legismertebb erszényes állat a kenguru, és ezért sokan úgy képzelik, a többi erszényes zsebe is hasonló, mint a nagy ugrógépé. A kenguru erszénye igazán kényelmes fészek a kengurukölyök számára, ha akar, vígan nézegethet kifelé a mama zsebéből. Az erszényes farkas erszénye ettől teljesen eltérő, hátrafelé nyitott, ;i kis farkas koma nem oly könnyen kukucskál ki, mint Zsebibaha rokonai. Ugyanilyen hátrafelé nyíló erszényt visel a vombát is. A rendkívül mókás ausztráliai állat mormotához hasonlít, föld alatti várakban la-
kik. A föld felett kis buldózerként viselkedik, de ma már védett. Báját nem csökkenti, hogy akár farkaskutya nagyságúra is megnő. A nagy népszerűségnek örvendő koalamackók erszénye is hátrafelé nyílik. A legérdekesebb mégis talán az erszényes mókus, aminek csukott erszénye van. A nyitható-csukható zsebbe csak akkor tud betekinteni, csak akkor láthatja, mit csinál odabent a gyerek, ha „kezével" ügyesen kinyitja. Dolga végeztével lezárja az erszényt. Tévedés viszont, hogy a han-gyászsün erszényes állat. Zsebét költőtáskának hívják, és nem a könykét, hanem a tojásait hordja benne.
PATKANY-EVEK ?
Az emberiség hatalmas harcot vív az egyre nagyobb károkat okozó patkányokkal szemben. Nemcsak fertőzéseket, betegségekel terjesztenek, de megdézsmálnak már mindent, terményt, állatot egyaránt. Kérdés, hogy a küzdelemben ki a gyengébb fél? Lehet, hogy az ember? Az iító-háborúk kezdetén még sikereket értek el. a patkány-hordák tömegesen pusztultak. De a patkány okos állatnak bizonyult. Egy idő után - ha „megtanulják", hogy valami oka van a pusztulásnak - a horda nem veti rá magát a méregre, csalétekre. Kóstolókat küldenek a csalira. Már kísérleteztek késleltetett mérgek-
kel, véralvadáfgátlókat kevertek a csalétekbe, hogy belső vérzés végezzen az állatokkal. Egy idő után - mutáció révén - már olyan patkályok születtek, amelyek ellenálltak ennek a megoldásnak is. Igaz, később nem is fogyasztották el a véralvadásgátlóval ellátott mérgeket, mert rájöttek a dologra, s\'őt ismereteiket át is adták társaiknak. Akár veréssel is súlyosbították az információátadást, csak hogy az oktondibb egyedek ne kóstolják meg a mérgeket. Képesek az értelmi tevékenységre? Hosszútávú genetikai emlékezettel rendelkeznek? Ellenállnak még az R-sugaraknak is? Lehet, hogy a patkányok élnek legtovább a Földön?
LOMBIKBÉBI
GORILLA
A lombikbcbi-programok sikerességén felbuzdulva évek óta kísérleteznek azzal, hogy a kihalással fenyegetett gorillák természetes szaporodásának hiányosságait a kémcsövek és a petricsészék segítségével pótolják. Ausztráliában már tíz éve sikerült a mesterséges úton megtermékenyített
petesejtet a gorilla mamába visszahelyezni, és a lombikbébi gorilla sikeresen világra is jött. Igazn, nem sokáig élt, de a későbbi próbálkozások sikeresebbnek bizonyultak. A gorillák rendkívül lassú szaporodási ciklusát ily módon az ember felgyorsíthatja, és segíthet azokon a gorillapárokon is, „akik" állatkertben valamilyen oknál fogva nem képesek szaporodni.
GYILKOSSÁGI KÍSÉRLET KÍGYÓVAL
Kígyóval történt öngyilkosságról Kleopátra kapcsán már tud a világtörténelem. A mai kor „követelményeinek" megfelelően már gyilkossági kísérletet is követtek el csörgőkígyóval. Egy amerikai - Los Angeles-i - lakos a család volt közeli barátjának levélszekrényébe gyömöszölte a hüllőt. Az ügyvéd korábban a család összes peres ügyét intézte, de egy közösen lerészegedett éjszakán ajánlatot tett a feleségnek. A részeg férj segíteni akart immel-ámmal tiltakozó - szintén kapatos - asszonyának, de az ügyvéd úr az ágáló férjet könnyedén a fürdőszobába zárta. A másnap nemcsak a kijózanodást hozta meg, de az ötletet is: a férj megöli az erőszaktevőt. Be is szerzett hát egy csörgőkígyót, gondolva, hogy ezzel a módszerrel személye titokban maradhat. A tett sikerrel végződött, igaz, az áldozat mégsem halt meg. A megmart ügyvéd szerencséjére a marás pillanatában éppen arra hajtott egy rendőrautó és bevitte a kórházba. A gyors orvosi segítség mentette meg az életét. A bíróság ötévi szabadságvesztésre ítélte az elkövetőt, de az enyhítő körülményekre való tekintettel ezt próbaidőre felfüggesztette. Később csak a pénztárcája bánta a dolgot.
AGANCCSAL AZ IMPOTENCIA ELLEN?
A szegény rinocérosz -orrszarvú - majdnem a teljes kihalás szélére jutott, mert a hiedelem szerint a rinószarv-ból készített szerek potencianövelő hatással bírtak. Azóta újabb „felfedezésekkel" bővült az impotencia kezelésének tárháza. Már a szarvasagancsnak is hasonló erőt tulajdonítanak egyes új-zélandi szakemberek. No nem az agancs fizikai valóságában való felhasználását szorgalmazzák, csupán porrá őrölt formájához adnak némi ginzenget, s ettől a keveréktől várja a csodát. Lehet, hogy nem is a szarvasagancs a csodatevő?
KANIZSA - 7Um cW h*6hc&
21
CSÓK
Talán mindannyian emlékszünk a Kim Basinger alakította Qrmamára, amikor bűvös szerkentyűjétől megérdeklődte, mit is jelent a földi halandónak a csók. Nos mindannyian láthattuk, hányféle csók is létezik, s ezt hogyan művelték a filmművészet nagyjai. De hát a csók nemcsak a filmsztárok privilégiuma, műveli azt minden földi halandó, bár a meglehetősen intim cselekvés eredete ismeretlen. Egyes tudósok szerint a csók egy beprogramozott cselekvés, amely minden emberben egyformán megvan. Mások kulturális vívmányként tartják számon a csókot, megint mások a turmixgépek előtti csecsemőete-tés maradványaként kezelik.
Ez utóbbi azt jelenti, hogy mielőtt az emberiség a Hamik, a Milupák és egyéb kiskanálnyi segítségek korszakába ért volna, a mamák rágták előbb pépessé az eledelt, majd kicsinyük szájába dugták. Nos ez a fajta táplálás később a kicsit idősebb nemzedék kedvelt étkezési formájául is szolgált, gondoljunk csak a szerelmesek szájból szájba etetésére. Végül is mindegy mi az eredete eme kellemes cselekvésnek, egy biztos, mindkét nem előszeretettel gyakorolja. Egy felmérés szerint az erősebb nem képviselői gyakrabban vágynak csókra, a hölgyeknek viszont egy-egy jól sikerült csók sokkal több gyönyört okoz, mint az előjáték. Egyes orvosdoktorok szerint a csók egészséges, jót tesz a vérkeringésnek, má-
sok szerint akár napokkal megrövidítheti egy-egy csók az életünket. A bensőséges száj-száj kapcsolattal rengeteg baktérium cserél gazdát, ilyenkor akár szifilisz is átadható. Az urak egy felmérés szerint a romantika és a szex egyesülését, a testi kapcsolatot szeretik a csókban, ugyanakkor nem szeretik a szájszagot, a bagószagú leheletet, a hajszálakat és a ru-haszöszt a szájban, valamint megfázáskor csókolózni. A hölgyek azt szeretik a csókban, hogy általa úgy kerülhetnek közelebb a szeretett férfihoz, hogy az nem feltétlenül kötelezi őket további intimitásokra, hogy a csók végtelenségig variálható, de nem szeretik a bagószagú leheletet, a szúrós szakállt, az alkoholszagot, a durva csókot.
JOBB LESZ A HÁZASSÁGOD,
HA...
Emberszámba veszed a másikat, s nem csak arra tartod, hogy legyen kivel üvöltözni, ha rád jön.
Mindig megmondod, hová mész.
Hagyod beleszólni a család pénzügyeibe.
Megmondod, mire vágysz az ágyban, hogyan lehet több örömet szerezni neked.
Nem leszel ellenséges az anyjával, de a többi rokonával se.
Gyakrabban mentek társaságba.
Nem csak akkor vagy kedves, amikor szeretkezni akarsz.
Több dolgot is közösen csináltok.
Próbálsz leszokni azokról a dolgokról, amiket a másik ki nem állhat, vagy legalább ne akkor csináld, amikor a másik látja.
Megpróbálod elviselni azt a zenét, amit a másik szeret.
Tolerálod a másik munkáját, és értékeled azt, amit csinál.
Nem forgatod ki folyton azt, amit mondott.
LEGY ÖNZÓ A BOLDOGSÁGODÉRT!
A túlzott passzivitás, vagy túlzásba vitt szeretet a házasságban stresszhelyzetet teremt. Ennek egyik legjobb ellenszere, ha
mindkét fél megtanul egy kicsit önzőnek lenni, s annyit kihozni a házasságából, amennyit csak lehet. A nőknek évtizedeken át azt tanították, sőt egyes vidékeken azt tanítják ma is, hogy a férfinek alá kell rendelniük magukat, hogy a férfi vágya mindennél előbbre való. Erre tipikus példa a szeret-
kezés, ahol a nő szünet nélkül arra koncertrál csak, hogy a másik félnek jó legyen, akkor ez hamarosan a kapcsolat rovására megy. Nem szabad, hogy a házasság teljes önfeláldozás legyen, a kapcsolat alapja a kölcsönös áldozathozatal.
NÉZD MEG AZ ANYJÁT, S CSAK UTÁNA VEDD EL...
Ha két ember különbözik egymástól, annak oka elsősorban neveltetésükben rejtezik. A családi háttér sokkal fontosabb és meghatározóbb az ember viselkedését illetően, mint azt általában
hisszük. Sok ember házassága azért fut zátonyra, mert nem veszik figyelembe a partner kulturális és szociális hátterét. A feleség gyakran ki van akadva, mert a férje semmit sem segít, egész nap ül a TV előtt, vagy barátaival flangál. Elég lett volna még a házasság előtt ellátogatnia a partner otthonába, s felmérni a helyi viszonyokat, máris tudhatta volna, mire számíthat a szeretett
férfitől. Persze ugyanígy vonatkozik ez a lányokra, asszonyokra is, hiszen szinte minden lány olyan háziasszonnyá, olyan anyává válik, mint amit a saját anyjától látott. A csalódások elkerülése érdekében még a kapcsolat házasságba torkollása előtt érdemes az ifjú párnak sok időt el-töltenie a szülőkkel, figyelni hogyan viselkednek egymással, mi a véleményük a világ dolgairól.
EGY GYEREK NEM OLD MEG SEMMIT!
Televíziós műsorok, telefonos tanácsadások gyakran javasolják a hölgyeknek, házasságuk megmentése érdekében szüljenek gyermeket. A pszichológia egyes szakemberei ezzel ellentétes véleményen vannak, hiszen nagy valószínűséggel egyik félnek
sincs szüksége egy síró-rívó csecsemőre, pláne akkor, ha ezernyi más gondjuk van. Véleményük szerint egyszerűen őrültség ilyenkor leterhelni az asszonyt, pláne hogy még saját gondjai megoldására is képtelen. Annak a férfinek meg, aki éppen szabadulni akar a feleségétől, vagy gyerekeitől, esetleg az anyagi gondoktól nem valószínű, hogy egy kisgyermek lenne a gyógyír.
Receptötlet
ZÖLD RIZS
Hozzávalók: 20 dkg rizs, 5 dkg vaj, 1 leveskocka, I gerezd fokhagyma, só, őrölt bors, 1 nagy csokor petrezselyem, 1-2 szál zellerzöld, 1 csokor metélőhagyma, vagy zöldhagyma szára.
A rizst olajbau megpirítjuk, majd kétszer annyi vi-
MADARAT A TOLLÁVAL...
A legújabb kor vívmánya csupán a fogyókúra őrület, őseink nem igen törődtek vonalaikkal, annál inkább az asztalra kerülő ételek küllemével és ízével. A régi rómaiaknál például divat volt a pávát, kedvelt szárnyasu-; kat tollastul, kiterjesztett szárnnyal tálalni. Efféle kitömött madarakra emlékeztető ínyencségekkel későbi korok szakácsai is bíbelődtek. Gui-laume Tirel. V. Károly kony-halőnöke sült gólyákkal, sasokkal lepte meg urát. A ma- | darákat az elkészítés előtt óvatosan megnyúzták, úgy hogy fejük és a tollazatúk épen maradjon, majd a jószágokat befűszerezték és megsütötték. Az elkészült madarakat aztán újból felöltöztet- | ték, majd lábaikra drótot kötöttek, végét deszkára erősítették, amelyet aztán körettel g takartak el.
:m«»»^ífl<^AW:-:»:»w>Kw:v»:.w»Híj::
MEGGYPAKOLÁS I
A kimagozott megy levéli bői és két kanál tehéntúróból 1 nyugtató, hidratáló arcpako-| lást készíthetünk a nap által | megviselt arcbőrünkre. A i megtisztított bőrre kenjük fel 1 a pakolást, majd 15-20 perces
száradás után hideg vízzel
mossuk le.
I ".I lűlsini
NAGYI KERTI TRÜKKJEI
* A rózsát langyos vízzel I szabad csak locsolni, de ne a I levelekre, hanem a tövekre i öntsük a vizet.
* A rózsabokrok tovább § virágoznak, ha az elnyílt ró-§ zsákat még sziromhullat ás
előtt levágjuk.
* Ha fokhagymát ültetünk I a rózsaágyásba, a rózsa ellenállóbb lesz, és illata is áthatóbb.
* Ha az elvirágzott kerti I szarkalábat visszavágjuk, hamarosan új virágot hajt.
zet öntünk rá, amennyi a rizs. Rászórjuk a rengeteg apróra vágott zöld fűszert* majd lefedjUk, másfél perc forralás után eloltjuk a gőzt, es úgy főzzük gőzében tovább. ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Angiiában a zöld rizshez kis tányéká-bau sajtot is tálalnak, s akár önálló fogásként Ls fogyasztható.
KANIZSA - TUSuU
1995. július 14.
ELEFANT-ORA
Egy Jumhó nevű elefánt-, tal idom arj a megtanította,;-
hogyan kell felismerni], az óramutatók állását. A «w-kusz porondján Jumbó |or-mányára erősített órával, jelenik meg, jobb lábával jelzi az órákat, ballal a perceket. Annyiszor dönget lábaival, ahány óra ahány percet mutat az orr-óra. Ébresztőként úgy lenne alkalmazható, ha a kellő időben ormányával hangjelzést is adna. Senki nem aludna el; még a halottakat is felébresztené a trombitaszó.
MI MEDDIG?
a különböző organizmusok eltérő ideig dolgozzák fel táplálékaikat. Az állatok között is hatalmas eltérések mutatkoznak. A koalamaci - mivel csak rostos táplálékon él, és az eukaliptusszal is befolyásolja életfolyamatait - hosszú hetekig emészti meg a táplálékát. Teljesen két hónap alatt ürül ki szervezetéből az elfogyasztott eledel. Ez azért is érdekes, mert a napi élelemadag felével „már" két hét alatt végez. a nyúl tizenkét óra alatt, a szarvasmarha és a juh négy nap alatt üríti ki ¦ sw>rv(i«|-téből a táplálék rh\'ajfadW-nyait.
Gyerekszáj
- Mondj egy testet, ami nem oldódik vízben!
- a hal.
az. apa az állatkertben sélál a fiával. Szorosan fogja a gyereke kezét, majd így szól;
- Ne menj közel a vadállatokhoz!
- Ne félj apa, nem hántom őket.
Egy sündisznóbébi eltéved a kertben. Kétségbeesetten bolyong ide-oda, majd beleütközik a kaktuszba. Reménykedve megkérdezi:
- Mama. te vagy az?
MESES APRÓK
Mit gondoltok, ki adhatta fel ezeket az apróhirdetéseket?
Levágott arány hajfürtjeimért királyi kertben éjfélkor szedett aranyalmát adok cserébe. Kérem önöket, minél előbb válaszoljanak, mert holnapután véglegesen Tündérhonba távozom. Ajánlataikat „Énmellettem csak elaludni lehet" jeligére várom a hirdetőbe.
(buojt dszsjspunj)
Vegetát, 7-féle fűszersót, Knor és Maggi leveskockákat adnék némi jódozott tengeri sóért cserébe. Pénzes ajánlat is érdekel, hiszen királyi apámnak kell, akit az egyik testvérem úgy szeret, mint galamb a tiszta búzát. Árajánlatokat „Só az élet showja" jeligére a hirdetőbe kérek.
(B^UOZSSBS!3Ji(|KJI>( qqas
-i5jSa| ssaui nuip os V)
Kis testi hibával született, rendíthetetlen katona vagyok, aki beleszeretett,egy hasonlóan testi hibásnak vélt, szépsé-
ges táncosnőbe. TB-finanszírozás hiányában kérem azok segítségét, akik némi ólmot tudnának felajánlani hibám korrigálására. Ajánlatokat „Fél láb, egy világ" jeligére kérek a hirdetőbe.
(BUOJR5(UIO|9
u3|iai3qiipuo>j)
Kedvező befektetési lehetőségeket keres egy hulladékválogató szakmunkás nemrégiben talált szénszármazékú félkrajcárjának. Kút, kemence és császári bugyogó nem jöhet számításba! Ajánlatokat ..Aki korán kel. az a kakas" jeligére a hirdetőbe kérek.
(|Oq3S3UI
nuip RfjrpfRJ?l|3J 1UBIU3<Í8 SB5JB5JS!}J B SB}JE5)SI>| v)
Nagyravágyó, mindig elégedetlen feleségemet kívánság-teljesítő kishalra cserélném. Ajánlatokat „Sose lesz belőled csali" jeligére várok a hirdetőbe.
(BZSB|Bl|
3S3UI amp 3Ü3S3|3J oa\'sba -BJyiítBU S3 ZSBJBII 33 JO 7\\)
ZÚZOTT KŐBŐL KÉ SZÍTETT ÚTBURKO LAT
>
finn
NEMZETI
EPOSZ
REZEG A HÁLÓ
GYÜMÖLCSÍZ
FÉL Év!
itt a
hXz&an
DUNANTU
Ll CSATORNA
3
ROCK-SZTA\'R (CHRIS)
fe\'l ol \\
ügyetlen mozgású >
harcmodor
magatar-ta\'s , régiesen
ALLAT FEKHELYE
SZEMMEL ÉRZÉKEL
ALLOKEP
-V"
BECÉZETT beatrix
sajtsze let 1
MARcT FOLYAÜÉK
főzelék-NÖVÉNY
—y—
FÉRFINÉV
LASsDARÓ SÓ-TRÓFEA
szeszes ital
végtag
a\'zsiai emló\'s
cseleke det
német sörmarka
ATOMOSAK>
egész sé-ges. ITAL
kicsinyítő képző
ARAB FÉRFINÉV
7"
nem
VALÓSA\'G
OXIGÉN
TOLNAI KÖZSÉG
norvég"
AUTÓJEL
szekrény-&en VANl
BENZlN-TA\'ROLÓ EDÉNY
Kutya mese
A számozott négyzetekbe írandó betűk sorrendben összeolvasva egy vízimadár nevét adják.
Beküldési határidő: július 21. Lapunk 26. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése:
... de bácsi már fél tizenkettő van.
A sorsoláson Borbás Vince, Gubasoczi Károly-né, Huszár Margit, Pán-csicsné Nagy Stella, Petra-sovics Roland olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, mélyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HOROSZKÓP
A 29. HÉTRE
199S. július 14.
KANIZSA - 79Ux
HOGY MIK VANNAK...
Történelmi pillanatot látott 1823-ban az angliai Rugby városának hírneves középiskolája. Egy bizonyos William Webb Ellis nevezetű ifjú úriember egy sorsdöntő futballmérkőzés során hirtelen felkapta a labdát és esze nélkül, lélekszakadva futni kezdett vele. El is nevezték hát az új játékot rugbynek. Az angol hagyománytisztelő nép, így ragaszkodnak az akkor született játék tisztaságához, és ma is ugyanazokkal a szabályokkal űzik, mint a hőskorszakban. Ezért kezelik hát arisztokratikus megvetéssel a rugbyből kinőtt amerikai futballt, melyet jóval durvább körülmények között játszanak. A jó öreg britek nemcsak a szabályokhoz ragaszkodnak, hanem a kézzel varrt tojásforma labdához is. melynek legismertebb és legnépszerűbb gyártója Rodney Webb. Igen, jól sejtik, ez az egykori kiváló rugby játékos bizony a kiagyaló Webb Ellis ük-ükunokája.
Tizenkilenc éves volt, kopott ruhájú, vidéki fiú és 1832-ben jelentkezett a milánói konzervatóriumba. A bizottság hamarosan meghozta szigorú döntését: az ifjúnak semmi zenei készsége nincs, ezzel szemben feltűnően ápolatlan. Hatvanhét év elteltével ugyanez a zenei műintézmény engedélyt kért a hajdani ifjútól, hogy nevét felvehesse. Ám az aggastyán, Giu-seppe Verdi ebbe nem egyezett bele jól emlékezve a hajdani megszégyenítésre.
Hihetetlen, de igaz. hogy az olasz reneszánsz fantasztikus polihisztora, Leonardo de Vinci nem lenyűgöző találmányaira -ejtőernyő, tank. ismétlő fegyver, lépcsőház -, nem biológiai felfedezéseire, nem szobraira és festményeire volt a legbüszkébb, hanem egy testi erejét illusztráló mutatványra. A feljegyzések szerint pedig ez nem volt más, minthogy puszta kézzel képes volt kettétörni egy ló-patkót.
Selvio (Észak-Olaszország) városka bírái 1519-ben ünnepélyesen összeültek és száműzték a falaik közül az egereket. Az okmány rendkívül humánus feltételeket szabott. Ezek szerint szabad elvonulást ígértek a rágcsálóknak, mely közben minden polgár lakattal lezárt helyiségben tartja macskáját. Ezen kívül
az idősebb egerek és az állapotos egérmamák tizennégy napos felkészülést kaptak a hosszú út előtt. Hogy mennyire hatékony volt ez a helyi rendelet, arról bárki személyesen meggyőződhet a településen.
Egy utazó jegyezte le 1740-ben az olaszországi Bologna szépasszonyairól, hogy időnként egy nagy babát kaptak ajándékba, amely a legutóbbi párizsi divat szerint volt öltöztetve. Ezekről a babákról másoltatták aztán ruhatárukat. Mikor fűzőt hordtak a francia főváros dámái, akkor ezt viselték a divat-nagykövetek is. Amikor a múlt században fejlődésnek indult a játékipar, megszaporodtak a divatbabák is, melyek már akkor is felnőtt nőt formáztak. Tehát Barbie kiötlése nem igazán mai zseni szülöttje. A játékbabák csak a XX. század végén váltak pufók csecsemőformájúvá.
Már a régi Egyiptomban ismerték a szárított fű különleges, jótékony hatását és alkalmazták a szénafürdőt évszázadokon át. Nem merült szerencsére a feledés homályába e gyógymód, hiszen a századfordulóig előszeretettel használták hátfájásra vagy reuma és köszvény esetén. Felső-Ausztriában a régi népi gyógyászat vívmányait ma is életben tartják. Nem egy ház falusi udvarán megtalálhatók a nyilvános szénafürdők. Egy hatalmas medencében hetven fokra melegítik fel a vizet. Erre kerül a szénapadló, amelyen a gazda kényelmes ágyat vet vendégeinek, amire fürdőruhában fekszenek a páciensek, akiket aztán jókora szénával takarnak be. Egy-egy vendéghez körülbelül tizenhat kilogramm szénát használnak fel. Míg a páciensek hevernek, a vízgőz felfelé jár, áthalad a füvön, és szabaddá teszi a hatóanyagokat, melyeket a fürdőzők részint belélegeznek, részint bőrükön keresztül vesznek fel. A széna ily módon nyugtatja az idegrendszert, élénkíti a szervezetet és erősíti az immunrendszert, sa-laktalanítja az organizmust, csökkenti az ízületi és légzési panaszokat.
Hogy melyik a világ legöregebb élőlénye, azon sokáig vitatkoztak a tudósok. Évtizedekig tartotta magát az a nézet,
hogy a kaliforniai mamutfenyő az, mely átlagosan háromszáz évig él. Majd rövidesen kiderült, hogy szintén Kaliforniában a szúrósfenyők között akad akár 4500 éves is. Ám a nyolcvanas évek elején ez a rekord is megdőlt, mikor a botanikusok felfedeztek a Mojave sivatagban egy jelentéktelennek tűnő növényt, a kreozotcserjét. Megvizsgálták a C-14-es - radioaktív szénizotóp - módszerrel, ami azt igazolta, a növény 11700 évet ért meg a zord körülmények között.
Nemcsak a kasszasiker hollywoodi riogató filmekből tudjuk, hogy a cápák jópár faja, bizony emberre nézve finoman szólva is veszélyes. Az elmúlt háromszáz évben körülbelül ezer embert támadtak meg az áramvonalas ragadozók. A sokkszerű találkozókból négyszázötven végződött halállal, ezek közül is a legtöbb Ausztrália vizein.
A legrégibb pávián nyilván az a példány, melyet Egyiptomban gazdája sírjaiban leltek a régészek bebalzsamozva. A kedvencet a lelet tanúsága szerint nem tartották valami jó sorban, valószínűleg szűk ketrecben tengette napjait, ráadásul táplálkozására sem igen ügyeltek. Erre enged következtetni az állat rossz fogazata és angolkóros csontozata.
Különös kísérletet végeztek a párizsi Természettudományi Múzeum kutatói. Tizenkét feketerigónak 584 féle poloskát kínáltak. Feljegyezték, a büdö-sebb fajokhoz tartozó bogarakat csak a tapasztalatlan, fiatal állatok ették meg.
Nyelvünkben a bumerángon kívül még egy ausztrál szó található. Igen, kitalálták: a kenguru, amely egy félreértésnek köszönheti nemzetközi karrierjét. Mikor James Cook kapitány először lépett az új kontinens földjére, mókás, hosszúfarkú, ugráló jószágokat vett észre, melyek gyorsan menekültek a füves pusztán. Meg is kéf&ezte a mellette álló bennszülöttől az erszényesre mutatva, hogy mi az. Ám a derék - éppen csak felfedezett - őslakó nem értette az angolul feltett kérdést, saját nyelvén csak ennyit válaszolt: kenguru, ami saját nyelvén pontosan annyit tesz „nem tudom".
m
Ev badság wl zal, m
III. 21-IV. 20.
Hidd el, tőlünk nyugatabbra sincs kolbászból a kerítés. Ám, ha néhol mégis, ott megdolgoztak érte. Svindlivel nem sokra mész. Próbálkozz hát mással.
Bika: IV. 21-V. 20.
Mondd meg, hogy kit szeretsz, és megmondom ki vagy. Hát, ha ezt a mondást vesszük alapul, lehet, hogy roppant naivnak fogsz tűnni. Ébr esztő.
Ikrek: V. 21-V1. 21.
Ne engedd, hogy cserbenhagyjon a képzeleted. Ha már ez sem működik, végleg becsukhatod a boltod. Tévedhetetlen ítélőképességedre most van csak igazán szükség.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Boldog lehetsz, ha nem bírod szóra azt, akinek /Í"ÍVlJ nincs semmi mondanivalóiul lója. Ne is kísérletezz vele tovább, ha fontos tartós jókedé-lyed.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
Szüntelen küzdened kell, hogy meglásd, ami reges rég az orrod előtt van. Ez a fajta rövidlátás még szemüveggel sem kompenzálható.
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
0\\ Többet foglalkozol azzal. ^ÉV-v> mit csinálsz kéthetes sza-ágod alatt, mint az-mi lesz veled életed hátralévő részében. Nem ártana fordítani a dolgon.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Attól még nem vár rád fizetésemelés, ha folyton hangoztatod, hogy két ember helyett dolgozol. A reményt ennek ellenére ne add fel. Hamarosan rád süt a nap. (Itt a szabadság.)
Skorpió: X. 24-XI. 22. ina| Oly soká válogatsz már, ftÜÍO\' hogy lassan kifogysz a le-BRraM hetőségekből és nem lesz ¦K^fl miből. Meddig hezitálsz még döntésre várva? Mozdulj!
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Ne felejtsd, az élet a legnagyobb üzlet, mivel ingyen van. Tartsd hát ezt szem előtt, és használd fel jobban beosztva napjaid.
Bak: XII. 23-1. 20.
WZ/i* Ha azt szeretnéd, hogy el Sűfjl is készüljön, amit akarsz, olyasvalakit bízz meg vele, aki elfoglalt. Az eddigi ígérgetőkkel szemben ő biztosan szakít rá időt.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
A rágalom bizony veszé--lyesebb, mint gondolnád. Különösen az, amit nemrég indítottál útjára. Visszacsinálni már késő, idd a levét.
Halak: II. 21-111. 20. ¦JJTT^ Nem tudhatod előre, mi-WÉPrjA kor leszel akaratod elle \\ (fíMM nére bátrabb, mint bármi-wJSjSU kor is álmodtad. Ne félj hát megtenni szerencseszámaidat a jövő héten.
24
.... j
KANIZSA - Sftant 1995. július 14.1
A bajnokság
végeredménye
1. FTC 17 8 5 62-41 59
2. Újpesti TE IS 7 8 57-34 52
3. Debrecen 14 7 9 45-37 49
4. Kispest 14 6 10 60-42 48
5. Békéscsaba 11 15 4 47-32 48
6. BVSC D. 14 4 12 51-46 46
7. Pécsi MSC 12 6 12 38-43 42
8. ZTE 12 fi 12 49-56 42
9. Slatller FC 9 10 11 30-34 37
10. Vasas CV. 1« 7 13 38-45 37
lt. Győri FC 11 5 14 42-40 35
12. Csepel 8 11 11 23-26 35
13. Vác FCS. 8 11 11 37-44 35
14. Pannalat 9 7 14 44-50 34
15. Olajb. 7 6 17 24-57 27
16. Sopron 6 10 14 36-56 25
Megjegyzés: a győriektől és a
soproniaktól 3- 3 büntetőpont
levonva. A 15 -16. íelyezett
egyenes ágon kiesett, a 13-14.
helyezettek osztályozón vettek
részt.
Búcsú az élvonaltól
Az elmúlt év júniusában joggal ünnepelt a város, ünnepeltek a játékosok, vezetők. Az Olajbányász NB II-es csapata a tudatos építés, rákészülés és a nagyszerű játék eredményeként bajnokságot nyert a labdarúgó NB II. Nyugati csoportjában. Az olajosok nagy bravúrt hajtottak végre, akik negyvennégy évi szünet után újra NB l-es szereplést harcoltak ki.
A kanizsaiak magabiztos játékkal lepték meg a focit szerető szurkolókat és a vezetők sem tétlenkedtek. Gyorsan munkához láttak s ebben példaértékű volt az Önkormányzat, a szponzorok, köztük a DKG-EAST Rt., Sörgyár Rt., a kanizsai olajipari vállalatok hozzáállása, a vállalkozók magatartása.
A Zárda úti stadiont is élvonalbelivé tették, az alapvető feltételeket biztosították. Megkezdték építeni az NB l-es csapatot is és mindenki nagy örömére sikerült együtt tartani a bajnok-
Az NB I évadnyitón kitűnően mutatkozot t be
A 34 éve az utonc (tJiaj-uvsc. s-l). s iuis/ akkor még ellenállhatatlan volt.
csapatot, köztük Filipovi-csot, a gólvágót, akitől a szakvezető akár az NB l-es gólkirályságot is várta. Egyedül csak Visnovicsról mondott le a szakvezetés, aki a Hódosán csapatánál folytatta a játékot.
- A sikeredző Készeit bíztuk meg az NB l-es csapat szakmai munkájának irányításával, a folytatással. Szabad kezet kapott, akinek szinte minden kérését egyből teljesítettük. így maradt meg a bajnokcsapat, így került hozzánk Vlaszák, Agics, Dudás, Fehér, Róth, majd később Kajdy, annak érdekében, hogy a tervet, a bent-maradást a csapat teljesíteni tudja - kezdte Baranyai István, az egyesület elnöke.
A bajnoki rajtra összeállt az újonc, amely az érdeklődés középpontjába került, a
Szakírók rangsora
A labdarúgó NB I-ben a szakírók elkészítették a játékosrangsort, amelybe az a tizenhárom kapus és százhatvanhárom mezőnyjátékos került, akik legalább tizenhat olyan mérkőzésen játszottak, amelyen teljesítményük osztályozható volt (érdemjegyek 1-től 10-ig), ebben az olajosok a következőként rangsorolnak.
A kapusok között Csáki a 8. helyen végzett (5.857), míg a mezőnyjátékosok közül: 68. Kepe 5.346, 111. Hegedűs 5.148, 115. Agics 5.120, 117. Vidóczi 5.107, 132. Fehér 4.964, 144. Szálai 4.889, 146. Fuisz 4.870, 149. Kiss 4.842, 152. Iványi 4.818, 157. Farkas 4.696, 158. Filipovics 4.619.
hazai mérkőzésekre vonzotta a szurkolókat. Ősszel az olajosok tizenhét bajnoki pontot szereztek, a tizedik helyen zártak, bár volt egy olyan ötös sorozat, ami visszavetette a csapatot, megbontotta az egységet. Idegenben mindössze csak négy pontra voltak képesek. Győzelem Győrben, döntetlen Székesfehérváron.
Az összességében sikeres ősz, a szerzett tapasztalatokkal és tanulságokkal együtt alapot adott a jogos bizakodáshoz, az eredményes tavaszi folytatáshoz. A szakvezetés javaslatára újabb játékosok érkeztek az újonchoz: piros-kékbe öltözött Keszeg, Hornyák, Balogh, Szedlacsek, Szőcze és Bula-tovics, az újabb idegenlégiós.
A csapat a hazai és a tengerparti, rovinji alapozáshoz minden lehetőséget megkapott, bár utóbbinak Svélecz kölcsönbe adása lett az ára, a horvát Hódosán csapatához került a középpályás. Készei Ferenc vezetőedző a tavaszi rajt előtt sikeresnek ítélte meg a felkészülést, dicsérte az erőtől duzzadó játékosokat. Reménykedett, bízott a csapatban s bizakodott mindenki, hogy a csapat megfelel az elvárásoknak.
A tavaszi nyitányon Debrecenben 3:1 arányban ki-
kaptak az olajosok; majd a hazai folytatásban 0-0-ra végeztek a Vác csapatával. A harmadik fordulóban 2-0-ra vesztettek Csepelen, amely után gyorsan zajlottak a belső események. A meghatározónak vélt játékosok, majd a szakosztályelnökség javaslatára az egyesületi elnökség nagy szótöbbséggel felmentette Készei Ferencet és a csapat szakmai munkájának irányításával Szabó Imrét, a korábbi pályaedzőt bízták meg.
- A váltástól mindenki megváltást remélt, de nem számoltunk azzal, hogy január-február hónapokban a csapat már szétesett s ekkort megalapozta sorsát. Ugyanis szív, erő, küzdés, hozzáállás nélkül még ebben a halvány élvonalban sem lehet tagságot tartani - folytatta az elnök.
A Szabó-korszak a hazai 0-0-ás döntetlennel kezdődött az ellen a PMSC ellen, amelyet gólokkal kellett volna verni, de az olajos-fiúk képtelenek voltak gólt lőni. A nehéz helyzetet tetőzte és a sírásás kezdetét vette a Fáy úti Vasas elleni találkozón, amikor a gyenge fővárosiak 2-0-ra legyőzték a még gyengébb olajosokat. Ez a találkozó sorrendben a negyedik volt, amikor a kanizsaiak gólképtelennek bizonyultak.
Reménysugárt adott az első tavaszi győzelem, amikor az ugyancsak veszélyeztetett Sopron ellen 2-0 arányban nyertek az olajosok. A gólokat Keszeg és Agics szerezték, a támadók gyengélkedése tovább tartott. A folytatásban, az FTC pályán közel álltak a meglepetéshez, de végül 2:1 arányban nyert a bajnok s úgy tűnt, hogy a helytállás összehozta a csapatot.
Május 6-án, hazai pályán úgynevezett hatpontos mérkőzést vívtak a kiesőnek tartott Parmalat FC ellen. Vezettek is az egykori kedvencek 1-0-ra, de utána elemi hibák sokaságát vétették és beleszaladtak egy nagy zakóba (1-4), s az alagútba. Ez-
S99S. Julias 14.
KANIZSA - Spont
25
után Akasztón kellett volna javítani, de az erőből csak a védekezésre tellett, 0-0 lett a vége, miközben csak néhány játékosnál tapasztaltunk odaadó, lelkes és harcos játékot.
A megyei rangadón, a ZTE ellen nem sikerült a szükséges három bajnoki pontot begyűjteni, l-l lett a végeredmény, s ezzel tovább romlott az Olaj pozíciója. A BVSC ellen a védőjáték elfogadható volt, viszont a támadójáték megint dadogott s így 1:0 arányban vesztettek.
A bajnokság vége előtt három fordulóval a csabaiak látogattak el az olajosokhoz s ugyancsak meglepődtek, amikor egy felforgatott csapat próbálta meg a lehetetlent. Nem is lehetett más, mint vereség s a 0-3-mal már ekkor megpecsételődöt az Olaj sorsa. Újpesten még helytálltak, 1-0-ra vesztettek, a Győri FC ellen 1:0 arányú győzelemmel köszöntek el a hazai közönségtől, míg az évadzárón, a Kispest HFC ellen 3-l-es vereséggel mondtak búcsút az NB I-nek.
A kanizsai újoncok a harminc bajnoki mérkőzésen hét győzelmet arattak, hat alkalommal értek el döntetlent és tizenhét vereséget szenvedtek. Összesen huszonhét bajnoki pontot szereztek, gólkülönbségük 24-57 s végeredményben az utolsó előtti, tizenötödik helyen végeztek.
A biztató őszhöz képest (13 pont hazai, 4 pont idegenbeli pályán) tavasszal alaposan leszerepeltek a kedvencek. A nyolc idegenbeli találkozón csak egy pontot értek el, Kanizsán rendezett hét mérkőzésen kilenc pontot gyűjtöttek s ezzel a rendkívül rossz eredménysorral a tavasz leggyengébb csapatának bizonyultak. A kritikán aluli tavasz pecsételte meg az Olaj sorsát.
- Minden bukás fájó, de a mostani felettébb. Ugyanis a csapat nem tudott élni a kapott nagyszerű lehetőséggel. Állítom, hogy a mi állományunknak helye lelt volna ebben az NB I-ben. Csak egy kis plusz kellett volna a játékosok részéről, de ezzel is adósak maradtak. A mi védelmünk volt a leggólképe-sebb, támadójátékunk, az eredménytelenségben a cse-
peliek mögött rangsoroltunk - állapította meg Baranyai István, majd így folytatta: -Hallottam furcsa hangokat, néhány játékos a vezetést marasztalta el. Azt a vezetést, amely küzdött, harcolt az NB I-ért, de kérem sem én, sem vezetőtársaim feladata nem a gólszerzés volt, nem a bajnoki pontok gyűjtése. Mi a feltételeket biztosítottuk, s ezzel élni kellett volna, nem pedig visszaélni. Ugyanis a huszonöt szerepeltetett játékos többsége mindenkit becsapott és csupán csak Csáki, Keszeg, Balogh és Agics teljesítménye dicsérhető. Ehhez mást nem kívánok hozzáfűzni, ez mindennél többet mond.
\'Népszerű volt Kanizsán a labdarúgás, ahol közel nyolcezer néző látogatta átlagosan a hazai bajnoki mérkőzéseket, s ez az NB. I-es nézőlistán az FTC, Újpest mögött a harmadik legjobb látogatottságot jelentette. így aztán többszörösen kár, hogy a csapat elköszönt az NB I-től.
Készei, majd Szabó vezetőedzők a bajnokság során összesen huszonöt játékost szerepeltettek kezdő, illetve cserejátékosként: Vidóczi (30 alkalommal játszott), Fehér (29), Kepe, Agics és Hegedűs (27-27), Fuisz (26), Csáki (24), Farkas (23), Kiss és Iványi (22-22), Filipovics (21), Szálai (19), Keszeg és Balogh (14-14) Svélecz (12), Dudás (11), Tóth P. (8), Valszák és Kajdi (7-7), Bu-latovics és Szedlacsek (5-5), Hornyák (4), Szőcze (3), Kercsmár és Gyulai egy-egy alkalommal lépett pályára az NB I-ben.
Az olajosok huszonnégy gólt lőttek a bajnokságban, akik közül Filipovics hét góllal lett házi-gólkirály (tavasszal csak az idénynyitón és az évzárón volt eredményes), míg a további gólszerzők: Fehér 4, Vidóczi és Hegedűs 3-3, Fuisz és Kiss 2-2, Agics, Farkas és Keszeg l-l gólt ért el. A kanizsaiak új csapata július 10-én kezdte meg a felkészülést az új bajnoki évre, amely az NB II. Nyugati csoportjában készül
a helytállásra._
Balogh Antal
Kernek mérkőzésen, 14 ezer néző előtt: Olaj-FTC 0-2. Balogh kapus ment Agics elől. Biztosít: Telek, á válogatott erősségé.
Kivonulás előtt. Az utolsó hazai NB l-es találkozó előtti kép. Az előtérben. Balról: Fuisz, Csáki, Balogh (Olaj-Győri FC 1-0)
(SOPRONI TIBOR FELVÉTELEI)
26
r
1995. jóHns 14.
_KANIZSA - Sfivit
Tungsram Kanizsa Kupa
Helytállás a harmadik vonalban
A sakk OB II. Asztalos-csoportjában rajtolt a Tungsram SE tartalék-csapata, amely Kercsmarics József és Sziva Antal vezetésével szerepelt a férfi mezőnyben.
- A bajnoki sorozat jó lehetőséget ad az OB l-es tartalékoknak és főként a fiataloknak. A jövő reménységeinek fejlődéséi a rendszeres megmérettetés elősegíti - vélekedett Kercsmarics József.
A csapat a tizennégyes mezőnyben gyengén vette az őszi akadályokat (1 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség), bár a szekszárdiak legyőzése és az egerszegi volánosokkal elért döntetlen bravúros teljesítmény volt.
A tavaszi sorozatban rendezett hét mérkőzésen nagyszerűen teljesítettek a lámpagyáriak, akik öt győzelmet szereztek, s ezzel a középmezőnyben végeztek.
- Tavaszra összeérett a csapat, amely végül a nyolcadik helyet szerezte meg 79,5 ponttal. A bajnoki év során ösz-szesen hat győzelem, két döntetlen mellett öt alkalommal szenvedtünk vereséget. Elégedettek vagyunk, bár ha néha jobban fel tudtunk volna állni, akkor előrébb is végezhettünk volna, de a lényeg a fiatalok szerepeltetésén volt - mondta Kercsmarics József.
A bajnokság során összesen 21 versenyző ült asztalok mellé, akik közül kimagaslóan teljesített Kiss Judit, aki 12 mérkőzésen 11 pontot szerzett (sorozatban nyert) és 92 százalékos teljesítménye szenzációs. Kercsmarics és Sziva 13-13 mérkőzésen versenyzőként is kitűntek. Az előző 65, míg-utóbbi 62 százalékos eredménnyel a második, illetve harmadik legjobb pontszerző volt. Bellán 60, Lenkey 55 százalékot ért el, míg 50 százalékos eredménnyel szerepelt Sipos, Földesi és Simon, akik a csapat legjobbjai voltak az 5-5 mérkőzésen játszó Tamással (3,5 pont), Vellákkal (2,5 pont) és Biskopiccsal együtt (2.5 pont)._
B. A.
Egy héten át sakknagyüzem volt a Helyőrségi Klubban, ahol a nemzetközi nyílt versenyen közel hatvanan vettek részt az értékszám és címszer-ző versenyen, valamint harminc tehetség a rendhagyó nemzetközi gyermek versenyen. A VIII. Tungsram Kanizsa Kupa kilencfordulós, svájci rendszerben került lebonyolításra a főbíró Kovács Ernő vezetése mellett.
- A mezőny közepes erősségű, amelyben a mintegy féltucat nemzetközi mester, a magas Élő-pontszámmal rendelkező orosz sakkozók az esélyesek, de azt várom, hogy a hazai, kanizsai versenyzők legjobbjai megszorítják a külföldieket - mondta a versenysorozat kezdete előtt a főbíró, aki ugyancsak beletartozik a nyolcasok klubjába, hiszen a nyitánytól vezényli a kupaversenyt.
Néhány meglepetést leszámítva, az első négy fordulóban a papírformának megfelelően éles harcban dőltek el a játszmák. Ennek sorában az oroszok - Zemerov, Zimmermann, Kopjonkin - mellett biztosan haladt előre a bajnok Honvéd csapatából Pálkövi
A példás kanizsai szervezők hagyományteremtőként írták ki és rendezték meg a nemzetközi gyermek versenyt a Tungsram Kanizsa Kupa keretében.
- Nagyszerű dolognak tartom a kanizsaiak kedzemé-nyezését, amelyhez nagy tisztelettel gratulálok és nagyra értékelem s amely újabb lendületet adott a tehetségek fejlődéséhez - összegezett Ambrus Zoltán, a sakkszövetség főtitkára.
Harminc reménység vett részt a kilencfordulós, svájci rendszerű versenyen (játékidő: 30-30 perc), amelyen az abszolút versenyt a zalaegerszegi Mészáros Tamás nyerte (7,5 pont), aki jól alapozott
nemzetközi mester, az ezüstérmes Csuti Sk-ból Horváth Imre és kellemes meglepetésként Bagonyai Attila, a kanizsaiak remekül rajtolt sakkozója.
F.bben a szakaszban döntetlennel ért véget a Zemerov-Pálkövi és a Horváth I.-Cz,ebe mérkőzés, míg éles harcban dőlt el a Shipunov-Kopjonkin (0-1), Zimmermann-Párkányi (1-0), Kostin-Bagonyai (0-1), Rezsek-Kovac (0-1) Kiss L-Lenkey (1-0) találkozó.
A folytatásban egyre nívósabb partikra került sor (a legjobb pontszámúak kerültek egymással szembe) s ebben a mieink megtorpantak, a jegyzett orosz.ok viszont mentek előre. A félidőben még sok döntetlen jellemezte a versenyt, köztük a Bagonyai-Ze-merov, Kopjonkin-Horváth I . Pálkövi-Zimmermann, Czehe-Gladisev, Csetveriv-Kiss L., Kovac-Biró, Severgin-Sziva mérkőzés lett remi, míg a fiatal kanizsai tehetség, Flumbort világossal vesztett a nyugdíjas egerszegi sakkozó. Dömötör ellen és Krutti Valér, a kanizsaiak egyik legjobbja az orosz Shipunov ellen.
Az izgalmakban bővelkedő színvonalas hajrában többségé-
a korosztályos vb-re. Második Nagy András (Ajka) 7 ponttal, míg a kanizsai Flumbort András 6,5 ponttal a harmadik lett. A tíz éven aluli fiúk versenyének értékelésében: 1. Mészáros, 2. Mihalik, 3. Ladányi, a kanizsai reménység.
A lányok mezőnyében szép kanizsai siker született, miután Domina Ágnes az első, Szabó Virág pedig a második helyet szerezte meg 6. illetve 5.5 ponttal.
A kitűnt tehetségek, a legjobban szerepeltek számos tiszteletdíjban részesültek a rendezők, támogatók jóvoltából. A gyermek verseny főszponzora a Bonbonetti Rt. volt.
11. A.
ben az orosz sakkozók játszották a főszerepet, akik ezúttal is nagyszerű eredményeket értek ei és gazdagon távozhatlak.
A kupaversenyen holtversenyhen végzett az élen az egyaránt hétpontos Zimmermann és Zemerov, holtversenyben lett harmadik a hat és lel pontot gyűjtött orosz, (ila-disev és a legjobb magyarnak bizonyult Pálkövi József.
Jóval a várakozás alatt szerepelt a legmagasabb Élőponttal rendelkező Czebe Attila nemzetközi mester (Törekvés. OB I), aki hat pontot szerzett, míg igen jól helytállt az ugyanennyi pontot gyűjtött Kiss László, aki a legeredményesebb zalai-kanizsai versenyzőnek bizonyult. A kanizsai Krutti és Bagonyai öt és fél ponttal végzett a holtver-senycs 12. helyen.
A mintegy kétszázezer forint összdíjazású pénzdíjas kupaversenyen számos tiszteletdíj került kiadásra. Kiss László mellett különdíjban részesült a kanizsai Domina Ágnes, aki a női versenyben a harmadik helyen végzett. A győztes az orosz Chusova lett.
_ILA.
A vasutasok
nem éltek a lehetőséggel
A MÁV NTE megyei bajnokságban szereplő férfi sakkcsapata a bajnokságban a második helyen végzett a Csuti SK 111. együttese mögött. A kanizsaiak így indulhattak volna az OB Il-es minősítő osztályozón, de a lehetőséggel nem éltek a vasutasok.
- A megyei csapatbajnokságon 12 együttes vett részt. A résztvevőket két hatos csoportba sorsoltúk, ott körmérkőzéses rendszer volt, majd a csoportgyőztesek vívták a döntőt. Mi jól vettük az akadályokat, versenyzőink közül főként Hegedűs F., Bellán, Kardics és Szittár J. tűnt ki. Egy kis erősítéssel, helyi lámpagyári együttműködéssel az OB II-es csapat is összejött volna, de nálunk sajnos nincs pénz, még a minimális feltételek is hiányoznak. így aztán szóba sem jöhetett az előrelépés, maradtunk a megyeiben, mert maradni kellett - összegezett Málés József, edző és szakosztályvezető.
B.A.
Zalai sikerek a gyermek versenyen
am$. július 14.
KANIZSA - Sfiont
21
Városkörnyéki bajnokok: Zalaszentbalázs, Liszó, Hahót
A városi labdarúgó-szövetség rendezésében bonyolították le az 1994/95. évi küzdelmeket, a falusi fiatalok egyik kedvelt sportági versengését.
- A városkörnyéki bajnokságban harmincöt felnőtt és tizenhárom ifjúsági csapat szerepelt. A községi, kis-pénzzel gazdálkodó sportköröknek is komoly gondot okozott az MLSZ azon rendelkezése, hogy csak játékengedélyes labdarúgók szerepelhetnek a bajnokságban. A sportkörök, játékosok tiltakoztak, de hiába, sőt n helyzetet tovább nehezíti, hogy az új bajnoki évadtól már ezerötszáz forint lesz a játékengedély játékosonként. Hát, hogy ebből mi lesz, arról a jövő hónapban tudok nyilatkozni, de az biztos, hogy további csökkenés várható - kezdte Kiss Ernő, a VLSZ vezetője, a megyei LSZ elnökségi tagja.
- Milyen tapasztalatokat hozott a bajnoki év az egyes osztályokban?
- A tizennégy csapatos első osztályban kiemelkedett Zalaszentbalázs, de remekelt az újonc Belezna is, aki a bajnoki eredmények mellett jeleskedett a Magyar Kupában is. Ugyanakkor meglepetés az előző év-
ben még megyeiben szereplő fityeháziak leszereplése.
A bajnokságot Zalaszentbalázs nyerte 71 ponttal (104-19) Belezna (59, 71-34) és Miháld előtt (45, 56-39). A további sorrend: 4. Bajosa 44, 5. Felsőrajk 41, 6. Murake-resztűr 41, 7. Pusztamagyaród 40, 8. Gelse, 38, 9. Police 34,
10. Borsfa 32, 11. Fityeház 25, 12. Pat 24, 13. Nemespát-ró 13, 14. Zalakomár 12 pont.
Az ifjúságiak mezőnyében: 1. Zalaszentbalázs 67, 2. Mu-rakeresztúr 50, 3. Belezna 48, 4. Pusztamagyaród 46, 5. Gelse 40. 6. Bajcsa 38, 7. Felsőrajk 35 ponttal.
- A második osztályban huszonegy csapat küzdött a bajnoki pontokért. Az A-osztály-ban kiemelkedett Liszó együttese, míg a B-osztályban a mezőny fölé nőtt Hahót csapata, amely azzal a bravúrral is dicsekedhet, hogy pontveszteség nélkül végzett az élen.
Az A-ban: 1. Liszó 55 (73-21), 2. Bázakerettye 48, 3. Eszteregnye 34, 4. Szepetnek 31, 5. Semjénháza 30, 6. Pet-rivente 30, 7. Pogányszentpé-ter 23, 8. Surd 23, 9. Bánokszentgyörgy 19, 10. Palin 16,
11. Molnári 7 pont.
A B-ben: 1. Hahót 54 (100-16), 2. Zalaszabar 36, 3. Újudvar 31, 4. Pölöskefő 28, 5. Zalakaros 24. 6. Balatonma-gyaród 20, 7. Zalaszentjakab 19, 8. Nagyrécse 18, 9." Magyarszerdahely 18. 10. Orosz-tony 13 pont.
- Miként alakult a fegyelmi helyzet?
- Nem volt munkanélküli a fegyelmi bizottság, amely elé mintegy hetven játékos került. A többség megúszta do rgálás-sal, néhány mérkőzéstől való eltiltással, ezek mind nevelő szándékúak voltak. Sajnos, voltak kirívó, goromba vétségek, amikor néhány játékos megfeledkezett magáról és a bűnbak a játékvezető lett. A súlyos vétségeket elkövetők aztán megkapták méltó büntetésüket, köztük jövő év június végéig lett eltiltva Szabó Kálmán (Zalaszabar) és Vezendi Tibor (Borsfa), míg ez év végéig került eltiltásra Gilicze Sándor (Nemespátró), Bagó Csaba (Zalakomár) és Kelé Sándor (Belezna), akik a bajnoki hajrában ..elmarasztalták" a bírókat - mondta vé-gezetül a szakági vezető.
B. A.
NEMZETKÖZI BÁNYÁSZ KUPA
Megkezdődtek az. előkészületek a 45. Bányásznap alkalmából rendezendő nemzetközi Bányász Kupa küzdelmeire.
- Három szlovén és három magyar iparági csapat részvételével bonyolítjuk le az első nemzetközi Bányász Kupát, amelyre augusztus 26-án kerül sor. Tulajdonképpen ezzel a
versenysorozattal kezdődnek a bányásznapi rendezvények, melynek során hat sportágban rendezzük meg a nemzetközi, versengést az Olajbányász pályán (kispályás labdarúgás, teke, pikadó), városi lőtéren (kispuska lövészei), a Csónakázó-tónál (halfogó verseny) és az Erkel Ferenc Olajipari
Művelődési Házban (sakk). A házigazda a MOL helyi bányászati üzemének szakszervezete és a ROTARY szakszervezet lesz - tájékoztatott Szálai Géza szakszervezeti és ÜT-el-nök, a versenybíróság elnökhelyettese (MOL Bányászati Üzem)._
B. A.
Olajos helyezett
A serdülő korcsoportos atléták országos bajnokságán rajtoltak az Olajbányász legtehetségesebb versenyzői is, akik közül a legjobb eredményt Kárász Krisztián ért cl, aki egyaránt a negyedik helyen végzett 800 méteren (1 perc 58,7 mp) és 1500 méteren
(4:08,3 mp)._
B. A.
Gajcsiék negyedikek
Első alkalommal rendeztek Prágában (Csehország) nagyszabású meghívásos nemzetközi sportakrobatikai versenyt, mintegy hagyományteremtőként.
A rendezők rangos mezőnyt hívtak meg, s ott voltak az ifjúsági és felnőtt világbajnokság legjobbjai is. A magyar színeket a Zalaerdő-Hevesi DSE legeredményesebb egysé-
ge, a Gajcsi-Kondor női páros képviselete.
Az ifjúsági vb-vel megegyező mezőnyben rendkívül szoros és színvonalas versenyt folytattak a párosok, melynek során a kanizsai lányok remek formában mutatták be a gyakorlatokat, akik most nagyot léptek előre: a negyedik he-lyen végeztek._
B. A.
- Zalaerdős lendület.
Népes mezőnyök vettek résú\'.}. a hagyományos Ber-jisírifyl Kupa és Sopron Kupa tájékozódási futóversenyért, amelyet a soproni házigazdák nagyszerű környezetben, a Soproni Lövérek és térségeben rendeztek meg. A kétnapos versenyen rajtoltak a Zalaerdő legjobbjai is, akik értékes helyezésekkel hálálták meg a DKG-KAST Rt. támogatását.
A Berzsenyi Kupán harmadik helyezést szerzett Varga József (F 21 B) és az ötödik helyen végzett Vargáné Kocsis Katalin (N 21 B), valamint Horváth Norbert (F 21 C).
A Sopron Kupán bronzérmes lett Horváth Norbert és egyaránt az ötödik helyei szerezte meg Varga József és Hans György (F 15 Bj.
- Kerekesek a Zala Kupán. A Csónakázó-tónál bonyolították le a Zala Kupa kerékpáros bajnokság harmadik fordulóját, amelyen közel félszáz kerekes négy korcsoportban versengett.
A kanizsai versenyzők közül Borsos Dénes megnyerte az I. korosztályos versenyt, Farkas Gyula második lett (II. korosztály), míg harmadik helyen vég-zi.it fóger Gábor (III. korosztály) és Horváth József (IV. korosztály).
- Gépgyári lövészek. A
MOL Bányász Szakszervezet Szegeden bonyolította le az országos iparági lövész versenyt, amelyen csapat- és egyéni számokban versengtek a legjobb olajos kispuska lövészek. A tizenkilencedik alkalommal sorra került döntőn hagyománytisztelőnek bizonyultak a DKG-EAST Rt. (Nagykanizsa) kispuskásai, akik a négy aranyéremből kettőt hazahoztak és még két ezüstérmet és két bronzérmet szereztek. Országos iparági bajnok lett a gépgyári női csapat 26 köregység előnnyel és a férfi csapat: -50 köregység előnnyel. Női egyéniben Serb Lászlóné ezüst-, Cserni Lászlóné bronz-, míg férfi egyéniben Cserni László és Tóth József lett ezüst-, illetve bronzérmes.
LAKÁS - TELEK
KANIZSA - /Ifin*
m >5, us 14..
Nk. Határőr u. 6. szám alatti kertes családi
ház 6,2 mFt-ért eladó. (9204 K)_
Galamboki hegyen 7400 n.öl sz616, gyümölcsös hétvégi házzal eladó kedvező áron. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap
10-17 óráig. (8685 K)_
3 szobás, 69 nm-es, összkomfortos, 3. emeleti, megvásárolható, önkormányzati lakásom elcserélném betegség miatt 1-2. emeleti, 1+fél-, vagy 2 szobás, egyedi fűtéses lakásra vagy eladnám. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. t/4. Hétköznap 10-17 óráig. (8686
K)_
1+félszobás, 2 szobás lakások eladók a Zemplén Gy. utcában 4-10. emeletig. Irányár: 1,1 mFt a X. em. 2 szobás és IX. em. 1+félszobás IV. em. 2 szobás, teljesen felújított 1,5 mFt. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (8688 K)
2 szobás félig kész, fürdőszobás családi ház telekkel eladó Nemesvidon. Irányár: 400.000 Ft. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (8692 K) Zalakarosi hegyen telek 200.000 Ft-ért eladó. Telkek eladók a zalakarosi kilátónál, a nagycampingnél, a Banyai dűlőnél, Behiák-nál és a faluban. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (8698 K)
3 szobás családi ház, lakható, udvari szoba-konyhás melléképülettel eladó Miklósfán. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap
10-17 óráig. (8699 K)_
3-t-fé!szobás, egyedi fűtéses, felújított, alápincézett, 2 fürdőszobás, teraszos + gará-zsos, 50 nm-es udvaros családi ház eladó a Csengery utcában, vagy zalakarosi, lakható nyaralóra cserélendő. Osszeköltözőknek kiváló, mivel a tetőtér beépíthető. Telefon bent van. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 óráig. (8805 K)_
2+félszobás, erkélyes, külön lomkamrás, III. emeleti, telefonos, felújított lakás eladó a Kazanlak krt-on. Irányár: 1,95 mFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (8807 K)_
1 szobás, megvásárolható, egyedi fűtéses, földszinti bérlakásom elcserélném 1+félszobás őnkonnányzati lakásra vagy udvari lakásra. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hét-
köznap 10-17 óráig. (8809 K)_
Keresek eladó 1+fél-, 2 szobás lakásokat, Kanizsa vonzáskörzetében családi házakat 1,2 mFt-ért. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (8814 K) Bánokszentgyörgyön 4 éves, központi fűtéses családi ház sürgősen eladó. Irányár: 4 mFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hét-köznap 10-17 óráig. (8868 K)_
Keresek Nk. vonzáskörzetében eladó családi házat 1 mFt készpénzzel. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem, hétköznap 10-17 óráig. Tel.:
320-111. (8976 K)_
3 szobás, egyedi fűtéses, földszinti lakás eladó a Teleki utcában. A lakás felújított redőnyös. Irányár: 2,9 MFt. Érd: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 10-17
óráig. Tel.: 93/320-111 (9071 K)_
2 szobás, egyedi gázfűtéses, parkettás, egyedi vízórás, beépített szekrényekkel, külön lomkamrával földszinti lakás eladó a Csokonai utcában. Irányár: 1.8 MFt. Érd: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 10-17 óráig. Tel.: 93/320-111 (9072 K) 2 szobás, erkélyes, Zrínyi utcai lakásom elcserélném 1+2 fél, vagy 2+fél, 3 szobás lakásra. Érd: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 10-17 óráig. Tel.:
93/320-111 (9074 K)_
Keresek eladó lakásokat, házakat Nagykanizsán és Nk. vonzáskörzetében. Érd: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 10-17 óráig. Tel.: 93/320-11 1 (9075 K) Kínálok eladó 1,2, 1+fél, 2+fél szobás lakásokat Nk-án Bartók B., Zemplén Gy., Kazanlak krt., Városkapu, Teleki, Platán sor, Csokonai utcákban. Érd: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 10-17 óráig.
Tel.: 93/320-11 1 (9076 K)_
2 szobás, erkélyes, redőnyös, egyedi vízórás igényesen felújított lakás négyemeletes házban, negyedik emeleten eladó vagy értékegyeztetéssel 2+fél vagy 1+2 félszobásra cserélendő. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-1 11. (9322 K)_
2 szobás, erkélyes külön lomkamrás felújított lakás eladó a Zemplén Gy. utcában. Irányár: 1.6 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-
111. (9323 K)_
Családi ház garázzsal, tágas udvarral eladó Zalaszabarban. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig.
Tel.: 93/320-1 1 1. (9324 K)_
1 szobás erkélyes, nagykonyhás, felújított lakás eladó a Városkapu utcában. Irányár: 1.25 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111. (9325
KJ_
52 nm-es udvari ingatlan hozzá kis kerttel eladó Nagykanizsa belvárosában. Irányár: 800.000 Ft. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111. (9326 K)_
3 szobás földszinti külön lomkamrás lakás eladó a Rózsa utcában. Irányár: 1,75 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-1 11. A Jerikói buszmegállótól délre 50 m-re „Szürke ház első
emeletén" (9327 K)_
Keresek készpénz fizetéssel 1+2 félszobás vagy 2+félszobás lakásokat megvásárlás céljából. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-11 1. (9328
K)_
Keresek 2 szobás vagy 1+félszobás lakást megvásárlás céljából emelet nem számít. Érd,: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111. (9329 K) Keresek kiadó szobákat, lakásokat, házakat, garázsokat, a kiadó részéről díjtalan hirdetéssel. Hirdetés a cél eléréséig. Keressen személyesen, levélben vagy telefonon. Meg-
SIKER
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4.
(A rendőrség melletti utcában, a STOP presszó mellett.)
Lakások, családi házak, nyaralók, telkek, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása.
Y MEGBÍZÓINK RÉSZÉRE 5 HELYEN HIRDETÜNK! Y
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT!
Y BÉRBEADÓK RÉSZÉRE DÍJTALAN KÖZVETÍTÉS! Y KERESÜNK ELADÓ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOKAT!
„A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!"
NYITVA: hétköznap 8-17 óráig. TELEFON: 93/312-058
talál a Jerikó presszótól 50 m-re „szürke házban 1 emeleten" a parkolóval párhuzamosan. Buszok a Jerikónál megállnak. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17
óráig. Tel.: 93/320-111. (9330 K)_
2 szobás 2 erkélyes külön lomkamrás, VII emeleti lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 1.3 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig.
Tel.: 93/320-11 1 (9389 K)_
2 szobás, egy erkélyes, második emeleti lakás eladó négyemeletes házban, vagy kisebb családi házra cserélendő. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17
óráig. Tel.: 93/320-111 (9390 K)_
2 szobás, negyedik emeleti egyedi fűtéses lakás eladó Nk.-án a Berzsenyi utcában. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-1 11
(9391 K)___
2 szobás felújított lakás eladó a keleti városrészben, vagy családi házra cserélném. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig.
Tel.: 93/320-11 1 (9392 K)_
1+félszobás erkélyes, egyedi lomkamrás, telefonos lakás eladó a Zemplén Gy. utcában. Irányár: 1.2 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig.
Tel: 93/320-1 1 1 (9393 K)_
Balatonkeresztúron 1300 n.öl telek kedvező áron eladó. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111 (9394 K)_
2 szoba, konyhás, spájzos fürdőszobás családi ház hozzátartózó udvari épülettel, garázzsal, gazdasági épületekkel nagy telekkel eladó Zalaszabarban. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-1 11
(9395 K)_
Nk-Pnlinban 480 nm-es alapterületű családi ház, áron alul sürgősen eladó. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111 (9396 K) Keresek Nagykanizsán vagy Nagykanizsa 20 km-es vonzáskörzetében 1 MFt-ig lakható családi házat. Keresek falusi lakható házat 500.000 Ft készpénzzel. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111 (9397 K) Keresek eladó 1, l+fél,2, 2+fél, 1+2 fél, 3 szobás lakásokat Nagykanizsán. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111 (9398 K)
3 szobás önkormányzati 3. emeleti lakás eladó a keleti városrészben vagy 1+fél- 2 szobás első emeleti egyedi fűtéses lakásra cserélendő betegség miatt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 órá-
ig. Tel.: 93/320-111 (9399 K)_
2 szobás, 1. emeleti, öszkomfortos lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 1.65 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.:
93/320-111 (9400 K)_
Keresek 1+2 félszobás lakást harmadik emeletig megvásárlás céljából. 1.8 MFt készpénzfizetéssel. Ajánlatokat Nk., Kazanlak krt. 7/B. l/4.alá kérem Nyitva: Hétköz-nap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111 (9401 K) 2 szobás, két erkélyes, öszkomfortos, külön lomkamrás, VII. emeleti lakás sürgősen eladó a Rózsa utcában. Irányár: 1,3 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköz-nap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-11 1 (9402 K) 2 szobás, erkélyes, redőnyös, egyedi vízórás igényesen felújított 4. emeleti lakás, négyemeletes házban eladó a keleti városrészben. A ház tetőszigetelése új, 15 éves garanciával. Irányár: 1,55 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111 (9403 K)
1 szobás erkélyes 42 nm-es összkomfortos lakás eladó. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111 Hétköznap: 8-17 őrá-ig. (9672 K)_
2 szobás összkomfortos, erkélyes Kelet-Nyugati fekvésű, egyedi vízórás, nagy konyhás, felújított lakás eladó a Rózsa utcában a második emeleten. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-11 1 Hét-
köznap: 8-17 óráig. (9673 K)_
2 szobás 81 nm-es, egyedi fűtéses, parkettás, telefonos, első emeleti belvárosi lakás eladó irányár: 4 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111 Hétköznap:
8-17 óráig. (9674 K)_
Szentgyörgyvári-hegy IV. hegyháton 290 n.öl terület, 300 tő szőlő és 20 db gyümölcsfával, lakható fürdőszobás hétvégi házzal eladó. Irányár: 2.5 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-1 11
Hétköznap: 8-17 óráig. (9675 K)_
Nagykanizsán 110 nm-es családi ház hozzá 140 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3.8 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.:
93/320-1 11 Hétköznap: 8-17 óráig. (9676
K)_
Keresek megvásárlás céljából eladó lakást 1+2 félszobásat vagy 2+félszobásat a keleti\' városrészben készpénzfizetéssel. Keresek 1+félszobás lakást 1.1 MFt összegért vagy egyszobással elcserélném. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111 Hét-
köznap: 8-17 óráig. (9677 K) _
1+2 félszobás összkomfortos 3: emeleti lakás eladó a Péterfai utcában. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111 Hét-
köznap: 8-17 óráig. (9678 K)_
3 szobás egyedi fűtéses 5 éves lakás eladó a Péterfai utcában. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111 Hétköznap: 8-17
óráig. (9679 K)_
Nk., Csengery utcában 39 nm-es, vízórás, 1 szobás lakásomat elcserélném 26 nm-es 1 szobás lakásra. Ajánlatokat: „Lakáscsere" jeligére a Pf. 154-be kérném. (9368 K) 2 szobás családi ház eladó Bajóton. Érd.:
egész nap, 313-591. (9500 K)_
Másfélszobás, 9. emeleti, 42 nm-es lakás eladó. Cím: Zemplén Gy. 3/B. IX/57. Érd.: 16
óra után. (9501 K) _
54 nm-es, kp. fűtésű, 4. emeleti, felújított lakás eladó a Kodály Z. utcában. Érd.: 317-
362, esti órákban. (9502 K)_
Miklósfán családi ház telekkel, gyümölcsössel, garázzsal eladó, vagy elcserélhető I. emeletig, megegyezéssel. Érd.: Mik-
lósfa, Szentendrei u 29, (9503 K)_
Lenti, József A. u. 2. szám alatti, 4 szobás családi ház udvarral, kerttel eladó. Megte-kinlhető: július 8-án, 10 órától. (9504 K) József A. u. végén 800 nm-es házhely eladó. Megtekinthető: július 8-án 10 órától: József
A. u. 2. (9505 K)_
Keleti városrészben 3 szobás, 67 nm-es, kp. fűtésű, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,65 mFt. Érd.: egész nap, Nk. Városkapu krt.
6/C. IV/14. (9506 K)_
Nk-án, Attila u. 6/A. IV/3. alatt 1,5 szobás, parkettás, vízórás, egyedi fűtéses lakás sürgősen eladó. Érd.: szombat, vasárnap, 16
óra után. (9507 K)_
Belvárosi építési telek eladó. Érd.: Nk. Vörösmarty u. 61. (9508 K)_
Keresek Szabad-hegyen vagy Látó-hegyen nagyobb, lakható hétvégi házat. Tel.: 06-60-
399-931. (9509 K)_
Régi családi ház eladó. Irányár: 1,6 mFt.
Nk. Magyar u. 169. (9510 K)_
70 nm-es, 2 szobás, étkezős, telefonos, egyedi vízórás és -fűtéses lakás liftes házban eladó. Tel.: 313-162, esti órákban.
(9511 K)_
Nk. városközpontban 130 nm-es, vállalkozás céljára alkalmas családi ház eladó. Üzlet- és műhelvhelyiséghez ipari áram és telephely-engedély van. Tel.: 93/314-171.
(9512 K)_
Kiskanizsán kertes családi ház félkész tető-térrelv garázsokkal, mellékhelyiségekkel eladó. Érd.: Kiskanizsa, Dobó I. u. 7., 16 óra
után. (9513 K)_
Molnáriban telefonos családi ház 4767 nm-es telekkel, gazdasági épületekkel eladó. Érd.: Molnári, Hevesi út 29. Tel.: 93/383-
235. (9514 K)_
Csónakázó-tónál, Látó-hegyen, a kápolna mellett 1300 n.öl ingatlan szőlővel, gyümölcsössel, épülettel eladó. Víz, villany van, két irányból helyijáratú busszal megkö-zelíthető. Érd.:93/319^455. (9515 K) Nk-Bajcsán, befejezés előtt álló családi ház nagy telekkel, gazdasági épülettel eladó vagy 1+2 félszobás lakásra cserélhető értékegyeztetéssel. Szociálpolitikai kedvezmény igénybevehető. Érd.: Berzsenyi D.u. 4/C.
Gazda. (9516 K)_
Elcserélném Nk-i 2 szobás, összkomfortos, önkormányzati lakásomat másfélszobás, 4. emeletesben lévő lakásra. Érd.: Liszt F. 2/C. m/2, szombaton, délelőtti órákban. (9517
K)_
Hatvanhat aranykorona közben lévő földterület és 440 ezer forint névértékű szövetkezeti üzletrész eladó Érd.: 316-914-es tele-
foiioi). (9518 K)_
Nk-án a Zemplén Gy. n. 11/B. IX/59. szám alatti, 2 szobás, 57 nm-es, külön lomkamrás, vízórás lakás eladó. Irányár: 28.000 Ft/hm. Érd.: 17 óra után a helyszínen. (9519
K)_
Keresek Nk. vonzáskörzetében lakható hétvégi házat. Víz, villany szükséges. Érd.:
93/320-1 11-es telefonon. (9520 K)_
Vásárolnék kétszobás lakást 4 emeletes épületben második emeletig. Ajánlatokat a 318-
644-es telefonra kérek. (9521 K)_
Elcserélném önkormányzati garzonlakásomat szoba-konyhás, egyedi gázfűtésű önkormányzatira a város belterületén. Érd.: Nk.
199$. jttlios 14. KANIZSA - *fin* 29
Ady E. u. 22. I. em. 8. 17-18 óra között.
(9522 K)_
Nk belvárosában 1+2 félszobás, 61 nm-es, 2. emeleti, telefonos, összkomfortos, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 2,9 mFt.
Tel.:93/317-57S. (9523 K)_
Irodának, orvosi rendelőnek alkalmas, Erzsébet téri, I. emelett, 81 nm-es, parkettás, gázfűtéses lakás eladó. Tel.: 93/320-691.
(9524 K)_
2. emeleti, 55 nm-es, összkomfortos, vízórás lakás 4 emeletes épületben (Rózsa utcában) eladó. Rezsi: 4000 Ft/hó. Tel.:
93/320-691. (9525 K)_
Nk-án az É-K-i városrészben 3 szobás + ét-kezős, 80 nm alapterületű, egyedi központi fűtéses lakás eladó. Kisebb, földszinti vagy I. emeleti lakás 1,3 mFt-ig beszámítható, szociálpolitikai kedvezmény megoldható. Cím: Nk. Irtás u. 28. Fsz/2. Tel.: 320-51 1.
(9526 K)_
Nk-hoz közel szeretne On olcsón bérbevenni megművelhető telket szőlővel és teljes berendezéssel, netán meg is venné? Ha igen, akkor hívja a 310-751-et. (9564 K)_
Balatonberényben 464 n.öl, 3 szobás családi ház, pince, garázs, nyárikonyha, kábel tv, egyedi gázfűtéses eladó. Csere is lehetséges. Érd.: Darvas, Nk. Kazanlak krt. 5/D. (9565
K)_
Szabadhegyen eladó 72 nm-es, 2 szobás, étkezős, kp. fűtéses, 2 szintes, szintenként zuhanyzó + WC, fürdőszoba + WC-vel ellátott, borospincéi hétvégi ház 1000 n.öl telekkel, melyből 300 n.öl parkosított. Irányár: 4 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9600 K)_
Nagykanizsától 8 km-re, bejáratott élelmi-1 szer Üzlet eladó. Irányár: 5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9605 K) Vállalkozók figyelem! Zalakaroson 330 n.öl területen kiépített kemping, büfével, 2 faházzal, szociális helyiségekkel eladó. Irányár: 7 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9605 K)_
Kiskanizsán 120 nm-es, 3 szobás, 1 emeleten lévő üzlet vagy iroda bérbeadó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9607
K]_
Nagykanizsán, belváros közeli, 80 nm-es, 3 szobás, amerikai konyhás, pincés, egyedi gázfűtéses, telefonos családiház bérbeadó. Irányár: 25 eFt/hó+rezsl. Érd.: Nk. Magyar
u. 19. Tel.: 93/314-012. (9608 K)_
Forgalmas, jól megközelíthető helyen ipari terület Nagykanizsán eladó. Bekerített saroktelek, nagysága 3600 nm, rajta egy kétszintes, 120 nm-es új épület. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9613 K) Zalakaroson 70 nm-es, 2 szobás, garázsos, teraszos, pincés, csendes, nyugodt helyen lévő, igényesen kialakított nyaraló 750 n.öl telekkel eladó. Irányár: 4,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9614 K) Tőtszentmártonon 120 nm-es, 3 szobás, pincés, étkezős, központi fűtéses családi ház 400 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3,4 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9615 K)_
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Gondozóház I. vezetői állásának betöltésére
FELTÉTELEK:
- Szakirányú felsőfokú végzettség
- Szakmai önéletrajz
- Vezetői elképzelések
- Érvényes erkölcsi bizonyítvány
- 5 éves egészségügyi vagy szociális területi gyakorlat
A pályázatokat az ESZI igazgatójához kell benyújtani 1995. augusztus 15-ig, bővebb felvilágosítást is ott lehet kérni. (Nagykanizsa, Szent Imre u. 3.) Munkába állás időpontja: 1995. szeptember 1.
Eszteregnyén 60 nm-es, 2 szobás, félkomfortos, egyedi gázfűtéses családi ház 1530 nm-es telekkel eladó. Irányár: 650 eFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9616 K) Nk-án 100 nm-es, 4 szobás, hallos, étkezős, pincés, egyedi gázfűtéses családi ház, 307 nm-es telekkel eladó. Irányár: 4,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9618
K)_
Pölöskefőn 84 nm-es, 3 szobás, pincés, összkomfortos családi ház 1718 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2,8 mFt. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9621 K) Befektetők figyelem! Nagykanizsától 14 km-re, főútvonal mellett 224 nm-es, 6 szobás, 1 félszobás, műemlék jellegű családi ház, az utolsó magyarországi Postakocsi fogadó, 6 boxos istálló, melléképületek, bármilyen szolgáltató tevékenységre alkalmas, 80 m széles, 1528 n.öl nagyságú telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (9623 K)_
Kiskanizsán 130 nm-es, 3 szobás, hallos, étkezős, aknás garázsos, egyedi gázfűtéses családi ház, 830 nm-es telekkel eladó. Irányár: 4,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (9624 K)_
Miháldon 2 szobás, komfort nélküli családi tiáz, 2400 n.öl gazdálkodásra alkalmas telekkel (100 db gyümölcsfa) eladó. Irányár: 1,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9625 K)_
Kiskanizsán 85 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház 216 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3 mFt. Érd.: Nk. Magvar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (9627 K) _
Nagykanizsán, belváros közeli, 80 nm-es, 2 szobás, 1 félszobás, garázsos, pincés, ipari árammal ellátott, egyedi gázfűtéses családi ház 500 n.öl (elekkel eladó. Irányár: 5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u, 19. Tel.: 93/314-012.
(9628 K)_
Nk-án belváros közeli, 92 nm-es, 3 szobás, garázsos, eygedi gázfűtéses családi ház 264 n.öl telekkel eladó. Irányár: 6,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9629
L_
Gelséu 60 nm-es, 2 szobás, komfort nélküli családi ház, 28 nm-es borospincével, 3390 nm-es telekkel eladó. Irányár: 1,1 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9631
E_
Nagykanizsán 50 nm-es, 2 szobás, clrkogej-zíres, 2. emeleti, étkezős, vlzórás lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (9632 K) _
Nk-án a Zemplén utcában 2 és 3 szobás lakások, 1.35 mFt, 1.45 mFt, 1.6 mFt, 1.7 mFt, 1.8 mFt, 2 mFt-ért eladók. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel: 93/314-012. (9634 K) Nk. belvárosában 73 nm-es. 3 szobás, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 3,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(9635 K)_
Nagykanizsán a K-i városrészben 40 nm-es, 1 szobás, első emeleti, önkormányzati lakás eladó vagy értékegyeztetéssel 1.5 111. 2 szobás lakásra cserélhető. Érd.: Nk. Magyar U. 19. Tel.: 93/314-012. (9636 K)_
A Nagykanizsa, Király u. 53. sz. társasház lakóközössége raktározási célokra bérbeadja kb. 10 négyzetméter alapterületű, zárt földszinti ~ tárolóját. Érdeklődni: Tóth Fe-Q renc közös képviselőnél, nap-g közben a 313-040/12-27, estei a 314-988 telefonszámokon. i
A nagykanizsai Thury György Múzeum tájékoztatja kedves látogatóit, hogy 1995. július 20-tól augusztus 20-ig az állandó f kiállítás szerdától vasárnapig = 14-18 óráig tart nyitva. Elő- g zetes bejelentés alapján csopor- < tokát más időpontban is foga-g dunk. *
Nagykanizsán a Berzsenyi utcában 1 szobás, 1 félszobás, kp. fűtéses, erkélyes, vfzórás lakás eladó. Irányár: 1.4 mFt. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9637 K) Nk-án belváros közeli, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes, redőnyös, 4. emeleti lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel,:
93/314-012. (9638 K)_
Nk-án a K-i városrészben 41 mn-es, 1 szobás, 1 félszobás, erkélyes, reluxás lakás eladó. Irányár: 1.35 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:\'93/314-012. (9639 K) Nk-án a K-i városrészben, 4 emeletes épületben, 67 nm-es, 3 szobás, 2 erkélyes, 2. emeleti önkormányzati lakásomat eladnám vagy elcserélném 2 db 1 szobás lakásra. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(9641 K)_
Nk.-án belváros közeli, 43 nm-es, 1 szobás, 1 félszobás, földszinti, egyedi gázfűtéses, vfzórás, tehermentes lakás eladó. Irányár: 1.6 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9642 K)_
Nk-án 27 nm-es, 1 szobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes, önkormányzati lakásomat nagyobbra cserélném. Érd.: Nk. Magyar u. 19,
Tel.: 93/314-012. (9643 Kj _
Nk-án 38 nm-es, 1 szobás, egyedi gázfűtéses, tehermentes lakásomat eladnám vagy értékegy ezt etessél nagyobbra cserélném. Irányár: 1.15 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (9644 K)_
Nagykanizsán 80 nm-es, 2 szobás, nagy-konyhás, pincés, egyedi gázfűtéses közös udvari lakás eladó. Erd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.:93/314-012. (9645 K}_
Vállalkozók figyelem! Nk-án több éve üzemelő, 260 nm-es, teraszos, kb. 140 fö befogadására alkalmas, parkolási lehetőséggel ellátott vendéglő berendezéssel együtt eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (9646 K) _
Keresünk ügyfeleink részére Nagykanizsán, Palinban, Kaionaréten családi házakat 10 mFt-ig. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9647 K)_
Nk-án a belvárosban 32 nm-es, 1 szobás, második emeleti lakás eladó, vagy értékegyeztetéssel nagyobbra cserélhető. Irányár: 1.4 MFt. Érd.: Nk., Magyar u, 19. Tel.: 93/314-012 (9718 K)_
Nk-án 80 nm-es, 3 szobás, amerikai konyhás, cirkogejzíres, redőnyös, vfzórás lakás eladó. Érd.: Nk., Magyar u, 19. Tel.:
93/314-012 (9719 K)_
Nk-án 62 nm-es, 2 szobás, 1 félszobás, első emeleti lakás a keleti városrészben eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
(9720 K)_
Nk-án az északi városrészben 67 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes, garázsos, vfzórás társasházi lakás 180 n.öl telk-kel eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012 (9721 K)_
Nk-án a keleti városrészben 2 szobás, h. emeleti, két erkélyes, egyedi vízórás lakás eladó. Irányár: 1,25 MFt. Érd.: Nk., Magyar
n. 19. Tel.: 93/314-012 (9722 K)_
Pogányszentpéteren 2 szobás, 1 félszobás családi ház, 833 nm-es telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Irányár: 2 MFt Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012 (9723 K)_
Palinban 180 nm-es, 8 szobás, komfort nélküli családi ház, 740 n.öl telekkel eladó.
Irányár: 2,5 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012 (9724 K)_
Palinban 5 szobás, 3 szintes, padlófűtéses, teraszos családi ház, 3 kocsibeállásű garázzsal, 156 n.öl telekkel eladó. Irányár: 8,5 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012 (9725 K)_
Nk-án 65 nm-es, 2 szobás, közös udvaros, egyedi gázfűtéses házrész, 303 nm telekkel eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012 (9726 K)_
Nk-án belvárosi 130 mn-es. 3 szobás, 1 félszobás, egyedi gázfűtéses családi ház, kis telekkel eladó. Irányár: 4.2 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (9727 K) Vállalkozók figyelem! Nagykanizsához közel 130 nm-es, 4 szobás, 2 szintes, egyedi gázfűtéses, 11 éves, családi ház, 60 nní területen üzemelő presszóval 2918 nm-es telekkel eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012 (9728 K)_
Galambokon a galamboki tónál. 1000 nm-es, üdülőtelek eladó. Irányár: 600 eFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (9729
K)_
Keresünk megvételre egyedi fűtésű lakásokat 4 mFt-ig. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012 (9730 K)_
Keresünk ügyfeleink részére önkormányzati lakásokat. Erd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012 (9731 Kj_
Nk-án az északi városrészben 2 szobás, 1 félszobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes pincés, garázsos lakás, 120 nm-s kerttel eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
(9732 Kj_
Nk. belvárosában 88 mn-es, 3 szobás, garázsos, loggiás, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
(9733 K)_
Nk. belvárosában 145 nm-es, 4 szobás, hallos, teraszos,, egyedi gázfűtéses, telefonos lakás eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012 (9734 K) _
Nagykanizsán a belvárosban 34 nm-es, 1 szobás, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1.5 MFt. Erd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012 (9735 K) _
Nk-án 90 nm-es, 3 szobás, 2 szintes, egyedi gázfűtéses társasházi lakás eladó. Irányár: 3,2 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel,;
93/314-012 (9736 K)_
Nk-án a Berzsenyi utcában levő 55 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses lakásomat elcserélném legalább 3 szobás családi házra, értékegyeztetéssel. Ajánlatokat 2.6 MFt-ig. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
(9737 K)_
Keresünk Nk-án egyedi fűtésű lakásokat, továbbá megvásárolható önkormányzati lakásokat, valamint olcsóbb, 1-1.5 szobás lakásokat. Megtalál berniünket a Dói-Zalai Áruház és a, távolsági autóluiszpályaudvar közötti utcában, a rendőrség oldalában, a STOP presszó melletti családi házban. Ha Ön kanizsai, könnyen elérhet bennünket a 32-es és a 19-es buszok vonalán, ha vidéki, akkor a kanizsai autóbuszpályaudvartól 100 méterre. Jelentkezhet levélben, vagy telefonon is. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9738
K)_
Nk. keleti városrészében eladó 1,5 szobás. 41 mn-es, központi fűtésű, 3. emeleti, 10 emeletes épületben lévő lakás. Irányár:
ELADÁS * VETÉL * CSERE
csfszl CSASZI KFT.
TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉS, IGÉNY SZERINT ÉRTÉKBECSLŐ ÁLL AZ ÖNÖK RENDELKEZÉSÉRE. Az ügyfelek kérésére munkatársaink házhoz mennek. DÍJMENTES MEGBÍZÁSOKAT IS TELJESÍTÜNK. CSASZI Ingatlanszolgáltató Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 AZ IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 9.00-17.00-ig, szombaton: 10.00-13.00-ig.
KERES AZ OLVASÓKHOZ!
Jeligés, cím a szerkesztőségben jelzésű és más hirdetések utáni érdek-liSdrs.uk sarán kérjük, hivatkozzanak a zárójelben megadott számra.
MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.
1.550.000 Ft. Erd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9739 K) Hahóton eladó 2 szobás, 92 nm-es, 10 éves családi ház, piros palatetővel, reluxával, fürdőszobával, pincével, 400 n.öl bekerített telekkel. Irányár: 2.2 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9740 K)_
Bánokszentgyörgyön eladó 2,5 szobás, 90 nm-es családi ház, parkettázott szobákkal, vízzel, villannyal, gázzal, pincével, melléképületekkel, 1000 nm-es telekkel. Irányár: 1.3 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9741 K) Zalakaroson eladó 6 szobás, 4 fürdőszobás, 179 nm-es, 3 teraszos, tetöbeépítéses családi ház, ipari árammal, 227 n.öl telekkel. Panziónak, vagy egyéb vállalkozás céljára alkalmas. Irányár: 12.5 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 órá-
ig. (9742 K)_
1.250.000 Ft-ért eladó Nk-án egyedi gázfűtésű, 1 szobás, 38 nm-es, földszinti lakás, 4 emeletes épületben, a keleti városrészben. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (9743 K)_
Nk. belvárosához közel eladó földszinti, 3 szobás, 67 nm-es, redőnyös, szőnyegpadlós, járólapozott, központi fűtésű lakás, azonnal beköltözhetően, 10 "emeletes épületben. Irányár: 2.1 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9744 K) Nk-án eladó egyedi gázfűtésű, 1. emeleti, 3 szobás, 83 nm-es, 2 erkélyes, egyedi vízórás, parkettázott lakás, fehér ajtókkal, világos tapétával, 3 fázisú árammal, a lakás alatt 16 nm-es garázzsal. Irányár: 3,7 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (9745 K)_
Nk. belvárosához közel eladó egyedi gázfűtésű, 2 szobás, 60 nm-es, erkélyes, szőnyegpadlós, kábeltévés, tehermentes, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben, kifogástalan tetőszigeteléssel, azonnal beköltözhetően. Irányár: 1.8 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9746 K)
1.1 MFt-ért eladó Nk. keleti városrészében 1,5 szobás, 42 nm-es, erkélyes, reluxás, szőnyegpadlós, központi fűtésű, azonnal beköltözhető lakás, 10 emeletes épületben. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9747 K)_
1.2 MFt-ért egyedi gázfűtésű, 1 szobás, 34 nm-es, földszinti, jó állapotú, azonnal beköltözhető lakás, Nk. keleti városrészében eladó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9748 K)
1+2 félszobás, 54 nm-es, nyugati fekvésű, tehermentes, kábeltévés, 10 éves, 4 emeletes épületben lévő, központi fűtésű, 4. emeleti, kaputelefonos lakás, a lakás alatt lévő, fűtött, villannyal rendelkező, 18 nm-es, önálló garázzsal, Nk., keletj városrészében eladó. Irányár: 2.1 MFt. Erd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 órá-
ig. (9749 K)_
Nk. belvárosához közel 1 szobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtésű, 12 éves, jó állapotú, udvari, családi ház jellegű, teraszos lakás, 120 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1.9 MFt Érd.:
Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (9750 K)_
Nk. központjában elcserélhető 1. emeleti, 4 szobás, 90 nm-es, egyedi gázfűtésű, önkormányzati lakás, belvárosi, azonos értékű, legalább 2-2,5 szobásv megvásárolható önkormányzati lakásra. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9751 K)_
Vásárolnánk Nk-án, Platán soron, Csokonai utcában, vagy a Rózsa utca elején 1-1,5 szobás, földszinti, vagy 1. emeleti (esetleg 2. emeleti) lakást. Cserélhető vagy megvásárolható lakást adnék az Erzsébet téren, 1 szobával 33 nm-rel, 4. emeleten. Irányár: 1.450.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9752 K) Eladó Nk. keleti városrészbéen 2 szobás, 54 nm-es, földszinti, központi fűtésű lakás, beépített szekrényekkel, újra cserélt fürdőkáddal, csaptelepekkel, lefolyókkal. Az előszoba, konyha, fürdő pvc padlós. Minden felújított, csak a parketta csiszolandó. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9753 K) Eladó Nk. keleti városrészében 2 szobás, 57 ?m-es, erkéyles, 3. emeleti, központi fűtésű, szőnyegpadlós, 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.1 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9754 K)_
Vásárolnánk Nk. központjában 2,5-3 szobás lakást, garázzsal, 3,5-4 millió Ft között. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (9755 K)_
Eladó Palinban 80 %-ban kész, szintes, beépíthető tetőteres, egyedi fűtésű családi ház, a földszinten garázzsal és pincével, a 2. szinten 2 szobával, nappalival, konyhával, fürdővel, a 3. szint pedig beépíthető. A telek 450 n.öl. Irányár: 3.5 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (9756 K)_
Eladó Galambokon, a Camping fölött 12"" n.öl, zártkerti ingatlan, 2/3 részben kordo-nos szőlővel, 1/3 részben gyümölcsössel, kerttel, pincével, teljes felszereléssel, 2 szoba, konyhás, kb. 20 éves, téglafalazatú, kőműves mester által épített lakóépülettel, melléképületekkel. Villany az épületben, a víz a telken. Irányár: 2 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 órá-
ig. (9757 K)_
Eladó Kiskanizsán 1,5 szobás, fürdőszobás, kamrás, előszobás, egyedi fűtésű családi ház, 60 nm alapterülettel, 270 n.öl telekkel, melléképületekkel. Víz csak a fürdőben van. Irányár: 2 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig.(9758 K)_
Eladó Balatonmárla-Alsón 2 szoba, konyhás, előszobás,fürdőszobás, jó állapotú, palatetős nyaraló, nyitott terasszal, 147 n.öl telekkel, a Balatontól 5 percre. Irányár: 3.5 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (9759 K)_
Eladó Nk. belvárosához közel 3 szobás, 67 nm-es, 2. emeleti, központi fűtésű, reluxás, harmonika ajtós, szőnyegpadlós, tízemeletesben lévő lakás. Irányár: 1.6 MFt. Érd.:
ALLAS ? ALLAS ? ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Kereset
Lovász (betanított munkás) 17.000-18 000 Ft
Hirdetésszervező (érettségivel) 13.000 Ft + jutalék
Élelmiszerbolti eladó 13.000-25 000 Ft
Ács, állványozó 15.000-35 000 Ft
Víz-, gázszerelő 15.000-21 000 Ft
Papír, írószer bolti eladó + pénztáros 13 000 Ft
Szabó, varrónő 12.200-22 000 Ft
Szakács 12.200-40 000 Ft
Kőműves 25.000-30 000 Ft
Bádogos 20.000-25 000 Ft
Szobalány 16 000 Ft
Üzletkötő, ügynök 15.000-50 000 Ft
Nk-, Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (9760 K)_
Eladó Palinban 2 szintes tetőtérbeépítéses, 76 nm alapterületű, 100 nm hasznos alapterületű, 1988-ban épült családi ház, az alsó szinten 2 szobával, fürdővel, konyhával, wc-vel, spájzzal, étkezővel és lépcsőfeljáró-val, a felső szinten 2 szobával fürdőszobával. Víz, villany, gáz, csatornabekötés, kábeltévé van. A telek 155 n.öl, parkosított, melyen aknás, pincés garázs is áll. Irányár: 5.5 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9761 K) 1.450.000 Ft irányáron eladó Nk. keleti városrészében 2 szobás,56 nm-es, 2 erkélyes, étkezős, központi fűtésű, fél éve teljesen felújított, tehermentes, tízemeletes 6. emeletén lévő lakás. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap S-l 7 óráig.i\'>7o: Ki Homokkomáromban, Nk-tól 13 km-re eladó 2 szobás, 100 nm-es „L" alakú családi ház, 400 n.öl területtel, melléképületekkel. Víz, villany van. Irányár: 650.Q1HI Ft (9763 K) Balatonújlakon, a tótól 3 km-re eladó 3 szobás, 92 nm-es, fürdőszobás, 26 éves, sátortetős, palafedésű családi ház, gázfűtéssel, 500 n.öl telekkel. Irányár: 3.9 MFt. Érd.: Nk., Terv a. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (9764 K)_
Balatoninária-Alsón eladó 189 n.öl. helyraj-zilag nem megosztható, önálló, vagy iker villa építésére alkalmas, kb. 28 méter széles, tehermentes, csatornabekötéssel rendelkező építési telek. A víz és villany beköthtő. mindkét közművezeték a telek előtt húzódik. Irányár: 1.6 MFt Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9765 Ki_
1.3 MFt-os irányáron eladó 1,5 szobás, 41 nm-es, 2. emeleti, erkélyes központi fűtésű, tízemeletesben lévő lakás, Nk. keleti városrészében. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9766 K) Nk. keleti városrészében eladó 3 szobás, 67 nm-es, központi fűtésű, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben, kifogástalan lelőszige-
teléssel. Irányár: 1,8 MPL_
Erd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, liét-
köznap 8-17 óráig. (9767 K i_
Eladó Nk. központjában, 7 lakásos társasházban 3 szobás, 90 nm-es, 2. emeleti, teljesen felújított, egyedi gázfűtésű, telefonos lakás, beépíthető tetőtérrel, 6 szobássá ala-kíthatóan. Irodának, rendelőnek, KFT-nek is alkalmas. Esetleg családi házra is cserélhető. Irányár: 5.7 MFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9768 K)_
Zalakaroson eladó 103 nm-s, 3 szobás, hallos, 2 szintes, 2 fürdőszobás, 2 erkélyes, 17 éves nyaraló, külön garázzsal, nvári konyhával, 200 n.öl telekkel. Irányár:\' 6.2 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (9769 K)_
Nk. belvárosában eladó 2+1 fél szobás, 60 nm-es, erkélyes, egyedi fűtésű. 5. emeleti. 90 7^-ban felújított lakás. Irányár: 3.O50.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (9770 K)_
Nk. északi városrészében eladó 3 szobás, 2. emeleti, egyedi fűtésű, egyedi vízórás, telefonos, erkélyes lakás, ideiglenes garázzsal. Irányár: 3.450.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9771 K)_
Csónakázó-tó bejáratától 500 m-re 220 n.öl terület gyümölcsössel, lugas szőlővel, hétvégi házzal, teljes felszereléssel eladó. (Vil-
lanv van, víz megoldható.) Érd.: Nk. Rákóc-
zi i\'i. 8. Balázs. (9422 K)_
Bontásra ítélt családi házat vennénk. Leveleket „Nyári költözés" jeligére a Pf.: 154-be
kn 11cin. \'i9M)4 K)_
Ela.li> 1+3 télszobás lakás. Leveleket „Nyári költözés" jeligére a Pf.: 154-be kérném. .ww»5 Ki_
Balatonmárián 135 n.öl beépíthető terület, kis hétvégi házzal eladó. Érd.: 93/315-627
(9666 K)_
Családi házban udvari 60 nm-es lakás eladó. Felújításra szorul. Érd.: Nk., Kisfaludy u.
21. (udvarban) Baj. (9667 K)_
Nk.. belterületén 230 n.öl zártkert olcsón eladó. Érd.: Nk., Kisfaludy u. 21. (udvarban)
Baj. (966« K)__
Kiskanizsán 2 és fél szobás emeletes, egyedi fűtéses, közművesített családi ház eladó. Érd.: Kiskanizsa, Varasdi u. 57. egész nap.
(9669 K)_
Saját tulajdonú, félkomfortos, 20 nm-es, földszintes, udvari, Kisfaludy 14. szám alatti lakásomat elcserélném hasonló földszintesre a belvárosban. Érd.: Öregek Klubjában (Nk., Zrínyi M. 40.) 9 órától.
(967U K)_
Nk. keleti városrészben 1 szobás, önkormányzati 4. emeleti lakás sürgősen eladó. Érd.: Kisrécse, Ságvári u. 2. naponta 17 óra
után (Malom udvar) (9671 K)_
3 sz.oba+étkezős, erkélyes első emeleti, egyedi fűtésű lakás készpénzért eladó Nagykanizsa Péterfai űt 1. I. emelet 1. sz. alatt. Érdeklődni a megadott címen vagy a 316-
514- telefonon. (9680 K)_
Nagykanizsán 2 szobás, 54 nm-es vízórás, telefonos lakás, Zemplén Gy u. l/A. 6/38. szám alatt 1.250.000 Ft-ért eladó. Érd.: a
helyszínen 19 óra után. (9681 K)_
Nk., Rákóczi u. 40 szám alatti 1 szoba, konyhás egyedi fűtéses lakásomat elcserélném egy másfél szobás lakásra. Érd.: a reg-geli órákban a fenti címen lehet. (9682 K) 40 eFt-ot ajánlok fel annak, aki Nk. közeli birtokomat sok gyümölcsössel eladja. Aján-latokat a Pf. 154-be kérném. (9683 K) Elcserélném Nk-i 2 szoba összkomfortos, önkormányzati lakásomat másfélszobás, egyedi fűtésűre. Minden megoldás érdekel. Érd.: szombat délelőtt Nk., Liszt F. 2/C. 3/2. (9684 K)_
GARÁZS
Nk-án az Amerika Vendéglő közelében garázst vásárolnánk. Ajánlatokat levélben, Irányár és cím megjelölésével „Amerika" je-ligére Nk. Pf.: 154-be kérünk. (9578 K) Teljes méretbn alápincézett garázs eladó a Munkás úti garázssorban. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-17 óráig Tel.: 93/320-111 (9685 K)_
JA RM ÍJ
Babetla kismotor újszerű állapotban. Érd.: Zalakaros, Kossuth u. 2. Plánki. (9408 K) 3 és fél éves 1.1-es VW Polot ráfizetéssel nagyobb autóra cserélném, (kb. ilyen korút) Érd\': Nk., Rákóczi u. 8. Balázs (9449 K) 105-ös Skoda eladó. Erd.: Nk. Szepelneki u. 47. (9579 K) _
PLANDKRNK HIKDKTO-KOLCSONZO
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 320-1 11 Nyitva: hétköznap 10-17 óráig.
Kölcsönzés a hét minden napján 8 órától.
Családi házak, lakások, telkek, nyaralók garázsok, irodák VÉTELE - ELADÁSA - BÉRBEADÁSA - CSERÉJE -IIIRD1 I r-si:
HIRDETÉS A CÉL ELÉRÉSÉIG!
AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN! KERESEK-KÍNÁLOK: ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT!
ELADÓ-CSERE „ÖNKORMÁNYZATI" LAKÁSOKAT, HÁZAKAT. TELKEKET, NYARALÓKAT. GARÁZSOKAT! BÉRBEADÓK RÉSZÉRE A „KIADÁS" DÍJTALAN!
MOULINEX típusú, nagy teljesítményű KÁRPIT- ÉS SZŐNYEGTISZTITÓGÉP-KÖLCSÖNZÉS
a ., H i rd e t ő- köl esön zőlie n".
Előjegyzést a hét bármely napjára felveszek.
Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatokról (ZMMK Kir. Nk., I\'ő u. 24. szám) a közvetít ól csoportnál adunk, I. emelet 111. szoba. Ügyfélfogadási idő: hélfő-kedd-szcida: 8.00-12.00 és 13.00-16.(10. pénteki 8.00-12.00 és 13.00-14.00 óra között.
1995.: július 14.
KANIZSA - rfpis
31
Polski Fiat 126-os, 7 éves igen jó állapotban, \'97-ig érvényes műszakival eladó. Érd.: Nk. Maort u. 21. 111/1 ¦ (9580 K) Polski Fiat 126-os 1996 dec.-ig érvényes műszakival, rádiós magnóval megkímélt állapotban eladó. Irányár: 125.000 Ft. Érd.:
314-517, esti órákban. (9599 K)_
Java (babetta típusú kismotor 23.000 Ft-ért
eladó. Érd.: 93/321-124 (9649 K)_
Honda Prelude 2.0 EX automata 5 évs gra-fitmetál kifogástalan állapotban eladó. Irányár: 1,3 MFt. Érd.: 03/314-743 16 óráig vagy 93/311-413 16 óra után. Személyesei]: Metál System Halász Nk.,Teleki u. 23.
(9686 K)\'_
Audi 80 GLS \'81-es évjárat eladó. Erd.: Nk., Rózsa u. 13. II. em.16. Siffer a megjelenés napjától. (9687 K)_
1980-as évjáratú Fiat Panda eladó. Erd.: Nk., Corvin u. 8. 3/7. vagy 315-793 telefo-iion. (9688 K)_
ALBÉRLET
Nk-án, Fáy András u. 12. alatti 3 szobás lakás garázzsal vagy anélkül hosszabb távra
kiadó. Érd.: 93/313-509. (9574 K)_
Olcsó, bútorozott, 1 vagy másfélszobás albérletet keresünk augusztus l-től, sürgősen, hosszabb távra. Ajánlatokat „Megfizethető ár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérünk. (9575
K)_
2 szobás, bútorozott albérleti lakást keresek 2. emeletig. Ajánlatokat „Leinformálható" jeligére a 93/320-1 1 1 telefonszámra kérem.
(9576 K)_
Kiadó 60 nm-es, száraz, jól megközelíthető pincehelyiség raktározási célra Nk. központjában. Érd.: 93/320-283 telefonon 17-21 óra között. (9577 K)_
1 szoba, közös konyha, fürdőszoba használattal albérletbe kiadó a Kazanlak, Corvin, Zemplén Oy. és Munkás utcában. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111
(9690 K)__
Hévízen és Keszthelyen szobák kiadók. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-1 11 (9691 K)_
2 szobás bútorozott egyedi vízórás 8. emeleti erkélyes lakás albérletbe kiadó. Irányár: 16.000 Ft+rezsi díj. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-17 óráig Tel.:93/320-UI (9692 K)_
3 szobás egvedí fűtéses bútorozatlan családi ház albérletbe kiadó. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-17 óráig
Tel.:93/320-l 11 (9693 Kj_
2 szobás bútorozott belvárosi lakás albérletbe kiadó. Irányár: 15.000 Ft+rezsi. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-17 óráig Tel.:93/320-lll (9694 K) 1+félszobás bútorozatlan egyedi fűtéses lakás albérletbe kiadó. Érd.: Nk„ Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-17 óráig
Tel.:93/320-lll (9695 K)_
2 szobás egyedi fűtéses második emeleti bútorozott lakás albérletbe kiadó a keleti városrészben. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-17 óráig Tel.:93/320-l 11
(9696 K)_
Keresek kiadó szobákat, lakásokat, házakat, garázsokat a kiadó részéről díjtalan biztosítom a bérlőket. Takarítsa meg pénzét és energiáját ne fáradjon a plusz hirdetésekkel. Keressen telefonon, személyesen vagy le-vélbn. Megtalál a Jerikó presszótól 50 m-re délre „Szürke ház első emeletén" Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-18
óráig Tel.:93/320-lll (9697 K)_
2 szobás első emeleti bútorozatlan lakás hosszútávra albérletbe kiadó. Irányár: 12.000 Ft+rezsi díj. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-17 óráig
Tel.:93/320-lll (9698 K)_
Nk-án a Kazanlak körútoii 2+1 félszobás, bútorozatlan, első emeleti lakás albérletbe kiadó. Irányár: 15 eFt/hó+rezsi. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (9772 K) Keresünk kiadó szobákat, lakásokat családi házakat Nagykanizsán és vonzáskörzetében. A bérbeadók részére díjtalanul közvetítünk bérlőt. Ön a hirdetési díjat is megtakarítja, ha velünk kerestet albérlőt. Az Ön által előzetesen közlésre kerülő feltételeknek megfelelő bérlőjelölt megtalálásáig végezzük feladatunkat. így a felesleges zaklatástól is megkíméljük Ónt. A kiadó bérleményt Ön helyett bemutatjuk a bérlőjelöltuek. Reméljük, meg tesz elégedve szolgáltatásunkkal. Megtalál bennünket a Dél-Zalai Áruház és a távolsági autóbuszpályudvar közötti utcában, a rendőrség oldalában, a STOP presszó melletti családi házban. Ha Ön kanizsai, könnyen elérhet bennünket a 32-es és a 19-es buszok vonalán, ha vidéki, akkor a ka-
nizsai autóbuszpályaudvartól 100 méterre. Jelentkezhet levélben, vagy telefonon is. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (9773 K)_
Kiadó egyedi fűtésű, egyedi vízórás, 1,5 szobás, 51 nm-es, étkezős, bútorozatlan, 3. emeleti lakás, Nk., keleti városrészében, gyermekesnek is. Bérleti díj: 12.000 +re-zsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap «-17 óráig.(9774 K) 3 szobás lakás, bútorozatlanul, 10. emeleten, központi fűtéssel, Nk., keleti városrészében kiadó. Bérleli díj: 15.000 Ft+re-zsi/hó. Három hónap előre fizetendő. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (9775 K)_
Kiadó bútorozott, 2 szobás, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás, parkettázott, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben, a belvároshoz közel, maximum 3 fő részére, havonkénti fizetéssel és hosszabbítással június 28-tól. Bérleti díj: 15.000 rezsi/hó. Erd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 órá-
ig- (9776 K)_
Kiadó Nk. belvárosban 1 szoba, konyhás, udvari lakás, fürdővel, előszobával, kamrával, konvektoros gázfűtéssel, azonnal beköltözhetően, maximum 2 fő részére. Bérleti díj: 12.000 Ft+rezsi/lió. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9777 K)_
Kiadó 2 szobás, bútorozott, egyedi gázfűtésű, régi családi ház, a konyhában lévő ülő-káddal, udvari wc-vel, 2-3 fő részére, azonnali beköltözéssel, gyermekeseknek is. Bérleti díj: 8.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9778 K)___
Kiadó 1,5 szobás, bútorozatlan, központi fűtésű, egyedi vízórás, 41 nm-es erkélyes, telefonos, 8. emeleti lakás, Nk. belvárosához közel, 2 felnőtt részére. Bérleti díj: 10.000 -Ft+rezsi/hó, 3 hónapra előre fizetendő. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (9779 K)_
Kiadó Nk. belvárosában 1. emeleti, 2 szobás, egyedi gázfűtésű, bútorozatlan, telefonos lakás, gyermekeseknek is. Bérleti díj: 17.000 Ft+rezsi/hó, 3 hónapra előre fizeten-dő.Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig.(9780 K)_
Kiadó 1 szobás, étkezős, magasföldszin-ti,egyedi cirkogejzír fűtésű, bútorozatlan, azonnal beköltözhető lakás, 1, vagy 2 fő részére. Bérleti díj: 12.000 Ft+rezsi/hó. A rezsiben a közös költség 500 Ft, a víz fejenként 250 Ft.Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (9781 K) Kiadó 2 szobás, egyedi fűtésű, egydi vízórás, 3. emeleti, bútorozatlan, belvároshoz köezli, 4 emeletes épületben lévő, azonnal beköltözhető lakás. Bérleti díj: 15.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9782 K) Kiadó 2 szobás, egyedi fűtésű, egyedi vízórás, kb. 60 nm-es, földszinti, bútorozatlan lakás, konyhával, fürdővel, spájzzal, előtérrel, udvari zöldterülettel, kizárólag megbízható bérlőknek. Bérleti díj: 12.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9783 K) Irodahelyiség kiadó Nk, belvárosában, földszinten, telefonnal, 1+2 félszobával, bútorozatlanul, konhyával, fürdővel, egyedi cirkogejzír fűtéssel, egyedi vízórával, azonnal, 2-3 évre. A szobák elszeparálhatóak, vagy egybe is nyithatóak. A középpontban lévő főnök, és az őt körülvevő titkári, személyzeti kialakításra éppúgy alkalmas, mint a munkacsoport, team munkára. Bérleti díj: 30.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9784 K)_
Szoba kiadó bútorozottan, konyha-, wc-, fürdőszobahasználattal, központi fűtéssel 8. emeleten, Nk. keleti városrészében 1 fiatal hölgy részére. A bérbeadó is hölgy. Bérleti díj: 7.000 Ft/hó. Rezsi nincs! Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 órá-
ig. (9785 K)_
1+2 fél szobás, bútorozatlan, 3. emeleti, központi fűtésű, Nk., keleti városrészében, 3 emeletes épületben lévő lakás, azonnali beköltözéssel, 1-2 évre kiadó. Bérleti díj: 10.000 Ft+rezsi/hó.Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9786 K)_
Szoba kiadó bútorozottan, egyedi gázfűtéssel, 1 fiatal bérlő részére, földszinti lakásban, azonnali beköltözéssel, igény szerinti időtartamra. Bérleti díj: 7.000 Ft/fő. Rezsi nincs! Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9787 K) 2 szobás, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás, bútorozatlan, 3. emeleti lakás, Nk. belvárosához közel, 4 emeletes épületben kiadó, azonnali beköltözéssel. Bérleti díj: 15.000 Ft+rezsi/hó. A rezsinél a tényleges fogyasz-
tás fizetendő, nincs átalány. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 órá-ig. (9788 K)_
VEGYES
386 DX-IBM PC Számítógép (4 MB RAM,
40 MB HDD, 1.2 FDD, 512 K videokártya, mouo SVGA/LR monitor, 101 g. bili.), EPSON FX-1050 MÁTRIX nyomtató, szünetmentes tápegység egyben va_gy külön-külön sürgősen, áron alul eladó. Erd.: 10-17 óra között, Nk. Rózsa u. 21/A. Nintendo Club. (9586 K)_
2 személyes kanapé és 2 fotel eladó. Érd.:
313-591. egész nap. (9587 K)_
Dohányszínű ülőgarnitúra bársony huzattal megkímélt állapotban reális áron eladó. Érd.: Nk. Garay u. 12/D. Fsz/2. 16 óra után
(9588 K)_
Eladó! Lakókocsi kifogástalan állapotban, 3,5 Tomas csóuakmotor, csónaktest, Szabadhegyen beépíthető terület, 2601) nm, víz, villany van. Erd.: 319-502 telefonon este 18-20 óráig; 9-16 óráig pedig a 311-946 te-
lefonon. (9590 K)_
Eladó újszerű állapotban egy ROMÉT kismotor, egy női kerékpár és egy világos színű, egy hangszínváltól harmónium. Érd.: esti órákban a 318-382 telefonon, vagy Nk. Teleki u.17. II.
Lh. m. em. 10. sz. alatt. (9591 K)_
Vezeték nélküli telefon 4600 Ft-ért, 30 memóriás telefon 3800 Ft-ért, digitális autómagnó 4800 Ft-ért, sarok köszörű 4900 Ft-ért, újak eladók. Tel.: 06-60-399-931. (9592
K) _
Bécsi páncéltőkés zongora eladó. Tel.: 313-
162, esti órákban. (9593 K)_
Matematika-kémia szakos tanárnő pótvizsgára felkészítést vállal általános és középiskolásoknak. Érd.: 93/311-341 telefonszá-
mon a délutáni órákbail.(9594 K)_^_
Eladó 2 db IBM-AT 286-os számítógép. Irányár: 35 eFt/db. Érd.: hétvégén, Nk. Su-
gár u. 48. (9595 K)_
2 gyermekheverő, 1 db vitrines szekrény, 1 Hévíz gázboyler új kazánnal, egy mélyen üvegezett ajtó új zárral együtt, 1,6 nm, bontott, jó állapotban lévő jó parketta. Érd.: Nk.
Kaán K. u. 14. (9596 K)_
TAMA dobfelszerelés, erősítő keverőpult, hangfalak, 12 voltos vattacukorgép eladó. Érd.: Zalakaros, Kossuth u. 2. Plánki. (9597
K)_
Gyermekfelügyeletet vállalok 200 Ft/óránként. Érd.: 93/317-425-ös telefonon. (9598
K)_
Vegyesboltba vagy presszóba eladóként vagy felszolgálóként férfi munkát keres, azonnali belépéssel. Szakképzettség nincs. Ajánlatokat 312-700 telefonszámra kérek,
egész nap. (9648 K)_
Cambridge angol nyelvvizsgával fiatal hölgy munkát vállalna Nagykanizsán. Érd.: 93/315-755, vagy a 93/311-393-as telefon-
számokon. (9650 K)_
Beteggondozást vállalok lakhatás és fizetség fejében. Érd.: Orsós Jánosné 8800 Nk.,
Csengery u. Ul/B. (9651 K)_
Freddy III. szekrénysor és Júlia ülőgarnitúra megkíméU állapotban eladó. Irányár: 60 eFt. (egyben) Érd.: Nk., Platán sor 4. 11.em. 77.
17 óra után. (9652 K)_
Bontott, hódfarkú tetőcserép olcsón eladó. Érd.: Becsehely-Pola, Dózsa Gy. u. 54.
(9653 K)_
Angol nyelvű szövegek fordítását vállalom. Érd.: Kálmán László Nk., Csengery út 14.
1/7. Tel.: 06/30/471-436 (9654 K)_
Zömmel akác tűzifa 5 és 10 köbméteres adagokban házhoz szállítva eladó 4200 Ft/köbm. áron. Érd.: 06-60/399-210 telefo-
non. (9655 K)_
Jó állapotban lévő bontott cserépkályhát vásárolnék. Ajánlatokat: „Sürgős" jeligére a
Pf.: 154-be kérnék. (9656 K) __
SHARP típusú pénztárgép eladó. Erd.: Nk., Platán sor 4. Xin. em. 87 ajtó. 17-20 óráig.
(9657 K)_
Idős személy (lehetőleg férfi) gondozását, eltartását lakásért, vagy lakhatási lehetőségért vállalom. Leveleket a Pf.: 154-be „Se-gítő szándék" jeligére várok. (9658 K) Uj, távirányítós Music center, különálló hangfalakkal, lemezjátszóval, programozható CD-vel, másolós magnóval eladó. Irányár: 23 eFt. Érd.: 17 óra után. 93/320-790 te-
lefonon. (9659 K)__
Irodák, intézmények takarítását vállalnám. Cím a szerkesztőségben. (9660 K)_
41 éves, független nő,, többéves ápolónői gyakorlattat, idős, vagy beteg ember gondozását, eltartását vállalná. Leveleket a Pf.: 382-be kérném. (9661 K) _
Rusztikus Réka tölgy szekrénysor, combi gyermekágy, Pillangó franciágy eladó. Érd.: Nk., Péterfai út l/H. 1/1. Tel.: 316-514
(9699 K)_
450-es WESTEL rádiótelefon, 1 éves Be-nefon Office típus - megkímélt állapotban, vonallal együtt eladó! Erd.: Nk., Zemplén Gy: ü: 1/A^ fszt. 2. Korpavári Attila\'(9700
K)_
Ne kockáztass! Legyen biztos a siker! Felkészítés pótvizsgára matematikából, fizikából! Ne tétovázz! Hívj, hogy időben érkezzen a segítség! Telefon: 93/313-140/16-78 vagy 14-87 mellék, munkaidőben, Győrfi II-
dikó. (9701 K)_
Pótvizsgára felkészítés matematikából és fizikából középiskolásoknak és szakmunkástanulóknak Nk-án. Tel.: 93/312-954 (9702
K)_
Eladó egy 386 DX/40 2 MB RAM, 40 MB HDD, 101 gombos billentyűzet, Philips nio-no VGA monitor, egér, hangkártya konfigurációjú számítógép + 50 lemez + újságok. Érd.: Szányi Tamás Nk., Vadalmás u. 2/7.
(9703 K)_
Egyiptom, USA kétszemélyes utazás féláron
eladó. Érd.: 93/319-170 (9704 K1_
Sürgősen eladó 1 db kitűnő állapotban lévő hintó. Érd.: Ormándpuszta, Balra a második ház vagy a 93/316-936-os telefonon, az esti
órákban. (9704 KI_
Verona típusú Kolóniái szekrénysor 4 db-os eladó. Érd.: Nk., Levente u. 17. Tel.: 313-
964 (97,05 K)_
Munkatársakat keresek korrekt, hosszútávú kapcsolatra. Nyugdíjasok, GYES-en lévők jelentkezését is várom. Érd.: Nk., Pf.: 375.
(9706 K)__
700-as szalagfűrész eladó. Erd.: Galambok
Honvéd u. 31. (9707 K)_
Fiatal házaspár idő emberrel, vagy házaspárral eltartási szerződést kötne. Ajánlatokat „Gondoskodás" jeligére kérném. (9708
&_,_
Középiskolai tanár pótvizsgára felkészítést vállal matematikából. Tel.: 93/310-610
(9709 K)___
Petőfi Melléki Alex vörös, coccer-spáuiel kutyámnak (szül. 1991. ápr. 16-án) törzskönyvezett kant keresek pároztatás céljából Érd.: 313-140/10-06 telefonon. (9710 K) Fém tolólétra, motoros permetező, és keveset használt grillsütő eladó. Érd.: Kiskani-
zsa, Szigeti u. 23. (9711 K)_
Okleveles ápolónő házigondozást vállat. Érd.: 17 óra után a 93/375-035 (9712 K) 22 éves fiatalember éleliniszerbolti, vagy vendéglátóipari munkát keres, (szakmai gyakorlattal) Érd.: 93/312-700-as telefouon.
(9715 K)__
Tacskó* kiskmyák eladók. Érd.: Miklósfa, Szénhidrát-ti; :53. (9716 K)_
PARTNERKERESŐ
46 éves, 170 cin magas, elvált férfi 30-45 éves, házias hölgy ismeretségét keresi. Leveleket „Hosszú nyár" jeligére, Nk. Pf.:
154-be kérek. (9581 K)_
Ha jó megjelenései, kedves, intelligens, ro-mant&iis, éjaé\'lejiigiizdag, nemdohányzó. .43 év awrtH^IRifef\'Vagy, akkor frj egy melegszívű,, azonos, adottságú férfinak „Összhang" jeligére,\'8801 Nk. Pf.: 406 címj-e. (9582\' K)i i. _
46 éfVes! ;bar-ua hölgy várja egy becsületes, józanéletű féríi ismeretségét. Leveleket „Kettesben jobb" jeligére, Nk. Pf.: 154 c(m-
re kérem. (9583 K)_í
55 éves özvegyasszony társat keres korban hozzáillő, becsületes, intelligens, káros szenvedélytől mentes úr személyében. Leveleket „Narancsvirág" jeligére, Nk. Pf.: 154-
be kérek. (9584 Kj _
23 éves, értelmiségi, csinosnak mondott, romantikus szemléletű lány megismerkedne kedves, minden káros szenvedélytől mentes helyes, értelmiségi fiúval. Leveleket „Clau-dia" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. {9585 K)___
47 éves, vendéglátásban dolgozó, 172 cm magas, barna, elvált hölgy megismerkedne korban hozzáillő férfival. Kanizsa környékiek levelét várom. Jelige: „Várok rád" a Pf.: 154-be kérném a leveleket. (9662 K) Keresem azt az urat, aki társa lenne egy "35 éves Lhfáj.ty2^gyerekét egyedül nevelő hölgyiYeKV Leveleket: „Boldog család" jeli-gére a Pf:; 154-be kérem. (9713 K)
42 évéi független nő barátot vagy társai keres letieröíegi&kással, kocsival rendelkezők jelentkezését.várom. Leveleket a Pf.: 382-be kérek. (9714 KI _
32
KANIZSA - WvtU
1995. július 14.
A MAGYAR CONTINENTAL SINGERS NAGYKANIZSÁN
Nagy sikert aratott tavaly a HSMK előtti téren a Magyar Continental Singers a bibliai ihletésű, Józsefről szóló musical előadásával. Idén ugyanazon a helyszínen augusztus 2-án este nyolc órakor üdvözölhetik Kanizsa polgárai e keresztény fiatalokból álló együttest, mely „Örvendezz az Úr előtt!" című műsorával di-
namikus zenével hirdeti az evangéliumot, és bátorítja a hívőket az ingyenes koncerten.
Ezúton is várjuk azokat a zeneszerető családokat, melyek augusztus 2-án (szerdán) befogadnák a 38 tagú Magyar Continental Singers néhány zenészét, énekesét - csak fiúkat vagy lányokat - egy éj-
szakára és elutazásukig (csütörtök reggelig) gondoskodnának ellátásukról. E segítséget előre is köszönik! Jelentkezni lehet a koncert kanizsai szervezőjénél, Rózsahegyi Zsófiánál a Kossuth tér 5. szám alatt, illetve a 311-913-as te-lefonszámon._
K. R.
Majorettek Fonyódligeten
Fellépésekkel tarkított táborozáson vett részt június 22. és július 3. között Fonyódligeten a Somogy megyei gyermektáborban a Helyőrségi Klub Rover Majorett csoportja és az Aranyvessző gyermek néptánccsoport. A tíznapos Balaton-parti nyaralást nemcsak pihenésre fordították, hanem arra is, hogy az eddigi produkciók mellett újakat tanuljanak he, melyeknek a város közönsége majd az őszi évadban tapsolhat._
_K. R.
;;;w*w-:-k-w::->>:->:w-:w
AZÚR HOTEL
Last minute a Hotel Azúrban Siófokon -1 hét félpanzióval 2 ágyas, zuhanyzós/WC-s szobában 1995. 07. 20-27-ig, bruttó áron:
15.163.- Ft/fő felnőtteknek,
12.983,- Ft/fő 10-14 év között,
10.955,- Ft/fő 2-10 év között.
MEGRENDELHETŐ:
Azúr Hotel szállodavezetőnél, 8600 Siófok, Vitorlás u. 11. Tel.: 84/312-419 Telefax: 84/312-105
Új gépjárművel gazdagodott ;> kanizsai Autóklub országúti segély szolgálata. A személyzet - Horváth Balázs és Imrei Ferenc autószerelő - joggal büszke az OIM 1.-Kadett l.<$ injektoros automata váltós, a gyors hibaelhárításhoz jól felszerelt gépkocsira. Mindennap reggel héttől esto hétig hívhatók a pécsi központ <\'8X segélyhívó telefonszámán.
(Tóth Ferenc félvételé)
TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉG ÉRETTSÉGIZETTEKNEK
A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola (8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23.) 1995-ben indítja az érettségire épülő 3 éves ápolóképzés programját.
A képzés nappali tagozatos formában történik, a felvett tanulók a szakmai elmélet és gyakorlat mellett idegen nyelveket, informatikát is tanulnak.
Sikeres záróvizsga esetén a végzettek ápoló szakképesítést kapnak, amelynek birtokában az egészségügyi és szociális ellátás bármely területén elhelyezkedhetnek. Az iskola fiúk jelentkezését is várja.
Az iskola jelentkezéseket még 1995. augusztus 10-ig fogad el levélben. A jelentkezés feltétele érettségi bizonyítvány. Vidéki tanulóknak kollégiumi elhelyezést biztosítunk.
Igazgatóság
A VIHAR
A 1$ éves hahoru idos/aka ! 591-9$ között iirin/i-tkö/i iinTt-tíi és hosszan elhúscődó háborúba torkollott, A had\' műveletek váltakozó sikerre) folytak, egyik félnek sem hoztak jelentős eredményeket, viszont magyar földön a pasz-tolás hihetetlen méreteket tiltott. Falvak százai néptelened-i< k el, egész vidékek váltak lakatlanná. Az 1578-ra szépen felépített Kanizsa vára is busz év múlva pusztaié látványt nyújtott. Haj in Kristóf várkapitány 1594-95-ös levelezése pontos látleletet uyájt: „Körülötte kis árok van, ezen belül magas kerítés. Nagyon gyenge, le kellene bontani, vagy inkább megerősíteni, mert eleste után az ellenség sáncként használhatja..." „itt minden patánk, híd, kapu, gÖ-ré és rondella részben ledült, részben pedig tedülőben van... a falazott kapu a várban hiányos, a várban a tetők mint) beáznak,"
Az utolsó főkapitány a ka-rmthiai Paradeiser György volt, akinek a tevékenysége másból sem állott, mint folyamatosan pénzt, katonát, lőszert kért és sürgetett. A magyar katonasággal nem tudott bániii, a várőrség zöme zsoldosokból és a környékről berendelt hajdúkból állt. 1660
juhosában nyilvánvalóvá vált, hogy a török pontot akar tenni a kanizsai ügy vécére. Erre az időre már elesett Temesvár, Gyula, Szigetvár, a környékbeli tariszuyavárak sem* mivé váltak. Babócsát védői szeptember elején háromnapi ágyúzás után feladták, >"> a kanizsai várba Vonultak. A kétségbeejtő helyzet közepette érkezett el Szeptember nyolcadika. A török sereg Pa!innal tábort vert
Mekkora erőt képviselt «/ a török sereg?
Ibrahim nagyvezér törökökből és tatárokból álló hada mintegy 48000 főt számlált, s ez az irdatlan tömeg még kiegészült Lala Mohamed romé-liai berlerbég seregtestével. Budáról indulva francia zsoldosok Is csapódtak hozzájuk. A ravasz nagyvezér azt a hírt terjesztette, hogy nem vonul tovább Babócsánál. Ebben azonban ekkor már senki nem bízhatott.
B- E,
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Dukát Éva, Gombás Imre, Kovács Rita, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Fischer Judit. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bödör Béla. Büki Erzsébet. Horváth Ilona, Lencsés Gábor, Pungor Attila, Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/311-457, Felelős vezető: Soós Sándorné. Gazdasági vezető: Metzger Istvánné. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető\' igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési dtj: egy hónapra 100 Ft Lapzárta: A megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 25 Ft
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
IDEGENFORGALMI KONFERENCIA
Litter Nándor tájékoztatója
2. oldal
KI HOL TÖLTI SZABADSÁGÁT
Körkérdés
a képviselő-testület
tagjaihoz
4. oldal
AZ ARANY
KÖZÉPÚT
LÉTEZIK
Dr. Fodor Csaba nyilatkozata
12. oldal
Dr. IZSÁKÉK ISMÉTLÉSRE TÖREKSZENEK
Rallys tervek \'95
13. oldal
NEGYVEN NAP
NEPÁLBAN
Hivekovics Akos ismét útra kel
14. oldal
JÉKI ZOLTÁN VESSZŐFUTÁSA
Edzőváltás
a Tungsramnál
14. oldal
NEM CSAK NŐKNEK
Érdekességek, szórakoztató írások
20-21-23. oldal
Hill. évf. 29. sz. 1995. júl. 21.
MARLBORO VITA?
Már többször is hírt adtunk lapunkban - leggyakrabban a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság üléseiről szóló tudósításainkban - a belvárosban a cég- és reklámtáblák terén uralkodó áldatlan helyzetről. Számos tábla hirdet üzletet, márkát, kedvezményes akciót védett, városképileg
meghatározó jelentőségű épület homlokzatán engedély nélkül. E téren valami lassan mozdulni látszik, legalábbis ami a Kanizsa számos pontján elhelyezett Marlboro feliratokat illeti. A cég képviselője időközben ellátogatott a polgármesteri hivatalba, és bemutatta a terveket a fennmaradási engedélykére-
lemhez. Ha a jelenlegi jogszabályok szerint ez. nem adható meg - dohányáru reklámozásával szemben ma is él a tiltás, viszont a cég amellett kardoskodik, hogy márkanevükkel nemcsak cigarettát forgalmaznak - elrendelik hamarosan a vitatott táblák lebontását.
K. K.
TILTAKOZIK A PLATAN SOR
A múlt hét vége óta tiltakozó aláírásokat gyűjtenek a Platán sor lakói a házaik mögé tervezett garázssorok ellen. Mint megtudtuk, a tervben lévő építkezésekről a Zalai Hírlapból szereztek információt az érintettek, de már voltak olyanok is, akik a Polgármesteri Hivatalban
próbáltak pontos információhoz jutni. A lakók tiltakozását - az aláírásgyűjtők szerint - az váltotta ki, hogy nem saját garázsaik épülnének az ablakaik alá, hanem idegen gépkocsik tárolására szolgáló épületek. Ma még rejtély, hogy lesz-e eredménye a tiltakozásoknak, hiszen a nyári
szünet előtti utolsó közgyűlésen Kovács Tamás javaslatára az alábbi határozat született. Amennyiben a tervezett garázsok az építésügyi szabályoknak megfelelnek, és felépülnek, úgy nem adnak helyet a lakosság ellenvéleményének.
L>. É.
HOL NYARAL A GYEREK?
A Nagykanizsa Megyei Jogú Város önkormányzatának Csó-nakázó-tavi zöldtáborát immár évek óta a Zemplén Győző Altalános Iskola működteti. Idén június 19 és augusztus 19 között vehetik igénybe azok a szülők gyermekük számára, akiknek gondot okoz a kiskorú nyári elhelyezése. A balatoni és
más üdülőhelyi, valamint a helyi szervezésű, de nyereségorientált táborokéhoz mérten olcsón töltheti el szép környezetben, szervezett szabadidős programok keretében a nyarat a gyermek. A napközis térítési díjjal megegyezően nyolcvanöt forintért igényelhető a tábori szolgáltatás, havi. heti vagy
akár egynapi időszakra is. A kezdő nyáreleji százhuszas létszámot mostanság mintegy száz fős igénybevétel követi, augusztusra ez ötven-hatvanra csökken várhatóan. Egész nyári átlagban 90-100 fő/nap a zöldtábor igénybevétele.
(Folytatás a 4. oldalon)
Eddig egy Újra Váradiné Vadasán
jelentkező van jegyzőnek Tíz nap múlva zárul az ismételten kiírt jegyzői pályázat. Információink szerint lapzártánkig csupán egyetlen pályamunka érkezett a polgármesteri hivatalba egy vidéki településről. A Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének Zala megyei szervezete tisztújító közgyűlést tartott. A korábban lemondásra készülő Váradi Istvánné mégis vállalta a további elnökségi megbízást, és a bizalmat is megkapta, így újra ő az elnök. Elnökhelyettesnek a gara-bonci Fenyvesi Tibort, a vezetőségbe pedig Orsós Zoltánná liszói lakost választották. a Vöröskereszttel A Vöröskereszt segítségével tizenkét szegény családban élő kisgyermek tölthetett el egy hetet a Vadása-tónál. Mint Antal Istvánné elmondta, a kiválasztásban nagy segítséget kaptak az iskolák vöröskeresztes tanáraitól, akik jobban ismerik a gyerekeket, biztosabban tudják, ki milyen szociális helyzetben van. A táborozás egyben jutalom is volt, hiszen figyelembe vették azt is, hogy az elmúlt tanévben ki hogyan teljesítette iskolai kötelezettségeit.
K. R. L. I. L. I.
2 KANIZSA - 1995. július 21.
KALOVICS JÓZSEF
gazdajegyző
Fogadóórái páratlan heteken
Székhely: Nagykanizsa - Kiskanizsa Polgármesteri Hivatal
Kirendeltsége Szent-Flórián tér 30. Tel.: 319-206
Hétfő: 8-9-ig
Bajcsa Polgármesteri
Hivatal Kirendeltség
Tel.: 369-347 9.15-12-ig
Kiskanizsa Polgármesteri \\
Hivatal Kirendeltség
Tel.: 319-206 13.30 16-ig
Bagola, Kisfakos,
Nagyfakos, Sánc Kedd: 8-9.45-ig
Belezna Polgármesteri
Hivatal
Tel.: 377-101 10-11.40-ig
Surd Polgármesteri
Hivatal
Tel.: 377-001 11.55-13.35-ig
Nemespátró
Polgármesteri Hivatal 13.50-16-ig
Palin, Korpavár
Polgármesteri Hivatal
Kirendeltség Szerda: 8-9-ig
Nagybakónak
Polgármester Hivatal
Tel.: 60-399-288 9.15-10.20-ig
Kisrécse Polgármesteri |
Hivatal
Tel.: 371-338 10.35-12-ig
Nagyrécse Polgármesteri %
Hivatal 12.15-13.15-ig
Zalasárszeg
Polgármester Hivatal
Tel.: 60-399-136 13.30-15-ig
Kiskanizsa
Polgármester Hivatal
Kirendeltsége
Tel.: 319-206 Csütörtök: 8 10-ig
Liszó Polgármesteri
Hivatal
Tel.: 377-202 10.15-15-ig n
Nagykanizsa-Kiskanizsa ° Péntek: |
értekezlet, 5
adminisztrációs ügyek
intézése, gazdakör
IDEGENFORGALMI KONFERENCIA LESZ VÁROSUNKBAN
Nagykanizsa nevének írásos említése 750. évfordulóján szeptember hónap lesz a rendezvények harmadik időszaka. Az előzetes jelzések alapján többek között a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság Üdültetési és Szállodai Üzletága idegenforgalmi konferenciát szervez. Az előkészületekről érdeklődtünk Litter Nándor igazgatótól, aki lapunk olvasóinak az alábbi tájékoztatást adta.
- Magyarországon az utóbbi két évtizedben nem volt idegenforgalmi konferencia. Ennek megrendezésével kettős célt szeretnénk elérni: a magunk módján csatlakozni a jubileumi év rendezvénysorozatához, és alkalmat teremteni a szakma számára, hogy leüljünk, és a részben kitáruló, részben szűkülő utazási kedvet és idegenforgalmi változásokat megbeszéljük. Ismert,
hogy a kilencvenes évek közepére hatalmas verseny indult meg a vendégért, a vendég korszerű és igényes ellátásáért, a fizetőképes kereslet eléréséért. A MOL-nak ez az üzletága tulajdonképpen csak januárban indult, de szervezetünk máris ötvenhat, az igények széles skáláját kielégítő létesítménnyel és szervezett programokkal áll vendégeink rendelkezésére. Mintegy háromezer ágyat tartunk fenn, közöttük olyan hoteleket is, mint a sziráki kastélyban működő Hotel Kastély. Itt is, mint más szállóinkban, készen állunk a mai kor embere magasszintű igényeinek a kielégítésére, de tradicionális vendéglátó helyet, tanácskozótermeket és sportolási objektumokat is fenntartunk. A három- és kétcsillagos szállók mellett természetesen olcsóbb szálláshe-
lyekel is tudunk biztosítani, így például Bogácson, az Ötfaház Üdülőnkben.
- Mennyire készült el a konferencia tematikája\'.\' Hogyan állnak az előkészítő tevékenységek?
- A tematika teljesen készen van, valamennyi előadót felkértünk, és a visszaigazolások is folyamatosan érkeznek. A konferenciát a Helyőrségi Klubban szeptember 7-én rendezzük. Védnöknek dr. Schagrin Tamást, az. Országos Idegenforgalmi Hivatal elnökét. Varga Lászlót, a 7.a-la Megyei Közgyűlés elnökét és Suhai Sándor polgármestert kértük fel. Az előadások felölelik a magyar idegenforgalom jelenleg legjelentősebb és legégetőbb kérdéseit, a kialakult versenyhelyzet előnyeit és anomáliáit, a minőségbiztosítást, a kereskedelmi és iparkamarák idegenforgal-
Kétkerekű-tolvajok
Ahogy egy ország lakóira mind inkább jellemzővé válik az elszegényedés, úgy esnek egyre inkább tolvajok, bűnözők áldozatául az egyes emberek értékei. Eddig is voltak kurrens cikkek az eltulaj-donlás piacán, s ma is vannak. Az egyik ezek közül a mind magasabb áron megvásárolható, divatos kerékpár. Mint Eszenyi Ambrusnétól, a nagykanizsai rendőrkapitányság munkatársától megtudhattuk naponta két-három esetet jelentenek be a károsultak, s bizony nagy értékű, egyedi kerékpárokról van. A rendőrség bár igyekszik mindent megtenni, nehéz esetek ezek, hiszen többnyire nem hagy nyomot maga mögött az elkövető. Az
egyik bringalopási gócpontja a városnak a keleti városrész, illetve annak kapuja, a Teleki utca és a Platán sor környéke. A biciklik gyakran a tárolókból tűnnek el, egy éjszaka alatt több is. A betörők előtt sajnos nincsen zár, a kisebb láncokat fogók segítségével, a nagyobbakat, a keményebb ötvözetből készítetteket akkumulátorról működtetett flex segítségével hatástalanítják. A biciklik gyakran a lakás ajtaja elől tűnnek el, alig néhány perc alatt is hűlt helyét találhatja az óvatlan látogató vagy lakó. A szakemberek szerint nem kizárt, hogy különböző csoportok működnek a városban, akik nem személyes használatra, hanem or-
gazda segítségével történő újraértékesítés céljából lopnak. A lakosság a rendőrség nélkül tehetetlen, a rendőrség pedig a lakosság segítsége nélkül. Mivel minden egyes bicikli mellé nem állíthatnak rendőrt, nagy a lakóközösségek felelőssége ebben a dologban, hiszen együtt könnyebben óvhatják meg értékeiket, figyelhetnek a gyanús jelekre, furcsán viselkedő emberekre. A házmestereknek is akad felelőssége az ügyben, hiszen ha a tárolóban idegen járgányt látnak, nekik van lehetőségük kérdezősködni, kié, hogy kerüli oda. Jó lenne ha a kerékpártárolók ajtaját biztonsági zárakkal szerelnék fel, s a lépcsőházi bejáratok sem állnának
Segíts magadon...
Nemrégiben egy lakossági fórumon érdekes, de mint később kiderült nem példa nélküli ötletlel állt elő egy résztvevő. A városban mint közismert égetőek a lakásgondok, megoldásuk évtizedeket vesz majd igénybe, ha egyáltalán megoldódnak. Viszont a városban vannak olyan lakatlan, rossz állapotú lakások, amelyeket a lakásvásárláshoz szükségesnél kisebb tőkével rendelkező emberek képesek lennének felújítani, majd később ezt a pénzt „lelakni". Igaz a módszer nem oldana meg minden gondot, de lehet, hogy valamelyest csökkentené azt.
A felvetéssel felkerestük Kámán lAszlónét, az 1 KI vezetőjét, akitől megtudhattuk, hogy az ily módon lakáshoz jutáshoz már ebben az évben is három példa volt. A dolog rendje az, hogy az állampolgárral közösen vizsgálják meg a szóban forgó ingatlant, felmérik van-e egyáltalán lehetőség a felújításra, mekkora anyagi eszközök mozgósítását igényli a munka, majd a közös megegyezést követően együtt keresik fel a polgármestert, aki aztán kiutalhatja a szóban forgó ingatlant.
Nem kevés olyan állampolgár
van, akinek ez az egyetlen lehetősége a lakáshoz jutáshoz, ilyen például Bogdán Ferenc is. aki eddig albérletben lakott családjával, de a főbérlő, mondván szüksége van a lakásra felmondta a bérletet. Bogdánék azóta hajlékot keresnek, de az egy keresővel rendelkező négytagú család nem nagyon képes megfizetni a tizenezer forintos albérletet, ók már több olyan ingatlant is felkerestek, amely elmondásuk szerint a fent említett módszerrel otthonná válhatna, ám nyár lévén, az ügyfélfogadások szünetében a dolgok még lassab-
A.
KANIZSA - Itttt*
Megállapodás a tömegközlekedésről
1995. július 21.
mi szerepét. Nagykanizsán természetesen nem hagyható ki sem a gyógyidegenforgalom, sem a Balaton helyzete és jövője. A megye turizmusának koncepciójában feltétlenül szó fog esni a falusi vendéglátás kiszélesítéséről, ezért szándékunk van meghívni az érdekelt falvak polgármestereit is. Ezzel is szeretnénk hozzájárulni, hogy az országban a belső és főként a zalai turizmus kiszélesedjen. Az előadók között találjuk Nagykanizsáról és Keszthelyről a két vendéglátóipari és idegenforgalmi képzést folytató szakközépiskola igazgatóját, valamint egy helyi helytörténészt, aki a város vendéglátásának múltját mutatja be.
Szakembereket elsősorban Vas, Zala és Somogy megyéből várunk, de bizonyára az ország más tájáról is megtisztelnek kollégák bennünket. A konferencia rendezésében a MOL Rt. mellett részt vesz a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Nagykanizsai Vállalkozásfejteszté si Irodája is.
B. E.
naphosszat tárva-nyitva, csalogatva az\' elkövetőket. A lakosság segítségét várják a rendörök az elkövetők felderítésében akár névtelen bejelentés formájában is, de azt kérik, ha valaki megtalálja netán ellopott értékét, ne kezdjen önbíráskodásba, várja meg a rendőri intézkedést. A biciklilopások egyik megakadályozó eszköze volt a hetvenes évekig létező, aztán eltörölt biciklikönyv, amellyel a tulajdonos igazolni tudta, valóban övé a bicikli. Mára, amikor a kerékpárok ára sokszorosára nőtt, szinte semmilyen okmány nem áll a tulajdonos rendelkezésére, amellyel tulajdonát igazolhatná, igaz, ha lenne, akkor meg megpróbálnák hamisítani. Megoldás csak egy van, ne hagyjuk ott sehol a biciklit felügyelet nélkül, tárolására pedig otthonunk szolgáljon.
ban intéződnek, mint máskor. Az idő meg sürget, hiszen a családnak költöznie kell, s ha sikerülne is megfelelő ingatlant találni, a felújításokat nem lehet a télre halasztani, előbb meg a félfogadások szünetelte miatt nem záródhatnak le a jogi procedúrák - véli Bogdán Ferenc.
A dolgot tisztázandó felkerestük Tüttő István alpolgármestert, akitől megtudhattuk, az ilyen és ehhez hasonló jellegű témákra nem vonatkozik az ügyfélfogadások felfüggesztése, annál is inkább, hiszen ha az IKI és az állampolgár között létrejött a megállapodás, onnantól az már hivatalos ügyintézést kíván, s ezek a nyári szabadságolások ideje alatt sem szünetelnek.
D.É.
Hosszas tanácskozás és vita előzte meg Nagykanizsán is, Zalaegerszegen is azt a megállapodást, mely végre 1995. július 11-én aláírásra került a két város önkormányzatának vezetői és a ZALA VOLÁN Közlekedési Rt. vezérigazgatója, Zalatnai László által. A tét a két város tömegközlekedésének ellátása. Ezzel kapcsolatosan jutottak közös nevezőre finanszírozási, pénzügyi kérdésekben is.
A megállapodás lényegét tekintve arról van szó, hogy a Zala Volán Rt. nem lép fel támogatási igénnyel az önkormányzatok felé a veszteség ellensúlyozására. Ezzel szemben a Zala Volán tulajdonába kerül az a belterületi ingatlan, melyet valójában eddig is használt. Az. ügylet kapcsán egyértelműbbek lesznek a tulajdonviszonyok, lehetősége lesz a Zala Volánnak a fejlesztésekre. Hogy a tervezett fejlesztések valóban megvalósul-
HATÁRNYITÁS
Ideiglenes határnyitásra kerül sor július 22-én szombaton Nemesnép és Kobilje között a helyi önkormányzatok kérésére. Az / átkelőhelyet reggel nyolctól este nyolcig csak érvényes útiokmányokkal rendelkező magyar és szlovén állampolgárok vehetik igénybe.
K. R.
nak, annak biztosítéka például Nagykanizsán, hogy a buszpályaudvar területének tulajdonosaként csak akkor (1998-ban) jegyzik be a Zala Volán Rt.-t, amikorra a vállalt kötelezettségeit teljesíti. A cég biztonságérzetét viszont az növelheti Zalaegerszegen, hogy a városban öt évig nem kaphat más cég engedélyt tömegközlekedéssel kapcsolatos tevékenységre.
Ami mindebből a városok lakóit érdekli, az elsősorban a viteldíj kérdése. Az újságírói kérdésre: „Mi a biztosíték arra, hogy a monopolhelyzetben lévő Volán nem emelheti-e túl magasra az árakat?", a következő válasz érkezett: „A tömegközlekedési díj megállapítása inflációkövető ugyan, de az emelés mértékének jóváhagyása továbbra is az önkormányzatok feladata marad. Az emelés mértékének határt szab az az állami támogatás is, mely a tanulói és nyugdíjas
bérletek árának háromnegyed részét teszi ki.
Ugyanezen a napon egy más „ünnepélyes" eseményre is sor került, a tizenöt éves Ikaruszok kiváltására a városi tömegközlekedésben hat használtan vásárolt, felújított buszt helyeztek üzembe. Közülük kettő a volt NDK területén üzemelt Ikarusz, négy pedig „bálványdöntögetés"-képpen Mercedes. Ez utóbbiak Zalaegerszeg utcáin fognak közlekedni, ugyanis itt van a Mercedesnek márkaszervize. Az esetleg adódó problémákat tehát könnyen meg tudják oldani. Ezek a buszok alacsonyabb padlózattal készültek, tehát a mozgássérültek is könnyebben fel tudnak szállni. Az utazóközönség kényelmét szolgálja az is, hogy nagyobb az ülőhelyszám, és a leszállásjelző gombokat is sűrűbben helyezték el.
G. I.
FESTÉKRENDSZER
Blowtherm
Fényezőkamra
KAROSSZÉRIAJAVÍTÁS
ÉS -FÉNYEZÉS ANYAGBIZTOSÍTÁSSAL, A BIZTOSÍTÓKNÁL TÖRTÉNŐ ÜGYINTÉZÉSSEL
lÉI
Nagykanizsa, Miklósfai út 85. • Tel.: 06-93/315-966
-—/ \\ — V A VTITTC A f j»)
4 KAINlZ.NA — 7U, keíf 1995. júliu s 21.
¦ Városunk balatonmáriai üdülőtáborába az idei szezonra négyszázhetven főnyi táborozol várnak. A működtetési feladatokat a Templom téri Altalános Iskola vállalta el. A hét turnusban a kétszázötven kanizsai kisdiák mellett a környező településekről - Lete-nye, Zalaszentbalázs, Zalakaros -és a határainkon túlról is érkeznek gyerekek Balatonmáriára. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat által szervezett üdültetésre is itt kerül sor. A turnusok hét vagy tíz naposak. Napi ötszáz forintért a szálláson kívül napi négyszeri étkezést biztosítanak - minden nap van meleg ebéd és vacsora -, és egyszer hajós kirándulásra vagy a diszkóhajóra viszik a gyerekeket. A szezon meghosszabbításaként harminchárom főnyi mozgáskorlátozott tölt el pár kellemesnek ígérkező napot Balatonmárián - az új-néppusztai szociális otthonból.
¦ Hat különböző tábort hirde-
HOL NYARAL A GYEREK
tett meg gyerekek és fiatalok számára a nyár elején a Hevesi Sándor Művelődési Központ. Lett volna gitártábor a szabadban ezer, horgásztábor kétezerkilencszáz, népi kismesterségek tanulása ezernyolcszáz, szövőtanfolyam ezernyolcszáz, a „Zöld Békáknak" környezetvédelmi program ezerötszáz és fotóstábor ezerhétszáz forintért. Lett volna, ha akad elég jelentkező bármelyikre is. Ám úgy fest, a négynapos, egyhetes turnusokról a szülők nem tudtak vagy drágállták. így a kulcsos gyerekek szünidei programjait idén is az utca szervezi.
¦ Összesen nyolc gyereket érdekelt városunkban, milyen egy restauráló műhely, hol sütik Kanizsa kenyerét, hogyan javítják a mozdonyokat, mit lehet tudni a Romlott várról, a könyv és a bútorkészítésről. Ennek „köszönhető", hogy a 750. évforduló kapcsán az ünnepi műsorfüzetben is beharangozott helyismereti napközistábort sem sikerült beindítani az idén június 19. és 30. között heti 2400 forintos áron. A szervezők azonban nem csüggednek, tudtuk meg Horváth Gábortól, a Ryno Kulturális
KI HOL TÖLTI SZABADSAGÁT
Balogh Tibor: Tavaly a hegyekben töltöttük a szabadságot. Idén viszont feleségem révén szakszervezeti beutalóhoz jutottunk, így augusztusban tíz napig nyaralunk majd Siófokon.
Bárányi Enikő: Mind a júniust, mind az augusztust itthon, munkával töltöm. Itt, a kórház gyermekosztályán nagyon kevesen vagyunk, így nehéz szabadságra menni. Egy rövid nyaraláson júniusban voltam, akkor Korzikán élveztem a napsütést.
Béres Márton: Mivel munkanélküli vagyok, és a Munkaügyi Központ által szervezett átképzésben veszek részt, rendszeres elfoglaltságom van egészen szeptemberig. Ez is az egyik oka annak, hogy nem terveztünk költséges nyaralást, üdülést. Hozzájárul ehhez még az is, hogy egy nagy utazás, nyaralás anyagi oldalát sem tudnánk nagyon biztosítani, ugyanis előre kell tekintenünk: mindkét gyermekünk városhatárokon túl folytatja tanulmányait. Van ugyanis egy balatoni nyaralónk, de oda csak a családom jut el, én nem nagyon tudom pihenéssel tölteni a nyarat.
Bicsak Miklós: Vállalkozóként nem tehetem meg, hogy nyaralni menjek. Ez a szakma nem engedi meg, hogy bezárjak, így, amikor a kolléganők szabadságra mennek, egyedül én maradok az üzletben. Szerencsére jó feleségem van, aki tolerálja ezt. Ha mégis pihenni akarok, akkor a hétvégén a barátaimmal focizunk egy jót.
Ferenczy Zoltán: Korábbi években mind országhatáron
belül, mind azon kívül sikerült eltölteni a nyári hosszabb pihenésre szánt szabadságot, idén azonban hiába szeretnék három-négy hetet egyhuzamban nyaralni, ez az idő szétszakad. A nagyobbik fiamhoz alkalmazkodik most a család. Elég jól beszél már németül és most van lehetőség arra, hogy egy német családnál tovább gyakorolja a nyelvet. Kivisszük, ő ottmarad és amikor hazajön, vele^jön a német család is. Édesanyám balatoni nyaralójában látjuk őket vendégül, ahol a mi családunk is nyaralni fog ebben az évben.
Dr. Fodor Csaba: Augusztusban három hetet töltünk majd feleségemmel és a gyerekekkel a Balatonon, a család nyaralójában. S hogy mivel töltjük az időt? Valószínűleg majd nagyokat úszunk, játszunk és teszünk egy-két kirándulást a környéken.
Dr. Horváth György: A Me-ZŐ-gimnázium ODK-saival Ausztriában jártunk, majd az osztályommal Kovásznán és Gyergyó-szentmiklóson töltöttünk el pár napot. Az Irodalomtörténeti Társasággal Isonzóba, Doberdóba látogatunk, felkeressük az olaszországi magyar emlékhelyeket. Augusztus 10-18. között Pacsán edzőtáboroznak a vívók, én is ott leszek és velem jön a feleségem is.
Kovács Tamás: Éppen most töltöm a szabadságom, most Szegedről beszélek (telefonon). A családommal együtt vagyunk a dél-magyarországi városban.
Krémer József: Régi álmom teljesül ezen a nyáron - a gyerekek életkora végre lehetővé
teszi -, ugyanis hamarosan az egész családdal, plusz a húgom lányával tizennyolc-húsz napra a Benelux államokba utazunk. Útba ejtjük természetesen a fények városát, Párizst is. A programokat útikönyvek alapján magunk állítjuk össze, szállásunk pedig - mivel megrögzött sátorozok vagyunk - minden bizonnyal egy-egy kempingben lesz majd.
Röst János: Idén nemigen fogunk nyaralni, mivel minden szabadidőnket a lakásfelújítás emészti fel. Talán majd augusztusán itthon pihenünk pár napot, illetve telelni megyünk majd el hosszabb időre.
Tarnóczky Attila: Szeretek a magas hegyekben járni, de ez az idén sajnos nem jött össze, így nagyon egyszerű erre a kérdésre a válasz. A nyaram jórészét a Szentgyörgyvári hegyen töltöm és kertészkedem, mert ez az, ami igazán kikapcsol és pihentet.
Tüttff István: Családommal együtt a Balatonon töltjük azt az időt, ami a szabadságomból erre az időre jut. Saját nyaralónk van ott, de sajnos csak két hétre tudok szabadságra menni augusztusban. Pedig azt olvastam, hogy az orvosok szerint nem jó hatású, ha valaki elaprózva veszi ki a szabadságát, a többszöri rövid pihenés nem nyújtja azt a regenerálódást, amire a szervezetnek szüksége van. Most ennyire lesz lehetőségem, de talán ősszel vagy télen ki tudom venni a maradék szabadságomat is.
K. R.-L. I.
Menedzser Iroda munkatársától, ugyanis a zátornyra futott kezdeményezés ellenére is jövőre ismét meghirdetik számos fórumon a helyismereti tábort.
¦ A Ryno Kft. Kulturális Menedzser Irodája szervezésében e hét elejétől lovastáborban mulathatják az időt a gyerekek. Hogy hányan barátkoznak a lovakkal, hányan lovagolnak lapzártánkig, nem sikerült bővebb információhoz jutni, az iroda vezetője, Horváth Gábor nem tudott pontos adatokkal szolgálni.
K. R.-L. I.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gondozóház I. vezetői állásának betöltésére
FELTÉTELEK:
- Szakirányú felsőfokú végzettség
- Szakmai önéletrajz
- Vezetői elképzelések
- Érvényes erkölcsi bizonyítvány
- 5 éves egészségügyi vagy szociális területi gyakorlat
A pályázatokat az ESZI igazgatójához kell benyújtani 1995. augusztus 15-ig, bővebb felvilágosítást is ott lehet kérni. (Nagykanizsa, Szent Imre u. 3.) Munkába állás időpontja: 1995. szeptember 1.
FELHÍVÁS!
Nagykanizsa közigazgatási területén lévő temetőkben az 1970. évben váltott sírhelyek használati ideje cz évben lejár.
Felhívjuk a hozzátartozók, rendelkezésre jogosultak szíves figyelmét, hogy a 12/1991. sz. önkormányzati rendelet szerint - amennyiben a sírhelyre továbbra is igényt tartanak - az ismételten megváltható. A sírmegváltás elmulasztása esetén a sírhely újraértékesítésre kerül.
Ügyintézés hétfőtől péntekig 8-15 óráig a központi te- k mető irodájában. , (Tel.: L 93/311-530)
N.S.R. Kft. < Temetőgondnokság -Nagykanizsa 3 Tripammer u. 1.
1995. július 21.
KANIZSA - ^^to
fiT+C Szaküzlet kínálatából
Televíziók, videók és szórakoztató elektronikai termékek
Csillárok, fürdőszobai lámpák, ventilátorok
Háztartási kis- és nagygépek, hűtők, valamint fagyasztóládák
CD lemezek, műsoros kazetták
Ezenkívül minden olyan termék, amelyre az ön háztartásában szükség lehet.
Villamos Termékek Szaküzlete Nagykanizsa Rózsa u. 10.
Várjuk kedves vásárlóinkat f hétfőtől péntekig 9-17, jj szombaton 8-12 óráig.
AUTO-KANIZSA Kft.
SZENZÁCIÓS LEHETŐSÉG!
Akarja-e ön haszonjárműként megvásárolni a képen látható Escort-ot vagy agy Mondeo Kombit?
Amennyiben igen, válasszon ajánlatunkból:
• Escort 5 ajtós
• Escort Kombi
• Mondeo Kombi
-nettó 1.525.000 Ft -nettó 1.670.000 Ft - nettó 2.480.000 Ft
Továbbra is kedvező fizetési feltételek!
Tfe&s
AutO\'Kanlzsa Kft* Nagykanizsa, Eötvös tér 27. TeJ./íwu ($3J 3 ff.37©
3ifr36Qt 394-440
KANIZSA -
1995. július 21.
„Robbanásszerűen
indult be a balatoni szezon..."
A kora tavasszal ígéretet tettünk, hogy a szezon indulásának egyik munkanapján villámlátogatást teszünk a Keszthelyi Sörüzem Kft. új Martinovics úti telephelyén. Szavunkat betartottuk és nagy nyüzsgésnek lehettünk szemtanúi. A vezetőhármas két tagja, Pampetrics György és Kovács György ezúttal is készséggel állt a rendelkezésünkre.
- Nem tévedünk amikor azt mondjuk, hogy a szezon küszöbén vagyunk! Várjuk, hogy július harmadika után robbanásszerűen indul be a balatoni szezon. Nyújtott műszakokkal, szombati és vasárnapi nyitva tartással állunk kereskedelmi partnereink rendelkezésére. A tavasszal említett egyezségünk a Kanizsa és a Kőbányai Sörgyárral bejött, mivel a két gyár termékeiből húsz százalékkal többet értékesítenünk, mint az összes többi magyar sörgyár termékeiből együttvéve. A külföldi sörök közül a DAB és a HANSA P1LS söröket forgalmazzuk választékbővítés céljából. Ezek a sörök az áruk miatt nem jelentenek konkurenciát a kanizsai és a kőbányai söröknek... A Kanizsa Sörgyár Rt. és a Kőbányai Sörgyár Rt. nyolc-nyolc söre elég széles skálán mutatja be a jóminőségű söröket.
- Előszállításokat, betárolásokat terveztek. Sikerült a megvalósítás?
- A tervezett előszállításokat végrehajtottuk, raktárházunk egy heti készlettel rendelkezik, de a bérelt raktárunkba a jobban fogyó sörökből gyorsan tudunk kiszállítani, sőt megelőzően egy-egy heti készlelet felhalmozni. Itt helyben Keszthelyen és körzetünkben vállaljuk és végrehajtjuk a huszonnégy órán belüli szállítást. Előzetes számításaink szerint bejött az elképzelésünk Pápa város és környéke ellátását illetően. „Hozták" a tervel, a mostoha időjárás ellenére ezer hektolitert forgalmazlak havonta.
- Ez sok vagy kevés? -tettük fel a kérdést Pampelrics Györgynek.
- Ez jó eredmény, hiszen a pápai terület megelőzően a Soproni Sörgyár területe volt. Tőlük hódítottuk el a piacot, kedvezőbb ajánlataink és áraink alapján. Söreink a világos fajtáknál egykét forinttal olcsóbbak a soproniak söreinél.
B.B.
Szépségápolás új anyagokkal testfrissítés gépekkel
- Az érettségit követően a Szolgáltató Szövetkezethez mentem kozmetikus tanulónak. A szakma gyakorlati részét itt Kanizsán, míg a szakelméleti ismereteket Budapesten sajátítottam el - emlékezett a szakmatanulás éveire Tóth Győrgyné kozmetikus.
- A magánpraxist a Téglagyári úti családi házunkban kezdtem. Úgy éreztem, hogy a két évtizedes szakmai gyakorlat birtokában a ház belső felén kialakított tágas, elegáns, ízlésesen berendezett szalonunkkal elnyerjük a szépülni vágyók tetszését. Minden réteget „megcéloztam". Műszakidőmben az egyszerű munkásasszonytól az orvosig mindenki megfordul, és szívesen veszi igénybe a szolgáltatásaimat. Naponta 13-20 óra között dolgozom, de ha a kérés délelőttre szól, úgy azt is szívesen vállalom.
- Milyen kozmetikai anyagokkal dolgozik?
- Csak természetes halóanyagokkal. A német készítmények közül a BIO KUR és a ROSA GRÁF készítménnyel és egy amerikai gyártmánnyal, amely az ARTYSTRY nevet viseli. Az alapkezelésekhez krémet, arcszeszt, arctejet és arcradírt használok. A gépi kezeléseket iontoforézissel és thermocombi-val végzem. A magyar készítmények birs, meggy, őszibarack, sütőtök, jázmin és gránátalma alapanyagokból levődnek össze, ez az arcpakolási anyagok zöme. Sikerüli beszerezni egy amerikai gyártmányú gyanlázógépet. Egy-
szeri szörlelenítésre alkalmas, teljesen steril, az egyszer már alkalmazott gyanta újra nem hasznosítható, míg megelőzően a gyanta újra hasznosítható volt...!?
- Melyek a leggyakoribb kozmetikai műveletek?
- Az arckezelés, a szempilla-, szemöldökfestés és az arcsminke-lés. Meghatározó az is, hogy száraz vagy zsírosbőrü a személy. A zsíros bőr kezelése több munkát igényel, mint a száraz. Igyekszem jó szervezéssel folyamatossá tenni a munlcámat, a lényeg, ne kelljen sokat várni a kettő, kettő és fél órás kezelésre. Nagy segítségemre van a 318-990-es telefonom, amely a nap minden időszakában jó szolgálatot tesz, főleg a sürgős munkáknál. A szolgáltatások árai 800-1400 forint között változnak, ezekre sem lehet panasz.
- Milyen a helyiségek beosztása? A hatékony munkavégzést milyen gépek segítik?
- A helyiségek összterülete nyolcvan négyzetméter. Ez az előteret, a kozmetikai szalont, valamint az alakformáló és gyógyító helyiséget foglalja magában. A legtöbb kozmetikához viszonyítva itt minden terület a kozmetikai szalonnak van alárendelve! Az arcgőzölő készülék, az iontoforézis (a hatóanyagokat a bőr mély rétegeibe juttatja), a thermokombi (a ráncokat simítja és a száraz bőrt puhítja), a kvarclámpa (a zsíros, pattanásos bőr kezelésére), a steril gyantázó az első munkaszalonban van elhelyezve, míg a másik helyi-
ségben a helyi fogyasztás, izom-erősítés és fájdalomcsillapítás számítógépes vezérlésű berendezéssel valósítható meg.
A férj Tóth György a feleségével együtt meghatározott napokon egy évig Budapesten vett részt elméleti és gyakorlati ismereteket adó tanfolyamokon. A sikeres vizsgák után kerülhetett sor a betegeken végzett kezelésekre.
- A Heilland és Pétre német cég hazai képviselete állal tarlóit tanfolyam lette lehetővé, a szalonban lévő gépekkel és a készítményekkel dolgozhassunk. Havonta egy bemutatón kell részt vennünk és ezután itt alkalmazzuk a készítményeket és a kezeléseket.
A férfiak kezelését végző férj szerint egy fogyókúra tizenöthúsz alkalommal történő megje-lenést-kezelést igényel, de természetesen ez függ a vendég tűrőképességétől is. Az izomerősítés nyolc-tíz kezelést igényel, a fájdalomcsillapító kezelésnél már a második-harmadik alkalom után érezni kell a javulást...
- Időjárási front előtti egy-két kezelés feldobja az embert. A kompjuter-vezérlésű gép az előbbieken kívül izomletapadások és az ödémák minden fajtájának a gyógyítására alkalmas. Egy kezelés ideje húsz-harminc perc között változik. Sok a visszatérő vendégünk. Van, aki hetente, van, aki havonta, de jön és igénybe veszi szolgáltatásainkat - mondta a férj befejezésül.
Bödör Béla
ARANYKÉZ SZAKÜZLET
Háromhetes akció
Nyári csúcs? Szezon közepe? A lényeg, hogy a kereskedelmi egységek forgalma Nagykanizsán pozitív képet mutat. A jó kereskedő az sohasem elégedett, ha valamelyik áruféleséget nagyon visznek, akkor keresi annak lehetőségét, hogy mit lehetne a forgalomba még beépíteni, ami hasonlóan felkeltené a vásárlók érdeklődését. Az is igaz, hogy viszonyaink között nem léphetünk vissza a kisbolti időszakhoz, amikor szinte mindent megkaphattunk, de választékról nem beszélhettünk. Az Ady út 1. szám alatt találjuk a Zalaipar-
ker Rt. Aranykéz Szaküzletét. Vezetője, Slamfel László érdeklődésünkre elmondta, hogy lakástextilt és rövidárut árusítanak elég széles skálán.
- Szőnyegeinket a hazai gyárak közül a soproni és a szombathelyi szép, ízléses színösszeállításban és elfogadható árban szállítja igényeink szerint. A Belgiumból kapott szőnyeg három minőségben, konfekcionált -méretre készített - változatban kerül forgalomba. Jó a forgalmunk az elő- és a sötétítő függönyökből. Készleteink jó részét a Győri Gardénia és a Budapes-
ti Paszomány Függönygyár szállítja.
- Mit kell érteni kiegészítő kellékek alatt?
- A gombok, a hímző- és kötőfonalak, a kötő- és horgolótű, kézi és gépi munkára alkalmas tű, a szalagok sok-sok változata tartozik ebbe a kategóriába.
- Hogyan alakulnak az áraik?
- Kedvezően! Sikerült több termelő céggel a kapcsolatot kialakítani, ebből adódóan a közvetítő cégeket kikapcsolni. A negyvenöt éves cégünk állandó kedvezményekre hívja fel vásárlóink figyelmét. Az egyik héten
1995. július 21.
KANIZSA - P7Z
A jóhírű fényképész dinasztia egyik elismert képviselőjével a közelmúltban folytattunk beszélgetést a szakmáról, az elmúlt harmincöt év szakaszairól és a szakma utánpótlásáról. Vastagh Zoltán szívesen emlékezett a múltra, de jó jellemzést adott a szakma jelenéről is.
- Az ötvenes években kezdtem a szakma tanulását. Mestereim az újonnan alapított szövetkezetbe „beléptetett" régi vágású mesterek voltak, akik a szakma szeretetét, a megrendelők megbecsülését belémplántálták, de megtanítottak az udvarias kiszolgálásra is. Szakmunkásvizsgát 1957-ben tettem, nem leltem hűtlen a szakmához, mindig szerettem, hiszen a szüleimtől ezt láttam. Hat év múlva - 1963-ban - Budapesten az Országos Mestervizsga Bizottság elölt sikeres vizsgát teltem. Sajnos ez idáig nem volt különösebb jelentősége a mesterlevélnek, de ha jól tudom, akkor a közeljövőben a fényképész szakma gyakorlását is vizsgához kötik!
- Milyen mérvű a szakág technikai fejlődése?
- A technikai fejlődést mindig figyelemmel kísértem, talán az is igaz, hogy ráérzésem volt az újra. A színesfilm-kidolgozási Nagykanizsán elsőként kezdtem meg a japán Fuji automata gépekkel. A sokéves tapasztalat jól jön még az automata gépek korszakában is.
- Szolgáltatásaik kiterjedtsége közismert. Mi a véleménye erről, a videóról és a többi technikai újdonságról?
- Szolgáltatásaink sokrétűek. A ma emberének alig van ideje, ezért az igazolványképel három perc alatt, a színesfilm kidolgozását egy óra alatt is elkészítjük! Az esküvői felvételeket, ha a megrendelő kívánja, elkészítjük a házasságkötő teremben, a
a divatáru, másik héten a lakástextil termékekből tudunk a vevőink kedvében járni. Készülünk a háromhetes szezonvégi kiárusításra. Másfél millió forintos alappal indulunk, bizonyára csábítóak lesznek a 30-40-50%-os kedvezménnyel forgalombahozoll termékeink. Sláger lesz a ruházati selyem-méteráru, a háromhetes akció szaküzletünk teljes keresztmetszetét érinti. Ha kifogy az áru, akkor azt közvetlenül a termelőtől pótoljuk, készenléti gépkocsi bekapcsolásával..., vagy kisebb mértékben a nagykereskedőktől. A nyolc fős eladógárdávál elégedett vagyok, szakképzettek, jó kapcsolatot tudnak kialakítani a vásárlókkal, ritka az olyan személy, akinek több termékel ne tudnánk ajánlani és dolgavégezellenül távozna üzletünkből.
Büdör Béla
VASTAGH ZOLTÁN ELISMERÉSE
A hatvan éve alapított fotóscég évfordulója jegyében
templomban, műteremben, de akár a Csónakázó-tónál is nap-lamenlében, hattyúk közelében. A videó megjelenése nagy ugrás volt az emlékek megörökítésében, bár előtte mozifilmet készítenünk. A napokban hozlak egy húsz évvel ezelőtti esküvőről készült mozifilmet és kérték videóra másoltatását hangosítással. Ilyen kérésnek is eleget tudunk tenni. Videostúdiónkban kép-, hang- és szövegszerkesztési is vállalunk, színkorrekciói tudunk végezni a rossz minőségű videofelvételeken. Az Amerikában és Ausztráliában felvett videofilmet Európában nem lehel lejátszani,
ezért ál kell másolni VHS kazettára. Egyszóval: az ilyen jellegű kérést teljesíteni tudjuk. Amennyiben a megrendelő a saját negatív filmjéről nagyméretű képet szeretne elkészíttetni, mi azt is vállaljuk, akár felkasírozva, sőt bekeretezve. Előfordul, hogy különleges felületű képet kér az ügyfelünk, például vá-szonfestményszerü felülettel, nálunk ezt is megrendelheti és jó minőségben elkészítjük. Nem ritka a régi fényképről készített reprodukció sem.
- Mi a véleménye a színes-film térhódításáról?
- Ez már a jelen, de a jövő
Zalában először Nagykanizsání
telinftormix
93/310-751 Heggel 8 - este 8-ig az év uiindeu napján, LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁS Üzleti partnert keres... Elromlott a tv-je... Nem (udja hol van akció... HÍVJON, HOGY SEGÍTSÜNK, A 93/31Ö-751-EN: ÚJ SZOLGÁLTATÁS:
- Iiu Ön lakossági apróhirdetését címünkre — Pf.: 456 — elküldi, és 600 Ft-ot befizet, 30 napig szerepei adatban-kunkban.
- ; Meglepően olcsó külföldi utakhoz juthat - igényének J
megfelelően - a pécsi ATLANTIS TKAVEL ajáulatalból. * Részletes felvilágosítás, propagandaanyag, kedvezmény,, ^ ha u TKLINTORMIX-nál rendeli meg pihenését. 3j
Hétvégén is ÉRDEKLŐDJÖN! 5
- Tagjainknak 20%-os árengedmény a WESTEL 900-as készülék áraiból.
is! A színesfilmes fényképezés munkánk kilencven százalékát teszi ki. Ennek egyik oka az is, hogy a fekete-fehér nyersanyag megdrágult, ára a színesfilmét megközelíti.
- Milyennek látja a szakma utánpótlását?
- Ami az utánpótlást illeti, a kép kedvező. A szakképzett fényképész és kereskedelmi végzettségű munkatársaim igyekezete biztató, törekszenek, hogy tudásuk alapján a legjobb munkát végezzék!
- Élnek-e a tavaszi-őszi akciók lehetőségeivel?
- Évente többször rendezünk kedvezményes akciókat, melyek keretében fotóalbumot, filmcsomagot vagy ingyen filmelőhívást lehet nyerni. Állandó akciónk az esküvői pároknak, hogy egy másolatot ingyen kapnak a videó felvételünkről.
- Elégedett ember?
- Összességében igen! Örömömre szolgál, hogy szülővárosom 750 éves évfordulóján ünnepelhettük édesapám által alapított fotós cég 60. évfordulóját. Ezen kívül a japán Fuji cég ebben az évben adta át azt a kitüntető címet, amelyet minden városban egy általuk jónak tartott fotócentrum kaphat. Ennek jegyében viselheti a Dél-Zala Áruházban lévő szaküzletünk a „Fuji Foto Centrum" VASTAGH FOTÓ üzlet feliratot.
Bödör Béla
Egv/tóJap. ami/szem előtt /kell tartani!
MNIZSA
Lap a városban.
Keresse péntektől az újságárusoknál!
8
~r
KANIZSA -
1995. jÚUus 21.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával jelenik meg a Keserű ifjúság című könyv szerzőjének, Rózsás Jánosnak újabb regénye, a DUSZJA NŐVÉR
Rózsás János: Duszja nővér (Egy ápolónő életmentő embersége a Gulagon), A magyar Szolzsenyicin, Rózsás János Keserű ifjúság című kötete elsőként adta hírül az országnak, hogy hogyan élt és halt százezer magyar a Gulagon. Mostani kötete, a Duszja nővér szépirodalmi élményt is nyújtó dokumentum-próza. Ha valaha a Gulag rabjaink történetét meg akarja írni valaki, akkor csak a hamis vádakat olvashatja, a valóságos történet nem rakható össze a hivatalosan fennmaradt iratokból, csak az emlékezők írásaiból. A szerző - rendkívüli emlékező képessége révén -hitelesen, a napi frissesség élményével írja le az egykori eseményeket. A Duszja nővér külön értéke, hogy az emberi megértésről szól, arról, hogy a legsanyarúbb és legembertcle-nebb viszonyok között is megterem a segítség. Rózsás János, a Gulag egykori foglya két éve díszpolgára Nagykanizsának. A díszpolgári cím átadásának évfordulójára, 1995. október 23-ra
- szép emlékként - régen megírt, de nyomtatásban még meg nem jelent önéletrajzi regényt
- a Duszja nővért - az olvasók kezébe kívánjuk adni. (Kedves karácsonyi ajándék is lehet belőle.)
A Duszja nővér-t UTÁNVÉTTEL e levelezőlap kitöltésével és postára adásával rendelheti meg. Megrendeld: Neve:
Címe:
Megrendelem a Duszja nővér c. könyv .... példányát.
Az utánvéttel érkező könyv átvételét és kifizetését vállalom.
aláírás
Amennyiben ELŐRE FIZET, akkor egyszerűen a Posta rózsaszínű utalványán fizetheti be a példányszám x 490 Ft-ot. Ezen a befizető neveként az a név és cím szerepeljen, ahova a kötetet, ill. köteteket n küldenünk kell. Ekkor a kötet 5 önhöz juttatása a mi költse günkön történik. A cím, aho va az összeget utalni kell: Czupi Gyula 8801 Nagykani zsa, Rózsa u. 14/A pf.: 484
Jó munkájuk bizonyítéka a törzsvendégek nagy száma
A Mini vendéglő belső tere, elrendezése az elmúlt évtizedben nem sokat változott, de az ételek választéka, minősége, a kiszolgálás óriási változásokon ment keresztül az elmúlt két évben. -Meg kelleti újulni, a régi módon már nem lehetett a vendégeket kiszolgálni - kaptuk az információt a Mini vendéglőt két éve bérlő vendéglátós végzettségű vezetőtől, Boncz Sándortól.
- Huszonnégy éve a Central étteremben voltam tanuló. Mestereim közül szívesen emlékszem Galamb Lászlóra, Kovács János üzletigazgatóra, akik nagy szeretettel egyengették utamat. 1971-19SS között Zalakaroson egy presszót béreltem. A szívem a vendéglátás igazi területére, a vendéglői munkakörbe húzott vissza, amikor a Mini vendéglöt felvállaltam. Tanuló koromban, mint volt vendéglátó vállalati tanuló, a gyakorlati napokon délelőtt a Centrálban, délután háromtól este halig az Ady vendéglőben segítettem be. A nagy étterem mellett a kisvendéglő jó értelemben vett plusz tudási és szemléletet adott.
- Milyen kiterjedésű a Mini vendéglő körzete?
- Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen közel a centrumhoz, öt-hal perc alatt elérhetők vagyunk. A Sugár és a Rákóczi úti kereszteződésből nyíló utcák jó parkolási helyzetet teremtenek vendégeink számára. Törzsvendégeink az erdészetiek, a vállalkozók, a kisiparosok, de sok az olyan betérő is, aki „hallotta" jóhírünket. Az üzletünk kilencven százalékban ételekel, tíz százalékban italokat forgalmaz. Forgalmunk a magyaros ételekre alapoz, sok egyszerű ember, nyugdíjas is a vendégünk.
- Az étlapjuk széles skálán kínálja az olcsóbb és drágább termékeket. Milyenek a választási lehetőségek?
- Naponta kilencféle levessel,
A nagykanizsai Thury György Múzeum tájékoztatja kedves látogatóit, hogy 1995. július 20-tól augusztus 20-ig az állandó kiállítás szerdától vasárnapig 14-18 óráig tart nyitva. Előzetes bejelentés alapján csoportokat más időpontban is fogadunk.
háromféle főzelékkel, halféle sült és kifőtt tésztával, százféle frissen sülttel és húszféle készétellel szolgálunk. Áraink mérsékeltek, egy menü például százötven forint. Ételkülönlegességeink között említhetem a svéd pecsenyét, amely lényegében füstölt tarja, gombával sütve tepsiben és hagymás főtt burgonyával tálalt, vagy a pörkölthöz dödöllét mellékelünk. Kedvelt a mexikói matrózpecsenye, amely a brassói aprópecsenye továbbfejleszteti változata.
- A vendégek mennyire elégedettek, milyen a visszajelzés?
- A kérdésre a törzsvendégeink nagy száma a válasz! Gyakori a szóbeli dicséret, de mi is megkérdezzük, hogy: ízlelt-e, milyen ízesítés lenne jó, a következő alkalommal nem kérik-e más körettel a kedvelt ételféleségüket.
- Milyen arányban dolgoznak fel nyers alapanyagot és konzervárut?
- Túlsúlyban nyersárut dolgozunk fel, de a mai konyhatechnika a konzervet nem nélkülözheti. Az arány nyolcvan-húsz százalék. Az előbbi kategóriába a hús, húskészítmények, a baromfi, a zöldségfélék, míg a másodikba a hasábburgonya, a paradicsompüré, a mexikói körelek, a kompólok tartoznak.
- Kedvezmények, akciók?
- Csoportoknak, lakodalmi, ballagási rendezvények alkalmával tíz százalék, plusz engedélyezem az alkalomra a bor, sör, üdítő behozatalát. Nagyobb létszámnál igénybe vesszük (100-150 fő) az Olajipari Művelődési Házal, a Vasutas Művelődési Ház Színháztermét is. Ilyen esetekben az ételt ill készítjük el a vendéglő konyháján és a melegítőkonyhával felszerelt rendezvény helyére szállítjuk. Esetenként felkérésre egy-egy jótékonysági akción is „leadjuk a névjegyünket", például július első
szombatján a Vöröskereszt kérésére egy negyven fős csoportot ingyen láttunk vendégül...
- Mi a szép ebben a szakmában?
- Aki ennyi évig műveli ezt a szakmát, az a szép oldalát látja elsősorban. Elsődlegesnek tartom a szakmai tudást, az udvariasságot és a nyugodt fellépési. Ezt a szakmát azoknak ajánlom, akik megújulásra képesek. Az anyagi indítás nem elegendő, a család besegítése jól jöhet, de az előbbiek nélkül a vállalkozás holtvágányra jut! Ebben a szakmában már nincs annyi pénz, mint a megelőző évtizedben. Az ügyeskedés időszaka megszűnt, a plusz jövedelemért keményen meg kell dolgozni. A vendéglátós társaimmal tartom a kapcsolatot, szívesen meglátogatjuk egymást, véleményt cserélünk. Gondolunk a vegetáriánus vendégekre is. Számukra készül a párolt karfiol, a rántott burgonya sajtos változata. A nyolc fős személyzet naponta tizenegy órától szolgálja ki a negyven ülőhellyel ellátolt étierem vendégei számára a friss, ízletes ebédet. A két elsős, három másodéves, egy harmadéves tanuló gyakorlati képzéséért a kél képzett felszolgáló is felelős.
- Mindig nyugodt?
- Nem mindig, de kiegyensúlyozott ember vagyok. A halk beszédnek és a gyors, precíz munkának vagyok a híve. Minden embert nagy értéknek tartok, elfogadom őket hibáikkal együtt is. Örülök, ha segíteni tudok bárkin is, ez az alapállásom. Feltéllen szólnom kell arról, hogy Gyékényesen a tóparton, a strand mellett egy panzió és hozzá kapcsolódó étterem építése van folyamaiban. Az indulást 1996 tavaszára tervezem...
Bödör Béla
biztos tipp
Hirdessen, hogy megismerjék: Tel.: 93/313-919
1995. július 21. KANIZSA - WouUti* 9

STIEBEL ELTRON
A jövő komfortos technikája
KLÍMABERENDEZÉSEK A STIEBEL ELTRON - minőség biztonsága


s


ZALAGAZ
GAZKESZULEK-LEGTECHNIKA
KERESKEDELMI, GYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
Nagykanizsa, Huszti tér 5.
Telefon:;, \\ %MMLJILm~mmm
Munkaruházati Leányvállalat Nasykanizsa
VÁLLALATUNK FŐ PROFILJA A MUNKARUHA- ÉS VÉDŐRUHAVARRÁS.
Garantált minőség,
bő választék, gyors kiszolgálás - termelői áron!
A „VOSZK" NAVOTEX Munkaruházati Leányvállalat várja megrendeléseiket!
í
3
i
á
ZANUSSI-LEHEL MÁRKABOLT
HŰTŐTECHNIKAI SZAKÜZLET Nagykanizsa, Magyar u. 8. Tel.: 06-60 399-108
KÍNÁLATUNKBÓL:
* hűtőszekrények
* fagyasztók
* mosógépek
* mosogatógépek
* porszívók
* porzsákok
* gáztűzhelyek
* villanytűzhelyek
* hűtőládák
* mikrohullámú sütők
* kávéfőzőgépek
* asztali ventilátorok 3999 Ft-tól
* álló ventilátorok 5200 Ft-ért
INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS!
A nyári forróságban a Central Szálloda légkondicionált étterme egy hűvös sziget az On számára.
Tartsa nálunk: lakodalmát, érettségi találkozóját, családi és baráti összejöveteleit és üzleti rendezvényeit.
Telefon: 93/314-000 Telefax: 93/310-111
CENTRAL
í
8
NAGYKANIZSA
10 [ KANIZSA - TUáeUáé^i H*tÁa^*Kéi*Ufj<U 1995. július 111
Hatékonyan dolgozik az árnyékszervezet is
Okos és dörzsölt romák
A kisebbségi önkormányzatok megalakulása után a cigány kisebbség választással hozta létre országos önkormányzatát. Mint ismeretes, a Lungo Drom elsöprő győzelmet aratott. így került az országos vezetőségbe megyénkből Bogdán István.
- Az Emberi Jogi és Etnikai Bizottság, a kormány húsz-huszonöt millió forintot akart adni az Országos Cigány Önkormányzat működtetésére -kezdte Bogdán István. - Később ez negyvenmillióra emelkedett, de az elnök és az elnökség kiharcolta, hogy 71,5 millió forintot kaphasson, ennyivel támogassák a munkánkat. Úgy érzem, azokat a kapcsolatokat, amelyekel az országos önkormányzat kezd kiépíteni, egy más vezetőségnek évekbe telt volna realizálni. Ezt még nem érzékelhetik a vidéki kis cigány önkormányzatok, mert van egy bizonyos kifutási idő, amíg látható, konkrét eredményeket érhetünk el. Ez szerintem fél év.
Mint a kisebbségi képviselő elmondta, nagy feladatuk a megyei koordinációs irodák létrehozása. Az információk automatikusan érkeznének, számítógépes rendszer kiépítésére készülnek. Hetvenmillió forintot szeretnének szétosztani a kisebbségi önkormányzatok között, még nem letisztázott, hogy milyen módszer szerint. A működésükre fordíthatják, amit a központi támogatásból megkapnak.
- Most az árnyékszervezet „hatékonyan" dolgozik. Nem kell őket leírni, mert olt is vannak okos és dörzsöli romák. Véleményem szerint szükség volna azokra az emberekre is, akik részt vesznek az árnyék kisebbségi önkormányzatban. Jó volna, ha besegítenének az országos önkormányzat munkájába és nem az ellenségeskedéssel, a munka hátráltatásával foglalkoznának és ölnének ebbe hatalmas energiákat. A legális vezető-
ségben megvan az a szándék és erő, hogy azokat az embereket bevonják az országos kisebbségi önkormányzat munkájába, akik most még kívül vannak, de ha csatlakoznak hozzánk, a munkát előre vinnék. Akkor is ez a céljuk egyes vezetőségi tagoknak, ha korábban kijelentették, hogy nem tudnak együtt dolgozni olyanokkal, akik nem tekintik legitimnek a választások eredménye alapján győztes csoport tagjait. Rövid időn belül be fognak potyogni az ilyen ellenzékiek is az Országos Cigány Önkormányzatba.
A közelmúltban érdekes és nem éppen tiszta események folytán Oszlojkán Béla is bekerülhet az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzatba. Úgy tudom, valaki önként lemondott a mandátumáról, mert állítólag fenyegették öt és a családját. Többek szerint azonban százezer forint forgott az ügy kapcsán. Az biztos, hogy aki lemondott, egy csóró cigány volt, nálam is csóróbb körülmények között élt, de szerintem ma már nem tartozik a szegény emberek közé. A szabályoknak megfelelően, ha valaki kiesik az országos önkormányzatból, a sorban következő lép a helyébe. Ez pedig Oszlojkán Béla. A módszer szerintem az volt, hogy megkeresték, ki a gyenge pont és azt a lufit egyszer/len kilyukasztották.
A szervezet kiépítése is a jövő feladata, de még budapesti központja sincs a kisebbségi országos önkormányzatnak. Hatvanmillió forintot költhet az országos vezetőség a központ megvásárlására, most ugyanis vidéken, Szolnokon működik az országos önkormányzat. Ez a Lungo Drom központja is egyben, ami nem biztos, hogy jó. Nem kellene a két dolognak összemosódni, erre vigyázni kell.
A niegyei irodának is helyet kell találni. Ha a célszerűség vezet, akkor a niegyei iroda
Letenyén fog működni. Én ott lakom, és ha éppen az ország másik feléből vagy Pestről jövök meg, azonnal, akár este tízkor is értesülök a legújabb információkról. Természetesen így azonnal intézkedni is lehetne, nem lenne körülményes az irodába elutazni egy másik településre.
Több forrásból megerősített vélemény, hogy a lehetőségekhez és a rendelkezésre álló anyagiakhoz mérten jól működnek a helyi kisebbségi önkormányzatok. Országosan kivetítve pedig a dunántúli megyékben működők értek el nagyobb eredményeket. A múlt hónapra tervezte az országos önkormányzat, hogy a vezetőség néhány illusztris személyisége ellátogat a megyébe. Teleki László Farkas Flóriánt is meghívta a cigány holocaust központi megemlékezésére.
- Én bízom abban, hogy ez sikerrel zárul. Az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat tagjainak egy része eléggé adakozó ember hírében áll, remélem, hogy ha kiküldök számukra egy körlevelet, ezt a rendezvényt anyagilag is támogatni fogják.
A cigányság érintettsége folytán gyakorta kerül kapcsolatba a rendőrséggel. E téren is tett lépéseket az országos vezetőség a közelmúltban.
- A tizenkilenc megye és Budapest rendőrfőkapitánya is jelen volt a megbeszélésen, amely az ORFK-n zajlott köztük és a cigány kisebbségi önkormányzat elnökségi tagjai között. Olyan együttműködési megállapodást kötöttünk, hogy a megyei képviselők a megyei rendőrfőkapitányokkal háromhavonta összeülnek, és megbeszélik a gondokat, problémcikal. 11a cigányokkal kapcsolatos atrocitás vagy bármilyen dolog történik, azonnal keresni fognak és fogadnak is. Remélem, sikerül minden körzet rendőrkapitányával is megállapodni a hasonló kapcsolattartás ügyében.
L. I.
Kisebb elemző beszélgetésbe keveredünk Szirmai Istvánnal arról, hogy kit tartunk ma értelmiséginek Magyarországon. Hogy van-e külön cigány-értelmiség? Ki a cigány, és mitől az? Beszélgetőtársam minden fent említett kategóriába belefér. Hol lehet találkozni vele, hol hallhatunk felőle? Vöröskeresztnél, kisebbségi önkormányzatnál, roma író-olvasó találkozón... De vajon hogyan került a kanizsai közéletbe, hogyan vall önmagáról?
- Teljesen véletlenül kerültem két és fél évvel ezelőtt a Vöröskereszt kötelékébe. Előtte éppen segédmunkásként dolgoztam három hétig. Keszthelyről kerültem Kanizsára családi okok miatt. Zalai vagyok, Nován születtem 1966-ban. A Vöröskeresztnél kapott munka számomra azért nem volt idegen, mert mindig közel álltak hozzám az emberek. Az átmeneti szálló vezetője leltem, bizonyára azért, mert a feletteseim úgy látták, hogy erre a munkára alkalmas lehetek. Örülök, hogy emberekkel foglalkozhatok, különösen az emberi pszichikum érdekel. Általában az élet úgy hozta számomra, hogy tudtam segíteni egy-egy jó tanáccsal, véleménnyel vagy javaslattal.
- Derült égből a villámcsapásként jött, hogy érdekelnek az emberek?
- Az előéletemhez kapcsolódik, hogy huzamosabb ideig rendszeresen tanulmányoztam a Bibliái. Ismerve a Biblia belső összefüggéseit és a saját életemben gyakorolva is megszereztem azt az alapismeretei, amit nagyon szívesen, az ebből merített bölcsességet felhasználva tudok konvertálni embertársaim irányába.
- Eredetileg is humán-pályára készült?
- Nem, de úgy tűnik, bennem van egy ilyenfajta én is, és ez úgy látszik megjelent. Eredetileg agrármérnök vagyok, \'90-ben végeztem az egyetemen. Utána más jellegű iskolákat, felsőfokú, intenzív tanfolyamokat is elvégeztem. Külkeres végzettséget szereztem, áruforgalmi és növényvédelmi szaktanácsadói képesítésem is van. Életviteli kérdés volt, hogy párhuzamosan humán területekkel is foglalkoztam.
- Hogyan kapcsolódott be a kisebbségi önkormányzat munkájába?
- A cigány kisebbségi önkormányzat oktatási-kulturális bizottságának vagyok a tagja. Nemcsak érintettségből, hanem morális megfontolásból is azt gondolom, hogy fontos ez a tevékenység. Már jóval a válasz-
1995. július 21 r i g KANIZSA — 0Ki&cb%ic?i <ÍK4Ían4Ká*tttff*t 11
AZ ÜGYFELEK ISMERIK A „JÁRATOKAT"
íáso/; eWíí megismertem olyan személyeket, akiknek a munkáját érdemes segíteni. Az a törekvés és feladattömeg, amit a C.K.Ö. felvállalt, mindenképpen támogatásra szorul. Kívánatos lenne, ha mások is hasonlóan állnának hozzá a kérdéshez.
- A szubkulturális ismeretekkel a város iskoláiba is el akar jutni a cigány kisebbség. Milyen stádiumban van az ügy?
- Ennek az előzménye, hogy korábban is folyamatosan jártuk az iskolákat. A kapcsolatfelvétel és az előegyeztelések időszakán túl vagyunk. A fogadókészség megosztott, de dominánsan fogadóképesek és fogadókészek az iskolák. Mindenütt akad olyan pedagógus, aki látja ennek a kérdéskörnek a moralitását, szükségességét és fontosságát. Olyannyira égelőek a helyi gondok, illetve iskolánként akadnak olyan kérdéskörök a cigányság helyzetét illetően, amelyek megkövetelik a külső erők bevonását. Jelen pillanatban a helyi kisebbségi önkormányzat olyan minőségűnek mutatkozik, amelyben az érintett hivatali szervek - polgármesteri hivatal, iskolák - komoly partnert látnak.
- Könnyen hozzáférhető ma a cigány kultúra?
- Rendkívül szűk spektrumú ez a témakör. Van néhány író, költő, aki elöljár ebben a kérdésben - leginkább Budapesten. Van egy-két kisebbségi lap, ezeket kellene picit szélesebb körben megjelentetni. Az anyagok, amelyek itt napvilágra karülnek például a Phralipe újságon keresztül, messze megérdemelnék az ország szélesebb körű figyelmét. Rendkívül intenzív időszaka ez a cigányságnak, egy etnikai revilalizációs folyamatban vagyunk. Az újjáéledés, újraéb-redés erőteljes. Tere van, élettere kell, hogy legyen ennek a területnek. A témakör megeleve-nítése és szponzorálása fontos feladat. Bízom abban, hogy egyre többen látják meg ennek a szép dolognak a szükségességét. Fontos lenne, hogy sokan ráébredjenek, hogy a más kultúra nem alacsonyabb rendű, hanem része az egyetemes kultúrának. Ahhoz, hogy ez a kijelentés ne csak üres frázisként hasson, nagyon sokat kell lenni. Azokra a haladó hagyományokra, amelyek valóban érdemesek a megelevenítésre, összegyűjtésre, rendszerezésre és bemutatásra, oda kell figyelni. Gazdag ez a témakör, csak kevésbé föltárt.
- A cigányság a maga népművelője kell legyen, vagy a művelődési intézmények hathatósabb segítségére is szükséges?
- Hatalmas hiányosságok vannak. A módszerességei kellene kidolgozni elsődlegesen. Azt hiszem, megvannak azok a csírák a helyi szinten, amelyek ha teljesülnek, lesz jövője egy helyi közgyűjteménynek. Hasonlóan izgalmas lesz a már említett oktatási program. Bemenni az osztályok elé, elmondani, ki voltaképpen a cigány, ismertetni a sajátosságokat.
- Felkészült arra, hogy a másságot nem toleráló ifjak bombázni fogják az ellenszenvükkel, ellenvéleményükkel?
- Még nem eldöntölt lény, kik fognak tanítani szubkulturális ismereteket, amennyiben engem is alkalmasnak találnak erre, igyekszem megfelelni az elvárásoknak. Persze, igyekszünk felkészülni, hogy ezeket a bombákat el tudjuk hárítani. Egy iskola rátermett pedagógusa is közvetíteni tudja a kultúránk értékeit, de ha hiteles viselkedésű cigány személyekel lehel bevonni ebbe a munkába, talán még hatékonyabbá válhat a tálalása. Bízunk abban, hogy a gyerekek - azok is, akik otthon csak egyoldalúan kapták az előítéletes ismereteket - meglátják, hogy nem minden cigány „olyan". Nem tudni előre, hogyan csapódnak le ezek az információk a gyerekekben. A másik oldalról nézve a dolgot: az, hogy valaki egy ügyért tehet, az nem elsődlegesen képesség, képesítés kérdése, hanem aki lenni tud, annak kötelessége segítséget nyújtani.
- Önnél a segítségnyújtás a munkájából fakad. Milyen ügyekben kérik nap mint nap a segítségét?
- Általában a hajléktalanság az én asztalom, az egyéb vöröskeresztes ügyek a Vöröskereszt városi titkárához tartoznak. Bi-
zonyos munkaterületekben magam is közreműködöm. Leginkább és leggyakrabban azért keresnek meg, hogy segítsek egy hajléktalan vagy hajlék nélküli család elhelyezésének megoldásában. A szállás mellett munka is kellene a legtöbb segítségre várónak. Gyakorta előfordul, hogy hivatalos iratok hiányoznak, azokat is igyekszünk beszerezni. Jönnek bútorért, ruhaneműért is.
- A betérőket küldi valaki vagy maguktól jönnek? Él a szájhagyomány?
- Jól ismerik a „járatokat", tudják hol, kit kell keresni. Informálódnak és egymás között is cserélik a híreket.
- Emberileg hogyan lehet elviselni a más baját?
- Az én ingerküszöböm sokkal alacsonyabb, mint az átlagos szint, általában ráérzek a belső emberi problémákra. Azt hiszem, hamar észreveszem, hogy egy panasz őszinte-e vagy valótlan a probléma. Többszöri beszélgetésekre is sor kerül, próbáljuk a kapcsolatokai mélyíteni. Nekem akár naponként problémát okozhatna egy-egy ember sorsa. Most már megtanultam azt a magatartást, ami segíthet könnyebbé vagy legalább nem túl nehezen emészthetővé tenni a dolgokat: nem túl távol, de nem túlságosan közel kerülni - ez a mottó. Ez nem jelenti azt, hogy nem szomorít el egy helyzet, értem az alapproblémát. De teljesen más megérteni és egyetérteni. Ha bejön egy alkoholista, megértem a helyzetét, de nem tudok azonosulni az alapstátuszával. Mi azt nézzük, mit tudunk tenni. Empátia kell ehhez a munkához. Ezt - úgy gondolom - nem lehel megtanítani, ezzel valaki vagy rendelkezik vagy nem. Sokszor
említették már, a Kanizsában is esett szó arról, hogy a Vöröskereszt munkatársai szakmai képesítés hiányában végzik munkájukat, de előfordul, hogy a képességeinket is megkérdőjelezik. Én azt gondolom, hogy a képességet nem kellene összekeverni a képesítéssel. Azon fáradozunk, hogy olyan munkatársak kerüljenek be a rendszerbe, akik már szakmai képesítéssel rendelkeznek. Leginkább szociális munkásokra és mentálhigiénés szakemberekre lenne szükség, de a kormány megadta a lehetőséget, hogy \'97-ig tudjunk megnyugtató helyzetet teremteni.
- Nem lehet könnyű állni a rohamokat, esetleg nemet mondani.
- Én az emberektől soha nem féltem, bármilyen is volt a szituáció. Volt, aki rám akarta borítani az asztalt, de tíz perc múlva szinte baráti hangnemben tárgyaltunk. Meg kell érezni, hogy kivel milyen hangnemben lehet beszélni. Az ügyet vizsgálom, nem azt, hogy az én személyemet milyen támadás, sértés éri. Azt a határvonalat igyekszem keresni, ahonnan ügy egy ügy és már nem egy személy problémáját kell felvállalni. Ha ez elmaradna, talán egy idő után már nem tudnék segíteni. Nincs lehetőségem arra, hogy egy pszichológusnak minden nap elmondhassam a bánatomat. Nem lehet arra várni, hogy a szakmai tanácsaival segítse azt, hogy minőségi munkát végezhessek. Bizonyos öngyógyítást végzek. ...És az egészséges nagyvonalúság sokat tud segíteni az ilyen jellegű munkában.
L. I.
TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉG ÉRETTSÉGIZETTEKNEK
A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola (8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23.) 1995-ben indítja az érettségire épülő 3 éves ápolóképzés programját.
A képzés nappali tagozatos formában történik, a felvett tanulók a szakmai elmélet és gyakorlat mellett idegen nyelveket, informatikát is tanulnak.
Sikeres záróvizsga esetén a végzettek ápoló szakképesítést kapnak, amelynek birtokában az egészségügyi és szociális ellátás bármely területén elhelyezkedhetnek. Az iskola fiúk jelentkezését is ^ várja. ö
Az iskola jelentkezéseket még 1995. augusztus 10-ig fogad el levélben. A jelentkezés feltétele 0 érettségi bizonyítvány. Vidéki tanulóknak kollégiumi elhelyezést biztosítunk. |
Igazgatósig s
KANIZSA - gfegjfr^g ]
1995. július 21.
12_
kezelni a társadalmat, aminek mindannyian tagjai vagyunk. Muszáj tudomásul venni, mindenkinek megvan a maga érdekköre, és bizonyos mértékig ezáltal motivált. Aki nem politizál igazából - ha ezt az önkormányzati dolgot politizálásnak vesszük - az könnyebb helyzetben van, mert adott döntésekhez tudja megválasztani az irányait. Mi nem tehetjük ezt meg, mert a legfőbb irányultságunk, hogy a várost kimentsük mostani helyzetéből.
- Nem nyom a párthűség a latban?
- Nem, nem igazán, inkább jó értelemben vett lokálpatriotizmusról van szó. Úgy hiszem, ez a legfontosabb. Az tisztességes pártpolitikus - és most a politikát szűkítsük le városi értelemre -, aki a városnak tisztességesen jót akar. Nem szeretem azt, és ezt a közgyűlésen is állandóan hangoztatom, ha valaki állandóan nagy pártérdekekre vagy pártpolitikákra hivatkozik. Tudomásul kell venni, hogy az a huszonhat ember azért van ott, hogy Kanizsáért felelősséggel tegyen. Nem elfogadható álláspont - bár többen gyakorolják -, hogy azért fogadnak el dolgokat, hogy az megbukjon és újjal lehessen mutogatni a bűnösökre. Másokat viszont azért nem szavaznak meg, nehogy az ellenfél ebből politikai tőkét tudjon kovácsolni.
- Az idő előrehaladtával egyre többen hangsúlyozzák a közgyűlésben, hogy ők nem MSZP-s képviselők, hanem függetlenek, e párt pedig csupán támogatójuk volt a választások során.
- Ezek csak reakciók, amit az ellenzék kényszerít ki azzal, hogy folyamatosan ezt hallani tőlük, hogy „az az oldal", vagy „MSZP frakció". Igazából az biztos, hogy mi tizenegyen - a polgármester úrral együtt - pártszínekben vagy az MSZP által összeállított listáról, Illetve e párt támogatottjaként kerültünk a testületbe. Ma az emberek nem szeretik az átlagosait, s hogy valakivel egy kalap alá veszik őket.
- Eszerint, ahogy Böröcz úr is mondta, nincs MSZP-frakció?
- Nem használjuk a frakció kifejezést. Nem szeretem, mert elég pejoratív értelmet kapott az elmúlt években. Képviselőcsoport van. Két ember között is óhatatlanul véleménykülönbségek alakulhatnak ki egy adott kérdésről, hát még egy ekkora csoportban. Éppen ezért, mivel roppant heterogén
a társaság - szerencsés egyeztetni, ami nem azt jelenti, hogy kötelező szavazás van. Minden bizottságban hál\' Istennek többen is képviselik a színeinket, így ezeken a megbeszéléseken plusz információkhoz juthatunk, amelyek birtokában felelősen tudunk dönteni. Sokkal jobb, ha ilyen körben értesülünk a témában járatosabbaktól, mintha a kipostázott anyag felbontásakor vagy a közgyűlésen döbbenünk rá, hogy nem értjük az előterjesztéseket. Ezeken az egyeztetéseken ugyanis van idő megbeszélni, ki miért döntött egy-egy javaslat mellett.
- Ön egyszemélyben a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke is. Foglalkozott ezt megelőzően is e témakörökkel?
- Váratlanul ért annakidején a felkérés, de végül is nem bánom, hogy elfogadtam, mert mindkettő nagyon szép és izgalmas terület. Jogász vagyok, így a jogszabályokon keresztül régebben és ma is figyelemmel kísérem ezeket a dolgokat. A MOL Rt.-nél és ennek jogelődjénél foglalkoznom kellett különböző engedélyezési eljárásokkal, telekmegosztásokkal, építkezésekkel, tehát nem volt minden számomra teljesen idegen. Ezen kívül sokat segítenek nekem a bizottságban az e területen sokkal járatosabb építészek, akikre igazán lehet hallgatni.
- Mely területet erősítené a bizottság munkájában?
Azt hiszem, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a környezetvédelmi kérdésekre. Több témakör is indokolná ezt: a legnagyobb a hulladékelhelyezési probléma, illetve az illegális szemétlerakók ügye, melyben éppen most próbálunk lépni. Emellett nagyon fontosnak tartanám, hogy a város ökológiai környezete a város tüdejeként mégis valahogyan megmaradjon, és a hobbinak, szórakozásnak, pihenésnek tudjon szolgálni. Fontos lesz ez akkor is, ha netán elindulnak a beruházások a városban.
- Nem kevés ehhez a bizottságban a környezetvédelmi szakemberek száma?
- Nem igazán gondolom, hogy a bizottságnak kellene megoldania ezeket a problémákat. Szeretném szétválasztani legalább háromfelé a problémamegoldást. Vannak a speciális államigazgatási, közigazgatási feladatok, amikre Magyarországon létrehozták a polgármesteri hivatalokat, melyeknek a jogszabályokban le-
fektetetten kell eljárniuk. Ebbe nem kívánok beleszólni, mivel képzett. megfelelő rutinnal rendelkező szakemberek ülnek a PMH-ban, és végzik tisztességgel a munkájukat. Én azt várom el tőlük, hogy tegyék ezt legalább így a jövőben is. A másik oldal a testület, melynek az a dolga, hogy ne menjen mélyen bele parttalan vitákba, az eléfterjesztéseket a bizottsági állásfoglalásoknak megfelelően fogadja el, vagy utasítsa vissza újabb kidolgozásra. E kél pólus között helyezkednek el a bizottságok, amelyeknek az volna a feladatuk, hogy kapocsként funkcionáljanak, s a lényegi munkát ott végezzék el. Végül, ha a bizottság kialakítja az álláspontját, nem szerencsés efölött hatalmas vitákat kezdeményezni, mert ezzel a bizottsági munkát tesszük tönkre, s lejáratjuk vele a hivatalt. Ennek így nincs értelme. Be kell látni, minden problémamegoldásnál valakinek az érdeke kisebb vagy nagyobb mértékben sérül. Nem szabad elfelejteni, az arany középút létezik, de ezt megtalálni roppant nehéz. Ez a mi feladatunk.
- Hol tart ma a bizottság a kapocs-szerep megformálásában?
- Én azt hiszem, hogy halad efelé. Nagyon szeretném, ha a VKB-ben született állásfoglalások kézzelfogható valósággá válnának. Éppen ezért gyakran rákérdezek az üléseken a hivatal munkatársainál, mi valósult meg ezekből.
- A nyári szünet után első feladatok között kell majd foglalkoznia a testületnek a pótköltségvetéssel. Terjeszt-e elő a VKB pótigényt?
- Nem tudok róla, de jó lenne, ha több pénzt áldozhatnánk ilyen célokra. A környezetvédelem szempontjából is nyilvánvalóan jó lenne, ha valamelyest több pénzzel rendelkezhetnénk. Ezeket a célokat én most tágan értelmezem, mint ahogy városfejlesztés címszó alá sem csak az újonnan készülő épületek, hanem a már meglévő helyi értékek, műemlékek is tartoznak. Ezekre pedig tényleg jelentős pénzt kéne fordítanunk. Dehát sajnos nincs. A legközelebbi -\'96-os - költségvetésre már majd nagyon odafigyelünk, hogy el legyenek különítve bizonyos összegek, mert célunk, hogy a régi, meghatározó épületek felújítva és ne romhalmazként maradjanak meg az utókornak, s Kanizsa a századelőn kialakult hangulatát áraszthatná. Úgy vettem észre,
Az arany középút létezik
Új ember - a számos régi arc mellett - a kanizsai közgyűlésben dr. Fodor Csaba, a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke, akit eddigi pályájáról és elképzeléseiről kérdezett lapunk munkatársa.
- Mikor született dr. Fodor Csaba, a politikus?
- A politika az én megfogalmazásom szerint közszereplés. Ha innen nézzük, a „politikus" a középiskolában lépett először színre. A hetvenes évek közepén én is, mint mindenki, KISZ-tag voltam, majd alapszervezeti titkár leltem, ezen kívül tagja voltam a kollégiumi diáktanácsnak. Ez akkor olyan feladatokkal járt, mint társadalmi munka szervezése, kötelező KlSZ-taggyű-lések tartása, építőtáborokban való részvétel, ahová mindenki szívesen ment. A kollégiumi diáktanácsban pedig a kollégiummal kapcsolatos aktuális kérdéseket vitattuk meg, sportrendezvényeket szerveztünk más diáktanácsokkal közösen.
- Akkor még nem dédelgetett olyan terveket, hogy felnőttként politikus lesz?
- Nem, dehogy.
- Miért éppen az MSZP-hez csatlakozott néhány évvel ezelőtt?
- Megalakulásától kezdve vagyok tagja e pártnak, holott korábban az MSZMP-nek nem voltam tagja. A csatlakozásom oka nagyon egyszerű, ugyanis valahol mindig baloldali beállítottságú voltam, s most is úgy gondolom, ez az egyik olyan párt, amelyik képes arra, hogy az országot ebből a szerencsétlen helyzetből kivezesse.
- A párt népszerűsége látványosan csökkent az elmúlt hónapokban.
- Ez így van, de nem igazán gondolom, hogy ha az ember ilyesmire adja a fejét, akkor csak a népszerűség adhat okot arra, hogy belépjen egy pártba.
- Nem könnyebb úgy dolgozni egy politikusnak, hogy nagy tömegek bizalmát élvezi?
- Ez megfoghatatlan kicsit, mert nem hiszem, hogy ma olyan nagy tömegek állnának a szocialista párt mögött. Úgy vélem, hogy felnőttként kell
1995. július 21.
KANIZSA - SeAiéltetáut,
13
pártállástól függetlenül e téren konszenzus van a testületben. Jó példa erre a Báthory utca. Figyelnünk kell arra is, hogy a Fő utca, a belváros megőrizze ezt az arculatot, ne kerüljenek be a felújításokkor kétszer akkora nyílászárók, idegen fémszerkezetek, kirakatok. Muszáj vigyázni a homlokzatokra, mert ezek átalakításával a ház, sőt az egész utcasor elveszítheti egész addigi jellegét.
- Közéleti emberként milyen álmokat, terveket dédelget?
- Ezt a mostani munkámat szeretném tisztességesen elvégezni. A vágyam, hogy becsülettel megfeleljek annak a feladatnak, melyet elvállaltam.
- Marad egyáltalán még ideje ezen kívül bármire is?
- Nem sok, ám ha mégis, azt Kiskanizsán a ház körüli munkával, vagy a családdal, a gyermekeimmel töltöm. Az önkormányzati munka - ezt vállaltuk mindannyian - a pihenés rovására megy. így vannak ezzel képviselőtársaim is, akik ily módon dolgoznak a közösségért és nem egyéni célokért. Legalábbis, ahogy látom, nagy többségünk valóban lokálpatriótaként munkálkodik. Ha nem ezt hinném, akkor biztosan nem érezném jól magam a testületben.
K. R.
PONTOSÍTÁS
Technikai hiba folytán sajnálatos hiányossággal jelent meg június 30-i lapszámunkban a „Zokszavak Trianon kapcsán" című írásunk. A hiányosság mellett elnézést kérünk a nyilatkozó Pócza Attilától, akinek neve egy helyütt elírásra került. A hiányos szakasz helyesen:
„Szerencsére vannak olyan keretek, amelyek között publicitást adnak ennek a hangnak is. Ilyen a Magyar Fórum, amelyből tudomást szereztünk a kőszegi, nagy megemlékezésről is. Nem más tartott beszédet ott, mint Csurka István. A Trianoni Keresztnél pedig Király B. Izabella emlékezett meg 1920. június negyedike évfordulóján a sorskérdéseinkről. Felvázolták a magyarság súlyos kérdéseit, nagyon megszívlelendő dolgokról hallottunk, őket egy dolog vezérli: a magyarság féltése. Ez fogalmazódott meg már két éve a szárszói találkozón. Nem azon, amit a Farkasházy szervezett, hanem amit Püski Sándor neve fémjelzett. "
Dr. Izsákék ismétlésre törekszenek
Egy sportág kategóriájában országos bajnokságot nyerni fantasztikusan nagy dolog, márpedig ezzel büszkélkedhet a Martin László -dr. Izsák Attila autóversenyző\' páros, akik 1994-ben a magyarországi rali OB N/3-as kategóriájában az első\' helyen végeztek. A sikerek azonban mulandók, a sportban újra és újra bizonyítani kell, hogy ki a legjobb, s ezzel tisztában vannak Martinék is. Három futam került lebonyolításra az idei bajnoki évben, az indulásról, s az eddigi eredményekről beszélgettünk a duó egyik tagjával, dr. Izsák Attilával, aki Nagykanizsán él és dolgozik, míg társa Kiskőrösön.
- Melyek az idei év célkitűzései?
- Nem adhatjuk alább - ezt a szponzorok is elvárják tőlünk -, meg kell újra, az idei esztendőben is szereznünk a bajnoki címet. így indultunk, s a három bajnoki futam után is ezt tudom megerősíteni.
- Váltottak autót, vagy megmaradtak a tavalyinál?
- Az 1995-ös évet úgy kezdtük, hogy eladtuk a régi gépünket, egy Peugeot 205 GTI-t. Nem láttuk értelmét a toldozga-tásnak-foldozgatásnak és vettünk egy újat. Ezt viszont Martin László úgy építette meg, hogy minden elemből, minden alkatrészből a legjobb kerüljön bele. Megerősítette a kocsiszekrényt, a futóművet, a lengéscsillapítókat, a motort teljesen felújította és tuningolta.
- Elégedettek az autóval?
- Igen, Túlzás nélkül állíthatom, hogy a magyar bajnokságban futó Peugeot GTI 205-ösök között nincs még egy ilyen szépen és jól megépített versenyautó. Minden szinten megfelel a kategória előírásainak is.
- Elkezdődött a bajnokság, már túl vannak három futamon, milyen eredménnyel?
- A Salgó Rallye-n kiderült, hogy nagyon kemény és veszélyes ellenfelünkké vált a Csukó vics István-Karácsony István páros, akik egy Mitsubishi Mi-rage-val versenyeznek, amely lóerőben eró\'sebb, mint a mi
autónk, s korszerű is, hiszen a típus még csak ötéves. Sajnos a futamot beárnyékolták az ott történt balesetek és haláleset, ami jelentkezett a versenyzésünkben, a hangulatunkban is. Ugyanakkor még nem figyeltünk oda eléggé Kará-csonyékra, meg is vertek bennünket.
- Következett Esztergom.
- Igen. Az esztergomi rali futamon azonban irreális volt a pálya, hihetetlenül nagy volt a sár, amihez az említett vetélytársaink jobban alkalmazkodtak, ezért ismételten meg kellett elégednünk a második hellyel.
- A harmadik magyar bajnoki futam színhelye Veszprém és környéke volt, ahol már sikerült bizonyítaniuk, kategória-győzelmet arattak.
- Az első nap után még csupán a negyedik helyen álltunk, Csukovicsék előnye - 4 perc 30 másodperc - hihetetlenül nagy volt. A második nap következtek a murvás gyorsasági szakaszok, amelyek nagyon „fekszenek" nekünk. A nagy kérdés az volt, képesek leszünk ennyi hátrányt lefaragni? Sikerült! Ott értettem meg egy nagyon fontos dolgot az autósportban.
- Mire gondol?
- Versenyzés közben van egy határ, amelynek átlépése kritikus következményekkel járhat, ez a veszélyérzékelés határa. Ha ezt valaki megteszi, súlyos gondokkal találkozhat. Ugyanakkor csak ennek a határnak az átlépésével lehet megnyerni egy versenyt. Mi ezt átléptük... A fizikai törvények azt mondják ilyenkor, hogy ne kockáztass többet, de mégis többet kell kockáztatni! Akkor lehet csak valaki első, s ez az utolsó gyorsasági szakaszon egyértelműen beigazolódott. Kockáztattunk és rávertünk az ellenfelünkre egy gyorsasági szakaszon 1 perc 30 másodpercet.
- Erről beszélget egymással a pilóta és a mitfahrer?
- Nem. Ez egy hallgatólagos dolog.
- A győzelem visszaadta a hitüket?
- Igen. Megmutattuk, hogy a Peugeot meg tudja verni a Mitsubishit. A lezajlott három forduló után kategóriánkban az összetett pontversenyt figyelembe véve a második helyen állunk a megszerzett 21 ponttal, míg a Csukovics-Ka-rácsony párosnak 24 van, tehát csupán három pont a különbség. A kitűzött célunkat nem változtatjuk meg!
- Mikor ülnek újra bajnoki futamon versenyautóba?
- Augusztus 3 és 5 között a Budapest Rallye-n, amelf kétszeres szorzója, s egyben EB-futam is. A magyar rali-sport történetének első EB-futama, ahol újra bizonyítanunk kell.
Dr. Izsák Attila elmondta még, hogy már hosszabb távon is előre kell tekinteniük, mivel a Peugeot 205 GTI versenyautójuknak 1996-ban lejár a homologizációja. Ez azt jelenti, hogy mivel már nem gyártják ezt a típust, a Nemzetközi Autó és Motorsport Szövetség a lejárat után már nem tekinti versenyautónak. Az évad végén ezért átülnek egy 306-os Peugeot-ba, amely szériában 210 lóerős és 1998 ccm-es. Fel kívánnak lépni egy magasabb kategóriába: az F2-be - kétliteres, kétkerék meghajtású -, amely autóval már a rali-abszolútban is „labdába rúghatnak", ideális körülmények között akár a legjobb tíz versenyző közé is bekerülhetnek. Tervekben és elképzelésekben nincs hiány a Martin László-Dr. Izsák Attila autóversenyző párosnál, akik előbb azonban az 1995-ös bajnoki cím megszerzésére törekszenek.
Deregi László
A történelmi
hűség kedvéért...
A Kanizsa hetilap állandó olvasója pénteken már a frissen megjelent újsággal a kezében kereste fel szerkesztőségünket. A „Négyszemközt"-beszélgetések sorában Simon Imrével készült interjúra kívánt reagálni, véleménye szerint oda a nyilatkozó fél hibájából nem a valóságnak megfelelő tények is bekerültek. Mivel nem a személyes sértettség szólaltatta meg olvasónkat, és nem a nevének nem említése miatt kérte a hibás adatok korrigálását, nevének említése nélkül tesszük közzé észrevételeit. Mint elmondta, kész akár szemtől szemben is felvállalni mondandóját, így neve és címe a szerkesztőségünkben az érintettek számára hozzáférhető.
Az ominózus írásban Simon Imre a gelsei Vörös Meteor kézilabda-szakosztályában végzett
14
KANIZSA - SeAféífetóuá
1995. július 21.
szervező munkájáról és á legendás csapat nagy egyéniségeinek reá gyakorolt hatásáról vallott. Olvasónk észrevételezte, hogy az említett urat valóban megérinthette a kézilabda varázsa, de a felsorolt sportolók idejében nem lehetett intézője ügyeiknek, mivel még kiskorú volt. A hatvanas évek elején a gelsei Földszöv támogatásával alakult meg az a kézilabdacsapat, amely szinte verhetetlennek bizonyult a következő években. Uzsoki László, Almás Béla, Belloni Csaba, Pölöskei György és István, Kálóczi István és olvasónk alkották a csapat gerincét néhány náluk is fiatalabb játékossal, például Varga Rudolffal. Földesiék - akiket szintén említett a nyilatkozó -egyetemi hallgatóként jártak hozzájuk meccset játszani, éppúgy, mint Faragó Mihály, Darabos Gábor, Geiszl György. Ekkor a megyei első osztályban játszottak, komoly eredményeket értek el. Sajnos pénz hiányában 1965-ben megszűnt a csapat. Olvasónk, Uzsoki László és Kálóczi István 1966-ban igazolt át a kanizsai vasutasokhoz. Ebben az időben intézőként nem lehetett a csapat közelében Simon Imre, nyilatkozónk azt nem vonja kétségbe, hogy később, a hetvenes években nem került-e közel akár a női kézilabdacsapathoz Simon Imre, sportvezetőként vagy egyéb hivatalos formában. A „nagycsapat" idejében Balogh Antal
- lapunk munkatársa - volt a szervezésért a felelős. Miután olvasónk Szegedre került -Uzsoki és Kálóczi akkor már az N. Gazdász SE játékosa volt - új csapatot szerveztek Gelsén. Hazalátogatva, beugró játékvezetőként is kapcsolatba került a gelsei kézilabdások-kal. Akkor éppen a kanizsai Vasas Izzó női csapatával játszották bajnoki mérkőzésüket
- edzőjük Balogh György testnevelő tanár volt, de akkor sem látta a csapat körül Simon Imrét.
L. I.
NEGYVEN
NAP NEPÁLBAN
Feltehetően a madarak csiripelték először, majd ké-
sőbb hozzánk is eljutott a hír: Hivekovics Ákos nagy-récsei fiatalember a Magyar Madártani Egyesület Zalai Helyi Csoportjának aktív madarásza, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem másodéves hallgatója, valamint a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola idén végzett két hallgatója, Varga Zsolt kanizsai és Gucsik Arnold monori fiú Nepálba szerveznek expedíciót. Az előkészületek, az utazás szervezése, a felszerelés biztosítása alaposan leköti az egyre közelgő expedíció tagjait, így velük nem találkozhattunk. Hűséges segítőjük Molnár József, a Zalakarosi Állatpark alapítója vállalta az előzetes tájékoztatást.
- Amolyan önkéntes menedzserként csöppentem az események sodrába. Ama nevezetes kenyai expedíció nagyszerű élménybeszámolója óta tart a barátság Hivekovics Ákossal, a tv népszerű sorozatából ismert, egykori kanizsai ÁSZ-szal. Lelkesedése, határozott egyénisége, távlati elképzelései akkor azt sugallták, segíteni, támogatni kell ezt a kanizsai fiatalembert, itt végzett diákot, aki már három sikeres expedíció résztvevője volt. Most egy negyedikben lehet része, amikor a lettországi, az albániai, a kenyai expedíciók után ismét egy ornitológust kerestek. így ismertem meg hasonlóan lelkes társalt is.
- Mi lesz a feladat?
- Az expedíció időben előbbre jött, hiszen jövő évre tervezték. Eredetileg hetvennyolc, napos lett volna, szombathelyi indulással és gépkocsival. Az időközben változó, hazánkon kívüli politikai események kapcsán alakult át budapesti indulással: augusztus tizenhatodikán, repülőgéppel Indiába, Új-Delhibe. Onnan bérelt gépkocsival vezet tovább az út a közel tizennégy millió lakosú Nepáli Királyságba. Az ottani út célja a hatezer méter magas Dhaulagiri és Annapurna hegyek közé ékelődött Kali-Gandaki völgy feltárása geológiai, zoológiai és szociológiai szempontok alapján. Az expedíció a geológiai nyomok alapján kutatja majd a völgy földtörténeti kialakulásának folyamatát. Sajátos homály fedi a mindössze kétszázötven kilométer hosszúságú völgyben élő né-
pek történelmét. A néprajzi, szociológiai kutatómunka célja lesz kideríteni, hogy a mind szokásaiban, mind anyanyelvében eltérő hét népcsoport mi módon kerülhetett erre a területre. Érdekesnek ígérkezik a völgy ornilológiai vizsgálata, hiszen ezen a területen a szubtrópusi erdőtől az örök hó határáig minden élőhely megfigyelhető, a sajátos madárfajokkal. Egy korábbi sikeres kínai expedíció az előzménye annak, hogy a GATE Biokémiai és Szerves Kémia Tanszékének megbízásából talajmintákat fognak gyűjteni még érintetlen területeken, mert várható, hogy az ezekben található, úgynevezett sugárgombákból további környezetbarát növényvédő vegyszert fejleszthetnek ki. Leszűkítve a feladatok körét, Gucsik Arnold - az expedíció vezetője - a néprajzi és a szociológiai vizsgálatokat végzi, Varga Zsolt feladata a földtani kutatás és a fotózás is, Hivekovics Ákos pedig a madártani megfigyeléseket regisztrálja.
- Mihez kell most a segítség?
Elsősorban azok a tapasztalatok szükségesek, melyeket annak idején szereztem, mikor saját magamat kellett menedzselni a Zalakarosi Állatpark létrehozásakor. Nem kis gond ugyanis az anyagiak előteremtése. A Kali-Gandaki Expedíciót a Magyar Földrajzi Társaság „Teleki Sámuel Alapítványa" segíti, de jócskán hiányzik még pénz a teljes fedezetből. Ebben a szervező munkában kell most a fiúk mellé állni. Reménykedünk és bízunk abban, hogy Nagykanizsa vállalatai, vállalkozói, polgárai, a város image-át emelő, az eddig is kiemelkedő teljesítményeket produkáló expedíciót jelen esetben is segítik anyagi támogatásukkal. Akinek ez módjában áll, az adományokat a Posta Bank Rt. „Teleki Sámuel Alapítvány Kali-Gandaki Expedíció" 219-98636-021-06748 számú számlájára várjuk. Lapzártakor újabb hír érkezett: dr. Habsburg Ottó a Pan-Európai Unió elnöke levélben gratulált a közelgő vállalkozáshoz, sok sikert kíván a munkához. Göncz Árpád köztársasági elnök ugyancsak levélben gratulált a gondos szervezőmunkához, kifejezve egyben reményét is, hogy a kutatási
eredmények tovább segítik majd a magyar felsőoktatást.
Tóth Ferenc
Jéki Zoltán vesszőfutása
A Nagykanizsai Tungsram SE első osztályú férfi kézilabdacsapata az 1994795-ös bajnoki év tavaszi küzdelemsorozatában bukdácsolt, ennek ellenérc végül - a remek őszi menetelésnek köszönhetően - jó középcsapatként a kilencedik helyen zártak. Ugyanakkor látszott, hogy nincs minden rendben a csapat házatáján, s ez különböző intézkedésekben - Kuzmicsov kölcsönadása a Dunaferr-nek -, s különböző nyilatkozatokban is jelentkezett. Sokáig még az is kérdéses volt, hogy az együttest nevezik-e az újabb bajnoki évre, s ha igen, akkor milyen név alatt, kinek az irányításával, mivel közben
- június 30-án - Jéki Zol-
tán edzőnek is lejárt a szerződése. A vezetés először július 3-ára hívta vissza szabadságáról a játékosokat - közben Rado-vics Szegedre, Kuzmicsov pedig Dunaújvárosba igazolt -, arra az időpontra ígérte, hogy rendeződnek az anyagi és személyi szerződéskötések, gondok. Nem így történt, s erről Jéki Zoltán számolt be:
- A Tungsram klubba invitálták a játékosokat és meghosszabbították a szabadságukat, de hogy pontosan miként zajlott le, erről nekem csak utólagos információim vannak.
Hogyan?
- Elém állt egy vezető, s engem nem engedett be abba a terembe, ahol a csapat gyülekezett.
- Pintér István volt a vezető?
- Most, hogy rákérdezett, el kell mondanom, hogy igen. Először arra gondoltam, hogy azért nem mehetek be, mert ott van már az új edző, de aztán kiderült, még nincs ott, de valószínű, hogy a háttérben az munkálkodott, hogy erre a
1995. július 21.
( KANIZSA - téLmoyatSá, J
15
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:
1949
Minden - héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.
DEL-ZALAI HETILAP
KAN
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
Aettlafc. et**Ut ajc*H- etStt éeít ta.itani!
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG
1033 Budapest, Kaszásdűlő u. 2. II. em. Postacím: 1519 Budapest, Pf.: 248 lelefon: 250-0020,250-0311 Telefax: 1 85-1268
INFORMÁCIÓ még ma..
m CGMUTATO a holnap
LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60)399-196
--
Nagykő, Eötvös tér 28«
Julias Meinl,
KANIZSA
Trend Kft
Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-505-ös telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Ady u. 45. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.
a
1
- Akar Ön kulturált
körülmények között étkezni,
fagyizni?
Térjen be hozzánk!
Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk.
KREMZNER RESTAURANT
Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057
.-./.-•. Mr
k
V.
NAGYKANIZSA
MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
Szociális Foglalkoztató
8800 Nagykanizsa Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279
16
KANIZSA - gfeg^^j ]
1995. július 21.
feladatkörre már akkor több jelölt volt.
- Név szerint?
- A caolás edző, a szerb Katona Sándor és a komlói Czimmer Tamás.
- Czimmer Tamás már dolgozott egy fél évet Nagykanizsán az NB I B-ben, majd a félidőben felállt a kispadról.
- Azt mondja a mondás, hogy kollégáról vagy jót vagy semmit ne mondjon az ember, ezért nem akarom Tamást minősíteni. Egy dolog biztos: utánpótlás szinten elismerten jól dolgozik, a felnőtteknél ezt eddig még nem tudta bizonyítani. Úgy látszik, a Tungsramnál kísérletezni akarnak vele, s ezt egy személy fogja keresztülvinni.
- Újra Pintér Istvánra gondol?
- Igen, s amíg ez így fog menni, én nem sok jövőt jósolok a csapatnak, a szakosztálynak. Felmérhetetlen, kiszámíthatatlan az a kár, amit ő az utolsó négy évben tett az NB l-es mivoltunkban. Mindent egyedül intéz a szakosztálynál, a többiek talán nem is tudnak a dolgokról, vagy csak utólag.
- Részletezné?
- Itt van a két eladott játékos: Radovics és Kuzmicsov, az egész ország rajtunk röhög, mennyire kevés összeget kaptunk értük, s ahogy „Kuzmát" bajnokság közben kölcsönadták, az egyszerűen érthetetlen. Sorolhatnám tovább a dolgokat, de nem akarom...
Az edzőkérdés a Tungsramnál tovább húzódozott, Jéki Zoltán el sem mert utazni Nagykanizsáról. Várta, hogy előbb, utóbb csak kiderül: szükség van-e továbbra is az ő munkájára? Már munkanélküli volt, családjára - feleségére, kisgyermekére - költözés várt, mivel a bérelt lakásukat visszakérte a tulajdonos, nem mert azonban egy másikba pakolni, hiszen nem volt szerződése. Július 13-án este aztán Velicskó Miklós sportköri elnök, Farkas Tibor szakosztályelnök és Pintér István szakosztályvezető a Tungsram étterembe hívta, ahol közölték vele, hogy az NB l-es csapat új edzője: Czimmer Tamás. Ült és csak hallgatta a vezetők indokait az edzőváltással kapcsolatban Jéki Zoltán, az a szakvezető, aki először ezüstéremhez, majd bajnoki aranyhoz segítette a Tungsramot az NB I B-ben, majd stabilizálták helyüket az első osztályban. Amikor felajánlották neki, hogy legyen - szerényebb
anyagi feltételek mellett -Czimmer és a csapat pályaedzője, így válaszolt: - Köszönöm, de ebből nem kérek! -majd felállt és keserű iróniával az alábbiak kíséretében nyújtotta oda kezét Pintér István felé: - Gratulálok Pista bácsinak! Győzött, de ez a győzelem nem lesz hosszú életű.
Amikor megkérdeztem, hogyan tovább, mit fog most csinálni, nagyon letörten válaszolt.
- Úgy látszik, ezt érdemeltem, hogy ilyen formában, ilyen módon és minden időn túl mondják ki azt, hogy nincs rám tovább szükség. Más csapatoknál már elkezdték a felkészülést, nem kapkodnak már sehol edző után. Egy dolog marad, elmegyek munkanélküli segélyre, egy évet kihagyok. A sok kanizsai siker után olyan csalódás ért engem, nem hiszem, hogy egyszer én még Zala megyében tréneri munkát vállalok. Nemcsak az a gond, hogy lealacsonyító az a szerepkör - pályaedző - amit szántak nekem a Tungsramnál, hiszen dolgoztam én már ilyen szerepkörben. Egyszerűen arról van szó, hogy ebben a felállásban, ebből semmi jó nem alakulhatna ki. Veszem a kalapom és holnap reggel elutazom a városból...
Deregl László
Kanizsai öröm-festok
A közelmúltban alakult az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház csoportjaként a Képzőművészeti Klub, melynek egyik alapítójával, Babati Csabával beszélgettünk. - Mindenekelőtt köszönetünket szeretnénk kifejezni Hajdúné Ibolyának, hogy csoportunknak helyet adott és megszervezte működésünket. Azzal a céllal jött létre a klub, hogy a városban alkotó amatőr és profi művészeknek eggyel több fórumuk, lehetőségük legyen egymás megismerésére, ugyanis mindenkit nagyon szívesen látunk, mivel nagyon nyitottak vagyunk. így a tagok hozzák magukkal és határozzák meg céljainkat. Általában kéthetente jövünk össze, hogy az alkotás mellett olyan eszmék-
ről cseréljünk gazdát, melyek épülésünkre szolgálnak.
- Kik a klub alapító tagjai?
- Varga Klárával és Tárcsái Bélával hoztuk létre, ám \\ még mindig csak a kezdeti lépéseket tesszük.
- Miként kívánnak részt venni a város kulturális életében?
- Elsősorban jelenlétünkkel, azzal, hogy vagyunk, mindenféle művészeti ideológiától és megkötéstől mentesen. Ez idáig csak önállóan mutatkoztunk be egy-egy tárlaton, ám ha a csoportbajárók is úgy látják jónak, elképzelhető lenne egy közös kiállítás.
- Tagjaik milyen művészeti irányzatot képviselnek?
- Nehéz volna besorolni valahová. Éppen erről a témáról volt nemrégiben egy érdekes beszélgetésünk, aminek a végén végül is arra jutottunk, hogy örömfestők vagyunk, hiszen mindig azt csináljuk, amihez kedvünk van. Ennek áz eredménye, hogy mindig örömmel jövünk össze és tesszük a dolgunkat. Reméljük, a közönség is ezt látja a képeinken.
- Milyen a kapcsolatuk a többi kanizsai alkotóközösséggel?
- Kezdetleges, szinte semmi. Nem nagyon keressük a kapcsolatot, ugyanis azt hiszem, most mindenki várakozó állásponton van. Egyébként ez eléggé érdekes dolog, mivel elég bonyolult a városi művésztársadalom. Létezik több kör is, de nem tudom, várják-e azt, hogy közeledjenek a többiek őhozzájuk vagy egymáshoz.
- Tervezik-e a nyáron alkotótábor létrehozását?
- Maga a munkánk is hasonlít egy alkotótáborhoz, ám amit csinálunk, nem erről szól.
- Milyen terveket szeretnének megvalósítani a közeljövőben?
- Szeretnénk, ha minél többen tudnának rólunk, hisz ez alapja működésünknek. Emellett gondolkodunk kiállításokról és a csoport bővítéséről is. Ezen kívül többször szeretnénk kiülni festeni, rajzolni a Fő utcára, Deák térre, mint ahogy az identitás szabadegyetem ideje alatt is tettük. Az akkor remekül sikerült, és meglepően jól reagáltak rá a járókelők is. Nem lenne rossz, ha ez megismételhető lenne, egy új színfoltot vive ezzel Kanizsa életébe.
K. K.
Szenegáliak a határon
Talán a jó időnek köszönhető, hogy egyre többen vágnak neki törvénytelen utakon az államhatárnak. Ezt látszik bizonyítani, hogy a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság által ellenőrzött magyar-szlovén határon július 10. és 16. között negyvenkét külföldit (harminchét románt, két-két bosnyákot és makedónt, valamint egy spanyolt) fogtak el a végek hazai és szomszédos őrei. Rédicsnél a közúti átkelőhelyen egy belépésre jelentkező spanyol polgár jogosítványáról derült ki. hogy fényképcserés hamisítvány. Hétfőn július 17-én hajnali két órakor két szenegáli férfit fogtak el határőreink Rédicsnél, száz méterre az államhatártól. D. Bara (28 eves) és D. Modou (27 éves) július 13-án érkeztek Ferihegy I-re érvényes útiokmányokkal, vízummal. Budapesttől Győrig busszal mentek, majd onnan tovább stoppal Sopronig, az osztrák szervek azonban nem engedték őket Ausztriába, ezért szintén stoppal utaztak a fővárosig, majd a szlovén határig, ahol. fülöncsípték őket. A két férfi jelenleg a muraszemenyei közösségi szálláson várja az idegenrendészeti eljárás lefolytatása után kitoloncolásukat. A magyar-horvát zöldhatáron három bosnyák próbálkozott azzal, hogy Berzencénél hagyják cl hazánkat, sikertelenül. Változatlanul akadnak vállalkozó szellemű románok, akik vagonok szűk. meleg és poros padlásterében akarják elérni külföldi úticéljukat. így volt ez az elmúlt héten Gyékényesen és Murakeresztúron is. Mindkét helyszínen két-két személyt fedtek fel kényelmetlen rejtekhelyén. Határforgalmi ellenőrzés során a magyar szlovén átkelőhelyeken 103 374 utast. 31 060 közúti járművet, míg a magyar-horvát pontokon 137 058 utast, 42 522 közúti járművet és 5992 vagont léptettek át. A vasárnap megnyitott ideiglenes vízi átkelőhelyeken Molnárinál és Murakeresztúrnál 6930-an utaztak át a Dráva másik partjára. Sármelléken az ideiglenes légi átkelőhelyen 91 utas és nyolc repülőgép fordult meg. Beutazási feltételek hiánya miatt 72 külföldit irányítottak vissza.
K. R.
-g VW i
1995. július 21. v \' 17
1995. JULIUS 24-
JÚLIUS 28. hétfőtől péntekig
Fogható 5.55-től 9.00-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MII/. URH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig" -zenés hírmagazin. Benne 6.00 -Kossuth krónika. 6.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 - Kossuth krónika. 7.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 - Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 -Hétköznapi történetek. Szerkesztők: Németh Károly, Molnár László, Dán Tibor, Nagy Gábor, Kovács Imre. 12-től 19.30-ig csak a 873 kllz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor - 15.00-16.00 - Dél-du-
nántúli Magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na ma-ternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. JULIUS 29. SZOMBAT
Fogható 9-től 11-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n. 9.00-11.00 „Jó pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Somogyvári Gabriella. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-cs kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30— 15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Déldunántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgálató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-
20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. JULIUS 30. VASÁRNAP
8.30-10.00 Vasárnapi telefonok. Szerkesztő: Gungl László. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00
- Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok. 16.00-18.00 -A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 -magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Felső Pál. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku"
- az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
Pénztár nyitva: 15-18 óráig Pénztár tel.: (93) 311-468 Telefon: (93) 311-454
Heti programajánló
- 26-án 21 órakor: KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ -szabadtéri előadás PRÓKÁTOR - zenés bohózat
Veszprémi Petőfi Színház
- Július 3-tól aug. 18-ig „
(hétfőtől péntekig) | Vakációzz velünk! - m programjainkra tovább- < ra is várjuk az érdeklő- | dő gyermekeket. 2
Eqy liETÍUp, amít szem eIőtt keU tartaní
DETTO
Beküldési határidő: július 28.
Lapunk 27. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Aki mindenkinél
bölcsebb akar lenni, a/, sült bolond.
A sorsoláson Csáki Diana, l-\'usch Béla, Genus Kárulyné, Kelé Margit és Magyar Judit
olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
-az én feleségem nagyon szerény asszony. soha sincs
LAPÁTRA SEPRőz
FEL RÖNKl
SZAVAK JELZŐJE
zenei hangok
sima, lapos
IDŐSÖDtS
mm.
JAROM-CSONT
gorog
HiRES
TORNÁSZ
NŐNK
FLUOR -y-
ÖNÉRZETÉBE GÁZOL
TÜZEL —v—
ANGI FILM/
1AGYAH
ITALMÉRŐ PULT
SEMMI KÍVÁNSÁGA
ALKOHOL-ÜZEM
"I
EURÓPAI NÉP
KIEMELÉS A TÖB&I KOZUL
VÉGZETES
FRANCIA SZAMÁR
TETEJÉRE
a föld fele
—7—
HIDROGÉN KEN
SPORTFOGADÁS
gyomnö vény
^~v—
VITA\'S ÜGYET ELDÖNT
TULIUM
komáromi bánya-község
^LUOR. SZELÉN
kerti munka,
agyalágyult
KÖVETKEZŐ
—v—
vakar -7-
VORÖS&OR SZŐLŐ —V~
női név
S5ZAAt>!
mérkőzés
vége!
moli&dén, trícium cseh varoj
—7—
SAJA\'T-KEZŰLEG
partta-lan
mosel!
vAG~ -7—
nemet .E2iILL
félig 1 elt !
MÓKUS-LAK
st6, latinul -7-
HIRES
ROCKTRIÓ,
RÖVIDEN
HARMADKOR I
ARRA A HELYRE -7-
mondat
torok főtiszt
RITKA t ÉRHNÉV
a szörpök „ haza\'ja"
vasi község
Kétes! —7—
ANGOL
PARASZT
FELKELŐ
TESTET RAJZOKKAL Dl\'SZÍT
CYUMOLCV
SZÜRET.
NVL-VEL
"amper
.-7-
0
kiejtett setü
KANIZSA - Tfaiyajc*_J 1993. július 21.
Történelem és forrásvidéke
AZENTAI CSATA
18
A történeti források iránti érdeklődés a szakemberek szűk körén túl örvendetes terjedést mutat. A nemzeti, történelmi önismeret iránti igény mind több érdeklődőt vonz a napjainkban oly ígéretesen szaporodó elsődleges és másodlagos forrásanyagot tartalmazó kiadványokhoz, történeti munkákhoz. A zentai csata közelgő 300. évfordulója szolgaitatta az alkalmat, hogy a Dudás Gyula Múzeum és Levéltárbarátok Köre a Zentai Monográfia Füzetek sorozatában közreadja 37. kötetét, amely egyúttal a Történelmi Emlékeink Feltárása, Kutatása és Közreadása kutatási programot is jól szolgálja. A két szerző Barta László: Az 1697. évi zentai csata a Spanyol Államtanács irataiban és Balassv Ildikó: A zentai Eugen-szobor regénye című munkája példát szolgáltat a külföldi iratanyagról szóló információk és a helytörténeti források együttes közlésére. 1697. szeptember 11-én Savoyai Jenő (Eugen) herceg olasz származású. Franciaországban született osztrák császári hadvezér döntő győzelmet aratott II. Musz-tafa török szultán hadserege fölött az évszázad „legvéresebb csatájának" nevezett zentai csatában. E végső diadalt követte 1699 januárjában a karlócai békekötés, amely a százötven éves török uralom megszűnéséhez vezetett.
A kötet első részében Berta László szentesi levéltárigazgató, a spanyolországi hungari-cakutatás jeles képviselője, az 1985. évi búvárkodásai során a Simancasi Országos Levéltárban föltárt a zentai csatára vonatkozó korabeli iratokat teszi közzé. A történeti bevezető tanulmányt követik János solsonai püspök, bécsi spanyol követ jelentései, s Spanyol Államtanács 1697. október 12-i ülésének jegyzőkönyve és Savoyai Jenő herceg fővezér 1697. szeptember 15-én, a táborban kelt jelentése a zentai csatáról I. Lipót német-római császárhoz és magyar királyhoz. Az ütközet részletes történetét magának a győztes hadvezérnek a hadi tudósításaiból ismerjük, amely Bécsben jelent meg 1876-ban. két kötetben. Ezekhez a művekhez ma már rendkívül nehéz hozzájutni, magyar nyelvű teljes fordításukkal még mindig adós a történettudomány. Barta László munkájának értékét éppen az adja, hogy most a csatának a leírását első ízben magyar nyelvű teljes fordítás-
ban a leghitelesebb helyről, a győztes hadvezértől kapja kézbe az olvasó. A második tanulmányban Balassy Ildikó zentai levéltáros annak a lo-vasszobornak a történetét foglalja össze, amelyet Zenta városa kívánt fölállítani a csata 200. évfordulóján és végül is a Budai Várban kapott helyet. Talán a mai politikai viszonyokkal magyarázható, hogy a szerző már az előszóban védekezni kényszerül: „Ne illessen senki a nacionalizmus, a magyarkodás vádjával, ha gyakran fordulnak majd elő az idézetekben a „hazafias", „magyar haza", a „szeretett királyunk" és ezekhez hasonló kifejezések. A zentai levéltárban, múzeumban és könyvtárban föllelhető hiteles helytörténeti dokumentumok: közgyűlési jegyzőkönyvek, a Szoborbizottság levelezése és
jegyzőkönyve, a múzeumnak a csatára vonatkozó anyag-, tárgy- és fotőgyűjteménye alapján készült írás a történelmi háttér vázolása után a zentai jubileumi rendezvényeket mutatja be. A zentai győzelemről szóló megemlékezések sorában kiemelkedik az 1897-es bicentenárium. A győzedelmeskedő Savoyai Eugen (Jenő) fővezér tiszteletére fölállítandó lovasszobor kálváriája a helyi forrásokon keresztül még hitelesebben kirajzolódik. A Szoborbizottság erőfeszítése, hogy a szobor költségeit társadalmi úton. közadakozás, sorsjegyek, rendezvények, bálok bevételéből és önkéntes adományokból összegyűjtse, kudarcba fulladt. Végül Ha-uszmann Alajos, a királyi palota építésze javaslatára a király, I. Ferenc József vásárolta meg az emlékművet: „Én meg-
veszem az emlékművet... de magamnak. F.s a zentaiak nézhetik a dolgukat. A fukarok!..." 1900-ban állították föl a Budai Várban Róna József szobrász élete fő művet. Savoyai Jenő lovasszobrát, amely a magyar neobarokk szobrászat legjobb alkotása. Balassy Ildikó tanulmánya a helytörténet-írás műfajában is kiváló: a száraz adatokat, tényeket, forrásokat élvezetes, érdekes olvasmánnyá alakítja. A tanulmánykötet arról tanúskodik, hogy a vajdasági Zenta és a dél-alföldi Szentes levéltárosainak immár több mint másfél évtizede tartó szakmai es baráti kapcsolata, a hunga-rica-kutatás és a helytörténetírás, a magyar és az egyetemes történelem milyen bővizű forrásaihoz is elvezethet.
Bodrits István
Az alarmról sokaknak a riadó jut eszébe. Ebben az esetben azonban egy kanizsai csapatról van szó. Vági Györggyel - Gyurmával -, az együttes basszusgitárosával beszélgettem:
- Talán kezdjük az elején. Mióta él az Alarm?
- !994 szeptembere óta játszunk ebben a felállásban. Az alapító tag Bandi András.
- Mennyi idő jut gyakorlásra?
- Hetente csak egyszer tudunk összejönni. Áltatában négy órát gyakorlunk. A próbákat a Móricz Zsigmond Művelődési Házban tartjuk. Ez egy megfelelő hely. ugyanis egy tömbházban nagyon zajosak lennénk a szomszédok számára.
- Zaj... Ennyire bántaná a szomszédok fülét a zenétek?
- Némely szomszédét igen. Dallamos rockot játszunk, és ez nem mindenki szerint elviselhető.
- Hogyan és főleg ki által születnek a dalok?
- A számok legtöbbjét Kla-szán Sándornak, az ..együttes hangjának" köszönhetjük. Ó írja a szöveget és ad egy zenei alapot, amit közösen dolgozunk ki. Ilyenkor támadnak kisebb nézeteltérések, de hamar eloszlatjuk a viharfelhőket. A témát a mindennapi életből vesszük. A Sanyi már
rengeteg dalt írt. de a konceriprogram mintegy húsz számból áll.
- Hol láthattak benneteket eddig a rajongók?
- Az első koncertünk a Thury-laktanyában volt 1995. február 25-én.
- Ilyen jól emlékszel rá?
- Igen. A közönségnek nagyon tetszett. Azt hiszem, fontos volt. hogy az első próbál kozás ilyen jól sikerült. Ez megadta a lendületet a továbblépéshez,. Biztosak voltunk benne, hogy nem szabad abbahagynunk, hanem folytatni kell. Márciusban felléptünk a Tavaszi Zsongáson, ahol egy különdíjat is kaptunk. Ezt kö-
vette egy koncertsorozat az ..Alarm zenekar és barátai" elnevezéssel, majd május l-jén a Csónakázó-tó. Június 9-én egy jó élménnyel engedtük nyári szabadságukra a cserhátisokat,, majd aznap este ismét koncerteztünk, mint a 1\'.Mobil előzenekara. A nemrég meg rendezeti LaZa-fesztiválon is színpadra kerültünk. A siker sehol sem maradt el.
- A fellépésekhez sok mindenre volt szükség. Ki segített ebben?
- A felszerelést Dugmanics Zoltán, a Donion stúdió - ez egy profi felszereltségü stúdió - tulajdonosa biztosította. Sokat segített még Pálosi Róbert édesapja is a koncertszerve-
KfiNIZSfi MŰSOR
1995, júlins 21.
KANIZSA - TtUwi*
AUDENCIAN A PAPÁNÁL
Nagy élmény volt számomra, hogy ma délelőtt pápai auden-eián vehettem részt. Mi budapestiek vagyunk, öt tagú családommal olasz körutazásra indultunk, s már otthonról írásban bejelentettük a szándékunkat a Prefetto della Casa Pon-tificia-ra. Utólagosan megtudtam, hogy itt, a helyszínen akár még kedden délelőtt is lehet jelentkezni, elfogadják. Végül csak egyedül mentem el, mert a férjem a gyerekeket elkísérte Ostia kikötőjét megnézni, mert az őket jobban érdekelte.
Az audencia a Via Paulo aulában volt. Ez egy hatalmas terem itt oldalt, a vatikáni palota külső falai mentén. Talán öthat ezer ember is összegyűlt, s várakozott a mindig szerdán tizenegy órára hirdetett rendezvényen. Itt ért az első meglepetés, hiszen a mintegy fél órát késő pápát nem imádkozva, áhítattal vártuk, hanem egy
olasz katonazenekar koncertjét hallgattuk, ami többnyire a hely szellemétől kissé idegen volt. Fél tizenkettő körül megérkezett a pápa, a szokott fehér ruhájában, személyi titkára és néhány bíboros kíséretében. Először megszólított, köszöntött bennünket számtalan nyelven, így magyarul is. A köszöntők számából érzékeltük, hogy a teremben legalább húsz nemzet képviselői ültek. Hatalmas lengyel tömeg volt, autóbuszaikat a tér végében is láttam, mert csak az audenciára érkezők parkolhatnak itt. Ezután olaszul tájékoztatta a jelenlévőket négynapos július eleji szlovákiai útjáról. Beszélt a kassai repülőtéri miséről, a szlovákok és magyarok érdeklődő tömeges megjelenéséről, s itt az audencián is újra elmondta, hogy a nyelvi és kulturális különbözőségek nem szolgálhatnak konfliktusok forrásául. A szlovák útról szóló
tájékoztató után rövid áhítatra került sor, majd mintegy harminc fő - előre történő egyeztetés alapján - felmehetett az emelvényre és kezet foghatott a pápával. Közülük néhányan nem éltek a kézfogás gesztusával, hanem letérdeltek és kezet csókoltak II. János Pálnak, aki a mintegy másfél órás program végén szemmel láthatóan eléggé elfáradt.
Az audencia végén a zenekar eljátszotta a pápai himnuszt, majd a hatalmas tömeg lassan, sokan imát mormolva, elhagyta a termet. Élmény volt számomra, hogy itt lehettem, de őszintén elmondom, hogy nem egészen így képzeltem el, ha egyszer a pápa színe elé kerülhetek.
Róma, Szent Péter tér. 1995. július 5. szerda Elmondta: Trojkán Istvánné Lejegyezte: Büki Erzsébet
EGY RIADÓ TÖRTENETE
lésben ugyanúgy, mint szponzorok keresésében. A koncertsorozathoz rengeteg támogatót talált. A hangszereinkhez főleg szülői hozzájárulással jutottunk.
- Mik a tervek a jövőt illetően?
- Elég sok meghívást kaptunk a nyárra. Július 8-án részt vettünk egy tehetségkutató versenyen Keszthelyen, majd 16-án Molnáriban léptünk fel. Július 27-én a HSMK előtt koncertezik a zenekar, de ott leszünk az augusztusi motoros- és bogarastalálkozón is. Ugyancsak a listán szere-
pel a szeptember 3-i fellépés a Károlyi-kertben.
- Nemcsak a félév volt zsúfolt, de ezek szerint a nyár sem lesz unalmas. Melyik koncertet érzed a legjobban és melyiket a legrosszabbul sikerültnek?
- Véleményem szerint a koncertsorozat jól sikerült, a szervezéssel is meg voltunk elégedve. Ezzel szemben a május 1-je nem szolgált sok jóval. A fő probléma az volt, hogy nem hagytak időt „beállni", amihez egy órára van szükség.
- Úgy tudom, a számok
egyenlőre csak írásban és fejben vannak meg. Milyenek a kilátások egy esetleges stúdiófelvételre?
- Igen. ez is szerepel a terveink között, ehhez viszont szponzorokra lenne szükség.
- Azt hiszem, már csak az van hátra, hogy sok sikert kívánjak a csapat további munkájához. Reméljük, hogy az Alarm nemcsak Nagykanizsán, de országosan is elismert zenekar lesz. A zenéjüket lehet szeretni, utálni, de közömbösnek lenni iránta semmiképp.
Kovács Krisztina
Magdolna és a
kukorica
Július 22. Magdolna napja. A népi időjárás- és terruésjósok ekkor a kukoricaültetvényekel vették szemügyre, s azt tartottak, ha ekkorra a kukorica „nem hányta ki a csövit". nem lesz jó a termés. Örültek a régiek az Anna-napi csőnek, mert ha felázott a föld, akkor jó kukoricatermésre számíthattak.
Naptippek
A bőrnek öt—nyolc napra van szüksége ahhoz, hogy megfelelő mennyiségő festékanyagot termeljen. A napozás kezdetben nem haladja meg a tíz-tizenöt percet, később fél órára növelhetjük a napfürdőzés idejét. Minden bőr csak annyira tud lebarnulni, amennyi festékanyagot a szervezet tárol. Segíti a bámulást, ha sok piros gyümölcsöt, karotinban gazdag sárgarépát és sült tököt fogyasztunk. Csak smink nélkül, tiszta bőrrel napozzunk, a kölni és a szesztartalma kozmetikumok használatát kerüljük.
JÚLIUS 22. SZOMBAT
Apolló mozi: 16. 18 és 20 óra: Ricbie Rich - Rosszcsont beforr
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: A HOLLÓ 20.15 óra: Nővérke drága
JÚLIUS 23. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Richie Rich - Rosszcsont beforr
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: A HOLLÓ 20.15 óra: Nővérke drága
JÚLIUS 24. HÉTFŐ
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Richie Rich - Rosszcsont beforr
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Az éj színe 20.15 óra: Nővérke drága
UHF 55-ös csatornán KANIZSA TV: 19.00-20.30 óráig: - SÓHIVATAL; -HALLÓ! Telefonos játék 93/313-208; - SPORT; -Repülőnap
JÚLIUS 25. KEDD
Apolló mozi: 16. 18 és 20 óra: Richie Rich - Rosszcsont beforr
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15
óra: Az éj színe 20.15 óra: Nővérke drága
JÚLIUS 26. SZERDA
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Richie Rich - Rosszcsont beforr
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15
óra: Az éj színe 20.15 óra: Nővérke drága
JÚLIUS 27. CSÜTÖRTÖK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: A préda
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Szárnyas fejvadász
20.15 óra: Nővérke drága
JÚLIUS 28. PÉNTEK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: A préda
Stúdió mozi: 16.30 és 19.00 óra: Ha a férfi igazán szeret
20
KANIZSA - 7Um c**á kSáneá,
1995. július 21.
Boltív helyett
Ha valaki szereti az egybenyíló tereket, d* nem akarja a már unalomig ismert boltíves megoldással egybenyitva is elválasztani lakó tervit, próbálkozzon faszerkezetű térelválasztó-áthidalóval.
A rajzon látható ötlet to-\\ ábbfejks/tlu\'tö, a lakás stílusához idomítható. Felső rekeszeibe könyvet, virágot hintünk. Alsó — nálunk virágtartó - része más tárolóként is használható.
Illatos otthon
így nyár derekán egyre több növény virágzik, egyre több illatot hordoz a szél. Hu szánunk rá egy kis időt, a természetes illatokat a lakásunkba varázsolhatjuk és akár télen is felidézhetjük u nyár illúzióját. Gyűjtsünk virágszirmot, illatos növényi részeket -szúrat, levelet -, majd otthon szárítsuk meg. Erre a legalkalmasabb, ha textil vagy tüll/aiskókba rakjuk ííket. A később „felhaszná-
lásra" kerülőkéi /ái t helyen, száraz körülmények között tároljuk. A lakásba ajtófélfára, polc szélére is akaszthatunk ilyen kis !1-lalbombakat. ha kiesi \\a-szonzacskőkat varrunk, vagy bébiételes üvegbe szórjuk a s/irmokat, leveleket és azt színes szalaggal ellátjuk. A szellőztetés persze nem pótolható, sőt: tiszta, friss levegőben lélegzik ki illathullámaikat a mi házi légfrissítőink.
Gyerekszobába ajánljuk
Jó ötlettel találkoztunk egy lakberendezési szaktanácsadónak elképzelését tanulmányozva. Az ötlet nem magyar, de a gond, arait kiválthatunk vele, nemzetközi. A gyerekszobák fala a sok posztertől, képtől ragasztós, lyukas, a szülők számára nehezen tolerálható. Az ifjú is gyakorta megunja saját dekorációit és egy idő után nem tud úrrá lenni a több centi vastag rétegek és a leomlott falak gondjain. Ha viszont horgászzsinórt - darailt - feszítünk ki a falak mentén, arra ruha-csipletővel mobil dekorációt készíthet a gyerek. Ajánlatos a képeket felragasztani, hiszen kasírozott formában kevésbé gyűrődik, rongálódik.
1995. július 21.
( KANIZSA - Item c**A \\
21
A megjelenés kísérőzenéje
Már az emberiség legősibb írásos emlékei is említést tesznek illatszerreceptekről, sőt a Véclákban illetve a Gilgames-eposzban számtalan illatszerrecept maradt ránk. Illatszerekről, illetve azok alapanyagáról olvashatunk a Bibliában is. Az illatszereket nemcsak a nők, hanem a férfiak is használták, egykorú leírások szerint az ókori férfiak valósággal bűzlöttek az ibolyagyökér és a majoranna átható szagú olajos oldatától. Nemcsak folyadékban oldott formában ismerték az illatszereket, hanem a tűzre szórt illatos növények jótékony hatását is. A per fumon, vagyis a tűzön át élvezett illatok ihlették a parfüm elnevezését is. A különböző illatszerek, mint ismeretes, fokozzák a nemi vágyat, vagy éppen a teljesítőképességet, s e kérdésben Kleopátra, aki egész illatszerflottát tartott fenn. kétségkívül nagyot alkotott. Pascal azt írta róla, hogy ha nem lett volna nagy orra, valószínűleg az egész világ képe megváltozott volna. Az istenek oltára sem maradt il-latosítatlan, hiszen az elmúlt korok emberei gyakran égettek illatos füveket a világ vélt irányítóinak oltárán, hogy jóakaratukat kieszközöljék. A középkor illatmesterei az arabok voltak, ők már ismerték az illatszerkészítés lepárlásos módját. A módszer lényege az, hogy vizet forraltak egy rézüstben, amelynek dupla fedelébe helyezett sűrű szitára virágszirmokat, szárított gyümölcsöket, fűszereket terítenek. A gőz kioldja a keverékből az illóolajat. A középkorban az illatszereknek és a kozmetikumoknak nagy-nagy ellentábora volt az igehirdetők között, mondván a kendőzés. a pacsma-golás ördögi praktika, s rendeletek születtek ennek betiltására. A szigor azonban mit sem használt, hiszen a középkor embere
magától az ördögtől sem félt jobban, mint a fürdéstől, ugyanakkor a szagát sem tudta elviselni. A víziszony azonban nem volt megalapozatlan félelem, hiszen a nem megfelelően takarított fürdőházak nagyon sok középkori nyavalyát terjesztettek, de ezt nem a tisztaság hiányosságainak, hanem a víz betegségterjesztő voltának tudták be. Volt egy másik irányzata is az ókornak, hiszen Hügiea - a gyógyítás istenének leánya - képével díszített tégelyekben minden patikában árusítottak illatszereket gyógyszerként, s ezekre nem vonatkoztak az átkok és a tiltások. Az egyik ilyen nagy becsben tartott illat-gyógyszer Magyar királyné vize névre hallgatott és Európa minden patikuskönyvéhen benne volt. Ezt az ártalmatlan szagosvizet csodaszerként tartották számon, s a köszvénytől a pestisen át a fejfájásig minden nyavalya gyógyítására használták. A szer a legenda szerint úgy született, hogy Károly Róbert feleségének, Erzsébetnek álmában jelent meg Arpádházi Szent Erzsébet, s akkor ismertette meg véle a varázsos szer receptjét. A szer egyébként nem más, mint rozmaringlevél és virág szeszes kivonata. Természetesen nem ez volt az egyetlen gyógyító erejűnek vélt szagosvíz ebben a korban, ilyen volt az Angyalvíz és a Karmelita-víz is. Az előbbi méregdrága pacsuli kivonatot is tartalmazott, amelyről talán nem köztudomású, hogy nem más, mint az azonos nevű indiai virág arannyal vetekedő árú illóolaja, amely ma is alapja a legdrágább parfümöknek. Az illatszergyártás forradalmát a kölnivíz jelentette, amely nevét Köln városáról kapta. E városban alapította a világ első kölnigyárát Johann Maria Farina 1790-ben. Ebben az időben Köln utcáiban még
nem voltak házszámok, ám a francia csapatok bevonulásakor elrendelték a házak számozását. A kölnigyár a 471 l-es számot kapta, s Farina utódai e számot választották termékük márkanevéül. A készítmény kámfort, méhfüvet. szurokfüvet, citrom, szerecsendió, ibolya, narancs, zsálya, levendula, szegfű és rózsa porított keverékének párlatából készült. Eleinte csillagászati áron került forgalomba, hiszen csupa természetes alapanyagból készült. Ez pedig nem volt kis pénz, hiszen egy kiló-nyi jázmin vagy rózsaolaj előv állításához hétszáz kilónyi szirom kell. A növényi alapanyagok mellett az illatszergyártás előszeretettel használ állati eredetű alapanyagokat, az ámbra például az ámbráscet bőrmirigyének ivarzáskor keletkező vi-\' aszos váladéka, a cibet a cibet-macskák váladéka, a pézsma a pézsmaszarvasoké. Napjainkra az illatszerek használatának egész etikettje alakult ki. Délelőttre, sportoláshoz, sportos öltözékhez 471 l-es jellegű kölnit ajánlanak, estére nagystílű illatokat, hiszen az estélyihez a nehéz, bódító illatok illenek. Szőke fiatal lányhoz este is az üde illat illik, a tüzes, spanyolos szépségekhez a hatásos, tömör illat való, például az ilang-ilang. Az illatok nagy szakértői szerint az egyéniséghez illő illatot kiválasztani művészet, a parfüm ugyanis zene, a megjelenés kísérőzenéje. A megfogalmazás nem is annyira költői, hiszen az illat komponálói először papírlapon, csukott orral álmodják meg az illatokat, amelyeket aztán kottaszerűen lapravetnek, majd a parfümorgonán, egy lépcsőzetes asztalnál ülve, patikamérleggel adagolják össze a hangjegyek diktálta illatkeveréket, amelynek alapja jázmin, rózsa és levendula.
A magyar konyha az utóbbi években valamiéit egészségtelennek lett kikiáltva, s ezzel párhuzamosan mind gyakrabban jelennek meg otthonainkban idegen népek ételei, ami egyébként nem baj, legfeljebb az, hogy nemzedékes ízeink mindinkább méltatlanul háttérbe szorulnak. India konyhájával mindez nem történt meg, ott évszázadok óta őrzik az ételkészítés hagyományos módszereit. Az indiaiak konyhája mindig színes és vidékenként változatos volt, ám van bennük némi közös, a curry. A curry nemcsak az étel ízesítésére használt fűszert jelenti, hanem
INDIA KONYHÁJA
időnként magát az ételt is. A fűszert a legtöbb háziasszony maga készíti, friss gránitlapon őrli. A jó currypor készítésének titka a felhasznált fűszerekben, a háziasszony ízlésében rejlik. A currypor alapfűszere a masala, amelynek két legfontosabb alkotórésze a koriander és a bors. Ha mindezt kurkumával, vagyis indiai sáfránnyal egészítjük ki, egyszerű sárga curi yt kapunk. Az indiaiak legszívesebben bivaly- és tehéntejből készített vajat használnak
zsiradékként, de a lakosság nagy-része növényi eredetű olajokat használ, lévén az olcsóbb. A rizs őshazájában, Indiában majd ezerféle rizsből válogathatnak a háziasszonyok, akik a rizs minőségét úgy állapítják meg, hogy kettéharapnak egy szemet. Indiai tanács szerint a 4 hónapnál fiatalabb rizst kevesebb vízben, az idősebbet több vízben főzzük. ízletes indiai ételeket az idősebb rizsből készíthetünk, mert jobb a minősége.
Receptötletek
JÉGBE HŰTÖTT ALMALEVES
Hozzávalók: 1 evőkanál földimogyoró vagy salátaolaj, fél evőkanál currypor. 12.5 dl zsírtalan csirkehúsleves, 3 hámozott, reszelt alma, 1 ek. citromlé, 1 csipet porcukor. 1 késhegynyi cayenne-i bors, 2 dl jól lehűtött tejszín, korianderlevél vagy petrezselyem.
Tegyük az olajat tűzálló edénybe, melegítsük meg, tegyük bele a curryport, pirítsuk 2-3 percig, majd öntsük fel egy pohárnyi meleg levessel. Főzzük 10 percig, majd tegyük hozzá a megmaradt levet és a lereszelt almát. Vegyük le a tűzről, jól hűtsük le. Tálalás előtt keverőgépben keverjük simára a citromlével, a sóval, cukorral és a cayenne-i borssal. Fakanállal keverjük bele a tejszínt, ízlés szerint még fűszerezzük. Öntsük hűtött leveses csészékbe, díszítsük koriander vagy petrezselyemzölddel.
TANDURI CSIRKE
Hozzávalók: 1-2 tisztított gril-lezni való csirke, nyolc felé vágva, 3 dl jughort, 1 evőkanál ga-ram masala, 3-4 gerezd péppé zúzott fokhagyma. 1 teáskanál friss gyömbér, 2 teáskanál paradicsompüré, 3 evőkanál citromlé, l-l teáskanál porrá zúzott kurkoma, csipős pirospaprika, 1 mokkáskanál őrölt köménymag. 1 késhegynyi törött bors. 1 babérlevél, 2-3 teáskanál só, 6-8 evőkanál olvasztott vaj.
Tegyük a megmosott és szárazra törölt csirkedarabokat tűzálló tepsibe. A vaj kivételével keverjük össze az összes hozzávalót és dörzsöljük be vele a csirkét. Hagyjuk nyolc órán át állni, közben forgassuk. Sütés előtt rakjuk át vas vagy zománcozott tepsibe, öntsük le olvasztott vajjal. Fedjük le alufóliával és süssük majdnem puhára. Ezután vegyük le az alufóliát, majd pirítsuk meg.
ENYHE GARAM MASALA
Hozzávalók: 1 evőkanál kar-damomimag, 1 evőkanál apróra tört fahéj, 2 teáskanál köménymag. 1 mokkáskanál szerecsendióvirág.
Tegyük az első három fűszert forró serpenyőbe, állandóan kevergessük 1-2 percet. Még melegen zúzzuk össze vagy daráljuk meg. Keverjük össze a megmaradt két fűszerrel, rakjuk jól záródó üvegbe, szükség szerint használjuk.
22
KANIZSA - TUéuU
1995. július 21.
Csináld magad!
Bizonyára már nemegyszer megcsodáltad az ajándék-vagy a virágboltok polcain azokat a mókás figurákat, melyeknek fején zöld hajzat sarjadzott. Magad is készíthetsz hasonlót - ráadásul teljesen egyedit -, ha van egy csöpp türelmed és rendelkezel a megfelelő eszközökkel. Először is fogj egy formás krumplit, vágj le a tetejéből és kapard ki a belsejének egy részét, majd helyezd mondjuk egy tojástartóra. (1. kép, ezen rajzolónk az egyszerűség kedvéért - no meg, mert nem tud burgonyát rajzolni - szabályos vonalakkal vázolta ezt a fázist.) Ezután a mélyedést tömd ki vattával, amelyre szórhatsz búza-, hagyma- vagy mustármagot. Végül papírból, rongyból, gombból - anyutól kérd! -vagy más termésekből elkészítheted orrát, fülét száját fantáziád szerint. (2. kép) Miután kész vagy, vizezd meg a vattát és ügyelj arra, hogy állandóan nedves maradjon, így hamarosan kinő a bohócod haja. Jó szórakozást!
MI
EZ?
f«j p?BjeAis *ll *Bfowodo5| i<»|s n«jçi|sj[ •()[ -5j[ZBjadBj jozsoja náv \'6 \'t\'fzs?H zojjzsao.ia !RUIS] \'g iirp- jtdüd ti >\'L||<>}[ \'? n.unli-d ¦¦ \'"\'Jl"tl *9 \'tsi-*mi<>v>if\'.>|>s \'$ Moji|3aiíoj[ \'t \'|»(|5|B|tJ8|«IIOA HfSKltt >{3» 5fF|q«!lKtlo \\ \'L >|i/f|^l >ii| li>*|IX,>j,\\ 7 ^i/miim imitj i:|i:u\\( I
KÉT GYEREK L,E-SZÉLGET.-AZ ÉN APUKÁM NAGYON Jd »A\'CSl.- NEKEM MONDOD?
/FOLYT A
rejtvény sen/
zúzott KŐBÓ\'l készült útburkolat
konyhakerti növény
gomolyog
TYÚK IGÉJE
GRAMM >
ALIG ÉRTHETŐEN BESZÉL
V
magyar és svéd autójel
-ve
ilyen szarka is van
r
igekoto
L
helyet változtat a i.ogar
T
tyúk fejdísze
usa- tit-kosszolg
TA&LAS JAVÉK
sóder névelővel
ritka férfinév
takarmány
valamely személy
MERRE ?
finn teherautó márka
csendes don !
NORVÉG POPTRIÓ
AZONOS bETŰK
ZAJK HATA\'RAl
veréb is ... /magyar film c./
somogyi helység
1
DEHOGY
>
KAVE-MA\'RKA
Y
Beküldési határidő: július 28.
Lapunk 27. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Minden nap kelj fel három órakor.
A sorsoláson Beke Roland, Deés Barbara, Pusztai Mátyás, Vörös Zoltán és Vekler Zsuzsanna olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HOROSZKÓP
A 30. HÉTRE
1995, juHns 21.
KANIZSA - 7K4x
HOGY MIK VANNAK...
Bármilyen okos is korunk kedvence, a számítógép, azért ennek ellenére is követ el bosszantó hibákat és okoz olyan kalamajkát, amin csak évek múlva van kedve az embernek nevetni. 1974-ben a londoni Harrods áruház komputere okozott kellemetlen napot a wellingboroughi Mr. Sinclairnek. Története azzal kezdődött, hogy leszállítottak címére egy teherautónyi trágyát - holott csak néhány cse-répnyi földje volt -, majd érkezett francia pezsgő és rajnai bor ládaszám, ezután számos ínyencfalat és majonézes ráksaláta, egy bűvész és egy zenekar, végül egy toronydaru. Mindezt azért, mert a gép egy másik ügyfél rendeléseit az ő nevéhez írta. Egy tiroli falu tanítónője szintén a számítógép áldozata lett. Egy fizetési napon ugyanis tizenkétezer schillinget kézbesített számára a postás. O nyugodtan át is vette az elég magas összeget, mivel nemrégiben olvasott a pedagógusok közeli béremeléséről. Miután elköltötte a pénzt, derült fény a tévedésre, így a szegény tanítónőnek vissza kellett fizetnie az összeget. Más furcsaságok is megesnek a huszadik század csodamasinájával. Egy házasságközvetítő irodában egy elvált hölgy új partnert keresett, ennek érdekében megadta a vágyott társ paramétereit is. Az eredmény? A gép a hölgy exférjének nevét dobta ki. Vajon ki tévedett?
Időszámításunk előtt 68-ban dolgozta ki a római Marcus Ti-ro háromezer jelből álló gyorsírás rendszerét. Akkora sikert aratott vele, hogy hatszáz évig használták megszakítás nélkül. Egy új rendszerrel az 1400-as években kezdtek el kísérletezni német tudósok, melyekkel később Luther Márton beszédeitjegyezték le. Ám a jó öreg Tiro jelei sem merültek feledésbe. Eggyel közülük elég gyakran találkozhatunk cégtáblákon és a lapok hasábjain. Ez pedig nem más, mint az „és"-t jelző &, amit azon a nyelvet kell ejteni, amilyen közegben éppen található.
Egy amerikai felmérés arra világított rá, mitől félnek legjobban az emberek. E rangsor
szerint: 1. Nyilvánosság előtti szerepléstől (41%). 2. Szédítő magasságoktól (32%). 3. Férgektől, rovaroktól (22%). 4. Anyagi gondoktól (22%). 5. Mély víztől (22%). 6. Betegségektől (19%). 7. Haláltól (19%). 8. Repülőúttól (18%). 9. Egyedülléttől (14%). 10. Kutyáktól (11%). 11. Autózástól (9%). 12. Sötétségtől (8%). 13. Lifttől (8%). 14. Mozgólépcsőn való közlekedéstől (5%).
Nemcsak a régi képeken láthatjuk azt a színt, melyet méregzöldnek neveznek és nem is ok nélkül. Az európai festészet történetének legérdekesebb színe valóban méregből készült és nevezik schweinfurti vagy arzénzöldnek is. Ez a különleges szín ugyanis nem más, mint arzéntrioxid, a legerősebb mérgek egyike. Már régi alkalmazói is felfedezték, hogy rendkívül heves anyag és elbontja a másfajta festékeket, ennélfogva nem lehet keverni semmivel. Ha a régi mesterek mégis ragaszkodtak alkalmazásához, kiválasztották azokat a foltokat, ahová fel akarták festeni, majd lelakkozták a felületeket. Miután a lakk tökéletesen megszáradt - ha lakklenolajat használtak, akkor ez több hétig is eltartott - felvitték a halálos festéket, amit szintén lakkal fedtek le. Ma már ezt a színt is szintetikus úton állítják elő, így senki sem játszik az életével, ha beleálmodta egy-egy kompozícióba.
* * *
A legújabb kísérletek szerint az átlagos emberi orr tizenhatféle szagot képes megkülönböztetni egymás után. A tizenhetediknél azonban a legtöbb kísérleti alany összezavarodik. Akkor azonban, ha valaki az illatkavalkád után tart egy kis szünetet és megiszik egy pohár vizet, tovább folytathatja az illatok próbálgatását. Nem titok, szaglószervünk rendszeres edzéssel fejleszthető is. Jó példák erre az illatszeriparban dolgozó szakemberek, az úgynevezett „orrok", akik egymás után több mint negyven illatot tudnak megkülönböztetni. Ez rendkívül fontos, lévén a híresebb „orrok" nemcsak tesztelik, hanem komponálják is az illatokat.
Kolmarden Svédország középső részén található, és arról nevezetes, hogy ez a világ legkisebb (alig több mint kétes fél ezer lakosú) települése, mely önálló állatparkkal bír. Ráadásul ez a legészakibb fekvésű part, ahol forró égövi állatok élik világukat. 1962-ben vetették fel a község elöljárói az ötletet, ami ellen berzenkedtek a villatulajdonosok és az állatvédők egyaránt. Svédországnak ugyanis ezen a területén a kemény fagyot hozó tél akár fél évig is eltarthat, s attól féltek, hogy ez a forró égövi állatok pusztulásához vezet. A vadaspark építése ennek ellenére megkezdődött és 1965 májusában át is adták. Addigra persze az állatkedvelő hölgyek vastag gyapjúharisnyákat kötöttek az oroszlánoknak és tigriseknek. A valóság az alapítókat igazolta, nem fagyott le sem a nagymacskák, sem az elefántok, sem az orrszarvúak lába. Persze télen nem tartják egész nap az állatseregietet a szabadban, csupán napi két-három órát hancúrozhatnak a hóban. Ám, ha a hőmérséklet mínusz tizenöt fok alá süllyed, vagy hóvihar söpör végig a tájon, bezárják őket. Csupán a majmokat és a zsiráfokat nem engedik ki egyáltalán telente. Az emberszabásúak ugyanis nagyon könnyen megfáznak, a hosszúnyakú jószágok pedig hajlamosak elcsúszni a jégen.
Körülbelül nyolcezer évvel ezelőtt halt ki Máltán az az aprótermetű elefánt, melynek ősei hétmillió éve sétáltak át száraz lábbal Afrikából. Hogyan történhetett ez, kérdezhetnénk. A válasz roppant egyszerű, akkoriban ugyanis Észak-Afrika és Szicília között nem tenger vizét fodrozta a szél, hanem homoksivatag buckái között nyargalt. A törpe ormányosok a csontok tanúsága szerint akkorák voltak, mint egy póni, de a legaprób-bak nem nőttek nagyobbra egy házisertésnél. Az elméletek szerint azért volt ilyen kicsi a termetük, mert a szigeten nem volt ellenségük az ember megjelenéséig.
Kos: III. 21-IV. 20.
A hőguta ezekben a napokban teljesen normális dolog, emiatt ne aggódj. Megfelelő folyadékutánpótlásról azonban ne felejts el gondoskodni.
Bika: IV. 21-V. 20.
Ha nincs, aki benyomja a gombot, rákezded önindító-val is az aggódást, holott jól tudod, ezzel ártasz a legtöbbet és nemcsak magadnak.
Ikrek: V. 21-VL 21.
Dicséretes dolog, hogy emlékezetedben őrzöd ezt az évfordulót, ám ne hidd, hogy most pluszköltségekbe kell verned magad. Nem csupán a pénztárcád lesz hálás ezért.
Rák: VI. 22-VII. 22.
Ezzel a stílussal nem ártana Ep^fi végleg szakítanod. Ha nem ÍaÍ^tJ ls a<*\'sz mí\'so\'í véleményére, Wwlifl azért ők ennek ellenére kérés nélkül is megalkotják azt rólad.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
Régen adtál hírt magadról, pedig van valaki, aki akár egyetlen telefonodtól a hetedik mennyországban érezné magát. Ne várj tovább, nem bánod meg.
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
JBH A titok csak addig titok, amíg azt egy ember tudja
SR Ám te hetek óta célozgatsz Eli rá, hogy ezt meg akarod osztani másokkal is. Fölöslegesen ne .spannold az idegeket.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Nem javallt ebben a melegben a mosogatás huzamos hanyagolása, ha nem rajongsz kimondottan a bomló maradékok szagáért. Mély levegő, akarat, erő, mert alkalmazottad nem lesz.,
Skorpió: X. 24-XI. 22.
A rest bizony kétszer fárad, ezt nem árt, ha eszedbe vé-[KEtefijÉ sed, bár lehet, eme igazsá-¦¦kiLai S°1 hamarosan a bőrödön is tapasztalhatod. Nem mindegy, hited mibe veted.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
A szabadság nem hoz regenerálódást, ha azt nem aktív pihenéssel töltöd. Ne dolgozz magad és a családod ellen, nekik még sok-sok évig szükségük lesz rád.
Bak: XII. 23-1. 20. ¦¦P!^;^ Minden türelemnek egyszer ¦IHs&ái vége szakad és áttörnek a kKkS gátak. Ez hamarosan nálad ISBhNI is bekövetkezik, ám szerencsére mindez arra zúdul, akit megillet. Ne fojtsd tovább magadba.
Vízöntő: I. 21-11. 20.
Egyszer minden nyaralásnak vége szakad és elkezdődnek a dolgos hétköznapok. Némi kertimunka és úszás segít a pihenés utáni stressz leküzdésében. \'
Halak: II. 21-111. 20. ^^77 ~w Hűvös, sötét szoba, kihú-Wim/JM zotl telefonzsinór és köl-| uil csön adott televízió, napi klr^fl nyolc óra munka. így kerülheted el az, agyvíz felforralását. Ja, és kezdj el lassan csomagolni.
24
KANIZSA-Sfa*>u
1995. július 21.
IFI HELYTÁLLÁS
Az NB l-es felnőtt bajnoksággal párhuzamosan zajlottak az ifjúsági csb-mérkőzések is, amikor a tehetségeknek az edzések mellett a rendszeres bajnoki küzdelmeken kell bizonyítani. Nos, a kanizsai „sörös" fiatalok jól éltek a kapott lehetőséggel. A lányoknál Balogh, Bakos E., Soós küzdött a bajnoki pontokért s ősszel még versenyhen voltak az első helyért, de a tavasz kevés sikert hozott. Végül is a mezőnyben összesen tizennégy bajnoki pontot gyűjtöttek s ezzel a hetedik helyen végeztek. A fiúknál a ponterős és a nagy-csapatban is bemutatkozott Németh Norbert jeleskedett, aki Tanai Jácint és Tóth Attila társaságában gurított s ők a hatodik helyet szerezték meg.
MEGYEI BAJNOK A TARCSI
A megyei bajnokságban szerepelt a Sörgyár férfi tartalék-csapata, amely a várakozásnak megfelelően magabiztos játékkal bizonyult a legjobbnak. A bajnoki aranyérmet nyert csapatban többségében Sze-kunda, Fodor I., Fodor II. és a fiatal versenyzők szerepeltek, akiknek jó felkészülést és játéklehetőséget jelentett a megyei küzdelemsorozat.
A SÖRGYÁRI FÉRFIAK GURÍTOTTAK JOBBAN
Manipulált az NB
Ami a labdajátékoknál el sem képzelhető", az. mégis előfordulhat a tekében. A labda-rúgásban, például ha győz az Olaj a Győr ellen, akkor az 1-0 a jegyzőkönyvben is l-t), anti természetes. Ni>S, <t tekében az Nfí I. zárófordulójában a pályán 6-2-re nyert az Inotu - kiesés ellen küzdött-, az, ellenfél a Kapós vári Építők volt, Node, a 4-4 az mind a két csapatnak jó volt, hát ez lelt papíron a végeredmény. Beküldték a szövetségbe - húr előtte jelezték a 6\'2-es végeredményt -. amely után hosszan huzavona kezdődött arról, hogy mi is történt liintún. A lényeg, hogy semmi sím derült kl, bizonyítani semmit sem sikerült.
Rendhagyó bajnoki évadot zárt a városi minőségi tekesport, miután a Sörgyár jóvoltából két csapat szerepelt az NB I-ben az 1994/95-ös évadban. Ugyanis a törzsgárdistának számító női NB l-es csapat mellett a férfiak is megkezdték élvonalbeli szereplésüket, miután bajnokságot nyertek az NB II. Nyugati csoportjában.
Az előző bajnoki évben szoros versenyben lett bronzérmes a sörgyári női csapat, amely csupán szettaránnyal maradt el az ezüstéremtől. így aztán nem véletlen, hogy az új bajnokságban is a dobogós helyek valamelyikét célozták meg.
A terv azonban nem valósult meg, a sörös-lányok elmaradtak a várakozástól. Ősszel a hatodik helyen tanyáztak és tavasszal sem sikerült a javítás s így az elmúlt bajnokságban a tizenegy csapatos mezőnyben a középen, azaz a hatodik helyen végezlek.
A bajnokság őszi idényében vereséggel kezdtek, de aztán volt egy remek sorozat, amikor sorra szállították a győzelmeket. A hajrá azonban halványra sikeredett, s a befejező öt fordulóban mindössze egy győzelmet arattak, miközben újabb {rutinos versenyző, Tu-bolyné távozott el a csapattól.
A télen kezdődött tavaszi idényt súlyos vereséggel kezd-
eredmény I-ben
így aztán a szövetsége elnöksége a mérkőzést {?.\') 0:0 aránybttn igazolta, mind a két csapatat vesztesnek nyilvánította:Érdekes és tanulságos ügyet Zártak le, bár a zalai te-ke történelemben is volt egy olyan mérkőzés á megyei bajnokságban, amikor sok-sok évvel ezelőtt egy győztes mérkőzést úgy irtuk át, hogy a vesztes lett a győztes... Ebből ugyan nem lett ügy, de a múlt kisért, most az. NB l-hvn született olyan jegyzőkönyv, amilyen kellett. Ebből aztán nagy ügy lett, meg sok-sok tanul-
Üfc _m.
B.A.
ték Győrben (7-1). Ezt követően dőltek a bábuk. Három mérkőzést nyertek zsinórban (KS Dreher, ZTE-ZÁÉV, Dunaújváros), de aztán meglepő vereséget szenvedtek a szolnokiaktól. A tabellaszomszéd pécsiek ellen javítottak - 6-2-re nyertek -, majd tartós lett a hullámvölgy, miközben valamennyi ellenfelüktől 6:2 arányban maradtak alul és a sörgyáriak közül csak Né-methné és Vágvölgyiné lett „pontos".
Az idényben csak a szükséges hat versenyző állt rendelkezésre, ami komoly megterhelést jelentett, különösen a mélyvízbe dobott tizenéves fiataloknak.
A bajnokságban a sörgyáriak kilenc győzelmet arattak, tizenegy alkalommal vesztettek és a megszerzett tizennyolc bajnoki pont a hatodik helyet jelentette. A bajnokságot a szanki olajosok nyerték harminc ponttal a Csorna és a Fővárosi Vízművek előtt.
A sörösöknél a bajnokság során összesen nyolcan gurítottak, akik közül a legjobbak voltak: Némethné 19 mérkőzésen 16 egyéni pontot szerzett (fa átlag: 402,3), Vágvölgyiné Miklós Gabriella 20 mérkőzésen 12 pontot ért el (393,6 fa átlag), Gróf 18 találkozón 9 pontot ért el (377,6 fa átlag), míg a játékos-edző Majorosné mind a 20 mérkőzésen szerepelt (7 pont, 379,7 fa átlag), aki így értékelt.
- A csapat átalakulóban van. egyre több fiatalt építettünk be. akik ugyan tehetségek, de a jövő emberei. Az is hátrányosan érinteti bennünket, hogy ősszel Vágvölgyiné sérülten játszott, no meg aztán megérettük Tubolyné kiválását. Az új bajnokságban már jobbak leszünk.
A zalai-kanizsai tekesportban sporttörténelmet írt a sörgyári férfi csapat, amely újoncként rajtolt az 1994/95. évi bajnokságban. A bajnokcsapat, az egységes társaság együtt maradt, és újonchoz méltó szerénységgel csak arra készült, hogy tartsa meg NB l-es tagságát. Nos, a sörgyáriak bőven teljesítették a tervet, akik jóval a várakozás fölött szerepeltek. Az újonc ötödik lett, nagy sikerrel vette tehát az első akadályt.
A sikert már ősszel megalapozták az újoncok, amikor a tizenkét csapatos mezőnyben tizennégy bajnoki pontot szereztek - hét győzelmet arattak - s holtversenyben voltak a harmadik-negyedik helyen, s két ponttal lemaradva a listavezetőtől.
- Tavasszal nem sikerült megismételni a remek őszi teljesítményt. Éhben szerepet játszottak a munkahelyi elfoglaltságok, a felkészülési gondok, pályaviszonyok és néhány játékos eredményességben visz-sznesett. No meg azért kétszer is pechesek voltunk, de nincs semmi okunk a kesergésre. Tavasszal csak négyszer sikerült győzni, két alkalommal, döntetlenre végeztünk, míg a többi mérkőzésen kikaptunk. így is csak négy ponttal maradtunk le a dobogóról - mondta Tóth Ferenc, a sörgyáriak edzője.
A sörgyári újoncok az első NB l-es évadjukban, sorra került 22 csb-mérkőzésen 1 1 győzelmet aratott, két alkalommal értek el döntetlent és 9 alkalommal hagyták el vesztesként a küzdőteret. A megszerzett 24 bajnoki pont az. ötödik helyet biztosította számukra. A bajnok Bélapátfalva lett a Kaposvári Építők és a Strabag előtt.
A szakvezető a bajnokság során összesen nyolc játékost szerepelletett s az egyéni mérlegre jellemző, hogy nagy volt az eltérés az őszi, illetve tavaszai teljesítmények között. Ősszel, a 1 1 mérkőzésen például Lukvár 10, Németh S. 8. míg Bende 5 pontot ért el. viszont a tavaszi 11 mérkőzésen Lukvár 7, Bende 4, ¦ míg 9 mérkőzésen Németh S. csak 3 egyéni pontot gyűjtött. Ugyanakkor a sérüléséből felépült Zömbik a tavaszi 11 mérkőzésén 7 pontot ért el. aki az egyik legjobbnak bizonyult.
Éves összesítésben újra Lukvár bizonyult a legjobbnak, aki 22 mérkőzésen 17 pontot ért el, átlagteljesítménye-679,8 fa. Zömbik 18 találkozón 11 pontos lett (fa átlaga: 660,6) s ugyanennyi pontot gyűjtött Németh S., aki 20 mérkőzésen gurított (átla-ga: 653.6 fa)._
Balogh Antal
KANIZSA - Spnt_J_25
Rendeződtek a sorok az olajos lányoknál
1995. július 21.
A bajnokság végeredménye
1. PEAC-B. 18 3 1 539-390 39
2. M. Kábel 17 2 3 550-418 36
3. Olajb. 14 1 7 476-417 29
4. Győri K. 13 2 7 506-419 28
5. Malév 13 2 7 487-462 28
6. Pécsi L. 10 2 10 469-474 22
7. Drcbcr 8 4 10 436-458 20
8. Dunaujv. 7 2 13 431-499 16
9. ÁFOR SC 7 1 14 430-461 15
10. Csurgó 5 2 15 430-501 12
11. Goldberg. 5 1 16 432-529 11
12. Tököl 4 - 18 387-545 8 Megjegyzés: a 11-12. helyezettek kieslek az NBII-be.
Az egykoron élvonalbeli Olajbányász női kézilabdacsapatánál és a tehetségeket kinevelő erőteljes utánpótlás-bázisnál ugyan még nagy a lemaradás, de az elmúlt év szeptember közepén azért valami mégis megindult. A korábbi jeles szakember és kiváló nevelőedző elveszett a bajnoki rajt előtt. A segítség azonban jött, ott volt Varga József személyében, aki közvetlenül a bajnoki nyitány előtt kapta meg az NB I B-s csapatot. Az előző évben a lányok a kilencedik helyen végeztek.
- A csapul maradt, a feltételek, a támogatás biztosított. Az új évvel új sorozat is kezdődött, hiszen rendeződtek a sorok, megindult a következetes szakmai munka és a jövőben, ha töretlen lesz a fejlődés és nagyobb a városi összefogás, akkor a női kézilabda is néhány év alatt újra a csúcsra juthat -vélekedett Pálkai József szakosztályvezető.
Nos, ez még odébh van. A csapat az évnyitóra ugyan összeállt, de az első két mérkőzés ráment az ismerkedésre. Az őszt végül hét győzelemmel, és négy vereséggel zárták s ez az ötödik helyre volt elegendő.
- A csapot a tavaszi felkészüléshez ideális lehetőségei kapott, amellyel éltünk is. Alapos munkát végeztek a lányok és már akkor elképzelhetőnek tar
mmmmmmmmmmmmmmiím
toltuk, hogy felkerüljünk a dobogóra - említette Varga József.
Az olajosok remekül kezdték a tavaszt, akik az első három mérkőzésből öt pontot begyűjtöttek, legyőzték az előttük álló győrieket, pontot szereztek a Mecsek-alján, lelépték a dunaújvárosiakat. Ekkor jött egy kijózanító pofon a csurgóiaktól, amelyet két szép győzelemmel feledtettek, de aztán egy hármas sorozatból csak két pontra tellett. Veszélyben volt a titkon remélt bronzérem, ám a hajrában újra eredményesek voltak és felkapaszkodtak a dobogóra. Tavasszal hét győzelmet szereztek, egyszer játszottak döntetlent és három alkalommal szenvedtek vereséget, miközben már Skrach nem állt rendelkezésre anyai örömök miatt.
A bronzérem mindenképpen dicséretes, bár ebben a mezőnyben a második vonalban bizony gyenge a színvonal, a játékosok gyakran elemi hibákat vétenek. Ez viszont nem csökkenti az olajosok sikerének értékét, de az látható, hogy egy kis plusszal itt nagyot lehetne lépni előre. A PEAC-Babits és a Magyar Kábel kiemelkedett a mezőnyből, ők ketten nagy versenyfutást folytattak, míg hárman a bronzért versengtek.
- A mezőny olyan, amilyen. Mi ezzel nem foglalkozunk, hanem azzal, hogy a rutinos játékosok mellett a fiatalok minél előbb érjenek be. No meg azzal, hogy legyen egy erős utánpótlás-iskolánk, ennek feltételeit kellene megteremteni. A jövő érdekében - magyarázta Varga József.
A szakvezető szűkös kerettel dolgozott, aki kezdő- és cserejátékosként a következőket szerepeltette a bajnoki év során: Skrach, Nagy, Hajmási (kapusok), Gombor, Szakonyi, Hor-váthné, Tokorcsi, Buza, László, Szerdahelyi, Vass, Kiss, Németh A., Majoros (mezőnyjátékosok). Az olajosok gólkirálya Szakonyi lelt Í 03 góllal a 89 gólos Gombor és a 88 gólos Buza előtt, akiken kívül Hor-váthné Juhász Irén csapatkapitány tette a legtöbbet az éremszerzés érdekében, de a többiek is fejlődtek.
- A csapat előrébb lépett, sőt mondhatom azt is, hogy elérte a csúcsteljesítményt, hiszen régóta nem, volt bronzérmes a női csapat. Nos, teljességgel állítom, hogy az. egy év alatt jó irányban megyünk előre, de azt is látom, hogy mind a védeke-
zésben, mind a támadásban bőven vannak feladataink - mondta végezetül az ed/ő, akinek irányításával jövő hónap elején kezdik meg a lelkes/ülést az
olajosok._
HA.
Uj remények a MAV judosainak!?
Avagy végre edzőtábor
A MAV-NTE Judo Szakosztályának több évtizede nem volt lehetősége arra. hogy más szakosztályok részvételével nyári edzőtábort szervezhessen. Az idei évben végre lehelőség nyílt rá. hogy a szakosztály gyermek és felnőit versenyzői 22 fővel, a Dreher-Kanizsa Sörgyúr Rt., a H+C Bt Villamossági szaküzlet és Szekeres Sándor autószerelő iparos segítségével, megyei edzőtáboron vehessenek részt Balatongyörökön a Zalai Ifjúsági Táborban június 17-23-ig. Az egyhetes tábor ideje alatt a versenyzők is ismerkedhettek leendő .,ellenjeleikkel" és a Jiu-Do önvédelemmel, mely a legnagyobb sikert aratta versenyzői körökben. A túrákkal, kirándulásokkal, és egyéb vetélkedőkkel színesített táborozás mindenkinek kellemes kikapcsolódást jelentett, miközben tanultak, amely a
versenyzői eredményeik építésére szolgált. Köszönet a nagykanizsai és zalaegerszegi edzőknek, akik megszervezlek, és ..levezették" a táborozást, minél többel átadva versenyzőiknek szaktudásukból. A labor sikerén felbuzdulva a szervezők elhatározlak, hogy minden év ben megszervezik a táborozást, ,v reményeik szerint kibővítik a résztvevők létszámát az Alpok-Adria judosaival is. Mindehhez elsősorban a támogatók további szimpátiájára és segítségére van szüksége a zalai, de főként a MÁV-NTE judosainak. Ezúton értesítjük tagjainkat, hogy a nyári szünet augusztus 15-ig tart. Az edzések augusztus 16.-án, szerdai napon kezdődnek. Szeptember-október hónapban újra tagfelvétel lesz. az. edzőhelyiségben: H-Sz.-l\': 17-19 óráig, az Ady u. 78-ban.
Mindenkinek jó pihenési kíván a szakosztály vezetősége.
26
KANIZSA - Sfiont
199S. július 21.
Képlékeny az Olajbányász
Kupa menetrend
Az MLSZ-ben elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa 1995/96. évi országos küzdelmeinek csoportbeosztását, s ennek során a 64 csapatot 16 négyes csoportba sorsolták.
A kanizsai olajosok NB II-es csapata az NB l-es Győri FC, az NB Ill-as Balatonlelle és a megyei bajnokságban szereplő Harkány (Baranya) csapatával mérkőzik. A lebonyolítás: egyfordulós, körmérkőzéses rendszer (vagyis nem lesznek visszavágók), melynek eredményeként a csoportban 1-2. helyen végzett csapat jut he a legjobb 32-es mezőnybe.
Az előző években sorozatban kupakudarcok érték az olajosokat, akik háza táján most egy új szemlélettel kísérleteznek. Nevezetesen komolyan veszik a kupamérkőzéseket, szeretnének minél messzebbre jutni, s egyébként is. a kupamérkőzések most választ adnak arra is, hogy hol áll az Olaj új csapata (bajnoki rajt: augusztus 13-án lesz).
Az olajosok országos kupaszereplésüket szerdán Harkányban kezdik meg, vasárnap pedig a Balaton-partján lépnek pályára. A záró-fordulóban (augusztus 2-án) hazai környezetben szerepelnek a vendég győriek ellen.
Lapzártakor, az új NB Il-es évadnyitó előtt alig egy hónappal még rengeteg a nyitott kérdés az Olajbányász háza táján. Érthető, hogy a sok bizonytalanság miatt sem az egyesületi, sem a szakosztályi vezetés nincs irigylésre méltó helyzetben, már ami a jövőt illeti. Ugyanis sok-sok feladat hárul az olajos vezérkarra, élén Baranyai István egyesületi elnökre, Horváth Sándor szakosztályelnökre és Farkas Zoltán szakosztályigazgatóra. Van bőven tennivaló, már ha akarnak valamit a kanizsai olajosok.
- A vezetés a helyén van, javában folyik az építkezés. Mi nem ismerjük a nyári pihenést, a szabadságolást, hiszen ezekben a hetekben, no meg még néhány hétig azon fáradozunk, hogy minél jobb Olajbányász alakuljon ki, amely képes lesz megoldani az új feladatokat. Ez vonatkozik egyébként az egész labdarúgó szakosztályra - említi Baranyai István, az Olajbányász SE elnöke.
Az első csapatnál, az NB II-es gárdánál az operatív teendőket a nagy ügyszeretettel munkálkodó Farkas Zoltán végzi, aki szinte óráiól-órára, napról-napra alaposan leter-
helt, de azért amiről lehet és tud, arról készségesen tájékoztat:
- Több kört „futunk" a csapat háza táján. Szabó Imrével, a fiatal trénerrel szóban megállapodtunk a további szakmai munka irányításáról, de érthető, hogy a szakember is vár. hogy milyen csapatot sikerül összehozni, s azzal mit lehet majd kezdeni - kezdte Farkas Zoltán, majd így folytatta: -Svélecz visszatért és rendelkezésre áll Czigoth. Gyulai, Kol-ler, Szálai. Kiss. Balogh. Farkas, Filipovics. Szőcze, Kercs-már, Pécsi, Kovács.
Már az első körben eldőlt, hogy Csáki, Kepe és Fuisz mellett leadta a szerelést Tóth Péter. Hornyok, Dudás és Bu-latovics is, míg a nagyfokú anyagi veszteség miatt - amire még időben és többször is felhívtuk a játékosok figyelmét - gondolkodóba ment át Viaszok, Iványi, Hegedűs, Keszeg. Agics. Vidóczi és Fehér is. akik az előlerjesztett szerződést nem írták alá.
A második körben aztán megkezdődött a mozgás, melynek során a lapzártáig eldőlt, hogy Agics az NB l-es Győri FC-ben folytatja. Fehér az újonc NB l-es Haladás VSE játékosa lett. Ugyanakkor
várható, hogy Vidóczi is az élvonalban folytatja, akit a ZTE és a Stadler is kiszemelt magának.
Nyitott a kérdés és lapzártakor még bizonytalan, hogy miként dönt Vlaszák. Keszeg, Iványi és Hegedűs, akik a hírek szerint a hét elején választ adnak további pályafutásukról, a valójában szegényes olajosfeltételek elfogadásáról.
A harmadik, egyben befejező körben ki kellene alakítani a rajtoló Olajbányász keretét, hiszen nincs sok idő a bajnoki rajtig, s addig nem ártana erősíteni a csapatot, együtt-tartani a társaságot. Szóval az idő bizony nagyon kpzeleg, itt van a Magyar Kupa, jönnek az előkészületi mérkőzések, és tudni kellene, hogy kik azok a játékosok, akik a megfogalmazott egyesületi és szakosztályi feladatokat képesek lesznek megoldani. Igaz. hogy még erre is. meg a többi kiemelt feladatra várni kell, no meg arra is, hogy miként áll össze az Olajbányász NB Il-es csapata, s az új csapat mire is lesz képes az üj bajnoki évben._
Balogh Antal
LEMARADÁSBAN AZ IFIK, FELJÖVŐBEN A SERDÜLŐK
Az Olajbányász csapatának NB l-es szereplése hozta meg azt a lehetőséget, hogy az olajosok korosztályos csapatai, az ifjúságiak (A-csapat) és a serdülők (B-csapat) is bekapcsolódhattak a legjobbak bajnoki rendszerébe.
- Nagy feladatol jelentett az utánpótlás szakág számára az NB l-es szereplés. Ugyanis a riválisoknál jóval előrébb tartanak, a többségnél kiépült a sportiskolái rendszer, van bőven választék. Sajnos, minálunk óriási a lemaradás, s ez közvetlenül érződött az ifiknél, míg reményteljes a helyzet a serdülőknél - mondta Vlaszák Géza. az olajos utánpótlás szakagvezetője, az A-csapat edzője, aki így folytatta: -Nagy szomorúság, hogy el kel-
lett búcsúzni az élvonaltól. Ugyanis az elmúlt évben azért alapoztunk, s minden bizonynyal a folytatásban lehetett volna már számolni a fiúkkal, de most megint visszamegyünk. Csapataink augusztustól az NB II. Nyugati csoportjában szerepelnek, de a kialakított háttért azért meg kellene tartani, erősíteni. Egy biztos, hogy a jövőben sokkal nagyobb figyelmei kellene fordítani az utánpótlásra.
Az A-csapat az NB I. 16 csapatos mezőnyében az utolsó helyen végzett 5 bajnoki ponttal (1 győzelem, 2 döntetlen). Leggyakrabban a Horváth Ci. - Boa, Hollender, Be-ke. Bencsik - Tóth Z., Kor-pics, László, Mészáros - Lov-kó, Dékány kezdőcsapat sze-
repelt, de rajtuk kívül gyakran lépeti pályára Kapus, Baj, Horváth Cs., Hosszú, Baksai.
- A fiúk közül a válogatott Horváth kapus, valamint Hollender és Tóth Z. dicsérhető, míg a\' „kiöregedett" László. Lovkó. Mészáros és Dékány. ha csipkedi magát, akkor odakerülhetnek a felnőttek keretéhez - vélekedett Vlaszák.
A Czebei Tibor edző vezette B-csapat. az ügyes serdülők az NB I. 16 csapatos mezőnyében igazolták tehetségüket. Az olajosok a bajnoki évben a mezőny második felében, a tizenharmadik helyen végeztek, de gyűjtöttek huszonhét bajnoki pontot (8 győzelmet arattak, 3 döntetlent értek el és 19 alkalommal szenvedtek vereséget).
A siker értékét növeli, hogy a korosztályos válogatott Fehér, valamint az ugyancsak gólerős Gazda fejlődését makacs sérülés zavarta. A két ék néhány éven belül a nagy-csapatnál is számításba jöhet, hiszen igazi tehetségek. A középpályán Balogh és Szűcs jeleskedett, míg a védelemben Hostyánszki és Németh hívta fel magára a figyelmet, bár a védőjáték nem volt erőssége az olajos-csapatnak.
Az említett játékosokon kívül Csörgics, Józsa. Imrei, Simon, Gyuricza, Fongrácz, Tüske, Lukácsi, Kósek, Kele. Nagy, Horváth A., Horváth Zs. járult hozzá a sikerhez.
B. A.
-¦ -
1995. július 21._i_KANIZSA - Sfuwt_i
Mind a három ligában jeleskednek a kanizsaiak
Az ANTS Thury Western-Rotary Baseball Klub csapatai ebben a bajnoki évben nemcsak azzal tűnnek ki. hogy immár három csapat szerepel a különböző osztályokban, hanem a bajnoki pontok és helyezések tekintetében is jegyzettek.
Az első ligában szerepelnek az elmúlt évi bronzérmesek, a „hangyák", akik az alapbajnokság záró fordulójában a magyar bajnokot fogadták. ANTS Thury WR-Bp. United 8-25
A papírformának megfelelően végig a fővárosiak irányítottak, akik könnyű győzelmet arattak a tartalékos kanizsaiak ellen.
Kanizsa: Barbalics, Szili, Trauh, Ivanics, Szccsényi, Poprádi, Weinausz. Soós, Bodka. Edző: Y. Koichi.
A bajnoki szakaszban a kanizsaiak a harmadik helyet szerezték meg a bajnok United és a Szentendre mögött. (Ez a két csapat már bent van a négyes döntőben.) A „hangyák" a négy közé jutásért mérkőznek majd. ellenfelük a Sopron,
A megyei úszó szövetség Lentiben rendezte meg a korosztályos úszó-bajnokságot, amelyen jeleskedtek a Vízmű SF. tehetségei, akik számos arany-, ezüst-és bronzérmet szereztek.
A kanizsai dobogós versenyzők.
100 m gyorson a serdülő fiúknál teljes kanizsai siker született. Bajnokságot nyert Miko-vics Gábor Takács Zsolt és Gerencsér István előtt. Az utánpótlás korcsoportosoknál Németh Péter ezüstérmes lett. Serdülő lá-
amely az alapszakaszban a hatodik lett.
A harmadik ligában folytatta nagyszerű szereplését a kanizsaiak II. számú csapata. A tartalékok az alapszakasz zárón a vendég 424. Alaplabda csapatát „gólgazclag" mérkőzésen 33:23 arányban győzték le.
Sikerkovácsok: Nemesi, Mesztegnyei, Varga, Poprádi, Magyar, Bolf, Kálmán, Pataki. Gondi. Edző: Gondi Zoltán.
A kanizsai fiúk a listavezető soproniak mögött a második helyen végeztek, bár úgy, hogy nem került sor a kanizsai összecsapásra, mivel a vendégek nem járultak hozzá a kanizsaiak indokolt időpontváltoztatásához, vagyis játék nélkül kapták meg a „mérkőzést".
Újoncként rajtolt a női soft-ball országos bajnokságban az ANTS Thury WR együttese, amely Traub Attila edző vezetésével remekül mutatkozott be. A kanizsai lányok a második helyen végeztek.
Az alapszakasz záró fordulóiban két alkalommal találkoztak a Testnevelési Egyetem
nyoknál Major Zsófia arany-, Sülé Orsolya ezüstérmet nyert. Utánpótlásúaknál Kovács Patrícia ezüst-, Papp Viktória bronzérmet szerzett. Az 1985 után születettek mezőnyében második lett Németh Gergely. 200 m gyorson, az 1984 után születettek versenyében ezüstérmet szerzett Kovács Roland, míg bronzérmes lett Németh Gergely.
100 m mellúszásban, a serdülő fiúknál: 1. Révész Viktor, 2. Tóth Dávid. 3. Gerencsér István. A lányoknál Németh Katalin
csapatával, s duplázásra készültek. A terv csak felerészben valósult meg, mivel a Thury-pályán kikaptak 19-5-re, de aztán összeszedték magukat és a fővárosban 16:7 arányban visszavágtak a kanizsai vereségért.
A soron következő fordulóban a vendég Brick Factory csapatával mérkőztek a kanizsai lányok, akik hatalmas küzdelemben kerekedtek felül 18:17 arányban. A záró fordulóban a toronymagas esélyes, veretlen Bp. United volt Ká-polnásék ellenfele, amelyet a Thury-pályán fogadták.
- A lányok alaposan rákészültek a fővárosiakra, akik ellen ragyogóan játszottak, bravúros győzelmet arattak 9:8 arányban. Szerintem az United, a bajnok elleni kiváló siker újabb lendületet adhat a szakági fejlődéshez - értékelt az edző, majd sorolta a kitűnt sikerkovácsokat: Mesztegnyei, Poprádi, Gyimes, Csizmadia, Sámel, Horváth, Kápolnás, Kun. Dénes. Ivanics. Kovács.
B. A.
bajnokságot nyert. Utánpótlás mezőnyben Németh Péter aranyérmet szerzett, míg a lányoknál: 1. Kovács Patrícia, 2. Papp Viktória.
100 m hátúszásban folytatódott a kanizsai fölény. A serdülőknél Takács Zsolt lett aranyos Mikovics és Révész előtt. A lányoknál Major Zsófia végzett az élen a klubtárs Németh Katalin előtt. Az utánpótlásúaknál bronzérmes lett Kovács Patrícia és Szilovics Barnabás.
100 m pillangón a serdülő Süle Orsolya nyert aranyérmet Major Zsófia előtt, míg a fiúknál Tátrai Zsolt lett aranyos Tóth Dávid előtt. A fiú utánpótlásnál: 1. Szilovics Barnabás, 2. Sipos Gyula.
100 m vegyesúszásban a serdülő Mikovics nyert bajnokságot Tátrai előtt, míg a lányoknál újabb aranyérmét szerezte Major Zsófia, Süle ezüstérmes lett.
A 4x33 m gyorsváltóban mind a fiúknál, mind a lányoknál a Vízmű csapata nyerte a megyei bajnokságot._
B. A.
_27
Dobogós helyezettek Kranjban
A szakosztály immár évek óta nagyszerű és eredményes együttműködést valósít meg a szlovéniai Kranj város korcsoportos úszóival. Hagyományosan részt vesznek egymás nemzetközi versenyén, s így volt ez legutóbb is, amikor a kanizsai úszók vendégeskedtek a szlovén klubnál, amely nagyszabású korosztályos
meghívásos nemzetközi versenyt rendezett népes mezőnyökkel.
A nemzetközi versenyen a kanizsai úszók közül az élen végzett Süle Orsolya (100 m pillangó), második lett Tátrai Zsolt (100 m pillangó) és Major Zsófia (100 m gyors), harmadik helyet szerzett Major Zsófia (100 m pillangó), Kovács Roland (50 ni gyors), míg negyedik lett Németh Katalin (100 m mell) és Kovács Roland (50 m mell).
V
Érmek minden mennyiségben
Népes mezőnyök a jubileumi tornán
Az Olajbányász SE elnöksége és tenisz szakosztálya nagyszabású országos meghívásos és kiemelt versenyt rendezett a város 750 éves jubileuma és az 50 éves Olajbányász sportkör fennállása alkalmából.
A három napon át tartó, jól szervezett tornán töhb mint húsz egyesületet 1 15 korosztályos versenyző képviselte, amelyen vendégsikerek születtek. A kanizsaiak közül Tálo-si, Szennay és Farkas tűnt ki, akik ezüst- és bronzérmet szereztek.
A déldúnántúli körverseny keretében rendezett tornán a győztesek és a legjobb kanizsai helyezettek:
F 10-es korosztály: Both József (Balatonboglár). F 12-es korosztály: Tatár Márk (Vasas SC).
F 14-es országos kiemelt verseny (teljes hazai élgárdával): 1. Fonó László (Vasas SC), 2. Tajta Ákos (Nyíregyháza), 3. Tálosi Dániel (Olajbányász) és Csányi Szabolcs (Tisza TC). Kiemelt páros-verseny: 1. Melczer-Uzonyi (Idom TE-Esztergom), 2. Tálosi Dániel-Szennay András (Olajbányász).
F 16-os korosztály: 1. Du-bits Balázs (Pécs), 3. Farkas Kornél (Olajbányász).
Felnőtt férfi II. osztály: Ba-zsonyi Péter (Elektromos). III. osztály: 1. Jánosdeák Attila (Keszthely), 2. Tálosi Dániel (Olajbányász), 3. Kovács Gábor (ZTE) és Farkas Kornél (Olajbányász).
A széles körű összefogással rendezett jubileumi tornán a győztesek kupadíjazásban részesültek.
B. A.
28 KANIZSA - rfpt* 1995 . július 21.
LAKÁS - TELEK
Önkormányzati, 2 szobás, I. emeleti lakás a Rózsa ti. 22/A. 1/5, alatt eladő, (9954 K)_
Nk. Határőr u. 6. szám alatti kertes családi ház
6.2 mFt-érl eladó. (9204 K)__
Cialamboki hegyen 7400 íi.ttl szőló. gyümölcsös hétvégi házzal eladó kedvező áron. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(8685 K)_
3 szobás, 69 nm-es. összkomfortos, 3. emeleti, megvásárolható, önkormányzati lakásom elcserélném betegség miatt 1-2. emeleti, 1+fél-, vagy 2 szobás, egyedi fűtéses lakásra vagy eladnám. Érd.: Nk. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hél-
koznap 10-17 óráig, (8686 K) ¦_
1+félszobás, 2 szobás lakások eladók a Zemplén Cíy. utcában 4-10. emeletig. Irányár: 1,1 mFt a X. em. 2 szobás és IX. em. 1+félszobás IV. em. 2 szobás, teljesen felújított 1,5 mFt, Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 1 0-17 óráig. (8688 K)_
2 szobás félig kész, fürdőszobás családi ház telekkel eladó Nemesvtdon. Irányár: 400.000 FI. Érd.: Nk.. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hétköznap
111-17 óráig. (8692 K)_
Zalakarosi hegyen lelek 200.000 Ft-ért eladó. Telkek eladók a zalakarosi kilátónál, a nagy-campingnél, a Banyai dűlőnél, Behiáknál és a faluban. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hét-köznap 10-17 óráig. (8698 K)_
3 szobás családi ház. lakható, udvari szoba-konyhás melléképülettel eladó Miklósfán. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4, Hétköznap 10-17
óráig. (8699 K)_
3+félszobás, egyedi fűtéses, felújított, alápincézeti, 2 fürdőszobás, teraszos + garázsos, 50 nm-es udvaros családi ház eladó a Csengery utcában, vagy zalakarosi, lakhaló nyaralóra cserélendő. Összeköltözőknek kiváló, mivel a tetőtér beépíthető. Telefon bent van. Érd.: Nk„ Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (8805 K) 2+félsznbás, erkélyes, külön lomkamrás, III. emeleti, telefonos, felújított lakás eladó a Kazanlak krt-ou. Irányár: 1,95 mFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (8807 K)_
I szobás, megvásárolható, egyedi fűtéses, földszinti bérlakásom elcserélném 1+félszobás önkormányzati lakásra vagy udvari lakásra. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óráig. (8809 K)_
Keresek eladó 1+fél-, 2 szobás lakásokat. Kanizsa vonzáskörzetében családi házakat 1,2 mFl-érl. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hét-
köznap 10-17 óráig. (8814 K)_
Bánokszentgyörgyön 4 éves. központi fűtéses családi ház sürgősen eladó. Irányár: 4 mFt. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hétköznap
10-17 óráig. (8868 K)_
Keresek Nk. vonzáskörzetében eladó családi házat 1 mFt készpénzzel. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat: Nk. Kazanlak krt, 7/B. 1/4. alá kérem, hétköznap 10-17 óráig. Tel.: 320-
II 1. (8976 K) _
3 szobás, egyedi fűtéses, földszinti lakás eladó a Teleki utcában. A lakás felújított redőnyös. Irányár: 2.9 MFt. Érd: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 10-17 óráig. Tel.:
93/320-111 (9071 K)_
2 szobás, egyedi gázfűtéses, parkettás, egyedi vízórás, beépített szekrényekkel, külön lom-kamrával földszinti lakás eladó a Csokonai utcában. Irányár: 1.8 MFt. Érd: Nk.. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 10-17 óráig.
Tel.: 93/320-1 11 (9072 K)_
2 szobás, erkélyes, Zrínyi utcai lakásom elcserélném 1+2 fél, vagy 2+fél, 3 szobás lakásra. Érd: Nk„ Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hét-köznap: 10-17 óráig. Tel.: 93/320-111 (9074 K) Keresek eladó lakásokat, házakat Nagykanizsán és Nk. vonzáskörzetében. Érd: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 10-17 óráig.
Tel.: 93/320-111 (9075 K)_
Kínálok eladó 1,2, 1+fél, 2+fél szobás lakásokat Nk-án Bartók B., Zemplén Gy„ Kazanlak krt.. Városkapu, Teleki, Platán sor, Csokonai utcákban. Érd: Nk„ Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 10-17 óráig. Tel.: 93/320-
II 1 (9076 K)_
2 szobás, erkélyes, redőnyös, egyedi vízórás igényesen felújított lakás négyemeletes házban, negyedik emeleten eladó vagy értékegyeztetéssel 2+fél vagy 1+2 félszobásra cserélendő. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-11 1. (9322 K)_
2 szobás, erkélyes külön lonUíamrás felújított lakás eladó a Zemplén Gy. utcában. Irányár: 1.6 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111. (9323 K) Családi ház garázzsal, tágas udvarral eladó Za-laszabarban. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111. (9324 K)_
1 szobás erkélyes, nagykonyhás. felújított lakás eladó a Városkapu utcában. Irányár: 1.25 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17
óráig. Tel.: 93/320-111. (9325 K)_
52 nm-es udvari ingatlan hozzá kis kerttel eladó Nagykanizsa belvárosában. Irányár: 800.000 Ft. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel,: 93/320-111, (9326 K)_
3 szobás földszinti külön lomkamrás lakás eladó a Rózsa utcában. Irányár: 1.75 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B, 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-1 11. A Jerikói buszmegállótól délre 50 m-re „Szürke ház első emeletén" (9327
K)_
Keresek készpénz fizetéssel 1+2 félszobás vagy 2+félszobás lakásokat megvásárlás céljából. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva; 8-17
óráig. Tel.: 93/320-1 11. (9328 K)_
Keresek 2 szobás vagy 1+félszobás lakást megvásárlás céljából emelet nem számít. Érd,: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.:
93/320-111. (9329 K)_
Keresek kiadó szobákat, lakásokat, házakat, garázsokat, a kiadó részéről díjtalan hirdetéssel. Hirdetés a cél eléréséig. Keressen személyesen, levélben vagy telefonon. Megtalál a Jerikó presszótól 50 m-re „szürke házban 1 emeleten" a parkolóval párhuzamosan. Buszok a Jerikónál megállnak. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111. (9330 K)
2 szobás 2 erkélyes külön lomkamrás. VII emeleti lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 1.3 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-
III (9389 K)_
2 szobás, egy erkélyes, második emeleti lakás eladó négyemeletes házban, vagy kisebb családi házra cserélendő. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.:
93/320-111 (9390 K)_
2 szobás, negyedik emeleti egyedi fűtéses lakás eladó Nk.-átl a Berzsenyi utcában. Érd.: Nk.,
SIKER
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4.
(A rendőrség melletti utcában, a STOP presszó mellett.)
Lakások, családi házak, nyaralók, telkek, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása.
Y MEGBÍZÓINK RÉSZÉRE 5 HELYEN HIRDETÜNK! *
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT!
V BÉRBEADÓK RÉSZÉRE DÍJTALAN KÖZVETÍTÉS! V KERESÜNK ELADÓ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOKAT!
„A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!"
NYITVA: hétköznap 8-17 óráig. TELEFON: 93/312-058
Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: K-17 óráig. Tel.: 93/320-111 (9391 K) 2 szobás felújított lakás eladó a keleti városrészben, vagy családi házra cserélném. Irányár: 1.5 MFt. Érd.; Nk.. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-
1 l\'l i\'H\')2 K)_
1+féls/obás erkélyes, egyedi lomkamrás, telefonos lakás eladó a Zemplén C<y. utcában. Irányár: 1.2 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-
III (9393 K)_
Balatonkereszt úron 1300 n.öl telek kedvező áron eladó. Érd.: Nk.. Kazanlak krt, 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111 (9394 K)_
2 szoba, konyhás, spájzos fürdőszobás családi ház hozzátartozó udvari épülettel, garázzsal, gazdasági épületekkel nagy telekkel eladó Za-Iászaimban. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17
óráig. Tel.: 93/320-111 (9395 K)_
Nk-Paünban 480 nm-es alapterületű családi ház, áron alul sürgősen eladó. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17
óráig. Tel.: 93/320-1 11 (9396 K)_
Keresek Nagykanizsán vagy Nagykanizsa 20 km-es vonzáskörzetében 1 MFt-ig lakható családi házat. Keresek falusi lakható házat 500.000 Ft készpénzzel. Érd.: Nk., Kazanlak krl, 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.:
93/320-111 (9397 K)_
Keresek eladó 1, l+fél.2. 2+fél, 1+2 fél, 3 szobás lakásokat Nagykanizsán. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 órá-ig. Tel.: 93/320-1 11 (0398 K)_
3 szobás önkormányzati 3. emeleti lakás eladó a keleti városrészben vagy 1+fél- 2 szobás első emeleti egyedi fűtéses lakásra cserélendő betegség miatt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-
1 11 (9399 K)_
2 szobás, 1. emeleti, öszkomfortos lakás eladó a keleti városrészben, Irányár: 1.65 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt, 7/B, 1/4. Nyitva: Hétköznap:
8-17 óráig. Tel.: 93/320-111 (9400 K)_
Keresek 1+2 félszobás lakást harmadik enieleüg megvásárlás céljából, 1.8 1 MFt készpénzfizetéssel. Ajánlatokat Nk., Kazanlak krt. 7/B. l/4.alá kérem Nyitva: Hétköznap: 8-17
óráig, \'fel.: 93/320-1 1 1 (9401 K)_
2 szobás, két erkélyes, öszkomfortos, külön lomkamrás, VII. emeleti lakás sürgősen eladó a Rózsa utcában. Irányár: 1.3 MFt. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-
rT óráig. Tel.: 93/320-111 (9402 K)_
2 szobás, erkélyes, redőnyös, egyedi vízórás igényesen felújított 4. emeleti lakás, négyemeletes házban eladó a keleti városrészben, A ház tetőszigetelése új, 15 éves garanciával. Irányár: 1,55 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap: 8-17 óráig. Tel.: 93/320-11 1 (9403 K)_
1 szobás erkélyes 42 nm-es összkomfortos lakás eladó. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111 Hétköznap: 8-17 óráig. (9672 K)
2 szobás összkomfortos, erkélyes Kelet-Nyugati fekvésű, egyedi vízórás, nagy konyhás, felújított lakás eladó a Rózsa utcában a második emeleten. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111 Hétköznap: 8-17 óráig. (9673 K)_
2 szobás 81 nm-es, egyedi fűtéses, parkettás, telefonos, első emeleti belvárosi lakás eladó irányár: 4 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B, 1/4. Tel.: 93/320-111 Hétköznap: 8-17 óráig.
\'\'^74 Ki_
Szentgyörgyvári-hegy IV. hegyháton 290 n.öl terület, 300 tő szőlő és 20 db gyümölcsfával, lakható fürdőszobás hétvégi házzal eladó. Irányár: 2.5 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111 Hétköznap: 8-17 óráig.
(9675 K)_
Nagykanizsán 110 uin-es családi ház hozzá 140 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3.8 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111 Hétköznap. S-17 .Táig. l\'Jö7" K» ____
Keresek megvásárlás céljából eladó lakást 1+2 félszobásat vagy 2+félszobásat a keleti városrészben készpénzfizetéssel. Keresek 1+félszobás lakást 1.1 MFt összegért vagy egyszobással elcserélném. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111 Hétköznap: 8-17 óráig. (9677
K)_
1+2 félszobás összkomfortos 3. emeleti lakás eladó a Péterfai utcában. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111 Hétköznap: 8-17
QMig. K:________
3 szobás egyedi fűtéses 5 éves lakás eladó a Péterfai utcában. Érd,: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111 Hétköznap: 8-17 óráig.
(9679 K)_
Balatonberényben 464 n.öl. 3 szobás családi ház, pince, garázs, nyárikonyha, kábel tv, egyedi gázfűtéses eladó. Csere is lehetséges. Érd.: Darvas, Nk. Kazanlak krt. 5/1). (9565 K) Nagykanizsán az E-K-i városrészben 100 nm-es, 3 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses. 2 szintes, telefonos lakás, aknás garázzsal eladó. Irányár: 4,2 mFt. Érd,; Nk, Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9857 K)_
Nk-án a Berzsenyi utcában 70 nm-es. 3 szobás, erkélyes, redőnyös, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 2 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9858 K)_
Nk. belvárosában 85 nm-es, 2 szobás, 2 félszobás, 2 szintes, redőnyös, 3. emeleti társasházi lakás eladó vagy kisebb Nk-i lakásra, zalakarosi vagy balatoni ingatlanra cserélhető, szükség esetén értékegyeztetéssel. Érd.: Nk. Magyar u.
19. Tel.: 93/314-01 2, (9859 K)_
Nk-án a belvárosban 76 nm-es, 2 szobás, 1 félszobás, 2. emeleti lakás eladó. Irányár; 3,7 mFt. Érd,; Nk. Magyar u, 19. Tel.: 93/314-012.
(98ö() K)__
Nk-án 90 nm-es, 3 szobás, 2 szintes, egyedi gázfűtéses társasházi lakás eladó. Irányár: 3,2 mFt. Érd.: Nk. Magyar u, 19. Tel.: 93/314-
012.(9861 K)_
1 Nk-án a Berzsenyi utcában levő 55 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses lakásomat elcserélném, legalább 3 szobás családi házra, értékegyeztetésscl. Ajánlatokat 2,6 inFt-ig Nk. Magyar u.19.
Tel.: 93/314-012. (9862 K)_
Nk-án a K-i városrészben 10 emeletesben, 42 nm-es, 1 szobás, 1 félszobás, 3. emeleti lakás eladó vagy értékegyeztetssel 4 emeletes épületben 1,5 2 szobás lakásra cserélhető. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9863 K) Nk-án a Berzsenyi utcában 1 szobás. 1 félszobás, kp. fűtéses, erkélyes, vfzórás lakás eladó. Irányár: 1,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9864 K)_
Nk-án belváros közeli 2 szobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes, redőnyös, 4. emeleti lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(9865 K)_
Nk-án a Liszt utcában 52 nm-es, 2 szobás, kp. fűtéses lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (9866 K)_
Nk-án a K-i városrészben, 4 emeletes épületben, 67 nm-es, 3 szobás, 2 erkélyes, 2. emeleti önkormányzati lakásomat eladnám vagy elcserélném 2 db I szobás lakásra. Érd.: Nk. Magyar
u.19. Tel.: 93/314-012. (9867 K;_
Nk-án belváros közeli 43 nm-es, 1 szobás, I félszobás, földszinti, egyedi gázfűtéses, vízórás, tehermentes lakás eladó, Irányár: 1,6 mFt. Érd.: Nk. Magyar u.19. Tel.: 93/314-012. (9868 K) Nk-án 27 nm-es, 1 szobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes, önkormányzati lakásomat nagyobbra cserélném. Érd,: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9869 K)_
Nk-án a belvárosban 34 nm-es, I szobás. 1. emeleti, 3 hónapja felújított lakás eladó. Irányár: 1,7 mFt. Érd.: Nk. Magyar u.19. Tel.;
93/314-012. (9870 K)_
Nk-án 38 nm-es, 1 szobás, egyedi gázfűtéses, tehermentes lakásomat eladnám vagy értéke-gyezletéssel nagyobbra cserélném. Irányár: 1.15 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(9871 K)_
Nk-án 80 nm-es, 2 szobás, nagy konyhás, pincés, egyedi gázfűtéses közös udvari lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(9872 K)_
Nk-án 50 nm-es. 2 szobás, cirkogejzíres, 2. emeleti, étkezős, vízórás lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u 19. Tel.: 93/314-012. (9873 K) Nk-án a belvárosban 32 nm-es, 1 szobás, második emeleti lakás eladó vagy értékegyeztetéssel nagyobbra cserélhető. Irányár: 1,4 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(9874 K)_
Nk-án 80 nm-es, 3 szobás, amerikai konyhás, cirkogejzíres, redőnyös, vízórás lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(Q875 K)__
Nk-án <>- uni-es, 2 szobás. I félszobás, I fine-leti lakás a keleti városrészben eladó. Érd.: Nk. M.u\'vai u. !¦>. Tel.: 93/314-<U2. (9876 Ki Nk-án az É-i városrészben 67 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes, garázsos, vízórás társasházi lakás 180 n.öl telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar n. 19. Tel.: 93/314-012. (9877 K) Nk-án a K-i városrészben 2 szobás, 6. emeleli, ké(erkélyes, egyedi vízórás lakás eladó. Irányár: 1,25 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (9H7H K)_
Nk-án a belvárosban 88 nm-es, 3 szobás, teraszos, nagy konyhás, egyedi gázfűtéses, 2. emeleti lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9879 K)_
Nk-án a belvárosban 70 nm-es, II. emeleti, 2 szobás, 1 félszobás, erkélyes, egyedi gázfűtéses, tehermentes lakás eladó. Irányár: 3,2 mFt. Érd.: Nk. Magyar ti. 19. Tel.: 93/314-012.
(9880 K)_
Nk-án 53 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, közös udvari lakás eladó. Irányár: 950.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar U. 19. Tel.: 93/314-012.
(9881 K)__
Befektetők figyelem! i\'agykanizsálól 14 km-re, főútvonal mellett 224 nm-es. 6 szobás, 1 félszobás, műemlék jellegű családi ház, az utolsó magyarországi Postakocsi fogadó, 6 boxos istálló, melléképületek, bármilyen szolgáltató tevékenységre alkalmas, 80 m széles, 1528 n.öl nagyságú telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u.
19. Tcl.:93/314-012. (9882 K)_
Kiskanizsán 4 szobás, garázsos, kétszintes, egyedi gázfűtéses családi ház 150 n.öl leiekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (9883 K)_
Kiskanizsán 85 nm-es. 3 szobás, egyedi gázfűtéses családiház 216 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (9884 K)_
Nk-án belváros közeli 80 tmi-es. 2 szobás, 1 félszobás, garázsos, pincés, ipari áraimnál ellá-
1995. július 21.
KANIZSA - /Ifin*
29
tott. egyedi gázfűtéses családi ház, 500 n.öl telekkel eladó. Irányár: 5 mFt. Érd.: Nk. Magyar
u. 19. Tel.: 93/314-012. (9885 K)_
Nk-án belváros közeli, 92 nm-es, 3 szobás, ga-rázsos, egyedi gázfűtéses családi ház 264 n.öl telekkel eladó. Irányár: 6,5 mFt. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9886 K) Nk-Palinban 3 szobás, befejezés előtt álló beépített tetőteres családi ház, 25 nm-es garázzsal, gázfűtéssel, 900 nm-es telekkel eladó. Irányár: 4 niFt.Érd.: Nk. Magyar a, 19. Tel.: 93/314-
012. (9887 K)_
Nk-Palinban előkertes 130 nm alapterületű 1 szint+beépített tetőteres, 5 szobás családi ház 370 n.öl telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u, 19.
Tel.: 93/314-012. (9888 K)_
Sormáson 100 nm-es, 4 szobás, 1 félszobás, hallos, erkélyes, loggiás, pincés, egyedi gázfűtéses családi ház 928 nm-es leiekkel eladó vagy értékegyeztetéssel nagykanizsai lakásra cserélhető. Irányár: 5.5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (9889 K) _
Gelsén 60 nm-es. 2 szobás, komfort nélküli családi ház 28 nm-es borospincével, 3390 nm-es telekkel eladó. Irányár: 1,1 mFt. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9890 K) Nk-Sáncon 120 nm-es, 4 szobás, beépített tetőteres, hallos, étkezős, 2 fürdőszobás, egyedi gázfűtéses családi ház, 1700 nm-es telekkel eladó. Irányár: 5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (9891 K)_
Tótszentmártonban 120 nm-es, 3 szobás, pincés, étkezős, kp. fűtéses családi ház 400 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3,4 mFt. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9892 K) Eszteregnyén 60 nm-es, 2 szobás, félkomfortos, egyedi gázfűtéses családi ház 1530 nm-es telekkel eladó. Irányár: 650 eFt. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9893 K) Pogányszentpéteren 2 szobás, 1 félszobás családi ház 833 nm-es telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Irányár: 2 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel,: 93/314-012.
(9894 K)_
Palinban 180 nm-es. 8 szobás, komfort nélküli családi ház 740 n.öl telekkel eladó.Irányár: 2,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(9895 K)_
Palinban 5 szobás. 3 szintes, padlófötéses, teraszos családi ház, 3 kocsibeállású garázzsal. 156 n.öl telekkel eladó. Irányár: 8,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9896 K) Nk-án 65 nnt-es, 2 szobás, közös udvaros, egyedi gázfűtéses házrész, 303 nm telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar ü. 19. Tel.: 93/314-012.
(9897 K)_
Nk-án belvárosi 130 nm-es, 3 szobás, 1 félszobás, egyedi gázfűtéses családi ház kis telekkel eladó, Irányár: 4,2 mFt. Érd.: Nk. Magyar a.19.
Tel.: 93/314-012. (9898 K)_
Miklósfán 70 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház 1580 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9899 K)_
Kiskanizsán 90 imi-es, 2 szobás, pincés, egyedi gázfűtéses családi ház 740 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3,1 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9900 K)_
Palinban 4 éves, 146 nm-es, 5 szobás, beépített tetőteres, amerikai konyhás, étkezős, teraszos, 2 garázsos családi ház jelenleg is tizeinélő vendéglátó ipari vállalkozással. 801 nm-es leiekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (9901 K)_
Zalakaroson 3 éves, 110 nm-es, 3 szobás családi ház, jelenleg is üzemelő vendéglátóipari vállalkozással, 110 nm-es telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9902 K) Forgalmas, jói megközelíthető helyen ipari terület Nk-án eladó. Bekerített saroktelek, nagysága 3600 nm, rajta egy kétszintes 120 nm-es űj épület. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-\'
012. (9903 K)_
Zalakaroson 70 nm-es, 2 szobás, garázsos, teraszos, pincés, csendes, nyugodt helyen lévő, igényesen kialakítható nyaraló, 750 n.öl telekkel eladó. Irányár: 4,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar
u. 19. Tel.: 93/314-012. (9904 K)_
Szabadhegyen eladó 72 nm-es, 2 szobás, étkezős, kp. fűtéses, 2 szintes, szintenként zuhany-zó+WC, fUrdőszoba+WC-vel ellátott, borospin-cés hétvégi ház 1000 n.öl telekkel, melyből 300 n.öl parkosított. Irányár: 4 mFt, Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9905 K) Nk-tól 8 km-re bejáratott élelmiszer üzlet eladó. Irányár: 5 mFt. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (9906 K)_
Vállalkozók figyelem! Zalakaroson 330 n.öl területen kiépített kemping büfével, 2 faházzal, szociális helyiségekkel eladó, Irányár: 7 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(9907 K)_
Nk-án belváros közeli, 80 nm-es, 3 szobás, amerikai konyhás, pincés, egyedi gázfűtéses, telefonos családi ház bérbeadó. Irányár: 25 eFt/hó+rezsi. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9908 K)_
Vállalkozók figyelem! Nk-án több éve üzemelő, 260 nm-es teraszos, kb. 140 fő befogadására alkalmas, parkolási lehetőséggel ellátott vendéglő berendezéssel együtt eladó. Érd.: Nk. Magyar
u. 19. Tel.: 93/314-012. (9909 K)_
Vállalkozók figyelem! Nk-hoz közel 130 nm-es, 4 szobás, 2 szintes, egyedi gázfűtéses, 11 éves családi ház, 60 nm területen üzemelő presz-szóval, 2918 nm-es telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9910 K) Galambokon a galamboki tónál 1000 nm-es üdülőtelek eladó. Irányár: 600 eFt. érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9911 K) Keresünk ügyfeleink részére Nk-án, Palinban, Katonaréten nagyértékű családi házakat. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9912 K) Keresünk megvételre egyedi fűtésű lakásokat 4 mFt-ig. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (9913 K)_
Keresünk ügyfeleink részére önkormányzati lakásokat. Érd,: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (9914 K)_
Belvárosi 3 szoba összkomfortos régi családiház 500 nm telken kerttel, 2 pincével, 40 nm mennyezetig csempézett, ipari áfamos, hűtőkamrás műhellyel, garázzsal eladó. Irányár: 4,3
mFt. Tel.: 311-614. (9915 K)_
Balatonberényben, a vízparttól 50 m-re 200 n.öl megosztható, ikernyaraló építésére is alkalmas, gondozott telek kis hétvégi házzal egyben vagy külön-külön eladó. Irányár: l-l mFt. Tel.:
93/311-614. (9916 K)_
Keresünk Nk-án egyedi fűtésű lakásokat, továbbá megvásárolható Önkormányzati lakásokat, valamint olcsóbb, 1-1,5 szobás lakásokat. Megtalál bennünket a Dél-Zalai Áruház és a távolsági autóbuszpályaudvar közötti utcában, a rendőrség oldalában, a STOP presszó melletti családi házban. Ha Ön kanizsai, könnyen elérhet bennünket a 32-es és a 19-es buszok vonalán, ha vidéki, akkora kanizsai autóbuszpályaudvartői 100 méterre. Jelentkezhet levélben, vagy telefonon is. Érd.: Nk.. Terv u. 4„ Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (9738 K)_
Hahóton eladó 2 szobás, 92 nm-es, 10 éves családi ház, piros palatetővel, reluxával, fürdőszobával, pincével, 400 n.öl bekerített telekkel. Irányár: 2,200.000 - Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9788 K) Bánokszentgyörgyön eladó 2,5 szobás, 90 nm-es családi ház, parkettázott szobákkal, vízzel, villannyal, gázzal, pincével, melléképületekkel, 1000 nm-es telekkel. Irányár: 1.300.000,- Ft. Érd.: Nk, Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköz-
nap 8-17 óráig. (9789 K)_
Zalakaroson eladó 6 szobás, 4 fürdőszobás, 179 nm-es, 3 teraszos, tetótérbeépítéses családi ház, ipari áraimnál, 227 n.öl telekkel. Panziónak vagy egyéb vállalkozás céljára alkalmas. Irányár: 12.500.000,- Ft, Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9790 K) 1.250.000 Ft-ért eladó Nk-án egyedi gázfűtésű.
1 szobás. 38 nm-es. földszinti lakás, 4 emeletes épületben, a keleti városrészben. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig.
(9791 K)_
Nk. belvárosához közel eladó földszinti, 3 szobás, 67 mn-es, redőnyös, szőnyegpadi ós, járólapozott, kp. fűtésű lakás, azonnal beköltözhetően, 10 emeletes épü létben. Irányár: 2.100.000,- Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9792 K) Nk-án eladó egyedi gázfűtésű, 1. emeleti, 3 szobás, 83 nm-es, 2 erkélyes, egyedi vízórás, parkettázott lakás, fehér ajtókkal, világos tapétával, 3 fázisú árammal, a lakás alatt 16 nm-es garázzsal. Irányár: 3.700.000,- Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (9793 K)_
Nk. belvárosához közel eladó egyedi gázfűtésű,
2 szobás, 60 nm-es, erkélyes, szőnyegpadlós, kábeltévés, tehermentes, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben, kifogástalan tetőszigeteléssel, azonnal beköltözhetően. Irányár: 1.800.000,- Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9794 K) 1.100.000,- Ft-ért eladó Nk. keleü városrészében 1,5 szobás, 42 nm-es, erkélyes, reluxás, szőnyegpadlós, kp. fűtésű, azonnal beköltözhető lakás. 10 emeletes épületben. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (9795 K)_
A nagykanizsai Thury György Múzeum tájékoztatja kedves látogatóit, hogy 1995. július 20-tóT augusztus 20-ig az állandó S kiállítás szerdától vasárnapig n 14-18 óráig tart nyitva. Elo-^ zetes bejelentés alapján csopor-^ tokát más időpontban is foga- g dunk. 3,
1.200.000,- Ft-ért egyedi gázfűtésű, 1 szobás, 34 nm-es, földszinti, jó állapotú, azonnal beköltözhető lakás, Nk. keleti városrészében eladó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköz-
nap 8-17 óráig. (9796 K)_
1+2 félszobás, 54 nm-es, nyugati fekvésű, tehermentes, kábeltévés, 10 éves, 4 emeletes épületben lévő, kp. fűtésű, 4. emeleti, kaputelefonos lakás, a lakás alatt lévő, fűtött, villannyal rendelkező, 18 nm-es, önálló garázzsal Nk. keleti városrészében eladó. Irányár: 2.100.000,-Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, bét-
köznap 8 17 óráig. (9797 K)_
Nk. belvárosához közel 1 szobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtésű, 12 éves, jó állapotú, udvari, családi ház jellegű, teraszos lakás, 120 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1.900.000,- Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (9798 K)_
Nk. központjában elcserélhető 1. emeleti, 4 szobás, 90 nm-es, egyedi gázfűtésű, önkormányzati lakás, belvárosi, azonos értékű, legalább 2-2,5 szobás, megvásárolható önkormányzati lakásra. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköz-
nap 8-17 óráig. (9799 K)_
Vásárolnánk Nk-án, Platán soron, Csokonai utcában vagy a Rózsa utca elején 1-1,5 szobás, földszinti vagy 1. emeleti (esetleg 2. emeleti) lakást. Cserélhető vagy megvásárolható lakást adnék az Erzsébet téren 1 szobával, 33 nm-rel, 4. emeleten. Irányár: 1.450.000,- Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (9800 K)_
Eladó Nk. keleti városrészében 2 szobás, 54 nm-es, földszinti, kp. fűtésű lakás beépített szekrényekkel, újracserélt fürdőkáddal, csaptelepekkel, lefolyókkal. Az előszoba, konyha, fürdő pvc-padlós. Minden felújított, csak a parketta csiszolandó. Irányár: 1.500.000,- Ft. Erd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-
17 óráig. (9801 K)_
Vásárolnánk Nk. központjában 2.5-3 szobás lakást garázzsal, 3,5-4 millió Ft között, Érd.: Nk, Terv u. 4. Tel,: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig, (9802 K)_
Eladó Palinban 80%-ban kész. 3 szintes, beépít-hető tetőieres, egyedi fűtésű családi ház, a földszinten garázzsal és pincével, a 2. szinten 2 szo-
bával, nappalival, konyhával, fürdővel, a 3. szint pedig beépíthető. A lelek 450 n.öl. Irányár: 3.500.000,- Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9803 K) Eladó Galambokon, a Camping fölött 1200 n.öl zártkerti ingatlan, 2/3 részben kordonos sző-ővel, 1/3 részben gyümölcsössel, kerttel, pincével, teljes felszereléssel. 2szoba, konyhás, kb. 20 éves, légla falazatú, kőműves mester állal épített lakóépülettel, melléképületekkel. Villany az épületben, víz a telken. Irányár: 2.000.000 Ft. Erd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, bét-
köznap H 17 óráig. (9804 K)_
Eladó Kiskanizsán 1,5szobás, fürdőszobás, kamrás, előszobás, egyedi fűtésű családi ház, 60 nm alapterülettel, 270 n.öl telekkel, melléképületekkel. Víz csak a fürdőben van. Irányár: 2.000.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (9805 Ki_
Eladó Balatonmária-Alsón 2 szoba, konyhás, előszobás, fürdőszobás, jó állapotú, palatetős nyaraló, nyitott terasszal. 147 n.öl telekkel, a Balatontól 5 percre. Irányár; 3.500.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-
17 óráig. (9806 K)_
Eladó Nk. belvárosához közel 3 szobás, 67 nm-es, 2, emeleti, kp. fűtésű, reluxás, harmonika ajtós, szőnyegpadlós, tízemeletesben lévő lakás. Irányár: 1.600.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8 17 óráig. (Q8U7 K) Eladó Palinban 2 szintes, telőtérbeépítéses, 76 nm alapterületű, 100 nm hasznos alapterületű, 1988-ban épült családi ház, az alsó szinten\' 2 szobával, fürdővel, konyhával, wc-vel, spájzzal, étkezővel és lépcsőfeljáróval, a felső szinten 2 szobával, fürdőszobával. Víz, villany, gáz, csatornabekötés, kábeltévé van. A telek 155 n.öl, parkosított, melyen aknás, pincés garázs áll. Irányár: 5.500.000- Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (9808
K)_
1.450.000,- Ft irányáron eladó Nk. keleti városrészében 2 szobás, 56 nm-es. 2 erkélyes, étkezős, kp. fűtésű, fél éve teljesen felújított, tehermentes, tízemeletes 6. emeletén lévő lakás. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköz-
nap 8-17 óráig. (9809 K)_
Homokkomáromban, Nk-tót 13 km-re eladó
ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 16.
Lakások, családi házak, nyaralók, telkek, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása, cseréje. Önkormányzati lakások közvetítése, albérleti lakások közvetítése díjtalanul. Nagykanizsa környéki és vonzáskörzetében falusi lakások, zártkerti ingatlanok közvetítése, adásvételi szerződések készítése.
HIRDETÉS SA JÁ T HIRDE TŐTÁ BLÁ IN KON.
Tel.: 93/313-371
ELADÁS ? VETÉL * CSERE
cs<"z» CSASZI KFT.
TELJES KORÚ ÜGYINTÉZÉS, IGÉNY SZERINT ÉRTÉKBECSLŐ ÁLL AZ ÖNÖK RENDELKEZÉSÉRE. Az ügyfelek kérésére munkatársaink házhoz mennek. DÍJMENTES MEGBÍZÁSOKAT IS TELJESÍTÜNK. CSASZI Ingatlanszolgáltató Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 AZ IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 9.00-17.00-ig, szombaton: 10.00-13.00-ig.
KERES AZ OLVASÓKHOZ!
jeligés, cím a szerkesztőségben jelzésű és más hirdetések utáni érdek-lödfMik során kérjük, hivatkozzanak a zárójelben megadott számra.
MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.
30
KANIZSA -j4pt&
1995, július 21.
2szobás, 100 nm-es, JL"-alakú családi ház, 400 n.Ol területtel, melléképületekkel. Víz, villany van. Irányár: 650,000,- Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.:93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9810 K)_
Balatonüjlakon, a tótól 3 km-re eladó 3 szobás, 92 nm-es, fürdőszobás, 26 éves, sátortetős, palafedésű családi ház gázfűtéssel, 500 n.öl telekkel. Irányár: 3.900.000- Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig.
(981I K)_
Balatonmária-Alsón eladó 189 n.öl, helyrajzilag nem megosztható, önálló vagy iker villa építésére alkalmas,kb. 28 méter széles, tehermentes, csatornabekötéssel rendelkező építési telek. A víz és villany beköthető, mindkét közművezeték a telek előtt húzódik. Irányár: 1.600.000,- Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tet.:93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (9812 K)_
1.300.000,- Ft-os irányáron eladó 1,5szobás, 41 nm-es, 2. emeleti, erkélyes, kp. fűtésű, tízemeletesben lévő lakás Nk. keleti városrészében. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköz-
nap 8-17 óráig. (9813 K)_
Nk. keleti városrészében eladó 3 szobás, 67 nm-es, kp. fűtésű. 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben, kifogástalan tetőszigeteléssel. Irányár: 1.800.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (9814 K) Eladó Nk. központjában 7 lakásos társasházban 3 szobás. 90 nm-es, 2. emeleli, teljesen felújított, egyedi gázfűtésű, telefonos lakás, beépíthető tetőtérrel. 6 szobássá alakíthatóan. Irodának, rendelőnek, kft.-nek is alkalmas. Esetleg családi házra is cserélhető. Irányár: 5.700.000,-Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. bét-
kóznap 8-17 óráig. (9815 K)_
Zalakaroson eladó 103 nm-es, 3 szobás, hallos, 2 szintes, 2 fürdőszobás, 2 erkélyes, 17 éves nyaraló, külön garázzsal, nyári konyhával, 200 n.öl leiekkel. Irányár: 6.200.000,- Ft. Érd.: Nk. Terv n. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (9816 K)_
Nk. belvárosában eladó 2+1 félszobás, 60 nm-es. erkélyes, egyedi fűtésű, 5. emeleti, 90%-ban felújított lakás. Irányár: 3.050.000,- Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-
17 óráig. (9817 K)_
Nk. északi városrészében eladó 3 szobás. 2. emeleti, egyedi fűtésű, egyedi vízórás, telefonos, erkélyes lakás, ideiglenes garázzsal. Irányár: 3.450.000.- Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9818 K) Becsehelyen eladó 3 szobás, egyszintes családi ház vízzel, villannyal, gázzal, kábeltévével, félig kész iker garázzsal, nyári konyhával, 1 hold terít lettel, a tetőtér beépítésére tervrajzokkal. Irányár: 2.500.000,- Ft. Vagy cserélhető kisebb családi házra, Nk. környékén. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig.
(9819 K)_
Zalakomárban eladó 138 nm-es, tetőtérbeépíté-ses, 5 éves családi ház, az alsó szinten 3 szobával, nappalival, konyhával, spájzzal, fürdővel wc-vej, erkéllyel. A felső szinten a padló- és mennyezetburkolási munkálatok befejezetlenek. Víz, villany van. Csatornabekötés az udvarban, gázvezeték a ház sarkánál. A telek 400 n.öl. Irányár: 4.000,000,- Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8- 17 óráig. (9820
K)_
Varászlón (Miháldlól 7 km-re) eladó 2 szobás, összkomfortos, ftlrdószobás, kp. fűtésű, kb. 25 éves családi ház, garázzsal, 10900 nm területtel, akácerdővel, lugasszólővel, gyümölcsfákkal. Irányár: 1.500.000.- Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4.
Tel.:93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9821
K)_
Miklósfán eladó 49 nm-es épület, lakás vagy üzlel céljára, 490 n.öl, gazdálkodásra alkalmas területtel. Irányár: 1.800.000,- Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (9822 K)_
Nk. belvárosához közel eladó 2szobás, egyedi gázfűtésű, 1 éve felújított, udvari lakás. Irányár: 900.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (9823 K)_
Nk. északi városrészében, családi házas övezetben eladó egyszintes, 3 szobás, kb. 70 nm-es, kb. 60 éves családi ház, vízzel, villannyal, gázzal, csatornabekötéssel, kábeltévével, parkettázott szobákkal, a parketta alatt beton aljzattal, új ajtókkal, ablakokkal, színes fürdőkáddal, csempével, garázzsal, 2 pincével, 40 nm-es műhellyel, a műhelyben mennyezetig csempézett falakkal, ipari áraimnál, vízzel, gázzal, csatornával, hűtőkamrával. A lelek 518 nm, melyből kb. 200 nm a kert. Az ingatlan tehermentes. Irányár: 4.500.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9824 K) Nk-Sáncban eladó egy 155 nm-es, kétszintes lakóház, 5 szoba. 1 konyha, fürdőszoba, étkező, éléskamra és garázs van benne. Alatta 36 nm pince van. Irányár: 5 mFt. Érd.: Nk. Teleki u.
16. Tel.: 93/313-371. (9825 K)_
Nagybakónak községben, Nk-ához 10-12 km-re jó állagú, kertes családi ház eladó. 2 soba, hall, kamra, fürdőszoba, különálló WC, pince, kp. fűtés és önálló kazánház van. Az ingatlanhoz jelentősebb mennyiségű gazdasági épület is tartozik. Irányár: 2.2 mFt. Erd.: Nk. Teleki u. 16.
Tel.: 93/313-371. (9826 K)_
Zalakaros fürdőn egy kétszobás, 43,8 nm-es alapterületű, alápincézett, panorámás hétvégi ház eladó. A hétvégi ház 1704 nm területen fekszik, ebből 1281 nm nemes szőlő és gyümölcsös. Villany, víz bevezetve (ipari áram is). Az épület állaga kifogástalan. Irányár: 2 mFt. Érd.: Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371. (9827
K)_
Hahóion 2 szobás családiház eladó. Az ingatlan összterülete 511 n.öl, a rajta lévő családi házban 2 szoba, konyha, fürdőszoba, WC, kamra és közlekedő van. A tetőtér beépíthető. Az ingatlanhoz gazd.-i épület is tartozik. A kert kb. 2/3 rész, amelyben termő gyümölcsfák vannak. Irányár: 3 mFt. Érd.: Nk. Teleki u. 16. Tel.:
93/313-371. (9828 K)_
Nk. Csengery utcában lakóház eladó, mely utcai, 3 és félszobás. Az épület 2/3 részben alápincézeti. A lakóházban 2 fürdőszoba, előszoba, konyha és kamra van. A ház alapterülete 110 nm. parkettás, konvektoros. A garázs 15 nm alapterületű téglaépület. Irányár: 5 mFt. Érd.: Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371.
(9829 K)_
Balatonberényben a parti részen a Balatonhoz 70 méter távolságra 300 n.öl telek szoba-konyhás hétvégi ház eladó. A telken termő gyümölcsfák vannak. A víz az udvarban van. Irányár: 2,2 mFt. Érd.: Nk. Teleki u. 16. Tel.:
93/313-371. (9830 K)_
Nagybakónak Tukora hegyen 500 n.öl szőlő a hozzátartozó gyümölcsössel és pincével, valamint teljes felszereléssel eladó. Az ingatlan gépkocsival megközelíthető. Irányár: 300.000 Ft. Érd.: Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371.
(9831 K)_
Zákányban a főutcán 3 szobás, 110 nm alapterületű családi ház eladó. A telek 900 n.öl, nyári konyha, gazdasági épületek és garázs is van. Víz, villany (3 fázis) bevezetve. Irányár: 2,8
ALLAS ? ALLAS * ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Kereset
Lovász (betanított munkás) 17.000-18.000 Ft
Hirdetésszervező (érettségivel) 13.000 Ft +jutalék
Elelmiszerbolti eladó 13.000-25.000 Ft
Ács, állványozó 15.000-35.000 Ft
Víz-, gázszerelő 15.000-21.000 Ft
Szabó, varrónő 12.200-22.000 Ft
Kőműves 25.000-30.000 Ft 1
Bádogos 20.000-25.000 Ft r X
Üzletkötő, ügynök 15.000-50.000 Ft
Vasbetonszerelő 20.000-35.000 Ft <
Vas- és fémszerkezet lakatos 20.000-25.000 Ft
Matematika-számítástechnika szakos tanár 20.000-30.000 Ft 1
mFt. Érd.: Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371.
(9832 K)_
Zákányban 700 n.öl szőlő gazdasági épülettel eladó. A gazdasági épület 30 nm, az egész építmény alatt pince van. Felszerelés: prés, kád stb. Irányár: 500.000 Ft. Érd.: Nk. Teleki u. 16.
Tel.: 93/313-371. (9833 K)_
Somogycsicsón 1+2 félszobás családi ház eladó. A családi ház Nagykanizsától 25 km-re van. A ház 1+2 félszobás, konyha, éléskamra, fürdőszoba, előszoba és boltíves elöteraszból áll. Alatta földpince, gazdasági épület, üvegház és garázs is tartozik hozzá. Víz, villany bevezetve. Ár: 1,2 mFt. Érd.: Nk. Teleki u. 16. Tel.:
93/313-371. (9834 K)_
Bocskában az Ady úton családi ház eladó. A családi ház Nagykanizsától 13 km-re van, 2 szobás, konyha, ebédlő, éléskamra és nyitott teraszból áll. Az összterület 200 n.öl, baromfi udvar és kert is tartozik hozzá. A kertben termő gyümölcsfák és szőlő is van. Víz, villany bevezetve. Irányár: 1 mFt.Érd.: Nk. Teleki u. 16.
Tel.: 313-371. (9835 K)_
Nk. belvárosában a Csengery utcában 4 szoba hallos, 2. emeleti lakás eladó. A lakásban konyha, kamra, fürdőszoba, külön WC, előszoba és 2 terasz van, ossz. alapterülete 114 nm, alatta 12 nm-es pince. A lakáshoz udvartér is tartozik. A lakás orvosi rendelőnek is kiválóan alkalmas. Irányár: 5 mFt. Érd.: Dr. Dolmányos István, Nk. Teleki u. 16. Tel.: 313-
371. (9836 K)_
Nk-án 2 szoba komfortos házrész a belvároshoz közel sürgősen eladó. Érd.: hétfőtől péntekig de. 10-15 óráig a 311-500/287 melléken. (9837
K)_
Belvárosban, Rákóczi u. l/A. alatt kétszobás + étkezős családi ház kis udvarral eladó. Érd.:
317-515 telefonon. (9838 K)_
Elcserélném a keleti városrészben 2 nagyméretű, összkomfortos lakásomat másfélszobás komfortosra. Minden megoldás érdekel. Érd.: Esti órákban, bármikor a 317-186 telefonszámon.
(9839 K)_
Murakeresztúron betegség miatt áron alul eladó 2 szobás, fürdőszobás, téglából készüli, kisméretű, zártkertes falusiház. Gazdálkodásra alkalmas, telefon bevezethető. Irányár: 660.000 Ft. Érd.: Murakeresztúr, Szigeti u. 33. (9840 K) Zalakaroson szép környezetben 120 nm-es nyaraló parabola antennával eladó a Gulyás csárda felett. Csárdaköz 10. alatt. Érd.: 06-27/315-653 Zongora Pálnál vagy 93/314-570-en, Tóth.
(9841 K)_
Zalakaroson, panorámás, csendes környezetben alápincézeti, kétszintes nyaraló 129 n.öl területtel eladó Csárdaköz 12. alatt. Érd.: 93/314-570,
Tóth. (9842 K)_
Egyszobás, egyedi gázfűtéses, komfortos lakásomat elcserélném 1,5 vagy 2 szobás tömbházban lévő lakásra^ ráfizetéssel. Platán sor és környéke előnyben. Érd.: 17 óra után, 314-306
vagy 312-521 telefonszámon. (9843 K)_
Elcserélném 2 szintes, 100 nm-es, 3 szoba + nappalis lakásomat Kanizsa környéki (Sánc, Palin, Kiskanizsa) családi házra. Ajánlatokat a
93/316-873 számra kérek. (9844 K)_
Régi családi házban lévő, 70 nm-es, kétszobás, félkomfortos, egyedi fűtéses, udvari házrész kis kerttel, garázzsal eladó vagy kétszoba összkomfortos tehermentes lakásra cserélhelő a városban vagy környékén. Érd.: Nk. Magyar u. 64.
Horváth. 17 óra után. (9845 K)_
Nk-án a Kazanlak krt-on 1+2 félszobás, külön Lomkamrás, egyedi vízórás, reluxás, telefonos, felújított, 1. emeleti lakás eladó. Érd.: 314-675 telefonon személyesen, Nk. Kazanlak krt. 9/D.
1/4. (9846 K)_
Nk-án az Eötvös téren eladó 1+2 félszobás, 66 nm-es, egyedi gázfűtéses 4. emeleti lakás. Érd.: egész nap. 93/317-577. Irányár: 3 mFt. (9847
K) _
Nk-án Dózsa Gy. út 58. alatt 2 szobás, komfortos utcai családi házrész kis udvarral eladó.
Érd.: naponta 16 óra után vagy a 315-758-as
telefonon este. (9848 K)_
Nk-iól 12 km-re 2 szoba, konyhás, előszobás, alápindézett, redőnyös, kábellévés, 75 nm-es családi ház különálló nyári konyhával, melléképületekkel, beültetett kerttel eladó. Érd.:
93/321-113-as telefonon. (9849 K)_
Nk-án 2 szobás, 54 nm-es, összkomfortos, víz-órás lakás eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 20/A.
IV/12. (9849 K)_
Pogányszentpéteri hegyen új pince kordonos szőlővel, málnással, szántóval eladó. Érd.: Po-gányszentpéter, Dózsa u. 105. (9850 K) Hétvégi házat keresek, ahol víz, villany van, kb. 400.000 Ft-ért. Mester Sándor. Nk. Szépet-
neki u. !7. (9851 K)_,
Egyszobás, egyedi fűtéses lakást keresek. Ajánlatokat 7-15 óráig a 312-010/277 telefonszámra, esténként a 317-962 telefonra kérek. (9852
K)_
Nk. környékén falusi házat vennék nagy telekkel. Érd.: Nk. Teleki u. 15/A. Molnár. Tel.
munkaidőben: 310-713. (9853 K)_
Balatonkeresztúron 360 n.öl telek egyben vagy megosztva is eladó. Érd.: 93/314-852. (9854 K) Balatonkeresztúron, régi 7-es útnál 150 n.öl telek eladó. Víz, villany a telek mellett. Érd.: Nk. 310-713 telefonon 8-17 óráig. (9855 K) Miklósfán családi ház telekkel, garázzsal, melléképületté] eladó vagy elcserélhető I. emeletig, 10 emeletesben feljebb is, megegyezéssel. Érd.:
Miklósfa. Szentendrei u. 29. (9856 K)_
Csónakázó-tó bejáratától 500 m-re 220 n.öl terület gyümölcsössel, lugas szőlővel, hélvégi házzal, teljes felszereléssel eladó. (Villany van, víz megoldható.) Érd.: Nk. Rákóczi u. 8. Ba-
lázs. (9422 K) _
Bontásra ítélt családi házat vennénk. Leveleket „Nyári költözés" jeligére a Pf.: 154-be kérném.
(9664 K)_
Eladó 1+3 félszobás lakás. Leveleket „Nyári költözés" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (9665
K)_
Balalonmárián KÍ5 n.Ol beépílhelő teriilet, kis hélvégi házzal eladó. Érd.: M/3 15-627 (9666
K)_
Családi házban udvari 60 nm-es lakás eladó. Felújításra szorul. Érd.: Nk., Kisfaludy u. 21.
(udvarban) Baj. (9667 K)_
Nk., belterületén 230 n.öl zártkert olcsón eladó. Érd.: Nk., Kisfaludy u. 21. (udvarban) Baj.
(9668 K)_
Kiskanizsán 2 és fél szobás emeletes, egyedi fűtéses, közművesített családi ház eladó. Érd.: Kiskanizsa, Varasdi u. 57. egész nap. (9669 K) Saját tulajdonú, félkomfortos, 20 nm-es, földszintes, udvari, Kisfaludy 14. szám alatti laká-somai elcserélném hasonló földszintesre a belvárosban. Érd.: Öregek Klubjában (Nk., Zrínyi
M. 40.) 9 órától. (9670 K)_
Nk, keleti városrészben 1 szobás, önkormányzati 4. emeleti lakás sürgősen eladó. Érd.: Kis-récse, Ságvari u. 2. naponta 17 óra után (Ma-
lom udvar) (9671 K)_
3 szoba+étkezős. erkélyes első emeleti, egyedi fűtésű lakás készpénzért eladó Nagykanizsa Péterfai út 1. 1. emelet 1. sz. alatt. Érdeklődni a megadott címen vagy a 316-514 telefonon.
(9680 K)_
Nagykanizsán 2 szobás, 54 nm-es vízórás. telefonos lakás, Zemplén Gy u. l/A. 6/38. szám alall 1.250.000 Ft-ért eladó. Érd.: a helyszínen
19 óra után. (9681 K)_
Nk.. Rákóczi u. 40 szám alatti 1 szoba, konyhás egyedi fűtéses lakásomat elcserélném egy másfél szobás lakásra. Érd.: a reggeli órákban a
fenti címen lehet. (9682 K)_
40 eFl-ot ajánlok fel annak, aki Nk. közeli bir-lokomat sok gyümölcsössel eladja. Ajánlatokat
a Pf. 154-be kérném. (9683 K)_
Elcserélném Nk-i 2 szoba összkomfortos, önkormányzati lakásomat másfélszobás, egyedi
WHDfijkA PLÁNDERNÉ HIRDETŐ-KÖLCSÖNZŐ
^CtC Nagykanizsa, Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
^ . V* Tel.: 320-111 Nyitva: hétköznap 10-17 óráig.
ftUXEt*\' Kölcsönzés a hét minden napján X órától.
Családi házak, lakások, telkek, nyaralók garázsok, irodák VÉTELE - ELADÁSA - BÉRBEADÁSA - CSERÉJE -HIRDETÉSE HIRDETÉS A CÉL ELÉRÉSÉIG! AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN! KERESEK-KÍNÁLOK: ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT!
ELADÓ-CSERE „ÖNKORMÁNYZATI" LAKÁSOKAT, HÁZAKAT, TELKEKET, NYARALÓKAT, GARÁZSOKAT!
BÉRBEADÓK RÉSZÉRE A „KIADÁS" DÍJTALAN!
MOULINEX típusú, nagy teljesítményű KÁRPIT- ÉS SZŐNYEGTISZTITÓGÉP-KÖLCSÖNZÉS
a „Hirdető-kölcsönzőben". Előjegyzést a hét bármely napjára felveszek.
Bővebb felvilágosítási a munkahelyi ajánlatokról i/.MMK Kir. Nk., Fő u. 24. szám) a közvetítői csoportnál adunk, I. emelet 111. szoba. Ügyfélfogadási idő: hétfŐ-kcdd-szerda: 8.00-12.00 és 13.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 és 13.00-14.00 óra közölt.
19<*5. július 21.
KANIZSA - /ifin*
31
ffi\\<?.sűre. Minden megoldás érdekel. Érd.: szómba) délelőtt Nk.. Liszt F. 2/C. 3/2. (9684 K)
GARÁZS
Teljes méretbn alápincézett garázs eladó a Munkás úti garázs sorban. Érd.; Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-17 óráig Tel.:
93/120-111 (9685 K)_
Garázst vennék vagy bérelnék Nk-án a belvárosban (Berzsenyi u. kornyékem. Tel. 17 óra után: 93/312-306. (9937 K>
JAKMU
Kiadó Ford Escort 16<>n ccm típusú, 5 ajtós,nap-tenytetős. alufelnis. metál fényezés ö személygépkocsi. Érd.: Trojkő Tibor, Nk. Városkapu 5/A/l 3. Kisebb autót beszámítok. (9947 k) Frissen vizsgázott kis Polski eladó. Tel.:
93/320-623. (9938 k)_^
Fial Regatta dizel 1985-ös, \'96 aug.-ig mfisza-kizott. léekondjval + extrákkal eladó. Iránv-ar:350 eFt. Érd.: Nk. Liszt F. 6/1). Fsz/1. (9939
kj_
Skoda 120 L 6,5 éves friss műszakival eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 15. II. em. 6. Melzgernó.
S/omhal. vasárnap delelőn, i 91 \'4" k)_
Suzuki 125-os,9 éves mfiszakival jó állapotban eladó. Irányár: 80 eFt. Tel.:320-946. 17 19 órá-
ig. (9941 k)_
Jó állapotban lévő, teljesen felszerelt német gyártmányú IfMX kerékpár reális áron eladó. (Tartalék külső gumiabroncs.) Érd.: 313-484.
¦9942 ki _
M\'IB kerékpár eladó. Érd.: 16 óra ntan, 310-
040/1620-as melléken. (9943 K)_
BMW 316-os 1980-as évjáratú,benzin gázüzemű, napfény tetős, vonóhoroggal elcserélném kocka Ladára. Irányár: 260 eFt. Érd.: 06/60-
399-838.(9944 k)_
Trabant Tramp. gyári katonai JEEP, Cahriolet eredeti állapotban eladó. Érd.: Csurgó, Szabó
István ii. 25. [9945 k)_
Java (babetta típusú kismotor 23.000 Ft-ért el-
adó. Erd.: 93/321-124 (9649 k)_
Honda Prelude 2.0 EX automata 5 évs grafil-melál kifogástalan állapotban eladó. Irányár: 1.3 MFt. Érd.: 93/314-743 16 óráig vagy 93/311-413 16 óra Után. Személyesen: Metál System Halasz Nk..Teleki u. 2*. t 96Xo Kl Audi 80 C.LS \'81-es évjárat eladó. Érd.: Nk., Rózsa u. 13. II. em.16. Siffer a megjelenés napjától. (9687 k)_
1980-as évjáratú Fial Panda eladó. Érd.: Nk.. Corvin u. 8. 3/7. vagy 315-793 telefonon. (9688 K) .__
ALBÉRLET
Nk-án. Fáy András u. 12. alatti 3 szobás lakás garázzsal vagy anélkül hosszabb távra kiadó.
Érd.: 93/313-509. (9574 K)_
Olcsó, bútorozott. 1 vagy másfélszobás albérletet keresünk augusztus l-tól. sürgősen, hosszabb távra. Ajánlatokat „Megfizethető ár" jeligére. Nk. l\'f.: 154-be kérünk. (9575 K) 2 szobás, bútorozott albérleti lakást keresek 2. emeletig. Ajánlatokat „Leinformálható" jeligére a 93/320-111 telefonszámra kérem. (9576 K) Kiadó 60 nm-es, száraz, jól megközelíthető pincehelyiség raktározási célra Nk. központjában. Érd.: 93/32"-283 telefonon 17 21 óra között. (9577 Ki_
1 szoba, kozus konyha, fürdőszoba használattal albérletbe kiadó a Kazanlak, Corvin. Zemplén Gy. és Munkás utcában. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111 (9690 K) Hévízen és Keszthelyen szobák kiadók. Érd." Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111 (9691 K)_
2 szobás bútorozott egyedi vízórás 8. emeleti erkélyes lakás albérletbe kiadó. Irányár: 16.000 Ft+rezsi díj. Érd.: Nk.. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-17 óráig Tel.:93/320-l 11 (9692 K)_
3 szobás egyedi fűtéses bútorozatlan családi ház albérletbe kiadó. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-17 óráig Tel.:93/320-l 11
(9693 K)_
2 szobás bútorozott belvárosi lakás albérletbe kiadó. Irányár: 15.000 Ft+rezsi. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-17 óráig Tel.:93/320-l 1 1 [9694 K)
1+félszobás bútorozatlan egyedi fűtéses lakás albérletbe kiadó. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-17 óráig TeI.:93/320-l 11
(9695 K)_
2 szobás egyedi fűtéses második emeleti bútorozott lakás albérletbe kiadó a keleti városrészben. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköz-nap; 8-17 óráig Tel.:93/320-l 11 (9696 K) Keresek kiadó szobákat, lakásokat, házakat, garázsokat a kiadó részéről díjtalan biztosítom a bérlőkel. Takarítsa meg pénzéi és energiáját ne fáradjon a plusz hirdetésekkel. Keressen telefonon, személyesen vagy levélbn. Meglalál a Jerikó presszótól 50 m-re délre „Szürke ház első
emeletén" Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-18 óráig Tel.:93/320-l 11 (9697 K)_
2 szobás első emeleti bútorozatlan lakás hosszútávra albérlelbe kiadó. Irányár: 12.000 Ft+rezsi díj. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-17 óráig Tel.:93/320-l 11 (9698
kj_
Albérletbe kiadók 1-2-3 szobás, bútorozott, bútorozatlan lakások, 2 szobás családi házak Nk-án és Nk. vonzáskörzetében. Érd.: Nk. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hétköznap 8- 17 óráig. Tel.: v3/32H-111. t\')934 K)_
1 szobás, összkomfortos, telefonos lakást keresek albérletbe hosszabb időre. Ajánlatokat a
320-623 telefonra várok. (9935 K)_
Szeptember l-től kertes házban 2 személy részére telefonos albérleti szoba kiadó. Érd.: 313-(140/10-06 melléken, este a 14-1 l-es melléken.
K .____
Nk-án a Kazanlak körúton 2+1 félszobás, bútorozatlan, első emeleti lakás albérlelbe kiadó. Irányár: 15 ei-i/lió+rezsi. Érd.: Nk.. Magyar u.
19. Tel.: 93/314-012 (9772 K)_
Keresünk kiadó szobákat, lakásokat családi házakat Nagykanizsán és vonzáskörzetében. A bérbeadók részére díjtalanul közvetítünk bérlöt. On a hirdetési dijat is megtakarítja, ha velünk kerestet albérlőt. Az Ön által előzetesen közlésre kerülő feltételeknek megfelelő bérlöjelölt megtalálásáig végezzük feladatunkat. így a felesleges zaklatástól is megkíméljük Önt. A kiadó bérlemény! Ön helyett bemutatjuk a bérlő-ieloltnek. Reméljük, meg lesz elégedve szolgáltatásunkkal. Megtalál bennünket a Dél-Zalai Áruház és a távolsági aulóbuszpályudvar közötti ulcáhan. a rendőrség oldalában, a STOP presszó mellel li családi házban. Ha ön kanizsai, könnyen elérhet bennünket a 32-es és a 19-es buszok vonalán, ha vidéki, akkor a kanizsai autóbuszpályaudvartó] 100 méterre. Jelentkezhet levélben, vagy telefonon is. Érd.: Nk. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9773 K)_
3 szobás lakás, bűtorozatlanul, 10. emeleten, központi fülessel, Nk., keleti városrészében kiadó. Bérleti díj: 15.000 Ft+rezsi/hó. Három hónap előre fizetendő. Érd.: Nk. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9775 K)_
Kiadó bútorozott. 2 szobás, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás, parkettázott, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben, a belvároshoz közel, maximum 3 fő részére, havonkénti fizetéssel és hosszabbítással június 28-tól. Bérleli díj: 15.000 rezsi/hó. Érd.: Nk.\' Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 uráig. (9776 K) Kiadó Nk. belvárosban I szoba, konyhás, udvari lakás, fürdővel, előszobával, kamrával, konvektoros gázfűtéssel, azonnal beköltözhető-en. maximum 2 fő részére. Bérleti díj: 12.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-
058. hétköznap 8-17 óráig. (9777 K)_
Kiadó 1,5 szobás, bútorozatlan, központi fűtésű, egyedi vízórás, 41 nm-es erkélyes, telefonos, 8. emeleti lakás, Nk. belvárosához közel,
2 felnőtt részére. Bérleti díj: 10.000 Ft+rezsi/hó, 3 hónapra előre fizetendő. Érd.: Nk. Terv ti. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (9779 K)_
Kiadó Nk. belvárosában 1. emeleti. 2 szobás, egyedi gázfűlésű, bútorozatlan, telefonos lakás, gyermekeseknek is. Bérleti díj: 17.000 Ft+re-zsi/lió. 3 hónapra előre fizetendő.Érd.: Nk. Terv ti. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 órá-
ig.(9780 K)_
Kiadó 2 szobás, egyedi fűtésű, egydi vízórás, 3. emeleti, bútorozatlan, belvároshoz köezli, 4 emeletes épületben lévő, azonnal beköllözhelő lakás. Bérleli díj: 15.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17
óráig. (97*2 Kj_
Kiadó 2 szobás, egyedi fűtésű, egyedi vízórás, kb. 60 nm-es. földszinti, bútorozatlan lakás, konyhával, fürdővel, spájzzai, előtérrel, udvari zöldterülettel, kizárólag megbízható bérlőknek. Bérleti díj: 12.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig.
,19783 K)_
Irodahelyiség kiadó Nk. belvárosában, földszinten, telefonnal, 1+2 félszobával, bűtorozatlanul, konhyával, fürdővel, egyedi cirkogejzír fűtéssel, egyedi vízórával, azonnal, 2-3 évre. A szobák elszeparálliatóak. vagy egybe is nyithatóak. A középpontban lévő fonok, és az öl körülvevő titkári, személyzeti kialakításra éppúgy alkalmas, mint a munkacsoport, team munkára. Bérleti díj: 30.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig.
(9784 K)_
Szoba kiadó bútorozotian, konyha-, wc-, fürdő-szobahasználattal, központi fűtéssel 8. emeleten, Nk. keleti városrészében 1 fiaial hölgy részére. A bérbeadó is hölgy. Bérleti díj: 7.000 Ft/hó. Rezsi nincs! Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9785 K) Szoba kiadó bűtorozottan, egyedi gázfűtéssel, 1 fiatal bérlő részére, földszinti lakásban, azonnali beköltözéssel, igény szerinti időtartamra. Bérleti díj: 7.000 Ft/fő. Rezsi nincs! Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig.
(9787 K)_
Nk-án a Kazanlak körúton 2+1 félszobás, bútorozatlan. I. emeleti lakás albérletbe kiadó. Irányár: 15 eFt/hó+rezsi. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (9933 K)_
VlíííYKS
Pianínó, fekele, faragott, német eladó. Érd.:
Csurgó. Szabó istván u. 2v i\'\'\'\'4fí ki_
Fiatal diplomás házaspár eltartási szerződést kötne. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat Nk. Pf.: 5q6 cimre kérem. (9917 K) Eladó 5 részes MONDÓ szekrénysor + JÚLIA kárpitos garnitúra, megosztva is. Cím a szer-
kesztŐségben. (9918 K)_
Pótvizsgára, pótérettségire felkészítést vállal szakos tanár, matematikából és fizikából, középiskolásoknak ésszakinunkáslanulóknak. Tel.:
93/312-954. (9920 K)_
Egyéves kisgyermek mellett otthon végezhető munkát vállalnék. Ajánlatokat Nk. Pf.: 441 cím-
re kérek. (9921 K)~_
Lakásomon gyermekfelügyeletei vállalok. I.e-velekt Nk. Pf.: 44 1 címre kérek. (9922 K> Eladó I db gáztűzhely, I db 60 cm-es harmonika ajtó. 1 db 50 literes villanyboyler, 2 db folel + kisasztal, 1 db állólámpa. Erd.: Nk. Bar-
tók 1. 1/3. (9923 K)_
Egyiptom. 8 nap 1+6 éjszaka (luxushajón, péntektől- péntekig, szeptember 29-ig) teljes ellátással, két személy részére 50.000 Ft-ért eladó; + repülőjegy ára 49.000 Ft/fő. Érd.: Nk. Bába ii. in. szám alatt, egész nap. (9924 K) 300 literes, álló Gorenje hűtőszekrény 30.000 Ft-ért eladó. Érd.: Nk. Teleki u. Ia házfel (t-
gyelőnel. (9925 K)_
Zsűrizett festmény igényesnek eladó. Nk. Mu 11-kás 5/C. 2. ajtó. *17 óra után. (9926 Kj Combi kiságy eladó. Érd.: Nk. Zemplén 3/B.
Gödinek. (9927 K)_
Házaspár eltartási szerződést kötne idős személlyel Nk-án. Érd.: Nk. Eötvös tér 8. (9928
K)__
Torzskönyvezeit angol cocker spániel kölykök, arany+fekete. blek and than színben eladók. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 9/B. Kiss. Délelőtt a 311-847-es. délután a 316-527-es telefonszámo-
kon. (9929 K)_
Lakásomon telefonügyelelet vállalok, taxisok-nak is. Érd.: 93/315-26k, hétvégén. i9930 K) Beteggondozást és ápolást vállalok fizetség és ottlakás fejében. Érd.: Orsós Jánosné. Nk. Csengery u. 1 1 1/B. Egész nap. (9931 K)
Ismerkedési estet rendezünk BAO YCAN Kínai Étteremben este 19 órától minden hét pénteki napján. Kérjük az egyedülálló Hölgyeket és t\'rakal, szíveskedjenek vendéglőnkel felkeresni ezen a napon és egy szép estét töltenek nálunk.
Helye: Nk. Balatoni u. 2. (9932 K)_
Matematika-kémia szakos tanárnő pótvizsgára felkészítést vállal általános és középiskolásoknak. Érd.: 93/311-341 telefonszámon a délutáni
órákban.(9594 K)_
Vegyeshollba vagy presszóba eladóként vagy felszolgálóként férfi munkát keres, azonnali belépéssel. Szakképzellség nincs. Ajánlatokat 312-700 telefonszámra kérek, egész nap. (9648
k)_
Cambridge angol nyelvvizsgával fialal hölgy munkát vállalna Nagykanizsán. Érd.: 93/315-755, vagy a 93/311-393-as telefonszámokon.
(9650 K)_
Beteggondozási vállalok lakhatás és fizetség lejében. Érd.: Orsós Jánosné 8800 Nk., Csengery
u. i i l\'H ivosi K>___
Freddy III. szekrénysor és Júlia ülőgarnitúra megkímélt állapotban eladó. Irányár: 60 eFt. (egyben) Érd.: Nk., Platán sor 4. I Lem. 77. 17
óra után. (9652 K)_
Bontott, hódfarkú tetőcserép olcsón eladó. Érd.: Becsehely-Pola. Dózsa Gy. ii. 54. (9653 K) Angol nyelvű szövegek fordítását vállalom. Érd.: Kálmán László Nk., Csengery tít 14. 1/7.
Tel.: 06/30/471-436 (9654 K)_
Zömmel akác tűzifa 5 és 10 köbméteres adagokban házhoz szállítva eladó 4200 Ft/kobin. áron. Érd.: 06-60/399-210 telefonon. (9655
kj_
Jó állapotban lévő bontott cserépkályhát vásárolnék. Ajánlatokat: „Sürgős" jeligére a Pf.:
154-be kérnék. (9656 K|_
SHARP típusú pénztárgép eladó. Érd.: Nk., Platán sor 4. XÍII. em. 87 ajtó. 17-20 óráig. (9657
K)_
Idős személy (lehetőleg férfi) gondozását, eltartásai lakáséri, vagy lakhatási lehetőségért vállalom. Levelekel a Pf.: 1 54-be „Segítő szándék"
jeligére várok. (9658 K)_
Uj, távirányítós Music center, különálló hangfalakkal, lemezjátszóval, programozható CD-vel. másolós magnóval eladó. Irányár: 23 eFt. Érd.: 17 óra után. 93/320-790 telefonon. (9659
kj_
Irodák, intézmények takarítását vállalnám. Cím a szerkesztőségben. (9660 K) 41 éves, független nő. többéves ápolónői gyakorlattal, idős, vagy beteg ember gondozását, eltartását vállalná. Leveleket a Pf.: 382-be kér-
ném. (9661 K)_
Rusztikus Réka tölgy szekrénysor, combi gyermekágy, Pillangó franciágy eladó. Érd.: Nk.. Péterfai út l/H. 1/1. Tel.: 316-514 (9699
K)_
450-es WESTEI, rádiótelefon. 1 éves - Benefon Office típus - megkímélt állapotban, vonallal
együtt eladó! Érd,: Nk,, Zemplén Gy, u. l/A.
fszt. 2. Korpavári Attila (9700 K)_
Ne kockáztass! Legyen biztos a siker! Felkészítés pótvizsgára matematikából, fizikából! Ne tétovázz! Hívj. hogy időben érkezzen a segítség! Telefon: 93/313-140/16-78 vagy 14-87 mellék, munkaidőben, Győr fi Ildikó. (9701
k)_
Pótvizsgára felkészítés matematikából és fizikából középiskolásoknak és szakmuiikáslaiiulók-nak Nk-án. Tel.: 93/312-954 (9702 Kj Eladó egy 386 DX/40 2 MB RAM. 40 MII
HDD, 101 gombos billentyűzet, Philips mono
VGA monitor, egér. hangkártya konfigurációjú számítógép + 50 lemez + újságok. Érd.: Szányi Tamás Nk., Vadalmás u. 2/7. (9703 K) Egyiptom, USA kétszemélyes utazás félámn el-
adó. Érd.: 93/319-170 (9704 K)_
Sürgősen eladó 1 db kitűnő állapotban lévő hintó. Erd.: OrmándpUSZta, Balra a második ház vagy a 93/316-936-os telefonon, az esti órák-ban. (9704 K)_
Verona típusú Kolóniái szekrénysor 4 db-os eladó. Érd.: Nk.. Levente u. 17. Tel.: <]3-9ö4
(9705 K)_
Munkatársakat keresek korrekt, hosszűlavú kapcsolatra. Nyugdíjasok. GYES-en lévők jelentkezését^ várom. Érd.: Nk.. Pf.: 375. r>7qö K, -700-as szalagfűrész eladó. Érd.: (uUmhok
Honvéd ii. 31. (9707 K)_
Fialal házaspár idő emberrel, vagy házaspárral eltartási szerződést kötne. Ajánlatokat „Gondos-
kodás" jeligére kérném. (9708 K)_
Középiskolai tanár pótvizsgára felkészítést vállal matematikából. Tel.: 93/310-610 (9709 Ki
Pelőfi-melléki Alex névre hallgató, arany színű coccer-spániel torzskotiy vezeti kutyámmal (szül. 1991. ápr. lo-áii) fedeztetést vállalok. Érd.: 3M-I40/1Q-06 teleionon. (9710 K) Fém tolólétra, motoros permetező, és keveset használt grillsütő eladó. Érd,: Kiskanizsa, S/i-
geti u. 2 l. (971 1 K)_
Okleveles ápolónő házigondozást vállal. Érd,;
17 óra után a 93/375-035 (9712 K)_
22 éves fiatalember élelmi Szerből ti, vagy ven-déglátóipari inunkat keres, (szakmai gyakorlattal) Érd/ 93/312-70n-aS léteimen. Q7I5 ki
Tacskó kiskutyák eladók. Érd.: Miklósta. Szentndrei u. 53. (9716 Kj
PARTNKKKKKESO
46 éves, 170 cm magas, elvált férfi 30 45 éves. házias hölgy ismeretségéi keresi. Levelekel „Hosszú nyár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek.
(9581 K)_
Ha jó megjelenésű, kedves, intelligens, romantikus, erzelemg.izdag, nemdohányzó, 4* év alatti hölgy vagy. akkor írj egy melegszívű, azonos adottságú férfinak „Összhang" jeligére, 8x01 Nk. Pf.: 406 címre. [9582 K)_
46 éves, barna hölgy várja egy becsületes, jó-zanélelü férfi ismeretségét. Levelekel „Kettesben jobb" jeligére. Nk. Pf,: 154 címre kérem,
!9583 K) _
23 éves, értelnűségi, csinosnak mondott, romantikus szemléletű lány megismerkedne kedves, minden káros szenvedélytől mentes helyes, értelmiségi fiúval. Leveleket „Claudia" jeligére. Nk. Pl.: \'l 54-be kerek. (9585 K) _
47 éves, vendéglátásban dolgozó, 172 cm magas, barna, elvált hölgy megismerkedne korban hozzáillő férfival. Kanizsa kornyékiek levelei várom. Jelige: „Várok rád" a Pf.: I 54-be kér-
ném a leveleket. (9662 K)_
Keresem azt az urat, aki társa lenne egy 15 éves. elvált. 2 kisgyerekét egyedül nevelő hölgynek. Leveleket: „Boldog család" jeligére
a Pf"\' 154-be kérem i\'^tl i K i _
42 éves független nő barátot vagy társat keres lehetőleg lakással, kocsival rendelkezők jelentkezését várom. Leveleket a Pf.: 382-be kérek.
(9714 K)_i
38/164/52. csinos, helyes, elváll nő tartós kapcsolatot keres. Minimum középfokú végzettséggel rendelkező, intelligens, jó megjelenésű férfi személyében. Leveleket „Adj esélyt" jeligére. Nk. Pf.: 154 címre kerek. i\'w48 K .
Káros szenvedélytől mentes, intelligens, 48 éves férfi megismerkedne csinos, ápolt, igényes, független hölggyel tartós kapcsolat céljából. Leveleket „Bátraké a szerencse" jeligére,
Nk. Pf.: 154 címre kérek.i 9949 K i__
37 éves, 166 cm magas, barna hajti. kékszemű, minden káros szenvedélytől mentes férfi megismerkedne házasság céljából korban hozzáillő hölggyel. Az első találkozás hétvégén 17 óra után lehetséges. Levelekel „Szeretet" jeligére,
Nk. Pf.: 154 címre kérem. (9950 K) _
Tartós kapcsolat reményében szeretném megtalálni azt az intelligens, káros szenvedélytől mentes ural 60 éves korig, aki hű társa tudna lenni egy független hölgynek. Leveleket „Kalandorok kíméljenek" jeligére. Nk. Pf.: 154
címre kérek. (9951 Kj__
46 éves. független hölgy káros szenvedélytől mentes társat keres. Leveleket „Napfény" jelt -gére, Nk. Pf.: 154 címre kérek. (9952 K) 46 éves független hölgy felsőfokú végzettséggel káros szenvedélytől mentes társat keres. Leveleket „Még nem késő" jeligére. Nk. Pf.: 154 címre kér. (9953 K]
32
KANIZSA -
1995. július 21.
Zárlat a lakásban
;:;:::;:;:;:í::::;:::::::;:;:;x::^:;:;::x;: ::v :*:: :
Július 16-án a Városkapu körút hármas számú házából jeleztek elektromos zárlat miatt keletkezett tüzet a lakók, melyet önerőből eloltottak. Ugyanezen a napon Ba-gola és Pogányszentpéter között előzés közben karambolo-
55 877
Tovább fogyott az elmúlt két héten városunk állandó lakosainak száma, mivel tlzcucgy polgár hunyt el, és csupán négy újszülött sírt fel a kórházban. Örök hűséget a Vasemberház házasságkötő termében hét fiatal pár fogadott az anyakönyvvezető, a rokonok és az ismerősök előtt.
K R.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KOLLÉGIUMI FÉRŐHELYRE
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a Janus Pannonius Tudományegyetemmel kötött szerződés alapján öt férőhelyet biztosít a pécsi felsőoktatási intézményekben tanuló nagykanizsai diákok számára.
A kollégiumi hely elnyerésére pályázhat az a hallgató:
- aki állandó nagykanizsai lakos.
- tanulmányait valamelyik pécsi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatja,
- akinek a kollégiumi fé- | rőhely iránti kérelmét helyhiány miatt elutasították.
A kollégiumi férőhelyre a jelentkezés pályázati formában történik. A pályázathoz szükséges adatlap a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályán át- ^ vehető.
A pályázatokat 1995. au- g gusztus 20-ig kell be- < nyújtani a hivatal Műve- | lődési Osztályán.
zott egy Wartburg. A haleset sérültjét a mentők kórházba szállították, a tűzoltók a benzinfolyás megszüntetésében, a roncsok eltakarításában segédkeztek.
K. R.
FEDEZTETÉS ÚJ HELYEN
Nagykanizsa Megyei Jogú
Város Önkormányzata tájékoztatja az érintetteket, hogy az állami tulajdonú apaállattartás (méntartás) helye megváltozott.
AZ ÚJ HELY: HÉRÁN TECHNIK KFT. f
Iíj. Dobri Lajos =
Nagykanizsa-Miklósfa. í Szentendrei u.
A FEDEZTETÉS! DÍJ \\ VÁLTOZATLAN.
Cserhátisok Angliában
A Cserháti-szakközépiskola öt diákja - Paksa Zsuzsa tanai-vezetésével - tíznapos angliai csereüdülésen vett részt a Londontól nyolcvan kilométerre található Schuttleworth College meghívására. Mint már lapunkban hírt adtunk róla, a külföldi iskolából júniusban voltak Nagykanizsán mezőgazdász tanulók, s most - a kapcsolat folytatásaként utaztak a cserhátisok a szigetországba.
Programjukban szerepelt Canterbury. Windsor, Eton. Cambridge, valamint London nevezetességeinek megtekintése. S hogy a ..szakma" se maradjon ki a látnivalók sorából, a kirándulók megnéztek az. iskola számítógépparkját és farmját, továbbá ellátogattak
egy magánfarmra is._
H. I.
ÁLLATBARÁTOK. FIGYELEM!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a városban mindinkább elszaporodó kóbor ebek. macskák állalbarát, humánus elhelyezéséhez, gondozásához, a lakosság részéről önszerveződőén létrejövő állat- és természetvédő egyesület létrehozásához segítségei nyújtana, amennyiben erre igény jelentkezik.
Kérjük, aki számára ez a probléma nem közömbös. Nagykanizsa. Erzsébet tér 7. sz. II. emeli 11. sz. irodájában július 19-tól 25-ig 8-12 óra között jelentkezni szíveskedjenek. Telefon: 313-080/177.
¦x-:-.-.-.-.\\-.-:-:-.-.-.-.-.-:y.-:-:v:v
LAKÓTELKEK
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa-Miklósfa városrészben. Csiky Gergely utcában található lakótelkeit.
A versenytárgyalás helye: Polgármesteri Hivatal alagsori tárgya- x lóterme (Nagykanizsa. Erzsébet tér 7.) q
A versenytárgyalás ideje: 1995. augusztus 3. 9.00 óra. 5
Részletes kiírás a Polgármesteri Hivatal 1. emelet 9-es és 10-es | irodájában vehető ál.
VERSENYTÁRGYALÁS BONTÁSRA
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános versenytárgyaláson bontásra ériékesíti a Nagykanizsa, Kinizsi utcában (Izzós ABC-vel szemben) található pavilonját.
Kikiáltási ár: 5.000 Ft + ÁFA
A versenytárgyalás helye. Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
A versenytárgyalás ideje: 1995. augusztus 3. 10.00 óra.
Részletes kiírás a Polgármesteri Hivatal I. emelel 9-es és 10-es irodájában vehető át.
KANIZSA OSTROMA
Az 1600. szeptember S-tól október 22-ig tartó időszak szomorú eseményeket jelez Nagykanizsa történelmében. A iörök megostromolta, tönkretette és elfoglalta a várat.
A szeptember 11-ín elkezdett és tíz napig tarló tüzérségi tűz még nem okozott nagy kárt, ezért az ellenség elhatározta a mocsár feltöltését, hogy közelebb jusson a falakhoz. Ezt a munkát a környékről összehajtott parasztok meg is kezdték. A vár tii-zerparancsnoka, Töriik András ennek a töltésnek a felrobbantását készítette elő, amikor szerencsétlenség következett be: a lőszerraktár a levegőbe repült. Ezután kevés lőpor maradt, s közben a janicsárok derékig a mocsárban gázolva egyre közelebb jutottak a falakhoz. Az őrség harci szelleme ekkor még nem ingott meg, a létszám is elfogadható volt: mintegy nyolcszáz katona és sok várba menekült használható paraszt adta a védők seregét. Élelmiszer is volt legalább két hónapra elegendő. Paradeiser a lóportn-roiiy fel robbanása miatti aggodalmában Zrínyi Györgyhöz küldött segítségét kérve. Ekkor Kanizsától mintegy ötven kilométerre volt a felmentő sereg; kétezer német lovas, valamint Nádasdy Ferenc és Batthyány Ferenc magyar huszárjai. Október 2-án ez a sereg egyesült a horvát és stájer hadakkal, így közel 1370(1 főnyi katonától várhattá Kanizsa felmentését. Mivel az. október 7-i döntő csata kimenetele kétesen alakult, a felmentő sereg megkezdte a visszavonulást.
Október 21-re a török gyakorlatilag a falak aljáig jutott, cs bármikor megkezdhette a végső rohamot, A kétségbeesett Őrség - nem minden vita nélkül - a kapituláció mellett döntött. Negyvenöt napos ostrom után Ibrahim nagyvezér diadalmasan bevonulhatott a Karínthia és Stájerország kapuját őrző erődítménybe, majd hozzálátott a negyedik magyarországi vilajet megszervezéséhe/..
A várkapitány néhány főtisztjével együtt a vár feladása vétkével hóhér kezére került.
B. E.
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Dukát Éva. Gombás Imre, Kovács Rita, Lukács [bolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Fischer Judit. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bödör Béla. Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Lencsés Gábor. Pungor Attila. Szirovicza Miklós. Tóth Ferenc. Szerkesztősé);: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Compiiteiicchnika: Antal Lívia. Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg. Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Terv u. 3. Tel.: 93/311-457. Felelős vezető: Soós Sándorné. Gazdasági vezető: Metzger Istvánné. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg. Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor Ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: A megjelenési megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
DEL-ZALAI HETILAP
ARA: 25 Ft
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
KÉPESLAPOK KANIZSÁRÓL
A gyűjtő vallomása
12. oldal
ETIKA MINT
MAGASABB-RENDŰ INDENTITAS
Lehota János nyilatkozata
13. oldal
HÁRSFA ÁGA
KIFARAGVA
Egy idős cigányember a világ dolgairól
13. oldal
MÁDÉ KÁROLY
Kötetlen beszélgetés a DKG-EAST RT. vezérigazgatójával
14. oldal
évf. 30. sz. 1995. júl. 28.
NEM LESZ SZÚNYOGIRTÁS
Ki ne ismerné azc az idegesítő, halk zümmögést, mely a lámpák eloltása után lassan uralni kezdi az egész lakást. A röpke csendek beköszöntését - ezeket többnyire a vérszomjas nőstényszúnyogok támadásba lendülése előzi meg -nyugtalan mocorgás, majd elkese-
redett csapkodás szakítja meg. Az otthonokban és a tópartokon e vérszívókkal hadakozóknak sajnos rossz, hírrel szolgálhatunk. Mint Erdős Pétertől, a Környezetvédelmi Információs Iroda vezetőjétől megtudtuk, nem lesz szúnyogirtás az idén városunkban. Egyelőre
ugyanis senki sem jelentett be a Hivatalnak ilyen irányú igényt, melyet ma finanszírozni is bajos lenne, lévén e célra jelenleg a városnak nincsen elkülönített kerete. Marad tehát a kisipari módszer: kél tenyerünk és a rovarirtó sprék.
K. K.
(LE)BILINCSELO FELÜGYELET
Nem mindenkinek volt felhőtlen az öröme, hogy a Környezetvédelmi Felügyelet autója ismételten üzemképes állapotban rója Kanizsa utcáit. Éjszakai kerékbilincselés során két teherautót bénítottak meg. míg a heti munka folyamán harmincöt személyautó gazdái válthat-
ták meg jármüveiket némi bírság ellenében.
Az elmúlt hét csütörtökén tovább folytatódott a helyi ebtartási rendelet betartatását célzó befogási akció. Ennek keretében Miklós-
fán az esti órákban egy kutya nyakába került hurok, további öt póráz nélkül tekergő jószág gazdáit pedig figyelmeztetésben részesítették.
K. R.
KOMBÁJN- ÉS SZALMATŰZ
Palin és Kanizsa között aratás közben gyulladt ki. valószínűleg elektromos hiba miatt egy kombájn július lX-án a délutáni órákban. A keletkezett kár közel háromszázezer forint. Július 22-én változatos feladatok megoldása várt lánglovagjainkra. Délelőtt a Kossuth téri parkban a gyalogosokat veszélyeztető száraz hársfaágakat
távolították el. Nem sokkal később a petriventei elágazónál, a hetes műút melletti erdőben egy tarvágáson hulladék fát égettek. A száraz, meleg időben a lángok elharapóztak, s már a közeli akácost veszélyeztették, mikor tűzoltóink közbeléptek. Ezt követően a Király utca 11. számú ház előtt egy, a járdaszegélyen fennakadt német személy-
autót segítették kiszorult helyzetéből. A nap utolsó riasztása Felső-rajkra szólt, ahol a renden lévő árpaszalma kapott lángra és égett el mintegy ót hektárnyi területen Szintén a gyors beavatkozásnak köszönhetően ezen a helyszínen is megmenekült a közeli erdőség.
K. ft.
NAGYKANIZSA SZENZÁCIÓJA
ÖNÖKNÉL ELŐSZÖR A VILÁGHÍRŰ
li
Ii
: EÖTVÖS
A „CIRKUSZTEREN" - A MOI,-BENZINKl T MÖGÖTTI HELYEN AUGUSZTUS l-TŐL 4-IG
CSAK 4 NAPIG!
5 világrészen ismert szállóige:
VAN MÁÁÁSIKÜ! EÖTVÖS GÁBOR
Jászai-díjas, ÉRDEMES MŰVÉSZ, a Magyar Köztársaság Csillagrend kitüntetettje, világhírű zenebohóc és változatos nemzetközi SZTÁR MŰSORA AZ OKOS MEDVÉK - MAJOMREVÜ - „A BESZÉLŐ LÓ" Monte-carlói és párizsi fiatalok fesztiválja, díjnyertesei. A cirkusz területén ELŐ CÁPÁKAT. PIRANHÁKAT és TRÓPUSI HÜLLŐKET tekinthetnek meg. Mottónk: CSALÁD A CSALÁDOKÉRT Cirkuszunk területén különböző szórakozási lehetőségeket kínálunk. Minden előadáson MATCHBOX, ESKIMO. IGLO PIGNA, l\'UNDY ajándékokat sorsolunk ki.
A megvásárolt jegyük biztosítja Önöket, hogy a sorsoláson részt vegyenek. Ha felejthetetlen élményt akar családjának, már most biztosítsa jegyéi. Legyen vendégünk, tisztelettel várja Önöket az Eötvös Produkció Kft.
Előadások UJó\'pontja: Augusztus l-jén kedden 18.00 óra, 2-án szerdán 18.00 óra, 3-án csütörtökön 15.00 és 18.00 óra, 4-én pénteken 18.00 óra.
Jegyek a cirkusz pénztáránál válthatók elővételben is Pénztárnyitás 10 órától. Telefon: 06-60/325-034
KANIZSA -
1995. július 28.
A közelmúltban adtunk hírt arról, hogy néhány kanizsai fiatal elhatározta, egy levelező klubot hoznák létre. Céljuk, hogy barátokat, társakat találjanak, akikkel szívesen töltik szabadidejüket. Levelező partnerekként megosszák egymással örömüket, bánatukat, közös rendezvényeket szervezzenek. A tervet tett követte, melynek folytán az elmúlt héten megtartották a klubnyitó rendezvényt. A klubvezető, Molnár Ferenc irányításával támogatókat találtak, akik biztosították a nagy esemény sikerességét. A legtöbb támogatást az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház adta a fiataloknak, ugyanis nemcsak a helyet biztosították, de a szervezés gondjait is megosztották velük. Hájdúné Dómján Ibolya a megnyitón hangsúlyozta az ilyen önszerveződő csoportok fontosságát. Elmondta, hogy nap mint nap tapasztalja mindenki, hogy mennyi a csellengő fiatal a városban. A klub megalakítását kezdeményezők nem akarnak
55 877
Nem változott az elmúlt hét végén városunk állandó lakosainak száma, mivel ugyanannyian. - heten -születtek és hunytak el. Örök hűséget az anyakönyvvezető színe előtt kilenc fiatal pár fogadott.
K. R.
NYITORENDEZVENY A LEVELEZŐ KLUBBAN
ezek közé tartozni, társakra vágynak a városban élők és máshol lakó fiatalok köréből egyaránt. Nagy terveikhez sok támogatót sikerült megnyerniük. A népművelő elmondta, ahhoz, hogy tartós közösséggé váljon a klub tagsága, komoly munkára van szükség. Rajtuk múlik, milyen tartalommal tudják megtölteni a klub programterveit. A felnőttek figyelnek arra, amit a fiatalok létrehoznak, már csak ezért is következetes munkát kell produkálniuk.
A klub vezetője, Molnár Fe-. renc köszönetet mondott a művelődési ház igazgatójának, Fehér Imrének és Hajdúné Dómján Ibolyának a nekik nyújtott segítségért, majd külön kiemelte azokat az intézményeket, magánszemélyeket és vállalkozásokat, akik a szervezésben segítséget nyújtottak. Elmondta, hogy amellett, hogy a klubtagságnak fontos lépés a nyitórendezvény, neki magának is nagy esemény a saját életében, hiszen húszévesen magányosnak érzi magát, Snogy bizonyára sok fiatal a városban. Reméli, hogy a szerveződő közösségben társakra, barátokra talál ő is és mások is, akiknek eddig nem sikerült. A
klubprogramról elmondta, hogy a levelező partnerekkel való kapcsolattartáson kívül rendszeresen tartanak összejöveteleket, amelyek keretében vidáman, együtt kívánják eltölteni a szabadidejüket. Ha sikeresen működik a klub, sztárvendégek meghívását is tervezik, az Eddát, a Sing-Singet, a Republic-ot említette többek között. A sok kapcsolat megszületésének reményében nyitotta meg az Ifjúsági Levelező Klubot. A nyitótáncot is a klubvezető és partnere mutatta be. A megterített asztalok mellett gondoskodtak a díszvendégeknek kijelölt helyről is. A jó hangulatú buli programjainak sorában megválaiSEtásra került a nyitórendezvényi szépe is. Első helyezett lett Barbély Eszter, tizenhét éves hölgy. Udvarhölgyei - azonos pontszámmal - Pálfi Réka és Major Zsuzsa. A szépségkirálynő szép virágcsokrot kapott, és mindhárman értékes jutalomban is részesültek. A zsűri - a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap munkatársai - a tizenegy benevezett versenyző közül a nem helyezetteknek is ajándékot adott. Az ajándékozásnak azonban nem volt még vége, hiszen az egyik klubtag, Varga Brigitta
éppen tizenhatodik születésnapját ünnepelte, így a felköszöntés nem maradhatott el. A tombolatárgyak kisorsolása nagy izgalmat és derültséget hozott, hála a támogatók felajánlásainak. A fődíjat - kazettából, könyvből és Bonbonetti-ajándék-ból összeállított ajándékcsomagot - Karádi László nyerte.- :A szervezők igényességét jelzi, hogy biztonsági személyzet ügyelt a rendre, nem is történt semmilyen oda nem illő dolog, amiért köszönetet mondott Nagy Józsefnek és Szántó Lászlónak.
Az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház ígérete szerint -amennyiben életképes lesz a klub - továbbra is helyet adnak a fiatalok rendezvényeinek.
A klub létrejöttében segítettek és a nyitórendezvényt támogatta: a ZALAHÚS Rt., a Coca-Cola Amatil Hungary Kft., a Bonbo-netti Rt., az Ady úti Natura Bolt, Horváth Jánosné vállalkozó, a Családsegítő Központ, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház és a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap.
L. I.
FELHÍVÁS!
Nagykanizsa közigazgatási területén lévő temetekben az 1970. évben váltott sírhelyek használati ideje ez évben lejár.
Felhívjuk a hozzátartozók, rendelkezésre jogosultak szíves figyelmét, hogy a 12/1991. sz. önkormányzati rendelet szerint - amennyiben a sírhelyre továbbra is igényt tartanak - az ismételten megváltható. A sírmegváltás elmulasztása esetén a sírhely újraértékesítésre kerül.
Ügyintézés hétfőtől péntekig 8-15 óráig a központi temető irodájában. (Tel.: 93/311-530)
¦"l ;
N.S.R. Kft. Temetőgondnokság Nagykanizsa, Tripammer u. 1.
Pályázati felhívás
kollégiumi férőhelyre |
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata a Janus Pannonius Tudományegyetemmel kötött szerződés alapján öt férőhelyet biztosít a pécsi felsőoktatási Intézményekben tanuló nagykanizsai diákok számára.
A kollégiumi hely elnyerésére pályázhat az a hallgató:
- aki állandó nagykanizsai lakos,
- tanulmányait valamelyik pécsi felsőoktatási intézmény nappali tagozatán folytatja,
- akinek a kollégiumi férőhely iránti kérelmét helyhiány miatt elutasították.
A kollégiumi férőhelyre a jelentkezés pályázati formában 1 történik. A pályázathoz szükséges adatlap a Polgármesteri 3 Hivatal Művelődési Osztályán átvehető. |
A pályázatokat 1995. augusztus 20-ig kell benyújtani 2 a hivatal Művelődési Osztályán.
í KANIZSA - ¦ftafo*
Boltosok és ellenőrök
1995. július 28.
Az embernek az a gyanúja, hogy az ellenőrök és az ellenőrzöttek egymás pompás kiegészítői. Minél több az ellenőr és az ellenőrzés, annál gyakoribb a csalás, a simlizés, az átejtés. Mert ellenőriz a fogyasztóvédelmi felügyelőség, a volt KÖJÁL, a mai ÁNTSZ, a munkaügyi hivatal, a munkavédelmi felügyelőség, és még sok más szerv, például a tűzoltóság, a polgármesteri hivatal, meg az APEH.
Épp egy hete, lapunk múlt heti számának megjelenési napján indult el megyeszerte egy jó szakaszra való APEII-ellenőr. Utolsó csapatuk szombaton a késő délután órákban érkezett vissza a zalaegerszegi Mikes utcai APEH-székházba. A hadműveletet ketten irányították: Csutora Erzsébet, a megyei igazgatóság helyettes vezetője és Hajdú Miklósné budapesti főosztályvezető. Ő tájékoztatta lapunkat azon frissiben az első tapasztalatokról. Megtudtuk, hogy Zala nem az első, de nem is az utolsó az országot átfogó ellenőrzés-sorozatnak, amelynek célja az eladások bizonylatolása.
Vagyis annak földerítése, hol mennyi bevételt akarnak el-summantani és milyen módszerekkel.
Derűsen jegyezte meg, hogy eleinte az esetek nyolcvanöt százalékában meg sem kísérelték nyugta vagy számla adását - az előbbi kötelező, az utóbbit kérésre állítják ki -, viszont visszatértükkor a legkülönbözőbb helyekről, például szobafenyő mögül kerültek elő a nyugtatömbök. Azok tehát vannak, legtöbbször megkez-detlenül. Az is kiderült az ellenőrzések során, hogy a dörzsöltebb kereskedők már azt is tudják, hogyan lehet eltüntetni a bevételi bizonylatokon, szigorú elszámolású iratokon szereplő összegeket.
Boltokat, diszkókat, éjszakai mulatóhelyeket látogattak végig a nemcsak a zalai, hanem más megyékből érkezett APEH-ellenőrök: vásároltak, vacsoráztak és mintegy tizenöt millió forintos mulasztási bírságot szabtak ki. Három bolton máris ott a sárga szalag, amely tudtul adja, hogy három
napig nem nyithatják ki nyugtaadás elmulasztása miatt. A negyediknek is csupán egy dobása van, ugyanis háromszor már rajtakapták a csaláson.
Jártak piacokon is, ahol ötven százalékban nyugtát nem adtak az árusok, hatvanöt százalékban pedig származási bizonylatot nem tudtak fölmutatni. Nem a saját, hanem az árujuk származását kellett volna igazolniok. Egy árusnál az árukészletet foglalták le a bírság erejéig, mert a másét kínálta engedély nélkül.
Van a vizsgálatnak egy jó és egy rossz megállapítása is. Zala semmivel sem rosszabb az országos átlagnál. Ez a jó megállapítás. De nem is jobb - ez a rossz.
Az ellenőrzés mindenütt rendőri biztosítással zajlott le.
Nemrég összesítették a megyei fogyasztóvédők első féléves vizsgálatainak tapasztalatait. Egyébiránt ők is megnézik, adnak-e és hol nem adnak nyugtát, számlát a kedves vevőnek. Nem egyszer már ők is más megyei munkatársakkal együtt járják a megyét. Nehogy már gyanút fogjanak a madarak és elröppenjenek. Ennek ellenére a piacokon pillanatok alatt híre megy megérkezésüknek, s erre a jelenségre panaszkodnak a zsaruk is.
Node a lényeg: közel ötszáz vizsgálat zajlott le. A kifogásolt üzletek száma mintegy háromszáz, első helyen a kocsmák, éttermek, diszkók szerepelnek, majd az élelmiszerboltok következnek a műszakiak előtt. A vásárlóvédők ugyancsak előkérték a származási okmányokat, a magyar nyelvű használati útmutatókat. Próbavásárláskor kétszázhúsz üzletből tizenegyben találtak kifogásolni valót, a legtöbbet vendéglátó helyeken. Itt már az árfeltüntetést, a számolást is megfigyelték az éberszemű ellenőrök, akik kétszáznyolcvanezer forint helyszínbírságot szabtak ki, határozatra pedig kilencvenezret fizettettek be. Az értékesítést megtiltó dön-
tésük négy-, az eladást feltételhez kötő pedig 10,6 millió forint értékű árut érint.
Az első félévben közel ötszáz panaszos kereste föl a felügyelőséget, amelyet Sümegi Pál vezet.
Aki fölhívta a figyelmet néhány idegkímélő megoldásra. Gyakori például, hogy az üzletben csak az eladó van, aki a tulajdonos vagy főnök nélkül hozzá sem mer nyúlni az irattartókhoz. Jelentősen megkönnyítené ellenőrök és ellenőrzöttek dolgát is, ha fénymásolat kerülne elő például az áru beszerzéséről, a működési engedélyről. A kedves vásárlóknak pedig azt ajánlja, hogy alaposan nézzék meg, mire adják ki a pénzüket, s mindig
kérjenek az eladásról hitelt érdemlő bizonylatot, például névre szóló számlát. Még az üzemanyagtöltő állomásokon is, ott még a rendszám feltüntetése sem árt.
Kiváló tapasztalatokkal tért vissza ellenőrzéseiről az a csapat, amely a fényképezőgépek eladásának körülményeit vizsgálta. Mindenütt szakszerű kiszolgálással találkozott. Olcsó géppel viszont nem. Sajnos, lejárt a Szmenák, Ljubityelek és a pár száz forintos diavetítők ideje. Van viszont egy használható, kétezer forintos gép, amelyben film is található. Az utántöltés már lehetetlen - erre érdemes fölfigyelni.
Ferencz Győző
ZALA VOLÁN RT. UTAZÁSI IRODA
AJANLATUNK
TÁRSASUTAZÁSOK LUXUS AUTÓBUSSZAL RÓMA-NÁPOLY-CAPRI-SORRENTO-FIRENZE
Időpont: augusztus 18-26.
Részvételi díj 35.200,- Ft/fő
PÁRIZS
Időpont: szeptember 23-28.
Részvételi díj 30.300,- Ft/fő
r
TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK
GÖRÖGORSZÁG (OLYMPICH BEACH)
10 nap 7 éjszaka apartmanokban
Időpontok: augusztus 23., 30, szeptember 06.
Részvételi díj 19.900,- Ft/fő
HORVÁTORSZÁG (DUBROVNIK)
8 nap 7 éjszaka szállodákban (félpanzióval) Időpontok: július 24., 31, augusztus 7., 14. Részvételi díj már 29.900,- Ft/fő-tői
Jelentkezés, részletes felvilágosítás irodáinkban:
Zalaegerszeg, Kovács Károly tér 1. 92/311-330
Nagykanizsa, Ady E. u. 14. 93/311-514
Keszthely, Kossuth L. u. 43. 83/312-733
Hévíz, Deák F. tér 4. 83/340-158
ZALA LáVOLÁN -
TÉRJEN BE HOZZÁNK EGY PROGRAMRA!
7---
KANIZSA — ŐHA«*mdH<fi<it
A.

július 28. |
A bajor utat követi Európa?
Tanulmányúton az alpolgármester
4
Tüttő István, városunk alpolgármestere a közelmúltban bajorországi tanulmányúton vett részt. Tapasztalatairól az alábbiak szerint számolt be.
- A bajorországi tanulmányúi gyakorlatilag Budapesten kezdődött. Ez év május 29. és június 1. között a Belügyminisztériumban tartolt előadássorozaton vettem részt, amit bajor szakemberek tartottak. Megismertetlek bennünket a bajor közigazgatás szervezeti felépítésével, majd az önkormányzatok szervezeti felépítésével és működésével. Ez a háromnapos kurzus azt a célt szolgálta, hogy elméleti ismeretanyaggal lássanak el minket. Július másodikán utaztunk el Bajorországba. München mellett egy Starnberg nevű helységben volt a szállásunk, onnan indultunk a gyakorlati bemutatók helyszíneire. Először a müncheni állami főhivatalba - a tartományi minisztériumba - vittek el bennünket, ahol elmondták, hogy milyen a minisztérium kapcsolata a járásokkal és közvetve a községekkel. A második , napon Starnberg nagyközségben - ez tizenöt-húszezer lakosú helység - a járási szintű, a harmadik napon pedig egy kisebb község szintjén mutatták be a hivatalok és az önkormányzatok működését és kapcsolatrendszerét.
Mint az alpolgármester elmondta, a felállásból is arra lehetett következtetni, hogy a felső, tartományi szinten rendkívül centralizált a hatalom. Például a járási jogú városka - ez nagyon hasonlít a mi megyei jogú városunkhoz jogosítványok szempontjából - költségvetését az önkormányzat elfogadja, de addig nincs igazán elfogadva, amíg a felettes hatóság, ebben az esetben a tartomány bélyegzője rá nem kerül. A kisközségeknél ezt a szerepet az úgynevezett land-kreise, a járás tölti be. Egy felettes hatóság beleegyezése a feltétele egy hitelfelvételnek is, ennek hiányában a bankok nem is állnak szóba semmilyen szintű közigazgatási szervezettel. A centralizált hatalom abban is megnyilvánul, hogy az ottani polgármesteri hivatalokban - főleg középszinten, a járásokban -az osztályvezetőket nem a helyi testület vagy a helyi hivatalvezető bízza meg, hanem felülről nevezik ki őket két-három évre. Az osztályok élén mindenütt egyetemet végzett jogászok dolgozhatnak csak, kivétel az építési -beruházási környezetvédelmi szakterület. Eelvetődhet az olvasókban a kérdés, hogy vajon nem okoz-e feszültséget, hogy a polgármestert választják, a középszintű vezetőket pedig felülről nevezik ki.
mmmmmmmmmmimmmm
- Megkérdeztük, hogy mi a jogi kapcsolat a polgármester és az osztályvezetők között - folytatta Tüttő István. - Munkáltatónak számít-e egyáltalán ebben az esetben a polgármester? ők is érzik a dolog visszásságát, de egyelőre nem változtatnak, mert így az állam felé megvan az igazi visszajelzés, a kontroll. A középvezetőknek a polgármester a feladataikat szabhatja meg, esetleg fegyelmi, jutalmazási téren tehet javaslatot, de nem mentheti fel őket.
A középiskolák fenntartásiműködtetési rendszere is a centralizmusra épül. Az önkormányzatok feladata, hogy üzemeltessék az intézményeket. Nekik kell működőképessé tenni ezeket, hogy azok oktatásra alkalmasak legyenek, fogadhassák a diákokat és a nevelőtestületet. A tanárok, az igazgatók kinevezéséhez az önkormányzatoknak semmi köze nincs, a fizetésüket is a felső szervektől kapják. Ez nagyon jelentős tényező, hiszen Magyarországon a helyi költségek nagy részét ezek a kiadások teszik ki. Emellett a szülőktől tandíjat is szednek, aminek egy része az önkormányzathoz folyik be fenntartási költségekre. Az adókból is visszajuttatnak az önkormányzatoknak. Az adózás ellenőrzése is szigorú, nem okoz gondot a valós jövedelmek feltárása. Csak nagyon bravúros megoldásokkal lehet manipulálni, az adóhatóság még a vagyon növekedését is figyelemmel kíséri.
- Nagyon érdekesnek találtam, és ez a magyar Parlamentet is megfontolásra késztetheti, hogy milyen jellegű racionalizálást hajtottak végre a közigazgatásban. 1993-ig Bajorországban mintegy ötezernégyszáz önkormányzat működött, hozzánk hasonlóan szinte minden település önállóvá vált. Az intézkedéseket követően 1995-re ezernegyvenhétre csökkent az önkormányzatok száma. Úgy tűnik, a bajor mintát más német tartományok is követik. Mivel az Európai Unió nagymértékben támaszkodik a német tapasztalatokra, valószínűleg a bajor minta lesz a legáltalánosabb forma a tagországokban is.
Németország északi tartományaiban igazgatók állnak az önkormányzatok élén, Bajorországban azonban közvetlenül választják a polgármestert, igaz, bonyolult számításokkal. Listás választás nincs. Mint az alpolgármes-
ter elmondta, nyomon követhető, milyen nagy figyelmet fordítanak a bajorok a környezetvédelemre. Rájöttek, hogy a tavak elszennyeződtek, mert szinte mindenki bevezette a szennyvizét a nyílt vizekbe. A közelmúltban azonban az egész világon követésre méltó programot valósítottak meg.
- Minden feladatra célszövetségeket hoznak létre, ahova a belépés kötelező. A Starnberger-tó esetében ez azt jelentette, hogy minden, a tóval határos önkormányzatnak be kellett lépni a célszövetségbe, hozzá kellett járulniuk a vízvezetékrendszer és a szennyvíztisztító költségeihez-A lakosságtól a beruházási költségek kilencven százalékát előre beszedték. Nem is nagyon vetődik fel ellenállás, mert ott ilyen dolgokban nincs demokrácia. A másik ok pedig az, hogy ahol a közmű található, akinek a háza előtt elmegy a vezeték, annak a telke értékesebbé válik. Jellemző a pozitív tudati viszonyulás, de a kivételesen nem fizetőkkel szemben kemény büntetéssel lépnek fel. Öt év alatt a tóból eltűnt minden szennyező befolyás, sőt még azt is megoldották, hogy a már tisztított vizet nem a tóba vezetik vissza, hanem annak egy kifolyó vízrendszerébe.
A bajorok szigorúan veszik a természet megőrzését, nem adnak építési engedélyt oda, ahova a rendezési tervek parkokat, zöldövezetet, játszóteret terveztek. Ott nem lehet tervet módosítani, korrigálni, az éppen aktuális igényekhez igazítani. Az építési hatóság rendkívül szigorú és lassú. Ez utóbbinak az az oka, hogy egy-egy ügy sok fórumot jár be, a felsőbb szervekhez is eljut. A manipuláció nagyon nehéz.
- Nagyon ritka az engedély nélküli építkezés, mert az egy öngyilkos dolog a németeknél. Vagy azonnal lebontatják az engedély nélkül épített objektumot, vagy akkora büntetést szabnak ki, ami elrettentő erejű. A büntetést nem kerülhetik el azok sem, akik illegálisan rakják le a hulladékot, ilyen esetekben huszonötezer márkára büntetnek. A szemétlerakók kérdésében forradalmi változásokra került sor a bajoroknál. Ma már meg sem építik azokat a lerakókat, amit korábban terveztek. Én magam bele-belenéztem a gyűjtőkonténerekbe. Bárhol, bármilyen edényt vizsgáltam, ha arra az volt írva, hogy barna üveg, akkor az volt
benne. A zöld üveg közé nem került fehér és viszont, alumíniumdobozokat, üdítős, sörösdobozokat sem találtam másutt, mint a saját gyűjtőkonténerjében - esetleg elvétve. Még azt is megszabják, hogy mikor dobhatja be a lakosság a hulladéküveget. Ezzel azt akarják megakadályozni, hogy valaki mondjuk éjfélkor dobálja be nagy hanggal az üveget. Az üvegvisszaváltást nem úgy kezelik, mint mi. Számolnak. Rájöttek, hogy sokba kerül a raktározás, a tisztítás, inkább újrahasznosítják az üveget. A hulladék - legyen az bármilyen eredetű - el sem jut a hulladéklerakókig, ugyanis iparágak alakultak a feldolgozásra, újrafelhasználásra. Egyébként nem lehet ma már elhelyezni hulladékot semmilyen lerakóban előzetes elégetés nélkül. De ez sem igaz, ugyanis a regionális égetőművek - a hőhasznosítás mellett - továbbadják azoknak, akik már sorbanállnak a salakanyagért. A lerakás tehát nem nagyon jelent vállalkozást, inkább a bérégetés.
Bajorországban is van vagyonuk az önkormányzatoknak, ha nem is olyan jellegű, mint idehaza. Vannak bérlakások is, amelyek szociális jellegűek és bizottság dönt arról, ki kapja meg ezeket. Jellemző ott is, hogy az önkormányzatok kénytelenek vagyonuk egy részét felélni, ugyanis csak ezután ad az állam hozzájárulást, avatkozik be önkormányzati kérdésekbe. A földnek hatalmas értéke van, ezer márka alatt nem lehet egy négyzetméter földhöz jutni. A magas telekárak miatt nincs építményadó, de - ha nem meghatározó mértékben is - az építmény nagysága befolyásolja a telekadót. A bankok viszont könnyen adnak hiteleket, mert ott a föld, amit jelzáloggal lehet terhelni.
- A feladataink sokban azonosak, még a hivatal létszámát te-kintően is nagy a hasonlóság Nagykanizsa és a hasonló szintű bajor helységek között. Amit követni kellene: ami nem kerül pénzbe, azt legalább ne akadályozzuk akár oda nem figyeléssel, cselekedetekkel. Véleményem szerint az ország törvényhozóinak is szükséges lenne, hogy megismerjék a bajor közigazgatást, mert lehet, hogy akkor egykét törvényalkotás nem abba az irányba menne, amerre most tart.
L. I.
1995. július 28.
KANIZSA - *&i*det&,
HIBAELHÁRÍTÁS
5*
Pillér-I" Kft.
- ÉPÜLETKÁROK, TETŐBEÁZÁS STB.
- DUGULÁS,
CSŐTÖRÉS STB.
* * *
- EPULETFELUJITAS, ÁTALAKÍTÁS, KARBANTARTÁS
Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 42. 93/313-272 (16 óra után üzenetrögzítés)
t
4.
FEKETE RÓZSA TEMETKEZÉSI BT. 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Telefon: 93/317-768
SZOLGÁLTATÁSAINK NAGYKANIZSÁN ÉS VIDÉKEN:
- Temetkezési kellékek
- Koporsó
- Hamvasztás, exhumálás
- Halottszállítási ügyelet (éjjel-nappal)
- Temetésszervezés, -lebonyolítás
- Sírásás
Tisztelt Olvasó!
Szolgáltatásaink, melyeket kínálunk, sajnos szomorúsággal fonódnak össze: az ember életpályájának befejezésével. E nehéz napokban szeretnénk a szeretteinktől való búcsúzást megkönnyíteni, s az akkor felmerülő gondokat, utánajárást levenni a hozzátartozók válláról. Célunk diszkréten segíteni, jelszavunk az észrevétlenség.
ÜGYELETES GÉPKOCSIVEZETŐK
8-17 óráig: Széchenyi tér 3. 17 óra után: FARKAS TIBOR
Nagykanizsa, Csengery u. 28. Tel.: 311-572
SZEVER ATTILA
Nagykanizsa, Petőfi u. 92.
HORVÁTH TIBOR 1
Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. IX. em. 2. ajtó
HORVÁTH FERENC Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. IX. em. 2. ajtó
A JARGANYJAVITO KFT.
Vállalja
- minden típusú tehergépkocsi javítását (kamion méretűt is)
- a vizsgára való felkészítését és vizsgáztatását
- az ABS fékrendszer beszerelését
- Shell és MOL olajok forgalmazását
- gázolaj forgalmazását (80 Ft/l)
Továbbá felvételt hirdet:
2 fő gyakorlott autószerelő 1 fő karosszérialakatos 1 fő autófényezői állásra
Felvétel esetén útiköltség-térítést és 1200 Ft ebédjegyet biztosítunk.
Jelentkezni lehet: Járgányjavító Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Nagykanizsa, Csengery u. 89. Telefon/fax: 93/314-357; 30/476-678
Talajerőgazdálkodási Vállalat
Nagykanizsa, Magyar u. 162. Telefon: 93/311-027
Vállaljuk közületi,
lakossági kommunális
szennyvíz, veszélyes hulladék
szállítását.
Virágfö Id- értékesítés: 50 L 330 Ft
HMM
KANIZSA - 7>R
1995. július 28.
A Grácia üzletházat 1991. július 16-án nyitotta meg a Balaton Fűszert Rt. a lakosság Abban az időben jelentősége volt, már
szamara.
nagy
Négyéves a Grácia
csak azért is, mert akkoriban még megszokott jelenség volt a hiánycikk a kiskereskedelemben - étolaj, margarin, ecet és a többi - s a Gráciában ezeket is kapni lehetett. De ez már történelem! Ma, a piacgazdaságra való áttérés korszakában a választékbővítésre, a kínálat színesítésére esik nagyobb hangsúly. A Grácia azóta komoly bevásárlóközponttá fejlődött. S nemcsak azért, mert a hatszáz négyzetméteres eladótérben közel kilencezer féle árucikket kínálnak, hanem azért is, mert a korszerűsítésben is élenjárónak számít. Az árukészlet nyilvántartása, a számlázás villámgyorsan, naprakészen, számítógép segítségével történik.
Az áruház vezetője Pálffi Norbert, akinek nem.kis része van a vonalkódos nyilvántartási és értékesítési rendszer meghonosításában. Ez az adatfeldolgozás ma már begyakorlott rendszer. Előnyeiről a vezető szívesen tájékoztat bennünket.
- A vállalat átszervezése elölt hagyományos pénztárgépek segítségével történt a vásárlók kiszolgálása. A gépesítéssel azonban nemcsak ez szűnt meg. A készlelek, árak nyilvántartása és az egyéb adatfeldolgozás megkönnyítése volt a fő cél. Ma nálunk egy ár kikeresése tizenöt másodpercbe kerülhet. Nem kell ha-
tOR5MM9l HÍRADÁSTECHNIKAI TERMÉKEK HÁZTARTÁSI GÉPEK GÁZTŰZHELYEK, PÁRAELSZÍVÓK FÜRDŐSZOBAI FELSZERELÉSEK
FÜRDŐSZOBASZALON
* CSEMPÉK, PADLÓLAPOK
* RAGASZTÓ ÉS FUGAANYAGOK
* MOSDÓK, KÁDAK, ZUHANYTÁLAK
* CSAPTELEPEK, KIEGÉSZÍTŐK
VÍZ- ÉS FŰTÉSTECHNIKA
+ CSŐVEZETÉKI RENDSZEREK
* RADIÁTOROK, KAZÁNOK, VÍZMELEGÍTŐK
* SZERELVÉNYEK
VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT!
talmas bizonylattömeget átlapozni, böngészni ahhoz, hogy egy árucikknek az árát megkeressük. Egyet beviszünk az adott árucikkből, s a rajta lévő azonosító kódok alapján azonnal le lehet olvasni az árat a számítógépről, s nemcsak az árat. a kiszerelési egységei, a minőséget is. A pénztárosok munkája is egyszerűbb lett általa, a gép a vonalkódok alapján számláz. Az üzletházunk számára azonban más előnyöket is jelent a számítógép. Minden este, valóban napra készen tudjuk, a 8972 féle árucikkből milyen volt a napi „mozgás", miből mennyi fogyott, mennyi van raktáron. Képet kapunk a napi forgalomról, úgy is, hogy hány tételt, úgy is, hogy milyen értékben vásárollak. Készletgazdálkodási szempontból felbecsülhetetlen értéke van a számítógépes nyilvántartásnak, adatfeldolgozásnak.
- Kik vásárolhatnak itt?
- Mindenki, minden vállalkozói igazolvány vagy kártya nélkül. A nyolc százalékos árengedmény mindenkinek jár, akár száz kilogramm cukrot, akár egy szem rágót vásárol.
- Úgy gondolom, nemcsak ez az árengedmény csalja ki ide a város szélére az embereket.
- Az óriási áruválaszték is - reagál most a megállapításomra Polai György, a Balaton Fűszert Rt. raktárházának igazgatója. - Úgy tapasztalom, átalakulóban vannak a vásárlói szokások. Egyre többen vannak, akiknek a mindennapi fogyasztási cikkek megvásárlása nem gépies rohammunka.
hanem élmény. Nem sajnálják az időt arra. hogy megkeressék, hol nagyobb a válaszlék, alacsonyabbak az árak és így tovább... Fontosnak tartjuk, hogy ehhez az élményszerűséghez megteremtsük a feltételeket: új ötleteket, különlegességeket, modern termékeket, újdonságokat is kínálunk. Természetesen legalább ilyen fontos a tiszta, kényelmes környezet, az udvarias, gyors, pontos kiszolgálás is.
- A vásárlók megnyerésében jelentős szerepe van akcióinknak is veszi át ismét a szót Pálffi Norbert. - Tulajdonképpen folyamatos az akciónk a stratégiai árucikkekből. Ezeket - liszt, cukor, étolaj stb. - folyamatosan mérsékelt áron kínáljuk, s ez a nyolc százalékkal együtt már hatalmas árengedmény a lakosság számára a vállalat részéről. S ehhez jönnek még azok az akciók, melyeket a szállítók, a gyártók kérésére továbbítunk a vásárlóink felé. Ezeknek az akciós áruknak a köre havonta változik. Viszont nem luxuscikkekről van itt sem szó! Mégis, akár hatvan-hetven, sőt néha százféle árucikk is rákerülhet erre a listára. Úgy tervezzük, hogy ezekrój szórólapon tájékoztatjuk a lakosságot, mégpedig úgy. hogy lehetőleg mindenkihez eljusson, levelesládákba helyezzük.
- Július 16-án tehát illő módon megünnepelték a születésnapot. Volt vendég elég. szórakoztató műsor is, és soksok ajándék is, melyet az. ünnepelt osztogatott a megjelent vendégsereg körében. Közülük sokan már bizonyára a következő születésnapot várják. De mi lesz addig? Azaz, számíthatunk-e valami újdonságra a hétköznapokon is? - fordulok kérdésemmel Polai Györgyhöz.
- Ml is a jövőbe tekintünk. Növekedni akarunk, a tavalyinál nagyobb forgalmat tervezünk. Legújabb fejlesztésünk egy hűtőraktár kialakítása. Ez lehetővé teszi majd, hogy vásárlóinkat friss, hűtött áruval is ellássuk. Ez is az árukínálat szélesítését szolgálja.
Gombás Imre
5. j úIíuj í 28. KANIZSA - PK 7
Az Ady út 13. szám alatti Fotoszerviz hirdetéseire már több alkalommal felfigyeltünk. A helyszínen győződtünk meg az üzlet választékáról, az eligazodásban Török László üzletvezető volt a segítségünkre.
- Az üzlet egy budapesti cégből alakult 1984-ben. A szakképesítésemet érettségi után a Magyar Optikai Művek Budapesti Gyárában szereztem tizennyolc éve. Dolgoztam a Tungsram Rt. Kanizsai Gyárában műszerészként, majd az IKV Antenna Szerelő részlegénél. A fotós területre tizenegy éve váltottam. Vastagh Zoltán fényképész mester személyesen javasolta, hogy vállaljam el a fényképezőgépek, vetítők, vakuk javítását. Jól döntöttem! Ezen a területen nem lehet leállni, állandó megújulásra van szükség, ezt bizonyítja az a sok-sok technikai eszköz, amely az elmúlt tíz évben forgalomba került.
- A javításon kívül végez-e egyéb tevékenységet is?
- A javítás mellett kereskedéssel is foglalkozom. Fotócikkek, filmek, videók, magnók, porszívók eladása is a profilba tartozik, sőt bizomá-
KANIZSA
amit szem előtt kell tartani!
KANIZSA
üpmamba§
Keresse péntektol. az
Fotoszerviz
nyosi feladatokra is vállalkozom.
- Hány nap a vállalt munkák javítási ideje?
- Átlag tíz-tizenkét nap, de ez véleményem szerint nem sok, mivel a budapesti szervizek is ennyi napra vállalják a munkát, vagy húsz napra, pedig egy-egy szervizükben nyol-can-tízen dolgoznak, szakosodtak a szakembereik, csak egy műveletkörben járatosak, itt viszont sokrétűbb a feladatom. A gépekre jellemző a szép kivitel, az is igaz, hogy a műanyag tartozékok olcsóbbá teszik az előállítást, de javításuk hatásfoka, a műanyagtartozékok időállósága, a fémalkatrészekből készült fotótechnikai eszközökkel nem vetekszik!
- Munkájával milyen kört elégít ki?
- Közületeket, magánszemélyeket, sőt Ajka és Pécs váro-
A nagykanizsai Thury György Múzeum tájékoz-
I tatja kedves látogatóit, \\ hogy 1995. július 20-tól
i augusztus 20-ig az állandó kiállítás szerdától va- f sárnapig 14-18 óráig tart nyitva. Előzetes bejelentés í alapján csoportokat más |
i időpontban is fogadunk.
sából is sok megrendelőm van. Talán érdekesség, hogy a budapesti Minolta képviselet hozzám küldi a munkák egy részét. Előfordult, hogy a bécsi Minolta szerviz nem tudta a javítást végrehajtani, de nekem sikerült. Ennek talán az lehet az oka, hogy apróbb feladatok elvégzésére nem vállalkoznak, a nagyszervizek számára célszerűbb egy-egy elem cseréje... Az alkatrészutánpótlás a Budapesten létesített európai szervizekből viszonylag zökkenőmentesnek mondható, megbízhatóak a szállító partnereim.
- Mi a szép ebben a szakmában?
- A finom, precíz munkákhoz rendelkezek a szükséges bemérő műszerekkel, ez gyorsítja és garantálja a pontosságot. Számomra minden gép új kihívást jelent. Nincs két azonos munkám. Hamar felismertem, hogy az elektronika
fejlődése a másik szakmai területek megismerését is indokolttá teszi nálam... enélkül nem boldogulnék.
A fiatal műszerész-szakember a beszélgetésünk utolsó felében elmondta, annak ellenére, hogy a munkákra nincs reklamáció, érződik annak hatása, hogy az üzlet nem a Fő úton van. A vásárlók zöme Fő út-centrikus itt Nagykanizsán. Ez a másik városokra nem jellemző, a centrumtól nyolcvan száz méterre lévő üzletek forgalma szinte vetekszik a központban lévőkkel, pedig árai esetenként jóval alacsonyabbak az exponáltabb helyen lévő üzletek árainál.
Bödör Béla
btaio* tipp
Hirdessen, hogy megismerjék: Tel.: 93/313-919
ÉTKEZZEN A FORTUNÁBAN!
Különleges ételek bő választéka, egyéni ízek, gyors kiszolgálás várja Önt.
Csoportos étkezésnél 10% engedmény. Sportolóknak 20% engedmény. Köszönjük, hogy nálunk tölti szabadidejét és választ ajánlatunkból!
RESTAURANT FORTUNA
Rákhely - Horváth, Fortuna Vendéglő Nagykanizsa, Zemplén Gy. u. 2/a. (7-es főközlekedési út bevezető szakaszán) Tel.: 06/93/317-375
SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET A HÉT MINDEN NAPJÁN. Nyitva tartás: 11.00-24.00 óráig.
í
8
KANIZSA -

július 28.
A név már régóta ismerősen cseng... Tulajdonképpen már öt éve lesz decemberben, hogy léteznek. Annak idején, mikor a Patyolatot a Kossuth utcán bezárták, sokan bosszankodtak, de ha jól belegondolunk, egy nem éppen környezetbarát tevékenység a város központjában?! Ma már más a helyzet. A ruhafélét tisztíttatni akarók találnak más lehetőséget. De az egy másik történet! Nézzünk most utána, hogyan kezdődött a zalaegerszegi IN-TERKER története! A segítséget ebben a legilletékesebb. Rákos István nyújta:
- Megpróbálom a kezdeteket röviden összefoglalni. !990 decemberében alakult meg a vállalkozás. \'91 márciusában kezdtük el a tényleges munkát a Berzsenyi utcában egy adatfeldolgozóból kialakított üzletben. S azután következett csak a „Patyolat". Az előprivatizáció során pályázat útján nyertük el a helyiségek bérleti jogát. Eló\'sz.ör is nagy munkával az igen lerobbant épületet kellelt rendbehozni. Itt nyitottuk meg aztán !992 márciusában műszaki üzletünket. Azóta évről évre növekszik a forgalom, s ezzel együtt az eredményeink is. De minden sikerért sokat kell dolgozni, küzdeni, másképp nem megy.
- Sokan szóltak elismerően már a Kossuth utcai üzlet színvonaláról is. Most pedig már a Vágóhíd utcai fürdőszobaszalon „lekörözi" a város központjában lévőt. A Ság vári-gimnázium szomszédsága csábította ide az INTER-KER-t?
- Nem... A vasleiepünk helyét árviták miatt nem sikerült megvásárolnunk, így egy másik tervünket kezdtük el megvalósítani. Az Építőipari Szövetkezetnek voltak itt műhelyei, raktárai. A szövetkezet bomlásakor vettük meg ezt az épületet. Majd a város általános rendezési tervével összhangban döntöttünk úgy. hogy itt egy üzletházat alakítunk ki. 1994 októberében nyitottuk meg.
- Úgy hallottam, az építkezés, átépítés megkezdése előtt Veszprémből hozatott statikusokat...
- Való igaz! Meg kellett vizsgáltatnom az épületet statikailag, hiszen emeletráépítést terveztem. A kivitelezési munkákat viszont zalaegerszegiek végezték. Maga a kétiiz-lethelyiség hatszáz négyzetmé-
LÁTOGATÓBAN AZ INTERKER-NÉL
ter alapterületű, s tekintélyes méretű, ezer négyzetméteres raktár egészíti ki.
- Az új üzlet megnyitásával változott a korábbi, Kossuth utcai üzlet profilja? Hiszen, ha jól tudom, ott is lehetett fürdőszobaberendezést vásárolni.
- Lényegében igen. A Kossuth utcai üzletből ide kerültek a szaniter áruk, a csempék, a járólapok. Ez a fürdőszobaszalon profiljába tartozik, ahol azt is megtekinthetik az érdeklődők, milyen lesz a kész fürdőszoba. A másik üzletünkben viszont korszerű szerelési anyagokat is kínálunk. Ezen kívül fűtéstechnikai eszközök, készülékek - radiátorok, kazánok, gázkészülékek - is kaphatóak. Minden árucikk esetében gondosan ügyelve a legjobb minőségre, az esztétikai megjelenésre, az energiatakarékosságra.
- Az igényesség árban is jelentkezik?
- Lehet. Az árak a minőségnek megfelelőek, de egyáltalán
nem túl magasak. Széles a vásárlói köröm. És ne higgye, hogy csak a vastagabb pénztárcájúak. Sőt. Szerintem is igaza van annak, aki úgy gondolkodik, inkább megfizetem a jó minőséget, melynek tartósságában biztos lehetek. Ha jó minőségű anyagokból jól készítenek el valamit, az a gazdaságosabb, mert csak egyszer kell megfizetni, és a bosszúságot is megspórolja az ember.
- Bizonyára ön is így gondolkozott, mikor az üzleteit berendezte. Hol talált ilyen szakemberekre?
- Szlovén szakemberek, akik egyébként üzleti berendezések gyártásával foglalkoznak, segítettek az üzletek kialakításában, berendezéseinek tervezésében. A megvalósításban aztán német szakemberek is segítettek.
- Az igényesség nemcsak az üzletek berendezésében mutatkozik meg. Úgy tűnik, ez az elv a munkatársak megválasztásában is érvényesült.
- Nagyon sok kiváló mun-
katársam van, akik részesei a vállalkozás sikerének. Kezdettől fogva sikerült kialakítani azt a légkört, ahová a vevő szívesen jön be, ahol - a legkevesebb, hogy - köszönéssel fogadják, ahol jó tanácsokat kap, ahol jó minőséget kap. Itt legfontosabb a vevő, őt kell kiszolgálni a legteljesebb mértékben. Teljesen mindegy, hogy egy csaptelepre, egy híradástechnikai apróságra vagy egy teljes fürdőszobaberende-zésre van szüksége. Ha bizonytalan, tanácsot kap, ha pontosan tudja, mit akar, teljesítjük a kérését.
És ez az elv érvényesül az árukészlet kialakításában is. Csak közepesnél jobb minőségű árut tartunk. Ez érvényes bármelyik üzletünkre. Ezért a nálunk vásárolt árukkal, készülékekkel nem igen szokott probléma lenni, s ez a törvényes garancián túl az üzlet garanciája...
- Abban bizonyos vagyok, hogy Rákos István itt nem áll le! Hallhatnánk valamit elsőkézből az INTERKER terveiről?
- Ez igaz. Az előbb említettem, hogy a jó minőségű eszközöket, anyagokat jól is kell beépíteni... Ennek terén még vannak hiányosságok. S itt szeretnénk valamit tenni, pontosabban lépéseket tenni a szolgáltatás irányába. Tanácsadásról, kivitelezésről van szó, melynek terén szeretnénk az építtetőket, építkezőket megnyerni a jó minőségnek, az igényességnek.
Gombás Imre
TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉG ÉRETTSÉGIZETTEKNEK
A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola (8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23.) 1995-ben indítja az érettségire épülő 3 éves ápolóképzés programját.
A képzés nappali tagozatos formában történik, a felvett tanulók a szakmai elmélet és gyakorlat mellett idegen nyelveket, informatikát is tanulnak.
Sikeres záróvizsga esetén a végzettek ápoló szakképesítést kapnak, amelynek birtokában az egészségügyi és szociális ellátás bármely területén elhelyezkedhetnek. Az iskola fiúk jelentkezését is várja. 3
Az iskola jelentkezéseket még 1995. augusztus 10-ig fogad el levélben. A jelentkezés feltétele érettségi bizonyítvány. Vidéki tanulóknak kollégiumi elhelyezést biztosítunk.
Igazgatóság
ig:::::/ N
1995. július 28. KANIZSA - *&uuUa& 9
Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Polgármesteri Hivatala
nyilvános versenytárgyaláson bontásra értékesíti
a Nagykanizsa, Kinizsi utcában
(Izzós ABC-vel szemben)
található pavilonját.
Kikiáltási ár: 5.000,- Ft + ÁFA
A versenytárgyalás helye:
Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
A versenytárgyalás Ideje:
1995. augusztus 3. J 10.00 óra. ;
Részletes kiírás ; a Polgármesteri Hivatal ! I. emelet 9-es és 10-es irodájában vehető át.
Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Polgármesteri Hivatala
nyilvános versenytárgyaláson értékesíti
a
Nagykanizsa-Miklósfa városrészben, Csiky Gergely utcában található lakótelkeit.
A versenytárgyalás helye:
Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)
A versenytárgyalás Ideje:
1995. augusztus 3. ri 9.00 óra P
Részletes kiírás a Polgármesteri Hivatal I. emelet 9-es és 10-es irodájában vehető át.
A nyári forróságban a Central Szálloda légkondicionált étterme egy hűvös sziget az Ön számára.
Tartsa nálunk: lakodalmát, érettségi találkozóját, családi és baráti összejöveteleit és üzleti rendezvényeit.
Telefon: 93/314-000
Telefax: 93/310-111
CENTRAL
NAGYKANIZSA
A város belterületén 100 nm-es raktárhelyiség kommunális létesítményekkel kiadó.
Érdeklődni lehet a 93/310-330-as telefonszámon
ALKOTMÁNY TSZ
Nagykanizsa
10
KANIZSA -
1995. jalfus 28.
A Csemege Július Meinl tekintélyes összeget fordít reklámra
A forgalomcsökkenés áruházunknál nem érzékelhető
Régen jelentkezett lapjuk a „Márványból" - kaptuk a finom figyelmeztetést több törzsvásárlótól. A kanizsaiak tudják, hogy a „Márvány" alatt a Csemege Július Meinl kanizsai áruházát kell érteni. Ezzel a figyelmeztetéssel a tarsolyunkban kértünk információt Gerencsér László áruházvezetőtől.
- Vevó\'körzetünket két részre bontanám. Kanizsai és Kanizsa környéki vásárlókra, és a bevásárló turizmusban résztvevő horvát és szlovén vevőinkre. Őket jól egészítik ki a Zalakarosból bejövő - főleg hétvégeken - német és osztrák turisták. Érdemes említést tennem a dél-somogyi terület rendszeres vásárlóiról is.
- Az áruház az átalakítással megújult, rendezettebbé, áttekinthetőbbé vált. Érződik-e ez a forgalom növekedésében?
- Érződik, de megbontani a választ nehéz, mivel arra az időszakra tehető (két évvel ezelőtti) a jelentős idegenforgalom indulása is. Vállalati elhatározással az volt a cél, hogy az összes Csemege Július Meinl üzletet átalakítsák,
felújítsák, és egységes külsővel, belsővel jelenjünk meg vásárlóink előtt. így alakult át a zalaegerszegi, a keszthelyi üzletünk is többek között.
- Néhány áruházunknál tapasztaljuk, hogy az árufeltöltés csúcsidőben történik. Önöknél mi a megoldás?
- Ha nem alapvető élelmiszerről van szó, akkor a zárás után pótolják munkatársaim a hiányt, élelmiszernél, gyorsan fogyó áruknál azonnal, de a vásárlók zavarása nélkül. Szállítóink egy része a hozott terméket az állványokon elhelyezi, finoman fogalmazva, segíti, gyorsítja munkánkat.
- Az ismert gazdasági megszorítások miatt csökkent-e a forgalom? Milyen termékek irányában tolódott el a vásárlási hullám?
- A forgalomcsökkenés áruházunknál kevésbé érzékelhető. Hogy ennek az idegenforgalom az oka, vagy valami más, erre nincs pozitív válaszom... Az tény, hogy az alapvető élelmiszerekből: tejből, tejtermékekből, zsemléből, kifliből kevesebb fogy, de a nyári időszak is velejárója a mér-
sékeltebb fogyasztásnak. Véleményem szerint a kisebb boltok „beindulása" is befolyásolja a forgalmunkat, mivel a lakáshoz közelebb helyezkednek el, és több terméket olcsóbban tudnak adni a kisebb árrésük miatt. Összességében nincs lényeges eltérés az árainkban... Keresett a Pápai Húsüzem sonkája, ebből hetente kétezerötszáz kilogrammot, a Pick szalámiból kettőszáz kilogrammot adunk el, az említett termékek zömét horvát szomszédaink vásárolják. A helyi vásárlóink a közepes árfekvésű kolbászokat, felvágottakat keresik és vásárolják. A Zalahús Rt. termékei közül július 21-től augusztus 20-ig kilenc félét kínálunk olcsóbban. A Kópé és Kölyök szeletet, a Zalahusit, a Zalai Finom Parizert, a normál előállítású parizert, a krinolint, a szafaládét, a műbeles virslit, az Olasz, a Soproni és a Zala felvágottakat, valamint a lecsókolbászt adjuk kedvezményesen.
- Az eladók külseje, hangneme meghatározó. Van-e teendő ezen a területen?
- Az tény, hogy a vásárlót
Jollua
meg kell nyerni. Az otthoni gondok bizony az eladóinknál is lecsapódnak, de ebből a vásárló nem vehet észre semmit! A rossz hangulat ronthatja az áruház ázsióját. Az eladóink formaruhája egységes, a három váltás köpenyt sállal a cég adja. Szólnom kell arról is, hogy kedvezőtlenül hat a termékek árrésére az energiaárak emelkedése, a gépkocsik szállítási költségének változása, ezt a vevők nekünk tulajdonítják, holott ez a negatív hatás már az üzemből indul ki. Az Indulatos vásárlói hangnem nem jó ajánlólevél...
- A reklámtevékenységük javult, van-e teendő ezen a területen?
- Részvénytársaságunk tekintélyes összeget fordít reklámra, főleg az akciók idején. Minden hónapban megjelenik az akciós termékeket ismertető katalógusunk. Ezt mi az eladótérben elhelyezzük, onnan a vásárlóink egy-egy példányt magukkal vihetnek, tájékozódhatnak belőle, és a következő vásárlásnál már a kiválasztott árut olcsóbban vehetik meg.
Bödör Béla
ZOLIKA, A SZENDVICSEMBER
Nagyszerű dolog, ha a gyerekek nyáron munkát vállalnak. Jól jön a pénzkereset, de nagyobb haszna van annak, amit a munkavégzés során tanulhatnak. Mostanában a felnőtteknek sem igen jut munka, hát még a gyerekeknek! így aztán nem is nagyon lehet válogatni. Ismerőseim gyerekei között van, aki pincérkedik, mások újságot árulnak, balatoni játékboltban segédkeznek. A nagylányok komoly munkát kaptak: gépsor mellé ültek a fagylaltüzemben. Ők mindnyájan középiskolások, tudják, hogy mit vállaltak, s mi-
ért. Zolika azonban csak egy tízéves kisfiú.
A júliusi - már korán is rekkenő meleget produkáló - délelőttön az Erzsébet téren munka közben találkoztam vele. Dolgozott, s nem is akármit. Nyakába akasztva elöl, hátul reklámtábla lógott, amelyiken a már ismert sárga alapon piros betűkkel a Sooter\'s hirdette a szuperminőséget, a helyet, ahol a pénz töb-
bet ér, s ha kettőt veszek, hármat kapok, nyerhetek, nem csak egyszer, kétszer is.
Zolikát sokan megbámulták, meg is fordultak utána, mert hát nem mindennapi néznivaló volt rajta. Az élő hirdetőtábla, az úgynevezett szendvicsember külföldön elég gyakori látvány, Budapest belvárosában is többször találkozhatunk vele, de Kanizsán még nem bevett szokás a reklámnak ez a fajtája. Pláne, ha egy ilyen kisfiú az alanya. Megállítottam, s beszélgetni kezdtünk. Elmondta, hogy a munkát ő vállalta, s szívesen végzi, a napi két óra sétálást a táblákkal egyáltalán nem tartja megerőltetőnek. Szépen fogalmazott, a pénz értékét ismerte, és elmesélte azt is, hogy mennyire örült az első keresményeként kapott ezerötszáz forintnak. Nyári zsebpénzének szánja. Komolyan vette, hogy ez most a feladata, csak néhány felnőtt viselkedésére panaszkodott, akik csúnya meg-
jegyzésekkel illették. Mert ugye, ami rendkívüli, azt néhány ember nem tudja megemészteni, ami nem megszokott, vagy netán idegen, azt cikizni kell. Ha kisfiú, akkor meg pláne.
Zolika - mint egy kicsi, élő reklám - elballagott, én meg morfondírozni kezdtem. Jó ez? Kinek kell ez? A Sooter\'s cégnek, amelyik számtalan szolgáltatásával berobbant életünkbe, amelyik úgy is hirdeti magát ... „ha hajlandó nehéz, törekvő, önfe-gyelmezett munkával sikereket, karriert, anyagi biztonságot, tekintélyt elérni, akkor... Partnerként dolgozzunk együtt"...? Zolikának biztosan jó, hiszen ő maga vállalta, hogy tízévesen „önfe-gyelmezett munkával" zsebpénzt szerez. Mi pedig dicsérjük meg a Zolikákat, tartsuk tiszteletben a munkát, még akkor is, ha nem a megszokott, a hagyományos, ha szendvicsemberke végzi is.
B. E.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Gondozóház I. vezetői állásának betöltésére
| FELTÉTELEK:
s - Szakirányú felsőfokú végzettség
í - Szakmai önéletrajz o.
:i - Vezetői elképzelések f
5 - Érvényes erkölcsi bizonyítvány *
j; - 5 éves egészségügyi vagy szociális területi gyakorlat á
A pályázatokat az ESZI igazgatójához kell benyújtani 1995. au- y j;i gusztus 15-ig, bővebb felvilágosítást is ott lehet kérni. (Nagykani- | !;i zsa, Szent Imre u. 3.)
ijj Munkába állás időpontja: 1995. szeptember 1.
1995. július 28.
KANIZSA - *%*táuAtteÁ
11
Közösségi szállás Kanizsán?
Július tizenötödike után nem fogad újabb kitoloncolásra váró külföldieket a kerepestarcsai tábor, s ez új helyzet elé állítja az országban mindazokat a határőr igazgatóságokat, melyek közösségi szállásokat működtetnek, így vannak ezzel a vegek őreinek kanizsai képviselői is, akik sajtótájékoztatót hívtak ösz-sze az elmúlt hét szerdáján, hogy az őket érintő hatásokról teljes képpel szolgáljanak. Ez év első félévében 155-en - e szám az igazgatóság által ellenőrzött szakaszon jogellenes cselekményt elkövetők mennyiségének több, mint tizenöt százaléka -érkeztek úgynevezett harmadik országokból. Őket eddig Kere-pestarcsára szállították, mivel a Muraszemenyén lévő közösségi szálláson csupán a szomszédos országok polgárai - akiket a pécsi határőr igazgatóságról, valamint a somogyi, zalai, baranyai rendőrkapitányságról is ideszállítanak - várhatták a döntést jövendő sorsuk felől. A változás következményeként azonban valamennyi náció képviselői elhe-
lyezést nyernek majd hivatalos irataik, útiokmányaik megérkezéséig a jelenlegi helyszínen. Mivel már ebben az évben is huszonhét ország képviselői fordultak meg határainknál, ezért a legfőbb gondot a tolmácshiány -a Dunántúlon két arab tolmács dolgozik, de kínai például egy sem - okozza, lévén az idegenrendészeti törvény értelmében az elfogott személyekkel anyanyelvükön vagy az általuk megértett más nyelven lehet csak kommunikálni. A ritka nyelvek tudóinak utaztatása ezért elég sokba kerül, ám a migráció összetételének változása révén mind gyakrabban van rájuk szükség. Gazdasági indokok igazolnak egy másik döntést is, melynek értelmében előreláthatólag a jövő év tavaszán elköltöztetik Szemenyéről a közösségi szállást,! mégpedig az igazgatóság kanizsai, Erdész utcai székhelyére áz> utcára nyíló főbejárattal. A kiképző század egykori épületének e célból történő tíz-tizenötmillió forintba kerülő átalakítása valószínűleg már az ősszel kezdetét veszi, s átadása
után hatvan - emeletes ágyak esetén százhúsz - külföldi el-szállásolását teszi majdan lehetővé a nyugat-európai normáknak megfelelően, ahol az eljárás alá vontakat jobban tudnák őrizni, ellátni, s jogaikat biztosítani. E pozitívumok mellett azonban, mint azt Cziffra József alezredes is elismerte, akad egy súlyos negatívum is. A közösségi szálláson elhelyezett külföldiek - mivel nem bűnözők, hanem csupán anyagi okok késztették őket a határon jogsértésre -, ha legalább hetvenkét órát eltöltöttek, ott kimenőt kapnak, amely a közeli kertvárosi részen és Kanizsán egyaránt valószínűleg a bűncselekmények - ezen belül is a prostitúció, lopások, rablások - számának emelkedését, valamint a közbiztonság romlását vonja maga után. Hozzáfűzte azonban, hogy ennek megakadályozása és csökkenése érdekében a rendőrséggel kívánnak hatékony együttműködést kialakítani még a közösségi szállás kanizsai megnyitása előtt.
K. K.
ROMÁNOK OLASZBA
Harmincnyolc jogellenes cselekményt elkövető külföldivel szemben intézkedtek július 17. és 23. között a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság által ellenőrzött magyar-szlovén szakaszon. Valamennyien a szomszédos országba akartak eljutni a zöldhatáron át. (Az elkövetők zömét kitevő románok úticélja ezt követően Olaszország lett volna.) Hátukat a szomszédos
szervek fogták el és adták át magyar kollégáiknak. A magyar-horvát határ csendesnek bizonyult. Gyékényesen és Murakeresztúron összesen öt román próbált a vagonok padlásterében, ülései alatt és kapcsolószekrényében megbújva idegen földre jutni.
Határforgalmi ellenőrzés során a magyar-szlovén átkelőhelyeken 112 423 utast. 35 052 közúti
járművet léptettek át, míg a magyar horvát pontokon 151 662 utast, 49 347 közúti járművet és 6458 vagont. Sármelléken az ideiglenes légi átkelőhelyen 75 utas és nyolc repülőgép fordult meg. Nemesnépnél, a hétvégén ideiglenesen megnyitott közúti átkelőt 337 utas és 114 jármű vette igénybe. Beutazási feltételek hiánya miatt hetvenhárom külföldit irányítottak vissza.
FELEV HATÁRESETEI
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság által ellenőrzött 199,1 km hosszú szakaszon az előző év hasonló időszakához képest huszonöt százalékkal, 1016-ra csökkent a jogellenes cselekmények száma. Bár a hazánkból illegálisan kifelé tartók mennyisége is csökkent, ám ennek ellenére a végek őrei továbbra is inkább belülről (91,44%) védik határainkat. Tiltott határátlépést az elfogottak közül 239 személy követett el, így a határőrizet is eredményesebb (76,47%) mérleget zárt, mint tavaly (73,61%). Változatlanul a határra törvénytelen úton kerülők zöme, 67,72 százaléka román állampolgárságú. A jogsértő cselekmények kö-
zött - melyeknek kilencven százaléka a zöldhatáron és tíz százaléka a határátkelőhelyeken történt - egy esetben fedtek fel kábítószert, de közokirat-hamisításért harminchat, embercsempészésért hat, árucsempészésért egy, lopott autó behozatal miatt egy, és lőfegyver illegális behozatala miatt szintén egy személyt fogtak el. Javuló tendencia figyelhető meg a határrendsértések terén is. Magyar horvát vizeken horgászok, halászok tévedtek magyar földre három alkalommal, míg a magyar-szlovén szakaszon a szomszédok részéről egy légtérsértés fordult elő.
Dinamikusan növekedett az
értékelt időszakban a határforga-lom, mely előreláthatólag ez év végére megdönti majd a tavalyi rekordot is. (12 millió személy, négy millió jármű.) Az átkelőhelyeken 6.578.200 utast - ebből 4,4 millió horvát és szlovén -és 2.252.648 járművet léptettek át. Ez a személyforgalomban huszonhét, a járműforgalomban pedig huszonkilenc százalékos növekedést jelentett. Új tendenciaként jegyezték fel, hogy idén a határforgalom - az előző évektől eltérően - nem évszakokhoz kötött volt, hanem ettől függetlenül emelkedett. Köszönhető ez a bevásárló turizmusnak, mely eddig nem látott méreteket öltött.
K. R.
Mi, hol, mennyiért?
A magyar államnak 1995-ben több mint huszonkilenc és fél millió forintjába került a muraszemenyei közösségi szállás fenntartása. Ebből hatmillióra rúg az az összeg - ez tartalmazza az élelmezés, elhelyezés, szállítás, orvos, gyógyszerek, mosatás, telefon, tolmács stb. díját -. melyet az ideiglenes ottla-kóknak kellett volna megtéríteniük, ám ebből csupán egymillió-hatszázkilencvenöt-ezer forint folyt vissza az államkasszába. (Aki helyben nem képes kifizetni számláját, csekket kap, melyen az őt terhelő összeget hazánk valamely külképviseletén befizetheti. Amennyiben ezt elmulasztaná, adóssága törlesztéséig nem kap beutazási engedélyt országunkba.)
A muraszemenyei közösségi szállás lakóinak naponta háromszori étkezést biztosítanak. (Ennek nagysága megegyezik a legénységi normáéval.) Zsebpénzként karitatív szervezetektől heti ezer forintot kapnak. Ezen kívül számos egyéb dolog mellett joguk van az elszállásoláshoz, orvosi ellátáshoz, szabad vallásgyakorláshoz, sportoláshoz és kimenőhöz is. (Ez utóbbival a falu lakói nem kimondottan szimpatizálnak.)
Korábban készültek már tervek - ezt annak idején a polgármesteri hivatal hatósági osztálya jóváhagyta - egy új kanizsai közösségi szállásról, ám a hatvanmilliós beruházás anyagi okokból nem valósulhatott meg. Ezért döntöttek az olcsóbb épületátalakítás mellett, mely után a szállás önálló utcára néző főbejárattal rendelkezik
majd. Elkészült a polgármesteri hivatalban az a tervezet, mely szerint más városrészekkel együtt az olajlakótelep is, ha ennek a közgyűlés zöld utat ad, csatlakozik az eddig már meglévő lakó-pihenő övezetekhez.
Mivel az átalakításra kerülő épület a határőrség tulajdonát képezi, ezért tervük megvalósításához, azaz a muraszemenyei közösségi szállás Kanizsára költöztetéséhez nincs szükség Nagykanizsa Megyei Jogú Város közgyűlésének hozzájárulására.
K. R.
12 ( KANIZSA - Se4fél^t&uá 1995. július 28.
Képeslapok Kanizsáról
Vége a munkaidőnek. Ki-ki hazafelé tart, hogy családjának vagy hobbijának élhessen. így van ezzel Pordán László, a DKG művezetője Is, akit Csen-gery úti otthonában kerestünk meg, hogy gyú\'jtőszen-vedélyéről kérdezzük.
- Mi indította a régi kanizsai képeslapok gyűjtésére?
- Az egész megértéséhez tudni kell, hogy családomnak én vagyok az egyetlen Nagykanizsán született tagja. Édesanyám miskolci, édesapám Fejér megyei és kezdetektől fogva az olajiparban dolgozott. Ennek köszönhető családunk állandó vándorlása valamint az, hogy testvéreim is máshol látták meg a napvilágot, Amióta itt élek - s ennek már bizony jópár éve - nagyon megszerettem ezt a várost.
- Hogyan kezdődött? Melyik volt az első darab?
- Édesapánk után küldtük Budapestre az elsőt, amely a Szabadság teret ábrázolta egy régi, francia gyártmányú autóbusszal. Ezzel a lappal indult a gyűjteményem. Később volt szerencsém megismerni Sabján polgármester úr nővérét, aki megajándékozott egy Barbarich féle monográfiával és számos képeslappal. Ennek is köszönhető, hogy szépen
lassan, de nőni kezdett az anyag. Majd az érdeklődésem hosszú Időre másfelé kalandozott és nem foglalkoztam e témával. Felnőtt fejjel vettem újra elő, s szerettem bele a gyűjtésükbe. Igazából az tetszett meg, hogy nálam lévő lapokon még megvannak azok az épületek, az a miliő, melyet az eltelt évtizedek szele elsodort. E képek megőrizték valamennyit, s nekik köszönhetően felidézhető a város hajdani varázslatos hangulata.
- Melyik a legrégibb darab?
- A képeslap születése körüli időből származik a legöregebb, 1898-ból. Ez a postai dátum szerepel rajta, de természetesen maga a lap lehet ennél idősebb is.
- Miként jut hozzá egy-egy darabhoz? Hírét veszi, ha valakinél feltűnik egy, találkozik hasonló gyűjtőkkel vagy valami más módon?
- Rettentő nehéz dolog a gyűjtés. Nem vagyok tagja egyetlen ilyen jellegű egyesületnek sem, ám időnként valóban előfordul, hogy felbukkan valahol egy lap és ez a fülembe jut. Aki gyűjt ilyent az az igazság, a világ minden kincséért meg nem válna tőle még akkor sem, ha három ugyanolyan darab díszeleg az albumában. Magam is jártam így. Már mindent felajánlottam annak az úrnak, aki birtokolta a képeslapokat, de nem volt hajlandó kötélnek állni. A gyűjtés azért is nehéz.
mert van, akit ezek a lapok teljesen hidegen hagynak és ha mégis talál ilyent eldobja. Megint egy másik eset, amikor az illető azért nem hajlandó megválni a képeslaptól, mert érzelmi szálak fűzik a feladó személyéhez vagy más hozzá kapcsolódó emlékhez. A gyűjtemény bővítésének módja volt az is, mikor hirdetéseket adtam fel a nagy országos lapokban. Az adta ehhez az ötletet, hogy a kanizsai üdvözlő lapok oroszlánrészét - mivel ez a szerepe - elküldték az ország vagy a világ számtalan pontjára. Érre jelentkezett egy Pécsre költözött kanizsai tanárnő is, aki két értékes lappal örvendeztetett meg. Meglepő dolgokkal is találkozik az ember egy ilyen hobbi kapcsán. Egy volt kollégám édesanyja például beköltözött a városba és az új lakásban talált öt ritka darabot, amit elküldött nekem ajándékba. Természetesen neincsak szívességből jutok képeslapokhoz, hanem ha mód nyílik rá vásárolok is.
- Az Ön gyűjteménye más szempontból is egyedülálló.
- Igen, ugyanis én közkinccsé teszem ezeket a régi, szép képeslapokat. Többször kiállítottam, ám annak akit érdekel szívesen megmutatom itthon is. A legutóbbi kiállításon, mikor a város írásos említésének 750. évfordulója kapcsán állítottam ki a lapokat, egy úrtól kaptam egy cí-
met, aki segít majd a gyűjtemény bővítésében.
- Hány lap van jelenleg a birtokában?
- Körülbelül százötven darab.
- Csak a régi üdvözlőlapok érdeklik, vagy az újak is?
- Az újak is, lévén emberi számítás szerint belőlük Is valamikor majd régi lesz. Ám ezenkívül nem dobom el a más városokról készített lapokat sem, mivel ezek más gyűjtőknél jó cserelapot jelenthetnek.
- Mekkora egy ilyen régi képeslap értéke?
- Nem tudom megmondani, mert ezzel nem foglalkoztam. Arra viszont emlékszem, hogy amikor egy forgalomban lévő lap két forint volt, akkor én - az akkor még pici lányom legnagyobb csodálkozására -húsz forintért vettem egy régi képeslapot.
- Ismer valamilyen forrást, mely számon tartja mikor és hány fajta kanizsai képeslapot adtak ki?
- Nem tudok ilyenről.
- Szívesen látná ma is olyannak a várost, amilyennek ezek a lapok ábrázolják?
- Igen, mert nagyon szép fő utcája volt Kanizsának. Nem rontotta el egyetlen modern kockaépület sem, mint például a régi városháza helyén emelt Kanizsa Áruházé. (Aki ismeri az áruház melletti épületet, a díszek alapján elképzelheti milyen volt a régi városháza, amelyei sajnálatos, hogy leégése után lecsáklyáztak. Nem igaz. hogy a tervek alapján ne lehetett volna újjáépíteni.) Ha egy idegen téved a városba bárki szívesebben mutatja meg a régi építészeti értékeket.
- Van-e kedvenc épülete?
- A Biztosító társaság épülete, ezenkívül a Zrínyi kereszteződés.
- Gyűjt-e mást is, ami a város múltjához kötődik?
- Ebben korlátoz a lakás mérete is. De birtokomban van a vár sáncából néhány kő és pár törökkori ágyúgolyó is. Ezenkívül van egy eredeti, pergamenra rajzolt térképem is, amit húsz éve ötszáz forintért vettem, egy hozzám betérő úrtól.
- Van, aki örökölte e szenvedélyt és továbbviszi a gyűjteményt?
- A lányunk, aki időközben felnőtt nem árult el különösebb érdeklődést ez iránt. De talán majd az unokám, aki hamarosan megszületik...
K.R.
1995. július 28.
KANIZSA - ^e4$M$€téáe&
13
Etika, mint magasabbrendű identitás
Az Identitás Szabadegyetem záróelőadását Le-hota János, a Batthyány-gimnázium tanára tartotta. Az előadás címeként meghirdetett téma, Zrínyi etikája azonban - ahogy az előadó is hangsúlyozta -csupán egy gondolat volt a sok közül, ami mondandó felépítését szolgálta. Vajon milyen szerepe van az etikának a társadalomban, hogyan kapcsolódik Lehota tanár úr korábbi előadásaihoz, a Bánk Bánhoz és az Ember tragédiájához a Zrínyi-féle etika?,Mit mond a mának, hogyan értelmezzük ma? Lehota János lapunk olvasóival is megosztotta ezzel kapcsolatos felfogását.
- Alapvetően a legfontosabb gondolati rendszerem kiindulópontja, hogy mi a gondolkodásunkban csak az egyik igazságot ismerjük. Ez a gondolkodásmód szembekerül olykor irodalmi művek értelmezésével, vagy magával az írói szándékkal, akik esetleg egy más gondolkodási rendszerből építették fel gondolataikat. Meggyőződésem, hogy Katona vagy Madách a párizsi színben polgári demokráciában, annak egyetlen lehetséges változatában, egy megosztható uralkodási rendszerben gondolkodtak. Ugyanakkor a befogadó, néző, olvasó egy abszolutisztikus, diktatórikus szemléletnek engedve, egysíkú gondolkodásmódot engedhetett csak meg magának.
- A körülmények, a történelmi változások hatására ezek az értékítéletek meg kell, hogy változzanak?
- Ma ez nagyon komoly előjelváltoztatásokat jelenthet. Én a saját értelmezésemben például Gertrudisnak nem adtam egyértelműen negatív szerepet, de Bánknak sem egyértelműen pozitívot, hiszen egy diktatórikus, kisajátító rendszer képviselője. Madáchnál Isten és Lucifer a jó-rossz ellentéte volt sokáig, ugyanakkor egyre többen - hivatkozhatnék Ruszt József rendezésére, de már Byron értelmezésére is - a rossznak a jó oldalait is megvilágították. Az ellentétek megjelenítése nagyon fontos, hiszen ezek mozgására épül a világ, ezek. nem kizáró ellen-
tétek, mint ahogy régebben értelmezték.
- Hogyan illeszkedik be ebbe a rendszerbe Zrínyi Miklós?
- Ennek a gondolkodásnak egy előképe lehet Zrínyi. Ő még annak a kornak az embere, amikor egypólusú a világ, amiben egyetlen abszulutum létezik, és ami vele szemben-áll, az egyértelműen rossz. Ilyen értelemben foglaltam én állást, hogy a történelmi korokban a változások következtében előjöhetnek olyan történelmi helyzetek, amikor szükségszerű az egypólusú világ. Amikor viszont ez nem áll fenn, akkor a történelmi helyzeteket és az irodalmi hősöket is igazítani kell.
- Lehet azt mondani, hogy az emberi társadalmat az etika viszi előre legalább úgy, mint a fajfenntartás az állatokat?
- Nagyon örülök ennek a kérdésnek. Azon kívül, hogy irodalomtanár vagyok, olvasó is vagyok, nem több. Én az irodalmi művészetet nyolcvan százalékban etikának, húsz százalékban filozófiának tartom. Az etika az, ami a magatartásainkat, cselekvéseinket, az emberi lényeget alapvetően meghatározza, amiből nekünk következtetéseket kell levonnunk.
- Manapság kétpólusú az etika?
- Nem, inkább azt mondanám, hogy a kétpólusúság mindig egy kicsit veszélyben van. Pedig ezt példaértéknek fenn kell tartani. Azért mondom ezt, mert az egypólusúságnak vannak olyan veszélyei, hogy abba valaki behelyettesíti magát. Az isten ab-szulutumként létezik, ezt én elfogadom fHozó fiailag, esetleg vallási értelemben is, de most nem erről van szó. Az emberi társadalomban ez úgy jelentkezik, hogy ezt mindig megtestesíti valaki. Vagy elfogadják, vagy elfogadtatja magát. Ami pedig ezzel ellentétes, az kizáródik: rossz.
- Az előadásában is említett szerzők vajon hogyan írnának a máról? Az ember tragédiájában volt szó a Falanszterről, de napjainkról nem...
- Nagyon nehéz kérdés, de talán van rá válasz. Amit Madách elkezdett, annak folytatását Mikszáthnál vélem felfedezni. Bölcsen, ironizálva, önmagán felülemelkedve tudta nézni a világot, a magyarságot. Móriczot, Németh Lászlót is egyenes folytatásnak gondolnám. Ami ezután következett? Én az a fajta magyarta-
nár vagyok, aki be merem vallani, hogy eddig terjed az az ismeretem, amiért vállalni tudom a felelősséget. Talán Sánta Ferenc. „Ötödik Pecsét"-je még ebbe a gondolatmenetbe tartozik: ha egy adott szituációban egy adott erkölcsi rendnek megfelelően viselkedem és ezt jónak minősítem, az nem biztos, hogy egy másik szituációban is jónak minősíthető.
- Egy éthoszhoz való viszonyulás magasabb rendű, mint egy nemzethez való identitás?
- Tanítványaim a megmondhatói, hogy a magyarság kérdését tekintve elérzékenyülten magyar vagyok. Amiről eddig beszéltem, azért ennél egy kicsivel több. Anélkül, hogy bármilyen érzést sértenék, ez az identitás egyetemesebb. Nem mondanám, hogy európai, mert nem örülök ennek a szónak, inkább örök érvényű, egyetemesen emberi, magasabbrendű identitás, több egy - ugyancsak rendkívül nem elhanyagolható - nemzeti identitásnál.
L. I.
Hársfa ága kifaragva
László György sok éve nyugdíjas. Feleségével kétszobás kis családi házban él a Búzavirág utcában már évtizedek óta. Gyuri bácsi a Városgazdálkodási Vállalattól ment nyugdíjba, de előtte éveket dolgozott a bútorgyárban, és a költségvetési üzemben is. Négy gyereket nevelt fel, ketten közülük szakmát is tanultak, a lányok meg korán férjhezmentek. Tizenegy unokája és két dédunokája van az idős házaspárnak, akik még ma is munkával töltik hétköznapjaikat.
- Hogyan kezdődött a fakanálkészítés?
- Már kicsiny gyermekkoromtól kezdve nap mint nap figyeltem későbbi feleségem apját, aki fafaragással foglalatoskodott. Persze akkor még nem tudtam, hogy az apósom lesz, csak egy férfi volt, akit jó volt figyelni mert csoda dolgokat tudott művelni a fával. Abban az időben még nem volt merszem, s talán kedvem sem a fafaragáshoz, csak a nyugdíjas hétköznapok adták kezembe a kést.
- Mi mindent farag?
- Elsősorban fakanalakat
minden méretben, de más fából készíthető konyhai eszközt is, például nokedliszaggatót -s már mutatja is a fábél készült lapátot, amely nem rozsdásodik, és pont kézre áll. Persze készítek apró melencei, teknőt is, ezekkel örömmel játszanak a gyerekek.
- Honnan a fa. amelyből a kanalak készülnek?
- Á régi munkatársaim mindig jó szívvel gondolnak rám, s amikor ágakat vágnak, fákat pucolnak, mindig elhozzák a volt VGV-sek a felesleges ágakat.
- Melyik fából lesz a legjobb kanál?
- A hársfa, ágából. A hársfát könnyű faragni, a belőle készített kanál habfehér, és könnyű, örömére válik minden háziasszonynak. Szép a kőrisből faragott is, hiszen a fa erezetét megőrzi a kanál is, jó ránézni. Tulajdonképpen minden fa alkalmas kanálkészítésre, kivéve a fenyőt.
- Kiknek készít kanalat?
- Mindenkinek aki csak megkér, havernak, barátnak. Legutóbb a kisebbségi önkormányzatnak faragtam jórtéhá-nyat, hogy adják ajándékba azoknak, akik jók hozzájuk, akik megérdemlik. Múltkor egy méteres kanalat faragtam, gondolom üstbe kellett. Nagyon nagy örömöm telt benne, amíg elkészült, büszke is voltam, rá, s úgy vettem észre annak is tetszett, aki kérte.
- Pénzért is készít kanalat?
- A, nem. Nincs énnékem ahhoz bátorságom, hogy kiállják a piacra. Ha valaki megkér, szívesen megcsinálom. Meg az az igazság ahhoz, hogy eladásra faragjak, jóval több fa is kellene.
- Több mint négy évtizednyi munka után nem fura a nyugdíjas élet?
- Bőven van tennivalóm. A ház köriili kiskert ad elfoglaltságot bőven, de szívesen dolgozunk ott a mamával. Mert kettőnknek nincs húszezer a nyugdíja, s abból tartjuk fenn a házat. Muszáj megfogni minden garast, mert nem várhatunk a gyerekekre, hiszen nekik is van családjuk, eltartandó gyerekük. Az egyik menyem három hónapja munkanélküli, és ott is van két gyerek. A kisunokám fodrásztanuló szeretne lenni, de hát honnan gyűjtsék össze a mesternek fizetendő százezer forintot. Nem tudom mi lesz belőle.
- Nem fiatalok már, mégis úgy látom mindent megtesznek azért, hogy szépen rendben legyen ez a kis ház...
KANIZSA - GtAfi(i*tétU
1
1995. július 28.
- Nézze, mi cigányok vagyunk, nekünk mindent meg kellett tenni azért régen is, ma is, hogy sző.ne érje a ház elejét. Az én házam előtt nem lehetett egy eldobott papír. Egy lehullott ág- sem, mert akkor már szájára vett volna az utca. Hozzánk soha nem jött ki a rendőrség, mert a gyerekek loptak, igaz óvtuk is őket attól, hogy galeribe keveredjenek. Mi mindig csendben, jó szomszédságban igyekeztünk élni, s mitagadás sikerült is ebben a majdnem harminc évben. Igaz akkor, amikor mi ehhez a telekhez jutottunk, még jobban tudták segíteni a szegény embert, de akkor is sokan voltak, akik lenézték a cigányt. Ezt a telket úgy kaptuk meg, hogy Mózes Pál elhozott a maga kocsiján, és megmutatta, ez lesz a miénk, csak előbb a két szomszédot jelölik ki, s csak utána kezdhetjük el az építkezést, mert, ha megtudják hogy cigányok vagyunk, senki sem akar majd mellénk költözni. Azt mondom én magának, gazember van a cigányok, és a magyarok között egyformán...
- Hogyan sikerült felépíteni a házat?
- A munkahelyem is segített, meg mindenki aki csak tudott. Meg dolgoztunk a mama is meg én is, spóroltunk, és ez lett belőle. A spórolás nem idegen egyikünktől sem, régen arra takarékoskodtunk, hogy becsületesen felneveljük a gyerekeket, ma arra, hogy ne szoruljunk senkire. Régen cigarettáztunk mind a kelten, ma már leszoktunk, mert drága. Régebben lottóztunk, de egy lottó árán egy kiló kenyeret adnak, s a kenyér fontosabb. Ráérünk, nyugdíjasok vagyunk, lejárunk a városba, ott vásárolunk, mert ott olcsóbb minden, mint a mi boltunkban. Ilyenkor nyáron, meg tavasszal füveket gyűjtünk, megszárítjuk a napon, összekeverjük, s abból főzünk gyógyteát a télen, így aztán nem kell elmenni a drága patikába. Névről ugyan nem ismerjük a füveket, de kint a mezőn tudjuk melyik mérgező, melyik nem, miből lesz olyan tea, ami ha megfázunk segít. így nyáron kevesebb a fűtés, mi a maradék pénzt félrerakjuk télire, hogy legyen miből kifizetni a számlát, ha majd többet kell.
- Ennyi lemondás mellett telik-e valami luxusra?
- Hallottuk, hogy a kisebbségi önkormányzat olasz utat szervez. Jó lenne elmenni, még az úiköltségre telne is, de
a költőpénz gondot okoz. De majd meglátjuk. Tavaly Kanadában voltunk, a bátyám hívott meg bennünket egy hónapra, ö ott kint egy vasutas cégnél dolgozik, és csodálatos vidéken lakik, gyönyörű házikóban. Egészen más világ az, mint a miénk. Az a tisztaság, az a rengeteg szépség, mindmind elmondhatatlan. Jó lenne úgy élni, mint ők. Mi sem szeretnénk többet, mint némi megbecsülést a sok évtizedes munka után.
D.É.
Négyszemközt:
MÁDÉ KÁROLY
A DKG EAST Részvénytársaság a DKG jogutódja, a város egyik jelentős és meghatározó ipari bázisa, ezerkétszáz dolgozójából kilencszáznyolcvan nagykanizsai. Kétlépcsős privatizáció során alakult ki a jelenlegi tulajdonosi struktúrája, mely szerint 68 százalékban az orosz GASPROM, 14 százalékban az állam, 13 százalékban a dolgozók és a maradék öt százalékban Fonyód és Nagykanizsa város osztozik a tulajdoni részeken. Elsősorban olaj- és gázipari berendezéseket gyártanak: kútfejeket, gömbcsapokat, tolózárakat, nyomástartó edényeket. A résztvénytársaság vezérigazgatója Mádé Károly, aki szombathelyi születésű, majd a Budapesti Műszaki Egyetem elvégzése után került Nagykanizsára fiatal mérnökként, s azóta itt él és dolgozik.
- Hogyan lesz valakiből vezérigazgató?
- A DKG Rt. és a DKG EAST egyesítésekor, 1994. október elején választottak vezérigazgatónak, előtte fokozatosan lépegettem előre, haladtam a ranglétrán.
- Nem könnyű Önt elérni, feszített a munkatempója?
- Igyekszem beosztani pontosan az időmet, sőt ma már a pontosságra kényes is vagyok, ami korábban nem volt jellemző. Nem illik a tárgyalófeleket megvárakoztatni, s nem szeretem, ha ezt velem megteszik.
- Gyakran látni autóban.
- Igen. Sokat autózom, egy évben negyvenezer kilométer körüli utat teszek meg a vállalati. Mercedes 200-assal. A
magyarországi megrendelőkhöz és a közeli országok cégeihez személygépkocsival járunk.
- Türelmes vezető?
- Betartom a KRESZ előírásait, a tempót is igyekszem, nem kockáztatok.
- Az üzleti életben viszont igen?
- Ott van, amikor kockáztatni is kell!
- Családjáról mondana valamit?
- Feleségemmel - már általános iskolában is együtt jártunk Szombathelyen - és két nagy fiammal élek, akik közül az egyik fogorvos, a fiatalabb biztosítási üzletkötő, aki még mindig tanul. Jelenleg egy számítástechnikai felsőfokú rendszerszervező iskolába jár. Igyekszünk a családi programokat együtt szervezni, összehangolni, ezért nem viszek haza hivatali munkát, anyagot. Nincs annál "rosszabb, mint úgy elővenni égy anyagot a táskából, mint ahogy az ember azt hazavitte.
- Mennyire kényes az étkezésére?
- Nincsenek különleges igényeim, nem válogatok a munkahelyen és otthon sem, ugyanakkor szeretem a különlegességeket is. Szívesen fogyasztok a csigától a langusztáig sokmindent. Az italok közül, amikor dolgozom, az üdítő és az alkoholmentes sör dominál, vendégségben pedig inkább bort iszom.
- Saját maga is termel?
- Van egy kis kertem, szőlőm - így saját borom is, de ez a világ legdrágább bora...
- Sportol?
- Nálunk az egész család sportol, a kosárlabda a szerelmünk. Versenyszerűen a Szombathelyi Haladás NB l-es csapatban játszottam, majd egyetemi tanulmányaim alatt a Csepel Autó együttesében. Van egy dédelgetett álmunk, hogy újra minőségi férfi kosárlabda legyen Nagykanizsán. Ebben természetesen én már nem mint játékos, hanem, mint segítő tevékenykedem, a csapat az idén már indult az NB II-ben.
- A DKG EAST támogatója, szponzora volt az Olajbányász NB l-es labdarúgócsapatának.
- Komoly fegyvertény volt az, hogy negyvennégy év után feljutott a labdarúgócsapat az első osztályba. Úgy éreztük, hogy akik tudják segíteni a város sportját, azoknak kötelességük is, s ezt az EAST meg is tette. A tanulságokat azért
leszűrtük, ma már jobban feltételhez kötnénk a támogatást.
- A családnak mennyi ideje jut a szórakozásra?
- Amikor külföldön vagyunk is, beiktatunk a programba egy-egy tárlat megtekintését, vagy színházi, operai előadást. Én odahaza, ha pihenni akarok, akkor szívesen nézek tévét, olvasok vagy fejtek keresztrejtvényt.
- Gyűjt valamit?
- Nem. Édesapám nagy bélyeggyűjtő volt, de én nem örököltem ezt a fajta szenvedélyt.
- Szokott vásárolni, boltba járni, mennyire ismeri az árakat?
- A közelmúltban jöttem rá egy vásárlásnál, hogy én még leragadtam a kilenc hatvanas cukorárnál, ezért mostanában már a piacra is elmegyek zöldséget venni. A ruhanemű-ek vásárlásában, a divat figyelemmel kísérésében a feleségemre támaszkodom, ő gyakran rám is szól, ha nem a legszerencsésebb a nyakkendő az ingemhez.
- Szeretik, tartanak állatokat?
- Van egy nyolc éves macskánk, a Cirmi, aki már családtagnak számít, volt egy skót juhász kutyánk, aki vagy megszökött, vagy elvitték. Egyben bizakodom azért, hogy jó gazdára lelt.
- Hol töltik idén a szabadságukat?
- Amikor szabadságra megyek, akkor szeretek egyszerre hosszú időre menni, hogy valóban kipihenjük magunkat, ez általában három hét. Az idén Spanyolországba utazunk feleségemmel, nagyobbik fiammal és barátnőjével augusztusban.
- Sikeres embernek tartja magát?
- Alapjában véve szerencsém volt eddig az életben, hiszen azt csinálhatom, amit szeretek, s bízom benne, hogy gyermekeim is megtalálják a helyüket és számításaikat ebben a világban.
Deregi László
Nyaral a család
Hogyan, hol nyaral ma egy család? Van-e lehetősége egyáltalán elutazni üdülni - akár csak egy hétre? Lehetővé teszik-e mindezt anyagi körülményei? Néhány évvel ezelőtt ezek a kérdések még ritkábban merültek fel. Különösen ag-
1995. Julius 28.
[ KANIZSA - \'lámoyus*, J
15
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:
íapitv*
1949
Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.
DÉL-ZALAI HETILAP
KANÍZSA
EBJElfNIKj I
EN PÉNTEKEN
S?<? Aetíleift, <x***a Aj*** eCstt Áetl tax&uu!
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belsó gázszerelések.
ATION
MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG
1033 Budapest, Kaszásdűlő u. 2. II. ám. Postacím; 1519 Budapest, Pf: 248 Telefon: 250-0020,250-0311 Telefax 185-1268
CGMUTATÓ a holnap
INFORMÁCIÓ még ma
LEGYEN A PARTNERÜNK!
VÁLLALJUK:
társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60) 399-196
H I
KANIZSA
Trend Kft
Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-505-ös telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Ady u. 45. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.
. - Akar Ön kulturált
körülmények között étkezni,
fagyizni?
Térjen be hozzánk!
Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk.
KREMZNER RESTAURANT
Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057
NAGYKANIZSA
MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
-\'

MÜNKARIÍHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
Szociális Foglalkoztató
8800 Nagykanizsa Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279
::;:;:yé::::j#!í:::::;:;í; ....................\' V IiPA\\IT7CA *25 , -> —- ?
16 < -........ 1995. július 28.
gasztó e téren a helyzet, ha nagycsaládról van szó. A vörösüki Bacsa-házaspár hét állami gondozott gyermeket nevel. Arról, hogyan oldják ők meg a nyaralást, Bacsa Istvánná beszél:
- Zalaapátiban táboroztunk a nővéremnél, közel a Zalához, a Kis- és „Nagy"-Bala-tonhoz, nagyon szép környezetben. A férjemmel és a hét gyermekemmel töltöttünk el ott két hetet. Nagy gyalogtúrákat tettünk, s ha az időjárás megengedte, fürödtünk a Zalában. Közben Keszthelyre is szerveztünk egy szép kirándulást. Most pedig készülünk az újabb nyaralásra. A Tornyiszentmik-lósi Általános Iskola, ahová öt gyermekem jár, a Vadása-tó-hoz szervezett táborozást, oda megyünk nyolc napra. Faházakban lesz a szállásunk, az étkezést pedig önellátóan oldjuk meg, főzni fogunk. Nagy öröm számomra, hogy a lovászi iskolában tanuló két kicsi is velünk lehel. Az üdülés létrejöttében sok köszönhető a GYIVI-nek és a tornyiszent-miklósi plébános úrnak, az ő anyagi támogatásukkal sikerül elmennünk a Vadása-tóhoz. Ezt tulajdonképpen jónak mondható bizonyítványukért -nem volt bukás - meg is érdemlik a gyermekek.
- Hogyan telik a nyár további része?
- Itthon vagyunk, kicsit átalakítjuk, bővítjük a lakást, sok a kerti munka is, de azért nap mint nap lejárunk a Murára fürödni, csónakázni. Ez sem kevés pénz, hiszen kettőt kell fordulni a kocsival, s ez bizony sokba kerül.
Sajnos ma már nagyon sok család nem engedheti meg magának, hogy a nyarat vagy annak egy részét nyaralással töltse, sőt azt sem, hogy legalább a gyermek menjen el valahová néhány napra. Talán majd jövőre?
Horváth Ilona
Szabó Szilárd a csúcsra tör
Úszni, kerékpározni és futni, mindezt folyamatosan, egymás után úgy, hogy csak annyi ideje van a versenyzőnek, hogy a vízből kikászálódva cipőt és pólót húzzon magára, s máris biciklire pattanva rója a kilométereket. Amikor már úgy érzi, hogy elzsibbadt minden végtagja, s levegőt
sem kap, a depóban hagyja a kétkerekűt, és fusson, amíg a lába bírja, de legalább a célig. A triatlon tulajdonképpen három sportág ötvözete, melynek űzői el sem tudnak ettől csodálatosabbat képzelni, mivel a versenyeknek a hangulata, a környezet, a közeg olyan, hogy ha valaki egyszer kipróbálta, nehezen szabadul tőle. A triat-lonisták száma fokozatosan nő Nagykanizsán is, a TRI-CO Triatlon Klub - országos elismerést vívott ki magának - már két országos ranglistaversenynek volt házigazdája. A Csőgör János által vezetett kis csapat egyik legismertebb versenyzője Szabó Szilárd, aki az elmúlt hetekben eredményeivel hívta fel magára a figyelmet. A rövidtávú országos bajnokságon csupán másodperceken múlott, hogy ne verekedje be magát az EB-re utazó junior válogatottba, a fonyódi középtávú OB-n viszont fantasztikus sikert ért cl, és Gyékényesen is remekelt.
- Szilárd még a katonai szolgálatodat töltöd, ennek ellenére szállítod a sikereket.
- Hamarosan leszerelek, s akkor már a triatlonnak szentelhetek minden időt, de most sem panaszkodhatom, hiszen valóban eljutok a versenyekre.
- Kezdjük a rövidtávú országos bajnoksággal.
- Nagyon sajnálom azt a versenyt, éreztem, hogy jó formában vagyok. Ez egy válogató verseny volt, s csak a végén derült ki, hogy csupán tizenhét másodpercen múlt, hogy nem lettem csapattag. Mégpedig az Európa-bajnokságra utazó junior válogatott csapat tagja.
- Mégsem törtél le olyan nagyon, hiszen Fonyódon harmadik lettél.
- Végre, sikerült! Országos bajnokságon a dobogóra állhattam! Nekem is az a célom, mint minden sportolónak, hogy a legjobbak közé tartozzam, triatlonos pályafutásom eddigi négy éve alatt állandóan ez lebegett a szemem előtt. Eddig azonban még nem szereztem érmet OB-n.
- Jelenleg junior korú vagy, jövőre azonban átkerülsz a felnőttek közé. Nem lesz ez túl nagy próbatétel?
- De, nagyon nagy lesz, ezért is készültem már tavaly december óta erre a fonyódi versenyre, a rangsoromban az első helyre tettem. Úszni ket-
tőezerötszáz métert kellett, kerékpározni nyolcvan, míg futni húsz kilométert.
- Nem izgultál?
- De, nagyon. Aztán, ahogy vízbe csobbantunk, elszállt minden feszültség, s a huszonhárom fokos Balaton vizében hamar szélszakadt a mezőny. Én egy tizenöt fős boly élén úsztam, s ötödikként értem a parthoz. A közönség lelkes biztatása mellett pattantam kerékpárra, s együtt tekertem a későbbi győztessel: Áldott Gáborral, a Honvéd versenyzőjével. Erős volt nekem a tempó, s ez a futás első kilométereiben éreztette később a hatásai. A végén már min! „ hegymászók" birkóztunk a fonyódi emelkedőkkel, fáradtan, de boldogan értem célba, s a junior „A" kategóriában a harmadik lettem. Fantasztikus érzés volt, hogy megcsináltam, amit december óla terveztem. Ezért érdemes volt küzdeni.
- A klub többi tagja is kitett azon a versenyen magáért?
- Alaposan. Kálovics Tamás a junior „B" kategóriában a negyedik lelt, Acs László negyven helyet lépett előre a futásban, ami számára rendkívül biztató a nagyatádi lron-man - hosszútávú OB - előtt. A duatlon-specialista Kiskő Gábor, aki ezúttal is gyengén úszott, 105. helyen jött ki a Balatonból, végül a huszonhetedik helyre tornázta fel magát.
- Az országos bajnokságon elért sikered után sem pihentél sokáig, s legutóbb a gyéké-nyesi versenyen - igaz. hogy nem OB-n - első lettél kategóriádban.
- A fonyódi szereplésem újabb lökést adott, megerősített engem abban, hogy érdemes kínlódni, edzeni, hajtani. Beszéltünk már arról, hogy jövőre felnőtt leszek, most már elhiszem, hogy alkalmas lehetek a felnőttek világában is a legjobbak közé kerülni, s ezért mindenre hajlandó vagyok. Kicseréltem a kerékpárom vázát is, a technikai kérdések is meghatározók ebben a sportágban, egy jó bicikli nélkül már nem lehet feljutni a csúcsra. Jól ment Gyékényesen.
- Ezek szerint nem adod fel?
- Nem, egy pillanatra sem.
Deregi László
KALOVICS JÓZSEF
gazdajegyző
fogadóórái páratlan heteken
Székhely: Nagykanizsa - Kiskanizsa Polgármesteri Hivatal
Kirendeltsége Szent-Flórián tér 30. Tel.: 319-206
Hétfő: 8-9-ig
Bajcsa Polgármesteri
Hivatal Kirendeltség
Tel.: 369-347 9.15-12-ig
Kiskanizsa Polgármesteri
Hivatal Kirendeltség
Tel.: 319-206 13.30-16-ig
Bagola, Kisfakos,
Nagyfakos, Sánc Kedd: 8-9.45-ig
Belezna Polgármesteri
Hivatal
Tel.: 377-101 10-11.40-ig
Surd Polgármesteri
Hivatal
Tel.: 377-001 11.55-13.35-ig
Nemespátró
Polgármesteri Hivatal 13.50-16-ig
Palin, Korpavár
Polgármesteri Hivatal
Kirendeltség Szerda: 8-9-ig
Nagybakónak
Polgármester Hivatal
Tel.: 60-399-288 9.15-10.20-ig
Kisrécse Polgármesteri
Hivatal
Tel.: 371-338 10.35-12-ig
Nagyrécse Polgármesteri
Hivatal 12.15-13.15-ig
Zalasárszeg
Polgármester Hivatal
Tel.: 60-399-136 13.30-15-ig
Kiskanizsa
Polgármester Hivatal Kirendeltsége Tel.: 319-206 Csütörtök: 8-10-ig Liszó Polgármesteri Hivatal
Tel.: 377-202 f
10.15 15-ig *
Nagykanizsa-Kiskanizsa a Péntek: |
értekezlet, 5
adminisztrációs ügyek intézése, gazdakör
1 (Ulf ü "?8 KANIZSA - /licitUs 17
JL""3 « j ú 1 iu S ?a. Jl /
1995. JULIUS 31-AUGUSZTUS 4. hétfőtől péntekig
Fogható 5.55-től 9.00-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig" -zenés hírmagazin. Benne 6.00 -Kossuth krónika. 6.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 - Kossuth krónika. 7.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 - Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 -Hétköznapi történetek. Szerkesztők: Németh Károly, Molnár László, Dán Tibor, Nagy Gábor, Kovács Imre. 12-tól 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor - 15.00-16.00 - Dél-du-
Magyarázat
nántúli Magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - A,In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na ma-ternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. AUGUSZTUS 5. SZOMBAT
Fogható 9-től 11-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n. 9.00-11.00 „Jó pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Somogyvári Gabriella. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgálaté és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-
20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. AUGUSZTUS 6. VASÁRNAP
8.30-10.00 Vasárnapi telefonok. Szerkesztő: Gungl László. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00
- Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok. 16.00-18.00 -A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 -magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Felső Pál. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku"
- az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
ha az embernek nincs horgászengedélye,
A sorsoláson Horváth né
Fiszter Judit, Inkovics Péter, Lefter Ágnes, Mihálka Rita és
mm
m
™ V,
Pénztár nyitva: 15-18 óráig Pénztár tel.: (93) 311-468 Telefon: (93) 311-454
Heti programajánló
- Július 31-én 21 órakor: BAZÁR UDVARI ZENEI ESTEK \'95 -MIKÓ ISTVÁN zenés estje
- Augusztus 2-án 20 órakor: A MAGYAR CONTINENTAL SINGERS koncertje a HSMK előtti téren
- Augusztus 3-án 19 órakor: CSÜTÖRTÖKI RANDEVÚ - a HSMK előtti téren
DISCO
- Augusztus 18-ig (hétfőtől péntekig): VAKÁCIÓZZ VELÜNK! -programjainkra továbbra is várjuk az érdeklődő gyermekeket.
Piskor József olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
keltező
KÉT RAE BESZÉLGET. -MAGÁT Ml JUTTATTA töRTÖNS,E?-A KON-KURRENCIA.-???-
lakást
6erendez KÖZÉP ISK TRÉFÁSAN
SAKKFI-GUfiA
hamsa invitálja
AZ ALJARA TEKINT -T-
ENKLAVE RÉSZE !
gros /nagyban/
azonosak
ang. világos sor -V—
kerek időpont
NÍI NÉV
6ór és kén
—V—
strand
része
GYERE. RÉGIESEN
spóroló
nem Fo gyászt szeszt
határozatlan névelő
ESTEFELE!
oroszországi folyó
NYl\'LTAN
az asztalról lesodor -7"
CSILLAG ke>
JAPÁN TV-MÁRKA
ilyen ál-lat a rák
fél alak!
rakosgat a\'
VERSENYT MEGHIRDET "V
a vegen meóz !
SZOVEG l\'RÓ
/anna/ v
házaspárt ösz-szead
kiválóak sarjad a növény
/népiesen/ —v—
északi férfinév
elektro mosság -7-
azonos etűk
zte
íetűi keverve
az egyik próféta
ELEGY
olasz pénznem
~v—
TAK arman YTÁ roló -7-
SÁL VÉGEI!
AZ utca RA
buenos
abnormális lesz
dressz -9-
ÓZONLYUK RÉSZE ! -V—
ráni romváros
BÉCSI-CSAPAT
haag ~7
OROSZ ŰR-ÁLLOMÁS
selyem tekercsre festett kép
spanyol
LAP -7-
zenei HANGOK -7"
tréning ruha
la
római -iooo 7
vízilabdában gyakori
darabokra zúz >
Beküldési határidő: augusztus 4.
Lapunk 28. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: De nem olyankor,
18
KANIZSA - TfUw*
1995, július Wii
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával jelenik meg a Keserű ifjúság című könyv szerzőjének, Rózsás Jánosnak újabb regénye, a DUSZJA NÓVÉR
j Rózsás János: Duszja nővér ; (Egy ápolónő életmentő em-¦ bersége a Gulagon). A magyar ; Szolzsenyicin, Rózsás János I Keserű ifjúság című kötete el-; sóként adta hírül az ország-i nak, hogy hogyan élt és halt százezer magyar a Gulagon. Mostani kötete, a DusZja nővér szépirodalmi élményt is nyújtó dokumentum-próza. Ha valaha a Gulag rabjainak történetét meg akarja írni valaki, akkor csak a hamis vádakat olvashatja, a valóságos történet nem rakható össze a hivatalosan fennmaradt iratokból, csak az emlékezők írásaiból. A szerző - rendkívüli emlékező képessége révén - hitelesen, a napi frissesség élményével írja le az egykori eseményeket. A Duszja nővér külön értéke, hogy az emberi megértésről szól, arról, hogy a leg-sanyarúbb és legembertele-nebb viszonyok között is megterem a segítség. Rózsás János, a Gulag egykori foglya két éve díszpolgára Nagykanizsának. A díszpolgári cím átadásának évfordulójára, 1995. október 23-ra - szép emlékként - régen megírt, de nyomtatásban még meg nem jelent önéletrajzi regényt - a Duszja nővért - az olvasók kezébe kívánjuk adni. (Kedves karácsonyi ajándék is lehet belő-le.)
A Duszja nővér-t UTÁNVÉTTEL e levelezőlap kitöltésével és postára adásával rendelheti meg.
Megrendelő:
Neve:
Címe:
Megrendelem a Duszja nővér c. könyv ...... példányát.
Az utánvéttel érkező könyv átvételét és kifizetését vállalom.
aláírás
Amennyiben HLÜRE FIZET, akkor egyszerűen a Posta rózsaszínű utalványán fizetheti be a példányszám x 490 Ft-ot. Ezen a befizető neveként az a név és cím szerepeljen, ahova a kötetet, ill. köteteket küldenünk kell. Ekkor a kötet Önhöz juttatása a mi költségünkön történik.
A cím, ahova az összeget utal- i ni kell: Czupi Gyula 8801 ; Nagykanizsa, Rózsa u. 14/A. ; Pf.: 484 I
Kúria a város közepéi
Ezen írás keretében egy olyan épülettel ismerkedhetünk meg, mely mellett a szó szoros értelmében eljárunk nap mint nap anélkül, hogy észrevennénk, habár a város kellős közepén helyezkedik el. Ezt a szép épületet egy nem kevésbé impozáns másik épület takarja el előlünk az Erzsébet téren. A köztudatban úgy él az utcafront felőli épület, mint a nyomda háza. Ez a kis kúria pedig a nyomda udvarában található.
Mindkét épület mára elég szánalmas képet nyújt annak ellenére, hogy felújítások történtek rajtuk. Maga a kúria kora\' eklektikus lakóépület. Leromlott állaga ellenére homlokzata meglehetősen impozáns képet nyújt. Három részre osztott egységből áll. Mindhárom építészeti rész három ablakot tartalmaz. Még ma is jó állapotban vannak az ornamentikák.
Érdekesek azok az elemek.
mint például\' terasz, illetve a középső hármas ablaktengely boltíves záródásai, melyek nem mentesek a klasszicista, romantikus hatásoktól. A bal, illetve jobboldali rész armíro-zott sarkokkal lágyítja az épület szögleteit. Az itt található\' ablakok ma is épségben lévő, úgynevezett kiskiülésű kompo-zit oszlop keretezéssel bírnak, záradékuk egyenes.
Sokkal szomorúbb kép fogadja a betérőt az, épületben. Szinte mindenütt nyomon követ minket a mennyezet alátámasztása. Mindenütt szemét, piszok. Az épület közepén egykor átrium jellegű, úgynevezett télikert állt tele növényekkel, s ide vezettek a hangulatos folyosók. A szemmel látható aljzatleszakadás miatt 1992-ben életveszélyes állapot következett be. Az aljzatleszakadás a törött vízcsövek által kimosott alap hiánya miatt jött létre. Figyelemre méltó a pince, méretei miatt is. ám sajnos
az előtérnél beljebb a szemét miatt itt sem jutottunk. Elkeserítő képet nyújt az épület hátsó része.- Az egykori kertnek nyoma sincs.
Eredeti tulajdonos Schertz Albert kereskedő. A telek házból, udvarból és kertből állt 2250 négyszögöl területen. (A telekjegyzőkönyvből nem tudni meg, hogy a telek \'mikor került S. Albert tulajdoriába, illetve, hogy volt-e rajta ingatlan.)
Az épület feltételezhetően az 1860-as években épült. Statikai elemek vizsgálatából feltételezhetően később, mint az utcafronton elhelyezkedő épület, melyben ma a nyomda üzemel.
1873. április 26. A telek a badeni Krausz család birtokába, kerül 42.000 forint értékben. 1882. szeptember 30. Lang Henriknéé lesz az épület. 1892. A tulajdonjog megoszlik a Sceimann család közt. 1919. december, 1.100^000 koronáért Strém Mór és felesége, Slézinger Katalin tulajdonába kerül. 1927-ben a Me-zicsek birtokolják. 1931. január 31-től a Weisz család részesedik belőle. Egyes értesülések szerint 1945-ben katonai segélyhelyként működött. 1952-ben lakóépületként került az IKI jogelődje kezelésébe. Az államosítási listán nem szerepel, tulajdonba vételére az „Elhagyott javak" kategóriájában került sor. Ma tulajdonjogot a Polgármesteri Hivatal gyakorol, védnökséget pedig a Műemléki Felügyelőség.
Ka háti Csaba
Igen örülök annak, hogy ebben a kánikulai időjárásban is volt, aki megtekintette a Hevesi Sándor Művelődési Központban a gyűjteményemből rendezett kiállítást. Körülbelül öt éve kezdődölt ez az egész. Akkorra én már az, utazásaimról összegyűjtöttem jó pár darab szappant, nem tudva, hogy mi is lesz majd vele. Elterjedi a rokonságban, az ismerőseim között, hogy mi a bogaram, és ettől kezdve ajándékcsomagban, baráti szívességként mindenki szappant hozott. Később a magas árak miatt én már egyáltalán nem is vásároltam, de a gyűjteményem egyre csak szaporodott.
Jelenleg kétszázharminc darabból áll, s hirtelen meg nem
A SZAPPANGYUJTO VALLOMÁSA
tudnám mondani, hogy hány márkát, fajtát tartalmaz. A világ minden részéből van szappanom: Ausztráliából, Afrikából, Amerikából. Svájcból, német és francia nyelvterületről egyaránt. A Lilién Milch, a Coconut, a Bauner, a Laven-der, a Chloé márka éppen olyan értékes számomra, mint kedvencem, a. Fenjan. Van a gyűjteményben gyógyszappan, fürdőszappan, babaápoló és apró hotelszappan, lilától a fekete színig, a szív alakútól az, illatozó rózsáig minden,
hétköznapi csomagolásban és luxuskivitelben egyaránt. Értékét tekintve az egész gyűjtemény bizonyára már szép összegre rúghat.
Más gyűjtővel még nem találkoztam, habár hallottam róla, hogy az országban akad társam, akinek ugyanez a hobbija. Ezúton is szerelném megköszönni azoknak, akik a kiállításra bevitték ajándékszap-panaikat, hogy ezekkel is bővítsem a gyűjteményemet.
Elmondta: Vass Rózsa Lejegyezte: Büki Erzsébet
KflNIZSU MŰSOR
199S. július 28.
KANIZSA - Wa^ui
EÖTVÖS-CIRKUSZ
A megyében Nagykanizsán tartja utolsó fellépését az Eötvös-cirkusz. A több mint harminc országban, az öt kontinensen sikert sikerre halmozó társulat nemcsak a saját, de a magyar cirkuszművészet hírnevét is öregbítette. Az Eötvös-szülők cirkuszát a második világháború után államosították, nem volt könnyű újrakezdeni -mondta .Eötvös Tibor, az igazgató. Ki ne ismerné ma már a világhírű Eötvös-mondást: „Van másik!" A papa művészi ereje és a család elhivatottsága bebizonyította, hogy nemcsak zeneszerszámból lehet mindig újabbat elővarázsolni, de meg tud újulni a cirkusz is. Három évvel ezelőtt a család újra életre hívta az Eötvös-cirkuszt. A múlt eredményeiből, a híres Eötvös-bohócpapa tehetségéből táplálkozva, a magukkal szembeni magas követelményeknek megfelelve egy közönsegcent-rikus cirkuszt hoztak létre, amelynek ars poeticája: A közönséggel együtt szórakozni. Céljuk, hogy a magyar cirkuszművészetért is sokat téve, a közönségnek igazi, minőségi produkciókat adjanak. Hogy ez nemcsak terv, de gyakorlat is, mi sem bizonyítja jobban a sok taps és nevetés mellett, mint hogy a Monté Cailóban megrendezett cirkuszfesztivál nyerteseiként felléptek a világ legdrágább. leglátványosabb cirkusz-show-jában is. A műsorszámok összeválogatásánál
nagy figyelmet fordítanak arra, hogy rangos művészeket hívjanak meg fellépőnek. Eötvös (iábor mellett fellépnek a családtag művészek is, köztük Eötvös Chily illuzionista és hulahop-számmal. A külföldi vendégművészek között német medveidomár éppúgy látható, mint bolgár légtornászok. A fiatal akrobatagenerációt a Richter-testvérek képviselik. Az állatok között „fellép" egy beszélő ló, láthatók tengeri kígyók, piranhák és egy élő cápa is állandó tagja a társulatnak. A cirkuszba látogatók a világviszonylatban is egyedi majom-idomítást láthatnak, ha az ezerhatszáz főt befogadó cirkuszsátor és az Eötvös-cirkusz vendégei lesznek. Az ötvenöt fős társulat mintegy hetven járműve] érke/ik Kanizsára. Mint az
igazgató elmondta, a két rendszer által is elismert. Jászai-díjas és a Magyar Köztársaság Csillag rend jé vei kitüntetett Eötvös Gábor - a Papa - mindenképpen fel akart lépni Zalában, hiszen Balatonmagyaró don született.
Az Eötvös-cirkus/ minden helyen, ahol fellép, karitatív tevékenységet is végez. Nagykanizsán a polgármesteri hivatalnak ajánlottak fel száz jegyet az előadásra, hogy az illetékesek olyanokhoz is eljut tassák a cirkuszlátogatás lehetőségét, akik szociális helyzetük miatt nem jutnának cl a csillogó-izgalmas világba. A cirkuszművészetei kedvelök augusztus 1-4. között találkozhatnak az Eötvösökkel a szo kásos helven. a cirkusz-téren.
L, I.
AKÁCOS UT...
Vélhetően a legnagyobb sikerű rendezvény volt - bár Mi-kó István és Kovács Kati műsora még ezután következik -a Bazár Udvari Zenei testek második előadása, amikor magyar nótákat hallgathatott meg a közönség.
A programot Csányi János nyitotta meg, aki az operett-gála egyik szereplője is volt, majd az est alaphangulatát Takács Béla adta meg, igaz, hogy néha nem találta meg a ritmust ifj. Oláh Kálmán cigányzenekarával.
A legszínvonalasabb produkciót a „Ki mit tud?"-on feltűnt Hatvani Kiss Gyöngyitől láthattuk, ő már kontaktust tudott teremteni a közönséggel, s mű-
sorát - többszöri ráadás után - cigánydallal fejezte be.
Ezután ismét Csányi János következett, elénekelte a címadó nótát, sőt operettet is csempészett számai közé. A nótaestet Szentendrei Klára zárta. Kvalitásán nem lehet vitatkozni, számtalanszor bizonyított már, s bizonyított most is: szép hangjával, életrevalóságával, a közönség iránti szeretetével és alázatával. De: hogyan engedheti meg magának egy ilyen kitűnő képességű és tehetségű művész azt, hogy rossz hangnemben kezdje el a nótát, hogy a prímás figyelmeztesse arra, melyik szám jön, s nem utolsó sorban, hogy önmagát - és kazettáját - rek-
lámozza. Természetesen cz is belefért az estbe, mert a magyar nóta az mégiscsak magyar nóta, s oly ritkán van ilyen előadás városunkban, fis még az is belefért, hogy Szentendrei Klára szalondalokat adjon elő - új kazettájáról - többek között cimbalomkísérettel (...).
A művészek végül operett-slágerekkel (!) - Szép város Kolozsvár, Hajmasi Péter -búcsúztak a nagyon lelkes, ünneplő nézőseregtől.
A magyarnóta-est osztatlan sikert aratott Nagykanizsán, pedig eddig nem szerepelt egy évben sem a programban. Nos. a Bazár Udvari Zenei Estéken volt mar operett, volt nóta. Jö het Miko István. Július 31-én.
Horváth Ilona
JÚLIUS 29. SZOMBAT
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
A préda Stúdió mozi: 16.30 és 19.00
óra: Ha a férfi igazán szeret
JÚLIUS 30. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra:
A\'Jiréda SUj^/mozi: 16.30 és 19.00
ór^í fia a férfi igazán szeret
JÚLIUS 31. HÉTFŐ
21 óra: Bazár Udvari Zenei Esték \'95: Mikó István zenés estje
Apolló mozi: 16, IX és 20 óra: A préda
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 Óra: Könnyen vedd a halált! 20.15 óra: Black Jack city 2.
UHE 55-ös csatornán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19.00 óra: - Híradó; - Értékeink; - Halló - telefonos játék; - LMS rockfesztivál.
AUGUSZTUS 1. KEÜI)
Apolló mozi: 16. 18 és 20 óra:
A préda Stúdió mozi: 16.20 és 18.15
óra: Könnyen vedd a halált!
20.15 óra: Black Jack city
AUGUSZTUS 2. SZERDA
20 óra: Magyar Continental
Singers koncertje a HSMK
előtti téren Apolló mozi: 16. 18 és 20 óra:
A préda Stúdió mozi: 16.30 és 18.15
óra: Könnyen vedd a halált!
20.15 óra:\' Black Jack City
2.
UHE 55-ös csatornán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19.00 óra: - Homokóra; -Hívjon, nyerjen! telefonos játék; - Mókagyár; - Reformtáplálkozás; - Jelkép.
AUGUSZTUS 3. CSÜTÖRTÖK
19.00 óra: Csütörtöki Randevú a HSMK előtti téren - DIS-CO
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Vírus
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Halálos mánia
UHE 55-ös csatornán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19.00 óra: - Híradó; - Hétvégi sportajánló; - Telefonos játék; - Jövő hét.
AUGUSZTUS 4. PÉNTEK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Vírus
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Halálos mánia
20
1.
KANIZSA - Ítem ca«? H&UeÁ
A 199S. július 2$.
POMPEI FORRÓSÁGA
Teljesen átlagos nyári reggel köszöntött az időszámításunk szerinti 79. esztendőben augusztus 24-én Pompei lakóira. A kereskedők e napon is kinyitották üzleteikel. Stephanus mosodájában és Modestus pékségében serényen folyt a inunka4l. aJMsztó-ványolók, halszószgyáíuólp lankadatlanul teltek dolgulCat; %kár-csak a szobrászok, gemmavésnökök, illatszerárusok, vargák, borbélyok és ki tudja ki még. Ekkor még nem sejtették, hogy tíz és tizenegy óra közöd majd maga a pokol lángol fel és a Vezúv évezredekre eltemeti majd városukat és Herculaneumot. Ekkor érkezett Misenumba, a római hadiflotta támaszpontjára a hajóhíd parancsnoka, a jeles tudós Caius Plinius Secundus. A természettudóssal tartott unokaöccse, akit az emlékezet ifjabb Pliniusként tart számon, valamint a fiatalember édesanyja. Különös felbőt pillantottak meg az öböl keleti részén, mely a kráter föle emelkedett lombos fa formájában. A férfiú rendkívül izgalmasnak találta a jelenséget, és közelebbről kívánta tanulmányozni Ám emellett másik szándéka az volt. hogy segítséget vigyen a bajbajutottaknak négy evezősoros hajóin Stabiae-ba. A kitörés másnap erte el csúcsát. A városra hamueső és lapiliszápor zúdult - ekkor Pompejit már vastag hamuréteg fedte -, ezen kívül a szél mérges gázokat is sodort a menekülők felé. Ezektől lelte halálát a súlyosan asztmás idősebb Plinius. Hamarosan a szél megfor-
dult, így a gázok már Nápolyt és Misenumot fenyegették. Az ifjabb Plinius levelei szerint, melyeket a történetíró Tacitus-nak küldött, e napon - azaz augusztus 25-én - nem virradt fel a hajnal. Előző éjszaka a földrengés fenekestül felforgatott mindent. A pirkadat helyett iszonyú sötétség szakadt Stabiae-ra. a vulkánról leereszkedő, koromfekete felhőnek köszönhetően. Ekkor menekült el az ifjú Plinius édesanyjával. A lávaömlés csak 26-án kezdődött, és lakatlan vidékek felé vette útját. Így sikérült Herculaneum polgárainak egérutat nyerniük, még mielőtt betemette volna városunkat a 13-15 méter vastag iszap, mely idővel kemény kőzetté szilárdult. Pompei közel húszezer lakosából ötezer vált a tűzhányó áldozatává. Többségük feltételezések szerint a szegények rétegeiből került ki, a leletek alapján a tehetősebbek még az először jelentkező földrengések idején elmenekültek. Az ásatások a helyszínen 1748-ban kezdődtek néhány szórványos lelet nyomán, s csak száz évvel később jött rá Fiorelli, korának neves archeológusa, hogy miként készítheti el az elhunyt áldozatok élethű szobrát. A várost belepő hamura ugyanis a katasztrófa után forró záporeső hullott, mely lágy péppé alakult és tökéletesen körbefolyta a holttesteket, behatolva a ruhák redőibe és az arcok ráncaiba is. Hamarosan ez a massza megszilárdult és pontos mását őrizte meg az időközben elporladlnak.
Táska és napozó
Praktikus dolog így a nyári nagy strandotások idején egy
ni vau „szerkezet", amelyet kiterítve napozóként, összehajtogat-
Fiorelli gipsszel töltötte ki az ily módon keletkezett üregeket és megkapta ezzel a haláltusájukat vívók szobrait, melyeknek arcvonásai hűen árulkodnak az átélt iszonyatról. Erről tanúskodik a gladiátor-kaszárnya börtönében rekedt két fogoly, a Dio-médész villában megtalált polgár és házanépe, egy egymást átölelő szerelmespár, a fórum melletti utcában lelt kislány édesanyjával és egy terhes nővel vagy Vesonius Primus el nem oldott kutyája, mely minden erőfeszítése ellenére belefulladt a forró hamuba. A Vezúv kitörése teljesen eltemette a campaniai kisvárost, mely így roppant nagy árat fizetett azért, hogy a régészet tudománya oly pontos képet kapott a Római Birodalom hétköznapjairól, melyet nem szerezhetett meg az antik szerzők munkáiból vagy a Rómában látható maradványokból. Sajnos ma már nem abban az állapotban tekinthetik meg a romvárosba látogatók Pompei utcáit, házait, mint ahogy azt a kutatók feltárták. A második világháborúban ugyanis hadszíntérré változott a megkapóan szép város. Maiurie - ő ötven évig irányította a helyszínen az ásatásokat - minden erőfeszítése ellenére a szövetségesek 1943. augusztus 24-én, pont az első századi kitörés évfordulóján százhatvanöt bombát dobtak Pompeire, óriási kárt okozva ezzel mind a tudománynak, mind az egész, kulturális örökséget védő emberiségnek.
va strandszatyorként használttá -tutik- Duplaszéles anyagból i » -gyünk két méter textíliát- Húsz centimétert vágjunk le, az így kapott s/.i/n\\uh \\ .in centi luiss/u anyagot először a két végén, majd négy egyenlő részre osztva varrjuk össze. Vékony szivacsot csúsztassunk mind a négy rekeszbe, majd oldalt is varrjuk össze az így kapott ..harmonikái". A külső felére, az első és a második részek törésvonalához varrjuk mindkét oldalon a táska füleit, amit a levágott húsz centis anyag egy részéből készítünk. Hogy a napozó táskaként is funkcionáljon, a maradék anyagból ..füleket" varrunk a második harmonika-részre, azt patenttal kapcsolhatjuk hozzá a táska hátoldalához, így a belerakott strand-holmik nem esnek ki a napozóból lelt táskából.
íi
Királyi szakácsverseny
A szakértők szerint gasztronómiai kultúránk a 14-15. .században élte fénykorát. Ez a korszak 1490-ig tarott - úgy látszik, Mátyás halála után a szakácsművészet is háttérbe szorult.
Az idén is megrendezésre kerülő királyi szakácsversenyt ennek a kornak a történelmi konyhatechnológiai kultúrájára alapozva szervezik. A verseny színhelye hol lehetne másutt, mint Nagyszakácsiban. A mestereknek nevezni kell, két kuktával, vagy konyhai segítő legénnyel vehetnek részt a versenyben - amennyiben nevezését a rendezők elfogadják. A versenyzőknek a megadott öt kategória közül legalább kettőben kell produkálni valamit, a kiírást szigorúan be kell tartani. Amennyiben ettől eltérnek, a versenyből kizárják a renitenseket, s csak bemutató jelleggel értékelik munkájukat. Az öt nevezési kategória: 1. Hideg ételek; 2. Főzött készítmények (lábasedény, bogrács stb.); 3. Zárttéri kemencés, harang alatt készültek; 4. Spizek, nyárson-roston sültek; 5. Étek végi fogások (édességek).
Nyersanyagként a versenyzők kizárólag az 1490-ig ismert és Magyarországon használatos erdei, mezei, folyami tavi, növényi é.s állati termékeket használhatják fel. A kiírás azt is tartalmazza, hogy az elkészített étkek ízlésvilágának és a történelmi kultúrának harmonikus egységet kell képeznie úgy, hogy a jelenkor emberének is élményt jelentsen.
A tálalást is korhű jelleggel kell megoldani, dekorációról, mindennemű nyersanyagról a versenyzőknek kell gondoskodniuk. A tálaló, főző, sütő edényeket, kéziszerszámokat is a mesterek maguk biztosítják. A királyi asztalon minden szakácsnak 120x80 centiméteres terület áll rendelkezésére. A nagyszakácsi re intézőbizottság hűté.si lehetőséget, egy darab fa munkaasztalt, tűzrakó helyet, tüzelőanyagot é.s egy, a helyszínen kisorsolásra kerülő lombsátrat biztosít. A versenyzőknek korhű szakácsöltözékben kell végezni a munkálatokat, a nyitó felvonulásra, bemutatásra cégért, zászlót is vihetnek.
li
199S, JúHas 28.
KANIZSA - 7U*k cW «aM
21
Mármint a dal szerint - ha élvezzük az ízeket. A fagylaltszezonban azonban bármenynyire is vágyunk néha a jeges édességre, előfordul, hogy csalódásban van részünk. Vagy folyik vagy túl jeges, esetleg íztelen vagy kellemetlen ízű. Felvetődhet a kérdés, vajon miért nem tud a cukrászok nagy része jó fagylaltot készíteni? Hagyományai vannak, alapanyagokban sincs hiány. Már a 19. század első harmadában árusítottak fagyit Magyarországon. Különböző eljárásokkal, hűtési technológiával, eltérő alapanyagokból készült a nyalnivaló - egy ideig nem is volt ildomos nyalogatni, ordenárénak tartották. Ma kapható dobozban, előregyártott tömegcikkként, de az igazi fagyi frissen készül. Három alapvető fagylaltkészítési technika uralkodó. A különböző porokból vízzel kevert változatot a szakma nem igen be-
VODKA
Vajon a névrokonságon kívül mi köze van a peresztrojka atyjának a Gorbatchev vodkához? Bizonyára nem utasít vissza a valaha-nagy Mihail sem egy-egy pohárkát, azt viszont világszerte tudják, hogy utódja, Borisz cár - Jelcin - felettébb kedveli... más káros nedűkkel egyetemben. Nem voltak ezzel másként több száz évre visszamenőleg sem koronás fők, sem egyszerű pórok. Eredete vitatott, vagy Lengyelországból vagy Oroszországból származik a vizecskének, az élet vizének nevezett itóka. A fennmaradt írásos emlékek szerint először a 12. században állították elő gyógyhatás reményében. Hogy mennyire volt sikeres mint gyógyszer, nem tudni, de a 15-16. században már nagy népszerűségnek örvendett mindkét országban. Valószínűleg az akkori élvezők is magukévá tették a mondást: kismértékben gyógyszer, nagymértékben orvosság. A 17. században Nagy Péter cár modernizálta a vodkagyártást, rá utal a gyűjtőnév: petrovszkaja. Az igazi vodka burgonyából készült, de később mindenfajta gabonából is előállították. A lényeget tekintve szinte mindegy, miből készül a párlat, ugyanis a vodka más italoktól eltérően nem az ízesítéstől, hanem az ízek kivonásától válik jellegzetessé. A Starka vodka kivételével az italt nem érlelik, azonnal palackozzák. A gyártási technológián kívül a vodka minőségét a hozzáadott víz minősége határozza meg.
csak úgy lehet...
csüli, tömegcikként kezeli. Olcsó alapanyagú, kevés gond van vele, ám egyéni eljárással és adalékanyagokkal nem változtatható meg. A főzött fagylalt már igazi cukrászteljesítmény. Általában régi vagy újabb változatú, de titkos recept alapján készül. Vajjal, tejszínnel, megfelelő zsírtartalmú tejjel és cukorral készül, amihez idehaza általában tojást és stabilizálót használnak. A nagyobb fagyikultúrával rendelkező országokban a tojást mikrobiológiai hátrányai miatt általában egy jellegzetes pasztával, a Jilk-kel váltják ki. Az alapkeverékhez aromákat, főzött diót, pörkölt mogyorót, mákot kevernek, rosszabb esetben gyümölcsöket is. Ez azért nem előnyös, mert a vajas alaptól a gyümölcs teljesen elveszíti frissességét. A gyümölcsfagyihoz inkább azt ajánlják a hozzáértők, hogy azt vízből, cukorból, stabilizá-
lóból, .lük-pasztából és friss gyümölcsből vagy velőből készítsék, így gyorsan olvadó, valamennyire krémes jeges finomság lesz a fagyi. Újfajta olasz alapanyagok segítségével hideg eljárással is készíthetők korszerű összetételű, ízletes fagylaltok. Ezek jobb állagúak a honi főzött változatoknál, de a hideg eljárás mellett főzött formában is elkészíthetőek. Jól elkülöníthetőek a tejes és vizes alapú fagyik, és eredendően úgy vannak összeállítva, hogy tej vagy víz hozzáadásával kellemesen krémes, sima, haraphatóak legyenek és az ízeknek megmaradjon a karakterük.
Hogy mégis miért nem tud minden cukrász jó fagyit készíteni? Egyrészt, általában nem cukrászokra bízzák a vállalkozók a fagylaltkészítést, másrészt a nevesebb cukrászok számára a költemény a süti, a fagyi csak a próza.
Nyári italreceptek
Egg-nogg
Az erősítő, frissítő, laktató ital elnevezése a skótok tojásos lábosára utal. Koktélkeverő pohárba teszünk pár jégkockát, ráütünk egy egész tojást, majd hozzátöltünk 5 cl narancslét, 2 cl cukorszirupot, 1 cl kakaót és 15 cl tejet. Az egészet alaposan összerázzuk, aztán teaszűrőn át hosszú poharakba töltjük.
Paradicsomos kobbler
Amerikai a kobblerek őse, mely az első világháború után hódította meg Európát. Kehelyalakú kobbleres pohárban vagy pezsgőspohárban tálaljuk erősen díszítve. Mixerpohárba töltjük a 4 cl paradicsomlét, 3 cl almalét, 2 cl citromos cukorszirupot, majd az egészet hosszúnyelű kanállal elkeverjük. A tálalópoharakban egy-egy jégkockát teszünk és erre öntjük a keveréket hűtött, magozott cseresznyebefőttel vagy almabefőttel kínáljuk.
Fagyiszóda
A szintén amerikai eredetű ital elkészítése roppant egyszerű. Pohárba teszünk két-három kanál gyümölcsfagylaltot, az egészet feltöltjük szódavízzel, végül az
italt tejszínhabbal díszítjük. Szívószállal fogyasszuk, öblös pohárból.
Citromos szörbet
Török eredetű frissítők, melyek általában kétharmadrész gyümölcsből és gyümölcsfagylaltból állnak. Pezsgős vagy egyenes ször-betes pohárban tálaljuk szívószállal és kanállal. A poharat töltsük fel kétharmadáig nem túl keményre fagyott citrom fagylalttal, tegyünk rá pár szem ananász- és cseresznyebefőttet és egy szelet narancsot. Öntsünk hozzá 2,5 cl citromszörpöt, egy kávéskanál narancsszörpöt és annyi szőlőlevet, hogy a pohár megteljen.
Arany fizz
A fizzék szülőhazája is Amerika, ahol többnyire turmixgépekben keverik jéghideg szódával. Az arany fizz-hez szükséges egy citrom leve, 3 kanál málnaszörp, 1 kanál cukor, 1 tojás sárgája, 25 g folyékony tejszín. Háromperces keverés után egyharmadig töltjük a tálalópoharakat, majd feltöltjük valamennyit hideg szódával.
Fagylalt-kehely -sütve
Aki emlékszik még azokra az időkre, amikor a cukrászdában nemesük tölcsérbe, de tölcséranyagú tálkába, sőt kagyló alakú tölcsérbe is mérték a fagyit, most maga is készíthet hasonló fagylaltkelyhel tésztából.
Hozzávalók (8-10 kehelyhez): vaj vagy margarin, tojásfehérje, finomliszt, porcukor - minden összetevőhői 101) g. Fontos, hogy minden adalékanyag azonos súlyú legyen.
Kikészítés: A vajat felolvasztjuk, majd hűtjük. A liszthez adjuk a porcukrot, a felveretlen tojásfehérjét, és ezt simára keverjük. Végül apránként hozzáadagoljuk a langyosra hűlt vajat, Sütőpapírra egy 12-15 centiméter átmérőjű csészealj segítségével köröket rajzolunk. A tepsit megkenjük vajjal, a papírt fonákjával felfelé belesimítjuk, majd ezt is alaposan megvajazzuk. Minden körbe két púpos kanál masszát teszünk, vékonyra elsimítjuk. Előmelegített sütőben csak addig sütjük, amíg a korongok széle aratiyhar-nára pirul, ele a belseje világossárga marad. Gyors mozdulattal - sütó\'lapát segítségével - leemeljük a korongokat, majd ráhelyezzük egyenként egy kampó* tos tálkára. Pohár segítségével a még puha tésztát a tálkába nyomkodjuk úgy, hogy a széleket nem simítjuk a tálka oldalához. így szép fodros kelyheket kapunk. Sietve kell dolgozni, mert a tészta 20-30 másodperc múlva megkeményedik; Dekoratív tálalási mód a finom fagyihoz.
li
22
r
KANIZSA - lutalo.
1995. július 2S>
Madarak a kertben
Orsiék az ősszel új házba költöztek. Mint a mesében, a gyönyörű, zsalugáteres ház a domb tetején állt, kertjében ezernyi késői virággal, gyümölcsfákkal. A telek mögött kis erecske csordogált és gyönyörű tájra nyílt kilátás. Orsi egyedüli gyerek volt, testvére nem született. Szülei, nagyszülei azonban igyekeztek feledtetni vele az egyedüllétet, igazán boldog családként éltek. Orsi édesanyja azonban allergiás volt mindennemű állatszőrre, sem kutyusa nem lehetett, de még egy kis aranyhöresügöt sem vihettek be a házba. Amióta kedvencük, Lóri papagáj kissé megöregedve elhagyta ezt az árnyékvilágot, nem volt kedvük új madarat beszerezni. Lóri pótolhatatlan volt. A kislány szíve nagyon fájt, vágyott volna egy kicsiny állatra, magához szorította volna buksi fejét, megosztotta volna vele titkait. Néha szomorúan ücsörgött szobája ablaka előtt. Észrevette, hogy a kert fáin mennyi kismadár énekel, mennyire élvezik az őszi napsütést. Sok fajtát meg tudott különböztetni, már dalukról megismerte mindegyiket. Aztán eljött a tél, és egyre kevesebben lettek. A fá/.ósabbak délebbre költöztek, hogy el ne pusztulja-nak a nagy fagyok idején. A kicsi cinkékkel azonban Orsi nagyon összebarátkozott. Már kora hajnalban kopogtatták az ablakkeretekel. követelve a reggeli napraforgóadagot. Más hálás tekintetű madarak is állandó látogatói lettek Orsi ablakának. Aztán lassan elolvadt a hó, kibújtak az első virágok, kirügyeztek a fák, megélénkült a természet. A telelők is visszajöttek, a fiatalok új családot alapítottak. A régi ismerősök bemutatták a kislánynak fiókáikat. A nyár derekára már az ifjabb niadárnemze-dék is vígan röpködött a kert fáin, meg-megpihent Orsi ablakában. Nem lehetett sokáig lustálkodni reggel sem. hiszen már pitvmallatkor megszólalt a még ébredező madárhang, majd egyre erősebbé vált a reggeli koncert. A nyár nagy munkát jelentett a madaraknak, meg kellett erősödniük, fel kellett nevelni a kicsinyeket, a fákat féregteleníteni kellett. De azért jutott idő bo-londozásra, víg dalolásra is és Orsi úgy érezte, neki nem egy állata, de egy egész kertnyi saját madara van, és mind csak neki énekel.
Olyan-e a fóka mint az árnyéka?
- Mikor állt három hétből egy esztendő?
- I. sz. 777-ben.
- Hol sütik a fánkot csak az egyik oldalon.\'
- Ott, ahol az utca másik oldalán nincsenek házak.
- Hogy lehet a disznóhúst jegelés, füstölés és minden egyéb tartósító eljárás nélkül hosszú ideig frissen tartani?
- Ha életben hagyjuk a disznót.
- Miért sápadtabb a Hold a Napnál?
- Mert sokat éjszakázik.
- Ki foglalkozik mutatós dolgokkal?
- Az órás.
- Mi az. ami feldobva leesik, ledobva felugrik?
- A labda.
- Miben hasonlít egymáshoz a katonai őrség és az ötezres?
- Hlőbb-utóbb mind a kettőt felváltják.
- Milyen útjelzőtábla illik egy nyitott könyvre?
- Behajtani tilo.s.
K.R.
a vicc poénja a számozott sorok-ban olvasható\'
EURÓPAI ORSZÁG
FEMTORE-DÉK !
SAKK -KIFEJEZÉS
vicch05
a2 egyik bankjegy
KALA\'CS TÖLTELE-k\'L IS LEMET !
MONOK HATÁRAI I
SPANYOL AUTÓJEL
ERŐSEN
ritkuló
R
szabolcs-szatmár-...
NYEL KÖZEPE !
TÖRTÉNE -
TET FELIDÉZ
HÁZŐRZŐ
V
német férfinév
NOVENV TÁMASZTÉK
NYILAS
török főtiszt
120ÓRA
2/3 TOK
VÍZI ÁLLÁT
ápo^ BETŰI
NAGYON LÁTSZIK
pipa része!
CSEPLESI TERÜLET
AZ EZÜST VEGYJELE
FELIG ÚJ I>
maugli farkasa
egyiptom főváho sára yáló
K
EROS ÖNHITTSÉG
Kovácsné megkérdi a férjétől:
- Mit szólsz az új kalapomhoz?
- Nem illik a fejedre.
- Miért?
Beküldési határidő: augusztus 4.
Lapunk 28. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Kormoran
A sorsoláson Fonódi Csilla, Gerlics Tamás, Lencsés Kálmán, Németh Kolos és Szűcs Tünde olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.
HOROSZKÓP
A 31. HÉTRE
1995. július 28.
KANIZSA - 7K?x
HOGY MIK VANNAK...
Jacques Louis Dávid előszeretettel örökítette meg heroikus, romantikus pózokban korának történelmi személyiségeit. Közéjük tartozott Bonaparte Napóleon is, aki egy ágaskodó lovon ábrázolt teljes díszben, amint éppen kiadja a parancsot az Alpokon való átkelésre. A valóság persze most is kicsit szürkébb a szárnyaló képzeletnél, ugyanis a nagy hadvezér nem egy sö-tétszőrű csataménen, hanem egy annál jóval célszerűbb jószágon, öszvéren vágott neki a hegyi útnak.
* * *
Hihetetlen, de igaz, hogy a fővárosban akad legalább két olyan ember, akiknek ugyanannyi hajszálat borzol a fején a szél. Matematikai úton roppant egyszerűen bizonyítható ez az állítás, amihez elsőként tudnunk kell azt, hogy egy-egy embernek legfeljebb néhány százezer hajszála van, s csak az igazán dús hajzatban éri el ez a szám az egymilliót. Eszerint az emberek hajszálai nulla é.s egymillió közötti számban nőnek. Budapestnek pedig mára több, mint kétmillió lakója van, így nagy a valószínűsége, hogy akad két olyan ember, akinél ez a szám megegyezik. Mivel hajszálaink száma valójában néhány tíz- és néhány százezer között mozog - nagyon ritka a teljesen kopasz és a rendkívül dús haj -, így szinte biztos, több tucat azonos hajszálszámú ember is él a fővárosi forgatagban.
Nagyon régi időkre nyúlik vissza az emberiségnek az a kísérletezése, hogy vérátömlesztés útján mentsen meg egy-egy beteget. Eleinte azzal próbálkoztak, hogy állatok vérével pótolják - például a sebesültek - vérveszteségét, ám ez minden esetben az alanyok halálához vezetett. Később embereket választottak donornak, de néhány sikeres véletlentől eltekintve ezek a kísérletek is tragédiába torkolltak, mivel csupán a századfordulón fedezte fel Kari Landsteiner a vércsoportok és az Rh faktorok jellegzetességeit. A történetírók által feljegyzett szó szerint is legvéresebb tragédia, mely a vérátömlesztéshez kapcsolódik, a XVI. században zajlott. Ekkor IX. Ince pápa orvosa akarta ilyen módon meggyógyítani kenyéradó gazdáját. Az eredmény? Nemcsak a legyengült egyházfő, hanem va-
lamennyi véradó elvérzett a beavatkozásnak „köszönhetően".
Számos olyan állat él Földünkön, mely méreteivel ejt ámulatba minket. Ezek közé tartozik a selyem- vagy oroszlán majmocska is, mely nevével ellentétben egyáltalán nem félelmetes, hiszen ki ijedne meg egy felnőtt ököl nagyságú emlőstől. Szintén termetével nyűgözi le a kutatókat egy kagylófajta is, mely nem kimondottan a miniatűrök közé tartozik. Az óriáskagyló néven .számontartott állat ugyanis akár kétméteresre is képes megnőni.
* * *
A Mennyei Birodalomban már jónéhány száz éve gyönyörködtek a gyűjtők a ritkaszép díszhalakban, mikor e kedvtelést a XVII. században elhozták Európába az ott használatos szűkszájú, csodálatos mívű porcelán haltartó tálakkal együtt. Akkoriban kontinensünkön csupán a főurak hódoltak e kedvtelésnek, ami nem csoda, ha belegondolunk, micsoda összegeket emésztett fel e hobbi. Egy dülledt szemű teleszkóp halért például képesek voltak a jószág súlyának háromszorosát adni aranyban.
* * *
Kaliforniai kutatók vizsgálták a nyomdászat atyjának, Gutenbergnek munkáit. Érdeklődésüket az keltette fel, hogy a fél évezrede nyomtatott Bibliának mind a mai napig nem halványultak el sorai és ugyanolyan jól olvashatóak, mind kiadása idején. A laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a világ első nyomdásza úgy érte el ezt a csodálatos eredményt, hogy kiváló festéket használt, melyben nagy mennyiségű ólmot és rezet mutattak ki a tudósok.
Elsősorban Dél-Európában, a Földközi-tenger vidékén gyakoriak a piros esők, melyek a tájékozatlan turistából bizony olykor-olykor rémületet váltanak ki. E jelenség oka roppant egyszerű, a Szaharában felkeveredett homok keveredik az esőfelhőbe. A párizsi Tengeri Biokémiai Intézet kutatói is tanulmányozták a különleges színű csapadékot egy éven keresztül Korzikán. Megfigyeléseik szerint hatvan esetből tizenkilencszer fordul elő piros eső. Kimutatták azonban azt is, hogy kalciumkarbonátot tartalmazó siva-
tagi homok, mely a felhőjárattal érkezik, jótékony hatással\' van a növényzetre, ugyanis semlegesítik a mind több kárt okozó sa-vasesők hatását.
Az első képregény - eredeti nevén comics - váratlanul zúdult sokmillió amerikai gyerekre. A tréfás, kockákba rajzolt történetek őse 1896. október 18-án pénteken látott napvilágot a New York-i Journal mellékleteként, természetesen színesben.
Kossuth Lajos miután elhagyta Magyarországot, több cikket publikált az angol sajtóban Ramway álnéven. Ez az írói álnév valójában nem volt más. mint saját nevének tükörfordítása. Ram=kos, míg a way=út, így összeolvasva a két szó, nem más, mint kosút.
* * *
Egészen a XVIII. század közepéig az akkori „sportolók" csupasz ököllel harcoltak egymás ellen, ahogy ez mára napjainkban - bár nem sportkörökben - ismét divatba jött. Ennek eredményeként rengeteg volt a kézsérülés a hajdani versenyeken. A feljegyzések szerint Jack Braughton volt az első, aki párnázott kesztyűvel kezdett gyakorolni, hogy teljes erővel üthessen. Példája csak százötven év múltán vált követendővé a mérkőzéseken.
Irigyelt udvari méltóság volt a régi Angliában a királyi pa-lacknyitogatóé. Ha valaki a szigetország partjainál lezárt p; lackot talált a tengerben, halálbüntetés terhe mellett be kelleti szolgáltatni, ám kinyitnia csak a királyi palacknyitogatónak volt szabad. A rendeletet nem más indokolta, mint hogy a hajótöröttek nem egyszer fontos üzenetekel továbbítottak a tengerre bízva, s beláthatatlan következményei lehettek volna, ha az információk illetéktelen kezekbe kerülnek.
Egykoron a fából készült farkascsapdát egyszerűen csak fának hívták. A farkast pedig számos településen toportyánféregként tisztelték. Ha összekapcsoljuk e két mondat lényegét, bizony egy szólásunk eredetére bukkanunk. A csapdába eseti farkas ordításáról születelt ugyanis az „ordít, mint a fába szorult féreg\'".
Kos: III. 21-IV. 20.
Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten is. Erről nem kellett volna megfeledkezned. A hiba újfent is a te készülékedben van Bika: IV. 21-V. 20.
Felejthetetlen élményben lesz részed hamarosan, ha 1 Mh\\\\\\ titasílod vissza azt az /(ajánlatot, amit közeli rokoni körből kapsz,. Most fölösleges haboz-
3&
Ikrek: V. 21-VL 21.
A féltékenység a bizalmat-¦ lan.ság jele és nem a nagy
szerelemé. Ha bizonytalan fJPmLtI vaLy. és valaki felébresztette benned a gyanút, egyszerűbb azonnal tiszta vizet önteni a pohárba.
Kák: VI. 22-VII. 22.
^¦KjS Arra engednek következtet-
HOflS^ n\' a jelek., hogy benőtt vég-
Ía jIjh r a ^e\'ec* \'\'lsv;t- ^sak így
\\té uíkm tovább. A célt pedig továbbra se téveszd szemed elől. Ez a bét még a tied.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.
Közeleg születésed jeles napja és a bulin csak az nem lesz jelen, akire a legjobban szomjazik a szemed és a lelked. Már csak a/ért is jobb lenne őt elfelejtened.
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
Hj Ismerőseid mindig sejtették, \'^^jjffj de most már bizonyos, iv hogy a kámforral állsz ro-nll konságban. Csak az játszik ilyent ikinek van miért bujkálnia Az Őszinteség baráti fülekre talál.
Mérle*;: IX. 24-X. 23.
Tévedsz, a kánikula mindenki agyára károsan hat. Még a tiédre is. Egy kiadós pihenés azonban éneikül is eléggé aktuális. Ne a tettek, a pihenés mezejére lépj hat.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
||pa| Sok beszédnek sok az alja,
EJMrii ám a lényeg, ismét olyan játékba mentél bele, aminek HkLlS ncm látod a végét. Alkalmazd a ,,nc szólj szám" elvet, ha nem
éppen
i- győzöd agysejttel.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Hálátlan feladat a tiéd. de hiába, a családban cgyedíil csak te vagy alkalmas arra, hogy megfelelő lelkifröcs-csel szolgálj az arra méltónak. A válladat és zsebkendőt készítsd ki.
Bak: XII. 23-1. 20.
Ne csüggedj, ezek csak át-wxM meneti nehézségek, melyekkel m aj d n cm m indenküi ek meg kell birkóznia ebben az állapotban. Nálad ezek kicsit hamarabb jelentkeztek, de képes leszel leküzdeni.
Vízónt ő: I. 21-11. 20.
Szcmcseppek nélkül is kinyílhat a szemed, de ha nem akarod, és kényelmesebb neked a vakság, maradj tudatlannak. Pedig kár a napokat fecsérelni, mert elúszik a te időd.
Halak: II. 21-111. 20.
A befőzési szezon miatt kár aggódnod, mert házimanód e téren is jeleskedik. Csomagoláshoz, nem art, ha listát készítesz. így nem érhet meglepetés az előtted álló hosszú úton.
24
KANIZSA - Sfiönt
1995. július 28.
Eb-ezüst Verdunban
A franciaországi Verdunban bonyolították le a sakkozók, a fiatal tehetségek korcsoportos Európa-bajnokságát.
A tizennégy éves lányok mezőnyében a magyar színeket Kiss Judit, a Hevesi-iskola tanulója, a Tungsram sakk szakosztályának kitűnősége képviselte, aki korosztályának legjobbja.
*A kanizsai tehetség ragyo goan vette a kezdeti akadályo kat, aki sorozatban győzte le a riválisokat. Az ötödik forduló után százszázalékos eredménnyel hívta fel magára a fi gyeimet, aki pontelőnnyel volt listavezető, s úgy tűnt, hogy megállíthatatlanul haladt az Eb-arany felé.
A hatodik fordulóban aztán az esélyes kislány megtorpant, vereséget szenvedett a lengyel riválistól. Radziewicz-től. majd döntetlent ért el az orosz Polovnyikova ellen. Az utolsó előtti fordulóban rangadót vívott az aranyra pályázó mol-davai Mosiu ellen, akitől vereséget szenvedett, s ezzel a rivális átvette a vezetést.
A kilencfordulós, svájci rendszerben lebonyolított Európa-bajnokság befejező fordulójában javított a kanizsai kislány, legyőzte az. osztrák Mosert. ami egyben azt jelentette, hogy 6,5 ponttal zárta első Eb-szereplését, ami meghozta az Eb-ezüstöt (Eb-bajnok: Mosiu. 7 ponttal).
\' Kiss Judit, a nagy sakk-tehetség a megingástól eltekintve kitűnő eredményt ért el, a magyar válogatottak legjobbjának bizonyult, s egy kis szerencsével aranyos is lehetett volna a tizenéves reménység.
Mindenesetre az Eb-ezüst fényesen csillog, dicséri a tehetséget az edző-apa Kiss László a kanizsai minőségi és utánpótlás sakkozás nagyszerűsegél, fejlődését.
B. A.
ÚJRA AZ NB II-BEN
A labdarúgó NB Il-re és a Magyar Kupa országos küzdelmeire készülő Olajbányász csapata kezd összeállni és lassan kialakul az a játékoskeret, amellyel megoldhatók lesznek a kanizsai elvárások.
A piros-kékek új csapata az első előkészületi mérkőzését hazai környezetben vívta. Ellenfelük az NB III-as Hévíz együttese volt, amelyet 4:0 (2:0) arányban győztek le.
A találkozón Szabó Imre edző a következő játékosokat szerepeltette: Vlaszák (Czi-goth) - Szálai. Svélecz, Vis-novics (Kercsmár). Koller -
Farkas, Vidóczi, Hegedűs, Balogh - Szőcze (Kis F.), Fili-povics (Fazekas). A gólokat Filipovics (2), Balogh és Hegedűs szerezte.
- Amint az összeállításbúi is kiderült, már a csapattal készül az egykori vasutas-olajos Visnovics, aki legutóbb a Bu-docsnost Hódosán (horvát) csapatában játszott. A játékossal megállapodtunk, akinek várjuk a játékengedélyét, és remélem, hogy a papírok mielőbb megérkeznek - kezdte Baranyai István, az SE elnöke -. majd így folytatta: - A Hévíz ellen szerepelt játékosokon
kívül bevetésre vár Kiss /., Iványi, Gyulai. Kovács, Pécsi és Hoffmann is. Ugyanakkor tovább folynak a tárgyalások annak érdekében, hogy frissítsük a csapatot.
Az viszont végleges, hogy Csáki, Kepe és Fuisz megvált az Olajtól, Tóth Péter befejezte pályafutását. Elment Fehér és Agics az NB l-es Haladás VSE-hez, illetve a győriekhez, Bulatovics az. NB Il-es siófokiakhoz, de oda tart Keszeg is. Ugyancsak távozott Dudás, Hornyák és Róth is._
B. A.
SS
NÉPSZERŰ A MÓRICZ KUPA
Ha nyár. akkor Kiskanizsán nincs szünet, ahol immár huszonkét éve igazi fociélményt jelent a Móricz Kupa, az ut-cak-terek kispályás labdarúgó-bajnokság küzdelemsorozata, a népszerű versengés.
A kiskanizsai kezdeményezés, Kápolnás Zoltán és lelkes aktívaserege példás munkája, kiváló szervezése ezúttal is igazolt. Igazolta a foci szeretetét, a tenniakarást, a nemes versengést, a sportbarátságot. A helyzet pedig egyre nehezebb, az. idő egyre kevesebb, ám a megszállottak, a focibarátok hétvégeken nem a kiskerteket, a szőlőhegyet (a jobb
Magyar Kupa
A labdarúgó Magyar Kupa befejező csoportmérkőzését augusztus 2-án (szerdán) rendezik meg a Zárda úti stadionban, ahol az NB l-es Győri FC alakuló csapata lesz az NB 11-es olajosok vendége. A találkozó 17 órakor kezdődik. A legjobb harminckettő közé a csoportgyőztes, valamint a csoportmásodik helyezett csapat keiül he._
B. A.
megélhetést biztosító pluszmunkákat) választották, hanem a pályákat, a barátságot, az újabb megmérettetést.
A főszervező Kápolnás Zoltán és az általa irányított bizottság jól előkészítette és rendben bonyolította le a korosztályos kispályás bajnokságot. A serdülők mezőnye ezúttal egy kicsit foghíjas volt, mindösszesen csak három csapat kapcsolódott be a küzdelmekbe, vagyis úgy néz. ki, hogy a srácokból még hiányzik a focivarázs. A szervezők mindenesetre több csapatot vártak.
Az ifjúsági korosztályban öt csapat versengett, viszont népes volt a felnőttek mezőnye, akik töbhszakaszos rendszerben, több csoportban mérkőztek, majd a legjobbak küzdöttek a kupadíjéri, a jobb helyezésekért. Izgalmakban bővelkedő, változatos játékban alakultak ki a csoportvégeredmények, a helyosztók.
A serdülőknél a Bajesai úti csapat végzett az élen a Homokkomáromi útiak és a Rozmaring előtt. A legtöbb találatot Horváth Balázs, a kupagyőztes gólvágója érte el, aki társaival együtt a Puncs l\'agyi-zó. Horváth Ferenc vendége volt.
Az ifjúságiak mezőnyéhen jeleskedtek a Kőrisfa úti fiatalok. Nemcsak azzal, hogy
két csapattal jelentek meg a huszonkettedik kupaversenyen, hanem az. eredményességben is, hiszen két csapatuk állhatott fel a dobogóra. A kupagyőztes a Kőrisfa I. csapata lett a Kossuth előtt, míg a harmadik helyen a Kőrisfa II. csapata végzett. Ebben a mezőnyben a gólkirály Kósek László (Kőrisfa I.) lett.
A felnőtteknél, a legnépesebb mezőnyben nagy sikert aratott a kupaverseny. Az eredményekért, a győzelemért alaposan meg kellett küzdeni, s a nagy küzdelemre jellemző volt. hogy a múlt ismétlődött. Nevezetesen a döntőben nem bírtak egymással a küzdő felek, csak hétméteresekkel dőlt cl a kupa sorsa.
A kupagyőztes a Körmös I. csapata lett. megvédte kupaelsőségét a Szent Flórián és a Pivári előtt. A gólkirályi címet a Pivári-csapatot erősítő Kovács Tamás szerezte meg.
A XXII. Móricz. Kupa, a kiskanizsai utcák-terek bajnokság ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult, melynek ezúttal a „pengés" Törőcsik András, a volt sokszoros magyar válogatott volt a vendége, aki átadta a díjakat és készséggel válaszolt az érdek-
lódók kérdéseire._
B. A.
199S. július 28.
KANIZSA - Sfwvt
25
BOGÁCSON IS RADAK
wmmm......mmmmmmmmmmm
Eger közeliiben, az újonnan épített bogácsi pályán rendezték meg az autókrossz OB első osztály és az ifjúsági MAMSZ Kupa harmadik bajnoki fordulóját.
A pályaavatón felsorakozott a teljes hazai élmezőny, amelyen a kanizsaiakat Radák Attila, a kiskategória (1600 kcm alatt) elmúlt évi magyar bajnoka és a fiatal Horváth Péter képviselte (mind a kettő Honvéd Thury SE). A kanizsai fiúk jelesre vizsgáztak, hiszen Radák megnyerte a bajnoki fordulót, míg Horváth az előkelő második helyet szerezte meg.
Az új pályán Radák a legjobb edzésidőt futotta Audijá-val, s ezzel a kanizsai fiú a legjobb helyről rajtolhatott, aki aztán élt is a kiharcolt lehetőséggel. A riválisok közül „kilőtt" a bajnok, majd a második kör elején egy kanyarban kisodródott. Az autó rakoncátlankodott, de az ügyeskezű szakmai team jól dolgozott. A döntőre összejött a technika, melynek során nagy küzdelemben nyerte a bajnoki fordulót a kis-Radák a rutinos Darázs Antal és Farkas Tibor előtt.
Az ifjúsági MAMSZ Kupában, a trabantosok versenyé-
ben remekelt Horváth Péter. A kanizsai tehetség okos, taktikus versenyzéssel tűnt ki, s a győztes dömsödi Keresztes Gábor mögött megszerezte a nagy sikert jelentő második helyet, megelőzve több nagy riválist.
Az országos autókrossz-bajnokság soron következő fordulóját Dömsödön bonyolítják le, amely egyben nagyszabású nemzetközi verseny is lesz. Ugyanis az OB futam a FIA közép-európai zónaverseny egyik állomása, amely a hazai bajnoki pontok mellett pont-szerző a zóna-kupában is.
B. A.
RONCSDERBIS SIKEREK
Az országos roncsderbi bajnokság legutóbbi fordulóját Szentkirályszabadján bonyolították le, amelyen a galamboki Autó SC kitűnőségei újabb futamgyőzelmeket arattak.
A széria kisgéposztályában
Tóth Ferenc folytatta a hagyományokat, ismét az élen végzett, a középkategóriában Srágli György harmadik lett, míg a nagygéposztály favoritja, Tóth Sándor ezúttal is futamgyőzelmet aratott a klubtárs Kustán
István előtt. Az épített kisgép-osztályban Endrődi Boldizsár második lett. a szuperfutamban Papp Sándor a negyedik helyen
végzett._
B. A.
TURA A ZALAI KISVASUTAK MENTÉN
Az Olajipari Természetbarát Egyesület augusztusi túrái közül a számos munkatúra mellett kiemelkedik a hónap elején sorra kerülő két jelentős rendezvény, amely nagyszerű lehetőséget biztosít a természetbarátoknak.
- Nagyon szép és gazdag, tartalmas programot szervezünk augusztus 4-6-a közötti időszakban, amikor többnapos túrát bonyolítunk le a zalai kisvasutak mentén. A program negyedikén
indul, amikor az autóbusz-állomásról 16 óra 15 perckor autóbusszal indulunk és könnyű, hét kilométeres sétával érünk el a Várfölde-tó környékére, ahol sátorozunk. Másnap huszonöt kilométeres túrát bonyolítunk le a Várföl de-Pus ztam ag y a ród-S zent-péterfölde-Pördefölde-Kámahá-za-Várfölde útvonalon. A túra befejező napján, augusztus 6-án Várfölde-Bánokszent györgy-Ol-tárc-Bucsuta-Bánokszentgyörgy
útvonalon huszonkét kilométeres túrával zárul a program, majd autóbusszal 20 óra 30 perckor érkezünk vissza Kanizsára - ismertette a részletes programot Szűcs Rózsa egyesületi elnök.
Az Olajipari TBE vezetősége hívja és várja a természetbarátokat egyrészt a jövő pénteki hangulatos túrára, más-részt az egyesület tagjai sorába.
B. A.
VETERÁNOK EGERSZEGEN
Az országos veterán teniszbajnokságot első alkalommal rendezik meg Zalaegerszegen, amelyre szeptember 12-e és 16-a között kerül sor.
A bajnokságra az egyesületek nevezhetik a versenyzőket, illetve az egyesületi tagságtól függetlenül is bekapcsolódhatnak a bajnokságba a veteránok, akik nevezésüket augusztus 27-ig eljuttatják a Városi Tenisz Szövetségre (Zalaegerszeg, Széchenyi tér 5.).
Korosztályos versenyszámok. Férfi egyesben és párosban 35-45, 45—55, 55-65 évesek mezőnyében rendeznek versenyeket, míg női egyesben 35-45, 45-50, 50-55, 55-60 évesek versengenek az egyes korosztályokban. Vegyespárosoknál 35 évtől felfelé tízévenként ugrik egy-egy kategória.
Az egerszegi rendezők egyenes kiesést határoztak meg. Minden mérkőzés két nyert játszmáig tart.
Zalaegerszegen, a ZTE Tenisz Klub rendezésében országos ranglistás és korosztályos leány versenyt bonyolítottak le a He-raklith-Villás Kupáért.
A tizenkét évesek mezőnyében szerepelt Farkas Judit, az Olajbányász tehetsége, aki az előkelő harmadik helyen végzett______
B. A.
Kanizsai ászok a B-döntőben
Székesfehérváron bonyolí tották le az úszók országos utánpótlás-bajnokságának döntőjét, amelyen a Vízmű SE úszói közül többen is elindultak.
- Népes mezőnyök, magas színvonal jellemezte a háromnapos országos döntőt, amely jó erőfelmérést adott. A mi tehetséges versenyzőink ezúttal a B-döntőben igazolták, hogy fokozott munkával sikerülhet az előrelépés - összegezett Meiszlerics László, a kanizsai úszók edzője.
A kanizsai versenyzők jobb eredményei a B-döntőben.
200 m mellúszásban Kovács Patrícia harmadik helyen végzett (3:13,85 mp), a fiúknál Németh Péter az ötödik helyet szerezte meg (3:08,08 mp). Ugyancsak ötödik lett Papp Viktória. Ideje: 3:15,79 mp.
100 m mellúszásban Kovács Patrícia ötödik (1:30.86 mp), Papp Viktória hetedik helyen végzett (1:31,62 mp).
50 m mellúszásban Németh Péter (38,71 mp) és Kovács Patrícia (42,55 mp) egyaránt a hatodik, míg Papp Viktória a nyolcadik helyet szerezte meg (43,02 mp).
B. A,
* REDŐNY
* RELUXA
* HARMONIKAAJTÓ
* SZALAGFÜGGÖNY
KEDVEZŐ ÁRON!
Telefon: 06/30-361-396
26
KANIZSA - Sfuvtt
J
1995. július 28. |
Helytállás a B-mezőnyben
A MÁV NTE női kosárlabdacsapata évek . óta stabil részese az élvonal B-mezonyé-nek. amely az előző bajnoki évben éppenhogy lemaradt az igazi minőséget jelentő A-csoportos szereplési lehető-
Az ismert kanizsai körülmények, a pénztelenség, az, utánpótlás megosztottsága, a szűkös keret ezúttal sfcm tette lehetővé az előrébb lépési, sőt az új bajnoki évad előtt összekuszálódtak a sorok. Végül is maradt a szakvezető, Si-monné sem ment el az. eger-szegiekhcz. viszont eltávozott Keresztény és Bogyay, befejezte pályafutásai Szabó Ica is.
Közben a kanizsai tárgyalások, a sportcsoport aktív közreműködésével, eredménnyel jártak, hiszen az NB I-re érett Mayer, Bedő és Radics is a vasutasokhoz került az. NB II-es KDKK csapatától. Meghatározó iátékosl viszont nem sikerült hozni, sőt sérülések gátolták a formábahozási időszakot, meg azlán a bajnoki kezdeti szakaszt.
A gondok ellenérc az, alapszakaszt, a kétfordulós körmérkőzéses a lap bajnokságot nagyszerűen vették a lányok. Sorozatban nyolc mérkőzést nyertek, majd az. Ikarus SC megállította a nagyszerűen haladó vasutasokat. A folytatásban sem voltak gondok, bár komoly problémai okozott Ivanova, Torna sérülése. Lack-ner betegsége.
A MÁV NTH jó ajánlólevéllel érkezett a rájátszásra, miközben a sérültek mellett két fiatal visszament az, utánpótlás-iskolába. Nos. a rájátszásban a meggyengült vasutasok nem sok vizet zavartak, akik nem tudták felvenni a versenyt az A-csoportos alsóháziakkal. Nagy volt a különbség, bár egy jó kanizsai együttes ezt a mezőnyt megleckéztette volna, de most nagy lemaradásban voltak.
A kanizsaiak a rájátszást csupán egy győzelemmel zártak, s így aztán a bajnoki befejezésben már csak az. volt a tét, hogy megszerezzék az előző bajnoki évben kivívott tizenhetedik helyei. Nos, a playoffon, az. Fgis-OSC ellenében túljutottak, majd a 17-18. helyosztón újra a szegediekkel csaptak össze. A terv nem sikerült, a csapat vesztett, s ezzel az 1994-95. évi bajnoki küzdelmeket a tizennyolcadik helyen zárta.
A bajnokság során Vágvöl-gyi Tamás edző a következőket szerepeltette. Torna, Si-monné, Petényi, Pintér, Ivanova, Lackner, Mayer, Bedő. Radics. Vágvölgyi és néha beszállt néhány tehetséges fiatal, akik a jövő emberei lehetnek. A játékosok szeszélyes
szerepléssel tűntek ki az, alapbajnokságot követően. Főként sérülések, betegségek, családi elfoglaltságok gátolták a jobb eredmények elérését. Mindenesetre a rájátszás, a playoff rámutatott arra is, hogy az előrelépéshez, városi, egyesületi támogatás kell, hiszen a szegényes körülmények, feltételek nem hozhatnak minőségi fejlődést.
A csapat kosárkirálynője Torna Zita lett (547 pontot szerzett). Ivanova (530) és Si-monné (454) előtt. Az irányító Lackner 406 pontot szerzett, aki a B-mezőny legeredményesebb hárompontosának is bizonyult.
A MÁV NTE női együttese a B-mezőny törzsgárdistája, amely ebben a mezőnyben hozta magát, helytálltak azon a szinten, amire vezényelték őket.
Balogh Antal
Zalában először Nagykanizsán!
telinf rmix •
93/310-751 Reggel 8-tól este 8-ig az év minden napján. LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁS Üzleti partnert keres.,. Elromlott a tv-je... Sem tudja hol van akció... Hívjon, h»gv segítsünk, a 93/310-751 -en!
UJ SZOLGÁLTATÁS:
- Ha Ön lakossági apróhirdetéséi címünkre - Pf.; 456 - elküldi, és 600 Ft-ot befizet, 30 napig szerepel adatbankunkban.
- Meglepően olcsó külföldi utakhoz juthat — igényének megfelelően - a pécsi ATLANTIS TRAVEL ajánlataiból. Részletes felvilágosítás, propagandaanyag, kedvezmény, ha a Telinformix-nál rendeli meg pihenését. Hétvégén is érdeklődjön!
- Tagjainknak 28%-os árengedmény a WESTEL 960-as készülék áraiból.
Több mint harminc évvel ezelőtt vette kezdetét a minőségi csapat alapjainak lerakása a sörgyáriaknál, ahol egyre többen bábáskodtak a születéskor. A helyi összefogás a női mezőnyben gyors sikereket hozott, majd a férfiaknál is beindult a gépezet. Már akkor ott szorgoskodott a csapat körül Németh Sándor, aki meghatározó szerepet játszott a kibontakozó tekesportban. Az utóbbi években aztán elcsábította fiát, Norbertet, akivel több éve együtt küzdenek a minél jobb eredményekért.
Az elmúlt bajnoki évben aztán meglett a nagy álom, amikor a törzsgárdistának számító, immár NB l-es újonc apa mellett a srác is debütált az élvonalbeli csapatnál. Igaz, hogy ma még inkább a fiú vesz leckét a rutinos apától, ám esetenként megtörtént ennek a fordítottja is.
Apa és fia elválaszthatatlan. A családi egység mellett a te kesport is szilárdítja az. ösz-szetartozást. Segítik egymást, közben egészséges rivalizálást folytatnak. Az apa a nagyok között jeleskedik, fia többségében az. NB l-es ifjúsági csb-n döntögette a bábukat, de a bajnoki hajrában a nagycsapatban is ..pontosnak" bizonyult.
Az elért eredmények értékét növeli, hogy mind a ketten rendkívül elfoglaltak. A több műszakban dolgozó Németh Sándor villanyszerelő, Norbert családi vállalkozásban vesz részt. így aztán a munkahelyi elfoglaltság erősen megnehezíti a helyzetet, a fel- és rákészülést. A sport, a teke szeretete azonban mindig átsegítette őket a nehézségeken.
- Közel harminc évvel ezelőtt kötöttem örök barátságot ezzel a sportággal és örülök, hogy a tekét választoltam. Kérem, ez egy érdekes szakág, amelyben a csapateredmény és az egyéni sikerélmény együtt jelenik meg. így aztán csak akkor születnek nagy eredmények, ha a kollektívában az egy mindenkiért, mindenki egyért gyakorlat érvényesül. No, nálunk ez megvan és egy ilyen közösségben nem lehetnek komoly gondok - kezdte Németh Sándor, az NB l-es Sörgyár csapatának egyik erőssége, majd így folytatta: -Én még a dicső Gömöri-kor-szakban kezdtem, amikor a minőségi teke alapjai kerültek lerakásra. Óriási volt a varázs, a tenniakarás. A lányok
»995. július 28.
7"
KANIZSA - Sfu»u
27
APA ES FIA A SÖRÖSÖKNÉL
ugyan előbb célba értek, de mi sem tétlenkedtünk. Dolgoztunk, rengeteget gyakoroltunk, s ebben a család is nagyban segített, hiszen ez a sportág igen időigényes. A család segített és segít ma is. azaz. joggal osztoznak az. elért sikerekben. Annak meg külön örülök és felemelő volt, amikor fiammal együtt gurítottunk az NB l hajrájában. Figyeljük, segítjük, bátorítjuk egymást. Szorítok a gyereknek, aki már beérett és erőssége lehet az. élvonalbeli csapatnak.
- Profi lett a Sörgyár!
- Eredményekben igen, de mi valamennyien \'igen keményen dolgozunk. A többség kél és három műszakbem dolgozik, s így aztán még nagyobb a súlya, az eredményeknek. A többi NB l-es rivális nálunknál sokkal jobb feltételek mellett szerepel az élvonalban. Bízunk benne, hogy az új sportköri vezetés az elnök, Simon Imre vezetésével javítja a feltételrendszert.
- Hűséges versenyző?
- A teke elkötelezettje vagyok. A klubszínek ugyan változtak, de a sportági hűség megmaradt. Én szerepeltem az anyaegyesületben tizennégy éven ál, majd a Bútorgyár, meg az Üveggyár csapatában is, de ezelőtt három évvel visszakerültem a sörösökhöz, ahol összejött a kanizsai minőség, majd meglelt az élvonal. Mi valamennyien azért küzdünk, hogy ez tarlós legyen - magyarázta Németh Sándor.
Norbertről, a szakágban még ifjúsági versenyzőről
Tóth Ferenc, a sörgyáriak edzője így összegezett:
- Szorgalmas, tehetséges és fegyelmezett, küzdőképes teke s. Áldozatkész jéitékos. aki erőssége lehet az NB l-es felnőtt csapatnak.
- Kezdetben az asztalitenisz vonzott, majd „tekefertőzést" kaptam. Apunak sok mérkőzésen szorítottam. Lementem egyszer az edzésre és ott maradtam.
- Mikor és hol volt ez?
- Nyolc évvel ezelőtt és a sörgyári csapatnál, ahol megkezdtem iekés pályafutásomat.
- Mindig sörös voltál?
- Nem. Két éven át az üveg gyáriaknál gurítottam, majd a szakosztály felszámolását követően én is visszakerültem a sörgyáriakhoz, ahol ugyancsak jól érzem magam.
- Vannak-e jegyzett eredményeid?
- A városi és megyei sikerek mellett jelentősnek tartom, hogy eljutottam a korosztályos országos bajnokság döntőjéig. A legnagyobb sikernek pedig azt tartom, hogy az NB l-es felnőtt csapatnál a hajrában bedobtak a mélyvízbe és nem okoztam csalódást.
- Terveid?
- Mindent megteszek annak érdekében, hogy rászolgáljak a további bizalomra. Szeretnék állandó csapattag lenni és úgy erősítem magam, hogy megfeleljek az elvárásoknak -mondta végezetül a fiatal versenyző.
Balogh Antal
Az elmúlt két hét két jelentős országos úszórendezvé-nyén szerepeltek a legjobb úszók, amikor sor került a ki-lencvenhetedik országos felnőtt bajnokságra a fővárosban és az utánpótlás-bajnokság döntőjére.
A Vízmű legkiválóbb úszói mind a két jegyzett minőségi versenyen kiharcolták az indulás jogát, akik nagyszerű eredményekkel, előkelő helyezésekkel hívták fel magukra a figyelmet. Meiszterics László edző versenyzői mind a két versenyen jeleskedtek, igazolták tehetségüket, az elvégzett munkát, a hozzáállást, a szakosztályi törődést.
A Budapesten sorra került felnőtt országos döntőben ragyogóan szerepelt és sporttörténelmet írt Révész Katalin, a Vízmű SE kiválósága és Holló Adrienn, akik elsőként voltak részesei á felnőtt döntőnek.
A tizenöt éves Révész Katalin, valamint a tizenhat éves Holló a magyar válogatottakkal, a kiváló Egerszegivei és társaikkal versengett. A legjobbak mezőnyében Révész
A kanizsai úszók eredményei
a felnőtt országos bajnokságon
100 m pillangó: 4. Révész Katalin, 1:05,84 mp (új megyei felnőtt és ifjúsági csúcs).
100 m mell: 8. Holló Adrienn, 1:18,39 mp.
50 m gyors: 6. Révész Katalin, 28,63 mp (előfutamban: 28,26 mp, ami új megyei felnőtt és ifjúsági csúcs).
100 m gyors: 6. Révész Katalin, 1:01,00 mp.
200 m gyors: 5. Révész Katalin, 2:10,21 mp (új megyei felnőtt é.s ifjúsági csúcs).
200 m mell: 8. Holló Adrienn, 2:49,77 mp.
400 m gyors: 5. Révész Katalin, 4:39,28 mp (új megyei felnőtt és ifjúsági csúcs).
200 m vegyes. B-döntőben: 5. Révész Katalin, 2:34,47 mp (új megyei felnőtt és ifjúsági csúcs).
Révész kitűnt az
országos döntőben
alaposan kitelt magáért, aki hat számban indult, s ebből öt számban az A-döntőben szerepelt.
- Maximálisan elégedeti vagyok versenyzőinkkel, akik közül Révész egy negyedik, két ötödik és két hatodik helyezést szerzett a legjobbak mezőnyében, miközben négy számban alaposan megjavította a megyei felnőtt és ifjúsági csúcsot. A legeredményesebb versenyzőnk mellett két számban volt döntős Holló, aki két nyolcadik helyezést ért el -újságolta nagy örömmel Meiszterics László, majd így folytatta: - A versenyévből még egy jelentős verseny van vissza. Nevezetesen az országos serdülő bajnokság, amelyet a hét végén bonyolítanak le, és a háromnapos évzárón négy versenyzővel képviseltetjük magunkat.
- Tavasztól foglalkozom az FTC-től visszakerült Katival, aki sokoldalú versenyző, nagy tehetség, és töretlen munkával, hozzáállással és fejlődéssel nagy értéke lehel a magyar úszósportnak - összegezett jelenlegi edzője.
B. A.
KANIZSA - /ípié.
LAKÁS - TKLKK
Önkormányzati, 2 szobás, I. emeleti lakás a Ró/sa u. 22/A. 1/5. alatt eladó. (9954 K) Nk. Határőr u. 6. szám alatti kertes családi
;.../ 6 1 inl-l éri ekuló. (9204 K)___
Balatonberényben 464 n.ol, 3 szobás családi ház, pince, garázs, nyárikonyha, kábel tv, egyedi gázfűtéses eladó. Csere is lehetséges. Érd.: Darvas, Nk. Kazán lak krt. S/D. (9565
Ki_
Belvárosi 3 szoba összkomfortos régi családiház 500 iim telken kerttel, 2 pincével, 40 nni mennyezetig csempézett, ipari árain os, hűtőkamrás műhellyel, garázzsal eladó. Irányár: 4,3 mFt. Tel.: 311-614. (9915
K)_
Balalonberénybeii, a vízparttól 50 m-re 200 ii.ül megosztható, ikernyaraló építésére is alkalmas, gondozott telek kis hétvégi házzal egyben vagy külön-külön eladó. Irányár: 1-
1 mFt. Tel.: 93/311-614. (9916 K)_
Keresünk Nk-án egyedi fűtésű lakásokat, továbbá megvásárolható Önkormányzati lakásokat, valamint olcsóbb, 1-1,5 szobás lakásokat. Megtalál bennünket a Dél-Zalai Áruház és a távolsági autóbuszpályaudvar közötti utcában, a rendőrség oldalában, a STOP presszó melletti családi házban. Ha Ön kanizsai, könnyen elérhet bennünket a 32-es és a 19-es buszok vonalán, ha vidéki, akkor a kanizsai autóbuszpályaudvartól 100 méterre. Jelentkezhet levélben, vagy telefonon is. Érd,: Nk. Terv u. 4. Tel.: 312-058.
hétköznap 8-17 óráig. (9738 K)_
Nk-Sáncban eladó egy 155 nm-es, kétszintes lakóház, 5 szoba. í konyha, fürdőszoba, étkező, éléskamra és garázs van benne. Alatta 36 mű pince van. hányár: 5 mFt. Érd.: Nk, leleki u. 16. Tel.; 93/313-371.
(9825 Ki__
Nagybakónak községben, Nk-ához 10-12 km-re jó állagú, kertes családi ház eladó. 2 soba, hall, kamra, fürdőszoba, különálló WC, pince, kp. fűtés és Önálló kazánház van. Az ingatlanhoz jelentősebb mennyiséiül gazdasági épület is tartozik. Irányár: 2,2 mFt. Érd.: Nk. Teleki u, 16. Tel.: 93/313-
371. ,9826 Ki_
Zalakaros fürdőn egy kétszobás, 43,8 nm-es alapterületű, alápincézett, panorámás hétvégi ház eladó. A hétvégi ház 1704 nm területen fekszik, ebből 1281 nm nemes szőlő és gyümölcsös. Villany, víz bevezetve (ipari áram is). Az épület állaga kifogástalan. Irányár: 2 mFt. Érd.: Nk. Teleki u. 16. Tel.:
<>-M *71. ..98:7 Ki_
Hahótou 2 szobás családiház eladó. Az ingatlan összterülete 511 n.Öl, a rajta lévő családi házban 2 szoba, konyha, fürdőszoba, WC, kamra és közlekedő van. A tetőtér beépíthető. Az. ingatlanhoz gazd.-i épUlet is tartozik. A kert kb. 2/3 rész. amelyben termő gyümölcsfák vannak. Irányár: 3 mFt.
Erd : Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
(9828 Kl_
Nk. Csengery utcában lakóház eladó, mely utcai, 3 és félszobás. Az épUlet 2/3 részben alápincézett. A lakóházban 2 fürdőszoba, előszoba, konyha és kamra van. A ház alapterülete 110 nm, parkettás, konvektoros. A garázs 15 nm alapterületű téglaépület. Irányár: 5 mFt. Érd.: Nk. Teleki u. 16. Tel.:
93/313-371. (9829 K)_
Balatonberényben a parti részen a Balatonhoz 70 méter távolságra 200 n.Öl telek szoba-konyhás hétvégi ház eladó. A telken termő gyümölcsfák vannak. A víz az udvarban van. Irányár: 2,2 mFt. Érd.: Nk. Teleki u.
16. Tel.: 93/313-371. (9830 K)_
Nagybakónak Tukora hegyen 500 n.öl szőlő a hozzátartozó gyümölcsössel és pincével, valamint teljes felszereléssel eladó. Az ingatlan gépkocsival megközelíthető. Irányár: 300.000 Ft. Erd.: Nk. Teleki u. 16. Tel.:
93/313-371. (9831 K)_
Zákányban a főutcán 3 szobás, 110 nm alapterületű családi ház eladó. A telek 900 n.öl, nyári konyha, gazdasági épületek és garázs is van. Víz, villany (3 fázis) bevezetve. Irányán 2,8 mFt. Erd.: Nk. Teleki u. 16.
Tel.: 93/313-371. (9832 K)_
Zákányban 700 n.öl szőlő gazdasági épülettel eladó. A gazdasági épUlet 30 nm, az egész építmény alatt pince van. Felszerelés: prés, kád stb. Irányár: 500.000 Ft. Érd.: Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371. (9833 K) Somogycsicsón 1+2 félszobás családi ház eladó. A családi ház Nagykanizsától 25 km-re van. A ház 1+2 félszobás, konyha, éléskamra, fürdőszoba, előszoba és boltíves el-őteraszból áll. Alatta földpince, gazdasági épület, üvegház és garázs, is tartozik hozzá. Víz, villanv bevezetve. Ár: 1,2 mFt. Érd.: Nk. Teleki\'u. 16. Tel.: 93/313-371. (9834
K)_
Bocskában az Ady úton családi ház eladó. A családi ház Nagykanizsától 13 km-re van, 2 szobás, konyha, ebédlő, éléskamra és nyitott teraszból áll. Az összterület 200 n.öl, baromfi udvar és kert is tartozik hozzá. A kertben termő gyümölcsfák és szőlő is van. Víz, villany bevezetve, Irányár: 1 inFt.Érd.: Nk. Teleki u. 16. Tel.: 313-371. (9835 K) Nk. belvárosában a Csengery utcában 4 szoba hallos, 2. emeleti lakás eladó. A lakásban konyha, kamra, fürdőszoba, külön WC, előszoba és 2 terasz van, ossz. alapterülete 114 nm, alatta 12 nm-es pince, A lakáshoz udvartér is tartozik. A lakás orvosi rendelőnek is kiválóan alkalmas. Irányár: 5 mFt. Érd.: Dr. Dolmányos István, Nk. Teleki u.
16. Tel.: 313-371. (9836 K)_
Nk-án 2 szoba komfortos házrész a belvároshoz köze] sürgősen eladó. Érd.: hétfőtől péntekig de. 10-15 óráig a 311-500/287
melléken. (9837 K)_
Belvárosban, Rákóczi u. l/A, alatt kétszobás + étkezős családi ház kis udvarral eladó.
Érd.: 317-515 telefonon. (9838 K)_
Elcserélném a keleti városrészben 2 nagyméretű, összkomfortos lakásomat másfélszobás komfortosra. Minden megoldás érdekel. Érd.: Esti órákban, bármikor a 317-186
telefonszámon. (9839 K)_
Murakeresztúron betegség miatt áron alul eladó 2 szobás, fürdőszobás, téglából készült, kisméretű, zártkertes falüsiház. Gazdálkodásra alkalmas, telefon bevezethető. Irányár: 660.000 Ft. Érd.: Murakeresztúr,
Szigeti u. 33. (9840 K)_
Zalakaroson szép környezetben 120 nm-es nyaraló parabola antennával eladó a Gulyás
SIKER
INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4.
(A rendőrség melletti utcában, a STOP presszó mellett.)
Lakások, családi házak, nyaralók, telkek, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása.
f MKÜBÍZÓINK RÉSZÉRE 5 HELYEN HIRDETÜNK! V
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT!
V BÉRBEADÓK RÉSZÉRE DÍJTALAN KÖZVETÍTÉS! V KERESÜNK ELADÓ ÖNKORMÁNYZATI LAKÁSOKAT!
„A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!"
NYITVA: hétköznap 8-17 óráig. TELEFON: 93/312-058
csárda felett, Csárdaköz 10. alatt. Erd.: 06-27/315-653 Zongora Pálnál vagy 93/314-
570-en. Tőlh. (9841 K)_
Zalakaroson, panorámás, csendes környezel-ben alápincézel!, kétszintes nyaraló 129 n.öl területtel eladó Csárdaköz 12. alatl. Érd.:
93/314-570. Tóth. (9842 Kl_
Egyszobás, egyedi gázfűtéses, komfortos lakásomat elcserélném 1,5 vagy 2 szobás lömbházban lévő lakásra ráfizetéssel. Platán sor és környéke előnyben. Érd.: 17 óra után, 314-306 vagy 312-521 telefonszámon.
(9843 K)_
Elcserélném 2 szintes, 100 nin-es, 3 szoba + nappalis lakásomat Kanizsa környéki (Sánc, Palin, Kiskanizsa) családi házra. Ajánlatoka! a 93/316-873 számra kérek.
(9844 K)_
Régi családi házban lévő, 70 nm-es. kétszobás, félkomfortos, egyedi fűtéses, udvari házrész kis kertlel, garázzsal eladó vagy kétszoba összkomfortos tehermentes lakásra cserélhető a városban vagy környékén. Érd.: Nk. jMagyar u. 64. Horváth. 17 óra után.
(9845 K)__
Nk-án a Kazanlak krl-on 1+2 félszobás, kll-lön lotnkamrás, egyedi vízórás, reluxás, telefonos, felújítón, 1. emeleli lakás eladó. Erd.: 314-675 telefonon személyesen, Nk.
Kazanlak krl. 9/D. 1/4. (9846 K)_
Nk-án az Eölvös léren eladó 1+2 félszobás. 66 nm-es, egvedi gázfűtéses 4. emeleti lakás. Erd.: egész nap, 93/317-577. Irányár: 3
lllFl. (9847 Kl_
Nk-án Dózsa Oy. űl 58. alatl 2 szobás, komfortos utcai családi házrész kis udvarral eladó. Érd.: naponta 16 óra után vagy a 315-
758-as telefonon este. (9848 K) _
Nk-lól 12 km-re 2 szoba, konyhás, előszobás, alápincézeti, redőnyös, kábeltévés, 75 nm-es családi ház különálló nyári konyhával, melléképillelekkel, bellltetc\'n kernel eladó. Érd.: 93/321-113-as telefonon. (9849
K)_
Nk-án 2 szobás, 54 nm-es, összkomfortos, vízórás lakás eladó. Érd.: Nk. Rózsa u.
20/A. 1V/12. (9849 Kl_
Pogányszenlpéteri hegyen új pince kordouos szőlővel, málnással, szánlóval eladó. Érd.: Pogányszenlpéler. Dózsa u. 105. (9850 K) Hétvégi házal keresek, ahol víz, villany van, kb. 400.000 Ft-érl. Mesler Sándor. Nk. Sze-
petneki u. 17. (9851 K)_
Egyszobás, egyedi fűléses lakást keresek. Ajánlatokat 7-15 óráig a 312-010/277 telefonszámra, esténkéin a 317-962 telefonra
kérek. (9852 K)_
Nk. környékén falusi házal vennék nagy telekkel. Erd.: Nk. Teleki u. 15/A. Molnár. Tel, munkaidőben: 310-713. (9853 K) Balatonkeresztúron 360 n.öl telek egyben vagy megosztva is eladó. Érd.: 93/314-852.
(9854 K)_
Balatonkeresztúron, régi 7-es útnál 150 n.öl telek eladó. Víz, villany a telek mellen. Érd.: Nk. 310-713 telefonon 8-17 óráig.
(9855 K)_
Miklósfán családi ház telekkel, garázzsal, melléképülettel eladó vagy elcserélhető I. emeletig, 10,emelelesben feljebb is, megegyezéssel. Érd.: Miklósfa. Szentendrei u.
29. (9856 K)_
3 szoba+étkezős. erkélyes első emeleti, egyedi fűtésű lakás készpénzért eladó Nagykanizsa Péterfai üt 1. 1. emelet 1. sz. alatl. Érdeklődni a megadott címen vagy a 316-
514 telefonon. (9680 Kl_
40 eFl-ol ajánlok fel annak, aki Nk. közeli birtokomat sok gyümölcsössel eladja. Aján-latokal a Pf. 154-be kérném. 19683 Kl Balatonmárián beépílhető terület hétvégi házzal eladó. Tel.: 93/315-627. (9955 K) Nk-án beköltözhető, 2 szobás, 54 nin-es, vízórás, erkélyes, jó állapotban lévő lakás áron alul eladó. Érd.: 19 ll után vagy vasárnap egész nap. Nk. Zemplén Gy. l/A.
Vl/38. (9956 K)_
Hétvégi ház teljes felszereléssel eladó Zalakaroson a Kalicza-dülőben. Érd.: Nk. Su-
gár u. 64. (9957 K)
156 négyszögöl építési telek Balatongyörök központjában eladó. Érd.: Nk. Sugár u. 64.
(9958 K)_
Látóhegyeu, a kápolna mellell 1500 n.öl terület (szőlő, gyümölcsös, kert) épülettel, teljes felszereléssel eladó. Víz. 3 fázisú villany bevezetve. Helyijárattal két iránvból is megközelíthető, lránvár: 850.000 Ft. Érd.:
93/313-455. (9959 K)_
2 szobás, 1. emelet;, erkélyes, vízórás, 55 nm-es lakás eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 18/A.
1/5. (9960 K)_
Gelse, Petőfi u. 48. sz. alall 130 mn-es, 3 szobás, kp. fűtéses családi ház 1755 nm területtel eladó. Fizetési könnyítés lehetséges.
Érd.: helyszínen. (9961 Ki\'_
Nk-án 3 szobás, egyedi fűtéses, 1., emeleti, 83 nm-es lakás garázzsal eladó. Érd.: Nk. Petőfi u. 88. (9962 K)_
Balatonberényben 464 n.öl 3 szobás családi ház, pince, garázs, nyárikonyha, kábel tv, egyedi gázfűtéses eladó. Csere is lehetséges. Erd.: Darvas, Nk. Kazanlak krl. 5/D. (99S3 K) Zákányban a Domb utcában 600 n.öl. illetve az Arany János utcában két darab 600 n.öles építkezésre alkalmas telek eladó. Víz, villany van. Érd.: Munkaidőben a 93/313-140/16-40 vagy Gyékényes, Kossuth u. 28.
szám alall. (9984 K)_
Egy vagy másfélszobás lakást vennék Nk-án
1 mFt-ig. Minden megoldás érdekel. Érd.: hétköznap 93/313-140/16-40 melléken.
(9985 K)_
Nk. K-i városrészben, a Zemplén Oy 9/A VI/40 alatl 68 mn-es. telefonos lakás azonnali beköltözéssel eladó. Érd.: Nk-Palin, Magvető u. 6. Telefonon az esti órákban is:
93/317-407. (9986 Kj_
Nk. Magyar u. 125. sz. alall 4 szobás, komfortos családi ház garázzsal eladó. Érd.: Kő-vári István, Nk. Somogyi u. 45. (9987 K) 300 n.öl lelek eladó Balatonszentgyörgyön, lránvár: 400.000 Ft. Erd.. Nk. Kazanlak kit. 7/B.\'l/4. Nyitva: hétköznap 8-17 óráig, lel.:
93/320-1 1 1. (9988 K)_
300 „.ál terület eladó hétvégi házzal. A villany a házban, víz az udvaron. A telken gazdálkodásra alkalmas melléképületek is vannak. Irányár: 500.000 Ft. Erd.: Nk. Kazan-lak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111. (9989 Kj 1+2 félszobás lakás, hozzá garázzsal eladó a Városkapu utcában. Irányár: 2,1 mFt. Érd.: Nk. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nvilva: hétköznap 8-17 óráig, tel.: 93/320-111,
(9990 Kl_
Munkás utcában ikergarázs fele eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 8-17
óráig, lel.: 93/320-111. (9991 K)_
Miháldon, Öreghegyen 2225 n.öl telek, amin téglaDince van, eladó. Irányár: 500.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111. (9992 Kl_
2 szobás, erkélyes, nagy előszobás, kUlön lomkamrás, teljesen felújított lakás eladó a Zemplén Gy. utcában. I.á.: 1,6 mFt. Érd.: Nk. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nyiiva: héiköz-nap 8-17 óráig, lel.: 93/320-l\'ll. (9993 K)
1 szobás, erkélyes, összkomfortos, földszinti lakás eladó a K-i városrészben. Irányár: 1,2 mFt. Érd.: Nk. Kazanlak kit. 7/B. 1/4. Nyitva: hétköznap 8-17 óráig, lel.:
93/320-1 1 1. (9994 K)_
235 ii.öl lelek eladó a Galamboki-tő tölölt. Érd.: Nk. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nyiiva: hétköznap 8-17 óráig, tel.: 93/320-111. (9995 K)_
Nk-Szentgyörgyvári hegyen lelkek eladók hétvégi házzal. Érd.: Nk. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap 8-17 óráig. (9996
Kt_
Keresek megvásárlás céljából eladó 2, 2+fél, 1+2 félv 3 szobás lakásokat, önkormányzatit is. Erd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap 8-17 óráig. (9997
S_
3 szobás, jó állapotú, harmadik emeleti lakás eladó a Péterfai utcában. Irányár: 2 mFt. Erd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nvitva: Hélköznap 8-17 óráig, tel.: 93/320-111.
(9998 K)_
3 szobás, erkélves, egyedi vízórás, redőnyös, jó állapotú* lakás a 2. emeleten eladó a Rózsa utcában. Érd.: Nk. Kazanlak krt, 7/B. 1/4. Nyitva: hétköznap 8-17 óráig.
Tel.: 93/320-111. (9999 K) _
Keresek eladó önkormányzati lakásokat megvásárlás céljából. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: hétköznap 8-17 óráig, tel.: 93/320-111. (10000 K)_
2 szobás családi ház (fürdő megoldható) 400 n.öl telekkel eladó Hoinokkomáromban. Víz, villany, vezetékes tv van. Házhoz gazdasági épületek is tartoznak. Irányár: 650.000 Ft. Erd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: hétköznap 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111. (10001 K)_
3 szobás, kp. fűtéses családi ház eladó Gel-sén, fizetési könnyítéssel. Kis értékű autói beszámítok. Minden megoldás érdekel. Érd-: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 8-17 óráig, tel.: 93/320-1 11. (10002 K) Keresünk Nk.-án egyedi fűtésű lakásokat, továbbá megvásárolható önkormányzati lakásokat, valamint olcsóbb, 1-1,5 szobás lakásokat, Megtalál bennünket a Dél-Zalai Áruház és a távolsági aulóbuszpályaudvar közötti utcában, a rendőrség oldalában, a STOP presszó melletti családi házban. Ha Ön kanizsai, könnyen elérhet bennünket a 32-es és a 19-es buszok vonalán, ha vidéki, akkor a kanizsai autóbuszpályaudvartól 100 méterre. Jelentkezni levélben, vagy telefonon is. Erd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (10003 K) 1.250.000 Ft-érl eladó Nk-án egyedi gázfűtésű, 1 szobás, 38 mn-es, földszinti lakás,
4 emeletes épületben, a K-i városrészben. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hét-köznap 8-17 óráig. (10004 K)_
199S. Jútins 28.
KANIZSA - /tpns.
29
Nk. belvárosához közel eladó egyedi gázfűtésű, 2 szobás, 60 nm-es, erkélyes, szőnyeg-padlós, kábeltévés, tehermentes, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben, kifogástalan tetőszigeteléssel, azonnal beköltözhetően. Irányár: 1.800.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(10005 K)_
1.100.000 Ft-ért eladó Nk. K-i városrészében 1,5 szobás, 42 nm-es, erkélyes, reluxás, szönyegpadlós, kp. fűtésű,azonnal beköltözhető lakás, 10 emeletes épületben, Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-
17 óráig. (10006 K)_
1.200.000 Ft-ért egyedi gázfűtésű, 1 szobás, 34 nm-es, földszinti, jó állapotú, azonnal beköltözhető lakás, Nk. K-i városrészében eladó. Érd.: Nk. Tervu. 4. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (10007 K)_
1+2 félszobás, 54 nm-es, nyugati fekvésű, tehermentes, kábeltévés, 10 éves, 4 emeletes épületben lévő. kp. fűtésű, 4. emeleti, kapu-telefonos lakás, a lakás alatt lévő, fűtött, villannyal rendelkező, 18 nm-es, önálló garázzsal, Nk. K-i városrészében eladó. Irányár: 2.100.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (10008
K)_
Eladó Palinban 80%-ban kész, 3 szintes, beépíthető tetőteres, egyedi fűtésű családi ház, a földszinten garázzsal és pincével, a 2\\ szinten 2 szobával, nappalival, konyhával, fürdővel, a 3. szint pedig beépíthető. A telek 450 n.öl. Irányár: 3,5 mFt. Érd.: Nk. \' Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (10009 KI_
Eladó Kiskanizsán 1,5 szobás, fürdőszobás, kamrás, előszobás, egyedi fűtésű családi ház 60 nm alapterülettel, 270 n.öl telekkel, melléképületekkel. Víz csak a fürdőben van. Irányár: 1.700.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(10010 K)________
Eladó Balatonmária-Alsón 2 szoba, konyhás, előszobás, fürdőszobás, jó állapotú, palatetős nyaraló, nyitott terasszal, 147 n.öl telekkel, a Balatontól 5 percre. Irányár: 3,5 mFt. Érd.: Nk. Terv u.4. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (10011 K)_
Eladó Palinban 2 szintes, tetőtérbeépftéses, 76 nm alapterületű, 100 mn hasznos alapterületű, 1988-ban épült családi ház, az alsó szinten 2 szobával, fürdővel, konyhával, wc-vel, spájzzal, étkezővel és lépcsői eljáróval, a felső szinten 2 szobával, fürdőszobával. Víz, villany, gáz, csatornabekötés, kábeltévé van. A telek 155 n.öl, parkosított, melyen aknás, pincés garázs is áli. Irányár: 5.500.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4., tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. {10012
KJ _
1.450.000 Ftirányáron eladó Nk. K-i városrészében 2szobás, 56 nm-es, 2 erkélyes, étkezős, kp. fűtésű, fél éve teljesen felújított, tehermentes, tízemeletes 6. emeletén lévő lakás. Erd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (10013 K)_
Homokkomáromban, Nk-tól 13 km-re eladó 2szobás, 100 nm-es, „L"-alakú családi ház, 400 n.öl területtel, melléképületekkel. Víz, villany van. Irányár: 650.000 Ft. Erd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17
óráig. (10014 K)_
Balatonmária-Alsón etadó 189 n.öl, helyraj-zilag nem megosztható, Önálló vagy iker villa építésére alkalmas, kb. 28 méter széles, tehermentes, csatornabekötéssel rendelkező építési telek. A víz és villany beköthető, mindkét közművezeték,a telek előtt húzódik. Irányár: 1,6 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(10015 K)_
1.300,000 Ft-os irányáron eladó 1,5 szobás. 41 nm-es, 2. emeleti, erkélyes, kp. fűtésű, tízemeletesben lévő lakás Nk. K-i városrészében. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (10016 K) Nk. K-i városrészében eladó 3 szobás, 67 nm-es, kp. fűtésű, 4, emeleti lakás, 4 emeletes épületben, kifogástalan tetőszigeteléssel. Irányár; 1,8 mFt. Érd.: Nk, Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8 17 óráig.
(10017 K)_
Eladó Nk. központjában, 7 lakásos társasházban 3 szobás, 90 nm-es, 2. emeleti, teljesen felújított, egyedi gázfűtésű, telefonos lakás, beépíthető tetőtérrel, 6 szobássá ala-kíthatóan. Irodának, rendelőnek, kft.-nek is alkalmas. Esetleg családi házra is cserélhető. Irányár: 5,7 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(10018 K)_
Zalakaroson eladó 103 nm-es, 3 szobás, hallos, 2 szintes, 2 fürdőszobás, 2 erkélyes, 17 éves nyaraló, külön garázzsal, nyári kony-
hával, 200 n.öl telekkel. Irányár: 6,2 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (10019 K)_
Nk. belvárosában eladó 2+1 félszobás, 60 nm-es, erkélyes, egyedi fűtésű, 5. emeleti, 90%-ban felújított lakás. Irányár: 3.050.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (10020 K)_
Nk. E-i városrészében eladó 3 szobás, 2. emeleti, egyedi fűtésű, egyedi vízórás, telefonos, erkélyes lakás, ideiglenes garázzsal. Irányár: 3.450,000 Ft. Erd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(10021 K)_
Becsehelyen eladó 3 szobás, egyszintes családi ház, vízzel, villannyal, gázzal, kábeltévével, félig kész iker garázzsal, nyári konyhával, 1 hold területtel,\' a tetőtér beépítésére tervrajzokkal. Irányár: 2.500.000 Ft. Vagy cserélhető kisebb családi házra Nk. környékén. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,
hétküzimp 8- 17 óráig. (10022 K)_
Zalakomárban eladó 138 nm-es, tetötérbeépftéses, 5 éves családi ház, az alsó szinten 3 szobával, nappalival, konyhával, spájzzal, fürdővel, wc-vel, erkéllyel. A felső szinten a padló- és mennyezetburkolási munkálatok befejezetlenek. Víz, villany vau. Csatornabekötés az udvarban, gázvezeték a ház sarkánál. A telek 400 n.öl. Irányár: 4 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (10023 Kj_
Varászlón (Miháldtól 7 km-re) eladó 2 szobás, összkomfortos, fürdőszobás, kp. fűtésű, kb. 25 éves családi ház garázzsal, 10900 nm területtel, akácerdővel, lugasszőlővel, gyümölcsfákkal. Irányár: 1.500.000 Ft. Erd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8- 17 óráig. (10024 K)_
Miklósfán eladó 49 nm-es épület, lakás, vagy üzlet céljára, 490 n.öl, gazdálkodásra alkalmas területtel. Irányár: 1,8 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel,; 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (10025 K)_
Nk. belvárosához közel eladó 2 szobás, egyedi gázfűtésű, 1 éve fejújított udvari lakás. Irányár 900.000 Ft. Erd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(10026 KJ_
Nk. E-i városrészében, családi házas Övezetben eladó egyszintes, 3 szobás, kb. 70 nm-es, kb. 60 éves családi ház vízzel, villannyal, gázzal, csatornabekötéssel, kábeltévével, parkettázott szobákkal, a parketta alatt beton aljzattal, új ajtókkal, ablakokkal, színes fürdőkáddal, csempével, garázzsal, 2 pincével, 40 nm-es műhellyel, a műhelyben mennyezetig csempézett falakkal, ipari árammal, vízzel, gazzal, csatornával, hűtőkamrával. A telek 518 nm, melyből kb. 200 nm a kert. Az ingatlan tehermentes. Iránvár: 4,5 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/3"l2-058, hétköznap 8-17 óráig. (10027 K) Egyedi gázfűtésű, 3 és fél szobás, 114 nm-es, 2 erkélyes, 2. emeleti, régi építésű, felújított, tehermentes lakás Nk. belvárosában eladó. Irányár: 4,5 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(10028 K) _
Egyedi gázfűtésű, 1 és fél szobás, parkettá-zot\'t, 50 nm-es, 2. emeleti, francia erkélyes (kilépős), kábeltévés, tehermentes lakás Nk. belvárosához közel eladó. Iránvár: 1,8 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (10029 K)_
Balatonfenyvesen eladó csendes környezetben, a központhoz közel 52 nm-es nyaraló. Irányár: 2,1 mFt. Erd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (10030 K) Nk-án a K-i városrészben eladó 2 és félszobás, 62 nm-es, erkélyes, egyedi vízórás, kábeltévés, jó állapotú, kp. fűtésű, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben. Irányár: 1,9 mFt. Vagy cserélhető Nk. 1,0-12 km-es körzetben levő családi házra. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(10031 K)_
1+2 félszobás, 57 nm-es, erkélyes, szönyegpadlós, kp. fűtésű, 4. emeleti, 4 emeletes épületben lévő lakás, tehermentesítve Nk. K-i városrészében eladó. Irányár: 1,7 mFt.
(10032 K)_
Nk-án, belvárosi, 130 nm-es, 3 szobás, 1 félszobás, egyedi gázfűtéses család; ház kis telekkel eladó. Irányár: 4,2 mFt. Erd.: Nk. Magyar u.19. Tel.: 93/314-012. (10033 K) Miklósfán 70 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház 1580 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3 mFt. Érd.: Nk. Magyaru. 19.
Tel.: 93/314-012. (10034 K)_
Kiskanizsán 90 nm-es, 2 szobás, pincés, egyedi gázfűtéses családi ház, 740 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3,1 mFt. Erd.: Nk. Magvar u. 19. Tel.: 93/314-012. (10035 K)
Palinban 4 éves, 146 nm-es, 5 szobás, beépített tetőteres, amerikai konyhás, étkezős, teraszos, 2 garázsos családi ház, jelenleg is üzemelő vendéglátó ipari vállalkozással, 801 nm-es telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar
u. 19. Tel,: 93/314-012. (10036 K)_
Zalakaroson 3 éves, 110 nm-es, 3 szobás családi ház, jelenlegis üzemelő vendéglátóipari vállalkozással, 110 nm-es telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (10037 K)_
Forgalmas, jól megközelíthető helyen ipari terület Nk-án eladó. Bekerített saroktelek, nagysága 3600 ruu, rajta egy kétszintes 120 nm-es új épület. Erd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (10038 K)_
Nk-tól 8 km-re bejáratott élelmiszer üzlet eladó. Irányár: 5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u.
19. Tel.: 93/314-012. (10039 KI_
Balatonberényben 57 nm-es, 2 szobás, teraszos, fürdőszobás nyaraló, 130 n.öl parkosított udvarral, csendes helyen eladó vagy értékegyeztetéssel Nk-i lakásra cserélhető. Érd.; Nk. Magyar u. 19. Tel.:93/314-012.
(10040 K)__
Zákányban 600 n.öl építési telkek a kotrótól 3 km-re eladók. Érd.; Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (10041 K)_
Vállalkozók figyelem! Nk-án több éve üzemelő, 260 nm-es, teraszos, kb. 140 fő befogadására alkalmas, parkolási lehetőséggel ellátott vendéglő berendezéssel együtt eladó. Erd.: Nk. Magvar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (10042 K) _
Vállalkozók figyelem! Nk-hoz közel 130 nm-es, 4 szobás, 2 szintes, egyedi gázfűtéses, 11 éves családi ház, 60 nm területen Üzemelő presszóval, 2918 nm-es telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (10043 K)____
Galambokon, a Galainboki-tónál 1000 nm-es üdülőtelek eladó. Iránvár: 600 eFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.; 93/314-012. (10044
K)_____
Vállalkozók figyelem! Zalakaroson 330 n.öl területen kiépített kemping büfével, 2 faházzal, szociális helyiségekkel eladó. Irányár: 7 mFt. Érd.: Nk. Magvar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (10045 K)__
Nk-án a belvárosban 32 nm-es, 1 szobás, egyedi gázfűtéses, komfort nélküli, közös udvari lakás eladó. Irányár: 650.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(10046 K)_
Nk-án 83 nm-es, 3 szobás, garázsos, 2 erkélyes, egyedi vízórás, 1., emeleti lakás eladó. Irányár: 3,6 mFt. Érd.: Nk. Magyar
u.19. Tel.: 93/314-012. (10047 K)__
Nk-án a belvárosban 42 nm-es, 1 szobás, egyedi gázfűtéses. 1. emeleti lakás eladó. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. \'
(10048 K)____
Miháldon 60 nm-es, 1 szobás, 1 félszobás, komfort nélküli, 6 éve nem lakott családi ház, 850 n.öl telekkel eladó. Irányai 700.000 Ft. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (10049 K)__
Befektetők figyelem! Nk-tól 14 km-re főútvonal mellett 224 nm-es, 6 szobás, 1 félszobás, műemlék jellegű családi ház,az utolsó magyarországi Postakocsi fogadó, 6 boxos istálló, melléképületek, bármilyen szolgáltató tevékenységre alkalmas, 80 m széles. 1528 n.öl nagyságú telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u.19. Tel.: 93/314-012. (10050 K) Miháldon 2 szobás, komfort nélküli családi ház, 2400 n.öl gazdálkodásra alkalmas telekkel (100 db gyümölcsfa) eladó. Iránvár:
1,5 mFt. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (10051 K) _
Sormáson 100 nm-es, 4 szobás, 1 félszobás, hallos, erkélyes, loggiás, pincés, egyedi gázfűtéses családi ház 928 nm-es telekkel eladó vagy értékegyeztetéssel Nk-i lakásra cserélhető. Irányár: 5,5 mFt. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (10052 K) Tótszentinárionon 120 nm-es, 3 szobás, pincés, étkezős, kp. fűtéses családi ház ,400 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3,4 mFt. Érd.: Nk. Magyar u, 19. Tel.: 93/314-012. (10053
Kl____|____
Eszteregnyén 60 nm-es, 2 szobás/ félkomfortos, egyedi gázfűtéses családi ház 1,530 um-es telekkel eladó. Irányár: 650 eFt. Érd.: Nk. Magyar ű. 19. Tel.: 93/314-012. (10054
K) _.__<
Pogányszentpéteren 2 szobás, 1 félszobás családi-jháai&3,3 nm-es telekkel eladó vagy Nk-i lakásra\'cserélhető, irányár: 2 mFt. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(10055 K")_
Palinban 180 nm-es, 8 szobás, komfort nélküli családi ház 740 n.öl tétekkel eladó. Irányár: 2,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.; 93/314-012. (10056 Kl_
Palinban 5 szobás, 3 szintes, padlófűtései, teraszos családi ház, 3 kocsibeáilású garázzsal, 156 n.öl telekkel cíadó. Irányár: 8,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (10057 Kj_______
Nk-án 65 nm-es, 2 szobás, közös udvaros, egyedi gázfűtéses házrész 303 mn tejekkel eladó. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (10058 K)___
Nk. belvárosában 73 nm-es, 3 szobás, egye-c]i gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 3,3 mFt. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.; 93/314-012.
(10059 K)______
Nk-án az E-i városrészben 2 szobás, 1 félszobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes, pincés, garázsos lakás, 120 nm-es kerttel eladó. Erd.: Nk. Magyar n. 19. Tel.: 93/314-012.
(10060 K)___
Nk. belvárosában közös udvari lakások eladók. A lakások 58 nm, 70 nm és 75 limesek. Egyedi gázfűtésesek, üzlet kialakítására is alkalmasak. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel: 93/314-012. (10061 K)_____
Nk-án a belvárosban 34 nm-es, 1 szobás. 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (10062
K)____
Nk-án a belváros szívében 75 nm-es, 2 szobás, 1 félszobás, pincés, 2. emeleti, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 2,8 mFt. Erd.: Nk. Magvar u. 19. \'fel.: 93/314-012.
(10063 K)_____
Nk-án az E-K-i városrészben 100 nm-es. 3 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, 2 szintes, telefonos lakás aknás garázzsal eladó. Irányár: 4,2 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (10064 K)___
Nk. belvárosában \'85 mn-es, 2 szobás, 2 félszobás, 2 szintes, redőnyös, 3. emeleti társasházi lakás eladó vagy kisebb Nk-i lakásra, zalakarosl vagy balatoni ingatlanra cserélhető, szükség esetén értékegvezretéssel. Érd.: Nk. Magyar u. 19. \'fel.: 93/314-012.
(10065 K)____
Nk-án a belvárosban 76 nm-es. 2 szobás, 1 félszobás, 2. emeleti lakás eladó. Irányár: 3,7 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (10066 K)____
Nk-án 90 nm-es, 3 szobás, 2 szintes, egyedi gázfűtéses társasházi lakás eladó. Irányán
ELADÁS * VETÉL ? CSERE
_____ CSASZI KFT.
TELJES KORÚ ÜGYINTÉZÉS, IGÉNY SZERINT ÉRTÉKBECSLŐ ÁLL AZ ÖNÖK RENDELKEZÉSÉRE.
Az ügyfelek kérésére munkatársaifik házhoz mennek. DÍJMENTES MEGBÍZÁSOKAT IS TELJESÍTÜNK. CSASZI Ingatlanszolgáltató Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
AZ IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 9.00-17.00-ig, szombaton: 10.00-13.00-ig.
KERES AZ OLVASÓKHOZ!
Jeligés, cím a szerkesztőségben jelzésű cs más hirdetések utáni érdek-lődésük .torán Unjuk, hivatkozzanak a zárójelben megadott számra.
MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.
3,2 mFt. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (1d1i67 KI)_
Nk-án a K-i városrészben 10 emeletesben, 42 nm-es, 1 szobás, 1 félszobás, 3. emeleti lakás eladó vagy értékegyeztetésse! 4 emeletes épületben 1,5; 2 szobás lakásra cserélhető. Erd.: Nk. Magvar u. 19. Tel.: 93/314-
1H2. (10068 K) _
Nk-án a Berzsenyi utcában 1 szobás, 1 félszobás, kp. fűtéses, erkélyes, vízórás lakás eladó. Irányár: 1.3 mFt. Érd.: Nk. Magvar
11. 19. \'lel.:\' 93/314-012. UOQ69 K)_
Nk-án a Liszt utcában 52 nm-es, 2 szobás, kp. fűtéses lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u.
19. Tel.: 93/314-012. (10070 K)_
Nk-án, belváros közeli 43 nm-es, 1 szobás,
1 félszobás, töldszinti, egyedi gázfűtéses, vízórás, tehermentes lakás eladó. Irányai\': 1,6 mFt. Erd.: Nk. Magyax;„(i. n&Stiuffel.: 93/314-H12. (U\'07I Ki \' Nf/I.;llcv ¦¦ Nk-án 80 nm-es. 2 szobás, riífgyjt&tyhás, pincés, egvedi gázfűtéses közös udvari lakás eladó. Érd": Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. 00072 K) _
Nk-án 50 nm-es, 2 szobás, cirkogejzires, 2. emeleti, étkezős, vízórás lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 39. Tel.: 93/314-012. (10073
K> _
Nk-án a belvárosban 32 nm-es, 2 szobás, 2. emeleti lakás eladó vagy érlékegyeztetéssel nagyobbra cserélhető. Irányár: 1,4 mFt. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel\'.: 93/314-012.
j 10074 K)_
Nk-án 80 nm-es, 3 szobás, amerikai konyhás, cirkogejzires. redőnyös, vízórás lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (1QQ75 Ki_
Nk-án 62 inu-es, 2 szobás, 1 félszobás, 1. emeleti lakás a K-i városrészben eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
Nk-án az E-i városrészben 67 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes, garázsos, vízórás társasházi lakás 180 n.öl telekkel eladó. Érd.: Nk. Magvar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (10077 K) ._
Nk-án a K-i városrészben 2 szobás, 6. emeleti, két erkélyes, egyedi vízórás lakás eladó. Iránvár: 1,25 mFt. Érd.: Nk. Magyar u.
19. Tel.:\'93/314-012. (10078 Kj_
Nk-án a belvárosban 70 nm-es, II. emeleti.
2 szobás, 1 félszobás, erkélyes, egyedi gáz-tűtéses, tehermentes lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (10079 K) Nk-án 53 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, közös udvari lakás eladó. Irányár: 950.000 Ft. Érd.: Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. Í10080 K)________
Nk-án a belvárosban 34 nm-es, 1 szobás, 1. emeleti, 3 hónapja felújított lakás eladó. Iránvár: 1,7 mFt. Érd.: Nk. Magyar" u. 19.
Tel.: 93/314-012. (10081 Kj__
Nk-án a belvárosban 2 szobás, 56 nm-es, kp. fűtéses, egyedi vízórás, tehermentes lakás eladó. Irányár: 1,5 mFt. Erd.: Nk. Ma-gyar \\u 19. lel.: 93/314-012. (10082 Kj Nk-án a belvárosban-55 nm-es, 2 szobás, kp. fűtéses, egyed,i vízórás lakás eladó. Irányár: 1,7 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (10083 K)_
N\'k-án a belvárosban 54 nm-es, 2 szobás,
egvedi gázfűtéses, 1. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,9 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (10084 Kl_
Nk-án belváros közeli, 52 mn-es, 1 szobás, hálófülkés, egyedi gázfűtéses, tehermentes, közös udvari lakás eladó. Irányár: 1,2 mFt. Érd.: Nk. Magvar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(10085 K)_
Nk-án 58 nm-es, 2 szobás, étkezős, összkomfortos, két erkélyes,, 2. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar u.
19. fel.: 93/314-012. (10086 K)_
Nk-án 75 nm-es, 3 szobás, garázsos, egyedi gázfüléses, előkertes, egyedi vízórás, földszinti lakás eladó. Iránvár: 3,9 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (10087 K) Tatabányai 2 szobás, 54 nm-es, telefonos, kp. fűtéses, Vi. emeleli lakásomat elcserélném nagykanizsaira. Érd.: Nk. Liszt F. 6/D.
Fsz/1- Veres. (10088 K)_
Balatonberényi,hegyen eladó 650 n.öl beépíthető telek. Érd.: 93/310-468/260-as mel-
lék. Kurucz. (10Q89 Kj_
Vennék Nk. 20 km-es körzetében 2 szobás, kis családi házat. Ajánlatokat a 318-163 telel ónra kétck. I iooóo Kl_______
Balatonfenyves-Alsón ikernyaraló fele reális áron eladó. Frd.: esti órákban: 93/311-
746. (10091 Kl_
Zalaegerszeg. Janka hegyen 930 n.öl szőlő, gyümölcsös-, lakható épülettel (pincével), gazdálkodásra is alkalmas, olcsón eladó. Víz, villany bevezetve, aszfalt úton megközelíthető. A kilátás nagyon szép. Erd.: 92/315-800 vagy 92/318-528 telefonszá-nion. (10092 Ki\'
3-4 szobás családi házat vennék Kiskanizsán vacv Palinban. Ajánlatokat „Katalin" jeligére,
Nk. Pl.: 154 címre kérek. (10093 K)_
Nk-án belváros közeli, 3-4 szobás családi házat vásárolnék. Ajánlatokat „Családi ház" jeligére a 2. sz. Postahivatalba kérek. Telefon: 93/314-008 (napközben); 314-628 (es-
le). (10094 Kj_
1+2 félszobás lakás eladó a Kazanlak krt-on. Egyedi vízórás, reluxás, telefonos, külön loinkararás. Érd.: 93/314-675, vagy Kazan-
lak krt. 9/D. 1/4. (10095 Kj_
Balatonberényben a vízparttól 50 m-re 200 n.öl megosztható (ikernyaraló építésére is alkalmas) telek kis hétvégi házzal egyben vagv külön eladó. Iránvár: l-l mFt. Tel.:
93/31 1-614. (10096 Ki \'_
Belvárosi, 3 szobás, összkomfortos, régi családi ház 500 nm telken kerttel, 2 pincével, mennyezetig csempézett műhellyel, ipari árammá], hűtőkamrával, garázzsal eladó. Irányár: 4,3 mFt. Tel.: 311-614. (10097 K) Szoba-konyhás, komfortos, 42 nm-es, önkormányzati lakásomat (Csengery u. 88.) elcserélném hasonlóra, esetleg kisebb alapterületű komfortosra. Leveleket „Nagykonvhás" jeligére Nk. Ft.: 154-be kérek. (10098 K)
GARÁZS
Garázst vásárolnék Nk-án, egyedülálló előnyben. Ajánlatokat „Augusztus közepén" jeligére, Nk. Pf.: 154 címre kérek. (9980 K)
ALLAS * ALLAS * ALLAS
A Zala Megyei Munkaügyi Központ Nagykanizsai Kirendeltsége az alábbi szakmákban, illetve munkakörökben kínál elhelyezkedési lehetőséget:
Kereset
Lovász (betanított munkás) 17.000- -18 000 Ft
Hirdetésszervező (érettségivel) 13.000 Ft + jutalék
Elelmiszerbolti eladó 13.000- -25 000 Ft
Ács, állványozó 15.000- ¦35 000 Ft
Szabó, varrónő 12.200- ¦22 000 Fi
Kőműves 25.000- ¦30 000 Ft
Üzletkötő, ügynök 15.000- ¦50 000 Fi
Vasbetonszerelő 20.000- •35 000 Ft
Vas- és fémszerkezet lakatos 20.000- 25 000 Fi
Matematika-számítástechnika szakos tanár 20.000- 30 000 Ft
Gépjárműszerelő 21.000- 22 000 Fi
Autóvillamossági műszerész 21.000- 22 000 li
Gépjárműlakatos 21.000- 22 000 Ft
Garázst vennék vagy bérelnék Nk-án a belvárosban (Berzsenyi\' u. környékén). Tel. 17
óra után: 93/312-306. (9937 K)_
Nk-án az Amerika Vendéglő közelében garázst vásárolnánk. Ajánlatokat levélben, irányár és cím megjelölésével „Amerika" je-ligére Nk. Pf.: 154-be kérünk. (9981 Kj
JA RM II
Peugeot 404-es friss műszakival, 29 éves, megkímélt állapotban eladó. Érd.: 17 óra után a 320-039-es vagy a 30/468-004-es te-
lefonszámon (10133 K)_
Eladó Förd Escort 1600 ccm típusú, 5 ajtós,napfény tetős, ajufelnis, metálfényezésű személygépkocsi. Érd.: Trojkó Tibor, Nk. Városkapu 5/A/13. Kisebb autót beszámí-
tok. (9947 K)__
Frissen vizsgázott kis Polski eladó. Tel.:
93/320-623. (9938 Kj_
Fiat Regatta dizel 1985-ös, \'96 aug.-ig műszak izotl, légkondjval + extrákkal eladó. Irányár:350 eFt. Erd.: Nk. Liszt F. 6/D.
Fsz/1. (9939 K)_
Skoda 120 L 6,5 éves friss műszakival eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 15. II. em. 6. Metz-genié. Szombat, vasárnap délelőtt. (9940 K) Suzuki 125-ös,9 éves műszakival jó állapotban eladó. Irányár: 80 eFt. Tel.:320-946,
17-19 óráig. (9941 K)_
Jó állapotban lévő, teljesen felszerelt német gyártmányú BMX kerékpár reális áron eladó. (Tartalék külső gumiabroncs.j Érd.:
313-484. (9942 K) _
MTB kerékpár eladó. Érd.: 16 óra után, 310-040/1620-as melléken. (9943 Kj BMW 316-os 1980-as évjáratú,benzin gázüzemű, napfénytetős, vonóhoroggal elcserélném kocka Ladára. Irányár: 260 eFt. hnl. tih/60-399-83S.[9944 Kl_
Trabant Tramp, gyári katonai JEEP, Cabri-olet eredeti állapotban eladó. Érd.: Csurgó, Szabó István u. 25. (9945 Kj_
ALBÉRLET
Olcsó, bútorozott, 1 vagy másfélszobás albérletet keresünk augusztus 1-től, sürgősen, hosszabb távra. Ajánlatokat „Megfizethető ár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérünk. (9575 K) _
1 szobás, fürdőszobás, egyedi fűtéses udvari házrész bútorozva albérletbe kiadó 2 fő részére. Ár: 12.000 Ft + rezsi. Erd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111.
(10099 K)_
3 szobás és 2 szobás bútorozatlan családi ház albérletbe kiadó Kiskanizsán. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111. (10100 Kj_
2 szobás, bútorozott, összkomfortos, egyedi vízórás, VIII. emeleti lakás albérletbe kiadó. Iá.: 16.000 Ft. + rezsi. Erd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111. Nyitva: hét-
köznap 8-17 óráig. (10101 K)_
2 szintes családi házban 2 szoba, konyha, fürdőszoba bútorozva vagy anélkül albérletbe kiadó + garázs megoldás is. I.á.: 15.000 Ft + rezsi. Erd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-1 11. Nyitva; hétköznap 8-17
óráig. (10102 Kj _
Keresek kiadó szobákat, lakásokat, házakat, garázsokat a kiadó részéről díjtalan biztosítom a bérlőket. Takarítsa meg a hirdetésre kiadott pénzét, a ráfordított energiáját, ide-
jét. Keressen meg, ezt én Ön helyett mind megteszem. Kereshet telefonon, személyesen vagy levélben. Megtalál a Jerikó presszótól 50 m-re délre „Szürke, ház első emeletén". Köszönöm bizalmát. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 8-18
óráig Tel.:93/320-U 1 (10103 Kj_
2 szobás, egyedi fűtéses, részben bútorozott lakás albérletbe kiadó a Berzsenyi utcában. Érd.: Nk. Kazanlakkrt. 7/B. 1/4. Nyitva: hétköznap 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111.
(10103 K)___
Beleznán 2 szobás,,fürdőszobás családi ház albérletbe kiadó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111. (10104 K)_
1 szoba közös konyha, fürdőszoba használattal albérletbe kiadó a Zemplén Gy. utcában, a Maort telepen, Corvin utcában, Kazanlak krt-on, Liszt F. és a Bartók B. utcában. I.á.: 8000 Ft és 10.000 Ft közötti -mindent tartalmazó - áron. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 93/320-111. Nyit-va: Hétköznap 8-17 óráig. (10105 Kj
2 szobás, bútorozott, egyedi fűtéses lakás albérletbe kiadó a K-i városrészben. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: hétköz-
nap 8-17 óráig. (10106 Kj_
1+2 félszobás, részben bútorozott, egyedi fűtéses, erkélyes, 1. emeleti, egyedi vízórás lakás albérletbe kiadó a Postakert utcában. I.á.: 15.000 Ft + rezsi. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap 8-17 óráig.
Tel.: 93/320-111. (10107 Kj_
2 szobás (egyik szoba bútorozva), egyedi fűtéses lakás albérletbe kiadó a Berzsenyi utcában. Erd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: Hétköznap 8-17 óráig. Tel.:
93/320-111. (10108 K)_
2 szobás, erkélyes, egyedi vízórás, külön lomkamrás, bútorozott lakás albérletbe kiadó tízemeletes ház 8. emeletén + garázs is. I.á.: 16.000 Ft + rezsi, garázs: 4.000 Ft havonta. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.:
93/320-111. (10109 Kj_
2 szobás, bőtorozatlau, egyedi vízórás, 3. emeleti lakás albérletbe kiadó a Kazanlak krt-on. I.á.: 10.000 Ft + rezsi. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Nyitva: hétköznap 8-17 óráig. Tel.: 93/320-111. (10110 K)
2 lány részére albérlet k,iadó konyha és fürdőszoba használattal. Érd.: Nk. Rózsa u. 18/A. 1/5. vagy földszinten, a lépcsőház
melletti üzletben. (10111 K)_
Naagy, egyszobás, telefonos lakás albérletbe kiadó aug. 1-től. Erd.: Nk. Csányi u. 19. Csap, vagy délelőtt í 11. este telefonon:
93/313-162. (101 12 Kj_
Nk-án a Kazanlak körúton 2+1 félszobás, bútorozatlan, 1. emeleti lakás albérletbe kiadó. Irányár: 15 eFt/hó + rezsi. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (10113 K) 1 szobás, összkomfortos, telefonos lakást keresek albérletbe hosszabb időre. Ajánlato-kat a 320-623 telefonra várok. (9935 Kj Szeptember 1-től kertes házban 2 szeijiély részére telefonos albérleti szoba kiadó. Érd.: 313-040/10-06 melléken, este a 14-11-es
melléken. (9936 Kj_
Nk-án a Kazanlak körúton 2+1 félszobás, bútorozatlan, első emeleti lakás albérletbe kiadó. Irányár: 15 eFt/hó+rezsi. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (9772 K) Keresünk kiadó szobákat, lakásokat családi házakat Nagykanizsán és vonzáskörzetében. A bérbeadók részére díjtalanul közvetítünk bérlőt. Ön a hirdetési díjat is megtakarítja, ha velünk kerestet albérlőt. Az Ön által előzetesen közlésre kerülő feltételeknek megfelelő bérlőjejölt megtalálásáig végezzük feladatunkat. így a felesleges zaklatástól is
PLANDERNE HIRDETO-KOLCSONZO
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Tel.: 320-111 Nyitva: hétköznap 10-17 óráig.
Kölcsönzés a hét minden napján 8 órától.
Családi házak, lakások, telkek, nyaralók garázsok, irodák VÉTELE - ELADÁSA - BÉRBEADÁSA - CSERÉJE -HIRDETÉSE HIRDETÉS A CÉL ELÉRÉSÉIG! AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN! KERESEK-KÍNÁLOK: ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT!
ELADÓ-CSERE „ÖNKORMÁNYZATI" LAKÁSOKAT, HÁZAKAT, TELKEKET, NYARALÓKAT, GARÁZSOKAT!
BÉRBEADÓK RÉSZÉRE A „KIADÁS" DÍJTALAN!
MOULINEX típusú, najjy teljesítményű KÁRPIT- ÉS SZŐNYEGTISZTITÓGÉP-KÖLCSÖNZÉS
a „Hirdető-kölcsönzőben".
Előjegyzést a hét bármely napjára felveszek.
í Bővebb felvilágosítást a munkahelyi ajánlatukról (ZMMK Kii. Nk., Fő u. 24. szám) a közvetítői csoportnál adunk, I. emelet 111. szoba. Ügyfélfogadási idői hétfő-kodd-szerda: 8.00-12.00 és 13.00-16.00, péntek: 8.00-12.00 és 13.00-14.00 óra között.
|#<»S. július 28.
KANIZSA - /tp*
31
megkíméljük Unt. A kiadó bérleményt un helyett bemutatjuk a bérlőjelöltnek. Reméljük, meg lesz elégedve szolgáltatásunkkal. Megtalál bennünket a Dél-Zalai Áruház és a távolsági autóbuszpályudvar közötti utcában, a rendőrség oldalában, a STOP presszó melletti családi házban. Ha Ön kanizsai, könnyéi) elérhet bennünket a 32-es és a 19-es buszok vonalán, ha vidéki, akkor a kanizsai autóbuszpályaudvartól 100 méterre. Jelentkezlicl levélben, vagy telefonon is. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig..(9773 K)_
3 szobás lakás, bútorozatlanul, 10. emeleten,\' központi fűtéssel, Nk., keleti városrészében kiadó. Bérleti díj: 15.000 Ft+re-zsi/lió. Három hónap előre fizetendő. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (9775 Kl_
Kiadó bútorozott, 2 szobás, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás. parkettázott, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben, a belvároshoz közel, maximum 3 lő részére, havonkénti fizetéssel és hosszabbítással június 28-tól. Bérleli díj: 15,000 rezsi/hó. Erd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 órá-
ig. (9776 K)_„___
Kiadó Nk. belvárosban l szoba, konyhás, udvari lakás, fürdővel, előszobával, kamrával, konvektoros gázfűtéssel, azonnal beköltözhetően, maximum 2 fő" részére. Bérleti díj: 12.H0O Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9777 K)_
Kiadó 1.5 szobás, bútorozatlan, központi fűtésű, egyedi vízórás, 41 nm-es erkélyes, telefonos, 8. emeleli lakás, Nk. belvárosához közel, 2 felnőtt részére. Bérleti díj: 10.000 Ft+rezsi/hó, 3 hónapra előre fizetendő. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (9779 K)_
Kiadó Nk. belvárosában 1. emeleti, 2 szobás, egyedi gázfűtésű, bútorozatlan, telefonos lakás, gyermekeseknek is. Bérleti díj: 17.000 Ft+rezsi/hó, 3 hónapra előre fizetendő.Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig.(9780 K)_
Kiadó 2 szobás, egyedi fűtésű, egydi víz-órás, 3. emeleti, bútorozatlan, belvároshoz köezli, 4 emeletes épületben lévő, azonnal beköltözhető .lakás. Bérleti díj: 15.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9782
Kj_
Kiadó 2 szobás, egyedi fűtésű, egyedi vízórás, kb. 60 nm-es, földszinti, bútorozatlan lakás, konyhával, fürdővel, spájzzal, előtérrel, udvari\'zöldterülettel, kizárólag megbízható bérlőknek. Bérleti díj: 12.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9783 K) Irodahelyiség kiadó Nk. belvárosában, földszinten, telefonnal, 1+2 félszobával, bútoro-zatlanul. kouhyával, fürdővel, egyedi cirko-gejzír fűtéssel, egyedi vízórával, azonnal, 2-
3 évre. A szobák elszeparálhatóak, vagy egybe is nyithatóak. A középpontban lévő főnök, és az őt körülvevő titkári, személyzeti kialakításra éppúgy alkalmas, mint a munkacsoport, team munkára. Bérleti díj: 30.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(9784 Kj_
Szoba kiadó bútorozottan, konyha-, wc-, fürdőszobahasználattal, központi fűtéssel 8. emeleten, Nk. keleti városrészében 1 fiatal hölgv részére. A bérbeadó is hölgy. Bérleti díj: 7.000 Ft/hó. Rezsi nincs! Erd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 órá-
ig- (9785 K)_
Szoba kiadó bútorozottan, egyedi gázfűtéssel, 1 fiatal bérlő részére, földszinti lakásban, azonnali beköltözéssel, igény szerinti Időtartamra. Bérleti díj: 7.000 Ft/fő. Rezsi nincs! Erd.: Nk. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (9787 K) Kiadó Kiskanizsán udvari, külön bejáratú családi ház, 1 szobával, 47 nm alapterülettel, bútorozottan, egyedi gázfűtéssel, azonnali beköltözéssel, hosszabb távra. Bérleti díj: 20.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk, Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig,
(10114 K)_
Szoba kiadó modem bútorral, telefonnal, földszinten, egyedi gázfűtéssel, rezsi nélkül, azonnal, igény\'szerinti időtartamra. Bérleti díj: 8000 Ft/hó vagv 700 Ft/nap. Erd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (10115 K)_
Kiadó a Katonaréten egy 2 szintes ház földszintje, külön bejárattal, 2 szobával, konyhával, fürdővel, igény szerinti bútorozott-sággai, garázzsal, azonnal, igény szerinti időtartamra. Bérleti díj: 20.000 Ft + re-Ki/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (10116 K) Telefonos, bútorozott, 2 és félszobás, 1. emeleti, csendes helyen lévő, egyedi gázfűtésű, egyedi vfzórás lakás kiadó maximum
4 fő részére, azonnal, 1 évre. Bérleti díj: 15.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk, Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8--17 óráig. (10117 Kj_
Nk. belvárosában kiadó irodának, vagy lakás céljára 3 szobás, egyedi gázfűtésű, telefonos, hallos, egyedi vízórás lakás, igény szerinti bűtorozottsággal, azonnal,. 1 évre. Bérleti díj: 30.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (10118 K)_
Kiadó egyedi fűtésű, 2 szobás, földszinti, részben bútorozott, belvároshoz közeli, 4 emeletes épületben lévő lakás, azonnal, igény szerinti időtartamra. Bérleti díj: 16.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tél.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(1Q119 K)_
Kiadó 1+2 félszobás, 1. emeleti, egyedi cir-kogejzir fűtésű, 67 nm-es, erkélyes, részben bútorozott lakás, maximum 5 fő részére, azonnal, hosszabb távra. Bérleti díj: 15.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (10120
Kj_
Kiadó 1 szoba, konyhás, fürdőszobás, főző-fülkés, külön bejáratú, családi házban lévő lakrész, udvari zöldterülettel, azonnal, igény szerinti időtartamra. Bérleti díj: 10.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-Q5S, hétköznap 8-17 óráig. (10121 K) Köjál-engedélyes Üzlethelyiség bérleti joga átadó. Érd.: Rózsa u. 18/A. 1/5. (9964
Kj_
Kiskanizsán, Hunyadi tér 4. sz. alatt 32 nm műhely ipari árammal, telefonnal, 25 nm raktár és szükség esetén udvar bérbe kiadó. Érd.: 313-573 telefonon, 18 óra után. (9965
Kj_
Városközpontban nagy alapterületű, száraz pincehelyiség kiadó. Érd.: 320-945. (9966
K) _
Városközpontban, Berzsenyi utcai lakótelepen 2 szobás, bútorozott, gázfűtéses lakás kiadó. Érd.: 93/320-945. (9967 Kj_
VEGYES
Pianínó, fekete, faragott, német eladó. Érd.: Csurgó. Szabó István u. 25. (9946 K) Fiatal, diplomás, gyermektelen házaspár eltartási szerződést kötne. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat Nk. Pf.: 506 címre ké-
rem. (9917 K)__
Eladó 5 részes MONDÓ szekrénysor + JÚLIA kárpitos garnitúra, megosztva is. Cím
a szerkesztőségben. (9918 K)_
Pótvizsgára, pótérettségire felkészítést vállal szakos tanár, matematikából és fizikából, középiskolásoknak ésszakmuukástanulók-
iiak. Tel.: 93/312-954. (9920 Kj_
Egyéves kisgyermek mellett otthon végezhető munkát vállalnék. Ajánlatokat Nk. Pf.:
441 címre kérek. (9921 K)_
Lakásomon gyermekfelügyeletet vállalok.
1 eveh-kt N\'k. Pf.: 441 címre\' kérek. (9922 K) Eladó 1 db gáztűzhely. 1 db 60 cm-es harmonika ajtó, 1 db 50 literes villanyboyler,
2 db fotel + kisasztal, 1 db állólámpa. Erd.:
Nk. Bartók 1. 3/3. (9923 K)_
Egyiptom, 8 nap 1+6 éjszaka (luxushajón, péntek tői-péntekig, szeptember 29-ig) teljes ellátással, két személy részére 50.000 Fj-ért eladó; + repülőjegy ára 49.000 Ft/fő. Erd.: Nk. Bába u. 10. szám alatt, egész nap. (9924
B_
300 literes, álló Gorenje hűtőszekrény 30.000 Ft-ért eladó. Érd.: Nk. Teleki u. 1.,
a házfelügyelőnél. (9925 K)_
Zsűrizett festmény igényesnek eladó. Nk. Munkás 5/C. 2. ajtó. 17 óra után. (9926 K) Combi kiságy eladó. Erd.: Nk. Zemplén
3/B. Gödinek. (9927 K)_
Házaspár eltartási szerződést kötne idős személlyel Nk-án. Érd.: Nk. Eötvös tér 8.
(9928 K)_
Törzskönyvezett angol cocker spániel kölykök, arany+fekete, blek and than színben eladók. Erd.: Nk. Zemplén Gy. 9/B. Kiss. Délelőtt a 311-847-es, délután a 316-527-es te-
lefonszámokon. (9929 K)_
Lakásomon telefonügyeletet vállalok, taxisoknak is. Érd.: 93/315-268, hétvégén.
(9930 K)_
Beteggondozást és ápolást vállalok fizetség és ottlakás fejében. Érd.: Orsós Jánosné, Nk. Csengery u. 111/B. Egész nap. (9931
K) _
Ismerkedési estet rendezünk BAO YUAN Kínai Étteremben este 19 órától minden hét pénteki napján. Kérjük az egyedülálló Hölgyeket és Urakat, szíveskedjenek vendéglőnket felkeresni ezen a napon és egy szép estét töltenek nálunk. Helye: Nk. Balatoni
u. 2. (9932 K)_
Idős személy (lehetőleg férfi) gondozását, eltartását lakásért, vagy lakhatási lehetőségért vállalom. Leveleket a Pf.: 154-be „Segítő szándék" jeligére várok. (9658 K) Uj, távirányítós Music center, különálló hangfalakkal, lemezjátszóval, programozható CD-vel, másolós magnóval eladó. Irány-
ár: 23 eFt, Erd.: 17 óra után. 93/320-790 te-
lefonon. (9659 Kj_
Irodák, intézmények takarítását vállalnám. Cím a szerkesztőségben. (9660 Kl 41 éves, független nő, többéves ápolónői gyakorlattal, idős, vagy beteg ember gondozását, eltartását vállalná. Leveleket a Pf.:
382-be kérném. (9661 K)_
Rusztikus Réka tölgy szekrénysor, combi gyermekágy, Pillangó franciágy eladó. Érd.: Nk., Péterfai út l/H. 1/1. Tel.: 316-514
(9699 K)__
450-es WESTÉL rádiótelefon, 1 éves Be-nefon Office típus - megkímélt állapotban, vonallal együtt eladó! Erd.: Nk., Zemplén Gy. u. I/A. fszt. 2. Korpavári Attila (9700
B_
Ne kockáztass! Legyen biztos a siker! Felkészítés pótvizsgára matematikából, fizikából! Ne tétovázz! Hívj, hogy időben érkezzen a segítség! Telefon: 93/313-140/16-78 vagv 14-87 mellék, munkaidőben, Győrfi Ildikó. (9701 K)_
Pótvizsgára felkészítés matematikából és fizikából középiskolásoknak és szakmunkástanulóknak Nk-án. Tel.: 93/312-954 (9702
KJ_
Eladó egy 386 DX/40 2 MB RAM, 40 MB HDD, 101 gombos billentyűzet, Philips mo-no VGA monitor, egér, hangkártya konfigurációjú számítógép + 50 lemez + újságok. Érd.: Szányi Tamás Nk., Vadalmás u. 2/7.
(9703 Kl_
Egyiptom, USA kétszemélyes utazás féláron
eladó. Erd.: 93/319-170 (9704 K)_
Sürgősen eladó 1 db kitűnő állapotban lévő hintó. Érd.: Onnándpuszta, Balra a második ház vagy a 93/316-936-os telefonon, az esti
órákban. (9704 K)_
Verona típusú Kolóniái szekrénysor 4 db-os eladó. Érd.: Nk., Levente u. 17. Tel.: 313-
964 (9705 K)_
Munkatársakat keresek korrekt, hosszútávú kapcsolatra. Nyugdíjasok, GYES-en lévők jelentkezését is várom. Érd.: Nk., Pf.: 375.
(9706 K)__
700-as szalagfűrész eladó. Erd.: Galambok
Honvéd u. 31. (9707 K)_
Fiatal házaspár idő emberrel, vagy házaspárral eltartási szerződést kötne. Ajánlatokat „Gondoskodás" jeligére kérném. (9708
Kj_
Középiskolai tanár pótvizsgára felkészítést vállal matematikából. Tel.: 93/310-610
(9709 K)_
Petőfi-melléki Alex névre hallgató, arany színű coccer-spániel törzskönyvezett kutyámmal (szül. 1991. ápr. 16-án) fedeztetést vállalok. Érd.: 313-140/10-06 telefonon.
(9710 K)_
Férn tolólétra, motoros permetező, és keveset használt grillsütő eladó. Érd.: Kiskani-
zsa. Szigeti u. 23. (97 U K)_
Okleveles ápolónő házigondozást vállal. Érd.: 17 óra után a 93/375-035 (9712 K) 22 éves fiatalember élelmiszerbolti, vagy vendég látóipari munkát keres, (szakmai gyakorlattal) Érd.: 93/312-700-as telefonon.
(9715 K)__
Tacskó kiskutyák eladók. Erd.: Miklósfa,
Szentndrei u. 53. (9716 K)_
Uj Totya S30 vegyestüzelésű kazán, 2 db radiátor és motoros permetezőgép (tömlős, nem háti) eladó. Érd.: Nk. Dózsa Gy. u. 114/2. Fuchs, tel.: 314-662. (9968 K) Egészségügyi főiskolát végzett, diplomás, fiatal nő gyermekfelügyeletet vállalna. Érd.:
320-315-ös telefonon. (9969 K)_
Szívesen fogadom bárki felajánlását SZAPPANGYŰJTEMÉNYEM bővítéséhez. Vass Rózsa, Nk. Búzavirág u. 13. (9970 K) Július 18-án elveszett vörös színű chau-chau kutyám. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében értesítsen. Nk. Kodály Z.
4/D. 3/10. (9971 K)_
Fajtiszta magyar vizsla kölyökkutyák eladók. Érd.: Kiskanizsa, Őrtorony u. 34.
(9972 K)_
Súlyosan beteg feleségem ápolására, a lakás rendbelit art ására, napközbeni elfoglaltságra leinformálható hölgyet keresek. Ajánlatokat 8801 Nk. Pf.: 122-re kérek.
(9973 K)_
Matematika-fizika-számítástechnika szakos középiskolai tanár pótvizsgára felkészítést
vállal. Tel.: 93/312-745. (9974 K)_
Vezeték nélküli telefon 4600 Ft-ért; 30 memóriás, digitális telefon sok szolgáltatással 3800 Ft-ért, music center programozható ívvel, távirányítóval 20.000 Ft-ért; digitális autómagnó 4800 Ft-ért újonnan eladók. Érd.: 60/399-931 telefonon hétközben,
egész nap. (9975 K)_
Alló ventillátor (3 sebességes) 4.200 Ft-ért; csillár ventillátor (4 lámpás) 5600 Ft-ért; sarok köszörű 600 Wattos 4900 Ft-ért újonnan eladók. Érd.: telefonon egész nap, 60/399-931. (9976 Kj_
Most induló vállalkozásomhoz munkatársakat keresek Nk-án és környékén. Jó kereseti lehetőség garantált. Érd.: Nk. Pf.: 513.
(9977 K)_
Használt, jó állapotban lévő BMX kerékpár eladó. Irányár: 4.500 Ft, Tel.: 93/318-163.
(10126 K)_
R.C.A.C-os szülőktől és többszörösen győztes nagyszülőktől dobennaun kiskutyák el-adók. Nk. Erdész u. 47/5. (10127 K) Keresek belvárosi, kb. 30 nm-es üzlethelyiséget megvásárlás céljából. Ajánlatokat Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. címre kérek. Tel.:
93/320-1 1 1. (10128 K)_
Fehér, 15x15-ös, bontott, sértetlen fali csempe áron alul eladó. Érd.: 93/320-í 1 l-es
telefonon. (10129 Ki_
Idős személy (lehetőleg férfi) gondozását, eltartását lakásért vagy lakhatási lehetőségért vállalom. Leveleket „Segítő szándék" jeligére, Nk. Pf.: 154-be várok. f|QL3n Ki Cicabarátok figyelem! Aki befogadna lo hetes, aranyos kiscicát, hívjon a 318-701-es
telefonon! (10131 K)_
486 DX-40-es processzor eladó. Érd.: 3lT 070/6156, Egri. (UH31 K) Faragásos, bécsi, páncél tőkés zongora eladó. Érd.: Nk. Csányi u. 19. Csap, vagv telefonon délelőtt és az esti órákban: 313-162. (10132 K)
PARTNERKERESŐ
42 éves értelmiségi fiatalember keresi azt a hölgyet, aki társa és barátja tudna lenni, gyermek nem akadály. Leveleket „Nyári találkozás" jeligére, Nk. Kazanlak krl. 7/B.
1/4. címre kérek. (10122 K )__
55 éves, független hölgy társat keres korban hozzáillő, komoly gondolkodású, független, káros szenvedélytől mentes űr személyében. Leveleket „Csak ha komolyan gondolod" jeligére, Nk. Pf.: 154 címre ké-
rek. (1012? KT _
Keresem azt a hölgyet, aki társa lenne egy 42 éves, független férfinak. Leveleket „Rossz egyedül" jeligére. Nk. Pf,: 154-be
kérek. (10124 Kj_
Angliában élő, magas jövedelemmel rendelkező, nőtlen férfi megismerkedne házasság céljából erkölcsös életű leánnyal 48 éves korig. Egész alakos fényképet kérek, Lajos Guzmits, 16. Wheatley crescent, Telford, Salop. TF14PZ Anglia. (KH25 Kj_
46 éves, 170 cm magas, elvált férfi 30-45 éves, házias hölgy ismeretségéi keresi. Leveleket „Hosszú nyár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (9982 K> _
47 éves, vendéglátásban dolgozó, 172 cm magas, barna, elvált hölgy megismerkedne korban hozzáillő férfival. Kanizsa környékiek levelét várom. Jelige: „Várok rád" a Pf.: 154-be kérném a levelekel. 19662 K) Keresem azt az urat, aki társa lenne egy 35 éves elvált 2 kisgyerekét egyedül nevelő hölgynek. Levelekel: „Boldog család" jel-igére a Pf.: 154-be kérem. (9713 K)
42 éves független nő "barátot vagy társat keres lehetőleg lakással, kocsival rendelkezők jelentkezését várom. Leveleket a Pf.: 382-be
kérek. (9714 K)_
38/164/52, csinos, helyes, elvált nő tartós kapcsolatot keres. Minimum középfokú végzettséggel rendelkező, intelligens, jó megjelenésű férfi személyében. Leveleket „Adj esélyt" jeligére, Nk. Pf.: 154 címre kérek.
(9948 K)_
Káros szenvedélytől mentes, intelligens, 48 éves férfi megismerkedne csinos, ápolt, igényes, független hölggyel tartós kapcsolat céljaiból. Leveleket „Bátraké a szerencse" jeligére, Nk. Pf.: 154 címre ké-
rek.(9949 K)_
37 éves, 166 cm magas, barna hajú, kékszemű, minden káros szenvedélytől mentes férfi megismerkedne házasság céljából korban hozzáillő hölggyel. Az első találkozás hétvégén 17 óra után lehetséges. Leveleket „Szeretet" jeligére. Nk. Pf.: 154 címre ké-
rem. (9950 K)_
Tartós kapcsolat reményében szeretném megtalálni azt az intelligens, káros szenvedélytől mentes urat 60 éves korig, aki hű társa tudna lenni egy független hölgynek. Leveleket „Kalandorok kíméljenek" jeligé-re, Nk. Pf.: 154 címre kérek. (9951 K) 46 éves, független hölgy káros szenvedélytől mentes társat keres. Leveleket „Napfény" jeligére, Nk. Pf.: 154 címre kérek. (9952 K)_
48 éves teltkarcsű nő társat keres. Leveleket „Teltkarcsú" jeligére, Nk. Pf.; 154 címre ké-
rek. (9978 K) _
25 éves fiatalember keresi 18-30 év közötti fiatal hölgy barátságát. Leveleket „Nyári éjszaka" jeligére, Nk. Pf.: 154 címre kérek. (9979 K)_
32 KANIZSA - 199S. július Ü
TORODES AZ IDŐSKORÚAKKAL
Jehova Tanúi „Örvendező Dicsérők" kerületkongresszusai
„kiöregedik a világ" -mondják. Egyre több az idős ember. (Magyarország lakosságának pl. 25-30%-a öreg.) Sok a nyugdíjas, panaszolják a honatyák. Mi lesz. velük? Ki segít rajtuk? A jótékonysági intézetek?
Jehova Tanúi között is vannak idősek. De ők a bibliai útmutatást tartják szem előtt: „Ha pedig valamely özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, tanulják meg, hogy elsősorban a maguk háza iránt legyenek istenfélők, és adják meg szüleiknek a viszont tartozást" (lTimóthéus 5:4). Ha nincs hozzátartozója az idősnek és istenfélő cselekedetekről ismert, a gyülekezet felkarolja, s szervezetten gondot visel rá. Ezt mutatták be színpadi jelenetben a „Tiszteljük időskorukban az arra érdemeseket" című programban.
A gyülekezet elöljárói időről időre felmérik a gondjaikra bízottak helyzetét ebből a szempontból és gyakorlati intézkedéseket tesznek az idősek megsegítésére. A színpadi jelenet kitért az intézkedések gyakorlati eredményeire is. Jó volt látni a szeretetteljes gondoskodás építő hatását. A szeretet alapelve érvényesül e téren is, megszokott otthonukban igyekeznek gondozni az időseket. Indokolatlanul nem helyezik el őket szociális intézményekben.
Mivel a házasságot é.s családot isteni intézménynek tartják, ragaszkodnak a házasság Szerzőjének tanácsaihoz. A családfő igyekszik kielégíteni az egész család anyagi és érzelmi szükségleteit, kikapcsolódásról is gondoskodik; például együtt látogatnak múzeumot, állatkertet, erdőséget, ami élvezetes a gyerekeknek.
A kongresszusokra is együtt jön a család apraja-nagyja. A 80 éves nagypapa botra támaszkodva, a legkisebb unoka babakocsiban cumival a szájában.
A főleg Dunántúlról és Budapest környékéről érkező vendégeknek három kollégium adott szállást, a Koós, a Váci és a Czóbel Kollégium.
Akik nem akartak Budapesten megszállni, bérelt buszokkal utaztak oda-vissza. A Hungexpo parkolója a nemzetközi vásárok alkalmával sem volt így zsúfolva buszokkal. A kongresszus vendégeinek útipoggyászából nem hiányzott a Biblia és az énekeskönyv. A gyermekek is derűs arccal énekeltek saját énekeskönyvükből, és bámulatos gyorsasággal keresték ki az előadó által említett bibliaszöveget. Egy 102 éves testvér is részt vett a 2. budapesti kongresszuson családja segítségével, ő 80 éve hűségesen szolgálja Jehovát, és örvend, hogy itt lehetett._
Magyar Continental Singers
Mint már lapunkban hírt adtunk róla, augusztus másodikán, azaz jövő hét szerdán este nyolc órakor a Hevesi Sándor Művelődési Központ előtti téren ad koncertet a Magyar Continental Singers. A program kanizsai szervezője változatlanul várja azokat a zene-
Reikis tábor nyitja meg kapuit
: augusztus 5-én Zalakaroson, ahol S
i tizenharmadikáig oktatnák az a
ezoterikus tanokra az ez iránt ér- g
| deklődőket. Jelentkezni - már <
;5 csak korlátozott számban lehet - §
í a 340-214-es telefonszámon. 2
szerető családokat, akik az evangéliumot hirdető együttes néhány tagjának szállást tudnának biztosítani. Jelentkezni lehet Rózsahegyi Zsófiánál a Kossuth tér 5. szám alatt, illetve a 311-913-as telefonszámon. Segítségüket előre is köszöni:
K. R.
MEGHÍVÓ
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt
a HOLOCAUST 51. ÉVFORDULÓJÁRA RENDEZETT EMLÉKNAPRA
Helyszín: Vár utcai Cigány Holocaust Emlékszobor
Időpont: 1995. július 29., 18 óra
Program:
1. A magyar és a cigány Himnusz eléneklése
2. Emlékeztető beszédet mondanak:
Teleki László, a nagykanizsai CKÖ elnöke; Tiittö István, Nagykanizsa város alpolgármestere; deliért Kiss Gábor, az Emberi Jog, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottság elnöke;
Farkas Flórián, az Országos CKO elnöke; Varga László, a Zala Megyei Önkormányzati Közgyűlés elnöke; Rajnai Miklós, MOIM tudományos munkatárs.
3. Vers
4. Koszorúk elhelyezése
5. A cigány Himnusz eléneklése
6. Virrasztás Szeretettel várjuk Ont és
érdeklődő ismerőseit/
A török közigazgatás kiépülése
A:törökök Kanizsa várának elfoglalása után a vár körüli területen kialakították a negyedik török vilajetet. Egy ilyen dunántúli közigazgatási terület létrehozásával mái* régóta kísérleteztek, de erre tulajdonképpen csak az ezer-hatszázas esztendő végén ke-•olt sor. A vilajeteket köz-igazgatásban, pénzügyekben, külpolitikai, hadi és vallási dolgokban pontosan úgy kormain ózták. Dlint a lóriik birodalom egészét. Elén a heg-lerbég állt, aki rendszerint a pasa címet is viselte, I>h.innal, vagyis tanácsadó testülettel irányított, s döntésétől függött, hogy mikor és milyen ügyekben hívja össze tanácsadóit. A kanizsai vilajet kialakításakor a Dunántúlon jelentős átszerveződések mentek végbe, s ezeket a területrendezéseket pontosan fel is jegyezték a bevételi és kiadási kimutatásokban. A feljegyzések szerint a kanizsai vilajet váraiban 3821 fo tartózkodott, akik döntően katonák voltak, de éltek itt papok, tanítók, mesteremberek és rak-tárnokok.
Az ezerhalszázas évek második felében újabb területi átszervezés következett be, $ 1 \\lía Cselehí közlése szerint idetartozott Pécs, Szigetvár, Kaposvár, Siklós, Pozsega, Koppány székhelyű szandzsák is. Helységenként három év eredményei alapján számították ki az adók és a szolgáltatások mértékét, de ezen kívül minden birtoknak meg kellett fizetnie a hárácsot. VfőkÖdntt ezen kívül a vásárpéuz, bírság és büntetéspénz fizetése is. Cselebi véleménye szerint a kanizsai pasa anyagilag elég jól állt, jövedelme 1664 körül 600 S90 akcse volt.
A magyar államhatalom, nemesség és egyház ugyan kiszorult a török területekről, de nem mondott le róla. hogy korábbi birtokviszonyait érvényesnek tekintse. Az adókat lehetőleg ők is behajtották, így mintegy százhúsz éven at ezen a területen is kétféle adó sújtotta a falvaikba lassan visszaszivárgó magyar és a beáramló délszláv lakosságot.
B, E.
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: D6rő János. Munkatársak: Dukát Éva, Gombás Imre, Kovács Rita, Lukács Ibolya, Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Fischer Judit. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh Lászlő, Bödör Béla, Büki Erzsébet, Horváth Ilona, Lencsés Gábor, Pungor Attila. Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./tax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-*9. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/311-457. Felelős vezető: Soós Sándorné. Gazdasági vezető: Metzger Istvánná. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Szociális Foglalkoztató Nagykanizsa. E15fizetési díj: egy hónapra 100 Ft Lapzárta: A megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879
Környezetvédelem, környezeti nevelés
A Petőfi Sándor Általános Iskola programja
2. oldal
A vizuális környezetszeny-nyezés dilemmái
Főépítészi gondolatok
4. oldal
Reklámkorlátozás Kaliforniában
Santa Harbara-i példa
8. oldal
Tömegközlekedés vagy autó
Egy amerikai békeszolgálatos nézetei
10. oldal
A köztisztaság - közügy
Erdős Péter írása a város köztisztaságáról 12. oldal
Regionális
szemétlerakó
Marcaliban
A jó példa
19. oldal
Nagykanizsa város
zajhelyzete
Schmidl László a zajszennyezésről
22. oldal
Teremtés szellemisége
Déri Zsuzsa összeállítása 30. oldal
-
t/a
v, í
a kiadvány >ii;(í.i1\'Li;mísíít támogatták
• Nagykanizsa Környezet-
védelméért Alapítvány
• Nagykanizsa Városvédő\'
EgyesQlet
• Független Ökológiai Központ,
Budapest
• Regionális Környezetvédelmi
• C-ko Központ (REC), Budapest társ Alapítvány, Budapest
*
Támogatóink a környezet- és ter-
meszetvedelem ügye iránti mély elkötelezettségükről teltek tanúbizonyságot. Példájuk, példánk remélhetőleg maradandó marad és követésre, követésünkre ösztönzi azokat, akik most még nem vettek részt munkánkban.
M szerkesztők, a szerzők honorárium felvétele nélkül, pusztán elkötelezettségüktől hajtva doi-| goztak ezen melléklet letrehoza-
( KANIZSA - 70inH*fCf€t^ds: ~J
1995. július 28.
Városunk egyik legpatinásabb intézménye a Petőfi Sándor Altalános Iskola jövőre ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Az elmúlt évek társadalmi kihívása egyértelművé tette, hogy a környezeti nevelés és környezetvédelem nélkül a ma iskolája nem felelhet meg a jövő elvárásainak. Felismerve a helyzetet, négy éve a környezeti nevelést és környezetvédelmi feladatokat állítottuk tevékenységünk központjába, mely áthatja az iskolánk egész munkáját.
A környezeti nevelés átfogja a természet- és társadalomtudományok igen széles körét. Multidiszciplinális, hiszen az ember egész életvitelét, szokásait, magatartását a környezettudatosság minőségi kontrollja alá rendeli. Az intézményesített környezeti nevelés a tanulók által végzett tevékenységeken keresztül jelenít meg követelményeket, formál értéket, attitűdöket. A környezeti nevelés átitatja valamennyi tantárgyat és a tanórán kívüli tevékenységet, így széles ívű átfogó folyamat, amely mint nagyzenekari hangzás alkot melódiát.
A környezeti nevelési dokumentum meghatározza az iskola egész éves tevékenységét, mely figyelembe veszi az életkori sajátosságokon túl a környezet adta lehetőségeket a szülők, családok elvárásait. „Nézz körül a világban és láss munkához, aztán" szól a fontos gondolat.
A nevelés jövőorientált tevékenység. A jövőképünk a jelen döntéseitől kap meghatározást.
Ennek szellemében tervezve munkánkat, néhány kiemelkedő eseményt szeretnék bemutatni, ősz folyamán az egész iskolát mozdító környezetvédelmi túrát akadályversennyel bonyolítottunk le. A Nyugat-Magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség és a Petőfi Sándor Általános Iskola közösen szervezi a város és
KORNYEZETVEDELE
KÖRNYEZETI NEVELÉS
Petőfi Sándor Altalános Iskola
városkörnyék oktatási intézményeiben a veszélyes hulladékoknak minősülő szárazelem- és akkumulátor-gyűjtést.
Ezt a tevékenységet sikerült jelentős akcióvá bővítenünk a Ryno-Saubermacher Hulladékgyűjtő Kft., a Park Kft., és a Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Információs Irodájával közösen. Ehhez az akcióhoz óvodák, általános és középiskolák diákjai kapcsolódtak szép számmal.
A gyűjtők a szelektív hulladékgyűjtés kezdeti lépéseit tették meg, mikor külön rakták a feleslegessé vált papírt és üvegeket, valamint a szárazelemeket. Ezért a tevékenységükért sorsjegyet kaptak, melyből az
első sorsoláson száznál több nyeremény találta meg szerencsés gazdáját. Az év végéig gyűjtők a decemberi sorsoláson várhatják a különböző jutalmakat.
Tavasz során kerüli reflektorfénybe a Föld Napi megemlékezés. Az idén 25. alkalommal rendezték meg szerte a világon a Föld ünnepét. Iskolánk városi rajzpályázatol hirdetett, melynek a Helyőrségi Művelődési Otthon Mini Galériája biztosította a lehetőségét, hogy az érdeklődök megtekinthessék. A hagyományos faültetés mellett, biciklis demonstrációra is sor került. Felhívásunkat a Városi TV is közvetítette. Mindezekkel a figyelem felkellése
KORNYEZET-LATASMODOK
Az alábbi állításokhoz tegyen I, N, vagy ? Jelet aszerint, hogy egyetért vele, nem tartja Igaznak, vagy eldönthetetlennek látja.
? ? ?
1. A környezet) problémák megoldásának legfontosabb lépése a természet törvényeinek megismerése...
¦¦ ? ? ?
2. Egy virágra rácsodálkozni
ugyanolyan fontos, mint számba venni a sajátságait és jellem/ő adatait.
? ??
3. Egy ökológus ne az érzelmeire hallgasson, hanem az összefüggéseket keresse.
? Q ?
4. A Föld megóvását a művészek Is segíthetik, de a feladat mégiscsak a tudósoké.
? Q ?
5. Optimális esetben a gondolkodás mindig megelőzi a cselekvést.
? ? §
6. Ne keverjük össze a Játékot és a tanulást! A tanulás komoly dó-fog-
? ? ?
7. Nem szabad sokkolni az embereket a környezeti apokalipszis rémképeivel.
volt a célunk. Május végi „Környezetvédelmi hét" keretében túrázással emlékezünk a madarak és lak Napjára. Szabadlén programokkal színesítjük az eseményekéi. Erdei iskolát szervezünk, amely kiváló színteret biztosít környezetvédelmi, környezeti nevelési feladatok ellátására.
Tevékenységeink széles társadalmi kapcsolatokra épülnek, melyekben jelentős szerepet játszik a család, tagjai vagyunk a magyar-amerikai környezetvédelmi projectnek, a „Körláncnak".
Munkánk segítése érdekében létrehoztuk a Petőfi Sándor Altalános Iskoláért Alapítványt.
Számlaszáma: OTP 8800-0030-ól-ó
Civil szerveződéssel környezetvédelmi egyesületet alapítottunk: Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület.
Számlaszáma: OTP Nagykanizsa 88O0-OO05O6-7
Bármilyen lámogatást örömmel fogadunk. Címünk: Petőfi Sándor Általános Iskola Nagykanizsa, Zrínyi Miklós u. 33. szám.
Szeretnénk, ha erőfeszítéseinket mind többen megismernék és segítenék, ezzel is tevékenyen hozzájárulnának városunk környezeti állapotának fejlesztéséhez.
1995. július 28.
Q KANIZSA - T&tHtfefetvéds: )
HÉTKÖZNAPI KÖRNYEZETVÉDELEM
A környezetvédelemről azt tartjuk, hogy sok anyagi erőforrást igényel, ezért ezt a pasz-sziót csak a gazdag országok engedhetik maguknak. Jóllehet Nyugat-Európában jut igazán pénz a vegyigyárak környezetszennyezésének felszámolására és az új ipari környezetkímélő technológiák bevezetésére, de az éremnek van egy másik oldala is, amiről úgy tartjuk, hogy nálunk is könnyen bevezethető, hiszen nem kíván nagy befektetést, hanem csak némi odafigyelést és érzékenységet. Tulajdonkeppen semmiség az egész. Arról van csupán sző, hogy az egyes embereket kell rávenni arra, hogy környezettudatos módon cselekedjenek. Hiszen mi sem könnyebb, mint kijavítani egy csepegő vízcsapot, vagy etetni télen a madarakat. Esetleg fát ültetni a panelház környékén, vagy összegyűjteni a használt újságpapírt.
A Föld megmentéséhez kedvet érző embereket már régóta segítik a nyugatról adoptált, csupán magyar nyelvre átültetett kiadványok. Nem keltettek túl sok érdeklődést, nem találnának kiadóra a kialakuló piaci viszonyok között. Alapítványok és más környezetvédelmi szervezetek próbálnak meg-megújuló erővel rést ütni az érdektelenség falán. Legalábbis úgy néz ki: ötleteik használhatóak, a lendületes stílusú fejezetek pedig lebilincselik az olvasót.
Mégis, olvasásuk közben úgy érezzük, hogy egy másik világba cseppentünk. Nem a környezetbarát életvitel megvalósulásáról nevezetes utópikus Ök-otópiába, hanem egy földi valóságba, amely azért teljesen más.
mint amivel nap nap után saját magunk találkozunk.
A magyarországi környezetvédelmi kampányokra jellemző, hogy egyszeri befektetés után hamar kifulladnak, néhány rendezvény és látványos akció után elhalnak. Ebben a csekély eredményességben nemcsak a szervezőket más irányba fordító tényezők a ludasak.
Mifelénk - immár hagyományosan - a kívánatos motiváció kialakítását egy tanfolyamszerű tanításnak képzelik el. Társadalmunk ezen vonásában talán mindenkori megkésettségünk kísért. Nekünk mindenkor szorgos magolással kellett elsajátítanunk a korszerű ismereteket, persze korszerűtlen viszonyaink közepette, hogy egy kicsit is felzárkózhassunk. Gyors igyekezetünkben csak külsődlegesen tehettük magunkévá a tananyagot anélkül, hogy valaha is átérez-tük volna a lecke fontosságát. Eljutottunk oda, hogy külsőleg „európainak" nézünk ki, de a divatos viselet mögül örökölt barbárságunk minduntalan kikandikál. Ha nem volt eredményes a kurzus, mindig volt más lehetőség kialakítani a látszatot. Megfelelő szankcionálással gyorsan elérhető, hogy ne vétsünk az illendőség ellen, de cselekvésünket ekkor sem a belátás, hanem a büntetéstől való félelem irányítja.
A környezetet védő hétköznapi magatartás kialakítása kívánatos lenne, de a nem így cselekvés megtorlására a szankciók hatástalanok. Ki hallott arról, hogy meg lehetne büntetni valakit azért, mert nem víztakarékos WC-tartályt használ, vagy nem tesz fedőt a lábasra vízforralásakor? (A pénztárcánkat ért kár elenyésző, csupán a háztartások összességét nézve lesz tetemes. Nem is beszélve arról, hogy mi van akkor, ha a vízdíjat átalányban fizetjük.)
Nálunk az ember a meggyőzést szolgáló programok lecsengése után magára marad. Nincsen olyan szervezet akiktől segítséget tudna kérni tanácstalansága esetén. A kéménybe nálunk beköltöző állatokat rendszerint kifüstölik. Kanadában a kéménybe költöző mosómedvéket a Természetvédelmi Szolgálat díjtalanul távolítja el, majd elengedik őket valahol a szabadban. Az Egyesült Államokban telefonon meg lehet tudakolni a helyi vízszolgáltató vállalattól, hogy a gyep hetente végzett locsolásához a terület milyen víz-borítottsága optimális. De ugyanúgy lehet felvilágosítást kérni egy áruházi eladótól az ügyben, hogy az ő osztályán melyek a leginkább környezetbarát termékek. Elképzelhetjük, hogy nálunk milyen zavart pislogás, vagy sértődött felelet lenne a válasz a nem mindennapi kérdéseinkre.
Az előbb leírtak fényében nagyon valószínű, hogy ugrásszerűen megnőne környezetvédelmi kampányaink hatékonysága, ha nálunk is sikerülne kialakítani a felelős állampolgárokat segítő szervezetek hálózatát. El kellene érnünk, hogy mindennapos környezetvédelmi problémáinkkal bátran fordulhassunk a gáz-, víz-, villanyszolgáltató stb. ügyfélszolgálat irodájához. Persze, ebhez szükséges lenne az is - a dolgozók speciális továbbképzésén túl -, hogy az említett hivatalok pragmatikus, gyors ügyfél-centrikus módon működjenek, a I hatalom és bürokratikus érdektelenség kafkai rémképének reprodukálása helyett.
Ebben sokat kell még haladnunk. De tanulni ugye: mi nagyon szeretünk!
m- Lencsés Gábor
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
a
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS
TERÜLETEEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
Természetvédelmi Hivatala
pályázatot hirdet
a természetvédelmi oltalom alatt nem álló területek természeti értékeinek feltárására, azok védelmét szolgáló társadalmi kezdeményezések ösztönzésre, tevékenységeik támogatására.
A negyedik év óta minden évben meghirdetett pályázat célja a kevéssé feltárt, nem védett természeti területek értékeinek számbavétele, természeti környezetünk megóvásának elősegítése minél szélesebb körű társadalmi részvétellel.
A pályázatot elsősorban helyi társadalmi szerveződések
(önkormányzatok, tanár-diák szervezetek, állampolgári csoportok és magánszemélyek) számára hirdetjük meg, műkedvelő és szakember (egyéni és csoportos) kategóriákban.
A pályázatok beadási határideje: 1995. október 10.
A részletes pályázati kiírásért és adatlapért 1995. június végéig lehet levélben vagy személyesen jelentkezni a következő címeken:
Környezetgazdálkodási Intézet portája Budapest, V. Alkotmány u. 29. Levélcím: Miskolczy Mária 1369 Budapest, Pf.: 352 Telefon: 1329-940 Fax: 1115-826
Természetvédelmi Hivatal
1121 Budapest, Költő u. 21. Levélcím: dr. Vájna Tamásné Tel.: 1562-133, 1757-457
Q KANIZSA - ?&uutefctvé<& )
1995. július 28.
„Vajon miért van az, hogy annyira sietünk feltápászkodni, amikor elesünk. Hiszen akár fekve is maradhatnánk, hogy pihenjünk egy kicsit" - idézhetjük környezeti kultúránk botlásairól szólva Max Eastman amerikai írót. Ezzel jelezni lehet annak vitathatatlan tényét, hogy a városkép, az utcaképek, közterületeinek állapota és az épületek homlokzatai, de a tájvédelem is kritika alá vonható. Nem lehet kétséges e kritikai vizsgálódásnak az eredménye sem. Ugyanakkor reálisan kell megítélni lehetőségeinket, ennek sorában a sokszor „kényszerítő" körülményeket és adottságainkat, melyek némiképpen elnézővé kell, hogy tegyenek bennünket mások hibái iránt. Ugyanezt kevéssé tehetjük a saját magunk által elmulasztottak miatt.
Ezek után csak annyi a feladatunk, hogy eldöntsük ki is a felelős a városképért, hogyan tudjuk és lehet-e? kell-e? -
A VIZUÁLIS KÖRNYEZETSZENNYEZÉS DILEMMÁI
különválasztani mások hibáit és magunk mulasztásait.
E sokrétű feladatban is érvényes a középkori angol fohász: .....add meg az erőt, hogy változtassunk mindazokon a dolgokon, amelyeken képesek vagyunk, dc add meg az erőt arra is, hogy elfogadjuk mindazokat, amelyeken nem tudunk változtatni. És add meg az érzéket ahhoz, hogy tudjuk: melyik melyik."
Nagykanizsán pedig kevés a helyhez illő utcabútor, még kevesebb az ízlésesen mértéktartó, de mégis célszerű telitalálat, éppen a város centrumában kell kutatni szemet gyönyörködtető portált. Az építész vagy a belsőépítész képességeit kevesen igénylik a leglátványosabb, de határterületnek számító feliratozáshoz.
A két, ma külön kezelt szakterülethez csak annyit, hogy Hamvas Béla szerint: „voltak idők és vannak népek, ahol val-
lás, tudomány, filozófia és költészet egy volt, és ma is egy."
A közízlést a többé-kevésbé önállóan készített, házilag barkácsolt üzleti feliratok tükrözik. Szaporodnak a harsány színekből tákolt feliratok, a futófények, a kevéssé gusztusos formákból előállított cégtáblák.
Minél rikítóbb, csillogóbb egy-egy portál, annál könnyebben kiütköznek hibái, hiányosságai, esetleg silány volta.
Alig van egy jó jel, jelzés, jegy, ismérv, cégtábla, utcajelzés, cégjelzés. Olyan jel, ami a szemnek szóló jó információ.
Az ízléses jel szép példái legtöbbet regi fényképeken, múzeumban láthatók. Ez a cégér. A cégérek tervezői - ha voltak ilyenek - nem ismerték, mégis következetesen alkalmazták a
Szimbólum + Funkció + Szerkezet + Anyag = építészeti forma képletet.
Mostanában sok hagyományos jel eltűnt. Meguntuk (?). vagy
egyszerűen szégyelltük (?), amikor a hagyománykövetés nem volt sikk.
Bizonyára a mai jelek is részesei mai környezeti kultúránknak, az is a kultúra egy fajta tükörképe, hogy sok az idegen szóhasználat.
(Finnországban minden más-nyelvű, idegen feliratú szó mellett kötelező finn megfelelő feltüntetése)
A kereskedelem színterei kivonultak az utcákra, terekre, járdákra. Annak a hamis párhuzamnak a hangsúlyozásával, hogy a mediterrán vidékeken is így szokás. A példa csak azért sántít, mert sem a klíma, sem települési adottságaink, sem ennek a kereskedelemnek a „színfalai" nem összevethetők.
A néhány szép - egyszerűségével elegáns - cégérnek mi a titka?
Mi vezethetett a mai állapotokhoz?
A hatóság türelmének vagy szépérzékének a hiánya? A tervezőtől elvárható teljességszcm-lélet hiánya? (mely a részleteket már nem érzi a feladathoz tartozónak?), vagy az cpíttető-meg-bízó igényszintje, anyagi lehetőségei? Jogszabályok segítik, segíthetik a feliratozás ügyét:
- az Országos Építésügyi Szabályzat,
- az engedélyezési eljárásról szóló rendelet,
- az Építésügyi Törvény, vagy akár a helyi szabályok,
- a rendezési tervek építésügyi előírásai,
a komplex környez.etvédel-
A küszöb problémájú... Kinn sem vagyok, benn sem vagyok
1995. július 28.
( KANIZSA - T&m<wttv€Js J
nii rendelet városképvédelmi fejezete, vagy
- a helyi építészeti értékek védelméről szóló rendelet,
hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Bármilyen rossz feliratozás már homlokzatváltoztatás és egyben bármelyik városképet érintő, így az engedélykötelezettség akár általános is lehet: helytől, mérettől függetlenül.
Az is igaz, hogy e téren mást,
- nevezzük fejlődésnek - elérni nem csak a jog útján kell, ennél fontosabb lehetőség az általános szemlélet, a létünk minden elemét átható igényesség.
Van ország, ahol évente díjazzák a jól sikerült „jeleket", akár több kategóriában is.
Ebből persze az is következik, hogy nem mind nyertes, sőt talán van utolsó helyezett is, de mind tervezett módon valósult meg.
Mi is indíthatnánk ilyen versenyt, kampányt, akár harcot, a portálok, a cégérek területén összefogva a változtatásra fogékony építtetőkkel.
Anélkül, hogy elméleti oktatásnak szánnám, mit ír a jel fajtáiról a szakma?
Kültéri:
- közúti jelzőtáblák
- építészeti jelek: bejáraton lévő információs jelek, lehetőleg tükrözve az épület stílusát, hangulatát. Cél a rövid, tömör tájékoztatás, (lsd. ,,HKK" jel a Budapesti Kongresszusi Központ előtt)
- homlokzati jelek: a számítástechnika ma már a felirati be-
tűk típusának szinte végtelen formagazdagságát kínálja.
Fontos az anyagismeret, anyaghasználat, (kerülendő a gyenge minőség, a harsogó színek, az áttekinthetetlen „mindent elmondani" akarás)
- Kirakat: az ablakon, szerkezeten, ajtón, üvegen lévő jel homlokzatforináló elem. (E területen teljes az anarchia, sok a szín, a szöveg, a forma; és tervezés nélkül.)
- fényreklám Beltéri:
- feliratozás, belső informatika: névtábla, piktogram, irányítótábla összhangja most van terjedőben, (fontos: egyértelműség, cserélhetőség).
- dekoráció: önmagában is lehet jel. Igényesen megtervezett embléma (logó), arculattervezés során elért feliratozás és világítástechnika az igazi jó reklám.
Ma már több hazai stúdió foglalkozik ezekkel a feladatokkal. A számítástechnika alkalmazása, a művészek közreműködése eredményezheti a követendő megoldásokat.
A „jel"-alkotás szakmáknak éppúgy határterülete, mint összefonódása.
Kinek a feladata tehát mindezek tervezése, készítése? Építészé, belső építészé, grafikusé dekoratőré, szakiparosé?
Mindazoké, akiknek feladata és érdeke a környezet, a környezeti kultúra óvása.
A rendetlenség nem annyira a rend hiánya, mint inkább kiegészítője, más megjelenési formá-
ja. A rend teljes hiánya a káosz és nem a rendetlenség.
A kérdés úgy is felmerülhet, hogy miért változnak az emberi rendformák? Miért változik saját rendünk, és miért zavar bennünket mások rendje?
Olyan véleményt is feljegyez-
tek, mely szerint van szubjektív rendetlenség, és van abszolút -ez az aránytalanság, a diszharmónia.
Még bonyolítja a helyzetet, hogy önmagában rend-rendetlenség nem létezik, az „csak" fogalom; az ember és a tárgy
m
Mértéktartó, színével és szerkezeti megoldásával a helyhez ülő...
Ha kedd, akkor sárga... plusz egy cégér.
( KANIZSA - T^uufefetvids:
1995. július 28.
közötti viszony meghatározására.
Egy építész kutató az embernek a belső terekkel kapcsolatos ősélményeit egy építészet előtti korszakból eredezteti. A természetes barlang akkoriban csak a belső teret jelentette, a visszahúzódás biztonságát, egyben pihenést, a felkészülést és erőgyűjtést a kaotikus külvilág fenyegető veszedelmeivel szemben.
Maga az architektúra akkor jött létre, amikor képes lett mesterséges „barlangok" megalkotásával az „exteriőr", a külső tér létrehozására.
Ha figyelemmel vagyunk a külső és a belső közötti átmenet jelentőségére, nem könnyen fogadható el az üzletek esetében érzékelhető „kifelé-fordulásra" törekvés, melynek szélsőséges formája a bódéárusítás, vagy a tákolt vasasztal fóliával fedve.
Az ősi időkben a „küszöb" jelképezte egyik tér-struktúrából a másikba való átlépés során az ember az égi erőkhöz fordult. Az újtól, az ismeretlentől való félelmének, szorongásának leküzdéséhez segítséget kérve a küszöb őrének jóindulatát igyekezett megnyerni; áldozattal, imával, meditációval.
Ma nemcsak e küszöb átlépésének szimbolikus jelentősége csökkent, hanem a „modernizmus" egyik jellemzőjeként az elválasztás jelentősége háttérbe szorul. A külső-belső tereknek egymásba folyó, egymásba ható új fajta rendje válik általánossá.
A külső-belső térkapcsolódá-
sok, a határfelületek, a küszöbök csupán néhány lehetőségét jelzik annak a tágabb szimbólum-rendszernek, amely éppen elhanyagoltsága miatt válik egyre fontosabbá.
A bevezető idézet mindezen „tudományos" magyarázatokat hivatott elbizonytalanítani, hiszen a rend és a rendetlenség fogalmak tartalmi összefüggései ugyancsak alátámasztják annak igazát.
Biztos, hogy minden megnyilvánulásunknak sajátos rend a jellemzője, de mindezt országonként, koronként sőt egyénenként is másképp tesszük.
Füst Milán szerint „a dolgokat csak akkor tudjuk tapasztalni, ha valamilyen formában átéljük őket; az amorf és kaotikus dolgok nehezen átélhetők, ezért a strukturálatlant igyekszünk strukturálni, a formátlannak formát adni."
„Vajon miért van az, hogy annyira sietünk feltápászkodni, amikor elesünk. Hiszen akár fekve is maradhatnánk, hogy pihenjünk egy kicsit", mondta az idézett író.
Mindezek után elismerve objektivitásunk sérülékenységét, elfogadva mások rendjét; környezeti kultúránk botlása során pihenve egy kicsit előbb-utóbb fel kell tápászkodnunk, és mindannyiunknak segíteni kell abban, •hogy az „exteriőr" visszanyerje lényegét, a „sign" a jel - javítsa közérzetünket, betöltve igazi szerepét.
Karma/in József
A
IÍ2-
MÁKKIÜTLW MUNKA TRÜKKJEI
A reklám legrégibb és legalapvetőbb célja, hogy felvilágosítást adjon az egyes fogyasztási cikkek legelőnyösebb tulajdonságairól. A szocializmus dühöngése idején piacra kerülő reklámok is csupán ennek a funkciónak kielégítésére szolgáltak. Közben már Nyugat-Európában és Amerikában a reklámtól már azt is elvárták, hogy ne csak meggyőzze a potenciális vásárlókat a termékek jóságáról, hanem rejtetten rá is beszélje őket az egyes márkák előnyben részesítésére. Ha nem tudnánk, hogy az erőszakos rábeszélés nemcsak szimpátiát, hanem ellenszenvet is tud a fogyasztóban kelteni, tiltakoznánk a szükségletek diktatórikus megtervezése ellen. Csakhogy a két, műsor közé ékeit kis filmek korántsem arról szólnak csak, amit először látunk, értünk meg belőlük. Mert nem csak konkrét márkákat, hanem egy egész életstílust közvetítenek felénk. Ha ellen is próbálunk állni egyszer-egyszer a kísértésnek, annyira
gyakran és váratlan helyzetekben találjuk magunkat szembe a csábítás ezen formájával, hogy hatását már kiküszöbölni nem lehet. Az eladás egyik legrafináltabb trükkje az árengedmény. Az akciós árak igencsak meg tudják igézni a legtöbb fogyasztót. Az év végi leárazásokkor, szezonvégi kiárusításokkor jövünk rá, hogy folyamatosan átvertek minket. Akkor, amikor rávettek, hogy teljes áron vásároljak.
Az akciós ár: jótétemény, szinte már kegy. Ami bármikor visszavonható. Vásárlásra, gondolkodásra csak néhány perc marad. Hiszen nem lehetek biztos abban, hogy holnap tart-e még az árengedmény, vagy ha lesz is, kapható-e majd az a termék, amelyet éppen most nézegetünk.
A vásárolni, vagy nem vásárolni sarkítottan jelentkező dilemmája igen beszűkíti a lehetséges alternatívákat. Az olcsóság ígérete pillanatnyilag még az árucikk szükségességnél is fontosabbá válik (ennyiért nem megéri?).
Egyet fizet, hármat kap - szól a vevőcsalogató szlogen. Ki tudna ellenállni a csábításnak, egy életben nem sokszor adódik alkalom arra, hogy „ingyen" vásárolhassunk. Persze nincsen belőle szükség háromra, de vásárolnunk kell, hogy az ajándékokat ingyen megkaphassuk. Az öröm rózsaszín ködének eloszlá-
1995. július 28.
( KANIZSA - T^ufejetuéds:
sa után szoktunk ráeszmélni, hogy azt az egy cikket, amit meg kellett vásárolnunk (mert hozzá szerettünk volna jutni az ajándékokhoz) annyiért adták, amennyi legalább négy tennék valós értéke. Lehull az. ajánlatról minden feltételezett nagylelkűség álorcája, amikor kiderül: valójában négyet fizettünk és hármat kaptunk csak.
Ön nyert, ha vásárol katalógusunkból! hirdetik a postaládákba bedobott prospektusok. Rendszeresen megküldik címünkre azokat, akár rendelünk belőlük, akár nem. Ha ismerőseinket megkérdezzük, akkor kiderül, hogy minden címre ugyanazt a szívhez szóló értesítést küldik. A csomagküldő szolgálatok ezzel a módszerrel
igen egyszerű pszichológiai trükköt vetnek be. Sok vásárló fejében megfordul, hogy hátha az övé lesz a nagy értékű nyeremények egyike, vagy éppen a fődíj, ezért rendelnek a prospektusból. Nehogy elszalasszák ezt a kivételes alkalmat (persze legtöbben csak egy száz forint értékű nyereményhez jutnak).
Az említett technikák segítségével kicsikart vásárlások nem valós szükségleteket elégítenek ki. R javak fogyasztói nem saját jólétükhöz, hanem a gyártó és forgalmazó cégek tevékenységének folytatásához járulnak hozzá. Ami az egyén szintjen pénz, globális szinten pedig nyersanyagok pazarlásaként jelentkezik.
Lencsés Gáho
A FOGYASZTÁSI
CIKKEK CSÁBÍTÁSA
Azt talán mindenki érzi, hogy társadalmunk a javak fogyasztására épül. Mindenhonnan gyakorta záporozó kis trükkökkel cl tudják érni, hogy egyre többet vásároljunk. Hogy akkor is részesítsük előnyben a piacra újonnan bevezetett terméket, amikor a régivel is tökéletesen meg vagyunk elégedve.
A televízió nemcsak az amerikai szappanoperák átvételével nevel minket gátlástalan fogyasztóvá. Ezt a célt ugyanis jól
szolgálják a műsoridő egyre nagyobb hányadát kitevő reklámfilmek is. Van aki számára bosszantó, ha műsortorlódás miatt elmarad várva-várt programja, de ennek ellenére az időt mégis reklámmal mulatják. De arról is tudok, hogy családok apraja-nagyja várja a reklámfilmeket, hogy megtudják, milyen újdonsággal is lehet találkozni a boltokban.
Gyakorta látunk a képernyőn fiatalos külsejű, vidám, mindig mosolygó háziasszonyokat, akik egy könnyed zene lágy ritmusára végzik a hús-vér háziasszo-
nyok rémálmát: az éppen időszerű nagytakarítást. Persze nem a filmbeli hölgy bírja jól a különleges terhelés okozta fáradalmakat. Folytonos jókedvét, csupán az új súrolószereknek köszönheti, amelyek jelentősen megkönnyítik a háztartásban folyó munkákat. Ez az érzés mindenki számára elérhető, aki kitartó fogyasztója lesz az új szereknek.
Persze az is megér legalább egy bekezdést, hogy mennyire is újak ezek a szerek. A reklámozott nyugati termékek zöme évek óta kapható Európa gazdagabb felében, s velük már régóta találkozhattak az égi adókat mohón figyelő honpolgáraink.
némely esetben pedig egészen feltűnő, hogy divatjamúlt ruhában, mosollyal és elavult fazonú berendezési tárgyak között ugrabugrálva kínálják a „korszerű" portékákat az öröklét számára filmszalagon megőrzött arcok.
Nem lenne gond akkor, ha az új, kívánatossá tett termékek valóban jobbak lennének azoknál, amiket helyettesíteni szeretnének. Ha a kicsit módosított, de jóval drágább szerek valóban megkönnyítenék a mi életünket is. No nem annyira, hogy takarítás közben táncra perdüljünk. Hiszen mindenki megelégedne csupán azzal, ha egyszerűbbé tennék mindennapjainkat. De a hétköznapok tapasztalatai miatt nem oszthatjuk a reklámok feltétlen optimizmusát.
Gyakori eszköze az új kelleté-sének az eddig használatos termékekkel való körülményes bánásmód kifigurázása. Ki ne emlékezne arra, amikor egy régi cipőkrémmel és kefével lábbelijét tisztító férfi nyakig összekoszolja magát, míg az új termékkel dolgozó sorstársa tiszta marad e kényes művelet közben is. Ja kérem, ő olyan cipőtisztítót használ, ami a tubusra ragasztott szivacskarika jóvoltából egyesíti az eddig különálló eszközök jó tulajdonságait.
Csakhogy az ötletes újdonságok - nyilván a haszon fokozása érdekében - korántsem készülnek jó minőségben. Emiatt gyakran megesik, hogy leesik a tubusról a szívacskarika. És mit tehet ilyenkor az a pórul járt fogyasztó, aki hitt a reklámoknak és kidobta az utolsó cipőkeféjét\'? Foghatja két ujja közé a parányi
szivacsdarabkát és megpróbálja befejezni a kényes műveletet. Garantáltan tetőtől-talpig össze fogja kenni magát.
Nem járunk jobban a folyékony súrolószerekkel sem. Ha néhány napig nem használtuk azokat, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nehéz lesz a dobozokból bármit is kibányásznunk, ugyanis a beszáradó anyag eltömíti a lyukat a fiakon fedelén. Ha ilyenkor nyomkodjuk könnyen előfordulhat, hogy magunkat spricceljük le.
A rendeltetésszerűen nehezen használható termékek további alkalmazása épp azt a természetünkből fakadó fortélyos ügyességet kívánja meg, aminek a kiküszöbölését hirdették meg. További használatukhoz törni kell a fejünket és leleményesnek kell lennünk. Rossz ötleteinket pedig ezek a „segédeszközök" nagyon huncut módon hálálják meg.
Ha megvizsgáljuk, hogy a ciklikusan piacra dobott termékek hasznossága és ára hogyan alakul, akkor úgy tapasztaljuk, hogy nem feltétlenül lesznek jobbak, tartósabbak, könnyebben használhatóak. Ezek a szempontok érdeklik a háziasszonyokat, de áruk az folytonosan emelkedik.
Mert igaz, hogy sok esetben mondjuk a palack formája és a színes, figyelemfelkeltő címke lesz csak más (a jóhiszemű háziasszony itt felháborodhat), de akkor mi indokolja az ár növelését? Tévedünk, ha azt hisszük, hogy a fogyasztás világa van annyira tisztességes, hogy csak az indokolt költségnövekedést fizetteti meg. Nem, az áruházak amerikai álma nem a valamit valamiért elv megtestesüléséről szól. Hanem arról, hogy hogyan lehet felkelteni egy tennék iránt a potenciális vásárlók érdeklődését úgy, hogy gondolkozás nélkül megadjanak érte egy magasabb árat.
Nem marad a végere más csak egy jó tanács. Ha bemegyünk egy áruházba és éppen engednénk a reklámfilmek csábításának, előbb gondoljuk meg, hogy valóban ér nekünk egy új termék annyit, amennyiért kínálják. Mert arra kell gondolnunk, hogy az. emberek túlzott fogyasztásba hajszolásával elsősorban minket csapnak be.
»¦ Lencsés Gábor
( KANIZSA - ?3i>u«tefetuédz

1995. JúJi us 28.
REKLÁM-KORLÁTOZÁS KALIFORNIÁBAN
8
A piacgazdaság előretörésével a kereskedelmi hirdetések fokozatosan a városkép meghatározó elemeivé válnak. A közterületeket elárasztó reklámok kezdik értelmetlenné tenni a környezettervezők városképalakító erőfeszítéseit, és egyre inkább értelmezhetetlenné teszik a környezetkultúra fogalmát, ha a környezetkultúra egyetemes „kereskedelmi kultúrává" alakul át. Ez az átalakulás azonban, mint az alábbi Santa Barbara-i példa mutatja, egyáltalán nem megállíthatatlan folyamat. Néhány évvel ezelőtt magyar művészeti hetet rendeztek a kaliforniai Santa Barbarában, s a rendezvényről beszámoló Szegvári Katalin a tévé egyik stúdióműsorában arról is tudósított, hogy ebben a városban nincsenek az utcán kereskedelmi reklámok. Kiderült, hogy nemcsak a szépségét féltve óvó Velence vagy a Le Corbusier-ter-vezte indiai Chandigarh képes ellenállni a kereskedelmi reklámhadjáratnak, hanem a reklám hazájában, Amerikában is vannak olyan települések, amelyek tudatosan korlátozzák a közterületen elhelyezhető hirdetéseket. Santa Barbara polgármestere, Sheila Lodge asszony nemrég kérésemre elküldte a város úgynevezett jelszabályzatát, s egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államokban már sok városnak van hasonló rendelete, s a kaliforniai Car-mel városáé még az övékénél is szigorúbb. Ismerkedjünk meg a Santa Barbara-i reklámkorlátozás fontosabb alapelveivel.
A rendelet (Sign Ordinance of the City of Santa Barbara, Chapter 22.70) abból indul ki, hogy a közterületen elhelyezett jelek feladata egy adott hely/pont felismerésé-
nek megkönnyítése. A jelek ilyen funkciója megfelel a történeti jelhasználatnak, amennyiben egy jel - a régi cégérekhez, feliratokhoz hasonlóan - csak egyszer fordul elő, mert csak egyetlen helyet jelöl. (A rendelet ugyan nem említi, de nyilvánvaló, hogy a jelek régi funkciójának visszaállítása azért lehet ma időszerű, mert a nyomtatott és elektronikus média a kereskedelmi hirdetések számára olyan mérhetetlenül sok és változatos lehetőséget kínál, hogy semmi szükség újabb közeg: a közterület elfoglalására. A kereskedelmi hirdetések megfelelő helye a sajtó/rádió/televízió és nem a közösségi tér.)
A közterületi jelek erős vizuális hatást gyakorolnak a település jellegére és minőségére - állapítja meg a rendelet. A környezet látványának meghatározó elemeiként vonzzák vagy taszítják a szemlélődő közönséget, befolyásolják a járműközlekedést és ötletes, találó formáikkal segítenek abban, hogy egy-egy városrész megtalálhassa sajátos hangját. Santa Barbara országos és nemzetközi hírnevét a település természeti szépségei, kiemelkedő modern és történeti építészete, valamint történeti hagyományai alapozták meg, ezért a város számít arra, hogy látványa, városképének szépsége vonzza a turistákat és a vállalkozókat, így a környe-
zetesztétikai megfontolások gazdasági értékké válhatnak. Santa Barbara városának az a szándéka, hogy az érdekes és esztétikus jelhasználatra vonatkozó rendeletével védje és erősítse a város történeti jellegét, lakályosságát és gazdasági értékét.
Ezen túlmenően az is szándéka a városnak, hogy a jelek méretének, típusának és elhelyezésének korlátozásával csökkentse a jeleknek az autóvezetőkre gyakorolt figyelemelvonó hatását, s ily módon javítsa a közlekedés biztonságát. E szempontok alapján Santa Barbara városa azt a politikát vallja, hogy a jelnek elsősorban egy létesítmény, szervezet vagy vállalkozás azonosítását kell szolgálnia. A jeleknek - megkülönböztető, azonosító eszközként - nem szabad a város polgárainak figyelmét túlságosan lekötniük, viszont összhangban kell lenniük az épületekkel, a környezetükkel és a közterületen lévő egyéb jelekkel.
A rendelet értelmében a város területén elhelyezendő, közterületről látható, azonosító jelekre általában engedélyt kell kérni, de vannak engedély nélkül elhelyezhető jelek is. Ilyenek többek között az ideiglenes, hivatalos szövetségi, állami vagy helyi önkormányzati hirdetések (legfeljebb 5 napig); az egyéb ideiglenes, nem kereskedelmi hirdetések: építést,
veszélyt jelző jelek (az építkezés adatait feltüntető tábla családi házas övezetben legfeljebb 6 négyzetláb, egyéb területen legfeljebb 24 négyzetláb lehet), választási hirdetés (az előbbi méretben legfeljebb 100 napig), zászló (legfeljebb 25 láb magas oszlopon. 8 láb hosszan), éttermi étlap (maximum 24x18 hüvelyk méretben), tömegközlekedési hirdetések (19 utasnál több személyt szállító járművön oldalanként maximum egy hirdetés).
Vannak olyan hirdetési típusok, amelyeket a város egyáltalán nem engedélyez. Generálisan tilos olyan jelet elhelyezni, amely nem az adott telek (a telken lévő létesítmény) rendeltetését hirdeti (a szöveg nem magyarázza részletesebben ezt a tiltást, de a rendelet e pontja értelmében egyetlen telken sem szabad elhelyezni sorozatban gyártott hirdetéseket, például plakátokat). A kereskedelmi reklám távoltartását szolgálja a rendelet azon pontja is, amely tiltja a háztetőre, padokra szerelt reklámokat, de nem szabad szállítható, álhelyezhető (mobil) hirdetéseket sem alkalmazni. Változtatható tartalmú hirdetési kereteket kizárólag színházak, templomok, múzeumok, éttermek, benzinkutak használhatnak, illetve vállalatoknak engedélyezik a nyitva tartást feltüntető táblákat. Közterületi oszlopokon, póz-

J995. júlii is 28.
( KANIZSA - T&mwetuid* y
nákon semmilyen hirdetés sem helyezhető el. S végül egy formai megkötés: nem használható olyan jel, amely eltakarja vagy zavarja az épülethez tartozó építészeti elemeket.
A rendelet az engedélyezhető jelek méretére, számára és elhelyezési módjára különböző feltételeket állapít meg. Nézzünk meg ezekből néhányat. Közintézmények (például templomok, iskolák) csak egy jelet helyezhetnek el (maximum 18 négyzetláb méretben, a betűk maximum 3 hüvelykesek lehetnek, és lakóterületen a táblát nem szabad belülről kivilágítani). Ha egy épület 2 vagy több emeletes, a 2. emelet fölött nem szabad hirdetést elhelyezni. Ablakba (kirakatba) helyezett állandó jel az ablaknak legfeljebb 25 százalékát foglalhatja el. Az alkalmazott betűk általában legfeljebb 12 hüvelykesek lehetnek.
Lakóház vagy lakásszövetkezeti együttes megjelölésére mindössze egyetlen jelet helyezhetnek el, amelyik 25 lakásig maximum 10 négyzetláb, 25 lakásnál nagyobb együttesnél maximum 25 négyzetláb méretű lehet -belső kivilágítás nélkül. Az irodák nyilvános bejáratonként egy-egy táblát használhatnak, ennek nagysága az épület méretétől függ. Több egységből álló irodacsoportnak egységes jelprogramot kell készítenie, amelynek használata - jóváhagyás után - minden egységre kötelező. A kereskedelmi és ipari létesítmények jelei ugyancsak az épületek nagyságától függnek. A több egységből álló létesítménycsoportnak az irodákhoz hasonlóan - egységes jelprogramot kell kidolgoznia.
Santa Barbarának van egy spanyol eredetű, védett ne-
gyede (El Pueblo Viejo), ahol szigorúan őrzik a városrész történeti jellegét, ami többek között a jelhasználatban is megmutatkozik: a színeknek, formáknak alkalmazkodniuk kell a spanyol hagyományhoz (a betűmagasság például legfeljebb 10 hüvelyk lehet, és általában nem alkalmazhatnak belülről megvilágított táblákat).
Az anyagok megválasztását a kérelmezőre bízzák, de a város itt néhány anyagot előnyben részesít (például a fából kifűrészelt betűket vagy a kovácsoltvas jeleket; ajánlják továbbá az üvegből vagy a fából készült, gyalult, sima felületű, történeti formájú jeleket, az épület színére festett, falból kidomborodó elemeket és ösztönzik az épületek korához illő, historizáló világítótestek készítését).
Ezen a területen egyáltalán nem engedélyeznek a hirdeté-
A Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) tavalyi első konferenciáján határozták el a településtudomány művelői, hogy évenként szakmai tanácskozáson cserélik ki tapasztalataikat. Az idei siófoki tanácskozást a MUT-tal közösen a Környezetvédelmi és Településfejlesztési Minisztérium (KTM) szervezte.
A konferencián adták át -öt év szünet után - a településtudomány kiemelkedő munkásai részére 1968-ban alapított díjat. A kitüntetést Hild Jánosról, a hazai urbanisztika nemzetközi hírű művelőjéről, Budapest múlt századi első átfogó városrendezési tervének megalkotójáról nevezték el. A plakettet, oklevelet és a vele járó százezer forintot ezúttal dr. Bors Zoltán, Vas megye
seknél új anyagokat (például műanyagot, alumíniumot, rozsdamentes acélt), műfát, műmárványt, foszforeszkáló festéket, szabadon szerelt reflektorokat, neoncsöveket, villanyégőket és látható villanyvezetékeket.
A jelek engedélyeztetéséhez a város településfejlesztési osztályához kell kérelmet benyújtani. A kérelem elbírálásában egy „jelbizottság" is közreműködik. Igen érdekes a rendeletnek az a része, amelyik a szabálytalanul elhelyezett vagy időközben szabálytalanná vált jelek esetével foglalkozik. A város ellenőrzi a jelek elkészítését, és rendszeresen felülvizsgálja a város területén lévő jeleket, s a szabálytalan, elavult vagy a biztonságot veszélyeztető jelek kezelőit felszólítja a jelek javítására vagy eltávolítására (ha egy jel - felállításakor - még szabályos volt, de
nyugdíjas tanácselnöke, Németh Miklós főtanácsos, Komárom-Esztergom megye nyugdíjas főépítésze, valamint dr. Winkler Gábor, Pápa város főépítésze nyerte el.
A MUT tagjai és a meghívott előadók két fő téma köré csoportosították mondanivalóikat. Az épített környezetről, illetve a településfejlesztésről és -rendezésről szóló leendő törvénnyel és annak előkészítésével kapcsolatban fejtették ki véleményüket a szakmai fórum résztvevői. A kétnapos tanácskozás plenáris ülésén Paksy Gábor, a MUT elnöke; dr. Kemény Attila, a KTM politikai államtitkára; dr. Baráth Etele, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke; Németh Éva, a
9
az időközben bekövetkezett rendeletmódosítás után szabálytalanná vált, a városi tanács kötelezi a kezelőt a szabályos állapot előállítására).
Ha a tanács felszólítására a kezelő nem intézkedik, a városi tanács végzi el a javítást vagy leszerelést, s ennek költségét az érdekelttel megtérítteti, akinek ezenkívül a törvényesen megállapított büntetést is meg kell fizetnie.
* * * Amikor a polgármester asszony 1987-ben Budapesten járt, a jelszabályozásnak nálunk még a nyomát sem fedezte fel, de bízik benne, írja levelében, hogy a rosszul tervezett, csúf reklámokból származó vizuális szennyezés nem fog mindent elborítani ebben a szép városban. Bárcsak igaza lenne!
*" József Dénes
(Megjeleni a FALU, VÁROS, RÉGIÓ 1994. i únius-júliusi számában.)
Győr-Moson-Sopron Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője; dr. Scharle Péter, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium (KHVM) helyettes államtitkára; Dr. Sz\'aló Péter, a KTM helyettes államtit- L kára tájékoztatta a megjelente- ~| ket.
A két témának megfelelően .
V,
két szekcióban vitatták meg a D5
településfejlesztés és -rendezés, g
illetve az épített környezet sza- ü
bályozásának időszerű problé- ,"2
máit. A szekcióüléseket plená- -5
ris ülés követte. A MUT-nál a L
konferencia teljes anyagát fel- E
dolgozzák és ennek megfele- X
lően summázzák az elhangzót- ¦
takat, teszik meg ajánlásaikat, g
Az összefoglaló elkészülte Ü
után a konferencián elhang- ~ zottakra még visszatérünk.
HILD JÁNOS ÖRÖKÖSEI
10
( KANIZSA - TSwwctoéds: J
1995. július 28.
TÖMEGKÖZLEKEDÉS
VAGY AUTÓ
A gépkocsigyártás gyorsan fejlődik a világon, így a vásárlás is egyre könnyebbé válik. Utakat építenek és javítanak, hogy az igényeknek eleget tudjanak tenni. Ennek következtében a vasúti közlekedés egyre inkább háttérbe szorul Magyarországon is. A közép- és nagyvárosok belvárosai egyre zsúfoltabbak. A parkolás egyre nagyobb problémát jelent, nő a levegő szennyezettsége, melynek részbeni oka a gépkocsik nagy tömege.
Az Egyesült Államokban a tervezők és mérnökök megpróbálják visszaforgatni az időt és megerősíteni a tömegközlekedési hálózatot a városokban (például autóbuszok, vonatok, földalattik). Az autó egyre inkább
problémává válik az amerikai városokban. Az emberek könnyen hozzájutnak az autóhoz, több autóút épül, mint járda.
Magyarországon a tömegközlekedési hálózat jól kiépült, sok ember használja. Mégis egyre többen részesítik előnyben az autóhasználatot, így a tömegközlekedési rendszer kihasználtsága lassan csökken.
Autóba ült-e már, hogy kenyérért menjen 1 km távolságra? Autózott-e már munkába 1,5 km-t, mert esett az eső? Sok ember teszi. Mennyivel lett volna nehezebb, ha a tömegközlekedést használja, vagy sétál egyet? Azzal, hogy kevesebbet használjuk gépkocsinkat, védjük a környezetünket, Álljunk a gyaloglók és környezetbarátok oldalára, szavazzunk az autóáradat ellen.
Mit lehet tenni? Rövid úton használja az autóbuszt, kerékpárt, esetleg sétáljon. Fedezze fel az Önt körülvevő világot: Ha nagyobb városokba utazik, kér-
dezze meg ismerőseit, nincs-e valakinek szintén ott dolga. Ha igen, akkor fele költséggel teheti meg az utat. \'Amikor dolgozni megy, vegye fel kollégáit, szomszédait, ismerőseit útközben. Értelmetlen, ha egy helyről ugyanoda mindannyian kocsival mennek. A városban használja az autóbuszt, vagy sétáljon. Ezzel lecsökkenhet a belvárosi zaj- és levegőszennyezés.
A gépjárművek fontosak, de sok ember ellustul, szívesen választja a minimális fáradtság helyett a tökéletes kényelmet. A tömegközlekedés nagyon fontos. Lehetőséget ad az embereknek, hogy a környezet kisebb károsítása mellett jussanak el céljukhoz. Ha legközelebb a belvárosban sétál, nézzen körül, hány autó parkol az utcákon és mennyi közlekedik az utakon. Ha nem hangsúlyozzuk a tömegközlekedés fontosságát, a jövőben a belváros még zsúfoltabbá válik.
Don Holuh
„NE LEGYEN MÉRGES - FOGLALKOZZON VELE"
Vannak Önnek hét közben parkolási problémái a belvárosban? Vannak környezeti problémái lakóhelyén (például a zajjal)? Ne legyen mérges - foglalkozzon vele!
Amikor Ön ilyen és ehhez hasonló problémákkal kerül szembe, hogyan reagál? Mérges lesz? Mit tesz? Ha a válasz az, hogy semmit, akkor nem fog változni semmi sem. Ezért sokszor Önön múlik a megoldás.
A környezet lehetséges definiálása: minden, ami körülveszi és befolyásolja az embereket. A Fizikai környezet lehet az, Önöket körülvevő föld, víz, épületek, utcák, erdők. Fontos tudnivaló, hogy véleményével
befolyásolhatja a környezetéhez kapcsolódó döntéseket.
A környezet nagyon fontos mindenkinek. A koszos, igénytelen környezet nagyon zavaró lehet. Sok munkába kerül saját környezetünk rendbetétele és védelme. Ezért nagyon fontos, hogy biztosítsuk magunk és a jövő generációk számára a környezet épségét és szépségét.
Feltehető a kérdés: mivel tudok segíteni a környezeten?
Igyekezzen befolyásolni a döntéseket. Bármit, ami hatással van Önre. Lépjen kapcsolatba a helyi Polgármesteri Hivatallal, megyei hivatalokkal, vagy országgyűlési képviselővel. Mondja el problémáját, vagy ötletét. Csak egy levél, vagy te-
lefonhívás a kormányzati hivatalokhoz, hogy elmagyarázza dilemmáját. Továbblépve joga van ahhoz, hogy részt vegyen a döntéshozatalban. Kérdezze meg, mit tehet érdekelt városlakóként. Hogy véleményét, álláspontját erősítse, szövetkezzen hasonló érdeklődésűekkel (szomszédok, ismerősök, munkatársak).
Kapcsolatba léphet nem hivatalos környezeti szervekkel, információkat szerezhet, tájékozódhat.
A környezet védelme egyénileg kezdődik és az Ön véleménye is fontos a döntéshozók számára.
Mielőtt belenyugodna a rosszba, próbáljon meg változtatni rajta.
Don Holuh
PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
A Családi Ház, a Lakáskultúra és az Otthon meghirde- | tik az
AZ ÉV LAKÓHÁZA \'95
országos, nyilvános egyfor- f dulős építészeti pályázatot. (Az országos pályázaton a budapesti és megyei pályázatok legjobbjai is automatikusan részt vesznek.) A pályázat célja az építészeti \\ éskörnyczetkultúra fejlődé- % sének elősegítése és saját erőből megépült példás házak bemutatása. A pályázat nyilvános, azon \\ a kész lakóház dokutnentá- | dójával részt vehet az épü- : let tervezője és építtetője együtt vagy egyedül, a má- | sik beleegyező nyilatkozatával.
A pályázók lehetőséget nyújtanak a bírálóbizottságnak az épület megtekintésére, és vállalják, hogy nevük, a ház. tervei és képei a sajtóban megjelenjenek. A pályázatot Családi Ház. szerkesztőségébe kell postán beküldeni, címe: 1026 Budapest, Trombitás út | 26., 1995. szeptember 18-ig. Részletes információ és 5 kiúás a szerkesztőségben, a főépítészi hivatalokban, és a 212-2376 telefonszámon | kérhető.
A bírálóbizottság a szakfo- | lyóiratok, a KIM, a BME % és az Építészek Kamarája | és Szövetsége képviselőiből % áll. Az eredményes részivé- % vők pénzdíjakat, plaketté- | ket, illetve okleveleket kap- % nak a november 24-i eredményhirdetésen. A nyertes pályaműveket a -\' sajtó ismerteti. A pályázati anyag tartalma: M=I:I0() léptékű alaprajzok, metszetek, homlok- | zalok. műleírás, a beépített j| anyagok és szerkezetek le- | írása, helyszínrajz, térképvázlat a helyszíni szemléhez, pontos cím irányító | száminál és a házról készült min. 4 db levelezőlap nagyságú fénykép (színes xerox I nem felel meg). Üj
Részletes leírás és jellemzé- ° si lap a Polgármesteri Hiva- | tálban a Városi Főépítészed 3 Irodánál igényelhető.
1995. július 28.
( KANIZSA - T^uufefetuédS ~*)
11
A környezet védelméért aggódok gyakran örülhettek az elmúlt húsz évben. Magas szintű delegációk sokszor dugták össze okos koponyáikat azért, hogy kitalálják, hogyan is számolható fel a globális ökológiai válság, amely az éghajlatváltozáshoz, környezetszennyezéshez, az esőerdők, állat- és növényfajok kipusztulásához vezetett. Az 1972-es stockholmi ENSZ Emberi Környezet Konferenciával kezdődött találkozók lajstroma igen hosszú. Az ENSZ egy sor szakmai konzultációt rendezett az élelmezés, népességnövekedés, településfejlesztés, elsivatagosodás, a megújuló energiaforrások, stb. témakörében. A környezet felett érzett aggodalom elharapó-zásának következő jelentős állomása az 1985. évi Éghajlati Világkonferencia volt, amelynek már a II. jelzővel ellátott folytatására (a kommersz sikerfilmekhez hasonlóan) is sor került.
A sorozat végén, a XXI. századba mutató út végén, pedig az emlékezetes Rio dc Janciró-i Föld Csúcstalálkozó helyezkedik el. A konferenciák végtelenbe nyúló sorának fontosságát méltató ENSZ-tisztségviselők azzal kérkednek, bogy sikerült megoldást találni környezeti problémáinkra. Mégpedig a fenntartható fejlődés stratégiájának felvázolásával, amely pozitív hangú bizakodással hallgattatja el a vészmadarak fals károgását. A megbíráltak között vannak a zöld alternatív mozgalmak képviselői (akik nem hisznek az ipari világ céljai áttranszfor-málásában) ugyanúgy, mint a Római Klub intellektuális beállítottságú tudósai.
Az Aurélio Peccei nevével fémjelzett ,,A növekedés határai" című tanulmány a századvég messiásainak szemében túlságosan borúlátó. Csupán azért, mert az. emberi életlehetőség közeli szűkülését prognosztizálta, főleg a fejlett országok által folyamatosan kihasznált harmadik világban. A jövő sötét tónusát az ipari világ mozgatórugói állandóságának feltételezése mellett rajzolta meg. Igaz, ezt valóban megteheti, hiszen nehezen
A XXI. SZAZADBA VEZETŐ ÚT?
képzelhető el az, hogy kizárólag a profitra rámozduló világgazdasági rendszer pénz-urai (mam-rnonjai) minden külső kényszer nélkül angyallá vedlenek.
„Az élet fenntartásának stratégiája" című kiadvány bővelkedik az olyan kitételekben, amely szerint a „szegény országoknak fejleszteniük kell az iparukat, hogy megszabaduljanak a szegénységtől." Ez a ma is megfigyelhető tendencia éppen attól lesz fenntarthatóvá, hogy olyan gyakorlatot kell kialakítanunk, amely „a Földért való gondoskodást beépíti az üzlet, a kereskedelem és az ipar struktúrájába.,, A racionális cselekvés és az erkölcsi felelősség társításának ríkató kotyvalékával csupán az a baj, hogy naivan elhiszi, hogy a gazdaság átalakítható a jótékony segélyezés szférájává, amely csupán akkor lenne valós lehetőségünk, ha képesek lennénk a semmiből előállítani valamit. Persze hétköznapi tapasztalataink egészen mások. A világ szerencsétlenebb felén olcsó nyersanyagból és munkaerővel, korszerűtlen eljárásokkal folytatott termelés hoz busás hasznot a multinacionális cégek tulajdonosainak.
A bezsebelt extraprofitból bőven telik a fejlett világnak a szociális ellátás színvonalának emelésére és jut valamennyi a környezetvédelemre is. A világbaii megfigyelhető egyenlőtlenségek felszámolása gazdagságuk létalapját semmisítené először meg.
Persze, az eddig ócsárolt vállalatok számára jól jöttek a fenntartható fejlődés meghirdetett elvei. A brazíliai ham-burgermarhák tenyésztőinek
szánt segélyek feltüntethetők úgy, mint a szegénység felszámolására tett kísérletek, s kit is érdekel már az, hogy a legelőket az amúgy is pusztuló esőerdőkből hasítják ki, s végső soron az egész program arra szolgál, hogy az Egyesült Államok gyorsbüféinek olcsó hamburgerhús-alapanyagát könnyen biztosíthassák.
A világ nagyvállalatai mindent elkövettek azért, hogy az ő tevékenységüket „környezetvédelmi" elkötelezettségük bizonyítékaként legitimáló Riói Konferencia jól sikerüljön. A harmadik világbeli táplálkozási szokások káros átalakulásáért felelős Coca-Cola, és a fakitermelőket képviselő néhány cég állta a költségek 1/8-át. Cinikusan mosolyoghatunk: olcsón megúszták az egész produkciót. Ez az igazi üzleti érzék!
Nénú környezetvédelmi attrakcióval megspékelve, de az ipari termelés világcírkusza gátlástalanul haladhat tovább. A természet pusztítása miatt tényleg fájdalmat érzők számára csak a düh tehetetlensége és a jólneveltség határát túllépő akciók maradtak. Rióban is megérezték ebből valamit.
A biztonságért felelős rendőri erők a bűnözőkön kívül a mindenki által kiközösített alternatív környezetvédőket is távol tartották, őrült képzelgéseikkel! nehogy megzavarjanak valamit.
Most már tudjuk, milyen út is az a széles sztráda, ami a XXI. századba vezet. Mi, környezetvédők viszont egy keskeny ösvényen szeretnénk haladni, amely sokak által megvetett.
Lencsés Gábor
EGYESÜLET A GYERMEKEKÉRT,
A KÖRNYEZETÉRT
A környezetet tisztelő és | minden lehetséges módon | oltalmazó nemzedékek ne- | velése. Olyan nevelési, ok- | tatási-módszerek kidolgozá- | sa és alkalmazása, amelyek- iji kel megismertethetők, meg- § taníthatók a sérülékeny ter- | mészeti környezet elemei. Olyan magatartás kialakítá- | sa, amely bírságok, korlato- | zások nélkül, önként is vál- f lalt felelősséggel használja | fel a környezet anyagait - | anélkül, hogy tönkretenné a | forrást, magát a természeti | környezetet. Az eddig be- | következett környezeti ká- | rok, ökológiai veszélyek tu- | datosítása a felnőtt társada- | lom minél szélesebb rétegei- | ben és cselekvésre buzdítás a károk helyrehozatalára, ille- jj tőleg az újabbak megelőzésé- | re. Ezek a legfontosabb tö- | rekvései az 1991-ben alakult | Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesületének.
Az önálló jogi személy- | ként kiadói joggal is bíró | Egyesület céljait a kiadva- | nyai, rendezvényei segítse- I gével valósítja meg. A ter- | mészeti, környezeti nevelés bevezetésének segítésére :j: országos konferencia-soro- jlj zatot szervez. (1992. Kör- f nyezeti nevelés, ökológiai | kultúránk; 1993. Rácsodál- | kozás, rácsodálkoztatás a | természetre. 1994. Legyenek | az iskolák lakóhelyük termé- | szeti, környezeti értékeinek | védelmezői. A sajtó jelentő- | sége a nevelés megújítása- | ban. 1995. Természettisztelő | gondolkodási és cselekvési | rendszer kialakítása. Tenné- | szet Társadalom Technológ ia.) Ezeken kívül számos ér- | tékcs kiadványaival, de fő- | képp tagjainak és pártolói- | nak munkájával járul hozzá | a környezettudatos ember f formálásához.
Az egyesület szellemi | szervező kapacitásához mint mindenütt szűkösek az anyagi feltételek, ezért I bármely csekély támogatást st szívesen fogad (számlaszá- < ma: 21898-055 VK-OTP | Bp. 42564-7 Közérdekű kö- 3 telezettség vállalás).
12
( KANIZSA - 7&tH<wcto€4s:
1995. júliu í 28.
A
u
r
"ZTASAG KÖZÜGY
"Nem az a város tiszta, ahol
sok az utcaseprő, hanem az, ahol kevesen
szemetelnek." (Moldova György: Magyarország szennybemenetele)
Az alábbi írásban Nagykanizsa város köztisztaságának nem annyira műszaki, mint inkább emberi problémáit szeretném felvillantani. Teszem ezt azért, mert gyakran találkozom c sommás megjegyzéssel: „Piszkos a város.", anélkül hogy a miértekkel foglalkoznánk. Pedig ha valami, akkor az úgynevezett köztisztaság a mindennapi környezetvédelem frontvonala. Hogyan állunk a különböző területeken, mik okozzák a legnagyobb gondokat? A fenti leegyszerűsített megállapításra
persze kézenfekvő a szintén leegyszerűsített válasz: „Piszkos, mert lépten-nyomon szemetelünk.", de azért az árnyaltabb válasz ennél bonyolultabb.
A köztisztaság különböző területein ma a városban egymástól független vállalkozások dolgoznak a város vagy a városlakók megrendelésére. Sajnos a szűkülő anyagi erőforrások miatt éppen ezek a megrendelések csökkennek, aminek következtében a legtöbb feladatra reálértékben ma kevesebb pénz áll rendelkezésre, mint 5-10-20 évvel ezelőtt. Mégis jobb lehetne a helyzet, ha a köztisztaság javítása, s folyamatos fenntartása érdekében közösen tennénk meg mindent.
Nem pénzkérdés, mennyire becsüljük meg azt, ami van, mennyire tesszük hanyagságunkkal, nemtörődömségünkkel, ne adj Isten, szándékos rongálásainkkal sziszifuszi munkává másoknak a város tisztábbá, szebbé tétele érdekében végzett munkáját. Nem elég szidni az „illetékeseket", tenni, segíteni is kellene igyekezetüket. Ehelyett manapság sajnos gyakran
éppen az ellenkezőjét tapasztalhatjuk. Ugy tűnik vannak, akik köztisztaság helyett „közpiszkosságban" érdekeltek. Néhány elrettentő példa a jó szándékú törekvésekkel szembeni hatásokból.
A szemétszállítás területén lényeges a javulás, a színvonalemelkedés. Képtelenség azonban abszolút szemétmentes városképet biztosítani ott, ahol a szemét bele sem kerül a kukába, ott, ahol a kukaroncs alkalmatlan a szemét elszóródás-mentes tárolására, ott, ahol a lomtalanítás időpontját semmibe véve rakják ki a lomokat stb.
Megengedhető-e, hogy háztartások, üzletek a szemétszállításon takarékoskodva szétszórják szemetüket?
Az út- és járdatisztítás területén dolgozók száma valóban pénzkérdés. De pénzkérdés-e, hogy ki-ki a saját területén rendet tartson, hogy a nem a város kezelésében lévő járdákat, parkolókat feltakarítsák és ne az úttestre letakarítsák, vagy ami még rosszabb, a szél által taka-rítassák.
Nem volna-e valamennyiünk-
nek kellemesebb, s gyanítom még olcsóbb is, ha saját lakókörnyezetünket rendben tartanánk „küszöbön kívül" is, nem csupán a városra várva, még ha az ő feladata is?
Nem csak odafigyelés kérdése-e, hogy a különböző szállítások során a tehergépkocsik ne szórják szét rakományukat?
A parkok, zöldterületek gondozása esztétikai, s hovatovább egészségügyi kérdés is. Lehet-e azonban színvonalas eredményt felmutatni ott, ahol a zöldfelületet nem tisztelik, összejárják, parkolásra használják, ahol a virágokat ellopják, virágágyakat tönkreteszik, a kis műtárgyakat, ivókutakat, szobrokat, szemétgyűjtőket, buszváiókat stb. rendszeresen rongálják, összetörik?
Folytathatnám a sort az illegális hulladéklerakókkal, a roncsautókkal, az esztétikai környezetszennyezés példáival, mint a városra zúdított reklámhordozók, hirdetések stb., de azt hiszem ennyi is elég annak belátásához, hogy a város illetékes szakembereinek igyekezete, a vállalkozók munkájának színvonala, a rendelkezésre álló pénz csak az érem egyik oldala.
A város lakosságának környezeti kultúrája, a saját magunkkal szemben támasztott igény vagy igénytelenség, a meggyőződc-sem szerint csak kis létszámú, ám a többiek közömbössége miatt annál hatékonyabban tevékenykedő barbár rongálok csoportja van az érem másik oldalán.
A város köztisztaságának, környezeti minőségének színvonala pedig e két oldal együttes hatásának eredőjeként alakul ki.
Nem szeretném a környezetvédelem különböző területeit rangsorolni, de a város köztisztaságának ügye úgy gondolom messze kiemelkedően a legfontosabb, hiszen legtöbb embertársunk mindennapi közérzetét alapvetően ez határozza meg.
Nagyon remélem sokan egyetértenek velem abban, hogy nem elég lakásunk küszöbén belül magas környezeti kultúrát elérnünk, hiszen e küszöböt gyakran át kell lépnünk s akkor nem mindegy hova lépünk!
Krdős Péter
( KANIZSA - T&uuwetuids ) 13 [
FELELŐSSÉG
ÉS
FEGYELEM
1995. július 28._
A város megítélése szempontjából az átutazó, vagy a városba érkező emberek számára az első kép nagyon sokat jelent. E képbe sajnálatos módon beletartozik az „illegális hulladéklerakók" látványa is.
E témakörben első lépésként a lerakók kialakulásáról célszerű szót ejteni. Örökérvényű, hogy a szemét szeméthegyet szül. Elég lehet egy „véletlenül leesett" kisebb kupac és máris megjelenik mellette a többi, mígnem rendszeressé válik a hulladék kiürítése. Másrészt, ha nem az én kertemben van, akkor már nem is az enyém. Legyen más gondja, mit tesz vele, zavarjon másokat a bűze, a látványa, a jelenléte.
Jelenleg a városban biztosított a hulladékok elhelyezése. Több fórumon megjelent, hogy a bagolai lerakón a lakossági beszállítások 1 m3-ig ingyenesen helyezhetők el.
Sajnos a tapasztalat az, hogy a lakosság nem kíván élni ezzel a lehetőséggel, inkább a saját környezetét romboló „eltávolítást" vállalja. A városban készített felmérések nagyon szomorú képet mutatnak. Az illegális lerakók száma mintegy 30-ra tehető. Az itt lerakott hulladékmennyiség kb. 35-40 ezer m3. Ekkora hulladékmennyiség megmozgatása, szakszerű elhelyezése hatalmas költségvonzatú, hiszen a számok szerint mintegy 10 ezer teherautónyi mennyiségről van szó.
A város lakosságában megfogalmazódik a kérdés, mit tesz az önkormányzat ezek megelőzésére, felszámolására. A probléma azonban kettős, hiszen a hulladék elszállítását vélhetően az önkormányzattól várja a lakosság, viszont fegyelme és figyelme már nem terjed ki arra, hogy végig gondolja azt is, hogy saját magának okoz közvetve gondot.
A számok alapján becsülhető, mi mást lehetne e költségen megvalósítani. Például közelíti a költség a Temetői
(Kossuth téri) híd építésének költségét, a zöldterületek állandóan kritizált állapota hosszabb távon lényegesen jobb lehetne, egy új korszerű hulladéklerakó beruházását könnyebbé teheti.
A kialakult állapoton most már javítani kell. lehetőség szerint azt visszafordítani és megszűntemi. Ehhez a lakosság együttműködése szükséges elsősorban. Másrészt a tevékenység fokozottabb ellenőrzése és kiemelt szankcionálása. Az 1994. évi 167 tettenérés esetében ez nem működött hatékonyan, mivel a kis összegű bírságtételek visszatartó ereje csekély. En-
nek alapján várhatóan ezen esetekben a lehetséges legmagasabb tétel kiszabása célszerű mérlegelés nélkül, minden esetben.
A visszatartó erő és a fegyelem kényszere azonban a lefolytatott eljárás után a médiában való közzététel után
jelentkezik elsősorban. A tervezett intézkedések célja nem a lakosság háborgatása, az önkormányzat bevételeinek növelése, hanem ösztönzés arra, hogy ne csak a közvetlen környezetünket, hanem az egész város területét tekintsük sajátunknak.
14
( KANIZSA - ^t^gygiWar
1995. július 28.
KOMPOSZTÁLJUNK!
Többségünk, akik érzékenyek vagyunk mindennapi környezetünk állapotára, talán legbán-tóbbnak azt a látványt érezzük, ami a várost, a tájat, az országot elöntő szemét eredményeként tárul elénk.
Az egyébként is kevés kapacitást biztosító, de mert elavult, gyakran ráadásul környezetkárosító régi lerakóhelyek helyett nehéz újakat építeni, mert senki sem szeretne depóniát a közelében. A meglévő szeméttelepek működtetése is egyre drágább annak érdekében, hogy elvi-selhetőek legyenek. Az új, korszerű, ártalommentes lerakás pedig már több ezer forintba is kerülhet köbméterenként. Mindezt mi, a fogyasztók vagyunk/leszünk kénytelenek megfizetni, ha nem akarjuk, hogy gyermekeink még nagyobb árat fizessenek.
Az egyetlen elfogadható módszer, magatartás ezért a hulladékgazdálkodásban is a megelőzés. Azaz mindent meg kellene tennünk, hogy elkerüljük a feleslegesen keletkező hulladékokat, de legalább azért, hogy a még hasznosítható anyagokat, a papírt, az üveget és a biohul-ladékot ne a szemétbe juttassuk.
Mint azt az ábra is mutatja a háztartási hulladéknak legalább
vagyis nem szennyezzük a levegőt,
\\/ kevesebb műtrágyára, tőzegre lesz szükség,
*/ a komposztálás révén megtapasztalhatjuk a természet csodálatos önfenntartó körforgását, s nem utolsó sorban minden nap teszünk valamit a környezet védelméért, példát mutatva gyermekeinknek.
j A jó komposzthoz persze nemcsak megfelelő nyersanyag, azaz szerves hulladék kell. A megfelelő eredmény elérésében egész sor tényező játszik szerepet: a levegő (oxigén), a szénnitrogén arány, a nedvességtartalom, a hőmérséklet és a baktérium-flóra. Mindezek miatt nem mindegy, hogyan gyűjtjük, tároljuk és kezeljük a komposztálandó biohulladékot.
A biokémiai folyamat tudományos részleteit itt most mellőzve tekintsük át a legfontosabb gyakorlati tapasztalatokat.
Hogyan Komposztáljunk a saját kertben?
A tárolóhely sokféle lehet: deszkákból, cölöpök közé feszített dróthálóból, lyukacsos fémlemezből készített stb. Van aki maga készíti el a tárolőhelyet,
A háztartási hulladék átlagos összetétele
30 százaléka szerves anyag, amelyből humusz, lehetne, ha komposztálnánk. Miért nem tesszük? Sok előnnyel jár pedig az egyén és a közösség számára egyaránt, így
kevesebb lesz a szemét, olcsóbb a kezelése,
*/ aki komposztál, az javítja a talaj minőségét, az szinte ingyen jut jó minőségű humuszhoz, a vegyipar közreműködése nélkül,
nem kell elégetni a feleslegessé vált ágakat, nyesedéket,
de vannak készen kapható, tetszetős komposzttároló keretek is. Alulra laza szálas hulladékot tegyünk, majd erre kb. 20 cm vastag biohulladék-réteget. Tegyünk rá néhány lapát földet, majd újra rétegezzük rá az alkalmas szerves anyagokat. így folytassuk, míg a rendelkezésre álló tárolóhely megtelik, majd néhány cm vastagon fedjük be földdel, száraz fűvel vagy lombbal. Időnként locsoljuk meg, hogy ne száradjon ki.
Mindig arra törekedjünk, hogy minél alaposabban keverjük a szárazat a nedves hulladékkal, a durvát a linómmal, és tartsuk nedvcsen. A megfelelő nedvességet úgy állapíthatjuk meg, hogy ha egy maréknyi jól megkevert komposztot kezünkben összeszorítunk, csak nagyon enyhén csepegjen belőle a víz. Gyorsíthatjuk az érlelést, ha 6-12 hetente átrakjuk a komposztot. Ezzel egyúttal átlcvegőztet-jük, fellazítjuk az. anyagokat, a külső réteg belülre kerül.
A lekaszált füvet, mielőtt a komposztra kerül, rostos, durvább anyaggal kell keverni, hogy ne kezdjen el rothadni. Jó erre a célra a szalma, az ágnye-sedék, vagy a felaprított újságpapír - de nem jó a színes magazinok papírja!
A komposztálandó hulladékot lehetőleg 5 cm-nél nem nagyobb darabokra kell aprítani. Ezt megtehetjük metszőollóval, aprító-b áld dal és villanymotoros aprí-
tőval. Az utóbbi egy családnak többnyire túl drága beruházás.
Ausztriában több településen, városban például az önkormányzat vásárol ilyen gépet és szolgáltatásként működteti. Nem ritka az sem, hogy több család, lakóközösség együtt veszi meg a szükséges eszközöket és úgynevezett kisközösségi komposztá-lókat létesítenek.
Ilyen megoldással Grazban több helyen is találkozni lehet.
Komposztálás városi szinten
A saját kertben történő komposztálás a szerves konyhai és kerti hulladékok legésszerűbb hasznosítása. Természetesen erre városunkban nincs mindenkinek lehetősége, ezért a szelektív hulladékgyűjtés bevezetésével nyílik mód a komposztálás városi szintű elvégzésére. A biohul-ladék-gyűjtőedény elterjesztésével és a lakosság együttműködésével a háztartási konyhai hulladék és a kerti hulladék nagy része a komposztáló telepre kerülhet. A komposztáló telep kialakítása, az alkalmazott technológia a begyűjtött biohulladék
1995. július 28.
( KANIZSA - T&inqcfetuúte
15
mennyiségétől, minőségétől és a komposzt felhasználásától függ. Az egyszerű prizmás komposztálástól a magas fokon gépesített, automatizált rendszerekig számtalan megoldás létezik.
Figyelembe véve a szelektív hulladékgyűjtésben Nagykanizsán eddig elért eredményeket, a biohulladék mennyiségéhez és minőségéhez igazodva jelenleg a szeméttelep mellett kezdtük meg a komposztálást. A városi parkfenntartásból származó zöldhulladékkal együttes komposztálás a depőnia takarására alkalmas végterméket eredményez, csökkentve az e célból máshonnan kitermelendő takaróföld mennyiségét.
Magasabb színvonalú komposzt előállításának városi szinten ma még több feltétele nem adott. Termőföldként, virágföldként való hasznosításához például több és egységesebb (értsd alatta kevésbé szemetes) összetételű biohulladékra, a komposzttelepen lényegesen magasabb színvonalú és költségesebb technológiára, gépesítésre lenne szükség. Előfeltétel továbbá egy engedélyeztetési eljárás.
amelyben költséges kémiai, mikrobiológiai vizsgálatokat kell elvégeztetni hosszabb időtávon át, amelyre sort keríteni csak a siker reményében érdemes.
A lakosság szempontjából, hogy előrelépjünk, nagyon fontos annak ismerete, hogy mit és hogyan kell gyűjteni biohul-ladékkcnt.
Leegyszerűsítve az mondható, hogy minden növényi és állati eredetű szerves anyag, hulladék biológiai úton hasznosítható. Miután azonban mind egyéni, mind városi komposztálásnál az alapkérdés az, hogy mit gyűjtsünk, tekintsük át külön azon anyagokat, amelyeket nem szabad a komposztba tenni. Ezek főleg az üveg, a fém, a műanyag, a szövet, a gumi, a bőr alapanyagú tárgyak, a vegyszerek, a gyógyszerek, az olajfélék, valamint a bébipelenka, hogy a háztartásokban leggyakrabban előforduló komposztálás szempontjából káros anyagokat említsük.
Városi szinten csak akkor van remény magas színvonalú komposztálási technológia bevezetésére, ha a lakosság megértve en-mrn.
nek fontosságát nem teszi ezeket a biohulladék-gyűjtőedény-be. Utólagos kiválogatás - talán mondani sem kell - szóba sem jöhet. S ami itt nagyon lényeges, egy-két ember oda nem figyelése több tucat társunk gondos szelektálását teheti értelmetlenné.
Mivel fontos kérdés, szólni kell néhány szót még arról a problémáról is, amit a gyűjtőedények tisztasága, szaghatása okoz, noha ez az úgynevezett „szemetelésí kultúra" kérdése.
Teljesen szagmentes biohul-ladék-gyűjtőedény - mint ahogy maradék szemétgyüjtőedény sem - nem képzelhető el. Sokat tehetnek azonban az edény használói a bűz és a rovarok ellen, ha az alábbi néhány jótanácsot megfogadják és ezek az egyébként egyszerű intézkedések szemetelésí szokásaink részévé válnak.
Az edények rendszeres mosása mellett a tisztántartás problémái minimálisra csökkenthetők, ha
%/ mindig papírt teszünk az edény aljára, ami a nedvességet felszívja, és rovarok, kukacok elszaporodását csökkenti,
%/ a biohulladékokat már a konyhában papírba gyűjtjük, illetve újságpapírba csomagolva dobjuk a kukába,
i/ lehetőségeinktől függően fűrészport, kőport vagy mészport szórunk szükség szerint az edénybe, amely anyagok úgy a nedvességet, mint a szagképződést csökkentik és távol tartják a legyeket,
? figyelünk arra, hogy gyűjtőedényünk lehetőleg árnyékos helyen és ne a napon álljon.
Végezetül kiemelném ínég egyszer a komposztálás gazdasági hasznát. Nagykanizsán jelenleg évente hozzávetőleg 80-100 ezer m hulladékot „termelünk". A gyűjtés színvonalától függően ennek 20-40%-át bio-hulladékként lehetne feldolgozni. Nyilvánvaló, hogy 60 ezer vagy 100 ezer m3 hulladék deponálási költség-különbözetét egyre inkább megérezzük háztartásaink költségvetésében. Nem mindegy tehát, hogy a címben tett felszólításnak eleget teszünk-e, vagy semmi sem drága alapon ragaszkodunk elavult, bár berögződött szokásainkhoz.
Erdős Péter

16 1995 július 28.
GYEREK- TARVÁGÁS
JÁTÉK
Érdekes kezdeményezéssel | jelentkezett az Eseden mar- % keting iroda. Elnöke - Frank | Aponyi, aki több napilapban | is egyszerűen megvalósítha-1 tó ötletekkel szolgált a vál-1 lalkozni kívánóknak.
Ez alkalommal egy játékot | hirdettek meg. Elsősorban | olyan hazai cégeket kerestek | fel, amelyek gyártanak kör-1 nyezetbarát, széles körben | forgalrhazott termékeket - a;;i tejtől az elektromos égőig. A % játék lényege: a résztvevő iij cégeknek a marketing iroda | által környezetbarátnak mi-1 nősített termékeiről kicsiny | műanyag hasonmásokat ké-1 szítenek. Ezeket az üzletek a | termékkel együtt adják oda a | gyerekeknek. Aki összegyűjt | bizonyos számú darabot be-1 lőlük - ajándékot kap. Aki | nem, az csak játszik vele.
Az elv, a gyermekek szokják meg a környezetbarát ter- í mékeket, azt kérjék szüleik- * tői. Ha a tennékek valóban 2 megfelelnek ezeknek a köve- | telményeknek - üdvözöljük * a kezdeményezést.
Tudjuk, hogy a tarvágás a véghasználatok egyik legrégibb és legegyszerűbb módszere. A tarvágás során a munkálatokat kis területre koncentrálják, ahol a termelés és a szállítás a legolcsóbban megoldható. A tarvágásos véghasználat feltételezi az erdők fái korcloszlásának homogénné tételét, amelyet a fatermelés közbeni mesterséges beavatkozások biztosítanak. A nagyfokú gépesítés szintén a tarvágások kialakulásának kedvezett, mivel a gépi fakitermelés csak koncentráltan lehet gazdaságos.
A környék erdeit járva nemritkán találkozunk nagy, többszáz méteres oldalhosszúságú négyszögben kivágott erdővel. Nem nyújt felemelő esztétikai élményt az utolsó fáig letarolt, katonás rendű farakásokba halmozott erdő látványa, de elfogadható, hogy a hőn állított gazdasági haszon eléréséhez ez a legegyszerűbb lehetőség.
Nem is óhajtok a tarvágások ellen úgy általában ágálni. Azokon a területeken.
ahol nincsen értékes aljnövényzete az erdőknek, meg lehet hajolni a gazdasági szükségszerűségek előtt. Legfeljebb a kirándulók fogják majd elkerülni a tájat egy-két évtizedre.
De azon erdők esetében, ahol védett növények, vagy veszélyeztetett fajok találhatók, már nem lenne szabad tarvágással kitermelni a fákat. Pedig találunk a megyében példát bőven arra, hogy kivágták az erdőt a tőzike (védett, eszmei értéke: 2.000 Ft) és a kockás kotuliliom (védett, eszmei értéke: 10.000 Ft) élőhelye fölül.
Márpedig egy ezer tövet számláló kockás kotuliliom populáció együttes eszmei értéke tízmillió, egy háromezer tövet számláló tőzikés értéke pedig hatmillió forint. Jókora érték ez, ami össze sem hasonlítható az egyetlen hektáron egyszerre kitermelhető fatömeg értékével. Pedig az említett növények aránylag kicsi foltjai nem foglalnak el még ennyi helyet sem.
Az értékes növényeknek árnyat adó erdő kivágása bar-
bár cselekedetnek, természeti rablógazdálkodásnak tűnik. A fák kivágása után a talaj felszínéig akadálytalanul eljutó napsugárzás kiégeti, kiszárítja a termőhelyet, megsemmisítve a védett, törvény által oltalmazott növényeket. Holott kellő körültekintéssel, az erdőművelés, fakitermelés különböző módszereinek rugalmas alkalmazásával elkerülhető lenne az esztelen pusztítás és emellett nyílna mód az értékes növények feletti fatömeg kitermelésére is.
A ritka növényeket rejtő erdők művelése során inkább a fokozatos felújító vágás módszereit kellene alkalmazni, így 10 év alatt lenne kitermelhető az erdőrészlet teljes fakészlete, miközben mindvégig biztosítva lennének a védett növények életfeltételei.
Az előbb említett módszer több figyelmet, szaktudást és időt igényel, mint a tarvágás. Talán ezért nem használják erdőgazdaságaink szívesen az erdősültség csekélyebb bontásával járó technikákat.
Pedig az erdőgazdaságok tehetnének a legtöbbet a természet védelméért. Sajnos, megfelelő jogszabályok híján, a tarvágások létesítését nem korlátozza más, mint a gazdálkodók lelkiismerete. Ez mai, profitéhes korunkban: igen kevés.
A kíméletlenül végzett erdőgazdálkodásra tekintve nem minősíthető túlzónak azok véleménye, akik a természetes élővilág legnagyobb pusztítóinak az erdészeti vállalatokat, vállalkozásokat látják.
Azt hiszem nem járok messze az igazságtól, ha kijelentem, hogy a tisztán piaci alapokon végzett erdőgazdálkodás csak fokozza erdeink kizsigerelését. Attól tartok, hogy a védett növények élőhelyének művelésből fakadó megszüntetésének új, minden eddiginél nagyobb hulláma: még hátravan.
<•* Lencsés Gábor
1995. lius \'. 18.
( KANIZSA - 70n*u^fetué^ 3
17
Azt gondolom kétség sem fér hozzá, hogy az egyik legmeghittebb, legszebb ünnepünk a Karácsony. Legfőbb kelléke a karácsonyfává díszített fenyőfa hosszú évekig tartó növekedés után két hétre otthonunk legnagyobb becsű díszévé, gyermekeink szemének ragyogása révén boldogságunk forrásává válik.
A karácsonyfa rövid tündöklő pályafutása azonban az
KARÁCSOJNYFA-
SOKS
ünnep elmúltával hamar véget ér, és egy csapásra feleslegessé válva igyekszik mindenki rövid úton megszabadulni tőle. Az addig oly kedves fát most már sokan
annyira sem becsülik, hogy a kijelölt gyűjtőhelyekre tegyék, helyette nem egyszer az ablakon kidobva, úton-útfélen elszórva hagyják sorsára.
Környezetvédelmi szempontból noha nincs még minden rendben fenyőfa ügyben, jelentős .előrelépésről lehet beszámolni. A szakirodalom adatai szerint hazánkban a karácsonyi ünnepek táján kb. 1,5 millió db fát kínálnak eladásra amelynek ma már 70 -80%-át nem erdőterületen, hanem kifejezetten e célra termesztik. Súlyos környezetkárosítással azonban sajnos évről-évre találkozunk. A nem e célból termesztett fák engedély nélküli barbár kivágása úgy tűnik, nagyon nehezen á akadá-= ly ózható S meg. a Történt áj ilyen fa-a csonki-
o
J tás az éj leple alatt Nagyka-JJ nizsa közterületein lévő fák ={ esetében, de például a Hevesi "S Általános Iskola kertjében is. ~ Nagykanizsán 1994 végén összesen 68 500 db fa kivágására adtak ki engedélyt, ennek nagy része azonban az ország más városaiba került. Mindenütt jelentős gondot és | anyagi ráfordítást igényel az J ünnepek elmúltával leszedett | fák kulturált összegyűjtése, g Nagykanizsán ezt a feladatot m egyre kulturáltabb módon a " Hulladékgyűjtő Kft. végzi el. S Úgy gondolom annak érde-
u
s kében, hogy a város lakossá-j? ga a jövőben a maga módján
íj
<*< még jobban segítse e tevé-
kenységet, nem árt a fenyőfák okozta feladat súlyát számokkal is érzékeltetni.
A feleslegessé vált közel 20 ezer db karácsonyfa összegyűjtése Nagykanizsán 1994 december végétől 1995. február 6-ig tartott, összességében közel 1,4 millió Ft-ot emésztett fel a város költségvetéséből. Négy ember 6 héten át hordta össze a szanaszét szórt fákat, amelyek ledarálása mintegy 47 órán át tartott. A darálék elszállítása a Thury térről -ahol a darálást végezték -gazdaságos módszerrel, tömörítve történt és a szelektív hulladékgyűjtésből származó biohulladékkal együtt, mint keverőanyag, komposztálással került feldolgozásra. Nehezítette a feldolgozást sajnos, hogy a folyamatos kérés ellenére a legkülönbözőbb helyekről kellett összegyűjteni a kidobott fákat és hogy a korábbi díszítés maradványait gyakran utólag kellett a fákról leszedni a gép védelme érdekében. Mindez sok-sok többlet munkát, időt s így költséget okozott.
Mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy sokat javult a nagykanizsai fenyőfaprobléma megoldása a korábbi évekhez hasonlítva. A jövőre vonatkozóan valószínűsíthető, hogy noha a műfe-nyőt állítók száma némileg gyarapodik, a valódi fenyő nem fog kiszorulni a piacról. A karácsonyfák felszámolására így évről-évre ismétlődő figyelmet és nem kevés pénzt kell fordítanunk. Költségeinket viszont csak az csökkenthetné, ha nem csak Karácsony este lenne fontos számunkra a fenyőfa!
«¦ Krdős Péter
69
18
( KANIZSA - T&iKtwetrids:
1995. Július 28.
KÖRNYEZETVÉDELEM ÉS POLITIKA
Magyarországon a környezetvédelemre már a kezdet kezdetcinéi ránehezedett a nagypolitika.
A pártállami időkben, nyugati konjuktúrájának hatásaként, nálunk is megjelent az igény a természet maradványainak megőrzésére, a szocialista iparosítás káros hatásainak a felszámolására. Az állampárt az igazi tömegeket, a társadalmat megmozgató kezdeményezések támogatása helyett a Hazafias Népfrontra testálta a környezetvédelem felvállalását. Természetesen, a helyi kezdeményezések ekkor csak a pártbizottságok támogatásával juthattak a döntéshozók elé, a mindenkori hatalmi kötélhúzás erőviszonyainak megfelelően. Ha voltak is konkrét problémameg-
oldó egyeztetések, azok a nyilvánosság teljes kizárás mellett zajlottak. Az autonóm állampolgári tiltakozás ellenzéki tevékenységnek minősült. Az alulról jövő érdekek képviseletére csak a nehézkes pártállami szokásjog szolgálati útja nyújtott lehetőséget, ahol mindig kéznél volt az önkritikára buzdító győz-ködés: „Nem jól látják az elvtársak". Ilyen körülmények között nem alakult ki a társadalomban sem a konfliktusok kezelésének technikája és kultúrája. A nyolcvanas évek egyre mélyülő gazdásági, társadalmi válsága viszont egy furcsa helyzetet szült. Megteremtette ugyanis a rendszer burkolt bírálatának igényét. A szinte csak imitált konfliktus a környezetvédelem semleges területére terelődött, hiszen itt nyílt mód a csak a ter-
mészet megerőszakolása (és nem a társadalom kiskorúság állapotában tartása) miatti tiltakozásra, és itt volt alkalom arra, hogy a kormány először fújjon,, színpadias és csekély következményekkel járó, csak gesztusértékű visszavonulót (az ökológiai ésszerűség ürügyén) a társadalmi kezdeményezések előtt. A vízlépcsővita éveiben az építkezés támogatása vagy ellenzése, egyben az ellenzéki értelmiség törekvéseinek (a politikai szféra demokratizálása) a megítélését is jelentette.
A tiltott protéstalas rendszerváltás utáni nimbusza, és a Bős-Nagymaros körüli konfliktus kohójában körvonalazódó különböző politikai álláspontok azt eredményezték, hogy szinte minden valamirevaló új párt programjában túlsúlyos volt a környezetvédelem részaránya. A túlzott hangsúly és a történelmi előzmények azt sugallták, hogy a környezetvédő fellépése végső soron pártpolitikai szerepvállalás.
A választások után a pártok súlyát nem az egykor vívott illegális harc dicsősége, hanem a szavazatok részaránya határozta meg, amely szinte az egyik napról a másikra tette lehetővé a hagyományos politikai témák (gazdaság, ideológia) képviseletét.
Ekkor a környezetvédelem csak egy téma volt a sok közül. A kormány és ellenzéke között dúló éles, kirekesztésektől sem mentes küzdelem a környezetve-(ftlmi döntésekre is rányomta a bélyegét. Mint minden más po-
lítikai konfliktusterületen a szembenállókat nem lelkiismeretük, tárgyi vagy laikus tudásuk, hanem a pártfegyelem megtartóztató ereje motiválta. A környezetvédelem ezzel végképp eltávolodott saját fogalmi jelentésétől.
Napjainkban az a sajátos helyzet van kialakulóban, hogy a civil társadalom a nagypolitika pártrendszerének tükörképe lesz. A környezetvédelmi kérdésekről alkotott vélemények magyarázatához - a helyi szinten is - ideologikus előfeltevések társultak. A gyanakvás légkörében teljesen elhomályosult, hogy a konkrét problémák nem a politikai viszonyulás különbőzőségéből, hanem az egyes beavatkozások tényszerűen mérhető hatásaiból fakadnak.
Pedig a környezetvédelmi konfliktusoknak pártok felettinek kellene lenniük, hiszen a lakosságot politikai beállítottságától függetlenül érintik a beavatkozások negatív hatásai.
A fejlett civil társadalom ismérve lehet az, hogy az egy övezetben élő, különböző meggyőződésű emberek tudnak-e, akarnak-e együttműködni egymással. Nálunk, kisebb jelentőségű esetekben még nem tapasztaljuk ezt az együttműködési kézséget.
Nagy kár, mert emiatt a civil szféra nem tud az egyre inkább túlsúlyba kerülő pártszféra politikai ellensúlya lenni - a helyi kérdések megvitatásában sem. Inkább úgy tűnik, hogy a demokratikus lehetőségek ellenére, kiszolgáltatottsága fokozódik.
Bizakodhatunk, hogy a politikai elit - mivel elkötelezett híve a társadalom tényleges demokratizálásának - önmaga jóindulatától vezérelve, egyre többször, tudatosan vonja be a civil társadalmat helyi vagy esetleg országos döntések előkészítésébe azért, hogy az megerősödhessen. Ezzel a lépéssel hozzájárulna túlsúlyának csökkentéséhez, a társadalmi igazságosság kialakításához. De azért ne kergessünk ábrándokat, a politika nem az egyetemes erkölcsösség, hanem a mindenkor kiharcolt erőviszonyok érvényesülésének a területe.
A környezeti konfliktusok során tapasztalt együttműködési kézség jó indikátora lehet annak, \' hogy a társadalomban megindult-e a civil kurázsi felhalmozódása. Amíg azt tapasztaljuk, hogy csak a lét veszélyeztetettségének megsemmisítő érzése tolja egy táborba az embereket, addig nem be-i szélhetünk kívánatos elmozdulásról. Bármi más történjen: már reménykedhetünk._
** Lencsés Gábor
1995. július 28.
f KANIZSA - 73xKwetȎ<&
19
Szinte minden település határában sok szétszórt, apró szemetkupac, legtöbb helyen azonban hatalmas szemétdomb terjeszkedik, amely nagy veszélyt jelent az ott élő emberek egészségére, a levegő tisztaságára, a talaj és a talajvíz összetételére. Úgy tűnik, az önkormányzatok nehezen tudnak megbirkózni a hulladékkal. A települések határában épített szemétlerakó sem jó megoldás, mert talaj- és vízszennyező lehet s nagy területet von ki a mezőgazdasági művelés alól.
Az ország szorongatott pénzügyi helyzete ellenére hulladéklerakók építésére volna pénz. Miért nem épül több belőlük? Mert a közel kétezer kistelepülés számára pazarlás volna - és annyi pénz nincs is - egyenként korszerű hulladéktárolót építeni. Ezt a fejlett országokban is regionális, tehát egy helyütt több település kiszolgálására építik. A szállítást körjáratszerűen kor-
REGIONÁLIS SZEMÉTLERAKÓ MARCALIBAN
szerű szállító járművekkel oldják meg.
MIÉRT NINCS I TÖBB? |
A mienkéhez közelálló nagy- !2 ságú országokban is mindössze -J? pár tucat hulladéktároló van. Ez- ~o zel nemcsak az ország pénztár- L cáját, hanem a környezetet is kí- 5 mélik. Nem kell apró települé- "= senként megépíteni a drága ki- 3 szolgáló (szívárgóvíz-elvezető és -tisztító, gázmentesítő stb.) berendezéseket és kevesebb szállítójárművel, kisebb levegőszennyezéssel oldható meg a hulladékkezelés. A környezetvé-
delmi tárca szakemberei Magyarországon is korszerű regionális tárolók építését támogatják és szorgalmazzák. Sajnos azon-
NEM HIVATALOS ÁLLAMPOLGÁRI NYOMÁSGYAKORLÁS A KÖRNYEZETVÉDELEM
TÁMOGATÁSA ÉRDEKÉBEN
Módszerek
Az állampolgárok és állampolgári szervezetek bojkottálják vagy más módon befolyásolják a környezetvédelmi jogszabályok előírásainak nem megfelelően működő iparágakat.
Az állampolgárok és állampolgári szervezetek demonstrációkat szerveznek. Az állampolgárok és állampolgári szervezetek levélíró kampányt szerveznek, aminek a címzettjei a döntéshozók. Az állampolgárok és állampolgári szervezetek hirdetéseket és nyílt leveleket jelentetnek meg.
Az állampolgárok és állampolgári szervezetek kapcsolatba lépnek a médiákkal (pl. levelet írnak újságok és folyóiratok szerkesztőinek stb.)
Az állampolgárok és állampolgári szervezetek negatív kampányt szerveznek a környezetvédelmi jogszabályokat megsértők ellen, valamint az önkormányzat ellen, ha nem tesz eleget környezetvédelmi kötelezettségeinek.
Az állampolgárok és állampolgári szerveze-
tek lobbiznak a törvényhozásban ülő képviselőkkel.
Az állampolgárok és állampolgári szervezetek kapcsolatba lépnek a nemzetközi egyezmények bizottságaival és titkárságaival. Az állampolgárok és állampolgári szervezetek koalícióra lépnek más csoportokkal (egyház, szakszervezetek stb.) és együtt gyakorolnak nyomást.
Az állampolgárok és állampolgári szervezetek tudományos szimpóziumokat és tanfolyamokat szerveznek.
Mechanizmusok
Ismereti jog Széles körű tájékoztatás Független elemzések készítése az ipar környezetvédelmi tevékenységeiről. A meghallgatást biztosító jog Alkotmányos jogok: sajtószabadság, gyülekezési szabadság.
A döntések befolyásolását biztosító jog A termékek választható vagy kötelező jelölése, amely környezetvédelemre vonatkozó információkat tartalmaz.
ban, hogy a kistelepülések ilyenféle együttműködése még alig mozdult ki a holtpontról. Pedig bizonyára mindegyik település vezetői és lakói szívesen megszabadulnának a lakóhelyük körüli szélhordta szemétlerakótól.
A JÓ PÉLDA
A megfelelő megoldás a regionális szemétlerakó építése, amelynek jó példája a február 6-án Marcaliban átadott, újonnan épített szemétlerakó. Ez a Balaton déli településeinek hulladékát fogadja, vagyis biztonságosan tárolja 100 150 ezer lakos évi 50 tonna szilárd háztartási hulladékát. A lerakó az európai normáknak megfelelő műszaki védelemmel - fóliaszigeteléssel - készült. A csur-galékvizek kezelése és elvezetése zárt rendszerben történik. A telepen gyűjtőudvar épül a szelektíven gyűjtött hulladékok átmeneti tárolására is.
A marcali hulladéklerakó a környező települések önkormányzatainak hozzájárulásával és a Központi Környezetvédelmi Alap támogatásával épült meg.
Az önkormányzatok a jövőben is számíthatnak az alap támogatására - ha nem apró, településenkénti, hanem összefogva korszerű regionális hulladéklerakót építenek.
M.K
( KANIZSA - T&uuwetoéds: )
20 1995. július 28.
Több eves előkészítő munka után végre testet öltött az új környezetvédelmi törvény, amely megpróbál az eddig különböző rendeletekben meglévő környezetvédelmi jogszabályok egységes rendszerben való értelmezéséhez egy átfogó szabályrendszert alkotni. Noha a nemrég elkészült és a parlamenti képviselők, valamint a társadalmi mozgalmak tagjai elé terjesztett kódexszerű javaslat nem tartalmazza a konkrét konfliktusokban eligazító részletszabályok seregét, mégis korszakalkotó jelentőgége van a hazai jogalkotásunkban. Miután az országgyűlés (a szükséges módosítások után) elfogadta a tervezetet, immár hazánkban is megnyílt(?) a lehetőség a környezetbarát gondolkodásnak az egész jogrendszerünkben való érvényesítése előtt. Az eddigi környezetvédelmi jogszabályokhoz képest úttörő gondolat, hogy a törvény új utakon jár a hatályban lévő rendelkezések alapvető megközelítéséhez képest. Szakít az emberközpontú felfogással, azaz nem az emberi környezet védelmét, hanem az élő szervezeteket általában helyezi a védelem középpontjába, így a jogszabály-ter-
ELKÉSZÜLT AZ ÚJ KÖRNYEZETVÉDELMI TÖRVÉNY
vezet alapvető kategóriája környezethasználat lett, amely az ember természetátalakítő tevékenységének szabályozásán keresztül próbál meg eredményt elérni.
E megközelítés következtében nemcsak a durva környezetkárosítások szennyezések szankcionálása lett egy kerettörvényben megalapozva, hanem a technika mindenkori szintjének megfelelő leghatékonyabb megoldások támogatásával, mód nyílik a környezet állapotának javítására is. Eddig erre a pozitív hatású tevékenységre egyetlen jogszabályunk sem ösztönzött.
Ila a részletes szabályozást lehetővé tevő természet- és tájvédelmi, valamint a hulladéktörvény is hasonló szellemben fog elkészülni, akkor e törvényrendszer hatalmas változásokat fog előidézni társadalmunkban és a gazdaságban.
Nem hanyagolhatjuk el, hogy a környezet állapotának minősítésére, felmérésére alkalmas paraméterek, mérési eredmények
közérdekűvé nyilvánításával az állampolgári kezdeményezések sokkal megalapozottabbak lehetnek, így félelmek és félreértések helyett egzakt mutatók ismeretében tehetik majd meg javaslataikat a helyi környezetvédelmi mozgalmak. Legalább ugyanilyen fontosak tartjuk a szemünk előtt megjelenő törvénycsomag hatását a gazdaságra. Köztudomású, hogy a hazánkban működő ipari létesítmények többsége elavult technológiák felhasználásával üzemel, melyek energiaigénye és szennyezőanyag-ki-bocsájtása egyaránt nagy. A gazdaságosság hatását súroló tevékenységüket könnyen versenyképtelenné tehetik a különböző, környezet-igénybevételi és terhelési díjak.
Enyhén szólva kérdéses, hogy még a „szocializmustól" örökölt üzemeket, gyárakat működtető vállalkozók hajlandóak, illetve tudnak-e pénzt áldozni a környezetterhelés csökkentésére? A korszerűsítések végrehajtása persze nemcsak hajlandóság
kérdése, hanem szigorúan vett pénzkérdés is. A szinte kilónkénti áron folyó privatizáció során kerültek újdonsült „gyáriparosaink" tulajdonába a termelőberendezések, akik - megfelelő anyagi háttér hiányában - a leharcolt géppark minél kevesebb befektetés melletti üzemeltetésében, és a tőke most kezdődött felhalmozásában érdekeltek. Törekvésüket derékban szelné keresztül ha a megszerzett profitot nem produktív környezetvédelmi beruházásokra kéne költeni. Bizonyára minden eszközt fel fognak használni arra, hogy a tevékenységi körüket érintő jogszabályok ne szülessenek meg.
A termelés volumenének növelése emellett közérdek is, mert a szigorú környezetvédelmi szabályok bevezetésének lehetnek a foglalkoztatásra is kihatásai. Ha olyan környezetterhelési díjtételeket állapítanak majd meg, amelyek komolyan ösztönzik a gazdálkodókat a kibocsájtások csökkentésére, akkor számolni kell a korszerűtlen termelőeszközök kényszerű leállításával, a régi üzemek csődbe menetelével. Jelképes díjak esetén pedig a szankcionálás válna súlytalanná. Nem kerülnénk sokkal előrébb, ha a szankciókat fokozatosan vezetnék be, mivel éppen akkor jutnánk el a szigorú követelményekig és retorziókig, a mikor ezt a gazdaság teljesítőképessége lehetővé tenné.
A bizonytalanság ebben az esetben is kísérőnkké szegődik. Mikorra érheti cl az ipar ezt a színvonalat? Derűlátó jóslatok szerint is legalább 10 év kell a kívánatos szintre való felzárkózásunkig, de jövőnket ennél pesszimisztikusabban, örökre perifériára szorítottnak is elképzelhetjük.
Mindenesetre nagy fába vágta fejszéjét a kormány. Egy, a saját kora elé mutatni kívánó, ámde csonka, és ebben a formájában használhatatlan törvény megalkotásával kivívhatja ellenzéke haragját. Ha pedig a részletszabályok bevezetése is napirendre kerülne, biztos felerősödnének azok a hangok, melyek szerint az élőlények védelme mellett elsikkad az ország gyors talpra állításának kívánalma. A dilemma adott és reméljük csupán, hogy a környezetbarát megoldás fog diadalmaskodni. Ugyanis hosszabb távon az hozhatja számunkra a legtöbb hasznot. Ma még csak álmodunk erről. Hiszen nemcsak a fenntartható fejlődés, de Európa is túlságosan messze van.
Lencsés (tábor
1995. július 28.
Y KANIZSA - 7&i*<w€t»ée& )
21
NYEZET-
viüumiüi
AZ OLAJIPARBAN
A szénhidrogén-kutatás, mint minden más bányászati tevékenység a természeti környezetünk képződményeit tárja különböző formában fel. A mindennapi életünkben fontos szerepet játszó nyersanyagok kihoza-tala jelentős környezeti kockázattal jár, mert olyan anyagok kerülnek ily módon felszínre, amelyek természetes körülmények közölt ott nem megtalálhatók. A föld kőzetburkának megbontása során nemcsak haszonanyagok, hanem hulladékok is keletkeznek, amelyek elhelyezése, ártalmatlanítása nem kis feladat. Az előbbi felsorolásból is látszik, hogy a szénhidrogénkutatás során milyen sokrétű tevékenységet kell folytatni ahhoz, hogy a környék ne váljon roncsolt, ipari tájjá. Régen, a környezetkárosítás megelőzésére nem sok figyelmet fordító szocializmus időszakában lett meg-
alapozva a mélyfúrásos ásványkutatás rossz híre. A fúráshoz szükséges használt öblítőiszapok a berendezés mellett létesített iszapgödrökben kerültek elszikkasztásra és végleges elhelyezésre. Beláthatjuk, hogy cz a
gyakorlat mennyire környezetszennyező volt, mivel az öblítőiszapok akkoriban jóval több veszélyes vegyianyagol tartalmaztak, mint mostanság. A munkálatok befejeztével sem fektettek sok energiát a terület használhatóságának helyreállítására.
Acélkábelek, vascsövek és betondarabok garmadája maradt legtöbbször vissza az elhagyott fúráspontok környékén. Nyolc-tíz éve az Alföldön sűrűn találkozhattunk az emberi tevékenység nem túl felemelő mementóival. A környezettel való nemtörődöm bánásmód termékei voltak azok az egykori kukoricaföldek, amelyeken a mélyfúrások területfoglalása helyén már nem lehetett termelést folytatni. Persze, ezért nemcsak az olajvállalatot terhelte a felelősség, mivel a terület akkori gazdái sem állították vissza az eredeti körülményeket, hanem egyszerűen lenyelték, más célra hasznosították a rekultiváció elvégzésére kapott pénzt. 0 Azóta tanúi lehettünk egy szemléletváltásnak, amely az egészséges környezet, valamint a természet javaínak felértékelődésével járt együtt. Ezek a változások járultak hozzá a környezetvédelmi előírások megszigorításához, de az ipari eljárások környezetkímélőbbé tételét is maguk után vonták. Természetes, hogy a
mélyl\'úrásos kutatást sem hagyták érintetlenül az említett folyamatok.
A fúrások környékén mind jobban ügyelnek a környezetidegen - olajos - hulladékok összegyűjtésére. A legtöbb kárt okozó fúróiszapot is zárt rendszerben áramoltatják, fémtartályokban tárolják. A használt iszapot pedig a fúrás helyszínéről biztonságos szikkasztó- és tárolóhelyekre szállítják. A tökéletesebb rekultivációt segíti elő az is, ha a fúrótorony alapozásakor csak minimális mennyiségben használnak let betont - az újrafelhasználható elemek ugyanúgy megteszik - aminek a szétbontása embertpróbáló feladat.
A természetes viszonyok gyorsabb helyreállításának lehetőségét teremti meg, ha az alapozási munkálatok megkezdése előtt a talaj magas humusztartalmú rétegét összegyűjtik -majd a környezet helyreállításának végső fázisában - a humuszt a bolygatott talaj tetején szétterítik.
Az előbb leírt módszerek nem iskolapéldák, hanem a hazai gyakorlatban is alkalmazott eljárások. Használatukkal környezetkímélőbbé tehető az a technológia, amely a köztudatban egykor éppen a természet károsításával véste be a nevét.
•* Lencsés f; :í I >< > i
22
lf KANIZSA - TOhntfefetoids:
1995. július 28.
A város általános környezetállapotának vizsgálata során elengedhetetlen, hogy a „zajszennyezéssel" is foglalkozzunk. A probléma feltárása során a települési struktúra kapcsán megállapítható, hogy az ipari területek viszonylag jól elkülönülnek a lakóterületektől. Ennek alapján elsődlegesen a közlekedésből származó zajjal kell számolni. E megállapítást támasztják alá az 1993-ban végzett mérések eredményei is. A Közlekedéstudományi Intézet által nyilvántartott adatok és a már említett kontroli-mérések alapján az alábbiak állapíthatók meg.
A közlekedés zajhatása különösen a belvárosban rendkívül zavaró. Az egyenértékű A -hangnyomásszínt a Fő út, Magyar utca, Király utca, 7-es főútvonal mentén a legnagyobb, míg kisebb forgalomnál (Sugár út, Zrínyi utca stb.) a zaj terhelés is csökken. A nappali és éjszakai zajszintek közötti különbséget is a forgalom nagysága, ezen belül a nehézjármű arány határozza meg.
A forgalomból származó zajterhelés során érdekes annak időbeli elosztása is. Megállapítható, hogy a zaj mértéke jól követi az intézmények, üzemek munkarendjét, érezhető a tömegközlekedés kapcsán az ipari üzemek műszakbeosztása is.
A lakótelepek zajterhelésének időfüggvényére jellemző, hogy a reggeli és délutáni időszakban maximális az érték, éjszaka pedig a belvárosénál jóval kedvezőbb a helyzet.
Vasúti zajterhelés csak a
NAGYKANIZSA
VÁROS ZAJHELYZETE
Budapest felé vezető vonalszakaszon számottevő. Az éjszakai nagyobb teherforgalom miatt alig tehető különbség a nappal jellemző értéktől.
Repülési zaj a lakosság környezeti zajterhelésében nem játszik szerepet.
Zaj ellen védendő létesítmények között elsődlegesen a Városi Kórház emelendő ki, ahol a közlekedés a megengedettnél nagyobb szintű zajterhelést okoz. A lakossági zajterhelést illetően a főközlekedési útvonalak mentén élők helyzete a legrosszabb, a többi területen a helyzet kedvező, megfelelő. A főútvonalaktól távolabb (50-100 m-re), ahol az épületek árnyékolnak, a zajhelyzet megfelelőnek minősíthető.
A helyzet javításának lehetőségei
A közlekedési zaj csökkentésére alapvetően két különböző lehetőség van :
- a forgalomban lévő járművek műszaki állapotának javítása.
- forgalomtechnikai beavatkozások (átszervezés, korlátozás, elterelés) megvalósítása.
A közelmúltban fogadta el a város Közgyűlése Nagykanizsa Általános Rendezési Tervét, mely a közlekedésre vonatkozóan a következő változásokat vetíti előre:
Az M7 autópálya Zamárdí-Letenye közti szakaszának elkészítése, várhatóan fizetődíjas használattal (Nagykanizsát Palíntól D-re keresztezi).
- A 6l-es és 74-es számú főútvonalak nyomvonalának megváltozása kapcsolódva a 70-es úthoz a város körül körgyűrűt alkotva.
A teherforgalom városközpontból való kizárására DK-i elkerülő út létesítése.
- Tömegközlekedés fejlesztése elsősorban a járműállo-
mány rekonstrukciójára vonatkozóan.
- A kerékpáros közlekedés fejlesztése.
A járművek műszaki állapotát illetően kedvező változás csak hosszú folyamat eredményeként várható. E megoldás tulajdonképpen a járműállomány „megfiatalodását" jelenti.
A személygépkocsik által okozott zaj csökkentésére várhatóan a zajmérés bekerül a zöldkártyához szükséges vizsgálatok sorába. Sajnos ez a „vezetési stílusból" adódó zaj problémákra nem jelent megoldást.
A tömegközlekedési eszközök, helyi autóbuszok műszaki állapota által okozott többletzaj (csikorgó fék, nyikorgó ajtó stb.) nemcsak a főútvonalak mentén élők zajterhelését növeli, hanem csendesebb környezetben is olyan impulzus jellegű zajeseményt okoz, melynek objektív megítélése rendkívül kedvezőtlen. E problémára megoldás lehet a szokásos kétnaponkénti műszaki vizsgálat sorába a zajszempontok felvétele.
A valós helyzet javítására a már említettek pontos és következetes megvalósításához a körültekintő szabályozás megalkotása is elkerülhetetlen.
A szabályozás célszerű kategóriái a következők lehetnek:
- zajszempontból különlegesen kezelt területek,
- zajvédelmi szempontból fokozottan védett területek,
- zajgátló védőövezetek,
- csendes övezetek.
A problémákra azonban a megoldást elsődlegesen az országos főutak elkerülő szakaszaínak kiépítése, a teherforgalom céljellegűvé tétele, tehát a forgalom okozta terhelés lényeges csökkentése jelentheti.
Schmidt László
A rendszerváltás kapcsán az önkormányzatok megalakulásával átértékelődött a környezetvédelem jogi szabályozó rendszere is.
Egy adott település esetében ez a polgármester és a jegyző megnövekedett feladataiban, a hatáskörök telepítésében nyilvánul meg. Túl azon, hogy az önkormányzatokat felkészületlenül érte a feladatok sokasága, hatékonyabb feladatellátás biztosítható, ha nem egy központi, a település adottságait nem igazán ismerő hatóság foglalkozik a helyi adottságok vizsgálatával.
A zaj esetében az egyik legjobban kidolgozott és áttekinthető szabályozó rendszer áll rendelkezésre. Fontos ez azért, mert az utóbbi időszakban jelentősen megnövekedett a kisipari tevékenységhez szükséges telephely engedélyezési kérelmek száma. E tárgykörben szolgáltató tevékenységet ellátó létesítmény esetén a környezetvédelmi hatósági feladatokat a jegyző látja el. A szolgáltatások köre a 9025/1991 (Sk. 12.) KSH közlemény szerint a mező-, vad- és erdőgazdálkodási szolgáltatástól a szórakoztató, kulturális és sport szolgáltatásig terjed.
Jogszabály határozza meg a különböző rendeltetésű területek adott pontjain megengedhető zajterhelési határértéket, meglévő üzemi létesítmények esetében, (lásd! 23. old., 1. táblázat)
Jelentős zajterhelést okozhatnak az egyes építési tevékenységek is. A szabályozás a tevékenység időtartamát veszi figyelembe, (lásd! 23. old.. 2/a, 2/b, 2/c táblázat)
Az építésre vonatkozóan a munkák megkezdése előtt a kivitelezőnek, míg meglévő létesítmény felújítása, bővítése esetén az építtetőnek kell kérni a zajkibocsátási határérték megállapítását.
A kérelemben célszerű leírni a létesítmény helyszíni viszonyait, a zajforrásokat. A helyszíni viszonyok vizsgálatánál a kérelem elbírálása során a telepítési területre vonatkozó rendezési tervi előírások és a helyi sajátosságok az irányadóak.
ZAJVÉDELEM A LAKOSSÁG ÉRDEKÉBEN
Területi funkció (táblázat 1.) Megengedett egyénért. A- hangnyomás (dB)
nappal 6-22 h éjjel 22-6 h
1. üdülőterület, üdülőhely, gyógyhely, kórházi negyed, védett természeti terület 45 35
2. Lakóterület és intézményterület laza beépítéssel 50 40
3. Lakóterület és intézményterület tömör, városias beépítéssel 55 45
4. Iparterület lakóépületekkel és intézményekkel vegyesen 60 50
Területi funkció (táblázat 2/a) Megengedett egyénért. A- hangnyomás (dB), ha a munka Időtartama
1 hónap alatt
nappal 6-22 h éjjel 22-6 h
1. üdülőterület, üdülőhely, gyógyhely, kórházi negyed, védett természeti terület 60 45
2. Lakóterület és intézmény-terület laza beépítéssel 65 50
3. Lakóterület és intézményterület tömör, városias beépítéssel 70 55
4. Iparterület lakóépületekkel és intézményekkel vegyesen 70 55
Területi funkció (táblázat 2/b) Megengedett egyénért. A- hangnyomás (dB), ha a munka Időtartama
1 hónaptól 1 évig
nappal 6-22 h éjjel 22-6 h
1. üdülőterület, üdülőhely, gyógyhely, kórházi negyed, védett természeti terület 55 40
2. Lakóterület és intézmény-terület laza beépítéssel 60 45
3. Lakóterület és intézményterület tömör, városias beépítéssel 65 50
4. Iparterület lakóépületekkel és intézményekkel vegyesen 70 55
Területi funkció (táblázat 2/c) Megengedett egyénért. A- hangnyomás (dB), ha a munka időtartama
1 évnél több
nappal 6-22 h éjjel 22-6 h
1. üdülőterület, üdülőhely, gyógyhely, kórházi negyed, védett természeti terület 50 35
2. Lakóterület és intézményterület laza beépítéssel 55 40
3. Lakóterület és intézményterület tömör, városias beépítéssel 60 . 45
4. Iparterület lakóépületekkel és intézményekkel vegyesen 65 50
TÁJÉKOZTATÓ
A „NAGYKANIZSA VÁROS KÖRNYEZfflVÉDELMÉÉRT"
ALAPÍTVÁNY MŰKÖDÉSÉRŐL
Az alapítvány kuratóriuma legutóbb 1994 októberében döntött a beérkezett pályázatok támogatásáról.
Kérelmező tárgya összeg
- Környezetvédelmi Információs Iroda reklám 15 E Ft
- Zrínyi M. Altalános Iskola segédeszköz 15 E Ft
- Hevesi S. Általános Iskola kerti szerszám 50 E Ft
Kaán K. Környezetvédelmi Egyesület rendezvény 25 E Ft
Zsigmondy-Winkler SZKI műszer 150 E Ft
555 E Ft
Az előírt feltételek teljesítése után az alábbi kifizetések történtek:
- Kaán K. Környezetvédelmi Egyesület 25 E Ft
Zrínyi Miklós Általános Iskola 15 E Ft
Zsigmondy-Winkler SZKI 150 E Ft
190 E Ft
A pályázatokon kívül került kifizetésre Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Nagykanizsa város köztéri címere restaurálására a FIX-Pont Bt. által adományozott 50 E Ft.
Összességében az alapítvány vagyona nem csökkent. Törekvéseink, mely szerint a helyi adóbefizetésekre kedvezmény biztosítható, nem érvényesültek (az önkormányzat ezt a lehetőséget a rendeletéből törölte). Másrészt az önkormányzat üzemi koordinációban megvalósuló beruházásainak finanszírozásába az alapítvány nem volt bevonható.
Céljellegű alapítványi támogatások miatt a rendelkezésre álló összeg az adományozó által megjelölt feladatokkal terhelt (összesen 560 E Ft).\'
- ÖKO Rt: légtisztító készülék
- Saubermacher-Ryno Hulladékgyűjtő Kft.:
- eszközbeszerzés
- képzés.
Az alapítványi támogatásra 1995-ben is érkezetek pályázatok:
- Kanizsa Újság környezetvédelmi melléklet megjelentése
- Humánökológiai Szabadegyetem támogatási igénye, melyek elbírálását az újjáalakított Kuratórium a közeljövőben végzi el.
24
( KANIZSA - 7&»uwetui<& ~j
1995. július 28.
METEOROLÓGIAI
OK
IV
NAGYKANIZSA
ffVÉKÉN
A terület éghajlata átmeneti jelleg: kontinentális klímán belül óceáni és szubmediterrán hatások is érvényesülnek. Az évi csapadékösszeg 700-800 mm, a középhőmérséklet 10,2 °C fok körüli. A Zalai-dombság Magyarország egyik legcsapadékosabb vidéke, s egyben éghaj-latilag legkiegyensúlyozottabb része. A hűvös, csapadékos alapjclleg mellett különösen a szélsőségeknek a többi országrészhez viszonyított hiánya teszi egyedülállóvá ezt a területet. A városkörnyék a mérsékelten meleg, nedves illetve mérsékelten nedves, enyhe
telű éghajlati körzethez tartozik.
A hőmérséklet nem nagy ingadozása mellett a ritkán forró nyár, a nem túl hideg tél, az ugyancsak ritka tavaszi és őszi fagyok, a nagyobb borultság, az Alföldhöz képest kevés, de a mezőgazdaság szempontjából kielégítő tartamú napfény is adják az éghajlati kiegyensúlyozottságot.
A felhőzet évi átlaga 65-55%, évi 110-120 borult nap van egy évben, csupán 1800-1900 óra az évi napsütés. A tél viszonylag enyhe: -2, -1 °C fok, a nyár viszonylag hűvös: 19,5-20,5 °C fok. így a hőmérséklet évi közepes ingadozása: 21,7 °C fok - országosan a legkisebbek között van. Az ÉK-i és DNY-i szelek a leggyakoribbak (30-30%), a szélcsendes napok száma 5%. Az 1901 és 1970 közötti mért évi csapadék-szélsőségek: 483 mm (1921), 1216
mm (1940), a 70 év átlaga 766 mm. A csapadék maximuma májusra esik az óceáni légtömegek behatolása miatt, de a Földközi-tenger hatása következtében ősszel is kialakul egy másodmaximum. A havas napok száma megegyezik az országos átlaggal. Magas a levegő relatív nedvességtartalma (76% évi átlagban).
Megemlítem, hogy jelenleg egy aszályos évtized van mögöttünk, összefüggésben egy esetleges globális éghajlatváltozás regionális következményével. Egyébként probléma a nagykanizsai meteorológiai főállomás esetében az, hogy a mérőhely a várostól részben el-ütö mikroklímáiú helyen van.
Haloiih László
Álljanak itt összefoglalva a domborzat, kőzet és szeizniieitás tényezői Nagykanizsa környékére vonatkozóan.
Egyébként Nagykanizsa fejlődése legfontosabb tényezőjének éppen a földrajzi fekvését tekinthetjük, ezért lett például nagy jelentőségű kereskedelmi gócpont. Nagykanizsa és környéke a Zala-egerszegi-I.etenyei-dombság és a Zalaapáti-hát között a Principális völgyében, a Mura bal parti síkság közelében fekszik. így Nagykanizsa környékén dimbes-dombos táj bontakozik ki, s a dombok aljában sok a vizenyős rét.
A város a pannonia táblák barázdált térszínén helyezkedik el: agyagos, homokos pannon üledéken inkább vályogos, kevésbe lö-szös hátakon. A tektonikai működés E-D irányú törésvonalakat vésett a felületbe. A fővölgyben a lassú lefolyású víz a csekély esés miatt inocsártengert hozott létre. Érdekes, hogy a város K-i része löszön épült, NY-i része homokon. Az agyagos lejtők a környéken nedves esztendőkben meg-megsu vadnak.
A Zalai-dombságban a Principális-csatorna völgye a meridio-nális hátakat két nagy csoportra osztja. A Principális és a Felső-Válicka között húzódó NY-i-hát
GEOMORFOLÓGIAI TÉNYEZŐK
nem egységes; süllyedékek, nyergek tagolják: pleisztocén-kori erős kiemelkedései miatt völgyei mélyek, a hátak keskeny gerincek. A pleisztocén vályog a keskeny gerinceken maradt meg inkább. A csatornától K-re van a terjedelmesebb Zalaapáti-hát, ezt D-en a Letenye-Nagykanizsa-Komárvárosi árok szakítja meg, melytől D-re következik még a háthoz tartozóan a Zákányi-rög. A K-Zalai-dombság széles, teraszos völgyeiben a folyóvíz és a szél által homok, lösz és folyami iszap egyaránt föllelhető.
A Zalai-dombság legjellegzetesebb, meridionális völgye az 50 km hosszú Principális. Két részre tagozódik: az É-i völgyszakasz egészen fiatal (új-pleisztocén): ez a Foglár-völgy. A tulajdonképpeni tényleges Principális-völgymedence Zalaszentmihály térségében kezdődik. Itt az ó-holocénban a Principáüs- és Szévíz-völgyi hordalékkúpok anyagából futőho-mok-felszín is kialakult. A gyen-
ge lefolyású mélységekben a lápi, mocsári növényzet tőzegképződést is lehetővé tett.
Nagykanizsa a fentebb már emlegetett két, árkos süllyedek kereszteződésében alakult ki, melyek komoly szerepet játszottak a város (a vár) kialakulásában, mert alacsonyságuk miatt nem szabdalódtak fel olyan mértékben, mint a tőlük távolabb lévő területek. Ezért vezethetnek itt fontos utak, terjeszkedhet a város, jobb minőségű a talaj.
Tehát a Nagykanizsa környéki táj mai képe egy változatos dombsági felszín. A völgyek „kitakarítása" és a domboldalak pusztulása most is tart, sőt felgyorsult az ember környezet-átalakító tevékenysége nyomán.
Megjegyzem, hogy a város számára fontos lehetne egy, a környéket mutató űrfelvétel, mert az is segíthetne a környezeti problémák feltárásában és azok megoldásában.
lialoah László
Korunk egyik legösszetettebb társadalmi-gazdasági vonatkozású jelensége az urbanizáció. Ennek morfológiai vonatkozásával foglalkoznék itt röviden - Nagykanizsát illetően -, mert egy város arculatának kialakításában fontos szerepe van a településszerkezeti, településesztétikai, műemlékvédelmi tényezőknek, ezért része kell, hogy legyen az ember és környezete viszony feltárásának is. A város alaprajzi kifejlődése: a város morfológiája hosszú folyamat eredményeként dinamikusan alakult a város történelme során, többek között és meghatározóan a természeti adottságok függvényeként. A térbeli jellemzők Nagykanizsán kevésbé jelentik az épületek városformálő hatását, inkább a terep adta lehetőségeket. Nagykanizsán adott volt egy ősi városmag, melyből mint adottságból a város keveset használt ki. A városközpont kevés műemléképülete nem hozott létre egyedi, jellegzetes hangulatot, viszont nagyon érdekes és értékes a városszerkezet közismerten szép térrendszere. A városközponmoz csatlakozó területek napjainkig megőrizték „kisvárosi" jellegüket. A K-i városrész lakótelepe viszonylag kevésbé semaükus. Kískanizsa napjainkig megőrizte beépítési módjának falusias jellegét. A városkörnyéki településekre jellemző, hogy vízfolyások mentén, dombhátakon vagy völgyekben, utak mentén keletkeztek. A régi időkből inkább csak a telkek fésűs beépítési módja maradt meg, sajnos, mára a sátortetős kockaházakból nagyon sok lett.
Nagykanizsa földrajzi fekvésénél fogva lett jelentős közlekedési, így kereskedelmi, kulturális központ. A város beépítettsége nem tömör: ez hátrányokkal és előnyökkel is jár. Adódik ez a város ikertelepülés jellegéből (Kis- és Nagykanizsa). De a hajdani mocsárvilág és a Principáüs is meghatározták a város terjeszkedését, így a városmag excentrikus elhelyezkedésű lett.
Nagykanizsán a Magyarországon előforduló legtöbb beépítési mód előfordul, így a település arculata igen változatos. A tendencia az, hogy a jövőben a beépítési módok száma csökkenni fog. El fog tűnni a féüg zárt földszintes és a fésűs be-

3 1995. j úlius 28. c
KANIZSA - ttwtefctocds: 1
25
építés, s helyüket a családi, a tömbös vagy a társasházas foglalja el. Remélhetőleg ezek a változások nem teszik majd homogénné, sablonossá a városképet.
Az ipari területek szerkezetileg, közlekedés-földrajzilag jól kapcsolódnak a városhoz. A külső lakóövben új, prosperáló városrészek adnak teret a magánépítkezéseknek (például Sánc, Miklósfa, Palin).
Nagykanizsa pihenő-üdülő övezete részint szétszórtan, a belső lakóövben található (Kemping, Sétakert, sportpályák). A várostesttől viszonylag távol van a Csónakázó-tó és az Alsővárosi-erdő, mely a Soproni Erdészeti Egyetemtől megrendelt komplex környezetvizsgálati tanulmány által is támogatva, megfelelő infrastrukturális fejlesztéssel, a tó vegyes hasznosításának megszűntetésével -a távolság ellenére - képes lesz ezután még inkább lakossági rekreációs funkcióját teljesíteni. A havi 3000 fős átlagforgalmat magáénak mondó tó talaj és vízminőségi helyzete (ezt vizsgálták) mára már kedvezőbb, de a tó vízének szellőztetése bizonyos időszakokban indokolt.
Az általános tájvédelem részeként szükséges az egyedi tájértékek ka-taszterezése is. Az egyedi tájértékek típusai: 1. településsel kapcsolatos emlékek, 2. közlekedéssel kapcsolatos emlékek, 3. termeléssel kapcsolatos emlékek, 4. történelmi eseménnyel vagy személlyel kapcsolatos emlékek, 5. természeti emlékek (természetvédelem keretében nem védett). A számunkra legfontosabb természeti emlékek fajtái:
- idős fa, facsoport, mesterséges biolőp,
- földtani alakzat, kőzetfeltárás, talajszelvény,
- forrás, láp, tó, holtág, morotva,
- fészkelőhely, táplálkozóhely, migrációs útvonal. Ezek részletes feltárására jó lenne, ha sor kerülne a közeljövőben Nagykanizsa környékén.
1987-től működik a városban eredményesen a Városvédő Egyesület, melynek célja az építészeti, környezeti és természeti értékek őrzése, ápolása, fejlesztése. Bizonyára ennek is szerepe volt abban, hogy Nagyka-mzsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 20/1992. (XI. 23.) számú rendelete megszületett az építészeti értékek védelméről, melyet a 2/1993. (II. 25.) és a 22/1993. (IX. 20.) számú rendelettel módosítottak és kiegészítették. Tehát a tágabb értelemben vett műemlékvédelem jó úton halad városunkban (környékén?), ezt jó lenne megtoldani a természeti értékek őrzésével, ápolásával is.
Mind az ÁRT, mind annak felülvizsgálata a városfejlesztés kapcsán foglalkozik a településszerkezettel,
NAGYKANIZSA TERMETÉNEK BEÉPÍTETTSÉGE
terület-felhasználással, értékvédelemmel és a zöldfelüleü rendszerrel. Ez utóbbit az ÖKO Rt. „Belterületi öko-kataszter" című tanulmánya is részletesen tárgyalja.: „Városi zöldfelületek, utcai sorfák környezeti értékelése" című fejezetében, fgy ez bőven megfelel egy ilyen szempontú környezeti alapállapoü képnek.
Az ÁRT (1979-ben) még arról beszél, hogy Nagykanizsa zöldterületi adottságai kedvezőtlenek, a véderdőket nem tartja számottevőnek. Már akkor is a környezetvédő fásítást elsőrendű feladatnak tartották. A város-környék tájpotenciáljának fejlettsége, illetve a tájhasználat nem érte el 1979-ben a korszerű rekreációs ellátási szinteket. Ezért jelentős táj- és környezetrendezést, benne zöldterületi rendezést javasol az ÁRT. Az ÁRT felülvizsgálata (1993-ban) még inkább alapelvnek tartja a tájjal, természettel harmonizáló, nyílt városszerkezet létrehozását: a város és környéke zöldfelületeit az urbánus élettel járó környezetterhelő hatások kiegyenlítőjének tekinti. Az ÁRT felülvizsgálatára azért is szükség van, mert fel kell oldani a régmúlt rendszer hatalmi politikája által a településszerkezetben létrehozott torzulásokat.
Ez a tanulmány már pozitívabban
beszél a város karakteres építészeti, park- és kertkultúrájáról, az országban is ritkaságszámba menőnek tartja a lombos fák és örökzöldek gazdagságát a városban. Az önkormányzat 1991. XII. 31-i kimutatással 1.523.700 m2 parkfelületet tartott számon (ugyanakkor a VGV adat 1.066.000 m2 - ?!), a fajlagos zöldfelületi mutatószám 25 m2/fő fölé nőtt; a fajlagos költség: 11,25 Ft/m /év, ugyanakkor jóval kevesebb, mint más hasonló városban. Persze a pénzhiány és a megrögzötten maradékelvű szemlélet masszív visszahúzó ereje miatt bőven vannak hiányosságok. Mert még ez a mai, megnövekedett zöldfelületi rendszer is elégtelen, a közterületek minősége kívánnivalót hagy maga után, a védőzónák hiányosak, az el-szemetesedés növekvő tendenciát mutat.
Nem feledhető, hogy a zöldfelületnek nem csak a környezetkondicionálásban van szerepe, hanem még inkább emocionális szerepe is van: Ezért is örülhetünk annak, hogy Nagykanizsa a magyar viszonyok között zöldfelületi szempontból viszonylag jól ellátottnak mondható. Azaz csak jól kellene bánni vele, s ez nem kevés!
Bakiul! László
KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKKÖNYVVÁSÁR
A népszerű csomagküldő szolgálatok módszerét használja a Környezetgazdálkodási Intézet a természet- és környezetvédelmi szakkönyvek terjesztésére. Kívánságra listát küldenek, amelyből nem csak könyveket, hanem ismeretterjesztő filmeket is választhatnak az érdeklődők. A videokazetták bemutatják hazánk természeti értékeit, a nemzeti parkokat, valamint a jellegzetes élőlény-együtteseket. A kiadványok között megtalálhatóak az aktuális környezetpolitikai, környezetgazdálkodási kérdésekkel foglalkozó írások is. Az elszabadult könyvárakhoz szokott vásárló számára üdítőlég hatnak a mérsékelt, 30-300 Ft-os árak. Iskolák, közintézmények frissíthetik fel könyvtárukat ebből a repertoárból. Középfokú tanintézetek diákjainak is hasznos - a tankönyvek kiegészítő ismereteket nyújthatnak - órai segédeszközként vagy szakköri foglalkozásokon a színvonalas oktatófilmek. A kiadványok megrendelhetők a Környezetgazdálkodási Intézetben Budapest, V., 1369 Alkotmány utca 29. A borítékra ne felejtse el ráírni: Szakkönyvendelés!
26
( KANIZSA - TSwfeietoédz "*J
1995. július 2«.
A környezeti konfliktusok szereplői között immár nálunk is megtalálhatók az alternatív-környezetvédő mozgalmak. A konfliktusok fő frontvonala köztük és a technológiai berendezéseket telepítő beruházók között húzódik. Magukról azt állítják, hogy módszereik, álláspontjuk általánossá tételével találhatunk kiutat az ipari civilizációt sújtó ökológiai válságból, aminek létrejöttéért a modern társadalmak gépekre épülő mechanizált világát okolják. A kibékíthetetlen ellentét miatti kompromisszumképtelenség fokozottan veti fel azt a kérdést, hogy az ellentétes szélsőségeket képviselő felek közül vajon kinek van igaza? A dilemma súlyához mérhető válaszadáshoz kissé mélyebben kell betekintenünk a szembenállók érvei mögé. Minden bizonnyal az iparosítás jócskán hozzájárult mostani környezeti gondjainkhoz. A mai ipartelepítők pusztán korszerűbb technológiát ajánlanak, amely segítségével elkerülhetők a nagyobb környezeti károk. Az ipari fejlődés keltette negatív hatások ipari eszközökkel történő kiküszöbölése persze fából vaskarika. Az ipari termelés és kereskedelem racionalitása ugyanis öntörvényű módon gyűri maga alá az egyéni beleegyezés, megértés lehetőségét, végső soron kiüresítve, elidegenítve a társadalmi tevékenységet a civil szférától.
Az alternatívok természetre való hivatkozásának alapja nem a sokszor fejükhöz vágott re-primitivizálás (bár közülük egy kisebbségnek vannak ilyen álmai) igénye, hiszen a környezetet kevésbé veszélyeztető primitívnek kikiáltott kisparaszti társadalmat ők is csak hírből, kulturális áttételen keresztül ismerik.
Fel nem adott városi életformájuk is mutatja, hogy hangos fellépésüknek más alapja kell hogy legyen. Azt sem állíthatjuk, hogy a princípiumként választott természetet bárki másnál jobban ismerik, hiszen tőlük éppen annyira idegen, csak a természettudományok absztrakció-
ján keresztül létező, mint bármely más huszadik századvégi ember számára (vezérlő elvük az ökológia is manapság divatos szaktudomány).
Persze az alternatív mozgalmak nem egy tudományág népszerűsítése céljából születnek, hanem új azonosságtudatot kívánnak teremteni. Nem mondhatjuk róluk, hogy - a retorika szintjén túl gyökeresen tagadják a fennálló ipari társadalmat, mivel annak technikai avagy társadalmi vívmányait (például: telekommunikációs infrastruktúra, a civil társadalom demokratikus önszerveződésének elve) mozgalmuk szervezése közben széles körben felhasználják. Noha azt hirdetik magukról, hogy ők a modern államiság sírásói, ez a profetikus jövendölés korántsem igaz. Az alternatív mozgalmak fellépése miatt kialakult új természetesség-igényt kihasználva öltött testet az ipari termelési rendszerré szervezett biotermékelőállítás és a környezetbarát fogyasztási cikkek piaca. Úgy látszik, hogy az alternatív törekvések nem képesek egy konkurens társadalomképet felrajzolni, így társadalmi szerepük csupán arra korlátozódik, hogy az értékek belső átrendeződése árán lehelnek új életerőt a fejlett ipari demokráciák jelenlegi formáiba.
Noha az alternatívok nem tudják megakadályozni a mechanizált termelési rendszerek alattomos, meg-megújuló előretörését, szerepük mégis jelentős.
Azon túl, hogy részt vállalhatnak az iparosítás túlkapásainak felszámolásában, a mozgalmakban részt vevők számára megteremtik az egyéni azonosulás lehetőségét.
Az identitás keresése a modern demokratikus társadalmakban élők számára nagyon nehéz feladat. A demokrácia csak a diktatúrához viszonyítva értékesebb, önmagában véve nem garantálja az azonosulás feltétlen bekövetkezését, főleg azokban az országokban nem, ahol a vívmányai természetesek. Az egyén meghirdetett szabadsága és a többség által támogatott döntések mindenkire nézve kötelező hatásai közti feszültség meglehetősen nagy. Az alternatívok ennek a szakadéknak a közös cselekvésben való feloldhatósá-gat hirdetik. A választás formalizált és közvetett aktusa helyett a közvetlen részvételre helyezik a hangsúlyt. Akcióikban a kitűzött cél és a megvalósítást segítő egyéni aktivitás egysége mutatkozik meg. Világunkban,
AZ ALTERNATÍV KÖRNYEZETVÉDŐ
MOZGALMAKRÓL
ahol a politikusi erkölcs nem azonos a hétköznapi ember erkölcsével, próbálkozásuk mindenképpen szimpatikus. Hozzájárulhatnak a társadalmi élet kiüresedő fórumainak új tartalommal való megtöltéséhez.
Az alternatív mozgalmak fellépésének van egy árnyoldala is, amely szintén a modern társadalmak egy jellegzetességéből következik. Az egyén életmódjának, kulturális arculatának létrehozásában eluralkodó szabad tudatosság előtérbe nyomulásával, a névtelenség és a reflexszerű működés mélyére süllyedt le az azokról a társadalmi determinánsokról való tudás, amelyek a szabad élet lehetőségét megteremtik, de lényegében az ipari társadalomhoz tartoznak.
A szabadság ugyan megteremtheti a választott értékek irányította morális cselekvés lehetőségét, de ez az egyén belső tulajdonságaitól függő választás nem biztos, hogy a társadalmi haladás jövőbeli irányát rajzolja ki mindenki előtt.
levédnek az alternatívok, amikor az igazság letéteményeseként kompromisszumképtelen arroganciával lépnek fel mindennemű természetalakítás ellen. Akkor hát mégis, mint tévelygőket, ki kellene őket zárni a környezeti
konfliktusok megvitatásából? Dehogy; az önszerveződés szabadsága automatikusan kell hogy szelektálja a tömegbázissal nem rendelkező elképzeléseket. Az alternatív környezetvédők nyugat-európai tevékenységének tapasztalata az, hogy csak akkor számíthattak sikerre, amikor igazán jelentős társadalmi bázisú akaratot fejeztek ki. Hozzájárulnak ahhoz, hogy növekedjen a problémák megoldására kiagyalt tervek választéka, de a közakaratot direkt módon nem képviselhetik. Ideológiájuk pezs-dítő kovászának feltűnésekor rögtön kinyilvánítják véleményüket a velük egyetértő és az ellenpólust képviselő, ad hoc összeálló vagy valamelyest intézményesült civil szervezetek, leképezve az egyes javaslatok valódi támogatottságát.
Az alternatív természet- és környezetvédő mozgalmak nélkülözhetetlen szereplői közéletünknek. Nem az adminisztratív kiszorításukra kell törekedni, hanem arra, hogy a társadalomban formálódó más civil szervezetek méltó ellenfeleik, ellensúlyaik legyenek. Ezzel biztosítva, hogy az alternatívoknak se legyen társadalmi tekintélyüknél nagyobb befolyása.
m- Lencsés (íábor

1995. július 28.
( KANIZSA - T^uufeyetuéds: "J
27
Az „igazinak" tartott tudományoktól elvárjuk, hogy néhány egyszerű alaptétel segítségével adjanak magyarázatot a világ dolgaira. Ezért becsüljük az egzakt módszereket mondjuk a matematikában és a fizikában, és ezek hiánya miatt nem tartjuk sokra például a filozófiát. Persze, azért fel-felbukkannak új messiások a tudomány mostanában is elég mozgalmas piacán, hirdetve a világproblémák felhasználásuk nélkül történő megoldásának lehetetlenségét. Gondolom sokak számára, még a nagysikerű kanizsai előadássorozat után sem világos, hogy mi az a humánökológia? Talán egyike a burjánzó áltudományosság-nak, vagy esetleg a világmegváltás profán eszköze? A humánökológia törekvései mindenesetre dicséretesek. Megkísérli az egész földre kiterjedő, globális problémává dagadó ökológiai válságra megtalálni a gyógyírt. Az állat- és növényvilág pusztulása mögött a modern ipari civilizációt okolják, amely kialakulása hozzájárult ahhoz, hogy az emberiség „kigondolkodta" magát a természet gondoskodó világából. Ezek után nem meglepő, ha a humánökológia saját gyökereit, történelmi előképeit a modemség előtti társadalmak gazdálkodásában találja meg. A középkori parasztok földművelési módszerei, a nagyipari termelés rendszerei felől nézve, igazi idillikus képet varázsolnak elénk. Az „intuitív humánökológiának" nevezett múlt életünkbe már sohasem visszacsempészhető. Az áhítat csupán egy olyan kor gyermekének romantikus szemlélődése, aki csak gondolatban képes megtalálni a régen elszakított kapcsot az ember és a természet között.
Sokan nem tudják, de az európai civilizációs út sosem volt annyira szelíd, mint amilyennek tűnik az idő mindent megszépítő távlatából. A történeti ökológiai kutatások már régen feltárták, hogy évezredekkel ezelőtt is folyt a természet gigantikus méretű átalakítása. Némely békésnek látszó bronzkori telep eltűnésének is az volt az oka, hogy
a lakosok kizsarolták a környék földjeit, ami nnatt kénytelenek voltak otthonukat elhagyva to-vábbállni. De a nyugat-európai, kora középkori népességnövekedést is azért követték nagy éhínségek, mert a természettől erdőirtással elhódított területek nem voltak képesek az élelem hosszútávon történő biztosítására. Ilyenformán az emberi történelem nem eltávolodás a paradicsomtól, hanem az éden folytonos, de sikertelen, környezeti problémákkal is kikövezett keresése.
De ne csak a múlt felé tekintsünk, hanem inkább azt vizsgáljuk, hogyan képzelik a humánökológusok korproblémáínk megoldását? Válaszuk igen egyszerű: különböző szakterületek tudósainak aktív részvételével. De vajon lehet-e demokratikus az elme előbb felvázolt teok-ráciája? Nyilvánvalóan nem. Mert hiába kiváló szakember az ökológus, a botanikus, a szociológus és a többi, tudományos ízű megállapításaik nem alkalmasak közvetlenül a társadalom irányítására. Az ilyen módon szervezett élet ahhoz a falanszterhez, lenne hasonlatos, amelynek gépezete tökéletesen működik ugyan, de a benne élők kedveszegetten, elidegenedve dolgoznának. Tekintetbe kell vennünk: a laikusok - egyébként valamilyen nézőpontból mindenki az - tömegei egyszerű, felfogható és az egyén szabad akaratából támogatandó célokra vágynak. Ezt figyelembe nem venni: diktatúrához vezetne. De még az ökologikus, környezet-,védő elképzelések sem szentesítik ezt az eszközt.
Az egészséges környezetért folytatott harcnak nem a tömegek feje fölött kell lezajlania.
A humánökológiának éppen ebben a felvilágosító munkában lehetne a legaktívabban részt venni. A világ azonnali megváltásának szimpatikus, de már sokszor, sokaknak kudarcot hozó gondolata helyett a folyamatos, apró lépésekkel való céltudatos haladásra kellene helyezni a hangsúlyt. Hogy az emberek ne csak saját érdekeiket követve éljenek, hanem legyenek tekintettel másra, és a környezetükre.
Ez az eredmény biztosan nem sok, mert nem lehet általa megvédeni a trópusi esőerdőket, de még mindig több, mintha irreális vágyaink miatt szalasztanánk el a valódi lehetőségeinket.
Lencsés (Iábor
w • •
A HUMÁNÖKOLÓGIA,
MINT
fii
SZIGORÚ JDOMÁNY
A SZENTSZÉK KÖRNYEZETVÉDELEMRŐL ÉS TÁRSADALOMRÓL
A II. János Pál pápa irányította római katolikus világegyház mind gyakrabban hallatja véleményét napjaink olyan égető környezeti problémáiról, amilyenek az ózonréteg-ritkulás, a légköri felmelegedés, az állat- és növényvilág pusztulása. Mivel az egyház az embert és a Földet Isten teremtményének tekinti, s azt vallja: Isten a Földet az egész emberi nemnek adta, érthető az aggódása mindkettő sorsának alakulásáért.
28
| KANIZSA - TGwwctoédz J
1995. július 28
J
A Kis-Balatoni Tájvédelmi Körzet szélén nemrég adták át a hivatalos természetvédelem legújabb kutatóházát. Az avatáson megjelent illusztris vendégek rendre kihangsúlyozták az élővilág védelmének életünkben különleges feladatot betöltő feladatát, amelyben nyilván hatalmas szerepet tulajdonítanak önnön maguknak, a természetvédelmi hatóságoknak.
Az új kutatóház mindenesetre gyönyörű, ékes példája annak a törekvésnek, hogy a természetvédelem így képzeli el a tájba illő, esztétikus építményeket. A Balaton partját csúfító betonkuckók látványa után mindenképpen üdítő színfolt a népi építészet elemeit felhasználó pirostetős, tornácos
épület. Persze ebben az esetben a látvány hatásossága és a bekerülési költségek egyenes arányban vannak egymással. A költségvetés nem túl irigylésre méltó helyzetében egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hatékonysággal használják fel az adófizetők pénzét. Az állami intézmények reprezentatív célú költekezése a jelenlegi gazdasági válság közepette taszít minden jóérzésű embert. A kutatóházban bárkivel hamarabb találkozhatunk, mint a tájvédelmi körzet munkatársaival, pedig ez az épület a tájvédelmi körzet költségvetéséből épült, névleg azoknak, akik ma csak egy aprócska irodáját használhatják.
Az elmondottak fényében már
A TI
ÍT-
VÉDELOI KÉTARCÚSÁGA
most sem látjuk olyan rózsaszínűén a kutatóház felépülését, mint ahogy azt az avatáskor hallottuk, pedig még nem említettük: az építkezés annyira megterhelte a tájvédelmi körzet költségvetését, hogy a mindennapos, az élővilág megőrzése érdekében végzett fel-
adatok ellátására alig maradt pénz.
A ház belsejének kialakítása is megerősíti bennünk azt az érzést, hogy abban gumicsizmás kutatóknak nincsen sok keresnivalójuk. A drága burkolólapokkal borított hatalmas terek mindegyike a kényelmet és a luxust szolgálja. A konyhában az elektromos késtől a korszerű teafőzőig minden kívánatos háztartási gép megtalálható. A berendezés is hasonlóan színvonalas, egyáltalán nem a napi munkában megfáradt terepi kutatók igényeit tükrözi. Valószínű, hogy e drága - és az avatás óta eltelt időben kihasználatlan - építmény a Környezetvédelmi Minisztérium reprezentatív üdülőházainak számát gyarapítja. Néhány kilométerrel odébb, a Balaton nádasos partján találjuk meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület táborát, ahol sátrakban és egy ócska lakókocsiban tanyáznak az egész éves megfigyeléseket végző, lelkes aktivisták. A szűkös költségvetésből gazdálkodó amatőr természetvédők a létükért küzdenek, a kapott támogatásokból programjuk finanszírozására is alig teük. Érthető, hogy miért zaklatja fel őket, ha szóba kerül az előbb bemutatott új kutatóház építésének témája.
Szerintük hatékonyabban kellett volna felhasználni a rendelkezésre álló pénzösszegeket. Mondjuk, a természetvédelmi területek létrehozásának támogatására. Nagyon örültek volna, ha a ház minden fényűzést mellőzve, ténylegesen is kutatóházként üzemelne, és akkor talán ők is helyet kaphattak volna benne.
A ház építése kiélezte az amatőr és a hatósági szerepet betöltő természetvédők között eddig megbújva feszülő ellentéteket. Az előbbiek úgy gondolják, a hatóság drágán és nem a fő feladatra koncentráltan működik, míg ők saját pénztárcájukba is mélyen benyúlnak ha kell. A hivatásosak pedig azt állítják, az amatőrök nem látják át az állami pénzekhez való hozzájutás zegzugos útvonalait, s ők nem tehetnek arról, ha kutatóházat könnyebb építeni, mint az élőhelyeket megvédeni.
A természetvédelem koldusai bizonyára még sokáig berzenkedni fognak, de ez nem sokat változtat azon a tipikus magyarországi helyzeten, hogy a pénz általában nem oda kerül, ahol a legcélszerűbben lenne felhasználható.
*¦ Lencsés (labor
1995. július 28.
F KANIZSA - T&uuwetvédz )
29
A lakossági, állampolgári kezdeményezéseknek óriási jelentősége van. A különböző csoportosulások aktivistái munkájának értéke súlyos milliókban mérhető. Önzetlenül, évről-évre végzett tevékenységükkel „támogatják" a költségvetést. Hiszen bért, munkadíjat nem számítanak fel, csupán az eszközök, anyagok biztosítását várnák el a hivatalos szervektől.
Azt gondolnánk, hogy a hivatásos szervezetek és az állampolgári szerveződések kapcsolata felhőtlen, mivel az a kölcsönös előnyökre van alapozva. De nem egy esetben hallunk konfliktusokról, amelyek az egyazon területen működő különböző jogállású szervezetek között jönnek létre. A hivatásosok általában laikusoknak tartják az öntevékeny szervezeteket, fordítva pedig arról hallhatunk, hogy az állami szervezetek, hatóságok bürokratikus, még a kitűzött cél érdekében is nehezen mozduló képződmények.
Nemrég esett meg, hogy Fenékpusztán jártam, ahol két helyszínen, egymástól nem túl messze dolgoztak a Közép-dunántúli Természetvédelmi Igazgatóság veszprémi, és a Magyar Madártani Egyesület Zala Megyei Csoportjának munkatársai. Amikor a „hivatásosok" megtudták, hogy az amatőrökhöz is megyek, elmondták, hogy Fenékpusztán a gyűrűzőtelepen csak az időt
fecsérlik és a pénzt költik (dobják ki az ablakon) a madarászok, mert a sok munka mellett már látszani kellene a tudományos közleményekben testet öltő eredményeknek.
Míg az igazgatóság szakemberei a természetvédelem lényeges kérdéseivel foglalkoznak, addig az egyesületi tagok csupán passzióikat nevezik jogosulatlanul nagyzolva - tudományos kutatásnak és természetvédelemnek.
Fenékpusztán, a Keszthelyre vezető főútvonal Balaton felőli oldalán találjuk meg a Madártani Egyesület sátrait. A minden kényelmet nélkülöző táborban végzik az önszántukból ide látogatók a madárrneg-figyelés, gyűrűzés embert próbáló munkáját.
Az itt dolgozók jól érzik magukat, tudják mit miért tesznek, de ismerik a hivatásosok, munkájukról alkotott véleményét is.
- Nézzenek körül a táborunkban és utána mondjanak véleményt. Most is több programunk folyik - mondta a madarászok inkognitóban maradni kívánó szóvivője. Rendszeresen szervezünk a gyerekeknek nyári táborozást, és megismertetjük velük - itt a parton - a természet és környezetvédelem, valamint az ökológia alapjait. Ezzel is hiányt pótolunk. A nagyobbacska gyerekeket viszont már a madarászat rejtelmeibe is bevezetjük.
itiADARVART/ FENÉKPUSZTA
3
Beszélgetőpartnerünk szavainak különös nyomatékot adott a tábor lakóinak szemünk előtt zajló élete.
Középiskolás fiúk indullak a nádasban lévő hálókhoz, hogy a csapdába esett madarakat kiszabadítsák, meghatározzák.
- Milyen programokban dolgoznak a Kis-Balatonon kívül?
- Zala megyében részt veszünk a gólyaállomány rendszeres felmérésében
Aktivistáink minden ismert fészket felkeresnek és így pontosabban tudjak regisztrálni az állomány alakulását.
- Csökken vagy nő a gólyák száma?
- A sok éve vezetett statisztikák szerint nő, de a rideg számok hamar félrevezetnek. Régebben nem végeztek ilyen részletességű megfigyeléseket. Az akkori számok inkább becsült értékek voltak. Érzéseim szerint a növekedés kimutatása mögött csak a módszerek egzaktabbá válása bújik meg. Én már régóta járom a megyét. Tíz-húsz évvel ezelőtti fészkeknek ma már a hírmondója is alig van meg. Ezekből már végérvényesen kipusztul-
ómig az állami intézmények jő hogyha azokat a feladatokat ellátják, ami a tevékenységi körük meghatározásában szerepel, addig a spontán vagy már valamelyest intézményesült civil szervezetek rugalmasabbak. Felvállalnak
olyari feladatokat is, amelyek tevékenységi területük határmezsgyéjén foglalnak helyet.
A fenékpusztai madarásztáborban sem csupán a klasszikus gyűrűzés folyik. A madárlanisok, nem is csupán szárnyas kedvenceikre ügyelve végzik az állatmentő tevékenységüket.
Rendszeresen szállást adnak a kicsapott, kóborlásra ítélt kutyáknak, akik azután a tábor őrző, védő állatai lesznek mindaddig, míg nem tetszenek meg annyira valakinek, hogy az magával vigye őket. Ottjártunkkor éppen egy puli ugrándozott, csaholt a tábort meglátogató idegenek közeledtét jelezve. Ki gondolná, hogy ezt a kedves jószágot is valószínűleg egy autóból rakták ki a közelben.
A Keszthelyen lakók is ismerik a madarásztábort, valamint az ott lakók jószívűségét. Rendszeresen idehozzák a sérült, legyengült ál-
ÁLLATMENHELY
A
MADARÁSZOKNÁL
latokat, madarakat. Volt a tábornak gólyája is, amely most már visszatért a természetbe. Egy molnárfecske is sokáig volt itt befogadott vendég. Fiatalon került ide, egy fészekből pottyanhatott ki. A gondos ellátásnak köszönhetően a nyár végére már röpképes lett.
Neki a környéken gyűjtött „hangyatojásokat" szervírozták alkalmi gondozói. De láthattunk igazi ragadozót is, egy fiatal réti héja képében. A legyengült, zsákmányolásra képtelen madárra az éhhalál küszöbén találtak rá. Friss hússal etetve, gyorsan visszaszállt bele a lélek.
Nem csak a sérült madarakat, hanem az élőket is kell védeni.
Nemegyszer a kitöméstől. Múzeumok rendszeresen kapnak engedélyt, gyűjteményük kiegészítése végett arra, hogy kitömjenek védett madarakat. A madártanisok szeretnék, ha nem a még élő példányok kerülnének tartósításra, ezért rendszeresen gyűjtik és mélyhűtve tárolják az elhullott madarak tetemeit. Amikor pedig valamely intézmény preparáláshoz igényel madarakat, ezekből válogatnak nekik.
Akik komolyan veszik a maguk elé kitűzött célokat, hivatásukat, azok minden alkalmat megragadnak, hogy teljesítsék küldetésüket.
Lencsés Gábor
tak a madarak. Úgy veszem észre, hogy azóta már ritkábban találkozni röptében, vagy a táplálkozóhelyén a fehér gólyával. Csak a vizes, mocsaras élőhelyek megvédésével fog stabilizálódni, vagy nőni az állomány. Erre pedig az utóbbi években alig fordítottunk energiát. Azért sem vagyunk túl népszerűek, mert mindenkinek elmondjuk, hogy véleményünk szerint mi van a számok mögött. De vannak, akiknek egyszerűbb és kényelmesebb a munkájuk, ha nem néznek a statisztikák mögé...
- Milyen a kapcsolatuk a lakossággal?
- Van akik szeretnek minket, de ennek az ellenkezője is gyakori. Főleg mostanában. Kevesen tudják, hogy a régen kedvelt molnárfecskék is nagy veszélynek vannak kitéve. A fészkeket rendszeresen leverik, mondván, hogy sokat piszkítanak
Nem sok emberrel lehet megértetni, hogy egy lemez felszerelésével és hetenkénti tisztításával ezen a bajon lehet segíteni. Aki ezt a kevés munkát is sajnálja a madaraktól az kerül bennünket, de nem ritka az sem, hogy színes műanyag meg fólia-csíkokkal szerelik fel a nyaralók falát. Nem éppen egy esztétikus megoldás. Ha nem sikerül elérnünk egy radikális szemléletváltozást, akkor a molnárfecskék állománya is radikálisan fog lecsökkenni.
- Naiv kérdés, de miben bíznak?
- Elsősorban abban, hogy nem fognak azok ellenfelüknek tekinteni minket, akikkel a legjobban kéne együttműködni. Néha kemény kritikát fogalmazunk meg a természetvédelmi hatóságokkal szemben, de ezt is meg lehet érteni csak tudni kell, hogy a természetvédő számára a legkeservesebb érzés, ha a jogszabályok által lekötött kezű szakhivatalok csak kevesebbet tudnak tenni a termcszetpusztí-tás felszámolásáért, mint reméljük. Változni talán csak akkor fog valami, ha felnőnek azok a gyerekek, akiket a természet szeretetére, védelmére nevelünk.
«~ Lencsés Gábor
30
j KANIZSA - T&uutcfttvcds j
TEREMTÉS SZELLEMISÉGE
Amikor mi megöltük a bölényt, tudtuk, mit teszünk. Bocsánatot kértünk a szellemétől, megpróbáltuk elmagyarázni neki, miért kellett így cselekednünk, imát mondtunk a csontjai fölött, hiszen a húsát adta, hogy mi élhessünk, imádkoztunk érte, hogy újjászülethessen, ugyanúgy imádkoztunk testvéreink, a bölények népének életéért, akár a saját népünkért.
SÁNTA ŐZ
SATISH KUMAR: AZ ÖKOLÓGIA ELEMEI
A Teremtés szellemisége nem függ egyetlen szervezett vallástól sem. Ez egy érzés a szívünkben, hogy az élet sokkal több, mint ami látható belőle, hogy nagyobb csoda annál, hogy megismerhetnénk; a látható világ mögött nagyobb jelentés rejtőzik. A fény bennünk ég. Csak be kell csuknunk a szemünket, és befelé nézni. Nem a templomban, a mecsetben, a zsinagógában, vagy máshol. A fény nem kívül van. A szellemiség fénye a lelkünkben van.
A Teremtés szellemisége a minden élet iránti tisztelet érzését fejleszti, nemcsak az emberi élet iránti tiszteletet. A legtöbb ember elfogadja, hogy az emberi élet szent; nem vehetjük el az emberi életet. Értékeljük az embert, pusztán, mert
ember. Hiszünk az emberi élet szentségében; ezt kell kiterjesztenünk minden életre. Az emberi kapcsolatokon belül elfogadjuk mások segítségét, szolgálatát.
Ilyen alkalmakkor azt mondjuk, ,,köszönöm", kifejezve a hála érzését - ez a hála a Teremtés szellemisége-
Ugyanígy, ha gyümölcsöt szakítunk a fáról, vagy faágat törünk tűzrakáshoz, mondhatnánk, ,,köszönöm, fa". Ha nem is öntjük szavakba, ha nem is mondjuk ki, nem baj. De ha a szívünk mélyén érezzük ezt a hálát, az a Teremtés szellemisége. Ha megvan ez az érzésünk, sose leszünk képesek beszennyezni, lerombolni, megcsonkítani a természetet tisztelettudásunk miatt.
Leginkább lényegre-törően Hajnal István fejezte ki, hogy a természettel együtt élés felfogása az a bonyolult viszony, ami az embert lelkileg, társadalmilag és érzelmileg környezetéhez köti. Már „a letelepedés sem gazdasági kérdés - írja -, oka mélyebben fekszik. A tagozott (társadalmi) együttes nem a pillanat ingerei szerint igazodik a természethez, vagy szokja meg környezetét, hanem formákkal fejezi ki viszonyulását hozzá. Már nem a földet, fát, virágot látja bennük, hanem önmaga és
mások élményeit. Ezért érzi magát otthon a környezetben. Az alkalmi búvóhely keresése helyet a természet rendjében az embeí-i lét tényeire ismer rá. Kapcsolódik hozzájuk, de már emberi függetlenséggel: sajátos módokat fejleszt ki ennek szolgálatára, beleértve a hasznos megmunkálást is."
(EURÓPA HÍRES KERTJE)
Lassan hajóztunk ár ellen, s nem minden nehézség nélkül találtuk meg az utat a homokpadok közt. A száraz évszakban voltunk. Gondolataimba mélyedve ültem az egyik uszály fedélzetén, nem érdekelt, ami körülöttem történik, minden erőmmel azon voltam, hogy megragadjam az erkölcs alapvető és általános fogalmát, amit egyetlen filozófia sem tár elénk. Egyik lapot a másik után írtam tele, csak azért, hogy erre az újra meg újra tovatűnő problémára összpontosítsam gondolataimat. Két nap telt így el. A harmadik nap estéjén, amikor a lenyugvó nap fényében haladó hajónk éppen egy vízilócsordát kergetett szét, hirtelen anélkül, hogy megsejtettem vagy kerestem volna, megjelentek előttem a szavak: ,,Az élet tisztelete". A vasajtó engedett. Feltárult az ösvény a sűrű erőben. Végre megnyílt előttem a világ-és életigenlés meg az erkölcs találkozásához vezető út.
A. SCHWEITZER: ÉLETEM ÉS GONDOLATAIM
Buddha tanítása tiszteletteljes és erőszakmentes magatartásra int nemcsak az összes érző lénnyel, ha-
1.995. július 28.
nem - és erre nagy hangsúlyt fektet - a fákkal szemben is. A Buddha minden egyes követőjének pár évente egy-egy fát kell ültetnie és gondját viselnie mindaddig, amíg biztonságosan meg nem gyökeredzik és a buddhista közgazdász különösebb nehézség nélkül képes bemutatni, hogy ennek a szabálynak a következetes betartása minden idegen segítség nélkül nagyarányú, valódi gazdasági növekedéshez vezetne.
E. F. SCIIUMACHER
A gondolkodó ember szükségét érzi annak, hogy ugyanolyan tisztelettel
adózzék minden rajta kívül álló életakaratnak, mint a magáénak.
Átérzi ezt a másik életet a sajátjában. Jónak tekinti az élet fenntartását és minden fejlődőképes élet lehető legmagasabb értékszintre emelését. Rossznak tekinti az élet megsemmisítését, az élet veszélyeztetését, a fejlődőképes élet növekedésének akadályozását. Ez a gondolati alapon álló erkölcs abszolút alapelve.
Minden eddigi erkölcstan hiányossága, hogy azt hitte, csak az embernek emberhez való viszonyával kell foglalkoznia. Valójában arról van szó, hogyan viszonyuljunk a világmindenséghez és minden benne élő teremtményhez. Az ember csak akkor erkölcsös, ha magát az életet tartja szentnek, a növényekét és az állatokét épp úgy, mint az emberét.
E. F. SCHUMACHER
Válogatta: Déri Zsuzsi)
1995. július 28.
- Nagykanizsa településcsoport általános rendezési terve (VATI, 1979.)
Nagykanizsa általános rendezési tervének felülvizsgálata (VATI, 1993.)
- Belterületi ÖKO-kataszter (Alapállapoti vizsgálat I.
- ÖKO RT., 1993. október)
- Nagykanizsa. (Panoráma, 1984.)
- Dr. Cseke Ferenc: Nagykanizsai Honismereti Füzetek 5. (Nk., 1993.)
- A lakosság egészségi állapota és befolyásoló tényezői I.
- Zala megyei helyzetkép (Zalaegerszeg, 1992.)
- Magyarország nemzeti atlasza (Bp., 1989.)
- Dr. Gerlách György (szerk.): - Környezetminőség és környezetvédelem Magyarországon (Műszaki Kk., 1984.) Moser, Pálmai: A környezetvédelem alapjai (Tankönyvkiadó, 1992.)
Dr. Nádai Magdolna: Gyümölcs a tudás fájáról (Aqua, 1992.)
Dr. Kerényi Attila: Környezetvédelem (Tankönyvkiadó, 1991.)
Stefanovits Pál: Talajtan (Mezőgazdasági K., 1981.)
Szabó István Mihály: Az általános talajtan biológiai alapjai
(Bp., 1992.)
- Növény földrajz, társulástan és ökológia (Tankönyvkiadó, 1991.)
- A környezetszennyezést jelző és mérő élőlények (Mezőgazdasági Kiadó, 1986.)
Zala megyei vadásztársaságok 1990. évi gazdálkodása és a vadászterületek hasznosításának értékelése (Zalaegerszeg, 1991.)
Danszky István (szerk): NY-Dunántúl erdőgazdasági tájcsoport (Bp., 1963.)
- Lencsés Gábor: Újudvar község közigazgatási területén belüli természeti értékek feltárása és ajánlás egyes területrészek természetvédelmi oldalom alá helyezésére (kézirat) (Nk., 1993.)
Dr. Páll Miklós: A budafai arborétum (Nk.,,1983.) Szociológiai tanulmányok Nagykanizsáról (Nk., 1986.)
- Környezet és fejlődés Magyarországon (Bp., 1992.)
- Földünkért... - Az élet fenntartásának stratégiája (Bp., 1992.)
- Műhely tanulmánysorozat
(Bp., 1992. 1., 4., 10., 11., 12. szám)
- A Magyar Köztársaság beszámolója, az ENSZ Környezet és Fejlődés Konferenciájára (in.: Környezet és fejlődés, 1992/2-3.)
- Dr. Csokonay Józsefné: A települési környezet állapota a Felső-Tiszavidéken (in.: Környezet és Fejlődés 1992/1.)
- Ádám László - Marosi Sándor (szerk.): A Kisalföld és Ny-magyarországi peremvidék (Akadémiai Kiadó, 1975.)
- Fűzi Ferenc: Zala megye védett természeti értékei (Zalaegerszeg, 1980.)
Kakas József (szerk.): Magyarország éghajlati atlasza (Bp., 1967.)
- Makoviczky Gyula: Nagykanizsa város településföldrajza (Nk., 1934.)
- Városkultúra (folyóirat, 1935/4-5. szám)
- Lovász György: A Zalai-dombság főbb morfológiai problémái (különlenyomat, Bp., 1970.)
- Páll Miklós: A D-zalai bükktáj ismertetése
(in.: Nagykanizsai Thury György Múzeum jubileumi emlékkönyve, 1972.)
- Károlyi Árpád: D-Zala érdekes és gyógyító növényeiről (in.: Nagykanizsai Thury György Múzeum jubileumi évkönyve, 1972.)
- Magyarország vízföldtani atlasza (Bp., 1972.)
- Magyarország tervezési-gazdasági körzetei: VI.
- A D-Dunántúl atlasza (Bp., 1974.)
KÖRNYEZETVÉDŐ
A KANIZSA Dél-zalai Hetilap ingyenes melléklete
31
IRODALOMJEGYZÉK NAGYKANIZSA KÖRNYEZETÁLLAPOTA KAPCSÁN
Kaposi Lajos, Marton György, Szekeres Jánosné: A környezet állapota és védelme Zala megyében (in.: Területi Statisztika, 1987. 4-6. szám)
- Mezősi G. és társai: A geoökolőgiai térképezés néhány elvi és gyakorlati kérdése (kézirat, Szeged,
JATE Természeti Földrajzi Tanszék)
Dr. Pécsi Márton: A földrajzi környezet új szemléletű
értelmezése és értékelése
(in.: Földrajzi Közlemények, 1979.)
Az erdő Az Országos Erdészeti Egyesület kiadványa (Bp., 1987/3.)
Lukács T., Udvari Gy., Rodler I.: Innsszió-mérő
tevékenység Zala megyében
(in.: Egészségtudomány 28. 401-406. (1984.)
Csapó Tamás: Nagykanizsa funkcionális morfológiája
(Földrajzi Értesítő, 1990. 1-4. füzet, pp. 151 173.)
- Agrometeorológiai Tájékoztató és mellékletei Károlyi Árpád: Botanikai megfigyelések Nagykanizsa környékén (in.: Borbásía, 1949. p. 18 21.)
Károlyi Árpád és Pócs Tamás: Adatok DNY-Dunántúl növény földrajzához (in.: Botanikai közlemények, 1954. p. 257-267.)
Károlyi Árpád és Pócs Tamás: Újabb adatok DNY-Dunántúl flórájához (in.: Annales Historico-Naturales Musei Nationalis Hungarici, 1957. p.: 197 204.)
- Károlyi Árpád és Pócs Tamás: DNY-Dunántúl flórája I. (in.: Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei VI., Eger, 1968.)
Bakány K., Molnár L., Magyar M.: Az ólom okozta
egészségkárosodás Zala megyében (in.: Zala megye
közegészségügye. Tájékoztató
Zalaegerszeg, 5. évf. 1. sz. 1980.)
Udvari Gyöngyi: A Zala megyei ivóvizek minősége,
különös tekintettel az MHB-ás megbetegedések
előfordulására (in.: Zala megye közegészségügye, 1984/2.)
- Salamonná Odor Zsuzsanna: Víz és levegőtisztaságvédelem Zala megyében (in.: Zala megye közegészségügye, 1985/2.)
- Kresz Gáborné: Zala megyében végzett környezet-radiológiai tevékenység (in.: Zala megye közegészségügye, 1986/1.)
- Egészséges Városok projekt építés 20 lépésben WHO-Pécs, 1992.)
- Lencsés Gábor: Az újudvari Csibiti-völgy természeti képződményei és élővilága (Nagykanizsai Honismereti Füzetek 8/1994.)
- Balogh László: Nagykanizsa város és környéke környezetállapoti alapfelmérése (Nagykanizsai Honismereti Füzetek 7/1994.)
A szerkesztés munkájában részt vettek: Balogh László tanár, Dóró János újságíró, Erdős Péter környezetvédelmi információs irodavezető, Holub, Don (USA) békeszolgálatos, Karma/.in József városi főépítész, Lencsés Gábor geológus, Schmidt László környezetvédelmi munkatárs, Főépítészi Iroda
( KANIZSA - %fc«y«y*fréar
( KANIZSA - 73**w<**t* )
32 1995. j 28.
A MODliiii^
MAGATARTÁS EREDETE
A
TE
?«7FT
SZIií
ELET AZ ÓKORTÓL ROMANTIKÁIG
Ha a polgári környezetvédelem eredetét szeretnénk megtalálni, akkor nem mehetünk el a felvilágosodás hagyománya mellett. A felvilágosodás eszméi között nagyon jelentős szerepet játszolt a természetfilozófia. A természet szerinti egyenlőség tanával próbálták megalapozni a polgárt jogokat, az arisztokrácia örökletes jogai ellenében. A józan ésszel elővezetett természetfilozófiai okoskodások valósággal kasztrálták a régi rend ideológiáját, de a kezdeti lelkesedés utáni kudarcok felszínre hozták a felvilágosodás belső ellentmondásait is. Az eredeti tőkefelhalmozás a többség számára nem szabadságot, hanem nyomort és ipari rabszolgaságot hozott. Megfogalmazódott a javak szűkössége között folyó emberi élet tana, amely úgy próbálta meg fenntartani az egyenlőség fiktív okoskodásból származó ígéretét, hogy az emberek boldogulásának különbségeit az anyagi javak szűkösségének rovására írja. Az akkori kapitalizmus nem lehet más, mint az a „barbár" természeti állapot, amely nem lehet az emberiség új aranykora.
A XIX. században viszont a polgári életforma egyre több ember számára lett elérhető. Az új polgárokat elbűvöli felemelkedésük kézzelfogható bizonyítéka: egy gipszatlasz vagy éppen a márványt utánzó falburkolat. Kellékszerűségük jól kirajzolja a társadalmi demokratizálódás folyamatát: a születési arisztokrácia formakincsének széles körű elterjedésében.
Legtisztábban az Egyesült Államokban mutatkozott meg a termelés és a fogyasztás egymásra épülő szerkezetének megváltozása. A javak és az életstílusok megjelenő választhatósága az amerikai álom képével kecsegtetett, amely tulajdonképpen nem más, mint a felvilágosodás ígéretének a beteljesülése. Ezzel az a természetfilozófia, amely hirdette az emberek közti egyenlősé-
get, ismét, immár megkérdője-lezhetetlenül a felszínre ke- | rült.
Ahogy a természetből leve- | zethetők voltak a célul kitű- | zott tételek, úgy a célban ko- f vetelménnyé vált a természet- | nek, a liberális társadalom | metaforájának a megőrzése. | Jefferson elnök is úgy erveit | a Yellowstone Nemzeti Park |; létrehozásának időszakában, | hogy a mammutfenyő-erdő az, § amely jelképezheti az ameri- | kai társadalmat, hiszen a szé- | les, mély gyökerek jelentik az | alulról építkező amerikai de- | mokráciát, az egyenes, magas- | ba törő törzs pedig megjeleníti | azt a távlatokban bővelkedő | utat, amelyet a nemzetnek be | kell járnia.
Az amerikai példa nyomán | Európa fejlett országaiban is, | szinte mindenhol megalakultak | azok a természetvédő egyesü- § letek, amelyek a hagyományos | polgári értékrend talaján pró- | balták megőrizni a természet | produktumait. A természet | pusztításának, a városi kör- | nyezet egyre egészségtelencb- | bé válásának felismerése veze- | tett oda, hogy a természetvé- | delem mellett felvállalták a te- | lepülési környezetvédelem | problémás kérdéseinek képvi- | seletét is. A polgári környe- | zet- és természetvédelmi moz- | galmak a magán- és közjavak g; feletti elvitathatatlan szuvere- | nitás gyakorlati megvalósul;! | sának követelésében teremtet- | tek újjá, töltöttek ki tartalom- | mai a „zoón politicon" már | számtalanszor kiüresített íb- g g almát.
Mindezek alapján a lakossá- | gt termeszét- és környezetve- § delmi kezdeményezésekre te- | kiüthetünk úgy, hogy olyan | folyamatok felszíni megnyil- | vánulásának tartjuk őket, ame- | lyek utalnak arra, hogy megin- | dult a civil társadalom rege- | nerációja, amelynek bár lehet- | nek kényelmetlen vadhajtásai, | de támogatásuk - meghirdetett | nemzeti céljainkkal összhang- | ban - mindenképpen indokolt, g
Lencsés Gábor
A környezetvédelmi tevékenység ősformáját manapság sokan a régi korok társadalmaiban találják meg. Jóllehet, találunk olyan periódusokat a történelemben, amikor a gazdálkodás a természettel nagyobb összhangban volt, mint ma, de ezek nem a tudatos védelem, hanem a kevésbé hatékony eszközök, módszerek használatának a következményei.
Az ókori természetpusztításról Platón szemléletesen számol be a Kritiászban. Hellász hegyeiről a vastag földtakarót hamar lemosták az esőzések azután, hogy letermcl-ték róluk az erdőségeket. A pusztulás képei csak számunkra félelmetesek. A görög elme számára nem voltak ilyen világosak az összefüggések, a változásokat kikerülhetetlen isteni büntetésnek tudták be.
A középkor kisparaszti gazdaságaival kapcsolatban szintén nem beszélhetünk környezetvédelemről. Akkoriban vált nagyobb volumenűvé az irtásföldek kialakítása. Ott, ahol nagyobb eszközállomány koncentrálódott, maradandóan átalakult a földfelszín. Gondoljunk csupán az ércbányászatra, amely következtében egész vízrendszerek szennyeződtek máig mérhetően nehézfémekkel.
A reneszánsz humanistáink vágya az volt, hogy az isteni világtól elszakadt emberiséget visszavezessék Teremtőjéhez. Ennek a folyamatnak segítő eszköze lehet a természet, amely szintén Isten teremtménye, de művészi ábrázol-hatósága, megismerhetősége garanciát jelent a közvetlen kinyilatkoztatáson túli ismeretszerzésre, a Teremtővel fenntartott kapcsolat eddigi csatornáinak megújítására. A természet, csakúgy mini a régi Róma épületei, a csodálat tárgyai, de ez nem akadályozza meg az emberi munkát, az épületek köveinek kitermelését.
A természet az örök harmónia szimbóluma, de az ember keze alá rendeltetett.
Descartesnál még érezhető a reneszánsz programadásának hatása. Kozmogóniáját még csak annyiban tartja érvényesnek, amennyiben a teremtés folyamatának történetiségét szemlélteti, „bár tudjuk, hogy nem így keletkezett". Elméletének
egészen máig mutató értéke mégsem ez, hanem inkább az az elhatározás, hogy „a természeti okokat úgy rendezzük el, hogy az általunk kívánt hatást szolgáltassák". Az emberi elme szabadságának újfajta definíciójából a felvilágosodás és a romantika nőtt ki.
A történelem menete nem igazolta a felvilágosodás lelkesedést kiváltó, az emberiség teljes egyenlősítését megcélzó programját. A humanizmus évezredes hagyományának megtörése a vad világ korlátain felkeltette a világból való kilépés igényét, ami az elveszett aranykor megkeresésének egyéni öröme iránt gerjesztett szükségletet. A romantikus lélek nem véletlenül fordul a táj felé. Kiismer-hetetlensége, embertől független léte alkalmassá tette arra, hogy segítségével váljon megfoghatóan kommunikálhatóvá a létező érzelmi meghaladása. A természetes formák a szabadság szimbólumai, amelyek alapvetően különböznek a társadalom minden egyéni világot gyarmatosító determinációjától. A természet itt a megszabadulás mitológiájának allegorikus szimbóluma.
A romantikus magatartás nem a világban való cselekvésre készít fel, hanem a bensőséges, az ember teremtő intellektusának megfelelő környezet megalkotását, szinte berendezését tűzi ki célul. Mindig a környezetében található elemekből építkezik, de az összeállítás mikéntjét a fantázia és a képzelet törvényadó módon befolyásolja. A korszak lényegét legjobban az angol parkok „tájképi" facsoportjai szemléltetik. Emóciókat váltanak ugyan ki, de nem a természetes ökoszisztémák fennmaradását, hanem a szubjektív emberi rendet jelenítik meg.
Láthatjuk, a modern természetvédelem nem a romantikában gyökerezik, bár a lakossági kezdeményezésekről szólva, gyakran ezt a vonást emelik ki - tévesen. Lehet, hogy a konkrét megfogalmazás nem ment a romantikától, de a természet és környezetünk felértékelődésének hátterében, leginkább évszázadunk társadalmi változásai állnak.
Lencsés Gábor

Insert failed. Could not insert session data.