Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
24.12 MB
2008-09-02 13:50:53
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
915
4573
Rövid leírás | Teljes leírás (1.23 MB)

Kanizsa 1995. 009-013. szám - március

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879


A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

Kisebbségi farsang
Farsangi bált tartott vasárnap a kanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat és az MCKSZ helyi szervezete. A mintegy kétszáz-kétszázötven gyerek között a HSMK Kamaratermében farsangoztak a Kehidakus-tányi Nevelőotthonban és a GYIVI-ben lakók is, sőt visz-szatértek a régi ismerősökhöz a nyári táborban ismeretséget kötött cigány gyerekek is.
Nagy sikert aratott a kehi-daiak jelmezes felvonulása és a tombola, zsákbamacska, ami egyéni felajánlásokból gyűlt össze. Mivel a gyermekekkel szülők is érkeztek a bálba, az egymástól elszigetelődött kisebb és nagyobb családok közeledését is szolgálta a rendezvény.
Az egyéni felajánlások mellett azonban az ingyenüdítős, ingyenszendvicses buli nem jöhetett volna létre, ha a ZALAHÚS Rt., a Coca-Cola Amatil Kft., a Bonbonetti Rt., a Családsegítő Központ és a HSMK nem sietett volna a kisebbségi aktivisták segítségére.
Az önfeledt szórakozás nem-
csak a gyerekek ünnepét jelen-
tette, hiszen a disco-zenére
együtt táncolt öreg és fiatal. A
következő ilyen táncos összejö-
vetelre gyermeknapkor kerül
sor, ahova legalább ilyen szá-
mú bálozót várnak.
L. I.
Kedden a késő esti órákba nyúlóan tartotta ülését városunk önkormányzati testülete, mely aznapi első döntéseként négy új napirendi pontot is felvett a tíz már meglévő mellé.
A napirendek tárgyalása előtt dr Henczi Edit jegyzőnő kért szót annak kapcsán, hogy ez év máricu-sában lejár a népi ülnökök mandátuma. Kérte, a jelenlévők és a város lakói tegyék meg az új személyekre javaslataikat.
Krémer József a Liberális Nagykanizsáért Alapítvány nevében szólalt fel, s elmondta ők már felterjesztették a szerintük arra érdemeseket a Pro Urbe díjra és a díszpolgári címre. Kérte, a bizottságok és a hivatal is foglalkozzon a közeljövőben e kérdéssel és tegyék meg javaslataikat.
Valamivel később ugyan a Hi-
A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság által ellenőrzött magyar-szlovén szakaszon február 20. és 26. között negyvenöt külföldi állampolgár követett el jogsértő cselekményt. Közülük ketten hazánkba, negyvenhármán pedig Szlovéniába igyekeztek a zöldhatáron át.
Kilenc román férfi és egy nő ugyan legálisan lépett magyar földre, ám elhagyni már az éj leple alatt törvénytelen módon vatal adócsoportjához intézte kérdését. Gépjármű adóhátralék és késedelmi pótlék címén ugyanis a város nem egy polgára kapott hat-hét forintról szóló felszólításokat a közelmúltban. Komolytalannak minősítette, hogy ilyen összegekkel foglalkozzon. Komolytalannak minősítette, hogy ilyen összegekkel foglalkozzon a Hivatal, s javasolta a száz forint alatti tartozásokat töröljék a számítógépből. Cserti Tibor válaszából kiderült, belső utasításba adták hogy az ötven forint alatti összegekről ne menjen ki számla. Elismerte, hogy e téren hibát követtek el, s elnézést kért az érintettektől.
Balogh Tibor afelől érdeklődött, milyen módon kívánja Kanizsa megünnepelni március 15-ét. Suhai Sándor tájékoztatta, hogy egy nappal korábban járt nála a Családi
kísérelték meg. A megfelelő alkalom kivárására Lenti külterületén a nyílt pályán álló üres tehervagont látták a legmegfelelőbbnek. A vagon azonban csupán az esővel szemben nyújthatott némi védettséget a fürkésző szemek elől nem. Ugyanis alig félórányi bujkálás után felfedezte a csoportot egy hivatásos határőr őrmester.
A magyar-horvát szakasz ennél kicsit csendesebbnek bizo-

Iroda képviselője, hogy egyeztessék a programot. Eszerint március 14-én este nem terveznek fáklyás felvonulást, másnap délelőtt emlékező séta keretében vonulnának az ünneplők a Deák térre, hogy meghallgassák az ünnepi műsort. Polgármesterünk arra kérte a pártok képviselőit próbálják együtt ünnepelni március 15-ét.
Marton István is kérdéssel fordult a polgármester felé. azt tudakolva miként kell értelmezni azt a mondatot, melyet a polgármester úrral lapunk múltheti számában készült beszélgetés tartalmaz. Suhai Sándor elmondta, az a kijelentés, miszerint ő két évet ígért minden igazgatónak, hogy a helyén maradhat, még a tavasz folyamán hangzott el egy beszélgetésen. Leszögezte akkori gondolatai nem pol-
(Folytatás a 4. oldalon
nyult. Mindössze tizenöten kö-
vettek el jogellenes cselek-
ményt. Közülük öt bosnyák és
öt jugoszláv kért és kapott
ideiglenes védelmet hazánktól.
Határforgalmi ellenőrzés során
a magyar-szlovén átkelőhelye-
ken 73501 utast és 22387 köz-
úti járművet léptettek át, míg a
magyar-horvát pontokon
135429 utast, 38728 közúti járművet és 7507 vagont. Beutazási feltételek hiánya miatt harminckét külföldi állampolgártól tagadták meg a beléptetést.
K. R.

Nótáskedvű volt LESZ-E FŐISKOLA?

Jóllehet, nem messze városunktól, a Balaton mellékén született, az egyetem befejezése előtt sohasem járt Nagykanizsán. Csupán az egyetem befejezése után ismerkedik meg a várossal, de már első munkahelye Nagykanizsához köti.
írásunk a lap 12. oldalán olvasható.
Minden, magára valamit is adó kanizsai lokálpatrióta szívügye, hogy városunkban végre otthonra leljen egy főiskola, mely jókora pezsgést hozhatna a háromnegyed évezredes faiak közé. Ennek a véleménynek adott hangot Kanizsa önkormányzatának 63/1992-es határozata is, mely-nek szellemében elindultak az első puhatolózások néhány felsőfokú intézmény vezetői felé. Mára felgyorsultak az események. Városunk polgármestere, Suhai Sándor a közelmúltban számos tárgyalást folytatott e témakörben is.
A polgármesterrel folytatott
beszélgetésünk a lap 10, oldalán olvasható.

Oktatási, Kulturális és Sportbizottság
Mi marad a kultúrára?

A Budapesti Piarista Öregdiákok Szövetsége ajánlását elfogadva a bizottság a közgyűlésnek javasolja a város díszpolgárává fogadni dr. Ré-dei Károly címzetes egyetemi tanárt. Az Európa-hírű professzor Kanizsa szülötte, a bécsi egyetem finnugor nyelvészeti tanszékének vezetője lett. Tudományos eredményeivel nagy elismerést vívott ki magának. Zsoldos Ferenc -aki támogatta a felterjesztést - felhívta a bizottság figyelmét arra, hogy a városi kitüntetésekre való javaslatok összeállításánál ne feledkezzenek el az arra érdemes, ma is Kanizsán élő személyiségek elismeréséről se.
A Tungsram Rt. levélben tájékoztatta a bizottságot, hogy az építményadó-fizetési kötelezettségük miatt a sportra kevesebbet tudnak fordítani, ha nem sikerül támogatást szerezniük, a szakosztályok közül egyet - valószínűleg a sakkszakosztályt - meg kell szüntetniük.
Dr. Horváth György bizottsági elnök tájékoztatta a jelenlévőket arról, hogy a Zsig-mondy-Winkler Műszaki Középiskola kérte, hogy a nagyszámú jelentkező miatt négy első osztályt indíthasson. A Körösi Csorna Altalános Iskola is eggyel többet kíván indítani. A Széchenyi Szakmunkásképző és Szakközépiskola az előzetesen engedélyezett tizenkettő helyett tizenöt első osztályt szeretne indítani.
A Nagyrác utcai Általános Iskola már korábban kérte, változtassák meg az iskola nevét, hiszen második éve szakiskolai képzés is folyik az intézményben. A speciális osztályok számát is növelni szándékoznak, bőrdíszműves osztály indításával.
A bizottsági üléssel egyidő-ben zajló igazgatói értekezletről érkezett meg dr. Pintérné Grundmann Frida, aki elmondta, hogy sem a Nagyrác, sem a Körösi nem indíthat több osztályt, mint azt korábban eldöntötték. A Zsigmondy négy első osztállyal kezdheti meg a következő tanévet és plusz egy osztály kezdheti el tanulmányait az esti tagozaton is. A Széchenyi egy szakközépiskolai első osztálya mellett a különböző szakmákra akkor iskolázhat be első évfolyamosokat, ha az egy szakmára jelentkezők száma eléri a tizenkettőt. A Batthyányban egy nyolcosztályos és hat négyosztályos gimnáziumi, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában két gimnáziumi és három szakközepes osztály indul. A Cserháti három első osztályt, a Thury két szakközepes és két szakmunkásképzős osztályt indíthat.
A bizottság a költségvetés tervezetét is átvizsgálta. Papp Ferenc annak a véleményének adott hangot, hogy a sok egyeztetés után összeállított költségvetés-tervezet esetében nehéz lenne azokat az igényeket is figyelembe venni, amelyek a tárgyalások után érkeztek be. A képviselő szerint ekkora hiány lefaragása esetén nem lehet plusz igényeket kielégíteni.
Többször szó esett az építményadóról. Mint Zsoldos Ferenc elmondta, a cégek eddigi sportra és kultúrára fordított támogatásával megegyező mértékben kellene a helyi bevételekből visszaforgatni ugyanazokra a területekre. Balogh György szerint a diáksportra fordítható összeg nagyon kevés, a versenysportra előirányzott pénzmennyiség megosztását azonban meg lehet vizsgálni. Kiss György szerint az Olajbányász labdarúgócsapatának támogatásából le lehet csípni annyit, amivel a diáksport támogatható. A sportra szánt pénzösszegeket pedig nem elosztani kellene, hanem pályáztatni. Zsoldos Ferenc annak a véleményének adott hangot, hogy az Olajbányász esetében a korábbi önkormányzat kötelezettséget vállalt, akkor a támogatást nem kötötték feltételekhez, így ez ma sem lenne etikus. Tóthné Kré-mer Mária, a gazdasági osztály munkatársa elmondta, hogy a költségvetés legújabb, átdolgozott változatában a sportra szánt támogatás összegét tízmillióval csökkentették, ennyivel kapna kevesebbet az Olajbányász. A javaslatot a bizottság egy ellenszavazattal támogatta.
A bizottsági elnök elmondta, hogy a szakképzéssel is foglalkozó középiskolák sérelmezik, hogy a szakképzési alap egy részét fel kell hogy használják dologi kiadásokra. A gazdasági osztály ismertette azt az ASZ állásfoglalást, miszerint a dologi költségek feloszthatók azok között a területek között, amelyek kapcsolatban vannak a szakképzéssel, címesítve meg lehet oldani azt, amit a költségvetés nem tesz lehetővé. Tóthné Krémer Mária elmondta, hogy elképzelésük szerint az egyes intézmények a megtakarítás ötven százalékát visszakaphatják, ha a revízió alkalmával kimutatható, hogy az valós megtakarítás és nem túltervezésből adódik. A gazdasági szakember részletezte, hogy a legújabb tervezet hiánycsökkentését hogyan lehetne megoldani. Ez mind a bevételi oldalt, mind a kiadási oldalt érinti, a 470 millióról alig 300 millió fölé csökkenthető a hiány, de a szigorúbb alternatíva szerint ez akár 260 millióra is lecsökkenhet.
Az iskolafogászat esetében a vizsgálatok szerint tizenkét körzetre van szükség. A bizottság támogatja a körzetek számát ennek megfelelően meghatározni.
A miklósfai Mindenki Háza plusz támogatást igényelt, a tavalyi 1,2 millióval szemben idén ennek a felét kapták. Papp Ferenc még háromszázezer forintot javasolt, a bizottság viszont azt a javaslatot támogatta, hogy a tartalékalap terhére hatszázezer forinttal növelje a közgyűlés a támogatást.
Az iskolák támogatásánál a Cserháti-középiskola plusz kétmillióját - ez a korábbi tervezetben nem szerepelt - a bizottság javasolja megosztani ötven-ötven százalékban az iskola és a Batthyány-gimnázi-um között, ahonnét a korábbival ellentétben kétmilliós támogatás hiányzik.
L. I.

Szociális és Egészségügyi Bizottság
Költségvetésátcsoportosítás?

Városunk önkormányzatának Szociális és Egészségügyi Bizottsága tartotta az elmúlt hét csütörtökén ülését, melyen első, rendkívüli napirendi pontként a kórházrekonstrukció „A" épületre történő címzett támogatási igény benyújtása szerepelt. A tervek szerint az eddigi rekonstrukciós munkálatokból kimaradt építmény bővítésére és felújítására a kórház saját forrásból biztosítana tizennégymilliót, míg a város 1996-os és 1997-es költségvetését összesen negyvenötmillió forint terhelné. A jelenlévők mindezt egyhangú igennel fogadták el.
Ezt követően a kórház jövő évi gép-műszer beszerzésének céltámogatási igényét hagyta jóvá a bizottság.
Harmadik pontként a költségvetési tervezet egészségügyi és szociális területeket érintő pontjaival foglalkoztak. Ennek keretében szó esett egy új szociális otthon tervköltségéről és az alapellátásra - felújításra, műszerbeszerzésre -fordítandó minimum nyolcmillió forint betervezéséről is. Cserti Tibor kijelentette, ezekre e célokra nem tud újabb forrást biztosítani, ezért vizsgálják meg a képviselők, mely - a költségvetésben szereplő -tételből lehetne átcsoportosítani. Dr Bárányi Enikő felvetette, hogy a sport és kultúra területéről kellene biztosítani pénzt az alapellátásra. Kelemen Z. Pál is csatlakozott e véleményhez, hozzáfűzve a 750. év programjait le lehetne szűkíteni egy ünnepélyes közgyűlésre és egy gálaestre, s máris megmaradna a szükséges összeg. Többen is osztották ezt a nézetet, megjegyezve, kulturális és sportcélokat pályázatokból is lehetne finanszírozni. Végül a segélyek és támogatások kérdésével foglalkoztak zárt ülés keretében a bizottsági tagok.
K.R.

Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság
A költségvetés
folyamatos felülvizsgálatára készülnek

Múlt héten csütörtökön heti rendes ülésre gyűltek össze a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság tagjai. A téma a többi bizottsághoz hasonlóan itt is a költségvetés volt. Ennek kapcsán Marton István, a Pénzügyi Bizottság elnöke ismertette a megváltoztatott sarokszámokat, majd a részletes tárgyalásra került sor.
E napirend kapcsán hangzott el, hogy nem lehetséges a kórházrekonstrukció átütemezése, mert ez jelentősen megemelné a költségeket; hogy másfél millió forint volt a tavalyi évben a befizetetlen szemétszállítási díj, és ebből már négyszázezer forintot sikerült a hivatalnak behajtani.
Szintén e napirend kapcsán taglalták a Széchenyi István Szakközép- és Szakmunkásképző Intézet átadását a megyének, amely ellen Halász Károly az Iparkamara nevében

1995. már
iius
3.

KANIZSA — &?jotu<ia? ???áuá




3


is tiltakozott. Mint kiderült tízmillió forinttal csökkentetitek az Olajbányásznak adandó összeget, s a garázseladásokból származó vevételeket Kovács Tamás javaslatára tízmillió forintra emelték. A bizottságból többen javasolták, hogy emeljék meg a területelőkészítésre felhasználható összegeket, ugyanis ennek bevételnövelő szerepe van, arról nem is beszélve, hogy a már eladott, de közművesítetlen területek közművesítését is meg kell oldani valamiből.
Böröcz Zoltán azt javasolta, csökkentsék a Polgármesteri Hivatal működési költségeit, véleménye szerint ugyanis sok esetben ésszerűtlen költekezés folyik. Példaként a központilag díjellentételezett levelek felesleges sokaságát említette. A jelenlévők közül többen az intézményrendszer korszerűsítését, illetve a felesleges intézmények bezárását sürgették, hangsúlyozva, hogy ehhez az első lépéseket a szakmai bizottságnak kell megtennie.
Szó esett arról is, hogy a bizottság tagjai mind a mai napig nem látták azt az anyagot, amely az oktatási intézmények átvilágításának eredményét tartalmazza. Mint Kovács Tamás, a bizottság elnöke elmondta, ő el tudna fogadni az idén egy nagyobb költségvetési hiányt is, ha ez lenne annak az ára, hogy a jö-
Április tizenötödikével lejár a helyi építményadóval kapcsolatos bevallások beadásának határideje. Ezzel kapcsolatban arról kérdeztük Markó Lászlót, a Polgármesteri Hivatal illetékes munkatársát, tudják-e és ha igen, hogyan ellenőrzik azt, hogy az adóalanyok a valóságnak megfelelő hasznos négyzetméter adatokat adják-e meg.
vő évben egy jobb költségvetése lesz a városnak, s minden ágazatot ésszerűbben lehetne működtetni. A költségvetés számainak faragásáról többeknek az volt a véleménye, hogy nem nagyon van értelme, hiszen nem tudják mi van a számok mögött.
Halász Károly a vállalkozók nevében elfogadhatatlannak ítélte az építményadót. Véleménye szerint ez megakasztja azt a nemrégiben kezdődött beruházási folyamatot, amire oly sokáig várt a város. Volt aki az iskolarendszer korszerűsítése kapcsán elmondta, hogy egyes épületek az intézmények megszűnése után értékesíthetők, ám ezek a bevételek nem szabad, hogy a költségvetés hiányának befoltozását szolgálják, hiszen az nem vagyongazdálkodás, hanem a város vagyonának a felélése lenne. Mint elhangzott Zalaegerszeg városa évek óta elkülönítetten kezeli a vagyona eladásából származó bevételeit, s ennek kamata ma már mintegy százmillió forint.
Mint az ülés végén megfogalmazott határozati javaslatból kitetszik, a bizottság egyet tud érteni a költségvetés tervezetével, de fenn kívánja tartani a jogot a költségvetés folyamatos felülvizsgálatára.
D.É.
Markó László elmondta, a közeljövőben valóban folytatni fognak ellenőrzéseket e területen, melynek keretében megmérik majd a szóban forgó építmények területét. Bár mindehhez, jegyezte meg végül, még egyelőre nem rendelkeznek a megfelelő apparátussal.
K. R.
Évről évre országosan ismétlődő tendencia, hogy a szakmunkásképző intézmények mind kevesebb beiskolázási helyet kapnak, ugyanakkor az odajelentkező gyermekek száma, illetve a képzési helyek száma évről évre nő. Idén sem történt ez másként a Széchenyi István Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben, hiszen míg háromszázhatvan beiskolázási helyet kapott, addig a vállalatok, és magánvállalkozások ötszáz szakmunkástanulót tudnának foglalkoztatni. Jóllehet első körben mindössze 243 gyermek jelentkezett az intézménybe, ám csak ezután érkeznek az első illetve második körben átirányításra kerülő gyerekek papírjai, akiknek száma a tavalyi évben csak egy intézményből is meghaladta a százat. í
Ha a beiskolázási keret nem változik, mind a gyerekek, mind a gyakorlati képzést kínálók érdeke sérül. A gyermek nem tanulhatja azt, amihez kedvet érez, így jön a szülői, tanári alku, ráadásul a munkáltatók is kevesebb szakembert tudnak a hiányágazatokban képezni.
Az évről évre ismétlődő beiskolázási mizériáról azt is gondolhatnánk, személyes okokon alapszik, ám lapunk hozzájuthatott egy szűk körben terjesztett véleményezési anyaghoz, amelynek irányelvei megegyeznek a városban tapasztalt jelenségekkel. Például az is olvasható benne, hogy: „A korábban kialakult arányok fennmaradása esetén (értsd: beiskolázási számarány) a jövőben fokozatosan csökkenne az érettségizettek száma, ami eleve korlátozná a felsőoktatás hallgatói létszámának növekedését. A középiskolák első osztályos tanulóinak létszáma csak akkor tartható fenn a jövőben, ha a nyolc osztályt végzettek közül a középiskolába jelentkezők aránya legalább hetvenöt százalékra nőne. Ezzel párhuzamosan a szakmunkástanulók, valamint az egyéb szakiskolák és a speciális szakiskolai osztályok tanulói arányának az eddigi negyvenről húsz százalékra kellene csökkennie. Az előzőkből következően a középfokú szakoktatás a jövőben kikerülne az általános alapoktatás megnyújtott rendszeréből és kisebb részben a középiskolából kimaradók, nagyobb részben a középiskolában végzettek közül felsőfokon tovább nem tanulók autonóm szakképzési rendszereként fejlődne tovább. Ezen kívül továbbra is biztosítania kell az alapoktatásból kimaradó, csökkenő számú fiatal részére az alacsonyabb szintű szakképzés lehetőségét."
Eddig az idézet, amelyből nem derül ki, mi lesz a módszer, amellyel több gyermek lesz alkalmas a gimnáziumi illetve szakközépiskolai tanulmányok elvégzésére, hogy a cél érdekében a színvonalat viszik-e lejjebb ezekben az intézményekben, vagy az évek óta tapasztalható tudásszínvonalbéli esés megváltozásában bíznak, rejtély.
Míg a tervezet megvalósul, addig is a szakmunkásképzők járnak jól, hiszen a sok jelentkezőből nyilván a jobb tanulmányi eredménnyel jelentkezőket választják ki, s a többiek akár gimnáziumba is mehetnek...
Dukát Éva


ARyno Kft., a FLOREAT KANIZSA ALAPÍTVÁNY hivatalos támogatója a város és a lakosság szolgálatában.

Építőipsri fővállalkozás


közúti fuvarozóé

mélyépítés


beloüeladáa

in^aaépítc

QM: Nagykanim Téglagyári út 20. Tel.: 93/311-497

4

. .—
^ KANIZSA — Öttéonmdtt<fytt J
1994. március 3.

(Folytatás a címlapról.)
gármesteri elképzelések voltak, ám mindemellett az oktatásügy területén nem gyors, csattanószerű változások reálisak, hanem evolúciós jellegűek.
Ezt követően került sor az első napirendi pont a Kossuth téri híd bontásával kapcsolatos tájékoztatóra. Magyar József kérte szülessen határozati javaslat arról, hogy a képviselő-testület megbízást ad március 5-ig arra, készüljenek el az engedélyezési szintű tervei a vasbeton alagutas elképzelésnek, mivel kalkuláció alapján ez a megoldás körülbelül tizenötmilliós megtakarítást hozna városunknak. Palotás Tibor arra hívta fel a figyelmet, hogy ő még nem találkozott olyan szerződéssel, amely előtte fekszik, ugyanis a szerződésben és annak mellékletében a kivtelezés költségei nem azonos összegként szerepelnek. Kifejtette még, nem szabad a magas tervezési díjak mellett két párhuzamos tervet készíteni, s csak olyan elképzelésekkel szabad foglalkozni, melyekkel a MÁV is egyetért. Magyar József rávilágított nem engedélyezési, hanem kivitelezési tervekről van szó, s ezek költsége jóval alacsonyabb. Tar-nóczky Attila támogatta Magyar József elképzelését és kifogásolta a bontás összegének nagyságát. Dr. Fodor Csaba szerette volna, ha a Hivatal illetékes munkatársai az egész szerződést átdolgoznák. Néhány helyen nem hatályos jogszabályra hivatkoztak, nem tartalmaz a szerződés garanciákat arra az esetre, ha a kivetelezők nem

Ki hogyan szavazott
a költségvetésre
Balogh György
IGEN
Balogh Tibor
NEM
Béres Márton
NEM
Bicsak Miklós
IGEN
Böröcz Zoltán
IGEN
Dr. Bárányi Enikő
NEM
Dr. Csákai Iván
NEM
Czobor Zoltán
IGEN
Ferenczy Zoltán
IGEN
Dr. Fodor Csaba
IGEN
Hajgató Sándor
NEM
Dr. Horváth György
IGEN
Kelemen Z. Pál
IGEN
Dr. Kerekes József
IGEN
Kovács Tamás
IGEN
Krémer József
IGEN
Magyar József
NEM
Marton István
NFM
Őri Sándor
IGEN
Palotás Tibor
TART
Papp Ferenc
IGEN
Röst János
NEM
Suhai Sándor
IGEN
Tarnóczky Attila
NEM
Tüttő István
IGEN
Zsoldos Ferenc
IGEN
tartják be a határidőt, ám ezeken kívül más formai hibákat is felfedezett. A szavazás során huszonnégy igennel támogatásra talált Magyar József és dr. Fodor Csaba javaslata is.
Ezt követően a város középtávú gazdasági-társadalmi programjának előkészítésével foglalkoztak a városatyák. Rövid vita után, néhány határidő-módosítással el is fogadták.
Béres Márton önálló képviselői indítványa az építményadóról szóló rendelet felülbírálatát, s májusra az új rendelet megalkotását kérte. Marton István hangsúlyozta leghamarabb augusztusra készíthető el az új adórendelet, de ennek már tartalmaznia kell alternatívákat és véleményezniük kell az érintett kamaráknak. Suhai Sándor megjegyezte nem volna szabad kéthavonta törvénymódosítással foglalkozni, mivel ezzel jogbizonytalanságot okoz a testület. Zsoldos Ferenc szerint nem kell újra az építményadóval foglalkozni, s amellett tette le voksát maradjon meg a rendelet eredeti formában. Dr. Fodor Csaba azt javasolta történjen meg a felülvizsgálat, készüljön róla tájékoztató augusztusra, s a grénium csak akkor döntsön, milyen lépést tart azután helyesnek. Végül ez utóbbi felvetést támogatta szavazataival a testület.
Órákon át tartott mindezt követően Nagykanizsa 1995-ös költségvetésével foglalkozó vita. Bevezetőként Suhai Sándor tájékoztatta a képviselőket azokról a kitörési pontokról, melyekről az előző heti ülésen született döntés. A kórházrekonstrukcióról kiderült, hogy betegellátási okokból és technikai szempontból sem kivitelezhető leállítása, csupán a pénzügyi átütemezés jelenthet időleges megoldást. Egy középiskola átvételét a megyegyűlés nem fogadta lelkesedéssel, így ez a megoldás is kútba esett. A kollégium megszüntetése, átszervezése sem tűnt járható útnak, lévén a szóban forgó intézményben jelenleg is tizenkét osztály működik. Kijelentette
I
?
polgármesterünk az újonnan elkészült költségvetési tervezet az elő-tervhez képest változott. Főleg a bevételi oldal számai nőttek, de a kiadási részen is történtek módosítások. Elsőként a tervezet szöveges részét vizsgálták meg, melyen apróbb kiegészítéseket tettek az Ügyrendi Jogi és Közrendi Biz-totság észrevételei alapján. Marton István javasolta, vizsgálják meg minél előbb, hogy lapunk, a Kanizsa mikortól - \'95 első negyedévétől vagy félévtől - válhat önállóvá, s szakadhat el a Szociális Foglalkoztatótól. Mint elmondta, nem irigyli az újság főszerkesztőjét atekintetben, hogy a jelenlegi működési szerkezetben nem lehet rálátása a lap gazdasági ügyeire. Kisebb falatnak nevezte az átalakítás szempontjából a Kanizsát, mint a városi TV-t, s javasolta, hogy a VTV átszervezés során szerzett tapasztalatokat használják majd fel a lap önállósításakor. Kevesellte a képviselő az uszodára fordítandó támogatást, s kérte ennek növelését. Magyar József az élet- és balesetveszély elhárítására fordítandó összeget jónak látta, ha az a céltartalékokkal közös alapba ^erül. A jelenlévők így végül a módosításokkal együtt megszavazták a költségvetés szöveges részét. Tarnóczky Attila a szünet után sötét képet festett a város csődhelyzetéről. Czobor Zoltán megjegyezte nem tartja jónak a költségvetést, lévén eseti jelleggel, alkalmi megoldásokkal próbálta megoldani a költségvetési hiány problémáját, ugyanúgy mint az előző évek tervezetei. Javasolta dolgozzák ki, hogyan lehet a működési költségeket csökkenteni és kérte a jövőben válasszák szét a vagyonértékesítést és vagyonfel-használást. A Humán Osztály vezetője dr Pintérné Grundniann Frida rávilágított, hogy többletforrás nélül végzetesen összeomlik az oktatási rendszer. Figyelmeztetett az oktatásból lefaragott pénzzel a jövőt herdálják el a képviselők, s alkotmánysértést is követnek el, hiszen a törvény szövege szerint a művelődéshez mindenkinek esélyegyenlőség alapján joga van. Hangsúlyozta nem lehet bezárni a jövő tanévben iskolákat, mivel ma is számos helyen szükségtantermekben folyik a tanítás. Krémer József kérte a mellékletben szereplő magas összegű végkielégítések kifizetése helyett a Hivatal gondolkodjon olyan átszervezésen, mely nem von maga után ilyen költséget. Dr Henczi Edit megjegyezte, a táblázatban szereplő összeg már kifizetésre került. Végül a kiadási oldalra tett javaslatokról döntött a közgyűlés. Ez alapján nem kerül sor majd a hegyi utak javítására, gép-műszer beszerzésre és a Olajbányász futballcsapatának plusz tízmilliós támogatására. Kiskanizsán azonban lesz útjavítás, a Miklósfai Mindenkiháza és a Máltai Szeretetszolgálat is kap támogatást, a Batthyány Gimnázium visszakap egymillió forintot, tervezési költségekre is több jut majd, a védőnők is kapnak pénzt kézi- és tárgyieszköz beszerzésre, befejezésre kerül a sánci idősek háza és a ba-golaiak is kapnak némi ellentételezést a szeméttelep szomszédságának köszönhetően. Tizenhat igennel hagyták jóvá végül a városatyák a \'95-ös költségvetést, mely alapján városunk az idén háromszázmillió forint hitelt lesz kénytelen felvenni.
Ezt követően szinte vita nélkül gyorsan peregtek a napirendi pontok. Jóváhagyták az IKI és a HSMK vezetői pályázatának bíráló bizttságát. Megújították az új városi könyvtár céltámogatását. Támogatták a kórházrekonstrukció „A" épületének céltámogatási igényét, a kórház gép-műszer beszerzését és Sánc csatornázásának elindítását. Határoztak arról, hogy a Dózsa György út csatornázásból megmaradt céltámogatási összeget visszautalják. Utolsó előtti pontként személyi kérdésekről döntött a grénium. így április 30-tól -öregségi nyugdíj kapcsán - felmentik Sorosi Györgyöt a dr. Mező Ferenc Gimnázium igazgatóját, s tisztének betöltésére új pályázatot írnak ki. Dr. Henczi Edit jegy-zőnő jelentette be ezután, hogy február 28-tól kéri felmentését és köztisztviselői jogviszonyának megszüntetését. Döntését nem kívánta indokolni, majd ismertette az új jegyzői pályázat pontjait. Huszonkét igennel a testület megerősítette lemondását.
Utolsó napirendi pontként a városatyák zárt ülésen tárgyalták egy fellebbezés kérdését.
K.R.



*; \' \'
~wr A TkTirTri A ^7/. A -„


1995. március 3.
KANIZSA - iVOtcUté*


5

f





Értesítjük kedves megrendelőinket, hogy a ROTARY Fúrási Kft. jogutódjaként új cégformában részvénytársaságként működünk.

Fő tevékenységünk változatlan:

olaj- és gázkutak fúrása - mellett

VÁLLALJUK:


>- vízkutak, termálvízkutak fúrását, kiképzését, javítását, valamint


>? diagnosztikai műszaki bázisunkon (Nagykanizsa, Vár u. 7.) gépjárművek vizsgáztatását, környezetvédelmi felülvizsgálatát.




Címünk: Nagykanizsa, Erzsébet tér 22. Telefon: (93) 310-153 Telefax: (93) 310-155 Telex: 33-495

AutoCAD-rajzok versenye
Ma már a mérnöki munka összes területén nagy segítségünkre vannak a számítógépek, legyen sz6 akár gépészetről, térképészetről, építészetről. Az ilyen programok közül a legelterjedtebb az AutoCAD. Tavaly decemberben került piacra az AutoCAD Releasel3, azaz a sorozat 13. verziója, amelyet minden idők legjobbjaként emlegetnek.
Elődje a 12-es változat, a megjelenése óta eltelt két év alatt több mint egymillió példányban kelt el, méghozzá 88 országban és 18 nyelven, többek között magyarul is. Persze sem a 12-es, sem pedig a 13-as használata nem könnyű, ezeket kezelni szinte külön szakma, a vevők folyamatos kapcsolatban maradnak az eladóval, ha szükséges, tanácsokat kérnek. Ilyen kereskedő a zalaegerszegi Procomp Ifft. is. Ebbe a körbe bekerülni nem könnyű. Dunántúlon mindössze Győrben, Pécsett, Székesfehérváron és Zalaegerszegen sikerült cégeknek megszerezni ezt a jogot.
Az Új AutoCAD Release 13 megadja a tervező részére a magas szintű 2D és 3D tervező, szerkesztő és részletező funkciókat, az integrált testmodellezést, a minőségi látványtervezési, fényforrásbeállítási, árnyékvetési, ámyalási és anyaghozzárendelési lehetőségeket. Rendelkezik továbbá kibővített sík geometriai funkciókkal, mint például NURBS-görbék, ellipszisek, többszörös párhuzamos vonalak, szerkesztő segédvonalak, különleges vonaltípusok. Szintén újdonság a többszörös szövegszerkesztés, True Type és PostScript betűtípusok felhasználásával, beépített helyesírás-ellenőrzéssel.
Március 29-én a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben nagyszabású Autodesk és Compaq termékbemutató lesz. Ez alkalomból az Autodesk Magyarország, az Autocad hazai forgalmazója és a PROCOMP KFT. pályázatot ír ki Autocad felhasználóknak, külön kategóriában diákoknak és ipari alkalmazóknak. A pályázóknak DWG formátumban elkészített rajzaikat kell elküldeni a PROCOMP KFT. címére 1995. március 20-ig. A pályázat díjai egy AutoCAD Release 13, amelynek nettó értéke több, mint 400.000 Ft, valamint egy AutoCAD LT, amelynek nettó értéke 60.000 Ft.
A pályázathoz beadott rajzokhoz - amelyek személyesen is elvihetők a PROCOMP KFT. üzletébe - mellékelni kell egy kis lapocskát, amelyen a beküldő neve és iskolájának, illetve munkahelyének neve kell, hogy szerepeljen.
Pontos cím:
Hardware Software Service ProComp Kft. Zalaegerszeg Bíró Márton u. 8. Tel.: 92/320-232, Telefax: 92/311-373 Nagykanizsa, Király u. 3 l/H. Tel./fax: 93/313-140/1934 mellék G. I.
Mint az autók szerelmesei jól tudják, a TOYOTA MOTOR HUNGARY rendezésében a győri RÁBA RING-en megbízhatósági teszt zajlott. A két legnépszerűbb TOYOTA modell, a legnagyobb darabszámban eladott 1,4-es motorral szerelt Corolla Sedan XLi és az 1,6 literes motorral szerelt Carina E Sedan XLi vett részt a százezer kilométeres nyúzópróbán. A szeptember huszonhatodikától november másodikáig eltelt idő alatt százharmincnyolc vezető felváltva hajtotta a kocsikat huszonnégy órán át, a Corollát 138 km/h, a Carinát 140,6 km/h átlagsebességgel.
A Megamaraton után a két nyúzópróbát kiállt gépkocsi végigjárta az ország harminckét márkakereskedését. Majd a Toyota Motor Hungary úgy döntött, hogy a két - veteránnak egyáltalán nem látszó -harcedzett gépkocsit a márkakereskedések között sorsolja ki. A szerencsés nyertes a Carina esetében a békéscsabai Náfrádi Kft., a Corollát viszont a nagykanizsai KÖGAZ bemutatótermében csodálhatják meg az érdeklődők. Az oldalán látható kisebb ütésnyomon kívül semmi nem árulkodik a közel ezerórás szakadatlan igénybevételről.
A harmincnyolc pilóta között három kögázas szerelő is részese volt ennek a nem mindennapi élménynek. A huszonnégy órán át felváltva száguldozó csapat egyik tagja Szokol Dezső volt, akivel most a „Megamaraton hőse" mellett beszélgetünk.
- Hogy is volt?
- Kora hajnalban mentünk. Előbb úgy volt, hogy már előző este ott leszünk, de aztán így alakult. Éppen a reggeli váltásra értünk oda. Akkor már egy-kétszáz kilométeres eltéréssel huszonnégyezer kilométer volt az autókban. A különbség a Carina magasabb átlagsebességéből adódott. Először a Carinával mentünk. Mindegyikünk ment vele két órát, addig a Corollát a másik csapat hajtotta. Aztán cseréltünk, s a másnap reggeli váltásig a Corolla volt a miénk. Csak annyi időre álltunk meg, amíg váltottunk, illetve tankoltunk.
- Nem volt semmi probléma?
- Nem. Bár nem volt könnyű a pálya: egy nagyobb ívü és egy élesebb döntött kanyar, s legfeljebb egy kilométernyi egyenes szakaszból állt a közel öt kilométeres pálya. De
ha adódott volna valami gond, az autó fel volt szerelve Wes-tel 900-as telefonnal, tudtam volna segítséget kérni.
- Ha vásárló lenne, melyik modellt választaná?
- Azt hiszem, ha választhatnék, a Carina mellett döntenék. Egy nagyobb autó mégiscsak stabilabb, az embernek nagyobb a biztonságérzete. De nekem Moszkvicsom van, számomra az is bőven elég.
A Corolla sorsáról Rózsahegyi Istvánt, a TOYOTA Márkakereskedés vezetőjét kérdeztük.
- Egy darabig még a Zrínyi úti bemutatótermünkben látható. Majd levizsgáztatjuk a most még csak próbarendszámos gépkocsit. így próbagépkocsiként bizonyára hasznunkra is fordíthatjuk. A leendő vevők beleülhetnek, ki is próbálhatják.
- Figyelemfelkeltőnek sem utolsó, az biztos! De érezhető-e a Megamaraton jótékony hatása a forgalomban?

1995. március 3.

KANIZSA -



- Hogyne! Tavaly ilyenkor meglehetős pangás volt, egy-két darabot adtunk el. Az idén eddig viszont már hetet.
- Milyen egy százezer kilométert futott Toyota?
- Magam is egy két és féléves használt Toyotát vettem, kilencvenötezer kilométerrel. Semmi gondom vele. De azok között a gépkocsik között is, melyeket korábban újonnan adtunk el, már nem egy van, amely elhagyta a százezer kilométert. A szükséges karbantartásokon kívül egyikkel sem volt semmi probléma. Garanciálisan mintegy százötven gépkocsi jár hozzánk. Az eddig előfordult hat-hét hiba sem volt jelentős. Például a fordulatszámmérő akadozott.
- És az árak?
- Olyan jó középkategóriá-júak. Azt lehet mondani, van több olyan is, mely a kategóriájában az olcsóbbak közé tartozik, de persze van olyan is, amelyik drágább. Meg lehet találni a megfelelőt. Mi elfogadható áron, bizonyítottan kiváló minőségű, tartós gépkocsikat forgalmazunk. Lehet hitelre is vásárolni, persze a mai kamatok mellett az a legcélszerűbb, ha valaki egy összegben tudja kifizetni. Mindenki a saját teherbíró képességének megfelelően tud csak választani a fizetési módok között. Ennek értelmében dönthet, mennyi kölcsönt vesz fel és milyen futamidőre. A lízing egészen más jellegű dolog. A kamatok ugyan magasak, a vállalkozók mégis azért döntenek amellett, mert költségként elszámolhatják.
- S milyen a választék?
- Bő a választék a Corolla és a Carina típusaiból. Az olyan kevésbé fogyó típusokból, melyek jóval drágábbak, kisebb a választék. Kedveltek a tehergépkocsik is, ezekből valamelyest hiánycikk a platós változat és az ötszemélyes terepjáró. Jó az alkatrészellátás is, a faxon megrendelt árut két napon belül a helyszínre hozzák. Amennyiben törik egy kocsi, és ritkábban használatos alkatrészre van szükség, valamivel hosszabb az átfutási idő.
Összességében, Toyotából mindenki találhat kedvére valót, ha megbízható, tartós és nem utolsósorban szép autóra vágyik.
Gombás Imre
- A miklósfai házamnál kialakított kisterületű járműeladótér jelentette az első lépéseket a kerékpárok és a kismotorok forgalmazásánál. Rövid idő alatt ismertté váltam, mivel az eladással párhuzamosan a javításokat is elvégeztem. A segédmotorok több típusát forgalmaztam, a cseh, jugoszláv és az olasz változatokat 50 kcm-ig - kaptuk az információt Betlehem Józseftől, az Attila-Rózsa utca sarkán épült Járműszaküzlet tulajdonosától.
- Az új épülettömbben létesített üzlet családi vállalkozásban épült. Az egység alsó részében negyven négyzetméteren eladóteret, tíz négyzetméteren illatszer mini-kisboltot alakítottunk ki, melyet kéziraktár egészít ki. A létesítmény felső részében irodahelyiség, szociális terület és tárgyalószoba lett kialakítva.
Kerékpárokból óriási a választék, túlsúlyban a SCHWIN CSEPEL férfi-, női- és gyermekjárműveit, azon belül a 15-18 sebességes változatokat árusítjuk. Az olasz termékek 18-21 sebességesek, japán
A címbeli kérdésünkre Illés Endre, a MÁV Nagykanizsai Vontatási Főnökségének a vezetője válaszolt.
- A tervek szerint december tizenötödikén átadtuk a So-mogyszob-Gyékényes harminc kilométeres villamosított szakaszt. Építését a MÁV saját erőből finanszírozta, a munkák összköltsége elérte az ötszázmillió forintot. Folyamatban van a tizenöt kilométer hosszú Gyékényes-Murake-resztúr sáv építése. Fővállalkozó a VASŰTVILL Kft., de szlovák szerelők is résztvevői ennek a fontos munkának. A murakeresztúri személypályaudvar-rész átadására május 26-án, míg a villamosítási munkák befejező részére december harmincadikán kerül sor.
Harmadik lépcsőben épül meg a Murakeresztúr-h\'agykanizsa-Balatonszentgyörgy vosebváltóval készülnek. Az eladott járgányokra egy év a garancia. Helyszíni javítást is vállalok, melyet jól egészít ki az alkatrészértékesítés, sőt a kismotorok javítása is. Az elvégzett munkákra három hónap garanciát adok.
- Milyen a forgalom? Az árak mennyire igazodnak a vásárlók pénztárcájához?
- A forgalom jobb is lehetne, igaz, hogy a decemberi nyitás, és a téli időszak nem igazán kedvez a kerékpárok kedvelőinek. Most fedeznek fel bennünket, egyre több az érdeklődő, szinte minden korosztályból van látogatónk és vásárlónk. A hagyományos 28-as férfi- és női felnőtt kerékpár ára tizennégyezer-ki-lencszáz forint. A MOUN-TAIN BIKE változatok ára. tizenhétezer-kilencszáz és hu-szonkilencezer-négyszáz forint között változik. Az árkülönbözetet a felszereltség, a festés színe, a sebességváltó, valamint a minőség függvényében határozza meg az ipar és a kereskedelem. A gyermekkerékpárok alapára négyezer-kilencszáz forint, a
nalszakasz. Ezt a munkát egy olasz cég nyerte el, de ők sajnos nem tudtak bankgaranciát felmutatni, ezért a MÁV új koncessziót ír ki, és emiatt csúszik a harmadik szakasz munkáinak a beindítása...
- Milyen stádiumban van a vasútállomás magasperonjának az építése?
- Erről kevesebbet tudok, de ismereteim szerint jelenleg egy magasperon épül, ami a H-es és a IV-es vágányok teljes utasforgalmát bonyolítja a jövőben. A III. vágány csonkavágány lesz, Pécs irányából közelíthető meg. A magasperon átadási határideje április harmincadika.
- A személyi állományt hogyan készítik fel az új technika fogadására?
- Az előkészületeket a villamosítási program bevezetésére megtettük, sőt az új technika fogadására felkészültünk. Küformatervezettebbeké a tizenkétezer-kilencszáz forintot is eléri. A BMX kínai gyártású gyermekkerékpárok hatezerkilencszáz és hétezer-kilencszázforint között vásárolhatók szaküzletünkben.
Az üzlet nyitva tartása igazodik a vásárlókhoz, hétközben: délelőtt 8-12, délután 13-18 óra között várják az érdeklődőket, míg szombaton délig tartanak nyitva. A családi vállalkozásba szabadidejében besegít a feleség és a szerelő szakmát tanuló két végzős fiuk is. A tulajdonos magánvállalkozását kilencvennégyben a munkahelyi elfoglaltsága mellett indította, azóta az állami cégtől kilépett, energiáját az új területre fordítja. A fémipari szakmában huszonöt éve szerzett végzettséget, lakatosként a DKG-ban, műszerészként az Izzóban, kar-bantartó-j árműveze tőként pedig a sörgyárban dolgozott. Egyszóval szakmai tapasztalatnak nincs híján interjúalanyunk.
Bödör Béla
lön villamos javítóvágányt alakítottunk ki, ahol a kisebb javításokat elvégezzük, a nagyjavításoknak jelenleg a Dombóvári Vontatási Főnökség a felelőse.
Már hat-nyolc éve képezünk itt Nagykanizsán villamos mozdony és villamos hálózatszerelőket szakmunkásképzés keretében. A kettőszáztíz kanizsai állomáshelyű mozdonyvezetőből a négyötöd részük villamos mozdonyvezetői képesítéssel is rendelkezik, a többségük megelőzően dízelmozdonyt vezetett, majd átképzéssel különösebb gond nélkül örömünkre az állományunkban maradt. Tizenhat mozdonyvezetőnk már most állandó jelleggel villamos mozdonyon teljesít szolgálatot, így nem lesz baj, amikor Kanizsa is belép a villamos vontatásba.
Bödör Béla

8

KANIZSA - PK

I

1995. március 3.



Német rendszámú gépkocsiból kiabál ki a vezető: - Kremzner? Kremzner?
Útbaigazítom. Pesti barátom telefonál, Kanizsán akad dolga, találkozni szeretne velem.
- Hol is találkozzunk? -
kérdem.
- Hát a Kremznernél! -vágja rá gondolkodás nélkül. Nocsak! Kremznerék-
nek már Pesten is híre van!
Izgat a kérdés. Mi a titka a Kremzner cégnek?
- Nincs ebben semmi titok. Szeretni kell a szakmát, szeretni kell a vendéget - mondja Kremzner Géza, az étterem tulajdonosa. - Engem már gyermekkoromban megcsapott a vendéglő füstje, ebben élek azóta is.
- Ezek szerint családi tradíció a vendéglátás?
- Nagyapámnak négyszáz személyes étterme volt Csáktornyán. Apám a lépcsős vendéglőt bérelte az államosításig, utána üzletvezetője volt haláláig. Anyám a konyhát vezette, így volt kitől tanulnom.
- Úgy tűnik. Kremzner Géza jó tanítványnak bizonyult, mert nemcsak a felszolgálásban, de a konyhán is szakoktatója az alkalmazottaknak. Igényessége vonzó a vendégek számára.
- Ez az életem, a hobbim, no meg a horgászás. De az utóbbira nemigen jut idő. Éjjel-nappal talpon vagyunk, a feleségemmel együtt, ő a legfőbb segítőtársam, profi a szakmában, bárkit helyettesíthet. Nélküle nem is létezhetnék.
- Térjünk vissza az eredeti kérdéshez. Úgy gondolom, hogy a Kremzner-cég presztízsét az Ady kisvendéglőben alapozta meg. Ha gyorsan és jól akarsz ebédelni és vacsorázni, menj az Adyba! - száj-ról-szájra terjed, mint a népdal. És most itt beszélgetünk a Fő úti Kremzner étteremben,

SZERETNI KELL A VENDÉGET!
és a konyha berendezéséről. Konyhánk megfelel a nemzetközi normáknak, fogadhatjuk a szakácsokat a különböző országokból. A Kovásznál Napok programjához hasonlóan, szeretném, ha olasz, német séfek produkcióival is bővíthetnénk a választékot. A nemzetközi vacsoraestek a jövőben is jó programot jelenthetnek a kanizsaiaknak.
- Csodálatos az étterem, és az ügyes tervezés eredményeképpen még egy különtermet is sikerült kialakítani.
- Erre is szükség van. Baráti összejövetelek, üzleti tár-
-

-
bárt OS tipp


Hirdessen, hogy megismerjék: Tel.: 93/313-919

Versenytárgyalás ingatlanra
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala § nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a Nagykanizsa, Pos- § lakért utcában található, társasházépítésre alkalmas ingat- § lanát.
A versenytárgyalás ideje: 1995. március 9. 9.00 óra. t
A versenytárgyalás helye: Polgármesteri Hivatal alagsori *
tárgyalóterme Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.
Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal I. emelet |
9-es és 10-es irodájában vehető át. |


1995. március, 3,

KANIZSA - Vt?UctéA

9


HALASZ KÁROLY
fémszerkezetgyártó
PROFESSZIONÁLIS FÉNYEZŐT KERESÜNK NAGY GYAKORLATTAL,
FÉMIPARI VÁLLALKOZÁSUNKBA.

KIEMELT FIZETÉS!!!


HYunnni
HYUNDAI HÉTVÉGE az
Automobil Centerben



JELENTKEZES ÖNÉLETRAJZZAL:
METÁL SYSTEM HALÁSZ f
Nagykanizsa, Teleki utca 23. 2! Telefon/fax: 93/314-743 ]
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
Nagykanizsa, Teleki u. 21. sz. alatt lévő telepünkön!




I
i
i



Február 27-től belföldi árufuvarozói és autóbuszvezetői tanfolyam.
Tandíj: 3.400 Ft
Március 3-án 16.30 órakor GYORSÍTOTT személygépkocsi-vezetői tanfolyam.
(Tanfolyami idő 3 hét, 4. héten vizsga.) Tanfolyamdíj: 17.500 Ft. Háromszori részletfizetéssel!
Március 6-tól GYORSÍTOTT E-kategóriás tanfolyam.
(Nehézpótkocsi-személygépkocsival is) Tandíj: 22.500 Ft
Megfelelő létszámú jelentkezés esetén ADR tanfolyamot is indítunk.






>? Fék - putóműjavíuís » KerékkJinlka
~ guruiszerelés, centrí sálMás
futón
defektjavítás (1 ónk

(2 év garancia) >* Motor-javítás, félutas, 1 > Motordiagnosztika (benzin - dízel is) Porlasztőcsúcs
~ csere és beállítás Elóbefecskendezési szög beállítása dízel


tSzakonytözMMfNa

10

KANIZSA - ?mtaU

1995, március 3.



Már régóta szívügye a kanizsai lokálpatriótáknak, hogy városunkban végre otthonra leljen egy főiskola, mely pezsgést hozhatna a háromnegyed évezredes falak közé. Ennek a véleménynek adott hangot Nagykanizsa önkormányzatának 63/1992-es határozata is, melynek szellemében elindultak az első puhatolózások néhány felsőfokú intézmény felé. Mára felgyorsultak az események. Városunk polgármestere, Suhai Sándor a közelmúltban számos tárgyalást folytatott e témakörben is. Hogy milyen eredménnyel zárultak ezek a megbeszélések, arról lapunk munkatársa kérdezte a város első emberét.
- A városban évek óta felerősödött egy felsőfokú oktatási intézmény iránti igény. Azért fogalmazok így, mert évtizedek óta megvan az igény arra, hogy Nagykanizsa - mint az egyetlen megyei jogú város az országban, ahol nincs semmilyen felsőfokú oktatási intézmény -, szervezzen egy ilyen képzőközpontot. Az előző önkormányzat szándéknyilatkozattal nyilvánította ki egy felsőfokú oktatási intézmény valamely nappali főiskolai karának letelepítési óhaját és megbízta a Kulturális és Oktatási Bizottságot, s ezen belül annak külső tagját, Cseke Zoltán igazgató urat, hogy tegye meg az elinduláshoz szükséges lépéseket. (Munkájának eredményéről 1994. december 9-i számunk „Főiskola Kanizsán" című írásában tájékoztattuk olvasóinkat.) Ezt az állapotot örököltem, s mivel választási programomban előkelő helyen szerepelt egy főiskolai kar letelepítése, azonnal éltem a kínálkozó lehetőséggel, hiszen egyeztetett időpontú találkozások vártak. A Külkereskedelmi Főiskola igazgatója már két alkalommal is járt nálunk, ezenkívül még a Kereskedelmi és Vendég látó ipari Főiskolához voltunk bejelentkezve. Ezeket a találkozásokat a helyzet tisztázása és az indulási feltételek megismerése végett hoztuk tető alá, azzal a szándékkal, hogy pontosítsuk az eddigi ajánlatokat. Kiderült például az egyeztetéseken, hogy a Külker Főiskola igazgatója elméletileg rendkívül szívesen dolgozna, akár személyesen is városunkban. A kanizsai esetleges külker gazdasági szak telepítésének lehetőségét a főigazgató azóta az igazgatói tanács elé vitte. Tájékoztatása szerint az igazgatói kar nagy lelkesedéssel fogadta javaslatát, s azt az egyöntetű véleményt fogalmazták meg, hogy a pártfogók a kanizsai kezdeményezést szakmailag, sőt akár igazgatási, szervezeti téren is hajlandók támogatni. Az igazgató úr február közepén visszatért Nagykanizsára - vizsgáztatni jött a Kereskedelmi Szakközépiskola felnőtt tagozatának diákjait -, s ekkor sikerült ismét tárgyalnunk. Akkor került pontosításra az, hogy amennyiben a szakminisztérium engedélyezi ennek az iskolának az indítását, 1996 szeptemberétől akár ötvenhatvan fővel, két munkacsoporttal megindulhat egy ilyen jellegű képzés városunkban. Természetesen Iványi úr azt is elmondta, hogy a legutóbbi találkozás óta már érdeklődtek a szakminisztériumnál és nem túl nagy lelkesedést tapasztaltak az ottani illetékesek részéről. (A város korábbi kapcsolata Jánosi György államtitkár személyéhez fűződött és távozása elég nehéz helyzetbe hozott bennünket.) A következő lépés, hogy a város vezetősége kikérje a minisztériumi állásfoglalást. Iványi úr tájékoztatása szerint a tárca álláspontja az universitasok, tehát a komplex egyetemi program felé tendál, ez pedig nehezen tűri a kihelyezett karok szervezését. Mindez előre vetíti, hogy országgyűlési képviselőnkkel és erős városi lobbival lehetünk csak képesek arra, hogy eredményt érjünk el az Oktatási és Kulturális Minisztériumban.
- A másik szál a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola volt.
- Ez az intézmény elsősorban a kétéves időtartamú post secon-dar képzés azonnali - tehát 1995. szeptemberi - megkezdésével lépett fel, s azt próbálta vázolni, hogy ez a képzés, amely kihelyezett levelező oktatást takar, megfelelő számú jelentkező esetén akár nappali formában is működhetne. A tanulók a régi felsőfokú technikumi végzettségnek megfelelő képesítést kapnának. A négy egész feletti átlageredménnyel rendelkező hallgatók folytathatnák tanulmányaikat harmadikosként a budapesti főiskolán, míg a három egész fölött végzők levelező harmadikosok lennének. Ez egy elég vonzó lehetőség. Am van, ami ez ellen szól, ugyanis itt is ötvenhatvan tanulót kell biztosítani. Ezenkívül ráadásul ez a post se-condar képzés alapvetően önköltséges, a megbeszélésen ötven-hatvanezer forintos félévi tandíjakról esett szó. Emellett pedig elég nehezen tudom elképzelni, hogy minden évben akad félszáz olyan diák, aki erre a képzésre jelentkezne. Kételyeim vannak tehát ezzel kapcsolatban.
- Milyen költségvonzatai vannak ennek az elképzelésnek?
- A budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola nappali képzésre vonatkozóan elszomorító adatokat hozott tudomásunkra. Öt-hatszáz millió forintot jelölt meg a telepítés anyagi feltételének. Példának hozta fel a kecskeméti főiskolát, amely tizenöt évvel ezelőtt százhatvanmillió forintot áldozott e célra. Az igazsághoz tartozik az is, hogy ez az összeg ráadásul -véleményük szerint - nem is a felső plafon. További feltételeik azonban ugyanazok voltak, mint a Külker Főiskolának, vagyis a szakminisztérium engedélyével indulhatnánk 1997 ősze körül.
- A tavaly decemberben megismert intézményeken kívül újabbak is színre léptek.
- További tárgyalások nélkül jelentkezett a Közgazdaságtudományi Egyetem. Valahogy azt kezdjük érezni, hogy megjelent egyfajta igény a felsőoktatási intézmények részéről, sajnos éppen az önköltséges tanfolyamok, post secondar és másoddiplomás képzések irányába. Ezt tudják nyújtani mintegy első lépésként azzal az ígérettel, hogy ebből majd kinő egy nappali főiskolai képzés. Én ennek tudom be a Közgazdaságtudományi Egyetem ilyen irányú megkeresését. A kanizsai kötődésű Hajnal házaspár kezdeményezésére került a városi vezetés asztalára a Nagykanizsa Közgazdasági Főiskolájára vonatkozó konkrét programterv. Amikor az anyagot áttanulmányoztam rá kellett jönnöm, hogy tartalmában kevésbé konkrét, mint első látásra tűnt, s inkább egy modellt vázol föl, mely az országban bárhol megvalósítható, s a Nagykanizsa név bármely más város nevével behelyettesíthető. A Hajnal házaspárnak az volt az elképzelése, hogy első lépésként a Pécsett indítandó másoddiplomás képzéshez biztosítson a város tizenöt-húsz hallgatót, s ezzel mintegy megerősítse az olt beinduló szintén önköltséges képzési formát. Én velük érdemben a továbbiak nem is tárgyaltam, mert ez nem az egyetem rektorának, vagy felső vezetésének megkeresése vagy szándéknyilatkozata volt, hanem inkább egy tanszék próbálkozása. így ennek az ajánlatnak tartalommal való kitöltése várat még magára. Szeretném azért megemlíteni, hogy legalább ilyen komoly lehetőség az egerszegi Számviteli Főiskola kihelyezett karának városunkba telepítése is. Ezt főigazgató úr személyesen ajánlotta fel. Bár még eddig nem tárgyaltunk konkrétan velük, elképzelhető, hogy a nagyon könnyen áthidalható távolság miatt ez a megoldás látszik a legreálisabbnak.
- A telepítés sarkkövei egy, a főiskola céljára szolgáló épület és egy jólképzett tantestület. Hol kapna otthont az új intézmény és honnan verbuválódnának a pedagógusok?
- Ilyen épület biztosítása egy középiskolai reform, az új nevelési-oktatási terv, a NAT bevezetése kapcsán felszabaduló épület révén lehet megoldható. Egy ilyen épületet azonban alkalmassá kell tenni a főiskolai képzésre. Ki kell alakítani előadótermeket, laboratóriumokat, szemináriumi helyiségeket, tanszékeket, csoportokat kiszolgáló helyiségeket. Természetesen ez sem költségek nélkül való. A második lépés, hogy olyan ütőképes tantestület alakuljon ki, melynek nagyobbik része Kanizsán él és dolgozik. Ez három forrásból biztosítható. Az egyik: a pillanatnyilag városunkban élő pedagógusok, akik közül a szakmai tárgyakat két iskola tantestületének tagjai adhatnák elő - a Dr. Mező Ferenc Gimnázium közgazdasági szakközépiskolája és a Kereskedelmi Szakközépiskola tanárai biztosítanák ehhez a hátteret -, míg a közismereti tárgyakat bármelyik középiskola
-
1995. martiiis 3.

KANIZSA - *?3íaAoI*,

11





pedagógusai oktathatnák. Az első két év alapozó gazdaságtani tantárgyainak tanítására tehát vannak megfelelő tanárok. Ez a variáció annál is inkább elképzelhető, mert Cseke Zoltán igazgató úr felajánlotta, hogy az első években a jelenleg Kereskedelmi Szakközépiskola épületegyüttesében indulhatna a munka. Nagyon szeretném hangsúlyozni, semmi olyan átmeneti elhelyezésbe nem tud a város vezetősége belemenni, mint amilyen a piarista iskola indítása kapcsán már egyszer megtörtént. Csak akkor merem személyesen áldásomat adni a kezdeményezésre, hogy ha négy évre előre vetítve biztosított minden tárgyi feltétele egy főiskola indításának. Szerencsétlen dolog lenne elindulni és a feltételek hiánya miatt pedig profilt váltani, vagy megszüntetni a születő kart. Éppen ezért nem tartom végleges megoldásnak a Kereskedelmi Szakközépiskola épületét, hiszen ott középiskolai képzésnek kell folynia. Az iskola igazgatója által vázolt elképzelés, mely jelenleg a társadalombiztosítás által használt volt SZTK épület felszabadítását, s a mellette lévő Pannonvin udvar beépítését jelölte meg célként, számomra anyagilag egyelőre elképzelhetetlen, s városunk sem áll úgy, hogy két-három éven belül százmilliókat tudjon költeni főiskola építésére. Ez eleve behatárolja lehetőségeinket. Véleményem szerint pillanatnyilag a volt Kereskedelmi Szakközépiskola Zrínyi utcai épülete képzelhető el két éven belül szabadnak. Ezért ott egy csoporttal vagy maximum két kis létszámú nappali csoporttal indulhatna el működő képzés. Természetesen ez esetben azonnal felmerül a mellette lévő - jelenleg PIÉRT raktár céljait szolgáló - tömbbelső hasznosítása, mely jelenleg eladó. Sajnos ez is százmilliós nagyságrendű beruházás és a város költségvetése ezt sem teszi jelenleg lehetővé. Elméletileg négy év múlva a kórházrekonstrukció befejezését követően lesz annyi anyagi fedezete a városnak, hogy ebben a blokkban - ahol a legkisebb befektetés és beruházás szükségeltelik -el tudjon egy ilyen távú fejlesztést indítani. Visszatérve e kitérő után a személyi feltételekre: a megfelelő oktatók biztosításának másik lehetősége, idetelepíteni olyan tanárokat, tanárházaspárokat, akik vállalják, hogy főiskolában tanítanak. Ez persze lakásproblémát vet fel, bár a nemes cél érdekében ez még talán könnyebben megoldható lenne. Végül a harmadik út lehet a vendégtanárok alkalmazása, akár Zalaegerszegről, akár az anyaiskolából Budapestről. Ezt például a Külkereskedelmi Főiskola maximálisan el is fogadja. Ennek hátulütője, hogy számolni kell a nagyon magas óradíjjal, utazási és szállásköltséggel, s egyéb költségtérítéssel, amelyek együtt fajlagosan rendkívüli módon megdrágítanák az iskolát. Ez azt jelenti, hogyha netán engedélyezett nappali oktatással indulunk is el, az állami normatívákat két-háromszorosan meghaladó lényleges bekerülési költséggel kell számolnunk.
- Mikor lesz reális esély arra, hogy főiskolai képzés kezdődjön Kanizsán?
- Valójában 1997 szeptembere előtt nem valósítható meg az elindulás. El tudom képzelni, hogy akkorra már a minisztériumi engedélyt is sikerül beszereznünk vagy még korábban megkapjuk a végleges elutasítást, s így csak a számviteli főiskolai kar marad, mint realitás. Viszont 1997-re biztonsággal fel tudjuk szabadítani a Zrínyi utcai épületet, induláshoz pedig ez megfelelő. így számolva tehát ez az évezred utolsó éveinek programja lesz. A korábban elindítható post secondar illetve másoddiplomás képzésekben látok ugyan fantáziát, de itt konkrét piackutatást kell végezni és fel kell mérni, milyen igény van egy ilyen - meglehetősen drága -önköltséges tanfolyamra.
Amennyiben van rá igény, ezt 1996 szeptemberétől elindítha-tónak tartom.
- Milyen anyagi keretből valósulna meg mindez?
- Ha központilag, minisztérium által engedélyezett nappali karról van szó, _akkor állami normatívát kapunk majd tanulónként, ráadásul két-három év múlva a tandíj bevezetésére is sor kerül. Minden bizonnyal ennyivel fog csökkenni a normatíva, tehát a város egy bizonyos induló összeggel számolhat csak. Ezek minimum kétszeresét, ha nem háromszorosát felemészti a tényleges képzés. Ezt gyakorlatból tudom, hiszen egy átlag ötvenezer forintos szakközépiskolai normatíva is csupán a fele költséget fedezi a városban, s ennél csak költségesebb lehet a felsőoktatási képzés. Meggyőződésem tehát, hogy minderre anyagilag csak akkor lesz lehetőségünk, ha rendezzük a középiskolai oktatás kapcsán a város és a megye anyagi kötelezettségeit. Akkor, amikor a város általános és középiskoláira vonatkozó pedagógiai koncepció második szakasza, a középtávú szakasz legalább első két évén túljutott, amikor már anyagilag is érződik, a költségvetési megtakarítás, akkor tudom elképzelni, hogy megjelenik az az induló összeg, mellyel megkezdődhet az oktatás a főiskola első néhány csoportjában. Mire a\'97-ben induló felsőfokú képzés valóban költségessé növi ki magát - talán a következő választási ciklus elejére -, a város anyagi helyzetét lehet annyira rendezni, hogy elbírjunk egy ilyen jellegű, nagyon komoly és a város számára fontosnak tűnő szellemi beruházást.
- Szó esett még az elmúlt évben a kanizsai felsőoktatást támogató közalapítvány létrehozásáról is.
- Igen, az anyagiak előteremtését mindenképpen segítené egy közalapítvány létrehozása, egy közalapítványi támogatási akció megszervezése, ami elsősorban a város közüzemeinek, vállalatainak, vállalkozóinak teremtene lehetőséget a támogatásra. Nehezen tudom elképzelni, hogy enélkül valóban bármilyen időpontban a színvonalas munka megindulhasson. Egy ilyen közalapítvány véleményem szerint nem az alapokat kell, hogy megteremtse, hanem a habot a tortán, tehát azt a pluszt - legmodernebb technikát, az igazi színvonalat jelentő beruházások telepítését, megvásárlását -, amire egyébként a fenntartási költség már nem nyújtana lehetőséget. Ez is folyamatban van. Addig azonban nem szabad közalapítvány szervezésével a vállalkozók, gazdasági egységek elé lépni, míg nem tisztázódik pontosan mikor indul és milyen profillal a felsőfokú képzés, hiszen valószínű azok a vállalatok, vállalkozókfognak csatlakozni hozzá elsősorban, akiket érint valamilyen szinten az itt folyó oktatás. Ennek pontosítása pedig még nem történt meg.
-
Kovács Rita

KANIZSA - GevféltetéMt,

1995. március



„NOTASKEDVU VOLT AZ APÁM"
Bemutatjuk Tüttő István alpolgármestert


Jóllehet nem is olyan messze városunktól, a Balaton mellékén született, az egyetem befejezése előtt sohasem járt Nagykanizsán. Csupán az egyetem befejezése után Ismerkedik meg a várossal, s már első munkahelye is Nagykanizsához köti.
- Ezerkilencszázhatvannyolcban kerültem a városba. A Vasipari Vállalat akkoriban elkészült galvanizáló üzemének lettem a vezetője. Ez volt az az időszak, amikor a határközeli települések is fejlődésnek indultak, s az emberek is kezdtek valamivel jobban élni. Jóllehet ma már tudjuk, nagy árat kell fizetnünk az akkori időszakért, öt évig dolgoztam itt üzemvezetőként, közben elvégeztem a Műszaki Egyetem gazdasági mérnök szakát. Később az Építőgép-gyártó Vállalathoz kerültem termelési osztályvezetőnek, majd az üveggyárba mentem át. Ez utóbbi feladat vonzott, érdeklődéssel töltött el, mégis korán véget ért, mert bekerültem a pártbizottságra.
- Milyen feladatot látott el?
- Képzelje, az lett volna a feladatom, hogy íróasztal mellől a dolgokba bele nem látóként, nekem kellett volna meghatároznom azt, hogy a város üzemei hány százalékkal növeljék termelési értéküket. Végül sikerült elvettetni ezt a dolgot, annál is inkább is, mert eljött az az idő, amikor a pártbizottságon az iparból, a mezőgazdaságból behívott szakemberek kezdtek el dolgozni.
Ez is hozzájárult, hogy a város, mind a mezőgazdaság, mind az ipar fejlődésnek indult.
- Mi történt az ÉPGÉP-nél töltött évek alatt?
- Ezek az évek már a válság első jeleinek évei voltak. Már nem volt idegen fogalom az eladósodott vállalat, a túlköltekezés. Az ÉPGÉP esetében is lejátszódott a jelenség, ami több, más vidéki kirendeltséggel is rendelkező vállalatra jellemző volt. Nevezetesen minden hiányt, gondot a vidéki részlegekre terheltek rá. Itt, vidéken voltak az első létszámleépítések, az eleve alacsonyabb bérek, ugyanakkor a központban milliós irodaházakban jelentős munkaerőfelesleggel élték fel a vállalatok vagyonát. A vidéki gyáreladások sem tudták az ÉPGÉP gazdasági visszaesését megállítani. Ekkor itt Nagykanizsán a vállalati tanáccsal karöltve úgy gondoltuk, megpróbáltunk az önállósodás útjára lépni. Ennek eredményeként létrejött az Emelőgépgyártó Vállalat Nagykanizsán. Az osztozkodás során természetesen a vagyon mellé az adósságállomány egy jelentős részét is megkaptuk. Ez akkora méretű volt, amelyből nem nagyon lehetett önállóan kilábalni. Kapcsolatba kerültünk a Liebherr emelőgépgyártással is foglalkozó világhírű céggel, és közös vállalat létrehozását kezdeményeztük, szinte biztos eséllyel. Sajnos az önállósodás után alig másfél évvel olyan dolgokat kért számon rajtam a Vállalati Tanács, amelyeket én az ötödik év végére ígértem. Nem választottak újra igazgatónak, s helyemet a vállalati tanács által menedzser típusú vezetőnek tartott személynek adták át.
- Ma már nem létezik olyan vállalkozás, mint Emelőgépgyártó Vállalat...
- Ez már a rosszízű privatizációk időszaka volt. A háromszázmilliót érő vállalatot ötvenötmillió forintért adták el. Az új tulajdonos csökkentette a termelést, majd jöttek az elbocsátások, s ott, ahol egykor jónevü darukat gyártottak, ma már egy rozsdás szöget sem lehet.
- Mi történt ezután?
- Két évre munkanélkülivé váltam, de nem estem kétségbe, a család is mellém állt, amikor a leginkább szükség volt rá. Azonnal munkába kezdtem. Nagyban gombát termesztettem. A hatszáz zsák/negyedéves termelés komoly feladatnak látszott, ugyanakkor kondicionált is. Közben megtanulhattam a piackutatás fortélyait is. Egyik nap öltönyben, nyakkendőben állítottam oda a piaci kofákhoz, hogy vegyék meg tőlem a gombát, de azok csak értetlenkedve rázták a fejüket, hogy ők aztán olyat soha nem is szoktak. Másnap aztán munkásruhában indultam piacot keresni, s ugyanarra a kérdésre már így szólt a válasz: „Hol van fiam, csak hozzad!" Közben aztán megkezdődött a feleségem fogorvosi rendelőjének kialakítása, ami sokszor egész embert kívánt, majd az építkezés befejeztével a négy diplomámmal beálltam a feleségem mellé asszisztensnek. Ezt a munkát sem éreztem méltatlannak hozzám, s vegyészként gyorsan elsajátítottam az alapvető tudnivalókat.
- Sohasem akart orvos lenni?
- De igen, volt egy időszak, amikor érdekelt volna a pálya, s hogy mégsem oda jelentkeztem, annak talán az az oka, hogy rövid idő alatt három nőt is elütött a szemem láttára a Balaton mellett a vonat. A látvány meggyőzött arról, nem szabad ezt a pályát választanom.
- Úgy tudom, az asszisztensként töltött idő alatt sem mondott le arról, hogy vállalkozásba kezdjen...
- Egy galvanizáló üzem vásárlása foglalkoztatott, ám az ajánlatunkra fél év elteltével sem érkezett válasz, így érdekmúlás miatt elvetettem az ötletet.
- Hogyan lett jelölt?
- Munkanélkülivé válásom után visszahúzódtam a közélettől, nem akartam senkit kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy nem tud segíteni rajtam. Amikor az MSZP megkeresett, nem mondtam nemet, de a választásokig többször is körzetet cseréltem más kérésére. Végül olyan körzetbe kerültem, amelyben olyan emberekkel — Czupi Gyulával, Czotterné Ivády Zsuzsával, vagy éppen dr. Kereskai Istvánnal — kellett megmérkőznöm, akik már az előző négy évben is sokat tettek körzetük lakóiért. Nyugodtan vártam az eredményeket, s hogy azok az én győzelmemet hozták, úgy érzem, most nekem kell megtennem azokat a dolgokat, amelyeket a miattam kimaradóitok már nem tehetnek meg.
- Ezt úgy értsem, konkrét programja van, mi az, amit feltétlen meg kell tenni?
- Véleményem szerint ennek a városnak nagyon kedvező adottságai vannak, ám ezek jórésze kihasználatlan. A bevásárlóturizmusból a város nem részesedik. Már városlakóként sem tudtam azonosulni azokkal a dolgokkal, amiket az előző városvezetés ilyenolyan okokból előre sorolt. Nem azt mondom, hogy ezeket a kérdéseket nem kellett rendezni, de nem lett volna szabad nekik prioritást engedélyezni. Ugyanakkor nem valósult meg a szemétlerakó, amely mostanra elodázhatatlanná vált, nem korszerűsítettük az intézményhálózatot. A hulladékszállítási szerződéssel a város árszabályozó szerepét veszítette el, ami szerintem elfogadhatatlan. A tavalyi vízdíjmizériával a város valahol saját vagyonából herdált el, s ma könnyű azt mondani, hogy drága a víz, de sokan elfeledik hozzátenni, hogy ez részben a tavaly elodázott döntés következménye.
- Hogyan látja, nem gond-e, hogy nem az országos példából leképzett koalíció vezeti a várost?
- Természetesen valahol gond ez, a döntéseket nemcsak a józan érvek vitája, hanem politikai egyeztetések is meg kell, hogy előzzék, ezt négy éven át nem lehet így csinálni. Az alpolgármester személyéről szóló tárgyalások pártegyeztetés tekintetében nem vezettek a kívánt eredményre, az MSZP részéről úgy döntöttünk, folytatjuk a tárgyalásokat.
- Alpolgármesterként hogyan telnek napjai?
- Még nem sokat ültem az irodámban, egyre utazok, tárgyalok, ugyanis a kormány mind több feladatot próbál pénz nélkül az önkormányzatok hatáskörébe utalni, ám ezek szinte megnyomorítanak bennünket. így aztán érdeklődünk, hogyan csinálják másutt, illetve azon fáradozunk, hogy a kivédhetetlen feladatok lehetőleg jogszerűen kerüljenek át hozzánk.
- És a család...
- Feleségem, mint köztudott talán, fogszakorvos, s mostanság segítségemet nélkülözni kénytelen. A hivatali elfoglaltság miatt későn térek haza, így azok a feladatok, amiket eddig én végeztem el, most rá maradnak. A fiam mostanra igencsak megkomolyodva, egyetemistaként nyelveket tanul. Mind a feleségem szülei, mind az én szüleim itt élnek a városban, ami azért is jó, mert az ő korukban már gyakran szorulhatnak segítségre, s ilyenkor fontos a közelség.
- „Nem zörög a haraszt..."
- Igen, ez az egyik legismertebb szerzeménye az édesapámnak, aki közismert nóta-Szerző, s vagy tíz-tizenöt nótája, köztük az előbb idézett is, rendszeresen szerepel a Magyar Rádió nótaműsoraiban.
Dukát Éva

1995. március 3.

KANIZSA - Geá$él9eté&eÁ

13



Pityóka, ösztöndíj, ifjúsági kórus
Kovásznai gyerekek Kanizsán

György Bernadett és társa, Nórák Katalin 1992 augusztusában érkezett Kanizsára erdélyi testvérvárosunkból, Kovásznáról, hogy megkezdje középiskolai tanulmányait a Batthyány Lajos Gimnáziumban. Jártak már korábban is városunkban, akkor csak látogatási, ismerkedési céllal, a család, akiknél akkor elszállásolták őket, és a majdani patronálók ma is fontos szerepet játszanak az életükben.
- Az önkormányzaton kívül a vendéglátó család és Szabó Imre vállalkozó segített abban, hogy sikerüljön Nagykanizsára jönni és beilleszkedni - mondja Bernadett. - A nyolcadik osztály elvégzése után jöttem el Kovásznáról. Azt tudtam, hogy a középiskola, ahol tanulni fogok, a Batthyány Lajos Gimnázium egy jóhírű, színvonalas iskola. Orvos szeretnék lenni és a pesti egyetemre ez az iskola fel tud készíteni. .
Katalin osztálytársa volt Kovásznán Bettinek és most a Batthyányban is egy osztályba járnak.
- Együtt jöttünk - kezdi Kati -, de nemcsak ketten, hiszen más gyerekek is tanulnak itt Kanizsán a Mezőben és a Zsigmondyban. Nekem Tar-nóczky Attila segített abban, hogy ide kerüljek. Nagyon szerettem volna a Batthyányban tanulni, a segítségre mindenképpen szükség volt.
Nem kijelölés vagy egyszerű jelentkezés alapján dőlt el, hogy ki jöhet városunkba, hanem az iskolában felmérték, ki hogyan teljesít. A legjobb eredményt elérők közül kerültek ki a „mi kovásznaiaink".
A harmadik beszélgetőtárs, Murvay Buzogány László idén kezdte az első osztályt a gimnáziumban.
- Mi hárman jöttünk át \'94 augusztusában. Két gyereket az önkormányzat támogatott, ők a Zsigmondy-Winkler középiskolába járnak. Nekem egy magánvállalkozó, Szabó Imre a segítőm. Vele már vagy három-négy éve megismerkedtem, amikor testvérvárosi kapcsolat keretében itt jártam Nagykanizsán. Náluk laktam, és most nemcsak abban segített, hogy ide kerülhessek, hanem azóta is ő a támogatóm, a hétvégeket nála töltöm.
Mindhárman kollégiumban laknak, ám a munkahét végén éppúgy csomagolnak, mint a hazajáró kollégisták. Katalin péntek délutántól volt magyartanárnője, Gyana Marika néni és családja vendégszeretetét élvezi.
- Nem is vendégnek tekintenek, hanem új családtagnak. Én is nagyon szeretek náluk lenni, alig várom, hogy már mehessek hozzájuk. Az unokákkal nagyon szeretek foglalkozni.
Betti egy ideje nem jár „haza" a vendégfogadókhoz, családi gondok, betegség miatt ez az elmúlt időszakban nehézkes lett volna.
Az eltérő életmódról beszélgetve kiderül, hogy Laci szülei tanárok, össze tudja hasonlítani a pedagógusok itteni helyzetével az otthoni körülményeket.
- Itt úgy látom, mindenki gazdagabb. Magasabb az életszínvonal. Odahaza viszont sokkal közvetlenebbek az emberek. A kapcsolatok másmilyenek, mindenki ismer szinte mindenkit. Azt tapasztalom, hogy itt még az egymáshoz legközelebb lakók sem tartanak kapcsolatot egymással. Igaz, ez a város sokkal nagyobb, de azt hiszem, más oka is van. Úgy látom, itt sokkal elfoglaltabbak az emberek. Többet dolgoznak, végzik a munkájukat. Nálunk nem dolgoznak ilyen lelkiismeretesen. Kötelességszerűen dolgoznak a munkahelyeken, utána több szabadidejűk van.
- Én nem látok nagy különbséget az ottani és a magyarországi magyar emberek között - véli Kati. - Szerintem mint emberek, nem különböznek egymástól. Itt is vannak szoros, jó kapcsolatok, nekem is nagyon jól esik, ha érdeklődnek, honnét jöttem, milyenek a romániai körülmények. Egyébként nem kezelnek bennünket idegennek. Az iskolai környezetünkön és a szűk ismeretségi körön kívül nem is nagyon tudják, hogy mi nem idevalósiak vagyunk.
Beszélgetésünkből kiderül, hogy szinte ugyanúgy élik az életüket, mint a többi kanizsai fiatal, talán az igényeik mások.
- Az Erkel Művelődési Ház ifjúsági kamarakórusának vagyok a tagja - mondja Betti. - Otthon is énekeltem, nagyon szeretem csinálni, jó közösségbe kerültem.
Kati azonban nem nagyon tudta folytatni azt, amit Kovásznán elkezdett. Kisiskolás kora óta szabadidejét a sport töltötte ki, atletizált. Emellett hároméves kora óta tornázott, balettozott. Amióta nálunk van, ez elmaradt. Mint mondja, itt inkább a kosárlabdázás a divat, ezt viszont nem szereti annyira.
Laci a baráti körét említi. Az eltelt rövid idő ellenére nem okozott gondot barátokat szereznie. Az iskolai osztályáról az a véleménye, hogy erős, jó osztályba, jó tanuló gyerekek közé került. Az új kapcsolatok azért is fontosak mindegyiküknek, mert nagyon ritkán, csak a szünetekben tudnak hazautazni. Mintegy másfél nap vonaton, amíg hazaérnek.
- Az otthonunk iránt érdeklődőket még mindig a forradalom izgatja a leginkább -mondja Kati. - A szűkebb hazánkról, Kovásznáról is sokat kérdeznek. Kovászna gyógyfürdő-város, sok gyógy-, és hidegforrása van. Rengetegen járnak oda érrendszeri és szívbetegségben szenvedők.
Az iskolák között nagy különbséget vélnek felfedezni. Mind az oktatás tartalmi oldalát, mind az iskola légkörét érintik az észrevételek.
- Odahaza sokkal tömörítet-tebb a tananyag. Amit itt a gimnáziumban első-második osztályban matematikából tanultunk, azt Kovásznán már az általános iskolában tudni kellett. Gyorsan követték egymást az új ismeretek, kevesebb idő jutott egy-egy témára -mondja Bernadett.
- Nemcsak ebben más a Batthyány - fűzi hozzá Laci. - Itt sokkal közvetlenebb a hangulat, emberközelibb a kapcsolat a tanárok és a gyerekek között. Nem érezzük, hogy leereszkednének hozzánk, emberként kezelnek bennünket.
Kati szerint úgy érzik a tanárok emberségét, hogy ők elfogadják azt, hogy a diáknak éppúgy lehetnek problémái, mint a felnőttnek. Segítőkészségükre mindig számíthatnak, ha problémájuk akad. Legutóbb a tartózkodási engedély körül akadtak gondok, de ha valamilyen plusz kiadás miatt gyorsan pénzre van szükségük, akkor is intézkedni kell helyettük.
- A tankönyveket, kiránduláspénzt az iskolán keresztül kapjuk - mondja Kati -, emellett ezer forintból gazdálkodhatunk egy hónapban. De színházbérletet is kapunk, nem nekünk kell megvenni.
- Nekem kétezer forint az ösztöndíjam - mondja Laci -, ezt a támogatóm biztosítja.
A téli szünetet otthon töltötték Kovásznán. A két hét azonban kevésnek bizonyult arra, hogy mindenkit meglátogassanak, hiszen a család, a barátok kézről-kézre adják a hazalátogatókat. A ritka találkozások mellett a kapcsolattartást a telefonbeszélgetések jelentik, mert minden gondju-kat-bajukab azért a vendéglátókkal nem lehet megoldani. A szülők pótolhatatlanok.
- Az apukám villanyszerelő, anyukám pincér - mondja Kati. - Rengeteget dolgoznak, de nincs annyi eredménye, mintha itt, Magyarországon ennyit teljesítenének. Azért itt, aki rendesen dolgozik, az keres is. Tudom, hogy sok gazdasági gond van Magyarországon, és itt is panaszkodnak az emberek a pénztelenségre, de Romániához viszonyítva sokkal jobb a helyzet. Ha a panasz-kodók egy kicsit megtapasztalnák, hogy nálunk milyen a helyzet, jobban megbecsülnék az itteni lehetőségeket.
- Az itteni gyerekek is sokkal többet megkapnak, mint mi otthon. Az igényeik is nagyon magasak, de szerintem nem tudják megbecsülni a jó körülményeiket - mondja Betti. Kati még hozzáteszi, hogy a romániai gyerek sokkal többet dolgozik. Sokat segít otthon, nem háborodik fel - ahogy az itteniek -, ha el kell törölgetni egy edényt, vagy a ház körül kell dolgozni. Nemcsak a szomszédokkal más a kapcsolat náluk, de a családon belül is másmilyen az élet.
- Érdekes az is, hogy más kifejezéseket használunk, mint Magyarországon. Amikor először krumpli volt az ebéd, szóltam a konyhán, hogy én nem kérek pityókát. Először csak néztek, nem értették, mit mondok. Amikor megismételtem, elkezdtek nevetni. Én sem értettem a dolgot. Evés közben jött oda hozzám egy konyhás néni és megkérdezte, hogy miről is volt szó tulajdonképpen. Mint kiderült, mi a krumplit pityókának hívjuk, itt meg a részeg, becsípett emberre mondják az, hogy pityókos. Az iskolai élet is érdekesebb, otthon nincs sulirádió, nincs zene a szünetekben...

- ...egyáltalán nincsenek olyan lehetőségek odahaza mint itt. Nincsenek szakkörök, nem lehet tantárgyakat választani. Valaki vagy reál, vagy humán osztályba jár - teszi hozzá Bernadett.
- Szerintem nálunk nem ilyen igyekvők a gyerekek, mint itt, ebben az iskolában
-
mondja Laci. - Itt nem kell nógatni senkit, mindenki megpróbál a legjobban teljesíteni. Romániában nem érzi saját kötelességének a diák, hogy tanuljon, csak azért teszi, mert a szülei beíratták egy iskolába, amit el kell végezni. Mint mondják, a testvérvárosi kapcsolatok is változóban vannak. Eleinte sokkal nagyobb érdeklődés kísérte az odalátogató kulturális csoportokat, de ma már inkább a televízió jelenti a legszorosabb kapcsolatot Magyarországgal. A kommunista időkben többen jártak színházba is, akkor indíttatást éreztek, hogy találkozási pontokat keressenek a magyar kultúrával. A magyarságtudat ápolása most inkább a lakások falai közé szorul.
Lukács Ibolya
VÍZBEN, FÖLDÖN, KÉ1 KERÉKEN

A Triatlon sport szerelmeseit magába tömörítő egyesület 1991-ben alakult meg városunkban. Azóta tagjait már országszerte ismerik a sportág szerelmesei. Sőt a Nagykanizsán megrendezett erőpróbáknak is meglehetősen jó híre van triatlo-nos berkekben. Az egyesület múltjáról, jelenéről és jövőjéről egy lelkes taggal, Csőgör Lászlónéval beszélgettünk. - A triatlon mint sportág tizenkét éve létezik Magyarországon. Ez egy nagyon családias hangulatú erőpróba, talán azért is fogott meg mindannyiunkat. Tavaly nagyon jó évet zárt az egyesület, valami hasonlót, és legalább ugyanolyan sikereset szeretnénk az idén is. Sajnos, anyagi kereteink valamivel szűkebbek -legalábbis most úgy látszik -mint tavaly, de azért bízunk benne, hogy sikerül megvalósítani az elképzeléseinket. Annál is inkább fontos ez, mert vannak az egyesületnek olyan reménységei, akiknek támogatása, segítése nagyon fontos. Kriskó Gábor tavaly például megnyerte az országos junior duatlon bajnokságot, s az idén is nagy reményeket fűzünk hozzá, jóllehet már nem juniorként indul.
- Mekkora ez az egyesület?
- Húsz versenyzőből és körülbelül húsz pártoló tagból áll. Komoly munka hárul a pártoló tagokra, hiszen a gyerekek eljuttatása a különböző versenyekre nem kis gond. A versenyeket szép, de többnyire nehezen megközelíthető helyeken rendezik, és ez olykor komoly terhet ró a szülőkre és a versenyzőkre is. Tavaly például vonattal és biciklivel jutottak el a megyei diákolimpiára.
- Mennyire költséges sport az önöké?
- Röviden azt mondhatnám, nagyon. Egy bicikli ötvenszázötvenezer forint, egy jobb futócipó\' több mint tízezer forint, s az egyéb, szintén fontos felszerelések áráról már jobb nem is beszélni. S akkor ez még csak a felszerelés, a versenyzéshez nevezésekre is szükség van, s ma már ezek is komoly összegek. Ez utóbbiban, amennyire csak tőlünk telik, igyekszünk segíteni a versenyzőket. Az egyesületnek mind a mai napig nincs egyenruhája, de ahány versenyre csak eljuthatunk, any-nyira elmegyünk.
- Van-e megfelelő utánpótlás?
- Mi mindent megteszünk azért, hogy legyen. Ettől az évtől már lehetővé tesszük az egyesületbe jelentkezőknek az úszóedzéseket heti három alkalommal az uszodában. Már vannak jelentkezők, de továbbra is várjuk a gyerekeket. A félreértések eloszlatása végett szeretném elmondani, hogy mi nem úszóbajnokokat nevelünk, így nem kell, hogy a gyerekek rendkívüli tehetséggel legyenek megáldva. Ezen kívül valahol a mi utánpótlásunkat segíti elő Szűcs Ildikó a Rozgo-nyi általános iskolából, ő rendszeresen biciklizik a gyerekekkel, s az uszodába is eljárnak.
- Mik a terveik erre az évre?
- Az évad március 25-én in-
dul az úgynevezett nyuszidual-
lonnal. Mivel kora tavasszal
még nem alkalmasak az élővi-
zek a sportolásra, ezért ilyen-
kor „csak" futás és kerékpá-
rozás van. Valamikor a tavasz
végére, május elejére tervez-
zük a városi triatlon diákolim-
piát. Az idén az országos tri-
atlon diákolimpiát Kecskemé-
ten rendezik majd meg, most
még el sem tudom képzelni,
hogyan jutunk el oda a gye-
rekekkel. Elkel hát a segítség.
Június 3-4-én rendezzük meg
a Triatlon Fesztivált, amely-
nek első napján délután két
futamra kerül majd sor, a
sprint ranglista versenyére,
amely 750 méter úszásból, 20
km kerékpározásból és 5 km
futásból áll. Az úszásra a
Csónakázó-tóban, a futásra a
tó körül, a biciklizésre a ka-
posvári út könnyűnek nem
mondható egyik szakaszán ke-
rül majd sor. Ennek a feszti-
válnak a keretében lesz majd
Magyarországon először egy
úgynevezett orvosfutam,
amelynek résztvevői medikák
és medikusok, valamint végzett
orvosok lesznek. Ennek a fu-
tamnak egyébként az egészség-
ügyi miniszter lesz a fővédnö-
ke, míg a többinek Suhai Sán-
dor polgármester. A fesztivál-
nak terveink szerint lesz majd
kulturális programja is, vala-
miféle koncertet vagy utcabált
szeretnénk, de ez a rész még
egyeztetés alatt áll.
- Hány résztvevőt várnak?
- Pontosan nehéz lenne erre most válaszolni, de a mi elképzeléseink szerint 200-500 résztvevő lenne jó.
- Kik támogatják anyagilag rendezvényeiket?
- Tavaly nagyon sok segítséget kaptunk a DKG-East-tól, a Coca-Cola Amatil Rt.-tői, és még vagy negyven kisebb- nagyobb vállalkozás volt a segítségünkre. Reméljük, az idén is találunk majd olyanokat, akik céljainkat támogatásra érdemesnek találják.
D. É.
Nyílt levél
Az 1995. február 24-i lapjukban megjelent „Generál előtt a vezetőség?" című cikkük, amely a kanizsai Autóklubról tájékoztatta az olvasókat.
E cikkben értesültünk a területi elnökségünket ért elmarasztalásról.
A nyilatkozó nem volt feljogosítva arra, hogy az elnökség munkájáról tájékoztatást adjon, mivel ehhez, mint munkavállalónak \\ joga nincs. Az újságírónak véleményünk szerint meg kellett volna hallgatni az Autóklub elnökét is, akinek jogában áll az elnökség munkájáról nyilatkozni a valóságnak megfelelően, A valós tájékoztatáshoz tartozik, hogy az elnökség négy évre lett választva, melyből két év telt el. Az alapszabály szerint ez évben kéli tájékoztatni a tagságot az eltett Időszak gazdasági is egyéb eseményeiről.
A nyilatkozó Arszin György titkár ellen 1995. január 31-i elnökségi határozattal vizsgálatot kezdeményeztünk, amely folyamatban van, azt az orszá" gos Főtitkárság szakapparátusa végzi. A vizsgálat a gazdálkodás minden területére kiterjed.
A küldöttgyűlés március 6-i időpontja megváltozik, és a vizsgálat befejezésétől függően lesz meghirdetve.
Kónya István elnök

FELHÍVÁS
A Hevesi Sándor Művelődési Központ ismét megrendezi a TAVASZ A KULTÚRÁBAN, KULTÚRA A TAVASZBAN elnevezésű tavaszváró és -köszöntő művészeti rendezvénysorozatát. Az elmúlt évhez hasonlóan tisztelettel kérem a vállalatok, intézmények és vállalkozók jószándékú anyagi támogatását, a program gazdagabbá, színesebbé tétele érdekében. A közérdekű kötelezettségvállalás az adóalapból leírható. Várom a szponzorok érdeklődését személyesen vagy a 310-465-ös telefonszámon: Papp Ferenc igazgató.

199$. március 3.

KANIZSA - ~7<Uh*vUSÁ

15

Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.

DÉL-ZALAI HETILAP
KANIZSA
MEBJCLEHIK: MINDEN PÉNTEKEN 1


KANIZSA
Trend Kft

Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-691-es telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Csengery u. 5. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.




KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
- Akar Ön kulturált
körülmények között étkezni,
fagyizni?
Térjen be hozzánk!
Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk.
KREMZNER RESTAURANT Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057



MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG BT.
1519 Budapest, Pf.: 248 • Telefon: 140-1711, 149-7583

NAGYKANIZSA
MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

INFORMÁCIÓ még ma... CÉGMUTATÓ a holnap

LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:

- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196
ÍA»fe V?&temf? flipre




Szociális Foglalkoztató
8800 Nagykanizsa Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279





16
[ KANIZSA - tacX/l\'Kd\'iotí
^ gssssss
1995. március 3.

PERON NEWS
A közelmúltban jelentette meg a Peron Music Foundation két tinisztár műsoros kazettáját. Egyikük, a The Klick a pop műfajában tör az élre. A tatabányai együttes Napnak születtem című anyagából Berki Tamás úgy nyilatkozott, hogy a dalok jól szerkesztettek, vokálisán is kidolgozottak, és az előadásmód is valóban igényes. A kazetta érdekessége, hogy a teljes előkészítés a Diákrocktár hangszalagon sorozat első tagjaként jött létre a Tatabányai Diákzenész Egyesület munkájával. A pápai Warning! zenekar a rock szerelmeseinek lehet igazi csemege. Szekeres Tamás tizenhat éves tanítványa, Lukács Péter gitáros rendkívüli tehetségének lehetünk tanúi. A Warning! teljes legénységét erőteljes, dinamikus munka jellemzi. A Van kiút! címet viselő kazetta egyik oldalán csak instrumentális, másik oldalán pedig vokális szerzeményeket találunk. A felvételek egy részét Gidófalvy Attila keverte. A Warning! kazettáját a Magyar Rádió már bemutatta. A hard rock rajongók nagy örömére megjelent a Concorde együttes Pókháló című kazettája. Akik szeretik a P. Mobil, a Deep Purple hangzásvilágát, azok nem fognak csalódni ebben a kiadványban sem.
{Infúzió rovatunk hamarosan mindhárom lemezt bemutatja.)
horváth
Nemrég Zalaegerszegen jártam, s egy kollégámmal beszélgettünk városaink kulturális életéről, pontosabban a zenéről. Arra a szomorú megállapításra jutottunk, hogy sem Kanizsán, sem pedig a megyeszékhelyen jóformán nincs is könnyűzenei rendezvény. Ennek tudható be, hogy a rétegigényt kielégítő diszkók mellett zenés/táncos klubok kezdték nyitogatni kapuikat. Városunk ebből a szempontból a konkurens elé került: szinte havonta jelentkezik egy új klub. A két legrégibb, és legnépszerűbb (s talán a legjobb!) móka a Dark Day és az Old\'s Klub. Az előbbi a Cure, U2, Depeche Mode, és hasonló zenék kedvelőinek kí-
Debrecenből az utóbbi két-három évben már jónéhány zenekar jutott el az országos ismertségig. Úgy látszik, hogy az az út, amit a hetvenes években a Color és a Pantha Rhei elkezdett, a kilencvenes években tovább folytatódik. A Tankcsapda és a Necropsia mellett leginkább a Tomi Szomorú az a zenekar, amelyiknek komoly esélyei lehetnek a honi rockzene életében. A szövegcentrikus, erőteljes rhythm and blues alapokon nyugvó zenét játszó négyesfogat 1990-ben alakult. Dalaik hétköznapi történeteket dolgoznak fel: ital és drogproblémák, vallási fanatizmus, elszállt rock and roll fazonok, szerelem... A kezdeti tagcserék után a jelenlegi felállás két éve alakult ki: Nagy Tomi - ének, gitár; Szabó Levente - gitár; Rénes Károly - dob; Németh Attila - basszusgitár. A zenekar 1993 decemberében Szomorú vasárnap címmel megjelentetett egy koncertkazettát. \'94-ben Borzalmas nyár című programjukkal járták az ország rockklubjait, sőt néhány buli erejéig átruccantak Spanyolországba is. A csapat első műsoros kazettája tavaly decemberben jelent meg Tomi Szomorú I. néven. A tíz saját szerzeményt tarnál kellemes perceket, míg a másik a rock and roll, alternatív zenék, futó rockslágerek kavalkádjával hívogat. Tehát elég vegyes a zenei kínálatuk, mégis felbukkantak „szakosodott" klubok is a városban. A Traffic Jam kemény metál zenéket nyomat, a Hard Rock Klub valahol az Old\'s Klub és a Traffic Jam között helyezkedik el kínálat szempontjából, a Black Angel hasonló a Dark Day-hez, a Forever Young nevű nosztalgiabuli pedig a régi, r\'n\'r oldies-eket játssza a táncoskedvűek lába alá. Pillanatnyilag ez a helyzet, sőt,
talmazó anyag valamennyi darabja jól eltalált - jó értelemben vett - sláger. „A Tomi Szomorú zenéjében tökéletesen egyesítette a magyar alternatív muzsika értékeit és az angolszász rock and rollt. Az az érzésem, mintha Mick Jagger és Menyhárt Jenő közös gyermekét hallanám..." -olvashatjuk az egyik kritikában. Egy másik kritikus eképp jellemezte a zenekart: Nagy Tamás pletykák szerint hamarosan nyílik egy-egy blues-, és alternatív kocsma is Kanizsán. Ez mind szép és jó, de érdemes elgondolkodni azon, hogy vajon miért ebbe az irányba fejlődik a zenei élet városunkban. Ez megérne egy hosszú vitát, illetve elmélkedést, a tények azonban önmagukért beszélnek: szinte nem szerveznek művelődési házaink könnyűzenei rendezvényeket, s koncertek hiányában ilyen keretek közé kényszerülnek a szórakozni - de nem diszkóba - vágyók. Sajnos ez van.
Horváth Zoltán
a maga kántáló énekmondásával, nyakigláb színpadi mozgásával legalább olyan rockszemélyiséggé válhat, mint Lovasi András (Kispál és a Borz), vagy Lesko-vics Gábor (PUF). Az pedig kész csoda, hogy gitárosukat még nem szipkázta el valamelyik fővárosi címlapzenekar..."
A Tomi Szomorú márciusban országos turnéra indul, s talán...
H. Z.





Az első sokkon már túl vannak az Ossian rajongói a zenekar feloszlását illetően. A bandából tulajdonképpen az énekes Paksi Endre távozott, a másik három tag továbbra is együtt maradt. Közülük Maróthy Zoltán gitárost kérdeztük terveikről. Zoli elmondta, hogy a Fahrenheit


- így hívják a csapatot - egyelőre trió formáció, s lehet, hogy az is marad. Ezt a megoldást többen ajánlották nekik, s kerestek ugyan énekest, de nem találtak megfelelőt. Ezért most ő énekel a gitározás mellett. Ez kényszerhelyzet, s színpadon elég nehéz összehangolni a kétféle munkát, de megoldható a probléma. Ez egyfajta kihívás is, s eddig megfeleltek neki. Zoli mellett Vörös Gábor basszeros és Tobola (dobola?) Csaba alkotják a Fahrenheitet. A zene továbbra is kemény rock, talán egy kicsit ossianos, de ez érthető is. A közönség nagyon érdeklődik irántuk, ők pedig igyekeznek a rajongóikat minél jobban kiszolgálni. Márciusban jelenik meg a debütáló album, május közepétől pedig intenzív országjárásba kezdenek a srácok. Befejezésképpen Zoli elmondta még, hogy érzékenyen érintette az Ossian feloszlása, annak mégis örül, hogy az anyacsapatból két remek együttes (a másik a Wellington) indult hódító útjára. A bandák között nincs rivalizálás. A Fahrenheit - ha minden igaz - május 25-én jön Kanizsára, de aki nem tud addig várni, az a következő címen érheti el a triót: 1243 Budapest, Pf.: 680.
házé


1995. márciuv 3,

w
iL

KANIZSA -/4f*tU





lili

-









17



Al\'lkSI




mm
1995. MÁRCIUS 6-\' MÁRCIUS 10. hétfőtől péntekig
Fogható 5.55-től 9.00-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig" -zenés hírmagazin. Benne 6.00 -Kossuth krónika. 6.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 - Kossuth krónika. 7.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 - Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 -Hétköznapi történetek. Szerkesztők: Németh Károly, Gungl László, Dán Tibor, Nagy Gábor, Kovács Imre. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor - 15.00-16.00 - Dél-dunántúli Magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na ma-ternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. MÁRCIUS 11. SZOMBAT
Fogható 9-től 11-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n. 9.00-11.00 „Jó pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Jánosi Zoltán. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00
- Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szol-gálató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00
- „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora
Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. MÁRCIUS 12. VASÁRNAP
8.30-10.00 Vasárnapi magazin. Szerkesztő: Gungl László. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00
- Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok. 16.00-18.00 -A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 -magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Felső Pál. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku"
- az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.

Pénztár nyitva 15-18 óráig Pénztár tel.: (93) 311-468 Telefon: (93) 311-454, 311-221
Heti programajánlat:
- 3-án 19.30 órakor:
Péntek esti jazz - a Magyar Rádió és a HSMK közös rendezvénye
- 4-én 15 órakor: Játszóház - indián babaruha-készítés, papírhajtogatás
- 7-én 19 órakor: Hal négyesben - zenés vígjáték - Tatabányai Jászai Mari Színház, Népház. Főszerepfők: Felföldi Anikó, Moór Marianna, Bencze Ilona, Harsányi Gábor, Komlósi Zsuzsa
- 9-én 19 órakor: Zám-bó Jimmy\'s Roussos koncert
-

-
IDŐSKORI ÁRTALOM
Beküldési batáridő; március 10.
Lapunk 7. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: A szolgaság terhe sokszor könnyebb a szabadság te rhcn él.
A sorsoláson Fodorné Nagy Beáta, Gombás Aiíz, Gyöngyősi Katalin, Körösi Ferenc és Léder Rita olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkés ztősé-gfinkben vehetnek át.



VAUVENARGUES MEGFIGYE LÉSE A KÉK SOROKBAN OLVAS HATÓ
ffijEKÜLŐ
TOVA
VERDI -OPERA
RADIOS VETÉLKEDŐ
DISZ
CSATORNA-ELZA\'RÓ

SZAKÁCS-SEGÉD
páratlan GYOPÁR!
m


ZE A CENT
VA\'LTdPÉW EGYBE
JÓD
KAPCSOL
ROTVAD
VES —V
ARGON ÉS BŐR
MŰANYAG GYÁRT A 5 ESŐ IALAPANYAGA
KUKORICA TAROLÓ*
:•:•:•:?:?:???

SVA\'JC FOCISTA
KÉTES I
2/3 TÁV

FED, TAKAR

L

Ő IS VER SENYZŐ

A" RÁGÓ GUMI
GARDNER T

?ivo


TOLLBAMOND
TENISZ-KUPA
FLUOR
PL. AZ ÖTFORINTOS


KlCSlNYI TŐ
KÉPZŐ
HÁROM. OLASZUL




?RANCIA
\'RÓ
RoBER








ÁLMOS
EGY,
NÉMETÜL
V










MOSÓPOR-
MÁRKA



INDIAI PÁLINKA
DANIA RÉSZE\\
v—

BEC5APÁ
KÖZEL-KELETI NÉP, NVL-VEL
v—





HAZUGSÁGOK. AN GÓLUL /LIES/
v—
KERESZT-RÚD
v—






ALOE, DEGEN 1\'RÁSSAL










CSENDES DON



ELŐTAG KLÓR
FÉLREVON —7-










HUMORISTA VOLT /JAMOS»/
TILTA\'S


ELDUGJA RÉGIESE* >
FARAD




ZENEI HANGOK
KO.MEDIA-RESZLET






A FÖLDRE
IRODALMI
VONATK.
NÉVMÁS
MEGÉRTŐ]
sgarro —V—




KÖ TŐSZÓ I



ADÓANTENNA RÉSZE I
T"

LÉGÁRAM-
LÁSSÁL
KAPCS,

/BOLGÁR
l\'ftó/
LY

-y
A.

Venus Wilhelm úr se gondolta 1945 áprilisának egy zűrzavaros napján, hogy esetleg ötven év múlva ő vagy apósa részesei lesznek Nagykanizsa történelmének. Apósa elmondása szerint Wang -München és Salzburg között félúton - községben lévő házánál megjelent egy magyar katona, és egy zászló elrejtését kérte. Könnyek között, sírva esküdözött, hogy visszamegy érte. Az öregúr eldugta a zászlót a templomtoronyban, időnként megszellőztette és várakozott. Úgy néz ki, hogy a zászló ezen a tavaszon hazatér Nagykanizsára, kalandos útjának végeszakad. Sajnos becsültes gondozója már nem él.
Gerencsér Tibor, a polgármesteri hivatal főmunkatársa beszélt a zászló sorsáról.
- A zászló Wangba kerülésének pontos történetét Nágel Anna - Puchheimben a Német-Magyar Egylet elnöke -segítségével ismertük meg. Ez egy fehér alapszínű katonai zászló mintegy 1 m x 1,4 m méretben, egyik oldalán Szűz Mária képével, a másik oldalán pedig két angyal a magyar címert tartja. A kalandos történethez hozzátartozik még az is, hogy több egylet őrizte.
majd a hetvenes években ajánlatot kaptak arra. hogy kétezer márkáért megvásárolja tőlük, de nem merték eladni, hátha visszajön érte a katona. Jelenleg Unterrében - mivel a kél falu egybeépült - a Lövészegylet őrzi.
Tulajdonképpen 1991 nyarától tudunk ennek a zászlónak a létezéséről, hiszen akkor két turistaúlon lévő fiatalember hozta meg a hírt a polgármesteri hivatalnak. Ezután Puchheimben a testvérvárosi szerződést megpecsételő vacsorán jómagam is vethettem rá néhány pillantást, mert néhány wangi öregúr elhozta oda, de mivel nem találták az alkalmat elég ünnepélyesnek, nem adták át. Most mindenki kérdezhetné, honnan is tudható, hogy a zászló kanizsai illetőségű. Nemcsak a zászló, hanem a zászlószalagok is épen maradtak, s közöttük mintegy öt Kanizsát jelzi; például „Nagykanizsa járás vitézei", „Nagykanizsa város közönsége", „Nagykanizsa és Kiskanizsa levente egyesülele". „Nagykanizsai Frontharcos Főcsoport". A zászlószögeken a nevek jó olvashatók. Az azonosításhoz segítséget kértünk a helyi Honvéd Hagyományőrző Egylettől, de ezt az újságcikket olvasva talán jelentkeznek még olyan személyek, akik ebben az ügyben tudnak segíteni.
Előzetes terveink szerint a jubileumi év rendezvényei során április 21-én az Erzsébet téren katonai tiszteletadással vennénk át a wangi küldött ségtől a zászlót.
A Honvéd Hagyományőrző Egyletből Németh István nyugdíjas műszaki ellenőrrel próbáltuk a zászló eredetét, sorsát, a vele kapcsolatos személyek kilétét kibogozni.
- Véleményünk szerint -kezdte Németh István - ez a zászló a 17. gyalogezred zászlója lehet. Fényképeim vannak az avatásról - feltehetően 1939. augusztus-szeptember hónapban lehetett. Ennek a gyalogezrednek Nagykanizsa volt a székhelye, 1. zászlóalja a Károly laktanyában - ma Thury! -, 2. zászlóalja a József laktanyában - mára megszűnt! - állomásozott, a 3. meg Zalaegerszegen. Jómagam az 1. zászlóalj tagja voltam. Azért harminkilenc nyarára vagy őszére tettük az avatóün-nepség idejét, mert az ezred különböző összetételben résztvett 1938-ban a Felvidék visszafoglalásában. 1939 tavaszán meg a Kárpátalja megszállásában. A hitelességet bizonyíthatja a „Kolozsvár közönsége" feliratú szalag is, hiszen 1940-ben valóban jártunk ott.
A harminc zászlószögön lévő nevek közül jópárat be tudtunk azonosítani, így gróf Te-



Már éppen a feledésbe merült volna a quartett, amikor a kultúra napi gálaműsoron örömmel fedezhettük fel a Ti-borcz Iván nevével fémjelzett triót. A rövid, nem éppen jazz-reszabott műsoridejű előadás nagy sikert aratott, s ez a röpke bemutatkozás elsősorban arra volt jó, hogy a kanizsai jazzkedvelők láthassák és hallhassák: Újra van Tiborcz együttes Kanizsán. A névadóval erről beszélgettünk.



• Mielőtt a. trióról szólnánk, hogy áll a quartett már három éve felvett anyaga?
- A helyzet az, hogy a zongorista teljesen leállt, a zenekar feloszlott és én nem igen hajtom a dolgot. Akkor melegében jó lett volna, ha kiadják a kész felvételt, lehetett volna menni vele koncertezni. Jelenleg nem látom sok értelmét annak, hogy egy nemlétező együttesnek kiadják az anyagát. Inkább ezzel a trióval szeretnénk felvételt készíteni, miután összeáll, beérik a dolog.
• A trióról, rólatok mondanál néhány szól?
- Tavaly október-november óta próbálunk itt a „JAZZ CA-FÉ"-ben (ez itt a reklám helye). Szeretnénk tavasszal egy olyan műsorral kiállni, ami tényleg szuper. Ez a gálaműsoros felké-



rés nagyon váratlan volt, de azért jól sikerült. Az együttes tagjai: Murka László - bőgő -, ő a zeneiskolában tanít klasz-szikus bőgőt, játszik a szimfonikus zenekarban, vendéglátó-zott is sokáig. Inoka Zsolt -dob -, vele együtt játszottunk a quartettben is, és én játszom zongorán, Szóval ez egy klasszikus trió felállás.
• Saját darabokat játszatok vagy standardokat?
- Standardokat. Nincs értelme saját számokkal kísérletezgetni. Számomra és a jazz-zenészek nagyrészének ez evidens, de úgy látom, sokak számára ez alacsonyabb rendű dolognak tűnik. Pedig a jazzben nem az számít, hogy mit játszik az ember, hanem, hogy hogyan. Hogy egy példát is mondjak, a Coltrane is játszotta a „Vágyom egy nő után" című slágert, és valami elképesztően jó jazz volt. Igaz, szegény Lehár valószínűleg többször is megfordult a sírjában. Egyébként egyre többen játszanak stan-dardeket.
• Mik a közelebbi terveitek a trióval?
- Tavasszal szeretnénk egy



koncertet adni a Hevesi Jazz-kocsmában. Itt a „JAZZ CA-FE"-ban lesz némi átalakítás, hogy a trió is elférjen. Úgy gondolom, havi egyszer-kétszer játszanánk itt is, és koncerteznénk mindenfelé, ahol a quartett révén kapcsolataink vannak. Nyáron úgy néz ki, hogy kimegyünk Franciaországba játszani két hétre. Aztán, ha tényleg úgy jönnek össze a dolgok, ahogy elképzeltük, akkor lesz értelme csinálni egy felvételt.
• Úgy legyen! Akkor a visz-hallásra tavasszal.
Pungor Attila

199
5. március 3.

KANIZSA - TtUwi*
19 1

leki Béláné a zászlóanya leheteti - egyébként ő jól látszik a fényképen is -, továbbá Székely István dandárparancsnok, Kaltrovits Antal "őrnagy, Ür-mössy Zoltán gh főnök, Szi-gethi Árpád százados, Perjés Géza - hadtörténész lett -, Szende László... Negyvenegyben az ezred a muraközi megszállás idején Csáktornyára került, de ezután már nem tudom az eseményeket nyomon követni, mert 1942-ben a katonaságtól elváltak útjaim. Van egyesületünknek olyan tagja is, aki

Szeret On rádiózni?
\\ i* levíztó-nézóknek már nem újság, hogy Nagykanizsán milyen televíziós műsorok foghatók a helyi kábeltelevíziós rendszeren. Sokan ví.K/nnt Dint tudják — erre utal több olvadónk észrevetele hogy ugyanezen a rendszeren rádióállomások is foghatók, méghozzá kitűnő minőségben. Ezzel kapcsolatos tudnivalókról kérésünkre Molnár Tihor műszaki vez etff adott tájékoztatást.
— Jelen pillanatban összesen
tíz rádióadó műsora veheti* a
már említett helyi kábeltelevíziós
rendszeren. Természetesen szte-
reó adásokról van szót melyek
sorban a következek- 0IRT sá-
von (60-74 MHz) 67.30 MHz
Bartók Rádió, MHz Kos-
suth Rádió, 72.00 MHz Petőfi Rádió, 72.70 MHz MM-2 (Ra-dio-Maribor). CCIR sávon (100-10$ MHz) 100.70 Mílx RTL-, 102.00 MHz SKY-, 103.30 MHz RTL-OLD-, 104.70 MHz STAR SAT rádiók, 105.HO MHz Jnven-tus Rádió, 107.00 MHz Danubius Rádió. Amennyiben a Kanizsa Rádió is elkezdheti adását, az a 102.00 MHz-en lest vehető, a SKí rádióállomás helyén.
Hogy miért éppen ezeket választottuk? Míg a magyar rádióállítja, hogy az ezredet kivitték az orosz frontra. Hogy a zászló Kolozsvár után merre járt, és hogyan került 1945. tavaszán Németországba, erre nem tudok választ adni.
Ezen a ponton megfeneklett
beszélgetésünk. Ezután már a
hadtörténészek, levéltárosok és
muzeológusok mondhatják ki a
döntő szót. Németh Istvánnal
egyetértettünk abban, hogy az
ezredzászló kalandos útjának
vége csak a Thury György
Múzeumban lehet.
Büki Erzsébet

adók műsorai adottak, addig a többi rádió adásánál tt zenei igényéket igyekeztünk kielégíteni, mondhatni minden korosztály szántára.
Az említett adók csak olyan rádiókészülékeken vehetők a kábelról, melyek rendelkeznek káli i-In ni <n no bemenettel. Ameny-nyiben ez a lehetőség adott, célszerű a már egységeién szereti fali antenna-dugaszoló aljzat „Rádió"-t jelölő csatlakozóját használni.
A teljesség kedvéért nem árt tudni, hogy az éterből jövő adásokat a Bartók Béla u. S. sz-
épület tetejére szerelt központi antennarendszer fogadja. A hazaiak földi sugárzású adók, melyek közül a Bartók-, Kossuth-, és Petőfi rádiók jelei az újad vari adótól, a Danubius-, és a Juven-ttis rádiók jelei pedig Kabhegy-ról jönnek. A külföldi adók műsorai műholdról érkeznek hozzánk, kivéve az MM-2-t, melynek műsorát közvetlenül Mariborból vesszük át. Berendezéseinken keresztül rnár a kábelrendszeren jutnak tovább ügyfeleinkhez, a kedves rádióhallgatókhoz.
A tájékoztatást megköszönve azzal búcsúztunk, hogy a Kábeltel Kanizsa Kft. ügyfélszolgálati irodája szívesen ad további Felvilágosítást új helyükön, a Szent Imre utca 5-ben, vagy a 311-415 telefonszámon.
Tóth Ferenc


KANIZSA MŰSOR

MÁRCIUS 4. SZOMBAT
15 óra: Játszóház a HSMK-ban
19 óra: Az MSZP szegfűbálja az Erkel F. Művelődési Házban Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Végsebesség Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Végzetes ösztön - az Elemi Komédia
20.15 óra: A két kőkorszaki faszi
MÁRCIUS 5. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Végsebesség Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Végzetes ösztön
az Elemi
Komédia
20.15 óra: A két kőkorszaki faszi
MÁRCIUS 6. HETFO
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Megint tanú
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Az utolsó törvényenkívüli
20.15 óra: A két kőkorszaki faszi Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA TV:
19 óra: - HÍRADÓ; - A hétvége sportja
MÁRCIUS 7. KEDD
19 óra: Hal négyesben - a Tatabányai Jászai Mari Színház,
Népház vendégjátéka - zenés vígjáték a HSMK-ban Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Megint tanú Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Az utolsó törvényenkívüli 20.15 óra: A két kőkorszaki faszi
MÁRCIUS 8. SZERDA
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Megint tanú
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Az utolsó törvényenkívüli
20.15 óra: A két kőkorszaki faszi
Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA TV:
19 óra: HARMADIK FOGÁS, rétegmagazin; - HOMOKÓRA, magazin idősebbeknek; - Rend őrségben a Rendőrség; - FIGYUSZ, ifjúsági magazin; - SZÍNPÓDIUM, kulturális magazin.
MÁRCIUS 9. CSÜTÖRTÖK
19 óra: Zámbó Jimmy\'s Roussos koncert a HSMK-ban Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Interjú a Vámpírral Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Három szín: fehér
20.15 óra: Nem csak testőr Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA TV:
19 óra: - HÍRADÓ; - Hétvégi programajánlat; - JÖVŐ HÉT, közéleti műsor; - TANÁCSADÓ, szolgáltató, ajánló magazin.
MÁRCIUS 10. PÉNTEK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Interjú a Vámpírral Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Végveszélyben 20.15 óra: Nem csak testőr
K0MZS0 MŰSOR

20

KÁMZSA - cá*A «sá*eá,

1995. március 3.



MEDDIG TART A FARSANG?
A farsang változó hosszúságú ünnep. Vízkereszttől hamvazószerdáig tart, de a hamvazószerda az első tavaszi holdtölte illetve a húsvét függvénye. A farsangi szezon a bálok ideje, de régen nem az egész farsangi idényt mulatták végig, csak az utolsó három napot, a „farsang farkát". Az ország különböző területein azonban ettől is eltértek. Volt, ahol már a hamvazószerdát megelőző hét csütörtökjén megkezdődött a téltemető vigadozás.
FARSANGHAJTÁS,
KOLEDÁLÁS
Az alakoskodó farsanghajtás kövércsütörtökön kezdődött, de több helyen eltartott húshagyókeddig is. Az alakoskodásnak a felnőttek is résztvevői voltak. Lepedőkbe, bőrökbe, jelmezbe öltöztek és úgy jártak házakhoz koledálni. Kolbászt, szalonnát vagy farsangi fánkot kaptak. Az adománygyűjtés után kezdődött a mulatság. Ez az időszak az asszonyok számára dologtiltó volt, amiben az az érdekes, hogy a nagy vendégjárás miatt éjjel-nappal sütni-főzni kellett. A bornak alapjául a disznó hasznából, libából, káposztából készült étkek szolgáltak és természetesen a fánk, ami az ókori népeknél szokásos istentiszteleti tésztaajándék leszármazottja.
Sonka-kocsonyafőző és tésztakészítő nap a csütörtök volt, szombatra megválasztották a farsangbírót és segítőit, székelyeknél a gazdát és algazdákat - a mulatság rendezőit. Az ő dolguk volt, hogy gondoskodjanak a táncház kibérléséről, a kocsma feldíszítéséről. Este a legények kiásták azt a flaska bort, amelyet az előző év aratáskor ástak el a kocsma földjébe. Farsangvasárnap egyúttal vővasárnap is volt, mert az új pár egész nap a leány apjának a vendége. Sokfelé ekkor tartották a kanivókat is, amikor a házas férfiak a kocsmában maguk mulattak.
FARSANGI TÁNCOK
Az utolsó nagy téli mulatság a farsangvasárnapi litánia után kezdődött. Az első legények voltak a mulatság irányítói. Aki elfáradt a nagy vígadozásban, az hazament aludni, majd újra folytatta a táncot, amit dudaszóra vagy cigányzenére jártak. A kendős tánc nyitótánc volt sok helyen, a teremben ilyenkor csak gyertyák égtek, lecsüngve a mestergerendáról. Itt azonban egy slingelt kendő is volt, amit az első legény addig húzogatott az első leány lába előtt, amíg az rá nem tudott lépni, akkor kezdődött a páros tánc. Amikor aztán már sikerült arcon csókolni a lányt és átadni a kendőt, pénzzel jelképesen megfizetni a táncot, újra kezdődhetett a játék. A kendős tánc után a pedegatta és a gólyatánc következett, az összegyűlt táncpénzt pedig a zenészek kapták. A székelyeknél hívogató tánc kérte el a lányokat a szülőktől. Ivánkán táncmester ügyelt arra, hogy a legények csak leányokkal táncoljanak, ha mégis menyecskét forgattak, fizetni kellett érte. Körmöcbányán már a lányos házaknál eljárták a legények a botos táncot, utána mentek a mulatságba. Mohácson a sokácok a szabad ég alatt kezdték meg jellegzetes körtáncukat, a kólót, ezt követte a busójárás.
AKI
A RÖVIDEBBET HÚZZA
Érdekes, de a társadalmi viszonyokra jellemző szokás volt Varbón, hogy a farsangi mulatságon egy-két leányt jól elkalapáltak. Ha a lyány nem ment el táncolni az őt kérő legénnyel, az jól kimu-zsikáltatta, erőnek erejével kitáncoltatta, majd jól megpofozta. Ha a lány nem tudott idejében elmenekülni, a források szerint a legény haragjának egyéb következményei is voltak.
HÚSHAGYÓKEDD A BOLONDOK NAPJA
A farsangi lakomázás, bolondozás a húshagyókedden tetőzött. Ez gonoszűző, ter-mésvarázsló nap volt. Ekkor morzsolták le a vetni való kukoricát, hajnalban megfenyegették a gyümölcsfákat, hogy bó legyen a termés. A háziasszony tyúkot főzött, hogy egész évben szerencséje legyen, a tyúktollat azonban idegen házhoz csempészte, hogy a kánya oda járjon.
Vacsorára kolbászt kellett adni, hogy a kutya marása ne ártson. Sok helyütt húshagyókedden tartották az asz-szonyok ivóját, amikor az asszonyok a borpincéknél gyülekeztek és magukban mulattak. Ha férfiember arra vetemedett, hogy őket meglesse, esetleg női ruhába öltözve közéjük férkőzzön, azt leleplezve kiseprűzték a női vígadozásról.
A rönkhúzás szokása is elterjedt volt, a férjhez nem ment lányokat és párt nem talált ifjakat húzták végig a falun. Jellegzetes szereplője volt a húshagyókeddnek a bakter és a harangozó. Elharangozták a farsangot, a bakter megrendelte az utolsó csárdást, ő maga is eljárta, majd a cigány vonóját magához vette és véget ért a vigalom. Ezután tilos volt a mulatozás, de ahol az első legények úgy akarták, még hamvazószerdán is vigadoztak, igaz, zene nélkül.
LEGÉNYAVATÁS
A farsangolás befejeztével a legények a kocsmába mentek cihelni. A tizenhat-tizenhét éves suhancoknak keresztapát kellett választani. A kiszemelt keresztapákkal aztán áldomást kellett inni, eljárni egy csárdást, majd a felek ezután magázódásba kezdtek. Az a legény, aki nem akart keresztapát választani, pórul járt. Leteperték az utcán, bevitték a fonóba, megkötözték és addig így tartották, amíg azt nem mondta, hogy ő is beszáll a játékba.
HAMVAZÓSZERDA
Amikor elérkezett a húshagyókedd éjfél, megkondult a harang és jelezte, hogy vége a farsangnak és „begyött a böjt". Hamvazószerda szigorú dologtiltó nap volt, mind a földmunkára, mind az állat befogására vonatkozott, meri növény-állat elszáradott volna. E napon mindig a gazdaasszony ült le elsőnek, hogy a kotlósa is jól üljön. A maskarás temetési menet szalmabábut vitt ki s szentmihály-lován a falu szélére, eltemették és megülték a tort a maradék ételekkel.
Kivételesen a hamvazószerdát követő csütörtökön is elfogyasztották a koledálás élelmét, a zabálócsütörtök még visszahozott valamit a nagy eszem-iszombúl.
Hazánkban is élt az az Európa-szerte ismert szokás, amely a böjt és a farsang tréfás küzdelméről szólt. A versengést Cibere vajda és Konc király személyesítette meg, s míg Vízkeresztkor Konc király kerül ki győztesen, s kezdődik a farsang, addig a második összecsapáskor, húshagyókedden Cibere vajda győzedelmeskedik, s elkezdődik a böjt időszaka, s a cibere veszi át a farsangi konc helyét.
A cibere, az erjesztett gabona-lé levesalapanyagként, ételek ízesítésére használatos, illetve közkedvelt nyári ital is ez a savanykás folyadék. Alapanyagául korpa szolgál, amelyet egy nagy cserép- vagy faedényben leforráznak, néhol kovászt kevernek közé, de anélkül is erjedni kezd, s pár nap alatt savanyú lévé válik. Télen meleg helyen, például a kemence sarkán őrizték, ha elfogyott róla a lé, újból felöntötték. Nyaranta, a mezei munkák idején közkedvelt üdítőital volt. A hagyományos húshagyókeddi ételek a cibereleves, és a tűzdelt gyöngytyúk.
A nagyböjt kezdete a hamvazószerda, más nevén böjtfogadó szerda, vagy szárazszerda. A katolikusoknál szigorú böjti nap, ilyenkor húst nem ehettek, és
Sötét duhajok

A középkorban a sétát, csónakázást, vadászatot, vallási ünnepek sorát, a művészetek élvezetét kevésbé kulturált szabadidős tevékenységek is színesítették. A dorbézolás, lerészegedés, könnyű erkölcsű nők társasága nem volt szégyelendő tevékenység, nem egy vers, rigmus, rajz tanúskodik a duhajkodás divatjáról. A víz italként nem örvendett nagy népszerűség-nek. inkább előnyben részesítették a szeszes italókat, elsősorban a bort, borpárlatot, erjesztett sörféle itókákat. A lovagi tornák szabályos verekedésével szemben a kevésbé szabályos és még kevésbé lovagias erőösszemérések, vitás Ügyeket lezáró testi erőkifejtések voltak á jellemző kísérőprogramjai a szeszgőzös vígal máknak.






:;;;;;::/ ^ ~
V A MT7C A 1/t d. s-A ?


? ^ ?*

199

március 3.
KAÜNlAaA — rU*«> outit, nSknett


-: 2
.1

csak egyszer lakhattak jól egy nap, de még kétszer keveset ehettek. Elnevezése egyes források szerint onnan származik, hogy az őskeresztények vezek-lésként hamut szórtak a fejükre. A hamvazószerda elmaradhatatlan étele a savanyú tojás és a heringes savanyú káposzta. Régen a hangulatos kiskocsmákban a farsangi mulatozás után forrongó gyomrukat sörrel csillapító törzsvendégek ingyen kapták a heringes savanyúkáposztát.. A hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó időszakban tilos volt mindenfajta mulatozás, s kívánatos a böjtölés és az önmegtartóztatás.
Az ország több vidéken - még a századforduló táján is - hamvazószerdán elmosták a zsíros edényeket, s ezeket legközelebb húsvétkor vette elő a ház asszonya. Sok vidéken ismerik még a negyvenölés kifejezést, ami azt jelentette, hogy a szokást tartó ember negyven napig csak egyszer evett napjában. Húst és zsíros ételeket nem ettek a nagyböjt idején, külön edényben olajjal és vajjal főztek. Elterjedt böjti étel volt többek között a korpából készült savanyú leves. A nagyböjti étrendben sűrűn szerepelt az egyszerű sóban főtt bab, az olajos káposzta, az aszalt gyümölcs és főzelékfélék. Előfordultak a halételek, a tojásételek és a különböző kalácsféleségek.
Talán azt hihetnénk, hogy a nagyböjt idején meglehetősen egyhangú étrend jellemezte a magyar konyhát, de ez korántsem volt így. Ez már akkor is érzékelhető, ha csak néhány közismert alapanyagból készült ételkülönlegességre utalunk, például a savanyú hallevesre, a sörlevesre, vagy a köménymagos levesre, akár a tejlevesre, vagy alma- illetve citromlevesre. Szokásos étel volt a paprikás tojás, a\' to-jástokány, a böjti káposzta, vagy a juhtúrós lángos.
NAGYI TRÜKKJEI
* A szappanmaradékokat könnyen eltávolíthatjuk a körömkeféről, ha egy ideig tömény ecetes vízben áztatjuk.
* Megakadályozható a fonott kosár töredezése, ha a fonatokat időnként citromos olajjal kenjük be.
* A sült alma mutatós lesz, ha sütés előtt vajjal vagy olajjal kenjük be.
ARCPAKOLAS
Kársaiig idején nem ritka vendég a kelt tészta a konyhában, ami nemcsak a gyomornak étel, hanem tápláló, ránctalanító pakolás is készíthető belőle érzékeny bőrre. A pakolás elkészítéséhez egy gonibóc-nyi tésztára és egy csomagnyi zöld petrezselyem re van szükség. A hozzávalókat összekeverjük, majd a bőrre formálva hagyjuk a zóld tésztát megkelni.
Receptötlet
Savanyú halleves
Hozzávalók: 1 kg Ital, 6 evőkanál ecet, 2 fej vöröshagyma, 1 kanál olaj, liszt, só, pirospaprika, amely lehet ízlés szerint csipó\'s is.
A megtisztított halat feldaraboljuk, majd két liter vízbe feltesszük főzni, az ecetet, sót és a karikára vágott hagymát is beletesz-szük, majd negyed órán át főzzük. Ezután a haldara-hokat kiszedjük a léből. Az olajból és a lisztből szép, piros rántást készttünk, amit egy pohár hideg vízzel engedünk fel. A keveréket ontsuk bele az ecetes lébe, majd tegyük fel újra főzni. Ha felforrt, tegyük bele újra a haldarabokat és kavarás nélkül főzzük 10 percig. Ha nem elég savanyú, ízesítjük még ecettel.

:.x.:*:*:-:.:*:*x.x*:-:
BORVIRÁG, NEM AZ ORRON
Borvirág névre is hallgat az árnyas bükkös, gyertyános és tölgyes erdőszélek illatos növénye, amelynek hivatalos neve szagosmüge. A virágzáskor begyűjtött növény föld feletti része bólék, csemegeborok, gyomorkeserűk, likőrök, üdítő teák ízesítésére szolgál. Sok országban úgynevezett májusi italt készítenek belőle, amely elűzi a komor gondolatokat és derűlátó hangulatot idéz elő. Teája epe-, vese- és májbán-talmak kezelésére használatos. A farsangot követő böjti időszak egyik ki nem mondott célja a szervezet megtisztítása, a salakanyagoktól való felszabadítása. A húsételektől való tartózkodás mellett vértisztító teakeverékkel fokozhatjuk a szervezet méregtelenítését. Vértisztító teakeveréket egy-egy ! csomag szagosmügéből, cit- i romfűből, csipkebogyóból, j málnalevélből, szederlevél- \\ bői és bengekéreg, tarack- j gyökér keverékéből készíthe- j tünk. Két evőkanálnyit te- j gyünk fél liter vízhez, reggel j és este egy-egy csészével fo- | gyasszunk belőle.
Lassan a múlt emlékei közé kerülnek a hosszú, fagyos téli esték, a vastag kabátok, a több réteg sálba bugyolált arcok, s beköszöntének a vidám, napos, kissé szeles tavaszi napok. Az érzékeny bőr ilyentájt, tél végén gyakran gyulladt, foltos, sömö-rös, teli húzódásokkal. Ezek okozója leggyakrabban a vitaminhiány, az arcra zúduló napfény és frissen áramló levegő. Ha e tüneteket észleli, ne csak éjszakára, hanem nappalra is
Immunrendszerünk nélkül képtelenek volnánk élni, s nem létezne gyógyulás sem. Éppen ezért olyan súlyosak és nehezen kezelhetőek azok a kórok - például az AIDS -, melyek ezt a rendszert támadják meg. A betegségeken kívül gyengíthetik még környezeti és időjárási tényezők, rossz táplálkozási, valamint életmódbeli szokások illetve a stressz. Szervezetünknek ezt a külső és belső támadások elhasználjon bőrnyugtató, bőrápoló készítményeket, s víz helyett feltétlen csak lemosókrémekkel tisztítsa arcát. Gyakori az ajkak kiszáradása és felrepedezése is ebben az időszakban. Megelőzésükre legalkalmasabbak a különféle ajakápolók. A tavaszi napfény kevésbé ártalmas, mint a tűző nyári sugarak. Ezért, ha teheti, egészséges barna színét már most kezdje megalapozni. Aki hajlamos arra, hogy a télen elhalványult szeplői a napsütés-
len védő funkcióját szerencsére nemcsak drága mesterséges készítményekkel lehet erősíteni, hanem a természet patikájából is. Legismertebb ilyen gyógynövényünk a kasvirág. Észak-Amerikából származik, s leveleit, gyökereit már az indiánok is alkalmazták különböző sebek kezelésekor. Kontinensünkön csak kertekben nevelik lila virágaiért mutatós dísznövényként. Klinikai kísérletek azonban igazolták, től kiviruljanak, kora tavasszal használjon megelőzésként rendszeresen fényvédő krémet. A téli bőrkárosodások miatt elkerülhetetlen az arc felfrissítése, melyhez legcélravezetőbb a ka-millás gőzölés, majd a bőrtápláló pakolások alkalmazása. Természetesen étrendünkön sem árt változtatnunk. Fogyasszon minél több gyümölcsöt, rostban gazdag táplálékot és a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről is gondoskodjon.
hogy a növényből készült alkoholos kivonat rendszeres fogyasztás esetén aktivizálja a fehérvérsejteket, s így sikeresen alkalmazható betegségek megelőzésében illetve a gyógyulás idejének lerövidítésében. Leghatékonyabban a meghűléses és a fertőzéses betegségek elleni harcokban használható, ám preventív szerepe sem elhanyagolható, különösen az egészségügyben dolgozók körében.

22

KANIZSA - TUSuU

199S. március 3.


BÉKAKIRÁLY



1995. március 3.

KANIZSA - 79Ux

23



PATIKA TŰKOR
LELKI CSAPDÁINK
A/ni/ a parfüm elárul az Ön jelleméről:
Milyen illat-típushoz tartozik?
féktelenül D
egyébként A
végtelenül B
Egyéniségének mi felel meg leg-
jobban ?
tudás A
képesség D
akarat B
nézés C
Hol élne legszívesebben?
nagy virágoskertben D
svájci havasi házban B
olasz márványvillában C
párizsi manzárdban A
Melyik kifejezés jellemzi Ont leg-
jobban ?
íme itt vagyok A
nyílj meg Szezám B
a nyugalomban van az erőm C
Isten veled szomorúság D
ÉRTÉKELÉS:
(A) ELEGÁNS Ön nagyon elegáns és öntudatos, feltűnő, extravagáns ízlése van. Szeret a többi nőtől különbözni, ápolja a saját személyes jellegét és súlyt helyez az eredetiségére. Azt akarja, hogy szívesen emlékezzenek Önre. A parfüm az Ön számára egyfajta szándéknyilatkozat, eszköz a cél érdekében. A ciprusillatok családjához tartozó parfümök illenek Önhöz. Ezek nagyon kontrasztgazdag parfümök, amelyekben sok virágos-friss illat elegyedik fanyar-meleg jegyekkel művészi módon érzéki illattá. („Champagne" - Yves Saint Laurent „Bath & Body" - Marbert)
(B) ÉRZÉKI Ön egy érzéki nő. Intenzíven éli az életét. A szív és az értelem szorosan kapcsolódik egymással, az érzés és a cselekvés
A parfüm a nőnek több mint díszítő kiegészítője. Kihangsúlyozza a típusát és sokat elárul a jelleméről is. Az alábbi illat-teszt megmondja, hogy melyik illat illik Önhöz. Válaszolja meg az alábbi kérdéseket és számolja össze, hogy a választott feleletek alapján melyik betűből gyűjtött össze legtöbbet. Az így megállapított betű alatt elolvashatja, hogy melyik illattípushoz tartozik, és milyen parfüm felel meg legjobban az egyéniségének.

összetartozik Önben. Nagyon nyitott és temperamentumos ember. Tudja, hogy női varázsát hogyan vesse be és „Őt" a kisujja köré tekerje. Az izgató, csábító parfüm illik (inhoz keleties-virágos jegyekkel. Ennek az illatnak egy csokor virág a legfontosabb alkotórésze és benne egy csipetnyi vanília vagy ámbra. („Chiffon"-Margret Aslor; „Tapage" - Parfums Créatifs; „Zoom" - Jade)
(C) BÁJOS Az On bája mindenkit megigéz. Felfrissítő, egészen természetes a modora. Ön a született optimista, kövesse a tapasztalatait és az érzéseit. Olyan parfüm illik Önhöz, amely nőiességét hangsúlyozza, de ugyanakkor decens és tartózkodó. Olyan illatot válasszon, amely eleinte sok virág- és gyümölcsjegyet mutat és később meleg és érzéki lesz. („Prohibitio" - Sergio Sol-dano: „Charlie Red" - R evlon; „Femina"- Alberta Ferrelti)
(ü) TERMÉSZETES Ön szereti az életet és minden napját élvezi
- akár sut a nap, akár esik az eső. Csodálni való és misokra is átragad a természetessége. Mások szívét egy csapásra meghódítja. Annyira őszintén tud mindennek örülni, legyen az akár egy szál virág, akár valamilyen drága ajándék. Ün nagyvonalú, sok a lendülete és boldogságában másokat is magával tud ragadni. Az ámbra-illatok csoportjába tartozó kellemes parfümöt használjon, amely kifejezi az életörömét. („Anlange"
- Givenchy, „Jolié" - Nonchalance; „White Diamonds" - Elizabeth Taylor) (Nene Welt)

egyszerre három fa érik - egyenként 20-25 kilót -, akkor már az ismerősök kapacitása sem elég a gyümölcs eltüntetéséhez. Ami talán még hihetetlenebb: kávét is termeszt a lódoktor. Szerinte bárki tarthat otthon trópusi növényt, a régebben egzotikusnak számító filodendron vagy a pálmák ma szinte bármelyik irodában általánossá váltak. Sok tévhit is tartozik az egzotikus növények tartásához, a sikertelenséggel kapcsolatos félelmek nem egyszer alaptalanok. így történhetett meg, egy dunaújvárosi megajándékozott virágzó vaníliája nemcsak a kis cserepet nőtte ki, de a panellakás konyhaszekrényéből kifutott a közlekedőbe, be a szobába, majd akkorára nőtt, hogy a Fű-vészkertbe teherautóval kellett fölszállítani a botanikusok által is nagyrabecsült virágot. Ekkor kétszázhetven virág volt rajta. A zombai trópusi kertész szerint a törődés a fontos, mert a növényeknek is van lelkük: a mimóza például megsértődik, ha hozzányúlnak és lekókad, de van virág, amelyik ilyenkor összehúzódik. Azért ne essünk át a ló túlsó oldalára sem! A doktor bevallása szerint ő van úgy, hogy csak egy órát tölt kedves növényeivel, de legtöbbször - főként nyáron - ez napi kilenc-tíz órára is megnő.

Kos: III. 21-IV. 20.

Kár a benzinért. Hiába rovod kis köreidet, attól most már az égvilágon semmi sem változik. Új - legális -utak felé kéne végre venru az irányt, hogy újra kisüssön a Nap.
Bika: IV. 21-V. 21.
ÜT
Ikrek:
Örvendetes családi esemény, nálad úgy fest, egyenlő a túlzásba vitt aggódással, ami ezúttal sem vezet jó eredményre. Nem muszáj a családot hetekkel előre kiborítani.
V. 21-VI. 21.
m
Naptártól függetlenül kezdődik nálad a böjt ideje. Az okokat kivételesen ne magadban keresd, s a fejedet a falba. Nemesebb célokra
se verd hivatott.
Rák: VI. 22-VII. 22. ^E7)3I Nagy fába vágod újfent a SVra fejszédet jól gondold meg KíjTj hát, mielőtt nekilátsz. De azt Wtd uiM ne feledd, fél gőzzel ezt sem érdemes elkezdeni.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.

— A tolerancia ugyan nem erősséged, de nem ártana picit gyakorolnod, ha némi anyagi előnyhöz is akarsz jutni. Ne szalaszd el az alkalmat a biztos jövő megalapozása érdekében.
Szűz: VIII. 24-IX. 23. ^piHjj Roppantul kedveled a „szür-•^k>^ ke szamár és a köd" figurát, \' hogy ismét alkalmazod. A
hoz még a kísértelek is visszajárnak, nemhogy az élők.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Költözési vágyad új táptalajra talált, így az új otthonról való reményeid is ismét éledezni kezdenek. Az ajánlatokat azonban fontold meg. s ne csak az ösztöneidre hallgass.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Aki nyílt lapokkal játszik, nem koppan akkorát, mint amekkorát hamarosan te ?KB fogsz. Hiába, vannak mazochista alkatok, akik szeretnek sűrűn arcukra hullni.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.

Nagy és szép terveket dédelgetsz, amelyek igazán megérdemelnék, hogy megvalósuljanak. Vesd be hát nem csekély meggyőző erődet, hogy a kulcsfigurák is egyet akarjanak veled.
Bak: XII. 23-1. 20. ?Bfvi Pénztárcádat ismét nehéz JBg&j feladat elé állítja gyarapodó termeted. Talán olcsóbb len UiM ne egy gyors szabó-varró tanfolyamra beiratkozni, hogy újra egyenesbe kerülj.
Vízöntő: I. 21-11. 20.

Fogd vissza párod, mert megint olyan lábosokban kavargat, amik nem az ő konyháján rotyognak. Átkokat csak akkor von mindez fejedre, ha hiszel benne. Vagy ki tudja?
Halak: II. 21-111. 20. JtKoT^ Pénzmagocskád - ha jó ta-W0S/A iaJ1"\' veted - lassacskán | mVI szárba szökik, s hamarosan ?ItjSH bő termést is remélhetsz belőle. Ezt az időt azonban türelemmel kell kivárnod.

Zöld lámpa a gyermekvívásnak
Sikeres volt a „Vivere"-bál
A gyermekvívás támogatására hat évvel ezelőtt létrejött „Vivere" alapítvány megtartotta első bálját. A Pálma étteremben megrendezett sikeres összejövetel Dömötör Miklósné, Magyar József, dr. Horváth György és felesége szervező munkáját dicséri.
A - hagyományosnak semmiképpen nem nevezhető -bál több. mint száz résztvevőjét már a belépéskor meglepetés érte: csak érvényes találattal léphetett be a vendéglőbe. A MÁV NTE fehér ruhába öltözött vívóinak (a serdülő magyar bajnokság 3. helyezett tőrcsapata tagjainak) kellett tust adniuk a bálozóknak, s ha a villanygép zöldet jelzett, szabad volt az út. Mivel a vívás nem könnyű sport, így jó néhány esetben először pirosat mutatott a lámpa. Jöhetett a javítás...
A bált Márkus Litván, a Budapest Bank Rt. igazgatója, a kuratórium elnöke nyitotta meg. Ezt követően az egyesület gyermekvívói adtak műsort. A hat-tíz éves lányok, fiúk zenével, tánccal, farsangi énekekkel és versekkel szórakoztatták a közönséget. Majd Magyar József, a Rotaiy Rt. műszaki igazgatóhelyettese, kuratóriumi tag mondott pohárköszöntőt, s köszönte meg mindazok munkáját, akik a rendezvényt segítették, támogatták. Ezután a bál három fővédnöke - Göndör István, Márkus István és Tarnóczky Attila - virággal köszöntötte a hölgyeket.
A hajnalig tartó mulatságon ifj. Szántó László zenélt és énekelt, továbbá a tombola tette hangulatossá a bált.
A ..Vivere"-bál jó alkalom volt arra, hogy a szakosztály volt kitűnő vívói találkozzanak egymással, de elmondható, hogy mindenki jól szórakozott a nemes célú rendezvényen.
Bálits Károly
A Polgármesteri Hivatal sportcsoportja rendezésében bensőséges ünnepségre került sor a Hotel Centrálban, ahol kitüntették, díjazták azokat a csapatokat és korosztályos versenyzőket, akik a tavalyi esztendőben a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtották.
A több mint félszáz résztvevőt, köztük Suhai Sándor polgármestert és dr. Horváth Györgyöt, az oktatási, kulturális- és sportbizottság elnökét Kápolnás Zoltán sportcsoportvezető köszöntötte.
Suhai Sándor meleg szavakkal méltatta az elmúlt év legjobbjait, kiemelte, hogy nehéz helyzetben voltak a döntést hozók, mivel a kanizsai csapatok, versenyzők nagyszejű évet zártak, számos sikert arattak. Befejezésül szólt a sport gyár kosárlabda-, az Olajbányász tenisz- és a Sörgyár tekecsapata.
A felnőtteknél Lackner Henrietta, a MÁV NTE-Sörgyár NB l-es kosárlabdacsapatának irányítója és Radák Attila, a Thury SE magyar bajnok au-tókrosszozója érdemelte ki a kitüntető címet a velejáró harmincezer forinttal együtt. Szavazatot kapott még Simon Lászlóné és Torna Zita (kosárlabda), Németh Gusztávné (teke), Csonkics Tünde (sakk), illetve Lukvár Ferenc (teke), Kepe Tibor és Filipovics Al-mir (labdarúgás), Sz. Kuzmi-csov, Krichenbaum Tibor és Kálóczy László (kézilabda), Faragó Iván (sakk).
Az ifjúságiak mezőnyében a legjobbnak Szemerédi Esztert, az Olajbányász korosztályos válogatott atlétáját és Szmo-dics Zoltánt, a MÁV NTE vívóját választották, akik tizennyolcezer forint jutalmat is kaptak a cím és az oklevél mellé. A legnagyobb riválisok voltak: Gajcsi Réka (sportakrobata), Mayer Ottília és Bedő Vera (kosárlabda), illetve Ra-mocsa Krisztián (sportakroba-ta), Bodó Norbert (sakk), Varga Gábor (kajak).
A város legjobb serdülő versenyzője Horváth Andrea, a KDKK kadettválogatott kosárlabdázója és Tálosi Dániel, az Olajbányász korosztályos válogatott teniszezője, akik tizenötezer forint jutalomban is részesültek. Szavazatot kapott még Kreiner Aida (sportakro-bata), Révész Katalin (úszó), Kiss Judit (sakk), illetve Pataki Balázs (baseball), Kulcsár Gábor (kajak).
B. A.

1995. március 3.

KANIZSA - Spnt

25



A Sörgyár Rt. olvasótermében tartotta meg beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlését a Sörgyár SE vezetősége, amelyen részt vett Kápolnás Zoltán, a városi sportcsoportvezető is.
A vezetőség beszámolóját Nádasi Tamás sportköri elnök ismertette, aki elsőként foglalkozott a gyár helyzetével, az új körülményekkel, majd dicsérte a minőségi sportmunkát, az elért nagyszerű eredményeket.
Kiemelte a sporttörténelmet írt férfi tekézőket, az elmúlt sportév sikercsapatát, aki az
A kosárlabda NB l-es rájátszásban már eldőlt, hogy a MÁV NTE-Sörgyár női együttese, a 13-20. helyért folyó rájátszásban, két fordulóval a befejezés előtt eltávolodott a továbblépést jelentő 1-4. helyek valamelyikétől.
A kanizsaiak szűkös kerete tovább csökkent, miután a KDKK csapatától átigazolt fiatalok közül hárman, Mayer, Radics és Simon megváltak a
NB I-ben újoncként is nagyszerűen szerepel. Remek teljesítménynek értékelte a női tekézők bronzérmét, az NB III-ban bemutatkozott sörgyári asztaliteniszerzők helytállását, a városi kosárlabda-bajnokság alapszakaszát megnyert kosarasok sikerét, valamint a kispályás bajnokságban szereplő csapatokat, az üzemi-gyári tömegsportot. Szólt arról, hogy többségében adottak voltak a működési feltételek, bár a szintentartáshoz, no meg a tervezett előrelépéshez többre van szükség.
A szakági beszámolók sorában Majoros Istvánná, Tóth Ferenc, Jakabfi Imre, Bencze József, Salamon László, Bocskor Csaba szólt a jobb eredményekről, a csapatokat-spor-tolókat foglalkoztató kérdésekről, az utánpótlás-nevelésről.
Sajtos Józsefné előterjesztésében tárgyalták meg az el-
csapattól. így nagyon kevesen maradtak, no meg a rendelkezésre álló játékosok közül többen is kisebb sérüléssel, betegséggel bajlódtak. A rájátszás visszavágó sorozatát idegenben kezdték, amikor KSC Szekszárd-MÁV NTE-Sörgyár 86-61 (40-30) A kanizsaiak közül Ivanova 12, Simonná 11, Torna és Petényi 10-10 ponttal voltak a legeredményesebbek. A tolnai csapat jobb játékerőt képviselt és ilyen különbséggel is rászolgált a győzelemre.
Legutóbb megyei rangadóra került sor a MÁV NTE munkacsarnokban, amelyen MÁV NTE-Sörgyár-Zala Volán MTE 58-63 (24-43) A legeredményesebbek: Simonná 17, Torna 13, Lackner 10.
Az első tíz perc fordulatokban bővelkedő játékot hozott, múlt évi költségvetés felhasználását, majd a sportköri gazdasági felelős ismertette az idei évre tervezett költségvetést, amelyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott.
A Sörgyár SE közgyűlésén újjáválasztották az SE vezetőségét. Elnök lett Simon Imre (képünkön), a Déldunántúli Sörértékesítő Kft. régióigazga-tőja, a ügyvezető elnöki tisztet a jövőben Nádasi Tamás, az eddigi elnök tölti be.
A vezetőség további tagjai: Szloboda Józsefné, Bocskor Csaba (tömegsport), Biczó László (női teke), Tóth József (férfi teke), Jakabfi Imre (asztalitenisz), Bencze József (kosárlabda) és Kovács Sándor, a Murafém Kft. ügyvezető igazgatója, a szponzorok képviseletében.
B.A.
amikor hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A vendégek 21-19-es vezetésük után állva hagyták a vasutasokat, akik kilenc percen át hibák sokaságát követték el, pontatlannak bizonyultak ás Zsolnaiak könnyedén húztak el 38-19-re.
Szünet után az egerszegiek a cseresorral kezdtek, akik ellen nagyszerűen játszottak a kanizsaiak. Fokozatosan csökkent a hátrány, miközben öt percen át csak Simonnéék voltak eredményesek. A vendégek legjobbjai visszatértek a pályára, de ez sem segített, mert a lendületes vasutasokat nem tudták megállítani. A találkozó vége előtt öt perccel a hazaiak visszavették a vezetést (51-50), majd Simonná kipontozódott. A hajrában aztán Tomáék több hibát vétettek, azokat a volánosok kihasználták, akik végül is megérdemelt győzelmet arattak.
B.A.
Visszhang
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap ez évi hatodik számában, annak sportrovatában elmarasztaltak bennünket, a városi tekézők szövetségét s a játékvezetőket, mivel a női NB l-es sörös tekerangadón nem voltak játékvezetők. No, ez tény, de szeretnék rávilágítani a helyzetre, az „ügyet") kiváltó tényezőkre, mivel a hiba nem nálunk keresendő.
Először is arról, hogy a mérkőzést megelőző hétfői szövetségi napon, annak rendje és módja szerint bejelentették a sörös vezetők a találkozót, de mi már akkor tájékoztattuk az illetékeseket, hogy nem tudunk küldeni bírókat.
Másodszor: kérem szépen nekünk vannak első és másodosztályú minősítéssel rendelkező játékvezetőink, tehát nem a bírói állománnyal van gond, ők elégségesek a feladatok végrehajtására. A probléma az, hogy a bírók nem vállalnak a női NB l-es Sörgyár SE csapatánál játékvezetést, még pedig azért, mert a sörgyári vezetők, nevezetesen a szakosztályvezető és a játékosedző nem sportemberhez méltóan viselkednek a játékvezetőkkel, esetenként minősíthetetlen a magatartásuk.
Harmadszor: a bírók korrektek, mindenkor a szabályok szerint járnak el. Ugyanakkor sajnálatos, hogy a sörgyári csarnok pályája elavult, korszerűtlen, igen rossz az állaga, s ez bizony zavarja a játékvezetést, így, aztán sem a férfi, sem a női élvonalbeli mérkőzésekre nem szívesen megyünk.
Végezetül: a normális működés, a jövő érdekében elengedhetetlennek taríjuk, hogy a pályát és az érintetteket tegyék rendbe, az áj sörgyári sportköri vezetés hasson oda, hogy megfelelő körülmények, tárgyi és személyi feltételek mellett lehessen NB l-es mérkőzéseken játszani és nekünk, játékvezetőknek közreműködni. A feladatok adottak, azokat normálisan kell végrehajtani.
Bende József, a városi tekézők szövetségének elnöke. NB l-es játékvezető

Javasoljuk az illetékeseknek, hogy a vélt, vagy valós sérelmeket, a meglévő gondokat „házon belül" rendezzék le. Találják meg azt a járható utat és alakítsák ki azt a módszert, amellyel a normális együttműködés feltételeinek kialakításával a tartalmi munka élvonalbeli végrehajtása nem szenved csorbát!
Balogh Antal

26

KANIZSA - Sfu»u

1995. március 3. |

Szürkék
még a fakók
A labdarúgó NB l-es tartalékbajnokságban még nagy lemaradásban vannak az cia,o sok, akiknek ősszel bizony kevés pont termett.
- Bemutatkoztunk és ismerkedtünk az új mezőnnyel. A csapatot különböző helyekről visszahozott játékosokból, az ifi korosztályból kiöregedett fiúkból kellett nagyon gyorsan kialakítani. A kezdeti szakaszban bizony voltak súlyos vereségek, de aztán, amikor a játékosok többsége rendelkezésre állt, akkor láttam már biztató jeleket. Abban biztos vagyok, hogy tavasszal ütőképesebb lesz a csapat és abban is reménykedem, hogy a bő keretből néhány játékos olyan képzést kap, olyan teljesítményt nyújt, ami elősegítheti azt, hogy az enbéegyes csapatnál is számításba tudja venni Készei Ferenc vezetőedző - mondta Szabó Imre. az NB l-es olajosok pályaedzője, a tartalékcsapat szakvezetője.
A csapat házatáján megtudtuk, hogy szakmai indokok alapján csak két(!) alkalommal lépnek pályára a fakók az NB l-es hazai találkozók előtt. A többi tartalékbajnoki meccseket más időpontban rendezik meg, amiben egyedül csak az Olajbányász a rendhagyó.
Az NB l-es Olajbányász tartalékcsapata hazai bajnoki mérkőzéseit a következő időpontokban rendezi meg.
Március 13-án (hétfőn), 14.30 óra: Olajhányász-Vác FC Samsung.
Április 1-én (hétfőn), 16.30 óra: Olajbányász-Pécsi MSC Fordan. Április 15-én (szombat), 14 óra: Olajbányász-Soproni LC (előmérkőzés!).
Május 7-én (vasárnap), 11 óra: Olajhányász-Parmalat FC. Május 15-én (hétfőn), 17 óra: Olajbányász-ZTE. Május 27-én (szombaton), 14.30 óra: Olajbányász-Békéscsaba (előmérkőzés!).
Június 19-én (hétfőn), 17 óra: Olajbányász-Rába F.TO
KC.
B. A.
- A hullámzó teljesítmény ellenére is elégedeti vagyok csapat őszi .helytállásával és bőven kiegyeznék június végén azzal a helyezéssel, amit jelenleg mutat a bajnoki tabella. No, de addig rengeteg idő van. sok és nagy feladatok várnak ránk - kezdte Készei Ferenc, az újonc Olajbányász labdarúgócsapatának vezetőedzője, akivel a tavaszi bajnoki rajt előtt beszélgettünk.
A kanizsai olajosok ősszel jól alapoztak, hiszen szereztek tizenhét bajnoki pontot, s ez a tizedik helyet jelentette az újoncnak.
A kerettagok január elején a részletesen kimunkált terv szerint kezdték meg a felkészülést a tavaszi idényre Készei Ferenc vezetésével. A munkában már nem vett részt az eltávozott Kajdy, a Hódosán (horvát) csapatához kölcsönadott Svélecz, valamint a sérült Tóth Péter, Koller, Dudás, valamint sokat hiányzott és hiányzik Csáki, az elsőszámú kapus, aki térdsérüléssel bajlódik.
- A vezetés biztosította a feltételeket, kiemelt hozzáállást valósított meg. Kérésemnek megfelelően került hozzánk a rutinos Keszeg, Bula-tovics és Szedlacsek. a fiatal, tizennyolc-huszonhárom év közötti Fodor, Hornyák, Balogh és Szőcze - folytatta Készei Ferenc.
A felkészülést bő kerettel, közel harminc játékossal kezdték, s a közös munkában több fiatal, a tartalékhajnokságban szereplő játékosok is részt vettek. A kerettagok nagyon keményen dolgoztak, alapos terhelést kaptak, akik egy héten

Toborzó a bokszsuliba
Felvételt hirdet a kanizsai boksz-suli, amelyben a legkisebbek megismerkedhetnek az ökölvívás alapjaival is, akik egykoron majd erősíthetik a kanizsai szakágat.
A suliba hároméves kortól jelentkezhetnek fiuk és lányok, akiket minden pénteken délután négy órától vár Korpics Miklós edző a l\'éterl\'y - iskola tornatermében.
át az Isztriai-félszigeten, Ro-vinjban erősödtek.
Január második felétől már megkezdték az előkészületi mérkőzéseket is. Edzés, mérkőzés, edzés, rengeteg munka jelentett folyamatosságot, miközben alapos terhelést kaptak a kerettagok, de a játék, a forma az még sok kívánni valót hagy maga után. Mindenesetre az előkészületi mérkőzések zá-rószakasza, a Sopron Matáv és a Siófoki Bányász elleni kilencven perc figyelmeztető lehet. Ugyanis a Volán-Dózsa pályán az NB II-es soproniak ellen már 3-1-re vezettek, de aztán 3-5 lett a vége, míg a Balaton-partján 2-0-ra maradtak alul. Vagyis a főpróba nem sikerült...
- A meghatározott felkészülési tervből, a célirányos feladatokból történő megvalósulás azt mutatja, hogy kondicio-nálisan nem lehetnek gondjaink. A csapat hosszabb terhelést kapott, sokat tudnak futni a játékosok, vagyis erőnlétileg jól éúlunk. Ugyanakkor még sokat kell tenni a védő- és támadójáték érdekében. mert ezen a téren lemaradásban vagyunk - vélekedett a vezetőedző.
- Mit vár a tavasztól?
- Benlmaradást. amihez többek között az kell. hogy a bekapott gólok csökkenjenek, legyünk még ponteredményeseb-
Március 4.: Debreceni VSC-Olaj bányász.
Március 11. 14.30 óra: Olajbányász-Vác FC Samsung.
Március 18.: Csepel-Kor-dax-Olaj bányász.
Április 1. 16.30 óra: Olajbányász-Pécsi MSC Fordan.
Április 8.: Vasas SC-Olaj-bányász.
Április 15. 16.30 óra: Olaj-bánvasz-EMDSZ Soproni LC.
Április 29.: Ferencváros-Olajbányász.
Május 6. 17 ora: Olajhányász-Parmalat FC.
bek, azaz legalább egy bajno ?ki ponttal szerezzünk többet az őszi pontoknál, miközben kell a riválisok elleni siker is. akik velünk együtt küzdenek a további NB l-es szereplésért -mondta Készei Ferenc.
A sikeres tavaszi helytállást a következő kerettagoktól várják: Csáki, Czigoth és Vlaszák (kapusok). Szálai. Keszeg. Kepe, Kiss, Iványi, Agics. Hor nyák, Farkas, Bulatovics, Hegedűs, Vidóczi, Gyulai, Fodor, Balogh Cs„ Fehér, Fili-povics, Fuisz, Szőcze. Szedlacsek. A tavaszi bajnoki rajton Agics kiállítás. Csáki pedig sérülés miatt nem szerepelhet, ami bizony csökkenti az olajosok esélyeit.
A kanizsaiak holnap (szombaton) Debrecenben kezdik meg a tavaszi idényt (a DVSC 23 ponttal a hatodik helyen áll), ahol nehéz kilencven perc vár rájuk. A sikeres helytállás meglehet, de ehhez jelentősen fel kell javulni a csapatnak.
- Akármennyire jó csapat a DVSC. akármennyire ők az esélyesek, azért mi egyszer már megvertük őket. Az NB I es bemutatkozáskor 3-I-re nyertünk, de most a döntetlennel elégedettek lennénk mondta az esélyekről az olajosok szakvezetője.
Balogh Antal
Május 10.: Stadler FC-Olajbányász.
Május 13. 17 óra: Olajbányász-ZTE
Május 21.: BVSC Dreher-Olajbányász.
Május 27. 17 óra: Olajbányász-Békéscsabai EFC.
Június 3.: Újpesti TE-Olaj-bányász.
Június 17. 17 óra: Olajbányász-Rába ETO KC.
Június 24.: Kispest HFC-Olajbányász.
Az osztályozó első fordulóját június 27-én. a második fordulót június 30-án rendezik meg.

1995. március 2

KANIZSA - Sfi*>u
27

A labdarúgó NB l-es ifjúsági bajnokságban a hét végén folytatódik a pontvadászat, megkezdődik a tavaszi idény, amelyben az Olajbányász csapata, az A és B korosztály is javításra készül.
- Sereghajtóként vágunk neki a második félidőnek, ám én nem helyezésben gondolkodom. Ezek a srácok egy évvel fiatalabbak a többi csapathoz képest, akik alapos munkával előreléphetnek. A korosztályos válogatott Horváth Gábor (kapus) mellett Korpics, László, Tóth Z. tűnt ki ősszel, és a többiek is kellő tapasztalatokat szereztek - értékelt az őszi sorozatról Vlaszák Géza, az A-korosztály (ifjúságiak) edzője.
A kerettagok január 9-én kezdték meg a felkészülést a folytatásra, akik heti öt edzésen vettek részt, de közülük Horváth G. húzódással bajlódott, s emiatt nem szerepelhetett a horvát válogatott ellen.
A kézilabda NB I B Nyugati csoportjában, az 1994/95. évi bajnokság őszi idényében ötödik helyen végzett Olajbányász női együttese Varga József edző irányításával készült fel a folytatásra, a tavaszi idényre.
- Az ősszel szerepelt játékosok közül hiányzik az Egerszegre készülő Buza Anikó, valamint az anyai örömök előtt álló Skrach Tímea. A többiek mind a szakvezető rendelkezésére állnak, köztük több fiatal is, akik felkerültek a felnőtt csapat keretébe. Új játékosunk nincs, bár folytattunk tárgyalásokat az esetleges erősítés érdekében - kezdte Pátkai József szakosztályvezető, majd így folytatta: -A főszponzorral együtt igyekszünk olyan feltételeket biztosítani, amellyel elősegíthető a fejlődés. Jelenleg alapvető gondok nincsenek. Reklám-
A helytállásra a következők készülnek: Horváth G. és Metzger (kapusok), Boa, Bak-sai, Bencsik, Boha, Beke, Korpics, Hollender Gy., László, Mészáros, Fekete Sz., Hosszú, Horváth Cs., Tóth Z., Lovkó (mezőnyjátékosok).
- A tizenharmadik helyről kezdjük a tavaszi idényt, vagyis a vártnak megfelelően mutatkoztunk be. A fiúk ügyesek, tehetségesek, akik közül Fehér korosztályos válogatott, de sajnos még most is sérült. Bízom a fejlődésben, s abban, hogy javulnak az utánpótlás-nevelés feltételei - vélekedett Czebei Tibor, a B-korosztály (serdülők) edzője.
A játékosok január 11-én láttak munkához, de hiányzott az ősszel szerepelt Fehér, Imrei és Tüske, sérülés, illetve betegség miatt.
A hétvégi rajton Csörgics (kapus), Józsa, Hostyánszki, Németh, Pongrácz, Simon, Ba-
szerződést kötöttünk a Trade Kft. vezetőivel, akik harminc pár cipővel támogatnak bennünket, míg új nadrágot, könyök- és térdvédőt vásároltunk a csapatnak. A többi, mármint az eredményesség a játékosokon múlik.
A kerettagok január közepén edzőtáborozással kezdték meg a felkészülést, akik a Florida konditeremben is erősödtek, amelyet díjtalanul bocsátott rendelkezésre Ladányi István.
- Kik vettek részt a felkészülésben s milyen tapasztalatai vannak? - érdeklődtünk az edzőtől.
- A kapus Nagy és Hajmást, a mezőnyjátékos Gombor, Sza-konyi, Horváthné, Tokorcsi. Szerdahelyi. László. Vass. Németh, Kiss. Majoros és az ifiből felkerült Dávid. Heim és Petek. A hozzáállással, a munkával elégedett vagyok, főként a fiatal tehetségek dolgoztak sokat, akik logh, Szűcs, Gyuricza, Lukácsi, Gazda, Horváth A., Nagy. Kele és Horváth Zs. vár bevetésre.
Az olajos-csapatok továbbra is a Volán-Dózsa pályán vívják a bajnoki mérkőzéseiket, akik holnap (szombaton) a DVSC ellen szerepelnek. Az A-csapat 11 órakor kezd, az előmérkőzés (B-csapat) 9 órakor kezdődik.
A kanizsaiak további hazai sorsolása a következő.
Március 18-án (szombat): Olajbányász-Csepel, 13.30 (11.30 óra). Március 25-én (szombat): Olajbányász-FTC 14.00 (serdülők: 12.00).
Április 8rán (szombat): Olajbányász-Vasas, 14.30 (12.30 óra). Április 22-én (szombat): Olajbányász-Újpest 13.00 óra (11.00).
Május 21-én (vasárnap): Olajbányász-BVSC, 15.00 óra (13.00).
Június 10-én (szombat): Olajbányász-Stadler FC, 14.00 óra (12.00). Június 21-én (szerda): Olajbányász-Kispest
HFC, 14.00 (12.00).
B. A.

szinte nem hagylak ki foglalkozást. A rutinos és elfoglalt játékosok általában hetente csak három edzésen tudtak részt venni, különböző gondok miatt (munkahely, iskolai lekötöttség, gyermeknevelés). Ugyanakkor azt nagyon sajnálom, hogy hallatlanul kevés edzőmérkőzésen vettünk részt, elmaradt a betervezett Olajbányász Kupa is, amelyek aztán gátolták a formábahozást.
- Mit vár a tavasztól?
- Mindenképpen azt, hogy tartsuk meg élcsoportos helyünket és egy kis bravúrral talán elérhető a dobogóra való felkapaszkodás is. Ebben sokat várok a rutinos játékosoktól, no és kiugrást remélek Szakonyitól, Szerdahelyitől és Vasstól, akik kulcsszerepet játszhatnak a tavaszi idényben és remélem, hogy élnek is a kapott lehelőséggel - mondta végezetül Varga József.
Az olajosok vasárnap hazai környezetben kezdik a tavaszi küzdelemsorozatot, akik az Olajbányász munkacsarnokban fogadják a rivális Győri Keksz-Kinizsi csapatát. A kanizsaiakkal azonos pontszámmal rendelkező és negyedik helyen álló győriek ellen sike-
UJABB KISIKLÁS
A kézilabda NB I-ben, a legutóbbi fordulóban a kieső-jelölt otthonában, kétezer (!) néző előtt szerepelt a lámpagyári gárda, amely esélyesként lépett a küzdőtérre, de ennek ellenére Ózdi KC-Tungsram 24-22 (9-10)
A lámpagyáriak legjobb do-
bói: Krichenbaum 8, Brenner
és Radovics 4-4. A várakozás-
nak megfelelően nagy küzdel-
met hozott a találkozó. A ka-
nizsaiak az első félórában ki-
kapcsolták a hazaiak legjobb-
jait, akik a változatos mérkő-
zést irányították. minimális
előnnyel vezettek. Szünet után
már négy gólra nőtt az izzósok
előnye, ám a folytatás elma-
radt. Néha gyermeteg hibákat
vétettek a vendégek, pontatla-
nok voltak és számos ziccert
kihagytak. Ennek aztán meglett
a következménye, hiszen a be-
fejezés előtt mintegy tíz perc-
cel az ózdiak megszerezték a
vezetést a gólgyáros Fejes be-
álló vezérletével. A hajrában a
hazai csapat már nem adta ki
kezéből az irányítást, amely
meglepő, de megérdemelt győ-
zelmet aratott. A kanizsaiak
holnap (szombaton) hazai kör-
nyezetben szerepelnek. Ellen-
felük a szeszélyes szolnoki
olajosok lesznek, akikre alapo-
san oda kell figyelni, nehogy
meglepetés érje a lámpagyária-
kat \'
B.A.
res bemutatkozásra készülnek Gomborék, akik bíznak a jó rajtban.
A kanizsai csapat további tavaszi sorsolása a következő.
Március 12-én: PEAC-Ba-bits-Olajbányász. Március 19-én, 14 óra: Olajbányász-Dunaújvárosi Papír. Március 25-én: Csurgó-Olajbányász. \' Április 2-án, 14 óra: Olajbányász-ÁFOR SC. Április 8-án, 15 óra: Olajbányász-Pécsi Lepke. Április 15-én: Malév SC-Olaj-bányász. Április 22-én 14 óra: Olajbányász-KS Dreher SE, Április 29-én: Magyar Kábel-Olajbányász. Május 6-án. 14 óra: Olajbányász-Goldberger. Május 14-én: Tököl KSK-Olajbányász.
B.A.

28

KANIZSA - /ifin*

I

199$. március 3.




LAKÁS - TELEK
3 szobás, tehermentes lakás, eladó a Zemplén GyÖzŐ utcában. Ajánl: „Május" jeligére leérem
a Pf.: 154-be. (6314 K)
Elcserélném Nk-i másfélszobás I. emeleti megvásárolható önkormányzati bérlakásomat zalaegerszegi másfélszobás vagy nagyobb bérlakásra értékegyeztetéssel. Tel.: 93/312-457
(6749 K)
1 +2 félszobás lakást vásárolnék fizetési könnyítéssel, vagy OTP átvállalással. Minden megoldás érdekl. Ajánl.: „Május" jeligére ké-
rem a Pf.: 154-be. (6313 K)
Belváros-közeli. 1. emeleti, 40 nm-es, 1 szo* bás, egyedi fűtésű lakásomat 2 szobás, egyedi fűtésűre cserélném. Eladás esetén irányár: 1,5 millió Ft. Érdeklődni a 313-328-as telefonon
8-16 óráig. (6311 K)
Megvásárolható 2 szobás lakást vennék, vagy belváros-közeli, I. emeleti, egyszobás, tehermentes, egyedi fűtéses, tulajdoni lakásomat megvásárolható. 2 szobás, egyedi fűtésű, lakásra cserélném értékegyeztetéssel. Érdeklődni a 313-328-as telefonon 8-16 óráig. (6312
K)
2+félszobás, 2. emeleti, igényesen felújított, tehermentes lakásunkat garázzsal vagy anélkül 2+2 félszobás, esetleg 1+3 félszobás lakásra cserélnénk Nk-án. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat: Nk. Munkás u. 7/A. 2. em. Nagy
János címre kérünk. (5977 K)
Eladó Nk-án 41 nm-es I+félszobás, erkélyes öröklakás. Ára: 1.150.000 Ft + OTP. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 7/B. IV/27. Farkas. (6018
K)
Nk-án K-i városrészben, II. emeleti, 67 nm-es. 3 szobás, kp. fűtéses. 2 erkélyes lakás eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 14/C. 2/1. 15 óra
után. (6019 K)
Nk.-álól 10 km-re. Galamboki tóhoz közel. Gyór-hegyen téglaépület 400 n.öl területtel eladó. Irányár: 260.000 Ft. Érd.: Nk Zemplén
Gy. l/A. VI/37. Borsodi. (6467 K)
Nk-ához közeli. 200 n.öl hobbüelek eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 13. IV. em. 27. Varga.
esti órákban. (6468 K)
Nk-án eladó 3 szobás 63 nm-es, 2 erkélyes, tehermentes lakás júniusi beköltözéssel. Teljesen felújított fürdőszoba, parkettás szoba, reluxa, vízóra. Ár: 1.7 MFt. Erd.: Nk., Zemplén Gy. Út 3/B. 8/49. Hétvégén, hétköznap 17
óra után. (6593 K)
Nk-án Ibolya út 5. szám alatt másfélszobás, önálló házrész kerttel és garázzsal eladó. Érd.: naponta 15-18 óráig lehet a helyszínen. (6594
K)
Nk, belvárosában 2 szoba + padlásszobás udvari lakás eladó. Érd.: 93/313-040/1489 mel-
lék (6595 K)
Eladó Nagykanizsa, Ady E. u. 4. sz. II. emeleti 80 nm-es űj lakásingatlan, tetőtér beépítési lehetőséggel (új OTP mellett) irodának, bemutatóteremnek is alkalmas. Érd.: 93/314-
667, 06-30-463-554. (6596 K)

Bázakerettyén kertes családi ház eladó. Érd.:
szombat-vasárnap Fő út. 34. vagy 93/348-067
telefonon. (6597 K)
Nk-tól 8 km-re Szepetneken félkész családi ház beköltözhetően eladó. Érd.: 16 óra után
Nk-Sánc József A. u. 19. (6598 K)
Zalakarosban 2 szobás nyaraló sürgősen eladó. Érd.: Benkovics János, Nk., Kodály Z.
7. 4/24. (6599 K)
Tótszentmártonban Rákóczi u. 7. alatt ház eladó. Érd.: Tótszentmárton, Béke u. 3. Szabó
Endre (6600 K)
önkormányzati lakást vásárolnék Nagykanizsán. Ajánlatokat „Emeletes ház" jeligére Nk.,
Pf.: 154.-be kérném. (6601 K)
Kétszobás egyedi vízórás lakás azon alul eladó. Érd.: 93/310-533 telefonon vagy Nk.,
Rózsa u. 21/A. Balogh (6602 K)
Eladó keleti városrészben 57 nm-es két szobás, egyedi fűtéses, telefonos parkettás, víz-órás felújított 1. emeleti lakás. Érd.: Nk.,
Munkás 10. c. 1/5. (6603 K)
Nagykanizsa-Palinban 400 n.öl családi ház építésére alkalmas telek eladó. Érd. 17 óra után a 93/316-444 telefonon. (6604 Kj Elcserélném belvárosi 1 szobás, komfortos önkormányzati, vízórás, kiskertes lakásomat 2 szobás önkormányzatira. Érd.: Nk., Rákóczi u.
36. (6605 K)
Eladó Pacsán 3 szobás, kp. fűtéses családi ház. nagy műhellyel, ipari áraimnál és gazdasági épülettel. Irányár: 5 mFt. Érd.: Pacsa, Csányi L. u. 1. vagy 92/368-051 (6606 K) Nk-án Berzsenyi u. 12/B-ben I.emeleti 2 szobás 54 nm-es egyedi fűtéses lakás eladó, vagy nagyobbra cserélhető. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni 314-798-as telefonszámon le-
het 17 óra után. (6607 K)
Elcserélném egyszobás, utcai földszinti 41 nm-es, önkormányzati lakásomat, hasonló méretű emeleti, vagy udvari lakásra, a belváros-ban. Cím a szerkesztőségben! (6608 K) Zalakarosi kétszintes alápincézett Multi 160 típusú üdülő 229 n.öl telekkel eladó, vagy 2 Nk-i lakásra cserélhető. Ajánlatokat „Minden megoldás érdekel" jeligére a Pf.: 154-be kér-
ném. (6609 K)
Kiskanizsán 3 szobás, összkomfortos, családi ház széles telekkel sürgősen eladó. Érd.: egész
nap Bajcsy Zs. 131. (6611 K)
NK-án 54 nm-es felújított 2 szobás, vízórás, egyedi fűtéses, telefonos, erkélyes, I.emeleti lakás eladó. Érd.: Nk., Garay páros 8/A. 1/3.
Felső. 18 óra után. (6612 K)
önkormányzati lakást vásárolnék. Ajánlatokat munkanapokon 93/314-250/244 mellékre kér-
ném. (6622 K)
Eladó 47 nm-es szoba, fürdőszoba, konyhás, teljesen különálló, utca felöli, régi házrés 70 n.öl területtel. Erd.: Nk. Teleki 102. 17 óra
után. (6469 K)
Elcserélném 54 nm-es megvásárolható tanácsi lakásomat kisebbre, minden megoldás érdekel.
Tel.:93/312-967. (6315 K)
Városkapu krt. 7/C. 3/12. alatl két és félszobás, 62 nm-es lakás eladó. Belvárosi, gázas fűtésű lakáscsere is érdekelne. (6365 K) Nk-Sánc-ban 120 nm-es, 4 szobás, hallos, kél konyhás, két fürdőszobás családi ház melléképületekkel, 600 n.öl telekkel eladó. Érd.:
egész nap, 93/314-899. (6366 K)
Csapin telek, házzal, teljes berendezéssel, fenyvessel sürgősen eladó. Érd.: Tel.: 93/311-554 számon napközben; este: 93/316-482.
(6367 K)
Eladó Nagykanizsa, Ady E. u. 4. sz. II. emeleti, 80 nm-es új lakásingatlan, tetőtérbeépítési lehetőséggel (új OTP mellett). Érd.: 93/314-
667, 06-30-463-554. (6368 K)
Nk-án azonnal beköltözhető, másfélszobás, központi fűtéses lakás eladó. Érd.: 93/313-
475, az esti órákban. (6369 K)
600 n.öl telek közművesített régi házzal, idei
beköltözhetöséggel eladó. Cím: Nk. József A.
u. 30. (6370 K)
Régi családi házban lévő. 70 nm-es, 2 szobás, félkomfortos, egyedi fűtéses udvari házrész kis kerttel, garázzsal eladó vagy 2 szobás, összkomfortos, tehermentes lakásra cserélhető a városban vagy környékén. Érd.: 17 óra után, Nk. Magyar u. 64. Horváth. (6371 K) Balatonkeresztúron 600 n.öl panorámás zártkert közel a Balatonhoz, benzinkúthoz, építkezésre alkalmas, víz, villany megoldható. Irányár: 600.000 Ft. Tel.: 93/316-556. (6372 K) Nk-án városközponti, 2 szobás, egyedi fűtéses, erkélyes, tehermentes lakás eladó. Érd.: Nk. Berzsenyi 2/C. IV. em. 12. Krisztián.
(6373 K)
Nk-án 3 szobás, 1. emeleti, kp. fűtéses lakás készpénzért eladó illetve 1, vagy másfélszobás lakásra elcserélhető. Érd.: esti órákban. Tel.:
317-219. (6374 K)
Oreg-förhénc elején 800 n.öl területen kis szőlő-gyümölcsös és pince teljes felszereléssel olcsón eladó. Ajánlatokat „Jó vétel" jeligére,
Nk. Pf.: 154-be kérek. (6375 K)
Homokkomáromi hegyen szőlőbirtok eladó. Érd.: Nk. Bajcsy-Zs. u. 108. Horváth Győző.
(6376 K)
Zalakaroson 2 szobás villa eladó (kiadásra alkalmas). Irányár: 2,3 mFt. Bencsik János, Nk.
Kodály Z. 7. IV. em. (6377 K)
2 szobás, 54 nm-es, 9. emeleti lakás eladó. Irányár: 1.3 mFt. Érd.: Nk. Zemplén l/A. 59.
ajtó.(6378 K)
Sürgősen eladó 3 szobás, 67 nm-es lakás, vagy kisebbre cserélhető. Irányár: 2 mFt. Nk.
Zemplén u. 9/A. VI11/49. (6379 K)
Nk-án (az Eötvös téren) eladó egyedi gázfűtéses, 1+2 félszobás, 66 nm-es, erkélyes lakás telefon előjegyzéssel, pincével, beépíthető tetőtérrel. Érd.: Máthé, Tel.: 93/316-819. Irány-
ár: 2,8 mFt. (6380 K)
Várfölde, Fő u. 15. alalt ház eladó 500 n.öl területtel. Érd.: Polgármesteri Hivatal. Várföl-
de. (6381 K)
Elcserélném Kazanlak körúti, III. emeleti, 1 szobás, tehermentes, felújított lakásomat városközponthoz közeli, 2 szobás lakásra. Ajánlatokat „4. emeletig" jeligére, Nk. Pf.: 154-be
kérek. (6382 K)
Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháton 238 n.öl terület eladó. Víz, villany van. Érd.: Nk. Csengery u. 33. Herceg. Tel.: 313-556, esti
órákban. (6383 K)
Teleki u. 7/C. 1/3. alatt 2 szobás, erkélyes, gázfűtéses, vízórás, tehermentes lakás eladó.
érd.: helyszínen, Vadászné. (6384 K)
Eladnám a Nk-i, Munkás öt l/a. alatti, IV. emeleti lakásomat, amely kp. fűtéses. 57 nra alapterületű, 2 és félszobás, étkezős, telefonos. Irányár: 2,1 mFt. Érdekelne elsősorban: családi ház csere, illetve vétel Nk-án, a fenti értékhatáron belül, vagy másfélszobás, egyedi fűtéses, lakótelepi csere, illetve vétel maximum 2. emeletig. Érd.: napközben 15 óráig,
93/375-301. (6385 K)
Újudvar, Tukora hegyen 500 n.öl szőlő a hozzátartozó 400 n.öl gyümölcsössel és pincével eladó. Érd.: Dr. Dolmányos István. Nk. Teleki
u. 16. (6386 K)
Nk-án a Péterfai utcában 3. emeleti, 57 nm-es, 1+2 félszobás lakás eladó. Irányár: 1.6 mFt.
Tel.: 93/314-012. (6514 K)
Szentgyörgy vári hegy II. hegyháton 2 szintes, új épület (60 nm) pincével, melléképülettel, gazd. alkalmas, 630 n.öl területtel áron alul eladó. Irányár: 1.5 mFt. Érd.: H-P-ig a 93/317-190 számon. 17 óra után. (6517 K) Mórichelyi szőlőhegyen 700 n.öl szántóföld 300 kg csöveskukoricáért, 600 n.öl területen hét sor lugas oltvány szőlő 300 kg szőlőért müvelésre kiadó. Balatonmáriafürdőn 120 n.öl beépítetlen telek a volt kifőzde mellett, Keszeg utca 74. szám alatt eladó. Érd.: naponta, Lukács Jánosné, Nk-Bajcsa, Törökvári u. 103.
(6515 K)
Belvárosi egyedi gázfűtéses erkélyes, telefonos 74 nm-es lakás sürgősen eladó. A lakás felújításra átalakításra szorul. Irányár 1.9 MFt. Megtekinthető március 4-5-én. Nk., Csengery u. 7. Lemelet Bittera lakás. Érd.: Budapest
252-2545 este 1 157-889. (6530 K)
Balatonberény, Dózsa Gy. u. 49. alatti 1748
nm terület eladó. Régi parasztházzal, villany,
víz, gáz, garázzsal, fenyves, 410 tüke gyü-
mölcsössel családi okok miatt eladó. A vízpart
gépkocsival 3 perc. Kanizsai másfélszobás la-
kást beszámítok. Érd.: 315-268 telefonon hét-
végén, hétközben 314-562. (6531 K)
1+3 szobás É-K-i városrészben felújított lakás eladó. Válaszokat „Nyári költözés" jeligére a
Pf.: 154-be kérem. (6532 K)
2 vagy 2 és félszobás azonnal beköltözhető erkélyes lakást vásárolnánk és az ajánlatokat ármegjelöléssel „Lakás" jeligére kérnénk a
Pf.: 154-be. (6533 K)
Kiskanizsán Rozmaring utcában családi ház eladó. Érd.: Bajcsy Zs. 10. 17 óra után. (6534
KJ
Családi házat vásárolnék Miklósfán. Leveleket
„Nyár" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (6535
K)
Megvehető, önkormányzati, 2 szobás központi fűtéses, földszinti lakásomat elcserélném egyedi fűtéses, másfél szobás lakásra. Cím a
szerkesztőségben. (6536 K)
Vásárolnék Nk-án 1-másfélszobás lakást 700 eFt készpéiíz+teherátvállalással. Cím: 8804
Nk.4. Pf.:6. (6537 K)
Nk-án megvásárolnám önkormányzati 1-másfélszobás lakásának bérleti jogát. Cím: 8804
Nk.4. Pf.6. (6538 K)
Zalaszentbalázson 2 szobás családi ház nagy telekkel sürgősen eladő. Érd.: Zalaszentbalázs, Kossuth u. 36. délután, esti órákban. (6539
K)
Elcserélném a 2. emeleti 2+félszobás lakásomat másfél vagy 2 szobás egyedi fűtésű lakásra 2. emeletig. Érd.: esti órákban Nk., Vá-
roskapu 3/c. Tel.: 313-722 (6540 K)
Zemplén utcai tízemeletesben - akár 9., 10. emeleten is - másfél szobás lakást vásárolnánk. Ajánlatokat ármegjelöléssel (!) „Augusztusi költözés" jeligére a szerkesztőségbe
kérünk. (6541 K)
Nk-án a K-i városrészben 2+2 félszobás, 67 nm-es földszinti lakás eladó. Érd.: Kazanlak
krt. 12/c. fsz/1. (6542 K)
Nk-án 3 szobás családi ház 1360 nm telekkel
eladó. Érd.: 93/313-739 (6543 K)
1+2 félszobás, összkomfortos 4. emeleti lakás eladó. Érd.: Nk., Városkapu krt. 6/c. 4/16. hétközben 17 órától, hétvégén egész nap, Far-
kas. (6544 K)
Szentgyörgyvári hegy 3. hegyháton eladó 500 n.öl telek 2 téglaépülettel teljes felszereléssel. Irányár: 300eFt. Érd.: Nk, Homokkomáromi út
41. Gredics (6545 K)
Nk., Határőr utca 6. szám alatt 3 szobás+fűt-hetŐ üveges terasz, központi fűtéses, telefonos 97 nm-es, iker családi ház, garázzsal, melléképületekkel, nagy kerttel 6.1 MFt-ért eladó. Érd.: 93/Í14-959 telefonon is. ? 654fr K. Kanizsához közeli településen kisebb családi házat vásárolnánk 1 millió Ft-ig. Ajánlatokat „Augusztusi költözés" jeligére a szerkesztő-
ségbe kérünk. (6547 K)
2 szobás önkormányzati lakás elcserélnénk kisebbre értékegyeztetéssel. Cím a szerkesziő-
ségben! (6548 K)
öregcserfőn 203 sz. pince téglaépület, lugas rendszerű szőlő, buszjárat, villany van, teljes felszereléssel, 600 n.öl eladó. Érd.: naponta 8-10 óráig. Platán sor 4. 6/39. (6549 K) Nk-lól 10 km-re Pogányszentpéter Dózsa Gy. utcájában lakótelek sok gyümölcsfával (erdő és halastó szomszédságában) 80 eFt-ért eladó. Vezetékes víz, villany van. Érd.: Pogányszentpéter Dózsa Gy. u. 80. reggeli órákban. (6550
K)
Belvárosi 84 nm-es egyedi fűtésű, vízórával felszerelt öröklakásomat eladom. Irányár: 4 millió Ft. Orvosi rendelőnek, irodának alkalmas. Bővítés és galériaépítés lehetséges. Belvárosi minőségi lakáscserét beszámítok. Érd.:
93/314-229 esti órákban. (6551 K)
összeköltözök figyelem! Belvárosi két és félszobás különbé járatú 75 nm-es 2. emeleti önkormányzati lakásomat elcserélném két kisebbre. Érd.: Nagykanizsa. Király út 45 alalt.
Bor Ferencnénál. (6552 K)
Gyékényesen a Kavicsbánya-tónál lelek eladó. Válaszokat „Telek" jeligére a Pf.: 154-be ké-
rem. (6553 K)
Nk-án, keleti városrészben eladó 1+2 félszobás, 57 nm-es, 2. emeleti, erkélyes, központi fűtésű, tehermentes, jó állapotú, 4 emeletes épületben lévó lakás. Irányár: 1.900.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hét-
köznap, 8-17 óráig. (6623 K)
Nk. belvárosában eladó 2,5 szobás, 60 nm-es, 3. emeleti, központi fűtésű, tehermentes lakás. Irányár: 2.500.000 Ft Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap, 8-17 óráig.
(6624 K)
Balatonberényben, a Balatontól 30 percre eladó 2 szobás parasztház, téglagarázzsal, 1763 nm-telekkel. rajta szőlővel, gyümölcsfákkal, fenyőfákkal. Irányár: 3.800.000 Ft, Érd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköznap. 8-17
óráig. (6625 K)
Balatonmárián 80 n.öl építési telek, ikernyaraló másik felének felépítésére szóló építési engedéllyel eladó. Irányár 600.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap,
8-17 óráig. (6626 K)
Nagykanizsa kereseti, csendes, belvároshoz közeli területén eladó kertes, 2,5 szobás, 76 nm-es egyszintes, száraz, felújított, kb. 30 éves családi ház, teljes közművesítettséggel, telefon előjegyzéssel, gépkocsibejáróval, pincével, padlással, tehermentesítve. Irányár: 3.800.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (6627 K) Vásárolnánk Nk-án kisebb, nem panel lakást, vagy családi házal, garázzsal, a belvároshoz közel, 2-2,5-3 szobával, maximum 3,5 mFl-ért. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap, 8-17 óráig. (6628 K)
Zalakaroson, az iskola közelében eladó 400 n.öl építési telek. Az ingatlan aszfaltozott úlon

közelíthető meg. A közművek a telek előtt haladnak. Irányár: 1.200.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköznap, 8-17 óráig.
(6629 K)
Zatakaroson eladó 16 nm-es, 8 éves, laposte-tős téglaépület, vízzel, villannyal, kocsibejáróval, 235 n.öl bekerített telekkel, szőlővel, gyümölcsössel. Irányár 630.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap. 8-17
óráig. (6630 K)
Nk. belvárosában eladó 2,5 szobás, 64 nm-es, egyedi gázfűtésű, jó állapotú, 2 éve felújított házrész, kis udvarral, tárolóval. Irányár: 2.000.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap. 8-17 óráig. (6631 K) Elcserélném budapesti. 1 szoba, konyhás lakás bérleti jogát nagykanizsai, szintén önkormányzati lakás bérleti jogára, hasonló méretben, vagy kicsit nagyobb, 1,5-2 szobás lakásra. Esetleg ráfizetéssel is! Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap. 8-17 óráig.
(6632 K)
Nk- belvárosában eladó 1. emeleti, 3,5 szobás, 88 nm-es, egyedi gázfűtésű, erkélyes, telefonos, tehermentes, parkettás, rredőnyös lakás, pincével, padlással. Irányár: 3.7 MFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap.
8-17 óráig. (6633 K)
Vásárolnék Nagykanizsa belvárosához közeli, 2 szobás, telefonos, egyedi fűtésű, 1-2. emeleti, modern lakást, maximum 1,8 MFt-ig. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hét-
köznap, 8-17 óráig. (6634 K)
Nk-án, a 7-es főút közelében eladó belterületi. 1022 nm-es telek. Irányár: 1.800.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap,
8-17 óráig. (6635 K)
Nk. központjában eladó 3 szobás, 96 nm-es., 2. emeleti, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás, redőnyös, megvásárolható örnkorjnányzati lakás, pince- és padlásrésszel, új konvektorokkal és új falibabával, 3 évvel ezelőtti mázolásai. Irányár: 4 MFt, Ebből előleg 1 MFt, a fennmaradó összeget 2 hónapon belül, a beköltözéskor kell fizetni.Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig.
(6636 K)
Látóhegyen. a Csónakázó tó felett eladó 1973-ban épület, kb. 50 nm-es, egyszintes, beton alapozású, téglaépület, szobával, konyhával, spájzzal. nyitott, de fedett terasszal, melléképületekkel, műhellyel, présházzal. 3000 literes ciszternával, 540 n.öl telekkel, gépkocsival köves úton megközelílhetően. Irányár: 1 MFt. Megegyezünk! Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (6637 K) Nk-án, a Kisfaludy utcában eladó 2 szobás, 70 nm-es, egyedi gázfűtésű családi ház, vízbekötés nélkül, 240 n.öl telekkel. Irányár: 2.5 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap. 8-17 óráig. (6638 K)
Zalasárszegen eladó 2 szobás, fürdőszobás.
100 nm-es, 20 éves családi ház, mellék-
épületekkel, 1 hold területtel, parkosított ud-
varral, szilárd útburkolattal. Irányár: 3.6 MFt.
Vagy elcserélhető keszthelyi, lakható ingat-
lanra, üzlethelyiségre, vagy bérleti jogra. Érd.:
Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap,
8-17 óráig. (6639 K)
Nk-án eladó 2 szintes, 2x67 nm-es családi ház, garázzsal, kis udvarral. Az alsó szinten üzlet kialakítható. Engedély van. Irányár: 3.6 MFt, Érd.: Nk., Terv u, 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap, 8-17 óráig. (6640 K) *
Beleznán eladó egyszintes családi ház, 2 szobával, 2 konyhával, előszobával, kamrával, zárt terasszal, garázzsal. 500 n.öl területtel. Az épület szén- és fatüzeléssel fűthető. Az ingatlannal együtt eladó tőle 5 km-re lévő szántóterület, kb. 1000 db fenyővel. Az együttes irányár: 1.4 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap. 8-17 óráig. (6641 K) Zalaújlakon eladó kb. 500 n.öl építési telek, vízzel, vízóraaknával, villannyal. Az ingatlan aszfaltozott úton közelíthető meg. A területen

A „KANIZSA TV" KFT.
változatos munkát kedvelő, videózáshoz kedvet és
tehetséget érző külsős munkatársakat keres OPERATŐR-nek. Érdeklődni: KANIZSA TV Kft. Nagykanizsa, Sugár út 8.
jelenleg gyümölcös. veteményes található. Irányár: 400.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig.
(6642 K)
Zalakaroson eladó 1000 nm-es kordonos szőlő, üdülőövezetben. Irányár: 2.5 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap,
8-17 óráig. (6643 K)
Nk. keleti városrészében eladó 1. emeleti, I + 2 félszobás, 57 nm-es, erkélyes, tehermentes, tavasszal beköltözhhető lakás. Irányár 1.950.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (6644 K) Cserélhető Nagykanizsán, 10 emeletes épületben lévő igényesen felújított, 1,5 szobás, 7. emeleti, kon vek toros fűtésű, önkormányzati lakás, hasonló központi fűtésű lakásra, értékegyeztetéssel, a keelli városrészben. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap,
8-17 óráig. (6645 K)
Kisrécsei Ádám-hegyen eladó 1600 n.öl szőlő, gyümölcsös, 1 szoba-konyhás téglapincével, teljes felszereléssel. Irányár: 350.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap,
8-17 óráig. (6646 K)
Nk. keleti városrészében 1+2 félszobás, 57 nm-es, erkélyes, tehermentes, központi fűtésű, kábeltévés, jó állapotban lévő, 4. emeleti lakás, pincével, 4 emeletes épületben eladó. Irányár: 1.7 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (6647 K) Nk. belvárosában eladó 2 különálló, egymás melletti, egybenyitható, I. emeleti lakás, együtt, vagy külön-külön is. Az egyik 3 szobás, összkomfortos, egyedi gázfűtésű, telefonos, parkettázott, garázslehetőséggel rendelkező. Irányára: 3.5 MFt. A másik 2 szobás, összkomfortos, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás, parkettázott. Irányára: 2.1 MFt.Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap, 8-17 óráig,
(6648 K)
Hahóton 3 szobás, 120 nm-es, egyszintes, 1972-ben épület, téglafalazatú, tehermentes családi ház. konyhával, fürdővel, spejzzel, előszobával eladó. Víz villany az épületben. Kábeltévé beköthető. Nyárikonyha, földpince, ólak találhatók a telken, amely 400 n.öl. Gépkocsibejáró van. Irányár: 1.3 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap. 8-17
óráig. (6649 K)
Nk-án eladó 1 szobás, 36 nm-es. egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás, udvari, megvásárolható önkormányzati lakás, konyhával, fürdővel, wc-vei, spejzzel, kertrésszel, udvarrésszel. Irányár: 1.050.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig.
(6650 K)
Nk-án, a keleti városrészben eladó 2,5 szobás, 62 nm-es, 3. emeleti, központi fűtésű, erkélyes, reluxás, garázsos lakás. Irányár: 2 MFl.Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap, 8-17 óráig. (6651 K)
Kiskanizsán eladó 2 szintes. 150 nm-es, 4 szo-
ba + hallos, 17 éves, palatetős családi ház,
konvektoros gázfűtéssel, csatornabekötéssel,
kábeltévével, tehermentesítve, fürdővel, kony-
hával, wc-vel, közlekedőtérrel, 498 nm-es le-
lekkel, garázzsal, 2 műhellyel, ipari áraimnál,
pincével, üvegházzal, gépkocsibejáróval.
Irányár: 6 MFt. Vagy cserélhető keleti város-
részben lévő lakásra, 2. emeletig, 1,8 MFt-ig.
Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hét-
köznap, K-17 óráiK. |6652 Ki

22 nm-es irodahelyiség kiadó a belvárosban.
Érdeklődni: TIT iroda HSMK
Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.

ÜGYVÉDI IRODÁBA ÜGYVÉDJELÖLTET FELVESZEK.
Érd.: 93/313-040/10-17 mellék, napközben 8-17 óráig.
Nk. keleti városrészében eladó 2 szobás. 54 nm-es, 2 erkélyes, nyugati fekvésű, 9. emeleti, központi fűtésű, szönyegpadlós, tapétázott, tehermentes lakás, boltíves ajtókkal. A fürdő fehér csempés, mennyezetig csempézve. Az előszoba 150 cm magasságig műanyaggal burkolt. Irányár: 1.3 MFt.Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 9 3/312-058, hé tk özn ap. 8-17 óráig.
(6653 K)
Garabonci hegyen eladó 1600 n.öl szőlő, 900 n.öl szántó, 300 n.öl kaszáló. 1980-ban épült pincével, 2,5x5 méteres szobával, terasszal, kétrészes pincével, teljes felszereléssel megosztva is eladó. Irányár: 2.6 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17
Óráig. (6654 K)
Nk. belvárosában 5 szobás, 128 nm-es, kb 80 éves, teljesen felújított családi ház, boltíves, jó állapotú pincével, magasföldszinti lakótérrel, padlástérrel eladó. A lakótérben konyha, kamra, fürdő. 2 wc, előszoba, terasz található. Cserépkályhás gázfűtés, víz, villany, csatornabekötés, kábeltévé van, a telefon folyamatban. A telek 1486 nm 40 százalékos beépíthetőséggel, kerttel, gyümölcsössel, ideiglenes garázzsal, szerszám tárol óval, gépkocsibejáróval. Orvosnak, banknak biztosítónak ideális. Irányár: 15 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17
óráig. (6655 K)
Zalakarosban eladó 251 n.öl kordonos szőlő, 16 éves, alápincézett lakóépülettel, közművesített területen vízzel, villannyal. Irányár: 1.6 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap. 8-17 óráig. (6656 K)
Nk. belvárosában eladó 1 szobás, 40 nm-es, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás, 2. emeleti, jó állapotban lévő, kábeltévés, tehermentes lakás. Irányár 1.4 MFl. Érd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig.
(6657 K)
Nk. keleti városrészében eladó 1 +2 félszobás, 56 nm-es 4. emeleti, központi fűtésű, jó állapotú lakás, tehermentesítve. Irányár: 1.750.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap. 8-17 óráig. (6658 K) Nk. keleti városrészében eladó 2 szobás, 57 nm-es, 3. emeleti, központi fűtésű, redőnyös, tehermentes lakás. 4 emeletes épületben. Irányár: 1.550.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap. 8-17 óráig.
(6659 K)
Vásárolnánk Nk. belvárosában, vagy a belvároshoz közel, legalább 2 szoba+hallos. kertes, 1 vagy 2 szintes családi házat, maximum 6 millió Ft-ig. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (6660 K) Nk. keleti városrészében eladó 3 szoba+nap-palis. 100 nm-es. egyedi gázfűtésű, egyedi vfzórás, első tulajdonos által kínált lakás.
HELÉNA KÖZVETÍTŐ IRODA
ismét elkezdi működését a lakosság szolgálatában.
Igény szerint ALBÉRLET -INGATLAN - HÁZASSÁG - PARTNER
AMIT ÖN AKAR!
Információ - Önnek siker! Nagykanizsa, Rózsa u. 18/A.
Irányár: 4 MFt. Erd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköznap, 8-17 óráig. (6661 K) Nk. keleti városrészében eladó 1+2 félszobás, 57 nm-es, erkélyes, 3. emeleti, központi fűtésű, 4 emeletes épületben lévő, jó állapotú lakás. Irányár: 1.9 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköznap, 8-17 óráig.
(6662 K)
Eladó Nk-án 2,5 szobás. 70 nm-es, egyedi fűtésű, egyedi vízórás házrész, pince- és padlásrésszel, udvari tárolóhelyiséggel, tehermentesítve. Irányár: 2.4 MFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap. 8-17 óráig.
(6663 K)
Nk-tól kb. 30 km-re eladó 100 nm-es. 2szo-ba+étkezós, összkomfortos, központi fűtésű családi ház, nagy telekkel, gyümölcsössel, gazdasági épületekkel, sürgősen, készpénzért. 2 részletben is fizethető. Irányár: 1.250.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058.
hétköznap. 8-17 óráig. (6664 K)
Gelseszigeten eladó 2 szobás. 60 nm-es. központi fűtésű, vegyestuzelésű családi ház. 1100 nm területtel, melléképületekkel. Irányár: 900.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap. 8-17 óráig. (6665 K) Nk.-án eladó 4,5x3 méteres garázs, akna nélkül, jól szigetelt tetóve] és ajtóval, a Téglagyári utcai garázssorban. Irányár: 290.000 Ft. Erd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hét-
köznap. 8-17 óráig. (6666 K)
Újudvaron eladó 3 szobás, 78 nm-es, erkélyes lakás, garázzsal, pincével, 280 n.öl területtel. Irányár: 2.9 MFl. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköznap. 8-17 óráig. (6667
K)
Nk. belvárosában eladó 3 szobás. 80 nm-es. 1. emeleti, egyedi fűtésű, 2 éve felújított lakás. Irányár: 4.2 MFt. Vagy cserélhető palini, kiskanizsai, bajcsai családi házra. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap. 8-17
óráig. (6668 K)
Nagykanizsa keleti városrészében eladó 2.5 szobás. 67 nm-es, 3. emeleti, erkélyes, központi fűtésű, felújított lakás, reluxásan, tehermentesen. 2. tulajdonos által kínáitan, 30 napon belül beköltözhetően. 3 emeletes épületben. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058,
hétköznap, 8-17 óráig. (6669 K)
Nagykanizsán eladó kb. 400 n.öles építési sa-
roktelek, közművesítve. Ikerház építésre is al-
kalmas. Irányár: 3.1 MFl. Érd.: Nk.. Terv u.
4., Tel.: 93/312-058. hétköznap, 8-17 óráig,
(6670 K)
Nk-án eladő 2+2 félszobás. 80 nm-es családi ház. 20 nm-es aknás garázzsal. 60 nm-es aknás, pincés műhellyel. 140 n.öl telekkel.

Intézményünk megvételre felajánlja az alábbi gépeket:
- SEPRÜKÖTŐGÉP 80.000 Ft + áfa
- SEPRŰNYÉLGYÁRTÓ GÉP 60.000 Ft + áfa
- SEPRŰVARRÓ ÁLLVÁNY 2.400 Ft + áfa
Szociális Foglalkoztató 8800 Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/310-279

KERES AZ OLVASÓKHOZ!
Jeb\'gcs, cím a szerkesztőségben jelzésű cs más hirdetések utáni érdeklődésük során kérjük, hivatkozzanak a zárójelben megadott számra.
MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.

KANIZSA - /tfiú

1995. március 5.



Irányár: 4.8 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap. 8-17 óráig. (6671 K) Nk. keleti városrészében eladó 2 szobás. 54 nm-es, 2 erkélyes, központi fűtésű, felűjított. 9. emeleti lakás. Irányár: 1.250.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköznap,
8-17 óráig. (6672 K)
Nk. keleti városrészében eladó 1. emeleti, 3 szobás. 63 nm-es. 2 erkélyes, központi fűtésű, tehermentes, 10 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.950.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap. 8-17 óráig.
(6673 K)
Nk. keleti városrészében eladó földszinti. 3 szobás, 72 nm-es, központi fűtésű, jó állapotú, 10 emeletesben lévő lakás. Irányár: 1.950.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap, 8-17 óráig. (6674 K)
Nk-án eladó egyedi gázfűtésű, konvektoros, 3 szobás, 77 nm-es, földszinti lakás. Irányár: 3.2 MFt. Garázzsal együtt 3.7 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17
óráig. (6675 K)
Nk. keleti városrészében eladó 2,5 szobás. 62 nm-es, 3. emeleti, erkélyes, központi fűtésű. 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.8 MFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap. 8-17 óráig. (6676 K)
Nk. keleti városrészében eladó 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, központi fűtésű, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben. Irányár: 1.4 MFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hét-
köznap. 8-17 óráig. (6677 K)
Murakeresztúron eladó 3szobás, hallos, 170 nm-es, iker családi ház, az udvarban különálló diszkont üzletel. Irányár: 3.2 MFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköznap. 8-17
óráig. (6678 K)
Nk. keleti városrészében eladó 67 nm-es, 2+2 félszobás, földszinti, teljesen felújított, azonnal beköltözhető, központi fűtésű, tehermentes lakás. Irányár: 2.150.000 Ft. Több részletben való fizetés is lehetséges. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap. 8-17 óráig.
(6679 K)
Palinban eladó 2x2 szobás, 2 család részére is alkalmas. 5 szobássá, visszaalakítható, te-tőtérbeépítéses, összkomfortos, 140 nm-es családi ház, vízzel, villannyal, gázzal, csatornabekötéssel, kábeltévével, tehermentesítve. A telek 450 nm-es, gépkocsibejáró van. Garázs építhető, telefonbekötés megoldható. Irányár:
6 MFt. (6680 K)
Eladó Nk. belvárosában, I. emeleten 5 szobás, kb. 170 nm-es, telefonos, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás lakás, étkezővel, konyhával, fürdővel, wc-vel, várószobával, az udvarban garázzsal, udvarrésszel, tehermentesíve. Orvoslakásnak és rendelőnek, ügyvédlakásnak és ügyvédi irodának, üzletembernek, biztosítónak, banknak kiválóan alkalmas. Irányár: 7 MFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap, 8-17 óráig. (6681 K)
Nk. keleti városrészében eladó 2 szobás, 49 nm-es, földszinti, központi fűtésű, szőnyeg-padlós, tapétázott, megvásárolható önkormányzati lakás. Irányár: 1.4 MFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap. 8-17
óráig. (6682 K)
Nagykanizsa keleti városrészében eladó 3 szobás, 70 nm-es, szőnyegpadlós, központi fűtésű, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben.
Irányár: 1.850.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig.
(6683 K)
Keresünk eladó önkormányzati lakásokat Nagykanizsán. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (6684 K) Keresünk eladó, egyedi fűtésű lakásokat Nagykanizsán. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (6685 K) Másfélszobás lakásomat eladnám vagy elcserélném. Minden megoldás érdekel. Érd.:
Zemplén 1 l/A. 2/15. (6686 K)
Belvárosi 25 nm-es I. emeleti garzon lakásomat eladnám, vagy elcserélném a keleti városrészben 1 szobás lakásra 2. emeletig. Érd.: szombat-vasárnap 14 órától Nk., Zemplén
1 l/A. 6/38. (6687 K)
Nagykanizsán, vagy a város 2 km-es körzetében 3 szobás vagy annál nagyobb családi házat vagy házrészt vennék. Érdeklődni lehet a
06/30/468-150-es telefonon. (6688 K)
250 n.öl terület 100 lüke kordonos szőlővel
hétvégi fürdőszobás házzal, garázzsal, nyári
konyhával eladó. Nk-Szentgyörgyvári hegyen
víz, villany, köves út van. Érd.: Nk., Kazanlak
krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 óráig. (6554
K)
2 szobás fürdőszobás családi ház eladó 960 n.öl telekkel 40 db termő gesztenyével. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17
óráig. (6554 K)
Zalaszentbalázson 2 szobásfürdőszobás nagy telkes családi ház eladó. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 óráig. (6555
K)
1 szobás önkormányzati lakásom 2 szobás ön-
kormányzati lakásra cserélném. Ajánlatokat:
Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17
óráig. (6556 K)
3 szobás egyedi fűtéses, egyedi vfzórás társasházi lakás kiskerttel, garázzsal eladó Nagykanizsán. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
hétköznap: 10-17 óráig.(6557 K)
Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 órá-
ig. (6564 K)
3 szobás központi fűtéses jó állapotú lakás eladó a Berzsenyi utcában. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 óráig. (6565
K)
2 szobás 56 nm-es lakás hozzá nagyméretű garázzsal eladó a Városkapu utcában. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17
óráig. (6566 K)
Keresek eladó önkormányzati 1 vagy 2 szobás lakást akár jog átadással is. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 óráig.
(6567 K)
2+félszobás 3. emeleli erkélyes, összkomfortos lakás kedvező fizetési feltételekkel eladó a keleti városrészben. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 óráig. (6568 K) Eladó 1+2 félszobás tehermentes jó állapotú lakás a Kazanlak krt-ban. Irányár: 1.7 MFt. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap:
10-17 óráig. (6569 K)
Eladó a Városkapu utcában 1+2 félszobás tehermentes jó állapotú lakás. Irányár: 1.7 MFt. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap:
10-17 óráig. -(6570 K)
Eladó 2+2 félszobás földszinti lakás a keleti városrészben, vagy elcserélendő földszinti legfeljebb 1. emeleti 2 szobás lakásra. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 órá-
ig. (6571 K)
2 szobás jó állapotú átalakított földszinti lakás eladó a keleti városrészben. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 óráig.
(6572 K)
Nagyméretű hőszigetelt új garázs eladó az Úr-hajós utcában. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 óráig. (6573 K) Balatonberényben nyaraló eladó kedvező áron. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap:
10-17 óráig. (6574 K)
Földek kiadók Zalaújlak határában a mű út mellett és a Csapi hegyen hosszú távra. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17
óráig. (6575 K)
Balaton északi partján Ábrahám hegyen 212
n.öl telek kisméretű faházzal eladó kedvező
áron. Villany, víz van. Érd.: Nk., Kazanlak
krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 óráig. (6576
K)
2 szobás gázfűtéses jó állapotú családi ház udvarral, telekkel, gazdasági épületekkel eladó Zalakomáromban. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 óráig. (6577 K)
3 szobás fürdőszobás családi ház hozzá 600 n.öl telekkel eladó Murakeresztúron. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17
óráig. (6578 K)
Zalakarosi campingnél 900 n.öl telek megosztva is eladó. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
hétköznap: 10-17 óráig. (6579 K)
Becsehelyen családi ház sürgősen eladó. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17
óráig. (6580 K)
Baconaki hegyen 1200 n.öl szőlő, gyümölcsössel tégíapincével, teljes felszereléssel eladó. Irányár: 200 eFl. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 óráig. (6581 K) Elcserélném Budapest-Cinkotai 2 szobás-konyha-spejzos komfortnélkúli önkormányzati lakásomat nagykanizsai 1 szobás komfortos önkormányzati lakásra. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 óráig. (6582
K)
Ealdó Nk. belvárosában lévő I. emeleti, 4 szo-
bás. 145 nm-es komfortos, telefonos társasházi
lakás. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012
(67 06 K)
Eladó Nk. az Erzsébet téren lévő 1 szobás. IV. emeleti 34 nm-es összkomfortos lakás. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6707
K)
Eladó Nk. a belvárosban. III. emeleti. 3 szobás, 88 nm-es, komfortos, társasházi lakás. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6708
K)
Eladó Nk. az Eötvös téren lévő fsz-i 1 szobás, 42 mn-es, komfortos társasházi lakás. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6709 K) Nagykanizsán a Zemplén utcában 2 és 3 szobás lakások eladók. Irányár: 1.3 MFt - 1.8 MFt-ig. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-
012 (6710 K)
Nk-án a Rózsa utcában. 4 emeletes épületben. I. emeleti 2 szobás lakások eladók. Irányár: 1.6 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 3)4-
012 (671 1 K)
Eladó Nk-án a Rózsa utcában 10 cm. épületben II. emeleti. 2 szobás, vfzórás lakás. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.:
314-012 (6712 K)
Eladó Nk-án a Városkapuban lévő 1+2 fél, valamint 2+1 félszobás, fsz, II. em. ill. IV. emeleti lakások. Irányár: 1.5 MFt - 1.8 MFt-ig. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012
(6713 K)
Nk-án a belvárosban, üzletnek is kialakftható 2 és egy 2+1 félszobás egyedi gázfűtéses lakások eladók. Irányár: 2.5 MFt ill. 3.5 MFt. Érd.: Nk., Magyar o. 19. Tel.: 314-012 (6714
K)
Nk-án a Dózsa utcában, I. és III.emeleti erkélyes, pincés. 1+2 félszobás, cirkofűtéses lakások eladók. Irányár: 2.3 MFt ill. 2.7 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6715
K)
Eladó a .Szentgyörgyvári hegyen I. hegyháton lévő 665 n.öl telek, rajta 30 nm épülettel, és minden felszereléssel együtt. Irányár: 650 eFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6716
K)
Eladó Zalakomárban 1 szobás. 50 nm-es komfortnélkúli családi ház 400 n.öl telekkel. Irányár: 300.000 Ft. Érd.: Nk.. Magyar u. 19.
Tel.: 114-012 (6717 K)
Eladó Zalakomárban 2 szobás. 80 nm-es komfortos egyedi gázfűtéses családi ház 2546 nm-telekkel. Irányár: 1,7 MFt. Érd.: Nk.. Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6718 K)
Eladó Nk. belvárosában 2+1 félszobás, 60 nm-es komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház. 344 nm telekkel. Irányár: 2.6 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6719 K) Eladó Nk.. belvárosában 1 + 1 félszobás, 50 nm-es komfortos családi ház 375 nm telekkel. Irányár: 1.7 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19.
Tel.: 314-012 (6720 K)
Eladó Szepetneken 5 szobás, igényesen feépí-tett 8 éves tetőtérbeépftéses egyedi gázfűtéses családi ház 200 n.öl telekkel. Érd.: Nk., Ma-
gyar u. 19. Tel.: 314-012 (6721 K)
Eladó Kiskanizsán 2 szobás 62 nm-es komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház 550 n.öl telekkel. Irányár: 2 MFt. Érd.: Nk., Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6722 K)
Eladó Kiskanizsán 2 szobás, 60 nm-es komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház 256 n.öl telekkel. Irányár: 1.8 MFt. 2 részletben is. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6723
K)
Eladó Nk., Dózsa Gy utcában 2+1 félszobás, 98 nm-es egyedi gázfűtéses családi ház 667 nm udvarral. Irányár: 4,5 MFt. Érd.: Nk., Ma-
gyar u. 19. Tel.: 314-012 (6724 K)
Eladó Nk.. belvárosában 3 szobás. 75+105 nm-s összkomfortos családi ház igényesen ki-

199S. március 3.

KANIZSA - /tfins

31



alakítva 300 nm udvarral. Érd.: Nk., Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6725 K)
Eladó Miklósfán 2 szobás, 80 nm-es, komfortos családi ház 800 n.öl telekkel. Irányár: 2,8 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012
(6726 K)
Eladó Kiskanizsán 5 szobás, 150 nm-es 16 éves családi ház 498 nm telekkel. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6727 K) Eladó Nk-án a városközpontban 4 szobás, 100 nm-es komfortos II éves családi ház 227 nm udvarral. Irányár: 4.5 MFt. Érd.: Nk., Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6728 K)
Eladó Tólszentmártonban 3 szobás, 100 nm-es komfortos családi ház 440 n.öl telekkel. Irányár: 1.2 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.:
314-012 (6729 K)
Eladó Bajcsán 4 szobás, 140 nm-es 50 százalékban kész családi ház 3799 nm telekkel. A szoc.pol kedvezmény felvehető még rá. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6730
K)
Eladó Pölöskefőn 3 szobás, 84 nm-es, összkomfortos 8 éves családi ház 1718 n.öl telekkel. Irányár: 2.5 MFt. Érd.: Nk., Magyar u.
19. Tel.: 314-012 (6731 K)
Eladó Sáncban 5 szobás. 199 nm-es komfortos családi ház 777 n.öl telekkel. Irányár: 4.5 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012
(6732 K)
Eladó Becsehelyen 2 szobás, 80 nm-s komfortos, egyedi gázfűtéses 25 éves családi ház 544 n.öl telekkel. A tetőtér beépítésre alkalmas. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk., Magyar u.
19. Tel.: 314-012 (6733 K)
Eladó Nk. Belvárosában 2 szobás, 70 nm-es, komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház 148 nm udvarral. Irányár: 2.85 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6734 K) Eladó Kiskanizsán 3+1 félszobás 100 nm-es komfortos, 2 garázso 25 éves családi ház. 251 n.öl telekkel. Irányár: 4.8 MFt. Érd.: Nk., Ma-
gyar u. 19. Tel.: 314-012 (6735 K)
Eladó Nk. belvárosában a buszpályaudvarhoz közel 2 szobás, 70 nm-es komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház, 180 n.öl telekkel. Irányár: 2.8 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19.
Tel.: 314-012 (6736 K)
Eladó Nk. Szentgyörgyvári hegyen a 1 IV. hegyháton 382 n.öl szántó ill. gyümölcsös. Irányár: 300 EFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19.
Tel.: 314-012 (6737 K)
Eladó a Szentgyörgyvári hegyen a IV. hegyháton lévő zártkert + 60 nm pince. Elektromos áram a pincében, víz van a telken. 6 éve telepített 800 db fenyőfais van a telken. Irányár 600 EFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-
012 (6738 K)
Eladó a Szentgyörgyvári hegyen, az I. hegyháton lévő zártkert + pince. A telek 697 n.öl, amely szőlő + gyümölcsös. A pince, 1 szoba, előtér, földpince, padlástér. Teljes felszereléssel. Irányár: 350.000 Ft. Érd.: Nk., Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6739 K)
Eladó a Homok koma romi hegyen lévő hétvégi ház + telek. Az épület 35 nm-es 1 szoba + fŐzőfülke. 7 éves igényesen kialakított, teljes felszerelés jár hozzá. A lelek 3061 nm, amely szőlő, kert és gyümölcsös. Irányár: 500 eFt. Busszal is megközelíthető. Érd.: Nk., Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6740 K)
Eladó Nk-án a keleti városrészben lévő 2+1 félszobás 67 nm-es összkomfortos III. em. lakás. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012
(6741 K)
Eladó Nk-án a keleti városrészben lévő 2+1 félszobás 64 nm-es II. emeleti összkomfortos lakás. Akár garázzsal is! Érd.: Nk., Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6742 K)
Eladó Nk-án a K-i városrészben 5 éves 1+2 félszobsá 57 nm-es III. emeleti összkomfortos lakás. Irányár: 1.6 MFt. Érd.: Nk., Magyar u.
19. Tel.: 314-1112 t.674 3 Kj
Eladó a Teleki úton lévő II. emeleti 2 szobás,
57 nm-es összkomfortos lakás. Irányár: 1.8
MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012
(6744 K)
GARÁZS
Eladnám ill. elcserélném Kaán K. úti aknás, alápincézett garázsomat Csokonai utcai ?11. Platán sor környéki garázsra. Megfelelő cseregarázs esetén jelentős ráfizetést adok. Érd.: napközben 314-559 telefonon, lehet (6267 K) Aknás + pincés, nagyméretű garázs eladó Nk.-án a Téglagyári utcában. Tel.: 93/314-698, 16
óra után. (6471 K)
Somogyi Béla úti garázzsoron garázs eladó.
Érd.: 16 óra után. Nk., Teleki 5/C. Láncos.
(6472 K)
A Muskátli utcai garázssor elején aknás garázs eladó. Érd.: 314-517-es telefonon. (6265 K) Ikergarázs fele március l-től hosszú távra kiadó. Érd.: Nagy János Nk., Munkás u. 7/a.
17 óra után. (6266 K)
Garázs olcsón eladó a Téglagyári úti garázs-
soron. Érd.: egész nap Kondics Károly Nk.,
Fó út 10. 1/1 ajtó. (6529 Kj
JARMU
Négyütemű Trabant kitűnő állapotban 250.000 Ft-ért eladó. Tel.: 92/315-800. (6706 K) 1500-as Polski alkatrészek eladok. Tel.:
93/314-225, 17 6ra után. (6334 K)
1987-es FIAT UNO 60 DS elad6. Érd.: szombaton 93/311-367 telefonon vagy Galambok,
Ady u. 107. (6335 K)
1981, 1.3-as OPEL KADETT kombi eladó. Érd.: szombaton, 93/311-367-es telefonon, vagy vasárnap: Zalaszentbalázs, Kisfaludy u.
7. (6336 K)
198l-es BMW 520. típusú szgk. alkatrészek eladók. Nk. Erdész u. 43/1. Posztós. (6337 K)
S-51-es Simson segédmolorkerékpár 26.000 Ft-ért eladó. Zalakomár. Petófi S. út 82. (6338
K)
83-as évjáratú, 85-ös FIAT RITMO, 1500 kcm-es kitűnő állapotban eladó. Érd.: Nk. Ma-
gyar u. 64. 17 óra után. (6339 K)
Oltcit 8 éves, reális áron eladó. Tel.: 93/311-
539. (6348 K)
NISSAN STJNNY 1,7 I) SLX, 5 ajtós, 1989-es megkímélt állapotban eladó. Érd.: napközben 93/312-283 telefonon. 17 óra után: Nk-Mik-
lósfa, Bocskai u. 6/c. (6745 K)
Középhosszú AVIA érvényes műszakival, jó állapotban eladó. Érd.: 93/317-320-as telefo-
non lehet. (6689 K)
Volkswagen Golfot vennék 79-82 évjáratút
irányármegjelöléssel. Levelekel „Ezüst eső"
jeligére a Pf.: 154-be kérném. (6748 K)
120 L-es Skoda 10 éves friss műszakival 115
eFt-os irányáron eladó, érd.: Nk., Berzsenyi
u. 6/A. mélyföldszint 1. Kanizsai. (6690 K)
FIAT UNO 1 éves, 1100 kcm, friss műszaki-
val sürgősen eladó. Irányár: 730 eFI. Érd.:
Nk.. Munkás n. 14. D. 1/4. (6746 K)
ALBÉRLET
Kiadó Nagykanizsa belvárosában 60 nm-es
pincehelyiség, világítással, raktár ccéljára.
bérleti díj: 20.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv
u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig.
(6691 K)
Kiadó Nk-án a keleti városrészben 1 bútorozott szoba, nemdohányzó, egyedülálló bérlőnek,azonnali beköltözéssel. Bérleti díj: 9.000 Ft/hó, mely a rezsiköltséget is magába foglalja. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap, 8-17 óráig. (6692 K)
Keresünk kiadó lakásokat, családi házakat Nk-án. A kiadók részére térítésmentesen közvetítünk bérlőt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (6693 K) Zalakarosban hosszabb távra kiadó mini autócamping és büfé, teljes felszereléssel, Bérleti díj: 300.000 Ft/év. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig.
(6694 K)
Nk. belvárosában kiadó 1,5 szobás, 2. emeleti, bútorozott lakás. Bérleti díj: 17.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4„ Tel.: 93/312-058,
hétköznap, 8-17 óráig. (6695 K)
Nk. keleti városrészében kiadó 1+2 félszobás, 57 nm-es, fölszinti, központi fűtésű, egyedi vízórás, bútor nélküli lakás, 2-3 évre, maximum 4 fő részére. Gyermekeseknek is! Bérleti díj: 13.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap. 8-17 óráig.
(6696 K)
Nk. keleti városrészében kiadó 6 hónapra, áprilistól szeptember végéig 2 szobás, konyhás, étkezős, összkomfortos, bútorozott lakás, központi fűtéssel, egyedi vízórával, 3. emeleten. Bérleti díj: 20.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17
óráig. (6697 K)
Nk. keleti városrészében kiadó 2x77 nm+54 nm tetőtér, irodának, üzletnek, lakásnak is alkalmas. Bérleti díj: 1.000 Ft/nm/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17
óráig. (6698 K)
Nk. belvárosában kiadó 23 nm-es+10 nm galériás, telefonos, Üzlethelyiség. Bérleti díj: 40.000 Ft/hó, melyből 20.000 Ft 1 évre előre fizetendő, a többi havonta, azaz: 240.000 Ft/év+20.000 Ft/hó. Érd.: Nk., Terv u, 4., Tel.: 93/312-058, b\'étköznap, 8-17 óráig.
(6699 K)
Nk belvárosában kiadó kb. 100 nm-es, föld-
szinti, galériázható, utcára nyitható helyiség,
üzeltnek, irodának, orvosi rendelőnek. Bérleti
díj: 85.000 Ft/hó, melyből 45.000 Ft 1 évre
előre fizetendő, a többi havonta, azaz:
540.000 Ft/év+40.000 Ft/hó.Érd.: Nk.. Terv u.
4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig.
(6700 K)
Nk-án kiadó 1 szobás, udvari lakás, konyhával, spejzzel, zuhanyzóval, egyedi gázfűtéssel, bútor nélkül. Bérleti díj: 8.000 Ft/hó+rezsi. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hét-
köznap, 8-17 óráig. (6701 K)
Szoba kiadó, Nagykanizsa keleti városrészében, 10. emeleten, bútorozva, erkéllyel, központi fűtéssel, 1 fő részére. Csak nemdohányzóknak! Bérleü díj: 6.000 Ft/hó. Ebben a rezsi is benne van. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap, 8-17 óráig. (6702 K) Szoba kiadó Nagykanizsa belvárosában, 1. emeleten, bútorozva, 1 vagy 2 felnőtt részére. Bérleti díj 1 főre: 6.000 Ft/hó, 2 főre 8.000 Ft/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap, 8-17 óráig. (6703 K)
Nagykanizsán szoba kiadó, bútorozva, egyedi gázfűtéssel, 1 fő részére, fürdő-, esetleg konyhahasználattal. Bérleti díj: 8.000 Ft/hó+rezsi. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hét-
köznap. 8-17 óráig. (6704 K)
I szoba konyha fürdőszoba hazsnálattal al-
bérletbe kiadó fiatal hölgy részére. Érd.: Nk.,
Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 órá-
ig. (6583 K) f
1 szoba bútorozva, közös használattal fürdőszoba és konyhával albérletbe kiadó férfi részére. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hét-köznap: 10-17 óráig. (6584 K)
2 szobás teljes felszereltségű bútorozott telefonos lakás albérletbe kiadó a keleti városrészben irányár: 20.000 Fl+rezsi. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 órá-
ig. (6585 K)
2 szobás egyedi fűtéses részben bútorozott la-
kás albérletbe kiadó a belvárosban. Érd.: Nk.,
Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 órá-
ig- (6586 K)
Keresek kiadó garázst hosszú távra. Érd.: Nk.,
Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 órá-
ig. (6587 K)
Keresek kiadó albérleti szobákat, lakásokat „A kiadó részéről díjtalan lebonyolítással" Takarítsa meg idejét és pénzét, személyesen vagy levélben kereshet meg, a többit bízza rám, nálam „Hirdetés a cél eléréséig" csak egyszer kell megpróbálnia. Bérlőknek legkedvezőbb fizetése feltételekkel biztosítom a címeket. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap:
10-17 óráig. (6588 K)
Keresek 1 vagy 1+félszobás bútorozott lakást hosszú távra albérletbe, biztos fizetési háttérrel, leinformálható dolgozó fiatalember. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 óráig, vagy levélben „Tavaszi költözés" jeli-
gére kérem. (6589 K)
Fiatal vállalkozó hölgy 1 kisgyermekével al-
bérleti lakást keres. Erd.: Nk.. Kazanlak krt.
7/B. 1/4. hétköznap: 10-17 óráig, vagy le-
vélben „Vállalkozó" jeligére kérem. (6590
K)
VEGYES
Törzskönyvezett szülőktől fekete, törpe kiskutyák eladók. Érd.: Nk. Teleki u. 102. 17 óra
után. (6470 K)
Régi típusú konyhabútor (asztal, szekrény, láda) darabonként is eladó. Érd.: 312-054 tele-
fonon. (6349 K)
Combi gyerekágy eladó. Érd.: 310-533 tele-fonon. vagy Rózsa u. 21/A. Balogh. (6516 K) Gépelést vállalok. Leveleket „Pontos" jeligére
a Pf.: 154-be kérném. (6749 K)
21 éve telepített épületfenyő lábon eladó. Érd.: Nk. Kismező u. l/A. Esti órákban. (6323
K)
260 literes fagyasztóláda és automata mosógép eladók. Érd.: Nk. Platán sor 12. 2/3. 17
óra után. (6324 K)
Eladó IBM AT-286, 80 Mb HDD, 1.2 FDD, 2 SPG mono VGA monitor, 101 gombos billentyűzet. Irányár: 50.000 Ft. Érd.: 93/313-
661. (6325 K)
Figyelem! Intelligens, tárgyalóképes munkatársakat keresünk érdekes szellemi munkához (lehet nyugdíjas is). Fizetésére ön büszke lehet! Jelentkezni „Azonnal" jeligére, Nk. Pf.:
154-be lehet. (6326 K)
Júlia rekamié 2 db fotellal jó állapotban 16.000 Ft-os irányáron eladó. Erd.: Nk. Eötvös tér 25. 1/1. Szakái. Hétvégén és hétköz-
nap 18 óra után. (6327 K)
Nk. Kaán K. u. 14. alatt 16 nm, jó állapotban lévő bontott parkett egy Hévíz gázboyler vadonatúj kazánnal, 85x210 mélyen üvegezett ajtó új tokkal, vadonatúj zárral, fél köbméter fenyő fűrészelt deszka, 2 és fél cm vastag 3 és 4 méteresek olcsón eladók. Érd.: a hely-
színen. (6328 K)
Tuják eladók, 1-2 méter közöttiek. Nagyka-
nizsa, Táncsics tér 2. (6329 K)
Személyi jövedelemadó bevallásának elkészítését, valamint angol nyelvű szövegek fordítását vállalom. Érd.: 18 óra után, Kálmán László, Nk. Csengery u. 14. 1/7. (6330 K)
125 literes, új fagyasztószekrény eladó. Érd.: Nk- Munkás u. 14/A. Pusztai. (6331 K) Keverék kiskutyák szerető gazdit keresnek! Ingyen elvihetők. Érd.: munkaidőben, 311-207 telefonszámon, Baracskai László. (6332 K) Amerikában rendezendő XI. Veterán Atlétikai VB-re 120.000 Ft-nyi támogatást keresek. Ha nem nyerek érmet, ögy visszafizetem. Béres
Sándor, 93/312-691. (6333 K)
Gyümölcsfa metszéshez szakértőt keresek. Nk., Dózsa Gy.u. 14. 2 ajtó. Fuchs. (6520 K) Fodrászüzlel bútorzata eladó. Érd.: Nk., Nyír-
fa u. 15/5. (6521 K)
Ne dobja el meghibásodott háztartási kisgépeit, hajszárító, kávédaráló konyhai robotgép stb. Megjavítom, karbantartom. Hívjon! Tel.:
93/313-739 (6522 K)
Ipari varrógép 220 V-os 40.000 Ft-ért, Beby-lock japán tisztázó 35.000 Ft-ért eladók. Érd.: Nk., Munkás u. l/A 1/6. Tel.: 93/313-228
(6523 K)
Kettő szekrénysor, egy üklógarnitűra megkímélt állapotban, reális áron eladó. Érd.: Nk.,
Akácfa u. 19. (6524 K)
Új, 4 hónap használat után. japán gyártmányú
pénztárgép eladó. Tel.: 93/312-688 17-20 órá-
ig. (6525 K)
Fiatal házaspár kazánfűtői vizsgával házmesteri állást vállalna. Cím a szerkesztőségben!
(6526 K)
Vennék 120 db Békéscsabai kushullámú bordós, barnás mázas, tetözsindelyt. Cím a szerkesztőségben! (6527 K)
700 eFt készpénzért + teherátvállalással lakást vásárolnék. Minden megoldás érdekel. Aján-latokat 8804. Nk., Pf.: 15-be kérek. (6614 K) Gitár és harmonika oktatási vállalok. Érd.: minden szombaton 19 órakor Nk-Sánc Új Élet
u. 61. 8809 Kis Levente. (6615 K)
Németjuhász kutyakölykök eladók. 8 hetesek.
Érd.: 16 óra után Nk-Sánc József A. u. 19.
(6616 K)
Combi gyerekágy eladó. Érd.: 93/310-53 telefonon, vagy Nk., Rózsa u. 21/A. Balogh
(6617 K)
Idős. beteg ember gondozását vállalom. Cím
a szerkesztőségben. (6618 k) i
Eladó Lucznik varrógép 15 programos, újszerű állapotban. Irányár: 14.000 Fi. Érd.: Nk., Zrínyi 28. 3. 1b. Nagy Terencné egész nap.
(6619 K)
Eladó: külföldi szekrénysor, kétszemélyes he-
verő, ágyneműtartó, dohányzóasztal és fest-
mény. Erd.: Nagykanizsa, Csengery u. 56.
(6620 K)
Fajtiszta perzsa kiscicák eladók. Megtekinthe-
tők 15 óra után Nk., Városkapu 5/B. 111/13.
Gál. (6621 K)
PARTNERKERESŐ
44 éves üzletasszony szintén értelmiségi társát keresi 57 éves korig harmonikus élet reményében. Leveleket „Lehetséges" jeligére, Nk.
Pf.: 154-be kérek. (6317 K)
39 éves, elvált, diplomás férfi megismerkedne 29-37 éves korig csinos, értelmiségi hölggyel. Egy gyermek nem akadály. Leveleket „Komoly kapcsolat" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-
rek. (6318 K)
39 éves, csinosnak mondott, elvált nő megismerkedne 48 éves korig értelmiségi, jóképű férfival. Leveleket „Miért ne" jeligére, Nk.
Pf.: 154-be kérek. (6319 K)
42 éves, 160 cm magas, 53 kg súlyú önhibá-
ján kívül elvált hölgy keresi káros szenvedély-
től mentes férfi ismeretségét házasság céljá-
ból, ki otthonába költözne. Érdeklődni a cí-
méri Nagykanizsa Király u. 45. sz alatt. Bor
Ferencnénél. (6518 K)
46 éves fiatalos küllemű, rendezett anyagiak-
kal rendelkező értelmiségi hölgy keresi társál.
45-50 éves korig hasonló adottságokkal ren-
delkező értelmiségi úr személyében. Fényké-
pes levelét várom „Hóvirág" jeligére Nk., Pf.:
154.-be. (6519 K)
38/170 cm magas 2 gyermekes elvált hölgy társat keres, gyermekszerető 45/180 magas úr személyében. „Tavasz" jeligére Nk. Kazanlak
Krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (6591 K)
Gyermekeivel élő 42/170 magas fiatalember
társat keres, kedves gyermek szere tő özvegy,
vagy elvált hölgy személyében. Gyermek nem
akadály. „Május" jeligére Nk., Kazanlak krt.
7/B. 1/4. hirdetőbe kérem. (6592 K)
47 éves, fiatalos, jó megjelenésű, leszázalékolt
hölgy keres életvidám, melegszívű, nem do-
hányzó, 170 cm-nél magasab úriembert, aki
mindenben segítené. Levelekel „Együtt
könnyebb" jeligére a Pf.: 154-be kérném.
(6614 K)
Saját lakással rendelkező, 63 éves, családtalan
özvegyember keres korban hozzáillő, szerető,
hűséges feleséget, aki otthonába jönne. Leve-
lekel „Egymásért élni" jeligére, Nk., Pf.: 154-
be kérek. (6705 K)










KANIZSA - WvtU J
199S, március 3.

- 56 448. Ismét gyarapo-| dásnak indult városunk ál-| landó lakossága. Létszá-| munk így a húsz születés | és a tizenhat haláleset ré-| vén 56 448-ra emelkedett. | Az anyakönyvvezető színe í előtt nyolc fiatal pár eskü-I dött örök hűséget.
-kr-
- Közgyűjtemény. A ci-
| gány kisebbségi kulturális | koncepcióban a hosszútávú I elképzelések között szereli; pel egy Délnyugat Regio-| nális Cigány Közgyűjte-| mény létrehozása.
-11-
- Eskü. Holnap délelőtt i tizenegy órakor kerül sor 1 a Nagykanizsai Határőr I Igazgatóság Erdész utcai | székhelyén az idén febru-| árban bevonult hatvanegy | zalai és hatvannégy somo-| gyi fiatal ünnepélyes kato-i nai eskütételére.
-kr-
- Évi klubprogram. Elli; készült a cigány kisebbség f éves klubprogramjának ter-§ ve. Az elképzelések szint-íj jéről a közvetlen gyakorla-| ti megvalósítás fázisába lelj pett, hogy beindítsák a | gyerekek színjátszócso-| portját, hagyományőrző jj programjaikat, gitártanfo-| lyamot, rajzszakkört és I tánciskolát.
-li-
íxwxx.;.»:-:.x-:-:-:*:<-x.xw ::x•:•:*^^M«•:?»x^•:•:-x?w^
A Magyar Autóklub I Nagykanizsai Szervezete
1995. március 6-án hétfőn 16 órai kezdettel küldöttválasztó gyűlést tart.
HELYSZÍN: Nagykanizsa, Ligeti u. 21. sz. alatti telephely.
Minden kedves klubtagunkat szeretettel várunk.

KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
A 2. számú választói körzet választópolgárai részére március havi fogadóóráját 1995. március 10-én, 15-17 óra között tartja a Pálma étteremben (Magyar utca 80.)
dr. Horváth György
önkormányzati képviselő
GYÚJTOGATÓ A CSENGERY ÚTON?
Mozgalmas hetet tudhatnak ma-
guk mögött a kanizsai tűzoltók, hi-
szen összesen öt alkalommal riasz-
tották őket. Február 21-én. Zala-
sárszegen körülbelül nyolc hektár-
nyi területen kapott lángra a száraz
fű és az avar. Két nappal később
Bucsután a Zalaerdő Rt. bükk cse-
metéiében emésztettek el két hek-
tárnyi fiatal fát az ismeretlen ok-
ból keletkezett lángok, három-
százezer forint kárt hagyva maguk
után. Február 25-én délután a Pla-
tán sor 3. számú ház szeméttáro-
lójában égett a szemét, háromezer
forint kárt okozva. Ugyanazon a
napon este, a Csengery utca 63.
szám alá hívták lánglovagjainkat.
A tüzet feltehetőleg egy, az abla-
kon át bejutó személy okozta az
ágytakarót felgyújtva. Szerencsére
az oltást a lakók még idejében
megkezdték, így a lakásban mind-
össze kétezer forintnyi kár kelet-
kezett. Vasárnap az esti órákban
Zalamerenyén, a Rákóczi utca ti-
zenhétben égett a kétszer két és
fél méter alapterületű, deszkafalú,
cseréptetős fészer, s a benne lévő
tűzifa és hulladék. A szomszédok
gyors beavatkozásának köszönhető,
hogy a lángok nem terjedtek át a
közeli lakóépületre. A keletkezés
okát jelenleg is vizsgálják, a kár
kétezer forint.
K. R.

Diákok, figyelem!
Jelentkezőket várunk a Cserháti-szakközépiskola angliai útjára.
Időpont: 1995. április 1-9. 1
Utazás: autóbusszal.
Elhelyezés: angol csalá- jj dóknál Londonban, teljes | ellátás
Program: délelőttönként 4 óra nyelvoktatás délutánonként London, | Windsor, Oxford stb.
Részvételi díj:
kb. 40.000 - Ft. it
Jelentkezni lehet minél előbb: 10.000 - Ft előleg 2 befizetésével a Cserháti- jg szakközépiskola pénz- | tárában (Ady u. 74/a.).


rétében. Az akció első idejében csak citromot oszthattak a gyerekek a sebességhatárt egy-két kilométerrel túllépő autósoknak, de aztán begördült az első „almás" autó is, s mi tagadás, tulajdonosa, aki járművét a sebességhatár alatt közlekedtette, arcán nem oly savanyú mosoly fénylett, mint citro-
mos társaién.
D. É.
SAVANYU A CITROM

Múlt héten sor került a Providencia által szervezett alma-citrom akcióra Nagykanizsán is. A Bolyai Altalános Iskola negyedikes diákjai tanáraik, rendőrök és a biztosító társaság szakembereinek kíséretében várták a Csemege Július Meinl előtt az autósokat, hogy haladási sebességüktől függően almát vagy citromot adjanak át nekik néhány szóróanyag, s a maguk készítette plakát kísé-
Felügyelet a gyepmesterrel közösen akciót indít a közeljövőben e jelenség megszüntetésére, mely során befogják majd a gazda nélkül csatangoló kutyákat.
Az elmúlt hét csütörtökén egy telefonáló hívta fel a Környezetvédelmi Felügyelet figyelmét arra, hogy a bagolai szeméttelep felé vezető úton vaddisznó- és kutyatetemeket találtak. Az állatok elszállításáról időközben már történt
intézkedés.
K. R.
Vaddisznótetem Bagolán

A Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai a Hadi úton ismét illegális szemétlerakót csíptek fülön. Mint kiderült, az elkövető azonos azzal a személlyel, akit egy héttel korábban ugyanazon a helyszínen értek tetten. A notórius kiskanizsai szemetelőnek így ismételten kétezer forint bírság megfizetésébe került a kaland.
A Sétakertben megnőtt azoknak a száma, akik póráz nélkül sétáltatják kedvenc négylábúikat. Mivel e park nem szerepel a városi kutyafuttató helyek listáján, ezért a
TÁJÉKOZTATÓ
Nagykanizsa város szelektív hulladékgyűjtésbe bevont területén lakók részére
Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy a szelektív hulladékgyűjtés eddigi tapasztalatai alapján a szállítási gyakoriságot, illetve napokat az alábbiak szerint módosítjuk: ÚJ SZÁLLÍTÁSI NAPTÁR A SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉSHEZ NAGYKANIZSA OLAJTELEP, KATONARÉT ÉS KÖRNYÉKE 1995.

Maradék szemét

Biohulladék


(mindig hétfűi napokon)
(mindig csütörtöki napokon)

márc. 6.
aug. 7.
márc. 9.
aug. 3.

márc. 13.
aug. 14.
márc. 16.
aug. 10.

márc. 20.
aug. 21.
márc. 23.
aug. 17.

márc. 27.
aug. 28.
márc. 30.
aug, 24.
?:\\
ápr. 3.
szept. 4.
ápr. 6.
aug. 31.
%
ápr. 10.
szept. 11.
ápr. 13.
szept. 7.

ápr. 18. kedd
szept. 18.
ápr. 20.
szept. 14.

ápr. 24.
szept. 25.
ápr. 27.
szept. 21.
%
május 2. kedd
okt. 2.
május 4.
szept. 28.

május 8.
okt. 9.
május 11.
okt. 5.
%
május 15.
okt. 16.
május 18.
. okt. 12.

május 22.
okt. 24. kedd
május 25.
okt. 19.
í
május 29.
okt. 30.
jún. 1.
okt. 26.

jún. 6. kedd
nov. 6.
jún. 8.
nov. 2.
1
jún. 13.
nov. 13.
jún. 15.
nov. 9.
í;
júl. 3.
dec. 4.
júl. 6.
nov. 30.
g.
júl. 10.
dec. 11.
júl. 13.
dec. 14.
=
júl. 17.
dec. 18.
júl. 20.
dec. 21.
i
júl. 24.
dec. 28. csütörtök
júl. 27.
dec. 28.
N
júl. 31.



C <
KérjUk, hogy a gyakoribb elszállítás mellett is fokozott figyelmet fordítsanak t a hulladékok (bio - papír - üveg - maradék szemét) válogatott gyűjtésére! ? Együttműködésüket köszönjük:
Nk. MJV. Polgármesteri Hivatal Saubermacher-Ryno
Környezetvédelmi Információs Iroda Hulladékgyűjtő* Kft.

KANIZSA Dél-Zalai Hetilap

ARA: 25 Ft
KANIZSA
. évf. 10. sz. 1995. márc. 10.

MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN

Autóbemutatók


1ARCI
MÁRCIUS TIZENÖT


Március első hétvégéjén az új, korszerű OPEL TIGRA és a HYUNDAI gyártmányú személygépkocsik, mikrobuszok, kisautóbuszok és haszongépjárművek bemutatójára került sor. Helyszín: az OPEL Püspök Szalon és az Angya-losi Autómobil Center volt.
Az OPEL szalon tulajdonosa Püspök József érdeklődésünkre elmondta, hogy az országos TIGRA-hétvége keretében március 4-5-én az ország minden OPEL márkakereskedője gépkocsibemutatót tartott. A TIGRA 1,4-es benzines változata 16 szelepes, környezetkímélő, üzemanyag-takarékos motor. Kétajtós, négyszemélyes luxuskivitelű változat. Az 1,4-es ára kettőmillió-kilencezer, míg az 1,6-os változaté kettőmillió-ötszázki lenc-venezer forint. Ez utóbbi kocsi felszereltségében minden igényt kielégít. Jó az érdeklődés a városból és körzetéből a másik kocsitípusok iránt is. A gépkocsik készpénzért, részletre, lízingben és tartós bérletre is vásárolhatók.
A HYUNDAI-hétvége három napos programjáról Angyalosi Béláné, az Autómobil Center vezetője tájékoztatta munkatársunkat.
- Előzetes beharangozónk alapján a budapesti importőrrel egyeztetve, jó szervezéssel és sok munkával sikerillt tizenegy HYUNDAI típust lehozni, amelyben személygépkocsik, kis- és nagytehergépkocsik, mikrobusz és egyéb változatok bemutatására kerül sor. A színválaszték nagyon jó, megnyerőek a pasztell és a metál különböző változatai. Egy hónapja szinte nincs megállás, fogalmazhatok úgy, hogy „HYUNDAI őrület van", sok az érdeklődő, de sok a vásárló is! Az autók beszállítása hazánkba Dél-Koreából egy hónapot vesz igénybe. Ismereteim szerint már azokra a gépkocsikra is megvan a vásárló, amelyek még a szállítóhajón vannak. Sok a helyi és a vidéki érdeklődő, a három bemutatónap után azt várom, hogy március 6-tól többen potenciális vevőként térnek vissza. A szervezést úgy bonyolítottam, hogy az ideszállított gépkocsik hetven százaléka már előre eladott, átadásukra hétfőn kerül sor. A budapesti központunk részéről a szál-
lítás folyamatos.
B.B.
Városunkban az idén március 15-e megünneplése a Deák téren kezdődik. A résztvevőket az Olajbányász fúvószenekarának térzenéje fogadja, majd 9 óra 55 perckor kerül sor a katonai tiszteletadásra és az állami zászló felvonására. 10 órakor a Petőfi szobor lépcsőin a Családi Iroda rendezvényeinek állandó közreműködői adnak műsort, majd Suhai Sándor polgármester mond ünnepi beszédet. Az ünnephez tartozó 48-as
A közgyűlés 1995. február 14-én rendeletet alkotott az új Szervezeti és Működési Szabályzatról. Ennek részeként a polgármesteri hivatal új szervezeti felépítéséről, a belső szervezeti egységek elnevezéséről is döntés született. A feladat végrehajtásáért, a feladatkörök kialakításáért és a szerkezeti egységek elhelyezésének megoldásáért a hivatal vezetője, dr. Henczi Edit a fe-
A labdarúgó NB I tavaszi idényének második fordulójában hazai környezetben mutatkozik be az Olajbányász újonc gárdája. A kanizsai piros-kékek ellenfele az elmúlt évi magyar bajnok, a Vác FC Samsung csapata lesz. A nagy érdeklődéssel várt találkozót holnap - szombaton - rendezik meg a Zárda úti stadionban, ahol délután fél három óradalcsokrot Serfőzőné Hor-setzky Márta vezényletével egy összevont általános iskolai kórus adja elő. Rossz idő esetén ennek a rendezvénynek a színhelye a HSMK színházterme lesz.
Este 18 órakor a Zeneiskolában ünnepi hangversenyre kerül sor. A hangverseny után 19 órakor a Kazinczy utcában gyülekező fiatalok elindulnak a már hagyományos fáklyás felvonulásra. A koszorúzás után
lelős. A március hatodikán megtartott apparátusi értekezlet keretében tájékoztatták a hivatal alkalmazottjait az átalakítással kapcsolatos kérdésekről. Az új osztályszerkezet április elsejétől áll fel, a hivatal kisebb szervezeti egységeinek a vezetői - akiknek március elsejétől szól a megbízásuk - az alábbiak: Gazdasági Osztály: Cserli Tibor; Műszaki Osztály: Mátyás József;
kor kezdődik a mérkőzés. A vendégek az ősszel csak négy bajnoki ponttal szereztek többet a kanizsaiaknál, miközben Kepééket három nullra verték a Duna-parton. így aztán itt az alkalom a visszavágásra, a mérlegjavításra, ametyre ugyancsak nagy szüksége van a további NB l-es szereplésre készülő olajosoknak. Nyilvánvaló, hogy a Csanklevonják az állami zászlót. Két nappal később, 17-én 17 órakor - de még mindig az ünnep jegyében - a Családi Iroda és a Thury György Múzeum a városi Képtárban Korniss Péter fotóművész műveiből reprezentatív kiállítást rendez. Idevárják vendégművészként Schiller Pál filmrendezőt is, akinek filmjeiből a helyszínen és az Apolló Moziban folyamatos vetítésre kerül sor.
BE.
Vagyongazdálkodási Csoport: Ká-lócziné Éberling Márta; Városi Főépítészi Iroda: Karmazin József; Szociális és Egészségügyi Osztály: dr. Nemesvári Márta; Művelődési Osztály: dr. Pintemé Grundmann Frida; Sportcsoport: Kápolnás Zoltán; Igazgatási Osztály: Partiné dr. Szmodics Györgyi; Titkárság: dr.
Lukácsa Erzsébet;
L.I.
legénység ellen nem lesz könnyű dolguk a vereséggel rajtolt Keszei-csapatnak, de a siker elérhető, ha mindenki felnő a nagy feladathoz, és egy bravúros, csupaszív játékkal tűnnek ki. s a közönség hathatós támogatásával meglehet a csapat számára oly fontos hazai győzelem. Sporttudósítások a 24-25-26-27. oldalon.

KANIZSA - "giyttttáfi ÜÜAeá

1


1995. március 10.



Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság:
Vécsey telekmegosztás,
óra-ügy, helyi építészeti
értékek

A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elmúlt szerdai ülésén elsőként három új témakör felvételéről és a bizottság ügyrendjével foglalkozó napirend törléséről határoztak. Ez utóbbit azzal indokolták, csupán akkor tudnak majd e kérdésben dönteni, ha befejeződik a Hivatal átszervezése.
Elsőként a Vécsey utca 8-as, 10-es számú házban lakók panaszával foglalkoztak. 1986-ban az akkori tanács telekmegosztást készíttetett, s ezzel a két ház mögötti területből egy ötméteres sávot új számon jegyezhetett be. Erről sem az IKI elődjét, sem á bérlőket nem tájékoztatták, akik időközben a megyei földhivatalhoz fellebbeztek. (Ezt elutasították.) Vágvölgyi Tamás arra kérte, a VKB foglaljon állást a kérdésben, hogy helyt ad-e a lakók panaszának vagy meghagyja továbbra is önkormányzati tulajdonban az ominózus telket, melyet útépítés céljára tartanak fenn. Sónicz István kifejtette, hogy a telekátadással a hátsó út megvalósítása lehetetlenné válna, ám úgy vélte, ha öt éven belül nem jelentkezik igény a polgárok részéről egy ilyen útra, akkor nem kell megvalósítani a beruházást. Balassa Béla is csatlakozott ehhez a véleményhez, hozzáfűzve nem sok esélyt lát arra, hogy az út megvalósulhasson, lévén ennyi tulajdonost nagyon nehéz közös nevezőre hozni. Haász György szerint az olajtelepi házakban élők érdekeit sérti az út létrejötte. Őry Sándor is úgy vélekedett, hogy meg kell hagyni a lehetőséget az út megvalósításához. Balassa Béla módosítást javasolt, egy másik út kialakítását felvetve, mely a Babóchay utca 39-53. számú házak mögötti kertek végében vezetne, kétirányú zsákutca formájában. Kérte ezenkívül, hogy kerüljenek kivizsgálásra az északdéli irányú út kikötési lehetőségei is. Krémer József úgy vélte készítsen a Hivatal igényfelmérést arról, hogy a lakók is támogatják-e ezt az ötletet, s a bizottság csak ezt követően térjen vissza a témára. Ezt a jelenlévők elfogadták, azt azonban nem, hogy adják át a kért önkormányzati telket a Vécsey utcaiaknak.
Ezt követően az ESMA spanyol-magyar reklámcég képviselője, Egyed Katalin kapott szót. Három - szerintük a városképbe illő reklámóra engedélyezését kérte a Huszti, az Erzsébet és a Deák téren. Mint elmondta az előző bizottság már jóváhagyta ezt az elképzelést, csak a helyszínek kijelölése nem történt meg. Krémer József túl tágnak érezte a helymeghatározást. Egyed Katalin válasza szerint a konkrét helyszínkijelölésre csak akkor kerül sor, ha a VKB beleegyezik a telepítés elvi lehetőségébe. Zsoldos Ferenc a Városvédő Egyesület képviseletében rávilágított, hogy a Deák téren a bank homlokzatán már van egy óra, s egy hasonló időmérő szerkezet majd az Erzsébet téri Külkereskedelmi Bank frontjára is kerülni fog. Haász György kifogásolta, hogy az óra mérete a szomszédos reklámhoz viszonyítva kicsi. Balassa Béla kételkedésének adott hangot, szerinte ugyanis a Huszti téren - a keleti városrész és a belváros találkozásánál - elképzelhető egy köztéri óra, ám a Deák tér történelmi légköre és a revitalizált Erzsébet tér hangulata nem engedi meg e műtárgyak telepítését. A szavazás is őt látszott igazolni, a bizottság csak a Huszti teret látta alkalmasnak az ESMA órák elhelyezésére. Egyed Katalin kérte, ha nem látják jónak ezeket a helyszíneket, tegyenek javaslatot újakra. Zsoldos Ferenc a Csengery utca Fő út, Csemegénél lévő sarkát találta ideálisnak. Sónicz István a HSMK környékét, míg mások az Olajbányász pályát, a Dél-Zalai Áruház és a piac környékét, az Eötvös tér sarkát illetve a Hevesi úti ABC melletti részt.
Ezután az Infrastruktúra 95 kiállítással kapcsolatban foglaltak állást. E nemzetközire tervezett kiállításra tavaly került volna sor, ám anyagi okok miatt nem jöhetett létre. Idén az elmúlt évben már befizetett összegért vehet részt városunk a Budapesti Műszaki Egyetembeli bemutatón. Őry Sándor úgy vélekedett, minden ilyen jellegű lehetőséget meg kell ragadni és jól ki kell használni. Krémer József szkepticizmusának adott hangot a nagy kiállításokkal kapcsolatban hatékonyságukat kifogásolva. A szavazás során a képviselők és a külső tagok a részvétel mellett voksoltak.
A következő napirend a bizottság 1995-ös munkaterve volt. Ennek megalkotásához a VKB elnöke megkapta a Főépítészi Iroda éves munkatervét, a Település Ellátási és Fejlesztési Osztályét azonban nem, így dr. Fodor Csaba arra kérte a jelenlévőket, hogy mondják el elképzeléseiket, de ne alkossanak munkatervet. A felvetése alapján a bizottság várhatóan foglalkozni fog az új lakáskoncepcióval, az önkormányzati lakások elidegenítésével, központi parkoló létrehozásával, a buszpályaudvar forgalmi rendjének megváltoztatásával, Kossuth téri új híd építésének pályáztatásával, a város zöld területeinek állapotával, Kanizsának és környékének kör-nyezetszennyezettségi állapotfelmérésével, illegális szemétlerakók megszüntetésével, a város közlekedésével, a Fő út tehermentesítésével, új szeméttelep telepítésével, belvárosi parkolási anomáliákkal, a lakó-pihenő övezetekkel, építészeti rendészet megalakításával.
Utolsó pontként Kanizsa néhány helyi építészeti értékével foglalkoztak. Két kiskanizsai ház tulajdonosa kérte, hogy ne kerüljön lakóhelyük a város védett épületei közé, mert így nem készíthetik el a tervezett átalakításokat. Kérésüket a bizottság sajnálattal bár -, de elfogadta. Zsoldos Ferenc a Rozgonyi utca Sugár utca sarkán lévő - városképi szempontból meghatározó arculatú - épület védelmében kért szót. Felháborítónak tartotta, hogy a ház oldalán az épülettel nem harmonizáló ajtót helyeztek el, s kibontották a páratlan szépségű kovácsoltvas kerítést. Szamosi Gábor válaszában elmondta, egyeztettek a kivitelezővel, aki a jövő hétre kicseréli a nyílászárót. Gerencsér Mária bejelentette, hogy a DKG elkészítette azt az első húsz bronz táblát, mely Kanizsa építészeti értékeit jelezné. Kérte a bizottságot, tegyenek javaslatot, mely épületek kapják meg elsőként e táblát. Erről a testület legközelebbi ülésén foglal majd állást.
K.R.

Oktatási, Kulturális és Sportbizottság
Beiskolázás,
városi kitüntetések

Az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság legutóbbi ülésén nagy számban voltak jelen - a bizottsági tagokon kivül - az önkormányzat nem bizottsági tagjai is. A nagy horderejű téma a beiskolázás, az indítható osztályok, az iskolák szerkezeti átrendezése volt. Papp Ferenc szóvá tette, hogy általános iskola igazgatója kereste meg azzal a szándékkal, hogy a segítségét kérje az indítható első osztályokkal kapcsolatos döntés előtt. A képviselő határozottan kijelentette, hogy a döntéselőkészítési szakaszban, az oktatási koncepció elkészülte előtt nem kíván partner lenni a hasonló lobbyzási kísérletekben.
Teleki László, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke tájékoztatta a bizottságot, hogy elkészült a hagyományőrző klubjuk ütemterve, amelyhez a bizottság elvi állásfoglalását kérte, illetve azt, hogy tegyenek javaslatot a program előbbrevitele ügyében, mondják el véleményüket az elképzelésről. Dr. Pintérné Grundmann Frida, a humán osztály vezetője arról érdeklődött, hogy megegyezett-e a. kisebbségi önkormányzat az iskolákkal az együttműködési összegekben. Mint Teleki László elmondta, ez részben megtörtént, a bizottságot folyamatosan tájékoztatni fogják tevékenységükről. Merksz Andor hiányolta, hogy az általános iskolát már elhagyott korosztály nem szerepel a kisebbség oktatási-kulturális koncepciójában. Az elnök tájé-•koztatása szerint ezekről a gyerekekről sem feledkeztek el, sőt az óvodás korosztály is sorra kerül a közeljövőben. A klubprogramjukhoz pénzt nem kérnek az önkormányzattól, hiszen ismerik a gazdasági nehézségeket, ezért a pénzügyi kérdéseket pályázati pénzekből illetve az iskolák hozzájárulásaiból fogják megoldani.
Krémer József arra kérte a bizotlság tagjait, kísérjék figyelemmel a korábbi önkormányzat által létrehozott konduktív központban folyó munkál.
Dr. Horváth György, bizottsági elnök a munkaterv véglegesítéséhez kért javaslatokat. Az ülések időpontja kérdésében is dönteni kellett, ugyanis a tervezett csütörtöki napon több bizottság is ülésezik. Megegyezés született: az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság üléseit keddi napokon tartja a Vasemberház „tükörtermében". Az elnök kérte a bizottság tagjait, nyilvánítsanak véleményt abban a kérdésben, hogy kisebb csoportokban látogatást tegyen, esetleg a bizottság teljes létszámban kihelyezett ülést tartson a tevékenységi körébe tartozó intézményekben. Zsoldos Ferenc szerint különbséget kell tenni látogatás és

1995. március 10.

KANIZSA - Giyttti&ti UtoeA


3

kihelyezett ülés között. Ő nem híve az ad hoc jellegű látogatásoknak mondta. Dr. Horváth György szerint ennek nem felügyeleti szerepe lenne, hanem konzultációról, elbeszélgetésről lenne szó, az intézményeknél, szakosztályoknál folyó munka és munkatársak jobb megismeréséről, a megoldásra váró problémákról. Balogh György szerint három-négy ilyen kihelyezett ülésnél, látogatásnál többet ne tervezzenek, és a kiszemelt helyszín olyan legyen, ahol valamilyen problémamegoldás vagy a tervezőmunka miatt indokolt a bizottság jelenléte. Ettől függetlenül a képviselők, bizottsági tagok kisebb csoportokban, a munkatervtől függetlenül tehetnek látogatást egyes intézményeknél.
Zsoldos Ferenc felhívta a figyelmet, hogy a bizottságnak ki kell dolgozni az ügyrendjét is, ebben nagy szerepe lesz Balogh Györgynek, aki az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság elnöke. Sabján Imre véleménye szerint nagy horderejű témák esetén a bizottság ne vegyen fel napirendjére más ügyeket, hanem inkább a főtémát vitassák meg alaposan. Az osztályvezetőnő elmondta, hogy ez azért nem lehetséges, mert vannak olyan apró, megvitatást, állásfoglalást, bizottsági határozatot igénylő ügyek, amelyeknek a megbeszélése a napi működéshez elengedhetetlen.
Mint dr. Horváth György elmondta, a NAT-ot még nem fogadták el, a tízosztályos alapképzés előkészítése nem megoldott, így az oktatási koncepció egészéről nem lehet vitát nyitni.
Az 1995/96-os tanévben induló iskolai osztályokról, óvodai csoportlétszámokról tárgyalt ezután a bizottság. Az óvodák létszámával kapcsolatban két alternatíva közül kellett választani: a bizottság azt az elképzelést támogatja, amelynek értelmében a csoportok átlaglétszámát huszonöt főben szabja meg. A másik javaslat szerint ez a szám 20 fő lenne.
Az osztályvezetőnő elmondta, hogy a középiskolák induló első osztályai valószínűleg a már nyilvánosságra hozott keretszámok alapján kerülnek beiskolázásra. Az igazgatókkal még egyeztetnek, hiszen a jelentkezések megtörténtek. így az is lehetséges, hogy például a Széchenyiben mégsem tizenkettő, csak tíz osztály indítása indokolt.
Az iskolaszerkezet működtetésével, annak átalakításával kapcsolatban Czobor Zoltán arra a kérdésére várt választ, hogy vajon a város képes-e ennek megfelelni, van-e kompetenciája, vagy országos intézkedésre van szükség ennek lebonyolításához. Az osztályvezető szerint más kérdés a pedagógiai koncepció és más a működtetés, a gazdasági oldal. A szakmai kérdéseket a szakmának kell megoldani, saját koncepció alapján, a jogszabályoknak megfelelően. A téma kapcsán elhangzott az is, hogy milyen szolgáltatásokért lehet tandíjat illetve térítési díjat kérni, és melyek azok az alapszolgálatások, amelyeket mindenkinek állampolgári joga, hogy igénybe vegye. Kötelező ellátás például a tanköteles kor végéig a napközis ellátás. Tizenhat éves korig - ha a szülő a gyermek felügyeletét nem tudja máshogyan megoldani - biztosítani kell számára a napközit. Más kérdés, hogy a gazdasági kényszer miatt nem tudnak az önkormányzatok eleget tenni ennek a kötelezettségüknek.
Czobor Zoltán felvetette, hogy el kell dönteni, hogy a kis-kanizsai városrészben hol induljanak első osztályok. Véleménye szerint ha egy iskolában is meg lehet oldani a gondot, a másikban nem kell új tanulócsoportot indítani. Az osztályvezető szerint ebben az esetben a Nagyrác utcai iskola körzetéből a Templom téribe való utaztatásról az önkormányzatnak kell gondoskodnia. Zsoldos Ferenc véleménye szerint a Nagyrác utcában csak az alsó tagozat működtetése indokolt, a felsősök járjanak a Templom térre, hiszen az az iskola azért épült fel a mai formájában, hogy a kiskanizsai körzetet és a környéket ellássa. Hasonló a helyzet a valamikor Rozgonyi II-ként indult, ma Zemplén Győző Altalános Iskolává lett intézménnyel kapcsolatban is. A demográfiai hullám levezetésére szerveződött, de ma már csak a 7-8. osztályoknak kellene működniük. Ezzel szemben tanulócsoport-fejlesztéshez kérik a bizottság és az önkormányzat engedélyét. A képviselő elmondta, hogy a három-négy részre szakadt intézmény nem intézmény, az ésszerűsítésnek kell az irányadónak lenni. A maga részéről nem javasolja első osztály indítását a Zemplénben. Marton István szerint a Nagyrác utcai iskolának nagy a vonzáskörzete, a bizottság óvakodjon attól, hogy ne essen a korábbi önkormányzat hibájába. Dusnoki Ágnes, a humán osztály munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy mindenkinek megvan a szabad iskolaválasztáshoz való joga. Sabján Imre szerint a beiskolázásnál féken lehetne tartani azokat az igazgatókat, akik a körzetükben lakó gyereket utasítanak el máshonnét érkező első osztályos miatt. Zsoldos Ferenc hozzáfűzte, hogy a településen belül nem lehet szigorúan körzetesíteni, de ha az igazgatók más körzetből érkezőt részesítenek valamilyen oknál fogva előnyben, akkor felelősségre kell őket vonni. Az osztályvezető tájékoztatása szerint egyes falvak megkeresték az önkormányzatot illetve a hivatalt, hogy szerződést kössenek a bejáró tanulók oktatásának finanszírozásához való hozzájárulásról. Ezzel kapcsolatban csak az a gond, hogy a szerződés önmagában nem elég, ugyanis behajtási kötelezettséggel nem jár együtt. Mintegy négyszáz gyerek jár a közigazgatási határokon kívülről a kanizsai iskolákba. Dusnoki Ágnes szerint ezt nem lehet mereven kezelni, mert nem úgy jelentkezik, hogy egy iskola kiváltható lenne az ő jelenlétük nélkül. Emellett a falusi gyerekeket nem szabad elzárni a lehetőségek elől.
A bizottsági határozat értelmében 22+2 első osztály indítását javasolják. A plusz kettő fejlesztőosztályként működne a Hevesiben és a Péterfyben, ha arra szükség lesz. Határozat született arról is, hogy az osztályok városi átlaglétszámát huszonöt főben szabják meg, a maximális osztálylétszám harminc fő.
A Kulturális Alap felosztásának elveiről Horváth Krisztina adott tájékoztatást a bizottságnak. Az alap felosztási ajánlatát elkészítették, a napokban a tagok kézhez kapják.
A HSMK vezető pályázatának elbírálására szervezett bizottság ügyrendje elkészült, ehhez a hozzájárulását a bizottság megadta.
A Liberális Nagykanizsáért Alapítvány benyújtotta javaslatát a városi kitüntetésekre. Dr. Ke-recsényi Editet a Pro Űrbe díjra javasolja a bizottság, Z. Soós István kanizsai születésű kaposvári festőművészt és ősze Andrást a Díszpolgári címre javasolják.
A humán osztályra érkezett levélben könyvkiadáshoz kért anyagi támogatást egy szerző, ezt a költségvetés mai helyzetében a bizottság nem tudja támogatni. Ellenben javasolták, hogy a Kanizsa hetilapban folytatásokban le lehetne hozni a történetet, ha a szerkesztőség azt arra érdemesnek találja.
Sabján Imre a pénzmaradványok elvonása kapcsán elmondta, hogy az intézményvezetőket nem ösztönzi a rendszer a takarékoskodásra, a pluszmunkát pedig nem tudják anyagilag elismerni, ha betartják a szabályokat.
A bizottság soron következő ülését március 28-án tartja.
L.I.

Pénzügyi Bizottság
Elvonások

Csütörtökön délután ülésezett a Pénzügyi Bizottság. Az ülés eredetileg a költségvetés kérdéseinek további vitatását tűzte ki céljául, ám azt időközben elfogadták. Az ülésen így az intézményektől elvont pénzösszegekről, annak etikusságáról-etikát-lanságáról vitatkoztak a jelenlévők.
Marton István elmondta, hogy az intézmények úgy ítélik meg, hogy a polgármesteri hivatal olyan pénzeket is elvont tőlük, amelyek már szerződésben voltak lekötve. A nyolcvanegymilliós elvonások kisebb részét, mintegy harmincegymillió forintot elfogadhatónak tartott mindenki, ám a további ötvenmillió elvonását már nem.
Fájó pontnak tekintik az intézmények azt is, hogy tavaly azt a tájékoztatást kapták, amennyiben takarékoskodnak az energiával, abban az esetben annak egy-részét az intézmények akár jutalmazásra is felhasználhatják. Az intézmények értetlenkedve fogadták azt is, hogy a tavaly előzetesen megigényelt, leegyeztetett túlórapénzek maradványát utólag elvonták, jóllehet az elmúlt negyedévszázad - mint most kiderült szabálytalan -gyakorlata az volt, hogy ebből fizették ki a jutalmakat.
A bizottsági ülésen elhangzott az is, hogy van olyan intézmény, ahol a bankfedezete sincs meg az elvont pénzeknek, s megtudhattuk azt is, hogy az elvonásoknak itt-ott a szakképzési alap is áldozatul esett. Az esetről többek úgy vélekedtek, hogy ez a jövőben arra ösztönzi az intézményeket, hogy minden pénzüket elköltsék, illetve „összevissza utaztassák".
A bizottság jövő héten folytatja munkáját, megalkotja munkatervét, illetve a hitelügyekkel, és a portfolió kérdéseivel kíván foglalkozni.
Öl.

4

KANIZSA - ÓH*U>tHtá«w«t

1995. március 10.



A megyei gyógyszertári központok vagyonának felosztásával, átalakításuk problémájával országszerte birkóznak a megyei önkormányzatok. A Zala Megyei Közgyűlés legutóbbi tárgyalási napján ágy döntött: a hozzá tartozó gyógyszertárakkal együtt a megyei gyógyszertári központot részvénytársasággá alakítja át.
Az országszerte hosszú idők óta szakmai vitákkal tarkított patika-ügy első állomása az az 1992-ben érvénybe lépett törvény volt, amely az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről rendelkezett és hatálya alá vonta a gyógyszertári központok teljes vagyonát. A Zala Megyei Önkormányzat hivatala éppen ennek alapján kérte a Megyei Vagyonátadó Bizottságot (VAB), hogy a vagyont adja önkormányzati tulajdonba. Az akkori jogi helyzet alapján a VAB a megyei kérést elutasította. Ezt követően a közgyűlés határozott arról: a gyógyszertári központ teljes vagyonát a települési önkormányzatok váromá-nyosi tulajdonának tekinti, és az alapítói jogokat gyakorolni kívánja. Időközben a törvénykezésre hivatkozva az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) folyamatosan végezte a privatizáció előkészítését, kezdeményezte a vagyon, illetve az alapítói jogok átadását. Zala közgyűlése ekkor felkérte az ÁVÜ-t, hogy tekintsen el az intézkedések megtételétől, ami nem történt meg, sőt az ÁVÜ hivatkozva a hatályos jogszabályokra, többször is felszólította a közgyűlést a vagyon és az alapítói jogok átadására. Végül a Vagyonügynökség Igazgató Tanácsa 1993-ban határozott a megyékkel történő megosztásról és privatizációs biztos megbízásáról. Majd az ÁVÜ IT újabb ajánlatot tett, melynek nyomán a megyei közgyűlés hivatala tájékoztatta a települési önkormányzatokat a jogi helyzetről és nyilatkozatot kértek a képviselő-testületektől az ügyben, hogy fenntartják-e tulajdoni igényüket. Az eredmény: negyvenöt patikával rendelkező önkormányzat közül negyvennégy írásban nyilatkozott, hogy a gyógyszertári központ teljes vagyonát önkormányzati tulajdonnak tekinti, így a közgyűlés elutasította az ÁVÜ ajánlatát. Kinyilvánították azon szándékukat, hogy a privatizációt a lakosság biztonságos gyógyszerellátása elsőbbségének • figyelembe vételével kell lebonyolítani, különös tekintettel a megye aprófalvas településszerkezetére és a kisforgalmú falusi patikák viszonylag nagy számára. Közben az Alkotmánybíróság 1994. június 22-én meghozott határozatában elvi éllel mondta ki, hogy az önkormányzatoknak az állammal szemben az önkormányzati tulajdon alkotmányos védelmére alapozottan a gyógyszertári központok vagyonára tulajdoni igénye nem lehet; az Önkormányzati Törvény rendelkezési alapján az önkormányzatok a tulajdont ex lege (a törvény erejénél fogva) nem szerezték meg, sőt az Önkormányzati Törvény a gyógyszertári központok önkormányzati tulajdonba adására kifejtett rendelkezést sem tartalmaz. Ezzel egyidőben a Legfelsőbb Bíróság - az Alkotmánybíróság idevonatkozó határozatával szöges ellentétben - szinte teljesen megegyezően, valamennyi hozzákerült jogvitában azt az álláspontot alakította ki, hogy az Önkormányzati Törvény 107. paragrafusa szerint a vagyont önkormányzati tulajdonba kell adni. Az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság határozatai közötti ellentmondás a gyógyszerfogyasztó lakosság és a gyógyszerészek számára komoly patthelyzetet teremtett. Ezt az Országgyűlés úgy oldotta fel, hogy az Önkormányzati Törvény ide vonatkozó passzusát (107. paragrafus) módosította; utasította a vagyonátadó bizottságokat, hogy önkormányzati tulajdonba kell adni a gyógyszertári központokat.
Sajnos ezen jogi aktussal sem került végérvényesen pont az évek óta tartó jogi huzavona végére, mert a törvény nem nevesítette a vagyont, ami alku tárgyát képezi a helyi és megyei önkormányzatok között.
Tavaly körvonalazódott az az elképzelés: a megye részvénytársaságba vinné be a gyógyszertári központ mintegy 560 milliós vagyonát. Erről volt szó azokon az idei évi polgármesteri beszélgetéseken is, ahol szóba került: a megyei önkormányzat még a VÁB döntése előtt alakítsa át rt.-vé a központot, kapja tulajdonába a vagyont, a gyógyszertárral rendelkező települések kapják tulajdonukba patikájukat, azok berendezéseit és a gyógyszerész-lakásokat. Az is megfogalmazódott: az rt.-be bevitt vagyonból származó tőkehozadékot minden évben a megye kistelepüléseinek gyógyszerellátási feltételei javítására kell fordítani. Időközben a megye önkormányzataival történt újbóli egyeztetés során száznyolcvanöt település a gyógyszertári vagyon megállapodás szerinti átadásával egyetértett, huszonkét testület elutasította azt, és ötven önkormányzat nem nyilatkozott.
A sok-sok egyeztetés és vita során több város - így például Nagykanizsa - nem értett egyet a koncepcióval, főleg azért, mert nem tartották szerencsésnek, hogy a megye gyarapodjon a vagyonnal, sőt a megyétől való elszakadásukat is hangoztatták. Ezek az álláspontok csaptak össze a megyei közgyűlés február 24-i tanácskozásán, ahol a folyosói beszélgetések során a polgármesterek igencsak kételkedtek a mielőbbi megoldásban. Miután az ülés közben a téma kapcsán többszöri bizottsági ülések megtartására került sor, lassan körvonalazódni látszott a megegyezés. Végül az a döntés született, mely szerint rt.-vé alakul át a megyei gyógyszertári központ. A vagyon negyven százalékát azok az önkormányzatok kapják, ahol patikaépületek vannak, negyven százalékban részesülnek azon települések, amelyek érdekeltek ugyan az ügyben, de nincs patikájuk, további húsz százalék pedig a megyei közgyűlést illeti.
A Magyar Gyógyszerész Ka-
mara Zala Megyei Területi Szer-
vezetének vezetősége felmérést
végzett a megyében az állami
gyógyszertárakban dolgozó
gyógyszerészek között, hogy vé-
Oten már
A 750. évforduló alkalmából rendezett várostörténeti vetélkedő az általános iskolások részére a döntőig jutott. Tizenhat csapat nemes vetélkedéséből három iskola öt csapata március 24-én a Nagykanizsai Városi Televízió közvetítésével ad számot ismereteiről. A döntő résztvevői: Bolyai, Zrínyi leményükre alapozva a gyógyszerészi érdekeket ennek megfelelően tudják képviselni. A gyógyszerészek háromnegyed része a privatizáció első lépésének az rt.-vé való átalakulást helyeselte, de a privatizáció megindulásával - amint eladásra kerülnek a gyógyszertárak - a gyógyszerészek hatvan százaléka szeretné azt megvenni. A kamara vezetősége támogatja az rt.-vé való átalakítást, amit a teljes privatizációhoz való zökkenőmentes átmenet biztosításának tekint. (Egyébként ezt a tavaly megalkotott Gyógyszerészeti Törvény is előírja.) A kamara azt szerette volna, ha a gyógyszertárak privatizációja országosan egységes módon történik, és mivel országszerte eltérő koncepciók láttak napvilágot, a sok huzavona és létbizonytalanság nagyon sok gyógyszerésznek kedvét szegte. Látva az önkormányzatok gyógyszertári vagyon feletti vitáját, a kamarának kételyei támadtak a jövőt illetően. Félve attól, hogy a szakmai és gyógyszerészi érdekek csak sokadrangúvá süllyednek.
A megyei közgyűlés döntésének köszönhetően sikerült megőrizni Zala gyógyszertári vagyonát, melyből az ötven teljes profilú gyógyszertár, a tizenhárom fiók-gyógyszertár, a hét orvosok által kezelt kézigyógyszertár, egy állatgyógyászati gyógyszertár, egy gyógyászati segédeszköz kirakodóhely, egy gyógyszerkészítő laboratórium kerül a létrehozandó rt. tulajdonába. A négyszázötvennyolc főt foglalkoztató gyógyszertári központ egyelőre nem került vészhelyzetbe, tárgyi, pénzeszközeik nem csorbultak.
, Mirkó Imre

döntősök
(2), Murakeresztúr (2) csapatai.
A rendezők szerint minden csapat nagyon szépen felkészült, csakhát öt juthatott a végső fináléba. Az azonban már most megállapítható, hogy ezen a vetélkedő-sorozaton minden induló nyert.
H. Gy.







KANIZSA - Ríndete*


?\' ?::l:| si
1995. in
árelos
10,









99árucikkel 9 négyzetméteren termék akciójával
várjuk kedves váeár\\6\'mkat\\

1. 5 tojásos házitészták 0,25 kg
30,-
Ft/cs
2. 5 tojásos Dunakeszi száraztészták 0,5 kg
53,-
Ft/cs
3. Barilla olasz száraztészták
100,-
?Ft/cs
4. Kristálycukor
80-
Ft/kg
5. Csokoládé és vanfliapundingpor
10-
Ft/cs
6. Színes és színtelen tortareszelékpor
8,-
Ft/cs
7. Csokoládés reggelizőpehely
150,-
Ft/db
8. Natúr 8 féle vitaminos Cornflakes
150-
Ft/db
9. Candisln édesítőszer
40-
Ft/db

Nyitva: hétfő-péntek 8-16, szombat 8-12 óráig. |
Kitűnő parkolási lehetőség! a
Hardware Software Service
ProComp Kft. Zalaegerszeg, Bíró M. út 8. Tel.: 92/311-373 Fax: 92/320-232
ProComp
Nagykanizsa, Király út 31/H. Tel./fax: 93/313-140/1934 mellék
DJiíNttfiTDiMKj?::


AT 486/DX/40 VL C256KB számítógép 79.000,- Ft
4 MB RAM 1.44 MB FDD 210 MB WD AC1210 HDD 512 KB VGA kártya 101 gombos tasztatúra


A fenti konfiguráció 486DX2/50Mhz processzorral A fenti konfiguráció 486DX2/66Mhz processzorral
PGA 14" MPR2 SVGA color monitor PGA 14" SVGA color monitor DTS 14" mono monitor ÚJDONSÁGOK BEVEZETŐ ÁRON STAR LC 90 nyomtató kábellel
9 tű, 192 eps, 2KB buffer, CP852, lapadagoló+tolótraktor STAR LC. 240 nyomtató kábellel
24 tú, 240 eps, 16 KB buffer, CP852, lapadagoló+tolótraktor
HP Color LaserJet színes lézernyomtató 969.000 Ft
300x300 dpi, A3/A4, 10 lap/perc, színesben 2 lap/perc A megadott árak ÁFA nélküliek és készpénzfizetésre vonatkoznak.




EXPRESS
\'95-ben is az Expresszel!
Kedves UTasunk! Megjelent a nyári bel- és külföldi programfüzetünk! Üdülések, körutak nagy választékát kínáljuk Önnek! Nyugdíjasoknak, nászutasoknak, diákoknak szuper kedvezmény!
Keressen fel bennünket, a választás lehetősége az Öné!

TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSAINK:
- valutaértékesítés
- utasbiztosítás
- repülőjegy
- értékpapír-forgalmazás (Reálbank)
SZERETETTEL VÁRJUK IRODÁNKBAN: Nagykanizsa Deák tér 1. Tel.: 93/314-375

Horváth


Most ttorvtíftrí Gyuri Yvúsora fcőwtfeM
LEG! LE&I LEG!
Legnagyobb választék a városbanl Amerikai, indonéz, cseh, román, belga, német, magyar bútorszövetek, mikroplüssök, bútorvásznak. Legszebb anyagok, legnagyobb választékban, legolcsóbban! Kárpitos bútorok legrövidebb határidőn belül, legjobb minőségben, legkedvezőbb áron! Régi kárpitok áthúzása legolcsóbban, leggyorsabban, legszebben! Legnagyobb akció ami létezik) Most!
Jöjjön el, győződjön meg róla!
Nagykanizsa, Király u. 31/B.
(Buszpályaudvarral szemben a belső udvarban.)
Tel.: 06/30/399-118 és 06/60/399-118

6

KANIZSA - PR
,-, I, I,,,,,,,,,,,,,,,\\ . j.—

1995. marciti
i 10.

1994. december 15. óta vezérigazgatója a Kanizsa Bútorgyárnak dr. Seprényi Sándor. Két és fél hónap még egy ismeretség kialakulásában, elmélyülésben sem hosszú idő. Mindenesetre dr. Seprényi Sándor most lapunk által leteszi névjegyét.
- „Új seprő jól seper?"
- Azt nem tudom, hogy jól seprek-e! Ez nehéz kérdés! Majd egy év múlva eldől. Az eredmények mindig utóbb jelentkeznek. Az ember elkezd valamilyen programot, s mikor már az intézkedéseinek hatása van, akkor dől el, hogy jól gondolta-e, jól csinálta-e.
- Nem ijesztő feladat egy válságban lévő nagyüzem irányítása?
- Nagyjából tudtam, mit vállalok. Mielőtt az ember elvállal egy munkát, tájékozódik. Az Állami Vagyonügynökség a csődmenedzserek listájáról választott ki, s ez azt jelenti, hogy ha az ember eljön egy helyre, van elképzelése arról, Hogy mit talál.
- Kisgyerek korától válságmenedzsernek készült?
- Ebből a szempontból elég későn érő típus vagyok. Jogi egyetemre jártam, ahol először a büntetőjoggal foglalkoztam. Úgy gondoltam, majd ügyész leszek. A pályamódosítás úgy negyed-ötöd éven következett be. Akkor kezdtem el a vegyes vállalatokkal, cégalapítással - a jog polgári és gazdasági részével foglalkozni, így aztán nem hogy büntető jogász nem, hanem jogász sem lettem. Az első munkahelyeim egyike egy Pest környéki nagy termelőszövetkezetnek az ipari ágazata volt. Ott elsősorban adóügyekkel, tartozásbehajtással és vállalkozásszervezéssel kezdtem el foglalkozni. A tartozás behajtásának nem a jogi és peres, hanem az üzleti módszerével. Nagyon érdekes munkahely volt, mert nyolcvan táján egy tsz ipari tevékenységében sokkal nagyobb szabadság volt. Sok ötletet, sok gazdasági módszert, sok lehetőséget ki lehetett próbálni. És hogyha az ember produkált, akkor odafigyeltek rá, karriert lehetett csinálni. Szóval, hagyták dolgozni az embert, mert ezek az ipari tevékenységek azt a célt szolgálták, hogy pótolják az egyre csökkenő állami támogatást.
- Zalában mikor járt először?
- A nyolcvanhármas év már Zalában talált engem. Részt vettem a Zalaform Kft. alapításában Csömödéren, ahol nyolcvankilenc közepéig ügyvezetőként dolgoztam. Csömödéren és Pákán volt egy konfekcióüzem és egy cipzárüzem. Ez utóbbit aztán felhoztuk Pestre, mert minden alapanyagot onnan kellett leszállítani, s ez nem volt gazdaságos, így utazó nagykövet voltam, mert kéthetente legalább három-négy napot Zalában töltöttem, a többit pedig Budapesten.
A kft. jól fejlődött. Elkezdtük tízmillió forint alaptőké-
f s vel. Amikor otthagytam, az alaptőke már meghaladta a harmincmilliót, s a forgalom egymilliárd körül mozgott. Míg harmincan kezdtük, akkor már kétszáz volt a létszám. Utána önállósítottam magamat, magunkat. A korábbi munka során ismerkedtünk meg négyen-öten hasonló korú és hasonló gondolkodású emberek. Pénzügyi tanácsadással kezdtünk el foglalkozni kft. formájában. Akkor még nem volt sem vagyonügynökség, sem privatizációs törvények, csak a társasági törvény létezett. Ezt mintegy másfél évig csináltam, s akkor a kft.-t alkotó öt ember szinte ötfelé ment.
- Ön melyik irányt választotta?
- Önálló lettem, magánvállalkozást alapítottam. Lényegében a vagyonügynökségnek dolgoztam, önkormányzatoknak és már kisebbrészben ma-gánvállakozásoknak is.
- Hogyan következik ebből a mostani feladata?
- Amivel mindig szerettem volna foglalkozni, az egy va-gyonkezelés-jellegű tevékenység, egy krízis-management tevékenység: a nehéz helyzetbe került cégek talpra állítása. És ha ez egy cégnél sikerült, gyorsan kapjak egy újabb feladatot, ahol újabb érdekességeket találok, ahol újra tudok segíteni...
- A kudarctűrő képessége milyen?
- Rossz! Nem szeretem a kudarcot! Én mindig azt mondom, a legfontosabb, hogy dönteni kell, lehetőleg gyorsan! Bár kétségtelen, az igazi az, ha az ember jól tud dönteni. De nem dönteni annyi, mint helyben maradni, helyben topogni. Ha csak ülünk egy lavór langyos vízben, nem történik semmi. Ha esetleg rosszul döntöttünk, meg kell őrizni azt a képességet, hogy ezt az ember felismerje, elismerje, és képes legyen változtatni, korrigálni.
Ezekben a válsághelyzetekben az emberek szemében óhatatlanul a hóhér szerepét is játszom. Ez az elbocsátások következménye. Ez mindig konfliktushelyzet. A munka lényeges része, hogy az ember szűkíti a szervezetet, kisebbé teszi. Egyrészt hogy átláthatóbbá váljon, másrészt hogy elérjen egy olyan optimális szintet, amikor elmondható, hogy a bevételek és a költségek egyensúlyba kerültek. Amikor ezt elérjük, egy megtartott piac és egy hozzá rendelt létszám, csak akkor kerül az ember olyan helyzetbe, hogy egy kissé fellélegezhet. Akkor már több hangsúlyt fektethet az építkezésre.
- Biztató jelek?
- Ha nem bíztam volna benne, hogy itt lehet valamit tenni, akkor el sem vállaltam volna. Ennek a cégnek van egy közel nyolcszázmillió forintos megtartott piaca, van elismert neve. A vevőink bízhatnak abban, hogy egyre jobban kiszolgáljuk őket külföldön és belföldön egyaránt.
- És mire számíthatnak a gyár dolgozói? Létszámleépítésre biztosan!
- Azt a mennyiséget, melynek biztos piaca van, sokkal keveseb létszámmal meg kell tudni termelni. Egy termelőre minimálisan hárommillió forgalomnak kell jutnia. Akkor aki marad, azt tisztességgel meg tudjuk fizetni, marad fejlesztésre, és a tulajdonosnak is gazdaságos lesz a befektetése. Konkrét számokkal viszont még nem fejezhető ki. Folyamatosan kutatjuk a piacot, ennek eredményétől is függ-
Gombás Imre


Szerencsés ember az, aki gyermekkorától kezdve készül egy pályára, és felnőttként valóban azon a területen működve érzi jól magát, s érheti el a megfelelő anyagi körülményeket is. De legalább olyan szerencsés az is, aki miután sok mindent kipróbált, vág bele egy olyan vállalkozásba, melyről gyermekkorában még csak nem is álmodott, mely ennek ellenére örömet jelentő tevékenységet és sikert hoz.
Horváth György ez utóbbi úton járt, s jutott el a sikeres vállalkozásig. Az ide vezető útról beszélgettünk.
- Tehát a gyermekkor!
- Somogytarnócán születtem, s nevelkedtem. Mivel édesapám lakatos volt, így engem gépészeti szakközépiskolába írattak. Hamar kiderült, hogy teljes mértékben eltévedtem... Allergiás voltam a gépolajra, naponta tiszta munkaruhát kellett felvennem, hogy valahogy elviseljem. Magával az iskolával nem volt ugyanis semmi bajom. így hát itt érettségiztem.
- Utána igyekezett valami más szakmát keresni?
- Nem egészen! Jelentkeztem pilótának. Minden szükséges szűrőn, felvételi vizsgán, orvosi vizsgálaton alkalmasnak nyilvánítottak. A sok jelentkező közül behívtak húsz embert, köztük engem is. Közölték, hogy képzésünk a Szovjetunióban, az Ura-Ion túli Aktyubinszkban lesz... Hát azt már nem! Ezt én nem kalkuláltam be! Szibériába nem megyek! Három hónapi tortúrába, kérvényezésbe, levelezésbe került, hogy: „Ugyan már ne kelljen elmennem pilótának!". Amikor végre sikerült, jelentkeztem a Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolára. Ezen az úton volt érdemes tovább haladnom, mivel az alapok onnan származtak. Ezért az épületgépész szakot választottam.
- És akkor elvégezte a főiskolát!?
- Az sem ment olyan egyszerűen! Nyolcvannégyben elkezdtem a főiskolát, aztán a következő évben úgy határoztam, hogy megnősülök. Összeházasodtunk, s mivel a feleségem kanizsai volt, ide költöztünk: itt lehetett megoldani a lakást. Külön kérvényeznem kellett, hogy levelezőn folytathassam a tanulmányaimat. Valahogyan el kellett helyezkednem, egyelőre végzettség nélkül. Először az Izzóban dolgoztam diszpécserként. Nem volt rossz ez a nyüzsgéssel, mozgással járó munka, de a jövedelem túl kevés volt. Jött a gyerek, - ma két lányom van. Megpróbáltam hát olyan helyen munkát találni, ahol több pénzt kaphatok. Akkor a Vízműnél lettem a vízórajavítók művezetője. Vállaltam a két műszakot is, hogy több legyen a pénz, aztán az uszodában is dolgoztam. Nyolcvannyolcban aztán végzett épületgépész lettem.
- És akkor megpróbált a szakmában elhelyezkedni?
- Egyáltalán nem. Olvastam egy hirdetést az újságban, hogy az akkor alakuló, német érdekeltségű kft., a KANIZSA
TREND üzletkötőket keres. Az első megjelenés óta akkor már eltelt két-három hét, de azért felkerestem a Bútorgyár személyzeti osztályán Takács János urat, hogy azt a hirdetésben olvastam. A harminc-negyven jelentkező közül bizonyosan az utolsó lehettem. Mondták, adjak be egy önéletrajzot, mi a végzettségem, hol dolgoztam eddig és a többi, aztán majd értesítenek a döntésükről. Visszamentem a munkahelyemre, s úgy döntöttem, nem adok én be semmilyen életrajzot! Cseppet sem szeretek veszíteni! Eltelt egy vagy két hét... Egyszer csak felhívnak a munkahelyemen. Kérdik, mért nem adtam be az önéletrajzomat. Nincs nekem szükségem arra, hogy elutasítsanak! - szabadkoztam. De értse már meg! Magát választottuk, csak a papírok hiányzanak! - válaszolt meglepően a telefonáló.
- így jegyezte el magát a bútoros szakmával?!
- Igen. Mint vizsgázott ívhegesztő, lánghegesztő, géplakatos, középfokú gépész, épületgépész üzemmérnök, ráadásul úszómester! Ezzel a hat szakmával belevágtam egy számomra teljesen ismeretlen dologba. Elkezdtem bútorral foglalkozni. Mondták: Ez a bútorkárpit, ez így néz ki, ezt kell eladni! Eleinte a Bútorgyár összedolgozott a KANIZSA TREND-del. Eljöttek velem néhány üzletbe, bemutattak. Aztán teljesen önálló lettem, jártam az egész országot. Kilencvenháromtól már hárman lettünk, felosztottuk magunk között az országot. Ettől fogva jutalékos rendszerben dolgoztunk. Úgy éreztem, rá kell hajtanom, be kell bizonyítanom... Az első hónapban nettó tizenkét-tizennégy milliós forgalmat hoztam. Ennek megfelelően váriam, hogy majd jó magas fizetésem lesz. Megsokallták! Addig-addig farigcsálták, hogy felét sem kaptam annak, mint amennyit én számoltam ki. Ez elkeserített. Meg kell mondanom, ez a nagy forgalom úgy jött össze, hogy reggel hatkor beültem a kocsiba, vezettem naponta hat-nyolcszáz kilométert, tárgyaltam hat-nyolc helyen... Aztán jött 1994. március 9., a születésnapom. Kis híján az utolsó! Frontális ütközés egy IFA-val... Totálkáros autó... Már másnap azt mondtam magamban a kórházban, ha életben maradok, teljesen változtatok az életmódomon. A saját utamat fogom járni!
- Ez lett az önálló vállalkozás?
- Igen. A három-négy hónapos táppénz ideje alatt volt időm átgondolni és felépítgetni a dolgaimat, számbavenni az anyagi lehetőségeimet. Innen is, onnan is, édesanyámtól is kértem pénzt, vásároltam egy kisebb teherautót, melyre bútorokat lehet felrakni. Kerestem azt, aki nagyon jó minőségben képes gyártani, akivel együtt lehet dolgozni. Csinálunk kárpitokat, melyek legalább olyan jó minőségűek, mint a gyáriak, de jóval olcsóbbak. Kicsiben jobban tudom követni az igényeket, és saját magam szállítok. A nyáron, augusztusban indult a dolog. Sikerült meggyőznöm egy partnert, hogy kétmillió forint értékben hitelbe adjon anyagot. Már azóta le is törlesztettem. Felvettem egy sofőrt a teherautóra, hogy magam az üzletkötéssel, szervezéssel foglalkozhassak. A második alkalmazott az egyébként tanítónő feleségem lett. Utána még egy fiatalemberre volt szükségem. Csak decemberben kétmilliós forgalmat bonyolítottunk le. Nyolcvanhárom féle bútorszövetünk van jelenleg, de lesz még több is. Többsége már ez évi kollekció, a világ minden tájékáról származnak. Önálló importtevékenységet is folytatok, éppen ma érkezett egy kamion Németországból. Négy-öt kárpitosnak közvetítek áthúzásra munkát, két kárpitosnak adok megrendelést arra, hogy új bútort készítsen. Náluk dolgozik vagy húsz ember. Tehát mintegy harminc-negyven embernek biztosítok munkát. Egyelőre győzzük!
Gombás Imre


Az kell, hogy az ember mindig benn éljen a boltban...

Dónay Győző több mint negyven éve jegyezte el magát a kereskedelemmel, amikor ezerkilencszázötvennégyben először lépte át az akkori Vasemberházban lévő vasbolt küszöbét. A házasság tartósnak és megalapozottnak bizonyult, Dónay Győzőnek, a Zalaiparker Rt. boltvezetőjének életformájává vált kereskedőnek lenni. Ez volt az érzésem, mikor leültünk beszélgetni az újonnan megnyíló Űrhajós utcai bemutatóterem kapcsán. Kérdéseimet kiiktatva hallgassuk őt:

— Hatvanháromig dolgoztam ott segédként, ahol tanuló voltam. Ebben az évben vettem át a Fő úton a bolt vezetését, és nyolcvanig dolgoztam ott. 1980 októberében a Budapesti Szerelvényért ékesítő Vállalattal közösen nyitottuk meg szerelvény-szaküzletünket az Autóker bolt helyén a Csengery úton. Nyolc embernek voltam a vezetője. Az árukészlet a szerelvényértékesítőké volt, a Zalaiparker jutalékot kapott az értékesítés után, s mi a Zalaiparkertől a fizetést. Aztán felfejlődtünk annyira, hogy az Űrhajós úton egy raktárbázist hoztunk létre. Az Egyesült Izzó építését folytató magasépítő vállalat felvonulási épületeit vásárolta meg a cég, s alakította át céljainak megfelelően. It volt tehát a mi boltunk raktára is. A raktár felügyeletét is a bolt dolgozói látták el. Szerencsés megoldás volt, hogy a céggel CB rádiót vetettünk, így tartottuk a kapcsolatot azokban a telefonszegény időkben. Ezáltal sikerült áthidalni a nagy távolság miatti gondokat. Ott raktározhattuk például az olyan sokszor öt-kilenc mázsás szerelvényeket is, melyeket a boltban semmiképpen nem tudtunk volna. Egyelőre viszont a vásárlóknak benn kelleti fizetni a boltban, aztán kimenni a raktárba az áruért, melyek mozgatásához később már targoncát is beszereztünk. Mikor aztán legalább egy por-tásfülkényi helyet sikerült kialakítani, megszűnhetett a vásárlók zarándoklás a egyik helyről a másikra. Megspóroltunk a vásárlóknak néhány kilométert azzal, hogy ott is lehetett fizetni.
öt év múlva érkeztünk el
oda, hogy a fagyialtosbódé
helyett ki tudtunk alakítani
egy tisztességes ügyfélszolgá-
lati irodát és a dolgozók szá-
mára egy szociális helyiséget.
Aztán az ugyanott bútorraktár
céljára használt épület is a
mi használatunkban került.
Nem sokai később a közeli
vastelep működtetése is a mi
feladatunk lett, ugyanis az ad-
digi három dolgozó sajátma-
gát sem volt képes a forga-
lomból eltartani. A mi vas-
műszaki képzettségű kereske-
dőink ezt a feladatot is dere-
kasan végezték, egy év alatt
megtízszereződött a forgalom.
A választék is bővült, aminek
természetesen része volt a for-
galomnövekedésben. S mi ta-
gadás, annak is, hogy akik
hozzánk jöttek a számukra
szükséges szerelvényeket meg-
vásárolni, azok a vasárut,
csövet és a többit is ezen a
vastelepen vették meg. Nekik
is kedvezőbb volt a fuvarkölt-
ség miatt. Értelmi szerzője
voltam annak, hogy nyolcvan-
kilencben felbontottuk a bizo-
mányos értékesítési szerződést
a Szerelvényértékesítő Válla-
lattal. Már előre látható volt,
hogy ez a szerződés gátja ma
további fejlődésünknek..
Ugyanis ahhoz ragaszkodtak, hogy csak az ő áruikat értékesíthetjük, megfelelő áruválasztékkal viszont nem tudtak bennünket ellátni. A partneri kapcsolat továbbra is fennmaradt, csak más értelművé vált. A vállalatvezetőség döntése értelmében megvásároltuk az árukészletnek azt a részét, melyet jónak láttunk, és a továbbiakban saját készlettel dolgoztunk. A Szerelvényértékesítők itteni raktárát továbbra is kezelve nagykereskedelmi tevékenységet is folytattunk. Mégsem volt könnyű döntés, hiszen sok millió forintot kellett előteremteni ahhoz, hogy itt a bolt zökkenőmentesen menjen tovább. Biztos, hogy bátorság is kellett hozzá! De szerencsénk volt, mert a változás megint csak forgalomnövekedéssel járt. Persze, én ezt is vártam tőle, hiszen ha az ember nap mint nap benn él a boltban, találkozik a vevőkkel, az igényeikkel, annak látnia kell mi várható. A mindennapi tapasztalat azt mutatta, hogy lépni kell, különben nem következhet más mint csőd és felszámolás. Három évvel ezelőtt megkeresett bennünket a svéd A GA cég, hogy ipari gázok számára létesítsünk egy raktárát vagy szaküzletet. Sikerült felépíteni egy vasvázas épületet, s Zalaegerszegen a Ferro-telepen is és itt is ipari gázokkal is kiszolgálják azokat, akiknek a munkájához arra van szükség. Ehhez sem kellett újabb személyzet, hiszen állandó lekötöttséget nem jelent.
Ezerkilencszázkilencvenkettőben sikerült a sáros telepünk lnagy részét leaszfaltoz-tani, és ezzel kulturált körülményekhez jutottunk.
Közben kilencvenhárom tavaszára elkészült a várva várt korszerű értékesítő és szociális irodánk, amely a mai kor követelményeinek megfelel. A régi Öltözőnkből kialakítottunk egy mini szerelvényboltot, és ezzel megoldódott egy vevőket kisebb szerelvényárukért a belvárosba kellett beküldeni, ami nem volt valami szerencsés, ősszel vevőink kívánságára, valamint a forgalom növelése érdekében bevezettük a szombati nyitva tartást, mely meghozta számunkra a várt eredményt, valamint a vevőink is osztatlan örömmel fogadták.
És most érkeztünk el oda, amikor még egy bútorraktár vált feleslegessé. Teljesen üresen, kihasználatlanul nem sokáig állt — árusítottunk itt adósság fejében elfogadott több milliós élelmiszerárukészletet például —, mégis kerestük azt a lehetőséget, ami a legjobb lehet. Végül a vezérigazgatósággal egyetértésben úgy döntöttünk, hogy komplett fürdőszoba-berendezéseket fogunk bemutatni, árusítani itt. Tehát megindult a beruházás, az átalakítás. Teljesen szabad kezet kaptam mind a tervezés, mind a kivitelezés tekintetében.
Tehát az EURO Fürdőszobák Szaküzlete várja ezentúl a látogatókat, vásárlókat. Reméljük, hogy emblémánkat, védjegyünket, a csikóhalacs-kát megkedvelik a kanizsaiak.
Elsősorban olasz és spanyol termékeket forgalmazunk, és emellett a szokásos hazai termékek teljes skáláját. Az érdeklődőket a száznegyvennégy négyzetméteres bemutatóteremben fogadjuk, öt komplett fürdőszoba kerül berendezésre: járólaptól, csempétől a törülközőtartóig. Egyedi megoldásként középen komplett lakásba léphet be a látogató, s végignézheti az előszobától a teraszon át a fürdőszobáig, hogy hogyan tesznek széppé egy lakást az itt kapható árucikkek.
Szívesen fogadunk érdeklődőket is, olyanokat, akik még ezután kezdenek építkezni. Jöjjenek el, nézzék meg mi a legjobb megoldás számukra.
Gombás Imre








im.
március JO.


KANIZSA - W?uUt?*



Tudja On, mi a jó paprikáscsirke titka ?
Megtudhatja a Zalatej Rt. mellékletéből a Zalai Hírlap március U-i számában.
Ha szerencséje van, vendégünk lehet egy egyhetes nyaralásra az olasz tengerparton.

Részletek a Zalai Hírlap március 11-i számában.
Talajerőgazdálkodási Vállalat
Nagykanizsa, Magyar út 162. Telefon: 93/311-027

Vállaljuk közületi lakossági kommunális szennyvíz, veszélyes hulladék szállítását.



Tradíció és harmónia

8900 Zalaegerszeg, | Platán sor 6.
Virágföld-értékesítés : 50 L 330 Ft

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY


A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet Zala megyei Kirendeltsége (8900 Zalaegerszeg, Október 6. tér 19.) NYILVÁNOS ÁRVERÉST HIRDET.
Az árverés belye: KVSZ Zala megyei Kirendeltség, Zalaegerszeg, Október 6. tér 19, földszint nagyterem.
Időpontja: 1995. április 10. 9.00-12.00 óráig Tárgya: Az alább felsorolt ingatlanok tulajdonjogának eladása.
Sorszám: Hely
Megnevezés:
Tul.lap.
Hrsz.
Terület
Tulaj.hány.
Kikiáltási ár
1.
Kisbucsa Petőfi u. 28.

231
138
1840 nm
1/1
65.000
2.
Kisbucsa
zártkert
720
3194
2658 nm
1/1
25.000
3.
Kisbucsa
zártkert
676
2009
705 nm
1/8
1.500
4.
Kisbucsa
zártkert
680
2013
1169 nm
1/1 ! 1/1
10.000
5.
Kisbucsa
zártkert
681
2014
1395 nm


12.000
6.
Kisbucsa
zártkert
682
2015/1
2906 nm
1/1
25.000
7.
Kisbucsa
zártkert
683
2015/2
835 nm
1/1
8.000
8.
Kisbucsa
zártkert
684
2016
1827 nm
1/1
15.000
9.
Nagylengyel külter.
(lakóh.udv.)
464
0125/3
2533 nm
2/8
20.000
10.
Alsószenterzsébet
beépítetlen ter.
376
281
687 nm
1/1
4.000
11.
Alsószenterzsébet
beépítetlen ter.
383
288
252 nm
1/1
1.000
12.
Alsószenterzsébet
beépítetlen ter.
393
297
1587 nm
1/1
6.000
13.
Felsőszenterzsébet
Petőfi u. 8.
120
20
7739 nm
1/1
35.000
14.
Csörnyefölde
földterület
195
113/1
1976 nm
1/1
60.000
15.
Bánokszentgyörgy
zártkert
1648
852
2093 nm
1/1
30.000
16.
Nagyrada Petőfi u. 96.
belterület
243
157
3160 nm
1/1
300.000
17.
Nagyrada Tsz terület

7/1062
lui. laps/.



23670 nm
18.
Kehidakustány
zártkert
1267
\' 2836
1221 nm
9/18
10.000
19.
Gersekarát
zártkert
1041
1244
1175 nm
4/60
500
20.
Gersekarát
zártkert
1179
1388
566 nm
4/20
500
21.
Gersekarát
zártkert
1527
1783
874 nm
4/20
700
22.
Gersekarát
zártkert
1180
1389
17 nm
4/20
100
23.
Nagykanizsa
Teleki u. 40.
6275
2548
házrész
12/80
320.000
A meghirdetett ingatlanok ÁFA mentesek. Az árverésen való részvétel előzetes jelentkezés alapján lehetséges.
g de. 9-11 óráig minden munkanapon, het részt, aki a megvásárolandó ingatlan
A jelentkezés helye: KVSZ Zala megyei Kirendeltségének fenti címen lévő irodája. Ideje: 1995. április 7 Jelentkezés módja: személyesen, jogi személyek meghatalmazottjuk útján. Egyéb feltételek: Az árverésen az ve kikiáltási árának 10 százalékát az előzetes jelentkezéskor a kirendeltség pénztárába készpénzben befizeti. Az ingatlanok csak készpénzfizetés ellenében vásárolhatók meg.
További részletes információt ad: Szabadosné Kiss Zsuzsanna, tel.: 324-453, 324-784.

KVSZ Zala Megyei Kirendeltsége

A gimnáziumok és a szakközépiskolák zöme jól veszi azokat az akadályokat, amelyeket az élet és a reformok állítanak az útjukba. Erről és egyebekről beszélgettünk Mayer Ferenccel, a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola igazgatójával.
- Iskolánk kettőszázharminc éve működik, ez év őszén — október elsejétől - ünnepelünk. Rendezvénysorozatunk illeszkedni kíván a 750. Jubileumi Év programjához. A pedagógus szakmában huszonkét éve dolgozom. A Cserháti Sándor Gépészeti Szakközépiskolában kezdtem. Dolgoztam tanári, kollégiumvezetői, szakfelügyelői és megyei középiskolai felügyelői munkakörben. Három évig a Thury György Szakközépiskolának, nyolc évig a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumnak voltam az igazgatója. Itt a Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában harmadik éve látom el az igazgatói teendőkel.
- Mikor kapta az első vezetői megbízatást?
- Tizennégy éve. A Cserháti szakközép kollégium igazgatói megbízása jelentelte az. első kemény feladatot.
- Milyen kiterjedésű a Bat-thyány-gimnázium beiskolázási körzete?
- Elsősorban Nagykanizsa és mintegy huszonöt-harminc kilométeres körzete, amely a dél-somogyi résszel jól kiegészül. Sokan jelentkeznek Zala megye más részeiből is intézményünkbe, a kedvező kollégiumi elhelyezés miatt is.
- Ahogy látjuk, az iskola többirányú tevékenysége jól illeszkedik az oktatás távlati programjába. Mi a tényállás?
- A gimnáziumi oktatás funkciója erősödőben van. Elsősorban a gimnáziumi profilt kívánjuk erősíteni. A szerkezetváltás az országban elsőként nálunk valósul meg, de tartjuk a négyosztályos gimnáziumi formát is, sőt a nyolcosztályos képzésről a hatosztályos gimnáziumi képzésre is át tudunk térni. Másik profilunk az egészségügyi szakképzés. A város igénye az egészségügyi képzés, amely átalakulás előtt áll. Az idén már nem indítottuk a négyéves egészségügyi képzést, mivel a jövőben ez nem jogosít az ápolónői végzettség megszerzésére. Ezért ez év szeptemberétől indítjuk a hároméves érettségire épülő nappali tagozatos képzést. Iskolánkat hármas pillérre építjük: a nyolc- vagy hatosztályos, és a négyosztályos gimnáziumra, valamint az érettségire épülő egészségügyi képzésre.
- Milyen lépéseket tesznek a tehetséges fiatalok képzésére, majd a főiskolai, egyetemi továbbtanulások elősegítésére?
- Iskolánkban nagy hagyománya van a tehetséggondozásnak. A versenyeken való jó szerepléssel, felvételi mutatókkal jól lehet bizonyítani az élő sikersorozatokat. Színtér: a szakköri, a diákköri munka és a fakultáció. Lényege: a harmadik évfolyam után a felvételi tantárgyakat intenzíven, plusz órában tanulják tehetséges hallgatóink. Ebből a „műsorból" nem maradnak ki az egészségügyisek sem. Sajnos látom a veszélyeket is! Az alaptevékenységen túl egyre kevesebb jut az előbb említett dolgok finanszírozására is. Ezzel együtt nem kívánunk lemondani a tehetséggondozás intenzív lépéseiről.
- Egy külföldi útja után, ha lehetőségei engednék, az Ön által irányított iskolában milyen változtatásokat hajtana végre?
- Jártam Ausztriában, Angliában, Belgiumban és Hollandiában. Nincs szégyenkeznivalónk. A mi iskolarendszerünk annyira rosszul nem funkcionál, mint azt esetenként feltüntetik, vagy ahogy azt a közvélemény hiszi. A nyugati iskolákban a tanárt jobban kiszolgálják oktatási anyagokkal, segédletekkel, információkkal. Nálunk sok az utánjárás és nagyon kemény munka árán alakul ki a helyzet úgy, ahogy most itt van... Itt minden gyereket, mindenre meg akarunk tanítani. Ez tévedés! Sok gyerek kudarcként éli meg a felzárkózás buktatóit, a követelményszintet. Sajnos már az általános iskolában ez a helyzet. Míg külföldön lazább, szabadabb az iskola, a tehetséges tanuló útját egyengetik.
- Mit szeret leginkább a szakmai munkájában?
- Feladatom a nyugodt munka feltételeinek a megteremtése, az iskola menedzselése, amely egész embert kíván. A belső, tartalmi munka felismerése, a munkatársakkal a közvetlen kapcsolat kialakítása és fenntartása fontos tényező, itt elsősorban a helyettesekre gondolok. A kellő informáltság, a naprakész ismeret nem nélkülözhető. A tanórákon a tisztességes munka a meghatározó, ez az iskola arculatát is befolyásolja.
- Korábbi munkahelyein hogyan jött ki a munkatársaival?
- Nagyobb összezördülésre nem emlékszem. Kisebb-nagyobb vita inkább szakmai jellegű volt. Szerencsés alkat vagyok, jó a tűrőképességem, nem jellemző rám a feszültségkeltés.
- Mi volt a legutóbbi sikerélménye?
- Nap mint nap érnek sikerélmények, de kudarcok is. Sikernek tartom, hogy sok tanulónk jutott az országos tanulmányi verseny második fordulójába, matematikus fiataljaink jól szerepeltek a megyei vetélkedőn, az alapítványi bálunkon mintegy ötszáz fő vett részt. Most zajlik a beiskolázás, sok a kiváló tanulmányi eredményű, nyolcadikos jelentkező tanuló. Ez is elismerése az iskolánknak.
Mayer Ferenc mintegy összegezésül elmondta, hogy nehezen tudná magát más pályán elképzelni. Kissé szomorú a pálya presztízsvesztése miatt, de ennek ellenére a pálya szépségei, a sok tehetséges tanuló kárpótolja, ez újból és újból erőt ad a feladatok végrehajtásához.
Bödör Béla



Évente egy alkalommal nagyobb lélegzetű anyaggal jelentkezünk a Cserháti Sándor Műszaki Szakközépiskolából. Ekkor hírt adunk az iskola életéről, megújulásáról. Janzsó Antal igazgató ezúttal is készséggel válaszolt munkatársunk kérdéseire.
-A „C" épületünk átadására 1994. augusztus 30-án került sor. Az avatón Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke első benyomásai után így fogalmazott: A „Cseri" egy teljesen modern, rugalmas, alkalmazkodóké-pes, konvertálható tudást adó iskola. Akkor egy informatikai, egy elektronikai és egy mechatronikai labor birtokbavételére került sor. Az informatikai labor tizennyolc munkahelyes, világbanki program alapján került felszerelésre, míg a másik két labor felszerelését saját eszközeinkkel oldottuk meg, és a világbanki eszközökkel válik az idén teljessé. Megújulásunk szerves része, hogy pályázattal a központi szakképzési alapot elnyertük és lehetővé vált egy vezető traktor, egy pótkocsis szerelvény megvásárlása, ezáltal megoldottá vált a mezőgépészek szakmához jutása.
- Az utóbbi három évben milyen elképzelések valósultak meg?
- Az elektronika két tannyelvű (magyar-angol) változatának, a mechatronikának (elektrofinom-mechanika) és az általános gazdaképzőnek, divatos szóval nevezve a farmerképzőnek a beindítása. Ezek a tanulók az idén már negyedikesek. Kilencvenhá-romban világbanki program alapján szerveztük meg a képzést az iskolánkban, melyen tavaly lényegi változásokat nem hajtottunk végre. A tervek beépülésére a gépészeti, az elektronikai és a mezőgazdasági szakmacsoportokban került sor. A másik blokk, amiben nagy a változás, az osztrák program keretében megvalósuló számítástechnika és gyártástechnológia két tannyelvű (magyar-német) szak. Ezen a technikai megoldáson a tavalyi év szeptemberében sem változtattunk, sőt a nappali tagozaton magyar és angol nyelven egy amerikai gazdasági és vállalkozási ismereteket tartalmazó programot tanítunk. Fontos, az elméleti ismereteken túl, a vállalkozások tervezése, szervezése és megvalósítása.
- Egyéb feladataik?
- Az 1994-95-ös tanévben először adtunk helyet a Számviteli Főiskola nulladik évfolyamának. Huszonhárom tanuló felvételi vizsgára történő előkészítését és egyben a vállalkozói-ügyintézői munkakör betöltésére való felkészítést vállalták a főiskola és iskolánk tanárai közül többen. A sikeres vizsgázó felvételi vizsga nélkül jut be a főiskolára, amennyiben a továbbtanulástól eláll, úgy vállalkozói-ügyintézői végzettséget szerez.
A műszaki szakközépiskola változatlanul a kilencvennégyes programot folytatja. Ennek alapján újra három világbanki osztályt és egy osztrák program alapján működő csoport indítását tervezik. Az igazgató szerint az előzetes jelentkezések reményt-keltőek. Két osztály tanulói felvételi elbeszélgetésen vettek részt február végén.
Bödör Béla

1995. március
10. í KANIZSA - 4fe&»
k. -J:


11

Hitcin szerint egy sajtóvita akkor igazi és előrevivő, ha a résztvevők nem a vitaindító tételes cáfolatával igyekeznek babérokat szerezni, hanem megpróbálnak valami konstruktív véleményt közkinccsé téve segíteni, és az még akkor is segítség, ha esetenként az előzőeket alapjaiban -részleteiben - kérdőjelezi meg.
A magyar oktatási rendszer átalakulásáról már hosszú évek óta folyik polémia, amiben a résztvevők ugyancsak egymásnak estek, egy dolgot kivéve, valamit tenni kell, a negyven-egynéhány éve működő rendszer korszerűtlen, a jelenlegi céloknak egyszerűen nem felel meg.
Nézzük, csak a lényegeseket, melyek ezek a célok:
- a gyermeknek 16 éves koráig szervezett oktatásban kell részesülnie,
- a tudásanyag általánosan művelő részét elmélyültté kell tenni, néhány elemét készségszintű tudássá kell fejleszteni,

- az érettségizett tanulók arányát jelentősen növelni kell,
- a felsőoktatásban részvevők számát meg kell növelni,
- a gyermekkorút nem lehet munkára fogni, következményképpen 16 év alatt nem indulhat a szakképzés,
- biztosítani kell, hogy mindenki, aki az iskolát elvégzi, valamilyen szintű gyakorlati életben is alkalmazható tudáshoz jusson.
Nyilván a felsoroltak többszörösét lehetne még citálni, én személy szerint ezeket tartom kulcsfontosságúnak. Ha vizsgáljuk a jelenleg vitára bocsátott Nemzeti Alaptantervet, hozzá olvassuk a Közoktatási és a Szakképzési törvényt, ha fellapozzuk az Oktatási Koncepcióról szóló kormányelőterjesztési tervezetet, láthatjuk, mind azonos irányban kíván ellépni a jelenlegi struktúrától. Közös jellemzőjük, és ebben a jelenlegi struktúrával is azonosulnak, hogy a belépést az oktatásba hatéves korban tartják ideálisnak, az érettségit, az éretté nyilvánítást tizennyolc éves korban. Ez tizenkét évfolyam, jelenlegi megoszlása 8 + 4 formájú. (Csak zárójelben jegyzem meg, ez a rendszer, ilyen mereven használva szinte egyedülálló kuriózum a környezetünkben.)
A jelzett reformorientált normatív intézkedések a jelenlegi formát felbontják és újrarendezik. Javasolt forma a 6 + 4 + 2 felépítés. Ha csak formai oldalról vizsgáljuk az újonnan körvonalazott rendszert, komoly hibát követünk el. Ez a formáció nem csak matematikailag szedi szét a tizenkét évfolyamot, hanem tartalmi struktúrájában is komoly változásokat vetít előre. Nem lehet abból a szemszögből vizsgálni, hogy a jelenlegi általános iskolát két évfolyammal megnyirbálja, vagy a jelenlegit megfejeli. Egyik sem igaz! A tervezet tartalmi oldala azt célozza - nagyon remélem, - hogy az első hat évben egy alaptudással lássák el a tanulót, ami nem egy nagy horizontot felölelő tananyagtömeget jelent, éppen ellenkezőleg; néhány alaptantárgy segítségével elmélyült tudásanyagot kell adni, amire ténylegesen lehet a következő években építkezni. Lényegesen nagyobb változást takar ez, a mai rendszerhez képest, mint puszta évszámot..
A középső, négy évfolyamos szakasznak már az életre felkészítés a feladata. Itt az igazi gondot abban látom, hogy az iskolaközi koordinatív kapcsolatoknak nincs megfogalmazva a lehetősége. Mit értek ezen? A szakaszt az Alapműveltségi Vizsga zárja, amelyen megmérettetik a jelölt tudása, miközben eldöntetik, merre tovább. Ha ebben a szakaszban nem az érettségit előkészítő, az azt megalapozó tudásanyag került átadásra, akkor ugyanoda jutunk, mint ma. Szinte ugyanazt tanítjuk, csak más mélységgel és céllal. Ez elkerülhető, ha az iskolák kapcsolatrendszere átalakul, ez lehetővé teszi az azonos tartalmú képzést, viszont a kapcsolat szorossága miatt a folyamatos kétirányú átmenet is lehetséges. A jobb képességű diák törés nélkül kapcsolhat nagyobb sebességre, szerezhet szélesebb körű ismereteket, míg a kevésbé kiemelkedő sem kerül „kirúgásra", legfeljebb kevesebb többletet kap, legfeljebb lassabban halad, de azonos cél felé. A szakaszt befejező tanulók a folyamatban megélik a választást, mire végeznek, döntéséretté válnak, tudják hova menjenek tovább, miközben ezt a lépésüket a tanáraik is tudják erősíteni.
Teljesül a tizenhat éves képzési kor, ugyanakkor, ha a képességei nem elégségesek az iskolarendszerben való továbblépésre, bírnak olyan ismeretekkel, amivel megindulhatnak az életben. Ezek lesznek nyilván elenyésző számban. Kevesen lesznek azok is, akik a szakiskolai betanítóképzést választják. Nagyobb számban jelennek meg azok, akik a szakmunkásképzés felé kívánnak lépni. Ennek - mivel tizenhat évesek már - nincs akadálya. A szakképző intézet már koncentrálhat a szakmaiságra, hisz általánosan művelt jelölttel áll szemben. Mivel a koordinatív kapcsolatú négy évfolyamon, a tananyaglemaradásból adódó fusztrációtól nagyrészt megkímélve benő a „feje lágy", sokan megcélozzák az érettségit.
A záró szakasz két évfolyama egyik olvasatban az érettségire felkészítő, intenzív szakasz. Ebben a korban már nem csak a terhelhetőség növekszik, hanem kialakul a céltudatosság is, ezzel párhuzamosan fokozódik az érdeklődés, aminek következtében az érettségi utáni időszakra is felkészítő tananyagra befogadókká válnak. Nyilván, a rendszer ideálishoz közelítő működése esetén a tanulók nagy többsége vállalni fogja az érettségit. A záró szakasz másik olvasatban a szakképzés szakasza. Erre az előző gondolatban már utaltam, nem ismétlem. Itt csak annyit, hogy az érettségi után is biztosítani kell a szakma megszerzésének lehetőségét, hisz az érettségit megcélzók jelentősen megnövekvő száma nem jelenti automatikusan a felsőoktatásba való bejutást. Jelentheti viszont a szakképzés színvonalának növekedését, a munka minőségének oly régen várt előtérbe helyez-hetőségét. Tudom, ehhez nagyon sok pénz kell! Nem! Ehhez rengeteg pénz kell! Nagy traumát fog okozni az átalakulás nekünk, pedagógusoknak éppen úgy, mint a szülőknek, de félő, csak ez a kiút. Ennek ellenére úgy érzem, megfelelően előkészített, az egészből a részek felé lebontott pedagógiai koncepcióval, a tárgyi és a személyi adottságok maximális figyelembevételével, egy határozott nagy lépés kevesebb vért szül, mint egy kevésbé konfrontáló, hosszúra nyúló átalakulási folyamat választása.
Tóth László
műszaki tanár
Bölcsődei, óvodai, általános iskolai jelentkezések
Nagykanizsa Város alsófokú ijj í intézményeibe a beiratkozási, íj; jíj illetve a jelentkezéseket 1995. j; íj március 27-28-án, naponta ; íjj 8.00-17.00 óráig tartjuk.
Óvodai felvételre kell jc-íj :j lentkeznie az óvodába még j:j íj nem járó, 1990. május 30-ig jíj jj született, tanköteles korba lépő;: íj gyermekeknek. Felvételre je-í; lentkezhet minden kisgyermek íj | aki 1995. szeptember 30 lg a jí í harmadik életévét betölti. Ké-íj % sőbb születettek esetén a fel- \\ íj vétel az óvoda -férőhelyétől % ;•; függően folyamatos - feltétel f a harmadik életév betoltottsé-
\\ átjelentkezés helye: a szülő S; i által választott intézmény.
A keleti városrész intézmé-1 íj nyeiben várható túljelentkezés jj j;í esetén a gyermek felvételéről íj ííí az óvoda vezetője dönt, mely-1 íj nek eredményéről a szülők ér- |í ;ji tesitest kapnak. Az értesítésen | íj feltüntetjük azokat az intézmé íj íí nyéket, ahova 1995. április 30- íj íí ig még lehet jelentkezni.
Az általános iskolák első;: í; osztályaiba be kell íratni min-i; % den kisgyermeket, aki 1995 f íj december 31-ig betölti a hete-jj s; dik, illetve 1995. május 31-igííí a hatodik életevet Ezen ese-S :; tekben iskolakezdés alöh fel J í: mentés csak a Nevelési Taná-1 í csadó véleménye alapján adha- íj íí tó.
Beiratkozhat, illetve meg- jj íjj kezdheti iskolai tanulmányait :jí jj: valamennyi, 1995. december íjj i 31-ig hatodik életévét betöltő íj: gyermek, akinek iskolaérettsé-1 í; gét az óvoda, illetve a Neve- :j: í; lési Tanácsadó igazolja.
Beiratkozás helye: a szülő | j által választott iskola.
Túljelentkezés esetén a fel-1 íj vétel elbírálásáról a beíró isii kola igazgatója dönt, melyről íj % a szülőt értesíti, j A beiratkozáshoz szükséges $ | okmányok:
\\ - a gyermek születési anyai;
könvvi kivonata, vagy a szü-j
lő személyi igazolványa,
íj - az óvoda, illetve a Nevelési sí
Tanácsadó által kiállított, is- íj
kolaérettséget igazoló szak- ííí:
vélemény,
íj - óvodások esetében gyermek
orvosi igazolás. „
Polgármesteri Hivatal J Humán Osztálya ™ Nagykanizsa ~ jíj Nagykanizsa, 1995. márc. 1. | Dr. Pintérne Grundmann | Fridii osztályvezető ;;j

A polgármester gondolatai az oktatási koncepcióról szóló - lapjukban az elmúlt két alkalommal megjelent - vitaindító cikkeikben leírtakra reagálnom kell, annak valótlan és személyemre is sértő állításai miatt.
A vitaindító cikk első bekezdése szerint „Az oktatási koncepciót az előző közgyűlés már évekkel ezelőtt kérte a humán osztály vezetésétől. Az ad-hoc bizottságot, majd konkrétan az oktatási bizottságot kérte föl koncepciókészítésre, ha jól emlékszem, a Marton István által vezetett bizottság foglalkozott is koncepció kidolgozásával. Talán elő is készítették, de érdekes módon ennek még nyomára sem bukkantam két hónap alatt. Marton úr nem adta közre, ami irányítása alatt a bizottságban történt.
Valóban jól emlékszik polgármester úr mindkét esetben, csupán a végkifejletük megítélésénél ellentétes álláspontja a tényekkel. A valóság: Az 1991. év végén létrehozott ad-hoc bizottság által 1992. február 12-én elkészített oktatási koncepció - a Dél-Nyugat című közéleti hírlap 1993 áprilisi számában rövidített változatban, tartalmi csorbulás nélkül közölte - egyik társszerzőiéként (Dr. Kotnyek István - Marton István - Tüske Tibor - a szerk.) állítom, többek között éppen polgármester úr - akkor még igazgatóként történő -lobbyzása eredményeként és az előző vezetés gyengesége miatt maradhattak el a szükséges intézkedések. Ha 1992 őszétől csak részben bevezették volna az általunk javasoltakat, akkor most nem lenne szükség drákói intézkedések megtételére. 1994 tavaszán a harmadik felállásában létrehozott oktatási-kulturális és sportbizottság - a reánk szakadt számtalan operatív feladat intézése mellett - azonnal hozzálátott az oktatási koncepció aktualizálásához. Szerettük volna még az előző közgyűléssel elfogadtatni, de sajnos csak októberben készült el és így az önkormányzati választásokig már nem állt módunkban a tervezett társadalmi vitát lefolytatni, és az érdekvédelemmel történő egyeztetést végrehajtani. A mindössze két és fél oldalas koncepcióra tehát a polgármester úrnak szívós kutatás után azért nem sikerülhetett eddig rábukkannia, mert elfelejtette elkérni a humán osztálytól, vagy akár tőlem pedig erre alkalma bőven lett volna. Mellesleg megjegyzem, hogy az új szakbizottság tagjai a humán osztálytól ezt a koncepciót és egyéb anyagokat is már kézhez kapták. Fájlalom, hogy a koncepciót melynek három alappillére a törvényi változások hatása, a szűkös költségvetési lehetőségek és a továbbra is drasztikusan csökkenő tanulólétszám, mitikus ködbe burkolva eddig és - sajnos úgy tűnik - ezután is az intézkedések elodázására lehet felhasználni.
Meggyőződésem, nem kell mást tenni, mint az októberben elkészült koncepció közgyűlési elfogadtatása után a megvalósításához szükséges intézkedési tervet a Polgármesteri Hivatal Humán Osztályával rendkívül rövid idő alatt kidolgoztatni. Az ebből fakadó közgyűlési döntések - például iskolaösz-szevonás, -megszüntetés stb. -gyors meghozatalával már szeptemberben e szerint indulhatna a tanítás az általános iskolákban. Ezáltal megszüntethető lenne a legnagyobb rossz, vagyis az alapfokú oktatásban az érintett intézményeknél már három éve tartó bizonytalanság.
Sajnos a négy oldalnyi gondolatsorral nem lehet vitatkozni a sok önellentmondás miatt, például: „Az azonnali feladatok között meg kell határozni, hogy melyik iskola hány első osztályt indíthat. Meg kell határozni, hogy mely iskolák hány napközis csoportot indíthatnak...", majd egy hasábbal később „Nem kell nekünk meghatározni bizonyos iskolák első osztályai esetében, hogy egy, kettő, esetleg három indul, hanem a gyerekanyagot a szülők döntésének megfelelően osztanánk be tanulócsoportokba."
Külön is megemlítem, felfogásom szerint az idézett gyerekanyag összevont fogalomként használása számomra elfogadhatatlan, mert van a gyerek - jobb, vagy éppen gyengébb képességeivel - és van az anyag.
Polgármester úr szerint „... azt is ki kejl mondani, hogy az általános iskola 7-8. osztályában nincs napközi." Rendkívüli módon furcsállom ezt a kijelentését annak tükrében, hogy míg az általa tíz évig vezetett iskola az osztályok számát tekintve városunkban 3-4., addig a Bolyaiban jelenleg is 21 napközis csoport van, ami másfélszer annyi, mint az utána következő legtöbb-ben.
A vitaindítóban írt kijelentése, mely szerint - „Két évet ígértem minden igazgatónak, hogy a mai helyükön maradhatnak. "- már a február 28-i közgyűlésen kérdés feltételére ösztönzött. Válasza semmit sem tisztázott csak újabb kérdésre inspirál. Nem tudom ugyanis elfogadni, hogy még a tavasz folyamán hangzott el egy beszélgetésen, nem polgármesteri elképzelésként. Ha nem az, akkor polgármesterként miért ismételte meg?
Polgármester Úr csapongó gondolatait közép- és hosszútávú koncepciójának a szinkronja is fényesen bizonyítja. Rövidtávon Petőfi—Vécsey, majd hosszútávon Zrínyi-Vé-csey fúziója. Ami az átmeneti állapot megnyújtásaként tökéletesen értelmetlen. Ezen túlmenően a tagiskolákról kifejtett véleménye a számomra elfogadhatatlan gigantomán eszmék felélesztését is jelenti.
1994. április 5-én alkotta meg polgármester úr a - mára már nem létező - „Közéleti Klub koncepciója Nagykanizsa oktatási intézményei elhelyezésére" című anyagot, melyben az előzőekben idézett gondolataival ellentétben még azt írja, „Fel kell vállalni az egysoro-zatos iskolák létrejöttét is. Általános iskola lehetőleg ne szűnjön meg. " Ezen gondolatokkal 1994. XII. 3-án (Zalai Hírlap) még szinkronban volt a választási kampányban polgármesterjelöltként, amikor azt nyilatkozta, „iskolát nem zárunk be....", illetve a most már Ön által írásaiban említésre sem érdemesített Egészségügyi Főiskola - bő száz kilométeres körzetben mindössze három működik belőlük - mellett tette le voksát. Gyors színeváltozásának magyarázata, talán a Megyei Jogú Város Közgyűlésében az első Önhöz intézett interpellációra adott válaszában keresendő, mely szerint „A kampány közbeni ígéret más, mint a választás utáni intézkedés".
A főiskolai képzés újraindí-
tásával kapcsolatos mélyen
szántó gondolataival kapcsolat-
ban meg kell említenem, hogy
a polgármester úr művelődési
osztályvezetése idejében szűnt
meg az addig városunkban mű-
ködő főiskola. Nagyon rövi-
den, realitását csak a Kereske-
delmi. Vendéglátóipari és Ide-
genforgalmi Főiskolával
együttműködve post-secondary
(fél-főiskola képzésnek látom,
a Thury György középiskola
szellemi és tárgyi bázisára
építkezve, amelyből 8-10 év
alatt aztán kinőhet egy főisko-
la. Természetesen ez a képzés
az igények részletes felmérése
után indítható csak be. Akár
ez év őszén is. Nem értelmez-
hető számomra, hogy „Csak
akkor merem személyesen ál-
dásomat adni a kezdeménye-
zésre, hogy ha négy évre előre
vetítve biztosított minden tár-
gyi feltétele egy főiskola indí-
tásának." Ugyanis nem vagyok
meggyőződve afelől, hogy egy
testület huszonhatodának sze-
mélyes áldására szüksége van
ennek az ügynek. \' Mint írja
„Talán a következő választási
ciklus elejére a város anyagi
helyzetét lehet annyira rendez-
ni, hogy elbírjunk egy ilyen
jellegű nagyon komoly és a
város számára fontosnak tűnő
szellemi beruházást." A febru-
ár 28-án elfogadott költségve-
tés ismeretében erre a vála-
szom egyértelműen nem, hisz
2002-ig több mint egymilliárd-
egyszázötvenegy millió forint
a felvett hitelek tőketörleszté-
seinek és kamatterheinek
összege. Ebből 1998-ra mint-
egy 270 millió és még 1999-
ben is több mint 220 millió
forint jut, még akkor is, ha
1996-tól városunk újabb hitel
felvétele nélkül gazdálkodna!
Mint válaszmegjegyzéseimből kitűnik, . Polgármester úr írásaiban a II. világháborút követő mintegy negyedszázad szubjektivista, voluntarista irányzatát látom ijesztő mértékben újraéledni, melyet csak fokoz, a szavak és a későbbi időpontban elhangzott szavak, valamint a szavak és a tettek ellentéte.
Marton István
önkormányzati képviselő

199 S. március 10,

KANIZSA - Itt&o*

13



Az utódok kötelessége, hogy emlékezzenek történelmi eseményekre, helyzetekre, személyekre. Különösen átalakuló honvédségünk új szellemisége követeli meg a múlt tisztázását. Még élnek közöttünk sokan olyanok, akik részesei voltak a Magyar Honvédség születése ötven évvel ezelőtti eseményeinek.
A Magyar Honvédség újjászületésének félévszázados évfordulója tiszteletére a Thury György Laktanyában állomásozó 14. dandár március 3-án ünnepi állománygyűlést tartott. A Honvédelmi Minisztérium megbízásából ebből az alkalomból köszöntötték a Vas és Zala megye területéről meghívott 1945-ös állomány tagjait, azokat, akik az új demokratikus hadseregbe átálltak, toborzás során vagy hadifogság után vállalták, hogy részt vesznek a demokratikus rend biztosításában.
Az ünnepélyes állománygyűlés zászlótisztelgéssel kezdődött, majd Illyés Gyula: Az új nemzetgyűléshez című versének tolmácsolásával folytatódott. Fekete Gyula alezredes, dandárparancsnok-helyettes ünnepi beszédében a ma szolgáló katonák őszinte elismerésével köszöntötte az új Magyar Honvédség még élő alapítóit, tisztelgett az „elsők" előtt. Arra az ötvenezer katonára emlékezett, akik az Ideiglenes Nemzeti Kormány felhívására önként vállalták, esetleg folytatták a katonáskodást, akiket sokfajta érzelem, érdekeltség és felkészültség jellemzett, akik a közeli és távoli jövőt messze nem egyformán képzelték el, de akik egy dologban egyek voltak: igaz hazafiként önként vállalták a haza védelmét. Sorsuk sem egyformán alakult, hiszen például a 3. vasútépítő dandárt „Arccal a vasút felé" vezényelték, a 6. hadosztály meg mire kiért a frontra, az európai háború már véget ért. Közülük sokan hivatásos katonaként szereltek le esetleg évtizedek múlva.
Az ünneplő szavakra Katona János, a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség tagja válaszolt. Beszédéből sugárzott az önbecsülésnek az a hite, ereje, hogy az akkori új magyar hadsereg tagjai képesek voltak a világnak megmutatni, hogy a magyar államiságnak és fegyveres erőknek helye van a megújuló Európában. Figyelmeztetett a hősök emlékének ápolására, arra a háromezerhatszázhatvankét hadifogolyra, akik kicsi kenyérrel és tépett ruhában is átmentették magyarságukat; a Budai Önkéntes Ezred tagjaira, akik hatszáz hősi halottal áldoztak a magyar szabadság ügyének. Az ünnepség végén megható perceket szerzett annak a néhány levelezőlapnak felolvasása, amelyben írójuk arról tudósított, hogy hajlott kora és betegsége miatt sajnos nem tud részt venni az ünnepségen, de őszinte elismerő gesztusnak tartja meghívását.
Valamennyi jelenlévő a honvédelmi miniszter aláírásával névre szóló emléklapot kapott, mint „... a független, demokratikus Magyarország új honvédsége katonájaként vállalt önkéntes szolgálati" elismeréseként.
Az ünnepség hivatalos része után a dandár parancsnoksága ebéden látta vendégül az öreg katonákat és hozzátartozóikat. Dómján Károly őrnagy tájékoztatása szerint a felkutatott hatvanhét főből harmincöt fő visszajelzése nyomán harmincegyen el is fogadták a meghívást. Sajnos sokan már nincsenek az élők sorában. Az ebéd utáni baráti beszélgetésben Marafai Mihael Gősfáról, Polgár József Nagykanizsáról a megilletődöttség és az öröm szavait juttatták kifejezésre, hogy nem felejtették el őket, hogy ez a gesztus visszaadta önbecsülésüket és megbékélésüket.
Büki Erzsébet



Volt egyszer egy NB Il-es csapat, volt egyszer egy Önkormányzat s közösen felvállalták a kanizsai csodát, az élvonalat. Az Olajbányász labdarúgói megnyerték az NB Il-es bajnokságot, és negyvennégy év után újra bekerültek a legjobbak mezőnyébe. Nagykanizsa joggal került az érdeklődés középpontjába. Országosan is jegyzett lett a csapat és a sportos Önkormányzat, amely a súlyos pénzügyi gondok ellenére is zöld utat, pályát biztosított.
Igaz, hogy tavaly is rendkívül szegényes volt a városi költségvetés, akkor is több százmillió forint hiányzott. A közösségi feladatok megoldása érdekében az akkori önkormányzati vezérkar, élén dr. Kereskai István polgármesterrel, Farkas Zoltán alpolgármesterrel, Marton Istvánnal, az oktatási, kulturális és sportbizottság elnökével s a többi többségi képviselővel megadta a lehetőséget az élvonalba feljutott csapat számára.
A szegénység ellenére az Önkormányzat harmincnyolcmillió forintos támogatást adott az újonc NB l-eseknek, ami a szakosztályi költségvetés több, mint felét jelentette. Ebből huszonkét-millió jutott az őszi idényre, tizenhatmillió a tavaszi sorozatra.
A támogatásból a legfontosabbakat sikerült megoldani, de arra már nem jutott pénz, hogy eredményjelzőt vásároljanak, vagy bővítsék a nézőteret.
Az újonc aztán eredménnyel honorálta az Önkormányzat kiállását, amely ősszel sikerrel alapozott. Az olajosok vonzották a közönséget is, melynek fémjelzője, hogy a hazai bajnoki mérkőzéseket hat-tizennégyezer néző látogatta. Az őszi nézőszámban Nagykanizsa a legnépszerűbb országos csapat, a Ferencváros mögött a második helyen rangsorolt.
Az ősz után az egyesület és a szakosztály tovább folytatta az építkezést. Erősítettek, keményen dolgoztak és készültek a folytatásra, a tartós élvonalbeli szereplésre. Közben készült az idei városi költségvetés, az új önkormányzati koncepció. Megkezdődött a tervezés időszaka, a többlépcsős előkészítő szakasz.
A kanizsai minőségi sportot képviselő olajosok, a vezetők várták, hogy a nehéz helyzet ellenére is meglesz legalább a szintentartás, nem lesz gond a jövővel. Nos, a reménykedők csalódtak. Ugyan az új Önkormányzat tiszteletben tartotta a tavaszi idényre korábban elfogadott tizenhatmillió forintos támogatást, bár az előtárgyalások során néhányan még ezt is lefaragták volna. Az őszi idényre tervezett tizenkétmillióból viszont csak kétmillió forint maradt.
A tavaszi bajnoki rajt előtt fogadta el a költségvetést a testület, amely közel ötmilliárd forintos bevételre számít, miközben háromszázmilliós hitelfelvételre kényszerül, vagyis a hiány többségében azonos a tavalyival. Most azonban új és más Önkormányzat döntött.
Az ülésen, a huszonhat képviselő közül ketten, Ferenczy Zoltán és Marton István érvelt a minőségi sport, az NB I mellett. Ferenczy Zoltán javasolta az őszi sorozatra a tizenkétmilliós támogatást, ha a csapat bentmarad az NB I-ben, míg Marton István többek között ezeket mondta: - Úgy gondolom, hogy az NB l-es csapatnak ígérvényt kell tenni, hogy abban az esetben ha sikerül a bentmaradás, akkor a költségvetést felülvizsgáljuk. Tehát arról van szó, hogy él a remény, sőt ösztönző erő a remény, hiszen ha kiesnek, akkor egyből visszaáll a tervezett kétmillió forint. Az Ígérvény tehát sarkallja a játékosokat arra, hogy mindent tegyenek meg azért, hogy bentmaradjanak.
A javaslatokat Suhai Sándor polgármester nem támogatta, aki így vélekedett: - Nem tudok vele egyetérteni, a forrást nem tudom megnevezni. A képviselőtestület végül is 7 igen, 13 nem, és 6 tartózkodással elvetette Ferenczy Zoltán és Marton István javaslatát. Az NB l-es csapatnak így a tavaszra maradt a tizenhatmilliós támogatás, míg őszre csak kétmillió jut...
A testületi döntésről néhány Olajbányász elnökségi tag röviden így vélekedett.
Baranyai István: - Egyértelmű, hogy elhibázott döntésről van szó, amit kellő ismeretek nélkül hoztak. A kétmilliós őszi támogatás nevetséges összeg.
Szálai Géza: - Információ nélkül határozott az Önkormányzat, ami erkölcsi, etikai rombolást kezdett. Rendkívüli elnökségi ülést kell tartani, fel kell készülni és döntési helyzetbe hozni a képviselőket.
Patti Tibor: - A sportolók elleni hadművelet kezdetét vette.
Pátkai József: - Az őszre megszavazott kétmillió forint elfogadhatatlan, irreális.
Horváth Sándor: - Az élvonalbeli folytatásnak, a jövőnek fékezett be az Önkormányzat.
Balogh Antal
A városnak elfogadott költségvetése van, így ezen írás közreadásával a szerkesztőség nem kíván vitát nyitni. Az Olajbányász Sportegyesület vezetőségének véleményét, mint „kisebbségi" észrevételt közöltük.

14
KANIZSA- <)tt/lo*

1995. Dtárciui
; 10.

Határesetek
Nem unatkoztak a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság munkatársai a február 27. és március 5. között eltelt héten sem. A magyar-szlovén szakaszon negyvenegy román állampolgár kísérelte meg, hogy illegálisan hagyja el hazánkat. Ennél csendesebbnek bizonyult a magyar-horvát határ, ahol csak heten követtek el jogellenes cselekményt. Március harmadikán fennakadást okozott az Adriatica nemzetközi gyors „életében" két román férfi, akik felmásztak a vonat padlásterébe és a felszólítások ellenére sem voltak hajlandók elhagyni búvóhelyüket. A kocsit kisoroltatták - a gyors így harmincperces késéssel folytathatta útját -, mivel csak így tudták távozásra bírni a kucorgókat. Ber-zencén négyfős bosnyák család kért és kapott ideiglenes menedéket a Magyar Köztársaságtól. Valamennyiüket Nagyatádon szállásolták el.
Határforgalmi ellenőrzés során a magyar-szlovén átkelőhelyeken 76 899 utast és 24 380 közúti járművet léptettek át, míg a magyar-horvát pontokon 138 251 utast, 44 106 közúti járművet és 6911 vagont.
-kr-
Határnyitás szombaton
Ideiglenes határnyitásra kerül sor a helyi önkormányzatok kérésére szombaton, a magyar-szlovén határszakaszon Nemesnép és Kobilje között. A közúti átkelőt reggel nyolctól este hat óráig csak magyar és szlovén állampolgárok vehetik igénybe gyalogosan, kerékpárral, motorkerékpárral vagy személyautóval.
-kr-
Tűzközelben
Az elmúlt héten csupán
két műszaki mentéshez riasz-
tották lánglovagjainkat.
Csurgó és Iharos között egy
balesetet szenvedett Merce-
des személyautóból mentet-
tek ki egy sérültet március
2-án. Három nappal később
Nagybakónakon egy körülbe-
lül tizenöt méter magas fe-
nyőfa gyökereit mosta alá a
sorozatos esőzés. A kapasz-
kodó nélkül maradt fa vesze-
delmesen megdőlt és súlyo-
san veszélyeztette a szom-
szédos házat, valamint a kö-
zelben húzódó villanyvezeté-
ket. A bajt a tűzoltók még
idejében elhárították, így
anyagi kár szerencsére nem
keletkezett.
-kr-
Évek óta várják a védőnők, hogy munkájuk feltételeit és tényleges tartalmát jogszabályban határozzák meg, hiszen a rájuk vonatkozó korábbi miniszteri utasítást 1991-ben hatályon kívül helyezték. A rendelet hiánya, a háziorvosi vállalkozások beindulása felemás helyzetet teremtett, s működésük gondjai már az ellátottakkal való napi kapcsolatban is megmutatkozott. Ezekről a problémákról beszélgettünk a nagykanizsai körzet vezető védőnőjével, Kónya lst-vánnéval.
— Az, hogy a védőnői szolgálat az egészségügyi alapellátás részeként a családok egészségének megőrzésére fejt ki preventív tevékenységet, mindig is egyértelműen megszabta feladatainkat - kezdte a vezető védőnő. - Problémák nem a célokkal, hanem azok gyakolati megvalósulásával adódtak. Az egészségügyi reform után például még az is kérdésessé vált, hogy az alapellátás maradjon-e a területi kórházak hatókörében, vagy egyértelműen az önkormányzatok illetékes osztályai, csoportjai a működtetők. Az érdekek itt erősen ütköztek. A régi team nagyon jó volt: a gyermekorvos és a védőnő együtt mentek látogatni, a gyermekágyas anyáról, az újszülöttről, a 0-6 éves korú gyerekről az egyeztetés akár azonnal is megtörténhetett. A reform után fél éven belül az orvos vállalkozó és választható lett. Tehát az eddigi — a mi szempontunkból — olyan jól funkcinonáló területi alapelv felborult. Most már más körzetből — sőt vidékről - is hoztak a rendelőbe kisgyereket, ám ezeknek a kisgyerekeknek orvost választottak, de védőnőt nem. Tehát az előzően olyan jól kialakult szakmai együttműködés megbillent. Rázós problémák adódtak, a helyiséget illetően is, hiszen a vállalkozó orvos rendelőjét nem mindig biztosította, esetleg csak a hivatalos tanácsadás idejére. A hatáskörök tisztázatlansága nem volt jó se a gyerekorvosoknak, se a védőnőknek. Képzeljük el azt a szituációt, hogy az ötéves kisgyerek és mamája ragaszkodik a régi védőnénijéhez, de hol beszélgessenek, amikor a rendelőben nem a saját háziorvosuk dolgozik.
- Miben segített ez a februárban megjelent rendelet?
- A népjóléti miniszter 511995. (11. 8.) NM rendelete a körzeti védőnői szolgálatról először is lezár egy alapvető vitát. Azzal, hogy többek között kimondja, hogy a védőnő munkahelye a tanácsadó, munkaterülete pedig - nem az orvosi — a védőnői körzet. A tanácsadón kívül tevékenységéi még a családok otthonában és közösségi prrogramokra alkalmas helyen -például iskolában — önállóan végzi. Az továbbra is természetes, hogy kapcsolatot tart fenn és együttműködik az egészségügyi alap- és szakellátással, a közoktatással, a gyermekjóléti, a szociális és családsegítést végző intézmények szakembereivel. Ha a védőnő és a házi gyermekorvos között esetleg szakmai véleménykülönbség adódik, mindkét szolgálat illetékes szakfelügyelője jogosult dönteni.
- Biztosítottak-e Nagykanizsán a rendeletben előírt alapfel-szerelési eszközök, de mindenek előtt a tanácsadó helyiség?
- A város tizenegy gyermekorvosi körzete hét épületben működik. A huszonkét körzeti védőnő többféle megoldásban dolgozik. Elkülönítve, négyszemközötti beszélgetésekre alkalmas a Roz-gonyi, a Hevesi utcai rendelő, de a legideálisabb a Garay utcai megoldás, hiszen az felel meg legjobban az előírásoknak, várószobája is van. A tanácsadónak várószobával, melléklielyiségekkel és legalább tizennyolc négyzetméter alapterülettel kell rendelkeznie. Ha több védőnő dolgozik egy épületben, akkor számukra munkaszobát kell biztosítani.
Ilyen tanácsadókra lenne szükség az egész városban, mert a Csengery utcában, a Tavasz utcában, Miklósfán nem a legideálisabb a védőnő—gondozott találkozása. S hogy mi a helyzet az alapfelszerelési jegyzékben felsoroltakkal? Jelenleg a védőnői szolgálat leltára üres, mert minden eszköz a rendelő tartozéka, s azokat el kell kérni a gyermekorvostól. Ezt figyelembevéve, s ismerve az összes konfliktushelyzetet, mégis azt mondom, hogy a gyermekorvos és a védőnő nem ellenfelek. Belekerültek egy bizonyos helyzetbe, s most abban próbálják a feladataikat ellátni.
- Mit vár Ön a körzeti védőnői szolgálatról szóló rendelet megjelenése után?
- Tudom, hogy a helyzet a rendelet megjelenésével nem oldódik meg azonnal, de azt remélem, hogy az önkormányzat erre a közalkalmazotti rétegre majd jobban odafigyel. A városban egyetlen szakképzetlen védőnő sincs, majdnem mindenki egészségügyi főiskolát végzett. A körzetieken kívül kilenc fő képesített erre az egészségügyi alapellátásra, tehát összesen harmincegyen vagyunk. Tizenkétezer gondozottat látunk el az alapszűrővizsgálatoktól a nővédelmen át a várandós és gyermekágyas anyák gondozásáig. Minket értesítenek először születéskor, dolgozunk az összes óvodában, iskolában. Előfordul, hogy a szociálisan legveszélyeztetettebb réteg - sokszor még betegkártyájuk sincs! - nem részesülne ellátásban, ha a védőnők rájuk nem lelnének. A gondozottakat nyilvántartjuk, s ha a megelőzés sikeres, akkor mégiscsak olcsóbb az alapellátás, mint a betegségek gyógyítása. Köztudott, hogy a magyar társadalomban jelenleg sajnálatosan egy egészségromlási folyamat megy végbe. Az egészségnevelés megerősítésének egyik döntő láncszeme a szakképzett és megfelelően ellátott védőnői hálózat. Csak bizakodni tudunk, hogy a nagykanizsai önkormányzat ezt nem hagyja figyelmen kívül.
Büki Erzsébet
— 56 554. Örvendetes tény, hogy továbbra is gyarapodni látszik Kanizsa állandó lakosainak száma. Az elmúlt héten huszonkét újszülött sírt fel városunk kórházában és tizenhat polgár hunyt el. Örök hűséget azonban csupán egyetlen egy pár fogadott az anyakönyvvezető színe előtt.
-kr-

1995, március 10.

IL

KANIZSA - 7*»uHptf6&

15

iillliii
A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:

Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.

Nagykanizsa,
itvös tér 28.


Julius Meinilj



DÉL-ZALAI HETILAP




?EUELENK: MINDEN PÉNTEKEN

S?<S AetCtaJt-, timet dje*H, ctött úcií ttvtftuu!


KANIZSA
Trend Kft

Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-691-es telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Csengery u. 5. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.




KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
- Akar Ön kulturált
körülmények között étkezni,
fagyizni?
Térjen be hozzánk!
P
Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk.
KREMZNER RESTAURANT Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057

!

MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG BT.
1519 Budapest, Pf.: 248 • Telefon: 140-1711, 149-7583
1995. évi Országos, Budapesti Céginformációs adattárak
EGMUTAT0 Kérésére ingyenes tiszteletpéldányt biztosítunk!
A Nyugat-Magyarországi Cégmutatóból ön sem maradhat kJ!

INFORMÁCIÓ még ma... CÉGMUTATÓ a holnap

LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:

- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60) 399-196
NAGYKANIZSA
MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA



\\
mmmm

i
> 1
mm


TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
Szociális Foglalkoztató
8800 Nagykanizsa Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279

RoKKKockák
Megfejtendő a vastag keretes
sor: Tiborcz .... (kanizsai jazz-
muzsikus). Függőleges meghatá-
rozások: 1 Labor (Janicsák
István együttese), 2. Nir.... (Kurt
Cobain zenekara), Presser
(az LGT főnöke), 4. Slamovits István rockcsapata. A helyes megfejtést beküldők között egy, a Dalton Audió szaküzlet által felajánlott műsoros kazettát, és két darab Dark Day belépőt sorsolunk ki. Beküldési határidő: március 17. A megfejtést és a nyertesek nevét lapunk március 24-i számában közöljük. A levelezőlapra kérjük, ne felejtsétek el ráírni: RoKKKockák! Sikeres rejtvényfejtést kívánunk! Előző rejtvényünk helyes megfejtése: Irigy (Hónaljmirigy). A Dalton Audió műsoros kazettáját Kálo-vics Viktória (Nagykanizsa, Városkapu krt. 10/C), a két Old\'s Klub belépőt pedig Orbán Szilvia (Nagykanizsa, Liszt Ferenc u. 3/B. nyerte. Gratulálunk! Nyereményeiket szerkesztőségünkben vehetik át.
A nyolcvanas évek elejétől fogva Székesfehérvárat az igényes rockzenék otthonaként tartják számon egyrészt a hírneves jazz-fesz-tiválok okán, másrészt a fel-felbukkanó komoly progresszivitást képviselő rockzenekarai miatt. A kilencvennégyes esztendőben egy szimplán csodálatos zenekar színrelépése kavarta fel a különleges harmóniákat szerető, mélyen emberi versekért rajongó zenekedvelők lelkét. Az Unicum State\'s egy régóta dédelgetett progresszív álon), s egy évek óta hízó jéghegyként bukkant fel a magyar zenei élet tengerén. Váratlanul. De nem minden előzmény nélkül. Evek, hosszú évek óta alakult, formálódott a klasszikus zenét, jazzt, hard rockot eggyé fagyasztó alkotás, s ami tavaly a felszínre bukkant az alkotók hatalmas tehetségéből, az csupán a jéghegy csúcsa. Tartalmas évek kemény munkája, időt és fáradságot nem sajnáló, tökéletességre törekvő - ám mesz-sziről nem hiú - szándéka és gyakorlása, két demofelvétel gyönyörű emlékei nyugszanak a felszín alatt, s biztos alapot szolgáltatnak a négy muzsikusnak arra, hogy maguk mellé állítsák a gondolkodó rockzenerajongókat. Második próbatermi (!) felvételükkel hívták fel magukra igazán a figyelmet a tavalyi év első felében. Röviddel ezután - több, mint száz zenekar közül - negyedik helyezést értek el Rock Kristály Díj elnevezésű versenyen, majd rákerültek a Demonstráció válogatáskazettára és CD-re, melyen keresztül országvilág előtt megmutathatták zenéjük csillogó szépségét Jégvilág című klasszikus értékű dalukkal. Ezzel egyidőben felkerültek a dunántúli Rock Channel közönséglistájára, melyen hónapokra helyet bérelt az Éjszakai rohanás című, igen összetett kompozíciójuk. A Demonstráció révén a Hungaroton-Gong kiadó szerződést kínált a csapatnak, mely elfogadtatott, és így december folyamán elkészülhetett a Különleges Állapotok című nagylemez, igazi ajándékként a progresszív rock fanatikusainak karácsonyfája alá.
Horváth Zoltán








EZ-AZ
w A CODA együttes márciusi fellépése az Old\'s Klubban sajnos elmarad, de áprilisban valószínűleg tétrejön a buli.
w Kanizsai Koncertme-
nű: raárc. 10., Kodály MH,
19h: Black Angels Klub;
márc. 11., Kodály MH,
19h: Old\'s Klub, és Olaj-
ipari MH, 19h: Forever
Young lock\'n\'i oll-est:
márc. 16., HSMk. 19h: Los Andinos koncert; márc. 17., Kodály MH, 19h: Traffic Jam.
HERE!
• Yamaha SG-200-as ikerszarvú, fekete szólógitár eladó jó állapotban. Érdeklődni: Bali Miklós, Nk., Bartók B. u. 7/C. fsz. Ugyanitt énekest keresünk a Fiat Rock zenekarba!
# Keresem megvételre a Machine Mouse, a Southern Special, a Barbaro és az After Crying lemezeit CD-n, és a The Bedlam első műsoros kazettáját. Tel.: 317-497.
Debrecen nemcsak a súlyos zenék hazája. A legjobb bizonyíték erre a már évek óta létező és jól funkcionáló Tomi Szomorú együttes. A srácok nemrég adták ki debütáló albumukat, mely meglehetősen egyedi, felettébb érdekes muzsikát rejt. A kazetta egy jó poénnal, a nevükre csengő „Kicsit szomorkás a hangulatom máma" c. dal bevezető soraival indul, majd egy kellemes rocknótába torkollik. A zene rhylhm and blues és alternatív muzsika meggyőző arányú keveréke, aholis az előző stílusjegyek dominálnak. Érdekes kontrasztot ad a bluesos zene és az alternatív jellegű ének párhuzama. E két ellentétes pólusú alkotóelem felerősíti egymást a csapat produkciójában, s ezt a kiváló teljesítményt a helyenként pazar poénokkal, egészséges iróniával felvértezett tipikus rocktémájú szövegek koronázzák meg. A hang-
Jníuziú:
TOMI SZOMORÚ I.
szerkezelés kiváló, a keverés arányos, ez aztán a ZENE! Senki ne várja azonban, hogy az anyag a manapság divatos trendet követve beszakítja a mellkasát, kilyuggatja a dobhártyáját, és dalonként ezer (\'..kot tartalmaz. Szóval nem hard core/rap metál, de nem is dirty blues. Nem, To-miék első lemeze teljesen más értékekből építkezik. A hallgató könnyen ráérezhet az anyagra, hisz a tíz nóta remekül szórakoztat, ez a kulturált rockzene egy más jellegű élményt kínál. Zene: 4, szöveg: 3. (1—5-ig!) A kazi a következő címen rendelhető meg: Tomi Szomorú 4027 Debrecen, Füredi út 46. 111/15.
H.Z.
PANNON ROCKUSTA
1. (4.) Gain (Veszprém)
- Ébredés
2. (3.) Warning! (Pápa
- Felhőbe burkolózva
3. (2.) Kispál és a Borz (Pécs) - Sika, Kasza, Léc
4. (1.) Gömbös Gyula és Barátai (Pécs)
- Dél virága
5. (7.) Vészkijárat
(Tatabánya)
- A vonalon túl
6. (6.) Shock Matt
(Székesfehérvár)
- Of Course
7. (10.) The Klick (Tatabánya) - Napnak születtem
8. (-) Körök (Ajka)
- Végállomás
. 9. (-) PMD (Pécs)
- Szombat esti blues 10. (5.) Grogén (Tatabánya)
- Nem látod át
A Pannon Rocklista 10-re ti is szavazhattok nyílt levelezőlapon minden hónap 22-éig. A listán kizárólag dunántúli előadók szerepelhetnek dalcím cs település megjelölésével. A beküldők között kazetták kerülnek kisorsolásra. Februárban műsoros kazettát nyert: Kiss Tamás (Székesfehérvár). Ide írjatok: Pannon Rocklista 2801 Tatabánya, Pf.: 1258.

A PÉCÍ
11


WLrmá*

mxmf

1995. MÁRCIUS 13, 14, 16, 17 hétfő, kedd, csütörtök, péntek
Fogható 5.55-től 9.00-ig a 873 kHz kli-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig" -zenés hírmagazin. Benne 6.00 -Kossuth krónika. 6.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 - Kossuth krónika. 7.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 - Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 -Hétköznapi történetek. Szerkesztők: Németh Károly, Kovács Zoltán, Zsoldos László, Schwei-er Rita. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor -15.00-16.00 - Dél-dunántúli Magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 -
Francia mondások
A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 -„In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na matern-jem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. MÁRCIUS 15. SZERDA
8.30-10.00 Ünnepi magazin. Szerkesztő: Kovács Imre. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 Szerb nyelvű nemzetiségi műsor 13.30-15.00 Horvát nyelvű nemzetiségi műsor 15.00-16.00 Dél-dunántúli Magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora 16.00-18.00 A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora 18.00-19.30 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30-20.00 „In der Muttersprache - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről 20.00-20.30 „Na maternjem jeziku - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről 20.30-21.00 „Na maternjem jeziku - az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. MÁRCIUS 18. SZOMBAT
Fogható 9-től 11-ig a 873
Beküldési határidő: március 17.
Lapunk 8. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Minden ember kHz kli-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n 9.00-11.00 ,Jó pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Kovács Imre. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 -Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00
- Dél-dunántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgálató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 -Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku"
- az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. MÁRCIUS 19. VASÁRNAP
8.30-10.00 Vasárnapi magazin Szerkesztő: László Lajos. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 -Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor „Gruss und
őszintének születik és mint csaló hal meg.
A sorsoláson Cservák Gábor, Garamiáé Árpád Lenke, Erdélyi Tamás, Szűcs Dalma
Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 - Magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Kovács Imre 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.

Pénztár nyitva: 15-18 óráig. Pénztár tel.: (93) 311-468 Telefon: (93) 311-454 311-221
HETI
PRO GRAMAJÁNLAT
- 16-án 19 órakor: LOS ANDINOS Együttes lemezbemutató koncertje
- 18-án 20-03 óráig: Nosztalgia Kávéház -Sándor-, József-napi bál. Vendég Soltész Rezső

és Újvári Győző olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyei szerkesztőségünkben vehetnek át.



I DUMAS FILS 1. JULES RENARD AFORIZMÁJA
3PAKJYOL TÖRTÉNÉL Ml TAR TOMANY.

FÉRFI ÉNEKHANG
SZEMBE VILA\'Gl\'t
ARCHEO
MAGYARUL GARfrMLŐ.
HELY RAG

FFINEV

TROJA FŐPAPJA
MUTATO
NE\'VMA\'S
ÄGACSKA

MÉRTANI TEST
BIZONYÍT
Afe
UNOTT TEKINTET

TÉRKÉPGYŰJTE-
MÉNY
MÉRLEGELÉS, FONTOLGATÁS
<7—
A

SEBÉSZ-

NEM JO GOS

FOGAS JELZŐJE






FESTŐMŰVÉSZ
KIEJTETT BETŰ

TARGYKAG f

CAREL ?APEK MŰVE









BASZK SZERVEZ
MUR /MÓRICZ/







HEVESI KÖZSÉG
SZÁRMAZIK











BuN, BLTJI
GITÁR-HÚROK


RAVASZDI OTTHONA
NEMET ATLÉTAWŐ
SPORTESZKÖZ
OLLÓS A\'LLAT







ROBBANÓ ANYAG
GENUS






VAROS
TENNES-
SEEBEN
ELVISELE











ROMA\'NIAl FOLYÓ
LENA KYN, ft
MÉLYKÚT RÉSZE!







CÖROG ...
HELYSÉG RÉSZE\'





PAULO
MEZO
—:—












SZOW. REPÜLŐGÉP
SZERELMI ŰÜZSA
VORO_, „ BORSZŐLŐ
—V—


FESTŐ /ISTVA\'N/
- MoG -V-




SZÁMSZERŰ TÉNY
VIZI
ÁLLAT ""?V-




PEMZLI VÉGE I
ZENEI HANGOK
7—




FÓVA\'ROSI SPORTEGY.
KAJMÁN DEREKA!






FOGSÁGBAN VAN
ZAGYVA
BESZÉD
?

MAGYAR TELEVL\'-ZIÓS
SOROZAT



V

NÉVELŐS RAGADOZóf>



b

Kanizsai hetilapok
Zala (1X73-1922) Kanizsai Lapok (1874) Párisi Lapok (1878) Az Igazság (1883) Zalai Hírlap (1889) Nagy-Kanizsa és Vidéke (1890) Nagy-Kanizsa (1890) Nagykanizsa 1901) Tükör (1919) Dunán tó 11 Újság (1920) Nagykanizsa (1920) Kanizsa Dél-Zalai Hetilap (1989)
Heti két alkalommal megjelenő városi lapok
Panoráma (1884) Nagykanizsa (1906) Népakarat (1919) Kanizsa Tükre (1919)
Kanizsai napilapok
Reggelt Lap (1905) Zalai Hírlap (1913-1921) Nagykanizsai Hírlap (1915-18) Munkás (1919) Zalai Újság (1931) Zala (1932)
Zalai Világosság (1947)
Március 15-én nemcsak az 1848-49-es szabadságharcra emlékezünk, hanem ekkor ünnepeljük a Magyar Sajtó Napját is. Bizonyára megfordult már nem egy kanizsai polgár fejében, hogy városunk nemrégiben ötödik születésnapját ünneplő lapja előtt voltak-e és ha igen milyen helyi lapok.
Kanizsán - s az ország más településein is - a kiegyezést követően, az osztrák tőke beáramlásával nyílt először lehetőség arra, hogy a sajtóüzlet és a lapkiadás felvirágozhasson. Az első Zala megyei nyomda is városunkban került felállításra 1862-ben, mikoris Wajdasits József vezetésével a gépeken elkészítették az első lapot, a Zala-Somogyi Közlönyt, mely egészen 1873-ig tájékoztatta a Dunántúl politikai sajtójaként a közélet iránt érdeklődő polgárokat. Megyénk második nyomdagépe is Kanizsán szolgálta a polgárokat 1869-től, érdekesség hogy ezen a szerkezeten állították elő havi három alkalommal a „Keszthelyi Hangok"-at is.
A századfordulóra Zalában már tizennyolc lapot vehetett kezébe az olvasó, 1914-re pedig ez a szám harmincra emelkedett. Említésre méltó, hogy a sajtótermékek szaporodásával egyenes arányban nőtt a lapok munkatársainak közélet-beli súlya is. Kanizsán a Zala-Somogyi Közlöny megszületését követően 1973-ig közel hetven lapot hoztak létre a városért és annak tájékozottságáért tenniakaró lokálpatrióták. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy közülük csak nagyon kevesen érték el a tízéves jubileumot, sőt volt olyan is - 1899-ben a Zala vagy 1929-ben a Nagykanizsai Rendkívüli Újság -, mely csupán csak egyetlen egy alkalommal volt képes megjelenni.
Említésre méltó, hogy országos szaklapok is napvilágot láthattak Kanizsán. 1908-tól 1917-ig létezett például a Jövendő, mely a magyarországi kéményseprő munkások társadalmi és gazdasági érdekeit védő lap volt, de innen jutott 1909 és 1918 között hazánk más városaiba a Magyar Izrael - s egy évvel korábban jogelődje, az Országos Rabbiegyesület Havi Közlönye - Neumann Ede szerkesztésében. Kanizsán jelent meg 1868-69-ben havonta az első magyar hölgy élclap is a Kandi Klári, ami ugyancsak egyedülálló volt a maga nemében. Rangos kulturális életre utalnak az e témában megjelenő újságok is, 1924-25-ben a Visszhang című dunántúli irodalmi, művészeti és társadalmi hetilap, majd jogutódja a Dunántúli Kultúra. A színházi élettel foglalkoztak a Színház, a Kanizsai színpad és a Pletyka című hetilapok. Hetente a friss sporteseményekről tudósított 1922-től a Dunántúli Sporthírek. Hoffmann Mór szerkesztőnek köszönhető, hogy a város fiatal lakói is kezükbe vehették a nekik szóló újságokat a múlt században, a Magyar Ifjúság Lapját és az Ifjúság Lapját. Akkor igazán pezsgő egy város élete azonban, ha képes akár egy napilapot is életben tartani. Erre először 1905-ben került sor, a sajtótermék pedig a Reggeli Lap címet viselte. Hetente kétszer jelent meg 1884-ben a Panoráma vagy többek között 1906-ban a Nagykanizsa.
Lapok igazi elődeinek azon-
ban a várospolitikai hetilapok
számíthatnak, amelyekből
szintén számos jelent meg leg-
inkább a századforduló tájé-
kán, a Zalától a Kanizsai La-
pokon át egészen az 1920-as
Nagykanizsáig.
Kovács Rita összeállítása

ELEFANT A PORCELÁNBOLTBAN?
Megalakult a protokoll-szövetség megyei szervezete

mmmm:mmmmmmmmmmmmm
Azt mondja a külföldi, hogy a meghívott nyolcszáz vendégből az előkelő budapesti szállóban tüstént megfogja mondani, kik a magyarok. Akik, bár kifogástalanul öltik magukra a szmokingot a hozzá illő fűzős cipővel, ám viselkedni nem tudnak. Elefántok a porcelánboltban.
- Ne legyünk azok! Ezért mi, megszállott protokollosok megalakítottuk a Magyar Protokoll Szövetséget, és valamennyi megyében létre akarjuk hozni a szervezeteket. Zalában nyolcadikként most alakult meg a megyei szervezet -kezdte Molnár György országos elnök. Civilben a kormány vendégházainak igazgatója. Ismeri tehát a protokoll minden csinját-binját.

Protokoll: a társasági viselkedési írott és íratlan szabályok összessége, valamint nemzetközi tanácskozások után elkészült jegyzőkönyv. Amelyet aligha írnak alá, ha a másik fél elefánt a törékeny holmik boltjában.
Megalakult tehát a megyei szervezet, amelynek titkára Mimon Zsolt, elnöke a megyei kórház gazdasági igazgatója, Heves István. A helyettesi tisztséget némi gondolkodási idő után dr. Czoma László, a Keszthelyi Kastélymúzeum igazgatója vállalta el.
Nagykanizsa mintha hiányoznék a szervezetből...
Pedig érdekes elképzeléseket is hallottunk. Például azt, hogy április l-jén és 2-án tanfolyam kezdődik saját elkészítésű tankönyvekkel. Ezekben nem a tudni illik, hogy mi illik játékszabályok gyűjteménye kap helyet, hanem igen elmélyült tudnivaló-gyűjtemény a nemzetközi követelményeknek megfelelő viselkedési követelményekről.
Azt mondta a február 27-i
sajtótájékoztatón Molnár
György elnök, hogy nemrégiben egy ilyen tanfolyamon egy autószerelő csupán a következő kérdésekre kért választ: ha egy külföldi cég autóit akarja árulni javítóműhely-lyel kiegészített bemutató termében, akkor az adott márka képviselőjéhez milyen ruhában menjen, hogyan mutatkozzék be, miként fogjon/nyújtson kezet, mi legyen az első kérdése, a cégfőnök érdeklődésére mmmmmmmmmmmmsmm
hogyan válaszoljon, vigyen-e virágcsokrot a titkárnőnek, mikor foglaljon helyet: egyszerre a cégfőnökkel, előbb vagy utóbb és ha utóbb, akkor menynyivel stb. stb. Vagyis rengeteg apróságtól is függ egy-egy, több milliós, huzamos együttműködést is előrejelző üzlet megkötése. Vagy kútba-esése.
Tehát a protokollszövetség megyei szervezete az efféle tudnivalókhoz is hozzásegíti mindazokat, akik máris érdeklődnek. A zalaegerszegi 315-188-as telefonszámon ennél bővebb fölvilágosítást is kaphatnak. Hogy ne törjék össze a porcelánboltot.
F.Cs.

1848-ban a forradalom győzelme után a magyar állam az európai nemzetállami elveket követte. Ezeknek az alapelveknek a követése feloldhatatlan konfliktusokat hozott magyarok és nem magyarok között. Bebizonyosodott, hogy hiába indulnak ki az áprilisi törvények a polgári jogegyenlőségből, az alkotmányos rendből, a modern parlamentarizmusból, a térség etnikailag kevert társadalma a nemzetállam eszméje szerint tartósan nem igazgatható. A magyar állam területén a polgárok fele nem magyar anyanyelvű. A szlovák, román vagy délszláv jobbágyok örülnek a jobbágyfelszabadításnak, de elégedetlenek, amikor az első népképviseleti parlamenti választásokon csak magyar nyelven beszélőket választhattak képviselőnek. Ezzel máris megindult a nemzetből való kirekesztés folyamata, mert az anyanyelv autonómiája az államépítkezési modell jelentékeny része. Az 1849 júliusában megalkotott nemzetiségi törvény ugyan a maga nemében első a kontinensen, de a közösség kulturális autonómiájának és a kisebbségi nyelvhasználat biztosításának kérdésével elkésett. 1867 és 1945 után reálisan tudomásul lehetett volna venni helyünket a közép-európai kisnépek között, de mi inkább azt a megoldást választottuk, hogy nagyhatalmi támogatással biztosítjuk egy adott államterületen a románok, szlovákok, délszlávok fölötti államalkotói jogunkat. Persze, szomszédaink is erre törekedtek. Az 1849-es nemzetiségi törvény továbbgondolása megakadt, feledésbe merült az ebben a térségben élő népek egymásra utaltsága és kétségbevonhatatlan erőegyensúlya.
biztos tipp

ír
Ezen utóbbi aztán a trianoni békekötés után azt is hozta, hogy a magyar nemzet egyharmada kisebbségi sorba szakadt a környező államterületeken.
S most, 1995 tavaszán felgyorsult az északi és keleti szomszédainkkal kötendő alapszerződés ügye. A biztonsági kérdések között elsősorban tilalmak szövegeződnek, a határok megváltoztatásának tilalma, a kétoldali fejlesztés kérdéseit inkább az együttműködési cikkek fogalmazgatják. Például: a gazdasági együttműködés meg a kulturális kapcsolatok ügyét. S hogy ki nyújthat garanciát arra, hogy Romániában az alapszerződés megkötése után annak jogi érvényesülése biztosított lesz? Biztosan szerepelni fog a dokumentumban a nemzeti, nyelvi, kulturális identitás, a hagyományok megőrzése, fejlesztése, a szabad vallásgyakorlat, a nemzeti, történelmi ünnepekről való megemlékezés és a nemzeti szimbólumhasználat lehetősége, de mindezt azért mégis csak ottani, belső szabályozókkal, kisebbségi törvényekkel, az ellenséges kampányok beszüntetésével lehet elérni.
1995 márciusában, ha az ötven, hetven vagy százötven évvel ezelőtti reális lehetőségeket és eredményeket < elemezzük, akkor óhatatlanul a jelenlegi társadalom történeti érzékét is fejlesztjük. De nem úgy, hogy jelen tanácstalanságunkban törvényszerűen bűnöket és bűnösöket keresünk, hanem inkább úgy, hogy kizárás helyett minden hasznos erő és erőforrás bevonását sikerre visszük.
Büki Erzsébet

Nagykanizsai


KflMZSf! MŰSOR

MÁRCIUS 11. SZOMBAT
19 óra: Mindörökké fiatal - Erkel F. Műv. Ház
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Interjú a vámpírral
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Végveszélyben 20.15 óra: Nemcsak testőr
MÁRCIUS 12. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Interjú a vámpírral
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Végveszélyben 20.15 óra: Nemcsak testőr
MÁRCIUS 13. HÉTFŐ
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Interjú a vámpírral
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Az ügyfél 20.15 óra: Nemcsak testőr
Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA TV:
19 óra: - HÍRADÓ; - A hétvége sportja
MÁRCIUS 14. KEDD
19 óra: DANDÁRBÁL a Helyőrségi Klubban
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Interjú a vámpírral
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Az ügyfél 20.15 óra: Nemcsak testőr
MÁRCIUS 15. SZERDA
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Interjú a vámpírral
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Az ügyfél 20.15 óra: Nemcsak testőr
Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA TV:
19 óra: HARMADIK FOGÁS, rétegmagazin; - HOMOKÓRA, magazin idősebbeknek; - Rend őrségben a RENDŐRSÉG; - FIGYUSZ, ifjúsági magazin; - SZÍNPÓDIUM kulturális magazin.
MÁRCIUS 16. CSÜTÖRTÖK
19 óra: Los Andinos koncert a HSMK-ban
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Négy esküvő és egy temetés
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Három szín: piros
20.15 óra: Az özvegy y
Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA TV:
19 óra: - HÍRADÓ; - Hétvégi programajánlat; - JÖVŐ HÉT, közéleti műsor; - TANÁCSADÓ, szolgáltató, ajánló magazin.
MÁRCIUS 17. PÉNTEK
16 óra: Természetjáró egyesületek kiállításának megnyitója az
Erkelben
17 óra: A népdal, a néptánc - előadás a Helyőrségi Klubban
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Négy esküvő és egy temetés
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Kika 20.15 óra: Az özvegy
KANIZSA MŰSOR

20

( KANIZSA - 7Um caaé k&bteá, j

1995. március 10.



Az erősebb nem képviselői gyakorta szeretik életük párját divatmániásnak, facsaro-dott ízlésűnek, és egyáltalán viseltben elviselhetetlennek feltüntetni, pedig ha tudnák, hogy az öltözködés mániákusai közé több férfi tartozott, mint nő. Közülük az egyik az ókori olimpiák egyik legkiválóbb atlétája, Alkibia-dész volt, aki képes volt egy kerek órát suvickolni a sisakját, hogy annak fénye makulátlan legyen. Az ő nevéhez fűződik a divatkutya feltalálása is, vagyis az ő ötlete volt, hogy nyírni kell a kutyák szőrét, mert elegáns emberhez elegáns kutya illik. Az angol D\'Orsay gróf méltó utódja volt Alkibia-désznek, ő háromóránként váltott ruhát, s hétszer cserélt kesztyűt félnaponta. Os-car Wilde méltó honfitársa volt D\'Orsay grófnak, nem egy ruháját maga tervezte, így azok teljesen egyediek voltak, sőt arra is képes volt, hogy a lakásától nem messze üldögélő koldust felruházza, mondván, néki fizikai szenvedést okoz, hogy nap mint nap egy ilyen rosszul öltözött embert kénytelen látni.
NŐNAP
Két napja, március 8-án ünnepeltük a nemzetközi nőnapot, melynek fénye az elmúlt négy évben mintha megkopni látszana. Még látni itt-ott sietős férfiakat hóvirággal vagy egy-egy szál -a szeretett hölgynek kedves - virággal kezükben. Sokan fanyalognak ma, miért is kell megemlékezni a sajátos ünnepről az elmúlt rendszer kövületének tartva. Az ő megnyugtatásukra elmondjuk, a nőnapot szerte a világban 1910 óta ünneplik meg. Ugyanis nyolcvanöt évvel ezelőtt ezen a napon fo-
1910-TOL
i
gadták el Clara Zetkin kez- |
deményezésére azt a felhí- %
vást, mely a politikai jogok .
- elsősorban az ország- |
gyűlési választójog - kivívá- %
sa érdekében szólította fel a |
nemzetközi nőmozgalmakat ;;;
összefogásra. A politikai jo- 1
gok megszerzését azért te- |
kintették fontosnak, mert %
úgy gondolták, ez a legmeg- 1
felelőbb eszköz a széles I
1
körű egyenjogúság - idetar- |
tozott a munkához és műve- |
lődéshez való jog, a csalá- ;í
don belüli egyenlőség - ki- |
vívásához.

FILMKURA

>^.K.:.:.:.:.:.:*:*:.:.^
NAPÓLEON IBOLYÁI

Van vízkúra, iszapkúra, kalapkúra, s van filmkúra is. Egy dán orvoscsoport a potenciaproblémák kezelésére vezette be ezt a sajátos módszert. Míg sok országban a férfiassági gondokat sebészkéssel, illetve a keringést javító injekciókúrával igyekeznek megoldani, addig Dániában szexfilmek nézettetésé-vel próbálnak segíteni a bajon. A koppenhágai kórház szexuálpatológiai osztályán a kutatók arra lettek figyelmesek, hogy a forró jelenetekkel tarkított filmek milyen pozitív hatást gyakorolnak az impotenciával küszködő betegekre. A módszer művelői szerint sokkal rövidebb idő alatt, sokkal hatásosabb, mint az eddig ismert módszerek, arról nem is beszélve, hogy a „beavatkozás" egyáltalán nem fájdalmas. A filmkúrára egyre többen esküsznek, de valószínűleg messze még az az idő, hogy a videotékák polcairól vény ellenében szerezhetik be a rászorulók a szexfilmeket.
Napóleon még ifjú tisztként ismerkedett meg egy bálon Josephine-nel, aki a báli éj emlékére neki ajándékozta a ruháját díszítő ibolyacsokrot. A virág innentől kezdve összetartozásuk jelképévé vált, s bárhol is csa-tározott a császár, a házassági évfordulóra mindig szerét ejtette, hogy asszonyának ibolyacsokrot küldhessen. Amikor Elba szigetére indult, azt mondta kísérőinek, „Tavaszra, amire az ibolyák nyílnak, visszatérek." Amikor valóban visszatért, első dolga az volt, hogy Josephine sírját ibolyacsokrokkal borítsa el. Napóleon haláláig magánál hordott egy kis aranyszelencét, amelyről senki nem tudta, mit tart benne. Csak halála után derült ki, hogy hártyaszerűvé fakult ibolyaszirmokat rejt a kis doboz. Az egykori császár ibolya iránti vonzalma közismert volt, bukása után hívei tüntetően ibolyacsokrokkal díszítették kabátjukat. s halálhírekor is e virággal kezükben tüntettek Franciaor-szág-szerte.

?:-:-:-:.:-:.:-:.>:.:-:.:.:-:ox.:.:*:-:.:^^^

GYÓGY-DAGONYA
A napfényes Görögország sok nevezetessége hívogatja a turistákat szerte a világból. Szalonikitől nem messze azonban nem régi történelmi kor emléke vagy a festői tengerpart vonzza az odalátogatót. Évente mintegy nyolcvanezren fürdőznek abban az iszapban, ami a mozgásszervi betegségekre rendkívül jótékony hatással van. Emellett állítólag a huszonkilenc fokos híg sárban nemcsak a fáradtság tűnik el, de az életkedv is visszatér.
MICHAEL JORDÁN TÍZEZERÉRT
A visszavonult kosaras világsztárról még életében elkészítették az őt ábrázoló hatalmas szobrát, amely Chicago egyik legújabb látványossága. A mű kicsinyített mását tízezer dollárért lehet megvásárolni, ezt a mágus maga is aláírja(?!). Úgy látszik, a Bulls nélkül is boldogul az egyébként is multimilliomos Jordán, bár valószínűleg az üzletből sokak profitálnak. Erre mondják, hogy „ügyes..."
SZEKSZÁRDI , BIOBOR A VILÁGPIACON
A Szekszárd melletti dombok legfőbb áldása a szőlő. A város borászata most új fejezet előtt áll. A hagyományok megtartása mellett biobor készül, ami egyre keresettebb cikk a világpiacon. Vegyszermentes termesztés és nagyrészt kézi munka nyomán készül a nedű, de a csomagolás is a nyugati kívánalmaknak megfelelő lesz. Az egyik címkén Liszt Ferenc képe díszeleg, hiszen a nagy zeneszerző nemcsak a város és az itteni bor nagy barátja volt, de a közreműködésével nyerte el a szekszárdi vörösbor a „pápák bora" kitüntető címet. Egy másik fajtán a francia hagyományoknak megfelelő kasté-lyos ábrázolás járul hozzá a bor rangjához. Mint mondják, nemcsak a külcsín, a belbecs is fontos - és vica verza.
JÓNÁS SZELLEME
A bibliai cethalra emlékeztető hajót készít egy angol tengerész. A cet gyomrában kíván kalandos utakat tenni az óceánon - a prófétához hasonlóan. McLean úr nem először hajt végre ilyen felettébb érdekes cselekedetet, ugyanis egyszer már áthajózott Amerikába egy whiskysüveget formázó lélekvesztőn.
ELKELT A HERCEGKISASSZONY
A Friderikusz-showból ismert indonéziai nagykövet, Pringgodigdo herceg szépséges leánya, Iza rátalált a maga hercegére. A kisasszony - immár feleség - egy előkelő francia iskolában folytatott tanulmányokat, ahol az első nap beleszeretett a spanyol Rober-toba. Két évig szeretgették egymást, aztán elhatározták, hogy jöjjön, aminek jőni kell, ők bizony összeházasodnak. Ehhez Robertónak nagy feladatokat kellett véghezvinnie, többek között áttérni a muzulmán hitre. Miután ezt megtette, a Hakiim nevet kapta. A szertartás a Jáva szigetén megszokott rituálénak megfe-

xW"o:*:>>-x-:-:-:X\':-x::-:\':o

A svájci Közjóléti Társaság 1882-ben A munkások táplálkozása és annak elégtelen volta címmel hívott össze tárgyalást. Svájc gyáraiban ez idő tájt mind több nő dolgozott, s így nem volt módjuk arra, hogy az évszázados receptek alapján készült meleg étellel lássák el családjukat. A megoldhatatlannak látszó problémára végül egy kempt-tali, gazdag molnár állt elő javaslatával. Elképzelése az volt, hogy nemcsak a húsételek lehetnek táp-lálóak, hanem a konyhakerti hüvelyesek lisztjéből víz hozzáadásával készített levesfélék is. A terv először kivitelezhetetlennek látszott, de Julius Maggi rövidesen felépítette az első, hüvelyesek őrlésére
Ma már a boltok kozmetikumkínálatában mind gyakrabban találkozunk a jojobával dúsított krémekkel, samponokkal, balzsamokkal. Alig hihető szinte, hogy ezt a növényt alig több mint húsz éve ismeri az emberiség, s nincs még két évtizede, hogy a kozmetikai ipar közkedvelt alapanyagává vált. Juniperro Serra, spanyol misszionárius már 1769-ben említést tett a jojobáról, amelynek olaját a pa-pago indiánok gyomorfájás elleni gyógyszerként, illetve testápolóként használták. A növény egyébként Mexikó, Arizóna és Kalifornia homokos pusztáin él, s a gyógynövénygyűjtőkön és az erszényes egereken kívül semmilyen

lelően zajlott, a tizennyolc éves új asszony és a tizenkilenc éves új férj szűk családja és mintegy kétszáz meghívott vendég körében.
...ÉS MI LESZ A
MOZDONYOKKAL?
A nagy Phil Collins sem bírta tovább a példás családapa és szerető férj szerepét. Amerikából üzent élete - eddigi - párjának, hogy „darling add vissza a babaruhát". Ez némiképp meglepte az asz-szonykát, aki éppen valamivel ez előtt tért vissza a családi fészekbe, hogy mégegyszer próbálják meg rendbeszedni a családi szennyest. Az angliai ház pincéje is gazda nélkül marad, ugyanis oda csak Phil engedélyével léphetett be bárki, mert ott a családfő gyermekeivel vasútmodell-birodalszolgáló malmot, ahol aztán már ipari méretekben zúzták porrá a borsót, amihez szénhidrátot és zsírt kevertek. Az újdonságnak számító Maggi levespor először 1883 őszén jelent meg, s Wede-kind így vélekedett róla: Ez a leves olyan a többihez képest, mint a napfény az utcai lámpákhoz képest. A Közjóléti Társaság a vizsgálatok befejeztével az alábbi hivatalos közleményt adta ki Maggi úr találmányáról: A húsnál táplálóbb, könnyen emészthető, olcsó és igen gyorsan elkészíthető. A társaság saját költségén reklámozta a terméket, ám a feltaláló már újabb találmányokon törte a fejét. Először a Maggi-féle levesfűszert,
ellensége nem akad. A jojobaolaj hatóanyagának molekulaszerkezete minden más növényi olajétól eltér, és megdöbbentő hasonlóságot mutat a cetzsíréval. A tudósoknak ez a felfedezése azért sem volt elhanyagolható, ugyanis századunk hetvenes, nyolcvanas éveinek végére az értékes cetzsír nyerése érdekében szinte teljesen kipusztították az ámbrásceteket, akiknek homloküregváladékából nyerték a finom műszerek kenéséhez és az ajakrúzs készítéséhez egyaránt használatos olajat. A jojóba termesztése azért is jó befektetés, mert nagyon bő termést ígér, a termésként szolgáló dió súlyának mintegy fele az olaj, amely a pik-

mat épített ki. A szabad jelzés a gyerekekre mindig érvényes volt, de most ehhez fel kell hívni a papát...
COLUMBO IS EMBER
A pipogya fráter szerepében nagy népszerűségnek örvendő Péter Falkot a bíróság kötelezte arra, hogy engedélye nélkül New Yorkban tanuló leányának zsebpénzt fizessen. A zord apa ezt megtagadta gyermekétől, aki úgy gondolta, most már a zsebpénz nem elég fájdalomdíj számára: megjelenteti apjáról szóló könyvét, amelyben a papucsférj szerepében tetszelgő Falk viselt dolgait kívánja megszellőztetni. A cím magáért beszél: „Columbo magánélete - a meztelen igazság". A botránykönyvben állítólag fény derül a színész igazi énjére, majd 1886-ban az azóta is közismert leveskockát dobta piacra Július Maggi.
Július Maggi egyébként 1846-ban született a frauenfeldi malomban, őseitől jellegzetes svájci kereskedői vért örökölt, s alig másfél évtizeddel azután, hogy édesapja elköltözvén az árnyékvilágból ráhagyta az aprócska malmot, annak helyén már három korszerű malmot működtető malomipari vállalkozás állott. Nemcsak miiit fura feltalálót, hanem mint a legelső svájci sífutót is számontartja őt a történelem, emellett a tornaegylet elnöke is volt, s az ő javaslatára hozták létre a Maggi-féle kerékpáregyletet is.
kelysömör kezelésétől, a motorok kenőolaján át a szívritmusszabályozók kenéséig nagyon sok mindenre felhasználható. A vizsgálati eredmények szerint a kamionosok kilencvenezer mérföldet mentek olajcsere nélkül jojobaolajjal dúsított kenőanyaggal, gépészmérnökök azért dicsérik, mert nyomásra nem érzékeny. A jojobaolaj nyerésekor visszamaradt hulladék is hasznosítható, pogácsává sajtolva fehérjedús eledele a hízó állatoknak. A tudósok ma is vizsgálják, hogyan alakulhatott ki ez a fura növény, amely minden porcikájával képes az életbenmaradásért küzdeni, s azt sikerre vinni, legyen bármilyen zord is élettere.
egy önkényeskedő, pöffeszke- | dő, javíthatatlan szoknyává- § dász Columbo-Falkról hull le a gyámoltalan igazságkereső | leple.
HALSZAG ELLEN GYÖMBÉRT
A leleményes japánok sok 1 mindenre találtak megoldást. Az illatszerként is használt fűszereik közül a halszag ellen például gyömbérrel védekeznek. Ez nemcsak a szagot közömbösíti, de fertőtlenítő | hatása is van. Emellett a ja- | pánok zöld tormája és a siso § még a nyers halételek ked- | veit ízesítője. Ezek is fertőt- | lenítő hatásúak, csípősek és | nem utolsó sorban vitaminban rendkívül gazdagok. § Rendben is van, de hát az a | nyers hal...
Receptötlet
Erdélyi raguleves
Hozzávalók: Egy csomag csirkeaprólék, egy-egy szál sárgarépa és petrezselyemgyökér, 5 dkg vaj, két evőkanál liszt, 2 dl tejföl, ízlés szerint só, három-négy szem bors, két babérlevél, pár csepp ecet, egy húsleveskocka.
A megtisztított csirkeaprólékot feldaraboljuk, és egy liter hideg vízbe a lcveskoc-kával feltesszük főzni, belerakjuk a négyrét vágott sárga- és fehérrépát és a fűszereket. Fedő alatt kis lángon pároljuk addig, míg a hús meg nem puhul, likkor a vajból és egy evőkanál liszthői nagyon világos rántást készítünk és besűrítjük vele a levest. Pár csepp ecettel pikánsra savanyítjuk, végül a tejfölt egy evőkanál liszttel simára keverjük és beletesszük a levesbe. Négy-öt percig főzzük, majd tálaljuk.

NAGYI TRÜKKJEI
* A gyertyatartóra hullott viasz könnyebben eltávolítható, ba a gyertyatartót rövid Időre hűtőszekrénybe tesszük.
<fc Ha a bűtőszekrényt időről időre ecetes ronggyal áttöröljük, az ételek tovább frissek maradnak benne.
* A port sós vízbe mártott kefével tudjuk a legkönnyebben eltávolítani a bársonyról.
* Ha almát főzünk, s a vizébe kevés sót rakunk, akkor a befőtt nemcsak ízesebb lesz, hanem gyorsabban meg is puhul.
* Az ecetben főtt hagyma ízletesebb és könnyebben emészthető.
ARCPAKOLÁS
Kgy tojás sárgájából, két-három csepp citromléből, tíz-tizenöt csepp olívaolajból arepakolást készíthetünk száraz bőrre. A megtisztított arcbőrre vigyük fel a pakolást, tizenöt-húsz. perc múlva, még u teljes száradás előtt mossuk le. Használata táplálja, simítja a bőrt.

Már mindenhonnan eltűnt a fehér hó, csak a nagy hegyek sapkái és a fagyos sarkvidékek voltak dermedtek a jégkristályoktól. A levegő azonban hideg maradt, fújt a szél, az ég kékje csak nem akart kivillanni a sűrű szürke felhők mögül. A fák, bokrok a hűvös idő ellenére nyújtózkodni kezdtek, felébredtek téli álmukból. Hiába várták azonban a Tavasztündért, a szeszélyes leányzó valahol késett. A virágok magjai, hagymái izegtek-mozogtak a föld vastag takarója alatt, de a Tavasztündér nekik sem adta ki a jelszót az indulásra. Mindenki tanácstalan volt. A kertek csupaszon álltak, a gazdák azonban nem estek kétségbe. Úgy gondolták, ráér még a Tavasz. De hol lehetett a tündér? Sem üzenetet nem küldött, sem jelet nem adott a természetnek, hiába várták. Arra gondoltak, megsértődött, vagy talán valami baja esett. Pedig akkor nagy baj jött volna, hiszen az örök tél vette volna át a hatalmat a természet felett. Nem tehettek mást, a négy széltestvért hívták segítségül, menjenek, nézzék meg, mi történt a Tündérrel. A testvérek a négy égtáj irányába indultak, süvítettek, szinte versengve, ki ér oda hamarább. A Déli Szél volt a legügyesebb, megzörgette a Tündér ajtaját, de nem járt sikerrel. Még nagyobb zörgetésbe kezdett, rázta az ajtót, ablakot, a segítségére megérkezett testvéreivel együtt. Egyszercsak ijedt sikolyt hallottak, kivágódott az egyik zsalugáter és álmos-riadt szemekkel, loboncos fürtökkel a Tündér nézett velük szembe. Mindjárt tudta, hogy nagy baj van: elaludt, késik a tavasz. Gyorsan szemlélgette magát, eszébe jutott, hogy annyira elkésett, hogy nemcsak a zsenge ruhára van szüksége, de a virágos köpenyét sem hagyhatja otthon, azt, amit csak a második látogatáskor szokott magára ölteni. Varázspálcájával végigsimított a zöld fodrokon, és a ruha telis-tele lett a tavasz összes virágával. A Tündér ezután felült a Déli Szél hátára és hipp-hopp végigsöpörtek a Föld felett. A fák kitárták feléje karjaikat, a magok és hagymák lerúgták a földtakarót és hamarosan kivirult a természet. Hirtelen virágba borultak a fák, százezer kezével integetett a fű, a Tavasz illatával játszottak a széltestvérek. Közülük a Déli Szél volt a legbüszkébb, hiszen ő hozta el a késlekedő tündért. Játszott is a hajával, ruhája redőivel naphosszat, a tündöklés oly gyönyörű volt, hogy a többi széltestvér az irigy felhőket messze-messze kergette, nehogy megzavarják a Tavaszt. Szövetséget kötöttek nagybátyjukkal, a Nappal, hogy próbálják minél tovább a földön tartani a tündért, nehogy a sok virág elpusztuljon. A szép hosszú tavasznak örültek az emberek, áldották a Déli Szellőt, amely elhozta nekik a varázslatos Tündért.

MAGÁHOZ
KE\'RET
A VICC POÉNJÁNAK ELSŐ
RÉSZE
MINDEN ESTE
RÖVID PRÓZAI ELBESZÉLÉS



FAGYLALTFAJTA
KE\'TELL !
KATOLIKUS PAP
KERDO-SZÓCSKA
ÁGNES. BECÉZVE

GÉZZEL
BETEKER
SZOVJET KATONAI REPÜLÓ\'-GÉP
OSZTRÁK ELEKTRONIKAI MÁRKA
HOLLAND AUTÓJEL
UDVARIAS. JÓ MODOR
MAGASRA TART
NEMA
GYÁRTJA, ELŐÁLLÍTJA
RAB!

ÉPÍTŐANYAG

















DUPLA\'N HALANDZSA
KERDOIV ROVATA

CSOKOLÁDÉS, LEKVÁROS FÁNK
OLLÓZNI KEZD!
D






URUGUAY AUTÓJELE
AZ EG
IRÁNYA\'BA
FÉSŰ EGY- V
NEMŰ 6ET. >
LYUK , NÉPIESEN
KÖRÜLBELÜL





VAN BÁTORSÁGA

A tanító az időzónák fogalmát magyarázza a gyere-kckiu\'k.
- Amikor mi lefekszünk, akkor kelnek fel Amerikában.
Fgy hang hátulról: (Folytatás a rejt vényben)
Beküldési határidő: március 17. Lapunk S. számában megjeleni keresztrejtvény helyes megfejtése: akkor továbbra is rosszul lesz. A sorsoláson Albert János, Bérci Ákos, Dropa Antalné, Hun Kflit, Jónásné Nagy Anikó olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vélteinek át.

:-:-:-:-:ox-::-:-:v:-:v::-:-::::-:-:

IPM TESZT mmmmm
MM EGESZSEGrES


HOROSZKÓP
A 11. HÉTRE



y. :m í \'?? ÍÍÍÍÍÍÍÍK wíí:
| Az ember egészége és élete
| nagymértékben függ attól,
| hogy milyen életvitelt folytat,
| milyen az életstílusa - állítják
| egybehangzóan az orvosok,
p Az életstílus és életmód ha-
Í nyagságai és felelőtlenségei
I komoly bajok forrásaivá vál-
;l; hatnak. Ezért nem árt, ha ön
| is felméri: vajon az életstílusa
| nem fenyegeti-e az egész-
íj ségét? Ebben nyújt segítséget
| az alábbi teszt.
% 1. Milyen gyakran tornázik? | a) Mindennap. | b) Hetente legalább három-| szor.
| c) Hetente egyszer. I d) Soha.
| 2. Milyen gyakran választja a
I lépcsőmászást a lift vagy
| mozgólépcső helyett?
| a) Szinte mindig.
I b) Gyakran.
I c) Néha.
§ d) Soha.
| 3. Naponta hány órát néz téli vét?
| a) Egyet sem.
| b) Egy-két órát.
| c) Kettő-négy órát.
|; d) Négy óránál többet.
| 4. Van-e súlyfeleslege?
f a) Nincs.
| b) Igen, egy-két kiló.
| c) Igen, három-öt kiló.
| d) Igen, tíz kiló vagy több.
1 5. Mennyi szeszes italt fo-
I gyászt hetente?
| a) Semennyit.
í; b) Legfeljebb napi egy po-
| hárral.
% c) Legfeljebb napi két po-| hárral.
| d) Napi két pohárnál töb-I bet.
| 6. Mennyi cigarettát szív el | naponta?
| a) Egyet sem. I b) Ötnél kevesebbet. | c) Tíznél kevesebbet. I d) Tíznél többet.
KKíí-ííía-ss-íiíssi

Molett lány jeligére
Az a problémád, hogy mo-
\\ lett vagy és ezért társaid ki-
| közösítenek. Véleményünk
| szerint senki sem lehet töké-
| letes. Van, akinek a füle nagy,
| van, akinek az orja, van, aki-
| nek a feneke. Van, aki na-
I gyon szép és van, aki csak
| kevésbé. Mi azt figyeltük



7. Szokott-e orvosi előírás
nélkül nyugtatókat, altatókat
szedni?
a) Nem.
b) Csak ritkán.
c) Alkalmanként.
d) Gyakran.
8. Milyen gyakran van rossz
hangulata?
a) Szinte soha.
b) Ritkán.
c) Néha.
d) Nagyon gyakran.
9. Munkája közben érez-e
nyugtalanságot, feszültséget?
a) Szinte soha.
b) Ritkán.
c) Alkalmanként.
d) Gyakran.
10. Eleget és pihentetően al-
szik-e?
a) Mindig.
b) Rendszerint.
c) Néha.
d) Nagyon ritkán.
11. Jár-e rendszeresen fogor-
voshoz?
a) Igen, félévenként.
b) Igen, legalább évente.
c) Néha, ötletszerűen.
d) Csak ha már nagyon mu-
száj.
12. Gépkocsivezetés közben
túllépi-e a sebességkorlátozá-
sokat?
a) Soha.
b) Igen, de csak óránként 8-10 kilométerrel.
c) Igen, akár 12-25 kilométerrel is.
d) Igen, akár többel is,
mint 25 kilométer.
13. Becsatolja-e a biztonsági
övét a kocsiban?
a) Minden esetben.
b) Rendszerint.
c) Ritkán.
d) Soha.
14. Szokott-e alkohol vagy
gyógyszer hatása alatt vezet-
ni?
a) Soha.
b) Ritkán.
meg, hogy általában a kevésbé szép embereknek sokkal több értékes tulajdonsága van. Ők nem a külsejükkel nyerik meg a környezetüket. Próbáld meg te is kimutatni a belső értékeidet, bátran közeledni azokhoz, akikről azt mmmmmm
c) Alkalmanként.
d) Gyakran.
PONTOZÁS
Az a) válaszok 1, a b) vá- | laszok 2, a c) válaszok 3 és \\ a d) válaszok 4 pontot érnek. \\
ÉRTÉKELÉS
14-21 pont: Életstílusában I nem akad kivetnivaló; min- \\ dent megtesz azért, hogy tu- \\ datosan óvja az egészségét. \\
22-30 pont: Életstílusa §
nem a legtökéletesebb, akad- I
na rajta javítanivaló, de sú- |
lyos veszélyeknek nem teszi %
ki magát. Ha volt d) válasza, |
gondolkodjék el rajta, és pró- |
bálja meg letornászni magát \\
legalább b)-re! |
31-39 pont: Nem tudja | pontosan - vagy ha tudja, 1 nem törődik vele eléggé -, | hogy mi használ és mi árt az í. egészségének. Erős elhatáro- | zásra lenne szüksége, hogy % egészségesebben élhessen. | Talán most még nem beteges- | kedik. de vigyázzon: előbb- | utóbb sajnos elérkezik az az I idő is - hacsak nem változtat f a szokásain. Még nem késő! |
40-48 pont: Szükségtele- |
nül teszi kockára nap mint |
nap az egészségét. Sürgősen f
igyekezzék megváltoztatni az %
életstílusát, mert rohamlép- |
tekkel halad valamilyen sú- |
lyos betegség felé! Attól tar- |
tunk, hogy máris helyrehoz- f
hatatlan károkat okozott saját |
szervezetében! |
49-51 pont: Sajnos, ki kell |
mondanunk: az öngyilkosság I
lassú, de annál biztosabb |
módját választotta (feltéve, |
hogy nem fog karambolozni 1
már holnap, mert arra is jó $,
esélye van). Ha megéri a i
nyugdíjas kort, akkor ön va- |
lóságos élettani csoda. |
::::::S:W::K::W:^
gondolod, talán megértené- | nek. Ők is rá fognak jönni, 1 neked is vannak előnyös tu- | lajdonságaid. Hidd el, később | a többiek is tudatára ébred- | nek: a belső kincs a lényeg. | Sok szerencsét kívánunk és | sok megértő barátot!
Kos: III. 21-IV. 20.

Mindenki másképp csinálja. Abban azonban megegyeznek, hogy fű alatti hírek ide vagy oda megpróbálják becsületesen tenni a dolgukat.
Bika: IV. 21-V. 20.

Hidd el nem az anyagiakon múlik két ember boldogsága, hanem a kettejük között meglévő harmónián. Fölösleges tehát a kezed törtelned, árt a szépségednek.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
m
Nyújtsd ki a kezed és kiderül nem délibáb villódzik a szemed előtt. Ragadd meg és élj vele, mert ez az a bizonyos soha vissza nem térő alkalom.
Rák: VI. 22-VH. 22.
Még neked áll a zászló, s hjjn csak* rajtad múlik, hogy ez-f/yjiJ úttal meddig. Ha nem élsz wéimm vissza mások türelmével, nem csak pünkösdi királyság lesz a tiéd.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.

A kompromisszumkészség ezúttal sem kenyered, bár jobb lenne ha hajlanál felé. Ne félj eltörni nem fogsz, viszont számos előny kecsegtet az út végén.
ují zottan magad. A kezdő lán-™l golást hamar követi kiégés,
Szűz: VIII. 24-IX. 23. jK^B Átveszed hamarosan a stafé-tabotot, de ne bízd el túl-

ha nem tanulsz meg takarékon is működni. Szabályozni tudni kell.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Az első költözködés még szórakoztató, a második már bosszantó, a harmadik... Jobb róla nem beszélni, de a káoszt ezúttal valóban nyugalom köveü majd.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Besenyő Pista bácsival szól-. va a te kulturáltság] művelt-Hrolí| segéd hagy néminemű kí-?K^H vánnivalókat maga után. Legalább ne próbáld a sötétséget világosságnak álcázni.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.

Ha tényleg teheted segíts azokon, akik olyannyira számítanak rád. Az előtted álló változás eleinte kisebb megrázkódtatásokat hoz, de karriered ettől függetlenül épül.
Bak: XII. 23-1. 20.

A köldökzsinórt el kell vágni, de nem mindegy hogy mikor és hogyan. Vannak kevésbé fájdalmas módok is, válassz azok közül.
Vízöntő: I. 21-n. 20.

Nem biztos, hogy az utat mindig másra kéne adni. Sokkal tisztességesebb volna, ha ezúttal teljes mellszélességgel kiállnál és te vinnéd el a balhét.
Halak: II. 21-111. 20.

Egy kis nyugalmat kívánok én, szólt a régi sláger. A te vágyad sem több, bár nem valószínű, hogy mostanában teljesül. Vágj jó képet hozzá és boldog szülinapot.

24

Sikeres évadot zárt
a teremlabdarúgás

A városi labdarúgó-szövetség az őszi-téli hónapokban számos rendezvényt biztosított a kispályás csapatoknak, amelyek éltek is a lehetőségekkel. A teremtornák-bajnokságok nagy népszerűségnek örvendtek, s szinte minden hétvégén benépesült a MÁV NTE és az Olajbányász munkacsarnok.
- Ismét nagy sikert aratott a terembajnokság, a különböző tornák. Nagyszerű hozzáállást valósítottak meg a csapatok, amelyek száma tovább emelkedett, nőtt a résztvevők köre, tenniakarása. Többségében fegyelmezett játékosok küzdtek a játéktéren, a fegyelmi bizottságnak kevés dolga volt, bár azért esetenként néhányan keménykedtek és néha fals hangot adtak a hazai sípok. Összességében azonban nem lehet panasz sem a szervezésre, sem a rendezésre és a csapatok, játékosok hozzáállására, vagyis az általános kép kedvező - értékelt az egyik főszervező, Kiss Ernő, a városi Labdarúgó Szövetség titkára, aki az elnökség, a fegyelmi bizottság agilis tagjaival jelesre vizsgáztak, szakértelemmel és fáradhatatlanul munkálkodtak. A kiemelkedő társadalmi aktivisták, a segítők sorából Balogh György, Balogh István, Szakony Gyula, Kertész Miklós, Siklósi József, Simon József, Pintér Károly, Weisz Lajos, Kercsmarics József külön is rászolgál a név szerinti kiemelésre, akik a segítők táborából igen aktívak voltak.
B.A.

BÉRLET
A labdarúgó NB I tavaszi idényére, a hazai bajnoki találkozókra megkezdődött a bérletek árusítása. Az ülő- és állóhelyre szóló bérletekét a focit kedvelő sportbarátok megvásárolhatják az Olajbányász büfében a Zárda úti stadion bejárata mellett, amely naponta reggel kilenc órától este nyolcig tart nyitva.
A hétvégén ismét benépesültek a focipályák. A rajton a kanizsai újoncoknak nem sikerült a formabontás és mind a négy csapatnál az esélyes debreceniek bizonyultak jobbnak, így aztán pontatlanul vette a folytatást az NB l-es, az NB l-es tartalék, az NB l-es ifjúsági A és B csapat.
A tavaszi NB l-es nyitányon:
DVSC-Olajbányász 3-1 (l-l)
Sérülések és eltiltás miatt tartalékos csapattal lépett a pályára az olajos-gárda, amely az első félidőben alaposan meglepte a hazaiakat. Már a negyedik percben Vidóczi vezetést szerezhetett volna, de nagy helyzetben hibázott. A nyolcadik percben aztán megszületett a vezetés, amikor Fi-lipovics berobbant a védők közé és hat méterről volt eremé-nyes. 0-1. Továbbra is lendületes volt és uralta a játékteret az Olaj s a félidő közepén nőhetett volna az előny, de Fili-povics ordító helyzetet ügyetlenkedett el. A hajrában szerencsés góllal egyenlítettek a vasutasok, majd Filipovics megsérült, aki nem is tudta folytatni a játékot.
Szünet után nagy erővel rohamozott a hazai csapat, de húsz percen át jól romboltak az olajosok, akik csak néha veszélyeztettek. A fölény aztán a hajrában meghozta a hazai sikert. Arany a 69. percben megszerezte a vezetést, majd a mérkőzés vége előtt négy perccel beállította a végeredményt.
Az idénynyitón nagyszerűen kezdett az Olaj és az első félidőben jól játszott a csapat, de több nagy lehetőséget is kihagytak. Fordulás után nagyon feljavult a hazai gárda, amely a hajrában kerekedett felül az olajosok ellen.
Készei Ferenc vezetőedző a következő csapatot szerepeltette: Vlaszák - Keszeg, Kepe, Kiss, Iványi (Fehér a 71*. perctől) - Farkas, Vidóczi, Hegedős, Balogh Cs, - Filipovics (Szedlacsek, a 46. perctől), Fuisz.
Balszerencsés vereség
Mintegy ezer néző előtt bonyolították le a tartalékbajnoki mérkőzést, amelyen a DVSC ugyan nyert 2-1-re, de az olajosok jó benyomást tettek, akik nem érdemeltek vereséget a cívisvárosban. A gólt Kovács lőtte, míg a csapatból a legjobb teljesítményt Csáki, Szálai és Szőcze nyújtotta.
Az ifjúsági csapatok hetest kaptak
A labdarúgó NB l-es ifjúsági mezőnyben is rajtolt a tavaszi idény, amikor a kanizsai csapatok a cívisváros fiataljait fogadták az Olajbányász salakos pályáján. A vendégek minden tekintetben jobbak voltak, sokkal előrébb tartanak a kanizsaiaknál, s ez megmutatkozott az eredményekben is.
A korosztály:
Olajbányász-DVSC 0-4 (0-3)
Az előkelő helyen tanyázó debreceniek ellen hiányzott a korosztályos válogatott kapus, Horváth Gábor, akit nem sikerült pótolni. Az olajos-fiatalok közül csupán Korpics és László dicsérhető.
B korosztály:
Olajbányász-DVSC 0-3 (0-1)
A listavezető ellen ügyesen kezdett a Czebei csapat, de több helyzetet is kihagytak a harcos felfogásban küzdő serdülő játékosok. A kanizsaiak közül Németh, Pongrácz és
Szűcs tűnt ki.
B.A.

Tavaszi rajt a megyeiben
A lámpagyáriak elcsúsztak az Olajon


Az 1994/95. évi megyei labdarúgó-bajnokságban a hét végén kezdődik a küzdelemsorozat tavaszi idénye, amelyben tizennyolc csapat szerepel.
A népes és küzdelmes mezőnyben a városi-városkörnyéki szakágat három csapat képviseli, köztük a kiskanizsaiak, galambokiak és az újonc miklósfaiak, akik közül kettő az őszi sorozatban igen jól szerepelt. Ugyanis az újoncok őszi bajnokok voltak, a Sáskák pedig a hetedik helyről folytatják a bajnoki küzdelmeket, míg a galambokiak eredményes hajrával feljöttek a tizenharmadik helyre.
Mind a három csapatnál szorgalmasan készültek a második félidőre, kisebb mozgások is bekövetkeztek, ám többségében az ősszel is szerepelt kerettagokra számíthatnak a szakvezetők.
A negyven ponttal rendelkező Miklósfa ugyan esélyesnek látszik a bajnoki elsőség megszerzésére, de helyzetüket nehezíti, hogy a vezéregyéniség Csepregi Andrásra a tavasszal nem számíthatnak, aki egy osztrák kis csapatnál rúgja a labdát.
A huszonhat pontos Kiska-nizsa az élcsoportot üldözi, amelyet mindössze csak négy pont választja el a harmadik helyen álló katona-csapattól. A szoros élcsoportban, egy bravúros szerepléssel adott az előrelépés lehetősége a küzdőképes Sáskáknál.
Galambok tizenkilenc ponttal vág neki a tavaszi idénynek, ahol az új edző vezetésével elérhető a középmezőny. A felkészülés, a teremtornákon nyújtott teljesítmények jó alapot adnak a folytatáshoz.
A bajnokság sűrített programmal indul. Ugyanis vasárnap lesz a rajt, majd szerdán - március 15-én - újra pályára lépnek a csapatok.
A megyei bajnokságban szereplő városi-városkörnyéki együttesek tavaszi sorsolása.

Március 12-én: Galambok-Kiskanizsa, Lenti TSz-Miklós-fa. Március 15-én (szerda): Miklósfa-H. Bottyán, Kiskani-zsa-Lenti TSz, Becsehely-Galambok. Március 19-én: Ga-lambok-Bagod, H. Bottyán-Kiskanizsa, FC Napred-Mik-lósfa. Március 26-án: Miklós-fa-Zalaszentgyörgy, Kiskani-zsa-FC Napred, Pacsa-Galam-bok.
Április 2-án: Galambok-Ke-mendollár, Zalaszentgyörgy-Kiskanizsa, Csesztreg-Miklós-fa. Április 9-én: Miklósfa-Tótszerdahely, Kiskanizsa-Csesztreg, Páka-Galambok. Április 15-én: Galambok-Zalaapáti, Tótszerdahely-Kiska-nizsa, Gyenesdiás-Miklósfa. Április 17-én (húsvéthétfő): Miklósfa-Z. Volán-Teskánd, Kiskanizsa-Gyenesdiás, Galambok-Lenti Tsz. Április 23-án: Teskánd-Kiskanizsa, Zala-szentgrót-Miklósfa, H. Boty-tyán-Galambok. Április 30-án: Kiskanizsa-Zalaszentgrót, Ga-lambok-FC Napred, Zalaapá-ti-Miklósfa.
Május 7-én: Miklósfa-Kis-kanizsa, Zalaszentgyörgy-Galambok. Május 14-én: Galam-bok-Csesztreg, Zalaapáti-Kis-kanizsa, Becsehely-Miklósfa. Május 21-én: Miklósfa-Bagod, Kiskanizsa-Becsehely, Tótszerdahely-Galambok. Május 28-án: Galambok-Gyenesdiás, Bagod-Kiskanizsa, Pacsa-Miklósfa.
Június 4-én: Kiskanizsa-Pa-csa, Miklósfa-Kemendollár, Z. V. Teskánd-Galambok. Június 11-én: Galambok-Zalaszent-grót, Kemendollár-Kiskanizsa, Páka-Miklósfa. Június 18-án: Miklósfa-Galambok, Kiskani-zsa-Páka.
Megjegyzés: Kiskanizsa csapata hazai mérkőzéseit vasárnap 10.45 órakor kezdi (kivétel húsvéthétfő, amikor 16 óra a kezdési idő), továbbá az utolsó három fordulóban minden mérkőzésre vasárnap 17 órakor kerül sor.
B. A.
A kézilabda NB I-ben simának tűnt az utóbbi forduló, amikor a. lámpagyáriak gárdája sikerre készült az olajosok ellen hazai környezetben. Ősszel magabiztos játékkal nyertek idegenben a kanizsaiak, ám most leckét kaptak, hiszen
Tungsram-Szolnoki Olaj 25-26 (12-14)
A hibát hibára halmozó izzósok ellen a harmadik percben már 3-0-ra vezettek az olajosok, majd tetemesre nőtt a vendégek előnye. A huszadik percben 10-6-ra elhúztak a vendégek, majd Jéki mester becserélte a sérüléssel bajlódó Kuzmicsovot, aki góllal mutatkozott be. A csapat azonban maradt a mélyponton és a huszonhatodik percben már hat góllal elmentek a vendégek. Ekkor kezdett játszani, NB I-es játékot bemutatni a Tungi, amely a hátrányt csökkentette.
Fordulás után Ojtó büntetőivel egyenlített a hazai együttes, majd Rodek a harminchetedik percben a vezetést is megszerezte. A folytatás azonban elmaradt, mert nem tudtak
A teke NB I. tavaszi idényének ötödik fordulójában elmaradtak a várakozástól a sörgyári élvonalbeli csapatok. A férfiak hazai környezetben gyengélkedtek, csak félsikert értek el, míg a nőknek egy jó sorozatuk szakadt meg a Tisza-parton.
Különösen az újonc férfiak, az élcsoportosok botlottak meg, akik szereztek egy bajnoki pontot, ám mégis nagy csalódást okoztak. Ugyanis az alsóházban tanyázó fővárosiak ellen biztos esélyesként léptek a küzdőtérre. Nos, az előkelő helyen álló kanizsaiak most azt hitték, hogy elég az, ha felmennek a pályára és máris adott a siker. A tanulságos pontvesztés egyben rámutat arra, hogy minden mérkőzésre készülni kell, munka nélkül nem jönnek az eredmények, nem dőlnek a bábuk. A pályára, a külső körülményekre ugyan lehet hivatkozni - mert a pályák egyre jobban leromlott állapotban vannak, ez tény mit kezdeni a gólerős Szotyo-rival és Szép-Kiss-sel, akik megszórták a hazaiakat.
Felváltva vezettek a csapatok, hol az egyiknél, hol a másiknál volt az előny. A vége előtt négy perccel még az iz-zósok vezettek 24-23-ra, amikor a bírók is főszerephez jutottak és több téves ítéletükkel a hazaiakat sújtották. Egy újabb védelmi megingás, eladott labda újra a vendégeknek hozott egygólos előnyt, amelyet Kuzmicsov pazar góllal egyenlített emberhátrányban, de aztán a befejezés előtt két másodperccel Szép-Kiss labdája becsúszott Mészáros lába között.
Tanulságos vereséget szenvedett, nagy csalódást okozott a Tungi. A játékosok többsége hullámvölgyben van, durva egyéni hibákat vétettek, messze elmaradtak a teljesítménytől és csak a sérült Kuzmicsov dicsérhető, aki hat góllal a legeredményesebbnek is bizonyul!.
B. A.
- de most alapvetően a felkészülésben keresendők az okok.
Sörgyár-Bp. Erőmű 4-4 (3908:3913)
Az első kör után már 75(!) fával vezettek a sörgyáriak, akiknek aztán küzdeni kellett a pontmentésért. A kanizsaiak közül Németh S. 681, Lukvár 670, Zömbik 660 és Bende 654 fával volt egyéni pontszerző.
Az ifjúságiak 3:1 arányban nyertek, akik közül Németh N. 661 fával volt pontos, míg a csb-sikerhez Tanai-Tóth A. 606 fával járult hozzá.
A nők győzni mentek Szolnokra, de néhány versenyző ezúttal gyengélkedett:
Szolnoki MÁV NTE-
Sörgyár 6-2 (2314:2286)
A rutinos Némethné és Vág-völgyiné 418 fával szerzett egyéni pontot.
Az ifjúsági csapatnak sem ment, amely 4:0 arányban szenvedett vereséget.
B. A.

26

KANIZSA - Sfiont

11»95. március 10.




A hagyományoknak megfelelően értékelték az 1994. évi sportteljesítményeket, s ezúttal tizedik alkalommal került sor a város legjobbjainak kitüntetésére, díjazására.
A szakértő zsűri dő-.\'t T alapján a felnőtt nők mezőnyében a legjobbnak
LACKNER HENRIETTA
- Sajnos az A-csoportos szereplés kiharcolása nem sikerült, de nem adjuk jel. Egyébként áprilisban férjhez megyek, ám egy évig még szeretnék játszani, erősíteni a csapatot - mondta végezetül az év sportolója.
A férfiaknál a szoros versenyt a H. Thury SE autókrossz-versenyzője
RADÁK ATTILA
KANIZSA LEGJOBBJAI

a tehetséges távolugró. Ifjúsági korosztályában ranglistavezető, válogatott, aki löbbször is sikerrel szerepelt címeres mezben. A felnőtt ranglista ötödik helyezettje, a felnőtt fedettpályás bajnokságon második, a korosztályoson első helyezést szerzett. Edzője: Parti Tibor.

- Sokat kell dolgozni, de csak ez hozza meg az eredményt. Ez évben további fejlődést várok magamtól, s ekkor bekerülhetek az Eb-csapatba -vélekedett a szerény versenyző.
A fiúk mezőnyében a város legjobbja lett a fiatal

a kategória magyar bajnoka nyerte, akit korábban már bemutattunk olvasóinknak.
- Boldog vagyok, hogy nemcsak a magyar és nemzetközi küzdőtéren bizonyítottam, hanem városomban is értékelték az elért eredményeket és az ..Öreg" (Radák Sándor, az apa és szakmai felkészítője) nyomdokába léphettem itt is - hangoztatta a díjátadást követően a fiatal magyar bajnok.
Az ifjúságiak mezőnyében a kitüntető címet az Olajbányász sportolójaként és a Batthyány-gimnázium tanulójaként nyerte el
SZEMERÉDI ESZTER
SZMODICS ZOLTÁN
a MAV NTE-Sörgyár NB l-es kosárlabdacsapatának irányítója bizonyult.

- Sportcsaládban nőttem jel, s ez meghatározta a pályát, a szakágat. A testnevelés-tagozatos Péterfy általános iskolába jártam, majd ötödikes voltam, amikor a kosárlabda mellett döntöttem. Kezdetben négy éven át Gábor Erzsébet volt az edzőm a MÁV NTE csapatában, majd a Landler-gimnáziumba jártam. Másodikos voltam, amikor bajnokságot nyertünk Vágvölgyi Tamás edző vezetésével és bejutottunk az NB f-be, amit nagy sikernek tartok - kezdte a vasutasok csapatkapitánya, a hárompontos specialista, a közönség egyik kedvence.
A gimnáziumi évek után Szombathelyen, a Tanárképző Főiskolán folytatta tanulmányait. Közben három éven át az NB Il-es főiskolai csapatban szerepelt, majd az utolsó évben segített korábbi csapatán. Hívták viszont, mert nagyon kellett. Henni újból NB l-es lett, aki ingázott Nagykanizsa és Szombathely között.
- Német-olasz szakon végeztem. Nagy örömömre visszakerültem a Batthyány-gimnáziumba, ahol németet tanítok és a szabadidőt a szeretett sportág tölti ki.
- Hogyan tovább?

a tizennégy éves kosárlabdázó, a KDKK kadettválogatottja, a nagy reménység, Gábor Erzsébet tanítványa.
- Ladányi Éva néninél kezdtem úszni, majd ezelőtt öt-hat évvel jelenlegi edzőm hívott a kosaras-táborba. Simon Judit, Kovács Magdolna és Gábor Erzsébet sokat foglalkozott, illetve foglalkozik velem. Naponta másfél-két órát dolgozom, rengeteget gyakorlok és minden évben országos döntőn szerepelünk. Örülök, hogy jól megy a játék, s nagy tervem, hogy egykor majd Amerikában folytassam... Jelenleg a Zrínyi-iskola nyolcadikos tanulója vagyok, a bizonyítványom kitűnő. Készülök a Balthyány-gimnáziumba, meg a sorozatos kiemelkedő teljesítményekre - mondta magáról a nagyszerű képességekkel rendelkező válogatott versenyző.
A fiúk mezőnyében a tizennégy éves, a Péterfy-iskola nyolcadik osztályos tanulója, az Olajbányász ifjú tenisz-reménysége
TÁLOSI DÁNIEL

érdemelte ki a legjobbnak járó elismerést.
- Öt évvel ezelőtt, egyből a tenisznél kötöttem ki. Nyakas

A sakk OB I-ben a hétvégén a kilencedik fordulót bonyolították le, melynek során kiesési rangadóra került sor a Helyőrségi Klubban. Itt találkozott egymással az utolsó helyen álló vendégcsapat és az őket megelőző, egykor szebb napokat is megélt kanizsai együttes.
A további élvonalbeli szereplésért folyó küzdelemben, a fontos találkozón várakozás alatt teljesítettek a lámpagyáriak, hiszen
Tungsram-BEAC 7-5
A nagy tét rányomta bélyegét a találkozóra, amelyen végül is egy-, másfél ponttal kevesebbet sikerült a kanizsaiaknak begyűjteni, így aztán irtózatosan nehéznek ígérkezik a hajrá, amikor olyan csapatok -ellen kell(ene) helytállni, eredményesnek lenni, mint a DUTÉP, MTK, Csuti SK. Szóval igen nagy feladatok várnak a lámpagyáriajcra.
Lászlóval kezdtem dolgozni,
majd Márton József, a jelenle-
gi ed7.őm irányításával fokoza-
tosan léptem előre. A legjobb
eredményeim közül az élre kí-
vánkozik a vidékbajnokságon
eléri egyéni második, párosban
első helyezés és a Tizek-baj-
nokságon szerzett ezüstérem
párosban, valamint az egyéni
negyedik hely, no és a korosz-
tályos válogatottság. Arra is
büszke vagyok, hogy fiatal ko-
rom ellenére eredményes tagja
voltam az OB H-be feljutott
Olajbányász felnőtt csapatá-
nak. Jól tudom, hogy javulnom
kell szervában, röptében és
lábmunkában, s ezért mindent
megteszek, mert csak így sike-
rülhet bekerülni a korosztályos
EB-csapatba - összegezett a
Batthyány-gimnáziumba készü-
16 reménység.
Balogh Antal
A BEAC ellen egy-egy pontot szerzett Faragó, Horváth P., Krutti, Rezsek és a fiatal Tamás, míg döntetlent játszott Ribli, Schnei-der, Bagonyai, Gerencsér József. Meglepő vereséget szenvedett Csonkics, Bodó és Kiss László.
az
Győztek OB II-esek
Az OB II. Asztalos csoportjában hazai környezetben ültek asztalok mellé a Tungsram II. csapatának versenyzői, akik bravúros sikert értek el. A jó erőket felvonultató, listavezető DDGáz ellen 6,5:5,5 arányban kerekedtek felül.
A siker részesei. Győztek: Kercsmarics, Bellán, Lenkey, Kiss Judit. Döntetlent ért el Sziva A., Hegedűs F., Sipos, Simon és Biskopics M.
B. A.
Sporthétvége
PÉNTEK
Kosárlabda. NB I. Női rájátszás a 13-20. helyért: MÁV NTE-Sör-gyár-Szegedi TE, MÁV NTE munkacsarnok, 17.00.
SZOMBAT
Labdarúgás. NB I.: Olajbá-nyász-VÁC FC Samsung, Olajbányász pálya, 14.30.
Sakk. Diákolimpia megyei döntők 0*. és II—III. korcsoport), Zemplén-iskola, 8.00.
VASÁRNAP
Labdarúgás. Megyei: Galam-bok-Kiskanizsa, 14.30.
HÉTFŐ
Labdarúgás. NB l-es tartalékbajnoki: Olajbányász-Vác FC Samsung, Olajbányász pálya, 14.30.
SZERDA
Labdarúgás. Megyei: Kiskani-zsa-Lenti Tsz, 10.45. Miklósfa-H. Bottyán SE, 14.30.

A kosárlabda NB I-ben, a 13-20. helyért folyó rájátszásban legutóbb a fővárosban vendégszerepelt a kanizsai együttes, amely ezúttal is vereséget szenvedett.
KÖZGÁZ Matáv-MÁV NTE-Sörgyár 82-64 (31-32) A legeredményesebb kanizsaiak: Simonné 19, Lackner 15, Ivanova 12.
Egyetemista előny után fokozatosan játékba lendültek a
Újabb nagyszerű sikert ért el a KDKK, amelynek leány gyermek csapata is bejutott a korosztályos országos döntőbe.
A kosárlabda kupa gyermek korosztályának egyik területi elöntőjét a Thury tornatermében bonyolították le, amelyen a KDKK együttese veretlenül lett az első és biztosította helyét az országos fináléban.
A KDKK csapata bravúros győzelmet aratott a neves klub, a BSE fiataljai ellen. A
A kosárlabda NB II Nyugati csoportjában sorra került zalai női rangadóra a Thury tornateremben került sor. A fiatal csapatok megyei bajnokin a KDKK együttese végig kézben tartotta a mérkőzés irányítását.
Március elején Nagykanizsán minősítő újonc női tőröző versenyt rendezett a MÁV NTE vívó szakosztálya hat egyesület hatvanhét versenyzőjének. A versenyt Marossy Linda, a Vasas versenyzője nyerte. Második Ivány Borbála
wmmmmmmmmmmmm vasutasok, akik átvették a vezetést és irányították az első húsz percet. Szünet után bele-erősített a fővárosi csapat, míg a vendégek visszaestek, akik ellen végül könnyen született meg a hazai győzelem.
A rájátszás záró-fordulóját ma - pénteken - rendezik meg, amikor hazai környezetben fejezi be ezt a szakaszt a kanizsai csapat a szegediek ellen.
B. A.
67:66 arányú sikerhez Arany 22, Bedő F. 15 ponttal járult hozzá. A kanizsaiak Debrecen ellen 74:50 arányban nyertek (Arany 27, Bartók J. 12, Sulyok 11 pontot szerzett), míg a Szarvas csapatát 74:61 arányban győzték le (ld.: Bedő F. 17, Bartók J. 16).
A döntőbe jutott kanizsai csapat: Lancsák, Balatonyi, Sulyok, Bedő F., Arany, Krá-nicz, Horváth Zs., Tálosi, Ha-rasztos, Bartók J., Németh.
B. A.
amely 72-52 (35-25) arányban kerekedett felül. A kanizsaiak legeredményesebb játékosai: Horváth A. 24, Molnár D. 18 pont.
B. A.
(Vasas), harmadik Böle Zsófia (MTK) lett. A népes mezőnyből a legeredményesebb zalai versenyző Baráttá Petra (Zalaegerszeg vívója) volt a tizenegyedik helyével.
B. K.

28

KANIZSA-/^**

1995. március 10.




LAKÁS - TELEK
3 szobás, tehermentes lakás eladó a Zemplén Győző utcában. Ajánl: „Május" jeligére kérem
a Pf.: 154-be. (6314 K)
Elcserélném Nk-i másfélszobás I. emeleti megvásárolható önkormányzati bérlakásomat zalaegerszegi másfélszobás vagy nagyobb bérlakásra értékegyeztetéssel. Tel.: 93/312-457
(6749 K)
1+2 félszobás lakást vásárolnék fizetési könnyítéssel, vagy OTP átvállalással. Minden megoldás érdekl. Ajánl.: „Május" jeligére ké-
rem a Pf.: 154-be. (6313 K)
Lugas szőlő előnyös feltételekkel művelésre kiadó a Galamboki Rigó-hegyen. Érd.: Galam-
bok, Kossuth u. 23. (6848 K)
1 szoba összkomfortos házrész Nk. Rákóczi
úton eladó. A lakás felújított és bővíthető.
Érd.: Nk. Berzsenyi u. 6/A. mélyföldszint 1.
Kanizsai János, 17 óra után. (6849 K)
Kiskanizsán 3 szobás, összkomfortos családi
ház eladó. Érd.: egész nap, Bajcsy Zs. 131.
? 6850 K)
Nk-án 56 nni-es, 2 szobás OTP lakás a Zemplén Gy. u. 3. alatt 1,5 m Ft-ért eladó. Érd.: Nk. Liszt F. 1/B. IV/1. 17-19 h-ig. (6851 K) 2+félszobás, 2. emeleti, igényesen felújított, tehermentes lakásunkat garázzsal vagy anélkül 2+2 félszobás, esetleg 1+3 félszobás lakásra cserélnénk Nk-án. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat: Nk. Munkás u. 7/A. 2. em. Nagy
János címre kérünk. (5977 K)
Eladó Nk-án 41 nm-es 1+félszobás, erkélyes öröklakás. Ára: 1.150.000 Ft + OTP. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 7/B. TV/27. Farkas. (6018
K)
Nk-án K-i városrészben, II. emeleti, 67 nm-es, 3 szobás, kp. fűtéses, 2 erkélyes lakás eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 14/C. 2/1. 15 óra
után. (6019 K)
Nk.-ától 10 km-re, Galamboki tóhoz közel, Győr-hegyen téglaépület 400 n.öl területtel eladó, irányár: 260.000 Ft. Érd.: Nk Zemplén
Gy. l/A. VI/37. Borsodi. (6467 K)
Nk-ához közeli, 200 n.öl hobbitelek eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 13. IV. em. 27. Varga,
esti órákban. (6468 K)
Nk:án eladó 3 szobás 63 nm-es, 2 erkélyes, tehermentes lakás júniusi beköltözéssel. Teljesen felújított fürdőszoba, parkettás szoba, reluxa, vízóra. Ár: 1.7 MFt. Érd.: Nk., Zemplén Gy. út 3/B. 8/49. Hétvégén, hétköznap 17
óra után. (6593 K)
Nk-án Ibolya út 5. szám alatt másfélszobás, önálló házrész kerttel és garázzsal eladó. Érd.: naponta 15-18 óráig lehet a helyszínen. (6594
K)
Nk. belvárosában 2 szoba + padlásszobás udvari lakás eladó. Érd.: 93/313-040/1489 mel-
lék (6595 K)

Eladó Nagykanizsa, Ady E. u. 4. sz. II. emeleti 80 nm-es új lakásingatlan, tetőtér beépítési lehetőséggel (új OTP mellett) irodának, bemutatóteremnek is alkalmas. Érd.: 93/314-667, 06-30-463-554. (6596 K)
Bázakerettyén kertes családi ház eladó. Érd.: szombat-vasárnap Fő út. 34. vagy 93/348-067
telefonon. (6597 K)
Nk-tól 8 km-re Szepetneken félkész családi ház beköltözhetően eladó. Érd.: 16 óra után
Nk-Sánc József A. u. 19. (6598 K)
Zalakarosban 2 szobás nyaraló sürgősen eladó. Érd.: Benkovics János, Nk., Kodály Z.
7. 4/24. (6599 K)
Tótszenünártonban Rákóczi u. 7. alatt ház eladó. Érd.: Tótszentmárton, Béke u. 3. Szabó
Endre (6600 K)
Önkormányzati lakást vásárolnék Nagykanizsán. Ajánlatokat „Emeletes ház" jeligére Nk.,
ff.: 154.-be kérném, (6601 K)
Kétszobás egyedi vízórás lakás azon alul eladó. Érd.: 93/310-533 telefonon vagy Nk.,
Rózsa u. 21/A. Balogh (6.602 K)
Eladó keleti városrészben 57 nm-es két szobás, egyedi fűtéses, telefonos parkettás, víz-órás felújított 1. emeleti lakás. Érd.: Nk..
Munkás 10. c. 1/5. (6603 K)
Nagykanizsa-Palinban 400 n.öl családi ház építésére alkalmas telek eladó. Érd. 17 óra után a 93/316-444 telefonon. (6604 K) Elcserélném belvárosi l szobás, komfortos önkormányzati, vízórás, kiskertes lakásomat 2 szobás önkormányzatira. Érd.: Nk., Rákóczi u.
36. (66Q5 K)
Eladó Pacsán 3 szobás, kp. fűtéses családi ház, nagy műhellyel, ipari áraimnál és gazdasági épülettel. Irányár: 5 inFt. Érd.: Pacsa, Csányi L. u. 1. vagy 92/368-051 (6606 K) Nk-án Berzse*nyi u. 12/B-ben I.emeleti 2 szobás 54 nm-es egyedi fűtéses lakás eladó, vagy nagyobbra cserélhető. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni 314-798-as telefonszámon le-
het 17 óra után. (6607 K)
Elcserélném egyszobás, utcai földszinti 41 nm-es, önkormányzati lakásomat, hasonló méretű emeleti, vagy udvari lakásra, a belváros-ban. Cím a szerkesztőségben! (6608 K) Zalakarosi kétszintes alápincézett Multi 160 típusú üdülő 229 n.öl telekkel eladó, vagy 2 Nk-i lakásra cserélhető. Ajánlatokat „Minden megoldás érdekel" jeligére a Pf.: 154-be kér-
ném. (6609 K)
Kiskanizsán 3 szobás, összkomfortos, családi ház széles telekkel sürgősen eladó. Érd.: egész
nap Bajcsy Zs. 131. (6611 K)
NK-án 54 nm-es felújított 2 szobás, vízórás, egyedi fűtéses, telefonos, erkélyes, I.emeleti lakás eladó. Érd.: Nk., Garay páros 8/A. 1/3.
Felső. 18 óra után. (6612 K)
Önkormányzati lakást vásárolnék. Ajánlatokat munkanapokon 93/314-250/244 mellékre kér-
ném, (6622 K) . ?
Nk-án a Péterfai utcában 3. emeleti, 57 nm-es, 1+2 félszobás lakás eladó. Irányár: 1,6 mFt.
Tel.: 93/314-012. (6514 K)
Szentgyörgyvári hegy II. hegyháton 2 szintes, új épület (60 nm) pincével, melléképülettel, gazd. alkalmas. 630 n.öl területtel áron alul eladó. Irányár: 1,5\'mFt. Érd.: H-P-ig a 93/317-190 számon, 17 óra után. (6517 K) Mórichelyi szőlőhegyen 700 n.öl szántóföld 300 kg csöveskukoricáért, 600 n.öl területen hét sor lugas oltvány szőlő 300 kg szőlőért művelésre kiadó. BalatonmáriafUrdőn 120 n.öl beépítetlen telek a volt kifőzde mellett. Keszeg utca 74. szám alatt eladó. Érd.: naponta, Lukács Jánosné. Nk-Bajcsa, Törökvári u. 103.
(6515 K)
Belvárosi egyedi gázfűtéses erkélyes, telefo-
nos 74 nm-es lakás sürgősen eladó. A lakás
felújításra átalakításra szorul. Irányár 1.9 MFt.
Megtekinthető március 4-5-én. Nk., Csengery
u. 7. I.emelet Bittera lakás. Érd.: Budapest
252-2545 este 1157-889. (6530 K)
Balatonberény, Dózsa Gy. u. 49. alatti 1748 nm terület eladó. Régi parasztházzal, villany, víz, gáz, garázzsal, fenyves, 410 tuke gyümölcsössel családi okok miatt eladó. A vízpart gépkocsival 3 perc. Kanizsai másfélszobás lakást beszámítok. Érd.: 315-268 telefonon hét-
végén. hétközben 314-562. (6531 K)
1+3 szobás É-K-i városrészben felújított lakás eladó. Válaszokat „Nyári költözés" jeligére a
Pf-.: 154-be kérem. (6532 K)
2 vagy 2 és félszobás azonnal beköltözhető
erkélyes lakást vásárolnánk és az ajánlatokat
ármegjelöléssel „Lakás" jeligére kérnénk a
Pf.: 154-be. (6533 K)
Kiskanizsán Rozmaring utcában családi ház eladó. Érd.: Bajcsy Zs. 10. 17 óra után. (6534
K)
Családi házat vásárolnék Miklósfán. Leveleket „Nyár" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (6535
K)
Megvehető, önkormányzati, 2 szobás központi fűtéses, földszinti lakásomat elcserélném egyedi fűtéses, másfél szobás lakásra. Cím a
szerkesztőségben. (6536 K)
Vásárolnék Nk-án 1-másfélszobás lakást 700 eFt készpénz+teherátvállalással. Cím: 8804
Nk.4. Pf.:6. (6537 K)
Nk-án megvásárolnám önkormányzati 1-másfélszobás lakásának bérleti jogát. Cím: 8804
Nk.4. Pf.6. (6538 K)
Zalaszentbalázson 2 szobás családi ház nagy telekkel sürgősen eladó. Érd.: Zalaszentbalázs, Kossuth u. 36. délután, esti órákban. (6539
K)
Elcserélném a 2. emeleti 2+félszobás lakásomat másfél vagy 2 szobás egyedi fűtésű lakásra 2. emeletig. Érd.: esti órákban Nk., Vá-
roskapu 3/c. Tel.: 313-722 (6540 K)
Zemplén utcai tízemeletesben - akár 9,, 10. emeleten is - másfél szobás lakást vásárolnánk. Ajánlatokat ármegjelöléssel (!) „Augusztusi költözés" jeligére a szerkesztőségbe
kérünk. (6541 K) .
Nk-án a K-i városrészben 2+2 félszobás, 67 nm-es földszinti lakás eladó. Érd.: Kazanlak
krt. 12/c. fsz/1. (6542 K)
Nk-án 3 szobás családi ház 1360 nm telekkel
eladó. Érd.: 93/313-739 (6543\'K)
1+2 félszobás, összkomfortos 4. emeleti lakás eladó. Érd.: Nk., Városkapu krt. 6/c. 4/16. hétközben 17 órától, hétvégén egész nap, Far-
kas. (6544 K)
Szentgyörgyvári hegy 3. \'hegyháton eladó 500 n.ö\'l telek 2 téglaépülettel teljes felszereléssel. Irányár: 300eFt. Érd.: Nk, Homokkomáromi út
41. Gredics (6545 K)
Nk., Határőr utca 6. szám alatt 3 szobás+fűt-hető Üveges terasz, központi fűtéses, telefonos 97 nm-es. iker családi ház, garázzsal, melléképületekkel, nagy kerttel 6.1 MFt-ért eladó. Érd.: 93/314-959 telefonon is. (6546 K) Kanizsához közeli településen kisebb családi házat vásárolnánk 1 millió Ft-ig. Ajánlatokat „Augusztusi költözés" jeligére a szerkesztő-
ségbe kérünk. (6547 K)
2 szobás önkormányzati lakás elcserélnénk kisebbre értékegyeztetéssel. Cím a szerkesztő-
ségben! (6548 K)
Öregcserfőn 203 sz. pince téglaépület, lugas rendszerű szőlő, buszjárat, villany van, teljes felszereléssel, 600 n.öl eladó. Érd.: naponta 8-10 óráig. Platán sor 4. 6/39. (6549 K) Nk-tól 10 km-re Pogány szentpéter Dózsa Gy. utcájában lakótelek sok gyümölcsfával (erdő és halastó szomszédságában) 80 eFt-ért eladó. Vezetékes víz, villany van. Érd.: Pogányszent-péter Dózsa Gy. u. 80. reggeli órákban. (6550
K)
Belvárosi 84 nm-es egyedi fűtésű, vízórával felszerelt öröklakásomat eladom. Irányár: 4 millió Ft. Orvosi rendelőnek, irodának alkalmas. Bővítés és galériaépítés lehetséges. Belvárosi minőségi lakáscserét beszámítok. Érd.:
93/314-229 esti órákban. (6551 K)
Összeköltözök figyelem! Belvárosi két és félszobás különbejáratú 75 nm-es 2. emeleti önkormányzati lakásomat elcserélném két kisebbre. Érd.: Nagykanizsa, Király út 45 alatt.
Bor Ferencnénál. (6552 K)
Gyékényesen a Kavicsbánya-tónál telek eladó. Válaszokat „Telek" jeligére a Pf.: 154-be ké-
rem. (6553 K)
Másfélszobás lakásomat eladnám vagy elcserélném. Minden megoldás érdekel. Érd.:
Zemplén 1 l/A. 2/15. (6686 K)
Belvárosi 25 nm-es I. emeleli garzon lakásomat eladnám, vagy elcserélném a keleti városrészben 1 szobás lakásra 2. emeletig. Érd.: szombat-vasárnap 14 órától Nk., Zemplén
1 l/A. 6/38. (6687 K)
Nagykanizsán, vagy a város 2 km-es körzeté-
ben 3 szobás vagy annál nagyobb családi há-
zat vagy házrészt vennék. Érdeklődni lehet a
06/30/468-150-es, telefonon. (6688 K)
2 szobás, jó állapotú, 57 nm-es lakás eladó hozzá tartozó, nagyméretű garázzsal a Városkapu utcában. Irányár: 2 mFt. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(6750 K)
1+2 félszobás, erkélyes, nagykonyhás, redőnyös, jó állapotú lakás eladó a Kazanlak krt-on. Irárnyár: 1,7 mFt. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (6751 K) 2+félszobás, 3. emeleti, jó állapotú lakás kedvező fizetési feltételekkel eladó K-i városrészben. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hét-
köznap 10-17 óráig (6752 K)
1+2 félszobás, erkélyes, egyedi vízórás, jó állapotú lakás eladó K-i városrészben. Irányár: 1,7 mFt. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hét-
köznap ?10-17 óráig. (6753 K)
3 szobás, összkomfortos, felújított lakás a belvárosban eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (6754 K) 2+2 félszobás, földszinti lakás eladó a K-i városrészben. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 óráig. (6755 K)
Hobbikert használatra kiadó a Szentgyörgyvá-
ri hegyen. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 óráig. (6756 K)
2 szobás, fürdőszobás családi ház, hozzá tartozó, új melléképületekkel, garázzsal, 600 n.öl telekkel, beköthető telefonnal eladó Zalaszentjakabon. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hét-
köznap 10-17 óráig. (6757 K)
1+félszobás, felújított, egyedi fűtéses lakás el-
adó a Csokonai utcában. Irányár: 1,4 mFt.
Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap
10-17 óráig. (6758 K)
3 szobás, parkettás, egyedi gázfűtéses, teraszos, 2 szintes lakás társasházban eladó garázzsal vagy anélkül. Irányár: garázzsal 4 mFt, garázs nélkül 3,5 mFt. 2+félszobás, I. emeleti lakást beszámítok. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (6759 K) Keresek Szepetneken, Eszteregnyén, Sormáson, Nagyrécsén, Kisrécsén eladó családi házat 900.000 Ft készpénzzel, lehet felújításra szoruló, de lakható ház legyen. Minden megoldás érdekel. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (67 60 K) Keresek egyedi fűtéses, 1-2. emeleten 1 vagy t+félszobás lakást megvásárlás céljából, vagy 1+2 félszobás, összkomfortos lakásom cserére felajánlom. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 óráig. (6761 K)
Keresek Nagykanizsa vonzáskörzetében 600.000 Ft öszegig lakható családi házat vagy cserébe ajánlom Nk-i 2 szobás, tehermentes lakásom értékegyeztetéssel. Érdekel önkormányzati- 1+fél vagy 2 szobás cserelakás is. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat „Sürgős" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem, hétköznap 10-17 óráig. (6762 K)
3 szobás, (fürdőszoba kialakítható) felújításra szoruló hétvégi ház 200 n.öl bekerített telekkel elad^ó Zalakaroson, a fedett fürdővel szemben. Víz, villany van. Irányár: 1,3 mFt. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
Óráig. (6764 K)
Csónakázó-tónál, a Szőlőskert Fogadó mögött telek eladó, hétvégi ház alappal, amire faházat vagy téglaépületet lehet építeni. Irányár: 350.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 óráig. (6765 K)
Sáncban lakóház építési telek eladó. 30 m széles és 100 m hosszú. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (6766 K) 2 szobás (fürdőszoba helye kialakítva), kertes családi ház eladó, hétvégi Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (6853 K)
Nk-án kiadó 1 szobás, udvari lakás, konyhával, spejzzel, zuhanyzóval, egyedi gázfűtéssel, bútor nélkül. Bérleti díj: 8.000 Ft/hó + rezsi. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
kóznap 8-17 óráig. (6853 K)
Nk-án kiadó 1 szobás, udvari lakás, konyhával, spejzzel, zuhanyzóval, egyedi gázfűtéssel, bútor nélkül. Bérleti díj: 8.000 Ft/hó + rezsi.
(6853 K)
Nk-án kiadó 1 szobás, udvari lakás, konyhával, spejzzel, zuhanyzóval, egyedi gázfűtéssel, bútor nélkül. Bérleti díj: 8.000 Ft/hó + rezsi, háznak és gazdálkodásra is kiválóan alkalmas Nemespátrón. Irányár: 500.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 órá-
ig. (6767 K)
Elcserélném a 2. emeleti 2+félszobás lakásomat másfél vagy 2 szobás egyedi fűtésű lakásra, 2. emeletig. Érd.: esti órákban, Nk. Vá-roskapu 3/C. Tel.: 317-220. (6540 K) Balatonberényben 3 szobás, 80 nm-es családi ház hozzá tartozó pincével, garázzsal és külön egyedi gázfűtéses nyárikonyhával, telken termő szőlővel eladó vagy Nk-i családi házra elcserélendő. Minden megoldás érdekel. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óráig. (6768 K)
2+2 félszobás, igényes, földszinti, erkélyes la-
kás eladó a Kazanlak krt-on. Érd.: Nk. Ka-
zanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(6769 K)

2 szobás, felújított fürdőszobás családi ház,
kialakított gazdasági épületekkel eladó Ne-
mespátrón. Erd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 áráig. (6770 K)
2 szobás, önkormányzati lakásom elcserélném
3 szobás, önkormányzati lakásra, 4 emeletes házban 2. emeletig vagy 10 emeletes házban 6. emeletig, értékegyeztetéssel. Érd.; Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(6771 K)
Keresek önkormányzati, 1 vagy 1+félszobás lakást megvásárlásra vagy átvenném a bérleti használatot. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 óráig. (6772 K)
Nk-án, K-i városrészben eladó 1+2 félszobás, 57 nm-es, 2. emeleti, erkélyes, kp. fűtéső, tehermentes, jó állapotú, 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.900.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (6773 K)
Nk. belvárosában eladó 2,5 szobás, 60 nm-es, 3. emeleti, kp. fűtésű, tehermentes lakás. Irányár: 2.500.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6774 K)
Balatonberényben, a Balatontól 30 percre eladó 2 szobás parasztház, téglagarázzsal, 1763 nm telekkel, rajta szőlővel, gyümölcsfákkal, fenyőfákkal. Irányár: 3.800.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (6775 K)
Nk. belvárosában eladó 1. emeleti, 3,5 szobás, 88 nm-es, egyedi gázfűtésű, erkélyes, telefonos, tehermentes, parkettás, redőnyös lakás, pincével, padlással. Irányár: 3.700.000 Ft. Erd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (6776 K)
Nk. központjában eladó 3 szobás, 96 mn-es, 2. emeleti, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás, redőnyös, megvásárolható, önkormányzati lakás, pince- és padlásrésszel, űj konvektorokkal és új falibabával, 3 évvel ezelőtti mázolással. Irányár: 4 mFt. Ebből előleg: 1 mFt, a fennmaradó összeget 2 hónapon belül, a beköltözéskor kell fizetni. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6777 K)
Nk-án a Kisfaludy utcában eladó 2 szobás, 70 nm-es, egyedi gázfűtésű családi ház, vízbekötés nélkül, 240 n.öl telekkel. Irányár: 2.500.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6778 K) Nk. K-i városrészében eladó 1. emeleti, 1+2 félszobás, 67 nm-es, erkélyes, tehermentes, tavasszal beköltözhető lakás. Irányár: 1.950.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (6779 K)
Eladó Nk-án, 10 emeletes épületben lévő, igényes felújított, 1,5 szobás, 7. emeleti, kon-vektoros gázfűtésű lakás, a K-i városrészben. Irányár: 1.400.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6780 K)
Nk. K-i városrészében 1+2 félszobás, 57 nm-es, erkélyes, tehermentes, kp. fűtésű, kábeltévés, jó állapotban lévő. 4. emeleti lakás, pincével, 4 emeletes épületben, rendkívül kedvező áron eladó. Irányár: 1.620.000 Ft.Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (6781 K)
Nk. belvárosában eladó 2 különálló, egymás melletti, egybenyitható, 1. emeleti lakás, együtt vagy külön-külön is. Az egyik 3 szobás, összkomfortos, egyedi gázfűtésű, telefonos, parkettázotl, garázslehetőséggel rendelkező. Irányára: 3.500.000 Ft. A másik 2 szobás, összkomfortos, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás, parkettázotl. Irányár: 2.100.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (6782 K)
Nk-án a K-i városrészben eladó 2,5 szobás, 62 nm-es, 3. emeleti, kp. fűtésű, erkélyes, re-luxás, garázsos lakás. Irányár: 2 mFt. Érd.:

A „KANIZSA TV" KFT.
változatos munkát kedvelő, videózáshoz kedvet és
tehetséget érző külsős munkatársakat keres OPERATŐR-nek. Érdeklődni: KANIZSA TV Kft. Nagykanizsa, Sugár út 8.
Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (6783 K)
Kiskanizsán eladó 2 szintes, 150 nm-es, 4 szo-ba+hallos, 17 éves, palatetös családi ház, kon-vektoros gázfűtéssel, csatornabekötéssel, kábeltévével, tehermentesítve, fürdővel, konyhával, wc-vel, közlekedőtérrel, 498 nm-es telekkel, garázzsal, 2 műhellyel, ipari árammal, pincével, üvegházzal, gépkocsibejáróval. Irányár: 6 mFt. Vagy cserélhető K-i városrészben lévő lakásra, 2. emeletig, 1,8 mFt-ig. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hél-
köznap 8-17 óráig. (6784 K)
Nk. K-i városrészében eladó 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, nyugati fekvésű, 9. emeleti, kp. fűtésű, szőnyegpadlós, tapétázott, tehermentes lakás, boltíves ajtókkal. A fürdő fehér csempés, mennyezetig csempézve. Az előszoba 150 cm magasságig műanyaggal burkolt. Irányár: 1.300.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17
óráig. (6785 K)
Nk. K-i városrészében eladó 1+2 félszobás, 56 nm-es, 4. emeleti, kp. fűtésű, jó állapotú lakás, tehermentesítve. Irányár: 1.750.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hét-
köznap 8-17 óráig. (6786 K)
Nk. K-i városrészében eladó 2 szobás, 57 nm-es, 3. emeleti, kp. fűtésű, redőnyös, tehermentes lakás, 4 emeletes épületben. Irányár: 1.550.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (6787 K) Nk. K-i városrészében eladó 1+2 félszobás. 57 nm-es, erkélyes, 3. emeleti, kp. fűtésű.\'4 emeletes épületben lévő, jó állapotú lakás. Irányár: 1.900.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6788 K) Eladó Nk-án 2.5 szobás. 70 nm-es, egyedi fűtésű, egyedi vízórás házrész, pince- és padlásrésszel, udvari tárolóhelyiséggel, tehermentesítve. Irányár: 2.400.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6789 K)
Nk-átől kb. 30 km-re eladó 100 nm-es, 2 szo-ba+étkezős, összkomfortos, kp. fűtésű családi ház, nagy telekkel, gyümölcsössel, gazdasági épületekkel, sürgősen, készpénzért, 2 részletben is fizeiliető. Irányár: 1.250.000 Ft.Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (6790 K)
Gelseszigeten eladó 2 szobás, 60 nm-es, kp. fűtésű, vegyestüzelésű családi ház. 1100 nm területtel, melléképületekkel. Irányár: 900.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hét-
köznap 8-17 óráig. (6791 K)
Újudvaron "eladó 3 szobás. 78 nm-es, erkélyes lakás, garázzsal, pincével, 280 n.öl területtel. Irányár: 2.900.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6792 K)
Nk. belvárosában eladó 3 szobás, 80 nm-es, 1\'. emeleti, egyedi fűtésű, 2 éve felújított lakás. Irányár: 4.200.000 Ft. vagy cserélhető pa-lini, kiskanizsai, bajcsai családi házra. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (6793 K)
Nk. K-i városrészében eladó 2,5 szobás, 67 nm-es, 3. emeleti, erkélyes, kp. fűtésű, felújított lakás, reluxásan, tehermentesen, 2. tulajdonos által kínáltán, 30 napon belül beköltözhetően, 3 emeletes épületben. Érd.: Nk. Terv

22 nm-es irodahelyiség kiadó a belvárosban.
? Érdeklődni: TIT iroda HSMK
Nagykanizsa, Széchenyi tér 5-9.

ÜGYVÉDI IRODÁBA ÜGYVÉDJELÖLTET FELVESZEK.
Érd.: 93/313-040/10-17 mellék, napközben 8-17 óráig.
u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6794 K)
Nk-án eladó kb. 400 n.öles építési saroktelek, közművesítve. Ikerház építésére is alkalmas. Irányár: 3.100.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6795 K) Nk-án eladó 2+2 félszobás, 80 nm-es családi ház, 20 nm-es aknás garázzsal, 60 nm-es aknás, pincés műhellyel, 140 n.öl telekkel. Irányár: 4.800.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6796 K) Nk- K-i városrészében eladó 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, kp. fűtésű, felújított, 9. emeleti lakás. Irányár: 1.250.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6797 K)
Nk. K-i városrészében eladó 1. emeleti, 3 szobás, 63 nm-es, 2 erkélyes, kp. fűtésű, tehermentes, 10. emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.850.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: • 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6798 K)
Nk- K-i városrészében eladó földszinti, 3 szobás, 72 nm-es, kp. fűtésű, jó állapotú, 10 emeletesben lévő lakás. Irányár: 1.950.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (6799 K)
Nk-án eladó egyedi gázfűtésű, konvektoros, 3 szobás, 77 nm-es, földszinti lakás. Irányár: 3.200.000 Ft. Garázzsal együtt 3.700.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4, Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (6800 K)
Nk. K-i városrészében eladó 2,5 szobás, 62 nm-es, 3. emeleti, erkélyes, kp. fűtésű, 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.800.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hél-köznap 8-17 óráig. (6801 K) Murakeresztúron eladó 3 szobás, hallos, 170 nm-es, iker családi ház, az udvarban különálló diszkont üzlettel. Irányár: 3.200.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (6802 K)
Nk. K-i városrészében eladó 67 nm-es, 2+2 félszobás, földszinti, teljesen felújított, azonnal beköltözhető, kp. fűtésű, tehermentes lakás. Irányár: 2.150.000 Ft. Több részletben való fizetés is lehetséges. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6803 K)
Palinban eladó 2x2 szobás. 2 család részére
is alkalmas. 5 szobássá visszaalakítható, tető-
térbeépítéses, összkomfortos. 140 nm-es csa-
ládi ház. vízzel, villannyal, gázzal, csatorna-
bekötéssel, kábellévével, tehermentesítve. A
telek 450 nm-es. gépkocsibejáró van. Garázs
építhető, telefonbekötés megoldható. Irányár:
6 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (6804 K)

Munkahelye bizonytalan? Elégedetlen jövedelmével? Többre vágyik? ÜZLETKÖTŐI, MANAGERI MUNKÁT
AJÁNLUNK. Ha érettségizett és elmúlt 30 éves, jelentkezzen a 06-30/465-573-as telefonszámon!
Eladó Nk. belvárosában. 1. emeleten 5 szobás, kb. 170 nm-es, telefonos, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás lakás, étkezővel, konyhával, fürdővel, wc-vel, várószobával, az udvarban garázzsal, udvarrésszel, tehermentesítve. Orvoslakásnak és rendelőnek, ügyvédlakásnak és ügyvédi irodának, üzletembernek, biztosítónak, banknak kiválóan alkalmas. Irányár: 7 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (6805 K)
Nk. K-i városrészében eladó 2 szobás. 70 nm-es, szőnyegpadlós, kp. fűtésű, 4. emeleti lakás. 4 emeletes épületben. Irányár: 1.850.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (6806 K)
Nk- K-i városrészében eladó 3 szobás, 70 nm-es, szőnyegpadlós, kp. fűtésű, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben. Irányár: 1.850.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hél-
köznap 8-17 óráig. (6807 K)
Nk. K-i városrészében eladó egyedi gázfűtésű.
2 szobás, 56 nm-es, erkélyes, redőnyös, parkettás, kábeltévés. 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben, jó szomszédok környezetében. Irányár: L600.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6808 K)
Nk. K-i városrészében eladó egyedi gázfűtésű,
3 szobás, 100 nm-es, földszinti, egyedi víz-
órás, redőnyös lakás, garázzsal vagy anélkül.
Irányár: 3.500.000 Ft + 650.000 Ft a garázs.
Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (6809 K)
Balatonmárián elatíó vízparti, strand közelében lévő, kb. 15 éves, kofogástalan. tetőtér-beépítéses, 2+1 szobás, hallos, 2 erkélyes, teraszos, iker nyaraló, 55 n.öl telekkel, tujákkal. gépkocsibejáróval. Irányár: 2.900.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hét-
köznap 8-17 óráig. (6810 K)
Bocskán eladó 2 szobás, előszobás, 34 éves
családi ház, nagy telekkel, melléképületekkel,
gépkocsibejáróval. Vezetékes víz az udvarban.
Irányár: 1.100.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4.
Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig.
(681 1 K)
Alsórajkon eladó tetőtérbeépítéses, 160 nm-es, 3 éves családi ház. Víz, villany, derítőakna, kábeltévé van. Az alsó szint teljesen kész, a felső szint félkész állapotban. Az épület vakolatlan tégla falazatú. A telek 600 n.öl Irányár: -2.200.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (6812 K) Nk. K-i városrészében eladó 3 szobás. 68 mn-es, kp. fűtésű, erkélyes, tehermentes, jó állapotban lévő, 9. emeleti lakás. Irányár:

Intézményünk megvételre felajánlja az alábbi gépeket:
- SEPRÖKÖTŐGÉP 80.000 Ft + áfa
- SEPRŰNYÉLGYÁRTÓ GÉP 60.000 Ft + áfa
- SEPRÖVARRÓ ÁLLVÁNY 2.400 Ft + áfa
Szociális Foglalkoztató 8800 Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/310-279

KÉRÉS AZ OLVASÓKHOZ!
Jeligés, cím a szerkesztőségben jelzésű és más hirdetések mám érdek-lSdesuk során kérjük, hivatkozzanak a zárójelben megadott .számra.
MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.

1.900.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/3)2-058, hétköznap 8-17 óráig. (6813 K) Nk-án eladó földszinti, udvari, 3 szobás. 67 nm-es. egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás, kon-vektoros, kábeltévés, megvásárolható, önkormányzati lakás, tehermentesítve. Irányár: 2.200.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 Őriig. (6814 K) Budapesten. XVI. kerületben. Mátyásföldön eladó 6 szobás. 200 nm-es, beépíthető tetőteres, 2 konyhás, 2 fürdős, 2 előszobás, 2 kamrás, pincés, hagyományos és gázfűtésű, 50 éves családi ház. Irányár: 18.000.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (6815 K)
Nk-án a Kaposvár felé vezető úl mellett eladó 500 n.öl, közrnüvesíthető építési telek. Irányár: 350.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (6816 K) Sáncban eladó 2 szintes, 2x100 nm-es, tető-térbeépítéses, 9 éves, 5 szobás, pincés, egyedi gázfűtésű, konvektros családi ház, 770 n.öl telekkel, gépkocsibejáróval, tehermentesítve. Irányár: 4.700.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6817 K)
Keresünk eladó önkormányzati lakásokat Nk-án. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
koznap 8-17 óráig. (6818 K)
Keresünk eladó, egyedi fűtésű lakásokat Nk-án. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (6819 K)
Belvárosi, 4 szobás. 2 fürdőszobás családi ház eladó vagy értékegyeztetéssel belvárosi lakásra cserélhető, minimum 70 mu-ig. Érd.: naponta 16 óra után. Nk. Hunyadi u. 38/A.
(6820 K)
Keresek egyedi gázfűtéses, 1 szobás lakást, belvárostól a Hevesi ABC-ig bezárólag. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óráig. (6821 K)
Keresek eladó 1+félszobás lakást egyedi vagy kp. fűtéseset a K-i városrészben. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 órá-
ig. (6822 K)
1+2 félszobás, egyedi kazánfűtéses lakás eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hél-
köznap 10-17 óráig. (6823 K)
Nk, Zemplén Gy. u. 3/a. sz. alatti, 10. emeleti. 3 szobás, két erkélyes, tehermentes, felújított, vízórás lakás eladó. Irányár: 1.800.000 Ft. Érd.: Fodor Zsolt, Nk. Zemplén Gy. 7/A.
VI/39. 17 óra után. (6824 K)
Nk. Zemplén Gy. u. 7/a. alatti, VI. emeleti, 1+félszobás. tehermentes, felújított lakás eladó. Ár: 1.300.000 Ft. Érd.: Fodor Zsolt, Nk. Zemplén Gy. 7/a. VI/39. 17 óra után. (6825
K)
Eladó másfélszobás, felújított, kp. fűtéses lakás. Érd.: Nk. Zemplén u. 5/B. 2/15. (6826
K)
Belvárosi, kétszintes lakás eladó vagy családi házra cserélendő. Cím a szerkesztőségben.
(6827 K)
, Csónakázó tónál, Látóhegyen, közvetlenül a
kápolna mellett 600 n.öl szőlőterület megoszt-
va is eladó. Villany, vezetékes víz a helyszín-
hez közel. 300 n.öl 250 ezer forint. Érd.:
93/319-455. (6828 K)
Eladó 47 nm-es szoba, konyha, fürdőszobás, teljesen különálló, utca felőli házrész 70 négyszögöl területtel, építési lehetőséggel, Érd.: Nk. Teleki u. 102. Hétköznap 16.30-tól, hét-
végén egész nap. (6829 K)
Eszteregnye községben, a 7-es főút mellett 1000 nm nagyságú, vízzel, villannyal ellátott, közművesített telkek 150 ezer forintért eladók. Érd.: a helyi polgármesteri hivatalban, illetve munkaidőben a 375-301-es telefonon. (6830
K)
Nk-án, az Eötvös téren eladó 66 nm-es, 1+2 félszobás, egyedi fű
téses, IV. emeleti lakás. Érd.: Máthé, ^3/316-
819. Irányár: 2,8 mFt. (6831 K)
A Berzsenyi utcában 37 nm-es. IV. emeleti, egyedi fűtéses, egyszoba összkomfortos lakás beköltözhetően eladó. Érd.: tel.: 313-913, na-
ponta 16-17 óra között. (6832 K)
Családi ház 514 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1,6 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 169. (6833 K) Zalasárszegen 200 n.öl bekerített telek faházzal, lugas szőlővel, gyümölcsfák, veteményes reális áron eladó. Víz megoldható. Érd.: H-P-ig a 312-275 telefonon vagy Ady E. u. 11.
III. em. 34.; 17-20 óráig. (6834 K)
Belvárosi, 2 szobás, egyedi fűtéses lakás decemberi beköltözéssel, részletfizetéssel eladó. Érd.: naponta 18 óra után, Nk. Berzsenyi 2/C.
1V/12. (6835 K)
Galamboki halastónál 470 n.öl telek eladó, megosztva is. Érd.: 313-040/1058 melléken vagy a 316-610 telefonszámon. (6836 K) Nk. Vörösmarty u. 66. alatt 1 szobás, komfort nélküli, régi ház eladó. Víz. gáz van. Irányár: 1.150.000 Ft. Érd.: Vadasfalvi, Nk. Városkapu krt. 3/C; naponta 16-18 óráig. (6837 K) Vennék Nk-án építkezésre alkalmas, 400 n.ölnél nagyobb telket, bel-, vagy külterületen is.
Tel.: 93/316-516. (6838 K)
Elcserélném 2. emeleten lévő, 53 nm-es, vízórás, önkormányzati lakásomat földszintes lakásra. Minden megoldás érdekel. Mihalicz Tibor, Nk. Kodály Z. 1-3. E. lph. 2/3. (6839
K)
Belvárosban, csendes helyen, 2 szoba komfortos, tehermentes öröklakásomat bármilyen két kisebbre, vagy budapestire cserélném. Érd.: Németh Anna, Nk. Csányi L. u. 16.; naponta
17-19 óráig. (6840 K)
Zalasárszegi Anna-hegyen, a 7-es műút mellett 460 négyszögöl terület kis faházzal eladó.
Érd.: 93/313-391. (6841 K)
Belvárosi, 48 nm-es lakásomat értékegyeztetéssel városi vagy városkörnyéki, nem nagy családi házra cserélném. Tel.: 312-163. (6846
K)
Nk. K-i városrészében, 4 emeletes házban, 4. emeleti, 3 szobás, 70 nm-es. tehermentes, redőnyös lakás eladó. Érd.: 93/314-140/1854 melléken napközben, Császár. (6842 K) Berzsenyi utcában 2 szobás, 54 nm-es lakásomat elcserélném hasonló környezetű, 3 szobás lakásra értékegyeztetéssel. Telefon: 311-
415, Erős Ibolya. (6843 K)
Fonyódon, Wekerle Sándor u. 52. alatt 730
nm-es telken lévő nyaraló eladó. Érd.: 17 óra
után 93/311-976. (6843 K)
Szentgyorgyvári hegy IV. hegyháton 300 n.Ol terület (gyümölcs, szőlő, konyhakert) hétvégi házzal, berendezéssel eladó. Víz. villany van. Érd.: 315-609 telefonon, esti órákban. (6844
K)
Eszteregnyén eladó egyedi fűtésű. 2 szobás, fürdőszobás (+ 2 szoba a melléképületben) lakás garázzsal, nagy udvarral, gazd. alkalmas telekkel eladó. Érd.: Eszteregnye, Pelófi u. 88. Szombaton és vasárnap 15-17 óráig. (6845 K) Belvárosi, 48 nm-es lakásomat egy kisfo-gyasztású dizel autóval értékegyeztetéssel Nk-
1 vagy közvetlen környéki kisebb családi házra cserélném, Tel.: 31 1-207, Németh István.
(6845 K)
Nk-án kétszintes téglaépületi konvektoros nagyméretű társasház eladó. Irodának is megfelelő. Érd.: Nk. Rózsa u.10. H. lph. 37. (6847
K)
Eladó Nk. belvárosában lévő I. emeleti, 4 szobás, 145 nm-es komfortos, telefonos társasházi lakás. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012
(6706 K)
Eladó Nk. az Erzsébet téren lévő I szobás, IV. emeleti 34 nm-es összkomfortos lakás. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6707 K) Eladó Nk. a belvárosban, III. emeleti, 3 szobás, 88 nm-es, komfortos, társasházi lakás. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6708
K)
Eladó Nk. az Eötvös téren lévő fsz-i 1 szobás, 42 nm-es, komfortos társasházi lakás. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6709 K) Nagykanizsán a Zemplén utcában 2 és 3 szobás lakások eladók. Irányár: 1.3 MFt - 1.8 MFt-ig. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-
012 (6710 K)
Nk-án a Rózsa utcában. 4 emeletes épületben. I. emeleti 2 szobás lakások eladók. Irányár: 1.6 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-
012 (6711 K)
Eladó Nk-án a Rózsa utcában 10 em. épületben II. emeleti, 2 szobás, vízórás lakás. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.:
314-012 (6712 K)
Eladó Nk-án a Városkapuban lévó 1+2 fél. valamint 2+1 félszobás, fsz, II. em. ill. IV. emeleti lakások. Irányár. 1.5 MFt - 1.8 MFt-ig. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6713
K)
Nk-án a belvárosban, üzletnek is kialakítható
2 és egy 2+1 félszobás egyedi gázfűtéses lakások eladók. Irányár: 2.5 MFt ill. 3.5 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6714
K)
Nk-án a Dózsa utcában, I. és Ill.emeleti erkélyes, pincés, 1+2 félszobás, cirkofűtéses lakások eladók. Irányár: 2.3 MFt ill. 2.7 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6715
K)
Eladó a Szentgyorgyvári hegyen I. hegyháton
lévó 665 n.öl lelek, rajta 30 nm épülettel, és
minden felszereléssel együtt. Irányár: 650 eFt.
Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6716
K)
Eladó Zalakomárban t szobás. 50 nm-es kom-fortnélküli családi ház 400 n.öl telekkel. Irányár: 300.000 FI. Érd.: Nk.. Magyar u. 19.
Tel.: 314-012 (6717 K)
Eladó Zalakomárban 2 szobás, 80 nm-es komfortos egyedi gázfűtéses családi ház 2546 DINietekkel. Irányár: 1.7 MFt. Érd.: Nk.. Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6718 K)
Eladó Nk. belvárosában 2+1 félszobás. 60 nm-es komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház. 344 nm telekkel. Irányár: 2.6 MFt. Érd.: Nk.. Magyar a. 19. Tel.: 314-012 (6719 K)
Eladó Nk.. belvárosában 1 + 1 félszobás, 50 nm-es komfortos családi ház 375 nm leiekkel. Irányár: 1.7 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19.
Tel.: 314-012 (6720 K)
Eladó Szepetneken 5 szobás, igényesen feépí-tett 8 éves tetőtérbeépítéses egyedi gázfűtéses családi ház 200 n.öl telekkel. Érd.: Nk.. Ma-
gyar u. 19. Tel.: 314-012 (6721 K)
Eladó Kiskanizsán 2 szobás 62 nm-es komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház 550 n.öl telekkel. Irányár: 2 MFt. Érd.: Nk.. Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6722 K)
Eladó Kiskanizsán 2 szobás, 60 nm-es komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház 256 n.öl telekkel. Irányár: 1.8 MFt. 2 részletben is. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6723
K)
Eladó Nk.. Dózsa Gy utcában 2+1 félszobás. 98 nm-es egyedi gázfűtéses családi ház 667 nm udvarral. Irányár: 4.5 MFt. Érd.: Nk.. Ma-
gyar u. 19. Tel.: 314-012 (6724 K)
Eladó Nk., belvárosában 3 szobás, 75+105 nm-s összkomfortos családi ház igényesen kialakítva 300 nm udvarral. Érd.: Nk.. Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6725 K)
Eladó Miklósfán 2 szobás, 80 nm-es, komfortos családi ház 800 n.öl telekkel. Irányár: 2,8 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012.
(6726 K)
Eladó Kiskanizsán 5 szobás. 150 nm-es 16 éves családi ház 498 nm telekkel. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6727 K) Eladó Nk-án a városközpontban 4 szobás, 100 nm-es komfortos 11 éves családi ház 227 nm udvarral. Irányár: 4.5 MFt. Érd.: Nk., Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6728 K)
Eladó Tótszentmártonban 3 szobás, 100 nm-es komfortos családi ház 440 n.öl telekkel. Irányár: 1.2 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19.
Tel.: 314-012 (6729 K)
Eladó Bajcsán 4 szobás, 140 nm-es 50 százalékban kész családi ház 3799 nm telekkel. A szoc.pol kedvezmény felvehető még rá. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6730
K)
Eladó Pölöskefőn 3 szobás. 84 nm-es. összkomfortos 8 éves családi ház 1718 n.öl leiekkel. Irányár: 2.5 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u.
19. Tel.: 314-012 (6731 K)
Eladó Sáncban 5 szobás. 199 nm-es komfortos családi ház 777 n.Ol telekkel. Irányár: 4.5 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012
(6732 K)
Eladó Becsehelyen 2 szobás. 80 nm-s komfortos, egyedi gázfűtéses 25 éves családi ház 544 n.öl telekkel. A tetőtér beépítésre alkalmas. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u.
19. Tel.: 314-012 (6733 K)
Eladó Nk. Belvárosában 2 szobás. 70 nm-es. komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház 148 nm udvarral. Irányár: 2.85 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6734 K) Eladó Kiskanizsán 3+1 félszobás 100 nm-es komfortos, 2 garázso 25 éves családi-ház. 251 n.öl telekkel. Irányár: 4.8 MFt. Érd.: Nk.. Ma-
gyar n. 19. Tel.: 314-012 (6735 K)
Eladó Nk. belvárosában a buszpályaudvarhoz közel 2 szobás. 70 nm-es komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház, 180 n.öl telekkel. Irányár: 2.8 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19.
Tel.: 314-012 (6736 K)
Eladó Nk. Szentgyorgyvári hegyen a IV. hegyháton 382 n.öl szántó ill. gyümölcsös. Irányár: 300 EFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19.
Tel.: 314-012 (6737 K)
Eladó a Szentgyorgyvári hegyen a IV. hegyháton lévő zártkert + 60 nm pince. Elektromos




áram a pincében, víz van a telken. 6 éve telepített 800 db fenyőfais van a telken. Irányár 600 EFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-
012 (6738 K)
Eladó a Szentgyörgyvári hegyen, az I. hegyháton lévó zártkert + pince. A telek 697 n.öl. amely szólő + gyümölcsös. A pince, I szoba, előtér, földpince, padlástér. Teljes felszereléssel. Irányár: 350.000 Ft. Érd.: Nk., Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6739 K)
Eladó a Honiokkomáronii hegyen lév6 hétvégi ház + telek. Az épület 35 nm-es 1 szoba + fözöfülke. 7 éves igényesen kialakított, teljes felszerelés jár hozzá. A telek 3061 nm, amely szőlő, kert és gyümölcsös. Irányár: 500 eFt. Busszal is megközelíthető. Érd.: Nk., Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6740 K)
Eladó Nk-án a keleti városrészben lévő 2+1 félszobás 67 nm-es összkomfortos III. cm. lakás. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012
(6741 K)
Eladó Nk-án a keleti városrészben lévő 2+1 félszobás 64 nm-es II. emeleli összkomfortos lakás. Akár garázzsal is! Érd.: Nk., Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6742 K)
Eladó Nk-án a K-i városrészben 5 éves 1+2 félszobsá 57 nm-es III. emeleti összkomfortos lakás. Irányár: 1.6 MFt. Érd.: Nk., Magyar U.
19. Tel.: 314-012 (6743 K)
Eladó a Teleki úton lévó II. emeleti 2 szobás, 57 nm-es összkomfortos lakás. Irányár: 1.8 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012
(6744 K)
1+2 félszobás, belvárosi lakás eladó. Érd.: Nk.
Erzsébet tér 3. 3/27. H-P-ig 15-18 órá-
ig.(6879 K)
GARÁZS
Garázs kiadó a Véndiófa mögötti garázssoron.
Érd.: 93/311-976. 17 óra után. (6902 K)
Garázs olcsón eladó a Téglagyári úti garázs-
soron. Érd.: egész nap Kondics Károly Nk.,
Fő út 10. 1/1 ajtó. (6529 K)
JARMU
Négyütemű Trabant kilünS állapotban 280.000
Ft-ért eladó, Érd.: 115-800 (6900 K)
1300-as Lada combi 7 éves, megkímélt állapotban kevés km-rel eladó. Bcnkő Miklós, Zákány. Zrínyi tér 5. Tel.: Zákány 239. (6906
K)
\'84-es, 1,7 D. RITMO friss műszakival, családi okok miatt sürgősen eladó. Érd.: munkaidőben. 93/314-135 telefonon. 17 óra után. Nk. Fó ti. 10 12. 1/2. Valler. (6905 K) Eladó 127-es Fiat combi 1049 kcm-es, 6 l-es fogyasztással. Irányár: 120.000 Ft. vagy elcserélném jó állapotban lévő Wartburgra. Miha-licz Tibor. Nk. Kodály Z. 1-3. E lph. 2/3.
16898 K)
126-os Polski Fiat eladó és egy Babetta segédmotor kerékpár. Tel.: 313-661 vagy Nk.
Király u. 8/A. (6897 K)
1500-as. 15 ezer km-t futott. 4 ajtós Lada Samara extrákkal megkímélt állapotban eladó. Érd.: 17 óra után, Nk. Zemplén u. 7/B. 10/61.
Tel.: 31 1-527. (6889 K)
Renault 19-es. 1647 kcm-es, piros, jó állapotú személygépkocsi eladó. Irányár: 250.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap
10 17 óráig. (6763 K)
NISSAN SUNNY 1,7 D SLX. 5 ajtós, 1989-es megkímélt állapotban eladó. Érd.: napközben 93/312-283 telefonon. 17 óra után: Nk-Mik-
lósfa, Bocskai il. 6/c. (6745 K)
Középhosszú AVIA érvényes műszakival, jó állapotban eladó. Érd.: 93/317-320-as lelefo-
non lehet. (6689 K)
Volkswagen Golfot vennék 79-82 évjáratúi
irányármegjelöléssel. Leveleket „Ezüst eső"
jeligére a Pf.: 154-be kérném. (6748 K)
120 L-es Skoda 10 éves friss műszakival 115
eFt-os irányáron eladó, érd.: Nk., Berzsenyi
u. 6/A. mélyföldszint 1. Kanizsai. (6690 K)
FIAT UNO I éves, 1100 kent, friss műszaki-
val sürgősen eladó. Irányár: 730 eFt. Érd.:
Nk.. Munkás a. 14. D. 1/4. (6746 K)
ALBÉRLET
Nk. belvárosában kiadó 23 nm-es + 10 nm galériás, telefonos üzlethelyiség. Bérleti díj: 40.000 Ft/hó. melyből 20.000 Ft 1 évre előre fizetendő, a többi havonta, azaz 140.000 Ft/év + 20.000 Ft/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6852 K) Zalakaroson új, 40 nm-es üzlethelyiség kiadó. Érd.: 06-93/340-404, 18 óra után. (6896 K)



Keresek kiadó bútorozatlan albérleti lakást. A kiadónak díjtalan lebonyolítással. Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. személyesen vagy levélben feladható pontos címmegjelöléssel.
(6883 K)
Nk. belvárosában kiadó kb. 100 nm-es. földszinti, galériázható, utcára nyitható helyiség, üzletnek, irodának, orvosi rendelőnek. Bérleti díj: 85.000 Ft/hó, melyből 45.000 Ft 1 évre előre fizetendő, a többi havonta, azaz: 540.000 Ft/év + 40.000 Ft/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig,
(6854 K)
Szoba kiadó, Nk. K-i városrészében, 10. emeleten, bútorozva, erkéllyel, kp. fűtéssel, 1 fő részére. Csak nemdohányzónaka! Bérleti díj: 6.000 Ft/hó. Ebben a rezsi is benne van. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (6855 K)
Nk-án szoba kiadó, bútorozva, egyedi gázfűtéssel, 1 fő részére, fürdő- esetleg konyha-használattá. Bérleti díj: 8.000 Ft/hó + rezsi. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (6856 K)
Nk. K-i városrészében kiadó 2 szobás, bútorozott, kp. fűtésű, 4. emeleti, egyedi vízórás, felújított lakás, gyermekeseknek is, maximum 4 fő részére. Bérleti díj: 17.000 Ft + rezsi
havonta. (6857 K)
2 szoba kiadó Nk. K-i városrészében, akár bútorral, akár bútor nélkül, kp. fűtéssel, 3. emeleten, 2 megbízható, a szobákra vigyázni tudó, nemdohányzó hölgy részére. Bérleti díj: 2 x 8.000 Ft. Rezsi nincs! Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6858 K)
Szoba kiadó Nk. K-i városrészében 8. emeleten, bútorozottan, egyedi gázfűtéssel, fürdő-, wc-, konyhahasználattal, 1 hölgy részére. A bérbeadó is hölgy. Bérleti díj: 7.000 Ft/hó. Rezsi nincs! Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-
058. hétköznap 8-17 óráig. (6859 K)
Szoba kiadó Nk. K-i városrészében, földszinten, bútorozottan, kp. fűtéssel, konyha-, fürdő-, wc-használattal, megbízható, komoly, középkorú hölgy, vagy diáklány bérlő részére. A bérbeadó is hölgy. Bérleti díj: 6.000 Ft/hó. Rezsi nincs! Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.. 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6860 K) Nk. belvárosában kiadó 3 szobás, 86 nm-es, 2 erkélyes, egyedi gázfűtésű, bútor nélküli, 3. emeleti lakás, csak megbízható bérlőnek. Bérleti díj: 25.000 Ft + rezsi havonta. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17
óráig. (6861 K)
Kiadó Nk. belvárosában 60 nm-es pincehlyi-ség, világítással, raktár céljára. Bérleti díj: 20.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 Óráig.
(6862 K)
Kiadó Nk-án a K-i városrészben 1 bútorozott szoba, nemdohányzó, egyedülálló bérlőnek, azonnali beköltözéssel. Bérleti díj: 9.000 Ft/hó, mely a rezsiköltséget is magába foglalja. Érd.: Nk. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (6863 K)
Keresünk kiadó lakásokat, családi házakat Nk-án. A kiadók részére térítésmentesen közvetítünk bérlőt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-
058. hétköznap 8-17 óráig. (6864 K)



kást albérletbe. Biztos fizetéssel, leinformálható bolti eladó. Ajánlatokat: Nk. Kazanlak
krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (6872 K)
Keresek kiadó albérleti lakást, kiadó részéről díjtalan lebonyolítással, rezsivel együtt 20.000 Ft-ig. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig vagy levélben.
(6873 K)
Szoba fiatal hölgy részére kiadó 8.000 Ft-ért, ami mindent tartalmaz. Konyhát, fürdőszobát, használhatja. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 óráig. (6874 K)
Keresek kiadó garázst hosszútávra. Kiadó részéről díjtalan lebonyolítással. Érd.: Nk. Ka-zanlak krt. 7/B. 1/4. vagy levélben. (6875 K) Szoba, konyha, fürdőszoba használattal albérletbe kiadó a K-i városrészben. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(6876 K)
Keresek kiadó albérleti szobákat, lakásokat,
házakat, a kiadó részéről díjtalan lebonyolí-
tással. A kiadás díjtalan hirdetése a cél eléré-
séig. Nk. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hétköznap
10-17 óráig vagy levélben. (6877 K)
Keresek kiadó vagy eladó garázst. Ajánlatokat
Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (6878
K)
VEGYES
Hauck osztrák babakocsi kiegészítőkkel olcsón eladó. Irányár: 5.000 Fi. Érd.: Nk. Király
u. 31/C. Varga László. (6880 K)
A Hunyadi János Általános Iskola (Nagykanizsa, Sugár u. 13.) alkalmaz szakképzett, gyakorlattal rendelkező könyvelőt számítógép-kezelői ismeretlel. Bérezés a közalkalmazotti
torvény szerint. (6907 K)
Yamaha G-S 200-as ikerszarvú. fekete szólógitár jó állapotban eladó. Érd.: Bali Miklós,
Nk. Bartók u. 4. 7/C. fsz. (6895 K)
Vállalkozók, vállalkozások számítógépes könyvvezetését, valamint üzleti tervek készí-lését vállalom. Érd.: 06-30/471-436. (6894 K) Fagylaltozó és büfé eladó. Érd.: Nk. Csengery
u. 81/B. 2. em. (6891 K)
Étkezőgarnitúra, áthidaló szekrénysor, 2 db gyermek heverő és sarok ülőgarnitúra eladó. Írd.: 17 h után, Kiskanizsa, Körmös u. 34.
(6890 K)
Idős, beteg emberek otthoni gondozását, esetleg bejárónői tevékenységei is vállalok. Ajánlatokat „Megbízható hölgy" jeligére, Nk.
Pf.: 154-be kérek. (6885 K)
l évesnél nem régebbi videómagnót (felvevőlejátszó) vennék részletfizetéssel. Ajánlatokat: Nk. Liszt F. u. 1/B. IV/I. 17-19 óráig. (6882
K)
Eltartási szerződést kötnék ottlakással. Ajánlatokat „Sürgős megoldás" jeligére, Nk. Pf.:
154.-be kérek. (6881 K)
Combi gyerekágy eladó. Érd.: 310-533 tele-
fonon, vagy Rózsa u. 21/A. Balogh. (6516 K)
Gépelést vállalok. Leveleket „Pontos" jeligére
a Pf.: 154-be kérném. (6749 K)
Gyümölcsfa melszéshez szakértőt keresek.
Nk., Dózsa Gy.u. 14. 2 ajtó. Fuchs. (6520 K)
Fodrászüzlel bútorzata eladó. Érd.: Nk., Nyír-
fa u. 15/5. (6521 K)
Ne dobja el meghibásodott háztartási kisgépeit, hajszárító, kávédaráló konyhai robotgép stb. Megjavítom, karbantartom. Hívjon! Tel.:
93/313-739 (6522 K)
Ipari varrógép 220 V-os 40.000 Ft-ért. Beby-
lock japán tisztázó 35.000 Ft-ért eladók. Érd.:
Nk., Munkás u. 1TA 1/6. Tel.: 93/313-228
(6523 K)
Keltő szekrénysor, egy üklőgarnitúra megkímélt állapotban, reális áron eladó. Érd.: Nk..
Akácfa u. 19. (6524 K)
Új. 4 hónap használat után, japán gyártmányú
pénztárgép eladó. Tel.: 93/312-688 17-20 órá-
ig- (6525 K)
Fiatal házaspár kazánfűtői vizsgával házmesteri állást vállalna. Cím a szerkesztőségben!
(6526 K)
Vennék 120 db Békéscsabai kushullámú bordós, barnás mázas, tetőzsindelyt. Cím a szer-
keszlóségben! (6527 K)
700 eFl készpénzért + teherátvállalással lakást vásárolnék. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat 8804. Nk., Pf.: 15-be kérek.
(6614 K)
Gitár és harmonika oktatást vállalok. Érd.: minden szombaton 19 órakor Nk-Sánc Űj Élet
u. 61. 8809 Kis Levente. (6615 K)
Németjuhász kutyakölykök eladók. 8 hetesek. Érd.: 16 óra után Nk-Sánc József A. u. 19.
(6616 K)
Combi gyerekágy eladó. Érd.: 93/310-53 te-
lefonon, vagy Nk., Rózsa u. 21/A. Balogh
(6617 K)
Idős, beteg ember gondozását vállalom. Cím
a szerkesztőségben. (6618 k)
Eladó Lucznik varrógép 15 programos, újszerű állapotban. Irányár: 14.000 Ft. Érd.: Nk., Zrínyi 28. 3. Ih. Nagy Ferencné egész nap.
(6619 K)
Eladó: külföldi szekrénysor, kétszemélyes heverő, áeyneműtartó, dohányzóasztal és festmény. Érd.: Nagykanizsa. Csengery u. 56.
(6620 K)
Fajtiszta perzsa kiscicák eladók. Megtekinthe-
tők 15 óra után Nk., Városkapu 5/B. 111/13.
Gál. (6621 K)
PARTNERKERESŐ
172 cm magas, 46 éves, belvárosi lakással rendelkező hölgy megismerkedne korban és magasságban hozzáillő úrral. Gépkocsival rendelkezők előnyben. Leveleket „Tavaszi találkozás" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérek. (6904
kJ
Saját lakásban, kél gyermekei nevelő, átlagos külsejű, 34 éves adminisztratív munkakorben dolgozó nő vagyok. Társai keresek, akivel megoszthatnám magányomat. Leveleket „Együtt könnyebb" jeligére. Nk. Pf.: 154-be
kérek. (6903 K)
Intelligens, ápoli férfi ismeretségét keresi egy 33 éves, 160/55 független hölgy. Levelekel „Lelki gazdagság" jeligére, Nk. Pf.: 154-be
kérek. (6901 K)
30 éves, 163/55 független, magányos, szakmunkás férfi társai keres egy szerény, jólelkű, vékony testalkatú hölgy személyében. Levelekel „Várlak" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérek.
(6900 K)
39 éves, 160/65. 2 kamasz fiát egyedül nevelő özvegyasszony megismerkedne korban hozzáillő, intelligens, szerelni tudó, tartalmas kapcsolatra vágyó férfival. Leveleket „Orchidea" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (6901 K) Lakással rendelkező. 53 éves. jó megjelenésű pedagógusnő társat keres vidám alaptermészetű, kb. 170-175 cm magas, intelligens, nemdohányzó férfi személyében. Levelekel „Reménysugár" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérném.
( 6893 K)
53 éves, vonzó külsejű, értelmiségi nó szabadidőpartnert keres utazást, természetet, mozit, színházat kedvelő, nemdohányzó férfi személyében. A levelekel „Vágyak vonzásában" jel-igére kérem a Nk. Pf.: 154-be. (6892 K) 57 éves, 169 cm magas, kissé molett, egyedülálló fiatalos asszony társát keresi magas, józanéletű úr személyében. Leveleket „Fehér orchideák" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek.
(6888 K)
38 éves, 160 cm magas, csinosnak mondott, arányos alkatú, elvált hölgy őszinte, korrekt, egyedülálló úriemberi keres barátnak. Leveleket „Hasonlóság" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-
rek, (6884 K) _
43 éves, csinos, fiatalos, értelmiségi nó társai keres magas, sportos, intelligens úr személyében. Levelekel „Találkozás" jeligére, Nk. Pf.:
154-be kérem. (6887 K)
Felsőfokú végzettségű, 44 éves, jó megjelenésű hölgy társat keres utazást, természetet kedvelő, kulturált úr személyében. Leveleket „Tavaszi randevú" jeligére, Nk, Pf.: 154-be ké-
rem. (6886 K)
42 éves, 160 cm magas, 53 kg súlyú önhibá-
ján kívül elvált hölgy keresi káros szenvedély-
től mentes férfi ismeretségét házasság céljából
ki otthonába költözne. Érdeklődni a címért
Nagykanizsa Király u. 45. sz alatt. Bor Fe-
rencnénél. (6518 K)
46 éves fiatalos küllemű, rendezett anyagiak-
kal rendelkező értelmiségi hölgy keresi társát.
45-50 éves korig hasonló adottságokkal ren-
delkező értelmiségi úr személyében. Fényké-
pes levéléi várom „Hóvirág" jeligére Nk., Pf.:
154.-be. (6519 K)
38/170 cm magas 2 gyermekes elvált hölgy társat keres, gyermekszeretö 45/180 magyas úr személyében. „Tavasz" jeligére Nk. Kazanlak
Krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (6591 K)
Gyermekeivel élő 42/170 magyas fiatalember
társat keres, kedves gyermekszerelő özvegy,
vagy elvált hölgy személyében. Gyermek nem
akadály. „Május" jeligére Nk., Kazanlak krt.
7/B. 1/4. hirdetőbe kérem. (6592 K)
47 éves. fiatalos, jó megjelenésű, leszázalékolt
hölgy keres életvidám, melegszívű, nem do-
hányzó, 170 cm-nél magasab úriemberi, aki
mindenben segítené. Leveleket „Együtt
könnyebb" jeligére a Pf.: 154-be kérném.
(6614 K)
Saját lakással rendelkező, 63 éves, családtalan
özvegyember keres korban hozzáillő, szerelő,
hűséges feleségei, aki otthonába jönne. Leve-
leket „Egymásért élni" jeligére. Nk., Pf.: 154-
be kérek. (6705 K)








32
KANIZSA - Wvtcá,
1995
. március 10.

FELHÍVÁS
Tájékoztatjuk a város la- |
kosságát, hogy a tavaszi szá- jjj
raz időjárás beköszöntével g
mező- és erdőgazdaságok te- jjj
rületén megnőtt a tűzveszély. %
Felhívjuk a figyelmet az §
égő dohánynemű eldobása- s-
nak és a szabadban való tü- g
zelésnek a veszélyére. *í
A szabadban tüzet gyújta- 5
ni, tüzelőberendezést hasz- 2
nálni csak úgy szabad, hogy ^
az a környezetére tűz- vagy !
robbanásveszélyt ne jelent- |
hessen.
Tüzet őrizetlenül hagyni |
nem szabad, ha arra nincs jjj
szükség, azonnal el kel olta- jjj
ni.
A tüzelés helyszínén olyan g
eszközöket kell készenlétben jjj
tartani, amelyekkel a tűz ter- |
jedése megakadályozható, il- |
letve eloltható. Erdőben és |
az erdőtől számított kétszáz jji
méter távolságon belül nyílt jjj
lángot használni, tüzet gyúj- |
tani, égő dohányneműt vagy jjj
gyufát eldobni - az e célra jjj
kijelölt helyek kivételével - I
nem szabad.
A tűzeset jelzése és az ol- |
tásban való közreműködés jjj
állampolgári kötelesség.
A Nagykanizsai Tűzoltó- §
ság hívószáma: «
OS í
CB AM-9-es csatorna g
Kanizsa 05 hívónév
TŰZOLTÓSÁG *
NAGYKANIZSA I

TISZTELT KANIZSAI POLGÁROK!
Városunk 750 éves év- 1 fordulójával kapcsolatos jjjj kiállításon tervezzük be- | mutatni a századforduló 1 (1890-1910) Kanizsáját.
Kérjük Önöket, hogy | akinek birtokában van írá- | sos vagy tárgyi emlék, szí- f veskedjék a kiállítás ideje- | re kölcsön adni. Termé- | szetesen garanciát válla- | lünk a kölcsönvett tárgya- | kért, melyekét a kiállítást | követően visszajuttatunk. | Bővebb információval az 1 alábbi telefonszámon szol- | gálunk:
93/317-120 (16 óra után) |
vagy a 93/312-712 f
Bejelentkezésüket márci- ?
us 20-ig várjuk. 2
Bízunk segítőkész szán- 2
dékukban! 3
Holiday Nívo-Prog. Bt. *
Járási Ildikó megfogalmazása szerint az első igazi kiállítás megnyitójára került sor az általa vezetett Egry József Galériában. A helyi alkotók jelenleg is látható művei mellett kaptak helyet Reményi Katalin ötvösművész és tanítványai igényes kivitelezésű, a helyszínen megvásárolható medáljai, gyűrűi,
Szombaton tizennégy órakor veszi kezdetét az a huszonnégy órán át tartó táncverseny, melyet Vígh Attila és Gulyás Attila szervezett a letenyei Saigon Discoba. A résztvevők nevezési összeg befizetése nélkül indulhatnak az ötvenezer forintos első díjért, valamint
- Hajnalcsillag. A Hit Gyülekezete szervezésében az Imanuel Hórem színtársulat evangéliumi darabja kerül bemutatásra egyfel-vonásban a Hevesi Sándor Műve-
>:*;.;::::*:::::y;v:::::y::x:.
I LIGA KÖSZÖNET I
% É.
A LIGA Szakszervezetek |
jjj Dél-Zalai Szövetsége köszö- |
jjj netét fejezi ki az alábbi tá- |
ijj mogatóknak a LIGA Farsan- |
| gi Bál megrendezéséhez jjj
I nyújtod segítségükért.
Bedének Miklós; Bonbo- jjj
jjj netti Rt. LIGA Szakszerve- |
jjj zetc; Central Óra-Ékszer; jjj
Ijj Csizmadia Sándor; Dalton jj;
jij Stúdió; Dávid és Társa Kft.; I
| DKG EAST RT., Erkel Mű- I
I velödési Ház; Gépgyári LI- 1
| GA Szakszervezet; Horváth J
| Norbert; KANIZSA Dél-Zd- |
| lai Hetilap; KANIZSA Disz- |
I kont Bt., Kertész János; KI- ji
1 GI Bt., Kovács Béla; LIGA I
| Alfa Vagyonkezelő KFT. I
jjj Zalaegerszeg; Nagykanizsai fj
jjj Kórház Urológia; Mini Ven- |
jjj déglő; Oros István; Ryno fr
jjj Kft., Sörgyári szakszerveze- |
? tek; Tihanyi István; Toshiba N
| Technotrade Kft., TUNGS- *
jjj RAM LIGA Szakszervezete; Í3
jjj Qualite Reklámiroda; Zala- |
jjj pctroltransz Kft.
nyakláncai és egyéb munkái. A bensőséges légkörben zajló bemutatót Lovrencsics Lajos, a Városvédő Egyesület elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva, ezek az alkotások arra hivatottak, hogy közelebb hozzák egymáshoz az embereket és lelki pluszt adjanak mindenkinek, aki megcsodálja szépségüket.
a harmincezer forintos második és húszezer forintos harmadik díjért. A számos szponzor által támogatott rendezvényre a verseny kezdetéig fogadnak el nevezést a helyszínen, illetve a 93/315-298-as telefonszámon.
(-)
lődési Központ Színháztermében
március 17-én pénteken 18 órai
kezdettel. A rendezvény vendége
lesz Balogh Mihály zeneszerző
és Nagy József. (-)

- Rendhagyó órák. A Cserháti Sándor Szakközépiskola egy elsős és egy ötödikes osztálya rendhagyó tanóra keretében megtekintette a Városi Képtárban a „Kelták Alsó-Ausztriában és Zalában" című kiállítást. A tárlat gazdag anyaga nagy segítséget nyújtott az első osztályosoknak a 750 éves évforduló alkalmából megrendezésre kerülő történelmi versenyre való felkészülésben. -hi-

Dél-Zalai Áruház nyertesei
Februártól májusig tart a Dél-Zalai Áruház legújabb, jókora nyeremény nyel kecsegtető akciója, melynek lényege, hogy minden ötezer forint feletti vásárló egy-egy sorsjegyet kap, s ezek közül a következő hónap harmadik napján kisorsolunk öt nyertest, aki visszakapja az üzletben vásárolt termék árának kilencvenöt százalékát. A március harmaclikai nyilvános sorsoláson a szerencse ezúttal a
20966154, 20966194 és a számú vevőknek Valamennyiüket levélben is értesíti az áruház, de ezen kívül a földszinti információs irodában is kifüggesztik számaikat.
D. É.

A kormány ?> szociális ellátórendszerek reformjának előkészítése okán számos megszorító intézkedést harangozott he a hétvégén. Eszerint - a korábbi hírek ellenére - nem jár majd állampolgári jogon a családi pótlék, azt rászorultsági alapon kaphatják majd csak a gyermekesek. 1995. július elsejétől megszűnik a gyed, a gyest pedig csak azok kaphatják meg. akik részesülnek családi pótlékhan is. A terhesség tizenharmadik hetétől járó havi várandóság! pótlék helyett egyszeri tízezer forintos juttatásban részesülnek szinten a rászorulók. Azonban azt. hogy ki számít majd igazán rászorulónak, s hol húzzák meg a jövedelmi határokat, csupán március végén dói csak el. Krröl kérdeztük városunk néhány c témában érintett személyiségéi-
Dr. Kaszás Gizella Családsegítő Központ:
- A megszorító intézkedések elsősorban a gyerekes családokat érintik hátrányosan, pont azt a réteget, mely a statisztikák kimutatása szerint amúgy is a magyar társadalom legszegényebb rétege. Mindennek az elsődleges következménye az lesz, hogy születendő gyermekek száma drasztikusan csökkeni fog. Nem tudom ilyen feltételek mellet az emberek hogy fognak gyermeket vállalni. Úgy gondolom - és ez nem csak a saját véleményem, hanem az itt dolgozóké is -, hogy a kormány nem számolt a döntés következményeivel. Nem tudták milyen lavinát indítanak el ezzel. Nem is merek ebbe belegondolni. Nagyon fontos, hogy hol fogják meghúzni azt a bizonyos határt. Szerintem az átlag családok is a rászorultak közé tartoznak ma már.
Dr. Nemesvári Márta PMH, Szociális és Egészégügyi Osztály vezetője:
- Attól tartok a jövőben a polgármesteri hivatalokra hárítják majd át, hogy eldöntsék ki is számít rászorulónak, s fizessék a juttatásokat. Ezt az intézkedést hallva azért is vagyok szomorú, mert mindez a gyerekes családok eddig sem fényes megélhetési lehetőségeit rontja tovább. Ha megszűnik a gyed, s a gyest valamint a családi pótlékot nem kapják meg a családok, többen jelentkeznek majd hozzánk is segélyekért, s mi bármennyire is szeretnénk adni, a város jelenlegi helyzetében képtelenek leszünk az igényeket kielégíteni. Úgy gondolom, hogy mára „elértük" azt, hogy a kisgyerekes családok rosszabb helyzetben vannak, mint a nyugdijasok, mert az ő jövedelmük - ellentétben az idős emberekével - nem inflációkövető. Ezek a megszorítások hamarosan továbbgyűrűznek majd, például biztosan romlani fognak a fiatal párok lakáshoz jutási esélyei is. Nőni fognak a középkorúak terhei, hiszen fiaik, lányaik gyermekvállalásakor nekik a mostaninál jóval nagyobb szerepet kell vállalniuk.
Illés Endréné ÁNTSZ, Családvédelmi Szolgálat:
- Úgy látom, hogy napjainkra az emberek élete gazdasági szempontból is egyre rosszabb. Általában ilyen okokkal indokolják a művi abortuszokat is. Az emberek-nem hazudnak. A mi feladataink közé tartozik, hogy egyrészt népszerűsítsük a prevenciói, másrészt lebeszéljük a várandós nőket arról, hogy eldobják születendő gyermekeiket. Ezzel a megrázó hatású inlézkedéstervvel a feladatunk gyakorlatilag lehetetlenné vált, hogyan győzzük meg így a nőket arról, vállalják terhességüket. Olyan biztató volt, mikor arról jöttek hírek, hogy állampolgári jogon jár majd a gyes. Na-
Közgazdasági Társaság
A Közgazdasági Társaság kanizsai küldöttgyűlése március kilencedikén új elnökséget választott. Az elnöki posztot dr. Polay József, az OTP Bank Rt. nagykanizsai fiók-igazgatója tölti be. Mint az elnök elmondta, a megújított vezetőség az elkövetkező időszakban mindinkább szeretné bevonni a munkába a város fiatal üzemgazdászait, közgazdászagyon rossz döntésnek tartom ezeket a megszorításokat. Azt hiszem sürgősen lépni kéne a megvalósítás ellen, például aláírásgyűjtéssel.
H. L.-né várandós kismama:
- Megdöbbentett mindkettőnket mikor meghallottuk a bejelentést. Első gyermekünket várjuk és évek óta albérletben élünk. Ezzel az intézkedéssel úgy fest végleg szét-foszianak azok az álmaink, amiket egy saját lakásról szőttünk. Nem tudom, mi lesz velünk ha életbe lépnek ezek az intézkedések. Amennyiben nem kapunk családi pótlékot, gyest, akkor a szülési szabadság után vissza kell mennem dolgozni. De mi lesz akkor a gyermekemmel, ki vigyáz rá, ki szoptatja\'/ így nem fogunk vállalni egy második gyerekel is. Ezzel a döntéssel a kormány a jövőt húzta át egy tollvonással.
Magyar József Nagycsaládosok Egyesülete
- Várható volt, hogy a forintleértékelés területén bizonyos lépéseket a kormány meg fog tenni, ez benne volt a levegőben. A mértékéről erősen lehetne vitatkozni. Ami azonban rendkívül meglepett, az a szociálpolitikát és a többgyermekes családokat érintő döntések meghozatalának módszere és mértéke. Meggyőződésem, hogy ez nem volt előkészítve. Az IMF-fel történt tárgyalások során erről már bizonyos véleményeket az újságokban lehetett olvasni. Ez.l én úgy értelmeztem, hogy ki kell dolgozni egy új szociálpoli-
it. A havonta egyszer tartott klubszerű összejöveteleik egyben a szakmai információcsere fórumai is lesznek. Neves professzorokat, gazdaságpolitikusokat hívnak meg előadási tartani, az előzetes tervek között szerepel miniszterek és a Közgazdaságtudományi Egyetem tanárainak meghívása is. Az első szakmai előadásra április elején kerül sor,

tikai stratégiát az országban - ezt azonban nem így kell bevezetni. Ha a kormány erre igazán készült volna, akkor nem kellene várni arra, hogy ez az ország lakosainak hány százalékai érinti és milyen súllyal. Azzal én is egyetértek - még mint a Nagycsaládosok Egyesületének kanizsai elnöke is, hogy azok a nagycsaládosok, akik biztos anyagi egzisztenciával rendelkeznek, azok ne kapjanak családi pótlékot, de az kérdéses, hogy ezt a határvonalat hol fogják meghúzni. Félek attól, hogy valamilyen bürokratikus eljárással tudnak csak hozzájutni a családi pótlékhoz. Szintén a többgyerekes családokat érintő intézkedés az egyetemeken és főiskolákon történő tandíj bevezetése. Ez a nagycsaládosok egyébként is fennálló esélyegyenlőtlenségét tovább rontja. Tisztában vagyok azzal, hogy a kormány nem konzultált olyan érdekképviseleti szervezetekkel, mini például a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, amely egy felkérésre segített volna egy modernebb szociálpolitikai stratégia kidolgozásában. A lakásépítési támogatás rendszerének bevezetése jelenleg lehetetlenné teszi a pénzhez, való hozzájutási. A most meghozott döntések a korábbi rossz intézkedésekhez hasonlóan előkészítetlenek és biztos, hogy igazságtalan-
ságokat fognak létrehozni.
K.R.
amikor - a társasági adóbevallás aktualitása miatt - az APEH szakemberei tartanak szakmai tájékoztatót. Dr. Polay József szerint a társaság azt szeretné, ha ezek a találkozások élő szakmai fórumok lennének. Az alkalmakra várják az érdeklődőket is, amelyekre a Hungária Biztosító egyik helyiségében kerül sor
L.I.

2





( KANIZSA - StymápÁ


1995. i
náiiius
17.

Dr. Henczi Edit:
Április l-jétől
? «
osztályszerkezet a Hivatalban

Az önkormányzat a polgármesteri hivatal új szervezeti felépítéséről és működéséről rendeletet alkotott. Ennek megfelelően öt osztály, két csoport, egy iroda - a gazdasági, a műszaki, a szociális és egészségügyi, az igazgatási és a művelődési osztály, a vagyongazdálkodási és a sportcsoport, a városi főépítészi iroda - és a titkárság alkotja a hivatal szervezeti egységeit.
- Most egy átmeneti időszak van - kezdte a tájékoztatót dr. Henczi Edit jegyző -, amikor még a testületi döntést nem hajtottuk végre, ez folyamatban van. Még a régi osztályszerkezetnek megfelelően működik a hivatal, április elsejétől már felállnak az új osztályok, az új osztálynevek élnek. A viszonylag hosszú átalakulási időnek az az oka, hogy bizonyos költözéseket le kell bonyolítani és minimális épületátalakításokra is szükség van. A szociális és egészségügyi osztályunkat a Király utca negyvenhétbe vagyunk kénytelenek áthelyezni. Több variációt is átgondoltunk, és arra a megállapításra jutottunk, hogy az apparátust a hivatal épületében nem tudjuk elhelyezni. Meg kellett néznünk, hogy melyik egység az, amelyik mozdítható, amelyiknek a házból való kivitele a többi problémát is megoldja. A szociális és egészségügyi osztály tízegynéhány fős létszámával kiköltöztethető, és ezzel részben oldjuk a földszinten levő, az adó- és pénzügyi illetve a szociális ügyfélforgalomból adódó feszültségeket. Másrészt a néhány szoba felszabadulásával a házon belüli elhelyezési problémákon is tudunk némiképp segíteni. Tudom, hogy a Király utca negyvenhétben sem örül a többi bérlő, hogy ezt az osztályt odatesszük, de kényszerhelyzetben vagyunk. (Az ügyvédek levélben fordultak a polgármesterhez. - A szerk.) Nem vihetjük el a hivatal épületétől távol, mert egységes hivatali irányítás, adatnyilvántartás, iktatás van - ennél közelebbi és viszonylag kis költséggel átalakítható helyet nem tudtunk találni.
A Király utca 47. első emeletéről a sportcsoportot is ki kellett költöztetni, ennek új helye az Ady útca 30. szám alatt, a volt gyerekfogászat épületében található. Ennek a felújítása még nem fejeződött be, de a csoport már odaköltözött, folyamatosan végzik a munkájukat. A Településellátási és Fejlesztési Osztály egy csoportja is kiköltöztetése került, most a hivatal egyik irodájába vannak bezsúfolva.
- A Kanizsa újsággal sikerült megállapodnunk - folytatta dr. Henczi Edit -, hogy a város belső területén, de egy másik épületbe helyezzük őket át. így a teljes első emeletet ki tudtuk üríteni. Számításaink szerint ez elég is lesz az odaköltöző osztálynak. Elektromos hálózatcserére és a számítógépes rendszer vezetékes hálózatának kiépítésére van szükség, gyakorlatilag három hét alatt ez lebonyolítható. Ha ez megvan, akkor már a hivatal épületén belül is megkezdődhet a különböző egységek, irodák mozgatása, s így kialakulhat az új hivatali szerkezet.
Mint a jegyzőnő elmondta, ez az osztályszerkezet hosszútávon is megmaradhat, hiszen a szervezeti egységek lefedik azokat a tevékenységi köröket, amelyek jól elhatárolódnak egymástól, és az ágazati minisztériumokhoz is kötődnek.
- Ha ezt a szerkezetet kialakítjuk, és ezek az egységek jó vezetői állománnyal működnek, azt hiszem, a négy év múlva felálló önkormányzatnak sem kell hozzányúlnia, de persze joga lesz ezt felülbírálni. Elmondanám még, hogy azoknál az osztályoknál, ahol határozatlan idejű vezetői kinevezés volt, ott nem változtattunk, ahol pedig új hivatali egység alakult, ott a vezetőket határozott időre, ez év december 31-ig neveztük ki. Mivel én nagyon rövid időn belül távozom a hivatalból, polgármester úrral abban egyeztünk meg, hogy a leendő új jegyzőnek meghagyjuk azt a lehetőséget, hogy megválaszthassa a közvetlen kollégáit. Ha nem ezen a területen vagy nem ebben a városban dolgozott, szüksége lesz tájékozódásra. Jó fél éve lesz arra, hogy megismerje a kollégákat, áttekintse az osztályok feladatellátását, és ha úgy látja jónak, akkor jövő év elejétől változtasson.
A vezetők esetében nagy változtatásokat nem csináltunk, nem is volt nagy lehetőségünk. Azért nem is pályáztattunk, mert gyakorlatilag reménytelen dolog, hogy kívülről a szakmához értő, az államigazgatást ismerő személyeket tudjuk találni. így aztán belső, nálunk dolgozó emberekből kellett kiválasztani az egységvezetőket. Részben a már bevált szakemberek esetében nem lett volna célszerű változtatni, másrészt az is igaz, hogy a közigazgatás ma nem egy vonzó terület. Azok a szakemberek, akiket mi is szívesen látnánk az apparátusban, ezért a díjazásért nem hagynák ott a magánszférát. Például egy magántervező lényegesen magasabb jövedelemhez tud jutni, mintha eljön hozzánk dolgozni. Emellett nincs kitéve az államigazgatás kötöttségeinek, sőt, ha itt dolgozik, fel kell függesztenie magántervezői tevékenységét, mert a kettő nem egyeztethető össze. Aki eddig az építési csoportnál dolgozott, és ezeket a terveket engedélyezte, az eddig sem tervezhetett. Más osztályon dolgozó tervezőknek eddig nem volt megtiltva, de most már ők sem végezhetnek ilyen magántevékenységet. Igaz, hogy nincs befolyásuk arra, hogy hogyan bírálják el a terveiket, mert ez a jogszabályoknak megfelelően kell hogy történjen, de a gyanúja fennállhat annak, hogy előnyben részesül, aki házon belül van.
A jegyzőnő kérdésünkre elmondta, hogy hasonló összeférhetetlenségi korlátozás a képviselő-testület tagjaira nem áll fenn, hiszen az önkormányzat tevékenységét szabályozó törvények ilyen esetekben nem foglalnak állást, csak a polgármestert és az alpolgármestert érintik szigorú korlátozások. Ha egy képviselő magántervező, és benyújtja terveit, azt a szakemberek a jogszabályokban meghatározott módon bírálják el.
- A hivatal egységei jogszabályokat hajtanak végre és tulajdonképpen a közgyűlés tagjai ebbe nem szólhatnak bele. A rendezési terveken keresztül igen, de magába az igazgatási eljárásba nem. Volt ebből ütközésünk az elmúlt időszakban, mert a képviselők olykor elfeledkeztek arról, hogy az önkormányzati működésnek két alapvető területe van: a testületi munka és a jogalkalmazó, központi jogszabály-végrehajtó munka. Bizony a testületi tagok gyakran úgy gondolták, hogy nekik joguk van a másik részbe is beleszólni.
Vajon hosszabb távon is megfelel az új szerkezet? Mint a jegyzőnő elmondta, a régi tanácsi rendszerben kialakult főbb osztályszerkezethez igazodtak vissza, a mai kor követelményeinek megfelelő átalakítással. Akkor vagyongazdálkodási csoportra nem volt igény, ugyanakkor a tervgazdálkodási rendszerben létjogosultsága volt egy tervosztálynak. A fő ágazati feladatok különülnek el az új rendszerben, függetlenül attól, hogy osztálynak, csoportnak vagy irodának nevezik.
- Nekem az a véleményem, hogy vagy nevezzünk mindent osztálynak vagy csoportnak, lehetőleg sok variációt ne alkalmazzunk, mert ez alkalmas az állampolgár megtévesztésére. Akik mindennap foglalkoznak ezzel a kérdéssel, azok tudják, hogy a főépítészi iroda ugyanolyan önálló feladatokat lát el, mint bármely osztály vagy csoport. Célszerűbb lett volna leegyszerűsíteni, de a testület a különböző elnevezések mellett döntött. Elvi megfontolás volt, hogy osztályvezetői szintű vezetők állnak az egységek élén. A köztisztviselői törvény főosztályvezető -bizonyos központi szerveknél -és osztályvezetői egységet ismer, osztályvezető-helyettesit nem. Csoportvezetőt is ismer, de ha elfogadjuk, hogy az egységek azonos fajsúlyúak, akkor nincs indok arra, hogy miért lenne valaki csoportvezetői besorolású. Nyilvánvaló, hogy ez kifejeződik forintban is, és óhatatlanul feszültségeket .okozna a megkülönböztetés, amikor mindegyik területnek ugyanakkora a felelőssége.
Hosszútávon azonban nem megoldás az, hogy nem egy helyen működik a hivatal, a mai kényszermegoldás. A hivatalvezető elmondta, hogy több millió forintra lenne szükség a tetőtér beépítéséhez, új székház építését, százmilliós nagyságrendű beruházást pedig a mai pénzügyi helyzet nem tesz lehetővé. Kétezerig ennek a városnak nem lesz pénze arra, hogy a saját hivatali elhelyezésére nagyobb összeget fordítson.
Nem került kinevezésre városunk aljegyzője. Mivel dr. Henczi Edit csak április végéig marad hivatalában, nem kíván javaslatot tenni az aljegyző személyére.
- Nem tehetem meg, hogy ajánljak valakit, akit a közgyűlés megválaszt. Meg kell hagyni a lehetőséget az új jegyzőnek, hogy válasszon maga mellé helyettest. Azzal együtt, hogy tudom, így nehéz helyzetbe is kerülhet az önkormányzat, hiszen ha nem tudnak gyorsan jegyzőt találni, lehet egy átmeneti időszak, amikor ezt a kérdést csak megbízásos módon lehet ren-

1995.
március
17.

KANIZSA - G(fomáp>A



3

dezni. Nem lehet, hogy egy ekkora város jegyző\' nélkül maradjon.
A Titkárság vezetője, aki már kisegített a jegyző távollétében, korábbi híradásunk szerint nyugdíjba vonul.
- Én továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy aki a nyugdíjkorhatárt elérte, az menjen el nyugdíjba. Ha nem helyettesíthető rövid úton, akkor joga van a munkáltatónak arra, hogy nyugdíjasként szerződéssel a szükséges időre foglalkoztassa. Ezt a véleményemet az érintett kollégával megbeszéltem, és semmiféle személyeskedés nincs emögött. Ez az elvi álláspontom. így írtam alá az ő felmentését. Az viszont igaz, hogy ha nem sikerül jegyzőt találni, nem szeretném a polgármester urat olyan helyzetbe hozni, hogy nem marad mellette olyan kolléga, aki az államigazgatást régóta ismeri, és a mindennapi munkát el tudja látni. Megegyezésünk szerint a polgármester úr magánál tartotta a felmentésre vonatkozó iratot -mivel neki egyetértési joga van - azzal, hogy úgy látja, hogy dr. Lukácsa Erzsébetet egyelőre szeretné még foglalkoztatni.
Az önkormányzati törvény szerint az egységes hivatal vezetője a jegyző. A szakmai, személyzeti feladatok ellátását a jegyző teljes egészében -minden részletére kiterjedően - nem tudja ellátni, ezért belső ügyrendben fogják szabályozni, hogy a feladatmegosztás ténylegesen hogyan történik: az osztályok milyen feladatokat látnak el részben a testületi hatáskörökből, részben a jogszabályokból eredő jegyzői hatáskörökből. A feladatellátás mellett meg kell szabni az osztályvezetők azon jogait, hatáskörét, amely az ügyrendből következik. Abból, hogy a polgármester és a jegyző meghatározza azokat a saját hatáskörű dolgokat, amelyekben a nevükben az osztályvezetők eljárhatnak.
A hivatal létszámcsökkentésével kapcsolatban a jegyző elmondta, hogy azt irreálisnak tartaná. A feladatokat nemcsak az önkormányzat, hanem a központi szervek is folyamatosan adják a hivatalnak, ehhez létszámot nem biztosítanak. Ezt egy ideig lehet feszíteni, aztán a dolgozók azt mondhatják, hogy kiszállnak.
- Köztisztviselőnek önkormányzatnál, polgármesteri hivatalnál nem lehet tálórát fizetni, sőt - egyes kivételektől eltekintve - nem lehet elrendelni sem. Azt meg nem lehet elvárni, hogy a köztisztviselői törvényben meghatározott bérért ezt vállalják az alkalmazottak.
Lapunk kérdésére válaszolva
a jegyzőnő elmondta még,
hogy a jogszabályoknak meg-
felelően lehet plusz fizetéski-
egészítéshez jutni a tisztvise-
lőknek. Helyi rendelet állapít-
ja meg a személyi illetményt,
vezetői pótlékban részesülhet-
nek az arra jogosultak, tizen-
harmadik havi bért kaphatnak.
Az adóval kapcsolatos túltel-
jesítés esetén bizonyos száza-
léknyi, illetve maximális fo-
rintmennyiségű, úgynevezett
adópótlékot, adóprémiumot le-
het kifizetni. A piacbevételek
esetén is van lehetőség a
plusz elismerésre, és egyéb
bevételnövelő tevékenység jár
hasonló javadalmazással.
Ezekről a testület illetve a polgármester dönt.
L. I.
Gazdasági és
Városüzemeltetési
Bizottság
LAKÁSKONCEPCIÓ

Múlt héten, csütörtökön, a szokásos időben ülésezett a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság. Az első napirendi pont szóbeli előterjesztője Su-hai Sándor polgármester volt, a téma a négy évre tervezett lakáskoncepció. 1990 óta nem épült önkormányzati lakás, ami mostanra egyre több, nehezen megoldható problémát eredményezett. A koncepció négy jól elkülöníthető lakástípusra javasol programot, az első nem kimondottan lakástípus, az átmeneti szállás, amely jelenleg ötvenkét férőhellyel rendelkezik, ám a tervek szerint hetven férőhelyesre bővítenék mostani helyén a Dózsa György utcában, s a Vöröskereszt tartaná fenn, átalakítását pályázatokból oldanák meg. A tervezet második része az alacsony komfortfokozatú, felújításra szoruló lakásokat érintené, amelyeknek lakói rendelkeznek valamiféle jövedelemmel, ám ez a lakásfenntartáshoz meglehetősen csekély. A koncepcióban húsz ilyen lakás kialakítása szerepel, s ezt a lakásmennyiséget nem is kívánják bővíteni. A harmadik kategória a szociális bérlakásoké, amelyekre a két-három gyermekkel rendelkező, csekély jövedelmű családok tarthatnának igényt, a tervek szerint huszonnégy ilyen típusú lakás kerülne kialakításra, valahol a város szélén egy tömbház keretében, alacsony komfortfokozattal, nem túl igényes kivitelezésben. Ezeket a lakásokat később sem kívánná elidegeníteni az önkormányzat. A negyedik kategóriába az olyan megvásárolandó lakások tartoznának, amelyek vételéhez az önkormányzat adna segítséget az érintett családoknak, ám ezek a családok a lakás fenntartására már önállóan is képesek. Új a koncepcióban, hogy nemcsak az első lakás megvásárlásához lehet majd támogatást kapni, maximálisan félmillió forint illeti meg azokat a lakástulajdonosokat, akik „kinőtt" lakásaikat az OTP-nek adják vissza, s rájuk a bérlőkijelölési jogot az önkormányzat gyakorolja. A tervek szerint hatvan ilyen lakásról lenne szó. Mint Suhai Sándor előterjesztő elmondta, ügyes szervezéssel lehetővé válik, hogy a két-három alkalommal is igénybevehetővé váljék a szociálpolitikai kedvezmény. Az ötödik kategóriába azok a rétegek tartoznának, akik stabil, viszonylag magas jövedelemmel rendelkeznek, saját erőből is képesek lakást vásárolni, illetve egy másik rétegük kisebb segítséggel képes otthonát nagyobbra cserélni. Telekkel, illetve kisebb összegekkel való támogatása e rétegnek azért fontos, mert az általuk leadott lakások is bekerülhetnek a lakáspiac vérkeringésébe. A koncepció telekkijelölésekkel kívánja segíteni az önálló házépítéseket. A vita során kiderült, az önkormányzati lakások eladása megtorpant, a folyamatot egy akcióval kívánják feléleszteni, nevezetesen, aki április elseje és december harmincegyedike között készpénzért vásárolja meg a lakását, az további tíz százalék kedvezményben részesül. A vásárlási kedv felélénkítése mellett az akció még egy célt szolgál, nevezetesen, hogy így akár már a jövő év végére is elválhat, melyek azok az önkormányzati bérlakások, amelyek végképp elidegeníthetetlenek, s ehhez mérten kell majd kialakítani az IKI szervezetét is. A téma kapcsán szó esett arról is, hogy rövidesen kidolgozásra kerül az új lakbérrendelet, s javaslatként hangzott el a részletre vásárolt volt önkormányzati bérlakások kamatterheinek megemelése is. A tájékoztató végén a szóban előterjesztett koncepció három sarkalatos pontját fogadják el a jelenlévők, vagyis a tíz százalékos kedvezmény adását, huszonnégy szociális bérlakás építését, valamint azt, hogy nemcsak az első lakáshoz jutók kaphatnak támogatást. A bizottság hétfőn rendkívüli ülésen folytatta munkáját, az IKI vezetői állására pályázók meghallgatásával, illetve a már írásban beadott lakáskoncepció részletes vitájával.

D. É.

A





4
v 7 Js::

1995. már
citis 17.

Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság:
Szegedi polgármester levele

Két belső tag - Palotás Tibor és Papp Ferenc - nélkül ült össze az elmúlt hét szerdáján önkormányzatunk Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága, hogy megfogalmazza hat aktuális kérdésben álláspontját. Elsőként a díszpolgári cím és a Pro Urbe elismerés odaítélésével foglalkoztak a jelenlévők. Dr. Fodor Csaba elnök kifejtette, szerencsés lenne a két díj kiosztását egymástól elválasztani és mindegyiket egy-egy nemzeti ünnepen átadni, mivel a jelenlegi gyakorlattal a Pro Urbe teljesen súlytalanná válik. Hozzáfűzte, a díjazottak személyéről az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság nem foglalt állást, mert csak a Liberális Nagykanizsáért Alapítvány és Dénes Ferenc - ez utóbbi a piarista öregdiákok nevében - adta csak be javaslatait. Krémer József apolitikusnak és erkölcstelennek bélyegezte azt a módot, ahogy az említett bizottság tárgyalta ezt a kérdést. Nem tartotta etikusnak, hogy az állásfoglalás elmaradásával büntetik azokat, akik nem voltak restek beadni javaslataikat. Kifejtette, azokat érzi mindezzel sértve, akik a mondvacsinált okok miatt nem jutnak hozzá a kitüntető címhez. Szeretné, mint mondta, ha mindez már április huszadikára nyugvópontra kerülne. Ezt követően ismertetésre került a három díszpolgári címre jelölt és az egy Pro Urbera felterjesztett neve. A bizottság valamennyiüket alkalmasnak találta az elismerésre, így nem foglalt állást, hogy melyiküket támogatja. Dr. Fodor Csaba felvetette, hogy a 750. évforduló kapcsán kivételesen két díszpolgárt is avathatna a város, bár üdvösebbnek tartaná, ha mindig csak egy-egy személy kapná e címet.
Ezek után a szegedi polgármester levele került a képviselők és a külső tagok elé, melyben a Dóm téren álló kanizsai címer felújítására kérnek ötvenezer forintot. Arra kérdésre, milyen keretből javasolta az összeg átutalását a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság, Szamosi Gábor elmondta, hogy erre a célra a Főépítészi Iroda keretét látták a legmegfelelőbbnek. A VKB szavazásakor úgy határozott, hogy szükséges a frekventált helyen lévő címer rendbehozása, ám az erősen megnyirbált főépítészi keret erre nem megfelelő. Kérték ezért a Gazdasági Bizottságot, keressen más forrást az elképzelés megvalósításához.
Ezt követően a jelenlévők megkapták Balassa Bélától az előző testület Városfejlesztési Bizottságának négyéves munkájáról szóló anyagát. Összeállításra került többórás munkával a VKB ez évi munkaterve, majd áttekintették a helyileg védett építészeti értékként nyilvántartott épületek felújításához, karbantartásához kiírásra kerülő pályázat szövegét is.
Eljuttata levelét a bizottság elnökéhez az Ingatlankezelő Intézmény, mely a bérlakások elidegenítése kapcsán felmerülő kérdésekkel foglalkozik, mivel azonban a tagoknak nem állt rendelkezésére az anyag, ezért e témával csak a következő ülésen foglalkoznak.
Nem került megtárgyalásra az utolsó pontként tervezett lakásépítési koncepció - az elképzelések szerint a közgyűlés e témáról március 21-i ülésén vitatkozik - sem. A testület ugyanis csupán egy ütemtervet kapott, mely időközben már módosításra is került.
K. R.
Oktatási, Kulturális és Sportbizottság
Kollégium nem vész el, csak átalakul

Az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság rendkívüli ülésének oka a Széchenyi István Kollégium átszervezése volt. A bizottság tagjain és az ülés állandó meghívottjain kívül jelen voltak az érintett oktatási intézmények és a kollégiumok vezetői is. Mint dr. Horváth György elmondta, a költségvetés helyzete, a kollégium kihasználatlansága kényszeríti a várost a takarékosságra, ésszerűsítésre. A bizottság feladata, hogy javaslatot tegyen az átszervezésre. Az eddigi alternatívák szerint a teljes kollégiumi létszám áthelyezhető lenne a Cserháti Kollégiumba, vagy a fiúkat és a lányokat külön-külön a Cserháti illetve a Hámán kollégium fogadná be. Az átszervezéssel a nevelők is létszámarányosan kerülnének elhelyezésre a két intézményben. A bizottság elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a kollégium épülete más funkciókat is ellát. Tizenegy osztály tanul ott, tanműhelyt és egyéb helyiségeket is használ a szakmunkásképző. Mindezek figyelembe vételével kérte az elnök a kollégium fennmaradását vagy megszüntetését célzó döntéselőkészítést.
Dr. Pintérné Grundmann Fri-da, a humán osztály vezetője tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a nap folyamán egyeztetés történt, amelyen az intézményvezetők, a középiskola-igazgatók állást foglaltak a témában. Mint az osztályvezetőnő elmondta, a kollégiumok kihasználtságának kérdése több éve húzódó probléma. Ha a Széchenyi Kollégium ebbéli funkcióját megszüntetnék, mintegy négy és fél millió forint lenne a megtakarítás. Az érintettek véleménye szerint az épületet mindenképpen az oktatási szférában kellene hagyni.
Tóth László, a Széchenyi Szakmunkásképző és Szakközépiskola igazgatója kérte a bizottságot, támogassák azt az elképzelést, hogy a kollégium megszüntetése után is az épületben oldhassák meg az iskola tanteremproblémáit, az egyéb funkciókat ezután is lássa el az intézmény. Kérte, hogy jól gondolják meg, mit határoznak, hiszen a nevelőtanárok többnyire ötven év körüliek, ez pedig elhelyezkedési gondokat okoz nekik. Emellett véleménye szerint a harminc százalékos kihasználtság ellenére az intézmény bevételt hoz, ezért a létesítményt fenn kell tartani. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy iskolaorvosi rendelő is működik a kollégiumban, ami városi feladatokat is ellát. Emellett tanfolyamoknak, iskolai értekezleteknek és programoknak is helyet ad a létesítmény, nem beszélve arról, hogy a szobák albérletként is működnek. Az igazgató véleménye szerint, ha a Széchenyi lehetőséget kap kilencedik, tizedik osztály indítására, teremigénye továbbra is fennmarad, azt az iskola épületében továbbra sem tudják megoldani.
Jászberényi László, a kollégium igazgatója azt mondta, hogy megértik, hogy ezzel a létszámmal a kollégium nem működhet, de a gyerekek és a nevelők elhelyezése mindenképpen megoldásra vár. A technikai dolgozók problémáját is meg kell oldani
mondta az igazgató amennyiben erre lehetőség van. Véleménye szerint az épület sem irodaháznak, sem szállodának,
sem átmeneti szállásnak nem alkalmas. Az ottlakó albérlők -pedagógusok, sportolók, Ha a létesítmény bezárásra kerülne, az állagromláshoz is vezetne, mint mondta, fűtés hiányában elrohadna az épület. Ujabb gondokat okozhat az a tény is, hogy a szakmunkásképzős gyerekek reggel hatra járnak dolgozni, a dél-utánosok tízig dolgoznak, s ez óhatatlanul beilleszkedési problémákat okoz az új helyükön mind a befogadó intézménynek, mind nekik.
Suhai Zsolt, a Zsigmondy kollégium igazgatója - mint mondta - tíz gyereket tudna intézményébe befogadni.
Kovácsné Szélig Márta, a leánykollégium igazgatója elmondta, hogy intézményük be tudná fogadni a Cserhátiból a lányokat, így elhelyezhetők lennének egy helyen a fiúk. Mint elmondta, nem híve a koedukált kollégiumnak. Ezzel ellentétben Jan-zsó Antal a már bevált pedagógiai programjukhoz ragaszkodott. Mint mondta, nem kívánják „egyedül elvinni a balhét". Sab-ján Imre nem értette, miről van szó, de a bizottság tagjai közül többen is nemtetszésüknek adtak hangot azért, mert a városban meglévő mintegy száz üres kollégiumi férőhely véleményük szerint megoldás a létszámok átcsoportosítására. Az igazgatók közötti egyezkedésnek nem látták értelmét. Horváth Ferenc felindultan közölte abbéli véleményét, hogy hiába kívánt volna a kollégium fennmaradása mellett síkra szállni, ha az érintettek már a megszüntetés tényével érkeztek a bizottsági ülésre. Véleménye szerint érthetetlen, hogy maguk ellen dolgoznak.
A bizottsági szavazás értelmében azt javasolják a közgyűlésnek, hogy a Széchenyi kollégium ebbéli funkcióját szüntessék meg, a létesítmény viszont maradjon az oktatási szféra keretein belül. A lányokat a Hámán leánykollégium fogadja be, a fiúk pedig egy helyen kapnak elhelyezést.
L. I.

FOGADÓÓRA
Meghívom Tisztelt Választóimat 1995. március 18-án a Nagyrác úti iskola ebédlőjébe, illetve 1995. március 25-én, 16 órakor a Templom téri iskola ebédlőjébe aktuális problémáink fogadóóra formájában történő megbeszélésre.
Dr. Bárányi Enikő



Is
l?



/ \'





március 17,
KAJNIZSA - *W&uUtU





. 5

BUDAPEST BANK RT.

I. Lakossági forintbankszámla-vezetés
A szolgáltatás része:
- Készpénzfizetési és -felvételi lehetőség a Budapest Bank Rt. bármely számlavezető helyén.
- Készpénz postán keresztül történő befizetése a számlára, illetve a számlán elhelyezett összeg kiküldése postán keresztül.
- Eseti és állandó átvezetési, átutalási megbízások teljesítése a bankon belüli, illetve bármely banknál vezetett bankszámlára.
- Közüzemi és egyéb szolgáltatók (pl. biztosítók, tv, újság stb.) számláinak kiegyenlítése, amelynek díja az összeg 5,25 ezreléke (pl. 1000 Ft átutalt összeg után 5 forint 25 fillér).
- A bankszámla egyenlegére évi 13 százalékos nettó kamatot fizetünk, melyet számláján negyedévente jóváírunk.
- Velünk az idejét is megtakaríthatja! -
II. Kedvező betétlekötési lehetőségek
1. Lakossági Lekötött Betét
- Lekötési lehetőség a kívánt időtartamra (éven belüli és éven túli).
- Részösszeg bármikor felvehető anélkül, hogy a lekötött összeg kamata csökkenne.
- A betét napi kamatozású, rendelkezésére automatikusan meghosszabbítható (prolongálható).
2. Lakossági Prémium Betét
- 100.000 Ft feletti betét esetén prémiummal növelt kamatot fizetünk.
- A betét napi kamatozású, prolongálható.
3. Lakossági Befizetési Betét
- A betét fix kamatozású, három hónapos lekötésű.
- A betéthez a lekötési idő alatt bármikor befizetést lehet teljesíteni.
- A futamidő alatt 3 alkalommal a betétből pénz vehető fel. »,
- A betét napi kamatozású, prolongálható.
AKTUÁLIS KAMATOK A LAKOSSÁGI BETÉTEKNÉL (ÉVI KAMAT):
20,0%
Befizetési Betét

Lekötött Betét
Prémium
Betét


100.000 Ft
500.000 Ft


felett
felett
1 hó
21.0
22,0 %
22,5%
2 hó
22,0
23,0 %
23,5%
3 hó
23,0
24,0 %
24,5%
6 hó
24,0
24,5 %
25,0%
9 hó
24,0
24,5 %
25,0%
12 hó
24,5
25,0 %
26,0%
18 hó
25,0
26,0 %
26,5%
1 ILLETVE 5 MILLIÓ FT BETÉT FELETT TOVÁBBI KAMATPRÉMIUM! III. Lakossági folyószámlahitel
Aki lakossági folyószámlával rendelkezik, az 5.000-50.000 Ft összegű folyószámlahitelt igényelhet.
- A hitel rulírozó, azaz futamidőn (365 nap) belül a már törlesztett összeg újból - többször is - igénybe vehető.
- Az igény elbírálása - így a hitellehetőség megnyitása - azonnal, de legfeljebb 24 órán belül megtörténik.
- A BIZALOMÉRT BIZALOM -VÁRJUK ÉRDEKLŐDÉSÜKET!
Nagykanizsai Fiók Nagykanizsa, Erzsébet tér 19. Telefon: 93/310-113


JL.

KANIZSA -

1995. március 17.




Oá/.ügybcn új nevet tanultunk mostanában: Zalagáz Kft. A név már elárul valamit, s nekünk, fogyasztóknak egyáltalán nem rossz, ha módunkban van választani a sok kínálkozó lehetőség közül. Olvassuk most Szécsényi Lajos ügyvezető gondolatait, mit ajánl, mivel foglalkozik a kft.! Beszélgetésünk színhelye a Huszti tér 5. szám alatti nyolcas számú üzlet, ahová belépve feltűnik a gazdag áruválaszték.

bfoio* tipp
- Hogy is kezdődött ez a vállalkozás ?
- Tizenöt évvel ezelőtt hoztam le a FÉG-et Nagykanizsára. Az évek során a megyében, de azon kívül is szép szakmai és üzleti elismerésre tettünk szert. Aztán szem előtt tartva megrendelő partnereink érdekeit ZALAGÁZ Kft. néven egy teljesen önálló szervizt, kis- és nagykereskedelmi egységet alakítottunk ki. Fő profilja továbbra is a gázkészülékek márkaszervize, melyet a gyártó cégekkel - FÉG-
TERM KFT., FEG Ocsai Konvektorgyártó Rt., STEIBEL ELTRON KFT. - kötött szerviz-partneri szerződés alapján beüzemelési és garanciális szerviztevékenység során látunk el.
- Ezek szerint árusítanak is készülékeket, és adott esetben javítanak is?
Sőt, nagykereskedelmi tevékenységünk is jelentős. A FEG Ocsai Konvektorgyártó Rt. nagykereskedőjeként rendkívül kedvező áron tudjuk kínálni a konvektorokat ugyanúgy, mint a tárolós vízmelegítőket. A STIEBEL ELTRON német céggel kötött megállapodásunk alapján kiváló minőségű elektromos és gázüzemű lakásfűtő és vízmelegítő készülékeket tudunk ajánlani igényesebb vevőinknek is. Emellett ugyanez a cég gyártja azokat a klímaberendezéseket is, melyeket vevőink, megrendelőink igényeinek inegl\'e lelően tudunk méretezni, megvalósítani. De egyszerűbb ventilátorok, légtechnikai eszközök is rendelkezésre állnak nálunk. A városban dolgozó kisiparosoknak sem kell alkatrészért Budapestre utazni, nálunk mindent megtalálnak.
- Van az önök szakterületén valami újdonság?
Hogyne! Az energiaárak és a napsütéses órák számának emelkedésével egyre inkább terjed a napkollektoros és hő-szivattyús melegvíz-előállítás, mely szintén a STIEBEL ELTRON energiatakarékossági programjában szerepel. Szeretnénk, ha nálunk is megfelelő fogadtatásra találna.
G. I.
í i
Hirdettien, %
hogy megismerjék: | Tel.: 93/313-919
- Igazgató úr, ez a kiegyensúlyozottság, nyugalom, ami Ónból sugárzik, kötelező bankároknál, vagy vele született tulajdonság?
- Azt hiszem, hogy egyrészt született adottság. Másrészt viszont: a bankszakmában dolgozóknak minden körülmények között nyugodtnak kell maradniok. Még akkor is, ha a bensőjükben hatalmas feszültségeik halmozódnak fel. Az ügyféllel szemben mindenkor türelemmel kell lenni, mert ennek hiányában nem lehet eredményes munkát végezni, bizalmat kiépíteni.
- Mióta van Budapest Bank Nagy ka n izsán ?
A Nagykanizsai fiók 1992. augusztus harmadikán nyílt meg. Én ezt megelőzően pályázattal kerültem a Budapest Bankba, s 1992. április elsején kaptam megbízatást a fiók indításának megszervezésére. A fiók építése akkor már folyamatban volt. Az épület a műszaki átadáshoz közeledett.
- A személyi felépítés, a munkatársak kiválasztása ezek szerint már az Ön feladata volt?
- A kinevezéssel tulajdonképpen teljes jogkört kaptam a fiók indításának előkészítésére. A technikai feltételek megteremtésére ugyanúgy, mint a banktisztviselő és a technikai személyzet felvételére, kinevezésére.
A banképület műszaki átvétele 1992. május harmincegyedikén fejeződött be. Hatvan nap múlva már megnyílt fiókunk.
A két hónapos felkészülés rendkívüli erőfeszítést igényelt. Ez idő alatt vettem fel az induló fiók tizennégy munkatársát, elvégeztettem a különböző munkakörökhöz kapcsolódó speciális szakmai tanfolyamokat.
Kialakítottam a fiók törzskarát, majd közreműködésükkel letelepítettük az akkor még legkorszerűbbnek számító számítógépparkot, banktechnológiai és védelmi berendezéseket. Ezzel már a nyitáskor teljes körű banki szolgáltatást tudtunk biztosítani leendő ügyfeleinknek. Visszatekintve: mindez óriási teljesítmény volt, melyért köszönet illeti valamennyi munkatársamat.
- Az indulás óta már jelentős idő telt el. Kellett-e korrigálni a személyi összetételt?
- Alapvetően nem, sőt, jelentős fejlesztést valósítottunk meg. Ezt nagyrészt a megnövekedett forgalom indokolta, másrészt a banki szolgáltatások körének bővülése, a lakossági üzletág bevezetése tette szükségessé. Az induló létszámunk mára huszonöt főre emelkedett. A létszámfejlesztést teljes mértékben helyből vettük fel. A felvételeknél arra törekedtünk, hogy a szükséges közép-, vagy felsőfokú szakképzettséghez nyelvi ismeret, jó megjelenés és diszkrét magatartás párosuljon.
- Tehát a továbbképzés ma is folyamatos?
- Lényegében igen. A bankszektorban egyre élesebbé váló verseny szélesebb körű és magasabb színvonalú szolgáltatásokra ösztönzi az egyes kereskedelmi bankokat. Ennek következtében újabb és újabb fejlesztések történnek a banki információs technikában, amely folyamatos tanulást, képzést igényel.
- A Budapest Bankról nem hallani semmi elmarasztalót még pletyka szinten sem. Valóban ennyire jól megy minden?
- Mértéktartó, korrekt, kiegyensúlyozott munkára törekszünk. Rendkívül tudatosan építjük ki ügyfélkörünket. A megnyert ügyfeleinknek mindent megteszünk azért, hogy az igénybevett szolgáltatásokat gyorsan, pontosan és diszkréten kapják. Legfontosabb ügyfeleink elégedettsége.

ims. március 17.

KANIZSA - PK



biztonságérzete és bizalma fiókunk iránt. Természetesen a legnagyobb igyekezet ellenére is előfordulhat, hogy valaki nem teljes mértékben elégedett egy adott szolgáltatással, vagy alkalmazott kamatkondícióval. Mi ilyenkor is arra törekszünk, hogy hiteles érvekkel magyarázattal szolgáljunk döntéseinkhez, az alkalmazott kamatkondíciók gazdasági realitásához, vagy kérelmének gazdasági, pénzügyi megalapozottságához.
- Kifejtené ezt részletesebben?
- Amikor Nagykanizsán megnyitottuk fiókunkat, az eredeti bankválasztás már megtörtént a vállalkozók részéről a korábban működő kereskedelmi bankok köréből. A fiókunkat felkeresők jelentős részét nemcsak az új lehetőség, az új szolgáltatások igénybevétele vonzotta, hanem számos korábbi eredménytelen bankkapcsolat miatti váltási kényszer is. Mi számoltunk ezzel, s mint induló bankfiók minden ügyféllel szívesen foglalkoztunk. Ugyanakkor törekedtünk arra, hogy gyorsan megismerjük ügyfeleinket.
reális minősítést készítsünk róluk. Ennek megfelelően alakítottuk ki aktív ügyfélkapcsolatunkat. Nagyon sok munkába került, nagy és sok erőfeszítést tettünk azért, hogy olyan kapcsolat alakuljon ki, hogy bankunkat a számlatulajdonosok házibankként kezeljék. Ez Nyugat-Európában már évszázados múltra tekint vissza. Nevezetesen: minden vállalkozónak, magánszemélynek megvan a maga házibankja, amelyhez bizalommal fordul. Amely bank pontosan tudja, ügyfele hogy gazdálkodik pénzével, milyen sikeres, vagy sikertelen, milyen a fizetőkészsége és képessége. Tehát rendkívül rövid idő alatt minősíteni tudja, és választ tud adni, milyen feltételekkel tudja finanszírozni vállalkozását. Ezt a célt nem elsősorban reklámmal igyekszünk elérni, hanem a rendkívül precíz, pontos, gyors munkával. Az ügyfelek igényeinek maximális kielégítésével biztosítjuk és bizonyítjuk fiókunk és a Budapest Bank Rt. megbízhatóságát. Ez a legfontosabb szempont.
- Mennyire lehet a mai gazdasági helyzetben előre látni?
- A banki termékek nem nagyon változnak, legfeljebb feltételeikben. Igyekszünk az ügyfeleket a legjobban tájékoztatni, az előnyökre és a hátrányokra felhívni a figyelmet. Döntő szempont, hogy minden egyes hozzák forduló ügyféllel megértessük, hogy az 6 vállalkozását mivel tudjuk elősegíteni. Megbeszéljük melyek azok a pontok a vállalkozásban, melyeket neki korrigálnia kell ahhoz, hogy eredményesebb legyen a gazdálkodása, hogy mi eredményesen segíthessük a vállalkozását. Minden esetben ügyfélre, személyre, vállalkozásra szabottan nyújtjuk az információt, próbáljuk megkeresni a finanszírozási lehetőséget, mellyel eredményesebbé válik a vállalkozása. Ez a fajta együttműködés a záloga annak, hogy az ügyfeleink száma nem csökken, hanem folyamatosan emelkedik.
- Ön szerint milyen jövő vár a befektetőkre, a bankok-
- A gazdasági recesszió, az infláció nehezen változik, hiányzik az az erő, amely lendületet adna a gazdaságnak. A forráshiány, a költségvetési hiány finanszírozása emeli a betéti kamatokat. Mindez a betétesek számára kedvezőnek tűnik, de a befektetések, a vállalkozások számára rendkívül nehéz feltételeket teremt.
Úgy tűnik kilencvenöt mérföldkő lesz a magyar gazdaság, s így a magyar bankok számára is. Egy új típusú takarékossággal - amely a fokozottabb és aktívabb racionalitásban jelenik meg - kell szembesülnünk. Rendkívül szűk az az ösvény, amelyen elindulhatunk felfelé. Csak tőlünk, a gazdasági élet szereplőitől függ, hogy végighaladunk-e rajta. Egyébként a sikeres vállalkozók ezt eddig is érezték és gyakorolták.
Tudomásul kell venni, hogy a termelőmunka hatékonyságának növelése, a létrehozott termékek magasabb szinten történő értékesülése hozhatja meg azt a többletet, melyből elindulhat a növekedés.
Én optimista vagyok városunkat illetően, mert gazdaságilag rendelkezik az ehhez szükséges alapfeltételekkel.
A városon és rajtunk múlik, hogy helyzeti előnyünket jól ki tudjuk használni.
Gombás Imre



Jubileumi
emlékplakettek
A Nagykanizsai Városvédő Egyesület által a 750 éves jubileum tiszteletére kibocsátott emlékérmék árai (az árban a díszdoboz költsége is szerepel):
Bronz érme 300,- Ft
Ezüstözött bronz
érme 500 - Ft
Ezüst 925%-os
36 g 3.000,- Ft
Ezüst 925% Proff veret
36 g 3.200 - Ft
Ezüst 925% Proff veret
72 g 5.000,- Ft
Aranyozott ezüst
925% 4.000 - Ft
Aranyozott bronz
1.500 - Ft
MEGRENDELHETŐ: 8800 Nagykanizsa Erzsébet tér 8.
Városvédő Egyesület
Az Express utazási irodája öt év óta várja Nagykanizsán is az utazni vágyókat. Ez az évforduló egybeesik az EXPRESS megalakulásának harmincéves jubileumával. Igaz, azóta a cég neve Express Utazási és Szálloda Rt. Ebből az alkalomból nyilatkozott lapunknak a nagykanizsai iroda vezetője, Novákné Nau Valéria.
- Az Express Utazási és Szálloda Rt. országosan már harmincöt budapesti és vidéki irodával rendelkezik. Öt helyen tud saját szállást biztosítani: a Fővárosban a Hotel Express, Balatonföldváron a Juventus és a Fesztivál hotel, Kismaroson pedig a Dunakanyar-üdülőfalu fogadja a hazai és a külföldi vendégeket. Balatonudvari-F övenyesen, a volt Kilián-telepen kényelmes, a közelmúltban teljesen felújított apartmanházakban és kempingben várják a turistákat.
Tavaly nyolcvanezer főt utaztattunk külföldre, s az idei esztendő is biztatóan indul. Az idei nyolcvanoldalas magazinban huszonöt országba; száznegyvenkét útvonalon kínálunk programokat. Május 15. és ok tóber 15. között nyolc útvonalon indítunk különgépekkel csoportokat. Görögországba, Olaszországba és Spanyolországba induló Charter-járatainkra tízszázalékos kedvezményt adunk nyugdíjasoknak, nászutasoknak és nappali tagozatos diákoknak. Június elejétől szeptember végéig heti két autóbuszjáratot indítunk Olaszországba.
A hagyományos üdülő, városlátogató utak és körutazásaink mellett különlegességeket is kínálunk. Ilyen az Ausztráliába és a Fiji-szigetekre invitáló körút, a londoni nyelvtanfolyamok, és a középiskolások részére szervezett egyéves tanulási lehetőség az USA-ban.
Belföldi programjaink is egyre népszerűbbek az utóbbi években. Az ország mintegy száz helyszínén: hegyvidéken, a Balatonnál, fürdőhelyeken és kastélyszállókban kínálunk üdüléseket.
Egyedül az Express irodákban vásárolhatók a kedvezményeket nyújtó diákigazolványok és egyéb igazolványok: az IS1C diákigazolvány, a tanárok részére a TEACHER CARD, a vasúti utazást megkönnyítő EUROTRAIN - B1J és az INTER RA1L bérlet. Akiket ezek a kedvezményt nyújtó igazolványok érdekelnek, keressen fel bennünket személyesének, vagy telefonon (Nagykanizsa, Deák tér 1., 93/314-375), minden kedves érdeklődőnek szívesen adunk tájékoztatást, hogy ki tudja választani a számára legalkalmasabbat.
G.I.


8


KANIZSA -
1 Q0<

i« 17

o


l y:-X-X-:-X::::X\':\'
:::. :
ni «irci1
li? JL * •

A több mint egy éve megkezdett folyamat eredményeként összevonásra került az ÁB Aegon nagykanizsai és lenti fiókja. Az összevonás okáról, céljáról, valamint a jövőbeni tervekről a nagykanizsai fiók igazgatójával, Németh Imrével beszélgettünk.
- Igazgató úr, hol kezdte biztosítói pályafutását?
- Huszonnyolc évvel ezelőtt az ÁB lenti fiókjánál kárszakértőként kezdtem. Aztán átszervezés folytán Nagykanizsára, az akkori Megyei Igazgatóságra kerültem, ahol 5 évig szintén kárszakértőként dolgoztam. Ezt követően visszakerültem Lentibe, ahol pénzügyi vezető, majd 1984-től a jelenlegi összevonásig a fiók vezetője voltam.
- Ezek szerint Kanizsára tulajdonképpen visszajött...
- Nagykanizsa valóban nem idegen város számomra, hisz már középiskolába is itt jártam. A várost mindig tiszteltem történelmi múltja miatt. Amióta pedig itt vagyok, az emberek közvetlenségét, segítőkészségét naponta tapasztalom. Ugyanakkor nem volt könnyű a döntés, mivel elég hosszú volt az az idő, amit Lentiben töltöttem. Végül

vállaltam a feladatot, mert kihívásnak éreztem, s szeretnék is megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyek ezzel a beosztással járnak.
- Ebben bizonyára a fiók dolgozóinak együttműködésére is számít.
- A kollektíva nagyon jó szakemberekből áll. Van esély arra, hogy még előbbre léphessünk. A kanizsai fiók nagyobb lett, hisz szervezetileg bővült a lenti fiókkal, ahol a továbbiakban is ugyanúgy folyik az üzletkötés, kárrendezés és ügyfélszolgálat.
- Az átszervezés csak ennyi változással járt?
- Ennél sokkal lényegesebb dologról van szó. Az ÁB AEGON egy multinacionális cég tagjaként sokkal inkább szolgáltatás- és piac-orientáltabb lett. A hangsúly az adminisztratív munkáról az üzletkötésre tevődött át. Az összevonás a legkorszerűbb eszközök és módszerek alkalmazásával az adminisztratív létszám csökkentését, egyúttal az üzletkötői apparátus bővítését tette lehetővé. Ez a korszerű technika nagy előrelépést jelent továbbá az ügyfélszolgálatban is.
A BALATON Fűszert Kereskedelmi Részvénytársaság nagykanizsai raktárháza a negyvenhat éves hagyományokat folytatva bensőséges ünnepség keretén belül köszöntötte a nőnap alkalmából kilencvenhat nő dolgozóját, nyugdíjasait és özvegyeit. Az ünnepségen Csendes József raktárház-igazgató köszöntötte a nő dolgozókat, felolvasta a cég vezérigazgatójának, Dévényi Zoltánnak üzenetét.
A cég központját Szabó Imre, a vállalat üzemi tanácsának elnöke képviselte, aki az ajándékcsomagokat és a virágot adta át.
A köszöntők után kötetlen beszélgetéssel, jó hangulatban telt az este.
- Igazgató úr, milyen biztosítást tart a legfontosabbnak, illetve melyiket kedveli legjobban?
- Az egyre bizonytalanabbá váló életkörülmények között a biztosítás szinte létkérdés. A jobb életszínvonalnak pedig természetes velejárója. Személy szerint legjobban az egyéni és csoportos életbiztosítást kedvelem. Az „Aranyforint" módozat kidolgozásában magam is részt vettem. Tagja voltam ugyanis egy tíz főből álló országos előkészítő teamnek. Nagyon jónak tartom azt a gyakorlatot, amelynek révén a csoportmunkában azok is hallatják hangúkat, akik közvetlen kapcsolatban állnak a lakossággal. Az „Aranyforint" tavaly ősszel indult, s máris jelentős sikereket ért el. Az ügyfelek kedvelik, mert kiemelkedően magas kamattal befektetés jellegű, ugyanakkor életbiztosítás is. A legkedvezőbb benne az, hogy rövid távra - akár három évre is - köthető.
Nem eléggé köztudott, ezért fontosnak tartom megemlíteni, hogy a tízéves, vagy annál hosszabb időtartamú életbiztosítások, valamint a nyugdíjbiztosítások 95. évben befizetett díjának 20%-a - maximum 50 ezer Ft - a személyi jövedelemadó összegéből levonható.
- Mi várható a jövőtől? Indítanak újabb biztosítási módozatot is?
- Terveink között szerepel egy új inflációkövető CSÉB változat bevezetése, mely az életbiztosítás és a CSÉB előnyeit ötvözi, és új szolgáltatásként a lejárati összeg kifizetését is lehetővé tenné. Új értékálló konstrukciót tervezünk bevezetni a leendő nyugdíjasok számára is nyugdíjkiegészítő biztosítás formájában. Szeretnénk népszerűsíteni a Lentiben több millió forint értékben kötött CSÉB-M munkáltatói változatát. Ennek előnye, hogy abban az esetben, ha a munkáltató fizeti alkalmazottai helyett a díjat, a 600 Ft havi díjból 456 Ft-ot, mint kockázati életbiztosítási díjrészt költségként elszámolhat. Ha ugyanezt az összeget munkabérként fizeti ki, annak költségvonzata 1684 Ft.
A jövőnkről még annyit, hogy meg kívánjuk őrizni a tevékenységünk kompozit jellegét is, amelynek célja az, hogy amennyiben az ügyfél igényli, valamennyi biztosítással kapcsolatos ügyeit egy helyben intézheti. Továbbra is elsődleges feladatunk, hogy az ügyfelek biztosítási igyényeit minél magasabb színvonalon tudjuk kielégíteni, illetve az ügyfél számára legjobban megfelelő biztosítást tudjuk ajánlani.

Gombás Imre


mm/
KANIZSA - W&ulca*

Iliiül
9
1995. március 17.









ZALAGAZ
GÁZKÉSZÜLÉK KERESKEDÉS ÉS SZERVIZ
Nagykanizsa Huszti tér 5.


Tel./Fax: 312-121


F-25 falifűtő
9.300
Ft

GF-25 kém. konvektor
18.200
Fl

GF-35 kém. konvektor
19.900
Ft

GF-40 kém. konvektor
25.600
Ft

F8.50 kém. konvektor
23.250
Ft

Móra 3 égős teleajtós
21.050
Ft

Móra 3 égős üvegajtós
22.250
Ft

Móra 4 égős teleajtós
. 22.500
Ft

Móra 4 égős üvegajtós
23.700
Ft

Vesta 3 égős teleajtós
23.375
Ft

Vesta 3 égős üvegajtós
24.500
Ft
*
g
Vesta 4 égős teleajtós
27.200
Ft
\\
Vesta 4 égős üvegajtós
28.700
Ft

V-4 vízmelegítő
27.000
Ft

Termékeink részletre is megvásárolhatók!

EXPRESS
\'95-ben is az Expresszel!
Kedves Utasunk! Megjelent a nyári bel- és külföldi programfüzetünk! Üdülések, körutak nagy választékát kínáljuk Önnek! Nyugdíjasoknak, nászutasoknak, diákoknak szuper kedvezmény! KERESSEN FEL BENNÜNKET, A VÁLASZTÁS LEHETŐSÉGE AZ ÖNÉ!

TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSAINK:
- valutaértékesítés
- utasbiztosítás
- repülőjegy
- értékpapír-forgalmazás (Reálbank)
SZERETETTEL VÁRJUK IRODÁNKBAN: Nagykanizsa Deák tér 1. Tel.: 93/314-375



HIRDETMÉNY
1995. február l-jétől gépi adatfeldolgozásra átállított községek jegyzéke
Keszthelyi Körzeti Földhivatal területe
Bókaháza Váilus Zalaszentmárton
Gétye Vindornyalak Zalaköveskút
Cserszegtomaj Vindornyafok Zalavár
Lenti Körzeti Földhivatal területe:
Alsószenterzsébet Hernyék Lovászi
Baglad Kálócfa Magyarföld
Barlahida Kányavár Nova
Belsősárd Kerkafalva Pördefőlde
Bödeháza Kerkakutas Pusztaapáti
Csömödér Kissziget Ramocsa
Csesztreg Kozmadombja Résznek
Csertalakos Külsősárd Rédics
Felsőszenterzsébet Lendvajakabfa Szentpéterfölde
Gáborjánháza Lenti Zebecke
Letenyei Körzeti Földhivatal területe:
Bánokszentgyörgy Valkonya Zajk
Bázakerettye Várfölde
Nagykanizsai Körzeti Földhivatal területe:
Alsórajk Eszteregnye Gelse
Balatonmagyaród Felsőrajk Gelsesziget
Belezna Fityeház Hahót
Bocska Fűzvölgy Hosszúvölgy
Börzönce Galambok Kacorlak
Csapi Garabonc
Zalaegerszegi Körzeti Földhivatal területet
Alibánfa Böde Nagykutas
Alsónemesapáti Bucsuszentlászló Nagypáli
Babosdöbréte Csatár Nemesapáti
Bagód Egervár Pacsa
Bak Gősfa Pethőhenye
Baktüttős Hottö Teskánd
Becsvölgye Kiskutas Zalalövő
Bezeréd Kispáli Zalaszentiván
Boncodfölde Lakhegy Zalaszentlőrinc
Zalaszentgróti Körzeti Földhivatal területe:
Kisvásárhely
ZALA MEGYEI FÖLDHIVATAL
HIBAELHÁRÍTÁS


Pillér-I" Kft.
- ÉPÜLETKÁROK, TETŐBEÁZÁS, STB.

- DUGULÁS,
CSŐTÖRÉS, STB.

* * *
- EPULETFELUJITAS, ÁTALAKÍTÁS, KARBANTARTÁS

Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 42. 93/313-272 (16 óra után üzenetrögzítés)


COCA-COLA A FORTUNE
MAGAZIN VÁLLALATI TOPLISTÁJA ÉLÉN

; • A vállalat hatodik éve az első tíz között „Amerika legelismertebb vállalatai" listáján : • Első helyezett „A minőség, mint hosszútávú beruházás" kategóriában A Coca-Cola Company | ; immáron hatodik éve tartja I helyét az első tíz között a !;! Fortune magazin „Amerika | j legelismertebb vállalatai" | i toplistáján. A cég idén is % \\ megőrizte elsőségét „A mi- | | nőség, mint hosszútávú be- | ! ruházás" kategóriájában.
A Coca-Colával együtt .\' i mindössze három egyesült I I államokbeli cégnek sike- | rült ebben az évtizedben f minden esztendőben a leg- | jobb tíz közé kerülni a | Fortune listáján. „A válla- % \\ latok valódi státuszát | egyedül ugy lehet merni, f : ha hírnevüket vesszük fi- | I gyelembe" - fejtette ki a | Fortune-nek ezzel kapcso- | latban Roberto C Goizue- % ta, a Coca-Cola Company | elnök-vezérigazgatója.
A Coca-Cola a listára | felvett 395 amerikai válla- | lat közül harmadik lett, a I Rubbermaid és a Microsoft Ú mögött. A cégeket 41 ága- | zati csoportba sorolták és § magasrangú vállalatvezető- | ket, kívülálló igazgatókat | és az ágazattal foglalkozó | pénzügyi elemzőket kértek | fel az egyes vállalatok ér- | tékelésére. Az ágazaton I belüli összehasonlításban a I Coca-Cola tovább növelte | előnyét az italgyártó cégek | csoportjának élén.
A vállalatokat hírnevük |
szerint rangsoroló felmérés
idén már 13. alkalommal g.
jelenik meg, méghozzá a 1
világ egyik vezető üzleti gj
és pénzügyi folyóirata, a g
Fortune magazin március |
6-i számában. *
Sátrat építeni, sátrat verni szinte minden gyerek álma. Hajdú Zoltán és Németh József mégsem egyszerűen gyerekkori álmát valósította meg, mikor fő foglalkozásként erre adta a fejét. Szükség, véletlen, ismeretség, rátermettség - mindez együtt kellett ahhoz, hogy 1993-ban létrehozzák a HANEX 93 nevű Műszaki, Kereskedelmi Szolgáltató Bt.-t.
A kezdetekről és a jövő terveiről Hajdú Zoltán ügyvezetővel beszélgettünk.
- Kilencvenhatomban mindketten munkanélküliek lettünk. Jóska a Nortonnál volt azelőtt, én meg a Tungsramnál. Az egerszegi vásárt akkor már a Schwager Konrád vezette Zalaegerszegi Vásár Kft. szervezte. A múltbeli ismeretség és az egymásnak nyújtott referencia adta és motiválta a Vásár Kft. megbízásaiból a betéti társaság létrejöttét. A társaság anyagi alapjait a ságodi ipartelepen lévő raktár, műhely épületének teljes felújítása adta. így már tudtunk ide eszközöket venni, melyek a munkánkhoz elengedhetetlenül szükségesek.
Közben összeállt a csapat. Felépítettük az őszi vásár nagyrészt külső pavilonjait. Ez jelentette a második gazdasági alapot. Emellett a kilencvenhármas év úgy telt el, hogy naponta tizenkét-ti-zennyolc órát dolgoztunk.
A tavalyi év már megalapozottan indult. A Zalaegerszegi Vásár Kft. részére rendszerezési munkát vállaltunk. Szétszórtan tárolt, a vásár rendezéséhez szükséges anyagaikat, eszközeiket rendszerezve a javítást, karbantartást és új berendezések gyártását is elvégezzük. Szabad kapacitásunkat pedig a műhelyben vállalt lakatosmunkák kötötték le. Aztán jött a Mobil kiállítás, mely után először jelent meg az ezer négyzetméteres sátor, mely három vásárrendező kft.: a zalaegerszegi, a győri és a soproni közös tulajdona. Ennek a nagy sátornak a műszaki építését, felügyeletét, mozgatását ötéves szerződés keretében szintén mi végezzük. Ez többek között azzal is együttjárt, hogy el kellett hozzá készíteni a padozatot, majd a vásár után a sátorral együtt azt is tárolni.
Azóta közel húsz helyen voltunk már a sátorral, tulajdonképpen az egész ország területét végigjártuk. Közöttük öt rendezvény a Zalaegerszegi Vásár Kft. rendezésében.
Fejlődött tovább a bt., állandó alkalmazottakra is szükség volt. Építések, bontások idején pedig sok alkalmi segítőtársra. A jövőben úgy gondolom, még több ember kell, hogy munkáinkat mennyiségben és minőségben a legjobban végezhessük.
- Az idén milyen évet kezdtek? Hasonlóan jók a kilátásaik?
- Már maradt egy kis pénzünk is - ki az, aki nyereség nélkül szeret dolgozni -, amelyet vissza tudtunk forgatni. Vettünk forgácsológépet, lízingeltünk egy mikrobuszt, igaz, használtat, de nekünk egyelőre bőven megfelel. Egy használt kisteherautó utolsó részletét most kell kifizetnünk. Szerszám- és eszközállományunk is bővült. Nagykereskedelmi tevékenységet is folytatunk. A Petromin kenőolajok szaúd-arábiai termékek, de az Arai termékeit is forgalmazzuk. Ez a tevékenység adja a bevételünk tíztizenöt százalékát. Szeretnénk a jövőben kiskereskedelmi tevékenységet is folytatni, kipróbálni azt is, amennyiben időnk és lehetőségeink engedik. A három vásár kft. vásárolt egy újabb ezerkétszáz négyzetméteres sátrat, ezzel is bővültek a lehetőségeink.
A legújabb viszont, hogy saját kivitelezésű, könnyűszerkezetes épületet építettünk. Nem titkoljuk, hogy a jövőben külső megrendelők számára is építeni szándékozunk. Természetesen továbbra is a vásárok, kiállítások komplex kivitelezése a fő profilunk.
Gombás Imre

A Magyar Autóklub Nagykanizsai Szervezete hívta is, meg nem is tagjait a március 6-i küldöttválasztó gyűlésre. Legalábbis ez derült ki a helyi lapok eseményt megelőző közleményeiből, így aztán ki ezért, ki azért jött, vagy nem jött a Ligeti úti telephely oktatótermébe, a tizenhat órára meghirdetett eseményre. Jó fél óra múltán is alig teltek a széksorok, és ez idáig is érthetetlen okokból maradtak árván a drapériás elnökségi asztalok. Az elnökségből ugyanis senki sem jött el.
Ilyen hangulatban köszöntötte a harminckét megjelent klubtagot Arszin György titkár. Mint elmondta, az elnökség január 31-i határozata értelmében kell megtartani a küldöttválasztást, az érvényben lévő alapszabály szerint. Az is igaz, hogy február 27-én volt a legutolsó elnökségi ülés, amely megváltoztatta a kitűzött időpontot, s mivel az nem volt határozatképes, így az előző érvényes.
A titkár javaslatára az ülést levezető elnököt nyílt szavazással választották meg a jelenlévők, dr. Izsák Attila ügyvéd személyében, majd ugyanígy a jegyzőkönyvvezetőt, és a dokumentumot hitelesítő két személyt. Dr. Izsák Attila bevezetőjében hangsúlyozta annak jogosságát és szükségszerűségét, hogy rendet kell végre csinálni a klub házatáján. A jelenlegi vezetés határozatlansága felveti azt a kérdést is, hogy meddig lehet játszadozni a négyezerkétszázas tagság jogaival, érdekeivel. Nem várható el a jelenlévőktől sem, hogy ilyen törvényen kívüli állapotnak statisztáljanak. Az 1993-ban kiadott alapszabály érvényes a klub minden tagjára, többek között a küldöttválasztó gyűlés összenívására is. Ez esetben ez annyit jelent, hogy minden ötszáz tag után egy küldött választható, tehát összesen kilenc. A küldöttek joga lesz majd többek között az érdekképviselet, a vezetőség kialakítása.
A levezető elnök bevezetőjét követően kaptak szót a jelenlévők. Néhányan aggodalommal vették tudomásul az elnökség egyöntetű távolmaradását. Mások feltették a kérdést: van-e joga a küldöttválasztó gyűlésnek ebben a helyzetben ülésezni, alkalmas-e a feladat végrehajtására. Amennyiben a legitimitás megvan - mondotta többek között dr. Csermely Ferenc —, szabályosan le kell vezetni a választást. Sajnos meg kellett érni, hogy éppen a vezetés maradt távol az eseményektől. Most olyanokat kell választani, akik maradéktalanul képviselik érdekeinket. Szinte egyöntetű vélemény volt, hogy a klub jó hírnevét nem csorbítva kell pontot tenni az események végére.
A jelenlévők a továbbiakban nyílt szavazással választották meg a jelölőbizottság elnökét, dr. Baumgartner Imrét és tagjait, ugyanígy a szavazatszedő bizottságot is. Egyhangúlag döntöttek a küldöttek nyílt szavazással történő megválasztására.
A küldöttekre a jelenlévő klubtagok tettek javaslatot. A jelölőbizottság ily módon történő előterjesztése alapján az alábbi személyek nyílt szavazással kerültek küldöttként megválasztásra: Szekeres Sándor autószerelő kisiparos, Cserti József Ford Márkaképviselet, Szmodics Ferenc, a Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola szakoktatója, dr. Izsák Attila ügyvéd , Marton József nyugdíjas mérnök, Merksz Andor, a Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola igazgatóhelyettese, dr. Csákai Iván főorvos, Marton István mérnök közgazdász, dr. Máté Zoltán nyugalmazott kórházi főorvos.
Az ülés elvégezte munkáját. A küldöttek első ülésükön választanak majd vezetőséget, és meghatározzák a kanizsai szervezet további teendőit. Hogy az eredménynek garanciája volt-e az ottlévő kisszámú de lelkes tagság, az egybehangzó vélemények, a jelenlévő jogászok alapszabály-értelmező magyarázatai, vagy tartogat-e valamiféle meglepetést az otthonmaradt elnökség, lehet még találgatni.
Tóth Ferenc



A Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Nagykanizsai Csoportja ezerkilencszázhetvenben, a volt Park étteremben tartotta alakuló ülését, mindössze tíz fővel. A megyében akkor ez volt az első ilyen szervezet. Sajátos helyi történelem az övék. Páratlanul értékes egyéni gyűjteményeikkel, több sikeres kiállításukkal rangjuk lett a megyehatárokon túl is. Számtalan kezdeményezésük volt különféle emlékérmek kiadásában. Fennállásuk tizedik évében adták ki a Thury György kanizsai várkapitány emlékére készült bronz és ezüst, aztán öt évvel később a Zrínyi Miklós emlékérmet ugyanabban a változatban. A két évtizedes múltjukat a Gróf Batthyány Ádám jubileumi emlékérem kiadásával ünnepelték. Joggal büszkék a város és környékének jubileumi emlékérmeire is: a kórház, a KI-OSZ emlékérem, húsz- illetve huszonöt éves a Zalakarosi
Gyógyfürdő, negyvenéves a Nagykanizsai Olaj- és Vegyipari Technikum, ötvenéves a Cserháti Mezőgazdasági és Gépészeti Szakközépiskola, kétszázhuszonöt éves a Batthyány-gimnázium. Emlékérem fémjelezte a Nagykanizsai Sörgyár centenáriumát, a száztíz éves Nagykanizsai Hitel Bankot, a Kanizsa vár török uralom alóli felszabadulásának 300. éves évfordulóját. Most éppen tervezés alatt áll a csoport negyedszázados fennállásának emlékérme.
Az éremgyűjtők közössége februárban tartotta éves közgyűlését. Értékelték egy lezárt időszak eseményeit, és új titkárt is választottak Kondákor Sándor (képünkön) személyében. Legutóbbi összejövetelükön ő és Farkas István vezetőségi tag nyilatkozott lapunknak.
— Megtiszteltetés számomra, hogy a közgyűlés személyemet választotta titkárnak, hiszen ez öt évre szóló bizalmat is jelent - mondta Kondákor Sándor. -Szeretném, ha jövőnket is együtt alakítanánk. A csoport most hetven tagot számlál, jórészt ötven éven felüliekkel. Mindössze egyharmad része negyven év alatti, két női és egy ifjúsági taggal. Két alapvető feladatunk lesz: az egyik a csoport belső életének rendezése, a másik pedig környezetünk bevonása e nagyon szép munkába. Szeretnénk, ha összejöveteleink az eddigieknél népesebbek lennének. Gondolunk itt numizmatikai előadásokra, az őszi-téli időszakban. Több kiállítást kellene rendeznünk, mivel tagjaink érdeklődési köre meglehetősen tág. Gyűjtenek magyar és külföldi pénzeket, köztük érmeket és papírpénzeket, plaketteket, sőt kitüntetéseket is. A magyar pénzeken belül a pénz eredetétől - különböző korok pénzeitől napjainkig — szinte minden megtalálható. Szándékunk nem egyéb, mint ezeket másoknak is bemutatni, a fiatalabbaknak kedvet csinálni e szenvedélyhez. Voltak már sikeres kiállításaink, a folytatást szeretnénk saját körben, netán a múzeummal, vagy intézményekkel közösen. Éppen ilyet tervezünk a Batthyány-gimnázium aulájában április hónapban, a város hétszázötven éves évfordulójának ünnepségsorozatához csatlakozva. Örülünk annak, hogy a sok vándorlás után végleges otthonra találtunk itt a Helyőrségi Művelődési Otthonban. Itt szeretnénk elhelyezni a mintegy ötvenkötetes könyvtárunkat, tárgyi emlékeinkkel együtt. Szeretnénk ezt is bemutatni a tervezett nyitott összejöveteleinken.
— Jelentős esemény a csoport életében éppen a helyi ünnepségsorozat részeként a negyedszázados jubileumunk megünneplése — kezdte a beszélgetést Farkas István. - Erre az alkalomra érmet veretünk, a tervek már elkészültek, mégpedig két változatban. Az egyik oldalon a városképi megjelenítések változataival, a másikon a városcímer és a csoport huszonöt éves fennállását jelző felirattal. Tagjainkkal még megbeszélve kiadását az ősz folyamán tervezzük bronz, ezüstözött bronz és ezüst változatban. Az ünneplés és a Kanizsa újság adta nyilvánosság alkalmas arra is, hogy köszöntsük két kollégánkat, akik most váltak ki a vezetőségből. Simon László húsz évig volt hűséges pénztárosunk, Kemény Gyula pedig ennél is több évig volt a csapat titkára, maradandó tekintélyt szerezve a kanizsai csoportnak Ot a Széchenyi Jutalomérem II. fokozatának adományozására terjesztettük fel, ebben a körben a legmagasabb elismerésre.
Tóth Ferenc

KANIZSA - Itt&o*

1995. március 17.



Katonai eskütétel
Szombaton közel háromszáz sorkatona tett esküt a Thury György Gépesített Lövészdandár ünnepségén. Az eskütétellel egy június hatodikáig tartó rendezvénysorozat kezdődött, melynek keretében az alakulat jubileumi évét ünneplik.
Mint Nádasi János elmondta, a programok a negyvenöt éves dandár napjáig tartanak, a fővédnöksé-get dr. Fodor István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára látja el, aki az eskütétel alkalmával is az alakulat vendége volt. A megnyitón beszédet mondott Poprádi Zoltán dandárparancsnok, Fodor István államtitkár, majd Suhai Sándor köszöntötte a kiskatonákat. Az eseményen részt vett Göndör István, Nagykanizsa országgyűlési képviselője is. A kétszáznegyvenhat thurys és huszonkilenc sormási kiska-tóna Tóth Szilárd kanizsai honvéd szavait követve mondta az eskü szövegét.
Az ünnepélyes eskütétel a Szózat hangjaival és díszmenettel zárult.
- li -
Romaprogram
Városunk jubileumi rendezvényeihez kíván kapcsolódni a cigány kisebbség is. Áprilisban egy Roma Kulturális Nap keretében az etnikum irodalmából, képzőművészetéből és folklórkincséből válogatnak és adnak egész napos programkínálatot az érdeklődőknek.
Terveik szerint a megnyitót Suhai Sándor polgármester és Teleki László, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke tartja. A romák tradicionális mesterségeiből - fafaragás, kosárfonás - tartanak bemutatót, Pé-li Tamás festményeiből és Ferkovics József grafikáiból nyílik kiállítás. A cigány irodalom gyöngyszemei közül Lakatos Menyhért író és Csóridaróczi József író-költő műveiből adnak ízelítőt helyi előadók. Emellett személyes találkozásra is alkalom nyílik a szerzőkkel. A cigányfolklór, a hagyományőrzők képviseletében bemutatót tart Horváth Zoltán, a Ki mit tudról is ismert kanizsai táncos, a Kanizsa Csillagai, a Fracilór és a Fehér Kígyó együttes.
-11 -
Papp Ferenc, a Hevesi Sándor Művelődési Központ igazgatója tartott sajtótájékoztatót, melynek keretében elmondta, milyen kínálattal szolgál a művelődési központ az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő programsorozatával.
Az április 4-26. között zajló rendezvények célja, hogy a téli közművelődési programok befejeztével a HSMK ezekkel a tavaszt köszöntő rendezvényekkel szeretné meghosszabbítani, folytatni a ház kulturális évadját. Újabb fellépési lehetőséget biztosít a programsorozat a városban működő amatőr együttesek és előadók részére.
Mint az igazgató elmondta, a húsvéti ünnepek előtt és után, a tavaszi szünetben a város lakosságának nagyobb vá-
A Rozgonyi úti Általános Iskolában hagyomány, hogy tavasszal megrendezik azt a szavalóversenyt, ami öt évvel ezelőtt már városi szintű versennyé nőtte ki magát. Az ünneplőbe öltözött intézménybe belépőt Arany János mellszobra fogadja, mögötte az idézet, amelynek szellemében nevelik a rozgonyis nebulókat: „Ember lenni mindég, minden körülményben."
Az Arany János Ünnepi Hét keretében megrendezett városi szavalóversenyen Tóth Miklós köszöntötte a versenyzőket és az érdeklődőket. Mint elmondta, a rendezvény hagyományossá tételének vezérlő motívuma az, hogy a versek nemcsak művelnek, pihentetnek, de olyan esztétikai, emóció-
56 554
Nem változott, így 56554 maradt az elmúlt héten városunk állaadó lakosainak száma. Mivel ugyanannyi - huszonhárom - csecsemő sírt fel a kórházban, mint ahányan elhunytak. Örök hűséget mindössze két pár fogadott egymásnak az anyakönyvvezető színe előtt.
-krlasztékot kívánnak nyújtani a szabadidő hasznos eltöltésére, a kulturált szórakozásra.
Minden korosztálynak, az
eltérő érdeklődési körű lakos-
ságnak megfelelő kínálatot
nyújtanak a gyermek-, szóra-
koztató, komolyzenei hangver-
senyek és a könnyedebb me-
lódiákat megszólaltató koncer-
tek, kiállítások és népzenei-
néptáncos programok. A gye-
rekeket beavató hangver-
senyre, gyermekteaházba,
színházi előadásra várják. Bi-
zonyára nagy érdeklődésre
tarthat számot a Lézerszínház
bemutatója, a Tomkins Együt-
tes Kápolna-koncertje, a Vi-
dám Színpad vendégjátéka.
Önálló esttel lép újra színpadra a Kanizsa Táncegyüttes, de nem maradhat ki a rendezvények sorából báli program sem. A Nagykanizsai Szimfo-
nális élményt is jelentenek, amire mind a gyermek, mind a felnőtt egyaránt vágyik. Ugyanakkor kevesen vannak, akik el tudják mondani a verseket, nekik köszönettel tartoznak a hallgatók. Még kevesebben vannak, akik meg is tudják írni, ezért külön köszönet jár. A vers - mint az igazgató mondta -szépíti a lelket. Idén nyolcvan általános iskolás jelentkezett a megmérettetésre, és a lehetőséggel élve, huszonhat óvodás korú kisgyermek is számot ad szavalói képességeiről. Öt kategóriában versengenek - óvodás, 1-2., 3-4., 5-6. és 7-8. osztályosok -, a szakmai zsűri előtt. Kötelező versekkel is készülni kellett, ez a legnagyobbaknál megegyezik a Megyei Könyvtár által meghirdetett József Attila szavalóversenyével, hiszen e verseny városi döntőjének a rozgonyisok rendezvényét tekintik.
A kötelező művek: óvoda: Gazdag Erzsi verse, A kiskakas rézgarasa. 1-2. osztály: Mackóébresztő; 3-4. osztály: Kosztolányi Dezső verse, A kiskutya; 5-6. osztályosok: József Attila: Hangya; 7-8. osztály: József Attila: Megfáradt ember.
A város 750. jubileumához kapcsolódva idén az iskola versíróversenyt is hirdetett. Kikötésként szerepelt, hogy a gyermekek írásműnikus Zenekar hangversenye mellett bemutatkozik a Zágrábi Pedagógus Vegyeskar és jazz-hangverseny is színesíti a zenei palettát.
Önálló bemutatkozási lehetőséget kap a HSMK-ban a Bojtár Népzenei Együttes és az Olajbányász Fúvószenekar, akik más alkalmakkor egyes programok közreműködői, kísérői voltak. Kiállításon mutatkoznak be a Kanizsa Fotóklub tagjai és lesz Emlékkiállítás is a galériában. Diaest és amatőr filmek is megtekinthetők a programsorozat keretében.
A rendezvények összesen mintegy egymillió forintba kerülnek, hat szponzor és a Kulturális Alap is támogatja a célkitűzések megvalósítását.
L. I.
veinek valamiképpen Kanizsáról kell szólni. Az ifjú versírók nemcsak a mai, de a történelmi múltú Kanizsát is megénekelték költeményeikben. A húsz vers közül a zsűri az alábbiakat díjazta: Alsósok: 1. helyezett Szatmári Gergely (Rozgonyi); 2. Auer Nóra (Bolyai); 3. Cs. Nagy Réka (Bolyai). Felső tagozat: 1. Kulik István (Palin); 2. Tuboly Kinga (Körösi Csorna); 3. Horváth Szabolcs (Bolyai).
A versmondóverseny díjazottjai:
Óvodások: 1. Bán Dalma (Hevesi). 2. Bagladi Gábor (Platán sor). 3. Tamberger Ágnes (Rózsa).
1—2. oszt.: 1. Vargovics Martina (Bolyai). 1. Silló Dániel (Templom téri). 2. Hajmási Diána (Körösi Csorna). 3. Nagy Fruzsina (Rozgonyi).
3-4. oszt.: 1. Pleva Nikolett (Zemplén). 2. Csabai Anna (Zrínyi). 3. Hamza Paméla (Péterfy). 3. Bencze Diána (Bolyai).
5-6. oszt.: 1. Bartoly Ilona (Nagyrác). 2. Dominkó Anita (Palin). 3. Balatonyi Judit (Zemplén).
7-8. oszt.: 1. Juhász László (Batthyány). 2. Szentgyörgyvölgyi Tamás (Zrínyi). 3. Sütő Hajnalka (Péterfy).
L. I.

1995. március 17.
KANIZSA - f«^t^

13

MENETREND EGYEZTETŐ

Az elmúlt hét péntekén ke-jj rült sor a Polgármesteri Hiva-: tal alagsori termében - a min-; den év márciusában szokásos menetrendi értekezletre. Szabó István a Műszaki Osztály képviseletében elmondta, \\ február végéig várták az tize-; mek, képviselők és magánszemélyek módosító javaslatait. A megadott határidőig tizen-;: hat, kéréseket tartalmazó levél: jutott el az illetékesek kezei-; hez. Horváth Istvánná, a Vo-: Ián helyi telephelyének veze-: tője bevezetőjében tájékoztatta az érdeklődőket arról, hogy Kanizsán az idei évben is harminckét járművel próbálják kielégíteni a tömegközlekedési igényeket. Anyagi okokkal indokolta az elutasított kérelmeket - a cég ez évben tízmilliós veszteséggel számol -, f melyek egy része a zsúfolt vonalakon a járatok sűrítését ja- \\ vasolta. Az elmúlt évben rá-5 adásul nyolc százalékkal csökkent a buszon utazók száma, s ez a tendencia valószínűleg ji a jövőben sem fog változni. E tény is a Volán igazát látszott alátámasztani. Ezt követően \\ egyenként kaptak választ a módosítási javaslatokat tevők. A hatvanhat elképzelésből mindössze huszonnégy kerül megvalósításra. így változás \\ lesz majd többek között a 32-es, 32c-s, a 14-es, a 17b-s, a 19-es indulási időpontjaiban.:: Enyhülnek a bagolaiak utazási \\ problémái és kivizsgálásra kerülnek egy-egy forgalomtechnikai szemle során a kiskani-; zsaiak és a miklósfaiak kéré-: sei is.
K. R.

Vállalkozók kommunális adója
Az 1995. I. félévi vállalkozók kommunális adóbefizetésének határideje:
1995. március 16.
A befizetési lapokat az érdekeltek postai úton megkapták. Bejelentést köteles tenni a vállalkozó a vállalkozás megkezdését, nyilvántartásba vételét követő 15 napon belül a Polgármesteri Hivatal adócsoportjánál beszerezhető nyomtatványon (fsz. 2.).
A vállalkozók adókötelezettségüket önadózás útján teljesítik.
Don Holub:
Ez nem Amerika

Szeptember óta dolgozik városunkban Don Holub, aki a Békeszolgálat révén került Magyarországra. A polgármesteri hivatalban éli mindennapjait, végzi munkáját. A beilleszkedésről, az eddig tapasztaltakról beszélgettünk vele. Ohio állam Columbus nevű városából érkezett Magyarországra, Nagykanizsára. Szállítási-közlekedési mérnök, két évig dolgozott ezen a területen, mielőtt hazánkba érkezett. Városi és regionális tervezéssel foglalkozott, emellett feladatai közé tartozott a lakossággal való kapcsolattartás. Másik diplomáját politikai tudományokból szerezte. Beszélgetésünk során Schmidt Lászlóné Kovács Tímea volt segítségünkre.
- Hol kellett mindezeket a munkálatokat végeznie?
- Az egyetem elvégzése után egy regionális tervezővállalatnál helyezkedtem el - kezdte Don Holub. - Ez Ohio állam középső része öt kisebb régiójának szállítási-közlekedési tervezésével foglalkozott.
- Mikor kezdett el foglalkozni azzal a gondolattal, hogy a Békeszolgálattal együttműködjön?
- Kilencvenhárom áprilisától gondoltam erre komolyabban. Novemberben sikerült belépnem a Békeszolgálat kötelékébe. A jelentkezés során választani lehet, hogy a világ melyik részében kíván valaki szolgálatot teljesíteni. Én Közép- és Kelet-Európát választottam, illetve ehhez a kiválasztható régióhoz tartozik még a Közel-Ke-
: let és Afrika északi része. A végzettségem előnyt jelenlett, akinek nem ilyen jellegű vég-
: zettsége van, kevesebb lehetőség
: közül választhat.
- Konkrét feladatot kapnak ilyenkor?
- Két hivatal döntötte el az ő esetében, hogy mit fog csinálni: a washingtoni és a Békeszolgálat budapesti irodája.
\\ A washingtoni irodában csak körülbelül tudják megmondani, hogy milyen feladatok várnak,
: gyakorlatilag nincs elég ismeretük a tényleges helyzetről. Amikor Budapestre érkeztem, teljesen mást tapasztaltam, mint amit elképzelés szinten odahaza felvázoltak nekem. Itt a városoknak pályázniuk kellett, hogy önkénteseket fogadjanak, milyen jellegű munkára várják, milyen végzettséggel. Budapesten derült ki, hogy végzettségem Nagykanizsa igényeinek meg fog felelni.
- Milyen volt a munka kezdete?
- Az első pár hónap azzal telt, hogy a kollégákkal megismerkedtem. Közösen tájékozódtunk, hogy mit tudunk együtt dolgozni. Most ennek a bemelegítő szakasznak a végefelé tartunk.
- Megfogalmazódott már, hogy konkrétan mit fog dolgozni? Milyen problémákat kell megoldani? Ezekhez mivel tud hozzájárulni?
- Nagykanizsa egy kicsit eltér attól a képtől, ami megfogalmazódik róla, vagy egyáltalán az ekkora városokról az Egyesült Államokban. Kiemeltebb szerepű, szintű város, mint sok város itt a környéken. A problémákról annyit, hogy nem magát az egyes problémát kell látni, hanem azt az utat, a folyamatot, amelynek során a megoldás megszületik. Az elképzelés megszületésétől, a tervtől az önkormányzaton, a hivatalon át a megvalósulásig.
- Mégis, melyek a legnagyobb problémák, amelyek önnek is szembetűnnek?
- Ilyen a közlekedés problémája. Nincsenek kikerülő utak, a belváros túlterhelt. Ebből adódik, hogy nagy a forgalom, nem lehet parkolni. A nagy belvárosi parkolók az állandó benzingőz a belvárost visszataszítóvá tehetik. Itt is látszik, hogy -nemcsak parkolási problémáról van szó. Azt szeretném megpróbálni, hogy megoldást találjunk a kérdéskör teljes megoldására. Amerikában mára eljutottak odáig az emberek, hogy változtatnak azon a szokásukon, hogy minden alkalommal személygépkocsit használjanak. Megfontolják ma már, hogy inkább a tömegközlekedési eszközöket veszik igénybe. Magyarországon -így Nagykanizsán is - ma még ott tartunk, hogy mindenki arra törekszik, hogy kocsija legyen, autóval közlekedjen, de a tendenciák szerint itt is el fognak jutni az emberek arra a pontra, amikor megváltoztatják azt, ami felé ma haladnak. Szerintem ötven év múlva jön el az az időszak, amikor az emberek inkább a tömegközlekedést fogják választani, mentve a várost a közlekedési és közegészségügyi problémáktól.
- Ilyen nagyságrendű kérdéseket az Államokban az önkormányzatoknak, hivataloknak kell megoldaniuk?
- Odakint is inkább a napi gondokkal van elfoglalva a hivatal. A polgármester és a közgyűlésnek megfelelő ottani szervezet között másmilyen a kapcsolat. Nincs ennyi képviselő. Valamennyire beleszólnak szakmai kérdésekbe is, de ezeket inkább a hivatalok szakembereire bízzák. A nagyobb lélegzetű teendőket a megyék közösen, régiószinten oldják meg, vagy próbálják megoldani. Közös probléma esetén, vagy ha gazdaságossági kérdésről van szó, kicsi települések is együttműködnek, de ha nagyobb területet érintő feladat vár megoldásra, akkor az adott állam - például Ohio állam - egészére érvényes együttműködést valósítanak meg. Ahol én dolgoztam, azt a tervezővállalatot is több kis,. Ohio államon belüli megye tartotta fenn.
- A kanizsai polgármesteri hivatal szerkezetébe hogyan tud beilleszkedni?
- Most pár hónap elteltével látszik, hogy mit tudok csinálni. A változások után most talán többet tudok a tervezéssel foglalkozni, ténylegesen ez a szakterületem. Úgy látom, hogy itt Kanizsán másokkal készíttetik a fontos terveket, Budapesten, vagy Győrben keresnek szakembereket, cégeket, pedig ez nem szerencsés. Már csak azért sem, mert akik nem a városban, vagy a közvetlen környéken élnek, nem ismerhetik úgy a helyi viszonyokat, ahogyan optimálisan lehetne. Valószínűleg a városban is meg lehetne találni azt a szakembergárdát, akik az ilyen nagyobb lélegzetvételű, de helyismeretet igénylő munkákat el tudnák végezni. Össze lehetne hozni egy tervezőgárdát, ki kellene dolgozni, hogy ők hogyan tudnának közösen ilyen feladatokat ellátni.
- A másik diplomáját, a politikatudományi tanulmányait hogyan tudja hasznosítani? Mennyire segített ez abban, hogy a térségünket jobban megismerje?
- Ezek az ismeretek abban a munkámban segítettek, ami a lakossággal való kapcsolattartást jelentették. Ez a munka itt nem igazán elterjedt, pedig nagyon fontos a párbeszéd a hivatal, önkormányzat és a lakosság között, legyen szó közlekedésről, vízszennyezésről, környezetvédelemről.
-
14





KANIZSA - ^eú^et&uá


1995. mariin
i 17.

- Mennyiben voltak hasonlóak az elképzelései Magyarországról?
- Nagyon keveset tudnak az Államokban erről a térségről. Nyolcvankilenc előtt mindkét oldal számára a vasfüggönyön túli világ ellenségnek számított. Most azért más a helyzet, de ha egy amerikai Magyarországra gondol, leginkább a fővárosa jut eszébe. Ez Budapestország. Esetleg felötlik még benne a gulyás, mint magyar kuriózum. Én erről a térségről a tanulmányaim során szereztem ismereteket, főleg a történelemből. Amerikában nem nagyon foglalkoznak a világ dolgaival, a közélettel az emberek. Olvasnak újságokat, néznek tévét, hébe-hóba tanulnak nyelveket, de mindezeket nem azért eszik, hogy valamire hasznosítsák. A jóléti társadalom lehetőségeit használják ki. Nekem ez egy nagy lehetőség, hogy itt lehetek. Megtanulhatok egy olyan nyelvet, ami még Európában sem gyakori, részese lehetek a magyar kultúrának.
- Mikor távozik elégedetten küldetése végén?

- Pillanatnyilag még nem tudom ezt megválaszolni. Sokszor feltettem már magamnak ezt a kérdést, de amikor már sejtettem, hogy merre tartok, valahogy nem tetszett a dolog. Még a tapogatózás korszakában tartok. Ha úgy jöttem volna ide, hogy, na most ezt és ezt el akarom végezni, semmi értelme nem lett volna, nem valószínű\', hogy segíteni tudtam volna. így rugalmasabban lehet majd dolgozni, hiszen a szaktudásomat arra használhatják, amire szükséges.
- Odahaza mennyi hasznát veszi annak az időnek, amit itt tölt Magyarországon?
- Türelmet ad, hiszen itt sok emberrel kerülök kapcsolatba. Ha élete végéig egy irodában dolgozik az ember, az óhatatlanul szűk látókörűséghez vezet. Az itt tapasztaltak beépülnek a tudatomba, több tapasztalatom lesz. Az emberek rendkívül kedvesek velem, sorra építem ki a kapcsolatrendszeremet, barátaim vannak. Nem gondoltam volna, legalábbis távolinak tűnt ez, amikor nagy csomagjaimmal megérkeztem Nagykanizsára. Nemrégiben volt itt egy barátom, aki nagy tervekkel érkezett ide. Mondtam neki, nyugi, nekem itt munkám van, minden úgy megy, mint otthon. Azért, amikor az utcán sétáltunk, néha össze-összenéztünk és megállapítottuk: ez azért nem Amerika.
L. I.
Arany Ida:
Az
üres zsebek földjén

A Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezetének városunkban működő megyei irodájában kereste fel lapunk munkatársa Arany Idát, hogy a közelmúltban Kovács Pál népjóléti miniszternél tett látogatása tapasztalatairól és az idős emberek mai gondjairól faggassa. (Lapzártánkkor a miniszter benyújtotta lemondását.)
- Nem jó ma Magyarországon nyugdíjasnak lenni. Bennem legalábbis ez a gondolat kristályosodott ki dr. Kovács Pál miniszter úrral történt találkozásom óta. Én, mint karnagy bejártam egész Európát, és úgy láttam, azokban az országokban egészen másként ítélik meg az időseket, sokkal nagyobb tiszteletet, társadalmi megbecsülést élveznek. A mi helyzetünk egészen más, az övéktől nagyon eltérő. Úgy hiszem, ma minden oka megvan a magyar nyugdíjasnak arra, hogy elkeseredett legyen.
- Miben látja ennek az okait?
- A nyugdíjasok közérzete befolyásolja az életüket. Napjainkra mindegyikük fáradt, rosszul érzi magát. E mögött egy olyan élet áll, melyben majdnem mindenről le kellett mondaniuk. Nem akarok most a két világháborúról, a forradalomról, s más unásig ismert dolgokról beszélni, hiszen ezzel mindenki tisztában van. Elsőként arról a hatszázezer nyugdíjasról szólnék, akik rokkantságuk révén jogosultak az ellátásra és évek óta nem kaptak egy fillérnyi emelést sem. (A kanizsai nyugdíjasok harmada tartozik ebbe a kategóriába. - K. R.) Sokan mondják, hogy ezek az emberek a munkanélküliség elől menekültek a rokkantnyugdíjba. Pedig valójában ők azok, akik krumplin és zsíroskenyéren építették fel ezt az országot és azt a gyárat, ahol éppen dolgoztak. Nem tehettek arról, hogy néhány évvel az öregségi nyugdíj megkezdése előtt privatizálták cégüket és őket az utcára tették. Nincsenek jobb helyzetben azok a kis községben élők sem, akiknek szülei bevitték a földet a tsz-be, ők maguk pedig besegítettek a kimért terület művelésébe, s eközben semmiféle jogot nem szereztek arra, hogy nyugdíjasok legyenek. A szülők már meghaltak, a földet vissza nem kérik, s pénz nélkül élnek. Hasonló a sorsuk azoknak, akik háztartásbeliként töltötték napjaikat, s miután férjük elhunyt, özvegyként csak egy évig jár nekik talpraállási segély címén némi juttatás. Szomorú sorsokkal találkozom a NYÉSZ-ben végzett munkám révén is. Járok eldugott, apró, kis falvakban és a szívem összeszorul, amikor látom, hogy a vasárnapi ebéd nem más, mint tejes morzsa. Számos elkeserítő példával szolgálhatok még ezen kívül. Higgye el, nem megy ritkaságszámba például annak az 56 éves, 67 százalékban rokkant asszonynak az esete sem, akivel Kerecsényben találkoztam. Az édesapját a szívével operálták, a fia nyomorék. Azt tudakoltam tőle, miből élnek. Elmondta, hogy pénzt vettek fel a fürdőszoba felújítására, s ezt élték föl. Ám ebből mára semmi sem maradt. Azt akarta tőlem tudni, hogyan tovább, mit csináljon. Nem tudtam neki mit válaszolni. Az ilyen és ehhez hasonló sorsok kapcsán szerettük volna kiharcolni, hogy alanyi jogon járhasson a jövőben a nyugdíj, mivel most csak az kaphat, aki rendelkezik a munkában kötelezően eltöltött évek számával, vagy elérte a nyugdíjkorhatárt.
- Nemcsak ez háborította fel Önöket.
- Elfogadhatatlan, hogy ekkora zajt csapnak lassan fél éve a tizenegy százalékos nyugdíjemelés körül. Annál is inkább, mert más, csöndes emelésekről soha nem esik szó. Mindig csak a nyugdíjasok és a pedagógusok bérének növeléséről beszélnek, s ezzel a társadalom más rétegeit ellenünk hangolják. Mit jelent az a tizenegy százalék, amikor bevallottan is idén legalább huszonhét százalékos inflációval kell számolnunk? Hol van itt valahol is rendezve a nyugdíj?
- Milyen benyomást hagyott Önben a miniszter úrral folytatott beszélgetés?
- Dr. Kovács Pál falusi orvos révén nagyon kedves, nagyon megértő volt a felvetéseinket hallgatva, de minden igényünk anyagi vonzatával kapcsolatban megjegyezte: de honnan, hogyan?
- Nemcsak a nyugdíjasok, hanem a NYÉSZ is anyagi gondokkal küszködik jelenleg.
- Suhai Sándor polgármester úrnak kellett beadnunk egy kérelmet, mert nem tudjuk kifizetni a számlánkat és itt vagyunk pénz nélkül. Legutóbb a kolléganőnk saját zsebébői fizette ki a telefondíjat. Az előző önkormányzat ideje alatt, ha ilyesmi előfordult, akkor elvittük a Polgármesteri Hivatalba számlánkat és máris rendezték. A válaszlevélben azt ajánlotta nekünk a polgármester úr, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottsághoz pályázzunk, így elvi lehetősége van annak, hogy megkapjuk a szükséges összeget. Jelenleg egyhavi elmaradásunk van. Ezt leszámítva is elég kilátástalannak látom a helyzetünket, a magyar nyugdíjasok helyzetét és nem látom a kitörési lehetőségeket ebből az állapotból. Az még hagyján, hogy én nem látom, de az ország sem találja. A fiatalok maholnap, ha diplomát akarnak szerezni, borsos tandíjat kell fizetniük, ha elvégzik az iskolát, nem tudunk munkát adni nekik, akinek van állása, az sem tudja, hogy holnap nem találja-e magát az utcán és még sorolhatnánk estig a problémákat. Úgy tűnik, mintha el akarnánk pusztítani magunkat. Attól félek, ha nem tudunk kilábalni ezekből a gondokból, össze fog omlani ez a társadalom.
- A kanizsai idős emberek jobb vagy rosszabb helyzetben vannak, mint az ország más pontjain élő kortársaik?
- Vannak nálunk rosszabb körülmények között élők is, például Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, de sajnos be kell látnunk, hogy mi sem vagyunk messze tőlük. Nem elég az energia- és a gyógyszeráremelés, most itt az építményadó is, ami jókora terhet tesz az öregek vállára. A városkörnyéki szőlők, hegyek hatvanhetven százaléka ugyanis nyugdíjasok tulajdonában van. Próbálunk a hozzánk fordulóknak a társadalombiztosítástól méltányossági nyugdíjat vagy az önkormányzattól segélyeket szerezni több-kevesebb sikerrel. Sajnos fogyatkoznak az öregek a városban, s aki él, az is ezer bajjal harcol. A korral járó betegségeken kívül vashiányosak, vérszegények. Ezek a problémák változatosabb táplálkozással kiküszöbölhetőek lennének. Ma már azonban sajnos ott tartunk, hogy a kisnyugdíjas nemhogy a gyümölcsöt, de a krumplit sem tudja már megvenni a piacon.
K. R.

:-x-::x-x-:-x::-x-x-

\'.•.•.\'.\'.\'.\'.V/WWAV.
ir

A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:
*1I

Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.

Nagykanizsa, itvös tér 28.


Julios Meinl,




DÉL-ZALAI HETILAP




?EBJELENUC: MINDEN PÉNTEKEN

Aetclafi, attici ájtm etött éelí tasi?xtu!


KANIZSA
Trend Kft

Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-691-es telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Csengery u. 5. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.




KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.

- Akar Ön kulturált
körülmények között étkezni,
fagyizni?
Térjen be hozzánk!
Légkondicionált, 40 férőhelyes
jpf* reprezentatív vadásztermünkben
külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk.
KREMZNER RESTAURANT Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057



MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG BT.
1519 Budapest, Pf.: 248 • Telefon: 140-1711, 149-7583


NAGYKANIZSA
MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

INFORMÁCIÓ még ma... CÉGMUTATÓ a holnap

LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:

- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60)399-196
TSAíföfe miß?*

MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
Szociális Foglalkoztató
8800 Nagykanizsa Tel.: 93/311 -457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279


EZ-AZ
*? Rockinforni \'95. martins: Ilink, információk, érdekességek, aktualitások; Rejtvényt Mood, Tűzkerék Revival Band, Prognózis, Stallion, Yam, Wellington; Klubprogramok, turueidő-pontok; Egy búron pendülünk; Dobkulcs; Teszt; Börze; Stiiilii\'iniuly: Interjú: Ta-káts Tamás, Nagy Feró, 1.7, Bruce Dickinson, Necropsia, Katona Klári, Black Out; Lemezteletűtés; Testament, Accept, Green Jelly, Mega-deth, Edda, Bon Jovi, MR. Big. Presser Gábor; Koncertbeszámoló Metál » Pe-csában, Kamondy Ági; Career: The Cult; Meghallgattuk: Mai burn Man, Kino-puskia. Bocs hogy élünk, Black Out; Lapozgató; Könyvböngészde; Underground Report; Nigbtclub-bing; Blueslemez-bcmutató: Bob Dylan; Visszatekintőt Led Zeppelin I.;
Kanizsai Koncertmenű: márc 16. IISMK, 19 hi Los Andioos Koncert, márc. 17: Kodály MH, 19 h: Traffic Jam.

I INFÚZIÓ:
Unicum State\'s — Jégvilág
A Hungaroton-Gong labelje, a Stonc Music adta ki az Unicum Statc\'s debütáló korongját. A fehérvári négyes méltán volt az utóbbi idok tehetség-kutatóinak állundó dobogósa. Jégvilág című anyaguk hűen tükrözi magasszintű tudással párosuló tehetségüket. Progresszív metálzenéjük - ezen a szinten - ma egyedülálló Magyarországon. A Gencsis, Ma-rillion, Queensryche, Dreain Thcater együttesek muzsikáján nevelkedett srácok olyan egyéni megoldásokkal, pazar ötletekkel felvértezett zenét tálalnak a hallgató elé, ami magával sodorja, elrepíti egy másik dimenzióba. Gigantikus dal-lamfűzérck sorjáznak a korongon, a ritmusszekció pontosan kijelöli a pályát, ahol a gitár puha billentyűszőnyegen haladva mennyei lokálokkal kísérve tör célja felé - feléd. Es az Unicum State\'s nyer, vetélytársa sincs, mert nem is lehet. A manapság igencsak megszaporodott hazai rockmezőny képviselői jeles munkákat tettek le az asztalra, de ilyen kimagaslóan iséayes remekművet, mint a Jvgvilág, senki sem tudott készíteni... csak I\'nikiiiiiék. A csodálatos zene ráadásul olyan arányosan, jól keverve készült, hogy muszáj mindenkinek behódolnia előtte. Kz a lemez nemcsak a \'94-es év legjobb albuma! Kötelező Mindenkinek!
Zene: S, szöveg: 5 tl-5-ig!).
H. Z.
A Hevesi Sándor Művelődési Központ első idei jazz-rendezvénye volt a március 3-i Trió Midnight és a TM Stúdió közös koncertje. A két együttes különböző stílusú előadása igazán változatos estét nyújtott az érdeklődőknek. A TM (a trió) évek óta ismert együttese a hazai jazzéletnek, valóságos szupergrup (Oláh Kálmán - zongora, Egri János -

A valóság elérhető, egy vágyálomból tört elő, Egy tépett agy terméke, de mégis van értéke... A Necropsia \'92 augusztusában alakult, akkor a csapat két énekessel dolgozott, de időközben Balázs, a régi énekesük kiszállt. Az ő helyére érkezett Rossi, aki a vo-kálozás mellett gitározik is, így bővült ki a zenekar egy plusz gitárossal. A megalakulásuk után két demóval - Almaink tükre, avagy a valóság vetülete; Trans Express - és rengeteg fellépéssel bizonyították tudásukat. Az igazi elismerést azonban a \'94 tavaszán indult Marlboro Rock-In elnevezésű tehetségkutató jelentette, ahol első helyezést értek el. így az „1994-es év legtehetségesebb rockzenekara" megtisztelő cím mellett lemezszerződést is kaptak. Az ősz folyamán egy rendkívül jól sikerült országos turnén vettek részt a Tankcsapda zenekar vendégeként. S mi sem bizonyítja jobban a két zenekar barátságát annál, hogy a március elején megjelenő első Necropsia album produceri munkálatait a Tankcsapda énekes/basszusgitárosa, Lukács László fogja végezni. A napokban boltokba kerülő CD és kazetta -amely a Mélység címet viseli - a már jólismert Necropsia stílust képviseli mind zenében, mind szö-





A Peron Music alkotótábort szervez 1995. július 4—16-ig Tatán. A program gerincét a műhelymunka adja, esténként közös múzsafoglalkozások lesznek. A táborozás költsége teljes ellátással 4000 Ft. A kiválasztott műhely munkájában pályázat és kiválasztás után lehet részt venni. Egy-egy műhelyben 12 fő dolgozhat. A Múzsák Táborban való részvételre ezúton hirdet pályázatot a Peron Music 14-20 éves fiatalok részére. (Egy pályázó legfeljebb két műhelybe adhatja be jelentkezését.) A pályázatok beérkezési határideje: 1995. április 10. Cím: Múzsák Tábor 2801 Tatabánya, Pf.: 1258. Tel.: 06/34/330-348. A színházi műhelybe Csizmadia Tibor és Bozó Andrea várja a színház iránt érdeklődő fiatalokat. Az előbőgő, Balázs Elemér - dob). Ez a három muzsikus - túlzás nélkül - a fiatal generáció legjobbjai közül való. Műsoruk standardokból állt, de sajnos nagyon rövidnek tűnt. (Vagy csak nagyon jó volt?) Változatos, érzékeny és virtuóz muzsikát hallhattunk. A TM Stúdió - az együttes neve az énekesnő, Téli Márta nevének rövidítése - muzsikája in-
vegekben. A zene brutális, elementáris erővel tör elő, magán hordozza a hard-core agresszivitását és dühét. A szövegek viszont ezzel ellentétesen szinte verssze-rűek, s Szever Pál, a Rádió Bridge zenei főszerkesztője szerint akár önálló verseskötetként is megáll-
zetes tájékozódáshoz szükséges: -Egy A/4 oldalnyi kézzel írott önéletrajz különös tekintettel a művészeti érdeklődésre és előtanulmányokra; - Miről szól? Valamely olvasott, vagy látott színdarab tartalma (nem elemzés!) egy A/4 oldalnyi terjedelemben. A pantomimszínész műhelybe Atlasz Gábor és Pa-seczki Zsolt mozgás előképzettséggel rendelkező fiatalokat vár, akiktől nem idegen a mozgással és a színházzal egyidejűleg foglalkozni, akik kedvet éreznek a pantomimszínészettel való ismerkedéshez. Az előzetes tájékozódáshoz szükséges: - Kézzel írott bemutatkozólevél legfeljebb két A/4 oldal terjedelemben. Az avantgárd műhelybe Szom-bathy Bálint azokat várja, akik bármely műfajban újszerű látásmódkább kortárs jellegű, elvontabb volt. A szólistát kísérő zenészek játéka harmonikus egységet alkotott. Bár ismertebb muzsikusok is tagjai a csapatnak - Berkes, Juhász -, nem lógott ki senki sem a zenekarból. Visszafogottabb hangulatú, elmélyült muzsikájuk kellemes szórakozást nyújtott.
• Pungor Attila
nák a helyüket. Elég csak megemlíteni a klipnóta, az Esőtánc né-hány sorát: Vakon született gyermek, ki vak szüleitói tanult/ Felépít egy világot, távol a valóditól./ Mi van a lepel mögött? Mit takar a szó?...
Horváth Zoltán
dal próbálkoznak, akik szívesen elszakadnának a hagyományoktól, s van bennük kísérletező kedv. A kiválasztáshoz szükséges: - Kézzel írott bemutatkozó levél (ebben fejtsd ki, 15-20 sorban, mit jelent számodra az avantgárd!); - a pályázatokhoz csatolhatok eddig elkészült munkák. A grafikai műhelybe Lévai Ádám azokat a fiatalokat várja, akik szeretnék továbbfejleszteni rajztudásukat, és megismerkednének más grafikai eljárásokkal is. A kiválasztáshoz szükséges: - Kézzel írott bemutatkozó levél, kitérve a tanulmányokra is, legfeljebb két A/4 oldal terjedelemben; - fénymásolat néhány saját készítésű grafikáról, tollrajzról.
H.Z.

I AI\'É
I w
esi

JUH
I *r
ra
MI

1995. MÁRCIUS 20. - MÁRCIUS 24. hétfőtől péntekig
Fogható 5.55-től 9.00-ig a 873 kHz kli-on, valamint a 71,03 és 71,81 MII/. URH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig" -zenés hírmagazin. Benne 6.00 -Kossuth krónika. 6.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 - Kossuth krónika. 7.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 - Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 -Hétköznapi történetek. Szerkesztők: Németh Károly, Gungl László, Dán Tibor, Jánosi Zoltán, Kovács Imre. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor - 15.00-16.00 - Dél-dunántúli Magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na ma-ternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. MÁRCIUS 25. SZOMBAT
Fogható 9-től 11-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n. 9.00-11.00 „Jó pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Kovács Zoltán. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00
- Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgálaté és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00
- „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora
Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. MÁRCIUS 26. VASÁRNAP
8.30-10.00 Szerkesszük
együtt! Szerkesztő: Lenk Irén. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok. 16.00-18.00 -A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 -magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Somogyvári Valéria. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.





Pénztár nyitva: 15-18 óráig Pénztár tel.: (93) 311-468 Telefon: (93) 311-454, 311-221
HETI
PROGRAMAJÁNLAT
- 18-án 20-03 óráig: NOSZTALGIA KÁVÉHÁZ - vendég: Soltész Rezső
- 20-án 19 órakor: VALLOMÁSOK A ZENÉRŐL... - Balogh Tünde és Vajda Zsuzsa zenetanárok estje
- 21-én 18 órakor: ÉLETREFORM KLUB „Növények a gyógyításban és táplálkozásban" Előadó: Tamásné Pápai Ibolya, gyógyszerész
- 23-án 13.30 és 15 órakor: IFJÚSÁGI FILHARMÓNIA III. BÉRLETI HANGVERSENYE
- 25-én 10 órától: II. ZALAI GYERMEKEK MŰVÉSZETI TALÁLKOZÓJA
- 25-én 19 órakor: TEAHÁZ - vendég: a Wei Wu Wei zenenar
-
CHAMFORT MONDTA

A 6A.LKX-NON ÉLT ŐKORI NÉP

ILTEN A FÜLEMÜLE SZEMÉ- i HANGJA
LYES ÜNNEP

SUGAR


SPIRITUSZ
CSIKÓS TESZI

IS ZÁRHATJA

AUTÓVERSENY.
TUDOMÁNY
MONDAT-RÉSZ

GXNCSOS-KODÓ
CSEH VAROS
BECÉZETT NŐI NÉV
A\'LLÓVt\';
S7IV IGÉJE


GORoG &ETŰ
SZOMJ -OLTÓ
DRÁGAKÖ-
VES DÍSZ
V


AUTÓMAR KA.KVL
FED
Í.ETŰI
KEVERVE


NE&Y-LABÜAK OSITA\'LYA
GRAMM
E.E.K.
NORVÉG,
BELGA
AUT<5JEL UTÁNZÓK
EURÓPAI BKTONyl Gl SZERV.





A NIKKEL VEGYJELE
HANGTALA NUL RAG?



PRÓBADARAB !
TAGADÁS






A HIGANY VEGYJELE



1SPAN LEÍ.Z SELŐLE !
FÉRFINÉV
"V—
ANGOL OLAJ
—y—

M.OVELT
NEHÉZIPA-
RI VÁL-
LALAT
7



HÚR /FILMCÍM/
ERŐS KAR
TYALAP
V-



RÓZSA JELZÓ\'JE
At A, BETŰI





XÉNIA-RÉSZLET!
LÉNA EGYNEMŰ B

REGI
IPARI
TANULÓ

MEZŐ6AZÜ
ESZKÖZ
RÉ&ZE

APRÓSÁGOK SEREGE


5

MEGA
y—
KEN ivEGYJELf

Ismét rendezvényre kaptunk meghívást Kovács Imre mestertanártól, az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház reiki klubjába. A külső szemlélő tornázó férfiakat, nőket lát, akik a foglalkozást vezető különleges, lassú mozdulatait követik jó egy órán át. A néma csend, a testek lágy, harmonikus mozgása sejteti, hogy itt a szokásostól eltérő dolgok történnek. Vajon mik? Erről beszélgettünk a foglalkozást vezető fiatalemberrel (képünkön jobboldalt).
- Ardav Endrének hívnak, a magyarországi Tao Ming - jelenlése tiszta, világos út - egyesület tanáraként tartok foglalkozásokat. A neve Chi-Kung, megközelítő fordításban energiaszabályozást jelent. Keletről, pontosabban Kínából származik, elsőként a tao-isták művelték, és fejlesztették ki. Az alapja természetes - hasi -légzés, amit ha speciális mozgással kapcsolunk össze, gyorsítja, majd szabályozza az emberi szer-

Hogy milyenek a nők? Hát szépek, kedvesek, mutatósak. Én egyáltalán nem tartom őket erőszakosnak, akartaknak, pedig sokszor gigászi küzdelmet kell vívniuk, s ez egy kicsit keményebbé teszi korunk nőit. Persze az éu véleményem nem igazán mérvadó, én monogám típus vagyok, hűséges a körülöttem élő nőkhöz, így aztán ebben a nagy rohanásban nem Igazán nézek ma már szét a nők között.
vezet belső energiaáramlását. Nem más, mint egy természetes folyamat tudatos kimunkálása. Megfelelő és rendszeres gyakorlással komoly élettani hatást fejt ki a szervezetben. A \'légzés-mozgás együttese létrehoz egy tökéletes egészséget, egy /harmonikus testi, szellemi és lelki állapotot. Évezredek óta, mint a megvilágosodás eszközét tartják számon a taoisták, de az indiai és más buddhista irányzatok is. Általa az ember közelebbi kapcsolatba kerülhet a felsőbbrendű lennészettel. A belső energia és a halhatatlan lélek energ iáinak összekapcsolásával elérhető egy olyan magasabbrendű tudás, ami hétköznapjainkban még nem egyszerűen megmagyarázható dolog.
FOTÓPÁLYÁZAT
Szerencsérc nem lankad a vállalkozó kedv, folyamatosan érkeznek szerkesztőségünkbe érdekes, szép fényképek. Február havi nyertesünk Bányai Krisztina (Nagykanizsa, Bajcsy-Zs. E. u. 2/a.) a „Mctcora \'94." című képpel, (iratulálunk! Nyereményét (ingyen film, filmelőhívás) a DIA-DAL üzletben (Sneff tér. Török udvar) veheti át. Ezennel megkezdjük márciusi pályázati hónapunkat.
A Hal négyesben című zenés játék színrekerülése előtti órában a Hevesi Sándor Művelődési Központ egyik öltözőjében beszélgettünk Harsányt Gábor színművésszel, nem is a másnapi ünnep kapcsán, hanem inkább a darab apropójából, hiszen az általa alakított férfiút nemcsak hogy elnyomják, kihasználják, kizsigerelik a nők, hanem egyenesen - szó szerűit értve -önzésükkel leterítik.
• Véleménye szerint kinek akarnak ma leginkább megfelelni a nők?
- A bizonyítási kényszer
- Kinek ajánlaná ezt a lehetőséget?
- Annyira természetes dolog, hogy mindenkinek. Ha rendszeresen, igazi tartalmában végezzük, akkor betegnek. egészségesnek, sportolónak, jizikailag vagy szellemileg leterheltnek egyaránt. Életenergiát ad, és nincs olyan, akiknek ne lenne rá szüksége. Mindenképpen ajánlanám a reikiseknek és más gyógyítóknak, hiszen nem mindegy, hogy milyen energiaszinten végeznek egy-egy kezelést.
- Meddig tart egy tanfolyam?
- Hetente egy foglalkozás, hal alkalommal. Az időtartam változó, de legalább másfél óra. Könnyen elsajátítható légzésmozgás gyakorlategyüttes, ami a tanfolyam után szükségszerűen otthon is vé-
egyformán megvan mindkét nemben, de azért még a leginkább nőgyűlölő férfitársamnak is el kell ismernie, hogy elsősorban a családnak. És ez egyáltalán nem olyan egyszerű dolog. Sokkal nagyobb erőfeszítésbe kerül ma összetartani egy családot, mint régebben. A kicsi pénzből mutatni is valamit. Nem tartom igazságosnak azt a vádat sem, hogy kifelé élnek a mai nők. Mondhatnám azt is, hogy otthon alig élnek, mert teszem, ha van három gyerek, a mosógép mellől ki sem mozdul a nő. Kevesebb pénz, kevesebb ruha, több gezhető. az egyéni napirendbe illesztve. Karbantartja az egészséget, hatással bír a testre, a tudatra, a lelkiállapotra. További felvilágosítást is szívesen adnak a kanizsai reiki központban, ahol a tanfolyamra jelentkezni is lehet. A címe: Kodály Zoltán u. 5. Fsz.. 4., a telefonszám pedig 310-750.
Arday Endre civilben testnevelő és egészségnevelő tanár. Kínai harcművészetet tanult, így jutott közelebb a Chi-Kunghoz. Mestere avatta be a tudás rejtelmeibe, aztán szakkönyvek, a gyakorlás segítette abban, hogy másokat is megtaníthasson legnagyobb kincsünk, az egészség tudatos formálásának egyik leghatékonyabb eszközére.
Tóth Ferenc

mosás, ilyen egyszerű\' ez. S szeretném én látni azt a nőt, akinek az esti házimunka mellett még olyan túl sok energiája maradna a maga-mutogatásra.
• Kik voltak a meghatározó női személyiségek az életében?
- Elsősorban az édesanyám. Tudja miért? Mert okosan szeretett. Eegyelem-mel és figyelemmel nevelt, felismerve a bennem rejlő tehetséget, józanul Irányította a sorsomat. Az életem egy következő fázisában a Színművészeti Főiskolán, osztály főnököm, Simon Zsuzsa nagyon meghatározó szerepet töltött be. O olyan személyiség volt, hogy négy évig, amíg tanított, a szmészmesterség mellett mondhatnám az életre is nevelt bennünket. Többek kőzött arra is, hogy mit kaphatunk - ha adunk is - egy nő-

19Í
»5, március
17.

KANIZSA - TfU^K

>
^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^

Az álomfejtésről tartott előadást Kustár Zsuzsa iparművész a Cserháti szakközépiskola osztályfőnöki munkaközössége számára. A művésznő gondolataival az osztályfőnö-
tőt. Sokat köszönhetek a feleségemnek, aki a pályámmal járó zaklatott, rendszertelen életmódomat összefogja. Remélem, ő is és a gyerekeim is jó férjnek, jó apának tartanak. Pedig otthon nőből van elég; két ua-gyobb gyerekem — tizenhárom és tizenhat évesek — lányok. A nők által megteremtett otthoni légkörnek tudható be, hogy írót ambícióim megvalósulhattak, tervezett trilógiámból már két kötet megjelent: Menekülés Erdélyből s Szentföldre és a Szentföld rabjai címmel. A harmadik kötet kiadásra várva még fiókomban lapu 1.
• Kollégái között is sok a nő. A művésznőnek művészhez Ülő módon kellene élnie.
— Erről nem is érdemes beszélni- Nagyon nehéz ma a színész sorsa. Kétezer szíköknek kívánt segítséget nyújtani a diákok önismeretének fejlesztéséhez, lelki egyensúlyuk és belső harmóniájuk megteremtéséhez.
H.I.
nészből jó ha kétszáznak van elfogadható egzisztenciája. A színésznők között is sokan nevelnek egyedül gyereket, ugyanúgy filléres gondokkal küszködnek, mint mások. Sokszor az is elég lenne, ha a végletektől a végletekig nem lennének kiszolgáltatva, ha nőiességük úgy is érvényesülhetne, hogy legyen Idejük, erejük a másik emberre, arra, akt mellettük él.
Mivel elhangzott az ügyelő első felszólítása és a kisegítő színházi személyzet - történetesen ők is nők voltak -bekopogott, elköszöntünk. Harsányt Gábort az akarnok nők csak a színpadon teríthetik le, mert aki ilyen tisztelettel közeledik a másik nemhez, az csak kedvességet kaphat viszonzásul.
Bükí Erzsébet


K0NIZS0 MŰSOR
MÁRCIUS 18. SZOMBAT
9 óra: Játszóház a Móricz Zs. Műv. Házban - Gipszképek készítése. Vezeti: Ács Sarolta népművelő
19 óra: „Liberális Nagykanizsáért" alapítvány bálja a HEK-ben
20 óra: Nosztalgia Kávéház „Sándor-, József-napi" bálja a HSMK-ban
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Négy esküvő és egy temetés Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Kika 20.15 óra: Az özvegy
MÁRCIUS 19. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Négy esküvő és egy temetés Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Kika 20.15 óra: Az özvegy
MÁRCIUS 20. HÉTFŐ
19 óra: „Vallomások a zenéről..." - Balogh Tünde (cselló) és Vajda Zsuzsa (oboa) zenetanárok estje a HSMK-ban. Házigazda: Németh Ferenc
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Négy esküvő és egy temetés
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Az arcnélküli ember 20.15 óra: Az özvegy
Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA TV:
19 óra: - HÍRADÓ; - A hétvége sportja
MÁRCIUS 21. KEDD
11 óra: Fischer Ernő festőművész kiállításának megnyitója a HSMK-ban
18 óra: Életreform Klub a HSMK-ban - „Növények a gyógyításban és a táplálkozásban" címmel Tamásné Pápai Ibolya gyógyszerész előadása
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Négy esküvő és egy temetés
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Az arcnélküli ember 20.15 óra: Az özvegy
Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA TV:
17 óra: Az önkormányzati ülés közvetítése felvételről
MÁRCIUS 22. SZERDA
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Négy esküvő és egy temetés Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Az arcnélküli ember 20.15 óra: Az özvegy
Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA TV:
19 óra: HARMADIK FOGÁS, rétegmagazin; - HOMOKÓRA, magazin idősebbeknek; - Rend őrségben a RENDŐRSÉG; -FIGYUSZ, ifjúsági magazin; - SZÍNPŐDIUM kulturális magazin.
MÁRCIUS 23. CSÜTÖRTÖK
13.30 és 15 óra: Ifjúsági Filharmónia III. bérleti hangversenye a HSMK-ban
14.45 óra: Ifjúsági Akadémia a HEK-ben
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: A parazita
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Bűvös vadász 20.15 óra: Szex és rock and roll
Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA
TV: j
19 óra: - HÍRADÓ; - Hétvégi programajánlat; - JÖVŐ HÉT, közéleti műsor; - TANÁCSADÓ, szolgáltató, ajánló magazin.
MÁRCIUS 24. PÉNTEK
18 óra: „ÜZENETEK..." Szerelem vagy szex? címmel Kormos
Tivadar előadása az Erkel F. Olajipari Műv. Házban
19 óra: Első Familiáris Vigadó a HEK-ben
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: A parazita
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Időzített bomba
20.15 óra: Szex és rock and roll
KANIZSA MŰSOR

A tavasz hírnökei
Honnan kerülnek elő még a hófödte tájon a tavasz első hírnökei, a hóvirág, a tőzike, a sáfrány? Hogyan képesek a még hideg talajon virítani? Ezek a virágok akármilyen hihetetlen, már az ősszel megkezdik új életüket, akkor ébrednek ugyanis nyári álmukból, mikor a meleg évszak forrósága után ismét átnedvesedik a talaj. Szeptember táján kezdenek a húsz centiméter mélyen ülő hagymák gyökeret ereszteni. Némelyikük akár hatvan centiméter mélyre is képes lenyúlni az éltető vízért és tápanyagokért, melyeket magukba szívva egész télen egyre nagyobbra és nagyobbra duzzadnak. Már késő ősszel az összes növényi rész - levél, szár, szirom, porzószál és magkezdemény - jelen van a hagyma belsejében. November végén, december elején aztán már előbújnak az első zöld hajtások, de növekedésüket még gátolja a hideg és az elégtelen fény. Azonban, amikor a melengető napsugarak hatására hat-hét fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála, szárba szökken a növény és kibontja szirmait.
* * *
A tavasz hírnökei nemcsak az itt-ott kikandikáló hóvirágok, tőzikék. hanem a már ősszel megszületett, repedésekben áttelelő pillangók is. Hivatalosan csak\' egyetlen lepkecsaládot, a Papilionidae tagjait illeti meg ez a szép név, de a köznyelv már alkalmazza valamennyi szép szárnyú rovarra a lepke szinonimájaként. A legsokoldalúbb lepkecsaládot a nappali lepkék között kell keresnünk. Ezek egytől egyik szabadszár-nyúak, azaz szabadon tudják változtatni szárnyfelületük súlypontját és méretét. Ennek segítségével egyaránt képesek siklórepülésre és vitorlázórepülésre is. Szaglásuk és tájékozódási képességük is roppant fejlett. A hím lepke például több száz méter távolságról is megérzi a nőstény illatát. Hazánkban százhatvannégy pillangófaj él, ám a trópusokon több mint tízezer. Arrafelé azonban kevés méztermelő virág él a fűben, ezért a forró égövi lepkék inkább a lombok között röpdösnek.
Március 15-e dátuma szinte eggyéforrt Petőfi Sándor nevével. Ezért is foglalkoztatta oly sokáig a közvéleményt a tragikus véget ért segesvári csata utáni években - sőt napjainkban is, lásd a kazánkirály szibériai kiruccanását - mi történt valójában a népszerű költővel. Számos hír kapott lábra már a szabadságharc bukásakor. Volt, aki esküdött rá, hogy Petőfi súlyos sebet kapott, de még élt, mikor a halottakat összeszedték. A segesvári szász postamester azzal dicsekedett, ő olyan magyar tiszteket is sírba tétetett, akik még éltek. Közéjük tartozott állítólag a költő is, aki összekulcsolt kézzel könyörgött kegyelemért, ám ennek ellenére ráhányták a földet. Szívesebben hitték azt a kortársak, hogy a János Vitéz szerzője él, csak bujdosik. Ezt használta ki jónéhány kalandor, akik az országot járva busás haszonra vagy csak egy-egy kiadós étkezésre tettek szert. Fényes karriert futott be ál-Petőfiként egy Sarlay nevű takács, aki 1850-ben jelentkezett először és végigjárta egész Győr vármegyét meséjével. Mindezt olyan meggyőző erővel adta elő, hogy sikerült elnyernie gróf Zsiray Lászlóné pártfogását is. A nemes hölgy hosszú ideig jóltartotta a jövevényt, s mikor az útnak indult, saját kocsiját ajánlotta fel. A szélhámos természetesen útközben megszökött. Később egy földbirtokosnál, mint börtönből
A vitaminok felfedezése, alapos megismerése lehetővé tette az emberiség számára, hogy számos hiánybetegséget - skorbut, angolkór stb. - kiküszöbölhessen. Arról azonban kevesen tudnak, nemcsak a gyógyszerek, hanem még a vitaminok és a nyomelemek is túladagolhatók. Természetesen a túladagolásnak vannak testi, leginkább bőrünkön látható jelei. Például a zsírban oldódó vitaminok (A, D, E, K) közül a túlzott A-vitamin-bevitel tünete az ajkak berepedezése, az E-vitaminé az idős emberek arcán megjelenő fiatal korra jellemző pattanások. A vízben oldódó vitaminok nem halmozódnak fel, de egy telítettségi küszöb után kiürülnek vagy gátolják más létfontosságú vitaminok felszívódását. Világméretű tendenciává vált - hazánkban is mutatkoznak a jelei - a vitamiszabadult szabadságharcos jelentkezett és Esterházy néven mutatkozott be. Hónapokig rejtegették az úri házban, s akkor sem mutattak ajtót neki, mikor megkérte a birtokos lányának kezét. A frigy megkötésének egyetlen akadálya csupán a leendő vő üres zsebe volt. Ez nem jelenthet problémát - bizonygatta a csaló -, mivel rá Angliában hatalmas örökség vár. A jóhiszemű házigazdák ellátták pénzzel és útnak indították London felé. Vígan élt a brit fővárosban, amíg az összeg tartott, majd megkereste Perczel Mórt, s az ő hajdani tüzérének adta ki magát. Megesett az emigráns tábornok szíve a hajdani bajtárson olyannyira, hogy gyűjtést is rendezett számára. A pénzt azonban a szélhámos takács elkocs-mázta, így az egykori szabadságharcosok eltiltották a háztól. Ezt követően adta ki magát Petőfinek a Londoban élő magyaroknak. Két hölgy történetének hitelt adva úgy határozott, hogy összehoznak egy találkozót a „költő" és Rónay Jácint között, mivel tudták, a bölcs pap személyesen is ismerte Petőfit. Rónay természetesen felv fedte a csalást. Nem volt nehéz. Sarlay ugyanis zömök, pirospozsgás, hirtelenszőke, huszonöt év körüli, pórias beszédű fiatalember volt. Röviden: csöppet sem hasonlított az eltűnt költőre. Ennél érdekesebb egy másik ál(?)-Petőfi története, akinek megjelenéséről
nokkal kombinált, aminosavakat, nyomelemeket tartalmazó készítmények forgalmazása és ellenőrzése nélküli használata. (Ezeket a termékeket elsősorban sportolók és testépítők fogyasztják nagy mennyiségben). A fehérjék építőkövét képező aminosavak túladagolása pedig számos galibát okozhatnak a szervezetben: felszabadítják a növekedési hormont vagy zavart okoznak a cukorháztartásban. Éppen ezért fontos, hogy aki ilyen jellegű készítményeket alkalmaz, előtte feltétlen kérje ki orvosa - vagy legalább a patikus - tanácsát/^Vitaminháztartásunk javítása érdekében pedig részesítsük inkább előnyben azokat az ételeket, italokat, melyek a természet patikájának jóvoltából váltak igazi vitaminforrássá. Ezek fogyasztása esetén ugyanis szinte kizárt a túladagolás.
maga Jókai Mór számolt be a Hon hasábjain. Eszerint 1850. április végén egy hódmezővásárhelyi asszony kereste fel Bathó Ferencet a mágócsi pusztán azzal, hogy szállást adott egy idegennek, aki beszélni akar vele. (Bathó Marosvásárhelyen a segesvári csata előtti estét töltötte annak idején Petőfivel.) A meghívásnál jelen volt az asszony kislánya is, aki a falon lógó Petőfi-képre mutatva megjegyezte: „Nini, ez az a bácsi, aki nálunk lakik." Bathó azt mondta az idegennel történt találkozás után, hogy a férfi rendkívül hasonlított a költőre, ugyanaz az arc, hajviselet, szemek, ugyanaz az ideges fejmozgás, mozdulat, járás, hang. Egészséges kétkedése azonban megmaradt, ezért kérdéseket tett fel. Az ezekre adott válaszokból kiderült, hogy a vendég számos olyan bizalmas részletet ismer Petőfi családi életéről, melyekről csak a költő tudhatott. Éppen abban az időben a mágócsi pusztán tartózkodott az öreg Szendrey is, Petőfi apósa. így Bathó, hogy teljes bizonyosságot szerezzen, elment érte, ám távozása előtt húsz forintot adott az ismeretlen férfinak. Mire visszatért Szendreyvel, a ha-sonmásnak(?) már nyomaveszett. A kérdés azonban nyitott maradt. O volt-e Petőfi, s mi történt valójában Segesvárott a költővel?

Ókori ínyencek

Aki azt hiszi, hogy a túl-fiiniiiiiilt. fényűző ínyenckc-dés római találmány, az bizony jókorát téved. Ezt a korántsem olcsó mulatságot már Asszíria és Babilon uralkodói is űzték. Perzsa nagykirályokról azt is feljegyeztek » krónikások, hogy csatáikba is magukkal hurcolták népes szakácsseregüket, s egy-egy sorsdöntő ütközet előtt sem adták alább tucatnyi fogásnál. Nagy Sándornak köszönhető, hogy a perzsa szokások görög földön is elterjedjenek, A III, szazadból egy gazdag makc-








199
5. március 17,
KAÍN1//SA - 70e.»* amUk- tt$k*tc&


21

Bibefarktól a marcipános hurkáig

Gasztronómiai kalandozás

A szakácsművészet kialakulása és művészetté fejlődése a fényűzéssel függ össze, kialakulása arra az időre tehető, amikortól az étkezés már nemcsak létfenntartó folyamat, hanem élvezet is. A konyhák művészei, a szakácsok kezdetben rabszolgák voltak, csak később - munkájuk jutalmaként - váltak szabad emberré. Szakmájuk feltehetőleg Ázsiából származik, s Indián, Görögországon át jutott el Itáliába, ahol valódi otthonra lelt. Az első valódi szakácskönyvet, amelyben az ételkészítés és szabályai is megtalálhatók, 494-ben írta Arkhisztratosz. Művét több nyelvre is lefordították, s a római császárság idején főző szakácsok is bibliájuknak tekintették. Ez volt az az időszak, amikor bár rendeletekkel próbálták elejét venni az esztelen fényűzésnek, az egyszerű lakomák gyakorta torkollottak orgiákba mégis. A kor két legismertebb ínyence Lucullus és Hortensius volt, akik a gazdagságuknak köszönhetően mesékbe illő lakomákat engedhettek meg maguknak, nem véletlen hát, ha Lucullusról a kései korokban is gyakorta neveztek el éttermeket, sőt évekig ismeretes volt egy gyógyszer is Lukullin néven, amely a túlterhelt gyomor emésztési gondjait próbálta csökkenteni. Augustus és Tiberius császár idején már ismeretesek voltak a szakácsmesterséget okító iskolák. Az új földrészek felfedezése komoly változásokat hozott a konyhaművészetekben, az új alapanyagok lehetővé tették a változatos étekkészítést. Az évszázadok elteltével a

dón polgári.!), KaraUszosz lakomájáról már azt írta le az egyik résztvevő, hogy húsz vendéget hívtak meg. Mindenki fejére aranyból kovácsolt diadém kerüli. Ezüst serlegben bort kaptak, majd kenyér, sült tyúk és kacsa, galambpástétom, libasült és sokféle saláta következett. Ezután ezüst tálakon szarvas- és nyúlhúst hoztak sült foglyokkal, gerlékkel, baromfiakkal. Újabb fogásként sült disznó került az asztalra, melynek húsából sült rigó, tojássárgával töltött fenyőmadár, olajbogyó, tengeri kagyló és más finomságok kandikáltak ki. A kulináris élvezetek mellett a szórakoztatást szépséges rhodoszl táncosnők képviselték. Mikor Romában Lucius Lucullus - i. e. I. században élt hadvezér — példája nyomán a gazdagok kezdték fényűző lakomákra szúrni főzés művészete már nem volt alantas tevékenység, sőt kifejezetten erénynek számított, ha egy főrangú úr vagy híres színész saját készítésű étekkel lepte meg vendégeit. Ma is készítenek májas vesepecsenyét Colbert módra, és mindenki ismeri a Bechamelről elnevezett besamel mártást. A konyha magyar művészeiről 1015-ből származik az első említés, egy adománylevélben. Ezekből a korokból nem maradtak ránk ételleírások, szakácskönyvek. A 16. század végéről tartjuk nyilván talán legrégebbi szakácskönyvünket, ám ennek szerzője ismeretlen maradt. Feltehetőleg világjárt ember volt, a Báthoryak udvarában szolgáló konyhafőnök, ételleúásaiban messze földön híres uralkodók szokásairól, konyháik jellegzetességeiről mesél, .lóval fiatalabb munka Szentbenede-ki Mihályé, amely ötven étel leírását teszi közzé. Az ételleírásokból sokféle, ma már szokatlannak tűnő ízpárosítás, ízesítési szokás tárul elénk. Gyakorta tálalták \' mézzel édesítve az egyes húsféleségeket, a kenyeret rántás helyett sűrítésre is használták. Ma már elképzelhetetlennek tűnik az aludtejjel készített, aranyozott mandulasajt. Sajátos receptet találhatunk diétás ételekre a kis könyvben, például dinnyemagból készített tejet. Minden ételtípusnak külön specialistája volt e korokban, volt aki csak édességet, volt aki csak a húsfélét tudta a kor kívánalmainak megfelelően elkészíteni, valahogy úgy, ahogy a nagy Levin tanítványai a híres Rejtő műben. A legrégibb magyar

a pénzt, eleinte még megpróbálták a birodalom vezetői, hogy törvényekkel szabjanak gátat a pazarlásnak. Nem sok eredménnyel. Ne higyjük azonban, hogy a bírhedi lakomákon nagyszámú vendégsereg pusztította az asztalt. Az Illem ugyanis előírta, hogy a vendégek száma több legyen, mint a Gráciáké, de kevesebb, mint a Múzsáké. Általában a házigazda mellett a kereveteken négy vagy öt jóbarát nyújtóztatta ki tagjait. A vacsora első részében néha a háziasszony is megjeleni, de távoznia kellett, mielőtt megkezdődött az ivászat. Ekkor ugyanis megjelentek a könnyű erkölcsű táncosnők és a fuvoláslányok, akik a vacsorázó urak más - testi jellegű — igényeit voltak hivatottak kiszolgálni. Éjfél körül jelenték meg az ingyen ételreitalra leső paraziták, és a háétlap 1603-ból maradt ránk, Thúr-zó Szaniszló galgóci várában szolgálták fel az alábbi ételsort: Tehénhús tormával, kappan metélt tésztával, bibefark gyümölcsös lében, indiai tik, borjúbél tejben, báránytüdő tiszta borssal, bárányhús lemoniával, borjúhús ispékkel, savanyú káposzta tehénhússal, lúd sütve, pástétom, os-tyabéles, apró pástétom. Vacsorára 18-féle ételt szolgáltak fel, a végén nyulat fekete lével. Az ilyen bőséges, sok ételből álló tálalást a 19. század végén váltotta fel a mainak megfelelő tálalási mód, amelyet a franciák oroszosnak neveztek. Ennek ellenére még a múlt század végéről is maradtak ránk az előbbihez hasonló ételsorok, például egy Anna-napi búcsúból: Tyúkleves finommetélttel, lúdkása libamájszeletkékkel, sült libavérrel és libatöpörtyűvel díszítve, zöldbabfőzelék párolt felsállal, paprikás csirke galuskával és gombás rizzsel, farsangi fánk, liba- és kacsapecsenye kovászos uborkával és párolt káposztával, kapros-túrós, káposztás és almásrétes, mogyorókrémtorta, kajszibarackfagylalt, vegyes aprósütemények, gyümölcs, sajt, feketekávé. Szintén a múlt századból maradt ránk a marcipános hurka készítésének receptje, vegyünk egy fél font véreshurkát, egy font vörös színű marcipánt, keverjük össze a kétféle anyagot, töltsük tiszta sertésbélbe és kenjük meg mandulaolajjal.

zigazda pártfogoltjai, a kliensek. Á legnagyobb ínyenc azonban — ha hihetünk Scne-canak - nem Lucullus volt Romában, hanem az i. e. 25 körül született Appicius. Nevéhez fűződik a teve lábhúsából készített gombás sült, a páva-, flamingó- és pacsirtanyelvből alkotott pástétom, az élő kakas lemetszett tarajából kotyvasztott tarajsaláta. Állítólag ő találta ki, hogy a libái aszalt fügével hizlalja, s addig itassa mézes borral, míg a szerencsétlen állat elpusztul. Appici-us halálát is féktelen költekezése és a hiúsága okozta. Egy nap még fiatal emberként ugyanis számba vette vagyonát, s kiderült, hogy összesen tízmillió sesterciusa maradt „csak". Rájött, fényűző életmódját nem folytathatja így, ezért egy kupába mérget kevert, majd felhajtotta.
Hamurábi híres kőoszlopán a törvények között bizony táplálkozásról szóló részre is akadunk. Ebben a bölcs babiloni király folyékony kenyérnek nevezi a sört, anyasörnek a kovászt és szilárd sörnek a kenyeret. E három fogalom ugyanis már a történelem előtti korokban is összefüggött. A kutatók szerint a kenyér őse az árpapempőből készült hamuban sült pogácsa volt, amely gyakran tűnik fel népmeséinkben is, mint a szerencsét próbáló legkisebb fiú eledele. Kultúrtörténészek úgy gondolják, a sűrű árpapempőt, melyből a pogácsa készült, valaki egyszer nyersen kint felejtette a napon, s az a meleg hatására megkelt, megdagadt. A jócskán meghízott tésztát azért ennek ellenére mégiscsak megsütötte. Állítólag így született a kenyér. A sör is hasonló módon keletkezett, azzal a különbséggel csupán, hogy a híg árpapempőt hagyta a napon valamely ősünk. így az megerjedt. Ez alapján hát a sör és a kenyér testvérek volnának. Erre enged következtetni az is, hogy az ókori egyiptomban sörrel és kenyérrel áldoztak az isteneknek, sőt ezzel fizették a munkásokat is. Igaz, ők a mindennapi kenyeret már búzából sütötték.
* * *
Az ókori Rómában vagyonokért cseréltek gazdát az ügyeskezű, fantáziadús szakács rabszolgák. Az alábbiakból kiderül, mi volt ennek az oka. Egy ilyen séf alkotása volt az úgynevezett trójai disznó is. Egészben tálalták fel a malacot, amelynek egyik felét megsütötték, a másikat pedig megfőzték. Az állat testén vágásnak nyoma sem volt. Kiderült, a szakács egy piciny lyukon véreztette ki az állatot, majd a belsőségeitől megtisztított jószágot többször, alaposan borral mosta ki. Ezután erősen megborsozott húslevesben fenyőrigó és különféle baromfiak húsát, disznóemlőt és tojássárgáját főzött össze, majd a megfőtt húsvagdalék-kal szájon át megtöltötte a disznót. A sertés egyik felét árpalisztből, olívaolajból és borból készített tésztával tapasztotta be. Forró sütőbe tette a disznót, s miután ropogósra sült, lefejtette a tésztát, s ázt a felét húslevesben főzte meg. Ugye sejtik, miért kapta a kompozíció a trójai disznó nevet?

Városunk fennállásának 750. évfordulójára versíró pályázatot hirdetett a Rozgonyi úti Általános Iskola. A felső tagozatosok közül Kulik István, a palini iskola hetedikes diákja az Inkcy bárók és a Nagykanizsa határában található forrás, a Basakút történetét írta g meg versben, amely a zsűri szerint első helyet érdemelt. Az alsósok első helyezettje Szatmári Gergely, a Rozgonyi harmadikosa a mai | Kanizsa gondjait öntötte versbe. A második helyezettek közül Tuhuly Kinga (Körösi) Thury György várkapitányról írt költeményt, j? Aucr Nóra (Bolyai) rozgonyis társához hasonlóan Kanizsa mai jellegzetességeiről verselt.

Kulik István:
A kanászból lett báró
Egy szép őszi napon Pali vígan dalol, Pengeti a lantját Énekel egy nótát.
Makkoltat egy kondát Palin eredejében, Enyhíti szomját forrás hűs vizével.
Lódolxigás hallik közel a tölgyesben, Egy török vágtat erdő sűrűjében.
Díszes ruhájában délcegen ül lován, Szeme fürkészve néz szomjoltó víz után.
Meglátja a gyaurt, rákiált dölyfösen: „Vizet adj énnekem fiatal idegen!"
„Tudd meg, hogy én vagyok Kanizsának ura, vitéz török sereg legfőbb parancsnoka!"
„Nevedet ismerem, nem ha ez meg engem Szabad ember vagyok, de fonást mutathatok."
Azzal elindulnak forrás hűs vizéhez; Kanizsai basa élete végéhez.
Letérdel a török fonás vize fölé, Issza a friss vizet Csak úgy zubog belé.
Az oldalán fityeg éles jatagánja észreveszi Páli, és fejét levágja.
Véres lesz a forrás Tiszta hideg vize a török basa feje meg elmerül benne.
Megijed Pál kanász elköti a lovát Bécsnek veszi útját, hogy feljelentse magát.
Gyorsan terjed a hír a bécsi udvarban Öröm és boldogság jár a hír nyomában.
Császár őfelsége kíváncsian várja* a fiatal magyart a kihallgatásra.
Reszketve meséli a szörnyű esetet. S alázattal vár halált, vagy kegyelmet...
Maga sem hitte el, amit akkor hallott,

Szatmári Gergely:
KANIZSA az én szememmel
Hétszázötven éve város, De az utcánk most is sáros. Hajdan erős, híres vára Elenyészett mostanára. Járt erre már török, tatár. Sokat látott itt e határ. A törökök már nem dúlnak. Most horvátok vásárolnak. Jött a gőzös Kámzsára, Villanyniozdony kéne mára. Unokái Thury Györgynek Sok-sok gondot örököltek Reméljük, hogy megoldódnak, Ezen sokan fáradoznak. Tesszük mi is nút tudunk hadd szépüljön városunk!
Tuboly Kinga:
Kanizsa vár kapitánya
Volt egyszer egy vár, S ki volt a kapitány? Thury György az maga Emlékszik Kanizsa.

A VICC
POÉNJA
KÖNYÖRÖG
V
>
V

VÉGTELENÜL
RENDES!
V
FOLD
ALATTI
HELYISÉG


ESTEFELE]




TA\'PLA\'LÉK








2\\
?

V
V

N
A TOLD-
SZINTEN
FEDELES DOBOZKA
?
>





)
L







ZSA\'K VÉGEI !
>

SVÉD AUTÓJEL
>
FÉLELEM!
>

TELÉN GYAKORI








SZA\'MOS







V

V
OLAS.7 AOTÓJEL
,A2" E\'LÉS-
KAMRA
>
RÓMA1
SZXM ÉS
A Tl\'zSZE RESE
>

GÓL, ANG-LIA\'BAN
NE\'HA
KILÓG !
>

V

NÉVELŐ
>
SZÓTLANUL ELGONDOLKODÓ
V
KAILIUM, KÉIO ÉS ITTRIUM
G.U. 1.
>


LONDONI SZMOG!
>
V

V
EPE1VDA-RAt,!
TŐRÖZÓ\'
EGYNEMŰ B
>

NAPSZAK
>



V


KÉZJEGYÉVEL
LXTJA
EL
\' I








R


AZONOS I.ETÜK
>



Védte a bajban. Ott volt a harcban. Védte a várat, ellen, ha támadt.
Neve ma is még fiainkban él, emlék és a példa él tovább még ma.
Auer Nóra:
Nagykanizsa
Nagykaiúzsa szép kis város, környezete szép, virágos, nyílnak benne fák és bokrok, Itt núnden ember nagyon boldog.
Sétakerti lombok alatt, Gyereksereg vígan szalad. A kert szélén vonat robog, Pestre viszi az utazót.
Principális jobb oldalán, Sáskák termelik a hagymát, Gazdagítják Nagykanizsa nagyhírű piacát.
Nagykanizsát sok ember lakja, s itt minden embernek szép a napja. A gyerekek így mondják: Á szeretett Kanizsánk,
a mi városunk, a mi hazánk.

- Kivont fogalom az a dolog, amelyet nem tudunk a kezünkkel megfogni. Na, Tomika, mondj egy példát! (Válasz a rejtvényben) Beküldési határidő: március 24.
Lapunk 9. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtései Mert fél, hogy őt is megfőzik.
A sorsoláson Dénes Zsuzsanna, Imrei Balázs, Mádli Eszter, Németh Laura és Zsoliár Kincse olvasóink n y e rt e k ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.

Tetszem neki jeligére
3
Azt írod leveledben, tetszel egy fiúnak, de 6 nem tetszik neked. Azt kérdezed, \\ hogy add tudtára, hogy nem érdekel téged. Azt javasoljuk, bánj kíméletesen az illetővel. Bizonyára rosszul I esne neki, ha durván, kö-% zönségesen, mások előtt I utasítanád vissza. Beszélj
meg vele egy időpontot, amikor csak ketten beszélgettek. Mondd el neki, hogy észrevetted vonzódását, de ez téged zavar, mert nem tudod viszonozni az érzéseit. Kérd meg, hogy ne hozzon zavarba látványos udvarlásával. Felajánlhatod, hogy legyetek barátok, de mindenképpen tisztázd, hogy ez csak barátság lehet! (Bár ki tudja? Lehet, hogy számtalan jó tulajdonságát fedezed fel, s megkedveled őt.) Mindenesetre határozd meg neki kapcsolatotok jellegét, s bízd rá, akar-e ilyen formában is a társaságodban lenni.
Kos: III. 21-IV. 20.

Száz szónak is egy a vége. a héten eljutsz arra a pontra, ahonnan már nincs tovább. Most keresd hát a kitörési pontokat, amíg még nem késő.
Bika: IV. 21-V. 20
Ha elfogadsz egy jótanácsot akkor ne húzd, hanem inkább engedd. Jobb a családi tűzhely körül a békesség. A hosszú csatát anyagi koncícióid sem engedik.
Ikrek: V. 21-VI. 21.
Tudhatnád már, ha a szemé-g lyes szférádban minden rendben, akkor mások pa-TttM kolják rád terheiket. Lehet, hogy mái\' csak a tüntetés vagy az aláírásgyűjtés segíthet?

Rák: VI. 22-VII. 22.
^-?1 A lehangoló munkahelyi kö-«?1 rülmények lassan, de bizto-
san a megoldás felé araszolnak. Ábrándozni továbbra is érdemes, mert a béke szigete még csak sejlik a messze távolban.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.

A kevesebb pénzben ugyan nem, de testsúlyban szebb. Nyugi, csak deréktájról kell leadnod némi fölösleget. Első a praktikum, ne feledd.
Szűz: VIII. 24-IX. 23.
Az ígéret szép szó, ha meg-tartják úgy jó. Nem de bár? Húzhatod most füled, far--Wl kad, amíg van. A bizalmat még nem játszottad el, de ne is próbálkozz vele tovább.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Lelkesedésedet ismét letörik. Az orrlógatásra azonban még mindig nem kell gondolnod. Próbáld utolsó tartalékaidat mozgósítani.
Skorpió: X. 24-XI. 22. ?tW*H Nemcsak a kutyára jön út-föBj(9 henger, hanem az adócsalóra BRmMM \'s adóellenőr, méghozzá ha-?K^fl marosan. Késő bánat. Amit főztél - mégha keserű is - kénytelen leszel megenni.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.

Szívbajokra lehet, hogy a tangó is megfelelő gyógyszer, de lehet, hogy hathatósabb volna, ha mégis inkább orvoshoz fordulnál.
Bak: XII. 23-1. 20.
Az előkészületek lassan a végükhöz, ám nem nyugvóponthoz érnek. Néhány hó-tiMJM nap választ már csak el attól, hogy az életed gyökeresen megváltozzon.
Vízöntő: I. 21-11. 20.

Párod most már tényleg minden határon túlment és sikerült azokat is maga ellen . fordítania, akiket tisztelőinek mondhatott. Mái\' csak magadal moshatod ki.
Halak: II. 21-111. 20. ?gjpT^ Klímaváltozás, új környezet, Hf^M emberszabásúaktól mentes imflfl vidék és pihenés, pihenés,
MZ2H pihenés minden mennyiségben. Ez a foszló idegkötegek regenerálódásának egyetlen útja.

Uj
szerzemények

A tavaszi idényre hat új fiú érkezett az újonchoz, akik hozzásegíthetik az olajosokat ahhoz, hogy a régiekkel együtt meglegyen a további élvonalbeli szereplés.
Debrecenben kezdőemberként debütált Keszeg, Balogh Cs., míg Szedlacsek csereként lépett a pályára.
KESZEG ISTVÁN Siófokról érkezett, aki 178 alkalommal szerepelt az élvonalban. A rutinos játékos harmincéves, védő, aki ha lehetőség úgy adódik, akkor rohamozza az ellenfél kapuját is. Erőssége lehet az Olajnak, aki a Vác ellen a nagyszerűen semlegesítette ellenfelét.
BALOGH CSABA (23 éves) a Lenti TTE csapatából érkezett az olajosokhoz. Baloldali középpályás, igen tehetséges focista. A DVSC ellen, meg legutóbb a magyar bajnok ellen is beépült az új csapatába. Jó benyomást keltett s a Vác ellen az egyik legjobbnak bizonyult.
SZEDLACSEK ISTVÁN baloldali támadó, 29 éves. A magyar bajnok váciaktól érkezett kölcsönjátékosként. Legutóbb, a volt csapata ellen nem lépett pályára, a két klub közötti megállapodás értelmében.
Nagykanizsán a tavaszi idény második fordulójában újabb újoncok mutatkoztak be. Hornyák és Bulatovics végig remekelt, míg a fiatal Szőcze csereként szerepelt.
HORNYÁK VENDEL, a 23 éves védő korábban a Tatabánya csapatában szerepelt. A besárgult Kiss Istvánt helyettesítette. Feladatát jól megoldotta, emberét kikapcsolta a játékból. Ügyesen játszott, sikerrel szerepelt.
BRANISZLAV BULATOVICS az olajosok újabb idegenlégiósa, Filipék jó barátja 31 éves. Az alsóbb osztályból érkezett a szerb középpályás. Legutóbb a Csóka csapatában rúgta a labdát és most nem ijedt meg a váciaktól sem.
SZŐCZE CSABA mindössze 18 éves. Középcsatárt, góllövőt játszik. Tapolcáról jött a piroskékekhez. Jelenleg katonai szolgálatát tölti, de ez a felkészülést nem zavarja. A Vác ellen a mérkőzés hőse lehetett volna, hiszen az utolsó percben helyzetbe került, de a sok védő között nem sikerült a kapuba ta-
lálni.
B.A.
A labdarúgó NB I-ben, az 1994/95. évi bajnokság tavaszi idényének második fordulójában hazai környezetben mutatkozott be az Olajbányász újonc élvonalbeli együttese.
A kanizsaiak neves ellenfelet, az elmúlt évi magyar bajnokcsapatot, a váciakat fogadták. Az előjelek, az esélyek a vendégek mellett szóltak, hiszen Filipovics és Kiss is hiányzott. Besárgultak, többen sérüléssel bajlódtak, Szedlacsek pedig figyelte a volt és jelenlegi játékostársak küzdelmét, amely kilencven perc után pontosztozkodással zárult.
Olajbányász-Vác FC Samsung 0-0
A kanizsaiaknál a felépült Csáki kapta az egyes mezt, Agicsnak letelt az eltiltása. Hornyák helyettesítette a besárgult Kisst, Bulatovics pedig a meghúzódott Hegedűst. Filipovics helyére Vidóczi került előre. Vélemények a mérkőzés előtt.
Készei Ferenc vezetőedző:
- A Vác az esélyes, amely ellen jó lenne egy döntetlen, de mi a győzelemre törünk, ami nagy fegyvertény lenne.
Kepe Tibor csapatkapitány:
- Örülnék a döntetlennek. Az olajosok meglepték a
vendégeket és az első öt percben Vidóczi könnyen vezetést szerezhetett volna, de nagy helyzetben hibázott. Ezt követően a Vác lendült előre. Nyilas ügyesen szervezett s egyszer nagyszerűen tálalt Rontanék elé, akinek fejese a kapufáról vágódott az alapvonalon túlra.
A vendégek irányítottak, az olajosok kontráztak. A huszadik perc táján Fehér lépett ki, már csak a kapussal nézett szembe, de mintegy tíz méterről Kosztába lőtte a labdát.
Baranyai István, a szünetben:
- Az első félidő játéka alapján nem derült ki, hogy melyik volt a bajnok s melyik csapat az újonc. Bizakodom, hogy meglesz a döntetlen, de annak nagyon örülnék, ha sikerülne a három bajnoki pontot megszerezni.
Szünet után újra lendületesen kezdett az Olaj, de Vidóczi újabb nagy lehetőséget puskázott el. Az ötvenkilencedik percben Balogh Cs. bal oldalról lőtte be a labdát, amely a kapufáról visszapattant Kosz-ta ölébe.
A váciakat ugyan jól őrizték a hazai védők, de néha meleg helyzet adódott. Ekkor viszont ott volt Csáki, aki kétszer is remek érzékkel hárított. A hajrá egyértelműen az olajosoké volt. Koszta messze elhagyta kapuját, Fehér lőhetett volna azonnal az üres kapuba, de ügyetlennek bizonyult.
A mintegy kilencezer néző űzte, hajtotta a hazaiakat, akik egyre-másra vezették a támadásokat. A találkozó vége előtt egy perccel megszerezhették volna a győzelemét is, amikor nagy kavarodás támadt a vendégek kapujánál. Előbb a csereként beszállt Szőcze lőhetett volna gólt, majd a kipattant labdát Agics hat méterről óriási erővel lőtte a balsarok mellé.
Vélemények a mérkőzés után.
Csank János, a váciak mestere:
- Az újonc meglepően jól játszott s a helyzetek alapján nyerhettek volna. Mi ezúttal szerencsések voltunk, többen is gyengén játszottak.
Készei Ferenc vezetőedző:
- Az elmúlt évi magyar bajnok ellen közelebb álltunk a győzelemhez - vélekedett, majd így osztályozta a játékosokat: Csáki 6 - Keszeg 6, Kepe 6, Hornyák 6 - Farkas 4, Bulatovics 6, Agics 6, Balogh 6, - Fehér 5, Vidóczi 5, Fuisz 5. Csereként lépett pályára Szőcze és Szálai, Farkas és Vidóczi helyett.
Bicsak Miklós, a Kínából a mérkőzésre érkező szakosztályelnökségi tag:
- A mérkőzés az utolsó percig nekünk állt, de sajnos a jobbnál jobb helyzeteket is elpuskáztuk. Nekem főként Agics, Keszeg, Balogh és Csáki játéka tetszett.
Pátkai József, az Olajbányász SE elnökségi tagja:
- Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy láttam a tavaszi mérkőzéseket. A DVSC és a Vác is jó játékerőt képvisel, de mégis az a véleményem, hogy ott is, itt is nyerni kellett volna. Sajnos akadozik a helyzetkihasználás. A játék és a pont gyarapodás azért biztató a jövőt illetően.
Balogh Antal

Újoncként rajtolt a labdarúgó NB III Bakony csoportjában a MÁV NTE megyei bajnokságot nyert csapata, amely a tizenhat csapatos mezőnyben a 14. helyről folytatja a küzdelmeket a megszerzett tizenhárom bajnoki ponttal, ami elmaradt a várakozástól.
A vasutasok Szőke László játékosedző vezetésével készültek fel a tavaszra. A szűkös keretből kivált a Nagyatádra került Németh István, bevonult katonának Bocskor, míg betegséggel bajlódik Németh Levente. Beszállt a csapatba a visszahívott Csányi, s az új szerzemény Sohonyai, valamint néhány fiatalt felhoztak az utánpótlásból.
A csapat házatáján továbbra is szegényesek a feltételek, s a vasutasoknak igen sokat kell tenni annak érdekében,
Következik a Csepel

A bajnokság tavaszi idényének harmadik fordulójában a kanizsai olajosok Csepelen vendégszerepelnek a Kordax ellen.
Legutóbb mind a két csapat egy-egy pontot szerzett, a csepeliek a Kispest HFC ellen értek el egy-egyes végeredményt. Ez ugyan figyelmeztető, de szó sem lehet arról, hogy az újoncok tiszteljék a hazaiakat. Véleményünk szerint az Olaj kereshet a csepeli stadionban, de a sikerhez az kell, hogy továbbra is legyen szervezett a védőjáték, no és \'a kínálkozó helyzetekben is javuljanak. Kedvező, hogy a meghatározó játékosok többsége mind rendelkezésre áll, ami okot adhat a bizakodáshoz.
B. A.
Diákolimpia

A Diáksport-bizottság rendezésében a Mindenki Sportpályáján megkezdődnek az 1994/95. tanévi labdarúgás városi diákolimpia küzdelmei.
Az I. korcsoportban (játékhogy sikeresen szerepeljenek, vagyis biztosítsák a bentmara-dást.
A MÁV NTE újonc csapata a következő kerettagokkal kísérli meg a további NB III-as szereplés kiharcolását: Kovács Z. és Bernáth (kapusok), Nagy, Szőke, Papp, Szentgyörgyvölgyi, Németh A., Pozsgai, Németh L., Sohonyai, Mózsi, Borda, Kovács A., Kütsön, Kalinics, Szmo-dics és Molnár (mezőnyjátékosok).
A kanizsaiak vasárnap Petőházán, a második helyen álló vendéglátók ellen kezdik meg a tavaszi sorozatot, akiknek hazai menetrendjük a következők szerint alakul.
Március 25-én (szombaton), 15 óra: MÁV NTE-Balatonfü-red. Április 8-án (szombaton); 15.30 óra: MÁV NTE-LINDE
Sporthétvége
SZOMBAT Kézilabda. NB I. Férfiak: Tungsram-Debreceni Dózsa, Olajbányász munkacsarnok, 16.00.
Labdarúgás. NB I. Ifjúságiak: Olajbányász-Csepel-Kordax, Volán-Dózsa pálya, 13.30 (serdülők: 11.30). VASÁRNAP
Kézilabda. NB I B. Nők: Olajbányász-Dunaújvárosi Papír, Olajbányász munkacsarnok, 14.00.
Labdarúgás. Megyei: Ga-
lambok-Bagod, 15.00. Vá-
roskörnyék: Police-Zala-
szentbalázs, Thury pálya,
10.00. Bajcsa-Pusztamagya-
ród, Murakeresztúr-Fitye-
ház, Palin-Eszteregnye
(kezdési idő: egységesen 14.30 óra).
HÉTFŐ
Egyéb. Városi és városkörnyéki diákolimpiai mezei futóbajnokság, Olajbányász pálya, 14.00.
idő: 2x15 perc), az I-IV. osztályos tanulók március 22-én, szerdán délután két órakor kezdik a csoportmérkőzéseket. Összesen hat találkozóra kerül sor. A helyosztókat március 29-én bonyolítják le. A elöntő
15.30 órakor kezdődik.
B. A.
Répcelak. Április 22-én (szombaton), 16 óra: MÁV NTE-Püspökmolnári. Május 6-án (szombaton) 16.30 óra: MÁV NTE-Körmend. Május 28-án (vasárnap), 17 óra: MÁV NTE-Győri Dózsa. Június 11-én (vasárnap), 17 óra: MÁV NTE-Herend. Június 25-én (vasárnap), 17 óra: MÁV NTE-Szentgotthárd.
Az ifjúságiak mérkőzése a felnőttek előtt két órával előbb kezdődik.
- Csapatunk az őszhöz ké-
pest többre lesz képes, annak
ellenére, hogy sorsolásunk bi-
zony kedvezőtlen, meri ideha-
za csak hétszer szerepelünk,
míg nyolc alkalommal leszünk
vendégek - vélekedett Szőke
László, a vasutasok játékos-
edzője,
B. A.

Nemzetközi judoverseny

A nagykanizsai MÁV NTE Judo Szakosztályának rendezésében a sportcsarnokban rendezett Judo-kupa versenyen öt hazai, egy szlovén és egy horvát város mintegy százhatvan gyermek - judokája - lépett tatamira.
A diák A, B, C, D kategória versenyzői a H+C Bt. Judo Kupáért, a serdülő-ifi II. korosztály pedig a BB Multitext Judo Kupáért küzdött meg. Mindkét kupát Nagyatád csapata nyerte el. Második helyezettek a beremendiek lettek, Nagykanizsa csapata a harmadik helyen végzett. Mint a szakvezetők elmondták, a kezdő korosztály és a kisebb létszám ellenére a hazaiak eredményei biztatóak a jövőre nézve.
Kanizsai első helyezettek: Szantner Dávid (gyermek B), Mester Marcell (gy. C), Pinte-rics Attila (gy. B), Németh József (gy. A), Imre Gyula (serdülő), Bányai Tibor (ifi).
A zalai csapatok közül Zalaegerszeg a IV-V., Lenti az V-VI. helyen végzett a két kupaversenyben.
L. I.
Nemzetközi
tornán a kanizsai vízilabdázók

A csehországi
Prerovban rendezett felnőtt kupaversenyen első alkalommal szerepelt a Vízmű SE ifjúsági vízilabdacsapata, amely három cseh első osztályú felnőtt gárda ellen mérkőzött.
- Az úszók révén kerültünk kapcsolatba a csehországi házigazdákkal, akik meghívásának örömmel tettünk eleget és hagyományteremtő együttműködés vette kezdetét - mondta bevezetőként Major Zoltán, a kanizsaiak szakosztályelnöke, majd a kétnapos kupaversenyről így összegezett: - Csapatunk, a fiatal együttes jóval a várakozás fölött szerepelt. A felnőtt első osztályban szereplő cseh csapatok ellen igen jól helytálltak, és bravúros teljesítménnyel megszerezte a második helyet. Csapatunkat fogadta a város alpolgármestere is, valamint a helyi szakosztályvezetők, akikkel, kialakítottuk a további együttműködést. A kupaverseny egyébként igen szervezett volt, csapatunk nagy közönségsikert aratott, amely nagyszerűen mutatkozott be.
A Vízmű csapatának eredményei:
Vízmű-Brno 9-8 (4-2, 1-3, 4-1, 0-2)
Góldobók: Simonka és Szabó 2-2, Herke, Horváth R., Kaszper, Gruttó és Horváth A. Prerov-Vízmű 13-7 (2-0, 5-0, 3-4, 3-3) Gd.: Horváth R. 4, Simonka. Rejtő és Révész.
Vízmű-Olomonc 10-9 (3-0, 4-2, 2-4, 1-3) Gd.: Simonka és Szabó 3-3, Horváth R. 2, Horváth A. és Révész.
A Prerov Kupát a hazai csapat nyerte a kanizsai fiatalok előtt.
A sikeres nemzetközi tornán részt vett kanizsai csapatban a következők szerepeltek: Go-lecz, Kiss, Rejtő, Karácsony, Simonka, Süle, Révész, Herke, Gruttó, Kaszper, Horváth R., Horváth A., Horváth Z., Szabó, Magyar, Kurucz és Mihá-csi. Edző: Szölősi Csaba.
B. A.

26

KANIZSA - Sfnnt

1*>95. mâreiils 17.



Győzelem a
rájátszásban

A kosárlabda NB I-ben a 13-20. helyért mérkőzött a rájátszásban a MAV NTE-Ső«\';»y rr női együttese. A kanizsaiak az A.csoportbeli alsóházi csapatokkal mérkőztek oda-visszavágó rendszerben, s a záró fordulóban végre megszületett az első A-sok elleni győzelem. MÁV NTE-Sörgyár-
Szegedi TE 88-57 (45-34)
Végig a magabiztos vasutasok irányították a játékot, határozott védekezéssel és eredményességgel tűntek ki. Pillanatok alatt tetemes előnyre tettek szert, majd felváltva estek a kosarak.
Szünet után még nagyobb fölényben játszottak a hazaiak, akik igazi csapatjátékot nyújtottak. Lackner öt hárompontos kosárral, Petényi jó védekezéssel és tizennyolc ponttal tűnt ki, míg Simonná és Ivanova 14-14 ponttal járult hozzá a sikerhez. Toma 13, Bedő 8, Pintér 6 pontot szórt.
Vágvölgyi Tamás, a kanizsaiak edzője:
- A rájátszásban csak egy
győzelmet sikerült kiharcolni,
bár én titokban három-négy si-
kerre is számítottam. Sajnos a
sérülések, betegségek és egyéb
elfoglaltságok miatt most több-
re nem tellett.
B.A.
A sakk OB I-ben hatalmas küzdelem folyik a bajnoki címért, illetve a további élvonalbeli szereplésért. A kanizsai lámpagyáriak az utóbbiban érdekeltek, akiknek a hátralévő fordulókban kell kiharcolni a bentmarad ást.
A nehéz helyzet újabb sikeres összefogást hozott, s ennek eredményeként tovább erősítették a kanizsai együttest. Le-
A Zemplén-iskolában rendezték meg a diákolimpia sakk megyei csapatbajnokság döntőjét, amelyet közösen szervezett a Zala megyei Diák Sporttanács, a városi-városkörnyéki DSB és a városi sakkszövetség.
A zalai korcsoportos döntőn, a négy továbbjutott helyből a kanizsai és városkörnyéki iskolák hármat szereztek meg. Biztosan jutottak az országos döntőbe a Körösi kisiskolás fiú és Galambok leánycsapata, valamint a Hevesi-iskola felsős leánycsapata.
I. korcsoport
Nyolc-nyolc csapat szerepelt a elöntőn, vagyis minden terület képviseltette magát a három-három fős csapatversenyben.
A lányoknál a galambokiak (Rázsó Eszter, Béda Beáta, igazolták a szabadúszó Szilágyi Péter nemzetközi mestert, aki új társaival együtt nagyszerűen vette a kecskeméti nehéz akadályt. DUTÉP SC-Tungsram 6-6 - A rendkívül erős és élcso-portos hazaiak ellen nagy sikernek tartjuk a megszerzett pontokat. A csapatunk végig nagy akarással küzdött és egy kis szerencsével nyerhettünk
Papp Veronika) kitűntek a mezőnyből, akik tizenkét ponttal nyertek aranyérmet a Körösi csapat előtt (Katona Zsófia, Csapó Andrea, Molnár Orsolya), amely nyolc pontot gyűjtött.
II—III. korcsoport
A felsős-lányok mezőnyében nagyszerűen vették az újabb akadályt a Hevesi-iskola tanulói, sakkozói, akik eredményes versenyzéssel tűntek ki. Biztosan született meg a bajnoki aranyérem, melynek részesei: Kiss Judit. Kertész Anikó, Vizvári Mónika, Antal Rita, Sztrehovszky Szilvia. A Mi-háld csapata a negyedik helyen végzett.
A fiúknál teljes volt a mezőny, amelyben az egerszegi sakkozók jeleskedtek. A Hevesi csapat (Flumbort András, Szécheny István, Horváth volna. Mindenesetre a végelszámoláskor igen jól jöhet a kecskeméti hat pont - vélekedett Bagonyai Attila technikai vezető, versenyző.
A kanizsaiak közül bravúros győzelmet aratott Horváth Péter és Szilágyi Péter, döntetlent ért el Ribli, Faragó, Kiss L.. Krutti, Bagonyai, Geren-csér .1., Csonkics és Tamás.
B. A.
Ákos, Dancs Pál, Nádasi Tamás) 17,5 ponttal a harmadik helyen végzett, míg Zalasza-bar a hatodik, Zalakaros a hetedik helyet szerezte meg tíz, illetve hét ponttal, i
Pálkai József, a városi diáksportbizottság titkára a megyei döntőről így összegezett:
- Úgy ítélem meg, hogy a Zalai döntő mindenképpen megfelelt az elvárásoknak. A színvonal javult, az esélyesek hozták a formát, vagyis komolyabb meglepetés nem történt. Nagy öröm. hogy csapataink közül hárman is kiharcolták az országos döntős szereplést, amit nagy sikernek tartok. Remélem, hogy diáksakkozóink a fináléban sikerrel képviselik a
zalai szakágat.
B. A.

A kézilabda NB I. tavaszi idényében mélyen tudása.alatt szerepel a Tungsram férfi gárdája, amely árnyéka önmagának. Január végén, február elején sorozatban háromszor maradtak alul, majd egy győzelem után folytatódott a zuhanórepülés.
Alföldi Gabona TSE-
Tungsram 24-22 (13-11)
Az újonc és kiesettnek számító törökszentmiklósiak a találkozót Szolnokon rendezték meg. A nagy esélyes Tungi ezúttal sem talál! magára. Gulyást nem tudták fogni, nem-úgy a hazaiak, akik kikapcsolták a játékból a Tungi két meghatározó játékosát, Kuzmi-csovot és Krichenbaumot (az előző csupán kettő gólt szerzett, utóbbi négyet, de ebből kettő hétméteres volt). A gyenge képességű újonc már 16-12-re elhúzott, amikor valamelyest feljavultak a lámpagyáriak, ledolgozták a hátrányt, de aztán a sereghajtó miklósiak újítottak. A hazai
A városi diáksport-bizottság és a kosárlabda-szövetség rendezésében befejeződtek a korcsoportos városi döntők.
II. korcsoport
A lányoknál magabiztos játékkal a Zrínyi-iskola csapata végzett az élen a Péterfy, Mikcsapat meglepő, de teljesen megérdemelt győzelmet aratott az egykori élcsoportbeli izzósok ellen.
A kanizsaiak közül Bjelov dicsérhető, aki tíz gólt szerzett.
lósfa és a Hevesi-iskola előtt. A fiúknál a Templom téri iskola első csapata tűnt ki a mezőnyből. Második lett a Batthyány, harmadik pedig a Templom téri iskola második csapata.
III. korcsoport
A lányok népes mezőnyében
A lámpagyáriak négy fordulóval a bajnokság vége előtt hazai környezetben kísérelhetik meg a feltámadást. Holnap (szombaton) a Debreceni Dózsa lesz az ellenfél, amely ellen csak akkor számíthatnak sikerre, ha lényegesen felja-
vulnak.
B.A.
nyolc csapat versengett több-szakaszos rendszerben, ahol ugyancsak a Zrínyi-csapat remekelt. Az élcsoport: 1. Zrínyi, 2. Batthyány, 3. Nagyrác, 4. Kőrösi-iskola.
A fiúknál öt csapat mérkőzött egyfordulós körmérkőzéses rendszerben. A Templom téri iskola csapata kiemelkedett a mezőnyből, amely veretlenül végzett az élen a Hunyadi, Batthyány, Körösi és
Palin előtt.
B. A.

SIKERKOVÁCSOK

Az elmúlt évben kiemelkedő sikereket értek el a minőségi városi csapatok, amelyek számos dicsőséget szereztek a kluboknak, a városnak és joggal kerültek az érdeklődés középpontjába.
A nőknél folytatták kiemelkedő szereplésüket a hazai és nemzetközi versenyeken, bajnokságokon a
ZALAERDŐ-HEVESI DSE
sportakrobatái, akik 1994-ben is szállították a jobbnál jobb eredményeket.
elismerése, hogy az elmúlt évben a kanizsaiak fölényesen az élen végeztek az országos szakosztályi rangsorban.
A város legjobb női csapatának tagjai: Gajcsi Réka.
A kanizsai versenyzők több magyar bajnoki címet szereztek, számos ezüst- és bronzérmet gyűjtöttek. Az Európabajnokságon hetedik és nyolcadik helyezést értek el, nemzetközi versenyeken jeleskedtek. Az egyesületben folyó magasszintű szakmai munka
A férfi csapatok mezőnyében nagyszerű évet zártak, sporttörténelmet írtak a piros-kék kedvencek, az
OLAJBÁNYÁSZ
labdarúgói, akik évek óta meghatározó szerepet töltöttek be a kedvelt sportágban.
jos. Szálai Zoltán, Koller Zoltán, Farkas József, Vidóczi József, Hegedűs László, Svélecz László, Visnovics László, Gyulai Csaba, Fuisz László, Fili-povics Almir, Dómján József, Kovács Tamás, Pécsi Attila,
A következetes vezetői és edzői munka, a jelentős összefogás eredményeként tavaly megteremtődtek a minőségi előrelépés feltételei. Kanizsa legjobbja lett az olajosgárda, | amely magabiztos és nagyszerű §? játékkal nyerte meg a bajnok- .\', ságot az NB II. Nyugati cso-i| portjában és negyvennégy évi ? szünet után feljutott a magyar bajnokság élvonalába, ahol az olajosok egyszer, az 1949/50-es bajnokságban már szerepeltek.
A nagyszerű siker részesei voltak: Csáki László, Kepe Tibor, Czigoth Szabolcs, Tóth Péter, Kiss István, Iványi La-
A Diáksport bizottság, a városi sportcsoport és az Olajbányász atlétikai szakosztálya március 20-án, hétfőn délután rendezi meg az idei mezei bajnokságot a diákolimpia keretében.
Az Olajbányász pályán rendezendő versenyen I—III. korcsoportos leány és fiú tanulók
MEZEI FUTOBAJNOKSAG

vehetnek részt, azok, akik a verseny kezdete előtt fél órával a helyszínen neveznek.
Az I. korcsoportosok ezer métert teljesítenek. A fiúk délután két órakor, a lányok 14.20 órakor rajtolnak. A II. korcsoportos fiúk (1500 méter a táv) 14.35 a lányok (1200 méter) 14.50 órakor kezdik a

Kitűnő kezdés Adrián
A Bútorgyár-ROTARY
| kajakos szakosztálynál | terv szerint folyik a felkéli szülés az idei verseny-| évadra Héder István edző | vezetésével.
A kemény alapozás köz-ij: ben a klub két versenyzője | az olaszországi Adria vá-íj rosban rendezett nemzet-| közi félmaratoni versenyen | állt rajthoz, ahol a táv hu-I szonöt kilométer volt. Az | évadnyitón harmincnégy | klub közel háromszáz ver-| senyzője vett részt. A ma-I gyar színeket a paksiak és ) a kanizsaiak képviselték s | utóbbiak remekül mutat-\\ koztak be. A felnőttek me-í zőnyében rajtolt Palotás \\ Zoltán, aki végig nagyszc-\\ rűen ment és az olasz baj-í nok mögött a második he-i lyen végzett. A nőknél a klubhoz visszatért Bödör ; Krisztina remek verseny ? zéssel szerezte meg az el-: ső helyet.
-ha-
Hárman a hathói
Szombathely adott ott-; hont a területi egyéni női tekézők bajnokságának, a vidéki elődöntőnek. A zalai sportot fémjelzi, hogy a hat továbbjutó hely mind Zalába került s ebből három jutott a kanizsaiaknak. A sörgyári élversenyzők nagyszerűen vették az akadályt, akik közül Vág-völgyiné az első helyen jutott be az országos vi-dék-bajnokságba (428 la), míg Majorosné a negyedik (413 fa) és a fiatal Szentes Lívia az ötödik (41 1 fa) legjobb eredménnyel lett a finálé resztvevője.
-ba-
IJirkózó arany és e/üst
Szombathelyen, a Vas
megyei nyílt diákbajnoksá-
gon, a közel százfős me- I
zőnyben a Honvéd Thury \\
SE két versenyzője is je-
leskedett. A Lengyel-tanít- ]
ványok közül bajnokságot \\
nyert Vidovics Attila (55 \\
kg-os súlycsoport), míg j
ezüstérmet szerzett Kuti \\
Jenő (66 kg-os súlycso- j
port).
-ba- I

?:-:-:\'iitt:iÍÍÍ!Í::::::\':-::




• \\






28




KANIZSA - /tpná


1995
. márcíuv
17.


,LAKÁS - TELEK
2 szobás jó állapotú, 57 mn-es lakás eladó hozzá tartozó, nagyméretű garázzsal a Városkapu utcában. Irányár: 2 MR Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig (7079 K) 1+2 félszobás, erkélyes, nagy konyhás, redőnyös, jó állapotú lakás eladó a Kazanlak krt-on. Irányár: 1,7 MR Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B.
1/4. Hétköznap 10-17 óráig (7080 K)
2+félszobás, 3. emeleti, jó állapotú lakás ked-
vező fizetési fellételekkel eladó K-i városrész-
ben. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hét-
köznap 10-17 óráig (708) k)
1+2 félszobás, erkélyes, egyedi vízórás, jó ál-
lapotú lakás eladó K-i városrészben. Irányár:
1,7 MR Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 óráig (7082 K)
3 szobás, összkomfortos, felújított lakás a belvárosban eladó. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B.
1/4. Hétköznap 10-17 óráig (7083 K)
2+2 félszobás, földszinti lakás eladó a K-i városrészben. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 óráig (7084 K)
Hobbikert használatra kiadó a Szenlgyörgyvári
hegyen. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 óráig (7085 k)
2 szobás, fürdőszobás családi ház, hozzá tartozó, új melléképületekkel, garázzsal, 600 n.öl telekkel, beköthető telefonnal eladó Zalaszentjakabon. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hét-
köznap 10-17 óráig (7086 k)
1+félszobás, felújított, egyedi fűtéses lakás el-
adó a Csokonai utcában. Irányár: 1,4 MFt.
Érd.: Nk„ Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap
10-17 óráig (7087 K)
3 szobás, parkettás, egyedi gázfűtéses, teraszos,
2 szintes lakás társasházban eladó garázzsal vagy anélkül. Irányár: garázzsal 4 MFt, garázs nélkül 3,5 MFt. 2+ félszobás, I. emeleli lakást beszámítok. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 óráig (7088 K)
Keresek Szepetneken, Eszteregnyén, Sormáson, Nagyrécsén. Kisrécsén eladó családi házat 900.000 Ft készpénzzel lehel felújításra szoruló, de lakható ház legyen. Minden megoldás érdekel. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 óráig (7089 K)
Keresek egyedi fűtéses, 1-2. emeleten 1 vagy l+félszobás lasát megvásárlás céljából, vagy 1+2 félszobás, összkomfortos lakásom cserére felajánlom. Érd.: Nk.. Kazanlak krl. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 óráig (7090 K)
Keresek Nk. vonzáskörzetében 600.000 Ft
összegig lakható családi házat vagy cserébe
ajánlom Nk-i 2 szobás, tehermentes lakásom
értékegyezteiéssel. Érdekel önkormányzati 1 +
fél vagy 2 szobás cserelakás is. Minden meg-
oldás érdekel. Ajánlatokat „Sürgős" jeligére,
Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óráig. (7091 K)
3 szobás, (fürdőszoba kialakítható) felújílásra szoruló hétvégi ház 200 n.öl bekerített telekkel eladó Zaíakaroson, a fedett fürdővel szemben. Víz, villany van. Irányár: 1.3 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig
(7092 K)

CSónakázó-tónál, a szőlőskert Fogadó mögött telek eladó, hétvégi ház alappal, amire faházai vagy téglaépületet lehet építeni. Irányár: 350.000 Ft. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap ?0-17 óráig (7093 K) m hosszú. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4,
Hétköznap 10-17 óráig (7094 K)
3 szobás, tehermentes lakás eladó a Zemplén GyözŐ utcában, Ajánl: „Május" jeligére kérem
a Pf.: 154-be, (6314 K)
Elcserélném Nk-i másfélszobás I. emeleti megvásárolható önkormányzati bérlakásomat zalaegerszegi másfélszobás vagy nagyobb bérlakásra értékegyeztetéssel. Tel.: 93/312-457 (6749 K) 1+2 félszobás lakást vásárolnék fizetési könnyítéssel, vagy OTP átvállalással, Minden megoldás érdekl, Ajánl.: „Május" jeligére ké-
rein a Pf.: 154-be. (6313 K)
Lugas szőlő előnyös feltételekkel művelésre kiadó a Galamboki Rigó-hegyen. Érd.: Galam-
bok, Kossuth u. 23. (6848 K)
1 szoba összkomfortos házrész Nk. Rákóczi úton eladó. A lakás felújított és bővíthető. Érd.: Nk. Berzsenyi u. 6/A. mélyföldszint 1. Kani\'
zsai János, 17 óra után. (6849 K)
Kiskanizsán 3 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Érd.: egész nap, Bajcsy Zs. 131.
(6850 K)
Nk-án 56 mn-es, 2 szobás OTP lakás a Zemplén Gy. u. 3. alatt 1,5 m Ft-ért eladó. Érd.: Nk. Liszi F. 1/B. IV/1. 17-19 h-ig. (6851 K) 2+félszobás, 2. emelett, igényesen felújított, te-hermenles lakásunkat garázzsal vagy anélkül 2+2 félszobás, esetleg 1+3 félszobás lakásra cserélnénk Nk-án. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat: Nk. Munkás u. 7/A. 2. em. Nagy
János címre kérünk. (5977 K)
Eladó Nk-án 41 mn-es 1+félszobás, erkélyes öröklakás. Ára: 1.150.000 Ft + OTP. Érd.: Nk. Zemplén Gy. 7/B. IV/27. Farkas. (6018 K) Nk-án K-i városrészben, II. emeleti, 67 nm-es, 3 szobás, kp. fűtéses, 2 erkélyes lakás eladó. Érd.: Nk. Városkapu krt. 14/C. 2/1. 15 óra
után. (6019 K)
Nk.-ától 10 km-re, Galamboki tóhoz közel, Györ-hegyen téglaépület 400 n.öl területiét eladó. Irányár: 260.000 Ft. Érd.: Nk Zemplén
Gy. l/A. VI/37. Borsodi. (6467 K)
Nk-ához közeli, 200 n.öl hobbitelek eladó. Érd.: Nk. Rózsa u. 13. IV. em. 27. Varga, esti
órákban. (6468 K)
Nk-án eladó 3 szobás 63 nm-es. 2 erkélyes, tehermentes lakás júniusi beköltözéssel. Teljesen felújított fürdőszoba, parkettás szoba, reluxa, vízóra. Ár: 1.7 MFt. Érd.: Nk., Zemplén Gy. Úl 3/B. 8/49. Hétvégén, hétköznap 17 óra
után, t.6593 K)
Nk-án Ibolya út 5. szám alatt másfélszobás, önálló házrész kerttel és garázzsal eladó. Érd.: naponta 15-18 óráig lehet a helyszínen. (6594
K)
Nk. belvárosában 2 szoba + padlásszobás udvari lakás eladó. Érd.: 93/313-040/1489 mellék
(6595 K)
Eladó Nagykanizsa, Ady E. u. 4. sz. II. emeleti 80 nm-es új lakásingatlan, tetőtér beépítési lehetőséggel (új OTP mellen) irodának, bemutatóteremnek is alkalmas. Érd.: 93/314-667, 06-.
30-463-554. (6596 K)
Bázakerettyén kertes családi ház eladó. Érd.: szombat-vasárnap Fó út. 34. vagy 93/348-067
telefonon. (6597 K)
Nk-tól 8 km-re Szepetneken félkész családi ház beköltözhetően eladó. Érd.: 16 óra után Nk-
Sánc József A. u. 19. (6598 K)
Zalakarosban 2 szobás nyaraló sürgősen eladó. Érd.: Benkovics. János, Nk., Kodály Z. 7. 4/24.
(6599 K)
Tótszentmártonban Rákóczi u. 7. alatt ház eladó. Érd.: Tótszentmárton, Béke u. 3. Szabó
Endre (6600 K)
Önkormányzati lakást vásárolnék Nagykanizsán. Ajánlatokat „Emeletes ház" jeligére Nk.,
Pf.: 154.-be kérném. (6601 K)
Kétszobás egyedi vízőrás lakás azon alul eladó. Érd.: 93/310-533 telefonon vagy Nk., Rózsa u.
21/A. Balogh (6602 K)
Eladó keleti városrészben 57 nm-es két szobás,
egyedi fűtéses, telefonos parkettás, vízórás fel-
újított 1. emeleti lakás. Érd.: Nk.. Munkás 10.
c. 1/5. (6603 K)
lésére alkalmas telek eladó. Érd. 17 óra után
a 93/316-444 telefonon. (6604 Kj
Elcserélném belvárosi l szobás, komfortos önkormányzati, vízórás, kiskertes lakásomal 2 szobás önkormányzatira. Érd.: Nk., Rákóczi u,
36. (6605 K)
Eladó Pacsán 3 szobás, kp. fűtéses családi ház, nagy műhellyel, ipari árammal és gazdasági épülettel. Irányár: 5 mFt. Érd.: Pacsa. Csányi
1.. u. 1. vagy 92/368-051 (6606 K)
Nk-án Berzsenyi u. 12/B-ben I.emeleli 2 szobás 54 nm-es egyedi fűtéses lakás eladó, vagy nagyobbra cserélhető. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni 314-798-as telefonszámon lehet
17 óra után. (6607 K)
Elcserélném egyszobás, utcai földszinti 41 nm-es, önkormányzati lakásomat, hasonló méretű emeleti, vagy udvari lakásra, a belvárosban.
Cím a szerkesztőségben! (6608 K)
Zalakarosi kétszintes alápincézett Multi 160 típusú üdülő 229 n.öl telekkel eladó, vagy 2 Nk-
1 lakásra cserélhető. Ajánlatokat „Minden megoldás érdekel" jeligére a Pf.: 154-be kérném,
(6609 K)
Kiskanizsán 3 szobás, összkomfortos, családi ház széles telekkel sürgősen eladó. Érd.: egész
nap Bajcsy Zs. 131. (6611 K)
NK-án 54 nm-es felújítón 2 szobás, vízórás, egyedi fűtéses, telefonos, erkélyes, I.emeleti lakás eladó. Érd.: Nk., Garay páros 8/A. 1/3. Fel-
sŐ. 18 óra után. (6612 K)
Önkormányzati lakást vásárolnék. Ajánlatokat munkanapokon 93/314-250/244 mellékre kér-
ném. (6622 K)
Nk-án a Péterfai utcában 3. emeleti, 57 nm-es, 1+2 félszobás lakás eladó. Irányár: 1.6 mFt.
Tel.: 93/314-012. (6514 K)
Szentgyörgyvári hegy II, hegyháton 2 szintes, új épület (60 mii) pincével, melléképülettel, gazd. alkalmas, 630 n.öl területtel áron alul eladó. Irányár: 1.5 mFt. Érd.: H-P-ig a 93/317-
190 számon, 17 óra után. (6517 K)
Mórichelyi szőlőhegyen 700 n.öl szántóföld 300 kg csöveskukoricáért, 600 n.öl területen hét sor lugas oltvány szőlő 300 kg szőlőéri művelésre kiadó. Balatonmáriaftlrdőn 120 n.öl beépítetlen lelek a volt kifőzde mellett, Keszeg utca 74. szám alati eladó. Érd.: naponta, Lukács Jánosné, Nk-Bajcsa, Törökvári u. 103.
(6515 K)
Belvárosi egyedi gázfűtéses erkélyes, telefonos 74 nm-es lakás sürgősen eladó. A lakás felújításra átalakításra szorul. Irányár 1.9 MFt. Megtekinthető március 4-5-én. Nk.. Csengery u. 7. I.emelet Bittera lakás. Érd.; Budapesl 252-2545
este 1157-889. (6530 K)
Balatonberény, Dózsa Gy. u. 49. alatti 1748 nm terület eladó. Régi parasztházzal, villany, víz, gáz, garázzsal, fenyves, 410 tüke gyümölcsössel családi okok miatt eladó. A vízpart gépkocsival 3 perc. Kanizsai másfélszobás lakást beszámítok. Érd.: 315-268 telefonon hét-
végén, hélkozben 314-562. (6531 K)
1+3 szobás É-K-i városrészben felújított lakás
eladó. Válaszokat „Nyári költözés" jeligére a
Pf.: 154-be kérem. (6532 K)
2 vagy 2 és félszobás azonnal beköltözhető erkélyes lakást vásárolnánk és az ajánlatokat ármegjelöléssel „Lakás" jeligére kérnénk a Pf.:
154-be. (6533 K)
Kiskanizsán Rozmaring utcában családi ház eladó. Érd.: Bajcsy Zs. 10. 17 óra után. (6534
K)
Családi házat vásárolnék Miklósfán. Leveleket „Nyár" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (6535
K)
Megvehető, önkormányzati, 2 szobás központi fűtéses, földszinti lakásomat elcserélném egyedi fűtéses, másfél szobás lakásra. Cím a szer-
kesztóségben. (6536 K)
Vásárolnék Nk-án 1-másfélszobás lakást 700 eFt készpénz+teherátvállalással. Cím: 8804
Nk.4. Pf.:6. (6537 K)
Nk-án megvásárolnám önkormányzati 1 -másfélszobás lakásának bérleli jogát. Cím: 8804
Nk.4. Pf.6. (6538 K)
Zalaszentbalázson 2 szobás családi ház nagy telekkel sürgősen eladó. Érd.: Zalaszentbalázs, Kossuth u. 36. délután, esti órákban. (6539 K) Elcserélném a 2. emeleti 2+félszobás lakásomat másfél vagy 2 szobás egyedi fűtésű lakásra 2. emeletig. Érd.: esli órákban Nk., Városkapu
3/c. Tel.: 313-722 (6540 K)
Nk-án a K-i városrészben 2+2 félszobás, 67 nm-es földszinti lakás eladó. Érd.: Kazanlak
krl. 12/c. fsz/1. (6542 K)
Nk-án 3 szobás családi ház 1360 nm telekkel
eladó. Érd.: 93/313-739 (6543 K)
1+2 félszobás, összkomfortos 4. emeleti lakás eladó. Érd.: Nk., Városkapu krt. 6/c. 4/16. hét-közben 17 órától, hétvégén egész nap, Farkas,
(6544 K)
Szentgyörgyvári begy 3. hegyháton eladó 500 n.öl (elek 2 téglaépülettel teljeS felszereléssel. Irányár: 300 eFt, Érd.: Nk, Homokkomáromi
út 41. Gredics (6545 K) .
Nk., Határőr utca 6. szám alatt 3 szobás+fűt-heiő üveges lerasz, központi fűtéses, telefonos 97 nm-es, iker családi ház, garázzsal, melléképületekkel, nagy kerttel 6.1 MFt-ért eladó, Érd.: 93/314-959 telefonon is. (6546 K)
2 szobás önkormányzati lakás elcserélnénk kisebbre értékegyeztetéssel. Cím a szerkesztóség-ben! (6548 K) rendszerű szőlő, buszjárat, villany van. teljes felszereléssel, 600 n.öl eladó. Érd.: naponta 8-10 óráig. Platán sor 4. 6/39. (6549 K) Nk-tól 10 km-re Pogányszentpéter Dózsa Gy. utcájában lakótelek sok gyümölcsfával (erdő és halastó szomszédságában) 80 eFt-ért eladó. Vezetékes víz, villany van. Érd.; Pogányszentpéter Dózsa Gy. u. 80. reggeli órákban. (6550
K)
Belvárosi 84 nm-es egyedi fűtésű, vízórával felszerelt öröklakásomat eladom. Irányár: 4 millió Ft. Orvosi rendelőnek, irodának alkalmas. Bővítés és galériaépílés lehetséges. Belvárosi minőségi lakáscserét beszámítok. Érd.:
93/314-229 esti órákban. (6551 K)
összeköltözöl; figyelem! Belvárosi két és félszobás különbejáratú 75 nm-es 2. emeleti önkormányzati lakásomat elcserélném két kisebbre. Érd.: Nagykanizsa, Király út 45 alati. Bor
Ferencnénál. (6552 K)
Gyékényesen a Kavicsbánya-tónál telek eladó. Válaszokat „Telek" jeligére a Pf.: 154-be ké-
rem. (6553 K)
Másfélszobás lakásomat eladnám vagy elcserélném. Minden megoldás érdekel. Érd.: Zemplén
1 l/A. 2/15. (6686 K)
Belvárosi 25 nm-es I. emeleti garzon lakásomat eladnám, vagy elcserélném a keleti városrészben 1 szobás lakásra 2. emeletig. Érd.: szombat-vasárnap 14 órától Nk.. Zemplén 1 l/A.
6/38. (6687 K)
Nagykanizsán, vagy a város 2 km-es körzetében 3 szobás vagy annál nagyobb családi házat vagy házrészt vennék. Érdeklődni lehet a
06/30/468-150-es telefonon. (6688 K)
Elcserélném a 2. emeleti 2+félszobás lakásomat másfél vagy 2 szobás egyedi fűtésű lakásra, 2. emeletig. Érd.: esti órákban, Nk. Városkapu
3/C. Tel.: 317-220. (6540 K)
Belvárosi, 4 szobás, 2 fürdőszobás családi ház eladó vagy értékegyeztetéssel belvárosi lakásra cserélhető, minimum 70 nm-ig. Érd.: naponta 16 óra után. Nk. Hunyadi u. 38/A. (6820 K) Nk. Zemplén Gy. u. 3/a. sz. alatti, 10. emeleti, 3 szobás, két erkélyes, tehermentes, felújított, vízórás lakás eladó. Irányár: 1.800.000 Ft. Érd.: Fodor Zsolt, Nk. Zemplén Gy. 7/A.
VI/39. 17 óra után. (6824 K)
Nk. Zemplén Gy. u. 7/a. alatti, VI. emeleti, 1+félszobás, tehermentes, felújított lakás eladó. Ár: 1.300.000 Ft. Érd.: Fodor Zsolt, Nk. Zemp-lén Gy. 7/a. VI/39. 17 óra után. (6825 K) Eladó másfélszobás, felújított, kp. fűtéses la* kás. Érd.: Nk. Zemplén u. 5/B. 2/15. (6826 K) Belvárosi, kétszintes lakás eladó vagy családi házra cserélendő. Cím a szerkesztőségben.
(6827 K)
Csónakázó tónál, Látóhegyen, közvetlenül a kápolna mellett 600 n.öl szőlőterület megosztva is eladó. Villany, vezetékes víz a helyszínhez közel. 300 n.öl 250 ezer forint. Érd.: 93/319-
455. (6828 K)
Eladó 47 nm-es szoba, konyha, fürdőszobás, teljesen különálló, utca felőli házrész 70 négyszögöl területtel, építési lehetőséggel, Érd.: Nk. Teleki u. 102. Hétköznap 16.30-tól, hétvégén
egész nap. (6829 K)
Eszteregnye községben, a 7-es főút mellett 1000 nm nagyságú, vízzel, villannyal ellátott, közművesített telkek 150 ezer forintért eladók. Érd.: a helyi polgármesteri hivatalban, illetve munkaidőben a 375-301-es telefonon. (6830 K) Nk-án, az Eötvös téren eladó 66 nm-es, 1+2
félszobás, egyedi fű
téses, IV. emeleti lakás. Érd.: Máthé. 93/316-
819. Irányár. 2,8 mFt. (6831 K)
A Berzsenyi utcában 37 nm-es, IV. emeleti, egyedi fűtéses, egyszoba összkomfortos lakás beköltözhetően eladó. Érd.: tel.: 313-913, na-
ponla 16-17 óra közölt, j6832 K)
Családi ház 514 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1,6 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 169. (6833 K) Zalasárszegen 200 n.öl bekeríteti telek faházzal, lugas szőlővel, gyümölcsfák, veteményes reális áron eladó. Víz megoldható. Érd.: H-P-ig a 312-275 telefonon vagy Ady E. u. 11. III.
em. 34.; 17-20 óráig. (6834 K)
Belvárosi, 2 szobás, egyedi fűtéses lakás decemberi beköltözéssel, részletfizetéssel eladó. Érd.: naponta 18 óra után, Nk. Berzsenyi 2/C.
IV/12. (6835 K)
Galamboki halastónál 470 n.öl telek eladó, megosztva is. Érd.: 313-040/1058 melléken vagy a 316-610 telefonszámon. (6836 K) Nk. Vörösmarty u. 66. alatt 1 szobás, komfort nélküli, régi ház eladó. Víz, gáz van. Irányár: 1.150.000 Ft. Érd.: Vadasfalvi. Nk. Városkapu krt. 3/C; naponta 16-18 óráig. (6837 K) Vennék Nk-án építkezésre alkalmas, 400 n.ölnél nagyobb telket, bel-, vagy külterületen is.
Tel.; 93/316-516. (6838 K)
Elcserélném 2. emeleten lévő, 53 nm-es, vízórás, önkormányzati lakásomal földszintes lakásra. Minden megoldás érdekel. Mihalicz Tibor. Nk. Kodály Z. 1-3. E. Iph. 2/3. (6839
K)
Belvárosban, csendes helyen. 2 szoba komfortos, tehermentes öröklakásomat bármilyen két kisebbre, vagy budapestire cserélném. Érd.; Németh Anna, Nk, Csányi L. u. 16.: naponta
17-19 óráig. (6840 K)
Zalasárszegi Anna-hegyen, a 7-es műút mellett
460 négyszögöl terület kis faházzal eladó. Érd.:
93/313-391. \'i6H41 K)

199Í
5. márt in-
; 17.

KANIZSA-/^t*


29

sel városi vagy városkörnyéki, nem nagy családi házra cserélném. Tel.: 312-163. (6846 K) Nk. K-i városrészében, 4 emeletes házban, 4. emeleti, 3 szobás, 70 nm-es. tehermentes, redőnyös lakás eladó. Érd.: 93/314-140/1854 melléken napközben. Császár. (6842 K) Berzsenyi utcában 2 szobás, 54 nm-es lakásomat elcserélném hasonló környezető, 3 szobás lakásra értékegyezletéssel. Telefon: 311-415,
Erős Ibolya. (6843 K)
Fonyódon, Wekerle Sándor u. 52. alatt 730 nm-es telken lévó nyaraló eladó. Érd.: 17 óra
után 93/311-976. (6843 K)
Szenlgyörgyvári hegy IV. hegyháton 300 n.öl terület (gyümölcs, szóló, konyhakert) hétvégi házzal, berendezéssel eladó. Víz, villany van. Érd.: 315-609 telefonon, esti órákban. (6844 K) Eszteregnyén eladó egyedi fűtésQ, 2 szobás, fürdőszobás (+ 2 szoba a melléképületben) lakás garázzsal, nagy udvarral, gazd. alkalmas telekkel eladó. Érd.: Eszleregnye. Petőfi rí. 88. Szombaton és vasárnap 15-17 óráig. (6845 K) Belvárosi. 48 nm-es lakásomat egy kisfogyasz-tású dizel autóval értékegyeztetéssel Nk-i vagy közvetlen környéki kisebb családi házra cserél-ném, Tel.: 311-207, Németh István. (6845 K) Nk-án kétszintes téglaépület! konvektoros nagyméretű társasház eladó. Irodának is megfelelő. Érd.: Nk. Rózsa u.10. H. lph. 37. (6847
K)
Eladó Nk. belvárosában lévő I. emeleti, 4 szobás, 145 nm-es komfortos, telefonos társasházi lakás. Érd,: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012
i6706 K)
Eladó Nk, az Erzsébet téren lévő 1 szobás. IV. emeleti 34 nm-es összkomfortos lakás. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6707 K) Eladó Nk, a belvárosban, III. emeleti, 3 szobás, 88 nm-es, komfortos, társasházi lakás. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6708 K) Eladó Nk. az Eötvös téren lévő fsz-i 1 szobás, 42 nm-es, komfortos társasházi lakás. Érd.: Nk„ Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6709 K) Nagykanizsán a Zemplén utcában 2 és 3 szobás lakások eladók, Irányár: 1.3 MFt - 1.8 MFt-ig. Érd.: Nk„ Magyar u. 19. Tel.: 314-012 {6710
K)
Nk-án a Rózsa utcában, 4 emeletes épületben,
I. emeleti 2 szobás lakások eladók. Irányár: 1.6
MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012
(6711 K)
Eladó Nk-án a Rózsa utcában 10 em. épületben
II. emeleti, 2 szobás, vízórás lakás. Irányár: 1.5
MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012
(6712 K)
Eladó Nk-án a Városkapuban lévő 1+2 fél, valamint 2+1 félszobás, fsz. II. em. Ül. IV. emeleli lakások. Irányár: 1.5 MFt - 1.8 MFt-ig. Érd.: Nk., Magyar u, 19. Tel.: 314-012 (6713
KJ
Nk-án a belvárosban, üzletnek is kialakítható 2 és egy 2+1 félszobás egyedi gázfűtéses lakások eladók. Irányár: 2.5 MFt Ül. 3.5 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6714
K)
Nk-án a Dózsa utcában, I. és lll.emeleti erkélyes, pincés, 1+2 félszobás, cirkofűtéses lakások eladók. Irányár: 2.3 MFt Ül. 2.7 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6715 K) Eladó a .Szentgyörgyvári hegyen I. hegyháton lévő 665 n.öl telek, rajta 30 nm épülettel, és minden felszereléssel együtt. Irányár: 650 eFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6716
K)
Eladó Zalakoinárban 1 .szobás, 50 nm-es koin-fortnélküli családi ház 400 n.öl telekkel. Irányár: 300.000 Ft. Érd.: Nk„ Magyar u. 19. Tel.:
314-012 (6717 K)
Eladó Zalakomárbah 2 szobás, 80 nm-es komfortos egyedi gázfűtéses családi ház 2546 nm-telekkel. Irányár: 1,7 MFt. Érd.: Nk., Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6718 K)
Eladó Nk, belvárosában 2+1 félszobás, 60 nm-es komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház. 344 nm telekkel. Irányár: 2,6 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6719 K) Eladó Nk., belvárosában 1+1 félszobás, 50 nm-

KOZMETIKUS TANULÓT FELVESZEK! EDIT KOZMETIKA
Nagykanizsa, Petőfi S. u. 5. (Leánykollégium) Tel.: 06-30/471-370
- Rosa Gráf kezelések
- Steril gyanta
- Fülbelövés
- Görgős, keleti masszázságy
- Alkalmi sminkek
es komfortos családi ház 375 nm [elekkel. Irányár: 1.7 MFl. Érd.: Nk., Magyar u. 19.
Tel.: 314-012 (6720 K)
Eladó Szepetneken 5 szobás, igényesen feépí-tett 8 éves tetőtérbeépíléses egyedi gázfűtéses családi ház 200 n.öl leiekkel. Érd.: Nk„ Ma-
gyar u. 19. Tel.: 314-012 (6721 K)
Eladó Kiskanizsán 2 szobás 62 nm-es koinfor-los. egyedi gázfűtéses családi ház 550 n.öl le-lekkel. Irányár: 2 MFl. Érd.: Nk., Magyar u.
19. Tel.: 314-012 (6722 K)
Eladó Kiskanizsán 2 szobás, 60 ntn-es komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház 256 n.öl telekkel. Irányár: 1.8 MFt. 2 részletben is. Érd.: Nk„ Magyar ti. 19. Tel,: 314-012 (6723 K) Eladó Nk„ Dózsa ily utcában 2+1 félszobás, 98 nm-es egyedi gázfűtéses családi ház 667 nm udvarral. Irányár: 4,5 MFt. Érd.: Nk., Magyar
u. 19, Tel.: 314-012 (6724 K)
Eladó Nk., belvárosában 3 szobás. 75+105 nm-s összkomfortos családi ház igényesen kialakítva 300 nm udvarral. Érd.: Nk., Magyar u. 19.
Tel.: 314-012 (6725 K)
Eladó Miklósfán 2 szobás. 80 nm-es. komfortos családi ház 800 n.öl telekkel. Irányár: 2,8 MFt. Érd.: Nk., Magyar u, 19, Tel.: 314-012 ( 6726
K)
Eladó Kiskanizsán 5 szobás, 150 nm-es 16 éves családi ház 498 nm leiekkel. Érd.: Nk., Magyar
u. 19. Tel,: 314-012 (6727 K)
Eladó Nk-án a városközpontban 4 szobás. 100 nm-es komfortos 11 éves családi ház 227 nm udvarral. Irányár: 4.5 MFt. Érd.: Nk.. Magyar
u. 19. Tel.: 314-012 (6728 K)
Eladó Tótszentmártonban 3 szobás. 100 nm-es komfortos családi ház 440 n.öl telekkel. Irányár: 1.2 MFt. Érd.: Nk„ Magyar ti. 19. Tel.:
314-012 (6729 K)
Eladó Bajcsán 4 szobás. 140 mn-es 50 százalékban kész családi ház 3799 nm telekkel. A szoc.pol kedvezmény felvehető még rá. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6730 K) Eladó Pölöskefön 3 szobás, 84 nm-es. összkomfortos 8 éves családi ház 1718 n.öl telekkel. Irányár: 2.5 MFt. Érd,: Nk„ Magyar u. 19.
Tel.: 314-012 (6731 K)
Eladó Sáncban 5 szobás, 199 nm-es komfortos családi ház 777 n.öl telekkel. Irányár: 4.5 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 314-012 (6732
K)
Eladó Becsehelyen 2 szobás. 80 nm-s komfortos, egyedi gázfűtéses 25 éves családi ház 544 n.öl leiekkel. A tetőtér beépítésre alkalmas. Irányár: 1.5 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19.
Tel.: 314-012 (6733 K)
Eladó Nk. Belvárosában 2 szobás, 70 nm-es, komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház 148 nm udvarral. Irányár: 2.85 MFt. Érd.: Nk., Ma-
gyar n. 19. Tel.: 314-012 (6734 K)
Eladó Kiskanizsán 3+1 félszobás 100 nm-es
komfortos, 2 garázsos 25 éves családi ház. 251
n.öl telekkel. Irányár: 4.8 MFt. Érd.: Nk.. Ma-
gyar u, 19. Tel.: 314-012 ( 67 3 5 K)
Eladó Nk. belvárosában a buszpályaudvarhoz közel 2 szobás. 70 nm-es komfortos, egyedi gázfűtéses családi ház, 180 n.öl telekkel. Irányár: 2.8 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.:
314-012 (6736 K)
1+2 félszobás, belvárosi lakás eladó. Érd.: Nk. Erzsébet tér 3. 3/27. H-P-ig 15-18 óráig.(6879
K)
3 szobás, fürdőszobás nagykonyhás központi fűtéses családi ház, gazdasági épületekkel 1755 nm-es telekkel eladó Gelsén. Iá: 2.2mFt. Érd.: Nk„ Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óráig. (6909 K)
Keresek megvételre 1 szobás, 1 emeleti,, egye-
di fűtéses lakást a keleti városrészben. Erd.:
Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4, Hétköznap 10-17
óráig. (6910 K)
MOST JELENTKEZZEN!
Most MÉG CSAK 9.500- *
Ft-jába kerül a nagykanizsai |
Helyőrségi Klub (Ady út 7.) in-^
tenzív, 40 órás számítógépes á
szövegszerkesztői tanfolyamán ^
való részvétel! |
A HEK emeletén március vé- * géig várják a jelentkezését!
* * *
S ha Önnek BANKÜGYIN-TÉZŐI - középfokú - szakképesítésre van szüksége, szintén keresse fel a Helyőrségi Klubot, ahol középfokú BANKÜGYINTÉZŐI szakképesítést nyújtó tanfolyamot indítanak!
Tel.: 93/31 1-036
Keresek 1+félszobás lakást készpénz fizetéssel. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap
10-17 óráig. (6911 K)
Keresek 1 MFt-ig lakható családi házat akár Nagykanizsa vonzáskörzetében, pl: Szépeinek, Kisrécse, Újudvar stb. Érd.: Nk,. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (6912 K) Keresek eladó önkormányzati lakást. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(6913 K)
Elcserélném Budapest-Cinkotai 2 szobás, kony-ha-spejzos komfortnélküli önkormányzati lakásomat Nk-i 1 szobás komfortos önkormányzati lakásra, vagy családi házra. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4, Hétköznap 10-17 óráig.(6914
K)
Családi ház sürgősen eladó Becsehelyen. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap ÍO-17
óráig. (6915 K)
1+félszobás lakás eladó a Zemplén Gy. utcában. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköz-
nap 10-17 óráig. (6916 K)
120 nm-es családi ház eladó Nk-Sáncban. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óráig, (6917 K)
3 szobás+2 hálófülkés tetőtérbeépíléses szobás nyaraló 130 n.öl telekkel eladó Balatonmáriaalsón. Irányár: 3 MFt. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (6918 K) Zalakarosi hegyen 700 n.öl telek eladó. Irányár: 200.000 Ft. Érd.: Nk,, Kazanlak krt. 7/B.
1/4. Hétköznap 10-17 óráig, (6919 K)
Nagykanizsán, a Kisfaludy utcában eladó 2 szobás, 70 nm-es. egyedi gázfűtésű családi ház, vízbekötés nélkül, 240 n.öl (elekkel. Irányár: 2.5 MFt. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (6935 K)
Eladó Nk-án. 10 emeletes épületben lévő, igényesen felújított, 1,5 szobás, 7. emeleti, konvektoros gázfűtésű lakás, a keleti városrészben. Irányár: 1.4 MFt. Érd.: Nk., Terv u.4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6936 K) Nagykanizsa keleti városrészében 1+2 félszobás. 57 nm-es, erkélyes, tehermentes, központi fűtésű, kábeltévés, jó állapotban lévő, 4. emeleti lakás, pincével, 4 emeletes épületben, rendkívül kedvező áron eladó. Irányár: 1.620.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. bét-
köznap 8-17 óráig. (6937 K)
Kiskanizsán eladó 2 szintes, 150 nm-es, 4 szo-ba+hallos, 17 éves, palatetős családi ház, konvektoros gázfűtéssel, csatornabekötéssel, kábellévével, tehermentesítve, fürdővel, konyhával, wc-vel, közlekedőtérrel, 498 nm-es telekkel, garázzsal, 2 műhellyel, ipari áraimnál, pincével. Üvegházzal, gépkocsibejáróval. Irányár: 6 MFt. Vagy cserélhető keleti városrészben lévő lakásra, 2. emeletig, 1,8 MFt-ig. Érd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17
óráig. (6938 K)
Nk. keleti városrészbéen eladó 2szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, nyugati fekvésű. 9. emeleti, központi fűtésű, szőnyegpadlós, tapétázott, tehermentes lakás, boltíves ajtókkal. A fürdő fehér csempés, mennyezetig csempézve, Az előszoba 150 cm magasságig műanyaggal burkolt. Irányár: 1.3 MFt. Erd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (6939 K) Nk. keleti városrészében eladó 1+2 félszobás, 56 nm-es, 4. emeleti, központi fűtésű, jó állapotú lakás, tehermentesítve. Irányár: 1.750.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig, (6940 K)
Nagykanizsa keleti városrészében eladó 2 szobás, 57 nm-es, 3. emeleti, központi fűtésű, redőnyös, tehermentes lakás, 4 emeletes épületben. Irányár: 1.550.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6941 K)
Nk-tól kb. 30 km-re eladó 100 nm-es, 2 szo-ba+étkezós, összkomfortos, központi fűtésű családi ház, nagy telekkel, gyümölcsössel, gazdasági épületekkel, sürgősen, készpénzért. 2 részletben is fizethető. Irányár: 900.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (6942 K)
Gelseszigeten eladó 2 szobás, 60 nm-es, központi fűtésű, vegyestüzelésO családi ház, 1100 nm területtel, melléképületekkel. Irányár: 900.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6943 K) Nk. belvárosában eladó 3 szobás, 80 nm-es. 1. emeleti, egyedi fűtésű, 2 éve felújított lakás. Irányár: 4.200.000 Ft. Vagy cserélhető palini, kiskanizsai, bajcsai családi házra. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17
óráig. (6944 K)
Nk. keleti városrészében eladó 2,5 szobás, 67 nm-es, 3. emeleti, erkélyes, központi fűtésű, felújított lakás, reluxásan, tehermentesen, 2. tulajdonos által kínáitan, 30 napon belül beköltözhetően, 3 emeletes épületben. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (6945 K)
Nk-án eladó 2+2 félszobás, 80 nm-es családi ház, 20 nm-es aknás garázzsal, 60 nm-es aknás, pincés műhellyel, 140 n.öl telekkel. Irányár: 4.800.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6946 K) Nk. keleti városrészében eladó 2 szobás, 54 nm-es 2 erkélyes, központi fűtésű, felújított, 9. emeleti lakás. Irányár: 1.250.000 Ft, Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (6947 K)
NK. keleti városrészében eladó 1. emeleti, 3 szobás, 63 nm-es, 2 erkélyes, központi fűtésű, tehermentes, 10 emeletes épületben lévó lakás. Irányár: 1.850.000 Fl. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (6948
K)
Nk. keleti városrészében eladó földszinti, 3 szobás, 72 nm-es, központi fűtésű, jó állapotú, 10 emeletesben lévő lakás. Irányár: 1.950.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hél-
köznap 8-17 óráig. (6949 K)
Nk-án eladó egyedi gázfűtésű, konvektoros. 3 szobás, 77 nm-es, földszinti lakás. Irányár: 3.2 MFt Garázzsal együtt 3.7 MFl. (6950 K) Nk. keleti városrészében eladó 2 szobás, 62 nm-es, 3. emeleti, erkélyes, központi fűtésű. 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.8 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (6951 K)
Nk. keleti városrészében eladó 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, központi fűtésű, 4. emeleti lakás. Irányár: 1.4 MFl. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6952 K)
Murakereszt úron eladó 3 szobás, hallos. 170 nm-es, iker családi ház, az udvarban különálló diszkont üzlettel. Irányár:3.2 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (6953 K)
Palinban eladó 2x2 szobás, 2 család részére is alkalmas, 5 szobássá visszaalakítható, tetőtér-beépítéses, összkomfortos, 140 nm-es családi ház, vízzel, villannyal, gázzal, csatornabekötéssel, kábeltévével, tehermentesítve. A telek 450 nm-es, gépkocsibejáró van. Garázs építhető, telefonbekötés megoldható. Irányár: 6 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hét-
köznap 8-17 óráig. (6954 K)
Eladó Nk. belvárosában. 1. emeleten 5 szobás, kb. 170 nm-es, telefonos, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás lakás, étkezővel, konyhával, fürdővel, wc-vel, várószobával, az udvarban garázzsal, udvarrésszel, tehermentesítve. Orvosla- ? kasnak és rendelőnek, ügyvédlakásnak és ügyvédi irodának, üzleteinbemek, biztosítónak, banknak kiválóan alkalmas. Irányár: 7 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4„ Tel.: 93/312-058. hét-
köznap 8-17 óráig. (6955 K)
Nk. keleti városrészében eladó 2 szobás, 49 nm-es. földszinti, központi fűtésű, szőnyegpadlós, tapétázott, megvásárolható önkormányzat;

KÉRÉS AZ OLVASÓKHOZ!
Jeligés, cini a szerkesztőségben jelzésű és más hirdetések utáni érdek\' ló\'dcsük során kérjük, hivatkozzanak a zárójelben megadott számra.
MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.

lakás. Irányár: 1.4 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6956
K)
Nk. keleti városrészében eladó 3 szobás, 70 nm-es, szónyegpadlós, központi fűtésű, 4. emeleti lakás, 4 emeletes épületben. Irányár: 1.850.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6957 K) Nk. keleti városrészében eladó egyedi gázfűtésű. 2 szobás, 56 nm-es, erkélyes, redőnyös, parkettás, kábeltévés, 4. emeleti lakás. 4 emeletes épületben, jó szomszédok környezetében. Irányár: 1.6 MFt. Érd.: Nk„ Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6958 K) Nk. keleti városrészében eladó egyedi gázfűtésű. 3 szobás, 100 nm-es. földszinti, egyedi vízórás, redőnyös lakás, garázzsal, vagy anélkül. Irányár: 3.5 MFt+650.000 Ft a garázs. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (6959 K)
Balatonmárián eladó vízparti, strand közelében lévő, kb. 15 éves, kifogástalan, tetőtérbeépíté-ses, 2+1 szobás, hallos, 2 erkélyes, teraszos, ikernyaraló, 55 n.öl telekkel, tujákkal, gépkocsibejáróval. Irányár: 2.9 MFt. Érd.: Nk.,Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig.
(6960 K)
Bocskán eladó 2 szobás, előszobás, 34 éves családi ház, nagy telekkel, meléképuletekkel, gépkocsibejáróval. Vezetékes víz az udvarban. Irányár: 1.1 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6961 K) Alsórajkon eladó tetőtérbeépítéses, 160 nm-es, 3 éves családi ház. Víz villany, derítőakna. kábeltévé van. Az alsó szint teljesen kész. a felsőszint félkész állapotban.Az épület vakolatlan tégla falazatú. A telek 600 n.öl. Irányár: 2.2 MFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (6962 K)
Nk. keleti városrészében eladó 3 szobás, 68 nm-es, központi fűtésű, erkélyes, tehermentes, jó állapotban lévő 9. emeleti lakás. Irányár: 1.9 MFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058.
hétköznap 8-17 óráig. (6963 K)
Nk. -án eladó földszinti, udvari. 3 szobás, 67 nm-es, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás, kon-vektoros. kábeltévés, megvásárolható önkormányzati lakás, tehermentesítve. Irányár: 2.2 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058.
hétköznap 8-17 óráig. (6964 K)
Budapesten. XVI. kerületben, Mátyásföldön eladó 6 szobás, 200 nm-es. beépíthető tetőteres, 2 konyhás, 2 fürdős, 2 előszobás. 2 kamrás, pincés, hagyományos és gázfűtésű, 50 éves családi ház. Irányár: 18 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6965 K)
Nk-án, a Kaposvár felé vezető út mellett eladó 500 n.öl. közművesíthető építési telek. Irányár: 350.000 Ft Érd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (6966 K)
Sáncban eladó 2 szintes. 2x100 mn-es. tetőtér-
beépítéses, 9 éves,5 szobás, pincés, egyedi gáz-
fűtésű, konvektoros családi ház, 770 n.öl te-
lekkel, gépkocsibejáróval, tehermentesítve.
Irányár: 4.7 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.:
93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6967 K)
Bagóhegyen, NagycserfŐ után eladó 557 n.öl
telek, melynek 2/3-ad része hagyományos sző-
lő, 1/3-ad része szántó. A telken régi pince ta-
lálható, 1 szobával, 5 hordóval, 4000 nagymé-
retű téglával, 200 karóval. Gondozott terület.
Irányár: 110.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4.,
Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (6968
K)
Kisrécsén eladó 2 szobás, 60 nm-es. fürdőszobás, tömés falazatú családi ház, 1000 n.öl telekkel, 40 nm-es garázzsal, melléképületekkel. Irányár: 1.2 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6969 K) Katonaréten eladó 2 szintes, önálló, kertes, 160 nm-es, 3+3 félszobás családi ház, 2 konyhával. 2 fürdőszobával. 2 kamrával, közlekedővel, előszobával, lépcsőházzal, konvektoros gázfűtéssel, csatornabekötéssel, kábeltévével, telefonnal, arázzsal, műhellyel, gazdasági épülettel, 3 fázisú áraimnál, gépkocsibejáróval, tehermentesítve. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058.
hétköznap 8-17 óráig. <6970 K)
Nk. belvárosában eladó 75 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtésű, 2. emeleti, telefonos, egyedi vízórás, redőnyös, parkeltázott szobákkal rendelkező, jó állapotban lévő, megvásárolható önkormányzati lakás. Irányár: 2.650.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (6971 K)
Nk-án eladó 3 szobás. 70 nm-es, egyedi fűtésű családi ház. kis udvarral, garázzsal, kocsibejáróval, Az udvarban különálló. ! szobás. 24 nm-es lakás van. Irányár 3.8 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig.
(6972 K)
Kiskanizsán eladó 3 szobás, 100 nm-es. egyedi fűtésű családi ház, melléképületekkel, nyári-konyhával, 150 n.öl telekkel. Irányár: 2.2 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (6973 K)
Palinban eladó 2 szobás, 1960-ban épült családi ház, konyhával, fürdővel, wc-vel, zárt terasszal, vízzel, gázzal, villannyal, 4005 nm telekkel, gazdasági épületekkel. Irányár: 2.9 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hél-
kóznap 8-17 óráig. (6974 K)
Miklósfán eladó I szoba, konyhás, előszobás családi ház, garázzsal, 830 n.ol telekkel. Irányár: 1.1 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6975 K) Kiskanizsán eladó 2 szintes, letőtérbeépítéses, 120 nm alapterületű, családi ház, vízzel, villannyal, csatornabekötéssel, kábeltévével, gépkocsibejáróval, 30 nm-es garázzsal. 90 nm-es műhellyel. 3 fázisú árammal, kb. 60 n.öl kiskerttel, tehermentesen. Az épület 15 éves, telefonos. A felső szinten 2 szoba, erkély, zuhanyzó, az alsón 2 szoba, konyha, fürdő, wc, spejz, közlekedő, társalgó található. Az épület hőszigetelt. Irányár: 6 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig.
(6976 K)
Zánkán eladó 3 szintes, 87 nm alapterületű. 4 szoba + nappalis, kb. 8 éves nyaraló. 2 fürdőszobával, konyhával, wc-vel, terasszal erkéllyel. A lelek 851 nm, panorámás, Füredre néző. közművesített, észak-déli elhelyezkedésű, parkosított, leraszos kialakítású, termő gyümölcsössel, mogyoró és fUgebokrokkal, árnyas diófákkal, szalonnasütövel és nádfedeles, szabadtéri étkezővel, kecskelábú padokkal és asztalokkal. Az ingatlan központi elhelyezkedésű: bolt. étterem, cukrászda, orvos a közelben. A telken 4 auló részére van parkolási lehetőség. Az ingatlan tehermentes. Irányár: 6.5 MFt. Vagy cserélhelő nagykanizsai családi házra, értékegyez tetessél. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6977 K) Bérelnék olyan családi házat Nagykanizsán, amely legalább 3 szobás, és amelyet a későbbiekben megvásárolhatnék. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6978 K)
Nk. kereseti lakóleiepén. téglaépltlelben eladó egyedi gázfűtésű, 57 nm-es. 2 szobás, erkélyes, kábeltévés, parkettázott szobákkal rendelkező, tehermentes, 3. emeleti lakás, 2. tulajdonostól.
Irányár: 2.8 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (6979 K) Nk. keresett lakótelepén eladó 1 szobás, 38 nm-es, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás. parkettázott szobákkal rendelkező, 2. emeleti, tehermentes lakás. Irányár: 1.4 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (6980 K)
1. emeleti, 3 szobás, 67 nm-es, összkomfortos, központi fűtésű, jó állapotban lévő lakás, Nagykanizsa keleti városrészében eladó. Irányár: 2 MFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (6981 K)
1. emeleti. 1+2 félszobás. 57 nm-es, redőnyös, igényesen felújított, központi fűtésű lakás, Nagykanizsa keleti városrészbéen eladó. Irányár: 2.1 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (6982 K) Kisbagolán eladó 650 n.öl telek, kordonos szőlővel, gyümölcsfákkal, régi pincével, teljes felszereléssel, gépkocsibejáróval. Víz, villany, beköthető. Irányár: 200.000 Ft Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
16983 K)
Keresünk eladó önkormányzati lakásokat Nagykanizsán. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-
058. hétköznap 8-17 óráig. (6984 K)
Keresünk eladó, egyedi fűtésű lakásokat Nagykanizsán. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (6985 K)
Régi családi házban lévő 2 szoba félkomfortos, egyedi gázfűtéses 70 nm-s udvari házrész, kiskerttel, garázzsal eladó, vagy 2 szoba összkomfortos tehermentes lakásra cserélhető a városban vagy környékén. Érd.: Nk.. Magyar u. 64.
Horváth 17 óra után. (7008 K)
A sandi Öreghegyen nagykiterjedésű gyü-
mölcsös hétvégi házzal, berendezéssel, préssel,
hordókkal kedvező áron eladó. Érd.:
06/30/470-588 (7009 K)
Nk-án Fő úton 2.szobás egyedi fűléses. vízórás lakás nyári, beköltözéssel eladó. Érd.: napköz-
ben 93/311-545. (7010 K)
Nk.. Ady u. 72. sz. alatt 3 szobás családi ház 1360 nm-es telekkel, melléképületekkel eladó.
Tel.: 312-271 (7011 K)
Újudvaron, társasházban lévő különbejáratű lakás garázzsal, melléképülettel eladó. Érd.: Új-
udvar Ország út 40. Péter (7012 K)
Nk-án kétszintes 100 nm-es 3 szoba+nappalis társasházi lakás eladó. Érd.: 18 óra után Rózsa
u. 10. C/l 1. alatt. (7013 K)
Kisbagolai hegyen 520 n.öl terüleen szőlő-gyü-mölcsös és épület alápincézve, felszereléssel együtt áron alul eladó, vagy személygépkocsira cserélhető. Víz van. Érd.:Nk., Zemplén u. 3/B.
fsz/1. (7014 K)
Megművelésre kiadnám 300 n.öl területemet, fele szőlő, a többi konyhakerti rész. Megyegye-zés szerinti művelés. Leveleket „Március" je-
ligére a kiadóba kérem. (7015 K)
Belvárosi 1+2 félszobás (63 nm) magasföldszinti, egyedi központi fűtéses, vízórás. öröklakás tehermentesen eladó. Megtekinthető: szombat-vasárnap: du.: 1-3 óra között: Király
u. 31/A Glósné. (7016 K)
Nk-ához közel jól felszerelt szőlőbirtok teljes berendezéssel, sok gyümölcsössel kevés szőlővel olcsón eladó. Ajánlatokat „Most érdemes" jeligére a kiadóba kérem. (7017 K) 1+2 félszobás, igényesen felújított lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: Nk.. Városkapu
krl. 2/a. 1/4. Magyar (7018 K)
Látóhegyen a Csónakázó tó közelében 62 n.öl terület eladó. 3 sor lugas szőlő, termő gyümölcsös és kert művelésű, pincével, kúttal. 17 és 17/a helyijáratos busszal megközelíthető. Érd.: Szentes István, Nagykanizsa, Magyar u.
23. 5. ajtó. (7019 K)
B.niáriaalsón ikervilla fele eladó, vagy egész nyárra kiadó. Irányár: 2.3 MFt. Erd::
06/60/399-755 (7020 K)
A nagybagolai hegyen zártkerti telkek a kaposvári út mellett eladók. Ugyanitt jó állapotú lakókonténer is eladó. Érd.: 93/310-558 az esti
órákban. (702) K)
Belvárosi, udvari, 2 szobás magán házrész el-adó. Érd.: 311-904 telefonon. (7022 K) Bontásra ítélt családi házat vásárolnék sürgősen. Ajánlatokat: Pf.: 154-be „Új otthon" jeli-
gére kérném. (7023 K)
Belváros központjában 2 szobás, 52 nm-es központi fűtéses, 3 erkélyes lakás, külön tárolóhelységgel sürgősen, áron alul eladó. Érd.: 16-20 óra között: Nk., Zrínyi M. 28/C. H/6. Ba-
logh. (7024 K)
Zalakarosban 2 szobás nyaraló sürgősen áron alul eladó. Érd.: Benkovics János, Nagykani-
zsa, Kodály Z. u. 7 . 4/24. (7025 K)
Bacónakon 780 n.öl vegyes művelésű birlok présházzal, faházzal, szüreti felszereléssel 200.000 Ft-ért eladó, vagy előnyösen kiadó.
Érd.: Nk., Corvin u. l/a/5. (7026 K)
Zalakarostól 9 km-re Zalaszabari hegyen, a kilátótól 200 méterre szőlő pincével, teljes felszereléssel áron alul eladó. Érd.: Nk.. Deák Tér 2. vagy 06/60/399-991 telefonon. Andi (7027 K) Balatonfenyves Közép út 29. szám alatti ikernyaraló fele eladó. Erd.: naponta 17 óra után
Nk., Nagyrác u. 20. (7028 K)
1+2 félszobás. 56 nm-es központi fűtéses lakás augusziusi kiköltözéssel eladó. Érd.: Nk., Város-kapu 6/C. 2/8. esü órákban Svéleczné (7029 K) Nk-án Múzeum tér 7. sz. alatt 81 nm-es családi ház,468 nm-es területtel eladó. Érd.: a fenti
cím alatt. (7030 K)
Belvárosban, csendes helyen Csányi utcában kétszobás családi ház nagy telekkel eladó. Érd.: a 311-045-ös telefonon, 7-11 óra közölt. Szom-
bat-vasárnap egész nap. (7031 K)
Sürgősen vásárolnék lakást Nk-án, akár garázzsal, s bútorozoltan is, lehetőleg azonnali, vagy rövid határidejű beköltözéssel (1-2 hónap) kizárólag 2 és fél vagy 1+2 félszobás, tehermentes, felújított, jó állapotú érdekel, csak 4 emeletes tömbházban, elsősorban Városkapu krt. környékén (Kazanlak. Munkás. Rózsa u.) Fizetés azonnal, készpénzzel. Érd.: Göncz László. Balalonma-
gyaród, Petőfi u. 30. (7032 K)
Vennék 1 szobás, egyedi fűtéses lakást a Nagykanizsán a belvárosban, a Thury ABC-tőI a piacig bezárólag. Érd.: Tel.: 93/314-698. 15 óra
ulán. (7033 K)
Eladó Nk-án 54 nm-es egyedi fűtésű, egyedi vízórás, parkettás erkélyes, 2. emeleti tehermentes lakás. Érd.: Garay l/A. 2/7. 17 óra
után. (7033 K)
Nk-án Attila ulcában 1+2 félszobás, I. emeleti konvektoros lakás eladó 1.7 MFi-ért. Érd.:
310-373 este (7034 K)
3 szobás jó állapotú lakás eladó a Zemplén Gy. utcában. Irányár: 1.6 MFt. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap 10-17 óráig. (7035 K) 1+félszobás erkélyes, külön lomkamrás összkomfortos lakás eladó a Zemplén Gy. utcában. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap
10-17 óráig. (7036 K)
2 szobás telefonos összkomfortos tehermentes 75 nm-es 3. emeleti lakás Budapesti, elcserélném Nk-i nagy lakásra, de családi ház is érdekelne. Érd.: Nk., Kazanlak Krt. 7/B. 1/4. hét-
köznap 10-17 óráig. (7037 K)
2 szobás félig kész fürdőszobás családi ház eladó Nemesvidon. Irányár: 400.000 Ft. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 10-17
óráig. (7038 K)
Nagybagolai-liegywen a Kaposvári út mellett
telkek eladók. Ugyanitt jó állapotú lakókonté-
ner eladó. Érd.: 93/310-558 telefonon az esti
órákban. (7078 K)
GARÁZS
Garázs kiadó a Véndiófa mögötti garázssoron. Érd.: 93/311-976. 17 óra után. (6902 K)

199S. március 17.

KANIZSA - /tpts.

31



Garázs olcsón eladó a Téglagyári úti garázssoron. Érd.: egész nap Kondics Károly Nk., Fő
út 10. 1/1 ajtó. (6529 K)
Eladó aknás+pincés nagyméretű garázs a Téglagyár úti garázssoron. Tel.: 93/314-698, 15
óra után. (7039 K)
Nagyméretű aknás garázs eladó a Kaán Károly utcában. Érd.: 06/60/399-864-es telefonon.
(7040 K)
Munkás úti garázssorban aknás garázs kiadó. Érd.: 314-877-es telefonon 18 óra után. (7041 K) Kaán Károly utcában aknás garázs eladó. Érd.: Kiss Józsefné Nk.. Városkapu 8/A. 111/18.
(7042 K)
Ikergarázs fele hoszú távra kiadó. Érd.: Nagy lá-nos Nk., Munkás u. 7/a. 17 óra után. (7077 K)
JARMU
1300-as Lada combi 7 éves, megkímélt állapotban kevés km-rel eladó. Benkő Miklós, Zá-kány. Zrínyi tér 5. Tel.: Zákány 239. (6906 K) \'84-es. 1,7 D. RITMO friss műszakival, családi okok miatt sürgősen eladó. Érd.: Inunkaidőben, 93/314-135 telefonon, 17 óra után. Nk. Fő u.
10-12. 1/2. Valler. (6905 K)
Eladó 127-es Fiat combi 1049 kcin-es. 6 l-es fogyasztással. Irányár: 120.000 Ft, vagy elcserélném jó állapotban lévő Wartburgra. Mihalicz Ti-bor. Nk. Kodály Z. 1-3. E lpb. 2/3. (6898 K) 126-os Polski Fial eladó és egy Babetta segédmotor kerékpár. Tel.: 313-661 vagy Nk. Király
n. 8/A. (6897 K)
1500-as, 15 ezer km-t futott, 4 ajtós Lada Samara extrákkal megkímélt állapotban eladó. Érd.: 17 óra után, Nk. Zemplén u. 7/B. 10/61.
Tel.: 31 1-527. (6889 K)
Renault 19-es, 1647 kcm-es. piros, jó állapotú személygépkocsi eladó. Irányár: 250.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap
10-17 óráig. (6763 K)
NISSAN SUNNY 1,7 D SLX, 5 ajtós, 1989-es megkímélt állapotban eladó. Érd.: napközben 93/312-283 telefonon. 17 óra után: Nk-Miklós-
fa, Bocskai n. 6/c. (6745 K)
Középhosszú AVIA érvényes műszakival, jó állapotban eladó. Érd.: 93/317-320-as telefonon
lehet. (6689 K)
Volkswagen Golfot vennék 79-82 évjáratút irányármegjelöléssel. Leveleket „Ezüst eső" jeli-
gére a Pf.: 154-be kérném. (7043 K)
Kismotor olcsón eladó! Megkímélt és jó állapotban lévő Delta moped segédmotorkerékpár eladó. Érd.: 93/315-530 telefonon mindennap
16 óra után. (7044 K)
1992-es évjáratú Honda Accord 2,2-es melál-kék gyári extrákkal, 36 ezer km-rel eladó. Érd.:
06/30/450-970-es telefonon (7045 K)
1.3 S Opel Kadett 81-es eladó. Ár: 175 eFt. Érd.: Nk.. Berzsenyi 4/B. 2/8. Tóth Tamás
(7046 K)
Sürgősen vennék személygépkocsit, jó állapotút, friss műszakival 80-100 eFt-ig. Érd.:Göncz László, Balatonmagyaród, Petőfi u. 30. (7047
K)
\'84-es évjáratú Polski Fiat 126-os eladó. Tel.:
93/314-360/237l-es mellék. 8-15 óráig. (7076
K)
ALBÉRLET
Keresek kiadó házat Kiskanizsán. vagy kiadó lakást Nk., belvárosában. Tel(Uzenetrögzitó):
60/397-740 (7049 K)
1+2 félszobás, egyedi fűtéses, bútorozott lakás albérletbe kiadó. Erd.: 20 óra után: 317-376-os
telefonon. (7050 K)
Zalakaroson új. 40 nm-es üzlethelyiség kiadó. Érd.: 06-93/340-404, 18 óra után. (6858 K) Kiadó Nagykanizsa belvárosában 60 nm-es pincehelyiség, világítással, raktár céljára. Bérleti díj: 20.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(6986 K)
Kiadó Nagykanizsán, a keleti városrészben 1 bútorozott szoba, nemdohányzó, egyedülálló bérlőnek, azonnali beköltözéssel. Bérleti díj: 9.000 Ft/hó, mely a rezsiköltséget is magába foglalja. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (6987 K)
Keresünk kiadó lakásokat, családi házakat Nagykanizsán. A kiadók részére térítésmentesen közvetítünk bérlöt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (6988
K)
Zalakarosban hosszabb távra kiadó mini autócamping és büfé. teljes felszereléssel. Bérleli díj: 300.000 Ft/év. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6989 K) Nk. belvárosában kiadó 1,5 szobás, 2. emeleti, bútorozott lakás. Bérleti díj: 17.000 Ft+re-zsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (6990 K)
Nk. keleti városrészében kiadó 1+2 félszobás, 57 nm-es, földszinti, központi fűtésű, egyedi vízórás, bútor nélküli lakás, 2-3 évre, maximum 4 fő részére. Gyermekeseknek is! Bérleti díj: 13.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6991 K) Nk. keleti városrészében kiadó 6 hónapra, áprilistól szeptember végéig 2 szobás, konyhás, étkezős, összkomfortos, bútorozott lakás, központi fűtéssel, egyedi vízórával, 3. emeleten. Bérleti díj: 20.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (6992 K)
Nk. keleti városrészében kiadó 2x77 nm+54 nm tetőtér, irodának, üzletnek, lakásnak is alkalmas. Bérleti díj: 1.000 Ft/nm/hó. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (6993 K)
Nk. belvárosában kiadó 23 nm-es+ 10 nm galériás, telefonos üzlethelyiség. Bérleti díj: 40.000 Ft/hó, melyből 20.000 Ft I évre előre fizetendő, a többi havonta, azaz: 240.000 Ft/év+20.000 Ft/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (6994 K) Nk. belvárosában kiadó kb. 100 nm-es, földszinti, galériázható, utcára nyitható helyiség, üzletnek, irodának, orvosi rendelőnek. Bérleli díj: 85.000 Ft/hó, melyből 45.000 Ft 1 évre előre fizetendő, a többi havonta, azaz: 540.000 Ft/év+40.000 Ft/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6995
K)
Nagykanizsán kiadó 1 szobás, udvari lakás, konyhával, spejzzel, zuhanyzóval, egyedi gázfűtéssel, bútor nélkül. Bérleti díj: 8.000 Ft/hó+rezsi. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (6996 K)
Szoba kiadó Nagykanizsa keleti városrészében, 10. emeleten, bútorozva, erkéllyel, központi fűtéssel, 1 fő részére. Csak nemdohányzónak! Bérleti díj: 6.000 Ft/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6997
K)
Nk-án szoba kiadó, bútorozva, egyedi gázfűtéssel. 1 fő részére, fürdő-, esetleg konyahasználattal, bérleti díj: 8.000 Ft/hó+rezsi. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (6998 K)
Nagykanizsa keleti városrészében kiadó 2 szobás, bútorozott, központi fűtésű, 4. emeleti, egyedi vízórás, felújílot lakás, gyermekeseknek is, maximum 4 fő részére. Bérleti díj: 17.000 Ft+rezsi havonta. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (6999 K) 2 szoba kiadó Nagykanizsa keleti városrészében, akár bútorral, akár bútor nélkül, központi fűtéssel, 3. emeleten. 2 megbízható, a szobákra vigyázni tudó. nemdohányzó hölgy részére. Bérleti díj: 2x8.000 Ft. Rezsi nincs! Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (7000 K)
Szoba kiadó Nagykanizsa keleti városrészében, 8. emeleten, bútorozottan. egyedi gázfűtéssel, fürdő-, wc-, konyhahasználattal, 1 hölgy részére. A bérbeadó is hölgy. Bérleti díj: 7.000 ft/hó. Rezsi nincs! Érd.: Nk., Terv ti. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7001 k) Szoba kiadó Nagykanizsa keleti városrészében, földszinten, búlorozotlan, központi fűtéssel, konyha-, fürdő-, wc-használattal, megbízható, komoly, középkorú hölgy, vagy diáklány bérlő részére. A bérbeadó is hölgy! Bérleti díj: 8.000 Ft/hó. Rezsi nincs! Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7002 K) Nk. belvárosában kiadó 3 szobás, 86 nm-es, 2 erkélyes, egyedi gázfűtésű, bútor nélküli, 3. emeleti lakás, csak megbízható bérlőnek. Bérleti díj: 25.000 Ft+rezsi havonta. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (7003 K)
Bérelnék olyan családi házat Nagykanizsán, amely legalább 3 szobás, és amelyet a későbbiekben megvásárolhatnék. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(7004 K)
Kiskanizsán kiadó 2 szintes épület tetőterében igényesen kialakított, exkluzív, különbejáratú, telefonos, 2 szoba+nallos, márványpadlós, fa-burkolatú bérlemény, fózőfülkével, fürdővel, wc-vel, irodának, bemutatóteremnek, orvosi rendelőnek, banknak, biztosítónak, utazási irodának, üzletembernek ideális. Bérleti díj: 100.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7005
K)
Nk. belvárosához közel kiadó 1,5 szobás, egyedi gázfűtésű, 1. emeleti, bútorozott lakás, 1 vagy 2 fő részére (lehet gyermekes felnőtt is), azonnali beköltözéssel. Bérleti díj: 10.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7006 K) Nk. keleti városrészében kiadó 1+2 félszobás, 1. emeleti, központi fűtésű, bútor nélküli lakás, bérleti díj: 12.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(7007 K)
1+2 félszobás bútorozatlan elős emeleti, keleti fekvésű összkomfortos lakás albérletbe kiadó a keleti városrészben. Iá.: 12.000 Ft+rezsi költségek. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hét-
köznap 10-17 óráig. (6921 K)
Keresek albérleti szobákat, lakásokat, házakat „A kiadó részéről díjtalan bérlő biztosítással". Bérlőnek kedvező fizetési lehetőséggel. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig, vagy levélben pontos cím és ármegjelö-
léssel. (6922 K)
Keresek 1 szobás, bútorozott lakást hosszú távra albérletbe, biztos fizetés, leinformálhaló fiatalember. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. t/4.
Hétköznap 10-17 óráig. (6923 K)
1 szobás bútorozatlan belvárosi lakás kiadó irodának vagy albérletbe, havi 20.000 Ft+rezsi díjfizetéssel. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 óráig. (6924 K)
Kiadó 1 szoba fürdőszoba, konyha használattal fiatal hölgy részére a keleti városrészben. Érd.: Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. Hélköznap 10-17
óráig. (6925 K)
Férfi részére szoba kiadó, közös fürdőszoba és konyha használattal a Kazanlak krt-on, 7.000 Ft-ért, ami mindent tartalmaz. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(6926 K)
Keresek kiadó udvari házrészt, vagy családi házat fürdőszobával, hoszútávű albérletbe. Ajánlatokat Nk., Kazanlak krl. 7/B. 1/4. alá kérem. „Kiadó részéről díjtalan lebonyolítással" akár
levélben is feladható. (6927 K)
1 szoba hölgy részére kiadó a Kazanlak krt-on.
Konyha, fürdőszoba közös használattal. Érd.:
Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óráig. (6928 K)
1 szoba konyha, fürdőszoba használattal albérlete kiadó a Zeplén Gy. utcában középkorú hölgy részére. 8.000 Ft mindent tartalmazó díjfizetéssel. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (69 29 K)
2 szobás erkélyes, telefonos, bútorozott 3. emeleti lakás kiadó április 1-től 6 hónapra. 20.000 Ft+rezsi és telefondíj fizetéssel. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (6930 K)
VEGYES
Hauck osztrák babakocsi kiegészítőkkel olcsón eladó. Irányár: 5.000 Ft. Érd.: Nk. Király u.
31 IC. Varga László (6880 K)
A Hunyadi János Általános Iskola (Nagykanizsa, Sugár u. 13.) alkalmaz szakképzelt, gyakorlattal rendelkező könyvelői számílógépkeze-lői ismerettel. Bérezés a közalkalmazotti tör-
vény szerint. (6907 K)
Yamaha G-S 200-as ikerszarvú, fekete szólógitár jó állapotban eladó. Érd.: Bali Miklós,
Nk. Bartók u. 4. 7/C. fsz. (6895 K)
Vállalkozók, vállalkozások szánntógépes könyvvezetését, valamint üzleti tervek készíté-sét vállalom. Érd.: 06-30/471-436. (6894 K) Fagylaltozó és büfé eladó. Erd.; Nk. Csengery
u. 81/B. 2. em. (6891 K)
Étkezőgarnitúra, áthidaló szekrénysor. 2 db gyermek heverő és sarok ülőgarnitúra eladó. Erd.: 17 h után, Kiskanizsa, Körmös u. 34.
(6890 K)
Idős, beteg emberek otthoni gondozását, eset-
leg bejárónői tevékenységet is vállalok. Aján-
latokat „Megbízható hölgy" jeligére, Nk. Pf.:
154-be kérek. (6885 K)
1 évesnél nem régebbi videómagnót (felvevőlejátszó) vennék részletfizetéssel. Ajánlatokat: Nk. Liszt F. u. I/B. IV/1. 17-19 óráig. (6882
K)
Eltartási szerződést kötnék ottlakással. Ajánlatokat „Sürgős megoldás" jeligére, Nk. Pf.:
154.-be kérek. (6881 K)
Gépelést vállalok. Leveleket „Pontos" jeligére
a Pf.: 154-be kérném. (7051 K)
Ismerkedési esi március 17-én 18 órától élőze-nével, gyertyafénnyel a HSMK-ban. (7052 K) Eladó IBM AT szánutógép. Irányár: 43 eFt.
Érd.: 313-661 telefonon. (7053 K)
Fajtiszta, fekete kan puli 5 hónapos eladó. Érd.: Balatonmagyaród, Petőfi u. 38. vagy 317-
402 telefonon. (7054 K)
Esziéiika Szépségszalon Csokonai 8-10. Üj szolgáltatásaival várja vendégeit: pedikür, manikűr, tesünasszázs, talpmasszázs. Kedden 8-16 óráig, csütörtökön 12-20 óráig. (7055 K) Eladó használt I db gyermekszekrénysor, 1 db szárnyas üveges ajtó tokkal, és 2 db beépített
szekrény. Tel.: 93/316-583 (7056 K)
20-as női terepkerékpár eladó. (6-10 éves kortínak). Érd.: JeszenŐi Csaba Nk., Garay u.
2/A. 93/315-650 (7057 K)
Hideg-melegvizes Thermal-Komfort típusú 5
éves mosógép kitűnő állapotban eladó. Érd.:
Magyar László, Nk., Városkapu krl. 2/a. 1/4.
(7058 K)
2 db ikerként, de külön-külön is használható (eladható) Peregő márkájú többfunkciós babakocsi kitűnő állapotban eladó. Érd.: Nk., Városkapu krt. 2/a. 1/4. Magyar László.
(7059 K)
Eladó: heverők, szekrény, íróasztal, hűtőszekrény, faliszőnyeg. Érd.: Gyurkó Józsefné, Nk.,
Kodály, 1-3/A. IV12. (7060 K)
MICHELIN MXT 175/70R13 típusú 2 db gumiköpeny, új eladó 17 ezer forintért. Érd.: Baj-csai u. 63. esle és hétvégén, nappal: 310-744
(7061 K)
Commodore 64 számítógép + floppy + joystick + tartozékok + 120 db játéklemez + GRUNDING kistévé eladó.:Érd.: Nk., Zrínyi M. 28/C.
H/6. Balogh. (7062 K)
Trabant és automata mosógép eladó. Érd.: hét-
végén 17 óra után, Nk.. Kazanlak krt. 14/B.
3/1 1. (7063 K) ____
PARTNERKERESŐ
172 cm magas, 46 éves, belvárosi lakással rendelkező hölgy megismerkedne korban és magasságban hozzáillő úrral. Gépkocsival rendelkezők előnyben. Leveleket „Tavaszi találko-zás" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (6904 k)
Saját lakásban, kél gyermeket nevelő, átlagos külsejű, 34 éves adminisztratív munkakörben dolgozó nő vagyok. Társat keresek, akivel megoszthalnám magányomat. Levelekel „Együtt könnyebb" jeligére, Nk. Pf.: 154-be
kérek. (6903 K)
Intelligens, ápol! férfi ismeretségéi keresi egy
33 éves, 160/55 függellen hölgy. Leveleket
„Lelki gazdagság" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-
rek. ,6001 K)
30 éves, 163/55 független, magányos, szakmunkás férfi társat keres egy szerény, jólelkű, vékony testalkatú hölgy személyében. Leveleket „Várlak" jeligére. Nk. Pf.: 154-be kérek.
(6900 K)
39 éves, 160/65. 2 kamasz fiái egyedül nevelő özvegyasszony megismerkedne korban hozzáillő, intelligens, szeretni tudó, tartalmas kapcsolatra vágyó férfival. Leveleket „Orchidea" je-ligére, Nk. Pf.: 154-bc kérek. (6901 K) Lakással rendelkező, 53 éves. jó megjelenésű pedagógusnő társat keres vidám alaptermészetű, kb. 170-175 cm magas, inielligens, nemdohányzó férfi személyében. Leveleket „Reménysugár" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérném.
( 6893 K)
53 éves, vonzó külsejű, értelmiségi nő szaba-
didőpartnert keres utazást, termeszeiét, mozit,
színházal kedvelő, nemdohányzó férfi szemé-
lyében. A levelekel „Vágyak vonzásában" je-
ligére kérem a Nk. Pf.: 154-be. (6892 K)
57 éves, 169 cm magas, kissé molett, egyedül-
álló fiatalos asszony társál keresi magas, józa-
néletű úr személyében. Levelekel „Fehér orchi-
deák\' jeliére. Nk. l\'l : 154-he keick. (6888 K)
38 éves, 160 cm magas, csinosnak mondott,
arányos alkaltí, elvált hölgy őszinte, korrekt,
egyedülálló úriembert keres barátnak. Levele-
kel „Hasonlóság" jeligére, Nk. Pf.: 154-be ké-
rek. (6884 K)
43 éves, csinos, fiatalos, értelmiségi nő társat
keres magas, sportos, intelligens úr személyé-
ben. Leveleket „Találkozás" jeligére. Nk. Pf.:
154-be kérem. (6887 K) "
Felsőfokú végzettségű, 44 éves. jó megjelenésű hölgy társat keres utazást, természetet kedvelő, kulturált úr személyében. Leveleket „Tavaszi randevú" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem.
(6886 K) .
41/170 magas gyermekeivel élő fiatalember gyermekszerelő társat keres. Gyermek nem akadály. „Szeretnélek megtalálni" jeligére Nk.. Kazanlak krl. 7/B. 1/4. alá kérem. (W32 K) Jó megjelenésű 40 éves üzletasszony, aki 2 gyermekével él baráti társaságot keres, hasonló foglalkozású, vagy állandó munkahellyel rendelkező 46/180 magasságig korrekt úriember személyében. „Csalódás után vagyok" jeligére Nk„ Kazanlak krl. 7/B. 1/4. alá kérem. (6933
K)
43/74/172 magas intelligens korrekt házias fiatalember, megismerkedne hasonló adottságokkal rendelkező hölggyel 45 éves korig. Gyermek nem akadály. „Kereslet J." jeligére Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. (7064 K)
44 éves leszázalékolt nő barna, vidám termé-
szetű 15 éves kislánnyal, megismerkedne kor-
ban hozzáillő úrral. Levelekel „Kékszemű" jel-
igére a pf.: 154-be kérem. (7065 K)
39/175/85 elvált, független, céltudatos, barna,
kékszemű férfi megismerkedne vidám erköl-
csös érzelmű hölggyel. Minden lehetséges. Jel-
ige: „Tavaszi szerelem" Cím: 8804. Nk.:4
Pf.:15. (7066 K)
Felsőfokú végzettségű csinosnak luoiulon 43 éves hölgy 15 éves leánygyermekével olyan értelmes férfi ismeretségéi keresi, akinek fontos a nyugodt élet és a szeretet. Gyermek nem akadály. Leveleket „Könnyebb" jeligével a Pf.:
154-be kérném. (7067 K)
Intelligens, ápolt, 44 éves üzletasszony,, egy gyermekkel keresi őszinte űr ismeretségét, intelligens férfi személyében. Levelekel „Egymá-sérl"" jeligével a Pf.: 154-be kérem. (7068 K) 37/165/72 józanéleifí. nemdohányzó, saját lakással rendelkező legényember megismerkedne
45 éves korig házias, gyermektelen, vagy gyer-
mekes hölggyel házasság céljából. Kalandorok
kíméljenek. Otthonomba várlak. Leveleket
„Boldogság, szerelem" jeligére kérem címezni.
Nk., Pf.: 154-be. (7069 K)
Független hölgy levelét várja egy 50/166 magas középfokú végzettségű, szolid. józanélelŰ, intelligens, vígkedélyfi férfi. Levelekel „Gerbe-ra" jeligével a Pf.: 154-be kérem. (7070 K) 39/175/85 elvált függetlenül élő, vidám természetű célludatos férfi megismerkedne szolid, erkölcsös érzelmű hölggyel. Válaszokai „Tavaszi szerelem" jeligére a Pf.l 54-be kéméin. (7071 K) 41 éves érzelemgazdag hölgy keresi társál 41-47 éves korig, intelligens józanéletű férfi személyében, kivel hű társak lennének egy életen át és aki falusi otthonába költözne. Jelige: „Piros szegfű" Pf.: 154-be kérném a levelekel.
(7072 K)
43 éves értelmes, csinos hölgy szintén értelmiségi társát keresi egy gyermekkel harmonikus élet reményében 56 éves korig. Válaszokat „Lehetséges" jeligére a Pf.: 154-be kérem.
(7073 K)
27 éves, szőke, rövidhajú 165 cm magas, kissé molett, vidám természetű doklornó társaság hiányában keresi korban hozzáillő, független, intelligens, optimista társát. Utazást kedvelők fényképes levelét várom. Leveleket „Együtt, egymásért" jeligére a Pf.: 154-be kérem. (7074 K)

Keresztény kultúra |
Dr. Bolberitz Pál. a Páz- | mány Péter Tudomány | Egyetem Hittudományi Ka- 1 iának dékánja tartott elő- 1 adást az elmúlt hét szóm- § batján a felsővárosi temp- | lomban A keresztény kul- | túra jelentősége címmel. I Az eseményre a Magyar | Piarista Diákszövetség 1 Nagykanizsai Tagozata és | a Jézus Szíve Plébánia § szervezésében került sor. f.
-kr- |
Verseny a családnak i
A Nagyrác úti Általános | Iskola kisdiákjai számára g feledhetetlen élményt je- | lentett az a márciusi szom- | bat, amikor a MAV-csar- | nokban egymással vetél- I kedhettek: ki a legügye- \\ sebb, legrátermettebb?
Az óvodásokkal és szü- | lökkel kiegészült csapatok | játékos sportversenyben | mérték össze erejüket. A | versenynek aznap vége § volt, de hogy másoknak is § része legyen hasonló élmé- | nyékben, a megmérettetés | folytatódik. Áprilisban vá- 1 rosi szintű, hasonló családi I játékra várják a különböző | intézményekből jelentkező 1 ovisokat, alsó tagozatoso- § kat - és természetesen a f csapatokat erősítő szülő- | ket.
-11- j
Tűzközelben
Négy alkalommal riasz- § tották városunk lánglovag- | jait az elmúlt héten. Első- | ként március 9-én, csütörtö- II kön műszaki mentést vé- | geztek tűzoltóink a Séta- | kertben, ahol a közlekedést | veszélyeztető faágakat tá- § volították el. Ugyanazon a | napon délután Nagyrécsére § a Diós dűlőbe hívták őket, | mivel avartűz leégéssel fe- is nyegette a közeli fenyves- | erdőt. A lángokat még ide- | jében megfékezték, így | nem történt anyagi kár. | Vasárnap reggel állatmen- | téshez vonultak a Platán | sorra lánglovagjaink. Egy | megrémült, fiatal macskát | kellett leszedniük az egyik § fa ágai közül. A cicusnak | az ijedségen kívül más baja f nem esett. Szintén vasárnap, | ebéd után avartűz keletke- | zett Sormáson, mely nem | kímélte a szomszédos ve- § gyes facsemetést. A vörös I kakas négyhektárnyi fát | emésztett meg helyszínen. | -kr- |
A Miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület az alábbi tájékoztatót adta lapunknak a Mindenki Házával kapcsolatos híresztelések valós tényékké alakítására.
A Közművelődési és Városszépítő Egyesület 1995. január 29-én az előző vezetőség lekö-szönése után új vezetőséget választott. Az új vezetőség a rendelkezésre bocsátott könyvek és számviteli bizonylatok alapján arra a következtetésre jutott.

Az elmúlt héten, csütörtökön, a nagykanizsai liberálisok meghívásának eleget téve, a zalai szabad demokraták vendége volt Kis János filozófus, az SZDSZ korábbi elnöke.
A megye különböző településeiről érkezett szép számú érdeklődő megtöltötte az SZDSZ nagykanizsai tanácstermét, hogy egy beszélgetés keretében ismerhesse meg a népszerű liberális személyiség véleményét. A beszélgetés három kérdés köré csoportosult, mégpedig a kormánykoalíció politikai jövője és a pártok helyzetének várható alakulása, a következő választásokig; a gazdaság helyzete és ki-
OKTV-dóntőben
Az Országos Középiskolai Ta-
nulmányi Verseny döntőjébe jutott
matematikából - egyetlen kanizsai-
ként - Gyurka Zvo/í, a Cserháti
Sándor Műszaki Szakközépiskola
III. osztályos tanulója. Ezzel egymás
után a harmadik évben van döntős
versenyzője az iskolának matemati-
kából, -hi-
Némettanárok továbbképzése
Az általános és középiskolák ré-
szére megrendezett szakmai to-
vábbképzési napon a megye német
nyelvtanárai részére Fekete Zsu-
zsanna, a szombathelyi Berzsenyi
Dániel Tanárképző Főiskola peda-
gógusa tartott élőadást. A Bat-
thyány-gimnáziumban lezajlott sze-
minárium témája a gyermek- és if-
júsági irodalom felhasználása a
nyelvtanításban volt. -hi-
hogy a Mindenki Háza igazgatója az elmúlt két esztendőben, amíg a ház élén állt, a rendezvények bevételeivel nem számolt el. a megtartott rendezvények bevételei az egyesület könyveiben nem, vagy irreálisan alacsony összegben szerepelnek, Nemere Lászlót az Egyesület vezetősége 1995. március 1-jei hatállyal munkaköri alkalmatlanság miatt igazgatói tisztségéből felmentette.
A\' vezetőség a könyvek átvizsgálására okleveles könyvvizsgá-

látásai, a várható, elkerülhetetlen kormányintézkedések hatása; a társadalom tűrőképessége és várható megnyilvánulásai.
Versenytávok:
l-es kcs. II-es kcs. III-IV kcs. V-VII kcs.
A témák részletes tárgyalása során Kis János kifejtette, hogy a koalíciót stabilnak tartja, és szinte biztos abban, hogy a kormány, az új tisztségviselők bevonásával, következetesen meg fogja valósítani programját. Hangsúlyozta: sajnálatos, hogy az ellenzéki pártok gyűlölködve támadják a Szabad Demokraták Szövetségét, kockáztatva ezzel a demokráciákban olyan fontos beszélő viszony fennmaradását. Azzal a teljes hallgatóság egyetértett, hogy az SZDSZ helyzete mmmmmm mmmm
lót bízott meg, aki jegyzőkönyvében megállapította, hogy a ház igazgatója súlyosan megsértette a számviteli és bizonylati fegyelmet.
A vezetőség a városrész lakosainak nyilatkozata alapján 1995. március 9-én feljelentést tett Nagykanizsa város ügyészségé felé. A feljelentésben kérte a rendőrségi vizsgálat lefolytatását Nemere László volt igazgató ellen.
L. I.

stabil, és nem kell politikai súlyának csökkenésétől tartani.
A gazdaság talpra állításának elindításához a kormánynak meg kell tennie azokat a lépéseket, amelyek meggátolják a külső és belső eladósodás további növekedését. Ehhez - mint Kis János és a hallgatóság nagyobb része is vélekedett - kedvezően járulhatnak hozzá a közelmúltban eszközölt személyi változások.
Kis János végezetül reményét fejezte ki, hogy a társadalom széles tömegei továbbra is megértést tanúsítanak majd az elkerülhetetlen megszorító intézkedések következményeivel szemben, hiszen nincs más út a válságból
való kilábalásra.
S.K.



ARA: 25 Ft
MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN
?T évf. 12. sz. 1995. márc. 24.

ELT A VAROS
Hulladék árajánlat
KANIZSA
Két héttel ezelőtt megismétel-
te ajánlatát a Rumpolt Marcali
Kft. városunk polgármesterének,
Suhai Sándornak. Eszerint új,
korszerű depóniájukba hajlan-
dók lennének Kanizsa hulladé-
kát 2500 Ft/tonnás, áron befo-
gadni - tudtuk meg Kovács La-
jostól, a cég vezetőjétől. A táv-
szállítás módjáról a marcali kft.
az elmúlt hét péntekén folytatott
tárgyalásokat a Saubermacher-
Ryno Kft, képviselőivel.
K.R.
Egy nap Polgárékkal
gyományosan - kis óvodások az
előző nap hagytak a szobor kö-
rül. Este hat órakor ünnepi
hangverseny kezdődött a zene-
iskola hangversenytermében.
1848. március 15-ének 147. év-
fordulója tiszteletére rendezett
ünnepi program fáklyás felvonu-
lással és az állami zászló levo-
násával este nyolc órakor ért vé-
g?t.
B.E.
lehetne erős a nemzet. Az ünnepi beszéd után ismét irodalmi, zenei műsor következett. A délelőtti program végén az Olajbányász Fúvószenekar ünnepélyes kísérőzenéje közepette először a polgármesteri hivatal, majd a pártok és szervezetek képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit. A talapzat két oldalán télies szél lobogtatta a havas földbe leszúrt sok-sok apró kis papírzászlócskát, amiket - ha-
A ZSARU munkatársának riportja a lap 10. oldalán olvasható.
Világhírű emherek, sak-
kozók érkeznek ma - pén-
teken - Kanizsára, amikor
a Polgár család tölt el egy
napot a délzalai városban,
és számos rendezvényre ke-
rül sor. A sakkcsaládot Pol-
gár László vezeti, akivel Ju-
dit és Zsófia leányai tarta-
nak. A neves vendégek a
Hunyadi iskolában kezdik a
programot, almi II órakor
mintegy háromszáz tanuló-
val sakkórát tartanak. A
Batthyány Gimnáziumban
délben kezdődik az élmény-
beszámoló. A délutáni prog-
ram fél négykor kezdődik a
Zrínyi könyvesholtban,
ahol Polgárék dedikálnak,
majd 17 órától a Hotel
Centrálbau folytatódnak az
események. Polgár László
nyitja meg Kiss László
sakk-kiállítását, Polgárék
találkoznak a kanizsai sak-
kozókkal, majd IS órakor
kezdődik Zsófia húsztáblás
szimultánja.
B.A.

Március 15-én délelőtt kissé télies időben az Olajbányász Fúvószenekara a Deák téren térzenével fogadta az ünneplő kanizsaiakat. Tíz órakor katonai tiszteletadással a Himnusz hangjaira felvonták az állami zászlót, majd a Petőfi szobor talapzata előtt megkezdődött az ünnepi műsor. Az irodalmi összeállítás után Suhai Sándor polgármester lépett az emelvényre. Beszédében az ünnep szívszorító, a magyar nemzet történetében egyedülálló jellegét méltatta, annak az édes, bús érzésnek az eredetét boncolgatta, amelyik március 15-én eltölti a magyar emberek lelkét. Gondolataival végigkísérte a magyar nép zivataros századait, kiemelve azt a ritka pillanatot, 1848 tavaszát, amikor magyar a magyart úgy értette meg, hogy ez egybeesett a nemzet céljaival. Történelmünknek egyedülállóan kiemelkedő napjait példaként állította elénk, azt, hogy mire képes a magyar, ha összefog. Annak a tavasznak az üzenetét említette ennek a tavasznak a megélőinek, akiknek a jelen széthúzásai közepette el kellene tűnődniük, hogy mitől is

A HELYETTES KERESZTAPA

MI A JÓ

KANIZSA - GujottAtfi ül&td.

1

1995. mán in.s 1%



BICSAK MIKLÓS Képviselő úrnak Nagykanizsa
Tisztelt Képviselő Úr!
Az építményadó bevezetésével kapcsolatos hozzám címzett levelét részben Öntől, részben mások által közvetítve több példányban megkaptam, és természetesen olvastam a Kanizsa dél-zalai hetilapban megjelent ugyanezen nyílt levelét is. Abban foglalt kérdéseire az alábbiakat válaszolom:
Az építményadó bevezetésének kényszerűsége — gondolom ezzel Ön is egyetért - közvetlen összefüggésben van a város önkormányzatának kötelező feladatellátásával. Az elmúlt, most már több éves törvényalkotási folyamat rendszeresen növelte, és jelenleg is növeli a települések önkormányzatai által ellátandó kötelező feladatokat, ugyanakkor ez közel sem jár együtt a központilag biztosított források arányos növelésével.
A kötelem és a reális pénzügyi feltételek közötti feszültséget tovább növelték azok a helyi képviselő-testületi döntések, melyeknek szakmai indokoltsága igényszinten kétségtelenül megvolt, de a döntések pénzügyi feltételei meglétéről ugyanez felelősséggel már nem mondható el. Hadd utaljak csak az intézményhálózat fenntartásának, a beruházások, nagyrekonstrukciók és egyéb vállalt támogatási összegek tárgyévi, vagy közvetlen jövőbeni terheire.
Az építményadó bevezetésének előkészítésére az újjáválasztott képviselő-testületnek kétségkívül rendkívül rövid idő állt rendelkezésére. De ugyanez mondható el annak előkészítési munkaszakaszára is. Ennek során határozott szakmai javaslatunk az volt, hogy az adó bevezetésére csak egy hosszabb előkészítési folyamat alapján kerülhet sor. Ennek során a teljes körű bevallási kötelem feldolgozott adatai alapján többféle terhelésvizsgálat készítését céloztuk meg. Ugyancsak természetesnek tartottuk az érintett adóalanyok véleményének megismerését, annak döntéshozók részére történő továbbítását. A legnagyobb igyekezetünk ellenére az építményadó bevezetésével összefüggő előkészítő, illetve döntési folyamat során e cél megvalósítására nem került sor. Az Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága előtt ennek okairól is részletesen számot adtunk. E bizottságnak Ön is tagja, és a készített előterjesztésben foglaltakkal egyetértett.
Az 1995. évi költségvetési előtervben foglalt 30 millió Ft előirányzat kialakítása során kétségkívül számoltunk az esetleges évközi rendeletmódosítás előzetesen körvonalazható hatásával is. A teljesítést esetleges módosítás mellett is reálisnak, megalapozottnak tartottuk.
Ugyanakkor a pénzügyi helyzetre való tekintettel tudomásul vettük azon képviselői felvetéseket, melyek a beszedhető adóösszeg erőteljes növelését célozták. így a végleges költségvetési javaslat 80 millió Ft tárgyévi előirányzatot tartalmaz, melyet a Közgyűlés február 28-i ülésén jóváhagyott.
Külön megköszönöm Önnek, hogy érdeklődik az adóügyi dolgozók érdekeltségi rendszeréről az építményadóval összefüggésben. így lehetőségem van tisztázni mindennemű ezzel kapcsolatos sajnálatos félreértést, illetve módom van cáfolni levele alapján sejtetni vélt azon állítást, hogy a költségvetésben azért javasoltunk az Ön által számítottnál alacsonyabb előirányzatot, mert ennek jelentős túlteljesítése esetén ehhez igazodó magas összegű jutalom illetné meg a Gazdasági Osztály adóigazgatási feladataiban érintett dolgozókat, és személy szerint engem is.
Kérdésére határozottan azt kell válaszolnom, hogy a külön rendeletben szabályozott érdekeltségi rendszernek egyáltalán nincsen kapcsolata a költségvetési tervezéssel. Valószínűleg Ón előtt is ismert, hogy az elfogadott rendelet szerint az építményadó ún. „kivetéses típusú" adó. A rendeletben érintett adóalanyok bevallást tesznek, ezt követően a bevallások felülvizsgálata alapján a fizetendő adó külön határozatban kerül megállapításra.
Az érdekeltségi rendszer az így „előirt" adóösszeg behajtását ösztönzi, nagyon pontosan rögzített korlátok között. Ezt Önnek, mint képviselőnek, természetesen bármikor rendelkezésére tudom bocsátani.
Nagykanizsa, 1995. március 1. Tisztelettel:
Cserti Tibor
osztályvezető

Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság:
Lakáskoncepció, Garai garázsok, építészeti értékek

Rendkívüli ülést tartott az elmúlt hét csütörtökén a Városfejlesztési és Környezetvé-demi Bizottság.
Suhai Sándor polgármester tartott elsőként tájékoztatót a város 1995-98-as lakásépítési és lakásgazdálkodási koncepciójáról.
Ezt követően került sor a meghívó szerinti tényleges első napirendi pontra. Az IKI kérésére a bizottság megvizsgálta, hogy az önkormányzati lakások megvételekor kiterjesszék-e a vevőkört. A jelenlévők rövid egyeztetés után arra az álláspontra helyezkedtek, hogy ne kerüljön módosításra az idevonatkozó rendelet.
Szintén az említett intézmény javaslatára vették napirendre a nem lakás céljára szolgáló helyiségek eladását is. Erről Krémer József javaslata alapján úgy döntöttek, csak a vagyonhasznosítási koncepció megszületése után tűzik ismét napirendre. Ezek-után a helyi építészeti értékeket képviselő épületek felújítását célzó pályázat szövegét alkották meg a bizottság tagjai.
Az utolsó, egyebek címszó alatt szereplő napirend keretében négy kérdéssel foglalkozott végül a VKB. Dr. Fodor Csaba tájékoztatta a tagokat arról, hogy a\\Garai utcai garázssorokkal kapcsolatos határozata miatt Skoda Gyula kereste meg út tizennégy aláírást tartalmazó levéllel, hogy a bizottság vizsgálja felül a garázsokkal kapcsolatos álláspontját. Az elnök ezért javasolta, hogy a következő ülés előtt végezzenek szemlét e helyszínen. Ezt egyhangúlag elfogadták.
Magyar József kérte a bizottságot döntsenek végre a Babóchay utcaiak panaszáról. Erre azonban nem kerülhet sor, míg a VKB nem kapja meg a hiteles térképkivonatot, tulajdoni lapot valamint jelenleg a jegyzőnél lévő tiltakozó levelet.
Szamosi Gábor elmondta az Országos Műemléki Hivatal felé országos védelemre terjesztették fel a mozi épületét, az izraelita temetőt és ravatalozót valamint a Bazárudvarhoz tartozó Zrínyi utca 35-ös számú házat. Ezt valamennyi jelenlévő támogatta.
Végül azt a listát hagyták jóvá, mely azt a húsz épületet tartalmazza, amire elsőként kerül fel építészeti értékét jelző bronztábla.
K.R.

Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság:
IKI vezetői állás, lakáskoncepció, portfolió

Csütörtökön délután a szokásos időben ülésezett a gazdasági bizottság. Az első napirendi pont keretében az IKI vezetői állására pályázókat hallgatták meg a tagok, azokat, akik a késve kipostázott meghívókat megkapták.
Elsőként Dormán István kapott lehetőséget arra, hogy pályázatáról beszéljen, majd a bizottság tagjai intéztek kérdéseket hozzá. Czobor Zoltán azt kívánta tudni, hogy a pályázó bár három évvel ezelőtt is a vállalat dolgozója volt, miért csak most gondolt arra, ,hogy beadja a pályázatát. Dormán István válaszában elmondta, hogy az akkori helyzet nem volt olyan, hogy tudta volna vállalni a vezetői feladatokat. A pályázó véleménye szerint az IKI nem minden tevékenysége tartható meg, a szerkezetet hosszútávon át kell alakítani. Hatékonyabb jogi munkát ígért a bérlakások elidegenítése kapcsán.
Másodikként Varga Bélát hallgatta meg a bizottság, aki pályázatának ismertetése után szintén kérdésekre válaszolt. Czobor Zoltán ismételten feltett kérdésére Varga Béla elmondta, három évvel ezelőtt nem kívánt ringbeszállni a posztért, azóta tervezőként dolgozott, ám a vállalat ügyeit azóta is figyelemmel kíséri.
Harmadikként Wegraszta Zoltánnét hallgatta meg a bizottság, aki elmondta, a vállalatot ő személy szerint kitelepítené a VGV egykori telephelyére, a belvárosi ingatlanokat pedig értékesítené. A pályázó szociális alapon bírálná el a lakbéremeléseket, ám ennek pontos terveiről nem hallottunk.
A Kromo kft. szerződésének meghosszabítása kapcsán Weg-








3
1995. március 24.

KANIZSA - GCy>tUáfi üUteá





raszta Zoltánné elmondta, hogy ő a már korábban is a vállalkozással dolgozó kollektíva véleményére hallgatna.
Negyedikként a jelenlegi vezetőt, Vágvölgyi Tamást hallgatta meg a bizottság, aki rendhagyó pályázatot nyújtott be, derült ki az értékelésből. A vállalat közel húszmilliós kintlévősége kapcsán megtudhattuk, lényegesen már nem csökkenthető, hiszen ezt az összeget több mint harmincmilliós kintlévőségből sikerült kihozni. A viszonylag nagyarányú befizetések mögött az áll, hogy a lakáseladások előtt mindenkinek "rendeznie kellett a tartozásait. Mivel nagyrészt a rossz állapotú lakások maradnak az önkormányzat nyakán, azok, amelyek bérlői nem képesek megvásárolni az ingatlant, ezért ez az összeg már nem csökken látványosan. Vágvölgyi Tamás elengedhetetlenül fontosnak tartotta, hogy az önkormányzattal közösen kidolgozzák a nem lakás céljára szolgáló bérlemények eladására vonatkozó rendeletet, illetve a gazdálkozás kérdéseit is meg kell vitatni. A kérdések kapcsán elhangzott az is, hogy a bérlők körülbelül fele tartozik az IKI-nek s a nagyobb tartozások ötvenezer forinttól a negyedmillióig terjednek. A Kromo Kft. munkája kapcsán elmondta a jelenlegi vezető, hogy kevesebb problémát érzékelnek mióta ők a karbantartók. Mivel a többi pályázó nem érkezett meg, a bizottság a második napirend tárgyalására tért át.
A tagok Suhai Sándor polgármesternek tehettek fel kérdéseket a lakáskoncepció írásos változata kapcsán. A határozati javaslat értelmében a bizottság tagjai támogatják a koncepciót, de részletes kidolgozását, illetve a megvalósulás folyamatát szeretnék figyelemmel kísérni. A téma kapcsán megtudhattuk azt is hogy létrejött egy elvi megállapodás az OTP Bank Rt.-vel, ami sokban hozzájárul majd a lakáskoncepció megvalósításához. Június 30-ig kerül majd sor a lakbérrendezésre -tudhattuk meg ezt is.
A harmadik napirend a portfolióval foglalkozott, előterjesztője Marton István volt, aki azt javasolta a bizottságnak, hogy vizsgálja meg a szerződés felbontásának lehetőségeit. A bizottság tagjai meglehetősen alulinformáltnak mutatkoztak a szerződés kapcsán, annak megkötési módjáról, illetve a felbontás következményeiről semmi ismeretük nem volt. A város részvényeiből a tavalyi évben kettőt talán a legértékesebbeket már eladott a kezelő, s a bizottsági ülésen elhangzott, hogy ezek a pénzösszegek a költségvetésen támadt lyuk befoltozását szolgálták.
D.É.
Évfordulós Bizottság:
Befejeződött az előkészítés

Március nyolcadikán egy operatív csoporttal, kilencedikén pedig teljes létszámában ülést tartott a jubileumi év programját szervező bizottság. Tekintettel arra, hogy az érdekeltek az előkészítő időszak legnehezebb feladatait elvégezték - vagyis a rendezvénytervet összeállították és egyeztették -, az önkormányzat által biztosított pénzösszeg felhasználása is napirendre kerülhetett.
Először Horváth Krisztina kultúrreferens tájékoztatta a bizottságot a felhívás eredményéről. Több intézmény, szerv és magánember nyújtott be új programjavaslatokat, amik olyan kulturális, vallási és etnikai tartalmakat hordozhatnak, hogy megfelelő koordináció és szervezőmunka nyomán emelhetik a jubileumi év színvonalát. Elsősorban a Helyőrségi Klub javaslatait fogadta el a bizottság: az Ezredvég színpad produkciójára, országos majo-rett találkozóra, vers- és prózaíró versenyre, valamint egy érdekes és a maga nemében különleges konferenciára, amelyik a város műemlékeinek, hányatott múltú és jelenű épületeinek sorsával foglalkozna Patinás gondok Kanizsán címmel. A bizottság beillesztette a műsorfüzetbe a cigányönkormányzat Roma napját is. A HSMK két új javaslata is helyet kapott a jubileumi év rendezvényei között, így a hagyományos Alpok-Adria ifjúsági fesztivál és Bortnyik Sándor festőművész kiállítása. A bizottság véleménye szerint megvalósíthatónak tűnik városunk szülöttjének, Vörös János szobrászművésznek egy gyűjteményes kiállítása, valamint sor kerülhet a hatvanas évek szépszámú városi beatzenekarainak találkozójára is.
Ezután Lovrencsics Lajos, a Városvédő Egyesület elnöke bemutatta a bizottságnak - a tervező Jancsi György jelenlétében - az Erzsébet tér - Török kút című rendezési tervet. Sajnálatos, hogy a város központi tere északi részének felújítására teljes egészében nem kerülhet sor, csak a Törökkút környékén sikerül egy zöldterületi rehabilitációt végrehajtani, és három kandelábert felállítani.
Végül Zsoldos Ferenc, a bizottság elnöke ismertette azoknak a személyeknek a körét, beosztását, akik az egyes programok díszvendégei lesznek. Közöttük: dr. Fodor István államtitkár, Bátory Zoltán államtitkár, Tőkés László püspök, valamint egy kilencfős küldöttség Németországból. Természetesen a testvérvárosok önkormányzatai több rendezvényen képviseltetik magukat.
Javaslatok hangzottak el még a város egyszerű, kevésbé költséges, de mutatós díszkivilágításáról, fellobogózásáról és a köztisztaság biztosításáról.
A meghívott vendégek: Kar-mazin József osztályvezető a közművelődési intézmények igazgatói és az egyházak képviselői, jó ötleteikkel, javaslataikkal eredményesebbé tették a bizottság munkáját.
Nagykanizsa város nevének írásos említése 750. évfordulója tiszteletére rendezett programsorozat megtervezése megtörtént, az egész évet felölelő műsorfüzet nyomdába került, a rendelkezésre álló pénzösszegek felhasználására az egyeztetés megtörtént. A bizottság döntött a legkorábbi - az áprilisi és júniusi - programok részletes forgatókönyveit összeállító személyek nevéről is.
B.E
Cigány Kisebbségi Önkormányzat:
Húsvétra gondolnak

A cigány kisebbség nemcsak a közeledő ünnepekre, de azokra a rászorulókra, nagycsaládosokra is gondol, akiknek nemcsak az ünnep, de a mindennapok is megélhetési gondokat okoznak. Mint Váradi Istvánná elmondta, ha minden alkalommal nem is tudnak mindenkinek segítséget nyújtani, akcióikkal az ünnepeket emlékezetessé szeretnék tenni azoknak is, akiknek az asztalára egyébként nem jutna élelmiszer a jeles napokon sem. Élelmiszercsomagokkal szeretnének segíteni a rászorulók gondjain, amit a húsvéti ünnepek előtt kapnának meg. Ezért kérik a magánszemélyeket, vállalkozókat, gazdasági szervezeteket - amennyiben anyagi lehetőségük van rá és módjukban áll - adományaikkal segítsenek a bajbajutottakon. Nem csak a cigányoknak, de minden elesettnek segítséget kíván nyújtani a kisebbségi önkormányzat. Az adományokat az Ady u. 1. alatt adhatják le a Cigány Kisebbségi Önkormányzat irodáján.
L.I.

Polgármesteri Hivatal:
Bérbeállás

Idén január elsején került bevezetésre a köztisztviselők előmeneteli és illetményrendszere. Az ebből adódó többletkiadás fedezésére a központi költségvetés céljelleggel 389 000 forintot biztosított városunknak, így módosításra szorulnak Kanizsa 1995-ös költségvetésének bevételi és kiadási előirányzatai, valamint ezenbelül a Polgármesteri Hivatal címzett kiemelt előirányzatai is.
K.R.

": y A







4


KANIZSA - OHéoxmáMiftat
1995. március
2*:

Ülésezett az
önkormányzat

Kedden délután ismét ülésezett az önkormányzat. Az eredetileg tizennégy tervezett napirendi pontból mindössze négy és fél pontban sikerült döntést hozni. A napirendi pontok sorrendjének eldöntése után a polgármesteri tájékoztató elfogadására került sor.
A testület tagjai külön szavaztak arról, hogy tudomásul veszik, a köztisztviselők előmeneteli és illetményrendszerének január elsejei bevezetésével ösz-szefüggő kiadások fedezetére a központi költségvetés céljelleggel 389.000 forint támogatást biztosított.
Dr. Kerekes József interpellációjában arra kérte a testületet, hozzon döntést arról, hogy- város nevének írásos említésének kapcsán rendezett ünnepségfolyam keretében ünnepeljük meg április elsején a város felszabadulásának 50. évfordulóját. Ez az esemény legalább olyan fontos mondta képviselő - mint a város 750. évfordulója, s ha európai város szeretne lenni Nagykanizsa, illene úgy is viselkedni.
„Kérem fogadják el az indítványt, a megemlékezés módjáról később szülessen döntés" -mondta végezetül. Zsoldos Ferenc egyet tudott érteni az előterjesztéssel, de mint elmondta, a 750. évfordulóra rendezendő ünnepségfolyamba ez az esemény nem illeszthető be, mert azok az események később kezdődnek. A testület végül elvetette a javaslatot.
Dr. Csákay Iván arra kérte Suhai Sándor polgármestert, hogy a legutóbbi tévényilatkozatában elmondottakat pontosítsa, vagyis válassza ketté, mit finanszíroz az alapellátásból a város és mit a társadalombiztosítás. Suhai Sándor válaszában elmondta a félreértés abból adódik, hogy a képviselő úr nem tekinti finanszírozásnak a tb-fi-naszírozást, a város odarendelt pénzeit keresi.
A következő felszólaló Tar-nócky Attila volt, aki a lapunk 11. számában megjelent nyilatkozat - amelyet a miklósfai Városvédő Egyesület bocsátott szerkesztőségünk rendelkezésére - kapcsán kérte a polgármestert, hogy vizsgáltassa ki a Mindenki Háza mire költötte a költségvetéstől kapott pénzeket, hogy azokkal történt-e visszaélés, mert ha igen, akkor az idei pénzt zárolni kell. Mint a polgármester válaszából megtudhattuk, az erre vonatkozó vizsgálódások már folyamatban vannak, s amennyiben kiderül hogy az egyesület nem képes a ház működtetésére, abban az esetben, javaslatot tesz a ház városi működtetésére. Őry Sándor az ügy kapcsán elmondta, hogy a Városszépítő Egyesület e témában vasárnap délután ülésezik.
Czobor Zoltán azt kívánta tudni, mikor kerül bejegyzésre a Kanizsa TV közalapítványa. Dr. Henczi Edit válaszából kiderült az ügy jogi képviselője egy hónapos türelmi időt kért a bejegyzés előtt a cégbíróságtól, s ez március végén jár le.
Ezt követően ismét Tarnóczky Attila kért és kapott szót. A képviselő elmondta, hogy a testület egy hónappal ezelőtt adott megbízást a Ryno Kft.-nek a Kossuth téri híd bontására. A döntés előtt két héttel két vállalkozó levélben fordult a testület tagjaihoz, kifogásolva az eljárás bizonyos részeit, ám ez a beadvány nem a hivatalon, hanem az érintetteken keresztül jutott el hozzá. A képviselő értetlenségét fejezte ki, hogy a február közepén huszonhét példányban a polgármesteri hivatalba eljuttatott levelet miért nem kapták meg a képviselők. Arra kérdésre is választ várt, hogy a polgármester úr eztán is meg kívánja-e kímélni a testület tagjait döntéseik esetleges negatív visszajelzéseitől, s hogy ez az eljárás ezután is követendő lesz-e hivatalon belül. Suhai Sándor úgy vélekedett kontrollra igenis szükség van, bárki bármit nem teríthet a hivatalon keresztül a képviselők felé, a hivatalba érkező dolgokat igenis kontrollálni kívánják, mielőtt a testület tagjaihoz jut, először a szakemberek vizsgálják meg, ám erre ebben az esetben nem volt idő, hiszen a levél március 14-én (?) jutott el a hivatalba, s arra már nem volt mód, hogy a következő közgyűlésig a szakemberek megvizsgálják. „Óvom önöket attól, hogy bárki bármilyen ellenőrzés nélküli anyagot juttasson el a képviselőkhöz, a hivatalos kiküldés megköveteli a szűrést, s az ötvennégyezer állampolgár ne higgye azt, hogy a hivatalon keresztül levelezhet a képviselőtestülettel. Ha levelet kíván eljutta-ni postázza ki, a címekhez hozzájuthat a Polgármesteri Hivatalban". Marton István ezt az eljárást cenzúrának nevezte, s felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy ezek a dolgok mégsem működhetnek úgy, mint amikor anyuci otthon eldönti, hogy felbontás után átadja-e a kislánynak küldött levelet, vagy sem.
Dr. Csákay Iván azt kifogásolta, hogy a Népjóléti Bizottság által tárgyalt egyik anyag végül a bizottság határozati javaslatait negyvenöt százalékban kihagyva, a polgármester előterjesztésében kerül a testület elé. Suhai Sándor válaszában elmondta, hogy még az előző testülettől örökölt jogosítvány alapján ő az előterjesztő, s dr. Csákay Iván kiegészítésként szóban elmondhatja a bizottsága által elfogadott határozati javaslatokat.
Béres Márton tizenöt napon belül kap majd választ felvetésére. A Nagykanizsai Ipartestület a képviselő által ismertetett levelében azt kéri a testülettől, hogy az ebben az évben megtárgyalásra tervezett gazdasági előterjesztések jegyzékét juttassák el nekik, illetve a véleményezést tegyék lehetővé.
Palotás Tibor a pécsi kollégiumi férőhelyek számát, illetve elosztásának módját kívánta megtudni. Mint Dusnoki Ágnestől, a Humán osztály munkatársától megtudhattuk öt férőhely áll a város rendelkezésére, s ezekre a helyekre pályáznak a diákok.
Kelemen Z. Pál sajátos témában kért szót, mint elmondta március 20-án Vágvölgyi Tamás, az IKI jelenlegi vezetője jogtalanul, és elképesztően alacsony áron jutott lakáshoz, a vásárlási szerződést, helyettese írta alá. Mint dr. Henczi Edit jegyzőnőtől megtudhattuk, Vágvölgyi Tamás érvényes kiutaló határozattal jutott lakáshoz, s a vásárlási szerződés is jogszerű lett volna, amennyiben nem az IKI vezetőhelyettese írta volna alá. Mert ez így történt, természetesen az adásvételi szerződés érvénytelen. Az ügy kapcsán Suhai Sándor polgármester javaslatot tett arra, hogy ezentúl az adásvételi szerződéseket a hivatalban lefolytatott átvizsgálások után ő ellenjegyezze, ezt később a lakáskoncepció tárgyalása kapcsán a testület el is fogadta. Miután Vágvölgyi Tamás szót kapott, el-monta, hogy a szerződések aláírását a testület ruházta rá, egy korábbi döntésével, s az IKI belső szervezeti és működési szabálya alapján helyettese, távollétében minden kérdésben helyettesítheti, s már más esetben is írt alá lakásvásárlási szerződést. Vágyvölgyi Tamás elmondta azt is, hogy amióta csak vezetője az intézménynek, mindig igyekezett, hogy a szabálytalanságokat kivédje, éppen ilyen okokból kellett elbocsátania Kelemen Z. Pál feleségét is. Végszóként még hozzátette, hogy ez az egész felvetés olyan képet alakított ki róla, ami tőle egészen távol áll, s éppen most, a vezetői pályázat elbírálása előtt.
Ezt követően Magyar József
képviselő azt javasolta, hogy a testület ne tárgyalja ezen az ülésen az IKI vezetőjének kinevezését, ám javaslatát a szünet után elvetették.
Első napirendi pontként egy tájékoztatót hallgathattak meg a képviselők az önkormányzat vagyongazdálkodásáról, és a városi portfolió kezeléséről. Bár az előterjesztő, Marton István javaslata az volt, hogy a tavaly májusban a Hungaroholding Vagyonkezelő Rt.-vei kötött szerződést fel kellene bontani, s helyben kezelni ezt a vagyont. A szerződés végül maradt, azzal a módosítással, hogy a kezelési költséget ötven százalékkal mérsékelték. A szerződés felbontására azért sem kerülhetett sor, mert mint Kálócziné Éberling Márta elmondta, helyben nincs olyan szakember, aki ezt a részvénycsomagot kezelni tudná.
Ezt követően a lakáskoncepció tárgyalására tértek át a képviselők. Április elsejétől elfogadták a kamatok tíz százalékra emelését, bár ezt többek, közöttük a LABE képviselője sem tudta elfogadni.
Ezt követően az IKI új vezetőjét nevezte ki a testület, zárt ülés keretében. A döntés értelmében április elsejétől az IKI új vezetője Kámán László, okleveles kohómérnök, fizetését hatvanezer forint plusz vezetői pótlékban határozták meg.
A zárt ülést követően a testület a szociális ellátás rendszeréről szóló tájékoztató vitáját kezdte meg. A téma kapcsán hamar kiderült, hogy az intézmények szervezeti módosítására nincs pénz, például a Lazsnaki Szociális Otthon önállósítására sem akad félmillió forint a város kasszájában. Az intézményekről készített videofilm, és Zám Mária tájékoztatója után, az előterjesztő, Suhai Sándor az anyag nem kellő megalapozottsága miatt visszavonta az előterjesztését.
Ezután a késői óra ellenére újabb napirendi pont, az oktatási koncepció megtárgyalásába kezdett a testület. Először az óvodai csoportok megszűnéséről .hoztak döntést, amelynek kapcsán először az asztmás gyerekekkel speciálisan foglalkozó Ady úti óvoda megszüntetése került szóba, majd ennek leszavazása után több más óvoda neve is előkerült. A módszer ellen Tarnóczky Attila és még többen is tiltakoztak. Mivel közben az idő jóval meghaladta az éjfélt, a testület úgy foglalt állást, a sürgető beiratkozások miatt, vasárnap rendkívüli ülés keretében próbál meg döntést hozni az oktatási koncepció ügyében.
D.É.

o
> C O
>.
O)
3?
Z O
oc

LU




fi


3
— 00
.y co
Si
» co w co
N Oî C w
* I
I ?
O O 00 00

D & T Elektronikai, Vagyonvédelmi Kft. felajánlja Önnek a vagyonvédelem terén szerzett több éves tapasztalatát.
- Rendőrségi referenciák
- Magán és közületi objektumok védelme, TRANSLINER technikával
- PIRANHA, ELEKTA, A VITAL autóriasztók
- IMMOBILISER autó-lopásgátlók TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Video, tv-rádió, mikrohullámú sütők javítása
- Műholdas antenna telepítés, forgalmazás
- Villanyszerelés, motortekercselés
Cím: 8800 Nagykanizsa, Kinizsi út 17. Nyitva tartás: hétfő-péntek 8.00-15.30-ig Telefon/fax: 93/312-338












I
i



ITT AZ OPEL TIGRA!

ARAK:
Tigra 2-a 1 4XE Tigra 2-a 1 6XE

A Tigra kompakt kupéjával az Opel elsőként startolt
A dinamikus megjelenés és az érzelmi hatás volt az elsőrendű cél az Opel kompakt kupéjának megtervezésekor. Nemcsak sportos, de praktikus vonásokat is mutat a most bemutatkozó autó. A neve önmagáért beszél! Messziről látszik, hogy erőt és mozgékonyságot sugárzó sajátos ékalakjával, jellegzetes rajzolatú ajtóoszlopával a kis Opel kupé az egyik legfeltűnőbb, és talán legbájosabb vadmacska lesz autóforgalmunk dzsungelében. Már a megjelenése is vidám és csintalan. Felépítését tekintve 2x2 üléses kupé: elöl két kényelmet nyújtó ülést, hátul póthelyeket találunk benne. Ha az utóbbira nincs szükségünk, a háttámlát előre billentve tágas rakteret kapunk - így az apró sportkocsi ideális kétszemélyes vakációzásra.
A dinamikus forma alatt kétféle, 16 szelepes Opel Ecotec motor duruzsol, amit ha felingerelnek, igazi tigris módjára 200 km/óra feletti sebességre is képes, ami kategóriájában egyedülálló.


OPEL PÜSPÖK


NAGYKANIZSA


Eqy „ETÍUp, I
• I m á
AMIT SZEM ElOTT M
IíeLI tartan! t

?7" A.


KANIZSA - 7>K


1995. március 24.



ÉPÍTMÉNYADÓ TÁJÉKOZTATÓ
Nagykanizsa
Tájékoztatom a város |
lakosságát, hogy épít- |
ményadó bevallási kötele- |
zettségüknek 1995. ápri- is
lis 1-től 1995. április 15- §
ig a következő időpontok- |
ban és helyeken tehetnek |
eleget:
A Polgármesteri Hiva- ;!;
tal adócsoportja a fenti ii;
időpontok közötti időben |
a hét minden munka- ;;;
napján reggel 8.00 őrá- .\'.
tói 17.00 óráig tart ügy- |
félfogadást.
Április 15-én (szómba- §
ton) reggel 8.00 órától |
16.00 óráig ügyeletet biz- |
tosit az adóbevallások át- |
vétele érdekében.
Cím: Polgármesteri Hi- §
vatal Nagykanizsa, Erzsé- |
bet tér 7.
Adócsoport (földszint |
2; 10; 11. irodák)
Tájékoztatom a Kiska- |
nizsa, Miklósfa, Bagola, |
Bajcsa, Palin településre-
széken élő lakosokat,
hogy 1995. április 6-án §
és 13-án (csütörtöki na- §
pókon) a helyi kirendelt- |
ségeken az adócsoport §
dolgozói külszolgálatot *
teljesítenek reggel 8.00
órától 17.00 óráig. j
Az építményadó-beval- ^
lások ebben az időpont- °
ban itt is benyújthatók. |
Nagykanizsa Megyei
Jogú Város Jegyzője |
Az országban százöt helyen van SOOTER\'S üzlet. Ismeri mindenki, aki amatőrként is profi fotókat szeretne gyűjteni élményeiről, vagy éppen gyors igazolványképre van szüksége. Aki viszont belép egy Sooter\'s üzletbe, azt is tapasztalhatja, hogy árukínálatban nem ragaszkodnak a fotócikkekhez.
Nagykanizsán a Király utca 29-ben március elsején nyitott üzletben beszélgettünk Niebl Tamás üzletvezetővel.
- Nem most tűnt fel a feliratuk legelőször Kanizsán. A korábbi üzlethelyiségek nem feleltek meg?
- Csak üzleti szempontból késztettek a változtatásra. Elsősorban az, hogy a vevők jobb kiszolgálása érdekében választottunk egy nagyobb, kényelmesebb üzletet. Másodsorban itt az emeleti helyiségben mód nyílik egy csőbútor-szaküzlet megnyitására is. A nagyon jó minőségű és esztétikus csőbútorok a Távol-Keleten készülnek. A katalógus máris megtekinthető, mintegy ötszázféle csőbútor rendelhető az ebédlő-garnitúrától, a franciaágyon át a különböző kisbútorokig. Egyelőre igazán megfelelő méretű raktárral nem rendelkezünk, de az első bútorkollekció megtekinthető március húsztól galéria részünkben. Az áraink bizonyosan olcsóbbak lesznek, mint bárhol másutt Nagykanizsán.
- Ez valamiféle profilváltást jelent?
- Nem. Továbbra is elsősorban fotócikkekkel foglalkozunk. Most a színesfilmek teljes skálájával rendelkezünk. Huszonegyféle fényképezőgépet találhatnak az érdeklődők a gyerekeknek, a cserkészgéptől a polaroid fényképezőgépig. Ez utóbbihoz egy doboz ingyenfilmet és egy legót is adunk. A laborgépünk is újra dolgozik, akár egyórás határidőre is átveszünk kidolgozásra filmeket. A forintleértékelés ellenére továbbra is legolcsóbbak szeretnénk lenni a legjobb minőségben. S minden egyes leadott film mellé egy színesfilmet adunk ajándékba, amit még ajándékban, filmvásárlási és előhívást kedvezmény és album is kiegészít.
\'- És ami a folócikkeken kívül kapható?
- Március elsejétől nagyon sok cikket leértékeltünk húsz-ötven százalékkal, melyek közölt képkerettől a lámpán át a gyerekjátékokig sokféle árucikk van. Készülünk a húsvétra; felsorolni is nehéz lenne, hányféle játék és ajándéktárgy kapható. És még egy dolog: a SZERENCSEKEREK akció továbbra is folytatódik. Minden kedves vevőnk, aki ezer forint felett vásárolt, jogosult arra, hogy megpörgesse a szerencsekereket. Ha szerencsés, akár százszázalékos árengedményt is kipörgethet magának. Már több ilyen szerencsés vásárlónk volt. Állandó akciónk van képkeretekből: kettőt fizet, hármat kap, s ez vonatkozik az albumok nyolcvan százalékára, valamint a SOOTER\'S filmre is. Szeretnénk véglegesen megvetni a lábunkat Nagykanizsán; és végre a SOOTER\'S névhez méltóan, a SOOTER\'S csodálatos AKCIÓK-at maximálisan betartva, a régi és új vásárlóink teljes megelégedésére magas színvonalú szolgáltatást biztosítani.
Gombás Imre


Olcsó árakkal a vevőkért
végzettsége adta, aki megelőzően a Zalaiparker Rt.-nél dolgozott - mondta mosolyogva Szántó Sándor tulajdonos, majd kiegészítésül hozzátette, hogy a vállalkozásba a feleségen kívül a sógora is beépült.
- Egy év után a szomszédos ország termékeinek a forgalmazási lehetősége megszűnt, lépni kellett. Ekkor álltunk rá a ZWACK áruk forgalmazására.
KÜLVÁROSI DISZKONT

Három éve szinte a nulláról indultunk. Először egy asztal volt az áruterítő tér, amit fóliával fedtünk be. Ezért az első vásárlóink „fóliás diszkont" jelzővel illették a szárnyát bontogató kis egységünket. Ekkor még engedélyezve volt a jugó italok forgalmazása, különösebb szabályozás nélkül, így arra álltunk rá. Az üzlet indulásához az ötletet a feleségem kereskedelmi

1995.
március
24.
KANIZSA-PR
/ .vr.i.

7


Milyen a jó kereskedő? Szakképzett, udvarias, tájékozott és területéről mindig felvilágosítást tud adni. Az általa forgalmazott termékeknek nemcsak az áráról, hanem az alkalmazhatósági területéről is tájékoztat, sőt ha az üzletben a kért termék, pillanatnyilag nincs, akkor hozzá hasonlót tud ajánlani. A jó kereskedő a vevő gondolatát szinte kitalálja. Ilyen érzésünk volt, amikor Müller Sándor háztartási és vegyiáru kiskereskedő Hunyadi utcai üzletét kerestük fel.
- Kereskedő szakképesítést huszonnégy éve szereztem itt Kanizsán a keriben. A szakma már az első időszakban is nagyon érdekelt, ez aztán a későbbiekben meghatározta azt a törekvésemet, hogy előbb vagy utóbb megpróbálkozom a családi vállalkozás beindításával. Nem csalódtam! Ezt az üzletet 1981. március 2-án indítottuk. Abban az időben a különböző festékfajták jelentették a slágert. Később permetszerekkel, zsákos oltott mésszel és tapétákkal bővült a választékom. Permetszereket néhány éve már nem forgalmazok.
- Az üzlet termékeivel milyen rétegeket célzott meg?
- A kislakás-tulajdonosokat, a kisiparosokat és most már a vállalatokat is kiszolgáljuk olcsó és jó minőségű áruval. Az üzletben öt-nyolc százalékkal olcsóbban adjuk az árut, kisebb árréssel dolgozunk. Rendszeres szállítóm a Balaton Fűszert, több káefté és a Győri Grabo-plaszt. Ez utóbbi cég a szép, ízléses, jó minőségű tapéták szállítója.
- Ahogy látni, az üzletben sok az import termék. Ez jó vagy rossz dolog a vásárlók számára?
- Inkább jó. Bőséges a választék, az árfekvése a termékeknek hasonló, a minőségre sem lehet panasz. Az üzletben mintegy három-négyszáz terméket forgalmazok, 0,25-25 kg-os kiszerelésben, a zömük műanyag flakonban és fémdobozban kerül az üzletünkbe. A festéshez szükséges szerszámokat, spaknit, ecseteket, Teddy-hengereket és még sok szükséges terméket forgalmazok különböző méretben.
- Hirdetésében olvastunk új szolgáltatásáról...
- Bizonyára az autófestékek keverési technikájára gondol. A legkisebb mennyiség, amelynek az összedolgozását vállaljuk, az húsz dekagramm. Színkód alapján dolgozunk, keverjük ki az igényelt, szükséges színt. A keverőgép tizenkétezer színt tud kikeverni. Az autófestékek akril alapúak, közülük kedveltek a metál és a pasztell színek. Külön kategória az épületek falfestésére alkalmas diszperziós festékek köre, amelyekhez minden színezőanyag kapható.
- A jó kereskedő mennyire tud partnere lenni a munkát végző iparosnak?

- Családi hagyomány a kereskedés.. Édesanyám is vegyiárukereskedő volt. Lépést tartok az ipari anyagok változásaival, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy jó a kapcsolatom a gyártó cégekkel, így legújabb termékeikről szinte első kézből kapom az információkat. A TOTÁL HAE-RING Kft., a SUPRALUX tiszaújvárosi gyára fontos szállítóm. Foglalkozom szaktanácsadással is. A nyugodt hangnemben adott ismertető megteszi a magáét... A hagyományos és az új anyagok aránya ötven-ötven százalék. Valójában pénz kérdése az egész, azt is látom, hogy a családok anyagi lehetőségeinek a függvényében alakul a forgalmunk. Áruhiány? - kérdez vissza a negyvenkét éves szakember -, mint a fehér holló! Ritkán kell azt válaszolnom, hogy nincs... A pillanatnyi hiányt rövid időn belül megoldom, ragaszkodók a vevőkhöz, ez is a szakma egyik alapgondolata.
- Milyenek vagyunk mi vevők a pult másik oldalán?
- A többség jól körbehatárolja azt a terméket, amit venni akar, de van egy olyan réteg is, aki csak körülbelül tudja, hogy mit szeretne venni, ezek egy része inkább érdeklődő. Ilyenkor a vevő gondolatát szinte ki kell találni. A vásárlók többsége türelmes, ez a jellemző a szakemberekre és a háziasszonyok jó részére. Sláger termékek a disz-perzit belső festékek, hét-nyolc fajtájuk különböző minőségű, de tartós bevonatot ad. A többségük magyar-német gyártmány.
Bödör Béla
telinf0rmixl
Zalában először
9
Nagykanizsán! I 93/310-751
Telinformix információs lakossági szolgáltatás reggel H-tól este 8-ig! I
Akcióra kíváncsi... Üzleti partnert keres... Szórakozni szeretne.. Elromlott a tv-je vagy
bármi... Vagy csak egyszerűen kérdése van... Hívjon minket: 93/310-751
MI
SEGÍTÜNK ÖNNEK!
ÚJABB SZOLGÁLTATÁSAINK:
Üzenetfelvétel továbbítása magánszemélyek és vállalkozók részére
Keres-kínál szolgáltatás gyártóknak és viszonteladóknak
Legújabb ÁVÜ hírek &
Tagjainknak g
20 százalékos 3
engedmény a Westel |
900-as készülékek 2
árából.



Az UNICUM termékeken nulla a haszonkulcsunk, a díszdobozos vodka, likőrök a legkényesebb vevői igényeket is kielégítik. Üzletünkben a pezsgők nyolc fajtája kapható, főleg olyan márkákat forgalmazunk, amelyre van igény, kereslet. Egyéb italok sorában említhetem a Martini piros, fehér és száraz változatait. Finom az általunk forgalmazott félliteres Casanova csokilikőr, melynek 350 forintos ára vonzó, sokan viszik. Az üdítőitalok széles választéka önmagáért beszél. A másfél literes rostos narancs és a mandarin változat nyolcvanhét forintos árára sem lehet panasz. A vezérüdítő a Coca-Cola, amely öt-hat féle ízben, üveges és dobozos változatban kapható. Az igények jelentkezése az évek során egyéb termékek forgalmazását is indokolttá tette. Ennek keretében forgalmazunk kávét 0,25-0,5 és egy kilogrammos kiszerelésűt, Stollwerk csokoládékat, cigarettát. Keresett a Pharmavit vitamintabletta, ebből nyolc-tíz változattal szolgálhatunk. A friss és jóminőségű fonyódi és a kékkúti ásványvizet jól egészíti ki a hangzatos Bo-naqva termék. Tizennyolc fajta sört forgalmazok. Sláger a kanizsai sörök minden változata. Sokan viszik a Kanizsai Világost, a Koronát, a Kinizsit és a HB két változatát, a lágert és a pilst. Sörökből a forgalom nyolcvan százalékát a kanizsai termékek teszik ki. Viszik üvegenként és ládánként... Kedvezményt tudok adni lakodalmakra, rendezvényekre vitt nagyobb mennyiségeknél.
- A nyitva tartás hogyan igazodik hozzánk, vásárlókhoz?
- Ez a kulcsa annak, hogy a kereskedelmi egységek, jelen esetben a miénk is szinte a nap minden időszakában üzemszünet nélkül teljesítse feladatát, egyszóval: kereskedjen, eladjon! A városban mi voltunk az első fecskék, akik a vasárnapi nyitva tartást bevezettük. Hétközben 6.30-18.00, szombaton 6.30-15.00 óra, míg vasár- és ünnepnap reggel nyolc és déli tizenkét óra között tartunk nyitva.
Az elegáns, szépen berendezett új üzlet tizenhat négyzetméteres alapterülete talán a duplája is lehetne, hiszen a forgalom ritmusa, a termékek még feltűnőbb bemutatása bizony ezt indokolná, dehát egyelőre ez is elég... A két és fél éve átadott üzlet mögött raktárteret alakítottak ki, amelyben rendezetten, szinte katonás sorban helyezkedik el a tartalék mennyiség. Az üzlet előtti - engedéllyel kialakított -bemutatótér az üzlet első felének mintegy a megnyújtását jelenti. A beszélgetés utolsó mondatainál kapott információ egy érdekes dologra világított rá: csak a gyáraktól vásárolnak, ezáltal olcsóbbak a Külvárosi Diszkont által forgalmazott termékek, na és a gyári szállítások is pontosak, ritka az újbóli megrendelés...
Bödör Béla

-y
J?

A Zala megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványt már nem kell bemutatni a Zala megyei vállalkozóknak. Azt is sokan tudják, hogy Mázsa Ferenc az Alapítvány marketing-managere. Mint ilyen, az, általuk képviselt vállalkozók nemzetközi kapcsolatainak irányítása, az Alapítvány marketing tevékenységének koordinálása a feladata.
Ez év januárjában egy pályázat megnyerésének következtében, eredményeképp egy hónapos tanulmányúton vehetett részt az USA-ban. Ennek az útnak tapasztalatairól beszélgettünk a február közepén hazatért Mázsa Ferenccel.
- Egy hónapot az USA-ban tölteni nyelvgyakorlásnak is kitűnő alkalom! No, de egy kezdő nem sokra menne, hiszen az amerikai angol...
- Külkereskedelmi főiskolát végeztem, s ott két idegen nyelvet beszélni alapvető követelmény. Az egyik nyelvem az orosz, a másik az angol. Mindkettőnek jó hasznát veszem a munkámban. A pályázatra éppen ezért a nálunk dolgozó amerikai professzor, Jack Dolan hívta fel a figyelmemet. A pályázatot az amerikai kormánynak egy olyan szervezete írta ki, mely a nemzetközi kapcsolatok felvételével, gondozásával foglalkozik. A professzor beszélt rá, hogy nyújtsam be a pályázatom, noha már igen sürgetett a határidő. Nagy felkészülést igényelt, a pályázatot ugyanis egy szóbeli meghallgatás és egy írásbeli vizsga alapján ítélték meg.
- Ezek szerint átjutott a szűrőn. A program kötött volt, a vendéglátók határozták meg?
- Több lehetőséget is kínáltak. A programot igazán testresza-bottan lehetett belőle összeállítani. Majdnem száz százalékban az én kívánságaimat vették figyelembe. A kisvállalkozásokkal kapcsolatos marketingismeretek, s az olyan intézmények, cégek érdekeltek, melyek kiállításokat, vásárokat, konferenciákat, üzletember-találkozókat szerveznek. Ennek értelmében egy washingtoni szemináriumot választottam. A programomat az üzleti módszerek, technológiák nemzetközi intézete koordinálta. Minden hét végén megbeszéltük az eltelt hét tapasztalatait és a következő hét programját.
- A tapasztalatok! Sikerült belőlük olyat is hazahozni, amely a további munkájában azonnal hasznosítható?
- Ez nem is olyan könnyű kérdés! Természetesen igen a válasz! De nem elég a jó mag, jó talaj is kell, amibe azt elültetheti az ember. Különben hiába öntözgeti, nem fog abból kikelni semmi! Tehát kritikával válogatok a tapasztalataim közül.
Ott is mennek tönkre kisvállalkozások, mint itt. Persze a számadatok mások ott, ahol évente több százezer vállalkozás alakul. Ennek ellenére nagyobb a biztonságérzet a kis- és középvállalkozók körében. Az induló vállalkozók sokkal könnyebben juthatnak hitelhez, lényegesen kisebbek a kamatterhek, és akár húsz-harminc évre is nyújtható a határidő... Emellett a gazdasági szabályozók sokkal stabilabbak. Mindebből következik a nagyobb biztonságérzet, amely még nehezen találna nálunk talajra. Pedig a rendszerességet, rendszerezettséget jó lenne átültetni. Arra gondolok, hogy egy-egy vállalkozások támogatásával foglalkozó szervezet ott olyan könyvtárral rendelkezik, melyben több száz szakma le van írva. Ezek tulajdonképpen vállalkozói csomagok, melyben minden is-
- Első szakmámat, a férfi szabó szakterületet a Kanizsa Bútorgyár jogelődjénél tanultam ki. Mivel kevés munka adódott a tanult szabó munkakörben, ezért négy évre első vizsgám után sikeres vizsgát tettem a kárpitos szakmában is. Az első szakma tanulása közben már a gimnázium levelező tagozatának is hallgatója voltam, sőt 1963-ban jó eredménnyel érettségiztem. 1963 őszétől négy évig elméleti óraadóként a férfi szabó tanulókat tanítottam az ipariskolában mondta érdeklődésünkre Leránt Jenő kárpitos kisiparos.
- 1965-től a bútorgyárban voltam főállásban, délutánonként ugyancsak az ipariban a kárpitos tanulók szakelméleti tantárgyainak voltam a felelős óraadója. Az ipari szakmunkásképző 1978-ban főállásba vett át, csak elméleti tárgyak oktatására. 1978-82 között sikeres tanulmányokat folytattam a Dunaújvárosi Műszaki Főiskolán, nagyon sok elméleti pluszt kaptam, amit jól tudtam kamatoztatni a civil életben is. A múlt év szépmeretanyag, adat, információ, ami szükséges lehet, benne van. Ha valaki az abban leírt dolgokat követi, betartja, vállalkozása bizonyosan sikeres lesz. Legalábbis a kezdeti időszakban. Az már aztán a vállalkozó ügyességén, rátermettségén, szerencséjén is múlik, meddig jut el.
- Ez számunkra még bizonyára távlat. Nagyobb stabilitásra lenne ahhoz szükség, hogy ennyire biztonságos utat tudjunk kínálni a kezdő vállalkozóknak.
- Pedig az érdekünk is azt kívánná! Az amerikai cégek számára is szeretnénk befektetési lehetőségeket kínálni. Mutatkozik is érdeklődés! De fontos tudnunk, hogy elbírálásunkban első helyen az áll, hogy mennyire biztonságos körülményeket tu-
temberétől magánvállalkozóként dolgozom.
- Hogyan alakult az élete, miben látja a kárpitos szakma jövőjét?
- Szeretek dolgozni, és ismerem a szakma csínját-bínját, ezért vágtam bele az önálló vállalkozásba. Munkáim zömét az új munkák, míg kisebb részét a kárpitozott bútorok felújítása, áthúzása teszi ki. Áruházak megrendelésére, magánszemélyek igényeinek a kielégítésére franciaágyakat, paplanokat, ülőkéket készítünk. A külföldi termékek egy része tömegbútor és sajnos nem tartós. Gyermekbetegségük, hogy szinte minden szerkezeti részük öt-hat évre készül, ezeket a bútorokat bizony cserélni kell. Míg dunk biztosítani, mekkora az amerikai befektető számára a politikai, gazdasági kockázat. Második helyen áll az infrastruktúra és csak azt követi a management. Természetesen ez utóbbiakban is bőven van még tennivalónk.
- Végül: várható-e valami új a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány munkájában?
- Ezek a vállalkozásokat támogató cégek az USA-ban is non profit-szervezetek, mint ahogy mi is azok vagyunk. Viszont mégsem tekinthetők jótékonysági intézményeknek. Ebben mi is hasonlítunk: ami teljesen ingyen jön, az kissé gyanús. A mi támogatásaink nagy része bilaterális megállapodások keretében az Európai Közösségtől, másrészt a holland féltől származnak. Ez a forrás nem kiapadhatatlan, vannak, akik esetleg még jobban rászorulnak erre, így mindenképpen gondolnunk kell arra, hogy a szervezetünket önállóan tartsuk fenn.
Minőségi szolgáltatások nyújtására készülünk fel, melyeket már bizonyos ellenszolgáltatásért kínálunk... Természetesen igyekszünk árainkat a piaci árak alatt tartani. Erre a lépésre szükségünk lesz, hogy a már megszokott szolgáltatásainkat akkor is biztosítani tudjuk, ha a támogatások mértéke csökken. Szeretnénk önállóan is megállni a lábunkon.
Gombás Imre
a termékek másik része, a rusztikus és az egyedi változatok jó minőségűek, viszont az áruk is magas! Zömében hazai párnázási anyagokkal dolgozunk, jó minőségűek, ezeket jól egészíti ki a külföldi gyártású szövetbevonatok széles skálája. Nagy az érdeklődés a divatos mikroplüss anyagok iránt. Egyre többen kérik, mi beépítjük.
A vállalkozó Kinizsi utcai kisüzemében nyolc szakember dolgozik, melyet jól egészít ki a négy kárpitos szakmunkástanuló. Munkájuk egyenletességét, minőségét szolgálja a sok kisgép, amelyek az értő kezekben folyamatos munkára foghatók.
Bödör Béla


HŰTÉSTECHNIKAI SZAKÜZLET

KÍNÁLATUNK:
Vendéglátóipari gépek, berendezések
* hűtővitrinek + hűtőpultok
* szeletelőgépek
* klímaberendezések
* légtisztító berendezések + hűtőszekrények
* fagyasztó készülékek
* nagykonyhai berendezések
SZERVIZ, GARANCIA, ALKA TRÉSZELLÁ TÁS
Nagykanizsa, Petőfi u. 72. Tel./fax: 06-60/399-108
régi ár
97.000 Ft 89.000 Ft 85.000 Ft
új ár
85.000 Ft 78.000 Ft 73.000 Ft
I
\\ sarokgarnitúra |3-2-1 i3-1-1
Rövid határidővel a meglévő szövetválasztékból! - Régi kárpitok felújítása olcsón, szakszerűen, gyorsan!

Jöjjön el, győződjön meg róla!
Nagykanizsa, Király u. 31/B.
(Buszpályaudvarral szemben a belső udvarban.)
Tel.: 06/30/399-118 és 06/60/399-118



FUVAROZOK, GÉPKOCSIÜZEMELTETŐK!
Széles választékban kínálunk továbbra is
- IFA-W50; L-60
- SKODA-LIAZ
- BARKAS, ZUK, LADA-NIVA
- RÁBA
alkatrészeket, fődarabokat.
Csapágyak, ékszíjak, simeringek, valamint kamionfelszerelési cikkek széles választékban.
AGRICO MŰSZAKI J
KERESKEDÉS ÉS ÜGYNÖKSÉG l
EGYÉNI CÉG i
Nagykanizsa, Virág B. u. 4.

10 IBI
KANIZSA - \'Kocát***

1995. m.ircii» 24.


Egy lerobbant rendőrségi irodában hamarosan szerény kis háziünnepséget tart majd néhány nyomozó. Csaknem pontosan egy fél évtizeddel ezelőtt adták át az ügyészségnek az első „olajos ügy" aktáit. Fájdalom: az igazságszolgáltatás képviseletében senki sem lesz majd ott a jubileumon, mivel az akták azóta is valamelyik bíróság irattára-
polcain hevernek. Ám az üzemanyagbiznisz szereplőit az ítélkezés enervált lassúsága egyáltalán nem zavarja. Sőt, ahogy múlnak a hónapok, egyre nagyobb sebességre kapcsolnak. Akárcsak következő történetünk szereplői, akik az elmúlt esztendő néhány hónapja alatt mintegy hárommilliárd forint veszteséget okoztak a költségvetésnek. Hogy hárommilliárd forint sok-e vagy kevés, azt az olvasó megítélésére bízzuk. Összehasonlításként eláruljuk, hogy ennél nem sokkal többől gazdálkodik egy esztendő alatt a rendőrség egész gépezete. Ennyi pénzből különösebb vita nélkül rendezni lehetne az egészségügy, vagy akár az oktatás helyzetét, a nyugdíjasok járandóságáról nem is beszélve. De lássuk, mi történt voltaképpen?
Újra itthon!

Dr. Sz. Zoltán ügyvéd (52)
nem tudván elviselni az elmúlt
rendszer embertelenségét, egy
napon Nyugatra távozott. Á
Szabad Európa Rádió munka-
társaként kereste az emigrá-
cióban élők keserű kenyerére
valót, mígnem az ismert kö-
rülmények között végbement a
magyarországi rendszer-
változás. Úgy érezte, hogy ismét itthon a helye: hazajött, és bizonyos társadalmi szervezetekben végzett önzetlen munkája mellett tanulmányozni kezdte a mind szabadabbá váló üzleti életet. Bizonyos idő elteltével úgy vélte, eleget tud már a piac törvényeiről ahhoz, hogy maga is bekapcsolódjon a javak újraelosztásába. Új cég gründolá-sával nem akarta az időt vesztegetm, ezért néhány ismerősének bevonásával megvásárolt egy HOL-KÁL névre keresztelt kft.-t. A HOL-KÁL Kft. két nyugdíjas külkereskedő vállalkozása volt. Eves forgalma néhány tízezer forintra rúgott, így sem az APEH, sem egyéb állami szervezetek figyelmét (mint pl. Vám- és Pénzügyőrség, rendőrség stb.) nem keltette fel működésének kezdeti hónapjai alatt. Pontosan erre volt szükség. Az újdonsült, de háttérben maradó cégtulajdonos egyetlen nap leforgása alatt kijárta, hogy a kft. tevékenységi körét kiterjeszthessék üzemanyag-kereskedelemre is. Innen kezdve meglódultak az események. A HOL-KÁL Kft. úgynevezett halasztott vámfizetési kedvezmény iránti kérelmet nyújtott be a Vám- és Pénzügyőrséghez, amit meghökkentő gyorsasággal egy teljes esztendőre meg is kapott. A halasztott vámfizetési kedvezmény egyébiránt azt jelenti, hogy a külföldről behozott áru vámját az áru értékesítése után lehet befizetni, vagy: soha. Mint ebben az esetben is.

Üzleti sikerek

A HOL-KAL Kft. 1994 februárjától májusig huszonkilenc szerelvény üzemanyagot hozott be keleti szomszédunktól az országba. Egy-egy szerelvény átlagosan húsz vagonból állt, egy vagon negyvenezer liter üzemanyagot tartalmazott. Az üzemanyagárak alakulásával ezen a helyen nem traktáljuk az olvasót. Legyen elég annyi, hogy az értékesítésből származó minden száz forintból harminc forint a költségvetést illeti. Ha befizetik. Esetünkben azonban valahogy senkinek sem szúrt szemet, hogy a halasztott vámfizetési kedvezmény határidejének lejárta után sem történnek meg a befizetések. A BRFK gazdaságvédelmi osztálya egy bejelentés kapcsán figyelt fel
nagy forgalmú vállalkozásra. Ám mivel köztartozásról, jövedéki ügyről volt szó, az elsődleges ellenőrzés eredményét a bejelentésben szereplő adatokkal együtt illetékességből átadták a Vám- és Pénzügyőrségnek. Ekkor nem várt mandiner történt: a pénzügyőrség néhány óra alatt megállapította, hogy a tartozásról szóló adatokat valaki vagy valakik eddig ismeretlen módon eltüntették a Vám- és Pénzügyőrség számítógépes nyilvántartásából. Ezért, mivel nyilvánvalóan bűncselekmény gyanúja merült fel, az időközben gyors hízásnak induló paksamétát visszaküldték a BRFK gazdaságvédelmi osztályának. Időközben a Pénzügyminisztérium felfüggesztette a halasztott vámfizetési kedvezmény lehetőségét, ezért az üzemanyag-forgalmazásban érdekelt üzletemberek rákényszerültek a vámbefizetése... no, nem befizetésére, hanem a befizetés megtörténtének igazolására. És ez azért nem ugyanaz, mint látni fogjuk.
Bővül a hurok
A nyomozás előrehaladtával sikerült megállapítani, hogy csaknem tíz különböző gazdasági társulás foglalkozik az ügyvezető igazgatóit cserélgető, de azonos tulajdonosnál maradó HOL-KÁL Kft. által behozott üzemanyag forgalmazásával. De az is gyorsan kiderült, hogy az ügyben érdekelt valamennyi vállalkozást ugyanaz a maroknyi ember mozgatja... Az egyikük igazgató itt, tanácsadó amott. A másik üzletkötő az egyik vállalkozásnál, szakértő a másiknál. És így tovább. Aztán az egyik vámbefizetés igazolására felmutatott számítógépes átutalási ívről kiderült, hogy ügyes hamisítvány. A nyomozók nem csüggedtek. Igazolások ezreit böngészték át, és fáradozásuk eredményeként vaskos paksaméta kerekedett a hamis okmányokból. Immár előttük állt a vállalkozások röntgenképe a háttérből irányító Sz. Zoltánnal a csúcson, al-vezérekkel és részfeladatokkal megbízott ügyintézőkkel a piramis alján. Az utóbbiak közül sokaknak fogalmuk sem volt arról, hogy egy többmilliárdos csalássorozat epizodis-tái... \\
A számítógépes csekkhamisítás vizsgálata során több százmilliós vámtétel elsikkasz-tását sikerült bizonyítani. Az is kiderült, hogy mi okozta az elővigyázatlanságig menő kapkodást a „vállalkozók" részéről: a beérkezett szállítmányok tárolására Sz. Zoltánoknak nem volt lehetőségük. Azonnal tovább kellett adni rajtuk, mert a vagonok állása hatalmas veszteséget okozhatott. Egy alkalommal például a szerelvény állásáért tizenkétmillió forintot kellett befizetniük a Magyar Államvasutak kasszájába. Befizették. A nyomozás előrehaladtával az üzletemberek megszimatolták a közeli veszélyt: a HOL-KÁL Kft. papíron ismét gazdát cserélt: ám az új tulajdonos nem létező személy volt. Hogy, hogy nem, az aranytojást tojó kft. megszűnt... a mögötte állók pedig igyekeztek eltűnni a képből, nagyrészt sikertelenül.
A kanizsai Corleone
Az ügyletek volumenéről képet kaphatunk Sz. Zoltán egyik segítője és munkatársa, a nagykanizsai illetőségű T. János vagyoni helyzetének alakulásából. A szerény iskolai végzettségű üzletember lakosztályt tartott fenn az egyik fővárosi szállodában, aminek bérét egy esztendőre előre kifizette. Kapcsolatain keresztül ő maga szervezte, hogy az üzemanyag importbizományosi közvetítéssel beérkezzen az országba, azután pedig nyomtalanul felszívódjék a vevőknél. T. János sehová sem ment állig felfegyverzett testőrök nélkül, és az elővigyázatosságra nyilván jó oka volt: elfogásakor harmincmillió forint készpénzt és még egymilliónyi értékű valutát leltároztak az irodájában,

1995.
március 24.
KANIZSA - Tüutüttz

11
II

amelynek pamlaga fölött Mar-Ion Brando emlékezetes portréja függött a Keresztapa című filmből. Maga T. János előszeretettel neveztette magát don Corleonénak, jóllehet inkább csak amolyan helyettes keresztapa volt a játszmában. Az üzletember eltartott háztartásbeli felesége egyéként mostanában készül befejezni az eddig mintegy kettőszázötvenmilliót felemésztő családi ház építését. A falak között uszoda, szauna és lift gondoskodik a tizenegy szobát birtokló lakók kényelméről. Az apró-cseprő kiadásokhoz nyilván maga T. János is hozzájárult, bár elmondása szerint havi nettó jövedelme éppen csak elérte a hétszázezer forintot... Az üzletember elfogását egyébként a Rendőrség Különleges Szolgálata hajtotta végre. Testőrei ugyanolyan para-bellumokkal voltak felszerelve, mint a speciálisan képzett rendőrök.

Aggasztó jelek
A nyomozás adatai szerint az ambiciózus vállalkozók elkövettek egy sajnálatos szarvashibát is: mintegy kilencszázmillió forintos tartozást halmoztak fel orosz partnereiknél, s a kifizetésben bizony erősen akadályozza őket a rendőrségi vizsgálat. Ez pedig a keleti üzletfeleket ismerő szakemberek szerint rossz előjelnek számít. Nagyon rossz előjelnek. A kiterjedt vállalkozást működtető Sz. Zoltán lakásán tartott házkutatást a vizsgált anyagok mennyiségére tekintettel félbe kellett szakítani. A lepecsételt családi fészket ismeretlenek feltörték, és a bejárati ajtó lapjába három H betűt vágtak. A talányos jelek feloldása az orosz folklór ismerői szerint pofonegyszerű: Hallgatás, Hűség vagy Halál. A fene tudja, ki tudna örülni ilyesfajta népi faragványoknak. A BRFK gazdaságvédelmi osztálya négy személy körözését rendelte el a szövevényes ügyben. Az iratokat jól ismerők szerint az lenne a legegészségesebb, ha önként tisztáznák szerepüket a hárommilliárdos költségvetési veszteséget okozó üzletelésben, mert ha külföldi hitelezőik előbb találják meg őket, elszámoltatásuk akár maradandó egészségromlást okozhat. Az ügyre ítélethozatal után még visszatérünk. Ha megérjük.

TISZTELT KANIZSA ÚJSÁG!
A Miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület tájékoztatásában elhangzott, s a Kanizsa hetilap által a március 17-i számban nyilvánosságot kapott vádaskodásokat az alábbi tények közzétételével határozottan visszautasítom!
A következőkben tényszerűen elmondanám, mi is történt ill. történik valójában.
— Az Egyesületi törvényt több ponton megsértve, ill. az abban foglalt jogszabályokat teljesen figyelmenkívül hagyva felállt az „új vezetőség". Ezt a tényt én már akkor több esetben közöltem velük és kértem a törvényes út betartását.
— Az új vezetőség egyik tagja, Őri Sándor önkormányzati képviselő (aki egyben az előző vezetőség helyettes vezetője, titkára volt) felszólított, mondjak le a munkakörömről. Kérdésemre, hogy miért, a válasz az volt, hogy „csak"! Ekkor még semmiféle gazdasági visszaélésre utaló vád felém nem hangzott el. Közöltem, hogy csak a jogszabályok által előírt törvényes út betartását vagyok hajlandó elfogadni.
— Erre az történt, hogy Őri Sándor március l-jén X-ed magával behatolt a miklósfai Mindenki Házába, feltörték az irodám ajtaját, az összes bejárati ajtón kicserélték a zárat, az irodámon is, megfosztva engem minden személyes és hivatalos irati ill. tárgyi hozzájutási lehetőségtől. Március 3-án, 01-i dátummal pedig, postára adták a felmentésemet, melyet én 6-án kaptam meg.
— Ezt a velem szembeni eljárást („szabályos" puccsot) azonnal, szóban és írásban közöltem Suhai Sándor polgármester úrral, mivel a\'Mindenki Háza jogszerűen és papírforma szerint Kanizsa Város tulajdona. Kértem a segítségét az ügy törvényes és normális kivizsgálása érdekében. (A Miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület nem rendelkezik semmilyen bejegyzett egyesületi vagyonnal.)
— Továbbá írásban közöltem Koncz Tivadar úrral, az egyesület jelenlegi elnökével, hogy ezekután semmilyen irati, erkölcsi és anyagi felelősséget nem tudok vállalni, ugyanis tettükkel megfosztottak engem az általuk felsorolt vádak irati bizonyítási lehetőségétől.
Egy „egyeztető megbeszélés"? alkalmával, ottjártamkor tapasztaltam, hogy az irodámat feltúrták, az iratokat szétszórták.
— A velem szembeni eljárásról a sajtóból értesültem, ugyanis az egyesület jelenlegi „vezérkara"? semmilyen munkaügyi, illetve gazdasági vizsgálatot velem szemben nem folytatott le!
Nem is kérdeztek meg se engem, se az egyesület könyvelőjét, hogy az ö állításaikat, vagy a könyvvizsgáló szakvéleményét tudjuk-e bizonyítékokkal cáfolni. Teljesen elzárták a védekezés és bizonyítás lehetőségét.
— A könyvvizsgálói jelentést úgy csinálták, hogy az iratok egy részét nem bocsájtották a könyvvizsgáló rendelkezésére, félrevezették, egyoldalúan tájékoztatták.
— Ezen tényeket és megállapításaimat hiteles írásos dokumentumokkal tudom bizonyítani. Levelem azért született, mert úgy gondolom, hogy az olvasók tényszerű tájékoztatása okvetlenül szükséges ahhoz, hogy ők (a másik fél meghallgatásával) előítélet nélkül véleményt alkothassanak.
Egyebek mellett nagyon sajnálom azokat a becsületes miklósfai polgárokat, akiket az igazságra való hivatkozással félrevezettek, sajnálom, hogy érdekeiket a városi képviselőtestületben olyan ember képviseli, mint Őri Sándor.
Nemere László

A szív szava

Nemesnép közelében fogták el a határ őrei azt a több mint hetven esztendős férfit, aki Szlovéniában élő, negyven éve különvált feleségét szerette volna meglátogatni, ha nem akadt volna fenn az éber határőrök ellenőrzésén. Hogy miért négy évtized után szerette volna látni egykori asszonyát, rejtély, de az már bizonyos, ez a kísérlet nem sikerült, hiszen a férfit kitoloncolták Jugoszláviába. Kertek alatt próbált két, éppen kimenőjét töltő ruandai állampolgár meglépni, ám Rédics határában újból elfogták őket, így aztán megint visszakerültek Kerepes-tárcsára. Határrendsértést követett el három horvát halász, akik Bolhó térségében magyar területen próbáltak úszó élelemhez jutni, ám ezúttal ők akadtak a határőrök horgára. Még mindig sláger a vonatok padlásterében utazni, a múlt héten három román állampolgárt fogtak el ezekben az elsőosztályúnak éppen nem mondható fülkékben. A határforgalom-ellenőrzés során szlovén viszonylatban 93.588 utast, 29.264 közúti járművet, horvát viszonylatban 232.112 utast, 73.132 közúti és 7.395 vasúti járművet ellenőriztek és léptettek át a határ őrei.
DjL
Tűz Varászlón

Lánglovagjainkat az elmúlt héten, 14-én Pölöskefőre riasztották lakástűzhöz. Mint kiderült a konyhában gyulladt ki valami, amitől a helyiség lángra lobbant. Olyannyira, hogy a tűzoltók kiérkezéséig a tulajdonos égési sérüléseket szenvedett. Az ünnep alatt, március 15-én is történt tűzeset. A keleti városrészben egy automata mosógép gyulladt ki, a bajt valószínűleg zárlat okozta. A tulajdonos a segítség kiérkezéséig a gépet eloltotta. Másnap hajnalban a Somogy megyei Varászlón segítettek ki a kanizsai tűzoltók, ahol egy lakóház égett. Tizenhetedikén szintén a városon kívül, Zalakaroson kellett menteni. Igaz, itt nem tűz okozta a bajt, hanem egy nagy fa ágai veszélyeztették a járókelőket, amit sikeresen eltávolítottak. A következő nap sem telt el akció nélkül, szerencsére a körforgalom előtti területen keletkezett avartűz nem járt komolyabb anyagi kárral.
L.I.

KANIZSA- *ktáö«

1995. uiarciu» 24.



Tisztelt Úrhölgy! Tisztelt Uram!
Intézményünk - a Körösi Csorna Sándor Altalános Iskola - a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése által a Kanizsa elnevezés első oklevéli említésének 750. évfordulójára kiírt pályázaton III. díjat nyert. A díj elnyerése feljogosít és kötelez bennünket arra, hogy „Kanizsa gyermekszemmel" címmel vetélkedőt szervezzünk a városukat szerető, becsülő 6-18 éves korú tanulók és fiatalok számára rajz, újságírói műfajok, irodalom és történelem témákban. A pályázati felhívásokat már elküldtük az érintett intézményeknek. Az eredményhirdetést 1995. szeptemberére tervezzük.
A szervezéssel, lebonyo-
lítással kapcsolatos költsé-
gek, a pályadíjak, az ünne-
pélyes eredményhirdetéshez
kapcsolódó kiadások meg-
haladják a pályázat során
elnyert összeget, valamint a
rendelkezésünkre álló anya-
gi erőforrásokat. Ezért ke-
resünk vállalkozókat,
szponzorokat, olyan szemé-
lyeket és vállakózásokat,
akik és amelyek közös él-
ményekre, közös hangulatra
épülő lokálpatriotizmusuk
jegyében hajlandók áldoza-
tot hozni a fenti célok
megvalósítása érdekében.
Támogatóink nevét nyilvá-
nosságra kívánjuk hozni.
Kérjük azon személyeket és vállakózásokat, akik és amelyek azonosulnak elképzeléseinkkel, támogatásukat szíveskedjenek átutalni április 30-ig a következő számlaszámra:
OTP fiók Nagykanizsa 880-435543
Segítségüket a vetekedő szervezői, rendezői és valamennyi pályázónk nevében megköszönöm.
Nagykanizsa, 1995. március 7.
Tisztelettel:
Dezső Ferenc igazgató
55 923
Az elmúlt héten tizenkét gyermek látott napvilágot és tizenkilencen tértek örök nyugalomra városunkban. Nagykanizsa lakosainak száma 55 923 fő. Házasságot hét pár kötött az év tizenegyedik hetében.
Érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartjuk a kormány 1995. március 12-i döntését, mivel azt úgy hozta meg, hogy előzetesen nem tárgyalt a munkavállalók képviselőivel. -kezdte indoklását lapunknak adott állásfoglalása kapcsán a LIGA Dél-Zalai Szövetségének Ügyvivő Testülete. - A kormány ezen lépése súlyosan sérti a korábbi Érdekegyeztető
emelkedett, a hangzódokumentumok másolása pedig percenként három illetve hat forint. A telefonfax térítési díja - maximum két oldal elküldése esetén - száz forint, amely összeget a további oldalak egyenként ötven forinttal emelhetnek. A Video-klub éves tagsági díja ezerhatszáz forint lett, könnyítésként ez az összeg negyed és féléves részletekben is fizethető.
A könyvtár dolgozói ezután sokkal szigorúbban fogják elbírálni az olvasók mulasztásait. Az
sével egyidejűleg a munkabéreket terhelő közterheket viszont nem csökkenti Tiltakozunk és elítéljük a kormány döntését, mivel ezekkel további terheket rak az amúgy is az elszegényedés határán álló tömegekre, mintegy újabb lökést adva a teljes nyomorba jutáshoz. - fejezte be állásfoglalását a testület.
(-)
elveszett olvasójegy pótlása: tíz forint, a késedelmi díj az első felszólítás után ötven forint. A videokazetta, hanglemez és hangkazetta esetében - az amortizációtól függően - a kártérítés mértéke az eredi érték különböző százalékának függvénye.
Minden egyéb dokumentum esetében a kártérítést a másolás és a köttetés költsége vagy az úgynevezett gyűjteményi érték határozza meg.
B.E.

KÖZÉPISKOLÁK TOPLISTÁJA
Iskola elsősorban
jelentkezettek száma
Thury György 300
Kereskedelmi Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola
Széchenyi István 243+23
Szakmunkásképző
és Szakközépiskola
Dr. Mező Ferenc 180 Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola
Battbáuy Lajos 147 Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola
Zsigmond y-Winkler 124 Műszaki
Középiskola
Cserháti Sándor 91 Mezőgazdasági és Gépészeti Szakközépiskola
Nagy rác utcai 21
Szakiskola
Rózsa úti 17
Speciális Szakiskola

Az elmúlt másfél évtized felfedezése volt a legtöbb szülő és pedagógus számára, hogy sem olvasni, sem számolni nem tudnak a gyerekek és a megtanulás hatékonyságával is problémák vannak. Aztán a mérések során az adatok alapján kimutatható lett, hogy a matematika és az értő olvasás tanulása közben felmerülő nehézségek köszönnek vissza akár főiskolás korban is. Kidolgozásra kerültek olyan számítógépes programok, amelyekkel a tanulási folyamat gyakorlási szakaszát, a megerősítést lehet hatékonyabbá tenni.
A Templom téri Általános Iskolában a \'94/95-ös tanévtől beindult az a program, amelynek keretében a matematika és az angol nyelv tanulása során a gyakorlást számítógépes feladatok segítik. A matematika tantárgy ilyenfajta tanulásába mind a nyolc évfolyam bekapcsolódott. A tanítók és szaktanárok, illetve a gyerekek a gyakorlás eszközeként használhatják azokat a feladatokat, amelyek a tantervek alapján
Március 10-én a Batthyány Lajos Gimnázium nagyaulájában volt az országos szervezésű Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulójának ünnepélyes eredményhirdetése. A megyéből az általános iskolások 3-8 évfolyamán közel kétezernégyszáz kisdiák vett részt ezen az egyre rangosabb versenyen, mely országosan több tízezer kis matematikust mozgat meg. Zalában a verseny fő szervezője a Batthyány Lajos Gimnázium és a „Zala Megyei Matematikatehetségekért" Alapítvány volt. A legjobb dél-zalai eredmények:
3. osztály: 3. Kardos Tibor készültek, témakörönként csoportosított típusfeladatok. Mint Silló Zsolt iskolaigazgató elmondta, a módszer előnye, hogy konkrétan a gyerek haladásához igazodik az új feladatok adagolása. A típustévesztés gyakoriságában hozza a feladattípusokat, melyeken való sikeres túljutás a biztosítéka a következő nehézségi fokra való átlépésnek. Ha sikertelenek a kísérletek, a program visszafelé is lép, alacsonyabb nehézségi fokozatra. Ezzel nemcsak azt mutatja meg, hogy melyik részfeladatok megoldása okoz gondot a tanulónak, de - mivel memóriája eltárol minden sikeres és sikertelen megoldást - megmutatja azt a szintet, ahonnét és ahová eljutott a gyerek a tanulás során. Minden gyereknek kódszáma van, így bármikor meg lehet vizsgálni az előrehaladását. Mint az igazgató elmondta, nagy előnye a programnak a motiváció. A gyerekek nemcsak magáért a számítógép használatáért szeretik, hanem azért is, mert csak dicsér. Rontás esetén is az újabb
(Rozgonyi úti Ált. Iskola), 6. Kárpáti Kata (Körösi Csorna Ált. Isk.), 7. Horváth Benjámin (Hevesi Ált. Isk.), csapatversenyben: 3. Rozgonyi úti Ált. Isk.
4. osztály: 1. Dombai Balázs (Zrínyi Ált. Isk.), Gál András (Zalaszentbalázs, csapatversenyben: 2. Zrínyi Ált. Isk.
5. osztály: Kelemen Mária (Batthyány Gimn.), 2. Süle Zoltán (Palin), 3. Harangozó Judit (Körösi Csorna Ált. Isk.,) 4. Spanczér Ilona (Batthyány Gimn.), csapatversenyben: 2. Batthyány Gimn.
6. osztály: 1. Pesti Gábor (Batthyány Gimn.), 2. Dávid próbálkozásra biztatja a nebulót. A Templom térisek általában kétszer tíz percet gyakorolnak tizenhét gépük segítségével egy-egy órán. Nem hagy időt a módszer a passzivitásra, a leggyengébb tanulók is mintegy harminc példát oldanak meg egy alkalommal. Mivel a tíz perces program végén a gép értékel, pontoz, ezzel a teljesítmény fokozására is ösztönöz.
A Templom téri Iskola saját alapítványának anyagi lehetőségeit és összes anyagi forrását a számítástechnika fejlesztésére használta fel, hogy ez a program megvalósulhasson. A szülők nemcsak partnerek voltak ehhez, de leginkább ők igényelték, hogy a korábbi ének-zene tagozat helyett a gyakorlatiasság, a mai kor igényének megfelelő praktikum diktálta számítástechnikai és idegennyelvi oktatás fejlesztését állítsa pedagógiai programjának középpontjába az iskola.
L.I.
Róbert (Batthyány Gimn.) 3. Molnár Zoltán (Battyhyány Gimn.) 5. Varga Károly (Batthyány Gimn.), csapatversenybe 1. Batthyány Gimn.
7. osztály: 1. Tóth Viktória (Batthyány Gimn.), 4. Kassai Dániel (Batthyány Gimn.) 6. Papp Eszter (Zrínyi Ált. Isk.), 9. Deme Gábor (Körösi Csorna Ált. Isk.), csapatversenyben: 1. Batthyány gimn., 3. Zrínyi Ált. Isk.
8. osztály: 5. Horváth Márk (Batthyány Gimn.), 9. Merksz Andor (Hunyadi Ált. Isk.), csapatversenyben: 3. Batthyány Gimn.
B.L.
Petőfisek Petőfiről.
Rajkó Boglárka, Horváth Nóra és Hegedűs Nikoletta, mindannyian petőfis diákok március közepén Petőfi Sándor életével foglalkozó versengésen vettek részt Gödöllőn. Ez az erőpróba immáron harmadik fordulója volt a költő életéről szóló versengésnek, amely a tanév elején kezdődött. Az első forduló keretében leporellót készítettek a diákok saját városuk Petőfiről elnevezett emlékeiről, a második fordulóban tesztet töltöttek ki, s a harmadik erőpróbára Gödöllőn került sor, amely elméleti és gyakorlati feladatokból állt. A verseny a zsűri szerint nagyon szoros volt, nehéz volt dönteni, végül az első helyet a vak szerencse, a sorsolás döntötte el. A mi petőfiseink a Providencia különdíjával térhettek haza. A három diák felkészítője Radics Márta, kísérője dr. Molnár Lajosné volt.
-dé-
- 750: középiskolás középdöntő. Az elmúlt hét péntekén tartották meg a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban a Kanizsa fennállásának 750. évfordulója alkalmából kiírt vetélkedősorozat középdöntőjét a középiskolások számára. A versenyen a város tizenöt diákcsapata vett részt. A tanulók Vörös István, Barbarits Lajos, Horváth László és Szőke Béla Miklós tanulmányaiból készültek a vetélkedőre, s a zalai jakobinusok, a nagykanizsai bíróság és rendőrség, valamint a vaskor és a ka-roling kor zalai vonatkozásaira való tudásukról tettek tanúbizonyságot. Az április 20-án megrendezésre kerülő döntőbe színvonalas és szoros verseny után a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumból három (I., IV. és V. helyezés), a Batthyány Lajos Gimnáziumból egy (III. hely) és a Cserháti Sándor Szakközépiskolából is egy (II. helyen) csapat jutott be.
-hi-
Itt a döntő! Ma délután 14 órai kezdettel kerül sor a Hevesi Művelődési Központ kamaratermében a Kanizsa említésének 750 éves évfordulója alkalmából rendezett helytörténeti vetélkedő általános iskolás döntőjére. A résztvevő csapatok: Bolyai iskola, Zrínyi I., Zrínyi II. és Murakeresztúr I., Murake-resztúr II.
-hi-

14


JL.

KANIZSA - Seá$éí$eté4e6












1995
m

rciüs
2
4.



POLITIKAI TOLERANCIA?
Dr. Fodor István magányos farkas

A Thury György gépesített lövészdandár ünnepélyes katonai eskütételének díszvendége volt dr. Fodor István, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. A kanizsai születésű politikus, középiskolai tanulmányait az akkori Landler Jenő Gimnáziumban folytatta, fogadásán a város vezetőin kívül részt vett valamikori osztályfőnöke, Harkány László is. Rövid kanizsai tartózkodása alatt beszélgettünk a politikussal.
- Van Önnek politikai ars poeticája?
- Igen, van. Az én zászlómra az van írva, hogy felkészültség, álhatatosság és tisztesség.

- Egyáltalán politikusnak tartja magát?
- Politikusnak tartom magam, bár ennek vannak olyan ismérvei, amelyekkel nem rendelkezem. Nem jellemző a világon semerre a politikai élet színpadán olyan magányos farkas, amilyen én vagyok. A politika, a parlamenti demokrácia nem igazán a független politikusok terepe.
- Többszór elhangzottak olyan vélemények Önnel kapcsolatban, hogy mindig\' a vezető körökben tud maradni. Ez politikai toleranciára vall, vagy más oka van?
- Ennek sok oka van. Azt hiszem, hogy én belenőttem ebbe a dologba, nem tudatosan lettem én politikus, és nem tudatosan váltam független politikussá. Párton kivüli-ként lettem országgyűlési képviselő, ott a politika szele megcsapott. Nem tudatosan kerültem olyan helyzetbe a rendszerváltozás időszakában, folyamatában, hogy a még hivatalban lévő Parlament úgy ítélte meg, hogy ugyan de jure többpártrendszer van Magyarországon, mert a sarkalatos törvényeket, a többpártrendszer intézményes kereteit elfogadta, de facto a választásokig nem lehet többpártrendszerről beszélni - ilyen helyzetben a Parlament tartozik egy olyan gesztussal az ország népének, hogy olyan politikus legyen az elnöke, aki nem tartozik egyik párthoz sem. Ez adott esetben én voltam, mint a független képviselők csoportjának a vezetője, illetve a parlament alelnöke. Itt a sorsom nagymértékben eldőlt. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy pártot kellene választanom. Olyan alapon tudtam is volna pártot választani, hogy ma minden modern politikai áramlatban vannak szociáldemokrata, szabadelvű vagy konzervatív értékek, és az, hogy melyik pártot választja valaki, ezeknek az értékeknek az aránya és viszonya dönti el egyéb véletlenszerű motivációk mellett. Tehát nem azért nem vállaltam fel egy pártot, mert nem lenne, amelyik ezeket az értékeket magában hordozná, hanem találtam számomra egyéb olyan zavaró körülményeket, amelyeket nem tudtam felvállalni.
- Ezek politikai vagy emberi tényezők voltak?
- Egyértelműen elsősorban emberi tényezők. Ezért a függetlenséget választottam. Ez 1990-ben bejött, és azért maradtam független 1994-ben is, mert továbbra sem találtam olyan pártot, amelyikben ne leltem volna az előbb említett zavaró körülményekre. Ezeket persze adott esetben fel lehet vállalni, lehet kompromisszumokat kötni, de én a politikai pozíciómat úgy ítéltem meg, hogy függetlenként is tudom folytatni a politikai pályafutásomat. Az élet ebből a szempontból azt bizonyította, hogy ez nem sikerült.
- Ha négy hónappal ezelőtt nem kérték volna fel, hogy vállalja el a politikai államtitkári posztot, akkor most mivel foglalkozna?
- A civil életben valószínűleg valamilyen mezőgazdasághoz kapcsolódó dologgal foglalkoznék. Talán szaktanácsadással, vagy menedzseléssel, az is lehet, hogy belekezdtem volna valamilyen konkrét mezőgazdasági termelésbe. Ehhez talán meg lettek volna az adottságaim, körülbelül ilyen körökben mozogtam.
- A karrierje csúcspontján már túl van? Ezt a parlamenti elnökség jelentette?
- Tekintettel arra, hogy az alkotmányos struktúra szerint az a legmagasabb a beosztások közül, amiket eddig betöltöttem -természetesen az volt a csúcs. De nemcsak ebből a szempontból ífélem annak, hiszen életem legszebb időszaka is volt.
- Életének milyen időszaka volt az, amit Nagykanizsán töltött?
- Most találkoztam éppen volt gimnáziumi osztályfőnökömmel, Harkány Lászlóval, akire mindig nagy szeretettel és tisztelettel gondolok a mai napig is. És arra gimnázumi osztályra is, amelybe jártam: a 4. F osztályra, amelyik 1963-ban érettségizett az akkor még Landler Jenőről elnevezett Gimnáziumban. Tényleg nagyon szép éveket töltöttünk együtt, híresen jó osztályunk volt. De a korábbi, a gyermekkorhoz kötődő élmények is egyben Nagykanizsához is kötődnek.
- Hivatalos ügyben járt már Kanizsán?
- Politikusként volt már meghívásom, tartottam előadást, fórumot. Ebben a megbízatásomban a mai az első kanizsai látogatásom.
- Egy államtitkári poszt nem jelent nyugdíjas állást. Milyen elképzelései vannak a jövőre nézve?

- Azért jó ez a kérdés, mert ez volt az egyik legnagyobb dilemmám, mielőtt igent mondtam a felkérésre. Ha a miniszter úr meg az isten is úgy akarja, akkor legfeljebb ötvenhárom éves koromig, \'98-ig tart még ez a megbízatásom. Nem tudnám megmondani, ma még, hogy utána mi lesz. Úgy gondolom, hogy képviselő-választáson nem fogok elindulni még egyszer sem függetlenként, sem valamilyen párt tagjaként. Abban bízom, hogy ebben a három évben - amellett, hogy korábban a politikában már egyfajta jártasságot szereztem - a biztonságpolitikában, honvédelemben is olyan jártasságot fogok szerezni, amelyet tudok hasznosítani. A poszt nem érdekes. Az a két dolog érdekes, hogy az ember örömét lelje a munkájában és meg tudjon élni belőle:
- A honvédelem - mégha nemcsak katonák dolgoznak ma ezen a területen - nem idegen világ az Ön számára? Egyáltalán az a lépés,, hogy civilek is funkcionálnak a HM-ben ön szerint helyes. Ez a világ trendje?
- Valóban ez a világ trendr je. Nem szeretem sem a nyugati, sem a más országokból vett példákat, mert mindegyiknek mások a hagyományai, de például az Egyesült Államok- • ban - ahol éppen a kuwaiti válság katonai kezelése bizonyította, hogy ütőképes hadereje van azon a szinten és nagyságrendben is - azt mondják, megvalósították a civil kontrollt, a Pentagon állományának több mint ötven százaléka civil. Ellenben találkoztam nyugat-európai NATO-tagállam politikai igazgatójával - ez az én bosztásom-nak megfelelő poszt -, aki vezérőrnagyi egyenruhában volt. Ahol én dolgozom, az közigazgatás, a végrehajtó hatalom része, éppúgy, mint a pénzügyminisztérium, művelődési minisztérium vagy a földművelésügy. Mint a végrehajtó hatalom része, azért felelős, hogy az ország biztonságpolitikai elveiben, honvédelmi alapelveiben megfogalmazott tételek a honvédség működése során érvényesüljenek. Felelős még a honvédelmi közigazgatásért - ezen belül a politikai államtitkárnak azok a feladatai, amelyeket, ha nagyon egyszerűen akarok megfogalmazni, akkor azt mondom, hogy az államtitkár a miniszter alteregója.
- A politikusi életformával járó változások - parlamentbe való bekerülés, onnét kikerülés, államigazgatási apparátusba való bekerülés -mennyire gyűrűznek be a családok életébe?
- Ahhoz, hogy valaki politikussá tudjon válni, karriert be tudjon futni, ahhoz a család részéről egy komoly áldozatvállalás szükséges. Ez a civiltől teljesen eltérő életforma. Ha csak azt nézem, hogy civil koromban mennyi időt tudtam a kertemben tölteni, mennyit tudtam rendszeresen sportolni, ma pedig reggel hétkor elmegyek dolgozni, este kilenc-tíz óra előtt nem látnak otthon. Azonban fenn kell tartani azt az intimitást, ami a családot összetartja. Ezért én annyit teszek, hogy nem viszek haza munkát, otthon nem dolgozom. Este, ami időt otthon töltök, inkább arra fordítom, hogy a feleségemmel megbeszéljem a napi dolgokat, vagy kettesben kártyázunk, tévézünk. így a régi harmónia megmaradhatott közöttünk, a gyerekek meg azt hiszem, büszkék arra, hogy az apjuk ennyire vitte.
- A jelenlegi munkaköre tartalmaz olyan elemeket, amelyek lelki problémákat okoznak Önnek vagy bennük van a kudarc lehetősége?
- A politikus életében a kudarc mindig benne van. Én most úgy érzem, a honvédelem olyan terület, ahol megtalálható az egyetértés és a társadalom, illetve a politikai pártok támogatása. Nem egy olyan frusztrált terület, mint a kultuszminisztérium - megmondom őszintén nem szívesen lennék ma művelődési miniszter. Másrészt az is igaz, hogy olyan átszervezés előtt áll a honvédelem, amiben benne van a bukás lehetősége. Ezt fel kell vállalni, de azt hiszem, a civil életben is benne van a kudarc lehetősége.
L.I.

1995. március 24.
KANIZSA - 7*^^Ȏ
15
11

*//.\'#>.:?*,„,?,., ........................

ii
I

A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói
_______________________________ ? , .w„,„-„nr,m„„l.

Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.

nizsa, Eötvös tér


Julius Meinl.




DÉL-ZALAI HETILAP -
mmv..

ZSA
MEBJELEHIK: MINDEN PÉNTEKEN ?

?<?y AetUaft, <t**Ut Af€*U>



KANIZSA TREND KFT

Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-691-es telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Csengery u. 5. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.

mmívWmmwmWM mm)

I
KOGAZ
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GAZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
sa&JPS&^ - Akar °n kulturált
E
körülmények között étkezni, fagyizni? Térjen be hozzánk!
S| tiLiiKmm* jP Légkondicionált, 40 férőhelyes
reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk.
KREMZNER RESTAURANT Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057



MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG BT.
1519 Budapest, Pf.: 248 • Telefon: 140-1711, 149-7583
1995. évi Országos, Budapesti Céginformációs adattárak
Lu.MU 1A1U Kérésére ingyenes tiszteletpéldányt biztosítunk!
A Nyugat-Magyarországi Cégmutatóból Ön sem maradhat ki!

INFORMÁCIÓ még ma... CÉGMUTATÓ a holnap


NAGYKANIZSA
MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

mm

LEGYEN A PARTNERÜNK!
VÁLLALJUK:

- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését,
- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást ? oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196





TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
Szociális Foglalkoztató
8800 Nagykanizsa Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279




K*r" ^ Aclion együttes tagjai jéghokicsapatot alakítottak. Nevük: Rock\'n\'Roll Cannibais. Érdeklődve várjuk, hogy mik a terveik. Netán beneveznek a magyar bajnokságba?: x;
"3f Zenészmagazin, \'95/2.: Hírek; Info; Interjú: Mándo-ki László, Maróthy Zoltán. Szakcsi Lakatos Róbert és Béla; Piac; Paragrafus; Hangtan; Ki nyeri meg?; Klubkoncert: Mr. Basary; Kritika: MEX, Kováts Kriszta, Mester és Tanítványai; Gitárklub; Billentyűsklub; Dobklub; Szóklub; Basszus-klub; Klán, Dominó, Bono Miyo, Médium, Motor-City; Bemutatjuk: Washburn MG 340 Mercury II. gitár, Yamaha ProMix 01 digitális keverőpult, Viscount digitális zongorák, Roland JV 1080 szintctizátormodul, Peavey Versamix keverőpult, Trace Acoustic TA 35 CR gitár-combo.
Kanizsai Koncertmenű: márc. 25.: HSMK, 19 h: Teaház — vendég: Wei Wu Wei; márc. 25.: Erkel MH, 19 h: Eorever Zoung (rock\'n\'reJI buli).

H.Z.


biztosi tipp
Megfejtentő a vastag keretes sor: ... Andinos (Dél-amerikai népzenét játszó fehérvári csapat; március 16-án a HSMK-ban léptek fel.) Vízszintes meghatározások: 1. Legendás rockcsapat, Presser és Frenreisz is játszottak itt együtt, 2. Ebben az együttesben csak a Presser zenélt, a Frenreisz nem, 3. Ez pedig Frenreisz zenekara, itt a Presser nem játszott soha. A helyes megfejtést beküldők között egy, a Dal-ton Audio által felajánlott műsoros kazettát, és két darab Old\'s Klub belépőt sorsolunk ki. Beküldési határidő: március 31. A megfejtést és a nyertesek nevét lapunk április 7-i számában közöljük. A levelezőlapra kér-
Fial R
Kanizsa egyik legtehetségesebb zenekara, a Fiat Rock ismét hallat magáról. Többszöri tagcsere, s nem túl szerencsés pályafutás után biztató fordulatot vettek az események. A fiúk rhythm and blues zenét nyomnak, de énekes, aki eladja a produkciót nem mindig volt a bandában. Szerencsére találtak egy fiatal srácot, Skoda Róbertet, aki elvállalta a frontemberi szerepkört, s aki hangjával, egyéniségével is tökéletesen illett mind a csapatba, mind pedig a stílusba. Vele készítették el soros de-mójukat, amit elküldözgettek az írott és íratlan sajtó munkatársainak. Kíváncsian várjuk a visszhangokat! Az egyébként igazán jónak ígérkező anyagot jövő heti lapszámunkban vesézzük ki. Sajnos, mire ezek a sorok megjelennek, Skoda Robi már nem tagja a zenekarnak. Aki tud egy érett hanggal, blues-roc-kos orgánummal rendelkező fickóról, az értesítse Bali Miklóst (Nagykanizsa, Bartók B. u. 7.)!

-hosszú-
oehdh
jük, ne felejtsétek el ráírni: RoKKKockák! Sikeres rejtvényfejtést kívánunk! Előző rejtvényünk helyes megfejtése: Iván (Tiborcz). A Dalton Audio műsoros kazettáját Balázs Zoltán (Újudvar, Fő út 10.), a két Dark Day belépőt pedig Tóth József (Nagykanizsa, Munkás u. 10/B.) nyerte. Gratulálunk! Nyereményeiket szerkesztőségünkben vehetik át.
t 1

Március tizenhatodikán a székesfehérvári Los Andinos együttes volt a művelődési központ vendége. Dél-amerikai népzenéjüket kitűnő érzékkel, nagyon igényesen adták elő, mégis valami hibádzott. Akármennyire is pazar technikával, s magas szinten művelik a műfajt a srácok, észre kellett venniük - s észre is vették-, hogy ez a muzsika nem színpadra, nem az emberek elé való. Ez a zene az utcák, karneválok zenéje, ahol az emberek között játszhatnak a muzsikusok, s a nagyéremű táncra perdülhet, ha akar, így alakulhat ki jó hangulat. A műsor első fele minden különösebb izgalom
A budapesti Black-Out zenekar 1992-ben alakult. Mint sok más induló banda, eleinte ők is angolul nyomatták laza, feelin-ges, amerikai ízeket tartalmazó saját szerzeményeiket, és néhány remekül sikeredett feldolgozást (D.A.D., Tuff, Ugly Kid Joe), de ma már magyarul énekelnek. A kezdeti amcsi nótákba egyre jobban beleszövődött az agyas, nehezebben emészhető, depresszív életérzés, és ezáltal a
csapat arculata is markánsabb, eredetibb lett. A Black-Out fő erénye a meggyőző színpadi munka, a koncertek eleven varázsa, amely leginkább az énekes Kowalsky szuggesztív, intenzív előadásmódjának köszönhető.
nélkül lezajlott, a szünet volt a nagy vízválasztó. A negyedórás pihenő alatt valószínűleg megbeszélték a fiúk, hogy min változtassanak, s lett is eredménye. A második játékrész egyik első dalában a zene ritmusára sajátos körtáncot jártak a zenészek, ezzel ki is harcolták maguknak az első vastapsot, a jó hangulatot megőrizendő frappáns öszekötő szövegeket, és közönségnevettető sztorikat alkalmaztak a srácok, ezzel megmentve az est sikerét. Hisz a magasszintű hangszeres tudás és az igényes előadás csak egy dolog, azt el is kell tudni adni. Ok ezt tették.
Horváth Zoltán
Több tehetségkutató-győzelem után, az ígéretek ellenére is sajnos magánkiadásban kellett megjelentetniük első anyagukat. Ezután jópár fesztiválra, kaptak meghívást, s talán ennek köszönhető, hogy ez a kiadványuk már közel ezer példányban kelt el. Nemrég adták ki második, „Fekete kék" c. anyagukat - sajnos ismét szerzői kiadásban. A szokatlan, zaklatott hangvételű tételek hazai viszonylatban ritkán
hallható, dús háttérvokállal olyan különlegességet biztosítanak, ami a csapat ilyetén helyzete ellenére is jócskán a legfelsőbb osztályba sorolja őket. Ez jellemzi a Black-Outot ma!
-horváth-





1995. március 24.


KANIZSA - /ífcutU

17







hím
1995. ÁPRILIS 3-
ÁPRILIS 7. hétfőtől péntekig
Fogható 5.55-től 9.00-lg a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n.
5.55-9.00 „Hajnaltól reggelig" -zenés hírmagazin. Benne 6.00 -Kossuth krónika. 6.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle. 6.30 - A BBC reggeli magyar műsora. 7.00 - Kossuth krónika. 7.15 - Dél-dunántúli krónika, regionális lapszemle 7.30 - Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 -Hétköznapi történetek. Szerkesztők: Németh Károly, Gungl László, Dán Tibor, Jánosi Zoltán, Kovács Imre. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor - 15.00-16.00 - Dél-du-
BUN-RÉSZESSÉG
nántúli Magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na ma-ternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na matemjem jeziku" - az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. ÁPRILIS 8. SZOMBAT
Fogható 9-től 11-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n. 9.00-11.00 „Jó pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Somogyvári Valéria. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Déldunántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgálató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-
Beküldési határidő: március 31.
Lapunk 10. számában meg-jelent keresztrejtvény helyes megfejtése: A véletlen a iú-:
20.30 - „Na matemjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na matemjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. ÁPRILIS 9. VASÁRNAP
8.30-10.00 Vasárnapi telefonok Szerkesztő: Gungl László. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00
- Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok. 16.00-18.00 -A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 -magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Felső Pál. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na matemjem jeziku"
- az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na matemjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
dal kínok Istene. Az élet rövid és mégis unalmas.
A sorsoláson Abonyi Lilla, Dolmányos Péter, Lukács Zsolt, Papp Beatrix és Tislér

Pénztár nyitva: 15-18 óráig Pénztár tel.: (93) 311-468 Telefon: (93) 311-454
HETI PROGRAMAJÁNLAT
- 25-én 10 órától: II. ZALAI GYERMEKEK MŰVÉSZETI TALÁLKOZÓJA
Város, városkörnyéki bemutató
Gyermekek művészeti alkotásainak kiállítása
- 25-én 19 órakor: TEAHÁZ - vendég: a Wei Wu Wei zenekar
- 27-én 10 és 13.30 órakor: PAPÍRREPÜLŐ -a Budai Bábszínház élőbábos előadása
- 31-én 19 órakor: a Máltai Szeretetszolgálat jótékonysági hangversenye
Kiállítás: március 21-től április 9-ig FISCHER ERNŐ festőművész kiállítása a Galériában.





Nóra
olvasóink nyertek
aján
dékutalványt vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.



KOM1KA

ARG FOCI KAPUS V.
KAMAT
RÉSZLETE!
m
LELAKA-TOLTAT
CITROEN-Tl\'PUS KÉPZŐMŰIÍ ALKOTÁS
VAR, NE
METÜL
V—
BOGOT KÖT RÁ, RÉGIESEN
SAJTÓ-SZEMEL-VÉNY !
ILYEN ÁRUS IS VAN



CSIPKÉZ
JUGOSZLÁV LÉGITÁRSASÁG
•:•:?:.:::•»:?:?:?:•:•:
ABLAKKERET !

DUNÁNTÚLI HCGYSÉG
CSEH ÉNEKES /KARELJ
A

TÖBBÉ BE NEM ENGEDÉ
PORCIÓ ZA\'S

RÁDIUM, OXIGÉN
AT -TÁVIRATBAN
AZON A HELSEN


NEM SZABAD



MŰANYAG GYÁRTÁS FONTOS ANYAGA
OXIGÉN JÓD, TRÍCIUM
FÉL SAJT
FELS.Z










HAJÓ KELLÉKE
MORzá-
HAMG
7—








RÉSZ5EN NYOMJA !
VAL
PA15.JA
"7






BECÉZETT MIKLÓS

ÓDIVATÚ
LÉPEK
KAMRÁCS-
KÁI
?7








KAPKODVA LÉLEGZŐ
FRANCIA
ARANY
7
HOSSZÚ
IDŐSZAK
7~




ZENEI FÜGGELÉK *
MATILD
BECÉZVE
7
HATVAN FOLYÓJA
HL\'RES
MUSICAL
7











KAROL
KIEJTETT
B.ETÜ
7—
FELE
TÜZEL
7


HANNIBAL PORTAS
ÓCSKÁVÁ VÁLÁS
NAGY KÖL^TŐNKF*



ISTEN ... /BÉGI ESKÜDÖZÉS/
STB.
1

NÉMET AUTÓKLUB









VEGYE-NEKL/SA\'DOR)
SZU KO ZEPG !






POSZTö-t> AR AB !
MAR
7—



TÁRGYRAG
VERSENYLOVAS

NEDVES LESZ
KÖTŐSZÓ



A FELÜLETÉRE CSAVARODIK

V

ROVAR OKOZTA .KELLEMETLENSÉG"


Evekig vezette a fenékpusztai madártani tábort. A lettországi kirándulás után Hamburg mellé ment madarászkodni. Nem sokáig bírt azonban egy helyben maradni. Kilencvennégy nyarán Mongóliában kirándult... vagy dolgozott? Ázsiai élményeiről faggattuk Molnár Lászlót.
- Tavaly jöttek meg Lettországból. Hogyan keltek ilyen rövid időn belül másodszor is útra?
- Evek óta tanakodtunk egy budapesti barátommal, Kováts Lászlóval, hogy hova kellene elmenni egy hosszabb madarász túrára? 0 azt mondta, régi álma, hogy eljusson Mongóliába, és szervezzen egy expedíciót. Utópiának tűnt eleinte a dolog, de kilencvenhatomban Laci pár barátjával kijutott Mongóliába, és az. élmények hatására egy saját túrán kezdett el agyalni. Egy komoly, tudományos programot szereteti volna megvalósítani, kellelt neki még egy madarász-Megkeresett engem, s én örömmel mondtam igent a felkérésre.

- Gondolom anyagi vonzata is volt a dolognak...
- Igen. Teljesen önerőből, és főleg a saját tőkénkből finanszíroztuk az. utat, a szponzoroktól nem túl sok pénz folyt be. Ez a két hónap öl embernek kétezer dollárjába kerüli. Egyébként nem elég csak pénzt szerezni, engedélyek is kellenek. Például a Madártani Egyesülettől -méhnek mindkellen, mint gyűrűzök tagjai vagyunk — kellett gyűrűket, és a külföldön való használatukhoz zöld utat kapnunk. Úgy tudom, ez lett volna az. első, hogy magyar gyűrűket használlak volna külföldön, Ázsiában pedig mindenképpen ez lett volna az első.
- Mit tudtak Mongóliáról, mielőtt kimentek?
- Madarász szempontból eléggé keveset sikerült megtudnunk az országról. Ez, a fehér folt jellege is egy vonzereje volt az odavezető útnak. A közelmúltban kevés, és más jellegű expedíció működött csak ott, gyűrűzés még nem volt. Az egyesület áldását adta a túrára, kaptunk tőlük gyűrűket és hálókat is.
Mongol engedélyeket is be kellelt gyűjtenünk a munkánkhoz, bár ez elég nehezen ment, mert ott csak kezdetleges szinten foglalkoznak madárvédelemmel. A Mongol Tudományos Akadémiával vettük fel a kapcsolatot. Ugyan nem értették, hogy mit is akarunk csinálni, hisz náluk ilyen munkát nem végez senki, de az engedélyt megadták. A minisztériumi engedélyek összeszedése már nehezebben ment. Egyik helyről küldtek minket a másikra, nem tudták kihez is tartozik ez. a dolog. A megyei, helyi engedélyeket már pár dollárért megkaptuk. Mintha száz évet utaztunk volna vissza az időben, olyan volt ott. Nagy értetlenkedés, hiletlenkedés, csodálkozás övezett minket. Kaptunk még -főleg szellemi - támogatást múzeumoktól is. A Magyar Természettudományi Múzeum jótaná-csokkal látott el minket, mi megígértük nekik, hogy ha találunk elhullott állatokat, akkor azokat kipreparálva hazahozzuk nekik. Egy pécsi múzeummal megállapodtunk, hogy rovarokat gyűjtünk nekik. Ez sikerült is, egyik társunk tegzeseket szedett össze. Az Orosz Tudományos Akadémia Keletkutató Csoportjának vezetőhelyettesétől - aki amúgy történész, a török történelemmel foglalkozik - ajánlóleveleket kaptunk, ez nagyon sokat segített nekünk. A cirillbetűs, pecsétes papír sokszor átsegített az akadályokon.
- Milyen közlekedési eszközzel jutottak el Mongóliába?
- Vonattal. Tizenegy napig tartott az út, háromszor kellelt átszállnunk. Budapest, Záhony, Csop volt az. útvonal, majd Moszkva következett. A következő állomás Ulan Ude volt, ez a mongol határ közelében található város, a Bajkál-tó alatt, innen Ulánbátorba vitt az utunk. Ez az. út mintegy száz dollár volt fejenként, és ugyanennyi vissza.
- Meséljen valamit- a fővárosról, Ulánbátorról!
- Hat napig voltunk olt, mert épp akkor volt a Nadom, a mongol nemzeti ünnep. Ilyenkor lebénul az egész ország. Három napig fesztivál van népi játékokkal, mint például lóhátról történő íjászat, a népi birkózás, aztán nagy eszem-iszom is van. Megbénul a közlekedés, és úgy általában minden. Aki nem tud lemenni az utcára, az. tévéből követi az eseményeket. A lovas íjászatot - amit a mi őseink is űztek - a pár éves gyerekektől a hatvan-hetven éves apókáig mindenki gyakorolta, és bizony félelmetes pontossággal célba is találtak. Mongol ismerősünk -aki Magyarországon végezte tanulmányait, több külföldi expedíciót segített már hazájában -kölcsönadta erre a pár napra a lakását, s ő addig leköltözötl vidékre. Maga a város meglehetősen nagy, akkora mint Pest, de csak hatszázezer ember lakja. Óriásiak a terek, nagyon szélesek az utcák, és a nagyobb központok között hatalmas távolságok vannak. Van troli, és busz, de ezeknek csak a hátsó ajtaján lehet felszállni. Kicsit röhejesnek hatott, mikor a busz csak lassított az amúgy száz. méter hosszú megálló elején, s az emberek futottak utána, és megpróbáltak felugrani. Aztán megáll, az emberek lógnak az ajtókból, de a kalauz így is végigmegy a járművön.
Jellemző az ország pénzére, hogy odaérkezőinkkor tíz lugrik volt egy buszjegy, mikor eljöttünk, már harminc. Körülbelül négyszáz, lugrik ér egy dollárt. A mongol árak nagyon alacsonyak. Visszatérve a tömegközlekedésre: a járművek iszonyatosan lerobbant állapotban vannak. A legnagyobb csúcs az volt, mikor az egyik troli vezetőoldali kereke hiányzott, és a jobboldali ajtóban rengeteg ember lógott, nehogy a troli átbillenjen a másik oldalra. Az autóparkjuk nagyon régi. A mongolok a mer-cédesekel nem díjazzák, a terepjáróknak és a teherautóknak van értéke számukra, mert csak ezek tudnak megbirkózni az. útjaikkal.
- Ez volt a közlekedés. És az építészet?
- Hát nem az építészei csúcsa ez a város, sőt meglehetősen csúnya. A panelek jellemzjk, és rengeteg a szemét. Érdekes látvány a panelházak tövében álló jurták sokasága. A mongolok a nyári szabadságukat többnyire jurtában töltik, ez esemény náluk. Még csak most kezd kialakulni az úgynevezett városi nemzedék, akik szakítva a hagvo-mánnyal, kockaházakban laknak szívesebben. Ami nagyon meglepő, és rossz, hogy a lakótelepek közé vannak építve az iszonyatos hangerővel üzemelő hőerőművek. A közlekedési moráltól egy magyar közlekedési rendőr szívinfarktust kapna. A három-négysávos utakon ugyan vannak zebrák, de az autók - jóesetben -csak lassítanak, a gyalogosok pedig rohannak, ugrálnak. A kresz.táblák többnyire csak dísznek vannak, a lámpák pedig inkább csak tájékoztató jellegűek. Gyakori látvány az utcákon a nyugodtan poroszkáló lovas. Azért van nekik szuper technikájú és kínálatú bevásárlóközpontjuk is. Nem ritkán látni az utcán bomlásnak indult ló- vagy kutya-tetemei, kidobált csontokai, szemelet. Ez azérl lehet, mert még csak harminc éve alakult ki a városi élet, a jurtában lakás után. Ulánbátor a múlt és a jelen találkozása.
- Mongóliának mely részén madarászkodtak?
-
199$. március 24.

KANIZSA - TfU^K

19



- A fővárostól nyugatra indultunk el, az ország középső részén mentünk végig. Az első táborunk egy lh-Ul nevű városka mellett, a hegyekben volt, ahol madarakat gyűrűztünk. Innen északra vettük az irányt, első tervünk az volt, hogy Mongólia második legnagyobb tavához, a Hövzgölhöz megyünk. Ez. már a tajga övezet, a tavat magas hegyek veszik körül. Ez a Bajkál-tó kisöccse, egy 200 km hosszú és 30-40 km széles hasadékban van, s 200-250 m mély. Rendkívül tiszta, igazi hegyi tó, 1650 méter magasan van a tengerszint felett. Sajnos, nem tudtunk sokáig itt lenni, mert nyáron sem volt több 8-10-15 foknál, gyakran esett az. eső, rosszak voltak a látási viszonyok, és minden sokkal drágább volt, mint a városban. Madárgyűrűző helyet, fás, bokros területet sem találtunk.
- Mégis, mi volt az expedíció célja?
- Az, hogy megállapítsuk hogyan, merre vonulnak a Szibériából érkező madarak Mongólián keresztül, megállnak-e itt, vagy kikerülik az országot? Itt, a Hövzgöl-tónál sem nádas, sem bokros nincsen, csak fenyőfák, és az egyetlen folyót is sziklák övezik. Ez a hely sem táborozásra, sem gyűrűzésre nem volt alkalmas. Ezért délre fordultunk, Mörönbe. A város melletti folyó, a Delger-Mörön melleit vertünk ismét tanyát.
- Hogyan fogták a madarakat?
- A szokásos, és ismert technikával, kifeszített, nagyon vékony hálókkal fogtuk. A hálókon található zsebek ejtik rabul a madarakat. A cél az volt, hogy minél több példányt és fajt fogjunk meg. A gyűrűzés csak másodlagos, az elemzés a lényeg. A huszonhárom munkanapon ezertíz madarat sikerült egyébként meg-gyűrűznünk. Ez nem sok, de a felmérés sikerült. A madarak adatait begyűjtöttük, kielemeztük, ami alapját képezi egy következő expedíciónak. Az itteni madarak pár héttel előbb kezdik meg vonulásukat, hiszen errefelé nagyon zord az időjárás. A vedlésük is más mint az európai társaiké.
- Milyen madarakat sikerült befogni?
- Sok Európában, sőt Magyar-oszágon is megtalálható fajt fogtunk, például a partifecskét, kis-poszátál, mezei poszátát, csuszkát. Ezek Mongóliában is közönséges madaraknak számítanak. Ez azért van, mert az éghajlat hasonló. Nálunk is, és Mongóliában is kontinentális éghajlat uralkodik, csak amíg itt a közeli tengerek erősen módosítják az éghajlatot, sok az eső, ott pedig rendkívül szélsőséges és száraz az éghajlat. A nyár forró, 30-35 fok, télen ugyanez van mínuszban. Mégis kevés a hó, nincs csapadék, száraz az éghajlat. Hazánk és Mongólia nagyjából azonos szélességi körön fekszik, csakhát hatezer kilométerrel keletebbre, egy óriási kontinens közepén. A másik lényeges különbség, hogy míg nálunk az átlag tengerszint feletti magasság 100-200 m, legmagasabb hegyeink 800-1000 m magasak, Mongóliában 1500 rn az átlagmagasság, utunk során sem jártunk 1000 m alatt. Az első táborhelyünk 1900 m, a második 1100 m magasan volt, a főváros pedig 1300 m-en fekszik. És hiába van 30 fok meleg, néhány méterrel a föld alatt meg van fagyva a talaj. Vizsgálódásunk során arra derítettünk fényt, hogy az. ottani populációk mennyire tének el az. itthoniaktól. Találtunk olyan madarakat is, amelyek nálunk nem fordulnak elő, ezeknek még magyar nevük sincs, csak latin.
- Összességében eredményes volt az expedíció?
- Igen, s ez bátorságot adott egy következő túra szevezéséhez. Kováts Laci barátom már neki is állt ennek,-de én ebben már nem fogok részt venni. Talán azért, mert túl hosszú lesz.- 1997-ben kerülne rá sor, s egyéves időtartamú lesz, hogy az összes évszakot átfogja, egy téltől télig tartó ciklus legyen, hogy minden évszakban lehessen vizsgálni a madarak szokásait, életmódjukat, s ezt egy nagyobb programba kell majd beilleszteni. Az. említett Hövzgöl-tónál nemzeti parkot létesítettek a. mongolok, amerikai segítséggel. Akármilyen, ezen területet felölelő kutatás támogatására pályázni lehet az amerikaiakhoz, s Laciék is egy ilyen pályázatot szeretnének benyújtani, és elnyerni a támogatást. Tudomásunk szerint senki nem vizsgálja a helyi madárvilágot, tehát van esély.
- Ez az élet, ez a munka fanatizmust, megszállottságot kíván, mégis miért csinálja az ember?
- Ez egy érdekes kérdés. Én azért csinálom, mert ezt szeretem. Akárcsak a futballrajongó, aki képes a tengerentálra elzarándokolni egy jó meccs miatt, hogy a kedvenc csapatát lássa. Én ehhez értek, ezt szeretem, és úgy érzem, fontos, hogy az ember valami természetvédelmi dolgot csináljon, vagy valamilyen szinten foglalkozzon ezzel a kérdéssel. A mai világban egyre nagyobb teret kap - hisz egyre égetőbb, fontosabb - a környezetünk, a természet védelme.
Horváth Zoltán


KfiNIZSfi MŰSOR
MÁRCIUS 25. SZOMBAT
9 óra: Játszóház a Móricz Zsigmond Művelődési Házban: Kitűzők
készítése. Vezeti: Ács Sarolta népművelő
10 óra: II. Zalai Gyermekek Művészeti Találkozója a HSMK-ban
- Város, városkörnyéki bemutató
19 óra: Teaház a HSMK-ban. Vendég: a Wei Wu Wei zenekar
19 óra: „Mindörökké fiatal" - Rock\'n\'Roll buli az Erkel F. Olajipari Műv. házban
20 óra: Bellalevi Beat Band - Nemzeti Alaptanterv koncert a HELY pinceklubban
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: A parazita Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Időzített bomba 20.15 óra: Szex és rock and roll
MÁRCIUS 26. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: A parazita Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Időzített bomba 20.15 óra: Szex és rock and roll
MÁRCIUS 27. HÉTFŐ
10 és 13.30 óra: Papírrepülő - a Budai Bábszínház élőbábos előadása a HSMK-ban
14 óra: „Faggató" honvéd és határőr tiszteknek a HEK-ben. Akit faggatnak: Suhai Sándor, Nagykanizsa polgármestere.
18 óra: „Maradék Szemérem Némasága" címmel Pazzetta Umberto fotókiállításának megnyitója a HÉLY pinceklubban
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Vörös Kolibri
Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Reneszánszember 20.15 óra: Szex és rock and roll
Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA TV:
19 óra: - HÍRADÓ; - A hétvége sportja
MÁRCIUS 28. KEDD
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Vörös kolibri Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Reneszánszember
20.15 óra: Szex és rock and roll Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA
TV:
MÁRCIUS 29. SZERDA
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Vörös kolibri Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Reneszánszember
20.15 óra: Szex és rock and roll Art Mozi (HELY pinceklub): 19 óra: Szigorúan piszkos ügynök Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA
TV:
19 óra: HARMADIK FOGÁS, rétegmagazin; - HOMOKÓRA, magazin idősebbeknek; - Rend őrségben a RENDŐRSÉG; -FIGYUSZ, ifjúsági magazin; - SZÍNPÓDIUM kulturális magazin.
MÁRCIUS 30. CSÜTÖRTÖK
18 óra: „Bolond Buli" a HELY pinceklubban Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Kis gézengúzok Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: A kis Afrodité Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA TV:
19 óra: - HÍRADÓ; - Hétvégi programajánlat; - JÖVŐ HÉT, közéleti műsor; - TANÁCSADÓ, szolgáltató, ajánló magazin.
MÁRCIUS 31. PÉNTEK
18 óra: „IRODALMI KÁVÉHÁZ" az Erkel F. Műv. Házban. Be-
mutatkozik: Keresztes Tímea
19 óra: Máltai szeretetszolgálat jótékonysági hangversenye a
HSMK-ban
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Kis gézengúzok Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Sivatagi lavina
KANIZSA MŰSOR

20

KANIZSA - cMé HSáneú

























5.
I
nárcius
24.
1








1



GYÜMÖLCSOLTÓ | BOLDOGASSZONY 1 NAPJA
Március 25. régen egy- 1
házi ünnep volt, mellette 1
jóslások, hagyományok I
kötődtek e naphoz. Ezen a |
napon, az istentisztelet 1
után szokták elvégezni a |
gyümölcsfák beoltását. Az I
ilyen fákra aztán nagyon |
vigyáztak, nehogy egy ága I
letörjön, mert az nagy sze- |
rencsétlenséget jelentett I
volna mind a gazdára, |
mind a családjára nézve.
A gyümölcsoltás e napi ij:
szokása azzal hozható |
összefüggésbe, hogy a val- |
lás 624 óta ezen a napon I
ünnepli Jézus fogantatását. 1
Ebben az időben a Jézus I
születését még december |
25-én ünnepelték, s ebből |
a dátumból számoltak 1
vissza kilenc hónapot, s |
így. kapták meg március 1
huszonötödikét. A foganta- |
tás később a gyü- |
mölcsolták napja is lett. |
Egyes vidékeken azt tar- |
tották, hogy Gyümölcsoltó 1
Boldogasszony eregeti kö- 1
tényéből a fecskéket, g
vagyis e nap körül szoktak 1
fészkeikbe visszatérni ezek j;;
a kedves kis költözőmada- 1
rak. , |

?:v:-:-x-:*:-:-:*;\':->:-:*xí*:w:v
SÁNDOR, JÓZSEF, BENEDEK

Szinte az egész magyar nyelvterületen elterjedt időjárásjóslás, Sándor, József, Benedek, Zsákban hoz majd meleget. Ha az idő a jóslás szerint alakult, minden gazdának el kellett kezdenie ezekben a napokban a szántást, vetést, különben a betakarítás is megkéshetett. A Józsefnap után érkező melegek már lehetővé tették, hogy a gyerekek levessék cipőiket, s onnantól mezítláb járhassanak. József-napig a méhészeknek nem volt szabad semmit kiadniuk a házból, mert a néphit szerint azzal a méhhasznot szolgáltatták volna ki. Egyes vidékeken a nép Benedek napján fokhagymát és zsírt szenteltet, azért, hogy betegség idején legyen mivel kenegetni fájós tagjaikat.

Hérodotosz írásaiból a gyógyításnak egy sajátos formája tárul elénk. Babilonban a beteget kiviszik a piactérre, s ott a járókelőktől mindenféle tanácsokat hallhat. Ok elmagyarázzák neki, hogyan gyógyultak fel az övéhez hasonló megbetegedésükből, vagy milyen tapasztalatokat szereztek mások gyógyulása során. Tilos volt szó nélkül elmenni a beteg mellett, legalább azt köteles megkérdezni az arrajáró, miben szenved. Gyakorta alkalmazták ezt a módszert a gyógyíthatatlannak bizonyuló betegek esetében a keleti orvosdoktorok, hogy mindezt milyen sikerrel, arról nem szól a fáma. Asszíriában, Mezopotámiában és Babilonban a ránk maradt források szerint magas színvonalon állt az orvostudomány a második évezredben. Hammurábi híres törvénykönyvében külön fejezetet szentelt a gyógyítók státuszának, és törvénybe foglalja azt is, mit kell fizetni az orvos szolgáltatásáért. A törvénykönyv 216. pontja például a sebészi beavatkozás árát rögzíti. Ha egy orvos valakin bronzkésével sebet, vágást ejt, minek következtében a beteg meggyógyul, illetve egy beteg szeméről fehér-hályogot sikerrel távolít el, tíz siklus ezüst fizetést kapjon érte. Ez bizony igencsak nagy összeg volt az akkori fogalmak szerint, hiszen öt siklusért egy jó házat lehetett egész évre bérbevenni, s egy jól fizetett mesterember is csak egy tized siklust kapott egynapi munkájáért. Mielőtt bárki azt hinné, tisztán jó dolog volt e korban orvosnak lenni, annak figyelmébe ajánljuk a törvénykönyv 218. pontját, amely eképpen rendelkezik: Ha egy orvos bronzkéssel műtétet végez valakin, s ezzel a halálát okozza, vagy szeméről oly módon távolít el fehérhályogot, hogy az illető szemét megsérti, annak kezét le kell vágni. A babilóniai és az asszír orvosképzés központjai Uruk és Borszip-pa voltak, ahol tankönyvek és egyéb segédanyagok segítették az emberi test mind jobb megismerését, illetve a már ismert betegségek diagnosztizálását. Csak egyetlen példa a korabeli betegségleírásokból: ha a testet kiütések borítják, és a test feketedni kezd, a bajt asszonnyal való érintkezéskor kapta a férfi, ez Szin isten keze érintése, a beteg meg fog gyógyulni. Egyébként külön könyvek foglalkoztak a nőgyógyászati meg-
mmmmmm betegedésekkel, a császármetszéssel, a fül, a szem, máj, a gyomor és más szervek problémáival. A boncolás ebben a korban is tiltott tevékenységnek számított, ezért a professzorok és tanítványaik gyakorta keresték fel a harctereket, hogy ott holttestek tanulmányozásával mélyíthessék el anatómiai ismereteiket, s hogy a megsebesülteken komoly műtéti beavatkozásokat végezhessenek el. Ebben az időben még nem nagyon ismerték a kemikáliákat, a gyógyszerek alapanyagát a természet szolgáltatta. Felhasználták a növények magvait, a gyümölcsöket, a gyökereket, a virágokat, a leveleket, a szárakat, a gyümölcs levét, a gyantát, az ágakat és a tobozokat is. Az ókori kelet bölcsei úgy tartották, a megbetegedésekéit elsősorban a démonok, másodsor-
Mondták már a régi rómaiak is. Éppen ezért elrettentő hír az, hogy az úgynevezett civilizált országokban az Egészségügyi Világszervezet tanulmánya alapján sok ember napjában csak egyszer - általában reggel - mos csak kezet. Ám az is többeknél előfordul, hogy napokig nem lát mellső végtagjuk vizet és szappant. Ősszel és tavasszal a légúti, nyáron az emésztőrendszeri fertőzések könnyedén terjedhetnek akár kézfogással is. Egy neves amerikai orvosi szaklap szerint Közép-Európában a mindennapos, gyakran halmozottan előforduló fertőzések kétharmada elkerülhető lenne, ha az emberek naponta többször kezet mosnának. Indokolt ezért, hogy minden étkezés előtt,
Tízezred milligramm csalánméreg elég ahhoz, hogy az ember bőrén gyulladásos hólyagot és égő viszketést okozzon. A finom két-milliméteres csalántüskék a növény levelének csipkés szélén ülnek, és a legkisebb érintésre működésbe lépnek. Ekkor feltörik a tüske kerek vége, és hegyes végű tű hasítja fel észrevétlenül az ember bőrét. A méreg azonnal behatol, és sokáig, olykor fél napig is érezteti kellemetlen hatását. Évszázadokon át nem ismerték a csalán mérgének összetételét, ma már tudjuk, a fura elegyhangyasavat, nátriumforminá-tot, acetolint, és hisztamint tartalmaz bonyolult összetételben. Ez a ban a csillagok a felelősek. A rossz démonokat ráolvasással próbálták kiűzni a beteg testéből, s ha ez nem sikerült, a beteg gyógyítójával együtt az istenekhez fohászkodott. Az ókor orvosai már meglehetősen sokféle eszközt használtak a gyógyításhoz, szikék, szemüveg gyanánt használt csiszolt lencsék, rögzítősínek, kötszerek segítették munkájukat. Ha be-dörzsölések, inhalálások sem hozták meg a kívánt hatást, az orvos betegének különböző tornagyakorlatokat írhatott elő. A változatos terápiák híre mesz-szeföldre eljutott, nem csoda hát, hogy sokfelé hívták a babilóniai és az asszír orvosokat.\' Ha útrakeltek Ningiszinda, a gyógyítás istene botjukra tekeredett kígyó alakjában mindenhová elkísérte őket, s a jelkép kíséri ma is.
valamint WC-használat után mossuk meg kezünket. Az is hasonlóan fontos, hogy munkából hazaérve is első dolgunk szintén ez legyen. Különösen indokolt ez akkor, ha buszon vagy vonaton utaztunk illetve, ha olyan emberekkel voltunk együtt, akik meghűllek, vagy valamilyen fertőzésben szenvednek. Akármilyen kellemetlen is lehet, megfázott embereknek ne adjunk kezet, ha egészségesek akarunk maradni. Természetesen a kézmosást is túlzásba lehet vinni. Ennek jele lehet a száraz, felrepedezett bőr. Ezt elkerülendő krémszappannal mossunk kezet. Ha ez nem lehetséges, krémezzük be bőrünket minden kézmosás után.
méreg egyébként nem ritka az állatvilágban sem, a tengeri csalánozók, a medúzák és rokonaik ezzel a méreggel keltenek csúnya és fájdalmas sebeket a gyanútlan tengeri fürdőzőkön. Egyébként a csípős méreg egyaránt szolgál védelmül és támadásra állatnál, növénynél. A csalán azonban nemcsak csíp, mérgező anyagait ősidők óta gyógyításra is használják. Elsősorban reumás megbetegedéseknél használták oly módon, hogy a fiatal csalánhajtásokkal jól megcsapkodták a fájó testrészeket. A növény teája egyébként ízületi megbetegedésekre, vértisztításra, és vízhajtásra alkalmas.

1995. március 24.

KANIZSA - ntcm <x*é h&UC*, \'

21



TOSCANA IZEI

Nagyi trükkjei

Mind egységesebbé váló olasz konyha paradicsom-szósszal leöntött tésztaféleségei mindinkább kezdik feledtetni -a szakértők szerint - Itália különböző vidékeinek ízeit, s ez alól Toscana sem kivétel. Az eredetei toscanai konyha a világ egyik legtakarékosabb konyhája, de hát nem is csoda, ha a vidék természeti adottságaira gondolunk. Ezen a talajon csak kénytelen-kelletlen teremnek növények, s azok is elsősorban fűszerek. Alacsony erdőben nő a rozmaring, s a babér sűrűje zölden csillog a kék ég alatt. A toscanai konyha a szegényemberek konyhája, a tizennegyedik század óta nem változott lényegesen. A kezdetektől a parasztok, halászok, és pásztorok egyszerű, jóízű ételei jellemzik, akik sokfajta étket ismertek, de a hozzávalókkal takarékosan bántak, és igyekeztek egyszerűen elkészíteni minden fogást. A hegyes, erdős vidékek lakói kezdetektől fogva főként a vadak elkészítésére fordítottak figyelmet, a parvidékre a halételek a jellemzőek, míg a legelőterületeken a juhból és tejtermékből alkotott étkek hódítottak, rengetegféle sajt készül itt az állatok tejéből. A gabonatermő vidékek jellemző húsétele az ökörhús, s ott ahol elég gaz-
Ma már nehéz lenne elképzelni a kabátot, a nadrágot, vagy akár a szoknyát gomb nélkül, pedig öltözködésünknek ma már nélkülözhetetlen darabja - mai formájában -meglehetősen fiatal. A barlanglakó ősember még csontszilánkkal tűzte össze állatbőrből készült ruháját, de még a hosszú évszázadokkal utána uralkodó Cézár sem rögzíthette ruhája két szélét gombbal. A tehetősebb rómaiak drágakővel ékített fibulával erősítették össze tógáikat, ezen alkalmatosságokat tartják a biztosítótű ősének. A gombot a magyarok terjesztették el állítólag Európában, Árpád-házi királyainkról készült korabeli alkotások arról tanúskodnak, hogy a magyar uralkodók nemcsak ismerték, de használták is a gombot. A Képes Krónika egyik képén IV. Béla balról jobbra gombolódó zekében dag a föld ahhoz, hogy megteremjen a gabonanemű, a tésztafélék a jellemzők. A különösen szegény vidékeken, ahová csak eldugott utak vezetnek, nem mindig van elegendő rozsliszt, itt a mindennapi betevőhöz szükséges lisztet szelídgesztenyéből lelik. Ez a liszt alkalmatlan spagetti készítésére, de annál finomabb gombóc készíthető belőle, amely egy keserédes lében főzött vaddisznóhús köreteként tálalható. A cinghiale in agridolce - vaddisznó keserédes lében - nem éppen a szegények étele. Ehhez egy lehetőleg fiatal vaddisznó lapockáját bepácoljuk, hagymát, ka-rottát, zellert, petrezselymet, és kevés fokhagymát teszünk a páclébe. Némi apróra vágott kakukkfűvel, néhány babérlevelet tegyünk még hozzá, majd ontsuk le olívaolajjal, egy pohár ecettel, és száraz fehérborral, borsozzuk meg, dobjunk hozzá némi szegfűszeget, és az egészet főzzük tíz percig. Csontozzuk ki a húst, mossuk meg némi ecetben, majd rakjuk bele a páclébe. Három napig pácoljuk, majd vegyük ki a pácléből, szárítsuk meg, s helyezzük egy hagymából álló ágyra. Tegyünk hozzá néhány kockányi szalonnát és sonkát. Tegyük be sütni a húst, s folyamatosan locsol-
koronázza meg V. Károlyt. A nők viseletében csak a múlt században terjedt el a gomb, kezdetben a női ruhák is ugyanúgy gombolódtak, mint a férfiaké. Az ellenkező oldalú gombolásra a múlt század ötvenes éveiben, az erősödő fe-minizmius idején tértek át.
Az első maihoz hasonló gombokat mintegy hatszáz éve kezdte gyártani egy Knobe nevű dán mester, csontból, ónból és rézből. Áruja akkora sikert aratott, hogy a tehetősebb dán urak két-három sor gombot is varrattak ruhadarabjaikra, s az is előfordult, hogy aranyból készíttették. Az első gombgyárakat Franciaországban és Angliában létesítették, a Habsburg Birodalomban Mária Terézia idején épült az első. Ezeknek a korai gyáraknak technikai érdekessége az volt, hogy a gombmodelleket túróból formázták és kézzel öntötték.
gassuk a páclével, amelyből a babérlevelet vegyük ki. Két órán át süssük a húst. majd tegyük bele a megmaradt páclé felébe. A páclé másik felét sűrítsük egy kisebb vajdarabbal és finomra szitált liszttel. Egy serpenyőben öt deka cukrot, egy vagy két fokhagymagerezdet, fél jól felaprított babérlevelet egy pohár csípős ecetben ösz-szekeverünk, majd hozzákeverünk öt gramm főzőcsokoládét. mindezt összekeverjük a sült lével, négy evőkanál ecettel, két deka mazsolával, két deka reszelt fenyőmaggal, öt deka reszelt, cukrozott citromhéjjal, némi kandirozott narancshéjjal, némi aszaltszilvával és rumos cseresznyével. A sültet nagy szeletekben tálra tesszük, majd az öntettel nyakonöntjük. Ünnepi ételnek számítanak az ókori eredetű kenyér és babételek. A kenyérből készült ételek legegyszerűbb és legnagyszerűbbje a panzanella. Sajátságos toscanai étel a ribolita, a Zuppa di fagi-olai, amelyeknek elkészítését a La Grandé Cucina a hagyományőrző szakácskönyv alapján magunk is vállalhatjuk, ám valódi ízeiket csak a toscanai ég alatt termelt alapanyagok adhatják meg.
Lehelj rám, megmondom mi vagy

Érdekes kísérletet végeztek nemrégiben a Pennsylvania Egyetemen. A vizsgálat vezetői azt a teóriát kívánták igazolni, hogy csupán a leheletből kideríthető a lehelő neme. A kísérleten tizennégy-tizennégy férfi, illetve nő vett részt, akik a vizsgálatot megelőző napokban nem fogyasztottak semmilyen fűszeres ételt, illetve nem mostak fogat. A vizsgálat úgy folyt le, hogy a paraván egyik oldalán ült a lehelő, a másik oldalon a vizsgálódók, akik egy hosszú csövön át „élvezhették" a kísérletben résztvevők leheletét. A kísérlet végeztével kiderült, kilencvenöt százalékos pontossággal meghatározható a lehelet alapján a vizsgált személy neme. A kísérlet külön érdekessége, hogy a hölgyek elsősorban a férfiak, az urak pedig a nők leheletét ismerték fel nagyobb pontossággal.

* A hónapos retek visszanyeri frisseségét. illetve tovább friss marad, ha leveleivel lefelé vízbe rakjuk.
* A friss gombát tojás-szeletelővel is szép szeletekre szelhetjük.
* Ha tejszínhab nem akar felverődni adjunk hozzá néhány csepp citromlevet.
* Ha felszeletelt hagymát néhány percre forró vízbe tesszük veszít az erejéből.
* Az inas hús is megpuhítható, ha két-három evőkanál ecettel főzzük.

Receptötlet
Párizsi kosárkák
Hozzávalók: Tizenkét szelet fél centi vastag nem műanyagba töltött párizsi szelet, és a sütéséhez olaj.
A párizsi héját ne húzzuk le, hanem azzal együtt rakjuk forró olajba. A hő hatására a bfír összehúzódik, s a párizsi szelet szép gömbölyűvé válik. Mindkét felét süssük meg, majd egy tálra rakjuk egymás mellé őket. A kos arakat bármiiyen finomsággal meg tölthetjük, például gombás, vagy zöldborsós rizzsel, esetleg párolt zöldségfélével.
SÓSKAPAKOLÁS
Kgy kisebb marék sóskát mossunk meg, turniixoljuk össze egy kevés tejjel, egy kanál búzacsírával, vagy búzakorpával, majd kenjük a megtisztított arcra. Tíz-tizenöt perc elteltével meleg vizzel mossuk le. Összehúzó, sebgyógyító, tápláló hatású.

KANIZSA - TUtuU

1995. március 24.




A téli ünnepek végeztével a Télapónak még rengeteg dolga akadt, de az első rügyfakadás idejére elintézte minden apró-cseprő dolgát, ami az ajándékozással járt. Öreg csontjaiban érezte a nagy fáradtságot, de érezte a tavasz közeledtét is. Pihent volna szívesen, de a következő karácsonyra való felkészülést már a tavasz elején el kellett kezdeni. Rénszarvasai, Tord és Harda olyannyira belefáradtak a világjárásba, hogy már csak öreg gazdájuk súlyát bírták el. A Télapó nem is használta másra őket. mint üzeneteinek eljuttatására. Egyik nap a levelek között egy színes hirdetésre lelt. Arról tájékoztatták a Télapót, hogy a Hóhalom dűlőben az év rénszarvasvásárát rendezik meg. Torddal és Hardával megbeszélte a Télapó, hogy bizony öregek már, ezért új szarvasok kerülnek a házhoz. A betanításukról nekik kell gondoskodniuk. A két öreg harcos fájó szívvel vette tudomásul, hogy gazdájukat nem repíthetik új kalandok felé, a sok gyönyörű ajándékkal ők többé nem mennek a gyerekekhez. Egy verőfényes szép tavaszi napon útnak indultak a Télapóval, hogy szemrevételezzék utódaikat. A sok fiatal, erőteljes rénszarvas láttán szinte visszafiatalodtak. Alaposan megvizsgálták a kollégáikat, sok pompás példányra leltek, de igazán alkalmasnak egyiket sem találták. A Télapó szomorkodott, tűnődve szakállát babrálta: mi lesz vele, ha nem találja meg Tord és Harda utódjait? Hű barátai vigasztalták, de mindhárman szomorúan baktattak hazafelé. Útközben a két öreg rénszarvas nagyokat szippantott a friss északi levegőből, hirtelen úgy érezték, ők még alkalmasak a nagy szán húzására. Meg-megiramodtak, feltúrták a zúzmócsomókat, de érezték egy idő után, hogy a lábuk megremeg, tüdejük zihál. Hiába hívta őket a tundra szava, hiába jutottak eszükbe a csodálatos emlékek, ők már öregek voltak. Mikor hazaértek, a Télapó az új szán ácsolásába fogott. Tizenkét fajta fából kellett a díszes szánt kifaragni, és még idejében a havasokban kipróbálni. Miközben a Télapó gyalult, faragott, két barátja a fagytól szabaduló földön heverészett. Törték a fejüket, hogyan segíthetnének gazdájukon. Az nem lehet, hogy a Télapónak ne találjanak megfelelő társakat. Tűnődtek, mi legyen. Egyszercsak Hardának eszébe jutott a nagy ötlet: men
1.
jenek el messze északra, még a Hóhalom dűlőn is túlra és rokonaik segítségével keressenek megfelelő rénszarvast a Télapónak. Másnap útra is keltek mind a hárman. Félnapi járásra megérkeztek Tord és Harda szülőföldjére, ahol megkeresték testvérhúgukat, a Fehér Ünőt. Láss csodát, a Fehér Ünő két ifjú rénszarvassal legelészett, amikor megérkeztek. Az ifjak erősek voltak, okos nézésűek, melegbarna tekintetük értelemtől sugárzott. A Télapó szíve megdobbant, Tord és Harda szeme felragyogott. Két unokaöccsük megoldhatja a Télapó problémáját. A Fehér Ünő is megörült a lehetőségnek, hogy fiai sok öröm vivői lehetnek, csak az elválásba belegondolva sajdult meg a szíve. Megígérték neki, hogy gyakorta meglátogatják, vagy hírt adnak magukról. A Télapó immár a négy szarvassal tért haza. Megkezdődött az ifjak felkészítése. Skaj és Per jó tanítványnak bizonyult. A tavasz folyamán az öreg szarvasok és a Télapó mindenre megtanította. Nap mint nap megrakodva
A VICC FOLYTA-
ta\'s,a


MOHÓN
EVŐ
UuVOZÖl
KAUKA\'ZU S\\ HEGY-VIDÉK
ARRA A HELYRE

EURÓPAI NÉP
TIP-

CSENDES ÉNEK !
FELJEGY
TEHER RÉGIESEN
AGGÓDIK ÉRTE
REPÜLŐ CSÉSZE-ALJ
D
MECHANIKUS STERKE Z.ET
merre!

FEJVESZTVE MENEKÜL
érkeztek vissza a Jéghegyen túlról, ahonnét a Télapó a sok ajándéknak való játékot, könyvet, cipőt, ruhát és édességet beszerezte. A fiatal szarvasok gazdájukat és nagybátyjaikat is megfiatalították. Nagyokat barangoltak a környéken, hozták-vitték a nagy terheket és minden útjukról sok élménnyel tértek haza. Esténként aztán me-sélésbe fogtak, az öreg rénszarvasok nagy örömére. Közben a Télapóhoz érkeztek a levelek a sok kéréssel. Annyi levelezőlapot kapott, hogy új polcokat kellett ácsolnia. Napközben a cserjék vesszőit nyesegette, hiszen az új hajtásokból kell majd elkészíteni a virgácsokat. Az ezüst és aranyvesszőkből a négy szarvas segítségével kosarakat font, amibe majd a sok ajándékot rakják. Teltek-múltak a napok, kivirágzott a természet, a Télapó boldog volt, elvégezte, amit ezekben a hónapokban kellett és új barátai, a fiatal szarvasok bearanyozták napjait.

N
NEVE S MAGYAR KAJAKOZÓ /R.1TA/

FORD. NÉVELŐ






CARTE

GRAMM
CSAVARJA
ÜDVÖZLÉGY

KETTŐS BETŰ
NOI NEV

OROSZ KISAUTÓ
ESNI ,
kezd!
KÖZEPÉN
kiad!
Gyerekszáj
- Anyu, miért cserélted ki a fogkefémet, miután tegnap megmostam a kutya fogát.
- Azért kisfiam, mert nem szabad ugyanazt a fogkefét használnotok.
- Én ezt tudtam, ezért mostam meg Morzsa fogát a te fogkeféddel.
Találósok
Milyen fegyverrel küzdenek az orvosok a veszettség ellen?
- Pasztőrrel.
* * *
Miért rejtette ismert írónk, P. Howard álnév mögé a nevét?
- Mert Rejtő Jenő volt.
* * *
Értett Nagy Sándor a szőnyeg tisztításhoz?
- Bizonyára, hisz sok >erzsát kiporolt

- .lean, menjen és nézze meg, hogy a postás meghozta-e már ii/. újságot? Ha igen, hozza he, ha nem, ... (folytatása a rejtvényben)
Beküldési határidő: március 31.
Lapunk 10. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Micsoda lusta emberek. A sorsoláson Albert Péter, Báthory Ká-rolyné. Dolmányos Márton. Keketéllé Boros Eszter, Zol-tai Ágnes olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetési, melyet szerkesztőségünkben vehetnek ál.


199S, március 24,

KANIZSA - THdx

T



H05V1 mik v&roiak?


HOROSZKÓP
A 13. HÉTRE

SZOPTATÓS ÍTÉLET
Szokatlan ítéletet hozott egy német bíróság egy hannoveri tanítónő esetében, aki hároméves fia szoptatásához vett igénybe egy fizetett órát naponta. A bíróság megvonta a kedvezményt, azzal az indokkal, nem bizonyított, hogy a szóbanforgó hölgy a fizetett szoptatási időt erre a célra használta volna fel. Az eset kapcsán nem derül ki, vajon a bíróság rendelt-e el bizonyító eljárást.

ALMA VAGY CSUTKA?
Mind a mai napig nincs rá magyarázat, miért nevezi a néphit ádámcsutkának a világ számos nyelvén ama bizonyos pajzspor-cot. Egyes szakavatottak szerint az elnevezés a Paradicsom tiltott fájáról leszakasztott alma megakadt csukájától ered. A bökkenő csupán azt, hogy a Bibliában senki nem beszél almáról, csupán tiltott gyümölcsről... A franciák, a németek, és az angolok a pajzsporc kapcsán Ádám almájáról beszélnek, de ebben valószínűleg tévedés lehet, mert ugye egy csutka bárki torkán megakadhat, egy egész alma legfeljebb Hófehérkéjén.

MEDDŐSÉG ELLEN
Keleten a meddőség jelenti a legnagyobb veszélyt az asszonyokra, hiszen a terméketlenség ott akár válóok is lehet. Nem csoda hát, hogy az asszonyok mindenféle praktikákat kitalálnak e baj elhárítására. íme néhány ötlet. Jót tesz például, ha a hölgy egy nyúl gyomrát helyezi a nyakára, elégetett egerek hamvát a keblére, vagy olyan anyagot tart a lába közt, amelyet előzőleg egy bagoly epehólyagjába mártottak.
:.:.:.:.:-x:.:-:-:.:-:-:-:-:-:-:-:-:-:-:o:*:.:o
„Szeret -nem szeret" jeligére
Leveledben azt írod, tetszik neked egy fiú. Viszont nem mered megkérdezni tőle, hogy szeret-e. Nem sokat találkoztok, mert ő nagyon messze lakik. Attól félsz, hogy mást szeret. Úgy gondoljuk, helyesen tetted, hogy nem kérdeztél rá. Nem kell rögtön ajtóstól rohanni a házba. Próbáld meg más módon kipuhatolni, mit érez
CIMKEGYUJTES
Százhatvanöt éve nyomtattak először képeket a gyufásdobozok-ra. Ezt megelőzően csak használati utasítás és a gyártó cég neve szerepelt az apró dobozokon. A kis színes skatulyáknak hamar gyűjtői is akadtak, akik a filume-nista néven vonultak be a kultúr-atörténetbe. A múlt század gyufacímkegyűjtőinek leghíresebbike Chulalongkor sziámi király volt, aki hetvenezer gyufacmíkéből álló gyűjteménnyel büszkélkedhetett.
HAMUPIPŐKE ÉS A HETÉRA
Mindannyiunk gyermekkorának egyik legkedvesebb meséje a cipőjét elveszítő árvalány, Hamupipőke története. A Grimm testvérek megénekelte mese eredete messze korokból ered. A cipővel gazdag férjet szerző lány motívuma az i. e. VI. századból származik, s a tisztalelkű árvalány cipőveszítő elődje Rhodopé legendásan szép hetéra volt, Az eredeti történet szerint Rhodopé éppen a szabadban fürdött, amikor egy sas arra repülve felkapta saruját, s csak messze földön, Memphisz-ben pontosan a fáraó orra előtt ejtette ki csőréből. A sztori innen már szokványosán alakult, a fiatal fáraó szívében szerelem gyúlt a kecses lábbeli ismeretlen viselője iránt, s addig nem volt sem éjjele, sem nappala, amíg a szépnek sejtett tulajdonost meg nem lelte, s asszonyává nem tette.
AZ ÉLET ÉDESSÉGE
Ma amikor a boltok polcain mázsaszám áll a cukor, mindennapjaink egészségtelen édesítőszere, a cukor, eszünkbe sem jut, hogy ez nem mindig volt így. Az ember első édesítőszere a vadmé-hektől zsákmányolt méz volt. A
irántad. Keresi-e a társaságodat, szívesen beszélget-e veled? Erdeklőclik-é utánad? Vannak-e közös témáitok? Ha ritka találkozások alkalmával közeledik feléd, szívesen van veled, beszélget, akkor valószínűleg szimpatikusnak talál. Azzal, hogy figyelmes vagy, meghallgatod, keresed a társaságát, te is jelezheted, hogy vonzódsz
?:.:.:.x->:.:-:-:-:-:-:-:-:-:^
nádcukrot Nagy Sándor katonái hozták magukkal Európába i. e. 327 körül. Sokáig édes sóként emlegették, csak később lett a neve cukor. A cukorrépa nagyarányú termelése a Napóleon elrendelte kontinentális zárlat idején kezdődött, amikor a nádcukor behozatala megszűnt.
KÍNAI BÖLCSEK MONDTÁK
A tornyokat árnyékukkal mérik, a nagy embereket azokkal, akik rosszat mondanak róluk.
A nagy vagyon szerencse dolga, a kicsi a szorgalomé. •
Fedd magad, mint másokat feddnél, ments másokat, ahogy magadat mentenéd.
A feleség hosszú nyelve az a lépcső, melyen a szerencsétlenség házadba ér.
Ne korhold feleségedet este. mert magányosan alszol.
LEÁRAZOTT ARÁK
Egyes szaúd-arábiai törzsek vezetői úgy határoztak, leárazzák leányaikat, vagyis a házasulandó ifjaknak kevesebb pénzt kell majd kifizetniük szívük választottjáért. Az árleszállítást az kényszerítette ki, hogy a szaúdi férfiak mind nagyobb arányban szereztek be asszonyokat külföldről. hiszen azokért semmit nem kellett fizetniük, az idegenföldről beszerzett mennyasszonyok pedig szívesen nyújtották kezüket a gazdag kérőknek. Egyre nagyobb méreteket öltött az arab lányok riadalma, hiszen náluk pártában maradni végtelen nagy szégyen. A feleség-import ellen .szól az is, hogy az ingyenmenyasszonyok nem éppen a legelőkelőbb házak leányai, sok közöttük a prostituált, s ezek el-korcsosítják a próféta népét.
hozzá. Ha az érzéseitek kölcsönösek, előbb-utóbb úgy is nyilvánvalóvá válnak, s akkor nem is lesz szükség rá, hogy megkérdezd, szeret-e. Ha azonban nem talál szimpatikusnak, úgyis elkerül, nem áll veled szóba, nem figyel rád. Akkor kár a gőzért, egy olyan fiú után kell nézni, aki elfogad, megért téged.

hervasztott le a duzzadó rügyeket és virágzó fákat betakaró hó. Az enyhülés azonban itt is közel, nem kell már sokáig várnod.
Bika: IV. 21-V. 20
UT
Eljött az ideje a határozott cselekvéseknek. Rajta, fordítsd végre a szavad a rád támadók felé, mert vérszemet kaptak attól, hogy csupán hátsó feledet csodálhatták.
Ikrek: V. 21-V1. 21.
Feledékenységed eddig nem látott rekordokat döntöget. Ha már a zsebkendői módszer nem vált be. próbálkozz a homlokra írással vagy a csipogóval. Már ha anyagi kondid megengedi.
Rák: VI. 22-VII. 22.
A feszültségoldásnak szá-MjiM mos formája létezik - pél-[/tflLl dául az úszás, futás, s más
sportok -, nem biztos, hogy neked táplálkozásba és tányértörésbe kéne folytani haragod.
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.


Életelemed a szervezés. Mi vitt hát rá, hogy most másra lőcsölöd a számodra oly kedves munkát? Csak vigyázz, nehogy jobban csinálja, mint te!
VIII. 24-IX. 23.
Aggodalomra semmi ok. Az jss idő neked dolgozik, még ak-
?V k°r \'S| na ncm biszel már benne. Fel a fejjel. De ez nem azt jelenti, hogy a keresést fel kell függesztened.
Mérleg: IX. 24-X. 23.
Almod úgy valósul meg. ha apránként építesz. No és persze az sem mellékes, mennyire bízol a megvalósulásban. Fél gőzzel nem érdemes elkezdeni.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Megsértődni lehet, de nem ... . érdemes. Elgondolkodnod HtomM viszont nem ártana azon hi-deg fejjel, hogy mennyi is a téged ért vádak igazságtartalma.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.

K:ír tovább hezitálni, mikor te magad is tudod, hogy ez a lehető legjobb döntés. Ne húzódozz, hát, hanem lépj gyorsan a tettek mezejére.
Bak: XII. 23-1. 20.


Bvíí Rosszul sáfárkodtál, de most már késő bánat, eb gondolat. Mielőbbi válságmenedzselésbe kell átcsapnod, ha el akarod kerülni a katasztrófát.
ziintíí: I. 21-11. 20.
Elpuskáztad az utolsó lehetőséget is. Nincs több esélyed. Kezdj új vállalkozásba, ha némi sikerélményre falán lesz új a nap alatt.
II. 21-111. 20.
A csodákra továbbra is várni kell. Ne reméld hát, hogy a közeljövőben lesz lámpádban láng, árvakezedben pa-. Sőt, a nyugalom hetei is

24

KANIZSA - Sfiont






















1995.

rcius 24.




Jó kezdés után buktatók
A megyei labdarúgó-bajnokságban sűrített fordulókkal rajtolt a tavaszi idény, s a mezőnyben három csapatunk is érdekelt.
Nos, a kezdetre nem lehet panasz, hiszen az első és második fordulóban gyarapodtak a bajnoki pontok, de legutóbb kikapott a listavezető újonc és a kiskanizsai együttes is.
A nyitányon biztosan nyert 3-0-ra a Miklósfa Lentiben Mózes, Kovács J. és Felső találatával, míg a Galambok-Kiskanizsa rangadón a hazaiak nyertek 4-l-re (gól: Németh, Stróber 1 l-esből, Vékony, Sztrehánszki, illetve Anek).
A második fordulóban a listavezető miklósfaiak 4-0-ra verték a vendég Bottyán csapatát (gól: Mózes 2, egyet 11-esből, Felső, Szekeres), a Kis-kanizsa 3:0 arányban verte meg a Lenti TSz csapatát Anek kettő és Vass egy góljával, míg Becsehelyen 1-0-ra vesztett a harmincöt percen át emberhátrányban játszó Galambok.
Legutóbb fekete vasárnapja volt a Bázakerettyén pályára lépő listavezetőnek, amely egy szikrázóan kemény, helyenként durva mérkőzésen 2:1 arányban vesztett az FC Napred ellen. Volt három kiállítás, ebből két piros lapot miklósfai kapott. A gólt Felső szerezte 11-esből. Az újonc így már csak egy ponttal vezet.
Lentiben a Bottyán ellen
Vass és Bocskor góljával már
2-0-ra vezettek a kiskanizsai-
ak, de végül 3-2-re vesztettek.
A Galambok viszont javított,
amely 2:1 arányú győzelmet
aratott a Bagód ellen (gól:
Stróber, Bernáth).
B.A.
^ Null-nyolc
Megkezdődött a tavaszi
idény a labdarúgó NB III-ban
is, melynek Bakony csoportjá-
ban szerepel és a kiesés ellen
küzd a MÁV NTE gárdája. A
vasutasok rajtja rendkívül
rosszul sikerült, akik az előke-
lő helyen álló Petőháza vendé-
geként beleszaladtak egy nagy
„zakóba". A kanizsai fiúk el-
szenvedték az eddigi legsúlyo-
sabb vereséget, akik 8:0 arány-
ban maradtak alul.
B.A.
Osztályozós
helyen az olajosok
A labdarúgó NB I-ben, a tavaszi idény harmadik fordulójában idegenben szerepelt az Olajbányász újonc gárdája. Ennek során a tabellaszomszédok találkoztak egymással, olyan csapatok, amelyeknek igazán nagy szükségük van a bajnoki pontokra.
Az olajosok Csepelen léptek pályára, akik joggal bizakodtak a sikeres folytatásban, annak ellenére, hogy a rivális nagyszerűen kezdte a tavaszi sorozatot. Ugyanis a kanizsaiak házatáján kedvezőnek számított, hogy Készei Ferenc vezetőedzőnek minden játékos rendelkezésre állt. így aztán vendégként a legjobb összeállításban vehették fel a küzdelmet, akik az idegenbeli mérlegük javítására készültek. A tervből aztán nem lett semmi, hiszen Csepel-Kordax-Olajbányász 2-0 (1-0)
Alig ezer néző figyelte a játékot, de az első húsz percben a kapuk nem forogtak veszélyben. Aztán a hazaiaknak segítettek az olajos-védők, akik a huszonkettedik percben óriásit hibáztak és a felkínált lehetőségből a csepeliek megszerez-
Az NB l-es tartalékbajnokságban megkezdték az olajosok a feltámadást, akik az utóbbi két fordulóban előbb megszerezték az első győzelmet, majd a duplázás is sikerült Szabó Imre jelentősen megerősített csapatának.
A hat-nyolc elsőcsapatbeli játékossal szereplő fakók kitörtek a szürkeségből - kár, hogy az első csapatnak nem sikerült a példát követni - és két mér-
Az NB l-es ifjúsági bajnokságban, az A és B korosztályban ugyancsak újoncként szerepelnek a kanizsai fiatalok, akik közül az utóbbiak, a serdülők bontogatják szárnyaikat, ám az ifjúságiak még nagy lemaradásban vannak.
Az utóbbi két fordulóban hat bajnoki pontot szerzett a B-csa-pat (edző: Czebei Tibor), amely idegenben és hazai pályán is esélyeshez méltóan vette az akadályokat.
Sopronban, a sereghajtó hazaiak ellen a hajrában dőlt el a találkozó sorsa, amikor Balogh találatával született meg az 1:0 arányú olajos siker: - Nagyobb arányban is nyerhettünk volna, de számos ziccert kihagytunk -vélekedett az edző.

ték a vezetést. A gól fejbekó-lintotta az olajosokat, akik előrelendültek, de Fuisz tíz méterről az oldalhálóba lőtt.
Szünet után valamelyest felébredtek az álmosan játszó kanizsaiak és volt két kecsegtető lehetőségük is, de az irányzékkal baj volt, no meg a szerencsével is hadilábon álltak. Ami nem sikerült a vendégeknek, az bejött a hazai csapatnak, igaz ehhez megint kellett az olajos segítség.
A hatvanadik perc táján a védők újabb elemi hibát vétettek és Pena megszerezte második gólját. Ezzel az újabb találattal aztán megpecsételődött a csapat sorsa, eldőlt a találkozó.
A befejező félóra csupán formalitás volt, szinte alig történt valami. Az olajosok vergődtek, folytatták gyenge szereplésüket. Bátortalanul, gyámoltalanul játszottak és szinte valamennyien jóval a képességük alatt teljesítettek.
A csapat az előző két fordulóban nyújtott játékhoz képest nagyot zuhant lefelé, pedig minden adott volt a helytálláshoz. A formahanyatlás, az
kőzésen begyűjtötték a hat bajnoki pontot. Hazai környezetben legyőzték a listavezető váciakat, majd legutóbb Csepelen nyertek 3-2 (0-2) arányban. Az első győzelem részesei:
Olajbányász-Vác FC Samsung 1-0 (0-0)
A csapat: Czigoth - Szálai,
A Volán-Dózsa pályán mérkőztek a csepeliek ellen. Az első félidőben mérsékelten játszottak az olajosok, majd a szünet után a vendégek szereztek vezetést. Ezután gyorsan egyenlítettek, majd a fölény gólokat hozott és végül biztosan lett meg a 3-1-es győzelem. Gazda mesterhármast ért el, mellette még Balogh és Szűcs dicsérhető.
Az A-csapat (edző: Vlaszák Géza) Sopronban sokáig jól tartotta magát, ahol előbb Tóth Z., majd Korpics is egyenlített, ám wmmmmmmmmmm
indiszponált játék azonban keresztül húzott minden előzetest, holott ezt a mostani csepeli csapatot, amely ugyancsak halvány volt, egy jó Olajbányász könnyen elkaphatta volna.
A kanizsaiak vereségükkel nehéz helyzetbe kerültek. A tizennyolcadik fordulóban lekerültek az alsóházba, a tizenharmadik helyre estek vissza, ami jelenleg osztályozós helyet jelent. Erről pedig mielőbb el kellene távolodni, még akkor is, ha a folytatás igen keménynek ígérkezik. Ehhez azonban mindenkinek fel kell sorakozni.
A csepeliek ellen a következő érdemjegyet érdemelték ki az olajosok (osztályzás 1-től 10-ig. Csáki és Agics 6-6, Keszeg, Kepe\', Kiss, Bulatovics, Balogh, Szedlacsek, Filipovics 5-5, Hornyák, Fuisz 4-4. A csereként szerepelt Vidóczi (Fuisz helyett) és Fehér (Kiss helyett) egyaránt ötös osztályzatot kapott.
A bajnokságban most szünet
következik, ami remélhetőleg
jól jön az olajosoknak.
Balogh Antal
Hoffmann, Kiss, Iványi - Pécsi (Kovács), Gyulai, Kercsmár (Fekete Z.) - Szőcze (Buda), Filipovics (Fazekas), Szedlacsek. A győztes gólt Szőcze szerezte, aki mellett Kiss és Szedlacsek dicsérhető.
B.A.
a hajrában egy balszerencsés góllal 3-2-re vesztettek.
Legutóbb, a Csepel-Kordax, a hatodik helyen álló vendégek ellen készültek a javításra. A tervből aztán nem valósult meg semmi, mert képtelenek voltak a kapuba betalálni. Kikaptak 1-0-ra, pedig végig irányítottak: - Ezt a csepeli csapatot verni kellett volna, amelytől nem érdemeltünk vereséget - értékelt az edző.
B.A.

-7" A.

Erőt adó összefogás

Előtérben a háttér



Az Olajbányász újonc NB I-es labdarúgócsapata mellé egyre többen sorakoznak fel. A csapat az őszi helytállás alapján rászolgál a kiemeltségre, s az újabb támogatók is lendíthetik előre az olajosok szekerét.
Legutóbb a Pesti Épker Kft. vezetése adott fogadást a piros-kék kedvencek tiszteletére az Olajbányász klubteremben. Hoffer Imre, a három megyében tevékenykedő kft. ügyvezetője, majd Andri László meleg szavakkal gratulált az Olajbányász vezetőinek, labdarúgóinak. Hangoztatták, hogy a kft. támogatása, s az újabb szponzorok kiállása a csapatnak több erőt ad ahhoz, hogy a kanizsai célkitűzések megvalósuljanak, majd tárgydíjazást adtak át.
Balról jobbra: Andri Baranyai István,
- Cégünk központja Pécsett van, míg kirendeltségek működnek Kaposváron és Nagykanizsán. Fő profilunk az építőipari tevékenység és a kereskedelem. Nagykereskedelmi raktáraink forgalmaznak cipőipari, ruhaipari, villamosipari, papír- és konzervipari termékeket, például Nagykanizsán az Egri József úton. Ugyanakkor export-importtal is foglalkozunk, főként a szomszédos országokkal. Újságunk három nyelven - horvát, szlovén, magyar - jelenik meg harmincezer példányban, ami tizenhat oldalas és ingyenes. Nálunk, a kft.-nél igen jól megfér a sport, nevezetesen az Olajbányász támogatása. Ez a csapat rászolgál a kiemeltségre -
Megtartotta első ülését az Olajbányász SE újjáválasztott elnöksége a betegségéből felépült Baranyai István elnökletével.
Az ülésen részt vett Fe-renczy Zoltán, az Önkormányzat oktatási, kulturális és sportbizottságának tagja is, aki egyrészt tájékoztatót tartott a bizottsági munkáról, az olajosokat érintő drasztikus, második félévre vonatkozó támogatási csökkentésről. Másrészt alaposan tájékozódott az egyesületi helyzetről, a szűkös anyagi lehetőségekről, a szegényes háttérről.
A vitában részt vett elnökségi tagok, köztük Baranyai István, Parti Tibor, Szálai Géza, Márton József Horváth Sándor, Pálkai József aggodalmukat fejezték ki a megnyirbált támogatás miatt, amely súlyos gondokat jelent. Ugyanakkor döntöttek abban, hogy a képviselőket tájékoztatják a kialakult helyzetről és rendkívüli elnökségi ülést készítenek elő az érdekeltek bevonásával. A
hangoztatta a vendéglátással is
egybekötött baráti találkozón
Hoffer Imre, a kft. ügyvezető-
je, aki egyébként labdarúgó já-
tékvezető is.
B. A.
téma zárásaként Ferenczy Zoltán ígéretet tett arra, hogy interpellálni fog a minőségi sport érdekében.
A folytatásban a szakosztályvezetők adtak összegezést a szakági helyzetről, a kiemelt feladatokról. Farkas Zoltán elnökségi tag, szakosztályigazgató (labdarúgás) a menetközben tett erőfeszítésekről szólt, meg arról, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a csapat maradjon bent az NB I-ben. Pátkai József (kézilabda) az NB I B-s női csapat megbízható feltételrendszeréről, az előrelépésről és az utánpótlásgondokról beszélt. Márton József (tenisz) szerint a májusi rajtra kész lesz az OB l-es női és OB Il-es férfi csapat. A szakosztály ebben az évben négy kiemelt versenyt is rendez. Parti Tibor (atlétika) a szűkös feltételeket említette, s azt, hogy Szemerédi Eszter után újabb tehetség, Kandár Zoltán is a fővárosban folytatja szereplését, gyűjtheti a pontokat az UTE szakosztályának.
Az elnökség megvitatta a munka- és ülésterv, a szervezeti és működési szabályzat tervezetével kapcsolatos elképzeléseket. Döntöttek abban, hogy negyedévente tart ülést a sportköri vezetőség, s abban, hogy a tagdíjak a diákoknál ötven, a felnőtteknél száz forint havonta.
Befejezésül tárgyaltak a klub szűkös anyagi hátteréről (gyors külső segítséggel tudtak csak bért fizetni), a jubileumhoz kapcsolódó eseményekről, a 750. évfordulóról, valamint a klub ötvenéves jubileumi eseménysorozatának előkészítéséről. Többen is, köztük Baranyai István, Györkös Lajos és Balogh György előkészítő bizottság létrehozását, pénzügyi alap megteremtését javasolták.
Döntés született abban, hogy júliusban nemzetközi labdarúgótornát rendeznek, amelyre meghívják a Petro-lul Ploiesti (román elsőligás), Budocsnost (horvát) és a ZTE NB l-es csapatát. Terveznek kézilabda és tenisz kupaversenyeket és az év végén tartják meg az ünnepi díszközgyűlést.
B. A.
Sporthétvége
PÉNTEK
Kosárlabda. Szántó Zoltán emléktorna (leány serdülő csapatok), Dr. Mezőgimnázium. 17.00.
Sakk. Egy nap a Polgár családdal (mellékelt program szerint).
SZOMBAT Kosárlabda. Szántó Zoltán emléktorna, Dr. Mezőgimnázium, 8.30.
Labdarúgás. NB I. Ifjúságiak: Olajbányász-FTC, Volán-Dózsa pálya, 14.00 (serdülők: 12.00). NB III.: MÁV NTE-Balatonfüred, MÁV NTE pálya, 15.00.
VASÁRNAP
Labdarúgás. Megyei: Kiskanizsa-FC Napred, 10.45. Miklósfa-Zalaszent-györgy, 15.00. Városkörnyék: Murakeresztúr-Belez-na, 14.30. Palin-Bánok-szentgyörgy. 14.30.
Sakk. OB I. Férfiak: Tungsram-Tigáz Gázláng (Hajdúszoboszló), Helyőrségi Klub, 8.00. OB II. Férfiak: Tungsram II.-Haladás VSE II., Helyőrségi klub, 10.00.
HÉTFŐ
Labdarúgás. Városi kispályás, Mindenki Sportpályája, 16.00.
SZERDA
Labdarúgás. Diákolimpia városi helyosztók (I. korcsoport), Mindenki Sportpályája, 14.00.

Folytatódik a rájátszás

Szántó Zoltán Emléktorna
DUPLÁZTAK A VEDOK



A kosárlabda NB l-es : mo\\ mezőnyében befejeződött a rájátszás első nagy szakasza, melynek során a MÁV NTE-Sörgyár női együttese nyolc csapat társaságában küzdött az A-csoportos szereplési lehetőségért.
A 13-20. helyért folyó küzdelemben nem járt, nem járhatott sikerrel a kanizsai csapat. A szűkös keretet sérülések, betegségek tizedelték, s így aztán nem is voltak azonos súlycsoportban az A-mezőny utolsó négyes csoportjában végzett csapatokkal.
Az A-csapatok elleni kétfordulós, körmérkőzéses rájátszásban, a nyolcas mezőnyben az ötödikek lettek. Ez pedig azt jelenti, hogy a folytatásban, a playoffban a 17-20. helyért mérkőznek, két győzelemig.
- A véghajrában négy csapat az érdekelt. Az első körben mi az ÉGIS OSC együttesével mérkőzünk, a másik ágon a Szeged küzd a Baja csapatával. A két győztes mérkőzhet a 17.. míg a kél Vesztes a 19. hehért. Nos, mi ebben a szakaszban a legjobbak akarunk lenni, s ehhez minden esélyünk adott. Tehát a cél a 17. hely megszerzése - tájékoztatott Vcigvölgyi Tamás, a kanizsaiak szakvezetője.
A playoff első mérkőzésén:
MÁV NTE-Sörgyár-EGIS-OSC 75-61 (40-26)
A legeredményesebb játékosok: Simonné 22, Ivanova 18, Lackner 12, Torna 10.
A várakozásnak megfelelően egyből a vasutasok játszották a vezető szerepet. Gyorsan 7-8 pontos előnyre tettek szert, majd a félidő második felében tovább növelték előnyüket.
Szünet után a fővárosiak percei következtek, akik egyre jobban felzárkóztak. Nem ment a játék a kanizsaiaknak, s a félidő közepe előtt már csak két pont volt a hazai előny. Ekkor összeszedték magukat a kanizsaiak, akik gyorsan elmentek hét ponttal és remek hajrával arattak magabiztos győzelmet Simonné és Ivanova vezérletével.
- Ma - pénteken - a fővá-
rosban szerepelünk. Termé-
szetesen győzni szerelnénk, de
ha nem sikerül a terv, akkor
jövő pénteken újra Kanizsán
találkozunk a fővárosiakkal -
mondta Csőgör József a vas-
utasok technikai vezetője.
B. A.
A Dr. Mező Ferenc Gimnázium iskolavezetése ötödik alkalommal rendezte meg a kosárlabda Szántó Zoltán Emléktornát megyei középiskolás csapatok részére, amelyet ez évtől kibővítettek a leány mini- és serdülő csapatokkal. Utóbbiak a hétvégén vívják a tornát.
A középiskolások kétnapos versenyén nyolc fiú és öt leány csapat vett részt, köztük öt fiú és négy leány együttes képviselte a kanizsai színeket. A mérkőzéseket a Dr. Mező és a Thury tornatermében bo-
BABÉRKOSZORÜS
?JELVÉNY: ? .
A Szántó Zoltán kosárlabda emléktorna alkalmából bensőséges ünnepségre került sor. Ennek keretében, dr. Vitányi Antal, a megyei kosárlabda-szövetség főtitkára meleg szavakkal köszöntötte Fékeié 7altánnct. a Dr. Mező* Ferenc Gimnázium testnevető tanárát.
A megyei szakszövetségi vezető a szakágban végzett kiemelkedő tevékenységért átadta a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének ..Kosárlabdáért" jubileumi babérkoszorús jelvényét Fekete Zoltánné-nak, aki meghatottan mondott köszönetet az erkölcsi elismerésért.

A lenti fedett uszoda adott otthont a megyei úszóbajnok-ságnak, ahol a béka és delfin korosztály bajnoki címeit és helyezéseit döntötték el a megye ifjú úszói. A lenti, zalaegerszegi és nagykanizsai versenyzők közül az alábbi kanizsai úszók értek el dobogós helyezéseket:
66 2/3 béka fiú mell: 1. Do-mina Tamás; 2. Németh Gergely
100 m delfin leány gyors: 1. Cserjés Vera
200 m delfin fiú gyors: 3. Kovács Roland
400 m fiú gyors (kiegészítő szám, korhatár nélkül): 1. Berkes Mihály; 3. Németh Péter
66 2/3 béka fiú hát: 1. Németh Gergely; 2. Kalamár Bence nyolították le többszakaszos rendszerben.
Az emléktorna alkalmából megkoszorúzták Szántó Zoltán sírját, amelyen a Dr. Mező iskolavezetése, tanulói, a megyei és városi szakszövetség vezetői vettek részt.
A középiskolás tornát támogatta a megyei szakszövetség, a városi sportcsoport, Zalahús Rt. (Nagykanizsa), Sörgyár Rt., Coca-Cola Amatil Kft., Kölcsönző és több vállalkozó, akik a díjazást biztosították.
A fiúk mezőnyében ismételt a Z. Ganz csapata, amely a döntőben legyőzte a Thury csapatát (Juhász, Horváth Z., Pfeifer, Horváth Zs., Szokol, Horváth G., Czinki, Kánya, edző: Göncz Ferenc). A kanizsai további helyezettek: 4. Batthyány-gimnázium, 5. Cserháti, 6. Zsigmondy-Winkler, 8. Dr. Mező Gimnázium. Az egyéni tiszteletdíjakat egerszegi diákok kapták, míg a leg-sportszerűbb csapat díját a Cserháti kapta.
A lányoknál ismét kupagyőztes lett a jó erőkből álló Dr. Mező-gimnázium csapata: Máyer, Radics, Bedő, Fehér, Simon, Pethő, Fáczán, Zadra-vecz. Varga, Sas, edző: Gábor Erzsébet.
A Batthyány-gimnázium lett a második, KDKK fiatal együttese a harmadik, míg a Thury SZK1 csapata az ötödik helyen végzett. A kanizsaiak
66 2/3 delfin leány hát: 1. Cserjés Vera; 3. Németh Eszter
100 m delfin fiú hát: 2. Kovács Roland
400 m leány gyors (kiegészítő szám, korhatár nélkül): 1. Majer Zsófia; 3. Süle Orsolya
66 2/3 béka fiú gyors: 1. Németh Gergely; 2. Domina Tamás; 3. Kalamár Bence
100 m delfin leány mell: 1. Cserjés Vera; 3. Németh Eszter közül a legeredményesebbnek járó díjat Simon Krisztina (Thury) kapta, a legjobb játékos Radics Réka lett, míg a legjobb edző díját Gábor Erzsébet kapta.
Az ünnepélyes eredményhirdetés során a díjakat özv. Szántó Zoltánné, Sorosi Miklós és Kahotek Ferenc adta át, majd Sorosi Miklós, a Dr. Mező Ferenc Gimnázium igazgatója méltatta az emléktorna névadóját, miközben ezeket mondta:
- Most lenne hatvannégy éves Szántó Zoltán, aki gyermekszerető, a sportért rajongó tanár volt. Aktív sportoló és sportvezető, edző volt. Tanított a Rozgonyiban, Landler-ban és 1964-től haláláig ebben az iskolában. Miniszteri dicséretben részesült, az Oktatásügy kiváló dolgozója volt. Kimagasló munkát végzett többek között a városi és megyei diáksportban, a kosárlabdázásban, s hosszú időn ál töltött be vezetői tisztet a szakszövetségekben. Ezúton is szeretném megköszönni kollégáimnak az emléktorna szervezését, míg a vállalatoknak, intézményeknek, a megyei és városi szakszövetségnek az erkölcsi és anyagi támogatást.
Balogh Antal
4x66 2/3 leány vegyes (kiegészítő szám, korhatár nélkül): 1. Majer Zsófia; 2. Süle Orsolya
4x66 2/3 fiú vegyes (kiegészítő szám, korhatár nélkül): 1. Révész Viktor; 3. Szilovics Barnabás
4x33 1/3 fiú gyorsváltó: 1. NVSE
A kanizsai helyezettek mind
az NVSE versenyzői.
L. I.

Robbantottak
az
olajos-nők
A kézilabda NB I B-ben szereplő Olajbányász női együttese a sikeres tavaszi rákészülés után remekül mutatkozott be a tavaszi idény eddigi három fordulójában. Varga József edző csapata robbantott, amely bravúros győzelmet aratott a tabellaszomszéd győriek ellen, pontot vett el a listavezető pécsiektől és legutóbb bemutatót tartott a papírgyáriak ellen. A nagyszerű kezdés hatására immár élcsoportbeliek lettek az olajos-lányok.
Eredmények:
Olajbányász-Győri Kinizsi Keksz 17-15 (9-7)
Az idénynyitón a negyedik és ötödik helyezettek vívtak változatos és küzdelmes találkozót. Különösen a hajrá volt izgalmas, amikor 15-15-ös állás után újítottak az olajosok és megérdemelt sikert arattak. Legeredményesebbnek Szako-nyi (6), Buza (5) és Horváthné (4) bizonyult. PEAC-Babits-Olajbányász 16-16 (7-7)
A mérkőzés esélyese az eddig mindössze két pontot vesztett pécsi csapat volt, amely az NB I-be készül. A kanizsai együttes azonban nem ijedt meg, amely a második játékrész közepéig nyílttá tette a mérkőzést. Ezután a hazaiak egy emberelőnyös helyzetet kaptak, elmentek három góllal és ekkor úgy tűnt, hogy elment a találkozó is. A vendégek azonban példásan küzdöttek, ledolgozták a hátrányt és az utolsó fél percet kettős emberhátránnyal is sikerült átvészelni. Góldobók: Szakonyi 5, To-korcsi 4, Gombor 3, Buza és László 2-2. Jók: az egész csapat!
Olajbányász-Dunaújvárosi Papír 26-17 (14-8)
Legutóbb könnyű győzelmet
arattak az olajosok. A félidő
derekán már 8-0-ra elhúztak,
miközben Horváthné négy gólt
szerzett. Szünet után tovább
tartott a gólgyártás, s ebből
Buza és Szakonyi is kivette ré-
széig
B. A.
A kézilabda NB I utóbbi fordulójában foghíjas volt a nézőtér az Olajbányász munkacsarnokban, ami érthető, hiszen a lámpagyári kedvencek az utóbbi hetekben leszerepeltek. Sokan aztán nem is hittek a feltámadásban, elfordultak a csapattól, amely elsősorban saját magát hozta igen kedvezőtlen helyzetbe a sorozatos vereséggekkel, a mutatott játékkal.
A Tungsram őszi együttese, a sikercsapet a tavaszi sorozatban vergődik, a játékosok mélyen tudásuk alatt teljesítenek, így aztán kérdéses volt az utóbbi hazai bajnoki siker, pedig azt a gárdát fogadták, amelyet ősszel simán elkaptak. Most azonban csak félsiker született:
Tungsram-Debreceni Dózsa 25-25 (14-12)
A lámpagyáriak legeredményesebb játékosai: Kuzmicsov 7, Radovics 6.
Jéki Zoltán, a kanizsaiak szakvezetője a mérkőzés előtt:
- Igen kellene a győzelem, ami talán helyre billentené a megcsappant önbizalmat, de nagyon nehéz lesz.
A találkozó harmincadik másodpercében már vezetést szerezhetett volna Krichenba-um, de büntetőt hibázott. Szerencsére a lendület nem tört meg, a csapat pazar nyolc percet produkált. Becskeiék remek játékkal húztak el 6:1 arányban, de aztán „megálltak". A vendégek nekibátorodtak, feljöttek három gólra, de ekkor emberhátrányba kerültek, amit eredményesen használtak ki az izzósok. Visszajött az ötgólos előny, de aztán jött a hajrá, a hazai megingás, a védekezésbeli hiányosságok. A lilák éltek is a felkínált lehetőséggel és egyből szorossá tették a mérkőzést.
Szünet után kezdetben felváltva estek a találatok, majd Dajkáék percei következtek.
Haladnak a tartalékok
A sakk OB II. Asztalos-csoportjában szereplő Tungsram SE II. csapata a tavaszi idény eddigi szakaszában nagyszerűen vette az akadályokat. A lámpagyári tartalékok bravúros teljesítményekkel tűntek ki, akik a legutóbbi fordulóban is magabiztos győzelmet arattak. Tapolca II.-Tungsram II. 5-7
Könnyen egyenlítettek, sőt a harmincötödik percben megszerezték a vezetést is (15-16). Kuzmicsovék tizennyolcnál befogták a debrecenieket, majd újabb hétmétereseket hibáztak, kapkodtak, gyengélkedtek.
Amentet nem tudták tartani, akinek góljaival előbb 18:21, majd 19:23 lett a mérkőzés állása. Ekkor úgy tünt, hogy kész a Tungi, de a csapat „felállt". Ezt elősegítették a lilák is, akik emberhátrányba kerültek s ezeket a lehetőségeket Kuzmicsov és Radovics kihasználta. A mérkőzés vége előtt öt perccel már csak egy
Elérkezett a véghajrá az 1994/95. évi sakk OB I-ben, amelyben kiélezett küzdelem folyik a bajnoki címért, illetve a további élvonalbeli szereplésért. Sajnos, a Tungsram SE férfi csapata az utóbbiban érdekelt, s így aztán érthető, hogy a lámpagyáriak helyzete egyáltalán nem rózsás.
A csapat nagy erőfeszítéseket tett az OB I. érdekében, amely a vezetőkkel együtt erősen bizakodó a jövőt illetően. A menetközben tett intézkedések hatására erősödött a Tungi, de hallatlan nehéz a helyzet, mivel a befejező fordulókban szinte minden partinak igen nagy a jelentősége.
- A bajnokságból még három forduló van hátra. Sorrendben a Tigáz Gázláng, az ezüstéremre esélyes Csuti Sk és az MTK lesz az ellenfél. Nagy és nehéz sorozat, de mi feltétlen bizakodunk a sikeres befejezésben, hiszen amit felépítettünk, azt meg kell tartani. A fellegvár nem omolhat össze - vélekedett Kassai Zol-
A jó formában versenyző kanizsaiak közül győzelmet aratott Ragats, Sziva A., Bellán, Simon, Kiss J. és Vellák, míg döntetlent ért el Jagicza és Földesi.
- ba -
Kiss Judit szimultánja
Nagy érdeklődés mellett került sor a tizenéves Kiss Judit szimultánjára, melynek során a fiatal OB l-es sakkozó hugóllal vezettek a vendégek, majd az 57. percben Kuzmicsov egyenlített (25-25). Izgalmas volt a véghajrá, amelyben megszülethetett volna a várt siker, de fél perccel a vége előtt Kuzmicsov kapufára lőtte a\'hétméterést.
Jéki Zoltán, a mérkőzés végén:
- Sajnos nem tudtunk „felállni", nem sikerült a remélt győzelem. Egyébként egyenlő erők küzdelmét hozta a találkozó, amelyen a döntetlen megfelelt a. játék képének, de ez végül is senkinek sem jó.
B.A.
tán, a Tungsram csapatvezetője.
Az OB l-es mezőny tizennégy csapata közül ketten búcsúznak majd az első vonalból. A BEAC csapata biztos kiesőnek számit (39 ponttal rendelkezik), míg a kiadó másik helyre négy csapat esélyes, amelyek a hajrát a következő állásból kezdik: Törekvés 45 (12), Tigáz Gázláng 51.5, Tungsram 52, Haladás VSE 53,5 pont.
- Vasárnap reggel nyolc órakor igen fontos, döntő jelentőségű mérkőzés kezdődik a Helyőrségi Klubban. Ellenfelünk az ugyancsak nehéz helyzetben lévő Tigáz Gázláng lesz, amely ellen a győzelem mellett legalább 7.5 pont begyűjtésére is szükség lesz. Ezt meg kell szerezni a csapatnak, amely a legjobb felállásban ül asztalok mellé, vagyis minden versenyzőnkre számíthatunk, akik erősségei a csapatnak -mondta a csapatvezető.
B. A.

szonnégy táblán versengett öt amatőr és tizenkilenc igazolt versenyzővel.
A tehetséges versenyző tizenhét győzelmet aratott, Szabó Imre ellen döntetlent ért el, míg Tóth János, Rudolf Sándor, Szabó Virág, Balogh Gábor, Takács Tibor és Flum-bort András ellen vereséget szenvedett.
- ha -

1


\\:-:-:-y-y-



.. >: ?.. :::

1 -O






március
24.


LAKÁS - TELEK
Eladó Balatonszepezden 110 négyszögöl telek, kis nyaralóval, teljes berendezéssel. Irányár: 3.500.000 Ft. Érd.: 18 óra után 92/324-783. (7287 K) 2+félszobás, 2. emeleti, igényesen felújított, tehermentes lakásunkat garázzsal vagy anélkül 2+2 félszobás, esetleg 1+3 félszobás lakásra cserélnénk Nk-án. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat: Nk. Munkás u, 7/A. 2. em. Nagy János címre kérünk.
(5977 K)
Belvárosi. 4 szobás, 2 fürdőszobás családi ház eladó vagy ériéke gyezte léssel belvárosi lakásra cserélhető, minimum 70 ron-ig. Érd.: naponta 16 óra után. Nk.
Hunyadi u. 38/A. (6820 K)
Nk. Zemplén Gy. u. 3/a. sz. alatti,\' 10. emeleti, 3 szobás, két erkélyes, tehermentes, felújított, vízórás lakás eladó. Irányár: 1.800.000 Ft. Érd.: Fodor Zsolt, Nk. Zemplén Gy. 7/A. VI/39. 17 óra után. (6824
K)
Nk. Zemplén Gy. u. 7/a. alatti, VI. emeleti, 1+fél-szobás, tehermentes, felújított lakás eladó. Ár: 1.300.000 Ft. Érd.: Fodor Zsolt, Nk. Zemplén Gy.
7/a. Vl/39. 17 óra után. (6825 K)
Eladó inas félszobás, felújított, kp. fűtéses lakás. Érd.: Nk. Zemplén u. 5/B. 2/15. (6826 K) Belvárosi, kétszintes lakás eladó vagy családi házra cserélendő. Cím a szerkesztőségben. (6827 K) Csónakázó tónál, Látóhegyen, közvetlenül a kápolna mellett 600 n.öl szőlőterület megosztva is eladó. Villany, vezetékes víz a helyszínhez közel. 300 n.öl 250
ezer forint. Érd.: 93/319-455. (6828 K)
Eladó 47 mn-es szoba, konyha, fürdőszobás, teljesen különálló, utca felőli házrész 70 négyszögöl területtel, építési lehetőséggel, Érd.: Nk. Teleki u. 102. Hétköznap 16.30-tól, hétvégén egész nap. (6829 K) Eszteregnye községben, a 7-es főút mellett 1000 nui nagyságú, vízzel, villannyal ellátott, közművesített telkek 150 ezer forintért eladók. Érd.: a helyi polgármesteri hivatalban, illetve munkaidőben a 375-
30l-es telefonon. (6830 K)
Nk-án. az Eötvös téren eladó 66 nm-es, 1+2 félszo-
Kis. t\'p.yedi ffi ^
téses. IV. emeleti lakás. Érd.> Máthé, 93/316-819.
Irányár: 2,8 mFt. (6831 K)
A Berzsenyi utcában 37 nm-es, IV. emeleti, egyedi fűtéses, egyszoba összkomfortos lakás beköltözhetően eladó. Érd.: tel.: 313-913, naponta 16-17 óra
között. (6832 K)
Családi ház 514 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1,6
mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 169. (6833 K)
Zalasárszegen 200 n.öl bekerített telek faházzal, lugas szőlővel, gyümölcsfák, veteményes reális áron eladó. Víz megoldható. Érd.: H-P-ig a 312-275 telefonon vagy Ady E. u. 11. III. em. 34.; 17-20 órá-
ig. (6834 K) t
Belvárosi, 2 szobás, egyedi fűtéses lakás decemberi beköltözéssel, részletfizetéssel eladó. Érd.: naponta 18 óra után, Nk. Berzsenyi 2/C. IV/12. (6835 K) Galamboki halastónál 470 n.öl telek eladó, megosztva is. Érd.: 313-040/1058 melléken vagy a 316-610
telefonszámon. (6836 K)
Nk. Vörösmarty u. 66. alatt 1 szobás, komfort nélküli, régi ház eladó. Víz, gáz van. Irányár: 1.150.000 Ft. Érd.: Vadasfalvi, Nk. Városkapu krt. 3/C; na-
ponta 16-18 óráig. (6837 K)
Vennék Nk-án építkezésre alkalmas, 400 n.ölnél nagyobb lelket, bel-, vagy külterületen is. Tel: 93/316-
516. (6838 K)

Elcserélném 2. emeleten lévő, 53 nm-es, vízórás, önkormányzati lakásomat földszintes lakásra. Minden megoldás érdekel. Mihalicz Tibor. Nk. Kodály Z.
1-3. E. lph. 2/3. (6839 K)
Belvárosban, csendes helyen, 2 szoba komfortos, tehermentes öröklakásomat bármilyen két kisebbre, vagy budapestire cserélném. Érd.: Németh Anna, Nk. Csányi L. u. 16.; naponta 17-19 óráig. (6840
K)
Zalasárszegi Anna-hegyen, a 7-es műút mellett 460 négyszögöl terület kis faházzal eladó. Érd.: 93/313-
391.(6841 K)
Belvárosi, 48 nm-es lakásomat értékegyeztetéssel városi vagy városkörnyéki, nem nagy családi házra
cserélném. Tel.: 312-163. (6846 K)
Nk. K-i városrészében, 4 emeletes házban, 4. emeleti, 3 szobás, 70 nm-es, tehermentes, redőnyös lakás eladó. Érd.: 93/314-140/1854 melléken napközben,
Császár. (6842 K)
Berzsenyi utcában 2 szobás, 56nm-es lakásomat elcserélném hasonló környezetű, 3 szobás lakásra értékegyeztetéssel. Telefon: 311-415, Erős Ibolya.
(6843 K)
Fonyódon, Wekerle Sándor u. 52, alatt 730 nm-es telken lévő nyaraló eladó. Érd.: 17 óra után 93/311-
976. (6843 K)
Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháton 300 n.öl terület
(gytlmölcs, szőlő, konyhakert) hétvégi házzal, beren-
dezéssel eladó. Víz. villany van. Érd.: 315-609 te-
lefonon, esti órákban. (6844 K)
Eszterégnyén eladó egyedi fűtésű. 2 szobás, fürdőszobás (+ 2 szoba a melléképületben) lakás garázzsal, nagy udvarral, gazd. alkalmas telekkel eladó. Érd.: Eszteregnye, Petőfi u. 88. Szombaton és
vasárnap 15-17 óráig. (6845 K)
Belvárosi, 48 nm-es lakásomat egy kisfogyasztású dízel autóval értékegyeztetéssel Nk-i vagy közvetlen környéki kisebb családi házra cserélném, Tel.: 311-
207, Németh István. (6845 K)
Nk-án kétszintes téglaépület! konvektoros nagyméretű társasház eladó. Irodának is megfelelő. Érd.:
Nk. Rózsa u.10. H. lph. 37. (6847 K)
Nk-án a Katonaréten 1600 nm-es, 3 szobás, 3 fél-
szobás, telefonos, 2 fürdőszobás, garázsos, pincés,
egyedi gázfűtéses családi ház 187 n.öl telekkel el-
adó. Irányár: 6 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7119 K)
Zalakomáron 80 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház, gazd. épületekkel, 2546 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2,2 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (7120 K)
Zalakomáron 50 nm-es, 1 szobás, tégla+ töméses családi ház, 400 n.öl telekkel eladó. Irányár: 400.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7121
K)
Nk. belvárosában 60 nm-es, 2 szobás, 1 félszobás, közös udvari, egyedi gázfűtéses családi ház, 344 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2,6 mFt. Érd.: Nk.
Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7122 K)
Magyarszerdahelyen 2 szobás, komfort nélküli családi ház, 600 n.öl telekkel eladó. Irányár: 375.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7123
K)
Kiskanizsa központjában 67 nm-es, 2 szobás. 1 félszobás, 2 konyhás, felújításra szoruló családi ház, 72 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1.6 mFt. Érd.: Nk.
Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7124 K)
Murakeresztúron 70 nm-es, 2 szobás, 1 félszobás, garázsos, családi ház 600 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (7125 K)
Szepetneken 165 nm-es, 5 szobás, 2 hallos, 2 fürdőszobás, galériás, 3 garázsos, beépített tetőteres, telefonos, egyedi+központi fűtéses családi ház, 200 n.öl telekkel, csendes helyen eladó. Irányár: 7,7 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(7126 K)
Magyarszerdahelyen 2 szobás, komfort nélküli családi ház, 600 n.öl telekkel eladó. Irányár: 320.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7127
B
Nk-án 50 nm-es, 1 szobás, 1 félszobás, egyedi gázfűtéses családi ház 375 nm-es telekkel eladó. Irányár: 1,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (7128 K)
Nk-án 80 nm-es. 2 szobás, hallos, garázsos, pincés családi ház, beépíthető padlástérrel, egyedi gázfűtéssel eladó. Irányár: 2,6 mFt. Érd: Nk. Magyar u. 19.
Te).: 93/314-012. (7129 K)
Nk-án 105 nm-es, 3 szobás, 2 fürdőszobás, étkezős.
2 éves, kétszintes családi ház eladó. Érd.: Nk. Ma-
gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7130 K)
Miklósfán 80 nm-es, 2 szobás, teraszos, egyedi gázfűtéses családi ház. 800 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar ll, 19. Tel.: 93/314-012.
(7131 K)
Kiskanizsán 150 nm-es, 5 szobás, garázsos, kétszintes, egyedi gázfűtéses családi ház, 498 nm-es telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(7132 K)
Nk-án 100 nm-es, 4 szobás, 2 fürdőszobás, erkélyes, egyedi gázfűtéses családi ház, 227 nm-es telekkel eladó. Irányár: 4,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (7133 K)
Tótszentmártonon 100 nm-es, 3 szobás, pincés, garázsos családi ház, 440 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1,2 mFt. Érd.: Nk. Magyar a. 19. Tel.: 93/314-012.
(7134 K)
Nk-Bajcsán 50%-ban kész, 140 nm-es, 4 szobás, beépített tetőteres családi ház, 3800 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2,9 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7135 K)
Nk-án 100 nm-es. 4 szobás, hallos, étkezős, pincés, egyedi gázfűtéses családi ház, 307 nm-es telekkel eladó. Irányár: 4,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (7136 K)
Szepetneken 45 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, félkomfortos családi ház, 238 nm-es telekkel eladó. Irányár: 650.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7137 K)
Nk-án 80 nm-es. 2 szobás, 2 félszobás, pincés, egyedi gázfűtéses, közös udvari családi ház eladó. Irányár: 2,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012. (7138 K)
Kiskanizsán 90 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház, 540 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2,4 mFt. Érd.: Nk. Magyar ll. 19. Tel.: 93/314-012.
(7139 K)
Kiskanizsán 60 nm-es, 1 szobás, 1 félszobás, egyedi gázfűtéses családi ház 80 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2,1 mFt. Érd.: Nk. Magyar ti. 19. Tel.: 93/314-
012. (7140 K)
Sáncban 120 nm-es, 4 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház, 600 n.öl telekkel eladó. Irányár: 5,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7141 K) Szepetneken 168 nm-es, emelt szintű, beépített tetőteres, 5 szobás, 2 fürdőszobás, erkélyes, teraszos, garázsos, pincés, kp. gázfűtéses családi ház, 340 n.öl telekkel eladó. Irányár: 5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u.
19. Tel.: 93/314-012. (7142 K)
Gelsén 70 mn-es. 2 szobás, komfort nélküli családi ház 310 n.öl telekkel eladó. Irányár: 750.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7143 K) TomyiszenUniklóson 100 nm-es, 2 szobás, 1 félszobás, egyedi gázfűtéses, étkezős, aknás garázsos családi ház, 1263 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1,2 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7144 K) Pölöskefőn 84 nm-es. 3 szobás, pincés, összkomfortos családi ház, 1718 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(7145 K)
Miháldon 60 nm-es. 1 szobás, 1 félszobás, komfort nélküli, 6 éve nem lakott családi ház, 850 n.öl telekkel eladó. Irányár: 700.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar
u. 19. Tel.: 93/314-012. (7146 K)
Nk-Sáncban 5 szobás, hallos, pincés, egyedi gázfűtéses családi ház ipari árammal, 777 n.öl telekkel eladó. Irányár: 4,5 mFt. Érd.: Nk.Magyar u, 19. Tel.:
93/314-012. (7147 K)
Kiskanizsán 150 nm-es. 4 szobás, 2 fürdőszobás, garázsos, egyedi gázfűtéses családi ház, 400 n.öl telekkel eladó. Irányár: 5.4 mFt. Érd.: Nk. Magyar u.
19. Tel.: 93/314-012. (7148 K)
Kiskanizsán 100 mn-es. 3 szobás, 1 félszobás, 2 garázsos, egyedi gázfűtéses családi ház, 251 n.öl telekkel eladó. Irányár: 5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u.
19. Tel.: 93/314-012. (7149 K)
Nk-án 140 nm-es. 4 szobás, garázsos, egyedi gázfűtéses családi ház, 160 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3,2 mFt. Érd.: Nk. Magyar ll. 19. Tel.: 93/314-012.
(7150 K)
Nk-án 70 mn-es, 2 szobás, közös udvari családi ház, egyedi gázfűtéssel, 180 n.öl telekkel eladó. Irányár:
3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(7151 K)
Nk-án 4 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház, 273 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2.5 mFt. Érd.: Nk.
Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7152 K)
Kiskanizsán 106 nm-es. 3 szobás, 1 félszobás, hallos, garázsos. egyedi gázfűtéses családi ház, 300 n.öl telekkel eladó. Irányár: 4.6 mFt. Érd.: Nk. Magyar
u. 19. Tel: 93/314-012. (7153 K)
Nk.-án önkonnányzati lakások a Zemplén. Város-
kapu. Rózsa. Bartók. Péterfai utcában eladók. Érd.:
Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7154 K)
Nk-án a Rózsa utcában 2 szobás, erkélyes, kp. fű-
téses lakások 1,35 mFt, 1,5 mFt, 1,6 mFt-ért eladók.
Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7155 K)
Nk-án a Berzsenyi utcában egyedi illetve kp. fűtéses.
2 és 3 szobás lakások 1.7 mFt ffl. 2.2 mFt-ért eladók.
Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7156 K)
Nk-án a Zemplén utcában 2 és 3 szobás lakások
1,45 inFl, 1,6 mFt, 1,7 mFt, 1,8 mFt-ért eladók.
Érd.: Nk. Magyar n. 19. Tel.: 93/314-012. (7157 K)
Nk-án a Városkapu utcában 1+2 és 2+2 félszobás
lakások eladók. Irányár: 1,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar
u. 19. Tel.: 93/314-012. (7158 K)
giás, egyedi vízórás, cirko-gejzír fűtéses lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7159 K) Nk-án a Péterfai utcában 2 szobás.l félszobás, cirko-gejzír fűtéses lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u.
19. Tel.: 93/314-012. (7160 K)
Nk-án a Munkás utcában 2 szobás és 2+1 félszobás lakások eladók. Irányár: 1.6 mFt, 111. 2 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7161 K) Nk-án a Kodály utcában 2 szobás, 54 nm-es lakás eladó. Irányár: 1,47 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (7162 K)
Nk-án a Bartók utcában 2 szobás, 56 nm-es, egyedi gázfűtéses, erkélyes lakás eladó. Irányár: 1,6 mFt. Erd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7163 K) Nk-án a Zrínyi utcában 73 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 3,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7164 K) Nk. belvárosában 97 nm-es. 3 szobás, egyedi gázfűtéses, önálló pincés lakás tetötérbeépítésre alkalmas kb. 100 nm-es területtel eladó. Irányár: 4,2 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7165 K) Nk-án a Teleki utcában 10 emeletes épületben 57 nm-es, 2 szobás, egyedi vízórás lakás eladó. Irányár: 1,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/313-012.
(7166 K)
Nk. Bagoly u. 26. alatt fekvő, 110 nm-es, 4 szobás, összkomfortos családi ház 800 n.öl területtel eladó. Gáz. telefonlehetőség van. Érd.: 18 óra után, hélvé-
gén egész nap. (7167 K)
2+2 félszobás, kétszintes, belvárosi lakás eladó vagy kisebbre cserélhető. Minden megoldás érdekel. Érd.: Nk. Erzsébet tér 2. 111/27. Naponta 16-21 óráig.
(7168 K)
Nk-án 56 nm-es OTP öröklakás a Zemplén Gy. u. 3. alatt a rV. emeleten sürgősen eladó. Irányár: 1.500.000 Ft. Érd.: Nk. Liszt F. u. l/D. IV/1. 17 és
19 óra között. (7169 K)
Eladnám vagy 2 szobásra cserélném Kazanlak krt-i, III. emeleten lévő, 1 szobás, felújított, tehennentes lakásomat. Érd.: 19 óra után, Kazanlak krt. 14/D.
III/9. (7170 K)
Bagolai hegyen 250 n.öl bekerített terület űj pincé-
vel eladó. Víz, villany van, buszmegállóhoz közel.
Érd.: Katona Elememé, Nk. Űrhajós u. 18/B. (7171
K)
Szentgyörgyvári hegy TV. hegyháton a Horgos dűlőben 300 n.öl bekerített terület, gyümölcsös, szőlő, 120 db kitermelhető ezüstfenyővel, alápincézett lakható épülettel kedvezményes áron eladó. Érd.: Nk. Teleki n. 7/A. Fsz/2. Tel.: 93/311-149. (7172 K) Nk-án. Múzeum tér 7. alatt 81 nm-es családi ház.
558 mn-es területtel eladó. (7173 K)
Csokonai utcában 1 szobás, földszínű, gázas, 38 nm-es lakás (nagy konyhával, csendes helyen, parkra nyflő ablakokkal) eladó. Irányár: 1.400.000 Ft. Érd.: Csokonai u. 67A. III. lph. Fsz/2. 15 óra után. (7174
K)
Nk-án az Eötvös téren eladó 66 nm-es. 1+2 félszobás, egyedi fűtéses, telefonos, IV. emeleti lakás. Irányár: 2,8 mFt. Érd.: 93/317-577-es telefonon.
(7175 K)
Bázakerettyén kétszobás, összkomfortos, felújított, telefonos lakás eladó. Érd.: 16 óra után. a 93/348-
056-os telefonon. (7176 K)
Nk-án, Dózsa Gy. 138. alatt 1+2 félszobás, egyedi fűtésű lakás eladó. Irányár: 2 mFt. Hegyháti. (7177
K)
Zalakaroson, a Park utcában hétvégi ház eladó 150 n.öl telekkel. Érd.: Nk. Szekeres J. u. 7/C. Horváth. 17 óra uiAn. (A kórházzal szemben.) (7178 K) 1,5 szobás, 46 nm-es, Corvin utcai, egyedi fűtésű lakásomat elcserélném egyedi fűtésű nagyobbra II. emeletig. Érd.: 314-815 számon, 17 óra után. (7179
K)
Eladó Szentgyörgyvári hegy I. hegyháton hétvégi ház 300 n.öl telekkel. Lugas szőlő, veteményes, gyümölcsös, az épület konvektorral fűthető. Szükség esetén egyedülállónak lakásnak is megfelel. Irányár: teljes berendezéssel 650 ezer Ft. Érd.: Nk. Irtás u.
28. 1/3. (7180 K)
Nk. Új Élet u. 50. alatt 5 szobás, 2 szintes családi ház, szintenként l-l konyhával, fürdőszobával, WC-vel eladó. Az ingatlanhoz garázs és kert is tartozik.
(7181 K)
3 szobás családi ház garázzsal, kis kerttel eladó. Érd.: Kiskanizsa, Zsigárdi köz 3. Irányár: 3.650.000
Ft. (7182 K)
Betegség miatt eladó Csónakázó-tóhoz közel, nagyon szép, csendes helyen, 540 nm alapterületű zártkerti ingatlan, rajta kis házzal, termő gyümölcsfákkal, teljes felszereléssel. Víz, villany van. Irányár: 850.000 Ft. Érd.: Nk. Berzsenyi u. 14/A. X/60. Hétközben du. 4 óra után, hétvégén egész nap.
(7183 K)
Nk-án 1 szobás, erkélyes, II. emeleti, 40 nm-es, kp. fűtéses lakás, 4 emeletes épületben eladó. Érd.: Nk. Corvin u. 3/A. II/4. naponta 16 óra után. (7184 K) 50 nm körüli lakást vagy családi házat vennék Nk-án, a Vörösmarty utca környékén. Ajánlatokat nap-közben a 313-080/177-es mellékre kérek. (7185 K) Cserfői hegyen szőlő pincével, teljes felszereléssel, gyümölcsössel, gazdálkodásra alkalmas területtel reális áron eladó. Villany, autőbuszközlekedés van.
Érd.: Nk. Teleki u. 16. Sárdi. (7186 K)
Eladó Berzsenyi u. 14/B. alatt 2 szobás, 55 nm-es,
tehermentes, i. emeleti lakás. Irányár: 1,6 mFt. Érd.:
egész nap, 310-468/260-as mellék. (7187 K)
Zalakaroson 200 n.öl bekerített telek 3 szobás ház-
zal, vízzel, villannyal eladó. Érd.: Nk. Kazanlak krt.
7/A. Burka Lászlóné. (7187 K)

199S. március 24.

KANIZSA - Síp*

29



cserélném 1+félszobás, önkormányzati lakásra vagy nagyméretű, 1 szobás önkormányzati lakásra. Minőén megoldás érdekel. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B.
1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (7188 K)
Belvárosi, egyedi gázfűtéses, erkélyes, telefonos, 74 nm-es lakás, amely irodának is alkalmas, sUrgósen eladó. A lakás felújításra, átalakításra szorul. Irányár: 1,9 mFt. Megtekinthető: márt 24-én, 12-15 óra között; Nagykanizsán, Csengery u. 7. I. em. címen, Bittera lakás. Érd.: Budapest, 252-25-45, este 1157-
889 sz. telefonon. (7189 K)
Hennán Ottó u. 4. III/19-es, 59 nm-es, festésre váró lakás eladó 1,9 mFt-ért. Gázkon vek toros, vízórás, loggiás, D-NY fekvésű. Tel.: 93/312-691. (7190 K) 2+félszobás, összkomfortos, 86 nm-es, kétszintes lakás a városközpontban eladó. Érd.: 18 óra után, Er-
zsébet tér 2. l/l. Nagy. (7191 K)
Zalasárszegen, télen-nyáron lakható, zártkerti ingatlan betegség miatt sürgősen eladó, villany van, víz megoldható. Bogdán János, Nk. Zemplén Gy. 4/A/7.
(7192 K)
Eladó Homokkomaromban 2237 nin terület, buszmegállótól 5 percre, aszfaltút van. Ára: 15.000 Ft.
Érd.: Nk. Berzsenyi 14/B. X/63. (7193 K)
Keresek megvételre Nk-án jó állapotban lévő, nem-régi, kis területtel, 3 szobás, garázsos családi házat. Cserébe felajánlok 2 szobás családi jellegű házat.
Ajánl.: 93/314-959-es tel. (7194 K)
Panorámás hobbitelek Nk-án eladó a Csó-tó felett.
Érd.: 93/314-849. (7195 K)
1+2 félszobás, belvárosi lakás eladó. Érd.: Nk. Er-zsébet tér 3. 3/27. H-P-ig 15-18 óráig.(6879 K) 3 szobás, fürdőszobás nagykonyhás központi fűtéses családi ház, gazdasági épületekkel 1755 nm-es le-lekkel eladó Gelsén. Iá: 2.2mFt. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (6909 K) Keresek megvételre 1 szobás, 1 emeleti,, egyedi fűtéses lakást a keleti városrészben. Érd.: Nk., Kazan-lak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (6910 K) Keresek 1 +félszobás lakást készpénz fizetéssel. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(6911 K)
Keresek 1 MFl-ig lakhaló családi házal akár Nagy-
kanizsa vonzáskörzetében, pl: Szépeinek. Kisrécse,
Újudvar stb. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hét-
köznap 10-17 óráig. (6912 K)
Keresek eladó önkormányzati lakást. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (6913
K)
Elcserélném Budapest-Cinkotai 2 szobás, konyha-spejzos komfortnélkuli önkormányzati lakásomat Nk-i I szobás komfortos önkormányzati lakásra, vagy családi házra. Érd.: Nk„ Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 6ráig.(6914 K)
Családi ház sürgősen eladó Becsehelyen. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(6915 K)
Nk-tól kb. 30 km-re eladó 100 nm-es, 2 szoba+ét-kezös. összkomfortos, központi fűtésű családi ház, nagy telekkel, gyümölcsössel, gazdasági épületekkel, surg
Régi családi házban lévő 2 szoba félkomfortos, egyedi gázfűtéses 70 nin-s udvari házrész, kiskerttel, garázzsal eladó, vagy 2 szoba összkomfortos tehermentes lakásra cserélhető a városban vagy környékén. Érd.: Nk., Magyar u. 64. Horváth 17 óra után.
(7008 K)
A sandi öreghegyen nagykiterjedésű gyümölcsös hétvégi házzal, berendezéssel, préssel, hordókkal kedvező áron eladó. Érd.: 06730/470-588 (7009 K) Nk-án Fő úton 2 szobás egyedi fűtéses, vízórás lakás nyári, beköltözéssel eladó. Érd.: napközben 93/311-
545. (7010 K)
Nk., Ady u. 72. sz. alatt 3 szobás családi ház 1360 nm-es telekkel, melléképületekkel eladó. Tel.: 312-
271 (7011 K)
Újudvaron, társasházban lévő külön bejáratú lakás
garázzsal, melléképülettel eladó. Érd.: Újudvar Or-
szág út 40. Péter (7012 K)
Nk-án kétszintes 100 nm-es 3 szoba+nappalis társasházi lakás eladó. Érd.: 18 óra után Rózsa u. 10.
C/U. alatt (7013 K)
Kisbagolai hegyen 520 n.öl tertíleen szőlő-gyümölcsös és épület alápincézve, felszereléssel együtt áron alul eladó, vagy személygépkocsira cserélhető. Víz van. Érd.:Nk., Zemplén u. 3/B. fsz/1. (7014 K) Megművelésre kiadnám 300 n.öl területemet, fele szőlő, a többi konyhakerti rész. Megyegyezés sze-

A nagykanizsai Thury György Múzeum (Fő u. 5.) állandó kiállításának nyitvatartási rendje 1995. áprJlis 1-től 30-ig
14-18 óráig. Szünnap: hétfő, kedd.
rinti művelés. Leveleket „Március" jeligére a kiadó-
ba kérem. (7015 K)
2 szobás, 56 nm-es, egyedi fűtéses, 1. emeleli lakás nagyon jó állapotban eladó vagy nagyobbra cserélhető. (Az értékkülönbözetei készpénzzel kifizetem.) Érd.: a 314-798-as telefonon 17 óra után. (7196 K) Nk-i, I. emeleti, 2 szobás, kp. fűtéses, egyedi víz-órás, megvásárolható, önkormányzati lakásomat elcserélném zalaegerszegi 2 szobás vagy nagyobb önkormányzatira. Az értékkülönbözetet készpénzben kifizetem. Érd.: 93/312-457-es telefonon. (7197 K) Marcali központjában Parkra néző ablakokkal erkélyes, egyedi fűtéses, 2 szobás + étkezős, 54 nm-es, parkettás, telefonos lakás eladó. Érd.: 93/313-
140/1046 mellék, napközben. (7198 K)
Szentgyörgy vári hegy I. hegyháton 280 n.öl bekerített területen 2 szintes, nyaralószerű, 30 nm alapterületű, fürdőszobás pince áron\'alul eladó. Irányár: 1,2 mFt Érd.: H-P-ig a 93/317-496 telefonon. (7199
K)
Nagybakónak, Arany J. u. 17. alatt lakóház 4631 nm területtel eladó. Érd.: szombaton 9-16 óráig a
helyszínen. (7200 K)
Balatonfenyves, Tavasz u. 8. alatt 2 és félszobás, 56 nm alapterületű, téliesített nyaraló, 2 utcára nyíló 156 n.öl területtel eladó. Esetleg üzleti célra is felhasználható. Irányár: 3,2 mFt. Érd.: H-P-ig a
93/317-496 számon. (7201 K)
1,2 inFt-ig vásárolnék a K-i városrészben, 4 emeletes épületben 2 szobás lakást, készpénzfizetéssel. Ajánlatokat: a 317-362-es telefonon, 18-19 óra kö-
zött kérnék. (7202 K)
Balatonfenyves-alsó 2 szoba, hallos, tetőteres nyaraló eladó, 144 n.öl területtel. Érd.: a 93/313-140/1327 mellékű telefonszámon. (7203 K) Galamboki Rigó-hegyen 480 n.öl, azaz 1720 nm lugas szőlő, hozzá új pince garázzsal, teljes felszereléssel eladó. Villany beépítve, víz folyamatban. Megközelíthető busszal és autóval egyaránt. Irányár: 800 ezer Ft. Valamint Zalakarosban, Futrinka utcában osztott telek eladó, Víz.villany, faház. Megközelíthető busszal és autóval. A kettő ingatlan együttes értéke: 1.000.000 Ft. Érd.: Tusori Attila, Nk. Ko-
dály 5. 1/9. (7204 K)
elvárosi 1+2 félszobás (63 nm) magasföldszinti, egyedi központi fűtéses, vízórás. öröklakás tehermentesen eladó. Megtekinthető: szombat-vasárnap: du.: 1-3 óra között: Király u. 31/A Glósné. (7016
K)
Nk-ához közel jól felszerelt szőlőbirtok teljes berendezéssel, sok gyümölcsössel kevés szőlővel olcsón eladó. Ajánlatokat „Most érdemes" jeligére a kiadó-
ba kérem. (7017 K)
1+2 félszobás, igényesen felújított lakás azonnal beköltözhetően eladó. Érd.: Nk., Városkapu krt. 2/a.
1/4. Magyar (7018 K)
Látóhegyen a Csónakázó tó közelében 62 n.öl terület eladó. 3 sor lugas szőlő, termő gyümölcsös és kert művelésű, pincével, kúttal, 17 és 17/a helyijáratos busszal megközelíthető. Érd.: Szentes István, Nagykanizsa, Magyar u. 23. 5. ajtó. (7019 K) B.máriaalsón ikervilla fele eladó, vagy egész nyárra kiadó. Irányár: 2.3 MFt. Érd:: 06/60/399-755 {7020
K)
A nagybagolai hegyen zártkerti telkek a kaposvári út mellett eladók. Ugyanitt jó állapotú lakókonténer is eladó. Érd.: 93/310-558 az esü órákban. (7021
K)
Belvárosi, udvari, 2 szobás magán házrész eladó.
Érd.: 311-904 telefonon. (7022 K)
Bontásra ítéli családi házat vásárolnék sUrgósen. Ajánlatokat: Pf.: 154-be „Új otthon" jeligére kér-
ném. (7023 K)
Belváros központjában 2 szobás, 52 nm-es központi fűtéses, 3 erkélyes lakás, külön tárolóhelységgel sürgősen, áron alul eladó. Érd.: 16-20 óra között: Nk.,
Zrínyi M. 28/C. II/6. Balogh. (7024 K)
Zalakarosban 2 szobás nyaraló sürgősen áron alul eladó. Érd.: Benkovics János, Nagykanizsa, Kodály
Z. u. 7. 4/24. (7025 K)
Bacónakon 780 n.öl vegyes művelésű birtok présházzal, faházzal, szüretí felszereléssel 200.000 Ft-ért eladó, vagy előnyösen kiadó. Érd: Nk., Corvin u.
l/a/5. (7026 K)
Zalakarostól 9 km-re Zalaszabari hegyen, a kilátótól 200 méterre szőlő pincével, teljes felszereléssel áron alul eladó. Érd.: Nk., Deák Tér 2. vagy 06/60/399-
991 telefonon. Andi (7027 K)
Balatonfenyves Közép út 29. szám alatti ikemyaraló fele eladó. Érd.: naponta 17 óra után Nk., Nagyrác
u. 20. (7028 K)
1+2 félszobás, 56 nm-es központi fűtéses lakás augusztusi kiköltözéssel eladó. Érd.: Nk.. Városkapu
6/C. 2/8. esti órákban Svéleczné (7029 K)
Nk-án Múzeum tér 7. sz. alatt 81 nm-es családi ház,468 nm-es területtel eladó. Érd.: a fenti cím alatt.
(7030 K)
Belvárosban, csendes helyen Csányi utcában kétszobás családi ház nagy telekkel eladő. Érd.: a 311-045-ös telefonon, 7-11 óra között. Szombat-vasár-
nap egész nap. (7031 K)
Sürgősen vásárolnék lakást Nk-án. akár garázzsal, s bútorozottan is, lehetőleg azonnali, vagy rövid határidejű beköltözéssel (1-2 hónap) kizárólag 2 és fél vagy 1+2 félszobás, tehermentes, felújított, jó állapotú érdekel, csak 4 emeletes tömbfiázban, elsősorban Városkapu krt. környékén (Kazanlak, Munkás, Rózsa u.) Fizetés azonnal, készpénzzel. Érd.: Göncz László. Balatonmagyaród, Petőfi u. 30. (7032 K) Vennék 1 szobás, egyedi fűtéses lakást a Nagykanizsán a belvárosban, a Tliury ABC-tŐl a piacig bezárólag. Érd.: Tel.: 93/314-698, 15 óra után. (7033 K) Nk-án Attila utcában 1+2 félszobás. I. emeleti kon-vektoros lakás eladó 1.7 MFt-ért. Érd.: 310-373 este
(7034 K)
3 szobás jó állapotú lakás eladó a Zemplén Gy. ut-
cában. Irányár: 1.6 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt.
7/B. 1/4. hétköznap 10-17 óráig. (7035 K)
1+félszobás erkélyes, külön lomkamrás összkomfor-
tos lakás eladó a Zemplén Gy. ulcában. Érd.: Nk.,
Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap 10-17 óráig. (7036
K)
2 szobás telefonos összkomfortos tehermentes 75 nm-es 3. emeleti lakás Budapesti, elcserélném Nk-i nagy lakásra, de családi ház is érdekelne. Érd.: Nk.. Kazanlak Krt. 7/B. 1/4. hétköznap 10-17 óráig. (7037 K)
3 szobás, jó állapotú, erkélyes, külön lomkamrás lakás eladó a Zemplén Gy. utcában. Irányár: 1,6 mFt. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óra között. (7206 K)
Keresek Nk. belvároshoz közel, 2,5 mFt készpénzzel lakásmegoldást. Minden megoldás érdekel. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(7207 K)
Keresek egyedi fűtésű lakást 1; 2; és 3 szobásat Nk-án megvásárlás céljából. Érd.: Nk. Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 10-17 óráig. (7208 K) Keresek eladó önkormányzati lakásokat. Nk. Kazan-lak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 10-17 óráig. (7209 K) 1+2 félszobás, igényesen felújított, I. emeleti lakás eladó a Városkapu utcában. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (7210 K)
1+félszobás, felújított, erkélyes, külön lomkamrás lakás eladó a Zemplén Gy. utcában. Irányár: 1.3 mFt. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap
10-17 óráig. (7211 K)
Eladó Nk-án, 10 emeletes épületben lévő, igényesen felújított, 1,5 szobás. 7. emeleli, konvektoros gázfűtésű lakás, a K-i városrészben. Irányár: 1.400.000 Ft. Érd: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (7206 K)
Nk. K-i városrészében 1+2 félszobás, 57 mn-es, erkélyes, tehermentes, kp. fűtésű, kábeltévés, jő állapotban lévő, 4. emeleti lakás, pincével, 4 emeletes épületben, rendkívül kedvező áron eladő. Irányár: 1.620.000 Ft. Érd: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (7 207 K)
Kiskanizsán eladó 2 szintes, 150 nm-es, 4 szo-ba+hallos, 17 éves, palatetős családi ház, konvektoros gázfűtéssel, csatornabekötéssel, kábeltévével, tehermentesítve, fürdővel, konyhával, wc-vel, közlekedőtérrel, 498 nm-es telekkel, garázzsal, 2 műhellyel, ipari árammal, pincével, üvegházzal, gépkocsibejáróval. Irányár: 6 mFt. Vagy cserélhető K-i városrészben lévő lakásra, 2. emeletig, 1,8 mFt-ig. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig, (7208 K)
Nk. K-i városrészében eladó 1+2 félszobás, 56 mn-es, 4. emeleti, kp. fűt. jó állapotú lakás, tehermentesítve. I.á.: 1.750.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7209 K) Nk-tól kb. 30 km-re eladó 100 nm-es, 2 szoba+ét-kezős. összkomfortos, kp. fűt. családi ház. nagy telekkel, gyümölcsössel, gazd. épületekkel, sürgősen, készpénzért. 2 részletben is fizethető- Irányár: 900.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (7210 K)
Nk. belvárosában eladó 3 szobás, 80 nm-es, 1. emeleti, egyedi fűtésű, 2 éve felújítod lakás. Irányár: 4.200.000 Ft. Vagy cserélhető palini. kiskanizsai, bajcsai családi házra. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7211 K)
Nk. K-i városrészében eladó 2,5 szobás, 67 nm-es, 3. emeleti, erkélyes, kp. fűtésű, felújított lakás, re-luxásan, tehermentesen. 2. tulajdonos által kínálton. 30 napon belül beköltözhetően, 3 emeletes épületben. Irányár: 1.800.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7212 K) Nk.-án eladó 2+2 félszobás, 80 nm-es családi ház, 20 nm-es aknás garázzsal, 60 nm-es aknás, pincés műhellyel. 140 n.öl telekkel. Irányár: 4.800.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (7213 K)
Nk. K-i városrészében eladó 1. emeleti, 3 szobás. 63 nm-es, 2 erkélyes, kp. fűtésű, tehermentes, 10 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.850.000 Fl. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-658. hétköznap
8-17 óráig. (7214 K)
Nk. K-i városrészében eladó földszinti, 3 szobás. 72 nm-es, kp. fűtésű, jó állapotú, 10 emeletesben lévő lakás. Irányár: 1.950.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7215 K)
Nk-án eladó egyedi gázfűtésű, konvektoros. 3 szobás, 77 nm-es. földszinti lakás. Irányár: 3.200.000 Ft. Garázzsal együtt 3.700.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (7216
K)
Nk. K-i városrészében eladó 2.5 szobás, 62 nm-es,
3. emeleti, erkélyes, kp. ffilésfí, 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.800.000 Fl. Érd: Nk. Terv u.
4. Tel.; 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. {7217
K)
N. K-i városrészében eladó 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, kp. fűtésű, 4. emeleti lakás. Irányár: 1.400.000 Ft. Érd: Nk.Terv u. 4. Tel.: 93/312-058.
hétköznap 8-17 óráig. (7218 K)
Murakeresztűron eladó 3 szobás, hallos. 170 nm-es, iker családi ház, az udvarban különálló diszkont üzletiéi. Irányár: 3.200.000 Ft. Érd: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (7219 K) Palinban eladó 2x2 szobás. 2 család részére is alkalmas. 5 szobássá visszaalakítható, lelőtérbeépíleses, összkomfortos, 140 nm-es családi ház, vízzel, villannyal, gázzal, csatornabekötéssel, kábeltévével, tehermentesítve. A lelek 450 nm-es, gépkocsibejáró van. Garázs építhető, telefonbekötés megoldható. Irányár: 6 mFt, Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-
058. hétköznap 8-17 óráig. (7220 K)
Eladó Nk. belvárosában 1. emeleten 5 szobás, kb. 170 nm-es, telefonos, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás lakás, étkezővel, konyhával, fürdővel, wc-vel, várószobával, az udvarban garázzsal, tidvarrésszel, tehermentesítve. Orvoslakásnak és rendelőnek, ügy-védlakásnak és ügyvédi irodának, üzletembernek, biztosítónak, banknak kiválóan alkalmas. Irányár: 7.000.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058.
hétköznap 8-17 óráig. (7221 K)
Nk. K-i városrészében eladó 2 szobás. 49 nm-es. földszinti, kp. fűtésű, szőnyegpadlós, tapétázott, megvásárolható, önkormányzati lakás. Irányár: 1.400.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058.
hétköznap 8-17 óráig. (7222 K)
Nk. K-i városrészében eladó 3 szobás. 70 m-es, szőnyegpadlós, kp. fűtésű, 4. emeleti lakás. 4 emeletes épületben. Irányár: 1.850.000 Ft. Érd: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7223
K)
Nk. K-i városrészében eladó egyedi gázfűtésű, 3 szobás, 100 nm-es. földszinti, egyedi vízórás, redőnyös lakás, garázzsal, vagy anélkül. Irányár: 3.500.000 Ft+650.000 Ft a garázs. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,hétköznap 8-17 óráig. (7224
K)
Balatoimiárián eladó vízparti, strand közelében lévő, kb. 15 éves, kifogástalan, letötérbeépítéses, 2+1 szobás, hallos, 2 erkélyes, teraszos, iker nyaraló. 55 n.öl telekkel, tujákkal, gépkocsibejáróval. Irányár: 2.900.000 Ft. Érd: Nk.Terv a. 4. Tel.: 93/312-058.
hétköznap 8-17 óráig. (7225 K)
Bocskán eladó 2 szobás, előszobás. 34 éves családi ház, nagy telekkel, melléképületekkel, gépkocsibejáróval. Vezetékes víz az udvarban. Irányár:

KANIZSA - /frg

1995. március 24.



1.100.000 Ft, Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 áráig. (7226 K)
Alsórajkon eladó tetótérbeépíléses, 160 nm-es. 3 éves családi ház. Víz, villany, derítöakna. kábeltévé van. Az alsó szint teljesen kész, a felső szint félkész állapotban. Az épület vakolatlan tégla falazatú. A telek 600 n.öl. Irányár: 2.200.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8 17 óráig. (7227
K)
Nk. K-i városrészében eladó 3 szobás, 68 nm-es, kp. fűtésű, erkélyes, tehermentes, jó állapotban lévó. 9. emeleti lakás. Irányár: 1.900.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
17228 K)
Nk-án eladó földszinti, udvari, 3 szobás, 67 nm-es, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás, konvektoros, kábeltévés, megvásárolható önkormányzati lakás, te-liennentesílve. Irányár: 2,2 ínFl. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7229
K)
Budapesten. XVI. kerületben, Mátyásföldön eladó 6 szobás, 200 nm-es, beépíthető tetőteres, 2 konyhás, 2 fürdős, 2 előszobás, 2 kamrás, pincés, hagyományos és gázfűtésű, 50 éves családi ház. Irányár: 18.000.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8 17 óráig. (7230 K)
Nk-án a Kaposvár felé vezető űt mellett eladó 500 n.öl közművesíthető építési lelek. Irányár: 350.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (7231 K)
Sáncban eladó 2 szintes. 2x100 nm-es, tetőtérbeé-pítéses, 9 éves, 2.5 szobás, pincés, egyedi gázfűtésű, konvektoros családi ház, 770 n.öl telekkel, gépkocsibejáróval, tehermentesítve. Irányár: 4.700.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u, 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (7232 K)
B.igóhegyen, Nagycserfó után eladó 557 n.öl telek, melynek 2/3 része hagyományos szőlő, I/3-ad része szántó. A telken régi pince található, I szobával 5 bordóval, 4000 nagyméretű téglával, 200 karóval. Gondozott terület. Irányár: 110.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(7233 K)
Kisrécsén eladó 2 szobás, 60 nm-es. fürdőszobás, tömés falazatú családi ház, 1000 n.öl telekkel, 40 nm-es garázzsal, melléképületekkel. Irányár: 1.200.000 Fi. Érd.: Nk. Terv u.4.Tel.: 93/312-058,
hétköznap, 8-17 óráig. (7234 K)
Katonaréten eladó 2 szintes, ónálló, kertes, 160 nm-es, 3+3 félszobás családi ház, 2 konyhával, 2 fürdőszobával, 2 kamrával, közlekedővel, előszobával, lépcsőházzal, konvektoros gázfűtéssel, csatornabekötéssel, kábeltévével, telefonnal, garázzsal, műhely-lyel. gazdasági épülellel. 3 fázisú árammal, gépkocsibejáróval, tehermentesítve. Irányár: 6.000.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (7235 K)
Nk. belvárosában eladó 75 nm-es, 2 szobás, egyedi gázflítésű, 2. emeleti, telefonos, egyedi vfzórás, redőnyös, parkettázol! szobákkal rendelkező, jő állapotban lévó, megvásárolható önkormányzati lakás. Irányár: 2.650.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (7236 K) Kiskanizsán eladó 3 szobás. 100 nm-es, egyedi fűtésű családi ház, melléképületekkel, nyári konyhával, 150 n.öl telekkel. Irányár: 2.200.000 Ft, Érd.: Nk, Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(7237 K)
Palinban eladó 2 szobás. 1960-ban épült családi ház, konyhával, fürdővel, wc-vel, zárt terasszal, vízzel, gázzal, villannyal, 4005 nm telekkel, gazdasági épületekkel. Irányár: 2.900.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
.7238 K)
Miklósfán eladó 1 szoba, konyhás, előszobás családi ház, garázzsal, 830 n.öl telekkel. Irányár: 1.100.000
Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (7239 K)
Kiskanizsán eladó 2 szintes, tetőtérbeépítéses, 120 nm alapterületű családi ház. vízzel, villannyal, csatornabekötéssel, kábeltévével, gépkocsibejáróval, 30 nm-es garázzsal. 90 nm-es műhellyel, 3 fázisú árammal, kb. 60 n.öl kiskerttel, tehermentesen. Az épület 15 éves, telefonos. A felső szinten 2 szoba, erkély, zuhanyzó, az alsón 2 szoba, konyha, fürdő, wc, spejz, közlekedő, társalgó található. Az épület hőszigetelt. Irányár: 6 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7240 K) Zánkán eladó 3 szintes, 87 nm alapterületű, 4 szo-ba+nappalis. kb. 8 éves nyaraló, 2 fürdőszobával, konyhával, wc-vel, terasszal, erkéllyel. A telek 851 nm, panorámás, Füredre néző, közművesítelt, É-D elhelyezkedésű, parkosított, teraszos kialakítású, termő gyümölcsössel, mogyoró és fügebokrokkal, árnyas diófákkal, szalonnasütővel és nádfedeles, szabadtéri étkezővel, kecskelábú padokkal és asztalokkal. Az ingatlan központi elhelyezkedésű: bolt, étterem, cukrászda, orvos a közelben. A lelken 4 autó részére van parkolási lehetőség. Az ingatlan tehermentes. Irányár: 6.500,000 Ft. Vagy cserélhető Nk-i családi házra, értékegyeztetéssel. Erd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17óráig. (7241
K)
Bérelnék olyan családi háza Nk-án, amely legalább 3 szobás, és amelyet a későbbiekben megvásárolhatnék. Erd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
koznap 8-17 óráig. (7242 K)
Nk. keresett lakótelepén, tégla épületben eladó egyedi gázfűtésű, 57 nm-es, 2 szobás, erkélyes, kábeltévés, parkettázott szobákkal rendelkező, tehermentes,
3. emeleti lakás, 2. tulajdonostól. Irányár: 2.800.000
Ft. Érd.: Nk.Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (7243 K)
1. emeleü, 3 szobás, 67 mn-es, összkomfortos, kp. fűtésű, jó állapotban lévő lakás, Nk. K-i városrészében eladó. Irányár: 2.000.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u.
4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7244
K)
1. emeleü, 1+2 félszobás. 57 nm-es, redőnyös, igényesen felújított, kp. fűtésű lakás, Nk. K-i városrészében eladó. Irányár: 2.100.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7245
K)
Kisbagolán eladó 650 n.öl elek, kordonos szőlővel, gyümölcsfákkal, régi pincével, teljes felszereléssel, gépkocsibejáróval. Víz, villany beköthető. Irányár: 200.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058.
hétköznap 8-17 óráig. (7246 K)
Nk. É-K városrészében eladó 1+2 félszobás, 58 nm-
es, egyedi fűtésű, vízórás. 5 éves lakás. Irányár: 2.7
mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hélkoz-
nap 8-17 óráig. (7247 K)
Nk. Platán soron eladó 1,5 szobás, 43 nm-es, egyedi gázfűtésű, 4. emeleti, teljesen felújított lakás. Irányár: 1.450.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (7248 K)
Nk. K-i városrészében eladó 2 szobás, 54 mn-es, 1. emeleti, összkomfortos lakás. Irányár: 1.500.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (7249 K)
Nk. belvárosában eladó 1+2 félszobás, 66 nm-es, egyedi fűtésű, erkélyes, szőnyegpad lós, 5 éves, 4. emeleti lakás. Telefonbekötés folyamatban. Irányár: 2,8 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, bét-
koznap 8-17 óráig. (7250 K)
Nk. K-i városrészében eladó 1 szobás, 40 nm-es, erkélyes, 2. emeleti, kp. fűtésű, étkezős, déli fekvésű, kábeltévés, tehermentes lakás, tiszta lépcsőházban. A lakás jó állapotban van. Irányár: 1.300.000 Ft. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap
8-17 óráig. (7251 K)
Miklósfa központjában eladó kb. 35 éves, 2 szobás, gázfűtéses, felújítandó, tégla falazatú családi ház, vízzel, villannyal, derítőaknával, konyhával, fürdővel, spejzzel. előszobával, zárt, üvegezett terasszal, melléképületekkel. 800 n.öl telekkel, konyhakerttel, tehermentesen. Irányár: 2,6 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7252
K)
Nk. K-i városrészében eladó 1,5 szobás, kp. fűtésű, 40 nm-es, erkélyes, tehermentes, 2 éve felújított, 6, emeleti lakás. Irányár: 1,3 mFt. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7253
K)
Zalakarosban, csendes helyen eladó fix vendégkörrel rendelkező, tetőtérbeépítéses nyaraló, 50 nm-es alapterülettel, 25 nm-es tetőtérrel, vízzel, villannyal, gázzal, derítőaknával, terasszal, a terasz alatt kb. 2,5x6 méteres garázzsal. Az alsó szinten nappali, fürdő, konyha, a tetőtérben 2 kisebb szoba található. Az épület mellett 2 db, 4+8 nm-es tárolóhelyiség található. A telek 170 n.öl, szépen parkosítva. Az ingatlan tehermentes. Irányár: 4,6 mFt. Igény szerini igényes bútorzattal is megvehető. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.; 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7254
K)
Keresünk eladó önkormányzati lakásokat Nk-án.
Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (7255 K)
(ÜARAZS
Garázs aknával eladó a Téglagyári garázssoron. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óráig. (7287 K)
Aknás, modem garázs eladó a Kaán Károly utcában. Irányár: 230.000 Ft- Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B.
1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (7288 K)
Garázst vennék Nagykanizsán a Berzsenyi utcában. Készpénzzel fizetek. Sürgós! Érd.: 314-798-as tele-
fonon. 17 óra után. (7289 K)
Eladó aknás+pincés nagyméretű garázs a Téglagyár dti garázssoron. Tel.: 93/314-698, 15 óra után. (7039
K)
Nagyméretű aknás garázs eladó a Kaán Károly ul-cában. Érd.: 06/60/399-864-es telefonon. (7040 K) Munkás úti garázssorban aknás garázs kiadó. Érd.: 314-877-es telefonon 18 óra után. (7041 K) Kaán Károly utcában aknás garázs eladó. Érd.: Kiss Józsefué Nk.. Városkapu 8/A. 111/18. (7042 K) fkergarázs fele hoszú távra kiadó. Érd.: Nagy János Nk.. Munkás u. 7/a. 17 óra után. (7077 K) Garázs kiadó a Városkapu körútun és a Munkás utcában. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4, hétköznap
10-17 óráig. (7110 K)
Garázs eladó a Városkapu krt. 8. alatt. Érd.: Zemplén 9/A. 8/49. (7115 K)
JÁRMÚ
10 éves Trabant combi eladó. Érd.: esti órákban.
93/314-067-es telefonon. (7112 K)
Eladó R18 OTL megkímélt állapotban. Érd.: Nk.
Munkás 2/A. 1/5. Tóth. (7108 K)
Eladó Suzuki swifl 1.3 GL 9 hónapos, 14000 km-rel. Irányár: 950.000 Ft. 250.000 Ft-ig autót beszámítok. Nk. Berzsenyi n. 14/B. X/63. (7099 K) Új IFA terepváltó eladó, vagy jó állapotú Trabantra cserélhető. Érd.: Nk. Liszt F. 8/D. Horváthné. (7097
K)
1200-as Zsiguli lejárt műszakival eladó. Érd.: Ne-
mespátró. Fő út 12. (7096 K)
1300-as Lada combi 7 éves. megkímélt állapotban kevés km-rel eladó. Benkő Miklós, Zákány, Zrínyi
tér 5. Tel.: Zákány 239. (6906 K)
\'84-es. 1.7 D. R1TMO friss műszakival, családi
okok miatt sürgősen eladó. Érd.: munkaidőben,
93/314-135 telefonon, 17 óra után. Nk. Fő u. 10-12.
1/2. Valler. (6905 K)
Volkswagen Golfot vennék 79-82 évjáratút irányármegjelöléssel. Leveleket „Ezüst eső" jeligére a Pf.:
154-be kéméin. (7043 K)
Kismotor olcsón eladó! Megkímélt és jó állapotban lévő Delta moped segédmotorkerékpár eladó. Érd.: 93/315-530 telefonon núndennap 16 óra után. (7044
K)
1992-es évjáratú Honda Accord 2,2-es metálkék
gyári extrákkal, 36 ezer km-rel eladó. Érd
06730/450-970-es telefonon (7045 K)
1.3 S Opel Kadett 81 -es eladó. Ár: 175 eFl. Érd Nk.. Berzsenyi 4/B. 2/8. Tóth Tamás (7046 K)
Sürgősen vennék személygépkocsit, jó állapotú friss műszakival 80-100 eFt-ig. Érd.:Göncz László, Balatonmagyarod. Petőfi u. 30. (7047 K)
\'84-es évjáratú Polski Fiat 126-os eladó. Tel
93/314-360/237l-es mellék. 8-15 óráig. (7076
K)
ALBÉRLET
Kiadó Nk. belvárosában 60 nm-es pincehelyiség,, világítással, raktár céljára. Bérleti díj: 20.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hél-
köznap 8-17 óráig. (7257 K)
Kiadó Nk-án a K-i városrészen 1 bútorozolt szoba, nemdohányzó, egyedülálló bérlőnek, azonnali beköltözéssel. Bérleti díj: 9001) Ft/hó, mely a rezsiköltséget is magába foglalja. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-
17 óráig. (7258 K)
Keresünk kiadó lakásokat, családi házakat Nk-án. A kiadók részére térítésmentesen közvetítünk bérlőt. Érd.: Nk. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköznap
8-17 óráig. (7259 K)
Zalakarosban hosszabb távra kiadó mini autócain-ping és büfé. teljes felszereléssel. Bérleti díj: 300.000 Ft/év. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058.
hétköznap 8-17 óráig. (7260 K)
Nk. belvárosában kiadó 1.5 szobás, 2. emeleti, bútorozott lakás. Bérleli díj: 17.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17
óráig. (7261 K)
Nk. keleü városrészében kiadó 1 +2 félszobás, 57 nm-es, földszinú, kp. fűtésű, egyedi vízórás. bútor nélküli lakás, 2-3 évre, maximum 4 fő részére. Gyermekeseknek is! Bérleti díj: 13.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hét-
köznap 8-17 óráig. (7262 K)
Nk. K-i városrészében kiadó 6 hónapra, áprilistól szeptember végéig 2 szobás, konyhás, étkezős, összkomfortos, bútorozott lakás, kp. fűtéssel, egyedi vízórával, 3. emeleten. Bérleli díj: 20.000 Ft + rezsi/hó. Érd: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (7263 K)
Nk. K-i városrészében kiadó 2x77 ran+54 nm tetőtér, irodának, üzletnek, lakásnak is alkalmas. Bérleti díj: l.OOOFt/mn/hő. Nk.Terv u. 4.Tel.: 93/312-058.
hétköznap 8-17 óráig. (7260 K)
Nk. belvárosában kiadó 1,5 szobás. 2. emeleti, bútorozott lakás. Bérleti díj: 17.000 Ft + rezsi/lió. Erd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (7261 K)
Nk. keleti városrészében kiadó 1+2 félszobás. 57 nm-es, földszinti, kp. fűtésű, egyedi vízórás, bútor nélküli lakás. 2-3 évre. maximum 4 fő részére. Gyermekeseknek is! Bérleti díj: 13.000 Ft + rezsi/hő. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hél-
kózuap 8-17 óráig. (7262 K)
Nk. K-i városrészében kiadó 6 hónapra, áprilistól szeptember végéig 2 szobás, konyhás, étkezős, összkomfortos, bútorozott lakás, kp. fűtéssel, egyedi vízórával, 3. emeleten. Bérleti díj: 20JK10 FI + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hét-
koznap 8-17 óráig. (7263 K)
Nk. K-i városrészében kiadó 2x77 nm+54 nm tetőtér, irodának, üzletnek, lakásnak is alkalmas. Bérleti díj: 1000 Fl/nm/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7264 K)

199S, március 24.

KANIZSA - /Ifin*

31



Nk. belvárosában kiadó 23 mn-es + 10 mn galériás, telefonos Üzlethelyiség. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7265 K) Nk. belvárosában kiadó kb. 100 nm-es, földszinti, galériázható, utcára nyitható helyiség. Üzletnek, irodának, orvosi rendelőnek. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7266 K)
Nk-án kiadó 1 szobás, udvari lakás konyhával, spejzzel, zuhanyzóval, egyedi gázfűtéssel, bútor nélkül. Bérleti díj: 8000 Ft/hó+rezsi. Érd.: Nk, Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7267
K)
Szoba kiadó Nk. K-i városrészében, 10. emeleten, bútorozva, erkéllyel, kp. fűtéssel, 1 fő részére. Csak nemdohányzónak! Bérleti díj: 6000 Ft/hó. Ebben rezsi is benne van. Érd.: Nk. Terv u. 4. Te].: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (7268 K)
Nk-án szoba kiadó, bútorozva, egyedi gázfűtéssel,
1 fő részére, fürdő-, esetleg konyhahasználattal. Bérleti díj: 8.000 Ft/hó+rezsi. Érd.: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (7269 k)
Nk. K-i városrészében kiadó 2 szobás, bútorozott,
kp. fűtésű, 4. emeleti, egyedi vízórás, felújított lakás,
gyermekeseknek is, maximum 4 fő részére. Bérleti
díj: 17.000 Ft+rezsi havonta. (7270 K)
2 szoba kiadó Nk. K-i városrészében, akár bútorral, akár bútor nélkül, kp. fűtéssel, 3. emeleten, 2 megbízható, a szobákra vigyázni tudó. nemdohányzó hölgy részére. Bérleti díj: 2x8000 Ft. Rezsi nincs! Érd: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap
8-17 óráig. (7271 K)
Szoba kiadó Nk. K-i városrészében, 8. emeleten, bú-torozottan, egyedi gázfűtéssel, fürdő-, wc-, konyhahasználattal, 1 hölgy részére. A bérbeadó is hölgy. Bérleti díj: 7000 Ft/hó. Rezsi nincs! Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7272
K)
Szoba kiadó Nk. K-i városrészében, földszinten, bú-torozottan, kp. fűtéssel, konyha-, fürdő-, wc-haszná-lattal, megbízható, komoly, középkorú hölgy vagy diáklány bérlő részére. A bérbeadó is hölgy. Bérleti díj: 8.000 Ft/hó. Rezsi nincs! Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
17273 K)
Nk. belvárosában kiadó 3 szobás, 86 nm-es, 2 erkélyes, egyedi gázfűtésű, bútor nélküli, 3. emeleti lakás, csak megbízható bőrlőnek. Bérleti díj: 25.000 Ft+rezsi havonta. Érd: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (7274 K)
Bérelnék olyan családi házat Nk-án, amely legalább
3 szobás, és amelyet a későbbiekben megvásárolhatnék. Érd: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (7275 K)-
Kiskanizsán kiadó 2 szintes épület tetőterében igényesen kialakított, exkluzív, külön bejáratú, telefonos, 2 szoba+hallos. márványpadlós, faburkolatú bérlemény, főzőfülkével, fürdővel, wc-vel, irodának, bemutatóteremnek, orvosi rendelőnek, banknak, biztosítónak, utazási irodának, üzletembernek ideális. Bérleti díj: 100.000 Ft +rezsi/hó. Érd: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (7276
K)
Nk. belvárosához közel kiadó 1,5 szobás, egyedi gázfűtésű, 1. emeleti, bútorozott lakás. 1 vagy 2 fő részére (lehet gyermekes felnőtt is), azonnali beköltözéssel. Bérleti díj: 10.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(7277 K)
Nk. K-i városrészében kiadó 1+2 félszobás, 1. emeleti, kp. fűtésű, bútor nélküli lakás. Bérleti díj: 12.000 Ft+rezsi/hó. Érd: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (7278 K) Kiadó Kiskanizsán 2 szintes épület tetőtere, igényes, exkluzív kialakítással, márványpadlóval, faburkolattal, külön bejárattal, telefonnal, 2 szoba+hallal, főzőfülkével, fürdővel, wc-vel, bútor nélkül, Víz, villany, gáz van. Irodának, bemutatóteremnek, orvosi rendelőnek, bankfióknak, biztosítónak, utazási irodának, üzletembernek ideális. Bérleti díj: 100.000 Ft + rezsi/hó. Érd: Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (7279 K)
Kiadó Nk. K-i városrészében 2 szobás, 1. emeleti, összkomfortos lakás, bútor nélkül, I évre. Bérleti díj: 10.000 Ft + rezsi/hó. Érd.: Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7280 K) Zalakaroson a főútvonal nvellett új, 100 nm-es családi ház hosszú távra bérbeadó. Biztos megélhetést nyújt. Alkalmas vállalkozói tevékenység megkezdésére. Havi bére 50.000 Ft. Érd.: 93/312-890. (7281
K)
Keresek kiadó albérleti szobákat, lakásokat, házakat, üzlethelyiségeket. Kiadó részéről díjtalan bérlő biztosítással. Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. személyesen vagy levélben, pontos cím és név megjelöléssel.
(7282 K)
I szobás, bútorozott, egyedi fűtéses lakás kiadó. Irányár: 10.000 Ft + gáz és villanydíj fizetéssel. Érd: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óráig. (7283 K)
1 szoba, konyha és fürdőszoba használattal kiadó
megbízható személy részére 5000 Ft-ért, ami min-
dent tartalmaz. Érd.; Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hét-
köznap: 10-17 óráig. (7284 K)
1 szoba konyha, fürdőszoba használattal albérletbe kiadó a belvárosban. Irányár: 8000 Ft, ami mindent tartalmaz. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköz-nap 10-17 óráig. (7285 K)
2 szobás, bútorozott, egyedi fűtéses lakás albérletbe kiadó. Irányár: 12.000 Ft + rezsi. Érd: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (7286 K) Keresek kiadó házat Kiskanizsán. vagy kiadó lakást Nk„ belvárosában. Tel(Uzenetrögzitő): 60/397-740 (7049 K)
1+2 félszobás, egyedi fűtéses, bútorozott lakás albérletbe kiadó. Érd.: 20 óra után: 317-376-os tele-
fonon. (7050 K)
Kiskanizsán kiadó 2 szintes épület tetőterében igényesen kialakított, exkluzív, különbejáratú, telefonos, 2 szoba+hallos, márványpadlós, faburkolatú bérlemény, főzőfülkével, fürdővel, wc-vel, irodának, bemutatóteremnek, orvosi rendelőnek, banknak, biztosítónak, utazási irodának, üzletembernek ideális. Bérleti díj: 100.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7005
K)
1+2 félszobás bútorozatlan elős emeleti, keleti fekvésű összkomfortos lakás albérletbe kiadó a keleti városrészben. Iá.: 12.000 Ft+rezsi költségek. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(6921 K) .__
Keresek albérleti szobákat, lakásokat, házakat „Akiadó részéről díjtalan bérlő biztosítással". Bérlőnek kedvező fizetési lehetőséggel. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig, vagy levélben
pontos cím és ármegjelöléssel. (6922 K)
Keresek 1 szobás, bútorozott lakást hosszú távra albérletbe, biztos fizetés, leinformálható fiatalember. Érd: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óráig. (6923 K)
1 szobás bútorozatlan belvárosi lakás kiadó irodának vagy albérletbe, havi 20.000 Ft+rezsi díjfizetéssel. Érd: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óráig. (6924 K)
Kiadó 1 szoba fürdőszoba, konyha használattal fiatal hölgy részére a keleti városrészben. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (6925
K)
Férfi részére szoba kiadó, közös fürdőszoba és konyha használattal a Kazanlak krt-on, 7.000 Ft-ért, ami mindent tartalmaz. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B.
1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (6926 K)
Keresek kiadó udvari házrészt, vagy családi házat fürdőszobával, hoszútávú albérletbe. Ajánlatokat Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. alá kérem. „Kiadó részéről díjtalan lebonyolílássál" akár levélben is fel-
adható. (6927 K)
1 szoba hölgy részére kiadó a Kazanlak krt-on.
Konyha, fürdőszoba közös használattal. Érd.: Nk.,
Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(6928 K)
1 szoba konyha, fürdőszoba használattal albérlete kiadó a Zeplén Gy. utcában középkorú hölgy részére. 8.000 Fl mindent tartalmazó díjfizetéssel. Érd: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (6929 K)
2 szobás erkélyes, telefonos, bútorozott 3. emeleti lakás kiadó április 1-től 6 hónapra. 20.000 Ft+rezsi és telefondíj fizetéssel. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B.
1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (6930 K)
Albérletbe keresek: inásfélszobás bútorozatlan lakást. Ajánlatokat: „Április" jeligére kérem Nk. Pf.:
154-be. (7117 K)
Fiatal házaspár egy gyermekkel egyszoba. konyha, fürdőszobás albérletet keres. Ajánlatokat „Tavasz"
jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (7102 K)
10 nm-es, vízblokkos, gázfűtéses helyiség bérbeadó a Vörösmarty utcában. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B.
1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (7105 K)
Üzletnek, irodának helyiségek kiadók a Kazanlak
krt.-on. Érd: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap
10-17 óráig. i71(ió Ki
VEGYES
Lugas szőlő művelésre kiadó a termés 75%-áért a galamboki Rigó-hegyen. Érd: Galambok, Kossuth
u. 23. (7290 K)
Diplomamunkák, szakdolgozatok, levelezések legé-pelését olcsón vállalom. Ajánlatokat „E.T.2450" je-
ligére, Nk. Pf.: 154-be kérem. (7291 K)
Vállalkozók, vállalkozások számítógépes könyvelését, valamint üzleti tervek készítését vállalom. Érd.:
06-30/471-436 telefonszámon. (7292 K)
Eladó használható állapotban lévő Optima (nem villany) írógép 2000 Ft-ért, ugyanott 2 db papagály. kalitkával együtt szintén eladó 1500 Ft-ért. Nk. Berzsenyi 14/A. X/60., hétvégén egész nap, hétközben
az esti órákban. (7097 K)
2 hölgy tavaszi nagytakarítást vállal (szőnyegmosást is). Esetenként kisebb takarítást is elfogadnak. Ajánlatokat a 315-268 telefonszámra, 17 óra után várnak.
(7095 K)
Nk-án eladó használt tűzhely, falifűtő, gázboyler és 2 db bárszék. Esetleg csere is érdekel. Tel.: 06-60-
399-596. (7100 K)
2 db hússertés eladó. Érd.: Szombat, vasárnap, Nk.-
Palin, Napsugár u. 8. (7103 K)
Eladó 1 db jó állapotban lévő MARCO, háromfunkciós babakocsi. Érd: Bor Ferenc, Magyar út 2. II.
em. 11. (7101 K)
Műgyűjtők figyelem! 1938-ban, Bemben gyártott Opel kadett cabrio, 178. darab, jó állapotban eladó. Érd: Kazanlak krt. 7/B. 1/4.. hétköznap 10-17 óráig.
(7104 K)
Napi 4-5 órás munkát vállalok. Lehet kisegítő is. Ajánlatokat a 312-939-es telefonra kérek. (7109
K)
8 mázsa étkezési burgonya eladó. Irányár: 80 Ft/kg.
Nk. Kölcsey u. 16. Sipos. (7111 K)
Eladó 2 db anyakecske, 2 db nőstény gídával. 1 db párzó hímmel. Érd: 17 óra után, szombat-vasárnap egész nap, Sormás, Kossuth u. 87. (7114 K)
Idős ember házi gondozását vállalom, vagy napi 6 órás elfoglaltságot keresek. Ajánlatokat „Megbízható, leinformálható hölgy" jeligére, Nk. Pf.: 154-be
kérek. (7116 K)
Eladók: 1 db Simson motorkerékpár, 1 db elektromos fűnyírógép, 1 db falibaba. Érd.: Szíj Jánosné,
Nk. Sugár u. 22. (7118 K)
Gépelést vállalok. Leveleket „Pontos" jeligére a Pf.:
154-be kérném. (7051 K)
Ismerkedési est március 17-én 18 órától élőzenével,
gyertyafénnyel a HSMK-ban. (7052 K)
Eladó IBM AT számítógép. Irányár: 43 eFt. Érd.:
313-661 telefonon. (7053 K)
Fajtiszta, fekete kan puli 5 hónapos eladó. Érd.: Bálát onmagyaród, Petőfi u. 38. vagy 317-402 telefo-
non. (7054 K)
Eladó használt 1 db gyermekszekrénysor, 1 db szárnyas üveges ajtó tokkal, és 2 db beépített szekrény.
Tel.: 93/316-583 (7056 K)
20-as női terepkerékpár eladó. (6-10 éves korúnak). Érd: Jeszenői Csaba Nk.. Garay u. 2/A. 93/315-650
(7057 K) j
Hideg-melegvizes Thennal-Komfort típusú 5 éves : mosógép kitűnő állapotban eladó. Érd: Magyar -László. Nk.. Városkapu krt. 2/a. 1/4. (7058 K) ; 2 db ikerként, de külön-külön is használható (eladható) Peregő márkájú többfunkciós babakocsi kitűnő i állapotban eladó Érd: Nk.. Városkapu krt. 2/a. 1/4. :
Magyar László. (7059 K) j
Eladó: heverők, szekrény. íróasztal, hűtőszekrény, faliszőnyeg Érd: Gyurkó Józsefné, Nk., Kodály, 1-
3/A. IV/2. (7060 K)
MICHELIN MXT 175/70R13 típusú 2 db gu- \\ mi köpeny, új eladó 17 ezer forintért. Érd.: Baj-csai u. 63. esie és hétvégén, nappal: 310-744
(7061 K) \\
Commodore 64 számítógép + floppy + joystick + \'< tartozékok + 120 db játéklemez + GRUNDING kis-lévé eladó. Érd.: Nk.. Zrínyi M. 28/C. II/6. Balogh. í
(7062 K) í
Trabant és automata mosógép eladó. .: hétvégén I
17 óra után. Nk.. Kazanlak krt. 14/B. 3/11. (7063
K) \\
PARTNERKERESŐ
39 éves, 160/65, 2 kamasz fiát egyedül nevelő özvegyasszony megismerkedne korban hozzáillő, intelligens, szeretni tudó. tartalmas kapcsolatra vágyó férfival. Leveleket ..Orchidea" jeligére. Nk. Pf.: 154-
be kérek. (6901 K)
41/170 magas gyermekeivel élő fialalember gyermekszerető lársat keres. Gyermek nem akadály. „Szeretnélek megtalálni" jeligére Nk., Kazanlak krt.
7/B. 1/4 alá kérem. (6932 K)
Jó megjelenésű 40 éves üzletasszony aki 2 gyermekével él baráti társaságot keres, hasonló foglalkozású, vagy állandó munkahellyel rendelkező 46/180 magasságig korrekt úriember személyében. „Csalódás mán vagyok" jeligére Nk.. Kazanlak krt. 7/B.
1/4. alá kérem. (6933 K)
43/74/172 magas intelligens korrekt házias fiatalember, megismerkedne hasonló adottságokkal rendelkező hölggyel 45 éves korig. Gyermek nem akadály. „Kereslet J." jeligére Nk.. Kazanlak krt. 7/B.
1/4. alá kérem. (7064 K)
44 éves leszázalékolt nő barna, vidám természetű 15 éves kislánnyal, megismerkedne korban hozzáillő úrral, leveleket „Kékszemű" jeligére a pf: 154-be
kérem. (7065 K)
39/175/85 elvált, független, céltudatos, barna, kékszemű férfi megismerkedne vidám, erkölcsös érzelmű hölggyel. Minden lehetséges. Jelige: „Tavaszi szerelem" Om: 8804. Nk.:4 Pf.: 15. (7066 K) j Felsőfokú végzettségű csinosnak mondott 43 éves ? hölgy 15 éves leánygyermekével olyan értelmes férfi : ismeretségét keresi, akinek fontos a nyugodt élei és j a szeretet. Gyermek nem akadály. Leveleket ..Könnyebb" jeligével a Pf.: 154-be kérném. (7067 \'?
K)
Intelligens, ápolt. 44 éves üzletasszony egy gyer-mekkel keresi őszinte űr ismeretségét, intelligens \\ férfi személyében. Leveleket „Egymásért" jeligével
a Pf.: 154-be kérem. (7068 K) ]
37/165/72 józanéletO. nemdohányzó, saját lakással ! rendelkező legényember nvegismerkedne 45 éves korig házias, gyermektelen, vagy gyermekes hölggyel házasság céljából. Kalandorok kíméljenek. ; Otthonomba várlak. Leveleket „Boldogság, szere- ; lem" jeligére kérem címezni. Nk., Pf.: 154-be. (7069
K)
Független hölgy levelét várja egy 50/166 magas kö- > zépfokú végzettségű, szolid, józanéletű, intelligens. ? vígkedélyű férfi, leveleket „Gerbera" jeligével a Pf.:
154-be kérem. (7070 K) \\
39/175/85 elvált függetlenül élő, vidám természetű \\ céltudatos férfi megismerkedne szolid, erkölcsös ér-zelmű hölggyel. Válaszoka! „Tavaszi szerelem" je-
ligére a Pf. 154-be kémem. (7071 K)
41 éves érzelemgazdag hölgy keresi társát 41- j 47 éves korig, intelligens józanéletO férfi sze- • mélyében, kivel hű társak lennének egy életen j át és aki falust otthonába költözne. Jelige: „Piros szegfű" Pf.: 154-be kérném a leveleket. {
(7072 K) :
43 éves értelmes, csinos hölgy szintén értelmiségi :
társát keresi egy gyemjekkel harmonikus élet remé- \\
tiyében 56 éves korig. Válaszokat „lehetséges" je- \\
Hgérc a Pf.: 154-be kérem. (7073 K) \\
27 éves, szőke, rövidhajú 165 cm magas, kissé molett, vidám természetű doktornő társaság hiányában keresi korban hozzáillő, független, intelligens, optimista társát. Utazást kedvelők fényképes levelét várom. Leveleket „Együtt, egymásért" jeligére a Pf.:
154-be kérem. (7074 K)
34/166/58 elvált nő megismerkedne itartós kapcsolat céljából, kiegyensúlyozott, józanéletű, érzelemgazdag, független, gyermektelen, markáns 175-180 cm magas úrral 40 éves korig. Kalandorok másnak írjanak! Leveleket „Az élet ajándék" jeligére Nk. Pf.:
154-be kérek. (7113 K)
44 éves, gyermekével élő, elvált nő, komoly gondolkodású, gyennekszerető, józanéletű lársat, barátot keres 45-55 éves korú úr személyében. Levelek! „Tavaszi boldogság" jeligére. Nk. Kazanlak krt. 7/B.
I/4-be kérem. (7107 K)
48/150/48 fiatalos, barna, filigrán, elvált hölgy barátot keres fiatalos, ápolt, józanéletű úr személyében. Leve-lekel „95 nyár" jeligére, Pf.: 154-be kérek. (7098 K>


t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik
Gere Zsolt
búcsúztatásán részi veitek, fájdalmunkban bármilyen módon osztoztak.
A gyászoló család

t
Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik
Plánder Károlyné
7
temetésén megjelentek, sírjára a kegyelet virágait helyezték, bánatunkban bármilyen módon osztoztak.
A gyászoló család
t
Legyen e pár sor köszönet a rokonoknak, barátoknak és mindazoknak. akik felejthetetlen halottunk
Orsós István
t
temetésén részt vetlek, gyászunkban bármilyen módon osztoztak.
A gyászoló család
t
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik
Varga Józsefné
f
temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek.
A gyászoló család

32

KANIZSA - WtocÁ

"T A.


\\995. március 24.



Kisgazda
sajtótájékoztató

Pénteken délelőtt sajtótájékozta-
tóra hívta a Független Kisgazda-
párt nagykanizsai szervezete a he-
lyi média képviselőit. A tájékoz-
tató oka az volt, hogy a sajtóban
gyakorta megjelent képviselőikre
vonatkozóan, hogy azok a négypár-
ti koalíció tagjai. A tájékoztatót
tartó Palotás Tibor már az elején
igyekezett leszögezni, hogy nincs
négypárti koalíció, az FKgP, az
MDF, a FIDESZ és a KDNP csak
a választások idejére kötött szövet-
séget, ami a választások lezajlása
után megszűnt. Nem kívánunk
együttműködni a többi jobboldali
párttal, annál inkább sem, hogy
csak az erős pártok lépnek koalí-
cióra, s a három másik pártról ez
nem mondható el, hallhattuk a saj-
tótájékoztatón. Nem tartom idősze-
rűnek a koalíciót. Úgy érzem nem
okoztunk csalódást a város lakói-
nak, kellő szakértelemmel dolgo-
zunk a választópolgárokért -
mondta még Palotás Tibor. Czoma
Kálmán, a párt országgyűlési kép-
viselő tagja kérdésre válaszolva
mondta el, hogy nem példanélküli,
hogy ennek a pártnak egy közigaz-
gatási egységen belül több szerve-
zete is van, hiszen az a cél, hogy
a párt tagjainak, akik mindannyian
lokálpatrióták, ne kelljen távol ott-
honuktól gyűlésezni. Arra a kér-
désre, kívánnak-e a párt tagjai
frakciót létrehozni az önkormány-
zati testületen belül, a jelenlévők
nemmel válaszoltak.
D.É.

Kedves Gyerekek!
A Föld Napja tiszteletére a Petőfi Sándor Altalános Iskola rajzpályázatot hirdet az érdeklődő általános iskolák tanulóinak!
Pályázhatnak I. kategóriában: 1-4. osztályosok; II. kategóriában: 5-8. osztályosok
Az alkotók a Föld Napjához kapcsolódó témákban A/3-as, vagy A/4-es méretű rajzlapon tetszés szerinti technikával dolgozhatnak.
A pályaművek hátára kérjük írjátok rá: neveteket, osztályotokat és iskolátokat.
Beküldési határidő: 1995. április 15-ig Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 33. alatti címre.
Eredményhirdetésre a kiállítás megnyitásakor, április 21-én de. 11 órakor kerül i sor a MH Helyőrségi Klub Mini Galériájában.
A kiállítást megnyitja és I zsűrizi: Járási Ildikó iparmű- i vész
Várjuk pályamunkáitokat!
Harmincegy napos távollét után visszatért Magyarországra az a kenyai expedíció, melynek előkészületeiről lapunk február 10-i számában adtunk hírt. A nagyrécsei Hivekovics Akos, a Magyar Televízió ÁSZ című sorozatának kanizsai győztese és két társa, Palatilz Péter és Korom Norbert, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, a Magyar Madártani Egyesület Zalai Helyi Csoportja, az ELTE, és a

Péntek este a Városi Képtárban a Családi Iroda és a Thury György Múzeum rendezésében megnyílott Korniss Péter fotóművész kiállítása. A Patkó banda és Horváth István szavalata után dr. Kostyál László ajánlotta az érdeklődő közönség figyelmébe a kiállított alkotásokat.
Versenytávok:
Les kcs. Il-es kcs. III-IV kcs. V-V1I kcs.
Megnyitó beszédében egy olyan művészt állított elénk, aki végtelen érzékenységgel mutat


Kenyai Nairobi Nemzeti Múzeum madártani osztályának közösen szervezett kutatói munkáiban vettek részt. A tervezett hazaérkezés után egy nappal később, március harmadikán délután fél kettőkor landoltak a Ferihegyi repülőtéren. Az egy hónapos expedíció alatt bejárt több mint kétezer kilométeres útjuk a Nairobi - Mount Kenya - Nakuru tó - Naivasha tó főbb állomáshelyekkel szerencsés és
eredményes volt. Az eseményekben bővelkedő utazásról, munkájukról hamarosabban bővebbet is megtudhatnak olvasóink, az érdeklődők, a lapunkban tervezett négy-öt részes folytatásos útleírásból, és az április hónap utolsó hetének csütörtöki napján tartandó diavetítéses előadáson a Hevesi Sándor Mű-
velődési Központban.
mmmmmmmwímimmmmmmmmi
be perifériális csoportokat, személyeket, aki térbeli információinak sorával egy elsüllyedt világot tár elénk, egy olyan világot, amelyik nemcsak egy villanásnyi létet tükröz, hanem a magyar identitástudatnak is jelentékeny része. A dokumenta-rista fotós több mint két évtizedet szánt arra, hogy egy paraszti és ingázó munkás életformát és kultúrát megörökítsen.
T.F.
:::::::::::<::::::;:::-::n:::->:;::::\'j::x:::x::
Kiállításait tizenhárom országban rendezte meg, képeit jelentős külföldi folyóiratok közölték. Kilenc önálló kötettel gazdagította a magyar fotóművészetet.
A megnyitó ünnepség végén vetítésre került a Kornissról készült portréfilm Kép a képben címmel. Az est baráti beszélgetéssel ért véget.
B.E.
Jubileumi emlékplakettek
i
kerékpározás
1 km
2 km 4 km 8 km
futás 100 m 200 m 400 m 800 m
A Nagykanizsai Városvédő
Egyesület által a 750 éves ju-
bileum tiszteletére kibocsátott
emlékérmék árai (Az árban a
díszdoboz költsége is szerepel):
Bronz érme 300,- Ft
Ezüstözött bronz érme
500 - Ft
Ezüst 925%-os 36 g
3.000,- Ft
Ezüst 925% Proff veret 36 g 3.200.- Ft
Ezüst 925% Proff veret 72 g 5.000,- Ft
Aranyozott ezüst 925%
4.000 - Ft Aranyozott bronz 1.500,- Ft
MEGRENDELHETŐ:
8800 Nagykanizsa,
Erzsébet tér 8. i
Városvédő Egyesület
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉPÍTMÉNYADÓRÓL
2. oldal
CÉGET
CSINÁLNI
VAGY
FELSZÁMOLNI
6. oldal
ÁPRILIS...
18-19. oldal
SPORTTUDÓSÍTÁSOK
24-25-26-27. oldal
Az elmúlt hét csütörtökén a polgármesteri hivatal alagsorában került sor ismét a telefonfejlesztéssel kapcsolatos közműegyeztetésre. Gyakoriak a nyitott árkok miatti lakossági visszajelzések, hangzott el az egyeztetésen, ugyanakkor a kivitelezők igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a lakosság legnagyobb megelégedésére végezzék el munkájukat. Előfordul, hogy a megrendelőlapon nem azt a címet adják meg az ügyfelek, ahová a telefonbekötést várják, s ilyenkor kisebb galibának néz elébe mind a megrendelő, mind a kivitelező. Jelenleg is öt kivitelező és mintegy kétszáznegyven munkás dolgozik a város területén, ezek jórésze városunk polgára, vagyis a nagykanizsaiakkal épül a telefonhálózat a városban. Még mindig nincsenek készen a város egészét felölelő kiviteli tervek, ám a miértekről a kivitelezőknek nincs információja, talán majd a két hét múlva sorra kerülő magasszintű egyeztetéseken, amely a polgármester és a MATÁV pécsi üzletigazgatóságának vezetői között zajlik, ez is kiderül. A kivitelezők álláspontja az, hogy nem létező terveket nem valósíthatnak meg. A kivitelezés üteméről annyit sikerült megtudnunk, hogy legutoljára kerül majd sorra a belváros és a Posta melletti házak bekötése. A Városkapu krt. 11. lakói immáron öt hónapja várják, hogy lakásaikban megcsörrenjenek a telefonok, ugyanis ők eredendően más elosztóra lettek volna bekötve, mint ahová eztán tartozni fognak. Öt kártyás tele-
fonfülke letelepítésére is sor ke-
rül a fejlesztés keretében, egy
Bagolára, egy Nagyfakosra, egy
Miklósfára és kettő Palinba.
Mint megtudhattuk, a pót-önerős
fejlesztésre a lehetőségek szerint
párhuzamosan kerítenek sort a
kivitelezők. Arra a kérdésre,
várhatóan mikor fejeződik be
Nagykanizsán a telefonfejlesz-
tés, azt a választ kaptuk, hogy
a kivitelezők szerződésében jú-
nius 30. áll, ám ennek szerző-
désben foglalt kitétele az, hogy
az utolsó kiviteli terveket már-
cius 10-ig kézhez kell kapniuk,
ám ez idáig ez nem valósult
meg, tehát a befejeződés idő-
pontját még megbecsülni sem
lehet.
D. É.



Rendkívüli időpontban, vasárnap délután folytatta kedden megkezdett munkáját városunk önkormányzati testülete. A hétvégi ülésre az szolgáltatott okot, hogy hétfőn kezdődtek az oktatási intézményekbe a beíratások, és korábban nem sikerült a városatyáknak megegyezésre jutniuk abban, hány osztály, csoport induljon szeptembertől, így ezzel a napirendi ponttal foglalkoztak elsőként a városatyák.
Dr. Horváth György, az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke elmondta, előző nap rendkívüli ülést tartottak, melyen elfogadtak egy alternatív javaslatot. Eszerint megszűnik az Ady utcai Óvoda, a Hevesi és a Kisfaludy utcai Óvodában egy-egy csoport, valamint az Űrhajós utcai Óvodában két csoport. így természetesen feleslegessé válik tíz óvónő és három dajka munkája. Az elnök kérte, hogy a testület szavazataival támogassa ezt a változatot.
Krémer József üdvözölte a javaslatot, annak okán, hogy a bizottság végre a sarkára állt. Kérte, a jövőben azok az épületek maradjanak meg óvodai célra, amelyek kizárólag ezért épültek. Felvetette emellett egy magánóvoda létesítésének gondolatát is, mely szerinte megoldaná a város problémáját. Javasolta, hogy a bizottság és a Hivatal vizsgálja meg ennek lehetőségét.
Suhai Sándor polgármester ígéretet tett arra, hogy a kérést tá-mogatólag fogják vizsgálni.
Magyar József bővebb anyagot várt ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel dönthessen olyan kérdésben, mely egy óvoda jövendő sorsát pecsételi meg. Kifejtette, a megszüntetést nem azzal az intézménnyel kezdené, amelyre a városnak egy fillért sem kell költenie. Támogatásra méltónak inkább csoportok és nem egy óvoda megszüntetését tartotta. Nem talált emellett adatokat az előterjesztésben az óvodák jelenlegi kihasználtságáról, arról, milyen szakemberek dolgoznak ezekben az intézményekben, melyikben hány csoport működik, mennyibe kerül a városnak évente egy óvodás gyerek, illetve az óvodák fenntartása. Hangot adott abbéli véleményének, jobb lenne a gyerekek szempontjából, ha 3-6 éves koruk között otthon maradnának az édesanyjukkal, mivel ez lenne az ideális még akkor is, ha mindez csak a nagyon távoli jövőben valósul meg.
Papp Ferenc vitába szállt ezzel. Hangsúlyozta, az óvoda iskolaelőkészítő szerepét és a gyerekek kortárs közösség iránti igényét.
Dr. Kerekes József a szakemberektől afelől tudakozódott, vizsgálták-e, miként lehet levezényelni a létszámfelesleget, illetve lesz-e hely a megszűnő óvoda gyermekeinek elhelyezésére.
Dr. Pintérné Grundniunn Fri-
da válaszában elmondta, az óvodák kihasználtsági mutatója átlagosan hetvenöt százalék. A legkevesebben az Űrhajós utcai Óvodában vannak (ötvenöt százalékos kihasználtság), legtöbben pedig a Platán soriban (kilencvennégy százalék). Az állami normatíván kívül átlagban 61500 forintot fordít a város évente egy-egy óvodásra. Magánóvoda működtetését csak akkor tartotta életképesnek, ha az intézmény valami pluszt tud adni a szülőknek a pénzükért. A létszámfeleslegről kifejtette, az anyagban található adatok már azokra a személyekre vonatkoznak, akiket nem tudnak nyugdíjazni. Óvodákon belül ez a szám már nem átcsoportosítható, s a vezető óvónők munkáltatói jogköréhez tartozik, kiket bocsátanak el elsősorban azok közül, akik csak szakközépiskolai végzettséggel rendelkeznek, vagy nem megfelelő a szakmai munkájuk.
Bicsak Miklós megkérdőjelezte az Űrhajós utcára vonatkozó adatokat, mivel ismeretei szerint hetvenöt százalékos telítettséggel működik, ráadásul a közeli csecse-(Folytatás a 4. oldalon.)

KANIZSA -

1995. marriu* M.



SZÁLLJON VELÜK!

KLUBOK, ELŐADÁSOK A FELZÁRKÓZÁSÉRT
Összekötők találkozója



A Ryno Kft. Kulturális Menedzserirodája programnyitó tájékoztatót tartott a 750. jubileumi év rendezvényeiről. A menedzseriroda látványban is az elkövetkezendő programokat idézte, hiszen a Deák téren levegőbe emelkedő hőlégballon, a kiállított autók már a későbbi rendezvényekből adtak ízelítőt. Az érdeklődők megtekinthették a ralibajnok Ferencz testvérek A/9-es kategóriában nyertes autóját is. A sajtófogadás keretében Horváth Gábor, a KMI vezetője elmondta, hogy rendezvényeik célja, hogy a jubileumi év ünnepségsorozatát mind teljesebbé tegyék, széles rétegeknek nyújtsanak programokat. Ezt szolgálja az Erzsébet térről a levegőbe emelkedő 750 léggömb, amelyre felkerülhet név, cég emblémája, cserébe a lufi „tulajdonosa" a szervezők ajándékaiban részesül. A város gyermekei számára az iroda az Erzsébet téren gyermeknapi programot szervez, ennek keretében bonyolítják le az I. Kanizsai Utcai Kosárlabda Kupa küzdelmeit is. Pünkösdkor járműipari kiállításra is sor kerül a KMI szervezésében, mellyel egyidőben rendezik meg az első Bajnokok Tornája elnevezésű autóversenyt. Erre az elmúlt évek rallye bajnokai kapnak meghívást.
A menedzseriroda vezetője után Zsoldos Ferenc, a jubileumi rendezvénysorozatot szervező bizottság elnöke adott tájékoztatót a tervezett programokról. Mint elmondta, a hőlégballon-bemutató egyben főpróbának is számított, hiszen a nyitórendezvény keretében nemcsak luftballonok emelkednek majd a magasba, de hőlégballonok is felszállnak az Erzsébet térről. Lovrencsics Lajos a Városvédők programjairól adott tájékoztatást a megjelenteknek.
L. I.
55 927
Városunkban az elmúlt héten huszonhat újszülött sírt fel és huszonkét polgár tért örök nyugalomra. így az állandó lakosok száma 55927-i-c emelkedett. Örök hűséget öt fiatal pár esküdött egymásnak az anyakönyvvezető színe előtt.
- kr -
Múlt héten szerdán a Polgármesteri Hivatal alagsori tanácskozójában találkoztak a kisebbségi önkormányzat kulturális bizottságának tagjai és az általános iskolai összekötők, akik azt vállalták, hogy iskolájukban segítik a cigánygyerekek felzárkóztatását, mindennemű hátrányuk leküzdését. A tanácskozáson kiderült, az együttműködési megállapodások az egyes iskolákkal már megköttettek, most ezen megállapodások tartalommal való feltöltésén fáradoznak. Az összekötők többnyire vezetőjük megbízásából vállalták a feladatot, s a tanácskozáson -elmondták, melyik iskolában milyen jellegű felzárkóztató munka folyik. Minden összekötő örömmel üdvözölte a kezdeményezést, de többen javasolták a ki-
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 1995. január 1-től a 38/1994. (XII. 23.) számő rendeletével Nagykanizsa város illetékességi területén építményadót vezetett be. Bevallást köteles tenni -1995. április 15-ig - minden személy, szervezet, aki/amely Nagykanizsa bel- és külterületén (ideértve a zártkertet is) építmény tulajdonjogával (gazdálkodó szervezet: kezelői jogával) rendelkezik. A bevallást a közelmúltban ki-kézbesített bevallási nyomtatványokon kell megtenni. További nyomtatványok igény szerint a Polgármesteri Hivatal Adócsoportjánál vehetők át. A bevallásokat is ugyanide kérjük átadni.
Külön felhívjuk a figyelmet: A lakások, a garázsok mentesek az adó alól, de a bevallást ezen építményekről is be kell nyújtani.
A zártkertben lévő építmények ugyan adókötelesek, de annak alapterületétől függően rendkívül magas kedvezmény jár, a 300 Ft/nm-es adótételhez viszonyítva.
Az adóbevallás, benyújtásának kötelezettsége kiterjed:
- a magánszemély tulajdonában lévő
- lakás és hozzá tartozó kiegészítő helyiség,
- gazdasági épület,
- üzlet,
- műhely,
sebbségi önkormányzat tagjainak, hogy az érintett szülőkkel is vegyék fel a kapcsolatot, hiszen a program sikere sokban múlik rajtuk. A kisebbségi önkormányzatnak nem célja a zavarkeltés, csupán egy pozitív identitástudat elültetése a cigánygyerekekben, példaképek, pozitív hagyományok megismertetésével. Nem lesz könnyű ez a dolog, annál inkább sem, mert eddig arra irányult minden „győzködés", hogy ne legyen diszkrimináció cigány és nem cigány gyermekek között. Mindkét fél a dinamikus kapcsolatápolásra törekszik, jelenleg dolgoznak a visszajelzés rendszerének kialakításán. Kétféle módon tervezik a cigánygyerekek felzárkóztatását, egyrészt iskolarendszerű korrepetálással, ami már eddig is működött az intéz-
- tárolóhelyiség,
- gépjárműtároló,
- zártkerti, külterületi építmény.
- gazdálkodó szervezet tulajdonában lévő - minden építményére.
Egy helyrajzi számon lévő valamennyi építményről egy bevallást kell készíteni. (Minden önálló helyrajzi számon nyilvántartott építményről külön-külön bevallási lapot kell kiállítani!) Az egy helyrajzi szám alatti ingatlanról - ha annak több résztulajdonosa, illetve haszonélvezője is szerepel az ingatlan-nyilvántartásban - az adóbevallás egyszerűsítése érdekében a tulajdonosok, illetőleg haszonélvezők a bevallás benyújtásáról együttesen is megállapodhatnak. Ha az építményt adófizetési kötelezettség is terheli, az adófizetést vállaló adóalany személyében is megállapodhatnak. A lakás és a kiegészítő helyiségek (pl. tüzelőtér, salaktároló, szerszámkamra, szárító, pince, padlás stb.) alapterületét a bevallás 7. pontjában az I. Lakás cím alatt kell feltüntetni. Minden más építményt a. II. Egyéb építmények és építményrészek 8. pontban kell szerepeltetni.
Külön felhívjuk a figyelmet, akinek gépjármű tárolására épített garázs építményéből jövedelme nem származik, illetve nem üzlet, műhely céljára ményekben, másrészt az egykori ifjúsági ház ad majd otthont a szakköröknek. Négy szakkör beindítását tervezik, tánciskola, rajzszakkör, irodalmi szakkör és gitáriskola. A szakkörök a tervek szerint áprilisban indulnának A kisebbségi önkormányzat kulturális bizottságának tagjai azt is tervezik, hogy neves előadóművészekkel ellátogatnak az iskolákba, ahol mind a gyerekek, mind a tanárok számára pozitív példával szeretnének szolgálni a cigányság értékeiről, kultúrájáról. Szintén a fejlesztés, a felzárkóztatás részét képezi az immár hagyományos cigánytábor is, amelynek néhánynapos kurzusára a tervek szerint az összekötő tanárokat is meghívják majd.
D. É.
hasznosítja, annak bevallását a nyomtatvány 8/k. pontjában a garázs alapterületét a mentes-s\'ég elismertetése érdekében ismételten fel kell tüntetni. Külön kérünk minden érintettet, hogy a rendeletben foglalt határidőre a bevallási kötelezettségének (függetlenül attól, hogy adót kell-e fizetni) szíveskedjen eleget tenni, mivel a határidő elmulasztása jogkövetkezménnyel, és az adóhatóság részéről intézkedési kötelemmel jár.
Az adózás rendjéről szóló XCI. tv. 74. §. (9) bekezdése alapján, amennyiben az adóhatóság megállapítja, hogy az adózó a bevallási kötelezettségét nem teljesítette - külön póthatáridő kitűzése mellett -, felhívja az adózót a bevallási kötelem pótlására és mulasztási bírságot szab ki. A Polgármesteri Hivatal Adócsoportja a bevallási kötelem határidőre és szabályszerű teljesítése érdekében bármikor szívesen áll a bevallásra kötelezettek rendelkezésére, és minden szükséges segítséget megajj.,,
Kérjük** hogy a zavartalan ügymenet érdekében a bevallási kötelezettséget a torlódás elkerülése végett lehetőleg ne halasszák a véghatáridőhöz közel eső munkanapokra.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

19

árcius 3J.

KANIZSA - ékttú»

3



A Zala Megyei Polgárőr Szövetség szombaton tartotta évi közgyűlését. A mintegy negyven résztvevőt Tusjálc Pál, a kanizsai szervezet elnöke köszöntötte, majd Gelencsér Hédi, megyei elnök tartotta meg beszámolóját, melyben értékelte az 1994-es évet. Mint elmondta, az elmúlt év a legfőbb ügyész vizsgálatával indult, amelynek során kiderült, hogy az országos szövetségnek olyan tagjai is vannak, amelyek nem kerültek bejegyzésre. A megyében mindössze két cégbíróságon bejegyzett tagszervezet volt. Az egyesületté válás nem sikerült, hiszen egyes vidéki csoportok a mai napig nem váltak jogi személlyé. Ha ezt az év végéig nem teljesítik, a polgárőrigazolványokat visszavonják. A személyi kérdések szempontjából gond lehet, hogy sok helyütt valószínűleg azért nem teljesítenek szolgálatot, nem fizetnek tagdíjat, mert a vezetőikkel nem tudnak szót érteni.
A polgárőrség anyagi helyzete katasztrofális - mondta az elnök -, még a levelezésre, gépkocsihasználatra sincs fedezet, ami a kapcsolattartás alapvető feltétele. A munkavégzés másik neuralgikus pontja, a rendőrséggel való kapcsolattartás. Ez egyes helyeken kiváló - például Zalakaroson -, de a legtöbb körzetben egyáltalán nincs kapcsolat. A polgárőrök és a rendőrök közötti személyes kapcsolat is hagy némi kívánnivalót maga után. Sokszor nem vállalják fel egymást a jobb esetben partner felek. Az együttműködést a közeljövőben felül kell vizsgálni. Mint elhangzott, az ORFK több feladatot bízna a polgárőrökre, de Gelencsér Hédi szerint nem az ő feladatuk a rendőrség személyi és anyagi gondjainak megoldása. Emellett a polgárőrök nagy része nem is alkalmas olyan tevékenységre, amely a jogkörük kiszélesítésével járna.
Vámosi József alezredes, az országos elnökség tagja szerint a zalaiak mégsem lehetnek olyan rossz helyzetben, mint ahogy elhangzott, hiszen eredményességük ezt cáfolni látszik. Igaz, hogy a polgárőrség pártpolitikától függetlenül működik - mondta az alezredes -, de a választási kampány során sokszor megígért, a közbiztonság javítását szolgáló intézkedések valósággá) alakítása a polgárőrséget anyagilag és szervezettség tekintetében is támogatná. Véleménye szerint az önkormányzatoknak nagy szerepe van az önkéntesek munkájának segítésében.
Suhai Sándor, városunk polgármestere hozzászólásában elmondta, hogy a rossz közbiztonság, a romló társadalmigazdasági helyzetben felértékelődik az öntevékenység. A polgárőr-tevékenység anyagi alapjainak biztosítása illetve a jogállásuk szorosan összefüggő dolog. A helyi szervezet, a rendőrség és az önkormányzat közötti kapcsolat, a lakossággal való kapcsolattartás kérdését át kell tekinteni. Mivel a helyi közbiztonságért elsősorban az önkormányzat a felelős, amit a rendőrséggel és a polgárőrséggel együtt tud optimálisan ellátni.
Dr. Horváth Ottó alezredes, megyei rendőrfőkapitány-helyettes a rendőrséggel kapcsolatos kritikákra reagálva kérte, hogy konkrétan jelezzék, ha egy rendőr sértő magatartást tanúsít a polgárőrökkel szemben. Emellett az adminisztratív tevékenységhez segítséget tudnak nyújtani.
Dr. Horváth Alajos, a megyei közgyűlés alelnöke ígéretet tett arra, hogy a pótköltségvetés tárgyalásakor javasolni fogja a polgárőrség nagyobb anyagi támogatását.
A hozzászólásokat követően megválasztották az új elnökséget, módosították a szervezeti és működési szabályzatot. Az elnökség tizenegy helyett hét fővel működik, a megyei elnöknek pedig Tusják Pált választották.
L. I.

Értesítjük Nagykanizsa város lakosságát, hogy

1995. április l-jétől
a fedett uszoda nyitva tartás rendje az alábbiak szerint változik:
Kedd, szerda, csütörtök, péntek: 5.30 órától 8.00 óráig csak bérletes vendégeknek;
hétfőtől péntekig: 15.00 órától 19,30 óráig teljes nyitva tartás.

Minden hó első hétfőjén: ZÁRVA
A hétvégi nyitvatartási rend változatlan.




Észak-dunántúli MÉH Nyersanyaghasznosító Rt.
. új
MEH TELEP
Nagykanizsa Csengery út 88. Telefon: 93/314-066
Kiemelten magas áron vásároljuk a VAS-, FEM-, és PAPÍRHULLADÉKOT.

A KÖRNYEZETÉRT, ÖNÖKÉRT, ÖNÖKKEL!

KANIZSA — ÖtUfouiuuufitU

1995. március 31.



(Folytatás a címlapról.)
mőotthonból évente tíz-tizenöt gyermek is ott kap helyet.
Tarnóczky Attila nem értette, hogy a feltüntetett megtakarítási összeget mi módon kapták meg az előterjesztők. 0 ugyanis valamennyi összeget alábecsültnek tartotta. Emellett kijelentette, nem tudja az indítványt támogatni, mivel nem derül ki az anyagból, hány óvodáscsoport működik jelenleg a városban.
Dr. Pintérné Grundmann Fri-da kifejtette, az említett összeget úgy kapták meg, hogy huszonötezer forintos átlag óvónői és tizenháromezer forintos átlag dajka fizetéssel számoltak. Az Ady utcai Óvoda éves költségvetése pedig 3,9 millió forint. Elmondta még, hogy az Ady utcai Óvodában működő speciális csoportnak, melybe asztmás és allergiás gyerekek járnak, lesz majd helye szeptembertől a Kisfaludy utcai intézményben, ahol nemcsak a gyerekek, hanem dajkáik és óvónőik is új második otthonra találnak.
Papp Ferenc egyetlen kitörési pontnak nevezte a megszűnést tartalmazó B-változatot. Csupán azt kérte, az ebből származó megtakarítás maradjon az oktatási és kulturális területen belül.
Dr. Kerekes József az intézkedés elvégzésére megjelölt július elsejei dátum december 3 l-re való módosítását kérte.
Dusnoki Ágnes rávilágított, hogy az óvodák július 26. és szeptember elseje között zárva tartanak, ezért a tervezett mozgásokat eddig az időpontig kell megvalósítani.
Zsoldos Ferenc szorgalmazta, hogy a testület ne menjen bele ilyen részletességgel a témába, mert így érdemi kérdésekben nem fognak dönteni.
Palotás Tibor sajnálatának adott hangot azzal kapcsolatban, amit Zsoldos Ferenc mondott, mivel szerinte a vita utolsó negyedórájában hangzottak el azok az adatok, amelyek birtokában képes dönteni a B-változat mellett,
Dezsőné Balogh\' Ildikó, az Ady utcai Óvodában működő asztmás csoport egyik óvónője is szót kapott. Kérte, vizsgálják meg szakemberek, jót tenne-e ezeknek a gyerekeknek, ha a Kisfaludy utcai intézménybe költöznének, lévén ott az utcafronton a szmog miatt nem lehet szellőztetni, az udvari csoportszobák pedig vizesek. Köztudott, hogy ezek egyike sem használ - sőt árt - az asztmás és allergiás kisgyerekeknek.
Magyar József kérte, hogy az előző ülésen e témában elfogadott javaslat C-változatként szerepeljen a végszavazásnál. (Ez alapján a Hevesi és az Űrhajós Óvodában válna feleslegessé egy-egy csoport.)
Suhai Sándor polgármester kérésére lezárták a vitát. Az ezt követő voksolásnál elvetették Papp Ferenc javaslatát, valamint az A-, és a C-változatot. így a képviselő-testület döntésének értelmében a jövő tanévtől megszűnik az Ady utcai Óvoda, plusz négy másik óvodai csoport.
Ezek után az általános iskolákban indítandó tanulócsoportok számáról határozott a grémium.
Krémer József afelől érdeklődött, annyi tanulócsoport van-e a városban, ahány tanterem, valamint feszegette a peremkerületi iskolák fogalmát.
Dr. Pintérné Grundmann Fri-da kifejtette, mostanra az iskolák gyakorlatilag visszaszorultak falaik közé, csupán a Zrínyi-iskolának vannak tanulói a közeli -egykori bölcsőde - épületében, valamint a Péterfy-iskolának lesznek diákjai a kollégiumban, ha plusz egy osztályt kell indítaniuk. A jelenlévők tizenhat igennel elfogadták a javaslatot, így a \'95/96-os tanévben 24-25 első osztály (esetleg plusz egy) fog indulni általános iskoláinkban.
A középfokú oktatási intézményekben indítandó első osztályok számát tizennyolc igennel hagyták jóvá.
Magyar József kérte az OKSB elnökét, dr. Horváth Györgyöt, minél hamarább kerüljön a testület elé a város oktatási koncepciójáról egy összefoglaló.
Dr. Horváth György elmondta, hogy ez csak akkor lesz lehetséges, ha végre hivatalos döntés születik a NAT-ról, illetve megoldódik a piarista iskola ügye.
Ezt követően a Batthyány Lajos Gimnáziumban jövőre indítandó újrendszerű ápolóképzés bevezetése került a városatyák elé. Eszerint szeptembertől érettségire épülő ápoló szakképzés veheti kezdetét az intézményben. Az elnök azt kérte, támogassa a testület ezt a kezdeményezést, lévén az egészségügyi képzésnek már többéves hagyománya van a Batthyányban, ráadásul az oktatáshoz is minden feltétel adott. Huszonegy igennel, egyhangú szavazással javaslata mellett voksoltak a képviselők.
Ezt követően a Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola kollégiumának átszervezése került napirendre, melyet a gyermeklétszám és kollégiumi elhelyezési igény iránti csökkenés indokolt.
Dr. Kerekes József megjegyezte, hogy a kihasználtsági mutatók alapján valóban indokolt e kollégium átszervezése, ám nem mellékes, hogy a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola kollégiumában számszerűleg még kevesebben vannak.
Suhai Sándor polgármester tisztázta, hogy a műszaki középiskola által használt épület nincs teljesen a város tulajdonában, így arról nem határozhat a testület.
Ráadásul a MOL bejelentette, hogy szeretne továbbképzési központot létesíteni a területen, ám ezt a Hivatal nem támogatja.
Magyar József szerint nem célravezető az ország legnagyobb cégének ajánlatát helyből elutasítani.
Dr. Henczi Edit elmondta, a MOL nem megvenni akarja a területet, hanem szeretné, ha a város azt bevinné egy közalapítványba.
Tóth László igazgató is szót kapott, aki valóban jónak látta, ha e probléma végére pont kerül. Kérte emellett, hogy a diákok megfelelő elhelyezésére legyen mód, és gondoskodjanak a kollégium dolgozóiról, nevelőtanárairól is.
Kovács Tamás javasolta a kollégiumi rész felszabadításával az OKSB foglalkozzon, míg a későbbi hasznosítással a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság.
Böröcz Zoltán is támogatta ezt az indítványt, melyet tizenhat , igennel meg is szavaztak. A kollégium átszervezéséről szóló javaslatot pedig húsz igennel hagyták jóvá.
Ezt követően a pénzbeni és természetben nyújtandó szociális támogatásról szóló rendelet módosítása került terítékre.
Tarnóczky Attila kérte, hogy az anyagban lévő emeléseken kívül még három juttatás növelését vizsgálja meg a közgyűlés.
Böröcz Zoltán javasolta, hogy ezt a javaslatot költségvetési vonzata miatt vizsgálja meg a Szociális és Egészségügyi Bizottság, valamint a GVB, s csak ezt követően kerüljün az áprilisi ülésen a testület elé. Ezt húsz igen szavazattal a grémium megerősítette, majd elfogadták a rendelet módosítását is.
A városi kórház gazdaságiigazgatói megbízásával kapcsolatban, rövid vita után Kovács Zoltán megbízatását ez év december 31-ig hosszabbították meg.
Az önkormányzati szintű Érdekegyeztető Tanácsba tizenkilenc vokssal Böröcz Zoltánt, dr. Horváth Györgyöt és dr. Kerekes Józsefet juttatta a testület.
Ezek után megválasztották a Zala Megyei Bíróság, a Zala Megyei Munkaügyi Bíróság, valamint a Nagykanizsai Városi Bíróság munkáját segítő népi ülnököket.
A következőkben a hulladékgazdálkodási megállapodás felülvizsgálatáról szóló tájékoztató képezte vita alapját.
Suhai Sándor polgármester bevezetőként elmondta, a felülvizsgálat még nem fejeződött be, mivel a munka lezárásához még közel egy hónapra van szükség, ezért az asztalon fekvő anyag csupán részeredmény. (A bizottságnak eddig sikerült például elérnie, hogy a szelektív gyűjtésbe két évig ne vonjanak be új területeket.) Április 25-re azonban már a végleges megállapodás rögzített szövege kerül a közgyűlés elé.
Dr. Kerekes József felvetette, hogy információi szerint a szemétszállító cég Letenye és más távolabbi községek hulladékát is a bagolai szeméttelepre hordja. Kérte, kerüljön ez a kérdés is mihamarabb kivizsgálásra.
Suhai Sándor polgármester megjegyezte, a Depónia Kft.-vei eddig sem volt felhőtlen viszonya a városnak, mivel kardinális kérdésekben mindig keresztülhúzták a város terveit. (A város a kft.-ben ötvenegy százalékig tulajdonos, ám a nagyobb döntésekhez kétharmados többség kell.) Elmondta továbbá, hogy tanulmányozta az elmúlt időben a kft. közgyűlésén készült jegyzőkönyveket, melyekből kiderült, Fe-rencz József ügyvezető fizetését kilencvenezer forintra emelték, ráadásul félévenként százszázalékos prémiumot is kap. A szóbanforgó ülésen az egykori alpolgármester, Farkas Zoltán lett volna hivatott képviselni a várost.
Magyar József figyelmeztetett, csak akkor szabad valakit vádolni, ha jelen van és tud válaszolni is. Bejelentette, úgy érzi, a bizottság a szerződés felbontását célozza, így ő a jövőben nem kíván részt venni a GVB-n belül működő szemét-team munkájában.
Suhai Sándor polgármester állítását, mint mondta, a jegyzőkönyvre alapozta, melyen Farkas Zoltán aláírása is megtalálható.
Marton István döbbenetének adott hangot az elhangzott információk kapcsán. Kérte, figyeljenek jobban a bagolai szeméttelepre, amit az elmúlt vasárnap begyújtottak és közel száz négyzetméteres területen égett.
Palotás Tibor sürgette, hogy a Depónia Kft. ügyeiről minél előbb kerüljön tájékoztató a képviselők kezébe. A polgármester ígéretet tett arra, hogy a revíziós csoportot felkéri a vizsgálatra, s megjegyezte, attól fél, hogy a jövőben - ha kiderül, dr. Kerekes József állítása nem alaptalan - még nehezebb lesz depóniahelyet találni a város területén.
Czobor Zoltán emlékeztetett, a városatyáknak el kéne dönteniük, akarnak-e új hulladéklerakót, valamint intézményi formában vagy vállalkozásként akarják-e működtetni. Kérte, kezeljék komplexen a szemétügyet. Végül tizennégy igennel elfogadták a tájékoztatót.
Teleki László kérésére az úgynevezett cigánytelkek megvételével kapcsolatos igényeket a kisebbségi önkormányzat véleményezi majd. Végül utolsó napirendi pontként egy fellebbezéssel foglalkozott a testület, melyet tizennégy vokssal utasítottak el.
K. R.


1995. március 31,

I

KANIZSA - WoUettá,

I

Tallér

AGRO-TALLER
Kereskedelmi Szolgáltató és Termelő Kft. Nagykanizsai Iroda
Szépeinek Kossuth L. u.
8800 Nagykanizsa, Magyar út 19. Tel./fax: 93/310-496, 93/310-352
Hahót Arany J. u. 7.
Tápok, tápkiegészítők, műtrágya, liszt,
takarmányok, vetőmagkukorica.
Kereskedelmi, Szolgáltató és Innovációs Kft.
Termopont Üzletház ajánlata:
? Continental gáztűzhelyek
? Quadriga gázbojlerek, gázkazánok, villanybojlerek
? Romantik, DeLonghi, Óceán radiátorok
? Nordgas gázkazánok, vízmelegítők Részletvásárlási lehetőség!
NAGYKANIZSA Ady E. u. 4. I. em. Tel./fax: 93/310-198



Bérbe adjuk
Magyar út 185. sz. alatt 87 és 96 nm-es Üzlethelyiséget
- 79 nm műhelyt
- 15 nm-es irodákat
- 30 nm-es raktárhelyiségeket

Érdeklődni munkaidőben a 93/311-477 telefonszámon.
„Kanizsai" Építőipari Szövetkezet
Nagykanizsa
SS
Űrhajós u. 1.





Fekete Rózsa Temetkezési Bt. 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3.
Szolgáltatásaink Nagykanizsán és vidéken:
- Temetkezési kellékek
- Koporsó
- Hamvasztás, exhumálás
- Halottszállltási ügyelet (éjjel-nappal)
- Temetésszervezés, -lebonyolítás
- Sírásás
Tisztelt Olvasó!
Szolgáltatásaink, melyeket kínálunk, sajnos szomorúsággal fonódnak össze: az ember életpályájának befejezésével. E nehéz napokban szeretnénk a szeretteinktől való búcsúzást megkönnyíteni, s az ekkor felmerül gondokat, utánajárást levenni a hozzátartozók válláról. Célunk diszkréten segíteni, jelszavunk az észrevétlenség.
Ügyeletes gépkocsivezetők:
8-17 óráig: Széchenyi tér 3.
17 óra után: FARKAS TIBOR Nagykanizsa
Csengery u. 28. Tel.: 311-572 SZEVER ATTILA Nagykanizsa, Petőfi u. HORVÁTH TIBOR Nagykanizsa Bartók B. u. 8. IX. em. 2. ajtó HORVÁTH FERENC Nagykanizsa Bartók B. u. 8. IX. em. 2. ajtó
Éjszakai ügyelet: 311-572; 312-821

KANIZSA - ^

1995. március 31.



A vámemelés nem csodaszer

Csak akkor helyénvaló, ha párhuzamosan a feketepiac ellen is intézkedések történnek Budapest, 1995. március 21. - Az ÖMV-Hungária, az osztrák ásványolajkonszern magyarországi leányvállalata, bár üdvözli a kormánynak a gazdasági stabilizáció érdekében hozott intézkedéseit, az importőröket egyoldalúan sújtó lépéseket a verseny korlátozásának tartja. Ezek az importáló vállalatok, mint az ÖMV is, sokat fektettek magyarországi leányvállalataik kiépítésébe, és ezzel számtalan munkahelyet teremtettek Magyarországon.
Az ÖMV-nek a magyar gazdaságpolitikába vetett bizalmát jelzi, hogy az elmúlt öt év során több mint ötmilliárd forintot fektettünk be, és ma mintegy 400 főt foglalkoztatunk itt, részben válságövezetekben. Eddigi üzletpolitikánktól a jövőben sem fogunk eltérni, annak ellenére, hogy a legutóbbi intézkedések jelentős hátrányba hoznak minket. — mondta Mayer Tamás ügyvezető igazgató. Az ÖMV magyaroszági beszerzései mellett ugyanis termékei döntő részét a konszern Bécs melletti schwechati olajfinomítójából hozza be.
Az olyan lépések, mint az egyoldaú importvámok csak akkor helyénvalóak, ha egyúttal intézkedések születnek a feketepiac felszámolására is - hangsúlyozza Klaus Geer, az ÖMV-Hungária ügyvezetője. Ha a tisztességes vállalatok költségeinek ilyen hatalmas mérvű emelése után is akadálytalanul tovább folyhat például a gázolaj hamisítása és szőkítése, akkor az hosszú távon már vállalkozásellenes politikát jelez.
A szociális juttatások kurtítása óriási terhet jelent a magyar lakosság számára. Ez csak abban az esetben fogadható el, ha az úgy felszabaduló anyagi eszközöket a növekvő feketegazdaság elleni harcban vetik be, hangzik az ÖMV véleménye.
- Jelenleg a Pannonglas Ipari Rt. Nagykanizsai Üveggyára előtt csak az a két lehetőség van: új cég alakul vagy a teljes felszámolás sorsára jut a gyár - kezdi a beszélgetést Bencze Péter igazgató. - 1992. július 1-jétől a REORG Rt. folyamatosan végzi a felszámolást, s közben termelünk, tárgyalunk az érdeklődőkkel, új piacokat kutatunk, és lassítjuk az ipari és a humán leépülést.
- Ez a gyár itt a Vár úton hajdan a kanizsai munkásosztály fellegvára volt. Hogyan került sor a jelenlegi helyzetre?

biztos tipp
- Jól nyomonkövethető a gyár történetében az ország iparpolitikájának és külkereskedelmi kapcsolatainak változékonysága. Ezerkilencszáznegyvenhétben -mert ebben a térségben relatíve olcsóbb volt a földgáz — idetelepítettek egy üveggyárat, amelyikben laboratóriumok és háztartások számára hőálló termékeket kezdek el gyártani. Hatvanháromban megindult a Budapestről vidékre történő ipartelepítés, s mi ebből a hőpalackbe-tét-gyártást kaptuk. Néhány év alatt a teljes technológia lekerült. Persze komolyabb fejlesztés nem történt, így a veszteség szembetűnő lett. Hetvennégyben kezdtük, s a mai napig is végezzük az ampullagyártást. Három év múlva ehhez korszerűnek mondható ampullagyártósort tudtunk beállítani, s tulajdonképpen ezen a soron folyik ma is a termelés. A következő mérföldkő ezerkilencszáznyolcvan. Ekkor egy európai profilnak megfelelő hőálló üveg olvasztására alkalmas villamosfűtésű kemencét helyeztünk üzembe. A hőálló edények harminc százalékát exportáltuk, kerestük a piacokat, s éltünk, ahogy tudtunk. Nyolcvankilencben a kilenc magyar üveggyár Pannonglas néven részvénytársasággá alakult, ekkor az országos termelésnek mintegy tíz százalékát állította elő ez a gyár.
- Mikor kezdődtek a termelés és értékesítés gondjai?
- Ha statisztikai öszehasonlí-tást végzünk, akkor jól szembetűnik ennek az időszaknak az eleje. Oblösüveg-termelésünk ki-lencvenben 1006, kilencvenegy-ben 868, kilencvennégyben már csak 650 tonna. Sokféle okra vezethető vissza a termeléscsökkenés. Megszűnt a KGST, jelentékeny piac elveszett és nyugaton is van elég ampullagyár. Ha mi mégis tudunk hőálló üveg termékeinkből exportálni Németországba, Japánba, Olaszországba, Spanyolországba, Franciországba, akkor csak azért maradhattunk versenyben, mert nálunk relatíve alacsonyabb a munkaerő ára. A hőszigetelő edények gyártásánál érzékenyen érintett bennünket az energiaár-emelkedés, igen nagy az olvasztókemencénk fajlagos energiafelhasználása. Sajnos az alapanyagokat is importálnunk kell, hiszen a magyar kvarchomok vasoxid tartalma magas, szemcsefrakciója nem teszi alkalmassá arra, hogy a mi kemencénkben felhasználjuk. Bo-raxot is külföldről, az Egyesült Államokból és Törökországból vásárolunk
- A REORG Rt. szeretné lezárni az értékesítést, a dolgozók meg végre biztonságot akarnak. Mi várható?
- Mint már említettem, a REORG Rt. felvette a kapcsolatot mindazokkal, akik potenciális vevőként számításba jöhetnek. Ha esetleg több cégtulajdonos lesz, az infrastruktúra, a telephely akkor is közös marad. Azért tételezhetünk fel több cégtulajdonost, noha a felszámoló egyben kívánja eladni a gyárat,
Nagykanizsai

Hirdessen, g
hogy megismerjék: |
Tel.: 93/313-919 1
I
mert eddig még együtt a három profil után érdeklődő nem volt. A hőszigetelő edények gyártásával a múlt év júniusában le is álltunk, pedig véleményem szerint lenne ebben a termékben is perspektíva. Létfontosságú, hogy a nagykemencét felújítsuk, de a felszámoló szervezet ehhez nem járult hozzá. Kilencvennégy szeptemberében e részleg kivásárlására tíz fő egy kft.-t hozott létre, bizakodva, hogy a kemence felújítása után megéri újra hőálló edényeket gyártani. A műszaki fejlesztés egyébként minden területen elodázhatatlan. Tavaly például kilencvenötmillió darab ampullát gyártottunk, lehetne ez több is, ha korszerűbb technológiával tudnánk dolgozni.
- A termékszerkezet megváltoztatása, a fejlesztések elmaradása, az elhúzódó felszámolás hogyan érintette a dolgozókat?
- A termelési értékhez, de elsősorban a termelés volumenjé-hez viszonyítva relatíve magas volt a gyári létszám. Szakmunkás, szolgáltató személyzet, ad-miniszráció munkaerő egyaránt. A kilencvennégyes évet záró há-romszázkilencvenegy fő mintegy negyven százaléka a kilencvene-gyedik évinek Persze, figyelembe kell azt is venni, hogy egy részleg teljesen leállt. A jelenlegi háromszázhúsz fő fizikai állományból kétszáztizen a hőálló üveg fúvósát és egyéb munkálatait végzik, hatvanöt fő pedig az ampullagyártó gépsor mellett dolgozik. A többiek szolgáltató munkakört töltenek be.
Az emberek mindnyájan ismerik az itteni helyzetet, tudják, hogy a tulajdonosváltás kérdése elodázhatatlan: új céget vagy cégeket kell létrehozni, hogy a gyár fennmaradjon.
ÁMÍT SZEM EIŐTT l Wl TARTANI $
Büki Erzsébet


1995. március 31,


KANIZSA - 7>R
7


A GOUDA-sajtház már lassan régi ismerőse lesz a kanizsaiaknak, mégis szólnom kell róla, hogy itt találkoztam a farmról álmodó, a jövőjét agrármérnökként elképzeld Gajáry Zsuzsával. Édesanyjának segítve töltötte ott a szabadidejét, bár bevallotta, ha tehetné, talán inkább lovagolna... Kíváncsi lettem, mi motivál egy városi lányt abban, hogy az agrármérnöki pálya mellett döntsön...
- Tehát már a harmadik városban diáki?
- Igen. Először a nagykanizsai Zrínyiben végeztem az általános iskolát, lilöször dísznövénykertész akartam lenni. Aztán mégis a zalaegerszegi Kinizsi Mezőgazdasági Szakközépiskolába kerültem. Mivel mindig szerettem az állatokat, érdekelt az állattenyésztés is. S ott még inkább megszerettem az állatokkal való foglalkozást minden előnyével és hátrányával együtt, így annak ellenére, hogy az állattenyésztés terén ma eléggé kilátástalan a helyzet, úgy döntöttem, hogy ezen a területen képzelem el a jövőmet.
- Más pályáról szó sem leheteti?
- Válogathattam volna, de én maximum annyi választási lehetőséget hagytam magamnak, hogy melyik agráregyetemre megyek. A kaposvári mellett azért döntöttem, mert ez van legközelebb, meg sokat hallottam az egyetem jó híréről, így még másodikként sem jelöltem meg másik egyetemet.
- Az élet más területén is ilyen határozott?
- Nem vagyok megalkuvó típus, nehezen engedek az elhatározásaimból.

- A határozottság eredménye, hogy ma kaposvári egyetemista. Nem csalódott az elhatározásában?
- Semmilyen téren nem. A szakközépiskola négy éve jól felkészített arra, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések. Ezen a téren meglehetősen nagy az előnyünk a gimnáziumból jöttékhez képest. Az állattenyésztési gyakorlat felkészített arra, hogy ne egykét órányi lovaglásnak képzeljük az állatokkal való foglalkozást. Számunkra megszokott dolog, hogy ez kemény munkával, állandó lekötöttséggel jár. Hogy az állatokkal törődni kell, nincs ünnep, nincs hétvége annak, aki az állatokkal foglalkozik. S még mindehhez jön az a hátrány is, hogy manapság nincs olyan becsülete az állattenyésztésnek, mint amilyenre érdemes lenne.
— Van kedvenc állata?
- Valamennyit kedvelem, viszont a sertéstenyésztés érdekel a legjobban, és szeretem a kutyákat is. Sajnos, nem kertes házban lakunk, ennek ellenére van egy kuvaszunk, egy komondorunk, egy tacskónk és két macskánk. De volt már hörcsögtől a kígyóig mindenféle állatom. Olyan állataink, me-

Jubileumi emlékplakettek
A Nagykanizsai Városvédő Egyesület által a 750 éves jubileum tiszteletére kibocsátott emlékérmék árai (Az árban a díszdoboz költsége is szere-pel):
A LEGO SYSTEM Aquazone
csodás vízalatti világa láttán minden gyereknek eláll a lélegzete.
A LEGO SVSTEM termékcsalád ismét új témakörrel lepte meg 5-12 éves hű barátait. A LEGO köztudottan már mindent bebarangolt a tengertől kezdve a szárazföldön át a világűrig. Idén februárban azonban egy eddig ismeretlen vilályeknek a tenyésztésével szakma-szénien foglalkoznom kell, sosem voltak. Velük csak munkakapcsolatom van. De egy-egy szívemhez nőtt kedvencem elvesztését, bevallom, megkönnyeztem.
- Gyakran látható itt, a GO-UDA-sajtházban. Ezek szerint édesanyja számíthat a segítségére. Szívesen tölti itt a szabadidejét?
- Természetesen szívesen segítek, de még szívesebben töltenem az időt lovak közelében, ugyanis nagyon szeretek lovagolni. A középiskolai gyakorlatok során is megpróbálkoztam vele, Miklósfára is járhattam, meg Zalasárszegre. Most pedig Kaposváron Maróc-pusztára járunk lovagolni. Egyébként Kaposvárnak van egy európai hírű fedett lovardája is. Most hét-

Bronz érme
300,- Ft Ezüstözött bronz érme
500,- Ft Ezüst 925%-os 36 g
3.000,- Ft Ezüst 925% Proff veret 36 g 3.200,- Ft Ezüst 925% Proff veret 72 g 5.000- Ft
got fedez fel, egy különös vízalatti birodalmat, az Ayuazone-t.
A LEGO SYSTEM Aquazone birodalomban a bátor Aquana-uták küzdenek a félelmetes cápák, az Aquasharkok ellen. Az Aquanauták létfontosságú kristályokat keresnek a tenger mélyén, melyekből kutatóállomásukon az „Atlantiszon" oxigént és sok más létfontosságú anyagot állítanak elő. A rejtett barvégén is megnéztem ott a Mesterek tornáját.
— Egyszer minden iskola véget ér. Melyek a távlati tervei? Lesz saját lova?
- Természetesen, azt szeretném. Saját farmot szeretnék, vagy legalábbis egy ilyen farmon dolgozni. Mindenképpen az állatok között képzelem el a jövőmet. Nem baj, ha azért falura kell mennem, akkor sem, ha eddig mindig városon éltem.
— Példaképe van-e ezen a szakterületen ?
- Szakmai példaképem elsősorban volt középiskolai osztályfőnököm, Lőrincz Tamás. A szakmai ismereteket, a szakma szeretetét mindenképpen ő alapozta meg bennem.
Gombás Imre


Aranyozott ezüst 9,25%
4.000,- Ft
Aranyozott bronz
1.500,- Ft MEGRENDELHETŐ:
8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 8.
Városvédő Egyesület
langokban ólálkodó cápák azonban örökké azon vannak, hogy megkaparintsák tőlük ezeket, ahelyett, hogy ők maguk is kutatnának a kristályok után.
Az öt készlet február közepétől kapható. A készletek ára 426 Ft és 14850 Ft között mozog.
A tenger mélyéről szempil-
lantás alatt a szárazföldre ju-
tunk, ha megnézzük, hogy mi
újat rejt a DUPLO Játékkész-
letek világa. A kicsik körében
igen kedvelt tűzoltó téma min-
den gyermek szívét felforrósítja.
A LEGO négy új tűzoltó kész-
lettel kedveskedik apró rajongói-
nak. A kalandokat kedvelő gye-
rekek, a szerepjátékot soha meg
nem unó kicsik mellett a LEGO
a műszaki beállítottságú fiúkra
is gondolt. A Model Team ter-
mékcsaládon belül kifejlesztett J
remek Hot Rod autó úgy az idő- *
sebb fiúk, mint a fiatal papák o
számára örömteli órák forrása g
lesz. |
(*) i

8

KANIZSA -

199$. március 31.



A parkolóban találkoztam, és újságoltam neki, hogy üzletet lehet vásárolni a Király úton, a buszpályaudvar mellett. Azon nyomban autóba ültünk és megnéztük. Megtetszett. Ezután már csak azon spekuláltunk, hogyan lehetne megvenni, mert pénzünk, az nem volt. Kapóra jött a hitelakció, - mondja Sárközi Péter, aki nemrég még az Ady vendéglőben dolgozott felszolgálóként.
- Dehát ez egy nagy kockázat, hogyan mertek belevágni?
- így igaz, minden vállalkozás kockázattal jár, ha nincs gyakorlata a próbálkozónak. Mi sok-sok évig dolgozunk a vendéglátó szakmában. Én a Kremzner-cégnél tanultam üzletet vezetni, barátom, Tálos Zoltán pedig a Fortunában.
- Ezek szerint az önálló vállalkozás ötlete már korábban felvetődött.
- Természetes vágya az embernek, hogy önálló vállalkozásban is kipróbálja magát. Mi megtanultuk a szakmát, és úgy gondoljuk, hogy képesek leszünk talpon maradni.
- És hogy-hogy nem éttermet nyitottak?
- Az Anker-cég megfelelő partnernek bizonyult. A keszthelyi Anker Rt. szakboltja vagyunk. A cég a legfőbb szállttónk, friss pékáruval látja el az üzletet. Arra törekszünk, hogy az alapvető élelmiszerek nagy választékából válogat-

HOGYAN LESZÜNK VÁLLALKOZÓK?

tük a Polgármesteri Hivatalt a közterület rendezésére. Érthetetlen számunkra, hogy miért állnak még a lebontásra ítélt építmények, és esőzés idején miért kell sártengerben közlekedni a vásárlóknak. Megoldatlan a közterület takarítása, parkolási rendje. Panaszunkra eddig még választ se kaptunk.
- Hála Isten egyre többen vásárolnak nálunk rendszeresen, szeretnénk megfelelni a bizalomnak. Hosszú távra rendezkedünk be, arra törekszünk, hogy a vásárló is jól járjon, és mi is megéljünk.
- Úgy tűnik, hogy jó helyen van az üzlet, és a profilja is megfelelő.
- Az üzlet valóban jó helyen van, de a környezet egyáltalán nem felel meg a belvárosi követelményeknek. Üzlettársainkkal együtt már írásban is kér-

- Örülök annak, hogy ezt is szóba hozta. Nekem is feltűnt, hogy a buszpályaudvar környéke rendezési tervének megvalósítása valahol elakadt, pedig ez közérdekű igény is. De térjünk vissza eredeti témánkhoz. Újabban a Kishordó sörözőben is érdekeltsége van Sárközi Péternek és Tálos Zoltánnak.
- Mint szakmabeliek béreljük a sörözőt. Azt is mondhatnám, ma már szükségszerű, hogy több lábon álljunk. Rendkívül nagy teher számunkra a hitelek törlesztése, ezért dolgozunk a vendéglátó szakmában is. Fiatalok vagyunk, meg kell alapoznunk a jövőnket.
Szoliva János



Király utca 29., a buszpályaudvar nyugati bejáratánál... Üzlet, melynek a nevét olvasva nem kell senkinek sem töprengenie, mit talál az ajtó mögött:
- A nevet úgy igyekeztünk kitalálni, utaljon arra, mivel foglalkozunk. így is kell még egy kis idő, mire megszokják, hogy itt vagyunk, s hogy ide érdemes bejönni - kezdi a bemutatkozást Balogh Sándor -, hiszen még egyévesek sem vagyunk. 1994 májusában nyílt az üzlet. Bízvást felkereshet bennünket minden lakásfelújító, építkező, árukészletünket ugyanis az ő szükségleteinknek megfelelően alakítottuk ki. Nem ipari jellegű villamos szerelvényeket, csöveket forgalmazunk, viszont a lakosság mindent megtalálhat nálunk, ami a villanyszereléshez és csőszereléshez szükséges.
Az idomokkal ugyanis természetesen a vízszerelési anyagokra szerettünk volna utalni. Különösen előnyben részesítjük a műanyag és rézcsöves szerelési technológiát. Ezek nyugaton már jól bevált rendszerek, s nálunk is egyre inkább terjed a használatuk. Éppen ennek érdekében végeztem el magam is a szerelési tanfolyamot. így a vásárlóknak szakszerű tanácsot tudok adni, de persze, jobb, ha a szerelést már nem maga végzi. Csak a technológia pontos betartása garantálja azt a jó minőséget, ami a terméktől egyébként elvárható. Igyekszünk részt venni ezentúl is minden kiállításon, vásáron, s ha egy új termék megjelenik, azt rövid időn belül mi is bemutatjuk a boltunkban.
A vásárlók szerint olcsóbbak vagyunk a konkurenciánál. Csak még nem ismernek bennünket eléggé. A minap is az egyik vevő csapteleppel a

táskájában még valami hiányzó dolgot keresve vetődött be hozzánk. Nálunk jobban körülnézve kapott a fejéhez; a csaptelepet nálunk ezer forinttal olcsóbban vehette volna meg.
Bízunk abban, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére a tavasz meghozza az építkezési, felújítási kedvet, s akkor áruinkra még nagyobb lesz a kereslet.
Gombás Imre


1995. március 31.

I

KANIZSA - W?uUU*




telinfi$rmix
| Zalában először Nagykanizsán! 93/310-751
Telinformix információs | lakossági szolgáltatás reggel 8-tól este 8-ig!
I
Akcióra kíváncsi... Szórakozni szeretne... p Üzleti partnert keres...
Elromlott a tv-je vagy bármi...
I Vagy csak egyszerűen kérdése van...
I
i Hívjon minket: 93/310-751 Mi segítünk önnek!

i ÚJABB
I SZOLGÁLTATÁSAINK:
P
Üzenetfelvétel továbbítása | magánszemélyek és I vállalkozók részére
%
| Keres-kínál
szolgáltatás gyártóknak és viszonteladóknak
1 Legújabb ÁVÜ hírek
Tagjainknak 20 százalékos engedmény a Westel 900-as I készülékek árából.

Női, férfi, gyermekcipő, csizma, bakancs, szandál
Női, férfi fürdőruha
DIADORA sportruházat
Ne feledje! A TIP-TOP-bon típ-top lehet!
8800 Nagykanizsa, Fő út 4. Tel.: 93/312-345



Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
EXPORT-IMPORT
RONKFELVASARLAS!
(dió, cseresznye, körte, éger, kőris, tölgy stb.)
A LEGMAGASABB NAPI ÁRON!
Nagykanizsa, Erzsébet tér 18-20. Tel.: 93/310-314 Galambok, József A. u. 2. Tel.: 93/358-119


?\\-v.<<-y.-y.-y.-y.-y.

Gyorsan akar csomagolni?
Sérülésmentesen akar szállítani?
KERESSEN BENNÜNKET!
Hullámkartonból készült csomagolóanyagot, gyűjtődobozokat, betéteket igény szerinti papírminőségből és méretben rövid határidővel gyártunk.
Nagykanizsa-Bagola, Dobozüzem Telefon/fax: 93/311-941


JO

CSEKE ZOLTÁN:
Felszálló ágba kerülhet iskolánk...

A középiskolák és a szakmunkásképzők zöme érti az idők szavát és rugalmasan igazodik a kor követelményeihez, másszóval lépést tud váltani. Ezek közé tartozik a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakmunkásképző Iskola is. Az intézmény igazgatójával, Cseke Zoltánnal aktuális dolgokról folytattunk beszélgetést.
- Tanári beosztásban 1973-tól dolgoztam a Kőolaj,- és Vegyiipari Technikumban, - 1980-ig. Utána a Batthyány Gimnázium jogelődjéhez, a Landler Gimnáziumhoz kerültem, matematikaábrázoló geometria szakos tanári beosztásban dolgoztam, mellette megyei matematika szakfelügyelői feladatot is elláttam. A matematikát a napi órarendi órák keretében, míg az ábrázoló geometriát szakköri foglalkozásokon oktattam a műszaki pályára induló tehetséges fiataloknak.
- Mikor került a Thury Szakközép és Szakmunkásképző Iskola élére?
- 1994. augusztus elsejétől irányítom a patinás intézményt. Egyébként pályázattal kerültem az iskola élére. Ez a kereskedelmi, vendéglátóipari terület a részemről teljesen más szemléletet igényel, mivel vállalatokkal és vállalkozókkal van napi, élő kapcsolatom. Itt más a feladatköröm, mint megelőző iskoláimban, fogalmazhatok úgy, hogy mozgalmasabb, izgalmasabb. Nem titkolt szándékom a régi nagy hagyományokkal rendelkező iskolát a régi szintre emelni.
-jT
- Milyen a beiskolázási körzetük?
- Zala megye egész területe, Nagykanizsa város és körzete, valamint Somogy megye délnyugati része. Más megyéből nem jelentős a továbbtanulásra jelentkezői kör.
- Milyen a jelentkezési arány az érettségit adó négyéves és a hároméves tanidejű szakokra?
- Az érettségit adó négyéves képzésre: kétszeres, a szakmát adó háromévesre: két és félszeres a túljelentkezés. Ez is jól jelzi, hogy a kereskedelmi, vendéglátóipari szakmák iránt fokozott az érdeklődés.
- A felvételi vizsgák betöltik-e feladatukat, sikerül-e a legjobbak kiválasztása?
- Igen, - de arra soha sincs garancia, hogy a legjobbakat tudjuk kiválasztani. Ez függ a tanulók több megnyilvánulásától is, így a szakmaszeretettől, a tanuló korai-kései érésétől is. A négyéves képzésben résztvevők számára két kereskedelmi és egy vendéglátó szakos, a hároméves képzésben résztvevők számra két élelmiszer és vegyiáru eladó, egy ruházati-műszaki (fele-fele létszámú) és egy felszolgáló-szakács szakpárosítású (fele-fele arányú) osztályt indítunk. A legjobbak számára „zöld az út", kétségkívül van egy bizonytalansági tényező, de mi ezt felvállaljuk...

- Tesznek-e lépéseket az új szakágak bevezetésére? Milyen távlati terveik vannak?
- Az ipar igénye miatt például a Bonbonetti Rt. esetében kérik a pék-cukrász szak indítását hároméves képzésben, a sütőipari szak indítást pedig a négyéves képzésben. Igényüket az új oktatási törvény bevezetésével 1996-tól tudjuk kielégíteni. A másik irányunk: 1995 őszétől a kereskedelmi félfőiskola első évfolyamának az indítását tervezzük. Ez a félfőiskolai képzés a középfokú végzettség és a főiskolai tananyag közé illeszkedne. Nappali tagozaton heti 24 órában, félévenként nyolc-kilenc tárgy tanulását követően, - a kereskedelmi menedzser tanfolyam hallgatói - kollokviumokkal, szigorlatokkal és záróvizsgákkal fejezik be tanulmányaikat. A négy féléves képzés záróakkordjaként bizonyítvánnyal ismerjük el hallgatóink tudását. Az őszi indításhoz a tárgyi és a személyi feltételek adottak. A főiskola delegációja március 30-án Kanizsára jön, ekkor írjuk alá a szerződést. (Az aláírás megtörtént, szerk. megjegyzése.) A pénzdíjas képzés ötvenezer forint/fő/félév lesz. Erre olyan személyek jelentkezését várjuk, akik sikeres érettségit tettek akár a kertben, akár gimiben, akár szakközépben.
A félfőiskolán olyan szellemi tevékenységet kívánunk folytatni, amellyel viszonylag rövid távon kinőhet a kanizsai kereskedelmi főiskola.
- Sikeres szakembernek tartja magát?
- Szaktanárként sikeresen dolgoztam. Matematikából az országos döntőbe jutott tanulóimat jegyezték, az egyetemi felvételik sok sikert jelentettek a tanulóim számára. Sok tanítványom magas szinten műveli a tanultakat és ez nagyszerű érzéssel tölt el. Az igazgatói pályázatomat egyéni megmérettetési célból adtam be elsősorban. Nem titkolt célom, hogy az iskolát régi fényébe irányítsam. Szeretném, ha Nagykanizsa betöltené múltbeli kereskedővárosi szerepét. Fel kell nőnünk a feladatokra, a távlatok biztatóak. Az iskola fejlesztése jól illik a város jövőképébe, ez a határozott véleményem.
Bödör Béla
ÉDESSÉGMESTER

Szép sikert könyvelhet el ismét a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakmunkásképző Iskola. Végzős cukrásztanulójuk, Tóth Krisztián ugyanis első helyezést ért el a Miskolcon március 20. és 22. között megrendezett szakmai versenyen. Lapunk a jó eredmény hátteréről kérdezte a győztes diákot, valamint szakoktatóit, Halasiné Szíva Mariannát, Kovács Islvánnét és Bartal Györgynél.
- Ez az első alkalom, hogy országos versenyen vettél részt?
- Igen. Ám, hogy elindultam azt leginkább tanáraimnak köszönhetem, ugyanis az ő unszolásukra jelentkeztem.
- Hogyan zajlott ez a rangos szakmai megmérettetés?
- Februárban vettem részt Budapesten az előselejtezőnek számító írásbelin, ahol a szakmai elméleti ismeretekről illetve a nyelvtudásról kellett tanábizony-ságot tenni.
- Krisztián francia nyelvből vizsgázott, ezenkívül a tesztben és az írásbeli feladatokban megmutathatta mindazt, amit a három év alatt igyekeztünk megtanítani. Leírta, mit tud a vállal-

1095. március 31.

kozásokról, azok indításáról, a vendéglátó üzletek gazdálkodásáról, a matematikai statisztika gazdasági alkalmazásáról - sorolja Halasiné Sziva Marianna, a vendéglátóismeretek tanára -, a pénzforgalomról, a banki ügyintézésről. Emellett jártasnak kellett lennie az árképzésben, a vezetési ismeretekben, valamint a bevétel-és a költségtervezésben.
- Diákunk a verseny során olyan vetélytársakat utasított maga mögé, akik a Gundel vagy a Taverna világhírű mestereitől tanultak, illetve elméleti ismére-\' tekből tankönyvírók készítették fel őket - jegyzi meg Kovács Istvánná gyakorlati oktató.
- Hogyan lehet készülni egy ilyen megmérettetésre?
- A gyakorlati verseny előtt hetekkel intenzíven sütöttünk, ugyanis nem tudtuk a napi sütemények közül, melyik lesz az a kettő, amit Krisztiánnak el kell készítenie a helyszínen. Főleg azokat a cukrászati termékeket gyakoroltattam, amelyeket nem vagy csak ritkán készített gyakorlati helyén, Janousek László-né műhelyében. (Ez a volt Resit cukrászda.)
- Miből állt a gyakorlati próba?
- Napi süteményként dobostortát és mákos beiglit készítettem, dísz süteményként pedig egy marcipán bevonatú tortát.
- Mit vizsgál ilyenkor a zsűri, csak a külsőt vagy az ízeket is?
- Az egész folyamatot figyelemmel kísérik, ahogy a sütemény elkészül. Végig a gyerekek között jártak és ellenőrizték betartják-e az arányokat, a krém- és piskótavastagságra vonatkozó, valamint a technológiai szabályokat. A szép eredmény ellenére az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Krisztiánnak még van mit tanulnia a díszítés területén.
- Az országos első helynek köszönhetően Krisztián már most megkapja szakmunkásbizonyítványát, amelyben a szakmai tárgyaknál természetesen mindenütt jeles áll. Egyébként iskolánkból ő az első, aki cukrászként ilyen kiváló helyezést ért el országos versenyen. Vele együtt tizenegy végzősünk van idén ezen a területen, kanizsaiak, keszthelyiek, egerszegiek vegyesen. A zömük érdekes módon lány, holott ez a szakma kemény fizikai megpróbáltatást jelent művelőinek - fejezi be tájékoztatóját Kovács Istvánná, aki kísérője is volt Tóth Krisztiánnak a megmérettetésen.
- Volt a családotokban valami

hagyománya a cukrászmesterségnek?
- Bár a családban akadt néhány vendéglátós, közülük egy sem volt cukrász. Az 6 munkájukat látva támadt az az ötletem, hogy ezt a pályát választom. Igaz, akkoriban elsősorban enni szerettem a süteményeket.
- Hogyan tovább, milyen terveid vannak most a szakmunkásbizonyítvány birtokában?
- Először szeretnék leérettségizni, s utána még néhány évig gyakorolni a szakmát. A kicsit távolabbi jövőben jó lenne egy saját üzletet nyitni, egy igazi békebeli cukrászdát. Olyant, amilyent már nem találni Kanizsán. Ahol nem lenne cigarettafüst, nem kevernék össze a cukrásztermékeket mással, s ahol szívesen leülnek az emberek beszélgetni egy-egy finomság mellett.
K.R.

Széchenyis tanulók sikerei

A Munkaügyi Minisztérium a múlt év októberében hirdette meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyek Országos döntőinek az időpontját. A fémipari szakmák elődöntőire február 23-án, az ország tizennégy városában került sor. A legjobbak az első szűrő után kerültek az országos döntőbe. A Nemzeti Szakképzési Intézet szervezésében bonyolított versenyek a Széchenyi István Ipari Szakközép és Szakmunkásképző Iskola tanulóinak a sikerét hozták. A szerkezetlakatos szakmában az első, a második és a hetedik helyet szerezték meg a kanizsai iskola tanulói Székesfehérváron, elméleti felkészítő tanáruk Weinhoffer László, gyakorlati felkészítőjük Majoros István és Somogyi Attila oktatók voltak. Székesfehérváron egyidő-ben zajlott a géplakatosok veté-kedője a szerkezetisekkel. Ok a hatodik és a hetedik helyet szerezték meg kilencvenhat tanuló közül. Elméleti felkészítő tanáruk Bödör Béla, gyakorlati felkészítőjük Horváth Ambrus és Tóth László (DKG) volt. Az autószerelők miskolci vetélkedőjén a nyolcadik helyet sikerült elérni. Az elméleti felkészítő tanár Balázs Antal, míg a gyakorlati felkészítő Jakabfi Tibor oktató volt. A karosszérialakatosok ugyancsak Miskolcon mérték össze a tudásukat, ott a kanizsai tanuló a tizenharmadik helyet szerezte meg a rendkívüli szoros versenyben. Elméleti felkészítő tanár Bödör Béla, a gyakorlati felkészítő Mátrai Zoltán volt. Az esztergályos szakma nyolcadik helyezettje Könczöl Zsolt. Felkészítő tanára: Mészáros Imre, gyakorlati felkészítő: Széphegyi Sándor. A CNC programozás és gépkezelés Egerben tartott döntőjében Bazsika Krisztián (DKG) első helyet, míg társa Pintér Attila, (DKG) a negyedik helyet szerezte meg. Az előbbi tanuló felkészítője Horváth Sándor, az utóbbié Széphegyi Sándor volt. A tíz kanizsai szakmunkástanuló elméleti és gyakorlati felkészültségét az állami vizsgabizottságok jelesre értékelték. A szakmunkásvizsga követelményeit teljesített tanulók mentesültek anyaiskolájukban a szakmunkásvizsga letétele alól. A versenyek I—II—III. helyezett tanulói az elismerő „Oklevél" mellett öt-, négy- és háromezer forintos pénzjutalomban részesültek.
A versenyeket követő első munkanapon rövid beszélgetésre kértünk a siker szereplőit.
Emmer Zsolt a szerkezetlakatos szakma első helyezettje:
- A budapesti elődöntőn gondolkodtató feladatot kellett megoldanom, a székesfehérvári döntőn gyakorlatival kezdtünk, acél-profilból bukóablakot kellett -négy óra alatt - hegesztéssel kapcsolva, elkészíteni. Az elméleti résztől nem tartottam. A sikernek nagyon örülök. Köszönet felkészítő tanáromnak, Weinhoffer Lászlónak és oktatómnak Majoros Istvánnak.
Kelmencsics János a szerkezetlakatos szakma második helyezettje:
- Kemény feladatot jelentett az elméleti és a gyakorlati kérdések megoldása, de úgy éreztem, hogy menni fog. Az iskolai és a gépgyári segítség példás volt, megérte a plusz feladatvállalás.
Hosszú Gergely a szerkezetlakatos szakma hetedik helyezettje:
- Mi hárman gépgyári tanulók, szinte az első győzelmi percektől fokozottan összetartottunk. Különösebb nehézségem nem volt, a döntőben az elmélettől nem tartottam, a gyakorlattól inkább...
Majoros István és Somogyi Attila, a DKG-East szerkezetlakatos oktatói:
- A versenyt a jó szervezés jellemezte. Ez a három diák egy jól tanuló osztály legjobbjaként került az országos döntőbe, megérdemelten. A tanulók felkészítése már másodikban kezdetét vette...
Weinhoffer László: a Széchenyi Ipari Szakközép és Szakmunkásképző mérnöktanára:
- Az eredmények elsősorban tanulói sikerek, melyek mögött az iskola és a DKG-East jó együttműködése húzódik meg. Örülök, hogy az ipari üzem és az iskola közös fáradozása ezúttal is sikert eredményezett.
Illés György, a géplakatos szakma hatodik helyezettje:
- Ereztem, hogy sikerül a legjobbak között végeznem. Nagyon ráhajtottam a gépészeti anyagrészekre, a gyakorlattól nem féltem.
Kovács Ervin, a géplakatos szakma hetedik helyezettje:
- Az egyszerűbb és a nehéz kérdések váltották egymást. A gyakorlatban magasra tették a mércét. A vizsgafeladat egy kézi szorítóprés elkészítése volt. Öt-százados tűréssel kellett elkészíteni. A harminc döntős közül a legjobb, legmagasabb elméleti pontszám az enyém lett, de a gyakorlatban sem maradtam le.
Tizedes Zoltán, az autószerelő szakma nyolcadik helyezettje:
- Az elődöntőnek Budapest, a döntőnek Miskolc volt a helyszíne. A gyakorlati vizsgán csuklós autóbusz hátsó tengelyének hibamegállapítását, egy dízelmotor adagolójának a beállítását és egy benzinüzemű motor diagnosztikai bemérését kellett végrehajtani. A szóbeli vizsgán a szereplésem jól sikerült. Nagyon akartam a sikert!
Jakabfi Tibor, a helyi Volán autószerelő szakoktatója:
- A miskolci kollégák szervezetten, gördülékenyen bonyolították a versenyt. A tanulóm sikerére már elsőben számítottam.
Takács Béla, a karosszérialakatos szakma tizenharmadik helyezettje:
- A miskolci döntőn a helyi iskola tanműhelyében lemezalakításai, peremezési és szerkesztési feladatot kellett végrehajtani, melyet zárt szelvények különböző pozíciós hegesztése egészített ki. Szóbelin a központi tételekből összeállított szakmai, munkavédelmi és hegesztéselméleti kérdésekre kellett nyolc percben válaszolni. Sikerült!
Könczöl Zsolt, az esztergályos szakma nyolcadik helyezettje:
- A döntőbe jutás jól jött, számítottam a végzettség megszerzésére. Érdemes szorgalmasan tanulni és dolgozni és az ilyen jellegű versenyeken részt venni.
Bazsika Krisztián, a CNC programozás első helyezettje:
- Nagyon örülök a sikeres szereplésemnek.
Pintér Attila, a CNC programozás negyedik helyezettje:
- Helyezésem mögött a DKG és oktatóm sikere is meghúzódik.
B.T.M.

Ünnepség a miháldi óvodában

Március 24-én, pénteken bensőséges kis ünnepségre került sor a miháldi óvodában. Erre az alkalomra három falu népe gyűlt össze, szinte azt jelképezve, hogy egy ilyen gyermekintézmény összetartó erő is lehet egy terület lakosságának körében.
Csík Tiborné vezető óvónő áttekintést adott a két évtizeddel ezelőtti időről, amikor a három község, Miháld, Sand és Pat az állami támogatást saját költségvetéssel és jelentékeny társadalmi munkával megtoldva létrehozott egy intézményt, s azt úgy működtette, hogy nemcsak ötven-hatvan kisgyermeknek, hanem más rétegeknek is ellátást biztosított. Az óvodásokon kívül itt étkeznek az iskolások, a hivatalok alkalmazottai és a környék idős emberei is. A közös összefogás élteti napjainkban is az óvodát, s jelképesen a három község polgármesteri hivatala közötti kapcsolattartás egyik záloga ez az intézmény.
A kis óvodások színes műsora után közös ebéden vettek részt az érintett dolgozók, a szülői munkaközösség tagjai és a három falu polgármesterei.
B.E.

Emléktúra

A Thury György Természetjáró Emléktúra várja az érdeklődőket április elsején, szombaton. Rajt a zalakarosi kertmozi elől lesz, amely egyben a cél is -reggel 8-9 óra között. A távolság harminckét kilométer, ötszázhatvan méter szintkülönbséggel. Útvonal: Zalakaros-Me-renyei erdő-Nagybakónak-Árpád forrás-TV torony-Örömhegy-Thury kopjafa-Hervaszkúti for-rás-Zalamerenye-Zalakaros.
A nevezési díj: száznegyven forint. Nyolc óra szintidő teljesítésén belül oklevél és kitűző jár a résztvevőknek.
T.F.

KANIZSA - SmUáefU

1995. március 31.



Ötven éve ért véget a háború Kanizsán

1945. április 1. 5 óra 10 perc. A felsőtemplom tüzérségi megfigyelője felrobbantotta az utcákat eltorlaszoló tankakadályokat, s a kövezetre hullottak a menekülők gázálarcai és a rohamsisakjai. A 3. ukrán hadsereg karéjba fogta a várost. Eltelt néhány óra, aztán többé már nem üvöltöttek a szirénák, nem hangzott fel a rémítő jelszó: „17-es, vigyázz!" A Brindisi olasz kikötőből felszálló szövetséges repülőgépek navigátorainak térképén már nem volt bejelölt támadási cél az ismeretlen magyar kisváros háromszögletű tere ott, ahol kettéágazik az autóút. A 17-es földrajzi hosszúságnak ez a pontja a második világháború hadműveleteiből töröltetett. A kanizsaiak feljöttek a pincékből, és élni próbáltak.
Török Boldizsárné:
- Élelem legszomorúbb húsvétja volt az 1945-ös. A bolgár katonák egy része a Teleki utcában éppen szüleim házába tért be. Édesanyám sem akkor, sem később sem tudta rekonstruálni a jelenetet. Az udvaron lezajlott rövid szóváltás után édesapám és nagybátyám holtan maradt a hosszú udvar végében. Talán a lovakat vagy a szekeret próbálták menteni. Hentesüzletünk volt, a levágott állatokat ezen a szekéren szokták vidékről befuvarozni. A katonák a lovakkal továbbálltak, temetni kellett, de senki még csak az utcára sem merészkedett. A szomszédok segítségével mosóteknőben földelték el a kertben a két tetemet, s jóval később kerültek végső nyughelyükre. Én a férjemmel, és kétéves pici gyerekünkkel a Sugár utcai házunkban erről mit sem tudtam. Húsvéthétfőn öt perc leforgása alatt át kellett adnunk szépen berendezett otthonunkat, s a Pestről gyerekestül lemenekült nővéremmel és öt szomszédos családdal együtt még néhány napig pincékben bujkáltunk, aztán a Zeneiskola nagytermében nekünk is jutott egy szalmazsák. Tekintettel arra, hogy férjem adóhivatali főtisztviselő volt, a többi városi hivatalnok családdal itt húzhattuk meg magunkat, míg a front to-vábbállt. Munkahelyemre, a polgári iskolába, még sokáig nem jártunk be, nem volt tanítás, mert az iskolában és amellett lévő Welvárt doktor házában katonai kórházat rendeztek be.
dr. Paizs Ferenc:
- Mint első osztályú aljegyző és nőtlen fiatalember nagyszombaton és húsvét napján ügyeletet teljesítettem a városházán. Az emeleti ablakból néztem végig, hogy a Fő utcán szőnyeggel, bútorral, háztartási felszerelésekkel megrakott német teherautók robogtak, nyilasok menekültek. A világos éjszakán vakítóan fehérlettek a pinceablakokra festett mészkarikák, ezek jelezték a németeknek a menekülés útját. Az első szovjet tankok nem álltak meg, nyomultak Kiskanizsa felé. Jól be lehetett tájolni a városháza padlásáról, hogy most éppen a Hunyadi vagy a Csengery utcán ropognak a gépfegyverek. A Lusztig kereskedő házat\' -Central szálló mellett - a németek lőszerraktárnak használták. Később megtudtam, hogy - feltehetően - Kiskanizsáról csapódott be ide az a lövedék, amitől a tűz keletkezett. Akkora volt a robbanás, hogy kisebb-nagyobb robbanóanyagok röpködtek szanaszét. Először a városháza épületének földszintjén lévő Te-utsch-féle drogéria kezdett el égni, aztán a további lövedékek felgyújtották a városháza belső traktusát. A bajt tetézte a sarkon lévő benzinkút robbanása is. Olyan erővel tomboltak a lángok, hogy az úttest fölött a szemközt égő két épület lángcsóvája összeért, s a forró aszfaltba sült egy ijedt orosz kiskatona köpönyege széle. Az első emelet kiégett, a városi levéltár semmivé vált.
A szovjet városparancsnokság a közigazgatást szinte azonnal igyekezett helyreállítani. Emlékszem arra, hogy a Miltényi-féle cipőüzlet feletti nagyobbik, épen maradt teremben Visnyevszkij gárdaőrnagy, az első városparancsnok előtt beiktatták Simén-fay Lajost, aki előzőleg is polgármester volt. A nemzeti bizottságot az igazságosság vezérelte, de az ügyeskedők kijátszották: például érzékenyen érintette a várost, hogy eltűnt két vagon só. Később Budapestről hozattak.

Tóth Frigyes:
- Ez olyan időszak volt, hogy szinte minden tavaszi nap hozott egy szenzációt. Ha megnyílott egy új péküzlet, akkor csodájára jártak az emberek. Ugyanúgy a felsőtemplomban megbámulták a KALOT-legényeket, akik egyenruhában és görbe karddal álltak félkaréjban az oltár körül, mondván, hogy védik a misét és Szűz Máriát. A Ring Kati néni boltjának a kirakatában - ma\' Erzsébet tér - közszemlére kitették az elrejtett árut, amit a Fő utcán egy kémény mellé befalazva találtak. Ha egy házon ezt a feliratot találtuk: „Kvártyira zánjak" - A lakás foglalt! -, akkor mindenki tudta, hogy a mentesítő tábla azt jelenti, hogy a városparancsnok engedélyével oda nem lehet katonákat beszállásolni. A Sétatéren májusban Kijevből jött hegedűművészek adtak hangversenyt, s a Bró-nyai-ház udvarán lépett fel a Nyírfácska táncegyüttes. Olyan volt a város, mint egy átjáróház: megfordult itt mindenki. Emlékszem egy szakállas lengyel professzorra is - a Királyi Pál utcában lakott -, aki a városparancsnok engedélyével a piarista gimnáziumban vitaesteket tartott. A papokat is meghívták oda.
De a legemlékezetesebb mégis csak az volt, hogy minden rendű és rangú embernek igazoló bizottság elé kellett állnia. Ki hol dolgozott, mit csinált április első napjaiban vagy előtte. Beosztották közmunkára az embereket, kit a vasút helyreállítására, kit liszt szállítására. Hatvan-hetven mázsa gabonát kellett megőrölni naponta, hogy a kenyér fejadag biztosítva legyen. Ez azért sem volt könnyű dolog, mert a városnak nem volt teherautója.
Mándoki Ferenc:
- Nagypénteken az Iharosbe-rény és Inke közötti erdőben állomásozó utász zászlóaljból megszöktem. A családot épségben találtam, mindnyájan a Dobrovics-házban - ma, Matyók-cipész műhelye - szorultunk össze. Még a zsidó sógorom is átvészelte a háborút, a rokonság jól elbújtatta. Ennivalóban nem szűkölködtünk, mert a másik sógorom, aki cukrász volt, elővette az eldugott lisztet, cukrot, cikóriát, lesütött húst, s ezen éltünk. Mivel kereskedő voltam, hát igyekeztem valamihez kezdeni. Az iparengedélyt megadták, de mindig csak két hónapra, aztán újra meghosszabbították. A Sugár utca elején volt az első kis boltunk - ma sportcikkeket árulnak ott -, emlékszem csurkival kezdtük. A harisnyát nevezték így. Hát erre mindenkinek nagy szüksége volt! Csereberéltünk, a bolgár katonáktól szereztünk cigarettát, azt felvittük Pestre, becseréltük ruhaneműre, mert később már a méteráru is kelendő lett. S hogy nem kerültem el ma-lenkij robotra, az csak szerencsén múlott. Többször elkaptak de egyszer egy liter bor, máskor néhány márka vagy egy értékes óra mentett meg. Mivel a bolt nem ment, kipakoltunk a piacra. Ott mértük ezerkilencszázötvenig a kartont a falusi asszonyoknak. Azután besoroltam én is, mint a többiek az állami kereskedelembe. Sokáig őriztem az igazoló bizottság papírját, amire - ha jól emlékszem - az volt írva, hogy 1939. szeptember hó 1. napját követően tanúsított magatartásom nem sértette a magyar nép érdekeit. Hogy ki sértett kit, és mit, az szerintünk ötven év után már nem is érdekes. Ha kortársaimmal és sorstársaimmal összegyűlünk a Helyőrségi Klubban kártyázni, már csak pihenni, szórakozni szeretünk.
Büki Erzsébet
A történelmet
mi éltük velünk írták...

A rendszerváltás nemcsak a szólásnak adott nagyobb szabadságot, de az emlékezésnek is. Sorra születtek a múltidéző memoárok, megnyíltak a lelki levéltárak. El lehetett mondani, legendává lehetett szőni az ellenállás éveit, gulagok sötét emlékei elevenedtek fel szóban és Írásban. Az orosz fogságba került hadifoglyok egy része visszaemlékezéseinek nyilvánosságra kerülése hozzájárult a történelem egy szeletének alaposabb megismeréséhez; másik részük azonban ma sem szívesen nyílik meg, a félelem, a tartózkodás erősebb a mai magyar jogállam garanciáinál. A múltidézők közül talán kevesebb szót kaptak azok, akik a II. világháború egy részét nem keleten szenvedték végig vagy nem a szovjet fogolytáborok lakói voltak. Az éppen hetvenéves Szabó Ferenc a nyugatiak közé tartozott. Tizenkilenc évesen került a nyugati frontvonalra, Németországba.
- Mikor az oroszok Nagybajomhoz értek, itt Kanizsán riadókészültséget rendeltek el. Ez negyvennégy decemberében volt, 16-án. Én akkor Lazsnakban dolgoztam, a Simon hentesnél. Amikor bejöttem a városba, a nyilasok leszedtek a kocsiról és bevittek a tüzérlaktanyába. Este már indultunk is, 25-én, karácsony este értünk Németországba, Augsburgba. Még itthon, volt akinek adtak katonaruhát, volt, akinek nem. Elég szedett-vedett volt a kinézetünk a vonaton. Kint aztán beöltöztetlek bennünket német egyenruhába, és mindjárt el is kezdődött a kiképzés. Februárban elvittek bennünket a Fekete erdő környékére egy laktanyába, majd Wiesba-denbe kerültünk, ahol tovább folyt a kiképzésünk.
- Mi volt a célja önökkel a németeknek?
- Valószínűleg ki akartak vin-




13

ni bennünket a nyugati frontra. Ez nem sikerült nekik, mert szétbombáztak bennünket. Mi éppen a laktanyától úgy négy-öt kilométerre gyakorlatoztunk, csak egy miklósfai gyerek maradt bent a gyengélkedőn. A faházainkat teljesen szétlőtték, de ez a katonatársam bebújt egy vasszekrénybe, így élte túl. A szekrény eldőlt, éppen az ajtaja volt alul, úgyhogy mi szabadítottuk ki, amikor a riadó után romeltakarítást végeztünk. A lefegyverzett olasz katonákat egy dróttal elkerített részen őrizték, ott sok volt a halott. Mi ezután sátrakban aludtunk és nagyon hideg volt.
- Hogyan érte el a tábort a nyugati front? Fogságba kerültek?
- Amikor elértek a környékre, szélnek eresztettek minket. Egy sárospataki gyerekkel együtt léceltem le, azt figyeltük, merre van messzebb a front, úgy választottuk meg az utunkat. Eljutottunk Essenig, majd Berlinig, aztán megérkeztünk Brnoba. A cseheknél az állomáson találtunk egy magyar vöröskeresztes vonatot, olyan harminc katonával. Ezt a vonatot se a németek nem engedték már be, se a csehek nem akarták Russzija felé elindítani. Egy zászlós volt ott, aki megengedte, hogy velük maradjunk. Akkor vethettük le a német ruhát és kaptunk helyette magyar katonaruhát.
- Nem fogadták a német egyenruhásokat idegenkedve?
- Tudták mindenfelé, hogy hazafelé szökünk. A németek se törődtek velünk, csak a magyar nyilasok nem akarták, hogy hazajöjjünk. A csehek mindenféléért cserébe adtak nekünk ennivalót, volt elég matrac, ruha, némi gyógyszer, amit el tudtunk cserélni.
- A háború vége is ott érte Brno mellett?
- Május kilencedikén nagyon szép napsütéses nap volt. Éppen kártyáztunk a vasúttöltésen, hu-szonegyeztünk. Volt egy kocside-réknyi magyar pénzünk, kimenekített pénz, hadtápellátmányra, zsoldra. Épp egy pesti gyerek mondt be a huszonegyet, amikor mögöttünk valaki megszólalt magyarul: Az nem annyi! A gyerek még hátraszólt: Kibic, kuss! aztán amikor felnéztünk, láttuk ám, hogy két ruszki katona áll ott, egyiknél puska, másiknál szurony. El kellett onnét mennünk, úgy kilenc kilométerre a szlovák oldal felé. Ott egy piros nadrágos tábornok adott mindenkinek igazolást, mehettünk haza. A rádióban is kiabálták, hogy „Magyarok, ne harcoljatok, nem bántunk titeket, gyertek át". Egy társammal elindultunk haza Érsekújvár felé. A szlovákok kifosztottak bennünket, minden ruhánkat, csomagunkat elvették, majdnem szó szerint a seggünk is kilógott a gályánkból. Volt egy hegyivadász bakancsom - elvették. A hátizsákomban volt a hegyivadász sapkám - elvették a zsákkal együtt, pedig a hajtókájába belevarrtam az órámat is. Hiába volt már ott a Dalnoki hadsereg, a szlovákok kifosztottak bennünket. A hatvanas években is ha idejöttek, vittek mindent, de ha a magyar kiment, még le is köpdöstek. Most meg ez a Meciar...!
- Nem tetszik egyetérteni az alapszerződéssel?
- Nem tartja be azt senki. De én a franciákat is okolom. Onnan indult sok bonyodalom. Most is hiába tiltakoznak a szlovák atomerőmű ellen az angolok, spanyolok, németek - a franciák még pénzt is adnak nekik. így sosem lesz egyesült Európa. Nem szeretem a franciákat, még a porschés gyilkost is csak azzal a feltétellel adták ki, ha itthon nem lesz halálra ítélve.
- És a németeket milyennek ítélte meg?
- A sok kóborlás alatt bizony sok ételhez nem jutottunk. Amit találtunk azt ettük. Volt, hogy a földön talált répát, káposztatorzsát. Ha éjszakára befogadtak bennünket, akkor viszont a házban aludtunk, mert a németeknél nem volt divat, ami Magyarországon, hogy az istállóban szállásolták el a katonákat. Igaz, hogy náluk nemzeti szocializmus volt, nem szocializmus, mint negyven évig nálunk, de egy asztalnál ette ugyanazt a levest a baka a tiszttel. Nálunk meg az oroszoknál egy épületben sem étkezhettek, nemhogy ugyanazt a levest.

- Amerikai katonákkal nem találkoztak a német területen?
- Fogságba esett repülősökkel, ejtőernyősökkel találkoztunk, egy öreg hatvanöt-hetven éves törzsőrmester őrizgette őket. Három napot töltöttünk velük, mondták, hogy ne menjünk haza, majd ők elvisznek minket Amerikába. Egyébként jó ellátást kaptak, talán még jobbat, mint a németek. Életemben ott láttam először rágógumit, olyan fekete volt, mint az autógumi.

- Hadműveleti területre egyáltalán nem kerültek ki?
- Amikor a németek felvetették, hogy kivisznek, mi azt mondtuk, ha a saját hazánkért kellene harcolni, az rendben lenne, de mi közünk az övékéhez? Aztán nem is nagyon erősködtek, mert jöttek a szövetségesek.
- Eljutott önökhöz egyáltalán, hogy mi történik, hogy politikusok mit terveznek?
- Nem nagyon tudtunk semmit. Néha hallottuk, hogy ezen vagy azon a fronton veszteségünk volt, máshol nyertünk. A sárospataki társam perfekt beszélt németül, ez nagy előny volt. Még nyílt parancsot is szerzett. Minden eszközzel azon voltunk, hogy haza, haza, haza... Végül május 28-án értem haza Kanizsára. Elég könnyen jutottunk el egészen Fehérvárig, de ott le kellett szállni a vonatról, mert az a fahíd, amit az oroszok építettek, úgy mozgott a vonat alatt, mint a függőhíd. De vigyázni kellett, mert az oroszok szedték össze a foglyokat, ha egy-kettő lelépett a hiányt pótolni kellett, hogy számszerűleg meglegyenek annyian, amennyien elindultak. Még a forgalmistát is elkapták, ha kellett, na amikor itt az állomáson leszálltam, nem mertem azokban a rongyokban hazamenni. Ahol most a futballpálya van, ott a bozótban bújtam el, üzentem a Simon hentesnek. A Jóska el is jött értem lovaskocsival.
- A szülei hogyan fogadták?
- Nem is voltak otthon Lazs-nakban, -minden este bejöttek a nagynénémhez aludni a Bajza utcába. Otthon lefürödtem, meg kellett szabadulnom a hajamtól, és minden szőrzetemtől, annyira tele voltam tetvekkel. Nem igen volt lehetőségünk tisztálkodni. A riadók miatt sokszor nem tudtunk a laktanyában maradni, fenyőfaágakra tettük a sátorlapot, azon feküdtünk. Magunkra vettünk mindenféle ruhát, amikor hideg volt. Még éjszaka se merészkedtünk a laktanya közelébe, amikor jöttek a repülők, mert az angolok a kéttörzsű gépeikből képesek voltak egy német katonát is üldözőbe venni: Bombáztak, lőttek minden oldalról.
- Itthon mit meséltek a kanizsai eseményekről?
- Mondták, hogy volt, amikor pár német katona tartotta az-egész vonalat. A rigyáci erdőben voltak németek, lőttek az oroszokra, akik Lazsnakban voltak. Minket kifosztottak először a németek, azután az oroszok. Az én szüleim cselédek voltak, tudtunk a kapott dolgokból állatokat tartani. A lazsnaki tüdőszanatóriumban elástuk a ruhát, zsírt, a pénzt - minden eltűnt. Egy horvát szolgálólány összecsapott az oroszokkal, mindent elárult nekik. El is ment velük.
- A fogságba kerültek közül kik jártak jobban, a nyugatiak vagy a keletiek?
- Úgy a keletiekről többet hallani, hogy a fogságban mennyit szenvedtek, sokan a hadszíntéren is ottmaradtak, de minket Németországban úgy lőttek,\' bombáztak az angolok meg az amerikaiak, hogy azt a keletiek el se tudják képzelni. Miközülünk is kerültek belga, holland, francia fogságba, akik csak negyvenhat-negyvenhétben jöttek haza. Ők nem kockáztattak, inkább a fogságot választották. A fogoly az fogoly. Mondják, nekik sem volt rózsás a helyzetük.
- Kiszámíthatatlan volt a politika?
- Az mindig kiszámíthatatlan. Amikor bejöttek Kanizsára a németek az is meglepetés volt, mert inkább az angolokra számított mindenki. Gyékényesnél össze is tűztek a határőrökkel. De később se lehetett követni, hogy mi történik. Nem tudtunk mi a tárgyalásokról, hogy mi történt Jaltán, miben egyeztek meg Churcillel és Sztálinnal.
- A háború vége a felszabadulást jelentette?
- Először is amikor hazaértem, nekem azt jelentette, hogy bekajáltam a Simonnál. Úgy teleettem magam, hogy egy hónapig beteg voltam. Szegény anyám azt hitte, hogy megmur-delok. A felszabadulásról annyit, hogy a német megszállás alól a ruszkik felszabadítottak bennünket, ez rendben is volt. Mindenki azt gondolta, hogy amikor a helyzet rendeződik, majd szépen ők is hazamennek... ki gondolta volna akkor, hogy ez annyi ideig eltart. Az már megszállás volt.
Ebben a nyugatnak is benn volt a keze. Ha Bécsből ki kellett menni az orosznak, ha Berlint szétszabdalták, akkor itten miért maradhattak? Lehet, hogy ez is megegyezés szerint zajlott.
- Nem volt később következménye annak, hogy a németek kötelékébe tartozott?
; - Amikor felgyógyultam, le kellett jelentkeznem, igazolni kellelt magam. Akkor kérdőre vontak, hogyan kerültem Németországba, de később soha nem volt hátrányom abból, hogy nyugatos voltam. Akkor érvényben volt egy rendelkezés, hogy aki 1945 októberéig hazajön, nem eshet bántódása. Úgy döntöttem, hogy jelentkezem a rendőrségen, ott sem jött elő soha a tíz év alatt, amíg ott dolgoztam. Számomra ez a magyar történelem egyébként érthetetlen, követhetetlen. Meg se lehet írni, olyan logikátlan lépések követték egymást. Úgy a háború előtt és alatt, mint utána. A negyven év történelme hol van megírva? Tele vagyunk tisztázatlan eseményekkel, személyiségekkel, ha csak a Rákosi tündöklésére és bukására gondolunk, vagy Rajk-ra, a kommunista Nagy Imrére, akit a kommunisták végeztek ki, aztán a Kádár, akit szintén a saját fajtája buktatott meg.
Lehet, hogy a történelmet mi éltük, velünk írták - de ki az. aki ezt az egész kusza valóságot fel tudja deríteni, meg tudja írni.
L.I.

14

KANIZSA - 1tt6*«

i 995. m íreius 31.



Felszabadítás
vagy megszállás?

Eltérően ítélik meg az emberek azt, amit sokáig felszabadulásként ünnepeltünk. Sokszor elhangzott, hogy április negyedikén nem ünnepelni kellene, hanem a megszállásra emlékezni. Erről kérdeztük meg városunk polgárait, akik talán életkoruknál fogva eltérően vélekednek a kérdésről.
Polay Ferencné (69 éves kistermelő): Egyformák voltak a németek is meg az oroszok is. Nekünk mindegyikből a rossz jutott. Mindenünket elvittek, a fiatal asszonyoknak mindegyiktől félni kellett, talán a ruszkik-tól jobban. Meg ugye tovább is ittmaradtak, mint kellett volna. Én azt mondom, hogy elfoglalták az országot.
Horváth Boldizsár (74 éves i nyugdíjas): Kérem nem egyszerű i a helyzet. Énszerintem negyven- I ötben felszabadulás volt, mert a háborúnak vége lett. Az oroszok i nem úgy maradtak itt, mint ami- i kor háború volt. Engem nem ér- ; dekelt, hogy itt vannak. Jobban i szerettem volna, ha hazamennek, : de ez nem rajtunk múlott. Sze- | rintem nem bántottak senkit, ; csak nem lehetett kiebrudalni őket az országból.
Tóth Balázs (17 éves tanuló): : Én nehezen ítélem meg. Most : azt tanítják, hogy máshogyan kell értelmezni azt, amit koráb- : ban taníthattak az iskolában. Le- i het, hogy „a szemesnek áll a vi- j lág" alapon bejöttek és megtet- j szett nekik a helyzet, ők lettek : a nagyok, ők diktálhattak - így ittmaradtak. Igen, ez valószínű- j leg már a megszállás fogalmába tartozik.
Simon Péterné (44 éves el- ; adó): Nem az én dolgom ezt megítélni, nekem nincsenek saját j tapasztalataim. De jobb is, ha az ember nem mond véleményt, ki : tudja, mi jön még... Talán tény- i leg megszállás volt.
Hóbor József (50 éves rok- : kantnyugdíjas): Hol volt itt fel- : szabadítás? Ki szabadult fel? Le- i het, hogy a fejeseknek jók voltak a ruszkik, de nekünk? Azért j jutott ide ez az ország, mert negyvenöt évig mindenünk oda ment, semmiért nem fizettek. ? Könnyű volt úgy nekik, amikor : náluk voltak a fegyverek. Raj- i tunk élősködtek.
L. I.
Harmincöt jogsértő cselekményt követtek el március 20. és 26. között a Nagykanizsai Határőr Igazgatóság által ellenőrzött magyar-szlovén szakaszon. Közülük harmincat a zöldhatáron csíptek fülön \' a végek őrei, négy a szomszédos szervek hálóján akadt fenn. Egy jugoszláv polgár pedig hamisított útlevéllel próbálkozott Rédicsnél hazánk területére lépni. Ennél csendesebb volt a magyar-horvát határ, ahol hat személy akadt csak fenn a horgon. Gyékényesnél a nemzetközi gyors padlásterében két román állampolgár próbált észrevétlenül lapulni, hiába. Letenyén egy fényképcserével hamisított
Életbe lépett március 24-től a Szlovén Köztársaság kormányának teherforgalmat korlátozó rendelete. Eszerint idén minden vasárnapon és az egyházi ünnepeken reggel hat és este tíz óra között nem fogadnak teherjárműveket. Április 14-én délután kettőtől este tízig, valamint június 15-től szeptember 5-ig szombati napokon sem engedik be ezeket a járműveket reggel hattól délután egyig. A korlátozás alól kivételt képeznek a hét és fél tonnánál könnyebb teherautók, szlovén útlevéllel próbált magyar földre lépni egy bosnyák polgár, ám a jószemű határőrök hamar felfedezték a csalást. (Az okmány hamisított voltát a műszeres vizsgálat bizonyította be.) Babócsa közelében a járőr egy helyi férfit fogott el, aki a vasútvonal mentén bontotta a telefonvezetéket. Mint kiderült, az illető nem a MATÁV szakembere, így átadták az illetékes rendőrkapitányságnak. Bolhónál egy horvát polgár átkísért a határon egy bosnyákot, majd
illetve az élő állat, csirketáp, tejtermék, kenyér, friss hús szállítmányok, valamint a feldolgozott, szlovéniai rendeltetésű, közvetlenül a fogyasztóhoz kerülő üzemanyag. Ebbe a kategóriába tartoznak a szlovén rendszámú járművek és a Szlovéniában vonatra rakandó, ROLA vonatként tovább közelindult hazafelé. Az ügyeletes járőr azonban hamarosan fülön csípte. A bosnyák polgár ideiglenes menedéket kért és kapott.
Határforgalmi ellenőrzés során a magyar-szlovén átkelőkön 96 717 utas és 34 792 közúti járművet ellenőriztek, míg a magyar-horvát pontokon 257 500 utast, 63 598 közúti járművet és 7346 vagont. Beutazási feltételek hiánya miatt huszonnyolc külfölditől tagadták meg a beléptetést.
K. R.
lekedő vagy valamely szlovén kikötőben hajóra rakandó áru, amennyiben az úticélt a határon írásban igazolni tudják. (Az intézkedés eredményeként már az elmúlt hét végén Rédicsnél 17-19 órára nőtt a várakozás kilépésnél.)
K. R.

LABE-GYULES
A Lakásbérlők Egyesülete taggyűlést tart április 5-én 18 órakor a polgármesteri hivatal alagsori tárgyalójában. Várják azokat az érdeklődőket, akik többet akarnak tudni a március 21-én elfogadott városi lakáskoncepcióról, illetve kérdéseket szeretnének feltenni a meghívott jogi szakértőnek.
-kr-
Reiki programok
Április hónapban új programot indít az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház reiki kuckója. Minden szerdán délután háromtól öt óráig tanácsadás, ingyenes kezelés. Utána előadásokat hallhatnak az érdeklődök. A kínálat: 5-én: Álomfejtés, mandala. Előadó: Kustár Zsuzsa iparművész. 12-én: A lélek ezoterikus útja, Kovács Imréné reiki Tifar-II mestertanár előadásában. 19-én: Energetikai légzések és mozgássorok, előadó: Dormán Károly AIKIDO mester. 26-án: A reiki útján. Előadó: Kovács Imre reiki mestertanár, Tifar-II.
-tf-

\'W?y*


A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói:


Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk.

Nagykanizsa, Eötvös tér 28.


Julius Meinl.

DÉL-ZALAI HETILAP




MEGJELENIK: MINDEN PÉNTEKEN

áeUlaft. amit 4ftm, et&tt écíí tanta*u!


KANIZSA
TREND KFT

Kanizsa Trend
Az életrevaló bútorok gyártója!
Érdeklődésüket a 93/310-691-es telefonon, illetve személyesen a Nagykanizsa, Csengery u. 5. szám alatti Bútorszalonunknál várjuk.



M
YCQrSL
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040
Hibabejelentés: 311-442
Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése;
belső gázszerelések.
áS> ífs&í - Akar Ön kulturált
körülmények között étkezni, fagyizni? §j? Térjen be hozzánk!
í| |? Légkondicionált, 40 férőhelyes
áp reprezentatív vadásztermünkben
külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk.
KREMZNER RESTAURANT Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057



MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG BT.
1519 Budapest, Pf.: 248 • Telefon: 140-1711, 149-7583


NAGYKANIZSA
MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

INFORMÁCIÓ még ma... CÉGMUTATÓ a holnap

LEGYEN A PARTNERUNK!
VÁLLALJUK:
- társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, . adóbevallásának elkészítését,

- adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést,
- vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást.
PANNONCONSULT KFT.
Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93) 310-461 Westel: (60) 399-196




MUNKARUHÁZATI TERMÉKEK TELJES VÁLASZTÉKA TERMELŐI ÁRON!
Szociális Foglalkoztató
8800 Nagykanizsa Tel.: 93/311-457 vagy 312-277 Fax: 93/310-279

16

I

KANIZSA - lZ*c,?C41Uioit

I

1995. március 31.



Marlboro Music Rock-in \'95
Ezen a neveti Magyar-
országon már másodízben
kerül megrendezésre egy te-
hetségkutató verseny. A
Multimedia Kft, február 24-
ig várta azon tehetséges
fiatal rockzenészek jelent-
kezését, akiknek még nincs
lemeztársasággal szer-
ződésük, nem töltötték be a
18. életévüket, és magyar ál-
lampolgárok, vagy magyar-
országi állandó lakcímmel
rendelkeznek. Pályázni
maximum tízperces, le-
galább két magyar nyelvű
számot tartalmazó de-
mokazettával lehetett. Eb-
ben az évben két-
százhétvenkét kazetta ér-
kezett be a pályázatra. Az
öttagú zsűri a hangszeres
tudás, hangszerelés, illetve a
dalszöveg figyelembevéte-
lével az első körben
hatvanöt kazettát választott
ki, melyeket újra meghallga-
tott, megvitatott, majd dön-
tött A kazetták hallgatása
során a zsűri a rockzene
csaknem minden irányza-
tával találkozott, bár el-
sősorban a grunge, a hard-
core és a fűnk stílusok vol-
tak túlsúlyban. A tovább-
jutott zenekarok az alábbi
helyeken és időpontokban
vetélkedtek/ vetélkednek a
középdöntőbe jutásért; Bu-
dapest, Guillotine, márc. 24,
(Womb, Fixa Idea, Testi
Egyenleg); Budapest,
Saigon, mardos 25. (Arany-erény, Kinopuskin, Holdi; Szeged, JATE Klub, március 31. (Gőzerő, Green River, Baby Bonc); Debrecen, DOTE Klub, április 1, (PG Csoport, Trident, Machbeth); Szombathely, Végállomás Klub, április 7. (Jeanne Dark, Mozizenekar, Blokád); Pécs, Hard Rák Café, április 8. (Warpigs, Rózsaszín Kutyaharapás, Mortissimo). A verseny döntőjére május 26-án E- Klubban kerül sor, ahol a fődíjon (egy magyarországi koncertturné, és egy HMK Music lemezszerződés) kívül a Sonor, a Zildjian, a Yamaha, a Marshall, a Gib-son, valamint az Epiphone által felajánlott nyeremények is gazdára találnak majd.
... H.Z.
A múlt szombaton a Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaratermében a Wei Wu Wei, a világ legjobb zenekara lépett fel. Én ott voltam, láttam, hallottam. Nekem ennyi elég. Neked nem? Akkor meg miért nem jöttél el rá? (A kanizsai koncertszervezés, illetve a koncertek látogatása megérne egy misét, de ettől most eltekintek.) Égett a pofám, hogy városunkban csak
Nem ma kezdték a nagykanizsai liat Rock zenekar tagjai a zenélést, de eddigi pályafutásuk során nem kísérte őket a szerencse. Többszöri tagcsere, szűkös próba- és fellépési lehetőségek ellenére nem adják fel, mindig elkészítik soros demójukat. A nulladik még vagy nyolc-tíz számot tartalmazott, a keverés és a hangzás is hagyott kívánnivalókat maga után, az első pedig annak ellenére, hogy letisztultabb, célirányosabb volt, épp hogy bevezette az országos köztudatba a bandát. Ráadásul azon a kazin a gitárosok énekeltek. Erre a friss demóra viszont nagyon összekapta magát a csapat. A minőségre, és nem a mennyiségre fektették a hangsúlyt. A kevesebb néha több elven dolgoztak a fiúk. Négy dalt vettek fel a szalagra, melyek a rhythm and blues stílusjegyeit hordozzák magukon. Közeli isharmincan voltak kíváncsiak egy nemzetközi mérce szerint is magas színvonalú produkcióra. Hogyan? Ez túlságosan rendhagyó koncertbeszámoló volna? De hát hogyan is írhatnám le azt a profizmust, magasszintű hangszeres tudást, amivel izgalmas jazz-rockjukat előadták? Meg sem merem fogalmazni az összetett, bonyolult felépítésű, mégis könnyen befogadható nóták zsenialitását, a fül-
merőseim a srácok, s így nehéz objektívnak maradnom, de azért megpróbálom. Nem lehet nem észrevenni, hogy az évek során mennyit fejlődtek Fiat Rockék. A hangszerkezelés meggyőző, és otthon vannak ebben a stílusban. S ami nagy ugrás az eddigi anyagokhoz képest, hogy megtanultak végre jó nótákat írni. Már a nyitó A vihar gyermeke is olyan király riffet hordoz, hogy az ember lehidal tőle. Az ezt követő A világ tetején ülve (Sittin\' On The Top Of The World) című szám egy tradicionális blues dal, melyet igazán stílushűen, mégis egyénien, iszonyatos klassz feelinggel nyomnak a srácok. Ebben a dalban érződik, hogy mennyire jó, karakteres hangja van Skoda Róbert dalnoknak - aki sajnos ma már nem tagja a csapatnak - ehhez a stílushoz. A Lépj a Gázra, és a A téren igazi jő, középtempős R\'n\'b bemászó dallamfüzérek és a bizsergető ritmusok kombinációja nyújtotta élvezetet S ki vagyok én, hogy untába foglaljam az öt muzsikus zeneiségét, emberségét, amivel elkápráztatták maroknyi közönségüket? Sajnos másfél óra elteltével a csoda véget ért. „Függöny" fel, én jobbra el. Élveztem. Ahogy néztem, ők is. Legközelebb is elmegyek...
HÁZÉ
dalok, ezekben is kidomborodik a
gitárosok, Bali Miklós és Balogh
Tamás ízes, vérbő játéka. A
dobos, Varga Róbert végig kor-
rekt módon kíséri le a nótákat.
Az anyag hangzására sem lehet
különösebb panasz, élvezet meg-
bőgetni egy kicsit a deckben. Hall-
gatása közben fel sem merül az
emberben, hogy ez nem egy menő,
hanem csak egy kanizsai együttes.
És ez már valami, nem igaz?
Zene: 4, szöveg: 4 (1-5-ig!). Az
egyébként a tipikusan e stílusra
jellemző, de frappánsan, ízlésesen
megfogalmazott szövegekkel
felvértezett dalok értékelése - remélhetőleg - hamarosan az országos szaklapokban is terítékre kerül. Aki pedig tud egy jó hangú énekes fickóról, vagy a demo után érdeklődik, az a következő címen jelentkezzen: Bali Miklós, Nagykanizsa, Bartók B. u. 7. e.
Hosszú

w
iL.

A PÉCSI
w r

Ej


E
i


1995. ÁPRILIS 3-
ÁPRILIS 7. hétfőtől péntekig






szemle, magyar krónika, krónika,
7.30 - Közlekedési információk. 8.00 - A nagyvilág és a régió hírei, országos lapszemle. 8.10 -Hétköznapi történetek. Szerkesztők: Németh Károly, Gungl László, Dán Tibor, Jánosi Zoltán, Kovács Imre. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kii adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor - 15.00-16.00 - Dél-dunántúli Magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. ÁPRILIS 8. SZOMBAT
Fogható 9-től 11-ig a 873 kHz kh-on, valamint a 71,03 és 71,81 MHz URH-n. 9.00-11.00 „Jó pihenést!" - szórakoztató magazinműsor. Szerkesztő: Somogyvári Valéria. 12-től 19.30-ig csak a 873 kHz-es kh adón. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00 - Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Déldunántúli hírmagazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. 16.00-18.00 - A Pannónia Rádió szolgálaté és kereskedelmi műsora. 18.00-19.30 - Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30-20.00 - „In der Mutter-sprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku" - az MR horvát anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
1995. ÁPRILIS 9.
VASÁRNAP
8.30-10.00 Vasárnapi telefonok. Szerkesztő: Gungl László. 12.00-13.30 - Szerb nyelvű nemzetiségi műsor. 13.30-15.00
- Horvát nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00-16.00 - Dél-dunántúli magazin - a Pécsi Rádió közszolgálati műsora. Benne: zenés kívánságok. 16.00-18.00 -A Pannónia Rádió szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.00-19.00 - Regionális német nyelvű nemzetiségi műsor „Gruss und Kuss" ismétlése. 19.00-19.30 -magyar nyelvű zenés sportmagazin. Szerkesztő: Felső Pál. 19.30-20.00 - „In der Muttersprache" - az MR német anyanyelvi műsora Pécsről. 20.00-20.30 - „Na maternjem jeziku"
- az MR horvát nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről. 20.30-21.00 - „Na maternjem jeziku" - az MR szerb nyelvű nemzetiségi anyanyelvi műsora Pécsről.
- Irodalmi kávéház. Ma este 18 órakor az „Irodalmi kávéház" várja vendégeit az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban. Ez alkalommal mutatkozik be a közönségnek először itt Nagykanizsán Keresztesi Tímea középiskolás tanuló. Kísérője ezúttal két fiatalember: Czakó János versmondó, és Tóth Szilárd gitár, énekszámokkal.
-tf-
- Kanizsai filmesek sikere. A múlt hét végén szombathelyen rendezett Regionális Független Videó és Filmszemlén I. díjat nyert Kot-nyek István, a Hevesi Sándor Művelődési Központban működő Kamara \'67 amatőr filmstúdió tagja. Az „Árnyék vetül a porszemre" című díjnyertes filmet a Győri Nemzetközi filmszemlére is meghívták. A filmszemle különdíját szintén kanizsai alkotók, Gerócs László és Tóth Tamás nyerték „LÓSÁG" című filmjükkel. A film zenéjét Tóth Tamás, a Batthyány gimnázium tanulója szerezte, ami a zsűri véleménye szerint nagymértékben hozzájárult a film sikeréhez.
(-)



VIGASZ


Beküldési határidő: április 7. Lapunk 11. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Nincs az az erény, amelyet a szegénység meg nem rontaná.
A sorsoláson: Babócsí Károlyné, Csorriáné
Nagy Zsuzsa, Durkó Albert, Éber Kriszta, Hatvani Gábor olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.



VOLTAIRE MEGÁLLAPÍTÁS/,
OLVASHATÓ A KÉK SOROKBAN
HIVATALOS ES-WJ LETE TÉTESE

TITKON MEGFIGYEL
KÉN
ÉS KRIPTON VE&Y-
OVIGÉN JELENLÉTÉT
IGÉNYLŐ
"????y??
TÉRHATÁSÚ \' HANGZÁS
ADEL EGYNEMŰ BET
—v—
BECÉZETT ORSOLYA
OXI&EN
7—

TENGERI A\'LLAT
Nő:
SÁLFÉLE
VALAMIVEL LÁGYAN É-RINTKEZŐ
"ÓZNA DARABJÁ!
SVÉD FÉRFINÉV
HARl
V
S70MJOL-TÁSRA ALKALMAS


tr
0
A LÉGNYOMÁS HIRTELEN VÁLTOZÁSA ALTA\'. OKOZORT MEGBETEGEDÉS
mg

NAPSZAK
Röy.

EGYIK
IRÁNYBA
SEM
ROMÁNIAI FOLYÓ

KÖZEPÉN SÜL




SZÉP VIRÁG
ITÁLIAI VULKÁN


JÓSHELY
OLASZ
FOCISTA
VOLT
—V—

ÁRPAD BECÉZVE
-y—




MEGS7É-CYENl\'T
ANGOL CSILLAG!
VARÁZSLATOS


EGYlPT. NAPISTEN
FÉLREESŐ HELY




RÉS7&EN KÓTYAGOS!
SZEKRÉNYBEN VAN!
CSILLAPÍT

NÉVELŐS SZESZES ITAL
HULLÁMTÖRŐ GÁT
ÁZSIAI NÉP VOLT
MEGELE-GEL
RUTÉNIUM
RIKOLT, RÉGIESEN

GYÖNYÖRKÖDIK BENNE
ÉN-TÁVIRATBAN
TERASZ SZÉLEI !
BETÖLTHETŐ ÁLLÁSOK ELŐRE MEGADOTT MENNYISÉGE


OSZTRÁK ZENE- , SZERZŐ
JELENLEG
T\'
VE PÁRIA >
ILYEN
ÜGY IS
VAN !
1
FÉRFINÉV
SPORTOS
OPELEK
JELZE\'SE
V"—


DÜLEDEZIK
KÚRÁI, JAPÁN GK-J
"V—







SÜRGET, UNSZOL >
TOLDALÉK
SZABVÁNYÜGYI SZERV


MENEKÜLÉSI LEHETŐSÉG
FELSZEG
7




BECSI NAGYMAMA

FELHÍVÁS!
Tájékoztatom Nagykanizsa város lakosságát, hogy a Szociális és Egészségügyi Osztály a Király u. 47. szám alá költözött.
Az ügyfélfogadás március 30-tól április 7-ig szünetel.
Április 10-től az ügyfélfogadás rendje a következő:
Egészségügyi és felnőtt szociálpolitikai ügyekben: Hétfő 8.00-16.00 óráig Szerda 8.00-17.00 óráig Péntek 8.00-12.00 óráig
Gyermekes családok segélyezése ügyében: Kedd 8.00-16.00 óráig Csütörtök8.00-16.00 óráig
Nagykanizsa, 1995. március 28.
I)r. Henczi Edit
jegyző
LIMLOM AKCIÓ
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a tavaszi tisztasági hetek keretehen lakossági lomtalanítási akciót szervezünk.
Az akció során kizárólag a lakásokban feleslegessé vált holmik elszállítását végeztetjük el.
Kérjük a lakosságot, hogy az elszállítandó hulladékot az utakhoz közel helyezzék el. Szíveskedjenek ügyelni arra, hogy a gyalogos és a jármű közlekedést ne akadályozzák, továbbá, hogy a szél a hulladékot ne tudja széthordani.
A lomtalanítási akció időpontjai lakóterületenként a következők:
április 3.: Bagola, Nagy- és Kisfakos, Sánc;
április 4.: Miklósfa;
április 5.: Kiskanizsa, Bajcsa;
április 6.: Nagykanizsa, Fő út és Balatoni út vonalától északra, valamint Palin;
április 8.: Nagykanizsa Fő út és Balatoni út vonalától délre.
A lomok fenti időpontok után közterületen történő elhelyezése környezetszennyezésnek minősül.
Városunk tisztasága érdekében kérjük a lakosság szervezett együttműködését.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
A hadsereggel kapcsolatos ellenérzések mindig jelen voltak a társadalomban. F.gyrészt azért, mert mint erőszakszervezetet vív ki igazi vagy álel-lenszenvet magával szemben, másrészt a családok életében hoz gyökeres változásokat. Az utóbbi időkben nagyobb nyilvánosságot kapott öngyilkosságok, visszaélések, durvaságok szintén elriasztó tényezők a hadsereggel szemben. Ma már lehetőség van arra is, hogy a katonai köteléktől idegenkedő sorköteles polgári szolgálatot teljesítve töltse le „katonaidejét". A Templom Téri Altalános Iskolában ily-módon „katonáskodik" Prosze-nyák Róbert, aki polgári szolgálatot teljesítve az iskolában mint angoltanár dolgozik. Az iskola igazgatója, Silló Zsolt ugyanis a tanév elején olyan munkaerőproblémával találta szembe magát, amelynek megoldásaként került Róbert az iskolába. Az angolt tanító kolléganő veszélyeztetett terhes lett, majd szülési szabadságra ment, így gyors megoldást keresve jutottak el a Megyei Munkaügyi Központba, ahol a szükséges eljárást lefolytatták. A hivatalos utat bejárva -nem csupán egy, hanem - három polgári szolgálatot teljesítő fiatalember került az intézménybe.
- Két kisegítő karbantartó mellett Proszenyák Róbert az angol nyelvoktatásban segített ki bennünket. Eleinte idegenkedtek a kollégák a hosszú copfos „tanárbácsitól", de közelebbről megismerkedve, azt hiszem, sikerült jól beilleszkednie. El kell, hogy mondjam, a konkrét problémánk megoldása mellett anyagilag sem jártunk rosszul. A kolléganő juttatásait ugyanis most a TB fizeti, az ő ittmaradó béréből meg tudjuk oldani, hogy megelőlegezzük a fiúk fizetségét - hiszen ezt visszaigényelhetjük a munkaügyi központtól -. sőt, még bérmaraclvány is keletkezik, amit jutalmazásra fordíthatunk. Ez és a közhasznú munkások alkalmazása - velük szemben gyakorlatilag csak a TB-költségek terhelnek minket - segítséget nyújt a bérgazdálkodásban.
Az érintettek egyike, Proszenyák Róbert más szempontból világítja meg a helyzetet.
- Nem láttam értelmét annak, hogy egyhónapnyi kiképzés után még tizenegy hónapot elvesztegessünk teljesen fölöslegesen. Most sokkal hasznosabbnak érzem magam, hogy angolt taníthatok az iskolában. Némi pacifista érzések is hozzájárultak az elhatározásomhoz. Azt tudtam, hogy van lehetőség polgári szolgálatra, de csak olyanról hallottam, hogy az egészségügyben van rá lehetőség. A szülésire ment angoltanárnőtől tudtam meg, hogy esetleg itt az iskolában szükség lenne rám, és közintézményként alkalmazhatnak, mint polgári szolgálatost. Itt megtartom az óráimat és délután szabad vagyok, nyelvet tanulhatok, az időmmel szabadon rendelkezem. A hátránya az, hogy hosszabb, mint a fegyveres szolgálat, tizennyolc hónap. Ezért fizetségként csak a zsoldot kapja meg az ember, ami ezerkilencszázötven forint havonta, bár van némi ruhapénz is. Viszont több haszna és értelme van a munkámnak, mert a jelenlegi helyzetében ez a hadsereg teljesen alkalmatlan arra. amire hivatott. Szerintem úgy, ahogy van, nevetséges.
Mint Róbert elmondta, a család is támogatta elképzelését. Van egy bátyja is, aki még nem volt katona, egyetemen tanul. Valószínűleg ő is ezt a formáját választja a szolgálatnak.
- Én a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán végeztem, van egy felsőfokú angol nyelvvizsgám. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó érzéseket kelt bennem a tanítás. Igaz, néha van sikertelenség is - amikor egy gyerek nem tudja, amit én úgy érzem, megtanítottam -, de jó azt tapasztalni, hogy többnyire látszik a munkám eredménye. Nagyon büszke leszek erre az időszakra, ugyanúgy mesélni fogok az iskolás élményeimről az unokáimnak, mint ahogy a katonaélményekről mesélnek. Talán több élményt nyújt ez, mint a tényleges fegyveres szolgálat. Igaz, most úgy érzem, a tanításból ez a tizennyolc hónap éppen elég lesz nekem.
Lukács Ibolya

Dr. Gotthárd Jenő rendőrkapitány: - Nagyon szeretem a viccet, a nevetést, nagyon sok viccet ismerek, pikánsát és egyebet, és szívesen is terjesztem őket.

A rendőr fáradtan, kimerülten ér haza, s hogy asszonya felvidítsa, játszani hívja.
- No, és mit játszunk? -gondjuk gólyást...
- ???
- Én kelepelek, te meg elköltözöl!
/ / /
Dr. Izsák Attila ügyvéd: -Közismerten, van humorérzékem, ezt szintén közismert szerény személyiségem mondatja velem.

Kovács és Kiss állnak szemben egymással a magánvádas eljárás során. A bíró éppen békíti őket; így szól Kovácshoz: - Forduljon szembe Kissel és mondja azt, hogy „Kiss becsűleles ember. Bocsánatot kérek. "
A felszólított ennek eleget is tesz.
- Kiss egy becsületes ember?! ...Bocsánatot Kérek!?
/ / /
Kovács Tamás, a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság elnöke: - Ha néhány felszólaláson az ember nem sír, hanem nevet, akkor ez már jókora humorérzékről tesz tanúbizonyságot.

- Miért nincsenek mostanában Ceaucescu viccek?
- Mert lelőtték a poént.
/ / /
Marton István, a Pénzügyi Bizottság elnöke: - Hogy van humorom, arról a március 21-i közgyűlés zárt ülésén megbízónyosodhattak a jelenlévők. Ekkor döntöltek az IKI vezetői pályázatáról.

Városi vicc: lakáskoncepció pénz nélkül.
Országos vicc: a pénzügyminiszter nyugtatója a diáktüntetésen az egyetemi ifjúságnak sanyarúvá vált anyagi helyzetéről. 168 ezer forint havi bruttóra csökkent a fizetése.
/ / /
Papp Ferenc, a Hevesi Sándor Művelődési Központ megbízott igazgatója: - A másfél éve húzódó HSMK-igazgató választást már csak nagy humorérzékkel lehet elviselni, igaz, jó idegek is kellettek hozzá..., de az alagút végét még most sem látom.
Kedvenc viccem.\' Az nem publikus, de egy sörért bárkinek elmesélem a Kalóz Jack-ben.
Egy publikusabb:
Parasztbácsi felhívja a Jereváni rádiót és megkérdi, hogy igaz-e, hogy törülközővel meg lehet ölni az anyóst.
- Igen, de jól kösse bele a vasalót! - hangzik a válasz.
/ / /
Teleki László, a Kisebbségi Önkormányzat elnöke: - Igen. van humorom.

A cigánynak fia születik, kérdezik tőle, hogy mi legyen a gyerek neve.
- Talán legyen Jakobsz.
- Az nem lehet, ez nem név.
- Dehogynem, mindig azt mondják, hogy Jakobsz, a ro-

KIT VÁLASZTANA ÁPRILIS BOLONDJÁNAK?
KflNIZSfl MŰSOR

Bicsak Miklós képviselő: Magunkat, képviselőket.
Dr. Csákai Iván képviselő: Saját magamat. Aki belemegy a képviselőtestületi játékokba, az csak bolond lehet.
Gerencsér Tibor, a Polgármesteri Hivatal főmunkatársa: Lehet, hogy többet is találnék... Nem akarok többeket megsérteni, ezen azokat értem, "akik kimaradnának a felsorolásból.
Dr. Horváth György képviselő: Marton Istvánt.
Palotás Tibor képviselő: Azt szeretném, ha április bolondja az.
Böröcz Zoltán képviselő: Másodikától naponta jelenik meg a Kanizsa újság. S hogy érdekes legyen, minden számába a közéleti személyiségeknek ehhez hasonlóan érdekes kérdéseket tesznek fel.
Dr. Kerekes József képviselő:
- Ötven éve szabadult fel Nagykanizsa.
- Remélem, jobb időnk lesz, már nem lesz bolondos az április.
Lovrencsics Lajos, a Városvédő Egyesület elnöke: Egy ötös lottótalálat másfél milliárd forintját még nem tudjuk, hogy felajánljuk-e a városnak vagy megtartjuk-e az Egyesületnek.
Röst János, az SZDSZ helyi elnöke: Nagykanizsa 750 éves évfordulójára kikiáltanánk Nagykanizsát „liberális" városállamellehetetlenülő magyar állampolgár lenne, mert akkor csak vicc az, amit a kormány és annak vezére művel velünk.
Zsoldos Ferenc képviselő: Aki Bokros pénzügyminiszter úr márciusi programjáért köszönő levelet ír. Aki a város pénzügyi helyzetének ellenére metró építését tervezi. Illetve azt az optimista embert, tv-nézőt, aki azt várja, oly nagy lesz az egyetértés a testületben, hogy nem tartanak tovább öt óránál az önkormányzati ülések.
nak. (Hiszen Nagykanizsa ősi liberális város, már címerében is benne van a szabad madár.) Új választást írnánk ki, majd a megalakuló liberális nagykanizsai kormány tárgyalásokat folytatna a volt kormánnyal az alapszerződés megkötésére a Magyarországon lakó kanizsai polgárok jogainak védelmében.
Dr. Szabó Csaba kórházigazgató: Nem lesz többet egészségügyi reform.
Tüttő István alpolgármester: Magyarország visszafizette adósságát, s a nagy tőkések sorban állnak, hogy megvásárolják az eddig még nem privatizált cégeket.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város közgyűlésében teljes az egyetértés.


ÁPRILIS 1. SZOMBAT
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Kis Gézengúzok Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Sivatagi lavina 20.15 óra: Végleges vonzerő
ÁPRILIS 2. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Kis Gézengúzok Stúdió mozi: 16.30 és 18.15 óra: Sivatagi lavina 20.15 óra: Végleges vonzerő
ÁPRILIS 3. HÉTFŐ
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Kis Gézengúzok Stúdió mozi: 16.30, 18.15 é.s 20.30 óra: Forrest Gump Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatonián KANIZSA TV: 19 óra: - HÍRADÓ; - A hétvége sportja
ÁPRILIS 4. KEDD
19 óra: KAMARA Pódium - a Bojtár Népzenei Együttes önálló estje a HSMK-ban
Apolló mozi: 16, 18 ás 20 óra: Kis Gézengúzok Stúdió mozi: 16.30, 18.15 és 20.30 óra: Forrest Gump
ÁPRILIS 5. SZERDA
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Kis Gézengúzok Stúdió mozi: 16.30, 18.15 és 20.30 óra: Forrest Gump Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA TV: 19 óra: HARMADIK FOGÁS, rétegmagazin; - HOMOKÓRA, magazin idősebbeknek; - Rend őrségben a RENDŐRSÉG; - FIGYUSZ, ifjúsági magazin; - SZÍNPÓDIUM kulturális magazin.
ÁPRILIS 6. CSÜTÖRTÖK
10 óra: Beavató hangverseny gyermekeknek - a Zeneiskola Fúvósötöse és
Baráth Yvette közreműködésével a HSMK-ban Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: A maszk Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Lamerica
20.15 óra: Esőasszony Kanizsai Kábelrendszer C2; és a VHF 55-ös csatornán KANIZSA TV:
19 óra: - HÍRADÓ; - Hétvégi programajánlat; - JÖVŐ HÉT, közéleti
műsor; - TANÁCSADÓ, szolgáltató,, ajánló magazin.
ÁPRILIS 7. PÉNTEK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: A maszk Stúdió mozi: 16.30, 18.15 óra: Rendőrakadémia Moszkvában 20.15 óra: Esőasszony

KANIZSA - 7Um CM& H8á*eÁ

1995. március 31.



ÁPRILIS BOLONDJA...
Balottitok liava — nem alaptalanul mondjuk ezt a/, áprilisra. Nemcsak a változékony idő miatt igaz, de valóban bolondozik szinte az egész világ április elsején déli;;. A tréfa ugyanis csak délig érvényes. Igaz, voltak már az ókorban is tavaszi bolondünnepek, amikor úr szolgának, szolga úrnak öltözött. Főleg a keltáknál volt nagy hagyománya a tavaszi bolondozásnak. Az április bolondját járató szokások azonban Franciaországból terjedtek el, ugyanis 1564-ig IX. Károly rendeletéig évnyitó ünnep volt április elseje. Az újévi szokásokat azonban nem lehetett egy rendelettel máshová űzni, ezért a jó franciák évente kétszer ülték meg a/ újévet. I / azonban hatalmas költségeket emésztett lel, ezért egy idő után a/, április elseje ál-újévvé vált, amikor ál-ajándékokat adtak egymásnak az emberek. Ha újévkor egy üveg jófajta borral köszöntötték egymást, akkor áprilisban egy üveg vizet vagy ecetet ajándékoztak felebarátaiknak, a lakomákból is ál-torok lettek. I "hl a móka, az étkezéseket aperitiffel nyitották. Az étvágygerjesztő ilal \'neve is abból a/, aperire szótőből származik, mini a francia április.

ARÓ
\\ Úgy látszik a skótok nem-i csak túlzottan takarékosak, de i tréfás kedvűek is. Legalábbis \\ az az ember, aki újszerű idoli mérő szerkezetet szerelt ősze. ;! Az óra visszafelé - úgy is <? mondhatnánk, hogy az óra já-\\ rásával ellentétes irányban -! jár. A tervező ötletét díjazta f is egy cég. azóta sorozatban i gyártják a visszaórákat, ame-| Iveknek számlapja is lermé-\\ szetesen (?) éppen a fordított-\\ ja a normálisnak: a jobb és :j baloldali félkor szemben lévő j számai felcserélődtek. A gyár-; tók szerint semmiféle logikus : magyarázat nem indokolja, | hogy egy óra csak balról jobb-: ra veheti a kanyart. A tik-ta-i kot is visszafelé hangoztató | időmérőt felettébb kedvelik a ; gyerekek - nekik minden tet-; szik, ami „más" -. a tréfás i ajándékokat gyűjtők, és azok . akiknek már mindenük van, | csak fordított órájuk nem.
Az auszikról köztudott, hogy többségük fegyencek leszármazottja. Ebből a tényből sok megalapozatlan feltételezést is levezetnek, akik felületesen ítélik meg embertársaikat. Az azonban, hogy Ausztráliában sok furcsa - mondhatni bolondos - ember akad, az tény. Vagy akad másutt is? Lehet, de számunkra, akik Közép-Európában élünk, más bolondsága sokkal érdekesebbnek tűnik.
MI VAN
A ZSEBBEN?
Az ötödik kontinens egyik jelképe a kenguru. A legokosabb kengururól az a történet járja, hogy az egyik miniszterelnök rezidenciáján fontos beosztást töltött be. A türelmes és tanulékony állat minden reggel a kertkapuban várta a postást, aki a kormányfőnek címzett leveleket a kenguru zsebébe gyömöszölte. A küldönc hipp-hopp pár ugrással a háznál termett és a küldeményt a címzetthez juttatta. Arról nem szól a fáma, hogy a levelek bontásában, iktatásában segédkezett volna - de Ausztráliában bármi lehetséges.
KATONAMADÁR
A másik érdekes ausztráliai állat, amelyhez legenda fűződik, az emu. A nagytestű futómadár - a strucc rokona -családi életére jellemző, hogy a nőstények igencsak lusták, csak a legszükségesebb feladatokkal, terhelik magukat. Legfontosabb családanyai kötelességüknek, a költésnek sem nagyon tesznek eleget, a hímek ülnek a tojásokon. Az egyik közép-ausztráliai pár egy katonai gyakorlótér közelében költött, amikor a családcentrikus hím négy tojásnak látszó valamire telepedett. A költés nem járt sikerrel, de szerencsére tragikusabb végkifejlettel sem. Ugyanis a madár négy tojásgránátot szemelt ki utódjául -de azok nem robbantak fel és a papa egy idő után meg is unta a költést.
TILTOTT FÜRDŐZÉS ZSAKETTBEN
A századelőn történt az az eset, amikor egy fiatalember értesítette az ausztrál sajtót, hogy ő bizony megszegi azt a törvényt, ami betiltotta a napkeltétől napnyugtáig való tengeri fürdőzést. Bizonyára mások is ellenszegültek a tiltó jogszabályoknak, és nem tudtak ellenállni a hűs haboknak. A fiatalember azonban nagy nyilvánosságot kívánt adni cselekedetének, ez nem is maradt el: többezres nézősereg és a tudósítók hada figyelte a nagy eseményt. A vétkes nem akarta bűnét még a fürdőruha viselésével is tetézni, ezért zsakett-ben merült alá az enyhet adó habokba. A rend szigorú őrei így átázott ruhában tartóztatták le, miután tettét végrehajtotta.
GUGGOLNI JÓ?
Belső-Ausztráliában járva ma is látni olykor a buszmegállóban guggolva várakozó utasokat. No nem a takarékos építkezés miatt várakoznak a helyközi járatokra, délceg emberek is bőven elférnek a megállókban. A szájhagyomány szerint ennek a várakozási módnak a történelemben keresendő az eredete. Mint sok más, ez is a fegyenctelepi időkre vezethető vissza, ugyanis a volt angol gyarmaton az elítélteket bilincsbe verték, lábukra béklyót kötöttek, s ennek elviselése a guggolási po-ziturában volt a legkönnyebb. A sajátos testtartás tehát nem más, mint a néphagyományok ápolása.
KEBEL VAGY HAL?
A két legnagyobb ausztrál város, Melbourne és Sydney. A vetélkedés egészen odáig fajult köztük, hogy mindkettő hoppon maradt. Nem tudták eldönteni, hogy melyik legyen a főváros, így született meg Canberra. Melbourne és Sydney között félúton, mintegy kétezer lakossal vette fel mai nevét 1918-ban. Már a város elnevezésénél is gondok merültek fel, először Centripo-lisnak. majd Zenithnek, később Venusnak vagy Pacificának akarták keresztelni. Vitás, hogy a Canberra elnevezés a bennszülött kaamberra (fedetlen kebel) szóból származik-e avagy a halban gazdag találkozóhelyet jelentő nganbirra-ból. A mára nagyvárossá fejlődött egykori porfészekben mintegy harminc éve még a thaiföldi követ saját ablakából akár nyúlra is vadászhatott.
NEMCSAK EGY SZIA
Ausztráliában nem nagyon értik az Angliában beszélt angol nyelvet, éppúgy ahogy az Egyesült Államokban is gondot okoz a különböző országrészekből érkezők kommunikációja. A beszélt nyelven és szokásokon kívül az ötödik kontinensen a nagyvárosok lakói mentalitásban is nagyban különböznek nemcsak az anyaországban élőktől, dc egymástól is. Már az ismerkedésnél a lényegre térnek. Az üdvözlés egyben az idegenhez való közeledést is jelenti, amely máshogy zajlik Sydnyben, Mel-bourneben és más városokban. Sydneyben azt tudakolják az embertől, hogy mennyi a bankbetétje; Melbourne-ben azt szeretnék tudni, hogy ki honnét származik és melyik iskolába járt; Adelaidben az érdekel mindenkit, milyen templomba jár a másik; Brisbane-hen, ahol lezserehbek az emberek, nem nagyon kérdeznek semmit az idegentől, csak karon fogják és azt mondják: -Gyere, haver, hajtsunk fel egy pofa sört!

Abszolút hatalmú uralkodó tartotta kezében a jogart 1643-1715 között Franciaországban. Lajosnak hívták, s az e nevet viselők között tizennegyedik volt a sorban. Hihetetlen, de a teljhatalmú király életét számos szigorú szabály korlátozta, melyek a felséges úr létének intim eseményeit is - az éjszakai órákat kivéve -a nyilvánosság színe elé tárták. Jó példa erre a Napkirály felkelési ceremóniája is. Reggel hét órakor az Első Inas csendben beengedte a többi szolgálattevőt, akik meggyújtották a tüzet, kinyitották az ablaktáblát, rendbeszedték a szobát. Fél nyolckor az Első Inas az elfüggönyözött ágyhoz lépett és halkan azt mondta:
Felség, itt az idő! Majd az Első Orvos és az Első Sebész megvizsgálták a királyt. Negyed kilenckor az Első Szolgálattevő Nemesúr elhúzta az ágy függönyeit. Majd a szerep ismét az Első Inasé, aki borszeszt hintett a király kezére. A Főkamarás az ágyhoz vitte a szenteltvizet, az uralkodó belemártotta ujjait és keresztet vetett, majd a teremben megjelent urak és hölgyek rövid imát mondtak. XIV. Lajos fél kilenckor méltóztatott felkelni, mikoris papucsot húztak lábára, hálóköntöst adtak rá, valamint kiválasztotta aznapi első parókáját. A király mindez után elfoglalta helyét a díszes hordozható árnyékszéken, ám eközben is fogadott egy csoport embert. Majd újabb hó-
dolók jelentkeztek, hogy biz-
tosítsák hűségükről az uralko-
dót. Kilenc órakor végre a ce-
remónia főszereplője megkap-
ta reggelijét, két csésze teát
vagy erőlevest. A szolgahad
felöltöztette, feladták rá har-
madik parókáját, majd elment
a tízórás misére. Délután egy
óráig dolgozószobájában
munkálkodott, ebédelni csak ezután kezdett. Elolvasni is fárasztó, nem? Arról nem is szólva, hogy a hatvankét évig trónoló király a mosa-kodáson gyakorlatilag a negyed kilences borszeszhintést értette, no meg némi illatszert a kellemetlen szagok elkendőzésére.

ESZELŐS SZIVATÁS
Hollywoodban történt, hogy március 31-dike éjszakáján egy „baráti" társaság úgy döntött megtréfálja egyik felebarátjukat. A kiszemelt áldozatot leitatták, és egy olyan padlóra fektették, amelyet fehérre meszeltek. A parkettával ellátott igazi plafonra székeket, asztalt erősítettek, így a del-lirium tremensből ébredő páciens azt hitte, hogy a plafonon fekszik, és lenéz a padlóra. Ha idejében rá nem nyitják az ajtót, szabályosan megőrül.


LÓKARDIGÁN
A drága versenylovak -mint köztudott - drága állatok, de nemcsak a megvásárlásuk kerül sokba, hanem a későbbi fenntartásuk, dédelge-tésük is. A minőségi abrak és ellátás mellett az időjárás viszontagságai ellen is védeni kell a paripákat, nem beszélve a futtatás utáni felhevült állapotról. Az egészséges lóöltö-zéknek sok kívánalomnak meg kell felelnie. Jól szellőző anyagból készül, melegít, az izzadságot felszívja, nem dörzsöli föl a ló bőrét - és nem utolsó sorban a nemes állathoz méltó szabású, színű és a többi. Az egyik ilyen lókardi-gán nyolcszázötven grammos lenkanavászból készült, vízhatlan, de levegőt áteresztő vászon, melyet rothadás- és gombaellenes szerrel itattak át. A kreáció jellemzője még, hogy a ló testéhez simul, és magas gyapjútartalmú, sőt. mi több. a dörzsölésnek kitett részeken bárányszőrme párnács-kák védik a paci bőrét.



Tavasz a kultúrában, kultúra a tavaszban

A Hevesi Sándor Művelődési Központ Tavaszköszöntő programjai
Április 4-én, kedden 19 óra
A Bojtár Népzenei Együttes Gálamű-

Április 6-án, csütörtökön 10 óra Beavató hangverseny
Fúvós-
és Baráth Yvette
Április 8-án, szombaton 16 óra Húsvéti hívogató... - G
Április 8-án, szombaton 16 óra
Húsvéti Hangverseny a Felsőtemplomban
Közreműködnek: a Zágrábi Pedagógus Vegyeskar és a Nagykanizsa Zeneis-
Április 10-én, hétfőn 19.30
Kápolna Koncert - a Tomkins Énekegyüttes hangversenye a Kórházi Kápolnában
Április 10-11-én, hétfőn, kedden 19 óra A Vidám színpad vendégjátéka
Április 11-én, kedden 18 óra
Tavasztól télig - a Kanizsa Fotóklub
diaestje Április 12-én, szerdán 18 óra
CORPUS - Válogatás a Kamera \'67
Amatőr Filmstúdió díjazott filmjeiből
Április 13-án, csütörtökön 10 és 14 óra
az űrbáró - a Tatabányai Jászai Mari Színház gyermek-
Április 19-én, szerdán 18 és 20 óra A Lézer Színház vendégjátéka
Április 22-én. szombaton 20-03 óráig Virágbál (Los Angelitos Együttes)
Április 23-án, vasánap 20.30 óra
JAZZ hangverseny - Krzysztof Scie- | rancki Trió (Lengyelország)
Április 24-én, hétfőn 19 óra
A Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar I hangversenye
Április 26-án, szerdán 19 óra
Az Olajbányász Fúvószenekar kon- |
certje ?
KIÁLLÍTÁSOK
a Kanizsa Fotóklub kiál-
Április 10-14-ig Évszakok -lítása
Április 20-tól:
Bortnyik Sándor festőműv kiállítása

22

I

KANIZSA - TU*«*»

1995. március 31.





találékonyság tesztje
/. Elégtelent harcoltál ki kémiából. Vajon miért?
a) Mert eszed ágában sem
volt felkészülni. 0 pont
b) Mert az oxidációról hogy, hogy nem a biatorbá-gyi vonatszerencsétlenség jutott eszedbe, és hirtelen annyira elszorult a torkod, hogy egyetlen szót sem tudtál kinyögni. 2 pont
c) Az oxidáció helyett azért kezdtél a vb-döntőről beszélni, mert szokott alaposságoddal mélyebb összefüggéseket is fel akartál tárni. Sajnos, a pedagógus türelmetlen volt. 6 pont
2. Otthon takarítás helyett
inkább gombfociztál a Leve-
li Bélával. Vajon miért?
a) Mert összehasonlíthatatlanul jobban szeretsz gombfocizni, mint takarítani. 0 pont
b) Mert az íróasztalról ilyen ötletes módon, a csúszkáló gombok segítségével akartad eltávolítani a port. 2 pont
c) Tartottál a porszívó motorjának túlmelegedésé-től, és azt vártad, hogy fagypont alá hűljön, mielőtt használod. De nem hűlt, az istennek sem. 6 pont
3. Edzés helyett moziba
mentél. Vajon miért?
a) Mert lusta voltál, mint
egy idősebb bivaly, márpe-
dig az edzésen rohangálni
kell, ami a moziban kifeje-
zetten tilos. 0 pont
b) Úgy értesültél, hogy
„A duzzogó seriff" termé-
szettudományos ismeretter-
jesztő film az ifjúság épülé-
sére, és komolyan csalódtál,
amikor kiderült, hogy ka-
landfilmről van szó. Bárcsak
edzésre mentél volna...
2 pont
c) Magad sem érted, ho-
gyan kerültél a moziba. Bi-
zonyára hipnózis alatt csele-
kedtél, vagy a villamost térí-
tették el ismeretlen tettesek.
6 pont
Ami az értékelési illeti, az teljesen tőled függ. Meg attól, hogy őszintének akarsz-e látszani, vagy inkább „találékonynak"?
Inka hidak

Az inkák idejében az Apurimac folyón átvezető függőhidak az akkori világ legnagyobb úthálózatának szerves és rendkívül fontos részeit képezték, hiszen segítségükkel terjesztette ki hatalmát az uralkodó a cuzcói völgy környékére és az azon is túli vidékre. Ma a nevezetes folyón már szinte mindenütt, egyetlen kivétellel vashidak biztosítják a közlekedést. Az utolsó régi függőhidat pedig minden második évben újítják meg az inkák népének utódai. A művelethez januárban kezdenek hozzá, ugyanis ilyenkor - az esős évszakban - a legnagyobb a szakítószilárdsága az icsu-fűnek, amely az alapanyagot szolgáltatja a hídépítőknek. Első mozzanatként a helyszínre érkező családok puhára verik kövekkel a kemény fűszálakat, melyeket hatvan méter hosszú kötelekké fon-
Gyerekszáj
Két hangya sétál az úton, amikor meglátnak egy elefántot.
HOLLAND AUTÓJEL
- Te maradj itt, én hozok segítséget - mondja az egyik. Amikor visszatér, már nem látja az elefántot.
- Te, hol az elefánt? - kérdezi.


VENDÉG A PINCÉRHEZ : - FRISS A PÉKSÜTEMÉNY ?
/VÁLASZ A REJTVÉNYBEN/
VALAKINEK A
THAWÖLD
RÉGI
NEVE
TAN
LÉTSZÜKSÉGLETEIRŐL GONDOSKODÓ
FORDÍTOTT KETTŐS fcETÚ
LELKEM -
DEZŐ
KIÁLTA\'S
SZÍNÉSZNŐ VOLT /SÁRl/
KOTEST LAZÍTÓ
ALLOVIZ
VERNE KAPITÁNYA
TESTRÉSZ
GONOSZ TEVŐK
GRAMM
nak. Tizenkét ilyen kötelet eggyé sodornak, majd ezekből a vastag kábelekből hármat fonnak újra össze. Ezekből a legvastagabb kötelekből lesz aztán a híd korlátja és padlója. A következő napon a folyóparti falu lakói folytatják a munkát. Nagy kiáltozás közepette levágják a régi hidat, majd órákig tartó kemény munkával kifeszítik az új köteleket a folyó fölé. A végeket a férfiak szilárd sziklákhoz csomózzák és kövekkel rögzítik. A harmadik napon két chamaca ca-mayu - magyarul hídmester - lát hozzá a finomabb műveletekhez. Az élső a pallókábeleken ül és szalmakötegekkel erősíti egymáshoz őket, a második állva a pallókábeleket rögzíti a korlátokhoz. Az utánpótlást szorgos asszonyok fonják a parton és egy kisegítő hordja a mestereknek. Délutánig tizenkét kilométernyi kötelet dolgoznak a hídba. Mikor végre kész a nagy mű - melytől annak idején a hódító spanyolok lovai is
- Elment - válaszolja a másik.
- Az nem lehet, mert nem találkoztam vele. Csak nem etted meg? - így az első.
- Ugyan, dehogy - válaszol a második.
- Na, ne próbálj átrázni! -mondja az első. - Akkor miért zsíros a szád?
KI NEM ÁLLHAT
D

HÁROM, SZLÁV NYELVEKEN
FÉLÉV!
KÖZÉP-EURÓPAI MEDENCE






ELEM!
KILOGRAMM
KAVICS
CSAPAT-RÉSZ !
T
MORZE-HANG visszahőköltek -, az építők ismét felszítják a parton az áldozati tüzet és a férfiak szertartásosan végigsétálnak a hídon. Nő ugyanis nem teheti lábát az alkotásra az első napon, mert az a hiedelem szerint balszerencsét hozna.
Gondolasors?

Attól tartanak a velencei polgárok, hogy kétezerre eltűnik a város egyik nevezetessége, a csatornákon himbálózó, kecses gondola, ami nem valami egyszerű jármű. Jellegzetessége, hogy egyik oldala magasabb, mint a másik, hiszen csak így lehet a keskeny kanálisokon egyetlen rúddal kormányozni. Régi tapasztalat, hogy tizenkétféle faanyagot kell használni ahhoz, hogy a többszáz év alatt formálódott hajótest alakzatot elkészíthessék. Ráadásul hat-hét évig kell tanulni ezt a szakmát ahhoz, hogy valaki igazán mesterré váljon. Velencében pedig sajnos jelenleg csupán két hetvenévesnél idősebb mester működik, ráadásul egyiküknek sincs tanítványa, mivel a városban évek óta nem akadt fiatal, aki ezt a szakmát válassza. Egy gondola élettartama csupán tizennyolc-húsz év a leggondosabb használat és karbantartás mellett is, ezért félő, hogy az ezredfordulóra nem marad már gondola a lagúnák városának.

Beküldési határidő: április 7.
Lapunk 11. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése. Szerintem ilyen az izzó vasdarab.
A sorsoláson Bor Hajnalka, Ceglédi Albcrtné, Döniösiné Nagy Ágota, (»óg Erzsébet, Lányi Kázmér olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa újság előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át.


Házmester kerestetik! Zöldövezeti társasházba kazánfűtői szakvizsgával rendelkező házmestert keresünk, fényképészeti szakképesítés előnyt jelent. Fizetés megegyezés szerint. A havi fixen kívül benzines olajbónokat is juttatunk. Jelentkezni a közös képviselőnél, Fa Miklósnál lehet.
Földrajz és biológia szakos tanár szociális bérlakásban lakberendezést vállal. Három gyermek nem akadály, csak az ágy. Érdeklődni lehet: 311-040 telefonszámon.
Nullponton levő vállalkozásom tartópilléreinek megerősítéséhez kölcsönt kérek. Ha csődbe jutnék, visszafizetem. Ajánlatokat „Ó, Rigó" jeligére a szerkesztőségbe kérek.
Állás nélküli kemencefűtő ingatlankezelési tanfolyamon venne részt. Minden megoldás érdekel. Ajánlatokat „Szép Heléna" jeligére, a szerkesztőségbe kérek.
Bejáratott, nem történelmi egyházamat híveimmel OTP lakásra cserélném. Szoc. pol. kedvezmény van. Személyesen érdeklődni csak szombaton: Csokonai u. 1. (Thury ABC mögött). Nem ér a nevem, a lelkem nem kormos!
Mindennemű közintézmény költöztetését vállalom, referenciamunkáim: etető rendszerű szociális osztály; sportfogászat. Ajánlatokat Henczidától Bonczidáig" jeligére a szerkesztőségbe.
Ügyvédi nodámat megnyitottam. Első ügyfeleim között a következő ajándékokat sorsolom ki: ingyenes filmelőhívást, 1 db szilvakék zakót, 1 db barett sapkát valamint Nemere. krimiket. Cím: Pannónia Hotel.
Kedvenc magyar nótám szövegét keresem. Becsületes megtaláló ingyenes fogászati kezelésben részesül. Jelige: „Fél nótás".
„Szűz" jeligére
1 Azt kérdezed, a tampon el tud-
| ja-e venni a szüzességedet. Való-
jj: színűleg tudod, hogy a szüzesség
| elvesztése úgy történik, hogy a
| szűzhártya valamilyen módon át-
I szakad. Ez normál esetben közö-
li sülés során a hímvessző behato-
;;! lásakor történik meg. A szűzhár-
i tya azonban más behatásra is sé-
| rülhet, ezért ajánlott szűz lányok-
I nak a kisméretű tampon haszná-
| lata, amely a vérzést képes fel-
| fogni, méreténél fogva azonban
;i! nem okoz sérülést. Ennek oka,
;!; hogy a szűzhártya bizonyos mér-
Elveszett ifjúságom keresem. Költségeit visszafizetem, 120.000 Ft-ig. Jelige: „Old\'s Boy".
Túlrendelt Clean-citrus készletemet Tükör ablaktisztítóra cserélem. Olcsóbb ragyogás. Jelige: „Akit a mozdony füstje megcsapott - (lemossuk)".
Báli megnyitó beszédeimet egy jó privatizációs törvénytervezetre cserélném. Ajánlatokat: „Vörös Vénusz" jeligére kérek.
Párttagkönyveimet állami megrendelésre cserélem. Önkormányzati is érdekel. Ajánlatokat a „Ne óvakodj a törpétől" jeligére kérek.
Széles körű szakmai tudásomat másokkal is megosztanám. Tevékenységi köröm: portfolió, alufólió, nej-lonfólió, celofólió. Ajánlatokat „Polihisztor" jeligére kérek.
Szobalányomat lányszobára cserélném. Fiú is érdekel. Ugyanitt hagyatékból származó idézőjel, zárójel fölösleges szóközre cserélhető. Jelige: „Polihisztor".
Önkormányzati, fatüzelésű, vas-kályhás, színesre meszelt falú barlanglakások közművesítését vállalom. Telefonügyintézés helyben. Ajánlatokat „Nem vagyok rest" jeligére kérek.
Fészekrakási területet keresek a külvárosban, Postához nagyon közel. Ajánlatokat „Nem vagyok földhöz ragadt" jeligére kérek.
Színes, szélesvállú, karizmatikus szakembereket keres a tízéves önkormányzati televízió. Ajánlatokat „Van képünk hozzá?" jeligére kérünk.
Néma rádiónkhoz frekvenciát vásárolnánk. Bármilyen URH érdekel. Ajánlatokat „A Csend hangjai" jeligére kérünk.
Magukat megnevezni nem kívánó befektetők a Tar-(tele)Vy.sió indításához agilis munkatársakat keresnek. Keresztapánk már bent van. Jelentkezni „Az ész a fontos..." jeligére lehet.
Rendőrségi feltáró riportsorozatunkhoz az ORFK-nál is többet tudó, jólértesült informátorokat keresünk a megye 70 ezer lakásából. Jelentkezni „Z. Tégla" jeligére lehet.
tékben rugalmas, képes igazodni egy kisméretű tampon alakjához. Egy extra méretű tampon felhelyezésekor azonban képes áttörni a szűzhártyát.
„Terhes lehetek-e" jeligére
Azt kérdezed, hogy teherbe eshetsz-e, ha menstruáció közben közösülsz. Sajnos a mai nap is sokan gondolják, hogy a menstruáció védelmet jelent a terhesség megelőzésére. Ez azonban nem így van. Menstruáció alatt is megérhet egy petesejt, amely ké-
Kábel- és köldökzsinór-válogatáshoz szorgos árvalányt keresünk. Siker esetén az Oxigén alapítványi bálra belépő garantált, de az üvegcipő nem (gipszcsizma esetleg). Jelentkezni „Hamupipőke" jeligére lehet.
Lejárt művészi értékű mozaikot -akár kis részletekben is - középszintű alapellátásra cserélnénk. Ajánlatokat „A (mozaik)kocka el van vetve)" jeligére kérünk.
Szellemi társasjátékhoz partnereket keresünk! Aki megtalálja immár harmadszor elköltözött szerkesztőségünket, annak igény szerint jeligés levelet adunk át, vagy panorámás kilátást biztosítunk a kanizsai háztetőkre. Lehetőség nyílik katakombáinkban csoportos tárlatláto-gatásra. Nénú önerős anyagi befektetéssel a kiválasztottak részt vehetnek patkányfuttató versenyeinken is. Mozgólépcső van (felülről a második). Hason érkező ügyfeleinket diszkvalifikáljuk. Csak semmi EXTRA!
Jól működő multinacionális nagyvállalkozáshoz két agilis fiatalember dolgozni szerető, az MLM-ben jártas munkatársakat keres. A jól elvégzett munka jutalmaként kerékbilincs eltávolítása, illegális szeméttelep legalizálása, út, híd bontásának megrendelése, hegyi út portalanítása igény szerint. Jelentkezni, „Én is leszek 21%-os, de csak általatok" jeligére lehet a hirdetőben.
Vonat padlásterében érkezett román ajkú feketemunkaerőnek alkalmatlan Dacia-kereskedőket közvetítenénk ki rosszul működő autópiacok fellendítésére. Ugyanitt ruandai gyöngyhalászok szezonvégi áron Balatonba esett karikagyűrűk kiha-lászására kaphatók. Részletes felvilágosítás „Határtalan lehetőségek" jeligére kérhető.
Kisebbségbe szorult többségiek figyelem! Szülési segélyhez, GYED-hez, GYES-hez, családi pótlékokhoz nyomtatvány, szabad kapacitás, könyezettanulmányhoz lelakott lakás nálunk igényelhető. Kérelmeket a „Nem mind fehér, aki annak látszik" jeligére a hirdetőbe küldjék.

pes megtermékenyülni, tehát kialakulhat a terhesség. Célszerű más védekezési módot választanod, amely biztonságosabb.
„Végállomás előtt" jeligére
Az iránt érdeklődsz, biztonságos-e, ha a férfi „végállomás" előtt megszakítja a közösülést. Ez nem biztonságos módszer. Elsősorban nagy tapasztalatot, önfegyelmet feltételez, másrészt a spermiumok kis része már a kielégülés előtt kiszabadul, így képes a megtermékenyítésre. Neked is az tanácsoljuk, amit előző kérdezőnknek: használj biztonságosabb módszert! A gumióvszereket ma már minden boltban, gyógyszertárban problémamentesen beszerezheted.
Kos: III. 21-1V. 20.

Bravó! Bukdácsolva ugyan, de leküzdted az akadályokat. Figyelmed mindenre kiterjed, jut időd a szeretteidre is. Jó nekik! Roppant kellemes hét vár rád. Próbáld meg elviselni.
Bika: IV. 21-V. 20.
UT
Túlontúl érzékeny vagy, de környezeted toleráns veled szemben. Főnököd új munkával bíz meg. Élj a lehetőséggel, állj talpra! Munkád gyümölcse nem az epresben terem. Ikrek: V. 21-VI. 21.
Iszonyúan szétszórt vagy. A fociban nincs szerva, a jövő héten viszont van szerda. Ezen a napon ne menj emberek közé. Talán egy állatkert segítene. Ne ugass sokat.
Rák: VI. 22-VII. 22. ?SJBS Lehiggadtál, megfontoltabb ?Újra lettél, már tudsz lazítani. De [SfP-jTj dolgozni még nem. Szép do-Ulil log az önvizsgálat akkor, ha mellette másra is jut időd. Kapcsold az ötödik sebességet!
Oroszlán: VII. 23-VIII. 23.

Hiúságod jutalma az üres pénztárca. Vigyázz! Ágyban nem lehet ekkora bukást kiheverni. „Hosszú haj, rövid ész" bizonyítsd be, hogy nem így van! Ne ülj sokáig a tojásaidon. Szűz: VIII. 24-IX. 23.
Ml A család szeretete túlsegített l^^\' a nehézségeken, de a dicső-HjJY séghez hosszú ul vezet. Le-wi\\ nint most felejtsd el! Nem, a kormány a fizetéseket nem fogja betiltani. Elhiszed? Mérleg: IX. 24-X. 23.
Ha esetleg földönkívüliek szállnak le a kertedben, ne lepődj meg, hanem máskor a hangosabbik vekkeredet húzd fel. Ha nem akasz összeveszni az életed párjával, vidd vissza az üvegeket.
Skorpió: X. 24-XI. 22.
Hiperakti vitásod dicséretes, _ de moralitásod nagyon rossz vtníwÉ irányt vett. Add át magad a ?K^fl simogató kezek varázsának, csak előbb nézd meg, ki az elkövető. Egyél nagyokat.
Nyilas: XI. 23-XII. 22.
Az eredmény egy autó képben jelentkezett. Azért ne hagyd abba a lottózást, és elviheted szerelmed egy lu-xusvacsorára. Aztán megint meló. Ügyelj a perioditásra!
Bak: XII. 23-1. 20.

? ? Megharapott egy kutya, de ™ ezért kár szanatóriumba vonulnod. Ha van pénzed, utazz a Fekete erdőbe, bár ha a tévét bekapcsolod, jobban jársz. Ne hálóingben aludj!
Vízöntő: I. 21.-II. 20.

Ne félj, a halálbüntetést eltörölték! Léteznek kegyes és kegyetlen hazugságok is. Fuss egy kört, egyél egy jót, pihend ki magad és vegyél egy macskát. Meglátod, neked való. Halak: II. 21-111. 20.

Ne téveszd össze a bolhapiacot a tőzsdével. Ha elkezdesz egy könyvet, olvasd végig. Röviddel születésnapod után, nem lenne jó kórházba kerülni. Zebrák nem csak Afrikában vannak!

Győzni kell a PMSC ellen

Az NB I. tizenkilencedik fordulójában hazai környezetben szerepel az Olajbányász újonc gárdája. A piros-kék focisták tizenhét fordulón át nem tartózkodtak a veszélyes zónában (13-16. hely), de aztán a csepeli tanulságos vereséget követően lekerültek az alsóházba. Az indiszponált játék, a játékosok többségének gyatra fellépése nehéz helyzetbe hozta a csapatot, amelyre nehéz időszak vár.
Megkezdődött a hosszú hajrá, a kiesés elleni küzdelem. Ebben a gigászi küzdelemben csak akkor érhető el siker, ha a hazai sikerek mellett egy-két idegenbeli bravúrra is képes lesz a csapat.
A szurkolók bíznak az új szakvezetőben, remélhetőleg az új szellemű csapat is átérzi a felelősséget. Fegyelmezetten, sportszerűen készülnek rá a mérkőzésekre, köztük a holnapi - szombati -találkozóra, amikor a Pécsi MSC-Fordan csapatát fogadják.
Az biztos, hogy hatalmas harcra van kilátás, de ebben az Olajnak kell megnyerni a csatát. A tét nagy, hiszen a szükséges három bajnoki pont mellett a jövőépítésről is vizsgáznak az olajosok. Holnap Balogh kivételével mindenki rendelkezésre áll -az új szerzemény begyűjtötte harmadik sárga lapját -, míg a pécsieknél Márton és Nie-derbacher fog hiányozni.
Szabó Imre, az új vezetőedző és pályára küldendő csapata holnap remélhetőleg új korszakot nyit a 16.30 órakor kezdődő találkozóval.
(A tartalékbajnoki mérkőzést hétfőn bonyolítják le a Volán-Dózsa pályán).
B. A.
Az elmúlt héten, három napon át forró hangulat uralkodott az Olajbányász háza táján, ahol sűrűsödtek az események. A rendkívüli tanácskozások középpontjába Készei Ferenc vezetőedző, az egykor ünnepelt és elismert olajos mester került.
A labdarúgó szakosztályelnökség több alkalommal és több órán át tárgyalta az újonc NB l-es olajosok helyzetét, a tavaszi eredménytelenséget, a kialakult légkört. A csapat a bajnokság tizennyolcadik fordulója után első alkalommal bekerült a veszélyes zónába, lekerült az osztályozós, tizenharmadik helyre. Különösen szembetűnő volt a csepeliek elleni akaratgyenge, lélektelen, indiszponált játék, a játékosok hozzáállása.
- Mi alaposan kitárgyaltuk a helyzetet és őszintén mondom, hogy nem láttunk más utat, mint azt, hogy javasoltuk a sportköri elnökségnek a vezetőedző felmentését. Feri nem volt képes változtatni, járta a maga. útját sajátos stílusával - magyarázta Horváth Sándor szakosztályelnök.
Az egyesület tizenegy tagú elnöksége meghallgatta a ve-
- Szomszédvári, azaz zalaegerszegi vagyok. Ott végeztem az iskolákat, miközben a ZTE ifjúsági csapatában rúgtam a labdát. A középiskola harmadik évétől inkább a tanulást helyeztem előtérbe és kevesebb időt szenteltem a zetőedzőt, akivel mintegy három órán át tanácskozott. Érvek és ellenérvek csaptak össze, vélt vagy valós problémák, vádaskodások kerültek előtérbe az egyre feszültebb légkörben.
- Emberi sorsról, a csapatról, a jövőről kellett dönteni, ami érthető, hogy nehéz volt. Készei Ferencnek sok érdeme van. ez vitathatatlan, de már kezeihetetlenek az emberi hibái, szakmai tévedései. Változtatni kellett, s ezt jelzi, hogy a felmentés mellett kilencen voksoltak két tartózkodás mellett - tájékoztatott Baranyai István, az egyesület elnöke.
Az olajosoknál korábban a játékosok olyan szakvezetőket buktattak meg, mint a kézilabdás Jéki, Deregi, Fekete. A hagyományok folytatódtak, bár Kepe Tibor csapatkapitány cáfolta ezt. A tanulságokból viszont mindenki okulhat, köztük a fő felelősnek ítélt Készei Ferenc, valamint a sportköri elnökség, a szakosztályvezetés és a játékosok, akiknek ideális feltételeket biztosítottak, s akiknek a pályán és pályán kívül is illene élvonalbeli szintet teljesíteni, önkritikát gyakorolni.
focinak. Érettségi után Pécsen, a Tanárképző Főiskolán folytattam tanulmányaimat: ahol nyolcvanháromban végeztem földrajz-testnevelés szakon. Közben elvégeztem a középfokú labdarúgó edzőit is, ahol Garami mester volt az oktatónk - említi a kezdeti időszakról Szabó Imre, a harmincöt éves szakember.
- A folytatás?
- Friss diplomával a kezemben és nagy ambíciókkal érkeztem a fociberkekben jólismert pacsai labdarúgó sportkollégiumba, mint a ZTE utánpótlás edzője. Ott négy éven át dolgoztam, majd a ZTE különböző korosztályos csapatainál irányítottam a szakmai munkát. Közben a TF szakedzőire jártam, amelyet kilencvenket-tőben végeztem el, s ott év-
A klubvezetés Szabó Imrével, a fiatal szakemberrel, az eddigi pályaedzővel, a tartalékcsapat edzőjével kötött szerződést, aki holnap debütál új csapatával, s aki élvezi mindenki bizalmát.
Készei Ferenc, a felmentett vezetőedző:
- A felhozott indokok közül elsőként arról, hogy a csapat •nég mindig a célkitűzésen belül van. tehát eredménytelenségről nem lehet beszélni. A másik, hogy a szakmai munkál szakemberek irányítják, s ezt hozzá nem értő emberek kérdőjelezik meg. Tény, hogy közlem és a szakosztályvezetés között problémák voltak, hiányzott az egyetértés és együttműködés, s ebben nem a szakma kapott döntő szerepel. Gondok jelentkeztek a játékosok és köztem, az új és a régiek között, de ezekre a menesztésem nem lehet megoldás, ez nem oldja meg a játékoskeretben zajló féltékenységet, torzsalkodást. Bizalmatlanságban, ellenállás közepette nem lehel dolgozni összegezett az egykori siker-!:ovács.
Balogh Antal
folyamtársak voltunk Készei Ferivel.
- Mikor került felnőtt csapathoz?
- A szakedzői diploma megszerzése után kerültem a Lenti Tempó TE csapatához, ahol két bajnoki évadban voltam edző. Az első évben megnyertük a megyei bajnokságot, majd a második évben stabil NB IH-as csapatot sikerült kialakítani.
- Miént került Kanizsára?
- Az Olajbányász tavaly feljutott az NB I-be, s akkor Készei Ferenc hívott pályaedzőnek, amit nagy örömmel vállaltam el. Korrekt kapcsolatom volt Ferivel, jó együttműködés és munkamegosztás valósult meg. A háttérben dolgoztam, végeztem a szerteágazó feladatokai, elemzéseket és irányítottam a tartalékcsapat szakmai
-






" f ^



1995. március 31.


KAmZaA - Spott


25

DÖNTETLENEK Á FRADI ELLEN


Sporthétvége



A labdarúgó NB l-es ifjúsági bajnokság utóbbi fordulójában a Ferencváros csapatai vendégeskedtek a Volán-Dózsa pályán, gyér érdeklődés mellett.
Elsőként a B-korosztály (serdülők) csapott össze, amikor a 18 pontos, 13. helyen álló olajosok a 4. helyezett és 41 ponttal rendelkező zöld-fehérek ellen mérkőztek. A nagy esélyes az FTC csapata voit (edző: Szűcs Lajos), de végül a papírforma felborult. A Cze-bei Tibor vezette kanizsai serdülők nem ijedtek meg a vendégektől. A vezetést ugyan a fővárosiak szerezték meg, amelyet Gazda büntetőből kiegyenlített, s nagy küzdelemben maradt az 1-1-es végeredmény.
A labdarúgó NB III. Bakony csoportjában szereplő és utolsó helyre került MÁV NTE a tavaszi idény második fordulójában hazai környezetben kísérelte meg a javítást.
A vasutasok terve nem sikerült. Az első félidőben még 0-0-ra állt a találkozó, de aztán a bíró is előlépett főszereplővé. Az ötvenedik percben piros lap helyett csak sárgát adott a vendégek egyik játékosának, de aztán két perccel
munkáját. Sokat tanultam, és a pályaedzőség, tartalék-csapati edzó\'ség, az itteni tevékenység mindenképpen elősegítette szakmai fejlődésemet. Közel kerültem mindenkihez és mindenhez.
- Gyorsan került a „mélyvízbe", fiatalon kapott egy igen nagy lehetőséget, megmérettetést. Hogy fogadta a felkérést?
- A csapatot, az itteni körülményeket ismerem. Ugyanakkor nagy megtiszteltetés és felelősség, hogy a sok szabad és neves edzők előtt rám esett a választás, de a kihívásnak meg kell felelni.
- A múlt tanulságait miként összegezné?
- A múlttal nem foglalkozom, azt gyorsan le kell zárni és mindenképpen előre kell tekinteni. Én csak a jövővel törődöm. A játékos értekezleten is azt kértem, hogy ezt az időszakot egyszer s mindenkorra felejtsék el Most minden energiával, idegszál-
Szűcs Lajos a mérkőzés végén nem állt szóba az urakkal - játékosaival -, csupán ennyit mondott: Szégyeljék magukat, méltatlanok a zöldfehér szerelés viselésére.
Czebei Tibor viszont dicsérte a csapatát: Az egész csapat remekül helytállt, de külön is rászolgál a név szerinti elismerésre Szűcs, a. mezőny legjobbja, Balogh, Hostyánszki és a gólszerző Gazda.
Az A-korosztály (ifjúságiak) őszi fővárosi mérkőzésén a fradisták 6:1 arányban nyertek az olajosok ellen. Most a tabellán a pesti fiúk a negyedikek 39 ponttal, míg az olajosok négy ponttal szerény; kednek a 15. helyen, azaz minden a Vincze Géza, az is-
később a csatárt elütő Kovács Zoltán kapusnál nem mérlegelt. Villant a piros lap, azaz megfogyatkozott a Vasút. A játékosedző Bocskort küldte a kispadra, a kapuba pedig Ber-náth került.
A találkozót a vendégek nyerték 2-0-ra, vagyis tovább nehezedett az újonc kanizsaiak
lal arra kell összpontosítani, hogy miként tudunk a lehető legjobb eredményt elérni, s ezzel a kitűzött tervet, a bentmaradást teljesíteni.
- Mit vár a jövőtől?
- Maximális összefogást, s ebben minden benne van. Nagyon remélem és nagyon bízom abban, hogy a játékosok megértik, egyértelmű lesz számukra, hogy pályán és pályán kívül egyaránt mindent alá kell rendelni a cél érdekében. Ez egybeesik az egyéni, egyesületi és városi érdekkel. Ezt én a magam eszközeivel, képességeimmel próbálom segíteni úgy, hogy mindenkor a csapatérdek kap elsődlegességet.
- Megtartható az NB l-es tagság?
- Esélyt látok a bentmara-dásra, s ezért vállaltam el a tisztet, de összefogásra mindenképpen nagy szükség van. Remélem, hogy a játékosok fejében letisztultak a dolgok, átérzik a nagy felelősséget és mert edző csapata mellett szólt.
Az Olajbányász csapata (edző: Vlaszák Géza) átvészelte a kezdeti rohamokat, majd a lelkes, küzdőképes kanizsaiak veszélyes kontrákkal tűntek ki. Voltak helyzetek is, de azokat elpuskázták. A találkozó vége előtt mintegy tíz perccel aztán László góljával vezetést szereztek az olajosok, de az utolsó percben a zöldfehéreknek sikerült a szerencsés egyenlítés (l-l). Vincze mester korholta csapatát, senkit se dicsért, míg a kanizsai tréner ugyan bosszankodott az utolsó perc miatt, de azért elé-
gedett volt.
B. A.
helyzete. Ugyan még rengeteg
mérkőzés hátra van, de ha így
folytatják a vasutasok, akkor
ősszel minden bizonnyal a
megyeiben folytatják. A kani-
zsaiak valójában kevesen van-
nak, de a kevésből is csak
Szőke és Kalinics nyújtott el-
fogadható teljesítményt.
B. A.
felsorakoznak a végrehajtáshoz. Aki viszont nem így cselekszik, arra nem tartok igényt. Egyébként ezzel a mostani állománnyal a cél teljesíthető.
- Kétheti szünet után déldunántúli rangadóval folytatódik a tavaszi idény. Van-e már csapata, kiknek szavaz bizalmat, és mit vár a PMSC-Fordan elleni találkozótól?
- Ma (hétfőn volt a lapzárta - a szerk.) még messze vagyunk a rendkívül fontos, iránymutató mérkőzéstől. így aztán nem is lehet még kezdőcsapat, azon sokat töröm a fejemet. Az viszont biztos, hogy a legjobbaknak szavazok bizalmat, és elvárom, hogy kettőzött erővel, igazi egységgel küzdjenek a pályára lépők, s akkor a siker sem marad el, ami a csapatnak és természetesen nekem is nagy lökést jelentene.
Balogh Antal
PÉNTEK
Kézilabda. NB I. Férfiak: Tungsram-Komlói Bányász, Olajbányász munkacsarnok, 18.00.
Kosárlabda. NB I. Nők: Playoff a. 17-20. helyért: MÁV NTE-Sörgyár-EGIS-OSC, MÁV NTE munkacsarnok, 17.00
SZOMBAT
Kosárlabda. Serdülő Kupa országos döntő (nyolc leánycsapat), Zsigmondy-Winkler tornacsarnok, 11.00 (Kanizsa DKK-BEAC). Megnyitó: 14.00.
Labdarágás. NB I.: Olajbányász-Pécsi MSC-Fordan, Olajbányász pálya, 16.30. VASÁRNAP
Kézilabda. NB I. B. Nők: Olajbányász-ÁFOR SC, Olajbányász munkacsarnok, 14.00.
Kosárlabda. Serdülő Kupa országos elöntő, Zsigmond y-Winkler tornacsarnok, 9.30 (12.30 óra: Kanizsa DKK-Szarvas).
Labdarágás. Megyei: Ga-lambok-Kemendollár, 15.30. Városkörnyék: Police-Mi-háld, Thury-pálya, 10.00. Fityeház-Belezna. 15.30. Bajcsa-Zalakomár, 15.30. Szepetnek-Molnári, 15.30. Eszteregnye-Bázakerettye, 15.30.
HÉTFŐ
Kosárlabda. Serdülő Kupa országos döntő, Zsig-mondy-Winkler tornacsarnok, 9.30.
Labdarúgás. NB l-es tar-talékbajnokság: Olajbányász-Pécsi MSC-Fordan, Volán-Dózsa pálya, 16.30. Városi kispályás (I. osztály), Mindenki Sportpályája, 16.30.
KEDD
Kosárlabda. Serdülő Kupa országos döntő (helyosztók), Zsigmondy-Winkler tornacsarnok, 9.00. Döntő: 13.30. Eredményhirdetés: 15.30.

Remekeltek a lámpagyári sakkozók
A Tungsram OB l-es férfi sakkcsapata, a kiesés ellen küzdő lámpagyári együttes az utóbbi fordulóban döntő fontosságú mérkőzést vívott a Helyőrségi Klubban. A bajnoki forduló előtt Ribli Zoltán, a kanizsaiak éljátékosa tartott elemzést, felkészítést a lámpagyáriaknak, akik alaposan rákészültek a riválisra.
Nos, a tovább erősített kanizsai együttes most kitett magáért, amely nagyarányú és teljesen megérdemelt győzelmet aratott, s ezzel jelentősen megerősítette helyét és előnyre tettek szert.
Tungsram-Tigáz Gázláng 8,5:3,5
A legjobb versenyzők ültek asztalhoz, akik jól tudták, hogy óriási a tét. A veszély, a felkészültség megduplázta a lámpagyáriak erejét, akik mindegyike jelesre vizsgázott küzdőképességből, játékból.
Különösen a fiatal Tamás, a rutinos Schneider, Szilágyi gyors győzelme mellett a kiválóan hajrázó Krutti és Kiss László diadala kívánkozik az élre. Az öt győzelem is jelzi, hogy beérett a munka, a ten-niakarás újabb lendületet adott.
A nagyszerűen versenyző „pontos" játékosok mellett dicséretet érdemelnek a többiek is, a döntetlent elért Ribli, Faragó és Csonkics nagymesterek, Horváth, Bagonyai, Papp és Gerencsér József versenyzők, vagyis veretlenül zárták ezt az igen fontos találkozót.
Hat órai játék után érthető, hogy nagyon boldogok, elégedettek voltak a lámpagyáriak, akik véleményét Kassai Zoltán összegezte:
- A csapat teljesítménye mindenképpen kiváló, jóval túlteljesítette még a legszebb reményeinket is. Csodálatosan játszottak, példásan küzdöttek és bizonyították, hogy helyünk van az élvonalban. Mindenkinek csak gratulálni tudok és bízom a sikeres befejezésben.
B. A.
A kézilabda NB I-ben, a férfiak mezőnyében a megcsonkított Tungsram gárdája számára minden bizonnyal emlékezetes lesz az 1994/95. évi bajnoki hajrá, amikor messze eltávolodtak a lámpagyáriak az eredeti célkitűzéstől, az eredményességtől.
Az izzósoknak három nap alatt két kiváló együttes jutott ellenfélként. A bajnok és a szövetség kérésének megfelelően előrehozták a bajnoki évzárót, s így előrehozták a FOTEX Veszprém-Tungsram mérkőzést.
A hatvan percről csak annyit érdemes megjegyezni, hogy a végig alárendelt szerepet ját-

ERKÖLCSI VESZTESÉG
Nyilvánvaló és tudott dolog, hogy sok-sok millióba kerülnek a minőségi osztályokban szereplő csapatok, köztük a Tungsram NB l-es kézilabdázói is megcsappant anyagi háttérrel gazdálkodhatnak.
Az anyagi helyzeten aztán most úgy próbáltak segíteni.
Az asztalitenisz NB Ill-ban ősszel a harmadik helyen zárta az első félidőt a Sörgyár férfi csapata, amely a fényesebb éremért küzd.
- A sportköri vezetőség biztosította a feltételeket, s ezzel lehetőség adódott arra, hogy csapatunkat tovább erősítsük. Célunk az előrelépés és egy kis bravúrral felérhetünk akár a csúcsra is. Ezt elősegítheti az új szerzemény, a szakágban ismert Milos Imre, egykori NB l-es játékos és edző. Most már csak az kell, hogy a tétmérkőzéseken a legjobbak álljanak rendelkezésre - mondta Jakabfi Imre edző, akinek néhány mérkőzésen be kellett szállni.
A tavaszi idény eddigi három találkozóján, a gyengébb ellenfelek ellen könnyű győzelmeket értek el a sörgyáriak. Pápán 10:3
A Dr. Mező-gimnáziumban a serdülő leány korosztály versenyével fejeződött be a Szántó Zoltán kosárlabda emléktorna.
A másfélnapos tornán négy csapat, a Nyugat-Magyarország válogatott, Közgáz, Pécsi TÁSI és a Kanizsa DKK együttese vett részt, amelyek egyfordulós, körmérkőzéses rendszerben mérkőztek. A versenyen remekeltek az utánpótlásnevelésben jeleskedő kanizsaiak, akik biztosan végeztek az élen.
A kanizsaiak eredményei.
KDKK-Ny. Magyarország 87szó izzósok 32:16 (18:7) arányban vereséget szenvedtek, és a vergődésnek közel ezer szemtanúja volt.
Két nappal később Szegeden, a Magyar Televízió által közvetített Pick Szeged-Tungsram találkozón az ország-világ láthatta a kanizsai csapatot, amelyből nemcsak a kölcsönbe adott Kuzmicsov hiányzott, hanem néhány perces játék után kivált a megsérült Krichenbaum is.
A két meghatározó játékosát nélkülöző kanizsai csapat negyvenöt percen át meglepően jól tartotta magát, hiszen a Tisza-partiak általában négy góllal vezettek. A mérkőzés
hogy máról holnapra kölcsönadták, három bajnoki mérkőzésre Sz. Kuzmicsovot, a csapat meghatározó játékosát a Dunaferr csapatának. A kohászok az NB I B-ben gigászi küzdelmet folytatnak a bajnokság megnyeréséért, szereinének visszakerülni az élvonalba. Hát, ehhez a csupaszív átlövő, az elmúlt év játékosa minden bizonnyal hozzájárul, de az már más kérdés és bel-
arányban nyertek (Beck és Milos volt a legeredményesebb háromhárom győzelemmel), a Mosonmagyaróvár csapatát a sörgyári csarnokban ugyancsak 10:3-ra győzték le (Milos és Mátai egyaránt három győzelmet aratott). Legutóbb az Ajka volt a vendég, amely ellen 10:2 arányban diadalmaskodtak. Győztek: Milos és Mátai 3-3, Tűből y 2, Jakabfi 1 és a Jakabfi-Mi-los páros.
A riválisok is begyűjtötték a kötelező győzelmeket, így aztán az 1-3. helyen nincs változás, vagyis tart a versenyfutás. A bajnokság
68 (39-40). A döntő fontosságú találkozó második félidejében kerekedtek felül a kanizsaiak. Ld.: Horváth 30, Bem 17, Kiss 15, Németh 15. KDKK-Pécsi TÁSI 62-46 (34-23). Ld.: Horváth 18, Németh 13.
vége előtt hat perccel már hat góllal vezettek a hazaiak, akik eredményesen és látványosan hajráztak az egyre többet hibázó és minden cserejátékost bevető ellenféllel szemben, akik végül 33:23 arányban bizonyultak jobbnak.
A lámpagyáriak közül Bje-lov (4 gól), Brenner (6) és Becskei (5 gól) többségében jól oldotta meg feladatát.
A kanizsaiak ma, pénteken fejezik be a bajnoki évadot, akik a Komlói Bányász csapatát látják vendégül az Olajbányász munkacsarnokban. Kez-
dési idő: 18 óra.
B. A.

ső ügy, a Tungsram vezetők kompetenciája, hogy milyen módszer mellett hajtják végre az ügyletel...
Egy biztos, hogy a Tungi,
mint csapatérdek, mint vidéki
fellegvár, eredményesség, si-
keres befejezés, egység nem
jött számításba. A kanizsai
kézilabda, a csapat vesztett
és nem kérdéses, hogy a má-
sik oldal nyert...
Balogh Antal
hajrájában sűrűsödnek az események, s ekkor dől el az érmek sorsa.
A sörgyáriak három idegenbeli
mérkőzés után hazai környezetben
készülnek a bravúrra. Április 22-
én a második helyen álló győri
főiskolások, 29-én a várpalotaiak,
majd május 6-án a Balatonfüred
lesz a vendég. A nagy rangadóra
az évadzárón kerül sor május 13-
án, amikor a listavezető Peremar-
ton szerepel a sörgyári edzőterem-
ben.
B. A.
KDKK-Közgáz 78-39 (39-22). Ld.: Horváth 31, Muk 13, Németh 13.
Végeredmény: 1. KDKK, Pécsi
TÁSI, 3. Ny. Magyarország, 4.
Közgáz.
B. A.

1995, március
31,
KANIZSA - Sp*nt

27

A női kosárlabda NB I-ben, a playoffban a 17-20. helyért folynak a csatározások. Ennek során a kanizsaiak a fővárosiakkal küzdenek az első körben, két győzelemig. Az első találkozót megnyerték a vasutasok, akik úgy gondolták, hogy már a másodikon megszületik a siker s akkor nem kerül sor a döntő ütközetre. Sajnos a tervből nem valósult meg semmi, hiszen EGIS-OSC-MÁV NTE-Sörgyár 64-57 (40-20)
A kanizsaiak legeredményesebb dobói: Torna 14, Lackner 10, Petényi és Pintér 9-9.
Holnap (szombaton) kezdődik a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola tornacsarnokában az Országos Serdülő Kupa leány kosárlabda országos döntője, melynek házigazdája a Kanizsa Diák Kosárlabda Klub.
Az országos fináléba nyolc csapat jutott be, köztük a KDKK együttese, amely eddig nagyszerűen vette az akadályokat és biztosan harcolta ki a döntős szereplést.
- Nagy megtiszteltetésnek, elismerésnek tartjuk, hogy megkaptuk a döntő rendezési jogát. Örömmel mondhatom, hogy számosan felsorakoztak a rangos eseménysorozat mellé, jeletős összefogás bontakozott ki. Mi szeretnénk, a szer-
Kadett vívó-sikerek
Budapesten rendezték meg az országos kadett férfi tőr egyéni és csapatbajnokságot. Ezen kitűnően szerepeltek a MÁV NTE vívói - Szmodics Zoltán. Tizedes Balázs, Horváth József és Bagonyai László -, az előkelő hatodik helyet szerezték meg az induló tizenhat csapatból. Ezzel a legeredményesebb vidéki vívók voltak. Ugyanez elmondható az egyéni versenyre is, az első ötven között öt vidéki fiú volt, közülük három kanizsai. Tizedes Balázs érte el a legjobb eredményt, 7. lett, míg Horváth József a 28., Szmodics Zoltán pedig a 39. helyet szerezte meg. Tizedes Balázs 7. helye-
- Két ellentétes félidői hozott a küzdelmes találkozó. Az első húsz percben a csapat nem volt a pályán, szinte semmi ellenállást nem tanúsított. A játékosok könnyen megadták magukat, akik a szünetben alapos fejmosásban részesüllek a játék és a húszpontos különbség miatt. Nos, a lányok fordulás után megmutatták, hogy azért értik a játékot, és egyre jobban ledolgozták a hátrányt. A mérkőzés vége előtt mintegy egy perccel a hazaiak már csak négy ponttal vezettek, de sokat kivett belőlük a felzárkózás s így a befejező percben a fővárosiak
vezésben, rendezésben és a tartalmi munkában is megfelelni az elvárásoknak s a KDKK csapatától érmet remélünk - vélekedett Gábor Erzsébet, az egyik főszervező.
Az országos elöntő csoportbeosztása. A-csoport: Tungsram, Pécsi TÁSI, Közgáz, Nagykőrös. B-csoport: KDKK, Szarvas, MTK, BEAC.
Holnap és vasárnap bonyolítják le a körmérkőzéses csoportmérkőzéseket. A nyitómérkőzést szombaton 11 órakor játssza a KDKK a BEAC ellen, majd délután 2 órakor rendezik meg az ünnepélyes megnyitót. A kanizsaiak második mérkőzésére 17.30 órai kezdettel kerül sor, amikor az MTK csapatával mérkőznek.
zése azért is külön dicséretes, mert a legeredményesebb nem fővárosi vívó volt.
-hi-
Korosztályos OB l-es csapatok
A Magyar Vívó Szövetség Budapesten rendezte meg a korosztályos vívóbajnokságo-kat. A junior kardban Tóth Tamás a 32., Palotás Csongor a 36. lett egyéniben. A csapat 7. helyezést ért el (Csalló Zoltán, Kovács Akos, Palotás Csongor, Tóth Tamás - edző: Kiss György), ezzel junior I. osztályú. Csak budapesti csapatok előzték meg a MÁV NTE vívóit. A junior férfi tőrben a Bagonyai, Horváth, Szmodics, voltak pontosabbak - tájékoztatott Csőgör József a kanizsaiak technikai vezetője.
Az összecsapás egy-egyre áll, így ma délután 17 órakor a MÁV NTE munkacsarnokban a döntő találkozóra kerül sor. A győztes csapat a befejező körben a 17-18. helyért mérkőzhet.
- A mai, pénteki találkozón a csapattól győzelmet várok, de ehhez tartósan jó játékra lesz szükség. Bízom a lányokban, a közönség támogatásában - mondta Vágvölgyi Ta-más, a vasutasok szakvezetője.
B.A.
Vasárnap reggel fél 10-től folytatódnak a csoportmérkőzések, s ennek során a KDKK-Szarvas találkozó 12.30 órakor kezdődik. Hétfőn négy mérkőzésre kerül sor (kezdési időpontok: 9.30 óra, 11. 17 és 18.30 óra), majd kedden a helyosztókkal zárul a kupasorozat, melynek részletes programja a következő:
9 óra: a hetedik helyért.
10.30 óra: ötödik helyért.
12.00 óra: harmadik helyért.
13.30 óra: első helyért. Az ün-
nepélyes eredményhirdetésre,
a díjak átadására 15.30 órakor
kerül sor a kupaverseny szín-
helyén.
B.A.

Tizedes összetételű csapat 8. helyével szintén I. osztályú lett (edző: Kisgyura István). Az egyéniben Szmodics Zoltán volt a legeredményesebb.
-hgy-
Megyei elődöntősök
A diákolimpia leány kézilabda második korcsoportjában lebonyolították a városi-városkörnyéki döntőket. A városi döntőt a Zemplén iskola csapata nyerte a miklósfaiak előtt, míg a Zalakaroson sorra került városkörnyéki döntőn Nagyra-da végzett az élen Zalakaros és Galambok előtt. A győztes csapatok jutottak be a megyei elődöntőbe, amelyet Letenyén rendeznek meg.
-ba-
Korcsoportos mezei bajnokság
A városi-városkörnyéki diáksport bizottság rendezésében bonyolították le a mezei bajnokság városi-városkörnyéki összevont korcsoportos döntőket.
I. korcsoport
Lányok: 1. Réfi Noémi, 2. Tóth Éva, 3. Szólák Szabina (mind Galambok), 4. Liess Mónika (Péterfy), 5. Biliege Anita (Galambok), 6. Horváth Anita (Miháld). Csapatban. Városi összetett : 1. Péterfy 31., 2. Hunyadi 55, 3. Palin 70 helyezési szám. Városkörnyék: 1. Galambok 11, 2. Gelse 80, 3. Miháld 96 helyezési szám.
Fiúk: 1. Kovács Tibor. 2. Majtán Gábor (mind a kettő Miháld), 3. Detre Gábor (Péterfy), 4. Halász Attila (Galambok), 5. Hajas Péter (Péterfy), 6. Anda Zoltán (Miháld). Csapatban. Városi összetett: 1. Péterfy 27, 2. Hunyadi 94, 3. Palin 97. Városkörnyéki: 1. Miháld 24, 2. Gelse 58, 3. Bala-tonmagyaród 139 helyezési szám.
II. korcsoport
Lányok: 1. Nyári Timea (Hunyadi), 2. Horváth Zsuzsanna (Péterfy), 3. Dominkó Lívia (Palin), 4. Géme.si Gabriella (Péterfy), 5. Németh Csilla (Miháld), 6. Páli Viktória (Hevesi). Csapatban. Városi: 1. Péterfy 30, 2. Hevesi, 40, 3. Palin 99. Városkörnyéki: 1. Galambok 72, 2. Gelse 109, 3. Miháld 139 helyezési szám.
Fiúk: 1. Kovács Ádám (Gelse), 2. Radocsai László (Palin), 3. Hóbor Attila (Hunyadi), 4. Vígh Bálint (Gelse), 5. Németh Csaba (Péterfy), 6. Kálóczi Árpád (Gelse). Csapatban. Városi: 1. Bolyai 42, 2. Péterfy 48, 3. Hunyadi 65. Városkörnyéki: 1. Gelse 18, 2. Miháld 107, 3. Galambok 108 helyezési szám. i III. korcsoport
A lányok mezőnyében a Vé-csey párharcot Lábodi Vera nyerte Bálint Bernadett előtt, míg a további élcsoport: 3. Bem Judit (Hevesi), 4. Bódi Henrietta (Belezna), 5. Pados Zsanett (Petőfi), 6. Turzó Georgina (Vécsey). A városi csapatversenyt a Vécsey nyerte (17) a Hevesi (48) és a Petőfi iskola előtt (81 helyezési szám) a városkörnyékiben Gelse bizonyult a legjobbnak (86) a mi-háldiak előtt (117).
A fiúknál a felsőrajki Horváth Zsolt végzett az élen: 2. Kiss István (Palin), 3. Kun Ernő (Belezna), 4. Kiss Tamás (Bolyai), 5. Szemlics Márk (Gelse), 6. Beke Szabolcs (Hunyadi). A városi csapatot Bolyai (44) nyerte a Hunyadi (51) és a Vécsey iskola előtt (97). A városkörnyékiben Galambok (51) végzett az élen a miháldiak előtt (102 helyezési szám). /

KANIZSA - /ép*

1995. március 31.



LAKÁS - TELEK
Elcserélném 2. emeleten lévő, 53 nm-es, víz-órás, önkormányzati lakásomat földszintes lakásra. Minden megoldás érdekel. Mihalicz Tibor, Nk. Kodály Z. 1-3. E. lph. 2/3. (7300
B
Nk-án a Katonaréten 1600 nm-es, 3 szobás, 3 félszobás, telefonos, 2 fürdőszobás, garázsos, pincés, egyedi gázfűtéses családi ház 187 n.öl telekkel eladó. Irányár: 6 mFt. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012, (7119 K) Zalakomáron 80 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház, gazd. épületekkel, 2546 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2,2 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7120 K) Zalakomáron 50 nm-es, 1 szobás, tégla+ tömé-ses családi ház. 400 n.öl telekkel eladó. Irányár: 400.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7121 K)
Nk. belvárosában 60 nm-es, 2 szobás, 1 félszobás, közös udvari, egyedi gázfűtéses családi ház, 344 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2,6 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(7122 K)
Magyarszerdahelyen 2 szobás, komfort nélküli családi ház, 600 n.öl telekkel eladó, Irányár: 375.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7123 K)
Kiskanizsa központjában 67 nm-es, 2 szobás, 1 félszobás, 2 konyhás, felújításra szoruló családi ház, 72 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1,6 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(7124 K)
Murakeresztúron 70 nm-es, 2 szobás, 1 félszobás, garázsos, családi ház 600 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1.3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (7125 K)
Szepetneken 165 nm-es, 5 szobás, 2 hallos, 2 fürdőszobás, galériás, 3 garázsos, beépített tetőteres, telefonos, egyedi+központi fűtéses családi ház, 200 n.öl telekkel, csendes helyen eladó. Irányár: 7,7 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (7126 K)
Magyarszerdahelyen 2 szobás, komfort nélküli családi ház, 600 n.öl telekkel eladó. Irányár: 320.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7127 K)
Nk-án 50 nm-es, 1 szobás, 1 félszobás, egyedi gázfűtéses családi ház 375 nm-es telekkel eladó. Irányár: 1,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (7128 K)
Nk-án 80 nm-es, 2 szobás, hallos, garázsos, pincés családi ház, beépíthető padlástérrel, egyedi gázfűtéssel eladó. Irányár: 2,6 mFt. Érd.: NÍí. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(7129 K)
Nk-án 105 nm-es, 3 szobás, 2 fürdőszobás, étkezős, 2 éves, kétszintes családi ház eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(7130 K)
Miklósfán 80 nm-es, 2 szobás, teraszos, egyedi gázfűtéses családi ház, 800 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7131 K)

Kiskanizsán 150 nm-es, 5 szobás, garázsos, két-
szintes, egyedi gázfűtéses családi ház, 498 nm-
es telekkel eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7132 K)
Nk-án 100 nm-es, 4 szobás, 2 fürdőszobás, erkélyes, egyedi gázfűtéses családi ház, 227 nm-es telekkel eladó. Irányár: 4,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7133 K) Tótszentmártonon 100 nm-es, 3 szobás, pincés, garázsos családi ház, 440 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1,2 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7134 K)
Nk-Bajcsán 50%-ban kész, 140 nm-es, 4 szobás, beépített tetőteres családi ház, 3800 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2,9 mFt. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7135 K) Nk-án 100 nm-es, 4 szobás, hallos, étkezős, pincés, egyedi gázfűtéses családi ház, 307 nm-es telekkel eladó. Irányár: 4,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7136 K) Szepetneken 45 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, félkomfortos családi ház, 238 nm-es telekkel eladó. Irányár: 650.000 Ft. Érd.: Nk. Ma-. gyár u. 19. Tel.: 93/314-012. (7137 K) Nk-án 80 nm-es, 2 szobás, 2 félszobás, pincés, egyedi gázfűtéses, közös udvari családi ház eladó. Irányár: 2,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012. (7138 K)
Kiskanizsán 90 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház. 540 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2,4 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012, (7139 K)
Kiskanizsán 60 nm-es, 1 szobás, 1 félszobás, egyedi gázfűtéses családi ház 80 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2,1 mFt. Érd.: Nk. Magyar u.
19. Tel.: 93/314-012. (7140 K)
Szepetneken 168 nm-es, emelt szintű, beépített tetőteres, 5 szobás, 2 fürdőszobás, erkélyes, teraszos, garázsos, pincés, kp. gázfűtéses családi ház, 340 n.öl telekkel eladó. Irányár: 5,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(7142 K)
Gelsén 70 nm-es, 2 szobás, komfort nélküli családi ház 310 n.öl telekkel eladó. Irányár: 750.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7143 K)
Tomyiszentmiklóson 100 nm-es, 2 szobás, 1 félszobás, egyedi gázfűtéses, étkezős, aknás garázsos családi ház, 1263 n.öl telekkel eladó. Irányár: 1,2 mFt. Érd.: Nk, Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7144 K)
Pölöskefőn 84 nm-es, 3 szobás, pincés, összkomfortos családi ház, 1718 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7145 K)
Miháldon 60 nm-es. 1 szobás, 1 félszobás, komfort nélkllli, 6 éve nem lakott családi ház, 850 n.öl telekkel eladó. Irányár: 700.000 Ft. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7146 K) Nk-Sáncban 5 szobás, hallos, pincés, egyedi gázfűtéses családi ház ipari áraimnál, 777 n.öl telekkel eladó. Irányár: 4,5 mFt. Érd.: Nk.Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7147 K) Kiskanizsán 150 nm-es, 4 szobás, 2 fürdőszobás, garázsos, egyedi gázfűtéses családi ház. 400 n.öl telekkel eladó. Irányár: 5,4 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7148 K) Kiskanizsán 100 nm-es, 3 szobás, 1 félszobás, 2 garázsos, egyedi gázfűtéses családi ház, 251 n.öl telekkel eladó. Irányár: 5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7149 K) Nk-án 140 nm-es, 4 szobás, garázsos, egyedi gázfűtéses családi ház, 160 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3,2 mFt. Érd.: Nk. Magyar ti. 19. Tel.:
93/314-012. (7150 K)
Nk-án 70 nm-es, 2 szobás, közös udvari családi ház. egyedi gázfűtéssel, 180 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7151 K)
Nk-án 4 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház, 273 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2,5 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(7152 K)
Kiskanizsán 106 nm-es, 3 szobás, 1 félszobás, hallos, garázsos, egyedi gázfűtéses családi ház, 300 n.öl telekkel eladó. Irányár: 4,6 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7153 K)
Nk.-án önkormányzati lakások a Zemplén, Városkapu, Rózsa, Péterfai utcában eladók. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7154 K) Nk-án a Rózsa utcában 2 szobás, erkélyes, kp. fűtéses lakások 1,5 mFt, 1,6 mFt-ért eladók. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(7155 K)
Nk-án a Berzsenyi utcában egyedi illetve kp. fűtéses, 2 és 3 szobás lakások 1,7 mFt ili. 2,2 mFt-ért eladók. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7156 K)
Nk-án a Zemplén utcában 2 és 3 szobás lakások 1,45 mFt, 1.6 mFt. 1.7 mFt. 1.8 mFt-ért eladók. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(7157 K)
Nk-án a Városkapu utcában 1+2 és 2+2 félszobás lakások eladók, Irányár: 1,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7158 K) Nk-án az írtás utcában 1 szobás, 2 félszobás, loggiás, egyedi vízórás, cirko-gejzír fűtéses lakás eladó. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7159 K)
Nk-án a Péterfai utcában 2 szobás,1 félszobás, cirko-gejzír fűtéses lakás eladó. Érd.: Nk. Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (7160 K) Nk-án a Munkás utcában 2 szobás és 2+1 félszobás lakások eladók. Irányár: 1,6 mFt, ili. 2 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(7161 K)
Nk-án a Kodály utcában 2 szobás, 54 nm-es lakás eladó. Irányár: 1,47 mFt. Érd.: Nk. Magyar
u. 19. Tel.: 93/314-012. (7162 K)
Nk-án a Zrínyi utcában 73 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 3,3 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012.
(7164 K)
Nk. belvárosában 97 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses, önálló pincés lakás tetótérbeépítésre alkalmas kb. 100 nm-es területtel eladó. Irányár: 4,2 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012. (7165 K)
Nk-án a Teleki utcában 10 emeletes épületben 57 nm-es, 2 szobás, egyedi vízórás lakás eladó. Irányár: 1,8 mFt. Érd.: Nk. Magyar u. 19. Tel.:
93/313-012. (7166 K)
Nagykanizsa belvárosában 42 nm-es, 1 szobás egyedi gázfűtéses, vízórás lakás eladó. Irányár: 1,8 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012 (7352 K)
Nagykanizsán a Jókai utcában 64 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, pincés garázsos, erkélyes lakás eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012 (7353 K)
Nk-án az Űrhajós utcában 134 nm-es, 5 szobás, 1 félszobás, 2 szintes, 2 fürdőszobás, erkéyles lakás, 18 nm-es terasszal, nagyméretű garázs-zsal, egyedi gázfűtéssel eladó. Cserelakást is beszámítunk, min. 3 szobával. Érd.: Nk.. Ma-
gyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (7354 K)
Nagykanizsán az északi városrészben 2 szobás, 1 félszobás, egyedi gázfűtéses, erkélyes, pincés, garázsos lakás, 120 nm-es kerttel eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel,: 93/314-012 (7355 K) Nagykanizsa belvárosában 57 nm-es, 2 szobás,loggiás, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 2.3 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012 (7356 K)
Nk-án a Fő utcán első emeleti, egybenyitható, 80 nm-es illetve 60 nm-es egyedi gázfűtéses lakások eladók. Irányáruk: 2,7 MFt ili. 2.0 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
(7357 K)
Zákányban 73 nm-es, 3 szobás, pincés, egyedi vízórás lakás, 100 n.öl telekkel eladó. Irányár:
1.4 MFt Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012 (7358 K)
Nk-án a belvárosban 60 nm-es. 2 szobás, 1 félszobás, központi fűtéses lakás eladó. Irányár:
2.5 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012 (7358 K)
Nk-án a Kisfaludy utcában 88 nm-es, 3 szobás, garázsos, loggiás, egyedi gázfűtéses lakás eladó.\' Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
(7359 K)
Nk-án az északi városrészben 60 nm-es, 1 szobás, 2 félszobás, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 2.3 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u, 19,
Tel.: 93/314-012 (7360 K)
Nagykanizsa belvárosában 145 nm-es, 4 szobás, hallos, teraszos, egyedi gázfűtéses, telefonos lakás eladó. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012 (7361 K)
Nk. belvárosában közös udvari, önkormáynzati lakások eladók. A lakások 58 nm-es és 70 limesek, Iroda illetve üzlet kialakítására is alkalmasak. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-
012 (7362 K)
Nk-án a belvárosban 34 nm-es, 1 szobás, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,5 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (7363 K) Nk-án a belváros szívében 75 nm-es, 2 szobás, 1 félszobás, pincés, második emeleti, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 2.5 MFt. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (7364 K) Nk-án Kazanlak körúton 57 nm-es, 1 szobás, 2 félszobás, 3. emeleti központi fűtéses, erkélyes lakás eladó. Irányár: 1.65 MFt Érd.: Nk., Ma-gyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (7365 K)
Nk-tól 10 km-re főútvonal mellett 224 nm-es, 6 szobás, 1 félszobás műemlék jellegű családi ház, 1528 n.öl telekkel, tehermentesen eladó. Bármilyen vállalkozásra alkalmas. Irányár: 6.2 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel,: 93/314-
012 (7366 K)
Nk-án irodaépületben, 70 nm-es, 4 iroda, szociális helyiséggel bérbeadó. Irányár: 60.000 Ft/hó. A bérleti díj tartalmazza az energia költségeket is. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012 (7367 K)
Nk-án 600 n.öl beépítetlen zöldövezet, hosz-szabb távra bérbeadó. Irányár: 30.000 Ft/hó. Érd.: Nk., Magyar u. 19.\' Tel.: 93/314-012
(7368 K)
Nk-án központban levő 2x120 nm-es, vizesblokkal ellátót, egyedi gázfűtéses, teherautóval könnyen megközelíthető raktárépület bérbeadó. Irányár: 120.000 Ft/hó. Érd.: Nk.. Magyar u.
19. Tel.: 93/314-012 (7369 K)
Zalakaroson 100 nm-es, 3 szobás. 1 félszobás, egyedi gázfűtéses, 2 garázsos családi ház, 400 n.öl telekkel bérbeadó. Irányár: 600.000 Ft/év. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
(7370 K)
Zalakaroson 70 nm-es, 2 szobás,garázsos, teraszos, pincés, csendes, nyugodt helyen lévő, igényesen kialakított nyaraló. 750 n.öl telekkel eladó. Irányár: 4.5 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012 (7371 K)
Balatonfenyvesen 56 nm-es, 3 szobás, teraszos, víztől 800 m-re eső nyaraló 152 n.öl telekkel eladó. Irányár: 2.8 MFt. Érd.: Nk., Magyar u.
19. Tel.: 93/314-012 (7372 K)
Balatonmárián 32 nm-es, 1 szobás, villanyfűté-ses ikernyarló egyik fele, 98 n.öl telekkel, vízparttól 4-5 percre, eladó. Irányár: 1.7 MFt. Érd.: Nk., Magyar n. 19. Tel.: 93/314-012
(7373 K)
Balatonmárián 37 nm-es, 1 szobás, téglafalazatú, komfortos nyaraló, 135 n.öl telekkel, udvari pincével, víztől 3-4 percre eladó. Irányár: 1.8 MFt.Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
(7374 K)
Balatonberényben 57 nm-es, 2 szobás, teraszos, fürdőszobás nyaraló, 130 n.öl parkosított udvarral, csendes helyen eladó vagy értékegyeztetéssel nagykanizsai lakásra cserélhető. Érd.: Nk.. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (7375 K) A Szentgyörgyvári hely I. hegyhátán, 665 n.öl és 697 n.öl-es, 1 szobás, szőlő és gyümölcsös jellegű zártkerti ingatlanok, teljes felszereléssel eladók. Irányár: 700 eFt illetve 350 eFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
(7376 K)
A Szentgyorgyvári hegy II. hegyhátán 36 nm-es, 1 szobás, kétszintes, teraszos, pincés, szőlő és gyümölcsös jellegű, szépen kialakított és karbantartott zártkerti ingatlan, 900 n.öl telekkel. 1 db teljesen lakható szerelökocsival eladó. Irányár: 650 eFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.:
93/314-012 (7377 K)
A Szentgyorgyvári hegy IV. hegyhálán 2 szobás, teraszos, pincés, zártkerti ház. 300 n.öl szőlő és gyümölcös jellegű telekkel, teljes felszereléssel eladó. Irányár: 850 eFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 (7378 K) Zalakaroson 40 nm-es, 2 szobás, 15 éve épült, erkélyes, pincés zártkerti ház, 313 n.ÖI telekkel, teljes felszereléssel eladó. Irányár: 1.75 MFt. Érd.: Nk., Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
(7379 Kj ?
Nagykanizsa környékén. Nagycserfői hegyen, Homok koma romi hegyen, Nagybakónaki hegyen, Bagolai hegyen zártkerti ingatlanok, 200.000 Ft, 400.000 Ft. 600.000 Ft, 650.000 Ft irányárban eladók. Érd.: Nk., Magyar u. 19.
Tel.: 93/314-012 (7380 K)
Nk. Bagoly u. 26. alatt fekvő, 110 nm-es, 4 szobás, összkomfortos családi ház 800 n.öl területtel eladó. Gáz, telefonlehetőség van. Érd.: 18 óra után, hétvégén egész nap. (7167 K) 2+2 félszobás, kétszintes, belvárosi lakás eladó vagy kisebbre cserélhető. Minden megoldás érdekel. Érd,: Nk. Erzsébet tér 2. 111/27. Naponta
16-21 óráig. (7168 K)
Nk-án 56 nm-es OTP öröklakás a Zemplén Gy. u. 3. alatt a IV. emeleten sürgősen eladó. Irányár: 1.500.000 Ft. Érd.: Nk. Liszt F. u, l/D.
IV/1. 17 és 19 óra között. (7169 K)
Kiadnám vagy 2 szobásra cserélném Kazanlak krt-i, III. emeleten lévő, 1 szobás, felújított, tehermentes lakásomat. Érd.: 19 óra után, Kazán-
lak krt. 14/D. III/9. (7170 K)
Bagolai hegyen 250 n.öl bekerített terület új pincével eladó. Víz, villany van, buszmegállóhoz közel. Érd.; Katona Élemérné, Nk. Űrhajós
u. 18/B. (7171 K)
Szentgyörgyvári hegy IV. hegyháton a Horgos dűlőben 300 n.öl bekerített terület, gyümölcsös, szőlő, 120 db kitermelhető ezüstfenyővel, alápincézett lakható épületiéi kedvezményes áron eladó. Érd.: Nk. Teleki u. 7/A. Fsz/2. Tel.:
93/31 1-149. (7172 K)
Nk-án, Múzeum tér 7. alatt 81 nm-es családi ház, 558 nm-es területtel eladó. (7173 K) Csokonai utcában 1 szobás, földszinti, gázas, 38 nm-es lakás (nagy konyhával, csendes helyen, parkra nyíló ablakokkal) eladó. Irányár:

199S. március $t.

KANIZSA - /lfi*ó.

29



1.400.000 Ft. Érd.: Csokonai u. 6/A. III. Iph.
Fsz/2. 15 óra ulán. (7174 K)
Nk-án az Eötvös téren eladó 66 nm-es, 1+2 fél-
szobás, egyedi fűtéses, telefonos, IV. emeleti
lakás. Irányár: 2,8 mFt. Érd.: 93/317-577-es te-
lefonon. (7175 K)
Bázakerettyén kétszobás, összkomfortos, felújított, telefonos lakás eladó. Érd.: 16 óta után, a
93/348-056-os telefonon. (7176 K)
Nk-án, Dózsa Gy. 138. alatt 1+2 félszobás, egyedi fűtésű lakás eladó. Irányár: 2 mFt.
Hegyháti. (7177 K)
Zalakaroson, a Park utcában hétvégi ház eladó 150 n.Ol telekkel. Érd,; Nk. Szekeres J. u. 7/C. Horváth. 17 óra után. (A kórházzal szemben.)
(7178 K)
1.5 szobás, 46 nm-es, Corvin utcai, egyedi fűtésű lakásomat elcserélném egyedi fűtésű nagyobbra II. emeletig. Érd.: 314-815 számon, 17
óra után. (7179 K)
Eladó Szentgyörgyvári hegy I. hegyháton hétvégi ház 300 n.öl telekkel. Lugas szőlő, véleményes, gyümölcsös, az éplilet konvektorral fűlhető. SzUkség esetén egyedülállónak lak..s-nak is megfelel. Irányár: teljes berendezéssel 650 ezer Ft. Érd.: Nk. írtás u, 28. 1/3. (7180
K)
Nk. ÜJ Élet u. 50. alatt 5 szobás, 2 szintes családi ház, szintenként l-l konyhával, fürdőszobával, WC-vel eladó. Az ingatlanhoz garázs és
kert is tartozik. (7181 K)
3 szobás családi ház garázzsal, kis kerttel eladó. Érd.: Kiskanizsa, Zsigárdi köz 3. Irányár:
3.650.000 Ft. (7182 K)
Betegség miatt eladó Csónakázó-tóhoz közel, nagyon szép, csendes helyen, 540 mii alapterületű zártkerti ingatlan, rajta kis házzal, termő gyümölcsfákkal, teljes felszereléssel. Víz, villany van, Irányár: 850.000 Ft. Érd.: Nk. Berzsenyi u. 14/A. X/60. Hétközben du. 4 óra után,
hétvégén egész nap. (7183 K)
Nk-án l szobás, erkélyes, II. emeleti, 40 nm-es, kp. fűtéses lakás, 4 emeletes épületben eladó. Érd.: Nk. Corvin u. 3/A. H/4, naponta 16 óra
után. (7184 K)
50 nni körüli lakást vagy családi házat vennék Nk-án, a Vörösmarty utca környékén. Ajánlatokat napközben a 313-080/177-es mellékre ké-
rek. (7185 K)
Cserfői hegyen szőlő pincével, teljes felszereléssel, gyümölcsössel, gazdálkodásra alkalmas területtel reális áron eladó. Villany, autóbuszközlekedés van, Érd.: Nk. Teleki u. 16. Sárdi.
Í7186 K)
Eladó Berzsenyi u. 14/B. alatt 2 szobás, 55 nm-es, tehermentes, I. emeleti lakás. Irányár: 1,6 mFt. Érd.: egész nap, 310-468/260-as mellék.
Í7187 K)
Zalakaroson 200 n.öl bekerített telek 3 szobás házzal, vízzel, villannyal eladó. Érd.: Nk. Ka-zanlak krt. 7/A. Burka Lászlóné. (7187 K) 1 szobás, földszinti, egyedi fűtéses bérlakásom elcserélném 1+félszobás. önkormányzati lakásra vagy nagyméretű, 1 szobás önkormányzati lakásra. Minden megoldás érdekel. Érd.: Nk. Ka-zanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(7188 K)
Belvárosi, egyedi gázfűtéses, erkélyes, telefo-
nos, 74 nm-es lakás, amely irodának is alkal-
mas, sürgősen eladó. A lakás felújításra, átala-
kításra szorul. Irányár: 1.9 mFt. Meglekintheiő:
Dlárc. 24-én, 12-15 óra között; Nagykanizsán.
Csengery u. 7. I. em. címen. Bittera lakás. Érd.:
Budapest, 252-25-45, este 1 157-889 sz. telefo-
non. (7189 K)
Hermán Oltó u. 4. III/19-es, 59 nm-es, festésre váró lakás eladó 1,9 mFt-ért. Gázkonvektoros, vízórás, loggiás, D-NY fekvésű. Tel,: 93/312-
691. (7190 K)
2+íélszobás, összkomfortos, 86 nm-es, kétszintes lakás a városközpontban eladó. Érd.: 18 óra után, Erzsébet tér 2. 1/1. Nagy. (7191 K) Zalasárszegen, télen-nyáron lakható, zártkerti ingatlan betegség miatt sürgősen eladó, villany van, víz megoldható. Bogdán János. Nk. Zemp-
lén Gy. 4/A/7. (7192 K)
Eladó Homokkomáromban 2237 nm terül\'* t.
buszmegállótól 5 percre, aszfaltút van. Ára: 15.000 Ft. Érd.: Nk. Berzsenyi 14/B. X/63.
(7193 K)
Keresek megvételre Nk-án jó állapotban lévő, nemrégi, kis területtel, 3 szobás, garázsos családi házat. Cserébe felajánlok 2 szobás családi jellegű házat. Ajánl.: 93/314-959-es tel. (7194
s
Panorámás hobbitelek Nk-án eladó a Csó-tó fe-
lett. Érd.: 93/314-849. (7195 K)
1+2 félszobás, belvárosi lakás eladó. Érd.: Nk. Erzsébet tér 3. 3/27. H-P-ig 15-18 óráig.(6879
K)
3 szobás, fürdőszobás nagykonyhás központi fűtéses családi ház, gazdasági épületekkel 1755 nm-es telekkel eladó Gelsén. Iá: 2.2mFt. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óráig. {69<)9 K)
Keresek megvételre 1 szobás, 1 emeleti,, egyedi fűtéses lakást a keleti városrészben. Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(6910 K)
Keresek 1+félszobás lakást készpénz fizetéssel. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap
10-17 óráig. (6911 K)
Keresek 1 MFt-ig lakható családi házat akár Nagykanizsa vonzáskörzetében, pl: Szepetnek, Kisrécse. Újudvar stb. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (6912 K) Keresek eladó önkormányzati lakást. Érd.: Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 Óráig.
(6913 K)
Elcserélném Budapesl-Cinkotai 2 szobás, kony-
ha-spejzos komfort nélküli önkormányzati laká-
somat Nk-i 1 szobás komfortos önkormányzati
lakásra, vagy családi házra. Érd.: Nk„ Kazanlak
krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.(6914 K)
Családi ház sürgősen eladó Becsehelyen. Érd.:
Nk., Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óráig. (6915 K)
2 szobás, 56 nm-es, egyedi fűtéses, I. emeleti lakás nagyon jó állapotban eladó vagy nagyobbra cserélhető. (Az értékkülönbözetet készpénzzel kifizetem.) Érd.: a 314-798-as telefo-
non 17 óra után. (7196 K)
Nk-1, I. emeleti, 2 szobás, kp. fűtéses, egyedi vízórás, megvásárolható, önkormányzati lakásomat elcserélném zalaegerszegi 2 szobás vagy nagyobb önkormányzatira. Az értékkülönbözetet készpénzben kifizetem. Érd.: 93/31 2-457-es
telefonon. (7197 K)
Marcali központjában Parkra néző ablakokkal erkélyes, egyedi fűtéses, 2 szobás + étkezős, 54 nm-es, parkettás, telefonos lakás eladó. Érd.: 93/313-140/1046 mellék, napközben. (7198 K)
Szentgyörgyvárt hegy I. hegyháton 280 n.öl bekerített területen 2 szintes, nyaralószerű, 30 nm alapterületű, fürdőszobás pince áron alul eladó. Irányár: 1,2 mFt. Érd.: H-P-ig a 93/317-496 te-
lefonon. (7199 K)
Nagybakónak, Arany J. u. 17. alatt lakóház 4631 nm területtel eladó. Érd.: szombaton 9-16
óráig a helyszínen. (7200 K)
Balatonfenyves. Tavasz u. 8. alatt 2 és félszobás. 56 nm alapterületű, téliesített nyaraló, 2 utcára nyíló 156 n.öl területtel eladó. Esetleg üzleti célra is felhasználható. Irányár: 3,2 mFt. Érd.: H-P-ig a 93/317-496 számon. (7201 K) 1,2 mFt-ig vásárolnék a K-i városrészben, 4 emeletes épületben 2 szobás lakást, készpénzfizetéssel. Ajánlatokat: a 317-362-es tele-fonón, 18-19 óra között kérnék. (7202 K) Balatonfenyves-alsó 2 szoba, hallos, tetőteres nyaraló eladó, 144 n.öl területtel. Érd.: a 93/313-140/1327 mellék Ű telefonszámon. (7203
K)
Galamboki Rigó-hegyen 480 n.öl, azaz 1720
nm lugas szőlő, hozzá új pince garázzsal, teljes
felszereléssel eladó. Villany beépítve, víz folya-
matban. Megközelíthető busszal és autóval
egyaránt. Irányár: 800 ezer Ft. Valamint Zala-
karosban, Futrinka utcában osztott telek eladó.
Víz,villany, faház. Megközelíthető busszal és
autóval. A kettő ingatlan együttes értéke:
1.000.000 Ft. Érd.: Tusori Attila. Nk. Kodály
5. 1/9. (7204 K)
3 szobás jó állapotú lakás eladó a Zemplén Gy, utcában. Irányár: 1.6 MFt. Érd.: Nk., Kazanlak
krt. 7/B. 1/4. hétköznap 10-17 óráig. (7035 K)
1+félszobás erkélyes, külön lomkamrás össz-
komfortos lakás eladó a Zemplén Gy. utcában.
Érd.: Nk.. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. hétköznap
10-17 óráig. (7036 K)
2 szobás telefonos összkomfortos tehermentes 75 nm-es 3. emeleti lakás Budapesti, elcserélném Nk-i nagy lakásra, de családi ház is érdekelne. Érd.: Nk„ Kazanlak Krt. 7/B. 1/4. hét-köznap 10-17 óráig. (7037 K)
3 szobás, jó állapotú, erkélyes, külön lomkamrás lakás eladó a Zemplén Gy. utcában. Irányár: 1,6 mFt. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hét-köznap 10-17 óra között. (7206 K)
Keresek Nk. belvároshoz közel. 2.5 mFt készpénzzel lakásmegoldást. Minden megoldás érdekel. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hélköz-
nap 10-17 óráig. (7207 K)
Keresek egyedi fűtésű lakást 1; 2; és 3 szobásat Nk-án megvásárlás céljából. Érd.: Nk. Nk. Kazanlak krt. 7/B, 1/4. Hétköznap: 10-17 óráig.
(7208 K)
Keresek eladó önkormányzati lakásokat. Nk. Kazanlak krt, 7/B. 1/4. Hétköznap: 10-17 óráig.
(7209 K)
1+2 félszobás, igényesen felújított, I. emeleti lakás eladó a Városkapu utcában. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig.
(7210 K)
1+félszobás, felújított, erkélyes, külön lomkamrás lakás eladó a Zemplén Gy. utcában. Irányár: 1,3 mFt. Érd,: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hét-
köznap 10-17 óráig. (7211 K)
Eszteregnyén eladó egyedi fűtésű 2 szobás fürdőszobás (+2 szoba a melléképületben) külön bejárattal lakás garázzsal, gazdálkodásra alkalmas telekkel. Érd.: Eszteregnye, Petőfi u. 88. hétköznap 16.30-18 óráig. Sz-V. 15-18 óráig.
(7294 K)
Vásárolnék Nk-án jó állapotú 3-4 szobás családi házat, lehetőleg garázzsal, telefonnal 4-4,5 millió Ft-ig. Ugyanitt eladó 2 szobás 70 nm-es családi jellegű ház. Ajánlatokat 93/314-959-s
telefonra kérem. (7295 K)
Eladó 3 szobás, garázsos, telefonos, központi fűtéses családi ház nagy kerttel. Nk., Határőr u. 6. sz. alatt. Megtekinthető hétköznap 16 óra
után. (7296 K)
Városkapu 7/C. 3/12. alaii 2 és félszobás lakás fűlött, nagy garázzsal eladó. Irányár: 1.8 mFt. (garázs nélkül) Érd.: a fenn\' címen Lukácsi
Lászlóné (7297 K)
Balatonmáriaalsón hétvégi nyaraló rendezett telekkel azonnal eladó - építkezés miatt - meglepően olcsón. Érdeklődni a 93/314-167 tele-
fonszámon. (7298 K)
Nagykanizsa-Palinban családi ház építésére alkalmas 400 n.öl telek eladó. Víz, villany,gáz, telefon beköthető. Érd.: 17 óra után 316-444 te-
lefonon. (7299 K)
Nk. Rákóczi u. l/a. alatt felújított, 2 szoba ebédlős családi ház kis udvarral eladó, Érd.:
fenti címen. (7300 K)
Kiskanizsán 3szobás félkomfortos lakás sürgősen eladó. Cím: Nk., Március 15. tér 5. Irányár;
2,5 mFt. (7301 K)
Sürgősen áron alul eladó Zalakarosban két szobás nyaraló. Ugyanitt heverők, szekrény, íróasztal, hűtőszekrény, faliszőnyeg is eladó. Cím: Nk.. Kodály Z. u. 1-3. A lépcsőház IV/2. Gyur-
kó Józsefné (7302 K)
Hahót, Csányi L. 36. szám alatti 3 szobás csa-
ládi ház eladó, vagy elcserélhető nagykanizsai
l-l 1/2 szobásra, egyedi fűtésű II. emeletig.
(7303 K)
Zalakaroson a Park utcában Üdülőtelek eladó. Érd.: Nk., Szekeres J. u. 58/A. (7304 K) NK-án első emeleti 3 szobás központi fűtéses lakás azonnali beköltözéssel készpénzért eladó, vagy elcserélhető másfél szobásig. Érd.:
93/315-219 esti órákban. (7305 K)
Egyedi gázfűtéses 2 szobás családi ház fürdősz-bával 600 n.öl telekkel eladó. Irányár: l\',3 mFt. Érd.: Becsehely, Szabadság u. 27, egész nap.
(7306 K)
NK., belvárosában 48 nm-es vízórás, gázfűtéses megvásárolható önkormányzati udvari lakás el-adó. Érd.: Nk., Király u. 21. Simon (7307 K) Kiskanizsán családi házat vásárolnék 2.5 millió Ft-ig. Ajánlatokat „Nyári költözés/, jeligére a
Hirdetőbe kérnék. (7308 K)
Kazanlak krt. 2/D-ben 1 szoba 2 félszobás 3. emeleti lakás eladó. Érd.: 313-140/1373 mellék.
(7309 K)
Bagolán kertes. 2 szobás családi ház eladó, gáz az udvarban, szennyvízépítés folyamatban.
Érd.: 93/311-841 (7310 K)
Nk-i 56 nm-es jó állapotban lévő OTP öröklakás a Zemplén Gy. 3 sz. alatt eladó. Nagyon sürgősen. Irányár: 1,5 mFt. Érd.: Nk., Liszt F. l/D. 4/1. (17-19 óráig.) Biztosan megegyezünk.
(7311 K)
Régi családi házban lévő 70 nm-es, 2 szoba félkomfortos, egyedi fűtéses, udvari házrész, kis kerttel, garázzsal eladó, vagy 2 szoba összkomfortos tehermentes lakásra cserélhető a városban v. környékén. Érd.: 17 óra után Nk.. Ma-
gyar u. 64. Horváth (7312 K)
4 szobás, kertes családi ház, padlástéri beépítéssel Üzlethelyiség kialakításra alkalmas melléképülettel eladó. Érd.: Nk.. Új Elet u. 50.
(7313 K)
Cfelsei családi ház eladó. Érd.: Gelse. József a.
u. 29. hétvégeken. (7314 K)
Sürgősen eladó, vagy bérbeadó Imre-hegyen 500 n.öl szőlő, gyümölcsös présház felszereléssel. Érd.: Kiskanizsa, Szent Flórián lér 27.
93/319-170 telefonon. (7315 K)
Belvárosi 84 nm-es, 2 szoba, nagy konyhás, egyedi fűtésű, vízórval felszerelt felújítón öröklakás eladó, vagy belvárosi minőségi, vagy budapesti 50-60 nm-es lakást értékegyezleléssel beszámítok. A lakás letőlér, galériaépítési lehetőséggel rendelkezik, orvosi rendelőnek, vagy irodának alkalmas. Irányár: 3,9 mFt. Érd.:
93/314-229 telefonon. (7316 K)
Nk-án a Csónakázó tónál 230 n.ol telek, hétvégi házzal eladó. Érd.: 313-040 /I4-39 mellék
17 óra után. (7317 K)
Bagó-hegyen pincés ingatlan költözés miatt el-adó. Érd.: Óbornak, Fő üt 12. (7318 K) Eladó 47 nm-es szoba, konyha, fürdőszobás teljesen különálló utca felőli házrész, 40 n.öl telekkel Nk.. Teleki 102. Érd.: hétköznap 16.30
után a helyszínen. (7319 K)
Szentgyörgyvári hegy 3. hegyháton telek, gyümölcsössel eladó. Érd.: Nk,. Nyírfa u. 9/3. Ko-
vács László (7346 K)
Látóhegyen a Csónakázó tó közelében 672 n.öl terület eladó. 3 sor lugas szőlő, termő gyümölcsös és kert művelésű, pincével, kúttal, 17 és 17/a helyijáratos busszal megközelíthető. Érd.: Szentes István, Nagyknaizsa. Magyar u.
23. 5. ajtó.(7347 K)
Szentgyörgyvári I. hegyháton 300 n.öl telek szőlővel, pince felszereléssel eladó. Érd.: 312-
880 17 óra után. (7348 Kj
Látóhegyen (Csónakázó tő bejáratáiól 500 m-re) a kaposvári útra nyúló szomszédtelkek: 440 n.öl gazdasági épülettel, illetve 555 n.öl-es 3 szintes épülettel egyben vagy megosztva eladó.

A nagykanizsai Thury György Múzeum (Fő u. 5.) állandó kiállításának nyitvatartási rendje 1995. április 1-től 30-ig
14-18 óráig. Szünnap: hétfő, kedd.
Kereskedelmi végzettségű, 30 éven felüli, munkavégzésében
nagyon becsületes, korrekt hölgyet keresek. Érd.: 314-306-os telefonszámon 17 óra után.

TELJES KORÚ ÜGYINTÉZÉS, IGÉNY SZERINT ÉRTÉKBECSLŐ ÁLL AZ ÖNÖK RENDELKEZÉSÉRE. Az ügyfelek kérésére munkatársaink házhoz mennek. DÍJMENTES MEGBÍZÁSOKAT IS TELJESÍTÜNK. CSASZI Ingatlanszolgáltató Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 AZ IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 9.00-17.00-ig, szombaton: 10.00-13.00-ig.

KERES AZ OLVASÓKHOZ!
Jeligés, cím a szerkeszt&égben jelzésű és más hirdetések után i érdeklődésük során kérjük, hivatkozzanak a zárójelben megadott számra.
MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT.

Villany, vlz van. Érd.: Horváth, Nk., Kórház ót
4.. 2/2. (7349 K)
3 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Érd.: Kiskanizsa Bajcsy-Zsil. 131. (7350 K) Eladó Nagykanizsán. 10 emeletes épületben lévő, igényesen felújított. 1.5 szobás. 7. emeleti, konvektoros gázfűtésű lakás, akeleti városrészben Irányár: 1.4 MFt. Érd.: Nk., Terv 0. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7381
K)
Nk- keleti városrészében 1+2 félszobás, 57 nm-es, erkélyes tehermentes, központi fűtésű, kábeltévés, jó állapotban lévő, 4. emeleti lakás, pincével, 4 emeletes épületben, rendkívül kedvező áron eladó. Irányár: 1.620.000 Ft Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-
17 óráig. (7382 K)
Kiskanizsán eladó 2 szintes. 150 nm-es, 4 szo-ba+hallos, 17 éves, palatetős családi ház, konvektoros gázfűtéssel, csatornabekötéssel, kábeltévével, tehermentesítve, fürdővel, konyhával, wc-vel. közlekedőtérrel, 498 nm-es telekkel, garázzsal. 2 műhellyel, ipari aráminak, pincével, üvegházzal, gépkocsibejáróval. Irányár: 6 MFt. Vagy cserélhető keleti városrészben lévő lakásra. 2. emeletig. 1.8 MFt-ig. Érd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(7383 K)
Nk. keleti városrészében eladó 1+2 félszobás, 56 nm-es, 4. emeleti, központi fűtésű, jó állapotú lakás, tehermentesítve. Irányár: 1.750.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hét-
köznap 8-17 óráig. (7384 K)
Nk-tól kb. 30 km-re eladó 100 nm-es. 2 szo-ba+étkezős, összkomfortos, központi fűtésű családi ház, nagy leiekkel, gyümölcsössel, gazdasági épületekkel, sürgősen, készpénzért. 2 részletben is fizethető. Irányár: 900 eFT. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-
17 óráig. (7385 K)
Nk. belvárosában eladó 3 szobás, 80 nm-es, 1. emeleti, egyedi fűtésű. 2 éve felújított lakás. Irányár: 4,2 Ft. Vagy cserélhető palim, kiska-nizsai, bajcsai családi házra. Érd.: Nk., Terv u, 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(7386 K)
Nk. keleti városrészében eladó 2,5 szobás, 67 nm-es. 3. emeleti, erkélyes, központi fűtésű, felújított lakás, reluxásan, tehermentesen, 2. tulajdonos által kínáltán, 30 napon belül beköltözhetően, 3 emeletes épületben. Irányár: 1.8 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058.
hétköznap 8-17 óráig. (7387 K)
Nk-án eladó 2+2 félszobás, 80 nm-es családi ház. 20 nm-es aknás garázzsal, 60 nm-es aknás, pincés műhellyel, 140 n.öl telekkel. Irányár: 4.8 MFt Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058.
hétköznap 8-17 óráig. (7388 K)
Nk. keleti városrészében eladó 1. emeleti, 3 szobás, 63 nm-es. 2 erkélyes, központi fűtésű, tehermentes, 10 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.850.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (7389
Kj
Nk-án eladó egyedi gázfűtésű, konvektoros. 3 szobás, 77 nm-es, földszinti lakás. Irányár: 3.2 MFt. Garázzsal együtt 3.7 MFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig.
(7390 K)
Nk. keleti városrészében eladó földszinti, 3 szobás, 72 nm-es, központi fűtésű, jó állapotú, 10 emeletesben lévő lakás. Irányár: 1.950.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköz-
nap 8-17 óráig. (7391 K)
Nagykanizsa keleti városrészében eladó 2,5 szobás, 62 nm-es, 3. emeleti, erkélyes, központi fűtésű, 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.8 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (7392 K)
NK. keleti városrészében eladó 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, központi fűtésű, 4. emeleti lakás. Irányár: 1.4 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7393
K)
Murakeresztúron eladó 3 szobás, hallos, 170 nm-es, iker caládi ház, az udvarban különálló diszkont üzlettel. Irányár: 3.2 MFt Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17
óráig. (7394 K)
Palinban eladó 2x2 szobás. 2 család részére is alkalmas, 5 szobássá visszaalakítható, tetőtérbe-építéses, összkomfortos, 140 nm-es családi ház, vízzel, villannyal, gázzal, csatornabekötéssel, kábeltévével tehermentesítve. A telek 450 nm-es. gépkocsibejáró van. Garázs építhető, telefonbekötés megoldható. Irányár. 6 MFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-
17 óráig. (7395 K)
Eladó Nk. belvárosában, 1. emeleten 5 szobás, kb. 170 nm-es, telefonos, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás lakás, étkezővel, konyhával, fürdővel, wc-vel, várószobával, az udvarban garázzsal, udvarrésszel, tehermentesítve. Orvosla-kásnak és rendelőnek, Ugyvédlakásnak és ügyvédi irodának, üzletembernek, biztosítónak, banknak kiválóan alkalmas. Irányár: 7 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköz-
nap 8-17 óráig. (7396 K)
Nk. keleti városrészében eladó 2 szobás. 49 nm-es, földszinti, központi fűtésű, szőnyegpad-lós, tapétázott, megvásárolható önkormányzati lakás. Irányár: 1.4 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (7397
K)
Nk. keleti városrészében eladó 3 szobás. 70
nm-es, szőnyegpadlós, központi fűtésű, 4. eme-
leti lakás, 4 emeletes épületben. Irányár:
1.850.000 Ft Érd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-
058. hétköznap 8-17 óráig. (7398 K)
Nk. keleti városrészében eladó egyedi gázfűtésű, 3 szobás, 100 nm-es, földszinti, egyedi víz-órás, redőnyös lakás, garázzsal, vagy anélkül. Irányár: 3.5 MFt + 650eFt a garázs. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (7399 k)
Balatonmárián eladó vízparti, strand közelében lévő, kb. 15 éves, kifogástalan, tetőtérbeépíté-ses. 2+1 szobás, hallos, 2 erkélyes, teraszos, ikernyaraló, 55 n.öl telekkel, tujákkal, gépkocsibejáróval. Irányár: 2.9 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(7400 K)
Bocskán eladó 2 szobás, előszobás, 34 éves családi ház, nagy telekkel, melléképületekkel, gépkocsibejáróval. Vezetékes víz az udvarban. Irányár: 1.1 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7401 K) Alsórajkon eladó tetőtérbeépítéses, 160 nm-es, 3 éves családi ház. Víz, villany, derítőakna, kábeltévé van. Az alsó szint teljesen kész. a felső szint félkész állapotban. Az épület vakolatlan tégla falazatú. A telek 600 n.öl. Irányár: 2.2
MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (7402 k)
Nk. keleti városrészében eladó 3 szobás, 68 nm-s, központi fűtésű, erkélyes, tehermentes, jó állapotban lévő, 9. emeleti lakás. Irányár: 1.9 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (7403 K)
Nk-án eladó földszinti, udvari, 3 szobás, 67 nm-es, egyedi gázfűtésű, egyedi vízórás, konvektoros kábeltévés, megvásárolható önkormányzati lakás, tehermentesítve. Irányár: 2.2 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (7404 k)
Budapesten. XVI. kerületben Mátyásföldön eladó 6 szobás, 200 nm-es, beépíthető tetőteres, 2 konyhás, 2 fürdős, 2 előszobás, 2 kamrás, pincés, hagyományos és gázfűtésű. 50 éves családi ház. Irányár: 18 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(7405 K)
Nk-án, a Kaposvár felé vezető út mellett eladó 500 n.öl, közművesíthetŐ építési telek. Irányár: 350 eFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (7406 K)
Sáncban eladó 2 szintes, 2x100 nm-es, tetőtér-beépítéses, 9 éves, 2.5 szobás, pincés, egyedi gázfűtésű, konvektoros családi ház. 770 n.öl telekkel , gépkocsibejáróval, tehermentesítve. Irányár: 4.7 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7407 k) Bagóhegyen, NagycserfŐ után eladó 557 n.öl telek, melynek 2/3-ad része hagyományos szőlő, 1/3-ad része szántó. A telken régi pince található, 1 szobával. 5 hordóval, 4000 nagyméretű téglával. 200 karóval. Gondozott terület. Irányár: 110.000 Ft. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7408 K) Kisrécsén eladó 2 szobás, 60 nm-es, fürdőszobás, tömés falazatú családi ház, 1000 n.öl telekkel, 40 nm-s garázzsal, melléképületekkel. Irányár: 1.2 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig, (7409 k) Katonaréten eladó 2 szintes, önálló, kertes, 160 nm-es, 3 + 3 félszobás családi ház, 2 konyhával, 2 fürdőszobával, 2 kamrával, közlekedővel, előszobával, konvektoros gázfűtéssel, csatornabekötéssel, kábeltévével, telefonnal, garázzsal, műhellyel, gazdasági épületiéi, 3 fázisú árammal, gépkocsibejáróval, tehermentesítve. Irányár: 6 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (7410 K)
Nk. belvárosában eladó 75 nm-es. 2 szobás, egyedi gázfűtésű, 2. emeleti, telefonos, egyedi vízórás, redőnyös, parkettázott szobákkal rendelkező, jó állapotban lévő, megvásárolható önkormányzati lakás. Irányár: 2.650.000 Ft. Érd.: Nk„ Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-
17 óráig. (7411 K)
Kiskanizsán eladó 3 szobás, 100 nm-es, egyedi fűtésű családi ház, melléképületekkel, nyárikonyhával, 150 n.öl telekkel. Irányár: 2.2 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058. hétköz-
nap 8-17 óráig. (7412 k)
Palinban eladó 2 szobás, 1960-ban épült családi ház, konyhával, fürdővel, wc-vel, zárt terasszal, vízzel, gázzal, villannyal, 4005 nm telekkel, gazdasági épületekkel. Irányár: 2.9 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-
17 óráig. (7413 K)
Miklósfán eladó 1 szoba, konyhás, előszobás családi ház, garázzsal, 830 n.öl telekkel. Irányár: 1.1 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (7414 K) Kiskanizsán eladó 2 szintes, tetőtérbeépítéses, 120 nm alapterületű családi ház, vízzel, villannyal, csatornabekötéssel, kábeltévével, gépkocsibejáróval, 30 nm-es garázzsal, 90 nm-es műhellyel, 3 fázisú áraimnál, kb. 60 n.öl kiskerttel, tehermentesen. Az épület 15 éves, telefonos. A felső szinten 2 szoba, erkély, zuhanyzó, az alsón 2 szoba, konyha, fürdő, wc, spejz.
közlekedő, társalgó található. Az épület hőszigetelt. Irányár: 6 MFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7415
k)
Zánkán eladó 3 szintes, 87 nm alapterületű, 4 szoba + nappalis, kb. 8 éves nyaraló, 2 fürdőszobával, konyhával, wc-vel, terasszal, erkéllyel. A telek 851 nm, panorámás, Füredre néző. közművesített, észak-déli elhelyezkedésű, parkosított, teraszos kialakítású, termő gyümölcsössel, mogyoró és fugebokrokkal, árnyas diófákkal, szalonnasUtővel. és nádfedeles. szabadtéri étkezővel, kecskelábú padokkal és asztalokkal. Az ingatlan központi elhelyezkedésű: bolt, étterem, cukrászda, orvos a közelben. A telken 4 autó részére van parkolási lehetőség. Az ingatlan tehermentes. Irányár: 6.5 MFt. Vagy cserélhető kanizsai családi házra, értéke-gyezteéssel. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (7416 K) Bérelnék olyan családi házal Nagykanizsán, amely legalább 3 szobás, és amelyet a későbbiekben megvásárolhatnék. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(7417 k)
Nagykanizsa keresett lakótelepén, téglaépülel-ben eladó egyedi gázfűtésű, 57 nm-es, 2 szobás, erkélyes, kábeltévés, parkettázott szobákkal rendelkező, tehermentes, 3. emeleti lakás. 2. tulajdonostól. Irányár: 2.8 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(7418 K)
1. emeleti, 3 szobás, 67 nm-es. összkomfortos, központi fűtésű, jó állapotban lévő lakás, Nagykanizsa keleti városrészbéen eladó. Irányár: 2 MFt. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (7419 K)
I. emeleti, 1+2 félszobás. 57 nm-es. redőnyös, igényesen felújított, központi fűtésű lakás, Nagykanizsa keleti városrészében eladó. Irányár: 2.1 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (7420 K)
Kisbagolán eladó 650 n.öl lelek, kordonos szőlővel, gyümölcsfákkal, régi pincével, teljes felszereléssel, gépkocsibejáróval. Víz, villany beköthető. Irányár: 200 eFT, Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(7421 k)
Nk. észak-keleti városrészében eladó 1+2 félszobás, 58 nm-es, egyedi fűtésű, vízórás, 5 éves lakás. Irányár: 2.7 MFi. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7422
kJ
Nk. Platán soron eladó 1,5 szobás, 43 nm-es, egyedi gázfűtésű, 4. emeleti, teljesen felújítóit lakás. Irányár: 1.450.000 Ft. Érd.: Nk.. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig.
(7423 k)
Nk. keleti városrészében eladó 2 szobás. 54 nm-es, 1. emeleti, összkomfortos lakás. Irányár: 1,5 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (7424 k)
Nk. belvárosában eladó 1+2 félszobás, 66 nm-es, egyedi fűtésű, erkélyes, szőnyegpadlós, 5 éves, 4. emeleti lakás. Telefonbekötés folyamatban. Irányár: 2,8 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-1^ óráig.
(7425 k)
Nk. keleti városrészében eladó 1 szobás, 40 nm-es, erkélyes, 2. emeleti, központi fűtésű, étkezős, déli fekvésű, kábeltévés, tehermentes lakás, tiszta lépcsőházban. A lakás jó állapotban van. Irányár: 1.3 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (7426
K)
Miklósfa központjában eladó kb. 35 éves. 2 szobás, gázfűtéses, felújítandó, téglafalazató családi ház, vízzel, villannyal, derítőaknával, konyhával, fürdővel, spejzzel. előszobával, zárt, üvegezett terasszal, melléképületekkel. 800 n.öl telekkel, konyhakerttel, tehermentesen.



Kereset

cukrász
15.000-20.000
Ft
marós
25.000-30.000
Ft
tehergépkocsi-vezető, KCR vizsgával
20.000
Ft
építész üzemmérnök
24.000-30.000
Fi
szakács
20.000
Ft
erősáramú villamos üzemmérnök
40.000-70.000
Fl
villanyszerelő
20.000-25.000
Ft
járművillamossági szerelő
15.000-20.000
Ft
asztalos
20.000-25.000
Ft
tetőfedő
18.000-20.000
Ft
épületbádogos
25.000-40.000
Ft
üzletkötő, ügynök
15.000-50.000
Ft
szabó, varrónő
16.500-22.000
Ft
felszolgáló
12.200-20.000
Ft
kőműves
75.000-35.000
Ft
Bővebb li\'lvilágosílasl a munkaiul) i ajánlatokról l/.MMk Kii. Nk.. l.i II. 24. szám) a ko/vetílői csoportnál adunk. I. emelet III. szoba. Ügyfélfogadási idő: lléllo-kedd-sztl <la: 8.(1(1-12.(1« és 13.00-16.(10, pénli-k: 8.00-12.00 és 13.(1(1-14.00 óra közöd.
PLANDERNE HIRDETO-KOLCSONZO
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
. r, - Nyitva: hétköznap 10-17 óráig.
MlUffilSP Kölcsönzés a hét minden napján 8 órától.
Családi házak, lakások, telkek, nyaralók garázsok, irodák VÉTELE - ELADÁSA - BÉRBEADÁSA - CSERÉJE -HIRDETÉSE HIRDETÉS A CÉL ELÉRÉSÉIG! AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN! KERESEK-KÍNÁLOK: ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT!
ELADÓ-CSERE „ÖNKORMÁNYZATI" LAKÁSOKAT, HÁZAKAT, TELKEKET, NYARALÓKAT, GARÁZSOKAT! BÉRBEADÓK RÉSZÉRE A „KIADÁS" DÍJTALAN!
MOULINEX típusú, nagy teljesítményű KÁRPIT- ÉS SZŐNYEGTISZTITÓGÉP-KÖLCSÖNZÉS
a „Hirdető-kölcsönzőben". Előjegyzést a hét bármely napjára felveszek.












5
Î

Irányár: 2.6 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (7427 k) Nk. keleti városrészében eladó 1,5 szobás, központi fűtésű, 40 nm-es, erkélyes, tehermentes. 2 éves felújított, 6. emeleti lakás. Irányár: 1.3 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig. (7428 k)
Zalakarosban, csendes helyen eladó fix vendégkörrel rendelkező, tetőtérbeépítéses nyaraló, 50 nm-es alapterülettel, 25 nm-es tetőtérrel, vízzel, villannyal, gázzal, derítőaknával, terasszal, a terasz alatt kb. 2,5x 6 méteres garázzsal. Az alsó szinten nappali, fürdő, konyha, a tetőtérben 2 kisebb szoba található. Az épfllel mellett 2 darab, 4+8 nm-es tárolóhelyiség található. A telek 170 n.öl. szépen parkosítva. Az ingatlan tehermentes. Irányár: 4.6 MFt. Igény szerint igényes bútorzattal is megvehető. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7429
K)
Zalakarosban eladó 550 n.öl telek, 30 nm-es, téliesített. Dombóvári faházzal, melyben 2 hálófülke, társalgó, főzőftllke, zuhanyzó, wc és terasz található. Az épületben villany van. A vízvezeték be van szerelve, de a szerelvények és a vízbekötés hiányzik. Irányár: 1.7 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-
17 óráig. (7430 K)
Nk. keleti városrészében eladó egyedi gázfűtésű, 2 szobás, 58 nm-es, földszinti, tehermentes lakás. Irányár: 1.9 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7430
K)
Nk. keleti városrészében eladó 2 szobás, 54 nm-es, felújított, nyugati fekvésű, 6. emeleti, liftes lakás. Irányár: 1.7 MFt. Érd.: Nk., Terv ii. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(7431 K)
Nk, belvárosában eladó 2 szobás, 58 nm-es, egydi cirkogejzír fűtésű, szőnyegpadlős, szalagparkettás, járólapozott, 6 éves, megkímélt tetőtéri, 6. emeleti, tehermentes lakás, pincerésszel, Irányár: 2.6 MFt. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig. (7432 K) Nk. keleti városrészében eladó 2+1 félszobás, 60 nm-es, földszinti, összkomfortos, 12 éves lakás. Irányár: 1.850.000 Ft Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(7433 k)
Nk. déli városrészében eladó 2 szobás, 57 nm-es. egyedi fűtésű, erkélyes, parkettázott, földszinti, 35 éves lakás, kis telekkel. Irányár:
1.750.000 Ft
Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköz-
nap 8-17 óráig.(7434 k)
Nk. keleti városrészében eladó 2 szobás, 48 nm-es, felújított, redőnyös, reluxás, földszinti lakás. Irányár: 1.450.000 Ft Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig.
(7435 k)
Keresünk eladó önkormányzati lakásokat Nagykanizsán. É Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (7436 k)
Keresünk eladó, egyedi fűtésű lakásokat Nagy-
kanizsán. Érd.: Nk., Terv u. 4., Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig. (7437 K)
GARÁZS
Garázs aknával eladó a Téglagyári garázssoron.
Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B.
1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (7287 K)
Kaán Károly úti garázssorban nagy méretű, ak-nás+pincés garázs kitűnő állapotban, áron alul eladó. Érd.: 314-698-as telefonon 14 óra után.
(7350 K)
Aknás, modern garázs eladó a Kaán Károly utcában. Irányár: 230.000 Ft. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (7288 K) Garázst vennék Nagykanizsán a Berzsenyi utcában. Készpénzzel fizetek. Sürgős! Érd.: 314-798-as telefonon. 17 óra után. (7289 K) Ikergarázs fele hoszú távra kiadó. Érd.: Nagy János Nk., Munkás u. 7/a. 17 óra után. (7077
K)
Garázs kiadó a Városkapu körótun és a Munkás utcában. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4, hét-
köznap 10-17 óráig. (7110 K)
Garázs eladó a Városkapu krt. 8. alatt. Érd.:
Zemplén 9/A. 8/49. (7115 K)
JARMD
10 éves Trabant combi eladó. Érd.: esti órák-ban. 93/314-067-es telefonon. (7112 K) VW\' Golf 1100-as kitűnő állapotban eladó. Irányár: 160.000 Ft. Trabantot beszámítok, Érdeklődni a 93/310-650 telefonon. (7351 K) Eladó R18 GTL megkímélt állapotban. Érd.:
Nk. Munkás 2/A. 1/5. Tóth. (7108 K)
Eladó Suzuki Swift 1.3 GL 9 hónapos, 14000 km-rel. Irányár: 950.000 Ft. 250.000 Ft-ig autót beszámítok. Nk. Berzsenyi u. 14/B. X/63. (7099
K)
Új IFA terepváltó eladó, vagy jó állapotú Trabantra cserélhető. Érd.: Nk. Liszt F. 8/D. Hor-
váthné. (7097 K)
1200-as Zsiguli lejárt műszakival eladó. Érd.:
Nemespátró, F6 út 12. (7096 K)
Volkswagen Golfot vennék 79-82 évjáratút irány ármegjelöléssel. Leveleket „EzUst eső" jeli-
gére a Pf.: 154-be kérném. (7301 K)
Simson B 51-es eladó. Érd.: Sormás. Kossuth u. 74. vagy 93/375-20I-es telefonszámon.
(7320 K)
1300-as LADA eladó friss műszakival. Érd.: Mihalicz Tibor Nk., Kodály Z. 1/3. L72/3.
(7321 K)
Csepel Lady női 10 sebességes versenykerékpár, ff. 3 seb. kerékpár és gyennekkerékpár eladó. Érd.: Nk., Csengery u. 43. Tel.: 317-612
Gyimes. (7322 K)
Jó állapotban lévő BMX kerékpár 3500 Ft-ért eladó. Érd.: Nk., Király u. 31/a. 1/3 Csontosné
(7323 K)
Eladó 1,3-as Opel Kadett kombi. Érd.: 18 óra után 93/391-026-os telefonon. (7324 K) Vegyes használatú BARKAS friss műszakival 80 eFt-ért. Polski F. 126-os 68 eFt-ért, Babelta segédmotorkerékpár 12 eFT-ért eladók. Érd.: Nk., Király u. 8/A. naponta 17 óra után. (7325
K)
10-12 éves fiúgyermek részére újszerű állapot-
ban lévő kerékpár eladó. Érd.: Nk.. Árpád u.
4. (7326 K)
ALBÉRLET
Kiadó Nagykanizsa belvárosában 60 nm-es pincehelyiség, világítással, raktár céljára. Bérleti díj: 20.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058. hétköznap 8-17 óráig. (7438
K)
Kiadó Nagykanizsán, a keleti városrészben 1 bútorozott szoba, nemdohányzó, egyedülálló bérlőnek, azonnali beköltözéssel. Bérleti díj: 9.000 Ft/hó, mely a rezsiköltséget is magába foglalja. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig (7439 K)
Keresünk kiadó lakásokat, családi házakat Nagykanizsán. A kiadók részére térítésmentesen közvetítünk bérlőt. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig (7440
K)
Zalakarosban hosszabb távra kiadó mini autócamping és büfé, teljes felszereléssel. Bérleti díj: 300.000 Ft/év. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig (7441 k) Nk. keleti városrészében kiadó 6 hónapra, áprilistól szeptember végéig 2 szobás, konyhás, étkezős, összkomfortos, bútorozott lakás, központi fűtéssel, egyedi vízórával, 3. emeleten. Bérleti díj: 20.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig
(7442 k)
Nagykanizsa keleti városrészében kiadó 2x77 nm + 54 nm tetőtér, irodának, üzletnek, lakásnak is alkalmas. Bérleti díj 1.000 Ft/mn/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköz-
nap 8-17 óráig (7443 k)
Nagykanizsa belvárosában kiadó 23 nm-es + 10 nm galériás, telefonos üzlethelyiség. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig (7444 k)
Nagykanizsa belvárosában kiadó kb.100 nm-es, földszinti, galériázható, utcára nyitható helyiség, üzletnek, irodának, orvosi rendelőnek. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköz-
nap 8-17 óráig (7445 k)
Nk-án kiadó 1 szobás, udvari lakás, konyhával, spejzzel, zuhanyzóval, egyedi gázfűtéssel, bútor nélkül. Bérleti díj 8.000 Ft/hó+rezsi. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig. (7446 k)
Szoba kiadó, Nagykanizsa keleti városrészében, 10. emeleten, bútorozva, erkéllyel, központi fűtéssel, 1 fő részére. Csak nemdohányzóknak! Bérleti díj: 6.000 Ft/hó. Ebben a rezsi is benne van. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig (7447 k)
Nk-án szoba kiadó, bútorozva, egyedi gázfűtéssel, 1 fő részére, fürdő, esetleg konyhahasználattal. Bérleti dfj: 8:000 ft/hó+rezsi. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig (7448 k)
Nk. keleti városrészében kiadó 2 szobás, bútorozott, központi fűtésű, 4. emeleti, egyedi vízórás, felújított lakás, gyermekeseknek is, maximum 4 fő részére. Bérleti díj 15.000 Ft+rezsi havonta. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig (7449 k)
2 szoba kiadó Nagykanizsa keleti városrészé-
ben, akár bútorral, akár bútor nélkül, központi
fűtéssel, 3. emeleten, 2 megbízható, a szobákra
vigyázni tudó, nemdohányzó hölgy részére.
Bérleti díj: 2x8.000 Ft. Rezsi nincs!.. (7450 K)
Szoba kiadó Nagykanizsa keleti városrészében
8. emeleten, bútorozottan, egyedi gázfűtéssel,
fürdő, wc, konyhahasználatai, 1 hölgy részére.
A bérbeadó is hölgy. Bérleti díj: 7.000 Ft/hó.
Rezsi nincs! Érd.: Nk.. Terv u. 4. Tel.: 93/312-
058, hétköznap 8-17 óráig (7451 k)
Szoba kiadó Nagykanizsa keleti városrészében, földszinten, bútorozottan, központi fűtéssel, konyha, fürdő, wc-használattal, megbízható, komoly, középkorú hölgy, vagy diáklány bérlő részére. A bérbeadó is hölgy. Bérleti díj: 8.000 Ft/hó. Rezsi nincs! Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig (7452 K) Nk. belvárosában kiadó 3 szobás, 86 nm-es, 2 erkélyes, egyedi gázfűtésű, bútor nélküli, 3. emeleti lakás, csak megbízható bérlőnek. Bérleti díj: 25.000 Ft+rezsi havonta. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig (7453 K)
Bérelnék olyan családi házat Nagykanizsán, amely legalább 3 szobás, és amelyet a későbbiekben megvásárolhatnék. Érd.: Nk., Terv u: 4. Te].: 93/312-058, hétköznap 8-17 óráig
(7454 k)
Kiadó Kiskanizsán 2 szintes épület tetőtere, igényes exkluzív kialakítással, márványpadlóval, faburkolattal, különbejárattal, telefonnal, 2 szo-ba+hallal, főzőfülkével, fürdővel, wc-vel, bútor nélkül. Víz, villany, gáz van. Irodának, bemutatóteremnek, orvosi rendelőnek, bankfióknak, biztosítónak, utazási irodának, Üzletembernek ideális. Bérleti díj: 100.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel,: 93/312-058, hétköznap 8-
17 óráig (7455 K)
Nk. belvárosában kiadó 2. emeleti, telefonos, tetőteres, 120 nm-es lakás, iroda vagy egyéb tevékenység céljára. Éves bérleti díj:700.000 Ft+ÁFA. Tetőtér nélkül: 600.000 ft+ÁFA. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-
17 óráig (7456 k)
Garázs kiadó sáncban, családi háznál. Alapterülete 20 nm. (4x5 méteres) Villany van. Raktárnak is alkalmas. Széles kapubejárat, nagy udvar van. bérleti díj: 3.500 Ft/hó. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköznap 8-17
óráig (7457 k)
5.000 Ft-ért szoba kiadó 1 fő részére, Nk. keleti városrészében, földszinti lakásban, bútorozva, közös konyha-, fürdő- és wc használattal, azonnal, határozatlan időre. A bérleli díjon kívül csak 300 Ft villanyhozzájárulást kell fizetni. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, hétköz-
nap 8-17 óráig (7458 K)
Bérelnék 1-1,5 szobás, bútorozott, lakótelepi lakást, max. 12.000 Ft+rezsiért, április első hetében. Érd.: Nk., Terv u. 4. Tel.: 93/312-058,
hétköznap 8-17 óráig (7459 K)
Keresek kiadó albérleti szobákat, lakásokat, házakat, üzlethelyiségeket. Kiadó részéről díjtalan bérlő biztosítással. Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. személyesen vagy levélben, pontos cím és név
megjelöléssel. (7282 K)
1 szobás, bútorozott, egyedi fűtéses lakás kiadó. Irányár: 10.000 Ft + gáz és villanydíj fizetéssel. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-
17 óráig. (7283 K)
I szoba, konyha és fürdőszoba használattal kiadó megbízható személy részére 5000 Ft-ért, ami mindent tartalmaz. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap: 10-17 óráig. (7284 K)
1 szoba konyha, fürdőszoba használattal albérletbe kiadó a belvárosban. Irányár: 8000 Ft, ami mindent tartalmaz. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (7285 K)
2 szobás, bútorozott, egyedi fűtéses lakás albérletbe kiadó. Irányár: 12.000 Ft + rezsi. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17
óráig. (7286 K)
Albérletbe keresek: másfélszobás bútorozatlan lakást. Ajánlatokat: „Április" jeligére kérem
Nk. Pf.: 154-be. (7117 K)
Fiatal házaspár egy gyermekkel egyszoba. konyha, fürdőszobás albérletet keres. Ajánlatokat „Tavasz" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem.
(7102 K)
10 nm-es, vízblokkos, gázfűtéses helyiség bérbeadó a Vörösmarty utcában. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4. Hétköznap 10-17 óráig. (7105
K)
Üzletnek, irodának helyiségek kiadók a Kazanlak krt.-on. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4.
Hétköznap 10-17 óráig. (7106 K)
Csokonai utcában 2 szoba bútorozatlan lakás hosszútávra albérletbe kiadó. Érd.: Nk., Csoko-
nai 4. 1V/2. Kaszás (7327 K)
Rózsa utcában 2 szobás, földszinti lakás kiadó.
1 szoba-konyha bútorozva. Érd.: 15 óra után,
Nk., Teleki u. 5/B Lem. (7328 K)
Szoba-konyhás udvari lakás albérletbe kiadó.
Fiatal házaspár részére. Érd.: Nk., Bajza u. 14.
(7329 K)
2 szobás lakás kiadó. Nk., Berzsenyi utcában 1. emeleten. Érd.: 93/315-718 (7330 K)
A belvárosban igényesen berendezett lakásban
1 szoba fürdőszoba használattal albérletbe ki-
adó. 10.000 Ft-ért. Rezsit nem kell fizetni! (1
személy) Érd.: 93/314-229 telefonon. (7331
K)
VEGYES
Lugas szőlő művelésre kiadó a termés 75%-áért
a galamboki Rigó-hegyen. Érd.: Galambok,
Kossuth u. 23. (7290 K)
Diplomamunkák, szakdolgozatok, levelezések legépelését olcsón vállalom. Ajánlatokat „E.T.2450" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérem.
(7291 K)
Vállalkozók, vállalkozások számítógépes könyvelését, valamint üzleti tervek készítését vállalom. Érd.: 06-30/471-436 telefonszámon. (7292 K) Eladó használható állapotban lévő Optima (nem villany) írógép 2000 Ft-ért, ugyanott 2 db pa-pagály, kalitkával együtt szintén eladó 1500 Ft-ért. Nk. Berzsenyi 14/A. X/60.. hétvégén egész nap, hétközben az esti órákban. (7097 K) 2 hölgy tavaszi nagytakarítást vállal (szőnyeg-mosást is). Esetenként kisebb takarítást is elfogadnak. Ajánlatokat a 315-268 telefonszámra,
17 óra után várnak. (7095 K)
Nk-án eladó használt tűzhely, falifűtő. gázboy-ler és 2 db bárszék. Esetleg csere is érdekel.
Tel.: 06-60-399-596. (7100 K)
2 db hússertés eladó. Érd.: Szombat, vasárnap,
Nk.-Palin, Napsugár u. 8. (7103 K)
Eladó 1 db jó állapotban lévő MARCO, háromfunkciós babakocsi. Érd.: Bor Ferenc, Magyar
út 2. II. em. II - (7ID1 K)
Műgyűjtők figyelem! 1938-ban, Bernben gyártott Opel kadett cabrio, 178. darab, jó állapotban eladó. Érd.: Kazanlak krt. 7/B. 1/4., hétköz-
nap 10-17 óráig. (7104 K)
Napi 45 órás munkát vállalok. Lehet kisegítő is. Ajánlatokat a 312-939-es telefonra kérek.
(7109 K)
8 mázsa étkezési burgonya eladó. Irányár: 80 Ft/kg. Nk. Kölcsey u. 16. Sipos. (7111 K) Eladó 2 db anyakecske, 2 db nőstény gidával, 1 db párzó hímmel. Ugyanitt 100 db tüske nélküli szedertő 40 Ft/db eladó. Érd.: 17 óra után, szombat-vasárnap egész nap, Sormás, Kossuth
u. 87. (7332 K)
Érett szalmás trágya eladó. Érd.: Sormás. Kos-
suth u. 81. (7333 K)
Sarokülógarnitúra eladó. Érd.: Nk,, Zemplén u.
11. Földi (7334 K)
5-6 éves ezüstfenyőfácskák földlabdával parkosításhoz eladók. Méret: 50-100 cm-ig. Érd.: Nk.. Erdész 3/B. lel.: 313-562 (7335 K) Építkezők figyelem! Ács, állványozó vállalkozás, épületfafűrészelés méret szerint, olcsó, gyors munka. Érd.: Nk., Hársfa u. 40. 93/313-
852 Fiiszár Márk váltakozó (7336 K)
Ülőkád (piros színű műanyag) eladó. Érd.: Gyimes, Nk., Csengery u. 43. fel.: 317-612 (7337
K)
Egy új nagyméretű szölődaráló. I csősatu, 1 camping kerékpár (használat) 1 bontott fürdőkád (öntöttvas) és Moszkvics alkatrészek eladók. Érd.: Karosi László Nk., Nagyrác u. 29/A. vagy telefonon a 310-674. (7338 K) Idős néni v. bácsi napi gondozását v. ebédellátását vállalom. Minden megoldás érdekel. Érd.: 93/317-402 telefonon egész nap. (7339 K) Ciáztűzhely újszerű állapotban eladó. Érd.: Nk.,
Kórház u. 9. Tel.: 312-686. (7340 K)
Eladó Nk-án C18 gázkazán, 1 szárnyas üveges ajtó, gyermek szekrény sor. Érd.: Nk., Városkapu
3/D. Fsz 1. 93/316-583. (7341 K)
Újdonság! Építkezést, felújítást részletfizetéssel is vállalunk. Felvilágosítás: Tel.: 06/60/399-
593. (7342 K)
Kettő db 1000 l-es jó állapotban lévő hordó eladó. Érd.: Sormás, Kossuth L. 74. vagy 375-
20l-es telefonszámon. (7343 K)
Idős ember házigondozását vállalom, vagy napi 6 órás elfoglaltságot keresek. Ajánlatokat „Megbízható, leinformálható hölgy" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (7116 K) Eladók: 1 db Simson motorkerékpár, 1 db elektromos ffinyírógép, 1 db falibaba. Érd.: Szíj Já-posné, Nk. Sugár ». 22. (7118 K)
PARTNERKERESŐ
34/166/58 elvált nő megismerkedne tartós kapcsolat céljából, kiegyensúlyozott, józanéletű, érzelemgazdag, független, gyermektelen, markáns 175-180 cm magas úrral 40 éves korig. Kalandorok másnak írjanak! Leveleket „Az élet aján-dék" jeligére Nk. Pf.: 154-be kérek. (7113 K) 44 éves, gyermekével élő, elvált nő, komoly gondolkodású, gyermekszerető, józanéletű társat, barátot keres 45-55 éves korú úr személyében. Levelekt „Tavaszi boldogság" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 7/B. 1/4-be kérem. (7107 K) 48/150/48 fiatalos, barna, filigrán, elvált hölgy barátot keres fiatalos, ápolt, józanéletű úr személyében. Leveleket „95 nyár" jeligére, Pf.:
154-be kérek. (7098 K)
38 éves, 160 cm magas, csinosnak mondott, arányos alkatú, elvált hölgy őszinte, korrekt, egyedülálló úriembert keres barátnak. Leveleket „Hasonlóság" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek.
(7344 K)
55 éves özvegyasszony keresi 38-60 év körüli
megbízható, intelligens, jólszituált, független
férfi ismeretségét, aki szívesen jár kirándulni,
színházba és hiányzik az életéből egy megbíz-
ható társ. Leveleket „Fortuna" jeligére kérem a
Pf.: 154-be. (7345 K)

Mező-klub
Ismét Mezó-klub volt a HEK-ben - ezúttal a Casino étteremben. A mezős tanárok és diákok részére szervezett rendezvénysorozat újabb találkozóján először a Zemplén Győző Általános Iskola alsó tagozatos diákjai táncoltak, majd Pataki Annamária, a gimnázium végzős tanulója beszélt az erdélyi dal- és tánckultúráról. Előadása után következett a gyakorlat: Annamária erdélyi népdalokat énekelt a Bojtár együttes kíséretében. A jól sikerült klubestet néptáncbemutató zárta.
-hi-
Implom-verseny
Gyulán rendezték meg az Implom József Helyesírási Verseny országos döntőjét. Iskolai és megyei forduló után erre bejutott Csiki Zoltán, a Cserháti Sándor Műszaki Szakközépiskola III. osztályos tanulója, s a jelentős tizenötödik helyet szerezte meg.
-hi-
Karitász húsvét
Serény munka folyik a Magyar Karitász Kanizsai Szervezetének raktáraiban, jóval a húsvéti ünnepek előtt. Készítik azokat a csomagokat, amelyeket a szegény családoknak, egyedülálló időseknek szánnak. Liszt, rizs, olaj, cukor, kakaó, egyéb élelem lesz majd az ajándék, amit ötven helyre juttatnak el önkénteseik. A húsvéti látogatás nemcsak egyszeri figyelmesség, hiszen ők intézik a hozzájuk tartozók hétköznapi, ügyesbajos dolgaikat is.
- tj-
Somadrin
Ismét kapható a légúti megbetegedéseket gyógyító SOMADRIN klímaoldat. Érdeklődni lehet az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Ház reiki klubjában szerdai napokon délután háromtól öt óráig, vagy a szervezet központjában a Kodály Zoltán u. 5. Fsz. 4-ben. A telefonszám: 310-750
-tf-
Fotók az iskolában
Ma zárja kapuit az a kiállítás, amelynek keretében Re-zsek György fotóival ismerkedhettek meg a látogatók. A Körösi Csorna Sándor Általános Iskola Mini-Galériájában az iskola volt igazgatója, amatőr fotóművész tárlatán azzal a világgal találkozhatott a betérő, ami a fotós szemüvegén és a blendén keresztül válik állandóvá, még ha a pillanat alkotta mozdulat, fény, árnyék, üzenet igazából megismételhetetlen is lenne.
Régmúlt idők üzenete
A Zsigmondy Galériában április tizedikéig látogatható az
Tuzközelben
Két helyszínre riasztották
műszaki mentéshez március
21-én lánglovagjainkat. Nagy-
récsén a kastély mellett egy
hatalmas fenyő fenyegette az
épületet és az arra járókat, így
kivágásra került. Ugyanekkor
egy kanizsai ház pincéjéből
kellett a beszivárgó vizet ki-
szivattyúzni. Huszonnegyedi-
kén este kilenc órakor egy Fló-
rián téri lakásból érkezett utó-
lagos bejelentés a vörös kakas
garázdálkodásáról. Egy órával
később a Sugár utcába hívták
tűzoltóinkat, ahol egy napel-
lenző ponyva égett. E két tűz-
esetet azóta is vizsgálják. Szom-
baton Garaboncról, ahol egy la-
kószoba bútorzata égett, érkezett
utólagos bejelentés. A lángokat
a tulajdonos fékezte meg. Sze-
mélyi sérülés nem történt.
K.R.

A legszebb ajándék húsvétra a CD lemez és a műsoros kazetta.
Óriási választékból olcsó árakon választhat a Dalion Audio Ady u. 13. szám alatti üzletében.
Nyitva: hétfőtől péntekig naponta 9-től 17.30 óráig, szombaton 9-től 13.00 óráig.
a kiállítás, amely Kós Károlynak állít emléket. A kiállítást Rajnai Miklós, a Magyar Olajipari Múzeum tudományos munkatársa nyitotta meg. A rendezvény szervezői között van a Magyar Építészeti Múzeum és a Magyarok Világszövetsége is, a kiállítás anyagának összeállításában neves művészettörténészek, történészek is közreműködtek.
Képek és meditáció
A HSMK-ban Fischer Ernő festőművész alkotásaiból nyílt

Április hatodikán és hetedikén a Batthyány Lajos Gimnáziumban neveléstörténeti konferenciára kerül sor. Az Iskolák a Pannon térségben című konferencia rendezői a helyi intézmény mellett a Magyar Tudományos Akadémia Neveléstörténeti Albizottsága, valamint a Magyar Pedagógiai Társaság Neveléstörténeti Szakosztálya és zalai tagozata. Előadást tart Mészákiállítás. Az Aba Nóvák és
Kmetty tanítvány festő témáit
emberi kapcsolatrendszere és
a világhoz való viszonyulása
határozza meg. Mint Ury Ibo-
lya művészettörténész mondta,
a képek érzékeléséhez, a kon-
taktus felvételéhez hosszas
meditáció szükségeltetik. Mi-
nél elmélyültebb a szemlélő,
annál gazdagabbá válnak a ké-
pek számára. A kiállítás ápri-
lis kilencedikéig tekinthető
meg.
L.I.
ros István neveléstörténész, Kelemen Elemér oktatáskutató, megyénk szakemberei közül dr. Kot-nyek István, Kapiller Imre, Halász Imre és Tislér Jolán. A konferenciának határainkon túlról is érkeznek neves tudományos munkát végző szakemberei, így az ausztriai Unter-wartból, a szlovéniai Lendváról és a horvátországi Csáktornyáról.
B.E.


??

??


Insert failed. Could not insert session data.