* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
20.56 MB | |
2008-09-11 12:58:35 | |
Nyilvános 823 | 2344 | Rövid leírás | Teljes leírás (1.08 MB) | Kanizsa 1996. 023-026 szám - június Cím: Kanizsa Alcím: Dél-Zalai Hetilap Megjelenés: Hetenként: 1989-től ISSN: 0865-3879 A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével: A HB Westminster II. Kárpótlási Jegy Befektető Részvénytársaság részvényeibe fektette a város az önkormányzati lakáseladásból befolyt 53,1 millió forint értékű kárpótlási jegyét. A részvénytársaság felügyelőbizottsági tagja Cserti Tibor volt gazdasági osztályvezető. A Ktv-nek az összeférhetetlenséggel foglalkozó 21. szakasz (2) bekezdése szerint a köztisztviselő munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt csak a munkáltatói jogkör gyakorlójának engedélyével létesíthet. A (3) bekezdés szerint vezetői megbízású köztisztviselő munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt nem létesíthet. Az (5) bekezdésben pedig azt rögzíti a törvény, hogy a köztisztviselő nem folytathat olyan tevékenységet, amely hivatalához méltatlan, vagy amely pártatlan, befolyástól mentes tevékenységét veszélyeztetné. Cserti Tibor felügyelőbizottsági tagsága kezdetén a munkáltatói jogokat dr. Lukácsa Erzsébet aljegyző gyakorolta. A munkáltatótól Cserti Tibor nem kért engedélyt, bejelentési kötelezettségének nem tett eleget. Dr. Lukácsa Erzsébet elmondta, hogy a volt osztályvezető felügyelőbizottsági tagságáról nem volt tudomása. A 12. és 13. oldalon közreadott dokumentumokból állást foglalhat az olvasó akár a konkrét ügy kapcsán, akár tágabb értelemben, esetleg a képviselő-testület tagjaira nézvést is. Ez utóbbival következő számunkban foglalkozik a KANIZSA Dél-Zalai Hetilap. NYUGDÍJASHÁZ A tervek szerint 25, 32, 42, majd a későbbi ütemben 53 négyzetméteres lakások épülnek. A földszinten három lakó-egység készül a mozgássérültek számára. Az idősek klubját *negyvenfősre tervezik. Ez nyitott klubként működne, hiszen az illetékesek szerint a keleti lakótelep egyre idősödő részeiben vannak rászorulók, ETIKA? MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN ÁHA:25ft KANIZSA DEL ZALAI HETILAP Nagykanizsa, Terv u. 3. Telefon/lax: (93)312-305 ALAPÍTVA: 198!. VIII. évfolyam 23. szám 1996. június 7. SASAZERTIS - Egyszerű a válasz, mert objektíve lehet mérni az eredményeket. Jubileumi évadnak is nevezhetném, mert a Zsarukabaré elérte a háromszázadik, a koalíciós kabaré a századik. Körmendi és Mikó műsora az ötvenedik-ötvenedik előadást, s az új darab Sasazértis - hatalmas szakmai, kritikai sikert (is) aratva - szintén átlépte az ötvenediket. Leírhatja még: ilyen sikerek után vártam - és várom - a város kulturális ve- zetó\'it, hogy bejöjjenek a színházba. A Zsarukabarét látta a Kuncze. a Pintér. Nikolics. a Bodrácska. úgy látszik, ők jobban tudják, mi a színház. Sas József nyilatkozata lapunk 17. oldalán olvasható. KONGRESSZUS - A megyéből öten voltunk kongressszusi küldöttek, négyen országos vezetőségi tagok lettünk - számolt be lapunk kérdésére dr. Nemesvári Márta. - Igaz, hogv a sajtó szinte semmi híradást nem adott a kongresszusról, inkább a botrányra vártak. El kell monda- nom, hogy mi, vidéken százszor jobban vigyázunk arra, hogy minden fúlér, adomány oda kerüljön, ahova szánták. Úgy érzem, a mi szervezetünkben nem rendült meg a bizalom. Nem lehetnek fenntartásai a lakosságnak, nagy a társadalmi kontroll. Nem titkolom, an- ;ikik igénybe vennék a szolgáltatásokat, amelyekért rendeletben meghatározott térítési dijakat kell fizetni. Mivel az illetékes bizottságok Után valószínűleg a közgyűlés is pozitív döntést hoz, ügy látszik nincs akadálya a beruházás elkezdésének. A polgármester szerint ?1/ építkezés már ez év augusztusában elkezdődhet. A javal- latuk szerint az eredetileg két üteműre tervezett beruházást egy ütemben I5W-ben be lehet fejezni, így a nyugdíjasházi elhelyezést igénylők jövőre beköltözhetnek a hangulatos, kisebb költséget jelentő bérlakásokba. Részletekkel topunk 10. oldatán szolgálunk. UTÁN nak kapcsán, hogy országos vezetőségi tag lettem, szeretnék belátni a kulisszák mögé. Anyagilag és erkölcsileg szeretném kamatoztatni a lakosság, a rászorulók érdekében. Azért fogok harcolni, hogy minél több pénz kerüljön hozzánk, hogy minél több elképzelést meg tudjunk valósítani. Elképzelés bőven akad, sok esetben voltunk egy-egy jó kezdeményezés ötletgazdái. Szeretnénk létrehozni egy Vöröskeresztes taxiszolgálatot, hiszen előnyösen működtelhető, mert a vöröskereszt adómentes. Lehet, hogy éppen ezért vannak sokan, akik adományokkal segítik a szervezetei. A vöröskereszt további terveiről lapunk 11. oldalán adunk bővebb beszámolót. \\ ( KANIZSA - GiföttAÁii üláuí y líWft..június 7. Oktatási, Kulturális és Sportbizottság Technikusképzés Iskolaösszevonás Legutóbbi ülésükön a bizottság tagjai első napirendként a középiskolákban a következő tanévben indítható technikus-osztályokról döntöttek. Technikusosztály indítására kért engedélyt a Thury György Szakmunkásképző és Szakközépiskola, a Széchenyi István Szakmunkásképző és Szakközépiskola, és a dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola. Mint dr. Pintérné Grundmann Frida elmondta, a Thury a Petőfi Iskola termeiben folytatná a technikusképzést, amennyiben saját épületén belül azt nem tudná megoldani. Az osztályvezető tájékoztatta a bizottságot arról is, hogy a Thuryban továbbra sem térnek át a világbanki program szerinti képzésre. Dr. Pintérné Grundmann Frida szerint az iskolákat ösztönözni kellene arra, hogy áttérjenek a világbanki modellre, mert annak több előnye is lenne. Papp Ferenc szerint kétséges, hogy mi lesz a ruhakészítő technikusok későbbi sorsa, mert információi szerint túlkínálat van az e szakterületen végzettekből. Zsoldos Ferenc azt javasolta, hogy ne zárják ki a technikusképzési lehetőségből a Thuryt sem, de plusz költség nélkül, belső szervezéssel oldják meg a feltételek kialakítását. Sabján Imre óvott attól, hogy feledésbe merüljön, hogy nem kapnak plusz költségvetési támogatást a feladat ellátására. A bizottság úgy döntött, hogy támogatását adja a Mezőben és a Széchenyiben indítható technikusképzés jövő tanévi megindításához. A Thuryban a Zsoldos Ferenc általjavasolt feltételekkeljárul hozzá technikus osztály indításához. Emellett felhívják az iskolavezetés figyelmét arra, hogy vegyék fontolóra a világbanki program bevezetését. Ezt követően a Templom téri és a Nagyrác utcai iskolák összevonásáról tárgyalt a bizottság. Az előterjesztés szerint az új intézményen belül nyolcosztályos tagiskolaként működik tovább a Nagyrác utcai tagiskola. A szakiskolai kép- zés az összevont intézményben tovább biztosítható. Az új intézmény 1996. augusztus elsejétől Általános Iskola Kiskanizsa néven működne tovább, ha azt a közgyűlés elfogadja. Mint Silló Zsolt elmondta, a Templom téri iskolában sor került az egyeztetésekre. Dömötör Mik-lósné tájékoztatta a bizottságot arról, hogy az A épület felszabadítása esetén a tanulócsoportok elhelyezhetők, de tantestületi szobára és még egy helyiségre szükségük van. A bizottság álláspontja szerint az intézményvezető felelőssége, hogy szeptember elsején zökkenőmentesen induljon a tanév. A közgyűlés elé kerülő javaslat szerint Dömötör Miklósné igazgatói megbízását és a Templom téri Általános Iskola vezetői állására kiírt pályázatot visszavonják és új pályázatot írnak ki. Az új igazgató kinevezéséig Silló Zsoltot bízzák meg a vezetői feladatok ellátásával. Ez utóbbi témában Kiss György afelől érdeklődött, hogy miért csak az egyik iskolaigazgató neve merült fel mint az összevont intézmény vezetője. A bizottság tagja nem kapott választ, de a művelődési osztály munkatársai ismertették a Templom téri Általános Iskolában lefolytatott szavazás eredményét, amely szerint Silló Zsoltot támogatják az új intézmény vezetőjeként. A Nagyrác utcai iskola szavazói eleve kevesebben vannak, így a szavazatok többségében nem állhat be olyan változás, amely az eredményen változtatna. Záró napirendként a bizottság az első olvasat után a város sportkoncepciójáról tárgyalt. L.I. Pénzügyi Bizottság Iskolaösszevonás Csemegeajánlat Első napirendként a két kiskanizsai általános iskola össze- Tisztelt Polgármester Úr! A Közgyűlés következő ülésén az alábbi interpellációt kívánom benyújtani: Szántó Miklós helyi vállalkozó fordult hozzám egy panaszos levéllel, amelyben öt olyan ügyét sorolja fel, ahol a Polgármesteri Hivatal eljárását sérelmezi, és amelyek tanulmányozása felveti a kérdést az olvasóban, hogy városunkban a vállalkozók kapnak-e tényleges segítséget munkájukhoz a Hivatal részéről. Felmerül a gyanú is, hogy elbírálásuk nem egységes, vannak, akik valahogy könnyebben képesek ügyeikben eredményt elérni. A levelet és az iratokat mellékelem. Az öt ügyben - levélbeli sorrendjükben - a következő kérdéseket teszemfel: 1. Hogyan lehetséges, hogy 6,5 év nem elég egy ingatlan telekkönyvi bejegyzéséhez? Követett-e mulasztást a Hivatal? 2. Nem lett-e volna kötelessége az önkormányzatnak a megvásárolt ingatlanon a haszonművek kikötése? Ha igen, miért nem történt az meg? 3. Van-e lehetőség arra, hogy a megvásárolt területnek végre helyrajzi száma legyen ? Kinek a kötelessége a földkábel megszüntetése ? 4. Miért vonta vissza az építési engedélyt az Önkormányzat? Nem lehetséges, hogy e döntéssel, amellyel a Külker. Bank érdekei mögé zárkózott fel a Hivatal, olyan helyzetbe manőverezte magát, amely nyomán nem jelentéktelen kártérítést lesz kénytelen fizetni? Betartja-e a Bank az építési előírást? 5. Tényleg lehetetlen a telekegyesítés annak érdekében, hogy a vállalkozó a megvásárolt területet hasznosítani is tudja ? Többet ér-e két - az előírt teleknágyságot el nem érő - telek, mint egy megfelelő és a maradék? A felsorólt kérdések közül a negyediket részletesebben, szóban is ki kívánom fejteni. Nagykanizsa, 1996. május 15. Tarnóczky Attila képviselő vonására készített előterjesztésről tárgyalt a\' bizottság. Dr. Pintemé Grundmann Frida elmondta, hogy a keletkező munkanélküliséget kezelni szeretnék a korengedményes nyugdíjazás rendszerével. Az érintettekkel a következő héten egyeztető tárgyalásokat folytatnak, mert a terv kivitelezéséhez közös megegyezésre van szükség. Marton István megjegyezte, hogy az egész városra kiterjedően fel kellene mérni a korengedményes illetve előnyugdíjazás lehetőségét az oktatási szektoron belül, hogy látni lehessen annak pénzügyi vonzatait. Az osztályvezetőnő tájékoztatta a bízottságot arról, hogy már folyik a felmérés, beérkeztek a jelzések. Előzetes számítások szerint két évvel a nyugdíjba vonulás idejét megelőzően tett lépések nem kerülnek többe az önkormányzatnak, mintha végkielégítéseket fizetnének. A bizottság az előterjesztést elfogadta. Kálócziné Eberling Márta, a vagyongazdálkodási csoport vezetője tájékoztatta a PB tagjait arról, hogy a Csemege Július Meinl részvénycsomagra vételi ajánlatot kapott az önkormányzat. Az előzetes ajánlatot megemelve nyolcvanhat százalékon vásárolnák meg a részvényeket. A csoport úgy döntött, hogy nem támogatja az eladást, a tőzsdei árfolyam emelkedése esetén újra tárgyal az értékesítésről. Az előző bizottsági ülésen szóba került a DKG-EAST részvények ügye. A részvénytársaság kifizette az elmúlt évi osztalékot, így az ajánlattal él az önkormányzat és értékesíti a részvényeket. Építményadó elengedésére érkezett kérelem a bizottsághoz. Mint Marton István elmondta, egyes esetekkel nem kíván foglalkozni a bizottság, de szükséges az adókoncepció felülvizsgálata. Bi-csák Miklós szóvá tette, hogy a közelmúltban megalakult és a parkolók működtetését végző VIA Kanizsa Kft. kitiltotta a parkolókból a Szuperinfo hirdetési lapot. A kiadó kérte közbenjárását az ügyben sérelmezve, hogy a szórólapokat nem engedik a megcélzott fogyasztók autóira helyezni. A bizottság az ügyet a gazdasági és városüzemeltetési bizottsághoz kérte továbbítani. LJ. 19% .jú niu; ,7. ( KANIZSA - gfradfifaSgi ül&uá J Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság Nyugdíjasház Iskolaösszevonás Vasútállomás Az ülést levezető elnök, Czobor Zoltán bejelentette, hogy valószínűleg következő ülésükön már megválasztott elnök vezeti a bizottságot, így a kitűzött napirendi pontok közül a legszükségesebbeket javasolta megtárgyalni. Első napirendként a nyugdíjasház működési programjáról vitázott a bizottság. Suhai Sándor polgármester a bizottság által kért önköltségi számításokhoz hozzáfűzte, hogy szükség van rá, de el kell ismerni, hogy plusz szolgáltatásokat is nyújtani kell azért, ha valaki a lakását adja a nyugdíjasházban való elhelyezéshez. A polgármester szerint a közgyűlés pozitív döntése után augusztusban elkezdődhetne az építkezés. Czobor Zoltán elmondta, hogy senkiben nem merült fel, hogy nincs szükség a nyugdíjasház megépítésére. Csupán a bizottság azt kérte, hogy készüljön számítás a ház gazdaságos, piaci üzemeltetésére, amelyen belül elhelyezhetők lennének a szociális lakások is. Deiszinger József piaci alapon működtetett nyugdíjasházra mondott példát, egyben javasolta, hogy a működtetésre hozzanak létre alapítványt. Magyar József szerint az első ütem után - amelyben önkormányzati cserelakások átadásával jutnak nyugdíjasok bérlakáshoz - be kellene vonni a vállalkozókat is, hogy olyanok is bejuthassanak, akik ma Pontosítás Múlt heti lapszámunkban, a Cigány Kisebbségi Önkormányzatról szóló írásunkban téves információk jelentek meg a balatongyöröki táborról. A tábor ez évben még nem indult el, valamint a nyelvi csoport vezetőjének neve helyesen Fenyvesi Tibor. még nem lehetnek részesei a város lakáskoncepciójának. Czobor Zoltán javasolta, hogy vizsgálják meg a szponzorálási lehetőségeket is, és élhessenek az előnyökkel azok is, akiknek erre pénzük van. A bizottság végül az üzemeltetőnek az IKI-t javasolta, és kérte az alapítványi üzemeltetés lehetőségének kidolgozását is. A beruházás befejezésének időpontját 1997. évben ajánlotta a közgyűlésnek meghatározni. Második napirendként a korábban elutasított lakástámogatást kérők két fellebbezése nyomán változtatta meg álláspontját a GVB. Ezt követően a kiskanizsai iskolák összevonásáról tárgyalt a bizottság. Lancsák József \'szerint - amellett, hogy az összevonást támogatja - más alkalommal figyelembe kell venni a kis létszámú osztályok pedagógiai előnyeit. Palotás Tibor a Nagyrác teremproblémáira, illetve a technikai dolgozók számának csökkentésére kérdezett rá. Dusnoki Ágnes szerint az előbbi probléma az intézmény vezetője szerint megoldható, utóbbi esetben pedig egyes technikai dolgozók ingázni fognak a két tagiskola között. Magyar József kérdésére válaszolva elmondta, hogy a megtakarítás évi kilencmillió fo- TÁJÉKOZTATÓ KÖZMEGHALLGATÁSRÓL A Polgármesteri Hivatal tájékoztatja az érdeklődőket, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város képviselő-testülete az Önkormányzati Törvény előírásainak megfelelően 1996. június 11-én, kedden 16 a órakor a Hevesi Sándor Mű- | velődési Központ kamaratér- g mében közmeghallgatást tart. g A közmeghallgatáson az ál- < lampolgárok és a helyben érdekelt szervezetek képviselői közérdekű kérdést és javaslatot tehetnek. rint, az idei költség hétmillió forint, ha összevonják az iskolákat. Dr. Bárányi Enikő annak a véleményének adott hangot, hogy a Nagyrác A-épületének üzemeltetési költségeiből - amelyet most megtakarítanak - a szükséges átalakításokat fedezni lehet. A karbantartással kapcsolatban kétségeinek adott hangot, mivel a Templom téren a távfűtés miatt állandó karbantartóra van szükség. A képviselőnő feltette a kérdést: talán a pedagógusok végzik el a munkát a Nagy rácban? Halász Károly szerint létszámgyarapodás van a hivatalban, ugyanakkor a gazdasági vezetők elhelyezéséről másutt kell gondoskodni. Deiszinger József tájékoztatta a bizottságot, hogy a miniszter bejelentése szerint a racionalizáláshoz szükséges anyagi fedezet egy részére kiírt állami támogatás pályázat határidejét meghosszabbítják, így a kiskanizsai iskolák esetében is lehet támogatást kérni. A GVB a Templom téri és a Nagyrác utcai iskolák összevonására tett javaslatot támogatta és a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Ezek után a MÁV pályaudvar előtti teriilet felújítására készült tervet vizsgálta meg a bizottság. A KÖZHASZNÚ MUNKALEHETŐSÉG Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 1996.07. 1. napjától kezdődően IV. és egyben utolsó turnusban közhasznú munkalehetőséget szervez. A munkára azon jövedelempótló támogatásban részesülők jelentkezhetnek, akiknek a támogatást 1995. 07. 1-je előtt állapították meg, azóta folyamatos ellátásban részesülnek és a 90 napos munka- 9 viszonyt még nem szerezték meg. L Jelentkezés: A Szociális és Egész- ^ ségügyi Osztályon (Nagykanizsa, 5 Király u. 47.). I Határidő: 1996. 06. 10. * Határidőn túl jelentkezést nem fogadhatunk el. Dr. Takács Anikó jegyző 3 tervet megvalósításra javasolták. Magyar József szerint ezzel egy-időben a MÁV NTE pálya falát is rendbe kellene tenni. Vállalkozók bevonásával reklámfelületeket kellene képezni. Mátyás József elmondta, hogy a beruházást meg kell pályáztatni, kalkulációik szerint a költség mintegy hatmillió forint lesz. Befejezésül Bicsak Miklós emelt szót az ellen, hogy a Via Kanizsa Kft. nem engedi be parkolóiba a szuperinfósokat, hogy reklámújságukat a szélvédőkre helyezzék. L.I. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala NYILVÁNOS VERSENYTÁRGYALÁSON ÉRTÉKESÍTI a Nagykanizsa-Kisfakos, Sandi utcai, 349 hrsz-ú ingatlanát lakótelek céljára. » Versenytárgyalás ideje: ? 1996. június 25. 9.00 óra S Versenytárgyalás helye: < Polgármesteri Hivatal g alagsori tárgyalóterme 2 (Nk., Erzsébet tér 7.) Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal I. emelet 6. és 10. számú irodájában vehető át. EMLÉKÉT ŐRIZZÜK Az elmúlt héten elhunyt Miklós András, Nagykanizsa erdélyi partnervárosa, Kovászna alpolgármestere. Hosszan tartó, súlyos betegség után, ötvenkét éves korában ragadta el a halál. Városunkban sok tisztelője és barátja volt. Sokat dolgozott a két város, Nagykanizsa és Kovászna partnerkapcsolatának szorosabbá, gazdagabbá tételéért. Tisztelői, barátai kegyelettel emlékeznek Miklós Andrásra. mr .. "\\ 4 ^ KANIZSA - Otimmmé*fj*t ) 1996. június 7. | A napirend elfogadása előtt Tarnóczky Attila javasolta, hogy a Vásárcsarnok megvalósításához szükséges pénzügyi fedezet önkormányzati hányadának biztosításáról, kétszázötvenmillió forint befektetéséről ne döntsenek, hiszen az előterjesztés az SZMSZ-ben előírtak szerint, hetvenkét órával a tárgyalás előtt nem jutott el a képviselőkhöz. A negyedmilliárdos befektetéshez bizottsági egyeztetéseket javasolt és nem ad hoc döntést. Ezzel szemben Palotás Tibor kérte a közgyűlést, tárgyalják meg az előterjesztést. A testület úgy döntött, hogy előkészítés nélkül nem veszi napirendre a témát. Magyar József szóvá tette, hogy a hét végén megrendezett Kanizsa Kupa úszóverseny alkalmával, a jó idő ellenére sem nyitott ki a strand, nem töltötték fel a medencéket. Papp Ferenc kérte, hogy a félévi zárás után a költségvetést vizsgálják felül, mert a gázárak emelkedésével a költségvetési intézmények ellehetetlenülnek. Első napirendként a mandátumukról lemondott Böröcz Zoltán és Kovács Tamás munkáját köszönte meg a testület és utasította a jegyzőt, hogy kérje fel a választási bizottságot az időközi választás kitűzésére. Böröcz Zoltán megüresedett helyére - listán bejutott képviselő volt - kerülő Kalmár István jelölését a választási bizottság a törvényeknek megfelelőnek tartotta. Kalmár István a közgyűlés előtt letette a képviselői esküt. A közgyűlés egyben az új képviselőt megválasztotta a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság elnökének és megerősítette korábbi Pénzügyi Bizottsági tagságát. Marton István kérte, hogy a megüresedett bizottsági helyeket minél előbb töltsék fel. A polgármesteri beszámoló keretében filmet tekintettek meg a képviselők, amely a város gazdasági egységeinek bemutatására készült és a gazdasági követségekre juttatja el a város. Ezt követően Suhai Sándor elmondta, hogy a polgármesteri beszámolóban szereplő ingatlancserét - amelyet a Piarista Renddel kívántak megvalósítani - nem javasolja, ugyanis a piaristák valószínűleg nem akarnak lemondani volt tulajdonukról. Magyar József szerint át kell adni a kijelölt területet és egyben folytatni kell a jogi úton való megegyezést. Kérte, hogy a készülő nemzetközi marketing kidolgozásába vonják be a képviselőket is. Tar-nóczky Attila szerint örvendetes, hogy készül a város középtávú gazdasági programja, de amire a határozat hivatkozik, az a város reklámozásáról szól. Szerinte az elkészült film nem alkalmas a fi- Ülésezett az önkormányzat gyelemfelkeltésre. A KÖGÁZ privatizációjából befolyt bevétel felhasználásával kapcsolatban javasolta, hogy egy korábbi határozatnak megfelelően a pénzhiány miatt későbbre sorolt feladatok teljesítéséről gondoskodjanak. Hiányolta, hogy a GVB megkérdezése nélkül került sor földingatlan vásárlásokra. Czobor Zoltán szerint a marketing tartalma a piackutatás, a városnak azonban sokkal többre van szüksége, az önkormányzatnak arculatot is kellene terveztetni. Kérte, hogy az R-bizottság által készíttetett gazdasági fejlesztési programot vegyék figyelembe a középtávú program készítésénél. A privatizációs bevételekkel kapcsolatban javasolta, hogy önálló témaként tárgyaljanak a felhasználásról, mert nem jó megoldás olyan nagyságrendű beruházásról ad hoc döntést hozni, mint a vásárcsarnok-beruházás kapcsán felmerült. Suhai Sándor bejelentette a közgyűlésnek, hogy a finnországi Salo meghívására küldöttség utazik a majdani partnervárosba, és a delegáció tagja lesz angol tolmácsként a felesége is. Béres Márton szerint kifogásolható a delegációk összeállításának gyakorlata, mert a testületnek nincs beleszólása. Marton István szerint amíg nincs szabályozás, a testületnek kell dönteni a küldöttség összeállításáról. Magyar József felajánlotta angol nyelvtudását, ha arra egy látogatás esetén szükség lenne. Tarnóczky Attila sokallta a testvérvárosi kapcsolatokat. Véleménye szerint Finnországba finn tolmácsot kellene vinni. A vita után a testület a beszámolót elfogadta. Krémer József korábbi interpellációjára adott választ nem fogadta el. Dr. Csákai Iván a környezetszennyező megbírságolása mellé adott polgármesteri választ elfogadta, de önálló indítványt terjeszt a közgyűlés elé a hasonló esetek hatékony szankcionálása céljából. Tarnóczky Attila Szántó Miklós kanizsai vállalkozó ügyében interpellált. (A teljes szöveg lapunk 2. oldalán olvasható.) A képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy a hasonló ügyekben a kártérítéseket az önkormányzat állja, nem a hivatal azón dolgozói, akik a hibákat elkövetik. A vállalkozó a kialakított üzlethelyiségeket nem tudja megközelíteni, beruházását nem tudja hasznosítani, mert a hivatal visszavonta egy korábban kiadott engedélyét. Mátyás József, a műszaki osztály vezetője elmondta, Szántó Miklós tudta, hogy a szolgalmi jog korlátozott. A vállalkozó eredetileg kapunyitáshoz kért engedélyt, majd azt módosította. Az illetékesek ezért vonták vissza a korábban kiadott engedélyt. Az osztályvezető szerint jól értelmezték a jogszabályokat, az előírásoknak megfelelően jártak el. Ezt a másodfokon hozott határozatot is megerősítette. A Bagolai Városszépítő Egyesület részére az általános tartalékkeret terhére ötmillió forintot utal át az önkormányzat. A korábbi megegyezés szerint 1,2 millió forintot az NSR Kft. biztosít a bagolaiak számára elvégzendő munkákhoz. A polgármester javasolta, hogy a következő évi plusz 1,2 millió forintot is bocsássák az egyesület rendelkezésére, hogy az elképzeléseik szerint templomtornyot építhessenek. A javaslatokat az önkormányzat elfogadta. A volt Városgazdálkodási Vállalat átalakításáról készült könyvvizsgálói jelentés vitája során dr. Kerekes József fejtette ki véleményét, összefoglalva az elmúlt héten lapunknak adott nyilatkozatát. A jelentést nem tudta elfogadni, továbbra is kérte, hogy a vagyon hiányzó részéről kapjon a testület tájékoztatást. Laczó Géza könyvvizsgáló elmondta, hogy csak a dokumentumok alapján tudott jelentést készíteni, az általa leírtakat csak megerősíteni tudja. Visszautasította az irányítottság, befolyásoltság vádját. Megjegyezte, hogy a VG Kft. harmincnyolcmilliós törzstőkéjét nem volt szerencsés nyolcmillióra csökkenteni. Dr. Kerekes Józsefkérte, adjanak egyenes választ arra, hogy valóban kivonásra került-e a tőke, vagy azt csak papíron hajtották végre. Tisztázni javasolta, hogy a bérleti díjak hova folytak be. Zsoldos Ferenc is feltette a kérdést: a harmincmillió kivonása csak könyvelési attrakció volt, vagy a hivatalba befolyt az összeg? Laczó Géza szerint az eszközállomány egy része átadásra került, a tranzakciók során valóban csökkent a vagyon értéke. A pénzügyi átadásra azért később került csak sor, mert nem volt meg a pénzügyi fedezet. Czobor Zoltán szerint tisztázni kell, hogy a harmincmillió technikailag kivonásra került-e. Ha igen, a hivatal a további felelős annak felhasználásáért. Ha nem, meg kell keresni a felelőst. Marton István szerint törvénysér- tés nem történt, de ma már látható, hogy nem volt véletlen, hogy a gyakori átalakítást erőltették néhányan. Suhai Sándor sem értett egyet a harmincmilliós tőkekivonással, de kérte a közgyűlést - mivel a könyvvizsgáló nem ügyészségi nyomozó - fogadja el a jelentést. Zsoldos Ferenc megjegyezte, hogy ma már látszik, hol csordogált el a vagyon. Mint Beznicza Miklós elmondta, a vevőkövetelések behajtása sok esetben lehetetlen, mert a cégek már rég megszűntek. Dr. Kerekes József sztrínt nyolcmiihóra csökkentették a tőkét, de az gyakorlatilag ott maradt, ahol volt. A testület a polgármester javaslatát támogatta és a jelentést elfogadta. Ezt követően módosították a pénzben és természetben nyújtandó szociális támogatásokról szóló rendeletet, mely szerint megemelkedtek a lakásfenntartási támogatás normatívái, bővült a támogatások köre és egyenlő segélyezésben részesülhetnek a rászorulók mindkét temetési mód esetén. Az OKSB előterjesztésének megfelelően a közgyűlés összevonta a két kiskanizsai iskolát 1996. július 1-től. Dömötör Mik-lósné igazgatói megbízatását visz-szavonta, az új intézmény vezetésére pályázatot írnak ki. Annak elbírálásáig Silló Zsoltot bízták meg az iskola vezetésével. A testület a munkaerő-felesleg levezetésére készült terv végrehajtására utasítást adott. A Zala Megyei Kézműves Kamara által szorgalmazott oktatási központ létrehozásának feltételeit bizottság vizsgálja meg, amelynek határideje szeptember harmincadika. Az idei költségvetésben tervezett beruházások okmányait, a lakásértékesítésről szóló tájékoztatót, valamint a Közbiztonsági Alapítvány támogatására tett javaslatot elfogadta a közgyűlés. Az összeférhetetlenséggel kapcsolatos indítványokat a testület bizottsági megtárgyalásra ajánlotta. A kórház felügyelő tanácsának összeállítása is bizottságok elé kerül. Ezt követően zárt ülésen tárgyalt a testület a Szociális Foglalkoztató vezetőjének felmentéséről, a vezetői pályázat kiírásáról, valamint fellebbezésekről. L. I. 1996. június 7. C KANIZSA - ?todetu J 5 ÁgnoQ. e.c. MŰSZAKI KERESKEDÉS HASZONGÉPJÁRMŰ ALKATRÉSZ SZAKÜZLET IFAW-50 IFA L-60 L/AZ SKODA MTS-LIAZ Az ön partnere AgrlcQec RÁBA BARKAS műszaki kereskedés LADA-NIVA Alkatrészek, fődarabok, csapágyak, ékszíjak, szerelési anyagok, szerszámok, garázsfelszerelések, gépkocsi-felszerelési cikkek, KAMION SHOPI Nagykanizsa, Virág Benedek u. 4. (Zala Volán mellett) Tel.: 06-60/399-494; 93/314-100/40-es mellék Nyitva tartás: Hetfö-csUtört6k: 8-16-ig, péntek: 8-15-ig, szombat: 8-12-lg. •kíjsííííkí y ^^^^SMBtös *a*IUB( Nagykanizsa, Zrínyi út 51. TelVfax: 93/310-669 Letenye, Bajcsy-Zs. u. 26. (Benzinkút mellett) AJANLATUNK LAKÁSFELÚJÍTÁSHOZ: - SZŐNYEGPADLÓK -már 400 Ft-tól - Német, amerikai, INKU szőnyegpadlók - Filcek, műfüvek, szegélyek - Német TAPÉTÁK - 150 féle - Német LAMBÉRIÁK - műanyag lambériák - Inku Mélán parketták, 30 színben - Parketták, megrendelésre is - PVC padlók 1,3-1,4-1,5-1,8-2-3-4 méteresek - óriási választék - Henkel ragasztók teljes választéka, 20 féle; például: csempe-, parketta-, faipari ragasztó SZOLGÁLTATÁSAINK: Parkettázás, csiszolás, lakkozás, műanyagpadló-fektetés, szőnyegpadlófektetés, lambériázás, passzítás PARKETT-CSISZOLÓGÉP KÖLCSÖNZÉSE RÉSZLETFIZETÉS MEGOLDHATÓ! ON KIVÁLASZTJA, MI ELKÉSZÍTJÜK! 3 Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rí. KERESKEDŐHÁZ ÉS mhQWiTm^ RT. Nagykanizsa, Ady u. 1. Tel.: (93) 311-089 KÍNÁLATUNKBÓL: - nagy választékban női és gyermek szandálok, sportcipők - női, férfi és gyermek pólók, pamut kétrészesek - rézáruk, edények RÉSZLETFIZETÉSI AKCIÓ! 50% készpénz befizetéssel tartós fogyasztási cikkeket 3-6 havi részletre kamatmentes kölcsönre árusítunk! SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! AUTÓSOK, FIGYELEM! A Nagykanizsai Autójavító Kft. várja azokat az Autósokat, akinek a zöldkártya műszaki vizsgája lejárt, soron kívüli munkát vállalunk helyszíni ügyintézéssel Az újonnan beindított festő részlegünk PIESHECKER festékkel metálfényezéssel, karosszéria munkára várjuk Ügyfeleinket. NAGYKANIZSAI AUTÓJAVÍTÓ KFT. Nagykanizsa, Balatoni út 6 [[ KANIZSA - Ö*á**m*Mwit A fenti címmel indult műsor a Kanizsa Televízióban. A tervek szerint rendszeresen jelentkező városüzemeltetési magazinműsor városunk gyönyörű természeti adottságai nyújtotta lehetőségek és a városlakók gondossága, néha rossz természete szabta korlátok között városunkat és környezetét szebbé, kulturáltabbá tenni szándékozó igyekezetet próbálja megragadni. Az első műsorban a városban szokásosan megrendezésre kerülő nagyvásárok káros hatásairól hangzott el beszámoló a Zrínyi utca 20. tömb környezetének emiatt szükségessé vált felújításáról. Az út- és járdaszélesítések, a zöldnövényzet pótlása, újak telepítése, TERMÉSZETÜNK korlátok és behajtásgátlók létesítése hivatottak műszaki akadályokat gördíteni a többnyire gondatlanságból okozott rongálások elé. Itt is - mint sajnos oly gyakran másutt is - komoly anyagi ráfordítást igénylő technikai trükkök szükségesek az emberi odafigyelés, törődés pótlására. Lehet-e tavi strandfürdő a Csónakázó-tavon? E kérdésre válasz kereső riportból kiderült, hogy Kanizsa talán legszebb tavával kapcsolatban egykor született grandiózus elképzelésekből ma már a rendezési tervekben csupán egy tavi strandfürdő megvalósításának lehetősége maradt. A tulajdonképpeni egyetlen akadály az elengedhetetlen feltételek megteremtéséhez szükséges anyagi fedezet hiánya. Meder- és partrendezés, WC, zuhanyzó, öltöző, szennyvízelvezetés és rendszeres szemétszállítás, készenléti elsősegélynyújtó hely - azok a minimum követeimé- SZUNYOGSZIGET A nyár közeledtével nem sokáig örülhettünk a kellemes meleg időnek. Hiába a napfény, a langyos esték, a kellemes alkonyatokat megkeserítik az évről évre méretesebbnek tűnő szúnyogok. Valaha csak a vízparton tapasztaltunk olyan szúnyoginváziót, amilyennel mostanában találkozhatunk városon belül is. A Balaton mellett évről évre kérdés, lesz-e szúnyogirtás. Lehet, hogy Kanizsán is felvetődött már, de úgy látszik, nem a legilletékesebbekben. A lakosságnak marad a csapkodás, vakarózás, a szúnyogmintás plafon, mert az egész városra kiterje- dő szúnyogirtás idén sem lesz. Mint Árvái Jánostól, a polgármesteri hivatal munkatársától megtudtuk, a korábbi évekhez hasonlóan az idei költségvetésben sem különítettek el pénzt szúnyogirtásra. Nem is vetődött fel a költségvetés tervezésekor, hogy ilyen feladatot kellene végezni, mert panasz a hivatalba nem érkezett egy éven sem. Dyenkor, csalánvirágzás idején a legfélelmetesebb rovar mégsem a szúnyog, hanem a kullancs. Még hosszú évekig mindenki nem lesz beoltva a kullancs által terjesztett betegségek ellen, de az élősködővel bármikor találkozhat. Akár az utcán is, de legfőképpen a parkokban, erdőkben. A kanizsai kirándulók számára a legveszélyesebb hely továbbra is a Csónakázó-tó és környéke. Mint megtudtuk, kullancsirtás sem lesz, arra sincs elkülönített összeg a városi költségvetésben. A Zöldtábor működtetője, a Zemplén Győző Általános Iskola azonban évente végeztet kullancsirtást a tábor területén. Pátkai József igazgató elmondta, hogy éppen folynak a kullancsirtás előkészítő munkái, az irtásra tíz napon belül sor kerül a Zöldtábor területén. L.L nyek, amelyek nélkül strandot üzemeltetni nem szabad. A tó vizének minősége - az eddigi erőfeszítéseknek hála, és az egyébként sajnálatos gazdasági visszaesés eredményeként - megfelelő, akár strandolásra is alkalmas. A fürdési tilalmat az említett feltételek hiányában mégis fenn kell tartani. Ma nem a fürdőző embert kell védeni a víztől, hanem a vízminőséget szükséges óvni a strandoló tömegektől. Az új hulladékgazdálkodási rendelet 1996. július l-jén hatályba lép. A kanizsai hulladékhelyzetben több változást eredményező rendelet várhatóan aktív véleménynyilvánításra, esetleg vitára készteti a város lakosságát. A felmerülő kérdések megbeszélésére, az egységes értelmezés elérésére kíván a műsor fórumot biztosítani. A lakossági észrevételekre - és ez minden a műsorral, városüzemeltetéssel kapcsolatos kérdésre vonatkozik -a műsor keretein belül és szükség szerint a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap hasábjain is rendszeresen visszatérünk. Szeretnénk hinni, hogy az új műsor is igazolja, városunk környezetének, üzemeltetésének gondjával, állapotával van, aki törődjön. Igaz, e törődés nem mindig olyan „látványos", mint a rongálás. Intézményi lakásgazdálkodás Az Ingatlankezelési Intézmény elkészítette az intézményi lakásgazdálkodási koncepciót. Mivel a koncepciónak a bizottságok elé kell kerülnie és a hivatal szakapparátusával is egyeztetni kell, a végrehajtás határidejét július végéig határozták meg. Lakásgazdálkodási koncepció A tavaly július negyedikén született nagykanizsai önkormány-zat-OTP együttműködési megállapodásban szereplő ingatlanok közül a Kórház utcai ingatlan került értékesítésre. A helyszínen az építkezés elkezdődött. Az újonnan felépített lakások vevőitől vissza- vásárolt lakások hetven százalékára biztosítja a beruházó az önkormányzat vevőkijelölési jogát. Tárgyalások folynak a Király utca 28. számú ingatlan beépítéséről is, de ennek kezdési időpontja még nem ismert. A lakáskoncepció megvalósításában az OTP Ingatlan Rt.-n kívül részt vett az elmúlt időszakban a RUBAU Kft. is és más vállalkozás is jelezte részvételi szándékát. A RUBAU tizennyolc esetben engedte át az önkormányzat részére a vevőkijelölési jogot. Uszodaüzemeltetés Az egyszemélyes önkormányzati kft.-vé alakított városi uszoda üzemeltetésével kapcsolatos tapasztalatokat gyűjti össze az ügyvezető, Jakabfi Sándor. Az összegzéshez még egy hónapra van szükség, így június harmincig meghosszabbodik a beszámolási határidő. Pályázott a város A Belügyminisztérium által meghirdetett pályázati kiírásra kilenc témakörben nyújtott be pályázatot az önkormányzat. Ezek között szerepel a Cserháti Sándor Mezőgazdasági Szakközépiskola programja, tehetséggondozás, diákönkormányzati program, a Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány tehetséggondozó programja, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat tehetséggondozó hálózata, módszertani tábora, a kisebbséget bemutató ismeretterjesztő programja. A megpályázott összeg összesen 2.150.120 forint. Kétszázmillió és még... Az ÁPV Rt. a KÖGÁZ privatizációjából 204.241.204 forintot utalt át az önkormányzat kasszájába. Ez az összeg azonban kevesebb annál, mint amennyi a belterületi földérték után az önkormányzatot megilleti, ezért a város kérte a további 265.496.796 forint kifizetését vagy részvényekben történő kiadását. Új önkormányzati földingatlanok Az Alkotmány Tsz részaránytulajdonosaitól két helyen vásárolt az önkormányzat földterületeket. A temető mögötti Fasori dűlőben harminckét hektárt, Szabadhegyen huszonöt hektárt. A vételár kétszáz forint volt négyzetméterenként. 1996. június 7. I KANIZSA - I T)t. MezőHrerenc Cjimnáziwu és Közgazdasági Szakközépiskola 8800 Nagykanizsa, Tlatán sor 3. \'TelSfax: (93)310-28\'2, (93)312-138 A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola az 1996/97-es tanévben ötödik évfolyamot indít érettségizettek részére az alábbi szakképesítések megszerzésére: - számviteli ügyintéző (képzésiidői év) - középfokú titkár (képzési idő 1 év) - menedzserasszisztens (képzési idő 2 év) A képzés nappali tagozaton történik. Részletesebb felvilágosítást személyesen az iskolában, ületve a 93/310-282-es telefonszámon adunk. Jelent- t kezesi lapok az iskolában igé- * nyelhetők. % Jelentkezési határidő: L 1996. augusztus 23. . Múzeumi nyitva tartás A nagykanizsai Thury György Múzeum értesíti látogatóit, hogy a kiállítások nyitvatartási rendje az alábbiak szerint változik 1996. május 29-től. Nyitva keddtől szombatig 10-18 óráig. Zárva vasárnap, hétfőn. f A fenti időponttól az eddig % zárva tartott „Erdő és ember !3 Zalában" című állandó kiállí- 2 tás is látogatható. 1996. május 23-án nyitotta meg kapuit az Egerszegi Nemzetközi Tavaszi Vásár, a BAL\' -VI1X. Pénteken, huszonnegyedikén a szakmai nap keretében a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a Vásáriroda rendezésében sajtótájékoztatót tartottak. A program „Három megye bemutatkozása Szlovákiában" címmel zajlott. A három megye Zalán kívül Fejér és Veszprém megye, melyek vállalkozásfejlesztési alapítványai közösen vesznek részt a Szlovákiában, Nyitrán június 20-22. között megrendezendő nemzetközi vásáron. A sajtótájékoztatón először Mázsa Ferenc (képünkön), a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési alapítvány marketingmenedzsere köszöntötte a nemzetközi kapcsolatokért felelős házigazdaként a megjelenteket. Kifejtette, hogy a három szomszéd megye közös részvétele az elkövetkezendő akcióban a régióban való gondolkodás kézzelfogható bizonyítéka. A három megye együttes bemutatkozása a nyitrai COOP-EXPO-n természetesen a szomszéd ország, Szlovákia piacát célozza meg elsősorban. Ezek után Péter Kovac, a Szlo- Egerszegi Vásárról a Nyitrai Vásárra vák Köztársaság nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa mellett bemutatta a szlovák média képviselőit is, köztük Tuba Lajost, a szlovákiai Új Szó munkatársát és Pörkl Jenőt, a Szlovák Rádió magyar adásainak munkatársát. Péter Kovac a szlovák-magyar kereskedelmi kapcsolatok aktuális kérdéseiről adott tájékoztatást kissé ugyan felvidékies, de jól érthető magyar nyelven*. Előadásából néhányjellemző adat. Szlovákiában a GDP 7,4%-os növekedést mutat 7,2%-os inflációs ráta mellett. Az ipari növekedés viszont 88%-a a 89-es évének. A költségvetési defi-, cit 1,8%, a munkanélküliség 13,8%. A külföldi befektetések értéke 800 millió dollár. A legnagyobb befektetők Ausztria, Németország, Csehország. Az adósság 2,2 milliárd, a devizatartalék 5,2 miUiárd. S míg a magyar export Szlovákia felé 58%-kal nőtt, a szlovák export Magyarország felé 0,9%-kal csökkent. A magyar-szlovák közös vállalkozások értéke 3,5 millió dollár, ebből Magyarországon ötven közös vállalkozás részesedik. A közös vállalkozásoknak jelentős része van a kétoldalú árucserében. Végül Németh Július, a három megye szlovákiai bemutatkozását szervező kft. ügyvezető igazgatója számolt be többek között arról, hogy legfőbb partner a szervezőmunkában a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara komáromi irodá-ja. Nagy tapasztalattal rendelkeznek az efféle tevékenység terén. Fő törekvésük, hogy a nemzetközi kiállításrajelentkezett magyar vállalkozóknak konkrét szlovákiai partnereket biztosítsanak. Az eddigi tapasztalatok szerint ilyen irányú tevékenységük 80-90%-os eredménnyeljárt. A vásár reklámkampánya már beindult Szlovákiában. Nemcsak az Uj Szóban és a Rádióban, hanem az egyik legnagyobb példányszámú szlovák napilapban, a Pravdában is. Bízzunk benne, hogy ez a magyar bemutatkozás, partnerkeresés a szlovákiai magyarság számára is pozitív következményekkel jár! Gombás Imre Egy hetilap, amit szem előtt mkell\\tartanii KANIZSA KANIZSA I^p^a\'^úrosban. Keresse péntektől az újságárusoknál! 8 I KANIZSA - P**9t«mo4, 1 1996. június 7. IDENTFIM (SZABADEGYETEM MAGYAR <SOD6KÉDDÉ<SEK 110 0 PROGRAM 1996. június 28. 16.00-21.00 Érkezés; regisztráció a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközepes Szakmunkásképző Iskolában Szállás a Sportszállóban. Étkezés a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában. 1996. június 29. 9.00-10.00 Megnyitó A megnyitót tartja: Suhai Sándor, Nagykanizsa polgármestere 11.30-13.00 Történelmi tabló Előadó: Rábavölgyi Attila 14.00-17.00 Városnéző séta 17.00-19.00 Máthé Imre bútorfestő tárlatának megnyitása az Erkel F. Művelődési Házban. 20.30-22.00 Galambos Lívia operaestje (Hevesi Sándor Művelődési Ház) 1996. június 30. 9.00-12.00 írói magatartás és feladat a Kárpát-medencében Vezeti Pomogáts Béla 14.00-19.00 Népi kismesterségek 20.15- Kárpát-medence íróinak, költőinek estje 1996. július 1. 9.00-12.00 Együttélés a Kárpát-medencében Vezeti: Kovács László külügyminiszter 14.00-19.00 Népi kismesterségek 20.00- Igricek; versmondók 1996. július 2. 9.00-10.30 Honfoglalók művészete Előadó: Pap Gábor 11.00-12.30 Vörösmarty M.: Zalán futása Előadó: Dr. Márkus Ferenc 14.00-19.00 Népi kismesterségek 20.00- Tollas Kecskés Tibor költői estje 1996. július 3. 9.00-10.30 Honfoglalás Előadó: Hegyi Klára 11.00-12.30 Államalapítás Előadó: Zsoldos Attila 20.00- István a király (mozi) 1996. július 4. 8.00-24.00 Kirándulás a Muraközbe (Szlovénia) 1996. július 5. 9.00-10.30 Szent István és a kereszténység Előadó: Dr. Gesztesi András 11.00-12.30 A gregorián énekkultúra múltja és jelene Előadó: Tóth József 14.00-19.00 Sportolás-túra 20.00- Tóth József szerzői koncertje (Felsővárosi Templom) 1996. július 6. 9.00-10.00 Honfoglalás-államalapítás -nemzetté válás - nemzeti j identitás í 10.15-11.30 ° Történelem tanulságaival 8 nézzünk a jövőbe J Előadó: Pozsgai Imre 11.00-12.00 Zárás f MVAO A HEVESI SÁNDOR IN 11 VJsC MŰVELŐDÉSI KÖZPONTfÁL Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves közönséget - minden korosztályt - , változatos, szórakoztató szabadtéri programjainkra. KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ Június 26.21.00 PEZSGŐ KABARÉ KOKTÉL Közreműködnek Antal Imre, Mikó István, Sáfár Anikó, Boros Zoltán, Rátonyi Hajnalka Július 10.21.00 ÜLDÖZNEK A NŐK - zenés bohózat A Pécsi Nemzeti Színház előadása Főbb szerepekben: Fillár István, Unger Pálma, Moravetz Levente Július 31.21.00 PÜNKÖSDI KIRÁLYSÁG - zenés komédia A Marosvásárhelyi Színi Akadémia előadása A színházi bérlettulajdonosoknak 100 Ft kedvezményt biztosítunk. BAZÁR UDVARI ZENEI ESTEK \'96 Július 8.21.00 „GONDOLJ A SZÉP NAPOKRA!" Korda György és Balázs Klári estje Július 22.21.00 „NÉVJEGY" Kováts Kriszta és Borbély László zenés estje Augusztus 5.21.00 OPERETTGÁLA Közreműködnek: Zsadon Andrea, Morvay Pálma, Berkes János, Szolnoki Tibor Augusztus 12.21.00 „ENGEM NEM LEHET ELFELEJTENI" Örökzöld slágerek Közreműködnek: Bodrogi Gyula, Voith Ági, Böröndi Tamás VAKÁCIÓZZ VELÜNK! Intézményünk ismét várja a nyári szünetben, július l-jétől augusztus 16-ig a gyerekeket kulturális és szabadidős programjaira. Hétfőtől péntekig, 9-16 óráig mindenki megtalálhatja a magának tetsző elfoglaltságot. ÍZELÍTŐ A HETI PROGRAMOKBÓL: Hétfőnként - JÁTSZÓHÁZ (papírhajtogatás, gyöngyfűzés, gyurmázás, rajzverseny stb.) TÚRÁZÁS, KIRÁNDULÁS NAGYKANIZSA KÖRNYÉKÉRE (Miklősfa arborétum, Csónakázó-tó, Csibiti völgy stb.) NINTENDO JÁTÉK SPORTNAP - játékos vetélkedők, kosárlabdázás, foci - a MINDENKI SPORTPÁLYÁJÁN STRAND, TÁRSASJÁTÉK, ASZTALITENISZ, VIDEOFILM-VETÍTÉS A rendezvények ingyenesek. TÁROGATÓ HANGVERSENYEK az Erzsébet téren (az időpontokat később közöljük) KIÁLLÍTÁSOK Június 3-tól 22-ig: XXV. ÉLETÜNK ORSZÁGOS FOTÓKIÁLLÍTÁS Június 24-tól július 5-ig: A HSMK NÉPMŰVÉSZETI ALKOTÓKÖREINEK KIÁLLÍTÁSA (szövő, hímző) Július 1-től 12-ig: MŰVÉSZETI SZABADISKOLA ZÁRÓKIÁLLÍTÁSA Felvilágosítás és jegyárusítás az információs szolgálatnál (93/311-468) Keddenként Szerdánként Csütörtökönként Péntekenként - 33 4168 1996. június 7. C KANIZSA - Vtodttu 1 9 TOYOTA BÍZHAT A JELBEN! KAMATMENTES RÉSZLET, LÍZING! MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK ÉRTÉKES AJÁNDÉKOT ADUNK! Bemutatóterem: 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/321-300/926 Márkaszerviz: 8800 Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/313-140/718-88 93/310-180 i KOGAZ NYUGMáNTüU UZEPrt. TISZTELT VÁSÁRLÓINK! Rendkívüli árengedményes vásárt tartunk a kanizsai TÜZÉP-en! Porotherm 38-as tégla 190 Ft helyett 164 Ft Porotherm 30-as tégla objekt 151 Ft helyett 130 Ft Porotherm 38-as nútféderes 213 Ft helyett 184 Ft Porotherm 30-as nútféderes 157 Ft helyett 136 FtÁFA-s áron Therwoolin üveggyapotra 10% engedményt adunk. KAPHATÓ NÁLUNK MINDEN ÉPÍTŐANYAG, A HIÁNYZÓKAT RÖVID HATÁRIDŐVEL BESZEREZZÜK. Mindenkit szeretettel várunk telepünkön! MI SZOMBATON IS NYITVA VAGYUNK. Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig 7.30-15.30 óráig Szombaton 7.30-12 óráig 11. TÜZÉP telep Nagykanizsa, Magyar utca 108. Telefon: 93/312-005 Fax: 93/312-972 1 ZALA VOLÁN ZALA VOLÁN KÖZLEKEDÉSI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG UTAZÁSI LEHETŐSÉGEK NAGYKANIZSÁRÓL - Zalakaros érintésével - BUDAPESTRE! TISZTELT UTASUNK! Tájékoztatjuk, hogy 1996. június 2-től az eddigiek mellett UJABB expressz járatok közlekednek Nagykanizsáról Budapestre. Oda Útvonal Vissza x5.30 ®6.30 9.40 + 14.00 x 14.30 [15] 15.00 [15] 16.00 + 17.00 Nagykanizsa, aut. áll. 10.20 [15] 16.20 ® 16.50 17.50 x 19.50 + 21.10 [15] 22.20 J 5.45 J 6.45 9.55 í 14.15 J 14.45 í 15.15 / 16.15 í 17.15 Galambok, sz. ib. 10.05 1 16.05 J 16.35 17.35 J 19.35 I 20.55 í 22.05 J J 1 6.50 10.00 J i I 14.50 í í í \\ *J 17.20 Zalakaros, aut. áll. 10.00 J 16.00 j 16.30 i J 19.30 ] J í J J 6.25 1 7.25 10.35 J 14.50 J 15.25 J 15.50 1 16.50 I 17.55 B.keresztúr, templom 9.25 J 15.25 J 15.55 16.55 J 18.55 I 20.15 í 21.25 ( 6.35 1 7.35 10.45 J 15.00 J 15.35 f 16.00 S 17.00 1 18.05 Balatonfenyves, vá. 9.15 J 15.15 1 15.45 16.45 J 18.45 I 20.05 J 21.15 í 1 / 1 1 I 1 J 16.10 í 1 I 1 J 1 B.föld vár, B.gyöngye 8.40 í 1 1 1 1 J 1 í 1 í 1 í 8.40 j 9.40 12.50 J 17.10 J 17.40 f 18.10 I 19.10 J 20.10 Budapest, Déli pu. í J í / J í J J í í I J x 8.50 »9.50 13.00 + 17:20 x 17.50 {15] 18.20 [15] 19.20 + 20.20 Budapest, Erzsébet tér 7.00 [15] 13.00 ® 13.30 14.30 x 16.30 + 17.50 [15] 19.00 Jelmagyarázat: ® munkanapokon (hétfőtől péntekig) x .munkaszüneti napok kivételével naponta (hétfőtől szombatig) _+ munkaszüneti napokon (vasár- és ünnepnap)_ [15] a hetek első iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napon a járat csak tanszünetben érinti Zalakaros, aut. állt VELÜNK BIZTOSAN CÉLBA ER! KANIZSA - 7tjUfdi$*étoL J 1996.j6nius7. NYUGDÍJASHÁZ - MÁR JÖVŐRE 10 Régóta tárgyalnak a bizottságok a Nyugdíjasházról. Legutóbb a gazdasági bizottság kérte vissza újból a beruházási és működtetési terveket. Mi az oka, hogy még mindig húzódik az ügy? - Ha elfogadni nem is, meg tudom érteni a gazdasági bizottságot - kezdte a választ dr. Nemesvári Márta, a Szociális és Egészségügyi Osztály vezetője. - Minden dolognak több oldala van. Én kénytelen vagyok a szociális szemlélet oldaláról közelíteni a nyugdíjasház kérdését. A családjuktól távol vagy egyedül élő emberek gondját sokkal jobban meg tudom érteni, mint a gazdasági, gazdálkodással foglalkozó szakemberek A szociálpolitika sohasem rentábilis dolog, ezért a városban sokszor éri hátrány a területet. Mi visszük és nem hozzuk a pénzt. Átvitt értelemben persze hozza is a pénzt a szociális és egészségügyi terület, de ezen a gazdasági szemléletű emberek nem szoktak elgondolkodni. A lakosság a teljesítőképessége határán áll. Ahogy az önkormányzatnak nincs pénze, a lakosság nagy részénél ugyanígy van. Sokszor elgondolkodom, hogy kettő darab ötezresből mire lehet egy hónapban költeni. Aki rendesen fizeti a lakbért, vizet, gázt, annak alig marad pénze élelemre. Most már élelmiszeren nem lehet spórolni. Arra hajlanak inkább, hogy ami értékük van, azzal próbálnak valamit kezdeni. Egy önkormányzati bérlakásban lakónak más értéke nem nagyon van, mint a lakása. De lakni kell valahol, ezért arra törekszenek hogy kevesebb legyen a lakásrezsi-költségük Állítom, hogy nagyon sokan fagyoskodtak ezen a télen. Elkészítettük a felmérést, amiből kiderült, hogy a jelentkezők elsődleges célja, hogy kisebb rezsijű lakásokba szeretnének költözni. Emellett a saját egészségüket is szeretnék megvédeni, a lehető legnagyobb biztonságban tudni. Aki átélte már, hogy éjszaka leesett az ágyról és többet nem tudott egyedül felkelni, az tudja megmondani, milyen biztonságot jelent, ha valaki ránéz a bajban. Tehát a kisebb kiadások illetve az egészségi biztonság érdekében adják vissza ezek az emberek a lakásaikat az önkormányzatnak a nyugdíjasházban való elhelyezés fejében. Megtehették volna, hogy olcsón megveszik a lakásukat, vagy valaki helyettük megveszi, másnap eladja, ők pedig kisebb lakásba költöznek Ha nem ezt tették nyilván a fenti lehetőségeket látják a nyugdíjasházban. Az elhelyezés maga elég nagy faj- lagos költséggel jár. De hogy a ti-zennégy-tizenötezer forintos nyugdíjjal rendelkezők ötvenezer forintot havonta fizessenek az eUielye-zésért, az már nem szociálpolitikai kategória lenne. A felmérésünk szerint a jelentkezők tizennégy-hu-szonnégyezer forintos nyugdíjkategóriába tartoznak de a többség tizennégy-tizennyolcezerforintos összjövedelemmel rendelkezik csak Ha kiszámoljuk hogy a lakbéren és a rezsiköltségen kívül -amennyiben szüksége van rá és igényli - gondozási díjat, étkezési díjat is fizetni fog egy-egy nyugdíjas vagy nyugdíjas házaspár, akkor nem sok pénzük marad egyébre. De ha akarja, megteheti, hogy bezárja maga mögött az ajtót és úgy él, hogy ahogy addig is tette egy másik önálló lakásban, és nem kell alkalmazkodnia senkihez. Az a célunk hogy minél tovább a saját otthonában tarthassuk az öregeket. Az előzetes beruházási elképzelések szerint két ütemben valósulna meg a nyugdíjasház kivitelezése. A második ütemben már nem önkormányzati bérlakás leadásával lehetne bérleti joghoz jutni. - A második ütemben tervezett beruházáshoz megszondáztuk a lakosságot, mennyi jelentkező lenne, aki nem önkormányzati lakást adna cserébe, hanem befizetés után nyerne el örökös bérleti jogot -folytatta dr. Nemesvári Márta. -Jelentkeztek olyanok okik eladnák a lakásukat, házukat, befizetnék a belépési összeget, a maradékot pedig odaadnák az örökösöknek Attól, hogy van egy lakásuk, házuk házrészük ők még nem gazdag emberek A nyugdíjuk alacsony, nem tudják az eddigi otthonukat fenntartani. Sok a költség a házon, romlik az állaga, nem tudják a havat takarítani, egyedül vannak. Ezek lennének azok a nagypénzesek? Az ő jövedelmük sem elég sokkal többre, mint a lakbérre és a rezsire. Az IKI üzemeltetné a házat éppúgy, mint a többi önkormányzati tulajdonban lévő házat, a bennlakók pedig a lakásrendeletben meghatározott módon fizetnék a lakbért. A köztudatba már Nyugdíjasházként bevonult majdani épület a Kodály Zoltán utca 10. számú ház lesz. Ha az idősek klubja szolgáltatásait valaki nem kívánja igénybe venni, akkor éppúgy élhet a saját lakásában, mintha egy másik önkormányzati bérlakásban élne. Azért hívjuk szociális bérlakásoknak ezeket a lakásokat, mert az idősek klubjára van állami normatíva. Miért engednénk el évi kétmillió forintos állami támogatást csak azért, mert mi nyugdíjasháznak hívjuk A város szociális bérlakásokat kell hogy építsen abból a pénzből, amely az önkormányzati lakáseladásból befolyt. Igaz, hogy építhetne a város fiataloknak is lakást, de a nyugdíjas réteget sem szabad figyelmen kívül hagyni. Megkérdezném, mit kaptak ettől a várostól a nyugdíjasok a magas díjakon kívül? Valóban gesztusértékű lesz, ha a nyugdíjasok, megromlott egészségi állapotúak számára az önkormányzat ilyen lehetőséget biztosít. Nagy szociális fegyverténynek ítélem, ha a város a jelen gazdasági körülmények között erre áldoz. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy lakások is felszabadulnak így első lépcsőben a nyugdíjasház-beruházás lakásgazdálkodási kategória is egyben. Ezt már jó lett volna a tanácsrendszerben megvalósítani - akkor is felmértük és volt is érdeklődés. Ma már máshogyan nem is kerül vissza az önkormányzathoz szociális bérlakás, hiszen többnyire még életükben megvásárolják az emberek vagy a család. Érdekes módon szinte mindig szükséglakásból halnak ki. Ahogy a gazdasági bizottság ülésén is elhangzott, nyugdíjasházat lehet vállalkozói alapon is üzemeltetni. Ez azonban már nem önkormányzati kategória. Nem arra a nyugdíjas rétegre kell elsősorban figyelmet fordítanunk, amely a népességhez viszonyítva nagyon kicsi arányú, amely piaci üzemeltetés keretein belül is fizetőképes. Gazdaságossági oldala is van a dolognak hiszen érvényesül egy bizonyos lakásforgó. A nyudíjas halálával ugyanis - mivel a bérleti jog nem örökölhető - megürül egy hely, hova újabb szociálisan rászoruló költözhet. Ez megint megürülő lakást jelenthet az önkormányzatnak olyan pályázót, aki pénzben váltja meg a bérleti jogát. Lehet, hogy tíz-tizenöt éven belül már rentábilis lesz a nyugdíjasház, hiszen lecserélődnek a bennlakók, előfordulhat, hogy egy lakást háromszor adunk el rövid időn belül A vállalkozói alapon működtetett nyugdíjasházról Czobor Zoltán, a GVB tagja az alábbiakban foglalta össze véleményét. - Bizottságunk éppen az én javaslatomra azt kérte, hogy folytassanak le egy gazdaságossági vizsgálatot, állítsanak össze egy pénzügyi tervet a nyugdíjasház gazdaságos, piaci alapon nyugvó üzemeltetéséhez- Mindezt azért javasoltam, mert véleményem szerint azokon kívül, akik szociálisan rászorultak és a bérlakásuk leadásával jutnak nyugdíjasházi elhelyezéshez és plusz szolgáltatás igénybevételének lehetőségéhez, rajtuk kívül varrnak olyanok is, akik a piaci költségeket is meg tudnák fizetni. Az ilyeneket nem biztos, hogy az önkormányzatnak támogatni kell A rászorulók arányában nyújtson az önkormányzat támogatást, kompenzálja a tényleges költségek és a rászoruló által fizetett díj közti különbséget. Éppen a rászorulók miatt szükség van a nyugdíjasházra, de a gazdaságosabb működtetés feltételeit több oldalról meg kell vizsgálni. Nem szociális bérlakásokat tartalmazó házakat építenénk amelyeket utána piaci viszonyok között működtetnénk hanem éppen fordítva. Piaci alapon működő egységet hoznánk létre, amelyben szociális bérlakások is vannak, és amelyet a szükséges mértékben szociális alapon is működtetnénk Ez utóbbi esetben lehet az egység teljes egészében szociális alapon működtetett, de lehet vegyes is. Ha azonban szociális alapról indítjuk a beruházást, az később csak szociális alapon működtethető. Ha a későbbi működtetésre gondolunk nem hagyhatjuk figyelmen kívül az alapítványi működtetést, a szponzorok támogatók bevonását sem. Tehát nem a nyugdíjasház létéről, a beruházás megvalósításáról vitáztunk hanem a működtetés lehetséges, a tervezettnél gazdaságosabb, többféleképpen igénybevehető formáiról A gazdasági bizottságban megfogalmazódott az is, hogy gazdaságtalan az egyemeletes épület. A fajlagos költségek alacsonyabbak 19%. június 7. ( KANIZSA - ViKMbuAit ) 11 lennének, ha három- vagy négy szintes nyugdíjasház épülne. - Felvetődött, hogy többszintes épület olcsóbb lett volna - mondta dr. Nemesvári Márta. - Ez azonban mégis egy otthonház jellegű beruházás, nem méhkaptár. Nem szimpatikus nekem a zalaegerszegi példa, az ötvenhét lakásos épület nem olyan barátságos, mint az, amely Balassa Béla tervei alapján felépülne. A tervező, Balassa Béla kezdetben minden igényt kielégítő nyugdíjasház terveit készítette el. A tervet elbíráló bizottság instrukciói alapján azonban - a gazdaságossági tényezők miatt - tervét leegyszerűsítette. - Az eredeti tervek kidolgozásánál a racionalitásra és a saját fantáziámra hagyatkoztam. Nem volt előírva, milyennek képzeli a pályázat kiírója a nyugdíjasházat. A terv végül egyszerűsödött, több minden kimaradt. Ilyenek voltak a pihenő vagy betegszobák Ezt el is tudtam fogadni, hiszen a Szociális és Egészségügyi Bizottság álláspontja az volt, hogy mindenki a saját ágyában kapjon ellátást, ott ápolják ha szükséges. Lakószintenként terveztem szobaasszonyi lakóegységet - ez éppúgy kimaradt, mint a gondnoklakás és a vendéglakás, ahova a lakókhoz érkezőket lehetett volna elszállásolni. Emellett a földszintre eredetileg gazdasági irodákat is elképzeltem, de erre a nyugdíjasklub későbbi működtetését ellátó ESZI alkalmas, nincs szükség az irodákra. Nem lesz a földszinti közös helyiségekhez kapcsolódóan nemenként elkülönített vizesblokk és nem lesz recepció, büfé, újságelárusító egység és telefonfülke. Ez utóbbi más módon is megoldható. A nővérhívó termé- szetesen nem maradt Iá az eredeti tervből. Az épület lift fogadására alkalmas. Sajnos a lift drága, négymillió forintba kerül egy darab. Két lift áfával együtt tízmillió forint. Az épületet azért terveztem csak egyemeletesre, mert öregek fogják lakni, ők nem szívesen laknak már többemeletes házban. A több szintes nyudíjasház fajlagosan olcsóbb lenne, de nem csupán ezt kell figyelembe venni, ez esetben. Hatmillió forintot meg lehet spórolni, hiszen a közművezetékeket nem kell kiváltani. A tervek szerint 25, 32,42, majd a későbbi ütemben 53 négyzetméteres lakások épülnek. A földszinten három lakóegység készül a mozgássérültek számára. A belső és külső hangulatos színezéshez Ludvig Zoltán festőművész adott tanácsokat, hogy az idősek harmonikus, vidám környezetbe költöz- hessenek. Az idősek klubját negyven fősre tervezik. Ez nyitott klubként működne, hiszen az illetékesek szerint a keleti lakótelep egyre idősödő részeiben vannak rászorulók, akik igénybe vennék a szolgáltatásokat, amelyekért rendeletben meghatározott térítési díjakat kell fizetni. Mivel az illetékes bizottságok után valószínűleg a közgyűlés is pozitív döntést hoz, úgy látszik nincs akadálya a beruházás elkezdésének. A polgármester szerint az építkezés már ez év augusztusában elkezdődhet. A javaslatok szerint az eredetileg két üteműre tervezett beruházást egy ütemben 1997-ben be lehet fejezni, így a nyugdíjasházi elhelyezést igénylők jövőre beköltözhetnek a hangulatos, kisebb költségetjelentő bérlakásokba. LJ. Vöröskeresztes taxi, ápolási otthon KONGRESSZUS UTÁN A Magyar Vöröskereszt az elmúlt hét végén tartotta kilencedik kongresszusát. Az ott történtekről, a Vöröskereszt Zala megyei illetve kanizsai szervezetének elképzeléseiről dr. Nemesvári Márta, kongresszusi küldött tájékoztatta lapunkat. -A kétnapos kongresszuson sok felszólaló volt, minden megye küldöttei el szerették volna mondani, mit dolgoztak az elmúlt négy év alatt. Én magam kongresszusi küldöttként hozzászólással készültem a kongresszusra. A megyék közül -szerintem és több küldött társam szerint is - Zala megye és ezen belül Nagykanizsa alakított legtöbbet a Vöröskereszt tevékenységében. Olyan szolgálatokat indítottunk be a Vöröskereszt munkájában, mint például a hajléktalan-szálló. Zala megyében létezik vöröskeresztes mentő, ez is a mi ötletünk volt. Vizsgálatokra szállítják a betegeket, kísérettel - ami az egyedülállóknál nagy probléma lehet. A hajléktalanok részére a munkaügyi központtal közösen beindítottunk egy rehabilitációs munkahelyet. A hagyományos vöröskeresztes tevékenységi körből kilépve a Zala Megyei Vöröskereszt olyan pluszokat produkált, amely példa nélküli és példa értékű az országban. - Hogyan alakultak a választások? -A kongresszuson nagy várakozás előzte meg a választásokat. Köztudott, hogy voltak vannak a Vöröskereszt berkein belül bizonyos anyagi visszaélésre utaló jelek Folyik a bírósági tárgyalás a főtitkár és az elnök között, de egy ember hibája az egész szervezetet nem teheti tönkre. A feszültség nem nyomta rá a bélyegét a kongresszusra. Ismételten megválasztották az elnököt, ez pedig azt jelenti, hogy jól menedzseli a Vöröskeresztet. Mi változásokat várunk A hozzászólásomban - azon kívül, hogy elmondtam, mit csináltunk az elmúlt négy évben - azt kértem, hogy a munka arányában osszák el az állami támogatást, ne egyenlő mértékben - Mennyi állami támogatást kap a Vöröskereszt? - Eddig egymilliárd forint volt az össztámogatás. Ami lényeges és amit egy megye sem csinált meg: a ránk jutó állami támogatási részt mi meghatszoroztuk Aktív szervezeteink vannak a városban dolgozó három aktív hivatásos munkatárs pedig emberfeletti munkát végez. Mindannyian azon vagyunk, hogy emeljük a bevételt. Az alaptevékenységen kívül már szociális jellegű árusítást is folytat a Vöröskereszt. A boltunkban kedvező áron lehet vásárolni babkonzervtől a farmernadrágig sok mindent. Éppen ma kaptunk Kaposvárról farmernadrágokat, négy-ötszázforintos áron. A kispénzű lakosság részére van ingyenes ruhakiadás, élelmiszer- és tisztasági csomagot tudunk folyamatosan biztosítani, de a segélyezésen kívül a szegényebb rétegeknek sokat jelentenek az említett olcsó áruk is. - Hogyan jut a Vöröskereszt olcsó árucikkekhez? - Nagy szerepe van a kapcsolatoknak amelyeket évtizedek óta ápolunk Adományokat kapunk és küldünk is. A kárpátaljai, kovásznál magyaroknak gyógyszertől kezdve a ruhasegélyig, amit tudunk folyamatosan küldünk Ezek nem látványos akciók hanem szinte állandó tevékenységünkhöz tartoznak ma már. A városi Vöröskereszt jelentkezett, hogy ápolási otthont szeretne működtetni. Ezt az önkormányzat is támogatná, szükségesnektartaná, ugyanakkor nem az önkormányzat gondja lenne a működtetés. Azért jó a Vöröskereszttel dolgozni, mert rugalmas szervezet. Az ötlettől a megvalósításig nem sok idő telik el, míg egy bürokratikusabb rendszerben hónapokig, évekig el lehet rágódni egyes dolgokon. A hajléktalan szálló is bővítésre kerül és egyre nagyobb szükség lesz a hideg hónapokban a nappali melegedőre is. - Milyen a kanizsai szervezet anyagi helyzete? - Amellett, hogy a Vöröskereszt megyei gazdálkodású, van a kanizsai szervezetnek önálló számlája is. Ami gyűjtés Kanizsáról jön, nem megy bele a nagy kalapba, itt marad, a helyi szervezetnél. - Milyen sikert hozott a megyének és benne Kanizsának a választás? —A megyéből öten voltunk kong- resszusi küldöttek négyen országos vezetőségi tagok lettünk Igaz, hogy a sajtó szinte semmi híradást nem adott a kongresszusról, inkább a botrányra vártak El kell mondanom, hogy mi, vidéken százszor jobban vigyázunk arra, hogy minden fillér, adomány oda kerüljön, ahova szánták Úgy érzem, hogy a mi szervezetünkben nem rendült meg a bizalom. Nem lehetnek fenntartásai a lakosságnak nagy a társadalmi kontroll. Nem titkolom, annak kapcsán, hogy országos vezetőségi tag lettem, szeretnék belátni a kulisszák mögé. Anyagilag és erkölcsileg szeretném kamatoztatni a lakosság, a rászorulók érdekében. Azért fogok harcolni, hogy minél több pénz kerüljön hozzánk hogy minél több elképzelést meg tudjunk valósítani. Elképzelés bőven akad sok esetben voltunk egy-egy jó kezdeményezés ötletgazdái. Szeretnénk létrehozni egy Vöröskeresztes taxiszolgálatot, hiszen előnyösen működtethető, mert a Vöröskereszt adómentes. Lehet, hogy éppen azért vannak sokan, akik adományokkal segítik a szervezetet, mert az adomány értéke leírható az adóalapból. Köszönjük az eddigi támogatást és továbbra is várjuk az adni tudókat, segítsék a szervezetet és ezen keresztül a rászorulókat. LJ. 12 C KANIZSA - StŰU ) 1996. június 7. ÖSSZEFÉRHET? ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG A HU Westminster II. Kárpótlási Jegy Befektető Részvénytársaság részvényeibe fektette a város önkormányzati lakáseladásból befolyt 53,1 millió forint értékű kárpótlási jegyét. A részvénytársaság felügyelőbizottsági tagja Cserti Tibor volt gazdasági osztályvezető. A Ktv-nek az összeférhetetlenséggel foglalkozó 21. szakasz (2) bekezdése szerint a köztisztviselő munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt csak a munkáltatói jogkör gyakorlójának engedélyével létesíthet. A (3) bekezdés szerint vezetői megbízású köztisztviselő munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt nem létesíthet. Az (5) bekezdésben pedig azt rögzíti a törvény, hogy a köztisztviselő nem folytathat olyan tevékenységet, amely hivatalához méltatlan, vagy amely pártatlan, befolyástól mentes tevékenységét veszélyeztetné. Cserti Tibor felügyelőbizottsági tagsága kezdetén a munkáltatói jogokat dr. Lukácsa Erzsébet aljegyző gyakorolta. A munkáltatótól Cserti Tibor nem kért engedélyt, bejelentési kötelezettségének nem tett eleget. Dr. Lukácsa Erzsébet elmondta, hogy a volt osztályvezető felügyelőbizottsági tagságáról nem volt tudomása. 21. szakasz (1) Köztisztviselő nem lehet -törvényben meghatározott egyéb megbízatásokon túl - helyi önkormányzati képviselő annál az önkormányzatnál, amely az őt alkalmazó közigazgatási szerv illetékességi területén működik. (2) A köztisztviselő munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt - tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység OKOK A köztisztviselő a köz érdekében eljáró állami vagy önkormányzati alkalmazott, tevékenysége folyamatos társadalmi kontroll alatt áll. Emiatt elengedhetetlenül fontos, hogy minden szempontból kikezdhetetlen, befolyástól mentes legyen. Meg kell őrizni politikai, gazdasági, erkölcsi függetlenségét ahhoz, hogy döntései, eljárása kizárólag szakmai-célszerűségi megítélés alá essenek. Az ún. összeférhetetlenségi szabályok olyan magatartásokat, helyzeteket tiltanak, amelyek a köztisztviselő imént jellemzett intaktságát veszélyezte tnék.f...] A közszolgálat teljes embert kíván. Ezért célként kitűzhető, hogy a köztisztviselő lehetőleg teljes erőbedobással dolgozzon, ne tartalékolja energiáit más feladatok elvégzésére. A köztisztviselő munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt tehát csak a munkáltatói jogkört gyakorló engedélyével vállalhat, kivéve, ha a más tevékenység tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint jogi oltalom alá eső szellemi munka. A munkáltatói jogkör gyakorlójának mérlegelni kell, hogy a vállalni kívánt tevékenység mellett a köztisztviselő képes-e teljes értékű munkát végezni. Még szigorúbb összeférhetetlenségi szabályt lehet megállapíta- kivételével - csak a munkáltatói jogkör gyakorlójának engedélyével létesíthet. (3) Vezetői megbízású köztisztviselő - tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, valamint jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység kivételével — munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt nem létesíthet. (4) Másik jegyző helyettesítése céljából — a Képviselő-testületek megállapodása alapján - a jegyző ni a vezetők esetében. Ők az imént felsorolt tudományos, oktatói stb. tevékenységek kivételével semmilyen munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt nem létesíthetnek. Ahhoz, hogy ezek a tilalmak elfogadhatóvá váljanak a köztisztviselők számára és ne érezzék, hogy a negatív diszkrimináció a leszakadásukhoz vezet, szükség van az illetmények magasabb szinten való megállapítására. Bár a magyar törvényből kimaradt, összeférhetetlenségi ok lehet a köztisztviselő gazdasági társaságban való bizonyos szerepvállalása. Joggal kifogásolható, hogy a köztisztviselő igazgatótanácsi, felügyelőbizottsági tagságot, gazdasági társaságban vezető tisztséget vállaljon. Állandóan kíséri az ilyen - természetesen főként vezető beosztású - szakembert a vád, hogy közigazgatási lépéseit gazdasági érdekei motiválják. Egyszerű példával: ha a közigazgatási szerv megbízást ad olyan gazdasági társaságnak, amelyben egyik köztisztviselője vezető tisztséget tölt be, mindenki elvtelen összefonódásra fog gyanakodni, még akkor is, ha az adott feladat ellátására messze-távol nem akadt volna más alkalmas társaság. Más kérdés persze, ha a köztisztviselőt az állam vagy az önkormányzat, mint tulajdonos kívánja delegálni a gazdasági társaság valamely vezető testületébe. Ekkor ugyanis a köztisztviselő nem saját nevében tevékenykedik, hanem további közszolgálati jogviszonyt létesíthet. (5) A köztisztviselő a) nem folytathat olyan tevékenységet, amely hivatalához méltatlan, vagy amely pártatlan, befolyástól mentes tevékenységét veszélyeztetné; b) pártban tisztséget nem viselhet, párt nevében vagy érdekében -az országgyűlési, illetve az önkormányzati választásokon jelöltként való részvételt kivéve — közszereplést nem vállalhat. munkáltatója megbízásából, s nem is önnön, hanem az állam vagy az önkormányzat érdekeit képviseli. A privatizáció felgyorsulásával az állam és az önkormányzatok vállalkozási tevékenységének szükségszerű felerősödésével a köztisztviselők ilyen irányú szerepvállalása fokozódik. Vitatott kérdés, hogy jár-e ilyenkor díjazás a köztisztviselőnek vagy sem, hiszen a többi testületi tag vagy vezető tisztségviselő húz valamely tiszteletdíjat a társaságtól. Feltehetően az a leghelyesebb eljárás, ha a köztisztviselő többletmunkájáért kap ugyan ellenszolgáltatást, de nem a gazdasági társaságtól, hanem az őt delegáló közigazgatási szervtől. A köztisztviselő magatartásán keresztül az állampolgárok az adott közigazgatási szervről és végső soron az egész közigazgatásról véleményt alkotnak. Ezért fontos, hogy a köztisztviselő ne folytasson olyan tevékenységet, amely hivatalához méltatlan, vagy amely pártatlan, befolyástól mentes eljárását veszélyeztetné. A szabály meglehetősen általános, arra törekszik, hogy az eddigiekben jelzett összeférhetetlenségi okokon kívül helyzeteket, tevékenységeket tiltsa. Inkább tekinthető alapelvnek, a magatartást meghatározó zsinórmértéknek, mint konkrét normának. Másfelől azért is általánosan megfogalmazott e kötelem, mert nem lehet mindenre kiterjedő, pontos felsorolást adni az ide tartozó tevékenységekről. Mindig az ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI 19%. június 7. I KANIZSA - StüU I 13 22. szakasz (/) A köztisztviselő köteles haladéktalanul bejelenteni, ha vele szemben törvényben meghatározott összeférhetetlenségi ok merül fel, illetve ha közszolgálati jogviszonyának fennállása alatt összeférhetetlen helyzetbe kerül. A munkáltatói jogkör gyakorlója köteles felszólítani a köztisztviselőt az összeférhetetlenséget a felszólítástól számított 30 napon belül nem szünteti meg, közszolgálati jogviszonya megszűnik. (2) Ha a 9. szakasz szerinti összeférhetetlenség a közszolgálati jogviszony fennállása alatt keletkezik, akkor az érintettek megegyezése hiányában a munkáltatói jogkör gyakorlója dönti el, hogy melyik köztisztviselőnek szűnik meg a közszolgálati jogviszonya. Köztisztviselők jogállásáról szóló 1991 évi XXm. törvény eset összes körülményét figyelembe véve kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy valamely magatartás összeférhetetlen-e a köztisztviselői megbízatással. (Pl. lehet, hogy egy kisebb településen megütközést kelt, ha a köztisztviselő piaci napokon hajnalban ládát hord a kofának. Ugyanez a magatartás egy nagyvárosban fel sem tűnik, különösen, ha a piac a város egyik, a polgármesteri hivatal pedig a másik végében található.) Végül összeférhetetlen helyzet jöhet létre hozzátartozók között is akkor, ha a köztisztviselő feleségével, gyermekével stb. irányítási -felügyeleti - ellenőrzési vagy elszámolási kapcsolatba kerülne. Ez az ok a törvényben együttalkalmazási tilalomként jelentkezik, tehát a jogalkotó kizárja az ilyen viszony kialakulását. Bármely összeférhetetlenségi ok is merül fel, a köztisztviselő kötelessége, hogy azt megszüntesse. Ha erre önmaga nem hajlandó, a közigazgatási szervnek kell lépnie és felszólítani dolgozóját az összeférhetetlenségi ok megszüntetésére. Elképzelhető, hogy a köztisztviselő mégsem változtat a helyzeten. A gyors megoldás érdekében az a leghelyesebb, ha ilyenkor a köztisztviselő közszolgálati jogviszonyát nem a munkáltatónak kell megszüntetni s ezzel vállalni a gyakran hosszadalmas bírósági eljárást, ha döntése ellen a dolgozó keresettel él, hanem a jogviszony a törvény erejénél fogva szűnik meg. Közigazgatási Alapvizsga. BM-Kiadó 1993 A köztisztviselőkkel szemben támasztott etikai követelmények jó példái annak, hogy miként változhatnak át az erkölcsi szabályok jogi szabályokká, anélkül, hogy elvesztenék eredeti jelentőségüket. Az e pontban összefoglalt főbb etikai szabályok jelentős részét a törvény is értékeli saját eszközeivel s köztisztviselői kötelezettségként fogalmazza meg őket. Ezzel együtt feltétlenül indokolható egy etikai kódex megalkotása, amelyet a magyar közszolgálati rendszer is hiányol. A legátfogóbb és talán legalapvetőbb etikai követelmény a köztisztviselővel szemben a hivatástudat, a hivatásszeretet. Ez természetesen csak a zárt rendszerű közigazgatásban tud kialakulni, mert feltételezi az élethosszig tartó pályát, a feladattal, a köz szolgálatával való teljes azonosulást. Aki hivatástudattal rendelkezik, az állandóan növeli szakismeretét, lelkiismeretesen, pontosan, teljes munkaerejét latba vetve dolgozik. A hivatástudattal nem fér össze a hivatali kötelezettség elhanyagolása, a csak éppen elégséges teljesítmény nyújtása. A köztisztviselő állását végső soron a köz bizalmából nyeri el, tevékenységének fő motorja ezért a közérdek szolgálata kell, hogy legyen. Minden bizonnyal az egyik legsúlyosabb etikai vétség az, amikor a köztisztviselő hivatali állását magánérdekének rendeli alá, és befolyását, kapcsolatait, információit személyes - akár anyagi, akár más jellegű - haszonszerzésre használja fel. Természetesen megkönnyíti a köztisztviselő erkölcsi helytállását, ha illetménye tisztességes megélhetést biztosít számára és napi anyagi gondok nem teszik próbára etikai szilárdságát. A köztisztviselő közéleti szereplő, vele szemben magasabbak az elvárások, mint más szakmák művelőinél. Nemcsak saját tekintélyét kell megőriznie, de hivatali állása, és végső soron egész közszolgálati tekintélyén is őrködnie kell. Munkáját humánusan, az állampolgárok gondjaira figyelemmel kell végeznie, kellő empátiával felfegyverkezve. A pejoratív értelemben felfogott bürokratikus magatartás, amely csak gyorsan, mechanikusan megoldandó ügyeket lát és elfeledkezik az ügyben érdekelt s gyakran kiszolgáltatott emberről, egyben etikai vétség is. A köztisztviselő, mint közéleti szereplő, magánéletében is kevesebbet engedhet meg magának másoknál. Mentes kell, hogy maradjon a káros szenvedélyektől; sőt arra is köteles, hogy megakadályozza házas- A KÖZSZOLGÁLATI ETIKA társa esetleges köztisztességbe ütköző magatartását. A közszolgálati etika nem választható el a közigazgatási pálya pohtikasemlegességétől. Nem szabad fölmerülnie egyetlen esetben sem annak, hogy a köztisztviselőnek választania kelljen a politikai elvárásnak való megfelelés és a szakmai szabályok, a törvényesség biztosítása között. Olyan közszolgálati-társadalmi környezetet kell teremtenie, ahol a köztisztviselő hatalommal szembeni lojalitását senki nem teheti próbára és a köztisztviselő gerincére nem nehezedik semmilyen nyomás. Etikai háttérrel is bírnak azok a tilalmak, amelyeket korábban már tárgyaltunk az összeférhetetlenségi okok bemutatásakor. Ilyen a hivatali titok (államtitok, szolgálati titok) kifecsegésének tilalma vagy a munkavégzéssel járó más jogviszony létesítésének tilalma, illetve korlátozása. Ez utóbbi a köztisztviselő teljes erőbedobását akarja biztosítani és így a hivatástudat kialakulását erősítő szabály. Részben ezért, részben a hivatal tekintélyén való őrködés okán és a hamis feltételezések elkerülése érdekében ellenzik sokan, hogy a köztisztviselő gazdasági társaságot alapítson, igazgatásában részt vegyen, vagy bármilyen állást vállaljon benne. (Nyilvánvaló azonban, hogy a köztisztviselőnek egy gazdasági társaságban - pl. részvényesként - való részvétele nem korlátozható.) Végül nem kell hosszasan magyarázni etikai szempontból sem, hogy miért nem létesíthet a köztisztviselő olyan közszolgálati jogviszonyt, amelyben hozzátartozójával alá-fölérendeltségi viszonyba kerülne. Van néhány magatartás, ami ellen etikai és jogi megfontolásból egyaránt fel kell lépni, mert az egyedi esetek is lerombolhatják a közigazgatás tekintélyét. Ilyen a hatalommal való visszaélés. A köztisztviselő impériummal, közhatalommal rendelkezik, de jelentősnek mondható az informális befolyása is. Ő van közel a döntést hozókhoz, befolyásolni tudja magatartásukat. Ő maga is rendelkezhet döntéshozatali joggal. E hatalmát felhasználhatja saját céljaira is: bizonyos előnyökhöz juthat, elfogadhat olyan kedvezményeket, amelyeket hivatalára tekintettel nyújtanak számára stb. Hatalmával persze másként is visszaélhet: túllépheti hatáskörét, információkat, amelyekhez állása alapján jut, visszatarthat, kényszerítheti beosztottait olyan cselekvésre, amelyek szakmailag nem indokoltak, az ügyfeleknek felesleges terheket okozhat, mással - alárendeltjével - végeztetheti el saját munkáját stb. Tulajdonképpen a hatalommal való visszaélés egyik fajtájának tekinthető a korrupció. Itt arról van szó, hogy a köztisztviselő anyagi ellenszolgáltatás fejében valamilyen juttatásban részesíti az egyik igénylőt a másikkal szemben. A korrupció megakadályozása azért nehéz, mert a közigazgatás gyakran rendelkezik elosztó szereppel (ez a hiánygazdálkodásban még fel is erősödik), illetve olyan tulajdoni tárgyak, pl. ingatlanok birtokában van, amelyek sokak számára nagyon vonzóak lehetnek. A megakadályozást az is gátolja, hogy nyilvánvaló érdekközösség jön létre a korrumpáló és a korrumpált között, s ha mindketten betartják a „gentleman agrement-et", egyikük sem fog utólag panaszra menni sehova. A protekció természetrajza nem sokban különbözik a korrupcióétól, azonban annak enyhébb, finomabb válfaja. A protezsáló - aki persze lehet a köztisztviselő is -befolyását, ismeretségét felhasználva valamilyen előnyt kér a maga vagy másvalaki számára. Itt rendszerint nincs anyagi ellenszolgáltatás a kérés fejében, de a köztisztviselő - ha teljesíti a kérést -tudja, hogy más esetben majd ő fordulhat óhajával a mostani protektorhoz. Az is lehet, hogy úgy véli, akérés teljesítése jól fogjönni a pályaelőmenetelén, ha a protekciót kérő elég befolyásos személyiség. A protekció azért nagyon veszélyes, mert csak alacsony fal választja el a korrupciótól, melyen a köztisztviselő könnyen átléphet, ha a protekció már természetessé vált számára. Végül, ha nem is felmentésként, de magyarázatként mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy a köztisztviselők etikai színvonala nem választható el a társadalom közerkölcsének állapotától. Ugyanakkor közéleti szerepükre tekintettel a tisztességes emberek szemében súlyosabb megítélés alá esnek a köztisztviselők etikai vétségei, mint más munkavállalói rétegek botlásai. 14 |[ KANIZSA - GcAyltctáuí Jj 1996. június 7. A történelmi verseny döntőjéről A honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából rendezett történelmi vetélkedő döntőjére került sor az elmúlt héten a HSMK kamaratermében. A versenyen" az iskolai, a városi írásbeli, majd szóbeli fordulón legjobban szerepelt öt csapat képviselte középiskoláját. A versenyzőknek nyolc feladatot kellett megoldaniuk, melyek közül kettőre előre készülhettek a csapattagok, s ezek bizonyultak a közönség számára a legérdekesebbeknek. A szituációs játéknak Nagykanizsa mai életét, vagy legalábbis annak egy jellemző momentumát kellett bemutatnia. A legkedveltebb téma a piac és a horvátok vásárlása volt. A másik előzetes feladat pedig riportkészítés volt ismert vagy érdekes kanizsai személlyel, akinek a versenyen kellett a csapattag(ok) kérdéseire válaszolnia. A döntő további fordulóiban a játékosok a zsűri előtt (dr. Rózsáné dr. Lendvai Anna, Kunics Zsuzsa, Jászberényi László és dr. Vándor László elnök) képet elemeztek, esszé- és villámkérdésekre feleltek, barkochbáztak, felelevenítették a Városi Képtár kiállításának anyagát és a Honfoglalás című film részleteit. A s/ín vonalas vetélkedősorozat végeredménye: 1. Mező gimnázium m. A 2. Cserháti szakközépiskola n.D 3. Mező szakközépiskola UJ. E 4. Batthyány gimnázium V. A 5. Mező gimnázium IV. A A verseny első helyezett csapata - Horváth Miklós, Móricz Krisztián, Tompos András - kétnapos ópusztasze-ri kiránduláson vehetett részt, a többiek könyvjutalomban, valamint az iskolák által - saját diákjaik számára - felajánlott könyvutalványban részesültek. A Hevesi Sándor Művelődési Központ háromszor 1000 - Ft-os könyvutalványát pedig a döntőn legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó tanulók kapták: Keresztesi Tímea (Mező), Horváth Miklós (Mező), Kondor Attila (Batthyány). Horváth Ilona TORONTÓI LÁTOGATÓ - a hazatelepülésen gondolkodik Az elsőgenerációs határon túli magyarok még erősen kötődnek a szülőföldhöz. A nagyobb lélekszámú kolóniák ápolják a hagyományokat, az anyanyelvet, őrzik a magyar kultúrát. Németh Zoltán Kanadában élő, volt kanizsai lakos még lapunknak, a Kanizsa Dél-Zalai Hetilapnak is előfizetője. Legutóbbi hazalátogatáskor látogatott el szerkesztőségünkbe, akkor beszélgettünk a volt piarista öregdiákkal, aki általában kétévente jár haza Torontóból. - Engem innen először 1946. március tizenhetedikén, a börtönből vittek el, mint elítéltet az állam-és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló fegyveres bűncselekmény bűntette címén. Némi összeköttetéssel sikerült két évre mérsékelni a büntetésemet. A börtönben összeismerkedtem sok, régi rendszerben valakinek számító emberrel. Ismeretséget kötöttem Erdélyi Józseffel is, alá rólam még portrét is készített. - A két évet hol kellett leülnie? - Kanizsán, Pécsen, internáló táborban. Korábban a Csányi László—Kisfaludy utca sarkán lévő GTO-n is voltam, de onnan Nagy Ferenc és Vorosilov kimentett. Magyar János moziigazgató, akkori országgyűlési képviselőn keresztül és Bíró Sándor bíró segítségével sikerült összeköttetést szereznem. A bíró úr nyolcvankét éves, Pesten él, állandó levelező viszonyban vagyunk és legutóbb meg is látogattam. - A honvágy hozza haza kétévenként? - Honvágy máig nincs bennem. Jó két év óta inkább a hovatartozás gondolata foglalkoztat. Kanadában élek de oda soha nem tartoztam. Köszönet a kanadai kormánynak azért, hogy befogadott, de ezt én már sok százszorosan visszafizettem az államnak - Milyen úton jutott el Kanada-ig? - 1956. november 27-én hagytam el az országot és közvetlenül a bécsi menekülttáborból jutottam ki Kanadába Harmincegy éves voltam akkor. Torontóban nagy magyar kolónia van, de nem erős, nem vagyunk összetartóak Nekünk már Magyarországon született egy fiúnk de a feleségemmel nem mertük kivinni, csak később került hozzánk Kint még született két gyerek ma már van öt unokám. Ha összeadom, nyolccal több lakosa lenne Magyarországnak ha itthon maradok és nem végeznek ki. Ez elenyésző mennyiség, de ha a többi menekülttel együtt számolunk ezrekben beszélhetnénk Tehát az az érzés, ami hazahúz, nem honvágy. Annak lehet honvágya, akinek mindig az jár a fejében, hogy otthon szép volt minden és valaha hazajön. - Levelezésen keresztül tartotta a kapcsolatot az itthoniakkal? - Kiterjedt levelezést folytatok de nemcsak az itthoniakkal. Három éve rendszeresen írok Habsburg Ottónak okit személyesen is ismerek Több kérdést tettem már fel neki, de mindig diplomatikus választ adott. Soha nem mondta, hogy nem érez egyet velünk de hogy mit kezd Magyarországgal, van-e helye Magyarországnak az európai térképen, arra soha nem úgy válaszolt, mint egy magyar. Úgy néz ki, mintha a nagy németrómai császárság visszaállítása lebegne a szeme előtt. Ezért is telepítette Magyarországra legnagyobb fiát, Györgyöt, a másikat Bécsbe, a harmadikat Münchenbe. Hat éven keresztül leveleztem lord Car-rington volt angol külügyminiszterrel, kétszer személyesen is találkoztam vele. A trianoni kérdésről folytattunk eszmecserét. Jüan Carlos spanyol királlyal úgy kerültem kapcsolatba, hogy gyerekkori fényképeit mutattam meg a kíséretének Csodálkoztak hogy a családi fotóalbum képe hogyan került hozzám. Nem máshonnan, minta mai családi albumunkból, ugyanis anyai ágon van egy kis közünk a Habsburgokhoz. Az Ottónak is küldtem egy gyerekkori képet. Amikor először találkoztunk nyújtotta felém a kezét. De nem ám kézfogásra, hanem királyi kézcsókra. Nagyon sok személlyel sikerült megismerkednem kezdve a portugál parlament tagjától államelnökig és más emberekig. - Honnan a jó kapcsolatteremtő képesség? - 1959 és 1979 között volt egy szupermarketem, majd miután eladtam, taxizni kezdtem. Sok személlyel kerültem kapcsolatba. - A hazatelepülés nem foglalkoztatja? - De igen, tervezem a visszajö-vetelt. Azt még nem tudom, hogy Kanizsára jöjjek-e. A Kanizsa újság számaiban - amelyeket megkaptam még Kanadában - böngésztem a hirdetéseket, de még nem sikerült döntenem. De két másik kanadai magyart is érdekel a lapjuk mindig elküldtem nekik Az egyik Magas István, volt gimnáziumi osztálytársam. Sajnos most nem jött el az osztálytalálkozóra. Calgaryban lakik, de a hazatelepülést fontolgatja. A másik ember három évvel idősebb nálam. Torontóban lakik Neki mindig küldöm a lapot, azon vagyok hogy minél több emberhez eljusson. - A régi Kanizsából mit ismer még fel? - Nem sokat. A legkedvesebb hely, ahol születtem, a Huszti tér hat volt. Ezt két éve lebontották Van még régi képem róla. A bátyámmal egy kétüléses, összetákolt kis asztalka mellett ülünk és cseresznyézünk Mint piarista öregdiák találkoztam a mostani Piarista Iskola igazgatónőjével Elmondták mit végeztek eddig és mit szeretnének megvalósítani, ők azon dolgoznak hogy visszaállítsák azt, ami ma hiányzik az életből: az erkölcsöt. Az erkölcs, ami ma hiányzik az életből - Hogyan tájékozódik, hogyan követi a magyarországi politikai eseményeket? - Megvannak a hírcsatornáim. Van egy paradiplomáciai csoportunk amelyben tevékenykedem. * ¦ * A kiterjedt levelezésen, a paradiplomáciai kapcsolattartáson kívül Németh Zoltán írással is foglalkozik. Emellett többszáz költemény szerzője is. Ezekből három meg is jelent a „Negyvenkét magyar vers és dal \'95-ből" című kazettán. A hetvenegy éves kanadai magyar hazatelepülését jövőre tervezi. Ha ez a terv egy év múlva mégsem sikerülne, legközelebb két év múlva látogat Kanizsára, a következő osztálytalálkozóra. LJ. 1996. június 7. ![ KANIZSA - \'gcáfcífctéAct, ~~*J 15 BASEBALL MÉRLEG Hazánkban az egyik legfiatalabb sportág a baseball, valamint annak női változata, a soft-bail, melynek kanizsai képviselői ugyancsak kitesznek magukért Szervezeti és szakmai téren sokat fáradoznak, de kitűnnek a pályamunkában, az egyre tovább korszerűsített küzdőtér és környéke tekintetében is. Természetesen a szakági feladatok és azoknak eredményes végrehajtása, az elért nagyszerű sikerek következtében került előtérbe a szakág. A férfiak ezüst-, a lányok bronzérmesek az új sportág bajnoki rendszerében. Összesen harmincöt csapat vesz részt az országos bajnokságban, ebből hat a női csapatok száma. Az első osztályban szereplő ANTS Thury Western-ROTARY Baseball Club gárdája, mint a magyar bajnokság ezüstérmese újból előrelépett. A csapat a hétvégén debütál a Közép Európai Kupa küzdelmeiben, míg négyen a múlt héten mutatkoztak be címeres mezben: Barbalics László és Darabos Gábor, illetve Gyimes Magdolna és Poprádi Eszter, akik négy-négy, illetve két-két válogatottsággal büszkélkedhetnek. - Nagy megtiszteltetés érte a kanizsai szakágat. Jegyeznek bennünket az országos vezérkarnál s úgy érzem, hogy erre rászolgáltunk - kezdte Barbalics László, a kanizsaiak csapatkapitánya. - Hol szerepeltek? - A szlovén fővárosban rendezett nagyszabású nemzetközi tornára kapott meghívást a magyar baseball válogatott, majd azt követően Szentendrén a Duna Kupában mérkőztünk az osztrák válogatott ellen. - Milyen eredményeket értek el? - Ljubljanában, a háromnapos tornán a horvátoktól 7:6 arányban kikaptunk de aztán javítottunk. Nyertünk a bécsiekkel szemben 4-2-re, majd az olaszok ellen 7-0-raEgy nap pihenőt követően a Duna-parton mérkőztünk Ausztria válogatottja ellen, melynek során 9:7 arányban kerekedtünk felül - A keretben kik kaptak helyet? - Rajtunk kívül a bajnok United csapatát tíz, a Szentendre csapatát három fő képviselte. - Hogy sikerült a bemutatkozásuk? - A szövetségi kapitány mind a négy válogatott mérkőzésen bizalmat szavazott nekünk Jó érzéssel mondhatom, hogy számos dicséretet kaptunk mind a szlovén, mind a Duna Kupán nyújtott teljesítményünkért Sean Mc Caffery szövetségi kapitány és Yamada Koichi szövetségi edző, a játékostárs részéről - A lányok? - Softballban, a Duna Kupa keretében mutatkozott be a magyar női válogatott, köztünk a mi két lányunk A válogatott az osztrákokkal mérkőzött oda-visszavágó rendszerben. - Az eredmények? - A szomszédok jóval előttünk jártak s ez megmutatkozott az eredményeikben is. Az első válogatott találkozón 28:0 arányban nyertek a vendégek az alakuló magyar csapat ellen, majd a visszavágón, a „ sógornők" 18:0 arányban kere-kedtekfelül A kanizsai lányok mindenesetre nem okoztak csalódást. - Mit várnak az idei KEK-tóT? - Mint ezüstérmes léptünk előre. Tavaly a CEB Kupán szerepeltünk, most egy nagyon nehéz nemzetközi torna, a KEK vár a csapatra. Nos, nem ijedünk meg. Meglepetésre készülünk - Mikor lesznek a KEK küzdelmei? - Vasárnap kezdődnek a kupaversenyek és egy héten át Ljubljana ad otthont a rangos viadalnak - Kik lesznek az ellenfelek? - A mi csoportunkban spanyol, svájci, szlovák bolgár és szlovén csapat szerepel. A KEK körmérkőzéses rendszerben kerül lebonyolításra, vagyis valamennyi csapat ellen pályára lépünk - Mit terveznek? - Ismerjük magunkat, tudjuk, hogy mire vagyunk képesek ám ehhez jön a KEK varázsa, az újabb bizonyítás, ami feldobja a társaságot. Reményeink szerint a dobogóra. - Kik készülnek a meglepetésre? - Bő kerettel utazunk a szlovén fővárosba, hiszen a héten sorra kerülő öt mérkőzés sokat követel a játékosoktól A magot az OB l-es csapat adja (Darabos Gábor, Barbalics László, Yamada Koichi, Szili Zsolt, Szécsényi Attila, Weinausz Ferenc, Ivanics István, Poprádi Zoltán, Traub Attila), amelyhez csatlakozik az OB II-ben szereplő Kálmán László, Magyar Béla, Fer-tigh István, Pataki Balázs, Mesztegnyei Krisztián és Gondi Zoltán. Ugyanakkor kölcsönjáté-kosként magukkal visszük a magyar válogatott szövetségi kapitányát, a bajnok United játékosedzőjét. Remélem, hogy nem okozunk csalódást. Balogh Antal A Hevesi Sándor Művelődési Központban sajtótájékoztatóra került sor, melynek keretében ZENE ES HUMOR MINDEN KOROSZTÁLYNAK Papp Ferenc igazgató ismertette az intézmény nyári programjait. Mint az igazgató elmondta, gazdag és színes közművelődési programsorozatot zártak le május végén, ennek folytatásaként kerül megrendezésre az a több nagy egységből álló nyári programsorozat, amely a „Zene és humor minden korosztálynak" címet viseli. A rendezvények nagy része a korábbi évek hagyományaihoz igazodva szabadtéren kerül megrendezésre. Újdonság viszont a Tárogató Estek-sorozat, amely ez évben első alkalommal nyújt szórakozási lehetőséget az érdeklődők számára. A Kanizsai Nyári Színház - a Kanizsai Kulturális Alap támogatásával - másodszor kerül megrendezésre, a színházi estek hétköznapokon, este kilenc órakor kezdődnek a HSMK melletti parkban. A rendezvénysorozat keretében június huszonhatodikán Antal Imre, Mikó István, Sáfár Anikó, Boros Zoltán és Rátonyi Hajnalka dolgoztatja majd a kabaré kedvelőinek rekeszizmait, július tizedikén a Pécsi Nemzeti Színház előadásában, „Üldöznek a nők" címmel zenés bohózatot, harmincegyedikén pedig szintén egy vendégjátékot, a Marosvásárhelyi Színi Akadémia „Pünkösdi királyság" című zenés komédiáját tekinthetik meg a színházrajongók. A Bazár Udvari Zenei Esteksorozatban - amely már kilencedik éve színesíti a város kulturális életét- július nyolcadikán este kilenckor Korda György és Balázs Klári estjére kerül sor, huszonkettedikén „Névjegy" címmel Kováts Kriszta és Borbély László mutatkozik be. Ugyancsak a Bazárudvarban rendezik meg azt az operettgálát, amelyen olyan neves művészek lépnek fel, mint Zsa-don Andrea, Morvay Pálma, Berkes János és Szolnoki Tibor. Bizonyára felhőtlen szórakozást nyújt majd a zene szerelmeseinek az az előadás is, amelyen Bodrogi Gyula, Voith Ági és Böröndi Tamás elevenít fel - dalban - örökzöld slágereket. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával harmadik alkalommal rendezik meg a „Vakációzz velünk!" kulturális és szabadidős programsorozat, július elsejétől augusztus tizenhatodikáig, amely elsősorban a „kulcsos gyerekek" számára nyújt kikapcsolódási lehetőséget. Minden hét hétfőjén játszóház, keddjén kirándulás várja a nebulókat, akik szerdán Nintendo já- tékkal múlathatják az időt, csütörtökönként sportnapon vehetnek részt a Mindenki Sportpályáján, pénteken pedig strandolhatnak, társasjátékozhatnak, pingpongozhatnak vagy videofilmeket nézhetnek a HSMK-ban. A művészetek kedvelőinek igazi csemegét nyújtanak a kiállítások, mint például a június harmadikától huszonkettedikéig tartó XXV. Életünk Országos Fotókiállítás, vagy az idegenforgalmilag is jelentős, a HSMK népművészeti alkotóköreinek kiállítása, amely június huszonnegyedikétőljúlius ötödikéig tekinthető meg. Á Kotnyek István vezette Művészeti Szabadiskola zárókiállításátjúlius elsejétől tizenkettedikéig tekinthetik meg az érdeklődők. B.J. 16 ^ KANIZSA - TKuvpi ) 1996. június 7. | Tisztelt Szerkesztőség! A Palim Altalános Iskola csodálatos parkjában vidám gyermeknapot szerveztek az iskola nevelői és a Palini Általános Iskola Baráti Köre alapítvány tagjai 1996. május 24-én, pénteken. 14 órakor ragyogó napsütésben az osztályok táncbemutatóival kezdődött a program. Majd a judós gyerekek adtak ízelítőt tudásukból. Játékos váltóversenyen mérték össze erejüket, ügyességüket a szülőkből, gyerekekből álló csapatok. Nagyon sok kicsit vonzott az „Együtt a család" című aszfaltrajzverseny. Nagy sikere volt a XXI. század divatja vetélkedőnek is. A legtöbb fiú és apuka a szülők-gyerekek közti focimeccsen vett részt. A fáradtságtól elcsigázott játékosok jóízűen fogyasztották az ízletes bográcsgulyást. De volt hot-dog, fagyi, üdítők. Sokan szalonnát is sütöttek. Késő estébe nyúló diszkóval zárult ez a vidám délután. Palini Altalános Iskola Baráti Köre - FARKAS ZSUZSA Bögötén. Június hetedikén, pénteken este hatkor nyüik Farkas Zsuzsa nagykanizsai festő- és grafikusművész kiállítása a Vas megyei Bögötén, a Patyi Panzió emeleti különtermében. A kiállítás június 7-21-ig egész nap megtekinthető. FÚVÓSÖTÖSNEK - ÖTÖS A kamarazenék kedvelőinek legnagyobb örömére, már megszokhattuk, hogy a legjelentősebb keresztény ünnepeken - legyen az pünkösd, húsvét vagy karácsony - nagyszerű koncerteket hallhatunk a Kórház-kápolnában. A Nemzetközi Filharmónia és a HSMK által közösen szervezett koncertek nagyszerűen illeszkedtek a kápolna jó akusztikájához, kellemes, bensőséges hangulatához. Jól megválogatott valóban ide illő koncerteket hallhattak az érdeklődők, melyek a maguk zenei műfajában a legmagasabb színvonalat hozták, legyen szó énekegyüttesről, gitármuzsikáról, hangszerduókról vagy a múlt héten látott „Új Budapest" fúvósötösről. Sajnos a legtöbb esetben az érdek- lődők száma a - had tegyem hozzá, indokolt - várakozás alatt maradt, s ez így volt ezen a legutóbbi előadáson is. Nem tartom valószínűnek, hogy városunkban ne lenne ezekre a koncertekre annyi érdeklődő, hogy megtöltsék ezt a kis templomot, az előadások mindig ki vannak plakátolva a városban, megjelennek a műsorfüzetekben, és mégsem... Pedig most is volt mit meghallgatni. Az „Új Budapest" fúvósötösben a legkiválóbb muzsikusok szólaltatták meg hangszereiket, mesterien megformálva, a szó legjobb értelmében „előadva" a különböző műfajú és stílusú darabokat. Az 1989-ben alakult együttesben az Állami Hangversenyzenekar és a Budapest Fesztiválzenekar nagyszerű zenészei játszanak... Műsorukat a barokk fúvós-zenétől a kortárs darabokig változatos, színesen összeválogatott muzsikák alkották. A kiváló műsor színvonalát külön kiemelte, hogy a kápolna hangzása is ennél a hangerőnél a legjobb. Nagyszerű koncertet hallhattunk. Pungor Attila Fotókiállítás Június harmadikán este nyílt a Hevesi Sándor Művelődési Központban a XXV. Életünk Országos Fotókiállítás, amely június huszonkettedikéig - vasárnap kivételével - naponta megtekinthető. Másnap a Zsigmondy Galériában Urbán Tamás fotóművész képeiből nyílik kiállítás. Ausztrália diaképekben Június negyedikén délelőtt tizenegy órakor Gaál Péter tartott diaképes előadást a kenguruk földjéről a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban. Igricek „Ide bújj, ide bújj hozzám!" címmel az Igricek együttes zenés gyermekműsorát tekinthették meg az érdeklődők június negyedikén a HSMK-ban. Pleszkán-koncert A jazz kedvelői június ötödikén a Hely Klub zenei műhelyében Pleszkán Frigyes jazz-zongora művésszel találkozhattak, aki este hatkor a zeneiskolá- ban adott koncertet, majd a Jazz Caféban jam-bulin vett részt, ahol a házigazda Tiborcz Iván volt. Gyógyítás meditációban Június ötödikén és tizenkettedikén, szerdán a HSMK-ban este hat órától Dömötörffy Sándor tart-(ott) előadást, „Energetikai gyógyítás meditációban" címmel. Kanizsai műhely Az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban június hetedikén - ma - szeretettel várják a kanizsai írókat és költőket, a házigazda Szoüva János költő lesz. Triatlon Június 8-9-én a Hely Klubban kerül megrendezésre az V. Kanizsa KupaMol Rt. Triatlon Fesztivál, melynek keretében nyolcadikán délelőtt kilenc órakor orvos szimpóziumra kerül sor, egy órától pedig orvosok és gyógyszerészek vetélkednek. Kilencedikén délelőtt háromnegyed tízkor TriPOLICE EB-vá-logatót, délután kettőkor pedig gyermekversenyt tartanak. AZ ESKÜDT THEJUROR Ugye emlékeznek még a múlt heti másolatos öldöklésre? Hiába, nehéz elszakadni a jó témától: ez a hét legalább ilyen nagyságrendű kópiát ígér. A filmkínálat zömén gyorsan áteshetünk: se a töketlen blődlire, se a stúdiómozi melodrámájára ne vesztegessünk túl sok időt. Az esküdt, ez ma a mi programunk Talán Önöknek is rémlik egy réges-régi film, valamikor a tévé is vetítette: a Tizenkét dühös em- ber, Alan ParkertőL Egy esküdt meggyőzi a többi tizenegyet a már-már villamosszékbe ültetett vádlott ártatlanságáról. Aztán teltek-múltak az évek, és egy picit változott a világ. Újra itt a dühös tizenkettő, de a vádlottak padján a szegény néger kölyök helyett a velejéig rohadt gengszter üL Mit gondolnak megússza? Tippeljenek Tulajdonképpen mindegy. Szóval, a világ jócskán megváltozott. Senki nem lehet igazán ár- tatlan, ma, mikor a földgolyó is egyre kisebb, családias jelleget ölt, Amerika csak tízegynéhány szám a telefonon. Clinton macskája meg pár kattintás a neten Senki nem lehet igazán ártatlan, mert nemcsak a távolság csökken, de a pólusok is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Már nincs rossz meg jó, fekete meg fehér, egyre elmosódottabb és szürkébb minden. Ki a gonosz? A felmentett gengszter, az őt felmentő esküdt vagy a bérgyilkos? Ki mer rá válaszolni? Már csak a félelem igaz. Hát nézzenek körül: a világ már régen nem az ártatlanságról és a bűnről szól, hanem a mindenütt ott lévő, a mindenhová beférkőző és mindent átitató gonoszról, a köztünk élő szörnyetegről. A rossz nem legyőzi a jót, hanem a bőrébe bújik a profi bérgyilkost Tanárnak hívják hűséges tanítványa egy likvidálás után a kislányáról mesél. A Tanár a bűn, a Tanár az erő. A bűn az erő? Ma az esküdteket manipulálják közéjük férkőzik be a maffia, holnap a csókkal és a szerelemmel kapjuk a halált, holnapután mindenhonnan ez les ránk - legyen már egyszer vége, menjünk már ki a moziból! Ugye ez csak egy film ? Nagy Csaba 1996. június 7. I KANIZSA - THű^v I 17 A Mikroszkóp Színpad volt a vendége Nagykanizsának az elmúlt héten. A színház vezetőjével, Sas Józseffel az előadás előtt a Sasazértis című darabról, a múlt évadról és a nyárról beszélgettünk. - Mennyi ideje van olyan fellépésekre, mint a mai? - Most már nem sok, egy hónapban négyszer-ötször tudok eljutni vidékre, de szívem szerint többször mennék - Mai - és egyben Mikroszkóp SAS JÓZSEF Kedvenc... országa: Magyarország színe: Kék zeneszerzője: Mozart és Presser könyve: Bagdadi tolvaj politikusa: Bernard Shaw állata: Puli autója: Sajnos a Honda, mert nem az van. sportolója: Papp Laci évszaka: A jó május és a még szebb szeptember újsága: Az igazi Élet és Irodalom színésznője: Eszenyi Enikő, nyíltan és bevallottan. kollégája: Pécsi Sándor. Olyan, mintha élne, \' egyébként a Haumann. kérdése: Mi mennyi? SAS színpadi - nagysikerű műsorának címe: Sasazértis. Hányadik előadásnál tart a darab? - Budapesten megvolt az ötvenedik vidéken pedig a tizediket hagytuk el. Ahhoz képest, hogy novemberi bemutató, ez nagyon szép előadásszám. Egyébként ugyanazt láthatja a néző vidéken is, mint a fővárosban két szám kivételével, mert azokat itt technikailag nem tudjuk megoldani. - A műsor címe a „csakazértis" szóra utal. Mit akart csak azért is elmondani a közönségnek? - Ha megnézünk egy szobrot vagy egy festményt, előfordulhat, hogy belemagyarázunk valamit. A Sasazértis halálpontosan azt mondja a nézőknek, ami elhangzik benne: a kisember szerencsétlenségét, tragikomikus tiltakozását a naponta rázúduló politikaözönnel szemben. - Hány előadással lenne elégedett? - Azt szeretném, ha három évig menne, s kétszáz-háromszáz bemutató lenne. - Hogyan értékeli színháza 1995/96-os évadját? - Egyszerű a válasz, mert objektíve lehet mérni az eredményeket. Jubileumi évadnak is nevezhetném, mert a Zsarukabaré elérte a háromszázadik a koalíciós kabaré a századik, Körmendi és Mikó műsora az ötvenedik-ötvenedik előadást, s az új darab a Sasazértis -hatalmas szakmai, kritikai sikert (is) aratva - szintén átlépte az ötvenediket. Leírhatja még: ilyen si- kerek után vártam - és várom - a város kulturális vezetőit, hogy bejöjjenek a színházba. A Zsarukabarét látta a Kuncze, a Pintér, a Niko-lics, a Bodrácska, úgy látszik, ők jobban tudják mi a színház. - Tart nyári szünetet a Mikroszkóp Színpad? - Június 9-én lesz az utolsó előadás - Sasazértis —, tizedikén pedig a záró társulati ülés. Nyáron -igény szerint - azért egy picit dolgozni fognak színészeink. - Ön hol tölti a nyarat? - Nekem a hobbim a színház és az utazás. A következő évad új bemutatójának előkészítése már megtörtént, túl vagyunk a gegpar-tikon, így nyugodtan mehetek nyaralni. A családommal Ibizára, a feleségemmel Szicíliába utazom, majd a pesthidegkúti hétvégi házambanfogok pilienni és az új műsoron dolgozni. - Mi lesz a témája ennek? - Szövetkeztem Miskolczi Miklóssal, a Kiskegyed főszerkesztőjével, s az új darab címe Kiskegyedkabaré lesz Ez az első olyan vállalkozás, amikor egy lapnak saját kabaréja lesz és egy színháznak saját újságja. A következő évadban felújítjuk a régi produkciókat is, a Zsarukabarét, a Sasazértist, igény szerint játsszuk Mikó István és Körmendi János műsorát, s nem szándékozom levenni a koalíciós kabarét sem, de azt váltja majd fel a Kiskegyed-kabaré. Horváth Ilona Az utóbbi tíz esztendő szakmai szempontból legjobb színházi kabaréját láthatta a kanizsai közönség a Mikroszkóp Színpad művészeinek előadásában. A Sasazértis című produkció főszereplője természetesen a darab névadója, Sas József volt, aki Beregi Péterrel nemcsak szórakoztatta, hanem el is gondolkodtatta a nézőket. Beregi Péterre egyébként - Sas egyszerűen csak „zseniális barátom"-nak nevezte - a kanizsai színházlátogatóknak emlékezniük kell. Igaz, hogy a történet legalább húszéves, de Beregi nem egyszer szerepelt városunkban az Állami Déryné Színházzal és a Népszínházzal. Aztán eltelt az idő, s mostanság a kabaré-színpadon láthatjuk viszont. De miért nagyszerű a Sasazértis? Mert - ahogy Sas József mondta - az emberek azon röhögnek, amin sírni kellene. Nevetünk azon, hogy tincsek már megint nem érti a világ kis és nagy eseményeit, hogy az egyik nyugdíjas alig tud megélni, a másik meg guberál, hogy a csasztuskákban visszaköszön a pártok és vezéreik minden jellemző, jelentős megmozdulása. Pedig ez tényleg nem nevetséges. Ez a mai politika, az életünk. Persze lehet - és kell - nevetni rajta, de csak akkor, ha minden túlzás nélkül, okosan van megfogalmazva és előadva. Sas József megtalálta a mértéket, megérezte a határt, azt, hogy meddig mehet el. Halljuk, hogy a politikai kabaré sok, unalmas, ismétlődik. Van benne igazság, de abban Is, hogy szükség van rá. Talán pontosabb, ha azt mondjuk, hogy a Jó politikai kabarét szeretjük. És mi szerettük a Sast - azért Is. KfiNIZSfi MŰSOR JÚNIUS 8. SZOMBAT 10 óra: Játszóház a Móricz Zs. Műv. Házban Apolló mozi: 16 és 18 óra: Pajzs a résen, avagy a töketlen erő 20 óra: Az esküdt Stúdió mozi: 18.15 óra: Jade JÚNIUS 9. VASÁRNAP 14 óra: Gyermekverseny a HELY- ben Apolló mozi: 16 és 18 óra: Pajzs a résen, avagy a töketlen erő 20 óra: Az esküdt Stúdió mozi: 18.15 óra: Jade JÚNIUS 10. HÉTFŐ Apolló mozi: 16 és 18 óra: Pajzs a résen, avagy a töketlen erő 20 óra: Az esküdt Stúdió mozi: 18.15 óra: Jade Az UHF 55-ös csatornán és a C2- es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: - Híradó; - Hogy van? -Egészségügyi Magazin; f- Telefonos játék; - Körjárat; -Hétvége sportja. JÚNIUS 11. KEDD 17 óra: „Tegnap a Gyimesben jár- tam" - videovetítéssel egybekötött előadás a Móricz Zs. Műv. Házban Apolló mozi: 16, 18 óra: Pajzs a résen, avagy a töketlen erő 20 óra: Az esküdt Stúdió mozi: 18.15 óra: Jade JÚNIUS 12. SZERDA 18 óra: Az energetikai gyógyítás meditációban címmel előadás a HSMK-ban Apolló mozi: 16 és 18 óra: Pajzs a résen, avagy a tökeüen erő 20 óra: Az esküdt Stúdió mozi: 18.15 óra: Jade Az UHF 55-ös csatornán és a C2- es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: - HOMOKÓRA; - GARABONCIÁS; - JEL-KÉP; -SZÁZLÁBÚ JÚNIUS 13. CSÜTÖRTÖK Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Vámpír Brooklynban Stúdió mozi: 18.15 óra: Szirének Az UHF 55-ös csatornán és a C2- es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: - Híradó; - Hétvégi ajánlóműsor; - Rendőrségi információs műsor; - JÖVŐ HÉT. JÚNIUS 14. PÉNTEK Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Vámpír Brooklynban Stúdió mozi: 18.15 óra: Szirének 18 ( KANIZSA - \'TKix 1996. június 7. FOSZFORESZKALO BETÖRŐ Nem volt nehéz dolguk az athéni rendőröknek, amikor az egyik festékbolt betörőjét kellett megtalálniuk. Az történt ugyanis, hogy a hívatlan látogatót észrevette a bolt tulajdonosa, s mielőtt az még kereket oldhatott volna, leöntötte némi foszforeszkáló festékkel. Ezután már nem akadt egyéb" dolga a szemfüles boltosnak, mint felhívni a rendőrök figyelmét a foszforeszkáló tolvajra. ÓRIÁSI TINTAHAL Egy méter hosszú és mintegy 180 kilós tintahalra bukkantak az elmúlt napokban az argentin tengerparton. Buenos Airestől 1800 kilométerre délre. A polipszerű, tízkarú állat nyilvánvalóan véletlenül vetődött a partra abból az ötszáz-ezer méteres mélységből, ahol a lábasfejűfajták élnek. Egyébként a most talált egyecj normál méretű családtagjai csak igen ritka esetben nőnek fel méternél nagyobb- ra. Az óriási halat hírügynökségi jelentések szerint algagyűjtők találták meg, állítólag igen jó állapotban és egészben. A patagóniai tudományos központ azonnal tudósokat menesztett a helyszínre, akik többek között arra a kérdésre is választ keresnek, hogyan lehetne az óriási állatot lefagyasztani, amelyen igen értékes vizsgálatokat végezhetnek. BAJUSZ Roald Amundsen norvég sarkkutató egy társaságban azt állította, hogy egyetlen éjszaka alatt tizenöt centimétert nőtt a bajusza. Persze a dolgot senki sem akarta elhinni. - Pedig nyugodtan elhihetik - nevetett a sarkkutató, mindez éppen a legutolsó utamon, az Északi-sarkon történt, s ott, mint bizonyára önök is tudják egy éjszaka hat hónapig tart. CSAK EGY ASZTALNYIRA Az idősebb Alexandre Dumas, a híres francia romanti- kus író egy ízben roppant beképzelt gazdag új társaságában üldögélt a vendéglőben. Dumas az ilyen embereket a lelke mélyén megvetette, s gyakran ugratta is őket. A gőgös asztaltárs egyszer csak elvesztette türelmét, és így szólt az íróhoz: - Tudja, hogy maga nincs messze a butaságtól? - Tudom - felelte Dumas - csak egy asztal választ el tőle. A FÖLD ALATTI MOSZKVA Moszkva jövőre ünnepli alapításának 850. évfordulóját, s ez alkalomból új épületekkel lepik meg az egykori szovjet fővárost. A Kreml közelében föld alatti bevásárlóközpont épül, amely a tervek szerint jövőre fogadja első vásárlóit. Ugyanitt, a föld alá süllyesztett három emeletnyi üzletsor mellett kávéház, étterem és bankok is helyet kapnak, mi több méregdrága irodahelyiségekben megtelepülő szolgáltatásokkal várják azokat, akik mindezt képesek lesznek megfizetni. ELÁRVEREZETT HÁLÓING Az észak-olaszországi Trentóban bocsátották árverezésre Eva Braun mélyen kivágott, áttört fehér hálóingét, amelynek elejét hímzett horogkereszt díszíti. Az ominózus ruhadarabot még az amerikaiak szerezték hadizsákmányként Münchenben Eva Braun más személyes holmijával együtt. A kalap, a szőr-mestóla, a cigarettatárca, a retikül és a törülközők később visszakerültek az örökösökhöz, akik aztán továbbadták őket, aztán újabb tulajdonosok váltották az előzőket, s most az árverésen megint új gazdája van a holmiknak. Ki tudja meddig.\' VAJON KI ÍRTA? Andre Ampere, a francia fizikus kissé szórakozott ember volt. Egy napon, amikor sétájáról hazatért lakásának ajtaján egy cédulát talált, amin ez állt: „Sürgős ügyben el Ti NOl NEV szakértő ? a kérdés tréfa\'s weghma\'rqza\'sa ol va s ma- kettes (sza\'m-rendsieri domerok —V" beli tengerszoros neman előz ! máltai, perui autójel "7— angol színész NUMERO -y"- NEMET, TÖRÖK AUTÓJEL -7- vicc-FlfiUFtA arrafele! "7- pásztor költemény VAN fcE LÓ\'LE Ki REKES ÉS SZÖKŐS- ÉRTELMES. MŰVELT TÓ RE-1TYÉNY-&f.n K ^rusza\'l li to jXrmű Rövid egyfajta fejena\'l- la\'s, nvl NŐI ének-HANG magasaa SZÖKKE NÉS ÜRES TOK ! francia csillagász előtag : afri kai - emelőszerkezet ez a KŐZET a SZOBROK Anyaga ke5ú l napszak katonai TOMfc_ arzén lopott holmi -ç- RÓMA) 551 karaoke - részlet\' a hívott fel ma\'s\' sal beszél újsa\'gi\'rói hatXridő gyors, la\'bú soga\'r norvegia autojele ka\'s a maradék! rikolt, régiesen VERS .KELLÉKS" SVÉD férfinév -y— XEROX -V— horvát sziget tan inte zet_ CSECSEMŐ hang lábbal tova\'&bita\' PERZSA URALKODÓ PlORlT- töredek\' -ü- KozEPEN MEGÜT! MEOLA (gita\'ros) KETTŐS BETŰ GÖRÖG ISTENNŐ MOTOR RÉS2E! META egy-nemÜ !>et. ""7- .emberi csontok f> lelőhelye azonos betűk nitrogén *v— nyelvcsa-lXdOtag- ja pl. az olasz) ú Beküldési határidő: június 14, Lapunk 21. szánjában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Albert Camus A sorsoláson Feketéné Ktiti Beáta, Lakatos Ildikó, I.ukács Angéla, Leránt Tihamér és Mojzer Csaba olvasóink nyertek ajándék- utalványt vagy negyedéves KANIZSA Dél-Zalai Hetilap előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át. SZAKMIO HOROSZKÓP A 24. HÉTRE 1996. június 7, _ iL KANIZSA - 7K<x kellett távoznom, rögtön jövök." Rövid gondolkodás atán megfordult a tudós, és elindult a kijárat felé. - Ki lehet az, aki ilyen tökéletesen utánozza a kézírásomat? - gondolta csodálkozva. BERGER MEGNŐSÜLT Gerhard Berger, az osztrák Forma-l-es pilóta éveken át agglegénységéről volt híres az autóversenyzők és pártolóik körében. Tavaly szeptemberben azonban titokban megnősült, s az eseményt csak hónapokkal később, Su-zukában a japán nagydíjon jelentették be, hozzátéve, hogy a feleség, aki portugál manöken, egy egészséges kislánynak adott életet. BERÚGTAK MINT A DISZNÓK A tejüzemből szerzett maradékkal etette disznóit egy svéd gazda, mint mindig, ám ezúttal a tejmaradványok közé fagylaltmaradék is került, amelynek eredményeként a massza gyorsan erjedni kezdett. A háztáji boldog örömmel kebelezte be a táplálékot, hogy aztán olyan víg röfögés-be kezdjen, amilyet nem hallott még se ország, se világ. A részeg disznók néhány órányi tivornya után csendesedtek csak el, s következő nap szemmel láthatóan másnaposan ébredtek. Többük iszonyú főfájásról és szédelgésről tett tanúbizonyságot. A másnapot harmadnap is követte, s csak eztán tért vissza az élet a normális kerékvágásba a svéd farmon. KIS PICASSO Művészi körökben csak a kis Picassonak nevezik a román születésű 10 éves Alexandra Nechitát. A kislány Los Angelesben él és elismert festőtehetség, s ez képeinek árában is megmutatkozik, hiszen alkotásai 5 és 40 ezer dollár közötti áron kelnek el. EGYSZERŰ Auguste Rodintól egy társasági összejövetelen valaki hevesen azt tudakolta, hogyan is készíti a mester méltán híres szobrait. - Roppant egyszerűen, veszek egy márványtömböt és lekalapálom róla a felesleget. HOGY MIK VANNAK. jol bevAlt levélkézsesi\'tó\' ujjatlan női kör-gailér tojXsdad ALAKÚ FÚVÓS MANGiZER szuk kis utca telesport, rövidítve becézett ga\'spa\'r malom res.7e nála le j je&& SAfc&ATH (zenekar) RÓMAI -looo Szerelmet é&RESZTá MESEftCLl VA.ÁZS-SZER hivatali helyiség DEHOGY1 -v- rUTA\'S KÖZBEN &E LEÜTKÖZIK ha\'zikó -v— patkö kerül RX kolyok, gyerek osi fegyver orosz re pül<3gé> titkon figyel szeretné megkapni —7- GYoGY- kezele\'s NOI NÉV -7— TAL ste\'lei ! ERTEKÉ german nép volt —V- VARPALOTA RÉSZE CELSIUS fekhely rugója UDITO folyade\'k A számmal jelölt négyzetekbe írt betűk sorrendben összeolvasva egy magyar város nevét adják. Beküldési határidő: június 14. Lapunk 21. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Egy szót sem tudok olaszul. A sorsoláson Békési Lilla, Erdős Petra, Kocsis Roland, Lenkei Márton és Magyaródi Kálmán olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa Dél-Zalai Hetilap előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át. UT új utasra III. 21-IV. 20. Híres rögtönző képességed következményei nem mindig sülnek el pozitívan. Talán érdemes lenne minden ígéret, kimondott szó előtt nagy levegőt venni. Ha mégsem, ígéret szép szó... Bika: IV. 21-V. 20. A felfedezés izgalmával készülhetsz az elkövetkezendő időkre. Minden újban van valami késztetés a belső mégis. Neked itt a lehetőség, egy kicsit másfelé nyílik ki előtted a világ. Ikrek: V. 21-VI. 21. Kapcsold az ötödik sebessé-rj get, mert most egy nagy ered-.j 1 meny sokat javíthat helyzete-f/lU den. Nem kell nagy csinnadrattával haladni előre. Ha jól alapozol, biztosan építheted a falat is. Rák: VI. 22-VH. 22. ^BH3H Közeleg a várva várt pihenés P^lLS^f és kikapcsolódás ideje Ha rö- [jVvBslj vid ideig is. de kiléphetsz a Erzim bolondok házából. Töltődj föl, mert később újabb őrUlt napok következnek. Oroszlán: VII. 23-VIII. 23. Bizonytalan vag*y a jövőt illetően? Ne kételkedj magadban és a körülötted élőkben. Próbálj a mának élni, érezd jól magad a bőrödben. Sétálj sokat, tedd változatossá mindennapjaidat! Szűz: VIII. 24-IX. 23. El ik- szalaszd azt a lehetŐ- ¦ séget, amelyért egy időben ív nagyon kuzdöttél. Pillanatnyi rJl depressziódon segíts azzal, hogy új utakat keresel és kilépsz a szürke, unalma*; életedből. Mérleg: IX. 24-X. 23. Tapasztalhattad, hogy nem lehet bízni az ígéretekben. Azonban a sorsnak nevezett véletlen helyett mások tehetnek arról, hogy a közösen kigondolt tevék nem teljesülnek Majd. egyszer. Skorpió: X. 24-XI. 22. 11» végre boldognak érzed pÍMjn^ magad, megérte a hosszú ide- BRpwJÉ ig ,aMÓ kínlAdAs- Ha a bol-¦K^ill fogság csak látszat és álca. soha nem késő váltani egy újra vagy visszalépni oda, ahonnét elindultál. Nyilas: XI. 23-XII. 22. Kissé nehezen indulsz a nagy nyári relaxálás felé vezető úton. Unalmas a mindig megszokott hely és idő. ahol a szabadságod töltöd? Maradj itthon és ne csinál/ semmit. Pihenj. Bak: XII. 23-1. 20. Kicsit megváltozott körülötted a világ. Bizonyára kellemesebb így, de ha túlságosan jó! érzed magad, nem biztos hogy a váltót vissza tudod állítani régi állásba. Lassan döntened kell. Vízöntő: I. 21-11. 20. Ki a szabadba! Ne takard el a szemed elől a napot, inkább testileg-lelkileg magad is lépj a napfényre. Hódíts és hódít-tasd meg magad és napjaidat bearanyozza a siker, az önbizalom. Halak: II. 21-111. 20. ¦PJTJ7f| Ha végre - vagy ha csak idŐ-juH^M legesen is megkönnyebbül-| fnSfl lc\' termékenyebbé válhaLsz. wLYSÍU Ötleteidet valósítsd meg, ne várj az alkalmasabb időre. Az idő soha nem lesz igazán alkalmas. Elsősorban neked kell annak lenni. 20 KANIZSA - VUhl cá«é kStneA 1996. június 7. ÍMC HZ ÁTLAG Az emberek - 71% -a kíváncsian tapad a falhoz, vajon mit csinál a szomszéd? - 32%-a képtelen fricskázni az ujjával - 57%-a az ablak mellett szeretne ülni a repülőgépen - 45%-a gyorsabban hajt a megengedettnél - 20%-a rágja a körmét - 40%-a csal az adóbevallásban - 19%-a naponta hazudik - 58%-kai előfordult már, hogy szabadnapot vett ki, mert nem volt kedve dolgozni - 45%-a nem küldi ki a szobából a háziállatot, ha szeretkezik - 22%-a nem vett könyvet a kezébe az elmúlt félévben - 29%-a lopott már az üzletből csak a vicc kedvéért - 66%-a felülről lefelé gombolja be az ingét Itt a nyár, a forró éjszakák szinte mindenki vérét felforralják, nem csoda, ha úton útfélen ránkérik a szerelem. Szeretkezni lehet az autóban az út mentén, de erre a célra bármilyen pozitúrát is választunk, bizonyos márkák nem alkalmasak. Mi mindenképpen azt javasoljuk, hogy a fiú legyen alul, s a lány felül, mert ellenkező esetben kicsit bonyolultabb. Persze van az autóban szeretkezésnek néhány hátránya is, például a szűkös hely, a gyorsan elfogyó levegő, amely ellen lehúzott ablakkal védekezhetünk, de ekkor számolnunk kell hívatlan látogatókkal, úgy mint a lepkék, méhek és egyéb rovarfajták, illetve kíváncsiskodó szempárok. Arra mindenképpen ügyelni kell, hogy a motort zárt térben, mondjuk a garázsban, szeretkezés közben ne járassuk, mert esetleg olyan mennybe repülhetünk, ahonnan csak az utolsó ítélet után van visszatérés. Szeretkezhetünk, ha van kedvünk az uszodában n ZÖIDSZCMÜ SZÖRNY Aki gyermekkorában nem érzi, hogy szeretik, vagy folyton harcolnia kell az elismerésért, nincs módja arra, hogy egészséges önbizalmat alakítson ki. Aki pedig nem képes magát megfelelően szeretni, azt sem képes elhinni, hogy más valaki szeretheti. A féltékeny ember pedig pontosan a szeretetre vágyik, arra, hogy a másik ember pozitív érzelmekkel forduljon feléje. Azonban ezekben az emberekben az önbizalmatlanság erősebb, mint a szeretet, a szerelem utáni vágy, ezért esélyt se nagyon tudnak adni partnerüknek a bizonyításra. A másik ok, ami miatt a féltékenység kialakulhat, a kudarctól való félelem. Gyakran olyankor alakul ki az emberekben, ha szüleik gyermekkorukban elváltak, vagy ha ebben a korban elveszítették valamelyik szülőjüket. Ezt a félelmet később öntudatlanul átviszik partnerükre. A féltékenységből nagyon nehéz egyedül kilábalni, mégis érdemes megpróbálni, hiszen gyakran feleslegesen mérgezi meg mindennapjainkat. Az első lépés a kilábalás felé, ha felelősséget vállalunk önmagunkért, életünkért, boldogságunkért, s ezt nem csak a partnerünkre hagyjuk. Érdemes saját hobbit keresni, saját baráti kört is kialakítani, ez függetlenné teszi az embert. Feltétlenül fontos a valóság helyes felismerése. A féltékenység érzésének kialakulásában csak ritkán a valós dolgok a dominálok, inkább a saját magyarázatok, beképzelések. Ha valaki egy számunkra idegen férfivel vagy nővel beszélget, még nem biztos, hogy meg is csal(t) vele bennünket. A féltékenység legyőzésében egyik fontos momentum, ha számba vesszük, ha számba tudjuk venni, mit szeret rajtunk a másik. Sajnos, a sikeres nők sem védettek a féltékenység ellen. Részben azért nem, mert félnek a konkurenciától, másrészt attól félnek, nem fogják bírni a kettős megterhelést, amelyet a család gondja és a munkahelyi kihívások mérnek rájuk. A félelem eredménye persze gyakran az, hogy mindkét dolog irányítása kicsúszik a kezükből. A karrierista nő számára ez az abszolút elviselhetetlen gondolat. Általában egyébként azok a nők hajlamosak a féltékenységre, akik nincsenek tisztában valós értékeikkel, akik a gyerekkorukból veszteséget cipelnek, illetve azok, akik megszokták, hogy önérzetüket csak anyagi javak birtoklásával erősíthetik meg. SZ€R€TK€ZNI MINDCNÜTT l€H€T is, vagy bárhol másutt, ahol víz van. Végül is az élet a vízben kezdődött. Előnyös mindkét félnek, hiszen a vízben mindenki másnak látszik, a tonnák is lebegnek, s a lógó melleket is megemeli a víz, hátrány csupán az, hogy nincs mibe kapaszkodni, s a víz alatt fulladásveszélyes az orális szex. Ha egy mód van rá, ne fárasszuk ki egymást nagyon, hiszen valahogy partot is kell érni, igazán kár lenne a szerelembe, illetve a vízbe belefulladni. Még egy kérésünk van azok felé, akik nedvesen szeretik, lehetőleg ne a gyerekmedencét, és ne az ötven centis vizet válasszák. A gyerekek szexuális nevelésére nem ez a legmegfelelőbb módszer. Szeretkezésünk színhelyéül választhatjuk a homokos fövényt is, már aki szereti, ha közben homokos lesz. E formának kétségtelen előnye, hogy jobb az alátámasztás mint az ágyban, de hátrányként említhetjük, hogy a homok előszeretettel tapad a vizes testeken, így az aktus végére könnyen paníro-zott békához válhatunk hasonlatossá. Ennél a színhelynél is számolnunk kell óvatlan látogatókkal, kíváncsi - Hogyan mondjuk meg szempárokkal, ha nem zavarnak bennünket, arra mégis ügyeljünk, hogy saját illetve partnerünk rokonai szeme elé ne kerüljünk. Az egyik legősibb szeretkezőhely a szénakazal, s úgy mostanra újból reneszánszát éli. Kétségtelen kellemes a szénaillat, de ne feledjük, a természet eme lágy öle időnként kellemetlenül szúrós lehet, ezernyi apró karcolása pedig csak az aktus utáni fürdő alatt érződik igazán. Érdemes a kazalban töltött pásztoróra után alapos vizsgálat alá venni a ruházatunkat, a száradt fűmaradvá-nyokat nagy gonddal eltávolítani. Az előbb felsorolt helyeken túl bárhol bármikor szeretkezhetünk, ahol csak kedvünk tartja, a szabály csak az, hogy ezzel ne hozzunk kellemetlen helyzetbe másokat, s ha egy mód van rá, a különböző helyszínek izgalmát ne más és más partnerekkel derítsük fel, vagy ha ehhez van kedvünk, csak védekező eszközök használatával tegyük, mert a legforróbb perc sem ér meg egy életet. Mas anya szülte Az örökbefogadás tortúrája után azt hiszik a boldog másodszülők, hogy náluk szerencsésebb ember nincs is a világon. Végre a kiságy, a gyerekszoba lakót kapott, teljes lett a család. Megadnak minden lehetőt a sok hercehurca után megkapott gyermeknek. Mikor a gyermek cseperedni kezd, értelme kinyílik, újra a gondok gyülekezhetnek a szülők fejében. Mikor mondják meg csemetéjüknek, hogy a vér szerinti szülőknek nem kellett a baba, kik a szülők, hogyan kerültek állami gondozásba? Mindenképpen elővigyázatosnak kell lenni, mert mindig akad az ismeretségi, rokoni körben, a szomszédságban olyan, aki megelőzheti a szülőket. Sokszor nem is akarattal. Az információ birtokában lévőktől sokszor gyermekeiken keresetül jut el a hír az érintett örökbefogadotthoz. Célszerű még gyerekkorban megmondani az igazat, hogy a gyerek azzal a tudattal nőjön fel, hogy az igazi szülő kazok^akikrieyelj^füg- 199*. júniu s 7. KANIZSA - TUm ca«A *s*hcA 21 JO €ST€T Ha az utóbbi időben egy kicsit kevesebb idejük jutott egymásra, ha estéről estére fáradtan hullottak az ágyba, s ha emiatt morgott a másik, s egészében úgy érzik, ideje egy kicsit felmelegíteni a lanyhuló szerelmet, hát szervezzenek egy szerelmes estét, amit csak egymásnak szentelnek. A kellemes este vacsorával kezdődjék, főzzenek, vagy főzzön olyat, ami nem vonja el túl sok energiáját, de mindketten szeretik, s van benne valami ünnepi. Az asztalt szeretettel terítsék meg, erre az estére maradjon a szekrényben a papírszalvéta, a ruhából készült sokkal ünnepélyesebb, s állítsanak az asztal közepére gyertyát. Ne haragudjanak a férfira, ha mégsem hoz virágot, habár a lelkük mélyén számítottak rá. Mindenesetre érdemes előre virágról gondoskodni. Szóljon valami halk, kellemes zene, lehet Mozart, Frank Sinat-ra vagy bármi más, csak illeszkedjen az est hangulatához. Ha vannak gyermekeik, érdemes ezen az estén a nagymamák valamelyikénél altatni vagy időben lefektetni őket, ha másra nincs módjuk. Az egyéb italok mellett semmiképpen ne feledkezzenek meg a pezsgőről sem, hiszen ez csak fokozza az ünnep hangulatát, nem beszélve a fejekbe szálló, zsongító buborékokról, amely után elég egy forró csók... getlenül attól, ki hozta világra és ki akart megszabadulni tőle. Amennyiben ismertek a vér szerinti szülők, a felnőttkorba lépő gyereknek meg kell adni a lehetőséget, hogy megismerkedhessen, találkozhasson velük. Nem kell félni attól, hogy új családot választ azok helyett, akik kisgyerek kora óta nevelték. A nevelés folyamatában, a kapcsolat alakításában megvan annak lehetősége, hogy ne okozzon válságot a gyermeknek, ha a vér szerinti szülőkről tudomást szerez, vagy velük személyes kapcsolatba kerül. nCCCPTCK A kölninek nincs mindenkin egyforma illata, mert minden ember bőrének más a pH értéke, azaz különböző a hámréteg savköpenyének összetétele. Az illatszerek illatát egyébként nemcsak ez, hanem a pillanatnyi testhőmérséklet, a ruházat és az elfogyasztott ételek fűszerezett-sége is befolyásolja. Nem érdemes hát olyan kölnit megvásárolni, aminek az illata máson tetszik meg anélkül, hogy magunkon is kipróbálnánk. Sokan azért nem mernek púdert használni, mert ezekről a készítményekről az terjedt el a köztudatban, hogy szárítják a bőrt. A ma kapható, úgynevezett mattosító púderek inkább védenek, mint szárítanak. Adalékanyagaiknak köszönhetően megszüntetik az áll és az orr fénylését, hatásukra az arcbőr bársonyos tapintásúvá válik, és jobban ellenáll a környezet ártalmainak. Azok, akik kontaktlencsét használnak, óvatosan használják a szem ékítésére, szépségének hangsúlyozására alkalmas kozmetikumokat. Ebben az esetben tilos olyan szépítőszert használni, amely irritálhatja a szemet. Óvatosan használják a spirált, s kontúrceruzát is csak a szem \'külső ívén érdemes használni. A porpúderrel is érdemes óvatosan bánni, apró részecskéi ne szálljanak a szembe. Fontos, hogy a kontaktlencsét mindig sminkelés előtt tegyük a helyére. A széles és dús szemöldök szálai néha rakoncátlanok, de néhány apró trükkel rendbe-hozhatók. Ha például a szemöldökkefére kevéske lakkot permetezünk, s ezzel simítjuk el a szemöldököt, kevésbé kuszálódhatnak szálai. Ha valaki erősen szennyezett levegőjű munkahelyen dolgozik, a tévhittel ellentétben, semmi problémája nem származik abból, ha naponta, hajat mos. A megfelelően kiválasztott, kímélő sampon nem árt a hajnak, s a fejbőrt sem szárítja ki. A túl gyakori kondicionálás és pakolás azonban a hajat fénytelenné, nehézzé teheti. VÁLTOZÁS A kismamák általában kí-vánósak. Többségük a sós és a savanykás ételeket részesítik előnyben, ugyanis a bennük zajló hormonális változások eredményeként a sós ingerküszöb 110, míg a savanyú 89%-kai emelkedik. Ez abban nyilvánul meg, hogy nyelvüknek kétszer annyi mennyiségre van szüksége, mint általában, hogy ugyanazt az Tzhatást érezzék. Az ízlelés hirtelen változásai egyébként nemcsak a terhesség velejárói, hanem lehet jele a cukorbetegségnek, ez esetben semmi sem lesz megfelelően édes a megszokott cukormeny-nyiségtől. A pajzsmirigy és a mellékvese elégtelen működése is ízérzékelésbe-li változást hoz. A depressziónak is lehet tünete a gyengébb ízérzékelés. S a dohányzás is tompítja az ízek érzékelését, különösen az édesét, a savanyúét és a sós ízekét. PRAKTIKUS TANÁCSOK * Nem ég oda a tej, ha a lábast előbb vízzel kiöblítjük, vagy a régi lábast vékonyan bezsírozzuk. * Nyáron a tejet egy csipetnyi szódabikarbónával forraljuk fel, így nem savanyodik hamar. * Friss élesztőt eltarthatunk pár napon keresztül, kis pohárba benyomva és lefelé fordítva. * Az újburgonyát hámo-zás előtt erősen sózzuk meg, így héja könnyen lejön. * Ha olajjal sütünk, nyissunk ablakot, utána csináljunk kereszthuzatot. * Ha nagyon erős a hagyma, tisztítás után felvágásig tartsuk hideg vízben. * Tűzálló tál helyett erős gránittálat is használhatunk. SALATA-MIX TAVASZI VEGYES SALÁTA Hozzévalókt I tiágy fej saláta, eigy kávéskanál eeet? 4*5 kávéskanál olaj, egy kávéskanál mustár* egj csipet söYegy mokkáskanál tűkor, 1 csokor metélő* hagyma, 10 dkg ementáli sajt, 10 dkg sonka, 2 alma, 2 kemény tojás, 1 csomó piros retek. A salátát leveleire szedjük, megmossuk, lecsöpíigtetjük cs ki is nyomkodjuk belőle a vizet, majd apróbb darabokra vágjuk* A m ustárf kikeverjük az ecettel, a cukorral és a sóval, beletesszük az összevagdalt hagymát* beleuntjuk az olajat, s sűrű mártást keverünk. Lhhe forgatjuk a majdnem száraz sa* lálalevetekeU aztán a kockára vágott sajtot, a sonkát, a meg* hámozott almát és cikkekre vágva a kemény tojást. A retekkel díszítjük. ROPOGÓS SALÁTA U0izá*aiók: 2 szál sárgarépa, I jégsaláta, 1 salátaszív, IS dkg mirelit kukorica, 1 kisebb kígyóuborka, 1 szál halványító zeller, I kis fej hagyma, olaj, só, bors, petrezselyem, citromlé. Sós vízben megfőzzük a ku- koricát, majd lecsöpögtél jük. A sárgarépát lekapargatjuk, megmossuk és hajszálvékonyan ff I -karikázzuk, a halványító zeller szárát felszeleteljük, levelet apróra metéljük. Vékony csíkokra vágjuk a jegsatátát, a látaszívet felnegycdeljük. Salátástálban összekeverjük a citromlevet, a reszelt hagymát, az olajat, sót, borsot, majd hozzáforgatjuk a Saláta hozzávalóit. Kgy órát érleljük, petrezselyemmel díszítve tálaljuk. PILLANGÓSALÁTA Hozzávalók: 30 dkg pillangótészta, 15 dkg főtt marhán veti, 2 paradicsom, I salátauburka, 2 evőkanál olaj, só, bors. fél estikor petrezselyem, citromlé. A tésztát a szokásos módon, forrásban lévő, bő, sós vízben megfőzzük és leszűrjük. A füstölt nyelvet felszeleteljük, majd kisebb kockákra vágjak. A paradicsomot forró vízbe mártjuk, héját lehúzzuk, majd csíkokra vágjuk. A meghámozott uborkát felszeleteljük. Nagyobb tálban összekeverjük az olajat a sóval, borssal, finomra vágott petrezselyemmel és citromlével, majd beleforgatjuk a tésztát. Hozzákeverjük a húst, a zöldségeket és egy órán át érleljük. 22 l[ KANIZSA - 7*m*i*t6t J 19í><>, június 7v Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk. A KANIZSA ŰJ6ÁG KFT. vállalja: újaégok • fizóréáapok • nóvjegyfcártyák • nyomi^véöyal • könyvek • meghívók és minden egyéb nyomdai munka azedéaét, tördelését valamint nyomdai kivitckaséact OLCSÓ AR, MEGBÍZHATÓ MINŐSÉG! LAPOSTETŐ-SZIGETELÉS leinformálható referenciáidul, szaktanácsadással Tetőfedés, bádogos munkák, épületfelújítás, korszerűsítés. TERVEZÉSTŐL AZ ÁTADÁSIG! Pluszt adunk önnek: garancia, minőség, kedvező ári Tel.: 93/310-796, 60/399-651 Nagykanizsa, Deák tér 2. l^jCf^^ - Akar Ön kulturált körülmények között étkezni, fagyizni? Térjen be hozzánk! Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk. KREMZNER RESTAURANT Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057 NAGYKANIZSA H MEGYEI ff JOGÚ VÁROS P ÖNKORMÁNYZATA Nagykanizsa, Eötvös tér 28« Julius Meinl, 4 KANIZSA TREND m A SZÍNES ÉS TERMÉSZETES VILÁG KANIZSA Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban a KANIZSA TREND KFT. BÚTORÁRUHÁZÁBAN. Trend Kf 8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: (93) 310-505 KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040 Hibabejelentés: 311-442 Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése; belső gázszerelések. MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG 1033 Budapest, Kaszásdűli u. 2. II. m. Postadm: 1519 Budapest, Pf.: 248 Telefon: 250-0020, 250-0311 Telefax: 185-1268 INFORMÁCIÓ még ma... a holnap LEGYEN A PARTNERÜNK! VÁLLALJUK: - társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését, - adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést, - vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást. PANNONCONSULT KFT. Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196 199«. június 7. KANIZSA - Sfi*u 23 Tornagyőzelem az ifiknél A labdarúgó NB II-ben szereplő Olajbányász ifjúsági együtteső németországi meghívásnak tett eleget, amikor a Bajorföldön rendezett nemzetközi tornán vettek részt. - Minden szempontból nagyszerűen sikerűit csapatunk nemzetközi szereplése. Altenkirchen csapatát 10:1 arányban győztük le, majd a döntőben az Erkensch-wick ellen 2:0 arányban kerekedtük felül - kezdte Vlaszák Géza. az olajosok szakágvezetője, a csapat trénere, majd így folytatta: - Ebben a korosztályban mi előrébb tartunk a németeknél, de aztán fordul a kocka, hiszen néhány év múlva a németek utcahosszal megelőznek bennünket a felnőttek mezőnyében, ahova ezek a mai srácok kerülnek. Egyébként nagy közönségsikert arattunk, nagy elismeréssel szóllak Balogh, Beke, Németh, Fehér és a gólkirály Gazda teljesítményéről, akik mellett szerepelt még Csörgics (kapus), Hos-tyánszky. Imrei, Bencsik, Simon, Szűcs. Korpics, Boa. Pongrác, Kele, Baj, és Józsa. Ez a siker jót tett a fiáknak, akiknek ugyan elszálltak az NB l-es reményei, de bízom, hogy odaérünk a harmadik helyre. HÁROM PONT Nagy meleg, tartalékos csapat fogadta a Zárda úti stadionba kilátogató mintegy ezer nézőt a Paksi Atom SE elleni bajnoki mérkőzésen. A tét nagy volt a hazaiak számára, kiknek a versenyfutáshoz kellett a három pont, pedig az olajosok közül hiányzott Své-lecz csapatkapitány - Keszeg vette át a tisztet - és Szőke. A hazai gondok ellenére az olajosok elhárították az atomtámadást, begyűjtötték a tervezett pontokat: Olajbányász-Paks 2-1 (l-l) A vendégek autóbuszának meghibásodása miatt húsz perc késéssel kezdődött el a mérkőzés, amelytől Szabó Imre, az olajosok trénere győzelmet várt, de Pusztai László, a vendégek mestere is bizakodó volt. Remekül kezdett az Olaj. A negyedik percben Vidóczi akár a vezetést is megszerezhette volna, de a kapus nagyszerűen avatkozott közbe. Nem sokkal később Filipovics tizenkét méteres lövését ütötte szögletre a kapus, majd az idegenlégiós labdájáról lemaradtak a belsők. Negyedóra eltelte után szabadrúgással veszélyeztetett az atom, de Czi-góth nagy nehezen mentett. A huszadik percben, a nyolcadik hazai szöglet után szerzett vezetést az Olaj, amikor Visnovics labdáját az ügyeletes gólvágó, Filipovics egy lépésről fejelte a kapuba. 1-0. Az ellentámadást Búzás vezette, aki elől Keszeg az utolsó pillanatban mentett. A huszonhetedik percben Szálai durva hibát vétett, de a veszélyes helyzetben Baloghnak sikerült tisztázni. Három perccel később Vidóczi tizennyolc méteres szabadrúgását a kapus a jobb alsó sarok elől ütötte szögletre. Támadott, jól játszott az Olaj, de aztán a harminchatodik percben egyenlítettek az atomosok, amikor Kádár mesterien lépett ki és tizenkét méterről bombázott a kapuba, l-l. A félidő hajrájában nagy tűzijáték volt a paksi kapunál, Vidóczi -nagy helyzetben alig lőtte mellé a labdát. Szünet után Kiss közeli fejesét bravúrral védte a kapus, majd a csereember Kovács hibázott nagy helyzetben. Az olajosok kezdeményeztek többet, de néhány játékos mérsékelt játéka miatt sokat bosz-szankodott . a közönség. A kontrák veszélyesek voltak. Az ötvenhetedik percben Czi-góth gyors és önfeláldozó ki-vetődéssel mentett, majd a hatvankettedik percben Szálai a gólvonalon tisztázott. A hajrában hullámzó volt a játék, miközben mind a két oldalon alakultak ki gólszerzési lehetőségek. A találkozó vége előtt három perccel Fejes lőhetett volna gólt, de ekkor Czigóth lépett közbe. A találkozó, a három bajnoki pont sorsa a nyolcvannyolcadik percben dőlt el. amikor Filipovics három méterről fejelt a kapu bal oldalába. 2-1. A kanizsaiak közül Czigóth néha bizonytalankodott, de két bravúrral jóvá tette hibáit. A védelemben Balogh volt a legjobb, aki segítette a támadásokat is. A középpályás sorban néhányan igen rosszul játszottak, viszont Vidóczi ezúttal remek volt. A lámadók közül Filipovics meghatározó szerepet töltött be, akinek két pazar, fejes gólja döntötte el a mérkőzés sorsát. A játékosok egyéni teljesítményét így értékelte Lelkes Kálmán, az olajosok létesítményvezetője: Czigóth (7) -Szálai (7), Keszeg (6), Kiss (6). Balogh (6) - Gyulai (4), Vidóczi (7), Visnovics (5), Molnár (5) - Filipovics (8), Pécsi (5). Csereként szerepelt Kovács és Koller, Gyulai, illetve Molnár helyett. A mérkőzés után Szabó Imre így összegzett: - Csapatunk erejét mutatja, hogy elbírt egy hatalmas, egyéni hibát és három nagyon gyenge teljesítményt is. Pusztai László így búcsúzott a mérkőzés után: - A találkozón az döntött, hogy a Kanizsának volt egy Filipovicsa. A bajnokság élcsoportja három fordulóval a bajnokság befejezése előtt: 1. Siófok 58, 3. Matáv SC, Sopron 53, 3. Olajbányász 51, 4. Rákóczi Kaposcukor 49 pont. Az olajosok vasárnap a Soproni LC vendégei lesznek, ahol az eltiltott Svélecz kivételével minden játékos a szakvezető rendelkezésére áll. Balogh Antal VERSENYFUTÁS A BAJNOKI CÍMÉRT A megyei labdarúgó-bajnokságban ádáz küzdelmet folytat a bajnoki címért s ezzel az NB III-as szereplés kiharcolásáért a Lenti és a Miklósfa. Az utóbbi fordulóban a két ponttal vezető lentiek és a rivális miklósfaiak is nyertek s így aztán az élen a helyzet változatlan, azaz minden a vasárnap Lentiben sorra kerülő rangadón dől el. A miklósfai gárda hazai környezetben az FC Napred ellen lépett pályára. Az esélyes hazaiak simán hozták a találkozót a lelkes vendégek ellen, akiket 7:3 arányban győztek le. Különösen Kütsön volt elemében, aki öt (!) gólt szerzett, míg Lovkó és Skub-lics egy-egy alkalommal talált a kapuba. A MÁV NTE együttese az FC Keszthely csapatát fogadta. A betervezet vasutas-győzelem meglett 3:2 arányban, de ezúttal a szerencse is melléjük pártolt, hiszen a győztes találatot az utolsó percben érték el. Gól: Kalinics (2), Kovács A. A Kiskanizsa Gyenesdiáson készült a helytállásra. A félidőben Trencséni találatával még 1:0 arányban vezettek a Sáskák, de aztán a hazaiaknak sikerült fordítani, akik 2:1 arányú győzelmet arattak. B. A. 24 ( KANIZSA - Sfunt \\ RIBLI KANIZSÁN MARAD A Tungsram sakk szakosztálya évadzáró kibővített és bensőséges ünnepségét a Central étteremben tartotta meg, amelyen a fáradhatatlanul tevékenykedő csapatvezető, Kassai Zoltán köszöntötte a mintegy félszáz résztvevőt. Dr. Horváth György, az Önkormányzat kulturális, oktatási és sportbizottságának vezetője nagyra értékelte a szellemi sportot művészi fokon megvalósító lámpagyáriak helytállását. Horváth Miklós, a Tungsram Rt. nagykanizsai gyárigazgatója a történetiség mellett bemutatta a megtett utat, s vázolta ebben a gyár szerepét. Gratulált az elért nyolcadik helyhez, a nagyszerű sikerhez, a jó közösségi szellemhez. Felvetette az Ön- A vízilabda OB II. felnőtt mezőnyében befejeződött a tornarendszerű 1995/96. évi bajnokság, melynek három csoportjában huszonegy csapat szerepelt. A Nyugati csoportban részt vevő kanizsai juniorok, a Vízmű SE újonc felnőtt csapata jóval a várakozás fölött teljesített, amelyről Koszper László, a kanizsaiak technikai vezetője így összegezett. - A fiatal csapat nagyszerűen A tenisz OB II. „A" csoportjában szereplő Olajbányász férfi játékosok, a többségében saját nevelésű, tizenéves tehetségek a további osztályos szereplésért küzdenek. Az új rendszerű bajnokság első szakaszában a sorra került három találkozón egy győzelmet arattak és két vereséget szenvedtek. Hazai kormányzat, a képviselők felelősségét a minőségi sport támogatása kapcsán, és bejelentette, hogy ez a sportág tartható, támogatható. Nádasi Tamás, a városi szakszövetség vezetője, versenyző a városi összefogás szükségességét hangoztatta, dicsérte a szakosztály mellé felsorakozott mintegy félszáz szponzort, köztük az újakat -Providencia Biztosító, Bár-dossy Gábor, valamint ZAEV Rt., Horváth József -, a város vezetésének segítségét, az OB l-es és OB Il-es csapat kitűnő szereplését, az utánpótlás országosan jegyzett nagy eredményeit Bagonyai Attila vezetésével. Kassai Zoltán részletesen értékelte az élvonalbeli csapat mutatkozott be a felnőttek OB II-es mezőnyében. A Szőlösi-csapat csoportjában az előkelő második helyet szerezte meg, összesítésben a 4—6. helyen zárta az első felnőtt bajnoki évadját. Mindez jelzi, hogy szakmailag jó kézben van a csapat, s ha a feltételek tovább javulnak, akkor nagyobb eredmények elérésére is képes a kanizsai szakág. A csapat remekelt, de külön is rászolgál a kiemelésre a ka- környezetben 6:3 arányban nyerték a Keszthely elleni zalai rangadót. (Győzött: Faikas Kornél, Tá-losi Dániel, Gyenes Mátyás. Szen-nay András és a Dzsobák-Tálosi, valamint a Farkas-Gyenes páros.) A hazai folytatásban, a Balatonalmádi ellen kidomborodott a vendégek nagyobb tudása, akik 6-3-ra nyertek az olajosok ellen. Győzte- és a tartalékok elért eredményeit. Bejelentette, hogy megkezdődtek az új szerződések megkötésének előkészületei. - Ugyan még sok a nyitott kérdés, de nagy örömmel mondhatom, hogy Ribli Zoltán nemzetközi nagymester, az él-táblás és szaktekintély ősztől is a lámpagyári csapatot erősíti. Kell viszont egy nemzetközi mester, hiszen szeretnénk a hatodik helyre felkerülni. Kár, hogy Kiss László, egykori játékosedző - akinek sokat köszönhetünk - és lánya, Judit önálló utat választottak, s nem bennünket erősítenek - hangoztatta a csapatvezető, akinek segítőtársa Somogyi Jenő lett._ B. A. pus Kiss Csaba, aki kimagasló teljesítménnyel járult hozzá az eredményességhez. A bajnokság során a szakvezető a következő játékosokat szerepel-• tette: Kiss, Leposa és Golecz (kapusok), Rejtő, Szabó, Nagy, Karácsony, Simonka, Gruttó, Révész, Markó, Herke, Ludvig, Kurucz, Kaszper D., Horváth D., Horváth P. és Horváth R. (mezőnyjátékosok). B. A. sek: Dzsobák Tamás, Tálosi és a Dzsobák-Tálosi duó. A szakaszzárón a nagy favorit Elektromos vendégei voltak az olajos-fiatalok. A kitűnő fővárosiak igazolták a papírformát, akik magabiztos játékkal arattak fölényes győzelmet. B. A. 1W. június 7. Formális évadzáró A kézilabda NB I B Nyugati csoportjában befejeződött az 1995/96. évi bajnokság. A nők mezőnyében az elmúlt évi bronzérmes Olajbányász hosszú időn át nagy küzdelmet folytatott a bentmaradá-sért. A tavaszi sorozat aztán meghozta a további NB I B-s szereplést, a csapat az utolsó előtti fordulóban bebiztosította a második vonalban maradást. Az évadzárón: Magyar Kábel-Olajbányász 33-21 (15-8) A formális évadzárón az él-csoportbeli fővárosiak repülőrajtot vettek. Az ötödik percben már öt góllal vezettek és az első félórában eldöntötték a találkozó sorsát a tartalékos olajosok ellen. A bajnokságból búcsúzó csapat: Horváth - Gombor 7. Kiss 1, Majoros, Vass 1, Sza-konyi 7, Alpár 1. Csere: Nagy (kapus), László 4. Edző: Varga József _B. A. Majdnem sikerült A kosárlabda NB II. Nyugati csoportjában szereplő Kanizsa Kosárlabda Klub férfi csapata zalai rangadókkal zárta bajnoki szereplését. Az újoncok előbb az egerszegi tartalékoktól négy(!), majd a lentiektől hatpontos vereséget szenvedtek. Kanizsa KK-ZTE-Goldsun II. 83-87 (38-40) A befejező percekben több ziccert hibáztak a kanizsai fiúk. (Ld.: Farkas 31, Czifra 14, Svélecz 13, Németh 12.) Lenti TE-Kanizsa KK 91-85 (46-38) A dobóversenyt Pergelek nyerték. (Ld.: Remenár 26, Farkas 24, Svélecz 13.) B A. VÁRAKOZÁS FÖLÖTT SZEREPELTEK GYŐZELEM A ZALAI RANGADÓN 199«. június 7. KANIZSA - gtgg 25 A bajnok nyerte a rangadót A baseball országos bajnokság első osztályában szereplő ANTS Thury Western-RO-TARY ezüstérmes gárdája -egy mérkőzést kivéve - befejezte az idei bajnoki sorozat első, odavágó szakaszát (az időjárás miatt elmaradt Szentendre elleni találkozót az alapszakasz befejeztével rendezik meg). A kanizsai „hangyák" az idei évre merész tervet kovácsolnak,-akik a bajnok United „megfogására" készülnek. Nos, a ma helyzete még a fővárosiak mellett szól, az erőviszonyok tekintetében a több profival jobbak a bajnokok. Ez aztán meglátszott a Thury-pályán sorra került rangadón is, ahol biztosan kerekedett felül a bajnok az ezüstérmes ellen. A többi találkozón viszont bejött a papírforma. A kanizsaiak valamennyi ellenfelüket biztosan győzték le. tartják a második helyüket négy győzelemmel és egy vereséggel. Az eddig lebonyolított találkozó- BASEBALL kon a következők szerepeltek: Darabos Gábor, Barbalj.cs László, Yamada Koichi, Naka-gawa Toshikazu, Szécsényi Attila, Szili Zsolt, Ivanics István, Weinausz Ferenc, Traub Attila, Poprádi Zoltán. Helytálló újoncok Az OB II-ben újonc kanizsaiak a várakozásnak megfelelően vették az eddigi akadályokat, akik körmérkőzéses rendszerben vívják bajnoki mérkőzéseiket a csapatkapitány Kálmán László irányításával. A csapat három győzelmet aratott, három alkalommal szenvedett vereség, tehát ötven százalékos teljesítménynyel, tisztes helytállással vesz részt a minőségi osztályban. Gondi Zoltán játékosedző és Kálmán csapatában a következők szerepeltek eddig: Varga Tamás, Mesztegnyei Krisztián, Fertigh István, Bolf László, Pataki Balázs, Magyar Béla, Kápolnás Zoltán, Szilágyi Tamás. A lányok is elkezdték A softball országos bajnokságban résztvevő hat csapat megkezdte a bajnoki szereplését, köztük a Thury Western-ROTARY együttese. Az elmúlt bajnoki évadban újonc kanizsaiak, a bronzérmes együttesnél a bajnoki rajt előtt változás történt a szakmai munka irányításában. Traub Attila, a korábbi edző helyett Gyimes Magdolna lett a játékosedző, akinek irányításával a következő kerettagok készülnek a dobogós helyek valamelyikének megszerzésére: Mesz- VASUTAS SIKER A kosárlabda NB l-es mezőny B-csoportjában befejeződött a rájátszás, véget ért az 1995/96-os küzdelemsorozat. A kanizsaiak a befejező szakaszban a csoport 7-10. helyért viaskodtak a riválisokkal, akik az utolsó előtti fordulóban ugyan kikaptak, ám a zárófordulóban javítottak, amikor győzelemmel búcsúztak, ami a nyolcadik helyet eredményezte. A MÁV NTE együttese Nagykőrösön 83:78 (34:39) arányban vesztett (ld.: Simonne 19, Torna 17, Lánczos 16, Szabó 12). - Az első játékrész változatos küzdelmet hozott. Kezdetben a hazaiak mentek el, majd tízpontos hátrányunk után a csapat feljavult és jó játékkal előnyt szerzett. A döntő fordulat a második félidőben volt, amikor mi védekezésben visszaestünk és hibáinkat sikerrel használta ki a hazai együttes - értékelt Vágvölgyi Tamás, a vasutasok edzője. Az évadzárón MÁV NTE-PEAC PPTSE 87-65 (36-27) A mérkőzés esélyese a kanizsai csapat volt, amely úgy kezdett, ahogy azt a szakveze- tés eltervezte. A félidő közepén már megnyugtató előnnyel vezettek. Szünet után a vasutasok percei következtek, akik nagyszerű, helyenként látványos játékot nyújtottak, s ebben a csapat minden játékosa kivette részét, akik nagy közönségsikert arattak, A befejező percekben a szakvezető már az ifjúsági csapatot szerepeltette. A bajnokságtól búcsúzó csapat: Torna 18, Pintér 17, Simonná 12, Lánczos 10, Szabó 14. Csere: Bedő 4, Vágvölgyi V. 8, Vágvölgyi K. 4, Hujber. Edző: Vágvölgyi Tamás._ B. A. RUTINSZERZES A KDKK leány kadettcsapata Szombathelyen szerepelt a korosztály országos döntőjében. A kanizsai lányok az erős mezőnyben a nyolcadik helyen végeztek, miközben a riválisok általában a hajrában kerekedtek felül. A kanizsaiak a Szekszárd csapatát három ponttal verték, az FTC 85:66, a PVSK-Dália 86:53 arányba nyert a KDKK ellen. Az 5-8. helyért sorra került találkozókon a Soproni Postás 87:77, a Közgáz 85:71 arányban kerekedett felül az egy évvel fiatalabb kanizsaiak ellen. A KDKK együttese jól alapozott a jövő évi versenyekre, amelyben most a következők érték el a nyolcadik helyet: Horváth Andrea, Németh Adél, Simon Szilvia, Pál Eszter, Szabó Ágnes, Bem Judit, Gróf Márta, Zadravecz Adél, Göncz Erika, Kiss Mária, Muk Gyöngyi. Edző: Gábor Erzsébet. B. A. tegnyei Gabriella, Poprádi Eszter, Kápolnás Edina, Kovács Rita, Csizmadia Andrea, Horváth Zsuzsanna, Kun Zsuzsanna, Leránt Lívia, Sámel Mónika. A kanizsaiak a fővárosban, az United ellen kezdték meg idei szereplésüket. A találkozón a hazaiak nagy küzdelemben kerekedtek felül 21:16 arányban. A második fordulóban ismét Budapesten léptek a küzdőtérre a kanizsai lányok, akik megszerezték első győzelmüket. A 424. Alaplabda ellen 22:13 arányban nyertek Gyimesék. A bronzérmesek vasárnap mutatkoznak be hazai környezetben (Thury pálya, délután egy óra), akik az óbudai csa-patot fogadják._ Balogh Antal Sporthétvége PÉNTEK Labdarúgás. NB II. Ifjúsági: Olajbányász-EMDSZ Soproni LC, Volán-Dózsa pálya, 13.00 (serdülők: 11.00) VASÁRNAP Labdarúgás: Megyei: Kiskanizsa-Páterdomb, 17.00. Városkörnyék (kezdés 17 óra): Miháld-Zalaszentba-lázs, Belezna-Liszó, Baj-csa-Galambok, Murakereszt-úr-Nemespátró. Softball. OB: Thury Western-Rotary-Óbudai Brick Factory, Thury pálya 13.00. Természetjárás. Az Olajipari TBE túrája. Indulás: autóbusz-állomás, 6.30. Gyalogtúra: Maróc-Báza-Bázakerettye, Táv: 12 km. Visszaérkezés: 17.00. HÉTFŐ Labdarúgás. Városi kispályás, II. osztály, Mindenki Sportpályája, 17.15. KEDD Labdarúgás. Városi kispályás, I. osztály, Mindenki Sportpályája, 17.30. 26 KANIZSA - /Ipné. 1996. június 7. LAN CSASZI Ingatlanügynökség Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 Zákányban 97 nm-es, 3 szobás, 6 éves, garázsos, pincés; tehermentes, családi ház 2800 nm-es telekkel eladó vagy Nk-i házra cserélhető. Irányár: 4.7 itiR. Kod: 155. (17567 K) _ Letenyén 76 nm-es, 1+1 félszobás, 40 éves, komfort nélküli családiház 898 nm-es telekkel eladó. Irányár: 750 eR Kód: 145. (J7568 K)_ Szepeüieken 150 nm-es, 2+2 félszobás, 2 szintes, 2 fürdőszobás, garázsos, pincés, teraszos, 6 éves családi ház, 900 nm-es telekkel eladó. Irányár 4.2 niFL Kód: 138. (17569 K)_ Nk-án a katonaréten 3 szobás. 90 nm-es, egyedi gázfűtéses, 40 éves családi ház 1080 nm-es telekkel eladó. Irány- ár: 3,5 mR Kód: 110. (17570 K)_ Újudvaron 100 nm-es, 2+2 félszobás, egyedi gázfűtéses, garázsos, 2 szintes családi haz 700 nm-es telekkel eladó vagy Nk-i lakásra cserélhető. Irányár: 4 mR Kód: 147. (17571 K)_ Lelenyén 280 nm-es, 2szintes, 3+4 félszobás, amerikai konyhás, egyedi gázfűtéses, 5 éves családi ház eladó. Irányár: 7 mR Kód: 144. (17572 K)_ Nk-án a belvárosban 74 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses, 7 éves-étkezős, pincés, erkélyes lakás eladó. IráiiYár: 43 mR Kod: 120,(17573 K)_ Nk-án a belvároshoz közel, 1+1 félszobás, 50 nm-es, pincés családi ház 720 nm-es telekkel eladó. Iránvár: 3,2 mR Kód: 108.(17574 K)_ Kiskanizsáii 100 nm-es, 3+1 félszobás, egyedi gázfűtéses, beépített tetőteres, 2 garázsos családiház 900 nm-es telek- kel eladó. Irányár: 5 mR Kód: 89. (17575 K)_ Palinban 3 szintes, 5 szobás, étkezős, 2 fürdőszobás, teraszos, garázsos családiház 562 nm-es telekkel eladó. Irány- ár:8,5mR Kód: 87,(17576 K)_ Kjskarazsáii 160 nm-es, 4 szobás, 2 konyha+étkezős, 2 fürdőszobás, 2 szintes családi ház, 2 garázzsal,540 nm-es telekkel eladó. Irányár: 8 mR. Kód: 88. (17577 K) Nk-án a katonaréten 140 nm-es, 5szobás, garázsos. pincés, egyedi gázfűtéses családi ház, 1100 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7,6 mR Kód: 78. (17578 K)_ Nk-án a belvároshoz közel,90 nm-es3 szobás, egyedi gázfűtéses családiház 30 nm-es pincével Üzletnek el- adó.Irányár: 2.5 mR Kód: 305. (17579 K)_ Nk-án a Rózsa utcában 55 nm-es, 2 .szobás, étkezős, erkélyes, vízórás, I éve felújított, első emeleti lakás eladó. Irányár 2 niFt. Kód: 306. (17580 K)_ Iharos beié nyben 140 nm-es, 2 szintes, 2+3 félszobás, 9 éves, Összkomfortos .garázsos .pincés családi ház 1015 run-es telekkel eladó. Irányár: 3,5 mR. Kód: 180. (17581 K) Miirakeresztúron 100 nm-es, uzlet+lakóház. tetőtérbeépí-tési lehetőséggel, garázzsal, 540 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3,8 mR Kód: 170. (17582 K)_ Nk-án belváros közeli, 1+2 félszobás, 64 nm-es, egyedi gázfűtéses, közös udvari (1 lakó) lakás eladó. Iránvár: 1.9 mR. Kód: 169.(17583 K)_\' Nk-án a belvároshoz közel 1+2 félszobás, egyedi fűtéses, 63 nm-es, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 3,6 mR. Kód: 168. (17584 K)_ Szepetneken 2 szintes. 240 nm-es, 4+1 félszobás, garázsos, 2 teraszos, pincés, telefonos családiház 800 nm parkosított telekkel eladó. Irányár: 10 inR Kód: 167. (17585 K) Szepetneken 105 nm-es, 3 szobás családi ház befejezetlen tetőtérrel, 1639 nm-es telekkel eladó OTP átvállalással is. Irányár: 3.5 mR K6d: 164. (17586 K)_ Szepetneken 80 nm-es, 3 szobás, komfort nélküli családi ház 1944-es telekkel eladó. Irányár: 900 eR Kód: 163. (17586 K)_*_ Letenyén 60 nm-es, 2 szobás, komfort nélküli családi ház melléképületekkel, 3600 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2 mR. Kód: 162. (17587 K)_\' Letenye központjában 100 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, pincés, garázsos. telefonos, utcafronti családi ház-rész eladó. Irányár: 6 mR Hiv. szám: 307. (17588 K) Szabadhegyen 1600 nm-es telek eladó. KözmŰveka telek szélén. Irányár: 1,5 mR Hív, szám: 254. (17589 K) Pécsen a kertvárosban 54 nm-es. 2szobás. 3. emeleti, kp. fűtéses, vízórás, erkélyes, felújított lakás eladó. Irányár 1.7 mR Hiv. sz: 244. (17590 K)_" Balatonmána-alsón 36 nm-es, 1 szobás, 10 éves, komfortos nyaraló 611 nm-es telekkel, pincével eladó. Irányár: 3.2 mR Hiv.sz:215. (17591 K)_ Balatonmána-alsón 90 nm-es, 20 éves, 4 szobás, garázsos .csatornázott, 2 szintes, 2 fürdőszobás nyaraló 600 nm parkosított telekkel eladó. Irányár; 4 mR Hiv. sz.: 293. [17592 K)_ A Förhénci hegyen 2800 nm-es zártkert tégla pincével, felszereléssel eladó. Irányár: 300 eR. Hiv. sz.: 245. (17593 K) _ ELADÁS * VETÉL * CSERE CSASZI CSASZI INGATLANÜGYNÖKSÉG Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012, 06/30/592-254 Családi házak, lakások, telkek nyaralók, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása. Értékbecslés. MEGBÍZÁSOKAT 1 ÉVES IDŐTARTAMRA VÁLLALUNK, AKÁR DÍJMENTESEN IS. A NAGYKANIZSAI IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 9.00-17.0Oig. KIRENDELTSÉGEINK: LETENYE, FENYŐ U. 10. KISKANIZSA, ZSIGÁRDI KÖZ 22. Tel.: 93/343-515 Tel.: 93/319-770 Nyitva tartás: Nyitva tartás: szerda: 15.00-18.00-ig csütörtök: 17.00-20.00-ig A Munkás utcában aknás garázs eladó. Iránvár 600 eR. Hiv. sz:238.(17594K)_ Balatonfenyvesen 60 nm-es.2+2 félszobás. 2 szintes, erkélyes, teraszos.20 éves nyaraló, 340 nm-es, parkosított te-lekkel eladó.Irányár 4,2 mR Hiv. sz.: 173. (17595 K) Balatonfenyvesen 62 nm-es, 2 szobás, teraszos, pincés, garázsos nyaraló 790 nm-es telekkel, 56 nm-es melléképülettel eladó. Iránvár: 4,2 mFt. Hiv. sz.: 93.(17596 K)_ Bagolán 136 nm-es, 5 szobás, 2 szintes, 5 éves, 2 fürdőszobás, garázsos családi ház iiKUéképulettel. 600 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7 mR.Hiv.sz.: 165.(17597 K) Palinban 130 nm-es, 2 szobás, 5 éves, 2 szintes családi ház befejezetlen tetőténei, garázzsal, 900 nm-es telekkel cl adó. Irányár: 4,4 mR. Kód: 296. (17598 K)_ Nk-án a K-i v.tészben 51 nm-es, 1+1 félszobás, 6. emeleti, vízóiás, erkélyes, felújított lakás eladó. Irányár: 1.6 mR Hiv. sz: 314. (17599 K)_ Nk-án a Teleki utcán 54 nm-es, 2 szobás, erkélyes, kp. fűtéses, 2. emeleti,tehermentes lakás eladó. Irányár: 1,9 mR Kód: 280/96. (17600 K)_ Letenyén 100 nm-es, 3 szobás, 50 éves, garázsos, pincés családi ház melléképületekkel, 3600 nm-es telekkel eladó. Irányár: 1,8 niR. Kód: 287. (17601 K)_ Nk-án a belvárosban 88 nm-ees,telefonos, I. emeleti üzlet eladó vagy bérbeadó. Hiv. sz: 285. (17602 K)_ Szepetneken 70 nm-es, 2 szobás, 50 éves, komfortos családi ház 900 nm telekkel eladó. Irányár: 1,5 mR. Kód: 273. (17603 K)_ Nk-án a Zemplén utcában 54 nm-es,2 szobás, vízórás, re dőnvös, felújított, 2 erkélyes, 4. emeleti lakás eladó. Irány- ár: Í,8 mR Kód: 259. (17604 K)_ Nk-án a Liszt utcában 64 nm-es, 3 szobás,vízórás, felújított, földszinti lakás eladó. Iránvár2.65 mR. Kód: 256. (17605 K)_ Inkcn 88 nm-es, 2+1 félszobás, 60 éves, komfortos családi ház melléképületekkel, 4300 nm-es telekkel eladó. Irány ár: 1,6 mFt. Kód: 250. (17606 K)_ lukén 95 nm-es, 3 szobás, 25 éves, komfortos, garázsos családi ház 1330 nm-es telekkel, műhellyel, faházzal, melléképületekkel eladó. Irányár: ?5 mFt. Kód: 237.(17607 K)_ Nk-án 80 nm^s. 2 szobás, egyedi gázfűtéses, garázsos, pincés családi ház, 220 nm-es telekkel eladó. Iránvár: 3 mR. Kód: 236. (17608 K)_ Nk-án belváros közeli, 32 nm-es, 1 szobás,komfort nélküli, közös udvan lakás, egyedi gázfűtéssel eladó. Irányár: 650 eR Kód: 222. (17609 K) _ Nk-án a K-i városrészben 1+1 félszobás, 42 nm-es, 10. emeleti lakás eladó. Irányár: 135 mR Kód: 191. (17610 K)_ Nk-án Bartók B.utcában 39 nm-es, 1 szobás, egyedi gázfűtéses, földszinti, vízórás lakás eladó. Irányár 1,35 mR. Kód: 299/96.(17611 K)_ Nk-án a K-i v.iészben 64 nm-es, 3 szobás, 2 erkélyes, vízórás ,8. emeleti lakás eladó v. kisebb lakásra cserélhető a 3. emeletig, irányár: 1,8 mR Kód: 234/96. (17612 K) Nk-Sáncban 72 nm-es, 2+1 félszobás, egyedi gázfűlé-ses étkezős családi ház aknás garázzsal, mellék-épületekkelzárt terasszal, műhellyel, 2160 nm-es telekkel eladó. Irányár: 5,4 mR. Kód: 198. (17613 K)_ Nk-án a belvároshoz közel 1 szobás, egyedi gázfűtéses, közös udvahlakás eladó vagy nagyobbra cserélhető. Irányár 1,4 mR Kód: 300. (17614 K)_ Lelenyén 70 éves, 60 nm-es, 2 szobás, komfort nélküli családi ház 720 nm-es telekkel, fele részben vályogfallal eladó. Irányár 700 eR Kód: 303. (17615 K)_ Becsehelyen 30 éves, 2 szobás, komfort nélküli családi ház 3561 nm telekkel eladó. Irányár 1.25 mR. Kód: 302.(17616 K) _ „ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371 Nk Sáncban 5 szobás 155 nm-es. 1966. évben épült családi ház eladó. A ház 1986 évben épült és 777 aöl telek (udvar, kert) tartozik hozzá. Irányár 5 MR. (14851 K) Nk-Palin főutcájában 3 szobás, 90 nm alapterületű családi ház 28181 nm összterülettel eladó. A terület gazdálkodásra kiválóan alkalmas. A ház elcserélhető családi házzal Nagykanizsán, v, Zalakaroson érlékegyeztetéssel. Irányár 4MFL(148S3 K)_ Zalakarosi társasházban 4 szobás, 4 fürdőszobás, 2 konyhás ház eladó. A szobák különbejáratúak. Alapterület 140 nm. Irányár 4.5 niR+bútorzat 0,5 mR (14854 Kj Nk-Miklósfán 1.5 szobás, fürdőszobás, külön WC-vel fŐ-zőfülkével étkezővel rendelkező ház eladó Az ingatlanhoz 900 n.öl telek tartozik 40 db gesztenyefával. Az ingatlanon két melléképület és egy fedett pihenő van. Irány ár: 3 MR. (14855 K)_ Csapi hegyen 400 n.öl zártkerti ingatlan 200 tőke nemes szőlővel gyümölcsfákkal és kb. 100 db fenyővel eladó. Az ingatlanon lakható pince van. Irányár: 300 eFl (14856 K)_ Zalakaroson 2 szobás, 44 nm-es, panorámás két szintes hétvégi (téliesített) villa eladó. Az épületei két oldalon terasz veszi körül. A panoráma nagyon szép. Villany, víz van. A hozzátartozó terület (udvar, kert) 150 n.öl. Villany, víz, portalanított út van. Irányár: 2,5 MR (14858 K) Nk-án Csengery utcában 3 és fél szobás 2 fürdőszobás, felújított családi ház, egyedi fűtéssel eladó. Az udvaron tégla garázs, az alapterület 110 nm (a házé) A tetőtér he építhető. Irányár 5 MR (14859 K)_ Somogycsicsón (Nagykanizsától 25 km-re) 1.5 szobás, fürdőszobás, előszobás, előteraszos családi ház, gazdasági épületekkel eladó. Irányár: 1.4 MFt (14860 K)_ Balatonmagyaródon 2,5 szobás, konyhás ház eladó. Fürdőszoba hely kialakítva Zuhanyozási lehetőség van. Külön WC helyiség, derilÖvel. A csatomázás 1996. évre tervezve. A házhoz kb. 800 nm terület (udvar, kert) tartozik. Irányár: ?5 MR (14861 K)_ Zalakaros Felsőhegyen kb. 200 aöl szőlő téliesített Dombóvári faházzal (30 nm-es) eladó. A házon nyitott terasz, két hálóf Ulke. f őzőf Ulke és tusoló van. A terasz mellett ktt lön tároló van. Irányár: 1.7 MR. (14862 K)_ Nk-Szabadhegyen kb. 500 aöl telek knűiiö helyen, romos épülettel eladó. Irányár: 950 eR (14863 K)_ Vajda-Cserfőn 700 n.öl ingatlan pincével eladó. Az ingatlanon 300 n.öl szőlő, gyümölcsfákkal találhatók. A pincén három helyiség van, melyből a présház és a szoba cement-lapos. A gazdaság kitűnően gondozott, igen jól termő álla- „ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371 NYITVA: munkanapokon 10-12 és 14-18 óráig Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók, telkek és mindennemű egyéb ingatlan ADÁSVÉTELÉT, cseréjét, bérbeadását. Széles választékunk bővítése érdekében keresek és kínálok zalakarosi nyaralókat, családi házakat (Nagykanizsán és környékén), albérleteket, (bérbeadóknak ingyenes vállalás), lakásokat (központi- és egyedi fűtéssel). Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett irodánkban ellátom a szorosan vett forgalmazási teendőkön túlmenően a szükséges mindennemű jogi teendőt. MI A\'L ÖNÖK ItíÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT. 1996. június 7. KANIZSA - /4p* 11 pótban van. A pincéig portalanított út vezet, a panoráma igen tetszetős. Irányár 350 eR (14864 K)_ Nk. középpontjában 1 szoba, konyha, előszoba, fürdőszobás, 50 nm-es lakás eladó. A lakás iroda céljára is alkalmas. A lakás a 3. emeleten van. Irányár: 2 MFl (14865 K)__ Miháldon 2 szoba, konyha, kamrás, családi ház eladó. A házhoz összesen 600 n.öl terület tartozik, melyben a gyümölcsös 300 n.öl. Az udvaron melléképület van, amelyből lakóépület kialakítható. Villany, víz az udvaron. Fűtés egyedi, gáz nincs. Irányár: 700 eR (14867 K)_ Sandon két szoba, konyha, kamra, fürdőszobás, előszobás ház eladó. A ház kb 40 éves a fürdő és előszoba 2 éves. A hozzátartozó terület kb. 1.400 n.öl, melyen 900 db 4 éves fenyő és kb 300 n.öl berekfás erdő is van. Irányár: 1.5 MR (14868 K)_ Katonaréten 5 szobás, kétszintes, fürdőszobás, két konyhás családi ház eladó. Az egyik konyha (nyán) az udvaron van ahol a garázs is található, A ház gázzal és csatomázással ellátott Nem régen épült jó állapotban van. Azonnal beköltözhető. Összterület: 306 n.öl. Irányár: 7 MR (14869 K)_ Sugár úton a város középpontjához közel 3 szobás, 90 nm-es, felújított elegáns, egyedi fűtéses lakás eladó. Irány ár: 5,5 MR (14871 K)_ Katonaréten 3 szoba, konyha, fürdőszoba, előszobás házrész eladó. Az udvaron garázs, sertésól van. Az épület kb. 20 éves, azonnal beköltözhető. A házban víz, gáz villany csatorna és telefon van. Az épülethez udvar, kert tartozik. A ház 92 nm, összterület 500 nm A tető pala, az épület felújított. Irányár 3,7 MR (14872 K)_ Zalaszenrjakabon 200 nm-es épület eladó. Az épületen belül 70 nm-es, 1,5 szobás fürdőszobás, külön WC-es egyedi fűtésű lakás van. Az épület többi része közművesített, osztatlan bármilyen (vállalkozási) célra kialakítható. Az ingatlanhoz tartozik udvar, kert szántóföld összesen: 6.600 nm. Az objektum a/alu belterületén, jó helyen van. Irány- ár: 2.8 MR (14875 K)_ Kodály utcában 3 szoba, fürdőszoba, konyha külön WC és tárolós központi fűtéses 65 nm-es földszinti lakás eladó. A ház kb, 20 éves (4 emeletes). A lakás földszinti ezért vál-lalkozásra is felhasználható. Irányár: 1.9 MFl. (14877 K) Csengery utca külső végén 2 db 1 szoba, fürdőszobás önkormányzati lakás földszintes Ül. 2. emeleten eladó. Irány- ár 1 MR. (14878 K)__ Kiskanizsán 2,5 szobás családi ház nagy konyhával, fürdőszobával, beépíthető tetőtérrel eladó. Az udvaron garázs és műhely van. Az összterület 500 nm Irányár: 3.5 MR (14879 K)_ Buszpályaudvarnál I szoba+3 félszobás, fürdőszobás, 82 nm-es lakás egyedi fűtéssel (cirkogejzíres) új téglaépületben e|adó. A félszobák 11 nm-esek a lakás reprezentatív. Irányár: 4.3 MR (14881 K)_ Építési lelek Szepetnek Kiskanizsa felőli részen 430 n.öl közművesítve eladó. Az utca portalanított. Irányár: 500 eR (14882 K)_ Dózsa Gy. utcában 60 nm-es családi ház kis udvarral garázzsal eladó. A ház kívülről 15 éve volt felújítva. Irányár 3 MFL (14883 K)_ Erzsébet téren 1+2 félszobás központi fűtéses, fürdőszobás, szŐnyegpadlós lakás eladó. A lakás a 2. emeleten van felette a nagyméretű padlás használható. Irányár 4 MR. (14884 K)_ Csengery utca közepe táján 2.5 szobás házrész eladó. Irányár 2.4 MR (14886 K)_ Kölcsey utcában 2 szobás, egyedi fűtéses 64 nm-es házrész eladó. A házhoz kis udvar és garázs tartozik. Irányár: 3 MFL (14888 K)_ Munkás utcában 4 emeletes házban a 4. emeleten 2.5 szobás központi fűtéses, fürdőszobás, erkélyes lakás eladó. A lakás kitűnő állapotban van. Irányár: 2 MPt.(14890 K) Kazanlak krt-on 2+2 félszobás központi fűtéses 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 2.2 MR (14890 K)_ Palinban 1 szoba, konyhás kamrás családi ház 800 n.öl te- lekkel eladó. Irányár: 3 Mft (14891 K)_ Dózsa Gy. utcában 1+3 félszobás egyedi fűtéses redőnyös telefonos 2. emeleti lakás eladó. Irányár 3.7 MR (14892 K)__ Teleki utcában 10 emeletes házban a 2. emeleten 2 szoba, konyha fürdőszobás lakás eladó. A lakás szŐnyegpadlós, közpoti fűtéses. Irányár: 1.7 MFL (14895 K)_ Kodály Z. utcában 4 emeletes házban a 4. emeleten 1.5 szobás központi fűtéses lakás eladó. Irányár 1.4 MR. (14896 K)_ Gyenesdiáson lakóház bárhelyiséggel eladó.- Az épület 2 szintes, teljesen új, modem. Az öszterület 480 n.öl a beépített 50 n.öl. A kert, udvar gondozott, kultúrált, esztétikus. Az ingatlan a főútvonal mellett a Balatonhoz közel fekszik. Irányár: 30 MR (14899 K)_ Szenlgyörgyávári hegyen (IV. hegyháton) 1 kaL hold szŐ-lőingatlan, (szántó kaszáló, gyümölcsös) Nagykanizsa közvetlen közelében bérbeadó. (14900 K)_ Vécsei utcában 5 szobás, fürdőszobás ház kis előkerttel eladó. A ház alatt teljes nagyságban pince van, ami átalakítással lakható. Az udvaron tégla garázs épült. A ház összterülete 140 nm. A házhoz kis udvar és előkert tartozik. Irányár: 8,1 mR (16079 K)_ Nagyrécsén 3 szobás, fürdőszobás 102 nm-es családi ház eladó. A ház egyedi központi fűtéses, terasszal és pincével rendelkezik, összterület kb. 1000 n.öl. Irányár: 3.6 MR. (17380 K)_ Építési telkek Őrtorony utcában 2 db egyenként 960 nm eladók Villany van. gáz, víz 100 m-re. csatornarendszer a telkek előtt. A nemzetközi főútvonaltól 700 m-re, Kiska-nizsa központjától 900 m-re Irányár: 700 eR/db. (17381 K)_ Zemplén Gy. utcában a 6. emeleten 2 szoba, fürdőszoba, külön WC-s összkomfortos lakás, azonnal, beköltözhetően eladó. A lakáshoz két erkély tartozik. Irányár: 1,6 MR. (17382 K)_ Liszón tetőtér beépítéses 5 szobás családi ház két garázs-zsal teljesen új állapotban (a külső vakolás és a tetőtér eé-pítés nem befejezettjeladó, összterület 10.000 nm. Irány- ár 2,5 MR (17383 K)_ Kaán K. utcában sorházban 8 éves 136 nm-es 136 nm hasznos alapterületű reprezentatív 5 szobás, telefonos, 2 erkélyes zöldövezeti szinteltolásos lakás, garázzsal pincével júliusi beköltözéssel eladó igényesnek. Irányár: 6.9 MR (17384 K)_ Kiskaruzsán 4 szobás, tetőtérbeépítéses családi ház 2 db garázzsal 250 n.öl összterülettel eladó. A ház 1970-ben épült a tetőtér 50 százalékig kész. Irányár: 4,8 MFL (17385 K)_ Kórház utcában 3 szobás családi ház boltíves pincével 130 n.öl összterülettel, vállalkozásra is alkalmas helyen eladó. Irányár: 5.5 MR. (17386 K)_ Sánczi utcában 4 szobás", 140 nm-es lakóház, melléképülettel 150 n-öl telekkel eladó. Irányár: 7 MR (17387 K)_ Fő utca 3 szobás, egyedi fűtéses reprezentatív lakás téglaépületben a földszinten eladó. A lakás orvosi rendelőnek v. bármilyen vállalkozás irodájának alkalmas. A lakás azonnal beköltözhető. Irányár: 5,5 MFt. (17388 K) Kisfaludy utcában 3 szobás, egyedi fűtéses 1. emeleti lakás eladó. Alapterület 80 nm. A ház téglából épült, reprezentatív épület, kitűnő állapotú. A lakás ősszel lesz beköl- tözhető. Irányai: 4 MFt. (17389 K)_ Hahóton 3 szoba fürdőszobás, külön WC-vel rendelkező családi ház, saját központi fűtéssel eladó. A lakóterület 120 nm, a hozzátartozó részek (műhely, aknás garázs) kb. 60 nm. A ház kb 30 éves palatetős, kifogástalan állapotú. Irányár: 2,5 MR Elcserélhető legalább 2,5 szobás, családi házzal. Csere esetén azonnal beköltözhető. (17390 K) Balatonfenyvesen 2 szobás 57 nm-es családi ház eladó. Az udvarban külön I szoba, konyha WC-s lakrész eladó. Összterület 350 nm: Irányár: 4 MFt. (17391 K)_ Csónakázó tónál 1900 n.öl terület eladó. Az ingatlan gaz dálkozásra és építkezésre is kiválóan alkalmas. A tótól kb. 300 m-re fekszik, közművesítési lehetőség kedvező. Irányár: 300 eR (17393 K)_ Attila utcában téglaházban a 3. emeleten egyedi fűtéses, 1,5 szobás lakás eladó. A lakás alapos felújításra szorul. Irányár: 1.550.000 Ft. (17617 K)_ , Keresek Zalakaroson két generáció részére alkalmas házat két fürdőszobával. A ház lehet Galambok Karosba vezető utcájában is. Irányár: 10 mFt. (17618 K)_ Katonaréten Levente utcában 3 szoba, konyhás, fürdőszobás házrész jó állapotban eladó. A ház alaptrülte 92 nm, az összterület 500 nm. A házhoz garázs, sertésól tartozik. Irányár: 3,5 mR (17619 K) _ FAKTOR IRODA Nagykanizsa, Platán sor 8. Tel.: 93/313-673 Nagykanizsán a K-i városrészben 1,5 szobás 42 nm-es, felújított lakás eladó. Irányár 1.3 MFt. (17326 K) Nk-án a K-i városrészben. 4 emeletes épületben, a harmadik emeleten 2 szobás, 59 nm-es, kp. fűtéses, vízórás, 2 erkélyes (konyha csempézett, felújított) lakás eladó. Irányár; 1.400.000 Ft (17157 K)_\' Nk-án a K-i városrészben 1,5 szobás, 44 nm-es, kp.fűté-ses. szŐnyegpadlós lakás eladó. A konyha, fürdőszoba csempézett, az erkély üvegezett. Iránvár: 1.350.000 R. (17158 K)_ Kacorlakon 3 szobás, összkomfortos, 145 nm-es családi ház. gazdasági épülettel 1300 n.öl telken eladó. Iránvár: 2,8 Mft. (16746 K)_\'_ NK. É-i városrészében 2 szobás, nagy konyhás, zárt teraszos, komfortos, pincés, garázsos családi ház, tetőtér beépítési Iehetőséggel, élelmiszerüzlettel eladó. Iránvár; 4 MR. (16747 K)_" Ollárcon családi ház kerttel, udvarral, 3284 nm összterüle- ten eladó. Irányár: 2 MR. (16748 K)_ Magyarföldön 2998 nm telken eladó 90 nm-es, felújításra szoruló téglaépítésű, köreszigetelt családi ház, jó állapotú istállóval, pajtával, magtárral, disznóóllal. Víz, villany van, az ingatlan tehermentes. Irányár: 1.9 MR. (16749 K) Kerkakutason 2 és fél .szobás téglaépítésű családi ház, mellé képük lekkel eladó. Víz, villany van, telefon májusi beszereléssel lesz. A telek 7800 nm-es, bekerített. Irányár: 2 MFt. (16750 K)_ Szíjártóházán 800 n.öl telken - melyen szántó, erdő van -128 nm-es lakás vízzel, villannyal, kábeltévével eladó. Irányár: 950 eR. (16751 K)_ Pusztamagyaródon 670 n.öl telken 70 nm-es, 2 szobás, konvektoros fűtésű, komfortos családi ház műhellyel, pincével eladó. Az udvarban gazdasági épületek vannak + hegy szőlővel, pincével. Irányár: 1.2 MFL (16752 K) Zalakomáron 3 szobás, fürdőszobás családi ház újonnan tatarozva, vízzel, gázzal, szennyvízcsatornával, villannyal, garázzsal, új gazdasági épületekkel, 400 nm kerttel, tele- fonnal 4 MR irányáron eladó. (16753 K)_ Kiskanizsán 541 nm-es, telken 140 és 140 nm-es (kétlakásos, de egybe nyitható), komfortos, 5 és 4 szobás, tetőtérbeépítéses, Brainax héjalású, néhány éves családi ház, lehermentesen 6 MFt-os irányáron eladó. (16754 K)_ Muraszemenyén a bányatavak közelében 96 nm-es 3 szobás, komfortos, családi ház 4145 nm-es, területtel, ga- rázzsaleadó. Irányán 2,6 MR. (16755 K)_ Bagódon 1316 nm-es területen. 110 nm beépített alapterületű 3 szintes, garázsos, központi fűtéses családi ház eladó. Irányár: 7.5 MR (16756 K)_ Zalakaroson 2954 nm-es öreghegyi zártkert 1 szobás, el-Őteraszos, pincés téglaépülettel eladó. Irányár: 1,6 mR. (16620 K)_ Zalakomárban 1800 n.öl tertüeten, frekventált helyen 6 szobás, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, 6 egyéb helységből álló családi ház ladó. Az épület 25 éves, víz. villany, gáz, lelefon, van. A melléképületek vállalkozásra is alkalmasak. Irányár: 5,8 mFt. (16621 K)_ Beleznán 120 nm-es családi ház eladó melléképületekkel, garázzsal, pincével, ipari áraimnál. Irányár: 1,4 mR. (16622 K)_ Kerkakutason 3011 nm-es telken 3 szobás, hallos, konyhás, verandás, nyánkonyhás, 2 kamrás családi ház eladó. Az ingatlanon istálló, pajta, ól, kamra található. Vezetékes víz, kábeltévé, telefon van. Irányár: 1,2 mFt. (16623 K) Zalaegerszeg belvárosában 120 nm-es saroképület eladó. Az épület 3 szobával, kb. 25 nm-es pincével, 384 nm-es udvarral rendelkezik. Irányár: 6.2 mR (16624 K) , Kilimánban 2 szobás, főzőfülkés, előszobás családi ház gazdasági épületekkel eladó. Irányár: 1,2 mR (16625 K) Eszteregnyén 85 nm-es, 2 szobás, komfortos családi ház melléképületekkel eladó. Irányár: 1,6 mFt (16626 K) Esztergályhorvátibaii 535 n.öl telken 70 nm alapterületű, tetőteres beépítésű, 3 szobás, komfortos családi ház eladó. Irányár: 3,5 mR (16628 K)_ Újudvaron 800 n.öl telken 2 szobás, gázas cSaládi ház el- adó. Irányár: 1,25 mR (16629 K)_ Szenlpéterúron 1400 n.öl trületen 3 szobás, teraszos, kom-fortos családi ház eladó. Irányár: 2 mFt (16630 K) Kiskanizsán 171 négyszögöl területen 160 nm összalapte-rületű tetőtérbeépítéses családi ház 50 nm-es garázzsal eladó. Irányár 5.8 MR. Cserélhető lakásra értékegyeztetés- sel. (16164 K)_ Pórszombaton eladó 2 és félszobás .fürdőszobás, 96 nm alapterületű, téglafalú, cserépfedésű családi ház. Irányár: 1 mFt. (16918 K)_ Letenyén 630 n.öl telken 140 nm-es családi ház garázzsal, melléképületekkel eladó. A ház 70%-ban felújított, 4 szobás. 2 előszobás, gázzal, vízzel, villannyal ellátott Két család részére is alkalmas. Irányár: 1,8 mFt (16353 K) Kacorlakon 3 szobás, felújítandó családi ház 2200 n.öl kerttel eladó. A ház tömésfalazatú, az ingatlanon mellék-épületek vannak. Irányár 850.000 R (16354 K)_ Nk-án 50 nm-es, 1+félszobás, étkezős, parkettás, redőnyös, egyedi fűtéses, kábeltévés lakás eladó. Nem panel. Irányár 1,9 mR (163S5 K)_ Rigyácon 2480 nm-es telken 2 szobás, komfort nélküli családi ház eladó. Irányár: 900.000 R (16402 K) Dobriban 300 n.öl telken 80 nm-es 1 szobás+3 helységből álló komfort nélküli, felújítandó családi ház eladó. Gáz, villany az épületben, víz a telken. Irányár: 600.000 R (16403 K)_ Hahóton eladó 3 szobás, 120 nm-es, jó állapotban lévő, 30 éves, kőporos vakolatú, padlószőnyeges, központi fűtéses (vegyes tüzelésű kazán) családi ház, nagy méretű melléképületekkel, garázzsal, 2800 nm-es telekkel. Irányár: 2,7 MFl. Nagykanizsai 2,5 szobás, cserelakás beszámítható. (17048 K)_\'_\' Keszthely-kertvárosában 160 nm-es terület 100 nm-es házzal, 2x3 mes fürdőmedencével az udvarban, a ház alagsorában szuterén, fent 2 szoba, galéria beépíthető. Víz, villany van - gáz az udvarban. Irányár 4,8 MR (17049 K)_ Nagybakónakon hegyi ingatlan pincével, 1 hold gyümölcsössel (diófák, gesztenyefák, egyéb gyümölcsfák) el- adó. Irányár: 60.000 Ft. (17050 K) _ Szentgyörgyvári hegy II, hegyháton 800 n.öl terület, melynek fele szőlő, gyümölcsös, 30 éves. téglaépítésű pincével, fedett terasszal, teljes felszereléssel (kapálógép, beépített konyhaszekrénnyel, slb) eladó. Az épület 2 helyiséges, alatta földpince. A telken kerítés, ciszterna, villany van. Irányár: 600 eR (17051 K)_ Városkapu krt.-on 2+2 félszobás, I. emeleti 68-70 nm-es telefonos, központi fűtéses lakás, csempézett, lapozott fürdőszobával, beépített szekrénnyel eladó. Alatta ikergarázs egyben, vagy külön-külön is eladó. Irányár 2.5 MR, garázs: 800.000 Ft Nagykanizsán családi házra cserélhető. (17052 K)_ Nk-án kb. 200 n.öl telken 234 nm-es ósszalapterületű, 5 szoba+hallos. 2 fürdőszobás, tetőtérbeépítéses, fedeti teraszos, telefonos családi ház eladó ikergarázzsal. Irányár: 8 MR (1705.3 k)_ Nagybakónakon 7 forrásnál, erdő melleu 5 hektár terület eladó. Horgászhely, horgásztó létesítésére alkalmas. Irányár: 5 MR. (17054 k)_ Csónakázó tónál 600 n.Öl telek 200 db 5-6 éves fenyvessel fluc és ezüst) eladó. Irányár: 80.000 Ft (17055 K) Nk-án a K-i városrészben I szobás, összkomfortos, szŐnyegpadlós, II. emeleti, 45 nm-es lakás eladó. Irányár: 1.5 MFt. (17056 K)_ Nk-Szabadhegyen 2 db 3500 nm-es építési telek eladó. A telkek kb. 25 m szélesek Irányár: 1.5 MRdb. (17057 K) FAKTOR IRODA NAGYKANIZSA, PLATÁN SOR 8. TEL.: 93/313-673 IRODÁNK KERES-KINAL CSALÁDI HAZAKAT, LAKÁSOKAT, GARÁZSOKAT, TELKEKET, KIADÓ ALBÉRLETEKET. SZAKIPARI MUNKÁK VÁLLALÁSA, KÖZVETÍTÉSE. KŐMŰVES MUNKÁK; HIDEG-MELEG BURKOLÁS; PARKETTÁZÁS; FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS; VÍZ-, VILLANYSZERELÉS. PAN0RAMA-INK0Z INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504 A Kanizsa és Vidéke EXTRA hirdetésfelvevö helye AZ IRODA KERES-KINAL: Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás) KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK: korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 8-17 óráig. DK. MEZŐ FERENC GIMNÁZIUMMAL SZEMBEN! NYITVA: H-P.: 9-12: 14-16 óráig 28 KANIZSA - rffins W6, június 7. PLANDER Ingatlanközvetítő Iroda Nk., Kazanlak krt. 9/D. fszti2. Tel.: 93/320-111 3 szobás+ hallos+garázsos, egyedi fűtéses családi ház; 40 nm-es. ipari árammal ellátott, csempézett műhellyel, 518 nm-es telekkel, közös kapubejáróval eladó Nk. E-i v.részében. Irányár: 4 mR (17180 K)_ 5 szobás, 120 nm-es lakáson belüli kétszintes belvárosi lakás eladó. Szintenként külön fürdőszoba és WC + a lakás-hoz tartozó garázs és pince. Irányár: 5,7 mFt. (17182 K) 3 szobás, egyedi fűtéses, fürdőszobás családi ház gazd.-i épületekkel eladó Kiskaiuzsán. Irányár: 4 mFl. (17183 K) Becsehelyen 4 lakásos társasházban lévő, 3 szobás, 90* nm-es, 2 szintes, egyedi fűtéses, fürdőszobás, üvegteraszos, aknás garázsos, fóldpincés, inelléképületes, 120 n.öl telkes lakás eladó sürgősen, kedvező fizetési lehetőséggel. (17184 K)_ Murakereszt úron 2 szintes, redőnyös, vegyest üze lés ű, kp. fűtéses családi ház eladó melléképületekkel, ipán árammal, garázzsal, 250 n.öl telekkel. Irányár 3,5 mR (17186 K)_ 2 szintes családi ház 536 nm-es telekkel, garázzsal, bevezetett ipan árammal eladó Kiskanizsán. Igény esetén elcserélnénk kisebb családi házra. Iránvár: 5,9 mR (17187 K)_ Balatonfüreden 2 szintes, ráépítési lehetőséggel 4 szobás családi ház panorámás terasszal eladó. (17189 K)_ Molnáriban 3 szobás, padlásteres, egyedi fűtéses családi ház 1800 nm-es telekkel eladó. Nyílászárókon redőny van felszerelve, kábel tv-s, 5 éves épület. Irányár: 3 mR + OTP átvállalás. (17190 K)_ Mónchely-hegyen 646 aöl szőlő gyümölcsös-veteményes téglaépülellel+garázs és faház eladó. A telekhez aszfaltos út vezet, villany van. Irányár: 700.000 Ft. (17191 K) Zalakaroson lelkek, nyaralók eladók a nagy Campingnél, Behiáknál, Karosi hegyen, fürdő közelében. Irányárak 1,2 niR-tól 15 niFt-ig. (17192 K)_ Csónakázó-tó körzetében. Látóhegyen, a Szőlőskert fogadó közelében, a favár határában telkek hétvégi házzal, la-kóházzai eladók 500.000 R-tól 3 mFt-ig. (17194 K) 2 szobás, redőnyös, vízórás, összkomfortos, földszinti, K-i v.részben lévő lakás eladó. A bejárati ajtón biztonsági he- vederzár van. Irányár: 1,55 mR (17198 K)_ 2 szobás, belvárosnak mondható lakótelepen egyedi gázfűtéses, II. emeleti, teljes felújítást igénylő lakás eladó vagy értékegyeztetéssel 1 szobás, egyedi gázfűtéses lakás- ra cserélhető. Irányár: 1.9 mR (17200 K)_ 2 szobás. Összkomfortos, vízórás, redőnyös, erkélyes, külön lomkamrás, VI. enteleb, jó állapotú lakás eladó 10 emeletes épületben. Irányár: 1,8 mFl. (17201 K)_ 2+1 félszobás, leljesen felújított, erkélyes, 2. emeleti, erkélyes, összkomfortos, vízórás, külön lomkamrás, K-i fek- vésú lakás eladó a K-i városrészben. (17205 K)_ 2+1 félszobás, összkomfortos, erkélyes, külön lomkamrás, felújított, IV. emeleb lakás eladó a K-i városrészben. (17206 K)_ 1+2 félszobás. 61 nm-es. egyedi fűtéses, parkettás, vízórás, erkélyes, társasházi lakás külön pincével, 200 nm kerttel eladó az É-i v.részben. Igény esetén belvárosi vagy belvároshoz közeli, 2 szobás, egyedi gázfűtéses lakásra cserélendő. Irányár 3,2 mR 117208 K)_ Kiskanizsán 40 nm-es, egyedi fűtéses, vízórás, 2 szobás, fürdőszobás családi ház 350 nm-es telekkel eladó. Gépko- csa bejáró nincs. Irányár: 1,6 mR (17210 K>_ 1+2 félszobás, összkonifortos, II. emeleti, erkélyes, vízórás, telefonos, nagy konyhás, spájzos lakás eladó a K-i v.részben. A szobákból a félszobák parkettásak, fürdőszobában furdőszobaszekrény. az ablakokon redőny és mo- dem függönykariusok. (17211 K)_ Plánder Hirdető Ingatlanközvetítő Iroda megoldja költözési gondjait, festését, kőműves munkáit. Új konyhabútorra lenne szüksége? Burkolalot cserélne? Tapétáziatna? For- duljon hozzánk, hogy segíthessünk gondjai megoldásában. Nk. Kazanlak krt 9/D. Fsz/2. Tel. üzenetrögzítő: 93/320-111. Nyiva: hétköznap 8-12; 14-17 óráig. (17216 K) 1+1 félszobás, összkomfortos jó állapotú, erkélyes, egyedi vízórás, VI. emeld lakás sürgősen eladó a K-i v.részben. Irányár: UmR (17549 K)_ 3 szobás, összkomfortos, vízórás, erkélyes, külön lom-kamrás, VI. emeleti lakás áron alul eladó vagy kisebb la kasra cserélném értékegyeztetéssel. (17550 K)_ 1+1 félszobás, összkomfortos, külön lomkamrás, II. emeleti lakás - az erkély beépített üvegfallal - eladó a K-i v.részben. Irányár: 1,3 mFt.(1755l K)_ 921 nm-es telek rajta lévő szigetelt, lakható, hétvégi faházzal, szerszámos kamrával, teljes berendezéssel eladó a Csónakázó-tónál, a favártól 500 m-re A telken 110 tőke lugas csemege szőlő, gyümölcsfák, konyhakert található. Víz a telken, villany a telek végében. Irányár: 370.000 R (17552 K)__ 340 n.öl telek eladó a Csónakázó-tónál, amin téglából készült, teraszos hétvégi ház (alápincézve) található, kend szeres buszjárat van. Irányár: 350.000 Ft (17SS3 K) Zalakaroson, Galambok határában 1000 n.öl terület -szántó, szőlő, 2 szintes hétvégi házzal eladó. Villany van, víz megoldható. Irányár: 1,2 mFt (17554 K) Csónakázó-tó Láló-hegyi részén 300 n.öl telek félig kész lakóépülettel, építési anyaggal sürgősen eladó. Irányár: 1,2 mR (17555 K)_ 1 szobás.étkezŐs, 42 nm-es, összkomfortos, vízórás lakás eladó tízemeletes ház VII. emeletén. A lakás telefonó.?, jó állapotú, boltíves térleválasztásos. (17556 K)_ SIKER Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Terv u. 4. TelJfax: 93/312-058 Eladó Nk. északi városrészében, 2 szintes, társasházban. I. emeleti, egyedi, konvektoros gázfűtésű, vízórás, 2+1 fél szobás, 62 mn-es, erkélyes, beépített szekrényes, kábeltévés, tehermentes lakás, teljesen új konvektorokkal, pince-és padlásrésszel, 70 nm-es elő- és hátsókerttel, 15 nm-es, aknás garázzsal. Irányára garázs nélkül: 2.9 MFt. Irányára garázzsal: 3,2 MFt Hivatkozási szám: 1230. (17322 K) Eladó Nk. K-i városrészében 2 szobás. 51 nm-es, erkélyes, vízórás, kp. fűtésű, déli fekvésű, beépített szekrényes, redőnyös, kábeltévés, újonnan tapétázott, szőnyeg padlós, tehermentes, 48 órán belül beköltözhető, lif tes,6.emeleti lakás. Irányár: 1,55 mR Hiv. szám: 1257. (16973 K)_ Eladó Kiskanizsán 4 szobás, 115 nm-es. egyedi fűtésű, parkettás, redőnyös, felújított, száraz, egészséges, jó állapotban lévő családi ház garázzsal, melléképületekkel, 200 n.öl telekkel. Irányár: 435 mR. Hiv. szám: 1264. (16980 Kj_ Eladó Hahóton 3 szobás, 110 nm-es, jó állapotban lévő, padlószőnyeges, redőnyös családi ház garázzsal, ipari tevékenységre is alkalmas melléképületekkel, 280O mn-es telekkel. 500 db fiatal fenyővel. Irányár: 3 mFt. Kanizsai, 2,5 szobás cserelakás beszámítható. Hiv. szám: 1265. (16981 K)_ Eladó Nk. belvárosában 2 .szobás, 62 nm-es, 2. emeleb, egyedi cirkogejzír fűtésű, telefonos, redőnyös, parké (iázott, tapétázóit lakás. Irányár 3,8 mR Vagy elcserélhető értékegyeztetéssel 1 vagy 2 lakásra. Két cserelakás esetén a megbízó is hajlandó ráfizetni. Hiv. szám: 1268. (16984 K)_ Eladó Nk. központjához közel 3 szobás, 96 nm-es, egyedi gázfűtésű, vízórás. telefonos, 9. emeleti, panorámás luxuslakás, mozgatható falakkal. Irányár: 4 mR Hiv. .szám: 1270. (16986 K)_ Eladó NK. szívében 96 nm-es, I. emeleti, egyedi cirkogej-zír fűtésfl, vízórás, 2+2 fél szobás, étkezős, erkélyes, redőnyös, beépített szekrényes, szőnyegpadló*, kábeltévés, 6 éves lakás. Irányár: 5,2 MFt. Hivatkozási szám: 1271. (17035 K) __ Badó a Csónakázó-tónál, jó fekvésű, szép helyen. 500 n.öl, négyzet alaprajzú, füves, zártkerti, tehermentes ingatlan, víz és villany rákötés lehetőségével. Irányár 400 eR Hivalkozási szám: 1272 (17036 K)_ Eladó NK. belvárosához közel 1,5 szobás, 45 nm-es, egyedi gázfűtésű, parkettázott, beépített szekrényes, fran-ciaerkélyes (kilépős), fehér redőnyös, fél éve felújított, új tapétás, új linóleumos, labéházott előszobás, 4, emeleb, 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár; 1,7 MFt. Hivatko-zásiszám: 1275. (17039 K)_ Eladó Nk. északi városrészében 2 szobás, 54 nm-es, nagy erkélyes, egyedi gázfűtésű, vízórás, parkettázott, beépített szekrényes, 4. emeleti, 4 emeletes épületben lévő lakás. A szobák külön bejáratúak, A fürdő és a wc külön-külön helyiségben van. Az előszobából a fürdő felé boltív van kialakítva Irányár: 1,9 MR Hivatkozási szám: 1276. (17040 K)_ Eladó Nk. északi városrészében 2 szobás, 49 nm-es, egyedi gázfűtésű, vízórás, 2. emeleti, 4 emeletes épületben lévő lakás, egy másik lakóval köz\'ös, 6 nm-es, pincehelyiséggel. Irányár: 2 MR Hivatkozási szám: 1277. (17041 K)_ Eladó Öregcserfőn 2 hektár terület, szántó+600 n.öl szőlő, gyümölcsfák (alma, szÜva, gesztenye, körte), 2 épülettel, 60+30 nm alapterülettel, villannyal, aszfaltozott út mellett. Irányár: 300 eR Hivatkozási szám: 1278. (17042 K) Eladó NK. belvárosában egyedi gázfűtésű, vízórás, 2 szobás, 64 nm-es, erkélyes, telefonos, parketlázott, felújított, 2. emeleti lakás. Irányár: 3 MFl. Hivatkozási szám: 1279. (17043 K)_ Eladó Nk. belvárosában 6 lakásos, 3 szintes épületben, 88 nm-es, 2 szoba, hallos. 1939-ben épült, 1979-ben teljesen felújított, földszínű, egyedi, konvektoros gázfűtésű, önálló pincével, közös padlással, közös, 100 nm-es udvarral, kiépített telefonvonallal rendelkező, tehermentes lakás. Irányár 3,8 mR A lakástól 5 percre garázs is eladó. Irányár: 400 eR A lakás garázs nélkül is megvehető. Hiv. szám: 1280. (17225 K)_ Eladó Nk. szívében 65 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtésű, vízórás, 2. emeleti, teljesen felújílott, kifogástalan állapotú lakás, utcára néző ablakokkal, új konyhabútorral, új csaptelepekkel, fnss festéssel, új linóleummal, új mosdóval, új wc-vel, önálló, nagy pincével. Irányár: 3,5 mFt. Hiv. szám: 1281.(17226K)_ Eladó Nk. K-i városrészében 1+2 félszobás. 56 nm-es, I. emeleü. telefonos, redőnyös, kp. fűtésű, szőnyegpadlós. kaputelefonos, 4 emeletes épületben lévő lakás tehennen-tesftve. Irányár: 2$ mR. Hiv. szám: I28Z (17227 K) Eladó Nk. K-i v.részében 2 szobás, 55 nm-es, erkélyes, kp. fűtésű, vízórás. szőnyegpadlós, tapétázott, 4. emeleti, 4 emeletes épületben lévő, tehermentes lakás. Irányár: 1,7 mR. Hiv. szám: 1283. (17228 K)_ Eladó Nk. K-i v.részében egyedi, konvekloros gázfűtésű, 2. emeleti, 1,5 szobás. 43 nm^s. parkettázotl. beépített szekrényes, tehermentes, 10 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.55 mFt Hiv. szám: 1284. (17229 K) Eladó Nk belvárosához közel egyedi, konvektoros gázfűtésű, vízórás. parkettázotl, 1+2 félszobás, 55 nm-es, földszinti, 4 emeletes épületben lévő. beépített szekrényes, lambériás lakás, tehermentesítve. Irányár: 2,5 mR. Hiv. szám: 1286. (17230 K)_ Eladó Kiskanizsán fiatal, 20 éves, 3 szobás, I szintes, parkettázott, jó állapotú családi ház. teljes közművel (víz, vü lany, gáz, csatorna), gazd. alkalmas melléképületekkel (istálló, pajta, disznóól), bekerített telekkel, veteményessel, tehennentesen. Irányár: 4.2 mR Hiv. szám: 1287. (17231 K)_ Eladó Nk. K-i városrészében 1. emeleü. 1.5 szobás. 42 nm-es, erkélyes, redőnyös, beépített szekrényes, kp. fűtésű, teljesen újonnan festett, azonnal beköltözhető, tehermentes, liftes lakás. Irányár: 1,5 mFt. Hiv. .szám; 1288. (17232 K) _ Eladó Zalakarosban fiatal, 20 éves, 2 szobás, előszobás, fürdőszobás, tetőteres, üvegezett, teraszos nyaraló, 220 n.öl bekerített telekkel, gépkocsibejáróval, gyümölcsfákkal gesztenyével, lugassal, a telken egy különálló, I szobás, lakható épíünénnyel. Irányár: 3,6 mFt. Hiv. szám: 1289. (17233 K>_ Eladó Szepetneken 3 szobás, 110 nm-es, beépítetlen tetőteres, étkezős, fürdőszobás, kp. fűtésű. vegyestUzelésű ka- zánnal rendelkező. 5 éves családi ház, melléképületekkel, 1630 nm-es, bekerített telekkel, gépkocsibejáróval. 1 n^iív ár: 3,8 mFl Hiv. szám: 1290. (17234 K)__ Eladó Sormáson 2 szobás, 60 nm-es családi ház, 3 éve felújított palatelővel, redőnnyel, pincével, melléképületekkel. Fürdőszoba kialakítható. A telek új kerítéssel bekerített, a telken gyümölcsfák, konyhakert található. Ciépkocsibejáró van. Irányár: 1,6 mR Hiv. szám: 1291. (17235 K) Eladó Nk. belvárosában 1,5 szobás. 44 nm-es, egyedi konvektoros, gázfűtésű, *parkettázott. vízórás, kábeltévés, jó állapotban lévő, földszínű lakás, egyszintes épületben, önálló padlással, közös pincével, osztatlan, közös udvarral. Ez az egyedüli lakás az udvarban. Irányár 23 mR Hiv, szám: 1292. (17236 K)_ Eladó Kiskanizsán 4 szobás, 100 nm-es, tetőteres családi ház, 2 aknás, fűtött garázzsal, melléképületekkel, 250 n.öl telekkel. Irányár 4,8 mFt Hiv. szám: 1293. (17237 K) Eladó Garaboncon, a szőlőhegyen, a hegy elején, könnyen megközelíthető, szép kilátással rendelkező helyen kb. 400 nm-es lelek, szőlővel és lugassal. Irányár: 600 eR Ugyanitt az út másik oldalán eladó egy műveletlen terület kivágott szőlővel, alatta kaszálóval, vályogpincének az egyik felével, tehermentesen. Irányár: 200 eR Hiv. szám: 1294. (17238 Ki_ Eladó Nk. belvárosához közel, az északi várorészben 1 szoba-konyhás, fürdőszobás, 45 nm-es családi házrész, utcára néző ablakokkal, kis kerttel, veteményessel, kocsibejáróval. Irányár: 1.1 MR. Hivatkozási szám; 1297. (17322 K)_ Eladó Nk. keleti városrészében 2 .szobás. 49 nm-es, redőnyös, vízórás, közponü fűtésű, .szőnyegpadlós, földszinti lakás, 4 emeletes épületben, közös lárolohelyiséggel. Irodának, üzletnek is alkalmas. Irányár: 1,6 MR Hivatkozási szám 1298.(17323 K)_ Eladó Nk. északi városrészében, csendes, zöldövezeti családi ház, 3 szoba-hallal, 92 nm alapterülettel, konyhával, spejzzel, fürdővel, wc-vel. padlással, konvektoros gázfűtéssel, vízzel, villannyal, csatornabekötéssel, parketlázott, tapétázott szobákkal. 23 nm-es garázzsal, 264 n.öl telekkel, veteményessel, melléképülettel. A ház 1970-ben épült A melléképületben 1 szoba-konyha, spájz található. Itt csak villany van. A melléképület 1940-ben épült Irány- ár 6,3 MFt Hivatkozási szám: 1300. (17324 K)_ Eladó Nk. keleti városrészében 1 szobás, 38 nm-es, erkélyes, 1. emeleti, 4 emeletes épületben lévő, központi fűtésű, jó állapotú, szőnyegpadlós, azonnal beköltözhető la-kás. Irányár 1,4 MR Hivatkozási szám: 1301. (17325 K) Eladó Nk-É-K-i v.részében 1+2 félszobás. 80 nm-es, egyedi cirkogejzír f0tésO,redŐnyö.s, beépített szekrényes, földszínű lakás. Irányár: 3,4 mR Hiv. szám: 1302. (17536 KI_ Eladó Nk. É-i v.részében 1 szobás, 36 nm-es, földszinti, egyedi, konvektoros gázfűtésű,parkellázott,utcára nyíló ablakokkal rendelkező, udvan lakás .fürdőszobával, wc-vel. Üzlethelyiségnek is alkalmas. Az udvarban összesen 4 lakás van. Irányár: 1.5mFt.Hiv. szám: 1303. (17537 K) Eladó Nk. szívében 2 szobás, 63 nm-es, egyedi, konvektoros gázfűtésű, vízórás, erkélyes,parkettázott jó állapotban lévő, 3. emeleb.tehermentes lakás. Irányár: 2,8 mFt Hiv. szám: 1304. (17538 K)_ Eladó Kiskanizsán 6 szobás, 160 nm-es, 12 éves, 2szintes családi ház, kiépített telefonvonallal, az alsó szinten 3 szo bával, konyhával, fürdővel, wc-vel. a felső .szinten 3 szo-bávalJürdővel.wc-ve], a 160 n.öles lelken dupla garázzsal, a garázsban is fürdővel, alatta pincével, felette lakótérré alakítható padlással. A garázsok újak, vállalkozás céljára is aJJcalmasak. Irányár: 4,9 mR. Hiv.szám; 1305. (17539 K)_ Eladó Nk. központjához közel 2 szoba-hallos, 80 nm-es .fürdőszobás, egyedi fűtésű, redőnyös .szőnyegpadlós családi házrész, pincével, beépíthető padlástérrel, 30 n.öl telekkel, melléképülettel. Irányár: 3,4 mFt. Vállalkozáshoz, irodának is alkalmas. A szomszédos házrésszel együtt is megvásárolható. Hiv. szám: 1306. (17540 K) Eladó Nk. központjához közel 2 szobás,75 nm-es, fürdőszobás, egyedi fűtésű, redőnyös családi házrész, pincével, beépíthető padlástérrel. 30 n.öl telekkel, melléképülettel. Irányár: 3,3 mR. VáUalkozáshozjrodának is alkalmas. A szomszédos házrésszel együtt is megvásárolható. Hiv. szám: 1307. (17541 K)_ PLANDER Ingatlanközvetítő Iroda ^faj"/ értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy az iroda * a Kazanlak krt. 7/B. I. emeletről ELKÖLTÖZÖTT Kazanlak krt. 9/D. fszt.12. címre, a Jerikó presszónál lévő buszmegállóhoz. Az iroda utcára nyitásáig lépcsőházon keresztül közelíthető meg. Irodánk teljes körű lebonyolítása ügyvédi szerződéssel, minisztériumi engedélyezett ingatlanközvetítő és értékbecslői végzettséggel áll ügyfelei szolgálatára. Irodánk az ország egész területén működő ingatlanközvetítői kapcsolattal, külföldi hirdetésekkel rendelkezik. Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Tel.: 93/320-111. Nyitva tartás: munkanapokon 8-12; 14-17 óráig. SIKER INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4., Tel./fax: 93/312-058, Tel.: 30/573-073 A rendőrség melletti utcában, a Stop presszó mellett. Nyitva: munkanapokon 8-17-ig • tagja az Ingatlanközvetítői Szakmai Klubnak (Budapest) • szerepel az Ingatlanközvetítői Névjegyzékben • rendelkezik a Belügyminisztérium által előírt ingatlanközvetítői szakvizsgával (kiváló minősítés) • tagja a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának • az Ingatlanpressz Országos Ingatlanhirdetési Magazin hirdetésfelvevő helye • előfizetője az Ingatlanpiac, Ingatlan Infő és Ingatlanpressz országos szakmai lapoknak • rendszeres hirdetőpartnere a Zalai Hírlapnak, a Kanizsa Dél-Zalai Hetilapnak, a Kanizsa és Vidéke EXTRÁ-nak, a Nagykanizsai Szuperinfőnak, a kanizsai KÁBELTEL Kft. Wisyo Képújságjának és Teletextjének • 6 éves szakmai tapasztalattal bír • Ügyfeleinek teljeskörű lebonyolítást nyújt • alacsony közvetítői díjjal dolgozik • díjtalan címkiadást és bérbeadást biztosít • korrekt üzleti partner A SIKER 12 PONTJA 1 KANIZSA - ?p* 29 Eladó Nk. belvárosában új, 2 szoba-hallos, 76 nm-es, tetőtérbeépítéses, egyedi crrkogejzír fűtésűre tervezett, szerkezetkész állapotban lévő lakás. A válaszfalak, ajtók, ablakok készen vannak. A közművezetékek lakáson belülre történő szerelvényezése, valamint a burkolati munkák hiá nyoznak Irányár: 2,8 mFt. Hív, szám: 1308. (17542 K) Eladó Nk. K-i v.részében 1+2 félszobás, 57 nm-es,erké-lyes, vízórás, 3. emeleti, kp. ffltésű, 4 emeletes épületben lévő.újonnan csempézettszŐnyegpadlózott, linóleumozott lakás. Irányár. 1,98 mRHiv.szám: 1309. (17543 K) Eladó Nk. belvárosában 3 szobás,80 nm-es, egyedi gázfűtésű, redőnyös lakás, garázzsal, pincével, pacüással.osztat-lan, közös udvarral. A szobák közül 2 szŐnyegpadlós. 1 parkettázott. A fürdő és a wc külün-külön helyiségben van. Irányár: 3,9 mFt. Hiv.szám: 131Q.(17S44 K) Eladó Palinban 2 éves, 2szintes, 5 szobás. 214 nm-es, 2 erkélyes, teraszos, dupla garázsos.teljes közművel ellátott, crrkogejzír fűtésű családi ház, igényes, egyedi konyhabútorral, kizárólag olasz szaniteráruval, a fürdőben piperefallal, szŐnyegpadlós, tapétázott szobákkal, járólapozott alsó szinttel. Az alsó szinten nappali, gardrób, étkező, konyha, kamra, fürdő, wc, a felső szinten 5 szoba és fürdő található. A telek 900 nm-es. Irányár:10,5 mFt. Hiv. szám: 1311. (17545 K)_ „TELEK" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. S/a. fsz. Tel.: 93/317-505 Keresünk Nk-án és környékén egyedi fűtésű lakásokat, lelkeket, családiházakat, önkormányzati lakásokat Nálunk a közvetítői díj csak az irányár 1%-a. Megtalál bennünket a Teleki u. első 4-emeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben. (11385 K) NK-n (LE2I4) belvároshoz közel 1 szobás, 36 nm-es, egyedi fűtéses, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,5 MFt (16507 K)_ Újudvaron (CSE69) 150 nm-es, 3 szobás, Uvegteraszos családi ház, 800 tuöl telekkel eladó. Irányár 2,5 MR (16509 K)_ NK-n (LE206) belvárosban kétszintes, 3 szobás, étkezős, kamrás, egyedi fűtéses, 2. emeleti, 92 nm-es lakás eladó. Irányár: 58.000 Ft/nm.(16510 K)_ Balatonkeresztúron (CSE66) ABC, Söröző kerthelyiséggel, minigolfpálya 1700 nm területen eladó. Irányár: 40 MR (16511 K)_ Nk-án (CSE72) É-i városrészben családi ház bolttal, ga- rázzsal együtt eladó. Irányár: 4 mFt. (16690 K)_ Nk-án (LE217) D-i városrészben 2 szobás, 56 nm-es, ebédlós, egyedi fűtéses, vízórás, erkélyes, kamj/ás, I. eme- leti lakás eladó. Irányár: 2,4 mR (16691 K)_ Nk-án (LE215) K-i városrészben 3 szobás, 64 nm-es, kp. fűtéses, III. emeled lakás eladó. Irányár: 2,1 mR (16692 K)_ Nk-án (LE48) É-i városrészben 1+3 félszobás, étkezős, egyedi kp. fűtéses, redőnyös, padlószőnyeges lakás azon-nal eladó. Irányár: 3,6 mR (16693 K)_ Nk-án (LE223) belvárosban 1 szobás. 38 nm-es, egyedi fűtéses, erkélyes, vízórás, parkettás, III. emeleti lakás azonnal eladó. Irányár: 1,8 MFt. (16906 K)_ Nk-n (LE221) belvároshoz közeli 53 nm-es, 2 szobás, 2 erkélyes, központi fűtéses, vízórás földszinti lakás eladó. Irányár: 2,5 MR (16907 K)_ Balatonszárszón (CSE73) 200 n.öl telek, tömésházzal el- adó. Irányár: 2,8 MFt (16909 K)_ Kb. 60 nm-es, vendéglátóipari egység teljes berendezéssel együtt eladó. Irányár: 3 MR (16910 K)_ Nk-án (CSE76) K-i városrészben, belvároshoz közel 2 szobás, 58 nm-es családi ház telekkel, melléképülettel, fa garázzsal együtt azonnal eladó. Irányár: 2.1 mFt. (17009 K)_ Nk-án (LE227) belvárosban 2 szobás, 62 nm-es, egyedi fűtéses, redőnyös lakás eladó. Irányár 3,8 mR. (17010 K) Nk-án (TE60) 1000 n.öl építési telek eladó. (17098 K) NK-án (LE230) K-i városrészben 1,5 szobás, 41 nm-es, központi fűtéses lakás beüvegezett erkéllyel a II. emeleten eladó. Irányár: 135 MR (17100 K)_ NK-án (LE23I) belvárosban 76 nm-es, 25 szobás, központi fűtéses, vízórás, II. emeleti lakás eladó. Irányár: 3,8 MR (17101 K)_ Szepemeken (CSE78) 70 nm-es,* 2 szobás, családi ház, 1800 nm-es telekkel, melléképületekkel eladó. Víz, vil- lany van, gáz nincs. Irányár: 1,5 MR (17102 K)_ Nk-Miklósfán (CSE80) 4 szobanappalis, 2 fürdőszobás, 2 szintes, kb. 150 nm-es caládi ház, 700 n.öl telekkel, melléképülettel, pincével, riasztóval, vállalkozásra alkalmas vegyesbolttal eladó. Irányár: 75 MR. (17103 K)_ Zákányban (CSE79) 97 nm-es, 3 szoba+étkezős, központi fűtéses, családi ház eladó garázzsal, 2800 nm-es telekkel együtt Irányár: 4,7 MFt (17104 K)_ Zalakaroson (TE61) 320 nöl telek, 2 szobás kis nyaralóval, pincével, garázzsal együtt eladó. Villany, víz bent van, gáz a telken. Irányár: 2,2 MR (17105 K)_ NK-n (LE232) K-i városrészben. 2,5 szobás, 63 nm-es, központi fűtéses, redőnyös, reluxás, III. emeleti lakás el- adó. Irányár: 23 MFt (17106 K)_ Nk-án (CSE81) 3 szobás, kb. 100 nm-es családi ház 154 n.öl telekkel eladó. Irányár 3 MR. (17107 K)_ NK-n (LE189) belvárosban 2 szobás, 54 nm-es, központi fűtéses, vízórás, erkélyes, II. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,4 MR (17108 K)_ NK-n (LE229) K-i városrészben 1 szobás. 44 nm-es, központi fűtéses, erkélyes, spájzos, lomkamrás, II. emeleti la- kás eladó. Irányár: 1,5 MR (17109 K)_" Nk-n K-i városrészben 36 nm-es ikergarázs eladó. Irány- ár: 800 eFt (17110 K)_ Nk-Szabadhegyen (TE59) kb. 7000 nm-es építési telek egyben vagy megosztva eladó. Irányár: 3 MR (17111 K) Keszthelyen (CSE77) ikervilla, egyben vagy külön-külön is eladó. Kb. 100 nm-es a ház, telek 160 n.öl, víz, villany van, gáz az udvaron, beton fürdőmedence a kertben. Irányár: 4,8 MFl. (17112 K)_ Nagybakónakon (TE59) kb. 1 hold hegyi ingatlan, romos pincével eladó. Irányár: 60.000 R (17113 K)_ Nagybakónakon (TE59) 5 hektár terület, átfolyó patakkal eladó. Irányár: 5 MR (17114 K)_ Bagolai hegyen (TE59) 600 n.öl telek, szerszámtárolóval, 400 db fenyővel, gyümölcsfákkal eladó. Irányár: 80,000 R (17115 K)_ Szenlgyörgyvári hegyen (TE59) 800 aöl telek, szőlővel, gyümölcsössel, 30 nm-es téglaépülettel, földpincével, minden felszereléssel együtt eladó. Irányár: 600 eR. (17116 K)_ Balatonfenyvesen (TE64) 150 n.öl telek. kb. 80 nm-es há zalappal. építőanyaggal, faházzal eladó. Víz. villany van. Irányár: l,2mR. (17245 K)_ Nk-án (LE236) K-i v.részban I szobás, 39 nm-es, egyedi fűtéses, vízórás, parkettás, földszinti lakás eladó. Irányár: 1,35 mR (17246 K)_ Nk-án (LE235) belvárosban 1 szoba-konyhás, spájzos, vízórás, egyedi fűtéses, parkettás, felújított, II. emeleti la- kás eladó. Irányár: 15 mR. (17247 K)_ Zalakarosoii (TE63) 300 n.öl telek faházzal, kordonos szőlővel, gyümölcsössel eladó. Villany, víz van a telken. Irányár: 900.000 R (17248 K)_ Nk-án (CSE84) É-i városrészben 140 nm-es, 2 szintes, reluxás, redőnyös, vízórás, egyedi kp. fűtéses, cserépkályhás, 2 fürdőszobás családi ház eladó fizetési könnyítéssel. Irányár: 9 mFt. (17249 K)_ Nk-án (CSE83) É-i városrészben 35 szobás, 130 nm-es. padlásteres, 2 fürdőszobás családi ház kis udvarral, nyitott terasszal, szerszámoskamrával eladó. Irányár: 4,9 mFt. (17250 K)_ Nk-án (LE234) K-i városrészben 2 szobás, 57 nm-es, egyedi fűtéses, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 2 mR (17251 K)_ Nk-án (LE233) K-i városrészben, belvároshoz közel, 2 szobás, 56 nm-es. 2 erkélyes, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.85 mR. (17252 K)_ ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET „TELEK" INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505 (Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése. KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, Szabadhegyen (TE62) 415 n.öl lelek 1 szoba, konyha1:, pincés, teraszos téglaépülettel, gyümölcsössel, szőlővel, melléképülettel és berendezéssel eladó. Víz. villany van, gaz az utcán. Irányár: 1,4 mFt (172S3 K)_ NK-n (LE216) belvárosban 81 nm-es, szobás, I. emeleti, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 3,8 MR (17376 K) NK-n (LE237) É-i városrészben 1 3 félszobás, 78 nme-s, II. emeleti egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár 4 MR. (17377 K)_ NK-n (LE239) varosközponthoz közel 3 szobás, egyedi fűtéses, 111. emeleti lakás eladó. (17379 K)_ Nk-án (LE153) belvároshoz közel, 3szobás, 67 nm-es, kp-fűtéses, vízórásjeluxás, 2 erkélyes, felújított, 5. emeleü lakás eladó. Irányár: 2,2 mR. (17529 K)_ TERRA-MK 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Nk., Széchenyi tér 3.1. ein. 1. TeK/fax: 93/310-482 Eladó Nk. Katonaréten 130 nm-es, kétszintes családi ház 3 szoba, 2 fürdő, garázs, pince, földszinten üzlethelyiség. Irányár: 7 MR (17327 K)_ Eladó Nk. Katonaréten 5 szobás, 2 fürdőszobás, 2 gará- zsos családi ház. Irányár: 15 MR (17328 K)_ Eladó Nk Keleti városrészben 2 szobás, központi fűtéses, erkélyes 10. emeleti lakás. Irányár: 1,7 MFt (17329 K) Eladó Nk. Piaián soron 2 szobás, 1. emeleti, egyedi gázfű- téses lakás. Irányár: 1,7 MFt (17330 K)_ Eladó Nk Batthyány utcában 5 szobás, 2 szintes lakás szerkezetkész állapotban, külön megállapodás alapján be fejezve. Irányár: 5,5 MR. (17331 K)_ Eladó Nk. belvárosában 20, 40 és 70 nm-es irodalielyiség. (17332 K)__; Eladó NK. városközpontban 2 szobás, igényesen felújított, egyedi gázfűtéses lakás külön bejáratú üzlettel. Irányár: 4,5 MR (17333 K)_ Eladó Nk Keleti városrészben 2 szobás, központi fűtéses, erkélyes7. emeleti lakás. Irányár: 1,6 Ml-t f 1733-1 K) Eladó Palinban fő út mellett 3 db lakótelek. 1300 nm/db. Irányár: 1,95 mR/db. (17335 K)_ Eladó NK.-Bagolán 136 nm-es, családi ház, 5 szoba+nap-pati, két fürdőszoba, garázs, egyedi központi fűtés. Irány- ár 7,5 MR (17336 K)_ Eladó Újudvaron fő út mellett 130 nm-es sorházi lakás 4 szoba, garázs, egyedi gázfűtés. Irányár: 45 MFt (17337 K)_ Eladó Miklósfán csaádi ház, 4 szoba, 2 fürdő, erkély, pince, garázs, nagy melléképület Irányár: 7,5 MR (17338 K)_ Eladó Nk. Magyar utcában 1 szobás, 26 nm-es lakás víz, villany, gáz van, fürdőszoba kialakítható. Irányár: 700 eR (17339 K)_ Eladó Sand községben 2 szobás, felújításra szoruló családi ház 200 n.öl telekkel, víz, villany van. Irányár 1,5 MR (17340 K)_ Eladó sandi szőlőhegyen szőlő, gyümölcsös,erdő, kis ház- zal, pincével. Irányár: 500 eFt (17341 K)_ Eladó galamboki halastó mellett telek szőlővel, kis faház- zal. Irányár: 350 eR. (17342 K)_ Eladó CJalambokon régi parasztház. (17343 K) Eladó Galambok öreghegyen 600 n.öl lelken félkész hétvégi ház a telken kb. 300 n.öl erdővel. Irányár: 500 eR (17344 K)_ Eladó Zalakaros-Be hiákpusztán 450 nm-es, 2 szobás, hét- végi ház pincével. Irányár: 500 eR (17345 K)_ Eladó galamboki halastó mellett 80 százalékban kész 2 szintes nyaraló beépíthető tetőtérrel, telekkel. Irányár: 3 MFt (17346 K)_ Eladó Zalakaros-Alsóhegyen 228 n.öl bekerített telek gyümölcsössel szőlővel, kis házzal, víz, villany, aszfaltút van. Irányár: 137 mR. (17347 K)_ Eladó Zalakomárban 7-es főút mellett vállalkozási célra is alkalmas 1200 n.öl telken 97 nm-es 3 szobás, központi fű- téses családi ház. Irányár: 4 MR. (17348 K)_ Eladó Órtilos-Szentmihályhegyen 1047 n.öl telken 2 szo-bás, fürdőszobás családi ház. Irányár: 1.7 MR. (17349 K) Eladó Rigyácon 2 szobás, családi ház telekkel, a telken 1400 db fenyővel, melléképülettel. Irányár: 900 eR (17350 K)_ Eladó Nova község közelében ikerház egyik lakása. A lakás 125 nm-es, 3 szoba, nappali, étkező. 2 garázzsal. Központi fűtés és saját vízellátó rendszer van, telek 1500 nm. Irányár: 6 MFt (17351 K)_ Eladó Nova község közelében sörfőzde és sertéstelep. Irányár: 8 MR. (17352 K)_ Ipari területek Nagykanizsa területén, főút mellett eladók (17353 K)_ Nk Palinban sorházban lakás bérelhető, 2 szintes házban alsó szinten 80 nm egyedülálló személynek vagy vállalko-zónak önállóan használható. Bérleti díj: 20 eFVhó. (17354 K) Keresünk Nagykanizsán bérelhető családi házat későbbi megvásárlás lehetőségével. (17356 K)_ Keresünk ipari tevékenységre, raktározásra alkalmas csarnokokat Nagykanizsa területén 200-2000 nm között (17357 K)_ Keresünk Nagykanizsán 1,5-2 szobás, egyedi fűtéses laká- sokat 1,5-2 MFt értékhatár között (17358 K)_ Keresünk Kiskanizsán közművesített lakótelkeket vagy telket lebontandó épülettel. (17359 K)_ Keresünk Kiskanizsán eladó családi házakat. (17360 K) Eladó Tótszentmártonban 120 nm-es családi ház, központ] fűtés szilárd tüzelővel és gázkazánnal, 3 és fél szoba+nap-pali. Telken garázs, gazdasági épület és gyümölcsös. Nagykanizsán lakótelepi lakás beszámítható. Irányár: 4 MR. (17362 K)_ Eladó Kiskanizsán igényesen kialakított, 4 szobás családi ház nagy telekkel, melléképületékkel. A melléképület önálló lakássá átalakítható. Telek 756 n.öl osszközműves, gazdálkodásra alkalmas. Irányár: 11 MFt. (17363 K) TOMPA Ingatlanforgalmi Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 14. Telifax: 93/310-884 Honvéd utcában 2 szobás, családiház, 605 nm területen melléképulettel.hozzáépítési lehetőséggel eladó. Iránvár: 2,9 mR (17530 K)_ Ady utcában 100 nm-es, 2 szobás, hallos, telefonos családi ház garázzsal, melléképületekkel 1360 nm területne el- adó. Irányár: 7,2 mR (17531 K)_ Rózsa utcában, 6. emeleti, 2 szobás, 51 nm-es, kp. fűtéses, vízórás, redőnyös, jó állapotú lakás eladó. Irányár: 1,5 mR (17532 K)_ Rózsa utcában, 8. emeleli, 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 135 mR (17533 K) 36 nm-es üzlethelyiség (Kanizsa áruház melletti udvarban) Fő úti kirakattal határozatlan időre szóló bérleti joga olcsón eladó. (17534 K)_ Eladó új építésű, 2 szintes üzlet (alsó szint fodrászüzlet, felső szint lakás) berendezéssel vagy anélkül. Más tevékenységre is alkalnias. (17535 K) Ék-i városrészben fsz-i, 76 nm, 2+2 fél szobás, étkezős, redőnyös, szŐnyegpadlós, testesre szoruló lakás eladó. Irányár: 3,5 MR (17367 K)_ Platán sori 2 szobás, 54 nm-es, 3. em., gázfűtéses, telefonos, redőnyös, teljesen felújított lakást cserélne 1,5-2 szo- bás, jó állapotú udvari lakásra. (17368 K)_ Városkapu krt 1 szobás, 1 em, kp. fűtéses, vízórás, redő-nyös. erkélyes lakás eladó. Ár,: 1.3 MR (17369 k) Csengén u. 87 nm, 2 .szobás, gázfűtéses, felújított, berendezett, udvari lakás, 20 nm terasszal, pincével konyha-virágoskerttel, (padlózata laposózott, szŐnyegpadlós) eladó. Irányár: 3.6 MFt. (1 MFt-ig autó beszámítás) (17370 K) szombaton 9.00-10.00-12.00-ig. TERRA-MIX 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft TEVÉKENYSÉGI KÖRÜNK: .- ingatlanközvetítés, teljeskörű bonyolítással, jogi képviselettel; - ingatlanok értékbecslése; - teljeskörű építőipari tervezés, műszaki tanácsadás; - építőipari kivitelezés, épületfenntartás és -korszerűsítés. Keresünk és kínálunk eladó családi házakat, lakásokat, telkeket, nyaralókat, ipari csarnokokat. KÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDRE IS! Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. 1/1. Félfogadás: H-K-Cs 9-18; Sz-P 9-16; Szombat 9-12, vagy előzetes időpontegyeztetéssel bármikor Tel/fax: 93/310-482 30 KANIZSA - /Ifin* 1996. június 7. Belvárosban 2 lakásból álló (2 szoba, 3 szoba) családi ház egyben és megosztva is eladó 659 nm területen. Irányár: 10.5 MR (17371 K)_ NK. belvárosában bevezetett bizományi értékesítést folytató üzlet árukészleltei, berendezéssel, bérletre 450 eR-os irányáron átvehető. (Ciépkocsi csere is) (17372 k) Csengén u. 2x30 nm helyiség kiadó. Irányár; 1500 Ft/nm. (17373 K)_ É-i városrészben 9 nm fagyizó berendezéssel, gépekkel el- adó. Irányár: 850 eFt (17375 K)_ Nk., Kisfaludy utcában 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, garázsos, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 4 mR (16191 K)_ Nk., Teleki utcában 42 nm-es, 1 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, parkettás, egyedi fűtéses, jó állapotú lakás eladó. Irányár 1,85 mR. (16218 K)_ Nk., Zemplén utcában 64 nm-es, 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, lomkamrás, felújított, vízórás lakás eladó. Irányár: 1,9 mR (16219 K)_ Nk. Városkapu körúton 64 nm-es, 3 szobás, konyhás, fürdős. WC-s, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.9 mR (16220 K)_ Nk Zemplén utcában 64 nm-es, 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos. kp. fűtéses lakás eladó. Irányár 1,7 mR (16221 K)_ Nk. Zemplén utcában X. emeleti. 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos. kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 1,75 mR (16222 K)_J_ Nk., Rózsa utcában 2 szobás, konyhás, fürdős, WC s, 54 nm-es, vízórás, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 1,7 mR. (16223 K)_ Nk. Csengery utcában 80 nm-es, 4 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, étkezős lakás eladó. Irányár: 4,1 mR (16227 K)_ Elcserélném 2 db Nk-i lakásomat (Rózsa úti 2 szobás, Platán son 1 szobás, egyedi fűtéses) Nt és környéki 3-4 szo- bás családi házra, 3,5 mR ig. (16228 K)_ Nk. Északi városrészben 1+2 félszobás, 64 nm-es, fürdőszobás, konyhás, WC-s, pincés, társasházi lakásomat eladnám, vagy elcserélném belvárosi, 2 szobás, egyedi fűtéses lakásra értékkülönbözettel. (16230 K)_ Kiskanizsán 720 nm-es területen, 1 szoba, konyhás, zuhanyzós parasztház (víz. villany, gáz) eladó. Irányár: 1,2 mR (16216 K)_ Nk. Palinban 8250 nm-es területen 2 szobás, konyhás pa- rasztház eladó. Ár: 2 mR (16217 K)_ Nk. Vörösmarthy utcában 80 nm-es, 2,5 szobás, nappalis, konyhás, fürdős, WC-s, kamrás, garázsos, pincés családi háziadó 518 nm-es telekkel és 40 nm-es műhellyel. Irány- ár 4,2 mFt (16208 K)_ Nk. Bajcsai utcában 6 szobás, 2 fürdőszobás, 2 WC-s, konyhás, pincés, telefonos, 2 garázsos, egyedi fűtéses, szuterénos családi ház gazd-i épülettel 1800 nm-es terüle- ten eladó. Irányár 10 mR (16209 K)_ Nk. Kalonaréten 130 nm-es, 4 szobás, hallás, 2 fürdős, 2 WC-s. kamrás, pincés, egyedi fűtéses, garázsos családi ház eladó. Irányár: 6.5 mFt (16203 K)_ Nk Kaposvári úton 120 nm-es, 3 szobás, konyhás, 2 fürdős, WC-s, kamrás családi ház 1000 nm-es területen el- adó. Irányár: 3,2 mR (16199 K)_ Nk Dózsa Gy. utcában 2 szobás, konyhás, fürdős, WC-sLgyedi fűtéses, garázsos, 60 nm-es, udvari lakás eladó. Irányár: 1,95 mFt (1620O K)_ Kiskanizsán Nagyrác utcában 3 szobás, konyhás, étkezős, nappalis, teraszos, egyedi stílusú, igényes. 85 százalékos készültségű családi ház eladó. Irányár: 7.9 MR (16743 K)_ Nk ÉK-i városrészben 130 nm, 3,5 szobás, hallos, 2 fürdőszobás, 3 éve épült családi ház kis udvarral eladó. Irányár: 5,2 MR (16744 K)_ Nk. Levente utcában 93 nm-es, 3 szobás, garázsos, családi ház 500 nm-es, területen eladó. Irányár 3,8 MR. (16745 K)_ Nk. Dózsa Gy. utcában 80 nm-es, 2 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, nyári konyhás, pincés, garázsos, egyedi fűtéses, telefonos családi ház eladó. Irányár: 3 mFt (16193 K) _ Nk. Magyar utcában 26 nm-es, 1 szobás, konyhás, egyedi fűtéses, udvan lakás eladó. Irányár 600 eFt (16193 K) Kiskanizsán 100 nm-es, 3 szobás, konyhás, fürdős, spe|-zos, garázsos családi ház a Zsigárdi közben eladó. Iránvár 3.5 mR. (16196 K)_ Nk Dózsa utcában 1,5 szobás, 50 nm-es, konyhás, fürdős, WC-s, egyedi fűtéses családi ház 720 nm-es területen 2 műhellyel eladó. Irányár: 3,1 mR. (16197 K)_ Sandon 60 nm-es, 2 .szobás, konyhás, előszobás parasztház 1080 nm-es területen eladó. Irányár: 650 eFt (16212 K)_ Újudvaron 90 nm-es, 4 szobás, hallos, fürdős. WC-s, konyhás családi ház 1100 nm-es területen eladó. Irányár: 4mR (16213 K)_ Liszóban 120 nm-es, 2 szintes. 2 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, pincés, étkezős családiház eladó, s padlástér 60 százalékos készültségű, melléképületek, műhely, ól, kerti, lak. A teiület nagysága 10.000 nm. Irányár: 23 mR (16214 K)_ Szepeuieken igényes, 260 nm-es, 5 szobás, 2 fürdős, dupla garázsos családi ház 800 nm-es területen eladó. Irányár: 10 mR (16215 K)_ A 7-es főút mellett 1020 nm terület eladó. Irányár 1,6 mR (16232 K)_ Kiskanizsán 3 db építési telek, egyenként 320 n.öl területtel, villannyal, gáz és víz a telektől 100 in. A telkek egy-ben is megvá-sárolhatók Irányár: 700 eFt/db. (16236 K) Rigyácon 2 szobás, konyhás, kamrás parasztház melléképületekkel eladó. Irányár: 900 eFt (16616 K)_ Zalakarosi Öreghegyen 3 szobás, konyhás borospince te-tőtérbeépítési lehetőséggel eladó. Irányár: 25 mFt. (16619 K)_ Eszteregnyén 50 nm-es, 2 szobás parasztház 4819 m2 te- rületen eladó. Irányár 800 ezer R (17154 K)_ Hahóton 3 szobás, garázsos családi ház 2800 m2 területen eladó. Irányár: 3 mFt (17155 K)_ Bagolán 4 szobás, 110 nm-es, jó állapotú, garázsos családi ház 2614 in2-es területen eladó. Irányár 35 mR. (17156 K)___ SZABADPIAC Kiscseifőn (Nk-tól 10 km-re) szőlő, gyümölcsös (alma, körte, szüva, barack, cseresznye, gesztenye, dió) téglapincével, felszereléssel kedvező áron eladó. Érd.: Kiskamzsa, őrtorony u. 3. Bencze. (16032 K)_ Az autóspihenővel szemben galamboki Rigó-hegyen 621 n.öl telek eladó. Érd.: Gazda Ferenc NK.,Rózsa u. 14/B. 1/5. Tel: 93/320-770 (17283 K)_ Csengery 10. sz. alatt 3. emeleü központi fűtéses, 60 nm-es lakás eladó. Érd.: I-321-116 telefonon. (17284 K) Miklósfán 2 szobás (gázas) családi ház. kerttel, melléképületekkel. A Mórichelyi hegyen szőlő téglapincével, teljes felszereléssel eladó. Érd.: bármikor Miklósfa Szen- tendrei úl 20. Doma István. (17285 K)_ Nagykanizsán eladó Rózsa úton 2. emeleti felújított lakás. Érd.: 93/317-526(17287 K)_ Nagykanizsán eladó 41 nm 1+fél szobás, erkélyes, összkomfortos öröklakás. Irányár: 1.450.000 R Érd.: Nk. Zemplén Gy. u. 7/B. IV/27. (17288 K)_ Nk-án irodának, orvosi rendelőnek alkalnias. 100 nm-es. 3 szobás, I. emeleü. belvárosi lakás eladó. Tel.: 93/310-610 (17289 K)_,_ Nk án 1+2 félszobás kozponü fűtéses, 3. emeleti lakásomat és egy udvari szoba-konyhás házrészt eladnám vagy elcserélném kisebb családi házra. Kiskanizsa. Miklósfa. Sormás területén. Érd.: 93/320-137 18 óra után. (17300 K) 1+2 félszobás lakást vásárolnék, amire a szoc. pol. kedvezmény igénybevehető. Ajanlatokat „Sürgős" jeligére a NK..PÍ.: 154-be kérném. (17301 K) TOMPA INGATLANFORGALMI KFT. német-magyar érdekeltség Nagykanizsa, Magyar u. 14. Tel./fax: 93/310-884 Nyitva: hétköznap 8-17 óráig KERES - KINAL - CSERÉL - BERBEAD KERESÜNK: - Megbízóink számára eladó egyedi fűtéses lakásokat max. 4. emeletig § - Olcsó udvari lakásokat * - Kiadó lakásokat (kiadó részéről díjtalan lebonyolítással) ° KÍNÁLUNK: § - Kiadó üzlethelyiségeket Zalaegerszegen I szobás, egyedi fűtésű városközponti lakás eladó, vagy nagykanizsai 2 szobás egyedi fűtésűre cserélheti. Érd.: 93/316-583 vagy a 92/315-869 telefonon. (17302 K)_ Másfél szobás lakás eladó. Érd.: Nk Zemplén Gy. 1/B. Vlll/51. (17303 K)_ Eladó 1+2 félszobás földszinti lakás, a Kazárnak krt. 10 szám alatt. Érd.: 93/320-147 telefonon. (17304 K) A Csengery utcában egyedi fűtéses, vízórás. 56 nm-es, 2 szobás, erkélyes, földszinti lakás eladó, vagy másfél szobás egyedi fűtéses lakásra cserélhető. Érd: 93/314-670, 15 órától. (17305 K)_ Nk Corvin lakótelepen L emeleti, 2 és félszobás, egyedi fűtéses lakás eladó. Érd: 93/311-149 telefonon. (17306 K) Nk i 1 szobás, gázos lakást cserélnénk nagyobb, megvásárolható önkormányzatira. Érd.: 93/321-996 este. 19 óra után. (17307 K)_ Nagykanizsán üzletnek műhelynek alkalmas 25 nm-es épületrész eladó. Érd: 93/315-788 telefonon. (17403 K) Zalakaroson, fürdótól 10 percre 2 szintes, 4 szobás, 2 konyhás, 2 fürdőszobás nyaraló eladó. Telek 400 n.öl szS-lóvel. gyümölcsössel. Érd: Nk. Bethlen Gábor u. 2 Demeter Ferencné, munkanapokon 17-19 óráig. (17456 K) Nk-án 2+2 félszobás, 4. emeleti, kp.fűtéses lakás eladó. Érd: munkanapokon 17-19 óráig, Nk Kazanlak krt. 14C. 4/16. (17457 K) _ Zalakaroson német vásárlóim részére üdülőt és családi házat keresek. FERIEN-IMMOBILIEN KFT. Zalakaros, Panoráma u. 2Va TeL: (06) ÍO/4Í2-8Í2 Nk-án. Attila utcában 2 szobás, 53 nm-es, 3. emeleti, te hennentes, egyedi fűtéses, vízórás, erkélyes, pincés. K-NY fekvésű lakás eladó. Irányár. 2J mFt. Érd.; 17 óra után, 311-815, Dobn Tamás. (17458 K)_ Nk-án inásfélszobás, jó állapota lakása Zemplén utcában eladó. Tel: 317-971 vagy 383-073. (17459 K)_ Nk-án másfélszobás, I. emeleti, erkélyes, 46 nni^s lakás igényesnek eladó. Megtekinthető: június 10-én 17-20 óra között, Nk Városkapu 4/D. 1/3. (17460 K)_ Nk-án 3 szobás, igényesen felújított, vízórás lakás liftes házban eladó. Nk. Zemplén Gy, 9/a IV/25. (17461 K) Látóhegyen, közvetlenül a kápolna mellett 1500 n.öl sző-16,gyurnölcsös. szántóterület épülettel, 3 fázisú árammal, kúttal, egyéb felszereléssel, megosztva is eladó. Helyijárattál, gépkocsival több irányból is megközelíthető. Irány ár 8S0 ezer Ft. Érd: 93/319-455. (17462 K)_ 2 szobás. 54 nm-es, egyedi gázfűtéses. I. emeleti.vízörás, redőnyös, erkélyes lakás eladó. Érd.: 15óraután, Nk Ga-ray 9/A. 1/2 Gerencsér. Tel.: 31S-506. (17463 K) K-i vjészben 54 nm-es,!. emeleti, nagykonyhás. 2 erkélyes lakás eladó. Tóth. Nk Rózsa u. 22/B. 17 óra után. (17464 K)_ Sormás belterületén 2068 nm alapterületű telek régi pa-raszUlázzal eladó. Tóth. Nk Rózsa u. 22/B. 17 h után. (17465 K)_ Nk-án belvároshoz közel,2.5 szobás, erkélyes, egyedi gáz-fűlésű.vlzórás lakás eladó + garázs. Érd.: Nk Corvin u. 8/D. 3/8. (17466 K)_ Nk-án belvárosi, komfortosjiagyméretű családiház tudván lakrésszel eladó. Fiztési könnyítés lehetséges. Érd.: 93/317-120 hétköznap, 16-20 óra közön. (17467 K) Nk-ához közel 360 n.öl közművesített építési telek sürgő sen eladó,Érd:93/315-293 telefonon (17468 K)_ Zemplén Gy. utcai, 43 nm-es, II. emeleti lakásomat eladnám vagy nagyobbra cserélném. Érd: 93/316 138. (17469 K)_ Egyedi és központi fűtésű, másfél szobás lakásunkat csa ládi házra cserélnénk Érd.: 93/316-138. (17470 K) Nk-Miklósfa. Miklósfa u.34. alatt családi ház sürgősen eladó. Erd:93/31SS80.(I747I K)_ 2 szoba, konyhás, régi parasztház eladó Galambokon 1907 nm területtel, csendes helyen, víz.vülany, parabola antenna van. Érd.: Galambok, Kuruc u. II. Balassa Ferencné. (17472 K)_ Őszi beköltözéssel eladnám 2 szobás, összkomfortos laká-somal. Érd: Nk Zemplén u. l/A. 11/17.(1747.3 K) 3 szobás. 10. emeleti lakás olcsón eladó. Tel.: 93/320-261. [17474 K)_ Belvárosi, 1 szobás, udvan lakás eladó. Érd: 16 óra után. 93/313-774. (17475 K)_ Zalakaroson 300 n.ol telek eladó faházzal, közművesített területen Érd.: Pálinkás Ferenc, Nk Kisfaludy 17/C. 1/7. (17476 K)_ 4 szobás kertes, családi ház eladó. Érd: Nk Szent Rókus u, 20.(17477 K)_ Nk-án Teleki utcában 110 nm-es lakóház 530 nm-es saroktelken eladó. Vállalkozásra is alkaliuas.lrányár: 5 mFt. Érd.: 067767321-898, esti órákban (17478 K)_ Nk-án a Teleki utcában 2 szobás,ősszkomfortos lakás el adó. Érd: 18 óra után, 316-954 vagy a 318 647 telefonon. (17479 K)_ Ház nagy kerttel mg-i épületekkel eladó. (Gáz, víz, villany, szennycsatoma beszerelve.) A telken málnás-gyümölcsös is van. Ár 1,6 mFt. Esetleg Nk t. egyedi fűtéses lakást beszámítok Cím: 8751 Zalakomár I. Petőfi u. 82 Érd: vasárnaponként. (17528 K)_ GARÁZS Nagykanizsán a Városkapu krt-on ikergarázs egyben, vagy külön-külön is eladó. Irányár: 800 eFl Érd: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Platán sor 8. Nyitva: HP: 9-12; 14-17 óráig. Telefon: 93/31.3.673 (170S8 K)_ Munkás úton garázs eladó. Irányár: 600 eR Érd: Tompa Ingatlanforgalmi Kft Nk. Magyar u. 14. Tel/fax: 93/310- 884(17034K)_ Nk-án az Űrhajós úti garázssorban 20 nm-es garázs sürgősen eladó. Érd: Nk, Sugár 74. szám alatt lehet, 17 óra után, (17290 K)_ Nk, Csengery u. 34. sz. alatt garázs bérbeadó. Érd: 15-18 óra között. (17291 K)_ Nagykanizsán a Munkás úti garázssoron aknás garázs eladó. Érd: 93/316-583-as és a 06760/398-875-ös telefonon. (17309 K)_.__ Munkás utcai garázssoron aknás garázs eladó. Irányár 550 eFt. Érd: TERRA-MfX Ingatlanforgalmi és Beruhá zási Ka Tel/fax: 93/310-482. (17365 K)_ NK-án a Munkás úti garázssoron aknás garázs eladó. Vii lany van. Hiv.sz.: 238/96. Érd: CSASZI Ingatlanügynökség NK., Magyar u. 19. Tel: 93/314-012 (174S4 K)_ Alpári (Garay upáros) utcai garázssoron aknás garázs el- adó. Érd: Nk. Corvin 8/D. 3/8. (17523 K)_ Takarék utcai garázs-soron aknás garázs eladó. Tóth. Nk Rózsa u 22/B. 17 óra után. (17524 K)_ JÁRMŰ Személygépkocsit vásárolnék 13cm3-ig, 5-6 évest. Aján- lalokat: 93/314-670 15 órától. (17310 K)_ Opel Kadeu 13-as 1981-es eladó. Irányár: 110 eR TeL: 9.3/321-998 (17395 K)_ \'96-os 1,4 -es VW Golf Vahant haszongépjármű vizsgáztatva eladó. 1 MR-ig személygépkocsit beszámítok Erd: 93/314-997 (17396 K)___ Nissan Micra 1990-es. 12-es, katalizátoros, 5 ajtós, 5 se bességes eladó. Tel: 93/317-890 (17397 K)_ ló állapotban lévő Schwinn-Csepel versenykerékpár eladó 15 ezerR-ért Érd: Nk, Örhajós u. IS/B. 1/2.117398 K) Kitűnő állapotú,86-os WV Golf II. eladó.vagy mikrobusz-racserélhet6.93/313-271. (17505 K)_ 4 ütemű Wartburg karambolosán eladó.Érd:93/31.3-140/71488 melléken 7-15 óráig vagy Miklósfa. Csücy G. n.28. Schleiner. (17506 K)_ Maruti Suzuki.2 és fél éves, fehér színű eladó. Érd.:hélvé- gén, Lazsnak u. 17.(17507 K)_ Lada 1300-as, 80-as évjáratú, 1997.januárig műszaki vizs-gávaleladó. Tel.: 93/320 859,93/317 105( 17508 Kl Nk Sugár u. 74. alau Jawa motorkerékpár sürgősen, ol- csón eladó. (17509 K)_ Trabant 601-es 1997 júliusig múszakizva, garanciális akkumulátorral eladó-Érd: Nk Jakabkuti u75. 17 óra után. (17510 K)_ Waldi Simson Sztár motoros segédmotorkerékpár eladó. Levélbeni kérésre házhoz viszem bemutatásra Cím: 8751 Zalakomár 1. Petőfi u. 82. (17511 K)_ Wartburg 353 másfél évi műszakival reális áron eladó. Érd: 30/565-572. (17512 K)_ 12 éves Trabant eladó. Érd: 16 óraután. 30/590- 075,(17513 K)_ Májusban műszalozott Trabant eladó. Érd: Nk Ady u. 14. Szálai. Tel: 322-466. (20 óra után.) (17514 K) WV bogárhátú 1300 ccm-es, *96 novemberig műszakiz-tatva, Philips rádiós magnóval, szélesített gumikkal eladó. Irányár. 185 ezer R Érd: Lakatos László. 96/430-742 (17515 K)_ ALBÉRLET Albérletet keresek július-augusztus hónapra, 3 szobásat, bűtorozotlat Érd: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda. Nk Teleki u. 16 Tel: 93/313-371. (17620 K)_ Nagykanizsa Csengery utcában 4 szobás lakás bútorozat-lanul kiadó. Bérleti díj: 25 eFt/hó. Érd: TEKKA-MIX Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Tel/fax: 93/310-482 (17.364 K)_ Udvan. bútorozott, teljesen felszerelt igényes, egyedi fűtéses családi ház albérletbe kiadó Kiskanizsán hölgy vagy fiatal pár részére, gyeniiek nélkül. Érd: Plánder Ingatlanközvetítő Iroda. Nk Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2 93/320-III. Nyitva: H-K-Sz-Cs: 8-12. 14-17 oráig.P.: 8-12. 14-16 óráig. (17557 K)_ 2 szobás, bútorozott telefonos, egyedi gázfűtéses, vízórás. erkélyes, II. emeleti lakás megbízható személy vagy személyek részére hosszú távra albérletbe kiadó. Érd: Plánder Ingatlanközvetítő Iroda, Nk Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. 93/320-000. H-K-Sz-Cs.: 8-12. 14-17 óráig. P.: 8-12, 14- 16 óráig. (17558 K)_ 2 szobás, bútorozott telefonos, összkomfortos lakás albérletbe kiadó, külön-külön is a szobák fiatalok részéle. Érd: Nk Plánder Ingatlanközv. Iroda, Nk Kazanlak krt 9/D. Fsz/2 H-K-SZ-Cs.: 8-12. 14-17 óráigj>.: 8-12.14-16 6rá- ¦g. (17559 K)_ Keresünk kiadó lakásokat családiházakat irodahelyiségek: a kiadónak díjtalan bérióközvetítéssel. Nálunk a bérlő legkedvezőbb fizetési feltételekkel veheti ki az általa kiválasztott bérienlényt és hozzá megkapja a bérleti szerződést Plánder IngaUanközvelitő. Értékbecslő, Hirdető Iroda. Nk Kazanlak krt 9/D. Fsz/2 93/320-111. H-K-Sz-Cs.: 8-12, 14-17 6rag,P.: 8-12,14-16 óráig. (17560 K) Letenyén frekventált helyen üzlethelyiség azonnal kiadó. Érd.: Telek Ingatlankozvetltó Iroda, Nk Teleki u 5/A. Fsz Tel.: 93/317-505. (15458 K)_ Albérletet keresek, július-augusztus hónapra 3 szobás bú-lorozottat Érd: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda Nk, Teleki u. 16 Tel: 93/313-371 (17121 K)_ KANIZSA - rfptÁ 31 1996. június 7. Kelesünk kiadó albérieteket, lakásokat, családi házakat, bútorozottan vagy anélkül. Megtalál bennünket a Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben. Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel.: 93/317-505, Nyitva: H-P-ig: 9-16 óráig, Sz.: 10-12 óráig. (12028 K)_ Nk-án kiadó az autóbuszállomás közelében 2 helységből álló, 38 nnves üzlethelyiség. Víz, villany, gáz, telefon vaji. Béiieti dtj: 50.000 Ft/hó + rezsi. Érd.: FAKTOR iroda, Nk Platán sor 8. Ny.: H-P.: 9-12; 14-16 ótóig, tel.: 93/313-673. (16919 K)_ Egy családi ház tulajdonosa kiadja udvarán lévó különálló, új, 47 nm-es épületét külön mérőórákkal, 1 szoba, konyha, fürdő, előtér. Béried dtj: 15.000+rezsi. Éid: FAKTOR iroda, NkPlatán sor 8. Ny.: H-P.: 9-12; 14-16 ólfig, lel: 93/313-673. (15719 K)_ Petőfi utcában 1 szobás, komfortos, új bútorzatú lakás május 15-től kiadó. Bérien díj: 15.000 Ft/hó+rezsi. Érd.: FAKTOR iroda, Nk Halán sor 8. Ny.: H-P.: 9-12; 14-16 óráig. (16632 K)_ K-i városrészben kiadó 1 szobás, bútorozatlan, kp. fűtésű lakás. Béiieti dlj: 12.000 Ft/hó+rezsi. FAKTOR iroda, NkPlatán sor 8. Nyitva: H-P.: 9-12; 14-16 óráig. (17159 K)_ K-i városészben 80 nm-es, telefonos üzlethelyiség kiadó. Béried dlj: 70.000 Ft/hó+rezsi. Érd.: FAKTOR iroda, Nk Platán sor 8. Ny.: H-P.: 9-12; 14-16 órajg. (16633 K) Kazanlak körúton kiadó egy szoba bútorozva 10.000 Ft+rezsiért, hölgyeknek, nem dohányzóknak, gyennekkel is. Érd.: FAKTOR iroda, Nk Platán sor 8. Ny.: H-P.: 9- 12; 14-16 óráig, tel.: 93/313-673. (15720 K)_ 55 nm-es műhely a belvárosban - raktárnak is - kiadó. Bérien\' dtj: 25.000 Ft+rezsi. Érd: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Platán sor 8. Nyitva: H-P: 9-12; 14-16 óráig. Te- lefon: 93/313-673 (16165 K)_ Ady utcában földszinti 3 szobás különbejáratú lakás vállalkozás céljára is kiadó. Béiieti díj: 45.000 Ft+rezsi. Lakás céljára: 30.000 Ft+rezsi. Érd: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Platán sor 8. Nyitva: H-P: 9-12: 14-16 óráig. Te- lefon: 93/313-673 (16166 K)_ Kiadó Nk K-i v.részében 2 szobás, 2. emeleb, bútorozott, kp. fűtésű lakás 1 vagy 2 leány, hölgy részére. Bérleti dfj 10.000 Ft/hó. 2 fő esetén 20.000 Ft/hó. Rezsit nem kell fizetni. Csak megbfzhatóaknak! Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, mun-kanapokon 8-17 óráig. Hiv. szám: A/172. (17241 K) Kiadó Nk városközpontjában 1 szobás, 2. emeleti, egyedi gázfűtésű, telefonos, 45 nm-es, bútorozatlan lakás. Irodának is! Bérleti dlj: 15.000 Ft+rezsi/hó. Érd: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk Terv u. 4„ Tel.: 93/312-058, munkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám: A/174. (16786 K)_ Kiadó Nk belvárosához közel, utcára nyiló, földszinti, 30 nin-esiroda-, vagy üzlethelyiség, külön kőzműórákkal, telefonna], vizesblokkal, cirirofűtéssel, családi házban, berendezés nélkül, béiieti díj: 30.000 Ft+rezsi/hó. Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, munkanapokon 8-17 óráig. Hiv. szám: A/184 (17320 K)_ Irodahelyiségek kiadók Nk belvárosában, 1-2 emeleten, 10, 22 és 32 nm alapterülettel, telefonmellékkel, vagy anélkül. Bérleh díj: 1.100 FI+ÁFA/nm/hó. Érd: SIKER Ingatlankózvetitó Iroda, Nk Terv u. 4. Tel.:_ t Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik Lisinszky Jánosné temetésén megjelentek, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat Domonkos Istvánt utolsó útjára elkísérték, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, bánatunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik Barti Andrásné temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot, helyeztek. A gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik Farkas Zoltán temetésén megjelentek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család 93/312-058, munkanapokon 8-17 óráig. Hiv. szám: A/181 (17047 K)_ Kiadó Nk K-i v.részében 2 szobas.bútorozatlankp-fütésű, 3. emelet lakás max. 3 fő részére, dec. 31-ig. Béiieti díj:13.000 Ft +rezsi/hó. Érd: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda. Nk Terv n. 3. Tel.: 93/312-058, munkanapokonS- 17 óráig.Hiv. szám: A/186. (17546 K)_ Kiadó Nk D-i v.részében bútorozou\\egyedi gázfűtésű szoba, leány részére, konyha- és fürdőhasználattal,hölgy tulajdonostól. Béried dtj 8.000 Ft+rezsi/hó. Érd: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk Terv u. 4. Tel.: 93/312-058jnunkanapokon 8-17 óláig. Hiv. szám: A/187. (17547 K)_ Kiadó Nk szívében 2 szobás,56 nm-es.erkélyes,bútorozat-lan, egyedi gázfűtésű, vízórás, 3. emeled lakás, max.3 fő részérejúnius 10-től, minimum I évre. Bérled díj: 14.000 Ft+iezsi/hó. Érd: SIKER Ingaüanközvetítő Iroda, Nk Terv u. 4. Tel.:93/312-058. munkanapokon 8-17 óráig. Hiv. szám: A/188.(17548 K)_ Palinban 2 szintes családi ház, 3 szoba, 80 nm-es alsó szinde albérietbe kiadó. Havi béried díj: 20.000 Ft/ho+re zsi. Hiv. sz.: 255/96. CSASZI Ingaüanügynökség, Nk Magyar u. 19. Tel: 93/314 012. (16710 K)_ 4 emeletes háztömbben, 2. emeleten, 1 szoba bútorozottan olcsón kiadó 1 nemdohányzó hölgy részére egy gyemiek-kel is. Clm: Nk, Kazanlak krt 3/C. 2/9. (17293 K) Nk belvárosában 51 nm-es üzlethelyiség kiadó (irodának és orvosi rendelőnek is alkalmas). Érd: 93/314-997 tele- fonon. (17394 K)_ Bútorozott szoba albérietbe olcsón kiadó egy nemdohányzó hölgy részére, egy gyermekkel is. Érd.: Nk Kazanlak kit 3/C. II/9. (17525 K)_ Garzon kiadó. Nk Zrínyi u. 20.SZ. alattÉrd: 20 óla után. 93/383-170.(17526 K)_ VEGYES Letenyén frekventált helyen üzlethelyiség azonnal kiadó! Érd.: „TELEK" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Te- leki u. S/a fsz. Tel.: 93/317-505 (15216 K)_ 3 funkciós Peg Peregő babakocsi eladó. Érd.: Nk., Her- man u. 1, 4/21. Balogh. (17294 K)_ DOLMAR típusú láncfürész új lappal, lánccal, jó állapotban. Ár: 22 eR Érd: Nk., Teleki u. 3/A. VJ738. 06720/389-333 19 óra után. (17295 K)_ Pultost Zalakarosra sürgősen felveszünk. Érd: 19 óra után a 33/319-546 telefonon lehet. (17296 K)_ Pianfnót bérelnék. Tel: 93/317-981 (17297 K)_ Nyaralás napi 2500 Ft-ért kiadó Alsóbélateep központjában 2 szobás, komfortos nyaraló, parttól 3 percre. Érd.: es- ti órákban 93/310-678 (17311 K)_ Üzemképes, cégi típusú Zinger varrógép, 1 db Zsuzsi kötőgép, valamint egy fekete-fehér tv eladó. Érd.: 93/312-810telefonon.(i7312 K)_ C I2~es gázkazán eladó. Érd: a 93/316-583 és a 06760/398-875 telefonszámon. (17313 K)_ B.márián piac hely szezonális árusításra eladó. Érd.: 93/315-631 (17314 K)_ Nagyméretű gyerekágy és többfunkciós babakocsi eladó. Tel: 93/321-998 (17399 K)_ Koszorúkötők figyelem! Fenyőfagally eladó. Cíiu: Cseh Tamás Eszteiegnye Petőfi u. 68. érdeklődni bármikor. (17400 K)_ Korfűrészgép 220 V-os eladó. Tel: 93/317-890 (17401 K) 2x2 méteres fém garázsajtó eladó. Érd.: 93/317-890 tele-fónon. (17402 K)_ Commodore 128-as számítógép színes monitorral, nyomtatóval és floppyval eladó.Érd.:351-390 telefonon 17 óra után, (17480 K)_ Belga juhász, TERVUEREN kiskutyák többszörösen minősített, tenyeszengedélyes, aktív őrszolgálatot ellátó szülőktől sporttársi áron, részletfizetési lehetőséggel eladó. Nk. Alsótemető u. 23. Tel.: 319-234. (17481 K)_ Szépségápolási tréninghez szervezőket és résztvevőket ke-resünk-Jelentkezni lehel írásban vagy telefonon. Cím: Csenk János, Szombathely, Rohonczy u.46.,ieggel és este: 94/311-436; napközben: 94^17-724/35 melléken. (17482 K) Csak öt olyan házaspárra van szükségünk, akik komolyan állnak hozzá az élet dolgaihoz és vannak közös célja ik-Érd: Lakatos László, Győr, 967430-742. (17483 K) Irodahelyiséggel területi képviselőt és üzletkötőket keresünk. Jelentkezni írásban, cím: Csente János Szombathely, Rohonczy u. 46,vagy telefonon, reggel-este: 94/311-436, napközben a 94/317-724/35 melléken. (17484 K) Vállalkozói igazolvánnyal rendelkező esztergályosnak napi 4-8 órai munkát biztosítok. Érd.: Nk, Ibolya úti garázs-sor. Nagy Antal, 8-14 óráig. (17485 K)_ Cipők,szandálok, farmer hosszú, rövid bermudanadrágok eladók. Nk. Kisfaludy 17/C. Pálmkásné. (17486 K) 160 literes hűtő jó állapotban eladó. Nk. Zemplén Gy.3/B.i77. Horváth László.( 17487 K)_ Keverőgép 40 eR-ért valamint gyerekágy eladó. Érd.: Surd, Kanizsai u. 26. Balogh László. (17488 K)_ Energomat automata mosógép, 4,5 éves, megkímélt állapotban 25 ezer Ft-ért eladó. Érd: 16 óra után, 93/314-929. (17489 K)_ Gyermek szobabútor emeletes ággyal és konyhai .sarokpad asztallal, 2 személyes rekamié és 4 fotel eladók. Érd.: esti órákban, 322-572. (17490 K)_" 3 funkciós babakocsi megkímélt állapotban, reális áron el- adó. Érd: 316-839. (17491 K)_ Használt, faipan gépeket (pl. stílgyalugép) keresek megvételre. Cím: Nk, Vörösmarty u.I4. Nagy Tiborné, Tel: 93/320-433. (17492 K) _ Takarítást vagy más félnapi elfoglaltságot vállalok. Ajánlatokat „Megbízható" jeligére, Nk. Pf. :154-be kérek. (17493 K)_ Színvonalas, régi fesünényeket, bútorokat, ékszereket, porcelánokat, ezüst tárgyakat átlagon felüli áron vásárolok. 9-3/317-120, hétköznap 16-20 óra között. Díjtalan értékbecslési (17494 K)_ Megbízható személy alkalmi munkát keres. Kertészeti, bevásárlási, takarítási munkát is szívesen vállalok, valamint gyermekfelügyeletet is. Ajánlatokat „Korrekt mun- ka" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek.( 17495 K)_ Zöldségesek,árusítók mellett szívesen dolgozó hölgy korrekt munkát keres. Ajánlatokat „Munka" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek.(17496 K)_ Keresem Nk-án a Teleki u. 3/A.(Napsugár Presszó) előtt álló Lada személygépkocsimból eltűnt .szerszámaimat. (1 db láncfűrész, 1 db villanygyalu, 1 db sarok köszörű, 1 db fúrógép.) Nyomravezető pénzjutalomban részesül. 06- 20/389-333. (17497 K)_ 1500x20-as méretű, 4 db traktomiintás kerékgumi eladó. Pölöskefö, Kossuth u. 47. (17498 K)_ 3 funkciós, mózeskosaras babakocsi megkímélt állapotban eladó. Érd.: Kovács Imre. Nk, Teleki u. 17/B. 4. em. 13.(17499 K)_ Olasz-német tolmács állást vállal Nagykanizsán és kör-nyékén.93/317-341. (17500 K)_ Vállalkozók figyelem! Feladó 7 ágyas, tornáztató amerikai gépek, „Slender you", 4 évesekievés üzemórával. Érd: H-P.:8-16; Sz.: 8-15 óráig a 94/359-179 telefonon, Mezősi Márton. (17501 K)_ 3 lángos gáztűzhely (gázpalackra is köthető) eladó. Érd.: Nk, Bartók B. 1. IIÍ/3. (17502 K)_ Gyemiekfelügyeletet vállalnék. Tel: 313-950.(17503 K) Vitorláshajó, automata mosó- és mosogatógép, építkezési anyag, fürdőszobai tartozékok eladók vagy utánfutóra, la-kókocsira,csónakra, betonkeverőre cserélhetők. Tel.: 93/313-271. (17504 K)__ Citroen BX tetőcsomagtartót vásárolnék. Érd.: 18 óra után,93/316-544. (17516 K)_ Nagyméretfl,fémvázas franciaágy új huzattal eladó. Irányár: 25 ezer Ft. Érd.: 317-007-es telefonon 17 óra után. (17522 K)_ Ismerkedési est június 14-én 20 órától a Pálma Vendéglőben- (17S27 K)_ PAKTNEKKKKESŐ Magányos? Társtalan? Barátra vágyik? Keressen, hogy jeligés hirdetését hirdethessem. Megtalál személyesen Nk. Kazanlak krt. 9/D. fszt/2. első emeletén de informálódhat a 93/320-111 telefonon hétköznap: 8-12 14-17 óráig. (16900 K)_ 39/172/68 önálló egzisztenciával és lakással rendelkező, független diplomás fiatalember keresi, csinos, filigrán, nem dohányzó, kanizsai értelmiségi lány ismeretségét, házasság céljából. Leveleket „Harmónia" jeligére kérem a NK. Kazanlak krt. 9/D. fszt/2, Plándemé Hirdetőbe. (16901 K)_ 49/162 cm magas, egyedül élő hölgy keresi 55 korig stabil egzisztenciával rendelkező urat aki társa és barátra vágyik. Leveleket „Ketten könnyebb" jeligére kérem a NK. Kazanlak krt 9/D. fszt/2. Plándemé Hirdetőbe. (16901 K)_ Középkorú egzisztenciával rendelkező, szeretetre vágyó és adni tudó hölgy keresi komoly gondolkodású, hasonló adottságokkal rendelkező úr ismeretségét 55 éves kong. Leveleket „Lila orgonák" jeligére kérem a NK. Kazanlak krt. 9/D. fszt/2. Plán- derné Hirdetőbe, (16902 K)_ 28/160 magas, filigrán, kedves hölgy megismerkedne magas, jó megjelenésű úrral 40 éves kong. Gyermek nem akadály. Leveleket „Szeretnélek szeretni" jeligére kérem a NK. Kazanlak krt. 9/D. fszt/2. Plándemé Hirdetőbe. (16903 Kj_ Uram! Ha még nem vagy 60 éves. de már egyedül érzed magad, akkor ne gondolkozz, és írj egy magányos, 50/155 magas, csinosnak mondott hölgynek. Leveleket „Kereslek" jeligére kérem a NK. Kazanlak krt. 9/D. fszt/2. Plán- der Hirdetőbe. (16904 K >_ 33 éves, 170 cm magas, barna hajú, független, értelmiségi hölgy megismerkedne egzisztenciával és korban hozzáillő, temiészetet és sportot kedvelő úrral. Leveleket „Egy őszinte kapcsolat" jeligére kérem a NK. Kazanlak krt. 9/D. fszt/2. Plánder Hirdetőbe. (16905 K)_ Keresem azt a magas, kedves, intelligens urat, aki megosztaná magányát egy 42 éves, csinos, diploma.? özvegyasszonnyal. Leveleket „Kapcsolat" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 9/D. fszt/2. Plánder Hirdetőbe ké- rem. (16969 K)_ 37 éves. zárkózott természetű, nőtlen férfi megismerkedne korban hozzáillő hölggyel Egy gyermek nem akadály. Leveleket „Skorpió" jeligére, Nk! Kazanlak krt 9/D. fszt/2. Plánder Hirdetőbe kérem. (16970 K)_ 63/165 cm magas korrekt független, magányos, kertes házban élő úriember keresi azt a hölgyet aki magányos óráit megszépítené igazi társra vágyik. Leveleket „Vegyen komolyan" Nk. Kazáni;* krt. 9/D. fszt/2. Plánder Hirdető- be kérem 93/320-111 M73I5K)_ 29 éves csinosnak mondott értelmiségi, vidám természetű kirándulást, utazást kedvelő hölgy, eladná függetlenségét egy magas tó megjelenésű egzisztenciával rendelkező úrnak. ,Lgy csónakban eveznék veled" jeligére Nk., Kazanlak krt. 9/D. fszt/2. Plánder Hirdetőbe kérem leveleün 93/320-111.(17316 K)_ 52 éves vidéken élő független jó anyagjakkal rendelkező úr keresi korban hozzá illő hölgy ismeretségét aki társra igaz barátra vágyik. ..Egy tálból cseresznyézni" jeligére NK., Plánder Hirdetőbe kérem Nk., Kazanlak krt 9/D. fszt/2. 93/320-111 (17317 K)_ 27 éves, kedves, diplomás hölgy megismerkedne káros szenvedélyektől mentes diplomás fiatalemberrel egy komoly és tartós kapcsolat, reményében. Leveleket „Mosoly" jeligére, Nk.,Ff. 154-te kérek! (17298 K)___ 39/182/74 káros szenvedélyektől mentes, házias egyedülálló férfi keres, nemdohányzó házias, karcsú, vagy ará-¦ nyos alkatú hölgyet max. 1 gyermekkel, komoly kapcsolatra. Leveleket „Társ mindenben" jeligére a Pf.: 154-be kérném. (17299 K) _ 41 éves Özvegyasszony egy gyermekkel, józanéletű, megértő társat keres tarlós kapcsolat céljából Egy gyermek nem akadály. Fényképes leveleket „Megértés" jeligére a Pf.: 154-be kérem. (17318 K)_ 52 éves. független hölgy társat vagy barátot keres 55 éves korig. Leveleket „Hűség" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (17517 K)_ 48 éves,l72 cin magas, gyermektelen, elvált asszony keresi korban hozzáillő, gépekhez értő úr ismeretségét Autóval rendelkezők, előnyben. Leveleket „Rossz egyedül" je- ügére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (17518 K)_ 26 éves, csinos, kanizsai lány élete párját keresi utazást és sportot kedvelő kanizsai fiatalember személyében. Levelekel „Gyöngyvirág" jeligére. Nk.: Pf.:154-be kérek. (17519 K)_ 23 éves, kanizsai lány szeremé megismerkedni korban hozzáülő, komoly fiúval. Én szórakozást, kirándulást, utazást kedvelő, életvidám lány vagyok. Aki szeretne megismerni, írjon .Pünkösdi rózsa" jeligére, a Nk-Pf.: 154-be. (17520 K)_ 64 éves, özvegyember - családtalan - keresi azt a női személyt, aki otthonába jönne. Leveleket „Őszinteség, szeretet" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. Kalandorok kímélje- nek! (17521 K)_ 30 éves, csinos, diplomás hölgy megismerkedne komoly kapcsolatra vágyó, egzisztenciával rendelkező, magas, nem kalandor úrral 40 éves korig. Gyermek nem akadály. Leveleket „Opüinizmus" jeligére,Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. címre, Plánder Hirdetőbe kérem. Tel: 93/320-111. (17561 K)_ Zalaegerszegen élő, független, 48 éves, csinos. 168 cm magas, értelmiségi hölgy megismerkedne barátság céljából 50 éves kong olyan úrral, akinek a barátság mindennél többet ér. Gyermek nem akadály. Leveleket „Távolságot leküzdeni" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. címre, Plánder Hirdetőbe ké rem. Tel.: 93/320-111.(17562 K)_ Kínozza a magány, de eddig nem volt bátorsága kiiömi ebből? Ha magas, biztos egzisztenciával rendelkezik és megbízható, akkor írjon egy 41 éves, csinos, független, ér telmiségi hölgynek „Kitörés" jeligére. Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. címre, Plánder Hirdetőbe. Tel: 93/320-111. (17563 K)_ 30 éves, csmosf üggetlen barátnőmnek keresek hozzáillő, jó megjelenésű, vidám természetű urat. aki .szeretné, ha szeretnék. Leveleket .Júruáliá tánc" jeligére, Plánder Hirdetőbe, Nk. Kazaitíak krt 9/D. Fsz/2. címre kérek. Tel: 93/320 III. (1756-1 Kt________ Fiatal, független, csinos, diplomás hölgy megismerkedne stabil egzisztenciával rendelkező, nem kalandra vágyó úrral 40 éves korig. Leveleket „Nyári találkozás" jeligére, Nk. Kazanlak krt 9/D. Fsz/2. címre, Plánder Hirdetőbe kérem. 93/320-111. (17565 K)_ 49 éves, független, korát meghazudtoló, csinos hölgy megismerkedne 55 éves korig jó megjelenésű, akár gyermekével élő úrral, aki úgy érzi, hogy elviselhetetlen a magány, társtalanság. Leveleket „Egymás kezét fogva" jeligére, Nk. Kazanlak krt 9/D. Fsz/2-be, Plánder Hirdetőbe kérem (17566 K)_ 38/178/65 értelmiségi férfi megismerkedne gyengéd, családcentrikus, korban hozzáillő hölggyel. Leveleket „Esély" jeligére a Pf. 154-be kérek. (17567 K)_ INGYENES lakossági apró FELADHATÓ: Nagykanizsa, Terv u. 3. TELEFON: 93/310-840, 312-305 téRÉSAZOÍI/ASÓHOZ/ l/Jtfir, tim t mrléatttifi** jUUti ét mii írJtttní ttúi trJU6ditű( mtfulitttiimr*. 32 KANIZSA - *%Vu6 1996. június 7. Felvételi Feldbachba Az 1995/96-os tanévben először tanulhattak hazánk nyugati régiójának diákjai a feldba-chi Kereskedelmi Akadémián. A következő esztendőben húsz tanulónak ismét lehetősége nyílik arra, hogy az osztrák középiskolában folytassa tanulmányait. Az előző évihez hasonlóan szintén Körmenden volt - az írásbeli és szóbeli részből álló - felvételi vizsga. A sikeresen szerepelt diákok ősztől - körmendi kollégiumi elhelyezéssel - a feldbachi iskolában kezdhetik meg középfokú tanulmányaikat. - 55 607. Az elmúlt héten tovább növekedett az állandó lakosok száma városunkban. Tizenkét polgár hunyt el, s tizenöt csecsemőt vihettek haza a boldog szülők a kórházból. Szombaton szinte egymás kezébe adták a kilincset a házasulandók a házasságkötő teremben, tizenkilenc ifjú pár esküdött egymásnak örök hűséget az anyakönyvvezető színe előtt. - A Környezetvédelmi Felügyelőség munkatársai az elmúlt héten szennyvízkiün\'tés-ellenőrzést tartottak. Miklósfán két esetben szabtak ki egyenként kétezer forintos helyszíni bírságot, mindkétszer szabálytalan, az utcára történő szennyvízelvezetés miatt. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt és érdeklődő munkatá rsait, ismerőseit a PHARE DÉL ZALAI ÉRDEKVÉDELMI ÉS INFORMÁCIÓS PROGRAM soron következő rendezvényére. PROGRAM: - A helyi kezdeményezések szerepe a közoktatás fejlesztésében Előadó: Horn Gábor, a Soros Alapítvány Közoktatás-fejlesztési Kuratóriumának ügyvezető alelnöke. - A NATO kibővítésének jelentősége és esélyei a Nyugat szemével Előadó: Gábor Róbert, a Freedom House (New York) elnöki tanácsadója. Időpont: 1996. június 7. péntek, 16.00 óra Helyszín: Nagykanizsa, Ady út 8. Erkel Művelődési Ház, Ifjúsági Klub Félszázán a határon A Nagykanizsai Határőrség munkatársai az elmúlt héten a magyar-szlovén határon ötvenkét jogsértő cselekményt elkövető külföldivel - románókkal, jugoszlávokkal, szlovénekkel, macedónokkal -szemben intézkedtek. Ötvenen igyekeztek Szlovéniába, egy román és egy jugoszláv férfi pedig Magyarországra szeretett volna illegálisan bejutni. Embercsmpész Május huszonnyolcadikán az esti órákban K. T. negyvenegy éves szlovén állampolgár taxival hozatta át magát Magyarországra, hogy egy telefonon kapott megbízásnak eleget téve Lentiben felvegye a kapcsolatot két jugoszláv hölggyel, akiket illegálisan Szlovéniába kellett volna juttatnia, némi ellenszolgáltatás - négyszáz német márka - fejében. A kapcsolatfelvétel meg is történt, de a csapat éjszaka már nem indult útnak, csak másnap vitették magukat - taxival - a határ közelébe, majd gyalogosan próbálták Rédicsnél átlépni az államhatárt, de a határvadászok elfogták őket. A két fiatal nő végső úticélja -elmondásuk szerint - Olaszország lett volna. Ellenük az idegenrendészeti eljárás lefolytatásra került, a szlovén embercsempészt pedig - büntetőfeljelentéssel - átadták a rendőrségnek. Betörések Kiskanizsán a Bajcsy-Zsilinszky úton egy presszóba törtek be ismeretlen tettesek, s az ellopott áruval százezer forintos kárt okoztak a tulajdonosnak. A Tavasz utcában egy családi házban jártak hívatlan látogatók. Arany ékszerekkel, készpénzzel megrakodva távoztak, a kár csaknem egymillió forint. A Kazanlak körút egyik panellakásából besurranó tolvajok vittek el mintegy száznegyvenezer forintot. Szerszámokat inkább garázsban! A Teleki úton egy személyautóból tünt el egy százezer forintot érő sarokköszörű. Egy, a Hajgató utcában álló személyautóból ismeretlen tettesek fúrógépet és más kéziszerszámokat emeltek el. Motorosbalesetek Az elmúlt hét csütörtökén a Teleki és a Rózsa út kereszteződésében történt baleset. A Rózsa utcában egy személyautós balra kanyarodás közben nem adott elsőbbséget az egyenesen haladó motorosnak. A vétlen vezető nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Pénteken a Sugár úton egy hatvannégy esztendős férfi sérült meg. Szabálytalan kanyarodás közben összeütközött egy személyautóval, és súlyosan megsérült. „Szúrós" rokon Pénteken este egy húszéves fiatalembert szállítottak a kanizsai kórház ambulanciájára. A férfit - családi szóváltás után - T. K. negyvenhét éves kanizsai lakos hasba szúrta, a sérülés súlyos, életveszélyes. Az elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette. Lángoló szemét Május huszonhetedikén a hajnali órákban a Széchenyi iskola Hunyadi utcai tanmű- helyéhez riasztották a nagykanizsai tűzoltókat, ahol szemét és egyéb hulladék égett. Kár nem keletkezett. Fadöntögető szél Huszonnyolcadikán négy helyre riasztották a tűzoltókat, az első esetben Nagyba-kónakra, ahol egy - a szél által kidöntött - diófa ága esett egy családi ház tetejére. A szél a zalakarosi fedettfürdő tetejét is megrongálta, a bádogtetőt betonlapokkal kellett megerősíteni, hogy megelőzzék a tovább károsodást. Az anyagi kár így is jelentős. A Téglagyári úton egy nyárfát döntött ki a szél, egy arra közlekedő személygépkocsira. Az autóban jelentős kár keletkezett, személyi sérülés nem történt. Miklósfán szintén egy nyárfa okozott gondot, amely a hatalmas erősségű szél hatására az útra dőlt. A tűzoltók eltávolították, így a forgalom rövid időn belül zavartalanná vált. Huszonkilencedikén tovább folyt az előző napon kidőlt fák eltávolítása az utakról, a tűzoltókat a Bagolai-sorra, a Temető útra, valamint a Corvin utcába hívták ki. Égő motor Harmincadikán a délutáni órákban a Zrínyi utcába riasztották a tűzoltókat, ahol egy Lancia típusú személygépkocsi motortere gyulladt ki. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár kétszázezer forint. Lakástűz Június másodikán délután a Platán sorra vonultak ki a nagykanizsai tűzoltók, a négyes számú házban tűz ütött ki. Az anyagi kár jelentéktelen. - KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bella Judit, Dukát Éva, Gombás Imre, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bödör Béla, Horváth Ilona. Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fa.x: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetője. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ff. Lapzárta: a megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879 ES A A megkérdezett képviselők vataszat lapunk 1L. otaalán olvasnotok. ^ _ KÉPVISELŐK? Múlt heti lapszámunkban a köztisztviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi és etikai szabályokkal foglalkoztunk. Ezt követően az önkormányzat képviselőitől kérdeztük meg, hogy a köztisztviselőkékez hasonló szigorúságú normatívák felállíhatók-e a közgyűlés tagjai számára is. A megkérdezett képviselők válaszai lapunk 12. oldalán olvashatók. CENTRAL HOTEL A Nagykanizsa központjában jövő-menő emberek - akár helybeliek, akár nem - nap mint nap elhaladnak a Central Hotel közelében vagy éppen mellett. Egy biztos pont, melyet mindenki tud, hogy hol van. Azt viszont már biztosan kevesebben tudják, hogy kié ma, és hogyan működik a város jelképének is számító szálloda. Czeglédi László, a Central Hotel mai igazgatója valaha a főiskola elvégzése után gyakornokként jött a szállodába. 1991 óta vezeti az egész házat, s az 1992-es privatizáció óta kollégáival együtt tulajdonosként próbálja elképzeléseit megvalósítani. Öt kértem meg arra, hogy mutassa be a (filtrált. írásunk a lap 6. oldalán talál, ható. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN ARA: 25 Ft DÉL-ZALAI HETILAP Nagykanizsa, Terv u. 3. Mttoi/lax: (93)312-385 ALAPÍTVA: 1989. Vllf. évfolyam 24. szám 1996. június 14. A Nyugdíjbiztosítási és Egészségbiztosítási Igazgatóság nagykanizsai kirendeltségeinek elhelyezése hagy némi kívánnivalót maga után. Mint György Sándor, a nyugdíjbiztosító kirendeltségvezetője elmondta, évek óta megoldatlan az elhelyezésük. Ezt több főhatósági képviselő is megállapította már, szándék is van a változtatásra. Ami azonban kevés és nemcsak idén, az a pénz. Június 24-én ül össze a megyei vezérkar, ezen az értekezleten sor kerül a TB-székház ügyére is. Mint a kirendeltségvezető elmond- KÖLTÖZNE A TB ta, ingatlancserében is gondolkodnak. Kálócziné Éberling Márta, a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási csoportjának vezetője tájékoztatta lapunkat, hogy az önkormányzat a volt Széchenyi Fiúkollégium hasznosításra váró épületét ajánlotta fel a TB-nek csereingatlanként. A tárgyalások toyább folytatódnak. Az Ady utcai épület később akár a mostani Thury György Szakmunkásképző és Szakközépiskola és a tervezett főiskola számára hasznosítható lenne. Információink szerint a TB nemcsak az önkormányzattal, hanem az Állami Biztosítóval is tárgyal, megfelelő lenne számukra a volt tanácsháza épülete vagy egy része is. 33 j - Bizonyítottunk annyira, hogy ki lehessen ím i ezt a neveti S itt is vagyunk reggel nyolctól délután iitig: férj, feleség, fiú, sógor. Úgy gondolom - mondja a családfő -, száznyolcvan évig sem kell ezt a feliratot levenni. Van két fiúunokám, aki tovább viszi a nevet és az üzletet. Kikitc/Ezer aprócikk... (iftttí Írásunk a íttp 7, otda-táfi oívathuto 1 S ( KANIZSA - Siföttiáfi üUué ~~J 1996. június 14. 2 Pénzügyi Bizottság Egyéni érdekeltségi rendszer Legutóbbi ülésén a Marton István elnökletével ülésező bizottság napirendjén egy téma szerepelt. A hivatalban dolgozók egyéni érdekeltségi rendszerét szabályozó rendelet-tervezetet vizsgálták át azok után, hogy a korábbi bizottsági üléseken javasoltakat beépítették az anyagba. A bizottság tagjai tételesen áttekintették a rendelettervezet pontjait, az anyagot elfogadásra ajánlották a közgyűlésnek. L.I. Oktatási, Kulturális és Sportbizottság Vezetői pályázatok Technikusképzés Kulturális alap Sportkoncepció Első napirendként az intézményvezetői pályázatokra benyújtott pályázatok készítőit hallgatta meg egyenként - zárt ülésen - a bizottság. Ezt követően a Thury Szakközépiskola jövő évben induló tanulócsoportjainak elhelyezési feltételeiről tárgyalt a bizottság. Dr. Pintemé Grundmann Frida, a művelődési osztály vezetője elmondta, hogy a kereskedelmiben nagy a szakmai ellenállás az eddig világbankinak nevezett, de igazából NAT-ra épülő oktatásra való fokozatos áttéréssel szemben. Ennek ellenére az osztályvezető szerint a bizottság támogassa a Thury azon elképzelését, amely szerint technikusképzést indítana a következő tanévben. Plusz tanteremigényt azonban az önkormányzat nem tud kielégíteni, tehát saját épületen belül kell biztosítaniuk a feltételeket. Cseke Zoltán, az iskola igazgatója elmondta, hogy egyidőben tizennyolc középiskolai illetve szakmunkás osztály számára kell tantermet biztosítani. A technikus osztály és a félfőiskolai csoportok elhelyezése megoldható lenne. Ha máshogyan nem, a Petőfi iskola szabad tantermeiben. A bizottság úgy döntött, hogy a \'96/\'97-es tanévben hozzájárul egy technikus osztály indításához a jelenleg rendelkezésre álló tantermek számának túllépése nélkül. Dr. Pintemé Grundmann Frida bejelentette, hogy a Cserháti Szakközépiskola jelezte igényét három technikus osztály indítására, amelyből kettő az eredeti szakmai képzésükhöz kapcsolódik, egy pedig nem. A Kulturális Alap felosztásakor a bizottság által az 1995. évi Nagykanizsai Almanach számára ítélt összeget pénzügytechnikai okok miatt nem lehetett utalni. Horváth Krisztina elmondta, hogy a probléma rendeződött, a pénz a könyv kiadójához kerülhet. A nyári jazz-táborra előirányzott támogatás is a szervezőkhöz kerülhet, mert elkészítették a gazdasági számításokat és a bizottság rendelkezésére bocsátották a részletes programot. Ezt követően a bizottság a város sportjának helyzetéről tárgyalt. Zsoldos Ferenc szerint az elkészült tájékoztató nemcsak bemutatja a helyzetet, de meg is fogalmazza a feladatokat. Mintegy öt évre való előremutatást ad. Önmagában egy előzetes fejlesztési koncepciónak is elfogadható. A képviselő javasolta, hogy az anyagot egészítsék ki egy sportágankénti eredményességi kimutatással. Kápolnás Zoltán, a sportcsoport vezetője elmondta, hogy azért nehéz az anyagot sportkoncepciónak elfogadni, mert ahhoz a feladatokhoz mellérendelt pénzügyi fedezetre is szükség lenne. A város sportjának finanszírozásában a város harminc százalékkal vesz részt. Csak e részt illetően lehet koncepciót készíteni. Sabján Imre szerint akkor érdemes a témával mélyrehatóan foglalkozni, ha a kimutatások, irányelvek a gyakorlati megvalósítás közben érvényesülnek is. A bizottság azt javasolja a közgyűlésnek, hogy a mindenkori költségvetés 1,5 százalékát a város sportjának támogatására fordítsa. Horváth György tájékoztatta a bizottságot arról, hogy sok vállalkozó, cég adna támogatást a helyi iparűzési adójából sportcélokra. A bizottság a gazdasági bizottsággal és a bízottságok elnökeivel egyeztetni kívánja, hogy a jövő évi költ- ségvetés és adórendelet-módosítás előtt értekezzenek a javaslatról. Dusnoki Ágnes javasolta, hogy az e tanévre szánt tehetséggondozási alap pénzmaradványából fogadáson köszöntsék a kimagasló eredményeket elért tanulókat és felkészítő tanáraikat, valamint azon iskolák igazgatóit, amelyben a gyerekek tanulnak. A bizottság támogatta a javaslatot. Papp Ferenc kérte, hogy a Kulturális Alapból a Bazárudvari Estekhez biztosított ötvenezer forintos támogatást a bizottság egészítse ki az eredetileg kért összegre, mert a programok megvalósíthatósága múlik rajta. Az OKSB úgy döntött, hogy hetvenezer forinttal kiegészíti korábbi támogatását. L.I. Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság Vasútállomás Nyugdíjasház A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság június ötödikén tartotta soros bizottsági ülését, melyet dr. Fodor Csaba elnök távollétében Krémer József vezetett le. Imre Béla, a Műszaki Osztály helyettes osztályvezetője bemutatta a vasútállomás előtti terület engedélyeztetés alatt álló rendezési tervét, amelyben többek között szerepel a parkolóhelyek számának növelése is, a tervek szerint az eddigi ötven helyett lehetőség nyílna nyolcvanhárom parkolóhely kialakítására, a kivitelezést meg fogják pályáztatni; továbbá - a járműforgalom zavartalanná tétele érdekében - kialakítanak majd buszfordulót, illetve önálló buszforgalmi sávot is. Balassa Béla hangot adott azon véleményének, mely szerint a Cserháti Sándor Szakközépiskola és a Tejüzem közötti útszakaszon parkoló gépjárművek jelentősen leszűkítik az út keresztmetszetét, ezért a bizottság javasolta, hogy az Ady utca egyik oldalán eszközöljenek forgalomkorlátozást a biztonságos közlekedés érdekében. Imre Béla ígéretet tett arra, hogy a kérést továbbítani fogja az illetékesek felé. Krémer József indítványozta a vasútállomás előtti területen kerékpár-, illetve motorkerékpár-par- kolóhelyek kialakítását, a javaslatot a bizottság egyhangúlag támogatta. A második napirendi pontot, amely „Az önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről" szóló 31/1994. (X. 31.) számú rendelet felülvizsgálatának kérdését vizsgálja, a bizottság Krémer József javaslatára egy későbbi időpontban tárgyalja majd. Harmadik napirendi pontként Karmazin József főépítész számolt be a „Nagykanizsa Város Környezetvédelméért" Alapítvány vagyonáról, figyelemmel a támogatásokra, a költségtérítésekre vonatkozó döntésekre. Mint elmondta, az alapítvány célja - a környezeti és gazdasági érdekek összehangolásával - a településen és környezetében az egészségesebb életkörülmények kialakulásának, a környezeti károk felszámolásának, illetve azok keletkezése felszámolásának elősegítése. Az alapítvány a környezeti elemeken belül kiemelten kívánja támogatni a levegő tisztaságának védelmét, a talaj- és vízvédelmet, az élővizek szennyezettségének csökkentését, s az egészségesebb, szebb városkép és lakókörnyezet kialakítására irányuló tevékenységek, kezdeményezések segítését. Karmazin József elmondta, az alapítvány kuratóriumának személyi összetétele az elmúlt időszakban megváltozott, melyet a közgyűlés 81/1995. (V. 2.) számú határozata alapozott meg. A kuratórium tervszerűvé tette munkáját, éves munkatervet hagyott jóvá, melynek melléklete egyben az alapítvány pályázati szabályzata is. A negyedik napirendi pontban Balassa Béla felvetette a Nyugdíjasház előtti területen kialakítandó parkolóval kapcsolatos kérdéseket. Javaslatot tett arra, hogy a parkolóhelyeket ne a Nyugdíjasház előtt, hanem a Kodály utcában, a nagyrészt kihasználatlan zöld sávban alakítsák ki, így elkerülhető volna a ház előtti zöldterületen a fák kivágása, s az sem elhanyagolható szempont - hangsúlyozta -, hogy ily módon az önkormányzat mintegy egymillió forint megtakarításhozjutna. Az egyebek között szó esett még a mintalakótelep kialakításával kapcsolatos kérdésekről is. B.J. Q KANIZSA - \'SifottAd^i iiU&eA )• VÉDELMI BIZOTTSÁG ÜLÉSE 1996. június 14. A Helyi Védelmi Bizottság az önkormányzat Csőnakázó-tavi vendégházában május végén tartotta ülését, melyen Suhai Sándor elnök távollétében dr. Takács Anikó jegyző mondott megnyitó beszédet. Az ülésen jelen volt Egri Gyula, a Nagykanizsai Tűzoltóság parancsnokhelyettese, dr. Molnár László megbízott rendőrkapitány, Kemény József alezredes, Molnár Csaba őrnagy, a Zala Megyei Polgári Védelem parancsnokhelyettese, Fonyódi György ezredes, a Nagykanizsai Határőrség igazgatója, Molnár Mihály, Zalaszentbalázs polgármestere, Teleki László, a nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, valamint Gabnai Sándor katonai referens. A tájékoztatón elsőként a Gabnai Sándor által beterjesztett Nagykanizsa Megyei Jogú Város Helyi Védelmi Bizottságának 1996. évi munka- és üléstervéről esett sző, majd dr. Lukácsa Erzsébet számolt be a bizottság által végzett munkáról, melyet rendkívül eredményesnek ítélt, bár, rnint mondta, törekszenek arra, hogy a Fogadóóra Értesítem a nagykanizsai 2. számú választókerület polgá- | rait, hogy fogadóórámat L 1996. június 19-én, 2 szerdán 18-20 óra között g z tartom a Pálma étteremben 2 (Magyar utca 80.) Dr. Horváth György önkormányzati képviselő Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala NYILVÁNOS PÁLYÁZAT ÚTJÁN ÉRTÉKESÍTI a Rozgonyi u. \\. szám alatti, önkormányzati tulajdonú, felújítás alatt állő ingatlan pince- és földszintjét, j. A pályázat benyújtásának ha- L tái-ldeje: 1996. július 15-én 16.00 g óra. < Részletes kiírási anyag a Polgár- g mesteri Hivatal I. emeleti 6., 9. és 5 10. számú irodájában vehető át. . jövőben az eddigieknél is hatékonyabban működhessenek. A harmadik napirendi pontban a katonai referens beterjesztette 3291, 3293, 3294/1994. számú kormányrendelet határozatainak végrehajtásáról hangzott el beszámoló, ezután pedig a települések polgári védelmi besorolására tett javaslatok véleményezésére került sor, a 114/1995. számú kormányrendelet szerint. Gabnai Sándor ismertette a negyvenkilenc település felosztását, amely szerint az első csoportba egy, a másodikba kettő, FIATALOK, FIGYELEM! i. Kanadai-magyar diákcsereprogramhoz keresünk 17-23 év közötti fiatalokat, akik legalább alapfokon beszélnek angolul és részt vennének egy hét hónapos képzésben, mely 1996 szeptemberétől decemberéig Kanadában, 1997 januárjától márciusig Magyarországon, Egerben vagy Kecskeméten zajlik. A program témája: a helyi társadalom életének megismerése, vállalkozási és közösségi készségek fejlesztése, partnerkapcsolatok kiépítése. A részvételi díj 90.000. Ft, mely részletekben is fizethető, illetve támogatás kértiető. Részletesebb tájékoztatás és jelentkezés: 1996. június 17. (hétfő) 8.00-ig a Polgármesteri Hivatalban a nemzetközi kapcsolatok referensénél és a Művelődési Osztályon (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) II. A fenti programhoz keresünk 23 évesnél idősebb, angolul legalább középfokon beszélő fiatal szakembert pedagógusi vagy ifjúsági vezetői háttérrel hét fős csoport vezetésére, szervező és kö- ^ zösségszervező feladatok ellátására A jg csoportvezetőt a szervezők felkészítik a ^ feladat ellátására és a program idejére ^ alkalmazásba veszik g Jelentkezés 1996. június 17. (hétfő) z 8.00-ig személyesen, részletes önéletra- 5 jzzal a fenti címen. \'\' III. A fenti programhoz keresünk befogadó családokat, akik 1997 januárjától márciusig teljes ellátással (szállás és étkezés) befogadnának egy, a programban résztvevő kanadai Fiatalt egri vagy kecskeméti párjával együtt. A párok egyneműek, tehát egy szobában elhelyezhetők. Jelentkezni 1996. június 27-ig a fenti címen kell. Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa a harmadikba tíz, míg a negyedik csoportba huszonkilenc település került. A fennmaradő hét település nem került besorolásra. Az alapvető intézkedési tervekben, valamint a Polgári Védelem átszervezéséről szóló tájékoztató során a résztvevők teljes képet kaphattak a Polgári Védelem jer lenlegi helyzetéről, a megoldásra váró feladatokról, s javaslatok hangzottak el ez utóbbiak megvalósításának mikéntjére vonatkozóan. Hetedik napirendi pontként Gabnai Sándor katonai referens ismertette a Nukleáris Balesetelhárítási Intézkedési tervet, majd az Állami Egészségügyi Tartalék kialakításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról esett szó. A tájékoztató után dr. Takács Anikó megköszönte a jelenlévők aktív közreműködését, amely - véleménye szerint - nagyban hozzájárul a bizottság eredményes munkájához, a régebbi, vagy újonnan felmerült problémák mielőbbi, hatékony orvoslásához. B.J. tárgy taggyűlés összehívási! lizuton értesítem, hogy a hor temetkezési és szolgáltató kft t nagykanizsa 11 ipaminer cjy u i) taggyűlését az alábbi napirendi pontokkal 19%. május 3o. -án 14 órára a kit s/ekhelyen lévő híva* latos helyiségébe összehívom napirendi pontok 1 / az 1005 evi mérleg és éves beszámoló elfogadása 2 I l gyvozetó megbízatásának meghosszabbítása j ppnli\'s a kii [ogutod netkuli megs/untelesérói 4 |..,,.|»-k megjelenésére cs aktív közreműködésére számitól nagyki i09ó április 2-4 diónyi barnabás ügyvezető igazgató r,ür rtllMlfcláll kit. 8600 NeoytMbMJ r.ftwmáw u. t. r«weni (pl) 3ii">m Mónómt tt:4iS\'W v3 —80 rt:i0104*83 \' ¦ titírsmcoo Tisztek Szerkesztőség! A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap 1996. május 31-én megjelent számában a „Ki gondozza a temetőt" és „Hidegháború a temetőben" c. cikkeihez ígéretemhez megfelelően a következőket kívánom fűzni. Kérem, hogy tájékoztatásomat szó szerint közölje a T. Szerkesztőség, illetőleg a cikk kommentár nélkül ugyanazon a helyen - értem ez alatt az újság első oldalát - kerüljön az olvasók elé a későbbi félreértések elkerülése érdekében. A HOR él!!! 1996. május 30-án a HOR Temetkezési Kft. megtartotta taggyűlését, amelyen elfogadásra került a társaság 1995. évi mérlege, éves beszámolója. A taggyűlés megerősítette megbízatásában, azaz megválasztotta 5 évre ügyvezetőjét. (ügyvezető: Szakonyi Barnabás) A HOR Temetkezési Kft. eszerint a továbbiakban is működik, tevékenykedik, szerződésben vállalt feladatait ellátja, megszűnéséről nem beszélhetünk. Az újság 1996. május 31-i cikke idő előtti, sok tekintetben megalapozatlan jogi és etikai szabályokba ütköző információkon alapult, amely elsősorban a társaság belső ügyeinek nem a nagy nyilvánosság elé tartozó adatairól adott téves, pontatlan tájékoztatást. Ezen okból cáfolni sem kívánom azokat, a szükséges jogi lépéseket a társaság érdekében meg fogjuk tenni. Megtesszük ezt elsősorban azért, hogy társaságunk a továbbiakban is tisztességes versenyben tevékenykedhessen, belső viszályok ne veszélyeztethessék - akár egy újságcikk révén se - eredményes működését. Szakonyi Barnabás ügyvezető Nagykanizsa, 1996. június 4. napján 4 ( KANIZSA - T&jmeftmMp**** ) 1996. június 14. Közmeghallgatás Az idei év első közmeghallgatásán nyolc kanizsai polgár osztotta meg véleményét a közgyűléssel, tett fel kérdéseket a testület tagjainak. Elsőként Bagonyai József kért szót. Annak a véleményének adott hangot, hogy a mostani közgyűlés levezetése, hangneme sokkal kulturáltabb, mint a korábbié volt. Azonban kifogásolta, hogy a testület tagjai gyakran használnak olyan idegen szavakat, kifejezéseket, amelyeket az egyszerű polgárok nem értenek meg. Kifogásai sorában elmondta, hogy a Bajcsai utca keleti oldalán lakók többsége levelet kapott, hogy a csatornákat tisztítsa ki. A lakók azonban idős emberek és eszközeik sincsenek a munka elvégzésére. Büntetéssel fenyegetik őket, ha nem tesznek eleget a felszólításnak. Bagonyai József szerint célszerűbb lene burkolatot készíteni, ezt az illetékeseknek meg keUene vizsgálni. Az 1995-ben bevezetett építményadóval kapcsolatban elmondta, hogy véleménye szerint helytelen, hogy még a Cserfői hegyen levő építmények után is beszedik az adót. Ott többnyire a tulajdonosok építették ki az utat. A régi nagy présházak után nagyon nagy mértékű az adó. Nem pihenni járnak a hegyekre az emberek, hanem dolgozni, emellett még vizük sincs. Bagonyai József afelől érdeklődött, mire fordítják az építményadó bevételét. Felajánlotta, hogyha a város keresne hegypásztort - akire nagy szükség lenne -, akkor ingyen használatba adná hegyi hajlékát e célra. Amennyiben ezért a város mégis fizetne, a bérleti díjat a cukorbetegek egyesülete számára utalná át. Második problémaként a város földvásárlásával kapcsolatban mondta el véleményét. Az iUetéke-sek szerint minden szabályszerű volt, de Bagonyai József ezt nem így látja. Feltette a kérdést a polgármesternek: hol és kitől vették meg a földeket, milyen koronaértékben vásárolták meg, mire használják a területeket? Azt sem értette a kérdező, miért volt sürgős földet vásárolni. Kérte, hogy a jegyző vizsgáijaki a vásárlás körülményeit, amennyiben szükséges, szabadsága terhére felajánlotta közreműködését. Mátyás József elmondta, hogy a Bajcsai utcai csatornák ügyében a környezetvédelmi rendeletnek megfelelően járnak el. Ha idén a költségvetés nem is teszi lehetővé, legkésőbb jövőre elvégzik a feladatot. Suhai Sándor polgármester az építményadóval kapcsolatos kérdésre reagált. Tájékoztatta a hozzászólót, hogy a bevételt a pénzügyi egyensúly fenntartására, az intézményekre költik. A földvásárlásról elmondta, hogy a vagyongazdálkodási csoport vezetőjével Miilei József tsz-elnöknél jártak, majd a há- romtagú földkiadó bizottságtól kapták meg a földek listáját. Az adásvételi szerződéseket a jogszabályoknak megfelelően készítették el. A földterületeket városfejlesztési célra hasznosítják. Az olajos lakótelephez hasonló, nagyobb területű, szeUős lakótelepet terveznek felépíteni. Emellett a területen közösségi célokat ellátó színterek kialakítására is gondolt a városvezetés. Bagonyai József szerint MiUei Józsefnek nem volt joga tárgyalni a földekről, mert nem az ő tulajdonában vannak. Tamóczky Attila javasolta, hogy a tisztázatlan kérdéseket vizsgálja meg a pénzügyi bizottság. Ezt követen Lakatos József a városi könyvtár ügyében emelt szót. Szerinte a kétszázötvenezer darabos könyvállomány mostoha körülmények között van elhelyezve. A könyvtár jelenlegi elhelyezése sem az állagmegóvást, sem a közkinccsé tételt nem biztosíthatja maximálisra. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi közgyűlés elhatározta, hogy a Kálvin téren új könyvtárat építenek fel, ennek eUenére még egy kapavágást sem tett az önkormányzat, csak a céltámogatásért pályázott. A KÖGÁZ privatizációjából befolyt pénzt javasolta a könyvtár megvalósítására fordítani. Tüttő István alpolgármester elmondta, hogy a mintegy ötszázhet-venmillióra tervezett beruházás talán jövőre kaphat céltámogatást, de a város más megoldásban is gondolkodik. Az új könyvtár felépítésénél olcsóbb lenne, ha már rendelkezésre álló ingatlanban kapna helyet a könyvtár. A privatizációs bevételekről elmondta, hogy a lehető legjobb felhasználásra törekszik a város, lehet, hogy éppen a könyvtárra fordítják a KÖGÁZ eladásából befolyt összeget. Magyar József\'szerint okosan kell előkészíteni a beruházásokat. Az elhamarkodott lépések példájaként említette a kórház-rekonstrukció felvállalását. Suhai Sándor elmondta, hogy a ferencesek pénzt akarnak az ingatlanért, nem lehet velük egyezkedni. Tőlük függeüenül keU a könyvtár elhelyezésének megoldását keresni. Csomor Lajos a kiskanizsai Szokol-domb beépítése felől érdeklődött. Azt tudakolta, hogy eldőlt-e már, hogy lakótelep lesz ott, ha igen, melyik variációt fogadta el a közgyűlés, lesz-e elővételi joguk azoknak, akiktől a város földet vett meg. Karmazin József főépítész el- mondta, hogy valóban eldőlt, lakótelep épül, mégpedig a tavas-ligetes elképzelés szerint. Suhai Sándor tájékoztatta a kérdezőt, hogy telkenként ezer négyzetméterre elővásárlási jogot biztosít az érintetteknek a város. Tar Ernő az immár klasszikus témához, az építményadóhoz fűzött véleményt. Nemtetszésének adott hangot, azért, mert az önkormányzat nem differenciált az adókivetésnél. A Szentgyörgyvári hegyen nem vette figyelembe az eltérő infrastrukturális kiépítettséget. A felszólaló megkérdezte, visszaforgatja-e a város a bevételeket. A felől is érdeklődött, hogy eUenőr-zik-e az adóbevallásokat. A hegyi utak tél okozta kárainak megszüntetésére, a meghibásodások kijavítására hívta fel a figyelmet. Magyar József szerint jogos elvárás, hogy a befizetéseknek legyen látszata a befizetők szempontjából is, ezért a pótköltségvetésnél ezt figyelembe keU venni. Javasolta, hogy a szentgyörgyváriak alakítsanak egyesületet, mert akkor önáUőjogi személyként pályázhatnak akár a városhoz is anyagi támogatásért. Suhai Sándor válaszában elmondta, hogy a bevételek az összbevétel részei. Marton István ezt kiegészítette azzal, hogy ha a költségvetésben a visszaforgatás nincs is tételesen feltüntetve külön oszlopban, a gyakorlatban nem kis nagyságrendben megtörténik. Kelemen Péter a rendőrséggel és a rendőrkapitánnyal kapcsolatban kívánta elmondani korábbi sérelmeit. Az általa kezdeményezett ügyészségi vizsgálat részleteinek taglalása közben azonban a polgármester félbeszakította, mert nem az önkormányzatra tartozó témában szólalt fel Kelemen Péter és sértő megjegyzéseket tett dr. Gott-hárd Jenőre. Galamb István a Szentgyörgyvári hegy gazdáinak nevében kérte, hogy a város adjon segítséget annak az útnak a fenntartásához, felújításához, amelyet a hegytulajdonosok építtettek. Elmondta, hogy a vízelvezetéssel is probléma van. Második témaként az Attila utcában csak félig végrehajtott útszélesítéssel kapcsolatban kért intézkedést. Ezt követően szóvá tette, hogy a művelődési központ büféje nagyon drága. Szerinte olcsóbb szolgáltatást nyújtó vállalkozóval kellene szerződést kötni. Suhai Sándor ígéretet tett arra, hogy átvizsgálják a hegyi utak állapotát és az Attila utcai útszélesítést is befejezik. Papp Ferenc, a HSMK igazgatójaként elmondta, hogy a ház számára legelőnyösebb pályázóval kötöttek szerződést, de legközelebb másodlagos szempontként figyelembe veszik a büfé működtetőjének árait is. Láng József & Múzeum tér tart-hataüan állapotára hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, az arra közlekedők megsértik a KRESZ szabályait, a járda elkopott és ha nem vigyáznak, tíz éven belül a sarok is eltűnik a szabálytalan autósok miatt. Azt is elmondta, hogy a vízaknákba befolyó víz miatt nem lehet leolvasni a fogyasztómérő-ket. A Látóhegyről levezető út főútra való csatlakozásánál felmerült problémák bejelentése utáni intézkedéseket hiányolta a felszólaló. Érdeklődött a július elsejétől bevezetésre kerülő mennyiségarányos szemétdíj felől is. Tüttő István elmondta, hogy a Múzeum tér problémáin segíthet, ha majd a következő fázisban a fizetőparkolói rendszer ott is bevezetésre kerül. Mátyás József megígérte, hogy helyszíni szemlét tartanak a Szeszfőzde-megállónál. Suhai Sándor szerint csúszni fog a térfogatarányos szemétdíj bevezetése, mert a Saubermacher-Ryno részéről lemaradást érzékel. Gerócs József szintén a szemétdíjjal kapcsolatban mondta el véleményét. Lassan már kifizethetet-lennek tartotta a díj összegét Suhai Sándor szerint egy depó-nia megépítése csökkentené a szemétdíjakat. Tüttő István elmondta, hogy tárgyalás folyik a szemétdíjakról. Dr. Horváth György szerint nem egyértelmű és egységes a lakosság a térfogatarányos szemétdíj bevezetését i Melóén. Az SR részéről Béli István elmondta, hogy a szemétdíj visszamenőleges bevezetése miatt torlódott fel egyszer kéthavi, majd négyhavi szemétdíj, amit a lakosságnak kiszámláztak. Az új rendszerre való áttérésre szóló programot megrendelték, a közgyűlésnek kell áldását adni rá. Suhai Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy nem elég az SR-nek beterjeszteni valamit, az elképzelést a bizottságoknak meg kell vitatniuk. Előfordulhat, hogy mégis csúszni fog a bevezetés. Ezt követően - mivel több hozzászóló nem volt - a polgármester véget vetett a közmeghaUgatásnak. L.I. 1996. június 14. KANIZSA - I AZ OTP AZ ON BANKJA! ölb BANK Ideje, hogy kártyát váltson! Tisztelt Ügyfelünk! Miután az Országgyűlés elfogadta az új devizatörvényt, az OTP Banknál lehetőség nyílt egy új, korszerűbb kártyastruktúra bevezetésére. Olyan új kártyákéra, melyek forint alapú folyószámlához kapcsolódnak, ugyanakkor az egész világon nemcsak ismertek és használatosak, de 1996. január 1. után használhatók is! Fontos tudnia, hogy az OTP Banknál 1996. június 30-ig ingyen juthat az Önnek leginkább megfelelő új forintkártyák valamelyikéhez, akár többhöz is, tekintet nélkül arra, hogy már meglévő OTP bankkártyát cserél le újra, vagy először igényel nálunk bankkártyát. OTP és Kereskedelmi Bank Rt. Nagykanizsai Fiókja I KANIZSA - jzo I 19%. június 14. CENTRAL HOTEL A CENTRUMBAN FOLYAMATOS MEGÚJULÁS A Nagykanizsa központjában jövő-menő emberek - akár helybeliek, akár nem - nap mint nap elhaladnak a Central Hotel közelében vagy éppen mellett Egy biztos pont, melyet mindenki tud, hogy hol van. Azt viszont már biztosan kevesebben tudják, hogy kié ma, és hogyan működik a város jelképének fe számító szálloda. Czeglédi László, a Central Hotel mai igazgatója valaha a fólskola elvégzése után gyakornokként jött a szállodába. 1991 óta vezeti az egész házat, s az 1992-es privatizáció óta kollégáival együtt tulajdonosként próbálja elképzeléseit megvalósítani. Őt kértem meg arra, hogy mutassa be a Centrált - Az épület három szinten áll a vendégek rendelkezésére. Annak idején fiatal kezdőként még sokkal nagyobbnak tűnt az egész, szinte beláthatatlannak Két részre osztva az egészet már sokkal egyszerűbbnek tűnik. Ebből egyik rész maga a szálloda, mely összesen harminckét vendégszobát foglal magában, s hetven vendég számára biztosít kényelmes elhelyezést. Jelenleg részleges felújításokat végzünk a szállodában, melynek során tavaly kilenc szoba újult meg. Ha a munkák teljesen befejeződnek, a Central európai színvonalú szobákkal, szolgáltatásokkal várja a vendégeket. Továbbra is pozitív lesz a város lakóinak a megítélése. - A felújítás a csillagok számának emelését is magával hozta? - Igen. 1993-tól háromcsillagos szállodaként működünk. Szeretnénk, hogy mindenki megtalálja az elvárásainak és a pénztárcájának megfelelő szolgáltatást nálunk. Ezzel együtt jó középkategóriájú szálloda kívánunk maradni, mely képes kielégíteni a különleges igényeket is. Úgy, hogy Nagykanizsa város hírnevét is öregbítsük és a városlakók is elismerjék tevékenységünket. - Hány emberre van szükség a vendégek kiszolgálásához? - Bár 91-92-ben a mélyponton volt a szálloda iránti kereslet, így harmincra csökkem a foglalkoztatottak száma, mára már tíz fővel bővült a létszám. Nem kell azonban arra gondolni, hogy abszolút teltház van. A kihasználtság a vidéki szállodák jelenlegi szintjének megfelelő. így az ötven százalék feletti kihasználtság jónak mondható. A korábbi mélypoM a délszláv háborús helyzet miatt következett ugyan be, mára viszont nem ugyanazok az utazók, kirándulócsoportok ,,jöttek vissza". Másokkal lett végül is ismét sűrűbb a forgalom. Beindult Nagykanizsán is erőteljesen a privatizáció. Nagyon sok vállalatnak van új tulajdonosa, akik akár külföldiek is lehetnek, nem is beszélve a közös vállalatokról. Ezekhez érkeznek a vendégek, mind külföldiek, mind hazaiak. Éppen az ő általuk támasztott igény is mozgatott bennünket, hogy fejlesszük a hotelt és szolgáltatásainkat. - A hazai és külföldi szállóvendégek tehát egyre jobban érezhetik magukat a Centrálban. De ehhez bizonyára hozzájárul az étterem kínálata is!? - Igen, a ház másik része a vendéglátó-komplexum, mely áll sörözőből, étteremből, drinkbárból és éjszakai bár- KELLEMES KÖRNYEZET, SZÍNVONALAS VENDÉGLÁTÁS Bankettek, üzleti ebédek, vacsorák, esküvők, családi rendezvények lebonyolítására válassza Nagykanizsán a CENTRAL ÉTTERMET. CENTRAL CENTRAL HOTEL H-8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 23. Tel.: (0036) 93/314-000 Fax: (0036) 93/310-111 ír ¦a LÉGKONDICIONÁLT * AIR CONDITIONED ból. így az összes befogadóképesség mintegy háromszáz vendég. A különböző rendezvényeken az étteremben száztíz-százhúsz főt, a sörözőben hatvan főt tudunk vendégül látni. - Keszthelyen járva hallottam meg véletlenül két ember beszélgetését: „Te, ugorj át Kanizsára, a Centrálba! Ott isteni pacalt lehet enni!". Tehát híre van a Central jó konyhájának... - Sok helyről hallom én is vissza, hogy ízlik a vendégeknek az itteni koszt. Emellett természetesen a hagyományos ételek sem kerülnek le az étlapról. Reméljük, mindenki megtalálja az általa kedvelt ízeket. Specialitásunk a vörösboros szarvaspörkölt, de a gombás pacal is nagy sikernek örvend egy-egy partin, állófogadáson. - Hiába, a Central az Central marad! - Megpróbálunk megfelelni ennek az elvárásnak. Azt hiszem, a Central az éttermi ellátásban mindig irányadó volt, legalább is Nagykanizsán. Szeretne is meghatározó maradni, még olyankor is, amikor,,kitelepülünk". Ez azt jelenti, hogy akár több száz személyre is itt helyben főzünk, de az ételeket a kívánt helyszínen szolgáljuk fel. Például látványosfogadásokat rendezünk bármilyen lehetetlenek tűnő helyen is, akár üzemcsarnokban is. De rendeztünk már lakodalmat is külső helyszínen. - Nem kerül túl sokba egy-egy ilyen rendezvény? Mármint a megrendelőnek? - Elég kedvezőek az áraink, s nem csak a szolgáltatások minőségéhez viszonyítva. Az a tapasztalatom, hogy a többi nagykanizsai étteremhez képest álljuk a versenyt az ár tekintetében is. - Itt a nyári szezon. Felkészülten várják? - Igen, beindítottuk a légkondicionáló gépeket, de félre téve a tréfát nekünk a nyári szezon nem jelent olyan külön megterhelést, mint az üdülőkörzetekben. Itt inkább ősszel és tavasszal nagyobb a forgalom, az a csúcsidő. Mi elsősorban az utazó üzletemberekre számíthatunk a szállodában, akik a nyári szabadságukat máshol töltik. - Említette az éjszaki bárt is. Menynyire kötelezi a vendégeket a hely szelleme? - Hétvégeken van ugyan diszkó az éjszakai bárban, de egyébiránt inkább a harmincas, negyvenes korosztályból kerülnek ki a vendégeink. Az éjszaka rossz szelleme elkerül bennünket. De gondoskodunk is róla, hogy elkerüljön. Arra megvannak a megfelelő embereink, akik vigyáznak az éjszakai élet tisztaságára. - A Central tehát Kanizsa jó szelleme is kíván lenni, s úgy tudom, nem csupán a vendéglátásban... - Úgy van. A Central elég sok alapítványt támogat. Főleg olyanokat, amelyek az oktatással, a gyermekkel, a fiatalsággal kapcsolatosak. Fontosnak tartjuk, hogy a felnövekvő nemzedék szellemileg, fizikailag, erkölcsileg is megtalálja helyét a városunkban. Ebben az önkormányzattal is jó partnerre találtunk jó kapcsolatokat építettünk ki. Gombás Imre 1996- június 14. I KANIZSA - 7>K I Tizenhat évvel ezelőtt kezdődött, amikor még nem volt Magától értetődd dolog, hogy valaki vállalkozásba kezdjen. Viszont már akkoriban is úgy volt, hogy egy diplomás házaspár épp hogy nem nyomorgóit a fizetéséből, főképp agrárdiplomával. A Draskovics család döntött. A feleség lett palyaediagyó, nyitottak egy - a szó szoros értelmében kicsi - barkácsbol-lol. Apróságoknak nem kell nagy hely, s a család is segített a szervezésben, beszerzésben. Még az akkor tízéves Szilárd is! Az anyagbeszerző ugyanis Draskovics György volt, aki magával vitte pesti beszerző körútjára a kisfiát is. S a fiú nemcsak úgy ott volt, hanem néhány út után már ő navigálta apját térképről, emlékezetből... Tehát a kezdet egy kis barkácsbolt volt. A folytatás, a mai helyzet pedig, hogy a családi vállalkozás ma már alkalmazottakat is foglalkoztat, s egyébként is kinőtte a Csengery utcai kis boltot. Eltartott egy ideig, mire - alig ötven méternyire a régitől -alkalmas helyre bukkantak. Meg tudom érteni, hogy nem igyekeztek elmenni a Csengery utcából! Egy másik városban ismerősök beszélgetése során figyeltem fel a következőkre: „Nem tudod, hol a Csengery utca!? Dehogynem! Ahol a Draskovics-bolt van." „Ja. persze, most már tudom!" Ez utóbbi mondatokkal indítottam a beszélgetést, miután benyitottam én is a június első munkanapján megnyílt új üzletbe. Itt végre, a régivel ellentétben, hely is akadt a beszélgetéshez. Az új Üzlet ugyanis 125 négyzetméter alapterületű, és ugyanilyen nagyságú raktárral is rendelkezik. - Menjünk egy kicsit vissza időben, Draskovics úr! Ön már ezermesternek született? - Egyáltalán nem. A nyolcvanas évek eleje azonban olyan jó ,,hi-ánycikkes" világ volt. Mindent magunknak kellett megtanulni, de a bolt profiljának ötletét éppen az adta, hogy sok apróságot kerestek az emberek, ami éppen nem volt kapható. - Ennyiféle árut összeszedni nem kis feladat. Számba lehetne-e venni, hogy hányféle beszállítóval állnak kapcsolatban? - Nem sokat tévedek, ha azt mondom, kilencezer féle árucikk található itt. Mi most is abból élünk, ami úgy fogalmazódik meg a városban: „Nincs? Menj a Drasko-vicshoz!" Azt figyeljük hogy a lakosság mit keres. Nem tűzhelyet, nem fűnyírót, nagyharangot, hanem, hogy az apró, mindennapos gondjait meg tudja oldani, azt akarja. Ezt nem vállalta fel senki sem. Az ötven-száz forintos áruk beszerzését, raktározását, egyenkénti eladását nem tartják kifizetődőnek De nemcsak erről van szó! Nekünk már tizenhat év alatt kialakult üzleti kapcsolataink vannak Tudjuk miért hova kell menni. Megkapjuk azokat az információkat, hogy országosan is mire van szükség. Aki minden előzmény nélkül most vágna bele egy ilyen vállalkozásba, az bizony kissé légüres térben mozogna, hiszen egy ilyen árukészlet újonnani összeszedése hatalmas munka fizikailag is, szervezésben és ismeretek felhalmozásában is. A beszállítókra pedig nem hagyatkozunk az árubeszerzés személyesen történik Meg kell győződnünk arról, hogy az áru olyan minőségű, amilyet nyugodtan ajánlhatunk a vásárlóknak. Akik csak a beszállítókra hagyatkoznak gyakran csalódnak Nekünk nem nagy tömegben kell egy-egy áru, hanem nagyon sokféle kelL - Ahol csak ötven áru van, ott is gondot okoz egy-egy áremelkedés. Hogy van ez ilyen sokféle árunál? - Nálunk áremelés nincs. Ami- kor beszerzünk valamit, megállapítjuk az árát. Az mindaddig nem változik míg az utolsó darabig el nem fogy. Legfeljebb az új beszerzés után, ha nekünk is többe kerül, emeljük hozzá az árát. - Az eltelt idő alatt a fiú is felnőtté vált. Hogyan készült fel^ a családi vállalkozásban való részvételre? - Persze, az nem lett volna elegendő, amit tőlem a beszerzés közben vagy az üzletben elles. Közgazdaságiban érettségizett, s még utána egy évig Németországban nyelvet tanult. így tökéletesen beszél németül Én ezt nagyon fontosnak tartom. És a másfajta műveltséget is. Magam is felső fokon beszélek olaszul, s a segédeink is beszélnek idegen nyelveket. De nekem még a zene is sokat segített... Valamikora Flamingó együttesben zenéltem, még most szeptemberben is résztvevője voltam egy nosztalgiakoncertnek - A segédek is kereskedők? - Kereskedelmi érettségi után kerültek ide hozzánk Klasszikus értelemben tehát nem szakosodott kereskedelmi tanulók voltak. De az újra nyitottak hajlandóak tanulni. Mert arra itt állandóan szükség van, itt nem egy szakmához kell érteni, hanem ezerhez-¦ S emellett igazi kereskedőnek kell lenniök - Valóban úgy láttam, a türelmes kiszolgálás jellemző... -A vevő nálunk mindig megbecsülést kap - veszi át a szót az ifjú Draskovics Szilárd - Nekem van egy elképzelésem arról, milyen legyen egy kereskedelmi eladó. Oda keli figyelni a vevőkre, közben más semmi sem terelheti el a kereskedő figyelmét. Emellett értenie kell mindenhez, ami a boltban van. Minden héten, amikor újdonságokat hozok van egy oktatás az itt dolgozó eladóknak Elmagyarázom, mi mire való, milyen szakmához tartozik Az eladónak százszor jobban kell ismernie, mint az iparosnak Ha nem ért jobban hozzá, hogyan akarja eladni? - Az üzletre kitett tábla: Draskovics Barkács és Műszaki Bolt. A régi üzleten fordítva szerepelt a felirat!? - Bizonyítottunk annyira, hogy ki lehessen írni ezt a nevet! S itt is vagyunk reggel nyolctól délután ötig: férj, feleség, fiú, sógor. Úgy gondolom, mondja a családfő, száznyolcvan évig sem kell ezt a feliratot levenni. Van két fiúunokám, aki tovább viszi a nevet és az üzletet. (KILENC)EZER APRÓCIKK A CSENGERY UTCÁBAN Draskovics Barkács- és Műszaki Bolt 8 KANIZSA - WuicUtc* 199«. június 14. PROBA SZERENCSE - Hódmezővásárhely nem a szomszéd- Az ember szeret Játszani, akkor Is, ha már kinőtt a gyet szobából. ban van. Hogyan jutottak el Szeret nyerni is, versenyben is, sze "rencsejáté-kon is. Kína* st van Is. Mindenki megtalálhatja a kedvére valót a hagyományos lottótól a legmodernebb já» tékau tomatákig. Y,t utóbbira biztosit lehetőséget feltűnően kulturált körülmények között a Fortuna Caslno Kft. a nagykanizsai érdeklődők számára Is. Mégpedig a Vár utca kettőben a l*aradiso sörözőben. Fekete nadrágos, fehér Inges, csokor* nyakkendős alkalmazottak fogadják a belépőt, s engem emellett Kltunmert János is, a kft. képviselője. Hogy ma éppen itt tartózkodik az számomra máris szerencse, hiszen amint megtudom, a hódmezővásárhelyi illetőség ő cégnek nem ez az egyetlen játékterme az országban. FORTUNA A PARADISOBAN játéktermünkben lévő gép saját gyártmányú. Cégünknek van egy saját káeftéje, amely az előállítással foglalkozik, és természetesen nem csak saját üzemeltetésre gyárt játékautomatákat. Még exportra is készülnek. Fontos ugyan a gép megjelenése, esztétikusnak, kell lennie, de lényegesebb a gép lelke, a panel, a já- Nagykanizsára? - Az országban eddig tizenhárom helyen rendelkezünk játékteremmel, általában nagyobb városokban. Itt Dunántúlon például van Kaposváron, Tatabányán, Barcson. Hamarosan nyitunk Siófokon is. Természetesen ezek nem működnek egyformán eredményesen. Az egyik hónapban az egyik helyen, a másik hónapban a másik helyen szerencsésebbek a játékosok illetve mi. Itt a Paradisoban találtunk megfelelő helyet. - Milyen automatákon lehet játszani a Paradisoban? . - Ezek, mint az összes többi tékprogram, ami több féle lehet. - Az biztos, hogy első pillantásra is látszik, igényes helyen vagyunk. Hogy lehet ezt a színvonalat meg is tartani? - Természetesen nagyon sok múlik a közönségen is, de az igényességnek először nekünk kell megfelelni. A hely aztán kötelez. Nekünk is minden hónapban le kell ellenőriznünk a gépeket -ezért is vagyok most itt -, dekádzárás után meg kell küldeni az adatokat a Szerencsejátékfelügyeletnek. A vendégeink érdekében pedig bevezettük a klubtagsági kártyát, melyet rendszeres látogató- ink, a törzsvendégek ingyenesen megkapnak. Ennek felmutatása mindenkor „szabad utat" enged. Szeretnénk ugyanis minden negatívumot kiszűrni, a nyugodt, békés játék, szórakozás lehetőségét biztosítani. Van, hogy ennek érdekében „kulcsos" rendszerrel dolgozunk. - Mikor találják nyitva az érdeklődők a játéktermet? - Reggel kilenckor nyitunk, s kiírás szerint tizenegy óráig tartunk nyitva. Viszont igen gyakran előfordul, hogy a vendégek óhaja szerint meghosszabitjuk ezt az időt. - Említette, hogy a gépeket maguk gyártják. Ezeket csak ilyen játéktermekben üzemelte-ük? - Az ilyen nagyobb játékterem az egyes kategória. A másik lehetőség, hogy egy vendéglátó egységben, mondjuk sörözőben is üzemeltetünk egy, esetleg két gépet. Ez a kettes kategória. Ilyenkor segítünk a vendéglátó egység tulajdonosának az engedélyek beszerzésében is, és mi végezzük az ezzel kapcsolatos adminisztrációt is. Gombás Imre Dr. Mező" Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 8800 Nagykanizsa, Platán sor 3. Tel./fax: (93) 3.10-282, (93) 312-138 A Dr. Mezó Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola az 1996/97-es tanévben ötödik évfolyamot indít érettségizettek részére az alábbi szakképesítések megszerzésére: - számviteli ügyintéző (képzési idő 1 év) - középfokú titkár (képzési idő 1 év) - menedzserasszisztens (képzési idő 2 év) A képzés nappali tagozaton történik. Részletesebb felvilá- j» gosítást személyesen az iskola-1 ban, illetve a 93/310-282-es te-ty lefonszámon adunk. Jelentke- 2 zési lapok az iskolában igé- 8 nyelhetők. Jelentkezési határidő: 1996. augusztus 23. A nagykanizsai Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola egy, a kereskedelmi, vendéglátóipari, idegenforgalmi szakirányokban képző főiskola Nagykanizsára történő telepítésének elősegítésére alapítványt hozott létre, „Nagykanizsa Város Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolájáért" néven. Az alapítvány célja, hogy a városban kereskedelmi és vendéglátóipari, valamint idegenforgalmi főiskolát hozzon létre. Az alapítvány feladatának tekinti, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város képviselő-testületének 63/19992. határozata módosuljon, összevonja azokat a szellemi és anyagi erőforrásokat, amelyek révén a városban és környékén a kereskedelmi és vendéglátóipari képzés megvalósulhat. Abból kiindulva, hogy a város visszanyerje Európa kereskedelmi életében a század elején kivívott meghatározó szerepét, az alapítvány első lépésnek a személyi feltételek megteremtését, a korszerű szakemberképzés beindítását tekinti. Az alapítvány vagyona felhasználható tanulmányi ösztöndíjak adományozására hallgatók ALAPÍTVÁNY A FŐISKOLÁÉRT és oktatók részére; szakmai programok megvalósítását szolgáló szellemi termékek megvásárlására; az oktatás korszerű feltételeit biztosító technikai eszközök - számítógéprendszer, multimédia oktatási rendszer, nyelvoktatást segítő technikai eszközök - megvásárlására; szakmai könyvek és újságok vásárlására, hazai felsőoktatási intézményekkel való együttműködés és kapcsolattartásra, valamint a főiskola nemzetközi kapcsolatainak kialakítása érdekében tanulmányutak szervezésére és támogatására. Az alapítvány nyílt, ahhoz csatlakozhatnak természetes és jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, akik az alapítvány céljával egyetértenek és hajlandók azt anyagilag támogatni. Az alapítvány képviseletét héttagú kuratórium látja el. A kuratórium tagjai: Cseke Zoltán elnök, a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola igazgatója, az alapítvány képviselője Proszenyák Zoltán-né, a Nagykanizsa és Vidéke ÁFÉSZ elnöke, Suhai Sándor polgármester, Dévényi Zoltán, a Balaton Fűszert Rt. vezérigazgatója, György Pál, a KÖ-GÁZ Rt. vezérigazgatója, Horváth Miklós, a Tungsram Rt. igazgatója, Lovrencsics Lajos, a Magyar Külkereskedelmi Bank főtanácsosa. Az alapítvány számlaszáma: 11749015-20033686. 1996. június 14. KANIZSA - *wouUte& 9 TOYOTA BÍZHAT A JELBEN! KAMATMENTES RÉSZLET, LÍZING! MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK ÉRTÉKES AJÁNDÉKOT ADUNK! Bemutatóterem: 8800 Nagykanizsa, Zrínyi M. u. 32. Tel.: 93/321-300/926 Márkaszerviz: 8800 Nagykanizsa, Erdész u. 28. Tel.: 93/313-140/718-88 93/310-180 I KOGÄZ megnyílt a FITTING-FLEX BT. bemutatóterme Nagykanizsán, a Teleki út 5. szám alatt. Ajánlatunk: 1.440-17.000 Ft-ig 15.000 Ft-tól 8.700 Ft-tól 3.700 Ft-tól 4.950 Ft-tól Radiátorok Zuhanyzókabinok Mosogatók Mosdók WC-kagylók Csaptelepek nagy választékban kaphatók. Katalógusból minden j igényt kielégítünk. ! Nyitva: H-P.: 9-17 óráig, Sz.: 8-12 óráig. J FoßTUNA PARADIS0 SÖRÖZŐ Nagykanizsa, Vár u. 2. (a DÉDÁSZ-szal szemben) Ha Ön szereti az izgalmakat, a fényt, a ragyogást, Ha Ön elvárja a magas szintű vendéglátást, Ha Ön kikapcsolódásra, pihenésre vágyik, Ha Ön szeret játszani és nyerni, Ha Ön vágyakozva álmodik LAS VEGAS-ról, de szeretné megtakarítani a útiköltséget, és FORINT-ért szeretné mindezt elérni, jól jár, ha felkeresi a FORTUNA CASINOT! Q&mo 10 y KANIZSA - \'SiitoHááyttcAtuA*, ^ 1996. június 14. BIZTONSÁGTECHNIKA - mint a filmeken... -AMERA Polgári Biztonságvédelmi Kft. múlt év júliusában alakult, jelenleg mintegy félszáz szakképzett alkalmazottat foglalkoztat. A cég hiánypótló célzattal jött létre - mondja beszélgetésünk elején Nagy Tibor, a kft. ügyvezető igazgatója - Nagyon jó a többi hasonló profilú cég is, biztos vagyok benne, hogy ők is meg tudnák csinálni mindazt, amit mi csinálunk, de mi szeretnénk a jók közt a legjobbak lenni. Foglalkozunk mindazzal, amivel a szakmabeliek - őrzéssel, pénzszállítással -, de ezeken kívül néhány egészen speciális szolgáltatással is a megbízóink rendelkezésére állunk - a visszajelzések alapján azt hiszem, kijelenthetem, hogy az ő maximális megelégedésükre. Szolgáltatásaink közül kiemelném a jelenleg szabadalmaztatás alatt álló biztonsági rendszerünket, amely az országban egyedül- álló. Létrehozásának ötlete a Műszaki Egyetem egyik tanárától származik Szerettünk volna egy olyan riasztórendszert kialakítani, amely az elektronikus „csendesriasztók" összes hiányosságát kiküszöböli, amellett, hogy azok összes funkcióját is ellátja. Felváltja a klasszikus riasztóközpontokat, itt nincs központ. A rendszer nagy sebességű digitális jelátvitelre alkalmas, ami azt jelenti, hogy egy adott objektumon belül a behatoló mozgását követni tudjuk Többféle technikával tudunk felvételt készíteni róla, és természetesen igyekszünk megfogni. Azért mondom, hogy „igyekszünk", mert lehet ez egy szuperbiztos rendszer, ha egy kitervelt, célirányos behatolásról van szó, ha a behatoló tudja, hogy az adott helyiségben „valami" el van helyezve, akkor mi ugyan észleljük a mozgást - tehát a rendszer műkö- dik, nem tudja kikapcsolni -, de az időnk annyira rövid, hogy ebben az esetben kicsi az esély arra, hogy mi adjuk át a rendőrségnek a betörőt, ehhez MÍG 29-essel kéne közlekednünk.. Szerencsés viszont, hogy a város központjában vagyunk innen lehet a legrövidebb úton bármit megközelíteni. A nyomon követésre mondanék egy nagyon egyszerű példát: adott mondjuk egy irodaház, és ott valamelyik helyiségben történik valami, bármi, a számítógép nekünk azt jelzi, hogy a második emelet tizen-hármas irodájába bement valaki, ott mondjuk meggyújtott valamit, aztán átment a tizennégybe, ott mondjuk vizet enged ki, a tizenötben meg mondjuk üveget tör. Ezt mi a diszpécserszolgálatunkon keresztül közvetlenül követni tudjuk, a járőrök rádió adó-vevővel vannak felszerelve, s miközben a hely- színre mennek a diszpécser folyamatosan közli velük a behatoló pillanatnyi tartózkodási helyét és cselekedeteit. Egyébként a diszpécserek munkája is ellenőrzött, a riasztás időpontjától számított három másodpercen belül nyugtáznia kell az időpontot, ami felíródik egy fiiéba. Adott időközönként pedig egy „ bip " hangot ad ki a gép, a kezelő lenyom egy gombot, jelezve, hogy ott van, ébren van. És naponta két alkalommal rákérdezhetünk az őrzött objektumokra, hogy minden rendben van-e. Folyamatban van a rendszer továbbfejlesztett változatának kiépítése is, ami annyit jelent, hogy hordozható számítógépen lesz követhető a behatoló mozgása, tehát a járőrnek a diszpécserre sem lesz szüksége. Fontos elmondanom még, hogy a rendszer elsősorban nagy kiterjedésű ipari létesítmények védelmére szolgál ez természetesen nem azt jelenti, hogy mást nem őrzünk akár lakást is lehet, de ennek az üzemeltetési költsége - ránk nézve - rendkívül magas. A költség a vevő részéről sem alacsony, de nem kell horribilis összegekre gondolni, jóval olcsóbb, mint amennyit egy nagyobb cég a személyes őrzésre kifizet, és a rendszer nem betegszik meg, nem alszik el, áramszünet esetén sem kapcsol ki, és -ez nagyon fontos - míg egy járőrnek meghatározott útvonala van, a rendszer egyszerre van ott mindenhol A rendszer nagy előnye még, hogy egy-egy nagyobb épületegy- A szerencsétien autós csak éli a reggeli csúcsforgalomban, bénán, tehetetlenül, aztán gondolkozni kezd, vajon négykerekűjét csakugyan azon a zsebkendőnyi helyen hagyta-é, ahol már éppen félórája megtalálni véli de nyoma sincs?! És ha ott nincs, akkor vajh\' most hol lehet?! „Ellopták!" - tudatosul emberünkben a felismerés. És kezdődik a szokásosjáték, rendőrség, hivatalok, bürokraták közötti véget nem érő bolyongás. És az autós megfogadja, hogy ha még egyszer viszontlátja a piros Peugeot-t, - Lada Samarát, Kis Polskit, Trabantot, ugye, kinek mije van, a lehetőségek száma végtelen -, holtbiztosán éles hangú, szuperbiztos riasztót szerettet bele. Teheti, választék aztán van bőven. A KARC nevű lopásgátlót Rudolf Tamás, a Nagykanizsai Szuperinfó kirendeltség-vezetője mutatta be. EUROKARC -Az EuroKarc öt éve létező biztonságtechnikai rendszer, amely az egyre növekvő gépkocsilopások megelőzése, illetve az eltulajdonított autók megtalálásának könnyítése céljából jött létre. A rendszert eddig sikerrel alkalmazták a határátkelőhelyeken, rendkívül nagy előrelépés, hogy a lopott autókat nem tudták kivinni az ország területéről A rendszer most annyiban bővült, hogy az ország valamennyi városában jelen van az EuroKarc, a jelenleg nyolc-tíz rendőrautóba beszerelt mobilelfogó, illetve a városból kivezető utakon egy ponton elhelyezett biztonságtechnikai berendezés „megfogja" az illetéktelen kezekbe került autókat. - Hogyan? - Úgy, hogy ha az ilyen rendszer- rel ellátott kocsi elhalad egy mobil vagy fix ellenőrzőpont mellett -márpedig el kell haladnia —, akkor a rendszer egy rádiójelet bocsát ki, ugyanis minden autónak van egy egyedi kódja, és ha ez a kód nem a kocsi saját indítókulcsával találkozik akkor a rendszer jelez. Jelzéskor egy csipogó hang szólal meg a rendőrautóban, a rendőr lenyom egy gombot, és az ettől számított tizenhat másodpercen belül a lopott gépkocsi leáll Újraindítani, eltolni lehetetlen. Felmerül a kérdés, ha valakinek van már egy beépített adaptere, akkor nem fér-e hozzá más autókhoz. Nem férhet hozzá mivel minden egyes autó adaptere más. Ez az adapter egy gyufásdoboz nagyságú szerkezet. Ha a tulajdonos otthon felejti, az ellenőrzőpont mellett addig nem tud elmenni, míg nem igazolja, hogy a kocsi valóban az övé. A rendszer országos, tehát ha egy Kanizsáról lopott autót Nyíregyházánfognak el, az rákerül egy számítógép-hálózatra, s a tulajdonost néhány órán belül értesíteni tudjuk - Mennyibe kerül a rendszer üzembe helyezése? - A készülék ára tizennyolcezer forint, a beszerelési költség háromezer-hétszázötven forint, ezen kívül fizetendő még ötszáz forint belépési és négyezer-kétszáz forint klubtagsági díj. A rendszer kizárólagos forgalmazója a Nagykanizsai Szuperinfó, bővebb információ a Király u. 31-ben, vagy a 310-917-es telefonszámon kérhető. B.J. 1996. június 14. Q KANIZSA — ?3iwfcjctciHJí jj 11 ségen belüli helyiségek szelektív őrzésére is van lehetőség, tehát -maradva az irodaház példájánál — ha bármelyik helyiségben kikapcsolják - természetesen az illetékesek -a riasztót, az működik az összes többi helyiségben ugyanúgy. Vagy ha például éjszakai rakodás van valahol, árut helyeznek el egy raktárban, ott kikapcsolják a rendszert, a ki-, és bekapcsolás idejét természetesen rögzíti a számítógép, de ha a riasztó kikapcsolt állapotának ideje alatt történik valami, azért mi nem vállalhatunk felelősséget. Az illetéktelen kikapcsolást kiküszöbölendő van egy kódszám, s ha azt bárki tévesen üti be, a gép feltételezi, hogy illetéktelen behatolási kísérlet történt. Az is megoldható, hogy kérésre mi innen kapcsoljuk ki a rendszert, természetesen csak azután, hogy meggyőződtünk arról, a kérés illetékestől származik Ha az adott cég éjjeliőrt vagy portást is alkalmaz, az ő védelmére is mód van, ha bármilyen atrocitás éri, egyszerűen megnyomja a zsebében lévő gyufásdo-boz nagyságú készüléken lévő gombot, s a számítógépünkön azonnal megjelenik „A portás veszélyben\'"-felirat. Ilyenkor a gép szelektál, ugyanis első helyen áll az emberi élet védelme, ezt követi a tűz-, illetve vízkár. A rendszer további bővítésére is mód van — igény szerint -, hiszen ez egy teljesen rugalmas dolog, a szoftver azt csinálja, amit mondunk neld. Riasztás esetén a monitoron megjelenik a város térképe, a kurzor villog azon a helyen, ahol a behatolás történt, mi elindulunk és mire kiérünk a kapun, a diszpécser segítségével már azt is tudjuk, hogy pontosan melyik épület melyik helyiségébe kell mennünk A többi rendszertől annyiban is eltér a miénk, hogy a téves riasztás lehetősége kizárt, csak illetéktelen behatolás esetén riaszt. A tervezés során pedig úgy dolgoztunk hogy a tervező tervezett, én pedig próbáltam a rendszert egy profi bűnöző szemével tesztelni, sakkoztam, hogy mit hogyan lehetne kijátszani. Valószínűleg mindent kipróbáltunk, a minimálisnál is kevesebb az illetéktelen behatolás lehetősége. Szakmai részletekbe most nem mennék bele, kicsit hosszú volna, erről könyvet lehetne írni. Az egész annyira új, hogy a Hírközlési Felügyeletnél is teljesen meglepődtek Aki csatlakozni szeretne a rendszerhez, illetve bővebb információt kíván szerezni, jelezheti a szándékát a címünkön - MERA Kft., Nagykanizsa, Rozgonyi út 20. tel: 312-706 —, de már az üzletkötőink is dolgoznak. B.J. KANADAINYAR Ki ne szeretné, ha a tikkasztó nyári napokon hazatérve hűs lakás fogadná, ha az ablakon, erkélyen kitekintve nem a szomszéd ház betonfalát látná, hanem üde zöld fa lombkoronája nyújtaná a niinket már egyre kevésbé körülvevő természetes környezet maradék illúzióját? Mindenki vágyik a zöld gyepre, susogó lombokra. Vannak azonban olyan fák, növények, amelyek amellett, hogy szépek, elég sok haszontalan tulajdonsággal rendelkeznek. A legnagyobb gondot a pollenallergia okozza, de vannak fafajok, amelyek törékenységükkel egyéb veszélyek hordozói is. Ilyen problémák hordozói a nyárfák. Harrnincöt faja ismert, a legel- terjedtebbek a fekete, a kínai, a rezgő, a jegenye és a kanadai nyárfák. A nyárfát azért alkalmazzák elsődlegesen előfásításhoz, mert gyorsan nő, hamar lombkoronát fejleszt, amely enyhet adó árnyékot biztosít. A városban éppen ezen tulajdonságai miatt telepítették több helyre, kemping, laktanyák területére, abszolút növényzet nélküli utcasarkokra. Kanizsán ma mintegy ötszáz nyárfa áll, amelyek többsége az esztétikai látvány szerepét elvesztette, mert csúcsszáradt, másodlagos vízhajtásokat hozott, mivel könnyen törik, sok egyed ág-csonkokról bekorhadt. A kanadai nyárfa emellett még egy rossz tulajdonsággal rendelkezik. A kétlaki fa nővirágú egyedei vattaszerű termése vastagon lep el mindent a környezetében, a szálló szösz bejut a lakások ablakain sok kellemetlenséget okozva. A szálló termés pollenallergiát is okoz. Idén már túlvagyunk a kanadai nyárfa virágzásán. A polgármesteri hivatal műszaki osztályának és az önkormányzat bizottságainak van ideje, hogy a fa vegetációs időszakában megtalálják a lehető legjobb módszert, amellyel az egyeztetések után a faállomány cseréjére sor kerülhet. A kivágott fák pótlására minden esetben sor kerül. Hogy hova, milyen fafaj kerül, azt az adott hely, az épített környezet, a jellemző növényállomány és a közművek elhelyezkedése határozza meg. L.I. FASITAS, FAPÓTLÁS, LAKOSSÁGI KEZDEMÉNYEZÉS A legtöbb ember szép környezetben szeretne élni. Ennek kialakítását, alakítását saját maga is kívánja, sokan részt vesznek benne. Az egyéni kezdeményezések mögé sokszor felsorakoznak lakóközösségek is. Ezek a jobbító és szépítő szándékok azonban sokszor nélkülözik a szakértelmet így lehet nem a megfelelő növényfajtákat telepíteni a nem megfelelő helyre. A lakosság részéről fel-felvetődik fakivágási igény is. Indokolt esetben a hivatal ennek helyt ad, nem hagyhatja figyelmen kívül a növényállomány szinten tartását sem. Mivel a parkfenntartás költségei a költségvetés függvényében elég szűkösek, az illetékesek nem tartják kizártnak, hogy egy méltányos - ezer-ezerötszáz forintos -befizetési kötelezettséget vezetnek be a kérelmező részére. Ezekből az összegekből a Floreat Alapítványon belül egy fapótlási alapot lehetne létrehozni, amely pénzügyi alapja lehet a város tervszerű fásítási programjának, a fasorállomány kiegészítésének, a nem kellően fásí-tott városrészek növényzet-kiegészítésének. A közterületeken végzett fakivágás sok esetben ellenérzéseket kelt a lakosságban, mert nem tudják, milyen problémák megoldása miatt kerül sor rá. A hivatal csak rendkívül indokolt esetben engedélyez fakivágást. A munkát sokszor nehezíti, hogy egy-egy utca lakói is nézeteltérésbe keverednek egymással a fakivágást illetően. Az érvek, igények és az objektív tények figyelembevételével hozza meg a döntést a közterület fenntartója, gazdája. Azt tudni kell, hogy a fakivágás nagyon költséges, a kosaras kocsi óránkénti díja 3000-5000 forint, az elszállítás is sokbakerül. A hivatal műszaki osztálya a lakosság környezetszépítő tenni akarását orientálni kívánja. Emellett kéri az ingatlantulajdonosokat, intézményeket, hogy közvetlen környezetüket gondozzák, ápolják, díszítsék. L. I. 12 l KAJNl/iiSA — 7*JefuAÍ&ctSk, J 1996. júniu) , 14. ES A KÉPVISELŐK? Elmúlt heti lapszámunkban a köztisztviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi és etikai szabályokkal foglalkoztunk. Ezt követően az Önkormányzat képviselőitől kérdeztük meg, hogy a köztisztviselőkéhez hasonló szigorúságú normatívák felállíthatók-e a közgyűlés tagjai számára is. Tarnóczky Attila A köztisztviselők számára előírt szabályok az önkormányzati képviselők esetében csak részben alkalmazhatók. Egy részük nyilvánvalóan alkalmatlan, például a pártoktól való függetlenség. A másik részükkel az a baj, hogy a köztisztviselők esetében is elég általánosan vannak megfogalmazva. Ilyen, hogy elfogulatlanul kell ügyeket intézni, hogy a köztisztviselő nem élhet vissza hatalmával. Hogy pontosan hol kezdődnek ezek a fogalmak, azt megpróbálták definiálni, de ez nem törvény. A nagyobb probléma az, hogy míg egy köztisztviselő esetében lehetőség van arra, hogy munkajogi szabályok alapján felelősségre vonják, ha valamilyen összeférheteUenség, etikátlanság kiderül róla, addig a képviselő estében ilyenek nincsenek azon kívül, hogy a következő választásig a polgárok csalódnak benne és nem választják meg. Azokat az előírásokat azonban le lehetne fektetni valamilyen szabályzatban, amelyekről a köztisztviselők esetében is szó van. Gondolok a korrupcióra, az összeférhetetlenség olyan eseteire, amikor saját maga vagy rokonsága javára anyagi hasznot hozó ügyet támogat. Ezt teheti döntéseivel vagy a hivatalban az alkalmazottakat befolyásolhatja ilyen irányban. A Béres Márton által beadott javaslat ezt úgy próbálja kezelni, hogy amennyiben ilyen napvilágra kerülne, akkor az Ügyrendi Bizottság ezzel foglalkozzon. Természetesen a közgyűlésnek akkor sincs jogosítványa a büntetésre, ha az ügyrendi bizottság megállapítja az összeférhetetlenséget vagy etikátlanságot. Lehetőség van írásbeli figyelmez- tetésre, nemtetszés kifejezésére, nyilvánosságra hozatalra. Ez nem kevés, hiszen egy politikus számára a nyilvánosság megítélése komoly tényező. Nagyon remélem, hogy a testület az indítványt el fogja fogadni és nem húzódik, halasztódik a dolog. A halogatás sok ember megítélését csak rontaná. * * * Béres Márton - Ha röviden és gyorsan akarok válaszolni, akkor azt kell mondanom, hogy hasonló szabályok nem alkalmazhatók a képviselőkre. A függelmi különbözőségek ezt nem teszik lehetővé. Világosan kell látni, hogy a köztisztviselők alkalmazottak, őket az összeférhetetlenség során a munkajog szabályai szerint kell megítélni. Ebben a körben a munkáltatónak utasítási, ellenőrzési, számonkérési és konkrét szankcionálási joga van. Ezek a szabályok régóta léteznek, világosak. A képviselők jogállását alapvetően a választójogi törvényből kell levezetni. Ahogyan a képviselőnek pártsemlegesnek kell lennie, úgy egy képviselővel kapcsolatban ez szinte elképzelhetetlen számomra. A befolyásolás, a beszámolás teljesen különbözik, a képviselőnek más az alkupozíciója is. Eltérő érdekek alakítják a köztisztviselő és a képviselő autonómiáját. A politikának és a végrehajtásnak más a mozgástere. Éppen azzal a szemlélettel szeretnék vitatkozni, hogy néha a köztisztviselővel akarják azonosítani a képviselőket. Olyan korlátokat igyekeznek megszabni - nemcsak az összeférhetetlenség esetében, de a napi viselkedés szintjén, a felszólalások, hozzászólások körében is -, amelyeket nehezen tolerálok. Ez egyfajta egypárti struktúra újraéledését jelenti. A köztisztviselőknél létezhet egy etikai kódex, amelynek a munkahelyi alkalmazását - függetlenül attól, hogy a munkavállaló egyet ért-e vele - kötelezően előírhatja a munkáltató. Ugyanez a politikusok esetében hosszan tartó, széles körű vita és alku eredménye. Az önkorlátozásról kell megállapodni, nem arról van sző, hogy összeférhetetlenségi normákat valaki rájuk erőltethetne. Ha ez a képviselői auto- nómia sérül, akkor a polgárok jogai sérülnek, hiszen a választópolgárok előtt kell, hogy a testület tagjai elszámoljanak, megmérettessenek. Ez a választáskor dől el. Különösen szerencsétlennek tartom, hogy a képviselői összeférhetetlenség körében a hivatal tesz indítványt. * * * Kelemen Z. Pál A képviselő a köztisztviselőkre vonatkozó előírások áttanulmányozása után elmondta, hogy véleménye szerint párhuzam nem vonható a köztisztviselők és a képviselők összeférhetetlenségére vonatkozóan, számára a kérdés ilyen értelemben nem értelmezhető. Czobor Zoltán - Az önkormányzati képviselők tevékenységénél fontos, hogy befolyástól mentes, gazdasági, erkölcsi és egzisztenciálisan független legyen, hogy döntései, eljárásai kizárólag szakmai-célszerűségi megítélés alá essenek. Főállású képviselő esetében a legszigorúbb összeférhetetlenségi szabályok felállíthatok - például polgármester, alpolgármester esetében. Jelenleg a képviselők munkájukat társadalmi megbízatásban, költségtérítéssel végzik, így egzisztenciájukat, megélhetésüket a társadalmi munkamegosztás egyéb területén biztosítják, ennek ténye azonban a választáskor ismert. Ez legitimálja az egyéb munka melletti képviselői tevékenységet, hiszen a választók ennek ismeretében szavaztak. Ebből adódóan ez a rendszer a bizalmon alapszik, hogy az adott képviselő az általa érdekelt területen is szakmai-célszerűségi döntést hoz. Például a főorvos a kórház és az egészségügy, a tanár iskolaigazgató, az oktatás és intézményrendszer, a vállalkozó az adórendszer esetében. Kontrollt a következő választás jelent, a választók részéről. Ebből adódik, hogy az összeférhetetlenségi szabályok nem lehetnek azonosak a főállású köztisztviselőkre vonatkozó szabályokkal, bár azok egy része, valamint az etikai előírások adaptálha- tók a társadalmi megbízatású képviselőkre is. Marton István - Amellett, hogy viszonylag sok megfoghatatlan dolog van a köztisztviselőkre vonatkozó szabályozásban, a közszolgálati etikai témakörében nagyon sok mindent egy az egyben át lehet venni. A köztisztviselő állását a köz bizalmából nyeri el, tevékenységének fő motorja ezért a közérdek szolgálata kell, hogy legyen - ez átültethető az önkormányzati képviselőkre is. Ha ezt egy képviselő nem tudja vállalni, akkor az én felfogásom szerint meg se méresse magát, el se induljon a választáson. A köztisztviselői hivatali állásnak a magánérdek alá rendelése, a befolyás, kapcsolat, információ, személyes, akár anyagi, akár más jellegű haszon szerzésére való felhasználása ugyanúgy tiltott dolog kellene hogy legyen egy önkormányzati képviselőnél is, mint egy köztisztviselőnél. Sajnos ez nem így van. Ahogy a köztisztviselő erkölcsi helytállását biztosítja - ha a napi anyagi gondok nem teszik próbára az etikai szilárdságát - ha az illetménye tisztességes megélhetést biztosít, ugyanúgy igaz kellene hogy legyen az önkormányzat képviselőire is. Az én felfogásom szerint a testületet tovább lehetne kurtítani mintegy tizenöt fős létszámra, de főállású képviselőként kellene csinálni. Még könnyebb lenne párhuzamot vonni a köztisztviselők és a képviselők között. Egyetértek azzal, hogy a köztisztviselő, mint közéleti szereplő magánéletében is kevesebbet engedhet meg magának másoknál, ez még fokozottabban kell hogy vonatkozzon egy választott tisztségviselőre, képviselőre. Éppúgy alkalmazni kellene a képviselőre azt is, hogy tartózkodjon a káros szenvedélyektől, mint azt, hogy megakadályozza házastársa esetleges köztisztségbe ütköző magatartását. Ahogy ellenzi a törvény, hogy köztisztviselő gazdasági társaságot alapítson, igazgatásában részt vegyen vagy bármilyen más állást vállaljon benne, úgy ezt részben ki kellene terjeszteni az önkormányzati képviselők- \' \'-" ¦ -I"1............................. 1996, június 14, KANIZSA 13 re is. Ha egy önkormányzati képviseld jóval korábban már vállalkozó volt, mint képviselő lett, és a tevékenysége nem azt teszi lehetővé szamára, hogy megéljen az önkormányzati megbízásokból, akkor nem látok összeférhetetlenséget. Ennek szerepét limitálni kellene, így bizonyos értékhatáron felül képviselő ne dolgozhasson az önkormányzat megrendelésére. Vajon 1991-ben miért kellett szétverni az akkori SZDSZ-es városvezetésnek az IKV-t? Feltehetően azért, mert meg lehetett szüntetni az akkori árszinten százmillió forintos termelési értéket produkálni tudó kivitelezői kapacitást (konkurenciát), valamint el lehetett nyerni versenyeztetéssel - minő véletlen egybeesés - olyan megbízást 1991. október 1-től 1993. december 31-ig, amely tevékenységet korábban az IKV gyorsjavító brigádja végzett. Itt, ha semmilyen törvénytelenség sem történt, akkor is drasztikusan sérti az én erkölcsi érzékemet. Az üyen és hasonló eseteket keményen kellene szankcionálni. Miként az olyanokat is, hogy egyesek társaságból társaságba fordulnak át tulajdonosként vagy vezető tisztségviselőként, és ezáltal elméletileg - én azt nem gondolom, hogy ez a gyakorlatban előfordulhat - a végzett munkák felelőssége alól kibújhatnak. Még utol sem érhetők, ha nem ők a tulajdonosok. Ahogyan a hivatali tisztviselő sem élhet vissza hatalmával, úgy a képviselők sem. A fentiek tipikusan a képviselői erőfölénnyel való visszaélésnek minősülnek. Nem is a protekció - ami a törvény szerint a korrupció szolidabb változata -, hanem igazából a korrupció kategóriáját meríti ki, ha X egy pályázat esetében elnökösködik és Y győz, majd egy másik ügyben Y elnökösködik és X győz. Ez az én számomra akkor is elfogadhatatlan, ha nem áll mögötte senki. *** PALOTÁS TIBOR - Visszakérdezek: mik azok a szigorú normatívák? Az összeférhetetlenségi okok és a közszolgálati etika indoklása szerint csupa természetes követelményeket fogalmaztak meg, sőt esetenként a kevésbé lényegest is fontosnak tartották a törvényalkotók. Például miért ne lehetne köztisztviselő országgyűlési vagy helyi képviselő? Polgármester azonban ne legyen! A köztisztviselő soha nem egyedül dönt, tehát nem igaz az indoklás, hogy „...visszás helyzetet teremtenél ha a köztisztviselő előterjesztéséről saját maga döntene." Ilyen a demokratikus és hivatali játékszabályok között általában nincs. Ha a választókörzet fejlődését és rendezettségét egy köztisztviselő - képviselő - jó munkája eredményezi, miért baj? Visszatérve a testület tagjaira, előírható összeférhetetlenségi és etikai kódexre, ha mégis elfogadjuk a köztisztviselőkre vonatkozó szabályokat, akkor nem kell mást tenni, mint adoptálni azokat, természetesen a köztisztviselői és képviselői tevékenység különbözőségét figyelembe véve. A képviselő politikai csatározásokat is folytathat, párttisztségeket is betölthet. A köztisztviselőnél a munkavégzésseljáró egyéb jogviszony vállalása, a helyi képviselőnél pedig az önkormányzati megbízások vállalása jelenmet problémát. Ez utóbbi azonban csak akkor jelenthet kifogásolni valót, ha egyes „kedvenc" vállalkozók sok mindent megkaphatnak, míg a másik, akár mondva csinált okkal ís, szinte semmit. Hitem szerint a tisztességes megoldás, hogy a helyi vállalkozók minél több önkormányzati megrendelést kaphassanak, ne kelljen nekik az ország másik felében dolgozniuk csak azért, mert képviselők. így a korrupció veszélye is kisebb, mert mennyivel egyszerűbb egy jó messze lévő vállalkozót megbízni, és akkor még a „zsebpénzt" is kisebb veszéllyel lehet elfogadni. Természetes aztán az is, hogy a képviselő sem végezheti úgy a dolgát, hogy azt magánérdekének rendeli alá, és befolyását, kapcsolatait, információit személyes - akár anyagi, akár más jellegű haszonszerzésre használja fel. És ugyanúgy érvényesek az egyéb etikai szabályok: a humánus képviselet, a magánélet rendezettsége, a hivatali ütök megtartása, a korrupció és a protekció kizárása. Hitem szerint a két utóbbi a legsúlyosabb és leggyakrabban előforduló bűn, erről beszélünk azonban a legkevesebbet. Összegezve tehát: akkor alkotnánk kemény normatívákat, ha akár a korrupció gyanújának észlelése esetén is bizonyos intézkedéseket lehetne foganatosítani, mert nagyon is igaz a közmondás: „Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél". És egyértelmű az is: A gyanú öl! L.I. TISZTELT NAGYKANIZSAI LAKOSOK! A Rozgonyi u-i átjáró és a Huszti tér sarok módosítása szükségessé tette Nagykanizsa Városközpont Részletes Rendezési Tervének, valamint - egyéb befektetői igények - az Északkeleti Városrész Részletes Rendezési Tervének módosítását. A tervmódosítási javaslatok 1996. június 11-tól Június 14-lg a Polgármesteri Hivatal előcsarnokában, munkanapokon 8-től 16 óráig megtekinthetők, véle-ményezhetők. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal BERUHÁZÁSI PÁLYAZATOK Nagykanizsa Megyei logú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános pályázatot ír ki - Nagykanizsa, Kaán K. u. „Sóhajok hídja", Szentendrei u., Bem u. hidak felújításának, szélesítésének tervezési munkálataira. A pályázatok beadásának határideje: június 21. Tervezés kezdése: július 1. Tervezés befejezése: augusztus 2. Engedélyeztetések lefolytatása: szeptember 30. - Nagykanizsa, Kodály Z. u. 10. sz. alatt épülő, 35 db szociális bérlakás megvalósításának lebonyolítási munkáira. Pályázatok beadásának határideje: 1996. június 19. Beruházás kezdete: június. Beruházás bejezése: 1997. december. - Nagykanizsa, fedett uszoda tetőfelújítási munkáinak lebonyolítására. Pályázatok beadásának határideje: 1996. június 19. Beruházás kezdete: június. Beruházás befejezése: 1997. december. - Nagykanizsa, északkeleti lakótelep Postakerti u. 8. lakásos lakóépület előtti útépítés és csatorna meghosszabbítás kivitelezési munkáira. Pályázatok beadásának határideje: 1996. június 26. Beruházás kezdete: július 1. Beruházás befejezése: 1997. augusztus 10. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata NYILVÁNOS VERSENYTÁRGYALÁSON ÉRTÉKESÍTI a Nagykanizsa, Postakert utcában kialakított 1847/30. hrsz-ú ingatlanának önkormányzati tulajdonú részét kizárólag garázsépítés céljára. A versenytárgyaláson részt vehet bármely természetes személy, lakóhelytől függetlenül. Kikiáltási ár: 100.000 Ft/garázshely Versenytárgyalás ideje: 1996. június 27.9.00 óra Versenytárgyalás helye: Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal I. emelet 6. és 10. számú irodájában vehető át. ÉRTESÍTJÜK A LAKOSSÁGOT, hogy u városi strandfürdő és uszoda nyitva tartása június 15-től az alábbiak szerint változik: NAPONTA 9-19 ÓRÁK; KANIZSA USZODA KIT. I KANIZSA - 7Ué * e**rt+7 I 19%. június 14. A díjlovagló pálya a verseny napján használhatatlan volt, később kézilabda\', futball*, vagy teniszpálya is leltet? Egy hónappal a \\crscny után csupán parlagon hagyott, agyagos föld. RIE A CSÓ TÓ? Május tizediki lapszámunkban megjelent a Kié a Csó-tó? című írásunkban felvetett kérdéseknek jártunk utána. A május 3-5. között a Ryno Kulturális Menedzseriroda által szervezett lovasversenyekre engedély nélkül átalakított környezet építményeire a mai napig nem adták be a polgármesteri hivatal által kért tervdokumentációt, engedélykérelmet. Az illetékesek újból felszólították a szervezőket, hogy tegyék meg írásbeli kérelmüket - tudtuk meg Mátyás József műszaki osztályvezetőtől. Alábbi képeink 1996. május 9-én készültek a Csónakázó-tó környékén, ahol a lovaspálya kialakítóinak keze nyomán pusztul a természetes környezet. A majdani rekreációs területen, az istállók helyén egyelőre lótrá- Egy balálra ítélt fa, amelynek környezetében már nem érdemes gya gazdagítja a talajt. élni. 19%. júniti s 14. Q KANIZSAe***tí ) 15 A természetes akadályok kialakításához csak a természetes környezet volt az akadály. Az áldozatok maradványait sem nyelte el a föld. Építési engedély-kötetes építmény az, amelynek magassága meghaladja a 80-100 centimétert, fala és teteje van - hangzott el az illetékestől. Ha az illetékesek az utólagos vizsgálat alapján úgy látják jónak, az építmények fennmaradási engedélyt kaphatnak. Az árnyat adó fák takarta ösvényen a megtépázott növényzet csak félig-meddig takarja az ugrató akadályként funkcionált ágat, így nem látszik, hogy vajon szeggel erősítették-e a fatörzshöz. Tóth Ferenc lehetek\' I Á fenyők sem érik meg az idei karácsonyt.. 16 I KANIZSA - 7H*$Afi* I 1996. június 14. JUNIÁLIS LAZSNAKpN Az Értelmi Fogyatékosok Szakosított Szociális Intézményében az elmúlt hét hétfőjén juniálisra került sor. Karasuné Lőczi Judit igazgató köszöntő szavai után a Kanizsai Nyugdíjas Klub kórusának előadását hallgathatta meg a szép számú közönség, majd az intézet gondozottjai szórakoztatták énekszóval, népi játékok bemutatásával a jelenlévőket, akik között meghívott vendégként ott voltak az Értelmi Fogyatékosok Napközi otthonának tagjai is. Az intézet valamennyi lakója azokat az ajándékba kapott ruhákat viselte, amelyek jó szándékú német, holland és magyar magánszemélyektől, családoktól kerültek - Incze Imola közvetítésével - a rászorulókhoz. Az igazgatónő köszönetét fejezte ki a Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjának, dr. Nemesván Mártának, Buzásy Istvánnénak, valamint a Kereskedelmi és Iparkamara főtitkárának, Ilart-mann Miklósnak, akinek közbenjárásával az intézet két évvel ezelőtt kétszázezer forintos támogatást kapott. Ebből az összegből sikerült felépítem azt a pancsolót, amelyet avató fürdéssel vett birtokába az intézmény hetven gondozottja. A délután folyamán a játékban megéhezett nebulók - ritka csemegeként - eperhabbal, süteménnyel tömhették meg a hasukat, s üdítővel csillapíthatták szomjukat. Az uzsonna „kellékei" szintén adományokból kerültek az asztalra, mint ahogy adomány az a gyönyörű sötétítőfüggöny is, amely Hollandiából származik. A délután folyamán a Györkös Tóth Mária és Magyar Henriett foglalkoztató nővérek által betanított tolókocsis vetélkedőre került sor, a játék győztesei a Máltai Szeretetszolgálat által felajánlott csokoládét, cukorkát majszolhatták el. A juniális a kora esti órákban játékos vetélkedővel és májusfa-kitáncolással ért véget. B.J. TEA, RÓZSÁVAL Az 1995/96-os színházi évad utolsó bérletes előadását láthatta a HSMK közönsége a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásában. Tea, rózsával: ez volt Aldous Huxley, angol szerző darabjának címe, de talán pontosabb lett volna, ha a Tea, arzénnel címet adja drámájának. A darab műfaja ugyan -írója szerint - színjáték, a néző viszont majdnem izgalmas krimit láthatott, még ha a gyilkosság a színfalak mögött történt is. Maga a mese nagyon egyszerűinek látszik): a gazdag Hutton egy fiatal lánnyal megcsalja beteg feleségét, s mikor kiderül, hogy a lány gyermeket vár tőle, a botrány elkerülése végett megmérgezi hitvesét. A gyilkosságért a halálos íté- letet már ki is mondták, tehát minden logikus(nak) és egyértelmű(ne tűnik). De nem Huxleyról lenne szó, ha a történetet ennyivel lezárta volna. Huxley elsősorban esszé- és prózaírói munkásságáról híres, s ezen műveiben a modern pozitivizmus, a korszerű természettudományok, főképp a biológiai hatása érvényesül. A lélek rejtelmeit és a belső látást tanulmányozta, a pszichológia különféle vonatkozásai jelennek meg írásaiban, így a Tea, rózsával című játékában is. Huxley ezeknek a gondolatoknak a jegyében alakítja a drámát, s gyilkossá a művelt, műértő, a Huttonért rajongó és vele házassági terveket dédelgető, fiatalnak már nem éppen nevezhető Janetet teszi. Janetet pedig épp a saját lelkiismerete győzi le, s az orvos pszichológiai gondoskodása segíti kideríteni a már nem várt igazságot. Halasi Imre rendező jó előadást hozott létre a csehovi cselekményű darabból, s ebben megfelelő társakra talált Zalányi Gyula (Hutton), Segesvári Gabriella (Janet), Simon Andrea (a lány), Balogh Tamás (az orvos) és a többi szereplő személyében. A közönség nem érezte a bűnügyi történetekben megszokott fordulatosság hiányát, mert a színészek beszédükkel, szavuk súlyával, lényükkel pótolták mindezt. Tényleg csak a rózsa hiányzott. Horváth Ildikó HAEAPLNr EGYET? (Vámpír Brooklynban) Úgy tűnik, a hagyományos thrüler-, akció- vagy a tisztán irracionális horrorfilmek már nem adnak elég borzongási lehetőséget. Itt van hát az új - egyben ősi - Gonosz, a Halhatatlan Vérszívó, aki ember is, nem is, köztünk is él, nem is, aki újra csak belülről támad, ember képében, emberi világban. Félelmetesebb, mint bármely idegen szörny, mert nem űrhajóból, hanem koporsóból mászik elő, s nem az idegen bolygón találkozhatunk vele, hanem itt, ott, a szemközti utcasarkon sötétedés után. Bárhol. Manapság különösen amerikai filmeken gyakori. Persze, Amerika, New York, a sokmilliós, hu- szonnégy órás életet élő metropolis különös titkok ígéretével kecsegtet: az éjszaka titkaival, a világon túli világokkal, az érzékelés legfelsőbb fokával, a sötét erők és a bűn örök hatalmával. A város mocskából bármi előbújhat. A vámpír - ragadozó. Életeket ragad el, mert ez az élete, bármilyen torz is a képlet. De nem ettől félelmetes. A tigris is életeket ragad el. A vámpír mindig filozófus, az éjszaka filozófusa - anélkül ócska kis (sorozatgyilkos volna. De nem az. Számára a halál nem élvezet, hanem élet, táplálék. Nem az áldozat szenvedése ajzza fel: számára a halál mindennapos, szükséges, a halál eündulás a magasabb létállapot - vámpírság felé. A halál jó. A gyilkos tudja, hogy a halál rossz, de öl, mert tilos. A vámpír megveti a gyilkost, mert primitív. A vámpír számára az ölés nem élvezet, hanem kötelesség. 6 a Titkok letéteményese. Tudós. A vámpír egy faj, nem pedig egy klub, melynek mindenki tagja lehet, akit nyakon harapnak - mély bölcsesség, nagyjából a leghangsúlyosabb mondanivalója az új szi-vomyának. Teliholdkor én sem alszom. Titkok járnak a fejemben, érzéki csábítások, nyári éjszakák forró titkai. Lehet, hogy én is vámpír vagyok? Nagy Csaba VÁRÓTERMI TÁRLAT Június hatodikán Illés Endre mérnök-tanácsos, vontatási vezető nyitotta meg a Nagykanizsai Vasútállomás Kultúrváró-termében azt a képzőművészeti kiállítást, amelyen Kovács Dezsőné, Márfy Szilveszter és Tarcsay Béla helyi alkotók művei láthatók. A kiállítás július közepéig reggel hét és este kilenc óra között tekinthető meg. B.J. KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ Június 26.21.00 PEZSGŐ KABARÉ KOKTÉL Közreműködnek- Antal Imre, Mikó István, Sáfár Anikó, Boros Zoltán, Rátonyi Hajnalka Július 10.21.00 ÜLDÖZNEK A NŐK - zenés bohózat A Pécsi Nemzeti Színház előadása Főbb szerepekben: Fillár István, Unger Pálma, Moravetz Levente Július 31.21.00 PÜNKÖSDI KIRÁLYSÁG - zenés komédia A Marosvásárhelyi Színi Akadémia előadása A színházi bérlettulajdonosoknak 100 Ft kedvezményt biztosítunk. KfíNIZSfT MŰSOR 1996» június 14. I KANIZSA - TfUr^ Országos koncertkörútja egyik állomásaként lépett fel városunkban Pleszkán Frigyes jazz-zongo-raművész. Pleszkán a hetvenes évek elején szinte csodagyerekként robbant be a hazai zenei életbe. Tizenhat évesen Ki Mit Tud győztes. Egy év múlva bemutatkozott a nagykanizsai jazzfesztiválon és meghívást kapott a Pori jazzfesztiválra (Finnország), első magyar zenészként. Pályája a nyolcvanas években megtört. A sokáig mellőzött muzsikus a tavalyi évtől felszálló ágban van. Kanizsai programja a Szőlőskert Fogadó, a Hely Klub és a Jazz Café jóvoltából jött létre. Az Állami Zeneiskolában tartott szólóestje és az Ujjlenyomatok című CD-je az elmúlt évek munkájának összegzése. Mostani előadása is igazolta kivételes képességeit. A mellékelt jazzmenü, ennek a kivételes alkalomnak rövid összefoglalóját kínálja. Kanizsai jazzmenü Pleszkán-módra A rendelés: Egy hosszú évek óta a jazz-étlapról hiányzó Pleszkán lemez. Azután egy brilliáns szóló zongorakoncert, majd kis éji örömzene kanizsai körítéssel. Előétel: Blues Box-ban tálalt örökzöldek, friss vegyessalátával (Oscar) Petterson-Pleszkán recept szerint. Főétel: leves helyett Stella csillagfénybe, Boldog születésnapot Pepe Úr! Bartókosan, Emlékezés és Piszkos Fred boogija második fogás - fogyasztása ajánlott „Holdfény"-nél: klasszikus darabok impressziói Bach és Chopin ízesítéssel, hozzá egy Funky ballada. Desszert: örömzene Tiborc Iván, Tóth Tamás és Tábori Jenő tálalással, az angol klub taigáival. Végül „jazz café" Gombor Ági módra. Kedves Olvasó! Amennyiben kihagyta ezt a félnapos „gasztronómiai" különlegességet, reméljük, nem kell újabb húsz évet várni arra, hogy ön is megismerhesse a kanizsai menüt Pleszkán Frigyessel. Hal Bazár Udvari Zenei Estek: KILENCEDSZER Kilencedszer rendezi meg a Hevesi Sándor Művelődési Központ nagysikerű nyári rendezvénysorozatát, a Bazár Udvari Zenei Esteket. Ebben az évben is négy estét tölthetnek el az érdeklődők kedvenceikkel. A hagyományoknak megfelelően ismét a zenéé, a szórakozásé a főszerep az előadásokon. A programsorozatot a népszerű énekes-házaspár, Korda György és Balázs Klári műsora nyitja meg Gondolj a szép napokra! címmel. A második estén a városunkban talán kevésbé ismert, kitűnő hangú énekesnővel, Kováts Krisztával találkozhat a közönség. Borbély Lászlóval közös műsoruk címe: Névjegy. Nem maradhat el az Operettgála sem, ezúttal Zsadon Andrea, Morvay Pálma, Berkes János és Szolnoki Tibor látogat el Kanizsára. Engem nem lehet elfelejteni: az utolsó estén örökzöld slá- gereket hallhatunk majd Bodrogi Gyula, Voith Ági és Böröndi Tamás előadásában. A programot végigtekintve megállapíthatjuk, hogy ismét kellemes percek várnak majd a zenei estek közönségére, s a hosszú, forró (?) nyárban felüdülést fognak jelenteni a fővárosi művészek produkciói. Horváth Ilona JÚNIUS 15. SZOMBAT 10 óra: Játszóház a Móricz Zs. Műv. Házban Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: Vámpír Brooklynban Stúdió mozi: 18.15 óra- Szirének JÚNIUS 16. VASÁRNAP 9.50 óra: Állj ellen a világ szellemének címmel Jehova Tanúi előadás az Erkelben Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: Vámpír Brooklynban Stúdió mozi: 18.15 óra: Szirének JÚNIUS 17. HÉTFŐ Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: Vámpír Brooklynban Stúdió mozi: 18.15 óra: Szirének Az UHF 55-os csatomán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: - Híradó; - Sporthírek; - „Hogy van?" egészségügyi magazin; - Telefonos játék; - KÖRJÁRAT; - Sport Broadway JÚNIUS 18. KEDD Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: Vámpír Brooklynban Stúdió mozi: 18.15 óra: Szirének JÚNIUS 19. SZERDA Apolló mozi: 16,18 és 20 óra Vámpír Brooklynban Stúdió mozi: 18.15 óra: Szirének Az UHF 55-ös csatomán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: - Garabonciás, ifjúsági műsor, - Homokóra; - Hétvége Sportja; -Jel-Kép (vallási műsor) JÚNIUS 2a CSÜTÖRTÖK 19 óra: Táncház az Erkel F. Olajipari Műv. Házban Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: Tuti balhé Stúdió mozi: 18.15 óra: Carnilla Az UHF 55-ös csatomán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: - Híradó; - Ezerszáz; - Rend-ben (rendőrségi információs műsor); -Világszám; - Jövő 7 (stúdióbeszélgetés) JÚNIUS 21. PÉNTEK Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: Tuti balhé Stúdió mozi: 18.15 óra Carnilla 18 W KANIZSA - Tfüx 1996. június 14. A BURGONYA Jonathan Swift egy alkalorft-mal egy társasági összejövetelen hosszú ideig türelmesen hallgatott egy fiatalembert, aki folyton kiváló őseivel dicsekedett. A nagy szatirikus egy-szercsak megjegyezte: - Ahogy így nézem, és hallgatom magát ifjú barátom, akaratlanul is a burgonyákra gondolok. - Miért éppen a burgonyákra? - csodálkozott az ifjú hercegnő. - Azért, mert ami a burgonyában jó - válaszolt készségesen az író - szintén a föld alatt van. NEM AZ, AMINEK LÁTSZIK? Andersen, a neves dán meseíró híres volt arról, hogy mit sem törődött az öltözködésével. Egyszer egy ismerőse megállította az utcán és így szólt hozzá: - Az, ami a fején van, talán kalap? Andersen mosolyogva, jóindulatúan visszakérdezett: - Az pedig, ami az ön kalapja alatt van, talán fej? ÖTVENSZER DRÁGÁBBAN Új gazdára talált Jacqueline Onassis, az egykori amerikai elnök özvegyének 601 karátos nyersgyémántból készített 40 karátos gyűrűje, amelyet az asszony második férjétől, az egykori olajmágnástól, Onas-sistól kapott nem sokkal házasságkötésük előtt. A gyűrűért az árverést tartó Sotheby\'s 600 ezer dollárt remélt, ám az 2,6 millióért lelt új gazdára a háromnapos árverés második estéjén. A várt árnál ötvenszer drágábban lelt gazdára az a gyűrű, amelyet John Kennedy vett feleségének, ám át soha nem adta neki. Az ékszer kikiáltási ára 800 dollár, s új tulajdonosa 415 ezer dollárt fizetett érte. TETEJE AZ ÉG Ausztrália, mint tudjuk, nem a legsűrűbben lakott vidéke a Földnek, így aztán az oktatási intézményekbe való eljutás nem kis idő- és pénzráfordítást kívánna az iskolás nebulóktól és szüleiktől. A problémát megoldandó találták fel a távoktatást, amelynek legfontosabb eleme a számítógép. A diákok 193 ezer négyzetkilométeres körben szétszórva farmokon élnek, iskolájuk Bro-ken Hillben van, amelynek teteje valóban az ég, hiszen a diákok rádión keresztül hallgathatják tanáraik előadásait naponta fél órán át, amelyet aztán négy órán keresztül feladatmegoldás követ. Ezt vagy a gyerekek családja, vagy az általuk fizetett személy felügyeli. Már nemcsak iskola, hanem óvoda is működik ilyen módszerrel a kenguruk földjén. VÉN CSIRKEFOGÓK Kizárólag nagypapákból álló bűnbandát csíptek el a rendőrök Rómában. A banda mindössze három főből állt, tagja 81, 68 és 63 esztendősek. A mesterhármas egyébként minden gyanú felett álló, gentleman társaságnak látszott, és éppen erre alapozva fosztották ki rendre ar legforgalmasabb pályaudvarok utasait az olasz fővárosban. Általában a sok poggyásszal érkező családokat szemelték ki, s míg a korel-nök-bandavezér felajánlotta segítségét, ifjabb társai már el is szeleltek a poggyász egy részével. BOTÜTÉS A PARÁZNÁKNAK Hat botütéssel és három évig terjedő pénzbírsággal sújtják a jövőben a házasságon kívüli nemi kapcsolatot a malajziai Johor nevű szultaná-tusban, ahol az iszlám büntetőjogok vannak érvényben. A legfelsőbb bíróság szerint a jelenleg érvényben levő büntetési forma - hat hónap börtönbüntetés szabható ki - nem eléggé visszatartó erejű, s ennek eredményeként fellazultak az erkölcsök. Az egymással házastársi kapcsolatban nem lévő férfit és nőt akkor is börtönbe csukhatják, ha kettesben találják őket egy lakásban, vagy egy gépkocsiban, nem is szükséges tetten érni őket. RENDŐR LASSZÓVAL Nem mindennapi jelenetnek lehettek tanúi Szászország egyik útján a jámbor autósok, ugyanis az egyik rendőr, amikor már minden más kísérlet kudarcot vallott, lasszóval fogott be egy megkergült tehe- egyhazatyákkal foglalkozó tudo- ausztráliai erszényes a\'llat osztrák va\'ros di\'va\'ny-féle PÁRTFOGÓK díszes ritkaföldfém MISTER osztrák autójel KELETI germán nép volt koma\'rom hegyei település . . ¦ lake city virágtaian növény ivartalan szapo-RtTOSEJTJE josh 6REEN-F1ELD FILMKRITIkus véleménye hányág hiszékeny KISS . . . kate román pe\'nzek \\ > v v v v v v v v v v v v z r KONGÓI KÉRŐDZŐ nem beszél róla > 1 REZESbanda > birtokos névmás HITELES MÉRTÉK v > SXo PAULO lakója nitrogén, ER&IUM bánya, ANGOLUL babilon centruma! > hangszerKELLÉK > v egykori lgt-tag (tamás) Kolomp > v pocsék (argó) > maró folyadék a SZULTA\'h anyja sportTRÓFEA L V menyétFÉLE ÁLL at SZAKOSAN > V TÁVOL-kel szoros > V régi RÓmai PÉNZ > Popzenekar ... MARK (védjegy) •• •- -• . előz! menedék > arzén előny, nevelő-vel > v olasz zeneszerző > v üres kút! > v tizhar-MAD ! > maVznj KEZD ! HÚSPOGÁCSA bolgár sportegy > v v angol férfinév > v a vese orv neve v kelme -foszlány! VÖRÖS, ne\'met\'ül > a v natrium és jód > küzdősport > v mutató névma\'s protaktinium szolmiz hang ISTENÍT > 1 görbe lesz A háta. > V V EURÓPAI autómárka ROM. 500 z m V \'5G - o s forradalmár (pál) \\ 7 / \\ Beküldési batáridő: június 21. 1 .i|Hink 22. s/:iiii;íliaii megjeleni keresztrejtvény helyes meg- f ejtései C*;ik nri:i hogy annyival hamarabb kelljen elmosogatni, A sorsoláson Bocskor Hedvig, Gsivre Attiiáné, Lánczos Mariann, Nyurki S/ilvia és Sl- iwánszky Miki A* alvásaink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedévés Kanizsa Dél-Zalai Hetilap etoHzetési, melyei szerkesztőségünkben vehetnek át. Pályaalkalmasság HOROSZKÓP A 25. HÉTRE lu96. június 14. KANIZSA - -HUx net. Az autósok lélegzetvisszafojtva figyelték a jelenetet, majd a végén megtapsolták az ügyes rendőrt, aki hanyag eleganciával kötötte az egyik útjelző karóhoz a rakoncátlan kérődzőt. CIPÉSZ A KAPTAFÁNÁL? - Igaz, hogy az ön apja szabó volt? - kérdezte egy alkalommal egy angol Lord Shaw-tól. - Igen - válaszolt az író. - Akkor miért nem lett ön is szabó? - Az ön apja viszont, ha nem tévedek, gentleman volt - kérdezett vissza Shaw. - Természetesen - vágta rá a lord. - Akkor miért nem lett ön is gentleman? A KRITIKA Egy ifjú zeneköltő egy alkalommal elküldte néhány művét az akkor már híres Liszt Ferencnek. Egy hét elteltével visszakapta a paksamétát a következő sorok kíséretében: „Az ön műveiben sok szép és új van. Csak az a baj. hogy az ami szép, az nem új bennük, s ami új, az nem szép." A BAJ NEM JÁR EGYEDÜL Egy Mascagni egy társaságban összekerült egy magát igencsak nagyratartó, ám igencsak tehetségtelen zeneszerzővel. - Tudja mester, hogy én pontosan azon a napon születtem, amikor Verdi meghalt. - Igencsak különös, de már nemegyszer megfigyeltem, a baj nem jár egyedül. SZÓ SE ESETT RÓLA A svéd neonácik a tizennégy esztendős John Hront azért gyilkolták meg, mert az édesapja cseh volt. Amikor a bíróság ítéletet hirdetett a perben, a bíró mégcsak említést sem tett a bűntett és a neonácizmus összefüggéséről, ami Svédországban országos felháborodást eredményezett. MINT NAPÓLEON KARDJA - Olvasta a legújabb novellámat? - kérdezte egy alkalommal egy ifjú író Karinthy-tól. - Olvastam! - válaszolt az író. - És tudja, mi jutott róla eszembe? Napóleon kardja. - Miért, milyen Napóleon kardja? - Hosszú és lapos. HOGY MIK VANNAK. az apa szavai a sz/mo zott soiíűk- ran OLVASHATÓK kiemelt szímpati a\'nak örvendő SZAfcA\'LY hires olasz l\'RÓ (ALBERTO) hordót fertót- hölcy figyelem L.e vesz kocsit TELEPAKO Ló összeomlik üres lak! távbeszélő készülék főzelék-növény francia autójel ÉJFÉLIG tart VISSZAESŐ! reméli, visszatér amerikai popzeneKAR villanófény ZSINEG VÉGEI I pazar részlet! új-zélandi mada\'r nemet va\'ros -7— SMaTKE- zuleg lányunk férje -?— AZONOS BETŰK az a ma\'sik félsz! amely személyek katonai élelem régies szóval N A fiú kérdezi az apjától: - Még mindig azt mondod, hogy nem értem cl azt ¦a kort, hogy autót vezethessek? (válasz a rejtvényben) Beküldési határidő: június 21. Lapunk 22. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: De anya, én már valami mást vettem. A sorsoláson Dankos Edí-na, (iiibölös Ákos, Kalcher Gergely, Szcmlics Emese és Tilimon Nóra olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa Dél-Zalai Hetilap előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át. III. 21-IV. 20. Vigyázz, nehogy olyan légy, mint aki a gombhoz vesz kabátot! Ha elhamarkodottan nyilvánítasz véleményt, előfordulhat, hogy annak magyarázatát utólag kell keresned. Ezt ne hagyd másra! Bika: IV. 21-V. 20. Ez a nyár számodra meghozta az igazi nagy nyaralást. Valaminek a végét és valaminek a kezdetét is jelenti egyben. Most légy okos. sorsod további alakulása függ a kezdeti lépésektől. Ikrek: V. 21-VI. 21. A túl sok feladatol le kell redukálni, többet kell foglalkoznod magaddal és közvetlen környezeteddel. Ha túlhajtod a biciklit, nem lesz erőd újra nyeregbe szállni. Tarts szünetet! Rák: VI. 22-VII. 22. A/ UJ helyzetek mindig fel-BtolflN pezsdltenek, most sem történt r/á*jT(j| másként. Sok múlik azon, mnémÉM hogy mennyire akarsz és tudsz konstruktív és megfontolt lenni Hosszútávon gondolkodj, előbbre jutsz. Oroszlán: VII. 23-VIII. 23. Nincs ok aggodalomra, a ke-délyhullámzások egy kis pihenéssel elmúlnak. A pihenés azonban mindenképpen aktív legyen. Korábbi és új kapcsolatok ápolására alkalmasak a következő hetek. Szűz: VIII. 24-IX. 23. ügy látszik, eltűnni láLszik a vonat, amire nem tudtál felkapaszkodni, de még mindig futsz a sínek mellett. Ne tedd, inkább a gyakorlatiasságot szem előtt tartva állíts a váltón. Mérleg: IX. 24-X. 23. Ha végre itt a nyár... Akkor lesz szabadság is és több szabadidő olyanra, amit a napi robot nem tesz lehetővé. Nem a szándék hiányzik, hanem az. alkalom arra, amire vársz. Kis türelem! Skorpió: X. 24-X1. 22. Ha korán kelsz, és csak hajnalban fekszel le, nemcsak a tfffajjM másnapod, de egész heted oda lesz. A nem alvást nem lehet stimuláló szerekkel pótolni. Rád fér egy nagy kikapcsolódás. Nyilas: XI. 23-XII. 22. Neked szinte mindegy, milyen évszak van, napjaid ugyanúgy telnek. Nem is vágysz nyaralásra, pihenésre? Ha nincsenek elképzeléseid, kérj tanácsot és a legvadabba vágj bele. Bak: XII. 23-1. 20. Ha a szívedre hallgatsz, a nyár örömeit választod. Ha az eszedre, akkor ezzel nem elégedsz meg. A nyár nem alkalmas nagy döntések meghozatalára, de az érlelésére igen. Vízöntő: I. 21-11. 20. Hogy ki lesz a nyertes személyes vívódásaid végén, az néni kétséges, hiszen csak magaddal vívod a lelki tusá-kal. De vigyázz, mert a vesztes oldalon is te állsz. Ne rágódj magadban. Halak: II. 21-111. 20. ¦KEJT^ Az időleges áramszünetek jel-HKM zik. hogy kimerülőben van az akkumulátorod. Ha még bí-mTjSII rod, csakis a takarékos programon működj. És ha jön a nagy lehetőség, vágj bele, ne .habozz! m 20 { KAINlZfSA - Hem c&oté tOttttA J június 14. Mondjon nemei Sok nő mindennel és mindenkivel egyetért, mindenre rávehető", mindenre igent mond, hogy segítő-szándékát, jóságát bizonyítsa. Ugyanakkor magában gyakran füstölög, hiszen haragszik azokra, akik folyton szívességet kérnek tőle, akik akaratán kívül gazdálkodnak idejével, energiájával. Senki sem tudja, hogy ez a segítőkészség a nőkkel vele születik-e vagy nevelés eredménye, mindenesetre ennek is ésszerű határt kell szabni. Aki mindent megtesz, amit várnak tőle, képtelen lesz arra, hogy egészséges önbizalommal értékelje önmagát. Visszamarad a személyiségfejlődése, hiszen kisgyermek módjára viselkedik. Csökken a vonzereje, hiszen hiányzik belőle az egyéniség sugárzása. A folytonos bevállalós előbb-utóbb lázadáshoz vezet, amelynek következményei lesznek mind a magánéletben, mind a munkahelyen. Ahhoz, hogy valaki nemet tudjon mondani, ahhoz előbb magában kell tisztáznia, mi az amit meg szeretne tenni, s mi az amit nem. Ha már tudja mi az amit szeretne, tisztában van azzal is, amit nem, s ez már az első lépés ahhoz, hogy nemet tudjon mondani. Kezdetben csak apróságok esetében gyakorolja „nemet mondó" képességét, például, ha boltban visszautasítja azt a ruhát, ami önnek nem tetszik, ám az eladó önre akarja sózni, már nagyot fejlődött. Egyébként idegennek könnyebb nemet mondani, mint családtagnak vagy munkatársnak. Gyakoroljon amikor csak lehet, minden kimondott nem könnyebbé teszi a következőt, s egy lépést jelent a felnőtt személyiség felé. Lehet, hogy eleinte a szívesség-kérők meglepődnek, még talán meg is sértődnek, mindenesetre nem értik a változást, de ez csak átmenetileg okoz fennakadást. Ne feledje, ne engedjen se a gyengéd rábeszélésnek, se az erőszaknak, ha már elhatározta, hogy nemet mond. MINDCN VflN B€NN€ CSAK ftCND NINCS A női táska, mint öltözékkiegészítő meglehetősen fiatal, a tizennyolcadik század utolsó harmadában tűnt fel. Neve a reticule a reticulum szóból származik, amely eredetileg hálószerű kézimunkatartó zacskót jelentett. Általában textilből készült és hosszú zsinór tartozott hozzá. A múlt század harmincas éveinek elején megjelenik a nagyobb méretű, vastag szövött anyagból készült táska. A lovagló nők szíjas bőrtáskában szállították ez idő tájt holmijukat. A századforduló táskadivatjában a kisméretű táska a menő. A darab roppant nőies, keretes krokodilbőrből, illetve selyemből készült. A húszas években az ékszerészek is beszállnak a táskaiparba, s megjelennek női táska gyanánt az arany és MEDDIG TARTHATÓ EL? Leárazáskor, akció alkalmával hajlamosak vagyunk egy-egy kozmetikai termékből többet is vásárolni, anélkül, hogy tisztában lennénk vele, az adott termék meddig is tartható el, vagyis optimális használat mellett nem járunk-e úgy, hogy a második, harmadik stb. dobozt a felénél ki kell dobni, mert tartalma elvesztette szavatosságát. A szemceruzánál nem kell ettől tartanunk, ugyanis bármeddig eltartható. Ha a hegyén kristály keletkezik, egyszerűen töröljük le, illetve hegyezzük újra. A rúzsok átlagosan két évig tarthatók el, a vazelintar-talmúak tovább, de a nagy melegtől óvni kell őket, mert hólyagosodnak. A szempillatus eltarthatósági ideje körülbelül fél év, de mindenképpen figyelni kell, hogy a kupakot szorosan csávájuk vissza használat után, mert a festék különben kiszárad. A púderek, szemhéjpúderek eltarthatósági ideje két év. A tetejére rakódott szennyeződéseket borotvapengével könnyen eltávolíthatjuk. Az alapozó két évig tartható el, a fel nem bontott tubusokat érdemes a hűtőszekrényben tárolni. A körömlakk két évig tartható el szintén, ha besűrűsödik, egy csepp lemo-sóval újra használhatóvá tehetjük. ezüst kazetták. Emil Hermes felfedezi a cipzár előnyeit, s megjelennek a közepes méretű, cipzáras női táskák. Az évtized végére elkészülnek az első táskába való táskák, levéltárca nagyságúak, s a rúzs, a púder elrejtésére szolgálnak. A franciák játékos divatdiktá-lása e téren is megjelenik, hiszen ekkor készülnek az első virágcserép és kagyló alakú táskák. A század harmincas éveinek elejére elkészül a mi-naudiére, a drágakövekkel és gyöngyökkel kirakott aranykazetta, a szépítőszerek számára különböző rekeszekkel. A negyvenes évek a vászontáskák évei, bőr híján nem az esztétikum, hanem a praktikum lesz a fő szempont. Az ötvenes években ismét a kisebb táskák hódítanak. Coco Chanel megtervezi klasszikus válltáskáját láncforgóval. Az évtized második felében már fontossá válik a cipő és a táska összhangja. Ekkor kezdik hódító útjukat a Gucci-féle bambuszforgós táskák. 1959-ben a műbőr feltalálása forradalmasítja a táskaipart. A hatvanas évek táskadivatjában egy darabig jelen van az űrhajós és a hippistílus. A hetvenes évek közepén megjelenik a sporttáska, hiszen ekkor találják fel a gyártásához alkalmas műanyagot. A dolgozó nők egyébként ez időben megint kazettát hordanak. Nyolcvan körül lesz divattá a monogramos táska, majd a modern hátizsák válik menővé. A kilencvenes években minden kezd divattá lenni, sok régi forma éli reneszánszát. MINDCNT fl MflGfl HCLVCN Ha nyaralás közben kirándulni szottyan kedvünk, nem árt, ha néhány illemszabályról nem feledkezünk el öltözködésünket illetően. A vízparton nyaralók többsége fürdőruhában, fürdőnadrágban tölti napjai nagy részét. Az azonban ízléstelen, ha az ABC-be, boltba bikiniben megy vásárolni valaki. Ha már magára kap egy laza pólót, nyugodtan útra kelhet, nem kelt visszatetszést. A férfiak szintén illetlenül viselkednek, ha presszóba, boltba csak rövidnadrágban, ing, póló, trikó nélkül térnek be izzadságtól fénylő bőrrel. Ha kirándul a család, múzeumba nyugodtan be lehet térni rövidnadrágban, trikóban, de ennél kevesebb ruhanemű visszatetszést kelt. Hazai templomok látogatása esetén se hordjunk popsit láttató szakadt rövidnadrág-maradványt. Külföldön egyes helyeken szabadon hagyott vállakkal, rövidnadrágban tilos a bemenet egyházi intézménybe, templomba, kegyhelyre. Egy-egy vállkendőt, hosszabb szoknyát mindenképpen vigyünk magunkkal. Ha a család a Szent Péter Bazilikába is el kíván látogatni, a férj se sportgatyában, izomtrikóban keljen útra. KI MIT CSINÁL A VOLÁN MÖGÖTT? Angliában egy ankéton megpróbálták felmérni, hogy az emberek mi mindent képesek művelni a volán mögött. A huszonnégy évesnél fiatalabbak kilencvenkilenc százaléka partnere valamely testrészeit fogdossa, illetve eszik. Korra és nemre tekintet nélkül minden tizedik em- berre jellemző, hogy vezetés közben az orrát piszkálja. A megfigyeltek tizenhat százaléka fél szemmel olvas. A férfiaknál kétszer olyan gyakori, hogy vezetés közben elbambulnak, vagy egy szép autó, vagy egy szép hölgy vonja el figyelmüket a vezetéstől. 1996. június 14. KANIZSA - TUm cW h3*hc6 21 A fürdőruhaszezon közeledtével sok nő vizsgálgatja magát a tükörben. A hurkák, nem kívánatos, domborulatok eltüntetése aztán többeknek sikerül, többeknek nem. A felszedett kilók és elmélyült redők, ráncok azonban arra kellene, hogy késztessék az érintetteket, hogy az árulkodó felületeket még a nagy nyári melegben is eltakarják, elrejtsék. A vastag combú, kerek vádlijú nők még akkor se hordjanak rövidnadrágot, miniszoknyát utcán, munkahelyen, ha kolléganőik követése és a meleg arra predesztinálná őket. Hasonló esztétikai látványt nyújt egy nő, ha szűk, mély kivágásé, rövid derekú pólója alól olyan felületek bugy-gyannak elő, amelyek laza, hosszított modell viselése esetén nem is szembetűnőek. A vastag karú hölgyek a legnagyobb nyári melegben se hordjanak ujjatlan vagy kombi-névállpántos öltözéket, rövid ujjú fazonban is lehet szellős ruhadarabokra szert tenni. n NVíift AZ ÖNKRITIKA CVSZAKA A fürdőruhák megválasztásánál van a legnagyobb szükség az önkritikára. Nemcsak a kerekded formák, előrehaladottabb életkor esetén illúzióromboló egy női bikini, de egy csontsovány, hosszú derekú, csupa kéz-láb hölgynek sem válik előnyére. Hogy a férfiak se maradjanak ki az önkritikus témából, felhívjuk figyelmüket arra, hogy a nyári meleg nem elég indok arra, hogy mindenhova sportnadrágban, trikóban és fehér zokni- ban - vagy anélkül - menjenek, csoszogjanak pántos papucsaikban. Egy szabott, övvel is viselhető rövid nadrág hozá illő - belül hordott - pólóval, inggel, szandállal akárhová megfelelő viselet. Szinte ugyanaz - és mégis más. Férfiasabb és eszté-tikusabb is. A gatyát-trikót hagyjuk meg otthoni, vízparti viseletnek. Az urak arról se feledkezzenek el, hogy a nyári szabadság nem indokolja, hogy borotválatlanul, ápolatlanul töltsék a munkahelytől távoli heteket. PRAKTIKUS TANÁCSOK * A citrom héját csak gyengén reszeljük, különben keserű lesz. * A vaníliás cukorral a készítményeket ne főzzük, hanem azt főzés után keverjük az anyaghoz. * Tejszínhab helyett forrázott szirupos tojáshabot is használhatunk. * Öt dkg kakaót tíz dkg csokoládéporral is helyettesíthetünk, ilyenkor kevesebb vajat és cukrot veszünk. * Jobb a hosszúkás, gömb alakú habverő, mint a rugós, mert egyúttal kavarhatjuk is vele a habos krémeket. * A megmaradt tojásfehérje hideg helyen tartva, lefedve napokig eláll. Crkély-jelenelek EPERSZEZON A társasházakban élők nagy problémája, hogy sokszor érzik magukat bezárva a négy fal közé. Akinek nincs lehetősége hétvégi házba, telekre, nyaralóba menni, bizony sokszor vágyhat a levegőre. Azonban a kellő nyugodt állapothoz sokszor nincs szükség idegen tekintetekre, illedelmes, de itt-ott szorító ruhadarabokra. A sem bent, sem kint kérdése megoldható annak, akinek lakásához legalább másfél-két négyzetméternyi erkély tartozik. Ez egyrészt állandó feladatot adhat, hiszen egy erkély otthonossá, hangulatossá tételéhez nem sok, de rendszeres munkára van szükség. Kihelyezett erkélyládába, virágtartóba sok növényt ültethetünk, azokat ápoljuk, gondozzuk. Munkánk gyümölcse beérik, hiszen a nyári napokon egy virágba borult erkélyre ki lehet ülni. Akár egyedül, akár többen eltölthetnek kellemes perceket a hangulatos erkélyeken. Egyedül nagyon alkalmas a komfortossá tett - ülőalkalmatossággal ellátott - erkély olvasásra, napozásra, relaxálásra. Ha árnyat adó fa is van az ablak alatt, a késő délutánok, kora esték sokkal kellemesebbek a félig-sza-badban, mint a lakásban, a tévé előtt gubbasztva. Ha kifér egy nyugágy, akár még szunyókálni is lehet az árnyékos erkélyen. A család egyes tagjai számára nagyon jó terep bensőséges beszélgetésekre. Szülők-gyermekek napi beszámolói, lelkifröccs-helyettesítő, tanító célzatú beszélgetései színtere lehet az erkély. Másnapi főzéshez előkészítő munkákat - borsófejtés, rizsválogatás, cseresznyemago^ás - is elvégezhetünk ott. Aki nem ragaszkodik a terített asztal mellett fogyasztott uzsonnához, falatozása helyszínéül is választhatja az erkélyét. Párocskák hangulatos vacsorát is bonyolíthatnak le a már sötétbe boruló erkélyen. Ehhez nincs szükség másra, mint egy kis asztalkára, két ülőalkalmatosságra -ez lehet két nagy párna is -, és némi gyertyafényre, amely mellett kortyolgatni, beszélgetni lehet, de akár vacsorázni is. EPERKRÉM TEJSZÍNHABBAL Hozzávalók: 1/2 liter tej. hzin. 20 dkg porcukor. 1/2 kg eper, i kg zselatin. Elkészítése: A zselatinport 1/2 dl meleg vízben feloldjuk. A megtisztított gyümölcs 2/3-át szitán áttörjük, hozzá-vt gyí tjük a feloldott, átszűrt zselatint. A tejszínhabot felverjük, megélik rozz lik. s a hab 1/3 részét félretesszük a díszítéshez. Az áttört gyümölcslevet apránként hozzá- vegu\'tjük a tejszínhabhoz. a meghagyott gyümölcsöt egészben vagy darabokra vágva hozzákeverjük. KÍS tányérokba, poharakba adagoljuk vagy tálba kiontjuk, te* tejét á megmaradt tejszínhabbal és epei darabokkal díszítjük. Egy-két órát hidegen tartjuk, amíg megdermed. EPRES DIPLOMATAPUDING Hozzávalók: 25 darab babapiskóta, 50 dkg eper, 2 tojássárgája, J evőkanál rétes-lis/t. 2 púpozott evőkanál cukor, 1 csomag vaníliás cukor. 2 evőkanál rum, 1 dl tej, a tetejére 3 41 édes tejszínbab. Elkészítése: A tojások sár-gáját a cukorral meg a liszttel habosra keverjük, 1/2 liter tejjel felengedjük, és gőz felett kevergetve sűrűre főzzük. Kivizezünk egy bombaformát, és az aljára meg a szélére rummal kevert tejbe mártogatott piskótákat ra--k»tt»m>Az így kibélelt bomba üregébe rí tegezz ü k a krémet az ugyancsak rumos tejbe mártogatott piskótával, a közöket epcrsztmekktl meghintjük. A tetejére piskóta kerüljön. A tetejét lenyomatjuk, és a pudingot egy napra jégbe hűtjük. Tálalás előtt a formából tálra borítjuk, édes tejszínhabbal bevonjuk, és eperszemeket teszünk rá. ELZÁSZI EPERTORTA Hozzávalók; 2 tojás, 10 dkg cukor, 7 dkg liszt, 5 dkg margarin, 59 dkg eper, 3 dl ribizlizselé. Elkészítés: A tojások ke-mény habbá vert fehérjébe beleverjük a sárgáját, a cukrot, a lisztet és a felolvasztott, de hideg margarint. Kizsírozott nagy tortaformáha öntjük, és szép aranysárgára sütjük. A tortaformában hagyjuk kihűlni az ujjnyi vastag tésztát, majd a formában sűrűn kirakjuk megtisztított, megmosott és megszárított eperszentekkel, és le-önt jük felolvasztott, de langyos ribizlizselé vei. Hidegre tesszük, hogy a zselé megko-esonvasodjék a tetején. Tálaláskor óvatosan lecsúsztatjuk róla a tortakarikát, dc a tor-talappal együtt tesszük tálra. NYÁRI FLÖRT A nyaralások, a vízparti esték, a diszkós éjszakák, a nagy nyári leengedés együll jár a futó ismeretségek kialakulásával. Kzek egy része kis nyári fluidé alakul, a hely szelleme és a lehetőség egymás karjaiba hajija a fiatalokat. (Esetleg a nem olyan fiatalokat is egy-egy üdülés alkalmával.) Akkor vágjon bele bárki az ilyen egynyári kapesolalokha. ha racionálisan gondolkodik, nem kergéi hatalmas álmokat. Ha tudja, hogy bizony a lángoló nyári szerelmek többsége szalmaláng és az kihuny a szünidő végeztével. Ha ezl ludjak a partnerek -elég, ha esak a ludal alall, nem kimondva - nem okozhat hosszantartó, mély sérülési egy fiiul vége. Kellemes órákat löllbelnek el együll, önfeledten nyaralhatnak, nem kell egyedül szorongva megjelenni nyári eseményeken. Biztonságos szexszel elkerülhető ma már sok iiyavalykórság és a nem várt gyermekáldás veszélye is. Ha kis kikapcsolódásnak tartja a nyári szerelmekéi, nem kell szégyenkeznie, ma is nagy szánni kövelője van az egynyári llörlökuek. ( KANIZSA - 7«m*<><tf*4, J 1996, jún ius 14. /V JRk/\\l^X/jj3r\\ jL#t:l-/j<lI<H IIL Illa p l&IIlUgdlUl* [*|>ít,V* 1949 Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk. A KANIZ&A ÚJŐÁG KFT. • azófőlapok • n< • könyvek ós minden egyéb nyomdai valamint nyomdai kf OLCSÓ AR, MEGBÍZHATÓ MINŐSÉG! LAPOSTETŐ-SZIGETELÉS leinformálható referenciákkal, szaktanácsadással Tetőfedés, bádogos munkák, épületfelújítás, korszerűsítés. tervezéstől az átadásig! Pluszt adunk önnek: garancia, minőség, kedvező ári Tel.: 93/310-796, 60/399-651 Nagykanizsa, Deák tér 2. - Akar Ön kulturált körülmények között étkezni, fagyizni? Térjen be hozzánk! Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk. KREMZNER RESTAURANT Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057 NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA : ;anizsa, Eötvös tér 28. Julius Meinl, KANIZSA Trend Kf KANIZSA TREND A SZÍNES ÉS TERMÉSZETES VILÁG Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban a KANIZSA TREND KFT. BÚTORÁRUHÁZÁBAN. 8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: (93) 310-505 KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040 Hibabejelentés: 311-442 Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése; belső gázszerelések. MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG 1033 Budapest, Kaszásdűlő u. 2. II. em. Postacím: 1519 Budapest, K.: 248 Telefon: 250-0020, 250-0311 Telefax: 185-1268 INFORMÁCIÓ még ma. CGMUTATÓ a holnap LEGYEN A PARTNERÜNK! VÁLLALJUK; - . társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését, - adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést, - vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást. PANNONCONSULT KFT. Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196 199«. június 14. KANIZSA - S^u Tizenhatról húsz is lehet? A labdarúgás vezérkara lapzárta után tartotta meg egyik sorsfordító szakmai ülését, amelyen a legfőbb téma az volt, ami összefügg a labdarúgás bajnoki rendszerével, A lényeg, hogy a jelenleg tizenhat csapatos NB l-es bajnokság számát tizennyolc, vagy húsz csapatra tervezik bővíteni. Amennyiben a tizennyolcas csapatlétszám mellett dönt az MLSZ elnöksége, akkor az élvonal utolsó két helyezettje osztályozót játszana az NB Il-es bajnokságban második helyen végzett csapatokkal. Ha a csapatlétszámot buszra felemelik, akkor az NB l-nek a két legrosszabb helyezettje újabb lehetőséget kapna a javításra, mivel ez esetben az NB ii-es harmadik helyezettekkel vívnak osztályozót az élvonalért. Természetesen az élvonalbeli „mozgások" kihatnak alacsonyabb osztályú bajnokságok bajnoki rendszerérc is. Filipovics befejezte... Tétnélküli(?) zalai rangadó A labdarúgó NB II. Nyugati csoportjában már csak két forduló van hátra. Mivel a Soproni LC besegített a Matáv-nak a kanizsaiak legyőzésével, így aztán az ezüstéremért folyó harcban nagy hátrányba kerültek a piros-kékek. A kanizsaiak vasárnap zalai rangadót vívnak, ellenfelük a már kiesett Keszthely lesz, vagyis a három bajnoki pont begyűjtése nem okozhat gondot. Ugyanakkor a jelenlegi negyedik helyről (51 pont) nehéz lesz felkerülni a dobogóra, mivel a Rákóczi KFC (52 pont) Balatonfüreden, a második Matáv SC (56 pont) hazai pályán eredményes lehet az Érd ellen. B. A. BALSZERENCSÉS VERESÉG A labdarúgó NB Il-ben megkezdődött a hajrá időszaka és különösen az élcsoportban nagy a harc a bajnoki cím mellett kiadható helyekre. Ebben érdekelt a kanizsai piroskék gárda, amelynek esetleg kedvező lehet az MLSZ-ber-kekben tervezett változások, ami a bajnoki csapatlétszámmal, az emeléssel van összefüggésben. Nos, a tervezett lehetőségektől eltávolodott az olajos-gárda, hiszen vereséggel hagyta el a küzdőteret. EMDSZ Soproni LC-Olajbányász 2-1 (l-l) Esélyeshez illően kezdett a vendégcsapat, amely már a hatodik percben bevette a hazaiak kapuját: Filipovics vezetett remek támadást, akinek mesteri labdáját Vidóczi mintegy hat méterről helyezte a kapuba. 0-1. Ezt követően feljöttek a hazaiak, majd Czigóth-bra-vúrokkal mentette meg kapuját a góltól. A veszélyesen játszó SLC a harmincadik percben egyenlített, amikor Szabó okosan emelt az olajosok kapujába, l-l. A hajrá azonban a vendégeké volt, de kihagytak két nagy helyzetet, míg a másik oldalon Czigóth jeleskedett. Szünet után az SLC rohamozott, ám a kanizsai kapus két alkalommal is ritkán látható nagy védést mutatott be. A találkozó hajrája fordulatos volt és kanizsai szempontból tanulságos. A mérkőzés vége előtt hét perccel ugyanis megfogyatkozott a csapat, amikor a „mutogató" Filipovics joggal kapott piros lapot, s ezzel nehéz helyzetbe hozta csapatát. (Úgy tűnik, hogy ezzel a mozdulattal fejezte be sikeres tavaszi pályafutását, egyben a kanizsai szereplést a bosnyák csatár, akinek már nem lesz lehetősége a szép kanizsai búcsúra.) A tíz emberrel játszó Olaj nagy erőket összpontosított a győzelem megszerzése érdekében. Voltak is helyzetek, de a szerencse is elpártolt az olajosoktól. A 86. percben aztán eldőlt a mérkőzés, s az Olaj sorsa, amikor Chiratcu huszonöt méteres, bomba szabadrúgással vette be a bal felső sarkot. 2-1. Összegezésként megállapítható, hogy az Olaj ezúttal bal- szerencsés vereséget szenvedett az eléggé tartalékos soproniak ellen. Néhány játékos viszont gyengén, Filipovics pedig fegyelmezetlenül játszott, aki hátrányba hozta a csapatot. Szálai Géza, az SE elnökségi tagja így vélekedett a látottakról: - Rekkenő hőségben, küzdelmes mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert. Játékosaink akaratával ezúttal sem voltak gondok, de helyzeteink ismét kimaradtak. Végül is egy bombagól, döntötte el a találkozót, amihez hasonlót még nem láttam - értékelt tömören, majd a következő érdemjegyeket adta a piros-kék labdarúgóknak: Czigóth (7) - Szálai (5), Keszeg (ú), Kiss (5), Balogh (7) ¦- Pécsi (4). Vidóczi (7), Visnovics (5), Molnár (4) -Filipovics (6-2=4), Szőke (5). Csereként szerepelt Koller (Kiss helyett), Gyulai (Pécsi helyett), Iványi (Molnár helyett^_ B. A. IKSZ A MEGYEI RANGADÓN A labdarúgó-bajnokság utóbbi fordulójában került sor a slágermérkőzésre, amikor Lentiben rendezték meg a megyei rangadót, a bajnoki cím sorsát befolyásoló találkozót. A listavezető hazaiak a második helyen álló miklósfaiakat fogadták, és a hétszáz(!) néző előtt sorra került rangadón 0-0-ra végeztek a csapatok. Győzni ment a Miklósfa a rivá- lis lentiekhez, hiszen csak így került volna az élre a Németh-le-génység. A rekkenő hőség ellenére is nagyiramú és jó színvonalú találkozót vívott a két csapat. Mind a két oldalon adódtak helyzetek, de a támadók ezúttal hadilábon álltak a góllövő-tudománnyal. így aztán maradt a Lenti TE HBSF, kétpontos előnye. Kiskanizsán a Sáskák gólzápo- ros. 6-2-es, fölényes győzelmet arattak a Páterdomb ellen (gól: Somogyi 2, Fövényesi, Anek, Horváth, Trencséni V.). A MÁV NTE együttese Letenyén vendégszerepelt, ahol a hazaiak 4:0 arányú győzelmet arattak. Az ifjúsági bajnokságban viszont vasutas-siker született, miután a MÁV NTE együttese nyert 2:0 arányban. B. A. Ötödik helyen a gyermekek Székesfehérváron bonyolították le a kosárlabda Országos Gyermek Kupa döntőjét, melynek nyolc csapatos mezőnyében szerepelt a fi-nalista KDKK leánycsapata. - Csapatunk az országos döntőben az ötödik helyet szerezte meg, amelyet nagyszerű eredménynek tartok - értékelt tömören Kovács Magdolna, a KDKK fiataljainak edzője. A csoport mérkőzések során az MTK 48:33, a Debrecen 68:50 arányban nyert a kanizsaiak ellen, míg a Kovács-tanítványok 35:34 arányban nyertek Kecskemét ellen. A keresztbejátszás során 52-44-re nyertek Szarvas ellen (Ld.: Németh 15, Zsovár 14). Az 5. helyért: KDKK-Kecskemét 64-53. (Ld.: Juhász 20, Zsovár 16. Németh 13, Mátyás 12.) A KDKK csapata: Lies Mónika, Simon Viktória, Magyar Viktória, Gyimesi Zsófia, Nagy Adrienn, Gábor Erika, Mátyás Ildikó, Németh Gabriella, Juhász Ágnes, Kosztolánczi Éva, Wittmann Katalin és Zsovár Orsolya, akit beválasztottak az All-Star ötösébe, a torna válogatottjába. B. A. --- : f KANIZSA - Sfi** -T- 1 24 ¦ - Í996, június 14. ITTHON MARADT A KANIZSA KUPA A Vízmű SE úszó szakosztályvezetése kilencedik alkalommal rendezte meg hagyományos nemzetközi versenyét, a Kanizsa Kupa úszóviadalt, a korosztályos úszók rangos versenyét. A kétnapos kupaviadalon kilenc együttes kétszázharmincöt versenyzővel képviseltette magát a sorra került harminchat számban. Végig nagy párharcot folytatott a többszörös kupagyőztes szombathelyi gárda, és a Vízmű SE, s ezúttal nagyszerű eredményt értek el a kanizsaiak. A Vízmű úszói tizennégy arany-, hat ezüst- és öt bronzérmet szereztek, Révész Katalin három arannyal a mezőny legjobbjának bizonyult, s elnyerte a legjobb kanizsainak felajánlott tiszteletdíjat is, míg a fiúk mezőnyében Németh Péter két arany- és egy ezüstéremmel\'\'a kanizsaiak legjobbja lett. ösz- Sporthétvége PÉNTEK Labdarúgás. Városi kispályás, senior. Mindenki Sportpályája, 17.30. VASÁRNAP Labdarúgás. NB II.: Olajbányász-Keszthely, Olajbányász pálya, 17.00. Megyei: Miklós-fa-FC Keszthely, Miklósfa, 17.00. Kiskanizsa-Páka, Kiska-nizsa, 17.00. Városkörnyék: Za-laszentbalázs-Zalakomár, Ga-lambok-Liszó, Belezna-Nemes-pátró, Bajcsa—Fityeház (kezdési idő: mind 17 óra), POLICE-Murakeresztúr, Thury-pálya, 10.00. Természetjárás. Az Olajipari TBE túrája. Indulás: Kögáz parkoló, 7.00. Gyalogtúra: Nagy-gella - Kisgella - Zádorvár -Berki vár - Halom hegy - Kossuth kilátó - Mencshely. Táv: 17 km. Visszaérkezés: 19.00. HÉTFŐ Labdarúgás. Városi kispályás, II. osztály (hat mérkőzés), Mindenki Sportpályája, 17.30. KEDD Labdarúgás. Városi kispályás, I. osztály (hat mérkőzés), Mindenki Sportpályája, 17.30. szesítésben a Vízmű SE remekelt, a pontversenyben megelőzte a nagy riválist és itthon tartotta a díszes vándorserleget. - Egy nagyszerűen szervezett kupaversenyen remek eredmények születtek, színvonalas viadalra került sor. Kitűnően felkészített úszók versengtek, korosztályos legjobbak, s ebben a nívós mezőnyben nagy bravúrnak tartom, hogy a remek szombathelyi úszókat, a vidék egyik legjobbját sikerült megelőzni. Nagy fegyvertény volt - értékelt Meiszterics László, a Vízmű SE edzője. A győztesek, s a dobogós kanizsai úszók eredményei. Lányok, 1988-as születésűek. 50 m gyors: 1. Ekler Edina (Lenti). 50 m hát: 1. Lesnyák Cindy (Lenti). Fiúk, 1988-as. 50 m gyors: 1. Magyar Márton (Vízmű). 50 m mell: 1. Domina Tamás (Vízmű). 50 m hát: 1. Magyar Márton, 3. Both Péter (Bolyai). Lányok, 1986-87-es. 50 m mell: 3. Cserjés Veronika (Vízmű). Fiúk, 1986-87-es. 100 m gyors: 1. Németh Gergely (Vízmű), 3. Válint Balázs (Bolyai). 100 m hát: 1. Németh Gergely, 2. Bálint Balázs. Lányok, 1986-os 4x100 m gyorsváltó: 1. Szombathely, 3. Vízmű (Cserjés, Takács, Németh, Silló). A fiúknál a Vízmű csapata (Domina, Kalamár, Magyar M., Németh G.) végzett az élen. Az 1985-86-os korosztályban a fiúk 4x100 m vegyes váltóját Szombathely nyerte a Vízmű SE előtt (Pusztai, Németh G., Domina, Horváth B.). Az 1984-85-ben születettek. 50 m pillangón a szombathelyi Kósa Gábor nyert, a lányoknál Tóth Katalin (Szombathely) végzett az élen Kovács Patrícia (Vízmű) előtt. 100 m gyorson Kovács Roland (Vízmű) lett aranyérmes. 100 m háton a kaposvári Dévai Miklós nyert Kovács Roland előtt. 100 m mellen a szombathelyi Molnár Edit arany, Kovács Patricia ezüstérmes. A fiúk 4x100 m gyorsváltóját Kaposvári nyerte, a Vízmű csapata (Horváth B., Pusztai, Molnár, Kovács) harmadik helyen végzett. Lányok, 1983-86. 4x100 m vegyesváltó: 1. Szombathely, 3. Vízmű (Molnár, Kovács P„ Cserjés, Major). 1983-as lányok 4x100 m vegyesváltóját Szombathely nyerte a Vízmű csapata (Németh K, Süle, Holló, Révész) előtt. 100 m mellen Kőszegfalvi Edina (Szombathely) győzött Holló Adrienn előtt. Az 1983-84-es születésűek 4x100 m gyorsváltóját a Vízmű (Németh K, Kovács P., Molnár, Major) nyerte. 1982-83-as korosztály. 100 m gyorson és 50 m gyorson Németh Péter\' (Vízmű) nyert aranyérmet, aki 100 m mellen győztes szombathelyi Kovács A KUPAVERSENY TÁMOGATÓI A kétnapos úszóversenyre széles körű összefogás bontakozott ki, melynek során a következők támogatták a hagyományos versenyt; Rotary Rt., Uszoda Kft,, MOL Üdültetés, HOR Temetkezési és Szolgáltató Kft., MOL Travel, OTP Nagykanizsai Fiók, DKG EAST Rt., Autójavító Kft., CWG, Hungária Biztosító, Kiskakas Vendéglő, Puncs fagytzó, Zalagáz, Coca-Cola Amatil, Horváth Bútor és Bútorszövet, Horgászbolt, FUJI Fotólabor, Kanizsa Sprint Kft., VlU-Gép Kft., Zsolnai Hungary. Krisztián mögött ezüstérmet szerzett. A lányok 100 m gyorsúszásában Kasparik Edit (Szombathely) győzött, 50 m gyorson a kaposvári Budavári Zsolt nyert, a lányoknál Révész Katalin első. Holló Adrienn harmadik lett. 50 m gyorson Budavári lett aranyérmes, Szabó Dénes ezüstérmes, a lányoknál Révész Katalin arany-, Holló Adrienn ezüstérmet szerzett. 100 m pillangón Révész Katalin újabb aranyérmet nyert, míg a fiúknál Bereczky János (Kaposvár) bizonyult a legjobbnak. A fiúk (1981-82) 4x100 m vegyes váltóját Szombathely nyerte, a Vízmű csapata (Miko-vics, Szilovics. Németh T., Balázs) bronzérmes lett. A IX. Kanizsa Kupaösszesített pontversenyében: 1. Vízmű SE 1322, 2. Szombathelyi Víz-, mű 1314, 3. Kaposvári SI 1252,...7. Bolyai DSE 336 pont. Balogh Antal DÖNTŐS DIÁKOK A megyeszékhelyen bonyolították le az atlétikai diákolimpia megyei döntőjét az első, második és harmadik korcsoportban, amelyen a jól szereplő kanizsai és városkörnyéki diákok közül a következők jutottak be az országos döntőbe. III. korcsoportban, 100 méteren harmadik helyen végzett a miklósfai Gerencsér Angéla és a palini Murvai Dániel. A 4x100 m váltóban bronzérmes lett a palini csapat (leány) és 3x600 m váltóban a miklósfai leánycsapat. A fiúknál, a 3x1000 m Hunyadi-iskola váltója bajnokságot nyert, a Körösi csapat harmadik helyen végzett. Távolugrásban aranyérmes a galamboki Fehér Mónika. Magasugrásban ezüstérmes Páli Viktória (Hevesi), harmadik az iskolatárs Krisztián Aliz. A fiúknál Borsody Ákos (Batthyány) második, Horváth Miklós (Hevesi) harmadik. Kislab-dahajításban a szepetneki Sze- keres Katalin harmadik helyen végzett. Súlylökésben Vido-vics Attila (Hunyadi) ezüst, Janács Gábor (Palin) bronzérmes. Ötpróba fiú csapatban a Hunyadi szerezte meg a harmadik helyet. I. korcsoport. Négypróba fiú csapatban ezüstérmes lett a Pétrefy, egyéni összetettben aranyérmes Németh Tibor (Körösi), ezüstérmes Rácz Krisztián (Bolyai)._ B. A. [ KANIZSA - Sfiott } 25 "" TÖBB MINT FÉLEZREN A TRIATLON FESZTIVÁLON 1996. június 14. Városi vívóbajnokság A városi vívó szakszövetség ez évben is megrendezte a hagyományos általános és középiskolás bajnokságot. Eredmények: Lábgyakorlatok: Óvodások: 1. Darabos Ádám (Platán) Iskolások: 1. Major Eszter (Zrínyi), 2. Major Mihály (Zrínyi) Alsó tagozatosok: Leány tőr: 1. Horváth Nóra (Péterfy), 2. Cserháti Bianka (Piarista), 3. Kéri Dóra (Piarista) Fiú tőr: 1, Polai Patrik (Piarista), 2. Baráth István (Templom téri), 3, Szakony Péter (Piarista) Felső tagozatosok: Leány tőr: 1. Dani Diána (Zrínyi), 2. Pintér Aliz (Péterfy), 3. Piecs Adrienn (Piarista) Fiú tőr: Krisztián Milán (Rozgonyi), 2. Bakonyi Péter (Batthyány), 3. Bartha Tamás (Batthyány) Kard: 1. Beznicza Márk (Batthyány), 2. Wilheim Dávid (Hunyadi), 3. Horváth Rudolf (Péterfy) Az általános iskolák közötti sorrend: 1. Péterfy 68 pont, 2, Piarista 56 pont, 3. Batthyány 55 pont, 4. Rozgonyi 28 pont, 5. Zrínyi 16 pont, 6-7. Hunyadi és Templom téri 14 pont Középiskolások: Női tőr: 1. Balogh Viktória (Dr. Mező) Férfi tőr: 1. Szmodics Zoltán (Dr. Mező), 2. Bagonyai László (Thury), 3. Dani Márk (Dr. Mező) Kard: 1. Csalló Zoltán (Zsigmondy), 2. Kondor Attila (Batthyány), 3. Tizedes Balázs (Zsigmondy) A középiskolák közötti pontverseny: 1. Dr. Mező 56 pont, 2. Zsigmondy 41 pont, 3-4. Batthyány és Thury 14 pont. Az első helyezett iskolák egy évre elnyerték a vándor- kupát. 1_ Horváth György A fesztivál támogatói MOL Rt., Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, Zalaegerszeg-Kaposvári Közúti Igazgatóság, Zala-Somogy Megyei Rendőrkapitányság, ORFK, BM Tűzoltóság és Polgárvédelem Országos Parancsnokság, Városi Rendőrkapitányság, Park Kft., DKG EAST, Tungsram Rt„ Coca-Cola Amatil, Raszter-Alp Kft., Ryno Kft., Határőrség, Thury-laktanya, Városi Tűzoltóság, Nitrokémia, Zsig-mondy-Winkler Műszaki Középiskola, Intertechnik Kft., Inferno Kft., Borsodi Sörgyár Rt., ÁFÉSZ, Dé-dász, ZÁÉV, Zalaiparker, Kanizsa Domus, Kanizsa Kft., Zalaerdő, Ford-Autó Kft., Fókusz Üzletház, Geo-inform, Hidrofilt, Bábel Kft., Kanizsa Trend, Nyugat Kft., ÁB-AEGON, Kanizsa-tex, Matáv, Patyolat, Rotary Rt., Ruhaipari Szövetkezet, Szántó építőanyag-kereskedő, Kanizsatej Kft., Tüttő István alpolgármester, Termoszerviz Kft., Zala Volán, Volán Metál Kanizsatrans, Voszk Navotex, ZÉTA Rt., Schwinn-Csepel, Rosta Kft. Letenye, Speciálbau Kft. Budapest, Westel, Pannon-pipe, Sörgyár Rt., Fűrész Kft., Szőlőskert Fogadó, Si-romaplast Kft., CWG, MOL Üdültetés, Zalahús, T. és K. Bt., Murafém Kft., Csőgör József. A TRI-CO Triatlon Klub (Nagykanizsa) rendezésében nagyszabású, kétnapos fesztiválra került sor a Csónakázó-tó és térségében. Az ötödik Kanizsa Kupa keretében rendhagyó és válogató ranglista versenyekre került sor, melynek keretében több mint félezren rajtoltak a különböző számokban, kategóriákban. - A MOL triatlon fesztivál-minden előzetes várakozást felülmúlt. Nagyon népes mezőnyök sorakoztak fel, nagyszerű\' eredményeket értek el az Euró- pa-bajnokságra készülők, a jegyzett versenyzők, a ranglis-iái versenyzők, köztük a mi versenyzőink - kezdte Csőgör János, a kanizsai klubelnök, majd így folytatta: - A kétnapos verseny sikere érdekében közel félszáz cég. vállalkozó felsorakozott, amit ezúttal is nagy tisztelettel megköszönök. No meg azt is, hogy a segítőtársak, a szakági megszállottak a feltételek biztosításában élenjártak, akik fáradhatatlanul dolgoztak a fesztivál sikere érdekében, köztük Szabó György - úszás szakvezető -, Soós Gábor - futás -, Kálovics Ferenc - kerékpár -, feleségem és gyermekeim, de rengetegen segítettek még. A fesztivál nyitó programja a második alkalommal sorra kerülő doctriatlon, az orvos-gyógyszerész magyar bajnokság volt, amelyen a magyarok mellett osztrák, szlovák, szlovén, francia versenyzők is indultak. A közel hetven résztvevő hétszázötven métert úszott, húsz kilométert kerékpározott és öt kilométert futott. A bajnokság szervezésében és rendezésében főszerepet játszott a kanizsai dr. Czigány Róbert, aki aztán a pályán is kitűnt. Kategória-győzelmet aratott, az abszolút versenyben ezüstérmes lett a bajnok egri dr. Nagy István mögött. A női bajnoki címet az esztergomi Erős Anikó szerezte meg. Mintegy százharminc versenyző indult a Saucony sprinttávú ranglistaverseny második fordulójában. A távok egyezőek voltak a doctriatlonnal. Az abszolút versenyt a pécsi Konyicsák Attila nyerte, míg a kanizsaiak közül a legjobbak helyezései: 19. Lukácsi István, 61. Horváth József, 75. Jesze-női Csaba, 78. Bődör Krisztina. Csapatban nyolcadik lett a TRI-CO (Lukácsi, Horváth, Jesze-női). Saját kategóriájában Horváth József ötödik, Lukácsi István harmadik, Bődör Krisztina az előkelő második helyet szerezte meg. Első alkalommal rendezték meg a tripolice keretében a magyar rendőr és tűzoltó rövidtávú, országos bajnokságot, amely egyben válogató volt a rendőr Európa-bajnokságra is. (Táv: 1,5 km úszás, 40 km kerékpározás. 10 km futás.) A közel negyven fős mezőnyben az abszolút versenyben a debreceni Kocsár László végzett az élen, míg Csőgör Péter (ORFK) a hetedik, Kondics Károly a 41. lett. Csapatban dombóvári siker született. Az Európa-bajnokságra válogató rövidtávú ranglistaversenyen - 1,5 km úszás, 40 km kerékpár, 10 km futás - kétszázhúsz versenyző teljesítette a feladatot, köztük a teljes hazai élmezőny, a világ- és nemzetközi versenyeken kitűnt triatlonisták. Az abszolút versenyt, a várakozásnak megfelelően a nagy esélyes Kropkó Péter (Arany Ászok) nyerte Héczey (Honvéd), Nagy (Szekszárd), Hóbor (Dunaújváros), Zsódér (Budapest) előtt. A kanizsaiak közül Kiskó Gábor 64., Kálovics Tamás 75., Biharvári József 87., Ács László 96. helyen rangsorolt. - Élversenyzőink nagyszerűen teljesítettek - értékelt tömören Csőgör János, a TRI-CO klubelnök. A fesztivál befejezéseként rendezték meg a kanizsaiak a meghívásos gyermek versenyt, amelyen a fiatal tehetségek kétszáz métert úsztak a huszonnégy fokos Csó-tóban, nyolc kilométert kerékpároztak és két kilométert futottak a Csó-tó környékén. Közel félszázán versengtek, akik közül az abszolút versenyt a csepeli Kiss Gergő nyerte. A legjobb kanizsaiak közül Deregi László 15., Borsos Dénes 21., Silló Mátyás 29. - korosztályában második -, Virágh József 30. - korosztályában harmadik - helyen végzett. A kétnapos kanizsai triatlon fesztivál nagyszerű propagandája volt a szakágnak, nagy érdeklődés kísérte, amely ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult, miközben a versenyzőket a házigazda kanizsaiak máris meghívták a hatodik kanizsai fesztiválra, a jövő év egyik kiemelt országos rendezvényére._ Balogh Antal 26 KANIZSA - /tfiná. 1996. június 14. LAN r>, június 14, ______ CSASZI Ingatlanügynökség Nagykanizsa, Magyar u. 19. TeL: 93/314-012 Zákányban 97 nm-es, 3 szobás, 6 éves, garázsos, pincés, tehermentes, családi ház 2800 nnves leiekkel eladó vagy\' Nk-i házra cserélhető. Irányár 4,7 niR. Kód: 155. (17567 K)_ Nk-án a katonarélen 3 szobás, 90 nm-es, egyedi gázfűtéses, 40 Vves családi ház 1080 nnves telekkel eladó. Irányár: 3,5 mR. Kód: 110. (17570 K)_ Újudvaron 100 nm-es, 2+2 félszobás, egyedi gázfűtéses, garázs08, 2 szintes családi ház 700 nm-es leiekkel eladó vagy Nk-i lakásra cserélhető, Irányár: 4 niFt. Kód: 147. !17571 Ki_ Le tényén 280 nm-es, 2 szintes, 3+4 félszobás, anerikai konyhás, egyedi gázfűtéses, 5 íves családi ház eladó. Irányár: 7 niR. Kód: 144. (17572 K)_ Falinban 3 szinles, 5 szobás, étkezős, 2 fitftiítezobás, teraszos, garízsos családiház 562 nm-es telekkel eladó. Irányár: 8.5 mR. Kód: 87.(17576 K)_ Kiskanizsán 160 míves, 4 szobás, 2 konyha+étkezős, 2 fürdő szobás, 2 szintescsaládi há/., 2 garázzsal,540 nm-es telekkel el-¦kló. Ir.inyar: H niH KM: KH (17577 K) Nk-án a belvároshoz közel,90 nm-es.3 szobás, egyedi gázíflté-»1 családiház 30 nm-es pincevei Uzlelnck eladó.Irányár: 2,5 lift. Kórt: 305. (17579 K)_ Nk-án a Rózsa utcában 55 nnves, 2 szobás, étkezős, erkélyes, vlzórás. I éve felújított, első emeleti lakás eladó. Irányár: 2 niR Kód; 306, (17580 K)_ Iharosberényben 140 nm-es. 2 szintes, 2+3 félszobás, 9 éves, ósszkoiiíortos,garázsos,pincés családi ház 1015 nm-es leiekkel eladó. Irányár: 3,5 mR. Kód: 180. (17581 K)_ í\'alinban 130 nm-es. 2 szobás. 5 éves 2 szintes családi ház, be lejeztlen tetőtérrel, garázzsal, 900 nmes telekkel eladó. Irányár; ¦1 uiH. Kód: 2\'>6. (17753 K) Nk án Kel.\'ti városrészi vii 51 nmes, I H íélr-zobás, (V enrle ü, vizórás, erkélyes, felújított lakás eladó. Irányár: 1.6 mR. IIiv.sz.:3l4 (17754 Kj_ Nagykanizsán a Teleki utcán 54 nm-es 2 szobás, erkélyes, központi tűtéses, 2. erotteti, teliennentes lakás eladó. Irányár: 1.9 niR. Kód: 280/96(17755 K)_ Szepetnekrn 70 nm-es, 2 szobás, 50 éves, komfortos családi ház. 900 nm telekkel, eladó. Irányár: 1.5 inR. Kód; 273 (17756 K) Nagykanizsán a Zemplén utcában 54 nm-es, 2 szobás, vizórás, redőnyös, felújít ott, 2 erkélyes, 4. emeteti lakás eladó. Irányár: 1.8 mFt Kód:259 (17757 K)_ Nagykanizsán a Liszt utcában 64 nnves. 3 szobás, vizórás, felújított, felszinti lakás eladó. Irányár: 2.65 nft Kód: 256 (17758 K) Nagykanizsán az Attila utcában 53 nm-es, 2 szobás, vízórás, erkélyes, 3. emeleti, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Irányár: 2.5 mR.KÓd: 189 (17759 K)_ Nagykanizsán Baitók E. utcában 39 nm-es, I szobás, egyedi gázfűtéses, fóldszinti, vlzórás lakás eladó. Irányár: 1.35 mR Kód: 229 (17760 K)_ Nagykanizsán Csokonai utcában 54 nm-es, 2 szobás, erkélyes, egyedi gázfűtéses, 4. emeleti, vizórás lakás eladó. Irányár: 1,9 iiiM. Kod: 183 |I77«M K)_" Zajkon 68 nm-es, 2 .szobás, komfortos, családi ház, 1512 nm-es telekkel eladó. Irányár. 650 eR. Kód: 304. (17762 K)_ Becsehelyen 30 éves, 2 szobás, komfort nélküli családi ház, 3561 nm telekkel eladó. Irányár: 1.25 mFt. Kód. 302. (17763 K) Nk-án a Liszt F. utcában 2 szobás. 54 nm-es, 2 erkélyes. 4. emelet) lakás eladó. Irányát: 1,6 mFt. Kód: 330. (17764 K) Nagykanizsán 198 nm-es, 3 szintes, 5 szobás, 2 fürdőszobás, teraszos, erkélyes, garázsos, pincés, telefonó,?, 5 éves családi ház, 720 nnves telekkel csendes helven eladó. Irányár: 15 mFt. Kód: 81 (17765 K)_ Nagykanizsán a belvárosban 130 nnves, 3 szobás csaláldi ház, műhellyel, 120 nnves pincével, 224 nm-es telekkel eladó. Irányár: 14 nft. Kód: 80(17766 K)_ Kiskanizsán 41 nm-es. 1 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház, melléképülettel 1000 nm-es telekkel eladó, Irányár: 1.6 mFt. Kód:77 |17767 K)_ Falinban 150 nmes, 3+3 félszobás, tet«é [beépítéses, 2 fürdő-szobás, garázsos családi ház, 1074 nm-es telekkel, nrllék-épületekkel eladó. Irányár: 8 MR. Kód: 73. (17768 K) Kiskanizsán 80 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház, melléképtiletekkel, garázzsal, műhellyel, 720 nnves telekkel el- adó. Irányár: 3,6 mFt. Kód: 57 (17769 K)__ Letenye központjában, 100 nm-es 2 szobás, egyedi gázfűtéses, pincés, garázsos, telefonos, utcafronti családi, házrész eladó. Irányár: 6 mFt. Hiv.sz.: 307 (17770 K) Szabadhegyen 1600 nm-es telek eladó. Közníívek a lelek szélén. Irányár: 1.5 mR. Hív, sz.: 154 (17771 K)_ a Förhénci liegyen 2800 nnves zártkert tégla pincével, íelszere- léssel eladó. Irányár: 300 eR. Hiv.sz.: 245 (17772 K)_ Bagolán 136 nnves, 5 szobás, 2 szintes, 5 éves, 2 fürdőszobás, garázsos családi ház, melléképülettel, 600 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7 mFt. Hiv.sz.: 165 (17773 K) Gelsén komfort nélküli, 60 nnves 2 szobás családi ház, melléképületekkel, pincével, 3400 nnves telekkel eladó. Irányár: 1.1 mP.Hiv. sz.: 85 (17774 K)_ Murakrresztüron 100 nnves, üzlet + lakóház, tetőtérbeépítési lehetőséggel, garázzsal, 540 nnves leiekkel eladó. Irányár: 3.8 mR. Kód: 170 (17775 K)_ Nagykanizsán belváros közeli, 1 +2 félszobás. 64 nm-es, egyedi gázfűtéses, közös udvari lakás, utcafronti Üzlet kialakítására al kalnws helyen eladó. Irányár: 1.9 mR Kőd: 169 (17776 K) Szepetneken 2 szintes. 240 nnves, 4+1 félszobás, garázsos, 2 teraszos, pincés, telefonos családi ház, 800 nm parkosított telek kel, eladó. Irányár: 10 mFt. Kód: 167 (17777 K)_ Kiskanizsán 100 nnves, 3+1 félszobás, egyedi gázfűtéses, beépített tetőteres, 2 garázsos családi ház, 900 nm-es telekkel el-adó. Irányár 5 mFt. Kőd: 89 (17778 K)_ Nagykanizsán a kalonaréien 140 nnves, 5 szobás, garázsos, pincés, egyedi gázfűtéses családi ház, 1100 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7.6 mR. Kód: 78 (17779 K) Zalakaroson 110 nnves, 6 szobás, tetőtérbeépítéses. 2 fürdőszobás. 3 erkélyes, étkezős, teraszos, pincés, garázsos, 10 éves családi ház, 648 nincs parkosítotl udvarral, kialakult Német, Osztrák vendégkörrel, bebút orozva eladó. Irányár: II nít. Kőd: 56 (17780 K)_ Bagolán 110 nm-es, 4 szobás, tetőtérbeépítéses. teraszos, garázsos, pincés, központi fűtéses családi ház, 2880 nnv-es telekkel eladó OTP átvállalással is. Irányár: 3.5 niFt. Kőd: 53. (17781 K) Nagykanizsán a Katonaréten 3 szobás, 93 nnves családi házrész, közös udvarral, különálló garázzsal, pincével eladó. Irány ár: 3.7 mR. Kőd:50 (17782 K)_ Falinban 100 nnves, 3+3 félszobás, 6 éves. 2 fürdőszobás, tetőtérbeépítéses családi ház, garázzsal, pincével, műhellyel, 700 nm-es telekkel eladó. Irányár: 9.5 mR. Kód. 46 (17783 K) Nagykanizsán a Ijszt utcában, 54 nm-es, 2 szobás, 2 erkélyes, 4. emeleti, vlzórás, lakás eladó. Irányár: 1.65 nft Kód: 39 (17784 K) ,_ Nagykanizsán az Északi városrészben 75 nm-es. 3 szobás, garázsos, teraszos, egyedi gázfűtéses társasházi lakás, előkerttel, tehetne nte.sen eladó. Irányár: 3.9 nFt. Kód: 33 (17785 K) Nagykanizsán a városkapu krt.-on, 2+2 félszobás. 67 nm-es, 2, emeleti lakás eladó. Irányár: 2.5 mR. Kőd: 327 (17786 K) Nk-án a Keleti városrészben, 10 emeletes épületben, 55 nm-es. 2 szobás, étkezós. 2 erkélyes, vizórás, első elteleti lakás eladó vagy Nagykanizsa környéki családi házra cseréltető. Irányár: 1.7 nFt. Kód: 325 (17787 K) Nagykanizsán a városkapu taton. 2 szobás, 55 nm-es 4. emeleti, vlzórás, telefonos lakás eladó. Irányár 1.72 mR. Kőd: 335 (17788 K)_ Nk-án a Csokonai utcában 47 nm-es. 2 szobás, egyedi gázfflté ses, 3. emeteti lakás eladó vagy nagyobb, egyedi fűtéses lakásra cserélhető, ráfizetéssel. Irányár: 2 mR Kód:IO (17789 K) Nk-án a Zemplén utcában 2 szobás, 60 nnves, erkélyes, vlzórás, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 1.7 mR. Kód: 329 (17790 K) Nk-án az Irtás utcában 80 nm-es, 2+1 félszobás, étkezős, cirko-gejzír fűtéses, tehermentes lakás eladó vagy bagolai ill. lusfako-si családi házra cserélhető. Irányár: 33 mFt, Kód; 333 (17791 K)_ Szabadhegyen komfort nélküli zártkerti ház, villannyal, a telken vízzel, 915 nnves gondozott telekkel eladó vagy egyedi fűtéses első ill. második emeleti 1.5-2 szobás lakásra cserélhető, ráf ize léssel. Kőd: 331 (17792 K)_ „ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371 Nk Sáncban 5 szobás 155 nnves. 1966. évben épüli családi ház eladó. A ház. 1986 évben épült és 777 n.ol telek (udvar, ken) lartozik hozzá Irányár 5 MR (14851 K|_ Nk Faun főutcájában 3 szobás. 90 nm alapterületű családi ház 28181 nm összterülettel eladó. A lerület gazdálkodásra kiválóan alkalmas A ház elcserélhető családi házzal Nagykanizsán, v Zalattaroson énékegyezteiéssel Irányár: 4 MR. (14853 K) Zalakarosi társasházban 4 szobás. 4 fürdőszobás, 2 konyhás ház eladó. A szobák külonbrj árainak Alaptemlet 140 nm Irányár 1.5 nJu bútorzat 0.5 uil-V 114854 K)_ Nk Miklósfán 1.5 szobás, fürdőszobás, külön WC-vel főzőflll kével étkezővel rendelkező ház eladó. Az ingatlanhoz 900 n.öl telek tartozik 40 db gesztenyefával. Az ingatlanon két mellék épület és egy fedett pihenő van. Irányár: 3 MFt. (14855 K) Csapi hegyen 400 n.ÖI zártkerti ingatlan 200 tőke nenrs szőlővel gyümölcsfákkal és kb. 100 db fenyővel eladó. Az ingatlanon lakható pince van. Irányár 300 eR, (14856 K)_ Zalakaroson 2 szobás, 44 nnves, panorámás két szintes hétvégi (téliesített) villa eladó. Az épületet két oldalon terasz veszi körül. A panoráma nagyon szép. Villany, víz van. A hozzátartozó feriilet (udvar, kert) 150 n.öl. Villany, v(z, portalanított űl van. Irányár: 2,5 MR (14858 K)_ Nk-án Csengery utcában 3 és fél szobás 2 fürdőszobás, felújított családi ház, egyedi fűtéssel eladó. Az udvaron tégla garázs, az alapterület 110 nm (a házé) A tetőtér beépíthető. Irányár: 5 MFl. (14859 K)__ Somogycsicsón (Nagykanizsától 25 knvre) 1.5 szobás, fürdőszobás, előszobás, elöteraszos családi ház, gazdasági épületek- kel eladó. Irányár: 1.4 MFt. (14860 K)_ Balatonnngyaródon 23 szobás, konyhás ház eladó. Fürdőszoba hely kialakítva. Zuhanyozási lehelőség van. Külön WC helyiség, derítővel. A csatornázás 1996. évre tervezve. A házhoz kb. 800 nm lerület (udvar, kert) tartozik. Irányár: 25 MR. (14861 K)_ Zalakaros Felsőhegyen kb. 200 n.öl szőlő teljesített Dombóvári faházzal (30 nnves) eladó. A házon nyitott terasz, két hálófülke, főzöflilke és tusoló van. A terasz mellett külön tároló van. Irányár: 1.7 MR (14862 K)_ Nk-Szabadhegyen kb. 500 n.öl telek kitűnő helyen, romos épü lettel eladó. Irányár: 950 eR (14863 K)_ Vajda-Cserfőn 700 n.öl ingatlan pincével eladó. Az ingatlanon 300 n.öl szőlő, gyümöksfákkal találhatók. A pincén három helyiség van, nelyből a présház és a szoba cementlapos. A gazdaság kitűnően gondozott, igen jól termő állapotban van. A pincéig portalanított üt vezet, a panoráma igen tetszetős. Irányár 350 eR (14864 K)_ Nk. középpontjában 1 szoba, konyha, előszoba, fürdőszobás, 50 nm-es lakás eladó. A lakás iroda céljára is alkalmas. A lakás a 3. emeleten van. Irányár: 2 MR (14865 K)_ Miháldon 2 szoba, konyha, kanra.-;, családi ház eladó. A házhoz összesen 600 n.öl terület tartozik, melyben a gyümölcsös 300 n.öl. Az udvaron melléképület van, amelyből lakóépület kiala kftható. Villany, víz az udvaron. Fűtés egyedi, gáz nincs. Irány- ár: 700 eR. (14367 K)_ Sándori kél szoba, konyha, kanra, fürdőszobás, előszobás ház eladó. A ház kb 40 éves a fürdő és előszoba 2 éves. A hozzálar-tozó terület kb. 1.400 n.öl, mrlyen 900 db 4 éves fenyő és kb 300 n.öl berekfás erdő is van. Irányár: 1.5 MR. (14868 K) Katonaréten 5 szobás, kétszintes, fürdőszobás, két konyhás családi ház eladó. Az egyik konyha (nyári) az udvaron van ahol a garázs is található. A ház gázzal és csalom ázással ellátott. Nem régen épült jó állapotban van. Azonnal beköltözhető. Összterit-let: 306 n.öl. Irányár. 7 MR. (14869 K)_ ELADÁS * VETÉL * CSERE CS0SZI CSASZI INGATLANÜGYNÖKSÉG Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012, 06/30/592-254 Családi házak, lakások, telkek nyaralók, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása. Értékbecslés. MEGBÍZÁSOKAT 1 ÉVES IDŐTARTAMRA VÁLLALUNK, AKÁR DÍJMENTESEN IS. A NAGYKANIZSAI IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 9.00-17.00-ig. KIRENDELTSÉGEINK: LETENYE, FENYŐ U. 10. KISKANIZSA, ZSIGÁRDI KÖZ 22. Tel.: 93/343-515 Tel.: 93/319-770 Nyitva tartás: Nyitva tartás: szerda: 15.00-18.00-ig csütörtök: 17.00-20.00-ig . ¦:__]:-:-><•¦->¦:-:-:<¦:• -.: __¦ : ... „ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371 NYITVA: munkanapokon 10-12 és 14-18 óráig Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók, telkek és mindennemű egyéb ingatlan ADÁSVÉTELÉT, cseréjét, bérbeadását. Széles választékunk bővítése érdekében keresek és kínálok zalakarosi nyaralókat, családi házakat (Nagykanizsán és környékén), albérleteket, (bérbeadóknak ingyenes vállalás), lakásokat (központi- és egyedi fűtéssel). Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett irodánkban ellátom a szorosan vett forgalmazási teendőkön túlmenően a szükséges mindennemű jogi teendőt. MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT. 1996. június 14. KANIZSA - Ap* 21 Sugár úton a város középpontjához közel :) szobás, 90 nm-es, fehíjAott elegáns, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 55 MM. (14871 K)_ Katonaréten 3 szoba, konyha, fürdőszoba, előszobás házrísz eladó. Az udvaron garázs, serte sói van. Az épület kb. 20 íves, azonnal beköltözhető. A házban vlz, gáz villany csatorna és telefon van. Az épülethez udvar, kert tartozik. A ház 92 nm, Összterület 500 nnt. A tető pala. az épület felújított. Irányár: 3,7 MR (14872 K)_ Zalaszenyakabon 200 nnves épület eladó. Az épületen belül 70 nm-es, 1.5 szobás fürdőszobás, külön WC-es egyedi fűtésű lakás van. Az épület többi része közművesített, osztatlan banui-lyen (vállalkozási) célra kialakítható. Az ingaUanhoz tartozik udvar, kert szántóföld összesen: 6.600 nm. Az objektum a falu tylterületén,jóhelyen van.Irányár: 2.8MR (14875 K) Kodály utcában 3 szoba, fürdőszoba, konyha külön WC és tárolóé központi fűtéses 65 nnves földszinti lakás eladó, A ház kb. 20 éves (4 emeletes). A lakás földszinti ezért vállalkozásra is felhasználható. Irányár: 1.9 MR. (14877 K)_ Csengery utca külső végén 2 db 1 szoba, fürdőszobás önkormányzati lakás földszintes ül, 2. enrleten eladó. Irányár: 1 MR. (14878 K)_ Kiskanizsán 2.5 szobás családi ház nagy konyhával, fürdőszobával, beépíthető tetőtérrel eladó. Az udvaron garázs és níűiely van. Az összterület 500 nni. Irányár: 3.5 MR (14879 K) Buszpályaudvarnál 1 szoba+3 félszobás, fürdőszobás, 82 nm-es lakás egyedi fűtéssel (cirkogejzíres) új téglaépületben eladó. A félszobák 11 nnvesek a lakás reprezentaüv. Irányár 43 MR (14881 K)_ Épílési telek Szépeinek Kiskaiuzsa felől részen 430 n.öl közművesítve eladó. Az utca portalanított. Irányár: 500 eR (14882 K)_ Dózsa Gy. utcában 60 nm-es családi ház kis udvarral garázzsal eladó, A ház kívülről 15 éve volt felújítva. Irányár. 3 MR (14883 K>_ Erzsébet téten 1 +2 félszobás központi fűtéses, fürdőszobás, sző-nyegpadlős lakás eladó. A lakás a 2. emeleten van felette a nagyméretű padlás használható. Irányár: 4 MR, (14884 K) Csengery utca közepe táján 2.5 szobás házrész eladó. Irányár: 2.4 MR. (14886 K)_ Kölcsey utcában 2 szobás, egyedi fűtéses 64 nnves házrész el adó. A házhoz kis udvar és garázs tartozik. Irányár: 3 MR. (14888 K)_ Munkás utcában 4 emeletes házban a 4. emeleten 25 szobás központi fűtéses, fürdőszobás, erkélyes lakás eladó. A lakás ki- tflnó állapotban van. Irányár: 2 MR (14890 K)_ Kazanlak krt-on 2+2 félszobás központi fűtéses 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 2.2 MR (14890 K)_ faunban 1 szoba, konyhás kamrás családi ház 800 n.öl leiekkel eladó, Irányár: 3 Mft, (14891 K)_ Dózsa Gy. utcában 1+3 félszobás egyedi fűtéses redőnyös tele-fonos 2. enrleti lakás eladó. Irányár 3.7 MR. (14892 K) Teleki utcában 10 cnrletes házban a 2. emeleten 2 szoba, konyha fürdőszobás lakás eladó, A lakás szőnyegpadlói, kózpoti fö- téses. Irányár: 1.7 MR. (14895 K)_¦ Kodály Z. utcában 4 enrletes házban a 4. eurleten 1.5 szobás központi fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.4 MR. (14896 K) GyenesdjAson lakóház bárheryiséggel eladó.- Az épület 2 szintes, teljesen üj, modern. Az öszterüiet 480 n.öl a beépített 50 n.öl. A kert, udvar gondozott, kulmrált, esztéükus. Az ingatlan a főútvonal nrllett a Balatonhoz közel fekszik. Irányár 30 MR. (14899 K)_ Szentgyörgyávári hegyen (TV. hegyháton) 1 kat, hold szőlőingatlan, (szántö kaszáló, gyümölcsös) Nagykanizsa közvetlen közelében bérbeadó. (14900 K)_ Vécsei utcában 5 szobás, fürdőszobás ház kis előkerttel eladó. A ház alatt teljes nagyságban pince van, am átalakítással lakha tó. Az udvaron tégla garázs épült. A ház összterülete 140 nm A házhoz kis udvar és előkert tartozik. Irányár: 8,1 nFt. (16079 K)_ Nagyrécsén 3 szobás, fürdőszobás 102 nm-es családi ház eladó. A ház egyedi központi fűtéses, terasszal és pincével rendelke-zik. Összterület kb. 1000 n.öl. Irányár: 3,6 MR. (17380 K) Építési telkek Őrtorony utcában 2 db egyenként 960 nm eladók. Villany van. gáz, vlz 100 m-re, csatornarendszer a telkek előtt. A nemzetközi főútvonaltól 700 m-re, Kiskamzsa központjától ¦XX) m-re. Irányár: 700 eR/db. 1.17381 K)_ Zeneién Gy, utcában a 6. emeleten 2 szoba, fürdőszoba, külön WC-s összkoniortos lakás, azonnal, beköltözhetően eladó. A lakáshoz kél erkély tartozik. Irányár 1,6 MR. (17382 K) Úszón tetőtér beépítéses 5 szobás családi ház két garázzsal teljesen tíj állapotban (a külső vakolás és a tetőtér eépftés nem befeje-zett) eladó. Összterület lOflOO nm Irányár: 2,3 MR. (17383 K) Kaán K. utcában sorházban 8 éves 136 nm-es 136 nm hasznos alapterületű reprezentatív 5 szobás, telefonos. 2 erkélyes zöldövezeti szinteltolásos lakás, garázzsal pincével júliusi beköltö- zéssel eladó igényesnek. Irányár-. 6,9 MR. (17384 K)_ Kiskanizsán 4 szobás, tetőtérbeépftésrs családi ház 2 db garázzsal 250 n.öl Összterülettel eladó. A ház 1970-ben épült a te lőtér 50 százalékig kész. Irányár 4,8 MR (17385 K)_ Kórház utcában 3 szobás családi ház boltíves pincével 130 n.öl összterülettel, vállalkozásra is alkalmas helyen eladó. Irányár: 5.5 MR. (17386 K)__ Sánczi utcában 4 szobás, 140 nm-es lakóház, nrlléképüjettel 150 n.öl telekkel eladó. Irányár: 7 MR. (17387 K)_ Fő utca 3 szobás, egyedi fűtéses reprezentaüv lakás téglaépületben a földszinten eladő. A lakás orvosi rendelőnek v. bármilyen vállalkozás irodájának alkalmas. A lakás azonnal beköltözhető. Irányár. 5,5 MR. (17388 K)_ Kisfaludy utcában 3 szobás, egyedi fűtéses 1. enrleti lakás eladó. Alapterület 80 nm A ház téglából épült, reprezentatív épület, kitűnő állapotú. A lakás Ősszel lesz beköltözhető. Irányár: 4 MR (17389 K)_ Hahóton 3 szoba fürdőszobás, külön WC-vel rendelkező családi ház, saját központi fűtéssel eladó. A lakóterület 120 nm, a hozzátartozó részek (műhely, aknás garázs) kb. 60 nm. A ház kb 30 éves palatetős, kifogástalan állapotú. Irányár. 2,5 MR. Elcserélhető legalább 25 szobás, családi házzal. Csere esetén azonnal trköltózhetó. (17390 K)_ Balatoníenyvesen 2 szobás 57 nm-es családi ház eladó. Az udvarban külön 1 szoba, konyha WC-s lakrész eladó. Összterület 350 nm. Irányár: 4 MR, (17391 K)___ Csónakázó tónál 1900 n.öl terület eladó. Az ingatlan gazdálko zásra és építkezésre is kiválóan alkalmas. A tótól kb. 300 m-re fekszik, koznilvesltési lehetőség kedvező. Irányár: 300 eR (17393 K)_ Attila utcában téglaházban a 3. emeleten egyedi fűtéses, 1,5 szobás lakás eladó. A lakás alapos felújításra szorul. Irányár: 1.550.000 R (17617 K)_ Keresek Zalakaroson két generáció részére afkalims házat két fürdőszobával. A ház lehet Galambok Karosba vezető utcájában is. Irányár: 10 mR. (17618 K)_ Katonaréten Levente utcában 3 szoba, konyhás, fürdőszobás házrész jó állapotban eladó. A ház alaptrüfte 92 nm, az összte rület 500 nm. A házhoz garázs, sertésól tartozik. Irányár: 3,5 mR, (17619 K)_ FAKTOR IRODA Nagykanizsa, Platán sor 8. Tel.: 93/313-673 Nagykanizsán a Ki városrészben 1.5 szobás 42 nm-es felújított lakás eladó. Irányár: 1.3 MR (17326 K)_ Nk-án a K-i varosrészben, 4 emeletes épületben, a harmadik emeleten 2 szobás, 59 nnves, kp. fűtéses, vízórás. 2 erkélyes (konyha csen^ézett, felújított) lakás eladő. Irányár: 1.300.000 R. (17157 K)_ Nk án a K-i városrészben 1.5 szobás, 44 nm-es. kp. fűtéses, szó nyegpadlós lakás eladő. A konyha, fürdőszoba csempézett, az erkély üvegezett. Irányár: 1.350.000Ft. (17158 K)_ Kacorlakon 3 szobás, összkomfortos, 145 nines családi ház, gazdasági épülettel 1300 n.öl telken eladö. Irányár: 2,8 Mft, (16746 K)_ NK. É-i városrészében 2 szobás, nagy konyhás, zárt teraszos, komfortos, pincés, garázsos családi ház. nrgkezdelt tetótérbeé-pítéssel, illetve felújítással, élelmiszerüzlettel eladó. Irányár: 4 MR. (16747 K)_ Ottárcon családi ház kerttel, udvarral, 3284 nm összterületen el adó. Irányár: 2 MR. (16748 K)_ Magyarföldön 2998 nm telken eladó 90 nm-es, lelújllásra .szoruló téglaépltésfi, köreszigetelt családi ház, |ő állapotú istállóval, pajtával, magtarral, disznóóllal. Víz, villany van, az ingái lan tehermentes. Irányár: 1.9 MR (16749 K)_ Kerkakiitason 2 és fél szobás léglaépílésű családi ház. nrllék-épületekkel eladó. Víz. villany van. telefon májusi heszereléssel lesz. A telek 7800 nm-es, bekerített. Irányár: 2 MR.( 16750 K) Szfjarióházán 800 n.öl lelken - melyen szántó, erdő van - 128 nm-es lakás vízzel, villannyal, kábeltévével eladó. Irányár 950 eR (16751 K)_ Risztamagyaródon 670 n.öl lelken 70 nnves, 2 szobás, konvek-toros fűtésű, komfortos családi ház műhellyel, pincével eladó. Az udvarban gazdasági épületek vannak + hegy szőlővel, pincé- vel. Irányár: 1.2 MR. (16752 K)_ Zalakomáron 3 szobás, fürdőszobás családi ház újonnan tatarozva, vízzel, gázzal, szennyvízcsatornával, villannyal, garázs-zsal, új gazdasági épületekkel, 400 nm kerttel, telefonnal 4 MFt irányáron eladó. (16753 K)_ Kiskanizsán 541 nm-es, lelken 140 és 140 nnves (kétlakásos, de egybe nyitható), komfortos, 5 és 4 szobás, tetőtér beépítéses, cserépfedésű, néhány éves családi ház kis telekkel, teliemmte- sen 6 MR-os irányáron eladó. (16754 K)_ Muraszenrnyén a bányatavak közelében 96 nm-es 3 szobás, komfortos, családi ház 4145 nnves, területtel, garázzsal eadó. Irányár: 2,6 MR. (16755 K)_ Bagódon 1316 nnves területen, 110 nm beépített alapterületű 3 szintes, garázsos, központi fűtéses családi ház eladó. Irányár: 7.5 MR. (16756 K)_ Zalakaroson 2954 nnves öreghegyi zártkert 1 szobás, előtrra-szos, pincés iéglaé|Hllettel eladó. Irányár. IA niM. 11 ^2Q Ki Zalakomárb\'an 1800 n,öl területen, frekventált helyen 6 szobás. 2 konyhás. 2 fürdőszobás, 6 egyéb helységből álló családi ház ladó. Az épület 25 éves. vlz, villany, gáz, telefon, van. A mel léképületek vállalkozásra is alkalmasak. Irányár: 5,8 mR (16621 K)_ Beleznán 120 nnves családi ház eladó mrlléképületekkel, garázzsal, pincével, ipari árammal. Irányár: 1,4 mR. (16622 K) Kcrkakutason 3011 nm-es telken 3 szobás, hallos, konyhás, ve-randás, nyánkonyhás, 2 kanrás családi ház eladó. Az ingatlanon istálló, pajta, ól, kanra található. Vezetékes víz, kábelté-vé, telefon van. Irányár: 1,2 niFl. (16623 K)_ Zalaegerszeg belvárosában 120 nnves saroképület eladö. Az épület 3 szobával, kb. 25 nm-es pincével. 384 nm-es udvarral rendelkezik. Irányár: 6.2 mR. (16624 K)_ Kilimánban 2 szobás, főzőfitlkés, előszobás családi haz gazda-sági épületekkel eladó. Irányár: 1,2 mFt. (16625 Ki Eszteregnyén 85 nnves, 2 szobás, komfortos családi ház mel léképülelekkel eladó. Irányár: 1,6 mR. (16626 K)_ Esztergályhorvátiban 535 n.öl telken 70 nm alapterületű., tetőteres beépítésű, 3 szobás, komfortos családi ház eladö. Irányár: 3.5 mFt. (16628 K)_ {"\'(udvaron 800 n.öl telken 2 szobás, gázas családi ház eladó. Irányár: 1,25 mR. (16629 K)_ Szentpéteruron 1400 n.öl trületen 3 szobás, teraszos, komfortos családi ház eladó. Irányár: 2 mR. (16630 K)_ Pórszombaton eladő 2 és félszobás^UrdŐszobás, 96 nm alapterületű, téglafalü, cserépfedésű családi ház. Irányár: 1 mR (16918 K)_ Letenyén 630 n.öl telken 140 nnves családi ház garázzsal, iwl-léképületekkel eladő. A ház 70%-ban felújított, 4 szobás. 2 el öszobás, gázzal, vízzel, villannyal ellátott. Két család részére is alkalmas. Irányár. 1.8 mR. (16353 K)_ Hahóton eladó 3 ,szobás, 120 nnves, jó állapotban lévő. 30 éves, kőporos vakolatú, padlószönyeges, központi fűtéses (vegyes tüzelésű kazán) családi ház, nagy méretű melléképületekkel, garázzsal, 2800 nnves telekkel. Irányár 2,7 MFt. Nagykanizsai 2.5 szobAs, cserelakás beszállítható. (17048 K)_ Keszthely-kertvárosában 160 nm-es terület 100 nnves házzaL 2x3 m-es fürdőnrdencével az udvarban, a ház alagsorában szüleién, fent 2 szoba, galéria beépíthető Víz, villany van - gáz az udvarban. Irányai: 4,8 MR (17049 K)_ Nagybakónakon hegyi ingatlan pincével, I hold gyünk4csössel (diófák, gesztenyefák, egyéb gyümöksfík) eladó. Irányár: 60.000 R (17030 K)_ Szentgyörgyvári Itegy II. hegyháton 800 n.öl terütei, nrÍvnek fele szóló, gyümölcsös. 30 éves. téglaépítésfl pincével, fedett te rasszal. teljes felszereléssel (kapálögép, beépített konyhaszekrénnyel, stb) eladö. Az épület 2 helyiséges, alatta fóklpincc. A tel-ken kerítés, ciszterna, villany van, irányár: 600 eR. (17051 K) Városkapu krt-on 2+2 Félszobás, I. enrleti 68-70 nm-es telefonos, központi fűtéses lakás, csempézett, lapozott fürdőszobával, beépített szekrénnyel eladó. Alatta ikergarázs egyben, vagy kit lön-külon js eladő. Irányár: 2.5 MR, garázs: 800.000 R. Nagy kámzsán családi házra cserélhető. (17052 K)_ Nk-án kb. 200 n.ol lelken 234 nm-es osszálapterüleffl, 5 szo-ba+hallos. 2 füidöszobás. tetöterbeépltéses. fedett teraszos, tele-fonos családi ház eladó ikergarázzsal. Irányár: 8 MR. (17053 k) Nagybakónakon 7 forrásnál, erdő nrllett 5 hektár terület eladó. Horgászhely, horgásztó létesftésére alkalmas. Irányár: 5 MR. (17054 k)_ Csónakázó tónál 600 n.öl telek 200 db 5-6 éves fenyvessel (Juc és ezüst) eladó. Irányár: 80,000 R (17055 K)_ Nk-án a Ki városrészben 1 szobás, összkomfortos, szőnyeg padlós, II. enrleti, 45 nnves lakás eladó, Irányár: 15 MR (17056 K) Nk-Szabadi tegyen 2 db 3500 nnves építési telek eladó. A telkek kb. 25 m .szélesek, egyjk telekhez van jogerős építési engedély. Irányár: 1,000.000.-Ft/db. (17057 K)_ Nagykanizsa északi városrészében 80 nm-es 2 szobás, fürdőszobás, pincés, teraszos, felújításra szoruló, nagy belmagasságú családi haz kis telekkel eladó. Irányár: 2.500.000.-R. (17668 K)_ Kiskanizsán 170 n öl telken 160 nm összalapterületű -földszinten 90 nm, tetőtérben 70 nm - 6 szobás, 2 fürdőszobás, telefonos, kábeltévés, egyedi központi fűtéses családi ház 50 nm-es aknás, pincés garázzsal eladó. Irányár: 4.900.000.-Ft. (17669 K)__ Nk-án a Városkapu kii on I szobás, összkoniortos, szőnyeg padlós, n.enrleü, 45 nm-es lakáseladó. Irányár 1.500XXXX-R. (17670 K)_ PANORAMA-INKOZ Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504 Nk-án a K-i városrészben 1+2 félszobás, 55 nnves, központi fö- téses, 3. emeleti lakás eladó i.ár: 2,15 mR. (17649 K)_ Nk-án a K-i városrészben 2 .szoba, 55nnves, közponü fűtéses. I. emeleti lakás eladó. Iár: 2 mR. (17650 K)_ Balatoníenyvesen 46 nnves. 2 szoba + nappali ikernyaralö fele. leljcslneiKk-zéssel eladó. I.ár. 2,2 mR. (17651 K)_ Zalakaroson új 3 szintes, egyenként 75 nm alapterületű, 3 für dőszobás, erkélyes nyaraló 560 nm-es leiekkel eladó Iár: 7 mR. (17652 K) _ Szentgyörgyváii hegyen. 4, hegyháton 1374 nm-es telek eladó. l.ar: 250 eR (17653 K)_ Nk án a belvároshoz közel 270 nnves épílési telek eladó, I.ár. 1,95 mR (17654 K)_ Gyékényesi halárállomáshoz közel 200 nmes kétszintes, központi fűtéses csaláldi ház, 350 n-öl telekkel eladó. Vállalkozásra is alkalmas. l.flr: 6,5 mPt. (17655 Kj_ Gyékényes! vasútállomás közelében főút nrllett 1353 nm alap-lenileni beépíthető telek eladó. I.ár: 1.2 mR (17656 K) Ügyfeleink részére keresünk a Teleki utcában 12. enrleti 2 szobás, erkélyes lakást, Nk-án családi házat, (17657 K) PLANDER Ingatlanközvetítő Iroda Nk., Kazanlak krt. 9/D. is* 172. Tel.: 93/320-111 3 szobás+hallos+gaiázsos. egyedi fűtéses családi haz; 40 nm-es. ipan arammal ellátott, csenpézeü műhellyel, 518 nnves telekkel, közös kapuhejáróval eladö Nk. E-i v.részébrn. Irányár; 4 mR. (17180 K)_ 5 szobás, 120 nnves lakáson belüli kétszintes belvárosi lakás eladő. Szintenként külön fürdőszoba és WC + a lakáshoz tartozó garázs és pince. Irányár 5,7 mR. (17182 K) Becsehelyen 4 lakásos társasházban lévő, 3 szobás. 90 nnves. 2 szintes, egyedi fűtéses, fürdőszobás, üvegleraszos. aknás gará zsos, főldpincés. nrlléképületes, 120 n.ol telkes lakás eladó sür gósen, kedvező fizetési lehetőséggel (17184 Kj_ Mtuakeresztúron 2 szintes, redőnyös, vegyesiüzelésű. kp. fflté ses családi ház eladó melléképületekkel, ipan árammal, garázs zsal. 250 n.ol leiekkel. Irányár: 3,5 mR- (17186 K)_ 2 .szintes családi ház 536 nnves telekkel, garázzsal, bevezetett ipan arammal eladó Kiskanizsán. Igény esetén elcserélnénk kisebb családi házra. Irányár; 5,9 mR. (17187 K) FAKTOR IRODA NAGYKANIZSA, PLATÁN SOR 8. TEL.: 93/313-673 IRODÁNK KERES-KINAL CSALÁDI HAZAKAT, LAKÁSOKAT, GARÁZSOKAT, TELKEKET, KIADÓ ALBÉRLETEKET. SZAKIPARI MUNKÁK VÁLLALÁSA, KÖZVETÍTÉSE: KŐMŰVES MUNKÁK; HIDEG-MELEG BURKOLÁS; PARKETTÁZÁS; m FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS; ° VÍZ-, VILLANYSZERELÉS. 3 PANORAMA-INKOZ INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504 A Kanizsa és Vidéke EXTRA hirdetésfelvevő helye AZ IRODA KERES-KINAL: Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás) KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK: korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 8-17 óráig. DR. MEZŐ FERENC GIMNÁZIUMMAL SZEMBEN! NYITVA: H-I\\: 9-12; 14-16 óráig 28 KANIZSA - /4pu> 1996. június 14. Mórichely4wgyen 646 n.öl szőlő-gyuntólcsös-veteményes tég-laépaleUel+g*ázs és íaház eladó. A telekhez aszfaltos dt vezet. villany van, Irányár: 70OO00 R. (17191 K)_ Zalakaroson telkek, nyaralók eladók a nagy Canpingnél, Bein iknál, Kar ..sí hegyen, fürdő közelében. Irányárak 1,2 niR-tól 15 mR-ig, (17192 K)_ Csónakázó ló körzetében, Lálóhegyrn. a Szőlőskert íogadó közelében, a favar határában telkek hétvégi házzal, lakóházzal el- adók 500.000 Pt-től 3 mR-ig. (17194 K)_ 2 szobás, redőnyös, vlzórás, oaazkomíortoa, földszinti, K-i v.részben lévő lakás eladó. A bejárati ajtón biztonsági heveder zár van, hányár 135 mR, (17198 K)_ 2 szobás, belvárosnak mondható lakótelepen egyedi gázfűtéses, II. emeleti, teljes felújítást igénylő lakás eladó vagy értéke gye/ tetessél 1 szobás, egyedi gázfűtéses lakásra cserélhető. Irányár: 1,9 mR (17200 K)_ 2 szobás, ósszkomf.Ttos. vízórás, redőnyös, erkélyes, külön lonJcarrráa, VI. emeleti, jó állapotú lakás eladó 10 emeletes épületben. Irányár: 1,8 mR (17201 K)_ 2+1 félszobás, teljesen felújítóit, erkélyei, 2. emeleti, erkélyes, összkonfcrtos, vizórás, külön lomkamrás, K-i fekvésű lakás el- adó a K-i városrészben. (17205 K)_ 2+1 félszobás, ÖSSZkoiltcttoa, erkélyes, külön lomkamrás, felújított, IV. emeteü lakás eladó a K-i vároartazben. (17206 K) Kiskanizsán 40 nm-es, egyedi fűtés™, vlzórás, 2 szobás, fltrdö-azobáa családi ház 350 nm-es telekkel eladó, gépkocsi bejáró nincs. Irányár: 1.Ő mFt. (17210 K)_ Plánder Hirdető Ingatlanközvetítő Iroda megoldja költözési gondjait, festését, kőnűvei nttnküt. Új konyhabdtorra lenne szüksége? Burkolatot cserélne? Tapétáztál na? Forduljon hozzánk, hogy segíthessünk gondjai megoldásában. Nk. Kazanlak tat 9/D. Ftt/2. Tel. uzenetrógzflő; 93/320-111. Nyiva; hétkoz- nap 8-12; 14-17 óráig. (17216 Kj_ 1+1 félszobás, ösaikoníortosjő állapotú, erkélyes, egyedi vízórái, VI, emehi lakás sürgősen eladó a K-i v,részben, Irányár: 1,3 mFt (17549 K)_ 3 szobái, iwszkomíortos, vízórái, erkélyes, külön lotukamrás, VI. emeleti lakás áron alul eladó vagy kiiebb lakásra cserélném értékegyeztetéssel. (17550 K)_ 921 nm-es lelek rajta lévő szigetelt, lakható, hétvégi faházzal, szerszámos kanfával, teljes berendezéssel eladó a Csónakázó-tónál, a fuvartól 500 m-re. A telken 110 tőke kigai csemege szőlő, gyümölcsfák, konyhakert uláttató. Víz a telken, villany a lelek végében. Irányát: 370.000 R. (17552 K)_ Csónakázó-tó Látó-hegyi részén 300 n.öl telek félig kész lakóépülettel, építési anyaggal sürgősen eladó. Irányár: 1,2 mR (17555 K)_ 1 azobás,étkezős, 42 nnves, összkonfortos, vlzórás lakás eladó tízemeletes ház VII. emeletén. A lakás telefonos, jó állapotú, boltíves térleválasztásos. (17556 K)_ Belváros szivében eladó 86 nnves 2+2 félszobás kétszintes déli fekvésű összkonfortos, vizórás + tároló 30 nnves panorámás erkélyes igényes lakás. Irányár: 4,5 mFt. (17706 K)_ 65 nnves 2+1 félszobás egyedi gázfűtéses feWjlffll lakás eladó a Corvin utcában és 1+1 félszobás egyedi gázfűtéses lakás a Platánsoron. (17707 K)_ 3+1 félszobás 2 szintes társasházi lakás eladó Zalakomárban. Fűtése egyedi carkógejzír fűtéses, telefonos + garázs, pince és 200 n öl telek tartozik a lakáshoz. Nyílászárók redőnnyel van-nak ellátva, (17708 K)_ 40 nnves egyedi fűtéses telefonos, előszobás, spájzos, konyhás 1 szobás kis kertes családi ház eladó Kiskanizsán. Oépkocsi be járó nincs. Az ingatlanhoz áron alul kivet hozzájutni. (17709 K) 2 szintes 214 nnves lakteruletű családi ház eladó Palinban. Az ingatlan 5 szobás + nappalis, nagy konyhás + étkezős, aui beépített fa konyhabútorral van felszerelve. Aljzattaposóval van lerakva, a szobák szönyegpadiósak. Egyedi gáz cirkógejzlr fűtéses. Szint fölött padlás taláható. 2 autónak beáltásos dupla u rázsés 895 nnves terület, ani füvesítve van. (17710 K) 2 szobás felújított elsőemelrti erkélyes, vizórás összkomfortos lakás eladó a Rózsa utcában. A lakás konyhája és előszobája ta-posós és lantiénázott. A konyha ablakán reluxa az erkélyen ár-nyika napellenző van felszererve. Nagy konyhás amiben a konyhaszervény ajtói faajtóra vannak cserérve. Külön helyiségben találtató s spájz. Igény esetén 2+2 félszobás 1-3. emeletig lévő lakásra cserélendő. Irányát: 1.8mR.(177ll K)_ 3 szobás lakás áron alul sürgősen eladó a Zemplén Gy. utcában. Irányár: 1.5 mFT. (17712 K)_ Szentgyörgyvari hegy ! II 111 rv hegyhátán és a Csónakázó-tó körzetében telkek, hétvégi házak, zártkerti ingatlanok kedvező áron eladók. (17713 K)_ 2 szobás egyedi fűtéses, felújított Dl, emeleti belvároshoz közeli lakáson) eladnám szeptemberi kiköltözéssel, az ára 2 mR. (17714 K)_ íme hegyen a peirrventei elágazótól jobbra 1835 nnves terület amin hagyományos szőlő van éi a rajt lévő épülettel teljes felszerelésari és phisszban építő anyaggal sürgősen áron, akii el adó. Irányár; 100.000 R. (17715 K)_ SIKER Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Terv u. 4. TelVfax: 93/312-058 Eladó Kiskanizsán 4 szobás, 115 nm-es, egyedi fűtésű, parkettái, redőnyös, feMjJtott, száraz, egészséges, jó állapotban lévő cialádl ház garázzsal, nrlléképulrirkkel. 200 noi leiekkel. Irányár: 4,35 mR, Hiv. izám: 1264. (16980 K)_ Eladó Nk közponifához közel 3 izobás, 96 nnves. egyedi gázfűtésű, vízórás, telefonos, 9, emeleti, panorámái luxuslakás, mozgatható falakkal. Irányár: 4 mR. Hiv. szám: 1270. (1Ó98Ő Kj_. Eladó NK, szívében 96 nnves, I. emeleti, egyedi cirkógejzlr tű téri, vizórás, 2+2 tél izobás, étkezfla, erkélyei, redőnyös, beépített szekrényes, szőnyegpadlós, kábeltévéi, 6 éves lakás. Irány ár: 5,2 MR. Hivatkozáii szám: 1271. (17035 K)_ Eladó a Csónakázó-tónál, jó fekvésű, szép helyen, 500 n.ö1, négyzet alaprajzú, füves, zártkerti, tehermentes ingatlan, víz és villany rákötés lehetőségével. Irányár: 400 eR. Hivatkozási alám: 1272. (17036 K)_ Eladó NK. belvárosához közel 1,5 azobáj, 45 nnves, egyedi gázfűtésű, parkettázott beépített szekrényes, frsnciaerkétyes (kilépői), fehér redőnyös, fél éve felújított új tapétái, új linóleumon, labériázottelőszobás, 4. emeleti, 4 emeletei épületben lé vő lakás. Irányár: 1,7 MR. Hivatkozási szám: 1275.(I703v K) Eladó Nk, északi városrészeién 2 szobái, 54 nnves, nagy erkélyes, egyedi gázfűtésű, vlzórás, parkettázott beépAeff szekrényes, 4. emeleti, 4 emeletes épületben lévő lakai. A izobák külön bejáratnak. A fürdőéi a wc külön-külön helyiségben van. Az előszobából a fürdő felé boltfv van kialakítva. Irányár: 1,9 MFt. Hivatkozási szám; 1276. (17040 K)_ Eladó Nk. északi városrészében 2 szobás, 4y nmes, egyedi gáz fűtésű, vlzórás, 2. emeleti, 4 emeletes épületben lévő lakás, egy másik lakóval közös, ó nnves, pincehelyiséggel. Irányár: 2 MR. Hivatkozási szám 1277. (17041 K)_ Eladó NK. belvárosában egyedi gázfűtésű, vlzórás, 2 szobás, 64 nm-es, erkélyes, telefonos, parkettázott felújított 2. emeleti 1« kás. Irányár: 3 MR. Hivatkozási szám: 1279, (17043 K) Eladó Nk. beNárosában 6 lakásos, 3 szintes épületben, 88 nmes, 2 szoba, hallos, 1939-ben épült, 1979-ben teljesen felújított földszinti, egyedi, konvektoros gázfűtésű, önálló pincével, közös padlással, közös, 100 nnves udvarral, kiépített telefonvonallal rendelkező, tehermentes lakás. Irányár: 3,8 mR. A lakástól 5 percre garázs is eladó. Irányár 400 eR. A lakás garázs nélkül is megvehető. Hiv. szám: 1280. (17225 K)_ Eladó Nk. szívében 65 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtésű, vlzórás, 2. emeleti, teljesen felújított, kifogástalan állapotú lakás, utcára néző ablakokkal, új konyhabútorral új csaptelepekkel, friss festéssel, új linóleummal, új mosdóval, új wc-vel, önálló, nagy pincével. Irányát: 3,5 nft Hiv. szám: 1281. (17226 K) Eladó Nk. K-i városrészében 1+2 félszobás, 56 nnves, 1. emeleti, telefonos, redőnyös, kp. fűtésű, szőnyegpadlős, kaputelefonos, 4 enrleles épületben lévő lakás tehermentesítve. Irányár: 2,5 nFl Hiv. szám: 1282. (17227 K)_ Eladó Nk. Ki v.részében 2 szobás. 55 nnves. erkélyes, kp. fűtésű, vizórás, szőnyegpadlós, tapétázott, 4. emeleti, 4 emeletes épületben lévő, tehermentes lakás. Irányár: 1,7 mR Hiv. .szám: 1283. (17228 K)_ Eladó Nk. Ki v.részében egyedi, konvektoros gázfűtésű, 2. emeleti, 1,5 szobás, 43 nnves, parkettázott, beépített szekrényes, tehernrntes. 10 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 135 mR Hiv. szám 1284. (17229 K)_ Eladó Nk. belvárosához közel egyedi, konvektoros gázfűtésű, vlzórás, parkettázott, 1+2 félszobás, 55 nm-es, földszínű, 4 emeletes épületben lévő, beépített szekrényes, lambériás lakás. tehemrntesftve. Irányár 2,5 mR. Hiv. szánt 1286. (17230 K) Eladó Kiskanizsán fiatal, 20 éves, 3 szobás, 1 szintes, parkettázott jó állapotú családi ház, teljes közmüvei (víz, villany, gáz. csatorna), gazd. alkalmas melléképületekkel (istálló, pajta, disz- nóól), bekeríteti (elekkel, vétené nyessél, tehermenlesen. Irány ár: 4.2 mR. Hiv. szám 1287.(17231 K)_ Eladó Nk. K-i városrészében 1, emeleti. 1,5 szobás. 42 nm-es, erkélyes, redőnyös, beépített szekrényes, kp. fűtésű, teljesen újonnan festett azonnal beköltözhető, tehernrntes, liftes lakás. Irányár: 1,5 mR. Hiv. szám: 1288.(17232 K)_ Eladó Zalakarosban fiatal, 20 éves, 2 szobás, előszobás, fürdőszobás, tetőteres, üvegezett, leraszos nyaraló, 220 n.öl bekeríteti telekkel, gépkocsibejáróval, gyüniölctfákkal gesztenyével, lugassal, a telken egy különálló. 1 szobás, lakható építménnyel. Irányár: 3,6 mR. Hiv. szám: 1289. (17233 Kj_ Eladó Sormáson 2 szobás, 60 nm-es családi ház, 3 éve felújított palatetővel, redőnnyel, pincével, nelléképületekkel Fürdőszoba kialakítható. A telek új kerítéssel bekerített, a telken gytl-ntöfcsfák, konyhakert található. Gépkocsibejáró van. Irányár; 1,6 nft. Hiv. szám; 1291. (17235 K)_ Eladó Nk. belvárosában, kulturált környezetben, 13 izobás, 44 nmes, egyedi konvektoros, gázfűtésű, parkettázott vlzórás, kábeltévéi, jó állapotban lévő, földizínü lakás, egyizintei épületben, önálló padlással, közös pincével osztatlan, közös udvarral. Ez az egyedüli lakás az udvarban. Irányár: 2,3 mR. Hiv. szám: 1292, (17236 K)_ Eladó Kiskanizsán 4 izobái, 100 nnves, tetőteres családi ház, 2 aknás, fűtött garázzsal, nrlléképületekkel. 230 n.öl telekkel. Irányár: 4,8 mR. Hiv. izám: 1293. (17237 K)_ Eladó CJaraboncon, a szőlőhegyen, a hegy elején, könnyen nrg-közelfthetö, izép kilátással rendelkező helyen kb. 400 nm-es telek, szőlővel él lugassal. Irányár: 600 eR. Ugyanitt az ül másik oldalán eladó egy műveletlen terület, kivágott izólóvel, alatta kaszálóval, vályogpincének az egyik felével, tehenirntesen, Irányár: 200 eR. Hiv, azánt 1294. (17238 K)_ Eladó Nk. belvárosához közel, az északi várorészben 1 szoba-konyhás, flrdöszohás, 45 nnvea családi házrész, utcára néző ablakokkal, kis kerttel, véteni1ínyessel, kocslbejár óval. Irányár; 1,1 MFt. Hivatkozási szám: 1297. (17322 Kj_ Eladó Nk. keleti városrészében 2 szobás, 49 nm-es, redőnyös, vlzórás, központi fűtésű, szőnyegpadlói, földszinti lakás, 4 eme letea épületben, közös táiotőhelyiséggel. Irodának, üzletnek is alkalmas, Irányár. 1.6 MR. Hivatkozási s/ám 127«. 117323 K) Eladó Nk. északi varosréizében, csendes, zöldövezeti családi ház, 3 szoba hallal, 92 nm alaptrnilettel. konyhával, spejzzel, fürdővel, wc-vel, padlással, konveUoros gázfűtéssel, vízzel, villannyal, csalornabeköléisel. parkett ázott, tapétázott szobákkal. 23 nnvei garázzsal, 264 n,öl telekkel, vétené nyessél, melléképülettel. A ház 1970-ben épült. A nrllékrptlletben 1 szobakonyha, spájz található, Itt csak villany van. A melléképület I \'*Y < ben épült. Irányár; 6,3 MR, Hivatkozási szám: 1:300. (17324 K) Eladó Nk.É-K-1 v.részében 2+1 félszobás. 80 nnves. egyedi cirkógejzlr fűtésűjedönyös, beépített szekrényes, földszinti lakás. Irányár: 3,4 mR. Hiv. szám: 1302, (17536 K)_ Eladó Nk. É-l v .részében 1 szobás, 36 nm-es, földszínű, egyedi, konvektoros gázfűtésű,parken ázott .utcára nyíló ablakokkal rendelkező, udvari lakás,átrdŐszobával, wc-vel, Üzlethelyiségnek is alkalmas Az udvarban összesen 4 lakás van Irányár; 1,5 mRKiv.szám: 1303.(17537 K)_ Eladó Nk. szívében 2 szobás. 63 nm-es. egyedi, konvektoros gázfűtésű, vizórás, erkétyes.parkettázott jó állapotban lévő, 3. eme)eti,tehennentes lakás. Irányár: 2,8 mR. Hiy. szám; 1304. (17538 K)_ Eladó Kiskanizsán 6 szobás, 160 nnves, 12 éves, 2szintes családi ház, kiépített telefonvonallal, az alsó szinten 3 szobával, konyhával, fürdővel, wc-vel, a felső szinlen 3 szobával .fürdő vel.wc-vel. a 160 n.öles telken dupla garázzsal, a garázsban is fürdővel, alatta pincével felette lakóténé alakítható padlással. A garázsok újak, vállalkozás céljára is alka1niasak.Irányár: 4,9 mR.Hiv.szám: 1305. (17539 Kj_ Eladó Nk. központjához közel 2 szoba-hallos, 80 nmesjürdö-szobás, egyedi fűtésű, redőnyös,szönyegpadlős családi házrész, pincével, beépíthető padlástérrel, 30 n.öl telekkel, nellék épülettel. Irányár: 3,4 mR. Vállalkozáshoz, irodának is alkal mas. A szomszédos házrésszel együtt is negvásárolhaló. Hiv. szám: 1306. (17540 K)_ Eladó Nk. központjához közel 2 szobás,75 nmes, fürdőszobás, egyedi fűtésű, redőnyös családi házrész, pincével, beépíthető padlástérrel, 30 n.öl telekkel, iik-Dóképtileltel. Irányár; 33 mR. VállaIkozáshoz,irodának is alkalmas. A szomszédos házrésszel együtt is nrgvásárolható. Hiv. szám: 1307. (17541 K) Eladó Nk. belvárosában új, 2 szoba-hallos, 76 nnves. tetőtérbeépítéses, egyedi cirkoge|ZÍr fűtésűre tervezett, szerkezetkész ál ¦ apóiban lévő lakás. A válaszfalak, ajtók, ablakok készen van nak. A közművezetékek lakáson belülre történő szerelvényezése, valamint a burkolati munkák hiányoznak. Irányár: 2,8 mR. Hiv. szám: 1308. (17542 K)_ Eladó Nk. K-i v.részében 1+2 félszobás, 57 nnves/rkélyes. vlzórás, 3. emeleti, kp. fűtésű, 4 emeletes épületben lévó,újonnan c se mpézetl,szÖnyegpadl ózott, Unóleumozott lakás. Irányár: 1,98 niRHiv-Szám: 1309. (17543 K)_ Eladó Nk, belvárosában 3 szobás,80 nnves, egyedi gázfűtésű, redőnyös lakás, garázzsal, pincével, padlással,osztatlan, közös udvarral, A szobák közül 2 szőnyegpadlós, 1 parkettázott. A fürdő és a wc kiihin killon helyiségben van. Irányai: 3,9 mR Hiv.szám: 1310.(17544 K)_ Eladó latinban 2 éves, 2szin(es, 5 szobás, 214 nmes, 2 erkélyes, teraszos, dupla garázsos,! eljes közművel ellátott, cirkógejzlr fűtési családi ház, igényes, egyedi konyhabútorral, kizárólag olasz szaruteránival, a fürdőben piperefallal, szőnyegül ós, tapétázott szobákkal, járőlapozott alsó szinttel. Az alsó szinten nappali, gardrób, étkező, konyha, kanra, fürdő, wc, a felső szinten 5 szoba és fürdő található. A telek 900 nmes. Irányár;10,5 mR.Hiv. szánt 1311. (17545 K)_ Eladó Nk. K-i v .részében ] szobás, kb. 38 nnves,kp. fűtésű, er-kélyes,szÖnyegpad1ós, tapétázón, 1 emeleti lakás, a konyhában beépített szekrénnyel.tehernrntesltve, 3 enrleles épületben, Hiv. szánt 1312.(17803 K)_ Eladó Nk Ki v.részében 2 szobás, 59 nmes, 2 erkélyes, kp. ffl tésű, új szőnyegpadló*, 4. enrleti lakás, a szobákban beépített szekrénnyel. Irányár; 1,65 mFt. Hiv. szám: 1313. (17804 K) Eladó Nk. belvárosához közel l,5szobás, fürdőszobás, konyhás, előszobás, szőnyegpadlói, jftrólapos családi ház, önálló kerttel és közöl udvarral, fa garázzsal. Irányár: 2 mR. Hiv.szám: 1314. (17805 K)_ Eladó Nk, K-i v részében 3 izobás, 67 nmes, kp. fútéifl, franciaerkélyei (kilépői), 10 évei, 4. enrleti, 4 enrletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.85 mR Hiv. szám: 1315,(17806 K) Eladó Nk, belvárosában I szobás, 36 nnvea, egyedi gázfűtésű, vízórái, parkettázott tapétázott. 3. emeleti lakás, pincével. Irányár: 1.37 mR,Hlv, szám. 1316. (17807 K)_ Eladó Nk. belvárosához közel 16 nmes, földszinti, utcára nyíló üzlethelyiség bérleti joga, 10 évre, utána határozatlan időre. A bérleti díj 10.000 R havonta, nrty évenle 10%-kal eiirlkedik. A bérleU jog Irányára: 1,9 mR. Az üzkt tulajdonjoga is iirfvi hetó. hányái\'. 2.3\'ml-V Hivszám: 1317. (1780S Ki_ Eladó Nk. K-i v.részében 3 szobái,90 nmes, egyedi cirkógejzlr fűtésű, parkettázott kábeltévés, beépített szekrényes lakás. Iiáiiyar. 3.35 mR. Hiv. s/áiu. 131«. < 17S09 Ki__ Eladó Nk. K-i vxészéhen 2 szobás, 54 nmes, erkélyes, kpíflté síi. szőnyegpadló*, linóleumos, újonnan tapétázott, 3. enrleti lakás, 4 enrletes épületben. Irányár 2.2 mFt. Hiv.szám: 1319. (17810 K)_ Eladó Nk. K-i v részében 2 szobás, 53 nmes, 2 erkélyes, 1 éve tapétázott, mázolt, szőnyegpadlós, jó állapotban lévő, kp.ffltésű, 8. emeleti lakás. Irányár: 1,63 niFt. Hiv.szám: 1320. (17811 K) Eladó Kiskanizsán fiatal, 2 éves, 2 szintes, sátortetős, letőlérbe-épíléses, 200 nm-es, 3 szoba, nappalis, 80%-ban kész családi ház, az alsó szinten 40 nnves nappalival, oszlopos, fedett te rassza!, boltívvel egybenyilott konyhával és étkezővel, kalifával, kézmosóval, wc-vel, közlekedő folyosóval, lépcsőfeljáróval, a felső szinten 3 hálószobával, fürdővel, wc-vel, előtérrel, mosókonyhaval. Az épület teljes köznúvet ellátott. A telek 1100 nmes. Irányár;7,l niR Hiv. szám: 1321. (17812 K) Eladó Szabadhegyen belterületi,915 nmes,családi ház építésére alkalmas telek, vízzel, villannyal, gázzal, gyümölcsfákkal, mái nással, konyhakentei, 12x4 méteres, tégla falazatú mellék épülettel. Irányár: 1,6 mR Hiv, szám; 1322. (17813 K) Eladó Nk. K-i v.részében 2 szobás, 54 nnves, D-i fekvésű, redőnyös, rehrxás.üj szőnyegpadlós, új tapétás, új konyhabútoros, nagy konyhás,erkélyes, kp. fűtésű, tehermentes. 4, eiirleu. 4 enrletes épületben lévő lakás. Irányár: 1.5 mR A szomszéd lakás is eladó, azzal egybe nyitható, így kb. 110 nmes lakás hoz ható létre. Hiv. szám: 1323. (17814 K) „TELEK" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. fsz. Tel.: 93/317-505 Keresünk Nk án és környékén egyedi fűtésű lakásokat, telkeket, családi házakat, önkormányzati lakásokat. Nálunk .a kozveiliói díj csak az irányár I %-a. Megtalál bennünket a Teleki u. első 4 enrletes házának földszintjén, a Napsugár Fresszó hátsó bejára Iával szénben. (11385 K)_ PLANDER Ingatlanközvetítő Iroda ^^AjJ"/ értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy az iroda • a Kazanlak krt. 7/B. I. emeletről ELKÖLTÖZÖTT Kazanlak krt. 9/D. fszt-/2. címre, a Jerikó presszónál lévő buszmegállóhoz. Az iroda utcára nyitásáig lépcsőházon keresztül közelíthető meg. Irodánk teljes körű lebonyolítása ügyvédi szerződéssel, minisztériumi engedélyezett ingatlanközvetítő és értékbecslői végzettséggel áll ügyfelei szolgálatára. Irodánk az ország egész területén működő ingatlanközvetítői kapcsolattal, külföldi hirdetésekkel rendelkezik. Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Tel.: 93/320-111. Nyitva tartás: munkanapokon 8-12; 14-17 óráig. SIKER INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4., Tel./fax: 93/312-0S8, Tel.: 30/573-073 A rendőrség melletti utcában, a Stop presszó mellett. Nyitva: munkanapokon 8—17-ig ¦ tagja az Ingatlanközvetítői Szakmai Klubnak (Budapest) • szerepel az Ingatlanközvetítői Névjegyzékben • rendelkezik a Belügyminisztérium által előírt ingatlanközvetítői szakvizsgával (kiváló minősítés) » tagja a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának • az Ingatlanpressz Országos Ingatlanhirdetési Magazin hirdetésfelvevő helye - előfizetője az Ingatlanpiac, Ingatlan Infó és Ingatlanpressz országos szakmai lapoknak • rendszeres hirdetőpartnere a Zalai Hírlapnak, a Kanizsa Dél-Zalai Hetilapnak, a Kanizsa és Vidéke EXTRÁ-nak, a Nagykanizsai Szuperinfónak, a kanizsai KÁBELTEL Kft. Wisyo Képújságjának és Teletextjének > 6 éves szakmai tapasztalattal bír 1 ügyfeleinek teljeskörű lebonyolítást nyújt » alacsony közvetítői díjjal dolgozik ¦ díjtalan címkiadást és bérbeadást biztosít • korrekt üzleti partner | ... A SIKER 12 PONTJA 199«. június 14. KANIZSA - /4+* 29 Nk n (LE221) belvároshoz közeli 53 nnves, 2 nobáa, 2 erkélyei, központi ÍÖtéses, vízórái földszínű lakás eladó. Irányár: 2,5 MFt. (16907 K)_ Balatonszárszón (CSE73) 200 n.öl telek, tőmésházzal eladó. Irányár: 2.8 MFt (16909 K)_ Kb, 60 nnves, vendéglátóipari egység teljes berendezéssel együtt eladó. Irányár. 3 MR (16910 K)_ Nk-án (CSE76) K-i városrészben, belvároshoz közel 2 szobás, 58 nm-es családi ház telekkel, mrllékepülettel, fs garázzsal együtt azonnal eladó. Irányár: 2,1 mfí. (17009 K) _ Nk-án (LE227) belvárosban 2 szobás, 62 nm-es, egyedi fűtéses, redónyös lakás eladó. Irányár: 3.8 mR. (17010 K) Nk-án (TE60) 1000 n.öl építési telek eladó. (17098 K) NK-án (LE230J K-J városrészben 1,5 szobás, 41 nm-es. központi fűtéses lakás beuvegezett erkéllyel a II. emeleten eladó. Irányár: 1,35 MR (17100 K)_ NK-án (LE231) belvárosban 76 nm-es. 25 szobás, központi fűtéses, vízórás, 11. enrleti lakás eladó. Irányár 3,8 MR (17101 K)_ Szepetneken (CSE78) 70 nnves, 2 szobás, családi ház, 1800 nnves tekkkeL melléképületekkel eladó. Víz, villany van, gáz nincs. Irányár 1.5 MR (17102 K)_ Nk-Miklósfán (CSE80) 4 szobanappalis, 2 flirdőszobás, 2 szintes, kb. 150 nm-es caládi ház, 700 n.öl tétekkel, melléképülettel, pincével, riasztóval, vállalkozásra alkalmas vegyesbolttal eladó. Irányár: 7,5 MR (17103 K)_ Zákányban (CSE79) 97 nnves, 3 szoba+étkezős, központi fűtéses, családi ház eladó garázzsal. 2800 nnves telekkel együtt. Irányár: 4,7 MR (17104 K)_ Zalakaroson (TE61) 320 n.öl telek. 2 szobás kis nyaralóval, pincével, garázzsal együtt eladö. Villany, víz bent van, gaz a trl- ken. Irányár: 2,2 MR. (17105 K)_ NK-n (LE232) K-i városrészben, 2.5 szobás, 63 nnves, központi fűtéses, redőnyös, reluxas, IC. emeleti lakás eladó. Irányár: 2.3 MR. (17106 K)_ Nk-án (CSE8I) 3 szobás, kb. 100 nm-es családi ház 154 n.öl te lekkel eladó. Irányár. 3MR (17107K)_ NK-n (LE189) belvárosban 2 szobás, 54 nnves. központi fűtéses, vlzórás, erkélyes, II. emeleü lakás eladó. Irányár: 2,4 MR (17108 K) _ NK-n (LE229) K-i városrészben 1 szobás, 44 nnves, közponü fűtések erkélyes, spájzos, lomkanrás, II. emeleü lakás eladó. Irányár: 1,5 MR (17109 K)_ Nk-n K-i városrészben 36 nnves ikergarázs eladó. Irányár 800 eR. (17110 K) _-_ Nk-Szabadhegyen (TE59) kb, 7000 nnves építési telek egyben vagy megosztva eladó. Irányár 3 MR. (I7IU K)_ Keszthelyen (CSE77) ikervilla, egyben vagy külön-külön is eladó. Kb. 100 nnves a ház, lelek 160 n.Öl, víz, vitlany van, gáz az udvaron, beton fürdőmedence a kertben. Irányár: 4,8 MR (17112 K)_ Nagybakónakon (TE59) kb. 1 hold hegyi ingatlan, romos pincé- vel eladó. Irányár: 60.000 R (17113 K)_ Nagybakónakon (TE59J 5 hektár terület átfolyó patakkal eladó. Irányár: 5 MR, (17114 K)_ Bagolai hegyen (TE59) 600 n.öl lelek, szerszámtárolóval, 400 db fenyővel, gyümölcsfákkal eladó. Irányár: 80.000 R. (17115 K) _ Szentgyorgyvári hegyen (TE59) 800 n.öl telek, szőlővel, gyü-moksössel, 30 nm-es téglaépülettel, földpincével minden fel- szcreléssel együtt eladó. Irányár: 600 eR. (17116 K)_ Balatonfenyvesen (TE64) 150 n.öl telek, kb. 80 nnves házalap. pat. építőanyaggal, faházzal eladó. Vlz. villany van. Irányár: 1,2 mR. (17245 K)_ Nk-án (LE236) K-i vrészben l szobás, 39 nnves, egyedi fűtéses, vlzórás, parkettás, földszínű lakás eladő. Irányár. 1,35 mR (17246 K)_ Nk-án (LE235) belvárosban 1 szoba-konyhás, spájzos, vfzóráa, egyedi fűtéses, parkettás, felújított H. emeleti lakás eladó. Irányár. 1,5 mR. (17247 K)_ . Zalakaroson (TE63) 300 n.öl telek faházzal, kordonos szőlővel, gyümölcsössel eladő. Villany, víz van a lelken. Irányár: 900.000 Ft. (17248 K)_ Nk-in (CSE84) É-i városrészben 140 nnves, 2 szintes, reluxas, redőnyös, vlzórás, egyedi kp. fűtéses, cserépkályhás. 2 fürdőszobás családi ház eladó fizetési könnyítéssel. Irányár: 9 mR. (17249 K)_ Nk-án (CSE83) E-i városrészben 3,5 szobás, 130 nm-es, padlás- teres, 2 fürdőszobás családi ház kis udvarral, nyitott terasszal. Bzerszámoskanrával eladó. Irányár: 4,9 mR, (17250 K) Nk-án (LE234) K-i városrészben 2 szobás, 57 nnves, egyedi IH-téaes, 4, emeleü lakás eladó, Irányár: 2 mR. (17251 K) Nk-án (LE233) K-i városrészben, belvároshoz közel 2 szobás, 56 nm-es, 2 erkélyes, kp. fűtéses lakás eladő. Irányár: 1.85 mR (17252 K)_ Szabadhegyen (TE62) 415 n.öl teltk 1 szoba, konyhás, pincés, teraszos téglaépülettel, gyümölcsössel, szőlővel, melléképülettel és berendezéssel eladó. Víz, villany van, gáz az utcán. Irányár: 1,4 niFL (17253 K)_ NK-n (LE216) belvárosban 81 nnves, szobás, I. emeleti, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 3,8 MR. (17376 K)_ NK-n (LE237) É-i varosrészben 1-3 félszobás, 78 nnr-s, II. emeleti egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 4 MR (17377 K) NK-n (LE239) városközponthoz közel 3 szobás, egyedi fűtéses. m. emeleti lakás eladó. (17379 K)_ Nk-án (LE153) belvároshoz közel, 3szobás, 67 nnves, kpfflté ses, vlzőrás/eluxás, 2 erkélyes, felújított 5. enrleti lakás eladó, Irányár: 2,2 mR. (17529 K)_ Nk-án (LE243) he Károsban 3 szobát 2 félszobás, 2 MrdŐszo bás, egyedi közponü fűtéses, tetőtérbeépftéses, II. enrleti lakás eladó, és a garázs bérleü joga átadó. Irányár: 6 mR (17742 K) Nk-án (LE241) K-i városrészben 1+2 félszobás, központi fűtéses, vlzórás, III enrleti lakás eladő. Irányár: 1,98 mR (17743 K)_. Hosszúvölgyön (CSE85) 1 szoba, konyhás, 30 nm-es felújított töntfsház, 250 n-öl leiekkel nrlléképUletekkel eladó. WC, víz, villany van, gáz nincs. Irányár: 750.000.R (17744 K)_^ Nk-án (LE240) K-i városrészben 1 szobás, 40 nnves, központi fűtéses, járólapos, felújított I. enrleti lakás eladő. Irányár: 1.4 mR. (17745 K)_ Nk-án (LE216) belvárosban 2.5 szobás, 81 nm-es. egyedi fűtéses, I. enrleti lakás eladó. Irányár: 3,8 mR. (17746 K) Balatonfegyvesen (NYE10) 44 nm-es faház, nagy terasszal 125 n-öl telekkel eladő. Víz, villany bent van. Irányár 3,2 niR (17747 K)_ Bagolai hegyen (TE65) 928 n-öl telek, l szoba, konyhás, tera szos épülettel, földpincével szőlővel, gyüiwlesössel eladó. Vil- lany. víz nincs, Irányár: 500.000 R (17748 K)_ Nk-án (LE245) K-i városrészben, 2.5 szobás, 64 nnves központi fűtéses, vlzórás, redőnyös, erkélyes, taposőköves, 4. emeleti la- kás eladó. Irányár: 2.3 mR (17749 K)_ Nk-án (LE246) Ki városrészben 2 szobás, felújított, III. emete ti. önkormányzati lakás eladó. Irányár 1.6 mR. (17750 K) Nagyszakácsiban (CSE87) 2 hektár területen 2 szobás, étkezős, nappalis családi ház, kamarával, garázzsal, istállókkal tárolókkal és italbolttal eladó. A terület lőtarlásra kiváló tehetőséget biztosít. Irányár: 3,4 nft (17751 K)_;_ Nk-án (LE244) D-i városrészben 3 szobás, 80 nm-es. pincés udvari lakás eladó. Irányár: 2.2 nft Vagy 40 nnves, 1 szobás la kasnak leválasztva 1,2 niR-ért eladő. (17752 K) TERRA-MIX 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Nk., Széchenyi tér 3. 1. em. 1. TclJTax: 93/310-4H2 Eladó Nk. Batthyány utcában 5 szobás, 2 szintes lakás szerke-zetkész állapotban, külön megállapodás alapján befejezve. Irányár: 5,5 MR. (17331 K)_ Eladó Nk. belvárosában 20, 40 és 70 nm-es irodahelyiség. (17332 K)_ Eladó NK. városközpontban 2 szobás, igényesen felújított egyedi gázfűtéses lakás külön bejárain üzlettel. Irányár: 4,5 MFt (17333 K)_ Eladó Nk. Keleti városrészben 2 szobás, közponü fűtései, erké lyes7.enrleü lakás, Irányár: 1.6 MR (17334 K)_ EJadö l\'alinhan lő út nrllett 3 db lakótelek 1300 nnVdö. Irány ár: 1,95 mRAt*. (17335 K)_ Eladó NK.-Bagolán 136 nnves, családi ház, 5 szoba+nappali, két fürdőszoba, garázs, egyedi központi fűtés. Irányár: 7.5 MR (17336 K)_ ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET „TELEK" INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505 (Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakásuk, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése. KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó\' önkormányzati lakásokat. Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, szombaton 10.00-12.00-ig. Eladó úimtvaron fő út nrllett 130 nnves sorházi lakás 4 szoba. garázs, egyedi gázfűtés. Irányár: 4,5 MR (17337 Kj_ Eladó Nk. Magyar utcában 1 szobás, 26 nnves lakás víz. villany, gáz van, fürdőszoba kialakítható. Irányár 700 eR. (17339 K)_ Eladő Sand községben 2 szobás, felújításra szoruló családi ház 200 n.ol telekkel vlz, villany van. Irányár 1.5 MR. (17340 Kj Eladó sandi szőlőhegyen szőlő, gyümölcsös, erdő, kis házzal pincével. Irányár: 500 CR, (17341 Kj_ Eladó galamboki halastó mellett telek szőlővel, kis faházzal. Irányár: 350 eR (17342 Kj_ Eladó Galambokon régi p»a»ztház. (17343 K)_ Eladó Galambok Öreghegyen 600 n.öl lelken lelkész hétvégi ház a telken kb. 300 n.öl erdővel. Irányár: 500 eR (17344 K) Eladó galambok! halastó nrllett 80 százalékban kész 2 szintes nyaraló beépíthető tetőtérrel, telekkel. Irányár: 3 MR. (17346 Kj_ Eladó Zalakaros Alsóhegyen 228 n.ol bekrrneü telek gyümölcsössel szőlővel, kis házzal, víz, villany, aszfaltot van. Irányár: 1,37 nuR. (17347 Kj_ Eladó Zalákon tarban főnt nrllett vállalkozási célra is alkalmas 1200 n.öl telken 97 nnves 3 szobás, központi fűtéses családi ház. Irányár 4 MR. (17348 Kj_ Eladó Örtilos-Szentnühályhegyen 1047 n.öl lelken 2 szobás, fürdőszobás családi ház. Irányár: 1.7 MR. 117349 K>_ Eladó Nova község közelében ikerház egyik bikása. A lakás 125 nnves, 3 szeba, nappali, étkező, 2 garázzsal. Központi fűtés és saját vízellátó rendszer van, lelek 1500 nm Irányár 6 MR (17351 K)_ Eladó Nova község közelében sörfőzde és sertéstelep. Irányár: 8 MR (17352 K)_ Ipari területek Nagykanizsa területen, főnt nrllett eladók. (17353 K)_ Keresünk Nagykanizsán bérelhető családi házat későbbi nrg- vásárlás lehetőségével. (17356 K)_ Keresünk ipari tevékenységié, raktározásra alkalmas csarnoko kat Nagykanizsa terülelén 200-2000 nm között. (17357 K) Keresünk Nagykanizsán 1,5-2 szobás, egyedi fűtéses lakásokat 1,5-2 MFt értékhatár között (17358 K)_ Kévésünk Kiskanizsán közművesített lakótelkeket vagy lelket lebontandó épülettel. (17359 Kj_ Keresünk Kiskanizsán eladó családi házakat. (17360 K) FJadó Tótsze rttmártonban 120 nnves családi ház, közponü fűtés szilárd tüzelővel és gázkazánnal, 3 és fél szoba t nappali. Telken garázs, gazdasági épület és gyümölcsös. Nagykanizsán lakótele- pi lakás beszámítható. Irányár 42 MFt. (17362 K)_ Eladó Kiskanizsán igényesen kialakított 4 szobás családi ház nagy telekkel, nrlléképUletekkel A nrltéképülri önálló lakássá átalakítható. Telek 756 n.ö1 i^sszkozműves, gazdálkodásra alkat mss. Irányár: 11 MR. (17363 K)_ Eladó Hahóton 2 szobás, 104 nm-es egyedi fűtésű. 19S7-brn épült családi ház 1840 nm részben parkosftett részben gyü mölcsöst tartalmazó telekkel. Irányár 3,2 mR (17728 K) Eladó Nagykanizsa belvárosában 1. enrleti 80 nnves 2 szobás, egyedi gázfűtéses lakás, az udvarban garázs kialakításának tehetőségével. Cserelakás 1-1.2 niR-ig beszámítható. Irányár 2.8 mR. (17729 K)_ Balatonkerrszturon nyaraló eladó 200 n-öl telek, 68 nnves épület 3 hálőfttlke. nagy nappali. 1 fŐzőfUlke. I fürdőszoba + WC, terasz, 6x4-es csónakház. Irányár. 5 mR. (17730 K)_ Eladó Nk-án a Rákóczi utcában családi ház kis udvarral, 2 szoba, előszoba, étkező, konyha, egyedi fűtésű, felújított. Irányár: 3,6 nft. (17731 K)_ Keresünk családi házat, 2-3 szobásat kis kerttel, vezetékes gázzal Fonyódtól-Balatongyörökig (Hévíz, Keszthely előnyben). Cserébe felajánlunk Budapesten I + 1 félszobás, erkélyes, telefonos lakást, valamint Budapesten 1+félszobás öröklakást, valamint Filiszántőn 42 nm-es téliesített nyaralót 222 n-öl lelken, (17732 K)_ Eladó vagy bérelhető Clelse központjában 53 nm alapterületű Üzlet 18 nm tárolóval, írre intézéssel. Villany, vlz van, csatorna csatlakozás biztosított. Irányár: 950,000, R vagy 13.000 RAÓ bérleü díj, (17733 Kj_ Eladő Zákány község és a gyékényes bányató közötti területen, a tótól néhány száz méterre 2 db le lekre szirt, nvty összevonás után beépíthető. Irányár: 1.2 nft. (17734 K)_ Eladó Nk. belvárosában 38 nnves főlazinti I szobás mrdőazo bás. egyedi fűtésű lakás. Irányár: 1.3 mR (17735 K)_ Belvárosi családi ház udvarral klekkel eladó. Irányár. 54 mR (17736 K)_ TOMPA Ingatlanforgalmi Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 14. Tet/fax: 93/310-884 Honvéd utcában 2 szobás, családiház, 605 nm területen nrllék épUlettelhozzáepMsi lehetőséggel eladó. Irányár: 2,9 mR (17530 K)_ Ady utcában 100 nnves, 2 szobás, hallos, telefonos családi ház garázzsal, nrlléképUletekkel 1360 nm terület ne eladó. Irányár: 7,2 nft (17531 K)_ Rózsa utcában, 6. enrleti, 2 szobás, 51 nm-es, kp. fűtéses, víz-órás, redőnyös, jó állapota lakás eladó-Irányár 15 mR. (17532 Kj_ Rózsa utcában, 8. enrleti, 2 szobás, 54 nnves, 2 erkélyes, kp fűtéses lakás eladó.lrányár 1.35 mR (17533 K)_ 36 nnves üzlethelyiség (Kanizsa áruház melletti udvarban) Fő úti kirakattal határozatlan időre szóló bérleti joga olcsón eladó. (17534 Kj_\' Eladó új építésű, 2 szintes Üzlet (alsó szint fodraszüzlet, felső szint lakás) berendezéssel vagy anélkül. Más tevékenységre is alkalmas. (17535 Kj_ Ek-i városrészben fsz i, 76 nm, 2+2 fél szobás, étkezős, redőnyös, szőnyegpadlós, festésre szoruló lakás eladó. Irányár 35 MR (17367 K)_ Platán sori 2 szobás, 54 nnves, 3. em, gázfűtéses, telefonos, redőnyös, teljesen felújított lakást cserélne 1,5-2 szobás, jő állapo tú udvari lakásra. (17368 K)_ Városkapu krt 1 szobás, 1 rm„ kp. fűtéses, vízórás, redőnyös, erkélyes lakás eladő. Ár: 1.3 MR. (17369 k)_ Csengén u. 87 nm, 2 szobás, gázfűtéses, felújított, berendezett udvari lakás, 20 nm terasszal, pincével konyha-va-ágoskertiel, (padlózata taposózott, szőnyegpadlós) eladó. Irányár: 3.6 MR (1 MR-ig autó beszámítás) (17370 K)_ Belvárosban 2 lakásból álló (2 szoba, 3 szoba) családi ház egyben és megosztva is eladó 659 nm területen. Irányár: 10.5 MR (17371 Kj_p_ NK. belvárosában bevezeteti bizományi értékesítést folytató üzlet árukészletlel, berendezéssel, bérletre 450 eR-os fanyaron átvehető. (Gépkocsi csere is) (17372 k)__ Csengeri u. 2x30 nm helyiség kiadó. Irányár: 1500 Ft/nm (17373 K)_ F.i városrészben 9 nm fagyizó berendezéssel gépekkel eladó. Irányár: 850 eR (17375 K)_ Nk„ Kisfaludy utcában 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, K*rtzsos. egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár; 4 mR. (16191 K) ¦ f-t _ Nk., Teleki utcában 42 nnves, 1 szobás, konyhás, fürdős, WC s, spejzos, parkettás, egyedi fűtéses, jó állapotú lakás eladó. Irányár: 1,85 mR. (16218 K)_ Nk.. Zemplén utcában 64 nnves. 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, lomkanrás, felújított, vlzórás lakás riadó Irány ár: 1,9 mR, (16219 Kj_ Nk. Zeneién utcában 64 nnves, 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.7 mR. (16221 K)_ Nk. Zemplén utcában X. enrleti. 3 szobás, konyhás, fürdős, WC* speJZM- *}\'¦ «Wses bkta el***- Irányár: 1,75 nft (16222 K)_ Nk„ Rózsa utcában 2 szobás, konyhás, fürdős, WC-s. 54 nnves, vlzórás. kp. fűtéses lakás eladő. Irányár: 1,7 mfí. (16223 K) Elcserélném 2 db Nk-i lakásomat (Rózsa úti 2 szobás. Platán son 1 szobás, egyedi fűtéses) Nk. és környéki 3-4 szobás csalá di házra, 3,5 mR-ig. (16228 K)_ Nk. Északi városrészben 1+2 félszobái, 64 nnves, fürdőszobái konyhái, WC-s, pincét, társasházi lakásomat eladnám, vagy elcserélném tr(városi. 2 szobás, egyedi fűtései lakásra rrtékkü- lttabtteBtel. (16230 K)_ Kiskanizsán 720 nnves területen, 1 szoba, konyhás, zuhanyzós parasztház (víz, villany, gáz) eladó, irány*: 1,2 nft. (16216 K) Nk. Faunban 8250 nnves területen 2 szobás, konyhái paraszt ház eladó. Ar 2 mR. (16217 K)_ TERRA-MIX 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft TEVÉKENYSÉGI KÖRÜNK: - ingatlanközvetítés, teljeskörű bonyolítással, jogi képviselettel; - ingatlanok értékbecslése; - teljeskörű építőipari tervezés, műszaki tanácsadás; - építőipari kivitélezés, épületfenntartás és -korszerűsítés. Keresünk és kínálunk eladó családi házakat, lakásokat, telkeket, nyaralókat, ipari csarnokokat. KÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDRE IS! Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. 1/1. Félfogadás: H-K-Cs 9-18; Sz-P 9-16; vagy előzetes időpontegyeztetéssel bármikor Tel/fax: 93/310-482 30 _ KANIZSA - 1996. június 14. Nk. Vörösniarthy utcában 80 nm-es, 2,5 szobás, nappalis, konyhás, fürdős, WC-s. kamrás, garázsos. pincés családi ház ladó 518 nm-es telekkel és 40 nm-es níOiellyel Irányár: 4,2 mR. (16208 K)_ Nk Katonaréten 130 nm-es, 4 szobás, hallos, 2 fürdős, 2 WC-s, kamrás, pincés, egyedi fűtéses, garázsos családi ház eladó. Irányár: 6,5 mR. (16203 K)_ Nk. Kaposvári Úton 120 nm-es, 3 szobás, konyha.?, 2 fürdős, WC-s, kamrás családi ház 1000 nnves területen eladó. Irányár: 3.2 nft (16199 K)_ Nk. Dózsa Gy. utcában 2 szobás, konyhás, fürdős, WC-s,egyedi fűtéses, garázsos, 60 nm-es, udvan lakás eladó. Irányán 1.95 iiiM.il\'P\'QK)________ Kiskanizsán Nagyrác utcában 3 szobás, konyhás, étkezős, nappalis, teraszos, egyedi stflusil, igényes, 85 százalékos készitltsé gű családi ház eladó. Irányár: 7,9MR (16743 K)_ Nk ÉK-i városrészben 130 nm, 3,5 szobás, hallos, 2 fürdőszobás, 3 éve épült családi ház kis udvarral eladó. Irányár: 5,2 MR. (16744 K)_ Nk. Dózsa Gy. utcában 80 nm-es, 2 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, nyán konyhás, pincés, garázsos, egyedi fűtéses, telefo nos családi ház eladó. Irányár: 3 mR. (16193 K)_ Nk. Magyar utcában 26 nm-es, 1 szobás, konyhás, egyedi fflté- ses, udvari lakás eladó. Irányár; 600 cFt (16193 K)_ Kiskanizsán 100 nm-es. 3 szobás, konyhás, fürdős, spejzos, garázsos családi ház a Zsigárdi közben eladó. Irányár: 3,5 mR. (16196 K)_ Nk. Dózsa utcában 1,5 szobás, 50 nnves. konyhás, fürdős. WC s, egyedi fűtéses családi ház 720 nnves területen 2 nnhellyel el ado. Iianv.íi. 3.1 mii. Ki __________ Sandon 60 nm-es, 2 szobás, konyhás, előszobás parasztház 1080 nmes területen eladó. Irányár: 650 eR. (16212 K) Újudvaron 90 nm-es, 4 szobás, hallos, ftlrdős, WC-s, konyhás családi ház 1100 nnves területen eladó Irányár: 4 mR. (16213 K)_ Liszóban 120 nmes. 2 szintes. 2 szobás, konyhás, fürdős. WC s, pincés, étkezős családiház eladó, s padlástér 60 százalékos készultségfl, melléképületek, műhely, ól. kerti lak. A terület nagysága 10.000 nm. Irányár: 2,3 niFt. (16214 K)_ Szepetneken igényes, 260 nm-es. 5 szobás, 2 fürdős, dupla ga rázsos családi ház. 800 nm-es területen eladó. Irányár: 10 mR. (16215 K)_ A 7-es főút melleit 1020 nm terület eladó, irányár: 1,6 mFt (16232 K)_ Kiskanizsán 3 db építési telek, egyenként 320 n.Ol területtel, vil lánnyal, gáz és vlz a telektől 100 m. A telkek egyben is megvásárolhatók. Irányár: 700 eFt/db. (16236 K)_ Kigyácon 2 szobás, konyhás, kamrás parasztház neUék épületekkel eladó. Irányár: 900eR. (I66I6K)_ Zalakarosi Öreghegyen 3 szobás, konyhás borospince tetőtérbe-építési lehetőséggel eladó. Irányár: 2,5 mR. (16619 K) Eszteregnyén 50 nm-es, 2 szobás parasztház 4819 m2 területen eladó. Irányár. 800 ezer R. (17154 K) \'¦\' ¦\'- \'•• ¦; Hahóion 3 szobás, garázsos családi ház 2800 m2 területen el adó. Irányár 3 mR. (17155 K)_ Bagolán 4 szobás, 110 nm-es, jő állapotú, garázsos családi ház 2614 m2es terük-ten eladó. Irányár: 3,5 iiFt (17156 K) Csengery u. 8t) nm 2 szobás, udvai Irányár: 2.8 mR. (17682 K)_ családi ház kerttel eladó. Zenplén Gy ti.-ban 3. emeleti 60 nm-es, 2 szobás, erkélyes, kp .fűtéses, vlzórás lakás eladó. Irányár: 1.7 mR. (17683 KI__ Szepetneken 3 szobás. 100 nm-es étkezős családi ház, 2400 nm területen melléképületekkel eladó. Irányár: 2,7 mFt. (17684 K) SZABADPIAC Kiscserfőn (Nk-löl 10 km-re) szőlő, gyümófc.sos falnia, körte, szilva, barack, cseresznye, gesztenye, dió) téglapincével, felszerelései kedvező aron eladó. Érd; Kiskanizsa. Őrtorony ti. 3. Bence (16032 K) _ Zalakaroson, fürdőtől 10 percre 2 szintes. 4 szobás, 2 konyhás, 2 fürdőszobás nyaraló eladó. Telek 400 n.öl szőlővel, gyümölcsössel. Érd.: Nk. Bethlen Gábor u. 2. Demeter Ferencné, minkaiupPkon 17 -19 óráig. (17456 K)_ Nk-án 2+2 félszobás, 4. enrleti. kp .fűtéses lakás eladó. Érd.: nunkanapokon 17-19 óráig, Nk. Kazanlak kit. 14/C. 4/16. (17457 K)_ Nk án, Attila utcában 2 szobás, 53 nm-es, 3. emeleti, tehermentes, egyedi fűtéses, vlzórás, erkélyes, pincés, K-NY fekvésű lakás eladó. Irányár: 23 mR. Érd.: 17 óra után, 311-815, Dobri Tamás. (17458 K)_ Nk án másfétszobás, jő állapotú lakása Zenplén utcában eladó. Tel.: 317-971 vagy 383-073. (17459 K)_ Nk án másfélszobás. I. enrleti, erkélyes, 46 nm-es lakás igényesnek eladó. Megtekinthető: június 10-én 17-20 óra között Nk. Városkapu 4/D. 1/3. (17460 K)_ Nk-án 3 szobás, igényesen felújított, vlzórás lakás liftes házban eladó. Nk. Zenplén Gy. 9/a. IV/25. (17461 K)_ 1 átóhegyen, közveUenül a kápolna nrllett 1500 n.öl szőlŐ.gyü-mölcsös, szántóterület épülettel, 3 fázisú árammal, kúttal, egyéb felszereléssel, megosztva is eladó. Helyi járattal, gépkocsival több irányból is megközelíthető. Irányár: 850 ezer R. Érd.: 93/319-455. (17462 K)_ 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtéses, I. enrleti,vlzórás, redőnyös, erkélyes lakás eladó. Érd.: 15 óra után, Nk. Garay 9/A. 1/2. Gerencsér. Tel.: 315-506. (17463 K)_ K-l vjészben 54 nm-es,I. emeleti, nagykonyhás, 2 erkélyes la-kás eladó. Tóth. Nk. Rózsa u. 22/B. 17 óra után. (17464 K) Sormás belterületén 2068 nm alapterületű telek régi parasztház-zal eladó. Tóth. Nk. Rózsa u. 22/B. 17 hután. < 17465 K) Nk-án belvároshoz közel.2,5 szobás, erkélyes, egyedi gázfűté-sfl,vlzórás lakás eladó + garázs. Érd.: Nk, Corvin u, 8/D. 3/8. (17466K)_ Fiztési könnyítés lehetséges. Érd.: 93/317-120 hétköznap, 16- 20 óra között (17467 K)_ Nk-ához közel 360 n.öl koziiílvesftett építési telek sürgősen el adó.Erd.:93/315-293 telefonon. (17468 K)_ Zenplén Gy. utcai, 43 nm-es, II. emeleü lakásomat eladnám vagy nagyobbra cserélném. Érd.: 93/316-138. (17469 K) Egyedi és központi fűtésű, másfél szobás lakásunkat családi házra cserélnénk. Érd.: 93/316-138. (17470 K)_ Nk-Miklósfa, Miklósfai u.34. alatt családi ház sürgősen eladó. Érd.:93/315-S80.(l747l K)_ 2 szoba, konyhás, régi parasztház eladó Galambokon 1907 nm területtel, csendes helyen, vlz.villany, parabola antenna van. Érd.: Galambok, Kuruc u. 11. Balassa Ferencné. (17472 K) Őszi beköltözéssel eladnám 2 szobás, összkonfortos lakásomat. Érd.: Nk. Zemplén u. l/A. 11/17.(17473 K) _ 3 szobás, 10. enrleti lakás olcsón eladó. Tel.: 93/320-261. (17474 K)_ Belvárosi, 1 szobás, udvari lakás eladó. Érd.. 16 óra után. 93/313-774. (17475 K)_ Zalakaroson 300 n.öl telekeladó laházzal, közművesített terüle ten. Érd.: Pálinkás Ferenc, Nk. Kisfaludy 17/C. 1/7. (17476 K) 4 szobás kertes, családi ház eladó. Érd.: Nk. Szent Rókus u. 20.(17477 K)_ Nk-án Teleki utcában 110 nm-es lakóház 530 nnves saroktelken eladó. Vállalkozásra is alkalmas .Irányár: 5 mR. Érd.: 06/76/321-898. esü órákban. (17478 K)_ Nk-án a Teleki utcában 2 szobás,összkomfortos lakás eladó. Érd.: 18 óra után, 316-954 vagy a 318-647 telefonon. (17479 K) Ház nagy kerttel ns_i épületekkel eladó. (Gáz, víz, villany, szennycsatorna beszerelve.) A telken málnás-gyümöksös is van. Ár: 1,6 mR. Esetleg Nk-i, egyedi fűtéses lakást beszámítok. Cím: 8751 Zalakomár I. Petőfi u. 82. Érd.: vasárnaponkénl. (17528 K)_ Kiskanizsán az Őrtorony utcában családi ház 650 nnves lelken eladó, Érd.: 93/315 550. (17625 K)._ Négyszobás összkomfortos családi ház eladó olcsón. Megtekinthető NK-Bagola, Bagoly üt 26. I.Á.: Három millió forint (17626 K)_ Másfélszobás, fürdőszobás házamat 400 nm kerttel elcserélném nagykanizsai 2 szobásra. Érd.: Becsehelv, DeákF. út. 3. (17629 K>_ Balalonnrtriafürdón a víztől 50 nvre felevő téliesített nyaraló teljes bútorzattal együtt eladó. A lelek 450 nm, a ház 54 nm, plusz a terasz. Érd.: napközben Király ü. 47. fszt. 10. vagy 30/465-359, este 312-548. (17630 K) _ TOMPA INGATLANFORGALMI KFT. német-magyar érdekeltség Nagykanizsa, Magyar u. 14. Tel./fax: 93/310-884 Nyitva: hétköznap 8-17 óráig KERES - KINAL - CSERÉL 7 BERBEAD KERESÜNK: - Megbízóink számára eladó egyedi fűtéses lakásokat max. 4. emeletig - Olcsó udvari lakásokat - Kiadó lakásokat (kiadó részéről díjtalan lebonyolítással) KÍNÁLUNK: - Kiadó üzlethelyiségeket Nagyrécsén a Haladás utcában 1256 nm építési telek eladó. Érd.; Farkas Antal, tel.: 93/319-759 lelefonon.fl7635 K). Nagykanizsán 49 nmes koníortos lakás eladó Érd.: Petőfi u. 112/A Váradi.t 17636 K)_ Csőnakázótőnál a Bagolai hegyen 300 négyszögöl beterített telek szőlő, gyümölcsös lakható (víz, villany van) épülettel eladó Érd.: 93/321 -817-es telefonon, dékitán 18 óra után. (17637 K) Kitűnő állapotú, két szobás, 54 nnves lakás, OTP társasházban eladó, Redőny, vízóra van. Érd.: 93/315 355 telefonon, délután. (17639 K)_ Nk-án a Kodály utcában 59 nnves, 2 szobás lakás eladó. Érd.: 93/319-091 telefonon. (17664 K)_ Nk.-Palinban családi ház telekkel, gyümölcsössel eladó. Érd.: 316-444 telefonon.(17665 K)_ Nk-án a Városkapu körúton 2 enrleü 3 szobás, egyedi vlzórás, redőnyös lakás, alatta iker garázs eladó. Érd.: 316-569 telefo- non. (17666 K)_ Sürgősen eladó másfél szobás redőnyös, felújított földszinti la- kás. Érd.: Zemplén u. I l/A földszint 3. (17667 K)_ B fenyves-Alsón ikemyaralő fele berendezéssel együtt eladó. Érd.: 17 óra után a 321-956 telefonon. (17681 K)_ Iharosban 3 szobás családi ház eladó (részben felújításra szo rtil). Irányár: SOO.OOOPt. Érd.: 93/313-934 telefonon. (17687 K) Balatonberényi hegyen balatoni panorámás beépíthető telek (650 n-öl) sürgősen eladó. Érd.; 321-539 telefonon, Kurucz né- ven. (17688 K)__ Nk-án irodának, orvosi rendelőnek alkalmas, 100 nm-es 3 szobás, I. enrleti belvárosi lakás eladó. Érd.: 93/310-610 telefo- non. (17697 K)_ Csertői hegyen szőlőbirtok teljes felszereléssel eladó. Érd.: 93/319-804 telefonon. (17699 K)_ 54 nnves egyedi fűtéses pápai tehermenles lakás eladó vagy hasonló Nagykanizsaira cserélhető. Érd.: 93/315-532 telefonon. (17700 K)_ Nagykanizsai 54 nnves 4. emeleü központi fűtéses társasházi lakásomat másfél szobásra cserélném az Attila u. vagy a Kazanlak krt. környékén, értékegyeztetéssel. Érd.: 19 óra után a 93/322-085 telefonon. (17701 K)_ Csengery utcában egyedi fűtéses, vízórás, telefonos, ebédlős. kamrás, erkélyes, 56 nm-es 2 szobás, I. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,3 mR. Érd.: 313-813 vagy 312 410telefonon. (17703 K) \'_ Nk-án 2 szobás, összkonfortos, 58 nm-es felújított 3. enrleti lakás sürgősen eladó. Érd.: Kanizsai János. Nk. Zemplén Gy. u, ll/A 3/20. (17705 K)_ Nk-án 2 szobás, összkomfortos lakás sürgősen eladó. Érd.: 15-18 óra között Nk. Rózsu. 20/A. IV/12. (17719 K)_ GARÁZS Nagykanizsán a Városkapu krt-on ikergarázs egyben, vagy külön-külön is eladó. Irányár: 800 eR. Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Hátán sor 8. Nyitva: H-P: 9-12; 14-17 óráig. Te- lefon: 93/313-673 (17058 K)_ Munkás úton garázs eladó. Irányár: 600 eR. Érd.: Tompa Ingat lanforgalnu Kft. Nk., Magyar u. 14. Tel/fia: 93/310-884 (170M K)_ Munkás utcai garázssoron aknás garázs eladó. Irányár 550 eR. Érd.: TERRA MK Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Tel/fax; 93/310-182. (17365 K)_ NK-án a Munkás üti garázssoron aknás garázs eladó. Villany van. Hiv.sz.: 238/96. Érd.; CSASZI Ingatlanügynökség NK, Magyar ti. 19. Tel.: 93/314-012(17454 K)_ Alpári (Garay upáros) utcai garázssoron aknás garázs eladó. Erd.: Nk. Corvin 8/D. 3/8. (1752 i K)_ Takarék utcai garázssoron aknás garázs eladó. Tóth. Nk. Rózsa u. 22/B. 17 óra után. (17524 K)_ Munkás utcai garázssoron aknás garázs eladó. Irányár: 550.000 R. Érd.: TERKA-MK 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Nk. Széchenyi tér 3. 1. em. I. (17736 K)_ Nk-án az Űrhajós úti garázssorban 20 nnves garázs sürgősen el- adó. Érd: 17 óra után a Sugár u. 74-ben. (17738 K)_ A Munkás utcában aknás garázs eladó. Irányár 600 eR. Érd.: CSASZI Ingatlanügynökség Nk. Magyar u. 19. tel.: 93/314-012 Hiv. .sz.. 238 (17793 K)_^_ JARMU Kitűnő állapotü.86-os WV Golf II. eladó.vagy mikrobuszra cse- réthető.93/313-271. (17505 K)_ Maniti Suzulü.2 és fél éves, fehér színű eladó. Érd.:hétvégén. Lazsnak u. 17.(17507 K)_ Lada 1300-as, 80-as évjáratú, 1997.januárig műszaki vizsgával eladó. Tel.: 93/320-859.93/317-105.(17508 K)_ Nk. Sugár u. 74 alatt Jawa motorkerékpár sürgősen, olcsón el- adó. (17509 K)_ Trabant 601-es 1997 júliusig műszakizva, garanciális akkuim latorral cladó.Érd.: Nk. Jakabktrti u.75. 17 óra után. (17510 K) Waldi S imson Sziár motoros segédmotorkerékpár eladó. Levélben! kérésre házhoz viszem bemutatásra. Cím 8751 Zalakomár I. Petőfin. 82.(17511 K)_ Wartburg 353 másfél évi műszakival reális áron eladó. Érd.: 30/565 572. (17512 K)_ 12 éves Trabant eladó. Érd.: 16 óraután, 30/590-075.(17513 K) Májusban nítszakizott Trabant eladó. Érd.: Nk. Ady u. 14. Sza- lai. Tel.: 322 468 . (20 óra után.) (17514 K)_ WV bogárhátú 1300 cenves, \'96 novembeng nílszakiztatva, Philips rádiós magnóval, szélesített gumikkal eladó. Irányár: 185 ezer R. Érd.: Lakatos László, 96/430-742. (17515 K) Renault 18-as 1647-es lejárt műszakival eladó, Érd,: Eecsehely, Deák F. út. 3. (17628 K)_ Lada Samara 1300-as kat, 5 ajtós. 3.5 éves, hibátlan, 19.000 km-el eladó. Irányár: 720.000,-R. Érd.: 93/322 293 telefonon. (17644 K) _ Babetta motorkerékpár, jó műszaki állapotú eladó. Érd.: «\'3/322 293 telefonon, az esti órákban. (17645 K)_ Versenykerékpár jó állapotban eladó. Érd.: 93/322-293 fclefo- non, az esti órákban. (17646 K)_ Fiat Panda 650 cenves 86-os évjáratú megkímélt állapotban el adó. Érd.: 17 óra után, a 93/322493 telefonon. (17696 K) 1300-as bordó Sannra 3 éves sürgősen eladó. Irányár: 640.000 R. Érd.: 377-214 telefonon, (17721 K)_ \'84-es Wartburg friss műszakival, kifogástalan állapotban eladó. Irányár. 160.000. Ft Érd.: 18 óra után a 93/320-847 telefo- non. (17722 Kj_ Opel Kadett 1,3-as 198i-es eladó. Irányár: 110.000 Ft Érd.: 321 998 telefonon. (17726 K)_ Jawa motorkerékpár olcsón, sürgősen eladó. Érd.: 17 óra után a Sugár u. 74-ben. (17737 K)_ 12 éves Trabant eladó, Érd.; 30/590-075 telefonon. (17741 K) ALBÉRLET Albérletet keresek július-augusztus hónapra, 3 szobásat bútoro-zottat. Érd.: ÉGISZ IngaUanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371. (17620 K)_ Nagykanizsa Csengery utcában 4 szobás lakás bülorozaUanul kiadó. Bérleti díj: 25 eRAÓ. Érd.: TERRA-MIX Ingat-lanforgalmi és Beruházási Kft Telffax: 93/310-482. (17364 Kj Udvari, bútorozott, teljesen felszerelt, igényes, egyedi fűtéses családi ház albérletbe kiadó Kiskanizsán hölgy vagy fiatal pár részére, gyermek nélkül. Érd.: Hánder Ingaüanközveütő Iroda, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2.93/320-111. Nyitva: H-K-Sz-Cs.: 8-12, 14-17 óráigJ\'.: 8-12, 14-16 óráig. (17557 K)_ Keresünk kiadó lakásokat, családi házakat i-odaheryiségekt a kiadónak díjtalan bértőközveütéssel. Nálunk a bérlő legkedvezőbb fizetési feltételekkel veheü ki az általa kiválasztott bérleményt és hozzá nrgkapja a bérleti szerződést. Hánder Ingat-lanközveütő. Értékbecslő, Hirdető Iroda, Nk. Kazanlak krt 9/D. Fsz/2. 93/320-111, H-K-Sz-Cs.: 8-12, 14-17 óráigP.: 8-12, 14- 16 óráig. (17560 K)_ Letenyén frekventált helyen üzlethelyiség azonnal kiadó. Érd.: Telek Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel.: 93/317-505. (15458 K)_ Albérletet keresek, július-augusztus hónapra 3 szobás bútoro-zottat. Érd.: ÉGISZ IngaUanközvetítő Iroda Nk., Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371 (17121 K)_ Keresünk kiadó albérleteket, lakásokat, családi házakat, bútorozottan vagy anélkül. Megtalál bennünket a Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben. Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel.: 93/317-505, Nyitva: H-P-ig: 9-16 óráig, Sz.: 10-12 óráig. (12028 K)_ Nk-án kiadó az autóbuszánonris közelében 2 helységből álló, 38 nm-es üzlethelyiség. Víz, villany, gáz. telefon van. Bérleü díj: 50.000 Ft/hó + rezsi. Érd.: FAKTOR iroda, Nk Hátán sor 8. Ny.: H-P.: 9-12; 14-I6óráig, lel.: 93/313-673. (16919 K) I\'eiőli utcában I szobás, kontfortos, új bútorzatú lakás kiadó. Bérleü díj: 15.000 RJhó+rezsi. Érd.: FAKTOR iroda, Nk. Ha tán sor 8. Ny.: H-P.: »-12; 14-16 óráig. (16632 K)_ Ki városrészben kiadó 1 szobás, bútorozatlan, kp. fűtésű lakás. Bérleü díj: 12000 RA6+rezsi. FAKTOR iroda, Nk Maian sor 8, Nyitva: H-P.: 9-12; 14-16 óráig. (17159 K)_ K-i városrészben 80 nnves, telefonos Üzlethelyiség kiadó. Bérleü díj: 70.000 FVhó+rezsi. Érd.: FAKTOR iroda, Nk. Hátán sor 8. Ny.: H-P.: 9-12; 14-16 óráig. (16633 K)_ Kazanlak körúton kiadó egy szoba bútorozva 10.000 R+rezsi-ért hölgyeknek, nem dohányzóknak, gyermekkel is. Érd.: FAKTOR iroda, Nk. Hátán sor 8. Ny.; H-P.: 9-12; 14-16 óráig, tel.: 93/313-673.(15720 K)_ 55 nnves műhely a belvárosban - raktárnak is - kiadó. Bérleti díj: 25,000 R+rezsi. Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Hátán sor 8. Nyitva: H-P: 9-12; 14-16 óráig. Telefon: 93/313-673 (16165 K)_ Ady utcában föklszinU 3 szobás különbejáratú lakás vállalkozás céljára is kiadó. Bérleti díj: 45.000 R+rezsi. Lakás céljára: 30.000 R+rezsi. Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Hátán sor 8. Nyitva: H-P: 9 12; 14-16 óráig. Telefon: 93/313-673 (16166 K)_ Városkapu krt-on kiadó 1.5 szobás, bútorozott, 3 Enrleü lakás. Bérleü díj: 15.000-Aó + rezsi. Érd.; FAKTOR Iroda Nagykanizsa Hátán sor 8. Nyitva H-P. 9-12; 14-16 óráig. Telefon: 93/313-673 (17671 K)_ 1 szobás, zuhanyzós, 50 nnves udvari lakás a Kisfaludy utcában kiadó. Bérleti díj: bútorozatlanul - 10.000,-R/hó + rezsi, búto rozottan - 15O00.-R/hó + rezsi. Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Hátán sor 8. Nyitva H-P. 9-12; 14-16 óráig. Tekfon; 93/313-673 (17672 K)_ Hátán soron 2. Enrleti 1.5 szobás, hltcrezott, gázfűtésű lakás kiadó. Bérleü Díj ; 13.000.-R/hó+rezsi. Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Hátán sor 8. Nyitva H-P. 9-12; 14-16 óráig. Tele fon: 93/313-673 (17673 K)_ Hátán soron 3. Enrleti 1.5 szobás, bútorozott gázfűtésű, víz-órás lakás kiadó. Bérleü díj: IS.OOO.-RJhó+rezsi. Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Hátán sor 8. Nyitva H-P. 9-12; 14-16 óráig. (17674 K)_ Csokonai utcában 2 szobás, gázfűtésű, 50 nnves lakás bútoroz va l8.000.-R/hő+rezsi, bútorozatlanul 15-OOO.R/hó+rezsi kiadó. Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Hátán sor 8. Nyitva H P. 9-12; 14-16 óráig. (17675 K)_ Munkás utcában 25 szobás, összkomfortos, telefonos, bútorozott lakás kiadó hosszabb lávra, Bérleü díj: ISDOO.-R/hó+rezsi (17676 K)_ Kiadó Nk. K-i v.részében 2 szobás, 2. enrleü, bútorozott, kp. rfltésfl lakás 1 vagy 2 leány, hölgy részére. Bérleü díj 10.000 FUtió. 2 fő esetén 20.000 R/hó. Rezsit nem kell fizetni. Csak nrgblzhatóaknak! Erd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Terv ti. 4. Tel.: 93/312-058, nunkanapokon 8-17 óráig. Hiv. szám: A/172. (17241 K)_ Kiadó Nk. városközpontjában I szobás, 2. enrleü, egyedi gázfűtésű, telefonos, 45 nnves, bútorozatlan lakás. Irodának is! Bérleü díj: 15.000 R+rezsi/hó. Érd.: SIKER IngaUanközveUtő Iroda, Nk. Terv u. 4., Tel.: 93/312-058, nunkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám A/174. (16786 K)_ 1996, júnítif 14 KANIZSA - /tp* 31 Kiadó Nk belvárosához kezel, utcára nyiló, földszinti, 30 nmes iroda-, vagy üzlethelyiség, külön kózmúórákkal. telefonnal, vizesblokkal. cirkofűtéssel. családi házban, berendezés nélkül, bérleti díj: 30.000 Rnezsirtió. Érd; SIKER Ingatlanközvetítő Iroda. NkTervu 4 Tel.: 93/312-058. nunkanapokon 8-17 őrá ig. Hiv. szám A/184 (17320 K)_ Irodahelyiségek kiadók Nk. belvárosában. 1-2. emeleten, 10, 22 és 32 nm alapterülettel, telefonmellékkel, vagy anélkül. Bérleti díj: 1.100 R+ÁFA/nni/hó. Érd,: SIKER IngaUanközvetítő Iroda, Nk.Terv u. 4. Tel.:_ 93/312-058, nunkanapokon 8-17 óráig. Hiv. szám A/181 (17047 K) _ Kiadó Nk. K-i vrészében 2 szoMs,tjütorozatlan,kpf(ltésű. 3. enrleti lakás max. 3 fő részére, dec. 31-ig. Bérleti díj:13.000R irezsi/hó. Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Terv u. 3. Tel.: 93/312-058, nunkanapokon8~17 öráig.Hiv. szám: A/186. (17546 K)_ Kiadó Nk. D-i v.részében búlorozottegyedi gázfűtésű" szoba, leány részére, konyha- és fürdőhasználattal hölgy tulajdonostól. Bérleti díj 8.000 R+rezsi/hó. Érd.: SIKER IngaUanközvetítő Iroda, Nk. Terv u. 4. Tel.: 93/312-058.nnnkanapokon 8-17 órá- ig.Hiv. szánt A/187. (17547 Kj_ Kiadó Nk. szívében 2 szobásjő nm-es,erkélyes,bi1torozatlan, egyedi gázfűtésű, vlzórás, 3. emeleti lakás, max.3 fő részére.jü-nius 10-tŐl, ninimim 1 évre. Bérleti díj: 14.000 R-Kezsi/hó. Érd.: SIKER Ingaüanközveütő Iroda, Nk. Terv u. 4. Tel.:93/312-058, nunkanapokon 8-17 óráig. Hiv. szám: A/188.(I7548 K)_ Palinban 2 szintes családi ház, 3 szoba, 80 nm-es alsó szintje albérletbe kiadó. Havi bérleü díj: 20.000 R/hó+rezsi. Hiv. sz.: 255/96. CSASZI Ingaüanügynökség, Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (16710 K)_ Bútorozott szoba albérletbe olcsón kiadó egy nemdohányzó hölgy részére, egy gyennekkel is. Érd.: Nk. Kazanlak krt. 3/C. II/9. (17525 K)_ Garzon kiadó. Nk Zrínyi u. 20sz. alattÉrd.: 20 óra után, 93/383-170.(17526K)_ Bienyvesen nyaraló kiadó. Érd.: Tel.: 319-280. (17623 K) Egy szobás, fsz-i lakás albérletbe kiadó. Érd.: Tel.: 319-280. (17624 Kj_ Egy szoba albértletbe kiadó, konyha, fürdőszoba használaUal 1 főrészére. Érd.: a 322-698-as telefonon. (17638 K) 2 szobás lakás albérletbe kiadó. Érd.: 17 óra után a 93/340-534 telefonon. (17647 K)_ Július, augusztus hónapra 3 szobás csalái ház albérletbe kiadó. Érd.: 93/311-614 vagy a 322-615 telefonon. (17658 K) Nagykanizsa városközpontban II. emeleti, 36 nm-es irodahelyiség, önálló telefonnal kiadó. Érd.: napközben a 93/312-242 tele- fonon. (17680 K)_ Nagykanizsán albérletbe kiadó udvari lakást keresek. Ajánlato- kal a 93/313 934-es telefonon kérek. (17686 K)_ Albérletbe kiadó a Munkás u. 10/B IV/14. alatti tétszobás, bú torozott, egyedi gázfűtéses lakás hosszabb távra. Érd.: a hetyszí- ncn a hirdelési napokon 18-20 óráig. (17698 K)_ Kiadó Nk. keleü városrészében 2 szobás, 2. emeleti, bútorozott, központi fűtésű lakás, 1 .vagy 2 leány, hölgy részére. Bérleti díj: lO.OOO.R/hó, 2 fő esetén 20.000.R/hó. Rezsit nem kell fizetni. Csak nrgblzhatóaknak! Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda. Nagykanizsa, Terv u. 4. TEI.: 93/312-058, nunkanapokon 8-17 óráig. Hiv. sz.: A/172 (17815 K)_ Kiadó Nk. keleti városrészében 2 szobás, bútorozatlan, központi fűtésű, 3. enrleti lakás, max. 3 fő részére, dec. 31-ig. Bérleti díj: BOOOFl+rezsi/hó. Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik Barcsik Antal temetésén megjelentek, sírjára a meg eml é kez és v i r ága i t h el y ezt ék, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat Széphegyi Elememét utolsó útjára elkísérték, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, bánatunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik Olasz Gergely temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot, helyeztek. A gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik Tuboly Józsefné temetésén megjelentek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Nagykanizsa. Terv u 4 . Tel; 93/312 058. nunkanapokon 8 17 óráig Hiv. sz.: A/186 (17816 K)_ Kiadó Nk szívében 2 szobás, 56 nmes. erkélyes, bútorozatlan, egyedi gázfűtésű, vlzórás, 3. emeleti lakás, maximum 3 fő részére, június 10 tői, minimum 1 évre. Bérleti díj: 14000 R+re zsi/hó. Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv u. 4., Tel.: 93/312-058. nunkanapokon 8-17 óráig. Hiv.sz.: A/188. (17817 K)_ Kiadó Nk. keleü városrészében 1 szobás, 1. emeleti, bútorozatlan, központi fűtésű lakás. Bérleti díj: 12.000. R.+rezsi/hó. Érd.: SIKER IngaUanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv u. 4, Tel.: 93/312-058, nunkanapokon 8-17 óráig. Hiv. szám.: A/189 (17818 K)_ Kiadó Nk. belvárosában I szobás, egyedi gázfűtésű lakás, nrg-bízható bérlőnek. Bérieü dlj: 11.500,-R.+rezsi/hő. Érd.: SIKER Ingaüanközveütő Iroda, Nagykanizsa. Terv rj. 4, Tel.: 93/312-058, nunkanapokon 817 óráig. Hiv. sz.: A/192. (17819 K) VEGYES Letenyén frekventált helyen üzlethelyiség azonnal kiadói Érd.; „TELEK" IngaüanközveUlŐ Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. fsz. Tel.: 93/317 505 (15216 K)_ ComnkxJore 128-as szánítógép színes monitorral, nyomtatóval és floppyval eladó.Érd.:351-390 telefonon 17 óra után. (17480 K)_ Belga juhász, TERVUEREN kiskutyák többszörösen minősített, tenyészengedélyes, aktív Őrszolgálalot ellálö szülőktől sporttársi áron, részletfizetési lehetőséggel eladó, Nk, Alsóte- mrtőu. 23. Tel.: 319-234. (17481 K)_ Szépségápolási tréninghez szervezőket és résztvevőket kere-sünk.felentkezni leltet írásban vagy telefonon. Cím; Csenk János, Szombathely, Rohonczy u.46.,reggel és este: 94/311-436; napközben: 94/317 724/35 nrlléken, (17482 K)_ Csak Öt olyan házaspárra van szükségünk, akik komolyan állnak hozzá az élet dolgaihoz és vannak közös céljaik.Érd.; Lakatos László, Győr, 96/430-742. (17483 K)_ Irodahelyiséggel területi képviselőt és üzletkötőket keresünk. Jelentkezni írásban, cím: Csente János Szombathely, Rohonczy u. 46,vagy telefonon, reggel-este: 94/311-436, napközben a 94/317-724/35 melléken. (17484 K)_ Vállalkozói igazolvánnyal rendelkező esztergályosnak napi 4-8 órai nunkát biztosítok. Érd.: Nk. Ibolya üü garázssor, Nagy An- tal, 8-14 óráig. (17485 Kj_ CipŐk,szandálok, famrr hosszú, rövid bemudanadrágok el- adók. Nk. Kisfaludy 17/C. Fálinkásné. (17486 K)_ 160 literes hfllő jó állapotban eladó. Nk. Zemplén Gy.3/BJ77. Horváth Lászl6.(17487 K)_ Keverőgép 40 eR-ért valamint gyerekágy eladó. Érd.: Surd, Ka- mzsai ». 26. Balogh László. (17488 K)_ Energomat automata mosógép, 4,5 éves, megkíméli állapotban 25 ezerR-ért eladó. Érd.: 16 óra után, 93/314-929, (17489 K) Gyermek szobabútor emeletes ággyal és konyhai sarokpad asztallal, 2 személyes rekamié és 4 fotel eladók. Érd.: esti órákban, 322-572.(17490 K)_ Használt, faipari gépeket (pl. stílgyalugép) keresek nrgvételre. Cím: Nk. Vörösmarty U.14. Nagy Tibomé, Tel.: 93/320-433. (17492 K)_ Takarítást vagy más félnapi elfoglaltságot vállalok. Ajánlatokat .Megbízható" jeligére, Nk. Ff,: 154-be kérek. (17493 K) Színvonalas, régi festné nyéket, bútorokat, ékszereket, porcelánokat, ezüst tárgyakat átlagon feKlli áron vásárolok. 93/317-120, hétköznap 16-20 óra között Díjtalan értékbecslés! (17494 K) Megbízható személy alkalmi nunkát keres. Kertészeti, bevásár lási, lakarltási nunkát is szívesen vállalok, valamint gyermekfelügyeletet is. -Ajánlatokat „Korrekt munka" jeligére. Nk. Pf.: I54-be kérek.(17495 K)_ Zöld.ségesek,ánisltók nrllett szívesen dolgozó hölgy korrekt nunkát keres. Ajánlatokat „Munka" jeligére, Nk. Ff.: 154-be kérek,( 17496 K)_ Keresem Nk-án a Teleki u. 3/A.(Napsugár Presszó) előtt álló Lada személygépkocsiirból eltűnt szerszámaimat. (1 db láncfűrész, 1 db villanygyalu, I db sarok köszörű, 1 db fúrógép.) Nyomravezető pénzjutalomban részesül. 06-20/389-333, (17497 K)_ 1500x20-as méretű, 4 db traktormintás kerékgumi eladó. Fölös-kefŐ, Kossuth ti. 47. (I749S K)_ 3 funkciós, mózcskosaras babakocsi megkímélt állapotban eladó. Érd.: Kovács Imre, Nk. Teleki u. 17/B. 4. cm. 13.(17499 K)_ Olasz-nénvt tolmács állási vállal Nagykanizsán és köniyé- kén.93/317-341. (17500 K)_ Vállalkozók figyelem! Eeladó 7 ágyas, tornáztató amerikai gépek „Slender you", 4 évesekkevés üzemórával. Érd.: H-P.:8-16; Sz.: 8-15 óráig a 94/359-179 telefonon. Mezősi Márton. (17501 K)_ 3 lángos gáztűzhely (gázpalackra is köthető) eladó. Érd.: Nk. Bartók B. LM/3. (17502 K)_ Gyermekfelügyeletet vállalnék. Tel.: 313-950.(17503 K) Vitorláshajó, automata mosó- és mosogatógép, építkezési anyag, fürdőszobai tartozékok eladók vagy utánfutóra, lakóko-csira,csónakra, betonkeverőre cserélhetők. Tel.: 93/313-271. (I75(>1 K)_ Citroen BX te töcsonwgt ártót vásárolnék. Érd.: 18 óra titán.93/316-544. (17516 K)_ NagyméretŰJ"émvázas franciaágy új huzattal eladó. Irányár: 25 ezer Ft. Érd.: 317-007-es telefonon 17 óra után. (17522 K) Ismerkedési est június 14-én 20 órától a Pálma Vendéglőben. (17527 K) _ Franciaágy, 2 hónapos, rendkívül jó állapotban lielyhiány miatt sürgősen eladó. Égszínkék színű, modern kivitelű, bonellos. Ára: 34.000. Ft. Érd.: 19 óráig a 93/322-085 telefonon. (17627 K)_ 100-120 kg-os hízók eladók. Érd.: Sánc, József A. u. 24, (17631 K)_ Bármilyen fajtájú ölebet vásárolnék. Törzskönyv nem szüksé- ges. Érd.: Tel".: 93/322-839. (17632 K) _ Katonai sátrak kiadók. Érd.: 93/383-553. (17633 K) Gépelést gyors haláridövel vállalok. (Szövegszerkesztés, Táblázatok, Grafikonok) Érd.: Kari Veronika Erdész, u. 9., Tel.: 312- 364. (17634 K)_ Eladó egy gyerekkocsi és egy gyerekelelő. Érd.: 93/317-916 te lefonon. (17640 K)_ Német nyelvből korrepetálást és középfokú nyelvvizsgára való felkészítést vállalok. Érd.: 313-575 telefonon. (17641 K) Általános iskola alsó tagozatosai számára pótvizsgára való felkészítést vállalok valammenyi tantárgyból. Érd.: 313-575 lele- fonon. (17642 K)_ Rába-nyerges kamion friss műszakival, fuvarfeladattal 1,5 mR ért eladó, Érd.; 93/320-084 telefonon. (17648 K)_ Komfort ST gáztűzhely 7.000 R-ért eladó. Érd,: Tel.: 06- 30/468-415 telefonon. (17659 K)_ Motorola 5200-as rádiótelefon tartozékokkal 35.000 Ft-os Irá-nyáron eladó. Érd.: 06-30/468-415 telefonon. (17660 K) Fianínót bérelnék hosszabb távon Nk-án. Érd.: 317-981 telefo- non. (17661 K) _ Vérnyomásmérőt vennék. Ajánlatokat a 310-540-es telefonon várok munkaidőbe n.( 17 662 K)_ Pótvizsgára 7-8 osztályosoknak és középiskolásoknak fizika és matematika fetkélszftést vállalok. íTecíz oktatás, nagy tapasztalatul, kedvezményes áron. Érd.: Inkovics Zoltán Nk. Batt- hyány u. 19. tel.: 93/311-704 telefonon. (17663 K)_ Eladó alig használt Hajdú mosógép. Érd.: Király út 45. (17677 K) Elcserélném háromszobás lakásomat másfél szobásra. Érd.: Ki- rályút. 45. (17678 K)_ Idősek gondozását, mindennend lakarítást és gyerekfelügyele -tet vállalnék. Érd.: elm a szerkesztőségben. (17679 K) Robi 151-es kapálőgép, körfűrészgép, 100l-es szőlőprés, szőlődaráló és házi készítésű üstház áron ahil eladó. Érd.; Nk. Petőfi u. 75.(17685 K)_ Simson Suhl. pedálos, felújllva eladó. Érd.: Nk. Őrház u. 14. (17691 K)_ Gitár, tangóharmónika, szintetizátor és zongora oktatást vállalok. Angol nyervfl szövegek fordítását is vállalom. Érd.: 20 óra után Kis Levente Nk.-Sánc, Új Élet u. 61. (17692 K)_ Középiskolai tanár matematikából, pótvizsgára felkészítést vállal. Érd.: 310-610 telefonon. (17693 K) Utánfutó 1.6x2.7 m-es, 750 kg-os ponyvás ráfutófékes eladó. Érd,: 93/310-251 telefonon. (17694 K)_ Üvegezett vasajtók, ablakok, összesen 30 nm, 15 db-ból álló eladó. Érd.: 93/321-344 telefonon. (17695 K) Franciaágy, rendkívül jó állapotban lévő, 2 hónapos, sürgősen eladó helyhiány miatt. A franciaágy panelos. Érd.: 19 óra után 93/322-085 telefonon. (17702 K) _ Pótvizsgára gyors módszerrel magyarból és lörténelemből. vala mint reál tárgyakból felkészítést vállalunk. Érd.: naponta 17-18 óra között a 318-304-en Dr. Némethéknél lehet. (17704 K) Keresek olyan nestert, aki rendelkezik olyan képességgel, hogy ablak alatti betont kivegyen. Kb. a két oldal kivágásának az ossz hossza 1 m. Várom azok jelentkezését, akik a munkál nrgtudják valósítani, ,,lehet munka nrllett is" is. Érd.; Nk. Plánder Hirdetőbe. Nk. Kazanlak krt. 9/D. fsz. 2. tel.: 93/320- 111 telefonon. (17716 K)_ Jó állapotba lévő C 64-es számitógépemet eladnám. Érd.: este 7 óra után a 321-624 telefonon. (17720 K)_ 2 db csővázas hátizsák olcsón eladó. Érd.: 18 óra után a 93/320- 847 telefonon. (17723 K)_ Kőműves kisiparos mindenféle nunkát ok.són vállal. Én!.: 18 óra után ,i 93/320 .S-l 7 iek-loi^n. < 1^24 K)_ Jó állapotban lévő kombinált szekrény eladó. Irányár; 25.000. R. Érd.: 7-15 óráig a 312-010 telefonon a 108-as melléken Né-nrthnénél. Munkaidő után Nk. Kazanlak krt. l/D. (17725 K) Többfunkciós babakocsi és nagyméretű gyerekágy eladó. Érd.: 321-998 telefonon. (17727 K)_ Eladó világos szlnfl szobabútor. Érd.: 16 óra után a 93/317 320 telefonon. (17739 K)_ Csinos táncos lányoknak, karakteres konkrét nunkát kínálok akár külföldi nunkaszerződéssel is. ..Bár" jeligére a Nk. Pf. 154-be. (17740 K)_ PARTNERKERESŐ Magányos? Társtalan? Daráira vágyik? Keressen, hogy jeligés hirdetését hirdethessem Megtalál személyesen Nk. Kazanlak krt. 9/D. fSZt/2, első emeletén de informálódhat a 93/320-111 te- lefonon hétköznap: 8-12 14-17 óráig. (16900 K)_ 39/172/68 önálló egzisztenciával és lakással rendelkező, független diplomás fiatalember keresi, csinos, filigrán, nemdohányzó, kanizsai értelmiségi lány isnrretségét házasság céljából. Leveleket ..Harmónia" )eligére térem a NK. Kazanlak krt. 9/D. fszt/2. Piandemé Hirdetőbe. (16901 K)_ 37 éves, zárkózott természetű, nőtlen férfi nrgisnrrkedne kor ban hozzáillő hölggyel. Egy gyermek nem akadály. Leveleket „Skorpió" jeligére. Nk. Kazanlak krt. 9/D. fezt/2. Plánder Hir-detőbe kérem. (16970 K)_ 63/165 cm magas korrekt független, magányos, kertes házban élő úriember keresi azt a hölgyet aki magányos óráit megszépítené igazi társra vágyik. Leveleket „Vegyen komolyan" Nk. Kazanlak krt. 9/D. fezt/2, Plánder Hirdetőbe térem. 93/320- III (17315 K)__ 29 éves csinosnak mondott értei miségi, vidám lemtfszetfi kirándulást, utazást kedvelő hölgy, eladná függeUenségét egy nstgas jő negjelenésfl egzisztenciával rendelkező úrnak. „Egy csónakban eveznék veled" jeligére Nk„ Kazanlak krt. 9/D fszt/2. Plánder Hirdetőbe kérem leveleim 93/320 111 .(17316 K) 52 éves vidéken élő független jó anyagiakkal rendelkező úr keresi korban hozzá illő hölgy isnrretségét aki társra igaz barátra vágyik. „Egy tálból cseresznyézni" jeligére NK., Plánder Hirdetőbe kérem Nk., Kazanlak krt 9/D. ÍBLtJl. 93/320-111 (17317 K)_ 52 éves, független hölgy társat vagy barátot keres 55 éves korig. Leveleket,.Hűség" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (17517 K) 48 éves.172 cm magas, gyennektelen, elvált asszony keresi korban hozzáillő, gépekhez értő úr isnrretségét Autóval rendelkezők előnyben. Levelekel .Rossz egyedül" jeligére, Nk. Pf.; 154-be kérek. (17518 K) 26 éves, csinos, kanizsai lány élete párját keresi utazást és sportot kedvelő kanizsai fiatalember személyében. Leveleket „Gyöngyvirág" jeligére, Nk.: Pf.: 154-be térek. (17519 K) 23 éves, kanizsai lány szeretne nrgisnrrkedni korban hozzáillő, komoly fiúval. Én szórakozást, kirándulást, utazást kedvelő, életvidám lány vagyok. Aki szeretne megisnrrni, írjon JPÜn-kösdi rózsa" jeligére, a Nk.Pf.: 154-be. (17520 K)_ 64 éves, Özvegyember - családtalan - keresi azt a női személyt aki otthonába jönne. Leveletét „Őszinteség, szeretet" jeligére, Nk. Ff.; 154-be térek. Kalandorok kíméljenek! (17521 K) 30 éves, csinos, diplomás hölgy nrgismertédne komoly kapcsolatra vágyó, egzisztenciával rendelkező, magas, nem kalandor úrral 40 éves korig. Gyernrk nem akadály. Leveleket „Op-timiznus" jeligéreJMk. Kazanlak kit. 9/D. Fsz/2. cinre, Plánder Hirdetőbe térem. Tel.: 93/320-111. (17561 K)_ Zalaegerszegen élő, függeüen, 48 éves, csinos, 168 cm magas, értelmiségi hölgy megisnrrkedne barátság céljából 50 éves korig olyan úrral, akinek a barátság mindennél többet ér. Gyernrk nem akadály. Leveleket „Távolságot leküzdeni" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. címre, Plánder Hirdetőbe térem. Tel.: 93/320-111.(17562 K)_ Kínozza a magány, de eddig nem volt bátorsága kitömi ebből? Ha magas, biztos egzisztenciával rendelkezik és nrgbízható, akkor írjon egy 41 éves, csinos, független, értelmiségi hölgynek „Kitörés" jeligére, Nk. Kazanlak krt 9/D. Fsz/2. címre, Plánder Hirdetőbe. Tel.: 93/320-111. (17563 K)_ 30 éves, csinos.független barátnőmnek keresek hozzáillő, jó megjelenésű, vidám természetű urat, aki szeretné, ha szeretnék. Leveleket „Júniálisi tánc" jeligére. Plánder Hirdetőbe. Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. címre kérek. Tel.: 93/320-1 1 1. (17564 K)_¦ Fiatal, független, csinos, diplomás hölgy megismerkedne stabil egzisztenciával rendelkező, nem kalandra vágyó úrral 40 éves korig. Leveletét „Nyán találkozás" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2, cinre, Plánder Hirdetőbe kérem. 93/320-111. (17565 K)_ 49 éves, független, korát meghazudtoló, csinos hölgy mégis-nrrtédne 55 éves korig jő megjelenésű, akár gyérntkével élő úrral, aki ügy érzi, hogy elvisetheleUen a magány, társtalanság. Leveleket „Egymás kezét fogva" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 9/D. !-./•: W. Plánder Hirdetőbe kérem. (1756* Ki_ 39/165/80-as Melegszívű, nemdohányzó, kellő háténei rendelkező férfi, keresi azt a hölgyet, kivel kölcsönösen nrgtalálnánk egymásban a harmóniát egy értékes életre Lehetőleg telefon számos levelet „Összhang" feligére várok. Nk. Pf.l54-be. (17621 K)____ Keresem azt a 43-50 éves korú komoly, csinos, józan életű férfit, aki egy jó anyagiakkal bíró független hölgy társa tudna lenni. A leveleket „Adjunk esélyt egymásnak" cíníl jeligére várok, Nk Pf.l54-be. (17622 K)_ 46 éves özvegyasszony társát keresi korban hozzá illő káros szenvedélytől nrntes férfi személyében. Leveleket „Találkozás" jeligére várok. Nk. Pf. 154-be. (17643 K) 23 éves 171 cm magas függeüen, kék szemű lány vagyok és éppen szabad. Egy életre való vidám fiúval szeretnék végre komoly kapcsolatba kerülni, aki laza és ugyanakkor komoly is. Nagyon szeretek utazgatni, szórakozni, mulatni, társaságba jár ni, kirándulni, horgászni Szeretném színessé varázsolni hétköznapjaimat ha van aki ilyen életet él és társat keres, írjon. „Szeretet szépségével" című jeligére a leveleket Pf 154-be várom Nem bánod meg. (176S9 K)_ ..Ki v új lehetőség". Attila igaz már lassan 2 hónapja kaptam levelet tőled, de ügy alakult, hogy csak most tudtam válaszolni. Azért remélem kíváncsi vagy níg rám ha igen, vár egy leve lem a Plánder né tüntetőbe, abban megtudod, hol érthetsz el. „Sárga rózsa" (17690 K) 26 éves kanizsai, káros szenvedélytől mentes, független, biztos egzisztenciával rendelkező, utazást, sprotot kedvelő férfi, keresi élete párját. Leveleket „Magány" jeligére Nk. Plánder Hirdetőt-e kérem. Nk, Kazanlak krt. 9/D. fsz. 2. 93/320-111 .(17717 K)_ GyenuekszerrtŐ férfil keresek, kisfiam és magam részére, házasság vag komoly kapcsolat céljából. Nem a kor-külső szánít, hanem a lélek, tiszta kapcsolat amit adni tudunk „Család szereteti" jeligére Nk. Plánder Hirdetőbe, Nk. Kazanlak krt 9/D. fsz. 2. 93/320-111. (17718 K)_ INGYENES lakossági apró FELADHATÓ: Nagykanizsa, Terv u. 3. TELEFON: 93/310-540, 312-305 /C&ÉStVOCVASÓHOZ! JttfU, ám i tnrlttititifititJtkíti is mit íirtti.Ufe,l ttájti irJt-lUíJjítil Sírit lérjill*ntLíuMida záréjtJliui KtfadiUszámra. 32 .....,:m,"r-•----\\ KANIZSA - 1«96. június 14. NEVELŐK ELISMERÉSE A pedagógusnap alkalmából ünnepi megemlékezésre került sor a HSMK színháztermében. Városunk polgármestere, Su-hai Sándor az önkormányzat nevében köszöntötte a megjelent nevelőket, az oktatás térületén tevékenykekő szakdolgozókat. Rávilágított arra, hogy bár Kanizsa gazdaságilag igencsak nehéz helyzetben van, a városban nincs pedagógus munkanélküliség, ugyanakkor megemlítette, a kedvezőtlen demográfiai hullám miatt valószínűleg elkerülhetetlen az oktatási intézmények összevonása. Az ünnepségen a szaktárca által újonnan alapított „Aranykatedra" kitüntetést a Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályának vezetője, dr. Pintérné Grundmann Frida, a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet pedig Dezső Ferenc, a Kőrösi-iskola igazgatója vehette át. Tóth Lajos, a Pedagógus Szakszervezet városi titkára nyolc ünnepeltnek adott át Eötvös-emlékérmet, arany fokozatot Varga Gézáné, a Pé-terfy Iskola nevelője, ezüstöt Györeiné Polay Erzsébet, a Hevesi Általános Iskola taná- ra, bronzot pedig Zalavári Lászlóné, a Kisfaludy úti óvoda vezetője, Sipos József né, a Kossuth téri óvoda óvónője, Geiszl György, a Széchenyi István Szakmunkásképző és Szakközépiskola gazdasági vezetője, valmint Bánki Erzsébet, a Körösi Általános Iskola nevelője vehetett át. Ezen kívül - munkája elismeréseképpen - emléklapot kapott két pedagógus, Farkas Zsoltcinné, a Hevesi Úti Óvoda, valamint Farkas Attiláné. a Csapi Álta-lános Iskola pedagógusa._ B. J. Szuperinfo Mint Bicsak Miklós önkormányzati képviselő az elmúlt hetek bizottsági ülésein szóvátette, a Szuperinfo hirdetési újság terjesztőit a közelmúltban kitiltották a parkolókból. A VIA Kanizsa Kft. vezetője nem engedte meg, hogy a Szuperinfo horvát nyelvű kiadványait a lap megbízottjai a parkolókban őrzött autók szélvédőjére tegyék. A kft. szerint a lap maradványai nyomán sok szemét gyűlt fel. Az egyeztető tárgyalások lefolytatása után a szuperinfósok tájékoztatták lapunkat a fejleményekről. Eszerint a reklámújságot továbbra is teríthetik a parkolókban, amennyiben heti háromezer forintot fizetnek a VIA Kanizsa Kft-nek. Ezzel a Szuperinfo havi tizenkét-tizenötezer forinttal járul hozzá parkolónként a parkolót üzemeltető vállalkozás szemétszállítási, takarítási kiadásaihoz. L.I. - Táncház. Június huszadikán dunántúli és mezőségi táncokat tanít a néptánc iránt érdeklődőknek a Dél-Zala Néptáncegyüttes, a Patkó Banda közreműködésével az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban este hét órától. - Folklór. Június huszonnegyedikén a Hevesi Sándor Művelődési Központ népművészeti - szövő, hímző - alkotóköreinek munkáiból nyílik kiállítás a házban, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. - Vakáció a Móríczban. Szünidejüket tartalmasán eltölteni szándékozó általános iskolásoknak szervez programokat a Móricz Zsigmond Művelődési Ház június 17-től 21-ig, illetve 24-től 27-ig. A társasjáték, sakk, videó, lábten-gó, origami. bőrözés iránt érdeklődő fiatalokat az említett napokon reggel kilenctől délután háromig várják a művelődési házban. - knrk juniális. A Móricz Zsigmond Művelődési Házban rockjuniálisra kerül sor június huszonkettedikén délután ötkor az Alarm, az Innocents és a Rögtön Jövök együttes közreműködésével. - Kanizsai nyári színház. Neves előadóművészek - Antal Imre, Mikó István, Sáfár Anikó, Boros Zoltán, Rátonyi Hajnalka - szórakoztatják pezsgő koktéllal a kabaré kedvelőit június huszonhatodikán este kilenckor a HSMK-ban. - Irodalmi kávéház. Június huszonnyolcadikán Tímár Károly költő mutatkozik be az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban este hat órakor. Közreműködik: Horváth István Radnóti-díjas versmondó, valamint Czirákiné Kiss Ildikó. - Szabadegyetem. Június huszonkilencedikén veszi kezdetét a már hagyománnyá vált Identitás Szabadegyetem a HELY-klubban. 55 606 Az elmúlt héten egy fővel csökkent városunkban az állandó lakosok száma. Nyolc polgár tért örök nyugalomra, s hét csecsemő látta meg a napvilágot a kanizsai kórházban. Szombaton három pár mondta ki a boldogító igent az anyakönyvvezető színe előtt. Beiratkozás és felvételi 1996. június 17-18-án (hctfő-kcdd) 10-12-ig, 14-18-ig a Zeneiskola hangversenytermében. Állami Zeneiskola Nagykanizsa, Sugár u. 18. Családi viszályok Az elmúlt héten egy kanizsai férfit kórházi ellátásban kellett részesíteni, mert a sértettet a fia olyan súlyosan bántalmazta, hogy koponyasérülést szenvedett. O. László kanizsai lakost súlyos sérülésekkel szállították a kanizsai kórházba, mert a vele élettársi kapcsolatban álló O. Erzsébet egy késsel életveszélyesen megsebesítette. Peches betörő A Platán sori ABC-be a tető kibontásával jutott be egy éjszaka „vásárolni" szándékozó tolvaj, ám a rendőrök a helyszínen elfogták. Malachalál A hét elején Magyarszerdahelyre riasztották a tűzoltókat, ahol a nyolcvan négyzetméteres sertés ól égett le, s egy hárommázsás disznó is a lángok közt lelte halálát. Cigarettát a hamutálcába! Az Erzsébet téren egy eldobott cigarettától kapott lángra a felgyülemlett szemét; anyagi kár nem keletkezett. „Tűzoltási gyakorlat" a lőtérnél Kiskanizsán, a lőtér bejáratánál illegális szemétégetők okoztak gondot. A meggyulladt gumi- és műanyaghulladék több órás munkát adott a tűzoltóknak. Téves hívás A kanizsai tűzoltókat egy esetben téves jelzésre riasztották, a Király utca egyik lakásában a tűzhelyen hagyott étel füstje szerencsére nem okozott tüzet. - KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Főszerkesztő: Dóró János. Munkatársak: Bella Judit, Dukát Éva, Gombás Imre, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bödör Béla, Horváth Ilona, Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. Szerkesztőség: Nagykanizsa. Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Ltvia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Kanizsa ÍJjság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft, ügyvezetője. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1, Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa tjjság Kft. Előfizetési d(j: egy hónapra 100 Ft, Lapzárta: a megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879 NAGYKANIZSA OLAJ KONTRA MKSZ Az országos sportági szakszövetség, az adott szakági irányítók, az NB l-es és alacsonyabb minőségi osztályokat gondozó vezérkarok az utóbbi időszakban egyre jobban kerültek reflektorfénybe. A többségnél ugyan szervezetten és rendezetten mennek a dolgok, élő kapcsolatot alakítottak ki a klubokkbal, résztvevőkkel, de néhány szakszövetség kilóg a sorból. Köztük a Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége, amely az eltelt bajnoki évadban „újított", több olyan intézkedést tett, amely nem szolgálta a sportági csapatok helyzetét, sőt kimondottan a többség ellen hatott. Az Elnökség néhány csapatnak, élvonalbeli játékosoknak kedvezett akkor, amikor lehetővé tette a tartalék-csapatok élesben történő szerepeltetését, a kettős játékengedélyeket az NB I B-ben, miközben teljes volt a bizonytalanság a feljutás kérdésében. A döntés egy szűk rétegnek jól jött, ám a második vonalban szereplő csapatok többsége joggal tiltakozik a megkülönböztetés, az egyoldalúság miatt, köztük az Olajbányász SE női NB I B-s csapata, a szakosztályvezetés. Pátkai József nyilatkozata lapunk 12. oldatán olvasható. MIRE KÖLTENÉ? A közelmúltban mintegy negyed milliárd forintnyi privatizációs bevétellel gazdagodott a város. A polgármester szerint várhatóan újabb százmilliók kerülnek a városi kasszába. A KOGAZ privatizációjából befolyt összeg felhasználásáról kérdeztük meg mind az utca emberét, mind a képviselőket. Vajon mire fordítaná u pénzt? A válaszokat lapunk 10. oldalán adjuk közre. 1 EGJELENIK MINDEN PÉNTEKEM , ÁRA: 25 n KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP Nagykanizsa, Terv u. 3. Telelen/Tax: (93) 312-365 ALAPÍTVA: 1988. Vili. évfolyam 25. szám 1996. június 21. Legutóbbi ülésén zárt ajtók mögött tárgyalt a Gazdasági és a Városüzemeltetési Bizottság az új hulladéklerakó elhelyezéséről, a beruházás előkészítéséről. Ezt követően Czobor Zoltán, a bizottság tagja, a Nagy kan izsa-Sauber macher-Ry no Hulladéklerakót üzemeltető Kft. ügyvezetője adott tájékoztatást a zárt ülésen történtekről. LOTER VAGY BAGOLA? Részletekkel a lap 4. oldalán szolgálunk. A szerkesztőségben gyakran megfordul egy idős hölgy, s mesél erről-arról. Legutóbbi látogatása alkalmával elmondta, hogy a fodrásznál megismerkedett valakivel, aki beszélgetés közben megemlítette, hogy ifjúkorában, ezerkilencszáznegyvenkettőben, egy oltárképhez állt modellt a lányával, s ez a kép most a AZ OLTÁRKÉP MODELLJE pölöskefői templom dísze. Felkerestük hát Kocsis József-nét, a modellt, s O készsége- sen elmesélte különös-kedves történetét. írásunk a lap 7.7. oldalán olvasható. ílVTTTMl TÖRR TVfTTVTT ^C/1V1J lUDD IVillYl Hozzáértők szerint - szakmai szempontból — érzékelhetetlen, de legalábbis az adott körülmények között megvalósíthatatlan az a mozdulat -talán emlékeznek rá abogy Kevin Costitcr a „Több, mint testőr"-beu Wituey Houston élé veti magát az Oscar-díj átadásán, hogy megvédje az éle- tét, A mozdulat - és maga a film is — egyvalamire azonban mégis jó. Elgondolkodtat, vajon mennyit ér egy emberélet, AZ Ott persze A meri ka. de azért nekünk itt Kelet-Európ-li.iii is vannak testőreink. És mivel emancipáltak {feministák?) vagyuuk, ők lehetnek nők is Pannái Angéla húsz TESTŐR? éves, Murakeresztúron él, még néhány napig, aztán a fővárosba költözik, hogy választott hivatását gyakorolja. A dunántúlon jelenleg O az egyetlen nő, aki erre vállalkozott. Lapunk kérésére mesélt egy kicsit. Angéla i\'>rttntti> lapunk 16. oldalain olvashaíú. i KANIZSA - GifötUéifi ülé&eÁ Í9M >. június 21. 2 Pénzügyi Bizottság Zárolások Pótelőirányzatok A Marton István elnökletével ülésező bizottság első napirendként az oktatási intézményeknél szükséges pénzügyi zárolásokról és pótelőirányzatokról tárgyalt. Mivel az 1996. évi KJT-változások anyagi fedezetének csak egy részét biztosította a központi költségvetés, a fennmaradó teher az önkormányzaté. Beznicza Miklós hozzáfűzte, hogy az oktatási szférán kívül az egészségügyet is érinti a pótigény. A korengedményes nyugdíjasházak teszik ki a pluszkiadások nagy részét, ennek városi vonzata huszonhatmillió forint. Mint dr. Pintérné Grundmann Frida művelődési osztályvezető elmondta, a korengedményes nyugdíjba vonulók száma harminckilenc. Akiket nem lehet közös megegyezés alapján két évvel az öregségi nyugdíjkorhatár előtt nyugdíjba küldeni vagy nem lehet elhelyezni, azok végkielégítést kapnak. A gazdasági osztályvezető szerint a költségvetésben kétmillió forint van elkülönítve a fenti célra, az általános tartalék tizenegy és fél millió forint. A hiányzó húszmilliót - oktatásügy, egészségügy összesen - a privatizációs bevételekből javasolta biztosítani. Czobor Zoltáln a polgármester azon tévényilatkozatára utalt, mely szerint a város nem áll rosszul, a tervezetthez képest nem kell annyi hitelt felvenni -talán semennyit. A képviselő ezért azt javasolta, hogy a hivatal vizsgálja meg, hogy a költségvetésben található-e olyan pénzösszeg, amellyel a hiányzó húszmillió biztosítható. Marton István hangsúlyozta, hogy a kérdésben a következő közgyűlésen dönteni kell, mert az elodázás az intézmények és a hivatal munkáját akadályozza. A bizottság azt javasolta, hogy az illetékes osztály tegyen javaslatot a forráshiány megoldására, de annak fedezete nem lehet a privatizációs bevétel. Ezt követően Czobor Zoltán kérte, hogy a napirenden szereplő további témákat ne tárgyalják, mert nem tartozik a bizottság hatáskörébe. Marton István az önkormányzati törvényre hivatkozva kiállt amellett, hogy minden olyan téma, amely a költségvetést érinti, a PB hatáskörébe tartozik. A Vásárcsarnok megvalósításához szükséges pénzügyi fedezet önkormányzati hányadának biztosításával, a kórházi felügyelőtanács tagságában való delegálással, a közbeszerzési rendelettel és a beruházási szabályzattal kapcsolatban Marton István, Köteles Józsefiié és Berkes János úgy vélekedett, hogy a bizottság tárgyalja meg, mert a feladatai közé tartozik. Czobor Zoltán nemmel szavazott. Miután Marton István két igennel, egy tartózkodással és egy nem szavazattal nem kapta meg a kellő támogatottságot, a bizottság nem javasolt senkit a kórház felügyelő tanácsába. Ezt követően határozatképtelenség miatt a bizottság ülését az elnök berekesztette. _ Oktatási, Kulturális és Sportbizottság Óvodák Kiadványok Az ülés napirendje előtt dr. Horváth György, a bizottság elnöke tájékoztatta ajelenlévőket a zalaegerszegi önkormányzatnál és a polgármesteri hivatalban tett látogatásról. Mint elmondta, Zalaegerszegen a közgyűlés mellett a művelődési bizottság és külön sportbizottság működik. A kapcsolatfelvétel után újabb látogatások következnek. A zalaegerszegiek várhatóan októberben látogatnak el Kanizsára. Első napirendként az óvodák szervezeti átalakításáról tárgyalt a bizottság. Az előterjesztés szerint kilenc óvodai igazgatóság létrehozása gazdaságilag indokolt, a gyermekek foglalkoztatása és ellátása ezáltal nem sérül. Dr. Pintérné Grundmann Frida, a művelődési osztály vezetője elmondta, hogy az elvi kritériumok, a rendező elvek az alábbiak: igazgatóság szervezése javasolt a hat csoportosnál kisebb intézményeknél; az igazgatóságok szervezése a körzethatárok mentén, azok figyelembe vételével történjen; A külterületi óvodák az iskolákhoz csatoltan al- kossanak egy gazdasági egységet. A jelenlegi rendszerben tizenhat intézményvezető és tizenhét vezetőhelyettes dolgozik, az igazgatóságok létrehozása esetén csak kilenc magas vezetőállású óvodavezető és tizenkilenc vezetőhelyettes végezné az irányító munkát. Az osztályvezető tájékoztatta a bizottságot arról, hogy az óvodai igazgatóság elnevezést meg kell változtatni, így valószínűleg anyaóvodák és tagintézmények lesznek. Tóth Lajos a Pedagógus Szakszervezetek részéről jelentette be tiltakozását a téma időzítését illetően. Véleménye szerint közel fél év állt rendelkezésre, hogy lefolytassák az egyeztetéseket, mégis az utolsó pillanatban, az év végén terjesztette be a művelődési osztály az összevonások tervét. Ennek ténye meglepetéssel érte a szakmát - mondta a szakszervezeti vezető. Jogilag is kifogást emelt a vezető óvónők visszaminősítése ellen. Dr. Pintérné Grundmann Frida válaszában elmondta, hogy az óvodai koncepcióban szerepelt ez a szervezeti átalakítási variáció, így nem jelenthet nagy meglepetést. Az összevonásokkal a nevelési programok nem sérülnek, a szervezeti átalakítás a gyerekeket nem érinti. A vezetői megbízatásokat pedig a megbízó alapos indokkal visszavonhatja. Zsoldos Ferenc annak a véleményének adott hangot, hogy nem ért egyet az előterjesztés tartalmával. Szerinte a speciális oktatási-nevelési intézmények, az óvodák összevonása óhatatlanul pedagógiai változásokat okoz. A képviselő szerint amilyen gazdasági-pénzügyi megtakarítást hoz az összevonás, legalább annyi nevelési kárt okoz. A miklófai és palini óvodáknak a településrész iskolájához való szervezeti csatolásával kapcsolatban elmondta, hogy logikusnak tűnik, de a két eltérő intézménytípus nem képez pedagógiai-szakmai egységet. Sabján Imre szóvá tette, hogy már egy éve húzódik az óvodák szervezeti átalakításának ügye, de az intézmények még semmilyen elképzeléssel nem értettek egyet. Dr. Varga Aladárné szerint szakmai okai vannak az ellenkezésüknek. Jelen esetben nem a szervezeti átalakítás ellen tiltakoznak, hanem az időpont és a javasolt szervezeti forma ellen. Már nem számítottak arra, hogy a szabadságolások kezdetén elő- kerül a téma. Véleménye szerint az összevonásokkal sérülnek a gyerekek is. Sabján Imrének válaszolva emlékeztetett arra, hogy a korábbi előterjesztéshez javaslatokat nyújtottak be. Balogh György és Zsoldos Ferenc egy óvodai igazgatóság létrehozását javasolta. Ezt követően dr. Cseke Ferenc az eddig megjelent, Kanizsát bemutató kiadványok esetleges újrakiadásának támogatását kérte. Elmondta, hogy a várost jobban kellene propagálni olcsó kiadványokkal és fel kellene használni a jelképeket is különböző árucikkek emblémájaként. Zsoldos Ferenc javasolta, hogy dr. Cseke Ferencet delegálják a város középtávú gazdasági- társadalmi programját kidolgozó team-be. Papp Ferenc csatlakozott az előtte szólóhoz. Véleménye szerint sok olcsó kiadványra lenne szükség, amelyek hozzáférhetőek lennének a közintézmények portáin és kaphatnának belőlük kisebb-nagyobb mennyiségben az iskolák is. Ezután a bizottság ülése határozatképtelenség miatt félbeszakadt. L.I. Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság Keleti városrész Minta lakóegyüttes Június tizenkettedikén tartotta soros ülését a Városfejlesztési és környezetvédelmi Bizottság dr. Fodor Csaba elnök levezetésével. Az első napirendi pontban Roller József tervező tájékoztatta a jelenlévőket a keleti városrész részletes rendezési tervéről, majd ismertette a terven eszközölt változásokat, többek között elmondta, hogy az ott elkészült garázsok helyszínrajzát módosították, továbbájavasolta, hogy a Kazanlak és a Városkapu körút közötti területen majdan megépítendő dombgarázsok más módon kerüljenek kivitelezésre, a kedvezőbb térkialakítás miatt. Módosították továbbá a Thury tér és környéke, a Nyugdíjasház tervét is, felmerült, hogy a parkolóhelyeket a 1996. íiu; i 21. —7 KANIZSA - Gopttááyi üU&eá, ] 3 Nyugdíjasház alagsorában helyezik majd el. A javaslatokat a bizottság elfogadta. Koller József Sónicz István tervező kérdésére válaszolva elmondta, a Rózsa úti parkolók kialakítása kapcsán elvégezték a szükséges vizsgálatokat, valamennyi szakági munka elkészült, s a Munkás utca-Rózsa utca- Kazanlak körút által behatárolt területen harminccal nőtt a parkolóhelyek száma. Szabó Szilveszter, a Vagyongazdálkodási Csoport munkatársa a napirendhez kapcsolódva a Jerikó Söröző tetőtérbeépítési kérelmének elbírálásához, valamint a Rózsa utca 8-10-es számú épülete közé tervezett, tizennyolc garázsból álló engedélyezési tervhez kérte a bizottság állásfoglalását. A bizottság úgy döntött, hogy a jövő héten, a Polgármesteri Hivatal álláspontjának ismeretében közlik majd végleges állásfoglalásukat. „Az önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről" szóló, 31/1994. (X. 31.) számú rendelet felülvizsgálatáról a bizottság -Dr. Fodor Csaba elnök javaslatára - jövő héten tanácskozik. A harmadik napirendi pontban a Nagyrác utcai iskolaépület védetté nyilvánítási kérelméről tárgyalt a bizottság, s egyhangúlag támogatta a javaslatot, mely szerint - amennyiben az iskolafunkció megmarad - a Főépítészi Iroda szeptember harmincadikáig terjessze közgyűlés elé a kérelmet. A közbeszerzésről és a beruházásokról szóló rendelettervezet megtárgyalását a bizottság levette a napirendről, állásfoglalásra egy későbbi időpontban kerül majd sor. A Nagykanizsa Város Környezetvédelméért Alapítvány beszámolója kapcsán Balassa Béla javasolta, hogy a környezetvédelmi bírságból befolyó összegek maradjanak az alapítvány tulajdonában. A javaslatot a bizottság támogatta. A minta lakóegyüttes előkészítésének tervezéséről tárgyalva a bizottság támogatta a javaslatot, hogy a lakóegyüttes a már ismert tervek alapján kerüljön a közgyűlés elé, majd Balassa Béla kérte a bizottság tagjait, hogy a lakóegyüttes hasznosításával, finanszírozásával kapcsolatos javaslataikat, észrevételeiket mielőbb ismertessék. B.J. Gazdasági és Város üzemeltetési Bizottság IKI pályázat Érdekeltségi rendszer Vásárcsarnok Az immár új elnök, Kalmár István vezetésével ülésező bizottság levette a napirendről a nem lakás céljára szolgáló bérlemények elidegenítéséről szóló rendelettervezet felülvizsgálatát későbbi időre halasztotta, mert az további vizsgálatokat igényel. A közbeszerzési rendelettervezetet és a beruházási szabályzatot azért vette le a napirendről a bizottság, mert egy korábbi állásfoglalásuk szerint a bizottsági struktúra meghatározásáig nem célszerű a témával foglalkozni. Napirend előtt Czobor Zoltán az IKI által meghirdetett szennyvízelszállítási pályázat bíráló bizottságában történtekről látta jónak tájékoztatni a GVB-t. A képviselő a bíráló bizottság többi tagjától eltérő véleményen volt. A bizottság úgy döntött, hogy az folytassa tovább a tevékenységet, aki eddig is csinálta. Mint elmondta, a hivatal a bírálatkor közölte, hogy nem készült még el az a rendelet, amely lehetővé teszi, szabályozza a tevékenység végzését. Ezért azt a javaslatot tették, hogy ne hirdessenek .eredményt. A képviselő szerint etikátlan volt a hivatal eljárása, mert ezt a tényt nem ott kellett volna közölni. A tevékenységet akkor is el kell végezni, ha a hivatal nem készítette el a rendelettervezetet - mondta Czobor Zoltán. Mátyás József félhívta a figyelmet a kötelezően ellátandó szolgáltatásokat szabályozó 1995/XLII. számú törvényre, amelyet alkalmaztak a kémény-seprűipari tevékenység pályáztatása esetén. Hogy a folyékony hulladékra vonatkozó rendelettervezet miért nem készült el, az lehet mulasztás vagy várakozó álláspont következménye is -mondta az osztályvezető. Elmondta azt is, hogy az IKI előzetesen nem küldött pályázati kiírást a polgármesteri hivatalba. Maga a kiírás hibás is volt - vélte Mátyás József. A vitát követően a bajcsai településrészben az önkormányzat által biztosított építési telkekre pályázók kamatmentes kölcsönnel való támogatásáról döntött a bizottság. Mind a kilenc pályázó részére ötszázezer forintot szavaztak meg, melyről véglegesen a polgármester dönt. Második napirendként a polgármesteri hivatalban dolgozók egységes anyagi érdekeltségi rendszeréről szóló rendelettervezetet tárgyalta újra a bizottság. Röst János szerint a polgármester és alpolgármester részére nem szerencsés célfeladatokat meghatározni, hajói dolgoznak, annak a fizetésükben kell megmutatkoznia. A képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy sértő is a polgármester és az alpolgármester szempontjából, ha a testület belátásától, mérlegelésétől függ, hogy célfeladatukat teljesítették-e, azért jár-e jutalom vagy nem. Ez utóbbi véleményhez kapcsolódott dr. Fodor Csaba is. Szerinte a hivatal működési költségeivel együtt kell meghatározni a jutalmazásokra szánt összeget. Magyar József arra a furcsaságra mutatott rá, amely előállhat azzal, ha a vezető akár saját maga számára is előírhatja a célfeladatot, majd le is ellenőrzi azt. Czobor Zoltán szerint a költségvetés alultervezésére ösztönöz, ha annak valamely tétele túlteljesítéséhez kötik egy tisztségviselő jutalmazását. Elmondta, hogy a polgármester és az alpolgármester politikai funkciót lát el. Politikai kényszer, hogy jól dolgozzon, mert ha nem hoz eredményt, a következő ciklusra nem választják meg. Hozzáfűzte, hogy aki bróker akar lenni, ne menjen polgármesternek. Azt nem tartotta lehetelennek, hogy a polgármester fizetését felül kell vizsgálni. A bizottság úgy döntött, hogy támogatja az előterjesztést, de az alternatívák közül azt javasolja a közgyűlésnek elfogadni, amely szerint a polgármester és az alpolgármester nem dotálható céljutalommal. Ezt követően zárt ülésen tárgyalt a bizottság a vásárcsarnok megvalósításához szükséges pénzügyi fedezet önkormányzati hányadának biztosításáról. A beruházás ütemezéséről, az önkormányzati forrásról következő ülésén tárgyal a bizottság, miután a vagyongazdálkodási csoport elvégezte a bizottságtól kért pénzügyi számításokat. A belváros forgalomcsillapítá-si programjáról első olvasatban tárgyalt a bizottság. A konkretizálásra a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsággal közös ülésen kerül sor. A Városi Kórházat Felügyelő Tanács tagságába a GVB Kalmár Istvánt javasolja a közgyűlésnek delegálásra. Az új hulladéklerakó helykijelöléséről és a beruházási program előkészítéséről zárt ülésen vitázott a bizottság. Erről részletesen lapunk 4. oldalán olvashatnak. Szintén zárt ülésen tárgyalt a GVB a térfogatarányos szemétdíjrendszer bevezetéséről. A variációk közül azt támogatta a bizottság, amely szerint az évi alapdíj 1200 forint, szabadon választható heti egyszeri vagy kétszeri ürítési gyakoriság. Heti egyszeri ürítés esetén a! díj nyolcvan fillér literenként, míg heti kétszerinél hatvan fillér a literenkénti ár. Az árak elfogadása esetén a bizottság javasolja a rendelet szerinti július elsejei bevezetést. Újabb zárt ülés keretében foglalt állást a bizottság az adóhatósághoz érkezett méltányossági kérelmekről. L.I. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala NYILVÁNOS PÁLYÁZAT ÚTJÁN ÉRTÉKESÍTI a Rozgonyi u. 1. szám alatti, önkormányzati tulajdonú, felújítás alatt álló ingatlan pince- és földszintjét. A pályázat benyújtásának határideje: 1996. július 15 16.00 óra. Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal I. emeleti 6., és 10. számú irodájában vehető át. én a KANIZSA - Ö«éfotm*H*fyU 1996. június 21» Frankhonban jártak Az elmúlt hónap végén a város vezető tisztségviselői Franciaországban jártak hivatalos úton. A meghívásról, a francia földön szerzett tapasztalatokról kérdeztük dr. Takács Anikó, jegyzőt. - A delegáció a hersoni polgármester meghívására utazott ki május végén a pünkösdi ünnepeségek-re. Ide más országokból, Németországból, Belgiumból, Skóciából is érkeztek vendégek. A zenei fesztiválon városunkat az Igricek együttes képviselte. Jean Jacques Tho-massal, Herson város polgármesterével folytatott megbeszélést Su-hai Sándor polgármester. Elgondolásaik között szerepelt a két város közötti testvérvárosi kapcsolat, valamint a magyar és francia fiatalok közötti iskolai, kulturális kapcsolat kiépítése. Elsősorban középiskolások cseréjére gondoltunk. A polgármester úr megbeszéléstfolytatott Königsee polgármesterével is, amely várossal Herson már testvérvárosi kapcsolatot létesített. A megbeszélések szociálpoli- tikai kérdésekre is kiterjedtek, különösen a nyugdíjasok otthonára vonatkozóan. Dr. Takács Anikó elmondta, hogy a francia emberek nagyon barátságosak, nyitottak, életvidámak. Herson Nagykanizsánál kisebb város. Főleg mezőgazdasággal foglalkoznak, farmergazdaságok alakultak ki. Jellemző az állattenyésztés és ezen belül a rideg marhatartás. - Természetesen tájékozódtunk a közigazgatás területén is. A polgármesteri hivatal létszáma száz fő a fizikai és technikai alkalmazottakkal együtt. A polgármester főállású, akit hat évre választanak. A hat alpolgármester társadalmi megbízatásban látja el feladatát. Az ottani képviselő-testület hasonló módon dolgozik. Míg nálunk hu- szonöt fős a testület, Hersonban tizenhat a képviselők száma. A hivatal ugyanúgy osztályokra tagozódik, de egy kicsit más felépítésben, mint a miénk. Az alpolgármesterek közül négy osztályvezetői teendőket lát el főállásban. A felettes szerv ott is a közigazgatási hivatal, amely törvényességi felügyeletet gyakorol mindegyik polgármesteri hivatal illetve a megyék felett. A tárgyalások mellett a küldöttség látogatást tett a hersoni intézményekben is, különös tekintettel az óvodákra és szociális intézményekre, amelyek kanizsai megfelelőinek szervezeti átalakítása illetve fenntartása városunk gazdasági helyzete szempontjából kiemelten hangsúlyos feladat. - Meglátogattuk az óvodát, amelynek az volt számomra az érdekessége, hogy míg itthon a foglalkozások zöme a játékra épül, ott már kiscsoporttól kezdve az iskolára készítik fel a gyerekeket. Lőtér vagy Bagola? Legutóbbi ülésén zárt ajtók mögött tárgyalt a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság az új hulladéklerakó elhelyezéséről, a beruházás előkészítéséről. Ezt követően Czobor Zoltán, a bizottság tagja, a Nagykanizsa-Sauberma-cher-Ryno Hulladéklerakót üzemeltető Kft. ügyvezetője adott tájékoztatást a zárt ülésen történtekről. - A tárgyalás eredménye az volt, hogy a közgyűlés a helyszín megválasztása tekintetében mondja ki, hogy Nagykanizsa határain kívül nagy valószínűséggel nem tudjuk megoldani a depónia elhelyezését. Tudomásul kell vennünk, hogy a városnak saját közigazgatási területén belül kell elhelyezni a hulladéklerakót. Ennek egyrészt anyagi okai vannak, másrészt a lakosság részéről érzékelhető ellenállás az oka. Kicsi a valószínűsége annak, hogy egy településre más helység szemetét odaengednék az emberek, amikor Nagykanizsa közigazgatási határán belül is ennyi problémát okoz a hulladék elhelyezése. Az ügy gazdasági oldala pedig az, hogyha külső területen szerződünk egy önkormányzattal a depó elhelyezésére, akkor fennáll annak a veszélye, hogy az ottani közgyűlésváltás, a gazdasági helyzet vagy az emberek véleményének megváltozása után kényszerhelyzetbe kerülünk. Előfordulhat, hogy nem működik a depó vagy olyan áremelések történnek, amelyekre nincs ráhatásunk. Mindezek alapján egyértelmű, hogy Kanizsán kell megtalálni az új depónia helyét. Nagykanizsa határain belül vizsgálva a kérdést az elkészült tanulmány alapján is úgy látszik, hogy a lőtér jöhet számításba az első helyen, a másodikon pedig a bagolai lerakó bővítése. Ez a bizonyos lőtér a Le-ienye felé vezető út és Homokkomárom által határolt területen található. Nagyon nagy terület és elég messze van minden lakott településtől. Ha a lőtér mégsem kerülne elfogadásra, akkor marad Bagola. A bizottsági ülésen felmerült még egy helyszín, a szennyvíztisztító melletti terület. Ez viszont a szennyvíztisztító bővítésére van fenntartva, de meg kell vizsgálnunk, hogy a bővítés mellett nincs-e lehetőség a depó megvalósítására is. Készült egy tanulmány az új hulláéklerakó beruházási költségeiről, amelynek az volt a célja, hogy megvizsgálja, hogyan ala- kulnak a hulladéklerakási díjak, ha az új depó megépül. Ha idén új lerakó épülne, a beruházás költségei tizenöt százalékos emelésként jelennének meg az 1997. évi díjakban. A depó tizenöt évre épülne, tíz éves hosszúlejáratú kölcsönből. Ezt a vállalkozás kamatokkal együtt visszafizetné ennyi idő alatt. Nem önkormányzati pénzből, hanem vállalkozói alapon, hitelből történne meg a beruházás. Ha nem új depónia épülne, hanem a bagolai telepet bővítenénk, közel ekkora szám jön ki, nagyon kicsi a különbség. Azonban azt nem szabad elfelejteni, hogy az ezután elkészülő hatástanulmány kihozhat olyan eredményeket, amely nagyon megdrágíthatja a beruházást. Maga a működési technológia a már megkezdett szelektív hulladékgyűjtésen alapul, hiszen egyértelmű a cél. Az, hogy minél később teljen be, így minél olcsóbb legyen a lerakás díja. Ezt pedig úgy érhetjük el, hogy szelektíven gyűjtjük a szemetet és a depóba csak a maradékszemét jut el. Célszerű lenne a szelektív gyűjtés kiterjesztését is felgyorsítani. L. I. A nyugdíjasok otthonával kapcsolatban érdekes volt, hogy két típusú otthont valósítottak meg. Az egyik az, amelyet a társadalombiztosítás finanszíroz- Az otthonba szociális alapon kerülnek be az idősek. Az intézmény közvetlen kapcsolatban van a kórházzal, még egymás mellé is épült a két épület. A másik nyugdíjas otthonba térítési díj fizetésével kerülhetnek be az ott lakók. Mindkettőt megtekintettük, tapasztalatokat gyűjtöttünk. Ez most különösen aktuális, amikor a város is nyugdíjasház építése előtt áll. A hersoni látogatásnak lesz folytatása. Mint dr. Takács Anikó elmondta, a polgármester az októberben megrendezésre kerülő Kanizsai Napok rendezvényeire meghívta a francia város polgármesterét és városvezetését. L.I. Erdélyi fenyők a Csótóhoz A közelmúltban olyan nagy vihar pusztított Kovászna környékén az erdélyi fenyvesekben, hogy több hektárnyi erdőből csak a kicsavart fák maradtak a valamikori fenyvesből. Mint Tüttő István alpolgármestertől megtudtuk, az értékes faanyag Kanizsára kerül. A testvérvárosiak mást nem kértek cserébe, mint két kaszálógépet, amelyhez Romániában felettébb nehéz hozzájutniuk, ha a központi elosztó rendszer számukra nem biztosít ilyen gépet. A fenyőfa felhasználható lesz a Csónakázó-tó melletti kilátó torony felújítására. L. I. 55.606. Az elmúlt héten nem változott városunkban az állandó lakosok száma. Kilenc polgár hunyt el, s ugyanennyi kisbabát vihettek haza a boldog szülők a kórházból. Szombaton két ifjú pár esküdött egymásnak örök hűséget. 1996. j únius 21. C KANIZSA - WouUté* ) 5 ÉDASZ részvénycsere kárpótlási jegyért alanyi kárpótoltaknak • Az ÉDÁSZ Rt. részvényeinek cseréjével folytatódik az a részvénycsere folyamat, amely koratavasszal a DEMASZ, majd június elején az ÉMASZ részvényeinek cseréjével vette kezdetét. A hazai áramszolgáltatók privatizációs folyamatának ez a nagyjelentőségű eseménye várhatóan még idén lezárul valamennyi társaság részvényeinek nyilvános forgalomba hozatalával. Ennek során az ÁPV Rt. - eredeti céljainak megfelelve - valódi értéket képviselő, áramszolgáltatói részvénytulajdont kínál az alanyi kárpótoltaknak. • A részvénycsere során előnyben részesülnek a hazai és a határokon túli alanyi kárpótoltakon kívül a kényszerelfogadó Önkormányzatok és Mezőgazdasági Szövetkezetek. • A részvények ún. allokációs folyamat során kerülnek elosztásra. • Amennyiben az egyes befektetői csoportok a számukra elkülönített részvénymennyiségre nem tartanak igényt, úgy lehetőség van azokat más befektetői csoportokhoz áthelyezni. A fennmaradó részvényeket a belföldi magánszemélyek és intézmények jegyezhetik. • Túljegyzés esetén az egyes csoportokon belüli elosztás az igényelt részvények arányában történik. • A kárpótlási jegyekért cserébe az ÁPV Rt. az 1996. június 18-tól június 27-ig tartó akciója során felkínálja az ÉDÁSZ Rt. részvényeinek 8 százalékát megtestesítő 375 058 darab, egyenként tízezer forint névértékű, névre szóló törzsrészvényét. • A jegyzési időszak alatt 10.000forint összcímletértékű kárpótlási jegyért 1 db 10.000 forint névértékű, névre szóló törzsrészvény cserélhető. • Az ÉDÁSZ Rt. Magyarország legdmamikusabban fejlődő területén működik. Árbevételeinek nagyrészét a nagyipari felhasználóktól (teljesítménydíjas fogyasztóktól) szerzi. A Társaság magas színvonalú szakmai felkészültségét és kedvező gazdálkodási kilátásait jelzi, hogy a cég nemrégiben sikeres privatizáción esett át. A pozitív piaci értékítéletnek értékelhető tranzakció során a francia szakmai befektető, az Electricité De Francé International SA (EDF) szerzett tulajdonrészt az ÉDÁSZ Rt-ben. Az EDF jelenleg a Társaság részvényeinek 47,55%-át birtokolja. (Ugyancsak az EDF vásárolta meg a DÉMÁSZ Rt. részvényeinek 47,98%-át.) • E sikeres privatizációban mutatkozó valóságos piaci értékítélet adja a biztosítékot arra, hogy az ÁPV Rt. felelősséggel döntött a kárpótlási jegyekért történő cseréről. Az ÉDÁSZ részvényeivel olyan értékpapírt kínál a kárpótlási jegyekért, amely már bizonyított, s így hosszú távú befektetésnek tekinthető. Zala Megyei Ügyfélszolgálat 8900 Zalaegerszeg, Köztársaság útja 17. Teiyfax: 92/316-062 ÁLLAM FnvAnzÁaösÉs VAGYONKHZSLO RT. EXPRESS UTAZÁSI ÉS SZÁLLODA RT. 40 éve a FÖLD körül az Express Rt-vel! A SZERELEM SZIGETE CIPRUS, AHOL MÉG MA IS KÖTELEZŐ A SZERELEM június 30. július 7,14,21,28. augusztus 4,11,18,25. 49.600 Ft (szállás+repülő+biztosítás) A NAP SZIGETE SZICÍLIA júUus 5,12,19,26. augusztus 23,30. 86.300 Ft (szálloda+félpanzió+repülő-r-biztosítás) AUTÓBUSZOS ÜDÜLÉS SZUPER ÁRON! Görögország Panteleimonas Beach Július 5,12,19,26. augusztus 2,09,23. 37.900 Ft (szállás+félpanzió+autóbusz) Továbbá olasz, spanyol, görög, francia, horvát tengerparti üdülések nagy választékát kínáljuk Önnek! VÁRJUK SZERETETTEL IRODÁNKBAN! 8800 Nagykanizsa, Deák tér 1. Tel.: 93/314-375 DRASKOVICS BARKÁCS- ÉS MŰSZAKI BOLT !!!!!!! MEGNYÍLT !!!!!!! a régitől 50 m-re ÁRUKÉSZLETÜNK több 1000... 1000... Korszerű üzletünkben, bővült választékkal, gyors és udvarias kiszolgálással várjuk kedves Vásárlóinkat! ÚJDONSÁG: SERLEGBOLT ? serlegek ? oklevelek ? érmék ? gravírozás stb. Címünk: Nagykanizsa, Szent Imre 9. (Csengery és Szent Imre sarok) Teiyfax: 93/314-948 f T 4te 5- 4 6 KANIZSA - 7>R 1996. j itnius 21. Itt u nyár. az utazások évadja. Az utazási irodák ajánlatai „egymást követik". Melyiket válasszuk? Ez. attól is függ, mi fonto-sabb számunkra. Az Express Utazási és Szálloda Rt. fennállásának negyven éve alatt már amúgy is bizonyította megbízhatóságát. Most azonban még egy adalékkal szolgálhat. Maguk az Express szakemberei járnak utána, milyenek azok az ittak, melyeket a nagyközönségnek ajánlanak. így közvetlenül, saját tapasztalataik alapján be tudják mutatni, ügyfeleik mire számíthatnak külföldi utazásaik során. Bíznak benne, hogy a megbízható szolgáltatásokat munkatársaik így még nagyobb meggyőző erővel tudják ajánlani. Novákné Nau Valéria, a nagykanizsai Express Iroda vezetője számolt be olvasóinknak élményeiről: - Az óriásgép motorjai felbőgtek és néhány perc múlva megkezdtük két és fél órás repü-lőutunkat. Ennyi ideig tart Ciprusra a repülőút. Egy kicsit aggódtunk az éjszakai utazás miatt, de a kényelem, a ragyogó tisztaság, választékos és gazdag ellátás, aztán a nyönyörű, fényárban tündöklő Isztambul a magasból minden fáradságot feledtetett velünk. Landolás Larnaca hatalmas repülőterén, a hajnali hőmérséklet 24 C-fok. Pillanatok alatt túljutottunk az útlevél- és vámvizsgálaton. A kijáratnál már várt bennünket a leendő idegenvezetőnk, a ciprusi partnerirodánk igazgatója, aki választékos magyarsággal kalauzolt bennünket szülőföldjén. Ciprus a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigete Szicília és Szardínia után. Szomszédos országai: Görögország, Törökország, Izrael, Libanon és Egyiptom. Ha már igazán megismerkedtünk ezzel a földi paradicsommal, el fogjuk hinni a legendát: E sziget partjai mellett született a türkizzöld CIPRUS, Aphrodité szigete az idegenforgalmi szakember szemével tenger habjaiból Aphrodité, a szépség és a szerelem Istennője. Az egész évben kellemes éghajlatot az évi 340 napsütéses nap jellemzi, a szigetet pedig arany-fövenyü, kristálytiszta vizű strandok, hófödte hegycsúcsok. Mindehhez a kedves, vendégszerető emberek. Húszperces autóbuszos utazás után megérkeztünk Larnaca legelegánsabb szállodájába, a Golden Boy négycsillagos, de ötcsillagos szolgáltatást nyújtó szállodába. Rövid pihenés után irány a Qeen Eleni hajóhoz, ugyanis ez a hajó viszi az itt üdülő vendégeket Kairóba és Jeruzsálembe. A hatalmas „bárka" 215 légkondicionált kabinjával, a fedélzeten úszómedencével, kitűnő konyhájával, éjszakai show-műsorával minden percet élvezetessé tesz. Nekünk csak egy másfél órás kellemes, hullámzó utazás jutott a Qeen Eleni fedélzetén, ahol ez alatt még egy császári lakomához hasonló ebédben is részünk volt. Aki bármely ciprusi üdülést, vagy Ciprus-Izra-el-Egyiptom hajóutat választja programajánlatunkból, tapasztalni fogja, hogy az ellátás bőséges és kitűnő, a személyzet figyelmessége és udvariassága tanítandó és követendő lenne nálunk is. Miért emlékszik már a második étkezés végén a pincér, hogy ki hány cukorral issza a kávét? Ez az ő titkuk. A turisták nagy része orosz, angol, amerikai, a magyarok még csak most kezdik felfedezni. A szigetet elsősorban gyönyörű tengerparti részei miatt látogatják a turisták, pedig az alig egykét órányi autóútra fekvő kisebb-nagyobb települések is sok érdekességet tartogatnak. A sziget fővárosát, Nicosiát kettészeli az úgynevezett „zöld vonal", amely az ENSZ-katonák felügyeletével elválasztja egymástól a görög és a török részt. A fővárostól néhány kilométerre van Aszinu kicsiny temploma, mely a bizánci freskóművészet remekeit rejti. Kurion híres romvárosa az Episzkopi-öböl partján fekszik. Már a korai kő- korszakban laktak ezen a területen, mely később Ciprus egyik leggazdagabb városállama lett. A kanyargós szerpentinen nem könnyű, de érdemes megközelíteni a ciprusiak zarándokhelyét, a Kikko-kolostort. Innen nincs messze a cédrusok völgye, melyben több mint 50 ezer ősrégi fa zöldell. A legidősebb cédrust 850 évesre becsülik. Limasol, Famagusta, ez a színhelye Shakespeare Othellójának, amelyre a tengerparton lévő Citadella Ot-hello-tornya is utal. Paphosz kikötőváros Ciprus kedvelt üdülőhelye. Számtalan látnivaló van itt a római királysíroktól, a bizánci negyven oszlopos erődítménytől a csodálatos mozaikjairól híres Dlonü-sosz-házon át az Aszklepionig, mely a világ első szanatóriuma volt. Ha jártunkban-keltünkben gyümölccsel, kávéval kínálnak meg a helybéliek, ne lepődjünk meg. Ez is a legendás ciprusi vendégszeretet része. Mondjunk csak annyit: „Ethariszto!\'" -Köszönöm! Gombás Imre Vállalkozás másképpen Péter és Mónika sikeres, fiatal vállalkozók. Multi Levél Marketing (MLM)-hálózat kiépítésével foglalkoznak. Vállalkozásuk nagyszerűsége abban rejlik, hogy a hagyományos módon történő vállalkozásindítással szemben nekik - mint ahogy az ezzel foglalkozó más vállalkozóknak sem - nem volt szükségük indulótőkére, irodahelyiségre, raktárra, személyzetre, s nincs kötött munkaidejük, mint ahogy főnökük sem. Saját karrierjüket építik, úgy, és olyan ütemben, ahogy ők szeretnék. Erről beszélgettünk. -A Multi Levél Marketing hálózati rendszeren történő értékesítést jelent, ma Amerika kereskedelmiforgalmának huszonhét százalékát ezzel a módszerrel bonyolítják - mondja Péter elöljáróban. - Magyarországon ez a szolgáltatás öt éve van jelen, a vásárlók legnagyobb megelégedésére. A lényeg a következő: kell egy sokakat érdeklő, kifogástalan minőségű termék, egy megbízható gyártó cég, az értékesítési rendszer és UlUS 21. KANIZSA - 7 AHOL A BETEG FÉNYKÉPEZŐGÉPEK GYÓGYULNAK Tonik Uizló mint a Potoclckt-ronik alkalma/itttja kezdett clcktrwiiuszerészként a fény- képezőgéptkn, sj. -aaJizálódni. Így, amikor 1993-ban átvette az Ady utcai üzlet herktí ji>- eddig megszokott főprofil to- clkkck árusítása és a fényképezőgépek javítása. - Kinek érdemes ide eljönni? -kérdezem Török László vállalkozót. - Profiknak és amatőröknek egyaránt. Meg annak is, aki márkás régi gépétől meg akar válni, vagy éppen valami hiba mutatkozik benne, amit meg kell csinálni. Fényképezőgépeket a legolcsóbb (400 Ft) gyerekgéptől a mindentudó Minoltáig (85 000 Ft) kínálunk. Bizonyos, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. De bizományba árusítok használt gépeket is, melyekhez lényegesen olcsóbban hozzá lehet jutni. Nem kell senkinek sem bizalmatlannak lennie egy használt gép iránt, még kevésbé, mint egy bizományi áruházban. Én ugyanis csak alapos átvizsgálás és esetleges javítás után kínálom ezeket eladásra. Egy Praktika vagy egy Zenit sokkal egyszerűbben használható és javítható mint egy elektronikus paneleket tartalmazó modern gép. Nem is beszélve arról, hogy az utóbbihoz az alkatrészek mennyivel drágábbak. - Az új gépekre mennyi a garancia? - A gyári garancia mindig egy év. Az ezzel kapcsolatos szervizt központilag intézik. Én garanciális szervizre nem szerződtem. Viszont a garanciaidőn túli javításokat mindenkor vállalom a legrégibb, szinte muzeális gépektől a legmodernebbekig. A régiekhez, ha kell, magam is készítek alkatrészt. Ugyanez a vakukra is vonatkozik. Egyébként is érdemesebb egy kezdő fotósnak használt, régebbi gépet venni, melynek a mechanikus berendezését könnyebb használni. - Igaz, a legszélesebb választék fényképezőgépekből van, de látok itt bőven mást is. - A sokféle - valahogy mégis a fotózáshoz kapcsolódó - másból az elemeket emelem ki, melyekből egyedi, máshol nem is igen kaphatóak is vannak. A videokamerák akkumulátorai, a hordozható telefonokhoz, órákhoz, számítógépekhez való elemek... Aztán elektronikai csatlakozók, vezetékek az antennákhoz, rádiókhoz, videók-hoz... Távirányítók, adapterek, kapcsolók, aljzatok... Felsorolni is nehéz lenne mindazt, amiért érdemes ide eljönni! Gombás Imre vállalkozó kedvű hálózatépítők. A rendszer építői megtanulják a rendszer lényegét, megismerik, megszeretik és használják a forgalmazandó terméket, valamint hajlandóak állandóan továbbképezni magukat. Együtt elemzik a meglévő és a friss tapasztalatokat, tehát ez a szisztéma egy rugalmas és képlékeny eszme, amely egyre tökéletesebbé válik. A hálózatban lévők érdeke, közös érdeke az, hogy mindenki sikeres legyen mert itt - a közélettel ellenlétben -, ha valami másnak jó, az nekem is jó, méghozzá forintban! - folytatja Péter. -A gyakorlatban ez azt jelenti - veszi át a szót Mónika -, hogy mondjuk holnaptól kutyatápot szeretnénk értékesíteni, s ezt elmondom negyven-ötven barátomnak. Közülük néhánynak tetszik a termék, ők lesznek a vásárlók Néhány belép a rendszerbe, hogy olcsóbban kapja meg a terméket, ők a spórolós vásárlók. De lesz két-három ember, akiket maga az üzlet érdekel, ók lesznek a munkatársaim. Ez az MLM-rendszer lényege. - Hogyan kerültek kapcsolatba az egésszel? - Négy évvel ezelőtt a Balato-ton dolgoztunk, magánvállalkozóként, és ott ismerkedtünk meg egy házaspárral. Magáról a rendszerről már többször hallottunk, de igazán ők értették meg velünk - megmutatták -, hogy mi az, amit magában foglal. Az a fontos, hogy az ember elhatározza, akar változtatni az életén, és tegyen meg ezért mindent, hiszen az MLM sem kínál munka nélküli gyors meggazdagodást, de az biztos, hogy a befektetett idő és energia meghozza gyümölcsét. Bella Judit *n>»H z-a vszimvm iái Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata NYILVÁNOS VERSENYTÁRGYALÁSON ÉRTÉKESÍTI a Nagykanizsa, Postakert utcában kialakított 1847/30. hrsz-ú ingatlanának önkormányzati tulajdonú részét kizárólag garázsépítés céljára. A versenytárgyaláson részt vehet bármely természetes személy, lakóhelytől függetlenül. Kikiáltási ár: 100.000 Ft/garázshely Versenytárgyalás ideje: 1996. június 27. 9.00 óra Versenytárgyalás helye: Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal I. emelet 6. és 10. számú irodájában vehető át. ÉRTESÍTJÜK A LAKOSSÁGOT, hogy a városi strandfürdő és uszoda nyitva tartása június 15-től az alábbiak szerint változik: NAPONTA 9-19 ÓRÁIG. 5 KANIZSA USZODA KFT. KANIZSA - 1996. június 21. A SZAKMA SZOLGÁLATÁBAN 8 Szerény, halkszavu, szakmáját ma is nagyon szerető, elismert szabómester a nyolcvankilenc éves szabómester a Teleki utca 52-ben lakó Kelemen József. A szakmai becsületet, a megbízhatóságot tartja elsőrendűt tényezőnek. Ma már új ruhákat nem készít, de a ja vitás, a kiigazítás aztíj konfekció* öltönyökön bizony a gyakori feladatát képezi. Az ügyfelek szerint a szakma aranykezű mestere. Egy csendes június eleji munkanapon kerestük feJ és érdeklődtünk életútjáról. - Ha jól emlékszem akkor itt Nagykanizsán a Fő út 3-ban Sörlei Zsigmond szabóságában három segéd és három tanuló dolgozott az én időmben. A polgári iskola után csak két és fél évig kellett tanulónak lennem, de ennek ellenére kitűnőre szabadultam! A vizsgamunkát egy másik mesternél kellett elkészítenem, 6 borítékolta az adott osztályzatot, melyet még másik két mester értékelt. Az egyöntetű kiváló értékelés akkor nagy dolognak számított. Az is igaz, hogy a sikert előrevetítette az előző évi sikeres, szép, ízléses vizsgamunkám is. A jutalom egy tízkoronás arany volt, amelyet jól egészített ki Petőfi Sándor kétkötetes költeményeinek gyűjteménye is. - Hogyan alakult a sorsa a segédlevél megszerzése után? - Segédként a tanítómesterem- A szakmák jó része az álla-gosnái nagyobb kézügyességet, leleményességet igényei a művelői részéről. A közelmúltban a gunii javitó szakma két kanizsai elismert mesterével, idős Jakab Lászlóval és fiával folytattunk be-szélgetést a szakma múltjáról , jelenéről és jövőjéről. - Czetkó Mátyás gumijavító mesternél sajátítottam el a szakma alapjait 1943-47 között, itt Kanizsán - mesélte bevezetőjében a ma már nyugdíjas mester. -Akkor a gumijavító munkák voltak túlsúlyban, de a téli időszakban az akkor divatos gumicipők, hócipők, és a gazdacsizmák javítása. nél maradtam, majd három év után önálló férfiszabó lettem. Mestervizsgát 1946-ban tettem. A vizsgafeladat zakó és nadrág kiszabása volt. Később kilenc hónapig dolgoztam az orosz városparancsnokságon, mérték után tiszti egyenruhákat vártam - szabtam. Sajnos a műhelyemet teljesen szétdúlták, ha hiszi ha nem egy ollóm se maradt! Nyolc-tíz éve már csak takaréklángon dolgozom. Jaj majd elfelejtem, hogy a papoknak rendszeresen reverendákat, a civil személyeknek öltönyöket és nagykabá-tokat készítettem. - A konfekcióipar előretörése mennyire határolta be a munkaterületét? - A konfekcióipar előretörésével csökkent az újruha-készítési kedv, sőt az utóbbi három évben már új ruha készítése sem fordult elő. A javítás tölti ki a munkaidőm fő részét. - Mi a szép a szakmában? - Talán azzal kell kezdenem, hogy nem szabó akartam lenni. JószUleim a tanítói pálya felé talpalása adott folyamatos munkát. 1945 után fordult a világ. Az autóipar fejlesztése magával hozta az erőgépek, így a Zetorok, nagy Superek, Utosok, a Dutrák és egyéb típusú járművek nagyméretű gumijainak a speciális javítását. Erre az időszakra tehető a gumiipar lényeges magyarországi felfutása is. Közben üzemek, vállalatok műszaki gumiigényeinek a javítását és gyártását is vállaltuk. Első műhelyünk a Fő tér 13-ban, akartak irányítani. Kilencen voltunk testvérek, a Rózsa utcában laktunk, szűkös körülmények között, bizony nem gondolhattam komolyan a továbbtanulásra, a szakma mellett kellett döntenem. A megélhetési gondok miatt a nyári szüneteket is átdolgoztam, nem volt pihenőidő a nyári két hónap... A szakma igénye magával hozta, hogy egyre igényesebb munkákat kellett végrehajtanom és ez egy sajátos követelményt is kialakított bennem. Ahogy arról már említést tettem 1945 után újra kellett indulnom. A nehéz indulásra jellemző, hogy sapkákat, gyereknadrágokat is készítettem, amit a környező falvakban élelmiszerért elcseréltem. A családomnak és természetesen nekem is élnem kellett és bizony ez egy hathatós mozgatórugó volt az életemben. - Milyen volt az ismeretségi köre? - Nem panaszkodhatok! A széles körű ismeretség magával hozta, hogy népiesen szólva széles míg a későbbi telephelyünk az Erzsébet tér 20-ban volt. Sajnos a vállalat a fejlesztésekbe nem folyt bele, így a műszaki termékek gyártása helyett a szállítószalagok gyártása került előtérbe a Zalaegerszegi szállítógépgyár számára. A cég, - a Finommechanikai Javító Vállalat 1970-ben a gumiműhelyt felszámolta. Ekkor kezdtem önálló vállalkozásomat a Teleki u. 39. szám alatt. Az ügyfélkör hozzám pártolt, sőt rövid időn belül bővítést tudtam végrehajtani. Új terméknek számított az ékszíjede, egyéb speciális műszaki cikkek gyártása a Kanizsa Bútorgyár, a Coca-Cola üzem és a Csengery úti Izzó Lámpagyára részére. A gumihiányos időszakban előtérbe került a gumiköpenyek újra-futózása több gumitípusnál speciális szerszámmal, egyéves garanciával vállaltam az elvégzett munkát. Ekkor két segéddel dolgoztam. A Teleki utcai műhelyt kisajátították, lakásépítési célra. Az új műhelyt a Téglagyári utcában létesítettük 1978. szeptember elsején. Jelenleg nyugdíjasként segí- skálán mozogtam. A huszonhárom éves koromban a Deák téren létesített üzletemben a tizenöt év alatt hét tanulóm volt. A többségük a szakmában maradt, míg egy részük más szakmára lovagolt át, az egyik szakember Angliába vándorolt ki. A szövet beszerzése akkor hiánycikknek számított, tudom, hogy ma már ez hihetetlennek tűnik a lap olvasói számára... Nem jelentett gondot az öltönyök készítése mellett a télikabátok készítése sem. - Szellemi frissességét minek köszönheti? - Minden ami a világban történik érdekel! A politikában sohasem vettem részt, de van véleményem... Sokat olvasok és olvastam az évek során. A rádióban és a tévében a hírek, a zene és a sorozatműsorok érdekelnek. Szabadidőm jó részét két lányom, nyolc unokám és kilenc dédunokám körében töltöm, sajnos néhányan távol laknak tőlem, de kölcsönösen keressük fel egymást, ez is a frissességem egyik mozgatórugója. Bödör Béla FIA tek, a ma már a fiam irányítása alatt álló középműhelyünkben. A beszélgetésünk másik részébe bekapcsolódó ifj. Jakab László alapszakmája magasépítési technikus. A szakmában öt évig dolgozott a Zalaterv Nagykanizsai Kirendeltségén. Szabadidejében egyre jobban bekapcsolódott a családi vállalkozásba. A gyakorlat megszerzése után a Budapesti Irinyi Vegyipari Technikum gumiipari szakán kitűnő eredménynyel gumiárukészítő és -javító vizsgát tett. - Édesapámtól 1988-ban vettem át a stafétabotot, a műhely irányítását. Természetesen nem „főnök" vagyok, hanem nagyon is aktív dolgozója kis vállalkozásunknak, szeretem ezt a munkát... A gépesítettség minden igényt kielégít. A műszaki gumik gyártásán túl, gumiössze- és szétszerelő készülékekkel, speciális présgépekkel, minden alapanyaggal rendelkezünk. Nem jelent gondot a személy- és a tehergépkocsik köpenyeinek, belsőinek a gyors szerelése sem. Bödör Béla Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 8800 Nagykanizsa, Platán sor 3. Tel./fax: (93) 310-282, (93) 312-138 A Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola az 1996/97-es tanévben ötödik évfolyamot indít érettségizettek részére az alábbi szakképesítések megszerzésére: számviteli ügyintéző (képzési idő 1 év) , középfokú titkár (képzési idő 1 év) - menedzserasszisztens (képzési idő 2 év) " A képzés nappali tagozaton történik. Részletesebb felvilágosítást sze-\' mélyesen az iskolában, illetve a 93/310-282-e\'s telefonszámon adunk. | Jelentkezési lapok az iskolában igényelhetők. í Jelentkezési határidő: 1996. augusztus 23. APA ÉS A 1996. június 21, I KANIZSA - Winded* I JnRGflílVJnUITO KFT. 8800 Nagykanizsa, Csengery u. 89. TelTtax: 06-93-314-357, Mobil: 06-30-476-678 SZOLGÁLTATÁSAINK: & Haszonjárművek javítása, hatósági vizsgára való felkészítése, vizsgáztatása (tehergépkocsi, autóbusz, pótkocsi). Ls> ADR-re való felkészítés, vizsgáztatás. s ABS fékrendszer szerelése. Keleti és nyugati típusú járművekre katalizátorok felszerelése. c& Alkatrész és gumi forgalmazása, értékesítése. íí> Gázolaj-értékesítés. <5> MOL olajak értékesítése. GAZ hivatalos márkakereskedés és szerviz GAZ típusú tehergépkocsik értékesítése 1,5 t-től 4,5 t-ig (fix platós, billenőplatós, dobozos nükrobusz, duplafülkés, hat személyes) íS> 4,5 t-ás kivitelű szemétgyűjtő konténer szállítók, sepró autó, szippantó autó O Építőipari, mezőgazdasági és forgórakodó gépek értékesítése. ÉRDEKLŐDNI: Járgányjavító Kft. 8800 Nagykanizsa, Csengery u. 89. Tel./fax: 93/314-357 Mobü: 60/476-678 KAPCSOLOK ES Szerelvénybolt ¦¦%mmms# villany-,víz-és IDOMOK BOLTJA fűtésszerelőknek lioo m Nagykanizsa, Király u. 2% járólapok, falicsempék fürdőszobai felszerelések szaniteráruk Vogel & Not radiátorok gázkészülékek Cs~~— 6 é KAPCSOLOK ES IDOMOK BOLTJA Szerelvénybolt villany-, / \\ víz- és fűtésszerelőknek kJ) Nagykanizsa, Király u. 29. KELLEMES KÖRNYEZET, SZÍNVONALAS VENDÉGLÁTÁS Bankettek, üzleti ebédek, vacsorák, esküvők, családi rendezvények lebonyolítására válassza Nagykanizsán a CENTRAL ÉTTERMET. irk. CENTRA! CENTRAL HOTEL A A QJ^ H-8800 Nagykanizsa, WtjDr*^ Erzsébet tér 23. Tel.: (0036) 93/314-000 Fax: (0036) 93/310-111 LÉGKONDICIONÁLT * AIR CONDITIONED 10 KANIZSA - TKuie áiUtc«c? 3 1996. június 2i. MIRE KÖLTENÉ? A közelmúltban mintegy félmilliárd forintnyi privatizációs bevétellel gazdagodott a város. A polgármester szerint várhatóan újabb százmilliók kerülnek a városi kasszába. A KÖGÁZ privatizációjából befolyt összeg felhasználásáról kérdeztük meg mind az utca emberét, mind a képviselőket. Vajon mire fordítanák a pénzt? KALMÁR ISTVÁN - Megértem azoknak az álláspontját, akik a privatizációs bevételek felhasználásának irányáról gondolkodva olyan célokra fordítanák a pénzt, amellyel az egészségügyi, kulturális, közművelődési szférát lehetne fejleszteni. Valóban szükség lenne új könyvtárra, illetve jogos igény lenne a Tamóczky Attila által vonal alattinak nevezett feladatok elvégzése, de véleményein szerint a privatizációs bevételeket most nem ilyen célra kell fordítani. Mivel a privatizációs pénzbevétel a város, az önkormányzat vállalkozásából származik visszaforgatni is ilyen irányba kellene, vállalkozási célú fejlesztésre. Ha ennekfolytán később működési bevételekhez jutunk abból leltet fordítani egészségügyi és kulturális célokra is. Nem tehetjük, hogy kétszáz vagy több millió forintot működési céllalfeléljen a város, hogy ez a nem kis összeg elaprózódjon, mert ez a vagyonfelélés egy formája lenne. MARTON ISTVÁN - Ez a kérdés számomra szinte nem is kérdés, mert annyira magától értetődő, hogy a privatizációs bevételeket vagyonfelélésre nem lehet felhasználni. A korábbi va-gyonnövelési céllal felvett hitelein- ket illetve azok piaci kamatait kellene ezzel a pénzzel kiváltani. Mondok egy példát. Százmillió forint hitel harminckét százalékos kamattal - ha a két következő évben törlesztem vissza -, már negyvennégy millióval többe kerülne, mire visszatörlesztenénk Akkor, amikor a betéti kamatok megnövekednek huszonöt-huszonhat százalékra és mi harminckét százalékot fizetünk az általunk felvettekért, akkor a kamatveszteségünk hat-hét százalék Gondolom, látszik hogy felnőtt embernek nem is nyújthat más alternatívát a privatizációs bevétel mint ennek a visszafizetését. Semmilyen körülmények között nem fizetném ki az 1985 és 1990 között felvett lakásépítési illetve vásárlási hiteleket, mert azok 3-8,4 százalékig terjedő kamatozásúak. Ezen nyerünk de ahol a mi pénzünk kamatoztatásától eltérően, lényegesen többet kell fizetni ott, ahol mi vesszük fel a hitelt a kamatért, azt ki kell váltani. Ennek az alappéldája a kórház amely rekonstrukciója három évre lekötötte a város összes ilyen irányú erőforrását. Ha ezen hitelek és kamatok kiváltása után valami maradna, akkor kell jól meggondolni, mit tegyünk Úgy gondolom, a maradék pénzt lekötni, de még inkább jó részvényeket venni rajta, az lényegesen jobb megoldás, mint óriási kockázatú vállalkozásba fogni és a végén széttárni a karjainkat, hogy itt is elment néhány száz millió. Egy héttel ezelőtt egy tévé-vitában a polgármester engem pesszimizmussal vádolt meg, mert azt mondtam, hogy a mintegy háromszázötven millió hiteltartozás közel százötven millió kamatterhével együtt közel félmilliárdos tartozást takar. Amennyiben változtak a kondíciók, azt az augusztus 27-i közgyűlés után tudjuk meg. Ha ránk szakadna valami főnyeremény vagy a privatizációst bevételekből hihetetlen mennyiségű pénz jönne - ami nem igaz -, akkor lehetne gondolkodni, hogy milyen városi vagyont növelő beruházásokba fektessük. Attól mindenkit óvnék hogy mintegy egymilliárdos beruházásba ugorjunk ahol a részünkkel csak nagyon pici tulajdonosok lehetnénk Ez csupán arra lenne jó, hogy a mi pénzünk bukjon. BICSAK MIKLÓS - Mint iparos ember, én úgy látom, hogy ezeket a privatizációs bevételeket városunkban olyan célra kellene fordítani, amely a jövő szempontjából rendívül fontos. Ilyen, hogy a fiatalok számára épüljenek lakások A zalaegerszegi önkormányzat ebben az évben félmilliárdot költ lakásépítésre. Ezt követendő példának tartanám. Olyan vállalkozókat segíthetnénk ebből a pénzből telkekkel, akik a szolgáltatásaikkal kommunális és iparűzési adójukkal bőségesen visszajuttatnák a pénzt a város kasszájába. Először nekünk kellene megadni a lehetőséget, hogy később az eredmény a városnáljelentkezzék A városszéli településeknek - Bagola, Miklósfa, Palin -szociális, kulturális téren lehetne támogatást adni. Sok helyen még probléma az is, hogy nincs gyógyszertár. Ezeknek a településrészeknek rengeteg olyan problémájuk van, amit talán csak a településrész képviselői éreznek át. Vannak olyan hiányosságok amelyekmeg- oldására nem a huszadik század végén kellene, hogy sor kerüljön, hanem már régen meg kellett volna őket oldani. A régi Palin csatornázását vagy a miklósfai városrész csatomázását említeném, de mást is mondhatnék mert pillanatnyilag egyetlen peremkerület sincs csatornázva. A lakosság vállalna a közterhekből, ha látná, hogy a város ezekből a pénzekből meg akarja oldani a neuralgikus problémákat. Ha már a csatomázást említettem, ez nemcsak a lakosság szempontjából probléma, hanem a szigorodó környezetvédelmi előírásoknak is meg kellene felebúink. A jövő embere szempontjából ma már elodázhatatlan ezek megoldása. RÖST JÁNOS - A privatizációs bevételeket semmiképpen nem használnám fel működési célra. Ellenben hiteltörlesztésre vagy fejlesztési, beruházási programok megvalósítására javasolnám fordítani az önkormányzatnak. TARNÓCZKY ATTILA - Azt gondolom, hogy elsősorban a város anyagi helyzetét kellene rendbe termi abban az értelemben, hogy minden adósságától meg kellene szabadítani. Ennyivel tartozunk a városnak is és a minket követő testületnek is. Ha marad még ezen kívül pénz akkor én nagyon szívesen látnám a városi könyvtárnak a megépítését akár a mozi sorsának a rendezésével egybekötve. El tudom képzelni, hogy a mozi hátsó fele a leendő könyvtárnak szerves része lehetne, hiszen a mozival is alapvető problémáink vannak Ha még mindig maradna a pénzből, vagyongyarapításra fordítanám. Olyan beruházásokba fognék amelyek hosszútávon kamatoznak Ebbe sok minden belefér, a vásárcsarnoktól a földterület-vásárlásig, de semmi esetre sem költenem el látszat nélkül. * * * - Szerintem munkahelyeket kellene elsősorban teremteni, mert a város ebből a szempontból nagyon rossz helyzetben van. Az teljesen mindegy, hogy kis, vagy nagyvállalatokat hoznak létre, csak az a lé- 19%. június 21. KANIZSA - me áöitenél 2 11 nyeg, Aogy ramé/ töí>L> embert foglalkoztasson - mondja a harminc esztendős Németh Csaba, aki jelenleg utcai könyvárusként dolgozik. * * * - Jó lenne, ha ez a pénz befolyna az önkormányzathoz - sóhajt egy nagyot a kérdés hallatán Vígh Gá-bor nyugdíjas. - Ha rajtam múlna, én a sérült gyerekek sorsának jobbra fordítására költenem, és több pénzt adnék a leszázalékolt, kispénzű nyugdíjasoknak. * * * - Mit tennék? Felújítanám a városban lévő utakat, több szemetesedényt helyeznék el az utcákon, főleg csikktartókat, mert a dohányosok tényleg nem tudjákhová dobni az elszívott cigarettákat. Az egy másik dolog, hogy az utcán nem illik rágyújtani... Ebből a pénzből ingyenes parkolókat hoznék létre, és zöldövezeteket alakítanék ki, de ami a legrosszabb, az az utak állapota. A csatornafedél kilóg, az autó rámegy, zörög, csitteg-csattog. Az autóbuszmegállókra is ráférne a felújítás, és a közbiztonságot is meg kellene erősíteni. A Sétakerten esténként félelemmel vágnak át a fiatalok - sorolja a teendőket Szabó Ferenc negyvenhárom éves irodagép-műszerész. * * * - Én visszaforgatnám ezt a pénzt a gazdaságba, vegyesvállalatokat hoznék létre, és munkahelyeket teremtenék Ebben a városban folyamatosan szűnnek meg a munkahelyek mennek tönkre a nagyvállalatok, hadd nemondjakneveket. Szóval én visszaforgatnám a gazdaságba. Ez egyértelmű - így Kelemen Sándor könyvelő. - Ha elég nagy lenne az összeg, ingyenes parkolókat építenék, zöldövezetet hoznék létre, és építenék egy bevásárlóközpontot — mondja röviden Szabó Zoltán huszonhét esztendős MÁV-dolgozó. * * * - Lakást adnék a fiataloknak, vagy legalábbis könnyűének a fizetési terheken - feleli a kérdésre egy magát megnevezni nem kívánó hölgy. * * * A fenti véleménnyel ért egyet Annus néni is, egy belvárosi üzlet eladója. - Azon kívül, hogy lakást adnék a fiataloknak, munkahelyet is biztosítanék számukra, mert igenis a munkanélküliség miatt van ez a sok válás és öngyilkosság. Miért kell az öregeknek hetven éves korukig dolgozni, amikor a fiataloknak nincs munkája?! Nem úgy kell munkahelyet teremteni, hogy mindent privatizálunk hanem kötelezni kellene a munkáltatókat, hogy legalább tíz évig eltartják a dolgozóikat! * * * - Én szétosztanám ezt a pénzt az olyan munkanélküliek — főleg az idősebbek - között, akiknek önhibájukon kívül nincs munkájuk Bár nem biztos, hogy ez lenne a legfontosabbfeladat a városban, én mégis ezt tenném - jelenti ki Fleskó Margit, harminchat éves piaci eladó. * * * - Ezekre a pénzekre nagyon rászorulnának az iskolák az óvodák, a kulturális intézmények, de nagyon rossz az utak állapota, és minden csupa szemét. A köztisztaság szempontjából is nagyon nagy szükség lenne pénzre, ha egyáltalán ezekre lehetne fordítani - vélekedik Magyar Katalin, huszonkilenc éves személyi titkárnő. * * * - Szerintem elterelő utakat kellene kialakítani, nagyon rossz a közlekedés a belvárosban. Sétálóutcákat is létre lehetne hozni -mondja Víg Istvánné negyvenhat éves tanárnő. * * * - Én fellendíteném a turizmust, rendbe hoznám a Csónakázó-tavat, és ezzel egyben munkahelyeket is teremtenék - mondja határozottan Barta László, harmincéves állattenyésztő, majd hozzáteszi, talán átalakítaná a belvárost, kitiltaná a forgalmat a központból, és a külváros felé terelné el. Ha rajta múlna... L.I-BJ. ÜNNEP ÉS BÚCSÚZÁS Június elején az adventista kápolnában gyűltek össze a hivők - mintegy kétszázan -, hogy méltó módon ünnepeljenek meg egy jelentós évfordulót, a gyülekezet hetvenötödik „születésnapját". Az eseményen jelen voltak a Zala megyei gyülekezetek tagjai, prominens egyházi vezetők, valamint az adventista egyház lelkészei. A helyi gyülekezet életében bizonyára jelentős változást hoz majd, hogy - hét és fél évnyi szolgálat után - ezen a napon köszönt el Nagykanizsától Kormos Tivadar lelkipásztor, hogy másutt folytassa munkáját. A zsoltárok szünetében vele, valamint utódaival, Gyűrűs Istvánnal és feleségével váltottunk szót. - Már gyerekkoromban mondták, hogy egy kicsit koravén vagyok, látták, hogy isten felé tendálok, próbálok neki szolgálni. Aztán húszéves koromban fogalmazódott meg bennem, hogy mindenképpen szeretnék lelkipásztor lenni, mert éreztem, hogy isten hív. Ekkor iratkoztam be a Teológiai Főiskolára Budapesten. Ezerkilencszáznyolcvankilenc januárjától voltam a nagykanizsai gyülekezet lelkésze, nagyon szép időszaka ez az életemnek - emlékezik vissza Kormos Tivadar. - Igyekeztem a város szolgálatába állni, különböző programokat szervezni, hogy valóban a város jólétéért munkálkodjon ez a kis gyülekezet. Úgy érzem, sikerült beilleszkednem - beilleszkednünk - a kanizsai emberek közé. Nagyon jó érzés volt, amikor - kicsit félve, félszegen -Kanizsára érkeztem, mert éreztem, aztán később tapasztaltam, hogy az emberek nagyon barátságosak - mind a városvezetői, mind a „ hétköznapi" emberek tényleg mindenki segítőkész volt. Nagyon jó szívvel emlékezem erre a csaknem nyolc évre, kicsit én is kanizsainak érzem magam, már csak azért is, mert az egyik lányom itt született. - Miért köszön most el? - Ez év március hatodikán egy területi választókonferencia volt Budapesten, amelyen a Tisza-vidéki és a Duna-melléki egyház képviselői vettek részt. A nagykanizsai egyházkerület a du-namelléki egyházterülethez tartozik, s ezen a konferencián a választótestület a dunamelléki terület elnökévé választott. Ez azzal jár, hogy - mivel a székhely Budapesten van -, a fővárosba kell költöznöm. - Nehéz szívvel megy el? - Vegyes érzelmek vannak bennem. Egyrészt, mert sok minden ide köt -például ez az épület is, a Segítség Háza, amelyet nagy nehézségek árán sikerült átadnunk-, de ugyanakkor érzem, hogy isten új kihívásokat készít számomra, s tudom, hogy ehhez erőt is ad. - Ahogy közeledtem Nagykanizsa felé, összeszorult a torkom, kicsit féltem az ismeretlentől, hiszen Kiskunfélegyházáról jöttem ide a lányommal és a feleségemmel, aki szintén lelkész -mondja Gyűrűs István. - Még szokatlan a hely, szinte senkit sem ismerünk Szeretnénk megfelelni az elvárásoknak amelyek minden bizonnyal magasak lesznek hiszen egy olyan lelkész nyomába kell lépnünk, aki köztudottan nagyon nagy munkát végzett. De hiszem, hogy isten segítségével sikerülni fog. Alapvetően ugyanazt a munkát végezzük majd a feleségemmel, amit az elődünk folytatjuk az általa elkezdett egészségnevelési programot is. új dolog talán csak a stressz-szeminárium, amivel szeretnénk majd a város és környéke lakosságának rendelkezésére állni. BJ. KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ Június 25.21.00 PEZSGŐ KABARÉ KOKTÉL Közreműködnek. Antal Imre, Mikó István, Sáfár Anikó, Boros Zoltán, Rátonyi Hajnalka Július 10. 21.00 ÜLDÖZNEK A NŐK - zenés bohózat A Pécsi Nemzeti Színház előadása Főbb szerepekben: Fillár István, Unger Pálma, Moravetz Levente Július 31. 21.00 PÜNKÖSDI KIRÁLYSÁG - zenés komédia A Marosvásárhelyi Színi Akadémia előadása A színházi bérlettulajdonosoknak 100 Ft kedvezményt biztosítunk. 12 ( KANIZSA - GeAféltetitU Olaj kontra MKSZ Az országos sportági szakszövetség, az adott szakági irányítók, az NB l-es és alacsonyabb minőségi osztályokat gondozó vezérkarok az utóbbi időszakban egyre jobban kerültek reflektorfénybe. A többségnél ugyan szervezetten és rendezetten mennek a dolgok, élő kapcsolatot alakítottak ki a klubokkal, a résztvevőkkel, de néhány szakszövetség kilóg a sorból. Köztük a Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége, amely az eltelt bajnoki évadban „újított", több olyan intézkedést tett, amely nem szolgálta a sportági csapatok helyzetét, sőt kimondottan a többség ellen hatott. Az Elnökség néhány csapatnak, élvonalbeli játékosnak kedvezett akkor, amikor lehetővé tette a tartalék-csapatok élesben történő szerepeltetését, a kettős játékengedélyeket az NB I B-ben, miközben teljes volt a bizonytalanság a feljutás kérdésében. A döntés egy szűk rétegnek jól jött, ám a második vonalban szereplő csapatok többsége joggal tiltakozik a megkülönböztetés, az egyoldalúság miatt, köztük az Olajbányász SE női NB I B-s csapata, a szakosztály vezetés. - Felháborítónak tartjuk az MKSZ Elnökség e témában folytatott gyakorlatát s mi már korábban Is jeleztük hogy a kisebbség akaratát egy bajnoki rendszerre nem szabad ráerőltetni s mindent megteszünk annak érdekében, hogy az új bajnokságban szüntessék meg a helytelen döntésüket - kezdte Pát-kai József, az olajosok szakosztályvezetője. - Mi a fő probléma? -Az NB I B-t lejáratták a csapa- tok többségének véleményét mellőzték és helytelen határozatuk befolyásolta a bajnokság végeredményét is. - Kik élvezték a kedvezményt? - Elsősorban a besorolt NB l-es tartalékcsapatok no és azok a tüz-közelben lévő együttesek, amelyek lehetőséget kaphattak arra, hogy kettős játékengedéllyel szereplőjátékosokat foglalkoztassanak, vagyis a fővárosi együttesek és a dunaújvárosiak A többi csapat volt a mellőzött, amelyeket hátrány ért. - Hogy érti ezt? -A tartalék-csapatoknak csak a játék a mérkőzés kellett s így voltak a kettős játékengedéllyel rendelkezők is. Az előzőek köztük a Fradi és a Győr II. kinőtte ezt a mezőnyt, nyerhettek élen is végeztek de hát feljebb nem kerülhettek hiszen egy klubnak két élvonalbeli csapata nem lehet. így aztán többször is olyan játékosokat is szerepeltettek akik jogosulatlanok voltak ezt késve felfedte a szövetség s az ellenfelek sorra kapták a bajnokipontokat. - Az Olaj is kapott ajándék pontokat? - Mi nem, mert ellenünk tiszták voltak a csapatok de több rivális is jól járt. így aztán izgalmassá tették a bajnoki hajrát az alsóházban, ahol nagy volt a bizonytalanság. - Miként zárult a bajnokság? - Nagy volt a tanácstalanság, a szövetség vezetése kapkodott, mivel az irány nem volt kimunkálva. Végül is a bajnok fradisták a második győriek mögött a harmadik helyen végzett BHG kapott lehetőséget az NB l-es minősítő osztályozóra. - Mi lehet a megoldás? - Többségi álláspontot képviselünk ebben a kérdésben, és közösen tiltakoztunk az MKSZ Elnökség érvényben lévő határozata ellen. - Mi ennek a lényege? - Először is arról, hogy a céllal, azaz, hogy kapjanak játéklehetőséget a tartalékcsapatok egyetértünk Ugyanakkor követeljük hogy elért eredményeik ne számítsanak be a bajnokságba, hiszen így az egész bajnokságot irreálissá teszik. A másik, hogy vizsgálják felül a kettős játékengedélyeket és ne kapjanak jogtalan előnyöket a csapatok Ugyanakkor azt is követeltük hogy a bennünket érintő kérdésekben konzultáljanak velünk és ne az NB I B-s csapatok véleménye nélkül hozzák meg a döntéseket. Szerintünk a vezérkar van miértünk és nem fordítva, tehát fejünk fölött ne hozzanak ránk nézve hátrányos döntéseket. - Mit remélnek? -A második vonal többsége egységes. Nem engedhető meg, hogy szórakozzanak velünk meg a bennünket támogató szponzorokkal, szurkolókkal. Nem engedhető meg a bajnokság újbóli lejáratása, a szövetségi vezérkar ebben a témában eljátszotta egyszer magát és ezt újból nem teheti meg. -És ha mégis? - Akkor mi sem leszünk tétlenek Az országos sportvezetéshez fordulunk de remélem, hogy erre már nem kerül sor - mondta végezetül a szakszövetségi vezérkar ellen tiltakozó szakosztályvezető. Balogh Antal A gyógyulás lehetősége adott A Pécsi Rádió egy, a közelmúltban végzett felmérése szerint -az iskolások között - a dunántúli régióban Zala megyében a legmagasabb a rendszeres alkoholfogyasztók száma. A „rangsorban" - kevéssel lemaradva -mögöttünk áll Somogy, Baranya és Tolna. Meglepő, szomorú tény, hogy már a tizennégytizennyolc éves korosztályban is jelentkezik az alkoholizmus, s cz a tendencia várhatóan csak rosszabb lesz. Dr. Kökényes Marianna pszichiáterrel - többek között - a jelenség mögött meghúzódó egészségügyi-szociális problémákról, a gyógykezelés lehetőségeiről beszélgettünk. - A statisztika talán abból a szempontból nem meglepő, hogy a 1996. június 21. megyében - a földrajzi, éghajlati adottságokból következően - köztudottan sok a szőlősgazda, így szinte minden családban akad valaki, aki rendszeresen fogyaszt kisebb-nagyobb mennyiségben alkoholt - mondja a doktornő elöljáróban. - Kit nevezünk alkoholistának? - Azt, aki rendszeresen, szenvedély szerűen ,,használja" az alkoholt, ami azt jelenti, hogy az illető olyan mennyiségben fogyasztja az alkoholt, hogy ha egy-két napig nem jut hozzá, rendkívül erős késztetést érez arra, hogy bármi áron megszerezze - pénzt lop a felesége/férje pénztárcájából, hitelt vesz fel, hegyi pincéket tör fel, és még sorolhatnám. Egyfajta gátlástalanság alakul ki, morális értékvesztés. Minél korábban kezd valaki alkoholtfogyasztani, annál nagyobb a valószínűsége, hogy dependens, Juggő személyiséggé válik egy idő után már nem tud az alkohol nélkül létezni, az alkohol hiányában olyan tünetek lépnek fel - agresszivitás, szorongás -, amelyek azt eredményezik hogy újból és újból innia kell. Az alkoholfogyasztás fiatal korban rendkívüli mértékben gátolja a testi-szellemi fejlődést, és az is megfigyelhető, hogy az alkoholisták családjában jóval több a szellemileg sérült vagy visszamaradott gyermek Sajnos egyre több szülő már egészen fiatal korban alkoholt ad a gyermekének azt gondolván hogy ezzelnem árt neki, sőt, inkább használ A jelenség az egészségügy szinte minden területén komoly problémákat okoz. A leggyakoribb tünet a máj elzsí-rosodása, a kötőszövet átalakulása, a nyelőcső ereinek kitágulása, a gyomor nyálkahártyájának károsodása, elhalása. Ezért van az, hogy a krónikus alkoholisták fogynak mert az elfogyasztott élelmiszer nem tud a kellő mértékben felszívódni a szervezetben. A szív is nagy mértékben károsodik egyrészt ugyanágy elzsírosodik, minta máj, másrészt tónustalanná válik, ezáltal a keringési rendszer egyensúlya felborul. A központi idegrendszer is „elintette válik", azáltal, hogy a B-vitamin felszívódási Modelleket keresünk! Fiatal, csinos, szexis és változékony erotikus produkcióhoz: újság—film, tv—foto és show -ha, LÁNYOK ÉS FIÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK. } JELENTKEZÉS: % 6.29.12-15 óráig Nagykanizsa, Eötvös tér 28. i Cola Club & Disco : il 1996. június 21. ( KANIZSA - SeáféífttéAeá J 13 zavara perifériás idegtüneteket -állandó lábikragörcsöt, zsibbadást, hangyamászás érzést - okoz, a szürkeállomány leépülése pedig feledékenységgel, memóriazavarral, rossz esetben teljes elbutulás-sal jár. A rendszeres alkoholfogyasztás hirtelen abbamaradása is nagyon veszélyes, az idegrendszer működése megbomlik ami egy teljesen zavart állapotban, úgynevezett delíriumban nyilvánul meg. A beteg - változó mértékben — tájékozatlan, látomásai vannak főleg apró élőlényeket, bogarakat, egereket vél felfedezni, és olyan dolgokat tapasztal, amelyekegy elmebajos tünetcsoporthoz hasonlítanak Ez az állapot kórházi ellátást, folyamatos megfigyelést igényel Mindezek oda vezetnek hogy az illető képtelen magát ellátni, szociális otthonba kerül leszázalékolják, sok esetben a család is tönkremegy. Tehát az alkoholizmus egyrészt orvosi, de nagyobb részt szociális probléma, és sokszor várják a betegek az orvostól hogy ez utóbbiakat is megoldja. Ezeket azonban az egészségügy nem tudja felvállalni. - Mennyire gyakori, hogy az alkoholista beteg pszichiáterhez fordul? - Ez eléggé ritkán fordul elő, általában a család keresi a pszichiátert, akkor, amikor az alkoholizmus már tíz-tizenöt éve fennáll, és a beteg olyan tüneteket produkál, olyan szokásokat vesz fel, amelyek a környezet számára már teljesen elviseUietetlenek. A probléma az, hogy a beteg - a családja, a körzeti orvosa nyomására - ugyan beleegyezik abba, hogy eljön pszichiáterhez, de igazából, belülről nagyon kevesen motiváltak, nagyon kevesen akarnak tényleg abszti-nenssé válni. - Mit tud tenni ilyen esetben a pszichiáter? ¦ ^ - Ilyen helyzetben tűzoltás folyik az akut tüneteket kezeljük Nagyon nehéz megmagyarázni a hozzátartozóknak hogy ha valaki nem akar erről leszokni, ha nem tud szembenézni az alkoholizmus tényével, ha nincs arról meggyőződve, hogy amit csinál az senkinek sem jó, akkor mi tehetetlenek vagyunk az ilyen beteg nem fog leszokni, csak ha saját maga hatá- rozza el Úgy leszoktatni beteget, hogy őnem akarja, egyszerűen lehetetlen. Régebben voltak börtönszerű zárt intézmények—Szegeden, Nagyfán -, ahol a kezelésre kötelezett^.) betegek kezelése úgy folyt, hogy hónapokig nem hagyhatták el az épületet, szoros felügyelet alatt álltak de a tapasztalatok bebizonyították hogy az itt elért absztinencia csak időleges, ha a beteg kikerül az intézetből szinte azonnal újra a pohár után nyúl Még egyszer hangsúlyozom — és ez nem magánvélemény, hanem tény -, hogy belső elhatározás, akaraterő és támogató családi háttér nélkül nincs az az orvos, aki a beteget absztinenssé teszi. Remény persze van, a gyógyulás lehetősége adott, ha a beteg felismeri a problémát, s hajlandó tenni azért, hogy megszüntesse. _BJ. Az oltárkép modellje A szerkesztőségben gyakran megfordul egy idős hölgy, s mesél erról-arról. Legutóbbi látogatása alkalmával elmondta, hogy a fodrásznál megismerkedett valakivel, aki beszélgetés közben megemlítette, hogy ifjúkorában, ezerkilencszáznegy-venkettőben, egy oltárképhez állt modellt a lányával, s ez a kép most a pölöskefői templom dísze. Felkerestük hát Kocsis Józsefnél, a modellt, s ő készségesen elmesélte különös-kedves történetét. - Hát, kérem szépen, az úgy volt, hogy a Tüttő fényképész úrnak jó ismerőse voltam, egy időben nála takarítottam a műteremben -mondja Mária néni. - Szegények voltunk minta templom egere, muszáj volt minden munkát elvállalni. Aztán elkerültünk Kanizsáról én már tizenhét éves koromban a csepeli gyárban dolgoztam, 1928-ban. Az egyik nővérem Pestre ment férjhez, ő hívott, hogy látogassam meg. Lakott nála egy fiatalember albérletben - a későbbi férjem... 1940-ben jöttünk vissza, mindent újrakezdtünk Amikor hazajöttünk felkerestem a Tüttő urat, és volt nála egy segéd, aki retusálni szokott, meg egy festőművész, Sándor Má- tyás, ő mondta, hogy kapott egy megrendelést, afelsőrajki templom oltárképét kellene megfestenie, de nincs hozzá modellje. A Tüttő úr rám nézett, és megkérdezte a festőt, hogy nem felelnék-e meg. ő azt mondta, nagyon is megfelelek kérdés, hogy vállalom-e. Persze akkor még csinos, vékony fiatal nő voltam. Azt mondtam, nagyon szívesen vállalnám, de ehhez a férjem beleegyezését kell kérnem. Megbeszéltük a dolgot, a férjemnek semmi kifogása nem volt ellene. A lányom pedig akkor volt tizenkét éves, ő lett Mária modellje. Körülbelül tíz napig dolgozott a festő, a gimnáziumban kapott helyet a festéshez. Mindig be kellett öltöznünk abba a ruhába, ami a képen látható. A kép valamikor májusban készült el - életnagyságban -, s júniusban, Szent Anna ünnepén szentelték fel a pölöskefői templomban. De valakinek kifogása volt az öltözék ellen, hogy miért nem színes. A festő azt mondta, hogy ez így van jól mert a bibliai leírás alapján festette, végig ahhoz igazodott. Később egy ismerősöm elvitt Pölöske-főre, hogy megnézzük a képet, de az eltűnt, senlá sem tudja, hogy most hol lehet. Megtudtam, hogy Ördög Ferenc tanár úr foglalkozik régiségekkel elmentünk hozzá, hátha tud valamit mondani arról hogy hová tűnt a kép. Megígérte, hogy utánanéz, de a kép azóta sincs meg, csak ez a fotó maradt róla. Lehet, hogy az öltözék miatt került le a falról, nem tudom, de jó lenne megtalálni. Talán egyszer előkerül - mondja reménykedve Mária néni. BJ. NYÍLTLEVÉL Göndör István Országgyűlési Képviselőnek és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzati Képviselőtestületének Tisztelt Képviselő Úr és Önkormányzat! 1996. június 2-án életbe lépett a MÁV Rt. menetrendje. Az új vasúti menetrend Nagykanizsára nézve hátrányos, az az 1995/1996-os menetrendhez képest visszalépést jelent. Budapest-Nagykanizsa vasútvonal Balatonszentgyörgy-Nagykanizsa közötti szakaszán vonatok szűntek meg, gyorsvonatból személyvonat lett. Emiatt a város lakosságának hátránya származik, mivel még a Balatonra való utazáshoz is át kell szállni. Budapest-Keszthely között egy vonatot sem szüntettek meg. A vasúti menetrendet tanulmányozva megállapítható, hogy egyes városok (Zalaegerszeg, Dunaújváros, Baja) vasúti közlekedése bővült Budapest felé, de Nagykanizsa vasúti közlekedésében visszalépés van. Véleményem szerint ezt nem lehet a vasútvillamosítás hiányára fogni. Erre példa az 1995/1996-os menetrend, amely Nagykanizsa számára elfogadható volt, a város érdekeit nem sértette. A város érdekeit sértő vasúti mentrend terve 1995. december egyik közgyűlésén felvetődött, azaz a város vezetése tudott róla. Ennek ellenére a város vezetése részéről nem sok intézkedés történet ez irányban. Úgy érzem, hogy Önök és a lakosság részéről passzivitás, érdektelenség van a vasúti menetrend iránt. Csak a környező városok vezetését, és lakosságát kell mintaként venni, mivel nagyobb intenzitással ..lobbiznak " városuk érdekében. Tisztelt Képviselő Úr és Önkormányzat! Felvetődik ezek után a kérdés, hogy ez ügyben a szükséges intézkedéseket megtették-e? (pl.: Minisztérium.) Félő, hogy ez a passzivitás városunknak fontos vasúti csomópontjából jelentéktelen kis-állomásra való degradálódását eredményezi és ez nemcsak a vasúton belüli munkanélküliséget vonja maga után, hanem presztízsvesztést is. Ezek után megkérdezhetjük: „Megy (-e még) a gőzös Kanizsára" ??? Ez a folyamat sajnos már elkezdődött, megfékezése (talán) rajtunk is múlik. Nagykanizsa, 1996. június 16. Tisztelettel: Szécsényl István Nagykanizsa Péterfai u. 11/c 1^ l í KANIZSA - 1996. június 21. Bécsújhelyi anziksz A múlt héten nyílt meg az alsóausztriai Bécsújhelyen a „Nyugat Magyar Művészet" címet viselő kiállítás. A tárlatnak helyet adó karmelita-templom a hetvenes évek végétől városi kiállítóteremként működik. Itt kapott lehetőséget bemutatkozásra a nyugat-dunántúli képzőművészek egy csoportja, köztük nyolc zalai. Rajtuk kívül vendégként meghívást kapott Dienes Attila szobrász (Veszprém megye) és Csuta György festőművész (Békés). Ez már hagyomány, hiszen a három éve működő Trofaiach-i nemzetközi művésztelepre az Alpok-Adria régión kívül is hívnak meg egy-két alkotót - tudtam meg Nikolaus Kovacsicstól és Ludvig Zoltántól akik előkészítették és megszervezték ezt a kiállítást. A bensőséges hangulatú megnyitón köszöntőt mondott az alsó-ausztriai tartomány önkormányzat képviselője, a Sparkasse bank helyi elnöke és a bankkal együttműködő baráti egyesület egyik tagja. A szervezők részéről Kovacsics úr méltatta az e téren gyümölcsöző osztrák-magyar kapcsolatot s egyben köszönetét fejezte ki a kiállító -művészeknek és a támogatóknak. Az esti programban szereplő budapesti Honvéd Művészegyüttes táncosai és muzsikusai kellemes perceket szereztek az összegyűltek- nek. A nagy érdeklődés mellett megnyíló verniszázson megjelent a helyi művészeti és gazdasági élet több jeles képviselője, köztük a Corvinus kör tagjai. A bemutatott alkotások sajátos keresztmetszetet és egyben Ízelítőt is kínálnak a kortárs magyar művészetből. A festmények, a kisplasztikák és textilképek méltó módon jelenítik meg a magyar kultúra egy szegmentumát. A mostani alkalom mérföldköve lehet Zala megye és Alsó-Ausztria tartománya között kibontakozó kapcsolatoknak. Itt a nyár, ezért egynapos programként bátran ajánlom figyelmükbe a július 7-ig nyitva tartó tárlatot, mely megtekintése jól összekapcsolható egy Puchbergi kirándulással. Puchberg festői szépségű üdülőhely és turistaparadicsom egyik láltványossá-ga a 2075 m magas Schneeberg melyre fogaskerekű visz fel. A másik érdekesség az aradi számra-zású Szabó Károly cukrászmester marcipánmúzeuma. H.Gy. Köszönjük fafaragó bácsik Minden eddiginél mozgalmasabb nyaruk van a kanizsai fafara- góknak. Kaposvár polgármesterének meghívásával kezdődött az al- kotótáborok idei sorozata, az ottani Zrínyi Ilona Altalános Iskola udvarán. Játszóteret kaptak ajándékba az oda járó tanulók, ötletes, fából készült játékokkal, Csávás Csaba és Rohrback Jenő fafaragó művészek jóvoltából. Igazi öröm volt a gyerekeknek, talán ennél is nagyobb öröm a köszönetként kapott ajándékműsor a vendég „fafaragó bácsiknak". Az Alkotók Egyesületének tagjai - Rohrback Jenő, Csávás Csaba, Bíró Attila, Németh Ferenc, Bedi László - a somogy megyei Bánya üdülőfaluban folytatták a munkát, a Kaposvári Panoráma Egyesület meghívására. Zselic pihenőközpontja egy óriási körhintával, olimpiai oszlopokkal, faragott útjelzőkkel, történelmi arcképekkel (képünkön) gazdagodott a Honfoglalás emlékére indított rendezvénysorozat nyitányaként. A táborok sorát követi majd egy szennai óvoda, ugyancsak játszótér építésével, aztán egy korábbi kapcsolatokat felelvenítő puchhei-mi meghívás. Az alkotók azért nem hűdének városunkhoz sem. Július tizenkettedikén a Csónakázó tónál, az ottani alkotóházban indul képző- és népművészeti alkotótáboruk, erdélyi, német, és zalai vendégekkel. Fafaragók, festők, grafikuksok tíz-tizenkét fős csapata dolgozik majd két hétig, szabadon választott alkotásaikkal gyarapítva a város művészeti értékeit. Tóth Ferenc Palini alkotó sikere a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a Naturexpo közös rajzpályázatára elküldte munkáját a palini iskola diákja, Héder Katalin is. A kétezernyolcszáz pályamunka közül képe a legjobbakkal együtt kiállításra kerül augusztus 17-től a BNV területén létesített gyermekalkotások galériájában. A palini sikerhez a díjazotton kívül felkészítő tanárként Vernyelné Takács Mária is hozzájárult. 19%. június 21. Y KANIZSA - A^t^fe neveié* j 15 ERDEI ISKOLA ZANKAN Az általános iskolák egyike-másika az oktató-nevelő munka házon kívüli módszerei közül évek óta az erdei iskola adta lehetőségeket választja. A természetes környezetben a tanterv nmTimum-követelmé-nyeit kiegészítve más megközelítésre adhat lehetőséget, ha a gyerekek a tapasztalás útján, szemlélődve, vizsgálódva, órakereten kívül jutnak el a megismerésig. A Petőfi-iskola másodikosai számára idén ezekhez az élményekhez a zánkai, volt úttörőváros adta a helyszint. A hatalmas parkok, erdős területek, ösvények jó színterül szolgáltak ahhoz, hogy a kis másodikosok kincseket, növényeket gyűjtsenek, állatokat figyeljenek meg. A tapasztalatokat összefoglalták, rajzversenyt hirdettek, melyen a legfrissebb élményeket örökítették ERDEI TÁBOR Itt a nyár, tombol a meleg. Lassan vége a tanévnek, s a gyerekek már alig várják a szünidőt. A kisfiam mégis nagy örömmel indult iskolába reggelenként, ő most első osztályos a nagykanizsai Zemplén Győző Általános Iskolában. A múlt héten erdei táborozáson vettek részt a Csónakázó-tónál. Esti mese ,,helyett" Ő mesélt, nagy örömmel számolt be élményeiről. ,,-Tudod anya, ahol már ml is sokat kirándultunk, apa, én meg te." A séták közben sok ismeretet szereztek a virágokról, fákról, bokrokról, a körülöttük élő környezetről. Megvizsgálták a tó partján élő, előforduló kisállatokat, bogarakat. Minden este elmesélte a Detti nénivel való közös játékokat. A közösségetformáló játékokon kívül rengeteget labdáztak, bújócskáztak számháborúztak, aerobikoztak. Pihenésként rajzoltak színeztek papírt hajtogattak. Ez az egy hét nemcsak összekovácsolta a kis közösséget, hanem elindított,, valakit" a gyerekekben. Hisz ebben a korban a legfogéko-nyabbak minden szépre, s játszva szívhatták magukba a benzingőzmentes gyönyörű környezetben. Köszönet a Zemplén Győző Alt. Iskola vezetőségének, hogy támogatták s lehetőséget adtak a gyerekeknek Külön köszönet az osztályfőnöknek Horváthné Boksay Bernadettnek, aki időt, fáradságot nem kímélve szervezte s végigvezette a táborozást, s Békesiné Vé-kási Ilonának Orbán Ilona egy első osztályos gyermek édesanyja meg a gyerekek. A maguk alkotta képekből kiállítást is rendeztek szálláshelyükön. A nagykanizsai Rendőrkapitányság munkatársai közlekedésről és a DADA-programról tartottak előadást, vetélkedőt, játékokat a kis nebulóknak. Dramatikus játék keretében olyan szituációk, feldolgozások kerültek tevékenységük középpontjába, melynek során a nyitottságot, a felszabadultságot, az érzelmek kifejezését, a tanulságok levonását fogalmazhatták meg és át önmaguk számára. A manuális tevékenységek sorában természetes anyaggal ismerkedtek, az agyag megmunkálásával. Az elkészített alkotások újabb kiállítás tárgyai lettek. Hajókirándulás is szerepelt a gyerekek programjában, a földi élményeket így kiegészíthették a vízi kalandokkal is. A szervezőket pályázatok mellett szponzorok is segítették, és a szülők is hozzájárultak az anyagi alapok előteremtéséhez. De nemcsak a finanszírozók voltak a szülők, hanem részt is vettek a záró programokon. Egy napot tölthettek a táborban gyermekeikkel, tábortűz mellett irányították a szalonnasütés menetét. A Zánkára való eljutásban és a hazajutásban is a szülők közreműködtek. A szép környezetben eltöltött napok élményeit a gyerekek az iskolába visszatérve dolgozták fel igazán. A példa követendő, ha valaki erdei iskolához keres helyszínt, Zánka a maga adottságaival nagyon alkalmas erre. L. I. Környezetvédelmi tábor Miklósfán A nyári szünet beköszöntével sok családban gond, hova tegyék azokat a gyermekeket, akik még magukra nem hagyhatók és valamilyen oknál fogva nincs lehetőség a nagyszülőkhöz sem küldeni őket. Nekik kínálhat egy élményekben gazdag hetet az a tábor, amelyről a szervező, Benedek Miklós adott tájékoztatót. - Július 15-20. között a Miklósfai Közművelődési és Városszépítő Egyesület faluháza, a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület közös szervezésében szeretnénk létrehozni a gyerekek teljes személyiségére ható, ho-liszükus tábort, ami a környezeti nevelés alapjain nyugodna. A programot úgy kívánjuk összeállítani, hogy a gyerekek sokat cselekedjenek, ne egyhelyben ülő foglalkozásokkal teljenek a napjaik. Azt szeretnénk, ha sokat kommunikálnának egymással és a táborozás során sok ismeretet szereznének. Napközis tábor formájában zajlanak majd a foglalkozások, mivel szállást nem tudnak biztosítani. Mivel a miklős-fai helyijárat éppen a faluház mellett áll meg, és a gyerekek legtöbbjének van buszbérlete, nem gond a napközis tábor megközelítése. Leginkább a 8-12 éves korosztályra számítanak. - Számukra olyan elfoglaltságokat biztosítunk, amelyek során megismerkedhetnek természetes anyagokkal, a csuhébaba-készftéstől kezdve az agya-gozáson keresztül a lószőrből font ékszerkészítésig. Azt is tervezzük, hogy a programba bevonjuk a lovaglást is, hadd ismerkedjenek a gyerekek a lóval és magával a lósportből is ízelítőt kapjanak. Természetesen nem hagyhatjuk ki azt a lehetőséget, amit a miklósfai környezet ad, a környezet csodáinak felfedezésére fogjuk bíztatni a táboro-zókat. Erre nemcsak a Parkerdő nyújt jó lehetőséget, de a falusias környezetben tartott állatokkal, állattartással is ismeretséget köthet, aki eljön hozzánk a napközis táborba. Ajánlunk olyan programot is, amelynek során szituációs gyakorlatokkal segíthetjük a kommunikációs készség, önismeret fejlesztését, az önbizalom erősítését. Célunk, hogy a toleráns viselkedéshez is útmutatást kapjanak a gyerekek. Pályázati támogatáson kívül sokat számít, hogy a legtöbb előadó, foglalkozás-vezető ingyen ajánlotta fel közreműködését. A tábor költsége háromezer forint körül lesz. Várjuk azokat, akik érdeklődnek az ilyen jellegű foglalkozások, időtöltés iránt. Azt szeretnénk, ha ebben az egy hétben a gyerekek önfeledten szórakoznának, ugyanakkor hosszútávra is ható élményekkel, ismeretekkel gazdagodnának. Az érdeklődők további felvilágosítást a Petőfi-iskolában kaphatnak. L.I. KfiMZSfi MŰSOR JÚNIUS 22. SZOMBAT 17 óra: Rockjuniális a Móricz Zs. Műv. Házban. Fellépnek: Alarm, Innocents, Rögtön Jövök. Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Tuti balhé Stúdió mozi: 18.15 óra: Camilla JÚNIUS 23. VASÁRNAP 9.50óra: Isten nézete a nemiségről és a házasságról címmel előadás az Erkel-ben. Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Tuti balhé Stúdió mozi: 18.15 óra: Camilla JÚNIUS 24. HÉTFŐ Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Tuti balhé Stúdió mozi: 18.15 óra: Camilla Az UHF 55-ös csatornán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: Híradó; - Hogy van?-egészségügyi magazin; - Körjárat; - Sport Broadway. JÚNIUS 25. KEDD Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Tuti balhé Stúdió mozi: 18.15 óra: Camilla JÚNIUS 26. SZERDA 21 óra: Pezsgő kabaré koktél - A HSMK szabadtéri előadása. Közreműködnek: Antal Imre, Miké István, Sáfár Anikó, Boros Zoltán, Rátonyi Hajnalka Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Tuti balhé Stúdió mozi: 18.15 óra: Camilla Az UHF 55-ös csatornán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: Homokóra; - Garabonciás; - Jel-Kép; - Százlábú. JÚNIUS 27. CSÜTÖRTÖK Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Madárfészek Stúdió mozi: 18.15 óra: Jane Eyre Az UHF 55-ös csatornán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: - Híradó; - Hétvégi ajánló műsor; - Rendőrségi információs műsor; - JÖVŐ HÉT. JÚNIUS 28. PÉNTEK 18 óra: Irodalmi Kávéház az Erkel F. Műv. Házban. Bemutatkozik Tímár Károly költő Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Madárfészek Stúdió mozi: 18.15 óra: Jane Eyre kV A \\IT7C A _._ lo JVAIM YLitS A — /ft<t^fi*t 1996. június 21. Hozzáértők szerint - szakmai szempontból — értékelhetetlen, de legalábbis az adott körülmények között meg valósi (hatat la n az a mozdulat - (alán emlékeznek rá ~, ahogy Kcvin (NEM) toltunk rendezvényeket, a Totál Dance-fesztivált, a karácsonyi vásárt, popkoncerteket. Belekóstolhattunk, hogy végül is mit választottunk. Akadtak aranyos történetek a munkánk során, sokszor lekezelően bántak velem, nem hiszik el, hogy én nem azért vagyok ott, hogy bájologjak, hanem mert dolgozom. Nehezen fogadtak el a férfikollégák is, egy Charlie-koncert előtt például azt Egyébként a képzés során az újságírók is meg voltak lepődve, nekik is teljesen új volt a dolog, ahogy nekünk is. De hasznos volt, élveztük. Emberileg is sokat kaptam, úgy érzem, komolyabb, megfontoltabb lettem, már nem vagyok annyira szétszórt, és tudom vállalni a tetteimért a felelősséget. Felnőttem. Visszatérve arra, hogy miért csinálom: feminista vagyok, és nagyon utálom hallani a férfiak szájából a „nőka volánnál..." kezdetű volt, segített a nehezebb gyakorlatoknál. Igaz, hogy majdnem eltört a gerincem... Említésre méltó kellemetlen élményem még nem volt, illetve egyszer előfordult, hogy egy ismert popsztár - nem mondok nevet - elment mellettem, és hát egy intimnek nevezhető testrészemhez nyúlt. Remélem, elég finoman fogalmaztam... - Mennyire gyakori, hogy a delikvensek feltételezik, hogy a test- TCEB, MINT TESTCE? Costaer a „\'1 <>!>!>, mint te«t-ír"^bea Withaey Houston elé Vett magát az ()s<\'ar-<l(j átudásún, hogy megvédje az életét. A mozdulat — és maga a film is - egyvalamire azonban még* is jó. Elgondolkodtat, vajon mennyit ér egy emberélet. Az Ott persZe Amerika, de azért nekünk Itt Kelet-Európában is vannak testőreink. És mivel emancipáltak (feministák?) vagyunk, dk lehetnek nők is. Pannát Angéla húszéve.s. Murakeresztúron él, még néhány napig, aztán a fővárosba költözik, hogy választott hivatását gyakorolja. A Dunántúlon jelenleg ő az egyetlen nő, aki erre vállalkozott. Lapunk kérésére mesélt egy kicsit. \' - Biztos azt fogod kérdezni, miért csinálom. - Eltaláltad. - Erre nem tudok válaszolni, mert nincs semmi racionális alapja. Az egész úgy kezdődött, hogy a barátaim egyszer elvittek egy kick-box edzésre, aztán ott ragadtam, és két évig csináltam. Hogy aztán miért fordultam a testőrködés felé, nem tudom. Bennem van, és kész. Nem tudom megmagyarázni, de azt sem tudnám, ha mondjuk takács vagy szövőnő lennék. Bár először nem úgy indult, hogy na, akkor én most testőr leszek, azért edzettem, gyakoroltam, hogy magamat megvédjem, hogy bátran végig merjek menni este tizenegykor a vasútállomástól a buszmegállóig. Aztán - körülbelül egy évvel ezelőtt - rábukkantam egy hirdetésre az Ifjúsági Magazinban, amelyben az állt, hogy női testőrképzőt is indítanak a manöken- és hostesskép-zés mellett. írásban jelentkeztem, és felvettek. A tanfolyam nyolc hónapig tartott, csütörtökön és szombaton voltak az előadások Pesten, az Állami Artistaképző Intézetben. Tanultunk akrobatika!, pszichológiát, jogot, részt vettünk lőgyakorlaton, és voltunk „igazi" gyakorlaton is. A Budapest Sportcsarnok biztonsági felelőse révén biztosi- mondták, hogy ők hazamennek, ha engem betesznek közéjük. Ez nagyon rosszul esett, sokakban dolgoznak az előítéletek, kétszeresen is meg kell küzdenem azért, hogy elfogadjanak. Engem általában a színpad mögé osztanak be, az öltözőkhöz, ott csak én felelek azért, hogy a kisebb-nagyobb sztárokat az öltözőtől a színpadig semmilyen atrocitás ne érje. De jobb is így, mert egy nő könnyebben le tudja szerelni a női rajongókat, és nincs olyan kísértésnek kitéve, mint a fiúk... Sok lány mindent megtenne azért, hogy bejusson egy öltözőbe... Ez a tanfolyam egészen más, mint mondjuk egy karateedzés, ott ugyan meg lehet tanulni bizonyos ütéseket és rúgásokat, de ez ma már nem elég. Tanítottak minket újságírók, színésznők, azért, hogy semmilyen helyzetben ne jöjjünk zavarba. Ma már egyre inkább elvárják, hogy egy testőr - különösen, ha nő -jól nézzen ki, meg tudjon szólalni, tudjon viselkedni, és nem kell akkorának lennünk, mint egy kombinált szekrény. Ugyanis a testőrnő is nő, nem egy százötven kilós, bikanyakú „erős ember". mondatot. Ez idegesít, de ugyanakkor hajt is, hogy megmutassam, én is képes vagyok arra, amire egy férfi. Hatalmas nagy bizonyítási vágy él bennem, és ez talán az edzéseken látszott leginkább. Persze az edzéseken sem az volt, hogy odaálltitnk és ütöttük egymást orrvérzésig, hanem olyan technikákat tanultunk, amik tényleg használhatók, és nem kell hozzá ötvenhatos bicepszméret. Elég, ha tudod, hol vannak az emberi testen azok a pontok, amikhez nyúlva bárkit ártalmatlanná tudsz tenni. - Mi a legkellemesebb és a legkellemetlenebb élményed? - A legkellemesebb? Talán az, amikor egy alklommal edzésen bejött az öltözőbe a Hip Hop Boys egyik tagja, Kalocsai Krisztián, de nem ismertem fel, csak később „esett le", hogy ki ő. Hirtelen nem tudtam, mit csináljak, tapasztalataim szerint a lányok ilyenkor két végletbe es(het)nek: vagy nagyon visszahúzódóak lesznek, vagy az illető lába elé omlanak. Én eljátszottam, hogy fogalmam sincs, ki ő, ő meg nem tudta, hogy én ki vagyok. Beszélgettünk, aztán együtt edzettünk, nagyon rendes őrködés mellé járnak egyéb szolgáltatások is? - Ez nem jellemző, de volt már rá példa. Ilyenkor általában elég egy szúrós tekintet a „leszereléshez". - A családod és a baráti köröd mit szól ahhoz, hogy ezzel akarod keresni a kenyeredet? - A szüleim számára nem volt meglepetés a két év kick-box után. A fiúk nehezen fogadják el, hogy most mindent a hivatásomnak rendelek alá, és azt is rosszul tűrik, hogy - mivel elég erős egyéniség vagyok - általában enyém a vezető szerep. De nem nagyon van magánélelem, és nem is hiányzik. Ha esetleg most találkoznék az igazival, azt mondanám neki, jöjjön vissza három év múlva. Addig szeretném megteremteni az egzisztenciámat, szeretnék minél több emberrel megismerkedni, kapcsolatokat teremteni. Később lehet, hogy alapítok egy hasonló iskolát itt Kanizsán - úgy tíz év múlva -, de most csak az számít, hogy a jövendő munkahelyemen, az IN-KAL Se-curitynél megfeleljek. B.J. Rabol a mami Jóformán nincs olyan Film a mai hollywoodi dömpingben, melynek néhány jól megalapozott Amerika-mítosz elemeit gyúrná újra és újra. A nemzet, a család és a szabadság eszményképe a három leggyakrabban feldolgozott téma, ezeknek az értékeknek a változatait döngöli belénk a legvéresebb akciófilm és langyos nyáresti szórakoztatás is. Egy anya nem mondhat le a fiáról: a gyermekért folytatott harc bármilyen cselekedethez erkölcsi alapot nyújthat. A Tuti balhé (eredetileg The Real McCoy) ugyanezeket a kér- déseket feszegeti. Karén, a börtönből szabaduló bankrabló egyszerre profi és kiszolgáltatott. Ismerője és szakértője egy világnak, amit ő alkotott, de amiből kihullott - hat év börtön után. Idegen és kiszolgáltatott viszont egy olyan világban, mely megbélyegzi, fiát is elveszi, őt pedig olyan cselekedetekre kényszeríti, melyek ellenkeznek életelveivel. Karén felveszi a harcot, mert anya, mert asszony, s a család összetartásának kötelessége erkölcsi alapot ad mindenhez: tartást és önigazolást még a bankrabláshoz is. Persze csak a jó célért rabol, csak a gonoszok pénzét veszi el. Ismerős szimbolika, ugye? Van azonban itt más valami is, ami rendkívül fontos: a főszereplő, e modern női betyár, a pénzt csak a rosszaktól elvevő Karén alakítója Kim Basinger. Nem túlzás, ez a film miatta született. Idén 43 éves. Eddigi legnagyobb sikere - a 9 és fél hét -éppen tíz éve készült. Soha nem játszott naivan szende, butuska csinibabát; mindig a másfajta szőkét alakította, a céltudatos, okos, határozott és rendkívül vonzó nő szerepébe bújt bele. Játszott velünk - férfinézőkkel -kacéran és vágykeltőn, elérhetetlenül szőkén. Vannak filmek, amiket csak miatta érdemes megnézni. Komolyan. Nagy Csaba 1996. június : it. ( KANIZSA - Wotduu ) 17 Queen of Hungary 1996: döntő augusztusban Szép lányok, jelentkezzetek! QUEEN of Hungary \'96 A tavalyi Queen of Hungary alföldi területi döntő sikerén felbuzdulva idén az országos verseny megrendezésére vállalkozik a kiskunhalasi Protokoll Szerviz Kft. A tervek szerint az ország három régiójában - Alföld, Dunántúl, Budapest - júliusban rendezik meg a válogatókat, ahonnét a legszebbek bejuthatnak az augusztus 18-ai kiskunhalasi döntőbe. A leendő szépségkirálynő és udvarhölgyei a győztesnek kijáró ováción felül összesen egymillió forint értékű díjjal gyarapodva tervezhetik pályafutásukat a szépségszakmában, míg a királynő ráadásként a baden-badeni őszi világversenyen képviselheti majd Magyarországot. A verseny szervezői azokra is gondolnak, akik nem kerülnek fel a dobogóra. Számtalan különdíj, a legszebb mosolytól a legformásabb lábakig, kerül az idén is meghirdetésre. Már most megígérhetjük, nyeretlen senki sem marad, hiszen a szépséggálán való szereplés önmagában is óriási győzelemnek számít. A következő hetekben rendszeresen közöljük a jelentkezési lapot, valamint bemutatjuk a jelentkezőket, annyit azonban máris elárulhatunk, hogy a Blikkben megjelent versenyfelhívást követően tucatjával érdeklődnek a lányok a Protokoll Szerviz információs vonalain. Queen of Hungary 1996. Rendező: Protokoll Szerviz Kft. Kiskunhalas A döntő helye, ideje: Kiskunhalas, 1996. augusztus 18. vasárnap. Válogatók az ország három régiójában (Alföld, Dunántúl, Budapest) júliusban kerülnek megrendezésre. Jelentkezési határidő: 1996. július 15. Jelentkezési cím: 6400 lÜskunhalas, Pf.: 162 Protokoll Szerviz Kft. Jelentkezési feltételek: 17-26 év közötti életkor, gyermektelen, hajadon, nem készült róla topless és aktfotó és nem is dolgozott így, bünteden előélet. Mellékletek: egész alakos és arckép, önéletrajz, Kanizsából kivágott jelentkezési szelvény. Összdíjazás: 1.000.000 forint értékben A verseny után zenés party. Információ a rendezőnél: (30) 453-802, (60) 486-205 PTOCOCOLL —íMerrii— KUNER , Blikk Jelentkezési lap a Queen of Hungary \'96 wersenyre Név:....................................................................... Születési év:.....................hónap:........................ Lakcím:................................................................., Irányítószám:................................Telefonszám:. Testmagasság:........... Derékbóség:............... Szeme színe:............. Nyelvismeret és foka:. ..Mellbóség:... .. Cslpfibóség: . Haja színe:... . nap: i 3 18 KANIZSA - *m% 1996. június 21. ELHORDOTT HEGY A kolumbiai-ecuadori határon lévő Cumbal-hegy csúcsának 2,5 négyzetkilométernyi jégtakaróját a helyi lakosság egyszerűen elhordta fagylaltgyártáshoz. Az utolsó jégtömböt tizenegy esztendeje vitték el. Arról sajnos nem érkezett jelentés, hogy az azóta eltelt időszakban mivel hűtötték a fagyit. KAMPÁNY A NAPOZÁS ELLEN A milánói bőrgyógyászok kampányt kezdtek a napozás ártalmai megelőzése érdekében. Kutatási eredményeik és orvosi tapasztalataik azt mutatják, hogy az ózonpajzs mind nagyobb arányú sérülése miatt a napozás ártalmai fokozódnak, egyre több a helytelen napozási szokások miatt kialakult bőrbetegség. A túlzásba vitt napozás legalább húsz évvel öregíti meg a bőrt saját korához képest. A délelőtt tizenegy és délután három közötti napfürdő a legártalmasabb a bőrnek. DROGOS VEZETÉS A drogok egyre több autóbal- esetben játszanak szerepet világszerte. Németországban a jelenség visszaszorítása érdekében drasztikus intézkedéseket vezettek be. Akit drogos vezetésen kapnak, háromezer márkára büntetik, és négy évre megfosztják jogosítványától. Az ellenőrzést egy ceruza nagyságú készülékkel végzik, amely a kézfejen végighúzva képes a bőr izzadságából kimutatni a kábítószer nyomait. Becslések szerint Németországban naponta harmincezren vezetnek kábítószer hatása alatt. DOHÁNYZÁS ÉS RÁK Azok a nők, akik leszoknak a dohányzásról, jócskán csökkentik a méhnyakrák esélyét, legalábbis ezt állapították meg angol kutatóorvosok. A brit Birodalmi Rákkutatási Alapítvány orvosai megfigyeléseik eredményeként arra a megállapításra jutottak, hogy a dohányzás mérséklése, illetve teljes elhagyása csökkenti azoknak a kóros jelenségeknek a kialakulását, amelyek végül a rákhoz vezetnek. REND A LELKE? Japánban nemrégiben helyezték üzembe az első mozdonyvezető nélküli vonatszerelvényt, ám sem a közvélemény, sem a szakma nem elégedett vele, ugyanis a vonat kissé pontatlan. Ennek oka az, hogy az automata szerelvény ajtói csak akkor nyílnak ki a megállóban, ha a vonat pontosan a kijelölt helyen áll meg a megállóban, illetve fél méteren belül. Ez nem mindig sikerül, így aztán olykor többezer ember ragad bent a szerelvényben. LELKEK ÉS REKLÁMOK A német gyerekek évente legalább negyvenmilliárd márkás vásárlóerőt képviselnek a német piacon. A reklámpszichológusok ezért azt ajánlják, hogy a termékeket, ha csak egy mód van rá, a gyerekek számára próbálják vonzóvá tenni. Bármely termék, amelynek csomagolását az éppen ügyeletes kedvenc figura alakjával díszítik, legyen az ceruza vagy mosópor, esetleg mustár, azonnal felkeltik a cvere- kek érdeklődését, és kérésüknek a szülők nem tudnak ellenállni. A hirdetéseknek a gyerekekre gyakorolt hatásáról ma még keveset tudnak a szakemberek, de az valószínű, hogy a reklámok és a gyerekek vásárlási szokásai között nincs olyan közvetlen kapcsolat, mint a felnőttek esetében. ANALFABÉTA AMERIKAIAK? Az amerikai diákok milliói nem tudnak helyesen olvasni,, jóllehet papírjaik arról tanúskodnak, hogy általános és középiskolai tanulmányaikat befejezték, s az ottani kívánalmaknak tudásuk megfelel. A gyakorlatban azonban ez másként van. Nagyon sok munkahely kénytelen saját hatáskörben szervezett tanfolyamokon tanítani olvasni a fiatalokat. A helyzet orvoslására nemrégiben tanácskozást hívott össze negyvenegy amerikai állam kormányzója. A terv az, hogy bizottságokat hoznak létre, amelyek eztán rendszeresen ellenőrzik az iskolai eredményeket, s a mögötte rejlő tudást is. az idézet az i, i. SoR&AN Körmével va\'j földre fektet halom -v"- hajdú-s. m.község -tt- afrikai ország fővárosi sportegy. verseny jelzője V— VIRA\'G, DE TV-MŰSOR Cl\'ME VOLT -V- KERESZTÜLNÉZŐ\' hiteget —V"— igekötő a magna charta része ! konnyen pa\'rolGÓ délkelet-a\'zsiai néphez tartozó D színművész mc. női név zola-hősnő sóva\'rcó T.A\'.l\' lett ál-lampolg jo szemű iparos -7- regi váltópénz misto (rántott ételek) EGY1PT napisten PÉNZT TOVA\'cím\'t -V-- CSOhA SÄNDOR japan óragya\'r hirtelen MoZD it drámai ro (sandor) piros a\'rnyalat -?- ilyen a\'r is van felüt i u sa- tag a\'llam TOLNA MEGYEI KÖZSÉG PÓK IGÉJE BUTOR JELZÓ\'jE oxigén, ura\'n ARRAfcB taszító zamat a rodo- pe részlete! -7- finn tehergk-marka kETToS feETŰ nem lat -5- kozep- keleti -v— zuhanni kezd! évi EsETÜl ellenérték TILTo SZÓ CSÚCSPONTON LÉVŐ görög se tű rendellenes fél öl! -p- skala-hanjgok 0 TORVCNVC Beküldési határidő: j ú ni u s 2». Lapunk 23. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Aki ebnnndja nekünk amit már tudnak, de úgy, hogy ne értsük. A MHMil.iMiu Horváth Anita, Imre László, Lévai Zoltánrié, Magyar Héla és Pátkertí Lajos: olvasniuk nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa Dél-Zalat Hetilap előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át. HOROSZKÓP A 26. HÉTRE 1996. június 21. KANIZSA - EMBEREVŐ TIGRIS Hajtóvadászatot indítottak az ellen az emberevő tigris ellen, amelyik nemrégiben az oroszkínai határ közelében marcangolt szét egy férfit. A szerencsétlenül járt ember maradványait egyébként egykori falujától öt kilométerre, a tajgá-ban találták meg. KIRÁLYOK KÖNYVE, KIRÁLYI ÁRON Egyetlen könyvlapért egy amerikai gyűjtő 1,7 millió márkát fizetett a Sotheby\'s árverési ház londoni aukcióján. Az arannyal díszített lap a világ egyik legszebben illusztrált művéből, a XVI. században Perzsiában készült Sahna-ma, azaz a Királyok Könyvéből való, s az Európai mitológia Herkulesének megfelelő hős, Rusztam legendájából ábrázol egy jelenetet. A Sot-herby\'s ezúttal egyébként ötvenkilenc darab perzsa és indiai kéziratot és miniatúrát bocsátott árverésre, és a gyűjtők összesen 5,3 millió márkát fizettek értük. HŰTLEN FÉRJEK A házassági hűségről készítettek felmérést nemrégiben az olasz pszichológusok. A felmérés eredményét szinte kommentár nélkül tárták a világ elé, szó, mi szó, a számok magukért beszélnek. A megkérdezett férjek 67,3 százaléka beismerte, hogy legalább egyszer megcsalta a feleségét, 24,2 százalékuk azt vallotta, hogy soha nem lépett félre, 8,5 százalékuk pedig inkább nem kívánt a feltett kérdésekre válaszolni. Az okokról nem esett szó, de elképzelhető, hogy ezen urak kalandjait a nyomdafesték is csak nehezen tűrte volna. GYILKOS VÍZTISZTÍTÓ Riasztóan megcsappant a flamingók száma az egyik legnépszerűbb kenyai idegenforgalmi helyen, a Nakuru-tóról elnevezett nemzeti parkban. Az élénk rózsaszín, skarlátvörös és fekete tollú madarak populációja két évvel ezelőtt még milliókat számlált, mára azonban alig néhány tízezer maradt csak belőlük. A flamingók száma csökkenésének oka az, hogy a Nakuru-tavat tápláló folyón víztisztító üzem létesült, s ennek eredményeként nem ömlik a tóba szennyvíz, amely kulcstényezője volt a kékeszöld algák, a flamingók legtöbb táplálékának kialakulásában. HOGY MIK VANNAK. mese8.eli etel otthona\'-ba SzXl- li\'t TECA becézett ILONA GÓLYA. TA\'j SZÓVAL INDULATSZÓ ... PÉTER A\'kos (volt miniszter) la&da- ja\'tékot űző GRAMM KERTI SZERSZÁM drámai műfaj pettyes magyar hXtú színmű. rovar vész SAJTSZELET I KETTŐS &ETŰ AKADOZVA BESZÉL nyugati gót király volt majszol* ~v—F izrael fele ! mesebeli vara\'zsló CSENDES ZSÚR! VE5 -7~ fékrendszer fél ÍVJ ~7- fekete-tengeri hal tököl hatXrai ! nem ti los IFJÚ PA\'RT ÖSSZEAD ¦személy-névma\'s szörp jelzó\'je FEHÉR VIRÁGÚ ERDEI NÖVÉNY A számmal jelölt négyzetekbe írt betűk sorrendben összeolvasva egy magyar város nevét adják. Beküldési határidő: június _S. Lapunk 22. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Tapolca. A sorsoláson Becze Gyula, Doszpoth Zoltán, Kiss Éva, Molnár Erika és Oláh Zoltánné olvasóink nyertek ajándékutalványt, vagy negyedéves Kanizsa Dél-Zalai Hetilap előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át. HT m Kos: III. 21-IV. 20. Ha valamilyen titkol őrzöl, oszd meg másokkal is, amíg nem késő. A gondok terhe téged nyomaszt, ha egyedül akarod megoldani, amire nem is vagy képes. Ne halogasd, kérj segítséget! Bika: IV. 21-V. 20. Ha elhatározásod véges, a jelentkező prohlémák ne térítsenek el utadról. A kihívások azért vannak, hogy megfelelj nekik. Nagy célokért érdemes nagy energiákat megmozgatni. Ikrek: V. 21-VI. 21. Kell egy kis áramszünet... Most éppen itt az ideje, hogy végy egy nagy lélegzetet és utána még töbhet is. Össze-sítsd. mit értél el eddig és mit tudsz még elérni. Racionalizáld erődet! Rák: M. 22-VII. 22. A változékony időjárás tán az oka annak, hogy úgy érzed, megmozdult valami körülötted. Ha mégsem az. hízhatsz abban, hogy jobb korszak következik ezután, legalábbis egy időre. Oroszlán: VII. 23-VIII. 23. Nem neked való, hogy mások kénye kedvének kiszolgáltasd magad. Gondold meg döntésedet, ne hagyd magad beugratni olyan dologba, amit te sem igazán akartál. Még ki tudsz lépni. Szűz: VIII. 24-IX. 23. Az nem tesz jót, ha elnyara- Í, lod az előtted tornyosuló fel-adatokat A halogatás nem fj\\ hoz semmi jót, minél előbb cselekedj. Lehet, hogy lejjebb kell adni elkélpzeléseidből és sikered lesz MérleK: IX. 24-X. 23. A nyári szünetben sokat lehetsz együtt szeretteiddel. Mindenképpen javallt egy kis helyváltoztatás. Hagyd el a várost, menj a zöldbe. Ez mindenki kedélyére jo hatással van. Skorpió: X. 24-XI. 22 Ami ma szórakozás, holnap megélhetési forrás lehet szá-HJSGM&É módra. Amíg lehet, csináld, ¦^^^fli mert ha gödörbe kerülsz mai hobbid kihúzhat a bajból. Ne szégyelld, amit egyszer felvállaltál. Nyilas: XI. 23-X1I. 22. A gyümölcs akkor a legfinomabb, ha te magad szeded és mindjárt a helyszínen el is fogyasztod. Ne várj másra, járd a saját utadat és élvezd a hatásait annak, amivel találkozol Bak: XII. 23-1. 20. ¦Fí\'.^ Ne gondold, hogy tied a vi-ttPéM \'ág! Nem zsákmányolhatod ki az életet következmények nélkül. Mindennek van későbbi jó és rossz hatása. Légy mértékletcsebb, hogy kevesebb legyen a rossz. Vízöntő: I. 21-11. 20. Ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Te is így jársz, ha nem elégedsz meg apró örömökkel. Koncentrálj feladataidra és értékeld a kisebb-nagyobb sikereket is. Halak: II. 21—III- 20. ¦JZ^"^ Mindenütt jó, de a legjobb JnH^Mj otthon. A meleg mindenhol [mll meleg, vízben földön, leve-klT^fli gőben egyaránt. A leginkább úgy vészelheted át a megpróbáltatásokat, ha eltereled figyelmedet valamilyen eredményes levékenységgel. 20 W KANIZSA - Ttem caaé H&Ucé 1996. június 21. Kezeit csókolom A férfi és a nő közötti kapcsolat sarkköve az illem írott és íratlan szabályok évezredeken át a férfiakat — legalábbis itt Európában - a nők tiszteletére nevelték. Japánban még alig egy-két évtizeddel ezelőtt ha egy férfi egy másik felesége felöl érdeklődött, csak annyit kérdezett, „Hogy van az a vén szipirtyó". Napjainkban már a Távol-Kelet országaiban is terjed a nők iránti tisztelet. Először a fiatalabb üdvözli az idősebbet és többnyire a férfi köszönti a nőt. Újra divatos köszönési forma a „kezét csókolom", igaz ebből gyakran csak a csókolom hangzik el. Neveletlen dolog, pláne ha még ezt is tovább rövidíti a köszönő fél, és csak egy „csók" marad belőle. Jó lenne, ha a köszöntés teljes formája újból feléledne, akár a kézcsók eredeti formájával együtt is. Persze ez utóbbi csak egy pillanatnyi érintés és ne hangos cuppogós legyen. A szervusz, az alázatos szolgája mondásból rövidült napjainkra, sőt további rövidüléseit is tapasztalhatjuk, nem sok kivetnivalót találhatunk a köszöntés ezen formájában, persze csak a megfelelő helyen és időben. A férfiak köszönéskor kézfogással egészítik ki a szóbeli üdvözletet, persze a hölgyek esetében is előfordul. A kesztyűt a férfinak mindig illik levetni, akár hölgyet, akár urat köszönt, de a hölgy továbbra is viselheti kesztyűjét. A vendégeskedés nem divatbemutató, fontos ezt a hölgyeknek megjegyezni, nem kell estélyi, ha csak nincs ez külön a meghívón megjelölve. Természetesen egy bálra, szilveszteri bulira lehet elegánsan öltözni, de csak akkor, ha ezzel nem ütünk el a társaságtól. Az öltözködésre mindig legyen elegendő időnk. Tükör előtt próbáljuk ki ruhadarabjainkat. A gyorsan változó divat ellenére is próbáljunk összahangot teremteni öltözetünk és egyéniségünk között. Fontos, hoy a ruhánk az alkalomhoz is illjen. Virágot szinte mindig illik adni, és elfogadni is. Többnyire a vágott virág illik, a kiválasztásnál a férfiak kérhetik az eladók segítségét. Nem könnyű naponta mindig újabb követelményeknek megfelelni, a munkát a saját és mások megelégedésére elvégezni és ugyanakkor a kollégákhoz mindig barátságosnak, kedvesnek lenni. Az alábbi kérdések megválaszolásából megtudhatja, hogy mennyire kollegiális. Jelölje meg az Önre illő válaszokat és adja össze a hozzájuk tartozó pontszámokat: 1. A mellékelt fényképen látható személyek közül ki a főnök? - A hölgy 5 - A férfi 3 - Egyik sem 1 2. A munkaidő után szokott néha még a munkatársak miatt mérgelődni? - Ritkán 2 - Nem 0 - Gyakran 4 3. Mit tart erről a mondásról: Légy jó mindhalálig!? - Túlhaladott nézet 4 - Nem tudom 3 - Van benne valami 1 4. Gondolja, hogy mint nő előnyt élvez a férfikollégáival szemben? - Nem tudom elképzelni 1 - Talán egyes esetekben 2 - Igen és ki is használom 4 5. Egyik kolléganője elvégzi az ön munkája egy részét. Hogyan viszonozza? - Semmiképpen sem, ezt természetesnek tartom 5 - Nagyon szépen megköszönöm 3 - A legközelebbi alkalommal én segítem ki őt 1 6. Otthon hogyan jön ki a szomszédjával? - Jó barátságban vagyunk 2 - Éppen csak megvagyunk egymással 3 - Nem különösebben 4 7. Milyennek tartja saját magát? - Következetesnek és célratörőnek 5 - Mindig kompromisszumra késznek 1 - Nagyon közvetlennek, de tisztességesnek 3 Mindig kollegiális o munkahelyén? 8. Ha kollégái abbahagyják a beszélgetést, amint Ön megjelenik... - ... megállok és kíváncsian várok 4 - ... nem veszem észre I - ... megállok és valami közömbösét mondok 3 9. Hogyan dolgozik legszívesebben? - Másokkal laza közösségben 3 - Egyedül, jól meghatározott feladatokkal 4 - Többekkel együtt teamet alkotva 1 10. Úgy érzi néha, hogy hátrányosan megkülönböztetik? " - Nem, eddig még nem 1 - Néha igen 3 - Igen, sajnos ez így van 5 11. Mit jelent Önnek a hivatása? - Örömöm lelem benne, különben nem választottam volna 2 - Olyan tevékenységet, amellyel pénzt keresek 0 - Lehetőséget arra, hogy karriert csináljak 5 12. Hogyan vezetné a munkatársait? - Autoriter módon 4 - Megkísérelném őket fokozott teljesítményre nevelni 3 - Dicsérettel és elismeréssel motiválnám őket 1 13. Az Ön lánya valamilyen sportot szeretne választani. Mit ajánlana neki? - Könnyűatlétikát 3 - Röplabdázást 1 - Teniszezést 5 14. Gépkocsivezetéskor szigorúan kihasználja azt, ha Önnek van előnye? - Attól függ, hogy mennyire sietek 2 - Nem, gyakran jobb, ha mást engedek előre 0 - Természetesen, hiszen azért vannak a közlekedési szabályok 4 15. Munkája során írásban szokta a megállapodásokat rögzíteni? - Csak ha nagyon fontos dologról van szó 3 - Igen, nálam ez elv 5 - Nem, megbízom abban, hogy a megállapodást betartják 1 KIÉRTÉKELÉS: ló pontig: Az Ön alapbeállítottsága az, hogy saját maga és kollégái számára amennyire csak lehet, kellemessé teszi a munkahelyét. Ez azt is jelenti, hogy elkerüli a vitákat és a bosszúságokat. Csaknem automatikusan következik mindebből, hogy a kollégái tisztelik Önt. Ügyeljen azonban, hogy ezzel a magatartásával ne juttassa saját magát háttérbe. Néha szükséges, hogy nyíltan és közvetlenül véleményt nyilvánítson. Különben az a veszély fenyegeti, hogy a kollégái a saját céljaikra kihasználják Önt. Próbálja megtalálni azt a középutat, amely lehetővé teszi, hogy a kollégáival jól kijöjjön anélkül, hogy a saját érdekeit elhanyagolná. 17-től 41 pontig: Az Ön szemében a kollegiális magatartás az alapja minden munkahelyi együttműködésnek. Ez érvényes mind az azonos beosztású munkatársakra, mind a főnökökre, illetve a beosztottakra. Az Ön magatartása már beszéd témája lett a munkahelyén. Éppen ezért gyakran kérik a segítségét vagy tanácsát, ha kényes ügyeket kell megoldani. Maradjon ilyen kollegiális, és hálásak lesznek Önnek! 42 ponttól: Önnek a karrier kétféle okból fontos: egyrészt jó jövedelmet biztosít Önnek, másrészt növeli a társadalmi elismertségét. Ezért egyetlen lehetőséget sem szalaszt el. hogy a karrier lépcsőin feljebb haladjon. Ennek a magatartásának azonban gyakran az a következménye, hogy a kollégái úgy vélik, hogy őket hátrányosan megkülönböztetik, vagy nem tisztességesen bánnak velük, még ha Önt ezt nem is akarja. Igyekezzék ezt a jövőben elkerülni és közölje egyértel- * műén velük, hogy nem kí- | vánja a hátrányukat, pusztán < csak a fennálló lehetőséget p használja ki. 1996. június 21. KANIZSA - 7Um <W «sW4 21 A bőrrák gyakrabban támadja meg a középkorú nőket, mint a férfiakat, az orvosok tapasztalata szerint. Az ok az, hogy a hölgyek többet napoznak, bizonyos testrészeiket olykor órákig kiteszik a nap káros sugarainak, holott a megfelelő mennyiségű D-vitaminhoz elegendő napi tíz-tizenöt perc napozás. Csalóka ábránd, hogy a különféle krémek hathatós védelmet nyújtanak egész napra, hatásuk csupán néhány órára szól. A bazalioma a bőr egyik leggyakoribb kóros elváltozása. E gyöngyházfényű, enyhén viszkető, nyolctíz milliméter nagyságú duzzanat kezelhető égetéssel, fagyasztással és sugárzással is. A spinalioma két-három hónap alatt nő mogyorónagyságúra, ezután fekélyesedik és vérzékennyé válhat. Ritkán képez áttétet, gyógyítható tablettával és sugárkezeléssel is. A gyors sebészi beavatkozás szintén eredményes lehet. A festékes bőrdaganat pigment tartalmú sejtekből épül, negyven-hatvan esztendős hölgyekre a legjellemzőbb. Kialakulása gyermekkori leégésre is visszavezethető. A fehér bőrűeket HALÁLOS SUGAAAK? fokozottan veszélyezteti. Gyógyítása, ha későn fordulunk orvoshoz, meglehetősen nehéz. A daganatos sejtek addigra elszabadulhatnak, áttéteket képezhetnek a bőrön és az anyajegyeken. A festékes bőrdaganat lehet halálos is. Érdemes figyelni a bőrt. A rákot megelőző, halványvörös, hámló, nem múló folt könnyen felfedezhető. Azonnal orvoshoz kell fordulni, ha nagyságát változtató, vérzékeny anyajegyet talál bőrén. Ha a napozástól túlságosan károsodott a bőre, érdemes szűrővizsgálatra jelentkezni. Ausztráliában sokkal több bevándorló szenved bőrrákban, mint bennszülött. A bőr a szakemberek szerint valamilyen Csodálatos érzés, amikor az ember beleszeret valakibe, s a csoda akkor teljesedik ki igazán, amikor az érzés kölcsönössé válik, és mindketten úgy érzik, a másikban találták meg az igazit. A szerelem heve olykor a józan ítélőképesség akadályává válik, s a két fiatal máris nyakig ül a házasság minden nehézségében, anélkül, hogy erre megfelelően felkészült volna. Ez persze olykor, vagy gyakran konfliktusokhoz vezet, amelyet aztán válás is követhet, pláne, ha a két fél meg sem próbálja a párbeszédet. A házasságban túl sokat is együtt lehet a két ember, néha SZERELEM ES TÜRELEM akkor is, amikor az egyik egyedüllétre, némi magányra vágyik. Illik ezt tiszteletben tartani, még akkor is, ha minden percet szeretnénk a másikkal tölteni. Aranyszabály, nem elég megtalálni az igazit, meg is kell tartani, s ennek egyik fontos momentuma, hogy hagyjuk élni, létezni a másik embert is, ne feledjük ő is önálló személyiség. A szerelem hiába lobban fel, ha nem ápolják - ez türelmet és megértést jelent -, elhamvad. KÍMÉLJE MAGÁT A nagy nyári kánikulában a nők többségének a háztartás még nagyobb nehézségeket jelent, mint máskor. A nem kevés tennivalót még a nagy meleg is kíséri, amelyet az égő gázrózsák, sütő az elviselhetetlenségig fokoznak. A magas külső hőmérséklet mellett a belső hőmennyiség is hozzájárul ahhoz, hogy a konyhák még egy éjszaka alatt sem tudnak kihűlni. Nagy meleggel járó sütés-főzés esetén mindenképpen zárt ajtók mellett készüljön az ebéd, vacsora, így legalább a lefüggönyzött egyéb lakórészekbe nem szökik be a forróság a konyhából. Ennél az a jobb megoldás, ha minél kevesebb olyan étel készül, amely sok főzést, sütést igényel. Ha a gyerek és a család többi tagja is meleget ebédel, nincs szükség a nagy főzésekre otthon. Sok zöldséggel, tejtermékkel, gyümölccsel ki lehet küszöbölni, hogy a családanyának állandóan a meleg tűzhely mellett kelljen dolgoznia. A meleg napokon úgysem vágyik senki meleg, nehéz ételekre, nem is egészségesek, hiszen a szervezet nem tud megbirkózni velük. A kelt tészták, sok sütést igénylő, édes-krémes süticsodák helyett is lehet készíteni gyümölcsös turmixokat, hidegen elkészíthető pudingot, jégkrémet, gyümölcssalátát. Kevés praktikával elviselhetőbbé tehetik a háziasszonyok a nyári forróságot úgy is, hogy nagyobb tételben, több mindent főznek és hétközben csak melegíteni, befőzni, sűríteni vagy a mikrobán felmelegetíteni kell csupán az asztalra kerülő étkeket. szintig képes védekezni a nap sugarai ellen, különösen akkor, ha erre elegendő időt kap. Az előna-pozás életet menthet, tanácsolják az orvosok. Ezt a tanácsot éppúgy érdemes megfogadni a Spanyolországban nyaraló svédeknek, mint a görög tengerpartra utazó magyaroknak. Hazánkban semmivel sincs több bőrrákos megbetegedés, mint a világ többi országában, de évente öt százalékkal nő e betegségfajtákban megbetegedők száma. Ha gyermeke világos bőrű, érdemes egy életen át fényvédő krémet használni, ez hetvenöt százalékkal csökkenti a bőrrák kialakulásának esélyét. PRAKTIKUS TANÁCSOK * A lereszelt citromhéjat cukorral elkeverve és üvegbe rakva sokáig eltarthatjuk. * A tejszínt felverés előtt tizenkét órán keresztül jégen vagy jó hideg helyen tartsuk. * Lisztet, morzsát, darát legjobb zsákban, vászonvagy teljesen száraz nylonzacskóban tartani, így nem molyosodik meg. * Nem tapad össze a tészta, ha kifőzéskor egy kanál olajat öntünk a vízbe. * Tegyünk a sótartóba pár szem rizst, nem nedvesedik meg a só. * Nem fröcsköl a zsír, ha egy kevés sót teszünk bele. CSERESZNYE-RECEPTEK CSERESZNYÉS ALMASALÁTA Hozzávalók: 1/2 kg cseresznye, 1/2 kg alma, 15 dkg cukor, 1/2 dl rum vagy likőr. A kimagozott cseresznyét mély üvegtálba tesszük, és mikor sok levet engedett, közékeverjíik a vékony szeletekre vágott almát. Lecukrozzuk, citromlével ízesítjük, és pár órára jó hideg helyre tesszük. Tálalás előtt a rummal vagy likőrrel meglocsoljak. CSERESZNYÉS PALACSINTA Hozzávalók: 12 palacsintára váló tészta, 40 dkg cseresznye. A cseresznyét ki magozzuk és felébe törjük, valamint a levétől gyengén kinyomkodjuk. A gyümölcsöt a palacsintához keverjük. A rendesnél kisebb palacsintákat sütünk, kettőbe hajtjuk és cukorral meghintve tálaljuk. CSERESZNYETÚRÓ FELFÚJT Két evőkanál vajat vagy margarint habosra keverünk, 3 tojássárgáját egyenként belekeverünk, tgy rúd vaníliát felhasítunk, belsejét kikaparjuk és 50 g búzadarával, 500 g sovány tehéntúróval, egy citrom héjával és levével együtt a tojásinasszába keverjük, majd cukorral ízesttjük. 500 g cseresznyét megmosunk, kimagozzuk, a túrómasszába keverjük; 3 tojásfehérjéből kemény habot verünk, óvatosan beleforgatjuk és a masszát kiként, tűzálló tálba töltjük. 20 g hámozott, szeletelt mandulával megszórjuk és a tálat a hideg sütőbe be* lyezzuk. 30-40 percig sittjük. CSERESZNYÉS RÉTES Személyenként 20 dkg cseresznyét megmosunk és kimagozunk. Szítára téve levét lecsurgatjuk. A gyümölcsöt: tálban 2 dkg átszitált zsemlemorzsával, 2 dkg darált dióval és 2 dkg porcukorral összekeverjük. A cseresznyét most már az előre elkészített és zsírral meglocsolt rétes egyik felére szórjuk. A rétes széleit minden oldalról felhajtjuk, megzsírozzuk és az abrosz segítségével összegöngyöljük. Tetejét megkenjük olvasztott zsírral és szép pirosra kisütjük. Porcukorral megszórva tálaljuk. I KANIZSA 1996. június 2!. A KANIZSA Dél-Zaiai Hetilap támogatói: «pitva: 1949 Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk. A KANIZóA ÜJ6ÁG KTT. . • szórólapok • tóvjegvtórtyák • nyomtatványok • könyvek * ffieghívók és minden egyéb nyomdai munka aacdését, tördcíáBct valamint nyomdai kivitebzését OLCSÓ ÁR, MEGBÍZHATÓ MINŐSÉG! LAPOSTETŐ-SZIGETELÉS leinformálható referenciákkal, szaktanácsadással Tetőfedés, bádogos munkák, épületfelújítás, korszerűsítés. tervezéstől az átadásig! Pluszt adunk önnek: fffyy^r^ garancia, minőség, kedvező ár! Tel.: 93/310-796, 60/399-651 Nagykanizsa, Deák tér 2. 91 , I - Akar Ön kulturált körülmények között étkezni, fagyizni? Térjen be hozzánk! Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermüntben külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk. KREMZNER RESTAURANT Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057 NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Nagykanizsa, Eötvös tér KANIZSA TREND A SZÍNES ÉS |> Vv;>:. TERMÉSZETES VILÁG KP ilSlIZSA Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban a KANIZSA TREND KFT. BÚTORÁRUHÁZÁBAN. Trend Kf 8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: (93) 310-505 KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG SS00 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040 Hibabejelentés: 311-442 Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése; belső gázszerelések. MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG 1033 Budapest, Kaszásdűlő u. 2. II. ein. Postatím: 1519 Budapest, Ft: 248 Telefon: 250-0020,250-0311 Telefax: 185-1268 INFORMÁCIÓ még ma CGMUTATÓ a holnap LEGYEN A PARTNERÜNK! VÁLLALJUK.: - társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését, adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést, - vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást. PANNONCONSULT KFT. Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196 1996. június 21. KANIZSA - Sfu»u 23 A sörgyári pingpongozok az NB II-be jutottak. A Sörgyár sportköri vezetése felkarolta a férfi asztalitenisz-sportot s ezzel több évi kényszerszünet után újra élt a városban az egykoron oly sikeres szakág. Jakabfi Imre, a sörgyáriak szakvezetője és a minőségi szereplésre készülő és folyamatosan erősített csapat a működés második évében meghálálta a kapott bizalmat. Bajnokok lettek a Kehrling-csoportban s így ősztől az NB II-ben folytathatják szereplésüket. A bajnokság hajrájában a következő eredményeket érték el a kanizsaiak: Sörgyár-Gyenesdiás 9:9. A tartalékos sörgyáriak közül Csapó 3, Jakbfi és Varga 2-2 győzelemmel volt a legeredményesebb. Sörgyár-Vasép 10:8. A küzdelmes mérkőzésen elért győzelemmel bebiztosította bajnoki elsőségét a Jakab-fi-csapat. Legeredményesebb: Csapó 4, Beck 3 győzelemmel. Ajka-Sörgyár 3:15. Köny-nyű győzelem. (Csapó 4, Beck, Holecz és Mátai 3-3 győzelem.) Sümeg-Sörgyár 7:11. Magabiztos sikerrel búcsúztak az NB III-tól a bajnok sörgyáriak. Legeredményesebbek: Csapó 4, Holecz 3, Beck 2 győzelem. - Tájfutó diákok. A megyei tájékozódási futó szakszövetség a Csacsi erdőben rendezte meg a megyei szakági diákolimpiai döntőt, amelyen öt város több mint tíz alap- és középfokú iskolája képviseltette magát, köztük a kanizsai diákok. A kanizsaiak jobb eredményei: F 11-12-es korcsoportban zalai bajnok lett Varga Zsolt (Nagyrác), bronzérmes az iskolatárs Pilhoffer András. F 13-14-ben folylátatták remek szereplésüket a Nagy rác diákjai. Pilhoffer István arany-, Koller József bronzérmes, míg az ezüstérmet a zrínyista Lenkovics Gábor szerezte meg. F 17-18-as korcsoportban Hans György (Batthyány) nyerte a megyei döntőt. GOLFESZTIVAL Az 1995/96. évi labdarúgó-bajnokság NB II. Nyugati csoportjában az utolsó előtti fordulót rendezték meg, melynek során a Zárda úti stadionban gyér érdeklődés mellett került sorra a zalai rangadó. Az él-csoportbeli kanizsaiak a már kiesett Balaton-partiakat fogadták és a tartalékos csapatok találkozóján, a gólokban gazdag mérkőzésen könnyen született meg a magabiztos győzelem. Olajbányász-Keszthelyi Haladás 6-3 (2-0) A piros-kékeknél az eltiltott Svélecz, Filipovics, a besárgult Visnovics is hiányzott, ám hiányos volt a kispad is, hasonlóan a vendégeknél, akik csupán két cserejátékossal érkeztek. Az olajosok, a várakozásnak megfelelően nyomban támadó-lag léptek fel. Egyre-másra vezették a veszélyes akciókat, sorra alakították ki a jobbnál jobb helyzeteket, de a befejezéssel adósak maradtak. Különösen Szőke jeleskedett a helyzetek elpuskázásában, aki az első negyedórában akár mesterhármast is elérhetett volna. A hazaiak nagy fölénye a 25. percben érett góllá, amikor a jó formában játszó, vezéregyéniséggé előlépett Vi-dóczi jobboldali beadását Szőke fejjel csúsztatta a jobb sarokba, 1 -0. Ezt követően a Kanizsán is szerepelt Szőcze okozott zavart az olajosok védelmében, majd Csörnyei veszélyeztetett. A 27. percben Molnár kapott kitűnő indítást, aki egyedül húzott kapura, de lövése kivágódott az érkező Szőke elé, ám kivárt és közeli lövésébe beleléptek a visszafutó védók. A hajrá is az olajosoké volt. A 40. percben Vidóczi labdájával Molnár átjátszotta védőjét és az öt és felesről bombázott a bal sarokba. 2-0. Két perccel később a gólszerző újabb találatot érhetett volna el, de az oldalhálóba lőtte a labdát. Fordulás után tovább tartott a hazaiak mezőnyfölénye. Vidóczi, majd Balogh hibázott nagy helyzetben, de aztán az 51. perc meghozta az olajosok újabb gólját: Pécsi pazar labdájával Vidóczi lépett ki a védők közül, aki a kifutó kapus fölött mintegy tizennégy méterről okosan emelt az üres kapuba. 3-0. Néhány perccel később Má-tó került ordító helyzetbe, akit a védők csak néztek, de a kifutó Czigóth mellett az üres kapu mellé helyezett. A 60. percben Vidóczi remek támadást vezetett a bal oldalon, átlőtt labdáját a védők elvétették, amelyet az érkező Szőke közelről fejelt a bal sarokba. 4-0. A középkezdés után Lázár kapott ajándéklabdát, aki sorra faképnél hagyta az olajosokat és tíz méterről a bal sarokba helyezett. 4-1. Tíz percen át változatos volt a játék, a keszthelyi kapus többször is bravúrral mentett. A befejező tíz percben aztán potyogtak a gólok. A 80. percben Vidóczi ragyogóan húzott kapura, okosan helyezett a hosszú sarokba. 5-1. Két perccel később Lázár labdájával Csörnyei lépett ki, elhúzott a kapus mellett is és ugyan kisodródott, de így is eredményes volt. 5-2. A 85. percben Vidóczi remekelt, több csel után, mintegy tíz méterről lőtte az olajosok újabb gólját. 6-2. A mérkőzés vége előtt egy perccel a védelem statisztált, Szabó II. közbelépett és közelről bepolozta a labdát a cserekapus kapujába. 6-3. A jó iramú, de alacsony színvonalú, sok hibával tarkított mérkőzésen könnyen lehetett volna kétszámjegyű hazai győzelem is. Az olajosok a féltucat gól mellett számos ordító helyzetet elügyetlenkedtek és adósak maradtak a jó játékkal. A csapatból kitűnt a mezőny legjobbjának bizonyult, az utóbbi időben remeklő Vidóczi. aki három góljával és gólpasszokkal hívta fel magára a figyelmet. Igazi vezéregyéniség volt. A mérkőzés végén Györkös Lajos, az Olaj SE elnökségi tagja így vélekedett: - A mintegy félezer szurkoló láthatott kilenc gólt. meglett a hajdani magyar-angol ered- ménye. Sokkal többet lőhettünk volna, de ne legyünk telhetetlenek Egyébként sajnálom, ha nem érünk célba - vélekedett, majd osztályozta a játékosokat: Czigóth (-) -Szálai (6), Keszeg (5), Kiss (5), Iványi (5) - Pécsi (4), Vidóczi (7), Koller (4), Balogh (5) - Szőke (5), Molnár (6). Csereként szerepelt Gyulai, Gazda és Kópicz (Pécsi, Molnár és Czigóth helyén). fBajnok a Siófok Egy fordulóval a bajnokság befejezése előtt már eldőlt, hogy ősztől az NB I-ben indul a bajnok Siófok, mivel a Du-naferr otthonában nyertek s ezzel hatpontos előnyre tettek szert. Ugyanakkor nagy meglepetés, hogy a Matáv Sopron hazai pályán vesztett és ezzel maradt 56 pontos. A Rákóczi KFC Balatonfüreden nyert s ezzel 55 pontos lett és egy ponttal előzi meg az Olajbányász gárdáját. A zárőfordulóban nagy harc várható, hiszen a bajnok mellett NB l-es lehet a második helyezett és osztályozót vívhat az élvonalért a harmadik helyezett. Nos, az Olaj a hétvégén Siófokon lép pályára (Keszeg, Svélecz és Filipovics nem játszhat), A Matáv Paksra utazik, a Rákóczi KFC hazai pályán mérkőzik a BKV Előre Új edző az olajosoknál Siófokon ül utoljára a kispadon Szabó Imre. a piros-kékek edzője, aki a bajnokság végén távozik az olajosoktól. Az utódlásról megkezdődtek a tárgyalások és a kiszemelt hármas körből kerülhet ki a piros-kékek új szakvezetője, vagyis Fedor Sándor, Pusztai László, Dárdai Pál. Az már biztos, hogy Filipovics is távozik és a sok kérő közül egy másik dunántúli városba teszi át székhelyét a gólvágó. Balogh Antal KANIZSA - Sfu»u 1 24 _á 1996. június 21. BAJNOK A LENTI (?) A megyei labdarúgó-bajnokságban ismét a Miklósfa került reflektorfénybe. A csapattal ugyan nincs gond, de a vezetés megint bakizott. Ezúttal a sárgalapokkal kapcsolatos játékban maradtak alul. Hittek a szónak, az ígéretnek, holott a szabály, az írás a döntő. Azt hitték, hogy amit az illetékes megyei vezetők mondtak, annak hinni lehet. Nos, úgy néz ki, hogy ráfáztak s ez is rámehet a bajnokságra. A történet az emlékezetes Bagod-Miklósfa mérkőzéssel, a le nem játszott találkozóval kezdődik. Azon a mérkőzésen Horváth Lajos, a miklósfaiak játékosa sárgalapok miatt Harc a dobogós helyekért A labdarúgó NB II. Nyugati csoportjának ifjúsági mezőnyében szereplő Olajbányász fiatalok a bajnokság utóbbi négyes sorozatában -egy találkozót kivéve -nagyszerűen vették az akadályokat. Különösen figyelemre méltó a Czebei Tibor edző vezette serdülők menetelése, akik százszázalékos teljesítményt értek el, folytatták kitűnő tavaszi szereplésüket. Az egykoron listavezető ifjúsági csapat (edző: Vlaszák Géza) újabb hazai fiaskóval lekerült a dobogó harmadik helyére. Ifjúságiak A sorozatot Mohácson kedte a Vlaszák-legénység, ahol Gazda (3). Fehér (2), Balogh A. és Korpics találatával kerekedett felül 7:0 arányban. A hazai olajos-rangadón viszont 4-l-re vesztettek Százhalombatta ellenében (gól: Gazda), amikor .szükségkapussal vették fel a küzdelmet és halványan játszottak. Pakson aztán javítottak, ahol nagyszerű mérkőzésen, jó játékkal nyertek 4-0-ra (gól: Balogh A., Fehér, Hos-tyánszki, Gazda). Legutóbb, a Soproni LC elleni hazai mérkőzésen a jó erőkből álló vendégeket győzték le ugyancsak 4-0-ra. Gól: Balogh A., Fehér, Gazda, Hollender (1 l-esből). Az utóbbi sorozatban az olajosok kapuját Csörgics és Balogh T. őrizte, míg a mezőnyben a következők ját- szottak: Boa, Bencsik, Beke, Németh, Hostyánszki, Hollender, Balogh A., Korpics, Szűcs, Simon, Fehér, Gazda, Kele. Kitűnt Beke, Hostyánszki, Bencsik, Balogh A., Fehér, Gazda, az viszont kár, hogy az NB Il-es felnőtteknél nem kaptak néhányan lehetőséget a bizonyításra. Serdülők A kitűnő sorozatot Mohácson 3-1 -es győzelemmel kedték az olajos tehetségek, akik közül Lukács, Gyuri-cza és Csizmadia volt eredményes. A Százhalombatta elleni hazai találkozón 10-1-re lépték le a szerény képességű vendégeket (gól: Pápai 4, Lukács 2, Horváth, Sza-kály, Csizmadia, Kőszegi. Pakson 8-2-re verték a jó ellenfelet, ahol Tüske és Sza-kály 2-2, Pápai, Lukács, Nagy A. és Vörös l-l gólt szerzett. Legutóbb a tabella-szomszéd vendégeket, a Soproni LC csapatát remek játékkal fektették kétvállra 4:1 arányban (gól: Tüske 2, Pápai, Lukács). A serdülő csapat: Lajkó -Nagy K., Gyuricza, Kőszegi, Földesi - Nagy A., Szakály, Tüske, Csizmadia - Pápai, Lukács. Szerepelt még: Horváth Cs., Vörös, Bognár, Kiss. Kitűnt: Gyuricza, Tüske, Földesi, Lukács, Szakály. - A csapat jelenleg az ötödik helyre jött fel és bízom abban, hogy sikerül felkapaszkodni a dobogóra is -említette a serdülők edzője. kényszerült pihenőre. így aztán nem is nevezték. A miklósfaiak azt hitték, hogy ezzel az ügy lezárult. Elment a betervezett három bajnoki pont, 0-3-mal rosszabbodott a gólkülönbség és Horváth letöltötte sárgalapos bünfetését. Következett a Páka elleni kilencven perc. A miklósfai vezetők érdeklődtek, körbejárták a sárgalapos letöltést. Azt a felvilágosítást kapták, hogy a Bagod-Miklósfa találkozóval Horváth letöltötte a büntetést. Ezt többször és többen is megerősítették, amire bizonyíték van (nem írásos). így aztán Horváth játszott is (remekül) a Páka ellen, nyertek 5-l-re. Ezt követően óvott a Páka Horváth szerepeltetése miatt. Elsőfokon a megyei LSZ fegyelmi bizottsága az óvást elutasította. Maradt az 5-1. Ebbe a pákaiak nem nyugodtak bele. Fellebbeztek a megyei LSZ Elnökségéhez, amely viszont helyt adott a pákai fellebbezésnek. Vagyis a mérkőzést a pákaiaknak igazolták. Ezzel elment a miklósfai aranyesély. Következtek a miklósfaiak. Megfellebbezték a megyei elnökségi döntést a Magyar Labdarúgó Szövetségnél, miközben számos érvanyagot so- rakoztattak fel igazuk állítására. Bíznak abban, hogy rájuk nézve kedvező döntés születik, azaz nem lefutott a bajnokság. Közben lebonyolították a bajnokság utolsó előtti fordulóját. A Lenti TE HBSE rendkívül fontos győzelmet aratott 3:2 arányban Tótszentmártonban, a Miklósfa játék nélkül jutott hozzá a három bajnoki ponthoz az FC Keszthely ellen (a vendégek igazolása nem volt rendben). A Kiskanizsa gárdája Kemendolláron lépett pályára, ahol l-l-re végzett (gól: Somogyi, 1 l-esből). A MÁV NTE a Páka csapatát fogadta és 0-1-es félidő után Kalinincs találataival 2:1 arányban kerekedett felül. A jelenlegi állás szerint a Lenti öt ponttal vezet a Miklósfa előtt s mivel csak a záróforduló van vissza, így bajnok a Lenti. Amennyiben az MLSZ helyt ad a miklósfai fellebbezésnek, akkor kétpontosra csökken a listavezető előnye. így aztán ez esetben felértékelődik a vasárnapi zárás, amikor a Lenti Letenyére megy, a Miklósfa pedig a Sáskák vendége lesz, vagyis pályán és pályán kívül is nagy csatára van kilátás. B.A. Siker Eszéken Nemzetközi meghívásos kupaversenyen szerepelt a horvátországi Eszéken a Hamburger SE ülőröplabda csapata. - A bajnokságban csapatunk a negyedik helyen végzett, vagyis megismételtük az előző évi szereplési, ám most bőven sikerült javítani. Igaz, hogy a HSE ezúttal három szombathelyi és egy pécsi játékossal megerősítve vett részt a szervezett és színvonalas kupaversenyen. A befejező forduló eredményétől függetlenül már kupagyőztesek lenünk - tájékoztat Földi József, a kanizsaiak játékosedzője. Az eszéki tornán a bosnyák csapatot 2:0-ra (2, 4). a zágrábiakat szintén 2.0-ra (5, 7) győzték le, majd ugyanilyen arányban, de szorosabb küzdelemben (9, 12) nyertek a sza-rajevóiak ellen. Már kupagyőztesként kezdték a befejező mérkőzést a házigazda ellen, amelyen az eszéki csapat 2:1 (-6, 11, 12) arányban kerekedett felül. A kupagyőztes csapat: Do-minek, Gőczi, Kovács (Szombathely), , Szűcs (Pécs), Balogh, Taródy, Pőcze, Varga, valamint Földi, aki elnyerte a torna legjobb játékosának felajánlott különdíjat._ B.A. 1996, június 21. KANIZSA - Sfiott 25 A városi sportcsoport és az ÁFÉMSZ rendezésében bonyolították le a városkörnyéki sportnapokat, nagy érdeklődés mellett folytatódott a hagyomány. A kétnapos versenyen nyolc sportágban mérkőztek-versenyeztek a községi sportolók, közel ötszázan. Az idei seregszemlén, a harmadik ÁFÉMSZ Kupán a legeredményesebbnek Murake-resztúr sportosai bizonyultak, akik végig szoros versenyt vívtak a rivális gelseiekkel és galambokiakkal. Végül is az összesített pontversenyt s ezzel a városi sportcsoport által felajánlott serleget a keresztúriak nyerték. Asztalitenisz A férfiak csapatversenyét Nagybakónak nyerte Zalakaros és Nagyrada előtt. Egyéniben a galamboki Martán János nyert Fribert Béla (Nagybakónak) és Kozári Nándor (Nagyrada) előtt. Nőknél murakeresztúri háziverseny volt, melyen: 1. Vargovics Judit, 2. Mikulás Eszter, 3. Tulézi Eszter. Sakk Murakeresztúr nyerte a férfi csapatversenyt. Egyéniben Borsfai Attila (Murakeresztúr) győzött a nagyradai Berkecz István és Palsovics János előtt. Nőknél a murakeresztúri házidöntőt Varga Katalin nyerte Kassai Erika előtt. Tenisz A nőknél a nagyradai Kálo-vicsné Korsós Edit végzett az élen a klubtárs Bodor Katalin MURAKERESZTÚR NYERTE A SERLEGET előtt. A férfiaknál: 1. Deutsch Szabolcs (Zalakaros), 2. Gyarmati Tibor (Miklósfa), 3. Au-fer Ferenc (Miháld), 4. Jesze-női Csaba (Gelse). Röplabda A férfiaknál a döntőt Felső-rajk nyerte a miháldiak ellenében. Atlétika 100 m síkfutás. A nőknél Lülök Lilla (Gelse), Fehér Mónika (Galambok), Tulézi Rita (Murakeresztúr) lett az élcsoport sorrend. A férfiaknál: 1. Pásztor András, 2. Györkös Imre (mind a kettő Palin), 3. Vilmán Krisztián (Galambok) és Tóth Zoltán (Gelse). 200 m női síkfutás Balogh Katalin (Balatonmagyaród) nyerte a garabonci Szekeres Szabina és a murakeresztúri Csicsek Anita előtt. A férfiaknál: 1. Sós György (Felső-rajk), 2. Györkös Imre, 3. Kovács Gábor (Galambok). 400 m női versenyt Tulézi Rita nyerte a klubtárs Varga Timea és a galamboki Lam-perth Hajnalka előtt. A férfiaknál Györkös Imre nyert a galamboki Vilmos Krisztián és Mohácsi Roland előtt. Férfi 800 méteren gyarapodtak a palini pontok, miután Györkös Imre újabb első helyet szerzett Beda Zoltán (Galambok) és Tulok Krisztián (Nagyrada) előtt. Távolugrásban Fehér Mónika 456 cm-rel nyert Lülök Lilla (415) és Tulézi Rita (404 cm) előtt. A férfiaknál: 1. Pásztor András 563, 2. Vilmán Krisztián 550, 3. Köteles Attila (Miklósfa) 525 cm. Magasugrásban Fehér Mónika újabb elsőbbséget szerzett 130 cm-rel, második Lülök Lilla (125), harmadik a nagyradai Rádi Hajnalka (120 cm). A férfiaknál Pásztor András 170 cm-es eredménnyel végzett az élen Köteles Attila (165) és a gelsei Jeszenói Csaba (155 cm) előtt. A súlylökők népes férfi mezőnyében (27 induló) a galamboki Török Tamás (12,98 m) a miklósfai Köteles Attila (12,52 m) és a nemespátrói Angyal István (12,07 m) került fel a dobogóra. A lányoknál nagy küzdelem után: 1. Zsoldos Ildikó (Gelse) 861 cm, 2. Bodor Katalin (Nagyrada) 851, 3. Oláh Szilvia (Garabonc) 845 cm. Teke A sörgyári csarnokban rendezték meg a férfiak versenyét, ahol közel negyvenen gurítottak. A csapatversenyt Gelse NYÁRI FITNESS SPORTTÁBOR A Fitness Center szervezésében megnyílt a nyári sporttábor, amely az idei nyári szünetben még négy turnusban várja az érdeklődőket s ezúttal is felhívja az érdekelteket a jelentkezésre. Az újabb turnusokat június 24-én, július l-jén és 8-án, valamint augusztus 21-én indítják a szervezők, amelyekre naponta 9 órától este 9 óráig lehet jelentkezni a Fitness Center címén (Nagykanizsa, Csengery u. 7.). A tartalmi választék széles körű, hiszen indul labdarúgó, akrobatikus tornász, úszó, aerobikos, karatéka, táncos és egyéb szakág az érdeklődésnek, igénynek megfelelően. A „táborlakók" naponta strandolnak, úszásoktatáson vesznek részt, de nem maradnak el a sporthoz kapcsolódó angol és német foglalkozások sem, a szórakozta- tó programok, játékok. Megválasztják a legfittebb, legerősebb, legszimpatikusabb és legszebb táborozót. Lesz autóbuszos Safari, ismerkedés Afrika állatvilágával, csobbanás a Balaton frissítő vizébe, kirándulás a „Guiness" szigetre. A sporttábor díja 3200 forint, amely háromszori étkezést is tartalmaz, a gazdag programok mellett. B.A. nyerte 893 fával a Zalakaros (890) és Murakeresztúr előtt (829 fa). Az egyéni verseny élcsoportjában: 1. Tóth Ferenc (Zalakaros) 250, 2. Gahjdu László 248, 3. Szűcs Lajos 239, 4. Tislér Árpád (mind Gelse) 236, 5. Mester László (Zalakaros) 231, 6. Deák István (Murakeresztúr) 230 fa. Kézilabda A nőknél Gelse csapata végzett az élen Miklósfa és Nagyrada előtt. A férfiaknál Nagyrada kerekedett felül Galambok -és Gelse ellenében. Kispályás labdarúgás A férfiak tizenhat csapatos mezőnyében a többszakaszos tornát Zalakaros nyerte, míg a további élcsoport: 2. Nagyré-cse, 3. Murakeresztúr, 4. Galambok, 5. Palin, fi. Felsőrajk. A nőknél Murakeresztúr lett a győztes Zalaszentjakab és Galambok előtt. Az összesített pontverseny élcsoportja (19 település sportolói szerepeltek a sportnapokon): 1. Murakeresztúr 125. 2. Galambok és Gelse 116-116, 4. Nagyrada 70, 5. Palin 56, 6. Zalakaros 53, 7. Miklósfa 31,8. Nagybakónak 27, 9 Felsőrajk 25. 10. Garabonc 18, 11. Nagyrécse 16 pont._ Balogh Antal Sporthétvége PÉNTEK Labdarúgás. Városi kispályás, senior, Mindenki sportpályája, 18.15. SZOMBAT Labdarúgás. NB II. Ifjúsági: Olajbányász-Siófoki Bányász SE, Volán-Dózsa pálya, 13.00 (serdülők: 11.00) VASÁRNAP Labdarúgás. Megyei: Kis-kanizsa-Miklósfa, Kiskani-zsa, 17.00 Természetjárás. A/. Olajipari TBE túrája. Indulás: Kögáz parkoló, 7.00. Gyalogtúra: Sitke - Tocskándi major - Gérce - Farkaserdő - Káld. Táv: 17 km. Visz-szaérkezés: 19.00. 26 KANIZSA - /íj** 1996. június 21. GATLAM CSASZI Ingatlanügynökség Nagykanizsa, Magyar u. 19. lel.: 93/314-012 Zákányban 97 mu-es, 3 szobás, 6 éves, garázsos. pincés, teher-nrnle s, családi ház 2800 nm-es telekkel eladó vagy Nk-i házra cserélhető. Irányár. 4,7 mR. Kód: 155. (17567 K)_ Újudvaron 100 nirvcs, 2+2 félszobás, egyevli gázfűtéses, gará-zsos, 2 szintes családi ház 700 nm-es telekkel eladó vagy Nk-i lakája cserélhető. Irányár: 4 niR Kód: 147.(17571 K) Letenyén 280 nm-es, 2 szintes, .1+4 félszobás, amerikai konyhás, egyedi gázfűtéses, 5 éves családi ház eladó. Irányár: 7 mR. Kód: 144. (17572 K)_ Nk-án a belvároshoz közel, 90 nm-es,3 szol>ás, egyedi gázfűtéses családiház 30 mu-es pincével üzletnek eladó.Irányár: 2,5 niR. KAI: 305. (17579 K)_ Uiarosberényboii 140 nm-es, 2 szintes. 2+3 félszobás, 9 éves, összkoirfortos,garázsos,pincés családi ház 1015 nmes leiekkel eladó. Irányár: 3,5 niR. Kód: 180. (17581 K)_¦ Nk-án a Keleti városészben 51 nmes, 1 + 1 félszobás, 6. emeleti, vfzorás, erkélyes, felújított lakás eladó. Irányár 1.6 mR. Hiv.sz.:3l4 tl7754 Ki_ Nagykanizsán a Teleki utcán 54 nm-es 2 szobás, erkélyes, köz-pofái fűtéses, 2. emeleti, lelienuenles lakás eladó. Irányár: 1.9 iuR. Kód: 280/96(17755 K)_ Szepetneken 70 nm-es, 2 szobás, 50 éves, komfortos családi ház, 900 nm telekkel eladó. Irányai: 15 mR. Kód: 273(17756 K)_ Nagykanizsán a Zemplén Utcában 54 nm-es, 2 szobás, vlzórás, redőnvös, felújított, 2 erkélyes, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1.8 mFt. Kód:25\'> (17757 K)_ Nagykanizsán a Liszt utcában 64 nni-es, 3 szobás, vlzórás, fel tljRott, fólszinü lakásrladö. Iránvár: 2.65 mFt. Kód: 256 (17758 K)_ Nk-án a Luzt F utcában 2 szobás, 54 nmet, 2 erkélyes, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1.6 tuR Kód: 330. (17764 K) Letenye központjában, 100 nm-es 2 szobás, egyedi gázfűtéses, pincés, garázsos, telefonos, utcafronti családi, házrész eladó. Irányár: 6 nFt. Hiv.sv.: 307 (17770 K)_ Szabadltegyen 1600 nm-es lelek eladó. Köznlivrk a telek szé lén. Irányár: 1.5 mR. Hív, sz.: 254 (17771 K)_ Miirakeivszülion 100 uu+es. (ízlel + lakóház, telotérbcépltési lelietőséggel, garázzsal, 540 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3.8 mR. Kód: 170 (17775 K) _ Nagykanizsán a városkapu krt.-on. 2+2 félszobás, 67 nm-es. 2. emeleti lakás eladó. Irányár: 2.5 mR. Kód: 327 (17786 K) Nk-án a Keleti városrészben, 10 emeletes épületben, 55 nm-es, 2 szobás, étkezte, 2 erkélyes, vlzórás, első emeleti lakás eladó vagy Nagykanizsa kórnyéki családi házra cserélhető. Irányár: 1.7 mR. Kód: 325 (17787 K) Nagykanizsán a városkapu kri-on, 2 szotiás, 55 nm es 4. eiuele ü, vlzórás. telefonos lakás eladó. Irányár: 1.72 mR. Kód: 335 (17788 K)_ Nk-án a Zemplén utcában 2 szobás. 60 nm-es, erkélyes, vlzórás, 3. eurleti lakás eladó. Irányát: 1.7 mR. Kód: 329 (17790 K) Nk-án az Irtás utcában 80 nm-es, 2+1 félszobás, étkezős, cirko-gejzlr ffltéses, tehermentes lakás eladó vagy bagolai ill. kisfako .si családi házracseréllk-IÓ. Irányár: 3.5 mR. Kód: 333 (17791 K) .Szabadhegyen komfort nélküli zártkerti ház, villannyal, a lelken vízzel. 915 mu-es gondozott telekkel eladó vagy egyedi ffltéses első ill. második emeleti 1.5-2 szobás lakásra cserélVtö, ráfize- léssel.Kód:3Jl (17792 K)_ Nagykanizsán 265 nnves. 10 db. irodalielyiség, konyhával, szo ciális blokkal. 2 telefonvonallal, zárt parkolási lehetőséggel, a belvároshoz közel, bérbeadó. Irányár: 500R+ÁFA/nm/hó. (17915 K)_ Zalakaroson 140 nuves, 2 szobás. 2 fürdőszobás, pincés, erkélyes, egyedi gázfűtéses, komfortos nyaraló. 864 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7 mFt. Kód; 337 (17916 K)_ Kisbagolán 2 szintes. 2 szobás, vizel, villannyal ellátott zártkerti ház, 1156 mu-es telekkel, 12 nm-es pincével, bittorozottan, a konyhában pb. gáztűzhellyel, hűtőszekrénnyel eladó. Irányár; 1.2 nft. Kód: 338 117917 K)_ Bagolán 1080 míves zártkert, a telken szerszámos tárolóval, gépkocsi beszámítással is eladó: Iránvár: 230 eR. Kód: 340 (17918 K)_ Cserfon 2880 nnves zártkert, 1 szobás tómís + tégla falazatú épülettel, teljes felszereléssel, gépkocsi beszámítással is eladó. Irányár: 350 eR. Kód: 340 (17919 K)_ A Látóhegyen 1606 nm-es zártkert. 30 nm-es, villannyal ellátott tégla épülettel, 2 nrlléképtiiettel. R5kkpincével, teljes felszereléssel, bekerített leiekkel eladó. Irányár. 950 eR. Kód: 342 (17920 K)_ Nk-án a Kazanlak körúton 2 szobás, 56 nnves vlzórás első erue leü lakás eladó. Itányár: 2 mR. Kód: 343 (17921 K)_ Nk án a belvárosban 3 szobás, 88 nm-es egyedi gázfűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár 3,7 mR. darázs a lakástól 5 percre 400 eR-ért szintén eladó. Kód: 345 (17922 K)_ Nk-án a Ivlvároshoz közel, 79 nitl es. 1 + 1 félszobás, omnk.ii konyhás, felújított családi ház. 700 nm es telekkel, eladó. Irány- ár: 4,2 mR. Kód: 346 (17923 KI_ Sormáson 110 nm-es, 2 szobás, 60 éves, egyedi gázfűtéses családi ház, 1465 nm-es telekkel, melléképületekkel eladó. Irányár: 1,7 mFt. Kód: 347(17924 K)_ Nk-án a belvároshoz köze! 40 éves, 96 nnves, 2 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház 300 nnves telekkel eladó. Iránvár: 2.8 niR. Kód: 348 (17925 K) _ Nk án a Zemplén utcában 57 nnves. 2 szobás, felújított, vlzórás, redőnyös, első eivrleti lakás eladó. Irányár: 2 mR. Kód: 349 (17926 K)_ A Szeiitgyörgyvári Itrgyen 2119 nm-es zártkert. 40 nm-es konv fott nélküli 20 éves épületiét, felszereléssel eladó. Villany van. Irányár: 400 eR. Kód; 209 (17927 K)_ A Szentgyörgyvári hegyen 3900 nm-es zártkert, I szobás tégla épületiéi, melléképülettel, föklpincével eladó. Villany van. Irányár: 700 eR. Kód: 353 (17928 K)_ (iyékényesen 72 nnves, 3 szintes, 6 éves, 2 zuhanyzó+WC, le-raszos nyaraló eladó. Irányára: 3,9 mR. Kód: 113 (17929 K) A Liszöi hegyen 2160 nm-es zártkert, alápincézett tégla épülettel, villannyal ellátva, felszereléssel eladó. Irányár. 600 eR Kód: 354 (17930 K)_ Oalambokon a Rigó hegyen 1578 nm zártkert, 2 éves, 10 nm-es faépületlel. eladó. Irányár: 150 eR Kód: 355 (17931 K) Zalakaroson 1712 nnves zártkert. 20 éves, 40 nnves téglaépülettel, villannyal ellátva Mrdőtól 1.5 km-re, csendes helyen rl- adó. Irányár 1.5 mR. Kód: 356 (17932 K)_ Letenyén a belvárosban 16 nm-es üzlet, egyedi gázfűtés sel, WC-vel, raktárral elad*. Irányár: 2.5 mFt. Kód: 357 (17933 K)_ Nk-án a belvároshoz közel 130 nm es, 3 + 1 félszobás, 2 fürdőszobás, 2 szintes, tetőtérbeépltéses, 3 éves családi ház, 140 nm-es telekkel eladó. Irányár; 5,2 mR. Kőd: 359. (17\'M4 K)_ Nagykanizsán az Északi v.részben 2 szobás, 52 nuves. egyedi gázfűtéses, első emeleti lakán. 17 nmes garázzsal eladó. Irány át; 2.5 mR.KŐd: 360(17935 K) „ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371 Nk-Sáncban 5 szobás 155 nuves épült családi ház eladó. A ház 1986 évben épült és 777 n.öl telek (udvar, kert) tartozik hozzá. Irányár: 5 MR.< 14851 K)__ Nk -Palin főutcájában 3 szobás, 90 nm alapterületű családi ház 28181 nm összterülettel eladó. A terület gazdálkodás ii kiválóan alkalmas. A ház elcserélhető családi házzal Nagykanizsán, v. Zalakaroson értékegyeztetéssel. Irányár: 4 MR. (14853 K)_ Nk-Miklósfán 1,5 szobás, fürdőszobás, Üllőn WC vei főzőftll-kévcl étkezővel rendelkező ház eladó. Az ingatlanhoz 900 n.oi telek tartozik 40 db gesztenyefával. Az ingatlanon két iielk\'k épület és egy fedeti pihenő van. Irányár: 3 MR. (14855 K) Csapi hegyen 400 n.öl zártkerti ingallan 200 tőke nemts szőlővel gyümölcsfákkal és kb. 100 db fenyővel eladó. Az ingatlanon lakható pince van. Irányár: 300 eR. (14856 K)_ Zalakaroson 2 szobás. 44 nnves, panorámás két szintes hétvégi (téliesített) villa eladö. Az épületet két oldalon terasz veszi körül. A panoráma nagyon szép. Villany, víz van. A hozzátartozó terület (udvar, kert) 150 n.ol. Villany, víz, portalaiütott út van. Irányát: 2,5 MR (14858 K)__ Nk án Csengery utcában 3 és léi szobás 2 flWŐszobás, felújított családi ház, egyedi fűtéssel eladó. Az udvaron tégla garázs, az alapterület 110 nm (a házé) A tetőtér beépíthető. Irányár: 5 MR. (14859 K)_ Somogycsicsón (Nagykanizsától 25 knvre) 1.5 szobás, fürdőszobás, előszobás, előteraszos családi ház, gazdasági épületek kel eladó. Irányár: 1.4 MR. (14860 K)_ Balatonmngyaródon 2^5 szobás, konyhás ház eladó. Rtrdőszoba hely kialakítva. Zuhanyozási tehetőség van. Külön WC helyiség, derítővel. A csatornázás 1996. évre tervezve A házhoz kb. 800 nm terület (udvar, kert) tartozik. Irányár 2.5 MR (14861 K) Zala karos Felsőhegyen kb. 200 n.ol szőlő téliesített Don**vári faházzal (30 nuves) eladó. A házon nyitott terasz, két hálófülke, főzőfülke és tusoló van. A terasz nrllett külön lárolő van. Irányát: 2 MR. (14862 K)_ Nk.Szabadhegyen kb. 500 n.Öl telek kitűnő helyen, rom-xs épülettel eUló. Irányai: 950 eFt. (14863 K)_ Vajda-Cserfőn 700 n.öl ingatlan pincével eladó. Az ingatlanon 300 n.Öl szőlő, gyUmoksfákkal találhatok. A pincén három helyiség van, ntlyből a présház és a szoba ceiurnüapos. A gazdaság kitűnően gondozott, igen jól termő állapotban van. A pincéig portalanított út vezet a panoráma igrn tetszetős. Irányár 350 eR. (14864 K>_ Nk. középpontjában I szoba, konyha, előszoba, fürdőszobás, 50 nuves lakás eladö. A lakás inxla cé1|ára is alkalmas. A lakás a 3. eneleten van. Irányár 1.6 MR. (14865 K) Sandon két szoba, konyha, kanra, fürdőszobás, előszobás ház eladó. A ház kb 40 éves a fürdő és előszoba 2 éves. A hozzátartozó terület kb. 1.400 n.öl, melyen 900 db 4 éves fenyő és kb 300 n.ol lyiekfás erdő is van. Irányát: 1.5MR. 1MK6H K i Katonarétrn 5 szobás, kétszintes, fürdőszobás, két konyha.- családi Iváz eladó. Az egyik konyha (nyári) az udvaron van ahol a garázs is található. A ház gázzal és csatornázással ellátott. Nem régen épült jő állapotban van. Azonnal beköltözhető. Összlerü let 306 n.öl. Irányár 7 MR. (14869 K)_ Sugár úton a város lbtzéfponfjához közel 3 szobás, 90 nnves, felújított elegáns, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár 5.5 MR. (14871 K)_ Katonaréten 3 szoba, konyha, ftlrdoszoba, előszobás házrész el adó. Az udvaron garázs, sertésől van. Az épület kb. 20 éves, azonnal beköltöztirtő. A házban viz, gáz villany csaturna és telefon van. Az épülethez udvar, keit tartozik. A ház 92 nm, összterület 500 nm. A tető pala, az épület felújított. Irányár: 3.7 MFt. (14872 K)_ Zalaszenljakabon 200 nnves épület eladó. Az épületen belül 70 nm-es. 1,5 szobás fürdőszobás, tollon WC«s egyedi fűtésű lakás van. Az épület többi része kózntivesltrlt. osztatlan bármilyen (vállalkozási) célra kialakítható. Az ingatlanhoz tartozik udvar, kert szántóföld összesen: 6.600 nm Az objektum a falu belterületén, jó helyen van. Irányár. 2.8 MR (14875 K) Kodály utcában 3 szoba, ílJrdoszoba, konyha külön WC és táró lós központi fűtéses 65 nnves földszinti lakás eladó. A ház kb. 20 éves (4 emeletes). A lakás földszinti ezért vállalkozásra is feBiasználható. Irányár: 1.9 MR. (14877 K)_ Csengery utca külső végén 2 db 1 szoba, fürdőszobás önkormányzati lakás földszintes ill. 2. emrleten eladó. Irányár. 1 MFt. (14878 K)_ Kiskamzsán 2„5 szobás családi ház nagy konyhával, fítrdőszo-bával. beépllhelő tetőtérrel eladó. Az udvaron garázs és iiiihety van. Az összlertllet 500 nm. Irányár: 3.5 MR. (14879 K) Buszpályaudvarnál 1 szoba+3 félszobás, fürdőszobás. 82 nm-es laka* egyedi fűtéssel (cirkogejzires) üj téglaépületben eladó. A félszobák II nnvesek a lakás reprezentatív. Irányár 4.3 MR (14881 K)_ l3pitési telek Szépeinek Kiskamzsa felőli részen 430 n.öl koz-nalrvesltve eladó. Az utca portalanított. Irányár; 500 eR. (14882 K)_ Dózsa Qy. m. .ib.ui 60 nuves családi ház kis udvarral garázzsal etailö. A ház kfvükól 15 éve volt felújítva Irányár: 3 MR (14883 K)_ ELADÁS * VETÉL * CSERE CSflSZI CSASZI INGATLANÜGYNÖKSÉG Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012, 06/30/592-254 Családi házak, lakások, telkek nyaralók, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása. Értékbecslés. MEGBÍZÁSOKAT 1 ÉVES IDŐTARTAMRA VÁLLALUNK, AKÁR DÍJMENTESEN IS. A NAGYKANIZSAI IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 9.00-17.00-ig. KIRENDELTSÉGEINK: LETENYE, FENYŐ U. 10. KISKANIZSA, ZSIGÁRDI KÖZ 22. Tel.: 93/343-515 Tel.: 93/319-770 Nyitva tartás: Nyitva tartás: szerda: 15.00-18.00-ig csütörtök: 17.00-20.00-ig „ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371 NYITVA: munkanapokon 10-12 és 14-18 óráig Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók, telkek és mindennemű egyéb ingatlan ADÁSVÉTELÉT, cseréjét, bérbeadását. Széles választékunk bővítése érdekében keresek és kínálok zalakarosi nyaralókat, családi házakat (Nagykanizsán és környékén), albérleteket, (bérbeadóknak ingyenes vállalás), lakásokat (központi- és egyedi fűtéssel). Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett irodánkban ellátom a szorosan vett forgalmazási teendőkön túlmenően a szükséges mindennemű jogi teendőt. MI AZ ÖNÖK IGÉNYEIT ÉS ÉRDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT. 19 96. június 21. KANIZSA - /íp* 27 Erzsébet téren 1 +2 félszobás központi fűtéses, fürdőszobás, szö-nyegpadlós lakás eladó. A lakás a 2. emeleten van felette a nagyméretű padlás használható, Irányár 4 MR (14884 K) Csengery utca közepe táján 2.5 szobás házrész eladó. Irányár: 2.4 MR. (14886 K)_ Kölcsey utcában 2 szobás, egyedi fűtéses 64 nnves házrész eladó. A házhoz kis iidvar és garázs tarti>zik. Irányár: 3 MR. I14S8S Ki_ Munkás utcában 4 emeletes házban a 4. emeleten 25 szobás központi ffltéses, fürdőszobás, erkélyes lakás eladó. A lakás ki. tflnó állapotban van. Irányár: 2 MR.(I4890 K)_ Kazanlak krt-on 2+2 félszobás központi ffltéses 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 2.2 MR (14890 K)_ Falinban 1 szoba, konyhás kai írás családi ház 800 n.öl telekkel eladó, Irányár: 3 Mft. (14891 K>_ Dózsa Gy. utcában 1+3 félszobás egyedj ffltéses redőnyös telefonos 2. emeleti lakás eladó. Irányár 3.7 MR (14892 K) Teleki utcában 10 emeletes házban a 2. emeleten 2 szoba, konyha flirdöszobás lakás eladó. A lakás szőnyegpadlős. közpoti ffl- téses. Irányár: 1.7 MR. (14895 K)_ Kodály Z. ulcában 4 emeletes házban a 4, emeleten 1.5 szobás közponü fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.4 MR (1489<S K) Gyenesdiáson lakóház bárhelyi seggel eladó.- Az ípület 2 szín tes, teljesen új, modern. Az öszterület 480 n.öl a beépített 50 n.öl. A kert, udvar gondozott, kulturált, esztétikus. Az ingatlan a főútvonal utllett a Balatonhoz közel lekszik. Irányár. 30 MR. (14899 K)_ Szentgyörgyávári hegyen (TV. hegyháton) 1 kat. hold szőlőin-gatlan, (szántó kaszáló, gyümölcsös) Nagykanizsa közvetlen közelében bérbeadó. (14900 K)_ Vécsei utcában 5 szobás, fürdőszobás ház kis előkerttel eladó. Az épttlct teljes nagyságában alápincézett. Irányár: 8,1 niR. (16079K)_ Nagyrécsén 3 szobás, flirdöszobás Í02 nnves családi ház eladó, A ház egyedi központi ffltéses, terasszal és pincével rendelke-zik. Összterület kb. 1000 n.öl. Irányár: 3.6 MR (17380 K) Építést telkek Őrtorony utcában 2 db egyenként 960 nm eladók. Villany van, gaz, víz 100 m-re, csatornarendszer a telkek előtt. A nemzetközi főútvonaltól 700 m-re, Kiskanizsa központjától ¦*» m-re. Irányár: 700 ePAlb. (17381 K)_ Zemplén Gy. utcában a 6, emeleten 2 szoba, fürdőszoba, külön WC-s összkouíortos lakás, azonnal, beköltözhetően eladó. A lakáshoz két erkély tartozik. Irányár. 1,6 MR. (17382 K) Úszón tetőtér beépítéses 5 szobás családi ház két garázzsal teljesen új állapotban (a külső vakolás és a tetőtér eépltés nem befejezett) eladó. Összterület 10,000 nitt Irányár: 2S MR. (17383 K>_ Kaán K. utcában sorházban 5 Izobás lakás eltolt szinttel repre-zentatlv kivitelben igényesnek eladó. Irányár: 6.9 niR. (17384 K) Kiskanizsán 4 szobás; tetőtfrbeépüéses családi ház 2 db garázzsal 250 n.öl összterülettel eladó. Irányár: 4,8 MR. (17385 K) Kórház utcában 3 szobás családi ház boltíves pincével 130 n.öl ósszterük-ttel, vállalkozásra is alkalmas helyen eladó. Irányár: 5.5 MR. (17386 K)_ Sánczj utcában 4 szobái, 140 nm-es lakóház, n*lléképülettel 150 n.öl telekkel eladó. Irányár: 7 MR, (17387 K)_ Fő Utca 3 szobás, egyedi ffltéses reprezentatív lakás téglaépület ben a földszinten eladó, A lakás orvosi rendelőnek v. bármilyen vállalkozás irodájának alkalmas. A lakás azonnal beköltözhető. Irányát: 5.5 MR. (17388 K)_ Kisfaludy utcában 3 szobás, egyedi ffltéses I. emeleti lakás eladd. Alapterület 80 niu A ház téglából épült, reprezentatív épület, kitűnő állapotú. A lakás ősszel lesz beköliözhelö. Irányár: 4 MR (17389 K)_ Hahöton 3 szoba flirdöszobás, külön WC-vel rendelkező családi ház, saját központi fűtéssel eladó. A lakóterület 120 nm. a hozzátartozó részek (műhely, aknás garázs) kb. 60 nm. A ház kb 30 éves palatetős, kifogástalan állapotú. Irányár: 2,5 MR. Elcserélhető legalább 2.5 szobás, családi házzal. Csere esetén azonnal beköltözhető. (17390 K)_ Balalonfenyvesen 2 szobás 57 nm-es családi ház eladó. Az udvarban külön 1 szoba, konyha WC- s lakiész eladó. Összterület 3.5Q nm. Irányár: 4 MR. (17391 K)_ Csónakázó tónál 1900 n.öl teriilet eladó. Az ingatlan gazdátkozásra és építkezésre is kiválóan alkalmas. A tótól kb. 300 m-re fekszik, közművesítés! lehetőség kedvező. Irányár: 300 eR. (17393 K)_ AtUla utcában téglaházban a 3 emeleten egyedi ffltéses, 1.5 szobás lakás eladó. A lakás alapos felújításra szorul. Irányár; 1.550.000 R. (17617 K)_ Keresek Zalakaroson két generáció részére alkalmas házat két fürdőszobával. A ház lehet Galambok Karosba vezető utcájában is. Irányár: 10 mR (17618 K)_ Katonaréten Levente utcában 3 szoba, konyhás, fürdőszobás házrész jő állapotban eladó. A ház alaptrülte 92 nm. az összterület 500 nm. A házhoz garázs, sertésól tartozik. Irányár: 3,5 mR. (17619 K)_ Kodály Z. utcában 1.5 szobás földszinti lakás (10 emeletes házban) eladó. A lakás teljesen újonnan felújított igen jó állapotban van! Vállalkozás céljára is kialakítható. A lakásban étkező helyiség is van. Irányár: 1,7 mR. (17936 K) Katonaréten 4 szobás (140 nm hasznos beépítésű) családi ház 150 n-öl összterülettel eladó. A ház 18 éves kitűnő állapotban. Irányár: 7 mFt (17937 K)_ Balatonfenyvesen 2 szobás, főzőfülkés, zuhanyozós családi ház (külön WC) 350 nm összterülettel eladó. A beépített alapterület 57 nm. A ház 1978 évben épült. Az udvarban külön lakrész I szolja, konyha WC-vel. Irányár: 4 mR (17938 K)_ Balalonfenyvesen 2 szobás 57 nm es családi ház eladó. Az udvarban ezenkívül 1 szoba, konyha WC-s lakrész van, mi szintén lakhatós így sokoklalil felhasznállást tesz lehetővé. Irányár: 4 mR, (17939 K)_ Keresek családi házat a Keleti városrész tájékán 3 niR-ig. (17940 K)_ FAKTOR IRODA Nagykanizsa, Platán sor 8. Tel.: 93/313-673 Nagykanizsán a K-i városrészben 1,5 szobás 42 nm-es felújított lakás eladó. Irányár: 1,3 MR (17326 K)_ Nk-án a K-i városrészben, 4 emeletes épületben, a harmadik emek-ien 2 szobás. 59 nnves, kp. ffltéses, vízórás, 2 erkélyes (konyha cseii^zelt, felújított) lakás eladó. Irányár: 1.300.000 R. (17157 K)_ Nk-án a K-i városrészben 1,5 szobás, 44 nm-es, kp,ffltéses, szö-nyegpadlós lakás eladó. A konyha, fürdőszoba csempézett, az erkély üvegezett. Irányár: !.35o!oOOFt. (17158 K)_ Kacorlakon 3 szobás, összkomfortos, 145 nm-es családi ház, gazdasági épülettel 1300 n.öl telken eladó. Irányár: 2.8 Mft. (16746 K)_ NK. É-i városrészében 2 szobás, nagy konyhás, zárt teraszos, komfortos, pincés, garázsos családi ház, nrgkezdett letőtérbeé pítéssel, illetve felújítással, élelmiszerüzlettel eladó. Irányár: 4 MFt (16747 K)_\' Oltárcon családi ház kerttel, udvarral, 3284 nm összterületen el- adó. Irányár: 2 MR (16748 K)_ Magyarföldön 2998 nm telken eladó 90 nm-es, felújításra szoruló téglaépítésfi, köreszigetelt családi ház, jó állapotú istállóval, pajtával, magtárral, disznóóllal. Víz, villany van. az ingal- lan tehermentes. Irányár: 1.9 MFt. (16749 K)_ Kerkakutason 2 és fél szobás téglaépítésű családi ház. ntllék épületekkel eladó. Víz, villany van, telefon nújusi beszereléssel lesz, A telek 7800 nm-es, bekerített. Irányár: 2 MR. (16750 K) Szfjártőházán 800 n.öl telken - ni-lyen szántó, erdő van - 128 nm-es lakás vízzel, villannyal, kábeltévével eladó. Irányár: 950 eR. (16751 K)_\' Pusziamagyaródon 670 n.ol telken 70 nm-es, 2 szobás, konvektorra fűtésű, komfortos családi ház ntfttiellyel, pincével eladó. Az udvarban gazdasági épületek vannak + hegy szőlővel, pince vel. Irányár: 1.2 MR. (16752 K)_ Zalakomáron 3 szobás, fürdőszobás családi ház újonnan tatarozva, vízzel, gázzal, szennyvízcsatornával, villannyal, garázs-zsal, új gazdasági épületekkel. 400 nm kerttel, telefonnal 4 MFt irányáron eladó. (16753 K)_ Kiskanizsán 541 nm-es, telken 140 és 140 nm-es (kétlakásos, de egybe nyitható), komfortos, 5 és 4 szobás, tetőtér beépítéses, cserépfedésű, néhány éves családi ház kis telekkel, teliermente-sen 6MR-os irányáron eladó. (16754 K) Mur a sze menyén a bányatavak közelében 96 nmes 3 szobás, komfortos, családi híz 4145 nm-es, területtel, garázzsal eadó. Irányár: 2,6 MR. (16755 K)_ Bagódon 1316 nmes területen, 110 nm beépített alapterületű 3 szintes, garázsos, központi fűtéses családi ház eladó. Irányár: 7^ Ml). 11 \'\'750 Ki Zalakaroson 2954 nnves öreghegyi zártkert 1 szobás, elötera-5ZPS. pincés téglaépülettel eladó. Irányár: 1,6 mR. (16620 K) Zalakomárban 1800 n.öl területen, frekventált helyen 6 szobás, 2 konyhás, 2 fitrdöszobás. 6 egyéb helységből álló családi ház ladó. Az épület 25 éves. víz. villany, gáz, lelefon. van. A mel-léképüleiek vállalkozásra is alkalmasak. Irányár; 5,8 mR, (16621 K)_ Beleznán 120 nm-es családi ház eladó melléképületekkel, garázzsal, pincével, ipari arámiiul. Irányár: 1,4 mR. (16622 K) Kerkaktitason 3011 nm-es telken 3 szobás, hallos, konyhás, verandái, nyárikonyhás, 2 kamrás családi ház eladó. Az ingatlanon istálló, pajta, ól, kamra található. Vezetékes víz, kábellé vé. telefon van. Irányár: 1,2 mR. (16623 K)_ Zalaegerszeg belvárosában 120 nnves saroképület eladó. Az épület 3 szobával, kb. 25 nm-es pincével, 384 nm-es udvarral rendelkezik. Irányár: 6.2 mR. (16624 K)_ Kilimánban 2 szobás, főzőfülkés, előszobás családi ház gazda sági épületekkel eladó. Irányár: 1,2 nfi. (16625 K)_ Eszterrgnyén 85 nm-es, 2 szobás, komfortos családi ház melléképületekkel eladó. Irányár 1,6 mR. (16626 K)_ EsztergályhorvátJban 535 n.öl telken 70 nm alapterületű, tetőteres beépítésű, 3 szobás, komfortos családi ház eladó. Irányár: 3,5 mR (16628 K)_ Újudvaron 800 n.öl telken 2 szobás, gázas családi ház eladó. Irányár: 1,25 mR, (16629 K)_ Szentpétenlron 1400 n.öl trülelen 3 szobás, teraszos, komfortos családi házeladó. Irányár: 2 mR (16630 K)_ Pórszombaton eladó 2 és félszobásjürdőszobás, 96 nm alapterületű, téglafalt!, cserépfedésű családi ház. Irányár: 1 mR. (16918 K)_ Letenyén 630 n.öl telken 140 nm-es családi ház garázzsal, melléképületekkel eladó. A ház 70%-ban felújított, 4 szobás, 2 előszobás, gázzal, vízzel, villannyal ellátott. Két család részére is alkalmas. Irányár: 1,8 mFt. (16353 K)_ Hahöton eladó 3 szobás, 120 nm-es, jó állapotban lévő, 30 éves, kőporos vakolatú, padlószönyeges, központi fűtéses (vegyes tüzelésű kazán) családi ház, nagy mérelű melléképülelekkel, garázzsal, 2800 nm-es telekkel. Irányár: 2,7 MFt, Nagykanizsai 2,5 szobás, cserelakás beszámítható. (17048 K)_ Keszttiely-kertvárosában 160 nm-es terület 100 nm-es házzal, 2x3 m-es fürdőmedencével az udvarban, a ház alagsorában szuterén, lent 2 szoba, galéria beépíthető. Víz, villany van - gáz az udvarban. Irányár: 4,8 MR (17049 K)_ Nagybakónakon hegyi ingatlan pincével, I hold gyümölcsössel (diófák, gesztenyefák, egyéb gyümölcsfák) eladó, Irányár: 60.0CX1P. í 17050 Ki _ | Szent györgyvári hegy II. hegyháton 800 n.öl terület, melynek fele szőlő, gyümölcsös, 30éves, léglaépítésfl pincével, fedett terasszal, teljes felszereléssel (kapálőgép, beépített konyhaszekrénnyel, stb) eladó. Az épület 2 helyiséges, alatta földpince. A telken kerítés, ciszterna, villany van. Irányár: 600 eR. (17051 K) Városkapu krt-on 2+2 félszobás I. emeleti 68-70 nm-es telefonos, közponü ffltéses lakás csempézett, lapozott fürdőszobával, beépített szekrénnyel eladó. Alatta ikergarázs egyben, vagy külön-külön is eladó. Irányár: 2.5 MR, garázs: 800.000 R Nagykanizsán családi házra cserélhető. (17052 K)_ Nk-án kb. 200 n.Öl telken 234 nm-es összalapterUletfl. 5 szo-ba+hallos, 2 fürdőszobás, tetőtérbeépftéses, fedett teraszos, tek-fonos családi ház eladó ikergarázzsal. Irányár: 8 MR (17053 k) Nagybakónakon 7 forrásnál, erdő mellett 5 hektár terület eladó, Horgászhely, horgásztó létesítésére alkalmas. Irányár; 5 MR (17054 k)_ Csónakázó tónál 600 n.öl telek 200 db 5 6 éves fenyvessel (be és ezüst) eladó. Irányár: 80.000 R (17055 K)_ Nk-án a K-i városrészben 1 szobás, összkomfortos, szőnyeg-padlós, II. emeleti. 45 nnves lakás eladó. Irányár 15 MR (17056 K)_ Nk Szabadhegyen 2 db 3500 nnves építési telek eladó. A telkek kb. 25 m szélesek, egyik telekhez van jogerős építési engedély. Irányár: 1.000.000.-R/db. (17057 K)_ Nagykanizsa északi városrészében 80 nm-es 2 szobás, fürdőszobás, pincés, teraszos felújításra szoruló, nagy belmagasságú családi ház kis telekkel eladó. Irányár 2.500.000.-R (17668 K) Kiskanizsán 170 n-öl telken 160 nm összalapterUletfl - föklszin-len 90 niu, tetőtérben 70 nm - 6 szobás, 2 fürdőszobás, telefonos, kábellévés egyedi központi fűtéses családi ház 50 nm-es aknás, pincés garázzsal eladó. Irányár 4.9O0.O00.-R (17669 K) Nk-án a Városkapu krt-on 1 szobás, összkontfortos. szőnyegpadlód n. emeleti. 45 nm-es lakás eladó. Irányár: 1.500ÍXX). R (17670 K)_ Kazanlak krt-on eladó 25 szobás, összkomfortos lakás. Irányár; 2.I00.000.-R (17900 K)_ Kodály Z. utcában 2 .szobás, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.800.000.-R. (17901 K)_¦ Kodály Z. utcában eladó 3 .szobás, parkettás, ósszkoiiíottos la kás. Irányár: 1.450.000.-F1. (17902 K)_ PANORÁMA-INKÖZ Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504 Nk-án a K-i városrészben 1+2 félszobás, 55 nm-es, központi ffl- téses, 3. emeleti lakás eladó i.át: 2.15 mR, (17649 K)_ Nk-án a K-i városrészben 2 szoba. 55nnves, közponü fűtéses, I. enttk-tj lakás eladó, lir: 2 mR (17650 K)_ Balatoniényvesen 46 nm-es, 2 szoba + nappali ikernyaralő fele. teljes berendezéssel eladó. I.ár: 2,2 mFt. (17651 K)_ Zalakaroson új 3 szintes, egyenként 75 nm alapterületű, 3 fürdőszobás, erkélyes nyaraló 560 nm-es telekkel eladó. Ijlr: 7 mR. (17632 K)_ Szent györgyvári hegyen. 4. hegyháton 1374 nm-es telek eladó Ur: 250 eR. (17653 K)_ Nk-án a belvároshoz közel 270 nm-es építési telek eladó. I.ár: 1,95 iiiFL (17654 K)_ Gyeké nyesi határállomáshoz közel 200 nm-es kétszintes, köz ponti ffltéses csaláldi ház, 350 n-öl telekkel eladó. Vállalkozásra is alkalmas. I.ár: 6,5 mFt. (17655 K)_ Gyékényes! vasútállomás közelében főút mellett. 1353 nm alap-tetületfi beépfUVtö telek eladó. I.ái: 1,2 mR. (17656 K) ügyfeleink részére keresünk a Tek-ki utcában 1-2. emeleti 2 szobás, erkélyes lakást, Nk-án családi házat, (17657 K) PLÁNDER Ingatlanközvetítő Iroda Nk., Kazanlak krt. 9/D. IsríJl. Tel.: 93/320-111 3 szobás+hallos+garázsos, egyedi fűtéses családi ház; 40 nm-es. ipari árammal ellátott, caelrrpézett műhellyel, 518 nm-es telekkel, közös kapuliejáróval eladó Nk, É-i vjészében. Irányár. 4 mR, (17180 K)_ 5 szobás, 120 nm-es lakáson belülj kétszintes belvárosi lakás el adó. Szintenként külön fürdőszoba és WC + a lakáshoz tartozó garázs és pince. Irányár 5,7 mR. (17182 K)_ Becsehelyen 4 lakásos társasházban lévő, 3 szobás, W nmes, 2 szintes, egyedi fűtéses, fürdőszobás, ttvegteraszos, aknás garázsos, földpincés, melléképületes, 120 n.öl telkes lakás eladó sürgősen, kedvező fizetési lehetőséggel. (17184 K)_ Murakeresztüron 2 .szintes, redőnyös, vegyeslüzelésfl, kp. fűtéses családi ház eladó melléképületekkét, ipari arammal, garázs zsal, 250 n.öl telekkel. Irányár 3,5 mR. (17186 K)_ 2 .szintes családi ház 536 nm-es telekkel, garázzsal, bevezetett ipari árammal eladó Kiskanizsán. Igény esetén elcserélnénk ki sebb családi házra. Irányár: 5,9 mR. (17187 K)_ Mőrichely-liegyen 646 n.öl szőlő-gyümölcsös-ve te menyes téglaépülettel tgarázs és faház eladó. A telekhez aszfaltos út vezet, villany van. Irányár; 700.000 R. (17191 K)_ Zalakaroson telkek, nyaralók eladók a nagy Campingnél, Behi-áknál. Karosi hegyen, fürdő közelében. Irányárak 1.2 mR-tól 15 mR-ig. (17192 K)_ Csónakázó-tó körzetében, látóhegyen. a Szőlőskert fogadó közelében, a favár határában telkek hétvégi házzal, lakóházzal el- adók 500.000 Ft-tól 3 niR-ig. (17194 K)_ 2 szobás, redőnyös, vizórás,. összkomfortos, földszinti. K-i v.részben lévő lakás eladó. A bejárati ajtón biztonsági Ivveder- zár van. Irányár: 1.55 mR. < 17198 K)_ 2 szobás, belvárosnak mondható lakótelepen egyedi gázfűtéses II. enrleti. teljes felújítási igénylő lakás eladó vagy értékegyeztetéssel 1 szobás, egyedi gázfűtéses lakásra cserélhető. Irányár: 1.9 mfí. (17200 Kj_ FAKTOR IRODA NAGYKANIZSA, PLATÁN SOR 8. TEL.: 93/313-673 IRODÁNK KERES-KINAL CSALÁDI HAZAKAT, LAKÁSOKAT, GARÁZSOKAT, TELKEKET, KIADÓ ALBÉRLETEKET. SZAKIPARI MUNKÁK VÁLLALÁSA, KÖZVETÍTÉSE: KŐMŰVES MUNKÁK; HIDEG-MELEG BURKOLÁS; PARKETTÁZÁS; 1 n FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS; % VÍZ-. VILLANYSZERELÉS. S Pl PANORAMA-INKOZ INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504 A Kanizsa és Vidéke EXTRA hirdetésfelvevő helye AZ IRODA KERES-KINAL: Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás) KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK: korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, \' értékbecslés, földmérés. j Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 8-17 óráig. ÜR. MEZŐ FERENC GIMNÁZIUMMAL SZEMBEN! NYITVA: H-P.: 9-12; 14-16 óráig 2Í KANIZSA - /Ip* 1996. június 21. 2 szobás, összkomfortos, vízórás. redőnyös, erkélyes, kUlon lomkamrás. VI. emeleti, jő állapotú lakás eladó 10 emeletes épületben. Irányár. 1.8 mFt. (17201 K)_ 2+1 félszobás, teljesen :¦ •¦: m erkélyes. 2. emeleti, erkélyes, osszkoníortos, vlzórás. külön lomkanrás. K-J fekvésű lakás el adó a K i városrészben (I720S K)_ 2+1 félszobás, osszkoníortos, erkélyes, külön lomkamrás, felújított, IV. emeleti lakás eladó a K-i városrészben. (17206 K) Kiskanizsán 40 nmes, egyedi ffltéses, vlzórás, 2 szobás, fürdőszobás családi ház 350 nm-es telekkel eladó. Gépkocsi bejáró nincs Irányár. 1,6 mFt. (17210 K)_ Flánder Hirdető Ingatlanközvetítő Iroda megoldja költözési gondjait, festését, köufives munkáit. Új konyhabútorra lenne szüksége? Burkolatot cserélne? Tapétáztatna? Forduljon hozzánk, hogy segíthessünk gondjai megoldásában. Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Tel. Üzenetrögzítő: 93/320-111. Nyiva: hétköz- nap 8-12, 14-17 óráig. (17216 K)__ 1 + 1 félszobás összkomíortosjő állapotú, erkélyes, egyedi vlzórás, VI. emeHi lakás sürgősen eladó a K-i v részben. Irányár: 1,3 iifl (17549 K)_ 3 szobás, összkomfortos, vízórás, erkélyes külön lomkamrás, VI. emeleti lakás áron alul eladó vagy kisebb lakásra cserélném értékegyezteiésacl. (17550 K)_ 921 nm-es telek rajta lévő szigetelt, lakható, hétvégi faházzal, szerszámos kamrával, teljes berendezéssel eladó a Csónakázó-tónál, a (avartól 500 m-re. A telken 110 tőke lugas csemege szőlő, gyümölcsfák, konyhakert található. Víz a telken, villany a telek végében. Irányár; 370,000 Ft (17552 K)_ Csónakázó-tó Látó-hegyi részén 300 n.öl telek félig kész lakóépülettel, építési anyaggal sürgősen eladó. Irányár: 1,2 mFt. (17555 K)__ 1 szobás,étkezös, 42 nnves, ösMkoníortos, vlzórás lakás eladó Uxenttletes ház VII. emeletén, A lakás telefonos, jó állapotú. boltíves térlcválasztásos. (17556 K) _ Belváros szivében eladó 86 nnves 2+2 félszobás kétszintes déli fekvésfl összkomfortos, vlzórás + tároló 30 nnves panorámás erkélyes igényes lakás. Irányár: 4,5 mR (17706 K)_ 65 nnves 2+1 félszobás egyedi gázfűtéses felújított lakás eladó a Corvin utcában és 1+] félszobás egyedi gázfűtéses lakás a FlaUnsoron. (17707 K) 3+1 félszobás 2 szintes társasházi lakás eladó Zalakon iáiban. Fűtése egyedi cirkógejzfr fűtéses, telefonos + garázs, pince és 200 n-öl telek tartozik a lakáshoz. Nyílászárók redőnnyel vnn- nak ellátva. (17708 K)_ 40 nnves egyedi fűtéses telefonos, előszobás, spájzos, konyhás 1 szobás kis kertes családi ház eladó Kiskanizsán. Gépkocsi i « jáió mnes. Az ingatlanhoz áron alul lehet hozzájutni. (17709 K) 2 szintes 214 nm-es laktertiletfl családi ház eladó Faunban. Az ingatlan 5 szobás + nappalis, nagy konyhás + étkezős, ami beépített fa konyhabútorral van felszerelve, Aljzattnposóval van lerakva, a szobák szőnyegpadlónk. Egyedi gáz ckkógejzíríulé-ses. Szint fölött padlás található, 2 autónak beátlásos dupla ga rázsés 895 nm-es terület, ani füvesítve van. (17710 K) 2 szobás felújított elsőemeleti erkélyes, vlzórás összkomfortos lakás eladó a Rózsa utcában, A lakás konyhája és előszobája ta-posós és lanWriázott. A konyha ablakán reluxa az erkélyen ár-nyika napellenző van felszerelve, Nagy konyhás amiben a konyhaszelvény ajtói faajtóra vannak cserérve. Külön helyiségben található a spájz. Igényeseién 2+2 félszobás 1-3. emeletig lévő lakásra cserélendő. Irányár: 1.8 mR (17711 Kj_ 3 szobás lakás áron alul sürgősen eladó a Zeuplén Gy. utcában, Irányár: 1.5 mFT. (17712 K)_ Szentgyörgyvári hegy MI-DI-IV. hegyhátán és a Csónakázó-tó körzetében telkek, hétvégi házak, zártkerti ingatlanok kedvező ároncladók, (17713 K)_ 2 szobás egyedi fűtéses felújított Dl. emeleli belvároshoz közeli lakásom eladnám szeptemben kiköltözéssel, az ára 2 mR (17714 K)_ Imre hegyen a perrrventei elágazótól jobbra 1835 nnves teritlet amin hagyományos szőlő van és a rajt lévő épülettel teljes felszereléssel és ptusszban építő anyaggal sürgősen áron, alul cl adó. Irányár 100.000 Ft. (17715 K)_ 2 szobás, erkélyes, összkomfortos, fözőfülke+étkezős, 2. emeleti, reluxás lakás eladó a Rózsa utcában szeptemberi beköltözés- sel. Irányár. 1.8 mR. (17857 K)_ 2 szobás belvárosi, részben felújított, étkezős, erkélyes, külön lomkamrás, összkontfortos lakás eladó, WC, konyha járőlapoz- va van. Irányár: 1.8 mR (17858 K)_ 2 szobás, egyedi gázfűtéses felújított, 3. emeleti lakás eladó a Hátán soron, Csengery utcában a földszinten, osszkoníortos lakások a Rózsa, Zeneién, Teleki. Kazanlak, Kodály utcákban, 1.3-2 ntR-ig. (17859 K)_ Szociálpolitikai kedvezmény igénybevételének lehetőségével belvárosi, 86 nm-es, 2+2 félszobás, D-i fekvésű, összkomfortos, egyedi vízórás lakás 30 nnves erkéllyel, külön tároló heryiség-gel Nk-n. Irányár: 4.5 mR.(17860 K)__ 3 szobás, összkomfortos, erkélyes, külön lonicanrás, jó állapotú lakás 10 emeletes ház V. emeletén eladó vagy 1+1 fél, 2 szobás lakásra cserélendő. Minden megoldás érdekel. (17861 K) 2+1 félszobás és 1+2 félszobás jő állapotú, erkélyes, külön loudcamrás, egyedi vlzórás, redőnyös, külön spájzos lakások el-adók a K-i városrészben kedvező áron, 1-4 emeletig. (17862 K) 3 szobás, teljesen felújított 64 nm-es földszinti lakás eladó a Rózsa utcában. Igény esetén egyedi ffltéses 2 szobás családra cserélhető értékegyeztetéssel, _ Irányár; 2 lift (17863 K)_ Nagyradán 8636 nnves ingatlan megosztva is eladó. A telekből 1842 nm szőlő, 1821 nm szántó, amin 2 szintes hétvégi lakható ház teljes berendezéssel található, Villany van 2042 nnven szőlő ebben a felosztásban a terület eladó. Igény esetén más felosz- tás is nggoldható. (17864 K)__ 1+1 félszobás, erkélyes, külön lomkanrás, fürdőszoba felújítva, jó állapotú lakás sürgősen, kedvező áron eladó a Zemplén Gy. utcában, (17865 K) _ SIKER Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Terv u. 4. TclVfax: 93/312-058 Eladó Nk, központjához közel 3 szobás, 96 nnves, egyedi gáz-ffltésfl, vlzórás, telefonos, 10 emeletesben lévő, panorámás la- kás. Irányár: 3,7 mFt. Hiv. szám: 1270, (16986 K)_ Eladó Nk. szívében 65 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtésű, vlzórás, 2. emeleti, teljesen felújított, kifogástalan állapotú lakás, utcáta néző ablakokkal, új konyhabútorral, új csaptelepekkel, friss festéssel, új linóleummal, új mosdóval, új wc-vel, önálló, nagy pincével. Irányár; 3,5 mFt. Hiv. szám: 1281. (17226 K)_ Eladó Nk, K-i városrészében 1+2 félszobás, 56 nnves, 1. emeleti, telefonos, redőnyös, kp. fűtésű, szőnyegpadlős, kapütrlefo-nos, 4 emeletes épületben lévő lakás tehermentesítve. Irányár: 2.5 mFt, Hiv, szám: 1282. (17227 K)_ Eladó Nk. K-i v.részében 2 szobás, 55 nm-es, erkélyes, kp. fűtésű, vízórás, szőnyegpadlős, tapétázott, 4. emeleti, 4 emsletes épületben lévő. tehermentes lakás. Irányár: 1,7 mR. Hív. szám; 1283. (17228 K)_ Eladó Nk. K-i vrészében egyedi, konvekloros gázfűtésű, 2. emeleti, 1,5 szobás, 43 nnves, parkeltázott, beépített szekrényes, tehernrntes, 10 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1,55 nfl. Hiv. szám: 1284. (17229 K)_ Eladó Nk. belvárosához közel egyedi, konvekloros gázfűtésű, vlzórás, parkettázott, 1+2 félszobás, 55 nm-es, földszinti, 4 emeletes épületben lévő, beépített szekrényes, lanbéríás lakás, tehermentesítve. Irányár: 2,5 mFt, Hiv, szám: 1286, (17230 K) Eladó Kiskanizsán fiatal, 20 éves, 3 szobás, 1 szintes, parkettá zott, jó állapotú családi ház, teljes közműve! (vlz, villany, gáz, csatorna), gazd. alkalmas \\ve\\lé képületekkel (istálló, pajta, disznóól), bekerített leiekkel, veteményessel, tehermentesen, hány ár: 4,2 mR. Hiv, szám: 1287, (17231 K)_ Eladó Nk, K-i városrészében 1, emeleti, 1.5 szobás, 42 nnves, erkélyes, redőnyös, beépített szekrényes, kp. fűtésű, teljesen újonnan festett, azonnal beköltözhető, tehermentes, liftes lakás, Irányár; I,5niR.Hiv. szám: 1288.(17232 K)_ Eladó Zalakarosban fiatal, 20 éves, 2 szobás, előszobás, fitrdöszobás, tetőteres, üvegezett, teraszos nyaraló, 220 n.öl bekerített telekkel, gépkocsibejáróval, gyümölcsfákkal gesztenyével, lugassal, a telken egy különálló, 1 szobás, lakható épfünénnyel. Irányár: 3,6 mR, Hiv, szám 1289. (17233 Kj_ Eladó Sormáson 2 szobáA, 60 nm-es családi ház, 3 éve felújított palatetővel, redőnnyel, pincével, nelléképületekkel. Rtrdöszoba kialakítható. A telek új kerítéssel bekerített, a telken gyümölcsfák, konyhakert található. Gépkocsibejáró van. Irányár; 1.6 mR Hiv. szám; 1291. (17235 K)_ Eladó Nk. belvárosában, kulturált környezetben, \\5 szobás. 44 nm-es, egyedi konvektoros, gázfűtésű, parkettázott vlzórás. kábeltévés, jó állapotban lévő, földszinti lakás, egyszintes épületben, önálló padlással, közös pincével, osztatlan, közös udvarral. Ez az egyedüli lakás az udvarban, Irányár: 2,3 mFt Hiv, szám 1292, (17236 K)__ Eladó Kiskanizsán 4 szobás, 100 nnves, tetőteres családi ház, 2 aknás, fűtött garázzsal, nrlléképülelekkel, 250 n.öl telekkel. Irányár: 4,8 mR. Hiv. szám: 1293, (17237 K)_ Eladó Oaraboncon, a .szőlőhegyen, a hegy elején, könnyen megközelíthető, szép kilátással rendelkező helyen kb. 400 nm-es telek, szőlővel és lugassal. Irányár: 600 eR. Ugyanitt, az üt másik oldatán eladó egy műveletlen terület, kivágott szőlővel, alatta kaszálóval, vályogpincének az egyik felével, tehermentesen, Irányár 200eR. Hiv. szám: 1294. (17238 K)_ Eladó Nk. belvárosához közel, az északi várorészben ] szoba-konyhás, fürdőszobás. 45 nnves családi házrész, utcára néző ablakokkal kis kerttel, veteményessel, kocsibejáróval. Irányár: 1,1 MFt. Hivatkozási szám: 1297. (17322 K)_ Eladó Nk. keleti városrészében 2 szobás, 49 nm-es, redőnyös, vízórás, központi fűtésű, szőnyegpadlős, földszinti lakás, 4 emeletes épületben, közös tárolóhelyiséggel. Irodának, Üzletnek is alkalmas. Irányár: 1,6 MFt. Hivatkozási szám 1298.(17323 K)_ Eladó Nk. északi városrészében, csendes, zöldövezeti családi ház, 3 szoba-hallal, 92 nm alapterülettel, konyhával, spejzzel, fürdővel, wc-vel, padlással, konvektoros gázfűtéssel, vízzel, villannyal, csatornabekötéssel, parkettázott, tapétázott szobákkal, 23 nnves garázzsal, 264 n.Öl leiekkel, veteményessel, iivllék-épülettet. A ház 1970-ben épült. A melléképületben 1 szobakonyha, spájz található. Itt csak villany van. A nrlléképület 1940-ben épült. Irányár: 6,3 MFt. Hivatkozási szám 1300. (17324 K)_ Eladó Nk.E-K-j vészében 2+1 félszobás, 80 nnves. egyedi cirkógejzfr íűtésfl/edőnyös, beépített szekrényes, földszinti lakás Irányár: 3.4 mR. Hiv, szám: 1302, (17536 K)_ Eladó Nk. Él vrészében 1 szobás, 36 nm-es, földszinti, egyedi, konvektoros gázfűté sfl, parkett ázott ,tttc ára nyíló ablakokkal rendelkező, udvari lakás,furdŐszobáva1, wc-vel, Üzlethelyiségnek is alkalmas. Az udvarban összesen 4 lakás van. Irányár; 1,5 niRHiv. szánt: 1303.(17537 K)_ Eladó Nk. szívében 2 szobás, 63 nmei, egyedi, konvektoros gázfűtésű, vlzórás, erkétyes,parkettázott jó állapotban lévő, 3. eiirleti.tehemrntes lakás. Irányár: 2,8 mR Hiv, szám: 1304, (17538 K)_ Eladó Kiskanizsán 6 szobás, 160 nnves, 12 éves, 2szintes családi ház, kiépített telefonvonallal, az alsó szinten 3 szobával, konyhával, fürdővel, wc-vel, a felső szinten 3 szobávsl,fürdŐ-vel,wc-vel, a 160 n.öles telken dupla garázzsal, a garázsban is fürdővet, alatta pincével, felette lakótérré alakítható padlássá!. A garázsok Újak, vállalkozás céljára is alkalmasak.iránvár: 4,9 mR. Hiv.szám: 1305. (17539 K)_ Eladó Nk. központjához közel 2 szoba-hallos, 80 nnvesJUrdő-szobás, egyedi fűiésű. tedŐnyös,szönyegpadlós családi házrész, pincével, beépíthető padlástérrel, 30 n.öl telekkel, iwllék-épülettel. Irányár: 3,4 mR, Vállalkozáshoz, irodának is alkalmas. A szomszédos házrésszel együtt is nrgvásárolhaló. Hiv. szám: 1306,(17540 K)_ Eladó Nk. központjához köze! 2 szobás,?5 nm-es, fürdőszobás, egyedi fűtésű, redőnyös családi házrész, pincével, beépíthető padlástérrel, 30 n.öl telekkel, melléképülettel. Irányár; 3,3 mR. Vállalkozáshoz,irodának is alkalmas, A szomszédos házrésszel egyUU is megvásárolható. Hiv. szám: 1307, (17541 K) _ FJadő Nk, belvárosában új, 2 szoba-hallos, 76 nnves, letőtérbe-épíiéses, egyedi cirkogejzír fűtésűre tervezett, szerkezetkész állapotban lévő lakás. A válaszfalak, ajtók, ablakok készen vannak. A közművezetékek lakáson belülre történő szerelvényezése, valamint a burkolati munkák hiányoznak. Irányár: 2,8 mR Hiv. szám; 1308. (17542 K)_ Eladó Nk. K-i V.részében 1+2 félszobás, 57 nnves/rkélyes, vlzórás, 3, enrlrti. kp, ffltésfl, 4 emeletei épületben 1évö,újonnan csempézettAzönyegpndlőzott. linőleumozott lakás. Irányár: 1,98 mRKjvszám; 1309, (17543 K)_ Eladó Nk. belvárosában 3 szobás.80 nnves, egyedi gázfűtésű, redőnyös lakás, garázzsal, pincével, pad1ással,osztatlan, közös udvarral. A szobák közül 2 szönyegpadlós, 1 parkettázott. A flfrdö és a wc küHln-kfllön helviségben van. Iránvár: 3.9 11,11. Hivszám: 1310.(17544 K) _ Eladó Falinban 2 éves, 2szinles, 5 szobás, 214 nm-es, 2 erkélyes, teraszos, dupla garázsos,teljes közművel ellátolt, cirkogejzír fűtésű családi ház, igényes, egyedi konyhabútorral, kizárólag olasz szaniterántval, a fürdőben piperefallal, szőnyegpadlős, tapétázott szobákkal, járólapozott alsó szinttel. Az alsó szinten nappali, gardrób, étkező, konyha, kanra, fürdő, wc, a felső szinten 5 szoba és fürdő lalátható, A telek 900 nm-es, Irányár;10.5 mR, Hiv, szám: 1311. (17545 K)_ Eladó Nk. K-i vrészében I szobás, kb. 38 nnves,kp. fűtésű, er-kélyesszőnyegpadlós. tapétázott, 1 emeleti lakás, a konyhában beépített szekrénnyel, teltementesítve, 3 emeletes épület- benlranyár: 13 mR. Hiv. szánt 1312. (17803 K)_ Eladó Nk. K-i v.részében 2 szobás, 59 nm-es. 2 erkélyes, kp. fű tésfl, új szőnyegpadlős, 4. emeleti lakás, a szobákban beépített szekrénnyel. Irányár: 1.65 mR. Hiv. szám; 1313, 117804 K) Eladó Nk. belvárosához közel l,5szobás, fürdőszobás, konyhás, előszobás, szőnyegpadlős, járólapos családi ház, önálló kerttel és közös udvarral fa garázzsal. Irányár: 2 niR. Hiv „szám: 1314. (17805 K)_ Eladó Nk. K-i vrészében 3 szobás, 67 nnves, kp, ffltésfl, fran-ciaerkélyes íkilépős), 10 éves, 4. emeleti, 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1,85 mR. Hiv, szám: 1315. (17806 K) Eladó Nk. belvárosában 1 szobás, 36 nm-es, egyedi gázfűtésű, vlzórás, parkettázott tapétázott, 3. emeleti lakás, pincével. Irányár: 1.37 mR.Hiv.szám: 1316. (17807 K)_ Eladó Nk, belvárosához közel 16 nm-es, földszinti, utcára nyíló üzlethelyiség bérleti joga. 10 évre, utána határozatlan időre. A bérleti díj 10.000 R havonta, mely évente 10%-kal emelkedik. A bérleti jog irányára: 1,9 mR. Az Üzlet tulajdonjoga is nrgve- het.6. Irányár: 2.3 niR. Hivszám: 1317. (17808 K)_ FJadő Nk. K-i vrészében 3 szobás,90 nnves, egyedi cirkogejzír fűtésű, parkettázott kábellévés, beépített szekrényes lakás Irányár: 3,35 mR, Hiv. szám: 1318. (17809 K)_ Eladó Nk. K-i vrészében 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, kpíűté-sű, szönyegpadlós, linóleumra, újonnan tapétázott, 3. emeleti lakás, 4 eneletes épületben. Irányár: 2,0 mR Hivszám: 1319. (17810 K)_ Eladó Nk. K-i vrészében 2 szobás, 53 nnves, 2 erkélyes, 1 éve tapétázott, nrtzolt, szönyegpadlós, jő állapotban lévő, kp.ffltésfl, 8. emeleti lakás. Irányár; 1,65 mR Hiv.szám: 1320. (17811 K) Eladó Kiskanizsán fiatal, 2 éves, 2 szintes, sátortetős, tetőtéibe-épltéses, 200 nnves, 3 szoba, nnppalis, 80%-ban kész családi ház, az alsó szinten 40 nnves nappalival, oszlopos, fedett te-rnsazal, boltívvel egybenyitott konyhával és étkezővel, kamrával, kézmosóval, wc-vel. közlekedő folyosóval, lépcsőfeljáró. va!, a felső szinten 3 hálószobával, fürdővel, wc-vel, előtérrel, nktsókonyhával. Az épület teljes köznflvel ellátott, A telek 1100 nmes.lrányár:7.1 mR Hiv, szám; 1321, (17812 K) Eladó Szsbadhegyen belterületi,915 nnves,családi ház építésére alkalmas telek, vízzel, villannyal, gázzal, gyümölcsfákkal málnással, konyhakerttel, 12x4 méteres, tégla falazatú itWlék épülettel. Irányár:. 1.6 mFt. Hiv. szám; 1322, (17813 K) Eladó Nk. K-i vrészében 2 szobás, 54 nnves, D-i fekvésfl. redőnyös, rehnás,üj szönyegpadlós, új tartás, új konyhabútoros. nagykonyhás,erké1yes, kp. fűtésű, tehermentes, 4. emeleti, 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár 1,5 mR A szomszéd !a kás is eladó, azzal egybenyitható, így kb. 110 nm-es lakás hoz-hntó létre. Hiv szám: 1323.(17814 K)_ Eladó Ortiloson összesen 8330 nnves lelek, 80 éves. 2 szoba -konyhás vályogépületlel, kőből épült présházzal, szerszámtárolóval, gnzdnsági épületekkel. Villany az épületben. A telken ásott kút található. A vezetékes viz és a telefonvezeték a telek előtt. A telekből 521 nm erdő, 2498 nm rét és 5311 nm gyümölcsös, Irányár: 600 e R. Hivatkozási szám; 1324 (17904 K)_ Eladó Nk. keleti városrészében 3 szobás, 68 nm-es, 2 erkélyes, 4. emeleti közponü fűtésű, igényesen felújított lakás, új, olasz, minőségi Járólappal, új szőnyegpadlóval, a falban új vízvezetékkel, felújított konyhával és fürdőszobával, új gáztűzhellyel azonnal beköltözhetően, 4 emeletes épületben. Irányár: 2,8 mR. Hivatkozási szám 1325. (17905 K)_ FJadő a Szentgyotgyvári-hegyen. az első hegyháton, 220 n-öl telek, saját építésű, 4x3 méteres faházzal, szerszántárolóval, teljes berendezéssel, felszereléssé], wc-vel, építési területlel, 30 gyümölcsfával, vezetékes vízzel, vízórával, vízóraaknával, bekerített, telekkel. Villany a szomszédban. Irányár: 300 eR. Hi- vatkozási szám: 1326. (17906 K)_ Eladó Nk. észak - keleti városrészében 2,5 szobás, 70 nnves, egyedi cirkogejzír ffltésfl, étkezős, erkélyes, redőnyös, beépített szekrényes, egyedi, igényes konyhabútorral rendelkező, teljesen felújított. 4 éves, telefonos, egyedi, igényes, 3, emeleti lakás, a fölszinten közös lárolóhelyiséggel. Irányár: 3,2 mFt. A lakás fölötti tetőtér is megvásárolható. Hivatkozási szám: 1327 (17907 K)_ Eladó Nk. keleu városrészében 2 szobás, 56 nnves, egyedi gáz-ffltésfl, vlzórás, jó állapotban lévő, fölszinü lakás 4 eneletes épületben. Irányár: 1.75 mR. Hivatkozási szám; 1328. (17908 K)_ Eladó Őrtilosban, Szent Mihály - hegyen, 1919 nm-es, zártkerti ingatlan, 2 helyiséges tömísházzal 4x5,5 méteres, 70 \'fc-ban kész, magastetős, alápincézett faházzal, 9darab, termődiófával. a (elek felén fiatal, termőre fordult gyümölcsfával. 30 darab, 2 méleres ezüstfenyővel. A telek fele bekerített. Az épület béren- PLÁNDER tfre^&ő Ingatlanközvetítő Iroda ^^V^// értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy az iroda * a Kazanlak krt. 7/B. I. emeletről ELKÖLTÖZÖTT Kazanlak krt. 9/D. fszt.12. címre, a Jerikó presszónál lévő buszmegállóhoz- Az iroda utcára nyitásáig lépcsőházon keresztül közelíthető meg. Irodánk teljes körű lebonyolítása ügyvédi szerződéssel, minisztériumi engedélyezett ingatlanközvetítő és értékbecslői végzettséggel áll ügyfelei szolgálatára. Irodánk az ország egész területén működő ingatlanközvetítői | kapcsolattal, külföldi hirdetésekkel rendelkezik. n Q Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. < Tel.: 93/320-111. f Nyitva tartás: munkanapokon 8-12; 14-17 óráig. SIKER INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4., Tel./fax: 93/312-058, Tel.: 30/573-073 A rendőrség melletti utcában, a Stop presszó mellett. Nyitva: munkanapokon 8—17-ig • tagja az Ingatlanközvetítői Szakmai Klubnak (Budapest) • szerqjel az Ingatlanközvetítői Névjegyzékben • rendelkezik a Belügyminisztérium által előírt ingatlanközvetítői szakvizsgával (kiváló minősítés) • tagja a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának • az Ingatlanpressz Országos Ingatlanhirdetési Magazin hirdetésfelvevő helye • előfizetője az Ingatlanpiac, Ingatlan Infó és Ingatlanpressz országos szakmai lapoknak • rendszeres hirdetőpartnere a Zalai Hírlapnak, a Kanizsa Dél-Zalai Hetilapnak, a Kanizsa és Vidéke EXTRÁ-nak, a Nagykanizsai Szuperinfónak, a kanizsai KÁBELTEL Kft. Wisyo Képújságjának és Teletextjének • 6 éves szakmai tapasztalattal bír • Ügyfeleinek teljeskörű lebonyolítást nyújt • alacsony közvetítői díjjal dolgozik • díjtalan címkiadást és bérbeadást biztosít • korrekt üzleti partner 1 A SIKER 12 PONTJA 1 996. június 21 KANIZSA - /ép* 29 dezéssel együtt eladó. Telefonvonal a telek előtt Az ingatlan jő minőségű itton megközelítheti!\'. Irányár; 475 eR Hivatkozási szám: 1329. (17909 K)_ Eladó Nk. belvárosához közel 1 * 2 félszobás, 62 nm-es, erkélyes, telefonos, egyedi cirkogejzfc fűtése, szönyegpadlös, 6 éves, 3. emeleti lakás, pince- és padlásrésszel. Irányár. 3.6 mR Hivatkozási szám 1330. (17910 K)_ Eladó Nk. belvárosához közel önálló 84 nnves, felújítandó vagy lebontandó családi ház, 450 nnves telekkel. Irányár: 4,3 mFt. Hivatkozási szám 1331.(17911 K)_ „TELEK" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. fsz. Tel.: 93/317-505 Keresünk Nk án és környékén egyedi fűtésű lakásokat, telkeket, csatádiházakat, önkormányzati lakásokat Nálunk a közvetítői díj csak az irányár 1%-a. Megtalál bennünket a Teleki u. első 4-emeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejára tával szenten. (11385 K)_ Nk-n (LE221) belvároshoz közel 53 nmes, 2 szobás. 2 erkélyes, központi ffltéses, vízórás földszinti lakás eladó. Irányár: 2,5 MFt. (16907 K)_ Balatonszárszón (CSE73) 200 n.öl telek, tömésházzal eladó. Irányár: 2,8 MR (16909 K)_ Kb. 60 nm-es, vendéglátóipan egyBég teljes berendezéssel együtt eladó. Irányár 3 MR (16910 K)_ Nk-án (CSE76) K-i városrészben, belvároshoz közel 2 szobás, 58 nnves családi ház telekkel, melléképülettel, fa garázzsal együtt azonnal eladó. Irányár: 2,1 mFt. (17009 K)_ Nk-án (LE227) belvárosiban 2 szobás, 62 nm-es, egyedi ffltéses, redőnyös lakás eladó. Irányár: 3.8 mR. (17010 K)_ Nk-án (TEÓO) 1000 n.öl építési telek eladó. (17098 K) NK .in (LE230) K-i városrészben 1,5 szobát, 41 nnves, központi ffltéses lakás beüvegezeü erkéllyel a II. emeleten eladó. Irányár: 1,35 MR (17100 K)_ NK-án (LE231) belvárosban 76 nm-es, 2,5 szobás, központi fűtéses, vlzórás, II. emeleti lakás eladó. Irányár 3.8 MR (17101 K)_ Szepetneken (CSE78) 70 nnves, 2 szobás, családi ház, 1800 nm-es telekkel, melléképületekkel eladó. Víz, villany van, gáz nincs. Irányár: 1.5 MR (17102 K)_ Nk-Miklősfán (CSE80) 4 szobanappnlis, 2 fürdőszobás, 2 szintes, kb. 150 nm-es caládi ház, 700 n.öl leiekkel. nelléképuletiel. pincével, riasztóval, vállalkozásra alkalmas vegyesbolttal eladó. Irányár: 7,5 MR (17103 K)_ Zákányban (CSE79) 97 nnves, 3 szoba+étkezős, központi fűtéses, családi ház eladó garázzsal, 2800 nm-es telekkel együtt Irányár: 4,7 MR (17104 K)_ Zalakaroson (TEÓ1) 320 n.ol telek, 2 szobás kis nyaralóval, pincével, garázzsal együtt eladó. Villany, vfz bent van, gáz a lel-ken. Irányár 2,2 MR. (17105 K)_ NK-n (LE232) K-i városrészben, 2,5 szobás, 63 nnves, közpon ti ffltéses, redőnyös, rehuás, III. emeleti lakás eladó. Irányár: 2.3 MR (17106 K)_ Nk-án (CSE81) 3 szobás, kb. 100 nnves családi ház 154 n.öl te- lekkel eladó. Irányár: 3 MR (17107 K)_ NK-n (LEI 89) belvárosban 2 szobás, 54 nnves, központi fűtéses, vízórás, erkélyes. II. emeleti lakás eladó. Irányár 2.4 MR 07108 K)_ NK-n (LE229) K-i városrészben 1 szobás, 44 nnves, központi ffltéses. erkélyes, spájzos, lomkamrás, II. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,5 MR. (17109 K)_ Nk-n K-i városrészben 36 nnves ikergarázs eladó. Irányár; 800 eR. (17110 K)_ Nk-Szabadhegyen (TE59) kb. 7000 nmes építési telek egyben vagy nrgosztva eladó. Irányár: 3 MFt. (17111 K)_ Keszthelyen (CSE77) ikerviüa, egyben vagy külön külön is el adó. Kb. 100 nnves a ház, telek 160 n.öl, vlz, villany van. gáz az udvaron, beton fllrdőnrdence a kertben. Irányár: 4,8 MR. í17112 K)_ Nagybakónakon (TE59) kb. 1 hoki hegyi ingatlan, mnkwpincé-vei eladó. Irányár: 60.000 R (17113 K)_ Nagybakónakon (TE59) 5 hektár terület átfolyó patakkal eladó. Irányár: 5 MR. (17114 K)_ Bagolai hegyen (TE59) 600 n.öl telek, szerszántárolóval, 400 db fenyővel, gyümölcsfákkal eladó. Irányár: 80.000 R. (17113 K)_ Szent györgyvári hegyen (TE59) 800 n.öl telek, szőlővel, gyümölcsössel, 30 nm-es téglaépülettel, föklpincével, minden felszereléssel együtt eladó. Irányár: 600 eR. (17116 K)_ Balatonfenyvesen (TE64) 150 n.öl telek, kb. 80 nnves házalappal, építőanyaggal, faházzal eladó. Vlz, villany van. Irányár: 1,2 mR. (17245 K)_ Nk-án (LE236) K-i vxészben 1 szobás, 39 nnves, egyedi fűtéses, vízórái, parkettás, földszínű lakás eladó. Irányár: 1,35 mR. (17246 K)_ Nk-án (LE235) belvárosban 1 szoba-konyhás, spájzos, vlzórás, egyedi ffltéses, parkettás, felújított, II. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,5 mR. (17247 K)_ Zalakaroson (TE63) 300 n.öl lelek faházzal, kordonos szőlővel, gyüntölcsössel eladó. Villany, víz van a telken. Irányár: 900.000 R. (17248 K)_ Nk-án (CSE84) É-i városrészben 140 nnves, 2 szintes, reliaás, redőnyös, vízórás, egyedi kp. fűtéses, cserépkályhás, 2 fürdőszobás családi ház eladó fizetési könnyítéssel. Irányár: 9 mR (17249 K)_ Nk-án (CSE83) É-i városrészben 3,5 szobás, 130 nnves, padlás-teres, 2 fürdőszobás családi ház kis udvarral, nyitott terasszal, szcTSzámoakanrával eladó. Irányár: 4,9 mR. (17250 K) Nk-án (LE234) K-i városrészben 2 szobás, 57 nnves, egyedi fű-téses, 4. emekü lakás eladó. Irányár: 2 nft. (17251 K) Nk án (LE233) Ki városrészben, belvároshoz közel, 2 szobás, 56 nnves, 2 erkélyes, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár; 1,85 mR. (17252 K)_ Szabadhegyen (TE62) 415 n.öl telek 1 szoba, konyhás, pincés, teraszos téglaépülettel, gyümölcsössel, szőlővel, ük 1 lé képülette I és berendezéssel eladó. Vfz, villany van, gáz az utcán. Irányár: 1,4 nft (17253 K)_ NK-n (LE216) belvárosban 81 nnves, szobás, 1. emeleti, egyedi fűtéses lakit eladó. Irányár: 3.8 MR. (17376 K)_ NK-n (LE237) É-i városrészben 1-3 félszobás, 78 nmet, II. emeleti egyedi ffltéses lakás eladó. Irányár: 4 MR. (17377 K)_ NK-n (LE239) városközponthoz közel 3 szobás, egyedi ffltéses, III. enrkti lakás eladó. (17379 K)_ Nk-án (LE153) belvároshoz közel, 3szobás. 67 nm-es, kpíflté-ses, vízórásjeluxás, 2 erkélyes, felújított 5. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,2 mR. (17529 K)_ Nk-án (LE243) belvárosban 3 szobát 2 félszobás. 2 fürdőszobás, egyedi központi fűtéses, tetőtérbeépltéses, U. emeleti lakás eladó, és a garázs bérleti joga átadó. Irányár; 6 mR (17742 K) Nk-án (LE241) K-i városrészben 1+2 félszobás, központi fűtéses, vízőrás, III emeleti lakás eladó. Irányár: 1,98 mR. (17743 K)_ Hosszúvölgyön (CSE85) 1 szoba, konyhás, 30 nnves felújított tömísház, 250 n-öl telekkel, nrnéképUletekkel eladó. WC vfz, villany van, gáz nincs. Irányár: 750.000.R. (17744 K)_ Nk-án (LE240) K-i városrészben 1 szobás, 40 nnves, központi fűtéses, járólapos, felújított I. emeleti lakás eladó. Irányár: 1.4 mR. (17745 K)_ Nk-án (LE216) belvárosban 2.5 szobás, 81 nnves, egyedi falé ses, 1. emeleti lakás eladó. Irányár: 3,8 mR. (17746 K) Balatonfegyvesen(NYElO) 44 nnves faház, nagy terasszal. 125 n-öl telekkel eladó Víz, villany bent van. Irányár 3.2 niR. (17747 K)_ Bagolai hegyen (TE63) 928 n-öl telek, 1 szoba, konyhás, irra szos épülettel, ic4dpincével szőlővel gyüntflcsbssel eladó. Vil- lany. víz nincs, Irányár: 500.000 R (17748 K)_ Nk-án (LE245) K-i városrészben, 23 szobás, 64 nm-es központi fűtéses, vízőrás, redőnyös, erkélyes, laposóköves. 4. emeleti la- kás eladó, Irányár, 2,3 mR (17749 K)_ Nk-án (LE246) K-i városrészben 2 szobás, felújított, III emete ti. önkormányzati lakát eladó. Irányár. 1.6 mR. (17750 K) Nagyszakácsiban (CSE87) 2 hektár területen 2 szobás, étkezős, nappalis családi ház, kamarával, garázzsal, istállókkal, tárolókkal és italbolttal eladó. A terület lótartátra kiváló tehetőséget biztosit. Irányár: 3.4 nfl (17751 K)_ Nk-án (LE244)D-i városrészben 3 szobás, 80 nnves, pincés udvari lakás eladó. Irányár: 2.2 nft Vagy 40 nm-es, 1 szobát la kasnak leválasztva 1,2 mR-ért eladó. (17752 K)_ ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET „TELEK" INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505 . (Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése. KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, szombaton 10.00-12.00-ig. TERRA-MIX 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Nk., Széchenyi tér 3. 1. em. 1. Ti-IJfav: 93/310-482 Eladó Nk. Batthyány utcában 5 szobás, 2 szintes lakás szerkezetkész állapotban, külön megállapodás alapján befejezve, Irányár: 5,5 MR (17331 K)_ Badő Nk. belvárosában 20. 40 és 70 nnves irodahelyiség. (17332 Ki_ Eladó NK. városközpontban 2 szobás, igényesen felújított egyedi gázfűtéses lakás külön bejáratú üzlettel. Irányán 4,5 MFt. (17333 K)__ Eladó Nk. Keleti városrészben 2 szobás, központi fűtéses, erké-Iyes7.emrleü lakás. Irányár: 1,6 MR (17331 K)_ Eladó Palinban fő út mellett 3 db lakótetek. 1300 nm\'db. Irány ár: 1,95 mRAfr. (17335 K)_ Eladó NK.-Bagolán 136 nnves, családi ház. 5 szoba +nappali. két fürdőszoba, garázs, egyedi központi fűtés. Irányár: 15 MFt (17336 K)_ Eladó Újudvaron fő itt mellett 130 nmes sorházi lakás4 szoba, garázs, egyedi gázfűtés. Irányár; 4,5 MR (17337 K)_ Eladó Nk. Magyar utcában 1 szobás, 26 nmes lakás víz, villany, gáz van, fürdőszoba kialakítható. Irányár 700 eR. (17339 K) Eladó Sand községben 2 szobás, felújításra szoruló családi ház 200 n.öl telekkel, vlz. villany van. Irányár. 1.5 MR. (17340 K) Eladó sandi szőlőhegyen szőlő, gyümölcsös, erdő, kis házzal pincével. Irányár 500 eR. (17341 K)_ Eladó galamboki halastó mellett telek szőlóvrl, kis faházzal. Irányár: 350 eR. (17342 K)_ Eladó Galambokon régi parasztház. (17343 K>_ Eladó Galambok Öreghegyen 600 n.öl telken félkész hétvégi ház a telken kb. 300 n.öl erdővel. Irányár: 500 eR. (17344 K) Eladó galamboki halastó mellett 80 százalékban kész 2 szintes nyaraló beépíthető tetőtérrel, felekkel. Iránvár: 3 MR. (17346 K)_ Eladó Zalakaros-Alsóhegyen 228 n.öl bekerített telek gyü möksössel szőlővel, kis házzal, víz, villany, aszfaltút van. Irányár: 1,37 niR, (17347 K)_ Eladö Zalakomárban főút mellett vállalkozási célra is alkalmas 1200 n.öl felken 97 nm-es 3 szobás, központi fűtéses családi ház. Irányár. 4 MFt (17348 K)_ Eladó Nova község közelében ikerház egyik lakása. A lakás 125 nnves. 3 szoba, nappali, étkező. 2 garázzsal. Központi fűtés és saját vízellátó rendszer van. telek 1500 nm Irányár: 6 MR (17351 K)_ Eladó Nova község közelében sörfőzde és sertéstelep. Irányár: 8 MR. (17352 K)_ Ipari feruletek Nagykanizsa területén, iőút mellett eladók. (17353 K)_ Keresünk Nagykanizsán bérelhető családi házat későbbi meg vásárlás lehetőségével. (17356 K)_ Keresünk ipari tevékenységre, raktározásra alkalmas csamoko kat Nagykanizsa területén 200-2000 nm között. (17357 K) Keresünk Nagykanizsán 1,5-2 szobás, egyedi fűtéses lakásokat 1,3-2 MR. értékhatár közöli. (17358 K) _ Keresünk Kiskanizsán közművesített lakófelkeket vagy telket lebontandó épülettel. (17359 K)_ Keresünk Kiskanizsán eladó családi házakat (17360 K) EladóTótszenüuártonban 120 nmes családi ház, központi fűtés szilárd tüzelővel és gázkazánnal. 3 és fél szobatnappali. Telken garázs, gazdasági épület és gyümölcsös. Nagykanizsán lakótele pi lakás beszámlthaló. Irányár: 4.2 MR. (17362 K)_ Eladó Kiskanizsán igényesen kialakított 4 szobás isaládi ház nagy telekkel, nrlléképUletekkel. A melléképület önálló lakássá átalakítható. Telek 756 n.öl összkóznílves, gazdálkodásra alkat mas. Irányár: 11 MR. (17363 K)_ Eladó Hahóton 2 szobás, 104 nnves egyedi finéső, 19874?en épült családi ház 1840 nm részben parkosított részben gyümölcsöst tartalmazó telekkel. Irányár: 3.2 mR. (17728 K) Eladó Nagykanizsa belvárosában 1. enrleti 80 nmes 2 szobás, egyedi gázfűtéses lakás, az udvarban garázs kialakításának tehetőségével. Cserelakás 1-1.2 nR-ig beszámítható. Irányár: 2.8 niR. (17729 K)_ Balatonkeresztúron nyaraló eladó 200 ti öl tétek, 68 nnves épület, 3 hálófUlke, nagy nappali, 1 fozőfUtke, 1 fürdőszoba + WC. terasz, 6x4-es csónakház. Irányár: 5 mR. (17730 K)_ Eladó Nk-án a Rákóczi utcában családi ház kis udvarral, 2 szoba, előszoba, étkező, konyha, egyedi ífltésfl, felújított. Irányár; 3,6 nft (17731 K)_ Keresünk családi házat, 2-3 szobásat kis kerttel, vezetékes gázzal Fonyődtól-Balatongyörökig (Hévíz, Keszthely előnyben), Cserébe felajánlunk Budapesten 1+2 félszobás, erkélyes, telefonos lakást, valamint Budapesten 1 +félszobás öröklakást, valamint Piliszántón 42 nnves téliesített nyaratót 222 n-öl telken, (17732 K)_ Eladó vagy bérelhető Gelse központjában 55 nm alapterületű tizlet 18 nm tárolóval, berendezéssel. Villany, vlz van, csatorna csatlakozás biztosított. Irányár 950.000. R vagy 15.000 Ft/hó bérleti díj. (17733 K)_ Eladó Zákány község és a gyékényes bányató közötti területen, a tótól néhány száz méterre 2 db telekrészlet mely összevonás irtán beépíthető. Irányár: 1.2 nfl. (17734 K)_ Eladó Nk. belvárosában 38 nmes folszinti I szobás fürdószo- bét, egyedi fűtésit lakás. Irányár; 13 mR, (17735 K)_ Eladó Nk. beNárosban családi ház, 500 nm (elek. rajta 120 nmes épület 3 szoba, 2 konyha, 2 kanra, fürdőszoba nincs, aláptn- cézetl. Irányár 5,5 mR (17736 K)_ Eladó Nk. Rózsa utcában 2 szobás, egyedi központi fűtéses 2. eiirk-ti lakás. Irányár: 25 niR. (17959 K)_ Eladó Nk-án, városközponthoz közel 8. enrleti 56 nmes, 2 .szobás, egyedi ffltéses lakás. Irányár: 1,75 nft. (17960 K) Eladó Szépeinek közelében 60 nmes, 2 szobás, külterületen fekvő családi ház. Az épület letőtere beépíthető. Irányár: 900 eR. (17961 K) _ Eladó Kiskanlizsán 100 nmes, 5 szobás, 2 fürdőszobás alápincézett 1987-ben épült családi ház 200 n-ól telekkel Irányár 6,5 mR.\'r\'f-Z Ki__ Eladó Behiákpusztán 2 szintes, 4 szobás. 2 fürdőszobás alápincézett hétvégi ház 400 n-öl telekkel. Az épület szintjei önállóan hasznáDtatók. külön bejáratnak. Zalakarosi győgyfitrdő 15 perc gyalog az ingaUantól. Víz-villany van, a telken szőlő és gyü-möksos található, melynek nílveltetése nrgoldható. Irányár; 3,6 nft (17963 K)_ Eladó Nk. K-i városrészében 100 nnves, 3 szobás, nappalis, ét-kezőkonyhás, egyedi-központi fűtésű lakás. Jrányár: 5.8 mR (17964 K)_ Eladó Nk. É-i városrészben 5 szobás, 2 garázsos, alápincézett épület kis kerttel, társasházban Irányár: 7,5 nft. (17965 K) Eladó Nk. K-i városrészben 3. emeleti, 2 szobás, erkélyes lakás-Irányár: 2.2 mR-(17966 K)_ TOMPA Ingatlanforgalmi Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 14. Tet/fax: 93/310-884 Honvéd utcában 2 szobás, családiház, 605 nm területen mrllék épületiel,hozzaépItési lehetőséggel eladó. Irányár. 2,9 mR (17530 KI_ Ady utcában 100 nmes. 2 szobás, hallos, teleionos családi ház garázzsal, nrlléképületekkel 1360 nm terület ne eladó. Irányár: 7,2 nft (17531 K)_ kózsa utcában. 6. enrleti, 2 szobás, 51 nm-es, kp. ffltéses, vlzórás. redőnyös. )ő állapotú lakás eladő.Iránvár. 1.5 mR. (17532 Ki__ Rózsa utcában, 8. enrleti, 2 .szobás. 54 nuves, 2 erkélyes, kp. fűtéses lakás eladólrányár 1,35 mR. (17533 K)_ 36 nm-es üzlethelyiség (Kanizsa áruház melletti udvarban) Fő úti kirakattal bérleli joga eladö. Irányár: 1,9 mR. (17534 K)_ Eladó új építésű, 2 szintes uzlel (alsó szint fodrászüzlel, felső szint lakás) berendezéssel vagy anélkül. Más tevékenységre is alkalmas. (17535 K)_ Ék-i városrészben fsz-i, 76 nm. 2+2 fél szobás, étkezős, redő nyös. szönyegpadlös, fesléve szoruló lakás eladó. Irányár: 3,5 MR. (17367 K)_ Platán sori 2 szobás, 54 nnves, 3. em. gázfűtéses, telefonos, redőnyös, teljesen felújított lakást cserélne 1,5-2 szobás, jó állapotú udvari lakásra. (17368 K)_ TERRA-MIX 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft TEVÉKENYSÉGI KÖRÜNK; - ingatlanközvetítés, teljeskörű bonyolítással, jogi képviselettel; - ingatlanok értékbecslése; - teljeskörű építőipari tervezés, műszaki tanácsadás; - építőipari kivitelezés, épületfenntartás és -korszerűsítés. Keresünk és kínálunk eladó családi házakat, lakásokat, telkeket, nyaralókat, ipari csarnokokat. KÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDRE IS! Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. 1/1. Félfogadás: H-K-Cs 9-18; Sz-P 9-16; vagy előzetes időpontegyeztetéssel bármikor Tel/fax: 93/310-482 30 KANIZSA - /Ip* 1996. június 21. Csengén u. 87 nm, 2 szobás, gázfűtéses, felújított, berendezett udvari lakás, 20 nm terasszal, pincével konyha-virágoskerttel, (padlózata taposózott, szönyegpadlós) eladó. Irányár: 3.6 MR. (I MR-ig adóbeszámítás) Q7370 K)_ Belvárosban 2 lakásból álló (2 szoba, 3 szoba) családi ház egyben és nrgosztva is eladó 659 nm területen. Irányár; 10.5 MR. (17371K)__ Kiadói Belvárosban 24 nm-es új igényes üzlethelyiség bérlete átvehető. (17372 k)_ Csengén u. 2x30 nm helyiség kiadó. Irányár: 1500 Ft/nni (17373 K)_ f>i városiészben 9 nm fagyizó berendezéssel, gépekkel eladó. Irányár: 850 eR (17375 K)_ Nk., Kisfaludy utcában 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spej-zos, garázsos, egyedi ffltéses lakás eladó. Irányár: 4 mR. (16191 K)_ Nk.. Teleki utcában 42 nnves. 1 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, parkettás, egyedi ffltéses Jő állapotú lakás eladó. Irányár: 1,85 mR. (16218 K)_ Nk„ Zemplén utcában 64 nm-es, 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, lomkanrás. felújított vízórás lakás eladó. Irány ár: I,9mR.(l6219K)_ Nk. Zemplén utcában 64 nnves, 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-S, spejzos, kp. ffltéses lakás eladó. Irányár: 1,7 mR. (16221 K)_ Nk. Zemplén utcában X. emeleti. 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s. spejzos, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 1,75 mR (16222 K)_ Nk.. Rózsa utcában 2 szobát, konyhás, flirdős, WC-s. 54 nm-es, vízórás, kp. ffltéses lakás eladó. Irányár; 1.7 mR. (1622\' K> FJcserélnéni 2 db Nk i lakásomat (Rózsa úü 2 szobás, Hátán son 1 szobás, egyedi fűtéses) Nk. és kornyéki 3-4 szobás csalá- di házra, 3,5 mR-ig. (16228 K)_ Nk. Északi városrészben 112 félszobás, 64 nm-es, fürdőszobás, konyhás, WC-S, pincés, társasházi lakásomat eladnám, vagy elcserélném belvárosi, 2 szobás, egyedi fűtéses lakásra értékkülönbözettel. (16230 K)_ Kiskanizsán 720 nnves területen. 1 szoba, konyhás, zuhanyzós parasztház (víz, villany, gáz) eladó. Irányár: 1,2 mR. (16216 K) Nk. Palinban 8250 nm-es területen 2 szobás, konyhás paraszt- ház eladó. Ár: 2,mR. (16217 K)_ Nk. Vómsmarthy utcában 80 nmes, 2.5 szobás, nappalis, konyhás, fürdős. WC-s, kanrás. garázsos, pincés családi ház ladó 518 nm-es telekkel és 40 nnves nílhellyel. Irányár: 4.2 mR. (16208 K)_ Nk. Katonaréten 130 nmes, 4 szobás, halira, 2 flirdős, 2 WC-s, kanrás, pincés, egyedi fűtéses, garázsra családi ház eladó. Irányár: 6,5 mR. (16203 K)_ Nk. Kaposvári úton 120 nnves, 3 szobás, konyhás, 2 fürdős, WC-s, kanrás családi ház 1000 nnves területen eladó. Irányár: 3,2 mR (16199 K)_ Nk. Dózsa Ciy. utcában 2 szobás, konyhás, fürdős, WC-s,rgyedi fűtéses, garázsos, 60 nm-es, udvari lakás eladó. Irányár: 1,95 mR. (16200 K)_ Kiskanizsán Nagyrác utcában 3 szobás, konyhás, étkezős, nappalis, teraszra, egyedi stílusú, igenyes, 85 százalékra készüttsé gfi családi ház eladó. Irányár: 7,9 MR. (16743 K)_ Nk ÉK-i várrarészben 130 nm. 3,5 szobás, hallos, 2 fürdőszobás. 3 éve épüli családi ház kis udvarral eladó. Irányár: 5,2 MR. (16744 K)_ Nk. Dózsa Ciy utcában 80 nm-es. 2 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, nyári konyhás, pincés, garázsos, egyedi ffltéses, telefo- nos családi ház eladó. Irányár 3 mR. (16193 K)_ Nk. Magyar utcában 26 nm-es, 1 szobás, konyhás, egyedi ffttí- ses. udvari laka,\': eladó. Ár: 600 eR, (16193 K)_ Kiskanizsán 100 nnves, 3 szobás, konyhás, fürdős, spejzos, garázsos családi ház a\'Zsigárdi közben eladó. Irányár: 3.5 mR. (16196 K)_ Nk. Dózsa utcában 1,5 szobás, 50 nnves, konyhás, fürdős, WC s, egyedi fűtéses családi ház 720 nnves területen 2 níiliellyel el- adó. Irányár. 3,1 mR (16197 K)_ Újudvaron 90 nnves, 4 szobás, hallos, fürdős. WC-s. konyhás családi ház 1100 nm-es területen eladó. Irányár; 4 mR. (16213 Ki_ Szepetneken igényes, 260 nmes, 5 szobás. 2 fürdős, dupla parázsra családi ház 800 nmes lerüteten eladó. Irányár: 10 mR. (16215 K)_ A 7-es főút mellett 1020 nm terület eladó. Irányár; 1,6 mR. (16232 K) Kiskanizsán 3 db építési telek, egyenként 320 n.ól területtel, villannyal, gázes víz a telektől 100 m. A telkekegyben is megvá- sárolhatók. Irányár: 700 eFt/dö. (16236 K)_ Rigyácon 2 szobás, konyhás, kanrás parasztház nrllék- épületekkel eladó. Irányár: 900 eR. (16616 K)_ Zalakarosi Öreghegyen 3 szobás, konyhás borospince tetőtérbe-épltfsi lehetőséggel eladó. Irányár: 2,5 mR. (16619 K) Eszteregnyén 50 nm-es, 2 szobás parasztház 4819 m2 területen eladó. Irányár: 800 ezer R. (17154 K)_ Hahöton 3 szobás, garázsos családi ház 2800 m2 területen eladó. Irányár: 3 mR. (17155 K)_ Bagolán 4 szobás, 110 nnves, jó állapotú, garázsos családi ház 2614 iu2-es területen eladó. Irányár: 3,5 mR (17156 K) Csengery u. 80 nm 2 szobás, udvari családi ház kerttel eladó. Irányár: 2.8 mR. (17682 K) Zeneién Gy. u.-ban 3. emeleli 60 nm-es. 2 szobás, erkélyes. kp.ffltéses, vlzórás lakás eladó. Irányár: 1.7 uFt. (17683 K)\' Szepetneken 3 szobás, 100 nnves étkezős családi ház, 2400 nm területien nrlléképületekkel eladó. Irányár: 2,7 mR. (17684 K) Csengén utcában 1 szobás központi fűtéses felújított, taposózott rólós lakás eladó. Ár: 1.8 nft. (17944 Ki _ Kisberki utcában I. rm 68 nm-es 2+féIszobás étkezős egyedi központi fűtéses, vízórás, teraszos, redőnyös lakás eladó. Irány-ár: 3.6 mR. (17945 K)__ Magyar utcán két+íélszobás családi ház 516 nnves telekkel, melléképülettel eladó. Irányár: 1.7 niR. (17946 K)_ SZABADPIAC KiscserfŐn (Nk-tól 10 km-re) szőlő, gyümölcsös (alma, körte, szilva, barack, cseresznye, gesztenye, dió) téglapincével, felszerelései kedvező áron eladó, Érd.: Kiskanizsa, Őrtorony u. 3. Bence (16032 K)_ Zalakaroson, fürdőtől 10 percre 2 szintes, 4 szobás, 2 konyhás, 2 fürdőszobás nyaraló eladó. Telek 400 n.öl szőlővel, gyümölcsössel. Érd.: Nk. Betfilen Gábor u. 2. Demeter íVrencné. munkanapokon 17-I9öráig, (17456 K)_ Nk án 2+2 félszobás, 4. emeleti kp.fűtéses lakás eladó, Érd.: munkanapokon 17-19 óráig. Nk. Kazanlak krt. 14/C. 4/16. (17457 K)_ Nk-án, Attila utcában 2 szobás, 53 nnves, 3. emeleti, tehernrn-les, egyedi fűtéses, vlzórás, erkélyes, pincés, K-NY fekvésű lakás eladó. Irányár: 23 mR. Érd.. 17 óra után, 311-815. Dobri Tamás. (17458 K)_ Nk-án masfélszobás, jó állapotú lakása Zeneién utcában eladó. Tel,: 317-971 vagy 383-073. (17459 K)_ Nk-án másfélszobás, I. emeleti, erkélyes, 46 nnves lakás igényesnek eladó. Megtekinthető: június 10-én 17-20 óra között Nk. Városkapu 4/D. 1/3. (17460 Kj_ Nk-án 3 szobás, igényesen felújított, vízórás lakás liftes házban eladó. Nk. Zeneién Gy. 9/a. IV/25. (17461 K)_ Látóhegyen. közvetlenül a kápolna nrllett 1500 n.öl szölö.gyü mölcsös. szántóterület épülettel, 3 fázisú árammal, kúttal, egyéb felszereléssel, nrgosztva is eladó. Helyijárattal, gépkocsival több irányból is megközelíthető. Irányár: 850 ezer R. Érd.; 93/319455, (17462 K) 2 szobás, 54 nmes, egyedi gázfűtéses, I. emeleti,vízórás. redőnyös, erkélyes lakás eladó. Érd,: 15 óra után, Nk. Garay 9/A. 1/2. Gerencsér. Tel.: 315-506, (17463 K)_. K-i v.részben 54 nnvesj. emeleli. nagykonyhás, 2 erkélyes la kás eladó. Tóth. Nk. Rózsa ti, 22/B. 17 óra után. (17464 K) .Sormás belterületén 2068 nm alapterületű telek régi penwftte-zaj eladó. Tóth. Nk. Rózsa u. 22/B, 17 h után. (17465 K) Nk-án belvároshoz közel.2,5 szobás, erkélyes, egyedi gázfűté sű,vízórás lakás eladó + garázs. Érd.: Nk. Corvin u. 8/D. 3/8. (17466 K)_ Rztési könnyítés lehetséges. Érd.: 93/317-120 hétköznap, 16-20 óra között. (17467 K)_ Nk-ához közel 360 n.öl közntívesltett építési telek sürgősen el-adó.Érd.:93/3l5-293 telefonon. (17468 K)_ Zemplén Gy. utcai, 43 nnves, II. emeleü lakásomat eladnám vagy nagyobbra cserélném. Erd,: 93/316-138. (17469 K) TOMPA INGATLANFORGALMI KFT. német-magyar érdekeltség Nagykanizsa, Magyar u. 14. Tel./fax: 93/310-884 Nyitva: hétköznap 8-17 óráig KERES - KINAL - CSERÉL - BERBEAD KERESÜNK: - Megbízóink számára eladó egyedi fűtéses lakásokat max. 4. emeletig f - Olcsó udvari lakásokat * - Kiadó lakásokat (kiadó részéről díjtalan lebonyolítással) ° KÍNÁLUNK: | - Kiadó üzlethelyiségeket Egyedi és közponü ffltésfl, másfél szobás lakásunkat családi házra cserélnénk. Ént: 93/316 138. (17470 K)_ Nk-Miklósfa, Mildósíai u.34. alatt családi ház sürgősen eladó. Érd.:93/315-580.(I7471 K)_ 2 szoba, konyhás, régi parasztház eladó Galambokon 1907 nm terűiénél, csendes helyen, vlz,viltany, parabola antenna van. Érd.: Galambok. Kuruc u. 11. Balassa Fercncné. (17472 K) Őszi beköltözéssel eladnám 2 szobás, összkonfortra lakásomat. Érd.: Nk. Zemplén u. l/A. 11/17.(17473 K)_ 3 szobás, 10. enrleij lakás olcsón eladó. Tel.: 93/320-261. (17474 K)_ Belvárosi. 1 szobás, udvari lakás eladó. Erd.: 16 óra után, 93/313-774. (17475 K)_ Zalakaroson 300 n.öl telek eladó faházzal, közművesített teriile-ten, Érd,; Pálinkás Ferenc, Nk. Kisfaludy 17/C, 1/7. (17476 K) 4 szobás kertes, családi ház eladó. Érd.: Nk. Szent Rókus u. 20.(17477 K)_ Nk-án Teleki utcában 110 nnves lakóház 530 nnves saroktel ken eladó. Vállalkozásra is alkalmasirányár: 5 niR. Érd.: 06/76/321-898. esü órákban. (17478 K)_ Nk-án a Teleki utcában 2 szobás,összkomfortos lakás eladó. Érd.: 18 óra után, 316-954 vagy a 318-647 telefonon. (17479 K)_ Ház nagy kertlel mg-i épületekkel eladó. (Gáz, víz, villany, szennycsatorna beszerelve.) A telken niálnás-gyüniólcsös is van. Ár: 1,6 mR. Esetleg Nk-i, egyedi fűtéses lakást beszámítok. Cím: 8751 Zalakomár I. Petőfi u. 82. Érd.: vasárnaponként. (17528 K)_ Kiskanizsán az Őrtorony utcában családi ház 650 nnves telken eladó. Érd.: 93/315-550. (17625 K)._ Négyszobás összkomfortos családi ház eladó olcsón. Megtekinthető NK-Bagola, Bagoly út 26. I.Á.: Három mitliö forint. (17626 K)_ Másfélszobás, fürdőszobás házamat 400 nm kerttel elcserélném nagykanizsai 2 szobásra. Érd.: Becsehely, Deák F. út. 3. (17629 Kj_ Balatonnrtriafttrdön a víztől 50 nvre fekvő téliesített nyaraló teljes hútorzartal együtt eladó. A telek 450 nm. a ház 54 nm plusz a terasz. Erd.: napközben Király n. 47 fszt 10. vagy 30/465-359. este 312-548. (17630 K)_ Nagyrécsén a Haladás utcában 1156 nm építési lelek eladó. Érd.: Farkas .Antal, tel.: 93/319-759 telefonon .(17635 K). Nagykanizsán 49 nnves komfortos lakás eladó. Érd.: Petőfi u, 112/A, Várad!. < 17636 Kj_ Csónakázótónál a Bagolai hegyen 300 négyszögöl bekeríteti te lek szőlő, gyümölcsös lakható (víz. villany van) épülettel eladó. Erd.: 93/321 8l7es telefonon, délután 18 óra után. (17637 K) Kitűnő állapotú, két szobás, 54 nnves lakás, OTP társasházban eladó. Redőny, vízóra van. Érd.: 93/315-355 telefonon, délután. (17639 K) __ Nk-án a Kodály utcában 59 nmes. 2 szobás lakás eladó. Érd.; 93/319-091 telefonon. (17664 K)_ Nk.-Pahnban családi ház telekkel, gyümölcsössel eladó. Érd.: 316 444 telefonon.( 17665 K)_ Nk án a Városkapu körúton 2 emeleti 3 szobás, egyedi vlzórás, redőnyös lakás, alatta iker garázs eladó, Érd.: 316-569 telefo- non. (17666 K)_ Sürgősen eladó másfél szobás redőnyös, felújított földszinti lakás." Eid.: Zemplén u. 1 l/A földszint 3. (17667 K)_ BJenyves-Alsón ikemyaralő fele berendezéssel egyíffl eladó. Érd,:\'l7órautána32l-956telefonon.(17681 K) _ Iharosban 3 szobás családi ház eladó (részben felújításra szo-tul). Irányár: 800.000R Érd.: 93/313-934 telefonon, (17687 K) Balatonberényi hegyen balatoni panorámás beépíthető telek (650 n-öl) sürgősen eladó. Érd.: 321-539 telefonon, KurUCZ né ven. (17688 K)_ Nk án irodának, orvosi rendelőnek alkalmas, 100 nnves 3 szobás, 1. emeleti belvárosi lakás eladó. Érd.: 93/310610 telelő non. (17697 K)_ Csrrfői hegyen szőlőbirtok teljes felszereléssel eladó. Érd.: 93/319-804 telefonon. (17699 K)_ 54 nnves egyedi fűtéses pápai teher uenles lakás eladó vagy hasonló Nagykanizsára cserélhető. Érd.: 93/315-532 telefonon. (17700 K)_ Nagykanizsai 54 nnves 4. emeleti központi ffltéses társasházi lakásomat másfél szobásra cserélném az Attila u. vagy a Kazanlak krt. kornyékén, értékegyrztetéssel. Érd.: 19 óra után a 93/322-085 telefonon. (17701 K)_ Csengery utcában egyedi ffltéses, vlzórás telefonra, ebédlös, kanrás, erkélyes, 56 nmes 2 szobás, I. emeleti lakás eladó. Irányár: 23 niR. Érd.: 313-813 vagy 312-410telefonon. (17703 K)_ Nk-án 2 szobás, osszkoníortos, 58 nnves felújított, 3. eurleü lakás sürgősen eladó. Erd.: Kanizsai János, Nk. Zemplén Gy. u. I l/A 3/20. (17705 K)_ Nk-án 2 szobás, összkomfortos lakás sürgősen eladó. Érd.: 15 18 óra közöli Nk. Közsu. 20/A. IV/12. (17719 K)_ Nk-án eladnám vagy elcserélném másfél szobásra, most festett 3 szobás, kp.fŰVses. folszinti lakásontat. Érd.: napközben a 311 333/13 telefonon. (17833 K)_ B.mána Alsón a Nefelejcs utcában :KW négyszögöl gyümölcsös téglaépülettel eladó. Teljes közművesítés van. Érd.; 93/314-662 telefonon. (17834 K)_ Rózsa u. 15-ben, 2. emeleti lakás, 2 szoba, összkomfortos eladó. Érd.: ugyanitt a földszint 3 ban. (17835 K)_ Szentgyörgyvári hegyen a városhoz szuper közel, bekerített lelek eladó termő gyümölcsössel és egy fém és egy íaházas építménnyel. Ént: Murakeresztür, Táncsics u. 6. Tel.: 369 259. (17836 K)_ Nagykanizsán 21félszobás I. emeleti egyedi gázfűtéses, vlzórás, kertes, fekljftott társasházi lakás eladó. Érd.: Bedő Albert I. R»- dics Tel.: 313-065 8-16-ig. (17840 K)_ Szabadhegyen 840 nnves, fenyővel beültetett, köznűvesfteti te- lekeladó. Érd.: 93/321-294-estelefonon.(l784l K)_ Szólö-gyUruölcsra felszereléssel sürgősen, ns\'gosztva is eladó, Dávori-hegyen a busznegállőtól 5 percre. Tel.: 320-037 lelefo- non. (17843 K)_ Elcserélném háromszobás lakásomat másfélszobásra. Érd.: Király üt. 45, (17678 K) _ Nk ii 1 szobás, konyhás, fürdőszobás, kanrás, egyedi fűtéses udvari lakás eladó. Erd.: Nk. Csengery 109. (17850 K) 56 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, jó állapotú, telefonos, vízórás lakáseladő. Érd.: Nk. Kodály 4/c. Salamon (17851 K)_ Eladó vagy elcserélhető Nagykanizsai lakásra, Nk4ól 16 km-re lévő háromszobás, nappalis, alápincézett, dupla garázsos, új családi ház értékegyeztetéssel. Érd.; Dele/na. Kossuth U. 158. (TenylPiumal szenten} Ü7853 K)_ Nk ii családi ház kerttel, melléképülettel, fagarázzsal eladó. Érd.:15 óra után a Nk. Csengery n. 88.1. cm, 19.(17854 K) 2 és félszobás lakás melléképületekkel eladó. Érd.: Nk. Piván 117. (17855 K)_\' Nagykanizsán a belvárosban eladó egy 3. enrleti 3 szobás egyedi gázfűtéses, vlzórás, telefonos, redőnyös lakás, pincével és egy műhellyel. Irodának is, Érd.; telefonon 9-17 óráig a 93/321027 valamint 18 Óra után a 16-20/389-299 lehet. (17956 K)_ Nk-án a Művelődési ház hátamögöHi lakásokban a 3. emeleten 2+1 szobás egyedi cirkógejzfres, vízórás, 66 nnves lakás pincével padlással eladó. Érd.: nunkaidőben 8-16-ig Tel, Jll- 293/1\'Jes iifllék.M7\')57 K)__ Belvárosi (Csengery-Kisfaludy sarok) 1 enrleti 2 szobás 80 nnves gázfűtéses konvektoros lakás eladó. Irányár: 2,6 mR Érd.: 60/460-825 telefonon. (17958 K)_ GARÁZS Nagykanizsán a Várrakapu krt-on ikergarázs egyben, vagy külön-külön is eladó. Irányár 800 eR Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Platán sor 8. Nyitva; HP: 9-12; 14-17 óráig. Te- lefon: -n/313-673 (17058 K)_ Munkás úton garázs eladó. Irányár: 600 eR. Érd.: Tompa Ingatlanforgalmi Kft. Nk„ Magyar u. 14. TelTfax: 93/310-884 (17034 K)_ Munkás utcai garázssoron aknás garázs eladó. Irányár: 550 eR. Érd.: TERRA MK Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft Tel/fax: 93/310-482. (17365 K)_ NK án a Munkás úü garázssoron aknás garázs eladó. Villany van. Hívsz.: 238/96. Érd.: CSASZI Ingatlanügynökség NK., Magyar u. 19, Tel; 93/314-012 (17454 K)_ Alpári (Garay upáros) utcai garázssoron aknás garázs eladó. Erd.: Nk. Corvin 8/D. 3/8. (17523 K)_ Munkás irtcai garázssoron aknás garázs eladó. Irányár; 550.000 R. Érd.: TERRA-MDC 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Nk. Széchenyi tér 3, Lem. 1. (17736 K)_ Nk-án az Úrhajős úü garázssorban 20 nnves garázs sürgősen el adó. Érd: 17 óra után a Sugár u. 74 ben. 117738 K)_ A Munkás utcában aknás garázs eladó. Irányár 600 eR Erd.: CSASZI Ingatlanügynökség Nk. Magyar u. 19. tel: 93/314-012 Hiv. sz.: 238 (17793 K) JARMÜ Renault 18-as 1647-es lejárt műszakival eladó. Érd.: Becsehety. Deák F.út. 3. (17628 K)_ Lada Samara 1300-as kat, 5 ajtós, 3.5 éves. hibátlan. 19.000 kmel eladó. Irányár: 720.000,-R. Érd.: 93/322-293 telefonon. (17644 K)_ Babetta motorkerékpár, jó műszaki állapotú eladó. Érd.: 93/322- 293 telefonon, az esü órákban. (17645 K)_ Versenykerékpár jő állapotban eladó. Érd.; 93/122-293 telefo- non. az esti órákban. (17646 Kl_ Fiat Panda 650 ccm-es 86-ra évjáratú megkíméli állapotban el ado. Éid.: 17 óra mán, a 93/322-fH telefonon. (17696 K) 1300 as bordó Samara 3 éves sürgősen eladó. Irányár. 640.000 R.Érd.: 377-214 telefonon. (17721 K)_ \'84 es Wartburg friss műszakival, kifogástalan állapotban eladó. Irányár 160.000. R Érd.: 18 óra után a 93/320-847 telefonon (17722 K)_ Opel Katlett 1.3as I981«s eladó. Irányár: 110,000 R Érd.; 321 -998 telefonon. (17726 K)_ Jawa motorkerékpár olcsón, sürgősen eladó. Érd.: 17 óra után a .Sugár u. 74-ben. (17737 K)_ 12 éves Trabant eladó. Étd.: 30/590075 telefonon. (17741 K) Simson S51 ki smota kerékpár jó állapotban és nőt, fehér, 5 sebességes versenykerékpár újszerű állapotban és női, fehér, 5 sebességes versenykefékpár újszerű állapotban eladó. Érd.: Nk. Magyar ti. 30. Radics (17838 K)_ Jawa Mustang jó állapotban eladó. Érdj 320-037 telefonon. (17842 K)_ Kába-nyerges kamion friss nílszakival, fuvarfeladattal 15 mR ért eladó. Érd.: 93/320-084 (17648 K)_ Simson Suhi. pedákw, feMjíva eladó. Érd.: Nk. Őrház u, 14. (17691 K)_ Volkswagen Golf \'89<s, 1,3-as 5 ajtós fehér benzines eladó. Irányár: 750.000.-R. Érd.: 93/314-849 (17947 K)_ Volkswagen Polo \'80-as évjáratú, vonóhoroggal, friss műszaki val eladó. Érd.; 321-795 telefonon. (17948 K)_ IZS furgon 1984es ntlszaki nélkül eladó. Érd.: 06-60/461-518 telefonon. (17949 K)_ Audi 80-as 1,6-ra GLS \'81-es évjáratú, jó állapotban. IJ> év nílszakival sok tartozékkal eladó. Érd.: 321-793 telefonon.(17750 K)___ ALBÉRLET Albérletet keresek július-augusztus hónapra, 3 szobásat, bútorozott* Éld.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371. (17620 K)_ Nagykanizsa Csengery utcában 4 szobás lakás bútorozalla-nul kiadó. Bérleti díj: 25 cR/hó. Érd.: TERRA-M1X Ingat-lanforgalmi és Beruházási Kft. Tel/fax: 93/310-482. (17364 K> _ 1996. június 21. KANIZSA -/Ipui. Udvari, bútorozott, teljesen felszerelt, igényes, egyedi fűtéses családi ház albérletbe kiadó Kiskanizsán hölgy vagy fiatal pár részére, gyemiek nélkül. Érd.: Flánder Ingatlanközvetítő Iroda. Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. 93/320-111. Nyitva: H-K-Sz-Cs.: 8-12, 14-17 óráigJ>.: S-12, 14-16 óráig. (17557 K)_ Keresünk kiadó lakásokat, családi házakat, irodalielyiségekt a kiadónak díjtalan bériöközvetltéssel. Nálunk a bérlő legkedve-zőbb fizetési feltételekkel veheti ki az általa kiválasztott bérleményt és hozzá megkapja a bérleti szerződést. Flánder Ingatlanközvetítő. Értékbecslő, Hirdető Iroda, Nk, Kazanlak krt 9/D. Fsz/2. 93/320-111, H-K-Sz-Cs.: 8-12, 14-17 óraigP.: 8-12, 14- 16 óráig (17560 K)__ Lelenyén frekventált helyen üzlethelyiség azonnal kiadó. Érd.: Telek Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel.; 93/317-505. (15458 K)_ Albérletet keresek, július-augusztus hónapra 3 szobás bútoro-zottat. Érd.; ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda Nk.. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371 (17121 K)_ Keresünk kiadó albérleteket lakásokat családi házakat, bütoro-zottan vagy anélkül. Megtalál bennilnket a Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával széniben. Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel.: 93/317-505, Nyitva: H-P-ig: 9-16 óráig, Sz,: 10-12 óráig. (12028 K) Nk-án kiadó az autóbuszállonris közelében 2 helységből álló, 38 nm-es üzlethelyiség. Víz villany, gáz, telefon van. Bérleti díj: 50.000 Ft/hó + rezsi. Érd.: FAKTOR iroda. Nk. Platán sor 8. Ny.: H-F.: 9-12; 14-16 őriig, tel.: 93/313-673. (16919 K) Petőfi utcában i szobás, konfortos, új bútorzatú lakás kiadó. Bérleü díj: 15.000 Ft/hó+rczsi. Érd.: FAKTOR iroda, Nk. Pia tán sor 8. Ny.: H-P.: 9-12; 14-16 óráig. (16632 KI K-i városrészben 80 nm-es, telefonos üzlethelyiség kiadó. Bérleti díj: 70.000 Ft/hó+rezst. Érd.: FAKTOR iroda. Nk. Hátin sor 8. Ny.: H-P.: 9-12; 14-16ótáig, (16633 K)_ 55 nm-es műhely a belvárosban - raktárnak is - kiadó. Bérleti díj: 25.000 Ft+rezsi. Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Hátán sor 8. Nyitva: H-P: 9-12; 14-16 óráig. Telefon: 93/313-673 (16165 K)_ Városkapu krt-on kiadó 1.5 szobás, bútorozott 3. Enrleti lakás. Bérleti díj: 15.000.-/hó + rezsi. Érd.: FAKTOR kotla Nagykanizsa Piaián sor 8. Nyitva H-P. 9-12: 14-16 óráig. Telefon: 93/313-673 (17671 K)_ 1 szobás, zuhanyzós, 50 nm-es udvari lakás a Kisfaludy utcában kiadó. Bérleti díj: bdtorozatlanul - 10.000.-Ft/hó + rezsi, büto-rozottan - 15.000.-Ft/hó + rezsi. Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Platán sor 8. Nyitva HP. 9-12; 14-16 óráig. Telefon: 93/313-673 (17672 K)_ Csokonai utcában 2 szobás, gázfűtésű, 50 nm-es lakás bútorozva 18.000.-Ft/hó+rezsi, bittorozatlanul 15.000.-Ft/hó+rezsi kiadó. Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Halán sor 8. Nyitva H- P. 9-12; 14-16 óráig. (17675 K)_\' Munkás utcában 2.5 szobás, összkomfortos, telefonos, bútorozott lakás kiadó hosszabb távra. Bérleti díj: 18.000,-Ft/hó+rez.si Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Hátán sor 6. Nyitva H-P. 9- 12; 14-16 óráig.(17676K)_ Kazanlak krt-on kiadó 1 szoba - konyha, flirdőh aszná lattal egy szentfy részére. Bérleü díj: 6.500. Ft/hő. Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Platán sor 6. Nyitva H-F. 9-12; 14-16 óráig. (17903 Kj_ Kiadó Nk. szívében 2 szobásJ6 nmes,erkélyes,bütorozatlan, egyedi gázfűtésű, vízórás, 3. enrleti lakás, max.3 fő részére, június 10-től, minimim 1 évre. Bérleti díj; 14.000 FHrezsi/hó. Érd.; SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Terv u, 4. Tel.:93/312-058, munkanapokon 8-17 óráig. Hrv. szám: A/l88.(17548 K)_ Kiadó Nk. keleti városrészében 1 szobás, 1. enrleti, bútorozatlan, központi fűtésű lakás. Bérleti díj: 12.000,-Ft+rezsi/hó. Érd.: t Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik Buzek Dénes temetésén megjelentek, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat Klein Dezsőné utolsó útjára elkísérték, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, bánatunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik fíorpataki Lajos temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot, helyeztek. A gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik Kerka Rozália temetésén megjelentek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv n. 4., Tel.: 93/312-058, munkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám: A/188. (17912 K)_ Kiadó Nk. belvárosában 1 szobás, egyedi gázfűtésű lakás, megbízható bérlőnek. Bérleti díj: 11.500,-Ft+rezsi/hó. Érd.:SlKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa. Terv n. 4, Tel.: 93/312-058, munkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám: A/192. (17913 K)_ Kiadó Nk. keleti városrészében 1 szobás, bútorozatlan, központi fűtésű, 3. enrleti, azonnal beköltözhető lakás, maxinnm 3 fő részére. Bérleti díj: 10.000.-Ft+rezsi/hó, Érd; SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv u. 4., Tel.; 93/312-058, nmnknapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám: A/193. (17914 K) Palinban 2 szintes családi ház, 3 szoba, 80 nm-es alsó .szintje albérletbe kiadó. Havi bérleti díj: 20.000 FUhó+rezsi. Hiv. sz: 255/96. CSASZI Ingatlanügynökség. Nk. Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012. (16710 K)_ Bienyvesen nyaraló kiadó. Érd.: Tel.: 319-280. (17623 K) Egy szobás, fsz-i lakás albérletbe kiadó. Érd.: Te].; 319-280. (17624 K)_ Egy szoba albértletbe kiadó, konyha, fürdőszoba használattal I főrészére. Érd.: a 322-698-as telefonon. (17638 K)_ 2 szobás lakás albérletbe kiadó. Érd.: 17 óra után a 93/340-534 telefonon. (17647 K)_ Július, augusztus hónapra 3 szobás családi ház albérletbe kiadó. Érd.: 93/311-614 vagy a 322-615 telefonon. (17658 K) Nagykanizsa városközpontban II. emeleti, 36 nm-es irodahelyiség, önálló telefonnal kiadó. Érd.: napközben a 93/312-242 fele- fonon. (17680 K)_ Nagykanizsán albérletbe kiadó udvari lakást keresek. Ajánlató kat a 93/313-934-es telefonon kérek, (17686 K)_ Albérletbe kiadó a Munkás u. 10/B IV/14. alatti kétszobás, bútorozott, egyedi gázfűtéses lakás hosszabb távra. Érd.; a helyszl- nen a hirdetési napokon 18-20 óráig. (17698 K)_ Kiadó Nk. keleti városrészében 2 szobás, 2. emeleti, bútorozott központi fűtésű lakás, 1 vagy 2 leány, hölgy részére. Bérleti díj: lO.OOO.Ft/hő, 2 fő esetén 20.000.FUho. Rezsit nem kell fizetni. Csak megbízhatóaknak! Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv u. 4. TEL 93/312-058, mm ka napokon 8-17 óráig. Hiv. sz.: A/172 (17815 K)_ Kiadó Nk. keletí városrészében 2 szobás, bútorozatlan, központi fűtésű, 3. emeleti lakás, max. 3 fő részére, dec. 31-ig. Bérleti díj: I3.000.Ft+rezsi/hó. Érd.; SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, munkanapokon 8-17 óráig. Hiv. sz.: A/186 (17816 K)_ Kiadó Nk. szívében 2 szobás, 56 nmes, erkélyes, bútorozatlan, egyedi gázfűtésű, vlzórás, 3. enrleti lakás, maximum 3 fő részérc, június 10-tŐl, minimum 1 évre. Bérleti díj: 14.000. Ft+rezsi/hó. Érd.; SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv u. 4„ Tel.: 93/312-058, munkanapokon 8-17 óráig, Hiv.sz.; A/188. (17817 K)_ Kiadó Nk. keleti városrészében 1 szobás, 1. enrleti, bútorozatlan, központi fűtésű lakás. Bérleü díj: 12.000.-Ft.+rezsi/liő. Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv u. 4, Tel.: 93/312-058, munkanapokon 8-17 óráig. Hiv. szám; A/189 (17818 K)_ Kiadó Nk. belvárosában 1 szobás, egyedi gázfűtésű lakás, nrg-bízható bérlőnek. Bérleti díj: 11.500,-Ft.+rezsi/hő. Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa. Terv u. 4„ Tel.: 93/312-058, munkanapokon 8-17 óráig. Hiv. sz..: A/192. (17819 K) Egy szoba kiadó. Érd.: Nénrth lászlóné Nk. Rózsa F. u. 20/c. m.eiirlet. (17837 K)_ Bútorozott szoba olcsón kiadó nem dohányzó hölgy részére + egy gyermekkel is. Érd.: Kazanlak krt. 3/c. 2/9. (17849 K) Keresek 3 szobás (vagy 2+félszobás) bútorozatlan lakást a Ke leü városrészben egyedi fűtéssel, albérlet céljából. (17941 K) Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371 (17942 K)_ Kazanlak körúton 1+fél szoba albérlőknek (nem dohányzó nőknek) kiadó. Bérleti díj megegyezés szerint. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki ti. 16. Tel.: 93/313-371 (17943 K)_ Városközponü garzon kiadó. Érd.: 93/383-170 telefonon az esti órákban.(17951 K) VEGYES Franciaágy, 2 hónapos, rendkívül jó állapotban helyhiány miatt sürgősen eladö. Égszínkék színű, modern kivitelű, bonellos. Ára: 34.000. Ft. Érd.: 19 óráig a 93/322-085 telefonon. (17627 K) 100 120 kg-os hízók eladók. Érd.: Sánc, József A. u. 24. (17631 K)_ Bármilyen fajtájú ölebet vásárolnék. Törzskönyv nem szüksé- ges. Érd.: Tel.: 93/322-839. (17632 K)_ Katonai sátrak kiadók. Érd.: 93/383-553. (17633 K)_ Gépelést gyors határidővel vállalok. (Szövegszerkesztés. Táblázatok, Grafikonok) Érd.: Karf Veronika Erdész, u. 9., Tel.: 312- 364. (17634 KT)_ Eladó egy gyerekkocsi és egy gyereketelő. Érd.: 93/317-916 telefonon! (17640 K)_ Német, nyelvből korrepetálást és középfokú nyelvvizsgára való felkészítést vállalok. Érd.: 313-575 telefonon. (17641 K) Általános iskola alsó tagozatosai számára pótvizsgára való felkészítést vállalok valammenyi tantárgyból. Érd.: 313-575 tele-fonón. (17642 K)_ Komfort ST gáztűzhely 7.000 Ft-ért eladó. Érd.: Tel.: 06-30/468-415 teleionon. (17659 K)_ Motorola 5200-as rádiótelefon tartozékokkal 35.000 Ft-os írá-nyáron eladó. Érd.: 06-30/468-415 telefonon. (17660 K) Pianlnót bérelnék hosszabb távon Nk án. Érd.: 317-981 telefo- non. (17661 K)_ Vérnyomásmérőt vennék. Ajánlatokat a 310-540-es telefonon várok munkaidóten.( 17662 K)_ Pótvizsgára 7-8 osztályosoknak és középiskolásoknak fizika és matematika felkélszítést vállalok. Precíz oktatás, nagy tapasztalattal, kedvezményes áron. Érd.: Inkovks Zoltán Nk. Batthyány u. 19. tel.: 93/311-704 telefonon. (17663 K)_ Eladó alig használt Hajdú mosógép. Érd.: Király út 45. (17677 1K) _ Idősek gondozását, nündenneníl takarítást és gyerekfelügyele-tcl vállalnék, Érd.: leveleket a Pf. 154-be várok. (17679 K) Robi 151-es kapálógép, körfűrészgép, 100 les szőlöprés, szőlő-daráló és házi készítésű üstház áron alul eladó. Érd.: Nk. Petőfi Gitár, tangóharmónika. szintetizátor és zongora oktatást, vállalok. Angol nyelvű szövegek fordítását is vállalom. Érd.; 20 óra után Kis Levente Nk.-Sánc, Új Élet u. 61. (17692 K)_ Középiskolai tanár matemaükából, pótvizsgára felkészítést vál- lal. Érd.: 310-610 telefonon. (17693 K)_ Utánfutó 1.6x2.7 mes. 750 kg-os ponyvás ráfutöfékes eladó, Érd.: 93/310-251 telefonon. (17694 K)_ Üvegezett vasajtók, ablakok, összesen 30 nm, 15 db-ból álló el- adó.\'Érd.: 93/321-344 telefonon. (17695 K)_ Franciaágy, rendkívül jó állapotban lévő, 2 hónapos, .sürgősen eladó helyhiány miatt A franciaágy panelos. Érd.: 19 óra után 93/322-085 telefonon. (17702 K)_ Pótvizsgára gyors módszerrel magyarból és történelemből, valamint reál tárgyakból felkészítést vállalunk. Érd.; naponta 17-18 óra között a 318-304-en Dr. Nénrthéknél lehel. (17704 K) Keresek olyan mrslert, aki rendelkezik olyan képességgel, hogy ablak alatti betont kivegyen. Kb. a két oldal kivágásának az ossz hossza 1 m. Várom azok jelentkezését, akik a nmnk.it megtudják valósítani, „lehet munka mellett is" is. Érd.; Nk. Hánder Hirdetőbe, Nk. Kazanlak krt. 9/D. fsz. 2. tel.: 93/320-III telefonon. (17716 K)_ ló állapotba lévő C 64-es számítógépe urt eladnám. Érd.: este 7 óra után a 321 -624 telefonon. (17720 K)_ 2 db csővázas hátizsák olcsón eladó. Érd.: 18 óra után a 93/320- 847 telefonon. (17723 K)_ Kőműves kisiparos mindenféle nunkát olcsón vállal. Érd.: 18 óra után a 93/320-847 telefonon. (17724 K) Jó állapotban lévő kombinált, szekrény eladó. Irányár: 15.000. Ft, Érd.: 7-15 óráig a 312-010 telefonon a 108-as melléken Né-methnénél. Munkaidő után Nk. Kazanlak krt. l/D. (17725 K) Többfunkciós babakocsi és nagymíretű gyerekágy eladó. Érd.; 321-998 telefonon. (17727 K)_ Eladó világos színű szobabútor. Érd.: 16 óra után a 93/317-320 telefonon. (17739 K)_ Csinos táncos lányoknak, karakteres konkrét munkát kínálok akár külföldi munkaszerződéssel is. ..Bár" jeligére a Nk. Ff. 154-be. (17740 K)_ 17 éves diáklányok a nyári szünetben gye nirkfelilgye letet vál-lalnának. Érd.: 316-114, 320-284 telefonszámon. (I783Q K) Manöken alkatú, szép táncoslányoknak közvetítéssel inunkat kínálok. Külföld jeligére a Nk. Pf. 154-be (17831 K)_ Gázpalack és új 12 nm-nyi parketta eladó, Érd,: Tel: 93/314 662 telefonon. (17832 K)_ Vörös CSAU-CSAU fajtiszta kutyakölykök eladók. Érd.; HSMK házfelügyelőnél. (17839 K)_ Gyűjteményenbe 1950 előtti nevesebb festményt keresek. Érd.: Tel.: 06-82/471-915 telefonon 19-20 óra között. (17844 K) Dolgozzon otthonában előre kapott pénzért Havi keresete 25-30.000. Ft- Cím: Debreczeni Gyöngyi. 8800 Nagykanizsa, Vá roskapu krt 2/b (17846 K)_ Amiga 600-as szánítógépet vásárolnék. Érd.: Tel.: 321-624 te- lefonon 20 óra utáni (17847 K)_ 50.000.Ft értékű gépkocsivásarlási ulalvány féláron eladó. Cím a szerkesztőségben! (17852 K)_ 160 l-es hűlő eladó. Érd.: Zemplén Gy. 3/B. 1/7. Horváth László (17856 K)_ Sport babakocsi pólyásnak is megfelelő eladó. Érd.: Zemplén Gy. 3/B. 1/7. Horváth László (17952 K)_ 100 l-es, 150 les, 200 l-es fehér boros hordók kitűnő állapotban féláron eladók. Érd.: Nk. Petőfi u. 32, 321-990-es telefonon. (17953 K)_ Szőnyegüsztltó gép, vadonatúj. 11 ezer forintért eladó. Érd,: 93/320-988-as lelefonon. (17967 K)_ Használt pianínó eladó. Érd.: 93/321-069 telefonon. (17968 K)7 PARTNERKERESŐ Magányos? Társtalan? Barátra vágyik? Keressen, hogy jeligés hirdetését hirdethessem. Megtalál személyesen Nk. Kazanlak krt. 9/D. fszt/2. első emeletén de informálódhat a 93/320-111 te lefonon hétköznap: 8-12 14-17 óráig. (16900 K)_ 39/172/68 önálló egzisztenciával és lakással rendelkező, független diplomás fiatalember keresi, csinos, filigrán, nemdohányzó, kanizsai értelmiségi lány ismeretségét, házasság céljából. Levelekel „Harmónia" jeligére kérem a NK. Kazanlak krt. 9/D. fszi72. Hándemé Hirdetőbe. (16901 K)_ 37 éves, zárkózott természetű, nőtlen férfi nrgisnrrkedne korban hozzáillő hölggyel. Egy gyernrk nem akadály. Leveleket „Skorpió" jeligére. Nk. Kazanlak krt. 9/D, fszl/2. Hánder Hir-detőbe kérem. (16970 K)_ 63/165 cm magas korrekl független, magányos, kertes házban élő úrieirter keresi azt a hölgyei aki magányos óráit nrgszépf-tené igazi társra vágyik. Leveleket „Vegyen komolyan" Nk. Kazanlak krt. 9/D. fszt/2. Hánder Hirdetőbe kérem. 93/320- III (17315 K)_ 52 éves vidéken élő független jó anyagiakkal rendelkező úr keresi korban hozzá illő hölgy ismeretségéi aki társra igaz baiátra vágyik. „Egy tálból cseresznyézni" jeligére NK„ Hánder Hirdetőbe kérem Nk., Kazanlak krt 9/D. fsztV2. 93/320-111 (17317 K)_ 30 éves. csinos, diplomás hölgy nrgisnrrkedne komoly kapcsolatra vágyó, egzisztenciával rendelkező, magas, nem kalandor úrra! 40 éves korig. Gyernrk nem akadály. Leveleket „Optimizmus" jeligérej^k. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. cinre, Hánder Hirdetőbe kérem Tel.: 93/320-111. (17561 K)_ Zalaegerszegen élő, független, 48 éves, csinos, 168 cm magas, értelmiségi hölgy nrgisnrrkedne barátság céljából 50 éves korig olyan úrral, akinek a barátság mindennél többet ér. Gyemrk nem akadály. Leveleket „Távolságot leküzdeni" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. címre. Flánder Hirdetőbe kérem. Tel.: 93/320-111.(17562 K)_ Kínozza a magány, de eddig nem volt bátorsága kitömi ebből? Ha magas, biztos egzisztenciával rendelkezik és nrgblzhatő, akkor írjon egy 41 éves, csinos, független, értelmiségi hölgynek „Kitörés" jeligére, Nk. Kazanlak krt 9/D. Fsz/2. címre, Hánder Hirdetőbe. Tel,: 93/320-111. (17563 K)_ 49 éves, független, korát nrghazudlolő, csinos hölgy nrgisnrrkedne 55 éves korig jó nrgjelenésfl, akár gyermekével élő úrral, aki úgy érzi, hogy elviselhetetlen a magány, társtalanság. Levelekel „Egymás kezét fogva" jetigére, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2-be, Plánder Hirdetőbe kérem. (17566 K)_ 39/165/80-as Melegszívű, nem dohányzó, kellő hátérrel rendelkező férfi, keresi azt a hölgyet, kivel kölcsönösen megtalálnánk egymásban a harmóniát, egy értékes életre. Lehetőleg telefon-számos levelel „Összhang" jeligére várok. Nk. Pf.l54-be. (17621 K)_ Keresem azt a 43-50 éves konl komoly, csinos, józan életű férfit, aki egy jó anyagiakkal bíró független hölgy társa tudna lenni. A leveleket „Adjunk esélyt egymásnak" cínű jeligére várok. Nk. Pf.l54-be. (17622 K)_ 46 éves özvegyasszony társát keresi korban hozzá illő káros szenvedélytől mentes férfi személyében. Leveleket „Találko-zás" jeligére várok. Nk. Pf. 154-be. (17643 K)_ 23 éves 171 cm magas függeüen, kék szenti lány vagyok és éppen szabad. Egy életre való vidám fiúval .szeretnék végre komoly kapcsolatba kerülni, aki laza és ugyanakkor komoly is. Nagyon szeretek utazgatni, szórakozni, mulatni, társaságba járni, kirándulni, horgászni. Szeretném színessé varázsolni hétköznapjaimat ha van aki ilyen életet él és társat keres, írjon. „Szeretet szépségével" cínű jeligére a leveleket Pf 1544» várom Nem bánod nrg. (17689 K)_ „Egy új lehetőség". Atüla igaz már lassan 2 hónapja kaptam levelet tőled, de úgy alakult hogy csak most tudtam válaszolni. Azért remélem kíváncsi vagy még rám ha igen, vár egy levelem a Hánderné hirdetőbe, abban nrgtudod, hol érthetsz el. „Sárga rózsa" (17690 K)_ 26 éves kanizsai, káros szenvedélytől mentes, független, biztos egzisztenciával rendelkező, utazást, sprotot kedvelő férfi, keresi élete párját. Leveleket „Magány" jeligére Nk. Plánder FürdetŐ-be kérem. Nk. Kazanlak krt. 9/D. tsz. 2. 93/320-111 .(17717 K) GyemrkszerelŐ férfit keresek, kisfiam és magam részére, házasság vag komoly kapcsolat céljából. Nem a kor-külső számít hanem a lélek, tiszta kapcsolat amit adni tudunk. „Család szere-telt" jeligére Nk. Plánder Hirdetőbe. Nk. Kazanlak krt.9/D. fsz. 2. 93/320-111. (17718 K)_ 60/175/70 kg, független, lakással rendelkező, káros szenvedélytől nrntes férfi társai keres 53-58 éves kong becsületes hölgyek személyében. Leveleket „Szerelnélek megtalálni" jeligére, Nk. Pf.:154-be kérek. (17845 K)_ 39/180/73 elvált, gyermektelen, káros szenvedélytől nrntes házias, egyedülálló férfi lakással, kocsival társát keresi komoly kapcsolatra nem dohányzó, karcsú vagy arányos alkatit házias hölgy személyében. .Mindig veled" jeligére leveleket a Pf. 154- be várok. (17848 K)__ 23 éves, kanizsai lány szeretne nrgisnrkedni korban hozzáillő, komoly fiúval. Én szórakozást, kirándulást, utazást kedvelő, életvidám lány vagyok. Aki szeretne nrgisnrrni, írjon „Hin- kösdi rózsa" jeligére, a Nk. Ff,: 154-be (17520 K)_ 467168 magas, egzisztenciával rendelkező, független kanizsai fiatak-mber megisnrrkedne korban hozzáillő hölggyel, aki magányosságát feladná értem. ..Próbálj megérteni" jeligére a Hánder Hirdetőbe Nk. Kazanlak 9/D. PszJ2. Tel.: 93/320111 (17866 K)_ Mindenki mást akar. Te talán engem Ha tarlós kapcsolatra vágysz, magas, diplomás, igazi férfi vagy, kj egy 42 éves csinos, diplomás özvegyasszonynak. .Bátorság" jeligére a Hánder Hirdetőbe Nk. Kazanlak 9/D Fsz/2. Tel.: 93/320-111 (17867 K) Rendezetlen élő, független, igényes, intelligens úr benutatkoző levelét, várom._ 42 éves életvidám hölgy vagyok. Jelige: „Mondd, nem egymást keressük?" Levelet Nk. Pf 154-be varok. (17954 K)_ Társam keresem egy csinos, legalább érettségizeti hölgy személyében, aki magányát feladja. 49/176 értelmiségi férfi vagyok. Anyagiak rendezettek. „Görög nászút" jeligére aNk. Pf. 154-be varom a leveleiket. (17955 K)_ 27 éves, kedves, diplomás hölgy nrgisnrrkedne káros szenvedélytől nrntes diplomás fiatalent-errel e,gy komoly és tartós kapcsolat reményében. Leveleket .Mosoly" jeligére, Nk. Pf 154-be kérek. (17298 K)_ 41 éves özvegyasszony egy gyemrkkel, józanéletfl megértő társat keres tartós kapcsolat céljából. Egy gyemrk nem akadály. Fényképes leveleket .Megértés" jeligére a Nk. Pf 154-be kérem (17318 K) 888 _ INGYENES lakossági apró FÜLADHATÓ: Nagykajüzsa, Terv u. 3. TELEFON: 93/310-640, 312-305 téfiéSAZDCVASÓtfOZ/ tTtfifit, ti* « mr/UatltifU*jthiti ir mii ihá-UfU .tát, ÍMU&ilitU tori* iirííí/uMitítnuti\'t liriJe/Ut 32 KANIZSA - Wfitea 1996. június 21. LIGA PROGRAM Az Erkel Ferenc Olajipari Művelődési Házban került sor a PHARE Dél-Zalai Érdekvédelmi Program újabb rendezvényére. A két témára osztott összejövetelen először Horn Gábor, a Soros Alapítvány Közoktatásifejlesztési Kuratóriumának ügyvezető alelnöke adott tájékoztatást a mai, magyar iskolarendszer sajátosságairól. Fontosnak tartotta, hogy léteznek közösségi kezdeményezések az oktatás típusainak alternatíváira, bár manapság legalább annyi ilyen kezdeményezés fullad kudarcba, mint amennyi a sikeres kísérlet. A törvény várhatóan kevesebb korlátot állít majd például az alapítványi iskolák létrehozása elé, a helyi, önkormányzatokkal történő egyeztetések kikötése is bejelentési kötelezettségre fog módosulni. A lényeg ebben a kérdésben az, hogy az adott települések képesek legyenek kialakítani azokat a körülményeket, amelyekben az igények úgy találkoznak a programokkal, hogy végeredményként az oktatás színvonalát szolgálják. A nagykanizsai kísérletről Jászberényi László beszélt. Az összejövetel második részében Gábor Róbert, New York-i Freedom House jelenleg Magyarországon tartózkodó elnöki tanácsadója a NATO kibővítése kapcsán a lehetséges magyar csatlakozás esélyeiről szólt. Tapasztalatainak közreadásából kiderült: több és konkrétabb tájékoztatás szükséges annak megismertetésére, hogy mit jelenthet az ország számára mind előnyeiben, mind vállalásaiban a csatlakozás. Arra mindenképpen figyelni kell, hogy a döntést politikai kényszer, választási szólamok ne befolyásolják: hosszútávra szólóan, az ország biztonsági érdekeit szem előtt tartva kell a jelentkezéssel kapcsolatban állást foglalni. Gyerekbalesetek Az elmúlt héten az Ady utcában kora este egy horvát busz elütött egy kislányt, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Egy tizenhárom éves kislány pedig a Sugár úton szenvedett balesetet, az autóval való ütközés során szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett. Betörés A Teleki utca egyik lakásába ismeretlen tettes - feltehetően álkulcs használatával -hatolt be, s ezüsttárgyakkal, festményekkel megpakolva távozott. A kár másfél millió forint. Autófeltörés Egy parkoló gépkocsiból százötvenezer forint értékben emeltek el rádiótelefont, készpénzt és iratokat. Riasztások Az elmúlt héten a Nagykanizsai Tűzoltóság munkatársai nyolc helyszínre vonultak ki. Szombaton a déli órákban Becsehelyre riasztották őket, ahol negyven köbméternyi akác tűzifa égett. Megint avartüzek Kiskanizsán, a Kőrisfa utca végén lévő elhanyagolt területen, valamint Liszó határában az avar kapott lángra, anyagi kár nem keletkezett. Füstölgő vasárnapi ebéd Vasárnap a Platán sor egyik lakásából gomolygott elő sűrű füst. A lakók - tüzet gyanítva - a tulajdonos távollétében az ajtó befeszítésével jutottak be a konyhába, ahol szerencsére csak a tűzhelyen hagyott étel füstölt. Baleset Hétfőn reggel a tűzoltókat Palin belterületére riasztották egy közúti balesethez. Bagolai tüzek A hét elején ugyanazon a napon kétszer is Bagolára kellett vonulnia a kanizsai tűzoltóknak. Először a szeméttelepen csaptak magasra a lángok, valamivel később pedig az erdő gyulladt ki. Határrend A Nagykanizsai Határőrség munkatársai az elmúlt héten harminchat jogsértővel szemben intézkedtek a magyarszlovén határon. Közülük húszan kísérelték meg, illetve tizenöten követték el tiltott határátlépést a zöldhatáron. Egy jugoszláv állampolgár pedig Rédicsnél próbált illegálisan hazánk területére jutni. Megint alvázon, és megint Horvátországba A murakeresztúri vasúti átkelőhelyen két román állam- polgár a kilépő nemzetközi gyorsvonat egyik vagonjának alvázán megbújva kísérelt meg Horvátországon keresztül Olaszországba jutni. Ellenük eljárás indult. Illegális hulladéklerakás Miklósfán, a Szentendrei utcai buszmegállónál illegális hulladéklerakót fedeztek fel a Környezetvédelmi Felügyelet munkatársai. A gépkocsivezető építési törmeléktől akart megszabadulni, de kiléte nem maradt titokban. A Felügyelet megbírságolta, ezután a környezetszennyező a hulladékot elszállította a heylszín-ről. Roncsok Sáncban egy autóbontó vállalkozó tárolt a közterületen autóroncsokat. A felszólítás után a természetes környezetet éktelenítő roncsokat eltávolították az érintettek. Lakossági bejelentés Lakossági bejelentés érkezett a Felügyelethez egy Attila utcai illegális hulladéklerakóról. A Balatoni utcai lejárónál ismeretlen tettes használta szemetének elrejtésére a burjánzó zöldet. A vizsgálatot megindították, hogy a környezetkárosító személyére fény derüljön. Az elmúlt év őszén a Zsám-béki Katolikus Tanítóképző Főiskola és a Zala Megyei Pedagógiai Intézet szervezésében intenzív posztgraduális képzés indult a romológiai ismeretek tárgykörében. Orszá- ZAROUNNEPELY gos hírű szakértők mellett kanizsai előadók is tartottak előadást a továbbképzés során. Az elmúlt hét szombatján sor került az évzáróra is. amelynek keretében a végzősök átvehették az elsajátított ismeretekről szóló okleveleket is. KANIZSA Dél-Zalai Hetilap Főszerkesztő: Dőró János. Munkatársak: Bella Judit, Dukát Éva. Gombás Imre, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bodor Béla, Horváth Ilona, Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Compulertechnlka: Antal Lfvia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. Ügyvezetője. Nyomja a Zalai Nyomda Rt Zalaegerszeg, Gorkij u. 1, Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor Ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: a megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879 i N < 2 5 M J KUTMERGEZES Lapunk információi szerint Miháldon - lakossági bejelentés alapján - két alkalommal szivattyúzták ki a hegyi közkutat, mert az állatok a kútból húzott vizet nem itták meg. Mint Miháld jegyzője, Szekeres András elmondta, a kút vizét a Növényvédelmi Állomás megvizsgálta, s a mintegy tizenhat köbméternyi vízben fél liternyi B-58 nevű vegyszert találtak. Mivel felmerült a mérgezés lehetősége is, az ügyet a rendőrség vizsgálja. Amennyiben további információkhoz jutunk, a lap hasábjain tájékoztatjuk olvasóinkat. MOZI ÁLLT, MOST... Hiába adták el ki tudja, hány év huzavona után a Rozgonyi utcai négy szám alatti beépítetlen területet, a hely szelleme továbbra is kifejti nem éppen áldásos tevékenységét. A volt Bolhásmozi ügye - mint a filmeken - egyre bonyolódik, folyik a macska-egér harc. A vevő - immár tulajdonos -úgy érzi, csipkedik, mint va- lamikor régen a nézőket a volt mozi névadói, a bolhák. A történet egy korábbi sztori folytatása. Papp Győző építész-vállalkozó elhatározta, hogy a keleti városrész egy eladásra kínált területén, a Hevesi út-Zemp-lén utca kereszteződésében -amelyért nem nagyon kapkodtak két kézzel - építkezésbe fog. Az előírásoknak megfelelően indította el a beruházást és már a terveztetésig jutott, amikor a derült égből villámcsapás formájában a hatóság hibája miatt meghiúsult az építkezés. A több mint hetvenezer forint opciós díjat kifizetett vállalkozó perrel kívánt élni, de a polgármesteri hivatal a perről való lemondás fejében négymillió forintos árért egy belvárosi ingatlan vételi jogát ajánlotta fel neki. Az előzetes egyeztetések, bizottságok és a közgyűlés zárt ülései után az adásvételi szerződés megköttetett, a volt Bolhás mozi területe Papp Győző tulajdonába került. A megszerzett földterülettel azonban az új tulajdonos úgy járt, mint a naiv férj, akinek a feleséggel együtt nyakába szakadt annak korábbi házasságából született gyermeke, a mamája, az adósságai etc. A vevő a telekkel együtt megkapta az évek óta megoldhatatlan Múzeum téri garázsok ügyét, az átjárás problémáit, egy az RRT-ben szereplő transzformátor megvalósításához való hozzájárulási kötelezettséget, és mint legutóbb kiderült, egy öt méter széles ingatlansávot is, amelyet még meg kellene, hogy vásároljon. írásunk a lap 12. oldalán olvasha- MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN ÁRA: 25 Ft KANIZSA DÉL-ZALAI HETILAP Nagykanizsa, Terv u. 3. Telelon/lax: (13)312-385 ALAPÍTVA: 1989. VIII. évfolyam 26. szám 1996. június 28. NEM BANT! A humánökológusok szerint a város olyan összeszűkült életteret jelent az ember számára, hogy lelki és testi károsodás elkerülhetetlen. Az ember persze sok mindent kibír - a rossznyelvek szerint a pokol tüzéhez is alkalmazkodni tud. Nem így a lakótelepek, sorházak, mini udvarú kertes házak kutyái. Az itt élő ebek a leggondosabb ellátás mellett is alkalmazkodási zavarokkal küzdenek, ez fokozza kiszámíthatatlanságukat. A tulajdonosok többsége valójában tehát nem állatszerető, hanem - mondjuk ki - állatkínzó. Vajon miért ámítják magukat azzal, hogy ők szeretik az állatot? A kiskutyák esetlensége, a nagy kutyák hűsége valóban megható, a házőrző szerep alkalomadtán hasznos. (Ezúttal tekintsünk el a speciális feladatokat ellátó munkakutyáktól!) Ezek a kutyatartás elfogadható indokai. A pszichológusok még kiegészítik ezt a sort: a munkahe- lyeken a főnöki megalázások következtében elszenvedett kudarcok kiegyenlíthetők azzal, hogy a kutyákat a tulajdonosok dresszíroz-zák. Sőt, az elfojtott agresszió csatornázódhat, ha húsz-harminc méterről nézhetik a „gazdik", amint támadó kutyáiktól menekülnek a várandós anyák, a gyermekek, a felnőttek. A vitaindítónak szánt írás lapunk IS. oldalán található. A. Vásárcsarnok beruházásával kapcsolatos gazdasági bizottsági javaslatról Kalmár hl- vett tájékoztatta a jelenlévőket. Mint elmondta, az Alfától az Omegáig Kft. a vállalkozói kiir nyomására drága, nagy vásárcsarnokot terveztetett, amelynek kivitelezést költségei $50 millió forint + áfa árat tennének kí. Ez nyolc-tíz ezer négyzetméter vegyes hasznosítású területet jelentene. Az előzetes vállalkozói befektetési igények illetve a tényleges befizetés nem felel meg egymásnak, ugyanis a vállalkozók sokkal kevesebbet fektettek be, mint amilyen érdeklődés megnyilvánult korábban a vásárcsarnok Iránt- A kft. számára ügy tűnik, hogy vállalkozói alapon már kétséges a beruházás megvalósítása. Amennyiben kiderül, hogy nincs igény !1 tervezett nagyságú vásárcsarnokra, egy kisebb beruházással kell megvalósítani a vásárcsarnokot, ez ötszázmillió forint bekerülési költségét jelentene. ¦ * A bizottsági ülésekről szöló tudétt* tataink a lap 2. oldatán olvashatók Q KANIZSA - Si^tu^c üté*eÁ 1 2 Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság Kórház Hulladékrendelet A bizottság napirendjének kezdete után támogatta a költségvetési rendelet módosítását igénylő zárolásokról és pótigényekről szóló előterjesztést. Ezt követően a Városi Kórház Felügyelő Tanácsának felállításáról vitatkoztak a jelenlévők. Czupi Gyula szerint a térségi képviseletre a térségi képviselőknek kellene javaslatot tenni. A bizottság külső tagja annak a véleményének adott hangot, hogy a kamarák véleményét is ki kell kérni. Dr. Nemesvári Márta hangsúlyozta, hogy a felügyelő tanácsnak szakmai grémiumnak kell lennie, nem képviselőkből kell választani. Tüttő István alpolgármester szerint a városért felelős szakembereket a képviselők közül kell választani. Dr. Fodor Csaba szerint az a fontos, hogy a város jelölje a tagokat. Béres Márton kifogásként elmondta, hogy kimondták, hogy létrehozzák a felügyelő tanácsot, de a feladatát nem határozták meg. Szerinte a testületbe orvos delegálása nem lenne szerencsés. Végül a bizottság megfelelőnek ítélte a határozati javaslatot a tagok több személyre javaslatot tettek. Ezt követően vita nélkül fogadta el a bizottság a Városközpont Részletes Rendezési Tervének módosítására tett javaslatot. Negyedik napirendként a Hulladékrendelet módosításáról és a térfogatarányos szemétdíjról tárgyalt a bizottság. Tarnóczky Attila szerint a módosítással újabb terheket rónak a lakosságra. Erdős Péter, a Környezetvédelmi Információs Iroda vezetője elmondta, hogy a Hulladékgyűjtő Kft. felmérte, ki, hol, milyen hulladékgyűjtő edényt használ. A tarifákat úgy állapították meg, hogy a Hulladékgyűjtő Kft. egész évi tervezett bevételét osztották vissza, figyelembe véve az ürítések számát és az edények térfogatát. A lakosság választhat kisebb edényt és csökkentheti heti egyszeri alkalomra az ürítések számát. A térfogatarányos díj- rendszerre való áttérés után a város a második félévtől már nem ad a hulladékgyűjtéshez támogatást. Dr. Fodor Csaba szerint a díjrendszer-váltásban burkolt áremelés van. Javasolta, hogy vizsgálják felül a számításokat. Erdős Péter elmondta, hogy az 1997. évi ármegállapítás már nem az automatizmuson alapulna, hanem eredményességi számításokon. Béres Márton szerint a baj az, hogy nem tekintették át a díjmegállapítás előtt a céggel kötött megállapodást. Ehhez kapcsolódva Balogh György annak a véleményének adott hangot, hogy az új rendszer nincs összhangban az alapszerződéssel. Tarnóczky Attila felhívta a figyelmet arra, hogy az eredeti rendelet 19. paragrafusa szerint évente csak egy alkalommal állapíthatnak meg díjakat. Az Ügyrendi Bizottság azt javasolja a közgyűlésnek, hogy az előterjesztést fogadja el, bevezetésének határidejét padig - tekintettel a fennálló rendeletre - 1997. január elsejében jelölje meg. Oktatási, Kulturális és Sportbizottság Zárolások, pótigények A bizottság folytatólagos ülésén első napirendként az oktatási szférát érintő zárolásokról és pótigényekről tárgyalt a bizottság. A racionalizálásból, és a KJT módosulásából, valamint a korengedményes nyugdíjba, előnyugdíjba vonulásból adódik a feladat, amely a költségvetés módosítását igényli. " Marton István tájékoztatta a bizottságot arról, hogy a PB javaslata szerint a pótigények forrása az általános és céltartalék illetve a felvételre nem kerülő hitel kamatterhére szánt pénz lehet, semmi esetre sem a privatizációs bevétel. Az OKSB tagsága is hasonlóképpen foglalt állást. Dr. Pintérné Grundmann Frida tájékoztatta a bizottságot arról, hogy a kiskanizsai iskolaösszevonásokat kimondó közgyűlési határozat birtokában meg lehet pályázni a szervezeti átalakítás költségeihez hozzájáruló állami támogatás elnyerését. Ez mintegy nyolcszázezer forint. A bizottság a javaslatot támogatta. Ezt követően ismertették a vezető óvónők azon levelét, mellyel az előző ülésen dr. Varga Aladár -né által is támogatott egy óvodai igazgatóság létrehozása ellen emeltek szót. Dr. Varga Aladár-né elmondta, hogy az előző ülésen a meglepetés erejével érték az átalakítási elképzelések, nem volt ideje átgondolni kijelentését, amelyet visszavon. Azt kérte a bizottságtól, hogy az összevonások esetén ne legyen rendező elv a hat csoportosnál kisebb óvodák összevonása. Pintérné Grundmann Frida felhívta a figyelmet arra, hogy nem lehet tovább halogatni a kérdést. A megtakarítás kilenc és fél millió forintot jelentene, jövőre ennél is többet, tizenegymillió forintot. Zsoldos Ferenc szerint az óvónők fő problémája, hogy megszűnnek a vezető óvónők státuszai és a volt vezetőknek be kell menniük a csoportokba. A bizottság végül az előterjesztést támogatta, az összevonásokat szeptember elsejétől javasolja végrehajtani. A vezérlő elvek közül pedig kikerül a hat csoporton aluli óvodák tagintézmény-nyé változtatása. L.I. Szociális és Egészségügyi Bizottság Kórház Első lakáshoz jutók Az ülést az elnök, Dr. Csákai Iván távollétében Dr. Bárányi Enikő vezette. Az első napirendi pont keretében a tagság a Bölcsőde intézményvezetőjének kinevezésére tett javaslatot, miután a témában illetékes ad hoc bizottság véleményét is meghallgatta. A bizottság egyébként mindkét pályázót alkalmasnak találta a feladat elvégzésére, de a végső szót majd a Közgyűlés mondja ki, mind a személyi kérdésben, mind pedig a javadalmazást illetően. E napirend kapcsán merült fel az a kérdés is, bezárásra kerül-e a Batthyány utcai bölcsőde. Mint Dr. Nemesvári Márta elmondta, valóban voltak vizsgálódások az 1996. június 2«. intézmény esetleges áthelyezésére, mert a volt óvoda épület csak abban az esetben értékesíthető, ha a bejárat is eladásra kerül, de az intézmény az ellátási terület nagysága, és 115%-os kihasználtság miatt nem zárható be, áthelyezése pedig nem kivitelezhető. A második napirendi pont keretében a Kórház Felügyelő Tanács tagjaira tettek javaslatot a bízottság tagjai. Mint Tüttő István alpolgármester elmondta, a tanács létrehozásáról még korábban a Közgyűlés hozott döntést, s a szerveződés feladata, mint az egy Népjóléti Közlönyben is olvasható, az lenne, hogy a tulajdonos és az ellátottak érdekei is megjelenhessenek. A GVB és a PB már tárgyalták a témát és mindkét bizottság egy-egy személyre javaslatot is tett. A GVB Kalmár Istvánt, a PB Marton Istvánt javasolta. Az ügyrendi Bizottság nem döntött a téma kapcsán személyi kérdésekről -mondta el Tüttő István, ám elhangzott olyan vélemény, amely szerint ez nem lenne más, mint egy második egészségügyi bizottság. A Szociális és Egészségügyi Bizottság tagjai úgy vélekedtek: létre kell hozni a tanácsot, de a döntést a szeptemberi Közgyűlésen kellene meghozni, hiszen addigra meg lehet keresni a térségi polgármestereket, hogy ők is javaslatot adhassanak a térségi képviseletre és levélben kellene fordulni mind az orvos-, mind az ügyvédi kamarához, hogy tegyenek javaslatot a tanács orvos és ügyvéd tagjára. A bizottság személyi kérdésben is döntött a téma kapcsán, hiszen a Kórház Felügyelő Tanács tagjainak sorába Debreczeni Attilát javasolta. A bizottság tagjai egyébként úgy vélekedtek, hogy a tanács tagjait mindenképpen illesse meg tiszteletdíj, hiszen a feladat komolyságát kérdőjelezné meg, ha a tagok ingyen töltenék be a megbízást. A harmadik napirendi pont az első lakáshoz jutók támogatásával kapcsolatban érkezett észrevételekkel foglalkozott. Egy fiatal pár a rendeletben szabott hat hónapon túl nyújtotta be kérelmét, ezért a bizottság úgy döntött, jóllehet a támogatásra rászorulnak, mivel kérelmük késedelmesen érkezett, ezt a támogatási formát nem kaphatják meg, de 1996. június 28. ^ KANIZSA - Giy>tta*?i iiléáeé, J anyagi helyzetükre tekintettel más támogatási formában részesülhetnek. Az első lakáshoz jutok támogatására fordítható pénzből a bizottság sem eddig, sem ezt követően nem kíván hárommillió forint feletti ingatlanvásárlást támogatni, ezért el is utasította azt a kérelmet, amely egy ilyen ingatlan megvásárlásához kért támogatást. Hiányosságok miatt kellett elutasítani egy másik kérelmet, ugyanis a kérelmezők elfelejtették a jövedelemigazolást csatolni. Ezt követően a bizottság zárt ülésen fellebbezések ügyében döntött. B.D.É. Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság Belváros Forgalomcsillapítás A napirendek megtárgyalása előtt Lovrencsics Lajos, a Városvédő Egyesület elnöke kért szót. Elmondta, hogy a városkapu építési engedélye hamarosan aláírásra kerül, a téglákat már legyártották. Mint bizonyára tudják Nagykanizsán halad át a 17. szélességi fok. Ennek pontos helye az Állami Biztosító előtti útfelületből kialakított virágágyás, amelybe egykor a város címerét ültették ki virágból. E helyre emlékmű készül, egy földgömb, amelyen azoknak a városoknak nevei lesznek feltüntetve, amelyeken szintén áthalad a szélességi kör. Áz első napirend megtárgyalásában a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság tagjai is részt vettek. E napirend a belváros forgalomcsillapítás! programjával foglalkozott. A napirend elején Szálka Miklós ismertette a forgalomcsillapítás lehetőségeit. Mint elmondta a város tehergépkocsi-forgalma nem olyan nagymérvű, mint amilyennek első látásra gondolnánk. Az Erzsébet tér és az Eötvös tér között a Fő út 4 sávja csökkenthető, parkolósáv és bicikliül kialakítására lenne mód. Az Ady utca Fő út és Zrínyi utca közötti szakaszát sétálóutcává lehetne alakítani. A belváros teljes forgalommentesítése a város speciális helyzete miatt nem megoldható. A város környezetkultúrájáról szólva az előadó elmondta, Kanizsa rendezettebb város, mint Pest. Bár időnként éppen a környezet rendjéért felelősek tesznek ez ellen. Példaként említette a Rynoland alkalmi Fő utcai standját, amely a kerékpárútra merőlegesen épült fel. Volt aki az ismertetés után úgy vélekedett az elvi elképzelések megtárgyalása után nincs mód a forgalomcsillapított belváros kialakítására. Mások azon a véleményen voltak, hogy nem szabad a terveket veszni hagyni. Volt aki úgy vélekedett, a forgalomcsillapított belváros kialakítását eddig is és eztán is személyes érdekek akadályozzák. Volt aki azt kérte, a terv készítői dolgozzák ki a beavatkozási sorrendet, s azt is milyen feltételek teljesülése mellett valósítható meg a forgalomcsillapított belváros. Az összevont bizottsági ülés tagjai úgy döntöttek a terv alkalmas a forgalomcsillapított belváros kialakítására, ezért a munkák folytatását javasolták. Megmaradhat a Jerikó épülete, ugyanakkor az épület és az alatta lévő földterület sorsát rendezni kell, s az épületet fel kell tüntetni a rendezési terven, erről a lehető legrövidebb időn belül a terv készítőjét is tájékoztatják. A téma kapcsán hangzott el, hogy szerencsés lenne a mellette lévő elárusító helyek sorsát is rendezni, akár úgy, hogy egységes utcaképet alkotva jelenjenek meg. Mint megtudhattuk, minkét egység tulajdonosa építési engedély-kérelmet adott be a Polgármesteri Hivatalba, s az engedélyeket jelenleg bírálják. Elhangzott olyan javaslat is, hogy szerencsésebb lenne, ha a Jerikó terasza az épület másik oldalán kerülne kialakításra. Az egyebek között hangzott el, hogy szerencsés lenne, ha az egy épületen belül kialakított elárusító egységek az épületek homlokzatát egyszínűre festenék, ugyanis a városban tapasztalható sokszínűség nem méltó egy megyei jogú városhoz, s minden csak nem szemet gyönyörködtető. Szintén e napirend keretében mondta el Dr. Fodor Csaba, \' hogy az idei Sörfesztivál szervezése botrányos volt, a fesztivál helyszínén nem voltak szeméttárolók, így a látogatók vasárnap délelőtt már térdig jártak az eldobott poharakban. Az idei fesztivál nem ütötte meg az eddigi fesztiválok színvonalát -értékelt. B.D.É. Pénzügyi Bizottság Vásárcsarnok Egyetlen napirendet tárgyalt a Marton István elnökletével ülésező bizottság. A beruházási szabályzat és a közbeszerzési rendelet témakörét - a bizottság egy korábbi állásfoglalásának megfelelően, a GVB-vel összhangban -a bizottsági struktúra megváltoztatása után tárgyalják csak. A Vásárcsarnok beruházásával kapcsolatos gazdasági bizottsági javaslatról Kalmár István tájékoztatta a jelenlévőket. Mint elmondta, az Alfától az Omegáig Kft. a vállalkozói kör nyomására drága, nagy vásárcsarnokot terveztetett, amelynek kivitelezési költségei 850 millió forint + áfa árat tennének ki. Ez nyolc-tízezer négyzetméter vegyes hasznosítású területet jelentene. Az előzetes vállalkozói befektetési igények illetve a tényleges befizetés nem felel meg egymásnak, ugyanis a vállalkozók sokkal kevesebbet fektettek be, mint amilyen érdeklődés megnyilvánult korábban a vásárcsarnok iránt. A kft. számára úgy tűnik, hogy vállalkozói alapon már kétséges a beruházás megvalósítása. Amennyiben kiderül, hogy nincs igény a tervezett nagyságú vásárcsarnokra, egy kisebb beruházással kell megvalósítani a vásárcsarnokot, ez ötszázmillió forint bekerülési költséget jelentene. Marton István elmondta, hogy pénzügyi oldalról egyetért azzal, hogy lépést kell váltani. Az igények azt mutatják, hogy a tervezett mértékű beruházást nem szabad megvalósítani. Hangsúlyozta, hogy az ötszázmilliós vásárcsarnoknak már önkormányzati beruházásként kellene megépülnie akkor, ha a befektetői rész eléri a negyven-ötven százalékot. A bizottság határozatba foglalta, hogy kéri, a döntéskor határozzák meg a százaiékos arányt, amikor a beruházás indulhat. L. I. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala nyilvános pályázat útján értékesíti a a Rozgonyi u. 1. szám alatti, önkormányzati tulajdonú, | felújítás alatt álló ingatlan * pince- és földszintjét. ° A pályázat benyújtásának határideje: 1996. július 15-én 16.00 óra. j Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal I. emeleti 6., 9. és ! 10. számú irodájában vehető át. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytárgyaláson értékesíti a nagykanizsai 635/26 hrsz-ú, a valóságban a 7. főút elkerülő szakasza és a Kinizsi utca sarkán található ingatlanát. Versenytárgyalás ideje: 1996. június 4. 9.00 óra Helye: Polgármesteri Hivatal alagsori tárgyalóterme (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) Kikiáltási ár: 985.000 Ft Részletes kiírási anyag a Polgármesteri Hivatal I. emelet 6. és 10. számú irodájában vehető át. 4 si KAINlZiaA — 0Méo*m4«4fj*t J 1996. június 28. j A polgármesteri tájékoztató vitájával kezdte munkáját kedden a város közgyűlése. Magyar József köszönetet mondott a műszaki osztálynak a Zrínyi utca 20. sz. körül elvégzett munkákért. Tamóczky Attila sajnálatát fejezte ki, hogy a városnak nem sikerült megegyeznie a Báthory utca 8/A. számú ház egyik tulajdonosával, kérte, hogy a sétáló utca megoldásának problémáját ne hagyják megoldatlanul. A tájékoztatóban közölt adatok közül a kilencvenmillió forintot kitevő bérpolitikai intézkedések felől érdeklődött. Béres Márton nemtetszésének adott hangot, amiért a Vízmű átalakítását halogatják. A külföldre utazó delegációk összeállításánál szerinte helyet kellene biztosítani ellenzéki képviselőknek is. Czobor Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a Vízmű Vállalatot nem átvilágítani, hanem átalakítani kell. Az utazásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a következő közgyűlésen tárgyaljanak arról, hova, kik és miért utaznak a jövőben. Marton István egyet nem értésének adott hangot azért, mert a Volán Szabadhegyre nem a városi tarifa alapján utaztatja az utasokat. Zsoldos Ferenc szerint súlypontozni kellene, mely külföldi városokba utaznak delegációk, kikkel alakít ki a város partnerkapcsolatokat. A bérpolitikai költségekre Beznicza Miklós osztályvezető reagálva elmondta, hogy azok nagy részét a köztisztviselők alapilletményének emelésére illetve közhasznú munkások foglalkoztatására fordítónak. A korábbi interpellációkra adott válaszok közül Tamóczky Attila és a közgyűlés sem fogadta el a választ, amellyel Szántó Miklós panaszaira válaszolt a polgármester. A harmadik napirend keretében Ülésezett az önkormányzat Vizeli meg nem kapott levele Lapunk információi szerint Vizeli Józsefet a Hevesi Sándor Művelődési Központ gazdasági vezetése ez évben már többször figyelmeztette a Móricz Zsigmond Művelődési Ház pénzügyi egyensúlyának helyreállítására. A közgyűlésen szóba került levelet Suhai Sándor írta alá, amelyben értesüléseink szerint többek között arról esik szó, hogy a Móricz Zsigmond Művelődési Ház igazgatója az év első öt hónapjában bevételi tervének csak tíz százalékát - mintegy hetvenezer forintot - teljesített, míg a dologi kiadások ez évre tervezett összegének kilencven százalékát elköltötte. az óvodai struktúra átszervezéséről vitázott a közgyűlés. Tamóczky Attila szerint a miklósfai és ligetvárosi óvodát illetve a palinit az iskolákhoz kell csatolni, a Bajcsait a Kisrác óvodához, de a többi óvoda önállóságát, jelen helyzetét változatlanul kellene hagyni. Zsoldos Ferenc és Béres Márton nem ajánlotta elfogadásra az előterjesztést, amely óvodai igazgatóságokat hozna létre. Suhai Sándor elmondta, hogy most már kompromisszumosjavaslat került a közgyűlés elé, amelyet el kell fogadni, mert a jövő zálogát jelenti. A közgyűlés úgy döntött, hogy az előterjesztést elfogadja és óvodai igazgatóságokat hoz létre. E szerint a Csokonai-Sánc, a Kossuth tér-Platán sor, a Bajcsa-Kiskanizsa, az Arany-Rozgonyi, a Corvin-Űrhajós, a Kisfaludy-Szent Imre úti, az Attila, a Hevesi, a Rózsa óvodák alkotják a városi óvodai struktúrát kiegészülve a miklósfai és a palini iskolához csatolt óvodákkal. Az önkormányzat az óvodák vezetői állásaira pályázatot ír ki, az elbírálásig a nagyobb óvoda vezetője látja el a feladatot. Ezt követően intézményvezetők megbízásáról döntött a közgyűlés. Mivel Pátkai József zárt ülést kért, a Zemplén Győző Altalános Iskola vezetői pályázatairól Suhai Sándor tájékoztatta a nyilvánosságot. E szerint Pátkai József eddigi igazgató ellenében a következő öt évre Szmodics Józsefnét bízták meg az intézmény vezetésével. A Petőfi-Vécsey-iskola igazgatói állására csak Benedek Miklós pályázott, a közgyűlés öt évre bízta meg a vezetői teendők ellátásával. A Körösi Csorna Altalános Iskola igazgatói tisztére dr. Éberling Györgyné és Vizeli József pályázott. Dr. Éberling Györgyné Czobor Zoltán kérésére elmondta, milyen elképzelésekkel vezetné az iskolát. Vizeli Józseftől Papp Ferenc azt tudakolta, miért kíván váltani, amikor egyetemi végzettségét más területen szerezte. Bicsak Miklós a költséggazdálkodás felől érdeklődött. Papp Ferenc és a polgármester elmondta, hogy Vizeli Józsefet felszólították, mert az előirányzat kilencven százalékát már elköltötte. Krémer József és Czobor Zoltán a jelölttel szemben felhozott vádakat nem tartotta helyénvalónak. Ezt követően került sor a szavazásra, amely szerint egyik jelölt sem kapta meg a kellő számú igen szavazatot. Hiába kért új szavazást Tar-nóczky Attila - aki a szavazás idején nem tartózkodott az ülésteremben -, a polgármester nem rendelt el új szavazást. Javasolta, hogy az új pályázat elbírálásáig Ács Ku-rucz Ferencet bízzák meg az igazgatói teendők ellátásával. A Nevelési Tanácsadó vezetésére Balassá-né Tüske Ágnes pályázott, a közgyűlés egyhangúlag megbízta a vezetői teendők ellátásával. A Bölcső-déskorúakat Gondozó Intézmény vezetői pályázatát semmisnek nyilvánította a közgyűlés, mert formai hibát követtek el. Mint Suhai Sándor elmondta, az egyik pályázó szerint olyan ajánlást kértek és kaptak a kiírók, amilyen a pályázati kiírásban nem szerepelt. A polgármester fegyelmi felelősségre vonást kért a jegyzőtől, miután kivizsgálta, hogyan került az előterjesztés mellé az ajánlás. Ezt követően intézményi zárolásokról és pótigényekről döntött a közgyűlés. Ezekre az intézkedésekre a gazdasági racionalizálásból eredő feladatmegszűnésnek illetve a korengedményes és előnyugdíjazással, a KJT-modosítással járó pluszköltségek igénye miatt van szükség. A zárolás mintegy tizenegy és félmillió forint, a pőtigény negyvenhat és félmillió forint. A forrás megjelölésénél a közgyűlés nem támogatta, hogy a privatizációs bevételeket e célra fordítsák, a cél- és általános tartalékalapból és egyéb bevételi többletből kell fedezni a kiadást. Suhai Sándor megjegyezte, hogy a költségvetés nehéz helyzetbe kerül. Marton István a polgármester korábbi optimista kijelentésére utalva kérte, hogy óvatosabb kijelentéseket tegyen a költségvetés helyzetét illetően. Tamóczky Attila bejelentette, hogy a megfelelő számú aláírásokat összegyűjtötte és soron kívüli közgyűlés összehívását kéri a Körösi Csorna Sándor Általános Iskola vezetői pályázatának elbírálását lezáró szavazás megismétlése miatt. Ezt követően a Városközponti Részletes Rendezési Tervéről vitázott a testület. Dr. Fodor Csaba elmondta, hogy a tűzoltók szerint elég, ha 2,4 méter magasságú átjárót nyitnak a Múzeum tér-Roz-gonyi utca között. Balogh Tibor szerint a Rozgonyi utca-Sugár utca sarkán lévő épület elidegenítése után tulajdonjogi és szolgalmi jogi problémák vetődtek fel. Dr. Kerekes József szerint a Rozgonyi utca 4. számú ingatlan elidegenítése során malőr malőrt követett, amelynek következtében a tulajdon értéke csökken. (A téma a közgyűlés napirendjére került.) A közgyűlés a terv módosítását, így a rendeletmódosítást elfogadta. A térfogatarányos hulladékdíj bevezetéséről szóló rendeletmódosítási javaslathoz Suhai Sándor hozzáfűzte, hogy drasztikus áremelést jelentene a lakosságnak, és a terhek is átrendeződnének a családi házak kárára. Mivel az ügyrendi bizottság szerint a rendelet szerint egy évben kétszer nem lehet megállapítani a díjakat, azok bevezetését csak 1997. január elsejétől javasolják. Czobor Zoltán szerint későn készült el a díjrendszerre vonatkozó javaslat. Kérte, hogy készítsék el a hatáselemzést, utána tárgyaljanak a tarifákról. Ezek után a jövő év első napjától való bevezetésről - a kért vizsgálatok elvégzése után - döntött a közgyűlés. Az Alfától az Omegáig Kft. ügyvezetője beszámolt arról, hogy augusztus 26-ig stratégiai terv készül a Vásárcsarnok megvalósítására. Az önkormányzat - a bizottsági javaslat alapján - megveszi a kosaras piacot, melyre kétszázötven millió forintot fordít. Tamóczky Attila szerint lehet akár az egész önkormányzati beruházás, de szülessen erről döntés. Zsoldos Ferenc szerint realitását és hitelét vesztette az ügy. Czobor Zoltán szerint meg lehet valósítani az eredeti terveket is, ha a megfelelő vállalkozói arány rendelkezésre áll. Ellenkező esetben kisebb beruházást kell végrehajtani. A közgyűlés döntése szerint maximum kétszázötven millió forintért veszi meg a kosaras piacot a város, ennek idei százmilliós fedezete a privatizációs bevétel, jövőre pedig a fennmaradó összeget a költségvetésből biztosítják. Ezután Czobor Zoltán ügyvezető számolt be a depónia megvalósításának állásáról. Kérte, hogy a közgyűlés döntsön az ügyben, hogy az új depó helyeként két területet vesz számításba, a lőteret és Bagolát. A hatásvizsgálatok után kell dönteni a végleges helyszínről. Ezt a közgyűlés támogatta. Az önkormányzat elfogadta a következő tanévben induló szakmunkás képesítéssel, érettségivel illetve érettségi-képesítő vizsgával rendelkezők beiskolázására tett javaslatot. Magyar József öna\\\\6 képviselői indítványát, amelyben a város területén rendezett rendezvények lebonyolításával kapcsolatos eljárási rendet kívánja szabályozni, bizottsági szakaszba utalták. Az ülés folytatására jövő kedden kerül sor. L.I. 1996. június KANIZSA -WindeO* 1 NIMRÓD VADÁSZ-HORGÁSZBOLT CT.: SZÁNTÓ MTKLÓSNÉ 8800 NAGYKANIZSA, EÖTVÖS TÉR 23. TELEFON: 93/311-065 Megújult árukészlettel továbbra is várjuk kedves vásárlóinkat! Engedély nélküli Flóbert és légfegyverek nagy választékban kaphatók. Rendkívüli téglaakció a Kanizsa-Téglánál NAGYKANIZSA, HONVÉD ÚT 44. TEL./FAX: 312-085 AMÍG A KÉSZLET TART! UNIPOR 38 120 Ft+ÁFA UNIPOR 30 98 Ft+ÁFA KISMÉRETŰ TÖMÖR I. o. 16 Ft+ÁFA A fenti árak nagykanizsai telephelyről történő szállítással értendők! Nyitva: hétfő-péntek 7-17 szombat 8-12 vasárnap előzetes | megbeszélés szerint, t < VÁRJUK VÁSÁRLÓINKAT! DRASKOVICS BARKÁCS- ÉS MŰSZAKI BOLT !!!!!! MEGNYÍLT!!!!!! a régitől 50 m-re. ÁRUKÉSZLETÜNK több 1000... 1000... <á Korszerű üzletünkben, bővült választékkal, gyors és udvarias kiszolgálással várjuk kedves Vásárlóinkat! W ÚJDONSÁG: SERLEGBOLT ? serlegek ? oklevelek $ érmék ? gravírozás stb. Címünk: Nagykanizsa, Szent Imre 9. (Csengery és Szent Imre sarok) Teiyfax: 93/314-948 ? T 4 AKKUMULÁTOROK 6 és 12 V-os 2-210 Ah teljesítményig, minden típusú gépjárműhöz. Hazai és nyugati típusok, kedveztf árak! | AKKUMULÁTOR SZAKBOLT ES SZERVIZ POZSGAI JÁNOS Nagykanizsa, Teleki út 4. Tel.: (93) 312-346 I KANIZSA - 7>R I 1996. június 28. MALOM - Mutassuk be először néhány számadattal malmot! - A malom húszezer tonna tárolóhelyéből hatezer tonnányit tesz ki á siló, a többi padozatos EROS LÁBAKON Kiss Imre már tizenkét éve vezeti azt a tüskeszentpéleri malmot, amely több mint két esztendeje ZALA-CEREALIA Kft néven teszi az asztalunkra mindennapi kedvenc risztünket, a zacskón a tüskeszentpéteri malom képével. Ismerős ez a kép, mert szeretjük az ebből a lisztből készült rétest, foszlós kalácsot Igazgató urat arról faggattuk, mi a titka annak, hogy most, amikor a környező malmok sorban leállnak a kenyérgabona szűkös volta miatt, a ZALA-CEREALIA változatlan intenzitással működik. raktár. A malom teljesítménye hatvan tonna huszonnégy óra alatt, jelenleg is három műszakban dolgozik A takarmánykeverő száztizenhét tonnát képes termelni huszonnégy óra alatt, most csak két műszákban működik - Lassan itt lesz Péter-Pál, az aratás megkezdődhet. Mi várható? - Ma, június 13-án még azt mondja az eladó, hogy kevés lesz, a vevő azt, hogy elég. Ma még mindenki az érdekei szerint ítéli meg az idei termést. Csak akkor lehet komolyan megbecsülni, amikor a kombájnok már elindulnak. Látszik viszont, hogy a tél nagyon megviselte a vetéseket, elmaradt a bokrosodás. így már egy közepes mennyiségű termés is jónak mondható. Abban viszont bízhatunk hogy a ritka gabona általában jobb minőségű szokott lenni a jobb tápanyagellátás és a több napfény miatt. Mindennek viszont valószínűleg árfelhajtó hatása lesz. - Hol termelik a tüskeszentpéteri lisztnek való búzát? - Felvásárlási területeink maradnak a jövőben is a környékbeli megyék: Somogy, Zala, Vas... Viszont az Alföldről, Békésből és Jászságból is hozunk egy bizonyos mennyiségű búzát minőségjavítás céljából. Az ottani termelőhelyek kedvezőbbek jobb minőségű gabona terem, mint a dimbos-dombos Zalában. - íme, a jő minőségű liszt egyik titka! Gondolom, oda nem kell lisztet visszaszállítani! És külföldre? - Októbertől kiszálltunk az exportból. Úgy döntöttünk, hogy a belföldi piacot látjuk el. Ennek ellenére, mivel több malomban is elfogyott a búza, sokkal több keresletet kell kielégítenünk mint máskor, így mi is küszködünk azért, hogy összeérjen a régi gabona és az új. Ma 30.000 Ft/t az ára, így könnyen ki lehet számítani, mekkora veszteséget vállalunk át az ügyfelek érdekében. Meg természetesen azért, hogy ne kelljen leállnunk Ha a mezőgazdaság igazán megtalálja a helyét az országban, másképpen lesz. Az adottságaink mindenképpen megvannak ahhoz, hogy többletet termeljünk A jó az lenne, ha ez a többlet nem búza formájában menne ki az országból, hanem itt beléphetnénk a láncba, s így feldolgozott állapotban nagyobb haszonnal kerülheme külföldre a magyar búza. A malmi kapacitás országosan mintegy két- VÉGLEGES HATÁRÁTKELŐHELY TORNYISZENTMIKLÓSON Június tizenkilencedikén sajtótájékoztatóra invitálta a letenyei határátkelőhelyre a helyi médiumok képviselőit a Nagykanizsai Határőrség. Füredi Gábor őrnagy és (\'zingul Miklós, a letenyei Határőrizeti Kirendeltség vezetője az aktuális határrendészeti kérdésekről tájékoztatta a jelenlévőket Mint elhangzott, különösen aktív a szlovén határszakasz, a jogellenes cselekményt elkövetők csaknem kilencven százaléka itt próbálkozik illegális határátlépési kísérlettel. Erősödni látszik az embercsempész tevékenység, hiszen míg 1995-ben tizenöt, ez év január elsejétől május harmincegyedikéig tizennégy fő ellen tettek büntető-feljelentést. Füredi Gábor elmondta, az államhatár rendjével kapcsolatos szabályokat kétoldalú (a szomszédos állammal kötött) egyezményekben foglaltak határozzák meg. Az igazgatóság által őrzött, közel kétszáz kilométeres határszakaszra jellemző, hogy mintegy ötvenkét kilométeren a Dráva és a Mura alkotja az államhatárt, amely emellett még negy- venkét kilométer hosszan húzódik e két folyó Magyarország felé eső, valamint a túloldali partján néhány métertől akár többszáz méteres mélységben is. Az őrnagy ezt azért tartotta fontosnak kiemelni, mert - mint mondta - a tapasztalatok szerint a köztudatban az él, hogy a folyók felénk eső partjai magyar területhez tartoznak, s aki ilyen információval 19M, Június 28. ( KANIZSA - ?g ) 7 [ Farmermosástól az IFOR-ig szerese a belföldi igényeknek. Ennek a kapacitásnak a kihasználását szeretnénk megcélozni. Ebbe a törekvésünkbe illeszkedik a nyitrai vásáron való részvétel is, a jövő érdekében végzünk piackutatást. Korábban is megvolt a felvevőpiacunk Oroszországban, Litvániában ... De szóba jöhet Horvátország, Románia is. Bízom benne, hogy egyre jobb lesz a mezőgazdaság, és lesz többlettermelés. A szándékúak azonban mindenkor csak annyit exportábii, amennyi a hazai ellátásból fennmarad. - A teljes kapacitás kihasználása mellett ennyi bizonyára össze is jönne. Most milyen a kihasználtsága? -Nempanaszkodhatunk elérjük a 95 százalékot. A 12500 tonnányi őrlésben azonban természetesen része volt annak is, hogy jó néhány más malom készletei kimerültek így többet részesedtünk a piacban. Ha mindenkinek van áruja, nagyobb a tülekedés a piacon. Ezt nem szabad megvárni, már most menni kell a jövő piaclehetőségei után, amíg nincsen komolyabb gond. - A ZALA-CEREALIA Kft-hez takarmánykeverő üzem is tartozik. Gondolom, ez a „másik láb" is hozzájárult a biztonságos talpon maradáshoz. - Valóban meghatározó jelentőségű nálunk a takarmány-előkészítés, takarmánykeverés is. Erre a környező vidékek állattenyésztése miatt legalább olyan szükség van, mint a kenyérgabona őrlésére. Broilercsirkéknek szállítják a nálunk készülő takarmány 60 százalékát. Jelentős még a Zalahús által kihelyezett állomány takarmányellátása is. 18500 t a keveréktakar-mány-termelésünk egy része folyamatos export, 15 százaléka Olaszországba megy. - Ehhez tehát van elegendő szemes termény? - A gond itt csak az, hogy jelentősen felmentek a takarmányárak indul a folyókhoz, könnyen megsértheti a szomszédos állam területét. Füredi Gábor hangsúlyozta, hogy az államhatár közvetlen közelében tartózkodóknak fontos (lenne) ügyelni a figyelmeztető táblákra, valamint az államhatár húzódását jelző határjelekre, amelyek a terepen fehér színű, a talajból kiemelkedő téglatest illetve gúla alakú oszlopok. Czingul Miklós megemlítette, a hatékony határőrizeti munkához adottak a fizikai és technikai feltételek, a jelenleg rendelkezésre álló üzemanyag mennyiségének növelésére azonban szükség lenne. Fontos információként hangzott el, hogy a tornyiszentmiklósi A kiegészítők, a szója, a halliszt nagyrészt import. A premixeket Győrből szállítjuk Kukoricát is 30.000fölött lehet vásárolni a piacon, bármi 18.000-ért tesszük bele a tápba. Bízunk benne, hogy az árpa már a hónap végén beindul, s így sikerül addig, míg az új gabona feldolgozható lesz kitartanunk e készleteinkkel. Ha több lenne, a keverő is le tudná kötni a harmadik műszakját is. Kukoricából kitart októberig a hazai készlet. - Ma láttam itt lovas kocsit. Itt is árusítanak takarmányt? - Nem. Viszont ma is folyamatosan megy tovább a lisztcsere. Erre minden csütörtökön reggel 7 órától van lehetőség. A kukoricát, a búzát, árpát meghatározott arányok szerint cseréljük át lisztre. Már lefutóban van, de korábban volt olyan csütörtök hogy ötvenszáz termelő is megjelent, még igen nagy távolságról is. Ez az akció nagyon jól működik Egy esztendőben 5-60 tonna áru jön így be ide. Ez mindenkinek kedvező. Nekünk mert ennyi terménynek nem kell utánajárni, s a termelőnek mert itt a malomban termelői árban számoljuk a lisztet, s ez legalább 15-20 százalékkal olcsóbb. - A jövő szezonban is marad ez az akció? - Igen. Sőt, egy még kedvezőbb változatot kívánunk bevezetni. Az aratás „pillanatában " átvesszük a gabonát, nem kell hazavinni, tárolni, kezelni. A leadott mennyiségnek megfelelő lisztjegyet adunk melyet az év folyamán bármikor be lehet váltani. Ha mégis megmaradna, a végén kifizetjük az értékét. Elmarad a padlásra zsákolás, a molyve-szély, az ideszállítás... Nekünk pedig nem kell csütörtökönként húszötven kilónként adminisztrálni, bizonylatolni. A csere a malmi szakmában hagyományos, ebből alakult kia„ lisztjegy " ötlete is. Gombás Imre határátkelőhely július elsejétől állandó, huszonnégy órás nyitva tartásssal fogadja az utasokat, valamint, hogy a rédicsi határátkelőhely autóbusz-forgalmat - a menetrendszerűen közlekedő járatok kivételével - nem fogad, a forgalmat a bajánsenyei közúti átkelőhelyre irányították át. Füredi Gábor végül kijelentette, hogy az igazgatóság alárendeltségében működő határátkelőhelyeken biztosítottak azon személyi és tárgyi feltételek, amelyek a zökkenőmentes forgalmat a határőrség illetékességébe tartozó ellenőrzések során biztosítják. BJ. Tagadhatatlan, hogy a nagykanizsai ZALA FA* TYOLAT Kft-nek jól jött az IFOR-megbízatás! De ahhoz, hogy ezt elnyerhessék, már késő lett volna az utolsó pillanatban megteremteni kapkodva a megfelelő körülményeket. Az amerikaiak ugyanis alaposan megvizsgálták az üzemet, s csak miután elégedettek voltak a renddel, tisztasággal, szervezettséggel, munkafegyelemmel, döntöttek a Zala Patyolat mellett S ez a döntés közel félszáz kanizsainak jelenthetett új munkahelyet. Kepe József \\l)HH-tói vezeti az akkor még tanácsi vállalatként működött céget. A kfr*vé alakulás után, amikor az első privatizációs hirdetés eredménytelennek bizonyult - nem kellett senkinek a Patyolat nem hagyta veszni több mint száz ember munkahelyét. A második körbe már belépett a cég munkatársaiból alakult huszonöt fős csapat, így a munka szinte zökkenőmentesen folytatódhatott tovább. - Miért csak a második pályázati kiíráskor léptek be a versenybe? - Tartottunk tőle, hogy nem tudjuk kigazdálkodni azt a jelentős pénzösszeget, amelyet hitelként fel kellett vennünk a kivásárláshoz Szerencsénkre, a hiteltörlesztés még csak most kezdődik Bízunk benne, hogy teljesíteni tudjuk.. Bár nem vártunk csodára, a munkaruha-tisztítás és a farmermosás már akkor is biztos háttérnek látszott a kötelezettségek teljesítéséhez. A kezdeti időszak mégsem volt könnyű. Most viszont elmondhatom, nemcsak hogy megmaradt a száznegyven ember munkahelye, hanem a többletmegbízatáshoz — legalább is a szerződés lejártáig -további negyven embernek tudunk rendszeres munkát biztosítani. - A Zala Patyolat gondolom, fenntartja hagyományos szolgáltatásait is. Gondolok itt elsősorban a lakossági igények kielégítésére! - Természetesen. Annál is inkább, mert bár a farmermosás még tart, de a Mustong tervezi egy saját mosoda létesítését, melynek beindulása egy-két év múlva várható. A lakossággal a felvevőhelyeken keresztül tartjuk a kapcsolatot. Nagykanizsán kettő is van, de ide a Magyar utcába is lehet hozni. Van egy Keszthelyen és kettő Zalaegerszegen. Ezekről a helyekről hetente kétszer szállítunk a vállalási idő így általában egy hét. A lakossági szolgáltatás mellett dolgozunk a Balaton-parti szállodáknak egészen Siófokig a déli parton, szinte minden helységben van partnerünk de Kaposvárra és Csurgóra is dolgozunk Ehhez jön aztán az IFOR részére végzett munka Ez jelentős mennyiség, naponta két teherautó fordul Folyamatos három műszakban tudjuk mindezt az igényt kielégíteni. Amint a tapasztalat mutatja, a megrendelők megelégedésére. - És a vezető számára mennyit jelent egy műszak? - Hát nem nyolc órát! Ennél többet kell rendszeresen az adódó tennivalók elvégzésével töltenem. De kellemes gond ez! Sokkal jobb, mintha azért főne a fejem, hogy legyen elegendő munkánk.. Gombás Imre KANIZSA - Új helyen a MARATÓN 8 Kanizsai fiatalok, figyelem! I. Kanadai-magyar diákcsereprog-ramhoz keresünk 17-23 év közötti fiatalokat, akik legalább alapfokon beszélnek angolul és részt vennének egy hét hónapos képzésben, mely 1996 szeptemberétől decemberéig Kanadában, 1997. januárjától márciusig Magyarországon, Egerben vagy Kecskeméten zajlik. A program témája: a helyi társadalom életének megismerése, vállalkozási és közösségi készségek fejlesztése, partnerkapcsolatok kiépítése. A részvételi d(j 90.000 Ft, mely részletekben is fizethető, illetve támogatás kérhető. Részletesebb tájékoztatás és jelentkezés: 1996. július 2-án, kedden 8 óráig a Polgármesteri Hivatalban a nemzetközi kapcsolatok referensénél és a Művelődési Osztályon (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.) II. A fenti programhoz keresünk 23 évesnél idősebb, angolul legalább középfokon beszélő fiatal szakembert pedagógusi vagy ifjúsági vezetői háttérrel hét fős csoport vezetésére tartalékként, szervező és közösségszervező feladatok ellátására. A tartalék csoportvezetőt a szervezők a már dolgozó csoportvezető akadályoztatása esetén felkészítik a feladat ellátására és a program idejére alkalmazásba veszik. Jelentkezés 1996. július 2-án kedden 8 óráig személyesen, részletes önéletrajzzal a fenti elmen. III. A fenti programhoz keresünk befogadó családokat, akik 1997. januárjától márciusig teljes ellátással í (szállás és étkezés) befogadnának | egy, a programban résztvevő kana- pj dai fiatalt egri vagy kecskeméti pár- a jávai együtt. A párok egyneműek, S tehát egy szobában elhelyezhetők, g Jelentkezni 1996. június 27-ig a jf fenti elmen kell. Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa Zalából több mint négy órai utazás után érkeztünk meg Nyitrá-ra, ahol a COOPEXPO Nemzetközi Szövetkezeti Kiállítás és Vásár került megrendezésre június 20-22-én. Komáromnál átlépve az országhatárt még irigykedésre is lett volna okunk talán, hiszen a vidéki településeken áthaladva szinte egyetlen lézengő embert sem láttunk, s kocsmaajtó előtt letámasztott kerékpárokat sem. Viszont gyommentes búzatáblákat, térdig érő kukoricát, aratásra sárguló őszi árpát annál inkább. A táblák méreteit nézve csak tippelni lehet, hogy előttünk vagy utánunk járnak-e a privatizáció- Spollár Istvánné egy oszt-rák-magyar kft. főkönyvelője volt Keszthelyen. Innen, Miklósfáról autózott naponta - akármilyen út volt ts - oda, s gyakran csak késő este tért haza. Közben itthon a kisfia, aki éppen abban a korban volt, amikor egy gyermeknek a legnagyobb szüksége van a/, édesanyjára,,. Ezért törte férj, feleség a fejét azon, mit lehetne tenni. Ekkor született a kft. ötlete. A Maratón nevet a főkönyvelő feleség adta a vállalkozásnak, ezzel is jelezve, hogy hosszú távra, gyermekük jövőjének megalapozására tervezték ezt az öt éve megalakított vállalkozást. - Mikor annak idején megcsináltam, legépeltem az alapító okiratokat - kezdi a visszaemlékezést Spollár Istvánné -, még nem igazán tudtuk, milyen profilt fogunk választani. Kezdtük a köracéllal, folytattuk az MTZ-kel, s végül kilencvennégy májusában a gumiabroncsokkal kezdtünk el foglalkozni. A gumiabroncs-kereskedelem területén próbáljuk úgy szélesíteni a kínálatot, hogy a teljes vertikumot mutassuk be a vevőknek. Mégpedig a Trabant- val, de hogy jobb aratásra számíthatnak, mint mi, magyarok, ahhoz nem kell nagy szakembernek lenni. Az immár harmadik alkalommal megrendezett kiállításon és vásáron a vendéglátók húsz kiállítóval képviseltették magukat. Lehetett partnert találni speciális szerszámok és gépalkatrészek gyártására, autó- és mezőgazdasági gépalkatrész forgalmazására. Megismerkedhettünk a tejfel-, dolgozás szlovák módszereivel, egy standdal odébb pedig mezőgazdasági és építőipari gépek vártak a látogatókra. Több szlovák idegenforgalmi gumitól a legnagyobb Rába traktor gumijáig. - Honnan származnak ezek a gumiköpenyek? Van választék? - Egy-egy személy gépkocsimérethez például ötféle gumink is van. Öt országból származnak, felsorolni is nehéz lenne a gyártókat. Egyébként sem biztos, hogy mindig a drága, márkás gumit kell megvenni. Persze, arra is van kereslet. A fontos mégis az, hogy a kocsi, az utánfutó, a kisgép felmenjen az őszi szüret idején is gond nélkül a hegyre. Mi a kispénzű emberek számára is kínálunk nagyon jó minőségű gumikat, külsőt, belsőt egyaránt. Hiánycikk pedig nincs. Amit keresnek, itt minden megtalálható. De ismernek is már bennünket! Van vásárlónk - visszatérő - So-mogyból is, a fővárosból is. Hozzánk nyugodtan el lehet jönni gumicsizmásán is, ha a gép munkaközben cserben hagyta a gazdáját. Segítünk a leglehetetlenebb időben is. Volt már olyan, hogy este tíz órakor „kopogtattak" fel bennünket. Alsódomboruból, Horvátországból jöttek. A defektes kerekű kombájnt ott hagyták az út szélén, s jöttek azonnal át a határon, ide Nagykanizsára, hozzánk. Tehát már a határon túl is ismernek bennünket. - Hordókat, flakonokat is látok itt. cég is bemutatkozott, akik között partnerre találhatott a zalaegerszegi Teszári Ferenc a TEX-Tra-vel vezetőjeként. A húskészítményeket, a hidegen préselt napraforgóolajat, mezőgazdasági gépeket, baromfi- és sertéstenyésztési technológiát bemutató cégek neve természetesen a helységnevekkel -Hurbanovo, Kravany, Nitra, Nővé Zamky... — együtt szlovák eredetre vall, a résztvevők viszont szépen csengő magyar neveket viselnek -Váradi, Biró, Lencsés, Kardhordó... - sokan. Bizonyos, hogy minden látogató megtalálhatta az érdeklődési körének megfelelő látványt, hiszen a speciálisan a me- 1996. június 28. - Igen, az Agip olajok márkakereskedése vagyunk. A hordós mennyiséget általában a nagyfogyasztók, szövetkezetek viszik, a magánemberek pedig a flakonos kiszerelésűt. De mással is bővült már a tevékenységi körünk. Nemcsak árusítjuk a gumikat, hanem gumiszerelést, centrírozást is vállalunk. - Olajcserére még nem gondoltak? - De igen, csak egyelőre itt nincs rá lehetőség. Hamarosan elköltözünk a Csengery utcába. Ott fogunk helyet bérelni a Her-báriánál. Most folynak a tárgyalások. Úgy gondoltuk, ott maid továbbfejlesztjük a szolgáltatásainkat. Futóműbeállításra és olajcserére gondoltunk éppen. Természetesen, akkor létszámbővítésre is sor kerül. Most még csak egy alkalmazottunk van. Bízzunk benne, hogy az új helyen is megtalálják a defektes gumit javítattni vagy cserélni szándékozók Spollárékat, a Maratom. Gombás Imre zőgazdasággal kapcsolatos tematika mellett textilnagykereskedők, bútorok és lakásfelszerelési tárgyakforgalmazói, drogériák is bemutatták termékeiket. Magyar részről Fejér, Nógrád és Zala megye küldött vállalkozókat a kiállításra. Örömmel jelezték Mázsa Ferencnek, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány marketing menedzserének, hogy a zalai kiállítók már a vásár első óráiban is sikeres üzleteket kötöttek. Szóba került még, hogy augusztus 14. és 21. között az AGROKOMPLEX, szemptember 18-án pedig a kassai Agrárfórum kezdődik. Október első felében pedig Pozsonyban kezdődik az orvosi berendezések és gyógyászati eszközök vására. Van lehetőség, hogy tanuljunk egymástól, s akár már ott, helyben hasznosítsuk a látottakat. Gombás Imre Hasznos szomszédolás 1996. június 28. í KANIZSA - WouUtu ) 9 A ZALA PATYOLAT KFT. AZ ALÁBBI SZOLGÁLTATÁSOKKAL ÁLL A CÉGEK, A VÁLLALKOZÓK ÉS A LAKOSSÁG RENDELKEZÉSÉRE: - szalonmosás extra minőségben igényes megrendelők részére - mosás, vegytisztítás - bőrruházat tisztítása - tolltisztítás - textilfestés Profilunkba tartozó egyedi igényeket is kielégítünk! KÖZPONTI ÜZEM; Nagykanizsa, Magyar u. 86. FELVEVŐ ÜZLETEK: Nagykanizsa, Erzsébet tér 16. Nagykanizsa, Hevesi út 6. Nagykanizsa, Magyar u. 86. Zalaegerszeg, Landorhegyi út 4. Zalaegerszeg, Köztársaság útja 65-67. Keszthely, Bercsényi út-Kócsag út sarok. VEGYE IGÉNYBE SZOLGÁLTATÁSAINKAT ÖN IS! <Wff 3 IDENÍTiM SZAMDEGYE\'FEM MAGYAR áODÖKÉDDÍSEK HONFOGLALÁS -1100 - ÁLLAMALAPÍTÁS PROGRAM 1996. JÚNIUS 28. 16.00-21.00 Érkezés; regisztráció a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában. Szállás a Sportszállóban. Étkezés a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában 1996. JÚNIUS 29. 9.00-10.00 Megnyitó. A megnyitót tartja: Tüttő István, Nagykanizsa alpolgármestere 11.30-13.00 Történelmi tabló. Előadó: Rábavölgyi Attila 14.00-17.00 Városnéző séta. Vezeti: Horváth Krisztina 17.00-19.00 Máthé Imre bútorfestő tárlatának megnyitása az Erkel Ferenc Művelődési Házban. Megnyitja: Varga Klára 20.30-22.00 Baráth Yvette és kamarakórusának előadása az Erkel Ferenc Művelődési Házban 1996. JÚNIUS 30. 9.00-12.00. írói magatartás és feladat a Kárpát-medencében Vezeti: Pomogáts Béla 14.00-19.00 Népi kismesterségek 20.15- Kárpát-medence íróinak költőinek estje 1996. JÚLIUS 1. Együttélés a Kárpát-medencében. Házigazda: Göndör István. Vendégek: Győrffy Csaba, a Kisebbségi Ügyek Minisztériumi Biztosa, valamint Tabajdi Csaba államtitkár. 1996. JÚLIUS 2. 9.00-10.30 Vörösmarty Mihály: Zalán futása. Előadó: Dr. Márkus Ferenc 11.00-12.30 Honfoglalók művészete. Előadó: Pap Gábor 14.00-19.00 Népi kismesterségek 20.00- Galambos Lívia operaestje a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Közreműködik: Neumark Zoltán zongoraművész 1996. JÚLIUS 3. 9.00-10.30 Honfoglalás. Előadó: Zsoldos Attila 11.00-12.30 Államalapítás. Előadó: Zsoldos Attila 20.00- István a király (mozi) 1996. JÚLIUS 4. 7.00-24.00 Kirándulás a Muravidékre (Szlovénia) 1996. JÚLIUS 5. 9.00-10.30 Szent István és a kereszténység. Előadó: Dr. Gesztesi András 11.00-12.30 A gregorián énnekkultúra múltja és jelene. Helyszín: az Alsóvárosi Templom. Előadó: Tóth József zeneszerző és kántor 14.00-19.00 Sportolás-túra 20.00- Tóth József szerzői koncertje az Alsóvárosi Templomban 1996. JÚLIUS 6. 9.00-10.00 Honfoglalás-államalapítás-nemzetté válás-nemzeti identitás. Előadó: Dr. Pozsgay Imre 10.15-11.30 A történelem tanulságaival nézzünk a jövőbe. Előadó: Dr. Pozsgay Imre 11.00-12.00.Zárás [ KANIZSA - ÖHtvtmdHwu 1 199Ó A LÁTOGATOK ELÉGEDETTEK... 10 Nemes Anna ez év április elsejétől a Csónakázó-tó gondnoka. Határozott egyéniség, s ez az általa vezetett csoport munkáján is látszik. A tó körül folyamatosan, szervezetten folynak a parkfenntartási és -rendezési munkálatok. A gondnoknő lapunk kérésére beszélt az eddig elvégzett, s a még hátralévő feladatokról. - Az önkormányzat három hónappal ezelőtt hozta létre a gondnokságot, azóta gondozzuk a terepet. A munkákat közhasznú, illetve tartós közhasznú munkásokkal végezzük húsz fővel Fanyeséssel, a száraz fák kivágásával kezdtünk, aztán gerebtyézéssel, majd - április közepétől — fűnyírással folytattuk a munkánkat - mondja elöljáróban Nemes Anna. - Május elsejére egészen elfogadható állapotot tudtunk teremteni itt a Csónakázótó környékén, ez természetesen nem azt jelenti, hogy most minden teljesen rendben van. Jelenleg a nyári parkfenntartási munkákat végezzük ez elsősorban a fű lekaszálásából, az utak sarabolásából, a szemét összeszedéséből áll A csónakház környékét és a fölötte lévő parkot eddig hatszor kaszáltuk le, így egy viszonylag nagy alapterületű, szép gyepfelülethez Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság Lőtér, vagy Bagola Via Kanizsa Vásárcsarnok Első napirendként intézményi zárolásokról és költségvetési pótigényekről tárgyalt a bizottság. Suhai Sándor polgármester elmondta, hogy a feladatmegszűnések miatt tizenegymillió forint került zárolásra, a pótigények pedig -a korengedményes és előnyugdíj, ületve végkielégítések fedezete -mintegy negyvenhatmillió forintot jelentenek a költségvetés számára mínuszban. A különbözetet, mint- jutottunk El kell mondanom, mindaz hogy a tó és környéke ilyen jó állapotban van, nagymértékben az önkormányzatnak köszönhető, hiszen mindent tőlük kapunk A kirándulók a városlakók nagyon elégedettek a környezettel. De még rengeteg munka van hátra, hiszen egy évek óta elhanyagolt, és nem a funkciójának megfelelően üzemeltetett területről van szó. Évekbe telik míg rendbe hozzuk.. Pillanatnyilag a tó körüli, rétjel-legű részt hozzuk rendbe, természetesen úgy, hogy a természetes környezet megmaradjon. Ehhez kértük a horgászok segítségét is, ők megígérték igyekeznek velünk együttműködve egy kulturáltabb környezetet teremteni. Nagy feladat még — ami komoly anyagi terheket jelent — a szemetesedények a padok az asztalok rendbetétele, hiszen iszonyú mérté- egy harmincötmillió forintot vagy a tartalékkeret és a privatizációs bevétel terhére javasolják biztosítani, vagy a privatizációs bevétel nélkül. A polgármester hozzáfűzte, hogy utóbbi esetben rendkívül feszültté válik a költségvetés. Ennek ellenére a bizottság úgy határozott, hogy a privatizációs bevételek felhasználása nélkül, a tartalékkeret terhére javasolja a pótigények fedezetét biztosítani. A GVB támogatását adta annak a pályázatnak a benyújtásához is, amelyet a kiskanizsai iskolák összevonásából adódó költségek egy részének állami támogatással való kiváltása céljából ad be az önkormányzat. Harmadik napirendként az új depónia-beruházásról vitázott a bizottság. Palotás Tibor szerint tisztázni kellene, hogy Bagola marad-e a helyszín, mert akkor az ott lakók kű, vandál pusztítás történt ezen a területen Sok mindent összetörtek elvittek leszakítottak A helyrehozatal nagy mennyiségű faanyagot igényel, de szükség van rá, hogy olyan körülményeket tudjunk teremteni, amelyek megfelelnek az ide látogatók elvárásainak Ezen kívül nagyon rossz állapotban van a kilátó is, pillanatnyilag életveszélyes. A játszótér játékait is fel kellene újítani, hiszen nagyon sok gyerek jár ide. Itt külön kiemelném a rönkvárat, ami kuriózum a környéken. Körülbelül tíz éve épült, s rettenetes állapotban van. Annyit már sikerült elérnünk hogy legalább látható, megnézhető, eddig ugyanis hatalmas gaz vette körül. Ezek távlati célok a megvalósításukhoz elsősorban anyagi fedezet szükséges. - Mit tart az elmúlt időszak legnagyobb eredményének? igényeit ki kellene elégíteni. Palotás Tibor szerint akár úgy, hogy minden család bizonyos pénzösszeget kapna, majd a következő évben a településrész igényeit is kielégítené az önkormányzat. Bicsak Miklós szerint a károsító tényezőkkel egyenes arányban volt, amit a településrész az elmúlt négy évben kapott. A jövőbeni igényekről és azok kielégítésének lehetőségéről a képviselő szerint falugyűlésen kell tárgyalni. Czobor Zoltán hangsúlyozta, hogy mindig úgy vélte, Bagola lenne a legjobb helyszín a hulladéklerakó számára, de a történtek miatt most a lőteret javasolja elsősorban. Abban bízik, hogy kisebb lesz az ellenállás. Magyar József szerint ha Bagolán lenne az új depó helye, meg kellene egyezni a lakossággal egy tisztességes kártérítésben, például abban, hogy nem fizetnek szemétdíjat. Suhai Sándor szerint tisztázni kell, hogy a kártérítési igényeknek mekkora összegig kíván a város megfelelni, mert ha ez évi 5-8 millió forint, akkor nem lehet Bagolán a depó. A bizottság úgy foglalt állást, hogy támogatja a határozati javas- - Konkrét példát nem tudok mondani, a legnagyobb eredmény az, hogy a környezet kulturált, be lehet jönni, rendezvényeket lehet tartani. Hiszen volt itt majális, országos lovas military bajnokság, triatlon EB válogató verseny, huszonkilencedikén pedig egy modellező bajnokságot rendezünk Úgy érzem, kezd visszajönni a tónak és környékének az a funkciója, amiért végül is létrejött. - Négy-öt év múlva hogyan képzeli el a Csónakázó-tavat? - Ha a Polgármesteri Hivatal, mint üzemeltető és tulajdonos továbbra is ilyen nagy elánnal és anyagi segítséggel áll hozzá a dolgokhoz, ahogy a mostani időszakban, akkor azt hiszem, hogy a Csónakázó-tó az ország egyik legszebb kiránduló- és üdülőhelye lesz BJ. latot, mely szerint a közgyűlés konkretizálja az új depó lehetséges két helyszínét. Ezt követően a bizottság javasolta, hogy a Dél-Zala Tűzvédelméért Alapítványt a város százezer forinttal támogassa. Ötödik napirendként a Via Kanizsa Kft. tevékenységéről tárgyalt a bizottság. Elöljáróban Suhai Sándor polgármester, mint az egyszemélyes önkormányzati kft. tulajdonosi jogainak gyakorlója javasolta, hogy a közgyűlés legyen a kft. taggyűlése. Véleménye szerint a Via Kanizsa még a saját pénzügyi tervéhez viszonyítva is több milliós bevételi hiánnyal küzd. A kft. eddigi tevékenységéről, pénzügyi helyzetéről zárt ülésen tárgyalt a bizottság. A vásárcsarnok megvalósításához szükséges pénzügyi fedezet önkormányzati hányadának biztosítását tárgyaló napirend kezdetén Palotás Tibor elmondta, hogy a korábbi gazdasági bizottsági ülésen javasolt kisebb beruházással, a jelenlegi előkészítés befejezésével a polgármester, az ügyvezető és a vásárcsarnok ügye is bukásra ítél- AJÁNLATOK PARKOLÓKRA Lapunk információi szerint több parkolóra érkezett üzemeltetési ajánlat a polgármesteri hivatalba. Az egyik parkolóért kétszázötvenezer, egy másikért háromszázötvenezer forint havi bérleti díjat ajánl egy vállalkozó csoport. 1996. június 28. Q KANIZSA — őitáonméuuf^a jj 11 Az elmúlt héten a polgármesteri hivatal a temető bővítésével kapcsolatban érdekelt intézményeket, vállalkozókat invitálta egyeztető TEMETŐ A JÖVŐ SZÁZADRA tárgyalásra, melynek keretében találkozhattak a tervezőkkel is. A meghívottak közül csak Koroncz László plébános, Farkas Tibor, a Fekete Rózsa Temetkezési BT. vezetője és Szőke János, a temetőgondnokság vezetője jelent meg. A hivatalt a főépítészeti iroda, a gazdasági osztály és a vagyongazdálkodási csoport munkatársai képviselték. A tervezők kérték, hogy a temetőbővítés céljából készült tervekkel kapcsolatban foglaljanak állást a megjelentek. A keleti irányban bővítésre kerülő temetőkert területe a mostani terület ötven százalékával növekszik meg. A tervek szerint a temető megközelítése is módosulni fog. Új főépületet, parkolókat képzeltek el a tervezők és a meglévő temetkezési formák bővítésére is készítettek terveket. Eszerint lehetőség nyílna arra, hogy csupán kőlap jelezze az elföl-delés helyét, mind a hagyományos temetési mód, mind hamvasztás esetén. Azok, akik még egy kőlap- hoz sem ragaszkodnak, hozzátartozóik hamvait vízsugárral juttathatják egy kijelölt területen a földbe. A tervezők számára az a kérdés, hogy a különböző temetkezési formák milyen arányúak, mekkora területet igényelnek. A főbejárati épületegyüttes fedett tartózkodó, adminisztrációs, szociális és üzemeltetési helyiségek mellett egy vendéglátó-kereskedelmi egység is működne. Ezzel kapcsolatban kétségeiket is kifejezték a jelenlévők. Az illetékesek elmondták, hogy nem zenés, melegkonyhás egységre gondoltak, csupán kávét, üdítőt, szendvicset árusítanának a főként kereskedelmi funkciót ellátó egységben a virág és egyéb temetői kellékek mellett. A római katolikus egyház képviselőjének, Koroncz László plébánosnak az volt a kérése, hogy legalább egy kis helyiséget tervezzenek a szertartást lebonyolítók számára, ahol átöltözhetnek és várakozhatnak. Farkas Tibor elmondta, hogy tetett. Suhai Sándor annak a véleményének adott hangot, hogy a bízottság nem hozhat olyan döntést, hogy ötven százalékkal kisebb beruházást valósítsanak meg, mert erre csak a kft. taggyűlésének van jogosítványa. Nem ért egyet azzal sem, hogy a város úgy fektessen be újabb milliókat, hogy törzstőkét emeljen, mert előnyösebb, ha megvásárolják a kosaras piacot, és az áfát visszaigénylik. A közgyűlés hatásköre dönteni, hogy támogatja-e 250 millió forinttal a beruházást vagy sem. Dr. Fodor Csaba, a kft. ügyvezetője elmondta, hogy a bizonytalanság visszatartja a befektetőket. Ezért a közgyűlésen mindenképpen dönteni kell, hogy az eredeti beruházást valósítsák-e meg, vagy ne. Czobor Zoltán szerint ha meglesz a kellő számú befektető, kétszázötvenmillió forinttal vásárolja meg az önkormányzat a kosaras piacot. Ennek forrása lehet a privatizációs bevételből százmillió forint, ületve jövőre százötvenmillió forint a fejlesztési beruházásokra elkülönítésre kerülő pénzalapból. Ha nem lesz meg a megfelelő befekte- tői arány, nem szabad megvalósítani az eredeti elképzelést, hanem egy ötszázmillió forintos beruházással kell megvalósítani a vásárcsarnokot. Ezzel összhangban foglalt állást a bizottság is. A Kiskastély illetve a Rozgonyi utca 1. számú épület kivitelezési költségei megemelkedtek, ezért mindkét beruházásra többletforrást kell keresni. A bizottság javasolta, hogy a nyolc- illetve tízmillió forint költségtöbblet forrásaként jelöljék meg a lakáseladásokból adódó többletbevételt. Magyar József szóvá tette, hogy az eredeti, a költségvetésben rögzített költségekhez túl könnyedén ad milliókat a bizottság, ugyanakkor 1-1,5 milliós városüzemeltetési igényeket nem elégítették ki. Az úgynevezett vonal alatti feladatokra a képviselő szerint nem is marad fedezet. Kálócziné Éberling Márta javasolta, hogy ha a Rozgonyi 1. számú épület pincéjének eladása nem sikerülne, a város a teljes kivitelezés után adja bérbe. Ezt a bizottság támogatta. LJ. felmérést készítettek, vajon a lakosság miként fogadná az amerikai típusú, hant nélküli, csak névtáblával ellátott sírhelyformákat. Száz megkérdezett közül csupán négyen választanák ezt a temetkezési formát. Felhívta a figyelmet arra, hogy az egyházakkal is egyeztetni kell az esetben, ha az amerikai típusú temetkezést bevezetik, hiszen a szertartásnak is meg kellene változnia. A cégvezető véleménye szerint a tervezett sírházakra is szükség van, de a hamvasztásos temetés esetén inkább a földbe temetést preferálja a lakosság, mint a kevésbé bensőséges urnafalba helyezést. A főépületben javasolta a temetkezési vállalkozóknak helyiség biztosítását, ellenben nem tartotta szerencsésnek a vendéglátóegység kialakítását. Ez utóbbi üzemeltetése, rentábilissá tétele és a kegyelet között ellentmondást látott. Megfontolandónak tartotta azt is, hogy a jelenlegi főbejárat helyett az új temetőrészre terveznék a főbejáratot. A ravatalozót és a hűtőrendszert is felújítandőnak tartotta, de ezzel eddig a tervezők nem foglalkoztak. Mint elmondták, nem áll rendelkezésükre helyszínrajz, nem ismerik az infrastrukturális ellátottságot sem. Szóba került a temetőkerten belüli fenntartótelep kialakítása is, ahol lerakatot létesíthetnének a kőfaragó vállalkozóknak is. Karmazin József, városi főépítész az egyeztetés végén elmondta, hogy mind rendezési, mind üzemeltetési oldalról körüljárják a témát, hogy komplexen kerüljön a közgyűlés elé. LJ. ALAPÍTVÁNYI ELSZÁMOLÁS A „Nagykanizsa Város Környezetvédelméért Alapítvány" beszámolóját lapunk egy korábbi számában már közöltük, ott azonban nem tértünk ki az alapítvány bevételeinek és kiadásainak alakulására az 1995. január elseje és 1996. június elseje közti időszakban. Mint azt a beszámoló tartalmazza, az alapítvány alapvagyonának kamata mintegy negyedmilliő forint, a Fix-Pont BT-től a Szegeden látható kanizsai városcímerre kapott támogatás félszázezer forint, csakúgy, mint a Vízműtől befolyt összeg. A bevételi oldalt gazdagítja még a MOL Rt., valamint a Zalaerdő Rt. által felajánlott, összesen hatvanezer forintnyi összeg. A Kanizsa Vásáron való részvételt negyvenezer forinttal támogatta az Alfától az Omegáig Kft. A képviselői befizetések huszonkilencezer-öt-száz, a STÍLUS Kft. pedig ötezer forintot hozott az alapítvány konyhájára. A lakossági kezdeményezések segítésére az alapítvány ez évben első alkalommal kapott támogatást kétszázezer forint értékben, melyhez társul még a MOL Rt. azonos mértékű hozzájárulása, így az összbevétel nyolcszázhatvannyolcezer-hétszázhetvenegy forint. Technikai költségként harmincnégyezer-ötszázhetvenöt forint szerepel az alapítvány kiadási oldalán, míg a CEBA Hungary tagsági díj negyvenegyezer-kétszázötven forintba került. A Zrínyi Miklós Általános Iskolát tizenötezer, a Zsigmondy-Winkler Műszaki Szakközépiskolát pedig százötvenezer forinttal támogatta az alapítvány. A honismereti kiadvány ötvenezer forintos kiadást jelentett, a Humánökológiái Szabadegyetem pályázatát negyvenezer, a Kanizsa Újság környezetvédelmi mellékletét hetvenezer forinttal támogatta az alapítvány. A kanizsai diákok külföldi rendezvényeken való részvétele ötvenegyezer forinttal szponzoráltatott, míg a Hevesi Sándor Általános Iskola ötvenezer-negyvenöt forintos támogatást kapott. A CEBA Hungary rendezvényen való részvétel kétszázháromezer-hétszáz forintot kóstált, a Kanizsa Napok támogatása negyvenezer forinttal apasztotta az alapítvány számláját. A Bokros László alapítványi díj tervezése és kivitelezése tizenötezerszáztíz forintba került, az 1996. évi pályázat költsége négyszázharminchétezer-hétszáz forintos összegként szerepel a kiadások között, a Föld Napi rendezvényeket, a Park Kft.-t pedig negyvenhatezer forinttal támogatta az alapítvány, így az összkiadás értéke egymillió-kétszáznegyvennégyezer-háromszáznyolcvan forint. ( KANIZSA-^^^ m*a... 1996. június 28. MOZI ALLT, MOST... 12 Hiába adták el ki tudja, hány év huzavona után a Rozgonyi utca négy szám alatti beépítetlen terilletet, a hely szelleme továbbra is kifejti nem éppen áldásos tevékenységét. A volt Bolhás-mozi ügye - mint a filmeken - egyre bonyolódik, folyik a macska-egér harc. A vevőt -immár tulajdonos - úgy érzi csipkedik, mint valamikor régen a nézőket a volt mozi névadói, a bolhák. A történet egy korábbi sztori folytatása. Papp Győző építészvállalkozó elhatározta, hogy a keleti városrész egy eladásra kínált területén, a Hevesi út - Zemplén utca kereszteződésében - amelyért nem nagyon kapkodtak két kézzel - építkezésbe fog. Az előírásoknak megfelelően indította el a beruházást és már a terveztetésig jutott, amikor a derült égből villámcsapás formájában a hatóság hibája miatt meghiúsult az építkezés. A több mint hetvenezer forint opciós díjat kifizetett vállalkozó perrel kívánt élni, de a polgármesteri hivatal a perről való lemondás fejében négymillió forintos árért egy belvárosi ingatlan vételi jogát ajánlotta fel neki. Az előzetes egyeztetések, bizottságok és a közgyűlés zárt ülései után az adásvételi szerződés megköttetett, a volt Bolhás mozi területe Papp Győző tulajdonába került. A megszerzett földterülettel azonban az új tulajdonos úgy járt, mint a naiv férj, akinek a feleségével együtt nyakába szakadt annak korábbi házasságából született gyermeke, a mamája, az adósságai ele. A vevő a telekkel együtt megkapja az évek óta megoldhatatlan Múzeum téri garázsok ügyét, az átjárás problémáit, egy az RRT-ben szereplő transzformátor megvalósításához való hozzájárulási kötelezettséget és mint legutóbb kiderült, egy öt méteres széles ingatlansávot is, amelyet még meg kellene, hogy vásároljon. - Az adásvételi szerződés említést tesz a Múzeum téri garázsokról - mondja Papp Győző. - Eszerint az eladó a garázsok szanálását elrendelte. Azonban la tudja, mi lesz még a hat garázzsal melynek egyike műhelyül is szolgál tulajdonosának akivel évek óta nem tudott a hivatal zöldágra vergődni. Hiába ismertem az előterveket, azt, hogy mit és hogyan építhetek az 1165. helyrajzi számú ingatlanra, az egyeztetések alatt sem a műszála osztály, sem a főépítész részéről nem merült fel kifogás, mégis az építési engedélykérelemre csak újabb és újabb leveleket kaptam hiánypótlásra felszólítva. Papp Győző csak mellékesen jegyzi meg, hogy a levelek a huszonkilencedik napon érkeztek, hogy a harminc napos határidőn belül maradjanak, de meg is várakoztassák a kérelmezőt. —Az előzetesen egyeztetett terveken többször kellett végrehajtani változtatást, mert újabb és újabb problémák merültek fel. A Rozgonyi utca - Múzeum tér közötti átjárási lehetőség biztosításában a szerződő felek megegyeztek - erre tanúsítvány az adásvételi szerződés —, de a kezdeti gyalogátkelő helyett először három méter, majd három és fél méter széles gépkocsiátjárót kellett tervezni. Lépésről lépésre minden kérésnek helyt adtam. De mi lesz az eredeti tervből, ha a három és fél méter széles átjárónak három és fél méter magasnak is kell lennie? Az indok: a tűzoltó autónak is át kell férni. Számomra ez azt jelenti, hogy egy szint elveszik kevesebb lakás készülhet el Érdekes a pluszként jelentkező önkormányzati terület is, amelyet a vállalkozónak pótlólag kellene megvennie. A megosztás nehézkes, a földhivatallal is bonyolódik az ügy, mert az eredeti tervrajzon a két épület közötti terület, a volt Bolhás mozi helye egy helyrajzi számon szerepel. A nyilvántartás szerint még ma is mint raktár és udvar. Gyorsított eljárást kért Papp Győző a Földhivatalnál, de ebből csak az lett igaz, hogy gyorsan felszólították hiánypótlásra, amelyet szerinte nem neki, hanem a hivatalnak kell elvégeznie. Be kell nyújtani egy bizonyos vázrajzot, amely a telek megosztását jeleníti meg. - Az adásvételi szerződéshez nem mellékelték a közműtérképet, így utólag derült ki, hogy a terve- zett kapualj alatt húzódik az a villamos kábel, amely a ROTARYRt-t látja el Ennek kiváltása több mint egymillió forinttal növeli meg a költségeimet. A rendezési tervben egy transzformátor is szerepel az eladott területen, melynek megvalósításához kénytelen vagyok hozzájárulni. A négymillió forintos vételárat úgy megnövelték a közművesítés költségei és az egyéb felmerülő költségek hogy a telek négyzetméterenkénti ára már elérte a tizenötezerforintot. Kérdezem én: ez lenne az a dolog, amivel az általam kilátásba helyezett pert akarta elkerülni az önkormányzat? Milyen előnyöm van ma már ebből? Hol van a versenysemlegesség, a vállalkozásbarát politika? Legutóbb az OTP Ingatlan Rt-nek hétezerforintos négyzetméterenkénti áron adtak el közművesített telket. Ez az ár is úgy alakult, hogy az eredeti háromezer forint/négyzetméteres árat tornászták fel Marton István javaslatára hétezerre. Még egyszer hangsúlyozom, hogy közművesítve. A hercehurca folytán az eredeti elképzelésemet nem tudom megvalósítani, ráadásul idén nem is készülhet el a ház, amelyben tizenegy lakás, hét üzlet épült volna és süly-tyesztett garázsok csatlakoztak volna hozzá. A műszaki osztály vezetője utólagosan kétéves beépítési kötelezettséget akar előírni, ugyanakkor a földhivatali bejegyzésre beadott kérelmemet a hivatal vissza akarja vonni, ha nem teljesítem azt a hiánypótlást, amelyet a polgármesteri hivatalnak kellene megtennie. - És most hogyan tovább? - Nem tudom, tanácstalan vagyok Egyszer már végigcsinálták velem ugyanezt ugyanezek a középvezetők - és büntetlenül. Előt- tem több alternatíva áll, de már belefáradtam. Lehet, hogy feladom. - Ön szerint ki a hibás? -Én nem akarom megnevezni, hogy kiket irányít a láthatatlan kéz, meg nincs is jogom hozzá. Hiszek és bízom a jegyző asszony szaktudásában, igazságérzetében. Én a legnagyobb hibát ott látom, hogy a múlt rendszerből itt ragadt és be-betonozódott középvezetők vasbetonfalán még a választott vezetőink és a közgyűlés együttes jóakarata, építő szándéka sem tud áttörni. Például a körzeti földhivatal még 1996. április 18-án felszólított a hiánypótlásra - évek múlva sem vezettették át a bontást, a térképen még most is áll az épület -, hogy az általam megvásárolt területből a hivatal a szolgalmi jogot bejegyeztethesse, az ehhez szükséges vázrajzot a műszaki osztály a mai napig nem készítette el, nem pótolta. Ennek pótlásáig pedig nem léphetek birtokba, sőt, bejegyzési kérelmem elutasítják Csak ezzel az egy húzással tudtak elhúzni két hónapot. Hiába fizettem ki az „üres, beépíthető" területet, lehet, hogy sosem lesz az enyém. - Érte-e kár? - Ha egy építést a tervezett időben nem lehet elkezdeni, az anyagárak meg állandóan emelkednek három-négy hónap késedelem már több millió forint kárt vonz maga után. - Mégis mikor kezdené az építkezést? -Ez talány... A polgármesteri hivatalban június 17-én vizsgálatot indított a városjegyzője az ügy tisztázására. * * » - 7996. június 17-én keresett fel Balogh Tibor képviselő úr és adta át azt a neki és Béres Márton képviselőnek szóló levelet, melyet Papp Győző úr írt, és amelyben a ( KANIZSA - 7eatoéw&to4, ) 13 IZRAELI TESTVÉRVÁROS? 19%. június 28. Rozgonyi utca 4. szám alatti ingatlan megvásárlásával kapcsolatos problémáit sorolja fel - kezdte dr. Takács Anikó jegyző. - E levél alapján megkezdtem az ügy kivizsgálását, melynek során megállapítást nyert a következő: A közgyűlés 1996. március tizediki ülésén döntött arról, hogy a Nagykanizsa, Rozgonyi utca 4. szám alatti (1165. helyrajzi számú, 390 négyzetméter területű) ingatlant értékesíti Papp Győző úrnak. A közgyűlés elfogadta a terület rendezési tervét, mely zártsorú beépítést ír elő 3,5 méteres átjáró biztosításával a Múzeum tér felé. E döntése alapján 1996. április 3-án kötöttük meg az adásvételi szerződést. Papp Győző úr a szerződés szerinti vételárat kifizette. Az építési engedélyezési eljárás során derült ki, hogy a benyújtott terv nemcsak a megvásárolt területre, hanem a szomszédos, Rozgonyi utca 2. szám alatti társasház épülete melletti, körülbelül 4-5 méteres területre is vonatkozik A beépítést a vevő csak úgy tudja megvalósítani, ha az önkormányzati többségű tulajdonú, Rozgonyi utca 2. szám alatti ingatlanból 106 négyzetmétert megvásárol Az ingatlan értékesítése során a polgármesteri hivatal hibát követett el akkor, amikor az adásvétel tárgyát képező ingatlan adatait nem ellenőrizte le. Azonban a közgyűlési előterjesztés mellé csatolt megállapodás-tervezetet Papp Győző úr készítette illetve készíttette, és nem a polgármesteri hivatal. A megállapodás-tervezet 1. pontjában rögzítve volt az ingatlan helyrajzi száma, a terület nagysága. Ennek ismerete csak tulajdoni lap alapján lehetséges, vagyis a vevőnek tudnia kellett, hogy mely, illetve mekkora területű ingatlant kíván megvásárolni. A hivatal az adásvételi szerződést e megállapodás alapján készítette el 1996. március 8-án, pénteken, miután e tárgyban soron kívüli közgyűlés összehívását indítványozták március 10-re. Az elkövetett hiba korrigálására az 1996. június 25-i közgyűlésre előterjesztést készítettünk mely megoldásokat tartalmaz a telekkiegészítésre vonatkozóan. Remélem, a vevő számára megnyugtató módon sikerül rendeznünk az ügyet. L. I. Az elmúlt héten Nagykanizsa város vezetői fogadták Péter Ferencet, az észak-izraeli tiszteletbeli Akko Az izraeli város a Földközitenger partján fekszik. Egyike az ország legősibb településeinek. Harminchatezer lakója közül nyolcezer az arab. Főként iparral, kereskedelemmel, halászattal foglalkoznak. A történelem során fontos kikötőváros és közlekedési, kereskedelmi csomópont volt Szíria, Egyiptom ésa tengerentúli országok között Stratégiai fontossága miatt sokszor sokan próbálták meghódítani. Nagy Sándortól a rómaiakon, perzsákon, arabokon át a keresztes lovagokig sokan foglalták el, végül az egyiptomiak rombolták le a várost A beduinok voltak az újjáépítők, a törökök a felvirágoztatok. A nagy Napóleon éppúgy visszakozásra szorult, mint Ibrahim egyiptomi pasa, amikor be akarta venni Akkót 1918-ban az angolok kezére került majd az északi országrész fővárosa, közigazgatási központja lett Az arab zavargások idején az utolsó zsidók is elköltöztek innen. Az állam megszületése után új bevándorlókat fogadott és új negyedek épültek a falakon kívül. konzult, aki Akko város polgármestere megbízásából járt nálunk. Jövetele célja pedig nem más, mint a két város között létesítendő testvérvárosi kapcsolat előkészítése. Suhai Sándor polgármester hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok magva a barátság, amely nemcsak emberek, de közösségek között is kialakulhat. Az együttműködés akkor teljes, ha a protokolláris kapcsolatokon túl állampolgári szintig szövődnek a baráti szálak. A kulturális kapcsolatok, látogatások egyben családi ismeretségeket is hoznak, hiszen a tervek szerint családoknál helyezik el az Akkoba illetve Kanizsára látogatókat. A polgármester hangsúlyozta a tapasztalatcsere lehetőségeit, annak mindkét fél számára szolgáló előnyeit. Emlékeztetett arra, hogy valamikor sok zsidó élt a városban, akiknek a város fejlődése szempontjából az ipar, a kereskedelem, a közlekedés, a kultúra terén nagy szerep jutott. A polgármester azt kívánta, hogy ez a gyarapító szándék és erő necsak a múlté, de a jelené is legyen. Péter Ferenc ötven év után érkezett újra Nagykanizsára, szülővárosába. Mint mondta, ez számára örömünnep, amelynek fényét emeli az a megbízatás, amellyel hazaérkezett. Mint elmondta, ma egy másik Magyarországra, másik Nagykanizsára érkezett, hogy aláírja azt a szándéknyilatkozatot, amely nyomán a testvérvárosi kapcsolatok hivatalos formában kiépítésre kerülnek. A tiszteletbeli konzul nagy szerepet szán a gazdasági, kereskedelmi partneri viszony kialakításának. Mint mondta, amellett, hogy a kultúra és a sport területén minél előbb kapcsolat alakul ki Akko és Kanizsa között, az olcsóbb termékekhez való jutás is fontos tényező lehet. Nagy érdeklődést mutatott a helyi bútorgyártás iránt. Az akkoi kerámia, porcelán, acél és festék lehet kurrens árucikk, amely a kapcsolatból adódóan Kanizsára kerülhet A szándéknyilatkozatot Péter Ferenc és Suhai Sándor látta el kézjegyével. A dokumentum akkoi aláírása után a szándékot a város közgyűlése változtathatja ténnyé. L.I. Arab Lajosok, Istvánok az izraeli Balatonon Nyugat-Galilban, egy kis izraeli arab faluban sok a magyar vezetéknevű polgár. Közel háromszáz család vezetéknevét teszik ki a Miklós, Lajos, István nevek Az ott lakó dr. Lajos Albirról az Új Kelet nevű lapban olvashattak A magyar nevű arab elmondta, hogy hiába foglalkoztatta régóta, hogy vajon honnan a magyar kapcsolat, csak akkor tudtak nyomra bukkanni, amikor felkereste őt Péter Ferenc -aki Kanizsára hazatérve az akkoi testvérvárosi szándéknyilatkozat aláírója. Péter Ferenc innen, a zalai kisvárosból az izraeli Akkóba kerülve a Magyarul Beszélők Klubja nahariai szervezetének elnöke lett. Lajos Albirral közösen oda lyukadtak ki, hogy valószínűleg II. Endre magyar király 1217-18-ban ott járt keresztes lovagjai közül maradtak ott néhányan terjesztve és átörökítve a magyar nevet. A tiszteletbeli észak-izraeli konzul tanulmányozta a környékről készült ősrégi térképeket is, amelyek között felfedezett egy Balaton nevű tavat. Amióta a régi elnevezésre fény derült, ismét Balatonnak hívják A Péter Ferenc által összegyűjtött, a magyar gyökerekre vonatkozó kutatások eredményeit, dokumentumait eljuttatták a Magyar Tudományos Akadémiára is. - Egyéves születésnapja megünneplésére készül az Erkel Ferenc Művelődési Otthonban működő Ifjúsági Klub. Molnár Ferenc klubvezető tájékoztatta lapunkat, hogy július tízenkilencedikén a fennállásuk óta eltelt időszak legnagyobb rendezvényét bonyolítják le. A programban versmondás, ünnepi beszéd, táncverseny, vetélkedő szerepel, de a résztvevők meglepetésekre is számíthatnak. A s/.iilmapi délutánon fellépnek az Igricek is. A klubvezető elmondta, hogy a legnagyobb segítséget az egerszegi Grácia Virágszalonnak köszönhetik, amely a teljes dekorációt biztosítja. Mellettük közel negyven - főleg egerszegi - támogató járul hozzá a sikeres lebonyolításhoz. 14 ( KANIZSA-/fr *ÁataaÜjmuAué... J 1996. június 28. Az ő kapitalizmusuk tartósította a mi feudalizmusunkat Gondolatok a Szabadság napjára Olvastam egy szép és megrázó elbeszélést. Arról szólt, hogy a főhős -az író- hogyan gondolt egykoron apjával arra, kivonulnak az oroszok Valami biztosan eljövő, de akkor teljesíthetetlennek tűnő vágy volt ez Az apa azóta meghalt, az oroszok meg kimentek A főhős ott áll, már a nyugdíjba készülve, és valahogy késő már. Késő a megszabadulás, már nincs, akivel örülhetne a hímek túlságosan idős ahhoz, hogy az ő életében nagy változást hozzon, egyébként is jönnek a politikai csaták a szomorú és gyötrelmes hétköznapok Talán tényleg késő!? Kinek? A világ furcsa fordulatokat vesz, a szabaddá való nyugati jobbágy egykoron az iparosodás, az árutermelés jóvoltából polgárrá lett. Nálunk szintén árutermelő lett a gazdaság, de úgy, hogy a jobbágy számára az a második jobbágyság rendszerét hozta. Az 6 kapitalizmusuk tartósította a mi feudalizmusunkat. Mintha ma hasonló helyzet lenne. A felszabadult európai országok a kapitalizmus sajátos válfaját élvezhetik Lesz itt kapitalizmus - szerencsére -, de mintha azok kapitalizmusa lenne csak, akiknek már volt - saját — szocializmusuk is. Nekünk mégiscsak sajátos utunk van. Nálunk a kapitalizmus is más fajta Ugyanazoknak jó, akiknek a szocializmus is jó volt, és ugyanazoknak rossz, akiknek a szocializmus is rossz volt. Az a főhős és sorsa abból a novellából már értem, miért olyan emberien őszinte és megrázó. Mert számára ez a szabadság már nem az a vágyott szabadság, amiről gondolkodott, amelyet megtapasztalt kora ifjúságában. Az ő szabadsága a magyarországi 1948 után megrekesztett és eltérített szerves fejlődésből nőne ki — ez a mai nem az. Az ő szabadsága az 1956-ban a függetlenségért és a szabadságért halni kész emberek szabadsága - ez a mai nem ilyen. Ezeket ma nem képviseli ez az ország, a benne élők mert nem érthetik ezeket a vágyakat, értékeket. A ma aktívak számára az oroszok kivonulása nem korszakhatár, hiszen nem érzik mely korszak vált el melyiktől A megszabaduló ember a rabságból visszamegy a szabadok a családja, a barátai közé. A ma élők (az ötven-ötvenöt éves korosztályig), akiknek családja, barátai itt vannak és maradtak hova mennek vissza a szabadok közé? ők mennek-e valahova a megszabadulás után? Ahhoz érezni kellene a különbséget. Hol a különbség? Oroszokkal és nélkülük is túlságosan hasonló számukra ez a két világ. Nem lesz itt visszarendeződés! Ki és mit rendezne vissza ? Vissza az rendezhető, ami szét lett rakva. Ez itt a második jobbágyság mintájára a második szocializmus időszaka. Nem élhetünk örökké ebben a szerepben, nem torzulhat el minden eszme, rendszer mire hozzánk ér. 1848 nemessége megértette a kor szavát és saját előjogaitfelszámoló értékekért, a polgárosodásért szállt harcba. A kiegyezéssel a belőlük verbuválódott elit megnyitotta a polgári fejlődés útját az országban. Ma is át kell lépnünk árnyékunkat. Induljon bárhonnan a polgári értékrendre és életszínvonalra szert tett polgár, neki csak egy hiteles hagyománya és jövőképe lehet. A hagyománya a magyar polgári hagyomány és 1956 szelleme, a jövője pedig a polgári Magyarország, mely szabad és független. Ennek a világnak pedig az oroszok kivonulásával teremtődött meg az alapja. Át kell lépnünk árnyékunkat, nehéz lesz. És mégis. Nevükön kell nevezni a dolgokat. Meg kell tanulni, hogy mi a szabadság, élni kell vele. A rettenetest és a felemelőt is meg kell neveznünk A szabadságot pedig éltetnünk kell. Nem lesz könnyű Czupi Gyula VTTRLö Szuper Bútorvásár Nagykanizsán Helyőrségi Művelődési Klub (Ady u. 7.) Június 27 - 28 - 29-én. . Tel.: (06) 30/465-954 Nyitva: csütörtök-péntek 9-19-ig, szombat 9-43-ig. Fotelágyak, heverők, franciaágyak, sarokgarnitúrák, ülőgarnitúrák 20-30-40 % árengedménnyel Egyedi méretre készítés, igény szerinti szövet választék! ^¦MáOTl\'Él\'lf Egyesület a környezeti nevelésért A hónap elején harminckilenc fővel megalakult a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület Zala megyei, helyi csoportja Nagykanizsán. Az alapító tagok elnöknek Benedek Miklóst választották, aki bemutatta az országos egyesületet. -Az egyesületet 1992 márciusában alapította meg ötvenhárom lelkes környezetvédő. Az év őszén már négyszáz tagot számlált az egyesület, mára a létszám eléri a nyolcszáz főt. A szervezet differenciálódik helyi csoportok alakultak kialakulóban vannak a szakmai team-ek A baranyai és a két pesti csoport után negyedikként alakult meg a mi helyi szervezetünk A tagság nagyobbrészt pedagógus, de van egyesületi tag kamasz és nyugdíjas korú akadémikus. A kanizsai egyesületbe is főleg pedagógusok léptek be eddig, de van mérnök és más foglalkozású is közöttünk Az egyesület célul tűzte ki a környezeti nevelést feladatuknak vallók és rajtuk keresztül a magyar társadalom környezeti tudatosságának és felelősségének, ismereteinek fejlesztését, gondolkodásának és életmódjának környezetbaráttá alakítását. A tagság nagy hangsúlyt fektet az emberi kapcsolatokra, mert úgy vélik, ezek megromlása is oka annak, hogy a környezettel nem harmonikus a kapcsolatunk. Egy olyan etika formálását tartják feladatuknak, amelynek alapja a természet és az ember tisztelete, a bolygőméretekben és a jövőben-gondolkodás felelőssége, az együttműködés és a tolerancia. A Magyar Környezeti Nevelési Egyesületnek negyedévente megjelenő újságja Kör címmel juttatja el tagjaihoz a híreket, de némelyik szám módszertani mellékleteket is tartalmaz. Érdekesség, hogy az egyesület tiszteletben tagjai között van Dávid Attenborough, Jacques Cousteau, Soros György és Sting is. A Zala megyeiek helyi csoportja várja az egyesület tevékenysége iránt érdeklődőket. Terveik szerint az ősszel szakmai konferenciát rendeznek és akkorra áll fel a vezetőség és a helyi szervezet struktúrája is. L.I. 1996. június 28. I KANIZSA - TUm ééual 1 15 Városunkban a szájkosár és póráz nélkül rohangáló kutyáknak közös ismertetőjele - a tulajdonosok szerint -, hogy nem bántanak. S talán ez igaz is. Miért ne feltételeznénk, hogy a kutyatartók őszinték, elvégre ők ismerik saját kutyájuk múltját. Ha váratlanul egy csatangoló ebbel találkozik a megriadó polgár, akkor a kutya gazdája rendszerint nyugodtan figyeli, hogyan viseli el a kiszolgáltatott a foxi, a dobermann, a kuvasz, a németjuhász vagy egyéb „véreb" közeledését, körbeszag-lászását, vicsorgását. Reménykedjünk, hogy azokat az ebeket, amelyek már megmartak valakit, „megskalpoltak" egy-egy kislányt, leszakították kisfiúk heréit (a közelmúlt hírei) talán nem engedik az utcára. A „nem bánt" kutyák tömeges elterjedése felvet néhány kérdést Szükségszerű-e, hogy csak akkor hiszik el az új vagy a tapasztalt eb tulajdonosok azt, hogy állataik harapása egy egész életre megnyomoríthatnak gyermekeket felnőtteket, amikor ezek a harapások már bekövetkeztek? Megjegyezzük: az évi marások számának nincs jelentősége, csak a létezésének! Szükségszerű-e az, hogy rettegésben kell az utcára menni, kisbabákat levegőztetni, sétálni, késő este munkából hazatérni, mert bármelyik kapualjból, a kerítést átugorva, esetleg falkába verődően negyven-hatvan kilogrammos jószágok ronthatnak ránk? A válasz egy egészséges társadalomban és egy egészséges helyi közösségben nyilván az, hogy aligha. Mivel társadalmunkban, helyi közösségeinkben általános az értékzűrzavar, ebből következőleg együttélésünk ezernyi orvoslásra váró fonáksággal terhelt Az ebtartás kulturálatlansága azért kétségbeejtő, mert arról árulkodik, hogy tehetetlenek vagyunk még akkor is, amikor életünket közvetlenül veszélyeztetik. A humánökológusok szerint a város olyan összeszűkült életteret jelent az ember számára, hogy lelki és testi károsodása elkerülhetetlen. Az ember persze sok mindent kibír - a rossznyelvek szerint a pokol tü-zéhez is alkalmazkodni tud. Nem így a lakótelepek, sorházak, mini NEM BANT! A kutyatartás visszásságai udvarú kertes házak kutyái. Az itt élő ebek a leggondosabb ellátás mellett is alkalmazkodási zavarokkal küzdenek, ez fokozza kiszámíthatatlanságukat. A tulajdonosok többsége valójában tehát nem ál-latszerető, hanem - mondjuk ki -állatkínzó. Vajon miért ámítják magukat azzal, hogy ők szeretik az állatot? A kiskutyák esetlensége, a nagy kutyák hűsége valóban megható, a házőrző szerep alkalomadtán hasznos. (Ezúttal tekintsünk el a speciális feladatokat ellátó munkakutyáktól!) Ezek a kutyatartás elfogadható indokai. A pszichológusok még kiegészítik ezt a sort: a munkahelyeken a főnöki megalázások következtében elszenvedett kudarcok kiegyenlíthetők azzal, hogy a kutyákat a tulajdonosok dresszírozzák. Sőt, az elfojtott agresszió csatornáződhat, ha húsz-harminc méterről nézhetik a „gazdik", amint támadó kutyáiktól menekülnek a várandós anyák, a gyermekek, a felnőttek. Az idétlen kamasz „kutyasétáltatók" ilyenkor egymás között arról szoktak beszélni - röhögés közepette -, melyikük állata milyen gyorsan „ártalmatlanítana" egy-egy gyanútlan polgárt. Az egységesen „nem bánf\'-nak nevezett kutyák tartásának hátrányai is vannak. S amíg az előny -amely valójában a kutya kínzása révén érvényesíthető - a tulajdonosnál és néhány családtagjánál jelentkezik, a hátrány az egyént, a várost, az országot sújtja. Eltorzult világunkban a kutyatartás - mint hamis szeretetpótlék - globális probléma. Az éhező Afrika élelmezhető lenne - megfelelő átalakítások mellett - az európai városi kutyák táplálékával. Ez gazdasági kárnak, erkölcsi vétségnek tekinthető. Az állati jogok súlyos meg- sértése, amikor egy nagytestű kutyának a nap nagy részét vagy egészét erkélyen, előszobában és a többi kell eltöltenie. Vajon mekkora „kár" az állandósított félelem, amelyet mindannyian elszenvedünk, még az ebtartók is, egyrészt mások kutyáitól ők sem védettek, másrészt a megmartak jelentős része a „vezér"-gazda szeretteinek köréből kerül ki. Ha kisbabák, gyermekek épségéről van szó, akkor a felelősség miatt még hatványozó-dik is a félelem. Arról sem feledkezzünk meg, hogy a testi sérülések mellett a lelki trauma olykor súlyosabb következménynek számít. Ez utóbbi még a harapást sem feltételezi. A kutyapiszok és a hó révén jól látható vizelet a város minden szabad négyzetméterét beborítja, játszóterek, parkok, utcák mind-mind kutyafuttatókká váltak. Felvethető az a kérdés is, mit lehet tenni azért, hogy a kutya- és emberkínzást állatszeretetként megélő ebtulajdonosok lemondjanak kissé eltorzult allűrjeikről? Az első lépés talán az lenne, hogy a széles nyilvánosság előtt azok is megszólalhassanak - persze, ha mernek -, akik szenvednek azért, ha a természetet meggyalázzák (kutyakínzás), ha kóros igények következtében embertársaink eltorzult együttélési szokásait kell elviselni. Meg kellene szólaltatni a rettegő gyermekeket, a megmarta-kat. A kutyaharapást gyógyító orvosokat. Azokat az állatorvosokat, akik nem csak az anyagi előnyeit látják a nagyszámú, városi kutyának, hanem az általuk okozott gondokat is (az állati jogok megsértése, higiénés problémák, veszettség és a többi). Hozzáértő pszichológusokat, akik elmondanák, hogy az emberevő kutyák (a legújabb kedvenc az emberölésre bármikor kész pittbull terrier) gazdájuk lelkiállapotáról árulkodnak. A bennük lévő feszültséget szerencsésebb lenne inkább a többnyire dilettáns főnökeik irányába csatomázni. S természetesen meg kellene hallgatni a kutyatulajdonosokat; persze azokat, akik legalább azt belátják, hogy a kutya nem csak.„nem bánt", hanem bánthat is. A második lépésben - a vélemények ismeretében - kellene azokat a rendelkezéseket meghozni, amelyek ellenőrizhetők, amelyek a higiéniai, a biztonsági, a gazdasági, az ökológiai és a többi szempontokra egyaránt figyelemmel lennének. Például nagytestű kutya vagy véreb csak X négyzetméter kerttel rendelkező háznál, Y méter magasságú kerítés mögött tartható, a városban csak felnőtt sétáltathatja pórázon és szájkosárral, a tulajdonosnak be kell szerezni a kutyakezelési ismereteket igazoló bizonyítványt és a többi. Városunk elöljáróinak újra kellene alkotni az ebtartásról szóló rendelkezéseket két okból, egyrészt a városi ebtartás egészségügyi, gazdasági, etikai, jogi vonatkozásait a város okos és morális érzékkel megáldott polgárainak véleményére kellene alapozni, másrészt a rendelet végrehajtásáról, ellenőrzéséről is gondoskodni kellene. A kutyatartás kulturált szabályozása bizonyára jelentősen javítaná feszültségekkel terhelt közéletünk állapotát. Az ebtulajdonosok, a félelemben élők, a kutyák és a helyi politikusok egyaránt haszonélvezői lennének egy új kutyatartási kódexnek. Az sem lenne baj, ha olyan jól sikerülne, hogy példaként szolgálna más városokban. Dr. Somogyi Ferenc 16 KANIZSA - 1 * l Wm.: 1996. június 2S KfíNIZSfi MŰSOR JÚNIUS 29. SZOMBAT Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Madárfészek Stúdió mozi: 18.15 óra: Jane Eyre JÚNIUS 30. VASÁRNAP 9.50 óra: Cselekedj bölcsen, amint a vég közeledik címmel előadás az Erkel Ferenc Műv. Házban (Jehova Tanúi) Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: Madárfészek Stúdió mozi: 18.15 óra: Jane Eyre JÚLIUS 1. HÉTFŐ Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: Madárfészek Stúdió mozi: 18.15 óra: Jane Eyre Az UHF 55-ös csatornán és a C2- es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: - Híradó; - Hogy van? (Egészségügyi magazin); -Halló! - telefonos játék; -KÖRJÁRAT; - Sport Broadway JÚLIUS 2. KEDD Apolló mozi: 16,18 és 20 óra: Madárfészek Stúdió mozi: 18.15 óra: Jane Eyre JÚLIUS 3. SZERDA Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Madárfészek Stúdió mozi: 18.15 óra: Jane Eyre Az UHF 55-ös csatornán és a C2- es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: - Garabonciás (ifjúsági műsor); - HOMOKÓRA; - Hétvége Sportja; - JEL-KÉP (vallási műsor) JÚLIUS 4. CSÜTÖRTÖK Apolló mozi: 16 és 18 óra: Spiné-dzserek 20 óra: Showgirls Stúdió mozi: 18.15 óra: Áldatlan állapotban Az UHF 55-ös csatornán és a C2-es kábelen KANIZSA TV: 19 óra: - Híradó; - Ezerszáz; -Rend-ben (rendőrségi információs műsor); - Világszám; - Jövő 7 (stúdióbeszélgetés) JÚLnJS 5. PÉNTEK Apolló mozi: 16 és 18 óra: Spiné-dzserek 20 óra: Showgjrls Stúdió mozi: 18.15 óra: Áldatlan állapotban SPORTCSALADOK AZ OLIMPIÁM Minden idők egyik legsikeresebb sportcsaládja a Gyarmati família. Összesen öt arany-, négy ezüst- és két bronzérmet nyertek. Gyarmati Dezső vízilabdában öt olimpián 1948-64-ig három arany-, egy ezüst-, egy bronzérmet nyert. Felesége Székely Éva úszásban 1952-ben és 1956-ban egy arany-, egy ezüst-, lányuk Gyarmati Andrea szintén úszásban 1972-ben egy ezüst-, egy bronz-, vejük Hesz Mihály kenu egyesben 1964-68-ban egy arany- egy ezüstérem tulajdonosa lett Egyedülálló érdekesség, hogy kétszer is előfordult, apa és fia huszonnyolc év után ugyanabban a sportágban nyert olimpiai bajnokságot. A finn Kaarló Makinen 1928-ban birkózásban, a fia Rauno Makinen 1956-ban szintén birkózásban lett bajnok. A magyar Németh Imre 1948-ban kalapácsvetésben, és fia Németh Miklós 1976-ban gerelyhajításban ismételte meg ugyanezt. Gerevich Aladár a legsikeresebb magyar olimpikon, aki 1932-60 között hét aranyérmet szerzett vívásban és Bogatin Bogén Erna - aki 1932-ben az első magyar női érmet szerezte női tőrvívásban -esküvője nagy feltűnést keltett Budapesten 1938. szeptember 4-én. A jelenlegi MOB elnök és NOB alelnök Schmitt Pál, aki kétszeres bajnok vívásban 1968-72-ben, és felesége Makray Katalin, aki ezüstérmet nyert felemás korláton 1964-ben - boldog házasságban élnek Madridban. Százévenként csak egyszer fordul elő, ami 1952-ben Helsinkiben megtörtént Emil Zatopek és felesége Dana Zatopkova ugyanazon a napon lettek olimpiai bajnokok atlétikában. Emil ötezer méteres síkfutásban, Dana pedig gerelyhajításban. Moszkvában az egyik leghíresebb házaspár a kétszeres első Valerij Borzov és a négyszeres Ljudmilla Turiscseva. Az 1972-ben győztes Roland Mathes és felesége az 1976-ban szintén első Kornélia Ender - mindketten úszásban - a volt NDK egyik kirakatpárja volt. A csehek híres párosa a hétszeres bajnok Vera Cáslavska és atléta férje Jozef Odlozil 1968-ban Mexikóban az olimpián házasodtak össze. Ami talán soha többé nem fog előfordulni, minden idők legidősebb aranyérmese a svéd Oscar Swahn - 1912-ben 64 éves korában lett olimpiai bajnok - 1908-ban és 1912-ben is egy csapatban lett a fiával Alfréd Swahn-nel olimpiai bajnok, futőszarvas-lövé-szetben. A teljesség igénye nélkül összeállított sorokat az élet fogja tovább írni, az olimpiákon és a házasságkötő termekben. Kiss János Középkorú, bizonytalan izé (Madárfészek) A korai hollywoodi hangosfilmek kellemetlen szokása volt, hogy a néger rabszolgákat valami idegenes, ósdi nyelven beszéltették, mint a szavakat alig-alig makogó, primitív külföldieket. A rasszista megkülönböztetés hatott: aki a nyelvünket nem beszéli, nem tagja nemzetünknek sem, az más, idegen, primitív. Erről a fajta másságról szól ez a könnyed, nyáresti komédiaként tetszelgő film, a Madárfészek. Könnyű vígjáték, nyáresti szórakozás, igaz? Az ám. Csakhogy azt hiszem, az ilyen filmek tartósabb és veszélyesebb sztereotípiákat alakítanak ki bennünk, mint jobboldali politikai gyűlések egész sorozata. Mert a film a buzikról szól - akik ráadásul még zsidók is. Nem a transzvesztitákról, a homoszexuálisokról vagy melegek- ről: ez a film - nem lehet eléggé hangsúlyozni - a hülye buzi zsidó bemutatása, a szó minden árnyalt és nyílt ar-culütésével. Lehet bármennyire emberközeli a történet, lehetnek nagyszerűek (s nagynevűek) a szereplők, könnyed a hangvétel, a hiba az alapokban rejlik: homoszexuálisokról hetero-szexuálisok írtak vígjátékot. „Magamat kigúnyolom, ha kell..." -ugye ismerős mondat? Ezért - s éppen ezért - fordul itt meg minden: a túljátszott jópofáskodás egyben ítélet is, megbélyegzés. Ez nem egy röhejes történet homokosokról, hanem egy történet a röhejes homokosokról, másokról, a normálisak számára. (S a tanulság? A „mások" is emberek ám! Csak nem úgy, ahogy mi. De azért fogadjuk el őket, mint ahogy befogadjuk a kóbor kiskutyát is - szánalomból.) Rendkívül jő komikus páros jegyzi a főszerepeket, a film nézhetősége pusztán nekik köszönhető. A konzervatív szenátor Gene Hackman, a buzibár tulajdonosa pedig - nem tehetek róla, a kedvencem - Robin Williams. (Ugye ismerik: Holt költők társasága, Jő reggelt, Vietnam...) Itt ő a kulcsfigura, s talán nem véletlen, hogy az egyetlen torokszorítóan hiteles monológot is tőle hallhatjuk. Elnézést, ha nem pontos az idézet. „Igen, van rajtam festék. Igen, egy férfival élek együtt. Egy öregedő buzi vagyok. Igaz, 20 évembe telt, míg ide eljutottam, de végre már tudom, ki vagyok." Nagy Csaba KANIZSAI NYÁRI SZÍNHÁZ Július 10.21.00 ÜLDÖZNEK A NŐK - zenés bohózat A Pécsi Nemzeti Színház előadása Főbb szerepekben: Fillár István, Unger Pálma, Moravetz Levente Július 31. 21.00 PÜNKÖSDI KIRÁLYSÁG - zenés komédia A Marosvásárhelyi Színi Akadémia előadása A színházi bérlettulajdonosoknak 100 Ft kedvezményt biztosítunk. 1W6. ju ni us 28. ( KANIZSA - Vtotduu ) ¦ Queen of Hungary 1996: döntő augusztusban Szép lányok, jelentkezzetek! QUEEN of Hungary \'96 A tavalyi Queen of Hungary alföldi területi döntő sikerén felbuzdulva idén az országos verseny megrendezésére vállalkozik a kiskunhalasi Protokoll Szerviz Kft. A tervek szerint az ország három régiójában - Alföld, Dunántúl, Budapest - júliusban rendezik meg a válogatókat, ahonnét a legszebbek bejuthatnak az augusztus 18-ai kiskunhalasi döntőbe. A leendő szépségkirálynő és udvarhölgyei a győztesnek kijáró ováción felül összesen egymillió forint értékű díjjal gyarapodva tervezhetik pályafutásukat a szépségszakmában, míg a királynő ráadásként a baden-badeni őszi világversenyen képviselheti majd Magyarországot. A verseny szervezői azokra is gondolnak, akik nem kerülnek fel a dobogóra. Számtalan különdíj, a legszebb mosolytól a legformásabb lábakig, kerül az idén is meghirdetésre. Már most megígérhetjük, nyeretlen senki sem marad, hiszen a szépséggálán való szereplés önmagában is óriási győzelemnek számít. A következő hetekben rendszeresen közöljük a jelentkezési lapot, valamint bemutatjuk a jelentkezőket, annyit azonban máris elárulhatunk, hogy a Blikkben megjelent versenyfelhívást követően tucatjával érdeklődnek a lányok a Protokoll Szerviz információs vonalain. Queen of Hungary 1996. Rendező: Protokoll Szerviz Kft. Kiskunhalas A döntő helye, ideje: Kiskunhalas, 1996. augusztus 18. vasárnap. Válogatók az ország három régiójában (Alföld, Dunántúl, Budapest) júliusban kerülnek megrendezésre. Jelentkezési határidő: 1996. július 15. Jelentkezési cím: 6400 Kiskunhalas, Pf.: 162 Protokoll Szerviz Kft. Jelentkezési feltételek: 17-26 év közötti életkor, gyermektelen, hajadon, nem készült róla topless és aktfotó és nem is dolgozott így, büntetlen előélet. Mellékletek: egész alakos és arckép, önéletrajz, Kanizsából kivágott jelentkezési szelvény. Összdíjazás: 1.000.000 forint értékben A verseny után zenés party. Információ a rendezőnél: (30) 453-802, (60) 486-205 PTOEOCOLL —iMcrriM— Jelentkezési lap a Queen of Hungary \'96 versenyre Név:...................................................................... Születési év:.....................hónap:....................... Lakcím:................................................................. Irányítószám:................................Telefonszám: Testmagasság:..............................Mellbőség:.... Derékbóség:..................................CsfpSbóség:. Szeme színe:................................Haja színe:.... Nyelvismeret és foka:.......................................... . nap: i 18 KANIZSA - Tfax 1996. június 28. INDIAI NEVETÉSORGIÁK Az aerobic- és a joggingláz után újabb dili van terjedőben Indiából. Ugyan az új módi nem kifejezetten testedzés, de a nevetés is számos izmot megmozgat. A nyugatindiai Bombayből útnakindult új hóbort lényege a szívből érkező igazi nevetés, amely minden búbánatot feledtet, és egyetlen perce negyven percnyi búfeledtető pihenéssel ér fel. A nevetés a legjobb orvosság mottó jegyében Bombay 50 pontján reggelente többezer indiai találkozik, hogy közösen nevetgéljenek, vihorásszanak és végül hatalmas nevetésorgiákká változtassák ezeket a találkozókat. ADÓMENTES SZEX A varsói Super Express egyik írásában nemrégiben körüljárta a lengyelországi prostitúció gazdasági visz-szásságait. Mint a lap utal rá a törvénykezés álszentsége miatt a lengyel prostituáltak akkor sem fizethetnének adót, ha netán akarnának. Ugyanakkor a masszázsszalonoknak és társkereső ügynökségeknek álcázott nyilvános házak nyakra főre kérik és kapják a működési engedélyeket. Ha a prostitúciót legalizálnák és megadóztatnák évi 600 millió zlotys bevételhez jutna a lengyel államkassza. Ez az összeg egyébként azonos azzal, amit a lengyel állam ebben az évben kultúrára és a művészetek támogatására szán. EGY FESTŐVEL KEVESEBB Anglia nemet mondott a mindent elborító falfirkákra, amelyek eltávolítása mintegy 7000 fontjába került nemrégiben a derék brit adófizető polgároknak. Nagy feltűnést keltett az a per, amelyben az egyik legismertebb falfirkász volt a vádlott, s a polgárok megelégedésére igencsak szigorú ítélet született. A 23 esztendős Simon Sunderlan-det öt év szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A mázolót egyébként egy éppen szolgá- laton kívüli rendőr érte tetten, amikor épp az Ml-es autópálya hídját festegette. A házkutatáskor nagy mennyiségű festékspray-t találtak nála, valamint egy térképet, amelyen a még elcsú-fításra váró ingatlanokat jelölte meg. FOGAMZÁSGÁTOLT MEDVE Budapesten már kiirtásra ítéltett az a 17 éves barnamedve lány, aki nemrégiben került át a miskolci Vadasparkba. Manci testébe mielőtt feleségül ment volna Gabihoz fogamzásgátló kapszulát ültettek, ugyanis a Vadasparknak nincs módja az esetleges maciszaporulat elhelyezésére és fenntartására. Mint ismeretes a barnamedvék még fogságban is igencsak szapora állatok. Manci és Gabi a hírek szerint igencsak gyorsan összemelegedtek. Gabi eddigi magányát oldotta Manci megérkezése, míg Mancinak az életét jelenti, hogy Gabi társa lehet, arról már nem is beszélve, hogy a Vadaspark körülményei sokkal jobbak Manci eddigi otthonáénál. VILÁGELSŐ SÖRIVÓK Jóllehet két literrel visszaesett az évi átlagos sörfogyasztás cseh szomszédainknál, de évi 159 literes fogyasztással ennek ellenére szilárdan tartják első helyüket. A második helyen a németek 138 literes fogyasztása áll, míg őket a dánok évi 127 literes sörivással követik. A hetven cseh sörgyár tavaly összesen 18 millió hektoliter sört gyártott és ennek 92%-át belföldön értékesítették. A statisztikák szerint a csehek mindössze két százaléka tartózkodik a sör élvezetétől, természetesén a felnőtt lakosságra vonatkozóan. A sör ára egyébként a rendszerváltás óta megnégyszereződött Csehországban. URBANIZÁCIÓS ÁRTALOM Egy aprócska angol városban fura dologra lettek figyelme- demokrácia: az a rendszer, akada\'-lyozó v— párna-töltelék autót tiszti\'t sárga fagylalt fényerőt csökkent római 10oo komáromi helység a szóban német sport-tv forgó eseménytől kezdve spanyol női név . .. (folytatása a rejtvényben) szomorkás hangulat vízbe lógat . . . plus ultra ózdi részlet! biztató szócska mulatozik, lumpol (gerald barry angol újs/gi\'ró) v v v v v v v v v v A ¦\\ r ˇ noi viselet verejtékezik > ) pl. ta-ka\'cs mari bölcs dönte\'s jelzője > középen cammogó! > v olasz va\'ros > ebbe az irányba őriz egy-nemű bet. > ágynemű > v v kövérkés selyemkelme > nyári munka paraj r tartó szerelem v > olaszország, olaszul > V valódi sporti sk köztéri műalkotás tárgyrag > ka\'rtya-csata k > v v germán főisten néma alakok! > btttgade-roscjama\'s) fővárosa bagdad magad > V skála-hangok germánium > moszkvai áruház női név kufstein folyója > V V hathar-madl. > . . . and eggs óriáskígyó r v orgánum v > v férfinév > v a e.róm vegyjele v > -...,-ve görög »etű ló szín választankor fontos szerepet játszó láda \' I v v éttermi pincér osztrák autójel > v. z v határo zott névelő > Beküldési határidő: július s. Lapunk 24. számában megjeleni keresztrejtvény helyes TO«gf«jtései Aki nem elég ma- gas színésznek, ahtttii tesz a rendező. A sorsoláson Gáspár Ella, Kálovicsné Nagy Emma, Miklósi Péter, Simon Vince és Tüske Levente olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa Dél-Zataí Hetilap előfizetést, melyet szerkesztőségünkben vehetnek át. Meghatározás N HOROSZKÓP A 27. HÉTRE június 28. r KANIZSA - Tfux sek a lakók nemrégiben. A feketerigók arrafelé már nem fütyülnek, hanem az autók szirénáit utánozva vijjognak nap mint nap. A dologra úgy derült fény, hogy a lakók olyan helyeken is autóriasztókra ébredtek, ahol nem álltak személygépkocsik, viszont az utak menték álló fákon feketerigók üldögéltek. Chris Mead, brit madárszakértő szerint a szigetországban honos madarak fele képes a sokat ismétlődő, riadalmas hangok utánzására. KÉT KERÉKEN, CSAK FÉRFIAK Sorra támadják meg a kerékpározó nőket a perzsa vallási fanatikusok a teheráni Csit-gar parkban, hogy ilyen módon tiltakozzanak a lányok és asszonyok az iszlám tanait sértő magatartása ellen. A támadók legutóbb még az elnök lányát sem kímélték, annál inkább sem, mert az asz-szonyt már több ízben érte bírálat, azért mert nem tartja tiszteletben a nőkre vonatko- zó vallási előírásokat, és mert élharcosa és szószólója a női sportnak. Válaszul több vallási vezető ismét megerősítette, a riők nem sportolhatnak nyilvánosan. KISSÉ MORBID A divat az divat, akkor is ha kissé őrült, ha polgárpukkasztó, vagy ha éppen morbid. Az amerikai sajtódivat egyre közkedveltebb hirdetései az úgynevezett nekrológ hirdetések, más nevükön a személyes hangú gyászhírek. Hogyan is festenek ezek a valóságban. íme, néhány gyöngyszem: „Nem volt kuporgató típus a drága öregem, pontosan négy dollárt és tizenhárom centet hagyott rám." - tette közzé egy fiú az apjáról. Van aki előre megfogalmazta a nekrológját, és így tette közzé: „A mai napon elhunytam, 38 esztendős koromban. Iszonyúan fiatalon, gondolom én. Merem remélni, hogy ebben önök is egyetértenek velem.\'\' Szintén egy elhalt hölgy utolsó vallomása: „Életem legnagyobb tette, hogy rendes embert faragtam az én özvegysorsa jutott férjemből." S végül egy régi, ám magyar sírfelirat a külföldi gyászderűhöz: „Könnyű annak a sírgödör, akit gonosz asszony gyötör." HOGY MIK VANNAK. -miért dobtad a szemítbe azt a fésűt?-mert kitö rött egy fosa. -de attól még lehetett volna hasina\'l- Nl! (v/ílast :) da\'ridó folyékony anyag ta\'rolója lakoma SKANDINÁV FÉR-f~ FINÉV kötőszó ROMÁNIAI FOLYÓ A VAS VEGYJELE^ fényképészeti üzlet-LA\'nC OLIMPIAI BAJNOK ÖKÖLVÍVÓ (GYÖRGY) férfiszépség münchen folyója ANGOL KLA\'RA hat hónap (2 sió) ezüst ndk-beli elektr. ma\'rkaíkft) Arat növel KÖZÉPEN SODOR I követsé Gl tisztviselő\' -T~ MOTOR&AN VAMHAMG. EGYETEMI VA\'ROS "V- PKJÖ Cm HOSSZÚ motor-MAlRWA togo Fó\'va\'rosa elad egynemű bet. olasz autójel oki összefüggés éjszaka\'ra meg-szaIll spanyol autójel 0 Beküldési határidő: július 5. Lapunk 24. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Te igen, csak az autó még ne in. A sorsoláson Bácskay Tamás, Balogh Emese, Dvornyik Ákos, Farkas Ágnes és Fául István olvasóink nyertek ajándékutalványt vagy negyedéves Kanizsa Dél-Zalai Hetilap előfizetést, melyet sze rkesz tőség ii n k bc n vehetnek át. HT m Kos: III. 21-IV. 20. Egyre szorul nyakad korul a hurok. Ha nem vigyázol saját magad húzod még szorosabbra. Az lenne jó, ha egy rövid időre kiszállnál a hajóból, és átgondolnád, mit teszel a jövőben. Bika: IV. 21-V. 20. Elválni akkor könnyű, ha addig se fűztek erős szálak valakihez. Ha utólag mégis kiderül, hogy nehéz elszakadni, a kutyaharapást szőrével gyógyítsd. Építs ki új kapcsolatokat! Ikrek: V. 21-VI. 21. Most látszólag sikeresen tevékenykedsz, de jó sakkjátékosként gondoltál-e a következő négy-öt lépésre és ellenlépésre is? Tarts ki, jó úton haladsz. Sok embert tudtál már megnyerni. Rák: VI. 22-VII. 22. Ha nem volt elég a kis kikap-mni csolódás, keress újabb lehetőségeket. Sok kicsi öröm fe-EflUI ledtetheti vagy enyhítheti a tél és a hűvös tavasz okozta külső és belső ártalmakat. Oroszlán: VII. 23-VIII. 23. Segítőkészséged dicséretes, de ne szervezd túl az életedet. Neked lazaságra, másoktól való kellő távolságtartásra van szükséged. Elsősorban magadra és érdekeidre gondolj! Szűz: VIII. 24-IX. 23. Jgp Nem üzengetni kell, hanem - személyesen megbeszélni azt, lí^ ami a lelkedet nyomja. A se-9l gítség - ha csak tanács is csupán - nem realizálódhat közvetítők útján. Szólalj meg saját érdekedben! Mérleg: IX. 24-X. 23. Szó elszáll, az írás megmarad. Valóban elszállt a szó. de annak tartalma nem veszett el véglegesen. Az ígéreteket va-és ne értsd félre a történéseket, tiszta víz... Skorpió: X. 24-XI. 22. Te az igazság bajnokának hiszed magad, de a végső lépéseket sosem teszed meg. így viszont olyannak tartanak, mint a félnótást. aki a dal közepén mindig abbahagyja, amit elkezdett. Nyilas: XI. 23-XII. 22. Nézz mélyen partnered szemébe, és abból mindent kiolvashatsz a jövőt illetően. Vigyázz azonban, mert a te szemedből számára is fény derülhet az igazságra, a mélyen őrzött titkokra is. Bak: XII. 23-1. 20. ^—WPsí Lehet, hogy az egyik szemed nevel, de valld be, a másik BmBM néha s is. Most rövid távú k^VMfl megoldásaid vannak, de nem tudod, mit akarsz elérni a jövőben. Pedig az alapokat most kell lerakni! Vízöntő: I. 21-11. 20. Nem rossz, ha most a susogó faleveleket bámulva, hűsítő leveket kortyolva feleded a mindennapok gondját, de ne ;övesd mindenben a tücsköt, aki nyáron csak hegedült, télen búsult. Halak: II. 21-111. 20. ¦SEV^ Még egy-két cérnavékony MtfiyJM s/;tl (;s szakad a kötelek. Ha | fffm¦ nincs erőforrás, amivel újra-mH3mm csomózhatod a szálakat, vagy \' megerősíted a maradékot vagy végképp szakításra kerül sor. Neked hiába beszél- \' nek, cselekedj belátásod szerint, aztán majd meglátod. sald be Tudod, 20 KANIZSA - HU** <*«6 Mikor, hol, kivel, hogyan ismerkedjen? SZUPERMARKET Időpont: A legmegfelelőbbek a hétköznapi esték. A magányos férfiember ugyanis ilyentájt néz harapnivaló után. Szerelés: Legyen természetes, hétköznapi, de az sem árt, ha alkalomhoz illetlenül szexisen sportos. Célpont: Foglalkozását tekintve lehet bárki, a tűzoltótól az ügyvédig. Rajt: Kérje meg, hogy vegye le a polcról azt, amit nem ér el. Ha az úr tanácstalan, ajánlja fel a segítségét. De eszébe ne jusson közelíteni, ha a kosara bébiétellel, diétás élelmiszerekkel, ne adj\' isten Pampers-pelenká-val van megpakolva! DISZKÓ Időpont: A klubok, diszkók csütörtökön, pénteken és szombaton éjjel a legnépesebbek. Szerelés: Tudjon benne mozogni és táncolni. Célpont: Itt terem igazán az ismerkedni vágyó férfi prototípusa! Rajt: Minden eszközt bevethet a siker érdekében, de ne feszengjen, mert az rá van írva az emberre. Soha ne érkezzen egy csapat barátnővel, mert az elriasztja őt. SPORTESEMÉNY Időpont: Sportesemények, UTÁLNAK, Manapság az ébrenlét legnagyobb hányadát a munkahelyén tölti az ember, már ha van neki. Nem csoda hát, ha komoly lelki válsághoz vezet, ha valakit nem szeretnek a munkahelyén. Azok akik így éreznek, jó ha magukat is tüzetes önvizsgálat alá veszik, s nem csak mindig a másik háza táján söprögetnek. Néhány vizsgálati szempontot szeretnénk adni azoknak, akik úgy érzik, kollégáik ellenszenve keseríti hétköznapjaikat. A kollégák például nem szeretik, ha valaki folytonosan elfogadja az uzsonna- és sörmeghívásokat, ám soha nem viszonozza. Ha mindig a főnök kedvében akar járni, s csak neki ad igazat. Ha folyton csak kedvenc beszédtémáira tereli a szót, ha másról nem enged beszélni. Ha min- meccsek előtti és utáni percek a legkiválóbbak. Szerelés: Kerülje a „végzet asszonya" hatást. Célpont: Valódi megszállottak ülnek itt, azokból is az aktívabb fajta. Rajt: Figyelje meg őt szurkolás közben, ez sokat elárul a temperamentumáról. Sose zavarja elmélyülésében! Helyénvaló kérdés: Szerinte ki a nyerő? Szünetben lelkesen hallgassa végig a sportolókról szóló unalmas fejtegetéseit... TANFOLYAM Időpont: Ide általában hétvégén vagy munka után jár az emberfia. Szerelés: Vegye bájosra a figurát, de ne keltsen „túlhajszolt asszony" benyomást. Célpont: A kurzus jellege szolgálhat segítségül, hogy megfejtsük őt és vonzalmait. Rajt: Érdeklődhetünk motivációja, céljai, tervei felől. Olyan tanfolyamot érdemes választani, amelynek az ismerkedési lehetőségtől függetlenül hasznát is veszi! MOSODA (New Yorkban, Münchenben) Időpont: Szombat délelőtt. Szerelés: Kényelmes, laza holmi. A célpont: A mosodába járó DE MIÉRT? denki problémájára tud megoldást, s ezt nem is igyekszik elhallgatni. Ha állandóan cserélgeti az autóját, ha drága utazásokon vesz részt, s élményeit állandóan a többiekre is ráerőlteti. Ha túl sokat mesél befolyásos ismerőseiről, vagy ha rendszeresen nagyot hall, ha mások szívességet kérnek Öntől. Senki sem szereti, ha kölcsönadott dolgait nem kapja vissza, így azt sem szeretik, aki nem adja vissza. A kollégák nem szeretik, ha minden kollégával, vagy kolléganővel válogatás nélkül kikezd, ha állandóan csak az Ön gyermeke, férje a tökéletes csak. A kollégák azt sem kedvelik, ha valaki a korával, öregségével vagy éppen a fiatalságával kérkedik vagy amiatt vár el dolgokat. férfi szinte biztosan egyedülálló. Rajt: Indítson például így: Hogy a fenébe működik? A biztonság kedvéért vessen egy pillantását a holmijára: valóban csak magára mos? Az úr ízléséről is informálódhatunk annak alapján, hogy milyen alsóneműt hozott tisztítani. lavasolja, hogy amíg lejár a program, igyanak meg egy kávét. MUNKAHELY Időpont: Munkahelyen csak ebédidőben ismerkedjen vagy ha mindkettőjüknek akad egy szabad perce. Egy romantikus, bimbózó love story a munkakedvét is meghozza. Szerelés: Jobban teszi, ha testhezálló fekete miniruháját csak az első randevún mutatja be neki. Célpont: A cég legcsinosabb és legszexisebb fiúja. Ha lúd, legyen kövér... Rajt: Tudjon meg róla minél többet, lehetőleg feltűnés nélkül (számíthat a büfésnő segítségére). Ha elégedett az eredménnyel, akkor már meg is hívhatja egy kávéra, üdítőre. De gondoljon az esetleges szakítás utáni időszakra is, hiszen nap mint nap találkoznia kell vele. PARK, KUTYASÉTÁLTATÁS Időpont: Ideális a terep este, munkaidő után. MONOGÁM NEM A statisztikák azt mutatják, hogy a nők általában egy partnerhez ragaszkodnak, míg a férfiak jórésze égető vágyat érez az állandó hódításra. A szakértők úgy magyarázzák a jelenséget, hogy egy nőnek akár száz férfival lehet szexuális kapcsolata, de teherbe egyszerre csak egytől eshet, akkor viszont fontos számára, hogy az apa érzelmi, erkölcsi és anyagi támaszt jelentsen számára. A férfi szintén rengeteg partnerrel létesíthet szexuális kapcsolatot, s akár mindegyiket teherbe ejtheti, hiszen rá az evolúciós szereposztásnál a fajfenntartó szerepét osztották, vagyis a vérében van, hogy vonzódjon a változatossághoz. június 28. Szerelés: Itt csak a sportos öltözék a nyerő: farmer, póló és semmi más. Célpont: Az itt fellelhető férfitípus - miután kutyája van -nem lehet más, mint kötelességtudó, pontos, céltudatos. Rajt: Pofonegyszerű társalgást kezdeményezni, hiszen ott vannak a négylábúak. Ha kinézett magának valakit, igazítsa hozzá a kutyasétáltatás idejét. Bátortalan, szégyenlős hölgyek bízzák a kutyusokra, hadd tegyék meg ők az első lépést! MÚZEUM Időpont: Múzeum, kiállítás -szombat délután. Szerelés: Klasszikus öltözék, ernyő. Célpont: Egyetemisták, turisták és valódi műkedvelők járnak ezekre a helyekre. Rajt: Jól megfontolt kérdéseket tegyen fel a kiállítással, az alkotóval kapcsolatban. Ha tud, készüljön. Szuvenírvásárlás közben megkérdezheti: Ő mivel lepné meg a mamáját? GYORSÉTTEREM Időpont: Bármikor. Szerelés: Mindennapos viselet, kevés sminkkel. Célpont: Üzletember, egyetemista. Általában csak facér férfiak étkeznek egyedül. Az itt fellelhető típus kellő önbizalommal van megáldva, különben otthon rágná a hideg pizzát. Rajt: Ha újságot olvas, megtudakolhatjuk tőle a legfrissebb híreket. Szabad ez a hely? Kérje kölcsön a sót vagy a mustárt... CSODAVÍZ MÁSNAPOSOKNAK A másnaposság elűzésére szolgáló csodavizet találtak egy orosz településen. Az oroszok, akik köztudottan nem vetik meg a vodkát, csapatostul keresik fel „más-nap"-onként a gyógyító forrást, s előfordul az is, hogy feleségük karján érkeznek az egyedül még járásképtelen vodkavedelők, hogy enyhítsék a bennük égő poklot. A csodavíznek már akkora híre van, hogy a környékbeli települések lakói is odajárnak józanodni. A vizet vizsgáló orvoscsoport a vízről egyelőre csak annyit állapított meg, hogy valóban használ a másnaposságra. 1996. június 28. KANIZSA - TUm caaé kSÁK*6 ŐSANYÁTÓL AZ ÖNTUDATOS NŐIG I. e. 3 millió évvel élt az első nő, akinek a csontvázát húsz évvel ezelőtt találták meg Etiópiában. 27 kilós lehetett, s egy méter 25 cm magasra nőtt... I. e. 1 millió évvel az Úr Évát adta Ádám társául, akinek közreműködésével Ádám elkövette az eredendő bűnt. Ezt követően mindketten kiűzettek a Paradicsomból... I. e. 195-ben zajlott le az első női tüntetés egy frissen életbe léptetett törvény ellen. A nők az ellen tiltakoztak, hogy előírták: nem birtokolhatnak fél unciánál több aranyat, és nem járhatnak színes ruhában... I. e. a 2. században egy görög orvos, elsőként írt könyvet a női testről. 1484-ben jelent meg a boszorkányok elleni küzdelem kézikönyve Boszorkányok kalapács alatt címmel, lángra lobbantva a szent inkvizíció máglyáit. 15. században élt Firenzében Medici Katalin, az első nő, aki a férfiakhoz hasonlóan ülte meg a lovát. Ehhez nadrágot hordott. 1673-ban az angol Florence Nightingale a világon elsőként alapított ápolónőképző iskolát 1880 megszületett a rúzs 1888-ban egy Spa nevű belga városban megrendezték az első szépségkirálynő-választást. Az 1900-as évek elején a telefonnnal együtt az írógép is megjelent az irodákban. A gépírónői munka a nők ezreinek tette lehetővé, hogy minimális anyagi függetlenséget szerezzenek maguknak. 1903-ban Marié Curie személyében a világon először ítélték nőnek a Nobel-díjat, a radioaktív sugárzás tanulmányozásában elért eredményeiért. 1919-ben a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal rendelete szerint a nőket a szülés előtt és után hat hét fizetett szabadság illeti meg. 1928-ban Janet Gaynor amerikai filmszí-nésznő volt az első nő, aki Oscar-díjat kapott A hetedik mennyország című filmben nyújtott alakításáért. 1937-ben feltalálták a bevásárlókocsit. 1939-ben először a világon egy nő saját céljaira folyószámlát nyitott. 1940-ben felfedezték a nylont, s ezzel a nylonharisnya is elindult világhódító útjára. (És egy jól jövedelmező iparág!) 1948-ban Alfréd Kingsley amerikai szexológus munkatársaival tudományos statisztikai módszerekkel elsőként dolgozta fel több ezer férfi és nő szexuális magatartásának adatait. 1950-ben megkezdődött a mélyhűtött ételek árusítása és a nők konyhai cseléd-státuszának leépítése. 1954-ben Amerikában megjelent az első antibébi-tabletta. Európában 1960-ban, Magyarországon a hetvenes évektől engedélyezett. 1965-ben megjelent az első harisnyanadrág. (Oda a harisnyatartóknak!) 1967-ben Tyereskova az űrben 1968-tól Májusban a párizsi diákokkal együtt a feministák is az utcára vonultak. A nőmozgalom, bár keletkezése óta a gúny céltáblája volt, sikert könyvelhetett: megváltoztatta a nőkkel kapcsolatos általános gondolkodásmódot: egyre erősödik a nemek harca. Praktikus tanácsok * A csokoládét úgy puhítjuk anyagveszteség nélkül, hogy egy kis tányérra téve forró vizet öntünk rá, pár perc múlva leöntjük róla. * A kenyeret, a kalácsot csak kihűlve vágjuk fel, vagy ha szükséges, melegített késsel. * Az égett zsírokat gyűjt- sük össze, öntsünk rá négyszer annyi hideg vizet, és egy óráig főzzük. Kihűtjük és másnap leszedjük a víz tetejéről. * A húst majdnem zaj nélkül verhetjük, ha a deszka alá ruhát teszünk. * A pecsenyezsírral kitűnő rántott levest készíthetünk. Megérett a meggy! MEGGYLEVES Hozzávalók: 500 dkg ki-magazott meggy, 15 dkg Cukor, só, fahéj, citromhéj, 1 di tejföl, egy evőkanál liszt. Elkészítés: A meggyet másfél liter sós, cukros, citromhéjjal és fahéjjal i/e-sítttt vízben 2-3 percig főzzük, majd a tejfölben simára kevert tiszttel besűrítjük. Néhány percig forraljuk, és melegen vagy hidegen tálaljuk. MEGGYMÁRTÁS Egy személyre 10-12 dkg meggyet számítunk. V gyümölcsöt megtisztítjuk, ann v i cukrot teszünk hideg vízbe főni. pici sóval, hogy » víz a cukrot éppen ellepje. Egy dl tejfölt púpos evőkanálnyi liszttel elkeverünk, szükség szerint vízzel felengedjük, a megfőtt gyümölcsre öntjük, és kavargatva felfőzzük. ízlés szerint még adhatunk hozzá sót és cukrot, kevés citromhéjat. MEGGYES LEPÉNY Hozzávalók: 20 dkg liszt, 20 dkg vaj vagy margarin, . 4 egész tojás, 15 dkg cukor, 90 dkg klmagozott meggy és hozzá még 10 dkg cukor. Elkészítés: A vajat habosra keverjük a cukor felével és egyenként hozzákeverjük a tojássárgákat. A tojásfehérjéket felverjük habnak a cukor másik félével, s ha fényes, hozzáadjuk óvatosan a tojássárgákhoz. Végűi lazán elkeverjük a hozzászitált liszt- tel. Papírral kibélelt tepsibe öntjük. A kimagozott meggyre ráhintünk 10 dkg porcukrot, a levétől gyengén kinyomkodjuk és a tésztára szórjuk. Mérsékelt tűznél pirosra sütjük. Amikor elkészült, néhány percig szikkadni hagyjuk a tepsiben. Kockákra szeleteljük, cukorral meghintjük. Melegen vagy hidegen egyaránt jó. MEGGYSZÖRP Apró szemű, érett meggyet jól megmosunk. A magjával együtt összenyomjuk, másnapig állni hagyjuk, akkor szűrőbe tesszük, hogy a leve lecsurogjon. Minden liter léhez 80 dkg cukrot mérünk, ráöntjük a meggy le vet és 20 percig főzzük. Ha kihűlt, üvegekbe töltjük, légmentesen lezárjuk, (Á megmaradt meggy kásából 1 kg gyümölcsre (»0 dkg cukrot számítva dzsemet főzünk.) MEGGYLIKŐR Hozzávalók: 1 kg érett meggy, 5 dkg tört meggymag, l liter pálinka, fél kg cukor, negyed liter vízből szirup, fahéj, negyed rúd vanília. Elkészítése: A meggyet kimagozva, a magot megtörve, a fahéjjal, vaníliával tegyük egy 3 literes üvegbe. Ontsuk rá a pálinkát és jól lekötve 3 hétig meleg helyen vagy napon érleljük, naponta felrázva. Szűrjük le, önts ük hozzá a szirupot és szűrőpapíron keresztül szűrjük üvegekbe. Pár napig még érleljük. ( KANIZSA - 7?*<o?*??? 1996. június 28, A KANIZSA Dél-Zalai Hetilap támogatói: íapitvw 1949 Minden héten AKCIÓ a GRÁCIA ÜZLETHÁZBAN. Sok árucikket az olcsó árainknál is olcsóbban kínálunk. A KANIZ6A ÚJ&ÁG KTT. vállalja: újságok • szórólapok # nóvjegykáityák • nvomtatványok • könyvek • meghívók és öönden egyéb nyomdai munka Azedéaét, tördelését valamint nyomdai kivitelezéaét OLCSÓ AR, MEGBÍZHATÓ MINŐSÉG! LAPOSTETŐ-SZIGETELÉS leinformálható referenciákkal, szaktanácsadással Tetőfedés, bádogos munkák, épületfelújítás, korszerűsítés. tervezéstől az átadásig! Pluszt adunk önnek: garancia, minőség, kedvező ár! Tel.: 93/310-796, 60/399-651 Nagykanizsa, Deák tér 2. 9SL>k- ~ Akar Ön kulturált körülmények között étkezni, fagyizni? Térjen be hozzánk! Légkondicionált, 40 férőhelyes reprezentatív vadásztermünkben külön rendezvények tartására is rendelkezésére állunk. KREMZNER RESTAURANT Nagykanizsa, Deák tér 11. Telefon: 93/313-057 w NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Nagykanizsa, Eötvös tér Julios Meinl, KANIZSA Trend Kft KANIZSA TREND A SZÍNES ÉS TERMÉSZETES VILÁG Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban a KANIZSA TREND KFT. BÚTORÁRUHÁZÁBAN. 8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: (93) 310-505 KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 8800 Nagykanizsa, Király u. 2. Tel.: 313-140, 313-040 Hibabejelentés: 311-442 Gázszolgáltatás; gázömlések elhárítása; gázkészülékek javítása; gázelosztó vezetékek tervezése, építése, üzembe helyezése; belső gázszerelések. MAGYAR GAZDASÁGI CÉGMUTATÓ TÁRSASÁG 1033 Budapest, kaszásdűlő u. 2. II. am. Postadm: 1519 Budapest, Ff.: 248 Telefon: 250-0020,250-0311 Telefax: 185-1268 INFORMÁCIÓ még ma.. CGMUTATÓ a holnap LEGYEN A PARTNERÜNK! VÁLLALJUK: - társaságok, vállalkozók, magánszemélyek könyvvezetését, adóbevallásának elkészítését, - adótanácsadást, könyvvizsgálatot, vagyonértékelést, belső ellenőrzést, - vállalkozásszervezést, szoftverkészítést - szaktanácsadást oktatást, piackutatást, pénzügyi-üzleti tanácsadást. PANNONCONSULT KFT. Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. Tel./fax: (93)310-461 Westel: (60)399-196 június 28. KANIZSA - Sfioxt 23 Az elmúlt héten a szlovéniai fővárosban bonyolították le a baseball Közép Európai Kupa küzdelmeit nemzetközi A és B-ligás csapatok részvételével. Az eredetileg hat csapatos nemzetközi mezőny négyre csökkent, mivel a svájci és bolgár csapat nem jelent meg a viadalon. A ljubljanai baseball stadionban, nagyszerű környezetben rendezték meg az egyfordulós, körmérkőzéses rendszerű KEK mérkőzéseket. A magyar színeket a bajnoki ezüstérmes, az ANTS Thury Western-ROTARY Baseball Klub gárdája képviselte, amely első alkalommal vett részt a rangos nemzetközi kupaviadalon. A kanizsaiak a dobogóra készültek, de nem tudtak a tervezett csapattal elutazni, mivel többen családi és tanulmányi okok miatt nem tarthattak a csapattal, míg az indulás előtt két nappal Pataki Balázs lábtörést szenvedett egy iskolai rendezvényen. A tartalékos csapat a négycsapatos mezőnyben egy győzelmet aratott, két alkalommal szenvedett vereséget. Végül is a keresztbeverések eredményei nem kedveztek a Hangyáknak, akik rosszabb játszmaarány miatt nem tudtak felkerülni a dobogóra. Naponta egy mérkőzésre került sor az ideális feltételeket biztosító baseball stadionban, amikor a kanizsaiak a A KEK MAJDNEM DOBOGÓN következő eredményeket érték el: - A nyitómérkőzést a szlovén Aligás Jezica ellen vívtuk. Riválisunk jó játékerőt képviselt, nálunk sokkal rutinosabbak, jobbak és ez az előny az eredményben is megmutatkozott. Ugyanis a szlovénok 19:8 arányban nyertek ellenünk, miközben remekül ütöttek - tájékoztatott Barbalics László, a kanizsaiak csapatkapitánya. A kanizsaiak második mérkőzésüket a B-ligás Bratislava (szlovák) ellen játszották. A találkozóról így összegezett Yamada Koichi: - Csapatunk ezúttal a maximumot nyújtotta. Kezdetben óriási volt a küzdelem, melynek bizonysága, hogy az ötödik inning után 0-1-re álltunk. Ezt követően beindult a gépezet és kitűnő játékkal, eredményes hajrával 16:10 arányban kerekedtünk felül. Nagy közönségsikert arattunk s ekkor úgy nézett ki, hogy megvan a harmadik hely. KET KEREKEN ATHÉNBE Nagykanizsáról három fiatalember (Lázár Tibor, a Mező Ferenc Gimnázium tanára, Kálovics Péter egyetemista, valamint Kálovics Tamás, a Mező Gimnázium diákja) nagy útra vállalkozik. 1996. július huszonnegyedikén reggel fél kilenckor az Erzsébet térről -az olimpia tiszteletére - kerékpárral Athénbe mennek, s útközben Nagykanizsa városát is reklámozzák. A nemes sportteljesítményre vállalkozókat a Polgármesteri Hivatal és az OKSB nevében Kiss György köszönti -és búcsúztatja majd. A rendhagyó kezdeményezést Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala támogatja. TÁJFUTÁS OB A Vértes-hegységben bonyolították le a tájfutók országos rövidtávú bajnokságát, amelyen a kanizsai színeket a Zalaerdő kitűnőségei képvisel- ték. A kanizsaiak közül nagyszerűen szerepelt és döntős lett Varga József és Hans György._ B.A. A KEK zárómérkőzését a spanyol A-ligás AGRA ellen vívták a Hangyák. A spanyolok biztosan nyertek 14:2-re, akik remek játékerőt képviseltek s akik nagy fölénnyel végeztek az élen. - A ljubljanai csoportban a spanyolok messze kiemelkedtek. Ők voltak a nagy esélyesek, ők mindenkinél jóval előrébb járnak s ez jellemezte a találkozót is. Rengeteg klasszis van köztük, elsősorban is az amerikai profijátékos vitte a csapatot - említette Darabos Gábor, a magyar válogatott kanizsai játékosa, majd így folytatta: - Balszerencse ütött el bennünket a tervezett harmadik helytől s ezt az a nagy meglepetés idézte elő, amit az esélytelen szlovákok okoztak, akik legyőzték a szlovénokat. Ekkor kezdődött a számolgatás s ebben a hármas körben mi maradtunk alul, pedig mi is annyi győzelmet szereztünk, mint a neves riválisok. A KEK tapasztalatairól Yamada Koichi, a szakág japán mestere, a kanizsaiak játékosa így összegezett: - Jól szervezett és rendezett KEK küzdelmein vettünk részt. Kár, hogy a bolgár és svájci csapat nem érkezett meg, hiszen így még színesebb lett volna az idei nemzetközi kupaviadal. A lényeg, hogy mi sokat tanultunk, gazdagodtunk és ebből a hazai bajnokságban profitálni fogunk, hozzájárul a csapat további fejlődéséhez. Én a védekezéssel elégedett voltam, a hozzáállást jónak tartom és a fiatal sportági múlt ellenére felvettük a „kesztyűt", a kiváló spanyolok kivételével. Játékostársaim közül különösen a kiváló Darabos Gábor. Barbalics László és Poprádi Zoltán tett ki magáért, közel álltak a torna legjobbjaihoz, de a többiek is bőven helytálltak az első KEK küzdelmeiben. Igaz, hogy a harmadik helyre várluk magunkat, de mégsem vagyok csalódott, bár az zavart bennünket, hogy kénytelenek voltunk tartalékosán szerepelni. A nemzetközi szereplést kö- • vetően újra a hazai bajnoki küzdelmek állnak az érdeklő- \' dés középpontjában. A kani- \' zsaiaknak két rangadójuk is , lesz a rivális Szentendre csapatával. Vasárnap a Duna-parton találkoznak, majd július hetedikén a Thury pályán lesz az alapbajnokság hazai mérkőzése az elmúlt bajnokság ¦ bronzérmesével. < Balogh Antal 24 W KANIZSA - S^m? 1996. június 2$. A bajnok lett az ezüstérmes A megyei labdarúgó-bajnokságban véget ért a küzdelem, már ami a bajnoki pontokat illeti. Ugyanis a pályán kívül még zajlik a pontvadászat, hiszen az elmúlt évi bajnok Miklósfa fellebbezett a megyei LSZ döntése ellen az elvett három pont miatt. Nos, a döntés semmit sem változtat a kialakult helyzeten, hiszen az őszi bajnok, listavezető Lenti TE HBSE az évadzárón nyert Letenyén, ami bajnokságot jelent s ezzel NB III-as szereplést. A miklósfaiak a tavalyi aranyérem után most ezüstérmesek lettek. A megyei évzárón rendezték meg a városi rangadót, melynek során a Kiskanizsa fogadta a Miklósfa csapatát. Mind a két csapat bizonyításra készült. A Sáskák kispadján Balogh Attila, a miklósfaiak volt trénere irányította a hajrára átvett csapatot, míg a Németh-csapat saját sikere mellett bízott a Letenyében, no meg az MLSZ-ben. Végül is az elmúlt évi bajnok egy küzdelmes mérkőzésen, Kapus találatával nyert 1:0 arányban a végig sportszerű rangadón. A MÁV NTE Becsehelyen fejezte be a bajnoki évet, ahol 0:1 után 2:1 arányban kerekedett felül Kovács A. találataival. A megyei ifiben bajnok vasutasok 10:1 arányban nyertek. Az 1995/96. évi bajnokságban szereplő csapataink közül a Miklósfa tehát ezüstérmes lett, a vasutasok az erős középmezőny élcsoportjában végeztek, míg a Sáskák tavaszi sikeres szereplésével továbbra is a megyei bajnokságban szerepelnek. B.A. VERESÉG A TV-MECCSEN A labdarugó NB II-ben véget ért az 1995/96. évi bajnokság, melynek Nyugati csoportjában szerepelt az Olajbányász gárdája. A piros-kékek az évadot a Balaton-partján zárták, ahol a Duna TV jóvoltából több millió hazai és külföldi szurkoló lehetett részese az évadzárónak. Teljesült tehát az egyesületi vezetés nagy terve, egyszer egy teljes mérkőzést közvetítettek, amikor az Olajbányász megmutatta magát. Igaz, ezt az előző bajnokságban, az NB I-ben remélték, dehát akkor a dolgok nem jöttek össze, az MTV sűrű programja következtében. Most a kedélyeket felborzolták az események. A sort a Duna TV kezdte, amelynek lehetőségével a kanizsai vezérkar egyetértett. Jött az MLSZ, hiszen az évadzárón a versenykiírásnak megfelelően minden mérkőzésnek azonos időpontban kell kezdődni. Nos, a 14.30 órai kezdéshez az MLSZ hozzájárult, hiszen a siófokiak már bajnokként fogadták a kanizsai olajosokat. A piros-kékeknek ugyan papíron még lett volna esélye az NB l-es bajnoki csapatlétszám emelése következtében az NB l-es minősítő osztályozóhoz, de sok volt a ha, ami a sportban csak ritkán játszik szerepet. Nos, a kanizsai reményekhez az Olajnak nyerni kellett volna Siófokon, a második Matáv Sopronnak ki kellett volna kapni Pakson, a Rákóczi Kaposcukor FC-nek hazai pályán kellett volna veszíteni a BKV ellenében. A kanizsaiak két riválisa természetesen helyzeti előnyt kapott azzal, hogy ők úgy léptek pályára - a hivatalos 17 órai kezdés miatt hogy tudták az olajosok siófoki mérkőzésének eredményét. A riválisok viszont nem számolgattak, ők játszottak és biztosan nyertek, mint ahogy várható volt. Az olajos egyesületi vezetést s a döntést meghozó Ba- ranyai István elnököt sokan elmarasztalták, Nos, az elnök valójában nem hitt a csodában, nem is hihetett, hiszen ismeri az erőviszonyokat az egyesület s a csapat háza táján, meg idegen környezetben is. Felvállalta a döntést, az azzal járó felelősséget s minden előzetes vádaskodásra rácáfolt, vagyis helyesen döntött. Bár nyilvánvaló, hogy azzal nem számolt, hogy a csapat az első félórában hitehagyott, enervált játékot produkál és elemi hibák sokaságával fémjelzi a kanizsai minőségi labdarúgást, amikor biztosan számosan megmosolyogták a tehetetlen piros-kék játékosokat, akik többször is teljesen kiszolgáltatott helyzetben voltak. Mentség az lehet, hogy hiányzott a TV-meccsen az eltiltott Svélecz és Filipovics, valamint Keszeg a (siófoki kölcsönjátékos szerepelhetett volna, ehhez a Balaton-partiak hozzájárultak, ám Keszeg nem vállalta a játékot) s ezt a három erősséget ugyancsak megérezte a kanizsai csapat. A bajnoki évadzárón minden a bajnok s ezzel NB l-es Keszei-csapat mellett szólt, amelyen elmaradt a várt nagy párharc a volt kanizsai és az őt követő Szabó Imre, a búcsúzó olajos szakvezető között. Siófoki Bányász-Olajbányász 3-2 (2-0) Az időjárás nem kedvezett a csapatoknak, amelyek szakadó esőben, gyér érdeklődés közepette vívták a TV-mecs-cset. A középhátvéd elárvult helyét Kiss vette át s kezdetben senki sem találta helyét. Czigoth, egy mentő hazaadásnál lyukat rúgott, de a labda néhány centiméterrel elkerülte az üres kaput. A vendégek halványak voltak, össze-vissza futkoztak és nem tudtak mit kezdeni a hazaiakkal. Két perc alatt aztán a siófokiak megadták a mérkőzés alaphangulatát, amikor a 13. percben nagy védelmi hibából Földes könnyedén szerzett vezetést, majd két perccel később a volt kanizsai Szabó Zoltán lőtt tizenkét méterről a bal sarokba. 2-0. Félórai siralmas játék után felébredtek a kanizsaiak, akik közül Szőke kétszer is nagy helyzetbe került, de hibázott, s egyszer Molnár rontott a kaputól nyolc méterre. Szünet után Kirchmayer nagy lövését hárította a kanizsai kapus, majd az 53. percben Vidóczi Szőke elé varázsolta a labdát, de az ék az öt és felesen, ordító helyzetben megint hibázott. A vendégek fölénybe játszottak, de az átütőerő hiányzott. A befejező tíz percben sűrűsödtek az események. Szögletrúgás után Szabadi fejelt a kapuba (3-0), majd a 84. percben Vidóczi tizennyolc méteres szabadrúgásból szépített (3-1). Két perccel később Gyulai buktatott a tizenhatoson belül, ám Kriston büntetőjét Czigoth bravúrral hárította. Nem sokkal később a kanizsai kapuson már túljutott a labda, de a védők a gólvonalon mentettek. A mérkőzést utolsó percében Gazda állította be a mérkőzés végeredményét, aki hatméteres fejesből volt eredményes. Az NB Il-es évadzárón érvényesült a papírforma. A tartalékos kanizsaiak közül többen is igen halvány teljesítményt nyújtottak, védekezésben többször is átjáróháznak bizonyultak, míg a helyzetkihasználásuk katasztrofális volt. A bajnokság élcsoport végeredménye: 1. Siófok 65, 2. Matáv SC Sopron 59, 3. Rákóczi KFC 58, 4. Olajbányász 54 pont. A Duna TV által közvetített mérkőzésen a következő játékosok szerepeltek: Czigoth -Szálai, Kiss, Balogh, Iványi (Gyulai) - Pécsi (Kovács), Vidóczi, Koller, Visnovics -Szőke, Molnár (Gazda)._ Balogh Antal 1996. június 28. KANIZSA - Sfnvt 25 MEGSZŰNT -MEGALAKULT Szervezetileg zöld utat kapott az élvonalbeli két lámpagyári szakág, a férfi kézilabda és sakk sportág, amelyek éveken át fémjelezték a Tungsram SE minőségi sportját, tevékenységét. A világhírű terméket gyártó cég korábban, a lehetőségek alapján nagyszerű bázisa volt a minőségi szakágaknak, majd a bekövetkezett döntések hatására - amelyet kedvezőtlenül érintett a helyi Önkorányzat intézkedése -drasztikusan csökkent az egykori főbázis által biztosított támogatás. Az elmúlt bajnoki évben az OB II-ben szereplő sakkozók már önálló klubban, a Sziva Antal ügyvezető által irányított Nyugat Kft-ben folytatták szereplésüket (nagyszerűen szerepeltek). Az NB l-es sakkozók háza táján is romlottak a lehetőségek, míg az NB l-es kézilabdázók válságos évet zártak s ezek mind alapjaiban voltak összefüggésben a szakosztályok anyagi működésével, feltételekkel, azok szűkösségével. Az őszi-tavaszi rendszerű bajnoki küzdelmek még javában zajlottak, miközben a háttérben sűrűsödtek az események a klubnál. Az egyesületi vezetés - Velicskó Miklós elnök kivételével - lemondott, két hónapon át csak a szakosztályi vezetés vitte a dolgokat. Több alkalommal is tettek kísérletet -az új vezetés kiala- kítására, a közgyűlés összehívására, az alapvető kérdések megnyugtató rendezésére. Közben a főbázisnak tartott Tungsram Rt. helyi gyárától hivatalos értesítést is kapott a Tungsram SE vezetése. A lényeg, hogy szűnjön meg a Tungsram SE, történjék névváltozás s a jövőben a két élvonalbelli szakág új sportegyesületben folytassa működését. A másfél évvel ezelőtti fővárosi fényforrás tehát kisugárzott a területre is. A kialakult kanizsai új helyzet, a bekövetkezett kedvezőtlen körülmények új feladatokat jelentettek. Abban ugyan mindenki egyetértett, hogy kell a két élvonalbeli szakág, szükség van az NB I-re, de az útkeresés, a gondozás tekintetében nagy gondot jelent az anyagi feltételrendszer biztosítása. Ebben a helyzetben, sok bizonytalanság közepette került sor a Tungsram SE rendkívüli közgyűlésére, amelytől valójában sokat vártak a szakági képviselők, érdeklődők, hiszen két jegyzett, élvonalbeli szakágról volt szó. Nos, a közgyűlésen megtörtént a szervezeti változás. Megszűnt a klub, új klub alakult, azaz a minőség megmaradt, a csapatok nem maradtak árván. Döntöttek a Tungsram SE megszűnéséről, majd nyomban arról, hogy új sportegyesületet alakítanak, neveze- tesen az Izzó Sportegyesületet, így aztán zöld utat kapott az élő, két színvonalas szakág, amelyek a jövőben az Izzó SE színeiben szerepelnek a bajnokságban. A közgyűlés megválasztotta az új SE elnökségét, amelybe régi-új sportaktivisták kerültek. Nagy értéknek tudható be, hogy a korábbi években meghatározó szerepet vállalt, több funkcióban is kitűnt Musits Ferenc, a Tungsram Rt. helyi gyárának főkönyvelője lett az SE elnöke, egyhangú szavazással. A korábban lemondott vezetőségi tagok közül Kassai Zoltán és Papp Nándor, valamint a volt Tungsram SE lemondott elnöke, Velicskó Miklós tagja lett az elnökségnek, akik mellett bekerült a vezetésbe Béres Bálint, Szabó Máténé, és Gyimesi József. Természetesen a névváltozás csak a szervezeti kereteket rendezte. Ugyanakkor a formai váltás mellet hallatlanul nagyok a feladatok mind a két élvonalbeli szakágnál a minőségi csapat gondozása tekintetében, az utánpótlás-nevelésben. Ehhez pedig feltételek kellenek, amelyek előteremtése csak közös városi összefogással, újabb szponzorok, vállalkozók bevonásával, vagyis hathatós támogatással oldható meg. Balogh Antal Galamboki sikerek A roncsderbi országos bajnokság utóbbi fordulóját Gyenesdiáson rendezték meg, amelyen folytatták sikersorozatukat a Hotel Carbona Galambok Autó SC kitűnőségei. Épített nagygéposztályban Peresa János második lett. Lada kategóriában Sutyor Szabolcs végzett az élen, Drávecz László a harmadik helyet szerezte meg. Kisgéposztályban Törő Zoltán bizonyult a legjobbnak, míg nagygéposztályban Tóth Ferenc lett a győztes. A szuperfutam teljes galamboki sikert hozott: 1. Sutyor Szabolcs, 2. Törő Zoltán, 3. Tóth Ferenc. Korosztályos válogatottak A Kanizsai Diák Kosárlabda Klub tehetségei ismét kitűntek az országos korosztályos versenyeken, bajnokságokon. A legjobbak közül most ketten kaptak meghívást a magyar válogatottba. A jövő évi Európa-bajnokságra készülő, 1980-as születésű ifjúsági korosztályos magyar válogatott 12-es kereté- be bekerült Horváth Andrea, a nagy reménység. A keret Baján edzőtáborozik, majd a Salgó Kupával kezdődik meg a felkészülés, a megmérettetés. Jövő évben Sopronban rendezik a kadett korosztály Európa-bajnokságát, ahol megkezdte a felkészülést a magyar leány válogatott, köztük Németh Adél, a tehetséges kanizsai játékos. Több mint egy hónapos program során szerepel egy moszkvai nemzetközi torna, majd újabb edzőtábor és újabb nemzetközi torna. Főpróba a vidék-bajnokságra Dunaújvárosban rendezték meg a Dunaferr Kupa korosztályos kajak-kenu meghívásos versenyt, amelyen tizenhét egyesület több mint félezer versenyzője szerepelt, köztük a Kanizsa KK kajakosai. - Szűkös csapattal vettünk részt a kupaversenyen, amelyen Péterfai kivételével a várakozásnak megfelelően szerepeltek versenyzőink - értékelt tömören Héder István szakvezető. A kanizsaiak jobb eredményei. K-l női ifjúsági 500 méteren (VII-Vm. évfolyam) Dervalics Tünde végzett, aki párosban Papp Líviával (Viscosa) az oldalán a második helyet szerezte meg. Serdülő fiúk (V. évfolyam) versenyében Péterfai János hatodik lett. A IV. évfolyamos kölyök kategóriában Szabó Gábor az előkelő 4. helyen végzett. K-2 serdülő fiúk (VI. évfolyam) versenyében Réti Gábor-Péterfai János az ötödik lett. K-l serdülő fiúk 1000 méteren V. évfolyam: 8. Péterfai János, 9. Horváth Attila. VI. évfolyam: 8. Réti Gábor. K-2 Kölyök, fiúk, 2000 méteren. III. évfolyam: 6. Cserjés Károly-Réti András. IV. évfolyam. K-l, 2000 m: 4. Szabó Gábor. Országos finalista a Péterfy Zalaegerszegen rendezték meg a kézilabda diákolimpia egyik területi döntőjét, amelyen sikerrel vette az akadályt a megyei bajnok Péterfy iskola lánycsapata. A kanizsai 7-8. osztályos leányok az erős mezőnyben két győzelmet szereztek a riválisok ellen (Tata ellen 14-11, Celldömölk ellen 19-16) s ezzel biztosították helyüket az országos nyolcas döntőben. A siker részesei: Gazda Bernadett, Bélák Renáta, Bélák Zsuzsanna, Monostori Adrienn, Simonetz Beáta, Németh Viktória, Kucs Veronika, Zsohár Enikő, Tóth Dóra, Korsó Edina. Edző: Rezsek Győző. 26 KANIZSA - /tpté. 1996. júni us 28. INGATLAN CSASZI Ingatlanügynökség Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012 Zákányban 91 nm-es, 3 szobás, 6 éves, garazsos, pincés, tehermentes, családi ház 2800 nm-es telekkel eladó vagy Nk-i házra cserélheti, lránvár: 4.7 inR. Kód: 155. (17567 K)_ Újudvaron 100 nm-es, 2+2 félszobás, egyedi gázfűtéses, garazsos, 2 szintes családi ház 700 mn-es telekkel eladó vagy Nk-i lakásra eserélliető. Irányár: 4 mFl Kód: 147. (17571 K)_ Iharosberényben 140 iini-es, 2 szintes, 2+3 félszobás, 9 éves, összkomfortos .garazsos .pincés családi ház 1015 run-es telekkel eladó. Irányár: 3.5 mR Kod: 180. (17581 K) Nk-án a Keleti városrészben 51 nin-es, 1+1 félszobás, 6. emeleti, vízórás, erkélves, felújított lakás eladó. Irányár: 1.6 mR. Hi\\ <z..314 (17754 K) _" Nagykanizsán a Teleki utcán 54 nm-es 2 szobás, erkélyes, kOzponü fűtéses, 2. emeleti, tehermentes lakás eladó. Irányár 1.9 mR Kod: 280/96 (17755 K)_ Szepetneken 70 nm-es, 2 szobás, 50 éves, komfortos családi ház. »00 mn telekkel, eladó. Irányár: 1.2 mR. Kód: 273 (17756 Kl__ Nagykanizsán a Zemplén utcában 54 nm-es, 2 szobás, víz-órás, redőnyös, felújított, 2 erkélyes, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1.8 mR. Kód:259 (17757 K)_ 1 Nk-án a Liszt F. utcában 2 szobás. 54 mn-es. 2 erkélyes, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,6 mR Kód: 330. (17764 - Leienye központjában. 100 nrti^s 2 szobás, egyedi gázfű-• leses, pincés, garazsos. telefonos, utcafronti családi, ház-- rész eladó. Irányár: 5 mR Hiv.sz.: 307 (17770 K) Szabadhegven 1600 nm-es telek eladó. Közmüvek a telek szélén. Irányár: 1.5 mR Hív, sz: 254 (17771 K)_ Murakeresztúron 100 nm-es, üzlet + lakóház, tetőtérbeépí-tési lehetőséggel, garázzsal, 540 mn-es telekkel eladó. Irányár 3.8 mR Kód: 170 (17775 K)_ Nagykanizsán a városkapu krt.-on, 2+2 félszobás, 67 nm-es, 2. emeleti lakás eladó. Irányai: 2.5 mR Kód: 327 1 (17786 K)_ Nk-án a Keleti városrészben, 10 emeletes épületben, 55 nm-es, 2 szobás, étkezős, 2 erkélyes, vízórás. első emeleti lakás eladó vagy Nagykanizsa környéki családi házra cse-rélhetó. Irányár: 1.7 mR Kód: 325 (17787 K)_ Nagykanizsán a városkapu krt-on, 2 szobás, 55 nm-es 4. emeleti, vízórás, telefonos lakás eladó. Irányár: 1.72 mR. Kód: 335(17788 K)_ Nk-án a Zemplén utcában 2 szobás, 60 nm-es, erkélyes, vízórás. 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 1.7 mR Kód: 329 (17790 K)_ Nk-án az Irtás utcában 80 nm-es, 2+1 félszobás, étkezős, cirkogejzír fűtéses, tehermentes lakás eladó vagy bagolai Ül. kisfakosi családi házra cserélhető. Irányár: 3.5 mR. Kód: 333 (17791 K)_ Szabadhegyen komfort nélküli zártkerti ház, villannyal, a telken vízzel, 915 nm-es gondozott telekkel eladó vagy egyedi fűtéses első ül. második emeleti 1.5-2 szobás lakásracserélhető, ráfizetéssel. Kód: 331 (17792 K) Nk-án a Kazanlak körúton 2 szobás, 56 nm-es vízórás első emeleti lakás eladó, Irányár: 2 mR Kód: 343 (17921 K) Nk-án a belvárosban 3 szobás. 88 nmes egyedi gázfűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár: 3.7 mR Garázs a lakástól 5 percre 400 eR-ért szintén eladó. Kód: 345 (17922 K) Nk-án a belvároshoz közel, 79 nm-es, 1+1 félszobás, amerikai konyhás, felújított családi ház, 700 nm-es telekkel, eladó. Irányár: 4,2 mR. Kód: 346 (17923 K)_ Sormáson 110 nm es, 1 szobás, 60 éves, egyedi gázfűtéses családi ház, 1465 mn-es telekkel, melléképületekkel eladó. Irányár: 1.7 mR Kód: 347 (17924 K)_ Nk-án a belvároshoz közel 40 éves, 96 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház 300 nm-es telekkel eladó. Irányár 2,8 mR. Kód: 348 (17925 K)_ Nk-án a Zemplén utcában 57 nm-es, 2 szobás, felújítóil, vízórás, redőnyös, első emeleti lakás eladó. Irányár: 2 mR. Kód: 349 (17926 K)_\' A Liszói hegyen 2160 nm-es zártkert, alápincézett tégla épülettel, villannyal ellátva, felszereles.se! eladó. Irányár: 600 eR. Kód: 354 (17930 K)_ Letenyén a belvárosban 16 nm-es üzlet, egyedi gázfűtéssel, WC-vel. raktárral eladó. Irányár: 2.5 mR Kőd: 357 (17933 K)_ Nk-án a belvároshoz közel 130 mn-es, 3+1 félszobás. 2 fürdőszobás, 2 szintes, tetőtérbeépíléses, 3 éves családi ház, 140 nm-es telekkel eladó. Iránvár: 5.2 mR. Kód: 359. (17934 K)_ Nagykanizsán az Északi v.részben 2 szobás, 52 nm-es. egyedi gázfűtéses, első emeleti lakás, 17 mn-es garázzsal eladó. Irányár: 2,5 niFt. Kód: 360 (17935 K) Nk-án a Rózsa utcában 55 nm-es, 2 szobás, étkezős, erkélyes, YÍzórás. 1 éve felújított, 1. emeleti lakás eladó. Irány- ár: 1,8 mR Kód: 306. (18069 K)__ Nk-án a belvároshoz közel, 1+2 félszobás, egyedi fűtéses, 63 nm-es, 3. emeleti lakás eladó. Irányán 3,6 mR. Kód: 168. (18070 K)__ Miklósfán 4 szobás, 170 mn-es, tetőtérbeépíléses, 7 éves, étkezős, garazsos családi ház pincével, műhellyel, 900 mn telekkel eladó. Irányár 5,6 mR. Kód: 69. (I8Ó7I K> Pécsen a kertvárosban 54 nm-es, 2 szobás, 3. éntelen, kp. fűtéses, vízórás, erkélyes, felújított lakás eladó. Irányár: 1,7 mR Hív, szám: 244. (18072 K)_ Balatonniária-alsón 90 nm-es, 20 éves, 4 szobás, garazsos, csatomázott. 2 szintes, 2 fürdőszobás nyaraló 600 mn parkosított telekkel eladó. Irányár: 4 mFl. Hiv. szám: 293. (18073 K)_ Bagolán 136 mn-es, 5 .szobás, 2 szintes, 5 éves, 2 fürdőszobás, garazsos családi ház melléképülettel, 600 mn-es telekkel eladó. Irányár: 7 mR. Hív, szám: 165. (18074 K) Nk-án a Zemplén utcában 2 szobás, 60 nm-es, erkélyes, vízórás, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,7 mR. Kód: 329.(18075 K)_ Nk-án a belvárosban 88 nm-es, telefonos, I. emeleti üzlet eladó vagy bérbeadó. Hiv. szám: 285. (18076 K)_ Nk-án a Városkapu krt-on 48 nm-es. 2 szobás, tehermentes, földszinti lakás eladó. Irányár: 1.9 mR Kód: 251. (18077 K)_ Nk-án a K-i v.részben 1+1 félszobás, 42 mn-es. X. emele ti lakás eladó. Irányár: 1,35 mR. Kód: 191. (18070 K) Nk-án a K-i v.részben 64 nm-es, 3 szobás, 2 erkélyes, víz-órás, 8. emeleü lakás eladó vagy kisebb lakásra cserélhető a 3. emeleüg. Irányár: 1.8 mR Kód: 234/96. (18080 K) Nk-Sánchan 72 mn-es. 2+1 félszobás, egyedi gázfűtéses, étkezős családi ház aknás garázzsal, melléképületekkel, zárt terasszal, műhellyel. 2160 nm-es telekkel eladó. Irányár: 5.4 niFt. Kód:\'l98. (18081 K)_ Nk-án az Attila utcában 53 nm-es, 2 szobás, vízórás, erkélyes, .1. emeleti, egyedi gázfűtéses lakás eladó. Irányár; 2,5 mR. Kód: 189. (18082 Kl_ Nk-án a Csokonai utcában 54 nm-es, 2 szobás, erkélyes, egyedi gázfűtéses, 4. emeleti, vízórás lakás eladó. Irányár: 1,9 mR Kód: 183. {18083 Kl_ Nk-án a belvároshoz közel 1 szobás, egyedi gázfűtéses, komfortos, közös udvan lakás eladó vagy nagyobbra cse-rélhetó. Irányár: 1,4 mFl. Kód: 300. (18084 K)_ Nk-án a Platón soron III. emeleti. 2 szobás, 54 mn-es, pincés, egyedi gázfűtéses lakás eladó vagy kisebb nagykanizsai családi házra cserélhető. Irányár: 2,2 mR. Kód: 371. (18085 K)_ Zalakaroson a fürdő fölöli 6316 nm-es, megosztható, be építhető zártkert eladó. Irányár: 4.2 mR. Kód: 375. (18086 Kl_ Nk-án a belvárosban 2 szobás. 1. emeleti, egyedi gázfűtéses, bútorozott, telefonos lakás albérletbe kiadó. Bérleti díj: 25 eFl/hó+rezá. Kód: 381. (18087 K)_ Bagolán 20 éves, 140 nm-es, 3 .szobás, tetótérbeépítéses családi ház 2808 nm telekkel, műhellyel, melléképületekkel eladó vagy Nk-i 3 szobás, egyedi fűtéses lakásra illetve családi házra cserélhető értékegyeztetéssel. Irányár: 4 mR. Kód: 366. (18088 K) _ Letenyén 60 nm-es. 1 szobás, 50 éves, egyedi gázfűtéses családi ház, újonnan kialakított fürdőszoba + WC-vel, 1000 nm-es telekkel eladó. Irányár: 1,45 mR. Kód: 374. (18089 K)_ Nk-án a Liszt utcában 52 mn-es, 2 szobás, kp. fűtéses, földszinti lakás teljesen felújított állapotban eladó. Irányár 1,82 mR. Kőd: 377. (18090 K)_ Nk-án 80 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűiéses, garazsos, pincés családi ház 220 nm-es telekkel, fizetési könnyítés sel eladó. Irányár: 3 mR Kód: 236. (18091 K) Zalakaroson 250 nm-es, 7 szobás, 12 éves, egyedi gázfűtéses, telefonos, 2 szintes, 2 fürdőszobás nyaraló 850 nm-es telekkel, 82 nm-es, komfortos, különálló épülettel el adó. Irányár: 17 mR. Kód: 381 (18092 K)_ Nagyradán 90 nm-es, 3 szobás, 7 éves, Összkomfortos családi ház garázzsal. 1500 nm-es telekkel eladó. Irányár: 4.5 mR. Kód: 384. (18093 K)_ Holládon 5307 mn-es zártkert présházzal, pincével, beköthető vízzel, villannyal eladó. Irányár: 500 eR Kód: 380. (18094 K)_ Zalakaroson 210 nm-es. 9 szobás, 7 éves, összkomfortos, telefonos, 3 szintes, 3 fürdőszobás nyaraló 1100 mn-es parkosított telekkel eladó. Irányár: 25 mR. Kód: 383. (18095 K) „ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371 Nk-Sáncban 5 szobás 155 nm-es épült családi ház eladó. A ház 1986 évben épült és 777 n.öl lelek (udvar, kert) lar-tozik hozzá Irányár 5 MR. (14851 K)_ Nk-Palin főutcájában 3 szobás. 90 mn alapterületű családi ház 28181 mn összterülettel eladó. A terület gazdálkodásra kiválóan alkalmas. A ház elcserélhető családi házzal Nagykanizsán, v. Zalakaroson értékegyezletésse). Irányár 4 MFl. (14853 K)_ Nk-Müdósfán 1,5 szobás, fürdőszobás, külön WC-vel fő-zőfülkével étkezővel rendelkező ház eladó. Az ingatlanhoz 900 ii i-l telek tartozik 40 db gesztenyefával. Az ingatlanon két melléképület és egy fedett pihenő van. Irány ár: 3 MR. (14855 K)_ Csapi hegyen 400 n.ol zártkerti ingatlan 200 tőke nemes szőlővel gyümölcsfákkal és kb. 100 db fenyővel eladó. Az ingatlanon lakható pince van. Irányár 300 eFt. (14856 Ki_ Zalakaroson 2 szobás, 44 nm-es, panorámás kél szintes hétvégi (téliesített) vüla eladó. Az épületet két oldalon terasz veszi körül. A panoráma nagyon szép. Villany, víz van. A hozzátartozó terület (udvar, kert) 150 n.Öl. Villany, víz, portalanított őt van. Irányár: 2,5 MFl. (14858 K) Nk-án Csengery utcában 3 és fél szobás 2 fürdőszobás, felújított családi ház, egyedi fűtéssel eladó. Az udvaron tégla garázs, az alapterület 110 nm (a házé) A tetőtér be-építhetŐ. Irányár: 5 MR. (14859 K)_ Soinogycacsón (Nagykanizsától 25 km-re) 1.5 szobás, fürdőszobás, előszobás, előteraszcs családi ház, gazdasági épületekkel eladó. Irányár: 1.4 MFl (14860 K) _ Balatonmagyaródon 2,5 szobás, konyhás ház eladó. Fürdőszoba hely kialakítva. Zuhanyozási lehetőség van. Külön WC helyiség, derítővel. A csatornázás 1996. évre tervezve A házhoz kb. 800 nm terület (udvar, kerti tartozik. Irányár: 2.5 MFl. (14861 Ki_ Zalakaros Felsőhegyen kb. 200 n.öl szőlő téliesített Dombóvári faházzal (30 nm-es) eladó. A házon nyitott terasz, két hálófülke, főzőfulke és tusoló van. A terasz mellett ku- lön latoló van. Irányár; 2 MR. (14862 Ki_ Nk-Szabadhegyen kb. 500 n.öl telek kitűnő helyen, romos éptüetlel eladó. Irányár: 950 cR (14863 K) _ Vajda-CserfŐn 700 n.öl ingatlan pincével eladó. Az ingatlanon 300 n.ól szőlő, gyümölcsfákkal találhatók. A pincén hArom helyiség van, melyből a présház és a szoba cement-lapos. A gazdaság kitűnően gondozott, igen jól tennő álla- ELADÁS * VETÉL * CSERE CS0SZI CSASZI INGATLANÜGYNÖKSÉG Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012, 06/30/592-254 Családi házak, lakások, telkek nyaralók, üzlethelyiségek, irodák, raktárak, garázsok vétele, eladása, bérbeadása. Értékbecslés. MEGBÍZÁSOKAT 1 ÉVES IDŐTARTAMRA VÁLLALUNK, AKÁR DÍJMENTESEN IS. A NAGYKANIZSAI IRODA NYITVA TARTÁSA: hétfőtől péntekig: 9.00-17.00-ig. KIRENDELTSÉGEINK: LETENYE, FENYŐ U. 10. KISKANIZSA, ZSIGÁRDI KÖZ 22. Tel.: 93/343-515 Tel.: 93/319-770 Nyitva tartás: Nyitva tartás: szerda: 15.00-18.00-ig csütörtök: 17.00-20.00-ig MI AZ ÓNOK IGÉNYEIT ES ERDEKEIT TARTJUK SZEM ELŐTT. „ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel,: 93/313-371 NYITVA: munkanapokon 10-12 és 14-18 óráig Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók, telkek és mindennemű egyéb ingatlan ADÁSVÉTELÉT, cseréjét, bérbeadását. Széles választékunk bővítése érdekében keresek és kínálok zalakarosi nyaralókat, családi házakat (Nagykanizsán és környékén), albérleteket, (bérbeadóknak ingyenes vállalás), lakásokat (központi- és egyedi fűtéssel). Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett irodánkban ellátom a szorosan vett forgalmazási teendőkön túlmenően a szükséges mindennemű jogi teendőt. 1996, június 28. KANIZSA - rtfin* 27 pótban van. A pincéig portalanított út vezel, a panoráma igen tetszetős. Irányár: 350 eFl. (14864 K) Nk, középpontjában I szoba, konyha, előszoba, fürdőszobás, 50 nm-es lakás eladő. A lakás iroda céljára is alkalmas. A lakás a 3. emeleten van. Irányár 2 MR (14865 K) Sandon kél szoba, konyha, kainra, fürdőszobás, előszobás ház eladó. A ház kb 40 éves a fürdő és előszoba 2 éves. A hozzátartozó terület kb. 1.400 n.öl, melyen 900 db 4 éves fenyő és kb 300 n.ol berekfás erdő is van. Irányár: 1.5 MR. (14868 K)_\' Katonaiéten 5 szobás, kétszintes, fürdőszobás, két konyhás családi ház eladó. Az egyik konyha (nyári) az udvaron van ahol a garázs is laláiható. A ház gázzal és csatomázással ellátott. Nem régen épült jó állapotban van. Azonnal beköltözhető, összterület: 306 n.öl. Irányár: 7 MFt. (14869 K)_ Sugár úton a város középpontjához közel 3 szobás, 90 nm-es, felújított elegáns, egyedi íűtéses lakás eladó. Iránv- ár: 5,5 MFt. (14871 K)_ Katonarélen 3 szoba, konyha, fürdőszoba, előszobás háziész eladó. Az udvaron garázs, sertésól van. Az éjíillet kb. 20 éves, azonnal beköltözhető. A házban víz, gáz villany csatorna és telefon van. Az épülethez udvar, kert tartozik. A ház 92 nm, összterület 500 iuil A tető pala, az épület felújított. Irányár: 3,7 MFt. (14872 K)_ Zalaszentjakabon 200 nm-es épülei eladó. Az épületen belül 70 nm-es, 1,5 szobás fürdőszobás, külön WC-es egyedi fűtésű lakás van. Az épület többi iésze közművesített, osz-latlan bármilyen (vállalkozási) célra kialakítható. Az ingatlanhoz tartozik udvar, kert szántóföld összesen: 6.600 nm. Az objektum a falu belterülelén, jó helyen van. Irányár: 2.8 MR. (14875 K)____ Kodály utcában 3 szoba, fürdőszoba, konyha külön WC és tárolós központi fűtéses 65 nm-es földszinti lakás eladó. A ház kb. 20 éves (4 emeletes). A lakás földszinti ezért vál-lalkozásra is felhasználható. Irányár: 1.0 MR (14877 K) Csengery utca külső végén 2 db 1 szoba, fürdőszobás ön-kormányzaü lakás földszintes ül. 2. emeleten eladó. Irány-ár: 1 MFt. (14878 K)_ Kiskanizsán 2,5 szobás családi ház nagy konyhával, fürdőszobával, beépíthető tetőtérrel eladó. Az udvaron garázs és műhely van. Az összterület 500 nm. Iránvár: 3.5 MFt. (14879 K)_ Buszpályaudvarnál 1 szoba+3 félszobás, fürdőszobás, 82 nm-es lakás egyedi fűtéssel (cirkogejzlres) új téglaépületben eladó. A félszobák 11 nm-esek a lakás reprezentaüv. Irányár: 4.3 MFl. (14881 K)_ Építési telek Szepetnek Kiskanizsa felőli részen 430 n.öl közművesítve eladó. Az utca portalanított. Irányár: 500 eRf 14882 K)_\' Dózsa Cfy. utcában 60 nm-es családi ház kis udvarral garázzsal eladó. A ház kívülről 15 éve volt felújítva. Irányár: 3 MFt. (14883 K)_ Erzsébet téren 1+2 félszobás központi fűtéses, fürdőszobás, szőnyegpadlós lakás eladó. A lakás a 2. emeleten van felelte a nagyméretű padlás használható. Iránvár: 4 MFt. (14884 Kj_ Csengerv utca közepe táján 2.5 szobás háziész eladó. Irányár: 2.4 MFt. (14886 K)_ Kölcsey utcában 2 szobás, egyedi föléses 64 mn-es házrész eladó. A házhoz kis udvar és garázs tartozik. Irányár: 3 MFt (14888 K)_ Munkás utcában 4 emeletes házban a 4. emeleten 2.5 szobás központi fűtéses, fürdőszobás, erkélyes lakás eladó. A lakás kitiinó áll.rpottan van. Irányár: 2 MFt.(14890 K) Kazanlak krt-on 2+2 félszobás központi fűtéses 4. emeled lakás eladó. Irányár: 2.2 MFt. (14890 K)_ Palinban l szoba konyhás kamrás családi ház 800 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3 MR (14891 K)_ Dózsa Cíy. utcában 1+3 félszobás egyedi fűtéses redőnyös telefonos"! emeleti lakás eladó. Irányár 3.7 MR (14892 K) Teleki utcában 10 emeletes házban a 2. emeleten 2 szoba, konyha fürdőszobás lakás eladó. A lakás szőnyegpadlós. közpoti fűtéses. Irányár: 1.7 MFt (14895 K) _ Kodály Z. utcában 4 emeletes házban a 4. emeleten 1.5 szobás központi fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.4 MFt. (14896 K)_ Gyenesdiáson lakóház bárhelyiséggel eladó.- Az épület 2 szintes, teljesen új. modem. Az öszterület 480 n.öl a beépített 50 n.öl. A ken. udvar gondozott, kultúrált, esztétikus. Az ingatlan a főútvonal mellett a Balatonhoz közel fekszik Irányár: 30 MFL (14899 Kl SzeiUgyörgyávári hegyen (IV. hegyháton) 1 ka!, hold szŐ-lőingatlan, (szántó, gyümölcsös) Nagykanizsa közvetlen közelében kétszintes épülettel bérbeadó. (14900 K) Vécsei utcában 5 szobás, fürdőszobás ház kis előkerttel elv adó. Az épület teljes nagyságában alápincézett. Irányár: 8,1 niFt. (16079 K) _\'_ Nagyrécsén 3 szobás, fürdőszobás 102 nm-es családi ház eladó. A ház egyedi központi fűtéses, terasszal és pincével rendelkezik. Összterület kb. 1000 n.öl. Irányár: 3.6 MFt. (17380 K)_ Építési telkek Őrtorony utcában 2 db egyenként 960 nm eladók. Villany van, gaz, víz 100 m-re, csatornarendszer a telkek előtt A nemzetközi főútvonaltól 700 m-re, Kiskaiuzsa központjától 900 m-re Irányár: 700 eFt/db. (17381 K)_ Zemplén Gy. utcában a 6. emeleten 2 szoba, fürdőszoba, külön WC-s összkomfortos lakás, azonnal, beköltözhetően eladó. A lakáshoz két erkélv tartozik. Irányár: 1,6 MFl. (!7382 K)_ Liszón tetőtér beépítéses 5 szobás családi ház kél garázs-zsal teljesen új állapotban (a külső vakolás és a tetőtér eé-pítés nem befejezett) eladó. Összterület 10.000 nm. Irány - ár: 2,5 MFt. (17383 K)__ Kaán K. utcában sorházban 5 szobás lakás eltolt szinttel reprezentatív kivitelben igényesnek eladó. Irányár: 6,9 mFt. (17384 K)_\'_" Kiskanizsán 4 szobás, te tőlérbeépíleses családi ház 2 db garázzsal 250 n.Öl összterülettel eladó. Irányár: 4,8 MFt. (17385 K)__ Kórház utcában 3 szobás családi ház boltíves pincével 130 n.öl összterülettel, vállalkozásra is alkalmas helyen eladó. Irányár: 5.5 MFt. (17386 K)_ Sánczi utcában 4 szobás. 140 nm-es lakóház, melléképülettel 150 n.öl telekkel eladó. Irányár: 7 MR. (17387 K)_ Fő uica 3 szobás, egyedi fűtéses reprezentativ lakás téglaépületben a földszinten eladó. A lakás orvosi rendelőnek v. bániúlven vállalkozás irodájának alkalmas. A lakás azonnal t-eköltözhető. Irányár: 55 MFt (17388 K) Kisfaludy utcában 3 szobás, egyedi fűléses 1. emeleti lakás eladó. Alapterület 80 nm. A ház légiából épült, reprezentatív épület, kitűnő állapotú. A lakás ősszel lesz beköltözhető. Irányár: 4 MFt (17389 K) Hahóton 3 szoba fürdőszobás, külön WC-vei rendelkező családi ház, saját közponü fűtéssel eladó. A lakóterület 120 nm, a hozzátartozó részek (műhely, aknás garázs) kb. 60 nm. A ház kb 30 éves palatetős, kifogástalan állapotú. Irányár: 2.5 MFt. Elcserélhető legalább 2.5 .szobás, családi házzal. Csere esetén azonnal beköltözhető. Irányár: 2,5 mPi.( 17390 K)_ Balatonfenyvesen 2 szobás 57 imi-es családi ház eladó. Az. udvarban külön 1 szoba, konyha WC-s lakrész eladó. Összterület 350 nm. Irányár: 4 MFt. (17391 K)_ Csónakázó lónál 1900 n.öl terület eladó. Villany a telek szomszédságában, a víz kb. 100 m-re. buszmegálló 5 percre. Az ingatlan sokoldalúan hasznosítható. Akalmi vé- teli Irányár: 300 eR (17393 K)_ Csónakázó-tónál családi ház lakot! családi házak kömye zetében, a Kaposvári út melleit, a SzŐUőskert Fogadótól 800 m-re eladó. A ház 2 szintes, 2 szobás, zuhanyzós. 12 mn-es terasszal rendelkezik. A szobák padlósak. az épülethez 2 db parabola antenna tartozik. Víz, villany, 30 mn-es szikkasztó van. Az udvaron 5x5 m-es melléképület (tá- roló) található. Irányár: 1750.000 R (18022 K)_ Családi házat keresek a K-i városrész tájékán 3 niFl-ig. í 18025 K) FAKTOR IRODA Nagykanizsa, Platán sor 8. Tel.: 93/313-673 Pogányszentpéteren kb. 100 nm-es, 3 szobás családi ház villannyal, a telken vízvezetékkel, I Ha 838 nm területiét (széles utcafronti rész) eladó. Irányár: I niR (18006 K) Bagola zártkertben (Kisfakos felé) kb. 400 n.öl gyümölcsös, l+félszobás, fürdőszobás, konyhás lakható épü-let pincével eladó. Irányár: 1.2 mFt. (18007 K)_ Zalakaroson 320 n.öl terület, felújítandó, 2 szobás, konyhás téglaépülettel, 200 tő szőlővel és gyümölcsfákkal el adó. Irányár: 2,2 niR (18008 Kl _ Kacorlakon 3 szobás, összkomfortos, 145 nm-es családi ház gazdasági épülettel 1300 u.öl telken eladó. Irányár: 2,8 mFt. (1800» K)__ Nagykanizsán a K-i városrészben l .5 szobás 42 nm-es fel- újitott lakás eladó. Irányár: 1,3 MFL (17326 K)_ Nk-án a K-i városrészben 1,5 szobás, 44 mn-es, kp.füléses, szőnyegpadlós lakás eladó. A konyha, fürdőszoba csempézett, az erkély üvegezett. Irányár: 1.350.000 R (17158 K)_ NK. É-i városrészében 2 szobás, nagy konyhás, zárt teraszos, komfortos, pincés, garázsos családi ház, megkezdett ttítőtérbeépítéssel. illetve felújítással, élelnuszerüziettel eladó. Irányár: 4 MFt. (16747 K)__ Oliáicon családi ház kerttel, udvarral, 3284 nm összterüle- len eladó. Irányár: 2 MFt. (16748 K)__ Magyarföldön 2998 nm telken eladó 90 nm-es, felújításra szoruló téglaépítésű, köreszigelell családi ház, jó állapotú istállóval, pajtával, magtárral, disznóóllal. Víz, villany van, az ingatlan tehermentes. Irányár: 1.9 MFt. (16749 K) Kerkakutason 2 és fél szobás téglaépítésű családi ház, melléképületekkel eladó. Víz, villany van, telefon májusi beszereléssel lesz. A telek 7800 nm-es, bekerített. Irányár: 2 MFL (16750 K)_ Szíjártóházán 800 n.öl lelken - melyen szántó, erdő van -128 nm-es lakás vízzel, villannyal, kábeltévével eladó. Irányár: 950eFt. 116751 K) _ " Pusztamagyaródon 670 n.öl telken 70 nm-es, 2 szobás, konvektoros fűtésű, komfortos családi ház műhellyel, pincével eladó. Az udvarban gazdasági épületek vannak + hegy szőlővel, pincével. Irányár: 1.2 MFt (16752 K) Zalakomáron 3 szobás, fürdőszobás családi ház újonnan tatarozva, vízzel, gázzal, szennyvízcsatornával, villannyal, garázzsal, új gazdasági épületekkel, 400 nm kerttel, telefonna] 4 MFt irányáron eladó. (16753 K)_ Kiskanizsán 541 nm-es, telken 140 és 140 nm-es (kétlakásos, de egybe nyitható), komfortos, 5 és 4 szobás, tetőtér beépítéses, cserépfedésű, néhány éves családi ház kis telekkel, tehermentesen 6 MFt-os irányáron eladó. (16754 K)_ Muraszemenyén a bányatavak közelében 96 nm-es 3 szobás, komfortos, családi ház 4145 nm-es, területtel, ga rázzsal eadó. Irányár 2,6 MFl. (16755 K)_ Bagódon 1316 nm-es terüleieiT, 110 nm beépített alapterületű 3 szintes, garázsos, központi fűtéses családi ház eladó. Irányár: 7.5 MFt. (16756 K)_ Zalakaroson 2954 nm-es öreghegyi zártkert 1 szobás, el-őteraszos, pincés téglaépülettel eladó. Irányár: 1,6 mFt. (16620 K)_ Zalakomárban 1800 n.öl területen, frekventált helyen 6 szobás. 2 konyhás. 2 fürdőszobás. 6 egyéb helységből álló családi ház ladó. Az épület 25 éves, víz, villany, gáz, telefon, van. A melléképületek vállalkozásra is alkalmasak. Irányár: 5.8 mFt (16621 K)_ Beleznán 120 nm-es családi ház eladő melléképületekkel, garázzsal, pincével, ipari árammal. Iránvár: 1,4 mFt. (16622 K)_ Kerkakutason 3011 nm-es telken 3 szobás, hallos, konyhás, verandás, nyánkonyhás, 2 kamrás családi ház eladó. Az ingatlanon istálló, pajla, ól, kamra található. Vezetékes víz, kábeltévé, lelefon van. Irányár: 1,2 niR (16623 K) Zalaegerszeg belvárosában 120 mn-es saroképület eladó. Az épület 3 szobával, kb. 25 mn-es pincével, 384 mn-es udvarral rendelkezik. Irányár: 6,2 mR (16624 K) Kilimánban 2 szobás, főzőfulkés, előszobás családi ház gazdasági épületekkel eladó. Irányár: 1,2 mR (16625 K) Eszteregnyén 85 nm-es, 2 szobás, komforlos családi ház melléképületekkel eladó. Irányár: 1.6 mR (16626 K) Eszlergályhorváüban 535 n.Öl telken 70 nm alapterületű, tetőteres beépítésű, 3 szobás, komfortos családi ház eladó. Irányár: 3.5 mR (16628 K)_ Újudvaron 800 n.ől telken 2 szobás, gázas családi ház el- adó. Irányár: 1,25 mR (1662*) K) _ Szenlpéleriiron 1400 n.öl trületen 3 szobás, teraszos, kom-forios családi ház, eladó. Irányár: 2 mR. (16630 K) Pórszombaton eladó 2 és- félszobás fürdőszobás, 96 nm alapterületű, téglafalű. cserépfedésű családi ház. Irányai\': I mR (16918 K)_ Le tényén 630 n.öl telken 140 mn-es családi ház garázzsal, melléképületekkel eladó. A ház 70%-ban felújított, 4 szobás. 2 előszobás, gázzal, vízzel, villannyal ellátott- Két család részére is alkalmas. Irányár: 1,8 mFt. (16353 K) Hahóton eladó 3 szobás, 120 nm-es, jó állapotban lévő, 30 éves, kőporos vakolatú, padJószőnyeges, központi fűtéses (vegyes tüzelésű kazán) családi ház, nagy méretű melléképületekkel, garázzsal, 2800 mn-es telekkel. Irányár: 2,7 MR. Nagykanizsai 2,5 szobás, cserelakás beszámítható. (17048 K)_ Keszthely-kertvárosában 160 nm-es terület 100 nm-es házzal, 2x3 m-es fürdőmedencével az udvarban, a ház alagsorában szuterén, fent 2 szoba, galéria beépíthető. Víz, villany van - gáz az udvarban. Irányai: 4,8 MFt (17049 K)_ Nagybakónakon hegyi ingatlan pincével, I hold gyfl mölcsössel (diófák, gesztenyefák, egyéb gyümölcsfák) eladó. Irányár: 60.000 Ft. (17050 K) _ Szenlgyörgyvári hegy II. hegyháton 800 n.öl terület melynek fele szőlő, gyümölcsös. 30 éves, téglaépítésű pincével, fedett terasszal, teljes felszereléssel (kapálógép, beépített konyhaszekrénnyel, stb) eladó. Az épülei 2 helyiséges, alatta földpince. A telken kerítés, ciszterna, villany van. Irányár: 600 eR (17051 K)_ Városkapu krt.-on 2+2 félszobás, I. emeleü 68-70 nm-es telefonos, közponü fűtéses lakás, csempézett, lapozott fürdőszobával, beépített szekrénnyel eladó. Alatta ikergarázs egyben, vagy külön-külön is eladó. Irányár: 2.5 MFl., garázs: 800.000 R Nagykanizsán 2-3 szobás családi házra cserélhető. (17052 K)_ Nk-án kb, 200 n.öl telken 234 nm-es összalapterüleiíí, 5 szoba+hallos, 2 fürdőszobás, tetótérbeépítéses, fedett teraszos, telefonos családi ház eladó ikergarázzsal. Irányár: 8 MFt (17053 k)_ Nagybakónakon 7 forrásnál, erdő melleti 5 heklár terület eladó. Horgászhely, horgásztó létesítésére alkalmas. Irányár: 5 MFl. (17054 k> \'_ Csónakázó-lónál 600 n.öl telek 200 db 5-6 éves fenvves-sel (luc és ezüst) eladó. Irányai-; 80.000 Ft. (17055 K) Nk-án Városkapu körúton 1 szobás, összkomfortos, szőnyegpadlós, II. emeleü, 45 nm-es lakás eladó. Irányár: 1.5 MFl. (17056 K)_ Nk-Szabadhegyen 2 db 3500 nm-es építési telek eladó. A telkek kb. 25 m szélesek, egyik telekhez van jogerős épí-tési engedély, irányár: 1.000.000.-Ft/db. (17Q57 Kl Nagykanizsa északi városrészében 80 mn-es 3 szobás, fürdőszobás, teraszos, felújításra szoruló, alápincézett családi ház 300 mn-es telekkel eladó. Irányár: 2.500.000.-Ft. (17668 K)_ Kiskanizsán 170 n-öl telken 160 nm összalapterületű -földszinten 90 nm, tetőtérben 70 nm - 6 .szobás, 2 fürdőszobás, telefonos, kábeltévés, egyedi központi fűtéses családi ház 50 nm-es aknás, pincés garázzsal eladó. Irányár: 4.900.000.-R. (17669 K)_ Kazanlak kit-on eladó 2.5 szobás, összkomfortos lakás. Irányár: 2.100.000.-R (17900 K)__ Kodály Z, utcában 2 szobás, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.800.000.-R (17001 K)_ Kodály Z. utcában eladó 3 szobás, parkeltás. összkomfor tos lakás. Irányár: 1.450.000.-Ft. (17902 K)_ PANORAMA-INKOZ Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504 Nk-án a K-i városrészben 1+2 félszobás, 55 nm-es, központi fűtéses. 3. emeleti lakás eladó í.ár: 2.15 mFt (17649 K)_ Nk-án a K-i városrészben 2 szoba, 55nm-es, központi fűtéses. 1. emeleü lakás eladó. I.ái: 2 mR. (17650 K) Zalakaroson új 3 szintes, egyenként 75 iuii alapterületű, 3 fürdőszobás, erkélyes nyaraló 560 nm-es telekkel eladó. I.ár:7mR.(17652 K)__ Szentgyörgyván hegyen. 4. hegyháton 1374 mnes telek eladó! l.ár: 250 eR. ("|7653 K) _ FAKTOR IRODA NAGYKANIZSA, PLATÁN SOR 8. TEL.: 93/313-673 IRODÁNK KERES-KINAL CSALÁDI HAZAKAT, LAKÁSOKAT, GARÁZSOKAT, TELKEKET, KIADÓ ALBÉRLETEKET. SZAKIPARI MUNKÁK VÁLLALÁSA, KÖZVETÍTÉSE: KŐMŰVES MUNKÁK; HIDEG-MELEG BURKOLÁS; PARKETTÁZÁS; FESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS; VÍZ-, VILLANYSZERELÉS. PANORAMA-INKOZ INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Naflykanizsa, Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504 A Kanizsa és Vidéke EXTRA hirdetésfelvevő helye AZ IRODA KERES-KINAL: Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás) KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK: korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 8-17 óráig. 1)R. MEZŐ FERENC GIMNÁZIUMMAL SZEMBEN! NYITVA: H-l\\: 9-12; 14-16 óráig 28 KANIZSA - /ip* 1996. JU1 lius 28. Nk-án a belvároshoz közel 270 nm-es építési telek eladó. lir: 1,95 mR (17654 K>_ Gyékényen határállomáshoz közel 200 nm-es kétszintes, központi fűtéses csaláldi ház, 350 n-öl telekkel eladó. Vál- lalkozásra is alkalmas, l.ár: 6.S mR (17655 K)_ Gyékényesi vasútállomás közelében főút melleu 1353 nm alapterületű beépíthető telek eladó. I.ár. 1,2 mR (17656 K) Nk-Palinban 2 szintes, igényesen elkészített, 5 szoba, hallos, cirkogejzíres családi ház eladó. Irányár: 10,5 mR (18026 K)_ Nk. belvárosához közel 3 szobás, egyedi gázfűtéses, 84 nm-es, felújításra szoruló családi ház eladó. Irányár: 3 mR (18027 K)_ Nagybakónakon szép fekvésű, 1.5 szobás, kp. fűtéses családi ház melléképületekkel eladó. Irányár: 1 mFl {18028 K) Nk-án, belvároshoz közel 2 szobás, 80 nm-es családi ház 120 nm-es kialakítható tetőtérrel 2,8 mR-ért vagy 60 nm- es üzlettel együu 4,2 mR-ért eladó. (18029 K)_ Beleznán új, 90%-os készüllségű családi ház eladó vagy Nk-i lakásra cserélhető értékegyeztetéssel. Irányár 2,9 mR (18030 K)_ Nagyatádon 4 szobás, 100 nm-es, cirkogejzües családi ház garázzsal, faházzal, 500 nm-es telekkel részletfizetési könnyítéssel eladó. Irányár: 4,7 mR. 118031 K)_ Nagyrécsén 2 szobás, 110 nm-es, egyedi gázfűtéses családi ház 850 nm-es telekkel 2.8 mR-ért eladó vagy Nk-i 1 vagy 1,5 szobás I. emeleti, egyedi fűtésű lakásra v ^serélhe-tő értékegyeztetéssel. (18032 K)_ Nk belvárosában 2,5 szobás, 2. emeleti, kp. fűtéses, 76 mn-es, telefonos lakás eladó. Irányár: 50,000 R/nm. (18033 K)_ Nk-án a K-i v.részben 10 emeletes épületben 2 szobái, felújított, 53 nm-es, 2 erkélyes lakás eladó. Irányár: 7 mR Nagyobb lakásra vagy családi házra cserélhető értéke- gyeztetéssel (18034 K)_ Nk K-i v.részben 2 szobás, 4. emeleti, 54 nm-es, kp. fűté- ses lakás eladó. Irányár: 1.6 mR (18035 K)_ Budapesten, VI. kerületben, zöldövezetre néző, 93 nm-es, 3 szobás, hallos, 2. emeleti lakás eladó. Irodának is hasz nálható. Irányár: 5,9 mR. (18036 K)_ Keresünk Nk-án a Teleki utcában eladó 2 szobás, erkélyes lakást I. vagy II. emeleten, (18037 K)_ Keresünk Nk-án eladó családi házal S mFt-ig (18038 K) Keresünk Nk-án eladó 1 és 1,5 szobás, egyedi fűtésű lakásokat. (18039 K)_ Keresünk Nk kornyékén eladó családi házal 2 mFt-ig. (18040 K)_ Keresünk Nk belváros déü részéhez közel, eladó 1.5-2 szobás I—II. emeleti, egyedi fűtésű lakást (18041 K) Keresünk Nk környékén eladó olcsó parasztházat. (18042 K)_ P LANDER Ingatlanközvetítő Iroda Nk., Kazanlak krt. 9/1». UiXJl. Tel.: 93/320-111 3 szobás* haUos+garázsos, egyedi fűtéses családi ház; 40 nm-es, ipari árammal ellátott, csempézett műhellyel, 518 nm-es telekkel, közös kapubejáróval eladó Nk. E-i v.ré szében. Irányár: 4 mR. (17180K)_ 5 szobás, 120 nm-es lakáson belüli kétszintes belvárosi lakás eladó. Szintenként külön fürdőszoba és WC + a lakás hoz tartozó garázs és pince Irányár 5,7 mR (17182 K) Becsehelyen 4 lakásos társasházban lévő, 3 szobás, 90 nm-es, 2 szintes, egyedi fűtéses, fürdőszobás, üvegtera-szos, aknás garazsos, földpincés, melléképületes, 120 n.ol telkes lakás eladó sürgősen, kedvező fizetési lehetőséggel. (17184 K)_ Murakeresztúron 2 szintes, redőnyös, vegyestüzelésű, kp. fűtéses családi ház eladó melléképületekkel, ipari árammal, garázzsal, 250 nöl telekkel. Irányár: 3,5 mR. (17186 K) 2 szintes családi ház 536 nm-es telekkel, garázzsal, bevezetett ipari árammal eladó Kiskanizsán. Igény esetén elcserélnénk kisebb családi házra. Irányár: 5.9 mR (17187 K)_ Móric hely-hegyen 646 n.öl szőlő-gyümölcsös-veleményes téglaépülettel+garázs és faház eladó. A telekhez aszfaltos út vezet, villany van. Irányár: 700.000 Ft (17191 K) Zalakaroson telkek, nyaralók eladók a nagy Campingnél, Behiáknál. Karosi hegyen, fürdő közelében. Irányárak 1,2 mR-tol 15 mR-ig. (17192 K)_ Csónakázó-tó körzetében, Látóhegyen. a Szőlőskert foga dó közelében, a fa vár határában telkek hétvégi házzal, la-kóházzal eladók 500.000 R-tól 3 mR-tg. (17194 K) 2 szobás, összkomfortos, vízórás. redőnyös, erkélyes, külön lomkamrás, VI. emeleti, jó állapotú lakás eladó 10 emeletes épületben. Irányár 1,8 mR (17201 K)_ 2+1 félszobás, teljesen felújított, erkélyes, 2. emeleti, erkélyes, összkomfortos, vízórás, külön lomkamrás, K-i lek vésű lakás eladó a K-i városrészben. (17205 K)_ 2+1 félszobás, összkomfortos, erkélyes, külön lomkamrás, felújított, IV. emeleti lakás eladó a K-i városrészben. (17206 K)_ Kiskanizsán 40 nm-es, egyedi fűtéses, vízórás, 2 szobás, fürdőszobás családi ház 350 nm-es telekkel eladó. Gépko- csi bejáró nincs. Irányár: 1,6 mR (17210 K)_ Plánder Hirdető Ingatlanközvetítő Iroda megoldja költözési gondjait, festését, kőműves munkáit. Új konyhabútorra lenne szüksége? Burkolatot cserélne? Tapétáztatna? Forduljon hozzánk, hogy segíthessünk gondjai megoldásában. Nk Kazanlak krt 9/D. Fsz/2. Tel. üzenetrögzítő: 93/320-111. Nyiva: hétköznap 8-12; 14-17 Óráig. (17216 K) 1+1 félszobás, összkomfortos jó állapotú, erkélyes, egyedi vízórás, VI. emelti lakás sürgősen eladó a K-i v.részben. Irányár: 13 mR (17549 K)_ 3 szobás, összkomfortos, vízórás, erkélyes, külön lomkamrás, VI. emeleti lakás áron alul eladó vagy kisebb la kasra cserélném értékegyeztetéssel. (17550 K)_ 921 nm-es telek rajta lévő szigetelt, lakható, hétvégi faházzal, szerszámos kamrával, teljes berendezéssel eladó a Csónakázó-tónál, a t avartól 500 m-re A telken 110 tőke lugas csemege szőlő, gyümölcsfák, konyhakert található. Víz a ttlken, villany a telek végében. Irányár: 370.000 R (17552 K)_ Csónakázó-tó Látó-hegyi részén 300 n.öl telek félig kész lakóépülettel, építési anyaggal sürgősen eladó. Irányán 1,2 mR (17555 K)_ 1 szobás .étkezős, 42 nm-es, összkomfortos, vízórás lakás eladó tízemeletes ház VII, emeletén. A lakás telefonos, jó állapotú, boltíves térleválasztásos. (17556 K)_ Belváros szívében eladó 86 mn-es 2+2 félszobás kétszintes déli fekvésű összkomfortos, vízórás + tároló 30 nm-es panorámás erkélyes igényes lakás. Irányár 4.5 mR (17706 K)_ 65 nm es 2+1 félszobás egyedi gázfűtéses felújított lakás eladóaCorvin utcában és 1+1 félszobás egyedi gázfűtéses lakás a Platánsoron. (17707 K)_ 3+1 félszobás 2 szintes társasházi lakás eladó Zalakomár-ban, Fűtése egyedi cirkógejzír fűtéses, telefonos + garázs, pince és 200 n-öl telek tartozik a lakáshoz. Nyílászárók re - dőnnyel vannak ellátva. (17708 K)_ 40 nm-es egyedi fűtéses telefonos, előszobás, spájzos, konyhás 1 szobás kis kertes családi ház eladó Kiskanizsán. Gépkocsi bejáró nincs. Az ingatlanhoz áron alul k-het hozzájutm. (17709 K)_ 2 szobás felújított elsőemeleti erkélyes, vízórát összkomfortos lakás eladó a Rózsa utcában. A lakás konyhája és előszobája taposós és lambénázott. A konyha ablakán reluxa az erkélyen árnyika napellenző van felszerelve. Nagy konyhás amiben a konyhaszelvény ajtói faajtóra vannak cserélve. Külön helyiségben található a spájz. Igény esetén 2+2 félszobás 1-3. emeletig lévő lakásra cserélendő. Irányár: 1.8 mR (17711 K)_ Szentgyörgyvári hegy I-II-HI-IV, hegyhátán és a Csónakázó-tó körzetében telkek, hétvégi házak, zártkerti ingat lanok kedvező áron eladók (17713 K)_ 2 szobás egyedi fűtéses, felújított III. emeleti bel városhoz közeli lakásom eladnám szeptemberi kiköltözéssel, az ára 2mR (17714K)_ Imre hegyen a petríventei elágazótól jobbra 1835 nm-es terület, amin hagyományos szőlő van és a rajt lévő épülettel teljes felszereléssel és plusszban építő anyaggal sürgő-sen áron, alul eladó. Irányár 100,000 R (17715 K> 2 szobás, erkélyes, összkomfortos, fózőfülke+étkezós. 2. emeleti, reluxás lakás eladó a Rózsa utcában szeptemben beköltözéssel. Irányár: 1.8 niFt. (17857 K)_ 2 szobás belvárosi, részben felújított, étkezős, erkélyes, külön lomkamrás, összkomfortos lakás eladó. WC, kony- ha járólapozva van. Irányán 1.8 mFt (17858 K)_ Szociálpolitikai kedvezmény igénybevételének lehetőségével belvárosi, 86 mn-es, 2+2 félszobás, D-i fekvésű, összkomfortos, egyedi vízórás lakás 30 nm-es erkéllyel, külön tároló helyiséggel Nk-n. Irányár: 4.5 mR.(l7860 K) 3 szobás, összkomfortos, erkélyes, külön lomkamrás, jó állapotú lakás 10 emeletes ház V. emeletén eladó vagy 1+1 fél, 2 szobás lakásra cserélendő. Minden megoldás ér-dekel. (17861 K)_ 2+1 félszobás, és 1+2 félszobás jó állapotú, erkélyes, külön lomkamrás, egyedi vízórás, redőnyös, külön spájzos lakások eladók a K-i városrészben kedvező áron, 1 -4 eme - létig. (17862 K)_ Nagyradán 8636 mn-es ingatlan megosztva is eladó. A telekből 1842 nm szőlő, 1821 nm szántó, amin 2 szintes hétvégi lakható ház teljes berendezéssel található, Villany van 2042 nm-en szőlő ebben a felosztásban a terület eladó. Igény esetén más felosztás is megoldható. (17864 K) 1+1 félszobás, erkélyes, külön lorrűcamrás, fürdőszoba felújítva, jó állapotú lakás sürgősen, kedvező áron eladó a Zemplén Gy. utcában. !17865 K)_ Zalaszentivánon 2 szintes, egyedi gázfűtéses családi ház eladó. Az ingatlan alsó szintje lakható (3 szoba, társalgó, fürdőszoba, konyha, spájz). A 136 nm-es felső szint még nem kész Irányár: 6 mFt (18012 K)_ Belvárosi, 2 szobás, egyedi fűtéses, mélyföldszinti lakás kedvező áron, sürgősen eladó Nk-án. Irányár: 1,9 mFt. (18013 K)_ 80 mn-es, belvárosi, egyedi fűtéses, parkettás, magas belmagasságú lakás eladó Nk-án. A lakáshoz tartozik 14 mn-es pince, tárolóhelyiség, udvar, garázsépltési lehetőséggel. (18014 K)_ 2+2 félszobás, 1. emeleti, összkomfortos, telefonos, beépített furdőkádas, felújított lakás eladó a hozzá tartozó garázzsal vagy külön-külön is. A lakás irányára: 3 mR, a ga rázsé 800.000 R (18015 K)_ 2 szintes, te tőtér+beépítési lehetőséggel családi ház eladó Kiskanizsán. Az ingatlan alkalmas 2 család részére is. Egyedi gázfűtéses, 2 garazsos, ipán áram és vállalkozási tevékenység lehetősége. Irányár: 7 mR (18016 Kl 2+2 félszobás, összkomfortos, redőnyös, földszinti, 70 nm-es lakás eladó a K-i v.részben. Irányán 2,5 mR (18017 K)_ 2 szobás, 1 erkélyes, összkomfortos, X. emeleti lakás áron alul eladó OTP át vállalási lehetőséggel is. Minden elfo-gadható megoldás érdekel. Irányár: 1,6 mR (18018 K) _ szobás, erkélyes, külön lomkamrás, reluxás, III. emeleti lakás eladó tízemeletes házban. Irányán 1,8 mFt (18019 K)__ SIKER Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Terv u. 4. TclVlax: 93/312-058 Eladó Nk K-i v.részében 2 szobás, 55 nm-es, erkélyes, kp. fűtésű, vízórás. szőnyegpadjós, tapétázott, 4. emeleti, 4 emeletes épületben lévő, tehermentes lakás, Irányár: 1,7 mR. Hiv. szám: 1283. (17228 K)_ Eladó Nk K-i v.részében egyedi, konvektoros gázfűtésű, 2. emeleti, 1,5 szobás, 43 nm-es, parkettázott, beépített szekrényes, tehermentes, 10 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1,55 mFt Hiv. szám: 1284. (17229 K) Eladó Nk K-i városrészében 1. emeleti, 15 szobás, 42 nm-es. erkélyes, redőnyös, beépített szekrényes, kp. fflié-sű, teljesen újonnan festett, azonnal beköltözhető, tehermentes, liftes lakás. Irányár: 15 mFt. Hiv, szám; 1288. (17232 K)_ Eladó Sormáson 1 szobás, 60 nm-es családi ház, 3 éve felújított palatetővel, redőnnyel, pincével, melléképületekkel. Fürdőszoba kialakítható. A telek új kerítéssel bekerített, a telken gyümölcsfák, konyhakert található. Gépkocsibejáró van. Irányár: 1,6 mR. Hiv, szám: 1291. (17235 K) Eladó Kiskanizsán 4 szobás, 100 mn-es, tetőteres családi ház, 2 aknás, fűtött garázzsal, melléképületekkel, 250 n,öl telekkel. lránvár: 4,8 mFt. Hiv, szám: 1293. (17237 K) Eladó Nk belvárosához közel, az északi várorészben 1 szoba-konyhás, fürdőszobás, 45 nm-es családi házrész, utcára néző ablakokkal, kis kertlel, veteményessel, koesibejá-róval. Irányár: 1,1 MR. Hivatkozási szám: 1297. (17322 K) Eladó Nk keleti városrészében 2 szobás, 49 nm-es, redőnyös, vízórás, központi fűtésű, szőnyegpadlós. földszinti lakás, 4 emeletes épületben, közös tárolóhelyiséggel. Irodának, üzletnek is alkalmas. Irányán 1,6 MFt. Hivatkozási szám 1298. (17323 K)_ Eladó Nk északi városrészében, csendes, zöldövezeti családi ház, 3 szoba-hallal, 92 nm alapterülettel, konyhával, spejzzel, fürdővel, wc-vel, padlással, konvektoros gázfűtéssel, vízzel, villannyal, csatornabekötéssel, parkettázott tapétázott szobákkal, 23 nm-es garázzsal, 264 n.öl telekkel, veteményessel, melléképülettel. A ház 1970-ben épült A melléképületben 1 szoba-konyha, spájz található. Itt csak villany van. A melléképület 1940-ben épült Iram ár: 6.3 MFl. Hivatkozási szám: 1300. (17324 K)_ Eladó NkE-K-i v.részében 2+1 félszobás, 80 nm-es, egyedi cirkógejzír fűtésűjedőnyös, beépített szekrényes, földszinti lakás. Irányán 3,4 mR Hiv. szám: 1302. (17536 K) _ Eladó Nk É-i v.részében J szobás, 36 nm-es, földszinti, egyedi, konvektoros gázfOtésű,parkettázott,utcára nyíló ablakokkal rendelkező, udvari lakás .fürdőszobával, wc-vel. Üzlethelyiségnek is alkalmas. Az udvarban összesen 4 lakás van. Irányár: 1,5 mFtHiv. szám: 1303. (17S37 K) Eladó Nk .szivében 2 szobás, 63 nm-es, egyedi, konvektoros gázfűtésű, vízórás, erkélyes,parketlázoU, jó állapotban lévő, 3. emeleti .tehermentes lakás. Irányár: 2,8 mFt Hiv. szám: 1304.(17538 K)_ Eladó Nk központjához közel 2 szoba-hallos. 80 nm-ecfürdőszobás, egyedi fűtésű, redőnyös .szőnyegpadlós családi házrész, pincével, beépíthető padlástérrel, 30 n.öl telekkel, melléképülettel. Irányár: 3,4 mR. Vállalkozáshoz, irodának is alkalmas. A szomszédos házrésszel együtt is megvásárolható. Hiv. szám; 1306. (17540 K) Eladó Nk központjához közel 2 szobás,75 nm-es, fürdőszobás, egyedi fűtésű, redőnyös családi házrész pincével, beépíthető padlástérrel, 30 nöl telekkel, melléképülettel. Irányár: 3,3 mR Vállalkozáshozjrodának is alkalmas. A szomszédos házrésszel együtt is megvásárolható. Hiv, szám: 1307. (17S41 K)_ Eladó Nk. belvárosában új, 2 szoba-hallos, 76 nm-es, tetőtér-beépítéses, egyedi cirkógejzír fűtésűre tervezett, szerkeze tkész állapotban lévő lakás, A válaszfalak, ajtók, ablakok készen vannak A közművezetékek lakáson belülre történő szerelvényezése, valamint a burkolati munkák hiá-nyoznak Irányár: 2,8 mR Hiv. szám: 1308. (17542 K) Eladó Nk K-i v.részében 1+2 félszobás. 57 nm-eserké-lyes, vízórás, 3. emeleti, kp. fűtésű, 4 emeletes épületben lévő.újonnan csemplzett^zőnvegpadlózou, lmóleumozoU lakás. Irányár: 1,98 mRHiv.szám: 1309. (17543 K) . Eladó Nk belvárosában 3 szobás,80 nm-es, egyedi gázfűtésű, redőnyös lakás, garázzsal, pincével, padlással,osztat lan, közös udvarral. A szobák közül 2 szőnyegpadlós, 1 parkettázott. A fürdő és a wc kulün-kulön helyiségben van. Irányár: 3,9 mR Hiv.szám: 1310.(17544 K) Eladó Palinban 2 éves. 2szmtes, 5 szobái, 214 nm-es, 2 erkélyes, teraszos, dupla garázsos.teljes közművel ellátott cirkógejzír fűtésű családi ház, igényes, egyedi konyhabútorral, kizárólag olasz szaiúieráruval, a fürdőben piperefal-lal, szőnyegpadlós. tapétázón szobákkal, járóiapozott alsó szinUel. Az alsó szinten nappali, gardrób, étkező, konyha, kamra, fürdő, wc. a felső szinten 5 szoba és fürdő található. A telek 900 nm-es. Iiányár:105 mFt Hiv. szám: 1311. (17545 K)__ Eladó Nk K-i v.részében 1 szobás, kb. 38 nm-esjep fűtésű, erkélyes.szőnyegpadlós, tapétázott 1.emeleti lakás, a konyhában beépített szekrénnyel, tehermentesítve, 3 eme letes épületben-Irányár: 1.3 mR Hiv. szám: 1312 (17803 K)_ Eladó Nk K-i v.részében 2 szobás, 59 nm-es. 2 erkélyes, kp. fűtésű, új szőnyegpadlós, 4. emeleü lakás, a szobákban beépített szekrénnyel. Irányár: 1.65 mFt Hiv. szám: 1313. (17804 K)_ Eladó Nk belvárosához közel l5szobás, fürdőszobás, konyhás, előszobás, szőnyegpadlós, járólapos családi ház, önálló kerttel és közös udvarral, fa garázzsal. Irányán 2 mRHiv.szám: 1314. (17805 K)_ Eladó Nk K-i v.részében 3 szobás, 67 nm-es. kp. fűtésű, franciaetkélyes (kilépos), 10 éves, 4. emeleti, 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1,85 mR Hiv. szám: 1315. (17806 K)_ PLANDER Ingatlanközvetítő Iroda értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy az iroda a Kazanlak krt. 7/B. I. emeletről ELKÖLTÖZÖTT Kazanlak krt. 9/D. fszt.12. címre, a Jerikó presszónál lévő buszmegállóhoz- Az iroda utcára nyitásáig lépcsőházon keresztül közelíthető meg. Irodánk teljes körű lebonyolítása ügyvédi szerződéssel, minisztériumi engedélyezett ingatlanközvetítő és értékbecslői végzettséggel áll ügyfelei szolgálatára. Irodánk az ország egész területén működő ingatlanközvetítői kapcsolattal, külföldi hirdetésekkel rendelkezik. Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Tel.: 93/320-111. Nyitva tartás: munkanapokon 8-12; 14-17 óráig. SIKER INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4., Tel./fax: 93/312-058, Tel.: 30/573-073 A rendőrség melletti utcában, a Stop presszó mellett. Nyitva: munkanapokon 8-17-ig • tagja az Ingatlanközvetítői Szakmai Klubnak (Budapest) • szerepel az Ingatlanközvetítői Névjegyzékben • rendelkezik a Belügyminisztérium által előírt ingatlanközvetítői szakvizsgával (kiváló minősítés) • tagja a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának • az Ingatlanpressz Országos Ingatlanhirdetési Magazin hirdetésfelvevő helye • előfizetője az Ingatlanpiac, Ingatlan Infó és Ingatlanpressz országos szakmai lapoknak • rendszeres hirdetőpartnere a Zalai Hírlapnak, a Kanizsa Dél-Zalai Hetilapnak, a Kanizsa és Vidéke EXTRÁ-nak, a Nagykanizsai Szuperinfónak. a kanizsai KÁBELTEL Kft. Wisyo Képújságjának és Teletextjének • 6 éves szakmai tapasztalattal bír • ügyfeleinek teljeskörű lebonyolítást nyújt • alacsony közvetítői díjjal dolgozik • díjtalan címkiadást és bérbeadást biztosít • korrekt üzleti partner | ... A SIKER 12 PONTJA ¦-/ V - ¦ ¦ 1996. június 28. KANIZSA - /tfmS 29 Eladó Nk. belvárosában 1 szobás, 36 nm-es, egyedi gázfűtésű, vízórás, paikettázott, tapétázott, 3. emeleti lakás, pin-cével. Irányár 1,37 mRHiv. szám: 1316. (17807 K) FJadó Nk. belvárosához közel 16 nm-es, földszinti, utcára nyíló üzlethelyiség bérleti joga, 10 évre, utána határozatlan időre. A bérleti díj 10.000 Ft havonta, mely évente 10%-kal emelkedik. A bérleti jog irányára: 1,9 mR Az üzlet tulajdonjoga is megvehető. Irányár: 2,3 mR. Hiv.szám: 1317. (17808 K)_ FJadó Nk. K-i v.részében 3 szobás,90 nm-es, egyedi cir-kogejzír fűtésű, parkettázott, kábeltévés, beépített szek-rényes lakás. Irányár: 3.35 mFt Hjv. szám: 1318. (17809 K) FJadó Nk K-i v.részében 2 szobás. 54 nm-es, erkélyes, kp.fűtésű, szőnyegpadlós, unóleumos, újonnan tapétázott, 3. emeleti lakás, 4 emeletes épületben. Irányár: 2,0 mR. Hiv.szám: 1319. (17810 K)_ FJadó Nk K-i v.részében 2 szobás, 53 nm-es, 2 erkélyes, 1 éve lapétázott, mázolt, .szőnyegpadlós, jó állapotban lévő, kpiűtésű, 8. emeleti lakás. Irányár 1,65 mFt. Hiv.szám: 1320. (17811 K)_ FJadó Kiskanizsán fiatal, 2 éves, 2 szintes, sátortetős, tető-térbeépftéses. 200 nm-es, 3 szoba, nappalis, 80%-ban kész családi ház, az alsó szinten 40 nm-es nappalival, oszlopos, fedett terasszal, boltívvel egybenyitott konyhával és étkezővel, kamrával, kézmosóval, wc-vel, közlekedő folyosóval, lépcsőfeljáróval, a felső szinten 3 hálószobával, fürdővel, wc-vel, előtérrel, mosókonyhával. Az épület teljes közművel ellátott. A telek 1100 nm-es. Iránvár: 6,7 mR Hiv.szám: 1321. (17812 K)_ FJadó Szabadhegyen belterületiéi5 nm-esísaládi ház építésére alkalmas telek, vízzel, villannyal, gázzal, gyümölcsfákkal, málnással, konyhakentei, 12x4 méteres, tégla falazatú melléképülettel. Irányár: 1,6 mR Hiv. szám: 1322.(17813 K)_ Eladó Nk K-i v.részében 2 szobás, 54 nm-es, D-i fekvésű, redőnyös, reluxás.új szőnyegpadlós, új tapétás, új konyha-bútoros, nagykonyhás.erkélyes, kp. fűtésű, tehermentes, 4. emeleti. 4 emeletes épületben lévő lakás. Irányár: 1,5 mFt. A szomszéd lakás is eladó, azzal egybenyitható, így kb 110 nm-es lakás hozható léire. Hív, szám: 1323. (17814 K) FJadó Örtiloson összesen 8330 nm-es telek. 80 éves, 2 szoba - konyhás vályogépülettel, kőből épült présházzal, szerszámtárolóval, gazdasági épületekkel. Villany az épületben. A lelken ásott kút található. A vezetékes víz és a telefonvezeték a telek előtt. A telekből 521 nm erdő, 2498 nm rét és 5311 nm gyümölcsös. Irányár: 600 e R. Hivat- kozási szám: 1324 (17904 K) _ FJadó Nk. keleti városiészében 3 szobás, 68 nm-es, 2 erkélyes, 4. emeleü központi fűtésű, igényesen felújított lakás, új, olasz, minőségi járólappal, új szőnyegpadlóval, a falban új vízvezetékkel, felújított konyhával és fürdőszobával, új gáztűzhellyel, azonnal beköltözhetően, 4 emeletes épületben. Irányár: 2,8 mFi. Hivatkozási szám: 1325. (17905 K)_ FJadó a Szentgyörgyvári-hegyen, az első hegyháton, 220 n-öl telek, sajál építésű. 4x3 méteres faházzal, szerszámtárolóval, teljes berendezéssel, felszereléssel, wc-vel. építési területtel, 30 gyümölcsfával, vezetékes vízzel, vízórával, vízóraaknával, bekerített telekkel. Villany a szomszédban. Irányár 300 eR Hivatkozási szám: 1326. (17906 K)_ FJadó Nk. keleü városrészében 2 szobás, 56 nm-es, egyedi gázfűtésű, vízórás, jó állapotban lévő, fölszinti lakás, 4 emeletes épületben. Irányár 1,75 niR Hivatkozási szám: 1328. (17908 K) _ FJadó Örülosban, Szent Mihály - hegyen, 1919 nm-es, zártkerti ingatlan, 2 helyiséges tömésházzal, 4x5,5 méteres, 70 %-ban kész, magastelős, alápincézett faházzal, 9 darab, termő diófával, a telek felén fiatal, termőre fordult gyümölcsfával, 30 darab, 2 méteres ezüstfenyővel. A telek fele bekerített Az épület berendezéssel együtt eladó. Telefonvonal a telek előtt Az ingatlan jó minőségű úton megközelíthető. Irányár: 475 eR Hivatkozási szám: 1329. (17909 K)_ FJadó Nk. belvárosához közel 1+2 félszobás, 62 nm-es, erkélyes, telefonos, egyedi cirkogejzír fűlésŰ, szőnyegpadlós. 6éves, 3. emeleü lakás, pince és padlásrésszel. Irány-ár: 3,6 mFt. Hivatkozási szám: 1330. (17910 Ki Eladó Nk belvárosához közel önálló, 84 nm-es, felújítandó vagy lebontandó családi ház, 450 nm-es telekkel. Irányár: 43 mR Hivatkozási szám: 1331. (17911 K) Eladó Miháldon 2 szobás, kb. 45 nm-es, légla- ás vályog falazatú épület, vízzel, villannyal, kis telekkel. Irányár: 300 eR. Hiv. sz.: 1332. (18047 K) Eladó Nk, K-i v.részében 3 szobás, 64 nm-es, 2 erkélyes, kp. fűtésű, 8. emeleü, felújítandó lakás, Irányár: 1,6 mR. Hiv. sz.: 1333. (18048 K)_ Eladó Csapiban 400 n.öl zártkerti ingatlan, művelési módjára nézve szántóterület E 400 n.öl egy osztatlan, közös tulajdonú ingatlan 1439/6877-ed része. Irányár: 320 eR. Hiv. szám: 1334. (18049 K)_ Eladó Nk. belvárosához közel 2 szobás, kb. 60 nm-es, egyedi gázfűtésű, fürdőszobás, redőnyös, 1 éve tatarozott családi házrész, újonnan festve, a szobákban .szőnyegpadlóval és linóleummal, pincével, padlással, 8x40 méteres udvarral, ásott kúttal. Irányár: 2,6 mFt. Hiv. szám: 1335, (18050 K)_ FJadó Nk. K-i v.részében 2 szobás, 52 nm-es, vízórás, szőnyegpadlós, teljesen felújított, tehermentes, üzletnek is kialakítható, földszínű, K-NY fekvésű, kp fűtéses lakás 4 emeletes épületben. Irányár: 1,8 mFt Hiv. szám: 1336. (18051 K)_ FJadó B.niána központjától 5 km-re, Nk irányában, panorámás, csendes helyen 5702 nm szőlő, gyümölcsös, veteményes, 1 szobás présházzal, pincével. Irányár: 500 eR Hiv. .szám: 1337, (18052 K)_ FJadó Nk belvárosához közel 1. emeleti. 58 nm-es, \\$ szoba+étkezős, egyedi gázfűtésű, parkettázott, franciaer-kélyes (küépős), teljesen felújított, azonnal (beköltözhető lakás, 4 emeletes épületben. Irányár: 2,15 niR Hiv. szám: 1338. (18053 K)_ FJadó Nk. É-K-i v.részében 1+3 félszobás, 73 nm-es, étkezős, nagy erkélyes, fehér redőnyös, 2. emeleü, egyedi cirkogejzír fűtésű, lanibériázotL, azonnal beköltözhető, jó állapotban lévő lakás, új szőnyegpadlóval, az étkezőben beépített szekrénnyel, önálló pincehelyiséggel. Irányár: 3.6 mFt. Hiv. .szám: 1339. (18054 K> _\'_ Eladó Nk. D-i v.részében 1 szobás, 41 nm-es, 2. emeleü, egyedi gázfűtésű, parkettázott, felújított lakás. Irányár: 1,15 mFt Hiv. szám: 1340. (18055 K)_ Eladó Gelsesziget és Gelse között, Nk-tól 13 km-re, 1600 nm-es szőlő, régi típusú, tégla falazatú pincével, gyümölcsfákkal, villannyal, műút közelében, csendes, szép környezetben. Irányár: 600 eR. Hiv. szám: 1341. (18056 K)_ FJadó Nk. K-i v.részében 2 szobás, 52 nm-es, földszínű, kp. fűtésű, parketlázoil, beépíletl szekrényes, 4 emeletes épületben lévő lakás. Iránvár: 1,45 mR. Hiv. szám: 1342. (18057 K)_ „TELEK" Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. fsz. Tel.: 93/317-505 Keresünk Nk-án és környékén egyedi fűtésű lakásokat, telkeket, családiházakat, önkormányzati lakásokat. Nálunk a közvetítői díj csak az irányár 1%-a. Megtalál bennünket a Teleki u. első 4-emeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben. (11385 K) Nk -Miklósfán (CSE80) 4 szobanappalis, 2 fürdőszobás. 2 szintes, kb. 150 mnes caládi ház, 700 n.öl telekkel, melléképülettel, pincével, riasztóval, vállalkozásra alkamias vegyesbolllal eladó. Irányár: 7,5 MR. (17103 K) Zákányban (CSE79) 97 mn-es, 3 szoba+étkezős, közponü fűtéses, családi ház eladó garázzsal, 2800 mn-es telekkel együtt. Irányár: 4,4 MFt (17104 K)_ Nk-án (CSE8I) 3 szobás, kb. 100 mn-es családi ház 154 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3 MFl. (17107 K)_ NK-n (LE229) K-i városrészben I szobás, 44 mn-es, központi fűtéses, erkélyes, spájzos, lomkamrás, II. emeleti la- kás eladó. Irányár: 1,5 MFt (17109 K)_ Nk-n K-i városrészben 36 nm-es ikergarázs eladó. Iránv- ár 800 eht. (17110 K)_^ _ Nk-Szabadhegyen (TE59) kb. 7000 nm-es építési telek egyben vagy megosztva eladó. Irányár: 3 MR. (17111 K) Keszthelyen (CSE77) íkervüla. egyben vagy külön-külön is eladó. Kb. 100 mn-es a ház, telek 160 n.öl. víz. villany van, gáz az udvaron, beton fürdőmedence a kertben. Irányár: 4,8 MFt. (17112 K)_ Nagybakónakon (TE59) kb. 1 hold hegyi ingatlan, romos pincével eladó. Irányár: 60.000 R (17113 K)_ Nagybakónakon (TE59) 5 hektár terület, átfolyó patakkal eladó. Irányár: 5 MR (17114 K)_ Bagolai hegyen (TE59) 600 n.öl telek, szerszámtárolóval, 400 db fenyővel, gyümölcsfákkal eladó. Irányár: 80.000 R. (17115 K) _ Szentgyörgyvári hegyen (TE59) 800 n.öl telek, szőlővel, gyümölcsössel, 30 mn-es téglaépülettel, földpincével, minden felszereléssel együtt eladó. Irányár 600 eFt. (17116 K)_ Balatonfenyvesén (TE64) 150 n.öl telek, kb. 80 nm-es há zalappal, építőanyaggal, faházzal eladó. Víz, villany van. Irányár: 1,2 mFt. (17245 K)_ Nk-án (LE2.36) K-i v.részben I szobás, 39 mn-es, egyedi fűtéses, vízórás, parkettás, földszinti lakás eladó. Iránvár: 135 mR. (17246 K) Nk-án (LE235) belvárosban 1 szoba-konyhás, spájzos, vízórás, egyedi fűtéses, parkettás, felújított, II. emeleti la-kás eladó. Irányár: 1.5 mFt (17247 K)_ Zalakaroson (TE63) 300 n.öl telek faházzal, kordonos szőlővel, gyümölcsössel eladó. Villany, víz van a telken. Irányár: 90Ó.000 Ft. (17248 K)_ Nk-án (CSE84) É-i városrészben 140 nm-es, 2 szintes, re-luxás, redőnyös, vízórás, egyedi kp. fűtéses, cserépkályhás, 2 fürdőszobás családi ház eladó fizetési könnyítéssel. Irányár: 9 mFt. (17249 K)_" Nk-án (CSE83) É-i városrészben 35 szobás, 130 nm-es, padlásteres, 2 fürdőszobás családi ház kis udvarral, nyílott terasszal, szerszámoskanuával eladó. Irányár: 4.9 mFt (17250 K)_ Nk-án (LE234) K-i városrészben 2 szobás, 57 nm-es, egyedi fűtéses, 4. emeleü lakás eladó. Irányár: 2 mFt (17251 K)__\' Nk-án (LE233) K-i városrészben, belvároshoz közel, 2 szobás, 56 mn-es, 2 erkélyes, kp. fűléses lakás eladó. Irányár: 1,85 mR (17252 K)_ Szabadhegyen (TE62) 415 n.öl telek 1 szoba, konyhás, pincés, teraszos téglaépülettel, gyümölcsössel, szőlővel, melléképülettel és berendezéssel eladó. Víz, villany van, gáz az utcán. Irányár: 1,4 mFt (17253 K)_ NK-n (LE216) belvárosban 81 mn-es, szobás, I. emeleti. egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 3,8 MR (17376 Kj NK n 11.1-237) F. i városrészi™ 1-3 félszobás, 78 nme-s. II. emeleti egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 4 MFt, (17377 Kl _ NK-n (LE239) városközponthoz közel 3 szobás, egyedi fűtéses. III. emeleti lakás eladó. (1737*3 K)_" Nk-án (LEI53) belvároshoz közel, 3szobás, 67 nm-es, kp.fűtéses, vízórás jel uxás, 2 erkélyes, felújítón, 5. emeleti lakás eladó. Irányár: 2.2 mFt. (17529 K)_ Nk-án (LE243) belvárosban 3 szoba* 2 félszobás, 2 fürdőszobás, egyedi központi fűtéses, tetőtérbeépíleses, II. emeleti lakás eladó, és a garázs bérleti joga átadó. Irányár: 6mR (17742 K)__ Nk-án (LE241) K-i városrészben 1+2 félszobás, központi fűtéses, vízörás. III. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,98 mR. (17743 K)_ Nk-tól 15 km-re (CSE85) 1 szoba, konyhás, 30 nm-es felújított tömésház. 250 n-öl telekkel, meUéképületekkel eladó. WC, víz. villany van, gáz nincs. Irányár: 700.000.R (17744 K)_ Nk-án (LE240) K-i városrészben I szobás, 40 nm-es, központi fűtéses, járólapos, felújított. 1. emeleti lakás eladó. Irányai-: 1,4 mR. (17745 K)_ Nk-án (LE2I6) belvárosban 2,5 szobás, 81 nm-es, egyedi fűtéses, 1. emeleü lakás eladó. Irányár: 3,8 mFt. (17746 K)_ Balatonfegyvesén (NYEI0) 44 mn-es faház, nagy terasz-szal, 125 n-öl telekkel eladó. Víz, villanv bent van. Irány-ár: 3.2 mFt. (17747 K)_ Bagolai hegyen (TE65) 928 n-öl telek, I szoba, konyhás, teraszos épülettel, földpincével, szőlővel, gyümölcsössel eladó. Villany, víz roncs. Irányár: 500.000 Ft (17748 K) Nk-án (LE245) K-i városrészben, 2.5 szobás, 64 nm-es központi fűtéses, vízórás, redőnyös, erkélyes, taposókö-ves, 4. emeleü lakás eladó. Irányár: 2,3 mFt (17749 Kl Nk-án (LE246) K-i városrészben 2 szobás, felújított. III. emeleti, öiikormánvzati lakás eladó. Irányár: 1.6 mFt. (17750 K>_ Nk-hoz közel (CSE87) 2 hektár területen 2 szobás, étkezős, nappalis családi ház, kamarával, garázzsal, istállók- kal, tárolókkal és italbolttal eladó. A terület lótartásra ki váló lehetőséget biztosít. Irányár: 3.4 mFt. (17751 K) Nk-án (LE250) K-i v.részben 2 szobás, 56 nm-es, egyedi fűléses, vízórás, földszinti, ölikormányzati lakás azonnal eladó. Irányár: 1,65 mR (18096 K)_ Zalakaroson (TE66) 250 n.öl üres telek eladó. Irányár: 1.25 mFt. (18Ü97 K)_ 7alakaroson (TE66) 800 n.öl, közművesített, üres telek egyben vagy megosztva is eladó. Irányár: 4000 Ft/n.öl. (18098 K)_ Zalakaroson (CSE88) 3 szobás, kb. 100 mn-es, telefonos, teraszos családi ház melléképülettel eladó. Gáz, pince, padlás van. Irányár: 6 mR. (18099 K)_ Nk-án (CSE61) 120 nm-es, 4 szobás, félig kész tetőtérbe-építéses családi ház 150 n.öl telekkel eladó. Irányár: 7 mFt. (18100 K)_ Nk-án (LE217) D-i v.részben 2 szobás, 56 mn-es, egyedi fűléses, vízórás. erkélyes, spájzos lakás kamrával együtt eladó. Irányár: 2,3 mR. (18101 K)_ Nk-án (LE212) belvárosban 2,5 szobás, ebédlős, 62 nm-es, egyedi fűtéses, III. emeleti lakás eladó. Irányár: 3.5 mFt. (18102 K)_ Nk-án (LE200) belvárosban 2 szobás, 57 nm-es, vízórás, redőnyös, parkettás, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,6 mR. (18103 K)_ Nk án (LE254) É-i v.részben 2 és félszobás, étkezős, egyedi kp. fűtéses, földszinti lakás eladó. Irányár: 3,5 mFt. (18104 K)_ Nk-tól 20 km-re (CSE91) 2 szobás. 88 mn-es. parkettás, fürdőszobás, teraszos családi ház 3533 nm területen eladó. Irányár: 1,7 mFl. (18105 K)_ Nk-án (LE253) K-i v.részben 2 szobás, 52 nm-es, vízórás, felújított, földszinti lakás eladó. Irányár: 35.000 Ft/nm. (18106 K)_ Balatonmárián (NYE18) 5703 nm-es terület pincével, szőlővel, gyümölcsössel, panorámás kilátással eladó. Irányár: 500.000.- Ft. (18107 K)_ Nk-tól 15 km-re (CSE90) 140 nm-es családi ház 1 hold területtel eladó. Irányár: 600.000 R (18108 K)_ TERRA-MIX 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Nk., Széchenyi tér 3.1. cm. 1. TcUlax: 93/310-482 Eladó Nk. Batthyány utcában 5 szobás, 2 szintes lakás szerkezetkész állapotban, külön megállapodás alapján be- fejezve. Irányár: 5,5 MR. (17331 K)_ Eladó NK. városközpontban 2 szobás, igényesen felújított, egyedi gázfűtéses lakás külön bejáratú üzlettel. Irányár 4.5 MR (17333 K)_ Eladó Nk. Keleti városrészben 2 szobás, központi fűtéses, erkélyes- 7. emeleti lakás. Irányár 1,6 MFl (17334 K l Eladó Palinban fő út mellett 3 db lakótelek, 1300 nm/db. Irányár: 1,95 mRAIb. (17335 K)_ FJadó NK.-Bagoián 136 nm-es, családi ház, 5 szoba+nap-pali, két fürdőszoba, garázs, egyedi központi fűtés. Irány- ár: 7,5 MFt (17336 K)_ Eladó Újudvaron fő út mellett 130 nm-es sorházi lakás 4 szoba, garázs, egyedi gázfűtés. Irányár: 45 MFt (17337 K) _ FJadó Nk Magyar utcában I szobás, 26 nm-es lakás víz, villany, gáz van, fürdőszoba kialakítható. Irányár: 700 eR. (17339 K)_ FJadó Sand községben 2 szobás, felújításra szoruló családi ház 200 n.öl telekkel, víz, villany van. Irányár: 1.5 MR. (17340 K)_ Eladó sandi szőlőhegyen szőlő, gyümölcsös, erdő. kis ház-zal, pincével. Irányár: 500 eFt. (17341 Kj _ FJadó galamboki halastó mellett telek szőlővel, kis faházzal. Irányár: 350 eR. (17342 K)_ Eladó Cialambokon régi parasztház. (17343 K)_ Eladó Galambok öreghegyen €00 ttöl lelken félkész hétvégi ház a telken kb. 300 n.Öl erdővel. Irányár: 500 eR (17344 K)_ ELADÁS # VETÉL * ALBÉRLET „TELEK" INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505 (Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, csalúcli házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése. KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. h Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. jS Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, 5 szombaton 10.00-12.00-ig. j* TERRA-MIX 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft TEVÉKENYSÉGI KÖRÜNK: - ingatlanközvetítés, teljeskörű bonyolítással, jogi képviselettel; - ingatlanok értékbecslése; - teljeskörű építőipari tervezés, műszaki tanácsadás; - építőipari kivitelezés, épületfenntartás és -korszerűsítés. Keresünk és kínálunk eladó családi házakat, lakásokat, telkeket, nyaralókat, ipari csarnokokat. KÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDRE IS! Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. 1/1. Félfogadás: H-K-Cs 9-18; Sz-P 9-16; vagy előzetes időpontegyeztetéssel bármikor Tel/fax: 93/310-482 30 KANIZSA - /tp* 1996. június 28. FJadó galamboki halastó mellett 80 százalékban kész 2 szintes nyaraló beépíthető tetőtérrel, telekkel. Irányár 3 MR (17346 K)__ Eladó Zalakaros-Alsöhegyen 228 n.ól bekerített lelek gyümölcsössel szólóvei. kis házzal, víz, villany, aszfaltút van. . Irányár: 1.37 mFt. (17347 K)_ Eladó Zalakomárban főút mellett vállalkozási célra is alkalmas 1200 n.ől telken 97 nm-es 3 szobás, központi fűté-ses családi ház. Irányár: 4 MFt. (17348 K)_ FJadó Nova község közelében ikerház egyik lakása, A lakás 125 nm-es. 3 szoba, nappali, étkező. 2 garázzsal. Központi fűtés és saját vízellátó rendszer van, telek 1500 nm. Irányár 6 MFt (17351 K)_ FJadó Nova község közelében sörfőzde és sertéstelep. Irányár: 8 MR (17352 K)_ Ipari területek Nagykanizsa területén, főút mellett eladók. (17353 K)_ Keresünk Nagykanizsán bérelhető családi házat későbbi megvásárlás lehetőségével. (17356 K)_ Keresünk ipan tevékenységre, raktározásra alkalmas csarnokokat Nagykanizsa területén 200-2000 nm között. (17357 K)_ Keresünk Nagykanizsán 15-2 szobás, egyedi fűtéses laká- sokat 15-2 MFl. értékhatár közön. (17358 Ki_ Keresünk Kiskanizsán közművesített lakótelkeket vagy telket lebontandó épülettel. (17359 K)_ Keresünk Kiskanizsán eladó családi házakat (17360 K) FJadóTótszenünártonban 120 nm-es családi ház, központi fűtés szilárd tüzelővel és gázkazánnal, 3 és fél szoba+nap-1 pali. Telken garázs, gazdasági épület és gyümölcsös. Nagykanizsán lakótelepi lakás beszánüUialó. Irányár: 4.2 MR (17362 K)_ FJadó Kiskanizsán igényesen kialakított, 4 szobás családi ház nagy telekkel, melléképületekkel A melléképület önálló lakássá átalakítható. Telek 756 n.öl összközmflves, gazdálkodásra alkalmas. Irányár 11 MFl. (17363 K) FJadó Hahóton 2 szobás, 104 nm-es egyedi fűtésű, 1987-ben épült családi ház 1840 nm részben parkosított, részben gyümölcsöst tartalmazó leiekkel. Irányár: 3.2 mR (17728 K)_ Eladó Nagykanizsa belvárosában 1. emeleti 80 nm-es 2 szobás, egyedi gázfűtéses lakás, az udvarban garázs kialakításának lehetőségével. Cserelakás 1-1.2 mFt-ig beszámítható. Irányár: 2.8 mR (17729 K)_ Balatoiikeresztúron nyaraló eladó 200 n-öl telek. 68 mn-es épület, 3 hálófülke, nagy nappali, 1 főzöfülke. 1 fürdőszoba + WC, terasz. 6x4-es csónakház. lránvár: 5 mR (17730 K)_ FJadó Nk-án a Rákóczi utcában családi ház kis udvarral, 2 szoba, előszoba, étkező, konyha, egyedi fűtésű, felújított. Irányár: 3,6 mR. (17731 K)_ Keresünk családi házal, 2-3 szobásat kis kerttel, vezetékes gázzal Fonyódtól-Balatongyörökig (Hévíz. Keszthely el Őnyben). Cserébe felajánlunk Budapesten 1+2 félszobás, erkélyes, telefonos lakást, valamint Budapesten l+félszo-bás öröklakást, valamint Piliszántón 42 nm-es téliesített nyaralót 222 n-öl telken. (17732 K)_ FJadó vagy bérelliető Gelse központjában 55 nm alapterü-lelű üzlet 18 nm tárolóval, berendezéssel. Villany, víz van, csatorna csatlakozás biztosított. Irányár: 950.000. R vagy 15.000 Ft/hó bérien dn. (17733 K) "_ Eladó Zákány község és- a gyékényes bányató közötti területen, a tótól néhány .száz méterre 2 db telekiészlel, mely összevonás után beépíthető. Irányár: 1.2 mFt (17734 K) FJadó Nk. belvárosában 38 mn-es fölszinti I szobás fürdő-szobás, egyedi fűtésű lakás. Irányai: 13 mFt. (17735 K) Eladó Nk. belvárosban családi ház, 500 nm telek, rajta 120 nm-es épület. 3 szoba, 2 konyha, 2 kamra, fürdőszoba nincs, alápincézett. Irányár 5,5 mFt (17736 K) Eladó Nk Rózsa utcában 2 szobás, egyedi központi fllté - ses 2. emeleti lakás. Irányár 2,5 mR. (17959 K)_ FJadó Nk-án, városközponthoz közel 8. emeleti 56 nm-es. 2 szobás, egyedi fűtéses lakás. Irányár 1,75 mR (17960 K)_ FJadó Szépeinek közelében 60 nm-es, 2 szobás, külterule-ten fekvő családi ház Azépülel tetőtere beépíthető. Irány- ár: 900 eR (17961 K)_ FJadó Kiskanbzsán 100 mn-es, 5 szobás, 2 fürdőszobás , alápincézett 1987-ben épült családi ház 200 n-öl telekkel. Irányár: 6.5 niRt 17962 K) FJadó Behiákpusztán 2 szintes, 4 szobás, 2 fürdőszobás alápincézett hétvégi ház 400 n-öl telekkel. Az épület szintjei önállóan használhatók, külön bejáratúak Zalakarosi gyógyfürdő 15 perc gyalog az ingatlantól. Víz-villany van, a (elken szőlő és gyümölcsös tatálható, melynek művelte-tése megoldható. Irányár: 3,6 mFt (17963 K)_ FJadó Nk K-i városrészében 100 nm-es, 3 szobás, nappalis, étkezókonyhás, egyedi-központi fűtésű lakás. Irányár: 5,8 mR (17964 K)_ FJadó Nk É-i városrészben 5 szobás, 2 garazsos, alápincézel! épület kis kerttel, társasházban. Irányár: 75 mR (17965 K)_ Eladó Nk K-i városrészben 3. emeleti, 2 szobás, erkélyes lakás. Irányár: 1,95 mR. (17966 K)_ Nk belvárosában 1 szobás, egyedi fűtésű, 2. emeleti lakás 15 mR-os irányáron eladó. (18060 K)_ Eladó Miklósfán 110 nm-es, 2 .szobás, új családi ház tető térbeépítési lehetőséggel 400 n.öl telken. Irányár: 7 mR. (18061 K)_ Eladó Nk K-i v.részében a belvároshoz közel 2 szobás, tehermentes, egyedi fűtésű, teljesen felújított lakás. Irányár: 2.5 mFt (18062 K) TOMPA Ingatlanforgalmi Kft. Nagykanizsa, Magyar u. 14. TeUfax: 93/310-884 Iharosbeié nyben 220 nm-es, 3 szintes, 5 szobás, 2 fürdőszobás, teraszos, garazsos családi ház 1600 nm területen lím nm műhellyel" eladó lránvár: 5.5 ml-t. 118010 K) Nk Kinizsi utcában 2 szobás, udvan, családi ház kis terü-lelen eladó. Irányár: 2.2 mFt (18011 K)_ Honvéd utcában 2 .szobás, családiház, 605 mn területen melléképülettel,hozzáépítési lehetőséggel eladó. lránvár: 2.9 mFt. (17530 Ki_\'_ Ady utcában 100 nm-es, 1 szobás, hallos, telefonos családi ház garázzsal, melléképületekkel 1360 mn lerüleUie el adó. Irányár: 7.2 mR. (17531 K)_ Rózsa utcában, 6. emeleti, 2 szobás. 51 nm-es, kp. fűtéses, vízórás, redőnyös, jó állapotú lakás eladó. Irányár 1,5 mFt. 117532 K) _ Rózsa utcában, 8. emeleti, 2 szobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, kp. fűtéses lakás eladó-Irányár 135 mR (17533 K) 36 nm-es üzlethelyiség (Kanizsa áruház melletti udvarban) Fő úti kirakattal bérleti joga eladó. Irányár: 1,9 mFt. (17534 K)_ FJadó új építésű, 2 szintes üzlet (alsó szint fodrászüzlet. felső szint lakás) berendezéssel vagy anélkül. Más tevékenységre is alkalmas. (17535 K) Ék-i városrészben fsz-i, 76 nm, 2+2 fél szobás, étkezős, redőnyös, szőnyegpadlós, festésre szoruló lakás eladó. Irányár: 3,5 MFt. (17367 K)_ Platán sori 2 szobás. 54 nm-es, 3. em., gázfűtéses, telefonos, redőnyös, teljesen felújított lakást cserélne 15-2 szo- bás. jó állapotú udvan lakásra. (17368 K)_ Csengén u. 87 nm, 2 szobás, gázfűtéses, felújított, berendezett, udvari lakás, 20 nm terasszal, pincével konyha-virágoskerttel, (padlózala laposózotl, szőnyegpadlós) eladó. Irányár: 3.6 MFt. (I MFt-ig autó beszámítás) (17370 Kj\'_ Belvárosban 2 lakásból álló (2 szoba, 3 szobai családi ház egyben és megosztva is eladó 659 nm területen. Irányár: 10.5 MR. (17371 K)_\'_ Kiadó! Belvárosban 24 nm-es új igényes üzlethelyiség bérlete átvehető. (17372 K)_ Csengeti u. 2x30 nm helyiség kiadó. Irányár; 1500 Ft/mn. (17373 K)_ É-i városrészben 9 nm fagyizó berendezéssel, gépekkel el- adó. Irányár: 850 eR (17375 K)_ Nk, Kisfaludy utcában 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, garazsos. egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 4 mFt. (16191 K)_ Nk, Zemplén utcában 64 mn-es, 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, lomkamrás, felújítóit, vízórás lakás eladó. Irányár: 1,9 mR. (16219 K)_ TOMPA INGATLANFORGALMI KFT. német-magyar érdekeltség Nagykanizsa, Magyar u. 14. Tel./fax: 93/310-884 Nyitva: hétköznap 8-17 óráig KERES - KINAL - CSERÉL - BERBEAD KERESÜNK: - Megbízóink számára eladó egyedi fűtéses lakásokat max. 4. emeletig - Olcsó udvari lakásokat - Kiadó lakásokat (kiadó részéről díjtalan lebonyolítással) KÍNÁLUNK: - Kiadó üzlethelyiségeket Nk Zemplén utcában 64 nm-es, 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 1.7 mR (16221 K)_" Nk Zemplén utcában X. emeleti. 3 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, spejzos, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár 1,75 mFl. (16222 K)_ Elcserélném 2 db Nk-i lakásomat (Rózsa úti 2 szobás, Platán sori 1 szobás, egyedi fűtéses) Nk és környéki 3-4 szo- bás családi házra. 35 roR-ig. (16228 K)_ Kiskanizsán 720 \'nm-es területen. I szoba, konyhás, zuhanyzós paraszlház (víz, villany, gáz) eladó. Irányár: 1,2 mR. (16216 K)___" Nk Palinban 8250 nm-es területen 2 szobás, konyhás parasztház eladó. Ár: 2 mR (16217 K)_ Nk Vörösmarthy utcában 80 mn-es, 2,5 szobás, nappalis, konyhás, fürdős, WC-s, kamrás, garazsos, pincés családi háziadó 518 nm-es telekkel és 40 nm-es műhellyel. Irány ár: 4,2 mFt (16208 K)__ Nk Kalonarélen 130 mn-es, 4 szobás, hallos, 2 fürdős, 2 WC-s, kamrás, pincés, egyedi fűtéses, garazsos családi ház eladó. Irányár: 6,5 mFt." (16203 Kj_ Nk Kaposván úton 120 mn-es, 3 szobás, konyhás. 2 für dós, WC-s, kamrás családi ház 1000 mn-es területen el- adó. Irányár: 3.2 mFl (16199 K)_ Nk Dózsa Gy. utcában 2 szobás, konyhás, fürdős. WC-Sjegyedi fűtéses, garazsos, 60 nm-es, udvan lakás eladó. Irányár: 1,95 mFt. (16200 K)_ Kiskanizsán Nagyrác utcában 3 szobás, konyhás, étkezős, nappalis, teraszos, egyedi stílusú, igényes, 85 százalékos készüllségű családi ház eladó. Irányár: 7.9 MR. (16743 K)_ Nk ÉK-i városrészben 130 nm, 3.5 szobás, hallos, 2 fürdő szobás, 3 éve épült családi ház kis udvarral eladó. Irányár: 5.2 MR. (16744 K)__ Nk Dózsa Gy. utcában 80 mn-es, 2 szobás, konyhás, fürdős, WC-s, nyári konyhás, pincés, garazsos, egyedi fűtéses, telefonos családi ház eladó. Irányár: 3 mFt (16193 K) Nk Magyar utcában 26 nm-es, I szobás, konyhás, egyedi fflléses, udvan lakás eladó. Ár: 600 eR (16193 K) Kiskanizsán 100 nm-es, 3 .szobás, konyhás, fürdős, spejzos. garazsos családi ház a Zsigárdi közben eladó. Irányár: 3,5 mR. (16196 K)__ Nk Dózsa utcában 1,5 szobás, 50 mn-es, konyhás, fürdős, WC-s, egyedi fűtéses családi ház 720 mn-es területen 2 műhellyel eladó. Irányár: 3,1 mR. (16197 K)_ Újudvaron 90 miu\\ 4 szobás, hallos, fürdős, WC-s, konyhás családi ház 1100 mn-es területen eladó, lránvár: 4 mFt. (16213 K)_ Szepetneken igényes, 260 mn-es, 5 szobás, 2 fürdős, dupla garazsos családi ház 800 mn-es területen eladó. Irányár: 10 mFt. (16215 K)_ A 7-es főút mellett 1020 nm terület eladó. lránvár: 1.6 mR. (16232 K)_" Kiskanizsán .3 db építési telek, egyenként 320 n.öl lerülel-tel. villannyal, gáz és víz a telektől 100 m. A telkek egyben is megvásárolhalók Irányár: 700 eR/db. (16236 K) Rigyácon 2 szobás, konyhás, kamrás parasztház mellék- épületekkel eladó. Irányár: 900 eR. (16616 K)_ Zalakarosi Öreghegyen 3 szobás, konyhás borospince te-tŐtérbeépílési lehelőséggel eladó. lránvár: 25 mFt. (16619 K)_ Eszteregnyén 50 mn-es. 2 szobás parasztház 4819 m2 te- rületen eladó. Irányár: 800 ezer Ft. (17154 K)_ . Hahóion 3 szobás, garazsos családi ház 2800 m2 területen eladó. Irányár: 3 mFt. (17155 K)_ Bagolán 4 szobás, 110 mn-es. jó állapotú, garazsos családi ház 2614 m2-es területen eladó. Irányár 35 mR (17156 K)_ Csengery u. 80 mn 2 szobás, udvari családi ház kerttel el- adó. Irányár: 2.8 mR (17682 K)_ Zemplén Gy. a-ban 3. emeleti 60 mn-es, 2 szobás, erkélyes, kp.fűtéses, vízórás lakás eladó. Irányár: 1.7 mR. ("17683 Kj_ Szepetneken 3 szobás, 100 mn-es étkezős családi ház, 2400 mn területen melléképületekkel eladó. Irányár: 2,7 mR (17684 K)_ Csengén utcában I szobás központi fűtéses felújított, ta-posózott rólós lakás eladó. Ár: 1.8 mR. (17944 K) Kisberki utcában I. em 68 nm-es 2+félszobás étkezős egyedi központi fűtéses, vízórás, teraszos, redőnyös lakás eladó. Irányár: 3,6 mR. (17945 K)_ Magyar utcán kél+félszobás családi ház 516 nm-es \'elek kel, melléképülettel eladó. Irányár 1.7 mFt. (17946 K) SZABADPIAC Nk-án eladnám vagy elcserélném másfél szobásra, most festett. 3 .szobás, kp.fűtéses. fölszinti lakásomat. Érd.: nap- közben a 311-333/13 telefonon. (17833 K)_ B.mária Alsón a Nefelejcs ulcában 308 négyszögöl gyümölcsös téglaépUlellel eladó. Teljes közművesítés van. Érd: 93/314-662 telefonon. (17834 K)_ Rózsa u. 15-ben, 2. emeleti lakás. 2 szoba, összkomfortos eladó. Érd.: ugyanitt a földszint 3-ban. (17835 K.) Szentgyörgyvári hegyen a városhoz szuper közel, bekerített telek eladó temiŐ gyümölcsössel és egy fém és egy fa-házas épíünénnyel. Érd.: Murakeresztúr, Táncsics u. 6. Tel.: 369-259. (17836 K)_ Nagykanizsán 2+félszobás I. emeleti egyedi gázfűtéses, vízórás, kertes, felújított társasházi lakás eladó. Érd.: BedŐ Albert 1. RadicsTeL 313-065 8-16-ig. (17840 K) Szabadhegyen 840 nm-es, fenyővel beültetett, közművesített telek eladó. Érd.: 93/321-294-es telefonon.( 17841 K) Szőlő-gyümölcsös felszereléssel sürgősen, megosztva is eladó, Dávori-hegyen a buszmegállótól 5 percre. TeL: 320-037 telefonon. (17843 K)_ Elcserélném háromszobás lakásomat másfélszobásra. Érd: Király út 45.(17678 K)_ Nk n I szobás, konyhás, fürdőszobás, kamrás, egyedi fűtéses udvan lakás eladó. Érd: Nk, Csengery 109. (17850 K)_ 56 nm-es. 2 szobás, egyedi fűtéses, jó állapotú, telefonos, vízórás lakás eladó. Érd.: Nk Kodály 4/c. Salamon (17851 K>_ FJadó vagy elcserélhető Nagykanizsai lakásra, Nk-tól 16 km-re lévő háromszobás, nappalis, alápincézett dupla garazsos, új családi ház értékegyezte léssel. Érd: Belezna, Kossuth u. 158. (Templommal szemben) (17853 K) Nk-n családi ház kerttel, melléképülettel, fagarázzsal eladó. Érd.:15 óra után a Nk Csengery u. 88. I. em. 19.(17854 Ki_ 2 és félszobás lakás melléképületekkel eladó. Érd: Nk.Pi ván 117. (17855 K)_ Nagykanizsán a belvárosban eladó egy 3. emeleti 3 szobás, egyedi gázfűtéses, vízórás, telefonos, redőnyös lakás, pincével és egy műhellyel. Irodának is. Érd.: telefonon 9-17 óráig a 937321-027 valamint 18 óra után a 16-20/389- 299 lehet. (17956 K)_ Nk-án a Művelődési ház hátamögöUi lakásokban a 3. emeleten 2+1 szobás egyedi cirkogejzíres, vízórás, 66 mn-es lakás pincével padlással eladó. Érd: munkaidőben 8- 16-ig Tel.: 311-293/19-es mellék(l7957 Kj_ Belvárosi (Csengery-Kisfaludy sarok) I emeleti 2 szobás 80 nm-es gázfűtéses konvektoros lakás eladó. Irányár 2,6 mR Érd.: 60/460-825 telefonon. (17958 K)_ Szabadhegyen kb. 500 n-öl telek régi épülettel 1.050.000.-R-ért eladó. Víz, villany a házban, gáz a ház előtt Érd.: 311-980-as telefonon az esti órákban. (17972 K)_ 1 szobás lakást vásárolnék 900.000 R-os irányáron. Lehet 4. emeleti is. Érd.: Nk Városkapu 14/C. 1/2. Göndöcs. (Esti órákban. (18000 K)_ 40 nm-es mennyezetig csempézett műhely ipari árammal, vízzel, gázzal, garázzsal, 2 pincével, 80 nm-es, kertes családi házzal sürgősen eladó 4,3 mR-ért. Ajánlatokat Nk 8801 Pf.: 50(> címre kérek (18001 K)_ Corvin ulcában 2,5 szobás, egyedi fűtéses, l. emeleti lakás sürgősen eladó. Érd.: Nk Sugár u. 74, < 18002 K) Miklósfán új családi ház eladó. Érd.: Miklósfa, Felszaba dúlás u. 14/A. Orsós László. (18003 K)_ 2 szobás, egyedi fűtéses, teljesen felújított, telefonos, vízórás, redőnyös lakás azonnali beköltözéssel eladó. Tel.: 93/321 532. (18004 K) _ Eladnám I .szobás, vízórás, erkélybeépítéses lakásomat. Érd: Nk Városkapu krt. 14/C. I/Z Göndöcs. (Esti órák- ban.J (18005 K)_ Alsórajkon szép környezetben családi ház olcsón eladó. Érd: esti órákban, 322-435. (18063 K)_ Nk Zemplén Gy. u. 3. emeleti, másfél szobás lakás eladó 13 mR-ért Érd: 311-149. (18064 K)_ Nk Kodály Z. úton 3. emeleti. 2 szobás lakás 1.4 mR-ért eladó. Érd.: 311 149. (18065 K)_ Felsőpáhokon 1120 nm építési telek eladó. Érd.: 311-149 telefonon. < 18066 Kj Nk-án eladó Kazanlak krt. 9/A. alalt földszinti, 2 és fél szobás, felújított lakás. Érd.: este. 93/314-097, Födóné. (18066 K) GARÁZS Nagykanizsán a Varoskapu krt-on ikergarázs egyben, vagy kolon-kulön is eladó. Irányár: 800 eR Érd: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Plalán sor 8. Nyitva: HP: 9-12: 14-17 óráig. Telefon: 93/313-673 (17058 K)_ Munkás úton 18 lun-es garázs eladó. Irányár: 600 eR Érd.: Tompa Ingatlanforgalmi Kft. Nk. Magyar u. 14. Tel/fax: 93/310-884 (17034 K)_ Munkás ím garázssoron 17 nm-es. .szigetelt, aknás garázs eladó. Víz. villany bevezetve. Irányár: 500 ezer R Érd.: Tompa Ingallanforg. Kft. Nk Magyar u. 14. TeL/fax: 93/310-884. 117987 K)_ Munkás utcai garázssoron aknás garázs eladó. Irányár 550 eR. Érd.: TERRA-MK Ingatlanforgalmi és Beruhá- zási Kft. Tel/fax: 93/310-481 (17365 K)_ NK-án a Munkás úti garázssoron aknás garázs eladó. Villany van. Hiv.sz.: 238/96. Érd: CSASZI Ingatlanügynökség NK.. Magyar a 19. Tel: 93/314-012 117451 Ki_ Munkás utcai garázssoron aknás garázs eladó. Irányár 550.000 R Érd: TERRA-MK 2001 Ingatlanforgalmi és Beruházási Kft. Nk Széchenyi tér 3. I. em. I. (17736 K) A Munkás utcában aknás garázs eladó, lránvár 600 eR Érd: CSASZI Ingatlanügynökség Nk. Magyar u. 19. lel.: 93/314-012 Hiv. sz.: 238 (17793 K)_ Nk-án Csengery u. 34. alatt garázs bérbeadó. Érd.: 15-18 órakozplt. (17986 K)_ Városkapu kbniton, ház alatti, nagyméretű, ffitött garázs sürgősen eladó. Érd.: Plánder Ingatlanközvetítő, Nk Kazanlak kfl. 9/D. Fsz/2 Tel: 93/320-111. (17998 Kl JARMU Simson S5l kismotorkerékpár jó állapotban és női, fehér,, 5 sebességes versenykerékpár újszerű állapotban és női. fehér, 5 sebességes versenykerékpár újszerű állapotban el- adó. Érd: Nk Magyar u. 30. Radics (17838 Kj_ Javvá Muslang jó állapotban eladó. Érd.: 320-037 telefonon. (17842 K)_ Rába-nyerges kumon friss műszakival, fuvarfeladattal 1.5 mR-ért eladó. Érd: 93/320-084 (17648 K)_ 1996. június 28. KANIZSA - rf/*s 31 Simson Suhl, pedálos. felújítva eladó. Érd.: Nk. őrház u. 14. (17691 K)_ Volkswagen Golf \'89-es, 13-as 5 ajtós fehér benzines el-adó. Irányár: 7S0.000.-R Érd.: 93/314-849 (17947 K) Volkswagen Polo \'80-as évjáratú, vonóhoroggal, friss műszakival eladó. Érd.: 321-795 telefonon. (17948 K) IZS furgon 1984-es műszaki nélkül eladó. Érd.: 06- 60/461-518 telefonon. (17949 K)_ Audi 80-as ].6-os GLS \'81-es évjáratú, jó állapotban. U5 év műszakival sok tartozékkal eladó. Érd: 321-795 lelefo- non-í 17950 K)_ Nissan Micra 1200 ccm-es, 5 és fél éves eladó. Érd.: 93/317-890, délután. (17988 K)_ 9 éves BARKAS 1000-es, vegyes használatú tehergépkocsi \'97. májusig műszakiztiitva eladó. Érd.: 93/316-759, 18 óra után. (17989 K)_ Alfa Romeo 2000-es, TD motoros eladó. Érd.: 06/60/398- 736. (17990 K)_ 18 éves Lada 1500-as lejárt műszakival egyben vagy al-katrészként eladó. Érd.: 93/316-762 telefonon. (17991 K) Trabant 601-es \'97 júliusig műszakizva, garanciális akku-mulátorra] eladó. Érd: Nk. Jakabkuü u. 75. 17 óra után. (18046 K)_ \'84-es Wartburg friss műszakival, kifogástalan állapotban eladó. Irányár: 160.000 Ft. Tel.: 18 óra után: 93/320-847. (18113 K)_ ALBÉRLET Albérletet keresek július-augusztus hónapra, 3 szobásat, bútorozottaL Érd: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk Teleki u. 16. Tel: 93/313-371. (17620 K)_ Keresek 3 .szobás vagy 2+félszobás bútorozatlan lakást a K-i városrészben, egyedi fűtéssel, albérlet céljából. ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371. (18023 K)_ A belvárosban 1 szobás, redőnyös, telefonos, bútorozott albérlet kiadó havi 15 eFt+rezsiérL ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371. (18024 K)_ Nagykanizsa Csengery utcában 4 szobás lakás bútorozat-lanui kiadó. Bérleti díj: 25 eFt/hó. Érd: TERRA-MIX In-gaüanforgalnu és Beruházási Kft Tel/fax: 93/310-482. (17364 K)_ Udvari, bútorozott, teljesen felszerelt, igényes, egyedi fűtéses családi ház albérletbe kiadó Kiskanizsán hölgy vagy fiatal pár részére, gyermek nélkül. Érd: Plánder Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. 93/320-111. Nyitva: H-K-Sz-Cs.: 8-12, 14-17 óráig.P.: 8-12, 14- 16 óráig. (17557 K)_ Keresünk kiadó lakásokat, családi házakat, irodahelyiségek! a kiadónak díjtalan bérlőközvetítéssel. Nálunk a bérlő legkedvezőbb fizetési feltételekkel ve-heü ki az általa kiválasztott bérleményt és hozzá megkapja a bérleti szerződést. Plánder Ingatlanközvetítő, Értékbecslő, Hirdető Iroda. Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. 93/320-111. H-K-Sz-Cs.: 8-12. 14-17 őiáig.P.: 8-12, 14-16 óráig. (17560 K) 1 szobás, bútorozatlan és bútorozott, egyedi fűtéses lakás albérletbe kiadó a Maort telepen. Irányár: 12.000 Fl+re-zsi/hó. Érd: Plánder Ingatlanközvetítő Iroda Nk Kazanlak krt. v/D. Fsz/2. Ny.: hétköznap 8-12; 14-17 óráig. Tel: 93/320-111. (17999 K) _ t Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik Csanádi János temetésén megjelentek, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat Pintér Jánosnét utolsó útjára elkísérték, sírjára a megemlékezés virágait helyezték, bánatunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik Budai János temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot, helyeztek. A gyászoló család Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik György Ferenciié temetésén megjelentek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Keresek 2 fő (fiatal házaspár) részére olcsó, 1 szobás, bútorozatlan vagy bútorozott albérletet kb. 10.000 Ft+re-zsi/hó béried díjért. Ajánlatokat Plánder Ingatlanközvetítő Irodába kérem, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. címre. Tel.: 03/320-111. G802I K) _ Letenyén frekventált helyen üzlethelyiség azonnal kiadó. Érd: Telek Ingatlanközvetítő Iroda, Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel: 93/317-505. (15458 K)_ Albérletet keresek, július-augusztus hónapra 3 szobás bú-torozottat. Érd.: ÉGISZ. Ingatlanközvetítő Iroda Nk., Tele-kiu. 16. TeL: 03/313-371 (17121 K)_ Keresünk kiadó albérleteket, lakásokat, családi házakat, bútorozolian vagy anélkül. Megtalál bennünkel a Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben. Nk. Teleki u. 5/A. Fsz. Tel: 93/317-505, Nyitva: H-P-ig: 9-16 óráig, Sz.: 10-12 óráig. (12028 K)_ Nk-án kiadó az autóbuszállomás közelében 2 helységből álló, 38 nm-es üzlethelyiség. Víz, vülanv, gáz, telefon van. Bérleü díj: 50.000 Ft/hó + rezsi. Érd.: FAKTOR iroda, Nk. Platán sor 8. Ny.: H-P.: 9-12; 14-16 óráig, tel: 93/313-673. (16919 K)_ Petőfi utcában 1 szobás, komfortos, új bútorzatú lakás kiadó. Bérien díj: 15.000 Ft/hó+rezsi. Érd.: FAKTOR iroda. Nk. Platán sor 8. Ny.: H-P.: 9-12; 14-16 óráig. (16632 K) K-i városrészben 80 mn-es, telefonos üzlethelyiség kiadó. Bérleü díj: 70.000 Ft/hó+rezsi. Érd: FAKTOR iroda. Nk Platán sor 8. Ny.: H-P.: 9-12; 14-16 óráig. (16633 K) 55 nra-es műhely a belvárosban - raktárnak is - kiadó. Bérleti díj: 25.000 Ft+rezsL Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Platán sor 8. Nyitva: H-P: 9-12; 14-16 óráig. Te- lefon: 93/313-673 (16165 K)_ Városkapu krt-on kiadó 1,5 szobás, bútorozott, 3. Emeleü lakás. Bérleü díj: 15.000.-/hó + rezsi. Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Platán sor 8. Nyitva H-P. 9-12; 14-16 órá ig. Telefon: 93/313-673 (1767l\'K)_ Csokonai utcában 2 szobás, gázfűtésű, 50 nm-es lakás bútorozva 18.000.-Ft/hó+rezsi, bútorozatlanul 15.000.-Ft/hó+rezsi kiadó. Érd.: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Pla-tánsor8. Nyitva H-P. 9-12; 14-16 óráig. (17675 K) Kazanlak krt-on kiadó 1 szoba - konyha, fürdőhasználal-tal egy személy részére. Bérleti díj:\' 6.500.-Ft/hő. Érd: FAKTOR Iroda Nagykanizsa Platán sor 6. Nyitva H-P. 9 12; 14-16 óráig. (17903 K) Kiadó Nk. keletí városrészében 1 szobás. I. emeleti, bútorozatlan, közponü fűtésű lakás. Bérleü díj: 12.000,-Fi+re-zsi/hó. Érd.: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda. Nagykanizsa, Terv u. 4.. Tel: 93/312-058, munkanapokon 8-17 órá ig. Hivatkozási .szám: A/189. (17912 K)_ Szoba kiadó Nk. déh v.részében, bútorozva, földszinten, egyedi gázfűtéssel I fialal hölgy vagy diáklány részére. A tulajdonos is hölgy. Bérleü díj: 8.000 Ft/hó. A rezsit a tulajdonos fizeü. Érd.:SIKER Ingatlanközvetítő Iroda, Nagykanizsa, Terv u. 4.. Tel.: 93/312-058, munkanapokon 8-17 óráig. Hivatkozási szám: A/187. (18058 K)_ Különbejáratú szoba-konyha, egyedi gázfűtéssel, közös fürdőszobahasználattal, udvari lakásban 1 fő részére kiadó. Bérien díj 8.000 Ft+rezsi/hó. Érd: SIKER Ingatlanközvetítő Iroda. Nk Terv u. 4. Tel.: 93/312-058, mun kanapokon 8-17 óráig. Hiv. szám: A/178. (18059 K) Egv szoba kiadó. Érd.: Németh Lászlóné Nk Rózsa F. u. 20/c. III. emelet. (17837 K)_ Keresek 3 szobás (vagy 2+félszobás) bútorozatlan lakást a Kelen városrészben egyedi fűtéssel, albérlet céljából. (17941 K) Érd: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda Nagyka nizsa, Teleki u. 16. Tel: 93/313 371 (17942 K)_ Kazanlak körúton l+fél szoba albérlőknek (nem dohányzó nőknek) kiadó. Bérleü díj megegyezés szemit. Érd.: ÉGISZ Ingatlanközvetítő Iroda Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel: 93/313-371 (17043 K)_ Városközpont! garzon kiadó. Érd: 93/383-170 telefonon az esti órákban.i 17951 K) Bútorozott szoba olcsón kiadó egy nemdohányzó hölgynek Gyermekesnek is. Nk Kazaníak krt. 3/C. ÍI/9. (17992 K) _ Nk-án, belvároshoz közel I szobás, 29 nm es, egyedi fűtésű, udvari lakás hosszabb lávra kiadó. Bérleü díj: 13.000 Ft/hó + rezsiköltség. PANORÁMA-INKÖZ Ingallanközv. Iroda. Nk Eötvös tér 16. Tel.: 93/310-504. (18043 Kl Nk-án, a városközponthoz közel földszintes társasházban 1 szobás, 40 nm-es, egyedi fűtésű, bútorozott lakás udvarral 1 vagy 2 felnőtt személy részére kiadó. Bérleü díj: 14.000 Ft/hó+rezsi. (18044 K)_ Nk-án. belvároshoz közel 2 szobás, 72 nm-es, egyedi fűtésű, bútorozatlan családi ház közös udvarral bérbeadó. Bér- leti díj: 20.000 Ft/hó+rezsi. (18045 K)_ Nk-án külön bejáratú I szobás lakrész fürdőszoba használattal kiadó egy személynek Érd: 16-17 óra között. Nk. Magyar u. 115. (18112 K)_ VEGYES 17 éves diáklányok a iiván szünetben gyermekfelügyeletet vállalnának. Érd: 316-114. .120-284 telefonszámon. (17830 K)_ Manöken alkatú, szép táncoslányoknak közvetítessél munkál kínálok. KlUfOld jeligére a Nk. Pf. 154-be (17831 K)_ Gázpalack és új 12 nm-nvi parketta eladó. Érd.: Tel.: 93/314-662 telefonon. (17832 K)_ Vörös CSAU-CSAU fajtiszta kutyakölykök eladok. Érd.: IISMK li.vlolityyolónél. [17«\'" Kl_J__ Gyűjteményembe 1 950 előtti nevesebb festményt keresek. Érd.: Tel: 06-82/471-9IS telefonon 19-20 óta közölt. (17844 K)_ Dolgozzon otthonában előre kapóit pénzért. Havi keresete 25-30.000. Ft. Clm: Debreczeni Gyöngyi. 8800 Nagykam- zsa. Városkapu tal. 2/b (17846 K)_ Amiga 600-as számítógépet vásárolnék. Éra.: Tel.: 321-624 telefonon 20 óra ulánl (17847 K)_ 50.000.Ft. értékű gépkocsivásáriási utalvány féláron el- adó. Clm a szerkesztőségben! (17852 KJ _ 160 l-es hűtő eladó. Érd.: Zemplén Gy. 3/B. 1/7. Horváth László (17856 K)_ Sport babakocsi pólyásnak is megfelelő eladó. Érd.: Zemplén Gy. 3/B. 1/7. Horváth László (17952 K) 100 l-es, 150 l-es, 200 l-es fehér boras hordók kitűnő álla pótban féláron eladók. Érd.: Nk. Petőfi u. 32 321-990-es telefonon. (17953 K)_ Szőnyegtisztító gép. vadonatúj, 11 ezer .forintén eladó. Érd: 93/320-988-as telefonon. (17967 K)_ Használt pianínó eladó. Érd.: 93/321-069 telefonon. 117968 K)_ Svájcba közvetítéssel táncó* lányoknak munkát nyújtok. Levelekel „Siket" jeligére a Nk. Pf 154-be várok. (17970 K)_ Óvodás vagy iskolás korú gyermek alkalmankénti vagy egvhetes nyári felügyeletéi vállalná inlellilgens hölgy szemelvében. Éra.: 318-304 telefonon este 5-6 óra kőzött. (17971 K)_ Bontott, nagyméretű tégla, tetőcserép és faanyag eladó. Érd.: Nk. Bába u. 10. Tel.: 93/319 082 vagy 06730/577 521. (17983 K)_ Tóizskönvvezetl szülőktől 6 hónapos, skótjuhász Inkolor szuka kóívök eladó. Érd.: Nk. Bába u. 10. Tel.: 93/319 082 vagy 06/30/577-521. (17984 K)_ Bonlás törmelék elvihető. Nk. Bába u. 10. Tel.: 93/319 082 vagy 06/30/577-521. (17985 K)_ Körflírészgép l.l K\\Vos motoiral eladó. 93/317-890. (17977 K)_ Középméretű, bécsi, páncéltőkés zongora, faragásos, rvertyatartós és bendzsó jó állapotban eladó. Érd.: Csap. Csányi u. 19. (17975 K)_ Többfunkciós szobai kondigépeuiel. súlyaimal. boxzsáko-mat. hasizompadomat, szobakerékpáromat kfllon-külön ol csón eladom, kiszállítom. Érd.: 06/30/422-587. (17970 K) 52.8 örtaitaunú PB gázpalack eladó. Miklósfa. Gárdonyi . u. 67. (17982 K)__ Peaugeol 306-os autóhoz motorháztető, első lökhárító, baloldali sárvédő, első disztácsok eladók. Érd.: 320-147. (17971 K)_ Pianlnól bérelnék. Tel.: 317-981. (17972 K)_ Pár hetes kismacskákat ajándékba adunk. Nk. Őrház u. 4/A. vagy a 06/30/563-438-as számon 17 óra után. (17993 K>_ Kombi kiságyból kialakított gyerek heverő eladó. Érd.: es ü ólakban. Nk. Péterfai u. ii/B. Fsz/I. Fehér Lászlóné. (17994 K)_ Eltartási szerződést kötnék Nk án vagy kornyékén idős emberrel. Ajánlatokat ..Megbízható" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (17976 K)_ 120 literes Zanussi Lehel hölőszetaény sürgősen eladó. Nk. Báthory ti. 8.117980 K)_ Ötvenezer fonnlos autóvásárlási utalvány féláron eladó. Érd.: munkaidőben. 93/311-195. (17979 K)_ Kénuábö! és matematikából pótvizsgára felkészítést vállal szaklanár általános és középiskolásoknak. Érd.: 93/311- 341. (17978 K)_ 4 részes Csobánc szekrénysor 25.000 Bért eladó. Érd.: Nk. Bába u. 10. (17981 K)_ FJadó egy jó állapotú Sega MS Il-es típusú videojáték nyolc progranunal 22.000 Ft-ért. Érd.: napközben a 312- 054. este a 316-692 telefonon. Zsoldi. (18067 K)_ Nagyméretű akvárium teljes felszereléssel olcsón eladó. Tel.:\' 18 óra után a 93/320-847 számon. (18110 K) Kőműves munkát, burkolást olcsón vállalok. Te].: 18 óra után: 93/320-847. (ISIII K) PARTNERKERESŐ Magányos? Társtalan? Barátra vágyik? Keressen, hogy jeligés hirdetését lurdethessem. Megtalál személyesen Nk Kazanlak krt. 9/D. fszl/2. első emeletén de infomiálódhat a 93/320-tll telefonon hétköznap: 8-12 14-17 óráiR. (16900 K)_ 39/172/68 önálló egzisztenciával és lakással rendelkező, független dijjlomás fiatalember keresi, csinos, filigrán, nem dohányzó, kanizsai értelnuségi lány ismeretségéi, házasság céljából. Levelekel „Hanuóiua" jetigére kérem a NK. Kazanlak krt. 9/D. fszt/2. Plándenié Hirdetőbe. (16901 K)_ 63/165 cm magas korrekt független, magányos, kertes házban élő úriember keresi azt a hölgyet aki magányos óráit megszépítené igazi társra vágyik. Leveleket „Vegyen komolyan" Nk Kazanlak krt. 9/D. fszt/2. Plánder HüdetŐ- be kérem 93/320-1II (17315 K)_ 30 éves, csinos, diplomás hölgy megismerkedne komoly kapcsolatra vágyó, egzisztenciával rendelkező, magas, nem kalandor úrral 40 éves kong. Gyermek nem akadály. Leveleket „Opüjiüzmus" jeügére.Nk Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. címre, Plánder Hirdetői* kérem. Tel: 93/320-111. (17561 Ki_ Zalaegerszegen élő, független, 48 éves. csinos, 168 cm magas, értelmiségi hölgy megismerkedne barátság céljából 50 éves korig olyan úrral, akinek a barátság núndennél többet ér. Gyermek nem akadály. Leveleket „Távolságot leküzdeni" jeligére, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. címre, Plánder Hirdetőbe kérem. Tel: 93/320-111.(17562 K) Kínozza a magány, de eddig nem volt bátorsága kitömi ebből? Ha magas, biztos egzisztenciával rendelkezik és megbízható, akkor írjon egy 41 éves, csinos, független, ér-telnúségi hölgynek „Kitörés" jeligére, Nk Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. címre. Plánder Hirdetőbe. Tel: 93/320-1 li. (17563 K)_ 49 éves. független, korát meghazudtoló, csinos hölgy megismerkedne 55 éves kong jó megjelenésű, akár gyermekével élő úrral, aki úgy érzi, hogy el viselne tétlen a ma cáiiv. t/üstalansáe. Levelekéi ..Egymás kezét fogva" jeli gére, Nk. Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2-be. Plánder Hirdetőbe kérem. (17566 K) ,.Egy új lehetőség". Attila igaz már lassan 2 hónapja kaptam levelet tőled, de úgy alakult, hogy csak most tudtam válaszolni. Azért remélem kíváncsi vagy még rám, ha igen, vár egy levelem a Plándemé hirdetőbe, abh$n meg-tudod, hol érthetsz el. „Sárgarózsa" (1769Q K)_ 26 éves kanizsai, káros szenvedélytől mentes, független, biztos egzisztenciával rendelkező, utazást, sprotot kedvelő férfi, keresi élete párját. Leveleket „Magány" jeligére Nk Plánder Hirdetőbe kérem. Nk. Kazanlak krt 9/D. fsz. 2. 93/320-111 .(17717 K)_ Gyennekszerető férfit keresek, kisfiam és magam részére, házasság vag komoly kapcsolat céljából. Nem a kor-külső számít, hanem a lélek, tiszta kapcsolat amit adni tudunk „Család szeretett" jeligére Nk Plánder Hirdetőbe, Nk Ka zanlak krt. 9/D, fsz. 2. 93/320-111. (17718 K)_ 60/175/70 kg, független, lakással rendelkező, káros szenvedélytől mentes férfi társat keres 53-58 éves korig becsületes hölgyek személyében. Leveleket „Szeretnélek megtalálni1\'jeügére, Nk Pf.:154-be kérek (17845 K) 39/180/73 elvált, gyermektelen, káros szenvedélytől mentes házias, egyedülálló férfi lakással, kocsival társát keresi komoly kapcsolatra nem dohányzó, karcsú vagy arányos alkatú házias hölgy személyében. „Mindig veled" jeligére levelekel a Pf. lS4-be várok (17848 K) ^ 46/168 magas, egzisztenciával rendelkező, független kani zsai fiatalember megismerkedne korban hozzáillő hölgygyei, aki magányosságát feladná értem „Próbálj megérteni" jeügére a Plánder Hirdetőbe Nk. Kazanlak 9/D. FszY2. Tel: 03/320-1ii U78Ó6K)__ Mindenki mást akar. Te talán engem. Ha tartós kapcsolatra vágysz, magas, diplomás, igazi férfi vagy, íij egy 42 éves csinos, diplomás özvegyasszonynak. ,.Bátorság" jeligére a Plánder Hirdetőbe Nk. Kazanlak 9/D Fsz/2. Tel: 93/320-111 (17867 K)_ Rendezetten élő, független, igényes, intelligens úr bemutatkozó levelét várom. 42 éves életvidám hölgy vagyok. Jelige; „Mondd, nem egvmást keressük?" Levelet Nk. Pf 154-be várok. (17954 K)_ Társam keresem egy csinos, legalább érettségizett hölgy személyében, aki magányát feladja 49/176 értelmiségi férfi vagyok. Anyagiak rendezettek „Görög nászút" jeü-gére a Nk. Pf. 154-be várom a leveleiket. (17955 K) 27 éves, kedves, diplomás hölgy megismerkedne káros szenvedélytől mentes diplomás fiatalemberrel egy komoly és (artós kapcsolat reményében. Levelekel ..Mosoly" )eü- gére. Nk. Pf 154-be kérek (17298 K)_ 30 éves. csinos, életvidám, diplomás, elvált hölgy megismerkedne magas, jó megjelenésű, egzisztenciával rendelkező úrral 40 éves kong. Leveleket ,.Táborozzunk egyull" jeligére, Nk Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Plánder Hirdelőbe kérem. Tel:93/320-III. (17995 K)_ 41/165 magas, függeüen, jólszituáll fiatalember mégis merkedne korban hozzáillő hölggyel, aki a dohányzást mellőzi, özvegyasszonyok leveleit is várom. Leveleket „Újrakezdés" jeligére, Nk Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. Plán-clenié Hirdelóbe kérem. Tel: 93/320-111. (17996 K) 26 éves, független, káros szenvedélyektől mentes, utazást, sportot kedvelő féifi megismerkedne hasonló iulajdonsággal rendelkező, korban hozzáülő. Nk-i lánnyal. Leveleket „Komolv szándék" jeligére, Nk. Kazanlak krt 9/D. Fsz/2. Plándenié Hirdetőbe kérek (17997 Ki_ 42/165/56 kg. független, jó megjelenésű, egzisztenciával és megalapozott anyagiakkal rendelkező hölgy megismerkedne 50 éves korig nem italozó, stabil egzisztenciával bíró, magára igényes úrral, aki úgy érzi, hogy még megért újrakezdeni. Leveleket „Újrakezdés" jebgére, Nk Kazanlak krt. 9/D. Fsz/2. tímre Plánder Hirdetőbe kérem Tel: 93/320-111. (18020 K)_ 38/168/78 vidám, házias, gyermekéi ebedül nevelő nő keresi 40 feletü, korrekt úr ismeretségéi. Válaszokat „Együtt könnyebb" jeligére, Nk Pf.: 154-be kérem. (18068 K) _ Kedves. 40-50 év közötü férfi, ki olvasod e sorokat, légy fijgyelmes! Ha egyedül vagy. társra vágysz, s ennek véget akarsz vélni, az alábbi fellételeknek kell megfelelni: józan, becsüleles, kedves, jóképű, legyen ház. kocsi, anyagiak rendben. Özvegv édesanyámnak kereslek, s ha e félté le leknek megfelelsz, kérlek írj „ROSTA" jeügére Nk Pf.: 154-be! (18109 K) _ INGYENES lakossági apró raiJUHXAXÓ; Nagykanizsa, Terv u. 3. TELEFON: 93/310-340, 312-308 JtJipét, sin t ittrlttztStéfUitjeAiei ít mit ithíUreJÍ ntíuti énítX&ííti/í tirit lérjiüL í»ttítautL t ziréjefU* mftidCt f/ínra. 32 KANIZSA - 1 1996. június 28. Ünnepség Molnáriban Molnári helyi Kisebbségi Önkormányzata július hatodikán és hetedikén ünnepséget tart a honfoglalás és a molnári Altalános Iskola évfordulója alkalmából, melyre szeretettel várják az érdeklődőket. A kétnapos ünnepségsorozat az általános iskola centenáriumi műsorával veszi kezdetét, majd délelőtt tíz és tizenegy óra között tanár-diák találkozóra kerül sor az iskola udvarán. Tizenegy órakor ünnepi műsort tekinthetnek meg az érdeklődők, majd délután háromtól négyig ünnepélyes testületi ülésen vehetnek részt. Négy órától koszorúzás lesz a nagykanizsai és a molnári temetőben, majd - hat órakor - címer- és zászlóavatással fejeződik be a nap. Másnap, vasárnap délelőtt tíz órakor ideiglenes határnyitásra kerül sor Molnári és Kotoriba között, aztán tizenegy órától lovasfelvonulás veszi kezdetét. Délután egy órától meghívásos díjugrató versenyt láthatnak az érdeklődők, melynek eredményhirdetésére, és a Molnári Nagydíj átadására este hatkor kerül sor. Hét órakor lezárják az ideiglenes határátkelőhelyet, majd - az ünnepségsorozat záróakkordjaként - utcabálon vehetnek részt a szórakozni vágyók. Karnagyi lemondás A Hevesi Sándor Művelődési Központ vegyeskarának több, mint három éven keresztül sikeresen tevékenykedő karnagya, Serfőzőné Horsetzky Márta családi okokra hivatkozva lemondott. A HSMK igazgatósága és a kórus tagsága megköszönve eddigi munkáját csütörtökön búcsúzott el a karnagytól. Szemetet csak felügyelettel! Kedden délután Valkonyá-ra vonultak a tűzoltók, ahol öt hektárnyi területen száraz fű égett. A tűz keletkezési oka gondatlan szemétégetés. Anyagi kár nem keletkezett. Vaklárma Szerdán éjszaka a Bagolai-hegyre riasztották a tűzoltókat, ám mint utólag kiderült, az aggodalom alaptalan volt, egy szőlősgazda felügyelete mellett égett a felgyülemlett szemét. Belecsapott a villám Pánteken délelőtt Kiskani-zsára riasztották a tűzoltókat, a Kőrisfa utca végén egy családi ház padlástere gyulladt ki. Pusztító vihar A hét végén a délutáni órákban Sármelléken segéd- keztek a tűzoltók, ahol a vihar több épületet megrongált. Forgalmi gondok Az Erdész utcában a hatalmas szél hatására leszakadt faágakat kellett eltávolítani az útról, mely a közúti forgalmat akadályozta. Ugyanezen a napon a Rozgonyi úton egy kerítés dőlt ki, itt szintén be kellett avatkoznia a tűzoltóság munkatársainak a forgalom zavartalanná tétele érdekében. Embercsempész A Nagykanizsai Határőrség munkatársai az elmúlt héten Rédicsnél öt román állampolgárt fogtak el, akik gyalogosan igyekeztek - illegálisan - Szlovéniába jutni. A csoport elfogása után néhány perccel a közeli határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre egy olasz rendszámú furgonnal M. O. huszonhárom esztendős román állampolgársá- gú férfi, aki szabályos útiokmányokkal szándékozott Szlovénián keresztül Olaszországba jutni, ahol segédmunkásként dolgozott. A férfit a szlovén szervek visszairányították magyar területre, M. O. elmondása szerint azért, mert a megengedettnél nagyobb mennyiségű tömény szeszt találtak nála. A furgon kilépésének és a csoport elfogásának szinte egybeeső időpontját meglehetősen gyanúsnak találták a határvadászok, így sort kerítettek a tüzetes vizsgálatra. Rövidesen kiderült, hogy a román férfi már Romániában felajánlotta szolgálatait a kis csapatnak, fejenként háromszáz márkáért kalauzolta volna őket a határ két oldalán. Az öt fő ellen az idegenrendészeti eljárás lefolytatásra került, az embercsempész férfit pedig átadták a rendőrségnek. A Nagykanizsai Határőr Igazgatóság minden kedves érdeklődőt tisztelettel meghív a Határőrség Napja - a határőrök védőszentje, Szent László királyunk napja - alkalmából megrendezésre kerülő nyílt napra, június huszonkilencedikére. A programok két helyszínen zajlanak majd. I. helyszín: Letenye, Petőfi út 121. szám alatti határőrségi objektum Ideje: 10.00-13.00-ig Program: - ünnepélyes megnyitó - fegyverzeti, technikai, önvédelmi, harcászati, járőrkutya-bemutatók II. helyszín: Nagykanizsa Határőr Igazgatóság (Erdész út 26.) Ideje: 13.00-15.30-ig Program: - ünnepélyes megnyitó - fegyverzeti és technikai eszközök bemutatása - gyermekeknek játszóház, ügyességi versenyek, számítógépes játékok - önvédelmi, harcászati és járőrkutya-bemutatók RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat Fléger Ferenc, Zalaegerszeg, Berzsenyi út 15. szám "alatti lakos ellen, aki külföldön - Németországban és Ausztriában - történő munkavégzés megszervezésének ígéretével több jelentkezőtől készpénzt vett át. Kérjük, a nyomozás eredményes lefolytatása érdekében jelentkezzenek azok a személyek, akiktől Fléger pénzt vett át. Bejelentést lehet tenni a 92/311-538-as számú telefonon, illetve személyesen a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán (Zalaegerszeg, Kossuth út 45.), vagy bármelyik rendőrnél . - KANIZSA Dél-Zalai Hetilap - Főszerkesztő: Dóra János. Munkatársak: Bella Judit, Dukát Éva, Gombás Imre, Lukács Ibolya. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár; Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Balogh Antal, Balogh László, Bödör Béla, Horváth Ilona, Szirovicza Miklós, Tóth Ferenc. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Tel.: 93/310-540 Tel./fax: 93/312-305. Computertechnika: Antal Lívia, Borda Menyhért és Foga Kálmán Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. Tel.: 92/315-800. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: a Kanizsa Újság Kft. Ügyvezetője. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 313-550. Felelős vezető: Somogyi Tibor ügyvezető igazgató. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 100 Ft. Lapzárta: a megjelenést megelőző kedd 12 óra. ISSN 0865-3879 -L |