Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)

 
22.81 MB
2008-12-30 09:03:55
 
 

application/pdf
Nyilvános Nyilvános
766
1717
Rövid leírás | Teljes leírás (1.05 MB)

Kanizsa 1998. 009-012. szám - március

Cím: Kanizsa
Alcím: Dél-Zalai Hetilap
Megjelenés: Hetenként: 1989-től
ISSN: 0865-3879


A következő szöveg az újságból keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:

PERNYERTES AZ ÖNKORMÁNYZAT
JAZZ-FESZTIVÁL A RÁDIÓBAN
A HSMK értesíti a jazz-kedvelőket és a szponzorokat, hogy az MTV után a Magyar Rádió is elkezdi sugározni az Alpok-Adria Nemzetközi Jazzfesztivál tavalyi felvételeit. Első alkalommal március 6-án 22 órakor a Petőfi adón hallhatják az Archie Shepp Quartet műsorát.
MACZÓ ÁGNES KANIZSÁN
1998. március 6-án 18 órától a nagykanizsai HSMK Felnőtt Klubjában sajtótájékoztatót, a Kamarateremben 19 órától gyűlést tart az Új Szövetség Párt elnöke, G. Nagyné dr, Maczó Ágnes.
PANEL-LÉT
A panelos lakásállomány felújítása országos jelentőségű probléma, e lakásállomány jelentős része a megyei jogú városok területén van. Ezért a győri önkormányzat településfejlesztési bizottságának elnöke levélben fordult a nagykanizsai VKB-hoz, amelyben azt javasolja, hogy a panelos lakásállomány problémafeltáró elemzését és a megoldási javaslatokat közösen kellene elkészíthetni az érintett önkormányzatoknak. Nagykanizsa kevéssé érintett e témában, hiszen mindössze egy ilyen ház van a városban. A házgyári technológiával készült lakások azonban hasonló gondokat jelentenek, amennyiben Győrben erre is készül megoldási javaslat, arra Nagykanizsán is szükség lenne, erre esetleg forrást is különítenének el.
Jog ítélet:
Mint ismeretes, Péter István és társai a kosaraspiac vásárcsarnokba átköltöztetését követően újabb pert indítottak a nagykanizsai önkormányzat ellen, melyben kérték az eredeti állapot visszaállításáról szóló ideiglenes intézkedés meghozatalát. A bíróság végzésében ezt a kérelmet jogosnak találta. A per a Zala Megyei Bíróságon zárult le, ahol dr. Takács Anikó,
Nagykanizsa Megyei Jogú Város jegyzője tájékoztatása szerint az önkormányzat számára kedvező ítélet született. A másodfokú bíróság jogerős ítéletében kimondta az önkormányzat által kimutatott perfüggőséget (azaz a kérdéses ügyben elindított első per témája a második per is). Ezért az elsőfokú bíróságnak a Pt. 130. §-a alapján kellett volna rendelkeznie. A
másodfokú bíróság ítéletében olyan véleményt fogalmazott meg, mely szerint a felperesek kérelmével érdemben nem is kellett volna foglalkoznia az elsőfokú bíróságnak, továbbá nem bizonyítható, hogy az önkormányzati intézkedéssel okozott hátrány meghaladja a belőle származó előnyöket. Az ítélet ellen fellebbezési lehetőség
MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN
ÁRA: 50 FI
KANIZSA
DÉL-ZALAI HETILAP
Nagykan Ina, Terv u. 3.
Telelon/lax:
(93) 312*305
1989.
X. évfolyam 9. szám 1998. márc. 6.
INDÍTVÁNY A ZÖLD TERÜLETEKÉRT
Magyar József és Tarnóczky Attila közös képviselői indítványt nyújtottak be, amelyben a zöld területek és a parkok gondozatlanságára hívják fel a figyelmet. Mint a beadványban olvasható, az évről évre szűkre tervezett költségvetési keretek eredményeként a város zöld területeinek helyzete katasztrofális. A két képviselő nemcsak a helyzetet tárja fel, hanem megoldást is javasol, miszerint a parkokra, közterekre szánt pénzeket ne aprózza fel a város, inkább évről évre egy-egy terület teljes felújítását, rendbetételét célozza meg, majd ezeket a területeket adja lakóközösségek és iskolák gondozásába. A két képviselő elsőként a Bolyai Általános i Iskola és az Autóbusz-pályaudvar közötti terület, illetve az alsóvárosi templom, a Zárda utca és az Ady út között elterülő zöldfelületek rendbetételét javasolják. A javaslatot a VKB elmúlt heti ülésén ebben a formában nem tudta támogatni. A jelenlévők javaslata az volt, hogy mérjék fel a város összes közparkjának helyzetét, azok funkcióit, esetleges változásait. Készüljön anyag arról is, hogy a funkcióbéli változások milyen kialakításbéli változásokat igényelnek, burkolatban, tereptárgyak kihelyezésében. A felmérés elkészülte után lehetne kialakítani a cselekvési programot, illetve az ütemtervet.
NAGYTAKARÍTÁS
A múlt héten kezdődtek a felmérések a Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetésével a Dózsa 75-ben, illetve a Csengery utcában a cigányok lakta területeken, hogy milyen eszközökre volna szükség ahhoz, hogy a porták környékén rend legyen. Mint Teleki Lászlótól, a CKÖ elnökétől megtudhattuk, ebben az évben kapákat, ásókat, gereblyéket bocsátanak a kérelmezők rendelkezésére, s cserébe csak annyit várnak, hogy a házak tája rendezett legyen. Az eszközök a CKÖ tulajdonát képviselik, és évről évre eljuttatják majd azokba az otthonokba, ahol a rendrakás egyetlen akadálya az esz-köztelenség.
2 ( KANIZSA - VttA** )
Ír J&Jfcv/ JrjRLl. VAJK
Dr. Varga Endre tanácsai
Tisztelt Varga Úr!
Tavalyi év során - barátaink ajánlására - nagymamámmal kötöttem öröklési szerződést Ennek alapján havi járadékban részesül tőlem, egészen haláláig. Ennek az összegnek az ellentételeként kizárólagos örökösévé nevezett meg. Az ügylet során valószínűleg nagyobb lesz az örökségemet jelentő összeg, mint amennyit én nagymamámnak kifizetek az évek során - tekintve, hogy jelentős értékű ingatlannal, egyéb vagyontárggyal rendelkezik. Természetesen nem tudom, hogy mikor hal meg jelenleg hetvenkilenc esztendős nagyszülőm, de rossz egészsége miatt ez nem jelenthet húsz éveket Az öröklési szerződés megkötésekor csak a jogi formulák betartására vigyáztam, arról elfelejtettem érdeklődni, hogy ez mibe kerül nekem. Ezért szeretném öntől megkérdezni, hogy ha valóban illetékköteles ez az ügylet, mikor kell megfizetnem az illetéket
Az öröklési szerződés - végrendelet mellett - a végintézkedések másik fajtája, melyet a végrendelettől többek között az különböztet meg, hogy visszter-
hes. Az illetékekről szóló 1990. évi XCUI. törvény 18. §-ban kimondja, hogy az öröklési szerződés alapján történő vagyonszerzés a visszterhes vagyonátruházási illetéknek tárgya, azzal, hogy az illetékkötelezettség a törvény 3. § (1) bekezdése szerint az örökhagyó halála napján keletkezik, mint öröklési illetékkötelezettség. Az öröklési szerződés alapján történő vagyonszerzéssel kapcsolatban, tehát visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetni, de csak a szerződésben megjelölt örökhagyó halálát, tehát a hagyaték megnyíltát követően, vagyis a jogerős hagyaték átadó végzés alapján lesz mód.
NAGYKANIZSA
tíj-ta márciusi. Annusa
Március 14. 19.00 óra:
Heved Sándor Művelődési Központ
PÉCSI SZIMFONIKUS ZENEKAR Vezényel: HOWARD WILLIAMS (Anglia)
Március 16. 18.00 óra:
Hevesi Sándor Művelődési Központ
A NAP KAPUJÁBAN
Dél amenkai viseld és hangszerkiálluás
Március 16.1830 óra:
Hevesi Sándor Művelődési Központ
LOS ANDINOS EC YÜTTES
Március 19.19.00 óra:
Hevesi Sándor Művelődési Központ
BENKÓ DIXIELAND BAND
Március 20. 14.00 óra:
Hevesi Sándor Művelődési Központ
PINOCCHIO - zenés mesejáték
A Komáromi Jókai Színház vendégjátéka
(Szlovákia)
Március 20.19.00 óra:
Hevesi Sándor Művelődési Központ
HYPPOLIT, A LAKÁJ Rendezte: Bodrogi Gyula
A komáromi Jókai Színház vendégjátéka (Szlovákia)
Március 23. 19.00 óra: Képzőművészetek Háza
A FORRADALMI ROMANTIKA ZENÉJE
A nagykanizsai Állami Zeneiskola tanárainak
hangversenye
Március 25. 10.30 és 14.00 óra: Hevesi Sándor Művelődési Központ
HOLLE ANYÓ - zenés bábjáték A pécsi Bóbita Bábszínház előadása
Március 26. 18.00 óra:
Hevesi Sándor Művelődési Központ
XXVI. „ÉLETÜNK" ORSZÁGOS FOTÓKIÁL LtTÁS
Március 27. 20.00 óra:
Hevesi Sándor Művelődési Központ
PÉNTEK ESTI JAZZ - IDŐUTAZÁS
Szakcsi Lakatos Béla és Kőszegi Imre új CD
lemezének országos bemutatója
Március 28. 19.00 óra: Kórház kápolna
NEMZETKÖZI HÁRFATALÁLKOZÓ
Március 29. 17 J0 és 19.00 óra: Kórház kápolna
NEMZETKÖZI HÁRFA TALÁLKOZÓ GÁLAESTJE
Március 30. 19.00 óra: Képzőművészetek Háza
BARÁTH YVETTE DAL ÉS ÁRIAESTJE
Április 3.19.00 óra: Felsővárosi templom
MOZART: REQUIEM
Közreműködnek: A Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar, a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar, és a HSMK Vegyeskar
TAVASZI ZENEI FESZTIVÁL
Papp Ferenc, a Hevesi Sándor Művelődési Központ igazgatója, március 2-án sajtótájékoztatót tartott a Tavaszi Zenei Fesztiválról. Mint arról már decemberben hírt adtunk, a HSMK tizedikként csatlakozhatott a Magyar Fesztiválok Országos Szövetségéhez, és így Nagykanizsa 1998-ban első alkalommal rendezi meg a Tavaszi Zenei Fesztivált, hagyományteremtő szándékkal. A Budapesti Tavaszi Fesztivállal egyidőben, több mint két héten keresztül - március 14. és április 3. között - négy helyszínen (Hevesi Sándor Művelődési Központ, Kórház kápolna, Képzőművészetek Háza, Felsővárosi templom) tizenhárom zenei jellegű értékes programmal várja az érdeklődőket.
A fesztivál sztárvendégei: a Pécsi Szimfonikus Zenekar az angol Howard Williams vezényletével, a Benkó Dixieland Band, Gulyás Dénes operaénekes és a világhírű román hár-faművész Ion Ivan Roncea.
A fesztivál zenés témájú színházi előadások is színesítik. így például Nagykanizsára látogat a Komáromi Jókai Színház társulata, akik a „Hyppolit, a lakáj" című darabot mutatják be felnőtteknek, és a „Pinocchio" zenés mesejátékot a gyermekeknek.
A helyi zenei élet néhány kiemelkedő képviselője is fellép a fesztiválon, így Baráth Yvette énekművész, önálló dal- és áriaestet tart. Mozart „Re-quiem" című művét a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar, a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar, valamint a HSMK Vegyeskara mutatja be.
A kétnapos Nemzetközi Hárfatalálkozó egyedülálló vállalkozása a fesztiválnak, ahol horvát és szlovén hárfa-művészek is fellépnek. Hagyományőrző szándékkal indul útjára, hiszen a Nemzetközi Jazzfesztiválhoz hasonlóan Nagykanizsa szeretne a házigazdája lenni az évenkénti Nemzetközi Hár-fatalálkozónak.
A fesztivállal egyidőben kerül sor a XXVI. „Eletünk" Országos Fotókiállításra.
Papp Ferenc igazgató elmondta, hogy a Tavaszi Zenei Fesztiválra meghívták a partnervárosaink képviselőit is. A kétezer példányban megjelenő katalógus kíván pontos eligazodást nyújtani az érdeklődőknek. A programsorozat emblémáját Miilei Márta és Kotnyek István tervezte. A „Tavaszi szél vizet áraszt" című népdal ihlette fesztiválszignált Baráth Zoltán komponálta, amely minden nagyobb rendezvény előtt a Zeneiskola növendékei szólaltatnak meg.
A Tavaszi Zenei Fesztivál fővédnöke Tüttő István polgármester. A fesztivál főszponzora a Középdunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság és természetesen a támogatók élén találjuk Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatát.
1998. március 6.
DEÁK FERENC, ZALA MEGYE KÖVETE
Az 1839-40-es reformországgyűlés vezéralakja, majd hőse Deák Ferenc lett, aki a liberális ellenzék által követendő taktika lényegét így fogalmazta meg: „Az alsótábla addig semmi esetre sem bocsátkozhatik az uralkodó indítványainak tárgyalásba, amíg előbb pozitív törvényt nem hoztak a felségsértés és a hazaárulás tárgyába, mivel ilyen törvény hiányában teljesen kiszolgáltatnák magukat a kormányzat önkényének, ha szabadelvű nyilatkozatot tesznek, ezért az említett törvény szükséges előfeltétele a szabadelvű országgyűlési vitáknak " Deák számítása bevált, kölcsönös engedmények nyomán kompromisszum jött létre.
Egy ismeretlen ellenzéki szerző alapos elemzésnek vetette alá a politikus alakját, s feljegyzései alapján szinte megelevenedik előttünk Zala megye dicső fia. Az ekkor 37 éves férfi a középtermetűnél magasabb volt, alakja izmos, arca piros, fekete hajú, lecsüngő bajuszú. Csak élestekintetű szeme emeli az átlagos kinézetű emberek fölé. Öltözete egyszerű volt: mindig fehér mellényt és fekete nyakkendőt viselt. Etelben-italban nem tobzódott, de szenvedélyes dohányos volt.
Az országgyűlésen rendszerint állva, székének karfájára támaszkodva várta, míg a szólásban ő következik. Halkan, egyáltalán nem csengő hangon, de érthetően, minden szavalás nélkül adta elő mondandóját. Beszéde alatt elnöktől kezdődőleg félkörben lassanként több ízben megfordult, hogy előadását a háta mögött ülőkkel is időnként szemben hallassa. A mai politikusok számára más téren is példát adhat, mivel: „...minden szava nyelvtisztaságot, minden mondata erős logikát, s egész beszéde mély belátást ... s egyszersmind széles esméreteket tanúsít ... hevülésbe ritkán és kevéssé jön: innen kifejezései válogatottak, s bátran lehen állítani, hogy sértő szót nem ejte még."
Sajnos, mivel keringési zavarokkal küszködött, mandátumáról lemondott. A megye 1848. március 16-án folytatólag tartott nemesi közgyűlésének jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy az őszinte tisztelet és a többszöri kérelem hatására a követi megbízást azonban újra elvállalta. Ezután hazánk politikai életének kiemelkedő személyiségévé vált.
Büki Erzsébet
Cserbenhagyás
Pénteken esle Nagvrécsére riasztották a nagykanizsai mentőket és rendőröket. Mint a rendőrség illetékese lapunkat tájékoztatta, a Nagykanizsáról l\\ a gy récsé re tartó útvonalon lett figyelmes egy helyi lakos az úttesten fekvő alakra. Az éppen a helyszín közeiéhen tartózkodó rendőrjárőr azonnal a helyszínre sietett, de a cser-henhagyásos gázolás áldozatává vált asszonyon már nem segíthettek. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint az áldozat erősen ittas állapotban volt a baleset- bekövetkeztének időpontjában, feltehetőleg már az úton feküdve gördült át rajta a gépkocsi. A rendőrség kéri az esetleges szemtanúk jelentkezését, mivel megállapításra szorulna a felelősség kérdése is. Jelenleg ugyanis arra is lehetőséget lát a rendőrségi illetékes, hogy a gázoló vétlenségét állapítsák meg. Kzt erősíti az a tény is, hogy az áldozat sötét ruhában feküdt az úton, tehát észrevétele szinte lehetetlen volt.
-
1998. március 6.
I
KANIZSA - VttáoH,
I
BŰNMEGELŐZÉS
HÖLGYEK ÉRDEKÉBEN HÖLGYEKNEK
a
a
E
6
„Ne legyen a gyengébb nem a gyengébb nem "
A nőnap alkalmával az ünneplés mellett szólni kell arról is, hogy a nők egyre gyakrabban vállnak bűncselekmény áldozatává. Az elmúlt évben több mint 70 ezer nőt ért ilyen jellegű cselekmény, s áldozattá válásukban speciális szerepet játszanak a fizikai és pszichikai adottságaik. Altalános élettapasztalat, hogy pszichés alkatuk folytán könnyebben alakul ki náluk fokozott félelemérzet, pánikreakció. A létrejövő veszélyhelyzeteket, elszenvedett sérelmeket a férfiaknál jórészt intenzívebben élik át és azok hatása időtartalma is tartósabb náluk. Ehhez járul az is, hogy fizikailag gyengébbek így különböző bűncselekményi szituációban védtelenebbek is, legtöbbször pszichikai kényszer alkalmazása ele-
. gendő akaratuk megtöréséhez, az elkövető által kívánt bűnös célzat eléréséhez.
Mely bűncselekmények a legjellemzőbbek?
Erőszakos közösülések: túlnyomó többségében a nők lakhelyükön, lakásban, házban, úton, közlekedés közben szenvedik el. Szubjektív okok közül kiemelkedik az óvatosság hiánya, a védekezésre képtelen állapot és a kiszolgáltatottság ténye is. Nem egyszer a bűncselekményt kiváltó ok nem más mint a hölgy kihívó maga-, tartása.
Rablások: elkövetés helyét tekintve az utca a közterület szerepel, de nem elhanyagolható a lakásokban elkövetett rablások száma sem, mely lehet a betörők tettenérésével, vagy az elkövetők család módon rosszullét imitálá-sával, más lakóra való hivatkozással, felvilágosítás-kérés ürügyén.
Zseblopások, zsebtolvajlás: A leggyakrabban a hölgyek sérelmére elkövetett bűncselekmény, mely kizárólag e nemre korlátozódik. Kiemelt veszélyeztetett helyek a közlekedési eszközök, a piacok, boltok. A vásárlás gondjaival elfoglalt nők, gyakran elfeledkeznek még a pénz cs iraltircájuk-ról, a vállon lógatott táskájuk felügyelet nélkül hagyásáról. Megelőzhetők a bűncselekmények a következő jótanácsainkat betartják:
- Gyalogosan ne rövidítse le útját
rosszul kivilágított mellékutcákon üres telkeken, elhagyott helyen.
- Ne stoppoljon és ne fogadja el, ha ismeretlen ajánlja fel, hogy gépkocsin elviszi.
- Ha későn ér haza próbálja megszervezni, hogy valaki gépkocsin hazavigye vagy hívjon taxit, s kiszállás után kérje meg a gépkocsivezetőt, hogy sarjon, amíg Ön bejut a házba.
Kézitáskáját tartsa közel testéhez, ellenőrizhető helyen.
- Takarja el drága vagy drágának látszó ékszereit.
- Ha rendszeresen kocog vagy kerékpározik, próbálja megváltoztatni útvonalát, s időpontjait, ragaszkodjon a jól kivilágított, forgalmas útvonalakhoz.
- Ha ténylegesen megtámadják, joga van megvédeni magát, rúgjon érzékeny testrészekre, ilyenek torok, térd, herék, közben kiabálással hívja fel magára a figyelmet.
Nagyon fontos, hogy ne essen pánikba, mindenképpen próbálja megjegyezni támadójának jellemző vonásait.
Nagykanizsán az említett bűncselekmények szinte minden fajtájára sajnos volt példa az elmúlt évben. A Csengery utcában máig ismeretlen tettes lakásába támadta meg és rabolta ki azt az idős hölgyet, aki a bűncselekmény során életét is vesztette. A városban Jazz-fesztiválról lakásához közeledő fiatal lányt erőszakolt meg, most már ismert elkövető, zsebtolvajlások száma kb. a 100 esetet is elérte, s jellemző hogy csak nők sérelmére követték el Nagykanizsán az elmúlt évben.
Pontosan nem is tudom, hogy milyen nap a Nőnap. Van olyan cég, ahol igazán ünnepi külsőségek között összehívják a hölgyeket, és ha nem is nagy traktával, de megemlékeznek róluk. Másutt a férfi vezető - kommunista csökevénynek titulálva március 8-át - intézkedett, hogy se virág, se szép szó. Ilyen helyen a férfiak jobbik része - akár az ellenállási mozgalomban - konspirálva nyújtja át hóvirágait. Egyáltalán, kell-e nekünk nőtársak, megkülönböztető gesztus, ünnepnap, nemünk egy napig tartó dicsőítése? Nézzük inkább a valós helyzetet!
JAVAK ÉS NEMEK
Magyarországon az átmenet a többpártrendszerű parlamentáris politikai rendszerbe a férfiuralmú társadalmak játékszabályai szerint ment végbe. A szinte teljesen férfiakból álló - régi és új - politikai és gazdásági elit még erő-
sebb hatalmi pozíciókra tett szert. A korábbi nőpolitikát elutasították, az „Isten, Haza, Család" eszménye meg valahogy nem tudott utat törni magának. A nagykanizsai helyzet leképezése az országos viszonyoknak. Képviselőnő egy van, pártelnöknő úgyszintén, az összes mamut cég, áruház vezetője kettő kivételével férfi, a közművelődési és oktatási intézmények élén - habár dolgozóik zöme nő - a többség férfi. A jelentősebb vállalkozásokat férfiak viszik, jövedelmük a női vállalkozókét sokszorosan meghaladja. A negyvenéves férfit még csak-csak alkalmazzák, de az ilyen korú nő rendszeres elutasításban részesül. Viszont minden olyan helyen, ahol a nehezebb sorsú emberekkel naponta szembekerülni kell (gyámügy, szociális osztály, családsegítő, nyugdíjas érdekvédelem stb.), naná, hogy nő a vezető!
BAKANCS ÉS PARFÜM
Férfiaktól hallottam, hogy milyen kár, hogy ma már alig libben a szoknya. Bizony hölgyeim, az ormótlan bakancs, az állandó farmerhordás nem tesz egyenlővé bennünket. Az aztán meg egyáltalán nem, hogy a bódítószerek használatában lassan túlteszünk a férfiakon. Tudom, hogy a családok széthullásának komoly társadalmi összetevői vannak, de ezen belül a nők összetartó szerepéről csak elma-rasztalhatóan írhatok. Hatalmas arányokat öltött a mindenáron kifelé élés, csak a családon kívüli megfelelés igénye, s ez olyan erőket von cl a sokszor nagyon is megterhelt asszonyoktól, anyáktól, hogy férjre, gyerekre nem marad idő, energia. Pedig jó lenne, ha tudomásul vennénk, hogy ezen a téren nem lehet(ne) szereptévesztés.
Aranyigazság, hogy férjeink, partnereink olyanok, amilyeneknek engedjük őket, gyerekeink többnyire azzá válnak, amivé neveltük őket.
Bármilyen nehéz körülmények között él egy nő, képletesen szólva: egy cseppnyi parfümről soha ne mondjon le! Lehet ez egy új póló, frizura, nyaksál, bálabutikból kihalászott, azután itt-ott feldobott ruha, akármi, ami külsejében esetleg újszerű hatást kelthet.
Senki ne higgye, hogy munkahelyen, családban, partnerkapcsolatban a nőnek fel kell adnia önmagát. Ellenkezőleg! A nagy szakmai tudású, önmagát komolyan vevő és állandó egyéni kontroll alatt tartó nő mindenütt megállja a helyét. Emellett szerethet mosogatni is, s egyenjogúságát nem úgy akarja kicsikarni, hogy ezt a házimunkát a férjével végezteti.
Büki Erzsébet
I
KANIZSA - Ittáo*
I
1998. március 6.
TÁRSASHÁZI VITAFÓRUM
Az új társasházi törvényről, annak várható következményeiről tartott fórumot Kovács Kálmán, a Közlekedési, Vízügyi és Hírközlési Minisztérium államtitkára, Szentkuti Károly SZDSZ-es országgyűlési képviselő, Krémer József, Nagykanizsa alpolgármestere és Kámán László, a nagykanizsai önkormányzat Ingatlankezelési Intézményének vezetője. Mint vitaindítójában Kovács Kálmán elmondta, rengetegen élnek társasházakban, számukra nagyon fontos lépés volt a március elsején hatályba lépő törvény tavaly őszi elfogadása. Az államtitkár szerint elképzelhető, hogy a törvényben javításokra lesz szükség, ezeket a későbbi módosítások során lehet megtenni, hiszen a parlamentben nem praktikus törvény lett elfogadva. Szentkuti Károly elmondta: a törvény vitája során felmerülő kérdés volt, hogy a társasház, jogi személyiség-e, vagy jogi személyek közössége. További fontos kérdésnek tartotta a közös használatban lévő nem lakás célú helyiségek elidegenítésére vonatkozó szabályozást. Ennek alapján erre az alapító okiratban lehet felhatalmazást adni, de ehhez a tulajdonosi hányad alapján megállapított legalább kétharmados többség egyetértése szükséges. A képviselő szerint az alapító okiratban csak a legszükségesebb jogi formulákat kell leírni, a társasház tulajdonképpeni szabályozását a kétharmados többségi szavazattal elfogadható Szervezeti és Működési Szabályzatban kell rögzíteni. További jótanácsként hangzott el az is, hogy a már alapító okirattal rendelkező társasházak \'ne új okiratot készítsenek, mivel ehhez a tulajdonosok száz százalékának igen szavazata szükséges, ellentétben a módosítással, mely csak kétharmados többséget igényel. A társasházak képviselőinek munkáját segítendő a Lakásszövetkezetek Zala Megyei Szövetsége nevében Czári Istvánné elnökségi tag felajánlotta, hogy bárki számára átad alapító okirat-, valamint szervezeti és működési szabályzati mintákat, azok elkészítésében segítséget nyújt.
Mit mond az IKI?
Kámán László, az IKI vezetője
kérdésünkre az alábbiakat válaszolta:
- Melyek azok a főbb törvényi változások, melyek a társasházi törvény bevezetésével megnyilvánulnak?
- Az 1997. évi CLVIII. törvény az alábbi főbb változásokat eredményezi:
Az elidegenítés önállóan kialakítható ingatlanrésznél a tulajdonostársak 2/3-os szavazatával megtehető. 3. § (2).
Kimondja, hogy a közös képviselő a közös költséghez való hozzájárulás befizetésével legalább féléves hátralékba került tulaj-
A törvény elrendeli, hogy \'98. június 30-ig dolgozzák ki az üzletszerűen végzett ingatlankezelés és társasházkezelés szakmai és vizsgáztatási követelményeit.
A külön tulajdon tekintetében bekövetkezett változások bejelentését - a tulajdonosi kötelezettség mellett - szabályozza. (14. §)
- Az új társasházi törvény milyen nehézségeket okoz az Ingatlankezelési Intézménynek?
- Az önkormányzati tulajdont képviselő Ingatlankezelési Intézménynek az 1997. CLVIII. törvény 1998. március 1-i bevezetésével továbbra is gondot je-
donostárs külön tulajdonának jelzáloggal való megterhelését rendelheti el, a hátralék megfizetésének biztosítékául. 24. § (1).
Megszűnik az egyetemleges felelősség a gáz és villamosenergia szolgáltatásra vonatkozóan, ha az a közös épületrészben történik. 44. és 45. §.
Lehetőség nyílik résztársasházak alapítására. 9. § (2).
A társasházi közösség jogi képviseletét rendezi.
(A társasház jogképes, önállóan perelhet !11. perelhető.) 3. § (1)
E törvényt kell alkalmazni akkor is, ha a korábban bejegyzett társasház alapító okiratával a törvény kötelező jellegű rendelkezéseivel ellentétes előírás van.
Külön fejezet foglalkozik a közös képviselő és intézőbizottság jogaival és kötelezettségeivel, mely az 1977-es 11 tvr-el összehasonlítva nagyfokú szigorítást tartalmaz az adminisztráció, pénzügyi elszámolás és ügyvitel, a társasház tulajdonosonkénti elszámolása stb. tekintetében.
lent a tulajdonos önkormányzat képviselete a közgyűléseken, s most már kötelező jelleggel a társasházi közgyűlések Számvizsgáló Bizottságaiban is, ugyanis az 50 lakás feletti társasházaknál a törvény kötelező jelleggel előírja a Számvizsgáló Bizottság alakítását. Nagyobb odafigyelést igényel a nem általunk kezelt társasházak pénzügyi, számviteli szakmai munkájának ellenőrzésében való közreműködés.
Az 1977. évi II. tvr. alapján készült társasházalapító okiratokat a Szervezeti és Működési Szabályzattal együtt célszerű felülvizsgálni és kijavítani. A nem fizető tulajdonos ellen bevezetett jelzálogjog önkormányzati tulajdonra való rátételét mindenképpen el akarjuk kerülni, ami várhatóan plusz kiadásokat fog jelenteni. A sortartozásos kötelezettségből adódóan a nem fizető tulajdonostársak helyett a többi tulajdonostársnak kell fizetni. A törvény előírásainak megfelelően a jövő-
ben erősíteni kell gazdasági, elszámolási, pénzügyi jogi tevékenységünket, ezzel párhuzamosan ellenőrzési munkánkat is szigorítani kell.
- A szóban forgó törvény kinek az érdekeit védi inkább?
- Az említett régebben alkalmazott 1977. évi 11. törvényerejű rendelettel szemben egyértelműen tisztázza a társasházban résztvevők jogait, kötelezettségeit, s a mindenkor alkalmazandó „játékszabályokat".
Nem védi senki érdekeit másokkal szemben, együtt védi mindenkiét (2/3-os többség), ugyanakkor a kisebbség részére is jogorvoslatot biztosít. Egyben védi a tulajdonos egyéni érdekeit is, mivel az alapító okirat módosításához a tulajdonostársak 100%-os szavazata szükséges.
Ami a törvényben a lényeg, nagy önrendelkezési jogot biztosít a társasháznak, a társasház az SZMSZ-ben saját maga dönthet a működése kérdéseiben.
- Az IKI hogyan látja: miképpen oldható meg a közös képviselők számára előírt megfelelő tanulmányi előképzettség?
- A törvény 42. §-a rendelkezik úgy, hogy az üzletszerűen végzett ingatlankezelés, és társasházkezelés szakmai és vizsgáztatási követelményeinek megállapításai iránt az Országos Szakképzési Tanácshoz 1998. június 30-ig előterjesztést kell tenni a belügyminiszternek. Ez azt jelenti, hogy a közeljövőben a társasház közös képviselőknek, a társasház kezeléséről vizsgázni kell, de az ilyen irányú elképzeléseket nem ismerjük.
Úgy gondolom, hogy erre a rendelkezésre mindenképpen szükség volt. A társasházi közös képviselő munkája során olyan feladatokat kell, hogy megoldjon, melyhez nélkülözhetetlen gazdasági, számviteli, pénzügyi, műszaki, jogi tudás, vagy alacsonyabb szintű képzettség. Sajnos a közös képviselők megválasztásakor elsősorban az emberi tényezők dominálnak, a szakmai hozzáértés, képzettség a háttérbe szorul, megválasztásuk után többször előfordult, hogy nem tudják, hogy milyen munkára vállalkoztak, és azt hogyan, milyen módon kell elvégezni.
im mérdus 6._^_KANIZSA - TQ^OUttf_2__
1997. ÉVI CLVII. TÖRVÉNY A TÁRSASHÁZRÓL
Az Országgyűlés a többlakásos épületek építésének elősegítése, a társasházak működésének javítása és a megváltozott politikai-gazdasági viszonyokhoz igazodó, korszerűbb szabályozás érdekében a következő törvényt alkotja:
I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK A társasház
1. § (1) Társasház jön létre, ha épületingatlanon az alapító okiratban meghatározott, műszakilag megosztott, legalább két önálló lakás vagy nem lakás célú helyiség a tulajdonostársak külön tulajdonába, a külön tulajdonként meg nem határozott épületrészt, épületberendezés, helyiség és lakás viszont a tulajdonostársak közös tulajdonába kerül.
(2) Ha a földrészlet nem tartozik a közös tulajdonba, arra a tulajdonostársakat használati jog illeti meg.
2. § (1) A közös tulajdon tárgyát képező ingatlanrész (16.) - a 3. § (2) bekezdésében és a 19. §-ban szabályozott esetet kivéve - a külön tulajdonba tartozó lakás (helyiség) alkotórészét képezi, azzal együtt önálló ingatlan.
(2) A közös tulajdonra vonatkozó, az egyes tulajdonostársakat megillető tulajdoni hányad és a lakásra (helyiségre) vonatkozó tulajdonjog egymástól függetlenül nem ruházható át és nem terelhető meg.
3. § (1) A társasház tulajdonostársainak közössége (a továbbiakban: közösség) az általa viselt közös név alatt az épület fenntartása, felújítása és a közös tulajdonnal kapcsolatos ügyek intézése során jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, önállóan perelhet és perelhető, gyakorolja a közös tulajdonnal kapcsolatos tulajdonosi jogokat, viseli a közös tulajdon terheit. A társasháznak vagy a tulajdonostársaknak ezzel ellentétes rendelkezése" harmadik személyekkel szemben hatálytalan.
(2) A 16. § (2) bekezdésében meghatározott ingatlanrész és tárgy kivételével az alapító okirat felhatalmazást adhat arra, hogy a közös tulajdonnal kapcsolatos elidegenítés-jogát a közösség gyakorolhatja, ha az ingatlanrész önálló ingatlanként kialakítható. Ebben az esetben a közgyűlés az összes tulajdoni hányad legalább kétharmados többségével rendelkező tulajdonostársak igenlő szavazatával dönthet az elidegenítésről. A határozatban rendelkezni kell a külön tulajdonhoz tartozó közös tulajdoni hányadok megállapításáról. A közgyűlés határozata az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre alkalmas okirat.
(3) A közösség egészét terhelő kötelezettség teljesítéséért a tulajdonostársak tulajdoni hányaduk - vagy az alapító okiratban, illetőleg a szervezeti-működési szabályzatban ettől eltérően meghatározott mérték - szerint felelnek az egyszerű (sortartásos) kezesség szabályai szerint.
4. § A nem lakás célú helyiségre, illetőleg az ilyen helyiségekből álló társasházra a lakásokra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.
Társasház alapítása
5. § (1) Társasházat fennálló vagy felépítendő épületre lehet alapítani, ha abban legalább két, külön tulajdonként bejegyezhető lakás van, vagy alakítható ki.
(2) A társasházat az ingatlan tulajdonostársai vagy az ingatlan tulajdo-
nosa mint egyszemélyi alapító alapító okiratban kifejezett alapítási elhatározással létesíthetik.
(3) Az alapításhoz a társasház-tulajdonnak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges.
6. § (1) A közösség szerveit, azok hatáskörét, jogait és kötelességeit, a közös költség viselésének szabályait, ha azokat nem az alapító okirat tartalmazza, a közösség szervezeti-működési szabályzata állapítja meg. Az alapító okiratnak erre vonatkozó rendelkezését a szervezeti-működési szabályzat megalkotásával egyidejűleg a közgyűlés legalább 2/3-os többségű határozatával hatálytalaníthatja. E határozat megismételt közgyűlésen nem hozható meg.
(2) A szervezeti-működési szabályzatot az alapító okiratot aláíró tulajdonostársakból álló alakuló közgyűlés állapítja meg legalább 2/3-os szavazattöbbségű határozatával. Az alakuló közgyűlésen megválasztják a társasház közös képviselőjét vagy intézőbizottságát és annak elnökét, valamint szükség szerint a számvizsgáló bizottságot. Az alakuló közgyűlést az alapító okirat aláírását követő 60 napon belül meg kell tartani.
(3) Az alapító okiratot, valamint a szervezeti-működési szabályzatot -amennyiben ilyet a közösség elfogadott - az ingatlan-nyilvántartási iratokhoz kell csatolni.
7. § A társasház-tulajdon földrészletre való feljegyzésének vegy meglevő épületre való bejegyzésének feltétele, hogy az ingatlant terhelő jogokat töröljék, vagy az érdekeltek megegyezzenek abban, hogy azokat a társasházzá történő átalakítás után mely ingatlanokat fogják terhelni.
8. § (1) Társasház felépítendő épületre úgy alapítható, hogy az épület építési engedéllyel ellátott tervrajzának megfelelően a földrészlet tulajdonosa vagy tulajdonosai az alapítási szándékot alapító okiratba foglalják, és az alapítást az ingatlan-nyilvántartásban a földrészlet tulajdoni lapjára feljegyzik.
(2) A feljegyzett alapítás kihat arra is, aki később az ingatlanra nézve jogot szerez.
(3) A feljegyzett alapítást követően a társasház ingatlannyilvántartási bejegyzése a használatbavételi engedély alapján kérhető. Ha a használatbavételi engedély eltér az építési engedélytől, az épület közös vagy külön tulajdoni ingatlanrészeit illetően, a bejegyzés feltétele, hogy a változás szerint az alapító okiratot módosítják.
9. § (1) A közös tulajdonnak társasház-tulajdonná való átalakítását bármelyik tulajdonostárs kérelmére a bíróság is elrendelheti. Az alapító okiratot ilyenkor a bírósági határozat pótolja.
(2) Több épületből álló társasház esetében az egy vagy több épületben levő lakások tulajdonosainak - tulajdoni hányad szerinti - többsége kérheti a bíróságtól önálló társasház alapítását, ha az nem sérti a meglevő társasház tulajdonosainak méltányos érdekét.
(3) A kereseti kérelemhez mellékelni kell az alapító okirat, illetőleg az alapító okiratok tervezetét és a szükséges hatósági engedélyt.
10. § Az alapító okiratban meg kell határozni
a) a külön tulajdonba kerülő lakásokat, helyiségeket és tárgyakat,
b) a közös tulajdonban álló épületrészekből és a földrészletből az egyes tulajdonostársakat megillető - a külön tulajdonba kerülő lakáshoz tartozó - tulajdoni hányadot és ezek meghatározásának módját,
c) az ingatlan-nyilvántartás szabályai által megkívánt egyéb adatot,
d) a közösség szerveit, azok hatáskörét, jogait,- kötelezettségeit, ha az alapító okirat nem rendeli el, erre nézve szervezeti-működési szabályzat megalkotását.
( KANIZSA - yOjytöHtf ]
1998. március 6.
e) a közösség közös nevét, amely egyéb megjelölés hiányában a társasház címe, a társasház megjelöléssel együtt.
11. § (1) Az alapító okiratot és annak módosítását, ideértve a 3. § (2) és a 6. § (1) bekezdése szerinti határozatot is, közokiratban vagy ügyvéd - jogkörén belül jogtanácsos - által ellenjegyzett magánokiratba kel] foglalni.
(2) Az alapító okirat megváltoztatásához - ha e törvény másként nem rendelkezik - valamennyi tulajdonostárs hozzájárulása szükséges; a változást be kell jelenteni a földhivatalnak.
II. Fejezet
TULAJDONI VISZONYOK A TÁRSASHÁZBAN
nem lakás célú helyiség és lakás, amelyet az alapító okirat külön tulajdonként nem jelöl meg. Ha a földrészlet nem képezi harmadik személy tulajdonát, közös tulajdonba tartozik.
(2) Az épületszerkezet, az épület biztonságát (állékonyságát), a tulajdonostársak közös célját szolgáló épületrész, épület-berendezés és felszerelési tárgy akkor is közös tulajdonba tartozik, ha az a külön tulajdonba tartozó lakáson belül van.
17. § (1) Minden tulajdonostárs jogosult a közös tulajdon tárgyainak birtoklására és használatára, ez azonban nem sértheti a többi tulajdonostárs ezzel kapcsolatos jogát és jogos érdekét.
(2) A közgyűlés a birtoklás, használat és hasznosítás módját meghatározhatja.
Külön tulajdon
12. § (1) A tulajdonostársat külön tulajdona tekintetében megilleti a birtoklás, a használat, a hasznok szedésének és a rendelkezés joga; a tulajdonostárs e jogait azonban nem gyakorolhatja a többi tulajdonostársnak a dologhoz fűződő joga és törvényes érdeke sérelmével.
(2) Az alapító okirat meghatározhatja a külön tulajdonban levő lakás használatának, hasznosításának szabályait, a társasház céljának, működésének megfelelően.
(3) A lakóépületben lévő társasházban a közgyűlés legalább 2/3-os szavazattöbbségű határozatával megtilthatja a külön tulajdonban lévő nem lakás céljára szolgáló helyiség használata, hasznosítása módjának megváltoztatását, ha az a társasház rendes működését vagy a lakhatás nyugalmát zavarná.
(4) Ha a nem lakás céljára szolgáló helyiség megváltoztatott használata jogszabályban meghatározott engedélyhez kötött tevékenységhez szükséges, az engedély akkor adható ki, ha a hatóság felhívására - 30 napos határidőn belül - a közgyűlés nem hozott tiltó határozatot.
13. § (1) A tulajdonostárs köteles
a) fenntartani, és szükség szerint felújítani a külön tulajdonban álló lakást,
b) a szükséges intézkedést megtenni ahhoz, hogy a vele együtt lakó személy, valamint az, akinek lakása használatát átengedte, betartsa a 12. § (1) bekezdésének rendelkezését,
c) lehetővé tenni és tűmi, hogy a külön tulajdonú lakásába a közösség megbízottja a közös tulajdonban, illetőleg a másik tulajdonostárs a külön tulajdonában álló épületrészekkel, berendezésekkel összefüggésben a szükséges ellenőrzés, valamint a fenntartási és felújítási munkák elvégzése céljából arra alkalmas időben bejuthasson a tulajdonostárs, illetőleg a bentlakó szükségtelen háborítása nélkül,
d) a lakásában tervezett építkezésről értesíteni a közös képviselőt, illetőleg az intézőbizottság elnökét.
(2) A közösség, illetőleg a tulajdonostárs köteles megtéríteni az (1) bekezdés c) pontja szerinti beavatkozással okozott kárt.
14. § (1) A közgyűlés határozatával kötelezheti a tulajdonostársat, hogy a közös képviselőnek (intézőbizottság elnökének) jelentse be
a) a külön tulajdona tekintetében a tulajdonosváltozást,
b) lakcímét, az ingatlan-nyilvántartásban bárki által megtekinthető, természetes személyes adatát, illetőleg a jogi személy nyilvános adatát,
c) a külön tulajdonát bérlő személy b) pontnak megfelelő adatát,
d) a külön tulajdonában lakó személyek számát.
(2) Az (1) bekezdés c) és d) pontjai szerinti adatszolgáltatásra a tulajdonostárs akkor kötelezhető, ha a közüzemi szolgáltatás díja a bérlőt terheli és ezzel kapcsolatban a tulajdonostársaknak helytállási kötelezettségük áll fenn, illetőleg a közüzemi szolgáltatás díját a bentlakó személyek száma szerint kell a tulajdonostársak között megosztani.
15. § Az alapító okiratban a külön tulajdonban álló lakásra a tulajdonostársakjavára elővásárlási, előbérleti jog létesíthető.
Közös tulajdon
18. § A közös tulajdonba tartozó épületrész, épületberendezés, nem lakás célú helyiség, lakás és tárgy fenntartásának és felújításának költsége, valamint a rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadás a tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk szerint terheli, ha az alapító okirat vagy a szervezeti-működési szabályzat másképp nem rendelkezik.
19. § (1) A közgyűlés határozata alapján bármely tulajdonostárs kérheti a bíróságtól, hogy a közös tulajdonban álló olyan épületrészre, amely önálló ingatlanként kialakítható, vagy amellyel a meglevő külön tulajdon tárgya bővíthető, megszüntesse a közös tulajdont, ha az a kisebbség méltányos érdekét nem sérti.
(2) A kereseti kérelemhez mellékelni kell az önálló ingatlan kialakításra vonatkozó, az építési hatóság által engedélyezett építési tervet.
Utaló rendelkezés
20. § A társasház-tulajdonnak e törvényben nem szabályozott kérdéseire a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
III. Fejezet
A TÁRSASHÁZ SZERVEZETE
Általános rendelkezések
21. § (1) A közösség legfőbb döntéshozó szervez a tulajdonostársakból álló közgyűlés, amelyen valamennyi tulajdonostárs részt vehet.
(2) A közösség ügyintézését a közös képviselő látja el. Az alapító okirat vagy a szervezeti-működési szabályzat közös képviselő helyett intézőbizottság választását írhatja elő. Abban a társasházban, amelyben ötven lakásnál több lakás van, a közösség gazdálkodásának ellenőrzésére számvizsgáló bizottságot kell választani.
(3) Az olyan társasházban, amelyben legfeljebb hat lakás van, a 21-38. §-ok helyett a Ptk-nak a közös tulajdonra vonatkozó szabályait kell alkalmazni.
Közgyűlés
22. § A közgyűlés határoz
a) a közös tulajdonban álló épületrészek használatáról, hasznosításáról, fenntartásáról, felújításáról, a közösséget terhelő kötelezettségek elvállalásáról,
b) a közös képviselőnek, illetőleg az intézőbizottság elnökének és tagjainak, valamint a számvizsgáló bizottságnak a megválasztásáról, felmentéséről és díjazásáról,
c) a közösség éves költségvetésének és elszámolásának elfogadásáról, valamint a közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság részére a felment-vény megadásáról [35. § (2) bek.],
d) a házirend megállapításáról,
e) minden olyan ügyben, amelyet az alapító okirat vagy a szervezetiműködési szabályzat nem utal a közös képviselő, az intézőbizottság vagy a számvizsgáló bizottság hatáskörébe.
16. § (1) Közös tulajdonba tartozik az az épületrész, épület-berendezés,
23. § (1) A közös tulajdonban álló épületrészekkel kapcsolatos rendes
1998. március 6.
( KANIZSA - TOi^uf )
gazdálkodás körét meghaladó kiadásokról valamennyi tulajdonostárs egyhangúlag határoz.
(2) A szervezeti-működési szabályzatot a közgyűlés legalább 2/3-os szavazattöbbséggel módosíthatja.
(3) A közgyűlés a közös képviselőt, az intéző-, illetőleg a számvizsgáló bizottságot bármikor felmentheti.
24. § (1) A közgyűlés a határozatával vagy a szervezeti-működési szabályzat felhatalmazása alapján a közös képviselő (az intézőbizottság elnöke) a közös költséghez való hozzájárulás befizetésével legalább féléves hátralékba került tulajdonostárs külön tulajdonának jelzálogjoggal való megterhelését rendelheti el a hátralék megfizetésének biztosítékául.
(2) A határozat meghozatala során a hátralékos tulajdonostárs nem élhet a szavazati jogával, az ő tulajdoni hányadát a határozatképesség megállapításakor figyelmen kívül kell hagyni.
(3) Az (1) bekezdés szerinti határozatot, illetőleg rendelkezést a hátralékos tulajdonostárs részére a jogorvoslati lehetőség feltüntetésével kézbesíteni kell.
(4) A jelzálog bejegyzésének elrendelése féléves hátralékonként megismételhető.
(5) A közgyűlés határozata, illetőleg a közös képviselő (az intézőbizottság elnökének) rendelkezése az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésre alkalmas okirat.
(6) Ha a bejegyzés alapjául szolgáló hátralékot kiegyenlítették, a közös képviselő (intézőbizottság elnöke) köteles a jelzálog törléséhez szükséges engedélyt kiadni.
25. § (1) A közgyűlést a közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság elnöke hívhatja össze; a közgyűlésre valamennyi tulajdonostársat írásban kell meghívni.
(2) A meghívónak tartalmaznia kell a közgyűlés napirendjét. A közgyűlés csak a meghirdetett napirend tekintetében hozhat határozatot.
(3) Sürgős esetet kivéve a meghívót legkésőbb a közgyűlés időpontja előtt nyolc nappal meg kell küldeni.
26. § (1) Közgyűlést szükség szerint, de legalább évente egyszer kell tartani. Az éves elszámolásról, költségvetés megállapításáról szóló közgyűlést évente a szervezeti-működési szabályzatban meghatározott időpontig, de legkésőbb május 3l-ig meg kell tartani.
(2) Kötelező a közgyűlés összehívása, ha azt a tulajdoni hányad 1/10-ével rendelkező tulajdonostársak a napirend és az ok megjelölésével írásban kérték. Ha a kérést a közös képviselő vagy az intézőbizottság nem teljesítette, az összehívást kérő tulajdonostársak által megbízott személy a közgyűlést összehívhatja.
27. § (1) A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a tulajdoni hányadnak több, mint a felével rendelkező tulajdonostársak jelen vannak.
(2) Ha a közgyűlés nem határozatképes, az újabb (megismételt) közgyűlést a határozatképtelen közgyűlést követő három napnál későbbi, de legfeljebb 15 napon belüli időpontban az eredetivel azonos napirenddel meg kell tartani. A megismételt közgyűlés az eredeti közgyűlés meghívójában - az eredeti közgyűlés határozatképességétől függő feltétellel - is kitűzhető.
(3) A megismételt közgyűlés a jelenlevők tulajdoni hányada tekintet nélkül határozatképes; ezt a körülményt a megismételt közgyűlés meghívójában fel kell tüntetni.
28. § (1) A közgyűlésen a tulajdonostársakat a tulajdoni hányad szerint illeti meg a szavazati jog.
(2) Ha a törvény vagy annak alapján az alapító okirat, illetőleg a szervezeti-működési szabályzat másképpen nem rendelkezik, a közgyűlés a határozatát a jelen levő tulajdonostársak tulajdoni hányada alapján számított egyszerű szavazattöbbségével hozza meg.
29. § (1) A közgyűlés - a határozatot is tartalmazó - jegyzőkönyvet kell vezetni, amelyet a közgyűlésen elnökölő személy és két tulajdonostárs az aláírásával hitelesít.
(2) A jegyzőkönyvbe bármely tulajdonostárs betekinthet, és arról - a másolási költség megfizetésével - másolatot kérhet.
30. § (1) A közgyűlési határozat úgy is meghozható, hogy a közös képviselőnek, illetőleg az intézőbizottság elnökének a felhívására az írásbeli határozati javaslatról - hp számvizsgáló bizottság működik, írásbeli véleményének ismeretében - a tulajdonostársak írásban szavaznak. Az írásbeli szavazás szabályait az alapító okiratban vagy a szervezeti-működési szabályzatban rögzíteni kell.
(2) Az írásbeli szavazás eredményéről a közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság elnöke írásban tájékoztatja a tulajdonostársakat.
31. § (1) Az alapító okirat vagy a szervezeti-működési szabályzat a közgyűlés megtartásának módját részközgyűlések formájában is meghatározhatja; ebben az esetben megállapítja a részközgyűlési körzeteket.
(2) A részközgyűléseket azonos napirenddel kell megtartani, és a szavazatokat össze kell számítani. A részközgyűlések megtartására a közgyűlésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
(3) Az elkülöníthető gazdálkodású épületrészekhez tartozó lakások tulajdonostársai tekintetében létesített részközgyűlés önálló döntési jogkörrel ruházható fel az elkülöníthető gazdálkodás ügyében.
32. § (1) Ha a közgyűlés határozata jogszabály vagy az alapító okirat, illetőleg a szervezeti-működési szabályzat rendelkezését sérti, vagy a kisebbség jogos érdekeinek lényeges sérelmével jár, bármely tulajdonostárs keresettel kérheti a bíróságtól a határozat érvénytelenségének megállapítását a határozat meghozatalától számított hatvan napon belül. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
(2) A kereset a határozat végrehajtását nem gátolja, a bíróság azonban a végrehajtást indokolt esetben felfüggesztheti.
(3) E § rendelkezéseit a közös képviselőnek (intézőbizottság elnökének) a 24. § (1) bekezdése szerinti rendelkezésére is alkalmazni kell.
Közös képviselő és intézőbizottság
33. § A közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság jogkörében eljárva köteles
a) a közgyűlés határozatait előkészíteni és végrehajtani, gondoskodva arról, hogy azok megfeleljenek a jogszabályok, az alapító okirat és a szervezeti-működési szabályzat rendelkezéseinek,
b) minden szükséges intézkedést megtenni az épület fenntartására és felújítása érdekében,
c) közölni és beszedni a tulajdonostársakat terhelő közös költséghez való hozzájárulás összegét és érvényesíteni a közösség ezzel kapcsolatos igényeit.
34. § A közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság évenként költségvetési javaslatot készít, amely tartalmazza
a) a közös tulajdonnal kapcsolatos várható bevételeket és kiadásokat költségnemenként,
b) a tervezett fenntartási és felújítási munkákat,
c) a tulajdonostársak közös költséghez való hozzájárulásának összegét tulajdonostársanként. \'
35. § (1) A közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság által készített éves elszámolás tartalmazza
a) a tervezett és tényleges kiadásokat költségnemenként és a közös költség megosztásának az alapító okiratban vagy szervezeti-működési szabályzatban megállapított szabálya szerinti bontásban, ezen belül a karbantartásokat az elvégzett munkák részletezésében,
b) a tervezett és tényleges bevételeket források szerint,
c) az a) és b) pont különbségének záróegyenlegét a pénzkészletek kezelési helye szerint részletezve,
d) a tárgyévhez tartozó, a közösség egészét terhelő kötelezettségeket,
e) a közös költségekhez való hozzájárulás előírását és teljesítését tulajdonostársanként.
(2) Az éves elszámolás elfogadása esetén a közgyűlés a közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság tárgyévi ügykezelő tevékenységét jóváhagyja (felmentvény). A felmentvény nem jelenti az esetleges kártérítési igényről történő lemondást.
8
( KANIZSA )
1998. március 6.
_l
36. § Nem lehet közös képviselő (intézőbizottság elnöke), illetőleg nem láthat el társasház-kezelési tevékenységet
a) akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült,
b) akit ilyen tevékenységtől jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltó ítélet hatálya alatt,
c) az az egyéni vállalkozó, gazdasági társaság, aki illetőleg amely ilyen tevékenységével összefüggően keletkezett, jogerősen megállapított fizetési kötelezettségének nem tett eleget.
37. § A közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság elnöke jogosult a közösség képviseletének ellátására a bíróság és más hatóság előtt is. E jogkörének korlátozása harmadik személlyel szemben hatálytalan.
Számvizsgáló bizottság
38. § (1) A számvizsgáló bizottság
a) bármikor ellenőrizheti a közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság ügyintézését, havonként ellenőrzi a közösség pénzforgalmát,
b) véleményezi a közgyűlés elé terjesztett javaslatot, így különösen a költségvetést és az elszámolást, valamint az alapító okirat, illetőleg a szervezeti-működési szabályzat által meghatározott értékhatár felett a bemutatott számlákat,
c) javaslatot tesz a közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság elnöke és tagjai díjazására,
d) összehívja a közgyűlést, ha a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke az erre vonatkozó kötelességének nem tesz eleget.
(2) A számvizsgáló bizottság tagjai közül választja meg elnökét; döntéseit szavazattöbbséggel hozza meg.
IV. Fejezet
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
Értelmező rendelkezések
39. § E törvény alkalmazásában
1. fenntartás: az üzemeltetés és a karbantartás;
2. üzemeltetés: a közös tulajdon rendeltetésszerű használatához folyamatosan szükséges szolgáltatások ellátása, így a közüzemi szolgáltatások díjának kifizetése, a központi berendezések üzemben tartói feladatainak ellátása, szükség esetén gondnoki, házfelügyelői, házmesteri szolgáltatások megszervezése, az intézőbizottság rendszeresítése esetén működésének biztosítása;
3. karbantartás: a közös tulajdonban lévő ingatlan állagának és rendeltetésszerű használhatóságának biztosítása érdekében szükséges, a tulajdonosok közösségét terhelő megelőző és felújításnak nem minősülő javítási munkák elvégzése, illetőleg egyes közösségi berendezések cseréje.
A karbantartás lehet:
a) hibaelhárítás, amely az életveszélyt okozó, továbbá az épület állagát károsító és rendeltetésszerű használatát lényegesen akadályozó, azonnali beavatkozást igénylő hibák és hiányosságok haladéktalan eseti megszüntetése,
b) időszerű karbantartás, amely az épület állagát veszélyeztető, de rendeltetésszerű használhatóságát lényegesen nem akadályozó, azonnali beavatkozást nem igénylő hibáknak és hiányosságoknak eseti vagy az épületen elvégzendő egyéb javítási munkákkal együtt, de az észleléstől számítva legkésőbb haühónapon belüli megszüntetése.
c) tervszerű karbantartás, amely az épület állagának és rendeltetésszerű használhatóságának biztosítása érdekében végzendő rendszeres állagmegóvási munka;
4. felújítás: az ingatlan egészére, illetőleg egy vagy több főszerkezetére kiterjedő, időszakonként szükségessé váló olyan általános javítási építésszerelési munkák végzése, amelyek az eredeti műszaki állapotot - megközelítőleg vagy teljesen - visszaállítják, illetőleg az eredeti használhatóságot, üzembiztonságot az egyes szerkezetek, berendezések kicserélésével vagy az eredetitől eltérő kialakításával növelik. A felújítás lehet:
a) teljes felújítás: a műszaki állapot alapján szükséges, az ingatlan egészére kiterjedő külső-belső javítási munkák elvégzése,
b) részleges felújítás: az épület legalább egy főszerkezetére kiterjedő, teljes felújításnak nem minősülő, de abba belátható időn belül beilleszthető általános javítás munkák elvégzése,
c) korszerűsítés: a központi fűtő- és melegvíz-szolgálató berendezésnek az energiaracionalizálással, illetőleg a levegőtisztaság-védelemmel összefüggő átalakítása vagy kicserélése;
5. rendes gazdálkodás körét meghaladó kiadások: az állagvédelmet meghaladó, a fenntartás, felújítás és korszerűsítés körébe nem tartozó olyan munkálattal összefüggő kiadások, amelyek jellemzően az épület bővítésével vagy új épület létesítésével járnak.
Hatálybalépés
40. § (1) Ez a törvény 1998. március l-jén lép hatályba.
(2) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a társasházról szóló 1977. évi 11. törvényerejű rendelet.
Átmeneti rendelkezések
41. § (1) Az e törvény hatálybalépése előtt keletkezett körülményre alapított igényt a keletkezés idején hatályos szabály szerint kell elbírálni.
(2) A törvény hatálybalépésekor bejegyzett társasház alapító okiratának az e törvény kötelező jellegű rendelkezéseivel ellentétes rendelkezése hatályát veszti, és helyébe e törvény rendelkezése lép. Az alapító okirat ennek megfelelő kijavítását az alapító okiratnak egyéb okból első ízben történő módosítása során kell elvégezni.
(3) Ha az alapító okirat rendelkezése nyilvánvaló elírás folytán tévedést tartalmaz, bármelyik tulajdonostárs keresettel kérheti a bíróságtól annak kijavítását.
(4) Ha a törvény hatálybalépése előtt létesített alapító okirathoz mellékelték a társasházi lakások beosztását tartalmazó tervrajzot, a külön tulajdonban álló lakás beosztásának megváltoztatásához nem szükséges az alapító okirat módosítása.
(5) Illetékmentes a társasház alapító okiratának az 1998. év folyamán a földhivatalhoz benyújtott módosítása.
Felhatalmazás
42. § Felhatalmazást kap a belügyminiszter, hogy az üzletszerűen végzett ingatlankezelés és az üzletszerűen végzett társasház-kezelés szakmai és vizsgáztatási követelményeinek megállapítása iránt az Országos Szakképzési Tanácshoz 1998. június 30-ig előterjesztést tegyen a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény rendelkezéseinek megfelelően.
Módosuló rendelkezések
43. § A Ptk. a következő alcímmel és 578/1. §-sal egészül ki. „5. A társasház-közösség
578/1. (1) A társasház-tulajdon alapján a tulajdonostársaknak az épület fenntartására, felújítására alapító okirattal létrehozott szervezete gyakorolja a közös tulajdonnal kapcsolatos tulajdonosi jogokat, viseli a közös tulajdon terheit.
(2) A társasházra vonatkozó részletes szabályokat külön törvény állapítja meg."
44. § A gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény végrehajtására kiadott 3/1995. (I. 20.) Korm. rendelet 1. számú melléklete 13. §-ának (4) bekezdése a következő rendelkezéssel egészül ki:
„Nem vonatkozik az egyetemleges felelősség a társasházban a közös tulajdonban álló épületrészben (helyiségben) történő fogyasztás díjfizetési kötelezettségére."
45. § A villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994. évi XLVIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtására kiadott 34/1995. (IV. 5) Korm. rendelet 1. számú melléklete 5. §-ának (4) bekezdése a következő mondattal egészül ki:
„ Nem vonatkozik az egyetlenleges felelősség a társasházban a közös tulajdonban álló épületrészben (helyiségben) történő fogyasztás díjfizetési kötelezettségére."
1998. március 6.
[ KANIZSA- <)tt&*« )
9
IKI-FELUJITASOK
A tavalyi év során ezerhatszázhatvanhat lakásbérlemény működtetését, folyamatos üzemeltetését látta el az Ingatlankezelési Intézmény. A folyamatos elidegenítés mellett százötvenhat társasházat alakítottak meg, melyben az IKI feladata az alakuló közgyűlések megtartását, a működés elindítását jelentette. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakásállomány műszaki állaga rendkívül rossz. Ennek következményeképpen a lakásokat tartalmazó, elmaradt felújításba sorolt épületállomány felújítási igénye, költsége ugrásszerűen folyamatosan nő. A törvény előírásai alapján az épüle-
tek karbantartásáról, központi berendezéseinek állandó üzemképes állapotáról, a helyiségek állagában keletkezett hibák megszűntetéséről a bérbe adó (IKI) köteles gondoskodni. Ez évben a Bartók Béla, a Csengery, a Dózsa György, és a Zrínyi utcában terveznek épület-, illetve épületrészek felújításokat. Sor kerül ez mellett tizenkét üres lakás műszaki állagának helyreállítására is. Az idei évre tervezett címjegyzé-kes munkák költségei várhatóan huszonnyolcmillió-kétszázezer forintot tesznek ki, melynek forrását a lakások eladásából befolyt összegből kell fedezni.
BAGOLA PÁLYÁZZON!
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága által a Környezetvédelmi Alap és a „Nagykanizsa Város Környezetvédelméért" Alapítvány nyilvános névaláírásos pályázatot hirdet amatőr és hivatásos fotósok számára, akik érdeklődést mutatnak az őket körülvevő épített és természeti környezet iránt.
A pályázatra érkező ajánlatoktól azt is várják a kiírók, hogy a hozzájáruljon a folyamatban lévő arculattervezés, -fejlesztés kérdéseihez. A pályázat mottója: „Hangulat és arculat" Pályázati feltételek:
• egy pályázó maximum 5 - tetszőleges technikával készített fotóval vehet részt a pályázaton;
• a kép maximális mérete 30x40 cm, minimális mérete 13x18 cm lehet;
• a fotók mellé fel kell tüntetni a kép címét, a készítő nevét, címét, telefonszámát, a készítés dátumát;
A pályamunkákat a Polgármesteri Hivatal Városi Főépítészi Iroda Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. kell benyújtani zárt borítékban a pályázat mottójának feltüntetésével. Benyújtási határidő: 1998. április 6-án 16 óra
A pályázatokat a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság bírálja el - szükség szerint szakértőik) bevonásával és kiválasztja a kiállításra kerülő munkákat. A pályázókat a bírálat eredményéről 1998. április 17-ig értesíti. Az első három helyre rangsorolt fotót az önkormányzat a díjak odaítélésével megvásárolja: első díj 15.000 Ft
második díj 10.000 Ft harmadik díj 5.000 Ft A bíráló bizottság megvásárolhat nem díjazott fotókat is 2.000-Ft/db ellenében.
A kiválasztott képek a Város napjához kapcsolódóan a „Föld napja" alkalmából a Hevesi Sándor Művelődési Központban kerülnek bemutatásra 1998. április 20-án.
A kiállított és meg nem vásárolt fotókat a kiíró 1998. május 16-ig megőrzi.
A pályázó anyagának benyújtásával aláveti magát a Bíráló Bizottság döntésének, elfogadva a kiírás feltételeit. Nagykanizsa, 1998. február 13.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága
Nem kívánta támogatni Nagykanizsa Megyei Jogú Város önkormányzata a Bagolai Városszépítő Egyesületet. Az önkormányzati költségvetés eredeti tervezetében ötmillió forintot határoztak meg a szóban forgó egyesület részére. Ezt a tételt dr. Fodor Csaba javaslatára a költségvetésből törölték, az így felszabaduló pénzösszeget az önkormányzat idei általános tartalékában tüntették fel. A Városszépítő Egyesület idén támogatás céljából pályázatot nyújthat be az önkormányzathoz.
Marton István, Bagola képviselője
LAKOSSÁGI FORUM
PAPP FERENC önkormányzati képviselő lakossági fórumot tart március 12-én csütörtökön 18 órától a dr. Mező Ferenc Gimnáziumban, melyre meghívja a 4. számú választókerület polgárait, l\'éma: Nagykanizsa város 1998. évi költségvetése, valamint aktuális kérdések
Vendég: Tüttő István polgármester és Göndör István országgyűlési képviselő
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
DR. BÁRÁNYI ENIKŐ képviselő 1998. március 11-én szerdán 17 órakor várja fogadóóráján választókerületének polgárait a Nagyrác utcai Általános Iskola ebédlőjében.
KORHAZADOSSAG
Adósságállományának elhatalmasodása miatt ötvenmillió forintos hitelfelvételre kényszerült a városi kórház. Az intézmény harminc napon túl lejáró kötelezettségeinek összege száztizennégy millió forintot tesznek ki. A hitel-
felvétel összegének fedezetét harmincmillió forint értékben az önkormányzat nyújtja, a további húszmillió forintot az Országos Egészségbiztosító Pénztártól való finanszírozási előleg felvételéből kívánják előteremteni.
Dr. Szabó Csaba főigazgató a közgyűlésen
10 C KANIZSA - Itt&a* ) 1998. márciusé.

FOGYASZTÓVÉDELMI RAZZIA
A kiskereskedelmi egységek tulajdonosai és eladói előtt bizonyára nem ismeretlen az a tény, hogy a Fogyasztóvédelmi Felügyetet munkatársai végeznek felméréseket a városban. Mint a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet Megyei Felügyelőségének jogászától megtudhattuk, országos felmérés részét képezi a megyében folyó vizsgálat. A felmérések még folynak, így megállapításokat még nem tudunk közzétenni. A vizsgá-
lat befejeztével a jelentéseket Budapesten összesítik, majd visszajuttatják az adott területekre. Feltehetőleg már március közepén lesznek publikus eredmények arról, miben dicsérhetők és miben marasztalhatók el a kereskedelmi egységek. Arra a kérdésre, mire terjednek ki a vizsgálatok, mit kérnek számon a boltoktól, a jogász -tekintettel arra, hogy a vizsgálat még folyik - nem kívánt válaszolni.
FRANCIA KAPCSOLAT
| Lapzártánk után, március ötödikén este érkezett meg a középisko-| lai küldöttség Franciaországból, amellyel a Thury György Kereske-| delmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola diákjai tartják a kapcsola-| tot. A 28 fős küldöttséget az érkezés estéjén rendezett díszvacsorával | köszöntötték a vendéglátók.
I________________________I
VAROS NAPJA
A Város Napjához a korábbi években is több rendezvény kapcsolódott, a tervek szerint az idén sem lesz ez másként. A Műemléki Világnap és a Föld Napja alkalmából még szélesebb rétegek vonhatók majd be az ünneplésbe, amelyet több civil szervezet együttesen készít elő. „Hangulat és arculat" címmel fotópályázat kerül meghirdetésre, amelynek legjobb alko-
tásaiból kiállítást rendeznek az ünnep idejére. A Millecentená-riumi Emlékparkban faültetésre kerül sor, amelynek megvalósításához pályázati úton nyert támogatást a város. A nagyobb üzletekben Nyugat-Európában már elterjedt papírzacskók kerülnek terítésre. A Város Napján kerül majd átadásra a város környezetvédelméért odaítélhető díj.
Körösi Csorna Emléknapok
Immár hagyománnyá vált, hogy az erdélyi Kovásznán évente tavasszal megrendezendő Körösi Csorna Sándor Emléknapokra nagykanizsai kulturális küldöttség utazik. Idén városunk képviseletében a Batthyány Gimnázium Diákszínpada, az Igricek együttes, a Komolyzenei Kamaraegyüttes, a Kamara \'67 Filmstúdió és a Tu-
dományos diákkonferencia résztvevői utaznak Kovásznára. A vendéglátók a küldöttség számára teljes ellátást adnak, a nagykanizsai önkormányzatot csak az autóbusz mintegy félmillió forintos költsége terheli. Ősszel a Kanizsa Napokon Kovás/na küldöttséget látja vendégül Nagykanizsa városa.
RÉSZLETES RENDEZÉSI TERV
A Balatoni út mellett található 1847/44. helyrajzi számú ingatlanra tervezett gyalogosutal töröltette a Városi Főépítészet! Iroda. A módosítás az Észak-keleti Városrész Részletes Rendezési Tervét érintette. A rendezési terv a módosítás figyelembevételével kerülhet jóváhagyásra a közgyűlés elé, várhatóan április hónapban.
HIVEKOVICS AKOS KITÜNTETÉSE
A nagyrécsei Hivekovics Ákos neve Geszti Péter emlékezetes ÁSZ műsorában vált ismertté az országban. A kanizsai „Ásszá" választott fiatalember nem pihen nyugodtan babérjain. Idén az Ifjúsági Kamara nevű nemzetközi ifjúsági szervezettől vette át legújabb kitüntetését, mely alapján Magyarország Tíz Kiemelkedő Fiatalja címet kapta meg. A frissen kitüntetett egy cseretanulmányi akció keretében Moszkvában tanul, kitünte-
tésének átvételére egy napra utazott haza. Mint megtudhattuk, a gödöllői Agrártudományi Egyetemre járó fiatalember rövidtávú terveiben egy madagaszkári út megszervezése, annak pénzügyi fedezetének előteremtése szerepel. Madagaszkáron újabb madárfelmérést végeznének, majd féléves gyakorlat következne - immár itthon. Ezután következhet az esedékessé váló diplomamunka megvédése.
NAGYRÉCSEI FALUFORUM
Több mint háromszáz ember részvételével tartottak falufórumot Nagyrécsén. Mint a fórumot megelőző sajtótájékoztatón Kovács Kálmán, a Közlekedési, Vízügyi és Hírközlési Minisztérium államtitkára, valamint Hegedűs György polgármester elmondta, az esemény aktualitását a csatornázás állami támogatására benyújtott pályázat elnyerése adja. Mint elhangzott, a térség célja,
hogy környezetvédelemben is olyan szintre jussanak el, mely az Európai Unió számára is vonzó lehet. Kovács Kálmán szerint a most elindult, illetve megvalósítás alatt álló állami fejlesztések óriási lehetőséget biztosítanak a Kis-Balaton és Nagykanizsa térségében elhelyezkedő településeknek. Ebbe a körbe tartozik a most támogatást elnyert nagyrécsei önkormányzat is.
FELOSZTOTTAK
Február huszonnyolcadikai hatállyal felbontották a Honvéd Thury SE és az Önkormányzat között 1994. október 31-én, a Virág Benedek utcai sporttelep használatára kötött megállapodást. A létesítményt a területet használó sportkörök - baseball, Honvéd Thury SE, Kanizsa Teniszklub Alapítvány - között osztották fel. Az új használók a területüket térítésmentesen vehetik igénybe, azon felújítást, beruházást végezhetnek. Minden általuk elvégzett felújítás, illetve beruhá-
zás a megállapodás megszűnésekor térítésmentesen fog az önkormányzat tulajdonába kerülni. Kötelezettségképpen a használók az állagmegóvást saját költségükön végeztetik el, de gondozni kötelesek a nem sportcélra használt területeket is. E feladat elmulasztása esetén a szerződést felbonthatja az önkormányzat. Ugyanígy járhat el abban az esetben is. ha a jelenlegi használók a sporttelepen nem a megállapodás létrejöttének időpontjában folytatott sporttevékenységet végeznek.
I—
1998. március 6.
( KANIZSA - 7<aU-teÜU e^^T)
11
KÉPVISELŐI ÖNÁLLÓ INDÍTVÁNY
Intl.. István Polgármester Úrnak Nagykanizsa
Tárgy: Patika berendezés rehabilitációja
A nagykanizsai volt „Fekete Sas" ferences rendi patika bútorzatának eredeti helyére vagy más alkalmas helyre való visszahelyezése ügyében kérem Polgármester úr és az Önkormányzat támogatását.
A Patikát 1714 körül alapították, s 1760-tól működött a Fő u. 6. sz. alatt.
Berendezését 1830-ban készítették empire stílusban.
A védett berendezés rendkívül jelentős iparművészeti, kultúrtörténeti, gyógyszerész-történeti remekmű, amelyeknek eszmei értéke szinte felbecsülheteüen.
A patika bútorzat jelenleg a Nagykanizsa Thury György múzeum raktárában van elhelyezve, tehát a város lakossága és az ide látogatók számára hozzáférhetetlen. Az eredeti helyére való visszahelyezésével városunk nagyon jelentős nyitott műemlék berendezéssel gazdagodna. Az ilyen módon való hasznosításra számtalan példa van már az országban.
Határozati javaslat: Az Önkormányzat Egészségügyi és Szociáüs Bizottsága és a Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottsága vizsgálja meg a patikabútor hasznosításának lehetséges módjait, esetleg külső szakértő bevonásával. Felelős: Tüttő István polgármester Határidő: 1998. szeptember 15. Tisztelettel:
Nagykanizsa, 1998. január 13-án
Balogh Tibor
képviselő
DpTT TTTTT Zmj L/7J CvU L
Bútor story
A legendás patikabútor megannyi hányattatás után nyert - reméljük, nem örök nyugalmat a Múzeum egyik termében, hogy legalább megfelelő klímakörülmények között várhassa, hogy végre rangjához méltó helyre kerülhessen. Nagykanizsának van gyógyszerész múltja, első gyógyszertárát 1714-ben alapították a ferencesek, amely nemcsak a rend házipatikájaként működött, hanem nyilvánosan is az Alsótemplom melletti kolostorban. E patika felszereléséből még őriz néhány tárgyat a múzeum, ám egyéb berendezései sajnos nem maradtak ránk, kései örökösökre. Az első kanizsai polgári gyógyszerész Reiner Antal volt, majd a múlt század elején a Lovak család vette át a patikát, amelyet saját házában működtetett, a mai OTP helyén. Lovak Ferdinánd a rendelkezésre álló források szerint 1837-ben adta fiának, Károlynak a patikát, amely valószínűleg ekkor vette fel a „Fekete Sas" nevet. A patika többször költözött, először a Babóchay-házba, ahol ma az édességbolt működik, onnan a jelenlegi Bazár udvarba, majd a Fő út 6-ba, oda, ahol ma a teázó van. A patikát 1954-ben államosították, különleges értékű bútorát - modernizálás címén - Zalalövőre szállították. A bútorról dr. Blázy Árpád az 1974-ben megjelent „A gyógyszerészet megjelenése és fejlődése Zala megyében 1711-1847 (Zalai Gyűjtemény 1. sz.) című munkájában így ír: „A bútor igen értékes thuja-fa furnérozása és empire-stüus jegye-
ket visel. (...) A stílust finom arányok és rendkívül elegáns megjelenés jellemzi. A sötét alapszínű bútorok feketére fényezett részletei, valamint az aranyozás alkalmazása kölcsönzi e stílus eleganciáját. A „Fekete Sas" gyógyszertár bútorán ezek a jegyek mind feltalálhatók. Az officinái korpuszokat fekete oszlopok aranyozott oszlopfőkkel választják el. A táraasztal előlapjának ovális kivágása és a közepében elhelyezett stilizált napkorongra emlékeztető papirusz virág rózsa is a tiszta empire stílusjegyeit viselik." A bútorzat sajnos rossz állapotban van, restaurálásra szorul, ám ennek anyagi fedezetét mindmáig nem sikerült megtalálni, annak ellenére, hogy már a tanácsi időkben is voltak próbálkozások. Dokumentált levelezés tanúsítja, hogy többször volt rá ígéret, de ígéret is maradt. 1983-ban, amikor a bútor a Thury György Múzeumhoz került. Zsoldos Ferenc levélben ígéretet tett a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak, hogy a bútor restaurálásának és bemutatásának feltételeit a Zala Megyei Múzeum Igazgatóságával közösen megteremtik.
KIÁLLÍTJÁK, HA...
A téma kapcsán megkerestük dr. Horváth Lászlót, a Thury
György Múzeum igazgatóját, aki az alábbiakat mondta el.
- A patikabútort a Thury György Múzeum őrzi optimális körülmények között. Szeretnék az állandó kiállítás részeként bemutatni, azért ebben a formában, mert eredeti helyét időközben másként hasznosították. (A Teázó működik az egykori patika helyén.) A múzeum már hivatalosan is kért árajánlatot olyan szakembertől, aki már több patikabútor restaurálásában is részt vett, mindezt azért, hogy a kiállítás tervezésekor ezekkel a költségekkel is számolhassanak.
A szakértők szerint a bútor teljes restaurálása 4,7 millió forintot venne igénybe a jelenlegi árakon. Dr. Horváth László elmondta azt is, hogy a bútor szerinte alkalmatlan arra, hogy egy jelenleg is működő, vagy ezt követően kialakításra kerülő patikában nyerjen elhelyezést. Egyébként ezen a véleményen vannak az Orvostörténeti Múzeum szakemberei is, a szakvélemény egy évtizede született. Dr. Horváth László elmondta azt is, hogy Balogh Tibor önálló képviselői indítványa kapcsán megkereste, és azt kívánta tudni, a bútor egykori helyén kiállítható-e. Balogh Tibor önálló képviselői indítványában (KANIZSA X. évf. 3. sz., 1998. jan. 23-i számában közzétettük) a bútor eredeti helyére való visszahelyezését javasolja, és azt, hogy a témában érintett bizottságok vizsgálják meg ennek, illetve a hasznosításnak a lehetőségét.
KIÁLLÍTHATÓ
A Thury György Múzeum a patikabútoron kívül még őriz néhány tárgyi emléket az egykori patika eszközeiből. Szintén a múzeumban nyert elhelyezést a cégér-festmény is, amely ismeretlen festő XIX. század eleji festménye, és János Apostolt ábrázolja. (KANIZSA 1990. nov. 16-i száma)
A FORRÁS?
Számos helyre lehet pályázatot benyújtani a patikabútor-felújításra (is). A pályázat benyújtásához némi önerő megjelölése, és pályázati adatlap szükséges. Legutóbb a Soros alapítvány adott ilyen témában támogatást.
D. É.
12
( KANIZSA - leaU-éeéác eyév^ )
1998. március 6.
Első látásra - ilyen
A pszichiátria szó hallatán sokan a zárt osztályra asszociálnak, lelki szemeik elótt rácsok, zárt ajtók, gumiszoba, smasszer kinézetű ápolók jelennek meg. Erről ma már szó sincs. A pszichiátria - legalábbis a nagykanizsai kórházban - semmiben sem különbözik a többi osztálytól, hacsak abban nem, hogy kórtermei, folyosója szebb, korszerűbb, mint néhány másik kórházi osztályé. Bár vannak nehézségeik, az osztály európai szintű felszereltséggel rendelkezik. A folyosókat elválasztó ajtók az év tíz százalékában vannak csupán zárva, különben a betegek szabadon közlekedhetnek a folyosókon. Minden szobában van illemhelyiség és zuhanyzó, az ebédlő eleganciája vetekszik néhány közintézményével. A folyosókon elegáns nővérpult mögött kedves, csinos nővérek. A folyosón feszület, amelynek virágairól a betegek gondoskodnak, és állítják, mindig akad közöttük valaki, aki kérés nélkül, belső késztetésre dekorálja. A foglalkoztató szoba felszereltsége még nem teljes, de már van tévé és videó, és vannak könyvek, amelyek segítségével - úgynevezett biblioterápiával - gyógyítanak. Mi tagadás, elkelne egy elegánsabb könyvespolc, és talán néhány újabb könyv is, de így sem elégedetlenek. Az osztá-
lyon csend honol, álmosító, nyugtató csend és nyugalom. Állítják, nincs ez mindig így...
A főorvos
Dr. Hortobágyi Tibor 1989-ben érkezett Nagykanizsára, pályázat útján került a nagykanizsai kórház Pszichiátriai osztályára. Mint mondja, három nap alatt megfogta a város, az emberek városunk iránt érzett szeretete. Itt - szerinte - mindenki úgy beszél Kanizsáról, hogy a „városunk". Rövid idő alatt Nagykanizsa-pártivá vált, s mint állítja, szeret itt élni. Soha semmiféle nehézségbe nem ütközött, falak nem állták az útját, ha valaminek megvalósításába kezdett, mindig érezte a város és a kórház vezetésének segítő szándékát.
Kórházi osztály
Nem mindennapos dolog az, hogy egy pszichiátriai osztály a kórház falai között nyer elhelyezést. A betegeknek Nagykanizsán nem kell útikönyvet vásárolni, hogy megtalálják a lelki betegségek gyógyulását segítő osztályt. Sok városban ezek az osztályok külön intézményben, a lakott területektől viszonylag távol nyertek elhelyezést. A pozitív jelenség oka talán abban keresendő, hogy ez az osztály talán a legfiatalabb osztálya a nagykanizsai kórháznak, alig másfél évtizede alapítot-
„ KANIZSA" Újság Szerkesztőségének, NAGYKANIZSA
Tisztelt Szerkesztőség!
Hetente várom, hogy a Kanizsa Tv-ben műsorra kerül Hortobágyi pszichológus főorvos műsora. Én azt gondolom, hogy az ilyen értékes ember előadása csak hasznára válik minden tévénéző számára.
Nagyon hiányolom, hogy eltűnt a lélektankutató és egyéb értékes emberek tanulságos műsora.
Én ezúton szeretnék köszönetet mondani a Főorvos úrnak, a kanizsai tévében sokszor elhangzott hasznos, gyógyító ismertető munkájáért. Érzem, az embereket nagyon szereti és tudásával segíti - ebben a szörnyű, szeretetlen világban - minden ember lelkét gyógyítani.
Jó lenne, ha ismét a tévé képernyőjére kerülne műsora, mert igen nagy szüksége van az embereknek a lelkek gyógyításában.
Ezt a műsort és ehhez hasonlókat nemcsak én hiányolom, hanem nagyon sokan a városból.
Nagykanizsa, 1998. február 17. Tisztelettel:
Balázsné Dus Edit Nagykanizsa, Fő út 2.
E levelet megküldtem a tv szerkesztőségének is.
PSZICH
ták, 1984 előtt a mentális betegeknek nem tudtak megfelelő ellátást biztosítani Nagykanizsán.
Nem vesznek el
Az osztályvezető főorvos elmondta, hogy soha nem okozott gondot, ha egy mentális beteg elcsatangolt, a többi osztályról egy-egy kedves telefon, aztán egy ápoló kíséretében „hazatért" a világgá ment. A betegekre nagyon jó hatással van, hogy nem közösítik ki őket, gyógyulásukat segíti a többi ember jelenléte. Nagyon fontos, hogy ezeket a betegeket ne vesse ki a társadalom, a környezetük, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a tudati működés helyreállta után a betegek visszaemlékeznek arra, miként bántak velük, esetleg megaláztatásaik visszavethetik őket a gyógyulás útján.
Profi nővérgárda
Rendhagyó eset, hogy a pszichiátria nővérgárdája a legjobbak közül kerülnek ki. Ez Nagykanizsán így történt. A pszichiátrián dolgozó nővérek képzettségüket tekintve is magasan az országos átlag felett állnak, belső továbbképzéseken és megyei, országos tanfolyamokon sajátíthatták el mindazt, amit e szak-
máról tudni kell és lehet. Az itt dolgozók kilencven százaléka nemcsak nővér, hanem képzett elmeszakápoló. Mintaszerűen dolgozó gárda. A főorvos elmondása szerint a tőlük telhető legjobban veszik ki részüket a betegek gyógyításában. A gyógyítás segítségükkel a nap bármely szakában folyhat, hiszen az itteni betegeken sokat segít, ha valaki meghallgatja őket, s ez bizony olykor éjszaka történik.
A fokmérő, a szócső
Bármilyen hihetetlen, a beteghez a legközelebb álló személy a takarítónő. A beteg abszolút bizalmasa, vele oszt meg minden információt, s tőle kér támogatást. A beteg hozzá fordul szorult helyzetében először, testi-lelki higiéniájának letéteményese, nem mindegy hát, milyen. Talán kevesen gondolnák, hogy a betegek véleményének fokmérője a technikai dolgozókkal kialakított kapcsolat.
Gondozó, járóbeteg-ellátás, ideggondozó
Tágas, tiszta folyosó. Az egyik szobában kartotékszekrény, irat ezerszám. Itt a szavak helyettesítik a röntgent, itt nincs szonda,
1998. március 6.
( KANIZSA - ~7eaU-teiÁt e^éá^U^)
13
—i
IATRIA
jelentkezni
amely megmutatná, hol a baj. Nem lehet csak úgy belekukkantani a beteg lelkébe, s rámutatni, hol a rendellenesség. Itt a szavak, a cselekvések, mozdulatok árulkodnak a szemfüles megfigyelőnek. Mégis tények képviselik a gyógyítás alapját, igaz, a lélek jelenségeit nem lehet skálán mérni, de a többszöri megfigyelés, a többszöri, többlépcsős benyomások már jó alapjai a diagnózisnak. Itt gyógyítják az alkohol rabjait is - igaz, ma még külön épületben, bár az osztály tervei között szerepel az egyesítés - itt próbálnak reményt adni, hogy az adott állapot még gyógyítható, a folyamat még megfordítható. Az alkoholizmus egy sajátos kórkép, sejtelmes az átmenet a nagyivó és a már szenvedélybeteg között. Ha valaki későn folyamodik a segítségért, a saját lehetőségeit korlátozza.
Mentális betegség
Annyi-annyi visszaélés történt a pszichiátria szóval, hogy egy évtizede az USA-ban úgy döntöttek, leváltják az elcsépelt szót. Azóta a pszichiátriai osztályon kezelt megbetegedéseket mentális betegségeknek nevezik. Világunk melegágya a mentális betegségeknek, a rohanás, a stressz, a kilátástalanság, a bizonytalanság mind-mind kiváltói lehetnek a lélek megbetegedéseinek. Évtizedeken át szégyen volt a pszichiátriai kezeléseken való részvétel - legalábbis a szocialista országokban, hiszen Amerikában már minden ötödik embernek volt pszichiátere akkoriban is -, az emberek féltek ezektől a dolgoktól, legtöbbükben a filmélmé-nyek munkáltak. A szakemberek úgy vélik, nem szabad halogatni a dolgokat, a kisebb bajt könnyebb orvosolni, az többnyire szövődménymentesen gyógyul. Ám a halogatás végül belekény-szerítheti a beteget valamelyik
szenvedélybetegségbe, s akkor már nehezebb a gyógyulás.
Új szemlélet
Ma már sokan másként szemlélik a dolgokat, sokan felismerik, hogy jobb idejekorán felkeresni az orvost. Sokaknak jogos vágya a gyógyulás, hiszen betegen nem megy az üzlet, a munka. Sokan azért kérik a segítséget, mert öt-tíz ember sorsa, a család kenyere függ tőlük. Szomorú, de jelentősen nő a betegek száma, csökkent a szégyenkezés, a magas fordulatszámon élő emberek sérülékenyebbek, jobban ki vannak téve a mentális megbetegedéseknek.
Titkolózás és titoktartás
A mentális betegek őszinteség nélkül nem gyógyíthatók. A súlyos zavart is tudatosítani kell a beteggel, hiszen másként nem várható megfelelő eredmény. Nyitott osztály a pszichiátria, s ez nemcsak az ajtókra értendő, hanem a titkokra is. Itt nem őrzik meg a betegre tartozó titkokat, de a beteggel kapcsolatosakat igen. Itt bárki bármit elmondhat, szavai értő hallgatóságra találnak, de a gyógyuláshoz kell a külvilág is. A házastársi válságokat nem lehet csak az egyik fél bevonásával gyógyítani, kell a másik fél is. Az orvos szájából másként hallatszanak a szavak, azokkal vitatkozni nemigen lehet.
Segítő családorvosok
Ez a szakma sem nagyon lenne képes működni a háziorvosi háttér nélkül, hiszen a családorvosok beutalói, biztatása nélkül valószínűleg kevesebben jutnának el a kórházig. Az osztály nagyon jó kapcsolatban van a háziorvosokkal, a betegek gyógyításában kölcsönös az együttműködés.
Palástolt tünetek
A kényszerbetegségekben szenvedők palástolják tüneteiket, ők titkolóznak, a családtagok meg piszkálják őket. A szakembereknek az a véleményük, hogy sokat segít a betegeknek az orvoshoz fordulásban, ha hallanak a tünetekről, ha cikkek, tévéműsorok foglalkoznak e kérdésekkel - az USA-ban végzett kísérletek tanúsítják ezt. Egy modellkísérlet alkalmával öt-hat tévéműsor keretében is szó esett a kényszerbetegségekről. A műsorokat követően sokkal többen fordultak a szakemberekhez, mint annakelőtte, s hamar kiderült, hogy az addig ezrelékes előfordulás helyett valójában az amerikai társadalom közel két százaléka szenved a betegségben.
Gyógyítás
A mentális megbetegedések leggyakoribb gyógyítási formája a gyógyszeres kezelés. Ennek következtében - állítják a szakemberek - a siker gyors és megbízható. A másik gyakorta alkalmazott módszer a pszichoterápia. A gyógyítás harmadik formája a
dése komoly hatással van a környezetére is. Az egyén gyógyítása mellett szükség van a család segítésére is, és ez olykor orvosi segítségnyújtást jelent.
Az orvosok
Dr. Hortobágyi Tibor osztályvezető főorvos mellett három fiatal orvos vesz részt orvosként az osztályon folyó gyógyító munkában. Dr. Nagy Éva eredendően belgyógyász, hat éve dolgozik az osztályon. Kezdetben a véradó állomáson helyezkedett el, de mint mondta, hiányoztak a betegek, így amikor lehetősége nyílt rá, ezen az osztályon vállalt munkát. Mint elmondta, bár távolról érkezett, ma már otthonának érzi e várost, szereti, éppúgy, mint a munkáját. Dr. Nagy Rozália, amióta csak Nagykanizsán él, a pszichiátrián dolgozik. Amikor arról faggattam, miként lehet ennyi bajt sérülés nélkül túlélni, úgy fogalmazott, fontos az orvos személyisége, a toleráló képessége. Itt a kiborulás luxusa meg nem engedhető - vallják mindannyian. Ha ők nem tudják megoldani a mindennapok gondjait, miként tudnának segíteni ebben a betegeknek. Dr. Nagy Rozália hetente
szocioterápia, ez nem medikális ág, ezt a társadalomnak kellene szerveznie. Sajnos egyre ritkábbak az úgynevezett védett munkahelyek, amelyek lehetővé tennék az egyén visszatalálását a társadalomba. Kevés a példa a csoportterápiás kezelésekre is, ennek oka a civil társadalom szűk lehetőségeiben keresendő.
Együtt gyógyítható
Az egyén mentális megbetege-
egy alkalommal a rigyáci gyermekotthon súlyos szellemi fogyatékosai között dolgozik. Hogy miért vállalta ezt a munkát? Azt mondja, nagyon fontos számára ez a munka, hiszen minden addigi gondja eltörpül az ottani problémák láttán. Tartásból, emberi méltóságból ott nagyon sokat tanulhat az ember. Dr. Herczeg Zsuzsanna az osztály legfiatalabb orvosa, eredetileg gyermekorvosnak készült, ám e pálya úgy tűnik, egy életre rabul ejtette.
D. É.
14 ( KANIZSA - 7eaU-te6c e$év$4éy )
SÚLYUNK A TERHUNK
A Szőlőskert Fogadóban gyakran rendeznek speciális összejöveteleket. Legutóbb a Kanizsa TV és a Diéta Magazin közös vacsora-estjére került sor. Lapunk képviselőjének lehetősége volt arra, hogy a főszerkesztőnő mellett olyan munkatársakkal is találkozhasson, akik ennek a Magyarországon ma egyedülálló lapnak a célját, stílusát küllemükben, életmódjukban is magukon hordozzák, s e sajátos prolii megvalósításáért ötletesen tevékenykednek.
Kálmánná dr. Marosi Csilla orvos-főszerkesztőtől a lap arculata után érdeklődünk.
- A lap a Batthyány Társasággal, a Táplálkozási Fórummal és a Magyar Mentálhigiénés Programirodával történő együttműködés eredményeként havonta jelenik meg. Legfőbb célja az egészségnevelés, ezen belül is a korszerűbb táplálkozásra ösztönzés, egyszerűen: a mit, a mennyit és a hogyan együnk kérdése. Szeretnénk olvasóinknak és az egész magyar társadalomnak üzenni, hogy nem lehet csodára várni, s ugyan a gének lehetővé teszik a magyar népbetegség, az elhízás ilyen hatalmas elterjedését - mint gyakran magyarázzuk -, de nem a génektől hízunk el, hanem a sok evéstől. Mindenütt elmondjuk, minden lapszámban utalunk rá, hogy csodák nincsenek, az elhízás megelőzése csak étrendi úton, illetve az étrend és a testmozgás egyensúlyának fenntartásával lehetséges. Számtalan cikkben, felmérésben, összehasonlító táblázatban utalunk rá, hogy egyszerűen csak annyit kell enni, amennyit fel is hasz-
Manapság sok embert émek negatív élmények és sok esetben úgy vélik, hogy abból a helyzetből, amibe kerültek, már nincs kiút. Reményvesztetté válnak. Vajon mi az, ami képes megtömi az emberi hitet? A hétköznapok rideg valósága, a bizalmatlanság, a gyarló emberi természet, a hitetlenség és lelketlenség. Minden ember a saját szerencséjének a kovácsa - tartja a mondás. És ez valóban így van, hiszen, ha sorsunkat magunk vesszük kézbe, határozottan irányítva, akkor az, ami távolinak, elérheteüennek, vagy lehetetlennek tűnt, egyszerre lehetségessé válik. Mindenki felállít magának egy célt, egy ideált, melynek elérésére törekszik. Vannak sikere és sikertelen emberek. A siker az, ha valaki képes meggyőzni önmagát, felemelni és minden szemszögből átvilágítani, mialatt folyamatosan kitűzött céljának elérésére törekszik. Minden ember változtathat a sorsán, csak elég erő, határozottság, önkritika és fegyelem szükséges. Egy fa nem változtathatja meg környezetét. Ott kell maradnia, ahová gyökeret eresztett. Az ember, ha környezete kellemetlen, és úgy érzi, változtatnia kell rajta, megteheü, illetve ha nem si-
nálunk. Nem elhanyagolható azonban az étrendben az energiát szolgáltató lápanyagok aránya sem. Érdemes megjegyezni az ismert szlogent: a zsír tesz zsírossá, a fehérjéket a szervezet nem alakítja ál zsírrá.
- Miért rendez egy lap vacsoraestet?
- Ezeken a vacsoraesteken azt szeretnénk bizonyítani, hogy az ember egyik legősibb élvezetét, az evést, az ízek nyönyörúségét nem kell megvonnunk magunktól. Csak ügyelni kell a lápanyagok összetételére, egymásra hatására, s természetesen a mennyiségre. A múlt év áprilisában kezdtük el ezt a szolgáltatásunkat, szívesen megyünk bárhová, ahová hívnak bennünket, ahol ez a téma, hogy úgymondjam napirenden van. A helyi rendezőkkel közösen döntjük el, hogy mi is kerüljön terítékre: svédasztal vagy korpás pogácsával záruló, sok zöldséget felvonultató menü. Dietikusunk felkérésre elemzi a vacsorát, de csak ekkor, mert mi nem vagyunk híve semminemű nem igényelt ráítatásnak.
Bemutattuk mi már az amerikai pi-
kerül, akkor még mindig van lehetőség, hogy kilép belőle. A siker nem csak azt jelenti, hogy elég elérni a kitűzött célt, de meg is kell tudni tartani pozíciónkat, mely az eredményes magatartással valósítható meg. Magatartásunk meghatározói a szavaink, mozdulataink, melyek különféle hatásokat provokálnak környezetünkből, végül visszahatnak ránk. A peches ember állandóan siránkozik, panaszkodik, pesszimista. Arckifejezései és testtartása is erről árulkodik, ugyanakkor az őt körülölelő atmoszféra is ezt árasztja. Rendszerint feltételes módban beszél: „...nem tudom, hátha, azt hiszem, talán nem vagyok benne biztos..." A szerencsés ember derűs és határozott, soha nem panaszkodik, bajaival nem terheli környezetét. Állító módban beszél, amit kell, megtesz, de nem pepecsel aprólékos munkával. Mindig pontos, jókor érkezik, mindig ad, pozitív erőket áraszt, vonz, leköt és meggyőz. Ha
ramisétrend - másképpen a kanadai szivárványétrend - elveit és gyakorlati megvalósulását, a korszerűsített magyar étrendet, de a nemzetközi konyha számtalan egészséges jellegzetességét is. A vacsoraestekre szakembereket viszünk, így Nagykanizsára dr. Barna Mária professzorasszony kísért el bennünket, de gyakori útitársaink között üdvözölhetjük munkatársaink, dr. Kövesi Ervin, dr. Magyar Erzsébet, dr. Bender Ervin, dr. Zsinka Ágnes, dr. Rigó János egyetemi tanárokat és dr. Pados Gyulát, a Táplálkozási Fórum elnökét. Mindenütt -így itt is - megrendezzük az interaktív divatbemutatónkat, ahol a Réni Szalon és a Silhouette stúdió modelljeit a vacsoraközönség köréből vállalkozó hölgyek mutatják be. Az egészségmegőrzési ismeretek átadását szolgálja az az. akciónk is, hogy kiadónk a Diéta Magazint már egy éve havonta megküldi az ország összes gyermek-és felnőtt háziorvosának A laphoz mellékelünk egy Háziorvosi Hírlevelet, amelyekben a cikkekhez kapcsolódó további tudományos ismeretekkel szolgálunk
A báli közönség, a show-műsor kellős közepén, egy hangulatos divatbemutató után meghallgatta dr. Barna Mária egyetemi tanár előadását a közérzet-életmód-egészség hármasának jegyében, majd a kis dobogójukra pattant Schobert Norbert és partneniője
pozitív gondolatokat helyezünk előtérbe, melyek érdekeinket szolgálják, és azok kiszorítják a negaü\'v hatásokat, gyökeres változás áll be életünkbe.
MIT TEGYÜNK? MIT NE TEGYÜNK?
A barátságtalan ember nincsen jó hatással környezetére. Szinte meg sem kell szólalnia, láthatatlan, taszító burok zárja körül. A panaszkodó ember a legjobb szándékot is kimeríti, olyan negatív erőket sugároz, hogy már menekülnek, ösztönösen elzárkóznak tőle. A félelem és elkeseredés a lélek gyengeségét tükrözi, amely betegségek kialakulásához vezethet, és balsorsot idézhet elő/fel. A sérelmeit, fájdalmát kellemetlen, bántó módon, sértő szavakkal megfogalmazó ember, dühkitöréseivel saját magát hozza lehetetlen helyzetbe. ,
Soha senkivel ne legyünk barátságtalanok, még gondolatban sem!
1998. március 6.
fitness gyakorlataiban gyönyörködhetett. Mi pedig Bíró Icát, a volt manökent vallattuk.
- Meg lehetne mintázni Önről az abszolút egészséges, szép, arányos, izmos női testet Mi a titka?
- Köszönöm, hogy ilyennek lát, pedig nyíltan megmondom, már negyvenes hölgy vagyok 12 éves a kislányom. Valóban nagyszerű dolog, ha egy nő a lehető legtovább meg tudja őrizni ruganyosságát. Az eredményes alakformálásom - amelynek a tapasztalatait már videokazetta és könyv alakban is sikerült az érdeklődő hölgyekhez eljuttatnom három pilléren nyugszik: alapja a súlyzós edzés, ez kiegészül különféle zsírégető vagy „aerob" (oxigént igénylőj tevékenységgel, valamint fehérjedús és zsírszegény táplálkozással. A hölgyekben mindig van egy kis aggály, hogy a konditeremben túl izmosak lesznek Ez egyáltalán nincs így, mert odafigyeléssel alakunkat nagyszerűen csiszolhatjuk, a növekedést pedig csak addig engedjük amíg az ízlésünknek megfelel. Remélem szavaimmal, jelenlegi küllememmel itt Nagykanizsán is felkeltettem az érdeklődést. Ha igen, kövessék példámat! Miért kellene a jelenlegi magyar helyzetet konzerválni, miért legyen egy életen ál súlyunk a terhünk?
* * *
Óh! Miért is? - sóhajtottak fel sokan a vacsoraesten. Aztán elfogyasztották a dús menüt. Szerencsés volt, aki a Maros Family nagyszerű zenéjére hajnalig tartó „kalóriaégetésbe" fogott.
Büki Erzsébet
Ne panaszkodjunk! Ne engedjük át magunkat a/ elkeseredésnek és félelemnek!
Kerüljük a gonosz, maró, elégedetlen gondolatokat!
Gondolatainkat úgy valósítsuk meg, hogy elnyerje értelmét, és elérjük vele kitűzött célunkat. A negaüv egyéniségen úrrá lesznek őrlő gondolatai, önbizalma megtörik, egyre kevésbé bízik magában, és ez ahhoz vezet, hogy hibázni fog. A pozitív egyéniség átgondolja tennivalóját, agyából kirekeszd a gyengítő gondolatokat. Nem hibázik. Pontosan végzi el feladatát. Az aggasztó gondolatokat ki kell zárni, mást kell a/ érdeklődés középpontjába állítani, azaz a figyelmünket el kell terelnünk arról, ami nekünk aggodalmat okozhat!
K.P.
Az ötletek és az idézetek Szepes Mária: A a mindennapi élet mágiája című könyvéből valók.
1998. március 6. C KANIZSA - *7eáti-ieiát e^fú^ ) 15

Kórházrekonstrukció:
Mostanában egyre több szó esik a város arculatáról, hogy tervezni kell, hogy meg kell fogalmazni. Ha valaki belegondol - bár elsőre talán hihetetlennek látszik , de minden beletartozik egy város arculatába, nemcsak az üdvözlő táblák, a mosolygó hivatalnokok, a üsztaság, hanem a város intézményeiben folyó munka is, legyen az oktatás vagy éppen a gyógyítás. Arculat egy kórház rendelkezésére álló géppark, az azt működtetők képzettsége, az épületek is. Az arculatot formálja az érkező és a távozó beteg, ha elégedett, ha elégedeüen. Egyesek mégis olykor hajlamosak elfeledkezni az arculatterv ezen vonulatáról, illetve arról, hogy ez nem elegendő csak egyszer megfogalmazni, hanem folyamatos munkát kíván.
- A nagykanizsai kórház rekonstrukciója egy országos sikertörténet, amely éppúgy a város pozitív képének része, mint a többi itt végbement sikeres beruházás, változás. Mi mindenütt hirdetjük e sikert, még akkor is, ha itt Nagykanizsán nem mindig és nem mindenki látta így. A kórház egy olyan intézmény, amely folyamatos megújítást kíván kívül is belül is, így van ez a világ minden táján. Ennek ellenére 1976 és 1992 között a nagykanizsai kórházban nem sok minden történt. 1992-ben azonban lehetőség adódott
arra, hogy többségében állami támogatásból elinduljon a nagykanizsai kórház rekonstrukciója - mondta dr. Szabó Csaba, a kórház igazgató-főorvosa.
- Milyen változások tették lehetővé, hogy a program elinduljon?
- Először nem kevesebb, mint egy törvény módosítása, amelyet Tarnócz-ky Attila javaslatára el is fogadott a Parlament.
- Önök önkormányzati szövetséget hoztak létre a megvalósítás érdekében.
- Letenye, Zalakaros és Hallót csatlakozott akkor ehliez a programhoz. A rekonstrukció első lépcsőjében a főépület újult meg. Az „A" épület rekonstrukciójához már sikerült címzett támogatást kapni, ami azt jelenti, hogy az önkormányzat mintegy tíz százalékos önrésszel indíthatta meg a beruházást. Itt szeretném nwndani, hogy ez megvalósulhatott, azt Rostonics Lászlónak és Göndör Istvánnak is köszönhetjük, hiszen mindig rendelkezésünkre álltak, amikor csak szükség volt erre.
- Ennyire simán mentek a dolgok?
- Az 1992-ben készített tervek építési engedélye lejárt, ezeket miután a támogatás már bizonyossá váll, aktualizálni kellett. Ennek kapcsán derült
ki, hogy bár az „A" épület látszólag minden gond nélkül állta az évek meg-próbáltatásait, megbolygatása gondot okozhat. A vizsgálódások során derüli ki, hogy a meglévő épület-szerkezet sokban behatárolja a hasznosíthatóságot, hiszen sem a belmagasság, sem a folyosó helyzete nem változtatható. Kértünk statikai szakvéleményt is, ezt követően a Műszaki Osztállyal közösen úgy döntöttünk az épületet pinceszintig bontjuk vissza. Az épületet sikerült lebontani, szerencsére minden gond és különösebb károkozás nélkül. A törmelék is elszállításra került, és feltöltésként funkcionál tovább az innen származó építési törmelék.
- A költségeket illetően milyen változásokat hozott ez a megoldás az eredetileg tervezetthez képest?
- Fogalmazhatok úgy is, húsz százalékos költségmegtakarítást mondhatunk a magunkénak.
- Egy időben érződött némi aggodalom a beruházás sorsát illetően...
- Valóban volt ilyen. Néha hallhattuk, hogy nem lesz elég a pénz, utána, hogy nem találunk vállalkozót, majd, hogy nem lesz műszer. Ezek a hangok egy ilyen mérvű beruházás esetén talán nem meglepőek. Azóta talán már mindenki előtt ismert, hogy a bontás után folyik az építkezés, a ZÁÉV Rt. vállalta a kivitelezést, forráson belül
adott árajánlatot. A szerződés szerint november végére elkészülnek az építési munkák. A kilencven százalékban állami pénzekből vásárolt gépek az első negyedév végére megérkeznek, és ideiglenes helyükre kerülnek, hogy szolgálják a betegeket. Azt szeretnénk, ha a jövő év elejétől a belgyógyászati osztályokra felvett betegek ugyanolyan körülmények között gyógyulhatnának, mint a többi osztályok betegei. Az ideiglenes állapotok egyaránt igénybe veszik a betegek és az itt dolgozók türelmét, de remélhetőleg ez már nem tart soká Mi ennek ellenére hiszünk a „betegbarát kórházban", igyekszünk mindent megtermi ezért.
- Az épületek felújítását követően mivel folytatódik a rekonstrukció?
- Az energiaellátó rendszer felújítása a soronkövetkező feladat. A rendszer elmúlt húsz éves, mindenképpen korszerűsítendő. Egyrészt meri nagyon drágán tudunk csak energiát szolgáltatni, másrészt ez a rendszer is számos hibával küszködik. Az energiaellátás során pazarolni kényszerülünk, egy kilométer hosszan utaztatjuk a gőzt, amivel fűtünk és melegítünk, a vezetékek felett télen olvad a jég, a hó, nyáron kipusztul a fű A rendszer korszerűsítése 300-350 millió forintba kerülne, igyekszünk hozzá forrást találni.
D. É.
KÖRNYEZETTANULMÁNYOK
A napokban kezdték el,a Családsegítő Központ munkatársai azoknak a környezettanulmányoknak az elkészítését, melyet a Szociális és Egészségügyi Osztály megbízásából végeznek el. Ilyen jellegű munkát most először készítenek a Központ munkatársai. Simonka Lászlóné osztályvezető-helyettes szerint a tanulmányok feltétlenül szükségesek, és nagymértékben segítik is munkájukat:
- A környezettanulmányok minden esetben a helyszínen készülnek. Elkészítői nem csak a vagyoni helyzetről, de a lakás állapotáról, berendezéseiről is tájékozódnak. Ily módon le tudjuk mérni a lakók szociális körülményeinek megváltozását. Egyelőre nem lehet megjósolni, hogy a változás mennyire jelentős. A jövedelmi viszonyok változása miatt valószínűleg a szociális viszonyok romlásáról lehet beszélni. A Családsegítő Központ munkatársai minden esetben leírják személyes
tapasztalataikat. Mivel valameny-nyiük családgondozói munkát végez, ezért kértük meg a feladat elvégzésével. Képesek a különbözően feltett kérdésekre adott válaszokból összességében megítélni az adott család problémáit. Nemcsak a rendszeres gyermekvédelmi támogatás indokán végzik munkájukat, hanem tájékozódnak a család életvitelének utóbbi években való változásáról. Nagyon sok családban úgy is romlottak az életfeltételek, hogy az érintettek jövedelempótló támogatásban részesülnek.
Biztos, hogy minden embert - így a Családsegítő Központ munkatársait is - megviseli a különböző nehéz sorsú családokkal való találkozás. Erre szerintem fel vannak készülve. Azért ők végzik ezt a munkát, mert a szociális osztály munkatársait is megviselnék ezek a körülmények, de mi inkább a hatósági jellegű dolgokra figyelünk. Nem biztos, hogy megfelelő tanácsokkal
tudnánk ellátni ezeket a családokat. A Csatádsegítő Központ most felvett dolgozói elég fiatalok. Sajnos számítanunk kell rá, hogy a családok lecsúszása meg fogja viselni őket. Nem tudom, hogy milyenek lesznek az eredmények, de félek tőle, hogy a fiatalokat elfogják keseríteni.
* * *
Vukics Józsejhé a Családsegítő Központ vezető helyettese szerint a tanulmányok elkészítése során arra kell törekedni, hogy segélyt ne csak azok kapjanak, akik eddig bekerültek a rendszerbe:
- Az eddigi keretbe bejutók helyzetét egy év után felülvizsgálták. Innentől kezdve vagy bennmaradtak a rendszerben, vagy kiestek onnan különböző okok miatt. Most viszont minden gyerek megkaphatja ezt a támogatást ezért kell elkészítenünk a környezettanulmányokat.
Meg kell hogy mondjam, a tegnapi nap számos megrázkódtató él-
ményt éltem át. Ha egy család harminchét négyzetméteren él... Két gyönyörű, okos, értelmes gyerekük van, mindkettő szinte kitűnő tanuló. A gyerekek gyönyörű tisztaságban, rendben élnek ennek ellenére nincs olyan zuga a lakásnak aliol legalább meghúzhatnák magukat. Nincs íróasztaluk az ágyon félig ülve tanulnak, hátgerincferdülést kockáztatva. Négyüknek kell ebben a kis lakásban élniük az udvarra járnak WC-re. Ilyen családokat látva számos érzés kering bennem. A környezettanulmányban valóban nemcsak azt írom le, hogy mennyi a jövedelmük hanem személyes kérdésekre is kitérek. Elmondják nekem, hogyan zajlik a gyerekek napja, mennyit esznek. Mindenbe beavatnak, kiöntik szívük minden bánatát. Mikor kimegyek egy családhoz, megpróbálom nem csak a jövetelem célját elmondani. A segítő szándékot sohasem utasítják el az emberek Szomjaznak a jó szóra, arra, hogy legalább egyszer meghallgassák őket. Hiszem és vallom, hogy mosolyra mosoly, szép szóra szép szó a válasz.
Sz. A.
I. I » \'
16 ( KANIZSA - *7^-»VÁ5í<W ) 1998. március 6.
TÉVÉMŰSOR MÁRCIUS 9-TŐL MÁRCIUS 15-IG
HÉTFŐ MÁRCIUS 9. 5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 A fóti templom. 10.30 Vakarcs. 12.00 Hír-óra. 13.00 Vasárnapi muzsika hétközben. 14.00 Cigánymagazin. 14.25 Domovina. 15.00 Közvetítés a parlament üléséről. 16.00 A Rajkó zenekar muzsikál. 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Délutáni rendelés. 17.15 A körzeti stúdiók műsora. 18.05 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Mondd, szeretsz engem? 21.30 1848 március. 21.35 Mixishow. 22.05 Interjú a miniszterelnökkel. 22.35 Aktuális. 23.05 Mi, húszévesek. 0.50 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.20 Az első csók. 16.40 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Krúght Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Halálos hegycsúcs. 21.40 Reflex. 22.40 A kis Buddha. 0.55 Fókusz.
TV 2
6.00 Hét x hét. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Cápali és Cápeü. 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csipsz. 15.50 Organikus narancs. 16.15 Magnum. 17.05 Marienhof. 17.30 Csupa-csupa élet. 17.55 Az Acapulco-öböl. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Mikor felragyog a nap. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Cagney és Lacey. 23.45 Hajnaltól napesüg. 0.10 Tények.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 A Hét. 7.15 Zóna. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 Történelmi képeskönyvünk - Lengyelország. 11.30 Bem. 12.00 Híróra. 13.00 Derrick. 14.00 Parlamenti napló. 15.00 Közveütés a parlament üléséről. 16.50 Repeta. 17.30 Tudományos Híradó. 18.00 Robog az úthenger. 18. Robog az úthenger. 18.20 Mesterművek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Szaporodni muszáj. 21.00 TS-Extra. 21.30 Folkhétfő. 22.00 Arnyakkal csatázva.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.00 Dunakorzó. 6.30 Képes króni-
ka. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika; Távoktatás. 8.25 A sokarcú kultúra. 8.55 Oktatási hírek, könyvszemle. 9.05 Képes krónika. 10.40 Esü kérdés. 10.55 Heti hírmondó. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Emlékképek. 12.40 Postabontás. 13.00 Közép-Európai Magazin. 13.35 Zöldszem, zöldfül. 14.05 Tarkabarka. 15.05 Operamesék. 16.00 Magyar tudomány. 16.35 Harmónia. 17.10 Brúnó kalandjai. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Sportképek. 21.00 Híradó. 21.35 Test és lélek. 22.25 Csatamezők. 23.30 Híradó.
KEDD MÁRCIUS 10. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Szenes Andrea műsora. 11.00 Walt Disney bemutatja. 12.00 Híróra. 13.00 Illem és jó modor. 14.00 Közvetítés a parlament üléséről. 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Segítőtárs. 17.15 Ki marad a végén? 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Katolikus krónika. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Vészhelyzet. 20.50 Kriminális. 21.30 Telemázli. 22.05 Aktuális. 22.30 Publikum. 22.05 Mi, húszévesek. 0.30 Szenes Andreával...1.15 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.20 Az első csók. 16.30 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Halálos döfés. 21.40 Aranykor. 22.30 halálos hegycsúcs. 0.05 Fókusz.
TV 2
6.00 Faluvilág-magazin. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Cápali és Cápeti. 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csipsz. 15.50 Organikus narancs. 16.15 Magnum. 17.05 Marienhof. 17.30 Csupa-csupa élet. 17.55 Az Acapulco-öböl. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Kaméleon. 20.50 JAG -Becsületbeli ügyek 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 A Szuper csapat. 23.40 Hajnaltól napestig. 0.10 Tények.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Interjú a
miniszterelnökkel. 7.45 Határtól határig. 8.00 Parlamenti napló. 8.30 Közvetítés a parlament üléséről. 16.30 Repeta. 17.30 Felejtheteden századelő. 18.00 Robog az úthenger. 18.20 Mesterművek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.15 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Kossuth Lajos. 21.00 TS-Extra. 21.30 Cirka-firka. 22.00 Mozart: Figaró házassága.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.00 és óránként: Híradó és Képes krónika. 7.45 A Vaükáni Rádió adása. 8.00 Reggeü muzsika; Távoktatás. 9.05 Képes krónika. 10.50 Magyar tudomány. 11.25 Harmónia. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 1.220 VirTUS. 12.45 Piaroák világa. 13.05 Expedíció. 13.55 Nyugattól keletre, avagy a média diszkrét bája. 16.00 Helikon. 16.30 Heuréka! Megtaláltam! 17.05 A kis Nicholas úrfi. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 A hegy védangyala. 19.15 A világegyetem enciklopédiája. 19.25 Hahatár. 20.05 Gazdakör. 20.40 Esü kérdés. 21.00 Híradó. 21.35 Hangtalan ellenség. 23.25 Híradó.
SZERDA MÁRCIUS 11. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Unokáink sem fogják látni. 10.50 1848 március. 11.15 Második lehetőség. 12.00 Híróra. 14.00 Srpski ekran. 14.25 Ecranul nostru. 14.50 Hrvatska krónika. 15.20 Kalandok vára. 15.50 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Pszichovonal. 17.10 Életjel. 17.15 A körzeti stúdiók műsora. 17.55 HIT-köznapok. 18.15 Kisebb-nagyobb gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Mondd, szeretsz engem? 21.45 Aktuális. 22.10 Szabad verseny, 22.40 Nem félünk a farkastól. 0.45 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.20 Az első csók. 16.40 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Kettős bevetés. 20.55 Édes őröltség. 22.35 Halálos döfés. 0.05 Fókusz.
TV 2
6.00 Nótaszó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Cápaü és Cápeti.
14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csipsz. 15.50 Organikus narancs. 16.15 Magnum. 17.05 Marienhof. 17.30 Csupa-csupa élet. 17.55 A/ Acapulco-öböl. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Dutyi dili. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsarublues. 23.45 Hajnaltól napesüg. 0.10 Tények.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Publikum. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 Történelmi képeskönyvünk - Lengyelország. 11.30 Bem. 12.00 Híróra. 13.00 Hol volt, hol nem volt... 14.35 A hely szelleme. 15.00 Repeta. 17.30 Mesélő cégtáblák. 18.00 Robog az úthenger. 18.20 Mesterművek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Terra X - Ősi kultúrák nyomában. 21.00 TS-Extra; 21.30 A próbától a bemutatóig. 22.00 Utánanézünk. 23.45 Állj! Határ.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.00 és óránként: Híradó és Képes krónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeü muzsika; Távoktatás. 9.06 Képes krónika. 10.45 Héthatár. 11.20 Gazdakör. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esü kérdés. 12.35 Szulamit. 13.10: 1100 év Európa közepén. 13.25 Hogyan épült a Stonehenge? 14.15 Heuréka! Megtaláltam! 14.50 Szemében a tavasz. 16.10 Váratlan utazás. 17.00 Kismamaklub. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Szívzűr. 19.45 Beavatás. 20.05 Régiók. 20.40 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.35 Nők vagyunk. 23.10 Híradó.
CSÜTÖRTÖK MÁRCIUS 12. MTV 1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Hello, világ! 10.50 1848 március. 11.05 Tangó három szólamban. 12.00 Híróra. 13.00 Az „örökzöld örökzöldek". 14.00 Együtt. 14.50 Német nemzetiségi magazin. 15.20 Kalandok vára. 15.50 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Gyorssegély. 17.10 Csellengők. 17.20 Bohózatalbum. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Gyász. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Szomszédok. 20.35 1848 március. 21.00 Örökös tag. 21.55 Aktuális. 22.20 VilágKép. 22.50 A sötét oldal. 23.45 Stéphane Grappelli New Orleansben. 0.35 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismét-
1998. március 6.
I
KANIZSA - *71/-«aéu»t
I
17
lések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub. 14.45 Rajzfdmklub. 16.20 Az első csók. 16.40 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Angyaü érintés. 20.50 Gyermek az éjszakában. 22.25 Édes őrültség. 0.05 Fókusz.
TV 2
6.00 Gyökereink. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Cápaü és Cápeü. 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csipsz. 15.50 Organikus narancs. 16.15 Magnum. 17.05 Marienhof. 17.30 Csupa-csupa élet. 17.55 Az Acapulco-öböl. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Forró nyomon. 20.50 Rex felügyelő. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Steele. 23.45 Hajnaltól napestig. 0.10 Tények.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Szabadverseny. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 Híres magyar könyvtárak. 12.00 Híróra. 13.00 Apró ajándékok. 14.30 A hely szelleme. 14.45 Jelképtár. 15.00 Repeta. 17.30 Kormányváró. 18.00 Robog az úthenger. 18.20 Mesterművek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 A mi 20. századunk. 21.00 TS-Extra. 21.30 Orient Dixieland Band. 22.00 Villámfénynél. 0.25 Mélyvíz.
I
DUNA TELEVÍZIÓ
5.00 és óránként: Híradó és Képes krónika 7.45: A Vaükáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika; Távoktatás. 9.05 Képes krónika. 10.50 Kismamaklub. 22.20 Régiók. 11.50 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esü kérdés. 12.30 Mezei próféta. 14.00 Csatamezők. 15.00 Kincsesház. 15.40 Amiről a kövek mesélnek. 16.00 Élő forrás. 16.35 Horgásztanya. 16.50 Kaptár. J7.10 Billy, a macskakölyök. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Egy zsaru. 19.55 A legtöbb, mi adható. 20.05 Váltó. 20.40 Esü kérdés. 21.00 Híradó. 21.30 Mozgó kép. 22.05 Vágta. 23.50 Híradó.
PÉNTEK MÁRCIUS 13. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Még egyszer! 11.10 Savannah. 12.00 Híróra. 14.00 Öten a szigeten. 14.30 A mi Charlynk. 15.15 Gyerekeknek! 16.30 Űrgammák 17.00 Láz-mérő. 17.15 Évgyűrűk. 17.45 Körzeti híradók. 18.05 Ablak. 19.00 1848 március. 19.30 Híradó. 20.00 Savannah. 20.45
Exkluzív. 21.10 Ötszemközt. 22.05 Aktuális. 22.30 Szerencsenap. 23.50 Úgy szeretlek, majd megeszlek. 1.20 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.20 Klipklub. 14.45 Rajzfilmklub. 16.20 Az első csók. 16.40 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Három fölösleges férfi. 21.35 Gyilkos sorok. 22.25 Kutass és rombolj! 0.00 Fókusz.
TV 2
6.00 Nemcsak egy mozi. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.35 Csupa-csupa élet. 13.55 Cápaü és Cápeü. 14.25 Megdumáljuk? 14.55 Csipsz. 15.50 Frankié. 16.40 Magnum. 17.05 Marienhof. 17.30 Csupa-csupa élet. 17.55 Az Acapulco-öböl. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Kifutó. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 A bosszú. 0.25 Hajnaltól napesüg. 0.50 Tények.
MTV 2
6.00 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 VilágKép. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 Híres magyar könyvtárak. 11.45 Néprajzi értékeink. 12.00 Híróra. 13.00 Énekelt versek. 13.35 Hagyjátok Robinsont! 15.00 Repeta. 17.30 Emberek a természetben. 17.50 Mixi-Tipp. 18.00 PoliTour. 18.30 Európa Galéria. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 A kaland bűvöletében. 21.00 Magyar Ház. 22.00 Mária-nap. 0.00 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.00 és óránként: Híradó és Képes krónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása; Reggeü muzsika. 8.00 Váltó. 8.35 Fórum. 9.15 Radnóti Miklós Naptár. 9.20 Felelet az életnek. 10.00 Ciki. 10.05 Szárnyát vagy combját. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esü kérdés. 12.35 Kedves. 13.15 Egy búvároperatőr vallomása. 13.45 Tökéletesített természet. 14.10 A cseppek varázsa. 14.55 A brit arisztokrácia. 15.50 Happy End. 16.50 Ciki. 17.00 Brúnó kalandjai. 17.25 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Pons bácsi. 20.05 Közép-Európai Magazin. 20.40 Esü kérdés. 21.00 Híradó. 21.35 Érzelem. 23.35 Fórum. 0.20 Híradó. 0.50 Marsallbot filmrendezőnői kezekbe.
SZOMBAT MÁRCIUS 14. MTV 1
5.50 Nap-kelte. 8.00 Unitárius ifjú-
sági műsor. 8.10 Cartoon Network. 9.05 Gyerekeknek! 11.05 Szenvedélyek. 11.50 Angol Liga. 12.45 Válaszolunk... 12.55 Energia-ábécé. 13.00 Híradó. 13.10 Nyitott stúdió. 13.30 A kölcsönkapott Föld. 13.50 Azok a csodálatos állatok. 14.15 Nepál. 14.45 Bombasiker. 16.30 1848 március. 16.45 Álompolgár. 17.30 Zóna. 17.55 Minden, ami zene. 18.00 1848 március. 18.25 Vers mindenkinek. 18.35 Kamaszkodunk legszebb nyara -Amerika. 19.30 Híradó. 20.00 Egy marék por. 22.00 Az 1848^t9-es magyar forradalom és szabadságharc emlékhelyei. 22.50 1848 március. 0.20 Tonik.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.05 Lassie. 11.35 Mágusok. 12.05 A fiatal oroszlánfókák lázadása. 13.00 Híradó. 13.10 BRAVÓ TV. 15.00 Gyilkos sorok 15.50 Hét tonna dollár. 17.15 így készült: A bunyós. 17.45 Hetedik mennyország. 18.30 Kész átverés. 19.00 Híradó. 19.30 RTL Sportklub. 20.00 Bombanő. 22.00 A köd. 23.35 Három fölösleges férfi
TV 2
6.45 Gyerekeknek! 9.50 Kük. 10.15 Hét x hét. 10.40 Top 10. 11.05 Tecumseh. 12.55 Gazdagok és szépek. 15.00 A papát kérjük karácsonyra. 16.40 Földön kívüü találkozások. 17.30 A hegyi doktor. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Szerelem első látásra. 19.55 Darkman. 21.30 Garden streeti ház. 22.00 Psycho. 0.00 Pamela ütkai.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuáüs. 6.45 Halártól határig. 7.15 Hol-mi? 7.45 Határtól határig. 8.00 Űrgammák. 8.30 Balaton. 9.00 Magyar alma materek. 9.30-12.00 Nemzeüségi magazinok. 12.00 Kupaktanács. 12.30 Tudományos Híradó. 13.00 A szerelemjogán. 15.00 Föltámadott a tenger. 16.45 A Kossuth-kultusz. 17.35 Famí-üa Kft. 18.05 Lyukasóra. 18.55 Mesetár. 19.15 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Szerelmi álmok. 22.50 Magyar Hősök Arcképcsarnoka. 23.25 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.00 és óránként: Híradó és Képes krónika. 6.45 A Vatikáni Rádió adása. 7.00 Hírek, Reggeli muzsika. 7.05 Horgásztanya. 7.20 Kaptár. 7.35 Animációs filmek gyerekeknek. 9.10 Bert, a kamaszok kamasza. 9.35 Szóbazár. 10.10 Tarkabarka. 11.10 Irrawaddy, az aranyfolyó. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Csak még egyszer haza tudnék menni. 12.40 Fekete gyémántok. 13.55 Élő egyház. 14.15 Dunakorzó. 15.45 Hannibál és a Sivatagi vihar hadművelet. 16.40 Pop-sa-rock. 17.05 Bolondos ládafiák - Chapün. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.15 Dunatáj. 18.55 Zenés üzenetek. 20.25 A
nagymama a pincéje es a mumus. 21.00 Híradó. 21.35 A nagy kékség. 23.30 Híradó. 0.00 A harmadik ember.
VASÁRNAP MÁRCIUS 15. MTV1
6.30 Gazdaképző. 7.00 Gyerekeknek! 8.25 A Bibüa üzenete. 8.30 Cartoon Network. 9.30 Március 15. 10.00 Március 15. Tévémagiszter. 10.55 Történelmi megemlékezés. 12.30 Nepál. 12.55 Március 15. 14.00 2x2 néha 5. 15.40 Örömhír. 16.00 Körtánc-körkép. 16.10 Walt Disney bemutatja. 17.10 Minden, ami zene. 17.15 Hello, Magyarország! 18.05 Önök kérték. 19.00 A Hét. 20.00 Erkel: Bánk bán.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.05 Lassie. 11.30 Szívvel, lélekkel. 12.00 Népszabadság sajtóklub. 13.00 Híradó. 13.10 Dóra mozija. 13.35 Az ellopott szerda. 14.50 Házibuli. 17.00 Szeszélyes természet. 18.00 Fókusz plusz. 18.30 Kedvenc. 19.00 Híradó. 19.30 Vészhelyzet. 20.15 Fekete gyémántok. 22.55 A gonosz érintése. 0.30 Dóra mozija.
TV 2
6.45 Gyerekeknek! 9.55 Follow me! 10.20 Magazinok. 12.15 Nótaszó. 12.45 Az Acapulco-öböl. 14.45 Kifutó. 16.15 A Szuper-csapat. 17.05 Az űrközpont. 18.00 Tények. 18.10 Napló. 19.00 Szerencsekerék. 19.30 Szerelem első látásra. 19.55 Közkívánatra! 21.50 Mozivarázs. 22.00 Nemcsak egy mozi. 22.30 Segesvár. 23.40 Napló. 0.30 Himnusz.
MTV 2
7.30 Határtól határig. 8.30 Kincsestár. 9.30 Ünnepélyes zászlófelvonás. 10.55 Történelmi megemlékezés. 12.00 Márciusi ifjak, 1848. 12.55 A nagyenyedi két fűzfa. 14.15 Repeta - mindenkinek. 16.50 Március 15. 17.25 A szabadság fővárosa -1848. 18.00 A Kossuth- és Széchenyi-díjak átadása. 19.00 1848. 20.30 Az ünnepelt. 22.00 „Fordul a világ..." Koncz Zsuzsa műsora. 22.55 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
6.30 Híradó; Lapozó. 6.50 Kobzos Kis Tamás énekel. 7.10 Huszártalálkozó \'95 . 7.40 Történelmi lapozó. 7.50 Emlékképek. 8.10 Verbunkok a Kárpát-medencében. 8.30 A Hadtörténeti Múzeum kiállítása.. 9.00 Kapcsoljuk Csíkszeredát. 9.15 Kapcsoljuk a Kossuth Lajos teret. 10.00 Nemzetközi Internet-vetélkedő \'48-ról. 11.00 Ünnepi közvetítés Csíkszeredából. 13.25 Históriás ének 1848-49. 14.15 János vitéz. 15.30 Nyolc tankönyv -nyolc ország 1848-ról. 17.00 Híradó. 17.20 A kőszívű ember fiai. 20.05 Te-lehíd. 22.10 Az ünnepnap krónikája. 23.20 Élve, vagy halva. 0.40 Himnusz.
18 * \\- KANIZSA — *7eaU-UŰU efévpicp ms. má retus 6.
A piacokon, boltokban járva számtalan helyen akadhatunk különböző élelmiszereket árusító cégekre, magányszemélyekre. Nekünk állampolgároknak nagyon jó ez a rendszer, hiszen náluk általában bolti árnál olcsóbban lehet termékeikhez jutni. Körbejárva Nagykanizsát, több helyen is találhatunk olyan házakat, ahová betérve „házi" készítésű egyéb hústermékeket, illetve tejet, tejfölt vásárolhatunk. Elterjedt módszer lett a mezőgazdasággal foglalkozók között, hogy állataikból nyert termékeiket nem le, inkább eladják. - A leadás azokra az üzemekre vonatkozik, melyek állati eredetű élelmiszerek előállításával foglalkoznak. Ezek az üzemek is nyereségorientáltak azonban. Ezért számukra a termelőktől felvásárolt termékek árának minél nagyobb mértékű leszorítása, ily módon saját áraik és a felvásárlási költség közötti nagyobb rés előállítása a cél.
Házi készítésű és feldolgo-zású élelmiszert számos helyen vásárolhatunk. Általában hír útján terjed el azoknak a magánházaknak a címe, ahol hasonló termékekhez lehet hozzájutni. Az utóbbi időben elterjedt Nagykanizsán az a szokás is, mely során tömbházak lépcsőházaiban kínálják a kimért tejet megvételre - teljesen szabálytalanul. Több hús, illetve tejtermékeket árusító bolt is családi házban kapott helyet (alsó szinten bolt, felső szinten lakás). Nagyobb kategóriába tartoznak a nagy ABC-k, üzletek, ahol sok más egyéb mellett hús-, illetve tejtermékekhez is hozzá lehet jutni. Az első típusú eladási formát képviselő „üzletek" lényeges árkülönbözetet mutatnak a hivatalos boltokhoz képest. Ennek a hétköznapi vásárló csak örül, de üröm is vegyülhet az örömbe...
Mit
kockáztatunk?
A házaknál, mindenfajta minőségellenőrzést nélkülöző termékek egy nagy pozitívummal rendelkeznek: az árukkal. Nem mindegy a mai világban, hogy hatvan forintért jutunk hozzá egy liter tejhez, vagy százért. Ezzel
FEKETE ÉLELMISZER
szemben viszont óriási kockázatot vállalunk magunkra. A hatóságilag meg nem vizsgált élelmiszerek emberre is veszélyes baktériumokat, vírusokat tartalmazhatnak. Számos olyan betegséget ismer az orvostudomány, mely a vírushordozó állatra nem jelent veszélyt, azt csak szakirányú vizsgálattal tudják kimutatni. Ennek elmaradása esetén a vírus a beteg- állatból származó hús-, illetve tejterméket elfogyasztó embert fogja megtámadni. A feketevágásból származó élelmiszerek, illetve a házilag fejt tej nem kerül vizsgálatra, azt csak az államilag ezzel megbízott intézmények, így a Zala Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás végez. Az utóbbi időkben több alkalommal is felborzolta a közvéleményt azoknak az eseteknek a híre, amikor közintézmények konyhájáról kikerült ételek okoztak fertőzést. Az esetek többségében a bajt a tisztázatlan eredetű élelmiszer okozta. (Többek között ezeknek az eseteknek köszönhető, hogy megszigorították a közintézményi konyhák felülvizsgálatát.) Ilyen élelmiszert nem olyan egyszerű előállítani. Az úgynevezett „húskom-mandók" felállításában is nagy szerepet játszott az a tény, hogy egy házi vágóhíd felszerelése nem oldható meg komoly beruházások nélkül. Szükséges a szennyvízelvezetés, a szagelszívás megvalósítása, tejtermékek előállításánál a különböző gépek beszerzése. Ezek nyomait könnyen kimutathatja a speciálisan erre a célra felállított csapat, mely rendőrből, állatorvosból,
egyéb hatósági személyekből áll.
A szabályok mindenkire vonatkoznak
A jogszabály szerint tiltott módon forgalomba hozott állati eredetű élelmiszernek mi-
nősül minden, melyet közfogyasztásra az állategészségügyi zárlati intézkedés megszegésével, vagy a hatóság által nem engedélyezett helyen és módon állítottak elő. és/vagy a kötelezően előírt élelmiszerhigiéniai vizsgálat elmulasztásával szándékoznak értékesíteni, illetve az élelmiszer birtokosa a vizsgálat megtörténtét hitelt érdemlően igazolni nem tudja.
Állati eredetű élelmiszert csak az Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás hozzájárulásával, az általa elfogadott helyen és meghatározott feltételek mellett szabad forgalomba hozni. Az üzlettől, illetve kereskedelmi tevékenységtől \'térben elkülönítetten, de azonos telephelyen történő és külön engedélyezett feldolgozó jellegű tevékenység végzése esetén az élelmiszerhigiéniai feltételeket az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló földművelésügyi minisztert rendeletben foglaltak figyelembevételével és i megtartásával kell kialakítani.
A hús forgalomba hozatalára szolgáló létesítmények lakással közvetlenül egybenyí-lóan nem létesíthetőek. Az üzletek a közvetlen forgalmazást lebonyolító részén kívül megfelelő méretű hűtő térből és legalább előkészítő és szociális helyiségből kell, hogy álljanak. Az üzletnek a bontó (csontozó) és csomagoló tevékenységekhez külön-külön helyiséggel kell rendelkeznie. (Tehát nem lehet az árusítóhelyen előkészíteni, illetve csontozni a húst.)
Az üzletben árusított termékeket egymástól, illetve más termékektől elkülönített módon kell tárolni. Az üzletben és a mozgó árusítás esetén is az asztalokat korróziómentes anyagból készült, résmentesen illesztett, könnyen mosható, világos színű és jól fertőtleníthető lappal kell borítani. Az elárusító asztalokat a vá-
sárlók felöli oldalon átlátszó, színtelen lappal úgy kell elhatárolni, hogy az élelmiszert a vásárlók érintésétől és a cseppfertőzéstől megvédje.
A tej élet, erő, egészség?
Tejet, tejterméket árusítani kizárólag a közegészségügyi és az állategészségügyi hatóság által jóváhagyott helyen és módon szabad. Tejet, tejterméket üzletben és más elárusítóhelyen, raktárban az ott tárolt egyéb élelmiszertől és anyagtól elkülönítetten kell elhelyezni és óvni kell a szennyeződéstől. Az olyan élelmiszert és anyagot, amelytől a tej és tejtermék idegen szagot vagy ízt vehet fel, külön légtérben kell tárolni. A tejet és a tejterméket csak eredeti fogyasztási csomagolásban vagy az árusítás érdekében megbontva, erre a célra használt tiszta, zárható tartályban, illetve tiszta fehér ruhában szabad tárolni, szállítani és árusítani. A tej és tejtermék kiméréséhez ép, tiszta, rozsdamentes eszközöket szabad használni. Az árut kézzel érinteni, ízlelésié felkínálni nem szabad. Mezőgazdasági kistermelő (őstermelő) tejet, tejterméket piacon, vásárcsarnokban kizárólag erre a célra kijelölt helyen és módon árusíthat. A nyers tejet, tejterméket piaci forgalmazásban a környezeti szennyeződéstől, cseppfertőzéstől tiszta, fehér ruhával való letakarással kell védeni.
A PIACON AZ ÁRUSÍTÁS ALKALMÁVAL AZ ÁRUSÍTÓNAK TISZTA RUHÁZATOT, TISZTA FEHÉR KÖPENYT ÉS KAR VÉDŐT, VALAMINT FEJKENDŐT VAGY SAPKÁT KELL VISELNIE.
Mint dr. Matus Ferenc megyei főállatorvostól megtudhattuk, csak hús árusítására engedélyt kapott üzletben tejet, illetve más élelmiszert nem árusíthatnak. Lehetőség van erre - tej esetében akár kimért, akár csomagolt módon való árusításra -, a szakosított tárolás és árusítás feltételeinek biztosításával, és a megfelelő engedélyek beszerzésével.
Sz. A.
1998. mán ius 6.
KANIZSA - l^u-ÍUéU
19
Az ügyeletes orvos házhoz megy?
Titkos szám?
Ha rosszindulatú lennék, azt állíthatnám, egyes számok azért hiányoznak az 1998-as évre érvényes telefonkönyvből, hogy a tudakozó kiemelt áras szolgáltatását mind többen legyünk kénytelenek igénybe venni. Egy bevételorientált szolgáltató talán nem igen engedhetne meg magának ilyen malőrt, ha versenytársa is lenne... Mindez talán aprócska probléma lenne, ha a hiányzó számok között nem lenne közérdekű szám is, nevezetesen a nagykanizsai gyermekorvosi ügyeleté. Nem tudni, mi okból maradhatott ki ez a szám mind az Arany Oldalak, mind a normál oldalak számai közül, de mégiscsak sajnálatos. Sajnálatos, hogy kimaradhatott, hiszen a MATÁV ismeri a számot, hiszen a tudakozó - kipróbáltuk - 22 forintért meg tudta adni a kérdéses telefonszámot. Vajon krízis-helyzetben kinek jut eszébe a tudakozó, annak telefonszáma? Örül az ember, ha abban az állapotban az ábécé eszébe jut... ez talán a könyv alkotóinak is eszébe juthatna, s mondjuk kiemelt helyen lehetné közzé ezeket az információkat.
Laptársunk tudja
Aki az ügyeletek működési rendjéről szeretne információkat szerezni, az a megyei lapból informálódhat, ha jár neki. és megtalálja, amikor a legnagyobb szükség van rá.
Ha hívják, menni kell!
Több ízben is felmerüli már a kérdés, az ügyeletes orvos mikor köteles hívásra házhoz menni. Lapunk IX. évf. 39. számában (1997. szept. 26.) dr. Hámori Zsolt, a felnőtt ügyeleti szolgálat csoportvezetője úgy nyilatkozott: „az orvos minden
esetben köteles házhoz menni, ha hívják". Szakmai berkekben másutt is ez az általános álláspont, még akkor is, ha ezt nem minden ügyeletet ellátó háziorvos tartja magára nézve kötelezőnek.
„Privát kimegyek"
Lázas beteg hányós kisgyermek. Aggódó szülő. Telefon. Téves!
- Ez kérem a felnőtt ügyelet száma!
- Kérem, hívják oda az ügyeletes gyermekorvost!
Némi vonakodás, kagyló kattan az asztalon, ajtónyitás, csöszmörgés, beszélgetés zaja.
- A kislányom lázas, hányt is. legyen kedves megvizsgálni.
- Nem megyek házhoz. Sóhaj, mormogás, aztán
könyörgés
- Privát kijönne?
- Privát kimegyek!
Áralku
- Azonnal megyek.
Készülék kattan...kulcs-csörgés... ajtónyitás... megjött az orvos... vizsgál, nem
r """""" \'
nagy a baj... összehajtott bankjegy csúszik a zseb felé..\'.
Mindenki elégedett???
A fent leírtak sajnos a valóságban is megtörténtek 1998. február 21-én éjjel. A
szereplők nem képzeletünk szüleményei, aki kilétükről löbbel akar tudni, járjon utána. Információink szerint - érintett szülőktől kaptuk -nem ez voll az egyetlen ilyen telefonbeszélgetés azon az éjjelen, ha nem is így zajlott le szó szerint, de ez a lényegen nem változlat.
20
KANIZSA - ~7eaU-Ul6i e^éA^é^
1998. március 6.
Körzetek, ügyintézők
Az Egészségügyi és Szociális Osztályon körzetekre osztják a várost, így egy adott körzetben egy agyintéző intéz majd mindenféle ügykört.
1. KÖRZET
Szlotta Antal: Ady Endre u.. Akácfa u., Alkotmány u.. Alsószabadhegyi u., Alsótemető u., Arany J. u., Árpád u., Attila u., Bába u., Babóchay u., Bagolai hegy, Bagolai sor, Bajcsai sor, Bajcsai u. Bajcsy-Zs. E. u., Bajza u., Balaton u. Bánompuszta, Bartók B., Báthory u., Batthány L.u., Bedő Albert u.. Terv u., Vasút u.
2. KÖRZET
Vinczck Ibolya: Belus J. u., Bem J. u., Berek köz. Berzsenyi D. u., Bocskai I. u., Bolyai u.. Bornemissza u., Bősze köz. Búzavirág u.. Camping u., Cigány u., Corvin u., Csány L. u., Csengery u., Cseresnyés u.. Cserfa u., Cserfő hegy, Csiky G. u., Csokonai u., Vár u., Vágóhíd u.
3. KÖRZET
Koller Mária: Bagoly u., Deák tér.. Dobó I. u., Dózsa Gy. u., Egerszegi u., Egry J. u. Eötvös tér., Erdész u., Erkel F. u., Erszébet tér, Fáy A. u., Felsőerdő u., Felsőszabadhegy, Felsőtemető u., Felszabadulás u., Fenyő u., Fő u., Főrhénc u., Főrhénc hegy, Gábor Áron u., Vadalmás u.. Virág Benedek u. \\
4. KÖRZET
Böröncli Ágnes: Gary u., Gárdonyi u., Gyulai köz, Hajgató S. u., Haladás u., Halis u., Halvas u., Hársfa u.. Határőr u. Hegybíró u., Herkules u.. Hevesi S. u., Homokkomáromi u., Honvéd u., Hóvirág u., Hunyadi tér. Hunyadi u., Huszti tér, Varasdi u.. Zemplén Gy. u.
u.. Szentendrei u., Id. Dr. Szentendrei E. u.. Szentgyörgyvári u.. Szentgyörgyvári hegy, Szepetneki u., Szigeti u„ Takarék köz, Vlasics u„ Zsigár-di köz.
10. KÖRZET
Orosné Sorok Vera: Csalogány köz, Táncsics tér, Tárház u.. Tavasz u.. Téglagyári u.. Teleki u., Teleki Blanka u., Templom tér, Tersánszky u.. Thury tér. Thury Gy. u.. Toldi M. ,u., Tornyos köz, Trippammer Gy. u., Törökvári u„ Tőzike u„ Új Élet u.. Űrhajós u., Úttörő u.. Városkapu kit.. Zrínyi M. u.
5. KÖRZET
Németh György: Ibolya u.. Ifjúság u., Ilona u., Irtás u., Iskola u., Jakab-kuti u., József A. u., Kaán K. u., Kálvin tér, Kápolna tér, Kaposvári u., Kassa u., Katona J. u., Kazanlak krt, Kazinczy F. u., Kertész u.. Kinizsi u., Királyi u., Király P. u., Kisberki u., Kisfaludy S. u. Vécsey K, u.
6. KÖRZET
Dömötör László: Hermán O. u., Kalász u., Kalmár u., Kámáncspuszta, Kismező u., Kisrác u., Kiss Jlnos u., Kodály Z. u,, Kórház u., Kossuth L. u„ Kossuth tér, Kölcsey F. u., Kőrisfa u., Körmös u., Krúdy Gy. u., Látóhegy, Lazsnak u.. Levente u., Ligeti u., Liszt F. u., Madách I. u., Magvető u., Magyar u., Május 1. u., Veres P. u.
7. KÖRZET
Bukorov Cvetánné: Damjanich u., Dankó Pista u., Jókai M. u., Malom keit, Március 15. tér, Marék J. u., Mária u., Mátyás király u., Miklósfai u., Munkácsy M. u., Munkás u.. Muraközi u., Muskátli u., Múzeum tér, Nagy Lajos u., Nagyrác u., Nagyváthy u., Napraforgó tér, Napsugár u., Nyárfás u.. Platán sor. Rákóczi u., Vöröshegyi u.
8. KÖRZET
Jakab Mónika: Maort u., Nyírfa u., Olaj u., Őrház, Őrtorony u., Őz u.. Pápai u., Papp Simon sétány, Péterfai u., Petőfi S. u., Pipacs u., Pivári u., Postakeit u., Potyli malom, Ráckert u., Rozgonyi u., Rozmaring u., Rózsa u., Sánci u„ Sandi u„ Vörösmarty u., Zárda u.
9. KÖRZET
Koronczai Erzsébet: MÁV Őrház, Mórichelypuszta, Semmelweis u., Sikátor u., Só u., Sugár u., Szabadhegyi u.. Szálfa u., Szarvas u., Széchenyi tél, Szekeres J. u., Szemere u., Szent Flórián tér, Szent Imre u., Szent Rókus
INTÉZMÉNYEK:
Szlotta Antal: Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Miklósfa, Zemplén Győző Általános Iskola, 1. sz. Óvoda Csokonai-Sánc.
Vinczek Ibolya: Általános Iskola és Óvoda Nagykanizsa-Palin, Zrínyi Miklós Általános Iskola, 2. sz. Óvoda Kossuth-Palin.
Koller Mária: Általános Iskola Kiskanizsa, Rózsa úti Általános Iskola, 3. sz. Óvoda Kiskanizsa-Bajcsa
Böröndi Ágnes:: Bolyai János Általános Iskola. Piarista Általános Iskola, 4. sz. Óvoda Arany-Rozgonyi. >
Németh György: Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügy^ Szakközépiskola. Hevesi Sándor Általános Iskola, 5. sz. Óvoda Corvin-Orhajós.
Dömötör László: Cserháti Sándor Mezőgazdasági és Gépészeti Szakközépiskola, Hunyadi János Általános Iskola, 6. sz. Óvoda Kisfaludy-Szent Imre
Bukorov Cvetánné: Dr. Mező Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, Körösi Csorna Sándor Ált. Iskola, Attila úti Napköziotthonos Óvoda, Csokonai úti Bölcsőde.
.lakai) Mónika: Széchenyi István Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola, Péterfy Sándor Általános Iskola. Rózsa úti Napköziotthonos Óvoda. Rózsa úti Bölcsőde.
Koronczai Erzsébet: Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola. Rozgonyi Általános Iskola, Hevesi úti Napköziotthonos Óvoda, Sugár úti Bölcsőde.
Orosné Sorok Vera: Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola, Vécsey-Petőfi Általános Iskola, A Vasút a Gyermekekért Alapítvány, Batthyány
-. ,
1998. március 6. 21
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kórháza II. Belgyógyászati Osztályának szervezésében február huszonhetedikén és huszonnyolcadikán Zalakaroson, a Hotel Freyában tartották a VIII. Dunántúli Diabetes Hétvégét. Az esemény fő szervezője, dr. Sebestyén Miklós főorvos elmondta:
- Afar 1991-ben, a rendezvénysorozat elindulásakor megfogalmazódott a gondolat, hogy egyszer nálunk is meg kellene rendezni. Dr. Vándorfi Győző főorvos úr tavaly konkretizálta ezt, felkérte osztályunkat a rendezés lebonyolítására. Ezt nagy örömmel vettük. Az eseményre kettőszázötven vendéget hívtunk meg, szakmájuknál fogva mindannyian a cukorbetegség gyógyításában érdekeltek.
A rendezvény megnyílóján dr. Szabó Csaba, a nagykanizsai Városi Kórház főigazgatója üdvözölte a vendégeket. Mint elmondta, a kongresszus nagy reményekre jogosít, hiszen napjaink legújabb eljárásait ismerhetik meg e népbetegség legyőzésére vállalkozók.
Az esemény lebonyolítása közben az érdeklődők Erdős László festőművész kiállítását tekinthették meg, mely az Országos Orvoskongresszus tiszteletére készült, s a Balaton, Göcsej, a Duna-kanyar, a Mátra, az Alföld és Erdély tájait mutatta be.
A VIII. Diabates hétvége egyik vendége volt dr. Békefi Dezső, aki a betegek és orvosok jogairól, kötelességeiről tartott előadást. Szerinte
DIABETES HÉTVÉGE
a téma aktualitását nemcsak a napi történések, inkább az idők során kialakult helyzet adja:
- Több mint kétezer éve fogalmazta meg az orvoslás a „beteg üdve mindenekfölötti törvény" elvet. Az európai orvoslás mindig erről szólt. Az orvos nem más, mint a betegség letéteményese. Az utóbbi időkben ez sokat változott. Sajnos beköszöntött a karitatív indíttatású és etikai kontrollá európai orvoslásban a gazdaságossági vezérlésű és jogi kontrollá amerikai gyakorlat. Ez összekuszálja az eddig kialakult rendszert. Szükségessé vált, hogy a betegjogokról többet beszéljünk. Most jutottunk el oda Magyarországon, hogy megszületett az új egészségügyi és a betegjogi törvény. Ha a betegjogi törvényt nézzük, világviszonylatban is előremutató, korát meghaladó törvényről van szó. Az egészségügyi törvény, de maga a gyakorlat, helyzet sem adja meg a lehőséget arra, hogy ezeket a betegjogokat maradéktalanul érvényesíthessék. Ezért az orvostársadalom szkeptikusan viselkedett a betegjogi törvénnyel szemben, és most is az. Nem arról van szó, hogy nem ismernénk az ősi törvényt, és azt, hogy nekünk szolgálnunk kell ezt. De mihez kezdhetünk a két említett törvény hatálybalépésekor, ha a beteg követelni fogja egymagában történő elhelyezését? Mert a töivény értelmében
erre joga leszi A gyerekeknek joga lesz ahhoz, hogy édesanyjuk folyamatosan velük legyen - személy szerint én is gyerekorvos vagyok, tehát engem is érint az a probléma, hogy hol helyezzük majd el az édesanyát\'/ Nagyon erősek az ilyen jellegű feszítő tisztázatlanságok, aránytalanságok, s nem igazán tudom, hogy ezeket hogyan leszünk képesek feloldani.
Szintén az esemény vendége volt a diabetes specialistájának számító dr. Fövenyi József, Szerinte a cukorbetegek a mai rohanó világban is megtalálhatják helyüket:
- A köztudatban általában az él, hogy a naponta többször inzulino-zott beteg súlyos, míg a tablettát szedő enyhe beteg. Ezzel ellentétben azt kell mondanom, hogy ha egy fiatal beteg naponta négyszer-ötször inzulinozza magát, akkor még húsz-harminc jó minőségű évet élhet meg. A gyakorlatban nem egy tablettával kezelt cukorbeteg kapott infarktust, agytrombózist. Ez is mutatja, hogy nem ebből a szempontból kellene a betegség súlyosságát megállapítani. A laikus szempontjából problémás a cukorbetegség menedzselése, hiszen nemcsak a napi négy-öt inzulin injekció beadásáról, hanem a vércukorszint ugyanennyi mérését is meg kell oldani. Ez egy fiatal-, vagy menedzserkor-
ban lévő személynél problémát vethet fel. Emellett kalória- és szén-hidrát-számítgatásokra is sor kell hogy kerüljön. Összességében tehát egy nagyon komoly feltételrendszert kell betartania a betegnek. Ezt csak megfelelő tudás birtokában teheti meg, melyre szintén szert kell tennie. Bizonyos értelemben ez mindenképpen hátrányt jelent azokkal az egyénekkel szemben, akik nem kell hogy alkalmazkodjanak ilyen feltételekhez. Mégis azt mondhatom, hogy a jelenlegi kezelési rendszer valójában egyenjogúsította az úgynevezett legsúlyosabb betegeket is. Ez a rendszer lehetővé tette a váltott műszakban a huszonnégv órái munkavégzést is. Körbeutazhatják a világot, bármihez kezdhetnek ma már a cukorbetegek.
A mai Magyarországon kialakult helyzetben, mely sem szocializmus, sem szociális hálóval rendelkező kapitalizmus, az emberek közötti diszkrimináció sokkal élesebb, mint bármikor korábban volt. Ennek értelmében először azok vesztik el munkahelyeiket, akik mátokhoz mérten valamilyen negatívummal rendelkeznek. Leépítésekkor a cukorbetegeket dobják ki, betegségük miatt. Teszik ezt annak ellenére, hogy a betegség miatt gyakran rendszeresebb életet élnek, mint egészséges embertársaik.
Sz. A.
ANYÁK HELYETT...
A szociális munkás szó ma már nem cseng idegenül a fülnek, ám pár évvel ezelőtt egy frissen végzett főiskolásnak álláskeresés közben gyakran magyarázkodnia kellett: Mi is az, amihez ért, mi az amit meg tud csinálni, mire is tanították az iskolában. Ma már ismerősebb a szó, de a tartalma sokféle, összetett, mint azok a gondok, amelyekkel egy szociális munkás mindennapi munkája során találkozik.
- A főiskola elvégzése után a GYIVI-ben kaptam állást, az átmeneti otthonban. Nagyon jól éreztem magam, bár a kezdet kezdetén - mi tagadás - voltak nehézségeim. Nagyon sokat tanultam abban a szakértői csoportban, amelynek munkájába akkoriban bekapcsolódhattam, s a GYIVI-ben töltött évek alatt sikerült megismernem a gyermekvédelem rendszerét - meséli Bognár Veronika, a Csecsemőotthon vezetője.
- Miért hagyta el ezt a pályát?
- Az utolsó pillanatban fedeztem fel azt a pályázati kiírást, amelynek segítségével a Csecsemőotthonba kerestek vezetőt. 1996. október elsején kaptam meg a kinevezésemet, s jóformán egy napom. volt arra, hogy a régi munkahelyemet elhagyjam, a gyerekektől búcsút vegyek.
- Nem voltak beilleszkedési nehézségei?
- Sem itt, sem másutt. Talán szerencse, talán valami más, de nekem eddig még mindig olyan közösségbe sikerült bekerülnöm, ahol jól éreztem magam, ahol olyan emberek alkották a közösséget, akikkel tudtam dolgozni. Lehet, hogy az elején idegenkedtek tőlem, de sok segítséget kaptam. Olyan intézményt vettem át az elődömtől, dr. Békeffy Ottanitól, amely rendkívül rendezett volt. Nem kellett nekem kitalálnom a dolgokat, hiszen azok már előttem is jól működtek.
- A törvényi változások mennyiben változtatnak az önök munkáján?
- A Gyermekjóléti törvény célkitűzése az, hogy a gyerekek családban nőjenek fel. Olyan megfogalmazást, hogy csecsemőotthon, a törvény nem ismer. Mi, és a miénkhez hasonló intézmények gyermekotthonként vannak nevesítve. A törvény lététől függetlenül nem csökken a hozzánk beutaltak száma. Az otthon ötvenhat férőhelyes, ma ötvenöt gyermek és négy édesanya otthona - átmenetileg.
- Hogyan kerülhet be anya a gyermekével?
- Előfordult már, hogy a kórházból érkeztek. Nem volt más hely, ahova mehettek volna. Az is előfordult, hogy egy krízishelyzet eredményeként kerülnek oda. Mi egyezséget kötünk az anyával, milyen szabályok betartása mellett lehet az otthon lakója, mi az, amit pszichés, egészségi állapota mellett képes átvállalni gyermeke ellátásából. Mi minden esetben a gyermek érdekét nézzük, azt, ami számára a legjobb.
- Milyen indokkal kerülhet önökhöz egy gyermek?
- Csupán anyagi indoka nem lehet az otthonba helyezésnek, hiszen az önkormányzatok feladata az, hogy a családokat - amennyiben szükséges - segélyek formájában támogassák. A bekerülés indoka lehet a család életvezetése, alkoholista szülők, börtönbekerülés, elhalás. A hozzánk kerülő gyermekek legtöbbje pár életéve ellenére annyi-annyi rosszat tapasztalt már, amennyit sok ember még hatvan éves korára sem.
- Van mód arra, hogy ezeket a gyerekeket segítsék?
- Természetesen van, és mi igyekszünk is mindent megtenni ezért, bár a kompetenciahatárokat mindig betartjuk. Mi próbáljuk úgy megszervezni a gyerekek életét, hogy kellő inger érje őket, hogy tapasztalatokat szerezhessenek a kinti világból. Ha sikerül anyagi forrásokat találni, akkor szeretnénk a nagyobbak - három év felettiek - lakrészeit kialakítani úgy, hogy abban külön hálószobák legyenek, közös nappalival, egyéb helyiségekkel, egy kicsit utánozni a családok mindennapi életét. Igyekszünk megtenni mindent azért, hogy a mi gyerekeink is átéljék, mit jelent egynek lenni, és ne valakinek az arctalan tömegből. Igyekszünk a személyre szóló fejlesztést, törődést megvalósítani. Csak egy apró példa: mi is, mint otthon az édesanyák igyekszünk fejbentartani, melyik gyermek mit hogyan szeret, ha valaki például cukor nélkül szereti a tejbedarát, biztosan nem cukrozzuk meg neki.
- Van-e kapcsolata a gyerekeknek a családjukkal?
- Természetesen a legtöbbnek van. A mi gyerekeinkről - a legtöbbjükről legalábbis - nem mondott le a családjuk, csupán a szülők nem képesek olyan ellátást biztosítani a gyermeküknek, amelyet az megkíván. Lehetővé tesszük a láthatást, és ezt mind a szülők, mind a gyermekek meg is kívánják.
D.É.
22
KANIZSA - HcaU-UÜU eftágtf*
1998. március 6.
CSECSEMŐ-HALLÁSVIZSGÁLAT
Az újszülöttek hallásszűrését eveken át nem sikerült objektív módon végezni, bár az egészségügyi intézményekbén folytak ilyen vizsgálatok. Az eredmények függtek a vizsgálatot végző rutinjától és a gyermek állapotától is. A nagykanizsai kórházban január elsejétől alkalmazzák azt a módszert, amellyel egzakt módon vizsgálható az újszülött hallása. A vizsgálatokat minden, a nagykanizsai kórházban született újszülöttön elvégzik a második, harmadik napon, ehhez, a gyermek természetes alvását használják ki. A belső fülben elhelyezkedő szőrsejtek - a hangérzékelők
- külső sora aktív összehúzódásra képes, amely az emberi fül számára hallhatatlan, de technikai eszközzel jól mérhető hanghatással jár. Erre csak az. ép fül képes. A halláskárosodás korai felfedezése és korrigálása
- a gyermek hallókészülékkel való ellátása - elengedhetetlenül fontos a beszédtanuláshoz. A vizsgálatok elvégzéséhez használatos berendezéseket a Hallásgondozásért Alapítvány támogatásával vásárolta a kórház, az értékelő szoftver dr. Pytel József pécsi professzor fejlesztése - tájékoztatta lapunkat dr. Dúll Gábor osztályvezető főorvos.
ÚJ HÁZIORVOS
Sormás és Szépeinek közös pályázatot írt ki a két községben adódó háziorvosi teendők ellátására. A pályázat lezárult, az elmúlt hét folyamán döntés is született. Mint
dr. Nagy Arpádnétól, Szépeinek polgármesterétől megtudhattuk, ezt követően dr. Imre Károly látja majd el a háziorvosi teendőket a két településen.
Lézeres szemgyógyítás
A zöldhályog (glaukonia) és a cukorbetegség okozta szemíenéki érel-változások gyógyítására alkalmas lézertechnika áll egy hónap múlva a nagykanizsai kórházban a betegek rendelkezésére - tájékoztatta lapunkat dr. Szabó Csaba orvosigazgató. Mint elmondta, a Mediconturral létrejött a szerződés, amely lehetővé teszi, hogy Szombathely és Pécs után Nagykanizsán is gyógyítani tudják azokat a megbetegedéseket, amelyeket eddig csak szemcseppel lehetett kezelni. Megtudhattuk azt is. hogy öt-hatezer érintett beteg van a nagykanizsai kórház ellátási területén. A beavatkozást téríti a társadalombiztosítás, vagyis ebből a szempontból ugyanolyan ellátásnak minősül, mint a többi, amelyet a kanizsai kórház, vagy más egészségügyi intézményekben igénybe vehetnek a betegek, ha állapotuk kívánja.
KÖZGYOGY-LISTA
A Népjóléti Minisztérium hivatalos lapjában, a Népjóléti Közlöny (XI.VII. évf. 24. sz.) 1997. december 11-én megjelent számában megtekinhető a 41/1997 (XII.5.) NM rendelet a közgyógyellátásra jogosultak részére térítésmentesen rendelhető gyógyszerekről, amely a 10/1995. (II. 24.) NM rendelet módosítása. A részletes listát lapunk a következő Kanizsai Közlönyben, a nemrégiben hatályba lépett helyi egészségügyi és szociális rendeletek mellett kívánja közzétenni.
ZENÉVEL AZ ÚJSZÜLÖTTEKÉRT
Február 22-én a Nagykanizsai Állami Zeneiskola és a szülői munkaközösség jótékonysági hangverseny! rendezett a 11SMK színháztermében a Nagykanizsai Kórház Szülészeti Osztálya javára. Dr. Erdős Lászlóné, az esi házigazdája megnyitó beszédében elmondta, hogy második alkalommal kerül megrendezésre a jótékonysági hangverseny, amelyen együtt lépnek lel a zeneművészeti szakközépiskolások, tehetséges zeneiskolai tanulók és a Zeneiskola tanárai. Az est műsorvezetője - a Batthyány-gimnázi-um Kazinczy-díjas tanulója -Antal Gábor volt. Első műsorszámként részlet hangzott el Ja-nikovszky Éva „Örülj, hogy fiú -Örülj, hogy lány" című írásából. Ezl követően a rendezvény fővédnöke, Tüttő István polgármester, megköszönve a közönség támogatását, utalt arra, hogy min-
den segítségre szükség van ahhoz, hogy az újszülöttek kórházi körülményei javuljanak. Dr. Szabó Szilárd, a szülészeti osztály osztályvezető főorvosa beszélt a családközpontú alternatív szülészetről, ami Nagykanizsán már öt éve létjogosultságot nyeri, és elmondta - köszönetét fejezve ki az adományéri -. hogy a befolyt összegből a szülőszobát szeretnék otthonosabbá lenni. A műsor Baráth Yvette fellépésével (Ave Maria) folytatódott, és a teli ház előtt zajló hangversenyen hasonló magas színvonalon szólalt meg Chopin. Vivaldi, Bach. Doppler, Mozart egy-egy műve. Megérdemelt vastaps kísérte a ráadást, majd zárásként dr. Erdős Lászlóné megköszönte a zenészeknek és a közönségnek azt a segítséget, amivel hozzájárultak a nagykanizsai szülészeti osztály fejlesztéséhez.
1998. március 6.
T"
A-
KANIZSA - nUfjünt áönüil
23
Szép Zalánk fekete-fehérben
Szép az, ami érdek nélkül tetszik - mondta Imánuel Kant. Nekünk most érdekkel tetszik Kotnyek István Talált tájaim Zalában című míves fotóalbuma. Igen, érdekkel tetszik.
A honi, a zalai tájak, emberek elevenednek meg művészi színvonalon. A táj kelléke az ember. Mindig az ember üzen a képről úgy. hogy jelen van; úgy, hogy a lencse közvetetten örökít meg egy szituációt, egy helyzetet, egy állapotot.
Zalai kép üzen a fotókról nemcsak zalaiaknak.
Értékeinket meg kell becsülnünk. Ennek egyik formája a pillanatnyi meglátás és megörökítés az öröknek.
Montesquieu a következőket mondta: „Ha valami használna nemzetemnek és ártana egy másik nemzetnek, nem javasolnám uralkodómnak, mert elsősorban ember vagyok, s utána francia, szükségszerűen ember és véletlenül francia." E gondolat kapcsán igenis javasolni tudom az embernek az emberi művészi művet, a nagyszerű alkotások sorozatát. Tűrje temploma, Dobronhegy korpusza. Zalalövő fái üzennek; emberit, szépet, igazat, művészit mondanak.
Csodálatosak Kotnyek István képei, amelyek nagy része a filmművészet nyelvén szubjektív kamerával készült.
A fekete-fehér meggyőző erővel tud beszélni hozzánk, tud magas hőfokon izzó élményt nyújtani.
Dicséret illeti a Pannon Tükör Könyvek sorozatát, s e művészien szépet nyújtó albumot.
A nagyszerűt meglátta a Zala Megyei Önkormányzati Közgyűlés, Nagykanizsai Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Hevesi Sándor Művelődési Központ, és támogatta a könyv létrejöttét.
A fotók úgy látják a múltat, hogy a jelent ébresztik, úgy látják a jelent, hogy a jövőnek üzennek.
Az alkotásokban az örök értéket kell meglátnunk. A szép akkor szép igazán, ha minden kornak van üzenete, minden kornak mond valanüt. Én bizton bízom abban, hogy ezen képek minden korhoz fognak szólni. Szól a műértőnek, szól az egyszerű embernek, de nagyképűség nélkül mondhatjuk, szól a világnak.
A Kotnyek-filmek nemzetközileg elismert ereje most egy-egy képbe sűrűsödik. Egy állókép válik mozgóvá, egy állókép kiált mindnyájunknak: Ilyenek vagyunk, ilyen helyen élünk! És meg merem kockáztatni, ilyen szépek vagyunk itt Zalában.
Új érték megjelenése a világban mindig ünnep. És ezért ünnep a mai nap is.
És lapozzuk! Nézzük! Gondolkodjunk! Minden művészi alkotásnak van másodlagos és többedleges jelentése, jelentéssíkja.
Nekünk, szemlélőknek, érdeklődőknek ezt meg kell látni.
Édes anyanyelvünk! - Ugye ismerős ez ji szószerkezet? Van ze-
nei anyanyelvünk is. És a Kotnyek-féle művészek megteremtettek egy képi, vizuális anyanyelvet is.
Volt egy zseniális osztályfőnököm, magyartanárom, Alaksza Ambrus. O így fogalmazott többször is: „Angyalkáim! Jegyezzétek meg! Mindenki azt nem szereli, amit nem ért."
Igaza volt.
Az is hozzátartozik az értéshez, hogy emészthető legyen. Kotnyek István ezeknek az elvárásoknak nagyon is eleget tett. Úgy művészi, hogy minden embernek üzen, egy zalainak pedig emóciói is hatalmasat nyújt. Pedig a művész más szemmel nézi a világot, a művész olyat is meglát, amit a hétköznapi ember nem.
Kotnyek István megmutatta, hogy a lencse mögött is az ember az úr.
„Nem elég a jóra vágyni,
A jót akarni kell.
Nem elég akarni,
De lenni, lenni kell."
Ezt tette egy cselekvő ember, ezt tette egy művész zalai szívvel, szeretettel, mély művészi átéléssel.
A történelem számonkér tőlünk mindig.. Számonkéri a múltunkat, nézi jelenünket. Kotnyek István képei múlt és jelen egyszerre. Némelyik az a múlt, amely már nem ismétlődhet meg.
Egy verseskötetet nem lehet regényként olvasni. Meg kell állni -talán még versszakonként is, s el kell gondolkodnunk, értelmeznünk kell.
Valahogy így vagyunk Kotnyek István képeivel is. Nem lehet nézni és csak lapozni. A képei úgyis ránk szólnak. Mindent felfoglatok? fis szégyenkezve kell mondanunk: Á, dehogy! És meg kell állnunk, mert érdemes. Mert az üzenetek nyomán teljesebbek leszünk, többek leszünk.
És büszkék is leszünk, mert magyarok, mert zalaiak vagyunk. És Kotnyek István is zalai képeivel, művészetével együtt.
Ajánlom; nézzük, forgassuk! Gyönyörködjünk a Pannon Tükör Könyvek e darabjában! Legyünk büszkék! Igen, ilyen szép Zala!
Alkotó! Gratulálok! Gratulálunk!
Dr. Horváth György
A nagykanizsai tűzoltóságon évek óta anyagi gondokkal küzd a vezetőség. A nehézségek leküzdésére több ötletet is kidolgozott dr. Tolnai Sándor parancsnok, a legutóbbi sikerrel kecsegtet:
- Az élet rákényszerített berniünket, hogy a nagykanizsai tűzoltóság körzetébe tartozó településekkel tűzvédelmi társulást hozzunk létre. Ennek irrdokai között szerepel az a tény is, hogy az önkormányzat intézményévé váltunk. Működési fedezetünket belügyminisztériumi normatívák alapján, központilag kapjuk meg. Ez magába foglalja a személyi és dologi kiadásokat. Fejlesztésre, beruházásra sem központilag, sem az önkormányzattól nem kapunk pénzt. Ezeket a pénzeket a belügyminisztériumban központosították, s ők vásárolnak tűzoltófelszereléseket, gépjárműveket. A beszerzett eszközök elosztása pályázati úton történik. Ezekhez a pályázatokhoz szükséges a kötelező önrész biztosítása, mely a teljes támogatás tíz-ötven százalékát kell, hogy jelentse. Ez a pénzügyi fedezet viszont nem áll a rendelkezésünkre, elő kell teremtettünk a pályázati önrész biztosítását adó pénzmennyiséget. Ez nyilvánvalóan csak a munkánk, és az ál-
TŰZVÉDELMI TÁRSULÁS
tala védettek segítségével oldható meg. Védjük a cégeket, állampolgárokat — összesen hetvenhét településen. Mindegyik település önkormányzatát meg kellett keresnünk céljaink elérése érdekében. Ezekből a kapcsolatfelvételekből adódott a lehetőség, hogy a hetvenhét települést valamilyen társulás keretein belül egyesítsük. Először is meg kellett határoznunk egy objektív mértékegységet, mely alapján a támogatást kérjük. A jelenlegi alapítványi megoldás azért nem jó, mert bizonyos önkormányzatok rendszeresen, még erejükön felül is segítenek, mások viszont semmit sem hajlandók ránkkölteni. Mikor felistnertem, hogy ez a módszer ilyen formában nem mehet tovább, felkerestem az érintett polgármestereket. December tizedikén egy társulási értekezlet szintjén a meghívottak fele megjelenése mellett kidolgoztunk egy stratégiát, mely megoldást nyújthat problémáinkra. Ennek tartalma szerint a nagykanizsai tűzoltó parancsnokság és hetvenhét település önkormányzata megállapodást ima alá. Ez alapján a különböző önkormányzatok
éves szinten ötven forintot fizetnek lakosonként a korábban létrehozott Tűzvédelmi Alapítvány számlájára, április harmincadikáig. Ebben az esetben előre tisztában lehetünk azzal, hogy mennyi pénzzel gazdálkodhatunk az adott évben. Ily módon a belügyminisztériumi pályázattok feltételei ismeretében képesek leszünk tervezni, számolni. A hetvenhét településből a mai napig {február húsz) huszonegy önkormányzat írta alá a megállapodást. Remélem, hogy április végéig valamennyien megteszik ezt. Természetesen mint mindenben, itt ís vamtak kivételek. Zala megyében is léteznek olyan települések, ahol nagyon jól működő önkéntes tűzoltóság működik {Zalakaros, Zala-komár, Miháld...). Itt nincs erkölcsi alapunk sem, hogy elvárjuk a település ugyanolyan arányú támogatását, mint egy saját tűzvédelemre nem költő esetében. Tőlük kevesebb pénzt kélünk. Nyilvánvaló, hogy a zalai települések anyagi helyzetét ismeive lesznek olyanok, melyek még ezt a viszonylag kevés pénzt sem tudják megfizetni. Mindezeket számbavéve
úgy gondoljuk, hogy reálisan ötmillió forinttal számolhatunk április végéig. Ehhez hozzdjön a saját bevételeinkből származó, s ezen célra félretehetö egymillió forint. Jelenleg egy tűzoltó gépjámű ötvennégymillió forint. A pályázaton várhatóan ennek az. ösz-szegnek a húsz százalékát kell előteremteni. Erre nem elég az eddig felsorolt összeg szükséges a különböz/í cégek támogatása is. Ha a céljaink teljesítése nem sikerül, gépjárműállományunk tovább öregszik felújítás nélkül. Tizenkilenc éves a lélrá.sko-csink, huszonhét a műszaki mentőnk, a gépjármű fecskendőnk még IFA típusú. Ha nem tudunk egy-két éven belül hozzájutni legalább egy gépjármű fecskendőhöz, nagy baj lesz. Nem beszélve arról, hogy a telephelyünk lapostetővel van ellátva. Amennyiben ezt nem tudjuk belátható időn belül magastetővel ellátni, egyre nagyobb károkat fog szenvedni az épület. Ez megint nagyobb összeget emésztene fel.
Sz. A.
( KANIZSA - Windete* íárcius 6.
24 1998. n

- Érettségi bankettek, csoportos rendezvények,
- Éttermünkön kívüli rendezvények, fogadások szervezése, bonyolítása
- 40 férőhelyes reprezentatív különteremmel is rendelkezésre állunk!
Az étterem légkondicionált! KREMZNER ÉTTEREM
8800 Nagykanizsa, Deák tér 11. Tel.: 93/313-057 és 93/310-079
VETOMAGBOLT
Nagykanizsa, Király u. 27. Tel.: 06-30/465-558
Hazai és holland zöldségmagok, virágmagok, virághagymák.
Gazdasági magok. Fémzárolt vírusmentes vetöburgonya, vetőkukorica.
Növényvédő szerek, műtrágyák, fénystabil fóliák, virágföldek, palántaföldek és takarmánykiegészítők. Nyitva: H-P.: 7.30-16.30 Szo.: 7.30-12.00
{/./.\' MEGNYÍLT!
MISZ \'98 KFT.
- Teher- és haszongépjármű alkatrészek
- Felszerelési cikkek
- Fék- és kuplungtárcsák, betétek
- ESSO kenőolajak
- Levegő- és olajszűrők
- Égők. gyújtógyertyák KEDVEZŐ ÁRAK, INGYENES
SZAKTANÁCSADÁS!
Nyitva: H-P.: 8.00-16.30 Szo.: 8.00-13.00 Cím: Nagykanizsa, Űrhajós u. 1. Tel.: 93/326-381, 60/492-770 Esti ügyelet: 19—24 óráig a 93/356-158 telefonon.
A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület Budapest Zala Megyei Pedagógiai Intézet Zalaegerszeg Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
„ÉRTÉKEINK"
címmel
környezeti nevelési találkozót szervez a régióban élő óvónők - tanárok - érdeklődők számára.
A találkozó helyszíne: Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa Időpontja: 1998. március 21. szombat 9-15 óra Program: 9.00 óra megnyitó
9.10-10.30 előadások, beszámolók
10.30 ,,A mi értékeink" című fotókiállítás
megnyitása az intézmény aulájában
10.40-12.00 kiscsoportos foglalkozások, konzultációk
12.00-12.40 ebédszünet
12.40-14.50 foglalkozások, konzultációk folytatása 14.50- Zárás, értékelés, elköszönés
A konferenciára a mellékelt lapon lehet jelentkezni március 13-ig. Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk találkozónkon, a viszontlátás reményében üdvözli Önöket a szervezők nevében
Benedek Miklós
~JELENTKEZÉS f LAP~
....................................................................................... jelentkezem
„Értékeink" címmel megrendezett konferenciára.
Intézmény, munkahely: ......................................................................
Ebédet térítési díj ellenében kérek nem kérek
aláírás
Varjuk kiállítóink jelentkezését! jm wmy
MOBIL 9S
MOBIL >98
V. Zalai Járműipari Szakkiállítás
UTAZÁS \'98
Idegenforgalmi és Turisztikai Napok
1998. március 13-15. Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok
Szervező:
Zalaegerszegi Vásár Kft. 8900 Zalaegerszeg. Stadion u. 3. Pl.: 375 Tel/fax: 92/ 322-220 • 322-221
A zalaegerszegi kiállításoknak már vitathatatlan hagyománya van. Bizonyos, hogy nem csak a zalaegerszegiek hiányolnák, ha egyszer elmaradna. Nem kell félnünk, lesz! Ez évben március 13-tól 15-ig ismét megrendezésre kerül a MOBIL, ezúttal 98. mely a járműipari szakkiállítás mellett az utazást, az idegenforgalmat célozza. Rendező, mint mindig, a Zalaegerszegi Vásár Kft., így Schwá-ger Komád vásárigazgatót kérdeztük az ez évi programokról.
- Egy-egy ünnepet az ember a saját vérmérséklete szerint vár, de az vitathatatlan, hogy egy ilyen alkalom legalább egy időre más megvilágításba helyezi a dolgokat. A 150. évforduló ténye, a március 13—15-i időpont bennünket is arra késztetett, hogy egyszerű „autószalon" helyett egy kis történeti szemléletet vigyünk a kiállításba. Ezt szolgálja többek között az „old timer" bemutató, két múzeumi bemutató. Sőt. különleges járműveket is lehet majd látni. így jelen lesz a régmúlt, a közelmúlt, a jelen, s a gyermekeken keresztül a jövő is. Részint modellekben, részint rajzokban.
A környezetvédelem is szorosan kapcsolódik kiállításunk témájához. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra. hogy a motorizáció milyen károkat okozhat, és milyen módon lehet ezt kivédeni, vagy legalább ellensúlyozni.
Ugyanilyen szorosan kapcsolódnak a témánkhoz a technikai sportok, a vízi és a légi járművek is.
A \'48-as forradalom és szabad-
ságharc 150. évfordulójához a gyerekek pályázatai kapcsolódnak.
Bízunk abban, hogy a vásár hangulata a három nap alatt töretlen lesz, mindennap tudunk valami újdonsággal is szolgálni a bennünket megtisztelő közönségnek. Feltétlenül várjuk a családokat, hiszen a gyerekek itt nyugodtan körbenézegelhetik a járműveket, régieket és újakat egyaránt, és részt vehetnek az érdekes programokban, melyekkel remélhetőleg kellemes és hasznos időtöltést tudunk kínálni mindenkinek.
A kiállítás és vásár megnyitásáig most még (Beszélgetésünk idején. Szerk.) jó néhány hét van hátra, keményen folyik a szervezőmunka annak érdekében, hogy a rendezvény a kiállítónak hasznos, a látogatóknak pedig emlékezetes legyen.

1998. március 6. kajnizdsa - Sfront 25
LABDARÚGÁS
IDÉNYKEZDÉS ELHALASZTVA
Alig válták már a szurkolok, hogy újra NB I B-s mérkőzést láthassanak. Az időjárás azonban nem kedvezett a futballt szeretőknek. A reggeltől fogva tartó havasesőnek meg is lett az „eredménye". A szombathelyi illetékességű Szarka Zoltán játékvezető alkalmatlannak minősítette az Olajbányász-stadion gyepét a játékra.
A két csapat vezetői azonnal meg is egyeztek az új időpontban, így az Olajbányász-Dorog mérkőzésre május 13-án 17 órakor kerül majd sor.
„FARSANG KUPA" Nemzetközi Öregfiúk Labdarúgó Torna
A szépszámú nézősereg nagy örömeié olyan egykori kiválóságok kergették ismét a labdát, mint a sokszoros válogatóit Nagy III., de látható volt még a semmit nem kopott technika Galántaitól, Kanásztől. Rácztől is. Kár, hogy ezek a futballisták nem 20 évvel fiatalabbak, talán akkor nem itt tartana a magyar labdarúgás. A 25.000 forinttal járó fődíjat végül a keszthelyi Old Boys vihette haza. semmi esélyt nem adva a szintén jó nevekből álló tatabányai ellenfelének.
Eredmények:
Elődöntök: Flamingó Central (kani-zsai)-01d Boys (Keszthely) 2-3, Pro-dukt Remete (kanizsai)-Vértesi Erőmű (Tatabánya) 0-2
3. helyért: Flamingó Centrál-Pro-dukt Remete 1-0
Döntő: Old Boys Keszthely-Vértesi Erőmű 3-0
Komáromi József Emléktorna
Az egykori kitűnő játékvezető emlékére rendezett sportesemény ^élvezetes összecsapásokat hozott. 19^ csapat küzdött egymással a végső győzelemért, amit végül nagy küzdelemben a bagolai csapatnak sikerült elérnie.
Eredmények:
Elődöntők: Nagyrécse-Bagola 1-2, Police-Szepetnek 2-1
X helyért: Szepetnek-Nagyrécse 5-2.
Döntő: Bagola-Police 2-2. Kétméteresekkel nyert a Bagóla 3-1-re.
NB I B ifjúsági mérkőzések eredményei
IFI A korosztály
Budalakk KFC Dorog-Nagykanizsai Olajbányász FC 3-1 (1-0).
Olajbányász: Horváth G. - Szakály, Kőszegi, Jerausek, Földesi - Vörös (Simon), Gyuricza, Tüske - Lukács, Pápai (Horváth T.) Papp. Edző: Csep-regi László. Gólszerző: Papp.
Az eredmény nem tükrözi hűen a játék képét. A Bányász fiataljai végig jól játszottak, de a gólszerzéssel hadilábon álltak. Ilyenkor kár, hogy a labdarúgás nem pontozásos sportág, mert akkor bizonyára fordított eredmény születik.
IFI B korosztály
Budalakk KFC Dorog-Nagykanizsai Olajbányász FC 0-1 (0-0).
Olajbányász: Lajkő - Dömötör, Be-senyei, Korensy, Szmodics - Bagolyai (Majtán), Marcin, Martinecz, Horváth - Ferenc, Dómján (Füzesi). Edző: Vla-szák Géza. Gólszerző: Ferenc.
Két hasonló képességű csapat izgalmas mérkőzést vívott egymással. A Bányász megérdemelt győzelmet aratott, igaz a szerencsével sem álltak hadilábon. Lajkő a 88. percben a dorogiaknak megítélt büntetőt nagy bravúrral hárította.
A VAROS LEGJOBB SPORTOLÓI
NAGYKANIZSA VAROS LEGJOBB NŐI SPORTOLÓJA
Révész Katalin
A CWG-VÍZMŰ SE úszója. 1997-ben a magyar Vidék Bajnokságon hat versenyszámban bizonyult a legjobbnak. Az Európa Bajnokságra való kijutást jelentő válogató versenyen, a Budapest Bajnokságon három számban lett bajnok. Teljesítménye alapján tagja lett a 4x100-as magyar váltónak, akik az Európa Bajnokságon a 7. helyet szerezték meg. A magyar Felnőtt Bajnokságon is eredményesen szerepelt, amit a két számban elért második helye bizonyít. Edzője: Meiszteries László.
NAGYKANIZSA VÁROS LEGJOBB FÉRFI SPORTOLÓJA
Darabos Gábor
Az ANTS Baseball Klub csapat színeiben ért el kiemelkedő eredményeket. Csapatával 1997-ben magyar bajnoki címet szerzett. Válogatott játékosként több nemzetközi megmérettetésen képviselte hazánkat, jelenleg is az Európa Bajnokságra készülő keret tagja. 1997-ben a statisztikák alapján Magyarország legjobb dobójátékosa lett és megosztva megkapta Magyarország legjobb baseball játékosa címet is. Edzője: Gondi Zoltán.
NAGYKANIZSA VÁROS LEGJOBB NŐI CSAPATA
A Zalaerdő-Hevesi DSE sportakrobata csapata
Gajcsi Réka, Kreiner Aida és Kiss Martina alkotta csapat többszörös magyar bajnok, az Európa Bajnokságon a 7.,« míg az Ifjúsági Világbajnokságon 8. helyezést értek el. Számos nemzetközi versenyen nyújtottak kiemelkedő teljesít-
ASZTALITENISZ
A Móricz Zsigmond Művelődési Ház és a Kiskanizsai Polgári Olvasókör szervezésében február 22-én (vasárnap) került sor a II. Móricz Kupa Asztalitenisz Versenyre. A közel negyven versenyző a reggel 9 órától kezdődő verseny során magas színvonalú, maratoni csatákat vívott egymással, melynek végén a rendezőség este kilenckor az alábbi eredményt hirdette ki:
30 év alatti kategória: I. Gál Antal. II. Bolf András. III. Rácz Tibor.
30 év feletti kategória: I. Póczak Attila II. Ganzer Gyula. III. Horváth István.
Párosok (korosztályi megkötés nélkül): I. Gál Antal-Gan-zer Gyula. II. Peti József-Pó-czak Attila. III. Bolf András-Zentai Lajos.
ményt, legtöbbször az ezüstérem jutott számukra. A Magyarországon rendezett nemzetközi versenyen szintén ezüstérmesek lettek. Edzőjük: Gajcsi József.
NAGYKANIZSA VÁROS LEGJOBB FÉRFI CSAPATA
A Kanizsai Izzó Sakk Klub
Az 1997. évi bajnokságban az erős mezőny ellenére az 5. helyen végzett. A nagyszerű eredmény a sikeres felkészítés diadala, a csapaton belül is kiemelkedett Ribli Zoltán, Faragó Iván, Krutti Valér, Schnei-der Attila, Szilágyi Péter, Papp Nándor és Flumbort András eredményessége. A csapat tagjai számos nemzetközi, külföldi versenyen bizonyították eredményességüket. Az utánpótlás-nevelés terén is sikeres évet zártak 1997-ben, az országos összesítő listán a 3. helyen végeztek. Jelenleg 3 általános iskolában és két középiskolában folyik szervezett sakkoktatás. A csapat edzője: Ribli Zoltán olimpiai bajnok, nemzetközi nagymester.
NAGYKANIZSA VÁROS LEGJOBB IFJÚSÁGI LEÁNY SPORTOLÓJA
Balogh Eszter
A Kanizsa Sörgyár NB l-es női tekecsapatának tagja, aki 6 éve sportol rendszeresen. Eszter ifjúsági aranyjelvényes sportoló, 1997-ben számos szép egyéni eredménnyel büszkélkedhet. Az NB l-es csapat állandó tagja, aki a tavaszi és az őszi idényben is több értékes pontot szerzett csapatának. Az NB l-es felnőtt női mezőnyben a 17. helyet foglalja el az országos ranglistán. Edzője: Majoros Istvánná.
NAGYKANIZSA VÁROS LEGJOBB IFJÚSÁGI FIÚ SPORTOLÓJA
Szmodics Zoltán
A MÁV NTE vívója az OB l-es csapat meghatározó tagja, felnőtt junior és kadett korosztályban egyaránt I. osztályú minősítéssel rendelkezik. 1997-ben a nemzetkö-
zi porondon is jelentős eredményeket ért el, válogatott versenyzőként a kadett világbajnokság résztvevője volt. A kadett világkupán ezüstérmet szerzett, majd a frankfurti Nemzetközi Junior versenyen az első helyet érte el.
Edzője: Kisgyura István és Kiss György
NAGYKANIZSA VÁROS LEGJOBB SERDÜLŐ LEÁNY SPORTOLÓJA
Szabó Virág
A Körösi Általános Iskola tanulójaként\'ismerkedett meg a versenyszerű sakkozás alapjaival, aki 1994-től a Kanizsai Izzó Sakk Klub igazolt játékosa. Virág 1997-ben a 14 évesek kategóriájában a korosztályos Rapid Bajnokságon magyar bajnoki aranyérmet szerzett. Kiemelkedően szerepelt a tatai PÁNEURÓPA Sakk Gálán, majd a kanizsai Batthyány Kupán is, mindkét versenyen ezüstérmet szerzett. A Diákolimpia Országos Döntőjén az egyik legjobb pontszerzőnek bizonyult, és csapatban szintén ezüstérmet szerzett.
Jelenlegi edzője: Bagonyai Attila FIDE mester
NAGYKANIZSA VÁROS LEGJOBB SERDÜLŐ FIÚ SPORTOLÓJA
Flumbort András
A Hevesi Általános Iskolában tantárgyszerű oktatás keretében ismerte meg a sakkozás alapjait Kiss László FIDE mestertől. tFejlődése töretlennek bizonyult és 1997-ben az NB l-es Kanizsa Izzó Sakk Klub csapatának állandó tagja lett, sőt, az egyik legjobb pontszerzője. Nemzetközi értékszámot szerzett és felkerült a FIDE nemzetközi ranglistájára. Részt vett a Tallinnban rendezett Európa Bajnokságon, ahol a 24. helyen végzett. Megnyerte a tatai PÁNEURÓPA Sakk Gálát, míg a korosztályos döntőn ezüstérmet szerzett. Jelenlegi edzője: Ribli Zoltán olimpiai bajnok, nemzetközi nagymester és Bagonyai Attila FIDE mester
SAKK
Diákolimpia 1997/98. tanévi városi-városkörnyéki csapat döntőjének végeredménye
VÁROSI
I. korcsoport
Leány: 1. Körösi Cs. S. - 6 pont. 2. Rozgonyi - 2 pont. 3. Hevesi - 1 pont.
Fiú: 1. Rozgonyi - 3 pont. 2. Körösi Cs. S. - 0 pont.
II—III. korcsoport
Leány: 1. Körösi Cs. S. - 5 pont. 2. Hevesi S. - 1 pont.
Fiú: 1. Battthyány - 15 pont. 2. Körösi Cs. S. - 10 pont. 3.
Hevesi S. - 7 pont. 4. Palin - 5,5 pont. 5. Petőf\'i-Vécsey - 2,5 pont.
VÁROSKÖRNYÉKI
I. korcsoport
Leány: 1. Galambok - 5 pont. 2. Zalakomár - 4 pont.
Fiú: 1. Zalakomár - 3,5 pont. 2. Zalakaros - 3,5 pont. 3. Galambok - 2 pont.
II—III. korcsoport
Leány: 1. Miháld - 4,5 pont. 2. Galambok - 3,5 pont. 3. Zalakomár - 1 pont.
Fiú: 1. Galambok - 11,5 pont. 2. Zalaszabar - 11 pont. 3. Zalakaros - 7,5 pont. 4-5. Miklósfa -5 pont. 4-5. Zalakomár - 5 pont.
26 ( KANIZSA - Sft*nt 1998. március 6.

USZAS
DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ
I—II—III. korcsoport VÉGEREDMÉNYE
10x50 m fiú váltóúszás I. kcs. (kötetlen úszásnem) 1. Bolyai János Altalános Iskola Nagykanizsa
10x50 m leány váltóúszás I. kcs. (kötetlen úszásnem) 1. Bolyai János Altalnos Iskola Nagykanizsa
4x50 m leány gyorsváltó II. kcs. 1. Bolyai J. Altalános Iskola Nagykanizsa
4x50 m leány gorsváltó II. kcs. 1. Bolyai J. Altalános Iskola Nagykanizsa
4x50 m fiú gyorsváltó III. kcs. 1. Péterfy S. Általános Iskola Nagykanizsa
4x50 m leány gyorsváltó III. kcs. 1. Arany J. Általános Iskola Lenti
50 m fiú gyorsúszás I. kcs. 1. Jankovics Marcell (Kilián, Zalaegerszeg)
50 \'m leány gyorsúszás I. kcs. 1. Ekler Edina (Vörösmarty, Lenti)
50 m fiú gyorsúszás II. kcs. 1. Kalamár Bence (Zrínyi, Nagykanizsa)
50 m leány gyorsúszás II. kcs. 1. Molnár Mariann (Péterfy S., Nagykanizsa)
100 m fiú gyorsúszás III. kcs. 1. Silló Mátyás (Kiskanizsai Ált. Iskola)
100 m leány gyorsúszás III. kcs. 1. Németh Katalin (Kiskanizsai Ált. Iskola)*
50 m fiú hátúszás I. kcs. 1. Veres Tamás (Eötvös, Zalaegerszeg)
50 m leány hátúszás I. kcs. 1. Lőrincz Brigitta (Landorhegyi. Zalaegerszeg)
50 m fiú hátúszás II. kcs. 1. Magyar Máté (Bolyai, Nagykanizsa)
50 m leány hátúszás II. kcs. 1. Orgoványi Renáta (Landorhegyi. Zalaegerszeg)
100 m fiú hátúszás III. kcs. 1. Kovács Roland (Bolyai, Nagykanizsa)
100 m leány hátúszás III. kcs. 1. Hermán Kinga (Eötvös, Zalaegerszeg)
50 m fiú mellúszás I. kcs. 1. Császár Krisztián (Körösi Cs. S., Nagykanizsa)
50 m leány mellúszás I. kcs. 1. Kercsmarics Marietta (Bolyai J.. Nagykanizsa)
50 m fiú mellúszás II. kcs. 1. Császár Márk (Zrínyi M., Nagykanizsa)
50 m leány mellúszás II. kcs. 1. Cserjés Veronika (Bolyai J., Nagykanizsa)
100 m fiú mellúszás III. kcs. 1. Kocsis Jenő (Petőfi S.. Zalaegerszeg)
100 m leány mellúszás III. kcs 1. Kovács Patrícia (Rozgonyi úti, Nagykanizsa)
50 m fiú pillangóúszás II. kcs. 1. Nagy Róbert (Landorhegyi, Zalaegerszeg)
50 m leány pillangóúszás II. kcs. 1. Rákos Eszter (Pais, Zalaegerszeg)
100 m fiú pillangóúszás III. kcs. 1. Somlai László (Petfői S., Zalaegerszeg)
100 m leány pillangóúszás III. kcs. 1. Tóth Vera (Rédics)
Az úszás legjobbjai
Márciusban hirdetik ki az elmúlt év legjobbnak talált úszóinak nevét. Mint Papp Miklós, a Zala Megyei Úszószövetség Edzői Bizottságának elnöke elmondta, ő kapta a megbízást, hogy egy teljesen új szisztéma szerint elkészítse azt a listát, mely alapján a kitüntető címet odaítélik. Mint megtudhattuk, idén ponttáblázatot készítenek, melyben a versenyzők minden elért eredménye, ranglistás helyezése, döntőbe jutásainak számát tartalmazza. Ily módon teljesen objektív szám értéke alapján áll össze a lista, melynek első helyezettje lesz idén a Zala megye legjobb úszója cím birtokosa.
Országos Diákolimpia
Áprilisban rendezik meg az Országos Úszó Diákolimpiai döntőt a magyar diákok számára. Ezt megelőzően március másodikára, a hónap első hétfőjére tűzték ki az általános iskolások számára, majd egy hét múlva, március kilencedikére a középiskolások részére a megyei úszódöntőket. Innen minden első helyezett
jut tovább az országos versenyre. Mint Papp Miklós úszóedzőtől megtudtuk, jelenleg úgy tűnik, minden megrendezendő számban tudnak nagykanizsai versenyzőt elindítani, legyen az bármelyik úszószakosztály igazoltja. Problémát csak az esetleges betegség felmerülése jelenthet.
Vármegye Kupa
Február tizennegyedikén került sor a Vármegye Kupa idei sorozatának első fordulójára, melyet Balatonízűfőn tartottak. A nyári országos bajnokságra való felkészülést is szolgáló versenyen több nagykanizsai úszó is elindult. A tizennégy csapat hatszázötven versenyzőjét felvonultató mezőnyben a CWG-NVSE és a Bolyai DSE úszói közül a legnagyobb sikert a \'88-ban születettek között Pintéi Kitti érte el. aki száz méter gyorsúszásban 1:14,64 időeredménnyel az első lett. További zalai eredmények: \'87-es korosztályban, 100 m gyors
7. Petényi Adám 1:15,16 14. Kercsmarics Marietta 1:19.7
50 m gyors \'89-es korosztály:
11. Gödinek László 38,53
12. (lány) Tuboly Klaudia 41.73
14. Papp Gábor 39,60 \'90-es korosztály 10. Bem Gábor 46,80 14. Porpáczy Adél 51,68
4x200 m gyorsváltó: \'88-89-es korosztály: lány: 5. Bolyai DSE
13:04,40 fiú: 9. Bolyai DSE
13:20,30
Március a versenyek hava
Március hónapban megkezdődnek a megyei rendezésű versenyek a magyarországi úszósportban. E hónapban két versenyt is rendeznek, melyeken az ötven, száz és kétszáz méteres távon minden korosztály minden úszásnemben kipróbálhatja úszás- és küzdeni-tudását. Mindkét verseny csak zalai versenyzők számára szól. Az. első verseny hivatalos időpontja február 21-e
lesz. és Zalaegerszegen kerül megrendezésre. A második versenyen elindulóknak Lentibe kell ellátogatniuk. A két eseményre fedett uszodában kerül sor. Mint megtudhattuk, a küzdelmekben mindkét kanizsai úszószakosztály elindítja reménységeit. így a CWG-NVSE és a Bolyai DSE úszószakosztálya is felsorakoztatja minden arra érdemes versenyzőjét.
TURISZTIKA, TERMÉSZETJÁRÁS
BARANGOLÁS
Folyamatosan rendezi természetjáró túráit Nagykanizsa környékén a Kanizsa Természetbarát Sportegyesület. Mint azt Strausz Ferenc elnöktől megtudtuk, legutóbb február huszonegyedikén és március elsején indítottak gyalogos kirándulásokat a környék szép tájainak bejárására. Az utolsó februári túra résztvevői hagyományosan a kanizsai autóbusz-állomástól indultak, reggel fél kilenckor. A túra útvonala Bagolán, Po-gányszentpéteren és a kettejük között található halastavakon át a Szentpáli erdőbe, végül a sandi Öreghegyen átvágva a Csónakázó-tóig tartott. A túra körülbelül huszonöt kilométer hosszú, s kilenc órát vett igénybe. A
túra vezetője Kiss László volt.
Március elsején újabb túrára indultak a szép tájakat látni kívánó emberek. A reggel hét óra tíz perckor a kanizsai autóbusz-állomásról induló kirándulás résztvevői a magyarszerdahelyi elágazótól küzdtek át a természeten magukat egészen Palinig. Közben érintették az aligvári hegyet, majd Homokkomái omon és Zsigáidon át jutottak el végcéljukig. A kilencórás túra alatt tizenhat kilométert tettek meg az érdeklődők Strausz Ferenc vezetésével.
A túrák teljesen nyilvánosak, megfelelő öltözékben bárki díjmentesen csatlakozhat az indulás előtti percekben is.
J998. március 6.
KANIZSA - /Ipné.
21
CS0SZI
CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Ingatlanközvetítés, ingyenes megbízással
- ingatlan-értékbecslés
- adásvételi szerződések kötése, ellenjegyzése
- ingatlanok bérbeadása (albérletek esetén bérbeadóknak díjtalan lebonyolítás)
- lakások, családi házak felújítása, karbantartása KORREKT ÜGYINTÉZÉS EL ADÓKNAK-VEVŐKNEK. ÜGYVÉDI KÖZREMŰKÖDÉSSEL.
VEVŐKNEK KORLÁTLAN CÍMKIADÁS DÍJMENTESEN. Az iroda nyitvatartása: H-P.: 8.30-12.00-ig 13.00-16.00-ig
Nagykanizsán az Irtás utcában 1+3 félszobás, 69 nm-mes, étkezős, vízórás, redőnyös, 3, emeleti lakás eladó. Irányár: 3,8 mFt Kód: 376/97. (24510 K)
Palinban 9 éves, 105 nm-es, 3+2 félszobás, tetőtérbe-épltéses, 2 fürdőszobás, egyedi központi fűtéses családi sorház, 20 nm-es garázzsal, 200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7 mFt. Kőd: 609/97. (25662 K) Palinban 9 éves. 100 nm-es, 2+3 félszobás, lelőlébeé-pítéses. 2 fúrdős2obás, egyedi központi fűtéses családi sorház, 20 nm-es garázzsal, 500 nm-es telekkel el-adó. Irányár: 7,4 mFt. Kód: 661/97. (25957 K) Nk-n a Katonarélen a sportpályánál, 110 nm-es, több szintes, 2+3 félszobás, 2 fürdőszobás, garázsos, pincés, sorházi lakás, kis telekkel eladó. Irányár: 7,2 mFt.
Kód: 665/97. (25960 K)_
Nagykanizsa-Szabadhegyen 2094 nm-es, 21 m széles telek, ráköthető közművekkel eladó Irányár: 1,7 mFt.
Kód: 620/97. (26184 K]_
Nagykanizsa belvárosához közel, közös kapubejáróval, egyedi gázfűtéses, 2 különálló családi házrész kis telekkel eladó Az egyik 1 éves, nappali+konyhával, fúrdő+WC-vel, és kialakítható két tetőtért szobával. A másikban nagy nappali, étkező, konyha, fürdő, WC.
Irányár: 6,5 mFt. Kód: 721/97. (26342 K)_
Nk-án a Munkás utcában 57 nm-es, 1+2 félszobás, erkélyes, vizórás, 2. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,3
mFt. Kód: 55/97. (26369 K)_
Palinban 26 éves, 80 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház garázzsal, melléképülettel, 1818 nmes telekkel eladó. Irányár: 5,8 mFt. Kód: 24/98.
(26448 K)_
Nk-án a Liszt utcában 3 szobás, 67 nm-es, kp. fűtéses, vizórás, felújított, földszinti lakás, új konyhabútor-ral eladó. Irányár: 2,5 mFt. Kód: 9/98. (26450 K] Nk-án a Zemplén utcában 2 szobás. 54 nm-es, redőnyös, vizórás, erkélyes, 7. emeleti lakás eladó. Irány-ár: 1,7 mFt. Kód: 12/96. (26452 K)_
Nk-án a Katonaréten 200 nm-es, 6 szobás, 2 szintes, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, étkezős, erkélyes családi ház 25 nm-es garázzsal, 20 nm-es pincével, 2 mű-hellyel, 150 n.öl telekkel eladó. Kód: 589, (26454 K) Nk-n külön bejáratú, 2 szobás, 48 nm-es, komfortos, egyedi gázfűtéses, udvari lakás, 80 nm-es, leválasztható udvarréeszel, felújított tetőszerkezettel eladó.
Irányár: 2,5 mFt. Kód: 41/98. (26500 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 110 nm-es, 30 éves családi ház, 1 éve (elú)ftva, garázzsal, melléképűletekkel, 576 nm-es telekkel, 28 m telekszélességgel eladó. Irányár:
5,5 mFt. Kód: 69/98. (26564 K)_
Nk-án a Nagyváthy utcában 3 szobás, 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, vlzórás, erkélyes lakás, 24 nm-es garázzsal eladó. Irányár: 5 mFt+garázs 800 eFt. Kód:
56/98. (26566 K)_
Iharosterényben 11 éves. 4+1 félszobás, 170 nm-es, tetőtér beépítéses családi ház 2 fürdővel, pincével, garázzsal, 1000 nm telekkel eladó vagy min. 3 szobás központi fűtéses, kanizsai lakásra cserélhető értéke-gyeztetéssel. Irányár: 4,2 mFt. Kód: 62/98. (26567 K) Nk-án az Olajtelepen 3+1 félszobás, 105 nm-es, étkezős, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, egyszintes családi ház, garázzsal, pincével, nagy melléképülettel, igényesen felújított állapotban 500 nm-es telekkel, ki-tflnő állapotban eladó. Kód: 50/98. (26570 K) Nk-án a belvároshoz közel, felújításra szoruló, utcafronti, 120 nm-es, egyedi fűtéses, 4 szobás családi ház 120 nm-es pincével, nagy udvarral, garázzsal eladó. Vállalkozási célnak, irodának kialakítható. Irányár: 10
mFt. Kód: 52/98. (26572 K)_
Nk-n a déli városrészben 3 szobás, 104 nm-es, jó állapotú, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, alápincézett, garázsos családi ház, 482 nm-es telekkel, csendes utcában eladó, Irányár: 12 mFt. Kód: 77/98.
(26666 K)_._
Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, vlzórás, 2 erkélyes, 10. emeleti, központi fűtéses lakás
eladó. Irányár: 2 mFt. Kód: 92/98. (26799 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 104 nm-es, 3 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, felújított, galériázható, erkélyes, 1. emeleti lakás eladó Irányár: 4,9 mFt Kod: 69/97. (26796 K) _
Újudvaron 2+1 lélszobás, 80 nm-es, egyedi gázfűtéses, komfortos családi ház garázzsal, 500 nm-es te-lekkel eladó. Irányár: 3 mFt. Kód: 95/98. (26795 K) Murák eresztúron 2 szintes, 1+2 félszobás, 103 nm-es, étkezős, társasházi lakás garázzsal, 200 nm-es telekkel, beépíthető tetőtérrel eladó, illetve értékegyeztetéssel Nk-i lakásra cserélhető, 2, emeletig. Irányár:
2.6 mFt. Kód: 683/97. (26797 K)_
Nk-n 125 nm-es, 3 szobás, hallos családi ház, pincével, garázzsal, különálló szoba + konyha lakrésszel, 570 nm-es telekkel eladó vagy értékegyeztetéssel lakásra, balatoni ill. zalakarosi nyaralóra cserélhető Irányár: 12 mFt. Kód: 690/97. (26851 K)_
Nagykanizsán az északi városrészben 82 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses, igényesen felújított és átalakított, teraszos, pincés, garázsos társasházi lakás, kis telekkel eladó Irányár 6,8 mft. Kód: 691/97.
(26852 K)_
Nk-n a Csokonai utcában 2 szobás, egyedi gázfűtéses, vlzórás, 3, emeleti lakás eladó. Irányár: 2,29 mFt.
Kód: 109/98. (26854 K)_
Nk-n a Rózsa utcában 2 sobás. 54 nm-es, 2 erkélyes, nagy konyhás, jó állapotú, központi fűtéses, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,9 mFt. Kod: 107/98. (26854 K) Nk-n a Liszt utcában 2 szobás, 1, emeleti, 2 erkélyes, vízórás, redőnyös, központi fűtéses lakás eladó. Irány-ár: 2,3 mFt. Kód: 110/98. (26855 Kj_
Nk-án a Rózsa utcában 2 szobás, 56 nm-es, nagy konyhás, 2 erkélyes, vízórás, 3. emeleti lakás eladó vagy 1+1 ill. 2 szobás, egyedi fűtéses lakásra cserél-hető. Irányár: 1,95 mFt. Kód: 705/97. (27035 K)
Nk-án a Berzsenyi utcában 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtéses, 4. emeleti, pincés lakás eladó. Irányár:
2.7 mFt. Kód: 112/98. (27036 K)_
Nk-án a Csengery utcában 72 nm-es, 2+1 félszobás, egyedi gázfűtéses, vfzórás, pincés, nagy konyhás, első emeleti lakás eladó. Irányár: 2,9 mFt. Kód: 120/98. (27038 K)_
Nk-án a Bartók utcában 2 szobás, egyedi gázfűtéses, vízórás, redőnyös, 4, emeleti lakás külön bejáratú szo-bákkal eladó. Irányár: 2,4 mFt. Kód: 121/98. (27039 K) Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, 2 erkélyes, földszinti lakás, új konyhabútorral és szőnyegpadlókkal, felújított fürdőszobával, járólapozva eladó. Irányár: 2,3 mFt. Kód: 720/97. (27040 K)_
Miklósfa központjában 2 szobás, 60 nm-es egyedi gázfűtéses, komfortos családi ház, melléképületekkel, 720 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3,2 mFt. Kód: 559/97. (27120 K)_
Kiskanizsán 17 éves, 2+2 félszobás, 120 nm-es, tető-térbeépftéses, garázsos családi ház, 300 nm-es telek-kel eladó. Irányár: 5,2 mFt. Kód: 594/97. (27121 K) Nk-n a vásárcsarnok mellett, 74 nm, 1+3 félszobás, cirkofűtéses, erkélyes, nagy konyhás, tetőtéri lakás, különálló pincével eladó. Irányár: 5,5 mFt Kód: 630/97. (27122 K)_
Nk-n az északi városrészben, 2 szobás, 57 nm-es, egyedi gázfűtéses, erkélyes, vlzórás, 2. emeleti, pincés lakás eladó vagy érték egy seztetéssel 1+1, ill. 2 szobás lakásra elcserélhető. Irányár: 2,4 mFt. Kód:
124/98. (27123 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 2 szobás, központi fűtéses, erkélyes, vlzórás, 5. emeled lakás eladó. Irányár: 1,95 mFt. Kód: 128/98(27124 K)_
Nagyrécsén 18 éves, 4+1 félszobás, 120 nm-es, tető-térbeépítéses, garázsos, családi hz, 1987 nm-es telek-kel eladó. Irányár: 5 mFt. Kód: 132/98. (27125 K)
GARÁZS
Nk-án a belvároshoz közel, 15 nm-es, udvari garázs bérleti joga eladó. Irányár: 120 eFt. Kód: 347/97.
(25260 K)_
Nk-án az Erdész utca mögött 15 nm-es garázs eladó.
Irányár: 450 eFt. Kód: 713/97. (26283 K)_
Nagykanizsán a Csengery utca elején közös udvarban 18 nm-es garázs eladó. Irányár: 400 eFt. Kód: 55/98.
126565 K)_
Nagykanizsán az Űrhajós úti garázssoron 22 nm-es, aknás garázs bevezetett vízzel, villannyal, kialakított WC-vel eladó. Irányár: 650 eFt. Kód: 53/98. (26573 K)
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
Szolgáltatásunk kiterjed: mindennemű ingatlan ADÁS-VÉTHL-CSE-RE-BÉRBEADÁS-,.Ingatlanok becslésére" (Okirat szerkesztése). Keresünk és kínálunk: családi házakat, lakásokat, albérleteket, telkeket, nyaralókat
Külföldiek részére nieghízáshól.
ERÉNYÜNK A PONTOSSÁG ÉS A MEGBÍZHATÓSÁG.
Ingatlanát a becsült értéken értékesítjük, a legkedvezőbb feltételek mellett. Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett iroda. Ellátom a forgalmazási teendőkön túlmenően szükséges mindennemű jogi teendőket.
Az iroda nyitvatartása: 8-12. 14-17 oniig.
Olcsó Lakai Nagykanizsán. Egy sióba, konyha, fürdőszoba, egyedi (üléses udvari lakás eladó Irányár 1.1 mFt. Hird.sz 30. (25325 K)_
Olcsó Lakás Nagykanizsán Csengery irton 55 nm-es, 1 szoba, konyha, kamra, előszoba, fürdőszobás, egyedi lütéses fokJszin-li lakás eladó Irányár 1,4 mFt. (25326 K)
Lakás Nagykanizsán. Csengery ut elején, III. emeleten 50 nm , egy szobás, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár 2.4 mFt.
Hirdsz: 5/a. (25329 K}_
Lakás Nagykanizsán Teleki u. elején, 8 emeleten. 2 szobás, 55 nm-es. központi lütéses lakás eladó Irányár 2.1 mFt Hird í: 47 !2533\'\' K.
Lakás Nagykanizsán. Liszt F. utcában, 4. emeleten, 2 szobás, 54 nm-es. központi tútéses telefonos lakás eladó. Irányár 2,2
mFt Hírd sz 16 ¦ garázs 650 eFl (25331 K)_
Lakás Nagykanizsán Zemplén Gy utcában, 7 emelelen, 76 nm-es, nagy előszobával, 3 szobás, erkélyes, lomkamrás, központi fűtéses lakás eladó Irányár 2.35 mFt Hír sz: 34 (25032
KJ_
Lakás Nagykanizsán Zemplén Gy utcában 4 emeleten, 3 szobás. 67 nm-es, erkélyes, reluxa s lelelonos, korszert) lakás eladó Irányár 2,55 mFt. Hirdsz: 18 (25334 K) Lakás Nagykanizsán Városkapuban 2+2 lélszobás, étkezős, első emeleli, 68 nm-es, központi lütéses. gondozott lakás Irányár 3 mFI Hírd sz 40 (25335 K} Lakás Nagykanizsán. Platán sor elején, első emeleti, 70 nm-es, leluiilott, 2 szobás, étkezős, egyedi tútéses eladó Irányár
3 mFt Hird.sz: 5 (25336 K|_
Lakás Nagykanizsán. Maori lelepen kélszinles társas házban. 110 nm-es, 4 szobás, összkomlortos házrész garázzsal, tárolóval eladó kanyar fi mFl Hírd sz: 15 (25338 K)
Lakás Nagykanizsán Csengery ut elején 80 nm-es. és 3 komfortos, 3 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba, kamra, pince, garázs, 240 nm-es, udvarrésszel Üzletnek irodának is alkalma*. Irányár 8.5 mFt. Gaiazs nélkül 7,7 mFl Hird.sz: 69
(25366 K)_
Lakás Nagykanizsán Sugár irton 104 nm-es, 1 emeleli, 3 szobás, ebédkSs, kürtön WC, lurdöszoba, kamra, pince, oszlatlan közös udvarrész. egyedi fűtéses. Irányár 6 mFl Hírd sz 70 (25367 K)_
Lakás Nagykanizsán Levente utcai sorházban 5 szobás, fürdőszobás, 2 WC, 125 nm-es, kétszintes lakás + garázs, pince
Irányár 8 mFt Hirdsz 71 (25543 K,__
Eladó lakás Berzsenyi úton 59 m-es, 2 szobás, erkélyes, pad-tószőnyeges. külön WC-s. kamrás lakás Irányár 2,2 mFt Hird. sz.: 76. (25616 K|_
Eladó lakás. 65 nm-es, 2+lélszobas, földszinti előszobás, IQr-Jo. külön WC, szinlellolásos, egyedi lütéses, parkellas, járólapos lakás Irányár 3,5 mFt. Hird.sz.: 86 (26052 K)
Csaladihaz Nagykanizsa Sánc. Tetőtér beépítéssel 120 nm-es.
4 szobás, 2 fürdőszobás, 300 n-öl telken. Irányár: 6 mFt
Hird.sz 26 (25342 Kj_
Csaladihaz Nagykanizsán. 150 n-öl sarok lelken. 6 szobás, 2 fürdőszobás, 2 WC, 2 étkező, 2 műhely garázzsal lőbb célú leihasználásü. pl. panzió, irodaház. KFtnek. Irányár 12 mFt Hirdsz 53 (25343 K)
Csaladihaz Nagykanizsa-Palin. 260 nm-es, kétszintes, 4 szoba. 2 fürdőszoba, 60 nm-es presszó, 20 nm erkély, 20 nm pince, engedélyezed vegyesboll alapjai lerakva, nagy parkolási lene-tőséggel Irányár 16 mFl. Hirdsz 50 (25344 K)_
Csaladihaz Mikloslán 60 nm-es regi tipusű falusihaz. 2 szobás lürdŐszobás. 200 n-öl területiéi Irányár. 3 mFt Hird sz 33
(25345 K)_
Családi ház Eszteregnyén. Kétszobás, konyhás, fürdőszobás, gázas, víz. villany van, WC benl van. Irányár: 700 eFt.
Hirdsz 83 (26045 K|_
Családi ház Zalakomarban, 2800 n-öl lelken 120 nm-es. 4 szoba, előszoba, lürdŐszobás, külön WC. léi haz átall pince aknás garázs műhely kertben gyümölcsfák, gazdálkodásra ipari célra, vállalkozásra is alkalmas csaladihaz. Irányár 6 mFl
Hirdsz 84 (26050 K)_
Családiház Keszthelyen. Ikerház egyben is és megosztva is, 8 szoba, 2 konyha, 2 fürdő, 2 nappali, 4 WC, 2 zuhanyzö, garázs, egyedi fűtéses összkomlortos, eladó vagy ónálló ballont nyaralóra cserélhető Irányár 10 mFl Egyben 20 mFl Hird.sz:
44 (25346 K)_
Csaladihaz Szepetneken 5 éve épült, kétszobás, összkomfortos, 100 nm-es, garázsos egyedi gázlútéses kél teraszos
Irányár: 3,5 mFl Hird sz: 58, (25348 K)_
Családiház Iharosberényben 2 szintes, 5 szobás, erkélyes nagy teraszos. 100+70 nm-es, fürdőszobás. 2100 nm területtel Irányár: 5.5 mFt. Hirdsz. 34 (25349 K)_
Családiház Zalaújlakon Tetőtér beépítéses 4 szobás, 2 lürdŐszobás, igényesen, megépíted, garázsos teljesen űj csaladi-
ház. Irányár: 5,5 mFl. Hird.sz 35. (25350 KJ_
Családiház Zalaújlakon Szoc.pol kedvezmény igény bevehető, léikész állapotú csaladihaz 4 szobás, 2 fürdőszobás, 2000 nm összterülettel eladó Irányár 2.2 mFt Hirdsz: 6 (25351 Kj Családiház Eszteregnyén 114 nm-es, 3 szobás, lürdŐszobás. központi tútéses istállóval mellekhelyisegekkel 2200 nm területtel. Irányár 2 mFl Hirdsz: 19 (25352 K) Csaladihaz Nemesdéden. 3 szobás, lürdoszobás, beépíthető tetőtérrel. 5 éve épült üj családi ház 4000 nm lerűleltel Irányár 2,5 mFl Hirdsz: 7. (25354 K)_
Családiház Pölösken 80 nm-es alapterületű, 2 szobás, fürdőszobás, nagy nappali kamra pince, központi fűtéses, vegyes tüzelésű kaznnal 200 n-öl telekkel Irányár 1,6 mFt Hirdsz 63. (25355 K)
Csaladihaz Nemesdéden 120 nm-es. ufonnan epult 3 szobás. lürdŐszobás, előszoba, kamra, teraszos családi haz Irányár 3
mFl Hird.sz: 57. (25368 K)
Családiház Iharosban 2 szoba konyhás. lürdŐszobás, 100 nm-es. lakóterülettel, melleképülelekkel 2554 nm összterület rendezeti csaladihaz eladó Irányár 1 mFt Hird.sz. 67 (25357 K) Családi haz. nyaraló Zalakaroson 300 m-es területen 140 m-es 5 szobás, konyhás, 2 fürdőszobás, 2 WC-s galériás, nagy nappali, kp fűtéses, vegyes tüzelési kazán, nagyterasz kábel levé, csatomázott, parkosított udvar. Üdülőnek, családi háznak alkalmas Irányár 11 mFl Hu I sz 7" (25614 Ki
Családi haz Kiskanizsan Kétlakásos, kél különálló házzal 70+70 m-es. 2 szoba, hall, lürdoszobás, kúlón WC 400 nól leiekkel nagy üvegház lólisátor. melléképületek. Irányár Külön:
3.5 mFt Hird sz 75 (25615 Kj_
Eprtési lelek Surdon 30 méter szeles épílesi lelek 1664 nm kozmuvesrtell terület, ervenyes epilesi engedéllyel a ház alapja levan betonozva Irányár 650 eFt Hird.sz 51 (25358 K) Építési telek Pécsen Kismervolgyi irton rendezel! környezőiben érvényes építési engedéllyel 840 nm-es közművesített le
rulettel. Irányár 520 eFt. Hirdsz: 30 (25359 K)_
Eprtesi lelek Magyarszenlmikloson Az elágazóban központi helyen lő üt mellett, 600 n-öl közművesített telek ipari célra is pl üzemenyag lóllo állomás, kamionos pihenő, étierem, víz, villany van Irányár megegyezés szerint Hirdsz 62 (25360 K) Latohegyen szolo gyümölcsös 500 n-ot területtel, szótő, gyümölcsös, málna, konyhakert. 30 nm lakóépület, alatta pince. víz, villany van Irányár 900 eFt Hird sz 64. (25362 K) Szentgyörgyvári hegyen Ingatlan „ÉDENBEN" Fizetési könnyítessél 650 n-öl terület. 40 nm-es lakóházzal, szoba-konyha, pince, terasszal, gyümölcsiákkal, viz, villany, van e; köves ut
Irányár 900 eFl Hird sz 43 (25363 Kj_
Csertői hegyen szőlő. 1200 n-öl területen kordonmüvetesi szőlő jő karban levő présházzal, szoba-konyhás, kamrás pincével leljes (elszereléssel Irányár 450 eFl. Hirdsz 37 (25364 K) Öregtórhencen szótő 1100 n-ÓI lúgos szőlő gyümölcsössel lakható épülettel teljes felszereléssel, terméssel együtt villany van Irányár 80Q eFt Hird.sz 65 (25365 K)_
Nagy bagolai hegyen 223 nól bekerflelt zártkerti ingatlan gyümölcsös és konyhakert eladó Irányár 210 ezer Fl Hird sz
75 (25850 Kj_
Lakás Nk Zemplén Gy úton 67 nm-es, 3 szobás, III emeleti, 2 erkélyes, padló szőnyeges, vizórás, kp (üléses, lomkamras lakás eladó. Irányár 2.5 mFt Hirdsz: 81 (25851 Kj_
Családi ház Becsehelyen, 100 nm-es, 2 szobás, konyha, kamra, előszoba, étkezős, fürdőszobás, kúton WC. garázzsal melléképületekkel, 4000 nm lelek Irányár 1.3 mFl Hird.sz. 87
(26247 K)_
Családi ház Nagykanizsán, városközpontban 100 nm-es. 3 szobás, nagy. amenkai Upusu konyhával. *63 nm külön szoba-konyhás lakás, műhellyel, garázzsal, teljesen felu|flott. minden igényi kielégítő családi ház Irodának, üzletnek, egyéb célokra is alkalmas, rendezett, lág udvarral Irányár 9 mFl Hirdsz: 89. (26249 K)_
Családi haz Kiskanizsan. 350 nöl lelken, 220 nm-es. kétszintes, 4 szoba+tetőtér Nagy nappali, lágas udvar szép kom/e zelben. garázzsal, telefonnal eladó Irányár 12 mFt Hird sz 91 (26414 Kj_
Családi ház Dózsa Gy. úlon, 64 nm-es, 2 szobás + 1 külön bejáratú szobával, lurdöszoba, kúlón WC teljesen leiújitol! családi haz közös udvarral Irányár 3.9 mFt Hvd sz 96 (26593 K)
Uztel helyiség eladó Csengery es Znnyi M ut sarkon. 30 nm-es uzlel kirakattal forgalmas helyen megegyezés szennl
Hird.sz.. 97 (26594 Kj_
Lakás Nagykanizsán Hevesi úton 2 szoba, redőnyös, fürdőszobás, külön WC, léiig lelújrtott. központi lütéses. alacsony li.zo; költség Irányár fi,9 mFl Hirdsz 96 126595 K) Lakás Liszt F ut lóldtzinti lakás, 3 szobás, vizórás, központi luteses, redőnyös, reluxas, szőnyegpadlös, lelújilolt. uj kony-habútorral. Irányár: 2,3 mFl (26596 K) Magyar utcán 1 szoba, konyha, fürdőszobás. WC-s lakás eladó Irányár 1,35 mFl !26597 K)
Városkörnyéki Vegyes Élelmiszer bofl felvásárló es takarmány árusítással, gazcsere teleppel, leljesen bekenlve. zárt és védett helyen, pressó létesítésére is alkalmas, üzemelő üzlet *l-
adó. Irányár 3,2 mFl. Hird.sz. 102. (26759 K)_
Berzsenyiben 54 nm-es, 2 szobás, 4 emeleti, egyedi fűtéses lakás eladó Irányár 2.6 mFt HirdfZ 104 (26914 K) Családiház a városközponttól 8 km-re, 86 nm-es. 3 szobás, előszoba, konyha, kamra, lurdöszoba, pincével, garázzsal, külön konyhával, melléképületekkel 600 n ől telekkel, gondozott, parkosított udvarral Irányár 2.7 mFt Hirdsz 103 (26915 K)
Csengery úton 1 szobás, konyha, kamra, fürdőszobás, külön egyedi gazlüteses, házrész kis kertlel eladó Irányár 1,5 mFt.
Hirdsz. tOS. 127126 Kj_
Líszl F. üti, 61 nm 2 szobás, 1 emeleti lakás, 2 szoba összkomlortos. 2 erkélyes, reluxás, szőnyegpadlös, vizórás. központi lütéses lakás eladó Irányár 2.3 mFt Hird.sz 106
(27127 Ki_
Rózsa utcai 54 nm-es, 8. emeleti. 2 szobs. Összkomfortos 2 er kelyes. padloszónyeges. központi fűtéses lakás eladó Irányár
1.8 mFl Hrrd sz 108 (27126 K)_
Rozsa utcai 54 nm-es, 3. emeleti, 2 szobás, 2 erkélyes „L" alakú folyosóval reluxás, vizórás, központi füléses lakás eladó Irányár 1.95 mFl Hirdsz.: 107 (27129 K) Szepetneken 250 n-ól telken 100 nm-es családi ház, 3 szobás angol konyhás kamra lurdöszoba szőnyegpadlös egyedi gázfűtéses Irányár 3,2 mFt. Hird.sz 109. (27130 K)
28
KANIZSA - rfpiÁ
1998. március <>.
NK., EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA HIRDETÉS FELVEVŐ HELYE AZ Ab-AEOON BIZTOSÍTÓ ÉPÜLETÉBEN
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK: korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon S-l2; 13-16 i>i.>iu¦
ELADÓ LAKÁSOK NAGYKANIZSÁN
Belváros szívében, keresett épületben, 1. emeleti 1+2 félszobás, étkezős, erkélyes, 71 nm-es, cirkogejzlres lakás eladó, 2 mFt-ig 1,5 szobás lakás beszámítható.
Irányár: 5,5 mFt, (26999 K)_
Belvároshoz közel 1 szobás, 39 nm-es, egyedi gázas, parkettás, vlzórás, redőnyös, 2. emeleti, felújított la-kás eíadó. Ár: 2,1 mFt. (L/366) 93/310-504. (27000 K) Teleki utcában 1. emeleten 2 szobás, 58 nm-es, egyedi gázas, erkélyes lakás a konyhában új, szép kivitelű konyhaszekrénnyel, beépített hűtőszekrénynyel, villanytűzhellyel, az egyik szobában vadonatúj szekrénysorral, ülőgarnitúrával, új szőnyegpadlóval, telefonvonallal, azonnal beköltözhetően eladó. Ár: 3,5
mFt. (L/378) 93/310-504. (27001 K)_
Teleki utcában 2 szobás, 58 nm-es, egyedi gázas, padlószőnyeges, kifogástalan állapotban lévő lakás eladó. Irányár: 3,3 mFt. (L/354) 93/310-504. (27002
K)_
Attila utcában 2. emeleten 1,5 szobás, 43 nm-es, egyedi gázas, parkettás, fr.erkélyes, D-i fekvésű lakás eladó. Irányár: 2 mFt, (L/329) 93/310-504. (27003
K)_
Corvin utcában 2. emeleten 2+1 félszobás, 60 nm-es, egyedi fűtéses, parkettás, erkélyes, vlzórás, tehermentes, azonnal beköltözhető lakás eladó. Ár: 3,5
mFt. (U341) 93/310-504. (27004 K)_
Corvin utcában 1+2 félszobás. 57 nm-es egyedi gázos, parkettás, vízórás, megkímélt földszinti lakás el-adó. Irányár: 3,1 mFt. (L/349) 93/310-504. (27005 K) Csokonai utcában 2 szobás, 52 nm-es, egyedi gázas, parkettás, vízórás, 3. emeleti lakás sürgősen eladó. Irányár: 2,29 mFt. (L/369) 93/310-504. (27006 K) Csokonai utcában 2 szobás, egyedi fűtéses, parkettás, erkélyes, megkímélt, jó állapotú, 4. emeleti lakás
eladó Irányár: 2,45 mFt. (L/359) (27007 K)_
Fő úton frekventált helyen 1+2 félszobás 63 nm-es, parkettás, redőnyös, erkélyes, vízórás, jó állapotú lakás új konyhabútorral eladó. Irányár: 3,6 mFt. (L/237)
(27008 K)_
Belvárosban 3 szobás, 63 nm-es, cirkogejzlres, nagyon igényesen felújított, 3. emeleti lakás új csempéveljárólapokkal, új konyhabútorral eladó. Irányár: 4,5
mFt. 8L/371) 93/310-504. (27009 K)_
Belvároshoz közel, keresett utcában 3 szobás+étke-zős, 75 nm-es, egyedi gázas, parkettás, vízórás, erkélyes, megkímélt, azonnal beköltözhető, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 4,6 mFt + garázs 700 eFt.
(U366) 93/310-504. (27010 K)_
Észak-keleti városrészben 1+3 félszobás, 72 nm-es, cirkogejzlres, jó állapotú, 3- emeleti lakás eladó. Irányár: 4,2 mFt. (L/348) 93/310-5O4. (27011 K) Észak-keleti városrészben 2. emeleten 2,5 szobás, 66 nm-es, cirkogejzlres, jó állapotú lakás eladó.
Irányár: 4,0 mFt. (L/365. (27012 K)_
Munkás utcában 2. emeleten 2 szobás, 53 nm-es, szőnyegpadlós, központi fűtéses, erkélyes lakás csempézett fürdőszobával, új tapétával, megkímélt állapotban eladó. Irányár: 2,1 mFt. (L/375) 93/310-504.
(27013 K)_*_
Keleti városrészben 2 szobás, kp. fűtéses, vízórás, redőnyös, földszinti lakás új konyhaszekrénnyel el-adó. Irányár: 1,9 mFt. (L/370) 93/310-504. (27014 K) Keleti városrészben 2 szobás. 54 nm-es, redőnyös, vízórás, járólapozott, erkélyes, 3. emeleti, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,2 mFt. (17360). (27015 K) Zemplén utcában 3 szobás, 63 nm-es, kp.fűtéses, vízórás, 2 erkélyes, 4, emeleti lakás eladó 10 emeletes épületben. Irányár: 2,45 mFt + garázs 700 eFt
(L/372) 93/310-504. (27016 K)_
Zemplén utcában 1,5 szobás, kp.fűtéses, jó állapotú, erkélyes, 6. emeleti lakás eladó. Ár: 1,6 mFt. (L/377)
53/310-504. (27017 K)_
Zemplén utcában 3 szobás, 64 nm-es, vízórás, járólapozott, új szőnyegpadlós, igényesen felújíatott, 9
emeleti lakás eladó. Irányár: 2,5 mFt. (L/285). (27018 K)_
CSALÁDI HÁZAK, TELKEK, NYARALÓK
Belvároshoz közel csendes, keresett utcában, 3 szobás. 80 nm-es családi házrész új tetőszerkezettel, kizárólagos használatú telekrésszel, garázzsal eladó. Irányár: 4,0 mFt. (CS/178) 93/310-504. (27019 K)
Magyar utcán 2 szobás, 2 konyhás, fürdőszobás, 50 nm-es, két házrészből álló - egyik 1983-ban épült -családi ház 144 n.öl telekkel eladó, 1 vagy 1,5 szobás lakás beszámítható. 2 mFt-ig. Irányár: 3,2 mFt.
(CS/188) 93/310-504. (27020 K)_
Teleki utcán 2 szobás, 60 nm-es, felújításra szoruló, vagy lebontható családi ház, hozzákapcsolódó, 2 szobás, 50 nm-es épületrésszel, 514 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3,6 mFt. (CS/172) 93/310-504, (27021
K)_
Dózsa Gy. utcában vállalkozásra is alkalmas, 5 szobás, 140 nm-es, 32 éves, egyszintes, 2 generációs családi ház 1 szoba, konyhás különálló lakással, 2 garázzsal, 22 m széles, 1100 nm-es telekkel eladó. Irányár: 9,5 mFt. (CS/171) 93/310-504. (27022 K)
Szabadhegyen a 7-es út felöli oldalon 400 n.öl telek garázzsal, építési engedéllyel, víz-, villany-, gázbekötéssel eladó. Irányár: 2,5 mFt. (T/29) 93/310-504. (27023 K)_
Belvároshoz közel, 192 n.öl telek. 2 különálló, felújításra szoruló, vagy lebontható, 1 szoba-konyhás régi, zártsorú, beépítésű házzal eladó. Irányár: 2,98 mFt. (CS/75) 93/310-504. (27024 K)_
Északi városrészben 2 szobás1, 60 nm-es, igényesen felújított családi ház beépített terasszal, ápolt udvarral, pincés műhellyel, garázzsal, 400 nm-es telekkel eladó. Irányár: 5,3 mFt. (CS/187) 93/310-504. (27024
K>_
Látóhegyen a régi szeszfőzdénél, 1000 nm-es zártkerti ingatlan 20 nm-es, jó állapotú, könnyűszerkezetes épülettel, 150 tőke kordonos szőlővel, gyümölcsfákkal eladó. Irányár: 600 eFt/93/310-504.\'
(27025 K)_
Kiskanizsán 7 éves, 4 szoba+nappalis, étkezős, 145 nm-es, 2 fürdőszobás, tetőtérbeépítéses, 2 család részére is alkalmas családi ház garázzsal, melléképületekkel eladó. Irányár: 6,7 mFt. (CS/108). (27026
K)_
Kiskanizsán 4 szoba + nappalis, 100 nm-es, egyedi gázas parkettás családi ház garázzsal, melléképűletekkel, 765 nm telekkel eladó. Irányár: 5,0 mFt
(CS/165). (27027 K)_
Palin-Újtelepen 2+3 félszobás, tetőtérbeépítéses sorházban 100 nm-es teljesen felújított, cirkogejzlres lakás igényes járólapokkal, parkettás földszinti szobákkal, új konyhabútorral, garázzsal, 150 nm-es udvarral eladó. Irányár: 6,9 mFt. (L/299). (27028 K)_
Szepetneken 4 szoba+hallos, amerikai konyhás, tetőtérbeépítéses. 210 nm összalapterületű, 1/3 részben alápincézett, 7 éves családi ház 2 fürdőszobával, gáz+vegyestúzeJésű, kp. fűtéssel, igényes belső burkolatokkal, garázzsal, műhellyel, 300 n.ÖI telekkel eladó. Irányár: 7,8 mFt. (CS/152) 93/310-504. (27029
K)_
Balatonberényben 3 szobás, 2 nappalis, 2 zuhanyzós, erkélyes, Összközműves, tetőtérbeépítéses, 3 éve teljesen átépített és kibővített, szép kivitelű nyaraló 300 nm-es telekkel eladó. Ár: 10 mFt. (NY/62).
(27030 K)_
Balaton fenyvesen a 7-es főút mellett, vállalkozásra átalakítható ikernyaraló 2x35 nm-es alapterülettel, 163 n.öl telekkel egyben vagy külön is eladók. Irány-ár: egyben: 5,5 mFt. (NY/61). (27031 K)_
KIADÓ LAKÁSOK, ALBÉRLETEK:
Kínálunk 1-2-3 szobás bútorozott és bútorozatlan lakásokat, családi házakat 93/310-504, (27032 K)
INGATLANKÖZVETÍTŐ -ÉRTÉKBECSLŐ -HIRDETÉSFELVEVŐ IRODA
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9.
(Keleli városrészben)
NYITVA: munkanapokon 9-12; 14-17 óráig.
Teljeskörű lebonyolítás - ügyvéd által írt szerződés, földhivatali ügyintézés - legkedvezőbb közvetítési díj
MARATON újság hírdetésfelve-
VŐ HELYE
KANIZSA UJSAG MAR CSÜTÖRTÖKÖN KAPHATHATO IRODÁNKBAN.
Nagylakoson 3 szobás, nagykonyhás. spájzos, 1200 n.öl lelkes családi ház eladó vagy Nk-i lakásra cserélendő Víz van, fürdőszoba kialakítható Garázs, gazdasági épületek vannak kanyar 1,7 mFt Hív sz CS134 (24715 K) _
Pogányszentpéteren lelőlérbeépléses, 2 család külön lakhatását biztosié családi ház 230 nm-es lakterülettel, pincével, garázzsal, melléképületekkel, 1400 n.öl telekkel eladó Nk-i lakást beszámítok Irányár: 3,7 mR. Hív sz.: CS95. (22991 K)
Zalakomárban 4 szobás, 2 fürdőszobás, letolérbeépüéses, gázfűtéses, cserépkályhás, 8 eves családi ház 2893 nm lelken eladó. Irányár: 5,5 mR Bútorokkal együtt 6 mR. Hsz. CS116. (23314 K)_
Zaiakarosi hegyen lévő 1292 m-es telek eladó. Jelenleg szőlővel van betelepítve Éplésre kiválóan alkalmas terület, villany, víz van és aszfaltos üt Irányár: 800000 R Hiv sz NY01. (23657
K)_
Belvárosi 80 nm-es. 3 szobás, fürdőszobás, külön wc-s, spájzos. gázfűtéses, álmenyezeles, galenázható családi ház jellegű lakás eladó A lakás alall boltíves pince, 12 nm-es garázs, 240 nm-es. udvarresz, padásbeépíhetŐ A házban 3 lakó lakja Irányár: 8.8
mR Hiwszam C&12S (?4S6fl K)_
Puszi amagy arádon 90 nm-es, 2 szobás, nagy konyhás, családi ház gazdasági épületekkel, 1200 n cl telekkel eladó Irányár: 3
mR Hsz:CS135. (24718 K)_
Galambokon a halastónál 200 n ól lelek a rajta lévő „cseh" 2 szobás, előteres, teraszos faházzal eladó. Fürdő kialakítható, víz, vílany, aszfaltos ül és horgászali lehetőség, nyarallatási le-
hetőség van Irányár: 1,1 mR Hsz: T37 (24719 K)_
Galamboki-halaslónál 260 n-öl telek, közvetlen a vízparton 6x3-as hétvégi faházzal, panorámás területiéi eladó. Víz. villany, aszfaltos üt van. Irányár. 1,3 mR. Hiv.sz: T38. (24809 K)
2 szobás, 67 nm-es. lürdőszobás, spájzos családi házrész Nk-án eladó A lakás fó állapotú, vízórás, tetőtér és különálló pince tartozk hozza. A lakás utcafronti, 4 lakó van Irányár: 2,9 mR.
H.sz- CS137 (24861 K)_
Galambokon 3 szobás, fürdőszobás, nagy konyhás, spájzos, redőnyös, gazdasági épületekkel, 400 n-öl telekkel család ház eladó, tanyáz 6 mR Hív sz Cs 140. (25771 K
Zalakaroson 2 szintes, felújításra váró nyaraló eladó Irányár 3.5
mR Hsz: T40. (25795 K)_
Nk. északi v részében építési lelek 340 nm-es, eladó A telken pajta és istáló található Irányár: 3.2 mR Hsz:T43 (25797 K) 120 nm-es családi ház eladó Kiskanizsán 4 szobás, nappalis, nagy konyhás, garázsos, egyedi gázas, 765 nm-es telekkel el-adó, kanyar 5,2 mR, Hiv sz Cs 141 !26104 K,__
3 szobás, 82 nm-es lársasházjellegű családi ház, 80 nm-es udvarral, garázzsal, gázfűtéssel teljes lelújáotlan eladó az Északi városrészben. Hiv szám: LAK 103. Irányár: 6,8 mR. (26105 K)
2+1 lélszobás, összkomfortos, erkélyes, 4. emeleti, jó állapotú lakás ealdó a K-i v .részben Irányár: 2,2 mR Hív sz.: LAK85
(26243 K)_
Bajcsán 3 szobás, legesen űj lürdőszobás, felújított családi ház eladó vagy Nk-i 3 szobás, 4. em házi lakásra cserélendő erte-kegyezléléssel Irányár 5 mR. Hrv sz: CS143 (26245 K) 3 szobás, 110 nm-es, gázfűtéses, garázsos, teraszos, 120 n.öl lelkes, parkosított, udvaros családi ház eladó vagy zaiakarosi nyaralóra cserélendő Irányár 12mR Hsz.: CS142. (26247K) Palinban 100 nm-es, 2+3 télszobás, társasházi cirkogejzies családi ház jellegű lakás alul garázzsal. 2 fürdőszobával kis kert-
lel eladó, tányár 7.4 mR Hrv sz. CS 145. (26357 K)_
Zalakaroson 809 nm-es, panorámás építési telek, ahc! víz. villany van, gáz, telefon ráköthető, felvonulási épülettel és új téglá-val eladód Irányár: 3,6 mR. Hiv.sz . T48. (26455 K)_
Hcmokkomárornban léglapincés, szoba, konyha, teraszos, tárolóhelyiségekből áló, lakhatásra alkalmas hétvégi jellegű pince felszereléssel eladó. Irányár. 400000 R Hiv.sz: T46. (26456 K) Nk. Északi városrészében 75 nm-es, 2 szobás, fürdőszobás, önálló udvari családi ház eladó Irányár: 3,9 mR Hívsz: CS146 (26459 K)_
Galamboki Nagy Campingnél 1.100 n öt gyümölcsös eladó.
Irányár: 1,7 mR Hrv sz T49 (26460 K)_
Sadó Nagybakónakon, az „öreghegyen" 850 n.öl gondozott terület, amin kert. gyümölcsös, szőlő és léglapince található Víz. villany van, aulóval megközelíthető kányár 400.000 R
Hív szám: T50 (26547 K)_
1+3 félszobás, egyedi cirkogejzir lútéses. tetőtéri, jó állapotú, étkezős lakás ealdó Nagykanizsán az É-K-i ú| lakótelepen. Irány-
ár 3,6 mR Hrv .szám. LAK 108 (26550 K)_
Hánder Ingallankozvetlö Iroda legkedvezőbb közvetítési d| és úgyvéd által ü szerződéssel keres eladó lakásokat Nagykanizsán ügylelet megbízásából
Vörsön 3 szobás családi ház gazdasági épülettel, 2761 nm-es telekkel eladó. Irányár 1,5 mR. Hív.sz.: CS149. (26675 K) Sávolyon család ház nagy telekkel eladó. H.sz: CS144. (26676
*>_
Miklósfán 2 szobás, konyhás, hallos, lürdőszobás, bio-családi ház gazdasági épületekkel, ipari árammal, nagy leiekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélendő érlékegyeztetéssel Irányár: 5mR. H.sz CS147 (26677 K)_
2 szobás, önkormányzat), etújiásra szoruló családi házal elcserélnék udvari vagy társasházi lakásra 1 vagy 1+létszobásra
Hsz LAK 205 (26674 K)_
Nk. Kalonarólen 420 nm-es telek kicsi, régi tpusú, lakhaló csa-lárj házzal eladó Irányár 3,1 mR Hsz CS151 (26678K) Galambokon a Campíngi bejáratnál, "Banya"-dülőben tömés és légtapnce nagy telekkel eladó Irányár: 800.000 R Hrv.sz : T51
(26680 K)_
55 nm-es, 1+2 félszobás, összkomfortos IV emeleten lévő kilé-pős lakás eladó a keleti városrészben Irányár 2.2 mR
Hiv.szám. LAK 110.(26884 K)_
Sáncban 110 nm-es, szint + tetőtérs, 5 szobás. 2 lürdőszobás. erkélyes, garázsos + 80 nm-es különálló új éplésü lakásnak is kiaiaklható építmény egyedi gáztütéssel eladó. A telek 600 nm-es. Irányár 9 mR Hiv.sz: Cs 152. (26885 K)_
3 szobás, összkomfortos vízórás erkélyes, külön lomkamrás lakás garázzsal eladó a keleti városrészben 10 emeletes házban Irányár 2,45 mR. garázs 700.000.-R Hrvsz LAK 112 (26887 K)_
2 szobás, összkomfortos, vízórás, 4 emeletes házban, loldszmli lakás eladó a keleti városrészben Irányár: 2 mR Hrv szám
LAK 220. (26688 K)_
Miklósfán 3 szobás, gázfűtéses család ház 650 n-öl telekkel eladó. A ház alatt tcldpince, meléképülelek és nyári konyha van.
Irányár:4,6mR.Hrvsz CS 122.(26889K)_
Szepetneken 3 szobás, gázas, fürdőszobás, család ház 200 n-ÖJ telekkel eladó Irányár 3.2 mR. Nagykanizsai 3 szobás laka^
esete érdekel. Hiv.sz.: CS 154 ( 26890 K)_
Csónakázó-tónál 1911 nm-es lelek lakható hétvégi házzal, garázzsal eladó vagy 2 szobás lakásra cserélendő 2 emeletig
Irányár: 2,5 mR Hrv sz : T52, (26891 K)_
430 n-ol telek 2 szintes hétvéd lakható házzal, gazdasági épületekkel teljes berendezéssel eladó a Csónakázó-tó közelében
Irányár: 2,5 mR. Hrv szám: T 54. (26892 K)__
Bókaházán 3 szobás, fürdőszobás, teleionos, nagy konyhás, 3378 nm-es telkes család ház eladó vagy Nkn lakásra cserélhető értékegyeztetéssel Irányár 4,7 mR Hrv.sz CS 153 (26893
K)_
1+2 lélszobás. összkomfortos, erkélyes, telefonos, külön lomkamrás, IV emeletes házban lévő, 3. emeleti lakás eladó a K-i v részben Kedvező közös költség lizetésü, OTP házban Irányár 2,45 mR Hívsz LAK 116.(26988 K)_
145 nm-es. egyed gázas, sznl+ietöieres, 4 szobás. 2 fürdőszobás, étkezős, nappalis, garázsos család ház parkostól! udvarral eladó Kiskanizsán. Irányár 6,7 mR. Hiv.sz CS124. (26989 K) 63 nm-es, 3 szobás, egyed gázas, teljesen letújlott. 3 emeleti lakás eladó belvárosi lakótelepen. Irányár 4.5 mR Hiv.sz. LAK 114. (26990 K)__
3 szobás, összkomfortos, X. emeletes házban lévő, 2 erkélyes, teljesen letójiotl OTP lakás eladó a K-i városrészben Irányár:
2,5mR.Hivsz:LAK 115. (26991 K)_
2+1 félszobás, 62 nm-es, összkomfortos, vízórás, teljesen felüji-lott 4 emeletes házban lévő. erkélyes, 4. emeleti lakás eladó a K-i v részben Irányár 2.6 mR. Hivsz.. 113 LAK. (26992 K)
61 nm-es, 2+1 félszobás, összkomfortos, telújtásra szoruló, 4 emeletes ház 4 emeletén lévő lakás eladó a keleti városrészben
2.2 mR-osirányáron Hívsz LAK 118 (26993 K)_
Balatonberényben ikemyaraló fele eladó. A nyaraló szint + tetőteres, 3 szobás, zuhanyzós, étkező + konyhás, 500 nm leken Nagykanizsai lakáscsere is érdekel Irányár: 3.15 mR Hiv.sz
T54 (26994 K)_
2 + lélszobás, 80 nm-es, egyed gázfűtéses, vízórás, nagy konyhás, erkélyes, redőnyös, 4 lakásos család ház jelegű lakás kis kerttel garázzsaJ eladó Nk. északi városrészében la 4,5 mR.
Hív szám: LAK 48 (27106 K) _
Pogányszentpéleren 114 nm-es, ikerjelegü család ház 3585nm-es telekkel eladó 3 szobás, fürdőszobás, konyha-spájz. előszoba, verandás, wc-s. pincés, garázs és gazdasági épületek Cserépkályha fűtéses Iá: 6,5 mR Hiv.szám Cs 156
(27107 K)_
Palinban 2 szintes + tetŐtérbeépiléses, mind a három mind külön bejáratú egyed gázas 8 szobás, összkomfortos, 2 garázsos család ház osszeköttözóknek kiváló. 2148 nm-es leiekkel, gazdasági épületekkel eladó igény esetén kisebb család háza l3 szobásai beszámítok 10 éves korig, nem régebbi éplésü! Iá 12
mR.Hsz Cs155. (27108 K)_
2+1 félszobás, összkomfortos. 4 emeletes ház III emeletén, nagy konyhás, külön lomkamrás, erkélyes lakás eladó a keleti városrészben Irányár 2.6 mR Hrv.sz: LAK 120 (27109 K) 2+1 félszobás, összkomfortos, vízórás. 4 emeletes házban földszinti K-i lekvesü lakás eladó Kiváló vállalkozás kialakítására ts
Irányár 2.5 mR. Hsz.: LAK 119. (27110K)_
2 szobás, összkomfortos, vlzórás, redőnyös, felújított lakás 4. em. ház II. emeletén eladó a kelet városrészben
Irányár: 2,3 mFt. Hsz.: LAK 222. (2711 1 K)_
2 szobás, Összkomfortos vízórás, erkélyes, redőnyös, jó állapotú lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 2,3 mFt Hsz: LAK 221. (27112 K) _
1998. március 6.
KANIZSA - /lfm*
I
29
HÁZAK, LAKÁSOK, TELKEK ADÁSVÉTELE; RAKTÁRAK, IRODÁK, ÜZLETEK BÉRBEADÁSA, ADÁSVÉTELE, CSERÉJE; ALBÉRLETKÖZVETlTÉS; CSALÁDI HÁZAK, LAKÁSOK FELÚJÍTÁSA, KARBANTARTÁSA; ÉRTÉKBECSLÉS; TELJESKÖRÖ LEBONYOLÍTÁS, KORREKT ÜGYINTÉZÉS, JOGI KÉPVISELET; HIRDETŐ-TÁRS KERES ŐSZOLG ÁLAT; DÍJTALAN HIRDETÉS, DÍJTALAN CÍMKIADÁS.
Eladó Nagyrécsén, 120 nm-es családi ház, 366 n-Öl leiekkel, (élig kés: telólérbeépléssel, 54 nm-es garázs átalakítva üzletnek 3 szoba, étkező, előszoba, konyha, spájz. IV. emeletig. 2 szobás lakást beszámítok Ara: 7,2 mFt. (24542 K)_
Eladó Galambokon 3 szinles, 270 nm-es családi ház leljee berendezéssel, 5 szoba, nappali, kondit erem. mosókonyha, konyha-étkező, spájz, 2 lúrdöszoba, középszinten 30 nm-es terasz, garázs, kábel-, parabola antenna, teleion, gaz van Berendezésekkel együtt 19 mFl (24543 K) Fenyvesalsón, az Úttörő utcában 150 n Öl telek eladó, közművesítve Irányár: 1.2 mFt (24649 K) Keresünk belvárosi mástél és kétszobás egyedi gázJülé-ses lakásokai a 4 emeletig. (24833 K)_
Galambok központjában 300 n-ól lelken lévő családi ház eladó 1 szoba, konyha, tusoló. Ara. 2,8 mR. (239S9 K) Oroszlonyban 500 n-öl telken, jó állapotban lévő családi ház eladó. 3 szoba, konyha, lürdő, spájz, melléképületek.
Ára 2,6 mFl. (23990 K)_
Felsőrajkon 500 n-öt telek családi házzal eladó 2 szoba, konyha, spájz, lúrdöszoba garázs Ára 2.9 mFl (23992
K)_
Munkás üti garazssoron nagyméretű tégla garázs eladó,
akna és villany van. Ara 530.000 Fi (24992 K)_
Csapi Öreghegyen panorámás telek eladó, 2160 n.öl gyümölcsös, kaszáló, új téglapincével. Ára: 1,1 mFt. (25064
K)_
Eladó Csapi községben. Nagykanizsától 13 km-re, 700 n-61 terulelen. 500 nm-es léikész családi ház. (galériás) ga-
razzsal Irányár 14.000 000,-Ft. (25066 K)_
Eladó Nagyrecsén 285 n-ől terulelen, 72 nm-es családi ház, löldszinl 2 szoba, nappali, lürdő, WC. spájz, konyha, tetőtér, leiigkész állapotban, gáz az udvarban. Ár. 4,6 mFt. (25067 K)_
Galambok központjában kizárólag üzletek kialaklására al-kalmas 150 n.öl telek eladó. Ára: 1,2 mR. (25186 K) Nagykanizsán a belvárosban családi ház, 3 szoba, konyha, lürdő. spájz, pincés, fedeti bejáróval, teleionnal, egyedi lüléssel, eladó Ára 5.1 mFl (25314 K) Nagykanizsán 3 szobás. 64 nm-es, 2 erkélyes, vizórás, lelújrtotl X emeleti lakás eladó Vagy megegyezés szennl 2 szobás l-ll emeleti gázas lakásra cserélhető. Ára: 2,3
mFl (25315 K)_
Nagybakónakon 1200 n öl telken családi ház eladó. 2 szoba, konyha, előszoba, pince |ó állapotban eladó Ára: 1,65
mR. (25433 K)_
Zalakaroson 227 n-öl lerúlelen 20 nm-es laház nagy terasszal, 1 szoba, előtér, konyha, 1.8 mFl-ért eladó Viz,
villany, van. (25550 K)_
Eladó Miháldon 400 n-öl területen családi ház 75 nm-es, 2 szoba, előszoba, konyha, terasz, pince Ára: 4 mFl
(25556 K)_
Eladó Nagykanizsa belvárosában egy 91 nm-es. I emeleli lakás 2 szoba, kamra, konyha, étkező, lúrdöszoba Ára:
3,5 mR. (25617 K)_
Eladó Bocskán (Nk-lól 16 km-re) 500 n ól lelken 3 éves, bepucolallan, 110 m családi ház. Nappali, ebédlő, WC, fürdő, spájz, melléképülelek, terasz Vegyes kazánlüzelésú.
Ára: 3,5 mR. (25618 K)_
Balatonkereszlúron eladó kétszintes ikervilla 90 n-öl területen tapelás. 15 nm-es nappali, étkező, konyha, lerasz, WC. lürdő Emeleten 2 szoba, erkéty. WC, mosdó, 15 nm-es, melléképület. Gáz az udvarban. Ára: 4 mFl (26036 K) Nk-n a Munkás üli garazssoron garázs kiadó. (26037 K) Balatont enyvesen 386 nm-es lelken 52 nm-es lakás eladó.
Teleton van. Ára: 4,3 mR. (26038 K)_
Fenyvesen 53 nm-es lelújlotl különbejáratú villa eladó 180 n-öl leiekkel Ára- 4,8 mR. (26039 K)_
B maria alsón villa eladó 100 nm-es társasház lele. 3 szoba, ebédlő, konyha, lürdő. WC, mosdó. Ár.: 3.3 mFl.
(26041 K)_
Szent györgyvári hegyen 580 n-ól szőlő, gyümölcsös, kert eladó új pincével, szoba, konyha, tárolók Villany, lúrtkút
van Felszereléssel együtt 650 eR. (26042 K)_
Nagykanizsán csendes helyen kétszintes, 74 nm-es lakás garázzsal eladó. 2 szoba, nappali, lürdő, konyha, spájz,
WC. Ara: 4.5 mR. (26130 K)_
Eladó a Nk-i Csónak ázó-lón ál 200 n-ól terulelen, vendéglátó egyséqnek is kialaklható 120 nm-es, 3 szintes, új hét-
végi ház. Ara 4.7 mR. (26211 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 53 nm-es. 2 szobás, löldszin-ti, egyedi lűtéses. jó állapotban levő önkormányzati lakás eladó Irányár: 3,2 mR. (26210 K)
B.(enyvesen családi ház eladó 65 nm-es Ára: 3,8 mFt.
(26039 K)_
Zalakaroson 2 szintes, jó állapotban levő, 80 nm-es hólvé-gi ház eladó 102 n-öl lerúlelen Ára: 7,7 mR (26213 Kj Nk-n a Zemplén úton 57 nm-es. lelújlotl, reluxás, vízórás, jó állapotban lévő 2 szobás lakás eladó 2,2 mR-ért.
(26491 K)_
Nagykanizsa keleti városrészében 2. emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es lakás eladó. Telefonos, redőnyös, jó álla-
potban levő. (26704 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben lelújlotl. 57 nm-es. 1+2 félszobás lakás az 1 emelelen 21 nm-es, garázzsal
együtt eladó. Irányár: 3,3 mR. (26705 K)_
Nk. keleti városrészben 2. emelelen 57 nm-es, 1+2 félszo-bás lakás lelújlolt állapotban eladó, 2,4 mFl (26706 K) Nk. keleti városrészben közp. lúléses, 2 szobás, 60 nm-es, önkormányzati lakás eladó 1,65 mFt-órt. (26707 K} Galambokon 200 n.öl területen családi ház eladó. 2 szoba, konyha; előszoba, spájz. Irányár: 3,5 mFl. (26708 K) Nk-n a keleti városrészben 57 nm-es. lelújMotl vizórás, redőnyös. 1 emeleli lakás eladó őszi beköltözéssel Ára. 2.5
mFt. (26844 K)_
Zalakaroson csendes helyen 176 nm-es villa eladó 3 szint + pince, 4 fürdőszoba, 4 szoba, nappali, konyha, 3 terasz különálló apartmanok. Irányár: 24 mFt. (26845 K) Zalakaroson a fürdőhöz közel 2 szintes, 4 szobás + nappalis. 2 fürdőszobás, 2 WC-s, konyhás, üzletnek kialaklható raktárhelyiséggel villa eladó, tel öt ér beépíthető Irány-
ár. 12,5 mFl (26B46 K)_
Zalakaroson kélszinles villa eladó a fürdőhöz közel, 2 teljes apartman a felsőrész külön bejárattal, garázs, szalelü. terasz, egy szinten 2 szoba, nappali, fürdő, konyha. WC.
Irányár: 12.5 mFt. (26847 K)_
Zalakaroson 550 nm-es. löbb apartmanos csendes helyen lévő exkluzív villa eladó, 3 szintes, földszinten presszórész
kilakÜva. Irányár: 40 mFl. (26848 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben 57 nm-es, redőnyös, 3. emeleti lakás megkiméri állapotban eladó irányár: 2,2
mFt. (26849 K)_
Galambokon, Rigó-hegyen 1300 n.öl terület gondozoll sző-lóvel. borospincével eladó. Ára: 500 eFl. (26911 K) Nagykanizsán a belvároshoz közel 75 nm-es, 3 szobás, jó állapotban lévő, egyedi lűtéses lakás pincével, garázzsal együtt eladó Ára: 5,2 mFl A garázs külön is eladó
700.000 Ft-ért. (26912 K)_
A K-i v.részben 49 nm-es. vizórás, felújlott, K-Ny tekvésű, földszinti, 2 szobás lakás eladó. Irányár: 1,9 mFl. (26913
K)_,_
Nagykanizsán, belvároshoz közel. 72 nm-es, egyedi (üléses, 1 emeleti lakás. 2 szoba lürdő, konyha, WC, 7 nm-es pince. 2,8 mFt-ért eladó. (27033 K) Palinban újtelepen 200 nm-es alapterületű ú| ház eladó 198 n-öl telken, földszint + tetőtórbeépléssel, 2 nagy terasszal, garázzsal, crikogejzres fűtéssel, 2 nappali. 4 szoba, 2 lúrdöszoba, 2 WC, nagy tárolóhelységek. Irányár:
13,5 mFt. (27034 K)_
Zalakaroson 600 n-öl telken (ebből 300 n-öl külön is eladó 2,5 mFl-éri) 62 nm-es alápincézeti villa eladó, 11 x 3 m-terasz, 3 szoba. 1 napali, lőzőtűlke, zuhanyzó. WC (pince nincs befejezve). Irányár: 9 mFt. (27118 K) Kisbagdai hegyen 200 n-ól lerúlelen 90 nm-es, (3x30) 3 szinles épülel, alul pince, konyha, zuhanyzó, Wc, középső szint nappali, lelsőszint nagy szoba. Eladó 600 eR-érl!
(27115 K)_
Nk-n a Keleti városrészben a IV. emeleten 3 szobás, vízórás, 2 erkélyes, jó állapotban levő laks garázzsal együtt
eladó 3 mFt-ért (garázs 700 eR). (27116 K)_
Balatoni el vidéken 400 m-re a víztől a Balaton legszebb részén lestői környezetben 120 n-ől terulelen 50 nm-es régi vőróskŐ parasztház eladó 1 szoba, konyha, spájz. 4x4 szuterén felette zárt terasz. Irányár: 4,5 mFl (27117 K)
ALBÉRLET:
2 szoba, élkezó, 60 nm-es, búlorozallan, teraszos, egyedi fűtéses lakás kiadó 4 személyre. Ár: 25 eR + rezsi, 3 hó-nap előleggel. (26492 K)_
Palinban 109 nm-es, fszt-i lakás bútorozva, hosszabb idő-re kiadó 40 eFt/hó + rezsiért. (26493 K)_
GARÁZS:
Űrhajós úti garázssoron két egybenyitó műhelynek alkalmas aknás garázs (víz, villany, Wc van) eladó. Irányár: 1,150 eFt (27119 K) "_
IRODA
ALAPÍTVA: 1991-ben
VÁROSUNKBAN A MÁSODIK LEGRÉGEBBI rNGATLANIRODA.
7 éves szakmai tapasztalat, TELTESKÖRŰ LEBONYOLÍTÁS.
SZÁMÍTÓGÉPES NYILVÁNTARTÁS.
^ Díjtalan droWada», díjtalan földhivatali UgyiJttétós, % i*íjlAfe» betlSItttitvtrtftéK. SXMXwíés, joeszabálfofc szerint.
312-058
NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Nyitva: munkanapokon 8-17 óráig
,A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!"
LAKASOK NAGYKANIZSÁN:
1 szobás. 42 nm-es, erkélyes, 2. emeleti, egyed gázfűtésű, víz-órás, parkettázott lakás, Nk déli városrészében eladó. Irányár
1.8 mR. Hív szám. SIKER 2053. (26511 K)_
Lakás eladó Nk keleti városrészében, 2 szobás, 52 nm-es, erkélyes, központi lűtésű, vizórás, kábelévés. 6. emeleti. Irányár
1.9 mR Hiv szám: SIKER 2188 (26784 K)_
Egyed gázfűtésű, 1 szobás, 34 nm-es, 1. emeleti, vizórás, parkettázott, meszeli lakj lakás eladó Nk déli városrészében Hiv szám SIKER 2197 (26857 K)
Egyed gázfűtésű 1,5 szobás, 43 nm-es, vizórás, lelelonos, par kettázott, festett falú, 3. emeleti, liftes lakás eladó Nk. keleti városrészében, felújlofi fürdőszobával, új konyhaszekrénnyel
Irányár. 1,8 mR. Hiv szám: SIKER 2198 (26850 K)_
Lakás eladó Nk keleti városrészében, 1.5 szobás, 42 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, Htes irányár: 1,7 mR. Hrv.szám- SIKER 2203 (26862 K)_
Berzsenyi utcában eladó 2 szobás, 51 nm-es, gázfűtéses, 4. emeleti, lelújlotl lakás. Irányár: 2,7 mR. Hiv.szám: SIKER 2205
(26864 K)_
Lakás eladó Nk. keleti városrészében, 2+2 félszobás, 69nm-es, központi fűtésű, földszinti. 4 emeleles épületben Irányár: 3,5 mR Hrv szam: SIKER 2206. (26865 K) Lakás eladó Nk szívében. 2.5 szobás. 63 nm-es. egyed arko-fűtésű, vizórás. 3 emeleti, felújlott, kifogástalan irányár: 4,5
mR. Hrv.szám: SKER 2207 (26866 K)_______
Család ház eladó NI1 I .\'• at .n ,: színe*. 4 szota+nappa-lis, galériás, 2 fürdőszobás, erkélyes, 4x4 méteres konyhával, nagyon szép, igényes kiviteben, gázkazán fűtéssel + cserép-kályhával, parkettázott szobákkal, 40 nm-es nappalival 2 db 5x5-ös ós 2 db 4x5-ös szobával, 4x3-as pincével. Kazánházzal, garázzsal, műhellyel, ipari árammal, 400 nm-es. parkosított terekkel, dbztavacskával Irányár 22 mR Hrv szám SIKER 2209 (26867 K)_
Lakás eladó Nk keleti városrészében, 3 szobás, 63 nm-es, 2 erkélyes, központi fűtésű, vizórás, teleionos, kábellévés, sző-nyegpadós, tapétázott, beépletl szekrényes, keleti fekvésű, 2,5 x 2,5 méteres Konyhával, 4. emelelen, liftes épületben, garázs-zsal. Irányár: 2,45 mR + garázs 700 eR, egyben, vagy külön is.
Hrv.szám: SIKER 2213. (26872 K)_
Egyed gázfűtésű, vizórás lakás eladó Nk belvárosához közel, 2 szobás, 58nm-es, redőnyös, földszinti. 4 emeleles épületben lévő, fehér, világos szrwiágú, igényes, nagyon szép, kiogásla-lan. Irányár: 33 mR. Júniusi Kiköltözéssel. Hrv szám SKER 2216 (26875 K)_
Egyed gázfűtésű, vizórás, telefonos lakás eladó Nk északi városrészeben, 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes. 4. erneteti, 4 emeletes épületben. Irányár: 2.3 mR Vagy cseréltető 1 + 2 félszobás, gázfűtésű lakásra, 1-3 emeletig, értékegyezi éléssel
Hrv.szám: SIKER 2217. (26876 K)_
Lakás eladó Nk. keleti városrészében, 2 szobás. 54 nm-es, erkélyes. 3 emeleti, 4 emeletes épületben lévő, központi lűtésú, vizórás, tehermentes, nem lakolt, azonnal beköltözhető. Irányár:
2,1 mR Hrv.szám: SKER 2218. (26877 K}_
Lakás eladó Nk. keleti városrészében, 2 szobás, 57 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, vizórás, lelújlott, 4 emeleti, liftes. Irány
ár: 2,1 mR. Hiv.szám: SIKER 2219. (26878 K)_
Egyed gázfűtésű lakás eladó Nk belvárosában, 2,5 szoba + hallos, 81 nm-es erkélyes, 3. emeleti, lelelonos^ vizórás, kábeltévés, lelújlotl Irányár-5.6 mR Hiv szám: SIKER 2226 (26973
K)_
1 emeleli, gázfűtéses lakás eladó Nk. déli városrészében. 2 szobás. 72 nm-es, vizórás, parketlázott Irányár: 3 mR
Hiv szám: SKER 2230. (26977 K)_
Lakás eladó Nk. keleti városrészében, 1 emeleti, 2 szobás, 57 nm-es, erkélyes központi fűtésű, vízórás, lelelonos, felújiott, 4 emeletesben, kanyar: 2,45 mR. Hiv .szám: SIKER 2239. 27082
K)_._
Egyed fűtésű lakás eladó Nk. északi városrészében, 1 szoba-konyhás, 26 nm-es. lúrdöszoba néfcúl, közös udvarban Irányár 750 eR Hrv szám: SIKER 2241 (27083 Ki Lakás eladó Nk keléi városrészében, 1,5 szobás. 40 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, vizórás, kiépletl telefonvonallal rendelkező. 3 éve felújított, edőnyós, tehermentes, 10 emeleten kanyar: 1,45 mR. Hiv szám: 2243. (27084 K)
CSALÁDI HAZAK NAGYKANIZSÁN:
Kiskanizsán eladó 2 szoba-konyhás, 64 nm-es család ház, fürdőszoba nélkül, viz- és gázbekötéssel, hajópadós, meszelt szobákkal, 2 konyhával, 2 spejzzel. melléképület ékkel, 540 n-öl te-lekkel. ranyár: 3 mFt Hivjzárn: SIKER 2192. (27085 K)
Miklóstán eladó 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, 55 nm-es, 1 szinles, teraszos, pincés, 1956-ban épült, konvektoros gázfűtésű család hál. rrielléképúlet ékkel. 2500 nm telekkel Ványar
2,9 mR Hiv szám: SIKER 2194 (27086 K)_
Csald ház Nk északi városrészében eladó, 1 szoba-konyhás, 40 nm-es, hajópadós, festett falú, pincével, padossal, vízzel, villannyal, gázzal az udvarban csatornabekötéssel, fürdőszoba nélkül, 2 nyári konyhával, 680 nm leiekkel. Irányár: 2,8 mR. Vagy cserélhető 1, vagy 2 szobás, gázfűléses, 1-2 emeleti lakásra, órtékegyeztetéssel. Hiv.szám: SIKER 2196 (27087 K) Nk. belvárosában, csendes helyen, házrész eladó, 3 szobás, 87 nm-es, 3,5 x 3 méteres konyhával, fürdőszobával, wc-veJ, garázzsal, 133 nm telekkel, oyumölcslákkal Irányár: 4 mfl Vagy cserélhető 1.5-2 szobás, töldszinli, 1 emeleti, gázfűtéses lakas-ra, érlékegyeztetéssel Hiv szm SIKER 2212 (27088 Ki Család ház eladó Nk. dói városrésézében 3,5 szobás. 105 nm-es, 1 szintes, teraszos, gázfűtésű, déli lekvésü, lelelonos, pincével, garázzsal, 505 nm-es letekkel Irányár: 11 mR. Hiv.szám: SIKER 2228 ( 27089 K)
Család ház eladó Nk északi városrészében, 2 szobával, zárt, beépletl terasszal, 60 nm alapterülettel, padással. gázfűtéssel, telefonnal, kábeltévével, parketlázott, feslett falú szobákkal, lelújlotl állapotban, különálló garázzsal, műhellyel, pincével, 400 nm-es leiekkel, lehermenlesen Irányár: 5,2 mR Hiv szám Sl-
KER 2235 (27090 K)_
Miklósián eladó zártkerti ingatlan. 1301 nm gyümölcsös és gazdasági épület. 1320 nm szótő. 603 nm kert. 2965 nm szántó. Irányár: 600 eR. Megosztva is eladó. Hiv.szám: SIKER 2238
(27091 K)_
Család ház eladó Nk varoskozponljában, 3 szobás. 100 nm-es, teraszos, egyed, konvektoros gázfűtéssel, parkettázott szobákkal, pincével, garázzsal, 250 nm-es leiekkel Irányár: 5.5 mR Hiv szám. SIKER 2240 (27092 K)_
NYARALÓ:
Balatonfenyvesen eladó 54 nm + tetőteres, alul 1 szoba-hallos, fürdőszobás, a lefső szinten 2 szobás nyaraló, 284 n-öl telekkel, szőlővel, gyümólcsóssel. dófákkal, a Balatonlót 300 méterre
Irányár: 5,5 mR Hiv.szám: SIKER 2225. (27093 K)_
ZÁRTKERTI INGATLANOK:
Nagyradai szeleim-hegyen eladó 1100 n-ol zártkerti ingatlan, amelyből 900 n-öl szóló, a telken 1 szobás 55 nm-es épülel át présházzal, pincével, ledéit terasszal, villannyal, ciszternával, palackos gázfűtéssel, teljes 1 elszereléssel Irányár 2,5 mR
Hiv szám SIKER 2233 ( 27094 K)__
Látóhegyen eladó 1609 nm-es, zártkerti ingatlan. 1977-ben épült, 2 szinles téglaépülettel, alul műhellyel, pincével, konyhával, felül 1 szobával, üvegezett verandával, az épületben villannyal, ipari arammal, a telken ásott kúttal, búvárszivattyúval, veteményessel, gyümölcsfákkal. Irányár: 1,5 mR. Hiv.szám: Sl-
KER 2234. (27095 K)_
Ujlórhéncen eladó 850 n-öl zártkerti ingatlan, kis szőlővel, kerttel, fenyőfákkal, kaszálóval, 1986-ban épül, léda falazatú pince-epulettel. 2 szobával. löldpincéveJ. szerszámtaroloval. villannyal. ciszternával Irányár: 200 eR. Hrv.szm 2237. (27096 Kj Szent gyorsán-hegyen eladó 400 n-öl zártkerti ngallan, néhány termo gyümölcsfával, élósóvény kertessel, gépkocsibejáróval, 1 szoba-konyhás, zuhanyzós, wc-s, vizórás, teraszos, a tetőtérben 2 hálófülkés, erkélyes épülettel Irányár: 1,6 mR. Hiv.szám: SIKER 2242. (27097 K) _
VIDÉKI CSALÁDI HÁZAK:
Becsehelyen eladó 2 szobás, 82 nm-es, zárt teraszos, gázfűtésű, jó állapotban lévő, 40 éves család ház, 640 n-öl telekkel, konyhakerttel, gyümölcsössel, gépkocsibejáróval frányár: 2.3 mR Hrv szám SIKER 2227 (27096 K) Nagyradán család ház eladó, 2 szobás. 75 nm-es. vályog fala-zalu, hajópadós, vegyestüzeiesű fűtéssel. 3x3 méteres konyhával, lúrdöszoba nélkül, 150 n-ÓJ telekkel, tányér 2,5 mR. Hiv.szám: SIKER 2232 (27099 K)_
Becsehefyen eladó 9 éves, 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, lera-szos, (atüzelésü, parkettázott család haz, 2017 nm-es telekkel, a lelken gázvezetékkel, melléképületekkel, gyümölcsössel, le-hermenlesen. Irányár: 3 mR. Hiv.szám: SKER 2236. (27100 K)
VIDÉKI ÉPÍTÉSI TELEK:
Kisfakoson eladó 6071 nm-es, befterúleti eplési lelek, vízzel, villannyal, 33 nm-es, lakhaló faházzal Aszfaltozott úton megköze-lilhetö. Irányár 850 eR. Hiv.szám: SIKER 2229. (27101 K)
GARÁZS
Garázs eladó a Kaposvári üt közelében, garázssorban, akna nélkül. 15 nm-es kanyar 410 eR Hrv szám SKER 2231 (26983 K)_
ÜZLETHELYISÉGET KERES:
Keresünk Nk. belvárosában 20-60 nm közötti, lóJdszinti. bérelhető helyiséget, játékterem céljára, hosszabb távra Hrv.szám: SIKER 2201 (26882 K) _
ALBÉRLETEK:
Lakás kiadó Nk keleti városrészében, 1 emeleten, egyed gáz-lütéssel, 2 szobával, bútorozatlanul. Bérleti <Kj 23000,-R+re-zsi/hó, 3 hónapra előre lizetendő Hív szám SKER Aj374
(27102 K)_
Lakás kiadó Nk. keleti városrészében, 2 szobás, egyed gázfűtésű, bútorozatlan. Bérleti d(: 17.000,-R + rezsi/ ho Hrv.szám:
SIKER A/382 (26883 K)_
Lakás kiadó Nk déli városrészében, 1,5 szobás, bútorozott, egyed gázfűtésű, lóldszinli Bérleti dj: 17000 R + rezsi/hó
Hrv.szám: SKER AQ83. (26984 K)_
Külön bejáratú szoba kiadó Nk belvárosában, löídszinlen. bútorozva, egyed gázfűtéssel, konyha- és lürdószobahasználattaf. 1 férfi vagy házaspár részére Bérleti dí 15 000 RAó Rezsi
mncsii ?8v szám SIKER AJ384. (26385 k) Lakás kiadó Nk. északi városrészében. 1. emeleti, 2 szobás, erkélyes, bútorozott, egyed gázlűtésű, vizórás, kábeltévés, parketlázott. lesieti laki. beépletl szekrényes. Bérleti <\\\\ 25.000 R
+ rezsirtió. Hrv.szám: SKER AQ85 (26986 K)_
Lakás kiadó Nk keleti városrészében. lekíjfMri. 2 szobás, központi lűtésű. bútorozott, 4 emeletesben Bérleti dj: 18 000,-R +
rezsi / hó Hiv szám SIKER AŰ87 (27103 K)_
Külön bejáratú szoba kiadó Kiskanizsán, bútorozva, kozcs konyha- es lúrdöszoba - használattal, 1 hölgy részére Bérlet dj: 6000,-R + rezsuhó Hrv.szám SKER A/388 (27104 K)
ÜZLETHELYISÉG:
Vásárcsarnok közelében 25. 45 és 60 nm-es helyiségek bérbeadók Bérleli d| 3000,-RMnVhó HNszám SIKER AÍ386
(27105 K)_
30
KANIZSA - Ap*
1998. március 6.
ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK"
Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505 (Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, szombaton ZÁRVA.
TOMPA
NAGYKANIZSA, MAO VAR ŰT 12-14. T»l./t»: 93/31 0-884 R. tol.: 30-699-311 Nyitva: HP S-l 7, tu S-l 2 óralg
Ingatlanforgalmi Kft.
német-magyar érdekeltség Vwifr?^
¦ HELYI INGATLANKÖZVETÍTÉS
¦ INGATLANKÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDI ÜGYFELEK RÉSZÉRE
¦ ÉRTÉKBECSLÉS
¦ INGATLAN BÉRBEADÁS (SAJÁT ÉS EGYÉB INGATLANOK IS)
¦ TELJESKÖRŰ JOGI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS
¦ TERVEZÉS, ÁTALAKÍTÁS, KIVITELEZÉS
KERESÜNK
¦ kiadó lakásokat (a bérbeadó részéről ingyenes)
¦ eladó lakásokat Nagykanizsán
¦ külföldi ügyfeleink részére jó állapotú lakásokat
¦ zaiakarosi, balatoni ingatlanokat
Nk-n (LE 418) belvárosban 104 nm-es, 3 szobás, ebédlős, egyedi tűtéses, parkettás felújított lakás eladó vagy kisebb (1,5 - 2 szobás) lakásra cserélhető. Irányár: 4,6 mFt.
(25124 K)_
Nk-hoz (CSE198) közel kb. 100 m-es, 2 szobás családi ház nagy telekkel, garázzsal el-
adó. Irányár: 4,5 mFt. (25244 K)_
Balaton déli partján (CSE199) 58 nm-es, 2 szobás, nappalis, 2 szintes, nem teljesen kész (kb. 70%-os) ikervilla fele 100 n.öl telekkel azonnal eladó. Irányár: 5,5 mFt. (25245 K)_
Nk-n (CSE 201) belvároshoz közel 2 szintes családi ház 286 n-öl telekkel eladó. Irányár: 6 mFt. (25312 K)_
Nk-hoz közel (TE 102) 250 n-öl telek, épülettel, pincével, szőlővel, felszereléssel együtt eladó. Irányár: 850.000,-Ft. (25753 K) Szentgyörgyvári hegyen (TE 104) 2 sobás. 40 nm-es családi ház jellegű épület, 600 n-öl telekkel eladó vagy Nagykanizsán 1 szobás, udvari lakásra cserélhető. Irányár: 1,2 mFt. (25759 K)_
Nk-tól (TE 105) 10 km-re 1500 n-öl telek, szőlő, szántó, erdő, fenyőfákkal, épülettel, építőanyaggal együtt eladó. Irányár:
700.000.-Ft. (25763 K)_
Nk-án (CSE205) 2 szobás, kb. 75 nm-es, felújítóit családi ház 100 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3.8 mFt. (25841 K)_
Nk-n (CSE207) 4 szoba, nappalis, kb. 120-130 nm-es családi ház műhellyel, garázzsal, melléképületekkel, 770 nm-es telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Irány-
ár: 5,2 mFt. (25843 K)_
Miklósfán (CSE202) 2 szobás családi ház el-adó. Irányár: 3,55 mFt. (25844 K)_
Nk-tól (CSE 208) 15 km-re 5 szobás, 120-130 nm-es családi ház, 2100 nm-es telekkel, garázzsal, melléképületekkel eladó. Gazdálkodáshoz kiválóan alkalmas. Irányár: 2,6 mFt. (25951 K)_
Nk-tól (CSE210) 10 km-re 52 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, összkomfortos családi ház, szép környezetben 12 nm-es melléképülettel, 1341 nm-es telken, amely megosztható építési telekre, eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Irányár: 2 mFt.
(26029 K)_
Nk-n (CSE212) E-i v.részben 3 szobás, 110 nm-es, étkezős, teljesen felújított, családi ház aknás garázzsal, 1 szobás, 30 nm-es.. lakható melléképülettel, 150 n.öl telekkel, parkosított udvarral eladó. Irányár: 12 mFt.
(26169 K)_
Gyékényesen (NYE 34) a tó mellett nyaraló eladó Irányár: 3 mFt. (26312 K)_
Nk-hoz (CSE 214) közel 3 szobás, 60 nm-es, egyedi központi fűtéses családi ház 500 n-öl telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető Irányár: 3,5 mFt. (26313 K) Keszthelyen (TE 75) 730 nm-es, építési telek eladó Irányár: 1 mFt (26314 K)_
Nk-tól (CSE 216) 25 km-re 2 szobás családi ház garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, nagy területtel eladó. Irányár: 2
mFt. (26316 K)_
Nk-n (LE 453) K-i városrészben 2 szobás, 55 nm-es, központi fűtéses, parkettás, vízórás, 2 erkélyes, II. emeleti lakás eladó. Irányár: 2
mFt (26318 K)_
Nk-lól (CSE 211) 40 km-re 130 nm-es, 5 szobás, 2 szintes, bútorozott, telefonos családi ház garázzsal eladó. Irányár: 13,5 mFt. (26321 K)
Kiskanizsán (CSE 215) 4 szobás, 136 nm-es, családi ház, 150 n-öl telekkel eladó Irányár:
8,7 mFt. (26315 K)_
Nk-n 50 nm-es, teljesen felújított iroda eladó.
Irányár: 5,5 mFt. (26322 K)_
Kiskanizsán (CS 219) közös tulajdonban levő családi ház fele eladó. Kb. 100 nm, 3 szoba,
pince, melléképülettel. (26503 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben közös tulajdonban levő (CSE 220) 74 nm, 2 szobás, udvari lakás garázzsal együtt eladó. Kert is tartozik hozzá. Irányár: 3,2 mFt. (26504 K)
Kiskanizsán (CSE 221) 110 nm-es, 4 szobás, 17 éve épült, családi ház azonnal eladó 5,3
mFt-ért. (26505 K)_
Kiskanizsán (CSE 222) 100 nm-es 4 szobás, családi ház pincével, aknás garázzsal felújít-
va eladó 5,5 mFt-ért. (26506 K)_
Nagyrécsén zárt kertben erdő és gyümölcsös kb. 3500 nm-es eladó 260 eFt-ért. (26507 K) Nagykanizsán (LE 458) a keleti városrészben IV. em-i, 2 szobás, egyedi fűtéses lakás el-
adó 2,2 mFt-ért. (26508 K)_
Nagykanizsán (LE 459) a keleti városrészben
IV. em-i 2 szobás, központi fűtéses lakás el-
adó 2 mFt-ért. (26509 K)_
Nagykanizsán (LE 460) a keleti városrészben
V. em-i, 2 szobás, 2 erkélyes lakás eladó 2,1
mFt-ért. (26510 K)_
Nagykanizsán téliesített, 9 nm-es íaház azonnal eladó. Riasztóval vagy anélkül. 320
eFt + 80 eFt a riasztó. (26770 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben felújításra szoruló, alápincézett, 115 nm-es, 4 szobás családi ház garázzsal, nagy udvarral azonnal eladó. Az jngatlan közös tulajdonú 4/5 részben. Irodai, orvosi és vállalkozási célra is kialakítható. 10 mFt. + Garázs is eladó 400
eFt-ért. 02. 23. (26969 K)_
Szentgyftrgyvári hegyen a IV. hegyháton 3 szintes lakóház céljára is alkalmas családi ház 300 n.öl telekkel eladó. Víz, villany van. 4 mFt. 02.11. (26970 K)_
Nk-án a déli városrészben 1. emeleti, 2 szobás, egyedi fűtéses, 72 nm-es, vízórás lakás
eladó. 2,9 mFt. 02.23. (26970 K)_
Nagykanizsán a Déli városrészben 3 szobás, 104 nm családi hLz 104 nm pincével, 120 n-öl telekkel eladó 11 mFt-ért. 01.27.(27075 K)
Miklósfán építési telek 600 n-öl eladó 1,2
mFt-ért. 01.28. (27076 K)_
Nagykanizsán a K-i városrészben 2 szobás. 56 nm-es, erkélyes, redőnyös, járólapos la-kás eladó 2,2 mFt-ért. 02.02. (27076 K)
Látóhegyen 434 n-öl, 3 szintes, 2 szobás, konyha, terasz, pince, gazdasági épület, raktár, családi ház eladd. Víz, villany van, gyümölcsfákkal, fenyővel. 12 éve épült. Ár: 4
mFt. 02.02 (27078 K)_
Nagykanizsán a Teleki u-ban 2 szobás, földszinti, egyedi fűtéses lakás eladó nyári költö-zéssel. 3,2 mFt. 02.09. (27079 K)_
Nk-n az E-i városrészben 2 szobás családi ház szép környezetben, garázzsal együtt el-
adó 5,2 mFt-ért. 02.09. (27080 K)_
Nk-n az E-i városrészben 2 szobás, családi ház garázzsal, műhellyel, nagy telekkel eladó
4.4 mFt-ért. 02.12. (27081 K)_
GARÁZS
Nk-n (GE32) K-i városrészben 17 nm-es, aknás garázs eladó. Irányár: 350.000,- Ft.
(25754 K)_
BÉRLET
Nk-án 62 m-es üzlethelyiség belvároshoz közel kiadó. Bérleti díj: 70.000 Ft/hó. (26027 K)
LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Csengén/ irton 72 nm-es, 2 * leiszobás, nagy konyhás, jo állapotú.
komfortos társasra a lakás eladó, la 2.8 mR (27069 K)_
Berzsenyi D. utcában 57 nm-es. 2 szobás, erkélyes, III. emeleti, egye-di gázfűtéses, parkettás lakás ealdó Irányár: 2,6 mR (26900 K) Csokonai utcában 51 nm-es. 2 szobás, IV emeleti erkélyes, egyedi gáztútéses. parkettás lakás eladó. Irányár 2,4 mFt. (26901 Kj Csokonai utcában 49 nm-es, 2 szobás. III. emeleti, egyedi gázfűtéses, parkettás, lelújításra szorub lakás eladó. Irányár. 2,29 rrf I. (26902 K) Csengery utcában 4S nmes, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, telet ónos jó álbpoUi, tóWszrti lakás garázzsal, pincével ebdó Irányár 3.3 mR
Nk központjában 67 nm-es, 2 szobás, I emeleti, erkélyes, egyedi gáztútéses, telefonos, gateriázható. lelújrlásra szonJo lakás eladó
Irányár 3,6 mFt (26904 K)_
Nk központjában 86 nmes, 4 szobás, összkomlortos, vízórás, gé-nyes kialakítású, III. emeleti lakás eladó. Irányár 5,2 mR. (26905 K) Nk-án a belvárosban 58 nmes, 1+2 lélszobás. erkélyes, egyedi gáztu-leses, parkettás, III. emeleti lakás eladó Irányár. 3,4 mR (26906 K) Városkapu körúton 61 nmes, 2 + félszobás, erkélyes, összkomfortos. fetújtesra szoruló, IV. emeleti takás eiado Irányár. 2,4 mft (26907 K) Nagykanizsa központjában 82 nmes. 3+fétszobás. erkélyes, összkomfortos, p elosztású, lötdszirti lakás eladó Irányár: 5,5 mR. (26906
K)_
Belváros közelében, 97 nmes, 3 szobás, galériás, telefonos, felújításra szoruló, üzletnek is afcarnas lakás terasszal, garázzsal, kis kerttel
eladó. Iá.: 6,5 mR. (26602 K)_
Rózsa utcában III. emeleti, 2 szobás, nagy konyhás, összkomfortos b-
kas eladó. Irányár 2 mR. (26760 K)_
Városkapu körúton III. emeleti. 56 nmes, 2 szobás, kp. luteses. víz-órás, félutasra szonfc takás eladó. Irányár 1,9 mFt. (26762 Ki Nk belvárosában 1997-ben épülef, 110 nmes, 2 sznles. 4 szobás, nappalis, összkomfortos lakás metekepüteflel, parkolási lehetőséggel
eladó Irányár 9,1 mFt (26763 K)_
Nk központjában 80 nmes, 3 szobás, parkettás, komfortos, gakeriaz-ható lakat nagy konyhával ebdó. Irányár 4,8 mFt. (26765 K) Kazanlak körúton 2+fél szobás, IV. emeleti, erkaélyes. összkomfortos
lakás eladó. Irányár: 2,3 mR. (26766 K)_
Munkás utcában III emeleti. 1+2 lélszobás. nagy konyhás, kp-i tűte-, ses. retunas, p alapotu lakás eladó. Irányár 2,4 mR. (26768 Kj Péterlai utcában 1990-ben épül, II emeleti, 1+2 télszobás, osszkom-lorlos, jó alapotu lakás a hozzá tartozó garázzsal együtt vagy anél.ul
eladó. Irányár. 2,6 mR +700 eFt. (26769 K)_
Berzsenyi D utcában 55 nm-es. 2 szobás. IV emeleli, egyedi gázfűtéses, parkettás, lelüjlásra szonJö lakás vízórával, redőnnyel etado la
2,5 mFt. (26598 K)_
Dózsa Gy utcában 1 szobás. 36 nmes, komtortos lakás a hozzá tartozó pneevet, garázzsal együtt eladó. Iá 1.5 mR + 600 eR. (26599 K)_
Dózsa Gy. utcában 80 nm-es, 2 szobás, teljesen WÚJM, komfortos udvari lakás étkezővel vízórával, redőnnyel, telelonnal pincével + egy 16 nm nagyságú külön bejáratú szobával eladó Iá : 3.2 mR (26600
K>_
Csengery utcában III. emeleti, 2 + félszobás, ósszkomtortos lakás parkolási tehetőséggel eladó, iá.: 3,5 mR. (26602 K)_
Nk. központjában I emeleti 3 szoba + nappalis, jo elosztású, összkomfortos lakás (irodának, rendelőnek is alkalmas) eladó Iá.: 6 mR
(26603 K)_
Nk központjában 2 szobás, lambériázotl tetőtéri lakás erkogerar fűtéssel, .izóraval. kb 60 %-os készültséggel szerkezetkész állapotban
eladó. Irányár 2,5 mR (26604 K)_
Kodály Z. utcában (tízemeletesben} II. emeleli. telújlotl, összkomlortos lakás 2 szobával, éhezővel. 2 erkeHyeL reluxával, telelonnal etado Iá
2,2 mR. (26606 K)_
Magyar utcán 1 szobás, parkettás, komfortos udvari lakás pincével,
garázzsal ebdó Iá 1.25 mR (26607 Kj_
Nagyvathy utcában IV. emeleti 3 szoba + étkezős, parkettás, erkély-fyel, vízórával, redőnnyel elálott komtortos tokás, garázzsal együtt
vagy anélkül ebdó Iá.: 4,2 mR + 600 eR. (26608 K)_
Nagyvathy utcában III. emeleti, 3 szobás, parkettás, komfortos lakás étkezővel, erkéllyel, vízórával, redőnnyel garázzsal együtt ebdó ti: 5
mR + 800eR (26609 K)_
Rózsa utcában II. emeleti, 2 szobás, összkomlortos bkás nagy konyhával. 2 erkélyei, vízórával, redőnnyel elalva, lelújrtoll albpotban el-
adó. Iá: 2,3 mR. (26611 K)_
Sugár utcában III emeleti. 2 szobás, komtortos bkás nagy konyhával, vízórával, redőnnyel, pincével +1 félszobává átatoktthaló cprdróbszo-
bával ebdó. Iá: 3,3 mR. (26612 K)_
Sugár utcán I. emeleti, 104 rímes, 3 szobás, igényesen letujriott, léte-Ionnal elbtott komlortos bkas a hozzá tartozó pincével és padlással
egyúlt eladó. Iá.: 5 mFt, (26613 Kj_
Széchenyi téren 54 nmes, 2 szobás, egyedi gáztútéses, üzletnek és lakásnak is alkalmas, magas betmagasságü lakás tetőtér beeplési lehetőséggel eladó Iá 4 mFt (26614 Kj_
CSALÁDI HAZAK NAGYKANIZSÁN ES KÖRNYÉKÉN:
Csendes, nyugod helyen 90 nmes. 3 szobás, tetetonos, parkettás iker csatád ház tele eladó. Iá: 4,5 mR. (27070 Kj
Nk Erdész utcában 505 nmes telekkel. 105 nm-es, 3+lélszobás, étkezős, teraszos, tetetonos, nagyon igényesen kialakított, teljesen lel újított családi ház garázzsal, pírével együtt eladó. (26909 K) Sáncban, 1980-ban eputt. 152 nmes. 2 szintes, 5 szoba + nappals. központi tűtéses + gázfűtéses, telefonos család ha; pari árammal el-
lálon műhellyel, garázzsal ebdó. Iá.: 20 mFt. (26B03 K)_
Maori telepen, 75 nm-es, 2 szobás, parkettás, teraszos családi haz
zárt parkosított udvarral ebdó. Iá: 7,9 mR (26804 K)_
Maori telepen 120 nm-es, 4 szobás, teraszos, egyed gázfűtéses + cserépkaryhas, telefonos igényesen kialakított társasház jellegücsalá-di ház parkoslott nagy kerttel, garázzsal, pincével eladó. Iá: 12.5 mFt.
(26806 K)_
Báthory utcában 100 nm nagyságú telekkel, 98 nmes, 3 szoba + nappalis, redőnyös család ház a hozzá tartozó pincével és garázzsal
együtt ebdó. la 6 mR 126615 Kj_
Babochay utcában 55 nmes, 2 szobás, egyed gázlüléses, lelüjlásra szorub család ház házrész a hozzá brtozó garázzsal együtt ebdó
Iá. 2.5 mR. (26616 K) _
Kiskanizsán 3 szobás, redőnyös, tetetonos csabd haz kis letekkel,
garázzsal eladó, la: 3 mR. (26617 K)_
Kiskanizsán 4 szobás, teleionos, teraszos, ipari árammal is elbtott család ház, 536 nm telekkel, kii lik Iható padástérre! garázzsal el
adó Iá 8.7 mR (26616 Kj_
Kiskanizsán 1990-ben épül 2 család részére is alaknas, 2 szintes i szintenként 2 szoba, nappali, lürdőszoba). parkettás családi ház garázzsá! műhellyel, 300 nm letekkel ebdó Iá 6,9 mFt (26619 K) Mikbslan 1975-ben épült 3 szobás, telefonos, redőnyös, teraszos család ház pincével. 2200 nm telekkel, gyümölcsfákkal eladó la. 4.5
mR. (26620 K)_
Pelöfi S lávában69 nm-es, 3 szobás, ragy konyhás, egyed gazlúte-sü, letújtoil larsasházi bkas kis kerttel padbsterrel ebdó la : 3,4 mR
(26621 K)_
Painban 1992-ben épütt, 268 nmes. 2 szintes. 3 szoba + étkezős, padoiutoses. telefonos, teraszos család haz pincevei, nagy garázzsal az alsó szinten vendégbló-pan egységgel etado. la.. 20 mR. (26622
KJ_
Petőfi S utcában 96 nm-es, 3 szoba + étkezős, egyed gázfűtésű parkettás, redőnyös társas családi ház beépíthető padlástérrel, 450 nm
kerttel eladó la. 5.5 rrf1. (26623 Kj_
Nk belváros közelében tatarozásra és felújításra szoruló, ledónyös. kétgenerációs családi haz 360 nm nagyságú telekkel eladó. Iá. 3 mFt.
(26624 Kj_
Rozgonyi utcában 200 nm-es, 2 szntes, 4 szobás, 2 nappalis. 2fürdőszobás család ház redőnnyel, pincével, garázzsal, ipari árammal ela-
lott műhelyei eladó. Iá.: 20,3 rrf I (26625 K)_
Nk, Sáncban 1982-ben épül. 270 nm-es, 3 szintes. 2 nappals, 3 hálószobás, központi gáztútéses családi ház nagy garázzsal. 160 nmes ipari árammal is ellatolt meltéképülettel eladó lá„ 18,5 mFt (26626 K) Nk, Sáncban 1985-ban épül. 178 nm-es 2 szinles. 5 szoba + nappá lis. redőnyös, teleionos család ház 600 nm nagyságú telekkel, zart le-rassza! garázzsal ebdó. Iá.: 9 mR. (26628 K)_
ÜZLETEK:
Nagykanizsától 5 km-re, 200 nmes, lamberos. ledett leraszos, t*>iir<i lott élelmiszerbolt + söröző nagy telekkel etado la.: 14 mR. (26631 Kj Zabegerszeg, Keszthely. Hévíz vonzáskörzetében 400 nmes. 2 szinles, 10 helyiségből álb. 4 telefonvonallal riasztóval elálott páncélteremmel, beépiheto padástérrel elatotl epütel banknak irodaháznak ebdó (26632 K)_
VIDÉKI INGATLANOK:
Nk-án nyugod helyen 299 nmes. 13 m széles, közműves tetek eladó
Irányár 2.1 mR (26910 K)_
Nk-Miktosfa egyik legszebb helyén 25 m utcafronti szélessége! 251X1 nm nagyságú, bekerített közművesített telek 80 nm melekepulefleJ el-
adó. la 2,5 mR (26607 K)_
Murakereszluon a központban 100 nmes, 3 szobás, vállalkozásnak, üzletnek is akalmas, tetújlásra szorub csabd haz pincévé! mellék-
épülettel eb dó. Iá.: 1,25 mR. (26633 K)_
Murakeresztüron 70 nmes, 1 + félszobás, káryhalütéses. tehjrtásra
szoruló család ház házrész etado la.: 700 eFt (26634 K)_
Bajcsán 1997-ben épül, 3 szobás, redőnyös család ház 1800 nmes
letekkel eladó la 3,5 mFl (26635 K)_
Szepetneken 86 nmes, 2 szobás, kátyhafútéses, lelújlásra szoruló
család ház mettéképütetekkel ebdó. la.: 1,25 mR. (26636 Kj
Nk. Látóhegyen, a 7e; tóul melleit. 1470 nmes telek ^ürnöfcstakka!
éplkezesi lehetösegget ebdó Iá : 300 eR (26637 K)_
Zaiakarosi öreghegyen 2443 nmes. c^onyörü helyen lévő, p tekvesű telek 31 nmes téglaépülettel. 11 lajta gyümölcsfával szótővel lenyo-
fákkal ebdó Iá.: 790 eR. (26638 K)_
Nk, nyugod helyen 300 nm nagyságú épttosi telek 5 men belüli teljes közmű rácsatbkozási lehetőséggel eladó, la. 2,1 mFl. (26639 K)
I99K. március 6.
-L.
KANIZSA - Apa.
31
INGATLAN
Kiskanizsán. Jakabkut U 78. alatt 3 szobás, régi tkxisü. téliesen fdújtott családi ház melléképületekkel, qarázzsal dado kányát: 3.6mFl. Érd 0620/587-206. (26721 K)
Kjscserfá hegyen szőlőbirtok gyúmólcslákkal, léglapincé-vel, lehes felszereléssel eladó Érd Kiskamzsa, Őrtorony u 3. Bencze (26916 K)_
Zalasárszegen 220 nőies zártkert eladó Érd.: 319-957-es
lelelonon. (27046 K)_
600 n-ól szőtőlerület a Szentgyórgyván hegy I hegyháton eladó Éld. NkAWdósfa. Mátyás király u. 3 Németi József. (27047 K)_
PőloskeKn 3 szobás, |ó állapotban levő családi ház sok melléképülettel, nagy telekkel eladó Érd.: 18 óra után, 1»! 93/313 40° (26917 K)_
2 és félszobás, 4 emeleti, erkélyes, ósszkomlortos lakás eladó Irányár: 2.4 mFt Érd Nk. Városkapu krt 9/8. (V/1. Molnár (26918 KI_
Kámzsától 5 km-re hétvégi telek olcsón eladó Viz, vilany van. Érd: 06/20/706-145. (26920 K)_
Szentgyórgyván IV hegyháton 236 n ól terület eladó. Érd.: 93/320-239 (26921 K)_
Kisrécsei Ádám-hegyen 5300 nm volt zártkerti ingalan olcsón eladó vagy bérbeadó Érd.: (1)3903-662. (26923 KI Mfclosfan eladó 3 szobás, gázfűtéses családi ház telefonnal, kábellévével, melléképületekkel. 650 n.öl felekkel. Lakáscsere is érdekéi (kelet városrészben). Érd: 13 óra után, 325-547 teleionon (26927 K)_
Eladó 1+2 félszobás, 54 nm-es lakás Nagykanizsa. Vá-fOékapu krt 6/D. 111/12. Tel 20393-284. (26930 K)
Mástélszobás, kp lűtéses lakást vásárolnánk Nagykanizsán 1,4 mFt-ig. Fekjjíásra szorulót is. Érd.: 19 óra után a 316-182 lelelonon (26932 K)_
Nagyrecse, nagvbakónaki hegyen szőlő művelésre kiadó. szSÍ, gyümőlcsós, akácos eladó. Érd 93020191. est órákban !26934 K)_
Kiskanizsán. Szepetneki ut 59-ben családi ház 224 nm-es leiekkel eladó Irányát: 1.9 mFt Érd 322-040 (26536 Ki
2 szobás. 53 nm-es, 2 erkélyes, vizórás, redőnyös, leleío-nos lakás eladó Nagykanizsán Érd 316-903. (26937 K)
Murakeresztúron 2 szobás családi ház melléképülettel, te-lelonnal. 1100 nm-en eladó vagy kanizsai lakásra cserélheti) (1-2. emeletgl kányát 2.3 mFt Tel 0OT1O69-486 (26939 K)_
Öregforhéna hegyen szőlő új pincével, felszereléssel, gyümölcsössel eladó. Érd: 06-30/794-893-as lelelonon (27048 K)_
Nagykanizsán lelü|ftásra váró kertes családi házat vermek 3-4 mFt-ig. Ajanlatokat 19 óra után a 93/323-144-re kérek. (27049 K)_
Belvárosi I. emeleti. 2 szobás, arkofűtéses lakás igényesnek eladó. Érd.: 321-996-os teleionon az est órákban.
(27050 K)_
Kiskanizsán 2 szobás családi ház. kb. 200 n-ól telekkel, közművesbe eladó ÉRd 319-416-os telefonon (27051
K) _
Nk-tól 15 km-re Bocskan 117 nm-es. ósszkomlortos családi ház eladó. IÁ. 3,8 mFt. Érd.: 18 óra után Bocska, Ady u. 9. Dominkoék. (27052 K)_
Nagykanizsán az Attila utcában, 1,5 szoba t étkezős, IV. emelet, gázfűtéses, vizórás, parkettás, redőnyös, teleionos. Mu|»ott lakás eladó Érd. 93/318-968-as teleionon
(270S3 K)_
Teleki 17,\'A IV em/14 alatt 53 nm-es !erú|itott, központ fűtéses, vízórás lakás eladó Érd 323-541 es telefonon az est órákban (27054 K) _
Zalakomar I Arany János u 3. szám alatt kertes családi ház (felújításra szorul) 4 szobás. 80 nm ¦ 30 nm-es műhely ipari árammal (szikvlzúzem volt) ELADÓ! Összes terület 820nm. Érd. Nk. Battiyány u 19.Tel: 93/311-704-es teleionon. (27071 K)
BÉRLET
BALATONFENYVES SÉTÁLÓ UTCÁJÁBAN 20 NM-ES, FEDETT ÁRUSÍTÓ HELV BÉRBE ADÓ MAGÁNTERÜLETEN. ÉRD.: 93/313-428-AS TELEFONON AZ ESTI ÓRÁKBAN !26998 K)_
Nagykanizsa, Rátán sor 9/B alatt két kb. 7 nm-es helyiség bérbeadó. Érd.: 311-853. Szántóné, és 325-742 Vas-né (26968 K)_
Mini ABC bérlet |oga eladó Érd.: 322-143-as telefonon (27041 K)_
Egy szoba, komfortos, bútorozott, különbejárati családi házrész kiadó ÉRd: 312-793 as telefonon. (27054 K)
Nagykanizsán. Eötvös tér 23 sz. alatt (jelenleg könyvkereskedés) 30 nm-es üzlethelyiség kiadó. Érd.: az est órákban a 93/311-857-es telefonon vagy napközben a Fő út édességbofban. (27114 K)
JARMU
Mazda 6 26-os 2000-es ázH, \'89-es. törésmentes garan-
táltan 119.000 km-rel, szervizeit, újszerű ál apóban igényesnek eladó, Irányár 1.150.000 Ft Tel.: 93V321-926.17 óra után. (26944 K)_
Lancia Prisma 1,6-os, benzines, felújított, 11 eves, \'99. júliusig műszakizott kisebb gépkocsira elcserélhető 7-S éves Opel Corsák előnyben. Q6.\'20/587-206. (26948 K)
Skoda 120-as, 82-es, decembeng műszakival, vonoho-roggal, kifogástalan állapotban eladó. Olcsóbb csere érdekel- Irányár. 120 ezer Ft Tel.: 06/20/706-145 {26951 K)
6 éves, négyütemű, Trabant vonóhoroggal eladó. Érd.:
937315-668-as telefonon 17 óra után. (27055 K)_
Rendszámnélküli Trabant eladó, Érd.: Csapi, Arany J. u. 83. (27056 Ki_
SKODA FAVORIT fnss műszakival. 490 eft-ért eladó. Tel.: (93) 353-170-es telefonon. (27056 K)_
(.ARAZS
Nagykanizsán. Muskáti utcában aknás, jó alapotú garázs kedvező áron eladó. Érd.: 93/314-559 vagy 318-898 tete-
lonon. (26962 K)_
Városkapu krt 9 A. alatt garázs eladó Érdeklődni a fent ctnen, Szolnok Ferencnél lehet (26964 K)
Nk-it az Űrhajós út garázssoron pincés, aknás garázs eladó. Izetési könnyítéssel Érd.: 06-30/690-187 vagy a 321 563-as lelelonon. (26965 K)_
Munkás ut garázssoron aknás, alápincézett garázs eladó vagy bérbeadó! Érd.: 319-416-os teleionon. (27057 K)
Nagykanizsán a Muskáft utcai garázssoron garázs eladó. Érd. 17 óta után a 93/317-622-es telefonon (27058 K)
A hirdetések megjelennek az INGATLAN BÖRZE című kiadványban is
VEGYES
Kiárusítás! Szövetsapkák és varrott kalapok 40 % árengedménnyel Érd. Bartók B 6. V. em. 5 Tel.: 93/316-223-as lelelonon (27043 K)
Lánghegesztő felszerelés (ktspalackos) komplett eladó. ÉRd.: 323-145-ös telefonon. (27044 K)_
Megnyit! Autósbolt, kelet trpusu autókhoz Cím: Váioska-pu 6VC Ct: Winkler Endre (27045 K)_
MEGALAKULT GYERMEKZENEKARUNK SZPONZORT VAGY MENEDZSERT KERES. ÉRDEKLŐDNI LEHET HÉTKÖZNAP 17-20 ÓRÁIG A 93ÍM1-199-ES TELEFON-SZÁMON MÚLLER GÁBORNÁL. (26580 K)_
Pannon GSM kártyával, Encsson GA 628-as moMfelefon bérlét joga átadó. Ár: 15.000,-Ft Érd: 06-20/587-206-os teleionon. (26824 K)_
Sönléspult (3 tégelyes. hűtős) és 2 kórós Cornékus sórh-útó eladó Tel.. 91321-052. !26952 K)_
Dadó euv u| állapotban lévó, 3 keretes, kézi hajtású méz-pötgeló. Tel.: 93/371-301. (26953 K)_
Középkorú házaspár eltartási szerződést kótie Nagykanizsán egyedül élő hölggyel vagy úrral. Tel: 324-290, 18
oralol (26958 K)_
Bejárónői munkát vállalok he* egy-két altalommal Meo-blzható. ÉRd : 314-939-es lelelonon (27059 K)
45 db 2,4 m-es vasbefon kerítésláb eladó Érd a 325-027-es lelelonon 16 óra után. (27060 K)_
FEKETE-FEHÉR TELEVÍZIÓ, 4 hengeres benzinmotor eladók ÉRd. Németh József Nk-MMósta. Mátyás Király u 3 (27061 K)_
Barkacs taészterga kisipari késekkel, éltokazó. üzemkészen, hólégtúvo nélkül, háromkerekű gyerektucikli eladók. Érd Kiskamzsa. Bornemissza 5. !27062 K)
Bontott ajtó. ablak, garázsajtó, jó állapotban olcsón, valamint ú| hódfarkú cserép eladók. ÉRd.: 93/315-835-ös tele-lonon. (27063 K)_
VÁSÁROLNÉK vastag vázas, strapabtó Mountenbke-oL drágábbat is. Tel.: 93/321-951-es teleionon. (27064 K)
15000,-Ft-ért eladó 5 darab 5,20 és 9 darab 3,90 méteres belongerenda. Érd.: 319-957-es teleionon (27065 K)
Malematkából es/vagy Fizikából korrepetálás középiskolásoknak, általános iskolásoknak 7-6 osztályosoknak. Érd : Nk. Batthyány u. 19 Tel: 93/311-704-es telefonszámon (27073 KI
PARTNERKERESŐ
45/157/54 elvált hölgy keresi józan oondotttokdású férfi ismeretségét. -Leveleket .Gyöngyvirág" (ekjére várom a Nk. Pf. 154 címre (?6546 K\\ _\'
45 éves hölgy vagyok. Gazdag, öreg és beteg urat keresek Ápolom és vidám éveket tudok biztosítani! Gondolja meg és értékelje ósznteségemet .Sendy" jeligére a Ff 154-re várok levelet (27066 K)_
Keresem a társam, 40 év körüli 170 cm-nél alacsonyabb minimum szakmával és jogosítvánnyal rendelkező arányos alkatú hölgy személyében. Elvált 48 éves műszaki végzettségű férfi vagyok rendezett körülményekkel Leve-lekét .Tavasz1 jeligéié várok a Nk, Pf 154-re. (27067 K) 48 éves özvegyasszony vagyok, korban hozzámillö társat keresek hűséges, megbízható férfi személyében „Ósan-teség\' jeligére a Nk, Pl 154-re várok levelét (27072 K)
46 éves független rendezett anyagiakkal rendelkező férfi megismerkedne nem dohányzó hölggyel 49 éves korig. .Otthonomba váriak\' jeligére Nk Kazanlak 9. Plánder Hir-detöbe várok leveleket. (27113 K)_
KÖ/ÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsai Régió, Nagykanizsa, Király u. 2. Gázszivárgások, gázömlések bejelentése: 312-003 Vidékről: 06/40/301-301 Gázdíjszámla reklamáció, mérőállások bejelentése: 313-398 (lázdíjszámla befizetés: héttő, szerda: 7.00-17.00 kedd, csütörtök, péntek: 7.ÜÜ-15.00
KANIZSA
Trend Kft
EREZZE JOL MAGÁT A MI BŐRÜNKBEN!
Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban
a KANIZSA TKKNÜ KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZÁBAN
8800 Nagykanizsa. Ady út 45. Tel.: (93)313-106, (92) 500-157
VELÜNK ÉVENTE ÖTVENEZER CSALÁD ELÉGEDETT
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 10-18 óráig. Tel./fax: (93) 31 1-468 HETI
PROGRAMAJÁNLÓ:
¦ 7-én 15 órakor: TÖRTÉNELMI JÁTSZÓHÁZ Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére
Korabeli dalok és táncok tanítása
7-én IH órakor: ..ÁTHIDALNI A HÉZAGOT - DROGELLENES DISCO ll-EN 17 órakor: NAGYKANIZSA EMLÉKEI A SZABADSÁGHARCRÓL Történelmi Szabadegyetem 1.1-án 14 órakor: A EORRA-DALOM KÖLTÉSZETE Középiskolások versmondó versenyének döntője /.l-íí/i 20 árától: OLD MIX BULI - A 60-70-e.s évek zenéje élőben
KflNIZSfl MŰSOR
MÁRCIUS 7. SZOMBAT
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: A Sakál Stúdió mozi: 18 15 óra A miniszter tétrelep
MÁRCIUS 8. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16, 18 es 20 óra: A Sakál Stúdió mozi: 18 15 óra A miniszter télrelep
MÁRCIUS 9. HÉTFŐ Apolló mozi: 16. 18 és 20 óra: A Sakál Stúdió mozi: 1815 óra Lesz-e hó kara csonykor?
Kábelen a 07-es csatomán KANIZSA TV: 19
óra: - Hírek. - ÜzenE zenés üzenő, - Főzőcske: - Celeste 47. rész: - Csevegő -Kassai László.
MÁRCIUS 10. KEDD Apolló mozi: 16 18 és 20 óra: A Sakál Stúdió mozi: 18 15 óra: A miniszter félrelép Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19
ora - Látszóg, - Természetünk - Sporl
MÁRCIUS 11. SZERDA
Apolló mozi: 16 18 és 20 óra: A Sakál Stúdió mozi: 18 15 óra: A mriszler télrelép Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19
óra Koktél - szórakoztató magazin: - Celeste 48 rész - Jekép
MÁRCIUS 12. CSÜTÖRTÖK Apolló mozi: 16. 18 és 20 óra: Zimmer Fen Stúdió mozi: 18.15 óra: Apák napja Kábelen a 07-es csatomán KANIZSA TV: 19
óra - Paletta: - Rendben: - .Érnek) fel fejedet büszke nép \' Múzeumi emlékek 1848-
1849-ből 4. rész: - Jövő 7: - Gazdászat -Elemi karok.
MÁRCIUS 13. PÉNTEK Apolló mozi: 16 18 és 20 óra: Zimmer Feri Stúdió mozi: 18 15 óra. Apák napia
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Munkatársuk: Dukát Éva, Szálában Attila. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi lilkár: Millei S/ilvia Külső munkulársuk: Bodor Béla. Deregi László. Horváth Ilona. Mészárol Bálint. Szirovicza Miklós. Varga (iyörgy. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: XStM Nagykanizsa, Pf.: 154. Ilirdelésfelvélel: Kanizsa Újság Kit. Nagykanizsa, Terv u. 3.. Kiadja u Kanizsa L\'jság Kíl. Nagykanizsa. Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja n /alai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. I. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető; Czirkl (íyorgy. Terjeszti a Magyar l\'osla és a Kanizsa l\'jság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 140 Ft. ISSN (1865-3879
32
KANIZSA - Wvué
]<)98. március fV.
FELHÍVÁS HULLADÉKSZÁLLÍTÁS
FELHÍVJUK A NAGYKANIZSÁN ÉLŐ LAKOSSÁG,
A VÁROSBAN TEVÉKENYKEDŐ SZERVEZETEK FIGYELMÉT, HOGY
MÁRCIUS HÓNAPBAN
„TAVASZI TISZTASÁGI NAPOKAT\'
SZERVEZÜNK.
C\'iImik a város tavaszi nagytakarításának luinél hatékonyabbá tétele, a lehetét legszélesebb kör tevékeny közreműködésének megnyerése annak érdekében, hogy városunk méltó környezettel köszöntse évfordulóink:! t. ünnepeinket
AZ 1848-AS SZABADSÁGHARC 150. ÉVFORDULÓJÁT,
AZ ÁPRILIS 20-1 VÁROS NAPJÁT,
A MÁJUS l-l, VALAMINT AZ AUGUSZTUS 20-1 ÜNNEPEKET.
KÉRÜNK EZÉRT MINDENKIT, LEHETŐSÉGE SZERINT VEGYE KI RÉSZÉT A KÖZÖS MUNKÁBÖL, ELSŐSORBAN SAJÁT
KÖRNYEZETE RENDBETÉTELÉVEL, SZÉPÍTÉSÉVEL. \'
Előre jelzett igények alapján á Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályával
(Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Tel.; 313-080)
egyeztetett módon és mértékben ehhez segítséget is szándékozunk nyújtani az együttműködésre szerveződő közösségek részére.
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL
Tisztelettel kérjük, hogy személyi jövedelemadójának 1%-át a „Nagyrác Iskoláért" elnevezésű alapítvány javára szíveskedjék felajánlani. Adószám: 18951482-1-20
Támogatását előre is köszönjük!
Átlagosan huszonnyolc százalékkal emelkedik idén a lakossági szilárd hulladék szállítási díja. A kérdés megvitatása nem múlt el botrány nélkül, az önkormányzati ülésen jelen lévő Ferinc Jenő hangos bekiabálásával hozta a testület tudomására: szerinte a képviselők feleslegesen döntenek, hiszen a hulladékszállító cég és az önkormányzat között fennálló szerződés alapján a lakosság nem áll jogviszonyban a céggel, így hulladékszállítási díjat sem köteles annak fizetni. Hasonló módon hozta a testület tudomására azt is, hogy szerinte a cég már így is háromszáz szá-
zalékos haszonkulccsal dolgozik, ezért nem emelni, inkább csökkenteni kellene a hulladékszállítási díjakat. A rendzavarás miatt az ülést meg kellett szakítani, egy képviselő pedig javasolta Ferinc Jenőnek, forduljon inkább a sajtóhoz.
Az eredeti elképzelések szerint nulla, tizennyolc, harminc, vagy harminckilenc százalékos lett volna az emelkedés mértéke, azonban ezek az értékek
nem kaptak kellő számú szavazatot a képviselő-testület szavazásakor. Végül a Ferenczy Zoltán által indítványozott húszon-\' nyolc százalék mellett döntöttek a városatyák. Az emelés mellett semmilyen egyéb önkormányzati támogatást nem szavaztak meg a képviselők -adta meg a felvilágosítást lapunk részére Erdős Péter. (A hulladékszállítási rendeletet két hét múlva kívánjuk közölni.)
Tűzvédelmi vetélkedő
Tűzpróba címmel tűzvédelmi vetélkedőt rendeznek a nagykanizsai tűzoltókapitányságon a helyi általános iskolák felső tagozatos tanulói részére. Mint dr. Tolnai Sándor tűzoltóparancsnoktól megtudtuk, a versenyre március hatodikán kerül sor, a legjobb csapat - azon kívül, hogy az első három helyezett tűzoltó ajándékcsomagot kap - megyei vetélkedőn vehet részt, majd ottani siker esetén az országos döntőben szerepelhet. A verseny végső fődíjai: egyéni díjként az első helyezett csapat fejenként harmincezer forintban részesül, míg a küldő iskolák között a helyezések alapján pénzjutalmat, műszaki cikkeket, sportszereket, könyveket, játékokat tartalmazó ajándékcsomagokat osztanak ki. A döntő díjait a verseny alkalmával adják át. A verseny fővédnökségét Kuncze Gábor belügyminiszter vállalta magára.
SZABÓ IVÁN KANIZSÁN
Szabó Iván, az MDNP elnöke volt városunk vendége múlt héten pénteken. A HSMK felnőtt klubjában vállalkozókkal és vállalatvezetőkkel találkozott. A nagykanizsai programot követően Hévízen és Zalaegerszegen folytatta kampánykörút-ját.
ELNÖKVÁLASZTÁS
Múlt héten csütörtökön elnökválasztás zajlott a Kereszténydemokrata Szövetségnél. A FIDESZ MPP. az MDF és a KDSZ képviselőinek részvételével lezajlott eseményen Kovács Jánost választották elnökké. Az elnökválasztás mellett a résztvevők a jelölttámogatás rendjében is megegyeztek. Nagykanizsán az. MDF és a Fi-desz-MPP jelöltjét támogatják majd.
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
Csütörtökön a kiadottakkal ellentétben mégsem volt vendége városunknak Herényi Károly. Az MDF-irodában megtartott sajtótájékoztatón megtudhattuk, most készül a párt választási programja, ám az MDF a jelöltek egyéniségére is építeni kíván. Az egyes választókerületek sajátosságai, problémáik orvoslására tett ígéretek is szerepelnek a kampányban, választási győzelem esetén pedig a gondok megoldását is ígérik.
THURY GYÖRGY MÚZEUM
VÁROSI KÉPTÁR (VASEMBERHÁZ)
„1848-1849 emlékei Zalában" címmel kiállítás nyílik 1998. március 13-án 17 órai kezdettel.
Eskütétel
Március kilencedikén délelőtt került sor a választási bizottságok ünnepélyes eskütételére Zalaegerszegen.
helyreigazítás
Tisztelt Főszerkesztő-Ügyvezető Asszony!
A Kanizsa Dél-Zalai Hetilap 1998. március 6. napján a X. évfolyam 9. számában megjelent „Pernyertes az önkormányzat" című tudósításuk helyreigazítását kérem, mivel az több vonatkozásban sem felel meg a valóságnak.
1. A Zala Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság Péter István és társai felpereseknek, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata alperes ellen birtokháborítás megszüntetése iránti perében a Nagykanizsai Városi Bíróság ideiglenes intézkedést elrendelő végzése ellen az alperes által bejelentett fellebbezés folytán végzést és nem ítéletet hozott.
2. A másodfokú bíróság végzésével az első fokú végzést megváltoztatta és a felperesek ideiglenes intézkedés elrendelése iránti kérelmét elutasította.
Kérem a helyesbítés közzétételét.
Nagykanizsa, 1998. március 10.
Köszönettel:
Takács Anikó
A cikk szerzője, Szálában Attila már nem dolgozik a szerkesztőségben. .
1848, TE CSILLAG!
ÜNNEP
Jubileumi írásaink a 9-24. oldalon
MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN NAGYKANIZSÁN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN
ara: 58 r
KANIZSA
DÉL-ZALAI HETILAP
Nagykanizsa, Terv h. 3. TalBfon/fax:
(93)312-305
alapítva: 1989.
X. évfolyam 10. szám 1998. márc. 13.
BARATH YVETTE
Március 14. 19.00 óra:
Hevesi Sándor Művelődési Központ
PÉCSI SZIMFONIKUS ZENEKAR
Vezényel: HOWARD WILLIAMS (Anglia)
Március 16. 18.00 óra:
Hevesi Sándor Művelődési Központ
A NAP KAPUJÁBAN
Dél-amerikai viselet és hangszerkiállítás
Március 16. 1830 óra:
Hevesi Sándor Művelődési Központ
LOS ANDINOS EGYÜTTES
Március 19. 19.00 óra:
Hevesi Sándor Művelődési Központ
BENKÓ DIXIELAND BAND
Március 20. 14.00 óra:
Hevesi Sándor Művelődési Központ
PINOCCHIO - zenés mesejáték
A Komaromi Jókai Színház vendégjátéka
(Szlovákia)
Március 20. 19.00 óra:
Hevesi Sándor Művelődési Központ
HYPPOLtT, A LAKÁJ Rendezte: Bodrogi Gyula
NAGYKANIZSA
I 398. MÁRCIUS 14 ÁPRILIS 3
A Komáromi Jókai Színház vendégjáték; iSziovákia)
Március 23. 19.00 óra: Képzőművészetek Háza
A FORRADALMI ROMANTIKA ZENÉJE A nagykanizsai Állami Zeneiskola tímárai, nak hangversenye
Március 25. 10.30 és 14.00 óra: Hevesi Sándor Művelődési Központ
HOLLE ANYÓ - zenés bábjáték A pécsi Bóbita Bábszínház előadása
Március 26. 18.00 óra:
Hevesi Sándor Művelődési Központ
XXVI. ..ÉLETÜNK\' ORSZÁGOS FOTŐKI ÁlJÍTÁS
ION IVAN RONCEA
BENKO SÁNDOR
Március 27. 20.00 óra:
Hevesi Sándor Művelődési Központ
PÉNTEK ESTI JAZZ - IDŐUTAZÁS Szakcsi Lxikatos Béla és KSszegi Imre új CD lemezének országos bemutatója
Március 28. 19.00 óra: Kórház kápolna
NEMZETKÖZI HÁRFATALÁLKOZÓ
Március 29. 17.30 és 19.00 óra: Kórház kápulna
NEMZETKÖZI HÁRFATALÁLKOZÓ GÁLAESTJE
Március 30. 19.00 óra: Képzőművészetek Háza
BARÁTH YVETTE DAL ÉS ÁRIAESTJE
Április 3. 19.00 óra: Felsővárosi templom MOZART: REQUIEM Közreműködnek: A Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar, a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar, és a HSMK Vegyeskar
r
KANIZSA -
I
1998. március 13.
PER/PATVAR Dr. Varga Endre tanácsai
Tisztelt Varga Úr!
Az elmúlt két hónapban rendszeresen zaklatnak otthon telefonon. Ez azt jelenti, hogy egy délután 10 20 alkalommal is kicseng, aztán vagy beleröhögnek, vagy egy szó nélkül leteszik a vonal túloldalán. Olyan is előfordult már, hogy obszcén tartalmú szöveget mormolt egy ismeretlen hang. Egy idő után ezt megelégelve a rendőrséghez fordultam, ahol azt a felvilágosítást kaptam, hogy a Büntető Törvénykönyvben ilyen címszó, hogy „zaklatás" nincs, tehát nem büntethető. Mit tehetek ez esetben?
Az Önt zaklató „telefonbetyár" egyrészt a Polgári Törvénykönyv 5. §-át megsértő módon él vissza a „vélemény-nyilvánítás" szabadságának jogával, másrészt a telefonáló magatartásával, az On Ptk. által is védett - személyiséghez fűződő -emberi méltósághoz való jogát sértette és sérti meg.
Ennek megfelelően a telefonálóval szemben a Ptk. 84. §-a alapján pert indíthat és követelheti a jogsértés - zaklatás - abbahagyását, a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől, ezen túlmenően - az esetleges nem vagyoni kárért - kártérítést követel-
het a polgári jogi felelősség szabályai szerint. (Itt kell megjegyeznem, hogy a bíróság úgynevezett közérdekű bírságot is kiszabhat az elkövetővel szemben.)
A telefonáló személyazonosságának kiderítéséhez célravezető lehet a MATAV Rt. „rosszakaratú hívó azonosítás" szolgáltatásának igénybevétele, melyet az említett cégnél írásban lehet - minimum 10 napra -megrendelni.
Bűnmegelőzés
A KERÉKPÁROK
Pár héttel ezelőtt arról olvashattak, hogy a jó idő beköszöntével megnőtt a kerékpárosokkal kapcsolatos közúü balesetek száma.
Most arról kell szólnom, hogy sajnálatos módon a kerékpárt jogtalanul eltulajdonítok is mozgásba lendültek, a feljelentések tömege ezt bizonyítja, ugrásszerűen megnőtt ugyanis az elmúlt rövid időszak alatt az ilyen jellegű jogsértések száma. Ezért fontos, hogy az alábbi néhány jótanácsot - melyet a bűnmegelőzési és vagyonvédelmi csoport állított össze -, fogadják meg, s ezzel a bűncselekmények jelentős részét megtudják maguk is előzni. A legtöbb kerékpárt az alaksori kerékpártárolóból viszik el, melyek bejárad ajtaján sima, úgynevezett soproni zár található, s ennek kinyitása nem okoz gondot az elkövetőknek. A bajt még tetézzük, hogy a tárolóban nem zárjuk le a kerékpárt. Oda csak nagyon ritkán megyünk le és ellenőrizzük a kerékpárunk meglétét. Ezért azt javasoljuk, hogy az említett egyszerű zárakat legalább egy hengerzárra cseréljék le, minden esetben zárják a tároló ajtaját, s ugyancsak zárják
MACZO AGNES KANIZSÁN
kerékpárjukat is le egyedi kerékpárzárral.
Minden esetben a vásárlást követően írják fel a kerékpárjuk gyári számát, a bűncselekmény bekövetkezése után haladéktalanul közöljék azt a rendőrséggel, s ezzel is az eredményes felderítés lehetőségét növelik. Nem ütök ugyanis, hogy a számnélküli feljelentések alapján kezdeményezett nyomozások csak nagyon ritkán vezetnek eredményre.
A néhány pillanatra felügyelet nélkül hagyott kerékpárt is zárják le, mert legtöbb esetben visszaérkezésük után már annak csak hűlt helyét találják. Nem árt, ha egyedi azonosítási jellel látják el kedvenc bringájukat, mivel ez a felderítés során nagyon hasznos lehet a nyomozóhatóságnak. Nagykanizsán állandó veszélyben vannak a kerékpárok a keleti városrészben, valamint az utóbbi időben a Garay utca az Űrhajós utca és azt övező területekről, lakóházak lépcsőházaiból, kerékpártárolóiból visznek el ál-kulcs vagy hamis kulcs használatával kettesével, hármasával kerékpárokat. Kérem vigyázzanak értékeikre!
A politikusnó" késik. Hiába, í Székesfehérvár, ahonnan várjuk, I messze van. A magánház nappali-| jában néhány itteni kisgazdával -! leendő Új Szövetség-i tagokkal -í komótosan üldögélünk, s a város i: jelenlegi politikai helyzetét bon-\\ colgatjuk. Esélyek is szóbajön-j; nek. Aztán megérkezik Maczó :; Ágnes, s elnézést kérve a hetesen • baleset miatt kialakult közlekedé-i si dugóért, máris a tett színhelyé-i re indulna. Átrendeződnek a so-j; rok, minden sürgetővé válik, de a \\ hat órára hirdetett sajtótájékozta-í tóig még van idő. A helyiek nő-i; napi kedves figyelmességként fel-;i ajánlják a politikus asszonynak a i házban lévő szépségszalon szol-j! gáltatásait. Csak a fbdrászolást i kéri. Míg a frizura készül, addig j az újságíró - ugye nem minden-: napi helyzetben - a nagyon fiata-| los kinézetű, csipkegalléros, ma-| gyáros bársonyzekébe öltözött ré-; gi-új politikust faggatni kezdi.
I\'crs/c .1/ clcjcn nem „élesbe" | megy a beszélgetés.
• Egy ötgyerekes\' családanya i hogyan szervezi meg a magánéletit?
- Mióta beindult a kampány, , magánélet nincs. A férjem min-i denhová elkísér, szerencsémre ; ebben a küzdelemben is társam. \\ Két-három gyereket - a nagyob-\\ bakát - mindig viszünk magunk-| kai, hadd ismerjék meg ők is, I hogy a mama és a papa hogyan i dolgozik. Úgy véljük, nem kell a \\ gyerekeket a politikától elszige-i lelni, ismerkedjenek csak a gon-I dokkal, emberekkel, helyzetekkel.
j Egyébként a férjem édesanyja a j pótmama, nélküle nehezen tudnánk létezni. Most azért csak ket-\\ ten jöttünk, mert a gyerekek megfáztak.
• Honnan elszívva és kiket kíván egységbe tömöríteni az Új Szövetség?
- Először az egységről. A legfontosabbnak a nemzeti összefogást tartjuk, s ez az, ami markánsan megkülönbözteti mozgalmunkat más szerveződésektől. Mert ugye igaz, hogy a keresztény erkölcsi értékrend és az egyetemes népi politizálás az magyar össznépi platformot hozhatna létre? -kérdez vissza az elnökasszony. Tehát elsősorban azokat várjuk, akik még hisznek, bíznak ebben. A nemzeti összefogás nagy erő, a politikus urak többsége viszont nem beszél róla, nem akarja ezt tudomásul venni. Nem pártot szerveztünk, hanem laza szövetsé-
get, ahol helye van a velünk szimpatizáló kisgazdáknak, MDF-eseknek, MlÉP-tagoknak, kereszténydemokratáknak. A kettős párttagság mindezt lehetővé teszi. Ne lepődjön meg, ha azt mondom, úgy mint a baloldal, úgy kellene a jobb oldalnak is egységgé ková-csolódnia. Azután itt van a bizonyos 40%. Volt esetleg kötődése, akár elkötelezettsége is, de csalódott. Most ott áll a nem választók, a dönteni nem tudók táborába, őket is várjuk. Minden tiszta, becsületes embernek nálunk a helye. A programunkat plasztikusan tükröző Társadalmi Szerződés is jól kifejezi, hogy csak a társadalommal lehet és kell szerződést kötni.
• Személy szerint kiket indít országgyűlési képviselőnek a szövetség?
- Nem akarunk nagy neveket, nem akarunk az emberek helyett dönteni. Budapestről senkii sem fogunk a vidékre ráerőltetni. Szabolcs-Szatmár megye, a Nyírség végigjárása, Szekszárd és Székesfehérvár után jöttem Nagykanizsára. Az előzetes tájékoztatásból tudom, hogy üt is a helyileg tisztelt embereknek nagy keletje van. Azoknak, akik elveiket nem adták fel, akik győzelemre tudják vinni majd a becsületes, tiszta erkölcsű, szabad Magyarországot. Tudjuk, hogy a két hónap óta szerveződő mozgalom eszméje még nem jutott el mindenkihez. Mi nem 1998-ra. hanem 2002-re gondolunk. Híveink arra a választásra lehetnek ütőképes személyek.
• Ahogy látom, szagaiból érzem, nem viselte meg a Tor-gyánnal történd csatározás.
- Miért viselt volna meg. Mindenkor tudtam, hol a helyem, emberi tisztességem mennyit ér, s a legfontosabb, hogy abban a szituációban nekem volt igazam. S még véletlenül se higgye senki, hogy ez Torgyán-Maczó párviadal volt. A kialakult helyzet sokkal komolyabb kérdéseket vetett fel, mint amit esetleg a két ember ellentéte nyomán a közvélemény leszűrt magának. Erről többet nem kívánok szólni, de nagy meglepetések várhatók a választásokon.
* * *
Közben elkészült a frizura, egy igazán nőies pillanat még a tükörbe, aztán Maczó Ágnes elindult a HSMK-ba, hogy bemutassa az Új Szövetség színeiben induló helyi képviselőj élőiteket.
Büki Erzsébet
1998. március 13.
I
KANIZSA -
I
ZAKÓ LASZLO, az FKgP jelöltje
A Független Kisgazdapárt március 5 én Nagykanizsán, az Erkel Ferenc Művelődési Házban mutatta be a város és kornyékének (Zala megye 2. sz. választókerület) képviselőjelöltjét, Zakó Lászlót. A 39 éves bányamérnök, mérnök közgazdász, munkavédelmi szakmérnök, a MOL Hotels Rt. főmunkatársa az alábbiakban mutatkozik be az Olvasónak:
Röviden magamról csak annyit: zalaegerszegi születésű vagyok, gyermekkoromban a család - az olajiparban akkor megszokott módon - Szolnokra költözött Ott érettségiztem, majd a katonaság után öt Miskolcon töltött egyetemi év következén. Szegeden ü\'z évig fiirómérnokként, illetve fúrási fel-Ügyelőként olaj- és gázkutak mélyítése és kiképzése volt a feladatom. Régi vágyam teljesült, amikor 25 év után visszakerülhettem szűkebb hazámba, Zalába. Azóta a MOL Hotels Rt. főmunkatársaként a társaság szállodáinak, üdülőinek, szabadidőközpontjainak műszaki-üzemeltetési feladatait látom el. Feleségem pedagógus, két iskolás korú gyermekem van.
A Független Kisgazdapárt Polgári Tagozatának megtisztelő felkérésének tettem eleget akkor, amikor elfogadtam jelölésüket. Olyan sok égbekiáltó, felháborító eseményről értesültünk az utóbbi években, hogy a változtatás megvalósulásának lehetőségét láttam akkor, amikor igent mondtam. Végeláthatatlanul hosszú az a - fontossági sorrendbe szinte nem is állítható - lista, amely az ország sürgősen megoldandó feladatait tartalmazza.
1998-ban a választópolgárok már nem kapják fel a fejüket semmilyen választási ígéretre, hiszen egyrészt a meghirdetett programok között különbséget tenni csak azok részleteiben lehet, másrészt ígéretből évtizedeken keresztül kaptak már eleget. A lakosság ugyanakkor személyes sorsa, saját közérzete, környezete alapján formál véleményt, ítélkezik és - csalódottságánál fogva sajnos egyre kisebb számban - megy el választani. Fásult, panaszokkal teli emberekkel már nehéz elhitetni bármit is. Felelősségem teljes tudatában kijelenthetem, hogy aki Magyarországon az utóbbi négy évben minden érvényben lévő jogszabályt betartva becsülettel dolgozott, adott munkát másnak, adózott, nyújtotta be tömérdek bevallását, szolgáltatott, értékesített és ezek után anyagilag még gyarapodott is, az vagy valótlant állit, vagy olyan kivételnek számít, akit mértékadónak nem tekinthetünk. Tarthatatlannak tartom, hogy ma egy vállalkozónak minden megtermelt száz forintjából csak tíz-tizenkét forint marad a zsebében, hogy egy köhögés elleni gyógyszerért egy pedagógusnak egy napig kelljen dolgoznia, hogy egy fiatalnak egy tizedik emeleti lakás megszerzése is illúziónak számítson, hogy egy autó csak tilosban parkolva, kerék bilincs alkalmazása mellett legyen viszonylagos biztonságban, hogy egy kisnyugdíjas legnagyobb csemegéje egy csomag csirkeláb legyen.
Annkiu ezek után a magát Magyarország leg népszerűbb napilapjának aposztrofáló újság főszerkesztője bekeretezett írásában hozza tudtunkra, hogy hazánkban a legutóbbi négy esztendő volt évszázadunk legjobb négy éve, akkor az ember hátán feláll a szőr. Arcpirító ilyent akkor állítani, amikor csak a kormányzó pártok sikerpropagandája szerint javultak az ország gazdasági mutatói. Hazugság Ömlik ránk mindenhonnan, úgy fest, mintha a kormány és holdudvara inkubátorból néznének ki ránk. Megtévesztésre *llr«lm*« bevált eszközük a különböző közvélemény-kutató intézetek - természetesen általuk megrendelt - „adatainak" közlése a „megkérdezettek" véleményéről. FJ kell hitetni az olvasóval, hallgatóval, hogy a közölt adatok nemcsak hogy igazak, hanem ha Ő nem így érez, akkor szavazata a választásokon egyrészt elveszik, másrészt ő sem érezheti másfajta véleményével igazán jól magát a későbbiekben, hiszen lám, a többség másképp vélekedik. Tökéletes, jól bevált taktika. Ezúton is kérem a Tisztelt Olvasót, hogy kizárólag saját tapasztalatának higgyen, senki és semmi másnak.
Magyarország egykor nemzetközileg jegyzett hatalom volt mind tudományos technikai, mind gazdasági téren. Mindebből mára egy nemzeti identitást vesztett, energiaszektorát és lassan fold
jét is idegen kézbe herdáló, ön- és népámító vezetés alatt élő - néhány száz kilométerre nyugatra balkáninak nevezett - szolgalelkű nép maradt. El keseredve írom le, hogy a kialakult helyzet mellett még csodálkozni sem szabad azon, milyen rohamosan csökken hazánk lakossága. Hamis az a megközelítés, hogy a nálunk fejlettebb országokban is hasonló a tendencia, mert ott már egy bizonyos jóléti szint elérése után, míg mi még az előtt vagyunk. Csökkenő lélekszám mellett csökken a fogyasztás, a termelés, az idősek aránya nő, így egyenes az út a visszafordíthatatlan hanyatlás felé. Gyorsítja a folyamatot a magyar emberre amúgy is jellemző depresszió okozta különböző betegségek korai megjelenése, amelyek a várható életkilátásokat tovább szűkítik.
A (sokszor) bét szűk esztendő akkor telik le, amikor az inflációt nem kötőszóként használjuk mindennapjainkban, amikor hitelt alacsonyabb százalékú kamatra fogunk kapni, mint amennyi nyereséget tudunk képezni gazdasági tevékenységünk végzése során, ennélfogva nem a betétkönyvben való pénz elhelyezése jelenti a legjövedelmezőbb befektetést, amikor az ÁFA fizetés nem egy feneketlen tóba történő pénzhajítást jelent, amikor egy bank konszobdációja nem egy világraszóló botránnyal egyenértékű, amikor a különböző alapítványokat nem pénzmosási lehetőségnek tekintik, amikor az adócsalás (tisztességes adókulcsok mellett) legalább az életveszélyt okozó, súlyos testi sértéssel esik egy megítélés alá, amikor a mezőgazdasági termelőtől fillérekert felvásárolt zöldség, gyümölcs nem hat nyolc „kereskedő" közbeiktatá sa után méregdrágán kerül a fogyasztó asztalára, amikor a kórházi nővér, a rendőr, a tanító olyan fizetést visz haza, hogy rajtuk (és nem a fizetett gra fikonokon) keresztül érezzük, hogy egészségben, biztonságban és tudásban élenjárók vagyunk.
Milyen „szakértő" kormány az, amelynek or szaglása alatt úgy szól a mezőgazdasági kistermelők taktikája, hogy az elkövetkező évben azt kell ültetni, amiből az idén túltermelés volt, hiszen abból jövőre hiány lesz. A privatizáció körül kialakult botrány nemcsak az annak lebonyolítását végzők korruptságára világított rá, hanem mindenek előtt arra a nemzet érdeke ellen mutató szándékra is, mely szerint lehetőleg azonnal mindent el kell adni, édes mindegy, bogy mennyiért, az is, hogy kinek, csak előzőleg minél több átvilágító, felszá molrí céget - tagjainak sorában minél több közeli hozzátartozóval - vonjunk be a cég életképtelenségének bizonyítására. Szinten jelenlegi kormányunk hozzáértésére jellemző, hogy az ország vérkeringésének részét képező vasútvonalakat számol fel, ezzel a megnövekedett közúti forgalmat kátyús mel-lékutakra kényszeríti. Alti autópályára merészkedik, az - a jelenlegi tarifák szerint - 8 literrel megnövelte járművének fogyasztását. A kultúra is magán viseli kormányunk keze nyomát. Erőszak erőszak hátin a filmekben, szappanoperák dömpingje bugyuta vetélkedőkkel felváltva a tevében. Közben elfelejtettünk helyesen írni, egymással emberi hangon kommunikálni. A legújabb kon magyartalan szakzsargon vegyül a még az üzlettulajdonos által sem értett angol kifejezésekkel.
A sort azért nincs értelme folytatni, mert mai mindennapi életünkben akárhová is tekintünk, mindenütt a fizikai -szellemi betegség, a szegénység, a kiábrándultság, a reményvesztettség köszön vissza ránk. Többször elhangzott már - minimum négy évenként egyszer -, bogy ez az utolsó alkalom, meg bogy történelmi lehetőség előtt állunk. Május 10-én egy sokadik utolsó lehetőség következik, de amilyen helyzetben jelenleg az ország található, talán a végső alkalom kínálkozik arra, hogy lezárjunk egy túl hosszúra nyúlt fejezetet. Az utóbbi években - ahogy mondani szokás - az urnáktól távolmaradók döntötték el a végeredményt. Akik pillanatnyilag is a húsos fazék körül tornyosulnak, biztosan a mostam állapot fenntartásában érdekeltek. Az 1994-es választási eredmények megismétlődése már valóban egyet jelentene Magyarország tragédiájával. Sokszor haliam olyan véleményt, bogy maradjanak a helyükön azok, akik már alaposan jóllaktak, az újak éhesek lévén, először majd harácsolással kezdenek. Ki látott tolvajt tevékenységének önálló felhagyásával?
Tisztelt Olvasó! Amennyiben a fenti gondolatébresztő után úgy érzi, bogy a leírtak megfelelnek a nagykanizsai állapotoknak is, az nem csupán a véletlen műve! Nagykanizsa geopolitikai szempontból sokáig veszélyes zónának számított, emiatt csak különösen megbízható káderek kezébe volt adható hatalom. Az elmúlt több évtized a fejekben itt is más irányú rendet vágott, ennek nyomai még ma is megtalálhatók.
Miután mindenekelőtt nemzeti elkötelezettségű magyarnak, zalai származására, kötődésére büszke embernek vallom magam, kérem, bogy bízzanak bennem és - valós céljaink közös megvalósítása során - önmagukban is.
Köszönöm.
Zakó László
®> meg áf
Amióta az iraki cirkusz vérontás nélkül lecsendesült - Clinton karrierjének legnagyobb szerencsétlenségére - a hazai hírműsoroknak csecsen terroristák, iszlám torokelkaszabolós fundamentalisták, ír és lojalista rob-bantgatók, idehaza család-sorozat- és fenyőgyilkosok segítenek átvészelni az uborkaszezont, és megborzongatni a hírműsorok nézőit, mielőtt azok még halálba unnák magukat a követhetetlen, zavaros és rétestésztaként nyúló magyar-szlovák huzavonán.
És akkor az árvízről, tornádóról, El Nino-ról, toronydaru- és kerítésomlásról még nem is szóltunk.
Persze a bűncselekmények felderítésében segíthet, ha a tévénézők jól értesülnek a történtek felől, de az azért mégiscsak különös, hogy a híradók 80-90%-át bűncselekmények és katasztrófák töltik ki.
Pedig hát ez a rögmagyar valóság is: Budapesten az év első hat hetében annyi gyilkosság történt, mint 1997-ben az első négy hónap alatt. Ezt ki tudja meddig értelmezték volna egyszerű kriminálstatisztikai anomáliaként, ha nem történik egy hallatlan esemény: Újabb gyilkosság, te ezúttal nem egy embert ölnek meg, hanem egy FENYŐJÁNOST. A sajtócárt, akinek több milliárdnyi vagyona, tucatnyi vállalata, hétszázmilbós svábhegyi villája és kiterjedt politikai kapcsolatrendszere van. Ez már a vég kezdete! Már nem csak egyszerű tax-osikat, meg védtelen öregasszonyokat ölnek meg, hanem ilyen „értékes" embereket is! - sopánkodtak Kunczéék, miközben a gyilkosságot követő két hétben töménytelen mennyiségű „fe-
nyőzés" közepette szentté avatták a néhai médiacsászárt és annyi rendőrt vezényeltek az utcára, amennyit talán a Metész-lüntetés óta nem látott Budapest.
Vidéken mintha nem lenne ekkora mozgolódás. Pedig szűkebb pátriánkban is már rég elmúltak azok az idők, amikor a zalai újságok fekete oldalai még arról szóltak, hogy kifosztották a szentlászlópusztai pincesort, vagy O. F. beleszédült O. J. rugóskésébe. Mostanság bankrablás és diszkógyúj-togatás a divat, sőt Nagykanizsán már valódi ROBBANTÁS is volt! Hát nem csodálatos, hogy az egyszeri kanizsai polgárnak sem kell felruccannia a székesfővárosba, ha jó kis postarablást akar látni? Elég csupán ellátogatnia a Kispostára, s megtekinteni az eseményt, s ha ez nem volt elég, pár nap múlva láthatja ugyanezt Hévízen is, román rendezésben, magyar feliratozással.
Amit a rendőrségnek kívánnak juttatni, talán jut pár forint vidékre is. Persze ne legyünk nagyigényűek, hiszen jól tudjuk, hogy jórészt a fővárosban tömörül a veszélyeztetett réteg. Szegény bankárok, nagyvállalkozók, médiaguruk, ezentúl rettegésben kell élnetek, nem tudni, a fenyőgyilkos melyikőtöknek szánja a következő golyót! Szívből együttérzünk veletek! Nagyobb szükségetek van nektek arra az egymilliárdra, abból még több szekrénytermetű izomtomyot gyömöszölhettek be pénzpalotáitok előcsarnokaiba, még több videokamerát szerelhettek fel rózsadombi erődítménye-\' itekre, még vastagabb páncéllal boríthatjátok be 600-as Mercédeszeiteket.
Francia kapcsolat
A Lycée Nicolas Appert Orvault-Nantes és a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola kapcsolata már néhány éves múltat tudhat maga mögött. A franciaországi Loire-vidék Régió és a Balaton Régió 1995. május 9-én kötött megállapodást. Az oktatás-szakképzés témakörben a vendéglátási projekt vezetője francia részről a Nantes-Orvault-i „Lycée Nicolas Appert" középiskola, magyar részről pedig a Thury György Kereskedelmi Szakközépiskola. A két iskola a követségek segítségével létesítette test-vériskolai kapcsolatát. A tanárok kölcsönös látogatását követően 1997. májusában francia diákokat fogadott a Thury, amelyet tavaly \'októberben a
kanizsai küldöttség látogatása követett. Március 5-én francia diákküldöttség érkezett Nagykanizsára, és egy héten át tartózkodnak itt. A múlt héten csütörtökön díszvacsorát rendeztek számukra a szakközépiskola éttermében. A francia küldöttségen kívül városunk prominens személyiségei is helyet foglaltak a fehér asztalok körül. Májjal töltött batyu kelkáposztával, Sült csirke Ague-völgy módra, és Tátin torta került, az itallapon az édes fehér bor, a száraz vörösbor, a fehér habzóbor, és likőralapú száraz fehér bor szerepelt. A vendégek az itt töltött napok folyamán megismerkedhetnek a magyar konyha és szakácsművészettel is.
4 ( KANIZSA - PoíitüU ) 1998. március 13.

TISZTELT HÖLGYEM I TISZTELT URAM !
A KOPOGTATÓCÉDULA GYŰJTÉSÉVEL MEGKEZDŐDIK A PARLAMENTI VÁLASZTÁS. ÖNÖKÖN MÚLIK, HOGY OLYAN KÉPVISELŐJE LESZ-E A TÉRSÉGNEK, AKI VALÓBAN EREDMÉNYESEN TUDJA MAJD KÉPVISELNI AZ ÖNÖK ÉRDEKEIT, NAGYKANIZSÁNAK ÉS TÉRSÉGÉNEK JÖVŐJÉT A PARLAMENTBEN.
40 ÉVES GÉPÉSZMÉRNÖK VAGYOK, AZ SZDSZ ZALA MEGYE 2. SZ. VÁLASZTÓKÖRZETÉNEK (NAGYKANIZSA ÉS TÉRSÉGÉNEK) KÉPVISELŐJELÖLTJE. 1982-TŐL TERVEZŐKÉNT, MAJD EGYETEMI OKTATÓKÉNT DOLGOZTAM. 1994 ÓTA A KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM ÁLLAMTITKÁRA VAGYOK. AZ ORSZÁGOS ÜGYEK MELLETT KIEMELT FIGYELMET FORDÍTOTTAM NAGYKANIZSA ÉS TÉRSÉGÉRE, A VASÚTVONAL VILLAMOSÍTÁSÁRA, A TELEFONHÁLÓZAT KORSZERŰSÍTÉSÉRE ÉS KIÉPÍTÉSÉRE, A LOGISZTIKAI KÖZPONT NAGYKANIZSÁRA VALÓ ELHELYEZÉSÉRE. ISMEREM TÉRSÉGÜNK GONDJAIT ÉS JÖVŐBELI TERVEIT. LEGFONTOSABBNAK AZT TARTOM, HOGY ÚJ MUNKAHELYEK LÉTESÜLJENEK NAGYKANIZSÁN, A KÖZLEKEDÉS FEJLŐDÉSE NE TORPANJON MEG, NAGYKANIZSA VÉGRE ISMÉT A RÉGIÓ GAZDASÁGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONTJÁVÁ VÁUON.
TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR I
BÍZOM ABBAN, HOGY MEGTISZTEL BIZALMÁVAL ÉS FELAJÁNLJA SZÁMOMRA AJÁNLÓSZELVÉNYÉT. KÉREM JUTTASSA EL AZT AZ SZDSZ TERÜLETI IRODÁJÁBA.
VÁRJUK NAGYKANIZSÁN A ZRÍNYI U. 42.-BEN MUNKANAPOKON MINDENNAP 9.00-17.00 ÓRÁIG. HA TELEFONÁL, MUNKATÁRSAIMMAL ELMEGYÜNK A LAKÁSÁRA IS AZ AJÁNLÓSZELVÉNYÉÉRT. TELEFONSZÁMUNK: (93 )310-523 TÁMOGATÁSÁT ELŐRE IS KÖSZÖNÖM.
KOVÁCS KÁLMÁN ÁLLAMTITKÁR ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐJELÖLT SZDSZ
KOVÁCS
KÁLMÁN
ÁLLAMTITKÁR
ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐJELÖLT
1998. március 13. C KANIZSA - 1k rtte*h&Ua*h,... ) 5

92 éves korában Pécsett elhunyt Morvay Gyula író, a peredi néptanító, a kanizsai középiskolai tanár.
Hosszú és munkásságos életet hagyott maga után. Tizenhat gyermekes családból indult 1905-ben Tardos-keddről és Pécsett távozott örök pihenőre. Szlovenszkó szülötte volt, a Sarló-mozgalom vezető egyénisége, a kiűzött hontalan, aki varosunkban kapott otthont 1942-ben, aki felesége halála után távozott Pécsre, most pedig az öröklétbe.
Tanítóként kezdte a nagybetűs életet. Néptanító volt a szó legnemesebb értelmében. Gomb a szögről indulva egy olyan mozgalom (a Sarló) első sorban menetelő zászlóvivője volt, akire büszkék lehetünk. 1928-ban példát mutatott a kisebbségsorban, hogy kell magyarnak lenni, hogyan lehet élni értelmesen nemzed tudatunkat megőrizve.
Poliükus alkat volt. A bensőből fakadó politika harcosa, a parasztság érdekének elsődleges szószólója.
A valóságirodalom egyik legnagyobb alakja volt, aki avantgárd versekkel indult forradalmi lendülettel. „Felrázom a dohos sorsokat, százados széna alatt forróra fülledt a talaj."
A nincstelenek, a társadalomból kitaszítottak szavait adta át, őket akarta kiemelni a nagy nyomorúság-
Morvay Gyula halálára
ból. Az adott közegben és politikai helyzetben jelszók és iránymutatók voltak gondolatai. Morvay Gyula ugyanis nem „szép" verseket írt. Nem is a szépre volt akkor szükség, hanem a valóra. A dokumentális erőre, a valóság feltárására volt igény. Egyszerű módon, józan ésszel gondolkodva rátalált a szegények, a nincstelenek felemelkedését szolgáló tevékenységre. Falukutatásai során rendszeresen járt Ruszinszkóba, az ottani sanyarú életet így vonta párhuzamba az 1930-as évek magyarságáéval: „...majdnem egyforma a sorsuk a mienkkel. Ugyanaz, ugyanaz, csak a nyelv más, de a szív, a szenvedés, a sors ugyanaz."
Egész életében megmaradt a szegényeken, az elesetteken segíteni akaróknak. Műveiben elsősorban a „redves szavú büdös parasztok hitét" mondta el.
Örökké járlak fejében a gondola-
tok. Örökké „írt", utcán, tanítási órán, sétái során, asztalánál ülve.
Most egy élet véget ért. Művei viszont élnek tovább. Mély elhivatottság, szeretet, gazdag képi erő, metaforikus fogalmazás jellemzik művészetét. A Fekete föld című regényének így szól egy mondata: „... a félszemű prímás hajlong, hegedűjét dörzsöli a vonóval, a bőgős a húrokat szaggatja." Egy-egy szószerkezet, Morvay-mondat, jelző a szövegkörnyezetben „oldalakat beszél".
A regény egyik hőse hadifogságból, Távol-Keleten keresztül szökött, kalandos út után ért haza. Egy növényi magot kapott ott emlékül. A következő szavakat adja hőse szájába: „Azt mondta, ültessem el barátságunk jeléül, mert én fehér vagyok, ő meg sárga, de az mindegy, emberek vagyunk." Morvay Gyula örökké ember maradt, örökké tevő, cselekvő ember. Itt hagyott bennünket.
Egy életmű, sok kiadatlan írás ma-
radt birtokunkban. Ez jelenti és köve-teü az utókor felelősségét. A művészi érték megbecsülése kötelességünk. Ezzel tartozunk Morvay Gyulának.
Csendes, szerény, visszahúzódó ember volt. Hitte, hogy alkotásai hangosabbak, hitte, hogy „az öreg kőfejtős" (ez volt utolsó novelláskö-tetének címe) megfejti a világ titkait, megoldja a nagy problémákat. Ez a hit éltette, ez a vágy adott neki újabb és újabb erőt a munkához.
Egy olyan mozgalom harcosa volt, amely napjainknak is utat mutató. Példát nyújtottak ahhoz, hogyan kell egy adott közegben értelmesen élni, hogy lehet hasznosan és értékteremtőén dolgozni.
Gyula bácsi nincs többé. A mor-vays gondolatok azonban maradnak. Adnak hitet és erőt az értékek megbecsüléséhez, a nemes gondolatok közzé tételéhez.
Emlék, fájó emlék marad számunkra munkássága, írói tevékenysége, színes egyénisége. Ilyen az élet - egyszer véget ér, befejeződik, és nincs tovább.
Az ember arra törekszik, hogy hagyjon maga után valamit, amire az utókor emlékezhet. És Morvay Gyula hagyott nekünk egy teljes életművet. Gondolunk és emlékezünk rá.
Dr. Horváth György
AZ ELSŐ ISKOLÁM
A városban egyetlen papírüzlet volt, a boltos neve Ethey volt, akit csak Étéinek mondtak. „Hagyják el azt a ,Ji" betűt" mondta faluról bejött parasztembereknek, akik azt mondták: „Ki van írva a „h", mi is kimondjuk". Ezzel ez is készen volt, mint a ceruzavásár, mert édesapám is Étéinél vett „cédrusceruzát". Hazamenet is, de még inkább faragáskor behunyt szemmel szagolgattam a cédrusfa illatát. Fanyelű zsebkésem csak bugyübicska volt, azzal csak úgy faraghattam meg ceruzámat, hogy kiköszörültem az élét: azaz a kamrában, a kampón lógó tokmányba vizet töltöttem, s a kaszakövön meghúztam a késemet; ujjam begyén próbálgattam: éles-e? Kö-zép-messze kezdtem a faragást, nehogy kitörjön a hegye.
Nagyapám faragta a mázsás máktörő mozsárt, én meg fadarabot hengeresre faragtam, édesapám fúrójával kifúrtam a belét, és véres hólyagok piroslottak a tenyeremen, mire készen volt a ceruzalartó, meg a teteje. Palavessző, a cédrusceruza, a lilára festet toll-szár volt faragott tolltartómban, melyet a bal vállamra akasztott vászonlarisznyába tettem. A palatáblához verte fejét a tolltartóm, de kibéleltem a helyet: bicskámat, féüg kész faragott csigámat, bodzafapuskámat, hozzá a kócot, a „tomút" is beleraktam: elállt a zörgés. Igazat megvallva: a tolltartómban volt még egy csigaszeg, azaz bakancsszeg, melyet a kert alatt lakó cipésztől kunyeráltam, mert a csiga hegyébe csigaszeg kell. Kosovics Éráz meg csak kínkeservesen adott a gyerekeknek csigaszeget. „Az egész utca gyereke idejár csigaszegért, már egy marékkal szétosztottam!" - dohogott Éráz, aki cipész, aranyfiist-csináló és rámakészítő volt.
Sötét kamrájában álltunk, gyerekek, s vártuk, amíg Kosovics végez a rendeléssel. „Ide tegye fel a lábát, aranymenyecske; megmérem a lábát, és elkészítem a selyemzserbó cipőt, melyet kék, sárga, piros és zöld cérnával varrok. No, mit szól hozzá?" A menyecske sóhajtott és kérése volt. „Mi legyen az?" „A szárára két üveggombokat adjon!" Cipőrendelés után kaptunk egy csigaszeget.
Indultam, Morzsi már az utcaajtóban állt; együtt mentünk iskolába, ami nagyon is jó volt, mert
Borosék kutyája kapujuk alatt a földet harapdálta. Morzsi odaszaladt, s két lábával az acsargó kutya lábára taposott. Délig az iskolafal tövében feküdt Morzsi; elvetette magát, hasát a gyengülő őszi napnak vetette: hadd csurogjon öregedő csontjába az erő, a melegség. Tanítás után együtt ballagtunk haza.
Behúzódott a tél; tarisznyámba a palatábla mellé egy darab hasított fát tettem, azt a pad végére kitettem; az öreg egyházfi, aki mamuszban csoszogott, maga elől felnyalábolta a kötényét, abba potyogtat-ta-szedte a fadarabokat, mivel a gyerekek állal hozott fákkal fűtöttek.
Aztán beálltak a mord telek. Utcaajtónk elől jó messzire hánytam a havat, hogy az iskoláig, az országútig jussak. Méteres havak voltak, ki se látszottam a hóárokból, csak a motollázó falapát mutatta: itt egy gyerkőc havat hány. A szélső ház előtt mély árok volt, azon vettem magamat észre, hogy belecsúsztam a mélyedésbe, számig ér a hó, és nem bírok kivergődni. Kezemet nyújtottam Morzsinak, megkapta kabátujjamat, s segített kimászni az árokból.
Tarisznyám elállt tőlem, mert mindkét kabátzse-bem tele volt gyerekékszerrel: kócmadzag a bodzafapuskához, bugylibicskám, a nyert és elcserélendő márvány- meg üveggolyók, madzag, színes kavicsok, kóróízík-darabok, azokból ökröt, vagy kutyát csinálok, mert mindent magamnak kellett faragnom, készítenem. A jobboldali zssebemben féltve őrzött kincs volt: gömbölyű madzag, amely fonáshoz kel-\' lett. Ötágú ostort már tudok fonni, most a „barátcsomót" gyakorolom. A lovász-csomót fhurkot) és a halász-csomót már tudom kötni, a kóróízíkből készített kutya, tehén szemét miből is? Ja igen: üveggyöngyből csinálom, elmegyek a boltba, kérek két színes fejű gombostűt, fogóval rövidre kattintom a fejüket: készen lesz a kristályszemű kutya. Kétágú és üzenkétágú ostort tudok madzagból fonni, de most más a dolgom: édesapám dohánypakli papírját összeszedem, az asztalon kisimítom. De akkor láttam, hogy milyen rücskös, fadarabos a barna papír; jó, hogy a dohányt egybe tartja. A papírra Etei-céru-
zámmal írok, ami nagy öröm számomra. Betűket írok, meg néhány szót: ló, apa, morzsi, amit úgy írok le, hogy „monzsi", mert az „r" betűre nem járt rá a kezem, egyre „n-et" írtam. Teleírtam a dohánypakli papirost: kép, mama, tél, fa, fal, falu, hó, kés, kóró szavakkal, aztán másnapra készültem.
Az általam faragott kis fakéssel letisztítottam a sárt az iskolafal mellett, mert sáros cipővel, csizmával nem lehetett az osztályba lépni. A fakést téglához dörzsöltem, hogy a palatáblám mellé tehessem. A táblánál írtam, a padban, ujjammal mutatva a betűket olvastam, házat, kutat rajzoltam, kézimunkából otthon hagytam a magam készítette kaszát, kapát, gereblyét. Egyedül a gereblyefogak beillesztése volt nehéz, mert a fogat fent vésővel behasítottam, s kis ékkel beszorítottam.
Az osztály falán lógó táblákra írt betűket ismertem; csendben, magamnak mozgott a szám, amikor olvastam a vastag vonalakat. Otthon, a mestergerenda alatt volt a „zsólárkönyv", abban, hátul már egy szikrányi hely sem volt, mert még Márton nagyapa írta bele feljegyzéseit, de csak azután, hogy második felesége: Nemes Lúdass Örzse megtanította őt írni-olvasni. Orzse nagymama arra volt büszke, hogy ősei kurtanemesek voltak, mert az anyakönyvekben valóban ott állt a „nemes" szó, meg arra, hogy Mártont, aki második férje volt (mint Mártonnak Örzse is a második asszonya volt), megtanította írni.
A Hegedűsek felöli falon, a Sastyínban, a vásáron vett nagy kép lógott, a nekem sokáig érthetetlen betűkkel: Maria Verkündigung. Honnan tudtam volna, mit jelent ez? A másik képet leszerelt messzirokonunk adta: hadihajót ábrázolt, felírása. Dreadnought volt, s alatta: Viribus Unitis. Az utcából hozzánk jövő emberek, asszonyok közül senki sem tudta kitalálni, megfejteni: mit jelentenek, mit mondanak ezek a betűk.
Elsőházunk mestergerendáját nézegettem, és a nyomtatott betűket, melyeket ősöm, Morvay József vésett fel, lassan kibetűztem: EZEN HÁZAT TS1NÁLTATTA MORVAIY IOSEF IS VIDA PAL 1625 ES BEN. „Mi az az JS"?, mit jelent az ES BEN?, kérdeztem. Az is: és. Az ES BEN: esztendőben. Etei-ceruzámmal lerajzoltam a betűket, és megmutattam Csepreghy Károly mester úrnak, mert a kántortanító neve mester úr volt.
Ilyen volt első iskolám, melyet négy esztendős koromban kezdtem el.
6 ( KANIZSA - Wutdtte* J 1998. március 13.

Érettségi bankettek, csoportos rendezvények, Éttermünkön kívüli rendezvények, fogadások szervezése, bonyolítása. 40férőhelyes reprezentatív különteremmel is rendelkezésre állunk!
Az étterem légkondicionált! KREMZNER ÉTTEREM
8800 Nagykanizsa, Deák tér 11. Tel.: 93/313-057 és 93/310-079
UJ! MEGNYÍLT!
SZOKOL
ZÖLDÉG-GYÜMÖLCS
KIS és NAGYKER
Nagykanizsa, Vár út 6.
(a ZÁÉV Telepén jobbra hátul az udvarban) Tel.: 06-60/399-955 és 06-30/794-722. NAGY VÁLASZTÉK, KEDVEZŐ ÁRAK) Nyitva: HP 6-18 óráig, Szo.: 6-12 óráig
INTERNET ^
TELJES KÖRŰ INTERNET-SZOLGÁLTATÁS.
SieNet Kft.
8800 Nagykanizsa Platán sor 4. 93/310-322
Nyitva: H-P 9.00-17.00
Nagykanizsa,
MEGACOMP 30/29g^
Tel.: 3<V299-717 Király út 9/A
SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZAKÜZLET
A komplett gépek összeállításától
a hálózatok megtervezéséig
állunk kedves vásárlóink rendelkezésére.
KIVÁLÓ MINŐSÉG! OLCSÓ ÁRAK!
VETŐMAGBOLT
Nagykanizsa, Király u. 27. Tel.: 06-30/465-558
Mázai és holland zöldségmagok, virágmagok, virághagymák.
Gazdasági magok. Fémzárolt vírusmentes vető-burgonya, vetőkukorica. Növényvédő szerek, műtrágyák, fénystabil fóliák, virágföldek, palántaföldek és takarmánykiegészítők.
Nyitva: H-P.: 7.30-16.30 Szo: 7.30-12.00
RGRO-MIX
Husqucirnci bolt
Motorfűrészekből, RK kapálógépekből, fűnyírókból, fűkaszákból, áramfejlesztőkből, házi motoros permetezőkből 8800 Nagykanizsa, Magyar utca 4-6. Tel.: 93/315-736
ÓVODAI JELENTKEZES, ÁLTALÁNOS ISKOLAI BEÍRATÁS
KEDVES SZÜLŐK!
Nagykanizsa város valamennyi óvodájában és általános iskolájában az 1998/99. tanévre történő beiratkozásokat: 1998. március 23-24-én tartjuk naponta 8-17 óráig.
Óvodai felvételre kell jelentkeznie az óvodába még nem járó, 1993. május 31-ig született, tanköteles korba lépő gyermekeknek.
Óvodába beíratható minden kisgyermek, aki 1998. október 15-ig betölti a harmadik életévét. A később született gyermekek felvétele - a férőhely függvényében - folyamatosan történik.
Felvételre jelentkezés helye: a lakáshoz legközelebb eső, vagy a szülő által választott intézmény. Szükséges okmányok:
• a gyermek születési anyakönyvi kivonata,
• orvosi igazolás
Általános iskola 1. osztályába beiratkozásra kell jelentkeznie minden iskolaérett gyermeknek, aki 1998. május 31-ig betölti a 6. életévét. Beíratható és felvehető a június 1-től december 31-ig született hatévesek közül minden kisgyermek, akinek iskolaérettségét az óvoda igazolja.
A körzethatárok kialakítása a szülő szabad iskolaválasztását nem zárja ki, de az intézményvezetőnek felvételi kötelezettsége csak a körzetébe tartozó tanulóval szemben van, további felvétel a létszámhatár függvénye. A tanuló felvételéről az igazgató dönt, melyről a szülőt írásban értesíti. Beiratkozáshoz szükséges okmányok:
• születési anyakönyvi kivonat vagy személyi igazolvány,
• óvodai szakvélemény eredeti példánya.
Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztály
KÖSZÖNETÜNKET
fejezzük ki mindazoknak, akik támogatásukkal hozzájárultak az V. Dél-zalai LIGA Farsangi Bál megtartásához!
A rendezvény sikerét elősegítették: Bonbonetti RT LIGA SÉFSZ, DKG-EAST LIGA GDFSZ, Dél-Zala Néptáncegyüttes, Erkel Művelődési Ház, Gépipari Független Szakszervezet, Nagyatád Jurik Gyuláné női-férfi szabó, Liszt F. út, KANIZSA Dél-Zalai Hetilap, Terv út KANIZSA Városi Független Szakszervezet, Kábeltel KFT, Szent Imre út K.u.K. RockShow, Két Gál BT Csengery út, Ifj. Oros István vállalkozó, Platán sor, PDSZ Nagykanizsa,
Péterfy Iskola Független Szakszervezete Pizza Faló Ady út, Qualite Reklámiroda, Magyar ú TOSHIBA Technotrade Informatika, Ady út Tóth Krisztina fodrász, Kodály út
LIGA Szakszervezetek Dél-zalai Szövetsége Nagykanizsa
1998. március 13.
KANIZSA - \'Zfi&idetéá,
I
HIRDETMÉNY
Tájékoztatom Nagykanizsa Megyei Jogú Város Választópolgárait, hogy az országgyűlési képviselő választáshoz a választók névjegyzéke elkészült, melyet 1998. március 11-tól március 18-ig közszemlére teszünk.
A névjegyzéket Nagykanizsán a Választási Irodában (Erzsébet tér 7. sz. I. emelet 12. sz.) lehet munkaidőben megtekinteni. A névjegyzékből való kihagyás, vagy felvétel miatt március 11-től március 18-ig 16.00 óráig lehet kifogást benyújtani a Választási Irodába.
Nagykanizsa, 1998. március 5.
Dr. Takács Anikó
jegyző
NAGYKANIZSA MEGYEI JOGÚ VAROS
JEGYZŐJE munkatársakat keres az alábbi munkakörök betöltésére
1.) Építésigazgatási ügyintéző Munkakör:
a Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályának Építésügyi Csoportjában Nagykanizsa és a jogszabályban meghatározott 47 környező település építésigazgatási feladatainak ellátása. Feltétel:
- építészmérnök vagy magasépítő mérnök szakképzettség
- büntetlen előélet Közigazgatási gyakorlat előnyt jelent. 2.) Vagyongazdálkodási ügyintéző Munkakör:
a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájában az önkormányzat vagyonának értékesítésével és kezelésével kapcsolatos feladatok ellátása. Feltételek:
- közgazdász vagy igazgatás-szervező szakképzettség
- büntetlen előélet 3.) Jogi főmunkatárs Munkakör:
a Polgármesteri Hivatal Jogi csoportjában a jogi feladatok ellátása, elsősorban a szociális- és egészségügy, művelődésügy, illetve a sport ügyek tekintetében. Feltételek:
- jogász szakképzettség
- büntetlen előélet
jogi szakvizsga előnyt jelent.
4.) Gyámügyi ügyintéző (helyettesítés, 1 évre szóló kinevezéssel) Munkakör: ,
A Városi Gyámhivatalban Nagykanizsa és a jogszabály által meghatározott 47
település gyámügyi feladatainak ellátása.
Feltételek:
- jogi vagy igazgatás-szervezői szakképzettség
- büntetlen előélet
Jelentkezni lehet írásban (önéletrajzzal, szakképesítési okirat másolatával és érvényes erkölcsi bizonyítvánnyal) 1998. március 20-ig dr. Takács Anikó jegyző Polgármesteri Hivatal Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. címén. Részletesebb információ kérhető a 93/313-080-as telefonon a személyzeti vezetőnél.
NAGYKANIZSAI ADOTAJEKOZTATO
Felhívjuk a nagykanizsai építmény és gépjármű tulajdonosok figyelmét, hogy az 1998. I. félévi gépjárműadó, illetve építményadó befizetési határideje
1998. MÁRCIUS 16.
Az adóalanyok a felhívásokai és a befizetési lapokat (csekk) postai úton megkapták.
Kérjük a befizetési lapokon javítást ne végezzenek, valamint a befizetési lapokat más részére ne adják át.
Ha a gépjármű, illetve az építmény tulajdonjogába, valamint az adóalanyok lakcímében változás következett be, azt a Polgármesteri Hivatal Adócsoportjánál be kell jelenteni.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Adóhatósága
1998. március 21. 9.00-12.00
ZEMPLÉN GYŐZŐ Általános Iskola
Nagykanizsa, Zrínyi u. 18.
A rendezvényre belépődíj nincs, szeretettel várunk minden érdeklődőt!
( KANIZSA -TV-tKu&o* )
1998. március 13.
TÉVÉMŰSOR MÁRCIUS 16-TŐL MÁRCIUS 22-IG
HÉTFŐ MÁRCIUS 16. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05. Emberek a természetben. 10.30 Vakarcs. 12.00 Közvetítés a parlamenti ülésről. 16.30 Népszerű operarészletek. 17.00 Délutáni rendelés. 17.15 A körzeti stúdiók műsora. 18.05. Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya 19.30 Híradó. 20.00 X-akták 20.45 Nyitott száj. 21.30 Mixishow. 22.00 Aktuáus. 22.25 Háló. 22.55 Nyárutó Indiában. 0.30 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15. Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.15 Az első csók. 16.40 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Nehéz döntés. 21.40 Reflex. 22.40 Valdez lovai. 0.15 Fókusz.
TV 2
6.00 Hétxhét. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Cápali és Cápeti. 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csipsz. 15.50 Frankié. 16.15. Magnum. 17.05 Marienhof. 17.30 Csupa-csupaélet. 17.55 Az Acapulco-öböl. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Rosanmunde Pilcher. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Cagney és Lacey. 23.45 Hajnaltól napestig. 0.10 Tények. 0.35 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 A Hét. 7.15 Zóna. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 Parlamenti napló. 12.00 Híróra. 14.00 Derrick. 15.00 Repeta. 17.30 Tudományos Híradó. 18.00 Robog az úthengeren. 18.20 Mesterművek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Szaporodni muszáj. 20.35 MTV+ 21.00 TS-extra. 21.30 Búcsú a rózsáktól. 23.05 Mélyvíz.
DUNA TV
5.00 Dunakorzó. 6.30 Képes krónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika; Segítség! Tanulok?! Olasz nyelvlecke. 8.15. A sokarcú kultúra. 8.45. Oktatási hírek, könyvszemle. 9.00 Képes krónika. 10.55 Heti hírmondó. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.35 Emlékké-
pek. 12.55 Postabontás-levélváltás. 13.15 Közép-Európai Magazin. 13.50 „Dalok tüzes szekerén". 14.35 Tarkabarka. 15.35 Operamesék. 16.35 Harmónia. 17.10 Zűrzavaros vakáció. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Sportképek. 21.00 Híradó. 21.35 Test és lélek 22.25 Csatamezők. 23.30 Híradó.
KEDD MÁRCIUS 17. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Szenes Andreával... 11.00 Walt Disney bemutatja. 12.00 Híróra. 14.00 Cigánymagazin. 15.00 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin. 15.50 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Sorstársak. 17.15 Ki marad a végén? 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Katolikus krónika. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Vészhelyzet. 20.50 Kriminális. 21.30 Telemázli. 22.05 Aktuális. 22.30 Publikum. 23.00 Páncélos zászlóalj. 0.25 Telesport. 0.55 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Khpklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.15 Az első csók. 16.40 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Nyomul a csatársor. 21.35 Aranykor. 22.25 Nehéz döntés. 0.00 Fókusz.
TV 2
6.00 Faluvilág-magazin. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Cápali és Cápeti. 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csipsz. 15.50 Frankié. 16.15 Magnum. 17.05 Marienhof. 17.30 Csupa-csupa élet. 17.55 Az Acapulco-öböl. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Kaméleon. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország!. 23.00 A Szuper csapat. 23.45. Hajnaltól napestig. 0.10. Tények. 0.35 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Háló. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 10.55 Híres magyar könyvtárak. 11.40 Nekem ne lenne hazám? 12.00 Híróra. 13.00 A tanítónő. 14.45 Örökzöld dallamok 15.00 Repeta. 17.30 Háttértudomány. 18.00
Robog az úthenger. 18.20 Mesterművek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Korkép. 20.50 MTV+ 21.00 TS-extra. 21.30 Sir Georg Solti - Solti György 23.05 Mélyvíz.
DUNA TV
5.00 és óránként Híradó és Képeskrónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika; Segítség tanulok?! Olasz nyelvlecke. 8.25. Járóföld - hazai tájakon. 9.00 Képes krónika. 11.20 Harmónia. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Tony Lakatos-quartet: Monique. 12.30: 1100 év Európa közepén. 12.45 Expedíció. 13.35. Három. 14.55 Magyar Gimnázium, Kasti. 15.55 Szóbazár. 16.25 Színházi Élet. 17.10 A kis Nicholas úrfi. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 A hegy védangyala. 19.15 A világegyetem enciklopédiája. 19.30 Héthatár. 20.05 Gazdakör. 20.40 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.35 Megsemmisítését elrendelem!... 23.45 Híradó.
SZERDA MÁRCIUS 18. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Nyitott száj! 11.10 Második lehetőség. 12.00 Híróra. 13.00 Népzenei összeállítás. 14.00 Szlovén nemzetiségi magazin. 14.25 Román nemzetiségi magazin. 14.50 Horvát nemzetiségi magazin 15.20 Kísértetkastély. 15.50 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Alfa szolgálat. 17.10 Életjel. 17.15 Körzeti magazinok. 17.45 Körzeti híradók. 17.55 Útmutató. 18.15 Kisebb-nagyobb gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Mr. Beán bajjal jár. 20.30 Telesport. 22.50 Aktuális. 23.15 Telesport. 23.45 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.15 Az első csók. 16.40 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Bugs - A cég hullámhosszán. 20.55 A halott nő gyermeke. 22.35 Nyomul a csatársor. 0.10 Fókusz.
TV 2
6.00 Nótaszó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Cápaü és Cápeti.
14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csipsz. 15.50 Frankié. 16.15. Magnum. 17.05 Marienhof. 17.30 Csupa-csupa élet. 17.55 Az Acapulco-öböl. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Csúcsfejek. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsarublues. 23.45. Hajnaltól napestig 0.10 Tények. 0.35 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15. Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Publikum. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00, Kincsestár. 11.00 A napsugár nyomában. 11.30 Azok a csodálatos állatok. 11.50 Arborétumok, gyűjteményes kertek. 12.00 Híróra. 13.00 A vidék, ahonnan jövök. 14.35 Hot Jazz Band. 15.00 Repeta. 17.30 Az ügy még nincs lezárva. 18.00 Robog az úthenger. 18.20 Mesterművek. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Terra X. 20.45 MTV+ 21.00 TS-extra. 21.30 Isten hozott a babaházban. 23.05 Mélyvíz.
DUNA TV
5.00 és óránként Híradó és Képes krónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása 8.00 Reggeli muzsika; Segítség! Tanulok?!; Olasz nyelvlecke. 8.15 A sokarcú kultúra. 8.45 Oktatási hírek. 9.00 Képes krónika. 10.45 Héthatár. 11.20 Gazdakör. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.35 fiúk, fel a fejjel! 13.30 Hogyan épült. 13.30 14.20 Amerikai magyar életsorsok. 15.45 Barátaim Afrikában. 16.40 Váratlan utazás. 17.25 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Helyszíni szemle. 20.05 Régiók. 20.40 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.35 Mr. és Mrs. Bridge. 23.40 Híradó.
CSÜTÖRTÖK MÁRCIUS 19. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Hello, Magyarország! 11.10 Tangó három szólamban. 12.00 Híróra. 13.00 Az „örökzöld örökzöldek" 14.00 Együtt. 14.50 Német nemzetiségi magazin. 15.20 Kísértet kastély. 15.50 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Segítség. 17.10 Csellengők. 17.20 Bohózat-album. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 A gyász. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Kisváros. 20.35 Bohózatalbum. 21.00 Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékhelyei. 22.00 Aktuális. 22.25 VilágKép. 22.55 Telesport. 23.55 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57. Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15. Recept-
19V8. március 13.
( KANIZSA - )
Kitűző március tizenötödikére
Az ezernyolcszáznegyvennyolcas eseményekre emlékező jubileumi ünnepségsorozat alkalmából adták ki azt a domborított, fóliás kitűzőt, melynek keretét a piros-fehér-zöld színű magyar zászló alkotja, belsejében a 48-as gyalogezred szobrának fényképe látható.
EMLEKFA SURDON
Az emlékfa a művelődési ház előkertjében van elhelyezve. Székely grafikus és fafaragó Ferenc M. Lajos, valamint Póra Zoltán kőfaragó művészek munkája.
Az avatáson, illetve a március 15-i megemlékezésen részt vesznek a helyi felekezetek, óvoda, általános iskola tanulói, gyékényesi általános iskola tanulói hitoktatójuk irányításával.
Ünnepi és egyben avató beszédet mond Horváth Gyula, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke. A rendezvény időpontja: 1998. március 15. (vasárnap) 15.00 óra.
Ünnepi műsorfüzet
Az ezernyolcszáznegyvennyolcas események jubileumi évfordulójára való nagyszabású ünnepségsorozatot szerveztek Nagykanizsán.
Az ünnepi műsor programjai iránt érdeklődők számára kiadványt jelentetett meg Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata. A műsorfüzet grafikai tervét Kolnyek István nagykanizsai reklámgrafikus, dekoratőr és fotóművész készítette el, a szerkesztés feladatát dr. Horváth György, a
szervezőbizottság elnöke vállalta magára. A több korabeli fotót és az idei jubileumi ünnepségsorozat teljes programját tartalmazó kiadvány több napig tartó nyomdai előkészítésének munkáját a Mátrix Marketing Műhely végezte el. A műsorfüzetből kétezer példány készült a nagykanizsai Szociális Foglalkoztató Nyomdájában, s azokat a város közintézményei részére osztották ki.
10
I
KANIZSA - TUutefi
I
1998. március 13.
Zala megye múzeumainak és levéltárának legértékesebb 1848-49-es kincseit a mai naptól Nagykanizsán bárki megtekin-heti. A Vasemberházban rendezett kiállítás eredeti tárgyai,
előlapján országcímerrel, hátlapján a Madonna képével. Sem méretükben, sem stílusukban nem voltak egyformák, hiszen csak 1848-49 telén vette át a zászlóügyek intézését a Honvéd Ruháza-
iratanyaga és rekonstruált öltözékei között két rendkívüli textília bizonyára mindenki érdeklődését fel fogja kelteni. Ez egy zászló és egy tiszti deréköv. Mindkettő a Thury György Múzeum gyűjteményének becses darabja. Kunics Zsuzsa történésszel még a megnyitó előtt, a kiállítás-rendezés dandárjában beszélgettünk ezekről az értékes relikviákról és a velük kapcsolatos tudnivalókról.
• Hányféle zászlót rendszeresttettek a szabadságharc idején?
- A zászló minden időben nagyon fontos jelképe volt a magyar hadseregnek. Ha lehetett, anyaga is tükrözte ezt. Csak a toborzó zászlóknál látjuk, hogy nem selyemből, hanem olcsó vászonból készítették őket. A feliratok is jellegüknek megfelelően a hazafias felbuzdulást segítették elő, mint például „Éljen a haza". „Egyenlőség, testvériség!" A szabadságharc idején minden gyalogos zászlóalj és lovas hadosztály rendelkezett zászlóval, az ezredzászló egyúttal az egyik zászlóalj zászlaja is volt. Különösen szépek voltak a gyalogos egységek zászlai,
ti Bizottmány. Amikor a kormány Debrecenbe költözött, az addig ki nem adott zászlókat is társzekerekre rakták, és vitték magukkal. A lovasság zászlai jóval kisebbek voltak, 73x73 cm-esek, s közöttük a fecskefark-forma is előfordult. Meg kell említenünk még a nemzetőrség zászlait is, hiszen itt még nagyobb a változatosság, mint az előzőeknél. Általában a Madonna képe helyett a megye vagy a város címerét festették fel.
• A kiállítás tájékoztat ben-nünket a zászlók vivéséről is.
- Igen. Láthatják a nézők, hogy a díszes vállövet elsősorban csak a lovassági zászlótartók számára rendszeresítették, de aztán ez elterjedt, még a nemzetőrség is készíttetett fekete bőr vállszíjakat. A lovas zászlótartó a rudat a kengyelre szíjazott papucshoz támasztotta, és rugós kampóval kapcsolta vállövéhez. Főként a gyalogosnál figyelhetjük meg, hogy a három nemzeti szín csigavonalban fut a rúdon. A rúd fémcsúcsára országcímert tettek.
• Most nézzük a nagykanizsai zászlót!
- Már a régi múzeumi anyag is
feltünteti ezt a zászlót, de eredetéről nem sokat tudunk. Elég rossz állapotban volt a megsárgult fehér taftselyem, szerencsére egy kis restaurálás segített rajta Egyik oldalán ovális arany és fekete keretezésű mezőben festett Mária kép van. Felhők között trónol az alak bal térdén a gyermek, jobbjában jogart tart. Jézuska ölében van az országalma. Ezen a zászlón is láthatjuk, azt a jellegzetes ábrázolást, miszerint a Madonna lábát sarló alakú holdon nyugatja, körülötte hegyek. Ezen az oldalon kézzel, tintával van ráírva: „Nagykanizsai 1848/49 testőrök I. századának zászlaja".
A zászló másik oldala is önmagáért beszél. Ovális aranyszínű fekete-barna és szürkével kiemelt babér és tölgyfa koszorúban látjuk a koronás kiscímert. A két
szített, belső részre dolgozott bojttartó van, oldalán zöld szövetbevonatból kidomborodó címerrel. A bojtot nemzeti színű szálakból sodorták. Az egyik bojt alján olvashatjuk a tintával írott szöveget: „Emlék a szabadságharcból 1848. Wéber Antalé, főhadnagy" A tulajdonosról azt is tudjuk, hogy évekig raboskodott 01-mützben.
• Nagyon érdekes, hogy ezt a derékövet rangjelzésként mutatta be.
- Inkább úgy mondanám, hogy szolgálati jelvény volt. Úgy kell elképzelnünk hogy kettősen a derekat övezve, díszöltözetben a kard mögé mintegy 3-4 cm hosszan lelógott.
Érdekességként elmondom, hogy a magyar honvédségnél már akkor rendszeresítették a gallér-
rész ismert, az egyik az Árpád-ház vörös-ezüst sávos mezője, a másikban a kihajló koronán a kettős kereszt. Ezt a koronát és közepén az országalmát érdemes egész közelről is szemrevételezni!
• S miről mesél a tiszti deréköv?
- Ennek a derékövnek az előtörténetéről már többet tudunk, mint a zászlóéról. 1968-ban özv. Wéber Antalné - a hajdani tulajdonos leszármazottja - ajándékozta a múzeumnak A nemzeti színű erős ripsz-szalag 4,2 cm széles, a rojttal együtt 25 cm hosszú: Mindkét végén fából ké-
rangjelzést, amikor a császáriaknál még mindenki egyforma gallért hordott. A csákón elhelyezett paszományokat a kiállított ruharekonstrukciókon is megfigyelhetjük. Azt hiszem, talán a csákóró-zsa a legérdekesebb.
Örülök hogy a Thury György Múzeum két értékes 48-as textíliáját egy kicsit részletesebben is bemutathattam. Természetesen ezzel nem kívánom a kiállítás anyagában semminemű rangsort, értékelést végezni - fejezte be a történész olvasóink tájékoztatását.
Kép és szöveg: Büki Erzsébet
1998. március 13.
I
KANIZSA - iuutefi
I
11
Büki Erzsébet összeállítása:
Zalai nemesi közgyűlés március 15-én
Eléggé zord időjárás közepette ült össze 1848. március 15-én Zala megye nemesi közgyűlése. Talán ez is hozzájárult ahhoz a tényhez, hogy jóval kevesebb képviselő jelent meg, mint a reformkorban általában szokásos volt. A tisztelt urak először Kossuth március 3-i felirati javaslatát tárgyalták meg. Lelkes szónoklatok hangzottak el a cenzúra eltörléséről, a sajtószabadságról, a népképviseleti rendszer megvalósításáról, az érdek-egyetetésről, a magyar nyelv használatáról (elsősorban a hadsereg vezénylésénél), a Rezsek visszacsatolásáról, s mindenolyan fontos kérdésről, amelyik az egész nemzetre vonatkozott, hiszen: „... a törvény előtt a honnak minden lakosa egy leend a haza közszükségleti fedezésében, s terhének viselésében, valamint javadalmainak használásában mindenki egyiránl részesülend, s a magyar kormány... a Nemzetnek felelend és számoland".
Természetes a közgyűlésnek más ügyeket is tárgyalnia kellett, így Zágráb megye február 21-én kelt átiratát. Ezt az átiratot azt váltotta ki, hogy Várasd megye az országban szétküldte szerénynek tűnő követelé-
sét, miszerint a törvényekben ezt a területet Horvát-Szlavon-Dalmát országnak nevezzék, itt se a magyar nyelvet, se a magyar jelképeket erőszakosan ne használják. Zágráb ezt az átiratot cáfolandó, 11 ívoldalas válaszban kereste meg az ország törvényhatóságait, s teljességgel a magyar álláspontot fogadta el. Zala megye liberalizmusára szép fényt vet, hogy a horvát belügyekben a horvát nyelv használatát pártfogolta.
Míg folyt közgyűlés, behozták Tolnay Károly országgyűlési képviselő magán levelét, amelyből a zalai urak megtudták a bécsi eseményeket, s azt is, hogy magyar küldöttség indult a nádor vezérlete alatt Bécsbe. Mivel a megyegyűlés úgy érezte, hogy Deák Ferencnek mindenképpen Pestre kell utaznia, ezért másnapra tervezték, hogy őt Kehidán felkeresik és megpróbálják erről meggyőzni. Deák azonban már ezen a napon Zalaegerszegen tartózkodott, s rossz egészségi állapota ellenére a követséget elvállalta. Meg sem várta megválasztását, feltehetően még ezen a napon Pestre ment, s március 20-án délben már Pozsonyban volt.
Kanizsán a nagy nap: március 19!
A március 15-i megyegyűlést az urak egy nappal meghosszabbították, s ezután ki-ki hazatért lakóhelyére. A nagykanizsai képviselők is - kipihenvén fáradalmaikat - 17-én városszerte csak a bécsi forradalom és az országgyűlési küldöttség székesfővárosba utazásának híréről számolhattak be. A rendelkezésre álló források alapján nem lehet megállapítani pontosan, hogy a pesti forradalomról az első hír mikor érkezett meg a megyébe, de az bizonyos, hogy a megyei vezetőség az első hivatalos és pontos tájékoztatást 17-én Csány Lászlótól kapta meg.
Nagykanizsára - állítólag - a hivatalos közlés mellett 18-án tanítóképzős diákok is meghozták a hírt. A Szarvas vendégfogadóban (Erzsébet téren!) találkozó előkelőségek: Al-banich Flórián \'városbíró, Tóth Lajos főjegyző és Babochay János ha tétovázhattak is a teendőket illetően, a diákság meg az erős iparos és kereskedő polgárság tenni akart valami. így másnapra - ami éppen vasárnapra esett -a Felsővárosi templom elé népgyűlést hirdettek meg. 29-én a lelkes fiatalok már reggeltől kezdve kokárdákkal jár-
ták az utcákat, s bizony, nem elégedtek meg a hazafias kiabálásokkal. Letépték a Sóház feletti kétfejű sast, és magyar zászlót raktak helyére, aztán átmeszelték a boltokon levő királyi jelvényeket, Habsburg címereket, a városházán pedig hatalmas feuratot helyeztek el ezzel a szöveggel: „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!"
Délután 3 órakor a templom előtti nagy üres téren hatalmas tömeg gyűlt össze. A szónokok a lelkes embereknek a bécsi és pesti forradalom eseményeiről, a magyar nép megvalósítható követeléseiről beszéltek. Ilyen jelentős megmozdulás kevés vidéki városban volt, Kanizsán is csak azért, mert az öntudatos polgárság adta a tömeget, az irányítást és a szervezést pedig az értelmiség és a diákság végezte el. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy később, a népképviseleti választásokon a város követe éppen egy ta-nítóképző-intézeti tanár, Boja Gergely lett. Ennek a tömegdemonstrációnak a hatására születhetett meg a város tekintélyét jelentősen emelő helyi 12 pont is.
12 pont Nagykanizsán
A népgyűlés hatására másnap, március 20-án a városi tanács kiáltványt szerkesztett, amelyet a város és a megye polgárainak, valamint feliratként az országgyűlésnek címeztek. A kiáltvány
első része a kanizsai polgárok megelégedését, örömét fejezte ki az elért vívmányok miatt. Ezután - pestí mintára, de attól jelentős eltérésekkel - pontokba foglalták a megoldásra váró feladatokat
Március 15-e hatása Nagykanizsán
Március 15-e immár 150 éve fogalom. A Pesten történtek világ-történetim jelentőségűek.
Március 17-én Csány Lászlótól kapta a Zala megyei vezetés az első értesítést a forradalomról,
Nagyobb méretű tömegdemonstrációra, rokonszenvtüntetésre a megyében csak Nagykanizsán került sor március 19-én. Itt volt csak megfelelő erő: iparos, kereskedő polgárság, értelmiség és a diákság szervezéséhez.
Március 19-én - vasárnap - délelőtt nemzeti kokárdákkal gyülekeztek az emberek, izgatottan beszélték a nemzeti eseményeket, a forradalom hírét Letépték a sóház felett a kétfejű sast ábrázoló zászlókat, helyére a magyar szimbólumokat rakták. A boltokon átfestették, átmeszelték a királyi jelvényeket és a Habsburg-címereket. A városházára felkerült a „Szabadság, egyenlőség, testvériség!" felirat
A márciusi forradalom örömünnep volt Nagykanizsán sajnos hősi halottal. Mozsárágyút sütöttek el, amely véletlenül szétvitte Taródy László III. osztályos gimnazista fejét. <> lett itt a szabadság első vértanúja.
Napokon át ünnepi hangulat volt Kanizsán. Egymást polgártásnak szólították az emberek.
Március 20-án újabb rokonszenvtüntetés volt a városban. A városi tanács kiáltványt tett köz-zé, amely t elküldtek a megyei polgárokhoz és feliratként az országgyűléshez.
Átfogalmazták a 12 pontot a városi igényeknek megfelelően. Nagykanizsa és a város vezetői még a megyénél is sokkal radikálisabbak voltak.
A további események is bizonyították, hogy Nagykanizsa a körzet politikai központja volt
Horváth György
„Óhajtjuk ugyanis 13 ezren, s velünk együtt, mint hinni szeretjük, óhajtja még sok millió:
1. Évenkénti országgyűlést Buda-Pesten.
2. Óhajtjuk, hogy a népképviselet törvényének kidolgozása első legyen az országgyűlési teendők közül.
3. Óhajtjuk minden vallási és polgári tekintet nélkül, minden honlakosra nézve törvény előtti egyenlőséget.
4. Óhajtjuk, hogy az úrbéri viszonyok, ideértve a szerződéses helyeket is, úgyszinte a regálék, papi tizedek minél előbb végképp megszüntessenek.
5. Óhajtjuk a nemzeti bankot.
6. Óhajtjuk, hogy a katonaság esküdjék az alkotmányra, az idegen katonák küldessenek ki országunkból, katona polgártársaink pedig adassanak vissza hazánknak.
7. Óhajtjuk az esküdtszéket egyenlőség és képviselet alapján.
8. Óhajtjuk, hogy a politikai státusfoglyok szabadon bocsáttasanak.
9. Óhajtjuk, hogy a papi javak nemzeti javakká fordíttassanak, ezek jövedelméből a kisebb célus sorsa javíttassák, a népnevelés előmozdítassék és egyéb közhasznú intézetek létesíttesenek.
10. Óhajtjuk, hogy a tanítói szabadság alkotmányos szellemben megálla-píttassék.
11. Óhajtjuk, hogy Erdély hazánkkal egyesüljön.
12. Végre óhajtjuk, hogy a kis lotteriák eltöröltessenek, mint ugyananni mételyei a szerény életreménynek, - s munkaszeretetnek.
Nagykanizsán, március 20. 1848.
leghívebb, s legkisebb szolgái Nagykanizsa város népe nevében
Albanich Flórián városbíró
Babochay János népszóló
Tóth Lajos főjegyző
12 ( KANIZSA - Ü«Heft, ) 1998. március 13.

Petőfi - Másképpen
Rengeteg híres embert ismerhetünk meg az irodalomkönyvekből verseik, írásaik alapján. Azonban amiről az irodalomkönyvek sem írnak, az írók, költők titkai, titokzatos, rejtelmes tulajdonságai. Korántsem jelenthetjük ki bátran, hogy valakit igazán ismerünk. Az iskolában tanultak nem kifejezetten magáról az emberről szólnak, hanem a „költőről", az „íróról", a „hősről". Pedig még a tanulás is bizonyosan könnyebben menne, ha a nebuló tudná, hogy akiről tanulni lehet, hogy éppen ugyanazon a viccen nevetett amin ő. Az irodalom elárulhat élményeket, kifejezhet érzéseket, érzelmeket, de nem árulja el az emberi mivoltot. Most Petőfi Sándor leveleibe nyerhetünk betekintést, mely a költő eddig kevésbé ismert oldalát mutatja be.
Barátainak, ismerőseinek írt levelei árulkodnak nagyszerű humorérzékéről.
ARANY JÁNOSHOZ
Debrecenchester, nov. 15. 1848.
My dear Dzsenko!
Aj em itthagying Debrecent, zászlóaljunk Becskerekre megy holnapután, én pedig Erdődre with Urláb januárusig. Tehát oda légy nekem firkáiing még pedig mocs. Tiszteleting end csókoling a tied falamia és kendet, vagyok
barátod PS
In the közepe of december cease the szárazkomaság. BERNÁT GÁSPÁRHOZ
[Pest, 1848. márc. 3.?]
Bálványom!
Háromszor már főbe lőttem magamat s ezt még egypárszor da-capó-zom amiatti kétségbeesésemben, hogy képtelen vagyok szolgálni. Még csak azt sem mondhatom meg, hol lehetne megkaparintható azon szatírakincs. Különben remélem, hogy ezentúl is úgy fogsz imádni, mintha a kívánt izé 30.000 példányban küldtem volna meg díszkiadásban.
Barátod Petőfi Sándor
[Címzés:] Bernát Gáspár barátomnak helyben
Petőfi és a szabadságharc
1848. március 15-e a pesti forradalom és ugyanakkor Petőfi napja. A 12 pont mellett a Nemzeti dal a népakarat legfontosabb kifejezője.
A Nemzeti dal-t március 13-án írta eredetileg arra a népgyűlésre, melyet az ifjúság 19-én akart megtartani. Az események azonban felgyorsultak, a bécsi forradalom hírére 14-én PetőGék cselekvésre szánták el magukat. Másnap reggel a Pilvax kávéházban felolvasta a Nemzeti dalt
„Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább nem teszünk!"
Még márciusban írta meg himnuszát a szabadsághoz, melyben a legfőbb érték megvalósításáról és a végső diadal eredményességéről ír. A felbuzdult márciusi ifjak jelentősen, de csak közvetve befolyásolták az eseményeket.
..(>h szabadság, hadd nézzünk szemedbe!
Oly sokáig vártunk rád epedve,.-"
„Körülötted miljon s miljon fáklya,
meggyúlt színeink lobogó lángja."
„Március lS-éig az egész Magyarország nagyon szolgalelkű, kulyaalá-zatosságú ország volt.."
Petőfi Sándor és Arany János sűrűn leveleztek egymással és barátként szerették, tisztelték egymást. 1848. márciusában is tájékoztatták egymást a szabadságharcról és az akkori eszmékről alkotott gondolataikról, véleményükről. Ugyanúgy szakmai téren is megtanácskozták problémáikat és segítették egymás előrehaladását. Bár Arany János részéről előfordult némi kis féltékenység a költői előbbrejutással kapcsolatban, kettejük közötti jóviszony mindvégig megmaradt.
ARANY JÁNOSHOZ
Öcsém Jankó!
Pest, március 21. 1848.
Megvallom, nagyon kár volt azzal fárasztanod magad, hogy más ember levelét lemásold s azt nekem elküldd. Ha azt gondolod, hogy én a pletykákban gyönyörködöm, titánilag csalatkozol. Azért semel pro semper, hagyjuk el a pletykákat. Kivált ily időkben! forradalomban! Forradalom van, barátom, s így képzelheted, menynyire vagyok elememben!... Sokan el akarják mozgalmainktól e nevet disputálni, és miért? mert vér nem folyt. Ez csak dicsősége a dolognak, de a dolgot nem változtatja meg. Én forradalomnak tartok minden erőszakos átalakulást" márpedig mi erőszakkal vívtuk ki a sajtószbadságot és Stancsics kibocsáttatását. Hogy ellenszegülés nem történt, ez csak azt mutatja, hogy az ellen vagy teljesen átlátta tehetetlen gyöngeségét, vagy gyáva volt megtámadni bennünket. Hah, ha láttad volna, midőn acomité du salut pub-licből a deputáció megjelent ezrek és ezrek kíséretében követeléseivel, milyen halvány volt s mint reszketett a nagyméltóságú helytartó tanács!...
De én most nem érek rá hosszan írni, csak azt adom tudtodra, hogy Coriolanomat már nyomják s ott az első cím ez: „Shakespeare összes színművei, fordítják Arany, Petőfi és Vörösmarty", hál-ehhez tartsd magad. Készítsd el vagy János királyt vagy a windsori víg nőket, hogy annak idejében, ha szükség lesz rá, elküldhesd. A mutatványt mért nem küldted János királyból? s áltáljában mért nem írsz, he? - a később fordítandó művekről majd később beszéljünk. Tisztelünk csókolunk benneteket. Isten ójon, kedves barátom, minden veszedelemtől ott a kemence mögött. írj minél elébb!
Igaz barátod Petőfi Sándor
Az ide mellékelt verset [a Nemzeti dalt] nyomta ki legelőször a magyar szabad sajtó. Tedd el emlékűi e példányt belőle.
[Címzés:] Arany Jánosnak, Szarvas, Orosháza, Szalontán, Bihar megyében
ARANY JÁNOS LEVELE PETŐFI SÁNDORHOZ
Kedves Sándorom!
Szalonta, márt. 26. 1848.
Vedd szíves kézszorításomat polgári dicső küzdelmeidért! Nem következett ugyan még rám a levélírás: de meg nem állhatom, hogy örömem s büszkeségem teljében fel ne kiáltsak:
„O et delicium et dulce decus meum.!"
Add át kézszorításomat s ölelésemet a lelkes Jókai Mórnak is. Tompa apr. 10-én nálad lesz: add át neki e levelet. Amit idemellékeltem, nyomasd előszó gyanánt Murány Ostroma elébe.
Toldi estéje készen hever, még nem indította útnak mert a közelebbi nagy dolgok miatt iszonyúan elment a másolnivaló kedvem. Pünkösd után sem lesz az késő.
Isten áldjon meg benneteket
barátod Arany János
1998. március 13,
( KANIZSA - Ünnep )
13
dk©:
Petőfi naplójából
Pest, március 15. 1848.
Szabad a sajtó!...
Ha tudnám, hogy a hazánknak nem lesz rám szüksége, szivembe mártanám kardomat, s ugy imám le haldokolva, piros véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugárai.
Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a billincs... vagy van olyan együgyű, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsága?
Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! először iis én üdvezellek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvezellek oly magas örömmel, amilyen mély volt fájdalmam, midőn még nélkülöztünk tégedet!
Oh szabadság, édes kedves újszülött, légy hosszú életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar; ha nemzetünk utosó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt... s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség!
Ezzel köszöntelek, ez legyen utravalód az életben. Élj boldogul!... nem kívánom, hogy ne találkozzál vészekkel pályádon, mert az örökké nyugodt élet félhalál, de legyen mindig férfierőd a vészeken diadalmaskodni!
Késő éj van. Jó éjszakát, szép csecsemő... szép vagy te, szebb minden országbeli testvéreidnél, mert nem filrödtél vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak; és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szivek. Jó éjszakát!... ha elalszom, jelenj meg álmaimban ugy, amilyen leszesz férfikorodban, amilyen nagynak, ragyogónak, a világtól tiszteltnek én reméllek!
PETŐFI SORAI A NEMZETI DAL ELSŐ NYOMTATOTT PÉLDÁNYÁN
[1848. március 15.]
Az 1848-diki március 15-kén kivívott sajtószabadság után legeslegelőször nyomtatott példány, s így a magyar szabadság első lélekzete.
Petőfi Sándor
PETŐFI SORAI A NEMZETI DAL EGYIK KÉZIRATÁN
[A vers címe után csillag következett, s alatta az alábbi megjegyzés, melyet azonban Petőfi áthúzott a kéziratban:]
[1848. március 15. után]
E költemény buzdította március 15-kén a pesti ifjúságot. Elszavaltam először az ifjak kávéházában, azután az orvosi egyetemben, azután a szeminárium terén (most már 15-dik március tere), végre a nyomda előtt, melyet erőszakosan elfoglaltunk, a hatvani utcában (most szabad sajtó utca). A szabaddá lett sajtó alól ez a költemény került ki legelőször.
Pest, március 17. 1848.
Évek óta csaknem kirekesztőleges olvasmányom, reggeü és esteli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalmak története, a világnak ez uj evangyélioma, melyben az emberiség második megváltója, a szabadság hirdeti igéit. Minden szavát, minden betűjét szivembe véstem, és ott benn a holt betűk megelevenedtek, és az élethezjutottaknak szűk lett a hely, és tomboltak és őrjöngtek bennem!
¦ A tűzokádó hegy közepébe kellene tollamat mártanom, hogy napjaimat, napjaim gyötrelmeit leírhassam!
így vártam a jövendőt, vártam azt a pillanatot, melyben szabadsági eszméim és érzelmeim, szivemnek ezen elkárhozott lelkei elhagyhatják a börtönt, kin-szenvedésök helyét... vártam e pillanatot; nemcsak reméltem, de bizton hittem, hogy el fog jőni. Tanúbizonyságaim erre a költemények, melyeket több mint egy év óta írtam. Nem okoskodás után, de azon prófétai ihletből - vagy ha ugy tetszik, nevezzük állati ösztönnek - mely a költőben van, világosan láttam, hogy Európa naponként közeledik egy nagyszerű, erőszakos megrázkódáshoz. Ezt többször leírtam, még többeknek elmondtam. Senki sem hitte jövendölésemet, sokan kinevettek érte, átaljában ábrándos golyhónak neveztek, de azért folyvást élt bennem ama hit, s ugy voltam, mint az állatok a földindulás vagy napfogyatkozás előtt.
KEMÉNY ZSIGMOND
LEVELE PETŐFI SÁNDORHOZ
[Pest, 1848. május 20. - jún. 5. között.]
Édes Petőfi!
Aznap estve, hogy cikkét átvettem, jött meg a bécsi forradalom hire. Nekünk minden erőt oda kell koncentrálni, hogy a király kö-zinkbe jöjjen. Erre most kettős kilátásunk van. Nincs módja mást választani mint Budát vagy Prágát. Az utób-bikat lehetetlen akarnia, anélkül, hogy ne kockáztas-sék a dinasztia sorsa. Ha Budapest számára akarjuk mi őt úgyszólván a többi tartományok elől elfoglalni, akkor nem volna eszélyes oly lapba, mely leginkább agitál a trónnak idetétele iránt, azon doktrína mellett közleni nyilatkozatot, mely őt természetesen visszarettentené. Sőt általában hasznosnak látnám, ha ily határozó percben, mindenézet az állomány körüli doktrínák valamelyikének elsősége fölött most
egyelőre fölfüggesztetnék. Győzzen később, ami jó. Én azt hiszem, hogy a jelen percben jobb semmi sem lehet, mint ha a csehek törekvése meghiúsulna azáltal, hogy uralkodónk általunk vétetnék körül. Ez okból, kérem, ne vegye rossz nevén, ha cikkét a bécsi eseményekkel egyszerre közzé nem tehetem. Mert ily tett szintúgy visszaijesztés volna, mint a bécsi barrikád, s utoljára is a tiroliak vagy csehek nyernének általa. Én érzem: mivel tartozom a barátságnak; de azt is érzem: mivel tartozom e határozó pillanatoknak. Az elsőért nemmerek ártani a másodiknak.
Még egyszer ismétlem, ne vegye rossz nevem, hogy cikkét a legújabb körülmények közt nem adhatja
barátja Kemény
[Címzés:] Petőfi Sándornak. Szállásán.
[1848. ápr. - május.]
1. Magyarázata legújabb törvényeink azon cikkeinek, melyek a népet illetik.
2. Magyarázata átaljában azon törvénycikkeinknek, melyek nemzeti szabadságunk és függetlenségünk fönntartására vonatkoznak.
3. Fejtegetése és összehasonlítása a magyar nép múltjának és jelenének.
4. Folytonos értesítés a hazai és külföldi politikai eseményekről.
5. Gazdászati értekezések.
6. Erkölcsnemesítő mondatok, versek és elbesélések.
[ KANIZSA - Ünnep
Méltón ünnepelni
14
Mit ünnepelhetnénk méltóbban, tisztábban és emberibben, mint a magyar történelem egyik legszebb korszakát és ehhez kapcsolódva egyik legdicsőségesebb eseményét: az 1848/48-es forradalmat és szabadságharcot? Nemzeti ünnepünk ma már fogalom, amely elsősorban március 15-éhez kötődik. Látnunk, éreznünk kell jelentőségét, hiszen az. európai forradalmi hullámban Magyarország volt a fény, a csillag. Történelmünk olyan szakasza kezdődött attól a naptól, amely ma is jelzi, mutatja számunkra a helyes utat, a követendő példát. A polgári átalakulás korszaka
indult meg, a feudalizmus végképp „megbotlott", s az új rend alapjai jöttek létre.
A forradalom szimbólumain túl -Petőfi, Pilvax, Nemzeti Múzeum és többek között a márciusi ifjak - tehát gondolnunk kell azokra az eseményekre is, amelyek a magyar nemzettörténetet döntően befolyásolják, és példát adtak hősi harcból, helytállásból, tenni akarásból és tettekből. Már-
cius szelleme köztünk van, eljutott hozzánk. És legalább ezekben a napokban figyeljünk különösen örök értékeinkre! Hajtsunk főt előttük, emlékezzünk!
Méltón ünnepelni: megtehetjük. Tegyük most közösen! Vegyünk részt vasárnap délelőtt a városi történelmi játékon, amely március 15-e pesti eseményeit örökíti meg a Pilvaxtól (Kremzner étterem) indulva a Nemze-
1998. március 13.
ti Múzeumig (polgármesteri hivatal)! Majd a Deák téren meghallgathatjuk a Nemzeti dalt is, a Kossuth téren részt vehetünk a Kossuth-szobor leleplezésén. A nagy ünnepi műsorra - megemlékezés \'48-49 hőseiről - este a HSMK-ban kerül sor.
Van lehetőségünk az ünneplésre. 150 év, hihetetlen. Tisztelet - ugye, megengeditek? - NEKTEK! Legyen a házakra kitűzött nemzeti színű lobogó, egy kis kokárda jelkép, nemzetünk, a szabadság jelképe amellett, hogy szólunk is RÓLATOK!
Most, 1998. március idusán.
Horváth Ilona
Március 15 ünneplése 1898-ban Nagykanizsán
Az elmúlt 150 év alatt városunk lakossága sohasem feledkezett meg a forradalom és szabadságharcról való megemlékezésről. Az 50. évfordulóról való megemlékezés (1898) több napig tartott. A Zalai Közlöny az 1898. március 12-i számában „Március idusán" címmel közölt vezércikket melyben a sajtószabadság félévszázados ünnepén többek között a következőket írja:
„A fakadó virágról suttogó tavaszi szellőről jut eszünkbe, hogy hazánkban a szabadság születésnapja van.
Március 15-én tépték le a gondolatról a rabláncokat, március 15-én alkották meg a gondolatszabadságot, mely után egy évezred népe titokban epedett."
A március 19-i számban beszámol a Közlöny a megemlékezés eseményeiről is. Bevezetőben méltatja a nap jelentőségét. Hadd álljon itt néhány gondolat e méltatásból „Áldott március gyönyörű idusa! Ötven esztendő tündöklő visszfénye" A természet örömmel és fénnyel ülte e napot éppúgy mint minden igaz magyar - írja -majd így folytatja.: Ünnep volt ez, a nemzet ünnepe, az a nagy kincs mely szétosztotta 50 évvel ezelőtt a nemzet fiai között a szabadság kincse.
A megemlékezés napokig tartott. A nemzeti ünnepet a Munkásképző egyesület kezdte vasárnap (13-án) Székházukban gyülekeztek, majd fél négyre a tűzoltó banda kíséretében a Deák térre vonultak, ahol Bonekovics János tanító mondott évszázadokra visszatekintő ünnepi beszédet. Este
hét órakor fáklyásmenetes felvonulást rendeztek. A lampionokat kisasszonyok vitték s a főbb utcákat bejárva a Főtéren állapodtak meg, ahol Halvax Frigyes mondott beszédet.
Az ünneplést a Főgimnázium folytatta hétfőn este (14-én) és felemelő volt az ünnep folytatása is kedden, az a matiné, amelyet az ifjúság rendezett. E napon a nagy idők tanúja Plihál Ferenc intézett lelkesítő beszédet az ifjúsághoz.
Előtte való este hét órakor a főgimnázium is felvonulást rendezett. A menet a főgimnáziumtól a Főtéren a piactéren, a városház és a takarékpénztár utcán keresztül a Deák térre vonult. Az egész menet egy lobogó tűzerdő volt. 150 fáklyával és 200 lampionnal adták meg a legszebb világítást. Óriási, ezrekre menő tömeg várta a menet megérkezését. Hatalmas transzparenst vittek „SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG" felirattal.
Ünnepelt a Kereskedelmi iskola és az egész kereskedelem (délután minden bolt be volt zárva).
Impozánsan és méltóságteljesen ünnepelt az írod. és Műv. kör, szépen és lelkesen a Kiskanizsai Olvasókör.
Az ünnepségeken részt vett a városi magisztrátus is a polgármesterrel az élen.
Végül felhangzott három esetben is a templomokban a Te Deum és az Isten Áldd meg a magyart...
Dr. Bacsa Gábor
AZ 1848-as MEGEMLÉKEZÉS 50 ÉVVEL EZELŐTT NAGYKANIZSÁN
Régi újságok között tallózva kezembe akadt egy 1948. márciusi ZALA. Lapozgatva, az egyik oldalon megakadt a szemem egy vastagon szedett címen:
„FÉNYESEN ÜNNEPLI KANIZSA A CENTENÁRIUS MÁRCIUS 15-ét"
A cikk kíváncsivá tett, elolvastam, melyből megismertem a jeles évforduló megünneplésének előkészületeit. Külön program készült Nagykanizsára és külön Kiskanizsára.
Nagykanizsán úgy tervezték, hogy az ünnepségen a pártok és társadalmi egyesületeken kívül teljes számban részt vesznek az iskolák, egyházak, közhivatalok és Nagykanizsa iparos és kereskedő társadalma.
Tervezve volt egy délelőtti és egy esti műsor. A délelőtti műsor féltizenegytől a Petőfi szobornál. Ekkor a Vasutas és a MAORT dalárda elénekli a Himnuszt, majd megkoszorúzzák a szobrot. Sor kerül a Talpra Magyar el-szavalására, egy ifjúsági szónoklatra, a nagykanizsai ifjúság fogadalomtételére, Oláh Ottó honvéd szavalatára.
Beszédet mond egyrészt Dr. Rubleczky Géza az Országos Nemzeti Bizottság tagja is a határvadász zászlóalj parancsnoka. A szózatot a polgári iskola szavalókórusa adja elő.
Az ünnepség este az Iparoskör nagytermében folytatódik, ahol többek között a Kossuth nyitányt játsza a nagykanizsai szinfónikusok zenekara. Jelenetekre kerül sor Katonától a Bánk bánból. Mátyás László énekli a bordalt, Litvai Piroska néni dalokat énekel. Elhangzik még Kodály: Hári János szvit és a szózat ugyancsak a szinfónikusoktól. Ezenkívül versek és jelenetek Adytól, Petőfitől stb.
Kiskanizsán március 15-én délelőtt 10 órakor a Sáska sportotthonban tartják az ünnepséget, ahol mintegy 12 műsorszám szerepel. Többek között a Himnusz a Nagyrác-utcai iskola énekkarának előadásában, szavalatok, népdalok, jelenetek, népitáncok, népi énekek.
Ünnepi beszédet mond Prókay József általános iskolai tanár.
A szózatot a leányiskola énekkara énekli.
A kanizsai utcákon hatalmas falragaszok jelentek meg, amelyeken nagyméretű nemzeti színű kokárdák vannak.
A falragasz feürata:
„1848-1948. március 15 - éljen a magyar szabadság!"
Dr. Bacsa Gábor
EMBERI MINŐSÉG 1848-49-BEN
Március 15-e rangját, helyét elvitatni nem igen lehet. Nemzeti történelmünkben -annak ellenére, hogy a forradalmat és a szabadságharcot leverték - a mindenkori utókor számára csak ez lehet a mérce. Azért is, mert a kor politikai elitjét olyan emberi nagyság jellemezte, ami megkerülhetetlenül páratlan örökség, s ezért minta lehetne a mai vezető garnitúrának is. Az emberi minőség - politikai érettség - politikai hatékonyság hármasából kikristályosodott eseteket, helyzeteket és folyamatokat sem ártana elemezni.
Ma, amikor megint a polgárosodás a magyar társadalom előtt álló legfontosabb feladat, néhány akkori módszer modernizált formájában alkalmazható lenne, vagy támpontot nyújthatnak a sok bizonytalankodás közepette. Ha azt gondoljuk, hogy a reformkor arisztokrata és táblabírói vezető elitjét csak a hazaszeretet eszméje tartotta
össze, akkor tévedünk. A sokszínű és társadalmilag eléggé tagolt politikai csoportot egy európai látókör is jellemezte: egyformán igenlették a polgári életmódot, a polgári eszmerendszert és a polgári mentalitást. A nemzettudat és az európai tudat azonban nem zárta ki akár az arisztokratikus öntudatot sem. Gondoljunk csak Batthyányra, aki minden adandó alkalommal szóvá tette, hogy családja eredetét messzebbre lehet visszaverni, mint a Habsburgokét.
A reformkori „akciók" pl. a Védegylet, a lóversenyek is azt példázzák, hogy nem mindig a forradalmi tettek nyomán valósulhat meg az új társadalmi tudat, s akár egy nemzeti színekből összeállított toalett is adott helyen és időben érhet annyit, mini
egy politikai plakát. Mindez persze azt a nehézséget is jelezte, hogy az egyszerre serkent nemzeti Öntudat szembesült az elmaradottsággal.
A kártyák egymás mellé rakásában ha kiütközött - mert tudjuk, hogy kibékíthetetlen ellentétek is voltak - a nézetkülönbség, és ha a helyzet úgy kívánta a politikusok visszafogták magukat. Deáknak, aki mindig nyugodt volt, a forradalmi pillanatok sem hoztak lázas cselekvést, de Kossuth is képes volt óriási fegyelemmel önkontroll alatt tartani magát. A politikai hatalom soha nem juttatta el az akkori vezetői garnitúrát oda, n°gy egymást lesöpörjék, nem törekedtek egymás szellemi megsemmisítésére. A lelkileg érzékeny Széchenyi is önmaga állt félre. Valahogy a nemzeti ügy nagyobb alá-
zatot követelt és kapott akkor, mint ma. A legélesebb szenvedélyeket kiváltó ellentétek is felejtődtek, ha a haza ügye úgy kívánta Valószínűleg érzékelhették is az emberek, hogy Magyarország rendkívüli helyzetet él át, s ehhez a hatalmas tudású és felkészültségű személyiségek, politikusok és nem politikusok, államférfiak példátlan bőséggel mind hozzájárultak.
Persze, ma a másik üzenetet is fontolóra kell vennünk. A modem, korszerű Európába integrálódó Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha képes megoldani a kisebbségekkel kapcsolatos problémáit, ha megfelelően rendezni tudja szomszédaihoz fűződő kapcsolatait. A magyar nacionalizmus jelenkori mértéktartása ürügyén sem érdektelen Széchenyi és Wesselényi reformkori munkáit lapozni.
Büki Erzsébet
1998. március 13.
I
KANIZSA - Ühhcp
I
15
Ha március 15-éről hallanak a magyarok, mindenki a Pilvax-kávéház-ban gyülekező, majd az utcára tóduló ifjakra gondol. Felidéződik, hogy Pesten vásár volt, s szakadt a havas eső. De mit történt a fényes nap után? Mi történt vidéken, például Nagykanizsán? Ezt már kevesebben tudják. Tíz évvel ezelőtt egy nagyszerű gondolata támadt Marton Györgyinek, az akkori városi út-törőtitkámak: elevenítsük meg a gyerekek előtt a kanizsai márciusi eseményeket, s a 140. évfolduió kapcsán a Centrál-éttermet nevezzük ki Szarvas-vendégfogadónak.
A Hunyadi János Általános Iskola tanulóinak és nevelőinek a munkája nyomán 1988. március 11-én hatalmas sikerrel került színre 200 kiváló úttörő és tanára előtt a helyi eseményeket feldolgozó ., \\ / a márciusi nap" című színpadi játék. A darab írója és rendezője most néhány szereplővel arról beszélget, hogy mi maradt meg tíz év után hangulatilag, érzelmileg abból a szépséges délutánból.
Kollárovics Anita óvónő: Hunyadis koromnak egyik legszebb élménye volt, pedig én csak narrátora voltam a darabnak. Hogy mit mondtam, a pontos szövegre, de még a tartalmára sem igen emlékszem, de arra igen, hogy amikor ott álltam a fényesen kivilágított Centrál-étteremben, hatalmas lázban égtem. És nem csak a szerepléstől, mert ilyesmiben volt gyakorlatom, hiszen rendszeresen részt vettem Kazinczy-versenyeken. Ahogyan mondtam a szép gondolatokat, és mutattam az előttem ülő gyerekeknek a mögöttem lévő
színpadképet, szinte szuggeráltam mindenkit, hogy valóban élt nagykanizsai emberek szólalnak majd meg. Hatalmas esemény volt ez akkor a városban, azok a gyerekek, akik ott voltak, tovább adták a hírt, s a szülők között is téma volt. Nagyon megmaradt bennem még az is, ahogyan a nem éppen rövid szövegemet többször is szórói-szóra értelmeztük, így tartalom, hangsúly, mozdulat, minden a helyén volt.
Miletics Anikó raktárvezető: Én nagyon is emlékszem mindenre, a próbákra, a jelmezek összeszedésére és az előadásra. Talán azért maradt meg bennem ez az egész, mert férfi szerepet játszottam. Mivel nem volt elég megfelelő fiú, ezért mély hangom és akkori hajviseletem miatt én alakítottam Tóth Lajost, Kanizsa 1848-as főjegyzőjét. Még sorokat is tudok idézni szerepemből. Nekem legjobban a következő tetszett: „Szakértelem és tőkeerő hiányában minden tervezgetés csak naiv nó-táriusi ábrándozás csupán! A kuruc virtus - Chernél uram -a gazdaság fejlesztéséhez ma már kevés." Olyan nagy dicsőség volt abban a darabban szerepelni, s akkora lázban égtünk, hogy mi most megelevenítjük Kanizsa múltját. Az sokáig foglalkoztatott, hogy egy olyan személyt játszottam el, aki valóban élt, s neve ott van a kanizsai 12 pont végén.
Szigetvári Péter egyetemi hallgató: Engem egészen másképpen érintett az előadás, mint a lányokat. Minden szereplő 7-8. osztályos volt, én pedig csak másodikos. Egy inaskát játszottam, aki ott őgyeleg a Szarvas-fogadóban. Szerepem nem sok adódott, de végig a színen voltam, mint egy kis színfolt. Emlékszem: hatalmas élmény volt a „na-
gyokkal" játszani! A darabból úgyszólván már semmi nem jut az eszembe, de a hangulata, a felfokozott várakozás izgalma megmaradt. Betanítottak arra az egy-két szóra, a mozgásokra, aztán jött az előadás. Az én életemben az utóhatása volt különös, hiszen „művészi" karrieremet ezzel alapoztam meg. Szavalóverseny, mesemondás, Hunyadis Napok! Nélkülem nem múlhatott el egyetlen jelentős iskolai rendezvény sem. Lehet, hogy a sok magamutogatástól az elején egy kicsit elfutott velem a szekér, de végül is nem lettem nagyképű. így olyan gyakorlatra tettem szert, hogy a középiskolában nagy hasznát vettem. Kellett is, mert Esztergomban, a ferenceseknél kötelezőjelleggel évente három alkalommal színre kellett lépnünk. Amit általános iskolában ezen a téren tanultam, ellestem, azt ha kellett, diákrendezőként is kamatoztathattam. Gödöllőn, az egyetemen is ott vagyok minden értelmes kulturális program rendezői között.
Farkas Eszter óvónő: Elég komoly nagy lány voltam nyolcadikos koromban, ezért már át tudtam érezni, hogy milyen fontos volt, hogy akkor mi ezt a darabot előadtuk. Az egyik legszebb női szere-
pet kaptam meg, Chernél Ig-nácnak a Batthyány-uradalom ügyvéd ügyvivőjének a feleségét játszottam. Ha jól emlékszem, inkább a férfi szereplők társalogtak, de a nőknek is jutott egy-két szép gondolat. Sokat próbáltunk, de közben senki sem nyafogott, valahogy jól éreztük magunkat, és megtiszteltetésnek tartottuk, hogy minket választottak ki. Egy mondat - talán a régies kifejezések miatt - nagyon megmaradt bennem: „Jertek, leányaim! Itt a színészné is! Vizitáljunk egy kicsinység nála!" Az én jelmezem maga volt a csoda! Ezt édesanyámnak köszönhettem, aki az iskolából adott régi piros bársonyfüggönyökből egy különleges, korabeli női öltözéket varázsolt. O találta ki azt is, hogy a szoknya vonalát az aljába varrt hulahopp karikával adja meg. Hallottam, hogy ez a ruha még most is megvan, örömmel szerepelnek benne gyerekek.
Ha behunyom a szemem, ma is érzem a nézők figyelő tekintetét, s a felszolgált kakaó és kuglóf illatát. Azóta - ha máskor nem is - úgy március 15-c táján mindig eszembe jut, hogy de jó lenne részt venni egy színpadi játékban, kalandozni a múltban, átélni így a történelmet újra.
Büki Erzsébet
16_Q_KANIZSA — lÍHKefi_2_1998, március 13.
n egy szabadegyetemista szemével «
A szabadságharc eseményei a Zalakomár környéki nép emlékezetében
Január 28-án folytatódott a HSMK-ban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére műsorba iktatott Történelmi Szabadegyetem. Ez alkalommal dr. Kerecsényi Edit kandidátus tartott előadást „A szabadságharc eseményei a Zalakomár környéki nép emlékezetében" címmel, amelynek alapjául az 1948-as kutatások szolgáltak. A Történelmi Szabadegyetem célja, hogy olyan kutatási eredményeket mutasson be, amelyek még alig, vagy egyáltalán nem ismertek a hallgatóság előtt. Természetesen az újonnan megismert, feltárt ismeretek szorosan illeszkednek az általános anyagba, érintve azt a tudásunkat, amit a történelem tanulása során már elsajátítottunk. Dr. Kerecsényi Edit előadásában speciális, különleges megközelítésben láttatta az 1848-49-es szabadságharcot, hiszen a kutatási terület ebben az esetben nem levéltárakra korlátozódott, hanem az került bemutatásra, hogyan őrződtek meg a szabadságharc eseményei a nép emlékezetében. Elmondta, hogy egyetemistaként azért került a kutatása középpontjába Zala megyében Komár-város, Kiskomárom, Galambok és Nagyrada, mert ezek a települések estek a horvát átvonulás útvonalába. A visszaemlékezésekből kiderült, hogy \'48 előtt dézsmát kellett adni az uradalomnak, a nemesség túlzottan nagy hatalommal rendelkezett a jobbágyok felett, és nem volt ritka a büntetés, a deres vagy a kaloda. A régi öregek a jobbágyvilág egyik legkeservesebb, legigazságtalanabb eseményének a katonafogást tartották, hiszen a verbuválok az életerős fiatal legényeket tíztízenkét évre elvitték katonának. Dyen körülmények között jutott el a zalako-mári lakósokhoz a forradalom híre. Lovasok hozták a hírt a szabadságról és magukkal hozták a „12 pont"-ot, aminek hallatán a helybéliek nagy örömükben bálokat csaptak, mulatságokat rendeztek. Hitték, hogy majd a népnek is lesz szavazati joga, és hittek a jobbágyfelszabadításban, az egyenlőségben, abban a világban, ahol a nemes is adózni fog. Zalakomárban, mint az ország többi részén, földosztásra is sor került. Készültek az „őrse-reg", majd a honvédség megszervezésére, és bármily furcsa, most már akartak katonák lenni, és a nemeseket is elfogadták tiszteknek, hiszen vezetőre szükség volt. Több katona Boszniából szökött haza a forradalom hallatán. A száztízenhat komán honvéd az \'56-os honvédszázadba került.
A szabadságharc harci eseményei közül Komárváros környékét csak Jellasics horvát bán betörése érintette közvetlenül. Kisebb csetepaték voltak, de nem vették fel a harcot, mert a parancs úgy szólt, hogy hagyni kell az ellenséget mélyen az országba vonulni. A háborús helyzet olyan mély benyomást gyakorolt a lakosságra, hogy még száz év után is tudtak a leszármazottak történeteket mesélni.
Dr. Kerecsényi Edit színesen ecsetelte a szabadságharc Zalakomár és környékének eseményeit, sokszor azzal a hihetetlennek tűnő aprólékossággal, amely szinte olyan közel hozta a történéseket, mintha mi is részesei lettünk volna az elhangzottaknak. Az előadás bizonyította, hogy az időben végzett kutatómunka értékes emlékeket tud megmenteni az utókor számára, és felvillantotta a népi emlékezet csodálatos tulajdonságát, hogy akár száz év elteltével is épségben képes megőrizni az eseményeket.
Nagykanizsa és környéke a forradalomban és szabadságharcban
Február 25-én a Történelmi Szabadegyetem főszervezője, dr. Horváth György tartott előadást "Nagykanizsa és környéke a forradalomban és szabadságharcban" címmel a Hevesi Sándor Művelődési Központban. „Március 15-e fogalom, immár százötven éve. Történelmünk egy dicső szakasza, a reformkorszak zárult le ezzel a nappal. Azt hiszem, akkor ünneplünk méltóan, ha gondolkodó, reálisan érző magyarok maradunk. Március 15-e egy történelmi fordulatnak a része, ami kezdődött Palermoban, folytatódott Párizsban, Bécsben, Pesten és Budán, majd jött Milánó, Prága. A Nagykanizsáról fellelt források a levéltárból valók, és el kell mondanom, hogy nagyon kiváló primer források állnak rendelkezésre a Thury György Múzeumban, amelyek segítségével a történelem egy kis szeletét szeretném most bemutatni. Március 15-én Nagykanizsán nem történt semmi említésre méltó, hiszen még a híre sem jutott el a forradalomnak. Március 17-én a megyei vezetőség Csányi Lászlótól kapja az első hivatalos tájékoztatást. Nagykanizsán március 19-én, vasárnap, nagyobb méretű tömegdemonstrációra, rokonszenvtüntetésre került sor. Miért egyedül Nagykanizsán a megyében? Azért, mert csak itt volt megfelelő erő, iparos és kereskedő polgárság, értelmiség és diákok. A tüntetők nemzeti kokárdákat tűzve ruhájukra vonultak az utcákra, letépték a Sóház felett a kétfejő sast ábrázoló zászlókat, és
magyar zászlókat helyeztek oda. Átmeszelték a királyi jelvényeket, a Habsburg címereket. A Városházára egy feüratot írtak: „SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG". Délután négy órakor volt a nevezetes gyűlés a Felső templom előtt. Akkor Nagykanizsán működött már tanítóképző, és a tanítóképzősök aktívan részt vettek az eseményeken, mert ez a nap ünnep volt. Sajnos a nagy ünneplést egy szomorú tény zavarta meg. Örömükben elsütöttek egy mozsarat, és ez a mozsár Taródi László harmadikos gimnazista fejét szétroncsolta. Ő volt a szabadság első kanizsai vértanúja. Az első napot beárnyékolta az esemény, de az ünnep még napokig tartott. A megszólítás „polgártárs" volt. A város neves kiáltványt tett közzé : „Minden magyar reszket örömében. Fogjon velünk kezet a fejedelem, és a törvényhozó testület iránti bizalomban, a jó rend, a béke, az életbátorság, a vagyonbiztosítás fenntartásában buzgólkodjunk ezekben a törekvésekben." Ezt a kiáltványt elküldték a megyebeli polgárokhoz, sőt felküldtek az Országgyűlésnek is. Pontosan ismerték már a pozsonyi és bécsi eseményeket és a tizenkét pontot. A 9., 10., 12-es pontok átfogalmazásra kerültek. A nemesség reagálását egy március 25-i feljegyzésből ismerjük, amiben zavarukat fejezték ki, és kijelentették, hogy az űrbéli viszony megszüntetésével nem tudnak megbarátkozni. Kanizsa az élen járt sok eseményben. Az országban a nemzetőrség megszervezése ápriüsban és májusban történt, de városunkban már március végén működőképes volt, hiszen egy tudósítás hírt ad arról, hogy Szabó Miklós, a nemzetőrség tagja, március 31-én meghalt. A forrásban a halál oka nem került feljegyzésre. A parasztmozgalmak egyik központja is Kanizsa volt. A nemzetőrség megszervezésében szintén az elsők között találjuk a várost, mert az országos szervezés kezdetekor már működött Kanizsán Csányi László vezetésével. Május közepe körül a Városi Tanács egyik képviselője, Boros Mihály, röpirattal szólt a földművesekhez: .Ezentúl Magyarország minden lakosa szabad, egyenlő és testvér legyen". Ez a jobbágyfelszabadítás deklarációjának is tekinthető. Jöttek az országgyűlési választások. A történelmi nagy Zala megye akkor 298.515 főt számlált. Ebből nyolc százalék volt a választó, ellentétben más megyékkel, ahol a választók száma hat százalék körül mozgott. A császári csapatok május vége felé elhagyták a várost, és megkezdődött a követválasztás. A választás botrányba fulladt, hiszen hárman meghaltak és mintegy százan megsebesültek a korteshadjárat során. A június végi pót választáson Boja Gergely győzött.
A kanizsaiak dicsőségére hadd mondjam, hogy nagymennyiségű pénzt és ékszert adtak a nemzet nagy harcának céljára. Kanizsa fontos szerepét az alábbiak is alátámasztják. Ötszáz fős kórházat létesítettek, szereltek fel, és a hadsereg ellátását is Kanizsa végezte. A teljes hadsereget Kanizsa látta el kenyérrel. Egy lőfegyver százhatvanöt ezüstforintba került, és a város ezer darab szuronyos puskát rendelt a hadsereg számára. Szeptemberben eljutott ide egy kiáltvány, valószínűleg Kossuth Lajos fogalmazásában, amiben a történelmi súlyos helyzet a következőképp olvasható: „Rettenetes árulás, amelyhez fogható nincs a történelemben a világ teremtése óta. A magyarság el van árulva, el van adva, meg van csalva. Ez ellen nem segít szó, csak fegyver." Szeptember 11-én Jellasics horvát bán serege megindult Pest felé. Szeptember 15-re értek Kanizsára, és itt is szállt meg tisztjeivel Jellasics. A katonái vandalizmusára jellemző, hogy a gyümölcsfákat kivágták, és úgy ették róla a termést. Jellasics 17-én elhagyta Kanizsát, ezerháromszáz embere maradt itt. Különféle atrocitások történtek, végül a kanizsaiak nem tűrtek tovább, és megtámadták az itt maradt csapatot. Száznál több katona halt meg, a többit megfutamították. Októberben a császáriak támadását visszaverték, megvédték a várost. Ezután Perczel Mór érkezett seregeivel, és rövid idő elteltével tovább is haladtak Letenye felé. 1849 január 13-án az osztrák sereg megszállta a várost, és Kanizsának húszezer ezüstöt kellett fizetni a tábori, és kilencezret a császári pénztárba. Valószínűsíthető, hogy gazdag város volt Kanizsa, mert nem szólnak a források arról, hogy utána nélkülözések lettek volna a városban. Július 15-én foglalták el újra Kanizsát az osztrákok, és a szabadságharc során már a kezükben is maradt. Az orosz támadás megpecsételte a szabadságharc sorsát. Kossuth Lajos hiába adta ki a jelszavait: „Bízzunk Istenben, mert az Isten igazságos; Bízzunk ügyünk Szent igazságában; Bízzunk hősi hadseregünkben, a nép erejében, mely ha összefog győz, de el ne bízzuk magunkat." Sajnos a túlerő volt az, ami eldöntötte az ország sorsát. A szabadságharc leverése után Kanizsán is összegyűjtötték a Kossuth-bankókat, elégették, majd még három alkalommal került sor Kossuth-bankók égetésére. A megtorlás 1849 októberében kezdődött. Négy piarista gimnáziumi tanár haditörvényszék elé került, és körözték mindazokat, akik a forradalomban részt vettek. Kanizsát ezután még sokáig rebellis városnak tartották."
Mészáros Bálint
1W8. március 13.
KANIZSA - Ü*t*tep
HADIKÓRHÁZ NAGYKANIZSÁN
Városunk lakosai előtt kevésbé ismert, hogy 1848/49-ben Nagykanizsán egy hadikórház működött. Ennek felállítása nem a véletlen műve volt. A március utáni események menete azt mutatta, hogy az Udvar előbb vagy utóbb támadni fog a magyar szabadság ellen. A harcra fel kellett készülni nem csak katonailag, de az egészségbiztosítás terén is, ugyanis a várható sebesülteket elkeltett látni, kezelni, gyógyítani kellett. Ehhez megfelelő egészségügyi intézményekre volt szükség.
Ilyen intézményekre a stratégiailag legfontosabb védelmi pontokon, illetve annak közelében kellettek. A legfontosabb védelmi pontok közé tartozott Kanizsa is. Mészáros hadügyminiszter a katonailag legértékesebb egységeket e stratégiai pontokon rendelte elhelyezni
Háború idején a katonák - sebesül-
tek, betegek - kórházi ellátása nem oldható meg a békebeli egészségügyi intézményekkel. így volt ez Nagykanizsán is, mindent összevetve (városi tonai, izraelita kórház) 30-40 körül volt a kórházi ágyak száma. A háború alatt még a Ferences kolostort is igénybe vették a katonák gyógyítására.
1848. július 17-én Nagykanizsán értekezletet tartottak az alispán és az illetékes katonai vezetők és orvosok részvételével. Itt döntöttek többek között a nagykanizsai hadikórház felállításáról is s felhívták a tisztek figyelmét a nemibetegségek megelőzésével kapcsolatos rendészeti feladatokra is.
A kórház felállításával kapcsolatos javaslatot a hadügyminiszter 1848. július 20-án elvileg jóváhagyta, s a gyakorlatban augusztusban megkezdte működését az uradalom által erre a célra átadott épületekben. (Valószínűsíthető, hogy a mai Múzeum épületé-
ben, a Vasember házban, illetve a mai Bolyai-iskolában.)
A kórház még Jellasics támadása, majd Perczel Muraközből való elvonulása után is működött. Amikor Ugantt a várost megszállta s a felsőtemplomon és a városházán már sárga-fekete zászló lengett, a kórházban még folyt a gyógyítás.
Egy 1849 januári kórházi jelentés szerint mintegy 300 beteget ápoltak, melyből 52 szállít hatatlan itt maradt a megszállás után is.
A visszamaradt betegek között mintegy 20% volt a váltóláz, 13 fő szenvedett valamilyen gyulladásos betegségben, sőt később a csáktornyai hadikórházból idekerültek nemi betegek is. A zalai katonák között azonban nem voltak ilyen betegek.
Dr. Bacsa Gábor
18
KANIZSA - ÜtHcfi
1998. március 13.
SZABADSÁGHARC (1848—1849.)
A papírpén zek mú ltja n em n yii 1 ik vissza olyan régi időbe, mint ;iz, amik nemesfémből készültek.
A fémpénzek már az időszámítás előtti VII. századból ismertek.
A papírpénz Kínában kb. 1200 évvel ezelőtt jelent meg,
Európában kb. 327 évvel ezelőtt.
A Habsburg Monarchiában Mária Terézia nevéhez fűződik megjelenése. 1762-ben a hétéves háború óriási nemes-fémpénz-apasztó kiadásai miatt volt kénytelen a papírpénzt forgalomba hozni.
Ez, a Magyarországon is használatos papírpénz német nyelvű volt.
Az első önálló magyar papírpénzt az 1848-49-es szabadságharc teremtette.
Az 1848. február 24-i párizsi forradalom híre március 3-án ért Pestre. A hír alapjaiban ingatta meg az 1816 óta viszonylag szilárd pénzügyi állapotot Magyarországon.
A hírre a lakosság megrohanta a pénzváltóhelyeket, hogy papírpénzeit (az Osztrák Nemzeti Bank jegyeit) nemes-
fém pénzekre váltsa. A pénzváltó helyek nem tudták ellátni a lakosság ez irányú igényeit. Kossuth március 3-án mondott országgyűlési beszédében követelte, hogy küldjenek elegendő ezüstpénzt Ausztriából.
Április l l-én megalakult az első felelős magyar kormány, melynek pénzügyminisztere Kossuth lett. Tárgyalásai eredménytelenek voltak az Osztrák Nemzeti Bankkal, ezért kiszivárogtatta uz önálló magyar bankjegyek kibocsátására vonatkozó szándékát.
Bécs nem akart lemondani a Magyarországról származó jövedelmeiről, ezért elrendeltette a magyar arany- és ezüstbányák termelésének Bécsbe szállítását. Kossuth erről tudomást szerzett, a szállítmányokat visszafordíttatta és elrendelte a pénzverdékbe szállítását, egyben megtiltotta a 100 forintnál nagyobb összeg kivitelét az országból.
Az Osztrák Nemzeti Bank továbbra sem tudta - nem is akarta - kielégíteni a bankjegyek átváltását.
PÉNZEK A
Magyar részről tehát megoldást kellett keresni.
Kossuth megegyezett a Magyar Kereskedelmi Bankkal az önálló magyar bankjegyek kibocsátásáról. A bankjegyek kibocsátásához ötmillió forintra lett volna szükség, amit több tényezőből kellett összehozni:
- közadakozásból
- adókból
- kincstári utalványok kibocsátásából
- bányák jövedelméből
Ezzel az ötmillió forintot kitevő fedezetből aztán 12,5 millió forintnyi I és 2 forintos bankjegyet bocsátott ki a Magyar Kereskedelmi Bank. Forgalomba hozatal: augusztus 5.
Mivel a szabadságharc valódi pénztörténetét nem a fémpénzek története, hanem a papírpénzek története jelenti, nézzük meg közelebbről, hogyan készültek ezek a bankjegyek.
A kormány Landerer Lajos ismert nyomdászt bízta meg a felállítandó bankjegynyomda létrehozásával, és vezetésével. A bankjegynyomda helyéül a Károly kaszárnyát jelölték ki (ma a Fővárosi Önkormányzati Hivatal). A nyomdagépeket Londonból és Bécsből hozatták. A kormány menekülése, költözése közben a nyomdát vitte magával. (Pest-Debrecen-Pest-Szeged-Arad) Kossuth 1848. július 10-én 61 millió forint liitelt kért az országgyűléstől. Ennek felhasználásával 5, 10 és 100 forintos államjegveket bocsátott ki. Ezeknek nem volt nemesfém fedezetük, csupán az említett 61 milliós államhitel képezte az alapjukat.
óriási volt az aprópénzhiány. Ezért szükségpénzt hoztak forgalomba. Ugyancsak emiatt az 1 és 2 forintokat fel is darabolták. Végül 1849 januárja után 15 és 30 krajcáros címletű kincstárjegyek kerültek kibocsátásra.
Az osztrák kormány Magyarország közjó ved elmeire alapított kényszerforgalmi papírpénzt bocsátott ki: 1, 2, 5. 10, 100, 1000 forintos címletekben. A köznyelv Almássy-bankónak nevezte, aláírójuk Alniássy Móric gróf után.
Az Amiássy-bankók forgalomba hozatalának híre Debrecenben érte a magyar kormányt, és Kossuth nyomban rendeletben tiltotta meg elfogadásukat.
Ezzel az a furcsa helyzet állt elő, hogy Magyarország területén 3-féle papírjxmz volt forgalomban: az osztrák bankjegyek, a Kossuth-bankók és az Almássy-bankók. Viszont ugyanekkor mindhármat érvénytelennek lehetett tekinteni, mert az oszt-
rák bankjegyeket Bécs 50 éves küzdelem után sem tudta elfogadtatni a magyar országgyűléssel, a Kossuth-hankókat Win-di.schgraetz nyilvánította érvénytelennek, az Almássy-bankók forgalmát pedig Kossuth tiltotta meg.
Meg kell említeni a szabadságharc bukása után nyomott papírpénzeket - papírpénztervezeteket.
Ilyenek: - A New York-i kiadású „Ko.ssuth-dollár"-nak nevezett kölcsönje-gyek. Sorszámozás, keltezés kézírással 5, 2 és 1 forintosok.
- A londoni emigrációs pénztervezet 5, 2 és 1 forintos.
- Az olaszországi emigrációs pénztervezet: I forint, 10 garas, 2 garas.
Nézzük a/t a hely/etet. hogy Magyarország területén forgalomban lévő papírpénzek érvénytelenek.
Milyen zavarok, és furcsa állapotok keletkeztek ebből?
Windischgraetz Alfréd herceg tábornagy, a császári hadak magyarországi főparancsnoka azzal a szándékkal érkezett Magyai országi a, hogy érvényt szerezzen az uralkodó 1848. szeptember 22-i, október 6-i és 30-i, valamint november 6-i parancsának, melyek a magyar bankjegyek kibocsátását kárhoztatták, illetve ezek további gyártását megtiltották. A november 6-i rendelet egyben utasítás volt Windischgraetz számára, melynek értelmében fegyverrel kell kikényszeríteni Magyarországon a papírpénz kibocsátásának megszüntetését. Az utóbbi rendeletet a trónra lépő Ferenc József is megerősítette. Ez a parancs (nov. 6-i) hivatkozik az október 3-i országgyűlést feloszlató rendeletre, mellyel az országgyűlés által hozott, de nem szentesített végzéseket és rendeleteket „törvénytelennek és semmit érőnek" nyilvánította az uralkodó.
És itt következik egy fiira állapot, Egyszerűen nem tudtak érvényt szerezni a rendeletnek.
Az akadály, az a tény, hogy Ausztria nem tudta pénzzel ellátni az országot, sőt saját katonáit sem.
1849 első két hónapjában - éppen ennek következtében - szinte kizárólag a Kossuthék által vert. illetve nyomtatott pénz forgott még az osztrákok megszállta területeken is. Másképpen, az osztrák katona is a Kossu Ül-bankóval fizetett a kocsmában.
És most egy hiteles Trencsén megyei jelentés, melyből mélységében feltárulnak a korabeli pénzviszonyok.
1998. március 13.
KANIZSA - Üttet
19
SZABADSÁGHARCBAN
1848-49
Iktatószám: 904/849
Őfőméltósága Windisch-Graetz herceg méltóságos vezértábornagy úrnak és Magyarország teljhatalmú megbízottjának.
Kötelességemnek tartom, OfŐméltósá-gának a figyelmét legalázatosabban felhívni azon a Trencsén megyében és a hasonló nevű szabad királyi városban uralkodó pénzügyi helyzetre, amely az egész lakosságot nyugtalanítja és az ebből folyó baj elhárítására legalázatosabban megkérjem.
Az ezüst pénz forgalma teljesen megszűnt, sőt már a rézpénz hiánya is erősen érezhető.
Osztrák bankjegyek nagyon ritkán kerülnek elő; köztük és a magyar papírpénz között jelentékeny a különbség az utóbbiak tulajdonosának kárára; ez a körülmény a kereskedelem és közlekedés terén teljes
eladása alkalmával a magyar papírpénz el nem fogadása miatt.
Nem kisebb baj a zsidók által életre hozott spekuláció, akik 30%-os veszteséggel vásárolják fel a magyar bankjegyeket, különösen az ötven- és százforintosokat. Hogy a bajt még tetézzem, kénytelen vagyok bejelenteni, hogy amennyi-l>en az adókat érvényes pénzben kell lehajtanunk, akkor nem tudom az adók behajtását szavatolni.
Trencsén 1R49. Február 15. Pongrácz Gáspár királyi biztos
Miután a magyarországi pénzforgalomban alig volt osztrák papírpénz, Win-di.schgraetz és az ideiglenes polgári igazgatás nem tehetett mást, mint hogy hallgatólagosan tudomásul vette a magyar bankjegyek forgalmát, sőt adóba is elfogadja - azaz legalizálja, tehát szembeszegül az érvényes uralkodói rendelettel -mert ellenkező esetben még a törvényhatóságok is Bécs anyagi támogatására szorultak volna. Ezt pedig 1849 elején nem bírta volna ki az osztrák pénzügyi helyzet.
fennakadást idézett elő. sőt a szegény néposztályt a napi szükségletek és élelmiszerek bevásárlásánál a legnagyobb zavartra hozza; miután pedig a megyében \' és Trencsén városában a felkelők hónapokig tartózkodtak és csak magyar papírpénz van forgalomban, most mindennaposok a megalapozott panaszok, a szarvasmarha és más termények vétele és
És most a fém pénzekről.
A Kossuth-bankókon gyakran olvashatjuk a következő szöveget: „három húszast egy forintra számítva". Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy akkor egy forint 60 krajcárral volt egyenlő.
Melyek voltak a magyar vetésű fém pénzek?
Dukát: Anyaga: arany. Verés ideje:
1848. Előlap: V. Ferdinánd álló alak, közirat magyar nyelvű. Hátlap: Szűz Mária a Jézussal, lábainál a magyar címer, közirat magyar nyelvű.
20 krajcár: Anyaga: ezüst. Verás ideje: 1848. Előlap: V. Ferdinánd fej. babérkoszorúval, közirat magyar nyelvű. Hátlap: Szűz Mária a Jézussal, lábainál 20 érték-jelzéssel, közirat magyar nyelvű.
10 krajcár: Anyaga: ezüst. Verés ideje: 1848. Előlap: V. Ferdinánd fej babérkoszorúval, közirat magyar nyelvű. Hátlap: Szűz Mária a Jézussal, lábainál 10 érték-jelzéssel, közirat magyar nyelvű.
6 krajcár: Anyaga: ezüst. 438%-o.s. Több típusa ismert. Súlya: 1,91 g, 19 mm átmérővel. Verés ideje: 1849. Előlap: Félkeskeny francia pajzson Magyarország címere a királyi koronával megmagasítva. Értékjelzés 6. - a bal oldalon. K - a jobb oldalon. A gyöngykörön belül: magyar királyi váltó pénz felirattal. Hátlap: A Lyí)ngykcrön belül háromsoros feliratban ÍIAT KRAJCZÁR. 1849. az évszám alatt a verdehelv megjelöléseként N.B.
súlyú, összesen 1868 db ezüst érmét talált. A leletben 8 db tallér, 3 db 2/3 tallér, 1 db tallér is előfordul.
A leletben előforduló pénzérmék veré-si ideje 1754-től 1848-ig terjed Tehát kimondható, a szabadsághare idején nem csak az előbbiekben felsorolt papír és fém pénzek voltak elfogadott fizetőeszközök, hanem szinte bármilyen pénz. csak az anyaga nemesfém legyen.
Hogy ez mennyire így volt, nézzük a pénzlelet összetételét!
A lelet 53% ausztriai (985 db), 38 \'% magyarországi (714 db), 9% pedig idegen verdékből kerül ki (169 db). Az idegen eredetű pénzek: 55 db bajorországi. Brandenburg-Ausbacli és Brandenburg-Beyventh 30-30 db, Salzburg 12 db, de még a trieri érsekségből is került egy példány Létenyére. Összesen 15 különböző helyű idegen érme fordul elő a leletben.
Mivel az elrejtés idejét a szabadságharc idejére lehet valószínűsíteni, ezek a pénzek az 1848-49-es szabadságharc idején Magyarországon érvényes, elfogadott fizetőeszközök voltak.
3 krajcár: Anyaga: réz. Verés ideje: 1849. Előlap: Félkeskeny francia pajzson Magyarország címere a királyi koronával megmagasítva. Értékjelzés 3. - a bal oldalon. K - a jobb oldalon. Felirat: magyar királyi váltó pénz. Hátlap: A háromsoros feliratban HÁROM KRAJCZÁR 1849. az évszám alatt két keresztben tett olajág, ez alatt N.B.
1 krajcár: Anyaga: réz. Verés ideje: 1848. Előlap: Félkeskeny francia pajzson Magyarország címere a királyi koronával megmagasítva Felirat: magyar királyi váltó pénz. Hátlap: A háromsoros feliratban EGY KRAJCZÁR 1848. az évszám alatt díszítőelem, az EGY felett csillag.
Pénzek a szabadságharcban, az előadás címe.
Vajon csak az eddig említett pénzek forogtak közkézen?
Papírpénzre igaz, de a fémpénzre nem.
Hogy miért nem igaz a fémpénzre, arra itt a bizonyíték a nagykanizsai Thúry György múzeumban.
1984 novemberében, Kovács Tibor, Letenye, Baross Gábor utca 34 szám alatti házánál, pinceásás közben 12,5 kg
Annál inkább is így van ez. mert ezek a pénzek kivétel nélkül megfelelnek egy egyezménynek.
Nevezetesen: Mária Terézia 1753. szeptember 21-én kötötte meg a bajorokkal azt a pénzügyi konvenciót, amely kis megszakítással (1811-16 között) egészen 1857-ig az érvényes pénzrendszer maradt.
Halis István köztiszteletnek örvendő közhivatalnoka volt Nagykanizsának. Könyvet is írt Nagykanizsáról.
Testvére, Halis Ferenc kanonok, végrendeletében Istvánra hagyta magánva-gyonát, azaz könyveit, és pénzét. Eddig a történet szokványos. A végrendeletet három szó teszi különlegessé. így hangzik körülbelül a mondat, aniiben a három szó van.
..... továbbá örökül hagyok 100 dukátot, és Egy Igaz Aranyat".
Ez az Egy Igaz Arany a szabadságharc alatt vert eLső magyar nyelvű feliratos arany, most itt van előttem, a tulajdonosa pedig itt van körünkben, távoli rokona az örökhagyónak.
,,Egy Feleky Károly nevű gyűjtő egy sorozatot 1912-ben megvásárolt egy öreg nyomdásztól 3,5 fontért, de ezek sajnos a Titanic postaszállítmányával utaztak és elsüllyedtek."
J.:::. ...... / " \\-
20 kajmizrisa - TtHHefi mairi US 13.
NEVES NEVEK
Nagykanizsán élő, ismert nevet viselők közül kérdezte meg lapunk munkatársa Ferencz Józsefet és Bem Józsefet. Petőfi Sándorral ellentétben szívesen nyilatoztak a nevek adta érdekességekről.
- A szülők mesélték-e, hogy miért pont ezt a keresztnevet adták, illetve a családfát meddig tudják visszavezetni?
FERENCZ JÓZSEF
- Édesanyám családfájáról 1649-ből származó III. Ferdinánd által adományozott dokumentum van a család birtokában. Édesapám családjáról pedig 1800-as évek elejéről származó születési anyakönyvi kivonatot őrzünk. A József keresztnév a család ismert múltjában végig jelen van. Az ismert időkig a családban mindig volt fiúgyermek, aki a József nevet továbbvitte. A régi szokás szerint a születendő fiúgyermek nálunk mindig a nagyapák nevét kapta. Az első születendő fiúgyermek első keresztnevét az apai nagyapa keresztneve után, a második keresztnevet pedig az anyai nagyapa után kapta. Nagyapáim után én a Ferencz József Sándor nevet kaptam. Öcsém pedig a Ferencz Sándor József nevet kapta.
- Okoz-e meglepetést néha, amikor bemutatkozik idegen embereknek?
- Többnyire igen.
- Élete során a név pozitívum vagy negatívum volt inkább?
- Sokan a név hallalán kissé felvidulnak. Általában élcelődnek, és megkérdezik,... hányadik? A válasz: a családban _ az ötödik.
Néhány hónapja gépjármű-ellenőrzés során engem és az előttem haladó gépkocsit megállították. Az egyik rendőr az első autót igazoltatta, a másik engem. Az első autót igazoltató rendőr odaszólt a másiknak.
- Megcsíptük a kegyelmes urat, nem akarod megismerni?
- Ki az, kérdezte a másik.
- Habsburg Ottó fia.
- Az semmi, ez meg itt a Ferencz Jóska - mutatott rám.
A történteket a Habsburg fiú a diplomáciai mentessége miatt megúszta. Az én esetemben a nevem túlságosan nem hatotta meg az eljáró rendőröket.
- Hatással volt-e önre a név a történelmi tanulmányai során?
- Szerettem a történelmet, de nem emlékszem, hogy az érdeklődésem a nevem miatt lett volna.
- A családban öröklik-e a nevet, ha nem, volt ilyen szándék?
- Sajnos nem, pedig diák koromban eltökélt szándékomban volt a hagyományokat folytatni. Azt terveztem, hogy ha lányom lesz, annak a Josephyn nevel adom. De a névválasztás divatirányzata megszakította a történelmi név továbbvitelét.
Az 1848-49-es szabadságharc legendás tábornoka Lengyelországban született. Az 1830-31-es lengyel felkelés egyik katonai vezetője. 1848 októberében a forradalmi Bécset védte, majd ennek elbukása után a magyar szabadságharc ügye mellé állt. Kossuth Lajos novemberben kinevezte az erdélyi magyar csapatok főparancsnokának. Az erdélyi hadjárata nagy győzelmi menetelés volt. A cári túlerővel vívott temesvári csatában megsebesült. A szabadságharc bukása után Törökországba emigrált, és főtisztként
BEM JÓZSEF
harcolt a török hadseregben. A honvédek „Bem apóját" bensőséges kapcsolat fűzte a lánglelkű forradalmár költőhöz, Petőfi Sándorhoz.
E nagy név egyik „örököse" egy Nagykanizsán élő tizennyolc éves fiatalember, a Thúry György Szakközépiskola végzős tanulója. Esetleges rokoni kapcsolat? Vajon a szülők miért a József névvel ajándékozták meg?
- Rokoni szálak nem fűznek a szabadságharc tábornokához, és szüleim sem említették soha, hogy miért kaptam a József nevet.
- Milyen élmények kapcsolódnak a névazonossághoz?
- Sajnos jó emlékeim nincsenek. Inkább negatívumokhoz kötődik a név. Sokan cikiztek gyerekkoromtól kezdve, amit természetesen igyekeztem mindig
időben meggátolni. Bemutatkozáskor sokan meglepődnek, és ilyenkor el is sütik az általános kérdéseket.
- Öröklődik-e tovább a név?
- Ha fiam lesz, biztosan József lesz, hiszen a név így hangzik jól.
(Ez utóbbi válasz abban a hitben erősített meg, hogy a nagy nevek örökösei mégiscsak büszkék elődeikre, és abban is hiszek, hogy az élet során biztosan lesznek olyan élmények, amire a későbbiekben szívesen emlékeznek anekdo-tázó kedvükben.)

már ciu; $ 13.
KANIZSA - ÜHKefi
21
CSANY LÁSZLÓ
Csíny László, a szabadságharc zalai vértanúja, 1790-ben született Alsó-csányban. Osi nemesi nemzetség tagja. Egyik őse, Csány Akacius, a XVI. század ötvenes éveiben Kanizsa várának kapitánya volt. Csány László katonai pályára lépett. Kezdetben huszártiszt, majd táblabíró volt Zalaegerszegen. A reformkorszak Zala megyei liberális ellenzékének egyik vezére, és mint a Deák-párt feje többször is megfordult Nagykanizsán. 1847-ben Nagykanizsa fiatalsága két részre szakadt.
Az egyik rész, a birtokosok fiatalsága az „atyafiság"-nak nevezett táborba tömörült. A középosztály fiatalságáé volt a „legénység" pártja. A két párt között a politikai ellentétek nagyon elmérgesedtek. Csány László átjött Nagykanizsára, vállalva a nézetkülönbségek feloldását. Tekintélye és ékesszólása hatott a fiatalokra. A békí-tés teljes sikerrel végződött. 1848 márciusában a pesti forradalom vívmányainak védelmében alakult közcsendi bizottmány tagja. Március 17-én Zala
Csány László domborművét 199H. március 13-án avatják fel a Bolyai János Altalános Iskola falán. A dombormű alkotója Béres János szobrászművész.
megye vezetősége tőle kapja a hírt a pesti forradalomról. Első volt a nemzetőrség megszervezésében. Nagykanizsán már március végén felállt a nemzetőrség, bizonyítva Csány László jó szervezőkészségét. Júniusban a horvátok mozgolódásának hírére a kormány a dunántúli vármegyék teljhatalmú kormánybiztosává nevezte ki, rendelkezésére bocsátva a Dráva menti megyék nemzetőrségét, és az Ottinger Ferenc vezetésével itt állomásozó sorkatonaságot, köztük a 7. zalai zászlóaljat is. Szeptemberben népfölkelő csapatok szervezését hirdette meg Zalában. Ősszel a Dráva menti, majd a felső-dunai sereg kormánybiztosává nevezték ki. 1849 elején már Erdélyben kapott kormánybiztosi megbízatást. Áprilistól a Szemere-kormány közlekedés- és munkaügyi minisztere lett. Csány László a szabadságharc egyik energikus szervezője. Kossuth odaadó híve volt. Haynau 1849. október 10-én a pesti Újépületben kivégeztette.
Mészáros Bálint
KANIZSA - ÜHKefi
1998. március 13.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc
és azok „utóélete"
Az 1848. március 13-ai bécsi és 15-ei pesti forradalom, valamint a pozsonyi országgyűlés által az osztrák császári kormányra gyakorolt nyomás eredményeképpen sikerült kiharcolni az alkotmányos polgári demokratikus államberendezkedés alapjait: V. Ferdinánd császár jóváhagyta a magyar országgyűlés határozatait. Megalkották az úrbéri terhek és a papi tized eltörléséről szóló törvényeket, megvalósult az örök váltság, megszűnt az előzetes sajtócenzúra. 1848. április l-re megalakult az első független, a parlamentnek felelős magyar kormány Batthyány Lajos vezetésével. A legfontosabb feladat a forradalom konszolidálása, a változások véghezvitele volt, amelyhez biztosítani kellett a belső békét. Ehhez meg kellett szervezni az önálló, ütőképes hadsereget is.
Ezzel szemben 1848 nyarára egymás után belső lázadások ütötték fel a fejüket az országban, elsősorban a délvidéken és Erdélyben. Augusztus végére királyi leirat követelte a magyar hadügy- és pénzügyminisztérium beolvasztását a birodalmi kormányzatba. Horvátországban pedig Jelasics bán szervezkedett a kormány megdöntésére. Ebben a helyzetben került sor az újoncozásra. a hadseregállításra és szabad-csapatok toborzására. Jelasics szeptemberi támadása után pedig felgyorsultak az események, nyílt háború alakult ki az osztrák császárság és a demokratikus, függetlenné váló Magyarország között.
1848 tavaszán nem volt önálló magyar hadsereg, mert a magyar katonákat a császári-királyi hadseregbe sorozták be annak az egyenruháját viselték, idegen tartományokban szolgáltak, idegen tisztek vezérlete alatt. Ennek megfelelően önálló magyar katonai kitüntetési rendszer sem létezett. A magyar katonákat a 18. század folyamán a Habsburg\'monarchiában kialakult kitüntetési rendszer szerint jutalmazták. 1848. júliusában történtek kísérletek az első önálló magyar katonai kitüntetések megalapítására, de a császár ekkor nem járult eh-
hez hozzá. (Egy magyar körira-tú Vitézségi Erem alapítását indítványozta a kormány.)
Az Országos Honvédelmi Bizottmány 1848 októberében megbízta Mészáros Lázár hadügyminisztert, hogy a haza érdekében szervezett érdemek elismerésére és ösztönzésére érdemrendet terveztessen. Annak kivitelezése azonban Pest-Buda feladása, a kormány Debrecenbe költözése miatt elmaradt. Korábban. 1848. augusztus 1-én a Pesti Hírlap 122. számában tudatta először a hadügyminiszter a katonaságot arról, hogy „akik magukat kitüntetik, a haza egy magyar jellel fogja ékesíteni". Az érdemrend meg-
valósulásának lehetősége az Országos Honvédelmi Bizottmány december 20-i ülésén vetődött fel újra. ahol Kossuth Lajos bejelentette, hogy a magyar kormány az érdemrendek létesítésének ügyében intézkedni fog. Debrecenben a terv szerinti zománcozott arany i endjelvénye-ket alkalmas ötvös és pénz híján nem tudták elkészíttetni, így Kossuth ötleteként a kitüntetéstől ténet ben egyedülálló módon, ideiglenes jelvényekkel alakították meg a Magyar Katonai Érdemrendet. melynek 1849. március 2-án közzétett alapszabálya tudatta, hogy e pót-érdemdíszjeleket nemsokára valóságosra cserélik. A kitünte-
tés három fokozatú volt. Az első és második fokozat érmeit Debrecenben Laky Ferenc ötvös készítette el.
A katonai érdemrend I. osztálya olyan tábornokok és törzstisztek elismerésére szolgált, akik sorozatos győzelmekkel, várak bevétele által hadműveleti tervet vittek sikerre.
Formája: sugarakkal körített ez.üstcsillag, amelynek közepét arany babérkoszorú és arany apostoli kettőskereszt díszíti. Ezt a kitüntetést Bem tábornoknak Nagyszeben bevételéért, gyakorlatilag Erdély felszabadításáért, Görgei tábornoknak pedig Budavár visszavívásáért (1849. V. 21.1 ítélte oda az országgyűlés és a kormány. A kitüntetést az országgyűlés követei vitték Bemhez Szászsebesre 1849. IV. 5-én. Görgei politikai okokból nem fogadta el a kitüntetést.
A II. osztályú pótdíszjel égő piros szalagon, ezüst babérkoszorúból állott, közepén Magyarország arany apostoli kettőskeresztje. Az ideiglenes fővárosban. Debrecenben 1849. március 9-én „a haza nevében választott országgyűlés által választott Országos Honvédelmi Bizottmány" március 8-án kelt 3049. sz. alatti rendelete alapján átadták u katonai érdemjelek II. osztályát Kiss Ernő. Bem József. Wetter Antal altábornagynak. Görgei Artúr. Damjanich János. Perczel Mór vezérőrnagynak és (Juyon Richárd ezredesnek". A II. osztály elnyerésének leltétele kisebb, de önálló ..hadi kombinációt" is igénylő akciók végrehajtása volt. A kitüntetést első ízben nem személy, hanem alakulat, a 19. sorezred III. zászlóalja kapta meg őrnagyának - az utóbb Aradon kivégzett - Lei-ningen Károlynak ellenséges kezekből való kiszabadításáért. Összesen 140 magyar honvéd és tiszt kapta meg e kitüntetést. Az érdemrendet a zubbony mellrészének bal oldalán viselték a katonák.
A III. osztályú érdemrend elnyerésének feltétele kimagasló személyes bátorsággal véghezvitt haditett volt. Fz a kitüntetés is vörös, téglalap alakú szalagra helyezett két és fél cm át-
1998. mán :ius 13. KANIZSA - ÜKHefi 23
mérőjű ezüst koszorú volt. Ez a fokozat nem volt egységes kivitelű, mert a kormányon kívül a honvéd-sereg vezetői is készíttethették. Ez az oka annak, hogy a III. o. érdemrend 5 féle változatban található attól függően, hogy a kormány, Görgei Artúr, Bem József, Klapka György, vagy Perczel Mór volt-e annak megrendelője.
Mintegy 2000 példányban adományozták tiszteknek és honvédeknek. 1849. április 8-án többek között Petőfi Sándor századost is kitüntette vele Bem tábornok. Ezt a kitüntetést is a mell bal oldalán viselték. A III. o. katonai érdemrenddel kitüntetett tisztek közül a zalai illetőségűek: 1. Harsay Ferenc (Nagykanizsán született 1822-ben. Magyar nemzetiségű, római katolikus vallású volt. Kovácsmesterséget tanult. 1841-ben közvitéz, 1844-ben tizedes az 5. tüzérezrednél. 1848. július 10-én tűzmester az 1. hatfbntos honvéd gyalogütegben. 1848. szeptember 14-én hadnagy ugyanitt a feldunai hadtestnél. November 20-án főhadnaggyá nevezik ki az 5. gyalogos üteg parancsnoka lesz. December 14-én századossá nevezik ki. 1849. április 2-án a hatvani csatában tanúsított vitézségéért tüntették ki. A nyári hadjáratban a 11. hatfontos gyalogüteg parancsnoka a 7. hadtestben). 2. Szabó András (Zala megyei illetőségű, magyar nemzetiségű volt. 1848. november 10-én hadnagy a Zm. önkéntes nemzetőrökből alakuló 47. honvéd zászlóaljnál Perczel Mór drávai hadtestében. 1848. december 16-án főhadnagy lett ugyanitt, illetve a Központi Mozgó Seregnél később az első hadtestben. 1849. április 20-án 3. osztályú katonai érdemjellel tüntetik ki a tavaszi hadjáratban tanúsított vitézségéért. A világosi fegyverletételnél százados a zászlóaljában).
Magyarország első katonai kitüntetése Windischgraetz támadása és a rendkívül nehéz helyzetben levő- államkincstár rendelkezésére álló pénz elégtelensége ellenére, ha szerény kivitelben is. de igen rövid idő alatt elkészült. E kitüntetés nem anyagi megbecsülést jelentett, a szabad hazának, a nép hazájának megteremtése idején. Inkább a forradalmi szenvedélytől fűtött helytállás, az emberi méltóság, a halált megvető bátorság erkölcsi elismerése volt. Az érdemrend - amelynek fokozataival díjazás is járt - egységesen szolgálta a tisztek és a legénység elismerését, ami vi-
szont a korabeli katonai érdemrendekre nem volt jellemző.
Az érdemrend utóélete
Az 1849-i nyári orosz és osztrák katonai intervenció rendkívül nehéz helyzetet teremtett. A magyar szabadságharcot rövid időn belül leverte a katonai túlerő. 1849. augusztus 7-én a temesvári csatában végképp megtörték a szabadságharc erőit, ezután sorra adták meg magukat az egyes
érdemrend nagymestere. A legtöbbet az itáliai magyar légióban katonáskodó volt magyar honvédek készíttettek, de más országokban élő volt honvédek is csináltattak maguknak. A kitüntetés egyenlő szárú, aranyszegélyű fehér zománcos kereszt előlapján középen árpád-sávok és kettőskereszt. Felirata: „Hű vitézségért a magyar nemzet." A hátlapon a magyar kis-címer és „szabadságharc 1849." felirat áll. Piros szalagon hordták. Az elkészült kitüntetések
1863. év tavaszán kirobbant lengyel felkelés lázba hozta az egész haladó világot, így az olaszországi magyar légiót is. Sokan önkéntesként szándékoztak a lengyelek segítségére sietni. Az olasz kormány délre szállíttatta a magyar légiót és egységeit széttelepítette. Ez nem hozott eredményt, továbbra is sok volt a szökés. A felbomlás megakadályozására Kossuth, Türr és Földvári elhatározták, hogy az 1848-49-i honvéd sereg volt tagjai között
hadtestek. Ilyen körülmények között a korábban beígért kitüntetéseseiére nem kerülhetett sor, az állandónak szánt érdemkereszteket nem készíttethették el. Mészáros Lázár honvédelmi miniszter emlékiratai maradtak csak fenn arról, hogy a magyar katonai érdemrendet milyenre tervezték. Ezek szerint polgári és katonai érdemek elismerésére egyaránt adományozható három-három osztályból álló, különböző szalagon viselt, kereszt formájú lett volna az érdemrend. Katonáknak: „Vitézségéit a hálás haza", polgároknak: „Érdemekért a hálás haza" lett volna a felirata. Az emigrált honvéd tisztek egyik vezetője. Földvári Károly honvéd ezredes, a II. és III. o. ideiglenes érdemrend tulajdonosa 1862-ben kezdeményezte a Turinban élő Kossuth Lajosnál, mint volt kormányzónál az érdemkeresztek elkészíttetését. Kossuth elismerte a volt honvédek igényének jogosságát és 1863-ra fiaival megterveztette a kitüntetést. Mivel az aranyszegélyű érdemkeresztek elkészíttetésére az emigráns kormánynak nem volt pénze, ezért mindenkinek saját költségén kellett beszereznie azt. Az elkészült példányok egyformák, az osztályok között nem tettek különbséget. Maga Kossuth Lajos is csináltatott magának egy példányt, mint az
Branyiszkói emlékszalag
száma ismeretlen. Mivel a drága ötvösmunkára nem sok volt honvédnek tellett, ezért számuk 100 darab alatt lehet. Minden egyes darab értékes relikvia. A magyar múzeumok 5 darabot őriznek belőle. (És még 2 db léte ismert.)
Emlékérmek
Az előzőekben említett érdemrendnél is ritkább darab az olaszországi magyar légió Honvéd Emlékérme, mely 1863-ban került adományozásra. Megalkotásának előzménye, hogy a volt 48-as honvédekből álló itáliai garibaldista magyar légió soraiban elégedetlenség támadt amiatt, hogy az 1860 elején megindult olasz függetlenségi háború során váratlanul békekötésre került sor az olasz kormány és Ausztria között, így az olasz felszabadító mozgalom megtorpant.
Az elégedetlen magyar légiót északra vitték, vizsgálatok alá vetették és igyekeztek kiirtani forradalmi és demokratikus szellemét. Engedelmes rendfenntartó erővé akarták alakítani. Feloszlatták 1862. augusztus 18-án a légiót és egyéves szolgálat vállalásától tették függővé az új légióban a további szolgálatot. Közben a már említett Földvári Károly ezredes - a váci és tápióbicskei csata hőse -lett a légió parancsnoka. Az
honvéd emlékérmet osztanak ki, remélve, hogy az is a maradást segíti elő. Az emlékérmek osztása régebbi gondolata volt Kossuthnak, s széles népszerűségnek örvendett. Az adományozás hírére a világ minden részéből jelentkeztek a volt honvédek. Kossuth közbenjárására\'az olasz kormány magára vállalta az érem verésének a költségét, mert ahogy Kossuth írta levelében. ..nekik joguk van hozzá az igaz, de nekem meg nincs pénzem hozzá". Az érem rajzát Kossuth fiai készítették el, majd a torinói pénzverde kivitelezte az érmet. Leírása: 37 mm átmérőjű, ezüst érem, előlapján a koronás magyar címer, alatta félkörben „függetlenségi harc 1848-49.", körülvéve alul összekötött két tölgyággal. A hátlapon tölgykoszorúban „hű honvédéinek a magyar nemzet" felirat, alatta hadi jelvények és koszorú. Az érem szalagja céklavörös és zöld sávozású. Az ünnepélyes kiosztásra 1863. augusztus 1 1 -éh került sor Anconában. Az érmeket később is adományozták, de technikai okokból piros-fehér-zöld szalaggal.
Szenttamási Emlékérem
1849. április 3-án zajlott le a délvidéken. Szenttamás község
KANIZSA - iuuttfi
1998. március 13.
közelében a szabadságharc egyik ütközete a szerb felkelők ellen. A magyar csapat parancsnoka Perczel Mór honvéd-tábornok volt. Az ütközetben részt vett az 5., 7., 8. honvéd zászlóalj, a Wasa zászlóalj és a Turski ezred egy zászlóalja. A gyalogság harcát támogatta több honvéd üteg és a huszárok rohama. A csatában kitűnt Földvári Sándor őrnagy a szegedi önkéntesekkel és a Gál László ezredes vezette zászlóaljak. A magyar sereg fényes győzelmet aratott, melynek emlékére gróf Batthyány Kázmér területi kormánybiztos, valamint a IV. hadtest parancsnoksága elhatározta emlékérem alapítását. Céljuk az volt, hogy a délvidéki harcokban és a négy ostromban, a szenttamási földvár elfoglalásában kitűnt alakulatok katonáinak hősi helytállását, vitézségét ilymódon is elismerjék. Ezt a hivatalos lapokban is közzétették. Oszt-rovszky József segédkormánybiztos Szegeden magához rendelte Kocsis János helyi ötvös-mestert, s arra kérte, hogy készítsen 6000 db katonai érdemjelet a volt szenttamási templom harangjaiból, melyek szintén a csapatok zsákmányául estek. A megrendelő kikötése az volt. hogy sem kereszt, sem érem formájúak nem lehetnek a jelek, mert akkor az osztrák kitüntetésekre emlékeztetnének. Kocsis János az érmeket elkészítette, de a katonai helyzet megváltozott, a kormány az elkészült kitüntetéseket nem vehette át. A derék mester az érmeket elásta, hogy majd később átadhassa a megrendelőnek, melyekre 300 forint előleget is felvett. A későbbiekben, az önkényuralom idején Bognár Lajos kovácsmesterrel kiásták az érmeket és beolvasztották. Kb. 25 érmet azonban Kocsisné elrejtett. Később ezeket elővette és elajándékozta. így 1 db-ot Perczel Mórnak ajándékozott 1868-ban a szegedi honvédegylet. Földvári Sándor őrnagy is hozzájutott egy példányhoz, mert Barabás Miklós róla készült festményén ezt is viseli a ruháján. Az érem leírása: 8 karéjú érem, előlapján koszorúban „Szenttamás 1849. április 3-án" felirat, piros és zöld zománco-zású. Hátlapja két darab négyágú csillag, illetve kereszt alak piros, zöld és arany színű. Nemzeti színű szalaggal tervezték hordani. Néhány darab ismert csak belőle, még a Hadtörténeti Múzeum sem rendelkezik egyetlen példánynyal sem.
Kollektív kitüntetések
A)
Ugyanúgy, mint minden más hadseregben, a magyar honvédseregben is ismert és alkalmazott volt az egyéni kitüntetések melleit a kollektív elismerés, jutalmazás is. A történelemben ennek többféle formája alakult ki, a pénzbeli jutalmazástól a csapatzászló adományozásáig. A honvéd seregben is több formáját alkalmazták ennek az elismerési módnak, amely a csapatok harci szellemének, összetartozás-érzésének erősítésére is kiválóan alkalmas volt. Damjanich János vezetése alatt a délvidéki harcokban bevetett III. hadtest 3. és 9. zászlóalja páratlan vitézi tetteik elismeréseképpen azt a megkülönböztető kitüntetést kapták jutalmul, hogy a honvédek rendes kék sipkája és fekete csákója helyett vörös sipkát hordhatott. Az ellenség rettegett tőlük, vörös ördögöknek nevezték őket, Damjanich büszke volt rájuk, s nem adta volna őket egy egész hadtestért sem. A vörös sipkások pedig rajongva szerették őt, tűzön-vízen át teljesítették parancsait. A két zászlóalj minden csatában a legválságosabb helyzetekben került bevetésre és rendre helytálltak. így például 1849. március 4-én a II. szolnoki csatában Gorove százados, a 3. zászlóalj egyik parancsnoka vezetésével rohammal elfoglalták az osztrákok ágyúütegét és ezzel eldöntötték a csata sorsát. 11 ágyút és 10 lőszerkocsit zsákmányoltak. A 9. zászlóalj parancsnoka Földvári Károly őrnagy volt. Az 1849. április 4-én Tápióbicskénél vívott csatában a vezetése alatt a két zászlóalj egymással vetélkedve foglalta el a Tápió patak hídját és visszavetették ezzel az ellenséget.
B)
Görgei Artúr tábornok 1849 januárjában visszavonult Win-dischgraetz csapatai elől a felvidékre. Itt azonban harapófogóba került az osztrák seregektől, amelyből a nehéz hegyes terepen ki kellett szabadulnia. 1849. február 5-én a meredek jeges és az ellenség által megszállt branyiszkói hágón kellett átkelnie a csapatokkal. Az áttörés feladatát Guyon Richárd dandárparancsnokra bízta. Az újoncokból álló zászlóaljaknak a csata előtt Guyon azt mondta: „Vorwartz dupla lénung, Rück-wartz, kartács Schiessen", azaz, ha előre mennek, dupla ellátmányt kapnak jutalmul, ha meghátrálnak, beléjük lövet.
Fenyegetését be is váltotta, de elsőre ez sem használt, a csapatok nem tudták áttörni az osztrák védelmi állásokat. Később, amikor az osztrákokat bekerítették, és tüzérséggel „megdolgozták", újrakezdték a rohamot. A 33. zászlóalj vezette a támadást és hősies elszántsággal nyomultak előre. Vitézségükért a csata után a zászlóalj kétheti dupla ellátmányt kapott, s csapatzászlóaljára nagy piros szalag került, melyen aranybetűs felirat hirdette a dicsőséges fegyvertény helyét és idejét: „Branyiszkó február 5. 1849."
Hadastyánérmek
Az 1849-i szomorú emlékű világosi fegyverletétel után nagyon sok volt szabadságharcos tiszt, tiszthelyettes és honvéd bujdosott, vándorolt a monarchia területén. Ezeket a volt katonákat a rokonszenvező lakosság segítette, bújtatta, sokszor éveken át. Ez a megoldás azonban nem lehetett végleges, annál is inkább, mivel - mint ilyenkor mindig - igen sok
szélhámos is feltűnt az igazi honvédek között. Ezért néhány tehetős, hazafias gondokodású honpolgár javaslatára „honvéd segélyező egyleteket" alapítottak. Erről számolt be az 1861-ben megjelent „Honvédek könyve" első kötete is. Ezek az egyletek kiszűrték az álhonvé-deket, álláshoz juttatták a rászorulókat, valamint segélyekel osztottak. A jó példa nyomán az egyleteket és otthonok gomba módra szaporodtak. Főurak, városok, megyék alapították ezeket. A századfordulóra 80 fölé emelkedett a számuk. Ezek az egyletek adtak ki kis számban emlékérmeket, illetve kereszteket, bizonyos alkalmakkor pl. zászlószcnteléskor. jubileumok alkalmával az egylet arra érdemes tagjainak. Az érmek szalagja nemzeti színű volt, vagy az adott alapító város, megye színeit képviselte. Ilyenek például a Soproni Hadastyán Egyesület érme, vagy a Mohácsi Hadastyán Egylet emlékkeresztje.
dr. Zsoldi Zoltán
1998. március 13.
I
KANIZSA-
I
25
klub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.15. Az első csók. 17.30 100-ból egy. 18.05 Koight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Angyali érintés. 22.30 A halott nő gyermeke. 0.10 Fókusz.
TV 2
6.00 Gyökereink. 6.25 Jelkép-kalendárium 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Cápali és Cápeti. 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csipsz. 15.50 Frankié. 16.15. Magnum. 17.05 Marienhof. 17.30 Csupa-csupa élet. 17.55 Az Acapulco-öböl. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Forró nyomon. 20.50 Rex felügyelő. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Steele. 23.45. Hajnaltól napestig. 0.10 Tények. 0.35 Közvetlen kapcsolat
MTV1
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Szabadverseny. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 A napsugár nyomában. 11.30 A Rába völgye. 12.00 Híróra. 13.00 Alkalom szüli a tolvajt. 13.50 A tanítvány. 15.00 Repeta. 17.30 Kormányváró. 18.00 Robog az úthenger. 18.20 Mesterművek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.30 Híradó. 20.00 A mi 20. századunk. 21.00 TS-extra. 21.30. Piaf. 0.20 Mélyvíz.
DUNA TV
5.00 és óránként: Híradó és Képes Krónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika; Segítség! Tanulok!?; Olasz nyelvlecke. 8.25 Járóföld - hazai tájakon. 9.00 Képes krónika. 11.15 Régiók. 11.50 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.35 Illyés Gyula: A reformáció emlékműve előtt. 12.45 Emberek a havon. 14.15 Csatamezők. 15.15 A zene arcai. 16.30 Falunéző. 16.40 Póráz. 17.05 BiUy, a macskakölyök. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Szülőföldem. 20.05 Váltó. 20.40 Esü kérdés. 21.00 Híradó. 21.35 Fehér éjszakák. 0.00 Híradó.
PÉNTEK MÁRCIUS.20. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Família Kft. 10.35 A múzsa csókja. 11.10 Savannah. 12.00 Híróra. 13.00 Emlékezetes operettműsorok az MTV-ben. 14.00 Öten a szigeten. 14.30 A mi Charlynk 15.15 Gyerekeknek! 15.45 Teleszák. 16.00 Úrgammák. 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Gyerekszoba. 17.15 Évgyűrűk. 17.45. Körzeti híradók. 18.05 Ablak. 19.00 Kisebb-na-
gyobb gyerekeknek! 19.30 Híradó. 20.00 Savannah. 20.45 Exkluzív. 21.10 „Éljen a magyar!" 22.15 Aktuális. 22.40 Pikáns kalandok Párizsban. 0.05 íme... Garth Brooks. 0.50 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.30 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.15 Az első csók. 16.40 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Menekülés New Yorkból 21.40 Gyilkos sorok. 22.30 Fekete szivárvány. 0.10 Fókusz.
TV 2
6.00 Nemcsak egy mozi. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Egy kórház magánélete. 13.35 Csupa-csupa élet. 13.55 Cápali és Cápeti. 14.25 Segíts magadon! 14.55 Csipsz. 15.50 Frankié. 16.15 Magnum. 17.05 Marienhof. 17.30 Csupa-csupaélet. 17.55 Az Acapulco-öböl. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Kifutó. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Égi tűz. 0.45 Hajnaltól napestig. 1.10 Tények. 0.35. Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 VilágKép. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 A napsugár nyomában. 11.30 A Rába völgye. 12.00 Híróra. 13.00 Örökzöld dallamok. 13.30 Viszonyok. 15.00 Repeta. 17.30 A kölcsönkapott Föld. 17.30 A kölcsönkapott Föld. 18.00 Robog az úthenger. 18.30 Alpok-Duna-Adria. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Szegedért Alapítvány. 21.00 Magyar Ház. 22.00 Farkasok társasága. 23.50 Mélyvíz.
DUNA TV
5.00 és óránként Híradó és Képes Krónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika. 8.05 Képes krónika. 9.30 Váltó. 10.10 A káposztaleves. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.35 Nagy mesterek kamarazenéi. 13.05 Egy búvároperatőr vallomása. 13.30 A brit arisztokrácia. 14.20 A tudás fája. 16.10 Magyarország szélin... 17.00 Zűrzavaros vakáció. 17.25 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Gyámság. 19.40 Soha nem hagyom abba. 20.05 Közép-Európai Magazin. 20.40 Esü kérdés. 21.00 Híradó. 21.35 Kabaré. 23.35 Híradó. 23.55 Mr. és Mrs. Bridge.
SZOMBAT MÁRCIUS 21. MTV1
5.50 Nap-kelte. 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10. Cartoon Network 9.05
Gyerekeknek! 11.05 Szenvedélyek. 11.55 Szerelmek Saint-Tropez-ban. 12.45 Válaszolunk... 12.55 Energiaábécé. 13.00 Híradó. 13.10 20 éves a Téka együttes. 13.30 Zöld béka. 14.00 Jani házhoz megy... 14.40 Kölcsönkért kastély. 16.15 Körtánc-körkép. 16.30 Divat \'98.17.00 Úton. 17.30 Zóna. 17.55 Minden, ami zene. 18.00 Hullassa, a tenger magazinja. 18.35 Kamaszkorunk legszebb nyara -Amerika. 19.30 Híradó. 20.00 Apacserőd Bronxban. 22.10 Showbálvány. 23.40 Közveszélyes álmodozó.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.05 Lassie. 11.35 Mágusok. 12.05 Nagaraqhole. 13.00 Híradó. 13.10 Bravo-tévé. 15.00 Gyilkos sorok. 15.50 Kölcsönkért kastély. 17.45 Hetedik mennyország. 18.30 Kész átverés. 19.00 Híradó. 19.30 RTL sportklub. 20.00 őrangyalok. 21.35 Felejthetetlen. 23.30 Menekülés New Yorkból.
TV 2
6.45 Gyerekeknek! 10.00 Klik. 10.30 A-Z. 11.00 Német indiánfilm. 12.30 Top 10. 13.00 Hét x hét. 13.25 Gazdagok és szépek. 15.15 Az ördög és a tízparancsolat 17.00 Titokzatos természet. 17.30 A hegyi doktor. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Szerelem első látásra. 19.55 Vadászat a Vörös Októberre. 22.15 Psycho n. 0.00 Szexuáhs bűnök. 1.40 Közvetlen ajánlat
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Hol-mi? 7.45 Határtól határig. 8.00 Erdőkerülő. 8.30 Magyar alma materek. 9.00 Euroklick. 9.30 Nemzetiségi műsorok. 12.00 Híres magyar könyvtárak. 12.40 Klub \'98. 13.00 Európa Ablak 15.00 Gyöngyök. 15.30 Járóföld. 16.00 A múzsa csókja. 16.30 Telesport. 18.30 Anno. 18.55 Mesetár. 19.30 Híradó. 20.00 Família Kft. 20.30 Szálka, hal nélkül. 21.50 Kórház a város szélén. 22.10 Bors. 23.15 Mélyvíz.
DUNA TV
5.00 és óránként: Híradó és Képes krónika. 6.45 A Vatikáni Rádió adása. 7.00 Hírek, Reggeli muzsika. Falunéző, Póráz. 7.40 Animációs filmek gyerekeknek. 9.05 Bert, a kamaszok kamasza. 9.35 Csillagjel. 10.05 Tarkabarka. 11.10 Irrawaddy, az arany folyó. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Táncház. 12.55 A szűz és a gödölye. 14.20 Protestáns világ. 14.40 Dunakorzó. 16.10. Mátrai múzsa. 16.35 Pop-sa-rock. 17.05 A szerelmes borbély; Tavaszi zsongás. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 A lovakat lelövik ugye? 20.15 Helikon. 21.00 Híradó. 21.35 Mozgó Kép. 22.10. Szerelmes sebek. 23.30 Híradó. 0.05 Testőr kereszttűzben.
VASÁRNAP MÁRCIUS 22. MTV 1
6.30 Gazdaképző. 7.00 Gyerekeknek. 8.25 „így szól az Úr!" 8.30 Cartoon Network. 9.30 Családi napló. 10.00 Tévémagiszter. 11.00 Gazdit keresünk. 11.25 Édesanyám, lelkem... 11.50 Nepál. 12.30 PoliTour. 13.05 Jelige: Táncos láb. 15/X) Életjel. 15.35 Örömhír. 15.55 Vers mindenkinek. 16.05 Walt Disney bemutatja. 17.10 Minden, ami zene. 17.15 Ön dönt! 18.10 HeUó, világ! 19.00 A Hét. 20.00 Sandra hercegnő. 21.00 Az álommanó. 22.40 Tonik. 23.05 Az ötvenes évek világa. 23.35 Angol Liga.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.05 Lassie. 11.30 Szívvel, lélekkel. 12.00 Népszabadság sajtóklub. 13.00 Híradó. 13.10 Dóra mozija. 13.40 Emmy. 14.55 A házibuli folytatódik. 16.40 A Seychelles szigetek. 17.05 Szeszélyes természet. 18.00 Kedvenc. 19.00 Híradó. 19.30 Vészhelyzet. 20.15 Két férfi a városban. 21.55 Megkísértve. 23.40 Dóra mozija.
TV 2
6.45 Gyerekeknek! 9.55 Follow me! 10.20 Magazinok. 11.30 A foci-vb-k története. 12.20 Nótaszó. 12.30 Az Acapulco-öböl. 14.25 Kifutó. 15.50 Mozivarázs. 16.20 A Szupercsapat. 17.05 Az űrközpont. 18.00 Tények. 18.10 Napló. 19.00 Szerencsekerék. 19.30 Szerelem első látásra. 19.55 Közkívánatra! Szenzációs recepciós, Olivér története, Szenzációs ajánlat. 21.40 Gól! Gól!! Gól!!!. 22.25 Aranyzsiráf-gála. 23.40 Nemcsak egy mozi. 0.10 Napló. 0.50 Közvetlen ajánlat.
v MTV 2
7.30 Úrgammák. 8.00 Zöld-övezet. 8.30 Történelmi képeskönyvünk. 9.00 Tökjó. 11.00 Körző. 12.00 Szabófalváról San Franciscóig. 13.00 A szerelem jogán. 15.00 Büszkeség és balítélet. 16.45 MTV+ 17.00 Telesport. 19.00 Nanovilág. 20.00 Vörös István és a Prognózis. 21.30 Telesport. 22.00 Amíg még élünk. 22.50 Universitás.
DUNA TV
5.00 és óránként: Híradó és Képes Krónika. 6.45 A Vatikáni Rádió adása. 7.00 Hírek. 7.05. Reggeü muzsika; És múlnak az évek..., Protestáns világ. 8.00 Animációs filmek gyerekeknek. 9.20 Zöldszem, zöldfül. 9.50 Európa természeti csodái. 10.45 Táncház. 11.15 Kapcsok. 11.55 Vers. 12.05 Illyés Gyula: Konok kikelet. 12.10 Ismeretlen ismerős. 13.55 Postabontás-levélváltás. 14.15 Sportképek. 16.30 Emlékképek-régi híradók. 16.50 Lakáskulcs. 17.35 Mese. 18.00 Heti hírmondó. 19.15 80 huszár. 21.45 A szabadságharc katonája. 22.30. Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékhelyei. 0.15 Kossuth emlékezete 0.25. Negyvennyolcas katonadalok.
26 KANIZSA - Sfunt 1998. március 13.

LABDARÚGÁS
BRAVÚR IDEGENBEN
Pécsi MFC-Nagykanizsai Olajábányász FC 0-1 (0-1)
Pécs, 2000 néző. V.: Megyebíró
PMFC: Tarló si - Foki, Kutas, Dienes - Kovácsevics, Sipos, Ulrich, Somfalvi (Fó-nai), Romanek J. - Kwiah, Báláz (Kovács F.). Edző: Glá-zer Róbert
Olajbányász: Czigóth -Panghy - Pálfi, Agics - Ger-sics, Farkas, Kiss, Kovács L. (Csörnyei), Visnovics (Somogyi) - Gordian, Horváth Gy. Edző: Madár Gábor
Gólszerző: Gordian a 29. percben
A nagyon fiatal pécsi csapat ellen nagy lendülettel
kezdtek a kanizsaiak, ami a 29. percben meg is hozta az eredményét. Gordian szemfülességének köszönhetően az eredményjelző vendégvezetést mutatott. (0-1).
A fordulás után sem nagyon változott a játék képe, az Olajbányász továbbra sem állt be védekezni, nagyon okosan tartotta a labdát, igyekezett azt nem elszórni. Helyzetei is adódtak, sőt a lefújás előtt 25 perccel Visnovics talán végképp eklönthette volna a három pont sorsát, de lövése a keresztlécen csattant. Ezután is nagyon taktikásan, fegyelmezetten játszott a Bányász, aminek az eredménye lett, hogy értékes három ponttal gazdagabban térhettek haza Pécsről.
Jók: Panghy, Visnovics, Gordian
OKOLVIVAS
Kőszeg-Kanizsa Box Klub 6-8
Telt ház, azaz ötszáz néző előtt zajlott a meghívásos csapatmérkőzés. Jól felkészített ökölvívók izgalmas csatáiban a hét kanizsai bunyós közül négynek emelték magasba a kezét. Kor-pics Miklós és Varga István tanítványai visszavágtak ezzel a tavaly elszenvedett vereségért.
Kanizsai győzesek:
Ifjúságiaknál Szekeres László (63 kg) pontozásos győzelmet aratott.
Felnőtteknél a kisváltósúlyú (63 kg) Balogh Szilrd kiütéssel győzött.
Középsúlyban (75 kg) Kucse-bár Zsolt ellenfele feladta a mérkőzést.
Fél nehézsúlyban (81 kg) Orsós István döntő fölénnyel győzött.
ÖKÖLVÍVÓ BÍRÓK MINŐSÍTÉSE
Négy kanizsai bíró tett minősítő vizsgát a Magyar Ökölvívó Szövetség bíróbizottsága előtt. Salamon László I. osztályú, Horváth Edit, Dolmányos József és Kővári István pedig II. osztályú minősítést szerzett.
Ferincz Jenő az „Örökös nemzeti bíró" megtisztelő címet érdemelte ki.
KÉZILABDA
SIKERES IDÉNYKEZDET
Nagykanizsai Izzó SI Siklós 28-24 (16-11)
Nagykanizsa, Olajbányász csarnok, 100 néző. V: Balogh, Heitter
Izzó SE: Nagyvizeli - Cseh (2), Huiigler (8), Tislerics (4), Sagyibó (3/1), Rodek (4), Bazsó (5). Csere: Máté, ifj. Kálóczy (kapus), Bánlaki, Felde (2.) Megbízott edző: Musits Ferenc
A mérkőzés előtt nagyon bíztak a hazaiak a sikerben. Remélték, hogy Kaló Sándor és a kondicionáló edzők kemény téli felkészítő munkája meghozza a gyümölcsét. Nos, nem kellett csalódnunk. Az első félidőben mindkét csapat hullámzó teljesítményt nyújtott, a fordulás előtt mégis az Izzó mehetett megnyug-
tató ötgólos előnnyel pihenőre. A második játékrészben a hazaiak végig tartani tudták az előnyüket. Néhány szépségdíjas góllal még tapsra is ragadtatták a nézőket.
Végeredményben a közepes színvonalú mérkőzésen biztos kanizsai győzelem született. Soha rosszabb bemutatkozást!
Jók: Hungler, Rodek, Bazsó
Solymár SC-Olajbányász SE 24-20 (10-10)
Olajbányász: Krichenbaumné -Gombor (6/1), Kámán, Vass (4/3), László (3), Szókéné (1), Búza (4), Csere: Kiss, Alpár (1), Tóth 1, Nagy J. (kapus), Majoros.
Az első félidei eredmény többet sejtetett, de a második játékrész nagyon gyenge védekezésének egyenes következménye lett ez a vereség. Egyedül a kapus Krichenbaumné nyújtott elfogadható teljesítményt.
KOSÁRLABDA
NEM BÍRTAK A VESZPRÉMIEK A KANIZSAIAKKAL
Thúry KDKK-Veszprémi Egyetem SC 80-67 (31-32)
Kanizsa DKK: Horváth Zs. (39). Szabó (15), Simon (4), István (6), Bartók J. (6). Csere: Nagy (-), Németh N. (-), Tálosi (3), Kaczor (-), Zsovár (7), Mátyás (-). Edző: Gábor Erzséhet.
A második játékrészre feljavult a hazai gárda, és biztos győzelmet arattak az egyetemisták ellen. Külön ki kell emelni Horváth remek játékát, aki csapata pontjainak csaknem a felét szórta. Jók: Horváth, Szabó, Tálosi.
Veszprémi Egyetem SC-
Kanizsa KK DKG-EAST 71-111 (37-53)
Kanizsa KK: Antalics (18), Farkas (3), Török (4), Földesi (19), Gasztonyi (13). Csere: Tóth (20). Kulcsár (12), Mádé (8), Kereskai (4), Halász B. (10). Edző: Silló Zsolt.
A kanizsai csapat lényegesen jobb játékerőt képvisel, így semmi meglepő nincs a negyvenpontos különbségű győzelemben. A Kanizsa KK ezzel a sikerrel tovább őrzi veretlenségét. Jók: Gosztonyi. Tóth.
Kanizsa KK DKG-EAST-PEAC 85-69 (47-37)
Nagykanizsa, 50 néző. Jv.: Stefán, Horváth.
Kanizsa KK: Farkas (12), Török (1), Kovács (30), Földesi (18), Tóth Á. (6). Csere: Halász (-), Antalics (11), Mádé (3), Kulcsár (4/3). Jók: Kovács, Földesi, Farkas.
A nagyon kellemetlen stílusú PEAC ellen a szokottnál gyengébb játékkal is magabiztos hazai siker született.
Tisztelt Szerkesztőség, Kedves Sportbarátok!
Reagálni szeretnék a február hatodikai szerkesztőségi levélre. Sajnos, amit a II. Fekete Zoltán Emléktornán néhány személy viselkedésével tanúsított, sajnálatra méltó. Tudni kell, hogy a játékvezetők zalaegerszegiek voltak. Szeretném hangsúlyozni, hogy ők egy bizonyos tiszteletdíjért jöttek el. Ezt a tiszteletdíjat megérdemelték, mivel korrektül, segítőkészen működtek közre. A torna előtti papírmunkákat, versenynaptárba való beírást elvállalták. A két renitens személy sajnos őket is megszégyenítette. Sajnos az az ember nem sportemberhez méltóan viselkedett. Pintér István, a versenybizottság vezetője hiába figyelmeztette, nem hatott rá. A torna után Szálai Tamás, a Zala Megyei Kézilabda Szövetség elnöke levonta a konzekvenciát és élt hatalmi jogával, büntetett. Nagyon bántott az eset engem is, mivel közel három hónapos munkámat, amit Zoli bácsiért tettem meg, egyes személyek befeketítették. Engedjék meg, hogy a rajta keresztül kérjek elnézést, bízva, hogy legközelebb csak a sport játssza a főszerepet, és méltón emlékezik mindenki Fekete Zoltánra. A visszajelzéseket látva, a nézők elégedettek voltak, és nagy részük a régi játékosokat csodálta, mert csodálhatta, nem pedig a játékvezetőket szapulta. Úgy érzem, nem kellett volna töb-besszámosítani. Szeretnék még köszönetet mondani Gál János vállalkozónak és Szálai Tamásnak (Z. M. K. Sz.).
Tisztelettel:
Szabó Balázs,
Fekete Zoltán hajdani tanítványa, a torna szervezője.
Tisztelt Olvasó!
Szeretnék a Zala Megyei Kézilabda Szövetség nevében elnézést kérni a II. Fekete Zoltán Emléktornán történtekért. Szeretném, ha nem az összes résztvevőt (játékvezetőt) értenék ezen. Sajnos egy-két személy nem úgy viselkedett, ahogy kellett volna, ezért én lehetőségeim szerint szankciókat alkalmaztam az érintettek ellen. A kupéihoz gratulálok. Sok ilyenre lenne szükség, hogy népszerűsítse a kézilabdát. ígérem, hogy a jövőben felügyelem a játékvezetők működését!
Sportbaráti üdvözlettel:
Szálai Tamás
Z. M. K. Sz. elnöke
ÚJABB SIKER A PÁSTON
Budapesten rendezték meg az országos junior tőr egyéni és csapatbajnokságot. Itt is kiválóan szerepeltek a MÁV NTE versenyzői.
Szmodics Zoltán a 32-es táblára került, míg Bagonyai László a legjobb 16 közé vívta magát.
Az igazi nagy sikert a csapat jelentette, amely a magyar bajnokság 4. helyezettje lett. (Ezzel újabb korosztályos OB l-es csapata lett a szakosztálynak.)
A sikert Bagonyai László, Szmodics Zoltán és Tizedes Balázs érte
SPORTMŰSOR
03. 13-03. 19.
Kézilabda. NB I/B. Nők Március 14. Olajbányász SE-FTC II., Olajbányász-csarnok 16.00; ifjúsági 14.00
Labdarúgás. NB I/B. Március 15. Nk. Olajbányász-Kecskemét 14.30
Kosárlabda. NB II. Nők Március 13. Thúry KDKK-Ikarus, MÁV NTE-csarnok 18.30, ifjúsági 17.00
1998. március 13. KANIZSA - /tpui. 27
CSflSZI
CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Ingatlanközvetítés, ingyenes megbízással
- ingatlan-értékbecslés
- adásvételi szerződések kötése, ellenjegyzése
- ingatlanok bérbeadása (albérletek esetén bérbeadóknak díjtalan lebonyolítás)
- lakások, családi házak felújítása, karbantartása KORREKT ÜGYINTÉZÉS ELADÓKNAK-VEVŐKNEK, ÜGYVÉDI KÖZREMŰKÖDÉSSEL.
VEVŐKNEK KORLÁTLAN ClMKIADÁS DÍJMENTESEN. Az iroda nyitvatartása: H-P.: 8.30-12.00-ig 13.00-16.00-ig
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
Szolgáltatásunk kiterjed: mindennemű ingatlan ADÁS-VÉTEL-CSE-RE-BÉRBEADÁS-„Ingatlanok becsi ésére" (Okirat szerkeszte.se). Keresünk és kínálunk: családi házakat, lakásokat, albérleteket, telkeket, nyaralókat
Külföldiek rés/ere nie^hf/áshól.
ERÉNYÜNK A PONTOSSÁG ÉS A MEGBÍZHATÓSÁG.
Ingatlanát a becsült értéken értékesítjük, a legkedvezőbb feltételek mellett. Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett iroda. Ellátom a forgalmazási teendőkön túlmenően szükséges mindennemű jogi teendőket.
Az iroda nyitvatartása: 8-12, 14-17 óráig.
Nagykanizsán az Irtás utcában 1 + 3 félszobás, 69 nm-mes, étkezős, vfzórás, redőnyös, 3. emeleti lakás el* adó. Irányár; 3,8 mFt. Kőd: 376/97. (24510 K)_
Palinban 9 éves, 105 nm-es, 3+2 félszobás, letőlérbe-épitéses, 2 fürdőszobás, egyedi központi fűtéses családi sorház, 20 nm-es garázzsal, 200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7 mFt. Kőd: 609/97. (25662 K)
Palinban 9 éves, 100 nm-es, 2+3 félszobás, tetőtébeé-pftéses, 2 fürdőszobás, egyedi központi fűtéses családi sorház, 20 nm-es garázzsal, 500 nm-es telekkel el-adó. Irányár: 7,4 mFt. Kód: 661/97. (25957 K) Nk-n a Katonaréten a sportpályánál, 110 nm-es, több szintes, 2+3 félszobás, 2 fürdőszobás, garázsos, pincés, sorházi lakás, kis telekkel eladó. Irányár: 7,2 mFt.
Kód: 665/97. (25960 K)_
Nagykanizsa-Szabadhegyen 2094 nm-es, 21 m széles telek, ráköthető közművekkel eladó. Irányár: 1,7 mFt.
Kód: 620/97. (26184 K)_
Nagykanizsa belvárosához közel, közös kapubejáróval, egyedi gázfűtéses, 2 különálló családi házrész kis telekkel eladó. Az egyik 1 éves, nappali+konyhával, fürdŐ+WC-vel, és kialakítható két tetőtéri szobával. A másikban nagy nappali, étkező, konyha, fürdő, WC.
Irányár: 6,5 mFt. Kód: 721/97. (26342 K)_
Nk-án a Munkás utcában 57 nm-es, 1 +2 félszobás, erkélyes, vlzórás, 2. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,3
mFt. Kód: 55/97. (26369 K)_
Palinban 26 éves, 80 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses családi ház garázzsal, melléképülettel, 1818 nmes telekkel eladó. Irányár: 5,8 mFt. Kód: 24/98.
(26448 K)_
Nk-án a Liszt utcában 3 szobás, 67 nm-es, kp. fűtéses, vfzórás, felújított, földszinti lakás, új konyhabúlor-ral eladó. Irányár: 2,5 mFt. Kód: 9/98. (26450 K) Nk-án a Katonaréten 200 nm-es, 6 szobás, 2 szintes, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, étkezős, erkélyes családi ház 25 nm-es garázzsal, 20 nm-es pincével, 2 mÖ-hellyel, 150 n.fl telekkei eladó. Kőd: 589. (26454 K) Nk-n külön bejáratú, 2 szobás, 48 nm-es, komfortos, egyedi gázfűtéses, udvari lakás, 80 nm-es, leválasztható udvarrésszel, felújított tetőszerkezettel eladó.
Irányár: 2,5 mFt. Kód: 41/98. (26500 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 110 nm-es, 30 éves családi ház, 1 éve felújítva, garázzsal, melléképületekkel, 576 nm-es telekkel, 28 m telekszélességgel eladó. Irányár:
5.5 mFt. Kód: 69/98. (26564 K)_
Nk-án a Nagyváthy utcában 3 szobás, 75\'nm-es, egyedi gázfűtéses, vfzórás, erkélyes lakás, 24 nm-es garázzsal eladó. Irányár; 5 mFt+garázs 800 eFt. Kód:
56/98. (26566 K)_
Iharosberényben 11 éves, 4+1 félszobás, 170 nm-es, tetőtér beépítéses családi ház 2 fürdővel, pincével, garázzsal, 1000 nm telekkel eladó vagy min. 3 szobás központi fűtéses, kanizsai lakásra cserélhető erteké gyeztetéssel. Irányár: 4,2 mFt. Kód: 62/98. (26567 K) Nk-án az Olajtelepen 3+1 félszobás, 105 nm-es, étkezős, egyeá gázfűtéses + cserépkályhás, egyszintes családi ház, garázzsal, pincével, nagy melléképülettel, igényesen felújított állapotban 500 nm-es telekkel, ki-
tűnő állapotban eladó. Kód: 50/98. (26570 K)_
Nk-án a belvároshoz közel, felújításra szoruló, utcafronti, 120 nm-es, egyedi fűtéses, 4 szobás családi ház 120 nm-es pincével, nagy udvarral, garázzsal eladó. Vállalkozási célnak, irodának kialakítható. Irányár: 10
mFt. Kód: 52/98. (26572 K)_
Nk-n a déli városrészben 3 szobás, 104 nm-es, jó állapotú, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, alápincézett, garázsos családi ház, 482 nm-es telekkel, csendes utcában eladó. Irányár: 12 mFt. Kód: 77/98.
(26666 K)_
Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, víz-órás, 2 erkélyes, 10. emeleti, központi fűtéses lakás
eladó. Irányár: 2 mFt. Kód: 92/96. (26799 K)_
Murakeresztúron 2 szintes, 1+2 félszobás, 103 nm-es, étkezős, társasházi lakás garázzsal, 200 nm-es telekkel, beépíthető tetőtérrel eladó, illetve értékegyeztetéssel Nk-i lakásra cserélhető, 2. emeletig. Irányár:
2.6 mFt. Kód: 683/97. (26797 K)_
Nk-n 125 nm-es, 3 szobás, hallos családi ház, pincével, garázzsal, különálló szoba + konyha lakrésszel, 570 nm-es telekkel eladó vagy érték egyeztetéssel lakásra, balatoni ill. zalakarost nyaralóra cserélhető.
Irirwár i9 mFt líőH- fiO.n/97 Í?fiflfi1 (O
Újudvaron 2+1 félszobás, 80 nm-es, egyedi gázfűtéses, komfortos családi ház garázzsal, 500 nm-es te-lekkel eladó. Irányár: 3 mFt Kód: 9V98. (26795 K) Nagykanizsán a belvárosban 104 nm-es, 3 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, felújított, galériázható, erkélyes, 1. emeleti lakás eladó. Irányár: 4,9 mFt. Kód: 69/97. (26796 K)_
Nagykanizsán az északi városrészben 82 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses, igényesen felújított és átalakított, teraszos, pincés, garázsos társasházi lakás, kis telekkel eladó. Irányár: 6,8 mft. Kód: 691/97.
(26852 K)_
Nk-n a Csokonai utcában 2 szobás, egyedi gázfűtéses, vlzórás, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,29 mFt.
Kód: 109/96. (26854 K)_
Nk-n a Rózsa utcában 2 sobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, nagy konyhás, jó állapotú, központi fűtéses, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,9 mFt. Kód: 107/98. (26854 K) Nk-án a Rózsa utcában 2 szobás, 56 nm-es, nagy konyhás, 2 erkélyes, vízórás, 3. emeleti lakás eladó vagy 1+1 ill. 2 szobás, egyedi fűtéses lakásra cserél-hető. Irányár: 1,95 mFt. Kód: 705/97. (27035K) Nk-án a Berzsenyi utcában 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtéses, 4. emeleti, pincés lakás eladó. Irányár:
2,7 mFt. Kód: 112/98. (27036 K)_
Nk-án a Csengery utcában 72 nm-es, 2+1 félszobás, egyedi gázfűtéses, vízórás, pincés, nagy konyhás, első emeleti lakás eladó. Irányár: 2,6 mFt. Kód: 120/98.
(27038 K)_
Nk-án a Bartók utcában 2 szobás, egyedi gázfűtéses, vízórás, redőnyös, 4, emeleti lakás külön bejáratú szo-bákkal eladó. Irányár: 2,4 mFt. Kód: 121/98. (27039 K) Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, 2 erkélyes, földszinti lakás, új konyhabútorral és szőnyegpadlókkal, felújított fürdőszobával, járólapozva eladó.
Irányár: 2,3 mFt. Kód: 720/97. (27040 K)_
Miklósfa központjában 2 szobás, 60 nm-es egyedi gázfűtéses, komfortos családi ház, melléképületekkel, 720 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3,2 mFt. Kód:
559/97. (27120 K)_
Kiskanizsán 17 éves, 2+2 félszobás, 120 nm-es, tetőtérbeépítés es, garázsos családi ház, 300 nm-es telek-kel eladó, Irányár: 5,2 mFt. Kód: 594/97. (27121 K) Nk-n a vásárcsarnok mellett, 74 nm, 1+3 félszobás, cirkofűtéses, erkélyes, nagy konyhás, tetőtéri lakás, különálló pincével eladó, Irányár: 5,5 mFt. Kód:
630/97, (27122 K)_
Nk-n az északi városrészben, 2 szobás, 57 nm-es, egyedi gázfűtéses, erkélyes, vízórás, 2. emeleti, pincés lakás eladó vagy értékegyseztetéssel 1+1, ill. 2 szobás lakásra elcserélhető. Irányár: 2,4 mFt. Kód:
124/98. (27123 K)_
. Nk-n a Zemplén utcában 2 szobás, központi fűtéses, erkélyes, vlzórás, 5. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,95
mFt. Kód: 128/98 (27124 K)_
Nagyrécsén 18 éves, 4+1 félszobás, 120 nm-es, tető-térbeépftéses, garázsos, családi ház, 1987 nm-es te-lekkel eladó. Irányár: 5 mFt. Kód: 132/98. (27125 K) Nk-n a Dózsa Gy. utcában, 54 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, felújított, utcafronti családi házrész, különálló lakrésszel eladó. Irányár: 3,2 mFt. Kód: 15/98.
(27147 K)___
Sormáson 2 szobás, 40 éves, 100 nm-es, egyedi gázfűtéses, félkomfortos családi ház, 20 nm-es pincével, kialakítható garázzsal, 1500 nm-es telekkel eladó.
Irányár: 2 mFl. Kód: 135/98. (27148 K)_
Inkén 2 szobás, 100 nm-es, komfortos, 40 éves családi ház, 30 nm-es pincével, melléképületekkel, 2 műhellyel, ipari árammal, nagy telekkel eladó vagy nagykanizsai egyedi fűtéses lakásra cserélhető. Irányár:
2,5 mFt. Kód: 136/98. (27149 K)_
Nk-n a Városkapu krt-on 2+1 félszobás, 63 nm-es, erkélyes, vízórás, 2. emeleti lakás, garázzsal eladó. Irányár: 2,5 mFt + garázs 700 eFt. Kód: 141/98.
(27150 K)_
Cserfőn 4 éves, 3 szobás, 2 szintes, 77 nm-es, komfortos, téliesített, zártkerti ház, 4384 nm-es telekkel, 25 nm-es pincével, 24 nm-es présházzal, kitűnő állapotban eladó. Irányár: 2,6 mFt. Kód; 143/98. (27151
K)_
Zalabér belterületén 11400 nm-es tétek eladó. Irányár: 1 9 mFi Kód: 145/98. (27152 KI
Olcsó Lakás Nagykanizsán Egy szoba, konyha, fürdőszoba, egyedi fűtéses udvari lakás eladó Irányár 1,1 mFt Hird.sz:
30. (25325 K)_
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Csengery úlon 55 nm-es, 1 szoba, konyha, kamra, előszoba, fürdőszobás, egyedi fűtéses lÖkJszin-ti lakás eladó. Irányár: 1,4 mFt. (25326 K) Lakás Nagykanizsán. Csengery út elején, Hl. emeleten 50 nm-es, egy szobás, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár 2,4 mFl.
Hird.sz: 5/a. (25329 Kj_
Lakás Nagykanizsán. Teleki u. elején, 8 emeleten, 2 szobás, 55 nm-es, központi lütéses lakás eladó Irányár 2,1 mFt
Hirdsz: 47. (25330 K)_
Lakás Nagykanizsán. Liszt F. utcában, 4. emeleten, 2 szobás, 54 nm-es, központi fűtéses telefonos lakás eladó. Irányár: 2,2
mFl. Hird.sz: 16 + garázs 650 eFt. (25331 K)_
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Gy utcában, 7 emeleten, 76 nm-es, nagy előszobával, 3 szobás, erkélyes, lomkamrás, központi fűtéses lakás eladó. Irányár 2,35 mFt. Hír sz 34. (25332
K>_
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Gy ulcában 4. emeleten, 3 szobás, 67 nm-es, erkélyes, reluxás, leletonos, korszerű lakás
eladó Irányár 2,55 mFl. Hird.sz: 18. (25334 K)_
Lakás Nagykanizsán. Városkapuban 2+2 félszobás, étkezős, első emeleti, 68 nm-es, központi fűtéses, gondozott lakás. Irányár: 3 mFt. Hird.sz: 40. (25335 Kj Lakás Nagykanizsán. Maori telepen kétszintes társas házban, 110 nm-es, 4 szobás, összkomfortos házrész garázzsal, taroló-
val eladó. Irányár 11 mFl Hirdsz: 15 (25338 K)_
Lakás Nagykanizsán. Csengery út elején 80 nm-es, és 3 komfortos, 3 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba, kamra, pince, garázs, 240 nm-es. udvarrésszel. Üzletnek irodának is alkalmas. Irányár 8,5 mFl Garázs nélkül 7,7 mFt. Hirdsz: 69
(25366 K)_,_
Lakás Nagykanizsán.. Sugár úton 104 nm-es, 1 emeleti, 3 szobás, ebédlŐs, külön WC, fürdőszoba, kamra, pince, osztatlan közös udvarrész, egyedi fűtéses Irányár: 6 mFt Hird.sz: 70. (25367 K)
Lakás Nagykanizsán Levenle utcai sorházban 5 szobás, fürdőszobás, 2 WC, 125 nm-es, kélszinles lakás + garázs, pince Irányár: 8 mFl. Hirdsz: 71 (25543 K) Eladó lakás. Berzsenyi ütőn 59 m-es, 2 szobás, erkélyes, padloszőnyeges, külön WC-s, kamrás lakás. Irányár: 2,2 mFl. Hird
sz.: 76. (25616 K)_
Eladó lakás. 85 nm-es, 2+félszobás, földszinti előszobás, lür-dő, külön WC, szinteNolásos, egyedi fűtéses, parkettás, járóla-
pos lakás. Irányár 3,5 mFt. Hird.sz.- 86. (26052 K)_
Családiház Nagykanizsa Sánc. Tetőtér beépítéssel 120 nm-es, 4 szobás, 2 fürdőszobás, 300 n-öl telken Irányár: 6 mFt. Hird.sz: 26. (25342 K)_
Családiház Nagykanizsán 150 n-öl sarok lelken, 6 szobás, 2 fürdőszobás, 2 WC, 2 étkező, 2 műhely garázzsal több célú felhasználású, pl. panzió, irodaház, KFl-nek Irányár 12 mFl,
Hird.sz. 53 (25343 K)_
Családiház Nagykanizsa-Palin, 260 nm-es, kétszintes. 4 szoba, 2 fürdőszoba, 60 nm-es presszó, 20 nm erkély, 20 nm pince, engedélyezel! vegyesből! alapjai lerakva, nagy parkolási lehe-
tőséggel. Irányár 16 mFl. Hird.sz: 50 (25344 K)_
Családiház Miklósfán. 60 nm-es régi típusú falusiház, 2 szobás lürdőszobás, 200 n-öl területtel. Irányár: 3 mFt. Hirdsz; 33.
(25345 K)_
Családi haz Eszteregnyén. Kétszobás, konyhás, fürdőszobás, gázas, víz, villany van, WC. bent van. Irányár: 700 eFt.
Hirdsz.: 83. (26049 K}_
Családi ház Zalakomárban. 2800 n-ől telken, 120 nm-es, 4 szoba, előszoba, lürdőszobás, külön WC. léi ház alatt pince aknás garázs műhely kehben gyümölcsiák, gazdálkodásra ipari célra, vállalkozásra is alkalmas családiház. Irányár 6 mFt
Hird.sz.: 84. (26050 K)_
Családiház Keszthelyen, Ikerház egyben is és megosztva is, 8 szoba, 2 konyha. 2 fürdő, 2 nappali. 4 WC, 2 zuhanyzó, garázs, egyedi fűtéses összkomfortos, eladó vagy önálló baltoni nyaralóra cserélhető. Irányár: 10 mFt Egyben 20 mFt. Hird.sz:
44. (25346 K)_
Családiház Szépeineken. 5 éve épüli, kétszobás, összkomfortos, 100 nm-es, garázsos egyedi gázfűtéses két teraszos.
Irányár: 3,5 mFt. Hird.sz: 56. (25346 K)_
Családiház Iharosberényben 2 szinles. 5 szobás, erkélyes nagy teraszos, 100+70 nm-es, lürdőszobás, 2100 nm területtel Irányár: 5,5 mFl. Hirdsz: 34. (25349 K>_
Családiház Zalaújlakon. Tetőtér beépítéses 4 szobás. 2 fürdőszobás, igényesen, megépített, garázsos teljesen űj családi-
ház. Irányár 5,5 mFl. Hird.sz: 35. (25350 Kj_
Családiház Zalaújlakon. Szoc.pol kedvezmény igenybevehető, félkész állapotú családiház 4 szobás, 2 lürdőszobás, 2000 nm összterülettel eladó. Irányár 2,2 mFl. Hirdsz: 6 (25351 Kj
Családiház Eszteregnyén. 114 nm-es, 3 szobás, lürdőszobás, központi (üléses istállóval mellékhelyiségekkel 2200 nm terület-
lel Irányár 2 mFl. Hirdsz: 19. (25352 K)_
Családiház Nemesdeden 3 szobás, fürdőszobás, beépíthető tetőtérrel 5 éve epult új családi ház 4000 nm területtel. Irány-
ár 2,5 mFt. Hird.sz: 7. (25354 K)_
Családiház Pölöskén 90 nm-es alapterületű, 2 szobás, lürdőszobás. nagy nappali kamra pince, központi lütéses, vegyes tüzelésű kaznnal, 200 n-öl leiekkel. Irányár 1,6 mFl. Hird.sz:
63. (25355 K)_
Családiház Nemesdeden. 120 nm-es, újonnan épüli 3 szobás, fürdőszobás, előszoba, kamra, teraszos családi ház. Irányár 3 mFt Hird.sz: 57. (25368 KI
Családiház Iharosban. 2 szoba konyhás, fürdőszobás, 100 nm-es, lakóterületiéi, melléképülelekkel 2554 nm összlerüle! ren-dezett családiház eladó. Irányár: 1 mFl. Hird.sz: 67 (25357 K) Családi ház, nyaraló Zalakaroson. 800 m-es területen 140 m-es 5 szobás, konyhás, 2 lürdőszobás, 2 WC-s galériás, nagy nappali, kp. fűtéses, vegyes tüzelési.kazán, nagyterasz kábel lévé, csatomázott, parkosított udvar. Üdülőnek, családi háznak
alkalmas Irányár 11 mFt Hird. sz 77 (25614 K)_
Családi ház Kiskanizsán. Kétlakásos, két különálló házzal. 70+70 m-es 2 szoba, hall, lürdőszobás, külön WC. 400 n.ől (elekkel nagy üvegház lólisátor, melléképülelek Irányár Külön: 3.5 mFl. Hird sz.: 75 (25615 K|
ÉpUsi lelek Surdon. 30 méter széles épüési telek 1664 nm közművesített terület, érvényes építőst engedéllyel a ház alapja levan betonozva Irányár: 650 eFI Hird.sz: 51 (25358 K) Épüési telek Pécsen. Kismérvölgyi úton rendezett környezetben érvényes építési engedéllyel 840 nm-es közművesített területtel. Irányár: 520 eFt, Hirdsz: 30. (25359 K) Építési telek Magyarszentmiklóson. Az elágazóban központi helyen lő űl mellett, 800 n-öl közművesített lelek ipari célra is pl: üzemenyag töltő állomás, kamionos pihenő, élterem, víz, villany van Irányár megegyezés szerint Hirdsz: 62 (25360 Kj Látóhegyen szőlő gyümölcsös. 800 n-öl területtel, szőlő, gyümölcsös, málna, konyhakert, 30 nm lakóépület, alarla pince, vtz, villany van. Irányár 900 eFt. Hird.sz: 64 (25362 K)
Szenlgyörgyvári hegyen Ingatlan. .ÉDENBEN". Fizelési könnyítéssel 650 n-öl terület, 40 nm-es lakóházzal, szoba-konyha, pince, terasszal, gyümölcsfákkal, víz, villany, van és köves ut Irányár: 900 eFI Hirdsz: 43, (25363 K)
Csertől hegyen szőlő. 1200 n-öl területen kordonmüvelést szőlő jó karban lévő présházzal, szoba-konyhás, kamrás pincével teljes felszereléssel. Irányár; 450 eFI. Hird.sz: 37. (25364 Kj
Öregförhéncen szőlő. 1100 n-ÖI lúgos szőlő gyümölcsössel lakható épülettel teljes felszereléssel, terméssel együtt villany van. Irányár: 800 eFt, Hird.sz: 65 (25365 K) Nagybagolai hegyen 223 n.öl bekerített zártkerti ingatlan gyümölcsös és konyhakert eladó. Irányár: 210 ezer Ft Hird. sz. 78 !25850 K)_
Lakás Nk Zemplén Gy. úton 67 nm-es, 3 szobás, III emeleti, 2 erkélyes, padloszőnyeges, vlzórás, kp. lütéses. komkamrás lakás eladó. Irányár 2,5 mFl. Hird.sz.: 81. (25851 K) Családi ház Becsehelyen, 100 nm-es, 2 szobás, konyha, kamra, előszoba, étkezős, lürdőszobás, külön WC, garázzsal, melléképülelekkel, 4000 nm lelek. Irányár 1,3 mFt Hird.sz.: 87. (26247 K)_
Családi ház Nagykanizsán, városközpontban. 100 nm-es, 3 szobás, nagy, amerikai típusú konyhával, +63 nm külön szoba-konyhás lakás, műhellyel, garázzsal, teljesen lelújftotl, minden igényi kielégítő családi ház Irodának, üzletnek, egyéb célokra is alkalmas, rendezett, tág udvarral Irányár 9 mFl Hirdsz
89. (26249 K)_
Családi ház Kiskanizsán. 350 nói lelken, 220 nm-es. kétszintes, 4 szoba+letőtér. Nagy nappali, tágas udvar, szép környezetben, garázzsal, telefonnal eladó. Irányár: 12 mFt. Hird sz : ¦¦i (26414 Ki
Családi haz Dózsa Gy. irton. 64 nm-es. 2 szobás + 1 külön bejáratú szobával, fürdőszoba, külön WC. teljesen lelújítoll családi Iwz közös udvarral. Irányár: 3,2 mFt. Hird.sz 96 (26593 K)
Üzlet helyiség eladó. Csengery és Zrínyi M. ut sarkon, 30 nm-es üzlet kirakattal torgalmas helyen megegyezés szerinl.
Hird.sz : 97. (26594 Kj_
Lakás Nagykanizsán Hevesi úton. 2 szoba, redőnyös, lürdőszobás, külön WC, léiig felújított, központi (üléses, alacsony közös költség Irányár 1,9 mFt. Hird.sz.: 98. (26595 K)
Lakás Liszt F. út. földszinti lakás, 3 szobás, vízóras, központi (üléses, redőnyös, reluxás, szőnyegpadlói, lelújítoll, uj konyhabútorral Irányár 2.3 mFt. (26596 K)
Magyar utcán 1 szoba, konyha, fürdőszobás, WC-s lakás eladó Irányár: 1,35 mFl (26597 K)
Városkörnyéki Vegyes Élelmiszer boli lelvásártó es takarmány árusítással, gázcsere teleppel, teljesen bekerítve, zárt és vedeli helyen, presso (élesítésére is alkalmas, üzemelő üzlet el-
adó. Irányár 3,2 mFl. Hird.sz.: 102. (26759 Kj_
Berzsenyiben 54 nm-es, 2 szobás, 4. emeleti, egyedi lütéses laka:, eladó Irányai 2,6 mFl Hird.;,; 104 [26^14 K) Családiház a városközponttól 8 km-re, 86 nm-es, 3 szobáé, előszoba, konyha, kamra, fürdőszoba, pincével, garázzsal, külön konyhával, melleképületekkel 600 n öl telekkel, gondozott, parkosított udvarral Irányár 2,7 mFl. Hird.sz.. 103 (26915 K) Csengery úton 1 szobás, konyha, kamra, lürdőszobás, külön egyedi gázlűtéses, házrész kis kerttel eladó. Irányár 1,5 mFl Hird.sz.; 105. (27126 K)_
Rózsa utcai 54 nm-es, 8. emeleti, 2 szobs, összkomfortos 2 erkélyes, padloszőnyeges, központi lütéses lakás eladó. Irányár:
1,8 mFt. Hird.sz.: 108. (27128 Kj_
Rózsa utcai 54 nm-es, 3. emeleti, 2 szobás, 2 erkélyes „L" alakú folyosóval reluxás, vlzórás, központi fűtéses lakás eladó.
Irányár: 1,95 mFt. Hird.sz.; 107. (27129 K)_
Szepelneken 250 n-ől telken 100 nm-es családi ház, 3 szobás angol konyhás kamra fürdőszoba szőnyegpadló: egyedi gaz Itrteses Irányár 3,2 mFl. Hird.sz 109 (27130 K>_
Családi ház Kiskanizsán. Teljesen felújított, 1000 nm-es lelken, 90 nm-es, 3 szobás, nappalival, konyha, kamra, nagy fürdőszoba, WC. garázs, műhely nyári konyha, baromfi es sertés ól
Véletár 3,6 mFl. Hirdsz.: 110. (27138 K)_
Teleki út elején VI emeleten 2 szobás, konyha, étkezős, fürdőszobás, külön WC, szobák kivételével lambénázoll vlzórás, lomkamrás lakás eladó. Vételár 2,25 mFt. Hirdsz.: 111. (27139 K)
28
KANIZSA - Upa.
1998. március 13.
INKÖZ
IKÖZVETÍTÍ
NK., EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA HIRDETÉS FELVEVŐ HELYE AZ AB-AEGON BIZTOSÍTÓ EPÜLETÉBEN
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK: korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon 8-12; 13-16 óráig.
ELADÓ LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Teleki utcában 2 szobás, 58 nm-es, egyedi gázas, padlószőnyeges, kifogástalan állapotban lévő lakás eladó. Irányár: 3,3 mFI. (L/354) 93/310-504. {27002
K)_
Corvin utcában 2. emeleten 2+1 félszobás, 60 nm-es, egyedi fűtéses, parkettás, erkélyes, vfzórás, tehermentes, azonnal beköltözhető lakás eladó. Ár: 3,5
mFt. (L/341) 93/310-504. (27004 K)_
Csokonai utcában 2 szobás, 52 nm-es, egyedi gázas, parkettás, vlzórás, 3. emeleti lakás sürgősen eladó. Irányár: 2,29 mFt. (L/369) 93/310-504. (27006 K) Csokonai utcában 2 szobás, egyedi fűtéses, parkettás, erkélyes, megkímélt, jó állapotú, 4. emeleti lakás
eladó. Irányár: 2,45 mFt. (L/359) (27007 K}_
Belvárosban 3 szobás, 63 nm-es, cirkogejzfres, nagyon igényesen felújított, 3. emeleti lakás új csempével, járólapokkal, új konyhabútorral eladó. Irányár: 4,5
mFt. 8L/371) 93/310-504. (2 7 009 K)_
Észak-keleti városrészben 1+3 félszobás, 72 nm-es, cirkogejzfres, jó állapotú, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 4,2 mFt. (L/348) 93/310-504. (27011 K) Keleti városrészben 2 szobás, kp. fűtéses, vlzórás, redőnyös, földszinti lakás új konyhaszekrénnyel el-adó Irányár: 1,9 mFt. (L/370) 93/310-504. (27014 K) Keleti városrészben 2 szobás, 54 nm-es, redőnyös, vlzórás, járólapozott, erkélyes, 3. emeleti, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,2 mFt. (L/360). (27015 K) Zemplén utcában 3 szobás, 63 nm-es, kp.fűtéses, vízórás, 2 erkélyes, 4. emeleti lakás eladó 10 emeletes épületben. Irányár: 2,35 mFt \'+ garázs 700 eFt
(L/372) 93/310-504. (27016 K)_
Zemplén utcában 1,5 szobás, kp.fűtéses, jó állapotú, erkélyes, 6. emeleti lakás eladó. Ár: 1,6 mFt. (L/377) 93/310-504. (27017 K)_
Zemplén utcában 3 szobás, 64 nm-es, vlzórás, járólapozott, új szőnyegpadlós, igényesen felújlatott, 9. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,5 mFt. (L/285). (27018
K)_
Keleti városrészben 1 szobás, 39 nm-es, egyedi gázas, parkettás, vlzórás, földszinti lakás eladó. Ár: 1,8
mFt. (L/383) 93/310-504. (27209 K)_
Csokonai utcában 1 szobás, 39 nm-es, egyedi gázas, parkettás és szőnyegpadlós, teljesen felújított, jó állapotban lévő, 4. emeleti lakás eladó. Ár; 1,7 mFt. (L/387) 93/310-504. (27210 K)_
Garay utcában 1. emeleten 2 szobás, egyedi gázas, parkettás, vlzórás, járólapozott, reluxás, felújított lakás eladó. Irányár: 2,5 mFt. (L/389) 93/310-504,
(27211 K)_
Piaci ár alatt, fizetési könnyítéssel eladó az É-i városrészben 2. emeleten 2 szobás, 57 nm-es, egyedi gázas, parkettás, telefonos, teljesen felújított állapotban lévő lakás. (L/385) 93/310-504. (27212 K) Bartók utcában 2 szobás, parkettás, egyedi gázas, vlzórás, 4. emeleti, megkímélt lakás lambériázott konyhával, csempézett fürdőszobával eladó. Irányár:
2,2 mFt. (L/384) 93/310-504. (27213 K)_
Belvároshoz közel 2 szobás, 57 nm-es, nagy étkezős, 2 erkélyes, kp. fűtéses, vlzórás, lambériás, lomkamrás, 6. emeleti lakás új tapétával, friss festéssel eladó vagy 1,5 szobás, egyedi fűtésesre cserélhető értékegyeztetéssel. Ár: 2,25 mFt. (L/379) 93/310-504.
(27214 K)_
Munkás utcában 1+2 félszobás, 57 nm-es, vfzórás, erkélyes, reluxás, azonnal beköltözhető, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,5 mFt. (L/386) 93/310-504. (27215 K)_
Ady utcában 2,5 szobás+étkezős, 81 nm-es, erkélyes, parkettás, egyedi gázas, K-Ny-i 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 5,3 mFt. (L/381) 93/310-504. (27216
K»_
Levente utcában 4 szobás, 2 fürdőszobás, 150 nm ósszalapterületű, egyedi gázas lakás garázzsal, pincével, teljesen felújított állapotban, előkerttel, ápolt udvarral eladó. Irányár: 8,0 mFt. 93/310-504. (27217 K)_
CSALÁDI HÁZAK. TELKEK, NYARALOK
Magyar utcán 2 szobás, 2 konyhás, fürdőszobás, 50 nm-es, két házrészből álló - egyik 1983-ban épült -családi ház 144 n.öl telekkel eladó, 1 vagy 1,5 szobás lakás beszámítható. 2 mFt-ig. Irányár: 3,2 mFt.
(CS/188) 93/310-504. (27020 K)_
Teleki utcán 2 szobás, 60 nm-es, felújításra szoruló, vagy lebontható családi ház, hozzákapcsolódó, 2 szobás, 50 nm-es épületrésszel, 514 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3,6 mFt. (CS/172) 93/310-504. (27021
K)_
Dózsa Gy. utcában vállalkozásra is alkalmas, 5 szobás, 140 nm-es, 32 éves, egyszintes, 2 generációs családi ház 1 szoba, konyhás különálló lakással, 2 garázzsal, 22 m széles, 1100 nm-es telekkel eladó. Irányár: 9,5 mFt. (CS/171) 93/310-504. (27022 K)
Belvároshoz közel, 192 n.öl telek, 2 különálló, felújításra szoruló, vagy lebontható, 1 szoba-konyhás régi, zártsorú, beépítésű házzal eladó. Irányár; 2,98 mFt.
(CS/75) 93/310-504. (27024 K)_
Északi városrészben 2 szobás, 60 nm-es, igényesen felújított családi ház beépített terasszal, ápolt udvarral, pincés műhellyel, garázzsal, 400 nm-es telekkel eladó. Irányár: 5,3 mFt. (CS/187) 93/310-504, (27024
K)_
Kiskanizsán 7 éves, 4 szoba+ nappalis, étkezős, 145 nm-es, 2 fürdőszobás, tetőtérbeépítéses, 2 család részére is alkalmas családi ház garázzsal, melléképületekkel eladó. Irányár: 6,7 mFt. (CS/108), (27026
K)_
Kiskanizsán 4 szoba + nappalis, 100 nm-es, egyedi gázas parkettás családi ház garázzsal, melléképületekkel, 765 nm telekkel eladó. Irányár: 5,0 mFt
(CS/165). (27027 K)_
Palin-Újtelepen 2+3 félszobás, tetőtérbeépítéses sorházban 100 nm-es teljesen felújított, cirkogejzfres lakás igényes járólapokkal, parkettás földszinti szobákkal, új konyhabútorral, garázzsal, 150 nm-es udvarral
eladó, irányár: 6,9 mFt. (L/299). (27028 K)_
Kiskanizsán 800 nm-es telken 2 szobás, 75 nm-es, fürdőszobás családi ház melléképületekkel, pincével, valamint egy hozzá csatlakozó 720 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3,95 mFt. (CS/194) 93/310-504. (27218
K>_
Kiskanizsán 3 szobás, 100 nm-es, 20 éves családi ház garázzsal, gazd. épületekkel, 1 szobás, fürdőszobás, önálló épülettel, 1400 nm-es telekkel eladó. Irányár: 6,4 mFt. (CS/195) 93/310-504. (27219 K) Balatonfenyvesen 2 szobás, fürdőszobás, 55 nm-es, jó állapotú, 40 éves nyaraló 125 n.öl telekkel eladó. Irányár: 4,5 mFt. (NY/66) 93/310-504. (27220 K) Zalakaros-Béhiákban 15 nm alapterületű, alápincézett, beépíthető tetőterű iker hétvégi ház egyik fele, 639 nm zártkerti telekkel, melléképülettel eladó. Villany van. Irányár: 2,0 mFt. (NY/67) 93/310-504. (27221 K)_
KIADÓ LAKÁSOK, ALBÉRLETEK:
Kínálunk 1-2-3 szobás bútorozott és bútorozatlan lakásokat, családi házakat. 93/310-504. (27032 K)
INGATLANKÖZVETÍTŐ -ÉRTÉKBECSLŐ -HIRDETÉSFELVEVŐ IRODA
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9.
(Keleti városrészben)
NYITVA: munkanapokon 9-12; 14-17 óráig.
Teljeskörű lebonyolítás - ügyvéd által írt szerződés, földhivatali ügyintézés - legkedvezőbb közvetítési díj
MARATÓN újság hírdetésfelve- <
VŐ HELYE I
KANIZSA UJSAG MAR CSÜTÖRTÖKÖN KAPHATHATO IRODÁNKBAN.
Pogányszentpéteren tet&érbeépléses, 2 család külön lakhatását birtosíó család ház 230 nm-es lakterülettel, pincével, garázs-zsal, melléképülelekkel, 1400 n.öl telekkel eladó. Nk-i lakást be-számítok. Irányár: 3,7 mR. Hiv. sz.: CS95. (22991 K)_
Zalakomárban 4 szobás. 2 fürdőszobás, tetőtérbeépítéses, gázfűtéses, cserépkályhás, 8 éves családi ház 2893 nm lelken eladó. Irányár: 5,5 mR Bútorokkal együtt 6 mR. Hsz.: CS116. (23314 K)_
Zalakarosi hegyen lévő 1292 m-es telek eladó. Jelenleg szőlővel van betelepítve. Éplésre kiválóan alkalmas terület, villany, víz van és aszfaltos üt. Irányár: 800.000 R. Hrv. sz.: NY01. (23657
K)_
Pusztamagyaródon 90 nm-es, 2 szobás, nagy konyhás, családi ház gazdasági épületekkel, 1200 n ól telekkel eladó. Irányár: 3
mR.Hsz.: CS135. {24718 K)_
Galambokon a halaslónál 200 n.öl telek a rajta lévő „cseh" 2 szobás, elöteres, teraszos faházzal eladó. Fürdő kialakítható, víz. vilany. aszfaltos út és horgászati lehetőség, nyarallatási lehetőség van. Irányár: 1.1 mR.H.sz. T37. (24719 K)_
Galamboki-halastónál 260 n-öl lelek, kózvellen a vízparton 6x3-as hétvégi faházzal, panorámás területiéi eladó. Víz, villany, aszfaltos út van. Irányár: 1,3 mR. Hívsz: T38. (24809 K)
2 szobás, 67 nm-es, túrdószobás, spájzos családi házrész Nk-án eladó. A lakás jó állapotú, vlzórás, letőlér és különálló pince tartozk hozzá. A lakás utcafronti. 4 lakó van. Irányár: 2.9 mR. H.sz: CS137. (24861 K) _
Galambokon 3 szobás, lürdőszobás. nagy konyhás, spájzos, redőnyös, gazdasági épületekkel, 400 n-öítelekkel családi ház el-
adó. fc-ányár: 6 mR. Hiv.sz.: Cs 140. (25771 K)_
Zalakaroson 2 szintes, felújításra váró nyaraló eladó. Irányár: 3,5
mR. H.sz.: T40. (25795 K)_
Nk. északi v.részóben építési telek 340 nm-es, eladó. A telken pajta és istáló laláihaló. Irányár: 3,2 mR. Hsz.: T43. (25797 K)
120 nm-es családi ház eladó Kiskanizsán 4 szobás, nappalis, nagy konyhás, garázsos, egyedi gázas, 765 nm-es telekkel el-adó. frányár: 5,2 mR. Hiv.sz.: Cs 141. (26104 K)_
3 szobás, 82 nm-es társasházjeJlegú családi ház, 80 nm-es udvarral, garázzsal, gázfűtéssel teljes lelújitollan eladó az Északi városrészben. Hiv szám: LAK 103. irányár: 6,8 mR. (26105 K) 2+1 félszobás, összkomfortos, erkélyes, 4, emeleli, jó állapotú lakás ealdó a K-i vrészben. Irányár: 2,2 mR. Hiv. sz.: LAK85 (26243 K)_;
Bajosán 3 szobás, teljesen új fürdőszobás, lekjjüott családi ház eladó vagy Nk-i 3 szobás, 4. em, házi lakásra cserélendő érté-kegyezletessel. Irányár: 5 mR. Hív sz: CS143. (26245 K) 3 szobás, 110 nm-es, gázfűtéses, garázsos, teraszos, 120 n.öl telkes, parkosilon, udvaros családi ház eladó vagy zalakarosi nyaralóra cserélendő. Irányár: 12 mR. H.sz.: CS142. (26247 K) Palinban 100 nm-es, 2+3 félszobás, társasházi cirkogejz\'res családi ház jellegű lakás alul garázzsal, 2 lürdöszobával kis kert-
lel eladó. Irányár: 7.4 mR. Hiv.sz.: CS 145. (26357 K)_
Zalakaroson 809 nm-es, panorámás épíési lelek, ahol víz, villany van, gáz, telelőn ráköthető, felvonulási épülettel és új léglá-val eladód Irányár: 3.6 mR. Hiv.sz.: T48. (26455 K)_
Homokkomáromban téglapincós. szoba, konyha, leraszos. táro-lóhelyiségekböl áló, lakhatásra alkalmas hétvégi jellegű pince lelszerelessel eladó. Irányár: 400.000 R. Hiv.sz: T46. (26456 K)
Nk. Északi városrészében 75 nm-es, 2 szobás, fürdőszobás, önálló udvari családi ház eladó. Irányár: 3.9 mR. Hiv.sz: CS146.
(26459 K)_
Galamboki Nagy Campingnél 1.100 n.öl gyümölcsös eladó.
Irányár: 1,7 mR. Hrv.sz.: T49. (26460 K)_
Sadó Nagybakónakon, az „Öreghegyen" 850 n.öl gondozott terűlet. amin kert. gyümöbsös, szőlő es tédapince találiató. Ve, villany van, autóval megközelíthető. Irányár: 400.000 R.
Hiv.szám: T50. (26547 K)_
1+3 félszobás, egyedi cirkogejzir tűléses, tetőtéri, jó állapotú, étkezős lakás ealdo Nagykanizsán az E-K-i új lakótelepen. Irány-
ár: 3.6 mR. Hiv.szám: LAK 106. (26550 K)_
Plánder Ingatlanközvelilő Iroda legkedvezőbb közvelílési d| és ügyvéd által irt szerződéssel keres eladó lakásokat Nagykanizsán ügyfelei megbízásából.
2 szobás, önkormányzati, ekíjíásra szoruló család házat elcserélnék udvari vagy társasházi lakásra 1 vagy 1+félszobásra
H-sz.: LAK 205. (26674 K) _
Sávolyon család ház nagy telekkel eladó. H.sz.: CS144. (26676
K)_
Miklósfán 2 szobás, konyhás, hallos, fürdőszobás, bio-család ház gazdasági épületekkel, ipari árammal, nagy letekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélendő értékegyezteléssel. Irány-
ar 5mFl Hsz..CSl47 (26677 K)_
Nk. Kalonarólen 420 nm-es telek kicsi, régi tbusú. lakható csa-ládi házzal eladó. Irányár: 3,1 mR. H.sz.: CS151. (26678 K) Galambokon a Campingi bejáratnál, \'Banyá\'-dülőben tömés és téglapince nagy telekkereladó. Irányár: 800.000 R. Hiv.sz.: T51.
"380 K)_
55 nm-es, 1+2 félszobás, Összkomfortos IV. emeleten lévő kilé-pős lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 2,2 mR.
Hiv.szám: LAK 110. (26884 K)_
Sáncban 110 nm-es, színi + letőlers, 5 szobás, 2 fürdőszobás, erkélyes, garázsos + 80 nm-es különálló új éplésű lakásnak is kialakthato építmény egyed gázfűtéssel eladó. A lelek 600 nm-es. kányár: 9 mR. Hiv.sz: Cs 152. (26885 K)
2 szobás, összkomfortos, veórás, 4. emeletes házban, löldszínti lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 2 mR. Hiv.szám:
LAK 220. (26888 K)_
Miklósfan 3 szobás, gázfűtéses család ház 650 n-öl leiekkel eladó. A ház alalt löldpince. melókópületek ós nyári konyha van. Irányár: 4.6mR. Hivsz.: CS 122. (26889 K)_
Szepetneken 3 szobás, gázas, lürdőszobás, család ház 200 n-öl telekkel eladó. Irányár: 3,2 mR. Nagykanizsai 3 szobás lakáscsere érdekel. Hiv.sz.: CS 154. (26890 K)
Csónakázó-tónál 1911 nm-es telek lakható hétvégi házzal, garázzsal eladó vagy 2 szobás lakásra cserélendő 2. emeletig.
Irányár: 2,5 mR. Hiv.sz: T52. (26891 K)_
430 n-Öl telek 2 szintes hétvégi lakhaló házzal, gazdasági épületekkel te^es berendezéssel eladó a Csónakázó-tó közeieben.
Irányár: 2,5 mR. Hiv.szám: T 54. (26892 K)_
Bokaházán 3 szobás, lürdőszobás, telefonos, nagy konyhás, 3378 nm-es telkes család ház eladó vagy Nk-i lakásra cserélhető értékegyeztetéssel. Irányár: 47 mR. Hiv.sz. CS 153 (26893
K)_
1+2 félszobás, összkomfortos, erkélyes, leletonos, külön lomkamrás, IV emeletes házban lévő, 3. emeleti lakás eladó a K-i vrészben. Kedvező közös köHsegfizetésü. OTP házban. Irány-ár: 2,45 mR. Hiv.sz.: LAK 116. (26988 K)_
145 nm-es, egyed gázas, sziil+tetőteres, 4 szobás, 2 lürdőszobás, étkezős, nappalis, garázsos család ház parkoslotl udvarral eladó Kiskanizsán. Irányár: 6.7 mR. Hrv.sz.: CS124. (26989 K) 63 nm-es, 3 szobás, egyed gázas, legesen iehijiott, 3. emeleti lakás eladó belvárosi lakótelepen. Irányár: 4,5 mR. Hrv.sz.: LAK
114. (26990 K)_
3 szobás, Összkomfortos, X. emeletes házban lévő, 2 erkélyes, teljesen felújított OTP lakás eladó a K-i városrészben, tenyér:
2,5 mR. Hiv.sz.: LAK 115. (26991 K)_
2+1 félszobás, 62 nm-es, összkomfortos, vízórás, teljesen felújított 4 emeletes házban lévő, erkélyes, 4. emeleti lakás eladó a K-i vrészben. Irányár: 2.6 mR. Hiv.sz.: 113 LAK. (26992 K)
61 nm-es. 2+1 lólszobás. összkomlortos. telújlásra szoruló. 4 emeletes ház 4. emeletén lévő lakás eladó a keleti városrészben 2,2 mR-os irányáron. Hiv.sz.: LAK 118. (26993 K) _
Balalonberényben ikernyaraló fele eladó. A nyaraló szint + tetőteres, 3 szobás, zuhanyzós, étkező + konyhás, 500 nm leken Nagykanizsai lakáscsere is érdekel. Irányár: 3,15 mR. Hiv.sz.: T54. (26994 K)__
2 + télszobás, 80 nm-es, egyed gázfűtéses, vízórás, nagy konyhás, erkélyes, redőnyös, 4 lakásos család ház jelegű lakás kis kertlel garázzsal eladó Nk, északi vaiosrészébén. Iá.: 4,5 mR.
Hiv.szám: LAK 48. (27106 KJ_
Pogányszentpéteren 114 nm-es, ikeqelegű család ház 3585nm-es telekkel eladó. 3 szobás, lürdőszobás. konyha-spáiz, előszoba, verandás, wc-s, pincés, garázs és gazdasági épületek. Cserépkályha fűtéses. Iá: 6.5 mR Hiv.szám: Cs 156
(27107 K)_
Palinban 2 szintes + tetötérbeópíéses, mind a három mind külön bejáratú egyed gázas 8 szobás, összkomfortos. 2 garázsos családi ház összeköllözőknek kiváló, 2148 nnves telekkel, gazdasági épületekkel eladó igény esetén kisebb család háza 13 szobásat beszámítok 10 éves kong, nem régebbi óplósül Iá: 12
mR.Hsz.: C$155. (27108 K)_
2+1 félszobás, összkomfortos, 4 emeletes ház III. emeletén, nagy konyhás, külön lomkamrás, erkélyes lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 2,6mR. Hrv.sz: LAK 120. (27109 K) 2+1 félszobás, összkomfortos, vrzórás, 4. emeletes házban földszinti K-i fekvésű lakás eladó. Kiváló vállalkozás kialakítására is.
Irányár: 2.5 mR. Hsz.: LAK 119. (27110 K)_
2 szobás, összkomlortos, vízórás, redőnyös, lelújtoll lakás 4. em. ház II. emeletén eladó a keleti városrészben Irányár: 2.3 mR. Hsz: LAK 222. (27111 K)_
2 szobás, összkomlortos vízórás, erkélyes, redőnyös, jó állapotú lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 2,3 mR. Hsz.: LAK
221.(27112K)_
Szentgyörgyvári hegy 3. hegyhálon 900 n.öl terület részben bekerített gyümölcsössel, kis faházzal, kb. 800 db fiatal lenyővel, szántóval eladó. Érd : 18 óra után. 93Ű24499. (27222 K)
2+1 lólszobás.összkomlorios, IV. em. ház 3. emeletén erkélyes, nagykonyhás, külön lomkamrás lakás eladó a keleti városrész-
ben. kanyar: 2,6mR. H.sz.: LAK 120. (27223 K)_
Kiskanizsán 1300 nm-es lelek, amin gáz, víz, villany, közmű, lebontásra váró építmény található. Bontási és épíési engedély van. Kedvező áron eladó. Irányár: 1,5 mR. H.sz.: CS156.
(27224 K)_
Csertő hegyen lakható, igényes hétvégi ház sürgősen eladó.
Irányár: 2,5 mR. H.sz.: T56. (27225 K)_
Balatonlenyves-alsón 150 n.öl telken kb 64 nm-es, 2 szobás, nappalis, fürdőszobás, szinteltolásos nyaraló eladó. Irányár: 7
mR. H.sz.: T55. (27226 K)_
1+1 félszobás, gázfűtéses, nem megvásárol! önkormányzati lakásom efcserélném nem megvásárolt önkormányzati 1 szobás lakásra értékegyeztetéssel Nagykanizsán [?7227 Kj
3 szobás, összkomlortos, X. emeleti ház 4. emeletén lévő. erkélyes, vízórás. jó állapotú lakás eladó. Irányár: 2,35 mR. H.sz.: LAK 112. A lakáshoz garázs is megvásároható. Irányár:
700.000 Ft. (27228 K)_
Belvárosi. 3 szobás. 80 nm-es, egyed gázfűtéses, társasházi lakás 240 nm-es udvarrósszel eladó. Irányár: 7,2 mR Hsz: CS128. (27229 K)
március 13. KANIZSA - /^t* 29
HÁZAK, LAKÁSOK, TELKEK ADÁSVÉTELE; RAKTÁRAK, IRODÁK, ÜZLETEK BÉRBEADÁSA, ADÁSVÉTELE, CSERÉJE: ALBÉRLETKÖZVETÍTÉS; CSALÁDI HÁZAK, LAKÁSOK FELÚJÍTÁSA, KARBANTARTÁSA; ÉRTÉKBECSLÉS; TELJESKÖRŰ LEBONYOLÍTÁS, KORREKT ÜGYINTÉZÉS, JOGI KÉPVISELET; HIRDETŐ-TÁRS KERESŐSZOLGÁLAT; DÍJTALAN HIRDETÉS, DÍJTALAN CÍMKIADÁS.
" SI KI e: R
Ili L 1 1 Ingatlanközvetítő
\\L22SS . ¦ . IRODA Alapítva: 1991-ben.
-síámítögépcs nyilvántartás -íntenetes hirdetés,
INTERNET CIMUNK:
http ://www.sikerimmo .hu (német és magyar nyelvű oldal) e-mail CÍMÜNK: sikerimmo @ sienet.hu IRODÁNK: NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Nyitva: munkanapokon 8-17 óráig
„A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!"
-jogi képviselet -bítbead^aiak díjtatao
312-058
Eladó Nagyrécsén, 120 nm-es családi ház, 366 n-öl telekkel, télig kész tetőlérbeép Késsel, 54 nm-es garázs átalakítva üzletnek. 3 szoba, étkező, előszoba, konyha, spájz, IV. emelelig, 2 szobás lakást beszámítok. Ara: 7,2 mFt. (24542 K)_
Eladó Galambokon 3 szinles, 270 nm-es családi ház teljes berendezéssel, 5 szoba, nappali, kondíterem, mosókonyha, Konyha-étkező, spájz, 2 fürdőszoba, középszinten 30 nm-es terasz, garázs, kábel-, parabola anlenna, telefon, gáz van. Berendezésekkel együtt 19 mFl. (24543 K) Fenyvesalsón, az Úttörő utcában 150 n.öl lelek eladó, közművesítve: Irányár: 1,2 mFt. (24649 K) Keresünk belvárosi másfél és kélszobás egyedi gázfűtéses lakásokat a 4. emeletig. (24833 K)
Galambok központjában 300 n-öl telken lévő családi ház eladó. 1 szoba, konyha, lusoló. Ara. 2,8 mFt. (23989 K) Orosztonyban 500 n-öl lelken, jó állapotban lévő családi ház eladó, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, mell ék épül elek.
Ára: 2,6 mFt. (23990 K)_
Felsőrajkori 500 n-öl telek családi házzal eladó. 2 szoba, konyha, spájz, lürdószoba, garázs. Ára: 2,9 mFl. (23992
KJ_
Munkás úti garázssoron nagyméretű tégla garázs eladó, akna és villany van. Ára: 530.000 Fl. (24992 K) Csapi öreghegyen panorámás telek eladó, 2160 n.öl gyümölcsös, kaszáló, üj léglapincével. Ára: 1,1 mFt. (25064 Kj_
Eladó Csapi községben, Nagykanizsától 13 km-re, 700 n-öl területen, 500 nm-es telkesz családi ház, (galériás) ga-rázzsal. Irányár: 14.000.000.-Fl. (25066 K)_
Eladó Nagyrécsén 285 n-ÖI területen, 72 nm-es családi ház, földszint 2 szoba, nappali, fürdő, WC, spájz, konyha, tetőtér, léligkész állapotban, gáz az udvarban. Ar 4.6 mFl.
(25067 K)_
Galambok központjában kizárólag üzletek kialakítására al-kalmas 150 n.öl telek eladó. Ára: 1,2 mFt. (25186 K) Nagykanizsán a belvárosban családi ház, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, pincés, tedefl bejáróval, telefonnal, egye-
di fűtéssel, eladó. Ára: 5,1 mFl. (25314 K)_
Nagykanizsán 3 szobás, 64 nm-es, 2 erkélyes, vízórás, felújított X emeleli lakás eladó. Vagy megegyezés szerint 2 szobás l-ll. emeleti gázas lakásra cserélhető Ára: 2.3
mFl. (25315 K)_
Nagybakónakon 1200 n.öl telken családi ház eladó, 2 szoba, konyha, előszoba, pince jó állapolban eladó. Ára: 1,65 mFt, (25433 K)_
Zalakaroson 227 n-öl terűiéiért 20 nm-es laház nagy lerasz-szal, 1 szoba, előtér, konyha, 1,8 mFt-érl eladó. Viz, vil-
lany, van. (25550 K)_
Eladó Miháldon 400 n-öl területen családi ház 75 nm-es, 2 szoba, előszoba, konyha, terasz, pince. Ára: 4 mFl.
(25556 K)_
Eladó Nagykanizsa belvárosában egy 91 nm-es, I. emeleli lakás. 2 szoba, kamra, konyha, étkező, fürdőszoba. Ára:
3,5 mFl. (25617 K)_
Eladó Bocskán (Nk-lól 1$ km-re) 500 n.öl telken 3 éves, bepucolatlan, 110 mcsaládi ház. Nappali, ebédlő, WC, fürdő, spájz, melléképületek, terasz. Vegyes kazánlüzelésű.
Ára: 3,5 mFt. (25618 K)_
Balaton keresztúr on eladó kétszintes ikervilla 90 n-öl lerü-leten tapétás, 15 nm-es nappali, étkező, konyha, terasz, WC, fürdő. Emeleten 2 szoba, erkély, WC, mosdó, 15 nm-es, melléképület. Gáz az udvarban. Ara: 4 mFt. (26036 K) Nk-n a Munkás úti garázssoron garázs kiadó. (26037 K)
Balatonienyvesen 386 nm-es telken 52 nm-es lakás eladó.
Teleton van. Ára: 4,3 mFt. (26036 K)_
fenyvesen 53 nm-es lelújíotl külónbejáratú villa eladó 180
n-öl telekkel. Ára: 4,8 mfl. (26039 K) _
B.fenyvesen családi ház eladó 65 nm-es. Ára; 3,8 mFt.
(26039 K)_
B.mária alsón villa eladó 100 nm-es társasház fele. 3 szoba, ebédlő, konyha, lürdő, WC, mosdó. Ár.: 3,3 mFl.
(26041 K)_
Szenlgyörgyvári hegyen 580 n-öl szőlő, gyümölcsös, kert eladó uj pincével, szoba, konyha, tárolók. Villany, fúrtkút
van. Felszereléssel együtt 650 eFt. (26042 K)_
Nagykanizsán csendes helyen kétszintes, 74 nm-es lakás garázzsal eladó. 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, spájz,
WC. Ára: 4,5 mFt. (26130 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 53 nm-es, 2 szobás, földszinti, egyedi lütéses, jó állapolban levő önkormányzati lakás
eladó. Irányár; 3,2 mFt. (26210 K)_
Eladó a Nk-i Csónakázó-tónál 200 n-öl területen, vendéglátó egységnek is kialakíható 120 nm-es, 3 szinles, új hét-
végi haz. Ara. 4,7 mFt. (26211 K)_
Zalakaroson 2 szinles, jó állapotban levő, 80 nm-es hétvégi ház eladó 102 n-öl területen. Ára: 7,7 mFl. (26213 K) Nk-n a Zemplén úton 57 nm-es, felújított, reluxás, vízórás, jó állapotban\' lévő 2 szobás lakás eladó 2,2 mR-órl. (26491 K)
Nagykanizsa keleti városrészében 2. emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es lakás eladó. Telefonos, redőnyös, jó álla*
pótban levő. (26704 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben lelújíotl, 57 nm-es, 1+2 félszobás lakás az 1. emeleten 21 nm-es, garázzsal egyűll eladó. Irányár: 3,3 mR. (26705 K) Nk. keleti városrészben 2. emeleten 57 nm-es, 1+2 fólszo-bás lakás felújítóit állapotban eladó, 2,4 mFt. (26706 K) Nk. keleli városrészben közp. fűtéses, 2 szobás, 60 nm-es, önkormányzati lakás eladó 1,65 mFt-ért. (26707 K) Galambokon 200 n.öl területen családi ház eladó. 2 szoba, konyha, előszoba; spájz. Irányár: 3,5 mFt. (26708 K) Nk-n a keleli városrészben 57 nm-es, felújítót! vízórás, redőnyös, 1 emeleli lakás eladó őszi beköltözéssel Ára. 2,5
mFl. (26844 K)_
Zalakaroson csendes helyen 176 nm-es villa eladó 3 szint + pince, 4 fürdőszoba, 4 szoba, nappali, konyha, 3 terasz különálló apartmanok. Irányár: 24 mFt. (26845 K) Zalakaroson a fürdőhöz közel 2 szinles, 4 szobás + nappalis, 2 fürdőszobás, 2 WC-s, konyhás, üzletnek kialakítható raktárhelyiséggel villa eladó, tetőtér beépíthető. Irány-ár: 12,5 mFt. (26846 K)_
Zalakaroson kétszintes villa eladó a fürdőhöz közel, 2 teljes apartman a lelsŐrész külön bejárattal, garázs, szatelil, terasz, egy színien 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, WC.
Irányár: 12,5 mFl. (26847 K)_
Zalakaroson 550 nm-es, lőbb apartmanos csendes helyen lévő exkluzív villa eladó, 3 szintes, löldszinlen presszórész kilakílva. Irányár: 40 mFl. (26848 K) Nagykanizsán a keleli városrészben 57 nm-es, redőnyös, 3. emeleti lakás megkímélt állapotban eladó. Irányár: 2,2
mFl. (26849 K)_
Galambokon, Rigó-hegyen 1300 n.öl terület gondozott szőlővel, borospincével eladó. Ára: 500 eFt. (26911 K)
Nagykanizsán a belvároshoz közel 75 nm-es, 3 szobás, jó állapotban lévő, egyedi fűtéses lakás pincével, garázzsal együtt eladó. Ara: 5,2 mFt. A garázs külön is eladó
700.000 Ft-ért. (26912 K)_
A K-i v.részben 49 nm-es, vízórás, lelújioll, K-Ny lekvésű, földszinti, 2 szobás lakás eladó. Irányár; 1,9 mFt. (26913
KI_
Nagykanizsán, belvároshoz közel, 72 nm-es, egyedi fűtéses, 1. emeleti lakás, 2 szoba fürdő, konyha, WC, 7 nm-es pince, 2,8 mFt-érl eladó. (27033 K) Palinban újtelepen 200 nm-es alapterületű üj ház eladó 198 n-öl telken, földszint + letŐlérbeépíéssel. 2 nagy le-rasszal, garázzsal, crikogejzíres lűléssel, 2 nappali, 4 szoba, 2 lürdószoba, 2 WC, nagy tárolóhelységek. Irányár:
13,5 mFl. (27034 K)_
Zalakaroson 600 n-öl telken (ebből 300 n-öl külön is eladó 2,5 mFt-érl} 62 nm-es alápincézett villa eladó, 11 x 3 m-e terasz, 3 szoba, 1 napali, főzőfülke, zuhanyzó, WC (pince nincs befejezve). Irányár: 9 mFt. (27118 K) Kisbagolai hegyen 200 n-öl területen 90 nm-es, (3x30) 3 szintes épülel, alul pince, konyha, zuhanyzó, Wc, középső szint nappali, leisőszinl nagy szoba. Eladó 600 eR-érl! (27115 K)_
Nk-n a Keleti városrészben a IV. emeleten 3 szobás, vlzórás, 2 erkélyes, jó állapolban levő laks garázzsal együtt eladó 3 mFl-ert (garázs 700 éR). (27116 K)_
Balatoni el vidéken 400 m-re a víztől a Balaton legszebb részén festői környezetben 120 n-öl területen 50 nm-es régi vöröskő parasztház eladó. 1 szoba, konyha, spájz. 4x4 szuterén felelle zárt terasz. Irányár: 4,5 mFt. (27117 K)
Miklósfán 800 nm-es lelek eladó, ipari árammal, dupla tégla garázzsal, 2600 db nagyméretű téglával, közmüvesilve.
Ára: 2,9 mFt. (27133 K)_
Miklósfán 3 szobás ház eladó 650 n-öl lelken melléképülelekkel, gazdálkodáshoz, 3x3 m-es pince, konyha, WC, lürdő, spájz, KÁBEL TV. telefon, bollhoz, buszmegál-lóhoz közel. Ár: 3,950 eFt. (27134 K)_
Csertői hegyen 720 n-öl szőlő, gyümölcsös eladó új pincével, teljes berendezéssel is. Irányár: 1,1 mFt. (27135 K) Bagolai hegyen 230 n-öl zártkerti ingatlan, 3 színes téglaépülettel eladó. Alul garázs, tároló helység, középszinlen szoba, konyha, spájz, nappali, tetőtér nincs befejezve. Ára: 1,2 mFl. (27136 K)_
Nagykanizsa belvároshoz közel másfél szobás, központi fűtéses lakás eladó. Érd.: 1,8 mFt. (27137 K)_
ALBÉRLET:
2 szoba, étkező, 60 nm-es, bútorozatlan, teraszos, egyedi fűtéses lakás kiadó 4 személyre. Ár: 25 eR + rezsi, 3 hó-
nap előleggel. (26492 K)_
Palinban 109 nm-es, fszl-i lakás bútorozva, hosszabb idő-re kiadó 40 eFt/hó + rezsiért. (26493 K)_
GARÁZS:
Űrhajós úti garázssoron két egybenyitó műhelynek alkalmas aknás garázs (viz, villany, Wc van) eladó. Irányár; 1,150 eFI. (27119 K)
LAKASOK NAGYKANIZSÁN:
1 szobás, 42 nm-es, erkélyes, 2. emeleti, egyedi gázfűtésű, vízórás, parkettázott lakás, Nk. déli városrészeben eladó. Irányár:
1.8 mFt. Hiv.szám: SIKER 2053. (26511 K)_
Lakás eladó Nk. keleti városrészében, 2 szobás, 52 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, v\'rzórás, kábeltévés, 6. emeleti. Irányár:
1.9 mR. Hiv.szám: SIKER 2188. (26784 K)_
Egyedi gázfűtésű, 1 szobás, 34 nm-es, 1. emeleti, vízórás, parkettázott, meszeli fatú lakás eladó Nk. déli városrészében. Hiv.szám: SIKER 2197. (26857 K)__
Egyedi gázlűlésű 1,5 szobás, 43 nm-es, vízórás, lelelonos, par-ketlázotl, lesieti lalú, 3. emeleti, fittes lakás eladó Nk. keleli városrészében, fefúiítoH fürdőszobával, új konyhaszekrénnyel. Irányár: 1.8 mR. Hiv.szám: SIKER 2198. (2685a K)
Lakás eladó Nk. keleti városrészében, 1,5 szobás, 42 nm-es, erkélyes, központi fűtésű, iftes. Irányár: 1,7 mR. Hiv.szám: Sl-
KER 2203. (26862 K)_
Berzsenyi utcában eladó 2 szobás, 51 nm-es, gázfűtéses, 4. emeleti, felújlotl lakás. Irányár: 2,7 mR. Hiv.szám: SIKER 2205.
(26864 K)_
Lakás eladó Nk. keleli városrészében, 2+2 leiszobás, 69nm-es, központi lűlesű, lóldszinli, 4 emeletes épületben. Irányár: 3,5
mR. Hiv.szám. SIKER 2206. (26865 K)_
Lakás eladó Nk. szivében, 2,5 szobás, 63 nm-es, egyedi círko-lűlésű, vízórás, 3. emeleti, felújíott. kifogástalan. Irányár: 4,5 mR. Hiv.szám: SIKER 2207. (26866 K)_
Családi ház eladó Nk. belvárosában. 2 szines, 4 szoba+nappa-lis, galériás. 2 fürdőszobás, erkélyes. 4x4 méteres konyhával, nagyon szép, igényes kiviteben, gázkazán fűtéssel + cserép-kályhával, parkettázott szobákkal, 40 nm-es nappalival, 2 db 5x5-ös és 2 db 4x5-ös szobával, 4x3-as pincével, kazánházzal, garázzsal, műhellyel, ipari árammal. 400 nm-es, parkosított telekkel, dísztavacskával Irányár: 22 mR. Hiv.szám: SIKER 2209
(26867 K) _
Lakás eladó Nk. keleti városrészében, 3 szobás, 63 nm-es, 2 erkélyes, kőzponli lűlésü, vízórás, teleionos, kábeltévés, szŐ-nyegpadós, tapétázott, beépített szekrényes, keleli fekvésű, 2,5 x 2,5 móleres konyhával, 4. emeleten, liftes épületben, garázs-zsal. Irányár: 2,45 mR + garázs 700 eR, egyben, vagy külön is.
Hiv.szám: SIKER 2213. (26872 K)_
Egyedi gázfűtésű, vízórás lakás eladó Nk. belvárosához közel, 2 szobás, 58nm-es, redőnyös, löldszinti, 4 emeletes épületben lévő, fehér, világos színvlágú, igenyes, nagyon szép, kifogástalan. Irányár: 3,3 mR. Júniusi kiköltözéssel Hiv.szám: SKER
2216. (26175 K)_
Egyedi gázlűlésű, vízórás, lelelonos lakás eladó Nk. északi városrészében, 2 szobás, 54 nm-es, erkélyes, 4. emeleli, 4 emeletes ópúlelben. Irányár: 23 mR. Vagy cseróliető 1 + 2 félszobás, gázfűtésű lakásra, 1-3. emeletig, értékegyeztetéssel. Hiv.szám: SIKER 2217. (26876 K)_
Lakás eladó Nk. keleti városrészében, 2 szobás, 57 nm-es, erkélyes, kőzponli lűlésü. vtzórás, lefújton, 4. emeleli, liftes Irány-
ár: 2,1 mR. Hiv.szám: SIKER 2219. (2687B K)_
Egyedi gázlűlésű lakás eladó Nk. befvárosában, 2,5 szoba + hallos, 81 nm-es erkélyes, 3. emeleli, telefonos, vízórás, kábellévés, lelújíotl. Irányár: 5,6 mR. Hiv.szám: SIKER 2226. (26973 K)_
1. emeleli, gázfűtéses lakás eladó Nk. déli városrészében, 2 szobás, 72 nm-es, vízórás, parkettázott. Irányár: 2,6 mR.
Hiv.szám: SIKER 2230. (26977 K)_
Lakás eladó Nk. keleli városrészében, 1 emeleli, 2 szobás, 57 nm-es, erkélyes, kőzponli lűlésü, vízórás, lelelonos, lelújioll, 4 emel élesben. Irányár: 2,45 mR. Hivszám: SIKER 2239. (27082
K)_
Egyedi lűlésü lakás eladó Nk. északi városrészében, 1 szoba-konyhás, 26 nm-es. fürdőszoba nókül, közös udvarban. Irányár:
750 eR. Hiv.szám: SIKER 2241. (27083 K)_
Lakás eladó Nk. keleli városrészében, 2+1 félszobás, 63 nm-es,
2. emeleli, 4 emeletes, 4 emeletes épületben, kp. fűtésű, vízórás, lelelonos, a lakás alatt garázzsal. Irányár: 2,5 mR + ga-
rázs:600 eR. Hiv.szám: SIKER 2244. (27131 K)_
Egyedi gázfűtésű lakás eladó Nk. belvárosához közel, 2 szobás, 54 nm-es vízórás, parkettázott, 3. emeleti, 4 emeletesben. Irányár: 2,3 mR. Hiv.szám. SIKER 2248. (27132 K) t
CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN:
Csald ház Nk. északi városrészében eladó, 1 szoba-konyhás, 40 nm-es, hajópadós, feslett falú, pincével, padlással, vízzel, villannyal, gázzal az udvarban csatornabekötéssel, fürdőszoba nélkül, 2 nyári konyhával, 680 nm telekkel. Irányár: 2,8 mFl. Vagy cserélhető 1, vagy 2 szobás, gázfűtéses, 1-2. emeleti la-kásra, értékegyezi éléssel. Hiv.szám: SIKER 2196. (27087 K) Nk. belvárosában, csendes helyen, házrész eladó, 3 szobás, 87 nm-es, 3,5 x 3 móleres konyhával, lürdőszobával, wc-vel, garázzsal, 133 nm leiekkel, gyümölcsfákkal. Irányár: 4 mR. Vagy cserélhető 1,5-2 szobás, földszinti, 1. eeleti, gázfűtéses lakásra, értékegyeztetéssel. Hivszm: SIKER 2212. (27088 K)_
Családi ház eladó Nk. déí városrésézében 3,5 szobás, ,105 nm-es, 1 szintes, teraszos, gázfűtésű, déli lekvésű, lelelonos, pincével, garázzsal, 505 nm-es leiekkel. Irányár: 11 mR. Hiv.szám:
SIKER 2228. (27089 K)_
Családi ház eladó Nk: északi városrészében, 2 szobával, zárt, beépiefl terasszal, 60 nm alapterülettel, padlással, gázfűtéssel, telefonnal, kábellévével, parkettázott, feslett laki szobákkal, lelújioll állapotban, különálló garázzsal, műhellyel, pincével, 400 nm-es leiekkel, lehermentesen. Irányár: 5,2 mR. Hív .szám: SIKER 2235. (27090 K)
Kiskanizsán eladó 2 szoba-konyhás. 64 nm-es családi ház, lürdószoba nélkül, víz- és gázbekötéssel, hajópadós, meszeli szobákkal, 2 konyhával, 2 spejzzel, melléképület ékkel, 540 n-öl le-lekkel. Irányár: 3 mR. Hiv.szám: SIKER 2192. !27085 K)
Miklósfán eladó 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, 55 nm-es, 1 szinles, teraszos, pincés, 1956-ban épült, konvekloros gázfűtésű család ház, melléképül elekkel, 2500 nm telekkel Irányár 2,9 mR. Hiv.szám: SIKER 2194. (27086 Kj
Családi ház eladó Nk. városközpontjában, 3 szobás, 100 nm-es, leraszos, egyed, konvektoros gázfűtéssel, parketlázotl szobákkal, pincével, parázzsal, 250 nm-es tétekkel. Irányár: 5,5 mR. Hiv.szám: SIKER 2240. (27092 K)_
Kiskanizsán eladó család ház 2 szoba-hallos, konyhás, 65 nm-es, teraszos, gázfűtésű, 3070 nm-es leiekkel. Fürdőszoba nincs Irányár; 4,6 mR. Hiv.szám; SIKER 2247. (27140 K)_
NYARALÓ:
Balalonfenyvesen eladó 54 nm + tetőteres, alul 1 szoba-hallos, lürdőszobás, a lelső szinten 2 szobás nyaraló, 284 n-ől leiekkel, szőlővel, gyümölcsössel, dófákkal, a Balatontól 300 méterre. Irányár: 5,5 mR. Hiv.szám: SIKER 2225 (27093 K)_
ZÁRTKERTI INGATLANOK:
Miklósién eladó zártkerti ingatlan, 1301 nm gyümölcsös és gazdasági épülel, 1320 nm szőlő, 603 nm kert, 2965 nm szanlo Irányár: 600 eR. Megosztva is eladó. Hiv.szám: SIKER 2238
(27141 K)_
Újlörhéncen eladó 850 n-ól zártkerti ingatlan, kis szőlővel, kertlel, fenyőfákkal, kaszálóval, 1986-ban épüli, tégla falazatú pinceépülettel, 2 szobával, földpincével, szerszámtárolóvai, villannyal, ciszternával. Irányár: 200 eR. Hív.szm: 2237. (27096 K)
Zalakarosban eladó 2200 nm-es zártkerti ingatlan. 2 szinles, 3 szobás, összesen 70 nm-es épülettel, terasszal, lürdőszobával, konyhával, vegyestüzeléssel, szőlővel, gyümöicstákkal erdővel, leraszos műveléssel Irányár: 5,4 mR, Hiv.szám: SIKER 2245 (27142 K)_
VIDÉKI CSALÁDI HÁZAK:
Becsehelyen eladó 2 szobás, 82 nm-es, zári leraszos, gázfűtésű, jó állapolban lévő, 40 éves családi ház, 640 n-öl leiekkel, konyhakertlel, gyümölcsössel, gépkocsibejáróval. Irányár: 2.3
mR. Hiv.szám:SÍKER 2227. (27098 K)_
Becsehelyen eladó 9 éves, 3 szoba-konyhás, lürdőszobás. teraszos, laluzelésű, parkettázott család haz, 2017 nm-es telekkel, a lelken gázvezetékkel, melléképületekkel, gyümölcsössel, tehermentesen. Irányár: 3 mR Hiv.szám: SIKER 2236. (27100 K)
VIDÉKI ÉPÍTÉSI TELEK:
Kisfakoson eladó 6071 nm-es, belterületi építési tétek, vízzel, villannyal, 33 nm-es, lakható faházzal. Aszfaltozott űlpn megközelíthető Irányár: 850 eR. Hiv.szám: SIKER 2229. (27101 K)
GARÁZS
Garázs eladó a Kaposvári út közelében, garázssorban, akna nélkül, 15 nm-es. frányái: 410 eR Hivszám: SIKER 2231
(26983 K)_
Garázs eladó vagy bérbeadó Nk. keleti városrészében, garázssorban, 8 éves, 18 nm-es, aknás, villannyal elláalolt. Irányár 550 eR. Bérleti dí: 6.000 Ft/hó Hr/.szám: SIKER 2246. (27143 K)_
ÜZLETHELYISÉGET KERES:
Keresünk Nk. belvárosában 20-60 nm közötti, löldszinti, bérelhető helyiségei, jálókterem céljára, hosszabb távra. Hiv.szám: SIKER 2201. (26882 K)_
ALBÉRLETEK:
Lakás kiadó Nk. keleti városrészében, 1. emeleten, egyed gázfűtéssel, 2 szobával, bútorozallanul. Bérleti d"(; 23.000,-R+re-zsi/hó, 3 hónapra előre lizelendÓ. Hiv.szám: SKER A*374
(27102 K)_
Lakás kiadó Nk. déli városrészében. 1,5 szobás, bútorozott, egyed gázlűlésű, löldszinti. Bérleti dj: 17000 R + rezsiihó
Hiv.szám: SIKER AŰ83. (26984 K)_
Külön bejáratú szoba kiadó Nk belvárosában, löldszhten. bútorozva, egyed gázfűtéssel, konyha- éstürdöszobahasználallal, 1 lórii vagy házaspár részére. Bérleti dí: 15.000 Ft/hó. Rezsi
nincs! Hiv.szám: SIKER A/384. (26985 K)_,_
Lakás kiadó Nk. északi városrészében, 1. emeleti, 2 szobás, erkélyes, bútorozott, egyed gázlűlésű, vízórás, kábeltévés, parkettázott, festett farú.beópíetl szekrényes. Bérleti d^: 25.000 R
+ rezsiM Hív szám. SKER A/B85. (26986 K)_
Lakás kiadó Nk. keleti városrészében, lekjjíott, 2 szobás, kőzponli lűlésü, bútorozott, 4 emeletesben. Bérleti dj: 18.000,-Ft +
rezsi/hó Hivszám SIKER A387 (27103 K)_
Külön bejáratú szoba kiadó Kiskanizsán, bútorozva, közös konyha- es fürdőszoba - használattal, 1 hölgy részére Bérleti dj: 6.000,-R + rezsiM Hiv.szám. SKER AB88. (27104 K) Kiadó 1 szobás, búlorozott. gázlűlésű, vízórás, teleionos (igény szerinl). 2. emeleli lakás, Nk. déli városrészében, 1-2 fÖ részére, negyed évtől lói évig terjedő időtartamra Bérleli díj: 15.000
R + rezsifró. Hív, szám: SIKER A/389. (27144 K)_
Kiadó 1 szobás, 26 nm-es garznnLakás, bútorozallanul, gázfűtéssel, Nk. keleti városrészében. Bérleti daj: 12.000 Fl + re-zsi/hó. Hiv.szám: SIKER A/390. (27145 K)_
RAKTÁR
Kiadó Nk. belvárosában 35 nm-es, 2 helyiségből álló, udvari raktárhelyiség. Bérleli dja: 10000 R/hó Hiv.szám- SKER A/391. (27146 K)
30
KANIZSA -
I
1998. március 13.
ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK"
Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505 (Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat.
Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, szombaton ZÁRVA.
Nk-n (LE 418) belvárosban 104 nm-es. 3i szobás, ebédlos, egyedi tűtéses, parkettás, felújított lakás eladd vagy kisebb (1,5 - 2 szobás) lakásra cserélhető. Irányár: 4,6 mFt.
(26124 K)_
Nk-hoz (CSE198) közel kb. 100 m-es, 2 szobás családi ház nagy telekkel, garázzsal el-
adő. Irányár: 4,5 mFt. (25244 K)_
Balaton déli partján (CSE199) 58 nm-es, 2 szobás, nappalis, 2 szintes, nem teljesen kész (kb. 70%-os) ikervilla fele 100 n.öl telekkel azonnal eladd Irányár: 5,5 mFt.
(25245 K)_
Nk-n (CSE 201) belvároshoz közel 2 szintes családi ház 286 n-öl telekkel eladö. Irányár: 6 mFt. (25312 K)_
Nk-hoz közel (TE 102) 250 n-öl telek, épülettel, pincével, szőlővel, felszereléssel együtt eladö. Irányár: 850.000,-Ft. (25753 K) Szentgyörgyvári hegyen (TE 104) 2 sobás, 40 nm-es családi ház jellegű épület, 600 n-öl telekkel eladó vagy Nagykanizsán 1 szobás, udvari lakásra cserélhető. Irányár: 1.2 mFt, (25759 K)_
Nk-tól (TE 105) 10 km-re 1500 n-öl telek, szőlő, szántó, erdő, fenyőfákkal, épülettel, építőanyaggal együtt eladó. Irányár:
700.000,-Ft. (25763 K)_
Nk-án (CSE205) 2 szobás, kb, 75 nm-es, felújított családi ház 100 n.öl telekkel eladó. Irányár: 3.6 mFt. (25841 K)_
Nk-n (CSE207) 4 szoba, nappalis, kb. 120-130 nm-es családi ház műhellyel, garázzsal, melléképületekkel, 770 nm-es telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Irány-ár: 5,2 mFt. (25843 K)_
Miklósfán (CSE202) 2 szobás családi ház eladó. Irányár: 3,55 mFt (25844 K)_
Nk-tól (CSE 208) 15 km-re 5 szobás. 120-130 nm-es családi ház, 2100 nm-es telekkel, garázzsal, melléképületekkel eladó. Gazdálkodáshoz kiválóan alkalmas. Irányár: 2,6
mFt. (25951 K)_
Nk-tól (CSE210) 10 km-re 52 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, összkomfortos családi ház, szép környezetben 12 nm-es melléképülettel, 1341 nm-es telken, amely megosztható építési telekre, eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Irányár: 2 mFt.
(26029 K) _
Nk-n (CSE212) F-i v.részben 3 szobás, 110 nm-es, étkezős, téliesen felújított, családi ház aknás garázzsal, 1 szobás, 30 nm-es, lakható melléképülettel, 150 n.öl telekkel, parkosított udvarral eladó. Irányár: 12 mFt.
(26169 K)_
Gyékényesen (NYE 34) a tó mellett nyaraló
eladó. Irányár: 3 mFt. (26312 K)_
Nk-hoz (CSE 214) közel 3 szobás, 60 nm-es, egyedi központi fűtéses családi ház 500 n-öl telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Irányár: 3,5 mFt. (26313 K) Keszthelyen (TE 75) 730 nm-es, építési telek
eladó. Irányár: 1 mFt. (26314 K)_
Kiskanizsán (CSE 215) 4 szobás, 136 nm-es, családi ház, 150 n-öl telekkel eladó. Irányár:
8,7 mFt. (26315 K)_
Nk-tól (CSE 216) 25 km-re 2 szobás családi ház garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, nagy területtel eladó. Irányár: 2
mFt. (26316 K)_
Nk-n (LE 453) K-I városrészben 2 szobás, 55 nm-es, központi fűtéses, parkettás, vlzórás, 2 erkélyes, II emeleti lakás eladó. Irányár: 2
mFt. (26318 K)_
Nk-n 50 nm-es, teljesen felújított iroda eladó. Irányár: 5,5 mFt. (26322 K)
Nk-tól (CSE 211) 40 km-re 130 nm-es, 5 szobás, 2 szintes, bútorozott, teleionos családi ház garázzsal eladó. Irányár: 13,5 mFt.
(26321 K)_
Kiskanizsán (CS 219) közös tulajdonban levő családi ház fele eladó. Kb. 100 nm, 3 szoba,
pince, melléképűlettel, (26503 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben közös tulajdonban levő (CSE 220) 74 nm, 2 szobás, udvari lakás garázzsal együtt eladó. Kert is tartozik hozzá. Irányár: 3,2 mFt. (26504 K)
Kiskanizsán (CSE 221) 110 nm-es, 4 szobás 17 éve épült, családi ház azonnal eladó 5,3
mFt-ért. (26505 K)_
Kiskanizsán (CSE 222) 100 nm-es 4 szobás, családi ház pincével, aknás garázzsal felújn-
va eladó 5,5 mFt-ért. (26506 K)_
Nagyrécsén zárt kertben erdő és gyümölcsös kb. 3500 nm-es eladó 260 eFt-ért. (26507 K)
Nagykanizsán (LE 458) a keleti városrészben IV. em-i, 2 szobás, egyedi tűtéses lakás el-
adő 2,2 mFt-ért, (26508 K)_
Nagykanizsán (LE 459) a keleti városrészben
IV. em-i 2 szobás, központi fűtéses lakás el-
adó 2 mFt-ért. (26509 K)_
Nagykanizsán (LE 460) a keleti városrészben
V. em-i, 2 szobás, 2 erkélyes lakás eladó 2,1
mFt-ért, (26510 K)_
Nagykanizsán téliesített, 9 nm-es faház, azonnal eladó. Riasztóval vagy anélkül. 320 eFt + 80 eFt a riasztó. (26770 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben felújításra szoruló, alápincézett, 115 nm-es, 4 szobás családi ház garázzsal, nagy udvarral azonnal eladó. Az ingatlan közös tulajdonú 4/5 részben. Irodai, orvosi és vállalkozási célra is kialakítható. 10 mFt. + Garázs is eladó 400
eFt-ért, 02. 23. (26969 K)_
Szentgyörgyvári hegyen a IV. hegyháton 3 szintes lakóház céljára is alkalmas családi ház 300 n.öl telekkel eladó. VIz, villany van.
4 mFt. 02.11. (26970 K)_
Nk-án a déli városrészben 1. emeleti, 2 szobás, egyedi fűtéses, 72 nm-es, vlzórás lakás
eladó, 2,9 mFt, 02.23. (26970 K)_
Nagykanizsán a Déli városrészben 3 szobás, 104 nm családi ház 104 nm pincével, 120 n-öl telekkel eladó 11 mFt-ért. 01.27. (27075
__
Miklósfán építési telek 600 n-öl eladó 1,2
mFt-ért. 01.28. (27076 K)_
Nagykanizsán a K-i városrészben 2 szobás, 56 nm-es, erkélyes, redőnyös, járólapos la-kás eladö 2,2 mFt-ért. 02.02. (27076 K) Látóhegyen 434 n-öl, 3 szintes, 2 szobás, konyha, terasz, pince, gazdasági épület, raktár, családi ház eladó, Vfz, villany van. .gyümölcsfákkal, fenyővel, 12 éve épült. Ár: 4
mFt. 02.02. (27078 K)_
Nagykanizsán a Teleki u-ban 2 szobás, földszinti, egyedi fűtéses lakás eladó nyári költö-
zéssel. 3,2 mFt. 02.09. (27079 K)_
Nk-n az E-i városrészben 2 szobás családi ház szép környezetben, garázzsal együtt el-
adó 5,2 mFt-ért. 02.09, (27080 K)_
Nk-n az E-I városrészben 2 szobás, családi ház garázzsal, műhellyel, nagy telekkel eladó 4,4 mFt-ért, 02,12. (27081 K)_
GARÁZS
Nk-n (GE32) K-i városrészben 17 nm-es, aknás garázs eladó. Irányár: 350.000,- Ft. (25754 K)_
BÉRLET
Nk-án 62 m-es üzlethelyiség belvároshoz közel kiadó. Bérleti dl): 70.000 Ft/hó. (26027 K)
TOMPA
NAGYKANIZSA, MAGYAR ÚT 12-14. T-l./fax: 93/310-S84 R. t.l: 30 699 51 1 Nyitva: H-P 8-17, Sxo S-l 2 * léim
Ingatlanforgalmi Kft,
német—magyar érdekeltség _XJu5^jöl!
HELYI INGATLANKÖZVETÍTÉS
INGATLANKÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDI ÜGYFELEK RÉSZÉRE ÉRTÉKBECSLÉS
INGATLAN BÉRBEADÁS (SAJÁT ÉS EGYÉB INGATLANOK IS) TELJESKÖRŰ JOGI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS TERVEZÉS, ÁTALAKÍTÁS. KIVITELEZÉS
KERESÜNK
¦ kiadó lakásokat (a bérbeadó részéről ingyenes)
¦ eladó lakásokat Nagykanizsán
¦ külföldi Ügyfeleink részére jó állapotú lakásokat
¦ zalakarosi, balatoni ingatlanokat
/
LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Csengery ütőn 72 nm-es, 2 * tálszobás, nagy konyhás, p állapotú.
komfortos társasházi lakás etado. Iá.. 2,8 mR (27069 K)_
Berzsenyi D utcában 57 nm-es, 2 szobás, erkélyes. III emeleti, egyedi gázfűtéses, parkettás lakás ealdo. Irányár 2,6 mR. (26900 K) Csokonai utcában 51 nm-es, 2 szobás, IV. emeleti, erkélyes, egyedi gázríiteses, parkettás lakás eladó. Irányár 2,4 mFI. (26901 K) Csokonai utcában 49 nm-es. 2 szobás, III emeleti, egyedi gázfüléses, parkettás, felújításra szoruló lakás eladó Irányár 2.29 mFt. (26902 K) Csengery utcában 48 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, telefonos, fő állapotú, főldszrti lakás garázzsal, pncévelebdo Irányár: 3,3 mR.
Nk. központjában 67 nm-es, 2 szobás, I. emeleti, erkélyes, egyedi gázfűtéses. telel n gaterüzható. felújításra szoruló lakás eladó.
Irányár. 3,6 rrfl. (26904 K)_
Nk központjában 86 nm-es. 4 szobás, összkomfortos, vizoras, ige-nyes talaktesú, III emeleti lakás eladó. Irányár 5,2 mR. (26905 K)
Nk-án a belvárosban 58 nm-es, 1 +2 lélszobás, erkélyes, egyedi gázfűtéses, parkettás, III emeleti lakás eladó. Irányár 3,4 mR. (26906 K)
Városkapu körúton 61 nm-es, 2 * félszobás, erkélyes, összkomlortos. letújnasra szonJó, IV ernétel lakás eladó. Irányár 2,4 rrfl (26907 K)
Nagykanizsa központjában 82 nm-es, 3+félszobás, erkélyes, összkomfortos, jc> elosztású, földszinti lakás eladó. Irányár: 5,5 mFt (26908
Belváros közelében, 97 nm-es. 3 szobás, galériás, telefonos, lekíjftái ra szoruló, üzletnek is afcafrnas lakás terasszal garázzsal, kis kerttel
eladó. Iá.: 6,5 mFt (26802 Kj_
Rozsa utcában III. emeleti 2 szobás, nagy konyhás, összkomtorlos tv
kas eladó. Irányár 2 mFt (26760 K)_
Nk belvárosában 1997-ben epulet. 110 nm-es, 2 szintes, 4 szobás, nappalis, összkomlortos lakás meléképüfetlel, parkolási lehetőséggel
eladó. Irányár 9,1 mFt (26763 K)_
Nk. központjában 80 nm-es. 3 szobás, parkettás, komlortos, gateriáz-hato lakás nagy konyhával eladó Irányár 4,8 mR (26765 K) Kazanlak körúton 2+tél szobás, IV emeleti, erkaétyes, összkomfortos
lakás eladó. Irányár 2.3 mFl (26766 K)_
Munkás utcában III. emeleti, 1+2 félszobás, nagy konyhás, kp-i fűtéses, rekixás, jó alapotu lakás eladó. Irányár 2,4 mFt (26768 K) Péterlai utcában 1990-ben épüH. II emeleti, 1+2 lélszobás, összkomlortos, jó álapotu lakás a hozzá tartozó garázzsal együtt vagy anekül
eladó. Irányár 2,6 mR +700 eFt (26769 K)_
Berzsenyi D. utcában 55 nm-es, 2 szobás. IV emeleti, egyedi gázfűtéses, parkettás, felu|ilásra szoruló lakás vtzoraval, redőnnyel eladó la.:
2,5 mFt (26598 K)_
Dózsa Gy. utcában 1 szobás. 36 nm-es, komfortos lakás a hozza tartozó pncével garázzsal együtt eladó. Iá: 1.5 mFt + 600 eFt. (26599
K)_
Dózsa Gy. utcában 80 nm-es, 2 szobás, leljesen letujtloN, komlorlos udvari lakás étkezővel vízórával redőnnyel telefonnal pincével + egy m nagyságú külön bejáratú szobával eladó Iá 3,2 mR. (26600
Csengery utcában III. emeleti, 2 + félszobás, Összkomfortos lakás pai ¦
kofasi lehetőséggel elaóo. Iá.: 3,5 mFt (26602 Ki _
Nk központjában I. emeleti 3 szoba + nappalis, jó eloszlású, összkomfortos lakás (irodának, rendelőnek is alkalmas) eladó. Iá: 6 mFt.
(26600 K)_
Nk központjában 2 szobás, bmbériázott tetőlén lakás crkogejzir fülessel vízórával kb 60 Vos készültséggel szerkezetkész állapotban
eladó. Irányár 2,5 mR (26604 K)_
Kodály : utcában (Üzemetetésben) II. emeleti, letújiött, összkomfortos lakás 2 szobával, étkezővel 2 erkéllyel, reluxával, telefonnal eladó. Iá.:
2,2 mR (26606 K)_
- Magyar utcán 1 szobás, parkettás, komfortos udvan lakás pincével,
\' garazzsalebdo. Iá.: 1,25 mR. (26607 K)_
Nagyváthy utcában IV emeleti, 3 szoba + étkezős, parkettás, erkéty-tyel, vízórával redőnnyel elátott komlortos lakás, garázzsal együtt
vagy anélcül ebdo. la: 4,2 mR + 800 eFt (26608 K)_
Nagyváthy utcában III emeleti, 3 szobás, parkettás, komfortos lakás étkezővel, erkéllyel vízórával, redőnnyel garázzsal együtt eladó Iá: 5
mFt + 800 eFt (26609 K>_
Sugár utcában III. emeleti, 2 szobás, komlortos lakás nagy konyhával, vízórával, redőnnyel pintével + 1 félszobává átalakítható ^rdrobszo-
baval ebdó. Iá: 3,3 mft. (26612 K)_
Sugár utcán I. emeleti 104 nm-es. 3 szobás, igényesen letújitott, tele-fonml ellátott komfortos lakás a hozzá tartozó pincevei és padassal
egvulteladó.la.: 5mFt (26613 K)_
Széchenyi léren 54 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, üzletnek és lakásnak is alkalmas, magas belmagasságú lakás tetőtér beépítési le hetőséggel eladó la 4 mR (26614 K)_
CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN ÉS KÖRNYÉKÉN:
Csendes, nyugodt helyen 90 nm-es, 3 szobás, telefonos, parkettás iker családi ráz fele eladó. Iá : 4,5 rrfl. (27070 K)_
Nk. Erdész utcában 505 nm-es telekkel, 105 nm-es, 3+Wszobás, étkezős, teraszos, telefonos, nagyon igényesen kalakíotl. letosen lel-újított családi ház garázzsal, pincével együtt eladó (26909 K) Sáncban. 1980-ban épült, 152 nm-es, 2 szintes. 5 szoba + nappais, központi tűtéses + gázfűtéses, letotonos családi haz ipán arammal el-
látott műhellyel, garázzsal ebdo. la.. 20 mFt (26803 K)_
Maort telepen, 75 nm-es, 2 szobás, parkettás, teraszos családi ház
zárt parkosított udvarral eladó. Iá 7,9 mR. (26804 K)_
Maort telepen 120 nm-es, 4 szobás, teraszos, egyedi gázfűtéses + cserépkályhas, telefonos igényesen kialakított társasház jeltegü családi haz parkoslotl nagy kerttel garázzsal pincével eladó. Iá 12,5 mFt.
!26806 K)_
Báthory utcában 100 nm nagyságú telekkel 98 nm-es. 3 szoba + nappais. redőnyös családi ház a hozzá tartozó pincevei és garázzsal együtt eladó. Iá.: 6 mFI. (26615 K)
Babóchay utcában 55 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, felújításra szorub családi ház házrész a hozzá tartozó garázzsal együtt ebdo
lá.:2,SmR. (26616 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, redőnyös, telefonos családi ház kis letekkel,
garázzsal eladó. Iá: 3 mFt (26617 K)_
Kiskanizsán i szobás, telefonos, teraszos, ipart árammal ts elbtott családi haz. 536 nm telekkel tabMhaló padlástérrel, garázzsal el-
adó. Iá 8,7 mR. (26618 K)_
Kiskanizsán 1990-ben épül 2 család részere is alkalmai, 2 szintes (szintenként 2 szoba, nappali fürdőszoba), parkettás családi ház ga-razzsal müheByel 800 nm telekkel eladó lá: 6,9 mFt (26619 Kj Miktosfan 1975-ben épúfl 3 szobás, telefonos, redőnyös, teraszos családi ház pincével 2200 nm telekkel gyümökstákkal eladó. Iá: 4,5
mR. (26620 K)________
Petőfi S. utcában 88 nm-es, 3 szobás, nagy konyhás, egyedi gazfüte-su tetújrtotl társasházi Likas kis kerttel, pa defterrel eladó Iá 3,4 rrfl
(26621 K)_
Palnban 1992-ben épült. 268 nm-es, 2 szirtes, 3 szoba + étkezős, padótütéses. telefonos, teraszos család ház prcevel nagy garázzsal az alsó szrten vendéglátő-ipari egységgel eladó lá 20 mR (26622
Kj_
Petőfi S utcában 96 nm-es, 3 szoba + étkezős, egyedi gázfűtésű, parkettás, redőnyös társas családi ház beépíthető padbslénel, 450 nm
kerttel éledő. Iá.: 5,5 mR. (26623 K) _
Nk belváros közelében tatarozásra és felújításra szoruló, redőnyös, kétgenerációs családi ház 360 nm nagyságú leiekkel eladó. Iá 3 rrfl.
(26624 K)_
Rozgonyi utcában 200 nm-es. 2 szirtes. 4 szobás. 2 nappalis 2türdö-szobas családi ház redőnnyel, pincevei garázzsal ipan árammal ela
lőtt műhelyei etadó. la . 20,3 mFt. (26625 K)_
Nk, Sáncban 1982-ben épül, 270 nm-es, 3 szntes, 2 nappalis, 3 hálószobás, központi gázfűtéses családi haz nagy garázzsal, 150 nm-es ipan árammal is ellatort melléképülettel eladó la: 16,5 mFI
(26626 K)_
Nk, Sáncban 1985-ban épül, 178 nm-es 2 szirtes, 5 szoba + nappalis, redőnyös, telefonos család ház 600 nm nagyságú letekkel, zári le rassza! (u.;; ilebd la ImR 26628 Kj
ÜZLETEK:
Nagykanrzsálól 5 km-re, 200 nmes, lambends, fedett teraszos, bejáratott élelmiszerbolt + söröző nagy letekkel eladó Iá 14 mFt.
(26631 K)_
Zabegerszeg Keszthely, Hévíz vonzáskörzetében 400 nm-es, 2 szintes, 10 helyiségből alb. 4 tetetonvonalbl riasztóval elátotl parcéle-remmel beépíthető padástérrel elátott épület banknak irodaháznak eladó. (26632 K)_
VIDÉKI INGATLANOK:
Nk-án nyugod hetven 299 nm-es, 13 m széles, közműves letek eladó
Irányár 2.1 mR (26910 K)_
Nk-MMósfa egyik legszebb helyén 25 m utcafronti szélességei, 2500 nm nagyságú, bekeríteti kózmüvestefi letek, 80 nm rmlékepüteltel el
adó la 2,5 mR. (26807 K)_
Murakeresztúron a központban 100 nm-es. 3 szobás, vállalkozásnak, üzletnek is akarnas. felújlásra szorub család ház pnoével mellek
épületiéi etadő. Iá.: 1,25 mFt. (26633 K)_
Murakeresztúron 70 nm-es, 1 + lélszobás, kályhalíítéses, lelújAásra
szorub család ház házrész eladó Iá: 700 eFt (26634 K)_
Bajcsan 1997-ben épül. 3 szobás, redőnyös család haz 1800 nm-es
leiekkel eladó lá: 3,5 mFI. (26635 K)_
Szepetneken 86 rvn-es, 2 szobás, kályhafütéses, Mújlásra szorub család ha; melteképütetekkeletedő lá: 1,25mR. (26636 K) Nk La tóhegyen, a 7-es főút metélt. 1470 nm-es tétek gyümölcsUkkal. épükezési tehetőséggel ebdo Iá 300 eFt. (26637 Ki_
Zalakarosi Öreghegyen 2443 nm-es, gyönyörű helyeit lévő, jó fekvésű lelek 31 rvn-es tégláépúteflel, 11 lajla gyumobslaval, szőlővel lenyó-
Iákkal ebdo la 790 eFt (26638 K)_
Nk, nyugod helyen 300 nm nagyságú építési telek 5 m-en belüli teljes közmű rácsatlakozási lehetőséggel eladó Iá. 2,1 mR. (26639
1998. március 13.
KANIZSA-^***
31
INGATLAN
Kjscserfői hegyen szőlőbirtok gyümölcsfákkal, téglapincé-vel, teljes felszereléssel eladó. Érd.: Kiskanizsa, Őrtorony
u. 3. Bencze. (26916 K)_
Pölóskefőn 3 szobás, jó állapotban lévő családi ház sok melléképülettel, nagy telekkel eladó. Érd.: 18 óra után.
Tel.: 93/313409. (27172 K)_
Kanizsától 5 km-re hétvégi telek olcsón eladó. Víz, villany van. Érd.: 06/20/706-145. (27173 K)_
Kiskanizsán, Szepetneki utca 59-ben családi ház 224 nm-es telekkel eladó. Irányár: 1,9 mFt Érd.: 322-040. (27174
K)_
Szentgyórgyvarl IV. hegyháton 236 n.öl terület eladó. Érd.:
93/320-239. (27175 K)_
2 és félszobás. 4. emeleti, erkélyes, összkomfortos lakás eladó, kanyar: 2,4 mFl. Érd.: Nk. Városkapu krt. 9/B. Ml.
Molnár. (27176 K)_
Nk-tól 15 km-re Bocskán 117 nm-es, összkomfortos családi ház eladó. Irányár: 3,8 mFt. Érd.: 18 óra után, Bocs-
ka, Ady u. 9. Domonkóék. (27177 K)_
Zalakomar I. Arany János u. 3. szám alatti, kertes családi ház (felújításra szorul) 4 szobás, 80 nm+ 30 nm-es műhely ipari árammal (szikvlzúzem volt) eladó. Összes térület 820 nm. Érd.: Nk. Batthyány u. 19. Tel.: 93/311-704.
(27153 K)_
Nagykanizsán, az Attila utcában 1,5 szoba + étkezős, IV. emelet, gázgűtéses, vízórás, parkettás, redőnyös, telefo-nos, tekpott lakás eladó. Teleion: 93/318-968, (27154 K)
2 szobás, 53 nm-es, 2 erkélyes, vlzórás, redőnyös, teleío-nos lakás Nagykanizsán eladó. Érd.: 316-903. (27155 K)
Teleki u, 17/A. IV/14. alatt 53 nm-es, felújítóit, kp. fűléses, vfzórás lakás eladó. Érd.: 323-541 telefonon, esti órákban.
(27156 K)_
Öregforhénd hegyen szőlő, új pincével, felszereléssel, gyümölcsössel eladó. Érd.: (»30/794-893. (27157 K) Másfélszobás, kp. fűtéses lakást vásárolnánk Nagykanizsán 1,4 mFt-ig. Felú|ításra szorulót is. Érd.: 19 óra után,
316-182. (27158 K)_
2 szobás, egyedi fűtéses, tehermentes, zöldövezeti lakásomat elcserélném belvárosi, eseűeg kisebb lakásra.
Ajánlatokat a szerkesztőségbe kérek. (27159 K)_
FJcserélném 3 szobás, földszinti, összkomfortos lakásomat nagykanizsai családi házra. Érd.: 06/20/622-993,-es. le: 318-390. (27160 K)_
Belvárosi. I. emeleti, 2 szobás, arkogejzfr fűléses lakás igenyesnek eladó Érj 321-956. este. ,27161 Ki
Kiskanizsán 2 szobás családi ház kb. 200 n.öl telekkel,
közművesítve eladó. Érd.: 319-416. (27162 K)_
Nagykanizsa belvárosában kp.fűtésü, 58 nm-es, magasföldszint, 2,5 szobás lakás eladó. Érd.: 93/314-229 vagy 93/316-942. (27163 K)_
Nagykanizsa belvárosában egyedi fűtésű, 84 nm-es, III. emelet, 2 szobás lakás eladó. Érd.: 93/314-229. (27164
15_
2,5 szobás, I. emelet, kp, fűtéses, Munkás utcai lakás el-
adó. Irányár: 3 mFt 93/323-252. (27165 K)_
Szepetnek, Béke u. 63. szám alatt 570 négyszögöl telken lévő, 4 szobás, étkezős, családi ház dupla garázzsal, műhellyel, állattartásra alkalmas melléképülettel eladó. Érdeklődni az est órákban, a 93/381-071-es telefonon.
(27166 K)_
2 szobás, ónkormáanyzat lakást elcserélném 1-1,5 szobás, önkormányzatra. Érd.: Nk. Kodály Z. 1-3/C. IV/3.
(27167 K)_
Nagykanizsai, belvárosi, 2. emelet, 2 és félszobás, 75 nm-es, egyedi fűtéses, vfzórás lakásomat eladnám. Érdeklődni a 06/93/315-920-as telefonszámon 17 óra után.
(27168 K)_
Kisrécse-Ádámhegyen 330 n.öl zártkert eladó. Érd.: H-P-
ig, 93/313-705. (27169 K)_
Qadó a kelet városrészben 2 szobás, egyedi elszámolású, központ fűtéses, fetúj flott, redőnyös, vízórás, teleíc-nos, 7. emelet lakás. Érd.: 60/371-384. (27170 K)
Nagykanizsán 57 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, II. emelet, felújított lakás sürgősen, áron alul eladó vagy kisebbre cserélhető Érd.: 06/30/794.844 vagy 30/933-532. (27171 K) _
BÉRLET
1 szobás lakást bérelnék Nagykanizsán. Ajánlatokat ,Bú-torozalan\' jeligére, Nk. Pl.: 154-be kérek. (27194 K)
I. emelet, egyedi fűtéses, telefonos lakás albérletbe kiadó Érd.: 319-435. (27195 K)_
2 szobás, bútorozatlan lakás kiadó. Tel.: 321-021. (27196 K>_
Nagykanizsa, Rátán sor 9/B. alatt két, kb, 7 nm-es helyiség bérbeadó. Érd.: 311-853 Szántóné, 325-742 Vasné.
(27197 K)_
Mini ABC bérlet |oga eladó. Érd.: 322-143. (27198 K)
Nagykanizsán, Csengery út elején 1 nagyszoba és 1 konyhának is használható kisszoba egyedülálló nőnek vagy gyermektelen fiatal házaspárnak albérletbe kiadó. Érd.: 15 óra után á 93/312-767 telefonon. (27199 K)
JARMU
Vásárolnék vastag vázas, stapabfró MTB-t drágábbat is.
Tel.: 93/321-951. (27200 K)_
Rendszám nélküli Trabant etadó. Érd.: Csapi, Arany J. u.
83. (27201 K)_
Hat éves SEAT IBIZA 1,2-es, 3 ajtós, napfénytetős, fekete metil szgk. eladó. Érd.: 93/316-940. (27202 K)_
Teljesen felújított SIMSON, benzines fűkasza eladó. Irányár: 25 ezer Ft. Érd.: Nk., Csengery u. 6. Gerencsér. (27203 K)_
(iARAZS
Nagykanizsán, Muskátti utcában aknás, )ó állapotú garázs, kedvező áron eladói Érd.: 93/314-559 vagy 318-898
telefonon. (27189 K)_
Munkás út garázssoron aknás, alápincézett garázs eladó vagy bérbeadó. Tel.: 319-416. (27190 K)_
Nagykanizsán az Űrhajós út garázssoron pincés, aknás garázs eladó, fizetési könnyítéssel Érd.: 06-30/690-187 vagy 321-563. (27191 K)_
Városkapu krt 9/A. alatt garázs eladó. Érd.: az előbbi ci-
men Szolnok Ferencnél lehet. (27192 K)_
Nagykanizsán, Munkás u. 16-ban, 38-as sz. ikergarázs megosztva is eladó. Érd.: H-P-ig: 7-16 óráig 93/313-705 telefonon. (27193 K) _
VEGYES
5 TONNÁS IFA TEHERAUTÓVAL FUVART VÁLLALOK. Érd,: 93/321-078-as telefonszámon. (27186 K)_
Kiárusítás! Szövetsapkák és varrott kalapok 40 % árengedménnyel. Érd.: Bartók B. 6. V, em, 5. Tel.: 93/316-223-as telefonon. (27043 K)_
MEGALAKULT GYERMEKZENEKARUNK SZPONZORT VAGY MENEDZSERT KERES. ÉRDEKLŐDNI LEHET HÉTKÖZNAP 17-20 ÓRÁIG A 93/381-199-ES TELEFON-SZÁMON MÜLLER GÁBORNÁL. (26580 K)_
Pannon GSM kártyával, Ericsson GA 628-as mobiltelefon bérlet joga átadó. Ár: 15.000,-Ft Érd.: 06-20/587.206-os telefonon. (26824 K)_
Női- és gyermekruhakészítő vállalkozókat keres. Tel.:
93025-993. (27178 K)_
120 kg-os hízó sertések eladók. Érd.: Eszteregnye, Petőfi
u. 65. Tel.: 93/375-321. (27179 K)_
Vásárolnék váltós, papírral és felszerelései rendelkező, 26-28-as kerékpárt Ajánlatokat Benke Lajos, Nk. Garay u. 11/A. Hl/9, címre kérek. (27180 K)_
Orion erősítők: hangfalak; teniszútők; húrozógép eladok. Kiss Tibor, Nk-Palin, Felsőerdő ül 70. (27181 K)
Sontéspult (3 tégelyes, hűtős) és 2 körös Cornélius sörh-útö eladó. Tel.: 931321-052. (27182 K)_
TZ4K kistárcsa eladó. Érd.: Újudvar, Ország u. 8. Tel.: 360-316,17-20 óráig. (27183 K)_
Bontott a|tó, ablak, garázsajtó jó állapolban, olcsón, vala-mint új hódlakü cserép eladók. Tel.: 93/315-835. (27184 K)
Barkács faeszterga, kisipari, késekkel: élíóüázó, üzemkészen, hőlegfúvó nélkül; három kerekű gyerekbicikli eladók. Kiskanizsa, Bornemissza u. 5. (27185 K)
B-30-as blokktégla, 2394 db, új, raklappal, áprilisi szállí-lássál eladó. Érd.: 93/320474. (27187 K)_
MatematkábóJ és/vagy fizikából korrepetálást középiskolásoknak, általános isk. 7-8. oszt-nak. Érd.: Nk. Batlhyány u. 19. Tel.: 93/311-704, (27188 K)_
Jó megjelenésű, 20 éves fiú B jogosítvánnyal sofőri vagy bármilyen munkát vállalna. 93/371-508. (27208 K)
PARTNERKERESŐ
457157/54 elvalt hölgy keresi józan gondolkokdású férfi ismeretségéi -Leveleket .Gyöngyvirág" jeligére várom a
Nk. Pl: 154cfrnre. (26546 K)_
Komoly szándékú férfit keresek társamnak. 48 éves független nő vagyok. Leveleket „Remény" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (27204 K)_
Diplomás, 40 éves fiatalember rendezett anyagiakkal társat keres. Független, csinos hölgyek levelét várja. Levele-ket .Tavaszi találkozás" jeligére, Nk. Pf.: 154. (27205 K)
48 éves özvegyasszony vagyok, korban hozzám illő társat keresek hűséges, megbízható férfi személyében. Levefe-ket,Őszinteség" jeligére, Nk, Pl.: 154-be kérek. (27206 K)
Keresem a társam 40 év körüli, 170 cm-nél alacsonyabb, minimum szakmával és jogosítvánnyal rendelkező, arányos alkatú hölgy személyében. Elvált, 48 éves műszaki végzettségű férfi vagyok, rendezett körülményekkel. Leveleket Javasz" jeligére, Nagykanizsa, Pf,: 154-be kérek. (27207 K)_
m
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsai Régió. Nagykanizsa, Király u. 2. Gázszivárgások, gázömlések bejelentése: 312-003 Vidékről: 06/40/301-301 Gázdíjszámla reklamáció, mérőállások bejelentése: 313-398 Gázdíjszámla befizetés: hétfő, szerda: 7.00-17.00 kedd, csütörtök, péntek: 7.00-15.00
KANIZSA
Trend Kf
EREZZE JÓL MAGÁT A MI BŐRÜNKBEN!
Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban
a KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZÁBAN
8800 Nagykanizsa, Ady út 45. Tel.: (93)313-106, (92) 500-157
VELÜNK ÉVENTE ÖTVENEZER CSALÁD ELÉGEDETT
HEVESI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 10-18 óráig. Tel./fax: (93) 31 1-468
HETI PROGRAMAJÁNLÓ:
- 14-én 10 órakor: Az 1848/49-es szabadságharc pénzei - kiállítás
- 14-én 19 órakor: A Tavaszi Zenei Fesztivál nyitórendezvénye A Pécsi Szimfonikus Zenekar koncertje. Vezényel: Howard Williams (Anglia).
- 15-én 10 órakor: A forradalom emlékei, hősei bélyegeken
- 15-én IS órakor: Ünnepi gálaműsor
- 16-án IS órakor: Dél-amerikai viselet- és hangszerkiállítás
- 16-án 1X.30 órakor: A Los Andinos együttes koncertje
- 19-én 19 órakor: A Benkó Dixieland Band koncertje
- 20-án 14 órakor: Pinocchio - zenés mesejáték - Komáromi Jókai Színház
- 20-án 19 órakor: Hyppolit, a lakáj - Komáromi Jókai Színház
KflMZSfl MŰSOR
MÁRCIUS 14. SZOMBAT
Apolló mozi: 16. 18 és 20 óra: Zimmer Feri Stúdió mozi: 18.15 óra: Apák napja
MÁRCIUS 15. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16. 18 és 20 óra: Zimmer Feri Stúdió mozi: 18,15 óra: Apák napja
MÁRCIUS 16. HÉTFŐ
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Zimmer Feri Stúdió mozi: 18.15 óra: És a nyolcadik napon Kábelen a 07-es csatomán KANIZSA TV: 19
óra: - Hírek: - Üzen-E zenés üzenő: - Főzőcske: - Celeste 49. rész: - Magunkra hagyva
MÁRCIUS 17. KEDD
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Zimmer Feri Stúdió mozi: 18,15 óra: Apák napja Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19
óra: - Tini percek; - Teimészetünk: - Sport.
MÁRCIUS 18. SZERDA
Apolló mozi: 16.18 és 20 óra: Zimmer Feri Stúdió mozi: 18.15 óra: Apák napja Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19
óra: - Koktél; - Celeste 50, rész: - Jelkép.
MÁRCIUS 19. CSÜTÖRTÖK Apolló mozi: 16. 18 és 20 óra: Lesz ez még Igy se!
Stúdió mozi: 18.15 óra: Az ördög ügyvédje Kábelen a 07-es csatomán KANIZSA TV: 19
óra; - Hírek: - Paletta: - Rend-ben: - Sportajánló: - Múzeumi emlékek 1848-1849-ből: - Szeszélyes természet 2, rész; - Gazdá-szat.
MÁRCIUS 20. PÉNTEK
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Lesz ez még Igy se!
Stúdió mozi: 18.15 óra: Az ördög úgyvédje
A hirdetések megjelennek az INGATLANBÖRZE című kiadványban is
- KANIZSA Dél-Zalai Hetilap -
Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Munkatársak: Dukát Éva. Kertész Péter. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miliei Szilvia. Külső munkatársak: Horváth Ilona, Király Endre. Mészáros Bálint, Varga György. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Űjság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3.. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl Gvörgy. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. ElSfizetési díj: egy hónapra 14Ó Ft. ISSN 0865-3X79
32 KANIZSA - Hűmet 1998. március 13.
Új Szövetség Párt
G. Nagyné Dr. Maczó Ágnes, az Új Szövetség Párt elnöke volt a vendég március 6-án a Hevesi Sándor Művelődési Központban tartott rendezvényen.
A 18 órakor tartott sajtótájékoztatón az elnökasz-szony elmondta, hogy a szövetség 1998 januárjától létezik hivatalosan. Elmondta továbbá, hogy nem kívánják a hagyományos pártpolitikát folytatni, hanem mindenkinek lehetőséget szeretnének adni, hogy érvényesíthesse a szervezet célkitűzéseit. Ezt bizonyítja, hogy már párt tagjai is vannak soraikban.
A sajtótájékoztatót követően. 19 órakor a kamarateremben került sor a gyűlésre. Először műsorral kedveskedtek a magas rangú vendégnek és a szépszámú nézőseregnek. Ezek után került sor az országgyűlési képviselőjelöltek Fenyvesi Miklós (1. sz. választókörzet), Lakatos István (2. sz. választókörzet), Tóth Márton (3. sz. választókörzet), és Palotás Tibor (4. sz. választókörzet) bemutatására az egybegyűlteknek. Az 5. sz. választókörzet képviselője később kerül bemutatásra.
T.K.
FELHÍVÁS
1998-ban tizedik alkalommal hívjuk Nagykanizsa polgárait március 15-e tiszteletére szervezett ünnepi emlékező, fáklyás-gyertyás sétára. Nem tudunk arról, hogy Kanizsán valaha is ilyen hosszú ideig a város polgárainak kezdeményezésére! azonos módon - emlékhelyeink meglátogatásával - ünnepeltek volna. Különösen kedves az számunkra, hogy ez a tizedik alkalom éppen 1848. március 15-ének 150. évfordulójára esik. Mivel az 1848-49-es városi emlékbizottság ezt a szép hagyományt nem vette programjába, ezért az 1989. évi első ilyen ünneplés kezdeményezői és az aláíró pártok vállalták a program megszervezését.
Gyülekező 1998. március 15-én 17.15-től a Kazinczy utcában.
17.30-kor Deák Ferenc emléktáblájának megkoszorúzása a Hunyadi iskola falán. Emlékező séta a Sugár utca, Rogzo-nyi utca, Erzsébet tér, Ady utcák érintésével a Zrínyi iskolához. i
17.45. A Zrínyi iskola falán elhelyezett emléktábla megkoszorúzása.
Emlékező séta az Ady utca. Fő út érintésével a Deák téri Petőfi-szoborhoz.
18.00. A Petőfi-szobor megkoszorúzása. Kérjük a résztvevőket, a pártokat, hogy koszorúikat és virágaikat itt helyezzék el.
Ünnepeljünk együtt! Nagykanizsa, 1998. március 9.
MDF, FIDESZ-MPP, KDNP, MDNP, FKGP nagykanizsai szervezetei
ÜNNEPI PROGRAMOK
Március 13. 14 óra HSMK
A FORRADALOM KÖLTÉSZETE Középiskolások versmondó versenyének döntője
Március 13. 15 óra Bolyai Általános Iskola
CSANY LÁSZLÓ EMLÉKTÁBLA AVATÁSA
Marcius 13. 17 óra Vasemberház
AZ 1848-49-ES FORRADALOM ZALÁBAN kiállítás megnyitása
Március 13. 17.30 óra Vasemberház
A FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC EMLÉKEI ZALÁBAN Könyvbemutató és előadássorozat
Március 14. 9 óra Nagykanizsa és környéke
15 km-es emléktúra közép- és általános iskolásoknak
Március 14. 9 óra Zemplén. Zsigmondy Isk.
Diákolimpia megyei sakk döntő
Március 15.
VÁROSI TÖRTÉNELMI JÁTÉK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK
8.30 - Krenizner étterem
Ahogy kezdődött - történelmi játék Pilvax kávéház
9.00 - Nyomda
Landerer-Heckenast Nyomda
9.30 - Bolyai Iskola
Börtön - Táncsics kiszabadítása
9.50 - Polg. Hivatal
A Nemzeti Múzeum előtt
10.30 - Deák tér
Térzene
11.00 - Deák tér
Zászlófelvonás, Himnusz
11.03 - Deák tér
Nemzeti dal
11.05 - Deák tér
Koszorúzás
Közreműködik az Olajbányász Fúvószenekar
11.20 - Deák tér és Kossuth tér
A Kossuth térre vonulás
11.35 - Kossuth tér
KOSSt TH-SZOBOR LELEPLEZÉSE
11.40 - Kossuth tér
Ünnepi beszéd
11.50 - Kossuth tér
Szavalat
11.53 - Kossuth tér
Koszorúzás - diákok (egyesített énekkari
12.00 - Szózat
15.00 - Temető
KOSZORÚZÁS EGY VOLT 48-AS FŐHADNAGY SÍRJÁNÁL
18.00 - HSMK
ZENÉS IRODALMI MEGEMLÉKEZÉS 1848-49 HŐSEIRŐL
10.00 - 18.00 - HSMK
A forradalom és szabadságharc pénzei és érmei
A forradalom emlékei, hősei - bélyegeken Kiállítások
MEGJELQUK MINDEN PÉNTEKEN NAGYKANIZSÁN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN
ÁRA: 50 Ft
AZ ÜNNEPI ESEMÉNYEKRŐL SZÓLÓ ÍRÁSAINK A LAP 4-5. OLDALÁN OLVASHATÓK!
KANIZSA

DÉL -ZALAI HETILAP ^
Nagykanizsa, Telefon/fax: (93)312-305 Terv a. 3.
alapítva: 1989.
X. évfolyam 11. szám 1998. márc. 20.,
Eötvös Loránd Díjas GYÖRGY PÁL
György Pál, a Középdunántúli Gázszolgáltatató Részvénytársaság vezérigazgatója kiemelkedően eredményes szakmai tevékenysége elismeréséül Eötvös Loránd Díjban részesült. A kitüntetést Dr. Fazakas Szabolcs ipari és kereskedelmi miniszter adta át március 13-án Budapesten. A megtisztelő eseményről kérdeztük az ünnepeltet.
Az Eötvös Loránd Díj az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium legmagasabb szakmai kitüntetése, melynek értékét számomra csak növeli, hogy ezen díj átadása a legnagyobb nemzeti ünnephez, március tizenötödikéhez kapcsolódik. Eötvös Loránd Díjat ez évben tizenöten kaptunk. Az indoklásban kiemelésre került a vállalat vezetése, szervezése területén végzett eddigi munkám, amelynek során jelentős átalakításokat kellett végrehajtani, hogy átállhassunk egy új gazdálkodási rendre a rendszerváltás után. Ez a díj igazolja, hogy jó irányban haladunk, és úgy érzem, személyemen keresztül az egész gázipar munkája részesült elismerésben. Hogyan élem meg ezt a pár napot? Természetesen nagyon örülök. Habár a reálfolyamatok híve vagyok, azért nem veszett ki belőlem az idealizmus. Tudok lelkesedni, örülni, és tudom értékén kezelni a kitüntetést, amelynél véleményem szerint a pénz egyáltalán nem fontos. Az erkölcsi megbecsülést tartom meghatározónak. Nagyon jól esett, hogy már szombaton sokan felkerestek telefonon, illetve személyesen, és gratuláltak a kitüntetéshez. Végeredményben a mai világban is szükség van az Eötvös Loránd jellegű díjakra, mert az emberekből nem halt ki az elismerés utáni vágy.
I
KANIZSA - Vttfo*
2
1998. március 20.
KÍSiiíííí:
Dr. Varga Endre tanácsai
Tisztelt Varga Ur! Olvasónk huzamosabb ideje munkanélküli járadékból él, és reménye sincs az elhelyezkedésre. Ezért egy kisebb vállalkozást szeretne beindítani, ennek kapcsán kérdezi, hogy milyen állami támogatásokra jogosult:
Olvasónk által a kérhető támogatásokat a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 15. §-a tartalmazza a munkanélküliek vállalkozóvá válásának elősegítésére vonatkozó előírásokat, mely szerint az, aki munkanélküli járadékban részesül, és a munkaügyi központ továbbra sem tud részére megfelelő munkahelyet felajánlani, vállalkozóvá válása esetében a következő támogatásokat kérheti:
a) vállalkozói tevékenységre vonatkozó hatósági igazolás bemutatásával a munkanélküli járadék összegének megfelelő támogatás folyósítását, legfeljebb további hat hónapig,
b) a vállalkozói tevékenység igazolásával igénybevett, a munkaügyi központ által ajánlott szaktanácsadás költségei legfeljebb 50%-ának megtérítését,
• c) a vállalkozói tevékenység gyakorlásához szükséges tanfolyami képzés költségeinek legfeljebb 50%-os megtérítését,
d) hitel felvétele esetén a hitelfedezeti biztosítás költségeinek legfeljebb 50%-os megtérítését, legfeljebb egy éves időtartamra.
E törvény alkalmazásában a munkahely akkor megfelelő, ha
a) a munkanélküli képzettségi szintjének, vagy a munkaügyi központ által felajánlott és a képzettségi szintnek
megfelelő képzési lehetőség figyelembevételével megszerezhető képzettségének, illetőleg az általa utoljára legalább hat hónapig betöltött munkakör képzettségi szintjének megfelel,
b) egészségi állapota szerint a munkanélküli a munka elvégzésére alkalmas,
c) a várható kereset a munkanélküli járadék összegét eléri,
d) a munkahely és a lakóhely közötti naponta - tömegközlekedési eszközzel - történő oda és visszautazás ideje a három órát, illetve tíz éven aluli gyermeket nevelő nő és tíz éven aluli gyermeket egyedül nevelő férfi munkanélküli esetében a két órát nem haladja meg.
e) a munkanélküli foglalkoztatása munkaviszonyban történik.
OMEGA AUTÓSISKOLA ANDRASEK & BORDA
Személygk. vezetői tanfolyamot indít márc. 23-án (hétfőn) 17 órakor a Thury Gy. Kereskedelmi Szakközépiskolában. Jelentkezés: Nk, Teleki út 9/A., valamint a helyszínen. TEL: 93/318-328.
SZÍNVONALAS KEPZES! KEDVEZŐ RÉSZLETFIZETÉS!
Érettségi bankettek, csoportos rendezvények, Éttermünkön kívüli rendezvények, fogadások szervezése, bonyolítása. 40 férőhelyes reprezentatív különteremmel is rendelkezésre állunk!
Az étterem légkondicionált!
KREMZNER ÉTTEREM
8800 Nagykanizsa. Deák tér 11. Tel.: 93/313-057 és 93/310-079
Sajtónap
A Zala Megyei Önkormányzat Közgyűlése és a Nagykanizsai Megyei Jogú Város Önkormányzata az 1848-49-es szabadságharc 150. évfordulóján a Magyar Sajtó napja alkalmából hagyományos sajtófogadást tartott 1998. március 13-án 9.00 órakor Nagykanizsán, a Petőfi S. út 5. szám alatt (Széchenyi István Szakmunkásképző Intézet volt fiúkollégiuma), amely egyben a Zala Rádió székhelye.
Pártrendezvény
A Magyar Demokrata Fórum Nagykanizsai Szervezete 1998. március 8-án 17 órai kezdettel Kampánynyitó nagygyűlést tartott a Hevesi Sándor Művelődési Központ nagytermében. A rendezvény előadói voltak: Dr. Kádár Béla, Herényi Károly, Fónay Jenő, Törőcsik Pál, az MDF-FIDESZ képviselőjelöltje, valamint az MDF és a FIDESZ MPP Zala megyei képviselőjelöltjei. A rendezvényen közreműködött Tolcsvay Béla. Mindezt megelőzően sajtótájékoztatót tartottak.
Nagykanizsa belterületén ELADÓ
ÜZEM, TELJES KÖZMŰVEL,
1996 nm területen, melyen 311 nm-es irodaépület, 456 nm-es műhelyépület, 126 nm-es nyitott szín, 30 nm-es portaépület, 900 nm-es út- és térburkolat található.
Irányár: 19 M Ft. Érd.: SIKER Ingatlan, 93/312-058.
> RTV sz. műszerész ^
aiánfafa:
8800 Nagykanizsa, Teleld u. 44. Tel.: 06-93/325-903,06-30/565-117
-Híradástechnikai alkatrészek,
- műholdas antennák árusítása, telepítése,
-televízió, videomagnó, HIFI-készii lékek javítása,
- TV-, video-távirányítók forgalmazása.
Nyitva:
H-P.: 9,00-12.00; 13.00-17.00
• (59;*:
UJ POLITIKA, RÉGI KÖZIGAZGATÁS
1848. május 8-án tartotta Zala megye az első képviseleti megyegyűlését. A forradalmi átalakulástól eddig az ideig a közigazgatás elég vegyes képet mutatott, hiszen a régi rendszerű nemesi közgyűlés megértette az idők szavait, de a közigazgatás szerkezetén változtatni nem igen tudott. Ez érthető is volt, hiszen a tanácstalanság a Pesttől ilyen távoli területeken ütötte fel először a fejét, s hogy ezt leküzdjék , csak a régi módszerekhez nyúlhattak. Például fenntartották azt a meggyökeresedett elvet, hogy érdemi határozatot csak a megyei közgyűlés hozhat.
Mivel a megyének igen sok helyi közigazgatási szerve volt, az adminisztratív teendők száma ezután sem csökkent. Négy járás 4-4, két járás pedig 3-3, úgynevezett „vidékből" állt, tehát az egész megye 22 kisebb egysége - élén egy fő- vagy alszolgabíróval - mindenféle csip-csup üggyel a megyei közgyűléshez fordult. Ezek az ülések aztán több napra is elhúzódtak. A képviselők úgy védekeztek, hogy nem jelentek meg a közgyűléseken. Míg március 15-én is már csak 86-an voltak, április 11-én a jegyzőkönyv csak 56 nevet sorolt fel. Még alszolgabírák is hiányoztak. Ezt megelőzően március 30-án a közgyűlés azért választott egy „központi, az egész megye belbékéjére és csendességére ügyelő választmányt", hogy a közgyűlés együtt nem ülése esetén a sürgős ügyeket ellássa. Sajnálatos, hogy például Nagykanizsa ebben a bizottságban nem képviseltethette magát. Eléggé nehezményezte is ezt a rebellis hírében lévő város.
Ennek a bizottságnak a jegyzőkönyvei nem maradtak fenn, így sem az ülések befolyásáról, sem a határozatokról nem sokat tudunk, de azt igen, hogy szerepe volt az első zalai népképviseleti megyegyűlés előkészítésében.
B.E.
1 WS. március 20.
I
KANIZSA- ^tóa*
I
BŰNMEGELŐZÉS
Horváth István őrnagy
Az elmúlt időszakban nagymértékben elszaporodott közlekedési balesetek kapcsán néhány gondolatot szeretnék közreadni a közlekedési alosztály által készített, e témában készült értekezésből.
Az év első hónapjaiban bekövetkezett baleseteket vizsgálva megállapítható, hogy a figyelmetlenség szinte kivétel nélkül jelen van a balesetek bekövetkezésénél.
Vezetés közben nemcsak a centrális látásnak, hanem a perifériális látásnak is nagy a jelentősége. Igaz ugyan, hogy a látótér szélén a kép elmosódik, de a perifériális látás különösen érzékeny a mozgásra, ez a mozgás pedig gyakran veszélyt jelez. A biztonságos vezetéshez széles látómezőről kell az információkat összegyűjteni. Ez csak úgy lehetséges, ha a járművezető te-kintési pontja gyorsan vándorol. Meg kell - és meg lehet - tanulni azt, hogy a látótérnek mindig arra a pontjára
kell irányítani a figyelmet, ahonnan az adott pillanatban a legfontosabb információ várható. Kiemelt figyelmet kell fordítani a gyalogos átkelőhely felé közeledve, a járművezető a járdaszegélyre pillant, hogy van-e áthaladni szándékozó gyalogos, ha másik járművet követünk, gyakran tekintünk a féklámpára is. Útkereszteződéshez közeledve figyelmünk kiterjed az alárendelt útvonalon érkező járművek mozgására is. Figyelmes vezetéssel elkerülhetjük a veszélyes helyzetek kialakulását, egy esetleges baleset bekövetkezését.
A közúti közlekedés mindennapjait a benne résztvevők képesség! érdekei, igényei, beállítódásai, s magatartásformái nagymértékben befolyásolják. A gépjárművek aktív és passzív biztonsága baleseteket akadályozhat meg, vagy enyhítheti a mégis bekövetkezett balesetek súlyosságát. A közúthálózat teljes infrastruktúrája, a közutak állapota, kiépítettsége, vonalvezetése, útbaigazító rendszere és a forgalomirányítás módja mind befolyásolja a forgalmi folyamatokat és az ezekben rejlő kockázatokat. Bár e három terület mindegyike fontos a jövőben is a közlekedők magatartását befolyásoló, nevelést, képzést, felvilágosítást és propagandát kell a közlekedésbiztonsági tevékenység középpontjába állítani. A közlekedésbiztonság célkitűzéseit egy hosszú távú folyamatos munkával úgy kell végrehajtani, hogy az új ismeretek és tapasztalatok birtokában a célokat időről időre meg kell újítani.
KANIZSAIAKKAL LENDVÁN
Március tizenötödikén ország, sőt világszerte megemlékezett a magyarság az 1848-49-es forradalom és szabadságharc százötvenedik évfordulójáról. Sydneytől Torontóig, Aradtól Sopronig felhangzott a magyar himnusz, a Szózat, pattogtak a Kossuth-nóták. A kanizsai eseményeket ezrek kísérték figyelemmel, vettek részt a megidézett forradalomban. Maroknyi kanizsai küldöttség azonban a szlovéniai Lendván ünnepelt együtt az ottaniakkal. A mieinkkel, akik körében az egyébként is torokszorító Himnusz még torokszorítóbban szólt. A megható és igazán magyar megemlékezések középpontjában az ünnepen felavatásra került a Bánffy Magyar Könyves-
VIZET, UGYE, INNI IS LEHET!
Néhány éve hallottam a rádióban egy szociológus szájából a következő érdekes állítást. Az iszákosság okai között az is számbajöhet nálunk, hogy a magyar születésétől haláláig üveggel a kezében él. Nem szopik, s amikor már elbírja, megmarkolja cumisüve-gét. Aztán az évek telnek, az üveg a kézben marad, csak a tartalma változik: Cola után sörre, borra, konyakra szomjazunk. Vizet ma már alig iszik valaki. Végtelenül sikkes ugye egy rostost kérni az étteremben, s összehúzhatja magát, akinek a szomját csak egy pohár víz oltja.
A VÍZ VILÁGNAPJÁN sok egyéb között azért arról is szót ejthetünk, hogy a víz iható folyadék. Sőt, a szomjúság oltására, a folyadék pótlására a legalkalmasabb itóka. Ezt állítják a táplálkozás szakemberei, s ezt mondják az öregek, akiknek a kezébe gyerekkorban nem nyomtak a felnőttek innivalóval teli dobozt vagy flakont. Mert ugye, a gyerekek nem úgy
születnek, hogy azonnal szívószálat kérnek, hanem mi, felnőttek rontjuk el őket - ezen a téren is.
Számtalanszor rácsodálkoztam már arra, hogy nehéz anyagi körülmények között élő szülők, ha az utolsó fillérjükön is, de megvették az üdítőt csemetéjüknek. Ugyan miért? Mert divat! Már a pöttöm is ordít az ABC-ben, s az istennek sem teszi le a kicsi színes dobozt. Talán nem is tudja, hogy a víz is iható, sőt, igazán csak erre lenne szüksége a szervezetének. Megint alátámaszthatom állítasumai a tudománnyal, hiszen angol kutatók nem régen hozták a világ tudomására, hogy kóros szenvedéllyé válhat a „cukrozou víz"-szindróma, s milyenkáros főként a fejlődő szervezetre, ha se vizet, se tejet nem vesz magához. Ez utóbbi azonban egy másik történet!
Szóval, vizet kéne innunk, nem is keveset, felnőtt korban napi 2-3 litert. Nemcsak azért, mert egészséges, hanem azért, mert olcsó is. Bármennyire
megemelkedik a vízdíj, össze nem hasonlítható a kettő végösszege a havi családi elszámoláskor.
No, de iható-e a mi vizünk? Bátran állíthatom, hogy az alaposan megtisztított és jólkezelt Mura-víz itt Nagykanizsán kellemes ital. Gondja ezzel senkinek sem lehet.
Most, hogy ezeket a sorokat írom, eszembe jutott, hogy ma már a városban az utcákon, tereken az ember sehol nem olthatja szomját. Eltűntek az utcai vízcsapok, nem is tudom, hogy a parkokban, játszótereken akad-e valahol ivókút. Biztos vagyok benne, hogy nem az egészség- és balesetvédelem tűntette el őket, hanem az anyagias szemlélet. Mert hát ez egy körforgás: ingyen még vízhez sem juthatunk, s aki szomjas, menjen és vegyen magának innivalót. Megérhetjük még azt is, hogy a notórius vízivók csak egy százasért kapnak a büfében két deci vizet.
Büki Erzsébet
bolt és a lendvai magyarok kulturális rendezvénnyel adóztak a százötven évvel ezelőtti hősök emlékének. A nem nagy számú kormányszinten is képviselt, határon is túlnyúló eseményen részt vett Kovács Kálmán, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára, aki mind a könyvesboltavatón, mind az ünnepi rendezvényen szólt az ottani magyarokhoz. A kanizsai küldöttség -Röst János, Halász Gyula - és lapunk képviselője Krémer József alpolgármester vezetésével részt vett a rendezvényeken és meglátogatta azt az építkezést is, amelynek révén Makovecz Imre tervei alapján valósul meg a színház, egy kulturális központ, ahol remélhetőleg a harminc százalékban magyarlakta Lendván tovább ápolják az anyanyelvet és a magyar hagyományokat. Az ünnepségen Schmidt István irodalmi körének tagja szavalt és gyönyörű magyar nyelven énekelt a kórus, szónokoltak az ünnepi beszédet mondók. A Bánffy Könyvesbolt első látogatói a magyar folyóiratok, napilapok mellett a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap ünnepi számát is kezükbe vehették - remélhetőleg nem utoljára. A nem hivatalos találkozókon Kanizsa és Lendva további kapcsolatairól, kapcsolódási lehetőségeiről is szó esett.

4 KAJM1//Í>A— íiHuefi J 1998. március 2U.
Megnyílt az első Tavaszi Zenei Fesztivál Kanizsán
A múlt szombaton megkezdődött városunkban az első Tavaszi Zenei Fesztivál, mely az 1993 óta megrendezett „Kultúra a tavaszban - tavasz a kultúrában" elnevezésű programsorozatból nőtt ki. A fesztivál szignáljával indult az április 3-ig tartó eseménysor, a Tavaszi szél... kezdetű dalt Baráth Zoltán, a zeneiskola igazgatója komponálta át, és Tatár Csaba zenetanár és három tanítványa adta elő trombitán. Ezt követően Tüttő István polgármester (fővédnök) köszöntötte a közönséget és megnyitotta a tavaszváró fesztivált, melynek során négy helyszínen tizenhárom értékes rendezvényt tekinthetnek és hallgathatnak meg a zenebarát érdeklődők.
A megnyitó után a Pécsi Szimfonikus Zenekar hangversenyére került sor. A baranyai együttes jelenlegi formájában 1984 óta működik, karmestere és művészed vezetője 1989 októberétől az angol Howard Williams, aki-
nek Pécsre szerződése után a zenekar jelentős mértékben előrelépett. Azóta CD-felvételeket készítenek, koncertek sorát adják - a fővárosban is -, valamint közreműködnek a helyi színház balett- és operaelőadásain. Szombat esü programjukban Haydn-műveket adtak elő. Az F-dúr szimfónia után a C-dúr hegedűversenyt hallottuk, melyben szólót hegedült Gy. Vass Ágnes, a zenekar első koncertmestere. A szünetet követően az Esz-dúr (Üstdobper-gés) szimfónia csendült fel a szimfonikusok kiváló tolmácsolásában.
A Hevesi Sándor Művelődési Központ által szervezett zenei fesztivál méltó körülmények között igazán színvonalas műsorral kezdődött meg. A további programok hasonló folytatást ígérnek. Nagykanizsa így (is) köszönti a művészeteket kedvelő, szerető barátokat. És persze ünnepelve várja a tavaszt.
Horváth Ilona
JUTALMAZÁS
A „Kossuth Lajos azt üzente ..." című levelezős történelmi játék II. fordulója 11 szerencsés nyertesének március 12-én, 15 órakor - a HSMK Felnőtt klubjában - Papp Ferenc igazgató nyújtotta át az 500 Ft értékű könyvutalványt. A nyertesek névsora: Korhán Erika - Nagykanizsa Ifj. Molnár Mihály - Zalaszentbalázs
Csörgits András - Nagykanizsa Dely Gábor - Nagykanizsa Leránt Krisztián ~ Rigyác Palkovics Andrea - Eszteregnye Kelemen Mária - Murakeresztúr Horváth Vilmos - Nagykanizsa Kovács Szilvia - Nagykanizsa Gyűrűs Máté - Nagykanizsa Molnár Eszter - Nagykanizsa
Cserhátis eredmények
Az 184bV49-es forradalom és szabadságharc ünnepe alkalmából több versenyre és pályázatra került sor a Cserháti Sándor Szakközépiskolában. Ezek eredményhirdetése az iskolai megemlékezésen történt, mely Kanizsa márciusi eseményeit elevenítette fel.
Eredmények:
„Az én március tizenötödikém" című pályázat: 1. Mosdósi Csaba IV. D. 2. Buncsek Zoltán III. B, 3. Földi Krisztina ül. D.
„Azért vagyok a világon" elnevezésű pályázat: 1. -, 2. -, 3. Somogyi Zoltán II. B
Plakátverseny: 1. -, 2. Deme Dávid I. A, 3. Barnóczky András IV. D.
„A tavasz és a reformkor" témájú szavalóverseny: 1. Földi Krisztina III. D, 2. Vargyas Attila III. A, 3. Imre Sándor III. A és Bicsak Tímea II. B.
A győztes és helyezett tanulók pénzdíjazásban, illetőleg könyvutalvány-jutalomban részesültek. A különféle versenyek jól illeszkedtek az ünnepi programokhoz és így kiegészítették a törté-nelmi-irodalmi visszaemlékezéseket.
HJ.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplő Közönség!
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében tisztelettel és barátsággal köszöntöm valamennyi kedves vendégünket és a fesztiválnyitó ünnepi estünkön í\'ellépő Pécsi Szimfonikus Zenekart.
Első alkalommal kerül sor - ezzel az elnevezéssel - erre a tavaszköszöntő zenei programsorozatra városunkban.
A Hevesi Sándor Művelődési Központ már 1993-tól évente szervezte a „Tavasz a kultúrában, kultúra a tavaszban" című rendezvényét. v
Városunk vendégül láthatta hazánk legrangosabb színházait, művészeti együtteseit. így például szerepelt nálunk a Győri Balett, a Nemzeti Színház, a Magyar Állami Operaház, a Tomkins Énekegyüttes. Külföldi előadók is gyakran eljöttek hozzánk.
Nagy sikere volt például a Grúz Állami Táncegyüttesnek és a Zágrábi Big Band-nck.
Az elmúlt években e kezdeményezés lehetőséget adott arra is, hogy városunk művészeti együttesei, így például a Szimfonikus Zenekar, a Városi Vegyeskar, az Olajbányász Fúvószenekar, a Kanizsa Táncegyüttes bemutathassák műsorukat a legszebb tavaszi hetekben.
A művelődési központ azzal az elhatározással kérte felvételét 1997-ben a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségébe, hogy az idei évtől „ Tavaszi Zenei Fesztivál" néven, immár a szövetség teljes jogú tagjaként rendezhessen fesztivált.
A pályázatot elfogadták, és így a Budapesti Tavaszi Fesztivállal egyidőben, négy helyszínen, 13 értékes rendezvény várja az érdeklődőket Nagykanizsán.
Fővédnökként tisztelettel megköszönöm mindazok munkáját, akik megtervezték és előkészítették ezt a művészeti programsorozatot.
Az önkormányzat anyagi támogatását hét vállalat és pénzintézet - köztük a főszponzor, a Középdunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság - önzetlen segítsége egészítette ki, amelyet a város vezetése nevében ez úton is megköszönök.
Tisztelt Ünneplő Közönség!
Legnagyobb és legszebb nemzeti ünnepünk előestéjén jó szívvel és barátsággal ajánlom városunk minden lakója figyelmébe a nagykanizsai Tavaszi Zenei Fesztivált. Richárd Wagnerrel együtt vallom: „Amit a zene mond, az örök, végtelen és*eszményi..."
E gondolatok jegyében az első alkalommal megrendezésre kerülő Tavaszi Zenei Fesztivált megnyitom.
(TüttŐ István beszéde a fesztivál megnyitóján)
48-AS VETÉLKEDŐ A HONVÉD KASZINÓBAN
Nagykanizsa általános iskolás tanulói számára a Honvéd Kaszinó március 3-án ünnep előtti történelmi vetélkedőt szervezett.
A dr. Dobó László által összeállított több feladatból álló vetélkedőben főként 1848-49 országos eseményei szerepeltek: így a pesü forradalom, a márciusi ifjak tettei, az akkori történelmi tabló kiemelkedő személyiségeinek életútja, majd a magyar honvédség és a nemzetőrség részvétele a haza védelmében. A háromfős csapatok nagy lelkesedéssel oldották meg a helyi eseményeket bemutató TOTO-t, a képzeletbeli helytörténetí idegenvezetést és a kanizsai polgárok áldozatos és ügyes tetteit feldolgozó Villámkérdéseket.
A zsűri feladatát Büki Pálné, Jászberényi László és Marosi Attila tanárok látták el. A Halmos Ildikó népművelő pergő játékvezetése során a gyerekek nemcsak feladatokat oldottak meg, vetélkedtek, hanem rá is hangolódtak a közelgő ünnepre. A 8 vetélkedő csapattól az élen a következők végeztek:
I. helyezés: Körösi Általános Iskola:
H. helyezés: Kiskanizsai Általános Iskola:
UJ. helyezés: Palini Altalános Iskola.
Gyűrűs Máté Pus Veronika Végh Bernadett Belső Nóra Gudlin Tamás Miháczi Bernadett Hóbár Eszter Kovács Renáta Süle Zoltán
B.E.
1998. március 20.

KANIZSA - *)ttAo*t
I
Ünnepi események
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójának ünnepi eseményei a múlt pénteken délután a HSMK-ban megtartott „A forradalom költészete" című - középiskolások számára kiírt - versmondó versennyel kezdődtek.
Március 13-án 15 órakor a Bolyai János Altalános Iskola falán elhelyezett Csány László-emléktábla avatására került sor. A hajdani kormánybiztos tiszteletére Béres János szobrászművész készítette el a bronz dombormű-
vet. Az ünnepségen Molnár András levéltáros idézte fel Csány László alakját, tevékenységét, méltatta munkásságát. Az emléktáblát Kovács Kálmán politikai államtitkár adta át városunk lakosságának, majd koszorúzás következett.
Ugyancsak pénteken nyílt meg a Vasemberház „Az 1848-49-es forradalom Zalában" elnevezésű kiállítás, mely megyénkben először - augusztus 20-ig - Nagykanizsán látható. Dr. Horváth László múzeumigazgató -
Baráth Béla tárogató-játéka után - köszöntötte a szép számú közönséget, majd dr. Csikány Tamás alezredes, hadtörténész mutatta be a kiállításon látható tárgyakat, dokumentumokat és ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Ezt követően Varga László, Zala Megye Önkormányzati Közgyűlésének elnöke szólt a múzeumbarátokhoz, majd Tiittő István, városunk polgármestere üdvözölte a Thury György Múzeum által létrehozott kiállítás megnyitójának nézőit. Az 1848-49 zalai emlékeit bemutató tárla? érdemes a megtekintésre. Nézzük meg az igényes kivitelű újabb kanizsai kiállítást!
Horváth Dona
A MÁRCIUSI IFJAK
Egyedülálló eseménnyel kezdődött március 15-én reggel a márciusi ifjak ünnepe. A Pilvax Kávéházban (Kremzner Étterem), mialatt a vendégek 1848-at idéző, korabeü reggelijüket fogyasztották, kitört a forradalom. A fiatalok (a Batthyány-gimnázium és a Cserháti-szakközépiskola tanulói) a kávéház közönsége előtt felelevenítették az akkori legfontosabb pillanatokat, Petőfi (Mosdósi Csaba) egy asztal tetején állva elszavalta a Nemzeti dalt.
Ezt követően a márciusi ifjak forradalom éltetésével birtokukba vették a várost, s a Pilvax vendégeitől és a tömegtől kísérve a Landerer-Heckenast Nyomda (nyomda) elé vonultak, ahol kinyomtatták a 12 pontot.
A röplapok szétosztása után a nép Petőfi vezetésével a börtönhöz (Bolyai-iskola) vonult. Itt kiszabadították Táncsics Mihályt (Simon József tanár), akit a fiatalok hintón húztak a Nemzeti Múzeum (Polgármesteri Hivatal) elé. A márciusi ifjak e helyen is megidézték a kor szellemét, a forradalom hangulatát.
A városi történelmi játék a Deák téren ért véget, ahova a tömeg a Nemzeti Múzeumtól ment. Petőfi zárásként elmondta A magyar nép című versét, amely a haza szabadságáról, a forradalom „győzelméről" szól.
A kanizsai márciusi ifjak 1998 tavaszán megtették, amit tőlük vártunk.
A Lehota János tanár úr által felkészített tanulók rég nem látott nagy ünnepet varázsoltak Nagykanizsa lakosságának.
A délelőtti program része volt még a Deák téri koszorúzás, melyet a zászlófelvonás és a Himnusz elhangzása előzött meg; közreműködött az Olajbányász Fúvószenekar.
A Kossuth téren Tiittő István polgármester mondott ünnepi beszédet, majd Lovrencsics Lajos, a Városvédő Egyesület elnöke átadta a városnak Kossuth Lajos mellszobrát, melyet Pataki Béla szobrászművész készített.
A város tisztelettel adózott 1848 emlékének. Akkor és ott jó volt kanizsainak lenni. A 150. évforduló alkalmából meghirdetett programsorozat azonban tovább folytatódik. Tudunk még ünnepelni.
( KANIZSA - &ttétet«6 )
1998. március 20.
Kis falvak - nagy bajok
Népvándorlás koraként tartja számon a történelem a 271-896. közötti időt. Népek, népcsoportok keltek fel, vándoroltak északról délre, délről északra, keletről nyugatra, és e mozgásirányok egyik metszéspontja a Kárpát-medencében volt. Itt akkor a népek nagy találkozási helye lett, szinte egész Eurázsia keveredett, de nemcsak népben, hanem azok műveltségében is. (...) A mai Korpavár, Fűzvölgy, Magyarszentmiklós területén már akkor országút vezetett keresztül Kanizsától Hahóton át." Kanizsa elfoglalásakor az egész környék török uralom alá került, a törökök még Hahóton túl is mindent feldúltak, a falvak lakóit a kanizsai várhoz hajtották, a templomokat, kolostorokat lerombolták, anyagaikat a vár megerősítéséhez használták fel. Az egykori fejlett mezőgazdasági kultúra eltűnt, az út menti települések -köztük Fűzvölgy is - elpusztultak. A török alól felszabadulva megélénkült a birtokforgalom, a magyar föld benépesítését szolgáló kolonizáció az Európában lezajló jelenségek részeként értelmezhető a 17. században. A török korszak alatt elvadult magyar föld sok veszedelmet hordozott, az idetelepültek közül sokan estek áldozatául. Minél nagyobb lett a magyarországi munkaerő-kereslet, a német földesurak annál inkább meggondolták, eleresszék-e saját munkaerejüket. Eleinte eltekintettek az elbocsátási illeték megfizetésétől, később már a távozó jobbágyaktól is megkövetelték azt. Ennek következtében egyre több dolgos, módos ember települt be az elhagyott falvakba, akik német földön még iparosként keresték kenyerüket, gyorsan beletanultak a gazdálkodásba, szorgalmuknak messze földön híre ment.
(Forrás: Ballá Lőrinc: Új hazában)
Ez volt a múlt, a dicsőséges. S hogy milyen a jelen? Arról Schmidt Istvánnal, Fűzvölgy polgármesterével beszélgettünk.
- Ma Fűzvölgy 159 lelket számláló, öregedéi kis település. Még minden házban van lakó, ám új lakások nem épülnek, új lakók nem költöznek a faluba. Mindent megteszünk azért, hogy vonzóvá tegyük a települést, van portalaní-
tott út, telefon, kábeltévé és vezetékes ivóvíz is. A költségvetés hétmillió forint, sorsáról öt fős független testület hoz döntést. A faluban az MSZMP óta semmilyen párt nem működik, az önkormányzatfüggetlen képviselőkből áll.
- Mennyire életképes egy ekkora település?
- Önmagában, a mostani viszonyok között semennyire. Központi támogatás nélkül az aprófalvak léte veszélyben van, csak piaci alapon ezek nem működőképesek. Fennmaradásukhoz a központi pozitív diszkrimináció lenne szükséges. Mindenképpen meg kellene határozni, melyek azok a feladatok, amelyeket ezek a településeknek el kell látni, de óvoda- és iskolafenntartás ezek között nem lenne szabad hogy szerepeljen. Szükség lenne a közigazgatás reformjára, csökkenteni kellene az apró falvakra hárított feladatok számát, hiszen sem anyagi, sem szervezeti okok miatt nem képesek ellátásukra. Ebben vannak már pozitív változások hiszen az építésügyi feladatok, illetve a gyámügy gondjai már lekerültek a kis falvak válláról.
- A különféle szerveződésekhez kapcsolódás nem enyhítheti gondjaikat?
- Ebben reménykedünk mi is. Ezért csatlakoztunk a településfejlesztési társulásokhoz, mind a nagykanizsaihoz, mind a gebeihez. Terveink között szerepel a svábok lakta falvakkal, társulásaikkal is felvenni a kapcsolatot. A társulások nélkül szinte semmilyenfejlesztésben nem gondolkozhatnánk, hiszen még a terveztetés költségeit sem bírná el egy ekkora a költségvetés. A munkanélküliség gondjainak enyhítését is reméljük a társulásokhoz csatlakozástól, hiszen pályázatok útján közösen több lehetőségünk van, és ezért bízunk a hegyközség megalakításában is. A társulások létrejötte azért is nagyon pozitív dolog, mert ezáltal összehangolhatok a térségi érdekek.
- Az alapellátás feladatainak megoldására képesek?
- Van egy orvosi rendelőnk, ahol heti rendszerességgel rendel a palini körzet orvosa, működik a faluban bolt, ám valószínűleg en-
nek működtetéséhez hozzá kell járulnunk. A bolt ma veszteséges. Vagy rövidebb nyitva tartással kellene üzemeltetni, vagy az üzemeltetés költségeiből ki kell vennie a maga részét az önkormányzatnak is. erre már van más faluban is példa. Valószínűleg mi is ezt a megoldást választjuk majd hiszen az nem megengedhető, hogy a településen legalább a legalapvetőbb élelmiszerekhez ne juthassanak hozzá az emberek Nem elképzelhetetlen, hogy a Volán is térítést kér majd a közeljövőben azért, hogy ne kerüljék el a buszok a falut.
- Mekkora a munkanélküliség a faluban?
- Mivel egy elidősödő településről van szó, a munkanélküliség gondja nem olyan formában jelentkezik, mintha aktív korúak laknának itt. Mivel a mezőgazdasági munka nem ad megélhetést az embereknek a még aktív korúak a városban próbálnak elhelyezkedni, és csak kiegészítő jövedelem reményében művelik földjeiket, illetve bort termelnek
- Milyen a kapcsolatuk a faluban működő termelőszövetkezettel?
- Korrekt. Szeretnénk a településfejlesztést összehangolni a téesz érdekeivel is. Velük együttműködve szeretnénk egy folyékony hulladéklerakót megvalósítani, amelynek a tervei már elkészültek Szeretnénk egy jóléti tárolót létrehozni, számos lehetőség rejtezne benne, ám ehhez a nagypolitika hozzáállásának is meg kell majd változnia, hiszen a falu e témát illetően kedvezőtlen besorolást kapott.
- Mennyire élénk a település kulturális élete?
- Nemrég volt farsangi bál, hétfő esténként előadások vannak a „kultúrban", politikamentesen, az aktuális kérdésekről esik szó. Az idén is szeretnénk megrendezni azt a kulturális és sporttalálkozót, amelyet a falu tavaly több sváb település lakói számára szervezett.
- Elindul-e ismét a választásokon?
- Az attól függ, miként támogatja majd a nagypolitika az ekkora településeket, milyen sorsot szánnak nekik
D. É.
Amikor Harangozó Teri Újudvaron építkezett
A \'60-as évek második felében a magyar könnyűzene meghatározó egyénisége volt Harangozó Teréz. Sikeres fesztiválok, sikeres dalok. A mai ötvenes korosztály még mindig együtt dúdolja azokat a slágereket Harangozó Terivel, amelyektől elválaszthatatlan a neve. Ilyer. a .Minden ember boldog akar lenni", vagy a „Szerelném bejárni a Földet" című dala is. A névazonosság jelent-e előnyt az életben, vagy okoz-e meglepetést, ha idegeneknek mutatkozik be? Újudvar polgármesterét, Gregor Tiborné Harangozó Terézt kérdeztük:
- A Teréz névnek nincs köze a művésznő keresztnevéhez, hiszen amikor születtem, ő még nem volt híres énekes. Születésemkor a védőszentek neveit kapták legtöbbször az újszülöttek. Úgy lett Szent Teréz után a nevem Teréz. Az már csak a véletlen műve, hogy ugyanilyen névvel került reflektorfénybe egy nagyon tehetséges énekesnő, akit a slágerein keresztül az egész ország megismert.
- Előfordult már, hogy összetévesztették a ,Jiíre-sebb" Harangozó Terézzel?
- Többször is. Egy eset azonban örökre felejthetetlen marad számomra. Amikor építkeztünk, hiány volt járólapból. Már a sokadik helyen érdeklődtem, de eredmény nélkül. Elhatároztam, hogy még egy alkalommal próbát teszek. Felhívtam telefonon utolsó reménységként azt az üzletet, ahol még nem érdeklődtem. Akaratlanul is Gregor Tiborné Harangozó Teréz néven mutatkoztam be. Majd a lélegzetem is elállt, amikor a vonal túlsó végéről meghallottam: Természetesen van járólap, művésznő! Milyent kér, és hova szállítsuk? Hát így tudtuk folytatni a lakásépítést, ez az a történet, amit tényleg nem lehet elfelejteni.
Mészáros Bálint
" .......
I
1998, március 20.
I
KANIZSA - \'Zíütdetéá,
Képviselői fogadóóra
DR. HORVÁTH GYÖRGY önkormányzati képviselő a 2. számú választókörzet polgárjatt várja fogadó óráján 1998. március 25-én (szerdán) 17 órakor a Pálma étteremben (Magyar u. 80.)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
1998. évben civil szervezetek támogatásának elnyerése
Pályázat célja:
Nagykanizsa város közigazgatási területén működd civil szerveztek támogatása
Pályázaton részt vehet:
Minden bejegyzett nagykanizsai székhelyű civil szervezet, egyesület, alapítvány (párt, politikai tevékenységet folytatók, egyházak, vallási felekezetek és ezekhez kapcsolódó szervezetek a támogatási pályázaton nem vehetnek részt.)
Pályázat benyújtásának határideje: 1998. március 30.
módja: Zárt borítékban: „Civil szervezetek támogatása" jeligével.
helye: Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály
Pályázat tartalma:
- pályázó neve, címe (székhelye)
- igényelt támogatás összege
- az igényelt támogatás felhasználási célja
- kérelem tételes indoklása
Pályázatok elbírálása
Pályázatokat a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság és Oktatási és Kulturális Bizottsága bírálja el, és tesz javaslatot a közgyűlés felé a támogatás odaítélésére.
Pályázat elbírálásának szempontjai:
- egészben vagy részben önkormányzati feladatot kiváltó tevékenység
- működési tevékenység közösség célokat szolgál és elégít ki.
Egyéb kikötések:
Egy pályázó szervezet csak egy pályázatot nyújthat be, a támogatást elnyert szervezet 1998. december 31-ig köteles elszámolni (számlák alapján) a kapott támogatás célszerű felhasználásáról.
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy amennyiben támogatási igényüket már korábban benyújtották és a fend feltételek szempontjából kiegészítésre szorul, úgy kiegészítésüket a benyújtási határidőre megtenni szíveskedjenek.
dr. Horváth György sk. Oktatási-, Kulturális és Sportbizottság elnöke
Kalmár István sk.
Gazdasági és Vározüzemeltetési elnöke
A nagykanizsai
ZRÍNYI MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA 1998. március 21-én (szombaton) 15 órakor
a Zsigmondy-Winkler Szakközépiskola tornatermében
SPORTBEMUTATÓT szervez.
Minden érdeklődőt szeretettel vár az
Iskola Tantestülete és Vezetősége
MEGHÍVÓ A CWG Hungary Kft., a Ludvig Stúdió,
a Dél-Zalai Víz és Csatornamű Vállalat,
a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület Zala Megyei Csoportja,
Nagykanizsa Megye Jogú Város Polgármesteri Hivatal
Környezetvédelmi Információs Irodája
meghívja a
VÍZ VILÁGNAPJA \'98
VÍZILABDA KUPÁRA.
HELYSZÍN: NAGYKANIZSA VÁROSI USZODA
IDŐPONT: 1998. MÁRCIUS 21-22.
Megnyitja: Kovács Kálmán, a KHVM államtitkára
NYUSZI DUATLON
1998. MÁRCIUS 28.
Verseny rendező: TRI-CO TRIATLON KLUB
Verseny rajtja: Sétakert (Strandfürdő bejárata, nem az uszoda!)
Rajtidők: Korcsoportok: Óvodás futam
14.00
14.15 1.
14.30 II.
14.50 III.
IV.
15.10 V.
VI.
15.50
16.00
11-12 évesek 13-14 évesek 15-18 évesek 19-40 évesek VII. 40 év felett HOBBY VERSENY, melyen mindenki eündulhat, óvodásoktól nagymamákig. Eredményhirdetés
Versenytávok:
200 m futás - 800 m kerékpározás
- 100 m futás
200 m futás - 800 m kerékpározás
- 100 m futás
400 m futás - 1600 m kerékpározás
- 200 m futás
800 m futás - 3400 m kerékpározás
- 400 m futás
1600 m futás - 8000 m kerékpározás
- 800 m futás
200 m futás - 800 m kerékpározás
- 100 m futás
Nevezés: Helyszínen a rajtot megelőző 10 percig
Nevezési díj: 50 Ft
Díjazás: Minden korcsoport I-HI. helyezettje jutalomban részesül.
A LEGTÖBB DIÁKOT SZEREPELTETŐ ISKOLA 5000 Ft értékben uszodabérlet díjazásban részesül.
Egyéb tudnivalók: - a versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt
- a kerékpár útvonalon a KRESZ betartása kötelező
- kerékpározásnál fejvédő használata ajánlott
Következő versenyünk 1998. május 24-én a TRIATLON DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ
Várunk minden érdeklődő óvodást, általános és középiskolást, valamint felnőtt és szenior sportvetélkedőt.
Információ: TRI-CO Triatlon Klub Csőgör János,
Nagykanizsa, Sugár u. 38/A. 93/311 -300/46-21 93/311 -627
8 ( KANIZSA - 7V-*aíto>i ) 1998. március 20.
TÉVÉMŰSOR MÁRCIUS 23-TÓL MÁRCIUS 29-IG
HÉTFŐ MÁRCIUS 23. MTV 1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.10 Még egyszer! Hollósy Simon. 10.30 Vakarcs. 12.00 Híróra. 14.00 Cigány magazin. 14.25 Szlovák nyelvű magazin. 15.00 Trópusi hóség. 16.00 Csapdák. 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Délutáni rendelés. 17.15 A körzeti stúdiók műsora. 18.05 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 X-akták. 20.45 Frei-DOSSZÉ. 21.20 Mixi-show. 21.50 Aktuális. 22.15 Média-mix. 22.45 A két lány. 0.25 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.20 Az első csók. 16.45 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 KnightRider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 A siker hálójában. 21.40 Reflex. 22.40 Két férfi a városban. 0.15 Fókusz.
TV 2
6.00 Hét x hét. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Cápali és Cápeti. 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csipsz. 15.50 Frankié. 16.15 Magnum. 17.05 Marienhof. 17.30 Csupa-csupa élet. 17.55 Az Acapulco-öböl. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Gyilkos ártatlanság. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Cagney és Lacey. 23.45 Hajnaltól napestig. 0.10 Tények. 0.35 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 A Hét. 7.15 Zóna. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 A napsugár nyomában. 11.30 Azok a csodálatos állatok. 12.00 Híróra. 13.00 A Szórád-ház. 14.50 Jelképtár: A híd. 15.00 Repeta. 17.30 TH - Tudományos híradó. 18.00 Robog az úthenger. 18.20 Mesterművek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Szaporodni muszáj. 21.00 TS-Extra. 21.30 Sittre vágyva. 23.05 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.00 Dunakorzó. 6.30 Képes krónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika; Segítség! Tanulok?! Távoktatás. 8.30 Óráról órára. 9.00
Képes krónika. 10.55 Heti hírmondó. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.35 Emlékképek - régi híradók. 12.55 Postabontás - levélváltás. 13.15 Közép-Európai Magazin. 13.50 Egy búvároperatőr vallomása. 14.20 Zöldszem, zöldfül. 14.50 Tarkabarka. 15.50 A francia kapcsolat. 16.35 Harmónia. 17.10 Zűrzavaros vakáció. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Sportképek. 21.00 Híradó. 21.35 Test és lélek. 22.30 Csatamezők. 23.30 Híradó.
KEDD MÁRCIUS 24. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35. Bor és hatalom. 10.05 Anno... 10.40 Évszakok: Tavasz. 11.00 Walt Disney bemutatja. 12.00 Híróra. 13.00 Hyppolit és a többiek. 14.05 Dr. Mabuse testamentuma. 16.00 Csapdák. 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Segítőtárs. 17.15 Ki marad a végén? 17.45 Körzeti híradók. 18.00 katolikus krónika. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Vészhelyzet. 20.50 Kriminális. 21.30 Telemázli. 22.05 Aktuális. 22.30 Publikum. 23.00 Egyérintő. 0.30 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub. 16.20 Az első csók. 16.45 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Amnézia. 21.35 Aranykor. 22.25 A siker hálójában. 0.00 Fókusz.
TV 2
6.00 Faluvilág-magazin. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Cápali és Cápeti. 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csipsz. 15.50 Frankié. 16.15 Magnum. 17.05 Marienhof. 17.30 Csupa-csupa élet. 17.55 Az Acapulco-öböl. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Kaméleon. 20.50 JAG - Becsületbeli ügyek. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 A Szuper csapat. 23.45 Hajnaltól napestig. 0.10 Tények. 0.35 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Médiamix. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 10.55 Híres magyar
könyvtárak. 11.35 Nekem ne lenne hazám? 12.00 Híróra. 13.00 A Szórád-ház. 14.45 Örökzöld dallamok. 15.00 Repeta: Történelem. 17.30 Házi mozi. 18.00 Robog az úthenger. 18.20 Mesterművek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 A Standard-ügy. 21.00 TS-Ext-ra. 21.30 „Itt ARTunk". 22.00 Zenés társaskör. 23.00 Táncvilág. 23.35 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.00 és óránként: Híradó és Képes krónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika; Segítség! Tanulok?! 9.00 Képes krónika. 11.25 Harmónia. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 1100 év Európa közepén. 12.35 Elnémult harangok. 13.30 Bartók: Román népi táncok; Szvit op. 13.45 Csillagjel. 14.15 Helikon. 14.50 Csontkezű. 15.35 Édes Emma, drága Böbe. 16.55 Dél-csehországi dudamuzsika. 17.05 A kis Nicholas úrfi. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 A hegy véd-angyala. 19.15 A világegyetem enciklopédiája. 19.30 Héthatár. 20.05 Gazdakör. 20.40 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.35 Pokol a Csendes-óceánon. 23.15 Híradó.
SZERDA MÁRCIUS 25. MTV 1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Új szeszélyes évszakok. 11.10 Második lehetőség. 12.00 Híróra. 13.00 Népzenei összeállítás. 14.00 Srpski ekran. 14.25 Ecranul nostru. 14.50 Hrvatska krónika. 15.25 Kísértetkastély. 15.50 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Pszichovonal. 17.10 Életjel. 17.15 A körzeti stúdiók. 17.55 Kommentár. 18.15 Kisebb-nagyobb gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.20 Híradó. 20.00 A Merisier-bir-tok. 21.45 Aktuális. 22.10 Szabad verseny. 22.40 A legkedvesebb évszakom. 0.45 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.20 Az első csók. 16.45 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 RTL Sportklub Németország-Brazília. 22.30 Amnézia. 0.05 Fókusz.
TV 2
6.00 Nótaszó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40
Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Cápali és Cápeti. 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csipsz. 15.50 Frankié. 16.15 Magnum 17.05 Marienhof. 17.30 Csupa-csupa élet. 17.55 Az Acapulco-öböl. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények: 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Páratlan prédikátor. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsarublues. 23.45 Hajnaltól napestig. 0.10 Tények 0.35 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Publikum. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 Gólyavári esték. 11.45 Nekem ne lenne hazám? 12.00 Híróra. 13.00 A Szórád-ház. 15.00 Repeta. 17.30 Izom-láz. 18.00 Robog az úthenger. 18.20 Mesterművek. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Terra X - Ősi kultúrák nyomában. 20.45 MTV +.21.00 TS-Extra. 21.30 Utánanézünk. 23.15 Az éjjeliőr.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.00 és óránként: Híradó és Képes krónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika; Segítség! Tanulok?! 8.30 Óráról órára. 9.00 Képes krónika. 10.40 Héthatár. 11.15 Gazdakör. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.35 Néptáncok. 12.40 Expedíció. 13.30 Megsemmisítését elrendelem! 15.40 Hogyan épült az inkák fővárosa? 16.30 Bartók: 27 egynemű kar. 16.55 Horváth Elemér: Bartók sírjára. 17.00 Kismamaklub. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Folytassa, Henry! 19.50 Gershwin: Kubai nyitány. 20.05 Régiók 20.40 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.35 Kabaré. 23.40 Híradó.
CSÜTÖRTÖK MÁRCIUS 26. MTV 1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Hello, világ! 10.50 Délutáni rendelés. 11.10 Frankenberg-kastély. 12.00 Híróra. 13.00 Az „örökzöld örökzöldek". 14.00 Rondó. 14.50 Unser Bildschirm. 15.30 Kísértetkastély. 16.00 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Gyorssegély. 17.10 Csellengők. 17.20 Bohózatalbum. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Az utódok reménysége. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Szomszédok. 20.35 Desszert. 21.50 Aktuális. 22.15 VilágKép. 22.45 Rjaba, tyú-kocskám. 0.35 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismét-
1998. március 20.
[ KANIZSA - éntéáetnÁ )
ATUDATLANSÁG EREJE
„Oly történelmi korban, melyben lehanyatlik a kultúra lángja, megnő a törpék árnyéka."-
Midőn Kosáry Domokos ezeket a sorokat papírra vetette, talán még bízott annyira a jövőben, hogy nem tette meg azt, amit ma már minden kétséget kizáróan megtenne: a kultúra mellé írni a hitet és az erényeket.
Itt maradtunk egy olyan világban, amelyben az emberiség kikövezett úton halad az őrület felé. Tenni akarásunk azok ellen, kik értékeink lerombolására törekednek, jámbor óhajnak tűnik. Azok az emberi szörnyek, amelyek csak mások testi-lelki tönkretételén mesterkednek, most piedesztílról röhögnek le a tudatlanság mártírjaira, és példaképként tetszelegnek.
A nap huszonegyedik órájában vagyunk, hogy tegyünk valamit végső uralomra jutásuk ellen.
Meg kell találnunk azt a világot - amely létezett az eltemetett múltban, és ma is létezik, csak egyre magasabb bástyákkal és egyre erősebb érckapukkal zárjuk el magunktól és zárják el előlünk. Meg kell találnunk ezt a világot, ahol talán földi javakat tudhatunk magunkénak, s talán társunk is kevesebb akad, de ezekhez rendkívül ragaszkodunk, és semmi pénzért nem válnánk meg tőlük.
Nekünk kell áttömi ezeket az érckapukat, a szépet s az igazat nekünk kell megteremteni, ne várjuk, hogy magukat félistennek gondoló álfúantrópok teremtsék meg helyettünk, mert egy napon arra ébredünk, hogy ők már megteremtették - de a saját hasznukra!
Markó András
RTEKEIMK
A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, a Zala Megyei Pedagógiai Intézet, a Kanizsa Dél-Zalai Hetilap, a Batthyány Lajos Gimnázium és Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében 1998. március 21-én
(szombaton) találkozóra és közös együttgondolkodásra hívunk minden kedves érdeklődőt.
A rendezvény, amelyet az „ÉRTÉKEINK" gondolatkör határoz meg, meglehetősen szubjektív és tág. Szeretnénk,
ha értékvesztő, értékdevalváló világunkban olyan emberekkel tudnánk találkozni, akik -véleményünk szerint - igazi értékeket hordoznak.
A találkozó színhelye: Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa, Rozgonyi u. 23.
SZÖVÖTT ALMOK
Három éve már, hogy megfeszített munkával keresi Tukszár Andrea azokat a lehetőségeket, amelyeknek segítségével önállóan kereshetné kenyerét. Eddig úgy tűnik, próbálkozásai nem vezettek sikerre, pedig ott, ahol szőni tanították, igen ígéretes tehetséget láttak benne. Két éven át tanult szőni a zalaegerszegi kézműves iskolában, a megyeszékhelyen munkát is kapott volna, ám szíve hazahúzta. Most munkanélküliként szövi szebbnél szebb szőnyegeit, s várja, sorsa jobbra forduljon. Andrea nem szavakkal beszél, helyette szövött textíliái beszélnek, mondják el, mi lakik a huszonéves lány szívében, mindazt a szépet és jót, ami szavakkal aligha kifejezhető. A szövött minták szívében laknak, csak leül a keret elé, nem tervezi meg, színezi ki előre, amit megálmodott,
csak szövi-szövi a szebbnél szebb mintákat, hogy aztán gyönyörködtessen mindenkit, aki csak kézbe veszi azokat. Bármit, bármilyen szín-ben-formában elkészít. Minta után, és csak úgy magától is készít szőnyeget, futót, kispárnahuzatot, és bármilyen szövött textíliát. Egy-másfél hét alatt készül egy-egy munka, a nagyságtól és a megrendelő kívánságától függően.
AKIT A MŰVÉSZET RABUL EJTETT
.Lancsák Eszter a Batthyány Gimnázium végzős hallgatója.
- Már kisgyermekként foglalkoztam az irodalommal, a versekkel. Az óvodában sokszor szavaltam, és az általános iskolában elsős koromtól kezdve rendszeresen jártam iskolai, városi szavaló-, prózamondó versenyekre. Első kisebb sikereim ezeken a versenyeken születtek Aztán ahogy nőttem, úgy komolyodtak a feladatok is. Még általános iskolás voltam, amikor egy Kazinczy versenyen második lettem. A Batthyány Gimnázium tanulójaként az Arany János balladamondó versenyen értem el ötödik helyezést. Jelenleg tagja vagyok az Antigoné-társulatnak. Én játszom Eurüdiké királyné szerepét. A versmondó versenyeken többnyire balladákat mondok, mert mély érzelmeket fejeznek ki. Nagyon közel áll hozzám Babits Mihály, Kányádi Sándor és Arany János. Nagyon szeretek énekelni. Népdalt és könnyűzenét egyaránt. Nemrég a Schneider Lajos népdalversenyre neveztem be, ahol á négy díjazott között voltam. A megyei népdalversenyen első lettem. A keszthelyi Helikonon aranyérmet kaptam. A könnyűzene az, ami még várat magára. A népdalos hang és a könnyűzenei hang is úgy belülről jön. Valahol mindig bennem is volt. A HSMK-ból Tóthné Hegedűs Erzsébet ajánlott be Szoliva Jánosnak az Irodalmi Kávéházban, ahol írókat, költőket mutatunk be. akiknek műveiből olvasok fel részleteket a műsor keretében. Terveim között mindenképp szerepel a művészeti pálya, de hogy milyen formában, azt még nem tudom. Vonz a színészet és az énekesi pálya is. Viszont van egy rég kitűzött célom, amit meg kell valósítanom. Szeretnék bejutni a jogi egyetemre. Fontosnak tartom, hogy az embernek legyen egy diplomája. Legalábbis nekem fontos lenne egy humán diploma, hiszen én humán beállítottságú vagyok. De akkor lennék boldog, ha egyidőben mindkét tervem valóra válthatnám. Baloghné Harkány Judit osztályfőnököt és dr. Stimecz Jánosné énektanárnő, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Szeretem és tisztelem őket. Emberileg rengeteget adtak, és nagyon nagy segítségemre voltak abban, hogy eddig is eljuthattam.
10
( KANIZSA - S*té6e*h6 )
1998. március 20.
BARATH YVETTE ÉS A „SZIVÁRVÁNY"
5?
A Baráth Yvette által alapított Nagykanizsai Zeneiskola Kamarakórusa lelteié iveiö pályán halad, sikerekben gazdag éveket tudhatnak maguk mögött. 1996-ban megszerezték a Fesztiválkórus minősítést, többszöri meghívásuk volt Pécsre, a Mundus Cantat Nemzetközi Kamarakórus Fesztiválra, Horvátországi meghívásnak tettek eleget Zágrábban, és a \'97-es év végén megjelent CD-jiik „Szivárvány" címmel. A leisoroltak elégnek bizonyultak volna beszélgetésünkre, hiszen Baráth Yvette már a Kamarakórussal sokat tett Nagykanizsa kulturális életének megismertetéséhez. 1998 pedig meglepetést is tartogat a zenekedvelök számára.
- Nagyon eredményes évet zárt 1997-ben, és úgy gondolom, ez az év is eredményekben bővelkedhet. Március 30-án a „Tavaszi Zenei Fesztivál" műsorában kerül sor első önálló dal-, és áriaestjére. Kérem, beszéljen bővebben a felkészülésről, a dalok kiválasztásáról, és arról a folyamatról, ami végül is az önálló áriaesthez vezetett.
- Minden muzsikusnak az álmai között szerepel egy önálló est gondolata. Természetesen ennek megvalósításához nagyon fontos a tapasztalatszerzés, amihez idő kell. Ugyanakkora napi tevékenység zömét a tanítás teszi ki. Hál\' Istennek elég sokrétű a feladatom, mert nemcsak magánéneket tanítok, hanem szolfézst is, tehát csoportokkal is foglalkozom, és maradt még zongorista növendékem Is. Én évek óta dédelgettem az álmot egy önálló dal-, és áriaestről, hiszen sok helyen szerepeltem rövidebb-hosszabb műsorral, betétszámmal. Egy olyan estet szerettem volna, amikor én választhatom ki a dalok közül azokat, amelyek számomra kedvesek. Kedvesek azért, mert érzelmileg közel állnak hozzám, vagy a szerzőt ismerem és szeretem. Az év végén felkérés jött a Hevesi Sándor Művelődési Ház részéről, hogy szeretnék, ha a hazai színeket én képviselném a Tavaszi Zenei Fesztiválon. így most nem lehet halogatni, muszáj megcsinálni, bármennyire kevés az időm.
Gyakorolnom kell, ebből áll a felkészülés. A dalokat pedig igyekeztem úgy válogatni, hogy azok számira is színes, élvezetes legyen, akik nem gyakori koncertlátogatók. A műsorban lesznek közismert, népszerű dalok, illetve áriák, de lesznek zenei csemegének számítók is. Úgy talán mindenki megtalálja benne a kedvére valót. Stílusokban is különbözőek, egészen a barokk vagy preklasszikus kortól a huszadik századi zenéig minden megtalálható benne.
- A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola magánének-szolfézs-zeneelmélet szakán végzett. Az éneklés ezek szerint a gyermekkorból táplálkozik. Volt-e a szülői házban valami motiváció, vagy máshonnan eredeztethető az éneklés iránti vonzalom?
-Az ének szeretete tényleg a messze múltba nyúlik vissza, mondhatom, hogy a bölcsőből táplálkozik. Igaz a „ kodályi" mondás, hogy a gyermekek zenei nevelését a születésük előtt kilenc hónappal már el kell kezdeni, vagyis amikor az anya a szíve alatt hordja gyermekét. Az én édesanyám nagyon szereti a zenét, szép hangja is van, és 6 énekelt nekem. Aztán óvodás koromban is állandóan szerepeltem, és a kiskanizsai Templom téri Általános Iskolában heti öt nagyon tartalmas énekórán tanítottak. Kiváló tanárnőm volt Tóth Attiláné személyében, akinek nagyon sokat köszönhetek. Azóta is egész életem végigkíséri a zene, a színpad.
- A múlt év végén megjelent a Kamara-kórus „Szivárvány" című CD-je. Hogyan értékeli a kórus sikerét?
- Mi sohasem emeltük magasra a mércét. Szeretünk együtt lenni, nagyon jó baráti kör alakult ki. Együtt mentünk többször nyaralni, ahol aztán mindennapos volt az éneklés. így történt most a nyáron is. Két hétig voltunk a tengerparton, és sokat gyakoroltunk, hogy egy nagyon jó minőségű felvételt sikerüljön készíteni, mert erre ma már szükség van. Most, hogy készülünk a pécsi Nemzetközi Kamarakórus Fesztiválra, a jelentke-
H(BI&II<CIEI&
A próba közi szünetben beszélgettünk az Igricek együttessel, akik immár a Zala Megyei Nívódíj legújabb tulajdonosai. Boldogok, örülnek az elismerésnek. Több, mint tlz év telt el megalakulásuk óta. A Kanizsai Almanach 1996-ról cfmü kónyvben az évekkel megegyező oldalszámot szenteltek az együttes bemutatására, amibűi megtudhatjuk, hogy több fesztiválon is Öregbítették városunk hírnevét az elhozott első dijakkal. Megismerhetjük azokat a városokat Franciaországtól Romániáig, ahol sikereik révén jó hírnökei lettek Nagykanizsának. Az elmondottak tükrében érthető, hogy amikor titokban erkölcsi elismerésre vágytak, arra gondoltak, valamikor Nagykanizsa lesz az első, ahol elismerik a munkával töltött éveiket. Most ez másképp történt, hiszen a megye megelőzte a várost. Az élet persze megy tovább, és a megyét is szűkebb hazánknak vallhaljuk.
Szívesen beszélnek terveikről: .Áprilisban Kovászna, majd augusztusban körutazás Erdélyben a .nosztalgiavonattal". Közben június elején Pápán veszünk részt egy nemzetközi fesztiválon. A most kapott nívódíj kötelezettséggel is jár. Úgy néz ki, hogy a megye falvaibói több meghívást kapunk. Becsvölgyére május 2-án utazunk. Készülünk a kanizsai gyermeknapra, és a Hevesi Sándor Művelődési Ház felkért bennünket, hogy a Költészet Napján mutassunk
be néhány új dalt." Akaratlanul is visszatérő téma a megyei kitüntetés. „Mindenképpen rangos dij. hiszen évenként három csoport kapja meg, és visszatekintve az elmúlt esztendőkre azt láthatjuk, hogy olyan közösségek kapták, akik komoly és eredményes munkát végeztek. Ha azt nézzük, hogy Zala megyében a falvakban hány száz csoport van, és jó csoport, akkor ez különösen értékessé teszi mindannyiunk számára. Ha most a megyétől nem kapjuk a díjat akkor eszünkbe sem jut, hogy az lett volna az igazi, ha Kanizsa elismerése érkezik előbb, hiszen elhoztunk három első helyet az országos versenyekről, és a partnervárosi kapcsolatok erősítésében is fontos szerep jutott számunkra. Tudjuk, hogy Kanizsán is sok szeretetet kapunk, és nem mondhatjuk, hogy nem becsülnek meg bennünket, mert Igy nem igaz. Különben nekünk mindig is a közönséggel való közvetlen találkozás volt a legfontosabb. A többi az hab a tortán. Céljaink vannak és azon dolgozunk hogy megvalósulhassanak. Nagyon szeretnénk a két kazetta után kiadni egy CD-t. Talán a megjelent dalainkból egy válogatást."
Kívánjuk hát, hogy a vágyak teljesüljenek, sikeres évek következzenek, és természetesen gratulálunk a nívódíjhoz az IGRIC EK-nek (Balogh Tünde, Cseke József, Farkas Tibor, Horváth Gábor, Kaszás Ottó). M. B.
zés előfeltétele egy hanganyag küldése, mert a meghívottak kiválasztásánál döntő szempont lehet a hangfelvétel. Végül-is azt kell mondanom, hogy az elmúlt év legnagyobb sikere a CD elkészítése. Siker volt az is, hogy jótékonysági hangversenyeken szerepeltünk, hogy alapítványi bálokon léptünk fel, hogy Fertődön a kastélyban adhattunk koncertet. Ez mind siker, de a csúcs a Karácsony előtt megjelent CD, ami részben saját erőből, de nagymértékben baráti segítséggel, összefogással született meg. Most nagyon boldogok vagyunk.
- 1996-ban megszerezték a Fesztiválkórus minősítést. 1997-ben megjelent a CD. Mi várható 1998-ban?
- Elég mozgalmas az életünk mostanában, hiszen folyamatosan vannak meghívásaink. Az utóbbi hetekben alapítványi bálon énekeltünk, majd a Kreatív Klubban léptünk fel. Készülünk a pécsi Nemzetközi Kamarakórus Fesztiválra, ami komoly megmérettetés. Közben február 15-én a Kiskastélyban lesz a „ Szivárvány" CD bemutatója a „Kiskastély Matiné" sorozat keretén belül. A polgármesteri hivatal külföldi fesztiválra szeretne kiküldeni bennünket. A testvérvárosi kapcsolat révén meghívásunk van Finnországba. Tehát szeretnénk tovább dolgozni, együtt maradni, de sokszor ezt sem könnyű megszervezni, mert az ország különböző pontjain tanulnak egyes tagjaink, Győrtől Budapestig.
M.B.
ZALAI ZONGORISTÁK SIKERE
Országos Zeneiskolai Zongoraverseny körzeti válogatóját tartották Szombathelyen Vas és Zala megye zeneiskoláinak részvételével. A bíráló bizottság Ekhart Gábor zongoraművész elnökletével 4 versenyzőt juttatott a Nyíregyházán megrendezendő országos döntőbe.
I. korcsoport: Gyana Zsófia, Nagykanizsa (tanára: dr. Erdős Lászlóné).
II. korcsoport: Németh Ádám, Szombathely (tanára: Németh Csa-báné).
III. korcsoport: Perkó Zoltán, Keszthely (tanára: Kádár Vera).
IV. korcsoport: Szoliva Gábor, Nagykanizsa (tanára: dr. Erdős Lászlóné).
Tartalékként továbbjutott még: Fridrich Eszter, Keszthely (tanára: Cserhalmi Mária)
UJUDVARIVEGYESKORUS
Az ezer lelket számláló Újudvaron két éve alakult meg a vegyeskórus. Nem egy, a napjainkban megszokott népdalkörről szól a történet, hiszen a vegyeskar repertoárjában főként a zeneirodalom klasszikusai találhatók, és ezen belül is a reneszánsz hangzásvilág a meghatározó. Az ilyen kis létszámú falvakban bizony ritkaságnak számít, és ez adja értékét, különlegességét. Cseke József, a kanizsai Igricek tagja, a kórus vezetője vall a megalakulás körülményeiről: „Bevallom, egy kicsit vártam, hogy valami mozduljon a faluban, és egyszer a polgármester asszony meg is keresett a gondolattal. Elmondta, valamikor létezett egy vegyeskar - Baráth Béla zenetanár vezetésével -, és szeremé, ha ismét életre tudnánk kelteni. Szívesen beleegyeztem. Összeállt a kórus, ami persze nem „pávakör". Éneklünk ugyan tiszta népdalokat, népdalfeldolgozásokat is, de főleg a zenei világirodalom klasszikusaiból válogatunk. Bach, Mozart műveiből, és természetesen a középkori, reneszánsz zenéből. Az átlagéletkor negyven-negyvenöt év, tehát családos nők, férfiak alkotják - összesen huszonhatan - a vegyeskart. Hetente kétszer van próba, szerdán és vasárnap. Fellépünk Újudvaron kívül a szomszédos falvakban is, templomokban és kultúrházakban. Főleg a nagy egyházi ünnepekre koncentrálunk. Az évadzáró nagykoncertet, ahová mindig hívunk vendégművészeket, karácsony előtt, december 20-21-én tartjuk. \'96-ban a nagykanizsai Zeneiskolából jöttek vendégművészek, \'97-ben az újudvari általános iskolásokkal közösen adtunk műsort. Úgy néz ki, hogy ez a formáció egy időre beállt, jól működik. Most vasárnap volt a faluban az Öregek Napja, ahol sikeres műsorral tudtunk kedveskedni az idős újudvariaknak."
M.B.
1998. március 20.
C KANIZSA - 2*té?*?k? )
11
12
( KANIZSA - SuéáeiHÁ )
1998. március 20.
Jm -
Alkotni, létrehozni csak a kiválasztottaknak adatik meg, a többség arra hivatott, hogy az általuk létrehozott dolgokat csodálja, hogy alkotásaik befogadása által létét teljesebben élhesse meg.
Miként lehetne szólni-írni Kovács Emese Virágról, miként lehet szavakba foglalni, mindazt a szépet,
amit ő agyagba, vászonra álmodik? Ehhez kevés a szó...
- Nagyon szeretem a régi szép dolgokat, a családom annak idején örökölt is néhány tárgyat, később pedig gyűjteni kezdtük ezeket. Ahogy édesapám mondta, korán kiderült, hogy a velem született dolgok miatt nem leszek képes a nehéz fizikai munkára, a matematika és a fizika pedig nem az én világom. A zene és a képzőművészetek iránti vonzódásom hamar megmutatkozott.
- Ki tanított agyagozni?
- Molnár Arpádné vezetésével működött egy kerámiaszakkör az úttörőházban, ott kerültem először közel az
agyaghoz A nagymamám egyébként festő volt, a művészethez való vonzódásom talán ebben gyökerezik.
- Aktok, kerámiák, reklám-grafikák, népi fazekasság... melyik?
- Mindegyik, bár jól tudom, egyet ki kell választanom közülük, hiszen tökéletes csak egy lehet. A szívemhez legközelebb a népi fazekasság áll. Álmom az, hogy egyszer lesz egy műhelyem, ahol olyan tárgyakat készítek, amelyek nem csak szépek, de az embereknek egy szebb, jobb életet is lehetővé tesznek. A kuglófsütő, a tejesköcsög, és a vajköpülő ma már inkább dísz-
tárgyak, pedig\'milyen jó lenne, ha életünk mindennapi részét képeznék. A házilag készített ételek nemcsak finomabbak, hanem egy egészen más életvitelt, egy gazdagabb, ta-
————————
1998. március 20.
[ KANIZSA - &Ué6ei*t6 ) 13
Ián boldogabb együttlétet feltételeznek. Erre a mai kor emberének igazán nagy szüksége van. Szeretném, ha tárgyaim segítenének ebben. Mielőtt egy tárgy elkészítésébe fogok, mindig igyekszem beleélni magam abba a korba, amelyben azt a tárgyat először készítették. Olyankor egy kicsit abban a világban vagyok. A fejemben megfogalmazom a tárgyat, mielőtt a koronghoz ülök bennem már kész a forma. A megvalósítás előtt már napokkal foglalkoztat egy-egy tárgy, utánanézek a szakirodalomban, átgondolom, s csak utána készítem el.
- Végzett reklámgraftkus vagy?
-Az Iparművészeti Szakközépiskola keramikus szaka elvégzését követően még két évig maradtam az intézményben, hogy a művészet más ágaival, így a reklámgrafikával is is-
merkedhessek. Szívesen foglalkozom ezekkel a dolgokkal is, érdekel is, de nagyon nehezen válok meg az általam készített alkotásoktól.
- Aktok - modellel vagy anélkül?
- Fele-fele arányban készülnek az aktjaim modell után, és csak úgy fejből. Próbálkoztam olajjal is, és kerestem művészeket, akik tanítványul fogadnának, de Nagykanizsán nem akadt senki, aki elvállalta volna h tanításomat. Mielőtt az Iparművészeti Szakközépiskolába jelentkeztem, a legtöbb
segítséget Stamler Lajostól, Molnár Árpádnétól kaptam, amiért a mai napig hálás va-
gyok. Ők időt és fáradságot nem kímélve foglalkoztak velem.
- Mik a további terveid?
- Szeretnék főiskolára menni, bár ezt még magamban is tisztáznom kell, hiszen a felkészítés alatt számos olyan dolgot tapasztaltam, ami egy kicsit elkeserített.
- Mivel foglalkozol mostanában?
- A gébárti alkotóházba járok, más kézművesekkel együtt dolgozom ott. Itthon nincs módon a fazekaskodás-ra, hiszen nincsen korongom.
Édesapám nagyon szívesen részt venne az előkészítő munkában, de még nincs hol dolgoznom.
- Milyen Emese világa?
- Más világban élek, mint szüleim. Én örök gyerek vagyok. Olyan világban élek, amely csodákkal van tele. Én mindent csodaként élek meg, és azon igyekszem, hogy ezeket a csodákat másoknak is megmutassam, ha másként nem, az alkotásaim által. Amúgy zárkózott vagyok, és mindig attól félek, ha megnyílok, megsebeznek.
- Emese álmai?
- Szeretnék egy mesekönyvet alkotni. Nemcsak a meséket írnám én, hanem az illusztráció-
kat is magam készíteném el. Nagyon szeretnék minél előbb nekiállni. Szeretem a termékeimet lezsűriztetni, szeretném megkapni a címet, hogy népi kismester lehessek. Szeretném majd a gyerekeknek továbbadni - talán egy szakkör keretében - mindazt, amit én a fazekasságról tudok. Szeretnék egy olyan gyűjteményt létrehozni, amelyben különböző tájak jellegzetes edényei, és az összegyűjthető írásos anyagok is megtalálhatóak lennének. Szeretném a saját világomat megfogalmazni a kerámiákban. Szeretnék egy önálló kiállítást... talán ez már nincs is messze.
D. E.
14
( KANIZSA - entéáeutá )"
1998. március 20.
ÉRTEKEINK GYEREKSZEMMEL
Akarva akaratlanul, de egyvalamit mindenképpen továbbadunk utódaink számára. Ez pedig nem más, mint a környezetünk és maga a Föld, melynek védelme közös feladatunk és kötelességünk is egyben. A kiskanizsai Nagyrác úti Altalános Iskola környezetvédelmi szakköre levelezós játékot szervezett hetedik osztályosok részére a kanizsai és Kanizsa környéki iskolák bevonásával. A felhívásra kilenc iskola válaszolt. Háromfős csapatok indulhattak a vetélkedőn, ahol feladatuk volt egy embléma és egy megfelelő -a környezetvédelemmel kapcsolatos - név megalkotása a csapatuk részére, illetve a Kanizsa Dél-Za-lai Hetilap és a Zalai Hírlap című újságokból kellett cikket gyűjteni-ük a témával kapcsolatban. Ezek után városon belül az általuk értéknek tartott létesítményekről kellett fényképeket készíteniük. A fényképek témája nem volt konkrétan meghatározva, lehetett: park, szökőkút, épület, fás-bokros
terület. A madarakról is gondoskodniuk kellett, így hát madáretetőt is építhettek. December 18-án a Nagyrác úti Altalános Iskbla vendégül látta a vetélkedő résztvevőit, ahol tesztet kellett kitölteniük a környezetvédelemről. Ezzel kapcsolatban a Kiskanizsai Altalános Iskola igazgatóhelyettese, a Nagyrác utcai tagiskola vezetője, és a pályázat szervezője Dömötör Miklósné így nyilatkozott:
- A gyerekek számára a környezetvédelem fogalma már olyan, mint egy slágerszám, amiről mindenki beszél. De hogy mit tesznek érte, vagy hogyan is működik, arról senki nem beszél! Ezért, mikor elindítottuk ezt a pályázatot egy attitűdmérő tesztet készítettem, melyet a gyerekeknek ki kellett tölteniük, hogy legalább az kiderüljön, hogy a mai világban egy gyerek miért lesz környezetvédő, természetbarát. A tesztek pozitív eredményeket hoztak, melyben a gyerekek arról írtak, hogy a barátjuk a környezet és
megvédik. A tesztből az is kiderült, hogy minderre saját akaratuk készteti őket, példamutatóan viselkednek, meggyőzik az embereket, és kiderül még az is, hogy mi a véleményük a kisemlősökről, vannak-e kedvenc állataik. A huszonkét kérdésből arra lehet következtetni, hogy volt valami ösztönzés, ami a gyereket erre késztette. Úgy is alkottuk a feladatokat, hogy minden ilyen tevékenységi terület ösztönzőleg hasson és
következetes munkájuk jutalmául kialakult a szép kert, mely \'95- \'96 áprilisa óla védett értékek közé tartozik. Nyilvántartási ünnepség volt, természetvédelmi terület lett tehát az iskola parkja. A gyerekeknek feladatuk volt még. hogy rajzoljanak egy Kanizsa térképet, melyen be kellett jelölniük városunk tisztább és szemetesebb területeit. Nemrégiben egy 10 pontból álló tesztet kaptak, melyeket a napokban kaptam vissza kitöltve. A döntő forduló 1998. április 17-én lesz a Zsigmondy-Winkler Szakközépiskolában a Hely-klubban.
A beérkezett munkákból összeállított kiállítás megtekinthető
felfigyeljenek az értékekre, melyek körülvesznek bennünket és mindennapjainkat. Ilyen értékként születtek meg a résztvevők által beküldött fotókon: az lnkei-kápol-na, Kiskastély, Zsinagóga, a nagykanizsai Sétákért, Múzeumtér, Mozikert, Platán sor, a Vasemberház, temetői síremlékek. Mindezek közül kiemelném a Hevesi-iskola udvarát, melybe 1983-ban telepítették az első növényeket és tizenöt évi szorgalmas és
\'98. március 21-én az „Értékeink" című konferencián a Batthyány Lajos Gimnázium aulájában és \'98. április 17-én a vetélkedő utolsó fordulóján. Remélhetőleg nem csak a felhívásra és nem csak a fiatalok óvják és védik a természetet, hiszen:
„A KÖRNYEZETET NEM Ml HAGYJUK UNOKÁINKRA, Ml AZT CSUPÁN KÖLCSÖN KAPTUK TŐLÜK!"
K. P.
A fotópályázatra érkezett
Az egyik ötletes embléma.
1998. március 20.
C KANIZSA - SrtéáeiH^ ) 15
A SZÉPSÉG KÖTELEZ
Egy fiatal kanizsai kozmetikus hölgy arra vállalkozott, hogy megtanulja a maszkmesterség minden fortélyát. Söjtör Barbara, a Batthyány-gimnáziumban megrendezésre kerülő „Értékeink" Konferencián is bemutatja tudását, valamint termékeit
- Mikor gondoltál először arra, hogy kozmetikus leszel?
- Miután leérettségiztem a Batthyány-gimnázium egészségügyi szakán, elég volt a tanulásból. Nem volt kedvem főiskolára menni, illetve a kórházban a három műszakos munka sem vonzott. Volt egy aranyos kozmetikusom, Nádasiné Gőcze Zsuzsa, aki akkor nyitotta meg az üzletét a Péterfai utcában. Megkérdeztem, hogy felvenne-e tanulónak. Hát így kezdtem el pályafutásomat. Szombathelyen végeztem el a két éves iskolát, ahol a második év végi vizsgán egy fantázia-sminket kellett készítenünk, melynek a címe az volt: a macska. Egy ilyen sminkhez persze anyag is kell. Van nekem egy könyvem, amiben különböző fantázia-sminkek vannak leírva, hogy hogyan kell készíteni, fényképekkel kiegészítve és annak a hátlapján budapesti címek találhatók, ahol ezekhez a fantázia sminkekhez lehet anyagokat venni. Felmentünk Budapestre, sajnálatunkra a főnökasszony pont nem volt ott, csak egy alkalmazott, aki adott egy névjegykártyát, amin az állt, hogy maszkmester. Amikor megláttam, biztos voltam benne, hogy nekem ezt meg kell tanulnom. Következő héten felhívtam újra az üzletet, hogy a maszkmester asszonnyal szeretnék beszélni, de megint azt a felvilágosítást adták, hogy nincs bent. Tovább kérdezősködtem, hogy nem tudnak-e olyan valakit ajánlani, aki tanítja is ezt a szakmát.
Azt mondták, hogy mostanság már nem nagyon aktuális, mert nincs filmcentrum Magyarországon, csak színház és ezt még régebben ott tanították Elmondták, hogy ismernek egy embert, aki sminkelést tanít és így jutottam Temesvári Károly nevéhez és címéhez. Tavaly nyáron felhívtam, megérdeklődtem, hogy valóban igaz-e, hogy sminket oktat. Elmondták hogy igen, így van, de nyáron nincs itthon, mert külföldön forgat, majd csak szeptemberben érdeklődjek. Teljesen el voltam keseredve, mert azonnal akartam kezdeni, ősszel újból próbálkoztam, és akkor meg is egyeztünk egy december eleji időpontban. Újból felmentem, de megint megegyeztünk, hogy csak januárban kezdjük el, mert jön a karácsony és ez a szabadságok ideje is. Végül azért belevágtunk, nagyon sokat tanultam tőle. ő tényleg nagyon ismeri a szakma minden titkát. Több mint 20 évig dolgozott Hollywoodban, nem kis emberekkel, nem kis színészekkel, mint Tom Cruise, Christian Slater. Sokat átadott nekünk tanulóknak mert szükség van az utánpótlásra, fiatal sminkes már egyáltalán nincs Magyarországon. Akik még annak idején a filmgyárban dolgoztak már a mesterem-korabeliek, ezért fontos, hogy a fiataloknak is tanítsa a szakmát. Kis csoportokban tanultunk, maximum ketten-hárman voltunk csak. Nem volt az a nagy tömeg, mindenkire odafigyelt külön-külön, mindenkinek más feladatot adott, így nemcsak modern sminket, hanem \'50-es, \'60-as, \'70-es évekbeli smink elkészítését is megtanultuk Amikor elkezdtem, akkor még az elején volt a tanításnak azóta viszont már másmilyen tanfolyama is van, tehát nem csak ez a sminkfajta.
- Pécsre kerültél... Milyen okból?
- Nagykanizsán mint kozmetikus, mint sminkesnek elhelyezkedni elég nehéz. Nem látok itt akkora lehetőséget, mint egy nagyobb városban. Két város között volt az inga, vagy Pestre megyek vissza vagy Pécsre jövök. Mivel az öccsém is Pécsen van, én is Pécsei választottam. Most egy
szépségszalonban dolgozom. Ha lenne jobb lehetőségem, felmennék Budapestre. Szerintem, ha az ember valamit el akar érni és fejlődni is akar, akkor muszáj bizonyos szint után lépnie, nem szabad egy helyben ülni.
- Milyen termékekkel dolgozol?
- Joe Blasco termékekkel dolgozom és azzal is sminkelek A mesterem is ezzel sminkelt kint, amelyeket Hollywoodból hozat be. Én így Budapestről hozom ezeket a termékeket árulni. Rengeteg alapozó van, és nagyon jó minőségűek. Illatanyagok, amire az ember allergiás lehet vagy érzékeny, ennél az alapozónál ez nem fordul elő. Ezekben az anyagokban az a nagyon jó, hogy nagyon nagy a pigment-tartalmuk, nagyon jól fednek kevés kell belőlük. Vizes szivaccsal kell felvinni és egyik legfontosabb tulajdonságuk hogy tartósak. így akár 14-16 órán keresztül is arcon marad az anyag, és nem pattogzik le, szép marad utána is .a bőr. Mindenféle kozmetikai termékem van, a szemhéjápolótól, a szempilla spirálon át mindennel foglalkozom. Sokan elszörnyülködnek hogy milyen drága, de ha elmondom a vendégeimnek, hogy én is már másfél éve vettem, és még mindig tart, pedig nemcsak magamat sminkelem vele, hanem még modelleket is, már más is elfogadja az árát. Nem régen voltam egy „ Kozmetikumok tanfolyamon ". Amit ott láttam - pedig én is kozmetikus vagyok - nem akartam hinni a szememnek, hogy milyen gyönyörű bőrt csináltak termékkel. Nagyon drága, körülbelül egyszinten van a Joe Blascö-val, nagyon jó minőség. Egyszer kell kiadni érte egy évben X ezer forintot az adott termékre és az jó sokáig kitart.
- Kinek tudod ajánlani?
- A szép arc kiemelésére, illetve ami nem mutat, annak korrigálására és főleg azoknak, akiknek van mit korrigálni.
- Hogy vagy megelégedve a mai kozmetikai alanyokkal? Mennyire igényesek és mennyire nem?
- Ez nagyon változó. Mostanában az embereknek kevesebb pén-
zük van, de azért adnak a nők magukra. Akik nem nagyon tehetik meg, azok inkább nem vesznek meg egy kiló kenyeret - de ha nem is nagy dolgokra -, de bejönnek a kozmetikába.
- Mivel szeretsz jobban foglalkozni egy kezeléssel, vagy egy sminkeléssel?
- Mindent szeretek. Nincs olyan, amire egy kicsit most húznám az orromat, hogy jaj, most ezt kell csinálnom. Mindent szeretek csinálni, teljesen mindegy, hogy smink vagy lábgyanta. Persze a smink az azért jobb. mert ott látványos, hogy az ember megszépül. Főleg azokat szeretem legjobban, akik nem szokták magukat sminkelni, így ha miután befejeztem, belenéznek a tükörbe, és teljesen meg vannak lepődve. Ez nagyon jó érzés, mikor tényleg látszik a vendégen, hogy meg van elégedve. Pedig aztán negyed óra, félóra alatt meg lehet csinálni egy sminket, nem egy nagy dolog. Tényleg nagyon jó. mert az emberek nem ismernek magukra. Akik soha nem szokták meg a sminkelést. azok egy kicsit ódzkodnak tőle, hogy jaj, meg minek. De azért egyszer-egyszer úgy eljönnek, ha bálba, vagy lakodalomba mennek. Hétvégén itthon is szoktam sminkelni. Volt egy-két menyasszony, aki nem szokta magát sminkelni, és hát csak egyszer menyasszony az életben, akkor legalább szép legyen. Miután belenéztek a tükörbe, elámultak, hogy úristen megszépültem, mit fog szólni a leendő férjem? Volt egy menyasszony... amikor megláttam, egy kicsit megijedtem, hogy ha én belőle valamit kihozok, akkor megveregetem a hátamat. Csúnya arca volt, és nem igazán járhatott kezelésekre, mert pattanásos, aknés arca volt. Annyira szép lett. hogy amikor belenézett a tükörbe majdnem elsírta magát.
- Milyen elképzeléseid vannak a jövővel kapcsolatban?
- Elsősorban minden ember boldog legyen az életben, hogy tényleg legyen munkája és hogy szeresse azt. Én nagyon szeretem a munkámat, nem szeretnék változtatni.
Miilei Szilvia
( KANIZSA - engte«*. )
Kilátástalan jövő?
16
Szülő nélkül felnőni már önmagában tragédia, ám szülő nélkül felnőtté válni, értelmes holnapot remélni, szinte teljesen lehetetlen - legalábbis ma Magyarországon. Bár vannak becsülendő próbálkozások, de úgy látszik, a családon kívül felnevelő-dők esélyei arra, hogy képesek lesznek beilleszkedni a nevelőintézmények falain túli életbe, meglehetősen csekélyek. A fenti megállapításokat Vass Lajos utógondozóval készített beszélgetésből is leszűrhettük.
- Mit jelent a szó, „utógondozó"?
- Az utógondozó - mint a nevéből is kiderül - valami eltelte után kezdi meg munkáját. Az én munkám a nagykorúvá vált fiatal felnőttek gondjainak rendezése, a társadalomba való beilleszkedésük segítése.
- Miként lehet segíteni azt a fiatalt, aki a Zala Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat intézményéből kikerülve próbál valamiféle életvitelt kialakítani?
- A segítség minden téren elkel, nemcsak anyagi, hanem egyéb segítséget, tanácsokat is várnak az embertől, bár kétségtelen, a legnagyobb szerepe az anyagi támogatásnak lenne, hiszen a beilleszkedéshez fontos, hogy ezek a fiatalok otthont teremthessenek, és azt fenn is tudják tartani.
- Milyen pénzbeni támogatásokat vehetnek igénybe ezek a fiatalok?
-A formák meglehetősen változatosak. Függnek attól, hogy a fiatal árva-e vagy sem, hogy mennyi időt töltött el
az otthonban, hogy a megjáró családi pótlékot felvették-e valamilyen jogcímen. A változatos forma ellenére egy általánosság van: kevés kivételtől eltekintve az adható pénz az életkezdéshez kevés. A Zala Megyei Közgyűlés pozitívan áll hozzá ezekhez a kérdésekhez, Zalában több, a törvények által megjáró támogatást tudunk nyújtani a felnőtté válóknak, mint másutt az országban. Ezek az összegek ennek ellenére is csak töredékét képviselik annak a pénznek, amelyből egy fiatal önálló életet kezdhet.
- Mire fordíthatók ezek az összegek?
- Ingatlanvásárlásra, albérletre, bútorvásárlásra. Ezeket az összegeket a fiatalok nem kapják kézhez. Amennyiben például ingatlan vásárlására kívánja fordítani, a pénzintézeten keresztül az eladónak utaljuk át.
- Mennyire gyakori, hogy a felnőtté váló ingatlanra kívánja fordítani a neki megjáró összegeket?
- A mind szűkösebb lehetőségek ellenére vannak próbálkozások Nemrég még voltak olyan Nagykanizsához közel eső települések, ahol szívesen látták, és befogadták az egykori GYIVI-seket, és pénzükből egész jó állapotú ingatlanokra futotta. Azóta nagyon
megemelkedtek az ingatlanárak, és a környező települések egyikét-másikát a külföldiek is felfedezték.
- Az albérlet-támogatás nem egy meddő dolog?
- Valóban, nem szerencsés megoldás, hiszen csak átmenetileg oldja meg a fiatal otthonteremtését. A pénz elfogy, a fiatal pedig lakás nélkül marad, hamarosan. Ritkán szoktuk ezt a megoldást javasolni.
- Mit tehet az a fiatal, aki betöltötte a tizennyolcadik életévét?
- Választhat, kíván-e huszonnégy éves koráig ittmaradni, vagy elhagyja az intézményt. Ha a távozás mellett dönt, később még mindig visszatérhet hozzánk Az ittmaradókkal próbálunk egy szerződést kötni, hogy valamennyire anyagi oldalról is kivegyék részüket az ellátásukból, hogy fogalmuk legyen arról, mit jelent például a rezsi. Azok akik már próbálkoztak önálló életvezetéssel, nem is látnak ebben kivetni valót. Gondunk inkább azokkal van, akiknek nincs fogalmuk az intézményen túli életről.
- Milyen munkalehetőségek várnak ezekre a fiatalokra?
- A munkanélküliség gondja itt talán még égetőbb, mint másutt. Az intézetben felnövő gyerekek képzettsége
1998. március 20.
meglehetősen alacsony, sokan vannak közöttük olyanok, akik még a nyolc általánost sem végezték el. Esélyeik a munkaerőpiacon meglehetősen kicsik, hiszen a jobban képzett munkaerő is elhelyezkedési nehézségekkel küzd. A GYIVIS múlt pedig egyes helyeken -szomorú tapasztalatom szerint - kifejezett hátrány.
- Mennyire sikerül felkészíteni ezeket a gyerekeket az élet elvárásaira?
- Bár a dologban nem vagyok kompetens, a tapasztalatom az, hogy ezek a gyerekek végtelenül önállótlanok. Még a lányok - úgy ahogy - képesek megállni a helyüket az intézeten túl is, a fiúk a legalapvetőbb dolgokra - például egy rántotta elkészítésére - is képtelenek. A lányok jó része megtalálja a helyét, sokan közülük munkahelyet találnak, helytállnak és igyekeznek kialakítani az önálló életüket.
- Milyen a kapcsolattartás az utógondozó és a gondozottak között?
- Többnyire akkor jelentkeznek, ha pénzre van szükségük, akkor viszont azonnal. Az életkezdési támogatás előkészítése az én dolgom, amíg ez bonyolódik, szinte csak akkor találkozunk, ha gond van.
- Vannak-e olyan szervezetek, akik támogatják az ön munkáját?
- Igen vannak. A Cigány Kisebbségi Önkormányzattól sok segítségei kapok, igaz, az utógondozottak jelentős része cigány származású,
D.É.
Verseimet ismerjék, ne engem
Fényes, szénfekete szemű lány. Már a tekintetében van valami, ami mássá teszi, mint a többi velekorút Lassan, nehezen indul a beszélgetés, karjai korlátja mögé bújva válaszolgat Néha szája elé emeli ujjait, mintha azok vigyáznának, nehogy kimondja a száj, amit az agy titkolni, elhallgatni szeretne. Horváth Ibolya költő, tizennyolcéves, és Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet lakója.
- Miért és mióta írsz?
- Egy ember halála késztetett versírásra. Ez az ember, mielőtt elment, sokat segített, nevelt engem. Két-három éve vesztettem el, akkor kezdtem el leírni a gondolataimat. Ma már ötven-hatvan költeményem van.
- Te milyennek tartod a verseidet?
- Pesszimistának Nem szólnak jó dolgokról, csak arról, milyennek látom én a világot.
- Milyennek látod a világot?
- Él bennem a vágy, hogy szépnek lássam, de ez a világ tele van gonddal, bajjal, nyomorúsággal. Az emberiség csak az anyagi örömeiért él.
- Kérsz-e tanácsot a verseiddel kapcsolatban?
- Tóthné Hegedűs Erzsikének szoktam megmutatni őket, aki tanácsokat ad, és őszintén meg szokta
mondani, mit nem csináltam jól, és azt is, hogy van még mit tanulnom
- Amúgy szereted az irodalmat?
- Most már igen, de általános iskolás koromban ki sem állhattam. Ma gyakran vásárolok könyveket, ha csak pénzem van rá.
- Milyen könyveket vásárolsz?
- Nem mindig szoktam válogatni, ami jön. Máskor meg kifejezetten vallási témájú könyveket veszek és olvasgatok így vagyok a könyvtárban is. Csak odaállok a polc elé, aztán gyorsan választok valamit, és elolvasom. A legkedvesebb könyvem - mondhatni a bibliám - az Idegen szavak szótára, azt nap mint nap forgatom
- Hiszel Istenben?
- Az Isten az Isten, én meg én vagyok. Valahogy így. Egyébként a keleti vallások érdekelnek, a Krisnával
kapcsolatos dolgok gyakran foglalkoztatnak.
- Hogyan születnek a versek?
- Amikor olyan hangulatom van, leülök aztán leírom a gondolataimat. Olyan is előfordul, hogy nem tudok írni, mert nincs hozzá kedvem.
- Születtek verseid befolyásoltság alatt is?
- Igen. Ezek a versek egészen mások voltak, mint a többi. Ma már nem születnek ilyen költemények, nem idézem elő azt az állapotot.
- Mivel telnek a napjaid itt az otthonban?
- Tévézek, olvasok írogatok sétálok
- Miért nem tanulsz?
- Tanultam több helyen is, de eddig csak az általános iskolát sikerült befejeznem Szeretnék a Mezőben leérettségizni levelezőn, de nem tudom, mi lesz belőle.
- Milyen itt élni?
- Jobb mint a semmi, van tető a fejem felett, van párna a fejem alatt... Elfogadható itt élni. Nem nagyon érdekel, mi lesz majd, jön minden magától. Vannak dolgok, amiket ma meg kell élni, nem kell a jövőn
rágódni, úgy is eljön, és előre úgysem tudhatjuk, mit hoz
- Mikor írtál utoljára?
- Alig pár napja. „Ajándék" a vers címe, de nem tudom, kívülről.
- Úgy tudom, tagja vagy a CKÖ versmondókörének.
- Igen, Vass Lajos vitt el oda, és szívesen megyek ha hívnak.
- Ha valaki megajándékozna, mit szeretnél?
- Nem tudom, azt hiszem, semmit, mindenem megvan.
- Van családod valahol?
- Igen, vannak valahol szüleim, tizenhármán vagyunk testvérek, ebből hárman ikrek Minket hármunkat adtak otthonba. Az egyik testvérem családnál él, a másik most ment el az otthonból, én még itt vagyok
- Milyen a kapcsolatod a többi itt élővel?
- A verseimet elfogadják, de nincsenek barátaim. Itt minden nagyon furcsa, még a szeretet is, amit az ember kap. Ezt nem tudom megmagyarázni, csak érzem. Szeretnék több szeretetet kapni, de nem érzem, hogy szeretnek, pedig jó lenne. Az ember megérzi, ki szereti és ki nem, ki az, aki álarcot visel. Én megvárom, míg az emberek maguk vetik le az álarcukat, és megmutatják, milyenek, igazából. Persze van, akinek szólok, hogy látom, hogy álarcot visel.

1998. március 20.
( KANIZSA - Sntééebté )
17
Szakmunkásként kezdte a gépgyár dolgozójaként, később bevonult katonának. Leszerelés után jelentkezett a tűzoltósághoz, ahová fel is vették és azóta is itt Kanizsán 23-ik éve hivatásos tűzoltóként teljesít szolgálatot. Már általános iskolás korában is foglalkoztatta a tűzoltó hivatás. Faluhelyen akkoriban voltak diák (úttörő-) tűzoltók, akik csapatának szintén tagja volt. Mielőtt komolyan vette volna a versírást ugyanúgy írogatott mint a többi fiatal. Nem szerette a kötelező iskolai verseket, de ennek ellenére kedvelte az irodalmat. Múzsája legelsőként jelenlegi felesége volt, melyről szerelmes versei is árulkodnak. Hivatása - ahol nap mint nap tragédiákkal és félelmekkel találkoznak - mindössze egyszer késztette versírásra. Verseinek hangulatát leginkább nehéz életkörülményei befolyásolták. Először csak az „asztalfióknak" írt, de mégis úgy gondolta, jobb lenne verseit valami szebb formába önteni. Eképp jutott arra az elhatározásra, hogy munkahelyén főnökének titkárnőjével legépelteti írásait. Főnöke azonban felfigyelt a
TUZ ÉS RÍM
nem hivatali írásra és csak azzal a feltétellel engedte a munkálatot befejezni, amennyiben elkészülté-
vel az bemutatásra kerül. így is történt, azzal a különbséggel, hogy az írás kikerült a tűzoltóság
Sabján Ferenc:
Pillanat - Jel
Ahol a halk szavú szél jár, Besurranok Hozzád lugasod alatt. Öledbe hajtom fejemet szelíden -Mielőtt elszökne velünk a Pillanat.
fested lángoló, vágyaktól vértezett, Ne szállj szembe semmivel! Gőg nem változtat világképeket - hamis. Örvény játszva rombol és emel.
Ahol a zajok hatalma csendesebb, Kísértesz, jeleid szabadon játszanak. Porbahulló suttogások között -Te csak ölelj, ahogy a Gondolat!
Titkunk túlél tengernyi zajokat. Tested parttalan lángokkal ölel,
S örvények fölött maradva -Hullámok nélkülünk merülnek el.
Egymástól kapott kölcsönös eséllyel Ebben az erőszaktól szédült világban, Erőszak, gyűlölet elől a partról - 1 Pillanat gyengéden ragad el magával.
Lagúnák közé sodor szótlanul. Hozzáférhető lesz ott a szó. Szabadkikötőben vár minket a jel, Nem lesz tiltott a kimondható.
Elindulunk a vízből kiálló köveken, Hallgatásunk már nem menekülés. Fény - árnyék együtt, soha nem külön, Partot ér minden, ami Egész.
ügyeletesi asztalára, közszemlére. Kollégái is megtekintették, akik változatos véleményeiket megosztották a szerzővel. Verseit 16 nyelvre fordították és egy eszpe-rantista lapon keresztül 180 országba juthattak el versei. Példaképei Nagy László és Ady Endre, de állítása alapján verseit Petőfi költészetéhez is többen hasonlítják. Horváth István Radnóti-díjas versmondó bíztatására folytatta a versírást. Mégis egy évnek kellett eltelnie a nyilvános debütálásig. Szponzorokat keresett könyvének kiadásához, mely ötszáz példányban meg is jelenhetett. Könyvének a címe: Meghalnak az álmok..., mely összefoglalója a kötet érzelmi tartalmának. 0, az „Egy arcra" címet szerette volna adni a könyvnek, de nagyon személyreutalóvá változtatta volna a kiadványt, lényegi mivoltát. Kihangsúlyozta, hogy sokat jelentett számára még Szabadi Tibor eszperantista segítsége. A jövővel kapcsolatos tervei?
„Nehéz lenne még előre megfogalmazni. Nem tudom. Isten bizony nem tudom!"
K. P.
18
KANIZSA - Éntcteütá
1998. március 20.
KANADAI-MAGYAR CSEREGYEREK
Az elmúlt évben meghirdetett hat hónapos kanadaimagyar csereprogram 1997 novemberében kezdődött. Februárig a magyar fiatalok dolgoztak Kanadában, és a hátralévő időben, májusig, Magyarország a csereprogram színhelye. A program megvalósulásához szükség volt befogadó családokra, akik arra vállalkoztak, hogy teljes ellátást nyújtanak három hónapra egy kanadai fiatalnak és kecskeméti párjának. A csereprogram kitűnő lehetőség a magyar fiatalok számára az angol, esetleg francia nyelv magas szintű elsajátítására, az állami nyelvvizsgára való felkészülésre. De mit jelenthet a csereprogram a kanadai fiataloknak, mi lehet az a vonzerő, ami miatt Magyarországot választották otthonuknak három hónapra? Erről is szó esett Brad Cook-kal történt beszélgetésünk alkalmával, aki jelenleg Nagykanizsán, a Polgármesteri Hivatal Kisebbségi Önkormányzatánál éli dolgos hétköznapjait.
- A város Oshawa, ahol lakom, egyben szülővárosom is. Ontario államban fekszik, mintegy százharmincezer lakossal. Nagyon szép város, annak ellenére, hogy fejlett ipara megkövetelte a gyárak építését. A tartomány fővárosától, Torontótól egy órányi autóútra található.
- Hogyan szereztél tudomást a csereprogramról?
- Úgy öt éve az egyetemen sok diákkal találkoztam, akik már részt veitek ilyenfajta csereprogramban. Sokat beszélgettem velük, és természetesen személyesen is érdeklődtem a Canada World Youlh-nál a lehetőségekről. Már huszonhat éve folyamatosan szerveznek ilyen programokat. A lényege ezeknek, hogy ismereteket, élettapasztalatokat szereznek a fiatalok azáltal, hogy munkahelyen dolgoznak, családoknál laknak. Vagyis önállóságra nevel. A keleti régióban Lengyelország, Szlovákia és Magyarország kapcsolódhatott be a csereprogramba. Magyarországot azért választottam, mert az itt kínált program megfogott.
- Mit csinálsz Kanadában, és mi Nagykanizsán a feladatod?
- Az elmúlt évben diplomáztam. Azóta kisebb munkákban tevékenykedtem, és most itt vagyok Nagykanizsán. Összehasonlító munkát végzek, ami annyit jelent, hogy a különböző népek körében létrejött bizonyos jelenségek közötti összefüggéseket vizsgálom. Jelen esetben a saját közösségemben szerzett tapasztalatokat hasonlítom össze a nagykanizsaival.
- Említetted, hogy a magyarországi program megfogott. Mit jelent ez konkrétan?
- Ez a program az élet mindennapjaiban leszi lehetővé a találkozást olyan fontos dolgokkal, amit az egyetemen tanultam. Szociológia, gazdaságtan, politika. Nyomon követhető, hogyan fejlődik a társadalom, hogyan nevelődik ki egy új nemzedék, akkor, amikor az emberek egy új társadalmi forma létrehozásán fáradoznak. Figyelmet érdemel, hogy mit tartanak fontosnak ezekben az időkben Magyarországon, hogy az ország hogyan mozdult el valójában egy más irányba, miután elhagyta a régi utat. Magyarország ezeknek a folyamatoknak a megfigyelésére kiválóan alkalmas. Megfigyeltem, hogy a kisvállalkozásokat hogyan próbálják beindítani, és milyen esély van egy jó vállalkozásra. Remélem, hogy sok
tapasztalatot szerzek, és az így szerzett tudás birtokában majd otthon a saját közösségemben eredményesen tudok dolgozni.
- Hol jártál eddig Magyarországon?
- Nagykanizsán kívül voltam Budapesten, Kiskunfélegyházán, Szigetváron, Tiszafüreden, Kaposváron.
- Mi a hobbid?
- Nagyon szeretek olvasni, és szeretek kerékpározni, de itt most nem jut rá úgy idő, mint Kanadában.
- Mivel töltöd a szabadidőd?
- Leginkább az esti óráim szabadok. Ilyenkor sétálunk, vásárolunk, figyeljük a város életét.
- Szereted a jégkorongot?
- Természetesen. Kanadában alig akad olyan ember, aki nem szereli, hiszen ez nagy hagyományokkal rendelkező nemzeti sportunk. Jómagam nem játszom, csak szurkoló vagyok.
- Az itt lévő kanadai csoport tagjai jó ismerősök?
- Persze, hiszen sok közös tevékenységünk van. Nevelési napok, kirándulások, közös vásárlások. A legtöbb munka csoportos munka, mert a program lényege, hogy megtanuljuk az eredményes teammunkát. Különösen érdekes ez a mostani körülmények között, amikor más kultúra, más nyelv vesz bennünket körül. Azt hiszem sokat tanulhatunk egymástól.
- Mi a véleményed a magyar nyelvről és Magyarországról?
- A magyar nyelvet nagyon nehéznek találom. Alig értek magyarul, de nálatok sokan beszélnek különböző szinten angolul, és ez megkönnyíti a kommunikációt. Magyarország más, mint Kanada. Itt nagyon erős a történelmi kötődés. Sok régi épület látható, és ez nagyon szép.
- Mi a különbség a kanadai és magyar fiatalok életvitelében?
- Sok mindenben hasonló. Ami más az az, hogy Kanadában kissé izoláltabban élnek a fiatalok, de ez talán a nagy távolságok miatt is alakult
így-
- Milyen zenét szeretsz hallgatni?
- Nagyon széles skálán mozog az általam kedvelt zenjei világ. Szinte mindent kedvelek, kivéve a rap-el és a tech-no-l. Sok kanadai együttest kedvelek, amelyekről talán nem is hallottatok Magyarországon. Az európai zenét kevésbé ismerem.
- Beszélsz franciául?
- Oui. Csak egy kicsit. Az alapokai ismerem. Tudok vásárolni, egy kicsit beszélgetni, bár jobban kellene tudnom, mint amennyire most tudok. ¦
- Vannak a programban Québec tartományból, francia nyelvterületről résztvevők?
- Igen, hárman. Ketten Montrealból és egy Chicouti-miből.
- Visszatérsz még Magyarországra?
- Szeretnék. Akár egy évet is szívesen itt töltenék. Jó lenne megtanulni magyarul, de bizony ez nehéz feladat.
1998. március 20. r \\ KANIZSA - SttéíetHÍ 19
BEFOGADÓ SZÜLŐK"
György Pál, a Középdunántúli Gázszolgáltató Részvénytársaság vezérigazgatója egyike azon kanizsai szülőknek, akik a csereprogram aktív résztvevőivé váltak azzal, hogy vállalták a „befogadó szülő" nem kis felelősséggel járó szerepét. Kérésünkre szívesen osztotta meg gondolatait a csereprogrammal kapcsolatban.
- Mikor és miért döntött úgy, hogy bekapcsolódik a kanadaimagyar csereprogramba?
- A dátumot nem tudom pontosan, de emlékszem, hogy a KANIZSA újságban olvastam a hirdetést. Erika nevű lányomhoz hasonló korú fiataloknak hirdették meg a programot. O Pécsett joghallgató, de emiatt a program miatt megszakította tanulmányait. Erika Kanadában, Chilliwack-ben. egy Vancouverhez közeli kisvárosban volt a nyugati parton. Jelenleg Kecskeméten egy másik kanadai gyerekkel van párban. Azt tudnunk kell erről a tanulási formáról, hogy a fiatalok párokban dolgoznak, párban laknak együtt befogadó családoknál.
Okoz-e nehézséget az együttélés? Milyennek ismerte meg a kanadaiakat Braden keresztül?
- A hétköznapokban én nem sok áldozatot vállalok, hiszen fél nyolckor indulok a munkába, amely gyakran este nyolcig elhúzódik. A fiatalok kulcsot kapnak, és természetesen teljesen szabadon mozoghatnak, mintha családtagok lennének. Különösebb szabály nincs, csak annyi, amennyi a családtagok között is elemi, alapvető\' együttélési szabály. Két személy van nálunk. Brad Cook Oshawa-ból
és Fábián Judit Tiszakécskéről. A program lényege az. hogy a résztvevők idegen városban vannak, és párokban dolgoznak, de nem azzal a partnerrel, akivel együtt laknak, hiszen meg kell tanulni más és más habitású emberrel is dolgozni. Hogy milyenek a kanadaiak, nehezen tudom megítélni. Brad egy csendes, illemtudó, európai típusú gyerek. Talán az átlagosnál is csendesebb.
- Milyennek ítéli meg ezt a Magyarországon már négy éve működő programot?
- A programot rendkívül hasznosnak tartom. Már az első pillahatban felkeltette az érdeklődésemel. Különösen a mai nyitott világban rendkívül fontos az önállóságra nevelés. Ugyanígy nagyon hasznos más országok, más kultúrák megismerése, és más népek nyelvének magas fokú elsajátítása. Ez a program egy nagy lehelőség a fiatalok számára. A teljes izolálásnak nem vagyok a híve. ezért természetesen tartjuk a kapcsolatot Erikával, aki mint említettem. Kecskeméten van.
- A csereprogram keretén belül a jövőben is otthont nyújt a fiataloknak?
- Magától értetődik. A jövőben is nyitottak leszünk egy ilyen, vagy hasonló program keretén belül otthont adni a gyerekeknek. Itt megragadom az alkalmat, hogy megdicsérjem a Nagykanizsai Önkormányzatot, a Polgármesteri Hivatalt, hiszen nagyon jó dolog, hogy Nagykanizsa egy ilyen jellegű programban részt vesz.
M.B
SZERETEM A FAT
A Magyar Naiv Művészek Múzeuma Közalapítvány időszaki tárlata nyílt meg március 14-én Kecskeméten, amelyen Vé-konyné Nagy Éva festőasz-sz.ony mellett Vastag János nagykanizsai fafaragó mutatkozik be a „hírős városnak". Kecskeméti kiállítása előtt így vall magáról és a fa szeretetéről: „ Én egy hetvenegy éves vallásos, egyszerű, nyugodt természetű, segítőkész ember vagyok. Már iskolás korom előtt elkezdtem faragni. Kitanultam az. asztalos szakmái. A szerszámaimat
is magam készítettem. Szeretem a fát. Szeretek vele dolgozni. Szeretem száraz, állapotában megmunkálni, élőfaként nemesíteni, nevelni. Szeretem e kis munkákban általuk a múltat felidézni a magam szórakozására és mások gyönyörűségére. Sokszor mondták, évődtek velem, hogy úgyis megunja Vastag bácsi. De én annál jobban belemerültem, és nem hogy abbahagynám, hanem egyre szenvedélyesebben csinálom.
Minden olyan használati eszközt faragok, amit el lehet képzelni fából, sőt olyant is, amit el sem lehet képzelni. Tányér, tálca, fűszertartó-készlel, váza, korsó, kulacs, kehely, csobolyó, csillár és természetesen szobrok. Fiatalabb koromban nagyon sok rokkát készítettem. Általában körtefával dolgozom, de a finom munkák almafából készülnek, mert az almafa kemény és nagyon szívós fa. A diófa pedig a legsokfélébb fa. Azt mondják, hogy a tölgyfát nem lehet faragni. Hát én azt is faragtam. Nincs kimondottan kedvenc alkotásom, hacsak a szobrokra nem mondhatom. Régi magyar katonák, íjászok, lándzsások. Készült kanász, marokszedő, vízhordó gyerek, kötélfonó, kaszát kalapáló parasztember. Vallási tárgyú szobrok, a Szentcsalád, a Napkeleti Bölcsek, a pásztorok, a juhnyáj. De addig kedvenc mindegyik, amíg elkészül.
\'74-ben volt egy emlékkiállítás Balatonlellén. Furcsa hangulatú kiállítás volt. Még a népművészet mestereit sem kímélték a kritikák. Akkor azt mondtam, többet én nem megyek sehovase. Aztán mégiscsak újra elkezdődött. Egyházközségi képviselő-testületi tag vagyok a Szent Imre Plébánián. Egy gyűlés alkalmával meg kellett határozni, hogy a templomban mit érnek a faragott stációs képek. Mondom a plébánosnak: Ha megkérdezné, hogy mennyi idő alatt tudom megcsinálni, azt körülbelül meg tudnám mondani, de hogy azok mit érnek, azt nem, mégha most faragták volna, akkor sem. Rám nézett az egyik új tag, és kérdezte; Maga fafaragó? Hát ezután a sok érdeklődés hatására jött a folytatás. Nagykanizsán hamarosan négy kiállításom lett, majd Zalaegerszegen, Zalakaroson, Budapesten, ahol országos második helyezést értem el. A mull év kissé csendesebb volt. Ez. évben kilenchetes kiállításom lesz Kecskeméten.
Van egy komoly tervem. Keresztutat akarok készíteni, és ehhez olyan harminc-harmincöt centiméteres kálváriaszobrokat szeretnék megfaragni, a megfeszített Krisztus szenvedését fába faragni. Az egy nagyon komoly, munkás dolog, és biztosan mindenkinek tetszeni fog, nemcsak nekem. Mellette persze sok minden el fog még készülni, hiszen egyszerre több mindent szoktam faragni."
M.B.
20
KANIZSA - SuéáeiHé
1998. március 20.
Váradi István
-Miért kezdett faragni?
- Hobbiból. Az idősebbekié gyűjtögettem össze a szerszámokat, olyan eszközöket, amelyeket ma már nem gyártanak. Szabadidőmben kérdtem el.farigcsál"\'
É» nagyon szeretem a fát, az erdőt. Valamikor nekünk az erdő volt a gyerekszobánk, nem szerettünk a lakásban lenni
- Meg lehet élni a faragásból?
- Lehet, hogy meg lehetne élni, de akkor másként kellene szervezni a dolgot. Az is lehet, hogy ezekre az Ősi motívumokra nem lenne vevő senki. Én nemcsak faragok, hanem néha a tárgyakban - leginkább a fában - is meglátok
alakokat, alakzatokat. Szén tuék egyszer egy olyan kiállítást, ahol a faragványaim mell ni helyet kapnának azok a tárgyuk. anit-lyeket a termeszeiből gySjtöttem össze, s á maguk n\\ei \\ iori«,iuii -ban mutathattuk meg. hímez persze több idő kell. Szeresem a termeszeiét, és talán ezer; van az hogy a természet dolfiui megmw tatják magukat olyan óljainkról is, amelyei talán mosnak nem tarnak Jel,
- Ha kezébe kap egy fadarabot, abból mindig születik valami\'
- Az csak természetes, A mi családunknak is. mim minden más famíliának meg volt a fafaragója. Ez a dolog az én rsttl-.htom-ban rám liagyomihnntiUati. Gyermekkoromban nem kaptunk szerszámokat, a kész flfrjyofcw megfoghattuk egész nap nézhettük, hogyan fiiragnak .;: <H-,<!«*. Persze én más csnládi <khoz ii eljártam, figyeltem, hagy az ottani öregek hogyan faragnak. n%!,isí% mai innen is. onnan is szeikgeM-
; lem.
r \'
1998. március 20. { KANIZSA - é*uáe(*Á 21 1
KÖVETENDŐ PÉLDA
Az alábbiakban bemutatandó ifjú esete nem szabadna, hogy rendkívüli legyen ebben a világban, ám hogy mégis így van, azt jelzi, hogy nincs minden rendben, bőven van még mit javítanunk... és higgyék el, érdemes. Orsós János a jövő év októberében lesz húsz éves, e majdnem két évtized számára mégis olyan „felfedezésekkel" szolgált, amelyeket mások tán száz év alatt sem tapasztalhatnak meg. Ha mégis - vele ellentétben -, nem lelik meg a helyes utat.
- A Zemplén Altalános Iskolába jártam, rossz tanuló voltam, sokkal jobban érdekelt minden, mint a tanulás. Szívesebben fociztam a haverokkal... Amikor befejeztem az iskolát, nem volt könnyű a pályaválasztás, szinte sehol sem láttak szívesen egy ilyen rossz tanulót. A Szécheny i-szakközép iskolába s i-került bejutnom, szerkezetlaka-\' losnak tanultam. Olt. a középiskolában jöttem rá. hogy tanulnom kellene, hogy jussak valamire.
- Úgy tudom, nemcsak beláttad akkorra a dolgot, hanem tenni is kezdtél érte.
- Valóban elkezdtem tanulni, és végig kitűnő\' tanuló voltam. Kilencedik helyen végeztem az SZKT versenyen, aminek eredményeként korábban ..szabadultam ", mint a többiek.
- Ilyen tudással hol sikerült elhelyezkedned?
- A Gépgyárba hívtak, de amit ígértek, az nagyon kevés volt, így kerültem máshová, ahol ugyan jobban fizetlek, de
a lobbi körülmény nagyon kedvezőtlen volt.
- Ismét tanulásba fogtál?
- A Széchenyibe jártam, amikor megtudtam, hogy a Wink-lerben van egy kétéves intenzív iskola, ahol a második év végén érettségi vizsgál lehel tenni.
- Belevágtál?
- Ebben a tanévben kezdtem meg a tanulást ebben az iskolában, ami nem a legkönnyebb. Sokat kell tanulni, nagyok a követelmények, bár az átlagom csak közepes, így is a legjobbak közé számítok. Tíz közismereti tárgyat tanulunk itt. harminchárom osztálytársam van. igaz, negyvenegyen kezdtünk.
- Mennyire általános, hogy valaki szakmunkásképző után érettségi vizsgát akar tenni?
- Nem tudom, de azt igen, hogy a barátaim jórésze inkább a másodszakmái választotta, és nem oda jött tanulni, ahová én.
- Jut időd bármire a tanulás mellett?
- Nem igazán, ritkán leugrok egyel focizni, vagy kosarazni.
de az időm nagy része tanulással telik.
- Lányok?
- Nincs időm erre. bár már a család időnként célozgat.
- Számodra érték a tudás?
- Azért szeretnék tanulni, hogy a tudásommal pénzt keressek, és a pénz biztos megélhetést nyújtson a majdani családomnak.
- Úgy tudom, kialakult elképzelésed van, hová is jelentkezel az érettségi után.
- A Rendőrtiszti Főiskolára, szeretnék továbbtanulni. Szeretnék rendőr lenni, az embereken segíteni, erre édesapám biztatott.
- Származásodat soha nem érezted hátránynak?
- Orsósként, én úgy érzem, mindig jobban figyeltek rám, ennek soha nem éreztem hátrányát, még akkor sem. ha összekaptunk a haverokkal. Még sohasem vetette a szememre senki a származásomat.
D. É.
VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS
A munkanélküliség nemzetiségi hovatartozástól függetlenül mindenkinek komoly gond, ám enyhítésére csak kevés igazán hathatós megoldás születik. Remélhetőleg az, amelybe most a Cigány Kisebbségi Önkormányzat és Teleki László elnök segítségével belefogott néhány, a cigányság vállalkozását segíteni kívánó személy, sikeres lesz. A cigányok vállalkozását segítő egyesületet nemrégiben alapították meg. Erről Nagy Józseffel, az egyik alapító taggal beszélgettünk.
- Mi a célja az egyesület létrehozásának?
- 1990 óta egyre nagyobb a munkanélküliség a cigány lakosság körében, ez nemcsak helyileg, hanem országosan is gondot okoz. Soha ennyire nem volt még szükség a cigányság megsegítésére, mint most. hiszen a tehetősebb ci-
gányokat is az ellehetetlenülés fenyegeti. Ezen problémák enyhítésére szerelnénk egy vállalkozást segítő csoportot létrehozni, amely részben segítene megoldani a családfenntartás, a létfenntartás gondjait. A családfenntartás lehetséges módjai a munkahelyteremtés, az őstermelői tevékenység és a vállalkozóvá válás. Pásszív forma a segélyezés, véleményünk szerint nem ez a megoldás.
- Miben tudják segíteni az őstermelővé és a vállalkozóvá válást?
- Elsősorban információkkal. Felmértük, milyen lehetőségek vannak a megyében, hogy a cigányok körében mire van kereslet, hogy adottságaik, lehetőségeik mit lesznek lehetővé. Egyelőre tíz jövel indulna a próbálkozás, őket segítenénk vállalkozóvá válni.
- Milyen információkkal tudnak önök segíteni?
- Részben azzal, hogy mi
minden kell egy vállalkozás elindításához. Mi, hol. miként szerezhető be. hogyan alapítható meg egy társaság, társadalombiztosítási és egyéb kötelezettségek. Próbálunk faxszal, telefonnal segíteni.
- Ezeknek a dolgokban segíthetnek a kamarák is a befizetett díjak fejében...
- A cigány vállalkozók tapasztalatlanságuknál fogva, talán egy kicsit több támogatást, segítséget igényelnek, nem mindenütt van erre idő. Mi direkt erre szerveződlünk.
- A vállalkozásokhoz pénz kell, honnan teremtik elő?
- Ebben is segíteni próbálunk. Igyekszünk megtalálni azokat a pályázati lehetőségeket, amelyek segítik a vállalkozóvá válást. Konkrétan senkinek nem tudunk pénzt adni a vállalkozásához, ám a pénzszerzés módjairól információkkal tudunk szolgálni, pályázati lehetőségekkel próbálunk segíteni. Pályázati adatlapok-
kal, értékesítési információkkal igyekszünk támogatni a vállalkozásokat.
- Milyen típusú vállalkozókat segítenek?
- Méhész, állattenyésztő, állattartó, vesszőtermelő. Kony-hakert-prog ram o t szeretnénk működtetni, erre pályázatot is adtunk be.
- Foglalkoznak-e képzéssel?
- Tervezzük természetesen, hiszen nagyon nagy szükség van a naprakész információkra, a jól felkészített vállalkozókra. A képzés formájaként a tanfolyamokat tartjuk a legcélszerűbbnek, ezek megszervezésére már tettünk lépéseket.
- Önnek milyen tapasztalatai vannak a vállalkozásokat illetően?
- Magam is vállalkozóként dolgoztam, mielőtt bekapcsolódtam a CKÖ munkájába, illetve belekezdtünk ebbe a vállalkozásfejlesztő munkába.
D.É.
22
KANIZSA - ÉnteáeiHé
199*. március 20.
„Az én házam az én váram" - tartja a mondás, és a gyönyörűszép épületeket és belső tereket is tartalmazó folyóiratokat, magazinokat lapozgatva ki ne álmodozna egy csodálatos otthonról festői környezetben. Magunkban már el is képzeljük a berendezést a különféle extrákkal (uszoda, szauna stb.) együtt, de aztán a fantáziavilágbői kiszakadva hirtelen a fejünkhöz kapunk, és rádöbbenünk arra, hogy elképzelésünknek többnyire anyagi okok a megakadályozol.
Ez „a pénztárcánk szab határt igényeinknek" kibúvó azonban nem mindig fogadható el, hiszen az sokszor
meg sem fordul a fejünkben, hogy egy adott térből akár minden sarkot is ki lehet használni, ha a használati tárgyak úgy vannak
LAKBE
elrendezve. Lehet, hogy csak a bútorokat kell optimálisan elhelyezni, színesíteni a falakat, drapériákkal díszíteni az ablakot, és máris megváltozik lakásunk hangulata, újszerűnek hat a régi otthon. És az sem mindegy, hogy 60 négyzetméterből csak 30-at vagy pedig mind a 60 négyzetmétert működőképesen használhatom. A bútorokat el lehet úgy is helyezni, hogy a lakásban a mindennapi élet jól funkcionáljon, akkor is, ha egyedül vagyunk, vagy ha családunkkal, vendégeinkkel töltjük szabad perceinket.
Sokan úgy vélik „A lakásomat én is be tu-
dom rendezni, csak pénzem legyen elég!" Ez egy súlyos tévhit. Sok olyan apró figyelmesség, átgondoltság, szakmai ismeret kap helyet a tervezéskor, amire egy kívülálló már csak akkor figyel fel, amikor már jó ideje benne lakik. Akkor már sajnos néha késő. (Pl.: a tv-csatlakozó nem ott van, ahol a szekrénysorban a tévé található). A lakás berendezése életünkbe, ha nem az egyetlen, de csupán ritkán előforduló esemény.
Annak érdekében, hogy lakásunk minden elvárásnak megfeleljen, célszerű, ha inkább hozzáértő emberhez fordulunk, aki nemcsak
199». március 20.
KANIZSA - intéAeiná
23
RENDEZÉS
J88B
praktikus tanácsokkal lát el, hanem megszervezi a munkálatokat és számol a költségekkel is, aki megpróbálja a legjobbat, a legcélszerűbbet kialakítani igényeinkhez és vagyoni helyzetünkhöz mérten.
Ez a raulti-professzio-nálisnak tekinthető szakember a lakberendező, aki látványterveivel járul hozzá álmaink valóra váltásához, igazodik elvárásainkhoz és mindezt úgy teszi, mintha csak a mi fejünkből pattant volna ki a szikra. Ha kell, együtt járja végig a megrendelővel a bútorboltokat, vagy a textilházakat, és közösen választják ki a legmegfelelőbbet, a legodaillőb-bet otthonunkba.
Mielőtt a lakberendező munkához látna, megismerkedik a megrendelő mindennapi
életével, szokásaival, mivel foglalkozik, mit szeret csinálni szabadidejében, szokott-e vendégeket fogadni, mi
a hobbija, vágyai, elképzelései... stb. A szakember számára ez kiindulás ahhoz, hogy bármilyen lakásból otthont tudjon teremteni.
A jelek szerint erre van is igény, hiszen az otthon szerepe rohanó világunkban egyre inkább felértékelődik -ez az egyetlen hely, ahol az ember jól érezheti magát, ami biztonságot, menedéket ad a gazdasági és politikai élet hirtelen változásaival szemben, közvetlen
környezetünknek az a része, amivel azonosulni tudunk.
Követelmény lett az úgynevezett „otthonos otthon", ami kényelmével, barátságosságával, tartalmas forma- és színvilágával fogadja magába gazdáját és kápráztatja el az oda érkezőket.
Ez a manapság egyre divatosabbá váló hivatás bebizonyítja, hogy már kis ráfordítással is mennyi minden hozható létre egy egyébként kicsi területen, vagy hogy egy nagy térből is igazi barátságos kis kuckó varázsolható.
Nagykanizsán 1996 óta folyik lakberendező-képzés, mely szakvizsgával zárul. A már végzett hallgatók az Országos Lakberendezői Szövetség tagjai, mely segíti a munkájukat. Ebben az évben újabb tanfolyam indult, ahol a hallgatókat olyan oktatók részesítik képzésben, akik már több éve a szakma krémjét alkotják. A tanulók céljuknak tekintik olyan otthonok megteremtését, amelyekben a lakás szolgálja a tulajdonos kényelmét.
A praktikusan és szépen berendezett, jól használható lakás nem csupán a sok pénzzel, nagy lakással rendelkezők kiváltsága.
Horváth Ildikó Szendrői Eszter Cserhátiné Deli Zsuzsanna Vida Zsuzsanna
24 —7- V KANIZSA - gntéÁetHÁ. v -¦*— 1998. n lárcius 20.
A FÜZ MŰVÉSZE:
HADINÉ SZALAY GABRIELLA
V>\')K. március 20.
( KANIZSA- 7V-«a«i*>t )
lések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.20 Az első csók. 16.45 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Angyali érintés. 20.50 A nő hétszer. 22.30 Meztelennek látó.. 0.30 Fókusz.
TV 2
6.00 Gyökereink. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Cápali és Cápeti. 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Csipsz. 15.50 Frankié. 16.15 Magnum. 17.05 Marienhof. 17.30 Csupa-csupa élet. 17.55 Az Acapulco-öböl. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Forró nyomon. 20.50 Rex felügyelő. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Steele. 23.45 Hajnaltól napesüg. 0.10 Tények. 0.35 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Szabadverseny. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 Gólyavári esték. 11.45 Nekem ne lenne hazám? 12.00 Híróra. 13.00 A Szórád-ház. 14.45 Mesterművek. 15.00 Repeta. 17.30 Kormányváró. 18.00 Sim, a bohóc. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 A mi 20. századunk. 21.00 TS-Extra. 21.30 Othello Gyulaházán. 23.05 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.00 és óránként: Híradó és Képes krónika 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika; Segítség! Tanulok!? 9.05 Képes krónika. 10.50 Kismamaklub. 11.20 Régiók. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.25 Esti kérdés. 12.40 Kapcsok. 13.15 A szűz és a gödölye. 14.45 Csatamezők. 15.45 A tudomány mérföldkövei. 16.00 Figyelj! 16.35 Tájak, fortélyok, asszonyok. 16.50 Kertgazda. 17.10 Billy, a macskakölyök. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Itáliai utazás. 19.45 Beavatás. 20.05 Váltó. 20.40 Esti kérdés. 21.35 Mozgó kép. 22.05 Véleden. 0.00 Híradó.
PÉNTEK MÁRCIUS 27. , MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Még egyszer! 10.40 Szomszédok. 11.10 Savannah. 12.00 Híróra. 13.00 Angol Liga. 14.00 Öten a szigeten. 14.30 A mi Charlynk. 15.25 A Terra-misszió. 16.00 Gyerekeknek! 16.30 Űrgam-mák. 17.00 Láz-mérő. 17.15 Évgyű-
rűk. 17.45 Körzeti híradók. 18.05 Ablak. 19.00 Kisebb-nagyobb gyerekeknek. 19.30 Híradó. 20.00 Savannah. 20.45 Exkluzív. 21.10 Ötszemközt. 22.05 Aktuális. 22.30 így készült. 22.45 Túszjátszma. 0.05 A Diana Krall Trio. 0.40 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8a.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.20 Az első csók. 16.45 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Superman. 22.10 Gyilkos sorok. 23.00 Érzések sorrendje. 0.25 Fókusz.
TV 2
6.00 Nemcsak egy mozi. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Marienhof. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.35 Csupa-csupa élet. 13.55 Cápali és Cápeü. 14.25 Segíts magadon! 14.55 Csipsz. 15.50 Frankié. 16.40 Magnum. 17.30 Csupa-csupa élet. 17.55 Következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Kifutó. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Végső hajsza. 0.30 Sportszenzációk. 0.01 Hajnaltól napestig. 1.10 Tények. 1.35 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 VilágKép. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 Gólyavári esték. 11.45 Nekem ne lenne hazám? 12.00 Híróra. 13.00 12 hónap az erdőn. 13.30 Viszonyok. 15.00 Repeta. 17.30 Gaia. 18.00 Sim, a bohóc. 18.25 Mixi-Tipp. 18.35 Európa Galéria. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Moliere: Don Jüan. 22.30 Mélyvíz. 0.05 Álombrigád.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.00 és óránként: Híradó és Képes krónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Képes krónika. 8.55 Váltó. 9.30 Dunatáj. 10.05 A tudás fája. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.35 Néptáncok. 12.45 Egy búvároperatőr vallomása. 13.20 Ahol a galambok meghalnak. 14.50 A brit arisztokrácia. 15.40 Lakáskulcs. 16.20 Minoritates Mundi. 17.05 Zűrzavaros vakáció. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Színházi világnap. 18.25 Lehár Ferenc: Luxemburg grófja. 21.15 Híradó. 21.45 Színházi világnap. 22.25 Jazzperanto. 23.05 Híradó. 23.35 Az utolsó völgy.
SZOMBAT MÁRCIUS 28. MTV1
5.50 Nap-kelte. 8.00 Jó reggelt adj,
Istenem! 8.10 Cartoon Network. 9.05 Gyerekeknek. 10.20 Utazás 98. 11.05 Szenvedélyek. 11.55 Szerelmek Saint-Tropez-ban. 12.45 Válaszolunk... 12.55 Energia-ábécé. 13.00 Híradó. 13.10 Népzenei magazin. 13.35 A kölcsönkapott Föld. 13.55 Nepál. 14.10 Mágnás Miska. 15.40 Körtánckörkép. 15.50 Manőver. 16.20 Zóna. 16.45 Minden, ami zene. 16.55 Forma-1 brazil nagydíj. 18.10 Önök kérték! 19.30 Híradó. 20.00 Uborka. 20.20 A pap, a kurtizán, és a magányos hős. 22.25 Szombati Sztáro(c)k. 0.05 A játék neve: Beverly Hills.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.05 Lassie. 11.30 Mágusok. 12.00 A tengerpart urai. 13.00 Híradó. 13.10 BRAVO TV. 15.00 Gyilkos sorok. 15.45 A címzett ismeretlen. 17.10 Dokumentumfilm. 17.45 Hetedik mennyország. 18.30 Kész átverés. 19.00 Híradó. 19.30 RTL Sportklub. 20.00 Őrangyalok. 21.35 Gyilkos viszony. 23.10 Superman.
TV 2
6.45 Gyerekeknek! 10.00 Kük. 10.30 A-Z. 11.00 Apacsok. 12.30 Top 10. 13.00 Hét x hét. 13.25 Gazdagok és szépek. 15.15 A tizedes meg a többiek. 17.00 Titokzatos természet. 17.30 A hegyi doktor. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Szerelem első látásra. 19.55 A rettegés foka. 22.10 Mozivarázs. 22.40 Psycho m. 0.15 Pamela titkai II. 1.55 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Hol-mi? 7.45 Határtól határig. 8.00 Izom-láz. 8.30 A Rába-völgye. 9.00 Háttértudomány. 9.30 Nemzetiségi magazinok. 12.50 Európa Ablak. 14.50 Ulzana portyája. 16.30 Telesport. 18.30 A Lánchídtól a Korinthoszi-csatomáig. 19.05 Mesetár. 19.30 Híradó. 20.00 Família Kft. 20.30 Szálka, hal nélkül. 21.10 Kórház a város .szélén. 22.05 Bors. 23.10 Mélyvíz.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.00 és óránként: Híradó és Képes krónika. 6.45 A Vatikáni Rádió adása. 7.00 Hírek; Reggeli muzsika; 7.10 Tájak, fortélyok, asszonyok. 7.25 Kertgazda. 7.40 Jelenko. 8.10 Bob és Bebette. 8.25 Szimba. 9.00 Bert, a kamaszok kamasza. 9.30 Nyelvőrző. 10.00 Tarkabarka. 11.00 A betlehemi csillag. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Néptáncok. 12.40 A vadon szava. 14.20 Élő egyház. 14.35 Dunakorzó. 16.05 Pop-sa-rock. 16.30 Beszélő ritmusok. 17.10 Chapün a mosodában; Chapün, a tűzoltó. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Napló helyett. 18.50 Közép Európai Magazin. 19.25 Állatfarm. 20.35 Tony Lakatos-quartet. 21.00 Híradó. 21.35 Metró. 23.15 Híradó. 23.50 Custer, a nyugat
VASÁRNAP MÁRCIUS 29. MTV1
6.30 Gazdaképző. 7.00 Gyerekeknek. 8.25 „így szól az Úr!" 8.30 Cartoon Network. 9.30 Családi napló. 10.00 Tévémagiszter. 11.05 Zenebutik - Zenehíd. 12.30 Új Reflektor Magazin. 13.05 Csónak a vízen. 14.35 Édes semmittevés. 15.30 Örömhír. 15.50 Vers mindenkinek. 16.00 Walt Disney bemutatja. 17.00 Minden, ami zene. 17.05 Hello, Magyarország! 18.00 Sandra hercegnő. 19.00 A Hét. 19.45 Budapesti Tavaszi Fesztivál. 21.45 Forma-1. Brazil nagydíj. 23.50 Tonik.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.05 Lassie. 11.30 Szívvel, lélekkel. 12.00 Népszabadság sajtóklub. 13.00 Híradó. 13.10 Dóra mozija. 13.35 Valamit visz a víz. 15.10 Kísértet sofőrrel. 16.30 Dokumentumfilm. 17.05 Szeszélyes természet. 18.00 Fókusz plusz. 18.30 Kedvenc. 19.00 Híradó. 19.30 Vészhelyzet. 20.15 Borsalino és társai. 22.00 Három asszony, három történet. 23.35 Dóra mozija. 0.05 Népszabadság sajtóklub.
TV 2
6.45 Gyerekeknek! 10.00 Follow me! 10.30 Magazinok. 11.30 A labdarúgó-világbajnokságok története. 12.00 Nótaszó. 12.30 Az Acapulco-öböl. 14.00 A következő áldozat. 14.30 Kifutó. 16.15 A Szuper-csapat. 17.05 Az űrközpont. 18.00 Tények. 18.10 Napló. 19.00 Szerencsekerék. 19.30 Szerelem első látásra. 19.55 Közkívánatra! 22.10 Nemcsak egy mozi. 23.35 Cserháü Zsuzsa-koncert. 0.30 Napló. 1.15 Közveüen ajánlat.
MTV 2
7.30 Űrgammák. 8.00 A nyolcadik. 8.30 Mérce. 9.00 Tökjó. 11.00 Telesport. 13.00 A szerelem jogán. 14.50 Büszkeség és balítélet. 16.35 Reflektorfényben: Sztevanovity Zorán. 17.00 Az emberi élet ára. 17.30 Tranzit. 18.00 Szemlátomást. 18.30 Fazonok. 19.00 Nanovilág. 20.00 Szerelmes levelek. 21.30 Telesport. 22.00 Amíg még élünk. 22.45 Universitás.
DUNA TELEVÍZIÓ
5.00 és óránként: Híradó és Képes krónika. 6.45 A Vatikáni Rádió adása. 7.00 Reggeli muzsika. 7.05 Figyelj! 7.40 Élő egyház. 7.55 Hajdú táncegyüttes. 8.30 Animációs filmek gyerekeknek. 9.20 Pop-sa-rock. 9.50 Evangélikus istentisztelet. 10.50 Zene tolmáccsal. 11.50 Vers. 12.05 Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka. 12.15 Liszt: Zongoraművek. 12.25 Postabontás - levélváltás. 12.45 Hontalanok a Baltikumban. 13.35 ART-EXPO - Műcsarnok és/vagy Art Budapest BNV. 14.15 Sportképek. 16.30 Emlékképek - régi híradók. 16.50 Talpalatnyi zöld. 17.30 Mese. 18.00 Heti hírmondó. 19.20 Nagybácsim.
26 [ KANIZSA - Sfiont 1W8. március 20.

LABDARÚGÁS
NB I B
Nagykanizsai Olajbányász FC-Kecskeméti FC 2-0 (1-0)
Nagykanizsa, 1500 néző. V.: Ákos.
Olajbányász: Czigóth -Panghy - Pálfi, Agics - Ger-sics (Somogyi 87. p.), Farkas, Kiss, Kovács L. (Csörnyei, 68. p.), Visnovics - Gordián, Horváth Gy. (Pulai, 68. p.). Edző: Madár Gábor.
Kecskemét: Sinescu - Szél (Czigler, 84. p.), Iszák, Gli-gorovics - Bimbó, Márkus, Lukácsi (Sebestyén 64. p.), Tóth, Danyis (Herczeg, 54. p), Babai, Ozsváth. Edző: Lajtár István.
Hűvös, szeles idő fogadta a kilátogató nézőket a Bányász idei első hazai mérkőzésén. A szél támogatását élvező kecskemétiek néhány percig tá-madgatták ugyan, de igazi veszélyt nem jelentettek Czigóth kapujára. Az ötödik percben a hazaiak előtt adódott gólszerzési lehetőség, de Horváth Gy. lövése után a labda a kapufát érintve végiggurult a gólvonalon, a nagy lendülettel érkező Panghy elől pedig csak üggyel-bajjal tudtak felszabadítani a KFC védői. A tizenharmadik percben aztán góllá érett a hazai gárda fölénye. Pálfi jobb oldalról beküldött lapos beadását a tizenhatos előtt több vendég védő is elvétette, ami aztán Visnovicshoz került, aki egy szép csellel visszavette a jobb lábára a labdát és nagy erővel lőtt a kapuba. 1-0. A gól után is a Bányász volt valamivel kezdeményezőbb, lehetőségei is voltak az újabb találat eléréséhez, míg a vendégek mindössze egyszer tették próbára a hazai hálóőrt. A második félidő kezdőrúgását Kovács Kálmán, a KHVM politikai államtitkára végezte el. Fordulás után nyíltabb lett
a játék. A kecskemétiek próbálták kihasználni a rendkívül gyors két szélsőcsatárukban rejlő lehetőségeket, de ezeket a kanizsai védelem Panghy vezérletével rendre meg tudta akadályozni. Madár mester kettős cserére határozta el magát, miután az olajosok még veszélyesebben támadtak, és egy mintaszerű akció után a 80. percben Gordián beadásából a frissen beállt Pulai két csellel elküldte „gyufáért" az ellenfél védőit kapussal együtt és higgadtan lőtt a hálóba. 2-0. A hátralévő időben is volt még lehetősége a Bányásznak a gólszerzésre, de ezek már nem sikerültek. A második félidőben nyújtott teljesítménye alapján az Olajbányász biztos és teljesen megérdemelt győzelmet aratott.
Jók: Panghy, Agics, Gordián, Visnovics.
NB III. Dráva csoport Barcs-MÁV NTE 0-0
Barcs, 300 néző. V.: Dárdai.
MÁV NTE - Kovács Z. -Nagy, Lakics (Tóth), Beke, Pongrácz (Boa) - Kovács J., Dezső, Balogh, Grabant - Ka-linics (Szőke), Réz. Edző: Szálai Zoltán.
A hazaiak a legjobb helyzeteiket is elpuskázták. A MÁV NTE szervezetten, fegyelmezetten játszott, és a szerencsével sem álltak hadilábon. Jók: Kovács Z., Nagy.
Ifjúsági eredmény: Barcs-MÁV NTE 3-1.
Megyei bajnokság
Zalalövő-Kiskanizsai Sáskák 0-0
Zalalövő: 250 néző. V.: Matola.
Kiskanizsa: Bónyai - Cséplő, Soós, H orváth, Ambrus (Zöldvári) - Mátyás, Matola, Bocskor, Pintér - Fazekas, Vass. Edző: Zöldvári István.
SAKK
NB II.
Nyugat Kft.-Lenti 7,5:4,5
Kanizsai győztesek: Sziva A.. Kercsmarics, Kasszái, Sipos. Dr. Pintér, Ladányi.
Remiztek: Kovács B., Re-zsek, Szabó V.
A hazaiak teljesen megérdemelt győzelmet arattak.
TEKE
Kanizsai Sörgyár SE-Dombóvári Spartacus 3-5 (2855:2904)
Kanizsai pontszerzők: Bende J. 511, Nagy J. 495, Vajda L. 482 fa.
Nagyon szoros mérkőzésen, talán kis szerencsével akár győzhettek is volna a sörgyáriak az előkelőbb helyezést elfoglaló Dombóvár ellen.
KOSÁRLABDA
Rangadót nyert a MÁV NTE
NB I/B Nők
MÁV NTE-OSC-Medikus 81-75 (46-39)
Nagykanizsa. 250 néző. J.v.: Major L., Kollár T.
MÁV NTE: Torna (21), Simonná (13), Joó (20), Zsolnai (14), Bedő (13). Csere: Lack-ner (-), Góber (-). Edző: Kovács Nándor.
Igazi kosárcsemegének ígérkezett a rangadó, hiszen aki ezen a mérkőzésen vesztesen hagyja el a játékteret, az elbúcsúzhat a négy közé jutástól. Az első félidőben felemásan produkáltak a hazaiak, ám a játékrész végére feljavultak és hétpontos előnnyel várhatták a folytatást. A II. félidőben a MÁV tartani tud-
ta az előnyét, így a fegyelmezett játéka eredményeképpen hozni tudták ezt a létfontosságú mérkőzést. Megmaradt tehát az esély a négy közé kerülésre.
NB II Férfiak
Kanizsa KK-DKG-EAST-Pápai KK 108-90 (59-42)
Pápa: 150 néző. Jv.: Bendly, Pállá.
KKK: Farkas (13), Török (8), Kovács A. (36/3), Földesi (25). Tóth Á. (8/3). Csere: Halász B. (9). Antalics (4), Mádé (2), Németh (3).
A második játékrészben már több mint 30 ponttal is vezettek a vendég kanizsaiak. A cserék játékával sem forgott veszélyben a győzelmük. Magabiztos, jó kosarazással tovább őrzi veretlenségét a KKK.
SPORTMŰSOR
március 20-26-ig
LABDARÚGÁS
NB I B. Március 22. 15.00: Nagykanizsai Olajbányász-Csepel.
NB III. Március 21. 15.00: MÁV NTE-Balatonföldvár - ifi: 13.00.
Megyei I. osztály. Március 22. 10.45: Kiskanizsa-Felsőrajk. - ifi: 8.45.
Március 22. 15.00 Miklósfa-Kemendollár - ifi: 13.00.
KÉZILABDA
NB I B Férfiak
Izzó SE-Szondi SE (Székesfehérvár)
Március 20. Olajbányász-csarnok. 18.00 - ifi: 16.00.
NB I B Nők
Olajbányász SE-EGO Sport Tolna
Március 28. Olajbányász-csarnok, 16.00 - ifi: 14.00.
KOSÁRLABDA
NB II. Férfiak
Kanizsa KK-DKG EAST-Bonyhádi SE Március 21. 15.00 MÁV NTE csarnok.
VÍZILABDA
Nemzetközi Vízilabda Torna a Víz Világnapja alkalmából. Március 21-22. Sportuszoda.
ATLÉTIKA
Megyei Diák Olimpia mezei futóverseny Március 26. Gelse.
1998. március 20.
KANIZSA - j4pu
11
CSUSZI CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Ingatlanközvetítés, ingyenes megbízással
- ingatlan-értékbecslés
- adásvételi szerződések kötése, ellenjegyzése
- ingatlanok bérbeadása (albérletek esetén bérbeadóknak díjtalan lebonyolítás)
- lakások, családi házak felújítása, karbantartása KORREKT ÜGYINTÉZÉS EL ADÓKNAK-VEVŐKNEK, ÜGYVÉDI KÖZREMŰKÖDÉSSEL.
VEVŐKNEK KORLÁTLAN CÍMKIADÁS DÍJMENTESEN. Az iroda nyitvatartása: H-P.: 8.30-12.00-ig 13.00-16.00-ig
Nagykanizsán az Irtás utcában 1+3 félszobás, 69 nm-mes, étkezős, vfzórás, redőnyös, 3. emeleti lakás el-adő. Irányár: 3,8 mFt Kód: 376/97. (24510 K) Palinban 9 éves, 105 nm-es, 3+2 félszobás, tetőtérbe-épftéses, 2 fürdőszobás, egyedi központi fűtéses családi sorház, 20 nm-es garázzsal, 200 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7 mFt. Kód: 609/97. (25662 K) Palinban 9 éves, 100 nm-es, 2+3 félszobás, tetőtébeé-piféses, 2 fürdőszobás, egyedi központi fűtéses családi sorház, 20 nm-es garázzsal, 500 nm-es telekkel el-adó. Irányár: 7,4 mFt. Kód: 661/97. (25957 K) Nk-n a Katonaréten a sportpályánál, 110 nm-es, több szintes, 2+3 félszobás, 2 fürdőszobás, garázsos, pincés, sorházi lakás, kis telekkel eladó. Irányár: 7,2 mFt. Kód: 665/97. (25960 K)_
Nagykanizsa-Szabadhegyen 2094 nm-es, 21 m széles telek, ráköthető közművekkel eladó. Irányár: 1,7 mFt.
Kőd: 620/97. (26184 K)__
Nagykanizsa belvárosához közel, közös kapubejáróval, egyedi gázfűtéses, 2 különálló családi házrész kis telekkel eladó. Az egyik 1 éves, nappali+konyhával, fúrdő+WC-vel, és kialakítható két tetőtéri szobával. A másikban nagy nappali, étkező, konyha, fürdő, WC.
Irányár: 6,5 mFt. Kód: 721/97. (26342 K)_
Nk-án a Munkás utcában 57 nm-es, 1+2 félszobás, er-\' kélves vízórás, 2. emeleti lakás eladó Irányár: 2,3
mFt. Kód: 55/97. (26369 K)_
Nk-án a Liszt utcában 3 szobás, 67 nm-es, kp. fűtéses, vízórás, felújított, földszinti lakás, új konyhabútor-ral eladó. Irányár: 2,5 mFt. Kód: 9/98. (264 50 K) Nk-án a Katonaréten 200 nm-es, 6 szobás, 2 szintes, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, étkezős, erkélyes családi ház 25 nrrj-es garázzsal, 20 nm-es pincével, 2 mű-hellyel, 150 n.öl telekkel eladó. Kód: 589. (26454 K) Nk-n külön bejáratú, 2 szobás, 48 nm-es, komfortos, egyedi gázfűtéses, udvari lakás, 80 nm-es, leválasztható udvarrésszel, felújított tetőszerkezettel eladó.
Irányár: 2,5 mFt. Kód: 41/98. (26500 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 110 nm-es, 30 éves családi ház, 1 éve felújítva, garázzsal, melléképületekkel, 576 nm-es telekkel, 28 m telek széless éggel eladó. Irányár:
5.5 mFt. Kód: 69/98. (26564 K)_
Nk-án a Nagyváthy utcában 3 szobás. 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, vízórás, erkélyes lakás, 24 nm-es garázzsal eladó. Irányár: 5 mFI+garázs 800 eFt. Kód: 56/98. (26566 K)_
Iharosberényben 11 éves, 4+1 félszobás, 170 nm-es, tetőtér beépítéses családi ház 2 fürdővel, pincével, garázzsal, 1000 nm telekkel eladó vagy min. 3 szobás központi fűtéses, kanizsai lakásra cserélhető értéke-gyeztetéssel. Irányár: 4,2 mFt. Kód: 62/98. (26567 K) Nk-án az Olajtelepen 3+1 félszobás, 105 nm-es, étkezős, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, egyszintes családi ház, garázzsal, pincével, nagy melléképülettel, igényesen felújított állapotban 500 nm-es telekkel, kitűnő állapotban eladó. Kőd: 50/98. (26570 K) Nk-án a belvároshoz közel, felújításra szoruló, utcafronti, 120 nm-es, egyedi fűtéses, 4 szobás családi ház 120 nm-es pincevei, nagy udvarral, garázzsal eladó. Vállalkozási célnak, irodának kialakítható. Irányár: 10
mFt. Kód: 52/98. (26572 K)_
Nk-n a déli városrészben 3 szobás, 104 nm-es, jó állapotú, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, alápincézett, garázsos családi ház, 482 nm-es telekkel, csendes utcában eladó. Irányár: 12 mFt. Kód: 77/98.
(26666 K)_
Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, vízórás, 2 erkélyes, 10. emeleti, központi fűtéses lakás
eladő. Irányár: 2 mFt. Kód: 92/98. (26799 K)_
Újudvaron 2+1 félszobás, 80 nm-es, egyedi gázfűtéses, komfortos családi ház garázzsal, 500 nm-es le-lekkel eladó. Irányár: 3 mFt. Kód: 95/98. (26795 K) Murakeresztúron 2 szintes, 1 +2 félszobás, 103 nm-es, étkezős, társasházi lakás garázzsal, 200 nm-es telekkel, beépíthető tetőtérrel eladó, illetve értékegyeztetéssel Nk-i lakásra cserélhető, 2. emeletig Irányár:
2.6 mFt. Kód: 683/97. (26797 K)_
Nk-n 125 nm-es, 3 szobás, hallos családi ház, pincével, garázzsal, különálló szoba + konyha lakrésszel, 570 nm-es telekkel eladó vagy értékegyeztetéssel lakásra, balatoni ill. zalakarosi nyaralóra cserélhető.
Irányár: 12 mFt. Kód: 690/97. (26851 K)_
Nagykanizsán az északi városrészben 82 nm-es, 3 szobás, egyedi gázfűtéses, igényesen felújított és átalakított, teraszos, pincés, garázsos társasházi lakás, kis telekkel eladó. Irányár: 6,8 mft. Kód: 691/97.
(26852 K)_
Nk-n a Rózsa utcában 2 sobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, nagy konyhás, jó állapotú, központi fűtéses, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,9 mFt. Kód: 107/98. (26854 K)
Nagykanizsán a belvárosban 104 nm-es, 3 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, felújított, galériázható, erkélyes, 1. emeleti lakás eladó. Irányár: 4,9 mFt. Kód:
69/97. (26796 K)_
Nk-án a Rózsa utcában 2 szobás, 56 nm-es, nagy konyhás, 2 erkélyes, vfzórás, 3. emeleti lakás eladó vagy 1+1 ill. 2 szobás, egyedi fűtéses lakásra cserélhető. Irányár: 1,95 mFt, Kód: 705/97. (27035 K) Nk-án a Berzsenyi utcában 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtéses, 4. emeleti, pincés lakás eladó. Irányár:
2,7 mFt. Kód: 112/98. (27036 K)_
Nk-án a Bartók utcában 2 szobás, egyedi gázfűtéses, vízórás, redőnyös, 4. emeleti lakás külön bejáratú szo-bákkal eladó. Irányár: 2,4 mFt. Kód: 121/98. (27039 K) Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, 2 erkélyes, földszinti lakás, új konyhabútorral és szőnyegpadlókkal, felújított fürdőszobával, járólapozva eladó.
Irányár: 2,3 mFt. Köd: 720/97. (27040 K)_
Miklósfa központjában 2 szobás, 60 nm-es egyedi gázfűtéses, komfortos családi ház, melléképületekkel, 720 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3,2 mFt, Kód: 559/97. (27120 K)_
Kiskanizsán 17 éves, 2+2 félszobás, 120 nm-es, tetőtérbe épItéses, garázsos családi ház, 300 nm-es telek-kel eladó. Irányár: 5,2 mFt, Kód: 594/97, (27121 K) Nk-n a vásárcsarnok mellett, 74 nm, 1+3 félszobás, cirkofűtéses, erkélyes, nagy konyhás, tetőtéri lakás, különálló pincével eladó. Irányár: 5,5 mFt. Kód:
630/97. (27122 K)_
Nk-n az északi városrészben, 2 szobás, 57 nm-es, egyedi gázfűtéses, erkélyes, vlzórás, 2. emeleti, pincés lakás eladó vagy érték egy sez te léssel 1+1, ill. 2 szobás lakásra elcserélhető. Irányár: 2,4 mFt. Kód: 124/98. (27123 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 2 szobás, központi fűtéses, erkélyes, vlzórás, 5. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,95
mFt. Kód: 128/98(27124 K)_
Nagyrécsén 18 éves, 4+1 félszobás, 120 nm-es, te-tőtérbeépítéses, garázsos, családi ház, 1987 nm-es telekkel eladó. Irányár: 5 mFt. Kód: 132/98. (27125
K)_
Nk-n a Dózsa Gy. utcában, 54 nm-es, 2 szobás, egye-di gázfűtéses, felújított, utcafronti családi házrész, Különálló lakrésszel eladó. Irányár: 3,2 mFt. Kód: 15/98.
(27147 K)_
Sormáson 2 szobás, 40 éves, 100 nm-es. egyeá gázfűtéses, félkomfortos családi ház, 20 nm-es pincével, kialakítható garázzsal, 1500 nm-es telekkel eladó.
Irányár: 2 mFt. Kód: 135/98, (27148 K)_
Inkén 2 szobás, 100 nm-es, komfortos, 40 éves családi ház, 30 nm-es pincével, melléképületekkel, 2 műhellyel, ipari árammal, nagy telekkel eladó vagy nagykanizsai egyedi fűtéses lakásra cserélhető. Irányár:
2,5 mFt. Kod: 136/98. (27149 K)_
Cserfőn 4 éves, 3 szobás, 2 szintes, 77 nm-es, komfortos, téliesített, zártkerti ház, 4384 nm-es telekkel, 25 nm-es pincével, 24 nm-es présházzal, kitűnő állapotban eladó. Irányár: 2,6 mFt. Kód: 143/98. (27151
K)_
Patmban 26 éves. 60 nm-es 2 szotás egyedi gázfűtéses családi ház, garázzsal, melléképületekkel, 1818 nm-es telekkel eladó. Irányár: 5,8 mFt. Kód: 24/98.
(27296 K)_
Palinban 2 szobás, 68 nm-es, jó állagú komfortos családi ház, 1487 nm-es telekkel, beépíthető tetőtérrel, eladó vagy nagykanizsai 1+1 ill. 2 szobás lakásra cserélhető értékegyeztetéssel. Irányár: 3,6 mFt. Kód:
149/98. (27297 K)_
Muraszemenyén a Mura folyó és a bánya-tónál, 1500 nm-es vízparti horgász telek eladó. Irányár: 350 eFt.
Kód: 151/98, (27298 K)_
Kisfakoson a Gáspár hegyen 1500 n-öl zártkert tömés pmcével eladó. Irányár: 12 eFt. Kód: 152/98. (27299
Balatonmárián a hajóállomáshoz közel, 4 szobás, te-tőtérbeépítéses. 100 nm-es, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, 2 teraszos, 2 hallos, 2 külön bejáratú, központi kazán fűtéses családi ház, 504 nm-es telekkel eladó. Irányár: 13,5 mFt. Kód: 156/98, (27300 K)_
Kiskanizsán 2 sobás, 80 nm-es, jó állapotú, komfortos, étkezős családi ház, vállalkozásra is alkalmas melléképületekkel, műhellyel, ipari árammal, garázs-zsal, 2880 nm-es telekkel, pincével eladó. Irányár: 5,1
mFt, Kód: 159/98. (27301 K)_
Nagykanizsán a városközponthoz közeli, 2 szobás, 57 nm-es 2 erkélyes, étkezős, vízórás, beépített szekrényes, jó állapotú közponb fűtéses lakás, eladó vagy belváros közeli 1+1 félszobás lakásra cserélhető Eladási ár: 2,25 mFt. (27302 K)
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 16+ Tel.: 93/313-371
Szolgáltatásunk kiterjed: mindennemű ingatlan ADÁS-VÉTEL-CSE-RE-BÉRBEADÁS-.Jngatlanok becslésére" (Okirat szerkesztése). Keresünk és kínálunk: családi házakat, lakásokat, albérleteket, telkeket, nyaralókat
Külföldiek részére megbízásból.
ERÉNYÜNK A PONTOSSÁG ÉS A MEGBÍZHATÓSÁG.
Ingatlanát a becsült értéken értékesítjük, a legkedvezőbb feltételek mellett. Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett iroda. Ellátom a forgalmazási teendőkön túlmenően szükséges mindennemű jogi teendőket.
Az iroda nyitvatartása: 8-12, 14-17 óráig.
Olcsó Lakás Nagykanizsán. Egy szoba, konyha, fürdőszoba, egyedi (üléses udvari lakás eladó Irányár 1.1 mFt Hird.sz: 30
(25325 K)_
Olcsó Lakás Nagykanizsán Csengery irton 55 nm-es. 1 szoba, konyha, kamra, előszoba, fürdőszobás, egyedi tuteses földszinti
lakás eladó. Irányár: 1,4 mFt. (25326 K)_
Lakás Nagykanizsán. Csengery úl elején, III. emeleten 50 nm-es, egy szobás, egyedi fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,4 mFt.
Hird.sz: 5/a. (25329 K)_
Lakás Nagykanizsán Teleki u elején. 8 emeleten, 2 szobás, 55 nm-es, központi fűtéses lakás eladó. Irányár 2,1 mFI. Hird.sz:
47 (25330 KJ_
Lakás Nagykanizsán Liszt F. utcában, 4. emeleten, 2 szobás, 54 nm-es, központi fűtéses telefonos lakás eladó. Irányár: 2,2
mFt. Hird.sz: 16 + garázs 650 eFt. (25331 K)_
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Gy utcában, 7 emeleten, 76 nm-es, nagy előszobával, 3 szobás, erkélyes, lomkamrás, központi fűtéses lakás eladó Irányár: 2,35 mFt Hir.sz: 34. (25332
Ki_
Lakás Nagykanizsán Zemplén Gy utcában 4 emeleten, 3 szobás, 67 nm-es, erkélyes, reluxás, telefonos, korszerű lakás el-adó. Irányár 2,55 mFt. Hird.sz: 18. (25334 K)_
Lakás Nagykanizsán. Városkapuban 2+2 félszobás, étkezős, el-só emeleti, 68 nm-es, központi fűtéses, gondozott lakás Irányár 3 mFt Hird.sz: 40 (25335 K)_
Lakás Nagykanizsán Maori telepen kétszintes társas házban, 110 nm-es, 4 szobás, összkomlortos házrész garázzsal, taroló
val eladó Irányár 11 mFt. Hirdsz: 15. (25338 K)_
Lakás Nagykanizsán. Csengery út elején 80 nm-es. és 3 komfortos, 3 szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba, kamra, pince, garázs, 240 nm-es, udvarrésszel. Üzletnek irodának is alkalmas. Irányár 8,5 mFI. Garázs nélkül 77 mFt Hird íz: 69. (25366 K)_
Lakás Nagykanizsán. Sugár úton 104 nm-es, 1 emeleti, 3 szobás, ebédíős, külön WC, fürdőszoba, kamra, pince, osztatlan közös udvarrész, egyedi fűtéses, irányár 6 mFt Hird sz: 70 (25367 K)_
Lakás Nagykanizsán. Levente utcai sorházban 5 szobás, fürdőszobás. 2 WC, 125 nm-es. kétszintes lakás + garázs, pince. Irányár 8 mR. Hird.sz: 71. (25543 K)_
Eladó lakás. Berzsenyi úton 59 m-es, 2 szobás, erkélyes, pad-lószönyeges, külön WC-s, kamrás lakás. Irányár 2.2 mR Hird.
Eladó lakás. 85 nm-es, 2+félszobás. löldszinti előszobás, lürdő, külön WC, szinlellolásos, egyedi luteses, parkettás, járólapos
lakás. Irányár 3,5 mFt. Hird.sz.: 66. (26052 K>_
Családiház Nagykanizsa Sánc. Tetőtér beépítéssel 120 nm-es,
4 szobás, 2 fürdőszobás, 300 n-öl telken. Irányár: 6 mFt.
Hirdsz: 26. (25342 KJ_
Családihaz Nagykanizsán 150 n-öl sarok lelken. 6 szobás, 2 fürdőszobás, 2 WC, 2 étkező, 2 muhery garázzsal több célú felhasználású, pl. panzió, irodaház, KFt-nek Irányár: 12 mFt Hirdsz: 53. (25343 K)_
Családiház Nagykanizsa-Palin. 260 nm-es, kétszintes, 4 szoba, 2 fürdőszoba, 60 nm-es presszó, 20 nm erkély. 20 nm pince, engedélyezett vegyesbolt alapjai lerakva, nagy parkolási lehetŐ-
séggel Irányár 16 mFt. Hirdsz: 50. \'25344 K)_
Családihaz Miklóstan. 60 nm-es régi tipusu lakisihez, 2 szobás fürdőszobás, 200 n-öl területtel Irányár 3 mFt Hird.sz: 33.
(25345 K)_
Családi ház Eszleregnyén Kétszobás, konyhás, fürdőszobás, gázas, víz, villany van, WC. bent van. Irányár: 700 eFt. Hird.sz.:
83, (26049 KJ__
Családi ház Zalakomárban, 2800 n-öl lelken, 120 nm-es, 4 szoba, előszoba, lürdőszobás, külön WC. fél ház alatt pince aknás garázs műhely kertben gyümölcsfák, gazdálkodásra ipán célra, vállalkozásra is alkalmas családihaz Irányár r mFt Hird.sz
84. (26050 K)_
Családiház Keszthelyen. Ikerház egyben is es megosztva is. 8 szoba, 2 konyha, 2 fürdő, 2 nappali, 4 WC,- 2 zuhanyzó, garázs, egyedi (üléses összkomlortos, eladó vagy önálló balloni nyaralóra cserélhető. Irányár 10 mFt. Egyben 20 mFt. Hird.sz: 44.
(25346 K)_
Családiház Szepelneken. 5 éve épült, kélszobás, összkomfortos. 100 nm-es, garázsos egyedi gázfűtéses két teraszos Irány-
ár 3.5 mR Hirdsz: 58 (25348 K)_
Családihaz Iharosberényben 2 szintes, 5 szobás, erkélyes nagy teraszos, 100+70 nm-es, fürdőszobás, 2100 nm területtel.
Irányár: 5,5 mFt. Hird.sz 34 (25349 K)_
Családiház Zalaujlakon Tetőtér beépítéses 4 szobás, 2 fürdőszobás, igényesen, megépített, garázsos teljesen új családiház. Irányár 5.5 mFt. Hirdsz: 35. (25350 K)_
Családiház Zalaújlakon Szoc pol kedvezmény igénybevehető, léikész állapotú családiház 4 szobás, 2 lürdőszobás, 2000 nm összterülettel eladó Irányár 2.2 mFt. Hird.sz: 6. (25351 K> Családihaz Etzteregftyén 114 nm-es, 3 szobás, lürdőszobás, központi luteses istállóval mellékhelyiségekkel 2200 nm területtel Irányár 2 mFI. Hird.sz. 19. (25352 K) Családiház Nemesdéden. 120 nm-es, újonnan épült 3 szobás, fürdőszobás, előszoba, kamra, teraszos családi ház Irányár 3
mFI Hird.sz: 57 (25368 K)_
Családiház Iharosban 2 szoba konyhás, fürdőszobái. 100 nm-es. lakóterülettel, melléképületekkel 2554 nm Összterület rende-zell családiház eladó Irányár: 1 mFt. Hird.sz: 67. (25357 KJ Családi ház, nyaraló Zalakaroson. 800 m-es területen 140 m-es
5 szobás, konyhás, 2 fürdőszobás, 2 WC-s galériás, nagy nappali, kp fűtéses, vegyes tüzelés] kazán, nagyterasz kábel lévé. csatornázott, parkosított udvar. Üdülőnek, családi háznak alkalmat. Irányár. 11 mFt. Hird. sz 77. (25614 K)
Családihaz Nemesdéden 3 szobás, fürdőszobás, beépíthető tetőtérrel, 5 éve épüli új családi ház 4000 nm területtel Irányár
2,5 mFt Hird.sz: 7. (25354 K)_
Családihaz Pölöskén 80 nm-es alapterületű, 2 szobás, lürdőszobás, nagy nappali kamra pince, központi tuteses, vegyes tüzelésű kaznnal, 200 n-öl telekkel. Irányár 1,6 mR. Hirdsz: 63.
(25355 K)_
Családi ház Kiskanizsán. Kétlakásos, két különálló házzal 70+70 m-es. 2 szoba, hall, fürdőszobás, külön WC. 400 n.öl telekkel nagy üvegház lólisátor, mellékepületek Irányár. Külön:
3,5 mFt Hird. sz. 75. (25615 K)_
Építési telek Surdon 30 meler széles építési telek 1664 nm közművesített terület, érvényes építési engedéllyel a ház alapja levan betonozva. Irányár 650 eR Hird sz: 51 (25358 K) Építési lelek Pécsen. Kismérvőkjyi úton rendezett környezetben érvényes építési engedéllyel 840 nm-es közművesített területtel
Irányár 520 eFt. Hird.sz: 30 (25359 Kj_
Építési telek Magyarszentmikloson Az elágazóban központi helyen ló ut mellett, 800 n-öl közművesített telek ipan célra is pl: uzemenyag törio állomás, kamionos pihenő, étterem, víz, villany van. Irányár megegyezés szennt Hird sz: 62 (25360 K) Látóhegyen szőlő gyümölcsös 600 n-öl területtel, szőlő, gyümölcsös, málna, konyhakert, 30 nm lakóépület, alatta pince. víz, villany van. Irányár. 900 eFt Hird.sz: 64. (25362 K) Szentgyörgyvári hegyen Ingatlan. .ÉDENBEN" Fizetési könnyítéssel 650 n-öl terület 40 nm-es lakóházzal, szoba-konyha, pince, terasszal, gyümölcsfákkal, viz, villany, van és köves út
Irányár 900 eFt. Hirdsz: 43. (25363 K)_
Csertői hegyen szőlő 1200 n-ól területen kordonművelési szőlő |o karban lévő présházzal, szoba-konyhás, kamrás pincevei teljes felszereléssel. Irányár 450 eFt Hird.sz: 37 (25364 KJ Oregtörhéncen szóló 1100 n-öl lúgos szőlő gyümölcsössel lakható épülettel teljes felszereléssel, termessel együtt villany van. Irányár: 800 eFt. Hird.sz: 65. (25365 K)
Nagybagolai hegyen 223 n.ol bek.ent.ett zártkerti ingatlan gyümölcsös és konyhakert eladő Irányár 210 ezer R Hird. sz 78 (25850 K)
Lakát Nk. Zemplén Gy uton 67 nm-es, 3 szobás. III emeleti. 2 erkélyes, padlószönyeges. vizoras, kp. fűtéses, lomkamrás lakás eladó Irányár 2,5 mFt. Hird sz 81 (25851 K)
Családi ha: Becsehefyen, 100 nm-es. 2 szobás, konyha, kamra, előszoba, étkezős, fürdőszobás, külön WC, garázzsal, melléképülelekkel, 4000 nm lelek Irányár 1.3 mFt Hkdtz.: 87
(26247 KJ_
Családi ház Nagykanizsán, városközpontban. 100 nm-es. 3 szobás, nagy, amerikai típusú konyhával, +63 nm külön szoba-konyhás lakás, műhellyel, garázzsal, teljesen lelűjllorl. minden igényt kielégítő családi ház Irodának, üzletnek, egyéb célokra is alkalmas, rendezett, tág udvarral. Irányár 9 mFt. Hird.sz 89
¦26249 K i_
Családi haz Kiskanizsán. 350 nöl telken, 220 nm-es. kétszintes, 4 szoba+tetőter. Nagy nappali, tágas udvar, szép környezetben, garázzsal, telefonnal eladó Irányár: 12 mR. Hird sz.:
91 (26414 K)_
Családi ház Dózsa Gy úton, 64 nm-es, 2 szobás + 1 külön bejáratú szobával, türdoszoba, külön WC, teljesen lelújilotl családi ház közös udvarral Irányár 3,2 mFt. Hird sz: 96 (26593 KJ Üzlet helyiség eladó Csengery es Zrínyi M út sarkon, 30 nm-es uzlel kirakattal torgalmas helyen megegyezés szennt
Hird.sz. 97 (26594 K)__
Lakás Nagykanizsán Hevesi uton. 2 szoba, redőnyös, lürdőszobás, külön WC, léiig felújított, központi luteses, alacsony közös
költség Irányár 1.9 mR Hird.sz 98 (26595 K)_
Lakás Liszt F. út. földszinti lakás. 3 szobás, vizórás. központi fűtéses, redőnyös, reluxás, szőnyegpadlói felújított, uj konyha
bútorral Irányár 2,3 mR (26596 K)_
Magyar utcán 1 szoba, konyha, lürdőszobás WC-s lakás eladó. Irányár 1.35 mFt (26597 K)
Városkörnyéki Vegyes Élelmiszer bolt felvásárló és takarmány árusítással, gázcsere teleppel, teljesen bekerítve, zári és védeti helyen, pressó létesítésére is alkalmas, üzemelő üzlet eladó.
Irányár 3,2 mFt. Hird.sz.: 102. (26759 KJ_
Berzsenyiben 54 nm-es. 2 szobás, J emeleli, egyedi (utéses lakás eladó. Irányár 2,6 mFt Hird.sz.: 104. (26914 K) Családihaz a városközponttól 8 km-re, 86 nm-es, 3 szobás, előszoba, konyha, kamra, fürdőszoba, pincével, garázzsal, külön konyhával, melléképülelekkel 600 n.öl telekkel, gondozott, par-kositott udvarral. Irányár 2,7 mFt Hird.sz.: 103. (26915 K) Csengery irton 1 szobát, konyha, kamra, fürdőszobás, külön egyedi gázfűtéses, házrész kis kertlel eladó. Irányár 1.5 mFt.
Hird.sz.: 105. (27126 K)_
Rózsa utcai 54 nm-es, 8 emeleti, 2 szobs. összkomfortos 2 erkélyes, padlószönyeges, központi fűtéses lakás eladó. Irányár
1,8 mFt. Hird.sz.: 108. (27128 K)_
Rózsa utcai 54 nm-es. 3. emeleli, 2 szobás, 2 erkélyes _L" alakú folyosóval reluxás, vízórás, központi fűtéses lakás eladó
Irányár 1,95 mFt. Hirdsz.: 107 (27129 KJ_
Szepelneken 250 n-ól telken 100 nm-es családi ház. 3 szobát angol konyhás kamra fürdőszoba, szőnyegpadlós egyedi gáztű-
leses Irányár: 3.2 mFt. Hird.sz. 109 (27130 KJ_
Családi ház Kiskanizsán. Teljesen felújított, 1000 nm-es telken. 90 nm-es, 3 szobás, nappalival, konyha, kamra, nagy lürdoszoba, WC garázs, műhely nyári konyha, baromfi és sertés ól Vételár 3,6 mFt Hird.sz . 110 (27138 Ki Teleki ut elején VI. emeleten 2 szobás, konyha, étkezős, fürdőszobás, külön WC, szobák kivételével lambériazoll vizórás, lomkamrás lakás eladó Vételár 2,25 mR Hirdsz. 111 (27139 K)
28
KANIZSA - ?pts
-y
1998. március 20.
nk., EOTVOS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ÉS VIDÉKE EXTRA HIRDETÉSFELVEVS HELYE az ab-aegon biztosító épületesem
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK: korrekt, telje.skörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés
Az\'iroda nyitva tartása: munkanapokon 8-12; 13-16 óráig.
ELADÓ LAKÁSOK NAGYKANIZSÁN
Teleki utcában 2 szobás, 58 nm-es, egyedi gázas, padlószőnyeges, kifogástalan állapotban lévő lakás eladó. Irányár: 3,3 mFt. (L/354 ) 93/310-504. {27002
K)_
Corvin utcában 2. emeleten 2+1 télszobás, 60 nm-es, egyedi fűtéses, parkettás, erkélyes, vlzórás, tehermentes, azonnal beköltözhető lakás eladó. Ár: 3,5
mFt. (L/341) 93/310-504. (27004 K)_
Csokonai utcában 2 szobás, 52 nm-es, egyedi gázas, parkettás, vízórás, 3. emeleti lakás sürgősen eladó. Irányár: 2,29 mFt. (L/369) 93/310-504. (27006 K) Csokonai utcában 2 szobás, egyedi fűtéses, parkettás, erkélyes, megkímélt, jó állapotú, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,45 mFt. (17359) (27007 K)_
Belvárosban 3 szobás, 63 nm-es, cirkogejzfres, nagyon igényesen felújított, 3. emeleti lakás új csempével, járólapokkal, új konyhabútorral eladó. Irányár: 4,5
mFt. 8L/371) 93/310-504. (27009 K)_
Észak-keleti városrészben 1+3 félszobás, 72 nm-es, ctrkogejzlres, jó állapotú, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 4,2 mFt. (L/348) 93/310-504. (27011 K) Keleti városrészben 2 szobás, kp. fűtéses, vfzorás, redőnyös, földszinti lakás új konyhaszekrénnyel el-adó. Irányár: 1,9 mFt. (L/370) 93/310-504. (27014 K)
Keleti városrészben 2 szobás, 54 nm-es, redőnyös, vfzorás, járólapozott, erkélyes, 3. emeleti, kp. fűtéses lakás eladó. Irányár: 2,2 mFt. (L/360). (27015 K) Zemplén utcában 3 szobás, 63 nm-es, kp.lűtéses, vfzorás, 2 erkélyes, 4. emeleti lakás eladó 10 emeletes épületben. Irányár: 2,35 mFt + garázs 700 eFt
(L/372) 93/310-504. (27016 K)_
Zemplén utcában 1,5 szobás, kp.fűtéses, jó állapotú, erkélyes, 6. emeleti lakás eladó. Ár: 1,6 mFt, (L/377) 93/310-504. (27017 K)_
Zemplén utcában 3 szobás, 64 nm-es, vlzórás, járólapozott, új szőnyegpadlós, igényesen felújlatott, 9. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,5 mFt, (L/285). (27018
K) _
Keleti városrészben 1 szobás, 39 nm-es, egyedi gázas, parkettás, vlzórás, földszinti lakás eladó. Ár: 1,8 mFt. (L/383) 93/310-504. (27209 K)_
Csokonai utcában 1 szobás, 39 nm-es, egyedi gázas, parkettás és szőnyegpadlós, teljesen felújított, jó állapotban lévő, 4. emeleti lakás eladó. Ár; 1,7 mFt. (L/387) 93/310-504. (27210 K)_
Garay utcában 1. emeletén 2 szobás, egyedi gázas, parkettás, vlzórás, járólapozott, reluxás, felújított lakás eladó, Irányár: 2,5 mFt. (L/389) 93/310-504.
(27211 K)_
Piaci ár alatt, fizetési könnyítéssel eladó az É-i városrészben 2. emeleten 2 szobás, 57 nm-es, egyedi gázas, parkettás, telefonos, teljesen felújított állapotban
lévő lakás. (L/385) 93/310-504. (27212 K)_
Bartók utcában 2 szobás, parkettás, egyedi gázas, vlzórás, 4. emeleti, megkímélt lakás lambériázott konyhával, csempézett fürdőszobával eladó. Irányár:
2,2 mFt. (L/384) 93/310-504. (27213 K)_
Belvároshoz közel 2 szobás, 57 nm-es, nagy étkezős, 2 erkélyes, kp. fűtéses, vlzórás, lambériás, lomkamrás, 6. emeleti lakás új tapétával, friss festéssel eladó vagy 1.5 szobás, egyedi fűtésesre cserélhető értékegyeztetéssel. Ár: 2,25 mFt. (L/379) 93/310-504.
(27214 K)_
Munkás utcában 1+2 félszobás, 57 nm-es, vlzórás, erkélyes, reluxás, azonnal beköltözhető, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,5 mFt. (L/386) 93/310-504. (27215 K)_
Ady utcában 2,5 szobás+étkezős, 81 nm-es, erkélyes, parkettás, egyedi gázas, K-Ny-i 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 5,3 mFt. (L/381) 93/310-504. (27216
K)_
Levente utcában 4 szobás, 2 fürdőszobás, 150 nm összalapterúletű, egyedi gázas lakás garázzsal, pincével, teljesen felújított állapotban, előkerttel, ápolt udvarral eladó. Irányár: 8,0 mFt. 93/310-504. (27217 K)_
CSALÁDI HÁZAK. TELKEK, NYARALÓK
Magyar utcán 2 szobás, 2 konyhás, fürdőszobás, 50 nm-es, két házrészből álló - egyik 1983-ban épült -családi ház 144 n.öl telekkel eladó, 1 vagy 1,5 szobás lakás beszámítható. 2 mFt-ig. Irányár: 3,2 mFt. (CS/188) 93/310-504. (27020 K)_
Teleki utcán 2 szobás, 60 nm-es, felújításra szoruló, vagy lebontható családi ház, hozzákapcsolódó, 2 szobás, 50 nm-es épületrésszel, 514 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3,6 mFt. (cs/172) 93/310-504. (27021
K)_
Dózsa Gy. utcában vállalkozásra is alkalmas, 5 szobás, 140 nm-es, 32 éves, egyszintes, 2 generációs családi ház 1 szoba, konyhás különálló lakással, 2 garázzsal, 22 m széles, 1100 nm-es telekkel eladó. Irányár: 9,5 mFt. (CS/171) 93/310-504. (27022 K)
Belvároshoz közel, 192 n.öl telek, 2 különálló, felújításra szoruló, vagy lebontható, 1 szoba-konyhás régi, zártsorú, beépítésű házzal eladó. Irányár: 2,98 mFt. (cs/75) 93/310-504. (27024 K)_
Északi városrészben 2 szobás, 60 nm-es, igényesen felújított családi ház beépített terasszal, ápolt udvarral, pincés műhellyel, garázzsal, 400 nm-es telekkel eladó. Irányár: 5,3 mFt. (CS/187) 93/310-504. (27024
K)_
Kiskanizsán 7 éves. 4 szoba+nappalis, étkezős, 145 nm-es, 2 fürdőszobás, tetőtérbeépítéses, 2 család részére is alkalmas családi ház garázzsal, melléképületekkel eladó.\'irányár: 6,7 mFt. (cs/108). (27026
K»_
Kiskanizsán 4 szoba + nappalis, 100 nm-es, egyedi gázas parkettás családi ház garázzsal, melléképületekkel, 765 nm telekkel eladó. Irányár: 5,0 mFt
(CS/165). (27027 K)_
Palin-Újtelepen 2+3 félszobás, tetőtérbeépítéses sorházban 100 nm-es teljesen felújított, cirkogejzfres lakás igényes járólapokkal, parkettás földszinti szobákkal, új konyhabútorral, garázzsal, 150 nm-es udvarral
eladó. Irányár: 6,9 mFt. (L/299). (27028 K)_
Kiskanizsán 800 nm-es telken 2 szobás, 75 nm-es, fürdőszobás családi ház melléképületekkel, pincével, valamint egy hozzá csatlakozó 720 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3,95 mFt. (CS/194) 93/310-504. (27218
K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 100 nm-es, 20 éves családi ház garázzsal, gazd. épületekkel, 1 szobás, fürdőszobás, ónálló épülettel, 1400 nm-es telekkel eladó. Irányár: 6,4 mFt. (CS/195) 93/310-504. (27219 K)
Balaton fenyvesen 2 szobás, fürdőszobás, 55 nm-es, jó állapotú, 40 éves nyaraló 125 n.ÖI telekkel eladó. Irányár: 4,5 mFt. (NY/66) 93/310-504. (27220 K) Zalakaros-Behiákban 15 nm alapterületű, alápincézett, beépíthető tetőterű iker hétvégi ház egyik fele, 639 nm zártkerti telekkel, melléképűlettel eladó. Villany van. Irányár: 2,0 mFt. (NY/67) 93/310-504. (27221 K)_
KIADÓ LAKÁSOK, ALBÉRLETEK:
Kínálunk 1-2-3 szobás bútorozott és bútorozatlan la-kasokat, családi házakat, 93/310-504. (27032 K)
INGATLANKÖZVETÍTŐ -ÉRTÉKBECSLŐ -HIRDETÉSFELVEVŐ IRODA
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9.
(Keleti városrészben)
NYITVA: munkanapokon 9-12; 14-17 óráig.
Teljeskörú\' lebonyolítás - ügyvéd által írt szerződés, fülclhivutuli ügyintézés - legkedvezőbb közvetítési díj
MARATÓN újság hírdetésfelve-
vő helye
KANIZSA UJSAG MAR CSÜTÖRTÖKÖN KAPHATHATO IRODÁNKBAN.
Pogányszenlpéleren telőlérbeépileses, 2 család külön lakhatását bizlosló család ház 230 nm-es lakterülellel, pincével, garázzsal, rr>elléképúlelekkel, 1400 n öl leiekkel eladó. Nk-i lakást beszámí-
lok. Irányár: 3,7 mFt Hív, sz: C$95 (22991 K)_
Zalakomárban 4 szobás, 2 fürdőszobás, letáérbeépiéses, gázfűtéses, cserépkáfyhás, 8 éves család ház 2893 nm leken eladó Irányár: 5,5 mFt. Bútorokkal együtt 6 mR. Hsz.: CS116. (23314 K)
Zalakarosi hegyeri lévő 1292 m-es lelek eladó. Jelenleg szőlővel van betelepive. ÉpÜésre kiválóan alkalmas lefülel, vilany, víz van es asztalt x ul Irányár 800 000 R Hiv sz NY01 (23657 K|
Pusztamagyaródon 90 nm-es, 2 szobás, nagy konyhás, családi ház gazdasági erdeiekkel 1200 n.öl letekkel eladó Irányár: 3
mR.H.sz.: CS135. (24718 K}_
Galambokon a halastónál 200 n.öl lelek a rajta lévő „cseh" 2 szobás, előteres. teraszos faházzal eladó Fürdő kialakítható, vft villany, aszfaltos ül és horgászait lehetőség, nyaraflatási lehetőség
van kanyar: 1,1 mRHs\'z T37 (24719 K) _
Galamboki-haíastónál 260 n-öf letek, közvellen a vízparton 6x3-as hétvégi faházzal, panorámás lerületlel eladó. Víz, villany, asztalos üt van. Irányár: 1,3 mR. Hiv.sz: T38. (24809 K)
2 szobás, 67 nm-es, fürdőszobás, spajzos családi házrész Nk-án eladó. A lakás jó állapdú, vizórás, lelöiér és külonáló pince tartozik hozzá. A lakás utcalronti, 4 lakó van. Irányár: 2,9 mR. H.sz:
C$137. (24861 K)_
Galambokon 3 szobás, fürdőszobás, nagy konyhás, spájzos, redőnyös, gazdasápi épületekkel, 400 n-öf telekkel családi ház el-
adó. kanyar: 6 mR. Hiv sz.: Cs 140. (25771 K)_
Zalakaroson 2 szintes, felújításra váró nyaraló eladó. Irányár: 3,5
mR. H.sz.: T40. (25795 K)_
Nk északi v részeben éplést letek 340 nm-es, eladó. A telken pajla és isláió latálható Irányár 3,2 mR Hsz: T43. (25797 K) 120 nm-es családi ház eladó Kiskanizsán 4 szobás, nappalis, nagy konyhás .garázsos, egyedi gázas, 765 nm-es tétekkel eladó. Irányár: 5,2 mR. Hiv.sz.; Cs 141. (26104 K)_
3 szobás, 32 nm-es társasházielegű családi ház, 80 nm-es udvarral, garázzsal, gázfűtéssel teljes lelújilotlan eladó az Északi városrészben Hiv szám LAK 103 Irányár 6.8 mR 126105 Kl
2+1 félszobás, összkomfortos, erkélyes, 4. emeteli, jó állapotú lakás ealdó a K-i v.részben kanyar: 2,2 mR, Hív sz.: LAK85
(26243 K)_
Bajosán 3 szobás, telesen üj fürdőszobás, felújított családi ház eladó vagy Nk-i 3 szobás 4. em házi lakásra cserélendő értéke-
gyezletessel Irányár: 5 mR. Hrv sz: C5143 (26245 K)_
3 szobás. 110 nm-es, gázfűtéses, garázsos, teraszos, 120 n.öl lelkes, parkostól, udvaros családi haz eladó vagy zalakarosi nyaralóra cserélendő Irányár: 12 mR Hsz CS142" !26247 Ki
Palinban 100 nm-es, 2+3 félszobás, társasházi cirkogejzkes családi ház jellegű lakás alul garázzsal, 2 fürdőszobával kis kerttel el-
adó. Irányár: 7,4 mR. Hrv sz.: CS 145 (26357 K)_
ZaJakaroson 809 nm-es, panorámás epiési telek, ahol víz, vilany van, gáz, telefon ráköthető, felvonulási épületiéi és ú| téglával eí-
adód, kanyar: 3,6 mFt. Hiv sz.. T48 (26455 K)_
Homokkomárornban téglapincés, szoba, konyha, teraszos, tároló-helyiségekből álló, lakhatásra alkalmas hétvégi jelegű pince lel-szereléssel eladó. Irányár: 400.000 R Hiv.sz- T46. (26456 K) Nk. Északi városrészében 75 nm-es, 2 szobás, fürdőszobás, ónálló udvari családi ház eladó. Irányár: 3,9 mR Hiv.sz: CS146.
(26459 K)_
Galamboki Nagy Campingnél 1.100 n öl gyümölcsös eladó. Irány-
ár: 1,7 mR.Hiv.sz.: T49. (26460 K)_
Eladó Nagybakónakon, az „Öreghegyen" 850 n.öl gondozott terület, amin kert, gyümölcsös, szőlő és téglapince található. Víz. villany van, autóval rnegközellhelö Irányár: 400.000 R. Hiv.szám:
T5Ú. (26547 K)_
1+3 félszobás, egyedi clrkogejzir fűtéses, tetőtéri, jó állapotú, étkezős lakás ealdó Nagykanizsán az É-K-i új lakótelepen. Irányár:
3,6 mR. Hiv szám: LAK 108 (26550 K)_
Plánder Ingatlanközvetiő Iroda legkedvezőbb közvetítési dj és ügyvéd által h szerződéssel keres eladó lakásokat Nagykanizsán
ügyielei megbízásából.__
2 szobás, önkormányzati, etújításra szoruló családi házal elcserélnék udvari vagy társasházi lakásra 1 vagy 1+lélszobásra.....
LAK 205. (26674 K)____|_
Sávolyon család ház nagy leiekkel eladó Hsz: CS144. (26676
K)_
Miklósfán 2 szobás, konyhás, hallos, I jrdŐszobás, bio-család ház gazdasági épületekkel, ipari árammal, nagy telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélendő énekegyezi éléssel Irányár: 5
mR.H.sz.: CS147. (26677 K)_
Nk. Kalonareten 420 nm-es telek kicsi, régi t\'pusú, lakható családi
házzal eladó Irányár: 3,1 mR.H.sz. C$151. (26678 K)_
Galambokon a Camprgi bejárainál. \'Banya"-dűlőben lörnés és légtapnce nagy leiekkel eladó Irányár: 800.000 R. Hiv.sz.: T51.
126680 K)_
55 nm-es, 1+2 félszobás. Összkomfortos IV. emeleten lévő kiépős lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 2,2 mR. Hiv szám:
LAK 110 (26884 K)_
Sáncban 110 nm-es, szint + lelőlers, 5 szobás, 2 fürdőszobás, erkélyes, garázsos + 80 nm-es külónáló u| éplésű lakásnak is ki-alakithaló építmény egyedi gázfűtéssel eladó. A telek 600 nm-es.
Irányár: 9 mR. Hívsz: Cs 152. (26885 K)_
2 szobás. Összkomfortos, vízórás, 4 emeletes házban, földszinli lakás eladó a keleti városrészben kányát: 2 mR. Hiv.szám: LAK
220. (26888 K)_
Miklósfán 3 szobás, gázfűtéses családi ház 650 n-öl leiekkel eladó. A ház alatt földpince, melléképületek és nyári konyha van. Irányár: 4,6mR. Hivsz.: CS 122. (2(3889 K)_
Szepelneken 3 szobás, gazas, fürdőszobás, családi ház 200 n-ol leiekkel eladó. Irányár: 3,2 mR. Nagykanizsai 3 szobás lakaxse^
ré érdekel. Hivsz.: CS 154. (26890K)_
Csónakázó-tónál 1911 nm-es letek lakhaló hétvég, házzal, garázzsal eladó vagy 2 szobás lakásra cserélendő 2 emeletig
kanyar: 2,5 mR. Hrv sz.: T52 (26891 K)_
430 n-öl telek 2 sznles hétvégi lakható házzal, gazdasági epüle-lekkel télies berendezéssel eladó a Csónakázó-tó közelében.
kanyar 2,5 mR. Hiv.szám. T 54. (26892 K)_
Bokaházán 3 szobás, fürdőszobás, telefonos, nagy konyhás, 3378 nm-es tefces családi ház eladó vagy Nk-i lakásra cserelielő etlékegyeztetéssel. Irányár: 4,7 mR Hrv sz CS 153. (26693 K) 1+2 félszobás, összkomlorlos, erkélyes, leletonos. külön lomkamrás, tV emeletes házban lévő, 3. emeleti lakás eladó a K-i v.részben. Kedvező közös köllség fizetésű, OTP házban. Irányár: 2,45
mR.Hiv.sz.: LAK 116. (26988 K)_
145 nm-esA egyedi gázas, szinl+tetóleres, 4 szobás, 2 fürdőszobás, étkezős, nappalis, garázsos családi ház parkosiott udvarral eladó Kiskanizsán. Irányár 6,7 mR Hivsz: CS124 (26989 K) 63 nm-es. 3 szobás, egyedi gázas, teljesen lelú|lolt, 3. emeleti lakás eladó belvárosi lakótelepen. Irányár: 4,5 mR. Hiv.sz.: LAK 114.(26990 K)_
3 szobás, összkomlorlos, X emeletes házban lévő, 2 erkélyes, téliesen lelújitotl OTP lakás eladó a K-i városrészben. Irányár: 2.5
mR.Hiv.sz.:LAK 115 (26991 K)_
2+1 félszobás, 62 nm-es, összkomfortos, vizorás, teljesen tefcjilotl
4 emeletes házban lévő erkélyes, 4. emeleti lakás eladó a K-i vrészben. Irányár. 2,6 mR. Hiv sz.: 113 LAK (26992 K)
61 nm-es, 2+1 léJszobás, összkomfortos, lelújlásra szoruló, 4 emeletes ház 4. emeletén lévő lakás eladó a keleti városrészben
22 mR-os irányáron. Hiv.sz.: LAK 116. (26993 K)_
Balatonberényben ikemyaraló fele eladó. A nyaraló szint + tetőteres, 3 szobás, zuhanyzós, étkező + konyhás. 500 nm leken Nagykanizsai lakáscsere is érdekel. Irányár- 3,15 mR Hívsz.:
T54. (26994 K)_
2 + félszobás, 80 nm-es, egyedi gázfűtéses, vizórás, nagy konyhás, erkélyes, redőnyös, 4 lakásos családi ház jellegű lakás kis kernel garázzsal eladó Nk, északi városrészében la. 4,5 mR
Hiv.szám.LAK4fl. (27106 K)_
Pogányszenlpéleren 114 nm-es. ikerjellegű családi ház 3585nm-es felekkel eladó. 3 szobás, fürdőszobás, konyha-spájz előszoba, verandás, tvc-s, pincés, garázs és gazdasági épületek. Cserépkályha fűtéses, la: 6,5 mFt. Hiv.szám: Cs 156. (27107 K) Palinban 2 szintes + letötérbeépléses, mind a három mind kulon bejáratú egyedi gázas 8 szobás, összkomlorlos, 2 garázsos család ház összeköti őzöknek kiváló. 2148 nm-es telekkel, gazdaság épületekkel eladó igény esetén kisebb család háza 13 szobásai beszámítok 10 éves kong. nem régebbi éplésül Iá. 12 mR. Hsz:
Cs155. (27108 K)_
2+1 léJszobás. összkomfortos, 4 emeletes ház III. emeletén, nagy konyhás, külön lomkamrás, erkélyes lakás eladó a keleti város-
részben. kanyar: 2,6 mR. Hiv.sz: LAK 120. (27109 K)_
2+1 félszobás, összkomfortos, vizórás. 4 emeletes házban földszinti K-i fekvésű lakás eladó Kiváló vállalkozás kíalaklására is
kanyar: 2.5 mR. Hsz. LAK 119. (27110 K)_
2 szobás, összkomfortos, vizórás. redőny;. MiloJ WÜtt i m ház II. emeletén eladó a keleti városrészben Irányár: 23 mR. Hsz:LAK222. (27111 K)__
2 szobás, összkomfortos vizórás, erkélyes, redőnyös, jó állapotú lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 2,3 mR. Hsz.: LAK
221 (27112 K)_
Szentgyórgyván hegy 3. hegyháton 900 n.öl terület részben beke-rletl cyümobsősseC kis faházzal, kb. 800 db liatal fenyővel, szán-
lóval eladó Érd.: 18 óra után, 93-324-399 (27222 K)_
2+1 lélszobás.összkomlortos, IV em. ház 3 emeletén erkélyes, nagykonyhás, kúton lomkamrás lakás eladó a keleti városrész-ben. Irányár: 2,6 mR. H.sz.: LAK 120. (27223 K)_
Kiskanizsán 1300 nm-es tétek, amin gáz, víz, villany, közmű, lebontásra váró építmény található Bontasi és építési engedély van. Kedvező áron eladó, kanyar: 1,5 mR. H.sz.: CS156. (127224
K)_
Csertő hegyen lakható, igényes hétvégi ház sürgősen eladó
kanyar: 2,5mR. H.sz.: f56 (27225 K)_
Balatontenyves-alsón 150 n.öl lelken kb 64 nm-es, 2 szobás, nappalis, fürdőszobás, szritelfolásos nyaraló eladó Irányár: 7
mR.Hsz T55 (27226 K)_
i + 1 félszobás, gázfűléses, nem megvásároll önkormányzati lakásom átcserélném nem megvásároll önkormányzafi 1 szobás lakásra értékegyeztetéssel Nagykanizsán. (27227 K)
3 szobás, összkomfortos, X. emeleli ház 4 emelelén lévő, erkélyes, vizórás, jó álapotú lakás eladó. Irányár: 2,35 mR. H.sz LAK 112. A lakáshoz garázs is megvásárolható kanyar: 700.000
R. (27228 K)_
Belvárosi, 3 szobás, 80 nm-es. egyed gázfűtéses, társasházi lakás 240 nm-es uavarrésszel eladó Irányár: 12 mR Hsz.
CS128. (27229 K)_
Nagykanizsa Déli városrészeiben 200 n-öl lelken régi kis család ház eladó. Víz-gáz-villany-csatoma van. Irányár 3 mR. Hiv.sz.:
Cs 158 (27292K)___
Kiskanizsán 302 n-öl telten 3 szobás, fürdőszobás, teraszos, egyed gázfűtéses, kb. 100 nm-es család ház garázzsal, gazda-sági épületekkel eladó. Irányár: 5 mR. Hiv sz.: Cs 157. (27293 K)
Belvárosnak mondható lakótelepen 57 nm-es, IV. emeletes ház I emeletén lévÖ 2 szobás, egyed gázfűtéses lakás erkéllyel elaldó
kanyar: 3 mR. Hiv.sz. LAK 225. (27294 K)_
Nagybakónaki hegyen 2 tioW terület termő szőlővel, gyu-mófcsössel tégla pincével eladó, akár megosztva is. Irányár 800.000,-R. Hrvsz.: T57. (27295 K)_
1998. március 20. KANIZSA - /Ifin* 29
0k
9200 Ntfriv+ifi*, Utf* ak.\\.u»dd
idei** wvo-m nmun
HÁZAK. LAKÁSOK, TELKEK ADÁSVÉTELE; RAKTÁRAK, IRODÁK. ÜZLETEK BÉRBEADÁSA, ADÁSVÉTELE, CSERÉJE; ALBÉRLETKÖZVETÍTÉS; CSALÁDI HÁZAK, LAKÁSOK FELÚJÍTÁSA, KARBANTARTÁSA; ÉRTÉKBECSLÉS; TELJESKÖRŰ LEBONYOLÍTÁS, KORREKT ÜGYINTÉZÉS. JOGI KÉPVISELET; HIRDETŐ-TÁRS KERESŐSZOLGÁLAT; DÍJTALAN HIRDETÉS. DÍJTALAN CÍMKIADÁS.
Eladó Nagykanizsán 120 nm-es lelken, 80 nm-es családi-ház 2 szoba, étkező, előtér, WC, lürdő. terasz. Ára: 3,8
mFt. (27235 K)_
Eladó Nagykanizsán 120 nm-es lelken, 80 nm-es, család-ház 2 szoba, étkező, elölér, WC. lürdő, terasz. Ára: 3,8
mFI. (27236 K)_
Nagykanizsa központjában 2,5 szobás, étkezős, 70 nm-es egyedi fűtéses, vizórás, padlószönyeges, redőnyös, kábeltevés erkélyes, telújitolt lakás eladó. Irányár: 3,5 mFt
(27237 K}_
Eladó Nagyrécsén, 120 nm-es családi ház, 366 n-Ói telekkel, félig kész I et őt érbeép léssel, 54 nm-es garázs átalakítva (ízlelnek. 3 szoba, étkező, előszoba, konyha, spájz, IV. emeletig, 2 szobás lakást beszámítok. Ára: 7,2 mFI.
(24542 K)_
Eladó Galambokon 3 szintes, 270 nm-es családi ház lelj es berendezéssel, 5 szoba, nappali, kondrierem, mosókonyha, konyha-étkező, spájz, 2 lúrdÖszoba, középszinten 30 nm-es terasz, garázs, kábel-, parabola antenna, telefon, gáz van. Berendezésekkel együtt 19 mFt. (24543 K) Fenyvesalsón, az Úttörő utcában 150 n öl lelek eladó, közművesítve: Irányár: 1,2 mR. (24649 K)_
Keresünk belvárosi másfél és kétszobás egyedi gázlűlé-ses lakásokat a 4 emeletig. (24833 K)
Galambok központjában 300 n-öl lelken lévő családi ház eladó. 1 szoba, konyha, tusoló. Ára. 2,8 mR. (23989 K) Oroszlonyban 500 n-ól telken, jó állapotban lévő családi ház eladó, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, melléképületek.
Ára: 2.6 mR. (23990 K)_
Felsőrajkon 500 n-öl lelek családi házzal eladó. 2 szoba, konyha, spájz, lürdőszoba, garázs Ára: 2,9 mFt. (23992
K)_
Munkás úti garázssoron nagyméretű tégla garázs eladó, akna es villany van Ara. 530* 000 Ft .2frjfoKi_
Csapi öreghegyen panorámás telek eladó, 2160 n.öl gyümölcsös, kaszáló, ú| léglapincével. Ára: 1,1 mFt. (25064
kj_
Eladó Csapi községben, Nagykanizsától 13 km-re, 700 n-
01 területen, 500 nm-es lelkész családi ház, (galériás) garázzsal. Irányár: 14.000.000,-Fl (25066 K)_
Eladó Nagyrécsén 285 n-öl területen, 72 nm-es családi ház, földszint 2 szoba, nappali, fürdő, WC, spájz, konyha, tetőtér, feligkész állapotban, gáz az udvarban. Ár. 4,6 mFt.
(25067 K)_
Galambok központjában kizárólag üzletek kialakítására al kalmas 150 n.öl telek eladó. Ára: 1,2 mR. (251B6 K) Nagykanizsán a,belvárosban családi ház, 3 szoba, konyha, fürdő, spájz, pincés, fédert bejáróval, telefonnal, egye-
di lútéssel, eladó. Ára: 5,1 mR. (25314 K)_
Nagykanizsán 3 szobás, 64 nm-es, 2 erkélyes, vizórás. felújítóit X. emeleli lakás eladó Vagy megegyezés szerint
2 szobás l-ll. emeleli gázas lakásra cserélhető. Ára: 2.3 mFI. (25315 K)_
Nagybakónakon 1200 n.\'öl telken családi há2 eladó, 2 szoba, Konyha, előszoba, pince jó állapotban eladó. Ára: 1,65 mFI. (25433 k)_
Zalakaroson 227 n-ól területen 20 nm-es faház nagy lerasz-szal 1 szoba előtér, konyha. 1,8 mR-ért eladó. Viz, vil-
lany. van. (25550 K)_
Eladó Miháldon 400 n-öl területen családi ház 75 nm-es, 2 szoba, előszoba, konyha, terasz, pince. Ára: 4 mFt.
(25556 K}_
Eladó Bocskán (Nk-lól 16 km-re} 500 n.öl lelken 3 éves, bepucolallan, 110 m család ház. Nappali, ebédlő, WC, fürdő, spájz, melléképületek, terasz. Vegyes kazántüzelésü
Ára: 3,5 mR. (25618 K)_
BalalonkereszIÚTon eladó kétszintes ikervilla 90 n-öl területen tapétás, 15 nm-es nappali, étkező, konyha, terasz. WC, fürdő. Emeleten 2 szoba, erkély, WC, mosdó, 15 nm-as, melléképület Gáz az udvarban Ára: 4 mFt. (26036 K)
Balatoni enyvesen 386 nm-es lelken 52 nm-es lakás eladó Telefon van. Ára: 4,3 mR. (26038 K)
Fenyvesen 53 nm-es felújított külőnbejáralú villa eladó 180
n-ól telekkel. Ára: 4,8 mFt. (26039 K)_
B.lenyvesen családi ház eladó 65 nm-es. Ára: 3,8 mFt.
(26039 Kj_
8 mán a alsón villa eladó 100 nm-es társasház fele 3 szoba, ebédlő, konyha, fürdő. WC, mosdó. Ár.: 3,3 mR.
(26041 K)_
Szent györgyvári hegyen 580 n-öl szőlő, gyümölcsös, kert eladó ui pincével, szoba, konyha, tárolók. Villany, fúrtkút van Felszereléssel együtt 650 eR. (26042 K)_
Nagykanizsán csendes helyen kétszintes. 74 nm-es lakás garázzsal eladó. 2 szoba, nappali, lürdő. konyha, spájz,
WC Ára. 4,5 mR. (26130 K)_
Nagykanizsán a belvárosban 53 nm-es, 2 szobás, löldszin-li egyedi (üléses jó állapotban levő önkormányzati lakás
eladó. Irányár: 3.2 mR (26210 K)_
Eladó a Nk-i Csónakázó-tónál 200 n-öl területen, vendéglátó egységnek is kialakihaló 120 nm-es, 3 szintes, új hétvégi ház. Ára. 4,7 mR. (26211 K)
Zalakaroson 2 szintes, jó állapotban levő, 80 nm-es hétvégi ház eladó 102 n-öl lerületen. Ára: 7,7 mFt. (26213
KJ_
Nk-n a Zemplén úlon 57 nm-es, felüjítotl, reluxás, vizórás, |ó állapotban lévő 2 szobás lakás eladó 2,2 mR-érl.
(26491 K)_
Nagykanizsa keleti városrészében 2 emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es lakás eladó. Teleionos, redőnyös, jó álla-
polban levő. (26704 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben lelú|lolt. 57 nm-es. 1+2 félszobás lakás az 1. emeleten 21 nm-es. garázzsal
együtt eladó. Irányár: 3,3 mR. (26705 K)_
Nk. keleti városrészben 2. emeleten 57 nm-es, 1+2 lólszo-bás lakás felújított állapotban eladó, 2,4 mFt. (26706 K) Galambokon 200 n.öl területen családi ház eladó. 2 szoba, konyha, előszoba, spájz. Irányár: 3.5 mR (26708 K)
Nk-n a keleti városrészben 57 nm-es, felújított vizórás, redőnyös, 1 emeleli lakás eladó őszi beköltözéssel. Ára. 2,5
mFt. (26844 K)_
Zalakaroson csendes helyen 176 nm-es villa eladó 3 szint + pince, 4 fürdőszoba, 4 szoba, nappali, konyha, 3 lerasz különálló apartmanok. Irányár: 24 mR. (26845 K) Zalakaroson a fürdőhöz közel 2 szintes. 4 szobás + nappalis, 2 lürdőszobás, 2 WC-s, konyhás, üzletnek kialakítható raktárhelyiséggel villa eladó, lelőlér beépíthető. Irányár 12,5 mFt (26846 K)_
Zalakaroson kétszintes villa eladó a lürdohóz közel, 2 teljes apartman a felsőrész külön bejárattal, garázs, szatelrt. terasz, egy szinten 2 szoba, nappali, fürdő, konyha. WC
Irányár: 12,5 mR. (26847 K)_
Zalakaroson 550 nm-es, több apartmanos csendes helyen lévő exkluzív villa eladó. 3 szintes, földszinten presszórész
kilakítva. Irányár: 40 mR. (26848 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben 57 nm-es, redőnyös, 3. emeleli lakás megkímél! állapotban eladó Irányár: 2,2 mFí. (26349 K)
Galambokon, Rigó-hegyen 1300 n.öl terülel gondozott szőlővel, borospincével eladó. Ára: 500 eFt. (26911 K) Nagykanizsán a belvároshoz közel 75 nm-es, 3 szobás, jó állapotban lévő, egyedi luteses lakás pincével, garázzsal együtt eladó. Ára: 5,2 mFt A garázs külön is eladó
700.000 Ft-ért. (26912 K}_
A K-i v.részben 49 nm-es, vízórás, lelújíott, K-Ny lekvósü, földszinti, 2 szobás lakás eladó. Irányár: 1,9 mR. (26913
KJ_
Nagykanizsán, belvároshoz közel, 72 nm-es, egyedi fűtéses. 1. emeleti lakás, 2 szoba lürdő, konyha, WC, 7 nm-es pince, 2,8 mFl-ért eladó. (27033 K}
Palinban újtelepen 200 nm-es alapterületű új ház eladó 198 n-öl lelken, földszint + t et ötérbeép léssel, 2 nagy terasszal, garázzsal, crikogejzres fűtéssel, 2 nappali, 4 szoba, 2 fürdőszoba, 2 WC, nagy tárolóhelységek Irányár: 13,5 mR (27034 K)_
Zalakaroson 600 n-ól telken (ebből 300 n-öl külön is eladó 2,5 mFl-ért j 62 nm-es alápincézett villa eladó, 11x3 m-es terasz, 3 szoba, 1 napali. lözőlülke, zuhanyzó, WC (pince nincs befejezve). Irányár: 9 mFí. (27118 K)
Nk-n a Keleti városrészben a IV. emelefen 3 szobás, vízórás, 2 erkélyes, jó állapotban levő laks garázzsal együtt
eladó 3 mFl-erl (garázs 700 eR). (27116 K)_
Balalonlelvidéken 400 m-re a víztől a Balaton legszebb részén festői környezetben 120 n-öl területen 50 nm-es régi vöröskő parasztház eladó. 1 szoba, konyha, spájz. 4x4 szuterén leiette zári lerasz. Irányár: 4,5 mFI (27117 K) Miklósién 800 nm-es lélek eladó, ipari árammal, dupla tégla garázzsal, 2600 db nagyméretű téglával, közművesítve.
Ára: 2,9 mFt. (27133 K)_
Miklósfán 3 szobás ház eladó 650 n-öl telken melléképülelekkel, gazdálkodáshoz, 3x3 m-es pince, konyha, WC, fürdő, spájz, KÁBEL TV. teleion, bolthoz, buszmegál-
lóhoz közel. Ár: 3,950 eFt. (27134 K)_
Csertől hegyen 720 n-öl szőlő, gyümölcsös eladó új pincével, teljes berendezéssel is. Irányár: 1,1 mFt. (27135
K)_
Bagolai hegyen 230 n-öl zártkerti ingatlan, 3 színes téglaépülettel eladó. Alul garázs, tároló helység, középszinten szoba, konyha, spájz, nappali, tetőtér nincs befejezve. Ára:
1,2 mR. (27136 K)_
Nagykanizsa belvároshoz közel máslél szobás, központi fűtéses lakás eladó. Érd.: 1,8 mFt. (27137 K)_
ALBÉRLET:
Belvárosban 37 nm-es helyiség kiadó hosszabb távra
Irányár: 50.000,-Fi/hó. (27234 K)_
Palinban 109 nm-es, fszt-i lakás bútorozva, hosszabb idŐ-re kiadó 40 eFt/hó + rezsiért. (26493 K)_
GARÁZS:
Űrhajós úti garázssoron kél egybenyitó műhelynek alkalmas aknás garázs (víz, villany. Wc van) eladó Irányár: 1.150 eFt. (27119 K) \'_
SIKER
Ingatlanközvetítő
BRODA
Alapítva: 1991-ben.
INTERNET CIMUNK:
http ://www.sikerimmo.hu (német és magyar nyelvű oldal) e-mail CÍMÜNK: sikerimmo @ sienet.hu IRODÁNK: NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Nyitva: munkanapokon 8-17 óráig
-internetes iatáeíléá, külföldi vevők reswÉre -jogi jcépvmtltí
8 312-058
„A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!"
Közvetítői d^tedvezmény! Az egyed gázfülésú lakások tulajdonosai számara kedvezményes közvetlői diai alkarnazunk! Keresünk eladó lakásokai Nagykanizsán SIKER Ingatlanközvetítő
Tel: 312-058. (27238 K)_
Keresünk kiadó lakásokat Nagykanizsán, a bérbeadók részére ditalan bériöközvetíéssel. Bérbeadásnál nálunk djat csak a bérlő tizet! SKER Ingatlanközvetítő. Tel.: 312-058. (27239 K) Hirdetés INTERNETen! Az egész világon látható az ön ingatlanhirdetései Színes fotóval, két nyelven\' SIKER Ingat-
lartkózvetló. Tel.: 312-058. (27240 -__
Keresünk német és osztrák ügyfelek részére, internetes hirdetéssel, eladó házakat, nyaralókat. Nagykanizsa, Zalakaros, Hévíz, Keszthely közelében, Balalonenyvesen, Balatonmárián, Balaton déli partvidékén SIKER Ingatlanközvetítő. Tel.: 312-058. (27241 K)_
LAKÁSOK NAGYKANIZSÁN:
1 szobás, 42 nm-es, erkélyes, 2. emeleti, egyed gázfűtésű, vízórás, parketlázoll lakás, Nk. déli városrészében eladó, kányár
1.8 mFt. Hiv.szám: SIKER 2053. (26511 K)_
Lakás eladó Nk. keleti városrészében, 2 szobás, 52 nm-es, erkélyes, központi liitésü, vizórás, kábetévés, 6 emeleti, tányér:
1.9 mR. Hrv.szám: SIKER 2188. (26784 K|_
Egyed gázlülósű, 1 szobás, 34 nm-es, 1 emeleti, vizórás, par-kettazofl, meszeli laki lakás eladó Nk déli városrészében
Irányár. 1,5 mR. Hiv.szám. SIKER 2197. (26857 K)_
Egyed gázfűtésű 1,5 szobás, 43 nm-es, vizórás, telefonos, par-keftázotl. lesieti falú, 3. emeleli, liftes lakás eladó Nk. keleti városrészében, fefojlott fürdőszobával, új konyhaszekrénnyel Irányár: 1,8 mR. Hrv.szám: SIKER 2196. (26858 K)
Lakás eladó Nk. kelet városrészében, 1,5 szobás, 42 nm-es, erkélyes, központi fűlósü, Htes. Irányár: 1,7 mR. Hív .szám: Sl-KER 2203. (26862 K)_
Berzsenyi utcában eladó 2 szobás. 51 nm-es, gázfűtéses, 4. emeleti, lefújton lakás. Irányár: 2,7 mR. Hív szám: SIKER 2205.
(26864 K)_
Lakás eladó Nk. keleti városrészében. 2+2 lélszobás, 69nm-es, központi tűlésű, földszínű, 4 emeletes épületben. Irányár: 3,5
mR. Hiv.szám- SIKER 2206. (26865 K)_
Lakás eladó Nk. sziveben, 2,5 szobás, 63 nm-es. egyedi cirko-fűtésű. vizórás. 3 emeleli, lelújíott. kifogástalan kanyar 4.5
mR. Hiv.szám: SIKER 2207 (26666 Ki _
Lakás eladó Nk. keleti városrészében, 1. emeleti, 3 szobás, 64 nm-es, 2 erkélyes, központi fűtésű, vízórás, telefonos. IHtes. Irányár: 2,4 mR Hiv.szám: SIKER 2209. (27242 K)_
Lakás eladó Nk. keleti városrészében, 3 szobás. 63 nm-es, 2 erkélyes, központi fűtésű, vizórás, teleionos, kábellévés, sző-nyegpadós, tapétázóit, beépített szekrényes, keleti fekvésű, 2,5 x 2,5 méteres konyhával, 4. emeleten, liftes épületben, garázs-zsal. Irányár: 2,45 mR + garázs 700 eR, egyben, vagy külön is.
Hiv.szám: SIKER 2213. (26872 K)_
Egyed gázfűtésű lakás eladó Nk. bek/árosában. 2,5 szoba + hallos. 81 nm-es erkélyes. 3. emeleti, teleionos, vízóras, kábeltéves, felújított Irányár: 5,6 mR. Hrv szam: SIKER 2226 (26973
1. emeleti, gázfűtéses lakás eladó Nk. déli városrészében, 2 szobás, 72 nm-es, vízórás, parketlázoll. Ár: 2,6 mR. Hw.szám:
SIKER 2230. (26977 K)_
Üzlethelyiség célára kialakítható, belvárosi, utcalronti, földszinti, 1 szoba-konyhás, 26 nm-es lakás eladó Nk-án. kanyar: 750 eR. Hiv.szám: SIKER 2241. (27083 K)_
Lakás eladó Nk keleti városrészében, 2+1 félszobás, 63 nm-es,
2. emeleti, 4 emeletes, 4 emeletes épületben, kp. fűtésű, vizórás, teleionos, a lakás alatt garázzsal. Irányár 2,5 mR + ga-rázs:600 eR Hív szám: SIKER 2244 (27131 K)_
Egyed gázfűtésű lakás eladó Nk. belvárosában, 2,5 szoba + étkezős, 70 nm-es, erkélyes, vizórás, szŐnyegpadós, redőnyös, kábeltévés, lelújitott, kifogástalan. 4. emeleti, Htes Irányár: 3,5
mR. Hiv.szám: SIKER 2249. (27243 K)_
Egyed cfkofűtésű, 1 emeleti, 3 szobás, 66 nm-es, erkélyes, vizórás, tehermentes lakás eladó Nk. keleti városrészében.
Irányár: 4 mR. Hrv.szám: SIKER 2256. (27244 K)_
Lakás eladó Nk. keleti városrészében, 3 szobás, 68 nm-es, erkélyes, központ fűtésű, vizórás, lelelonos, iftes. Irányár- 2,7 mR. Vagy cserélhető 2 szobás, 1-2. emeleti. 4 emeletesben lé-vó lakásra + 500 eR-ra. Hiv.szám: SIKER 2257. (27245 K) Lakás eladó Nk. belvárosának közeieben, 2 szoba + étkezős, 57 nm-es. 2 erkélyes, központi fűtésű, vízórás, lelelonos, Iriles. Ára. 2,25 mR. Hív szám 2258. (27246 K)_
Egyed gázfűtésű, 3 szobás, 80 nm-es, teraszos, 2 szintes, sorházi lakás, kis kerttel, garázzsal együtt eladó Nk-án. Irányár: 4,4 mR. Hiv.szám: 2260. (27248 K)_
CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN:
Kiskanizsán eladó 2 szoba-konyhás, 64 nm-es család ház, fürdőszoba nélkül, víz- és gázbekötéssel, hajópados, meszelt szobákkal, 2 konyhával, 2 spejzzel, melléképűietekkel, 540 n-öl le-lekkel. Irányár. 3 mFt. Hrv.szám: SIKER 2192. (27085 K) Miklósién eladó 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, 55 nm-es, 1 szintes, teraszos, pincés. 1956-ban épüli, konvekloros gázfűtésű család ház, melléképűletekkel, 2500 nm telekkel, kanyar: 2,9 mR. Hiv.szám: SIKER 2194. (27086 K)_
Csald ház Nk. északi városrészében eladó. 1 szoba-konyhás, 40 nm-es. hajópadós, lestett falú, pincével, padássa! vízzel, villannyal, gázzal az udvarban csatornabekötéssel, lürdőszoba nélkül, 2 nyári konyhával, 680 nm telekkel. Irányár: 2.8 mR Vagy cserélhető 1, vagy 2 szobás, gázfűtéses, 1-2. emeleti la-kásra, ériékegyezleléssel. Hiv.szám: SIKER 2196. (27087 K) Nk. belvárosában, csendes heryen, házrész eladó, 3 szobás, 87 nm-es, 3,5 x 3 méteres konyhával, fürdőszobával, wc-vel, garázzsal, 133 nm telekkel, gyümölcstákkal Irányár: 4 mR. Vagy cserélhető 1,5-2 szobás, földszinti, 1. eeleti. gázfűtéses lakásra.
ertekegyeztetéssel Hív szm: SIKER 2212. (27088 K)_
Család ház eladó Nk déi városrésézében 3,5 szobás. 105 nm-es, 1 szintes, teraszos, gázfűtésű, déli fekvésű, telefonos, pincevei, garázzsal, 505 nm-es telekkel. Irányár: 11 mR Hiv.szám:
SIKER 2228. (27089 K)_
Család ház eladó Nk északi városrészében, 2 szobával, zárt, beépített terasszal, 60 nm alapterületiéi, padással, gázfűtéssel, telefonnal, kábellévével, parkettázol!, feslett falu szobákkal, lelújíott állapotban, különálló garázzsal, műhellyel, pincével, 400 nm-es telekkel, tehermentesen Irányár- 5,2 mR Hiv.szám: Sl-
KER 2235. (27090 K)_
Család ház eladó Nk városközpontjában, 3 szobás, 100 nm-es, teraszos, egyed, konvekloros gázfűtéssel, parkettázott szobákkal, pincével, garázzsal, 250 nm-es telekkel Irányár 5,5 mR. Hiv.szám: SIKER 2240. (27092 K)_
Kiskanizsán eladó család ház 2 szoba-hallos, konyhás, 65 nm-es, teraszos, gázlülésű, 3070 nm-es tejekkel. Fürdőszoba nincs. Irányár: 4,8 mR. Hiv.szám SIKER 2247. (27140 K)_
Sáncban eladó 5 szoba-hallos, étkezős, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, 2 spájzos, 2 szintes, őszesen 240 nm-es, teraszos, gázfűtésű, 1991-ben épül család ház, 1766 nm-es telekkel, 40 nm-es meléképülettel. Irányár: 21 mR. Hiv.szám: 2251. (27249 K)
Miklóstán eladó 1 szintes, 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, 35 éves, lelújloll, gázfűtéses, teleionos, kábeltévés család ház, 90 nm-es, 2 család részére is alkalmas, különálló lakrészekkel. 2263 nm-es telekkel, tehetnenfesen kanyar 3,1 mR
Hiv.szám: 2252. (27250 K)_
Nk. kertvárosában eladó 2 szoba-halos, 1 szintes, 100 nm-es, tégla lalazatú, 1956-ban épül, 1994-ben lefojtott, vegyeslűzelé-sű + központi gázlülésű, telefonos család ház, 60 nm-es műhely + garázzsal, ipari árammal, 6564 nm-es leiekkel, szánlóval, gyümölcsössel, ólakkal, 40 nm-es tárolóval, tehermentesen. Irányár: 5,75 mFt. Hiv.szám SIKER 2254 (27251 K)_
NYARALÓ:
Balatonienyvesen eladó 54 nm + tetőteres, alul 1 szoba-hallos, lürdőszobás, a felső szinten 2 szobás nyaraló. 284 n-öl leiekkel, szőlővel, gyümölcsössel, dofákkaJ, a Balatontól 300 méterre Irányár 5.5 mR Hív szam SIKER ?225 (270^ ki Zalakarosban eladó belterületi, 4 szoba + nappalis, konyhás, 2 szintes, összesen 170 nm-es, 20 éves iker házrész, gazkazán lűtéssel, 2 lürdővel. 2 wc-vel, 2 erkéllyel, terasszal, beépíthető tetőtérrel, garázzsal, 380 V-lal, 210 n-Ől telekkel. Irányár: 8,5 mR Hrv.szám: SIKER 2253. (27252 K)_
VIDÉKI CSALÁD! HÁZAK:
Becsehelyen eladó 2 szobás, 82 nm-es, zárt teraszos, gázfűtésű. |ó állapotban levő, 40 éves család ház, 640 n-öl telekkel, konyhakerttel, gyümölcsössel, gépkocsibejáróval. Irányár: 2,3
mR. Hiv.számSlKER 2227. (27098 K)_
Becsehetyen eladó 9 éves, 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, teraszos, laluzölesü, parkeltázoll család ház, 2017 nm-es telekkel, a telken gázvezetékkel, melléképületekkel, gyümölcsössei, le-hermentesen. Irányár: 3 mR. Hiv.szám: SIKER 2236. (27100 K) Csurgón eladó 5 szoba-konyhás, 2 szintes, 2 x 75 nm-es, teraszos, 10 éves. tégla lalazatú. gázfűtésű család ház, 1886 nm-es telekkel, melléképületekkel Irányár. 3.8 mR. Hrv.szám: Sl-KER 2250 (27253 K)_
Rigyácon eladó 2 szoba-konyhás, előszobás, kamrás, fürdőszoba néküli család ház, melléképületekkel, 4200 n-őles, 30 méter széles telekkel. Építkezésre, gazdálkodásra alkalmas, kanyar: 750 eR. Hiv.szám: SIKER 2259 (27254 K)_
ALBÉRLETEK:
Külön bejáratú szoba kiadó Nk. belvárosában, földszinten, bútorozva, egyed gázfűtéssel, konyha- és fürdőszobahasználarlal, 1 férli vagy házaspár részére. Bérleti dí: 15.000 Ft/ho Rezsi
nincs! Hiv.szám: SIKER A/384. (26885 K)_
Lakás kiadó Nk. északi városrészében, 1. emeleti, 2 szobás, erkélyes, bútorozott, egyed gázfűtésű, vizórás, kábeltévés, parkettázott, lestett lafo, beépítefi szekrényes. Bérleti dj 25.000 R + rezsbtió. Hrv.szám. SKER A385. (26986 K)_
Külön bejáratú szoba kiadó Kiskanizsán, bútorozva, közös konyha- es fürdőszoba - használattal, 1 hölgy részére. Bérleti dj: 6.000.-R + rezsMió Hiv.szám: SKER A&88. (27104 K)
Kiadó 1 szobás, 26 nm-es garzonlakás, búIorozafJanul, gázfűtéssel, Nk keleti városrészében. Bérleti cftaj: 12.000 R + re-zsimó. Hiv.szám. SIKER AO90. (27145 K)_
Kiadó 1 szobás, bútorozatlan, 40 nm-es, egyed gázfűtésű, vizórás, belvárosi, tetőtéri lakás, 1-2 fő részére. Bérleti díj 14.000,-R + ezsiM Hiv.szám: SKER A392. (27255 K)_
Külön bejáratú szoba kiadó Kiskanizsán, 2 ággyal, közös konyha- és fürdőszoba-használattal. 1-2 lő részére. Bérleti dj 1 személyre: 6.000,-R+rezsimó, 2 személyre 8.000,-Ft+rezsúhó Hív szam SIKER AŰ93. (27256 K) _
30 KANIZSA - /^t* 1WS. március 2».
ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
TELEK"
Ingatlanközvetítő Iroda
. y | Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz.
Tel.: 93/317-505 (Teleki utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat.
Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: hétfőtől péntekig 9.00-16.00-ig, szombaton ZÁRVA.
Nk-n (LE 418) belvárosban 104 nm-es, 3 szobás, ebédlős, egyedi fűtéses, parkettás, felújított lakás eladó vagy kisebb (1,5 - 2 szobás) lakásra cserélhető. Irányár: 4,6 mFt.
(25124 K)_
Nk-hoz (CSE198) közel kb. 100 m-es, 2 szobás családi ház nagy felekkel, garázzsal eladó. Irányár: 4,5 mFt. (25244 K)_
Balaton déli partján (CSE199) 58 nm-es, 2 szobás, nappalis, 2 szintes, nem teljesen kész (kb. 70%-os) ikervilla fele 100 n.öl telekkel azonnal eladó. Irányár: 5,5 mFt.
(25245 K)_
Nk-n (CSE 201) belvároshoz közel 2 szintes családi ház 286 n-öl telekkel eladó. Irányár:
6 mFt. (25312 K)_
Szentgyörgyvári hegyen (TE 104) 2 sobás, 40 nm-es családi ház jellegű épület, 600 n-öl telekkel eladó vagy Nagykanizsán 1 szobás, udvari lakásra cserélhető. Irányár: 1,2 mFt.
(25759 K)_
Nk-tól (TE 105) 10 km-re 1500 n-öl telek, szőlő, szántó, erdő, fenyőfákkal, épülettel, építőanyaggal együtt eladó. Irányár:
700.000,-Ft. (25763 K)_
Nk-án (CSE205) 2 szobás, kb. 75 nm-es, felújított családi ház 100 n.öl telekkel eladó
Irányár: 3,8 mFt. (25841 K)_
Miklósfán (CSE202) 2 szobás családi ház el-
adó. Irányár: 3,55 mFt. (25844 K)_
Nk-tól (CSE 208) 15 km-re 5 szobás, 120-130 nm-es családi ház, 2100 nm-es telekkel, garázzsal, melléképületekkel eladó. Gazdálkodáshoz kiválóan alkalmas. Irányár: 2,6
mFt. (25951 K)_
Nk-tól (CSE210) 10 km-re 52 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, összkomfortos családi ház, szép környezetben 12 nm-es mellék-épülettel, 1341 nm-es telken, amely meg-osztható építési telekre, eladó vagy nagyka nizsai lakásra cserélhető. Irányár: 2 mFt
(26029 K)_
Nk-n (CSE212) E-i v.részben 3 szobás, 110 nm-es, étkezős, teljesen felújított, családi ház aknás garázzsal, 1 szobás, 30 nm-es, lakható melléképülettel, 150 n.öl telekkel, parkosítotl udvarral eladó. Irányár: 12 mFt,
(26169 K)_
Nk-hoz (CSE 214) közel 3 szobás, 60 nm-es, egyedi központi fűtéses családi ház 500 n-öl telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Irányár: 3,5 mFt. (26313 K) Keszthelyen (TE 75) 730 nm-es, építési telek
eladó. Irányár: 1 mFt. (26314 K)_
Kiskanizsán (CSE 215) 4 szobás, 136 nm-es, családi ház, 150 n-öl leiekkel eladó. Irányár:
8,7 mFt. (26316 K)_
Nk-tól (CSE 216) 25 km-re 2 szobás családi ház garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, nagy területtel eladd. Irányár: 2
mFt, (26316 K)_
Nk-n (LE 453) K-i városrészben 2 szobás, 55 nm-es, központi fűtéses, parkettás, vlzórás, 2 erkélyes, II. emeleti lakás eladó. Irányár: 2
mFt. (26318 K)_
Nk-tól (CSE 211) 40 km-re 130 nm-es, 5 szobás, 2 szintes, bútorozott, telefonos családi ház garázzsal eladó. Irányár: 13,5 mFt,
(26321 K)_
Nk-n 50 nm-es, teljesen felújított iroda eladó.
Irányár: 5,5 mFt. (26322 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben közös tulajdonban levő (CSE 220) 74 nm, 2 szobás, udvari lakás garázzsal együtt eladó. Kert is tartozik hozzá. Irányár: 3,2 mFt. (26504 K)
Kiskanizsán (CSE 221) 110 nm-es, 4 szobás, 17 éve épült, családi ház azonnal eladó 5,3 mFt-ért. (26505 K)_
Kiskanizsán (CSE 222) 100 nm-es 4 szobás, családi ház pincével, aknás garázzsal felújít-
va eladó 5,5 mFt-ért. (26506 K)_
Nagyrécsén zárt kertben erdő és gyümölcsös kb, 3500 nm-es eladó 260 eFt-ért. (26507 K) Nagykanizsán (LE 458) a keleti városrészben IV. em-i, 2 szobás, egyedi fűtéses lakás el-
adó 2,2 mFt-ért. (26508 K)_
Nagykanizsán (LE 459) a keleti városrészben
IV. em-i 2 szobás, központi fűtéses lakás el-adó 2 mFt-ért. (26509 K)_
Nagykanizsán (LE 460) a keleti városrészben
V, em-i, 2 szobás, 2 erkélyes lakás eladó 2,1
mFt-ért. (26510 K)_
Nagykanizsán téliesített, 9 nm-es faház azonnal eladó. Riasztóval vagy anélkül, 320
eFt + 80 eFt a riasztó. (26770 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben felújításra szoruló, alápincézett, 115 nm-es, 4 szobás családi ház garázzsal, nagy udvarral azonnal eladó. Az ingatlan közös tulajdonú 4/5 részben. Irodai, orvosi és vállalkozási célra Is kialakítható. 10 mFt. + Garázs is eladó 400 eFt-ért. 02. 23. (26969 K)_
Szentgyörgyvári hegyen a IV, hegyháton 3 szintes lakóház céljára is alkalmas családi ház 300 n.öl telekkel eladó. Víz, villany van.
4 mFt. 02.11. (26970 K)_
Nk-án a déli városrészben 1. emeleti, 2 szobás, egyedi fűtéses, 72 nm-es, vízórás lakás
eladó, 2,9 mFt. 02.23. (26970 K)_
Nagykanizsán a Déli városrészben 3 szobás, 104 nm családi ház 104 nm pincével, 120 n-öl telekkel eladó 11 mFt-ért. 01,27.(27075 K) Miklósfán építési telek 600 n-öl eladó 1,2
mFt-ért. 01.28. (27076 K)_
Nagykanizsán a K-i városrészben 2 szobás, 56 nm-es, erkélyes, redőnyös, járólapos la-kás eladó 2,2 mFt-ért. 02.02, (27076 K) Látóhegyen 434 n-öl, 3 szintes, 2 szobás, konyha, terasz, pince, gazdasági épület, raktár, családi ház eladó. Víz, villany van, gyümölcsfákkal, fenyővel 12 éve épült. Ár: 4
mFt. 02.02. (27078 K)_
Nagykanizsán a Teleki u-ban 2 szobás, földszinti, egyedi fűtéses lakás eladó nyári köítö-
zéssel. 3,2 mFt. 02.09. (27079 K)_
Nk-n az E-I városrészben 2 szobás családi ház szép környezetben, garázzsal együtt el-
adó 5,2 mFt-ért. 02.09. (27080 K)_
Nk-n az E-i városrészben 2 szobás, családi ház garázzsal, műhellyel, nagy telekkel eladó
4,4 mFt-ért. 02.12. (27081 K)_
Nagykanizsán az E-i városrészben 3 szobás családi ház 300 nm telekkel eladó. Felújítás-ra szoruló, 5,5 mFt. 01.14. (27267 K) Nagykanizsán a Palini városrészben 3 és félszobás családi ház étkezővel 2 fürdőszobával 700 nm telekkel eladó 10 mFt-ért. 03.12.
(27288 K)_
Nk-n a belvárostól 5 percre 2,5 szobás, 4. em-i lakás felújításra, 70 nm-es eladó 3,5
mFt-ért. 03.10. (27289 K)_
Nk-n a belvárosban az V. emeleten 3 szobás, 74 nm-es felújított lakás azonnal eladó 5,2 mFt-ért. 03.29. (27290 K)_
GARÁZS
Nk-n (GE32) K-i városrészben 17 nm-es, aknás garázs eladó. Irányár: 350.000,- Ft. (25754 K) ._
TOMPA
Ingatlanforgalmi Kft.
német—magyar érdekeltség ^^f^rfTi^k
NAGYKANIZSA, MAGYAR ÚT 12-14. T»l./f»x: 93/310-884 R. tel.: 30-699-511 Nyitva! H-P 8-17, Szo 9-12 óráig
¦ HELYI INGATLANKÖZVETÍTÉS
¦ INGATLANKÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDI ÜGYFELEK RÉSZÉRE -
¦ ÉRTÉKBECSLÉS
¦ INGATLAN BÉRBEADÁS (SAJÁT ÉS EGYÉB INGATLANOK IS)
¦ TELJESKÖRŰ JOGI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS
¦ TERVEZÉS, ÁTALAKÍTÁS, KIVITELEZÉS
KERESÜNK
¦ kiadó lakásokat (a bérbeadó részéről ingyenes)
¦ eladó lakásokat Nagykanizsán
¦ külföldi Ügyfeleink részére jó állapotú lakásokat
¦ zalakarosi, balatoni ingatlanokat
LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Kinizsi utcában 52 nm-es, 2 szobás, parkettás, komfortos, udvari lakás
eladó. Iá.: 2,6 mFt. (27230 K}_
Hunyadi utcában 1996-ban épül, 1+2 félszobás, étkezős, erkélyes, egyedi cirkotütéses, letefonos lakás ebdó. Iá.: 5,8 mR. (27231 K) Fó úton I. em-i, 90 nm-es, 3 szobás, parkettás, egyed gázfűtéses, galériás lakás eladó. Iá: 5,2 mR. (27232 K)_
Csányi L utcában I. em-i, 57 nrr.es, 2 szobás, étkezős, egyedi cirko taéaes teljesen lefajttotl lakás pincével etadó. Iá.: 3,5 mFt. (27233 K) Csengén/ úton 72 nm-es. 2 + télszobás, nagy konyhás, jó állapotú, komfortos társasházi lakás eladó. Iá.: 2,8 mFt. (27069 K) Berzsenyi D. utcában 57 nm-es, 2 szobás, erkélyes, III. emeleti, egye-rj gázfűtéses, parkettás lakás ealdó. Iranyar: 2,6 mFt (26900 K)
Csokonai utcában 51 nm-es, 2 szobás, IV. emeleti, erkélyes, egyedi gázfűtéses, parkettás lakás eladó. Irányár 2,4 mR. (26901 K) Csokonai utcában 49 nm-es. 2 szobás, III. emeleti, egyedi gázfűtéses, parkettás, feiuftásra szorub lakás eladó. Iranyar 2,29 mFt. (26902 K) Csengery utcában 48 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, telefonos, jó állapotú, fóldszhli lakás garázzsal, pincével eladó Irányár: 3,3 mR.
(26903 K>_
Nk közportjában 67 nm-es, 2 szobás, I. emeleti, erkélyes, egyedi gázfűtéses, telefonos, galerazhalo. felújításra szoruló lakás eladó.
Irányár. 3,6 mFl. (26904 K)_
Nk központjában 86 nm-es, 4 szobás, összkomfortos, vizórás, igényes kjalakftású, III. emeleli lakás eladó. Irányár 5,2 mR. (26905 K) Nk-án a belvárosban 58 nm-es, 1+2 félszobás, erkélyes, egyedi gázfú-léses, parkettás, III. emeleti lakás eladó. Irányár 3,4 mR. (26906 K) Városkapu körúton 61 nm-es, 2 + félszobás, erkélyes, összkomfortos, lekijrtásra szonJó, IV. emeleti lakás eladó. Irányár. 2,4 mFl. (26907 K> Nagykanizsa közportjában 82 nm-es, 3+félszobás, erkélyes, össz-komfortos, jó elosztású, földszinti lakás eladó. Irányár: 5,5 mFl. (26906
K)_
Belváros közelében, 97 nmes, 3 szobás, galériás, telefonos, telújilás-ra szoruló, üzletnek is afcaknas lakás terasszal, garázzsal, kb kerttel
eladó. Iá.: 6,5 mFt (26802 K)_
Rózsa utcában III. emeleti, 2 szobás, nagy konyhás, összkomfortos b-
kás eladó. Irányár 2 mR. (26760 K)_
Nk belvárosában 1997-ben épület, 110 nmes, 2 szintes, 4 szobás, nappalis, összkomlorlos lakás meléképületlel, parkolási lehetőséggel
eladó. Irányár 9,1 mR. (26763 Kj_
Nk központiban 80 nmes, 3 szobás, parketlás, komlortos, gaferiáz-ható lakás nagy konyhával eladó. Irányár 4,8 mFl. (26765 K) Kazanlak körúton 2+tel szobás, IV. emeleti, erkaélyes, összkomlorlos
lakás eladó. Irányár: 2.3 mFt. (26766 K)_
Munkás utcában III. emeleti, 1+2 félszobás, nagy konyhás, kp-i fűtéses, reluxás, jó álapolú lakás eladó. Irányár 2,4 mR. (26768 K) Péterfai utcában 1990-ben épül, II. emeleti, 1+2 félszobás, összkom-lortos. jó álapotú lakás a hozzá tartozó garázzsal együtt vagy anékűl
eladó. Irányár 2,6 mR +700 eFI (26769 K)_
Berzsenyi D. utcában 55 nm-es, 2 szobás, IV. emeleti, egyedi gáztülé-ses, parketlás, felújlásra szoruló lakás vízórával, redőnnyel eladó. Iá.: 2,5 mR (26598 K)_
Dózsa Gy utcában 1 szobás. 36 nmes, komfortos lakás a hozzá tartozó pincével, garázzsal együtt eladó. Iá.: 1,5 mFt + 600 eFt. (26599
K)_
Dózsa Gy. utcában 80 nm-es, 2 szobás, téliesen felújítón, komlortos udvari lakás étkezővel, vfzörával, nedónnyeJ, letetonnal, pincevei + egy nm nagyságú külön bejáralú szobával eladó. Iá.: 3.2 mFt. (26600
K)_
Csengery Utcában III emeleti, 2 + félszobás, összkomfortos lakás par-
kolási lehetőséggel eladó. Iá.: 3,5 mFt. (26602 K)_
Nk központjában I. emeleti 3 szoba + nappalis, jó elosztású, összkomlorlos lakás (irodának, rendelőnek is alkalmas) eladó. Iá.: 6 mFt.
QK)
Nk közportjában 2 szobás, lambériázotl tetőtéri lakás cirkogejzír Kilessél, vízórával, kb. 60 %-os készültséggel szerkezefkész állapotban
eladó. Irányár 2,5 mFt. (26604 K)_
Kodály Z. utcában (tízemeletesben) II. emeteti, Wújíott, összkomfortos lakás 2 szobával, étkezővel. 2 erkéllyel, reluxával, telefonnal eladó. Iá.:
2,2 mFt (26606 K)_
Magyar utcán 1 szobás, parkettás, komlortos udvari lakás pincével, garázzsal ebdó. Iá.: 1,25 mFl. (26607 K)_
Nagyváthy utcában IV. emeleti 3 szoba + étkezős, parketlás, erkéty-lyel, vízórával, redőnnyel elátolt komlortos lakás, garázzsal együtt
vagy anéfcül eladó. Iá.: 4,2 mR + 800 eFt. (26608 K)_
Nagyváthy utcában III emeleti, 3 szobás, parkettás, komfortos lakás étkezővel, erkéllyel, vízórával, redőnnyel, garázzsal együtt eladó. Iá.: 5
mFl+ 800 eFt. (26609 K)_
Sugár utcában III. emeteti. 2 szobás, komfortos lakás nagy konyhával, vízórával, redőnnyel, pincével +1 félszobává átalakítható gardróbszo-
bával eladó. Iá.: 3.3 mFl. (26612 K)_
Sugár utcán I. emeleti 104 nmes, 3 szobás, igényesen fekíjrtofl, tele-Ionnal elhatott komlortos lakás a hozzá tartozó pincével és padással
együtt eladó. Iá.: 5 mFt. (26613 K)_
Széchenyi téren 54 nmes, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, üzletnek ós lakásnak Is alkalmas, magas belmagasságú lakás tetőtér beépítési lehetőséggel eladó, la.: 4 mFt. (26614 Kj_
CSALÁDI HAZAK NAGYKANIZSÁN ES KÖRNYÉKÉN:
Csendes, nyugodt helyen 90 nm-es, 3 szobás, telefonos, parketlás
iker családi ház lek* eladó. Iá: 4,5 mFt. (27070 K)_
Nk. Erdész utcában 505 nmes telekkel, 105 nm-es, 3+félszobás, étkezős, teraszos, telefonos, nagyon igényesen kialakítón, teljesen lel ÚjfcjM családi ház garázzsal, pincével együtt eladó (26909 K)
Sáncban, 1980-ban épült, 152 nm-es, 2 szintes, 5 szoba + nappalis, közporti fűtéses + gázfűtéses, telefonos családi ház ipari árammal el-
látott műhellyel, garázzsal eladó. Iá: 20 rrfl. (26803 Kj_
Maort telepen. 75 nm-es, 2 szobás, parketlás, leraszos családi ház
zárt parkosrtell udvarral eladó. Iá: 7,9 mFl- (26804 K)_
Maort telepen 120 nm-es, 4 szobás, teraszos, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, telefonos igényesen kialakított társasház jellegű családi ház parkosiott nagy kerttel, garázzsal, pincével eladó. Iá: 12.5 mFt.
(26806 K)_
Báthory utcában 100 nm nagyságú telekkel 98 nmes, 3 szoba + nappal s, redőnyös családi ház a hozzá tartozó pincével és garázzsal együtt ebdó. Iá.: 6 mFl (26615 K)_
Babóchay utcában 55 nm-es, 2 szobás, egyed gázfűtéses, felújításra szoruló család ház házrész a hozzá tartozó garázzsal együtt eladó.
Iá.: 2,5 mFt. (26616 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, redőnyös, teleionos család ház kis telekkel.
garázzsal eladó. Iá.: 3 mFt. (26617 K)_
Kiskanizsán 4 szobás, telefonos, teraszos, ipari árammal is ellátott család ház, 536 nm telekkel, kialakítható padlástérrel, garázzsal el
adó. Iá.: 8,7 mR. (26618 K)__
Kiskanizsán 1990-ben épül 2 család részére is akalmas, 2 szhles (szintenként 2 szoba, nappali, fürdőszoba), parkettás családi ház garázzsal, műhellyel, 800 nm telekkel eladó. Iá.: 6,9 mFl. (26619 K) Miklósién 1975-ben épüli 3 szobás, telefonos, redőnyös, leraszos család haz pincével, 2200 nm telekkel, gyümölcslákkal eladó. Iá.: 4,5
mFl. (26620 K)_._
Petőfi S. utcában 88 nm-es, 3 szobás, nagy konyhás, egyed gázfűtésű, felújított társasházi lakás kis kertlel. padlástérrel eladó. Iá. 3,4 mFt
(26621 K)_
Palinban 1992-ben epüll, 268 nmes, 2 szintes. 3 szoba + étkezős, padlotúléses, telefonos, leraszos család ház pincével, nagy garázzsal az alsó szinten vendéglátó-ipari egységgel eladó. Iá.: 20 mFl (26622
K)_
Petőfi S. utcában 96 nm-es, 3 szoba + étkezős, egyed gázfűtésű, parketlás, redőnyös tarsas családi ház beépíthető padlástérrel. 450 nm
kerttel eladó. Iá.: 5.5 mFl !26623 K)_
Nk. belváros közebben tatarozásra és lelújilásra szoruló, redőnyös, kétgenerációs családi ház 360 nm nagyságú telekkel eladó. Iá.: 3 mR
(26624 K)_
Rozgonyi iUcában 200 nm-es, 2 szintes, 4 szobás, 2 nappalis, 2fürdőszobás család ház redőnnyel, pincével, garázzsal ipari árammal elá-
fotl műhelyei eladó. Iá.: 20,3 mFt. (26625 K)_
Nk, Sarcban 1982-ben épütt, 270 nmes, 3 szHes, 2 nappalis, 3 hálószobás, központi gázfűtéses család ház nagy garázzsal, 150 nmes ipari árammal is ellátott melléképülettel eladó Iá.. 18,5 mFl.
(26626 K)_
Nk, Sáncban 1985-ban épül, 178 nm-es 2 szirtes, 5 szoba + rappa-lis, redőnyös, telefonos család ház 600 nm nagyságú telekkel, zárt te-rasszal, garázzsal eladó, la.: 9 mFl. (26626 K)_
ÜZLETEK:
Nagykanizsától 5 km-re, 200 nmes, lambériái, fedett leraszos, bejáratott élelmiszerből! + sorozó nagy telekkel etadó. Iá.: 14 mR. (26631 K) Zalaegerszeg, Keszthely, Hévíz vonzáskörzetében 400 nmes, 2 szintes. 10 helyiségből álló, 4 teWonvonalbl riasztóval elátott páncélteremmel, beépíthető padáslérrel elátott épület banknak irodaházrak eladó. (26632 K)_
VIDÉKI INGATLANOK:
Nk-án nyugodt helyen 299 nmes, 13 m széles, közműves lelek ebdo
Irányár 2,1 mFt (26910 K)_
Nk-Miktósja egyik legszebb helyén 25 m ulcatronti szélességei, 2500 nm nagyságú bekerített közmüveslelt telek 80 nm meléképüteHel el-
adó. Iá.: 2,5 mFl, (26807 K)_
Murakeresztüron a központban 100 nmes, 3 szobás, vállalkozásnak üzletnek Is alkalmas, felújításra szoruló család ház pincével, melte\'k-
épületiéi eladó Iá.: 1.25 mR. (26633 K}_
Murakereszlúron 70 nm-es. 1 + lélszobás, telyhalűtéses, felújilásra
szorub család ház házrész eladó. Iá.: 700 eR. (26634 K)_
Barcsán 1997-ben épül, 3 szobás, redőnyös család ház 1800 nmes
telekkel eladó. Iá.: 3,5 mR (26635 K)_
Szepelneken 86 nmes, 2 szobás, kályhalűléses, lelújlásra szoruló
család ház melléképülelekkel eladó. Iá.: 1,25 mFt. (26656 K)
Nk. Lilóhegyen, a 7es főút molett. 1470 nmes telek gyumöfcstákkal,
epákezési tehetőséggel ebdó. Iá.: 300 eFI. (26637 K)_
Zalakarosi Öreghegyen 2443 nmes, gyönyörű helyen lévő, jó lekvésü telek 31 nmes téglaépülettel, 11 lajla gyümölcsfával, szőlővel, fenyó-
lákkal eladó. Iá.: 790 eFt. (26638 Kj_\'
Nk, nyűgöd helyen 300 nm nagyságú építési telek 5 men belüli tejes közmű rácsatlakozási lehetőséggel eladó. Iá.: 2,1 mR. (26639 K)
1998. március 20.
KANIZSA - rfpui.
31
INGATLAN
Kiscserfői hegyen szőlőbirtok gyümölcsfákkal, téglapincével, teljes felszereléssel eladó. Érd.: Kiskanizsa, őrtorony u. 3, Bencze. (26916 K)
Nk-tól 15 km-re Bocskán 117 nm-es, összkomfortos családi ház eladó. Irányár: 3,8 mFt. Érd.: 18 óra után, Bocs-ka, Ady u. 9. Domonkóék. (27177 K}_
2 szobás, 53 nm-es, 2 erkélyes, vízórás, redőnyös, telefo-nos lakás Nagykanizsán .eladó. Érd.: 316-903. (27155 K) Nagykanizsán, Csengery úton koptett vendéglátó egységnek - kerthelyiséggel is - kialakítható családi ház eladó. Érd.: 16 óra után a 93/312-767-es telefonon. (27286 K)
A Gyékényesi hegyen, a Kotróhoz 1500 m-re, szőlő, tatarozásra váró - pincével, nagy gesztenyefával, szántóval eladó. Irányár: 115 eFt. Érd.: Gyékényes, Hunyadi u. 15. (27257 K)_
Teleki u. 17/A. IV/14. alatt 53 nm-es, felújított, kp. fűtéses, vízórás lakás eladó. Érd.: 323-541 telefonon, esti órákban.
(27156 K)_
2 szobás, egyedi fűtéses, tehermentes, zöldövezeti lakásomat elcserélném belvárosi, esetleg kisebb lakásra. Ajánlatokat a szerkesztőségbe kérek. (27159 K) Elcserélném 3 szobás, földszinti, összkomfortos lakásomat nagykanizsai családi házra. Érd.: 06720/622-993, es-
te: 318-390. (27160 K)_
Szépeinek, Béke u. 63. szám alatt 570 négyszögöl telken lévő, 4 szobás, étkezős, családi ház dupla garázzsal, műhellyel, állattartásra alkalmas melléképülettel eladó, Érdeklődni az esti órákban, a 93/381-071-es telefonon.
(27166 K)_
2 szobás, önkormányzati lakást elcserélném 1-1,5 szobás, önkormányzatira. Érd.: Nk. Kodály Z. 1-3/C. IV/3. (27167 K)_
KJsrecse-Ádámhegyen 330 n.öl zártkert eladó. Érd.: H-P-ig, 93/313-705. (27169 K)_
Eladó a keleti városrészben 2 szobás, egyedi elszámolású, központi fűtéses, felújított, redőnyös, vízórás, telefo-nos, 7. emeleli lakás. Érd,: 60/371-384. (27170 K) Nagykanizsán 57 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, II. emeleti, felújított lakás sürgősen, áron alul eladó vagy kisebbre cserélhető. Érd.: 06/307794-844 vagy 307933-532.
(27171 K)__
Nkn Csónakázó-tónál 205 n-öl telken 3 szintes épülettel
eladó. Tel.: 93/319-047. (27259 K)_
Csendes, faluszéli telket keresek Nagykanizsa 20 km-es körzetében, esetleg felújításra szoruló házat maximum 500.00Q-Ft-ig. Érd.: 93/323-464-es telefonon. (27260 K)
Nagykanizsa-Öregförhénci hegyen szőlő-gyümölcsös új pincével olcsón eladó. Autót beszámítok. Érd.: 06-30/794-893-as telefonon. (27261 K)_
Eladó 3 szoba, összkomfortos lakás a keleti városrészben a tízemeletesben. Érd.: 93/324-276-os telefonon. (27262
K)_
Teljesen felújított es átalakított kétszintes sorházi lakás extrákkal felszerelve eladó, vagy 3 szobás Péterfai u. társasházi lakás teljesen felújítva extrákkal felszeretve eladó, szűkség esetén garázzsal. Tel.: 316-573. (27263 K) Zalakaroson, a kilátóhoz közel 417 n-öl bekerített terület szőlővel, épülettel, felszereléssel eladó. Érd.: 93/326-155-ös telefonon. (27264 K)_
Másfélszobás, felújításra szoruló lakást vásárolnék a belváros közelében. Ajánlatokat napközben a 06-20/526-761; esti órákban: 93/326-456-os telefonra kérek. (27265 K)
Teleki úti 22 nm-es felújított, udvari szoba, konyha, fürdőszobás, lakás eladó 1 millió fonnt készpénzért Érd.: 325-292-es telefonszámon. (27266 K)
Iharosberényben, szép környezetben kis családi ház telekkel eladó. Irányár: 1,2 millió Ft. Érdeklődni lehet 17 óra után a 93/377-220-as telefonon. (27268 K)
Nagykanizsán az Olajtelepen 2 lakásos családi ház fele (85 nm) eladó. Irányár: 6,8 mFt. Érd.: 93/508-220-as tefe-
fonon. (27269 K)_
Másíé!szobás, központi fűtéses lakást vásárolnánk Nagykanizsán 1,4 mFt-ig. Felújításra szorulót is. Érd.: 19 óra után a 316-182-es telefonon. (27270 K)_
4 szobás, egyedi fűtéses, gará2sos, kertes társasház el-adó. Érd.: Nk, Erdész u. 53. Tel.: 314-677-es. (27271 K)
Eladó 1+2 félszobás, 54 nm-es lakás Nk-n a Városkapu 6/D. Hl/12 alatt Tel.: 20/393-284. (27272 K)
JARMU
BÉRLET
Nagykanizsán, Csengery út elején 1 nagyszoba és 1 konyhának is használható kisszoba egyedülálló nőnek, vagy gyermektelen fiatal házaspárnak albérletbe kiadó. Érd.: 15 óra után a 93/312-767-es teleionon. (27276 K) t szobás, bútorozott lakást bérelnék Nk-n a Keleti városrészben. Ajánlatokat 8804. Nk. Pl. 30-ba kérek. (27287 K)
Simson S 51 B 1990-es évjáratú segédmotorkerékpár jó állapotban eladó. Érd.: Kiskanizsa, Körmös u. 8. Tel.: 319-848 vagy a 06-30/219-139-es telefonon. (27273 K)
12 éves Polski 126-os eladó. Érd.: napközben a 06-20/526-761-es az esti órákban a 93/326-456-os teleionon. (27274 K)_
Badó Polski Fiat 126-os, 14 éves, megkímélt, 1 év műszakival, zöld kártyával. Irányár: 10S.000.-Ft Érd.: Tót-szerdahety, Béke u. 39. (27275 K)_
Badó egy felújított Babetta motorblok. Irányár: 18.000,-FL
Érd.: 93/371-301-es teleionon. (27281 K)_
Badó egy MZ 125 Trophy rendszám nélkül. Irányár: 15.000,-Ft. Érd.: 93/371 -301 -es teleionon. (27282 K)
GARÁZS
Nagykanizsán, Muskátli utcában aknás, jó állapotú garázs, kedvező áron eladói Érd.: 93/314-559 vagy 31B-898 telefonon. (27189 K)
Városkapu krt 9/A. alatt garázs eladó. Érd.: az előbbi cí-men Szolnok Ferencnél lehet (27192 K)_
Nagykanizsán, Munkás u. 16-ban, 38-as sz. ikergarázs megosztva is eladó. Érd.: H-P-ig: 7-16 óráig 93/313-705 telefonon. (27193 K)
VEGYES
5 TONNÁS IFA TEHERAUTÓVAL FUVART VÁLLALOK. Érd.: 93/321-078-as teleionszámon. (27186 K)
MEGALAKULT GYERMEKZENEKARUNK SZPONZORT VAGY MENEDZSERT KERES. ÉRDEKLŐDNI LEHET HÉTKÖZNAP 17-20 ÓRÁIG A 93/381-199-ES TELEFON-
SZÁMON MÚLLER GÁBORNÁL. (26580 K)_
ÚJ AMERIKAI VÁLLALAT KERES MUNKATÁRSAKAT FŐ-VAGY MELLÉKÁLLÁSBA. EGÉSZSÉGÜGYI JÁRTASSÁG ELŐNY! Tájékoztató: március 23-án 18 órtól a HSMK-ban, Érd.: 93/334-093-as telefonon 17 óta után, (27284 K)_
Pannon GSM kártyával, Ericsson GA 628-as mobiltelefon bérleti joga átadó. Ár: 15.000,-FL Érd.: 06-20/587-206-os
teleionon. (26824 K)_
Női- és gyermekruhakészítő vállalkozókat keres. Tel.:
93/325-993. (27178 K)_
120 kg-os hízó sertések eladók. Érd.: Eszteregnye, Petőfi u. 65. Tel.: 93/375-321. (27179 K)_
Orion erősítők; hanglalak; teniszütők; húrozógép eladók. Kiss Tibor, Nk-Palin, Felsőerdő út 70. (27181 K)
Söntéspult (3 tégetyes, hűtős) és 2 körös Cornélius sörh-űtő eladó. Tel.: 93/321-052, (27182 K)_
B-30-as blokktégla, 2394 db, új, raklappal, áprilisi szili. tással eladó. Érd.: 93/320-474. (27187 K)_
Teljesen lelújftott SIMSON benzines lűkasza eladó Irány-ár: 25 eFt. Érd.: Nk, Csengery u, 6. Gerencsér, (27259 K)
Fémrácsos, kerekes gyermekágy eladó. Érd.: 17 óra után Kodály Z. 8/A. 11/6. (27277 K)
Eladó fehér vegyesbor. Irányár: 90 Ft, Érd.: 17 óra után Nk, Sáncr út 10. Gönlér. (27278 K)
Badó 3 db fenyő rönk. Érd.: 17 óra után Nk, Sána u 10. Göntér. (27279 K)_
Tölgy, gyertyán tűzifa eladó. Érd.: 315-840, 356-250-es te-letonon, az esti órákban, (27279 K)_
Eladó egy Robotron elektronikus írógép monitorral, lemezmeghajtóval. Irányár: 10.000,-Ft Érd.: 93/371-301-es tele-fonon. (27280 K)_
120 x 120-as fix zsalus ablak, gyári, új eladó. Érd.; 93/311-614-es teleionon. (27283 K)_
PARTNERKERESŐ
Diplomás, 40 éves fiatalember rendezett anyagiakkal társat keres. Független, csinos hölgyek levelét várja. Levele-ket „Tavaszi találkozás\'jeligére, Nk. Pf.: 154. (27205 K)
457157/54 elvált hölgy keresi józan gondolkokdású férfi ismeretségét. -Leveleket „Gyöngyvirág" jeligére várom a Nk.Pf.: 154 cinre. (26546 K)_
Komoly szándékú férfit keresek társamnak. 48 éves független nő vagyok. Leveleket „Remény" jeligére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (27204 K)_
KOGAZ
KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsai Régió. Nagykanizsa, Király u. 2. Gázszivárgások, gázömlések bejelentése: 312-003 Vidékről: 06/40/301-301 Gázdíjszámla reklamáció, mérőállások bejelentése: 313-398 Gázdíjszámla befizetés: hétfő, szerda: 7.00-17.00 kedd, csütörtök, péntek: 7.00-15.00
KANIZSA
Trend Kf
EREZZE JOL MAGÁT A MI BŐRÜNKBEN!
Bőr és szövetes garnitúrák nagy választékban
a KANIZSA TREND KFT. LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZÁBAN
8800 Nagykanizsa. Ady út 45. Tel.: (93) 313-106. (92) 500-157
VELÜNK ÉVENTE ÖTVENEZER CSALÁD ELÉGEDETT
Széchenyi tér 5-9. Tel./fax: (93) 310-465 Információs szolgálat, jegyárusítás: 10-18 óráig. Tel./fax: (93) 31 1-468
HETI PROGRAMAJÁNLÓ:
- 20-án 19 órakor: HYPPOLIT, A LAKÁJ
- Komáromi Jókai Színház
- 23-án 19 órakor: A FORRADALMI ROMANTIKA ZENÉJE - A nagykanizsai Állami Zeneiskola tanárainak hangversenye
Helyszín: Képzőművészetek Háza
- 2S-én 10.30 és 14.00 órakor: HOLLE ANYÓ - pécsi Bóbita Bábszínház
- 26-án 18 órakor: XXVI. „ÉLETÜNK" ORSZÁGOS FOTÓKIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA
- 27-én 20 órakor: PÉNTEK ESTI JAZZ
- IDŐUTAZÁS
Szakcsl Lakatos Béla és Kőszegi Imre új CD lemezének országos bemutatója
^ itti \\c
-J-J J J J ~
NAGYKANIZSA
KANIZSA MŰSOR
MÁRCIUS 21. SZOMBAT
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Lesz ez még igy se!
Stúdió mozi: 18.15 óra: Az ördög ügyvédje MÁRCIUS 22. VASÁRNAP
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Lesz ez még így se!
Stúdió mozi: 18.15 óra: Az ördög ügyvédje
MÁRCIUS 23. HÉTFŐ Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Lesz ez még Igy
se!
Stúdió mozi: 18.15 óra: Jeruzsálem
Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19 óra:
- Hrek; - Üzen-E zenés üzenő; - Főzőcske; -Celeste; - Csevegő Czupi Gyulával,
MÁRCIUS 24. KEDD
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Lesz ez még így se!
Stúdió mozi: 18.15 óra: Az ördög ügyvédje Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 17 óra:
- Önkormányzati ülés közvetítése felvételről; -Látszög; - Természetünk; - Sport; - Önkormányzati ülés közvetítésének folytatása.
MÁRCIUS 25. SZERDA
Apolló mozi: 16, 18 és 20 óra: Lesz ez még így se!
Stúdió mozi: 18.15 óra: Az ördög ügyvédje Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19 óra:
- Koktél; - Celeste; - Jelkép.
MÁRCIUS 26. CSÜTÖRTÖK Apolló mozi: 16 óra: Spawn (Ivadék)
18 és 20 óra: Játszma Stúdió mozi: 18,15 óra: Rómeó és Júlia Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19 óra:
- Hírek; - Paletta; - Sportajánló; - Rend-ben; -A honvéd egyenruha tartozéka; - Jövő 7 - Polgári védelem; - Gazdászat plusz,
MÁRCIUS 27. PÉNTEK
Apolló mozi: 16 óra: Spawn (Ivadék)
18 és 20 óra: Játszma Stúdió mozi: Rómeó és Júlia
A hirdetések megjelennek az INGATLANBÖRZE című kiadványban is
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
Főszerkesztő: Lukács Ibolya. Munkatársak: Dukát Éva. Kertész Péter. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miilei Szilvia. Külső munkatársak: Horváth Ilona, Király Endre, Mészáros Bálint, Varga György. Szerkesztőség: Nagykanizsa, Terv u. 3. Levékím: 8801 Nagykanizsa. Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3.. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa. Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa Újság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 140 Ft. ISSN 0865-3879
32
KANIZSA - ÜtHefi

1998. i március 20
KOSZORÚZÁS - TISZTELETADÁSSAL
Vasárnap délután a temető Kossuth tér felőli bejáratánál gyülekeztek azok, akik részt kívántak venni a koszorúzási ünnepségen. A felnőttek és diákok a sümegi Ra-detzky Huszár Egyesület öt lovas huszárát követve mentek a temetőbe, hogy ott felkeressék az 1848/49-es forradalom honvédtisztjeinek.sírjait.
A koszorúzok először Barthos János, majd Betűs József síremlékénél tették tiszteletüket. Bartos József főhadnagy szürke obeliszkjé-nél Karácsony József, a koszorúzás ötletadója emlékezett meg a tisztről. A továbbiakban az ünneplők ellátogattak Darás Zsigmond, Szekeres József, Eperjesy Sándor, Véber Antal és Páros Endre sírjához, elhelyezték a kegyelet virágait.
A koszorúzási ünnepséget végigkísérték és vezették a sümegi huszárok, akik Dobri Lajos kanizsai
vállalkozó lovain nemcsak a temetőben tették emlékezetessé az eseményt, hanem városunk polgárait is köszöntötték a felvonulással. A
délutáni március 15-i program egyediségével jól illeszkedett az ünnepélyek sorába.
H. I.
Gálával ért véget az ünnep
ünnepi gálaműsorral ért véget Nagykanizsa március 15-i megemlékezése, melyet a Hevesi Sándor Művelődési Központ színháztermében tekintettek meg az érdeklődők. A zsúfolásig megtelt teremben először a nagykanizsai szimfonikus zenekar és városunk általános iskolás diákjaiból alakult alkalmi kórusa -400(!) tanuló - lépett fel baráth zoltán, a zeneiskola igazgatója vezetésével. Imponáló látvány volt ennyi fiatalt látni és hallani a színpadon, amint a Himnusz után a zenekar kíséretével Kossuth-nótákat énekeltek.
A zenés irodalmi megemlékezés további részében dr. horváth lászló (állatorvos) Erkel „Bánk bánjairól" a „Hazám, hazám" című áriát énekelte el. Az est folyamán színvonalas műsort adott a délzalai táncegyüttes és a kanizsa táncegyüttes, a rover majorett csoportnak pedig a palotásra előadott koreográfiája volt kiemelkedő.
A program irodalmi részét versek alkották, Petőfi költeményeit Bordás tímea. majoros eszter és antal Gábor -utóbbi két diák a gála levezetésében is közreműködött - szép tolmácsolásában hallottuk.
Az est záró pillanatát, mely egyben a március 15-i kanizsai ünnep befejezése is volt, a Szózat- felcsendülése jelentette a gála szereplőinek közreműködésével.
A FORRADALOM KÖLTÉSZETE
A nagykanizsai önkomiányzat és a Hevesi Sándor Művelődési Központ az lX48/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére versmondó versenyt hirdetett, mely része volt városunk ünnepi rendezvénysorozatának.
A versenyen Kanizsa középiskolás diákjai vehettek részt, iskolánként három tanuló, akik a helyi elődöntőkön nyújtott teljesítményük alapján jutottak tovább. A döntőre múlt pénteken délután került sor a, HSMK felnőtt klubjában a háromtagú zsűri - perényi gyuláné, pék pál, schmidt istván (elnök) - előtt,
A elöntőre a versenyzőknek két művel kellett készülniük: egy Petőfi verssel vagy a reformkor idején keletkezett alkotással é.s egy szabadon választott költeménnyel, melynek mottója a „legkedvesebb versem" volt. A zsűri a versmondók nagy részétől egy produkciót hallgatott meg, így Petőfi mellett hallhattuk -többek között - Weöres Sándor. József Attila, Reviczky Gyula é.s Horváth István egy-egy művét is.
A verseny szakmai értékelésére Pék Pál vállalkozott, míg a zsűri elnöke, Schmidt István az eredményhirdetés előtt kihangsúlyozta, hogy a zsűri egyfajta döntést hozott, és lehet, más bíráló bizottság más vagy hasonló eredményt hirdetne ki.
A versmondó verseny végeredménye: /. nagy tímea (Dr. Mező Ferenc Gimnázium). 2. váradi beáta (Thúry György Szakközépiskola), j. molnár bernadett (Széchenyi István Szakközépiskola).
Az első három helyezett tanuló pén zd íj ázásban részesü lt, bruttó 6500, 5000, illetőleg 3500 forintot kapott jutalmul.
Horváth Hona
Méltón fejeződött be városunkban a 150. évforduló alkalmából a múlt hétvégén rendezett ünnepségsorozat, s ezért köszönet illeti a fő szervezőket: baráth zoltánt, lehota jánost és papp ferencet. De elismeréssel kell szólnunk a fegyelmezett, lelkes és kulturált szereplőkről is.
Mindenkinek, akik tettek valamit az egész nap sikeréért, szóljanak a következő sorok a reformkor nagy magyar költőjétől, Vörösmarty Mihály tói:
„Köszönjük, élet! áldomásidat.
Ez jó mulatság, férfimunka volt!"
Horváth Ilona
A „TÖRTÉNELMI" HITELÜL
Megdöbbenten olvastam a Kanizsában azt a súlyos bűnt, amelyet a 150 éves ünnepségeket szervező bizottság követett el, hogy nem vette programjába az esti felvonulást. (Csak a magam nevében írok.)
Az öt párt tagjai közül talán elolvashatta volna valaki a Kanizsa -mondjuk - 1997. évi augusztus 1-jei számát. Ott az egyik oldal jobb felső sarkában volt egy kérés, felhívás. Többen javasoltak - igaz. nem sokan -, programokat, ezek közül csak egyet nem fogadott el a bizottság. A többi szerepelni fog, illetve már realizálódott a városi megemlékezéseken. A nevezett felvonulás programba vételét nem kérte senki.
Az öt ellenzéki párt (lehet, hogy két betűt rosszul írtam) külön vonult koszorúzni. Sajnálom.
Egy március 15-e volt 1848-ban. Ez a március emléke most Nagykanizsán is egy lehetett és magyar.
Tartottunk sajtótájékoztatót. Adtunk ki - nagyon időben - programfüzetet. (Olvasni illik tudni.)
Nem jelentkezett az ellenzéki pártok közül egyetlen tag sem, hogy valamit javasolt is volna.
Utólag írni? Késve?
Sajnálom, hogy nem jöttek el a HSMK-ba. Még többen lettünk volna. (Öröm volt végignézni a résztvevőkön és a szereplőkön.)
Petőfi! Hova jöttél volna? A Pilvaxtól a Nemzeti Múzeumig, este a gálára?
Melyik ellenzéki pártba léptél volna be? (Vigyázz! Egyszerre csak egybe lehet!!!)
Magyarul és magyar szívvel tisztelegtünk előttetek.
Dr. Horváth György a szervezőbizottság elnöke
VÁROSFEJLESZTÉS
„ÖSSZEFOGÁS NAGYKANIZSÁÉRT" BARÁTI KÖR
Használtcikk piac
A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság nem támogatta azt a vállalkozói kérelmet, amely a volt piactér használtcikk piac üzemeltetésére irányult. Mint a bizottság több tagja is hangsúlyozta, a közgyűlés már határozatba foglalta, miként kívánja hasznosítani a szóbanforgó területet. A bizottság tagjai úgy foglaltak állást, hogy a tevékenység folytatására más területet kell kijelölni, ötletként - mint lehetséges helyszín - a Vásárcsarnok parkolója merült fel.
Ideiglenes kamionparkoló
A közgyűlésen több alkalommal felvetette Bicsak Miklós képviselő, hogy meg kellene vizsgálni annak lehetőségét, hogy a Thúry György laktanya alakulóterén kamionparkoló üzemelhessen. Lapunk információi szerint a Volán telep ötven-hatvan kamion befogadására képes, ám kihasználtsága még a legforgalmasabb időszakban is tíz-húsz százalék csupán. A Városfejlesztési Bizottság nem támogatta a képviselői felvetést, mondván a már meglévő kamionparkoló sem kihasznált, a mostani megoldás kevésbé terheli a város környezetét, mint az újonnan kialakítandó, hiszen a 61-es út forgalma már épp eléggé megterheli így is a Hevesi utat és környékét
Rendezetlen viszonyok?
Egykori szükséglakás értékesítésének kérelme ügyében is hozott döntést legutóbbi ülésén a VKB. A bizottsági előterjesztés kapcsán felmerült, hogy az IKI nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta az anyagot készítő hivatalt, mondván az érintett ház tulajdonviszonyai nem a valóságnak megfelelően kerültek beterjesztésre. Az elidegenítést a bizottság támogatta, azzal a kitétellel, hogy az elide-. genítendő ingatlan egy egységet képezzen a szomszédos ingatlanok valamelyikével.
Pavilonépítés
Nem első alkalommal került a Városfejlesztési Bizottság elé a Rózsa-Kazanlak körút sarkára tervezett pavilon ügye. A bizottság első alkalommal úgy határozott, támogatja a beruházást, de a bővítés kizárásával. A benyújtott tervek tanúsága szerint a beruházó a paVilont kétszeresére kívánja bővíteni, ám ezt a bizottság nem támogatta. A főépítészi szakvélemény szerint a tervezett pavilon kilóg az egységes arculatból.
Március 20-án sajtótájékoztatót tartott az újonnan alakult „Összefogás Nagykanizsáért" baráti kör. Dr. Polay József a Közgazdasági Társaság nagykanizsai szervezetének elnöke a baráti kör céljait a következőképp foglalta össze: „ Olyan politikamentes, minden párttól és politikai irányzattól független szövetséget akarunk megteremteni, amelynek fő feladata segíteni a város és térségének gazdasági fejlődését. Segíteni szeretnénk a polgármesteri hivatalok gazdaságszervező munkáját. Felismertük, hogy a polgármesterek és a polgármesteri hivatalok kezdeményezése önmagában kevés. Ha komoly eredményekel akarunk elérni, akkor a jó elgondolásokat mind országgyűlési képviselői oldalról, ezen keresztül minisztériumi irányból, mind a
gazdasági szféra köreiből erőteljesen kell támogatni."
A baráti kör alapító tagjai (Tüt-tő István, Dr. Polay József. György Pál, Mádé Károly, Horváth Miklós, Illés Miklós, Wil-heim Gábor, Göndör István, Dou-cha Ferenc, Janzsó Antal, Mayer Ferenc, Szabó Imre, Szili Győző, Litter Nándor) közreműködnek a helyi célok kigondolásában, és egy olyan kiadványt állítanak össze, majd jelentetnek meg, amely a külföldi befektetők elvárásait elégíti ki. Tevékenységükkel egy olyan határozott célt követnek, amely lendületbe hozhatja a város és környéke fejlődését, ezáltal az itt lakó polgárok életminőségének jelentős javulását eredményezheti.
Tüttő István polgármester zá-
ró beszédében a következőkkel egészítette ki az elhangzottakat: „Tervezzük a „Kanizsa 2000" konferencia évente történő megtartását, amelyre elszármazott kanizsaiakat, Kanizsa barátait, valamint a térségben megtelepedeti külföldi beruházók vezetőit várjuk. Ugyanakkor a város díszpolgárait és a Pro Urbe díjasokat is a soraink közölt szeretnénk tudni. Nem másolni akarjuk a hasonló kezdeményezéseket, hanem valóban a sok kisebb kezdeményezést szeretnénk egy erős, egy irányba ható lobby-körbe terelni, és nagyon hatékonnyá lenni. Minden település csak a lakói által fejlődik, és mi szeretnénk mindazokat megnyerni e vállalkozásnak, akik a fejlődés mellett tették le voksukat. "
i
Mészáros Bálint
NAGYKANIZSÁN ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN
ÁRA: 50 Ft
DÉL-ZALAI HETILAP
Telifon/luEn K Et.t i I (93)312-305
alapítva: 1989.
X. évfolyam 12. szám 1998. márc. 27.
A KÖRFORGALOM
A közlekedésben, a forgalmasabb kereszteződésekben a körforgalom segíti, előrébb mozdítja a forgalmat, a gépjárművek haladását. A személygépkocsik könnyedén, rutinosan megoldják az útvonal váltakozását. A tehergépkocsik, az autóbuszok már nincsenek abban a könnyű helyzetben, hogy a rutin elegendő legyen, ugyanis az úton el is kell férniük. Vajon mi a helyzet a Király út és a Zrínyi utca, a Kalmár utca és Király út kereszteződésben épülő körforgalom körül?
Buszsofőrök elmondása szerint amíg nem készült el, addig nem tudnak konkrét véleményt alkotni, de jó ötletnek tartják és mindenképpen előnyösnek az ottani forgalom eddigi helyzetével szemben. Jelenleg nem túl előnyös, főként a csuklós bu-
szoknak okoz némi bonyodalmat a kanyarodás szempontjából az útmenti közeli padka, aminek előírás szerinti kerülése esetén a busz szembekerülne az ellentétes irányú forgalommal.
Konkrét tényeket és adatokat a Nagykanizsai Polgármesteri Hivatal műszaki osztályának vezetője, Imre Béla mondja el:
- A körforgalom az áttervezési szabványnak megfelel. A tervező Sólyomvári György volt. A körforgalom a szakmai szempontokat, tapasztalatokat figye-lembevéve készül. Először, mint minden új dolog, biztosan szokatlan lesz a mindennap arra közlekedőknek. Sok probléma volt a közlekedéssel az említett kereszteződésben és ez az újítás egyértelműen jó megoldás a forgalom szempontjából. Elkészülésének tervezett időpontja
1998. május 15.. de előre nem látható kivitelezési akadályok bármikor felléphetnek, mint például épületépítés, közműépítés. Az út természetesen nem kerül lezárásra. A körforgalom szükségességét a Kalmár utcai forgalom megnyitása eredményezte. A költséget képzi ct körforgalom 11,3 millió forint és a hozzá tartozó közvilágítás és a gyalogátkelők körülbelül 3 millió forint. Ez a költség, mely többletköltség nélkül biztosítja a további közlekedést, jobb és olcsóbb, mint a lámpák által irányított forgalomszabályozás megoldása. Eddig a körforgalommal, annak építésével kapcsolatban panasz még nem érkezett, bár kevés olyan dolog létezik a világon, ami mindenkinek megfelel.
K. P.
2 ( KANIZSA - VttAo* ) 1998. március 27.

PER/R Dr. Varga Endre tanácsai
Tisztelt Varga Úr!
Sajátos munkaügyi kérdésben kérem az ön segítségét. Két évvel ezelőtt szülni mentem. Közben a munkahelyem átalakult kft-vé. Az újonnan megalakult kft. nem vett föl alkalmazottai közé, mondván GYED-en vagyok, ám a régi munkáltatóm jogutódja sem tartott ott, úgymond alanyi jogon folyósította tovább járandóságomat, amely a munkában töltött évek eredményeként megjárt nekem. Mindaddig, míg a GYED le nem járt, nem is volt gond, ám annak lejárta után jelentkeztek a problémák. A megjáró-igénybe vett szabadság elveszett, mondván ez alatt az idő alatt nem voltam sehol alkalmazásban, állítja a jogutód. A régi munkahelyemből alakult káefté pedig nem kíván alkalmazni. Mit tehetek most, hogy önhibámon kívül, nem megfelelő felvilágosítás eredményeként munka nélkül maradtam. Az elveszett szabadság még nem is olyan komoly gond, mint az, hogy munkahely nélkül maradtam. Mit tehetek?
Olvasónk levele nem egészen egyértelmű, de ha jól értelmeztem levelét, akkor az ön ..régi" munkáltatója, valószínűsíthetően az a cég, melynek egyik részlegét, egységét stb. - ahol levélírónk is dolgozott gyermeke megszületése előtt - Kft-vé alakították át úgy, hogy önt nem vették fel állományába, majd a „régi" munkáltatójának a személyében jogutódlás állt be.
Amennyiben így történt, meg kell nyugtatnom kedves olvasónkat, azáltal, hogy a munkáltatója egyik részlegét, egységét Kft-vé alakított nem szűnt meg a munkaviszonya régi munkáltatójánál, hiszen ehhez először is fel kellett volna Önnek mondani, ami leveléből úgy tűnik, hogy nem történt meg. A jogutódlás sem hathat ki egyoldalúan az ön munkaviszonyának tartalmára, tekintve, hogy a jog-
utódlással a jogutód általában nemcsak a jogelőd jogait, hanem annak kötelezettségeit is „megörökli", tehát az ön munkáltatói pozícióját is.
A fentieken túl a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény világosan kimondja, hogy a munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt, a terhesség, a szülést követő három hónap, illetőleg a szülési szabadság, valamint a gyermek gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadság időtartama alatt, valamint az azt követő -az igénybe vett szabadság hosszától függően - tizenöt nap Ül harminc nap alatt.
Egyébként azt is kimondja a törvény, hogy a munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás önmagában nem szolgálhat a határozatlan idejű munkaviszony rendes felmondással történő megszüntetésének indokául, továbbá a munkaviszony megszüntetésére irányuló megállapodást, illetve nyilatkozatokat írásba kell foglalni és ettől nem is lehet érvényesen eltérni. A gyermekgondozási szabadság első évére pedig a munkavállalót megilleti a rendes (fizetett) szabadság, amelyet a munkába visszatérésekor, illetőleg a fizetésnélküli szabadság megszakítása esetén a munkáltató köteles kiadni.
Tehát, ha jól értelmeztem a levélben foglaltakat, az ön munkaviszonya feltéve, ha nem írt alá olyan nyilatkozatot melyben hozzájárult munkaviszonyának közös megegyezéssel való megszüntetéséhez -nem szűnt meg, ezen túlmenően jogosult a gyermekgondozási szabadságának első évére járó rendes szabadságára, továbbá ha Önnek - 30 nap elteltével - felmondanak, úgy a végkielégítésre is.
150,140 és a reménykeltő jövő!...
KETTŐS ÉVFORDVIjÓT ÜNNEPELTEK A THURY GYÖRGY KERESKEDEÍJft ÉS VENDÉGLÁTÓ SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ISKOLÁBAN
Március 13-án délelőtt a meghívott vendégekkel, a tanintézet tanáraival, dolgozóival és tanulóival, valamint a „kerista" öregdiákokkal zsúfolásig megtelt a Thury György Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközép\' és Szakmunkásképző Iskola III. emeleti nagyterme, ahol az 1948/49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulóját és a kereskedelmi iskola 140. jubileumát ünnepelték.
Bevezetőben Russay Olivérné által vezényelt Zrínyi Miklós Általános Iskola énekkara dalolta el a Himnuszt, majd Göncz Ferenc tanár idézte fel részletesen a 150 évvel ezelőtt történteket. Ezután színvonalas verses-zenés ünnepi műsort adtak elő a Zrínyi s-diák ok. Az öregdiákok képviseletében Dobó László szavalta el Petőfi Sándor: A rab oroszlán című versét.
Az 1997-ről elhalasztott 140. fennállási évfordulóra áttérve Cseke Zoltán igazgató mondta el gondolatait a múltról, jelenről és a reménykeltő jövőről.
Ez utóbbival kapcsolatban többek között így érvelt:
- A déli vasútvonal megépítése után Nagykanizsa az adriai kikötők - Fiume és Trieszt -, valamint a két főváros - Budapest és Bécs -- áruinak nagykereskedelmi, elosztó - a mai névhasználattal logisztikai - központja volt. Ez idő tájt fejlődött iskolánk felsőkereskedelmi iskolává. Most városunk Európa számára nagyon fontos ötödik számú szállítmányozási folyosó egyik logisztikai központja lehet, s a térség gazdasági és kereskedelmi centrumává válhat. E
szerep betöltéséhez, ezen szakirányban jól képzett szakemberekre lesz szükség! Ennek megfelelően iskolánk is megfogalmazta a megyei jogú város stratégiai terveivel egybehangzó céljait. Számunkra is ITT AZ IDŐ, MOST VAGY SOHA! Felsőkereskedelmi iskolává kell válnunk! A fejlődésre nyitott, a személyes innovációt is vállaló tantestülettel ez megvalósítható!...
- Iskolánk kinyitotta kapuit Európára. Jól működő holland szállítmányozási, valamint olasz és francia tanulmányi cserekapcsolataink vannak. Több európai ország tengeri- és légikitötŐibe, szállodaláncaihoz is eljutnak tanulóink.
Az igazgató nem felejtkezett el az immár két esztendeje működő Öregdiákok Klubja megjelent tagjainak köszöntéséről sem.
Az ünnepi együttlét közben a tanintézettel szorosan együttműködő helyi kereskedelmi és vendéglátó cégek (Balaton Fűszert, Dél-Zalai Áruház, ZÉTA, ÁFÉSZ, Central) vezetői ajándékokat és jutalmakat adtak át egyes tanároknak, alkalmazottaknak és tanulóknak. A tantestület egyes tagjait Cseke Zoltán igazgató, néhány kiváló előmenetelű tanulót pedig két cégvezető mellett az egykori igazgatóhelyettes Varga Ferenc, az Öregdiákok Klubja elnöke jutalmazta.
Az ünnepségen a városi önkormányzat képviseletében megjelent Krémer József alpolgármester is, aki rövid köszöntőjét és elismerő szavait követően egy szép festményt nyújtott át Cseke Zoltán igazgatónak.
A rendezvény hivatalos része újabb ze-
nés-verses műsorral, majd a Szózat elének-lésével zárult.
A megemlékezések a tanétteremben a meghívottak kötetlen baráti beszélgetésével folytatódtak, majd az iskola igazgatója invitálta a vendégeket a tanintézet nemrég kialakított informatikai központjába, amelynek létesítéséhez az önerő mellett elsősorban a KÖGÁZ, a Mura ÁFÉSZ és a Mediterrán Áruház önzetlen pénzbeli-anyagi támogatása járult hozzá. Ez az információs központ multimédiás nyelvtanulási lehetőséget, valamint Internetes számítógép-használatot kínál a 60.000 kötetes könyvállománya mellett. Egyébként a város jelenleg legnagyobb olvasótermével rendelkezik. Az iskola szeretne szolgáltatásaival a város fele nyitni, és ennek használatát alkalmassá tenni a mozgássérültek számára is.
Tihanyi István
JOBBAGYFELSZABADÍTÁS
1848. márciusában a magyar parasztság sorsfordító változásokat ért meg. Az ország több mint háromnegyedét kitevő jobbágyság általánosan és végérvényesen megszabadult kötelezettségeitől, úrbéri földjei szabad tulajdonosává vált. Ezzel együtt megszűnt a nemesi adómentesség és a papi tized is. Az áprilisi törvények 9. törvénycikke időtállónak bizonyult, az önkényuralom sem tudta azt semmissé tenni. Ennek ellenére a helyzet -különösen 48 tavaszán - rettentően kusza volt.
A nemesség, de a népszokások sem igen értették a tennivalókat, például Chernél Ignác március 25-én Nagykanizsáról így írt Chernél Eleknek:
„Igen meg vagyok zavarodva, azzal pedig éppen nem tudok megbarátkozni, miszerint az úrbéri viszonyok rögtön megszüntetik, az év végét is kitűzhették volna, a törvény annyi zavart idéz elő. Egyes\' földesurak kezdtek felkészülni az új viszonyokra. Festetich Tasziló március 21-én elrendelte, hogy a jószágkormányzósága értekezzék a tisztségekkel, hogy mit fognak tenni abban az esetben, ha a robot megszűnne, hogy ez a csapás váratlanul ne találjon."
Zala vármegye közgyűlése március 30-án tárgyalta meg a miniszterelnök rendeletét, és határozta meg a teendőket: „...az elnöki rendelet nyomán minden egyes községeknek tudtára adattassanak, a megye részéről... választmányok küldetnek ki." így is történt, de adatok vannak róla, hogy nem minden tisztviselő hajtotta végte a jobbágyfelszabadítást elrendelő határozatot. Ellenkező példa is akad, hiszen Dél-Zalában orvosnak álcázva magukat bizonyos „úrforma egyének izgatták a népet", s Bánokszentgyörgyön hazaküldték a robotolókat.
B.E.
Az IPOSZ Székházában „Horvátországi befektetési és üzleti lehetőségek, gazdasági változások hatása a határmenti kereskedelemre" címmel vállalkozói fórumot szervezett a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A tájékoztatói Dudás Erika - a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Eszéki képviseletének vezetője - tartotta. A fórumon horvát delegáció is részt vett. Többek között szó esett a Horvátországban történt
eseményekről és azokról a dolgokról, „amit a horvátokról tudni érdemes". Megtudhattuk, hogy az ÁFA-visszatérítés magyarországi gyakorlata mennyiben befolyásolja, illetve mennyiben veti vissza a horvát bevásárló turizmust. Ezzel kapcsolatban a Magyar Kereskedelmi Szolgálat Zágrábi Irodájának tapasztalataiból és javaslataiból vonhattuk le a reális következtetéseket.
K. P.
1998. március 27. ( KANIZSA - Itt*** ) 3

BŰNMEGELŐZÉS
M ARK ECOIÁS
Horváth István őrnagy
A markecolás a magyar kriminalisztikában használatos speciális kifejezés, mely az ittas ember meglopását, kifosztását jelenti. S mekkora a veszély? A veszély igen nagy, ugyanis nap mint nap kapitányságunk panaszirodájában több olyan férfi feljelentő jelenik meg, akit az előző nap, vagy éjszaka ilyen módszerrel loptak meg, s tulajdonították el főleg készpénzét, értéktárgyait. Jellemző, hogy fizetésnapokon, vagy ezt követő időben számszerűségében, jóval nagyobb számban veszünk fel ilyen feljelentéseket az ilyen jogsértésekről.
A módszer: a markecolók - sajnos már erre a bűncselekményi formára specializálódott főleg az etnikumhoz tartozó réteg alakult ki Nagykanizsán is - a szórakozóhelyeken figyelik azokat a főleg ittas férfi személyeket, akiknél nagyobb összeget remélnek, kellemes modorukkal igyekeznek az ittas ember bizalmába férkőzni. Ők kezdik az italt hozatni kiszemelt áldozatuknak, aki ezután elkezd vi-
szonzásképpen italokat fizetni. Az ismerkedés után a kissé már ittas sértettet másik szórakozóhelyre hívják és ott folytatódik az italozás. Időközben pontosan megállapítják, hogy mennyi pénze van a kiszemelt személynek, s amikor már részeg állapotba kerül, akár bent a helyiségben, vagy annak valamelyik mellékhelyiségében, akár az utcán kifosztják. Jellemző, hogy már a markecolók a bűncselekmény könnyebb elkövetése céljából gyakran prostituáltakat foglalkoztatnak. , Az ittas állapotban lévő férfi szeme könnyen megakad az éjszakai, illetve bármely más szórakozóhelyeken italkimérő helyeken ezeken a nőkön, az ajánlatot tesz a férfinak, aki természetesen ezt elfogadja és távoznak a nővel. A nőt és kiszemelt áldozatát a csoport követi, s ha nem tudja egyedül a hölgy végrehajtani a bűncselekményt, akkor az „erős" férfiak abban segédkeznek. Legtöbb esetben azonban már a szórakozóhelyen különféle átölelési manőver alkalmával megtudja szerezni férfi vendége értékeit az erre a tevékenységre specializálódott hölgy.
A meglopott, kifosztott sértett alkoholos mámorban rendszerint ott marad az utcán vagy a szórakozóhelyen. Az alkohol okozta mámor ha elszáll, a sértett nehezen tud saját magának is választ adni, hogy tulajdonképpen mi is történt vele. Legtöbbször csak annyit tud, hogy mennyi pénze volt, amikor szórakozni indult, s tudatában van azzal, hogy annyi pénzt nem költhetett el. Az ilyen sértettek, az ital hatása alatt keresték, vagy szíve-
sen vették a női társaságot, melyről későbbiek folyamán nem szívesen beszélnek, mert ha családjuk, feleségük is tudomást szerezne a történtekről, akkor enyhén szólva kompromittálná őket. Ez a körülmény az esetek többségében azt eredményezi, hogy nem tesznek feljelentést, vagy feljelentésüket elferdítik és döntő momentumokat hagynak ki, hallgatnak el.
Nagykanizsán az elmúlt időszakban legfertőzöttebb területek az Autóbusz-pályaudvar, az ott működő szórakozóhelyek, italmérő helyiségek, a Garay utcában lévő szórakozóhely és a Rákóczi utcai italkimérő helyek. Megelőzés: Ennek a bűncselekménynek kizárólag férfiak esnek áldozatul, főleg fizetésnapokon vagy azt követő időben. Tanulságos esetek, melyet nagyon könnyen el lehet kerülni visszautasító magatartással. Ha inasak vagyunk, nem kell engedni a könnyen jött csábításnak, az addig nem ismert, s ott nagy helyismerettel és személyiségismerettel rendelkező hölgytagokat nem kell közelünkbe engedni, ha esetleg engedünk a csábításnak, akkor pénzünket nem kell mindenkinek megmutatni, lobogtatni, mert nagy valószínűség szerint az már nem sokáig fog a mi birtokunkban lenni. A gyorsan jött ismeretség után fenntartásokkal kell fogadni a lakásra és egyéb szexuális invitálásra történő felszólítást.
Tisztelt férfitársaim, ahogy a zsebtolvajlást kizárólag nők sérelmére követik el, úgy a markecolást kizárólag csak férfiak sérelmére követik el. Néhány elfogyasztott pohár ital után is próbáljuk meg ítélőképességünket megtartani, mert ha ezt elveszítjük, akkor ennél sokkal többet veszthetünk. Vigyázzunk magunkra!
Horváth István őmagy
AZ ERTEK - BENNÜNK VAN
Március 15-e gyönyörű forgatagában azt kérdezte tőlem egy apuka: hol vannak a katonák? Valóban, hol vannak? Persze, tudjuk hová lettek. így a vállán ülő csillogó szemű leánykájának kérésére nem tudott mutatni egyet sem. A városnak ez az értéke odalett. A hajdani Lenk pékséggel. Ring Katica néni boltjával, a Central Sörözővel együtt a múlté. Lassan azt is mondhatjuk, hogy a múlt századé, sőt az elmúlt évezredé.
Ezek a gondolatok tódultak fel bennem, amikor az elmúlt hét szombatján az .írtékeink" konferencián hallgattam a sok-sok okos szót. Az óvónőét, aki aprócska neveltjeivel évről évre megrendezi a madarak karácsonyát, mert így talán a pici élőlények védelme a vérébe ivódik az óvodásoknak; a falukutatóét, aki szerint, ha a faluban már kocsma sincs, halálra ítéltetett; vagy a színháztörténész tanárét, aki-
nek a kezében lévő félévszázados ping-pong ütő történelmet mesélt. Mert hát mi az ÉRTÉK? Egy meglehetősen szubjektív és tág fogalom. De egy adott helyen, adott pillanatban nagyszerűen körülhatárolható, megfogható, tetten érhető - ha akad ember, aki hordozója, ha akad, aki a másik ember által megálmodottnak, meg-alkotottnak értője, elismerője, csodálója lesz.
A hóförgeteges márciusi szombaton meglepően sokakat érdekelt ez a konferencia. Lendvától Zalaegerszegig, Dél-Zalától Budapestig időt áldoztak rá pedagógusok, népművelők és az államapparátus üsztségviselői. Talán kicsit kíváncsiak is voltak az emberek egymásra, főként arra, hogy értékvesztő, rohanó, sőt néha egyenesen gyűlölködő világunkban akadnak-e, s kik, akik pódiumra állva vallanak a maguk értékeiről vagy mások
elismeréséről. A szavak, a fiatalok ajkán felcsendülő ének, a kiállítás értékes és csodaszép tárgyai mind-mind azt bizonyították, hogy talán nem kell aggódnunk, talán maradt még ezen a téren muníció. Mert hát igazándiból az érték bennünk van. Bennünk, emberekben. Ezt bizonyította az igényes rendezés, a témák aktualitása, az előadók személyiségének hitele.
Össze kellene gyűjtenünk, hogy Nagykanizsa milyen szellemi és egyéb értékekkel vág neki az új évezrednek - mondta városunk elismert kulturális szakembere. Nagyszerű a gondolat. Ha azt akarjuk, hogy utódaink - ne csak hálás szívvel gondoljanak ránk -el is ismerjék értékteremtő és értékmentő tevékenységünket, sürgősen hozzá kellene ehhez a munkához is fognunk.
Büki Erzsébet
A parlamentből jelentjük...
Rendkívüli esemény szemtanúi lehettek 1998. március 3-án az Országházat megtekintő külföldi delegációk tagjai: teltházas üléstermet, figyelő tekinteteket, fegyelmezett magatartású, munkájukat mindenek fölé helyező, honleányokat, no és „atyákat" láthattak.
E nem mindennapi látványosságot a nagykanizsai Diákönkormányzat képviselői okozták.
Sok víz lefolyt a vén Dunán, mire két autóbuszuk végre elfoglalhatta parkolóhelyét. A szálak visszavezethetők az elmúlt év októberére, midőn mindenre elszánt csapatuk hozzálátott a parlamentbejutás megszervezéséhez. Korteske-dés, diákparlament, személyiségfejlesztő tréningek, szponzorok lerohanása, vezetőség megválasztása, szórakozás, sok-sok vita.
Egyedül nem megy...
S lőn segítség: Göndör István városunk és a környékbeli 12 település országgyűlési képviselője személyében. Jött, látott és szervezett. A szikrázó tavaszi napsütés is nekünk kedvezett, a mindig vidám csapat hangulatát csak fokozta a biztonsági szolgálat tüzetes vizsgálódása.
A meghatottság uralkodott el rajtunk vagy csak a jólne-veltség? Mindenesetre a karzaton már néma csöndben kísértük figyelemmel a nagyok törvényalkotó tevékenységét. Idegenvezetőnk valóban kimerítő kalauzolása után a képviselőnk jóvoltából olyan titkos helyekre is bekukkanthattunk, ahova egyszerű állampolgárként nem sikerült volna pl. a liftbe. A közel 3 órás lenyűgöző séta után jól esett a pihenés a volt főrendiház üléstermében, miközben Göndör Úr kíméletlen kérdéseinkre válaszolt, tájékoztatott az ott folyó munkáról, ötletekkel szolgált a mi munkánkhoz is.
Köszönjük ezt a napot azoknak, akik segítettek, mert felejthetetlen élményben volt részünk!
Reméljük, lesz majd folytatás!
Nagykanizsa városi DÖK diákpolgármestere
X
KANIZSA -
I
1998. március 27.
KANIZSAIAK KANIZSÁRÓL
Nagykanizsa több mint 750 éves történelemmel rendelkezik, amiről már több alkalommal hallhattunk, olvashattunk, beszéltünk és több mindent tudhatunk. Arról azonban, hogy az emberek, akik itt élnek, hogyan viselkednek, milyennek tartják egymást és városukat, ritkán esett szó. Az utca embere a hétköznapok forgatagából vajon hogyan látja mindezt? N. Helga háztartásbeli:
- Nem gyakran megyek be a városba, de ha mégis, csak gyorsan átsietek. Nem igazán szeretek ismerkedni, ritkán állok meg utcán beszélgetni. Az emberek kezdenek eldurvulni, lassan megérjük azt, hogy ha krimit akarok nézni, csak megnézem a híradót.
T. Bálint vállalkozó:
- Nekem nincs kifejezetten véleményem Kanizsáról. Szerintem semmivel sem rosszabb vagy jobb, mint bármelyik város Zala megyében, illetve az országban.
S. Mária nyugdíjas:
- Kérem szépen, kezdünk felzárkózni a - nyugati - nagyvárosokhoz. Robbant gátnak, lopnak, postát rabolnak, arról már nem is beszélve, hogy a mai fiatalokban nincs meg a tisztelet. Ez sem csak az ő hibájuk mert azt nem mondom, hanem az a sok nemtörődöm szülő, hát kitől tanuljon az a gyerek..?!
P. József tanuló:
- Jó hely Kanizsa. Lehet bulizni, egyre nagyobbak a lehetőségek úgy néz ki, végre beindul valami új. Az üzletekből is egyre több van, megindult a terjeszkedés. Választékból nincs hiány, csak legyen pénz válogatni. A rend picit lehetne nagyobb is, és ezalatt nem csak a szemetes utcákra gondolok. Van eset (elég gyakran), mikor a buszmegállóban az idősebb nénikék a kosarukkal hadakoznak, csakhogy feljussanak a buszra. Volt már olyan is, hogy a nagy buszmegállóban egy vidéki buszra vártam, legelöl mivel elsőnek érkeztem. Mégis mikor lehetőség adódott a felszállásra a nénikék tolakodásukkal épphogy nem a busz alá löktek. Ezek után engem senki ne akarjon meggyőzni, hogy a mi generációnk rosszabb, mint bármelyik.
T. Károly kereskedő:
- Szerintem Nagykanizsának nem kell szégyenkeznie. Ugyanúgy megvan a város szépsége, mint romantikája. Szerelmespárok nyugdíjasok kedves és goromba emberek akárcsak máshol. Régi és új épületei, emlékművei, szóval csak felemelt fejjel és nyitott szemmel kellene közlekednünk és felfedezve a szépet hangulatunk is biztos pozitívabb lenne. ÉN NAGYKANIZSÁN SZÜLETTEM ÉS JÓL ÉRZEM ITT MAGAM.
ORSZÁGGYŰLÉSI PARTOK
1861-1915
A választásokhoz közeledve tegyünk egy rövid visszapillantást a szabadságharc utáni magyarországi pártokra.
A pártok a társadalmi osztályok, rétegek politikai szervezete, érdekük képviselője. Valamennyi párt és más érdekvédelmi szervezetek meghatározzák programjukat (esetleg ideológiájukat). A zászlóikra írt célkitűzéseik megvalósításáért a törvényhozásban, az országgyűlésben tudnak legeredményesebben tevékenykedni. Ezért mindegyik párt arra törekszik, hogy bejusson a parlamentbe. Ennek az elérése az országgyűlési képviselő-választások alkalmával lehetséges. Nyilvánvaló, hogy ez elsősorban a legerősebb pártoknak sikerül, mivel törvényileg is be van határolva az a minimum (küszöb) szavazatszám, melynek elérésével ez még lehetséges.
Ezért törekszik minden párt -különösen a választási kampány idején - minél több embert megnyerni programjának- így volt ez már száz évvel ezélőtt is. A politikai és parlamenti élet első átfogó kritikáját a múlt század végén (1893-1897) Mikszáth Kálmán a
„Két választás Magyarországon" c. könyvében írt meg.
A múlt század hatvanas éveitől az első világháborúig 17 jelentősebb párt működött Magyarországon. Ezek egy része között 1867 után vízválasztó volt a kiegyezés. A pártok több mint 40%-a a kiegyezést elismerte, mintegy 17% ellenezte, vagy nem ismerte el, illetve nemzeti alapon való kiterjesztését követelte.
Tekintsük át röviden a működő pártokat.
1. FELIRATI PÁRT: a Határozati párt, Deák Ferenc mérsékelt ellenzéke, mely a Határozati párttal ellentétben 1861-ben feliratban akarta a Felség kezeibe juttatni a nemzet sérelmeit.
2. DEÁK PÁRT: az 1867-es kiegyezést végrehajtó párt.
3. BALKÖZÉP PÁRT: a Deák párt ellenzéke, mely a kiegyezésnek nemzeti alapon való kiterjesztését követelte.
4. SZÉLSŐ BAL PÁRT: az 1867-es kiegyezés ellen küzdött.
5. SZABADELVI PÁRT: az 1867-i kiegyezés alapján álló, 1886-ig kormányzó párt.
6. FÜGGETLENSÉGI PÁRT: az 1867-i kiegyezést el nem ismerő, az 1848-as alapon álló és az
KANIZSAI FIATALOK - MA
A kérdés és a feladat adott volt. Hová mennének a fiatalok ma Nagykanizsán, ha kettesben akarnak eltölteni egy kellemes estét valahol? A megkérdezettek 60-65%-a nem volt hajlandó szóba állni velünk. Volt, aki azzal hárította el a kérdést, hogy nem idevalósiak, vagy elintézte azzal, hogy nincs ilyen hely a városban. Csupán csak 10%-uk mondott konkrét helyet. Ez vagy egy vacsora volt valamelyik étteremben, vagy otthon maradtak volna együtt.
Kudarc, lelombozódás. - Biztosan rossz időpontot választottunk - gondoltuk magunkban, s a hétvége előtt újra megpróbáltuk a lehetetlent. A kérdés ugyanaz, az eredmény pedig csupán csak egy hangyahajszálnyit jobb, de szinte egyenlő a nullával.
Egy hét múlva, miután kihevertük csüggedtségünket, egy újabb kéréssel indultunk neki a városnak. Arra kértük a fiatalo-
kat, hogy üzenjenek valamit, bármit, amit a videoszalag még elbír a televízió képernyőjén keresztül barátoknak, ismerősöknek, családtagoknak. Nem akartuk elhinni, hogy az eredmény ugyanaz lett, mint az első két alkalommal. Összehasonlításul: a megkérdezett felnőttek viszont szinte kivétel nélkül éltek a lehetőséggel. A leszűrt tanulság: valami hiányzik a kanizsai fiatalokból, ami bizonyos városok diákjaiban megvan. Ezek a városok pedig azok a városok, ahol főiskolák vagy egyetemek működnek. Teljesen más az ottani diákok életstílusa, életfelfogása, mint nálunk. Ezek a diákok élnek, mozognak, cselekszenek, hallatnak magukról, és itt nem a kocsmai bunyókra gondolok, bár kétségtelen, hogy ilyenek is előfordulnak. Nagyon nagy az egymás iránti szolidaritás. Ha két egyetemista találkozik, és kiderül, hogy ugyanabba az intézetbe járnak, szinte azonnal többek lesz-
nek egymás számára, mint egy idegen diák. ^Tudnak szórakozni, s itt szintén a kulturáltságra gondolok. Rengeteg főiskolai és egyetemi klub, szórakozóhely, amit az egyetemisták és a fősulisok saját maguktól alakítottak ki, saját maguknak csinálták, és ők azok, akik „élvezik ennek a gyümölcsét" is. Nagyon fontos a bizonyos fokú versenyszellem, ami minél jobb eredményekre, teljesítményekre, minél nagyobb célok elérésére, kihívások legyőzésére ösztönzi őket.
Nem akarok politizálni, azt meghagyom a „nagyoknak", de engem ez az egész szellemiség a régi idők úttörűsködésére emlékeztet. Akkor legalább volt némi összetartás az osztályok, a csapatok között, volt versenyszellem, mindenki indulni akart a sportrendezvényeken, ősszel rendíthetetlenül szedtük a szőlőt és más gyümölcsöket, s örültünk, ha nekünk sikerült a legtöbbet össze-
szedni, pedig nem is kaptunk érte jutalmát.
Hát ezek azok a dolgok, amik hiányoznak a „hazai" diákságból. Mindenki el van foglalva a maga kis gondjával. Ez yégülis mindenkinek a saját magánügye, de talán ha kicsit nagyobb lenne a közösségi élet, és ha mindig odafigyelnének másokra is, akkor talán a saját problémánk is könnyebben, hamarabb megoldódna. Legalábbis nagyobb lenne rá az esély.
Természetesen a megoldás az lenne, ha lennének a városban legfelsőbb oktatású intézmények. Persze azért a sikerhez kellene a diákság megfelelő hozzáállása is. És mint minden probléma, ez is egyszer megoldódik. Talán nem is olyan sokára. Mint tudjuk, egy félfőiskola már működik Nagykanizsán, s remélem, hogy belátható időn belül egy teljes jogkörű fősulinak is otthont adunk. Azt hiszem, ez mindenkinek csak a hasznára válna. Ekkor talán kevesebben fognak kitérni a válaszadás alól.
Tóth Krisztián

1998. marciti» 27
KANIZSA - *)ttt*«,
2
Ausztriától való függetlenséget követelő párt.
7. SZÉLSŐJOBB PÁRT: a szabadelvű párt konzervatívabb elemei (Sennyei-párt)
8. EGYESÜLT ELLENZÉKI PÁRT: a Szabadelvű pártból kivált elemekből és a Sennyei pártból alakult 67-es alapon álló ellenzék.
9. KOSSUTH PÁRT-UGRON PÁRT: mindkettő függetlenségi alapon álló párt. Programjuk csak az egyházpolitikai kérdésekben tértel.
10. NEMZETI PÁRT: 67-es alapon álló mérsékelt ellenzék.
11. NÉPPÁRT: 67-es alapon álló katolikus párt.
12. ALKOTMÁNYPÁRT: a 67-es alapon áll.
13. HALADÓ PÁRT: a 67-es alapon álló párt.
14. DEMOKRATA PÁRT,
15. SZOCIALISTA PÁRT,
16. NEMZETISÉGI PÁRT ÉS 17. ANTISZEMITA PÁRT.
A fentiekhez némi magyarázat kívánkozik.
1. 1861-ben Erdély uniója, melyet 1848-ban mondtak ki, az abszolutizmus által még nem állíttatott vissza, így nem küldhetett képviselőket a magyar parlamentbe.
2. 1861-ben, 1869-ben, 1872-ben a Katonai határőrvidékek katonai közigazgatás alatt állván nem választhattak képviselőket.
3. 1861-ben Fiumének az anyaországgal való egyesítése még nem volt visszaállítva, így szintén nem választhatott képviselőket.
4. 1869-ben, 1872-ben Erdélyben a kerületek beosztását nem lehetett térképezni, mivel ősi jogszokás alapján „székek" szerint választottak.
E pártok egyrésze az első világháború után megszűnt, vagy átalakult. Az új helyzetben az érdekek csoportosulása is másként rendeződött, • ennek megfelelően új pártok jöttek létre, mint pl. a Magyar Élet Pártja, Kisgazda Párt, irredenta pártok stb., de létrejöttek olyan szélsőséges fasiszta pártok is, mint a Nyilas párt. A második világháború után kezdetben szélesedett a paletta, majd egypártrendszer lett. A rendszerváltás után újból a pluralizmus valósul meg. Napjainkban 7 parlamenti párt funkcionál. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a májusi választásokon csak ezekre lehet szavazni, mert a parlamenten kívüli pártok is állíthatnak és állítanak is jelöltet.
Március közepén, ünnepélyes keretek közön emlékeztek meg Koroncz László atya, a Jézus Szíve Plébánia plébánosa pappá szentelésének ötvenedik évfordulójáról. Az ünnepi mise után fogadást tartottak.
A választási kampányra vonatkozóan a plakátok és hirdetések elhelyezésével kapcsolatos szabályokról részletes ismertetést küldött a Polgármesteri Hivatal minden pártnak. A pártok képviselőivel személyes egyeztetéseket is folytattak, ahol ismertetésre került a díjmentes hirdetési helyek listája is. Megállapodás született a pártok között a hirdetési felületek felhasználására és felosztására vonatkozóan.
A Mindenki Sportpályáján lévő büfé hónapok óta nem üzemelt, mert az utolsó két bérlő pár hónapi üzemeltetés után visszaadta a bérleményt. Időközben a büfét felújították, és a március közepén megtartott versenytárgyalás eredményeként ismét van bérlője a létesítménynek.
épület villamosenergia ellátása még mindig nem megoldott.
A bagolai hulladéklerakó minimális bővítéséhez szükséges földterületek megvásárlása megtörtént. Az önkormányzat 2 ha 1212 nm földterületet vásárolt meg 4.242.400 forintért, illetve közel 7000 nm földterület tulajdonjogát szerezte meg egy ingatlancsere eredményeként. A 06/2 helyrajzi számú ingatlan megszerzése meghiúsult, ugyanis a tulajdonosoknak csupán a fele adta volna el tulajdonrészét. A megvásárolt földterület bővítéssel érintett részének a művelésből történő kivonása is megtörtént, a szeméttelep által már elfoglalt, de most megvásárolt területének a művelésből kivonására ezt követően kerül majd sor.
A Rozgonyi u. 1. szám alatti épület hét tetőtéri lakásából három lakás értékesítésére került sor kikiáltási áron. A következő versenytárgyalásra a hét elején került sor, erről később tájékoztatjuk olvasóinkat. A pincére nem volt pályázó, értékesítésének gondjaival továbbra is küzd a város, mivel az
Az elmúlt időszakban több olyan befektető kereste fel a Polgármesteri Hivatalt, aki a városban ipart kíván letelepíteni. Azokat az érdeklődőket, akik üzemcsarnokot kívántak vásárolni, kiközvetítették a városban működő nagyobb cégekhez, a zöldmezős beruházási igényekhez pedig kiajánlotta a város az észak-keleü városrész 7-es út felőli részét.
Március elején a Magyar Orosz Gazdaságfejlesztési Alapítvány Nyugat- és Délnyugat Dunántúli Területi Képviselete rendezésében egész napos konferenciára került sor Nagykanizsán a Hevesi Sándor Művelődési Központban, amelyen részt vett az IKIM Közigazgatási államtitkára Gilyán György, az Orosz Föderáció Kereskedelmi képviseletének több vezető beosztású dolgozója. Baranya, Somogy, Vas és Zala megyék közgyűlésének elnökei, a megye több településének polgármestere, az ITDH képviselője, valamint bankok és a kamarák képviselői.
A Közgyűlés 35/1998. (II. 10.) sz. határozatával kinyilvánította, hogy támogatja a Magyar Logisztikai Társaság Regionális szervezetének létrehozását városunkban. A Dél-Nyugat Dunántúli Regionális Szervezet alakításának részleteit a társaság elnöksége február közepén rendezett ülésén megvitatta. A tagszervezés megkezdődött. Az elnökség által javasolt alakuló fórum a KHVM államtitkára által is kezdeményezett, Logisztikai Tanácskozással együtt kerül megszervezésre a tervek szerint ezen a héten.
Az előző évek gyakorlata szerint az idén is megrendezésre kerül a Budapesti Vásárközpontban március 25-29 között az „Utazás 98" idegenforgalommal, turizmussal kapcsolatos kiállítás. A rendezvényen Zala megye is képviselteti magát, s a megyei pavilon keretein belül Nagykanizsa is bemutatkozási lehetőséget kap.
Átadták Nagykanizsa város oktatási intézményeinek pedagógiai programját az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság által elfogadott tanügyi-igazgatási szakértőknek. A szakvélemények elfogadásának határideje e hónap vége.
A közelmúltban Lancsák Eszter, a Batthyány Lajos Gimnázium 12. B osztályos tanulója Mohácson szép eredményt ért el: A Schneider Lajos Dél-Dunántúli Népdaléneklési Verseny döntőjében 4. lett.
A „Szép Magyar Beszéd" Verseny megyei fordulóján ismét szép kanizsai sikerek születtek. A gimnáziumok és szakközépiskolák kategóriájában Kovács Balázs (Batthyány Lajos Gimnázium) 2. lett. tanára Kőműves Rita. A szakmunkásképző iskolák kategóriájában Bácskai Zsuzsanna (Thury György Szakközépiskola) 1. helyezést ért el, tanára Göncz Ferenc. Mindketten részt vehetnek a győri országos döntőn.
Megtörtént az immár hagyományos Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulója, melyen a megye 91 általános iskolájának 2056 tanulója vett részt. Ismét szép kanizsai sikerek születtek a különböző kategóriákban, a legfontosabbak (1-3. helyezések): 4. osztály: - egyéniben:
1. Pesti Veronika (Zrínyi Miklós Ált. Iskola), - csapatban: 1. Zrínyi Miklós Alt. Iskola. 5. osztály: - csapatban: 2. Batthyány Lajos Gimn. 6. osztály: - egyéniben: 1. Hegyháti Máté (Batthyány Lajos Gimn.), Sebők János (Letenye), - csapatban:
2. Batthyány Lajos Gimn., 3. Letenyei Ált. Iskola. 7. osztály: -egyéniben: 4. Szentes András (Batthyány Lajos Gimn.), 2. Dombai Balázs (Batthyány Lajos Gimn.), 3. Pusztai Erika (Letenye), - csapatban: 1. Batthyány Lajos Gimnázium. 8. osztály: - egyéniben: 1. Jesch Dávid (Batthyány Lajos Gimn.), 2. Spanczér Ilona (Batthyány Lajos Gimn.), - csapatban: 1. Batthyány Lajos Gimn.
Q KANIZSA - 0«4<>>uH<úew*t 3
1998. március 27.
Napirend előtt dr. Horváth György, a jubileumi szervezőbizottság elnöke mondta el véleményét a március tizenötödikéi fáklyás felvonulás ünnepi programba való felvételének elmaradását kifogásoló ellenzéki pártok eljárásáról és a megyei sajtó ünnepi beha-rangozóiról. Első napirendként a polgármesteri tájékoztatót és beszámolót tárgyalta meg a testület. Tüttő István polgármester az elmúlt héten országszerte felkapott, hírként kezelt üggyel, a patkányinvázió veszélyével foglalkozott. Rámutatott, javasolni fogja a közgyűlésnek egy jogi eljárás kezdeményezését, azok ellen, akik csúsztatva kipellengérezték Nagykanizsát. A Bagolai Városszépítő Egyesület támogatására a költségvetés céltartalékába helyezett ötmillió forintot javasolták a céltartalékból átcsoportosítani, hiszen ismert, hogy Bagola a hulladéklerakó hátrányai és a megépítendő depónia miatt kell, hogy nagyobb támogatást kapjon az önkormányzattól, mint a többi hasonló egyesület. Zsoldos Ferenc kérte, hogy a Nagykanizsai Városvédő Egyesület támogatása, a város tagdíja külön szerepeljen a költségvetés egy sorában. Kalmár István bizottsági elnök rámutatott, hogy nem találtak nyomát annak, hogy tagdíjról lenne szó, akinek ilyen tartalmú és az összeget is meghatározó megállapo-
Ülésezett az önkormányzat
dás, szerződés, dokumentum van a birtokában, az mutassa be. A tájékoztatót és beszámolót kisebb módosítással elfogadta a közgyűlés. A korábbi interpellációkra adott válaszok közül Palotás Tibor nem fogadta el a neki adottat, szerinte a vásárcsarnok körüli közlekedési nehézségeken enyhíteni kellene úgy, hogy a tilalmi táblákat csökkentenék. Az interpellálok sorát dr. Kerekes József nyitotta. Egy állampolgári megkeresés miatt újra kifogásolta a képviselő a Környezetvédelmi felügyelet tevékenységét, eljárásait. Zsoldos Ferenc szót emelt a Turul-szobor és az országcímer közelében elhelyezett reklámtábla miatt és szóvá tette azt is, hogy a keleti városrészben, illetve a Huszti téren péntekenként gyakori, hogy nem szállítják el a hulladékgyűjtő konténereket, így ott is patkányokra lehet lelni, ahol nem régi épületekben élnek az emberek. Kelemen Z. Pál a fákon nagyon elszaporodott fagyöngy irtására tett javaslatot és felhívta a figyelmet arra, hogy a Bartók utcai kisposta a megnövekedett igényeket nagyon nehezen tudja kielégíteni. Palotás Tibor azt a levelet olvas-
DR. TAKÁCS ANIKÓ
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Jegyzője
Tisztelt Jegyző Asszony!
A Vásárcsarnok magánkereskedői 1998. március 20-án 18 órakor tartják közgyűlésüket a Polgármesteri Hivatal alagsori termében, ahova tisztelettel meghívjuk.
A közgyűlésen napirendként szerepel a jelenleg működő „régi" piac témája, amellyel kapcsolatosan az alábbi kérdésekre szeretnénk Öntől választ kapni:
1. Ön szerint a „régi" piacon hány üzletnek van szabályos működési engedélye, és ezzel ellentétben hányan vannak nyitva jogosulatlanul kereskedést folytatva?
2. Vizsgálták-e, hogy a működési engedélyek arra az üzletre vonatkoznak-e, amelyben az engedélyek birtokosai dolgoznak?
3. Kérjük nevezze meg a jogszabályi előírásokat betartó, jogosan üzemelő üzletek tulajdonosait, működtetőit!
4. Hányszor történt ellenőrzés a hivatal részéről 1997. dec. 13. után, és nevezetesen milyen intézkedések történtek?
5. A régi piac területén működő üzletek révén felmerülő költségeket (pl.: víz, takarítás stb.) ki fizeti?
6. Felhívta-e a hatóságok figyelmét (ANTSZ, Állategészségügy, Fogyasztóvédelem, APEH) az ott kialakult állapotokra, és kérte-e segítségüket? Tudomása szerint történt-e a fenti szervek részéről intézkedés?
7. Tud-e mutatni a mai nappal is érvényes működési, szakhatósági engedélyt a „régi" piacról?
8. Kérjük tájékoztasson a piaccal kapcsolatos perek jelenlegi állásáról!
9. Ön szerint ki a felelős a régi piacon uralkodó kaotikus, ex lex állapotért? Amennyiben személyesen nem tud megjelenni, és kérdéseinkre válaszolni,
úgy kérjük, hogy válaszát írásban juttassa el a tulajdonosi közgyűlés kezdési időpontjáig bármely intézőbizottsági taghoz.
Tisztelettel: Vásárcsarnok Üzlettulajdonosi Intézőbizottság Hederics Árpád Hederics József
Palotás Tibor Vass Ferenc
Nagykanizsa, 1998. márc. 18.
ta fel, amelyet meghívókánt kézhez kapott a jegyzőnő is, de a meghívásnak nem tudott eleget tenni. A levél az alábbi:
Dr. Takács Anikó válaszában többek között elmondta, hogy aláírás nélkül, az esemény előtt két nappal kapta meg a levelet, amelynek egyes kérdései egyedi államigazgatási ügyeket képviselnek, így nem nyilvánosak. Az ebbe a kategóriába nem tartozó kérdésekre a megjelent vásárcsarnoki üzlettulajdonosoknak válaszolt a jegyzőnő. Hederics Árpád a tulajdonosok nevében elmondta, sérelmezik, hogy nem a tényleges bekerülési költségek kerülnek nyilvánosságra a vásárcsarnokkal kapcsolatban, hanem a kiadások összege a parkolót és az utakat is fedezik - így csúsztatás az, hogy a vásárcsarnok 915 millió forintba került. (Az ügyre jövő heti számunkban részletesen visszatérünk) Hajgató Sándor a Fasori dűlő ügye felől érdeklődött. Tüttő István elmondta, hogy érdemi lépésről még nem értesült a város. Bicsak Miklós a palini közlekedés biztonságosabbá tétele, a Garay utcai zajvédelem és a vásárcsarnokban árusítók méltányosabb toalett-használati lehetősége érdekében emelt szót. 7ar-nóczky Attila szerint a város szemétszállítási rendelete nem tartozik a mesterművek közé, példaként hozta fel a mentesség, a kedvezmények és az alapdíj egyes anomáliáit, őri Sándor afelől érdeklődött, van-e valamilyen különleges oka annak, hogy az illetékes polgármesteri hivatalai osztályvezető annak ellenére nem terjesztette az önkormányzat elé a miklósfai fogászat ügyét, hogy arra mind testületi döntés, mind jegyzői utasítás is született. Dr. Bárányi Enikő arra mutatott rá, hogy az önkormányzat nem segítette elő az őstermelők és a kereskedők békés egymás mellett élését, felhívta a figyelmet az áprilisban Kiskanizsán tartandó kihelyezett közgyűlésre, illetve közmeghallgatásra való felkészülésre. Ezt követően a testület elfogadta az SZMSZ módosítására tett javaslatot és meghallgatta dr. Szabó Csaba főigazgató szóbeli kiegészítését, amelyet a kórház gazdasági helyzetéről adott írásbeli tájékoztatóhoz tett. Mint elhangzott, az OEP készfizető kezességet kér arra, hogy a nehéz gazdasági helyzetben segítséget nyújtson, ennek elmaradása esetén még valamilyen jelzálog bejegyzését is elfogadja. Erre a témára a folytatólagos ülésen, jövő héten
•••••••• •
visszatér az önkormányzat. „A" kórház A épülete rekonstrukciójával kapcsolatban Tüttő István elmondta, hogy elhárultak az akadályok - a bontási munkákat elnyert vállalkozás vállalt feladatának nem teljesítése - a rekonstrukció elkezdését illetően. Palotás Tibor rámutatott és tiltakozott az ellen, hogy a tervezési díj a három és félszerese a máskor megszokottnak, harminchárom millió forint. Ezt többen kifogásolták, de dr. Csákai Iván felhívta a figyelmet a speciális munka speciális tervezési feladataira és az ezt kísérő többletköltségre - de a munkadíj mértékét ő is magasnak tartotta. Palotás Tibor ismertette azt a bizottsági véleményt, amely szerint meg kellene vizsgálni a terv tartalmát is mind a homlokzat, mind egy lehetséges saroképület tekintetében. Ezután a testület elfogadta az Északkeleti Városrész Részletes Rendezési Tervét, a hulladékszállítási rendelet módosítását és a temetői szolgáltatások díjának emeléséről szóló előterjesztést. (Ezt részletesen következő lapszámunkban közöljük.) A díjakkal kapcsolatban dr. Kerekes József és Zsoldos Ferenc elmondta, hogy megdöbbentő mértékűek. A VIA Kanizsa Kft. tavalyi évi beszámolóját elfogadta a közgyűlés, az idei feladatok közül a vásárcsarnok melletti parkoló ingyenes használatáról szóló határozat határidejét június végéig meghosszabbították. Elfogadták a városatyák a rendőrkapitány bűnmegelőzési programját és beszámolóját. A polgármester közbenjár a Belügyminisztériumnál, hogy a csökkentett gépkocsihasználaú költségek tekintetében pozitív irányú változtatást eszközöljenek. Ezt követően több előterjesztést elfogadott a testület: a határőrség beszámolóját, a védőnők érdekvédelmi szervezete és a város közti kollektív szerződést, a Hevesi-Teleki utcák körforgalmának kiépítéséhez pályázaton való részvételre szóló előterjesztést, az összevont óvodák működésének tapasztalatait összegző tájékoztatót, alapító okirat-módosítást, kuratóriumi tagsági javaslatokat. A külügyi tervvel kapcsolatos előre nem látható költségekre előirányzott kétmillió forint szükségességére még az év folyamán visszatér a testület, az előző évi beszámolót elfogadta.
A meg nem tárgyalt napirendekkel és a kórház gazdasági problémájának megoldására tett javaslattal jövő kedden folytatja ülését a közgyűlés.
1998. március 27. ( KANIZSA - \'ZíOtdetéa, ) 7

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
1998. évben civil szervezetek támogatásának elnyerése
Pályázat célja:
Nagykanizsa város közigazgatási területén működő civil szerveztek támogatása
Pályázaton részt vehet:
Minden bejegyzett nagykanizsai székhelyű civil szervezet, egyesület, alapítvány (párt, politikai tevékenységet folytatók, egyházak, vallási felekezetek és ezekhez kapcsolódó szervezetek a támogatási pályázaton nem vehetnek részt.)
Pályázat benyújtásának határideje: 1998. március 30.
módja: Zárt borítékban: „Civil szervezetek támogatása" jeligével.
helye: Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály
Pályázat tartalma:
- pályázó neve, címe (székhelye)
- igényelt támogatás összege
- az igényelt támogatás felhasználási célja
- kérelem tételes indoklása Pályázatok elbírálása
Pályázatokat a Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának Gazdasági és Városüzemeltetési Bizottság és Oktatási és Kulturális Bizottsága bírálja el, és tesz javaslatot a közgyűlés felé a támogatás odaítélésére.
Pályázat elbírálásának szempontjai:
- egészben vagy részben önkormányzati feladatot kiváltó tevékenység
- működési tevékenység közösség célokat szolgál és elégít ki. Egyéb kikötések:
Egy pályázó szervezet csak egy pályázatot nyújthat be, a támogatást elnyert szervezet 1998. december 31-ig köteles elszámolni (számlák alapján) a kapott támogatás célszerű felhasználásáról.
Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy amennyiben támogatási igényüket már korábban benyújtották és a fenti feltételek szempontjából kiegészítésre szórni, úgy kiegészítésüket a benyújtási határidőre megtenni szíveskedjenek.
dr. Horváth György sk. Kalmár István sk.
Oktatási-, Kulturáüs és Sportbizottság Gazdasági és Vározüzemeltetési elnöke elnöke
FIATALOK EURÓPÁÉRT Mobilitás Ifjúsági Szolgálat
Ifjúsági vezetők és szakemberek továbbképzése Kik pályázhatnak?
Önkormányzati ifjúsági referensek, ifjúságvédelemmel foglalkozó szakemberek, művelődési és ifjúsági házak szervezői, kulturális menedzserei, ifjúsági projektekkel foglalkozó szociális munkások, ifjúsági szervezetek vezetői és önkéntesei, és ifjúsági animátorok. jelentkezés és a részvétel feltételei: tevékenységi területed megfeleljen a fenti kategóriák valamelyikének, beszélj angolul vagy a meghirdetett munkanyelven olyan szinten, hogy tapasztalatot tudj cserélni,
vállald, hogy a részvétel után (a szerződés szerint) egy éven belül, nemzetközi ifjúsági csereprogramot szervezel,
képes legyél a tanulmányúton szerzett tapasztalatot Magyarországon hasznosítani, illetve az adott téma magyar vonatkozásairól hű képet adni, rendelkezz a küldő szerv vagy szervezet maximális támogatásával (referencia csatolható a pályázathoz),
részt tudj venni egy a tanulmányút előtt szervezett egynapos felkészítőn és visszatérésed után be tudj számolni az új ismeretek hasznosításáról vállald, hogy a visszatérés után két héten belül beszámolót készítesz a kért módon. Hogyan lehet pályázni?
A jelentkezésed csak akkor tudjuk elfogadni, ha az űrlapot írógéppel vagy nyomtatott nagybetűkkel jól olvashatóan angol nyelven töltöd ki, mivel azt faxon továbbítjuk a fogadó ország nemzeti irodájához. Csak azokat a jelentkezési lapokat értékeljük, melyek 1998. ÁPRILIS 2-IG BEÉRKEZNEK a Mobilitás Ifjúsági Szolgálathoz levélben vagy drótpostán (e-mail). Az űrlap megtalálható a www.mgx.hu/hi/mobilitas honlapon.
Az űrlapot négy részre osztottuk fel: személyi adatok, információ a szervezetről, ifjúsági munka és választott tanulmányutak. Az első részben a legbiztosabb elérési címet és telefonszámot kérjük. A második részben a küldő (ahonnan pályázol) szervezet vagy intézmény adatait kérjük megadni. A harmadik részben a négy kifejtendő kérdést értelemszerűen, tömören, a rendelkezésre álló hely kihasználásával válaszold meg. Az utolsó részben pedig a meghirdetett 22+3 program közül kiválasztott két tanulmányút adatait írd be, illetve fejtsd ki, miért éppen azokat választottad. Mi történik a pályázatoddal?
A megadott határidőn belül beérkezett és formailag elfogadható pályázatok közül, szakmai előértékelést követően a Mobilitás Tanácsadó Testülete kiválaszt 20 pályázót, akik jelentkezési lapját továbbítjuk a tanulmányutat szervező országba. A nyertes pályázókat egy egynapos tréningen felkészítjük a tanulmányúton való részvételre, és írásos megállapodást kötünk vele. A részvételi díjat (600 ECU), a repülőjegy és a biztosítás árát a Mobilitás Ifjúsági Szolgálat fedezi.
Részletesebb információ: Városi Könyvtár, Magykanizsa
KÉPVISELŐI FOGADÓÓRA
ŐRY SÁNDOR képviselő 1998. április 2-án csütörtökön, 18-19 óra között várja fogadóóráján a 13-as számú választókörzet lakóit Miklósfán, a Mindenki Házában.
HIRDETMÉNY
Tájékoztatom Nagykanizsa Megyei Jogú Város választójogosult állampolgárait, hogy az 1998. május 10-i országgyűlési képviselőválasztáshoz a választói névjegyzékbe történt felvételről szóló értesítést és ajánlószelvényt a Posta 1998. március 9-március 13-ig kikézbesítette.
Felhívom a figyelmet arra, ha valaki az értesítést és ajánlószelvényt nem kapta meg, azt munkaidőben (hétfőn, kedden, csütörtökön 8.00 órától 16.00 óráig, szerdán 8.00 órától 17.00 óráig, pénteken 8.00 órától 12.00 óráig) átveheti a Polgármesteri Hivatal Választási Irodájában (Erzsébet tér 7. I. emelet 12. ajtó alatt).
HIRDETMÉNY
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata az újonnan épült piac-vásárcsarnok I. emeletén a tulajdonában lévő üzletek egy részét értékesíti, egy részét bérbe adja.
Az értékesítés és bérbeadás feltételeiről a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájánál lehet felvilágosítást kérni az alábbi címen: Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. (I. emelet 6., 9. é* 10. iroda) vagy telefonon: 93/314-057, illetve 93/313-080/111,112, 152 mellék.
FELHÍVÁS
Tájékoztatjuk Nagykanizsa lakosságát, hogy a város területén
LOMTALANÍTÁSI AKCIÓT SZERVEZÜNK.
Közös érdekünk, hogy az akció szervezett keretek között történjen. Kérjük Önöket, hogy feleslegessé vált holmijaikat csak a meghirdetett időpontokat közvetlenül megelőző napokon helyezzék el a közutak mellett járművekkel elszállítható módon, de a közlekedést nem akadályozva. A kis méretű és köny-nyű anyagokat, amelyeket a szél is fel tud kapni, hulladékgyűjtő edényekbe helyezzék.
A kihelyezett lom nem tartalmazhat veszélyes hulladékot (pl. akkumulátor), ezeket április hónapban külön gyűjtjük össze. A lomtalanítási akció lebonyou\'tási rendje a következő:
március 30. hétfő
március 31. kedd
április 1. szerda
április 2. csütörtök április 3. péntek
Déli városrész, azaz a Király út - Fő u. -
Teleki u. vonalától délre eső terület
Keleti városrész, azaz a Teleki u. -
Balatoni út - Péterfai u. által határolt terület
Északi városrész, azaz a Király u. - Fő u.
- Balatoni út vonalától északra eső terület, valamint
Palin és Korpavár városrészek
Kiskanizsa és Bajcsa városrészek
Miklósfa, Sánc és Bagola városrészek
Az akció csak a fenti időpontokra és időtartamra vonatkozik!
Kérjük, hogy hulladékot más időpontban a közterületen ne tároljanak. A közterületi hulladéktárolást a Környezetvédelmi Felügyelet ellenőrzi és szankcionálja.
Nagykaniza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Környezetvédelmi Információs Iroda
8
I
KANIZSA-W&uUté*
2
1998. március 27.
„Oh természet, oh dicső természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy te! Mentül inkább hallgatsz, annál többet, annál szebbet mondasz. -"
FELHÍVÁS PÁLYÁZATRA
A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület Nagykanizsai Csoportja
és a
Hevesi Sándor Általános Iskola
IDÉZETEKET GYŰJTŐ EGYÉNI PÁLYÁZATOT HIRDET ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULÓK RÉSZÉRE „Híres emberek mondták a természetről, az egészségről" címmel.
A pályázat szempontjai:
A gyűjtött idézetek pontos leírása a forrás (szerző, mű) megjelölésével.
- A pályázat terjedelme maximum 10 A/4-es oldal.
Életkor: általános iskolai tanulók, illetve 8 osztályos gimnáziumok 1-4 osztálya.
- Beérkezési határidő: 1998. május 31.24.00 óráig.
A pályázatokat jeligével kell eljuttatni a Hevesi Sándor Általános Iskola címére,
8800 Nagykanizsa, Hevesi Sándor út 2.
A jeligék zárt borítékjába kérjük beletenni a pályázó diák adatait.
Értékelés:
A pályázatokat környezeti neveléssel foglalkozó, szakemberekből álló zsűri értékeli, az idézet mondanivalójának „korszerűsége" és irodalmi szépsége alapján. Az elért eredményekről a pályázókat levélben értesítjük, 1998. június 10-ig.
Díjazás:
I-IJI. helyezés: jutalomtáborozás 1998. nyarán, természeti környezetben,
Zala megyében.
(A táborozás személyre szóló.) IV-VI. helyezés: értékes tárgyjutalmak.
(A díjakat a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület országos konferenciáján, 1998. szeptemberében adjuk át. A díjazásra és a konferencia rendezvényeire az I-m. helyezett, táborozásban részesült pályázók is meghívást kapnak. A pályázatok legszebb idézeteit füzet formájában kívánjuk megjelentetni. Az idézetgyűjteményből minden pályázó tiszteletpéldányt kap.)
Pályázattal kapcsolatos részletes információ:
Varga Zoltánná (Lukács Ágnes) és Lengyák István pedagógusok, Nagykanizsa, Hevesi Sándor Általános Iskola. Tel. 93/311-265, 322-452.
Érettségi bankettek, csoportos rendezvények. Éttermünkön kívüli rendezvények, fogadások szervezése, bonyolítása. 40 férőhelyes reprezentatív különteremmel is rendelkezésre állunk\'
Az étterem légkondicionált!
KREMZNER ÉTTEREM
8800 Nagykanizsa, Deák tér 11. Teh: 93/313-057 és 93/310-079
AL
A VÁSÁRCSARNOK EMELETÉN
*
KÍNÁLATUNKBÓL:
- Állatgyógyszerek - Féreghajtók, bolhairtó nyakórvek
- vitamonok - takarmánykiegészítők - Lovas felszerelések, vakcinák
- Kutya-macskaeledel és felszerelés - Teknős-, hörcsögtáp és gyógyszer
- Baromfigyógyszerek és vakcinák - Mézelő méheknek gyógyszer
(Jumagillin)
ingyenes Állatorvosi szaktanácsadási
Nyitva: H-P.: 8-17 óráig Szo.: 8-12 óráig ÉRDEKLŐDNI: Nagykanizsa, Kalmár u. 6. Vásárcsarnok-emelet. Tel.: 93/326-408
JHRGnnMJRUITO SZ0L6BLTHT0 GS HERESHGDELÍÍII HPT.
8800 Nagykanizsa, Csengery u. 89. Tel./fax: 06-93/314-357, Mobil: 06-30/476-678
keresse a járgányjavító kft-t! érdemesi szolgáltatásaink:
- Személy-, tehergépjármű javítása,
műszaki vizsgáztatása
- Gázolaj és olajok értékesítése (M0L-CASTR0L)
- Nemzetközi ADR vizsgáztatás
- ABS fékszerelés
- Tehergépjárművek festése GLASURIT festékkel
II
IE
15.50
NYUSZI DUATLON
1998. MÁRCIUS 28.
Versenyrendező: TRI-CO TRIATLON KLUB
200 m futás - 800 m kerékpározás -100 m futás
Verseny rajtja: Sétakert (Strandfürdő bejárata, nem az uszoda!)
Rajtidők: Korcsoportok: Versenytávok:
14.00 Óvodás futam 200 m futás - 800 m kerékpározás
- 100 ni futás
14.15 I. 7-8 évesek 200 m futás - 800 m kerékpározás
- 100 m futás •
14.30 II. 9-10 évesek 400 m futás - 1600 m kerékpározás
- 200 m futás
14.50- IU. 11-12 évesek 800 m futás - 3400 m kerékpározás
IV. 13-14 évesek - 400 m futás
15.10 V. 15-18 évesek 1600 m futás - 8000 m kerékpározás
VI. 19-40 évesek - 800 m futás
VII. 40 év felett
HOBBY VERSENY, melyen mindenki elindulhat, óvodásoktól nagymamákig. 16.00 Eredményhirdetés
Nevezés: Helyszínen a rajtot megelőző 10 percig Nevezési díj: 50 Ft
Díjazás: Minden korcsoport MII. helyezettje jutalomban részesül.
A LEGTÖBB DIÁKOT SZEREPELTETŐ ISKOLA
5000 Ft értékben uszodabérlet díjazásban részesül. Egyéb tudnivalók: - a versenyen inindenki saját felelősségére vesz részt
- a kerékpár útvonalon a KRESZ betartása kötelező
- kerékpározásnál fejvédő használata ajánlott
Következő versenyünk 1998. május 24-én a TRIATLON DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ
Várunk minden érdeklődő óvodást, általános és középiskolást, valamint felnőtt és szenior sportvetélkedőt.
Információ: TRI-CO Thatlon Klub Csőgör János,
Nagykanizsa, Sugár u. 38/A. 93/311-300/46-21 93/311-627
mm március 27.
KANIZSA--to^f
I
KITÜNTETÉS AKÖGAZ RT-NEK
Az Energiafogyasztók Szövetsége fogyasztók díjával tünteti ki a KÖGÁZ-t
A KÖGÁZ Rt. már második alkalommal kapja ezt a kitüntetést. A kitüntetést jelentő kerámiát és oklevelet az Energiafogyasztók idei bálján adták át György Pálnak, a KÖGÁZ Rt. vezérigazgatójának. György úr elmondta: Örülünk ennek a kitüntetésnek és igazolva látjuk magunkat. Különösen most, amikor az energiaágazatban nagy változások mennek végbe, fontos szerepet játszik számunkra fogyasztóink megelégedettsége.
Ezt a díjat minden évben azoknak a szolgáltatóknak adják, akik
a fogyasztók különleges kiszolgálásával tűnnek ki. A díj odaítélésénél a tanácsadási és ellátási szolgáltatás összminőségét, vagyis elsősorban a szolgáltatás biztonságát, az eseüeges reklamációk gyors lebonyolítását, a műszaki hibák gyors és megbízható javítását, valamint a fogyasztók gyors tájékoztatását értékelik. A gázszolgáltatás minőségét sok szempont szerint értékelték, ahol figyelembe vették a Gázszolgáltatók Egyesülésének a fogyasztók elégedettségével kapcsolatban végeztetett vizsgálatait, valamint az
KISEBBSÉG
A Nagykanizsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat sajtótájékoztatót tartott a Polgármesteri Hivatal alagsorában. A tájékoztatót Teleki László, a Nagykanizsai CKÖ és a Zala megyei társulás elnöke tartotta. Témája azon pályázatok voltak, melyek célja a nagykanizsai cigány lakosság kiszolgálása. Két pályázatot nyertek el, melyek közül az egyik családonként 50 kg vetőburgonyát (300 Ft-ért) és 8-10 kerti egységcsomagot (100 Ft/csom.) biztosít 61 család részére. A burgonyát Tolna megyéből a Szekszárd melletti Ör-csényből hozzák, ami fuvarköltségként plusz 400 Ft-ot jelent. A 800 Ft-ot a sajtótájékoztató helyszínén lehetett befizetni mindazoknak, akik igényt tartottak erre a lehetőségre. A vetőburgonyát átvenni március 24-én kedden a Teleki út 14-ben lehetett 16.00 óráig vagy más napokon a Nagykanizsai CKÖ -irodájában. A második pályázaton félmillió forintos mezőgazdasági hozzájárulást nyertek,
mely családonként 6817 Ft-os támogatást jelent, ami mezőgazdasági szerekre váltható be bón formájában. A bonokat egyetlen mezőgazdasági boltban - mely-lyel erről szerződést kötöttek -válthatják be.
Szó esett a cigányságról, annak rétegeiről is. Az alsó réteget szeretnék a középrétegbe felhozni, mert a cigányok megítélése szinte mindig a legalsó réteg alapján történik.
- Hiába marad rendes a felsőbb réteg, ha az alsó alapján ítélik meg, és ebből kifolyólag a felső (egyetemet végzett) réteg nem vállalja fel cigányságát, ami jó lenne segítségül. Meg kell fontolni a jövőbeni kapcsolatot, támogatást, ami kell az alsó rétegek felemeléséhez, mivel sajnos van réteg, amelyet nem lehet kimozdítani a helyzetéből, hiszen azt az embert soha nem lehet átvezetni a járdán, aki önmagától nem akar átmenni a gyalogúton - mondta Teleki László.
K. P.
energiahivatal és a versenyhivatal véleményét is.
Elégedettnek mutatkozott Konrád Kreuzer, az Igazgatóság elnöke is: - Fogyasztóink megelégedettsége vállalatunk sikerének meghatározó tényezője. Nemcsak az ellátás minőségének állandó javítása, hanem a fogyasztók rendszeres tájékoztatása is döntő.
Kreuzer úr hangsúlyozta a magyarországi hatékony energiaszolgáltatás jelentőségét: Magyarországgal való jó partneri kapcsolatunk már korábban beigazolódott.
Európa Tanács Park
Ülésen utcanevek kérdésében is tárgyalt a VKB. A délkeleti városrészben tizenegy utca és egy tér vár elnevezésre, a bizottság tagjainak javaslatára a teret Aradi Vértanúk terének kellene nevezni,- az utcákat pedig arról a tizenegy vértanúról, akikről Nagykanizsán nem neveztek el utcát. Az egykori téglagyár helyén kialakítandó lakótelepen a tervek szerint Mészáros Lázárról, Klauzál Gáborról, Medgyaszay Istvánról, Kanizsay Dorottyáról és Eszterházy Pálról neveznének el utcát, a teret pedig a téglagyár egykori tulajdonosa után Stern térnek neveznék. Az északkeleti városrész utcáit Récsei utcának, Békástó, Boszorkány, Füzértekercs, Kék csillag, és Bilkei utcának neveznék el. Palin új utcáit Diófa, Iparos, Udvarház, Forrás, Vadrózsa, Gesztenyés, Fűzfa és Erdészlak utcának keresztelnék. Az Erzsébet teret a Kalmár utcával összekötő utca neve ezt követően Vásár utca lenne. Az Európa Tanács születésének ötvenedik évfordulójára több településen is neveznek el köztereket, utcákat és Európa Tanácsról. Ehhez a kezdeményezéshez Nagykanizsa is csatlakozni kíván.
Együtt kívánjuk hatékonyan alakítani a magyarországi energiaellátást és ezzel felkészíteni a szolgáltató vállalatokat a várható európai versenyre.
A KÖGÁZ Rt. annak a Bayernwerk Hungária Csoportnak az egyik vállalata, amelyhez a DÉDÁSZ, ÉDÁSZ és TITÁSZ áramszolgáltató is tartozik. A KÖGÁZ ellátási területe Délnyugat-Magyarországon található és kb. 13.650 km2-t ölel fel. Kb. 4.458 km hosszú vezetékhálózatával jelenleg több mint 215.000 fogyasztót lát el.
Képviselői indítványra
Képviselői indítvány hatására foglalkozott a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság a Sugár utcában nemrégiben kialakított fodrászüzlet ügyével. Az eredeti tervek szerinti ajtó beleillett volna a Sugár utca 13-as házának arculatába, ám valami oknál fogva nem olyan került beépítésre. A bizottság több tagja is úgy vélekedett, hogy a témában illetékesként a Főépítészi irodának és a Műszaki Osztálynak kellene eljárnia.
Uzletértékesítés
A vásárcsarnok üzleteinek értékesítésére és bérbeadására meghirdetett versenytárgyalás során két üzletet sikerült bérbeadni 6000 Ft/nm/hó +ÁFA áron. Értékesítésre nem került sor. A versenytárgyalást követően a GVB az árat 10%-kal csökkentette, a bérleti díjat nem. A régi piacon előprivatizált üzletek bérleti jogával rendelkező bérlőknek 3000 Ft/nm/hó +ÁFA-ért ajánlott a város bérleményt, de ezt senki nem fogadta el.
10
I
KANIZSA - TZuéCcin*,
1
1998. március 27.
A NAP KAPUJÁBAN
ALOS ANDINOS EGYÜTTES
A Tavaszi Zenei Fesztivál vendége volt március 17-én a Los Andinos együttes. A koncert kezdete előtt a fesztivál jegyében a „Nap kapujában" címmel kiállítás nyílt a HSMK-ban, ahol Dél-Amerikai indián népviseletek kerültek bemutatásra. A kecsua, otava-lo indián népviseletek megismerése mellett Oláh László Olivér fotókiállítá-sa nyújtott maradandó élményt, amely .Alkony délben" címmel önálló kiállításként kapcsolódott a dél-amerikai estbe. Franda Dezső restaurátor művész megnyitó beszédében mesélt arról az útról, ahonnan a kiállítás anyaga származik, illetve ahol a kiállítás képei készültek. A Los Andinos együttes \'96 decemberében indult egy nagy gyűjtő-útra, ahová szerencsénk volt elkísérni őket kollégámmal, Oláh László Olivér-
rel. Ecuadorban, Bolíviában és Peruban ismerkedtünk az Andok kultúrájával. Valami különös varázslat által nemcsak csodálatos tájakat találtunk, hanem egy ma még élő, de haldokló kultúrát is. Ezért lett a kiállítás címe a déli alkony. A dél-amerikai kecsua indiánok szerint minden a Földanya ajándéka. Ezért az őslakók nemcsak az elejtett állat, vagy egy kivágott fa után tartanak engesztelő áldozatot, hanem hasonló szertartás keretében minden újonnan született dalt is visszaadnak annak a helynek, ahonnan származik. Hitük szerint ezáltal ismét helyreáll a kapott és adott energiák egyensúlya a világban. Legyen ez a mai kiállítás és koncert helyszíne az a hely, ahol egy ilyen visszaadás jelképesen megtörténik. A megnyitó után A HSMK Szín-
háztermében felejthetetlen koncert részesei lehettünk a Los Andinos együttesnek köszönhetően. A másfél órás zenei csemege elvezetette a hallgatókat abba az elveszett, vagy éppen haldokló világba, ahol az emberiség egyik bölcsője ringott, és amely világot a halhatatlanságba emel örökzölddé váló zenéje. E dalok hű tolmácsolója a Los Andinos együttes \'97-ben ünnepelte fennállásának tizenötödik évfordulóját. Nevük is mutatja, hogy
pengetős hangszereken. Eddig három expedíció részesei voltak az Andok hegység különböző államaiban. Legutóbb Ecuadorban és Peruban ötven koncertet adtak e tájegységek népzenéjéből. Sikeres fellépéseik színhelyei a teljesség igénye nélkül: Egyiptom, Franciaország, Olaszország, Németország, Ausztria, Szlovákia. Ez évben meghívásuk van Angüából egy koncertsorozatra. A Los Andinos együttes a Nagykanizsai Tavaszi Zenei Feszti-
nem dél-amerikai, hanem Andok-beli zenét játszanak, amelynek gyökerei Chilétől kezdve Columbiáig fellelhetők. Az öttagú együttesnek eddig öt hanganyaga jelent meg. Horváth Árpád és Lendvai Tibor fúvóshangszeren játszanak, Kiss Lajos pengetős hangszereken, Kiss Zoltán pánsípon, dobon, gitáron, Tárnok Ákos fúvós és
vál üde színfoltja lett. A jubileumi koncert zenéje, amelyet tizenötéves fennállásuk alkalmából áUííottak össze az elmúlt évben, méltán hódította meg a kanizsai zeneszerető közönséget is. Az „El Condor Pasa" dallama még a koncert után is sokáig kísértett a Széchenyi tér tavaszváró fái között.
Mészáros Bálint
BENKÓ DIXIELAND BAND
A Benkó Dixieland Band már szinte hazajön Nagykanizsára, hiszen az utóbbi években többször is szerepeltek a HSMK színpadán. Március 19-én a „Tavaszi Zenei FesztiváT\'-ra érkeztek, és egy felejthetetlen, hangulatos esttel ajándékozták meg a hallgatóságot. A Benkó Dixieland Band ma már a világ legismertebb tradicionális zenét játszó jazz-együttesei közé tartozik. A negyven éves évfordulójukat nemrég ünneplő dzsesszbanda sikert sikerre halmozott. 1971-től díjak sokaságát nyerték el. Kezdődött Montreux-ben a tradicionális kategória-díjjal, és sorra jöttek a fesztiválgyőzelmek: Sacramento, Szingapúr, Nizza. 1987-ben Ronald Reagan amerikai elnök az amerikai nép nevében köszönte meg Benkó Sándoréknak, hogy a legmagasabb fokon művelik a dixieland-et, azt a zenét, amelynek őshazája Amerika. 1997-ben munkásságuk immár hivatalos elismeréseként a Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti fokozatát kapta az együttes. 19-én este nagy szakmai rutinnal, hozzáértéssel és kellemes összekötő szöveggel megkomponált műsort nyújtottak át a közönségnek. Felszabadultság, vidámság jellemezte zenéjüket, minden pillanatban érezve a muzsika szeretetét. Kötetlen feldolgozásokat hallhattunk. A St. Louis Blues éppúgy megfogta a dixieland kedvelőit, mint Pat Boone „Letter In The Sand" című világslágere. Benkó Sándor szerint az együttesnek még mindig legalább tíz évre való terve van, de mi azt szeretnénk, ha harminc év múlva is tombolhatnánk a Benkó Dixieland Band-nek a HSMK színháztermében.
M. B.
VOLT EGYSZER EGY... OLD MIX CLUB
Az OLD MIX együttes egy éve nyitotta meg klubját a HSMK-ban. Két sikeres tavaszi klubest után ősszel egy újabb hangulatos est következett, amelyeken olyan együttesek szerepeltek vendégként, mint a Maros Family és a Flamingó Trió. A klubot az igény hívta életre, és ezért meglepetésként ért, hogy búcsúestet játszik az OLD MK. Bacskay Zoltánt, a zenekar vezetőjét kérdeztem a hír kapcsán:" A klub létrejöttében nagy szerepe volt az „Indián nyár \'95"-nek. Az élő zene varázsa, a 60-as és 70-es évek zenéje, amit most a „Slágerrádió" sugároz napi huszonnégy órában, biztos sikert ígért. A klub beindulásához nagyon sok segítséget kaptunk, és őszre már sikerült egy aránylag széles skálán mozgó repertoárt összeállítani. Augusztusban személyi változás is volt a zenekarnál. Azóta a következő felállásban játszunk: Bacskay Zoltán (szólógitár), Eisenschreiber József (ritmusgitár), Kováts Tamás (basszusgitár). Szántó László (szintetizátor), Vukics László (dob). Most valóban búcsúest következik, mert úgy látszik, hogy az igény csak látszólagos volt. Talán az élőzene hiánya lesz majd a gondolatébresztő. Természetesen nem adjuk fel. Most a feltöltődés ideje jön, ami alatt bővítjük, finomítjuk a repertoárt. Ugyanakkor keresni fogjuk a megoldást, ami valószínű, hogy egy kisebb befogadóképességű helyet jelent. Mi olyan szórakozóhelyre gondolunk, mint egy country-kocsma, vagy blues-kocsma.
M.B.
1998. március 27.
I
KANIZSA - Sfrvit
11
Sportmagazin
Képek a Kanizsa Box Klubból

12 V KANIZSA - Sftwtt ) 1998. március 27. !
1970. január 23-án született. Nem kapott segítséget családjától. Autodidakta módon tanult meg rajzolni. Először skiccek, vázlatok, majd portrék, másolatok. Amit elért elsősorban barátainak és magának köszönheti. A családja negatív viselkedésének hatása késztette és barátai biztatták, hogy a jó útra térjen. Orsós István rajzol és boxol. Nincsen munkahelye, és ez tovább nehezíti, szinte leheteüenné teszi kibontakozását. Úgy érzi, ha nem lenne noszogatás abba maradna az egész. Szakmája van, elhelyezkedni mégsem tud. Tervei lennének, szeretne tanulni, de tanár vagy iskola kellene. Nagyon szereti a sportot, melynek köszönhetően több min-
gedve még akkor sem, ha az mások szemszögéből jó. Mindez nagyon sokat jelent nekem, nem is tudnám abbahagyni. Büszke vagyok, hogy megőriztem a tartásom és hogy ember tudtam maradni!
* * »
Orsós Istvánról és eredményeiről Korpics Miklóst, az edzőt, és Draskovics Szilárdot a Kanizsa Box Klub elnökét kérdeztük. Mindkettőjük véleménye szerint, mint ember és mint boxoló Orsós István - Füsti - kiválónak értékelhető.
Draskovics Szilárd:
- Közel tíz éve ismerem. Nagy akaraterővel rendelkező ember, rendszeresen eljár edzésekre, és
RAJZ ES RING
dent kipróbált már: a kick-boxot, a focit, a testépítést és jelenleg a boxot. Tizenöt éve sportol, a sport és a rajz sokat jelent számára. Mindkettőt érzésből, odaadással csinálja.
- A sport sok mindent adott. Ott tanultam meg, hogy mi a barátság, a jó és a rossz közti különbség. A sport ad az embernek valami pluszt, ami máshoz nem hasonlítható. Nem kedvelem az erőszakot, és ha kell, még akkor sem igazán ütök oda. Az eredményeimmel nem vagyok megelé-
mindig számítani lehet rá. A múlt szombaton eggyel magasabb kategóriában, a 81 kg-os súlycsoportban nyert Kaposváron.
Korpics Miklós:
- Kitűnik a többiek közül, emberileg nagyon jó. Eddig is ügyesen szerepelt, tizenhat mérkőzésből tizenhármat nyert meg. A Savaria Kupán első lett, és az Énekes Kelemen emlékversenyen szintén első helyezést ért el. Bízunk abban, hogy az idén az országos bajnokságon érmet fog szerezni. Tavaly novemberben
sajnos nem sikerült. Idén már benne lehetőséget, bár sok ilyen
több eséllyel indul, és az érem szí- gyerek lenne!
ne, már csak tőle függ. Látunk Kertész Péter
í "C A XTl^C A ~* pl?
1998. marcin 5 27. ^ KAIMAT A - z>fu»U ) ló
- A felnőtt csapattal szemben elvárásunk, hogy megnyerjék az NB H-t, és az osztályozó rendszerben kiharcolják az NB I B-be való felkerülést. A fiataloknál, a serdülőknél pedig az országos sikerek folytatását várjuk olyan eredményeket, mint amit eddig is elértek Silló Zsolt vezetésével. Az ifjúsági korosztályban ezekre az alapokra építve egy megfelelő bázist akarunk kialakítani, hogy a későbbiek során - remélve, hogy hosszú távon NB l-es csapatunk lesz - a kanizsai fiatalok beépülhessenek a csapatba. A DKG-East továbbra is főszponzor marad, de számítunk a továbbiakban is a helyi vállalkozók támogatására, amit eddig is megkaptunk. Nyilván, ha
A KK-DKG-East kosárlabdacsapat egy négy éves program végén jár, és a kitűzött cél megvalósulni látszik. Az akkor megyei bajnokságban játszó csapat most az NB l-es osztályozó csaknem biztos tagja, és a kosárlabda kedvelői Mádé Károly egyesületi elnökkel azon fáradoznak, hogy az osztályozó házigazdája Nagykanizsa lehessen. Az elvárásokról, a jövőről Mádé Károly, a DKG-East vezérigazgatója így beszélt
eredményeink lesznek, akkor a szponzorálók köre bővül, és a város is támogat bennünket. Együttműködést kívánunk kötni a ZTE NB I A-s kosárlabdacsapatával, és szóban már körvonalazódik ennek a terjedelme és köre. A lényege az lenne, hogy a két klub a játékosok szabad áramlását biztosítaná egymás felé, annak megfelelően, hogy az egyik az NB I A-ban, a másik az NB 1 B-ben kíván szerepelni.
Silló Zsolt, a Kiskanizsai Általános Iskola igazgatója, a fiatal tehetségekről, az utánpótlással kapcsolatos tervekről adott tájékoztatást.
Tavaly a diákolimpián Talabér Pétert választották az országos döntő legjobb játékosának A tervek között szerepel egy együttműködési megállapodás megkötése a Kanizsa Kosárlabda Klubbal. Szeretnénk ha a kiskanizsai iskola lenne az után-
pótlás-nevelés központja, és a Kanizsa Kosárlabda Klub színeiben szeretnénk versenyezni. Feltételezve, hogy a felnőtt csapat NB l-es lesz, akkor utánpótlást kötelező működtetni. Mi ebben úgy akarunk partnerek lenni, hogy az együttműködési megállapodást már ennek szellemében igyekszünk megkötni. Rövidtávú terveinkben szerepel az országos döntőbe jutás, hiszen most kerül sor a serdülő középdöntőre, amelynek résztvevői: Pécs, Sopron, Siófok és Nagykanizsa. Ha feljut a csapat, akkor az lesz a feladatunk, hogy kialakítsuk azt a szervezeti formát, aminek keretében tud és fog működni az utánpótlás.
Mészáros Bálint
3.21 Szombat: ,,A" csoport: l.UTE
2. Maribor
3. Lenti
1. Maribor - UTE 3-26
2. UTE - LENTI 27-3 (9-0, 10-1,7-1,5-1)
Góld.: Bujdosó B., Kővári T., Balogh K., l-l, \'
3. Maribor - Lenti 25-2 (8-0,5-0,7-1, 5-0)
Góld.: Kókai K., Kendelényi G. l-l
N
„B" csoport:
1. CWG NVSE
2. SZ.F.VÁR
3. BVSC
1. CWG NVSE - SZ.F. VÁR 13-7
Góld.: Révész V. 5, Rétlaki M. 3, Horváth P., 2-2, Rajnai M. 1.
2. BVSC - SZ.F.VÁR 4-10
3. CWG NVSE-BVSC 11-3
(l-l, 2-1,3-1,5-0)
Góld.: Révész V. 3., Horváth P., 2, Bagi, Rajnai, Rétlaki, Kassai, Kaszper G, Horváth A. l-l.
3.22 Vasárnap: 5. helyért:
Lenü - BVSC 8-12
(1-2,4-2,2-1,1-6)
Góld.: Bujdosó B., Mayer Z. 3-3, Földes Zs., Gazdag Zs. 1-1.
3. helyért:
Maribor - Sz.F.Vár 7-5 1. helyért:
UTE-CWG NVSE 19-2
(6-0,5-1,3,1,5,0)
Góld.: Horváth P., Rajnai, 1-
1.
Végeredmény:
l.UTE
2. CWG NVSE
3. Maribor
4. Sz.F.Vár
5. BVSC
6. Lenti
Legjobb kapus: Ferenczi T. (BVSC)
Legjobb mezőnyjátékos: Paál T. (UTE)
Legjobb góllövő: Keszthelyi B. (UTE)
Legjobb kanizsai: Révész Viktor
FELNŐTTEK: 3.21. szombat:
1. CWG NVSE - MAFC SCH. 10-8
(2-2,2-2, 2-1,4-3)
Góldobók: Horváth R. 4., Révész T., 3, Karácsony T., Ludvig V., Szabó D. l-l
2. MLADOST ZAGKEB -PÉCSI TÁSI12-8
(5-3, l-l, 4-1, 2-3)
3. MAFC SCH - M. ZAGKEB 5-8 (2-0,1-4, 2-2,0-2)
4. CWG NVSE - PÉCSI TÁSI 5-0
Játék nélkül, a mérkőzésen a vendégcsapat nem jelent meg. 3. 22 vasárnap:
5. PÉCSI TÁSI - MAFC SCH. 12-9
6. CWG NVSE - M. ZAGREB
4-10 (0-2, 2-4, 0-0,2-4) Góld.: Tóth L, Révész T„ Ludvig V„ Révész V. l-l.
A torna végeredénye:
1. Zagreb
2. CWG NVSE
3. PÉCSI TÁSI
4. MAFC SCH:
Legjobb kapus: Kiss \' Csaba (CWG NVSE)
Legjobb mezőnyjátékos:
Corvkovic Ivan (Zagreb) Legjobb góllővő: Corkovics Ivan (Zagreb)
Legjobb kanizsai játékos:
Horváth Roland
A CWG NVSE tagjai: Golecz Tamás, Kiss Csaba, Dr. Csetneki Gábor, Révész Viktor, Karácsony Tibor, Ludvig Viktor, Tóth László, Révész Tamás, Herke Zoltán. Csetneki Attila, Kaszper Dániel, Horváth Roland, Horváth Péter. Szabó Dénes, Szemerédi András.
Edző: Szőlősi Csaba
14
I
KANIZSA - Sfunt
I
1998: március 27.
labdarúgás nbib ifjúságiak ss
KETTŐS SIKER
IFI „A" korcsoport Nagykanizsai Olajbányász-Siófoki Bányász 2-1 (0-1)
Olajbányász: Horváth -Szakály - Kőszegi, Földesi - Lukács, Gyuricza, Vörös (Kiss L.), Simon, Tüske - Papp, Jerausek. Edző: Csepregi László. Gólszerzők: Papp, Tüske. Jók: Kőszegi, Jerausek, Lukács, Tüske.
Küzdelmes mérkőzésen a második félidőben mutatott gól-ratörőbb játékával a kanizsaiaknak sikerül a maguk javára fordítani az eredményt.
IFI „B" korcsoport Nagykanizsai Olajbányász-Siófoki Bányász 7-0 (6-0)
Olajbányász: Lajkó - Szmodics Korentsy, Bessenyei Dömötörfy (Füzesi), Marcin (Majtán), Cs. Horváth, Ferenc, Martinecz - Bene, Dómján (Nagy A.). Edző: Vlaszák Géza. Gólszerzők: Martinecz 2, Dómján, Bene, Ferenc, Cs. Horváth, Korentsy. Jók: Ferenc, Martinecz, Bene, Dómján.
A listavezető igazi gólparádéval győzte le a 3. helyezett siófokiakat.
NB III. Dráva csoport MÁV NTE-Paksi SE l-l (1-0)
Nagykanizsa, 300 néző. V: Tamás Z.
MÁV NTE: Kovács Z. - Nagy T., Grabant, Boa (Beke), Rév -Balogh A., Kalinics (Tóth A.), Kovács J., Dezső - Pongrácz, Korpics (Szőke). Edző: Szálai Zoltán. Gólszerzők.: Balogh illetve Feer.
Ha a vasutasok az első félidőben jobban kihasználják a helyzeteiket, akkor bizonyára még nagyobb bravúrt hajthattak volna végre a bajnokaspiráns ellen. Jók: Nagy P., Grabant, Boa.
Megyei I. osztály Kiskanizsai Sáskák-Letenye 2-3 (l-l)
Kiskanizsa, 300 néző. V.: Laki. Kiskanizsa: Bányai - Cséplő, Soós, Mezei,\' Horváth - Pintér
(Ambrus), Mátyás, Matola, Bocskor - Fazekas, Vass (Zöldvári). Edző: Zöld vári István.
A döntetlen talán jobban megfelelt volna a játék képének. A vendégek a kapu előtti határozottabb fellépésüknek köszönhetik a három pontot.
Kiállítva: Mezei (Kiskanizsa). Gólszerzők: Mátyás, Bocskor illetve Tóth (29, Dobos. Jók: Soós, Mátyás.
Ifjúságiak: Kiskanizsai Sáskák -Letenye 1-3
Az elmúlt hétvégén a Zala megyei Rendőr-főkapitányság kispályás labdarúgó-csapata négy kanizsaival Horváth István r. őrnagy, Trencsényi Gyula, r.szds. Koller Gyula r.tzls. és Kotnyek Istvánnal megerősítve a 4. alkalommal kiírt Toyota nemzetközi teremlabdarúgó tornán vett részt a Németországi Dresdenben.
A tornán 18 csapat közül a legjobb 4 közé verekedtek magukat a Zalaiak ahol is a döntő bekerülés már nem sikerült, s így az előkelő negyedik helyet szerezték meg a tornán, ezzel is öregbítve hírnevüket.
A tornát követő sportbálon, melyet Dresda központjában lévő 4 csillagos szállodában tartottak, lehetőség nyílt a kapcsolatok további mélyítésre, illetve újabb kapcsolatok kiépítésére. A tornát a most első ízben résztvevő Barcelonai rendőrkollégák nyerték meg.
Azt, hogy ezen a tomán rendőrök részt vehetek a Kanizsai székhelyű MURAFÉM Kft-nek köszönhetik, mivel a költségeket e kft. szponzorálta.
VÁROSKÖRNYÉKI LABDARUGÓ BAJNOKSÁG
\\W?m. ÉVI TAVASZI SORSOLÁSA
I. OSZTÁLY
III. ford. március 29.15.00
M.keresztúr - Petrivente Semjénháza - Police Zalakomár - Miháld P.magyaród - Liszó N.L.K-ELTECO - Borsfa B.magyarod - Szepetnek Z.karos - Belezna
IV. ford. áprüüs 5.15.30
Belezna - Szepetnek Borsfa - B.magyarod Liszó - N.L.K-ELTECO Miháld - P.magyaród 10.00 Poüce - Zalakomár
Petrivente - Semjénháza Z.karos - M.keresztúr
V. ford. április 12.15.30
Zalakomár - Petrivente P.magyaród - Police N.L.K-ELTECO - Miháld B.magyarod - Liszó Szepetnek - Borsfa Semjénháza - Z.karos M.keresztúr - Belezna
VI. ford. április 19.16.00
Belezna - Borsfa Liszó - Szepetnek Miháld - B.magyarod 10.00 Poüce - N.L.K-ELTECO Petrivente - P.magyaród Z.karos - Zalakomár M.keresztúr - Semjénháza
VII. ford. április 26. 16.00
N.L.K-ELTECO Petrivente B.magyarod - Poüce Szepetnek - Miháld Borsfa - Liszó Zalakomár - M.keresztúr P.magyaród - Z.karos Semjénháza - Belezna
VIII. ford. május 03. I (..30
Belezna - Líszq Miháld - Borsfa 10.00 Poüce - Szepetnek
Petrivente - B.magyarod Z.karos - N.L.K-ELTECO M.keresztúr - P.magyaród Semjénháza - Zalakomár
IX. ford. május 10.16.30
Szepetnek - Petrivente Borsfa - Police Liszó - Miháld P.magyaród - Semjénháza NC.K ELTECO Mkeresztúr B.magyarod - Z.karos Zalakomár - Belezna
Serdülő Labdarúgók Téli Teremkupája - Döntő
Zalaegerszegen nagy küzdelemben remekül helytálltak a kanizsai és a miklósfai fiatalok.
A harmadik helyért lejátszott mérkőzésen a MÁV NTE 4-0-ra lelépte a ZTE IV. csapatát. A döntőben nagyon szoros meccsen, a miklósfai gárda 2-l-re vereséget szenvedett a ZTE Hl-tól, így végül második helyen végzett. A legjobb kapusnak járó díjat Péczeli Bertalan (MÁV NTE) nagyszerű védéseivel érdemelte ki.
X. ford. május 17.17.00
Belezna - Miháld 10.00 Poüce - Liszó
Petrivente - Borsfa Z.karos - Szepetnek M.keresztúr - B.magyarod Semjénháza - N.L.K-ELTECO Zalakomár - P.magyaród
XI. ford. május 30.17.00
Liszó - Petrivente Miháld - Poüce N.L.K-ELTECO - Zalakomár B.magyarod - Semjénháza Szepetnek - M.keresztúr Borsfa - Z.karos P.magyaród - Belezna
XII. ford. június 07.17.00
Belezna - Poüce Petrivente - Miháld Z.karos - Liszó M.keresztúr - Borsfa Semjénháza - Szepetnek Zalakomár - B.magyarod P.magyaród - N.L.K-ELTECO
XIII. ford. június 14.17.00
Poüce - Petrivente 10.00 B.magyarod - P.magyaród Szepetnek - Zalakomár Borsfa - Semjénháza Liszó - M.keresztúr Miháld - Z.karos N.L.K-ELTECO Belezna
Megjegyzés:
1. POLICE csapata a hazai mérkőzéseit Miklósfán játsza délelőtt 10.00 órakor!
2. Ifjúsági mérkőzések a közölt időpontok előtt 2 órával előbb kezdődnek.
3. Ifjúsági mérkőzésen a vk. módosítása alapján 5 túlkoros játékos szerepelhet.
4. A VLSZ döntése alapján az 1997/98-as bajnokságban a POLICE és a BALATONMAGYAROD SE ifjúsági csapatot nem szerepeltet.
5. 1998. MÁJUS 24. VÁROSKÖRNYÉKI SPORTNAP.
6. Az utolsó három fordulót a csapatok egy időben kötelesek elkezdeni.
II. OSZTÁLY
I. forduló március 29.15.00
Bagola - Surd
B.hely-Pola - B.szentgyörgy Zalaszabar - Paün N.Pátró - Eszteregnye Újudvar - Nagyrécse Z.sztjakab - M.szerdahely
II. ford. április 05.1530
Nagyrécse - Z. szentjakab Eszteregnye - Újudvar Paün - Nemespátró B.sztgyörgy - Zalaszabar Bagola - B.hely-Pola M.szerdahely - Surd
1998. március 27.
I
KANIZSA - Spott
I
15
III. ford, április 12.15.30
Zalaszabar - Bagola N.Pátró - B.szentgyörgy Palin - Újudvar Z.sztjakab - Eszteregnye M.szerdah. - Nagyrécse B.hely-Pola - Surd
IV. ford, április 19.16.00
Surd - Nagyrécse Eszteregnye - M.szerdahely Palin - Z.sztjakab B.sztgyörgy - Újudvar Bagola - N.Pátró B.hely-Pola - Zalaszabar
V. ford, április 26.16.00
Újudvar - Bagola Z.sztjakab - B.sztgyörgy M.szerdah. - Palin Nagyrécse - Eszteregnye N.Pátró - B.hely-Pola Zalaszabar - Surd
VI. ford, május 03.16.30
Surd - Eszteregnye Palin - Nagyrécse B.sztgyörgy - M.szerdahely Bagola - Z.sztjakab B.hely-Pola - Újudvar Zalaszabar - N.Pátró
VII. ford, május 10.16.30
M.szerdah. - Bagola Nagyrécse - B.sztgyörgy Eszteregnye - Palin Újudvar - Zalaszabar Z.sztjakab - B.hely-Pola N.Pátró - Surd
VIII. ford, május 17.17.00
Palin - Surd
B.sztgyörgy - Eszteregnye Bagola - Nagyrécse B.hely-Pola - M.szerdahely Zalaszabar - Z.sztjakab N.pátró - Újudvar
IX. ford, május 31.17.00
Eszteregnye - Bagola Palin - B.sztgyörgy Z.sztjakab - N.pátró M.szerdah. - Zalaszabar Nagyrécse - B.hely-Pola Újudvar - Surd
X. ford, június 07.17.00
Surd - B.sztgyörgy Bagola - Palin B.hely-Pola - Eszteregnye Zalaszabar - Nagyrécse N.Pátró - M.szerdahely Újudvar - Z.sztjakab
XI. ford, június 14.17.00
B.sztgyörgy - Bagola M.szerdah. - Újudvar Nagyrécse - N.Pátró Eszteregnye - Zalaszabar Palin-B.hely-Pola Z.sztjakab - Surd
Megjegyzés: Bagola SE öltözési lehetőséget a Műv. Házban biztosít.
1998. május 24. Városkörnyéki
Sportnap
- Az utolsó három fordulót a csapatok egy időben kötelesek elkezdeni.
- Szabálykönyv 42. § 4/a pontja szerint a Surd (márc. 29., máj 17.) és az Újudvar (ápr. 12.) csapata ismét vendégként szerepel.
1/üt rFTXT17TV/Wíri} t>l\\/fl?CT17I> JVtL 1 1 ll>{JtLlJ/jk3JLtK »3lJr iVlrLÍ31 JtLK
Az, hogy valaki nő létére szereti a futballt, abban talán még nincs semmi különös. Az azonban mégsem mindennapos dolog, hogy játékvezető is akar lenni. Két kanizsai tizenhét éves lány így döntött. Dacolva az erősebb nemmel, úgy határoztak, hogy ők bizony megregulázzák a fegyelmezetlenkedő játékosokat és fittyet hánynak a nézők bekiabálásainak. Megmutatják, hogy egy nő is képes legalább ugyanolyan színvonalon levezetni egy mérkőzést, mint férfi kollégáik.
Hogy miért döntött így Hoffer Anett és Bátori Gizella a Batthyány Gimnázium két tanulója? - Mert imádják a labdarúgást
- Hogyan jut eszébe egy tizen- náriusától, a FIFA szeretné ha
hét éves lánynak, hogy futballbíró legyen?
Hoffer Anett: Nem erre készültem kisgyerek korom óta, apukám a „ludas" az egészben, ő is játékvezető, és a Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Testületének a tagja, mellesleg Aranysípos játékvezető. Na, így négy évvel ezelőtt vele kezdtem el meccsekre járni. Elmagyarázta a játékszabályokat, meg, hogy éppen mit miért fújt a bíró, és egy kis idő elteltével észrevette, hogy érdekel a dolog, meg talán egy kicsi érzékem is van hozzá, mert a kritikáim általában helytállóak voltak. Aztán addig-addig fűzött, hogy tegyem le a vizsgát míg most januárban a barátnőmmel Kaposváron elvégeztük a nyolchetes tanfolyamot és III. osztályú játékvezetők lettünk.
Bátori Gizella: Engem az Anett „fertőzött" meg. Egy padban ülünk a suliban, és az az igazság, hogy ő már tavaly óta gondolkodott a dolgon. Órákon sokszor bújta a szabálykönyvet, és ha nagyon unalmas volt az óra akkor el-el kértem tőle. Kis idő múlva engem is kezdett érdekelni, aztán most közösen belevágtunk.
— Most, hogy kezetekben van a játékvezetői igazolvány, már el is kezdtek vezetni?
H. A.: Én még most tavasszal nem akarom elkezdeni a bíráskodást, talán majd ősszel. Azért, hogy ne essek ki a formából, meg a szabályismeretem is friss maradjon néhány serdülő mérkőzést szeretnék levezetni.
B. G.: Anettel ellentétben én már most a tavaszi idényt is szeretném végigfújni. Remélem kapok majd küldéseket!
- Ti most a ranglétra legaljáról kezditek a bíráskodást, de gondolom vannak céljaitok, netán dédelgetett álmaitok?
H. A.: Persze, hogy vannak! Főleg most, hogy megtudtuk a bírói kar néhány magasabb funkcio-
minél több nő vezetne férfi mérkőzéseket. Ehhez „semmi más" nem szükségeltetik, mint rátermettség, és legalább egy világnyelv ismerete. Mi az egyik feltétel szerint jó úton haladunk, hiszen mindketten tanulunk angolul, németül és olaszul. A rátermettség meg majd a zöld gyepen dől el. Mindenesetre nagyon jó lenne, ha NB I-ben vezethetnénk. Az pedig, hogy nemzetközi bírók legyünk egyenlőre marad az álmok szintje.
- Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy férfi vagy női mérkőzéseket dirigálnátok szívesebben?
H. A.: Egyértelműen férfi meccseket!
B. G.: Igen, én is. így gondolom. Egyébként a tapasztalatok szerint is a férfiak sokkal jobban elfogadják a női bírók döntéseit, mint a velük azonos neműekét.
- Mégis nem féltek attól, hogy a játékosok úgymond „megtalálnak" benneteket a mérkőzés hevében?
H. A.: A játékosoktól egyáltalán nem tartok, hiszen következetes és határozott fellépéssel el tudom majd fogadtatni velük a döntéseimet. Szerintem sokkal nehezebb lesz eleinte elviselni a nézők megjegyzéseit, de ez ezzel jár.
B. G.: Én is a szurkolók kiabálásaitól félek egy kicsit. A szüleim vasárnaponként bizonyára sokat fognak majd csuklani. Igyekszem majd a trágár megjegyzéseiket elengedni a fülem mellett.
- Az esetleg nem befolyásolja majd az ítéleteiteket, hogy egy-egy jóképű srác is játszik a csapatokban? _ »
H. A.: A, ez szóba sem jöhet, a pályán játék közben a szabály mindenkire egyformán vonatkozik, kivétel nincs. Egy játékvezető semmilyen körülmények között nem lehet elfogult.
- Hogyan tartjátok karban magatokat? Hiszen kilencven percet kell majd végigfutnotok. Ahhoz pedig erőnlét szükségeltetik.
H. A.: Én a Favorit Fittnes Clubban aerobikozom hetente két alkalommal.
B. G.: Imádok úszni, nagyon sokat járok ki az usziba. Ezen kívül pedig néptáncolok Kiska-nizsán.
- Focizni szoktatok?
H. A.: Persze! A haverokkal össze szoktunk jönni és olyankor egész délután rúgjuk a bőrt.
- Hogyan töltitek el a szabadidőtöket?
H. A.: Nagyon szeretek zenét hallgatni. Minden jöhet ami jó! Azonkívül imádom a természetet, szeretek kirándulni. Mint minden fiatal én is eljárok bulizni, de majd ha jönnek a hétvégi mérkőzések, akkor erről le kell mondanom, hisz a meccs az szent, azon fittnek kell lenni.
B. G.: Bár az Anettel nagyon jó barátnők vagyunk, bulizni mégsem együtt járunk, mert én inkább ezt a mai diszkó-zenét szeretem. A többi stimmel, én is szeretem a természetet, a kirándulásokát.
- Vannak-e kedvenc focicsapataitok, játékosaitok?
H. A.: Mindenek előtt természetesen az Olajbányász, aztán a Fradi, és a Juventus. A kedvenc focistám pedig Roberto Baggio.
B. G.: Én is elsősorban a Bányásznak szurkolok, és nagyon kedvelem az olasz focit, kedvenc játékosom azonban még sincs.
- Szoktatok meccsekre is járni?
H. A.: Persze! Ha nem apukámmal vagyok vidéken valami mérkőzésen, akkor a világért sem ha-lasztanám el az Olajbányász hazai összecsapásait, de meg szoktam nézni a Vasút meccseket is. A televízióban pedig mindent megnézek, ami a focival kapcsolatos.
B. G.: Mivel én Palinban lakom, oda is kiszoktam járni mécseset nézni. Különben meg az Anettel nézzük az Olajbányász derbiket.
- Gondolom, ha valaki ennyit foglalkozik a focival, akkor annak véleménye is van a mai magyar labdarúgásról.
H. A.: Szerintem alapvetően az a legnagyobb probléma, hogy nem bírják a magyar játékosok erőnlétileg végig a kilencven percet. Emlékezzünk csak az Olimpiára vagy a VB selejtezőre. Mindig az utolsó percekben veszítettük el a mérkőzést vagy adtunk le győztes mérkőzést döntetlenre.
16 ( KANIZSA — IIZ-VHUMVl J 1998. március 27.
TÉVÉMŰSOR MÁRCIUS 30-TÓL ÁPRILIS 5-IG
HÉTFŐ MÁRCIUS 30. MTV 1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05. Uborka. 10.30 Vakarcs. 12.00 Híróra. 13.00 Vasárnapi muzsika hétközben. 14.00 Cigánymagazin. 14.25 Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin. 15.00 Trópusi hóség. 15.55 Gyerekeknek!. 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Délutáni rendelés. 17.15 A körzeti stúdiók műsora. 18.05. Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya 19.30 Híradó. 20.00 X-akták 20.45 Nyitott száj. 21.30 Mixishow. 22.00 Aktuális. 22.25 Provokatív. 22.55 Férjet keresek a feleségemnek. 0.25 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15. Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 KJipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.20 Az első csók. 16.45 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Kiáltás az életért. 21.40 Reflex. 22.40 Borsalino és társai. 0.20 Fókusz.
TV 2
6.00 Hétxhét. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 A-Z. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Sulisok(k). 14.25 Kölyök-színpad. 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Nehéz örökség 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Cagney és Lacey. 0.00 Hajnaltól napestig. 0.25 Tények. 0.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 A Hét. 6.45 Határtól határig. 7.15 Zóna. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 Szomszédok. 12.00 Híróra. 13.00 Derrick. 14.00 „Százéves asszony". 15.00 Repeta. 17.30 Tudományos Híradó. 18.00 Sím, a bohóc. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Szaporodni muszáj. 21.00 TS-extra. 21.30 Az egyik és a másik. 23.05 Mélyvíz.
DUNA TV
5.00 Dunakorzó. 6.30 Képes krónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika; Segítség! Tanulok?!
Olasz nyelvlecke. 8.15. A sokarcú kultúra. 8.45. Oktatási hírek, könyvszemle. 9.00 Képes krónika.10.55 Heti hírmondó. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.35 Emlékképek. 12.55 Postabontás-levélváltás. 13.15 Közép-Európai Magazin. 13.50 Egy búvároperatőr vallomása. 14.20 Himnusz nyolc versszakban. 14.50 Tarkabarka. 15.50 Magyar Tudomány. 16.25 Harmónia. 17.00 Kalliopé dalnokai. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Sportképek. 21.00 Híradó. 21.35 Test és lélek 22.25 Police. 23.10 Csatamezők. 0.10 Híradó.
KEDD MÁRCIUS 31.
MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Anno... 10.40 Mesterművek. 11.00 Walt Disney bemutatja. 12.00 Híróra. 13.00 Népzene Kárpátaljáról. 13.15 A pénz rabjai. 16.00 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Sorstársak. 17.15 Ki marad a végén? 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Katolikus krónika. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Vészhelyzet. 20.50 Kriminális. 21.30 Telemázli. 22.05 Aktuális. 22.30 Publikum. 23.00 Általános iskola. 0.45 Telesport. 1.15 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.20 Az első csók. 16.45 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Nehéz ügy. 21.40 Aranykor. 22.30 Kiáltás az életért. 0.05 Fókusz.
TV 2
6.00 Egérfogó. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Segíts magadon! 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Kük. 14.25 Kölyökszínpad! 14.55 Mozart Band. 15.50 Parker Lewis sohasem veszjj. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Kaméleon. 20.50 JAG 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország!. 23.00 A Szuper csapat. 23.00. Hajnaltól napestig. 0.25 Tények. 0.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuáüs.
6.45 Határtól határig. 7.15 Nagybörzsöny és környéke 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 Szomszédok 12.00 Hlróra. 13.00 Derrick. 14.00 A szerelem hétköznapjai. 14.35 Dixi-Mixi. 15.00 Repeta. 17.30 Háttértudomány. 18.00 Sim, a bohóc. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Magyarországtól a Marsig. 21.00 TS-extra. 21.30 Metronóm.22.30 Magyar zenepedagógusok 23.20 Mélyvíz.
DUNA TV
5.00 és óránként Híradó és Képeskrónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeü muzsika; Segítség tanulok?! Olasz nyelvlecke. 8.25. Járóföld - hazai tájakon. 9.00 Képes krónika. 10.15 Kalüopé dalnokai. 10.50 Harmónia. 11.20 Magyar tudomány. 11.55 Vers. 12J)5 Lapozó. 12.20 Poüce 13.00 Néptáncok. 13.10 1100 év Európa közepén. 13.25 A vágy neve Anada. 15.10. Minoritates Mundi. 15.50 Színházi Élet. 16.30 Nyelvőrző. 17.05 Zűrzavaros vakáció 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 A hegy védan-gyala. 19.15 A világegyetem enciklopédiája. 19.25 Héthatár. 20.05 Gazdakör. 20.40 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.35 A születésnap. 23.35 Francia kapcsolat. 0.20 Híradó.
SZERDA ÁPRILIS 1.
MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Nyitott száj! 10.50 Délutáni rendelés. 11.10 Második lehetőség. 12.00 Híróra. 13.00 Népzenei összeáüítás. 14.00 Szlovén nemzetiségi magazin. 14.25 Román nemzetiségi magazin. 14.50 Horvát nemzetiségi magazin 15.25 Gyerekeknek! 16.30 A szereíem jogán. 17.00 Alfa szolgálat. 17.10 Életjel. 17.15 Körzeti magazinok. 17.45 Körzeti híradók. 17.55 Útmutató. 18.15 Kisebb-nagyobb gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Mr. Beán mozgásba lendül. 20.30 Telesport. 22.45 Telesport. 22.45 Aktuáüs. 23.40 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Küpklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.20 Az első csók. 16.45 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Bugs - A cég hullámhosszán. 20.55 Az áldozat már nem kíváncsi. 22.25 Nehéz ügy. 0.05 Fókusz.
TV 2
6.00 Nótaszó. 6.25 Jelkép-kalendá-
rium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Gyökereink. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Titokzatos természet. 14.25 Nekem nyolc! 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 P*arker Lewis sohasem veszít. 16.15. Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 szeretlek holtodiglan. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Zsarublues. 23.45. Hajnaltól napestig 0.00 Hajnaltól napestig. 0.25 Tények. 0.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15. Aktuáüs. 6.45 Határtól határig. 7.15 Pubbkum. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 Szomszédok. 12.00 Híróra. 13.00 Örökség. 13.35 Végzetes csapda. 15.00 Repeta. 17.30 Európai Utas. 18.00 Sim, a bohóc. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 Terra X. 20.45 MTV+ 21.00 TS-extra. 21.00. Záróra után. 21.30 Hugicám. 23.05 Mélyvíz.
DUNA TV
5.00 és óránként Híradó és Képes krónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika; Segítség! Tanulok?!; Olasz nyelvlecke. 8.15 A sokarcú kultúra. 8.45 Oktatási hírek. 9.00 Képes krónika. 10.45 Héthatár. 11.20 Gazdakör. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Esti kérdés. 12.35 Egy búvároperatőr vallomása. 13.15 Hogyan épült. 14.05 Mint a bumeráng. 15.45 Fehér éjszakák. 16.55 Felelet az életnek. 17.35 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Magyar nők a Gulagon. 19.55 Radnóti Miklós: Naptár. 20.05 Régiók. 20.40 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.35. Mamma Róma. 23.20 Híradó.
CSÜTÖRTÖK ÁPRILIS 2. MTV 1.
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Hello, Magyarország! 10.50 Barabás Miklós 11.10 Frankenberg-kastély. 12.00 Híróra. 13.00 Az „örökzöld örökzöldek" 14.00 Együtt. 14.50 Német nemzetiségi magazin. 15.20 Kísértet kastély. 15.50 Gyerekeknek! 16.30 A szerelem jogán. 17.00 Pos(z)itív. 17.10 Csellengők. 17.20 Bohózatalbum. 17.45 Körzeti híradók. 18.00 Házsongárd. 18.20 Gyerekeknek! 18.35 A pampák királya. 19.30 Híradó. 20.00 Kisváros. 20.35 Keresztutak. 22.25 Aktuáüs. 22.50 VilágKép. 22.20 Telesport. 0.20 Híradó.
líiir íz A XTTTC A —. 1
1 ws. március 27. \\ KAJNIAISA- 7v-««w<w y 17
RTL KLUB |
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57. Ismétlések. 13.00 Híradó. 13.15. Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.20 Az első csók. 16.45 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 Angyali érintés. 20.50 Visszatérés. 22.25 Az áldozat már nem kíváncsi. 0.00 Fókusz.
TV 2
6.00 Gyökereink. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 Follow me! 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 Szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Nemcsak egy mozi. 14.25 Kölyökszínpad. 14.55 Mozart Band. 15.25 1001 amerikai. 15.50 Parker Lewis sohasem veszít. 16.15. Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Forró nyomon. 20.50 Rex felügyelő. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 Remington Steele. 0.00 Hajnaltól napestig. 0.25 Tények. 0.50 Közvetlen kapcsolat
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Hátártól határig. 7.15 Kupakta-nács. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 Szomszédok. 12.00 Híróra. 13.00 Hol volt, hol nem volt... 14.35 Sziget-mix. 15.00 Repeta. 17.30 Kormányváró. 18.00 Sim, a bohóc. 18.30 Magyarország ma. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 A mi 20. századunk. 21.00 TS-extra. 21.30. Patika.
DUNA TV
5.00 és óránként: Híradó és Képes Krónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika; Segítség! Tanulok!?; Olasz nyelvlecke. 8.25 Járóföld - hazai tájakon. 9.05 Képes krónika. 11.20 Régiók. 11.55 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Folkest. 12.55 Csatamezők. 13.55 Talpalatnyi zöld. 14.30 A brit arisztokrácia. 15.25 VirTUS. 15.50 Szegletkő. 16.25 Félhold Ciprus felett. 17.00 Billy, a macskakölyök. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Nő kalapban. 20.05 Váltó. 20.40 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.35 Szabad élet. 23.10 Híradó.
PÉNTEK ÁPRILIS 3. MTV1
5.30 Gazdatévé. 5.50 Nap-kelte. 9.35 Bor és hatalom. 10.05 Família Kft. 10.35 Magyar Izland-expedíció. 11.15 Savannah. 12.00 Híróra. 13.00 Angol Liga. 14.00 Gyerekeknek! 17.00 Gyerekszoba. 17.15 Évgyűrűk. 17.45. Körzeti híradók. 18.05 Ablak. 19.00 Família Kft. 19.30 Híradó.
20.00 Savannah. 20.45 Exkluzív. 21.10 Desszert. 22.20 Aktuális. 22.45 Mad Max. 0.15 A Pleszkán Frigyestrió. 0.50 Híradó.
RTL KLUB
6.30 Jó reggelt! 8.30-12.57 Ismétlések. 13.30 Híradó. 13.15 Receptklub. 13.30 Megveszem ezt a nőt! 14.15 Klipklub. 14.40 Rajzfilmklub. 16.20 Az első csók. 16.40 A farm, ahol élünk. 17.30 100-ból egy. 18.05 Knight Rider. 19.00 Híradó. 19.30 Fókusz. 20.00 A szanitéc. 21.40 Gyilkos sorok. 22.30 Kalamajka Jane. 0.15 Fókusz.
TV 2
6.00 Nemcsak egy mozi. 6.25 Jelkép-kalendárium. 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a tv2-vel. 10.25 Egy kórház magánélete. 11.15 A labdarúgó-világbajnokságok története. 11.40 Mindent vagy semmit! 12.00 Stádium. 12.15 szerencsekerék. 12.40 Egy kórház magánélete. 13.30 Csupa-csupa élet. 13.55 Főzősarok. 14.25 Megdumáljuk? 14.55 Mozart Band. 15.25 1 001 amerikai. 16.15 Magnum. 17.05 Csupa-csupa élet. 17.30 A következő áldozat 18.25 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Gazdagok és szépek. 19.55 Kifutó. 21.40 Mindent vagy semmit! 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 A szitakötő tanúskodik. 0.30 Sportszenzációk. 1.00 Hajnaltól napesüg. 1.25 Tények. 1.50 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 VitógKép. 7.45 Határtól határig. 8.00 Tudóra. 9.00 Kincsestár. 11.00 szomszédok. 12.00 Híróra. 13.00 12 hónap az erdőn. 13.30 Viszonyok. 15.00 Repeta. 17.30 Emberek a természetben. 17.30 Mixi-Tipp. 18.00 Sim, a bohóc. 18.30 Alpok-Duna-Adria. 18.55 Mesetár. 19.20 Magyarok cselekedetei. 19.30 Híradó. 20.00 „Ahol az ég is meghajlik. 21.00 Magyar Ház. 22.00 A Bois de Boulogne hölgyei. 23.30 Mélyvíz.
DUNA TV
5.00 és óránként Híradó és Képes Krónika. 7.45 A Vatikáni Rádió adása. 8.00 Reggeli muzsika. 8.05 Képes krónika. 11.30 Váltó. 11.55 Karig Sára: Sarkövezet. 12.05 Lapozó. 12.35 Szolovki - Az élet és a halál kolostora. 13.35 Sztálin karjaiban. 14.05 Dal Sztálinról. 14.10 Vorkuta - ahol lehetetlen élni. 14.55 A szovjet Gulag rendszere. 15.20 Rózsás János: Keserű ifjúság. 15.30 Te még élsz? 17.05 Stúdióbeszélgetés. 17.25 Részlet a Csonka Bereg című filmből. 17.30 Mese. 18.00 Híradó. 18.15 Magyar nők a Gulagon. 21.00 Híradó. 21.30 Csalóka napfény. 23.55 Híradó. 0.25 Hattyúk tava - a Zóna.
SZOMBAT ÁPRILIS 4. MTV1
5.50 Nap-kelte. 8.00 Jó reggelt adj,
Istenem! 8.10. Gyerekeknek! 9.45 Ernyő. 10.35 ZeneGép. 11.05 Szerelmek Saint-Tropez-ban. 12.45 Válaszolunk... 12.55 Energia-ábécé. 13.00 Híradó. 13.10 A 17. országos táncháztalálkozó. 13.30 Amőba. 13.50 Zöld béka. 14.05 Nyitva van az aranykapu. 15.00 Régi idők focija. 16.35 Divat \'98. 17.00 Úton. 17.30 Zóna. 17.55 Minden, ami zene. 18.00 Thalassa, a tenger magazinja. 18.35 Kamaszkorunk legszebb nyara - Amerika. 19.30 Híradó. 20.00 Szatellit. 20.40 Bohózatalbum. 21.00 Keresztutak. 22.35 Sztárkereső.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.05 Lassie. 11.30 Mágusok. 12.00 Varázslatos szigetek. 13.00 Híradó. 13.10 Bravó Tv. 15.00 Gyilkos sorok. 15.55 Sziámi macska. 17.40 Hetedik mennyország. 18.30 Kész átverés. 19.00 Híradó. 19.30 RTL sportklub. 20.00 Őrangyalok. 21.40 Az érem másik oldala. 23.15 A szanitéc.
TV 2
6.55 Gyerekeknek! 9.00 Parker Lewis sohasem veszít.\' 11.00 A sólyom nyomában. 13.30 Hét x hét. 13.55 Gazdagok és szépek. 15.20 A banánhéjkeringő. 17.00 Titokzatos természet. 17.30 A hegyi doktor. 18.30 Szerencsekerék. 19.00 Tények. 19.30 Szerelem első látásra. 19.55 Férfias játékok. 22.20 Meghalsz újra 0.00 Tükörkép. 1.30 Közvetlen ajánlat
MTV 2
6.00 és 7.00 Híradó. 6.15 Aktuális. 6.45 Határtól határig. 7.15 Hol-mi? 7.45 Határtól határig. 8.00 Túrabakancs. 8.30 Híres magyar könyvtárak. 9.10 Nekem ne lenne hazám? 9.30 Nemzetiségi műsorok. 12.00 Sárközi táncok. 12.15 Família Kft. 12.40 Klub \'98. 13.00 Európa Ablak 15.00 Gyöngyök. 15.30 Járóföld. 16.00 Énekelt versek. 16.30 Telesport. 18.30 Sim, a bohóc. 18.30 Anno. 18.55 Mesetár. 19.30 Híradó. 19.20 MTV + 20.00 Árnyékfogó. 20.30 Szálka, hal nélkül. 21.15 Kórház a város szélén. 22.10 Bors. 23.10 Mélyvíz.
DUNA TV
5.00 és óránként: Híradó és Képes krónika. 6.45 A Vatikáni Rádió adása. 7.00 Hírek, Reggeli muzsika, Falunéző, Póráz. 7.40 Animációs filmek gyerekeknek. 10.05 Tarkabarka. 11.05 Csodálatos vízi utak. 11.50 Vers. 12.05 Lapozó. 12.20 Táncház. 12.55 Toprini nász. 14.15 Protestáns világ. 14.30 Változások gyermekei. 15.30 Beszélő ritmusok. 16.05 Pop-sa-fock. 16.30 Magánterület. 17.10 Áprilisi tréfa; A csodaszer. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 18.20 Hosszú az út hazáig. 19.50 Republic. 21.00 Híradó. 21.35 Nemsokára világvége lesz. 22.55 Híradó. 23.30 Los Angeles utcái.
VASÁRNAP ÁPRILIS 5. MTV1
6.30 Gazdaképző. 7.00 Gyerekeknek. 8.25 „így szól az Úr!" 8.30 Cartoon Network. 9.30 Családi napló. 10.00 Tévémagiszter. 11.00 Virágvasárnapi istentisztelet. 12.35 Nepál. 13.00 2x2 NÉHA 5. 14.35 Azok a csodálatos állatok. 14.55 Körtánc-körkép. 15.05 Csellengők. 15.35 Örömhír. 15.55 Vers mindenkinek. 16.05 Walt Disney bemutatja. 17.05 Min-*den, ami zene. 17.10 Hello, világ! 18.00 Ön dönt! 19.00 A Hét. 20.00 Sandra hercegnő. 21.00 Keresztutak. 22.35 Tonik. 23.00 Az ötvenes évek világa. 23.35 FERENCZIRKUSZ.
RTL KLUB
7.00 Kölyökklub. 11.05 Lassie. 11.30 Szívvel, lélekkel. 12.00 Népszabadság sajtóklub. 13.00 Híradó. 13.10 Dóra mozija. 13.40 Pepita kabát. 14.55 A három testőr. 17.00 Szeszélyes természet. 18.00 Fókusz plusz. 18.30 Kedvenc. 19.00 Híradó. 19.30 Vészhelyzet. 20.15 Doktor Detroit. 21.50 Vagányok. 23.30 Dóra mozija. 0.00 Népszabadság sajtóklub.
TV 2
6.45 Gyerekeknek! 10.00 Következő áldozat. 11.30 A foci-vb-k története. 12.20 Nótaszó. 12.30 Következő áldozat. 15.00 Kifutó. 16.30 A Szuper-csapat. 17.15 Az űrközpont. 18.00 Tények. 18.10 Napló. 19.00 Szerencsekerék. 19.30 Szerelem első látásra. 19.55 Közkívánatra! Havanna; Harlemi éjszakák; Volt egyszer egy vadnyugat. KB. 22.20 Nemcsak egy mozi. 22.30 Budapesti tavasz. 0.20 Napló. 1.10 Közvetlen ajánlat.
MTV 2
7.30 Űrgammák. 8.00 Mesélő cégtáblák. 8.30 Ovii kurázsi. 9.00 Tökjó. 11.00 A koppányi aga testamentuma. 12.25 Hangversenyek. 13.00 A szerelemjogán. 15.00 Büszkeség és balítélet. 16.45 MTV+ 17.00 Nekem ne lenne hazám? 17.15 Telesport. 18.00 Donátor. 18.30 Emberkék... 19.00 Nanovilág. 20.00 A szeptember dalai. 21.30 Tele-sport. 22.00 Amíg még élünk. 22.50 X-generáció Frankenstein: Egyetemi évek. 0.15 Ezredvégi beszélgetés.
DUNA TV
5.00 és óránként: Híradó és Képes Krónika. 6.45 A Vatikáni Rádió adása. 7.00 Hírek. 7.05. Reggeli muzsika; És múlnak az évek..., Protestáns világ. 8.00 Jelenko. 8.30 Pop-sa-rock. 9.00 Magánterület. 9.35 Rosalinda elefántja. 10.20. Zöldszem, zöldfül. 10.50 Kincsesház. 11.30 Amiről a kövek mesélnek. 11.55 Vers. 12.10 A mi házunk. 13.50 Postabontás-levélváltás. 14.15 Sportképek. 16.30 Emlékképekrégi híradók. 16.55 Kedves. 17.35 Mese. 18.00 Heti hírmondó. 19.05 Stella. 20.50 Mozgó Kép. 21.30 Az ifjúság édes madara. 23.15 Repubüc. 23.55. Sportképek.
18
KANIZSA - Sfiont
1998. március 27.
USZAS
Megyei döntő IV-V. korcsoport Végeredménye
Nagykanizsa, 1998. március 09.
DIÁKOLIMPIA
4x50 m fiú gyorsváltó
1. Zrínyi M. Gimnázium
2. Batthyány L. Gimnázium
3. Zsigmondy-Winkler SZK1
4. Széchenyi I. SZKI
5. Dr. Mező F. Gimnázium
6. Zsigmondy-Winkler SZKI B.
4x50 m leány gyorsváltó:
1. Deák F. SZKI
2. Dr. Mező F. Gimnázium
3. Zsigmondy-Winkler SZKI
Zalaegerszeg Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa Nagykanizsa
Zalaegerszeg Nagykanizsa Nagykanizsa
100 m fiú gyorsúszás:
1. Balázs Attila Cserháti SZKI N.kanizsa.
2. Révész Viktor Zsigmondy-Winkler Nk. 4. Gerencsér István Széchenyi SZKI Nk.
4. Péteríai János Zsigmondy-Winkler Nk.
100 m leány gyorsúszás:
1. Major Zsófia Thury Gy. SZKI Nk.
2. Szabó Tímea Vendéglátó SZKI K.hely
I
100 rn fiú hátúszás:
1. Mikovics Gábor Batthyány Gimn. Nk.
2. Török András Zrínyi M. Gimn. Zeg.
3. Császár Zsolt Zsigmondy-Winkler Nk.
4. Kiss Tamás Báthory Zalaegerszeg
1:50,28 1:53,83 1:55,30 2:10,06 2:13,32 2:17,30
2:25,58 2:39,67 3:18,11
0:58,44 1:03,52 1:11,37 1:16,35
1:07,70 1:12,27
1:06,70 1:09,87 1:21,44 1:22,04
6., 100 m leány hátúszás:
1. Kindl Judit Deák SZKI Zeg. 1:26,30
2. Magyar Katalin Dr. Mező F. Gimn. Nk. 1:58,74
3. Borsi Csilla Zsigmondy-Winkler Nk. 2:01,39
100 m fiú mellúszás:
1. Deregi László Batthány Gimn. Nk. 1:15.12
2. Ekler Viktor Széchenyi Zeg. 1:16,20
3. Tóth Dávid Batthyány Gimn. Nk. 1:20,08
100 m leány mellúszás:
1. Vitykó Andrea Zsigmondy-Winkler Nk. 1:58,36
2. Góber Eszter Zsigmondy-Winkler Nk. 2:28,17
3. Kánya Anikó Zsigmondy-Winkler Nk. 2:37,96
100 m fiú pillangóúszás:
1. Szilovics Barnabás Széchenyi SZKI Nk. 1:07,65
2. Kiss Roland Zrínyi M. Gimn. Zeg. 1:08,09
3. Kiss Szabolcs Báthory Zeg. 1:13,59
100 m leány pillangóúszás:
1. Kindl Zsófia Deák F. SZKI Zeg. 1:13,05 200 m fiú vegyesúszás:
1. Németh Péter Munkácsy Zeg. . 2:32,42
2. Miilei János
200 m leány vegyesúszás: Nem volt induló.
SAKK
1997/98. tanévi megyei döntőjének végeredénye Időpontja: 1998. március 07. Helye: Nagykanizsa, Zemplén Győző Általános Iskola
I. KORCSOPORT
Leány:
1. N.kanizsa Körösi Cs. S
2. Vonyarcvashegy
3. Galambok
4. Zeg, Mindszenty
Fiú:
1. N.kanizsa Rozgonyi
2. Vonyarcvashegy
3. N.kanizsa Körösi
4. Keszthely Csányi
5. Kehidakustány
6. Zeg. Mindszenty
7. Lenti
8. Zalakomár
9. Molnári
II-III. KORCSOPORT
1. Vonyarcvashegy
2. N.kanizsa Körösi
3. Zalalövő
4. Miháld
5. Kehidakustány
6. Tótszerdahely
1. Batthyány Kisgimn.
2. Galambok
3. Zalaszentgrót
4. Vonyarcvashegy
5. Tótszerdahely
6. Lovászi
7. Pacsa
8 pont 7 pont 3 pont 0 pont
11 pont 10,5 pont
10 pont
9 pont 9 pont 9 pont 6 pont
5,5 pont 5 pont
12,5 ponl
12 pont 6,5 pont
5 pont 3,5 pont
26 pont 17 pont 16,5 pont 16,5 pont 1.4,5 pont 12 pont 9,5 pont
Régészet a vívóklubban
Dr. Horváth László
régész-múzeumigazgatö tartott előadást, vezetett beszélgetést a vívóknál. A palini őskőkori lelőhelyet mutatta be. Horváth László felhívta a figyelmet az újabb feltárás jelentőségére, belehelyezte a kőkori lelőhelyek rendszerébe. A véső és a kultikus tárgy bemutatása segítette az akkori kor emberének életére való következtetést. Nagyon értékes és sikeres volt a klub ezen foglalkozása.
H.Gv-
ZALACO KUPA ZALA MEGYEI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA
A verseny célja: A megyei diákolimpiai bajnoki címek eldöntése, indulási jog megszerzése az országos döntőre.
A verseny ideje és helye: 1998. március 26., csütörtök, Weöres Sándor Aftalános Iskola, 8774 Gelse, Kossuth Lajos u. 74., tel.: 93/360-012
A verseny rendezői:
Zala Megyei Diáksport Tanács Zala Megyei Atlétikai Szövetség Weöres Sándor Altalános Iskola, Gelse Hét Ördög DSE, Gelse
Versenybíróság:
Elnök - Szilágyi József, a ZM Sportigazgatóság igazgatója
Elnökhelyettes - Kámán Ferenc, a ZMASZ főtitkára
Titkár - Jeszenői Csaba testnevelő tanár A verseny résztvevői: A megye iskoláinak egyéni versenyzői és/vagy 5 fős csapatai (4 eredmény számít) a diákolimpiai korcsoportbe-osztás szerint. Az 1-2. osztályosok versenyét az OTSH tehetségkutató pályázatának segítségével rendezzük. Országos döntőt a II-V. korcsoportoknak rendeznek. (Gödöllő, 1998. április 16.)
Versenytávok és időrend:
12.20 tájékoztató
12.40 1-2. osztályos lányok 600 m
12.50 1-2. osztályos fiúk 600 m
1.3.00 I. korcsoportos lányok 1000 m
13.10 I. korcsoportos fiúk 1000 m
13.20 II. korcsoportos lányok 1200 m 13.35 II. korcsoportos fiúk 1500 m
13.50 III. korcsoportos lányok 1800 m 14.10 III. korcsoportos fiúk 2500 m
14.30 IV-V. korcsoportos lányok 2000 m 14.50 IV. korcsoportos fiúk 3000 m
15.15 V. korcsoportos fiúk 3500 m
Az egyéni versenyek eredményhirdetése folyamatosan, a csapateredményeké kh. 16.00 órakor lesz.
Nevezés; A helyszínen.
Díjazás: Az 1-3. helyezett csapatok és egyéni versenyzők érem és oklevél díjazásban részesülnek. A legeredményesebb iskola 1 évre elnyeri a ZALACO KUPÁT.
A Zalaco Kupa pontozása:
általános iskolák: egyéni 3-2-1
csapat 6-4-2
középiskolák: egyéni 6-4-2
csapat 12-8-4
Az 1-3. helyezett egyéni versenyzők a ZALACO legújabb termékét kapják.
Egyéb: Minden, ezen versenykiírásban nem szereplő kérdésben az MDSZ 1997/98-as versenykiírása, valamint a MASZ szabályai érvényesek.
1998. március 27.
KÁMZSA - Spnt
19
MEGYEBAJNOKSAG ÚSZÓVERSENY
III. FORDULÓ
66 m fiú pillangó 4. Miholics Szabolcs NVSE 1:00,6
(utánpótlás) 86-87: 5. Gödinek László Bolyai DSE 1:01,00
3. Németh Gergely NVSE 0:50,9 33 m női hát
4. Perényi Ádám Bolyai SE 0:51,9 (delfin) 90-91:
7. Kovács Gábor NVSE 0:52,60
8. Domina Tamás NVSE 0:52,80 3. Szakony Sára* NVSE 0:32,50
7. Ácsai Viktória Bolyai DSE 0:40,00
66 m női pillangó 9. Gaál Cintia NVSE 0:42,30
(utánpótlás) 88-89: 33 m férfi hát
2. Pintér Kitti Bolyai DSE 0:51,20 (kiegészítő) 90-91:
4. Horváth Eszter NVSE 1:02,10 1. Bem Gábor Bolyai DSE
0 31
5. Mialta Mercédesz NVSE 1:02,1 6. Kovács Bálint
NVSE 0:4(
7. Tuboly Klaudia Bolyai SE 1:04,0
9. Borossán Eszter NVSE 1:12,9 100 m férfi mell
(utánpótlás) 86-87:
100 m férfi pillangó
(gyermek) 84-85: 1. Domina Tamás NVSE 1 26,8

4. Kalamár Bence NVSE 1 34,52
2. Silló Mátyás NVSE 1:11,1 5. Both Péter Bolyai DSE 1 35,30
3. Pusztai Zsolt NVSE 1:17,90 6. Kovács Gábor NVSE 1 36,00
4. Kovács Roland NVSE 1:19,05 7. Tóth Péter NVSE 1 36,10
100 m női pillangó 8. Németh Gergely NVSE 1 36,2
9. Bálint Balázs NVSE 1 37,3
(gyermek) 86-87:
4. Németh Eszter NVSE 1:32,8 100 m női mell
8. Hajmási Diána NVSE 1:43.71 (utánpótls) 88-89:
9. Silló Dorottya NVSE 1:45,55 3. Pintér Kitti Bolyai DSE 1 41,4
4. Korcsmáros Ágnes Bolyai DSE 1 43,11
100 m férfi gyors 5. Mialta Mercédesz NVSE 1 43,18
(serdülő) 82-83: 6. Tuboly Klaudia Bolyai DSE 1 46,60
2. Szilovics Barnabás NVSE 1:06,50 7. Horváth Eszter NVSE 1 53,30
8. Borossán Eszter NVSE 1 53,50
100 m női gyors 10. Horváth Zsófia NVSE 1 57,8
(serdülő) 84-85:
200 m férfi mell
1. Molnár Mariann NVSE 1:06,0 (gyermek) 84-85:
5. Molnár Nóra Bolyai DSE 1:07,93
7. Rajnai Judit NVSE 1:26,0 2. Kovács Roland NVSE 3 07,0
3. Császár Márk NVSE 3 15,65
100 m férfi meU 4. Pusztai Zsolt NVSE 3 {5,9
(ifi-felnőtt) 81 és fiatalabb: 7. Molnár László NVSE 3 22
1. Balázs Attila NVSE 1:14,5 200 m női mell
3. Tóth Dávid NVSE 1:22,5 (gyermek) 86-87:
5. Császár Márk NVSE 1:29,30 2. Kercsmarics Marietta Bolvai DSE 3 24,5
6. Molnár László NVSE 1:32,1 5. Németh Eszter NVSE 3 44,3
100 m női mell 8. Döme Anikó NVSE 3 54,12

(ifi-felnőtt) 83 és fiatalabb: 200 m férfi hát
1. Révész Katalin NVSE 1:21,6 (serdülő) 82-83:
2. Papp Viktória Bolyai DSE 1:23,6 2. Szilovics Barnabás NVSE 2 38,4
3. Németh Katalin NVSE 1:24,15 4. Pusztai Zsolt NVSE 2 53,80
66 m férfi hát 200 m női hát
(delfin) 88-89: (serdülő) 84-85:
2. Magyar Márton NVSE 0:58,00 1. Molnár Mariann NVSE 2. 46,1
3. Silló Dániel NVSE 0:59,80 6. Rajnai Judit NVSE 3: 24,50
200 m férfi pillangó (ifi-felnőtt) 81 és idősebb:
2. Balázs Attila NVSE
3. Szilovics Barnabás NVSE
4. Silló Mátyás NVSE
200 m női pillangó (ifi-felnőtt) 83 és idősebb:
1. Révész Katalin
NVSE
100 m férfi gyors (delfin) 88-89:
1. Magyar Márton 3. Silló Dániel 5. Gödinek László
7. Both Péter
8. Anger Tamás 10. Korcsmáros András NVSE
100 m férfi hát (utánpótlás) 86-87:
1. Kalamár Bence Bálint Balázs Németh Gergely Magyar Máté Tóth Péter
2 3 4 7
9. Domina Tamás
NVSE NVSE NVSE NVSE NVSE NVSE
100 m női hát (utánpótls) 88-89:
3. Mialta Mercédesz
4. Pintér Kitti
5. Horváth Eszter
6. Borossán Eszter 8. Tuboly Klaudia
NVSE Bolyai DSE NVSE NVSE NVSE
9. Korcsmáros Ágnes Bolyai DSE
4x66 m férfi gyorsváltó (serdülő) 82 és fiatalabb:
1. NVSE
3. Bolyai DSE
4x66 m női gyorsváltó (serdülő) 84 és fiatalabb:
3. Bolyai DSE
4. NVSE
4x66 m férfi vegyesváltó:
2. NVSE
4x66 m női vegyesváltó: 1. NVSE
2:34,5 \'2:34,77 2:50,0
2:27,1
NVSE 1 15,0
NVSE 1 20,35
Bolyai DSE 1 23,0
Bolyai DSE 1 27,9
Bolyai DSE 1 29,1
NVSE 1 32,3
22,03
22,5
23,3
24,1
28,42
30,4
30.48
31.5
41,00
41.8
42,5
43,9
1:56,10 3:12,8
3:15,54 3:20,39
3:02,5
3:18,5
20
KANIZSA - Sfiont
1998. március 27.
TERMÉSZETJÁRÓ PROGRAMOK
A Kanizsa Természetbarát Sportegyesület, a Postás SE Természetbarát Szakosztály és a Dr. Mező Ferenc Gimnázium DSK Természetbarát Szakosztály szervezésében ez évben is több jól sikerült túrán /vehettek részt a természet kedvelői. Strausz Ferenc vázolta a félév következő eseményeit. A „Dél-Zala Bakancsosa Túramozgalom" 1991-től kerül ismét megrendezésre, aminek célja a tájegység sokak által még fel nem fedezett értékeinek megismertetése, a természetjárás népszerűsítése. A „Dél-Zala Bakancsosa" cím, és az ezzel járó kitűző
és emléklap megszerzésének feltételei: részvétel a Thury György Emléktúrán, a Rockenbauer Pál vándor-, vagy teljesítménytúrán és a Kanizsa 50, vagy 30 teljesítménytúrán. Különböző útvonalakon folytatódik tehát a Thury György Természetjáró Emléktúra, amely a Kanizsa vár török uralom alóli felszabadulásának, és Thury György, a vár leghíresebb kapitánya emlékére minden év áprilisának első szombatján kerül megrendezésre, immár kilencedik alkalommal. Májusban kerül sor a Buruczky Ferenc Emléktúrára. Júniusban Bázakerettye lesz a hely-
színe a Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozónak. Júliusban pedig részt lehet venni a Rockenbauer Pál Emlékúton Zalában elnevezésű vándortúrán.
A Kanizsa Természetbarát Sportegyesület szeretettel vár minden természetszeretőt. Jelentkezni minden esetben a túravezetőknél lehet. A túrákkal kapcsolatban bővebb felvilágosítást hétfőnként 17-18 óra között adnak a posta étkez-
déjében. A túrák színhelyei a biztosítékai a kellemes időtöltésnek, mint Bázakerettye, Rádiháza, Kistolmács, Pusztas zentlászló. A Nagykanizsa környéki útvonal kedvcsinálónak: Palin, Vajda Csertő, Bagó-hegy, Nagybakónak, Gesztenyeház, Hervaszkúti fonás, Thury kopjafa, Örömhegy, Árpád forrás, Dalos tető, Öreg Förhénc szőlőhegy, Palin.
M.B.
VERSENYBRIDZS NAGYKANIZSÁN
Nagykanizsán mintegy tizenöt éve a Helyőrségi Klubban kezdődött annak a kártyajátéknak a térhódítása, amelyet belső tartalma és a variációk gazdagsága miatt sokan azonos szinten emlegetnek a sakkal. A szellemi sport egyik kanizsai erőssége, Göcze Gyula, a Zsigmondy-Winkler Műszaki Középiskola gazdasági igazgatója segít eligazodni a kanizsai bridzs törté-netében.
„ 1982-tól mint Nagykanizsai Bridzs Egyesület működtünk. Idén megalakult a Kanizsa Sportegyesület, és a továbbiakban ennek az egyesületnek leszünk az egyik szakosztálya. Ezentúl is a Honvéd Kaszinó biztosít számunkra helyet, heti egy alkalommal. Kezdetben csak szórakozást jelentett, de már hosszú ideje járunk hazai versenyekre, vagyis versenybridzs lett a szenvedélyünk. Tizenketten vagyunk, és mivel a bridzs páros játék, így több csapattal veszünk részi a magyar versenyeken, amelyek hasonlóan a sakkhoz, többnyire nemzetközi versenyek. Általában a középmezőnyhöz tartozunk, de voltam már országos hatodik helyezett is. A versenyek színhelyei Pécs, Keszthely, Siklós, Harkány és természetesen Budapest. Egyetemista koromban, Veszprémben ismerkedtem meg a játékkal, ahol akkor magas szintű versenyek folytak. A bridzs annyiban is különbözik a többi kártyajátéktól, hogy gyenge lappal is lehet jó eredményt elemi. Népszerűségére mi sem jellemző jobban, hogy a Nemzetközi Bridzs Szövetség olimpiát és világbajnokságot is rendez a kidolgozott versenyszabályokkal. Négyen játszanak, és az egymással szemben ülők alkotnak párokat. Ugyanazon leosztott lapokkal az ösz-szes csapat lejátssza a partikat, és amelyik vonal (pár) a játszmák sokaságából a legjobb eredményt éri el, az nyer. Terveinkben szerepel fiatal értelmiségiek bevonása. Időigényes, nehéz
sport a versenybridzs, de aki érmek ellenére, vagy pont ezért, kedvet érez az elsajátításához, majd a későbbi években a komoly küzdelmekhez azoknak jelentkezését várjuk a Honvéd Kaszinó éttermében, keddenként hat órától. Ingyenes tanfolyam keretében akanmk segíteni e kultúrkinccsé lett káityajáték alapjainak megismertetésében, hogy később igazi kártyajátékosként arathassanak sikereket városunk színeiben. "
M. B.
GOMBFOCI VILÁGBAJNOKSÁG
A Batthyány Gimnázium farsangi bálján a ráhangolódást segítette a bál előtt megrendezett „gombfoci világbajnokság" döntője. Az „út a döntőig" hosszabb időt ölel fel. Erdős Gábor tanár kezdeményezésére, sok lelkes tanuló közreműködésével kezdődtek meg az előkészületek. Az 1998-as vb-re bejutott csapatokat sorsolták a vállalkozó fiatalokhoz, és így alakult ki a harminckettes létszám. A lebonyolítás megegyezett a valódi vb lebonyolításának rendszerével. A pénteki döntőbe Horvátország és az USA csapata került. Már az előkészületeket óriási érdeklődés kísérte. A szurkolók horvát és amerikai zászlókkal jelentek meg, és a buzdítást csak a két himnusz elhangzása szakította félbe. A mérkőzés közvetítése is épp úgy zajlott, mint a „nagyoknál". Nagy küzdelem után Horvátország (Szatmári Gergely, 6a.) lett a világbajnok, miután 5:2 -re legyőzte az USA (Kovács László, 9d.) válogatottját, akinek így az ezüstérem jutott. A harmadik helyezést, a korábban lejátszott meccs alapján Dánia (Fazekas Gábor, 6a.) szerezte meg. A győztes Horvátország himnuszának elhangzása után sor került az eredményhirdetésre, az érmek átadására. A nagy sikert aratott gombfoci bajnokság kapcsán Erdős Gábor elmondta, hogy nagyon nagy érdeklődés mutatkozik nem csak a gyerekek, hanem a szülők részéről is. Mindenki a folytatást várja, hiszen most is egy nagyon jó szellemű társaság alakult ki a nem is kis létszámú résztvevőből. A \'98-as Batthyány farsangi bál rendhagyó módon kezdődött, és talán így vált igazi farsangi ünnepéllyé, a programok kapcsolása által.
Sokan sportolnak rendszeresen és rengetegen jutnak arra az elhatározásra, hogy ideje lenne megmozgatni testüket, regenerálni izomzatukat. Ehhez azonban idő kell - ami még csak lenne - és elhatározás akaraterővel párosítva -, ami már nem annyira könnyű. A zsúfolt hétköznapok fáradalmai, a munkahelyi és otthoni stressz, apró-cseprő problémáinak kipihené-séhez nem mindig elegendő a hétvége, ami lehetséges, hogy legalább annyira nyomasztó, mint akármelyik munkanap. A lazításra, kikapcsolódásra pedig igenis mindenkinek szüksége van. Ha sportolunk, testi-lelki egyensúlyunk egyaránt nyugodtabb, pihentebb, kiegyensúlyozottabb lesz, aminek köszönhetően közérzetünk is javul és sikeresebbek lehetünk koncentrációs készségünk növekedésével. Ki, mikor és hogyan tudja magának megoldani ezt?
P. Zoltán tanuló: - Főiskolára járok, így rengeteget kell tanulnom. A tanuláson kívül nem igazán marad időm mással foglalkozni. Ha esetleg mégis felke-
KONDIBAN?
lek a könyveim és a számítógép mellől, azonnal időt szakítok a család kedvencére, Simlisre a kettő és fél éves németjuhász, kutyánkra, akivel sétáltatása közben sokat mozgunk, így mindkettőnknek megvan a napi kondíciója.
F. Ferenc tanuló: - Hála az égnek, rengeteget tudok sportolni. Délutánonként, suli után, kapásból konditerembe megyek, majd lazításképpen a haverokkal lejárogatunk kosarazni. Nálam csak az este a tanulásé, addigra - bár teljesen kifáradok -szellemileg totál felfrissülve érzem magam, amin még az is segít, hogy zuhanyzósnál 10-30-másodperces megszakításokkal váltogatom a meleg és a hidegvizet.
G. Józsefné nyugdíjas: - Lelkem, én már nem sportolok semmit. Nekem bőven elég mozgást jelent elmenni a boltig és visz-sza. Fáj minden porcíkám. Ha leülök, már ahhoz is segítség kell, hogy felkeljek. A fél kiló
kenyér és a fél liter tej nagyon is elég súlyt jelent nekem a bolttól hazáig, 72 éves vagyok, már nem nagyon zavarna, ha elhíznék. A csontjaim nem lesznek fiatalabbak, de a mozgásról nem szeretnék lemondani. Anélkül nem tudnám ellátni magam.
S. István üzletszervező: - Én állandóan úton vagyok. Nincs időm sportolni. A megélhetésem attól függ, hogy mennyi üzletel kötök, mennyi árut tudok eladni, vagy megrendelést felvenni az általunk reklámozott termékekre. Reggeltől estig csak rohanok. Az autóban reggelizek, útközben ebédelek és csak késő este, otthon vacsorázom. Ezek után fáradtan zuhanok az ágyba, így nem jut idő még a sportra is.
K. Eszter eladó: - Reggel mindig korán kelek és még munkába indulás elölt kocogok pár kilométert, majd munka után ftttnesre járok a barátnőimmel. Hétvégenként eljárunk táncol-gatni, úgyhogy én úgy érzem, rendben tartom a kondíciómat.
K. P.
-¦ i ^
1998. március 27, 21
LABDARÚGÁS
NB I. B.
SOPRONI FAC-Nagykanizsai Olajbányász FC 0-1 (0-0)
Sopron, 800 néző. V.: Hidasi
Olajbányász: Czigóth - Panghy - Pálfi, Agics - Ger-sics (Csörnyei), Farkas, Kiss I., Visnovics - Kovács L. (Pulai) - Horváth Gy., Gordian. Edző: Madár Gábor.
Bátran kezdett a Bányász és a félidő feléig többnyire ők irányították a játékot. Ezután feléledt a SFAC és több veszélyes támadást vezetett az Olajbányász ellen, ám szerencsére a gólszerzési lehetőségeiket kihasználatlanul hagyták.
Szünet után a soproniak megint nagy lendülettel támadtak, az olajosok kontrái azonban mindig hordoztak veszélyt magukban, sőt a 60. percben Horváth Gy. megszerezte a vezetést a vendégeknek. A gól után hiába támadott többet a hazai csapat, pontot ezen a mérkőzésen nem sikerült szerezniük a lelkesen, és fegyelmezetten játszó kanizsaiak ellen. A mérkőzés összképe alapján a Bányász megérdemelte a győzelmet.
Gl.: Horváth György.
Jók: Czigóth, Pálfi, Visnovics, Horváth
NB I. B.
Nagykanizsai Olajbányász FC-Csepel SC 2-0 (1-0)
Nagykanizsa, 1500 néző. V.: Sóthy
Olajbányász: Czigóth - Panghy - Pálfi, Agics - Ger-sícs, Farkas, Csörnyei (Somogyi), Kiss, Visnovics (Gyulai) - Gordián, Horváth Gy. (Pulaí). Edző: Madár Gábor
Délelőtt még nem úgy nézett ki, hogy mérkőzést játszik a Bányász az egykor szebb napokat megélt Csepel ellen, de most az „időjárásfelelős" úgy döntött mégis legyen meccs. A hűvös időben aztán jó és változatos összecsapás kicsit felmelegítette a szurkolókat. Igaz, hogy ez a megállapítás inkább a második félidőre vonatkozik, de az első játékrészben is volt néhány esemény. A 19. percben Horváth Gy. fejese talált utat a csepeli kapuba: 1-0. A gól után érthetetlenül visszaesett a hazai gárda, és csak az ellenfél hasonló gyenge produkciójának köszönhetik, hogy tartani tudták az előnyükét.
A második félidőben már mindkét csapat csak 10-10 emberrel játszott, mivel a kakaskodó Panghyt és Nagyot a játékvezető még az első félidő végén zuhanyozni küldte.
Hullámzó volt a játék, amiben a csepeliek akár felül is kerekedhettek volna, de a mérkőzés legnagyobb helyzetét sikerült Urkovacnak három méterről fölérúgnia. Talán ez az ordító lehetőség felrázta a hazaiakat, mert ezután megint nekik volt\'több veszélyes lehetőségük. A mérkőzés lefújása előtt tíz perccel egy remek kontra után a Bányász ajtó-ablak szituációt dolgozott ki: Gordián beadását Visnovics még „el tudta rontani", ám a kapusról kipattanó labdát Pulai a hálóba lőtte. 2-0.
Ezzel a teljesen megérdemelt sikerrel az Olajbányász immáron negyedszer hagyta el győztesen a pályát.
Gól.: Horváth Gy., Pulai
Jók: Gordian, Farkas, Agics, Kiss.
KOSÁRLABDA
NB II. férfiak
Kanizsa KK-DKG EAST-Bonyhádi KSE 91-75 (58-36)
¦ Nagykanizsa 150 néző. V.: Ivánkovics, Németh
KKK: Halász (2), Antalics (6), Farkas (6), Török (12),
Kovács N. (29), Földesi (10), Mádé (-), Kulcsár\' (4), Tóth (16), Gosztonyi (6). Edző: Silló Zsolt
Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy melyik együttes fog nyerni. Helyenként jó játékkal nőtt az ellenfele fölé a kanizsai gárda.
Jó: Török, Kovács N.
ASZTALITENISZ
NB II. nők
Kanizsa Sörgyár SE-City S. Mai nap 0-18
Ennyivel jobb a bajnokaspiráns.
NB II. férfiak
csér M. 2, Csapó-Lajtai 1, Beck-Gerencsér 1.
Teljesen megérdemelt a nagy különbségű győzelem.
NB III. férfiak
Kanizsa Sörgyár SE-Celldömölk 15-3
Kanizsai győztesek: Lajtai 4, Beck 4, Csapó 3, Geren-
Kanizsa Sörgyár Il.-Polgárdi 5-13
Kanizsai győztesek: Tuboly 2, Gerencsér Á. 1, Varga 1, Tuboly-Gerencsér 1,
Jól küzdöttek a hazaiak, de a nagyobb tudás előtt fejet kellett hajtaniuk.
NB II. Férfiak
Ajka kriszláh-Kanizsa Sörgyár SE 7-1 (2930-2852)
Érvényesült a papírforma.
SPORTMŰSOR
Labdarúgás
NB I. B. Nagykanizsai Olajbányász FC-Paks 03.29., 15.00. Utánpótlás mérkőzések: NB I. B. Soproni FAC-Nagykanizsai Olajbányász 03.28 IFI B. 11.00, ifi A. 13.00.
DSE-Kaposplast II., 03. 15.00.
28.,
Kispályás labdarúgás
Kézilabda
\'NB I. B. Nagykanizsai Olajbányász SE-EGO Sport Tolna 03. 28., 16.00, ifi 14.00.
Kosárlabda
Városi bajnokság
I. osztály 03.31 17.00, II. osztály 03.30 17.00, III. osztály 04.01 17.00, V. osztály 03. 27
04. 0117.00
04. 02
Senior 04.02 17.45
Minden mérkőzés a Mindenki Sportpályáján kerül megrendezésre.
NB II. nők Thúry KDKK-Komló
03.27. 18.30
NB II. férfiak Kanizsa KK-DKG EAST-Hévíz
03.28. 15.00
DIÁKOLIMPIA Labdarúgás
Asztalitenisz
NB II. férfiak Kanizsa Sörgyár-Postás MATÁV II. 03. 28., 11.00.
NB II. nők Körösi-Kanizsa
Az I. korcsoport városi selejtezője
03.30 14.00 Résztvevők: Zrínyi, Piarista, Zemplén, Kiskanizsa
04.01. 14.00 Résztvevők: Pé-terfy, Körösi, Rozgonyi.
A mérkőzéseket a Mindenki Sportpályáján rendezik.
22 KANIZSA - Spott 1998. március 27.

LABDARÚGÁS
UTÁNPÓTLÁS EREDMÉNYEK
NB I. B. IFI A. korcsoport
Nagykanizsai Olajbányász FC-Zalahús ZTE FC 0-2 (0-2)
Olajbányász: Horváth G. - Szakály. Kőszegi, Jerausek, Wolf, Kiss L. Simon, Lukács, Gyuricza - Vörös, Horváth T. Edző: Csepregi László
Már az első télidőben eldöntötte a mérkőzést az egerszegi csapat.
Jó: Horváth G, Jerausek, Gyuricza.
IFI B.
Nagykanizsai Olajbányász FC-Zalahús ZTE FC 0-2 (0-0)
Olajbányász: Lajkó - Szmodics - Korentsy, Besenyei - Nagy, Marcin, Martinecz, Dómján (Dömötöríy). Cs: Horváth - Bene, Ferenc.
Edző: Vlaszák Géza
Az első helyért vívott harcban ezúttal a ZTE volt a jobb.
Jók: Marcin, Martinecz, Bene, Lajkó U 15 korosztály
Nagykanizsai Olajbányász-MOTIM TE 2-5 (2-1)
Olajbányász: Horváth (Kiss) - Benes (Fekete), Sneff, Kovács Lk, Kulik, Panska, Kőszegi, Lukács, Majtán, Szabó (Gazdag). Bognár. Edző: Zöldvári István.
A helyzeteit jobban kihasználó mosonmagyaróváriak a második játékrészben nyújtott játékukkal biztosan nyertek.
Góllölőv: Bognár 2. Jók: Majtán, Bognár U 14 korosztály
Nagykanizsai Olajbányász-MOTIM TE 2-0 (1-0)
Olajbányász: Bálint - Gilicz, Berke, Kovács Á., Ben-csik - Simon (Mezőfi), Arany, Kanizsai, Majtán G. -Bodnár, Rácz (Beke)
A tavaszi rajton teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Góllövő: Rácz, Kanizsai
Jók: Simon, Bencsik, Arany, Kanizsai

NB I. Rájátszás mm sakk 1
Nagykanizsai Izzó SK-
Honvéd Med ifióra SE Döntetlen: Ribli, Stohl,
5:7 Faragó, Horváth P., Krutti,
Győz: Végh. Schneider, Papp, Szabó V.
KOSÁRLABDA
NB I. B. Nők
Ikarus KC-MAV NTE 75-70 (32-30)
Székesfehérvár. 100 néző. V.: Csabai, Porpáczy MÁV NTH: Torna (13), Si-
monná (8), Joó (19), Zsolnai (15), Bedő (12). Csere: Lackner (3). Edző: Kovács Nándor
A végig szoros, izgalmas mérkőzésen mindkét csapat kapkodva, sok hibával játszott. Vereségétől függetlenül az NTH a négy közé jutott.
KÉZILABDA
NB I. B. Nők
Nagykanizai Olajbányász-FTC II. 25-38 (12-19)
Nagykanizsa, 100 néző. V.: Doszpoth, Kovács Olajbányász: Krichenbaumné - Gombor 4/1, Buza 4, Kámán 2, László 4, Vass 5., Szókéné 2., Csere: Majoros 1., Kiss M. 1, Tóth 1., Alpár 1„ Edző: Tóth László
Az első húsz percben remekül tartotta magát az Olajbányász, azonban a félidő végére elfogyott a tudományuk, így a Fradi hét gólos előnnyel mehetett pihenőre. A második játékrészben is kidomborodott a fővárosiak nagyobb tudása, gond nélkül vitték haza a győzelemért járó pontokat.
NB I. B. Férfiak
Komáromi AC-Nagykanizsai Izzó SE 18-17 (6-11)
Komárom, 300 néző. V.: Márczi, Skriba
Izzó SE: Nagyvizeli - Cseh 5, Felde, Bazsó 4., Sagyi-bó 2, Rodek 1, Hungler 3. Csere: Itj. Kálóczy (kapus), Máté, Tislerics 1/1, Bánlaki 1, Sziva. Megbízott edző: Musits Ferenc
A mérkőzés első felében nem véletlenül mutatott az eredményjelző ötgólos vendégvezetést. Az Izzó jobban játszott ellenfelénél és a játék képe alapján semmi nem sejtette azt, hogy a kanizsaiak vesztesen távoznak Komáromból, ám a játékvezetők rendkívül indiszponált működése gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzés kimenetelét.
NB I. B. Férfiak
Nagykanizsai Izzó SE-Szondi SE 34-21 (16-10)
Nagykanizsa, 200 néző. V.: Tari, Tóth
Izzó: Nagyvizeli - Cseh 3., Tislerics 2., Rodek 1, Hungler 5, Sagyibő 12/4, Bazsó 6. Csere: Bánlaki 5, Nagy T. (kapus), Máté, Sziva. Megbízott edző: Musits Ferenc.
Mindössze 10 percig tudott partiban maradni a székesfehérvári együttes a kanizsaiakkal. Ezután jó játékuknak köszönhetően fokozatosan elhúzott az Izzó. A szünet után aztán még egy lapáttal rátettek Sagyibőék és magabiztosan nyerték meg a kiesési rangadót.
Jók: Sagyibó, Hungler, Bazsó, Bánlaki.
NB I. B. Nők
Győri ETO KC II-Nagykanizsai Olajbányász KC 29-16 (14-9)
Győr, 100 néző
Olajbányász: Krichenbaumné - Gombor 9/3, Kámán, László 3, Szőkéné, Búza, Alpár 3. Csere: Majoros 1, Tóth, Kiss, Nagy (kapus), Hederics. Edző: Tóth László
Mindössze a mérkőzés első 8 perce mutatta azt, hogy a két csapat egy osztályban játszik. A rengeteg hibával játszó Olajbányász nem tudta megnehezíteni a jobb képességű győriek dolgát.
Jó: Gombor
1998. március 27.
KANIZSA - 7U*Kfetái^ áafi*tolato6
23
KANIZSAI KÜLDÖTTSÉG JART
IZRAELBEN
A közelmúltban nagykanizsai küldöttség járt Izraelben, melynek tagjai Tüttő István polgármester, Balogh György, dr. Csákai Iván és Kelemen Z. Pál önkormányzati képviselők voltak.
Az utazás céljáról, a kint szerzett tapasztalatokról elsőként Tüttő István polgármester beszélt:
- Nagykanizsának Izraelben Akko a testvérvárosa. Izrael ebben az esztendőben ünnepli államiságának 50. évfordulóját. Ebből az, alkalomból Jeruzsálembe nemzetközi konferenciát hívtak össze, melyre meghívást kaptak a világ minden tájáról azoknak a településeknek a vezetői - mintegy 750 helység polgármestere volt ott -, akik testvérvárosi kapcsolatban vannak valamely izraeli településsel, valamint egyéb küldöttségi tagok vettek részt a tanácskozáson. Háromnapos konferenciára került sor, mely a testvérvárosok és az önkormányzatok kapcsolatáról szólt. Nagyon széles körű kiállítás is volt, ez az országot mutatta be. Minden
órában különböző előadások hangzottak el. a harmadik napon pedig szekcióülésekre került sor, ahová különböző szempontok alapján gyűjtötték össze az előadókat, így foglalkoztak többek között a városok működésével, a gyermekekkel kapcsolatos kérdésekkel. Az. én előadásom is. amely röviden Nagykanizsát mulatta be, megjelent írásos formában. Összességében véve a konferencia nagyon hasznos volt, és ezt egészítette ki a jeruzsálemi városnézés. A vendéglátás szívélyes volt, de érződött az a feszültség, amely az értünk való aggódást tükrözte. Kérték, megmondták az incidensek elkerülése végett, hova ne menjünk be. és mi maradéktalanul be is tartottuk kívánságukat.
- Hogyan folytatódott kinti programjuk?
- A konferencia után az izraeliek saját testvérvárosaik küldöttségeit magukkal vitték, így mi Akkoba utaztunk. A város egy öbölben helyezkedik el, és az a jellemző rá. hogy -egyedül Izraelben - a lakosainak 20%-a arab. Továbbá ez az a város, amely tavaly megkapta a „Tolerancia-díjat". Itt is megtekintettük a. nevezetességeket, érdekesség, hogy Jeruzsálem után itt található a második legnagyobb mecset.
Különlegessége volt még a. találkozónak, hogy nagyon jól megismerkedtünk Akko német, francia, osztrák és lengyel testvérvárosainak küldötteivel, s közösen ünnepeltük meg Akko és Recklinghausen (német) test-
kat teremtsünk: a recklinhause-ni polgármesterrel (pedig) még ipari kapcsolatok ápolására is sor került, és várhatóan kölcsönösen keressük egymást ipari együttműködés kapcsán. Akko városában pedig reményi látunk arra, hogy a zsinagóga felújításához tudunk támogatást szerezni. A gazdasági kapcsolatokban a bútoripar terén lesz várhatóan lehetőségünk az együttműködésre. Az akkoi találkozó nagyon sikeres volt, úgy gondolom, hogy az izraeliekben jó barátokra és komoly támogatókra leltünk.
- A kapcsolat ezek szerint folytatódik...
- Igen, szó .esett a kapcsolatok folytatásáról is. mely elő-
vérvárosi kapcsolatának 20. évfordulóját. Az együtt töltött idő kiválóan alkalmas volt arra, hogy kapcsolatokat, barátságo-
ször mindenképpen kulturális téren fog kibontakozni, már van
(Folytatás a 24. oldalon.)
24
KANIZSA — Ttemfetáöyi áafte&olataá,
1998. március 27.
(Folytatás a 23. óidról.)
igény és meghívás kulturális együttes akkui látogatására, a szervezése most van folyamatban. Nagyon tetszenek nekik Nagykanizsa táncegyüttesei, énekegyüttesei és fó\'leg a zenekarai. De nem csupán az Akko-val történő további együttműködésről beszélhetünk, hiszen talán az izraeli település testvérvárosaival is sikerül mélyebb kapcsolatot teremtenünk majd. és ez a jövőnk szempontjából nagyon fontos lehet.
A küldöttség tagja volt dr. Csákai Iván önkormányzati képviselő, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke:
- A Testvérvárosok Világszövetsége által szervezett nemzetközi konferencián több mint ezer ember gyűlt össze Jeruzsálemben a kongresszusi központban. Minden látogatót - kivétel nélkül - nagy tisztelettel fogadtak, és Izrael több polgármestere mellett a köztársasági elnök is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. A résztvevők azt hangsúlyozták ki, hogy a testvérvárosi kapcsolatok jelentik a jövőt, mert ezeken keresztül maguk az országok is közelebb tudnak kerülni egymáshoz.
Akkóban is nagy ünnepségen vettünk részt, a város három napon át ünnepelte Recklinghausen német helységgel való húszéves testvérvárosi kapcsolatát.
- Önnek mint a szociális bizottság vezetőjének mit jelentett ez az út?
- Izrael szociálpolitikában másképp áll, mint mi, mivel gazdagabb állam, bizonyos szinten ők jobban tudják támogatni azokat az embereket, akiknek nincs munkájuk. 10-
11%-os a munkanélküliségük, ott is vannak szegények, de úgy néz ki, több segítséget kaphatnak. Az egészségügyi ellátás is magasabb színvonalú, nagyon nagy a műszerezettség, és egyértelműen a beteg érdekeit veszik figyelembe.
- Sikerült-e e téren kapcsolatot kialakítani?
hoz. Mindent, ami a vallástörténet lényeges és csodálatos részei meg tudtunk nézni. Kirándulást tettünk a tengerpartra, megtekintettük a gyönyörű ak-kói várat. Azokon a köveken járni, amelyeket 5000 éve nem változtattak meg, azoknak a prófétáknak az útjain végigmenni, akik előttünk ott voltak,
- Az akkói városi igazgató megígérte, hogyha nem ünnepi alkalomra megyünk, akkor lesz rá lehelőség, hogy alaposan megismerjük az egészségügyi területet.
- Melyek a tapasztalatai? Milyenek az izraeli emberek!
- Nehéz megmondani. Nem lehet jellemezni őket... Több nemzet adott oda embereket.
- Mi jelentette az Ön számára a legnagyobb élményt?
- Különböző vallású emberek mentünk ki... Én katolikus vagyok, nekem nagyon nagy élmény volt az, amikor Jeruzsálem többezer éves részét megtekintve a Gecernáni-kertben jártunk, elmentünk az utolsó vacsora színhelyére, Szűz Mária, és szülei sírjához, a siratófal-
tnajd ott lenni, ahol Jézus élt és tanított, ezek voltak a legnagyobb és felejthetetlen élmények.
Balogh György, az Ügyrendi, Jogi és Közrendi Bizottság elnöke így emlékezett vissza az útra:
- Az Izrael állam megalakulásának 50. évfordulója alkalmából rendezett konferencia égik célja az volt, hogy a. hazai résztvevők bemutassák és népszerűsítsék országukat. Igyekeztek minél több információi nyújtani, számítógépek és reklámanyagok segítségével ismereteket adni a természeti kincsekről, gazdaságukról aszerint, hogy kit mi érdekel. Az elhangzott előadások, kulturális
bemutatók keresztmetszetei adtak Izrael működéséről. Nagyon jó benyomásokkal jöttem haza. amellett, hogy gyönyörű ország, egészen más, mint egy Európai állam. Izrael már látványnak is csodálatos volt. a különböző kultúrtörténeti helyek megtekintése pedig olyan élmény, amelyben nem mindennap részesülhet az ember. A konferencia keretén belül hallottunk előadásokat a testvérvárosok és az önkormányzatok tevékenységéről, is. Utóbbiak nagyon fontosak, mert ha ezek a települési szervezetek - az állam sejtjei - jól működnek, akkor az egésszel nincs gond. Utunk során nagyon sok emberrel, megismerkedtünk, s volt lehetőségünk arra, hogy a barátságok mellett gazdasági és kulturális kapcsolatokról is beszélhessünk.
- Mi jellemzi az izraeli emberek életét?
- Az élet élénk, nagy a nyüzsgés - a gazdaságban is. Nem lehetett érezni, hogy az emberek félnek, teljesen nyugodtan vannak. Emellett azonban lépten-nyomon abba ütköztünk, hogy rendkívüli biztonsági in-> tézkedéssel védik az országot, a határsávot például naponta felszántják, elképesztő precizitással igyekeznek kiszűrni a konfliktusokat. A fiúk és a leányok - ők is katonák lesznek - fegyverrel, járnak haza. hogyha valami történne, rögtön hadrajog-hatók legyenek. Az élet mégis nagyon nyugodt, holott az arab oldalról állandó veszélyeztetettségben vannak. Az emberek, akikkel találkoztunk, nagyon kedvesek, szolgálatkészek voltak velünk, az akkóiak is mindent megteltek azért, hogy jól érezzük magunkat.
Horváth Ilona
1998. március 2*
KANIZSA - TUdtútut
25
HELYTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐ
A Thúry György Múzeum március 11-én a Vasemberház Diósy-termében rendezte meg az általános iskolások jubileumi helytörténeti vetélkedőjét. A nagysikerű őszi történelmi levelezős játékot követő döntőben Nagykanizsa városból a Hevesi Iskola egy, a Körösi Iskola két, városkörnyékről pedig Miháld és Zalakomár egy-egy csapattal vett részt. A téma ezúttal Dél-Zala 1848-49-es eseménytörténete volt.
A vetélkedő során a gyerekek nagy élvezettel és küzdeni akarással egymás után oldották meg a hagyományostól igencsak eltérő feladatsorokat: így egy bakigyűjteményt korrigáltak, majd korabeli ruhákba öltözött kanizsai alakokat azonosítottak be, azután felsze-
NAGYKANIZSÁN
relték és élelmezték Perczel Mór hadseregét. A játék végén eljutottak a jelenig, hiszen gondolatban végignézték a jelenlévőket lakóhelyük egyik 48-as hősről elnevezett utcájában, és színes helyszíni tudósítással invitáltak mindenkit a Vasemberház szomszédos termeiben éppen készülő helytörténeti kiállítás megnyitására.
Az elért magas pontszámok azt bizonyították, hogy a gyerekek nagyszerűen felkészültek és értették a játék keretéül választott iskolaújság szerkesztésének módját. A 100 pontos vetélkedőn az alábbi eredmények születtek:
I. 91 ponttal Miháld csapata
II. 80 ponttal Hevesi és Körösi I. csapata
III. 73 ponttal Körösi II. és Zalakomár csapata.
A vetélkedő eredményessége érdekében nagyon sok felnőtt dolgozott. Elsősorban a felkészítő tanárok: a Hevesiből Némethné Rádi Éva, a Körösiből Bánkuti Erzsébet, Miháldról Göncz-né Bognár Ibolya és Zalako-márból Feketéné Tattár Lívia. Dr. Rózsáné dr. Lend-vai Anna, Kocsis Katalin és\' Kunics Zsuzsa nemcsak szakszerűen ellátták a zsűri munkáját, hanem a vetélkedő egyes feladatait is megalkották. Baráth Béla zene-
tanár tárogatójátékával a korra hangolta a gyerekeket, a színpompás 1848-as divatbemutatót pedig a Hevesi Iskola két tanára, Némethné Rádi Éva és Táborfiné Szabó Ilona állította színre. A játékot Büki Pálné tervezte és vezette le. Segítői a Zemplén Iskola tanulói voltak.
Széles körű társadalmi támogatás (CWG Hungary Kft, Külkereskedelmi Bank, KÖGÁZ Rt., MOL Rt., MOL HOTELS Rt., OTP Rt., ROTARY) eredményeként a tanulók május elején történelmi emlékhelyekre kirándulhatnak, a vetélkedő helyszínén pedig átvették a jubileumi Városi Szervezőbizottság, a Providencia Biztosító, a Thúry György Múzeum és a Városvédő Egyesület ajándékait.
B.E.
AKADÁLY
jules renard l\'rói munka\'val kapcsolatos megfigye léik
BÁNATOT okozó
a tisza MELLÉKfolyója
szoba-6E lso !
két dol601 egyesit
se .... se farka"
latin kötőszó
a7 egvik étkezés ideje
ÁRIAK-KERET !
ferdén lefelé ira\'nyul
o
pl. *
.SERTÉS
IFJÚSÁGI
teniszkupa
vizi eme-lőszer kezet
heber ered férfinév
TEREPja\'Ro a\'rka
hónaprö
vidi\'tés
nagyzol, henceg
szerencsenövény
minőségi testedzés
Gorq G SE.TÜ
BElU.NI
opera\'ja
Színmű
szakasza
5ZÉTZÚZA\'
josip . tito
akna\'&an van!
ekealj része 1
-v—
FEHÉR HoM\' lokú ló
VAlUL NÉVVÁLTOZATA
RÓMAI 4000
becézett eszter
idegen terület
HOLLAND LABDARÚGÓ
-V
sescn képződő SE vonat
francia arany
Fű LD RE hintő
oőrö\'g piactér
sporteszköz
la\'toga-
ta\'s
locomo-tiv ...
műszaki tudoma\'ny
N
t-
az ilyen út nem
26
KANIZSA - TU^U Uril
¦y
1998. március 27.
Köszönöm, mai márciusi ijjak!
Az idén nagy jubileumához érkezett Március 15-e ünnepe. A 150. évfordulót rendkívülien, különleges módon akartuk megünnepelni, komoly előkészületeket is tettünk, hogy ez így bekövetkezzék. A rendhagyóságot az a körülmény is előidézte, hogy a választások előtt állunk, az ünnep ne váljék a politika áldozatává, valamennyi párt csak koszorúzó és ünneplő polgárként dicsérje e forradalmi napot. Ezért történi így, hogy az ünnepség megtestesítői a diákok legyenek, az ünneplés tartalmát pedig a márciusi nap lehetőleg pontos megidézése jelentse.
Aki valaha rendezett is egyetlen ünnepélyt, tudja, hogy az mennyi munkával, felelősséggel jár. Annál is inkább, mert mi nem tudunk ünnepelni, nálunk az ünnep valahogy mindig kényszeredett részvétellé devalválódik, ahol valamibe mindig bele lehel kötni. Vagy a beszéd rossz, vagy aki mondta, vagy a választott verseket lehet kifogásolni, egyszóval az ünneplés sok-sok kívülálló-kívüllevő ember kritikájának tárgyává válik. Elképzelhetik, hogy egy ilyen kerek évforduló rendhagyó játékterve mekkora szorongást okozott bennem. Gyerekekkel meg lehet-e csinálni a valóság illúzióját? Valóságosnak fogják-e elfogadni a nagykanizsai színtereket? És legfőképpen: a város lakói, fiataljai hogyan fogadják mindezt? Vgyáriakkor ünnepi is legyen, ne csak csődület, hiszen ha egy kicsit is elcsúszik a játék, már könnyen elvesztheti értékét vagy olyan spontán tartalmat nyerhet, amit semmiképpen sem szabad megengedni.
Nem folytatom. Soha ekkora koncentrációt nem kért tőlem műsor előkészítése. És ekkor kihez fordulhattam segítségért, mint annyiszor már az eltelt időben? A tanítványokhoz. Mert segítségkérés ez, hiszen a diákok szellemi és lelki lényegének legjavát kell mozgósítani, hogy hitelesek, őszinték legyenek. Ezt nem lehet feladatként kijelölni. Még csak szereplési lehetőségként sem szabad felkínálni. Az ilyen együttműködést csak valamilyen titkos belső összhang teremheti meg, olyan összhang, amely a láthatatlan belső erőket mozgásba tudja lendíteni. Hittem a gyerekeknek ebben a láthatatlan erejében. Egyetlen pillanat alatt megcsillantak a szemek, hogy valami nagy varázslat résztvevői és részesei lesznek és lehetnek. És innentől kezdve már semmilyen akadály nem létezhetett. Gondolják el, 14-én még Kovács Balázs, Földi Gábor és Hosszú Róbert középfokú nyelvvizsgát is tettek, Antal Gábornak hatalmas szöveget kellett egyik napról a másikra megtanulni, Szamos Dániel napokig beteg volt, Andrasek Viktória és Muzsek Zsófia szinte az utolsó pillanatban kapták meg a szövegüket. Mindezek mellett edződött -erősödött ezeknek a mai márciusi fiataloknak a lelkülete teljes együvé. Olyan belső erővé, amely mágnesként húzta, vonzotta magához a város lakosságát, fiatalságát.
Valójában nem is kívánok mást, mint hogy ennek a nagyszerű ünnepnek a hű krónikása legyek. Hadd tudják meg az elkövetkezendő idők is, hogy 1998-ban a régi történelmi nagyságok méltó utódai ezek a mai fiatalok, és méltó utódai lesznek azok a gyönyörű gyerekek is, akik ötszáznál is többen az esti gálaműsorban közösen énekeltek, és azok is akik utánuk táncoltak.
Szívem szerint valamennyiük nevét leírnám. De azt szeretném, ha a márciusi ifjakat valamennyien megismernék. Petőfit Mosdósi Csaba hitelesítette, Jókai Antal Gábor volt. Antal Gábor este Majoros Eszterrel konferált és verset is mondtak, és Antal Gábor volt az ünnepi szónok is a Kossuth téri szoboravatásnál. Vasvári Kovács Balázs, Bulyovszky Földi Gábor volt. A nagy kilences Pilvax-körben szerepeltek: Szamos Dániel, Lán-czos Jácint, Nagy Bozsoky Péter, Tóth Norbert és Hegedűs György. A Kremzner-Pilvaxban az eseményjáték elindítói Andrasek Viktória és \'Muzsek Zsófia voltak. Az esti gálaműsorban Petőfi Lánc és kard című versét Bordás Tímea mondta el. A márciusi ifjak forradalmár társait is név szerint szólítom meg: Bagó Tamás, Benke Tamás, Farkas Balázs, Ferencz András, Bazár György, Tóth Tamás, Zolc.sák Attila, Pataki Balázs, Varga Zoltán, Szennay Szilárd, Gaál Attila, Németh Csaba, Hosszú Róbert, Jam-niczky Zsolt, Takács Bálint. Köszöntöm szeretettel a Cserháti Sándor Szakközépiskola tanulóit is, akiket Horváth Ilona készített fel: Mosdósi Csabát, Barnóczky Andrást, Horváth Zoltánt, Illyés Tamást, Kárpáti Gábort, Magyar Attilát, Müller Csabát, Ory Sándort, Szabó Pétert, Szügyi Zoltánt, Tóth Gábort.
Nem tudom, Önök, akik mindezt kívülről látták, vagy ennek részesei
voltak, hogyan érezték magukat, hogyan ítélték meg ezt a napot. Én belülről éltem meg a nagykanizsai forradalmat, és ez maradandóan nagy élmény volt számomra. Köszönöm, mai márciusi fiatalok.
Lehota János
„A márciusi ifjak\'\'
Egyedülálló eseménnyel kezdődött március 15-én reggel a márciusi ifjak ünnepe. A Pilvax Kávéházban (Kremzner Étterem), mialatt a vendégek 1848-at idéző, korabeli reggelijüket fogyasztották, kitört a forradalom. A fiatalok (a Batthyány-gimnázium és a Cserháti-szakközépiskola tanulói) a kávéház közönsége előtt felelevenítették az akkori legfontosabb pillanatokat, Petőfi (Mosdósi Csaba) egy asztal tetején állva elszavalta a Nemzeti dalt.
Ezt követően a márciusi ifjak forradalom éltetésével birtokukba vették a várost, s a Pilvax vendégeitől és a tömegtől kísérve a Landerer-Heckenast Nyomda
(nyomda) elé vonultak, ahol ki-nyomtatfák a 12 pontot.
A röplapok szétosztása után a nép íPetőfi vezetésével a börtönhöz (Bolyai-iskola) vonult. Itt kiszabadították Táncsics Mihályt (Simon József tanár), akit a fiatalok hintón húztak a Nemzeti Múzeum (Polgármesteri Hivatal) elé. A márciusi ifjak e helyen is megidézték a kor szellemét, a forradalom hangulatát.
A városi történelmi játék a Deák téren ért véget, ahova a tömeg a Nemzeti Múzeumtól ment. Petőfi zárásként elmondta A magyar nép című versét, amely a haza szabadságáról, a forradalom „győzelméről" szól.
A kanizsai márciusi ifjak 1998
tavaszán megtették, amit tőlük vártunk.
A Lehota János tanár úr által felkészített tanulók rég nem látott nagy ünnepet varázsoltak Nagykanizsa lakosságának.
A délelőtti program része volt még a Deák téri koszorúzás, melyet a zászlófelvonás és a Himnusz elhangzása előzött meg; közreműködött az Olajbányász Fúvószenekar.
A Kossuth téren Tüttő István polgármester mondott ünnepi beszédet, majd Lovrencsics Lajos, a Városvédő Egyesület elnöke átadta a városnak Kossuth Lajos mellszobrát^" melyet Pataki Béla szobrászművész készített.
A város tisztelettel adózott 1848 emlékének. Akkor és ott jó volt kanizsainak lenni. A 150. évforduló alkalmából meghirdetett programsorozat azonban tovább folytatódik. Tudunk még ünnepelni.
1998. március 27.
KANIZSA - /Ipi*
27
CS0SZI CSASZI
INGATLANÜGYNÖKSÉG 8800 Nagykanizsa, Magyar u. 19. Tel.: 93/314-012
SZOLGÁLTATÁSAINK:
- Ingatlanközvetítés, ingyenes megbízással
- ingatlan-értékbecslés
- adásvételi szerződések kötése, ellenjegyzése
- ingatlanok bérbeadása (albérletek esetén bérbeadóknak díjtalan lebonyolítás)
- lakások, családi házak felújítása, karbantartása
KORREKT ÜGYINTÉZÉS ELADÓKNAK-VEVŐKNEK. ÜGYVÉDI KÖZREMŰKÖDÉSSEL.
VEVŐKNEK KORLÁTLAN CÍMKIADÁS DÍJMENTESEN. Az iroda nyitvatartása: H-P.: 8.30-12.00-ig 13.00-16.00-ig
„ÉGISZ" Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 16. Tel.: 93/313-371
Szolgáltatásunk kiterjed: mindennemű ingatlan ADÁS-VÉTEL-CSERE-BÉRBEAD ÁS-„Ingatlanok becslésére" (Okirat szerkesztése). Keresünk és kínálunk: családi házakat. Lakásokat, albérleteket, telkeket, nyaralókat
Külföldiek részére megbízásból.
ERÉNYÜNK A PONTOSSÁG ÉS A MEGBÍZHATÓSÁG.
Ingatlanát a becsült értéken értékesítjük, a legkedvezőbb feltételek mellett. Városunkban a legrégebben létesített és bevezetett iroda. Ellátom a forgalmazási teendőkön túlmenően szükséges mindennemű jogi teendőket.
Az iroda nyitvatartása: 8-12. 14-17 óráig.
Nagykanizsán az Irtás utcában 1+3 félszobás, 69 nm-mes, étkezős, vízórás. redönyös.3. emeleti fakás el-adó. Irányár: 3,8 mFt. Kód: 376/97. (24510 K)
PaNnban 9 éves, 105 nm-es, 3+2 félszobáSj tetőtérbe-építéses, 2 fürdőszobás, egyedi központi fűtéses családi sorház, 20 nm-es garázzsal, 2Ó0 nm-es telekkel eladó. Irányár: 7 mFt. Kód: 609/97. (25662 K) Palinban 9 éves, 100 nm-es, 2+3 félszobás, tetőtébeé-pltéses, 2 fürdőszobás, egyedi központi fűtéses családi sorház, 20 nm-es garázzsal, 500 nm-es leiekkel el-adó. Irányár: 7,4 mFt. Kód: 661/97. (25957 K) Nk-n a Katonarélen a sportpályánál, 110 nm-es, több szintes, 2+3 félszobás, 2 fürdőszobás, garázsos, pincés, sorházi lakás, kis telekkel eladó. Irányár: 7,2 mFt.
Kód: 665/97. (25960 K)_
Nagykanizsa-Szabadhegyen 2094 nm-es, 21 m széles telek, ráköthető közművekkel eladó. Irányár: 1,7 mFt. Kód: 620/97, (26184 K)_
Nagykanizsa belvárosához közel, közös kapubejáróval, egyedi gázfűtéses, 2 különálló családi házrész kis telekkel eladó. Az egyik 1 éves, nappali+konyhával, fürdő+WC-vel, és kialakítható két tetőtéri szobával. A másikban nagy nappali, étkező, konyha, fürdő, WC. Irányár: 6,5 mFt. Kód. 721,97 (26342 Nk-án a Munkás utcában 57 nm-es, 1+2 félszobás, erkélyes, vízórás, 2. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,3
mFt, Kód. 55/97. (26369 K)_-
Nk-án a Liszt utcában 3 szobás, 67 nm-es, kp. fűtéses, vfzórás, felújított, földszinti lakás, új konyhabútor-ral eladó, irányár: 2,5 mFt. Kód: 9/98. (26450 K)
Nk-án a Katonaréten 200 nm-es, 6 szobás, 2 szintes, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, étkezős, erkélyes családi ház 25 nm-es garázzsal, 20 nm-es pincével, 2 mű-hellyel, 150 n.ól telekkel eladó. Kód: 589. (26454 K) Nk-n külön bejáratú, 2 szobás, 48 nm-es, komfortos, egyedi gázfűtéses udvari lakás, 80 nm-es, leválasztható udvarrésszel, felújított tetőszerkezettel eladó.
Irányár: 2,5 mFt, Kád: 41/98. (26500 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, 110 nm-es, 30 éves családi ház, 1 éve felújítva, garázzsal, melléképületekkel, 576 nm-es telekkel, 28 m telekszélességgel eladó. Irányár:
5.5 mFt. Kód: 69/98. (26564 K)_
Nk-án a Nagyváthy utcában 3 szobás, 75 nm-es, egyedi gázfűtéses, vizórás, erkélyes lakás, 24 nm-es garázzsal eladó. Irányár: 5 mFt+garázs 800 eFt. Kód:
56/98. (26566 K)_
Iharosberényben 11 éves. 4+1 félszobás. 170 nm-es, tetőtér beépítéses családi ház 2 fürdővel, pincével, garázzsal, 1000 nm telekké) eladó vagy min. 3 szobás központi fűtéses, kanizsai lakásra cserélhető értéke-gyeztetéssel. Irányár: 4,2 mFt. Kód: 62/98. (26567 K) Nk-án az Olajtelepen 3+1 félszobás, 105 nm-es, étkezős, egyedi gázfűtéses + cserépkalyhás, egyszintes családi ház garázzsal, pincével, nagy melléképülettel, igényesen felújítóit állapotban 500 nm-es telekkel, kitűnő állapotban eladó. Kód: 50/98. (26570 K)_
Nk-án a belvároshoz közel, felújításra szoruló, utcafronti, 120 nm-es, egyedi fűtéses, 4 szobás családi ház 120 nm-es pincévé), nagy udvarral, garázzsal eladó. Vállalkozási célnak, irodának kialakítható. Irányár: 10 mFt. Kód: 52/98. (26572 K)_
Nk*n a déli városrészben 3 szobás, 104 nm-es jó állapotú, egyedi gázfűtéses + cserépkályhás, alápincézett, garázsos családi ház, 482 nm-es leiekkel, csendes utcában eladó. Irányár: 12 mFt. Kód: 77/98.
(26666 K)__
Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es. vízórás, 2 erkélyes, 10. emeleti, központi fűtéses lakás
eladó. Irányár: 2 mFt. Kód: 92/98. (26799 K)_
Újudvaron 2+1 félszobás, 80 nm-es, egyedi gázfűtéses, komfortos családi ház garázzsal, 500 nm-es te-lekkel eladó. Irányár: 3 mFt. Kód: 95/98. (26795 K) Nagykanizsán a belvárosban 104 nm-es, 3 szobás, étkezős, egyedi gázfűtéses, felújított, galériázható, erkélyes, 1. emeleti lakás eladó. Irányár: 4,9 mFt. Kód:
69/97. (26796 K)_
Murák eresztúron 2 szintes. 1 +2 félszobás, 103 nm-es, étkezős társasházi lakás garázzsal, 200 nm-es telekkel, beépíthető tetőtérrel eladó, illetve értékegyeztetéssel Nk-i lakásra cserélhető, 2. emeletig. Irányár:
2.6 mFt. Kód: 683/97. (26797 K)_
Nk-n 125 nm-es, 3 szobás, hallos családi ház, pincével, garázzsal, különálló szoba + konyha lakrésszel, 570 nm-es leiekkel eladó vagy érték egyeztetéssel lakásra, balatoni ill. zalakarosi nyaralóra cserélhető.
Irányár: 12 mFt. Kód: 690/97. (26851 K)_
Nagykanizsán északi városrészben 82 nm-es 3 szobás, egyedi gázlűtéses, igényesen felújított és átalakított, teraszos, pincés, garázsos társasházi lakás, kis telekkel eladó. Irányár: 6,8 mft. Kód: 691/97.
(26852 K)_
Nk-án a Rózsa utcában 2 szobás 56 nm-es. nagy konyhás 2 erkélyes, vízórás. 3. emeleti lakás eladó vagy 1+1 ill. 2 szobás, egyedi fűtéses lakásra cserélhető. Irányár: 1,95 mFl Kod: 705/97. (27035 K)
Nk-n a Rózsa utcában 2 sobás, 54 nm-es, 2 erkélyes, nagy konyhás, jó állapotú, központi fűtéses, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,9 mFt. Kód: 107/98. (26854 K) Nk-án a Berzsenyi utcában 2 szobás, 54 nm-es, egyedi gázfűtéses, 4. emeleti, pincés fakás eladó. Irányár:
2,7mFt. Kód: 112/98. (27036 K)_
Nk-án a Bartók utcában 2 szobás, egyedi gázfűtéses, vízórás, redőnyös, 4. emeleti lakás külön bejáratú szo-bákkal eladó. Irányár: 2,4 mFt. Kód: 121/98. (27039 K) Nk-án a Zemplén utcában 3 szobás, 67 nm-es, 2 erkélyes, földszinti lakás, új konyhabútorral és szőnyegpadlókkal, felújított fürdőszobával, járólapozva eladó.
irányár: 2,3 mFt. Kód: 720/97. (27040 K)_
Miklósfa központjában 2 szobás. 60 nm-es egyedi gázfűtéses, komfortos családi ház, melléképületekkel, 720 nm-es telekkel eladó. Irányár: 3,2 mFt. Kód:
559/97. (27120 K)_
Kiskanizsán 17 éves, 2+2 félszobás, 120 nm-es, tető-térbeépítéses, garázsos családi ház, 300 nm-es telek-kel eladó. Irányár: 5,2 mFt. Kód: 594/97. (27121 K) Nk-n a vásárcsarnok mellett, 74 nm, 1+3 félszobás, cirkofűtéses, erkélyes, nagy konyhás, tetőtéri lakás, különálló pincével eladó. Irányár: 5,5 mFt. Kod:
630/97. (27122 K)_
Nk-n a Zemplén utcában 2 szobás, központi fűtéses, erkélyes, vízórás, 5. emeleti lakás eladó. Irányár: 1,95
mFt. Kód: 128/98 (27124 K)_
Nagyrécsén 18 éves, 4+1 félszobás, 120 nm-es, tetőtérbe építéses, garázsos, családi ház, 1987 nm-es le-lekkel eladó. Irányár: 5 mFt. Kód: 132/98. (27125 K) Nk-n a Dózsa Gy. utcában, 54 nm-es, 2 szobás, egyedi gázfűtéses, felújított, utcafronti családi házrész, különálló lakrésszel eladó. Irányár: 3,2 mFt. Kód: 15/98.
(27147 K)_
Sormáson 2 szobás, 40 éves, 100 nm-es, egyedi gázfűtéses, félkomfortos családi ház. 20 nm-es pincével, kialakítható garázzsal, 1500 nm-es telekkel eladó. Irányár: 2 mFt. Kód: 135/98. (27148 K)_
Inkén 2 szobás, 100 nm-es, komfortos, 40 éves családi ház, 30 nm-es pincével, melléképületekkel, 2 műhellyel, ipari árammal, nagy telekkel eladó vagy nagykanizsai egyedi fűtéses lakásra cserélhető. Irányár:
2,5 mFt. Kod: 136/98. (27149 K _ _ _
Cserfőn 4 éves, 3 szobás, 2 szintes, 77 nm-es, komfortos, téliesített, zártkerti ház, 4384 nm-es telekkel, 25 nm-es pincével, 24 nm-es présházzal, kitűnő állapotban eladó. Irányár: 2,6 mFt. Kód: 143/98. (27151
Palinban 26 éves, 80 nm-es, 2 szobásL egyedi gázfűtéses családi ház, garázzsal, melléképületekkel, 1818 nm-es telekkel eladó. Irányár: 5,8 mFt. Kód: 24/98.
(27296 K)_
Palinban 2 szobás, 68 nm-es, jó állagú komfortos családi ház, 1487 nm-es telekkel, beépíthető tetőtérrel, eladó vagy nagykanizsai 1+1 ill. 2 szobás lakásra cserélhető értékegyeztetéssel. Irányár: 3,6 mFt. Kód:
149/98. (2729TK)___
Muraszemenyén a Mura folyó és a bánya-tónál, 1500 nm-es vízparti horgász telek eladó. Irányár: 350 eFt.
Kód: 151/98. (27298 K)_
Kisfakoson a Gáspár hegyen 1500 n-öl zártkert tömés pincével eladó. Irányár: 12 eFt. Kód: 152/98. (27299
Balatonmárián a hajóállomáshoz közel, 4 szobás, te-tőtérbeépítéses, 100 nm-es, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, 2 teraszos, 2 hallos, 2 külön bejáratú, központi kazán fűtéses családi ház, 504 nm-es telekkel eladó.
Irányár: 13,5 mFt. Kód: 156/98. (27300 K)_
Kiskanizsán 2 sobás, 80 nm-es, jó állapotú, komfortos, étkezős családi ház, vállalkozásra is alkalmas melléképületekkel, műhellyel, ipari árammal, garázs-zsal, 2880 nm-es telekkel, pincével eladó, Irányár: 5,1
mFt. Kód: 159/98. (27301 K)_
Kiskanizsán 2+1 félszobás, 95 nm-es, 16 éves családi ház garázzsal, pincével, tetőtér beépítési lehetőséggel, 846 nm telekkel eladó. Irányár: 5,2 mFt. Kód: 413.
(27364 K)_
Nk-án a városközponthoz közeli, 2 szobás, 57 nm-es 2 erkélyes, étkezős, vízórás, beépített szekrényes,jo állapotú, központi fűtéses lakás eladó vagy belváros közeli 1+1 felszobás lakásra cserélhető. Eladási ár: 2,25 mFt. Kód: 161/98. (27365 K)_
Nk-án a Kodály utcában 2 szobás, étkezős, erkélyes, kp. fűtéses, 4. emeleti lakás eladó. Irányár: 2,2 mFt.
Kod: 160/98. (27366 K)_
Nagykanizsa belvárosában 30 nm-es, nem utcafronti, wc+mosdóval ellátott, egyedi gázfűtéses, leválasztható üzlet bérbeadó vagy a bérleti jog megvásárolható Bérleti díj: 30 eFt/hó. Bérleti jog: 1 mFt. Kód: 168/98.
(27367 K)__ |
Nk-án a belvároshoz közel, csendes utcában, 1+1 fél-szobás, 46 nm-es, egyedi gázfűtéses, irodának vagy i üzletnek is kialakítható lakás, azonnali beköltözéssel i eladó lr.ii.yar \'3,-- mFt. Kod J j2736ft K)
Olcsó Lakás Nagykanizsán Egy szoba, konyha, fürdőszoba, egyedi tütésas udvari lakás eladó. Irányár: 1,1 mFl. Hird.sz: 30.
(25325 K)_
Olcsó Lakás Nagykanizsán Csengery utón 55 nm-es, 1 szoba, konyha, kamra, előszoba, lürdöszobás, egyedi lütéses tóldszinli
lakás eladó. Irányár: 1,4 mFl. (25326 K)_
Lakás Nagykanizsán. Csengery ut elején. III. emeleten 50 nm-es, egy szobás, egyedi lütéses lakás eladó Irányár 2,4 mFl.
Hird.sz: 5/a (25329 K)_
Lakás Nagykanizsán Teleki u elején, 8 emeleten, 2 szobás, 55 nm-es, központi fűtéses lakás eladó. Irányár 2,1 mFl Hird sz 47. (25330 K)_
Lakás Nagykanizsán. Liszt F. utcában. 4. emeleten. 2 szobás, 54 nm-es, központi lütéses lelefonos lakás eladó. Irányár 2,2 mFt Hird.sz: 16 + garázs 650 eFt. (25331 Ki
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Qy. utcában, 7 emeleten, 76 nm-es, nagy előszobával, 3 szobás, erkélyes, lomkamrás, központi tüléses lak^s eladó Irányár 2,35 mFl Hirsz" 34 (25332
KJ_
Lakás Nagykanizsán. Zemplén Qy utcában 4. emeleten, 3 szobás, 67 nm-es, erkélyes, reluxás, lelelonos, korszerű lakás eladó Irányár 2,55 mFl Hird sz 18 125334 K)
Lakás Nagykanizsán. Városkapuban 2+2 félszobás, elkezős, első emeleti, 68 nm-es. központi lütéses, gondozott lakás. Irányár: 3 mFt Hird.sz: 40. (25335 K)
Lakás Nagykanizsán Maori telepen kétszintes tarsas házban, 110 nm-es, 4 szobás, összkomfortos házrész garázzsal, tárolo-
val eladó. Irányár 11 mFt. Hird.sz: 15. (25338 K)_
Lakás Nagykanizsán. Csengery ul eleien 80 nm-es, ós 3 kom-lortos, 3 szoba, előszoba, konyha, Jürdöszoba, kamra, pince, garázs, 240 nm-es, udvarrésszel. Üzletnek irodának is alkalmas. Irányár 8,5 mFt. Garázs nélkül 7,7 mFl. Hird.sz: 69. \'25366 K)
Lakás Nagykanizsán. Sugár úlon 104 nm-es, 1 emeleti, 3 szobás, ebédlős, külön WC, lürdőszoba, kamra, pince, osztatlan közös udvarrész. egyedi Intése; Irányár 6 mFt. Hird sz: 70 (25367 K)_
Lakás Nagykanizsán. Levente utcai sorházban 5 szobás, lürdő-szobás. 2 WC, 125 nm-es, kétszintes lakás + garázs, pince Irányár 8 mFl. Hird.sz: 71. (25543 K) : Eladó lakás. Berzsenyi úton 59 m-es, 2 szobás, erkélyes, pad-\' lószőnyeges, külön WC-s, kamrás lakás. Irányár 2,2 mFt. Hird.
sz.: 76. (25616 K) _
Eladó lakás. 85 nm-es, 2+lélszobás, földszinti előszobás, lürdo, külön WC, szinteltolásos, egyedi lűleses, parkettás, járólapos
lakás Irányár 3,5 mFl. Hird.sz.: 86. (26052 K)_
Családiház Nagykanizsa Sánc. Telótér beépítéssel 120 nm-es. 4 szobás, 2 lürdöszobás, 300 n-öl telken, irányár: 6 mFt. Hirdsz: 26. (25342 K}
Csaladiház Nagykanizsán. 150 n-öl sarok telken, 6 szobás, 2 fürdőszobás, 2 WC, 2 elkezo, 2 műhely garázzsal több célű lel -hasznalásű, pl. panzió, irodaház. KFt-nek. Irányár: 12 mFt Hird.sz: 53. (25343 K) \'_
Csaladiház NagykanizsaPalin 260 nm-es. kélszíntes. 4 szoba. 2 fürdőszoba, 60 nm-es presszó, 20 nm erkély, 20 nm pince, engedélyezel! vegyesbolt alapjai lerakva, nagy parkolási lehetőséggel Irányár 16 mFl. Hird.sz: 50. (25344 K)_
Családiház Miklósián. 60 nm-es regi típusú lalusiház, 2 szobás fürdőszobás, 200 n-ÖI terülellel Irányár 3 mFl. Hird.sz: 33.
(25345 K)_
Családi ház Eszleregnyén. Kétszobás, konyhás, fürdőszobás gázas, víz, villany van, WC. bent van. Irányár 700 eFt. Hird sz.:
83. (26049 K)_
Családi ház Zalakomárban. 2800 n-öl lelken. 120 nm-es, 4 szoba, előszoba, fürdőszobás, külön WC. fél haz alatt pince aknás garázs műhely kertben gyümölcsfák, gazdálkodásra ipán célra, vállalkozásra is alkalmas családiház Irányár: 6 mFl. Hird.sz..
84. (26050 K)_
Családiház Keszthelyen. Ikerház egyben is és megosztva is, 8 szoba, 2 konyha, 2 fürdő, 2 nappali, 4 WC, 2 zuhanyzó, garázs, egyedi lütéses Összkomlorlos, eladó vagy ónálló baltoni nyaralóra cserélhető. Irányár: 10 mFt. Egyben 20 mFt. Hird.sz: 44.
(25346 K)_
Csaladiház Szepetneken. 5 éve épült, kétszobás, összkomfor- -tos, 100 nm-es, garázsos egyedi gázfűtéses két teraszos. Irányár 3,5 mFt. Hird.sz: 58. (25348 K)
Csaladiház Iharosberényben. 2 szintes, 5 szobás, erkélyes nagy teraszos, 100+70 nm-es, fürdőszobás, 2100 nm területtel Irányár 5,5 mFt. Hird.sz: 34 (25349 K|
Családiház Zalaüjlakon. Tetőtér beépítéses 4 szobás, 2 lürdöszobás, igényesen, megépített, garázsos leljesen űj családiház.
Irányár 5,5 mFl. Hird.sz: 35 (25350 K)_
Családiház Zalaüjlakon. Szoc.pol kedvezmény igénybevehető, léikész állapolű csaladiház 4 szobás, 2 fürdőszobás, 2000 nm összterülettel eladó, kanyar: 2,2 mFl Hird.sz: 6. (25351 K) Családiház Eszleregnyén. 114 nm-es, 3 szobás, fürdőszobás, központi lüléses istállóval mellékhelyiségekkel 2200 nm lerület-tel. Irányár 2 mFt. Hird.sz: 19 (25352 K) Családiház Nemesdéden. 3 szobás, lürdöszobás, beépíthető tetőtérrel, 5 eve épült űj családi haz 4000 nm területiéi. Irányár 2,5 mFt. Hird.sz: 7. (25354 K)
Csaladiház Pölősken. 60 nm-es alapterületű, 2 szobás, fürdőszobás, nagy nappali kamra pince, központi lűleses. vegyes tüzelésű kaznnal, 200 n-öl telekkel. Irányár: 1,6 mFt Hird.sz: 63
(25355 K)_
Családiház Nemesdéden. 120 nm-es, üjonnan épült 3 szobás, fürdőszobás, előszoba, kamra, teraszos családi haz. Irányár 3 mFt. Hird.sz: 57. (25368 K)
Családiház Iharosban. 2 szoba konyhás, fürdőszobás, 100 nm-es, lakóterülettel, melléképületekkel 2554 nm összterület rendezett családiház eladó. Irányár: 1 mFt, Hird.sz: 67. (25357 K)
Családi ház, nyaraló Zalakaroson 800 m-es területen 140 m-es 5 szobás, konyhás, 2 fürdőszobás, 2 WC-s galériás, nagy nap pali, kp. fűtéses, vegyes tüzelési kazán, nagylerasz kábel leve. csatornázott, parkosított udvar Üdülőnek, családi háznak alkal-
mas Irányár 11 mFl Hird. sz 77. (25614 jtj_
Családi haz Kiskanizsán Kétlakásos, ket különálló házzal 70+70 m-es. 2 szoba, hall. fürdőszobás, kúton WC. 400 n.ól telekkel nagy üvegház fohsalor, mellé ke pűlelek Irányár Külön ¦ 5 mFt Hird. sz (25615 K,
Epitesi letek Surdon. 30 méter szeles építési telek 1664 nm közmuvesflelt lerület, érvényes épflési engedéllyel a haz alapja levan betonozva. Irányár 650 éFI Hird sz- 51. (25358 K) Epitesi telek Pécsen Kjsmervotgyi irton rendezett környezetben érvényes építési engedéllyel 840 nm-es közművesített terülellel Irányár: 520 eFt. Hird.sz: 30. (25359 K)
Épftesi telek Magyarszenlmikloson Az elágazóban központi helyen lo ut mellett, 800 n-öl közmuvesiteli telek ipari célra is pl üzemenyag IöHo állomás, kamionos pihenő, étterem, viz, villany van Irányár megegyezés szerint Hirdsz 62. (25360 K) Latohegyen szőlő gyümölcsös. 800 n-ol lefüleltél szölo. gyümölcsös, málna, konyhákén. 30 nm lakóépület alatta pirke víz, villany van Irányár 900 eFt Hird.sz 64 {25362 K)
Szenlgyörgyvári hegyen Ingatlan .ÉDENBEN" Fizetési könnyítessél 650 n-öl terület 40 nm-es lakóházzal, szoba-konvha. pin ce, terasszal, gyümölcslakkal, viz. villany, van es köves ut Irányár 900 eFt Hird.sz: 43 (2536Ó K|
Csertői hegyen szók). 1200 n-öl területen kordonmuvelesi szóló jo karban lévő présházzal, szoba-konyhás, kamrás pincével t«l-jes (elszereléssel. Irányár: 450 eFt. Hird.sz: 37. (25364 K) Öreglörhéncen szőlő. 1100 n-öl lúgos szőlő gyümölcsössel lakható épületlel teljes felszereléssel, termessel együtt villany van.
irányár 800 eFt Hirdsz: 65 (25365 K)_"
Nagybagolai hegyen 223 n.öl bekerített zártkerti ingatlan gyümölcsös es konyhakert eladő Irányár 210 ezer FI Hird. sz
78 .25850 Ki_
Lakás Nk Zemplén Gy. utón 67 nm-es, 3 szobás. III. emeleti, 2 erkélyes, padló szőnyeges, vizorás, kp. fűtéses, lomkamras la-
kas eladó Irányár 2.5 mFl Hirdsz.: 81. (25851 K)_
Családi ház Becsehelyen, 100 nm-es, 2 szobás, konyha, kamra, előszoba, étkezős, lürdöszobás, kúton WC, garázzsal, melléképületekkel, 4000 nm telek. Irányár: 1,3 mFl. Hird.sz:: 87 (26247 K)_
Családi ház Nagykanizsán, városközpontban. 100 nm-es, 3 szobás, nagy, amerikai típusú konyhával. +63 nm külön szoba-konyhás lakás, műhellyel, garázzsal, teljesen lelujitoll, minden igényt kielégiló családi ház. Irodának, uzlelnek. egyéb célokra is alkalmas, rendezett, tág udvarral. Irányár 9 mFl Hird sz.: 69
(26241-- k,_
Családi haz Kiskanizsán, 350 n.öl telken, 220 nm-es, kétszintes. 4 szoba+lelólér. Nagy nappali, tágas udvar szép környezetben, garázzsal, telelonnal eladó Irányár 12 mFt Hird M 91. (26414 K)
Családi ház Dózsa Gy. úton, 64 nm-es, 2 szobás + 1 külön bejáraid szobával, lürdőszoba. külön WC. teljesen lelűjílotl családi ház közös udvarral. Irányár: 3,2 mFl. Hird.sz.: 96. (26593 K)
Üzlet helyiség eladó Csengery és Zrínyi M. üt sarkon, 30 nm-es üzlet kirakattal forgalmas helyen megegyezés szerint
Hird.sz: 97 126594 K)_
Lakás Nagykanizsán Hevesi uton 2 szoba, redőnyös, fürdőszobás, külön WC, télig lelú|ftot1, központi lütéses, alacsony közös költség. Irányár: 1.9 mFt. Hirdsz 98. (26595 K)_
Lakás Liszl F. irt lokjszmti lakás, 3 szobás, vlzoras, központi fűtéses, redőnyös, reluxás, szönyegpadtos, lelú|flott, uj konyha-
bülorral. Irányár 2,3 mFl. (26596 K)_
Magyar utcán 1 szoba, konyha, lürdöszobás. WC-s lakás eladó
Irányár 1,35 mFt. (26597 Kj_
Városkörnyéki Vegyes Élelmiszer bori lervasárto es takarmány árusítással, gázcsere teleppel, teljesen bekerítve, zárt es védeti helyen, presso létesítésére is alkalmas, üzemelő üzlet eladó
Irányár 3,2 mFl Hird.sz.: 102 (26759 K)_
Berzsenyiben 54 nm-es, 2 szobás, 4 emeleti, egyedi lütéses lakás eladó Irányár 2,6 mFl Hird.sz: 104. (26914 K) Családiház a városközponttól 8 km-re. 86 nm-es, 3 szobás, előszoba, konyha, kamra, fürdőszoba, pincevei, garázzsal, külön konyhával, mellékepületekkel 600 n.öl letekkel, gondozott, parkosított udvarral. Irányár 2.7 mFl. Hird.sz. 103. (26915 K)
Csengery uton 1 szobás, konyha, kamra, fürdőszobás, külön egyedi gázlűtéses, házrész kis kertlel eladó. Irányár: 1,5 mFt
Hird.sz.: 105 (27126 K)_
Rózsa utcai 54 nm-es, 8. emeleti, 2 szobs, összkomfortos 2 erkélyes, padlószönyeges. központi lűleses lakás eladó. Irányár 1.8 mFt. Hirdsz.: 108. (27128 K)_
Rózsa utcai 54 nm-es, 3, emeleti, 2 szobás, 2 erkélyes „L" alakú folyósóval reluxás, vizóras, közponli lütéses lakás eladó.
Irányár 1.95 mFt Hird.sz.: 107 (27129 K)_
Szepetneken 250 n-ol telken 100 nm-es családi haz, 3 szobás angol konyhás kamra lürdőszoba, szőnyegpadlói egyedi gázlűtéses Irányár 3,2 mFt. Hird.sz 109 (27130 Kj Családi ház Kiskanizsán Teljesen felújított. 1000 nm-es lelken 90 nm-es. 3 szobás, nappalival, konyha, kamra, nagy lürdőszoba, WC. garázs, műhely nyan konyha, baromfi es sertés ól Ve-lein \'x. mFt Hird ..: VJO 27133 K
Teleki ül elején VI emeleten 2 szobás, konyha, étkezős, fürdőszobás, kúton WC. szobák kivételével lambenázott vizóras, lom-kamrás lakás eladó Vételár 2,25 mFl Hird.sz.: 111 (27139 K)
28
KANIZSA - rffiú
1998. március 27.
NK., EÖTVÖS TER 16. TEL.: (93) 310-504, 30/573-104
A KANIZSA ES VIDÉKE EXTRA HIRDETÉSFELVEVŰ HELYE
az Ab-aegdn biztosító épületében
AZ IRODA KERES-KINAL:
Eladó: családi házakat, lakásokat, nyaralókat, garázsokat, telkeket \'_ Kiadó: lakásokat, albérleteket, üzlethelyiségeket, irodákat (bérbeadónak díjtalan lebonyolítás)
KEDVEZŐ KÖZVETÍTÉSI FELTÉTELEK:
korrekt, teljeskörű ügyintézés jogi képviselettel, értékbecslés, földmérés
Az iroda nyitva tartása: munkanapokon 8-12; 13-16 óráig.
INGATLANKÖZVETÍTŐ -ÉRTÉKBECSLŐ -HIRDETÉSFELVEVŐ IRODA
Nagykanizsa, Kazanlak krt. 9.
(Keleti városrészben)
NYITVA: munkanapokon 9-12; 14-17 óráig.
Teljeskörű lebonyolítás - ügyvéd által írt szerződés, földhivatali ügyintézés - legkedvezőbb közvetítési díj
MARATON újság hírdetésfelve- <
VŐ HELYE g
KANIZSA UJSAG MAR CSÜTÖRTÖKÖN KAPHATHATO IRODÁNKBAN.
ELADÓ LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Teleki ulcában 2 szobás, 58 nm-es, egyedi gázas, padló-szönyeges. krfogáslalan állapotban lévő lakás eladó Irány-
ar: 3,3 mR (L/354 ) 93/310-504. (?7002 K)_
Corvin ulcában 2. emelelen 2+1 félszobás, 60 nm-es, egyedi lütéses. parkettás, erkélyes, vízórás, lehermenles, azonnal beköltözhető lakás eladó. Ár: 3.5 mR. (L/341) 93/310-504. (27004 K)_
Csokonai ulcában 2 szobás, egyedi lOléses, parkellás, erkélyes, megkínált, jó állapotú. 4 emeleti lakás eladó.
Irányár: 2.45 mR. (L/359) (27007 K)_
Belvárosban 3 szobás, 63 nm-es, cirkogejzíes, nagyon igényesen lelújüoti, 3. emeleli lakás új csempével, járólapokkal, új konyhabúi orral eladó. Irányár: 4,5 mR. 8L/371) 93/310-504. (27009 K)_
Keleti városrészben 2 szobás, kp. lütéses, vrzórás, redőnyös, löldszinli lakás új konyhaszekrénnyel eladó. Irányár:
1,9 mR. (L/370) 93/310-504. (27014 K)_
Keleli városrészben 2 szobás, 54 nm-es. redőnyös, vrzórás, járólapozotl, erkélyes, 3. emeleli, kp. tűtéses lakás eladó. Irányár: 2,2 mR. (L/360). (27015 K)_
Zemplén ulcában 3 szobás, 63 nm-es, kp.lűtéses, vízórás, 2 erkélyes, 4. emeleli lakás eladó 10 emeletes épülelben. Irányár: 2,35 mR + garázs 700 eR {L/372) 93/310-504.
(27016 K)_
Zemplén utcában 1,5 szobás, kplűláses, jó állapotú, erkélyes, 6. emeleti lakás eladó. Ár: 1,6 mR. (L/377) 93310-
504. (27017 K)_
Csokonai ulcában 1 szobás, 39 nm-es, egyedi gázas, parkettás és szönyegpadlós, lel|esen lelú|íoll, jó állapotban lévő, 4. emeleti lakás eladó Ár: 1.7 mR. (L/387) 93310-
504. (27210 K) _
Garay utcában 1. emelelen 2 szobás, egyedi gázas. parkettás, vizórás, járólapozotl. reluxás, lelújítoll lakás eladó. Irányai 2,5 mR. (L3S9) ?3/310-504. (27211 Kj Barlók ulcában 2 szobás, parkellás, egyedi gázas, víz-órás, 4. emeleti, megkímélt lakás lambériázott konyhával, csempézett fürdőszobával eladó Irányár: 2,2 mR. (L/384)
93310-504. (27213 K)_______
Munkás ulcában 1+2 félszobás. 57 nm-es, vizórás, erkélyes, reluxás, azonnal beköltözhető. 3. emeleti lakás eladó.
Irányár: 2,5 mR. (L/386) 93.O10-504. (27215 K)_
Ady utcában 2,5 szobás+étkezős, 61 nm-es, erkélyes, parkellás, egyedi gázas, K-Ny-i 3. emeleti lakás eladó. Irány-ár: 5,3 mR. (L/381) 93/310-504. (27216 K)_
Kazanlak körúton 2+1 félszobás 68 nm-es erkélyes, redőnyös, lomkamrás, teljesen leiú|iott, 3. emeleli lakás eladó új járólapokkal, új csempével, új konyhaszekrénnyel. Irány-
if 2,65 mR. (L/391) 93/310-504. (27303 K)_
Városkapu körúlon 1. emeleten 1+2 félszobás, 57 nm-es, vizórás, Iranciaerkélyes, teljesen lelújíol! lakás eladó.
Irányár: 2,55 mR. 8L/397) 93310-504. (27304 K)_
Keleti városrészben 2 szobás, parkellás, egyedi gázas, azonnal beköltözhető, löldszinli lakás eladó. Irányár: 2,2
mR. (L\'396) 93/310-504. (27305 K)_
Pélertai utcában 3 szobás, 66 nm-es, nagyon igényesen, egyedi módon átalakítóit és lelújitott amerikai konyhás, 2. emeíeli. arkogejzíres lakás, új radiátorokkal, új szerelvényekkel, minőségi burkolatokkal eladó. Irányár: 5,1 mR.
(27306 K)_
Városkapu körúlon 1+2 félszobás, 57 nm-es, vízórás, fran-ciaerkélyes, leljesen felújílott, 3. emeleti lakás sürgősen el-ado Irányár 2,25 mR (L/292) 93/310-504. (27307 K) Belvároshoz nagyon közel, 1 szobás, 40 nm-es, egyedi gázas. parkellás, udvari lakás felújiolt fürdőszobával, ú| mosogatóval, faházzal, nagy kamrával eladó Irányár: 1,6 mR (L/399) 93/310-504. (27308 K)_
Keleti városrészben 3 szoba+nappalis, egyedi gázas, parkettás, cirkofűtéses, 2 szintes, nagy erkélyes löldszinli lakás eladó. Irányár: 5,1 mR. (L/398). 93310-504. (27309
K)_
Kalonaréten 2 szinl+telŐtérbeépleses 4 szobás, egyedi lütéses társasházi lakás nagy terasszal, előkerttel, alápincézel! garázzsal eladó. Irányár: 7,8 mR. 93/310-504. (27310 KJ_
CSALÁDI HÁZAK, TELKEK. NYARALÓK
Dózsa Gy. utcában vállalkozásra is alkalmas. 5 szobás, 140 nm-es, 32 éves, egyszintes, 2 generációs családi ház 1 szoba, konyhás különálló lakással. 2 garázzsal, 22 m széles. 1100 nm-es leiekkel eladó Irányár: 9,5 mR. (CS/171) 93/310-504. (27022 K)
Teleki utcán 2 szobás, 60 nm-es, lelújíásra szoruló, vagy lebontható családi ház, hozzákapcsolódó, 2 szobás, 50 nm-es épületrésszel, 514 nm-es leiekkel eladó. Irányár:
3.6 mR. (CS/172) 93310-504 (27021 K)_
Belvároshoz közel, 192 rt.öl lelek. 2 különálló, lelújitásra szoruló, vagy lebonlhaló, 1 szoba-konyhás régi, zártsorú, beépílósü házzal eladó Irányár: 2,98 mR. (CS/75) 93/310-504. Q27024 K) ¦_
Északi városrészben 2 szobás, 60 nm-es, igényesen felújí-tc-tt családi ház beépüell terasszal, ápoll udvarral, pincés műhellyel, garázzsal, 400 nm-es telekkel eladó. Irányár:
5.3 mR. (CS/187) 93/310-504. (27024 K)_
Palin-Újlelepen 2+3 lelszobás, tetőiórbeóprléses sorházban 100 nm-es teljesen lelújitott, cirkogejzíes lakás igényes járólapokkal, parkettás löldszinli szobákkal, új konyhabútorral, garázzsal, 150 nm-es udvarral eladó. Irányár:
6,9 mR. (L/299). (27028 K)_
Kiskanízsán 800 nm-es telken 2 szobás, 75 nm-es, fürdőszobás családi ház melléképülelekkel, pincével, valamint egy hozzá csatlakozó 720 nm-es leiekkel eladó. Irányár:
3,95 mR. (CS/194) 93/310-504 (27218 K)_
Kiskanízsán 3 szobás, 100 nm-es, 20 éves családi ház garázzsal, gazd épületekkel, 1 szobás, fürdőszobás, önálló épúlellei, 1400 nm-es leiekkel eladó. Irányár: 6.4 mR. (CS/195) 93/310-504 (27219 K)_
Balatonlenyvesen 2 szobás, fürdőszobás, 55 nm-es, jó állapotú, 40 éves nyaraló 125 n.öl leiekkel eladó Irányár:
4,5 mR. (NY/66) 93/310-504. (27220 K)_
Zalakaros-Behiákban 15 nm alapterületű, alápincézett, beépíthető lelőlerű iker hélvégi ház egyik fele, 639 nm zártkerti leiekkel, mellóképülellel eladó. Villany van Irányár:
2,0 mR. (NY/67) 93/310-504. (27221 K)_
Balalonlenyves-alsón 1 szobás, 42 nm-es, 25 éves Össz-közműves nyaraló leljes berendezéssel, 220 n öl telekkel eladó. Irányár: 2.6 mR. (NY/70). (27311 K)_
Palin-Újtelepen 3 szoba+nappalis, amerikai konyhás, 112 nm összalapterületú, cirkogejzíres, letőlérbeépítéses családi ház két fürdőszobával, 40 nm-es aknás garázzsal, műhellyel, ápolt kerttel, 160 n.öl leiekkel eladó. Irányár: 9,48
mR. (CS/197) 93/310-504. (27312 K)_
Zákányban a Magashegy legszebb részén gyönyörű kilaá-lással a Drávára, sürgősen eladó 3 szobás, 80 nm-es, alápincézel! családi ház 800 n.öl telekkel, valamint ugyanul 2 szobás, lelújíásra szoruló családi ház 600 n.öl telekkel. Irányára 2,3 mR, ill. 1.2 mR. (CS/192) 93310-504. (27313 K)_
Gyékényes belterületén a bányalóhoz nagyon közeli ulcában, 37 nm-es, 2 hálószobás, amerikai konyhás, könnyűszerkezeles anyagból épüli 3 éves nyaraló eladó 270 n.öl telekkel. Irányár. 2,6 mR. (NY/64) 93/310-504. (27314 K) Kiskanízsán amerikai konyhás, 2 szobás, parkettás, 80 nm-es, 1 éve teljesen felújított családi ház 40 nm-es műhellyel, 70 nm-es raktárral, 800 n.öl leiekkel sürgősen el-
adó. Irányár: 5,1 mR. (CS/198). (27315 K)_
Nagykanizsa-Sáncban 5 szobás, 125 nm lakóterü, 15 éves családi ház, alatta 28 nm-es garázzsal, 90%-os készültsége beépíell tetőtérrel, 81 nm-es. vállalkozásra alkalmas melléképülettel, ipari árammal, 600 nm-es leiekkel eladó.
Irányár: 9,0 mR. 933 1 0-504. (27316 K)_
Miklósla központi részén 3000 nm-es, kb. 50 m széles, enyhe lejtésű, D-i fekvésű épitési lelek eladó Irányár: 1,6
•mR. (T/32). (27317 K)_
Révlülőpön zártkertben. 600 n.öl, nagyon szép panorámás telken 10 éves. 36 nm alaplerületü hétvégi ház pincével, beépíthető tetőtérrel eladó. Irányár: 6,5 mR 93310-504.
(273 1 8 K)_
Hévíz-Egregyen 16 m széTes, 2607 nm területű lelken 20 éves, 10 nm alapterülelű hétvégi ház pincével eladód.
irányár: 4,5 mR. 933 1 0-504. (27319 K)_
Hévízhez közeli lelepülésen 6 szobás panzió 3 ágyas, zuhanyzós-WC-s szobákkal, étkezővel, kandallós társalgóval, étkezővel, személyzeti szobával, orvosi rendelővel, 15 férőhelyes lóistállóval. 3000 nm-es telekkel sürgősen eladó.
Irányár: 5,9 mR. (27320 K)_
Sürgősen eladó a Gyékényesi bányatóhoz 800 nm-re, csendes, nyugodt helyen régi pince 400 n.öl panorámás területtel, termő gesztenyelával. Irányár: 125 eR. (T/03). Tel.: 93310-504. (27321 K)_
KIADÓ LAKÁSOK, ALBÉRLETEK:
Kínálunk 1-2-3 szobás bútorozol! ós bútorozatlan lakásor kai, családi házakat. 93/310-504. (27032 K)
Pogányszenlpéteren tetőlérbeépiléses, 2 család külön lakhatását btztosló családi ház 230 nm-es laklerülettel, pincével, garázzsal, melléképületekkel, 1400 n.öl telekkel eladó. Nk-i lakás! beszámí-
lok. Irányár: 3,7 mR. Hiv sz : CS95. (22991 K)_
Zalakomárban 4 szobás, 2 fürdőszobás, tetőiérbeépíéses, gázfűtéses, cserépkályhás, 8 éves család ház 2893 nm leken eladó. Irányár: 5,5 mR. Bútorokkal együl! 6 mR. Hsz: CS116. (23314 K) Zalakarosi hegyen lévő 1292 m-es lelek eladó. Jelenleg szőlővel van beleleplve. Éplósre kiválóan alkalmas lefülel, vilany, víz van és aszlaíos ül. Irányár 800.000 R. Hiv. sz.: NY01. (23657 K) Pusztamagyaródon 90 nm-es, 2 szobás, nagy konyhás, családi ház gazdasági épületekkel. 1200 n öl telekkél eladó Irányár- 3
mR.H.sz.: CS135. (24718 K)_
Galambokon a halastónál 200 n.öl telek a raja levő „cseh" 2 szobás, előteres, teraszos faházzal eladó. Fürdő kialakítható, víz, villany, aszfaltos út és horgászati lehetőség, nyaraltatási lehetőség
van, rányár: 1,1 mR. H.sz.: T37. (24719K)_
Galamboki-halaslónál 260 n-öl telek, közvelien a vízparton 6x3-as hétvégi faházzal, panorámás területtel eladó. Víz, villany, aszfaltos úl van. Irányár: 1,3 mR. Hrv.sz: T38. (24809 K)_
2 szobás, 67 nm-es, fürdőszobás, spájzos családi házrósz Nk-án eladó. A lakás jó állapotú, vrzórás, tetőtér ós külónáló pince tartozik hozzá. A lakás ufcalronti, 4 lakó van. Irányár: 2,9 mR. H.sz:
CS137. (24861 K)_
Galambokon 3 szobás, fürdőszobás, nagy konyhás, spájzos, redőnyös, gazdasági épületekkel, 400 n-óTtelekke! családi ház el-
adó. Irányár: 6 mR Hiv.sz: Cs 140. (25771 K)_
Zalakaroson 2 szinles, lelújíásra váró nyaraló eladó. Irányár: 3,5
mR. H.sz.: T40. (25795 K)_
Nk. északi v.részóben éplési lelek 340 nm-es, eladó. A lelken pajta ós istáló található. Irányár: 3.2 mR Hsz.: T43. (25797 K) 120 nm-es családi ház eladó Kiskanízsán 4 szobás, nappalis, nagy konyhás, garázsos, egyedi gázas, 765 nm-es leiekkel eladó Irányár: 5,2 mR. Hiv.sz: Cs 141 (26104 K)_
3 szobás, 82 nm-es lársasházielegű családi ház, 80 nm-es udvarral, garázzsal, gázlüléssel teljes leíújíűtlan eladó az Északi városrészben. Hiv .szám: LAK 103. Irányár: 6,8 mR. (26105 K)
2+1 félszobás, összkomfortos, erkélyes, 4 emeleti, jó állapotú lakás ealdó a K-i v.részben. Irányár: 2,2 mR. Hiv sz.: LAK85 !2624-3 K)_
Bajcsán 3 szobás, telesen új fürdőszobás, telújilott családi ház eladó vagy Nk-i 3 szobás, 4. em. házi lakásra cserélendő órtéke-
gyezlelessel Irányár: 5 mR. Hiv sz: CS143. (26245 K)_
3 szobás, 110 nm-es, gázfűtéses, garázsos. teraszos, 120 n.öl lelkes, parkoslolt, udvaros családi haz eiadó vagy zalakarosi nyaralóra cserélendő. Irányár: 12 mR H.sz.: CS142. (26247 K) Palínban 100 nm-es, 2+3 lelszobás, társasházi cirkogeizires családi ház jellegű lakás alul garázzsal, 2 fürdőszobával kis kerttel eladó. rinyár:7,4 mR, Hiv.sz.: CS 145. (26357 K) Zalakaroson 809 nm-es, panorámás éplési lelek, ahol viz, vilany van, gáz, telefon ráköthető, felvonulási épülettel és ui légfával ei-
adód. rányár: 3,6 mR. Hiv.sz.. T48. (26455 K)_
Homokkomáromban tégjapineós, szoba, konyha, teraszos, lároló-helyíségekből álló, lakhatásra alkalmas hétvégi jellegű pince felszereléssel eladó, kanyar: 400 000 R Hiv.sz: T46 (26456 K) Nk. Északi városrészében 75 nm-es, 2 szobás, lürdőszobás, önálló udvari családi ház eladó. Irányár: 3,9 mR. Hrv.sz: CS146. I.26459 K)_
Galamboki Nagy Campingnél 1.100 n ól gyümölcsös eladó Irány-
ár. 1.7 mR. Hivsz.: T49. (26460 K)_
Eladó Nagybakónakon, az „Öreghegyen" 850 n.öl gondozott terü-let, amin kert, gyümölcsös, szőlő és léglapince található. Víz, villany van, autóval megközeilhető. Irányár: 400.000 R. Hrv.szám:
T50. (26547 K)_
1+3 félszobás, egyedi cirkogejzír fűtéses, tetőiéri, jó állapotú, étkezős lakás ealdó Nagykanizsán az E-K-i új lakótelepen, rányár: 3.6 mR Hiv szám LAK 106 (26550 K)_
Plánder ingatlanközvetítő Iroda legkedvezőbb közvetítési dí és ügyvéd állal rt szerződéssel keres eladó lakásokai Nagykanizsán ügyfelei megbízásából.
2 szobás, önkormányzati, elújlásra szoruló családi házat elcserélnék udvari vagy társasházi lakásra 1 vagy 1+félszobásra. H.sz.:
LAK 205. (26674 K)_ _•
Sávolyon családi ház nagy leiekkel eladó. H.sz.: CS144 (26676
Miklósfán 2 szobás, konyhás, hallos, lürdőszobás, bio-családi ház gazdasági épületekkel, ipari árammal, nagy telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélendő értékegyeztetéssel. Irányár: 5
mR. H.sz.: CS147. (26677 K)______
Nk, Kalonaréten 420 nm-es lelek kicsi, régi Ibusú, lakhaló családi
házzal eladó. Irányár: 3,1 mR. H.sz.: CS151. (26678 K)_
Galambokon a Campingi bejáratnál, "Banyá\'-dúiőben tömés és léglapince nagy leiekkel eladó. Irányár: 800.000 R Hiv.sz.: T51. (2&680 K)
55 nm-es. 1+2 létezoba*;. összkomfortos IV emeleten lévő kiépös lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 2,2 mR. HK/.szám:
LAK 110. (26884 K)_
Sáncban 110 nm-es, szint + teiőlers, 5 szobás, 2 lürdőszobás, erkélyes,\' garázsos + 80 nm-es különáló új éplésű lakásnak is kialakítható építmény egyedi gázfűtéssel eladó. A lelek 600 nm-es. Irányár: 9 mR. Hívsz: Cs 152 (26865 K) 2 szobás, összkomfortos, vizórás. 4 emeletes házban, földszinti lakás eladó a keleti városrészben. Irányár: 2 mR Hiv.szám: LAK 220 (26388 K)_
Miklósfán 3 szobás, gázfűtéses családi ház 650 n-öl telekkel eladó A ház alatt földpince, melléképületek és nyári konyha van. Irányár: 4,6mR. Hiv.sz.: CS 122. (26889 K)
Szepelneken 3 szobás, gázas, fürdőszobás, családi ház 200 n-öl leiekkel eladó, irányár 3,2 mR. Nagykanizsai 3 szobás lakáscsere erdeM Hívsz CS 154 \'?6890 Ki ._
Csónakázó-lónál 1911 nm-es telek lakható hétvégi házzal, garázzsal eladó vagy 2 szobás lakásra cserélendő 2. emeletig
rányár: 2,5 mR. Hiv.sz. T52. (26891 K)_
430 n-öl lelek 2 szinles hélvégi lakható házzal, gazdasági épületekkel leljes berendezéssel eladó a Csónakázó-tó közeieben Irányár 2,5mR Hiv szám T \'\'4 I2C892 K) Bókaházán 3 szobás, fürdőszobás, telefonos, nagy konyhás. 3378 nm-es telkes családi ház eladó vagy Nk-i lakásra cseretielc értékegyeztetéssel. Irányár: 4,7 mR Hiv.sz CS 153. (26893 K) 1+2 lelszobás, összkomfortos, erkélyes, telefonos, külön ktmkam-rás, IV emeletes házban lévő, 3. emeleli lakás eladó a K-i v.részben. Kedvező közös költség fizetésű, OTP házban. Irányár: 2,45
mR. Hiv.sz.: LAK 116. (26988 K)_
145 nm-es, egyedi gázas, szinl+tetóteres. 4 szobás, 2 fürdőszobás, étkezős, nappalis, garázsos családi ház parkosított udvarra! eladó Kiskanízsán. irányár: 6,7 mR Hiv.sz.: CS124. (26989 K) 63 nm-es, 3 szobás, egyedi gázas, leljesen felújlolt, 3. emeleli lakás eladó belvárosi lakótelepen. Irányár- 4,5 mR. Hiv.sz: LAK 114 126*90 Ki
3 szobás, összkomfortos, X. emeletes házban lévő, 2 erkélyes, leljesen fekjjlot! OTP lakás eladó a K-i városrészben. Irányár 2,5 mR. Hiv.sz.: LAK 115. (26991 K)_
2+1 félszobás, 62 nm-es, összkomfortos, vízórás, téliesen lerújíotl
4 emeletes házban lévő, erkélyes, 4. emeleti lakás eladó a K-i v .részben Irányár: 2,6 mR. Hiv sz.: 113 LAK. (26992 K)
61 nm-es, 2+1 félszobás, összkomfortos, lelújíásra szoruló, 4 emeleles ház 4 emeletén lévő lakás eladó a keleli városrészben
22mR-osirányáron.Hívsz.:LAK 118 (26993K) _
Balalonberényben ikernyaraló fele eladó. A nyaraló színi + tetőteres, 3 szobás, zuhanyzós, étkező ¦ konyhás, 500 nm leken Nagykanizsai lakáscsere is érdekel Irányár: 3,15 mR Hiv.sz.:
T54. (26994 K)_
2 + félszobás, 80 nm-es, egyedi gázfűtéses, vízórás, nagy konyhás, erkélyes, redőnyös 4 lakásos családi ház jellegű íakás kis kerttel garázzsal eladó Nk, északi városrészében, la.: 4.5 mR.
Hiv .szám LAK 48. (27106 K)_
Pogányszenlpéteren 114 nm-es. ikerjellegű családi ház 3585nm-es telekkel eladó 3 szobás, fürdőszobás, konyha-spájz, előszoba, verandás, wc-s, pincés, garázs és gazdasági épületek. Cserép-kályha lütéses. la: 6,5 mR. Hrv.szám: Cs 156. (27107 K) Palínban 2 színles + let őt érbeépíéses, mind a három mind külön bejáratú egyedi gázas 8 szobás, összkomfortos, 2 garázsos családi ház összeköltözőknek kiváló 2148 nm-es leiekkel, gazdasági épületekkel eladó igény esetén kisebb családi háza 13 szobásai beszámlok 10 éves kong, nem régebbi építésül Iá: 12 mFt Hsz
Csise- f27108 Ki___
2+1 félszobás, összkomlorlos, 4 emeleles ház III. emeletén, nagy konyhás, külön lomkamrás, erkélyes lakás eladó a keleli város-részben, Irányár: 2,6 mR. Hívsz LAK 120. (27109 K)_
2+1 félszobás, összkomfortos, vizórás, 4. emeleles házban (öldszinli K-i fekvésű lakás eladó. Kiváló vállalkozás kíalaklásara is.
Irányár: 2.5 mR. Hsz.: LAK 119. (27110 K)_
2 szobás, összkomfortos, vízórás, redőnyös, lelúiloll lakás 4. em. ház II. emelelen eladó a keleti városrészben Irányár: 2.3 mFt
Hsz.: LAK 222. (27111 K)_
2 szobás, összkomfortos vrzórás, erkélyes, redőnyös, jó állapotú lakás eladó a keleti városrészben Irányár 2,3 mR Hsz LAK
-21. (27112 K)_
Szent györgyvári hegy 3. hegyháton 900 n.öl terület részben beke-rlell gyümölcsősset kis faházzal, kb 800 db fiatal fenyővel, szán-
lóval eladó. Érd.: 18 óra után, 93324-399. (27222 K)_
2+1 lelszobás,összkomfortos, IV em ház 3 emeletén erkélyes, nagykonyhás, külön lomkamrás lakás eladó a keleti városrész-
ben.Trányár: 2.6 mR. H.sz.. LAK 120. (27223 K)_
Kiskanízsán * r.m-e; leiek arnr. gaz ;iz /illan/ közmű. !&-bonlásra váró épímény található. Bontási és éplési engedély van. Kedvező áron eladó. Irányár: 1,5 mR H.sz.: CS156. (27224
K)_[__
Csertő hegyen lakható, igényes hétvégi ház sürgősen eladó. rányár: 2,5 mR. H.sz.: T56. (27225 K)
Balalonlenyves-alsón 150 n.öl lelken kb. 64 nm-es, 2 szobás, nappalis, fürdőszobás, színleliolásos nyaraló eladó. Irányár: 7
mR.Hsz T55 (27226 K)_
1+1 lelszobás, gázfűtéses, nem megyásárori önkormányzali lakásom elcserélném nem megvásárolt önkormányzali 1 szobás la-
kásra értékegyezi éléssel Nagykanizsán. (27227 K) _
3 szobás, összkomfortos, X. emeleti ház 4. emeletén lévő, erkélyes, vízórás, jó állapotú lakás eladó. Irányár. 2,35 mR. H.sz. LAK 112. A lakáshoz garázs is megvásárolható. Irányár: 700 000 R. (27228 K)_
Belvárosi, 3 szobás, 80 nm-es, egyedi gázfűtéses, társasházi lakás 240 nm-es udvarrésszel eTadó Irányár 7,2 mR H.sz.:
CS128. (27229 K)_
Nagykanizsa Déli városrészeiben 200 n-öl lelken régi kis családi ház eladó. Víz-gáz-villany-csatorna van. Irányár: 3 mR, Hiv.sz:
Cs 158. (27292 K)_
Kiskanizsán 302 n-öl telken 3 szobás, lürdőszobás, teraszos, egyedi gázfűtéses, kb. 100 nm-es családi ház garázzsal, gazdasági épületekkel eladó. Irányár: 5mR. Hívsz.. Cs 157. (27293 K)
Belvárosnak mondható lakótelepen 57 nm-es, IV. emeletes ház I. emeletén lévő 2 szobás, egyedi gázfűtéses lakás erkéllyel efaJdó
Irányár: 3 mR. Hiv sz.: LAK 225 (27294 K)_
Nagybakónaki hegyen 2 hold terület termő szőlővel, gyümölcsössel tégla pincével eladó, akár megosztva is. Irányár: 800.000.-R. Hrv.sz.: T57. (27295 K)
1998. március 27.
KANIZSA - Ap*
29
^1
9900 HtftUt-ip*, U^cxkÁ-tM^Ux
idj^ n/vo-m n/nun
HÁZAK, LAKÁSOK, TELKEK ADÁSVÉTELE; RAKTÁRAK, IRODÁK, ÜZLETEK BÉRBEADÁSA, ADÁSVÉTELE, CSERÉJE; ALBÉRLETKÖZVETlTÉS; CSALÁDI.HÁZAK, LAKÁSOK FELÚJÍTÁSA, KARBANTARTÁSA; ÉRTÉKBECSLÉS; TELJESKÖRŰ LEBONYOLÍTÁS, KORREKT ÜGYINTÉZÉS, JOGI KÉPVISELET; HIRDETŐ-TÁRS KERESŐSZOLGÁLAT; DÍJTALAN HIRDETÉS, DÍJTALAN CÍMKIADÁS.
INTERNET CEVIUNK:
http ://www.sikerimmo.hu (német és magyar nyelvű oldal) e-mail CÍMÜNK: sikerimmo @ sienet.hu IRODÁNK: NAGYKANIZSA, TERV UTCA 4. Nyitva: munkanapokon 8-17 óráig
SIKER
INGATLANKÖZVETÍTŐ
IRODA
Alapítva: 1991-ben.
-számítógépes nyilvántartás -internetes hirdetés, külföldi vevők részére
-jogi képviselet ~bérb«ati(Sknak díjtalan bMőközvetítés
312-058
„A mi sikerünk: ha Önnek sikerül!"
Eladó Nagykanizsán 120 nm-es telken, 80 nm-es családiház 2 szoba, étkező, előtér, WC, fürdő, lerasz. Ára: 3,8
mR (27235 K)_
Eladó Nagykanizsán 120 nm-es lelken, 80 nm-es, családiház 2 szoba, étkező, előlór, WC, fürdő, lerasz. Ára: 3,8 mR. (27236 K)_
Nagykanizsa kőzponljában 2,5 szobás, étkezős, 70 nm-es egyedi lütéses, vizórás. padlószőnyeges, redőnyös, kábellévés, erkélyes, lelújitol! lakás eladó. Irányár: 3,5 mFt.
(27237 K)_
Eladó Nagyrécsén, 120 nm-es családi ház, 366 n-ől telekkel, léiig kész lelőtérbeépüéssel, 54 nm-es garázs átalakítva üzlelnek 3 szoba, étkező, előszoba, konyha, spájz, IV. emeletig, 2 szobás lakást beszámítok. Ára: 7,2 mFt.
(24542 K)_
Eladó Galambokon 3 szinles, 270 nm-es családi ház teljes berendezéssel, 5 szoba, nappali, kondilerem, mosókonyha, konyha-étkező, spájz, 2 fürdőszoba, középszinlen 30 nm-es terasz, garázs, kábel-, parabola antenna, teleion, gaz van. Berendezésekkel együtt 19 mFl. (24543 K)
Fenyvesalsón, az Úttörő ulcában 150 n.öl telek eladó, közművesítve: Irányár: 1,2 mR. (24649 K) Keresünk belvárosi másfél és kélszobás egyedi gázfűté-
ses lakásokat a 4. emeletig. (24833 K)_
Galambok kőzponljában 300 n-ÖI telken lévő családi ház eladó. 1 szoba, konyha, lusoló. Ára. 2,8 mR. (23989 K) Orosztonyban 500 n-öl telken, jó állapotban lévő családi ház eladó, 3 szoba, konyha, lürdő. spájz, melléképűielek.
Ára: 2,6 mR. (23990 K)_
Felsőrajkon 500 n-öl lelek családi házzal eladó. 2 szoba, konyha, spájz, fürdőszoba, aarázs. Ára: 2,9 mFt. (23992
K)_
Munkás úti garázssoron nagyméretű tégla garázs eladó, akna és villany van. Ára: 530.000 Fl. (24992 K) Csapi öreghegyen panorámás telek eladó, 2160 n.öl gyümölcsös, kaszáló, új téglapincével. Ára: 1,1 mFt. (25064
K)_
Eladó Csapi községben, Nagykanizsától 13 km-re, 700 n-ól területen, 500 nm-es télkész családi ház, (galériás) garázzsal. Irányár: 14.000.000,-Ft. (25066 K)
Eladó Nagyrécsén 285 n-öl területen, 72 nm-es családi ház, földszint 2 szoba, nappali, lürdő, WC, spájz, konyha, tetőtér, téligkész állapotban, gáz az udvarban. Ar 4.6 mFt.
(25067 K)_
Galambok központjában kizárólag üzletek kialakítására alkalmas 150 n.öl lelek eladó. Ára: 1,2 mR. (25186 K) Nagykanizsán a belvárosban családi ház, 3 szoba, konyha, lürdő. spájz, pincés, fedett bejáróval, telefonnal, egye-
di fűtéssel, eladó. Ára: 5,1 mR. (25314 K)_
Nagykanizsán 3 szobás, 64 nm-es, 2 erkélyes, vízórás, felújítod X. emeleli lakás eladó. Vagy megegyezés szerint 2 szobás 1-1!. emeleti gázas lakásra cserélhető. Ára: 2,3\' mFt (25315 K)
Nagybakónakon 1200 n.öl lelken családi ház eladó, 2 szoba, konyha, előszoba, pince jó állapotban eladó. Ára: 1.65 mFt. (25433 K)__
Zalakaroson 227 n-öl területen 20 nm-es laház nagy terasszal, 1 szoba, előtér, konyha. 1,8 mFt-érl eladó. Víz, villany, van. (25550 K)_
Eladó Miháldon 400 n-ől lerülelen családi ház 75 nm-es, 2 szoba, előszoba, konyha, lerasz, pince Ára: 4 mFt.
(25556 K)_
Eladó Bocskán (Nk-lól 16 km-re) 500 n.öl lelken 3 éves, bepucolatlan, 110 m családi ház. Nappali, ebédlő, WC, fürdő, spájz, melléképülelek, lerasz. Vegyes kazántúzelésü.
Ára: 3,5 mR. (25618 K)_
Balaton keresztúron eladó kétszintes ikervilla 90 n-öl területen tapétás. 15 nm-es nappali, étkező, konyha, terasz, WC.türdő. Emeleten 2 szoba, erkély, WC, mosdó, 15 nm-es, melléképület. Gáz az udvarban. Ára: 4 mR, (26036 K)
Balatont enyvesen 386 nm-es lelken 52 nm-es lakás eladó. Teleion van Ara 4.3 mFt !2603? K,
Fenyvesen 53 nm-es felüjíotl külónbejáralú villa eladó 180
n-öl telekkel. Ára: 4,8 mR. (26039 K)_
B.fenyvesen családi ház eladó 65 nm-es. Ára: 3,8 mFt.
(26039 K)_
B.mária alsón villa eladó 100 nm-es társasház fele. 3 szoba, ebédlő, konyha, lürdő, WC, mosdó. Ár.: 3,3 mFt.
(26041 K)_
Szent györgyvár! hegyen 580 n-öl szőlő, gyümölcsös, kert eladó új pincével, szoba, konyha, lárolók. Villany, lűrtküt van. Felszereléssel együtt 650 eR. (26042 K)_
Nagykanizsán csendes helyen kétszintes, 74 nm-es lakás garázzsal eladó. 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, spájz,
WC. Ára- 4,5 mR. (26130 K)_
Eladó a Nk-i Csónakázó-tónál 200 n-ÖI területen, vendéglátó egységnek is kialakítható 120 nm-es, 3 szinles, új hót-
vegi ház Ára 4,7 mR. (2621 1 K)_
Zalakaroson 2 szintes, jó állapotban levő, 80 nm-es hélvégi ház eladó 102 n-öl területen. Ára: 7,7\'mR. (26213 K)
Nagykanizsán a belvárosban 53 nm-es, 2 szobás, földszinti, egyedi fűtéses, jó állapotban levő Önkormányzati lakás
eladó Irányár: 3,2 mR. (26210 K)_
Nk-n a Zemplén úton 57 nm-es, felújiolt, reluxás, vízórás, jó állapotban lévő 2 szobás lakás eladó 2,2 mR-ért.
(26491 K)_
Nagykanizsa keleli városrészében 2 emelelen 1+2 félszobás, 57 nm-es lakás eladó. Telefonos, redőnyös, jó áll;
pótban levő. (26704 K) _
Nagykanizsán a keleti városrészben felújítod 57 nm-e: 1+2 lelszobás lakás az 1. emeleten 21 nm-es, garázzsal együtt eladó Irányár: 3,3 mR. (26705 K)
Nk. keleti városrészben 2. emelelen 57 nm-es, 1+2 lélszo-bás lakás lelújitott állapotban eladó, 2\',4 mFt. (26706 K)
Galambokon 200 n öl lerülelen családi ház eladó. 2 szoba, konyha, előszoba, spájz. Irányár: 3,5 mR. (26708 K)
Nk-n a keleti városrészben 57 nm-es, felújiloll vízórás, redőnyös, 1 emeleti lakás eiadó őszi bekőHözéssel. Ára. 2,5 mR. (26844 K)____^_
Zalakaroson csendes helyen 176 nm-es villa eladó 3 szint + pince, 4 lűrdőszoba, 4 szoba, nappali, konyha, 3 lerasz
különálló apartmanok. Irányár: 24 mR. (26845 K)_
Zalakaroson a fürdőhöz közel 2 szintes. 4 szobás + nappalis, 2 fürdőszobás, 2 WC-s, konyhás, üzlelnek kialakítható raktárhelyiséggel villa eladó, tetőtér beépíthető. Irány-
ár: 12,5 mR. (26846 K) \'_
Zalakaroson kétszintes villa eladó a fürdőhöz közel, 2 leljes apadman a (elsőrész külön bejárattal, garázs, szalelit, terasz, egy szinten 2 szoba, nappali, fürdő, konyha, WC.
Irányár: 12,5 mR. (26847 K)_
Zalakaroson 550 nm-es, több apartmanos csendes helyen lévő exkluzív villa eladó, 3 szintes, földszinten presszórész kilakílva. Irányár: 40 mFt. (26848 K)_
Nagykanizsán a keleti városrészben 57 nm-es. redőnyös, 3. emeleti lakás megkíméli állapotban eladó. Irányár: 2.2
mFt. (26849 K)_
Galambokon, Rigó-hegyen 1300 n.öl lerület gondozóit szőlővel, borospincével eladó. Ára: 500 eR. (26911 K) / Nagykanizsán a belvároshoz közel 75 nm-es, 3 szobás, jó állapotban lévő, egyedi fűtéses lakás pincével, garázzsal együtt eladó. Ára: 5,2 mFt. A garázs külön is eladó 700.000 Ft-ért. (26912 K)_
A K-i v.részben 49 nm-es, vízórás, felújloli. K-Ny tekvósű. löldszinli, 2 szobás lakás eladó Irányár- 1,9 mFt (26913
KJ_
Nagykanizsán, belvároshoz közel, 72 nm-es, egyedi fűtéses, 1. emeleti lakás, 2 szoba lürdő, konyha, WC, 7 nm-es
pince, 2,8 mR-ért eladó. (27033 K)_
Palinban újtelepen 200 nm-es alapterületű új ház eladó 198 n-ől lelken, földszint + tetőtórbeópléssel, 2 nagy terasszal, garázzsal, crikogejzres fülessel, 2 nappali, 4 szoba, 2 lűrdőszoba, 2 WC, nagy lárol óhelys égek. Irányár: 13,5 mFt. (27034 K)_
Zalakaroson 600 n-öl telken (ebből 300 n-öl külön is eladó 2,5 mFt-ért) 62 nm-es alápincézett villa eladó, 11x3 m-es terasz, 3 szoba, 1 napalí, lőzófülke, zuhanyzó, WC (pince nincs befejezve). Irányár: 9 mFt. (27118 K) Nk-n a Keleti városrészben a IV. emelelen 3 szobás, vízórás, 2 erkélyes, jó állapotban levő laks garázzsal együtt
eladó 3 mFl-érl (garázs 700 eR). (27116 K)_
Balatonieividéken 400 m-re a víztől a Balaton legszebb részén festői környezetben 120 n-öl területen 50 nm-es régi voröskŐ parasztház eladó. 1 szoba, konyha, spájz. 4x4 szuterén felette zárt terasz. Irányár: 4,5 mFt. (27117 K) Miklósfán 800 nm-es lelek eladó, ipari árammal, dupla tégla garázzsal, 2600 db nagyméretű téglával, közművesítve. Ára- 2,9 mFt. (27133 K)_
Miklósfán 3 szobás ház eladó 650 n-öl telken melléképületekkel, gazdálkodáshoz, 3x3 m-es pince, konyha, WC, fürdő, spájz, KÁBEL TV. telefon, bolthoz, buszmegál-
lóhoz közel. Ár: 3,950 eFt. (27134 K)_
Csertői hegyen 720 n-ÖI szőlő, gyümölcsös eladó új pincével, leljes berendezéssel is. Irányár: 1,1 mR. (27135 K) Bagolai hegyen 230 n-öl zártkerti ingatlan, 3 színes téglaépülettel eladó. Alul garázs, tároló helység, középszinten szoba, konyha, spájz, nappali, tetőtér nincs befejezve. Ára: 1,2 mR. (27136 K)_
Nagykanizsa belvároshoz közel másfél szobás, központi lütéses lakás eladó. Érd.: 1,8 mR. (27137 K)_
ALBÉRLET:
Belvárosban 37 nm-es helyiség kiadó hosszabb távra. Irányár: 50.000,-Fl/hó. (27234 K)_
Palinban 109 nm-es, fszt-í lakás bútorozva, hosszabb időre kiadó 40 eFt/hó + rezsiért. (26493 K)
GARÁZS:
Űrhajós úti garázssoron kél egybenyitó műhelynek alkalmas aknás garázs (víz, villany. Wc van) eladó. Irányár: 1,150 eFt. (27119 K)
Közvetítői díkedvezmény! Az egyedi gázfűlésú, 4 emeletesben lévő lakások tulajdonosai számara kedvezményes közvetlői dijat alkalmazunk! Keresünk eladó lakásokat Nagykanizsán SIKER Ingatlanközvetítő. Tel.: 312-058. (27238 K)_
Keresünk kiadó lakásokat Nagykanizsán, a bérbeadók részére dítalan berlőközvetíléssel. Bérbeadásnál nálunk díat csak a bérlő fizeti SKER Ingatlanközvetítő. Tel.. 312-058. (27239 K) Hirdelós INTERNETen! Az egész világon láthaló az On ingat-lanhrdetése! Szries fotóval, két nyelven! SIKER Ingat-
lanközvettö. Tel.: 312-058. (27240 K)_
Keresünk német ós osztrák ügyfelek részére, inlerneles hirdetéssel, eladó házakat, nyaralókat, Nagykanizsa, Zalakaros, Hé víz, Keszthely közelében. Balatonenyvesen, Batalonmárián, Balaton déli partvidéken. SIKER Ingatlanközvetítő. Tel.: 312-058. (27241 K)___
LAKÁSOK NAGYKANIZSÁN:
Lakás eladó Nk. keleli városrészében, 3 szobás, 63 nm-es, 2 erkélyes közponli lűlósű, vízórás, telefonos, kábeltévés, sző-nyegpadós, tapétázott, beépített szekrényes, keleti fekvésű, 2,5 x 2,5 méteres konyhával, 4. emelelen, liftes épületben, garázs-zsal. Irányár: 2,35 mR + garázs 700 eR, egyben, vaqy külön is. Hiv szám: SIKER 2213. (26872 K) Egyedi gázfűtésű lakás eladó Nk. belvárosában, 2,5 szoba + hallos, 81 nm-es erkélyes, 3. emeleti, teleionos, vízorás, kábeltevés, felújít*. Irányár: 5,6 mR. Hiv.szám: SIKER 2226. (26973
KJ_
Lakás eladó Nk. keleli városrészében, 2+1 félszobás, 63 nm-es, 2. emeleti, 4 emeleles, 4 emeletes épületben, kp. fűtésű, vízórás, telefonos, a lakás alatt garázzsal. Irányár: 2,5 mR + ga-
rázs 600 eR. Hiv.szám: SIKER 2244 (27131 K)_
Egyedi gázfűlésú lakás eladó Nk. belvárosában, 2,5 szoba + étkezős, 70 nm-es, erkélyes, vizórás, szőnyegpadós, redőnyös, kábeltévés, letójjolt. kifogástalan. 4. emeleli, íltes. Irányár: 3,5 mR. Hiv.szám. SIKER 2249 (27243 K)__
Egyedi cirkofülésű, 1. emeleli, 3 szobás, 68 nm-es, erkélyes, vrzórás, tehermentes lakás eladó Nk keleti városrészében. Irányár: 4 mR. Hiv.szám: SIKER 2256 (27244 K)_
Lakás eladó Nk. keleli városrészében, 3 szobás, 68 nm-es, erkélyes központi lülésű, vrzórás, telefonos, íftes. Irányár: 2,7 mR. vagy cserétietŐ 2 szobás, 1-2. erneM, 4 emeletesben lé vő lakásra + 500 eR-ra. Hiv szám: SIKER 2257. (27245 K)
Lakás eladó Nk. belvárosának közelében, 2 szoba + étkezős, 57 nm-es, 2 erkélyes, központi fűtésű, vízórás, telefonos, liftes Ára. 2,25 mR. Hiv.szám: 2258. (27246 K)_
Egyedi gázfűtésű, 3 szobás, 80 nm-es, teraszos, 2 szinles, sorházi lakás, kis kerttel, garázzsal együtt eladó Nk-án. Irányár: 4,4 mR. Hiv.szám: 2260. (27248 K)_
Egyedi gázfűtésű, 3 szoba+étkezős, 2 erkélyes, 90 nm-es. 2. emeleti, vizórás,
telefonos, kifogástalan, szép lakás eladó Nk. belvárosához közel. Irányár: 4,9 mR. Hívsz : SIKER 2262 ( 27345K)_
Egyedi gázfűtésű, 1 szoba4;onyhás, lürdőszobás, előszobás, vizórás, parkettázott, lestett falú, lelüjiott, udvari lakás eladó Nk. belvárosához közel, kamrával, laházzal együtt. Irányár: 1,6 mR. Hiv.szám: SIKER 2265. (27346 K)_
Egyed fűtésű, 3,5 szobás. 100 nm-es, 2 szinles. teraszos, erkélyes, lelelonos, sorházi lakás, elő- ós hátsókerttel eladó Nk-án.
Irányár- 6,5 mR. Hiv.szám. SIKER 2267. (27347 K)_
Nk. keleti városrészében 2+1 félszobás, 62 nm-es, erkélyes, 3. emeleli, közponli fűtésű, vízórás, telefonos lakás, alatta levő garázzsal, vagy anélkül eladó. Irányár: 2,6 mFt+garázs: 700 eR. Hiv.szám: SIKER 2272. (27348 K)_
2 szobás, 57 nm-es, erkélyes, 3. emeleti, 4 emeletesben lévő, központi fűtésű, vizórás lakás Nk. keleti városrészében eladó Irányár 1.85 mR Hiv szám SIKER 2273 !27349 K) Palinban eladó 5 szobás, 120 nm-es, tetőtérbeépiléses, teraszos, szőnyegpadós, 4,8x5 méteres konyhával rendelkező, gázkazán lutésű, parabola anlennás, kábeltevés sorházi lakás, 262 nm-es telken. Irányár: 9 mR. Hrv.szám: SKER 2274. (27350 K)_
Egyedi gázfűtésű, 2 szinles, 2,5 szoba+nappalis, 80 nm-es, nagy konyhás, leraszos, teleionos, parabola antennás, kábellé vés, redőnyös, reluxás, sorházi lakás, aknás, pincés garázzsal, elő- ós hátsókerttel, Nk-án eladó. Irányár: 5.6 mR. Hw szám: SIKER 2276 (27351 K)_
CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN:
Kiskanízsán eladó 2 szoba-konyhás, 64 nm-es családi ház, fürdőszoba nélkül, víz- és gázbekötéssel, hajóparJós, meszelt szobákkal, 2 konyhával. 2 spejzzel, melléképülelekkel, 540 n-ől te-lekkel. Irányár: 3 mR. Hiv.szám: SIKER 2192. (27085 K)
Miklósfán eladó 2 szoba-konyhás, lürdőszobás, 55 nm-es, 1 szintes, teraszos, pincés, 1956-ban épült, kcnvektoros gázfűtésű család ház, melléképületekkel, 2500 nm felekkel rányár: 2,9 mR. Hrv.szám. SIKER 2194 (27086 Kj__
Család ház Nk északi városrészében eladó, 1 szoba-konyhás, 40 nm-es. hajópadós, feslett laki, pincével, padlással, vízzel, villannyal, gázzal az udvarban csatcmabekötessél, fürdőszoba nélkül, 2 nyári konyhával, 680 nm leiekkel rányár: 2,8 mR. Vagy cserélhető 1, vagy 2 szobás, gázfűtéses, 1-2. emeleli la-kásra. értékegyeztetéssel Hiv.szám: SIKER 2196. (27087 K) Család ház eladó Nk. dói városrésézóben 3,5 szobás, 105 nm-es, 1 szintes, leraszos, gázfűtésű, déli fekvésű telefonos, pince vei. garázzsal, 505 nm-es telekkel. Irányár: 11 mR. Hrv.szám: SIKER 2228 J27089K)_\'_
Család ház eladó Nk. északi városrészében, 2 szobával, zárt, beepüefl terasszal, 60 nm alapterülettel, padással, gázfűtéssel, telefonnal, kábeltevével, parkettázott, festett falú szobákkal, felújított állapotban, különálló garázzsal, műhellyel, pincével, 400 nm-es leiekkel, lehermentesen. Irányár: 5,2 mR. Hiv.szám: SIKER 2235. (27090 K)
Nk. belvárosában, csendes helyen, házrész eladó, 3 szobás, 87 nm-es, 3,5 x 3 méteres konyhával, fürdőszobával, wc-vel, garázzsal, 133 nm leiekkel, gyümölcsfákkal, rányár: 4 mR. Vagy cserélhető 1,5-2 szobás, földszinti, 1. teteti, gázfűtéses lakásra, ertékegyezléléssel. Hiv.szm: SIKER 2212. (27088 K)_
Család ház eladó Nk városközponljában, 3 szobás, 100 nm-es, teraszos, egyed, konvektoros gázfűtéssel, parkettázott szobákkal, pincével, garázzsal, 250 nm-es leiekkel Irányár\' 5 5 mR Hrv.szám: SIKER 2240. (27092 K)_
Kiskanízsán eladó család ház 2 szoba-hallos, konyhás, 65 nm-es, leraszos, gázfűtésű, 3070 nm-es telekkel. Fürdőszoba nincs Irányár: 4.8 mR. Hiv szám: SIKER 2247. (27140 K) Sáncban eladó 5 szoba-hallos, étkezős, 2 konyhás, 2 fürdőszobás, 2 spájzos, 2 szintes, őszesen 240 nm-es, teraszos, gázfűtésű, 1991-ben épüli család ház 1766 nm-es telekkel, 40 nrrv es meléképületlej Irányár: 21 mR. Hiv szám: 2251. (27249 K) Miklósfán eladó 1 szrites, 2 szoba-konyhás, lürdőszobás, 35 éves, felüjíotl, gázfűtéses, telefonos, kábeltévés család ház, 90 nm-es, 2 család részére is alkalmas, különálló lakrészekkel, 2263 nm-es telekkel, tehetmentesen. rányár: 3,1 mR
Hiv.szám: 2252. (27250 K)_
Nk. kertvárosában eladó 2 szoba-halos, 1 szintes, 100 nm-es. tégla falazatú, 1956-ban épül, 1994-ben felújított, vegyeslűzeJó-su + központi gázfűtésű, telefonos család ház, 60 nm-es műhely + garázzsá), ipari árammal, 6564 nm-es telekkel, szántóval, gyümölcsössel, ólakkal. 40 nm-es tárolóval, tehermentesen
Irányár 5,75 mFt. Hiv szam: SIKER 2254. (27251 K)_
Kiskanizsán eiadó 1 szoba-konyhás, lürdőszobás, előszobás család ház, pincével, melléképületekkel, gyümölcsössel. Gépkocsibejáró nincs. Irányár: 2,3 mR. Hiv.szám: SKER 2266
(27352 K)_
Nagykanizsa kertvárosában eladó 2 szrites, alul 125 nm alapterületű. 2 üzletet magába foglaló, fent 110 nm-es, 2 szoba-hallos, étkezős, fürdőszobás, lestetl lalü, lambériázott mennyezetű, luxus család ház, berendezéssel együtt. Irányár: 30 mFt. Hrv
szám: SKER 2277. (27353 K)_
Miklósién eiadó 70%-ban kész, 2 szint+telőterbeépitéses családi ház, alul műhellyel, pincével, garázzsal, teleltük 96 nm-es lakótérrel, szoba-konyhával, hallal, étkezővel, léükerllel, fürdővel, kamrával, terasszal, a tetőtérben 4 szobával, fürdővel, wc-vel. garderobe-bal, előtérrel, erkélyei, gázkazán fűtéssel, 800 nm-es, 20 méter széles leiekkel. Irányár: 7,3 mR. Hiv.szám: SKER 2279. (27354 K)_
ZÁRTKERTI INGATLAN:
Lát óh egyen eladó 1560 nm-es zártkerti ingatlan, 3 szobás, 70 nm-es, léda falazatú, leraszos, latüzelósű, lürdőszobás, WC-s, vízórás, telefonos, szőnyegpados, meszelt falú épületlel, benne 12 nm-es konyhával, 2 parabolaantennával, melékópülelekkel, gyümölcsfákkal, szántóval, rányár: 2,4 mFt. Hiv szám- SKER 2261a. (27355 K)_
NYARALÓ:
Balatoni enyvesen eladó 54 nm + tetőteres, alul 1 szoba-hallos, lürdőszobás, a felső szinten 2 szobás nyaraló, 284 n-öl telekkel, szőlővel, gyümölcsössel, dófákkal, a Balatontól 300 méterre. Irányár: 5,5 mR. Hiv.szám: SIKER 2225. (27093 K)
ZaJakarosban eladó belterületi. 4 szoba + nappalis, konyhás. 2 szinles, összesen 170 nm-es, 20 éves iker házrész, gazkazán lűlósset, 2 fürdővel. 2 wc-vel, 2 erkéllyel, terasszal, beépíhelÖ tetőtérrel, garázzsal, 380 V-tal, 210 n-öl leiekkel. Irányár- 8,5
mR. Hrv.szám: SIKER 2253. (27252 K)_
Balatonmária-türdŐn eladód 2 szntes, 170 nm-es, 6 szo-ba+nappais, teraszos, konyhás, étkezős, fürdőszobás, pincés nyaraló, 356 n.öl, 19 méter széles telekkel, gépkocsibejáróval, csatornabekötéssel, vízzel, villannyal, cserepkáryhával. Gáz be-kőthetó. rányár: 15,8 mR. Hiv.szám: SKER 2275. (27356 K)
VIDÉKI CSALÁDI HÁZAK:
Miháldon eladó 3 szoba+előszobás, 100 nm-es, tégla falazatú család ház, vegyestüzelésű kazánfűi essek- gázbekötéssel, vízzel, villannyal, műhellyel (mely szobának is átalakítható), alatta pincével, 4x8 méteres, acélvázas, garázsnak is alkalmas épületlel, 600 n.öl, 14 méter széles telekkel. Irányár: 32 mR, Hiv.szám: SIKER 2263 (27357 K)
Gelsón eladó 3,5 szobás, 2 szinles, 2x62 nm-es, 1973-ban épült, léda falazatú, legyestüzelésú. fürdőszobás, konyhás család ház, tapétázott, parkettázott, illetve szónygpadós szobákkal, 50 nm-es garázzsal, pincével, 260 n.öl telekkel, gyümölcsössel. Irányár: 4 mR. Hiv.szám: SIKER 2264. (27358 K)
Hosszúvölgyön eladó 2 szoba-konyhás, fürdőszobás, 71 nm-es, teraszos, teleionos család ház, 1940 nm-es leiekkel, gyümölcsiákkal, szántóval, rányár: 1,2 mR. Hiv.szám: SKER
2268 (27359 K)_
Garaboncon eladó 3 szoba-konyhás, lürdőszobás, 120 nm-es, teraszos, vegyestüzelésű csalód ház, 1600 n.öl leiekkel. Gáz beköthető, kanyar: 5,2 mR. Hiv.szám: SKER 2269. (27360 K) Zalamerenyén eladó 3 szoba-konyhás, 95 nm-es, vegyestüzeló-sű család ház, 400 n.öl telekkel. Fürdőszoba nincs, rányár: 2 mR. Hiv.szám SIKER 2270. (27361 K)_
Zákánytelepen - a gyékényesi fürdőtől 2 km-re - eladó egyedi stlusú, 3 szoba-konyhás, fürdőszobás, teraszos, pincés, vegyestúzelésű családi ház, mellék épület ékkel, 360 n.öl telekkel. Irányár: 4,5 mFt. Hiv.szám: SIKER 2271. (27362 K)_
Kilimánban eladó 1955-ben épüli, 3 szoba-konyhás, 85 nm-es, vegyeslüzelésű, redőnyös család ház előszobával, spájzzal, töldpincével, laházzal, az épületben vilannyal, a tekén vezeté kes vízzel, 400 n.öl leiekkel, gépkocsibejáróval, rányár: 1,3 mR Hiv.szám: SIKER 2278. (27363 K)
30
KANIZSA - rfptó.
I*>9S. március 27.
ELADÁS * VETÉL * ALBÉRLET
„TELEK"
Ingatlanközvetítő Iroda
Nagykanizsa, Teleki u. 5/a. Fsz. Tel.: 93/317-505
(Teleld utca első négyemeletes házának földszintjén, a Napsugár Presszó hátsó bejáratával szemben). Lakások, családi házak, telkek, mezőgazdasági telkek, nyaralók, irodák, üzlethelyiségek, garázsok, raktárak vétele, eladása, bérbeadása és értékbecslése.
KERESÜNK KIADÓ ALBÉRLETEKET, LAKÁSOKAT ÜRESEN VAGY BÚTOROZVA. Keresünk eladó önkormányzati lakásokat. Vállaljuk önkormányzati lakások megvételének ügyintézését. Az iroda nyitva tartása: héttőtől péntekig 9.00—16.00-ig, szombaton ZÁRVA.
TOMPA
NAGYKANIZSA, MAGYAR ŰT 12-14. TM./fax: 93/310-884 R. tel.: 30-699-51 1 Nyitva: H-P S-l 7, Szo 9-12 óralg
Ingatlanforgalmi Kft
német-magyar érdekeltség
¦ HELYI INGATLANKÖZVETÍTÉS
¦ INGATLANKÖZVETÍTÉS KÜLFÖLDI ÜGYFELEK RÉSZÉRE
¦ ÉRTÉKBECSLÉS
¦ INGATLAN BÉRBEADÁS (SAJÁT ÉS EGYÉB INGATLANOK IS)
¦ TELJESKÖRÜ JOGI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁS
¦ TERVEZÉS, ÁTALAKÍTÁS, KIVITELEZÉS
KERESÜNK
¦ kiadó lakásokat (a bérbeadó részéről ingyenes)
¦ eladó lakásokat Nagykanizsái)
¦ külföldi ügyfeleink részére jó állapotú lakásoka!
¦ zalakarosi, balatoni ingatlanokat
Nk-n (LE 418) belvárosban 104 nm-es, \'3 szobás, ebédlős, egyedi fűtéses, parkettás, felújított lakás eladó vagy kisebb (1,5-2 szobás) lakásra cserélhető. Irányár: 4,6 mFt. (25124 K)_
Nk-hoz (CSE198) közel kb. 100 m-es, 2 szobás családi ház nagy telekkel, garázzsal eladó. Irányár: 4,5 mFt. (25244 K)_
Balaton déli partján (CSE199) 58 nm-es, 2 szobás, nappalis, 2 szintes, ,nem teljesen kész (kb. 70%-os) ikervilla fele 100 n.öl telekkel azonnal eladó. Irányár: 5,5 mFt.
(25245 K)_
Nk-n (CSE 201) belvároshoz közel 2 szintes családi ház 286 n-öl telekkel eladó. Irányár:
6 mFt. (25312 K)_
Szentgyőrgyvári hegyen (TE 104) 2 sobás, 40 nm-es családi ház jellegű épület, 600 n-öl telekkei eladó vagy Nagykanizsán 1 szobás, udvari lakásra cserélhető. Irányár: 1,2 mFt.
(25759 K)_
Nk-tól (TE 105) 10 km-re 1500 n-öl telek, szőlő, szántó, erdő, fenyőfákkal, épülettel, építőanyaggal együtt eladó. Irányár:
700.000,-Ft. (25763 K)_
Nk-án (CSE205) 2 szobás, kb. 75 nm-es, felújított családi ház 100 n.öl telekkel eladó.
Irányár: 3,8 mFt. (25B41 K)_
Miklósfán (CSE202) 2 szobás családi ház el-
adó. Irányár: 3,55 mFl. (25844 K)_
Nk-tól (CSE 208) 15 km-re 5 szobás, 120-130 nm-es családi ház, 2100 nm-es telekkel, garázzsal, melléképületekkel eladó. Gazdálkodáshoz kiválóan alkalmas. Irányár: 2,6 mFt. (25951 K)_
Nk-tól (CSE2T0) 10 km-re 52 nm-es, 2 szobás, egyedi fűtéses, összkomfortos családi ház, szép környezetben 12 nm-es melléképülettel, 1341 nm-es telken, amely megosztható építési telekre, eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Irányár: 2 mFt.
(26029 K)_
Nk-n (CSE212) E-i v.részben 3 szobás, 110 nm-es, étkezős, teljesen felújított, családi ház aknás garázzsal, 1 szobás, 30 nm-es, lakható melléképülettel, 150 n.öl telekkel, parkosított udvarral eladó. Irányár: 12 mFt.
(26169 K)_
Nk-hoz (CSE 214) közel 3 szobás, 60 nm-es, egyedi központi lütéses családi ház 500 n-öl telekkel eladó vagy nagykanizsai lakásra cserélhető. Irányár: 3,5 mFt. (26313 K) Keszthelyen (TE 75) 730 nm-es, építési telek
eladó, irányár: 1 mFt, (26314 K)_
Kiskanizsán (CSE 215) 4 szobás, 136 nm-es, családi ház, 150 n-öl telekkel eladó. Irányár:
8,7 mFt. (26315 K)_
Nk-töl (CSE 216) 25 km-re 2 szobás családi ház garázzsal, nyári konyhával, melléképületekkel, nagy területtel eladó. Irányár: 2
mFt. (26316 K)_
Nk-n (LE 453) K-i városrészben 2 szobás, 55 nm-es, központi fűtéses, parkettás, vízórás, 2 erkélyes, II. emeleti lakás eladó. Irányár: 2
mFt. (26318 K)_
Nk-tól (CSE 211) 40 km-re 130 nm-es, 5 szobás, 2 szintes, bútorozott, telefonos családi ház garázzsal eladó. Irányár: 13,5 mFt.
(26321 K)_
Nk-n 50 nm-es, teljesen felújított iroda eladó.
Irányár: 5,5 mFt. (26322 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben közös tulajdonban levő (CSE 220) 74 nm, 2 szobás, udvari lakás garázzsal együtt eladó. Kert is tartozik hozzá. Irányár: 3.2 mFt. (26504 K)
Kiskanizsán (CSE 221) 110 nm-es, 4 szobás, 17 éve épült, családi ház azonnal eladó 5,3
mFt-ért. (26505 K)_
Kiskanizsán (CSE 222) 100 nm-es 4 szobás, családi ház pincével, aknás garázzsal felújít-
va eladó 5,5 mFt-ért. (26506 K)_
Nagyrécsén zárt kertben erdő és gyümölcsös kb. 3500 nm-es eladó 260 eFt-ért. (26507 K) Nagykanizsán (LE 458) a keleti városrészben IV. em-i, 2 szobás, egyedi fűtéses lakás el-
adó 2.2 mFt-ért. (26508 K)_
Nagykanizsán (LE 459) a keleti városrészben
IV. em-i 2 szobás, központi fűtéses lakás el-
adó 2 mFt-ért. (26509 K)_
Nagykanizsán (LE 460) a keleti városrészben
V. em-i, 2 szobás, 2 erkélyes lakás eladó 2,1
mFt-ért. (26510 K)_
Nagykanizsán téliesített, 9 nm-es faház azonnal eladó. Riasztóval vagy anélkül 320 eFt + 80 eFt a riasztó. (26770 K)_
Nagykanizsán a déli városrészben felújításra szoruló, alápincézett, 115 nm-es, 4 szobás családi ház garázzsal, nagy udvarral azonnal eladó Az ingatlan közös tulajdonú 4/5 részben. Irodai, orvosi és vállalkozási célra is kialakítható. 10 mFt. + Garázs is eladó 400
eFt-ért. 02. 23. ;2b969 K)_
Szentgyörgyvári hegyen a IV. hegyháton 3 szintes lakóház céljára is alkalmas családi ház 300 n.öl telekkel eladó. Víz, villany van.
4 mFt. 02.11. (26970 K)_
Nk-án a déli városrészben 1 emeleti, 2 szobás, egyedi fűtéses, 72 nm-es, vízórás lakás eladó. 2,9 mFt. 02.23. (26970 K) Nagykanizsán a Déli városrészben 3 szobás, 104 nm családi ház 104 nm pincével, 120 n-ól telekkel eladó 11 mFt-ért. 01.27.(27075 K) Miklósfán építési telek 600 n-öl eladó 1,2
mFt-ért. 01.28. (27076 K)_
Nagykanizsán a K-i városrészben 2 szobás 56 nm-es, erkélyes, redőnyös, járólapos la-kás eladó 2,2 mFt-ért. 02.02. (27076 K) Látóhegyen 434 n-öl, 3 szintes, 2 szobás, konyha, terasz, pince, gazdasági épület, raktár, családi ház eladó. Víz, villany van, .gyümölcsfákkal, fenyővel. 12 éve épült. Ár: 4
mFl. 02.02 (27078 K)_
Nagykanizsán a Teleki u-ban 2 szobás, földszinti, egyedi fűtéses lakás eladó nyári költö-
zéssel. 3,2 mFt. 02.09. (27079 K)_
Nk-n az É-i városrészben 2 szobás családi ház szép környezetben, garázzsal együtt el-
adó 5,2 mFt-ért. 02.09. (27080 K)_
Nk-n az E-i városrészben 2 szobás, családi ház garázzsal, műhellyel, nagy telekkel eladó 4,4 mFt-ért 02.12. (27081 K) Nagykanizsán az E-i városrészben 3 szobás családi ház 300 nm telekkel eladó. Felújltás-ra szoruló. 5,5 mFt. 01.14. (27287 K) Nagykanizsán a Palini városrészben 3 és félszobás családi ház étkezővel 2 fürdőszobával 700 nm telekkel eladó 10 mFt-ért. 03.12.
(27288 K)_
Nk-n a belvárostól 5 percre 2,5 szobás, 4. em-i lakás felújításra, 70 nm-es eladó 3,5
mFt-ért. 03.10. (27289 K)_
Nk-n a belvárosban az V. emeleten 3 szobás, 74 nm-es felújított lakás azonnal eladó 5,2 mFt-ért. 03.29. (27290 K)_
GARÁZS
Nk-n (GE32) K-i városrészben 17 nm-es, aknás garázs eladó. Irányár: 350.000 - Ft. (25754 K)_
LAKASOK NAGYKANIZSÁN
Nk Király utcában I. emeleti, 74 nm-es, 3 szoba+nappalis, nagy konyhás, erkélyes, egyedi cirkotüléses lakás pincével eladó. Irányár 5,5
mR (27401 K)_
Nk, Eötvös téren III. emeleti, 63 nm-es, 2+lélszobás, étkezős, egyedi cirkoltléses, redőnyös, igényesen ferújiloll lakás eladó. Irányár 5 mFt.
(27402 K)_
Kinizsi utcában 52 nm-es, 2 szobás, parkettás, komfortos, udvari lakás
eladó. Iá.: 2,6 mR. (27230 K)_
Hunyadi utcában 1996-ban épült, 1+2 lélszobas. étkezős, erkélyes, egyedi cirkólülóses, telefonos lakás eladó. Iá.: 5,8 mR. (27231 K) Fő úton I. em-i, 90 nm-es, 3 szobás, parkettás, egyedi gázlűtéses, ga-
lériás lakás eladó. Iá.: 5,2 mFt. (27232 K)_
Csányi L. ulcában I. em-i 57 nm-es, 2 szobás, étkezős, egyedi cirko-lútéses teljesen lekijltotl lakás pincével eladó. Iá.: 3,5 mFt. (27233 K) Berzsenyi D. utcában 57 nm-es, 2 szobás, erkélyes, III. emeleli, egyedi gáztűléses, parkellás lakás eaJdó. Irányár: 2,6 mFt. (26900 K)
Csokonai utcában 51 nm-es, 2 szobás, IV. emeleli, erkélyes, egyedi gáztűléses, parkettás lakás eladó. Irárryár 2,4 mFl. (26901 K} Csengery utcában 48 nm-es, 2 szobás, egyedi gázlűtéses, telefonos, jő állapotú, földszínű lakás garázzsal, pincével eladó. Irányár: 3,3 mFt.
(26903 K)_
Nk központjában 67 nm-es, 2 szobás, |, emeleti, erkélyes, egyedi gázlűtéses, lelelonos, galóházható, telújrtásra szoruló lakás eladó.
Irányár 3,6 mFl. !26904 K)_
Nk központjában 86 nm-es, 4 szobás, összkomfortos, vízórás, igényes kialakítású, III. emeteli lakás eladó. Irányár 5,2 mFl (26905 Kj Nk-án a belvárosban 58 nmes. 1 +2 lólszobás, erkélyes, egyedi gázlűtéses, parkellás, III. emeteli lakás eladó, irányár 3,4 mR. (26906 Kj Városkapu körúton 61 nmes, 2 + félszobás, erkélyes, összkomfortos, felújításra szoruló, IV. emeleti lakás eladó. Irányár z,i mR. (26907 K) Nagykanizsa központjában 82 nmes, 3+félszobás, erkélyes, Összkomfortos, jó elosztású, lörjszinti lakás eladó. Irányár: 5,5 mFl. (26908
K)________
Belváros közelében, 97 nmes, 3 szobás, galériás, leletorcs, letojítás-ra szoruló, üzletnek is alkalmas lakás terasszal, garázzsal, kis kerttel eladó. Iá.: 6,5 mR. (26802 K)
Rózsa utcában III. emeleti, 2 szobás, nagy konyhás, összkomfortos la-
kás eladó. Irányár 2 mFt. (26760 K)__
Nk belvárosában 1997-ben épüJef, 110 nmes, 2 szirtes, 4 szobás, nappalis, összkomfortos lakás melléképülettel, parkolási lehetőséggel eladó. Irányár 9,1 mFl. (26763 Kj
Nk központjában 80 nmes, 3 szobás, parkettás, komfortos, galériáz-ható lakás nagy konyhával eladó. Irányár 4,8 mFl. (26765 K) Kazaniak köríHon 2+lél szobás, IV. emeleli, erkaéryes, összkomfortos lakás eladó. Irányár 2,3 mR. (26766 K)
Munkás utcában III. emeleti, 1+2 félszobás, nagy konyhás, kp-i fűtéses, reluxás, p állapotú lakás eladó. Irányár 2,4 mFt. (26768 K) Póterfai ulcában 1990-ben épült, II. emeleti, 1+2 félszobás, összkom-lortos, jó álapolú lakás a hozzá tartozó garázzsal együtt vagy anélkül
eladó. Irányár 2,6 mFl +700 eFt. (26769 K)_
Dózsa Gy. utcában 1 szobás, 36 nm-es, komlortos lakás a hozzá tartozó pincével, garázzsal együtt eladó. Iá.: 1,5 mR + 600 eFt (26599
Kj_ ¦ ¦
Dózsa Gy. utcában 80 nm-es, 2 szobás, teljesen felújított, komfortos udvar lakás étkezővel,\'vízórával, redőnnyel, telefonnal, pincével + egy nm nagyságú kübn bejáratú szobával eladó Iá.: 3,2 mR. (26600
Csengery utcában III. emeleli, 2 + félszobás, összkomfortos lakás par-kolási lehetőséggel eladó. Iá.: 3,5 mFt. (26602 K)__
Nk központjában 1. emeleti 3 szoba + nappalis, jó eloszlású, összkomfortos lakás (irodának, rendelőnek is alkalmas) eladó. Iá.: 6 mFt. (26603 K) _
Nk központjában 2 szobás, lambériázolt tetőtéri lakás cirkogejzír fűtéssel, vízórával, kb. 60 %-os készültséggel szerkezetkész állapotban
eladó. Irányár 2,5 mFt. (26604 K>_______
Kodály Z. utcában (tízemeletesben) II. emeleti, leiujíott, összkomlortos lakás 2 szobával, étkezővel, 2 erkéllyel, reluxával, telefonnal eladó, la.:
2,2 mR. (26606 K)__
Nagyváthy ulcában IV. emeleti, 3 szoba + étkezős, parkellás, erkély-lyel, vízórával, redőnnyel ellátott komlortos lakás, garázzsal együtt
vagy anéfcül eladó. Iá.: 4,2 mR + 800 eR. (26608 K)_
Nagyváthy utcában III. emeleti, 3 szobás, parkellás, komlortos lakás étkezővel, erkéllyel, vízórával, redőnnyel, garázzsal együtt eladó. Iá.: 5
mR + 800 eR (26609 K)_
Sugár ulcában III. emeleti, 2 szobás, komfortos lakás nagy konyhával, vízórával, redőnnyel, pirKével + 1 lélszobavá átalakítható gardróbszo-
bával eladó. Iá: 3,3 mR. (26612 K)_
Sugár utcán I. emeleti, 104 nmes, 3 szobás, igényesen felújított, telefonnal ellátott komfortos lakás a hozzá tartozó pincével és padlással
együtt eladó. Iá.: 5 mFl. (26613 K)_
Széchenyi téren 54 nmes, 2 szobás, egyedi gázlűtéses, üzletnek és lakásnak is alkalmas, magas belmagasságú lakás tetőtér beépítési tehetőséggeleladó. Iá.: 4 mR. (26614 K)
Magyar utcán 1 szobás, parkettás, komlortos udvan lakás pircével, garázzsal eladó. Iá.. 1,25 mR. (26607 K)_
CSALÁDI HÁZAK NAGYKANIZSÁN ÉS KÖRNYÉKÉN:
Csendes, nyugodt helyen 90 nmes. 3 szobás, lelelonos, parkettás iker családi ház leié eladó. Iá.: 4,5 mFt. (27070 K) Nk. Erdész utcában 505 nmes leiekkel, 105 nm-es, 3+félszobás, étkezős, teraszos, telefonos, nagyon igényesen kialakított, teljesen felújított családi ház garázzsal, pincével együtt eladó. (26909 K) Sáncban, 1980-ban épüli, 152 nm-es, 2 szintes, 5 szoba + nappalis, központi fűtéses + gázfűtéses, telefonos családi ház ipari árammal ellátott műhellyel, garázzsal eladó. Iá.: 20 mFt. (26803 K) Maort telepen, 75 nm-es, 2 szobás, parkellás, teraszos családi ház zári parkosított udvarral eladó. Iá: 7,9 mR. (26804 K)
Maori telepen 120 nm-es, 4 szobás, teraszos, egyedi gázfűtéses + cserepkályhás, lelelonos igényesen kialakított társasház jellegű családi haz parkosított nagy kerttel, garázzsal, pirxével eladó. Iá: 12,5 mFt.
(26806 K)_
Báthory ulcában 100 nm nagyságú leiekkel, 98 nmes, 3 szoba + nappalis, redőnyös családi ház a hozzá tartozó pincével es garázzsal együtt eladó. Iá.: 6 mR. (26615 K)
Babóchay utcában 55 nmes, 2 szobás, egyedi gázfűféses, felújításra szoruto családi ház házrész a hozzá tartozó garázzsal együtt eladó.
lá.:2,5mR. (26616 K)_
Kiskanizsán 3 szobás, redőnyös, telefonos családi ház kis letekkel, garázzsal eladó Iá.: 3 mR. (26617 K)
Kiskanizsán 4 szobás, telefonos, teraszos, ipari árammal is ellátót! családi ház, 536 nm telekkel. ktalakHhalo padlástérrel, garázzsal el-
adó. Iá.: 8,7 mR. (26618 Kj_
Kiskanizsán 1990-ben épült 2 család részére is alkalmas, 2 szintes (szintenként 2 szoba, nappali, lürdőszoba), parkettás családi ház ga-rázzsal, műhellyel, 800 nm telekkel eladó. Iá.: 6,9 mR. (26619 K) Miklóstán 1975-ben épüli 3 szobás, telefonos, redőnyös, teraszos családi ház pincével, 2200 nm telekkel, gyümölcsfákkal eladó. Iá.: 4,5
mR. (26620 K) _
Petőfi S. utcában 88 nm-es, 3 szobás, nagy konyha;, egyedi gázfűtésű, felújított társasházi lakás kis kerttel, padlástérrel eladó. Iá.: 3,4 mFl
(26621 K)_
Pafinban 1992-ben épült, 268 nmes, 2 szintes, 3 szoba + étkezős, padlófütéses, lelelonos, teraszos családi ház pincével, nagy garázzsal az alsó szinten vendégláló-ipan egységgel eladó. Iá.: 20 mFt. (26622
K)_
Petőfi S. ulcában 96 nm-es, 3 szoba + étkezős, egyedi gázfűtésű, parkellás, redőnyös társas családi há: beépilhető padlástérrel, 450 nm kerttel eladó Iá.: 5,5 mFl. (26623 K)
Nk. belváros közelében tatarozásra ós lelújílásra szoruló, redőnyös, kétgenerációs családi ház 360 nm nagyságú leiekkel eladó. Iá.: 3 mFt
(26624 K)_____^_
Rozgonyi utcában 200 nm-es, 2 sziiles, 4 szobás, 2 nappalis, 2 fürdőszobás családi ház redőnnyel, pincével, garázzsal, ipari árammal ellátott műhellyel eladó. Iá.: 20,3 mR. (26625 K)
Nk, Sáncban 1982-ben épüli, 270 nm-es, 3 szintes, 2 nappalis, 3 hálószobás, központi gázlűtéses családi ház nagy garázzsal, 150 nmes ipari árammal is ellátott melléképülettel eladó. Iá.: 18,5 mFt. (26626 K) Nk, Sáncban 1985-ban épült, 178 nm-es 2 szintes, 5 szoba + nappalis, redőnyös, lelelonos családi há: 600 nm nagyságú telekkel, zári le-rasszal, garázzsal eladó. Iá.: 9 mFt. (26623 K)_
ÜZLETEK:
Nagykanizsától 5 km-re, 200 nmes, lambériás, fedeti teraszos, bejara-lott élelmiszerbolt + söröző nagy telekkel eladó. Iá.: 14 mFt. (26631 K) Zalaegerszeg, Keszlhely, Hévíz vonzáskörzetében 400 nmes, 2 szin-les, 10 helyiségből allo, 4 telefonvonallal, riasztóval eilálotl páncélé-rémmel, beépíhelö padtáslérrel elatotl épület banknak, irodaháznak eladó. (26632 K)_
VIDÉKI INGATLANOK:
Nk-án nyugodt hefyen 299 nmes, 13 m széles, közműves letek eladó.
Irányár 2,1 mR. (26910 K)_
Nk-Müdósfa egyik legszebb helyén 25 m utcafronti szélességei, 2500 nm nagyságü, bekeríteti közművesített leiek 80 nm meíékópüleltel el-
adó. Iá.: 2,5 mR. (26307 K)_
Murakereszlúron a központban 100 nmes, 3 szobás, vállalkozásnak, üzletnek is alkalmas, felújításra szoruló családi ház pincével, mellék-
épülettel eladó. Iá.: 1,25 mFt. (26633 K)_
Bajosán 1997-ben épüli, 3 szobás, redőnyös családi ház 1800 nmes
telekkel eladó, la.: 3,5 mR. (26635 K)_
Szepetneken 86 nmes, 2 szobás, kályhafüléses, felújításra szoruló családi ház melléképületekkel eladó. Iá.: 1,25 mR. (26636 K) Nk Lálóhegyen, a 7es főút meHetl, 1470 nmes lelek gyümölcslé kkal, építkezési lehetőséggel eladó Iá.: 300 eR (26637 K) Zalakarosi Öreghegyen 2443 nmes, gyönyörű helyen lévő, jo lekvesü telek 31 nmes téglaépülettel, 11 fajta gyümökslával, szőlővel, fenyőfákkal eladó. Iá.: 790 eR. (26638 K)
Nk, nyugodl helyen 300 nm nagyságú épilési telek 5 men belüli teljes közmű rácsatlakozási lehelőséggel eladó. Iá.: 2,1 mR. (26639 K)
1998. március 27.
KANIZSA - /Ip*
_
31
INGATLAN
Kjscserfői hegyen szőlőbirtok gyümölcsfákkal, téglapincével, teljes felszereléssel eladó. Érd.: Kiskanizsa, Őrtorony
u. 3. Bencze. (26916 K)_
Nagykanizsán a Zeneiskola mögötti társasházban 3 szobás, egyedi fűtéses, III. emeleti lakás nagy erkéllyel, garázzsal + külön helyiséggel igényesnek eladó. Érd.: 937320-686. (27322 K) _
Bagolan központi helyen 2 szobás, felújításra szoruló, gazdálkodásra alkalmas, gázas családi ház eladó. Érd.: 93/31S-156J17 órától). (27323 K)_
?adó Zalaegerszegtől 20 km-re, Sójtörön 2 szobás, konyhás, fürdőszobás, gázas, telefonos, 85 nm-es családi ház aknás műhellyel + aknás garázzsal + melléképülettel 1200 nm területen. Irányár: 2,6 mFt Csere is érdekel, 2 szobás lakást 2 millióig, 3 szobás lakást 2,3 millióig nagykanizsai lakást beszámítok. Ajánlatokat .Családi ház" jeligére, Nk.
Pf.:154-be kérek. (27324 K)_
Csónakázó-tónál 445 n.öl telek 50 nm-es téglaépülettel el-
adó. Tel.: 319-288. (27325 K)_
Kisrécse, Ádámhegyen 330 n.ól zártkert eladó. Érd.: H-P-ig 7-16 óráig a 93/313-705 telefonon. (27326 K)_
Nagykanizsán, Munkás u. 16-ban 38-as sz. ikergarázs megosztva is eladó. Érd.: H-P-ig, 7-16 óráig a 9a\'313-705
telefonon. (27327 K)_
2 szobás, egyedi fűtéses, tehermentes, zöldövezeti lakásomat eJcseráném belvárosi, esetJeg kisebb lakásra. Aján-
latokat a szerkesztőségbe kérek. (27328 K)_
Gyékényesi hegyen, a kotróhoz 1500 m-re szőlő, tatarozásra váró pincével, nagy gesztenyefával, szántóval eladó. Irányár: 115 ezer Ft. Érd.: Gyékényes, Hunyadi u. 15. (27329 K)_
?adó a keleti városrészben 2 szobás, egyedi elszámolású, központi fűtéses, felújított, redőnyös, vizóras, telefonos, 7. emeleli lakás. Érd.: 60/371-384. (27330 K)_
Nagykanizsa belvárosában egyedi fűtésű, 84 nm-es, III. emelet), 2 szobás lakás eladó Érd.: 93/314-229. (27331
K)_
Szépeinek, Béke u. 63. szám alatt 570 n.öl telken lévő, 4 szobás, étkezős családi ház dupla garázzsal, műhellyel, állattartásra alkalmas melléképülettel eladó. Érdeklődni az esb órákban a 93/381-071-es teleionon. (27332 K)
2 szobás, önkormányzati lakást cserélnék 1-1,5 szobás önkormányzatira. Érd.: Nk. Kodály Z. 1-3/C. IV/3. (27333
K)_
Nagykanizsa belvárosában kp. fűtésű. 58 nm-es, magas-földszinti, 2,5 szobás lakás eladó. Érd.: 93/314-229 és 93/316-942. (27334 K)_
Teleki u. 17/A. IV/14. alatt 53 nm-es, felújított kp. fűtéses, vízórás lakás eladó. Érd.: 323-541 telefonon, esti órákban.
[27335 K)___
Csendes, faluszéli telket keresek Nagykanizsa 20 km-es körzetébén, esetJeg felújításra szoruló házat maximum 500.000 Ft-ig. Érd.: 93/323-464. (27336 K)_
Nagykanizsa-Oregförhénci hegyen szőlő^yümolcsös új pincével olcsón eladó. Autót beszámítok. Érd.: 06/30/794-
893. (27337 K)_
Másfél szobás, felújításra szoruló lakást vásárolnék a belváros közelében. Ajánlatokat napközben a 06/20/526-761, esti órákban a 93/326-456 telefonszámra kérek. (27338 K)
Teleki úti, 22 nm-es, felújított, udvari szoba, konyha, fürdőszobás lakás eladó, 1 mFt-ért Csak készpénzért. Tel.:
325-292. (27339 K)_
Iharosberényben szép környezetben kts családi ház telekkel eladó. Irányár: 1,2 mFt. Érdeklődni lehet 17 óra után a
937377-220 telefonon. (27340 K)_
Nagykanizsán az Olajtelepen 2 lakásos családi ház fele (85 nm) eladó. Irányár: 6,8 mFt. Érd.: 93/508-220. (27341
KJ_
Nagykanizsán, Csengery úton komplett vendéglátó egységnek - kerthelyiséggel is - kialakítható családi ház el-adó, Érd.: 16 óra után a 93/312-767 telefonon. (27342 K)
4 szobás, egyedi fűtéses, garázsos, kertes társasház eladó. Nk. Erdész u 53 Tel. 314-677. (27343 K)
?adó t+2 félszobás, 54 nm-es lakás, Nk. Városkapu krt. 6/D. 111/12. alatt. Tel.: 06/20/393-284. (27344 K)_
Szabadhegyen hétvégi ház & 334-176 telefonon. (27397 K)
) n.öl telekkel eladó. Érd.:
Nagykanizsa környékén 3 szobás, központi fűtéses családi ház melléképületekkel eladó. Érd.: 16 óra után, 93/315-863. (27398 K)_
Rózsa utcában földszint, 3 szobás, 67 nm-es lakás el-adód. Érd.: 06/20/205-965 telefonon lehet. (27399 K)
Nagykanizsán, centrumban 81 nm-es kertes ikerlakás, garázs, 550 nm-es telek eladó. Irányár: 9 mFt Tel.: 93/321-761. (27400 K)_
BÉRLET
1 szobás, bútorozott lakást bérelnék Nagykanizsán a keleti városrészben. Ajánlatokat 8804 Nk. Pf.: 30-ba kérek. (27393 K)_
Nagykanizsán, Csengery út elején 1 nagyszoba és 1 konyhának is használható kisszoba egyedülálló nőnek vagy gyermektelen fiatal házaspárnak albérletbe kiadó. Érd.: 15 óra után a 93/312-767 telefonon. (27394 K)
Nagykanizsán a Vásárcsarnokban 6 nm-es üzlethelyiség kiadó. Érd.: 93/319-455, 20/603475. (27395 K)_
Falusi házat bérelnék hosszabb távra későbbi megvételre. Tel.: 06/30/694-402 vagy ajánlatokat írásban .Jó üziet" jeíi-gére, Nk. Pf.: 154-be kérek. (27396 K)_
JARMU
Hal éves SEAT IBIZA 1.2-es, 3 ajtós, napfénytetős, lekete metál személygépkocsi eladó. Érd.: 93/316-940. (27384 K)
Badó egy MZ 125 Trcphy rendszám nélkül. Irányár: 15.000 Ft. Érd.: 93/371-301. (273B5 K)_
Badó egy fetújftott Babetta motorblokk Irányár: 18.000 Ft
Érd.: 93/371-301. (27386 K)_
12 éves P 126-os eladó. Érd.: napközben a 06/20/526-761, esti órákban a 93/326-456 telefonon. (27387 K)
79-es Polo friss műszakival olcsón eladó. Érd.: 20 óra után, 360-087. (27388 K)_
VW 1300 .bogár- felújítva ezüst metál szilben eladó Ár:
450.000 Ft Érd.: 06/371-384. (27389 K)_
Trabant combi 1981-es kiadású \'99 októberig műszakizva jó állapotán eladó. Irányár: 105.000 Ft Érd.: Nk. Zemplén Gy. 3/A. VI/38. (27390 K)
GARÁZS
Nagykanizsán, Muskátli utcában aknás, jó állapotú garázs, kedvező áron eladó! Érd: 93/314-559 vagy 318-898 tele-fonon. (27f89K)_
Nagykanizsán a Muskátli utcai garázssoron garázs eladó. Teleion: 17 óra után 93/317-622. (27391 K)_
Városkapu körúton 18 nm-es futott garázs eladó. Érd.: 17 óra után, 316-665. (27392 K)
A hirdetések megjelennek az INGATLANBÖRZE című kiadványban is
VEGYES
5 TONNÁS IFA TEHERAUTÓVAL FUVART VÁLLALOK. Érd.: 93/321-078-as teleionszámon. (27186 K)_
MEGALAKULT GYERMEKZENEKARUNK SZPONZORT VAGY MENEDZSERT KERES. ÉRDEKLŐDNI LEHET HÉTKÖZNAP 17-20 ÓRÁIG A 93/381-199-ES TELEFON-
SZÁMON MÚLLER GÁBORNÁL. (26560 K)_
iJTÁMERlKArvÁLLAl-AT <FRES~MUNKAT.Afi^KAT FŐ-VÁGY MELLÉKÁLLÁSBA. EGÉSZSÉGÜGYI JÁRTASSÁG ELŐNY! Tájékoztató: március 23-án 18 órtól a HSMK-ban. Érd.: 93/334-093-as teleionon 17 óra után. (27284 K)_
Pannon GSM kártyával, Ericsson GA 628-as mobiltelefon bérlet |oga átadó. Ár: 15.000,-FL Érd.: 06-20/587-206-os
telefonon, (26824 K)_
Söntéspult (3 tégelves, hútősf és 2 körös Cornélius sórh-
útő eladó. Tel.: 93/321-052. (27182 K)_
120x120-as íx zsalus ablak, gyán. új eladó. Érd.: 93/311-614 teleionon. (27369 K)_
Eladó egy Robotron elektronikus frógép monitorral, lemezmeghajtóval. Irányár: 10.000 FI. Érd.: 93/371-301. (27370
K)_
3 db keverék kiskutyát elajándékoznánk Tel.: 319-288 (27371 K)_
Új, bejárat, parkettás a|tó eladó. Érd.: 334-176 telefonon.
(27372 K)_
2 személyes, kihúzható rekamié 2 fotellel, nagyon szép bársony huzattal, újszerű állapotban eladó. Tel.: 93/324-202. (27373 K)_
Bolt csemege hűtőpult, 2 méteres, eladó. Érd.: 311 -552 teleionon. (27374 K)
Opert keresek Németországba. Telefon az esti órákban, 93/375-433. (27375 K)_
2 db fotel lemosható huzattal, valamint normál lemezját-szós music center eladó. 93/323-513. (27376 K)_
Automata mosógép jó állapotban, olcsón, sürgősen eladó. Érdeklődni: Nagykanizsa, Sugár u. 74. (vasárnapokon) (27377 K)
Háztartási kisgépek értékesítésére üzletkötőket keresünk magas napi keresettel, gépkocsi kaució szükséges. Tel.: 06/60/375-623. (27378 K)_
1998. április 6-án teológia jellegű előadást tart Kis Levente hitoktató a Móricz Zs. Művelődési Házban, Kiskanizsán 18 órai kezdettel. Belépődj 100 Ft (27379 K)_
Eqv új férfikerékpár 8 000 FI ért és kel sötét öltöny kb 56-os mérelű 3.000 Ft/db áron eladó. Érd.: 93/317-643.
(27380 K)_
43 éves nő takarítónői vagy bejárónői munkát vállalna. Ajánlatokat „Tisztaság" jeligére, Nk. Pt.: 154-be kérek. (27381 K)_
PARTNERKERESŐ
Diplomás, 40 éves fiatalember rendezett anyagiakkal társat keres. Független, csinos hölgyek levelét várja. Levele-ket .Tavaszi találkozás" jeligéte, Nk. Pf.: 154. (27205 K)
45/157/54 elvált hölgy keresi józan gondolkokdású férfi is-meretségéL --Leveleket „Gyöngyvirág" jeligére várom a Nk. Pf.: 154chire. (26546 K)_
43 éves, értelmiségi nő keresi 170 cm-nél magasabb társát tartós kapcsolatra. Leveleket „Házias" jeligere, Nk. Pf.:
154-be kérek. (27382 K)_
Elvált, arányosan teltkarcsú nő keresi társát intelligens, nemdohányzó lérfi személyében 55 éves korig Leveleket „Rák" jeligére, Nk. Pl.: t54-be kérek. (27383 K)_
KOZÉPDUNÁNTŰLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Nagykanizsai Régió, Nagykanizsa. Király u. 2. Gázszivárgások, gázömlések bejelentése: 312-003 Vidékről: 06/40/301-301 Gázdíjszámla reklamáció, mérőállások bejelentése: 313-398 Gázdíjszámla befizetés: hétfő, szerda: 7.00-17.00 \' kedd. csütörtök, péntek: 7.00-15.00
ÉREZZE JÓL MAGÁT
m A MI BŐRÜNKBEN!
Bőr és szövetes garnitúrák
nagy választékban a KANIZSA TREND KFT.
LAKHKRKNDKZKSI ÁRUHÁZÁBAN
KANIZSA 8800 Nagykanizsa, Ady üt 45. Tel.: (93)313-106, (92)500-157
Trend Kf VELÜNK ÉVENTE ÖTVENEZER CSALÁD ELÉGEDETT
NAGYKANIZSA
i \')9h. makcius i 1 ai\'kii 13 3
HETI
PROGRAMAJÁNLÓ
- 27-én 20 órakor: S2AKCSI LAKATOS BÉLA ÉS KŐSZEGI IMRE ÚJ CD LEMEZÉNEK ORSZÁGOS BEMUTATÓJA
- 28-án 19 órakor: NEMZETKÖZI HÁRFATALÁLKOZÓ Közreműködik: Gulyás Dénes (ének), Vígh Andrea (hárfa)
- 29-én 17.30 és és 19 órakor: NEMZETKÖZI HÁRFATALÁLKOZÓ
17.30 órakor: SIPKAY DEBORAH (hárfa), MOLNÁR ZOLTÁN (trombita
19 órakor: ION IVAN RONCEA (Románia) HÁRFAESTJE
- 30-án 19 órakor: BARÁTH YVET-TE DAL- ÉS ÁRIAESTJE
KÉPZŐMŰVÉSZETEK HÁZA
- Ápr. 3-án 19 órakor: MOZART: REQUIEM
A Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar, a Zalaegerszegi Városi Vegyeskar és a HSMK Vegyeskarának hangversenye
KANIZSA MŰSOR
MÁRCIUS 28. SZOMBAT Apolló mozi: 16 óra: Spawn (Ivadék)
18 és 20 óra: Játszma Stúdió mozi: 18.15 óra: Rómeó és Júlia
MÁRCItJS 29. VASÁRNAP Apolló mozi: 16 óra: Spawn (Ivadék)
18 és 20 óra: Játszma Stúdió mozi: 18.15 óra: Rómeó és Júlia
MÁRCIUS 30. HÉTFŐ Apolló mozi: 16 óra: Spawn (Ivadék)
18 és 20 óra: Játszma Stúdió mozi: 18.15 óra: A játékos Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19 óra:
- Hírek; - Üzen-e?: - Főzőcske; - Celeste; - Magunkra hagyva?!
MÁRCIUS 31. KEDD Apolló mozi: 16 óra: Spawn (Ivadék)
18 és 20 óra: Játszma Stúdió mozi: 1515 óra: Rómeó és Júlia Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 17 óra:
- Önkormányzab ülés közvetítése felvételrőt; - Ti-ni-percek, - Természetünk, - A hétvége sportja; -Önkormányzati ülés közvetítésének folytatása.
ÁPRILIS 1. SZERDA Apolló mozi: 16 óra: Spawn (Ivadék)
18 és 20 óra. Játszma Stúdió mozi: 18.15 óra: Rómeó és Júlia Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19 óra:
- Koktél; - Celeste; - Jetkép.
ÁPRILIS 2. CSÜTÖRTÖK Apolló mozi: 16, 18 óra: Anastasia .
20 óra: Amistad Stúdió mozi: 16.15 óra: A holnap markában Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19 óra:
- Hiek; - Paletta; - Sportajánió; - Rend-ben; -Emeld fel..." 6. rész - A honvéd egyenruha tartozéka a „borjú"; - Jövő 7.
ÁPRILIS 3. PÉNTEK Apolló mozi: 16, 18 óra: Anastasia
20 óra: Amistad Stúdió mozi: 1815 óra: A holnap markában Kábelen a 07-es csatornán KANIZSA TV: 19 óra:
Régió - Zala megyei Helyi Televíziók magazinja
KANIZSA Dél-Zalai Hetilap
Fűszer ke szín: Lukács Ibolya. Munkatársuk: Dukát Éva, Kertész Péter. Titkárságvezető: Bencze Ildikó. Szerkesztőségi titkár: Miilei Szilvia. Külső\' munkatársak: Horváth Ilona, Király Endre, Mészáros Bálint, Varga György. Szerkesztőség: Nagykanizsa. Terv u. 3. Levélcím: 8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hudelésfelvétel: Karjjzsá Újság Kit. Nagykanizsa, Terv u, 3.. Kiadja a Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Terv u. 3. Tel.: 93/312-305. Felelős vezető: Lukács Ibolya. Nyomja a Zalai Nyomda Rt. /akug<.Ts/Lv. (nnkij u 1 Tel.: 92/313-550. Felelős vezető: Czirkl György. Terjeszti a Magyar Posta és a Kanizsa t\'jság Kft. Előfizetési díj: egy hónapra 140 Ft. ISSN0865-3S79
32
KANIZSA -
1<WN. március 27.
ZART AJTÓK
Tűzvédelmi vetélkedő
A Nagykanizsai Tűzoltóparancsnokság a körzet általános iskolái részére szervezett tűzvédelmi vetélkedőt. A versenyen a városi és vidéki iskolák egyaránt képviseltették magukat. A megmérettetésen a nagykanizsai Körösi Csorna Sándor Altalános Iskola diákjai: Krajnyik Balázs. Harcz Balázs és Kránicz Attila bizonyultak a legjobbnak, így ők jutottak tovább a megyei vetélkedőre. Második helyen a nagykanizsai Zrínyi Miklós Altalános Iskola, harmadikon pedig a nagyrécsei Körzeti Altalános Iskola diákjai végeztek.
Az általános iskolák alsó tagozatai részére meghirdeteti rajzpályázat pályamunkái közül a zsűri a három legjobbnak. Novak István, Péntek Petra (Rozgonyi úti Általános Iskola), valamint Pális Zoltán (Nagykanizsa. Nagyrác úti Általános Iskola) munkáját ítélte.
Az óvodákból beérkezett nagyszámú pályamunka közül Gö-bölös Martin, Somogyi Bence Rózsa úti óvodások rajzait, valamint Zsohár Miklós. Árvái Attila és Dukai Roland Nagykanizsa, Attila úti óvodások rajzát ítélte a zsűri a legjobbnak.
Közösségi Ház lesz
m—
MEGSZŰNT
Az átjárás megszűnt - hirdeti a felirat, de az átjárni vágyó ezt már csak jelentős út megtétele után tudhatja meg, ha alulról, a Terv\' utca irányából szeretne átjutni az Erzsébet tér felé. Hogy valójában miért is került az átjáró lezárásra, csak pletykák keringenek, hivatalosan sem a Bíróság, sem a Polgármesteri Hivatal nem tette közzé, miért nehezíti a polgárok közlekedését. Persze a térre át lehet jutni a szűk keresztmetszetű rendőrségi sarok felől is, csak tovább tart. és kissé nehézkes. A tér megközelíthető a Vásár utcán felfelé is, de sokkal tovább tart, pláne, ha már valaki egyszer - pechjére feleslegesen - átvágott a parkolón, és a Szociális Foglalkoztató udvarán is. Amikor néhány hónapja a lakatokat és a többi zárószerkezetet éppen felszerelő mestertől tudakozódtunk, miért nem írják ki az átjáró megszűnésének tényét
a Terv utcai kapura is. a mester vállát vonva csak annyit válaszolt, majd megszokják. Megszokni valamit demokratikus kategória? A rosszabbat, a kényelmetlenebbet kényszerítik ránk. De erről - úgy látszik -mások, akiknek a kapu távirányítással - bárhol, bármikor -kinyílik, bizonyára másként vélekednek.
Már több lapszámunkban is hírt adtunk róla, folynak a Kisebbségi Közösségi \' Ház rekonstrukciós munkálatai. Mint ismeretes, a Teleki utcai ingatlant a város önkormányzata adta harminc éves használatra a CK()-nek. A közösségi ház célja az írott és tárgyi cigány kultúra értékeinek összegyűjtése, a cigány kultúra szervezése, bemutatása. Emellett más kisebbségek, valamint a többségi társadalom kulturális értékeinek együttes bemutatása a város lakóinak, a párbeszéd lehetőséget megteremtve. A ház céljai közé tartozik a cigány származású tanulók tanórán kívüli tehetséggondozása, az ehhez szükséges feltételek biztosítása, a felzárkóztatás szervezése, a cigány hagyomány és kultúraápoló szakkörök helyének és működésének biztosítása. A cigánysággal kapcsolatos tudományos ismeretek átadására szolgáló konferenciák helyszínének, egyéb feltételeinek biztosítása. Az eddig más helyszíneken megtartott rendezvények helyszínbiztosítása. A házban tervek szerint famegmunkáló szakkört is indítanak majd, amely első körben csak a fával ismerteti meg
a résztvevőket, majd bútorjavítási ismereteket ad, a harmadik évtől asztalos- és kárpitos kisüzemként funkcionálhatna. Ez a műhely adna lehetőséget arra, hogy kézművesszakkör működhessen gyermekek számára. A közösségi ház ünnepélyes átadására a tervek szerint ez év augusztusában kerül majd sor.

Insert failed. Could not insert session data.